2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott an15 Vízgazdálkodás, belvízvédelem, melioráció (gazdákat érintő területe), Víz Keretirányelv fő követelményei című képzéshez A képzési program kódszáma: an15 A képzési program megnevezése: Vízgazdálkodás, belvízvédelem, melioráció (gazdákat érintő területe), Víz Keretirányelv fő követelményei című képzés

A képzés során megszerezhető kompetencia: -

Melioráció, mezőgazdasági vízgazdálkodás természeti tényezői A mezőgazdasági termelés kettős veszélyeztetettsége Aszály Melioráció és az öntözés kapcsolata Vízgazdálkodás Agrárstratégiánk Az uniós csatlakozásból adódó lehetőségeink Az agrárszakigazgatás rendszere

A képzésen való részvételhez javasolt előképzettség: -

iskolai alapképzettség 8 v. 10 osztály ……………………………………………… szakképesítés, végzettség

A képzés óraszáma: -

elmélet: 22 óra gyakorlat: -

A képzés módja: csoportos képzés (csoportlétszám legfeljebb 30 fő)

A képzés tematikája és óraterve: Sorszám

Témakör

elméleti gyakorlati óraszám óraszám

„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” - az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával.

1.

2. 3. 4.

5.

6. 7. 8.

- Melioráció, mezőgazdasági vízgazdálkodás természeti tényezői (időjárás-változás, változékonyság Magyarországon; időjárási szélsőségek; a klímaváltozás történelmi vonatkozásai) - A mezőgazdasági termelés kettős veszélyeztetettsége - Aszály (történelmi aszályos időszakok; aszálykárok; az aszály enyhítésének lehetőségei) - Melioráció és az öntözés kapcsolata (melioráció; a melioráció összetevői; hatósági engedélyek; a meliorációs tervek talajvédelmi szempontból történő megítélése; a melioráció kivitelezése) - Vízgazdálkodás (víz Keretirányelv hazai végrehajtása; vízkárelhárítás, belvízvédelem; belvíz által veszélyeztetett területek, erózió által veszélyeztetett területek, belvízvédekezéssel kapcsolatos főbb teendők, belvízvédekezés szervezeti rendje) - Agrárstratégiánk - Az uniós csatlakozásból adódó lehetőségeink - Az agrárszakigazgatás rendszere

20

-

-

-

2

-

A képzési program részletes tematikája (oktatási segédlet szintjén)

1.–7. téma: Vízgazdálkodás, belvízvédelem, melioráció (gazdákat terhelő oldala), Víz Keretirányelv fő követelményei (szerző: Dobos György) Bevezetés A jelenleg "kétlábú", élelmiszertermelésre és takarmány-előállításra alapozódott magyar mezőgazdaságot az ipari- és energetikai célú növénytermesztéssel "háromlábúvá" kell tenni jelentette ki az agrártárca vezetője 2007-ben. Az elmúlt években négy olyan esztendő is volt, amikor az átlagos 12 millió tonna helyett 1518 millió tonna volt a gabonatermés. Jelenleg a belső szükséglet 8,3 millió tonna, azaz mintegy 8 millió tonnányi gabonát nem használunk föl Magyarországon. Nem cél semmilyen módon a gabonatermesztés visszafogása, a hasznosítás módját kell megkeresni hangsúlyozta a tárcavezető. Magyarország hagyományosan gabonatermelő ország, melyhez kiváló természeti adottságok párosulnak. A termény értékesítésének hektikusan változó piaca súlyos gondot okoz a gazdáknak az időszakos intervenciós felvásárlások ellenére, melyhez párosul még a szélsőséges időjárási jelenségek előfordulási gyakoriságának növekedése.


A növénytermesztés jövőbeni lehetőségeit nagy valószínűséggel a klimatikus változásokhoz való alkalmazkodás szintje fogja bővíteni, vagy korlátozni. Az alkalmazkodás elsősorban a vízzel való hatékonyabb gazdálkodásra kényszerít. A talajhasználat tökéletlensége (hiányos művelés, trágyázás vagy növényvédelem) esetén a klimatikus tényezők kedvezőtlen hatása fokozottabb, és a veszteség nagyobb. Az aszálykárok elsődleges oka a csapadékhiány, belvízkárok viszont akkor keletkeznek, ha a csapadék jelentősen több a szokásosnál. A mezőgazdasági termelés bevételének 18-20%-át kitevő, és az agráriumban foglalkoztatottaknak mintegy kétharmadát adó kertészeti termelés az öntözéses-gazdálkodás feltételeinek biztosítása nélkül ellehetetlenül. 1. Mezőgazdasági vízgazdálkodás természeti tényezői 1.1 Időjárás változás, változékonyság Magyarországon A Föld éghajlata melegszik, az elmúlt 150 évben a globális évi középhőmérséklet mintegy 1,0 °C-ot emelkedett. A melegedést a természetes rendszerekben megfigyelt változások alátámasztják. A melegedés oka, nagyon valószínűen, az ún. üvegházgázok (CO2, NOx, CH4) kibocsátásának az ipari forradalmat követően megindult, az utóbbi évtizedekben gyorsuló növekedése. Az ÜHG légköri koncentrációjának növekedését a mérések igazolják. Nő a légkör hűtését kiváltó aeroszol részecskék kibocsátása is, amelyek mérséklik az ÜHG „fűtő” hatását. A globális melegedésben természetes hatások is közrejátszhattak, egyes vélemények szerint a melegedés a természetes okok következménye. Az éghajlat változása nem rendkívüli a Föld történetében, ami a jelenlegi melegedést azzá teszi, (i) az antropogén eredet, (ii) a melegedés üteme. A globális melegedés a 21. században várhatóan folytatódik, üteme a kibocsátás ütemétől függ. A melegedés miatt változik kisebb térségek éghajlata, a változások előrejelzésének bizonytalansága a globálistól kisebb térségek felé haladva nő. Európában várható, hogy a hőmérséklet mindenhol, minden évszakban emelkedik, hazánk térségében az évszázad végén az évi középhőmérséklet a mainál 3-4 °C-kal lehet magasabb. Évi csapadék tekintetében Európa megosztott: értéke nagyjából a 47° szélességi körtől északra nő, délre csökken. A két tartományt elválasztó vonal helyzete klímamodellenként eltérő, a bizonytalan tartományba tartozik hazánk térsége is, ahol kismértékű csökkenése vagy növekedése egyaránt lehetséges a modelltől függően. Európa egészében várható az évi csapadék éven belüli átrendeződése: télen növekedése, nyáron csökkenése. Növekszik az időjárási szélsőségek (pl. hőhullámok, nagycsapadékok) gyakorisága és intenzitása. Európa időjárásának alakításában fontos szerepet játszik az Észak-atlanti Oszcilláció (NAO), ennek viselkedés magyarázhatja Európa évi időjárásának egyfajta ciklikus viselkedését. A globális melegedés a NAO-ra is hatással lehet. Az időjárás szinte naponta, évszakonként és az egymást követő években is közismerten változékony. Ez a változékonyság, és vele együtt a klíma is nagyjából állandó volt az utóbbi ezer évben. A XX. században azonban 0,6 fokot emelkedett a Föld átlaghőmérséklete, ami a legutóbbi becslések szerint a következő század végére további legalább 1.4, legrosszabb esetben pedig akár 5.8 fokkal is tovább nőhet. Ábránkon jól látható a hőmérséklet eltérés alakulása az 1960-1990-es évek átlagától.


hőmérséklet eltérése 1960-1990-es időszak átlagától

0,8

éves eltérés 1960-1990 átlagától a trendet mutató görbe

0,6 0,4 0,2 0 -0,2 -0,4 -0,6 1861

1881

1901

1921

1941

1961

1981

2001

naptári év

1. sz. ábra 1.2 Időjárási szélsőségek Hazánkban a globális klímaváltozás elemzése kapcsán meg szokás jegyezni, hogy a Kárpátmedence a nedves óceáni, a száraz kontinentális és a nyáron száraz, télen nedves, mediterrán éghajlati régiók határán helyezkedik el. Tehát az éghajlati övek kis mértékű eltolódása azt is jelentheti, hogy országunk átkerülhet a három hatás valamelyikébe. A mezőgazdaság szempontjából lényeges – márciustól augusztus végéig terjedő – időszakot vizsgálva, összehasonlítottuk az 1952-es, 1992-es és a 2003-as aszályos évek csapadék adatait. Márciustól augusztus végéig 1952-ben csupán 224 mm, 1992-ben 215 mm, 2003-ban mindössze 165 mm csapadék esett. Az erre az időszakra jellemző átlagos csapadékösszeg 314 mm. A következő ábrán Magyarország májusi középhőmérsékletének alakulása és lineáris trendje (piros) látható 1901-2003 között. 1958. év: 19,0°C

[°C] 20

2. számú ábra.


2003

2000

1997

1994

1991

1988

1985

1982

1979

1976

1973

1970

1967

1964

1961

1958

1955

1952

1949

1946

1943

1940

1937

1934

1931

1928

1925

1922

1919

1916

1913

1910

1907

1904

Sokévi májusi átlag 15,5 °

1901

19 18 17 16 15 14 13 12 11 10

2003. év: 19,2°C

Magyarországon 2000 augusztusában 41,7°C-al megdőlt az évszázados melegrekord, melyet az idei év adatai ismét túlszárnyaltak.. Az elmúlt évben vonult le az eddigi legmagasabb árhullám a Tiszán, és ugyan ez év volt egyben 1961 óta az egyik legszárazabb év is. Hogy melegedett-e Magyarország éghajlata az utóbbi évszázadban kérdésre az Országos Meteorológiai Szolgálat ábrája ad választ: 3.sz. ábra. Eredeti és homogenizált évi középhőmérséklet adatsor (1901-2000) 12 11,5 11 10,5 10 9,5 9 8,5 ori

8

hom

7,5 1901

1911

1921

1931

1941

1951

1961

1971

1981

1991

1.3 A klímaváltozás történelmi vonatkozásai Az időjárás változás következményeit a történelmi középkorban az ún. kis jégkorszak mutatta meg. Az 1300-as évek közepétől ugyanis a Golf-áramlat hosszabb útvonalon melegebb vizet szállított az Északi-tengerbe. A jégtakaró egy része megolvadt, a hidegebb víz pedig lehűtötte a levegőt. Hidegebbre fordult az idő, s ez a lehűlés a 19. század elejéig egész Európát érintette, éhínséget és betegségeket idézett elő. A hollandiai csatornákat évente hónapokig borította jég, a hajók hónapokon keresztül voltak kénytelenek a kikötőkben vesztegelni; Svájcban pedig falut falu után sodortak el az egyre terjeszkedő gleccserek. Öt évszázad hideg esztendei az európai mezőgazdaság átalakulásával jártak, elterelték a világkereskedelem központját a Földközi-tenger partjainak kikötőiből a nyugati kikötők irányába, és hozzájárultak az európai társadalmi feszültségek növekedéséhez, amelyek aztán a francia és más forradalmakban csúcsosodtak ki. Az 1850 és 1893 közötti kis jégkorszak véget ért, de ez nem jelenti azt, hogy nem térhet újra vissza. Az elmúlt három évtized során az éghajlatváltozás világszerte szembetűnő hatást gyakorolt számos fizikai és biológiai rendszerre. • Víz: az éghajlatváltozás tovább csökkenti a biztonságos ivóvízhez való hozzájutás lehetőségét. A gleccserek olvadékvize jelenleg több mint egy milliárd ember vízellátását fedezi; ha ez eltűnik, a lakosság a kényszer hatására valószínűleg a világ más régióiba vándorol, ami helyi vagy akár globális konfliktusokat és bizonytalanságot idézhet elő. Az


aszály sújtotta területek száma valószínűleg emelkedni fog. • Ökoszisztémák és biológiai sokféleség: az eddigi felmérések szerint a növény és állatfajok mintegy 20–30%-át veszélyezteti a kihalás fokozott veszélye, amennyiben a globális átlaghőmérséklet növekedése meghaladja az 1,5–2,5 °C-ot. • Élelmiszer: az éghajlatváltozás várhatóan növeli az éhínség veszélyét; a veszélyeztetett emberek száma több százmillióra emelkedhet. • Tengerpartok: a tengerszint emelkedése veszélyezteti a Nílus-deltát, a Gangesz/Brahmaputra-deltát és a Mekong-deltát, és minden egyes deltavidéken több mint 1 millió ember elköltözését idézi elő 2050-ig. A kis szigetországok már szenvednek ezektől a hatásoktól. • Egészségügy: az éghajlatváltozás közvetlen és közvetett hatást gyakorol az emberek és az állatok egészségére. A szélsőséges időjárási események és a fertőző betegségek gyakoribb előfordulása a legfontosabb kockázati tényezők. Az éghajlatérzékeny betegségek a legtöbb halálesettel járó betegségek közé tartoznak világszerte. Csak a hasmenés, a malária és a fehérjehiány miatt kialakuló alultápláltság világszerte 3,3 millió halálesetet okozott 2002-ben, amelyek 29 %-a Afrikában következett be. Az Európai Unió Bizottsága Zöld Könyve Az Európai Bizottság ZÖLD KÖNYVE az éghajlatváltozással kapcsolatos Uniós fellépési lehetőségek két fő tényezője (mérséklés, alkalmazkodás) közül az alkalmazkodás lehetőségeit vizsgálja. Mi az alkalmazkodás? Alkalmazkodási fellépésekre a változó éghajlat, pl.: megnövekedett esőmennyiség, magasabb hőmérsékletek, csökkenő vízkészletek vagy gyakoribb viharok kezelése érdekében van szükség most, vagy pedig a jövőben várható ilyen változásokat lehet ezekkel megelőzni. Az alkalmazkodás célja a jelenlegi és a jövőbeli ártalmas hatásokból eredő kockázatok és károk csökkentése költséghatékony módon vagy a lehetséges előnyök kiaknázásával. „Az európai mezőgazdaság számos kihívással fog szembesülni a következő évek során, így a nemzetközi versennyel, a kereskedelmi politika további liberalizációjával, és a népesség fogyásával. Az éghajlatváltozás tovább fokozza ezt a nyomást, és a kihívások még több nehézséget és nagyobb költségeket jelentenek majd. A előre jelzett éghajlatváltozás hatással lesz a terméshozamra, az állattartásra és a mezőgazdasági termelés helyszíneire, jelentősen veszélyeztetve a mezőgazdasági bevételt és fokozva a földterületek termelésből való kivonásának kockázatát Európa bizonyos részein. Az élelmiszer-termeléssel kapcsolatos kockázatok gondot jelenthetnek Európa bizonyos részein, mivel a hőhullámok, az aszályok és a kártevők várhatóan növelni fogják a terméskiesések előfordulását. Ahogy megnő a terméshozam változékonysága a globális élelmiszer-ellátás egyre nagyobb kockázatnak lesz kitéve. Ebben az összefüggésben meg kell vizsgálni, milyen hatással lehet az energiatermelésre használt biomassza növelése a globális élelmiszer-ellátásra. A változó éghajlati körülmények között az EU mezőgazdasága és erdészeti ágazata környezetvédelmi és ökoszisztéma-szolgáltatások nyújtójaként még jelentősebb szerephez jut. A mezőgazdaságnak és az erdőgazdálkodásnak jelentős szerepe van többek között a hatékony vízfelhasználásban, különösen a száraz térségekben, a vízfolyások túlzott mértékű tápanyag beáramlással szembeni védelmében, az árvízkezelés fejlesztésében, és a többféle funkciót betöltő tájak, például a nagy természeti értéket képviselő gyepterületek fenntartásában és helyreállításában, amelyek számos faj élőhelyei vagy segítik azok vándorlását. Az éghajlattal szemben ellenálló erdőgazdálkodás, a szerves szén fenntartásához szükséges talajgazdálkodás támogatása (pl. a szántás teljes elhagyása vagy minimálisra csökkentése), és az állandó legelők védelme mind olyan mérséklési intézkedés, amelyeknek elő kell segíteniük az éghajlatváltozás által jelentett


kockázatokhoz való alkalmazkodást.

A „Zöld könyv” megállapításai és intézkedései alapja az IPCC A2 scenario. Ez Magyarország esetében az évszázad végére 3-3,5 oC hőmérséklet emelkedést, és -5 - +5 %-os csapadék változást prognosztizál az 1961-1990-es bázishoz képest.

2. A mezőgazdasági termelés kettős veszélyeztetettsége A mezőgazdasági termelés legnagyobb bizonytalansági tényezője az időjárás, azon belül is a csapadék szeszélyes előfordulása következtében kialakuló vízhiány vagy vízfölösleg (aszály és belvíz), melyek néha ugyanabban az évben, ugyanazon a területen korlátozzák és károsítják a termelést. A kettő közül a vízhiány okoz nagyobb veszteséget a mezőgazdaságnak, mivel sokkal nagyobb összefüggő területet érint, míg a belvíz térbeni megjelenése mozaikos, így egy-egy kistérségnek, sőt termelőnek sem terjed ki az egész területére. 2.1. Az aszály Az aszály rendkívül összetett természeti jelenség, ezért a különböző értelmezések elkerülése céljából, fogalmát érdemes tisztázni. Különbséget kell tenni a szárazság és az aszály között. Annak ellenére, hogy mindkettő az adott régió erős vízhiányát fejezi ki, nem szinonim fogalmak: A szárazságnak általános értelme van, nem hagyatkozik a környezet egyes elemeire, míg az aszály az élővilágban nagy mértékű kárt okozó természeti jelenség, mely az érintett területen az élőlények alapvető életfeltételeit meghatározó, tartós és nagymértékű vízhiányt okoz. Mezőgazdasági aszályról akkor beszélünk, ha a csapadékhiány a talajnedvesség olyan mértékű csökkenéséhez vezet, ami a növények növekedését, fejlődését erősen gátolja, és ezzel nagyarányú terméscsökkenést okoz. Az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelemről szóló ENSZ Egyezmény (UNCCD) meghatározása szerint Magyarország egész területe „aszállyal sújtott területnek” tekintendő.


Az aszály előfordulásának valószínűsége Magyarország egyes területein növekedő tendenciát mutat. Sőt, az elmúlt évtizedekben az aszály előfordulásának valószínűsége minden évszakban jelentősen nőtt. A rendkívüli aszályok előfordulásának valószínűsége főként az alföldi térségekben nagy. A Dunántúli domb és hegyvidékeken csak mérsékeltebb aszályokra kell számítani. Az aszály Magyarország egyes térségeiben például minden második évben előfordul. A súlyos aszályok előfordulásának az Alföld középső részén (KecskemétDévaványa-Szeged) a legnagyobb, gyakorisága 20-25%. Az eddigi kutatások azt bizonyítják, hogy az aszály hatását a földhasználat módjának (vetésszerkezet, fajta, agrotechnikai módszerek stb.) ésszerű változtatásával bizonyos mértékig lehet mérsékelni. Ezeknek a módszereknek egy része az extenzív gazdálkodás irányába hat (vetésszerkezet-változtatás, szárazságtűrőbb, de kisebb potenciális termőképességű fajták, alacsonyabb tőszám, mérsékeltebb tápanyagpótlás stb.). Az is bebizonyosodott, hogy a vízellátottság előre alig prognosztizálható, szeszélyes változékonysága az egyik, ha nem a legnagyobb rizikó tényező. Abból a tényből, miszerint a termésátlagok évenkénti ingadozása a szárazabb térségekben növekvő tendenciát mutat, arra lehet következtetni, hogy a vízellátottsági anomáliák miatti termelési kockázat az agrotechnikai lehetőségek kihasználása mellet sem csökken, sőt az intenzív kultúráknál növekszik. Ebből következően hosszú távon az öntözés szükségessége és jelentősége is fokozódik. 2.1.1. Történelmi aszályos időszakok Magyarországon a XIX. század elején kezdték összegyűjteni és közzétenni a különleges időjárási eseményekről szóló régi följegyzéseket. A kortársi visszaemlékezésekből, krónikákból, levelekből, egyházi feljegyzésekből, stb. az időjárásra és elsősorban annak szélsőségeire vonatkozó megállapításokat Réthly Antal (1962, 1970, 1998, 1999) dolgozta fel. Valamennyi, a szakirodalomban megemlített időjárási szélsőségről szóló följegyzésből jól nyomon követhetők az igen káros gazdasági hatások. A régi aszályok sokkal tragikusabb következményekkel jártak, mint a maiak. Az áldatlan állapotok jellemzésére a legerősebb aszályokról néhány kiragadott példát ismertetünk az alábbiakban Réthly (1962, 1970) nyomán: 1022-ben olyan nagy volt a szárazság, hogy semmi gabona nem termett. 1363-ban példa nélküli az aszály és a terméketlenség. Nagy éhínség és éhhalál. „A föld népe majd mind éhhalálra jutott.” 1473-ban. „A Duna annyira elapadt, hogy még Magyarországon is átgázolható volt. A törökök által jövének a Száván és beszáguldanák Magyarországra” (Heltai). 1585-ben a szárazság miatt rémítő éhínség, kivált Debrecenben és Erdélyben. Januártól júniusig semmi eső nem esett. A Hanságban a föld kiégett. 1790-ben, Erdélyben a szárazság miatt olyan nagy volt az éhínség, hogy az éhhalállal küzdő nép sás- és gyékénygyökerekből sütött lepényen élődött. A XIX. század kiemelkedően legnagyobb aszálya a Kárpát-medencében 1863-ban alakult ki. Már a tavasz és a nyár is felettébb aszályos volt. Mind az őszi, mind a tavaszi vetésű gabonák kiszáradtak. A határ úgy nézett ki, mint az afrikai sivatag, lesülve, kiégve. A XX. század első súlyosabb aszálya 1904-ben alakult ki az Alföldön. Az 1930-as évek aszálysorozatai ismét ráirányították közvéleményünk figyelmét az Alföld éghajlatának lehetséges megváltozására. A második világháborút követő konszolidációt nehezítette az 1946. évi aszály, majd az 1950.


évi aszály miatti rossz termés az élelmiszer-gazdaságban okozott komoly zavarokat. Ezek után az 1952. évi országos aszály a népgazdaság egészét még jobban válságossá tette, élelmiszer-hiány alakult ki. Újabb aszályos időszak az 1980-as években vette kezdetét. 1983 után minden évben volt aszály az ország egy-egy részén, de mértéke sehol sem érte el a súlyosat. Az 1990-es évek elején viszont csak 1991. évi volt aszálymentes. A 20. század legsúlyosabb aszályos évének 1992-t tekinthetjük. Ekkor az Alföld túlnyomó részén rendkívül súlyos helyzet alakult ki. Számítások szerint ebben az évben az aszály az ország területének közel 99%-át érintette valamilyen mértékben. A következő év ismét rendkívül aszályosnak bizonyult, az előző évinél alig valamivel kisebb területet érintett. 1993-ban szintén az Alföldet sújtotta a legerősebb aszály, a legerőteljesebben érintett térség a Tisza mente volt. 1994 után néhány mérsékelten aszályos és nedves év követte egymást, majd egy különleges év következett. A 20. század legutolsó évében, 2000-ben, az év elején a Tisza vízrendszerben rendkívüli árvíz vonult le, s hatalmas területeket öntött el a belvíz, a tavasz vége és a nyár eleje viszont igen aszályos volt. A 2002. és a 2003. év ismét aszályos volt. A 2003. évi és az azt megelőző csapadékadatok jól szemléltetik a kialakult aszály súlyosságát: Havi csapadékösszegek (országos átlag) alakulása a sokévi átlaghoz viszonyítva (mm-ben) 90

78

csapadékösszeg, mm

80 70 60 50

75 64

63

57

53

45

40

54

54 44 37

39 31

46 3235

30

33 21

36

35

20

26

25

19 6

10 0 IX.

X.

XI.

XII.

I.

II.

III.

IV.

V.

2002 / 2003.

VI.

VII. VIII.

Átlag

4. sz. ábra A 2003. év különleges figyelmet érdemel. Ekkor az ország délnyugati és északi részén, valamint Debrecen térségében mérsékelt aszály volt, a Dunántúl nyugati felén és ÉszakkeletMagyarországon általában közepes erősségű, míg a Dunántúl keleti felén (beleértve a Balaton térségét is) és az Alföld nagy részén erős aszály, illetőleg az Alföld közepén rendkívül erős aszály uralkodott. A csapadékhiány káros következményeit növelte, hogy a hőmérséklet 2003 nyarán volt a legmagasabb. Ebben az évben a nyári hőségnapok száma, tehát amikor a napi maximum meghaladta a 30 oC-ot, országos átlagban 45 volt, szemben a korábbi rekorddal, az 1946-ban megállapított 38 hőségnappal. A terméseredményekben 30%-ot meghaladó kiesések keletkeztek, csak a mezőgazdaságban előforduló közvetlen károkat 50-55 milliárd forintra becsülték 2003-ban, de az egész nemzetgazdaságban ennél jóval nagyobb mértékű kiesésekkel kellett számolni.


Hazánkban az aszály hatásaival, valamint az előforduló aszályok értékelésével és területi előfordulásával a kutatás régóta foglalkozik, elsősorban a mezőgazdaság, a meteorológia és a hidrológia területén. A Pálfai-féle Aszályossági Index (PAI) segítségével előrejelzési rendszer kidolgozására is sor került, és a PAI-értékek alapján megszerkesztették az ország aszályossági zónáinak térképét. 2.1.2. Aszálykárok A gazdasági hatások között kétségtelenül az aszálynak a mezőgazdaságra, azon belül is a növénytermesztésre gyakorolt káros hatásai állnak az első helyen. A vetéskori aszály késlelteti a szemek csírázását, extrém esetben a szem egyáltalán nem csírázik ki. Az őszi gabonafélék esetében a késedelmes csírázásnak általában nincs döntő hatása a termés mennyiségére csak abban az esetben, ha ez együtt jár korai tartós lehűléssel (október végi – november eleji fagyok). Ekkor az alacsony kelési százalék miatt csökken a hektáronkénti növényszám, amely drasztikus terméskieséshez vezet. Az anyagi veszteségen kívül „másodlagos” környezeti kárként a talaj növényborításának csökkenése miatt ilyen területen a talajerózió is problémát okozhat. A 2000. év tapasztalatait elemezve megállapítható, hogy ennek az évnek a szélsőséges időjárása, ami ugyanazon esztendőben okozott árvizet, belvizet és különlegesen súlyos aszályt, a legtöbb kultúránál átlagon felüli terméskiesést eredményezett. Az őszi búza össztermése az 1990-es évek első feléhez viszonyítva 16 %-os csökkenést mutatott, míg kukoricából az elmúlt öt év legkisebb termését takarították be. A termelők bejelentései szerint 1,3 millió ha szántó területet sújtott kisebb-nagyobb mértékű terméskiesés az aszály következtében. Az árualap hiány okozta árszínvonal növekedés 2001-ben is éreztette hatását. 2001. januárjában és februárjában az agrártermékek árszínvonala 23 %-kal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Valamennyi kertészeti kultúra – talán a szőlőt és a gyógynövényeket kivéve – öntözést igényel, és azt meghálálja. Az aszály ebben az ágazatban jelentős termés- és bevételkiesést okoz, ha nincs mód öntözésre. 1992-ben 30 milliárd Ft-ra becsülték az aszálykárt, mely a földadó mérséklésén, a vízkészlet járulék elengedésén és egyéb intézkedéseken túlmenően 800-900 millió Ft-al terhelte a költségvetést. 1993-ban 2,7 millió hektárt érintett az aszály, kárértékre vonatkozó felmérés akkoriban nem készült. A kárenyhítésre fordított – a központi költségvetési keretet terhelő – összeg meghaladta a 2,6 milliárd Ft-ot. A 2000. évi súlyos aszály mintegy 1,3 millió hektáron okozott jelentős terméskiesést. A kár meghaladta a 60 milliárd Ft-ot. A 2000. évet ár- és belvíz is sújtotta. S végül 2003-ban rekordokat megdöntő hőség párosult a több mint 6 hónapon át tartó csapadékhiánnyal. Kalászos gabonát idén 1 millió 708 ezer hektárról takarítottak be a gazdák, egy százalékkal kisebb területről, mint 2002-ben. A betakarított termésmennyiség 4 millió 181 ezer tonna, ami az előző évinél (5 millió 549 ezer tonna) 24,7%-al volt kevesebb. Az aszály súlyosságát jelzi, hogy az összes megtermelt kalászos gabona mennyisége a 1996-2000 közötti évek – magasnak nem minősíthető – átlagától 27%-kal marad el. A búza betakarított


területe a tavalyihoz képest változatlan – 1 millió 150 ezer hektár - azonban a termésmennyiség és a termésátlag negyedével elmarad a 2002. évitől. „Elkerülhetetlen feladatunk olyan intézkedések megtétele, melyekkel megfelelő választ és alternatívát tudunk adni ezen állandósulni látszó természeti jelenségekre. Tudomásul kell venni, hogy a kiszámíthatatlansággal együtt kell élnünk, és a változó természeti körülmények között kell tudni termelnünk minőségileg kifogástalan termékeket.” (Dr. Németh Imre) 2.1.3. Az aszály enyhítésének lehetőségei: Aszály elleni stratégia (Láng István akadémikus nyomán). Az aszály elleni védekezés, a kártétel csökkentésének és megelőzésének módszerei: 1.) Öntözésfejlesztési és meliorációs beavatkozások. A leghatékonyabb, és egyben legdrágább módszerek. Ezen fejlesztési célú beruházások a klímaváltozás hatásait figyelembe vevő hosszú távú mezőgazdasági program szerves részeként, és nem a mindenkori időjárás függvényében kell, hogy megvalósuljanak. 2.) Megfelelő talajműveléssel biztosítani kell a csapadék termőtalajban történő tárolását, megőrzését. Lehetőség kínálkozik még az aszály részbeni kivédésére az okszerű, víztakarékos talajműveléssel, a megfelelő tápanyag utánpótlás biztosításával, a növényvédelmi munkák időben történő elvégzésével és a fémzárolt, jó minőségű vetőmaghasználattal. 3.) A művelési ágak célszerű megválasztása, a vetésszerkezet alakítása, az egyes növények arányainak módosítása jelentősen járulhat hozzá az aszálykárok csökkentéséhez. 4.) Szárazságtűrőbb növényfajták elterjesztése az aszály által leginkább veszélyeztetett területeken, különösen ahol az öntözés feltételei nem adottak. 5.) Agrotechnikai és vegyszeres védekezéssel minimálisra kell csökkenteni a gyomosodás mértékét, ezáltal is csökkentve a talajban tárolt víz fogyását. 6.) A kertészeti ágazatban biztosítani kell a szabadföldi zöldségtermesztési kultúrák öntözhetőségét. Gyümölcsültetvények telepítése alkalmával körültekintőbben kell figyelembe venni a kijelölt termőhely vízgazdálkodási tulajdonságait. 7.) Az erdőtelepítési terveknél, a mezővédő erdősávok helyének meghatározásakor figyelembe kell venni azok aszálykár mérséklő hatását. A felsorolt módszerek közül néhány részletesebben: Talajművelés A szántóföldi növénytermesztésben Gyárfás József (1917), a Campbell-módszer hazai alkalmazásának tapasztalatait a saját kísérleti eredményeivel kiegészítve értékelte a „Sikeres gazdálkodás szárazságban” (Magyar dry farming) c. munkájában. „Minden növény tarlóját azonnal törjük fel, ősszel minden bevetetlen földet mélyen műveljünk meg, kerüljük az őszi szántás tavaszi – újbóli – felszántását, vetés alá megfelelően készítsük elő a talajt”. Megállapításai ma is időtállóak. - „Az őszi szántással megteremthető a beéredett és kedvező szerkezetet tartósabban megőrző talajállapot.” - Az aszálykárok mérséklése szempontjából feltétlenül kerülendő a tavaszi szántás. Helyette – ha feltétlenül szükséges – csak lazítás végzendő: kultivátorok, közép mély-lazítók, ásóboronák illetve tárcsák segítségével.


Fajtaválasztás, vetésváltás, növényszám A száraz évek gyakoriságának megkétszereződése miatt, a vetésváltás szerepe meghatározóvá vált a talajok vízgazdálkodásában. A jó elővetemény hatás – száraz évjáratban – az öntözés hatásával egyezik meg. A szántóföldi növény fajták választéka ugyan egyre bővül. A fajták között ennek ellenére áttételesen e tekintetben is van különbség. Az aszálykár mérséklése oly módon lehetséges, hogy a termőhelyi adottságok ismeretében választjuk ki a fajtaszortimentből a leginkább oda-illő fajtát. A tenyészidő hosszának legnagyobb jelentősége a kukoricatermesztésben van. Az elmúlt évek tapasztalata alapján súlyosabb aszály estén csak az igen korai és korai érésű hibridek szemtermése érte el a megfelelő szintet Magyarországon. A gyümölcstermesztésnél az aszály kezelésének hosszú-távú megoldását az aszálytűrőbb alanyok és fajták elterjesztése jelenti. Az aszály-hatás enyhítésében jelentős szerepet játszik a körülményekhez igazodó (általában 5-15%-kal csökkentett), optimális növényszám is. Az éghajlatváltozás két csapást mér termesztett növényeink természetes vízellátottságára. A hőmérsékletemelkedés növeli a növények vízigényét, a nyári csapadéknak csökkenésével párosulva csökkenti a növények által felvehető talajnedvességet, összességében növeli az aszályhajlamot. Az aszályhajlamot az ország egészére kifejező országos aszályindex rövidebb távon alig érezhetően, inkább a véletlen hatásoktól függően, változik, hosszabb távon, 2035-ig valószínű a 10%-os növekedése a jelenlegihez (20. század utolsó évtizedei) képest, az aszályhajlam az 1990-es évekéhez lehet hasonló. Várható, hogy növekszik az aszályos évek gyakorisága, az aszályok mainál nagyobb térségre kiterjedése, nő az aszálykár nagysága. Az aszály elleni védekezésnek a múltban több, eredményesen alkalmazott formája alakult ki, amelyek éghajlatváltozás esetén a védekezés alapvető lehetőségeit jelentik, amelyek néhány új eljárással is kiegészülhetnek (Nováky Béla alapján): a meglévő csapadékkal való gazdálkodás alkalmazkodóbb agrotechnikai eljárásokkal, a talajnedvesség megőrzését elősegítő talajművelés, mulcshagyó talajművelés, a termőhelynek a növény vízigénye, a növénynek a termőhely aszályérzékenysége szerinti megválasztása, szárazságtűrő fajok és fajták nemesítése és termesztése, hosszabb távon megoldás a termésszerkezet új éghajlathoz igazodó megválasztása, amit európai szinten az EU agrárpolitikájának reformja is támogat, síkvidéki területeken előnyös lehet a belvizek helyben tartása, egyes tapasztalatok szerint a belvízjárta területeken a belvizet követő években a terméshozam akár növekedhet is a belvizek visszatartása kedvező lehet az Alföld fásítási feladataiban, az öntözés, az aszály elleni védekezés mai éghajlat mellett is fontos, éghajlatváltozás esetén növekvő fontosságú, hatékony, a védekezést elősegítő eszköze lehet a térségenként kidolgozott aszálybekövetkezési tervek, országos szinten a Nemzeti Stratégia Aszályterv elkészítése. 2.1.4. Aszálystratégia Az FVM és a KvVM előterjesztése nyomán 2005 júliusában a Kormány olyan határozatot fogadott el, amely elrendeli a hazai aszály stratégia és egy cselekvési program kidolgozását (2142/2005.[VII.14.] Korm. határozat).


Az aszály stratégia célja az aszály kérdéseivel való tudatos, folyamatos és összehangolt foglalkozás, az aszály megelőzéséhez, illetve annak bekövetkeztekor az okozott károk mérsékléséhez vagy tűréséhez szükséges tevékenységek, igények és célkitűzések összefoglalása, valamint a megvalósításukhoz szükséges erőforrások meghatározása a hatáskörrel rendelkező döntéshozók, a végrehajtásban résztvevők és a társadalom széles rétegei számára. A Stratégia szakmaközi jellegéből és az időjáráshoz való szoros kapcsolatából adódik az a sajátossága is, hogy szervesen csatlakozik más nemzeti stratégiákhoz, megállapításai szerepelnek több olyan távlati programban, fejlesztési célkitűzésben, kutatási programban, mint amilyen a Nemzeti Fejlesztési Terv, a Nemzeti Környezetvédelmi Program és annak egyes tematikus akcióprogrmjai, így az éghajlatváltozással foglalkozó tematikus program, a MTA és a KvVM közötti megállapodás alapján folyó, elsősorban az éghajlatváltozás hatásaival foglalkozó kutatási program (VAHAVA), a különböző agrárstratégiák, beleértve az erdészeti és a halászati stratégiákat is, vízgazdálkodás fejlesztési programok, valamint más ágazatok egyes stratégiai anyagai. Az aszállyal kapcsolatos teendők meghatározása és végrehajtása során a következő alapelveket kell követni: •

A megelőzés elve. Az aszállyal kapcsolatos korábbi tevékenységek elsősorban az aszály megjelenésének és kialakulásának, valamint kiterjedésének meghatározására, továbbá az aszály által okozott károk megállapítására és számszerűsítésére irányultak. Ehelyett az aszály megelőzésére, kivédésére és káros hatásainak csökkentésére kell törekedni. Arra kell keresni a választ, hogy miként lehet előre jelezni az aszályt, hogyan lehet felkészülni a megjelenésére, mit lehet tenni a bekövetkező aszály kártételeinek minimalizálására, hogyan lehet kompenzálni az általa okozott termés- és egyéb kieséseket.

•

Az integrálás elve. Korábban az aszályt szinte kizárólag a mezőgazdaság és a növénytermesztés szempontjából vizsgálták, holott az aszály hatásai szélesebb körűek, hiszen az egész élővilág és az egész társadalom megszenvedi az aszály káros következményeit. A költséghatékony megoldások érdekében integrálni és koordinálni kell az aszály által érintett gazdasági és jóléti szektoroknak az aszálykárok elhárítása és csökkentése érdekében végzett tevékenységét.

Az élőhelyekre épülő vízgazdálkodás elve. Az ENSZ EGB-nek az európai országok kormányai számára kidolgozott és elfogadott ajánlása az 1990-es évek elején javasolta, hogy csak olyan tevékenységeket végezzenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a vizes élőhelyek a vízgyűjtők teljes területén jó állapotban legyenek. Az Európai Unió Víz Keret Irányelve – amelynek végrehajtása 2002. december 22. óta Magyarország számára is kötelező – előírja azt, hogy 2015-ig jó állapotba kell hozni minden európai felszíni és felszín alatti vizet. Ez azt jelenti, hogy csak olyan tevékenységeket szabad végezni, amelyek nem veszélyeztetik a vizek ökológiai állapotát, és azt, hogy a megadott határidőre azok megfeleljenek a „jó” kategória követelményeinek, és ez a jó állapot fenntartható is legyen.


2.2 Belvíz Magyarország – földrajzi fekvése következtében – a Kárpát-medence árvízzel, belvízzel és aszállyal nagymértékben veszélyeztetett területe. A közel évtizedes száraz, aszályos időszakot követően 1998-2001 között négy rendkívül veszélyes árvíz vonult le a Tiszán, 2002-ben a Dunán, majd 2006-ban a Dunán és Tiszán is, egy időben. Az elmúlt években a rendkívül szélsőséges időjárás következtében a belvíz és a helyi vízkárok is jelentős gondokat okoztak. A szélsőséges jelenségek egyre gyakoribb előfordulása miatt a környezetbiztonság megőrzése stratégiai jelentőségű, kiemelt feladattá lépett elő Magyarországon. Globális, vagy legalábbis vízgyűjtő szemléletű gondolkodás szükséges a regionális, helyi feladatok megtervezéséhez, illetve végrehajtásához. Az árvíz- és belvízvédekezésnek Magyarországon igen nagy hagyományai vannak. Az elmúlt 150 év alatt mintegy 4200 km hosszúságú árvízvédelmi töltésrendszer épült ki a folyók mentén. A töltések magasságát a mértékadó (1 %-os valószínűségű, azaz 100 éves visszatérési idejű) árvízszint + 1 m-es magassági biztonság figyelembevételével határozták meg. A cél az árvizek minél gyorsabb, lehetőleg károk nélküli levezetése volt. A mértékadó szintet meghaladó árvizek esetén szükségtározók megnyitásával lehetett az árvízcsúcsokat csökkenteni. Az elmúlt évtizedekben az árvízszintek jelentősen megemelkedtek, egyrészt az egyre szélsőségesebbé váló időjárás, másrészt a meder vízszállító képességének csökkenése, valamint a vízgyűjtőn történt emberi beavatkozások következtében. A gátak további emelése már nem járható út. Az elmúlt évek szélsőséges időjárási, és az ezzel együtt járó árvízi, illetve aszály jelenségek egyértelműen felhívták a figyelmet arra, hogy a korábbi vízgazdálkodási gyakorlat nem tartható fenn. Az eddigi „küzdelem az árvizekkel” szemlélettel szemben az „együtt élni az árvízzel” szemléletre kell váltani. Hasonló szemléletváltás szükséges a belvizek és aszályok kezelése területén is, mely megfelelő területhasználat-váltást igényel. Teret kell biztosítani a víznek, és lehetőleg minél nagyobb mértékben visszatartani, illetve a vízhiányos helyekre vezetni. Ezt az új szemléletet tükrözi és valósítja meg a gyakorlatban a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése (VTT) kormányprogram, melynek célja nem csupán az árvizek elleni védekezés, hanem – többek között – a vízhiányos időszakok hosszának minimalizálása megfelelő vízvisszatartási és vízkormányzási módszerekkel. A VTT a hazai árvízvédelmi fejlesztésekbe illeszkedve, két területre koncentrálva javítja a Tisza mentén az árvízvédelmi biztonságot, nevezetesen a nagyvízi meder (a hullámtér) vízszállító képességének javításával, illetve árapasztó tározók alkalmazásával. A kiválasztott öt árapasztó tározó hatása 1000 éves visszatérési idejű árvízi esemény bekövetkezésekor a Tisza teljes hazai szakaszán képes kifejteni hatását. A lokális, illetve a vonal-menti összegzett hatása az előirányzott 60 cm-es árapasztást képes létrehozni. A SZIE agrár-klímával foglalkozó tanulmánya a következőképp összegez: „Magyarország a Föld egyik legzártabb medencéje legmélyén helyezkedik el, emiatt a lefolyástalan vagy elöntésnek kitett területek aránya nagy, a nagy folyók vízjárása az országon kívüli hidrometeorológiai körülményeknek megfelelően szélsőséges. Hidrológiai kutatási


adatok szerint az ország területének 52 %-át veszélyeztetik változó mértékű és gyakoriságú belvizek. A veszélyeztetés a szántóföldekre is kiterjed, és befolyásolja. Ismert, hogy a talajok 46 %-a a vízforgalom szempontjából kedvezőtlen, emiatt az ismétlődő vízkár hozzávetőlegesen 1 millió hektáron veszélyezteti a növénytermesztés biztonságát. A becslésből hiányzik a művelési hibából időszakosan víz alá kerülő terület nagysága. Erre más adatokból lehet következtetni. Magyarországon mintegy 3.1 millió ha szántóterületen alakultak ki a talaj mélyebb rétegeiben vízmozgást, légcserét és gyökérfejlődést gátló, kedvezőtlen szerkezetű, tömör rétegek, vagy genetikai szintek, a talajok fejlődése, vagy a talajhasználat hatására. Természetes és mesterséges eredetű tömörödés 1992-ben a mezőgazdasági területek talajainak 21.9 %-ára, (1.4 millió ha) volt jellemző. Az ország talajainak 34.8%-a érzékeny a degradációra és a tömörödésre, ugyanakkor 13.9%-a nem, 23%-a gyengén, 28.3%-a pedig mérsékelten érzékeny. Ez azt jelenti, hogy ésszerűtlen talajhasználat, valamint a talajon járást és művelést nehezítő csapadékos időjárás esetén fizikai állapotromlás (elsősorban tömörödés) következhet be a talajok legalább 35 %-án, és a kár kiterjedhet a talajok 63 %-ra. A becslés korrektségét az 1992-2003 években az aszály- és belvízkárok jelentős területi egybeesése is alátámasztja.” "A közösségi cselekvés kereteinek meghatározásáról a víz-politika területén" című, 2000. december 22-én hatályba lépett, 2000/60/EK irányelv (a továbbiakban: Víz Keretirányelv), az EK új víz-politikája érvényesítésének legfontosabb eszköze. Előírásai szerint az Európai Unió tagállamaiban 2015-ig jó állapotba kell hozni minden olyan felszíni és felszín alatti vizet, amelyek esetén ez egyáltalán lehetséges, és fenntarthatóvá kell tenni a jó állapotot. Az irányelv jelentőségét elsősorban az adja, hogy egységes keretbe foglalva szabályozza a felszíni, felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelmét, a pontszerű és diffúz szennyező-forrásokkal szembeni fellépést és előírja a vizek jó állapotának eléréséhez vezető intézkedések vízgyűjtő szintű összehangolását. Ennek Magyarország számára kiemelt jelentősége van, mert Magyarország egész területe a Duna vízgyűjtőjében fekszik és a Víz Keretirányelv szerint az egész Duna medencét kell vízgyűjtő területnek tekinteni. A Víz Keretirányelv rendelkezéseit integrált módon a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezés eszközeivel kell végrehajtani az érdekeltek széleskörű bevonásával. Magyarországnak 2009. évre kell vízgyűjtő-gazdálkodási tervet készítenie oly módon, hogy az egyúttal hozzájárulás legyen a Duna medence szintű vízgyűjtő-gazdálkodási tervhez. Az időszakos vízbőség elsősorban a sík vidékek sajátos hidrológiai jelensége, mely hazánkban különös figyelmet érdemel, hiszen Magyarország területének több mint fele síkvidéki jellegű. Az időszakos vízbőségből adódó problémák főleg az Alföldön éleződtek ki, egyrészt e tájegység hatalmas és termékeny területe, másrészt különleges, az időszakos vízbőség képződését elősegítő természetföldrajzi adottságai miatt. A belvizek súlyos károkat okoznak a mezőgazdaságban, akadályozzák a településfejlesztést és az ipartelepítést, épületkárok forrásává válhatnak, helyenként megbéníthatják a közlekedést. Hazánkban a belvíz által veszélyeztetett területek nagysága mintegy 44000 km2, az ország területének 47%ka. A szélsőségesen nagy belvizek Magyarország területén 4-5000 km2-es területen okoznak károkat. Az időszakos vízbőség elleni védekezésre a jelenlegi agrotechnikai és műszaki beavatkozások adottak, míg az aszálykárok enyhítése – hatásainak bonyolultabb, összetettebb, más ágazatokra is kiterjedő és egymással összefüggő jellegéből adódóan – komplexebb feladat.


10.sz ábra: Magyarország belvíz-veszélyeztetettségi térképe (szerkesztette: Dr. Pálfai Imre) 2.2.1. Belvíz által veszélyeztetett területek A belvíz jelentős problémát jelent: síkvidéken a sokévi átlagos belvízi elöntés 85 ezer hektárnyi területet érint, amely szélsőséges esetekben megközelítheti a 600 ezer hektárt. A belvizek gyakoriságára jellemző, hogy az utóbbi 57 évből mindössze három olyan év volt (1973, 1976 és 1990), amikor nem került sor belvízvédekezésre. Az állam kizárólagos tulajdonát képező 19 % belvízcsatorna hálózaton kívül eső 19.600 km (46%) forgalomképes állami csatornahossz, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő 4 % ill. a magántulajdonban lévő 31 % belvízelvezető csatornahálózat fejlesztésére és fenntartására az elmúlt években nem volt elég anyagi forrás. A területek kettős kárveszélyeztetettsége a jellemző, azaz a vízbőség és az aszálykár egyazon területeket sújthatja. Nincs összhang a vízbőség és a vízhiány kezelésében. A külterületi és belterületi vízrendezés összhangját meg kell teremteni. A belvíz síkvidéki területeink sajátos jellemzője, az ország 45 %-át érinti. A Duna, a Tisza és mellékfolyóik szabályozását, az ármentesítés munkákat követően főként az Alföldön jelentkeznek belvízi problémák. A belvízi veszélyeztetettség meghatározói egyrészt a természeti adottságokban, másrészt az emberi tevékenységben kereshetők. A természeti tényezők közül meghatározó a területhasználat módja, ami külterületen a helytelen mező- és erdőgazdasági művelésben, belterületeken a mély fekvésű területek beépítésében csúcsosodik ki. A településeken belül szólni kell a szennyvízcsatornázás elmaradásáról, ami az un. “talajvízdombok” kialakulásával nagymértékben hozzájárul a belvíz-veszélyeztetettség kialakulásához.


A belvízi veszélyeztetettség jellemzésre mérőszám szolgál az Alföld és a Kisalföld területére. A mérőszám figyelembe veszi az éghajlati tényezőket, a domborzati adottságokat, valamint a területhasználat módját. Az Alföld belvízrendszerei eltérő veszélyeztetettségének kialakulásában legnagyobb szerepe a talajnak és a talajvíz mélységének van. A belvízrendszerekre kidolgozott komplex mutató szám használata egyértelműen alkalmas a területek kategorizálására. 2.2.2. Erózió által veszélyeztetett területek Magyarországon a talajerózió a mezőgazdasági területeken a domborzati viszonyok figyelmen kívül hagyása, a helytelen parcellázási viszonyok, a nagytáblás monokultúrás növénytermesztés, a kapás kultúrák lejtős területen való termesztése, a hegy-völgy irányú ültetvénytelepítés és művelés, illetve a köztesvetések, takarónövények elhagyása és a nem megfelelő talajművelési eljárások alkalmazása jelentős mértékben hozzájárulnak az erózió felerősödéséhez. Az erózió jelenlegi kiterjedésének és mértékének megbízható, pontos megállapítása nehéz feladat, továbbá igen nehéz megbecsülni gazdasági és környezeti hatását. Magyarországon a talajdegradációs folyamatok egyik legjelentősebb típusa a vízerózió, amely a mezőgazdasági területek több mint harmadát (35,3%), összesen 2 297 000 ha-t érinti8. Jelenleg évente mintegy 100 millió t a vízerózió okozta talajveszteség. Hazánkban a szélerózió szintén jelentős (1,4 millió ha veszélyeztetett), pontos adatok nem állnak rendelkezésre megfelelő monitoring rendszer működésének hiányában. Különösen homok, illetve homokos csernozjom talajainkon jelentkezik deflációs kár. A szél pusztító hatásának (defláció) főleg a homoktalajok, illetve a helytelenül művelt (löszös) csernozjom talajok vannak kitéve. A helytelen földhasználat következtében (vetésforgók elmaradása, szervestrágyázás hiánya, mezővédő erdősávok felszámolása, a talajfelszín takaratlansága) az ország területének közel 50%-át alkotó szántókon a folyamatos növénytakarás nélküli nagyüzemi táblák jelentős része deflációs szempontból veszélyeztetett. Az elkövetkezendő évtizedben el kell érni, hogy a széles körben alkalmazott talajvédő/talajkímélő agrotechnikai módszerekkel, a táblák környezetében fasorok, erdősávok, illetve eróziófogó táblaszegélyek kialakításával és folyamatos talajtakarás alkalmazásával jelentős mértékben csökkenjen az eróziós folyamatok által okozott talajpusztulás. Ott, ahol azt az eróziós veszély mértéke indokolja, a területet talajvédelmi célból erdősíteni szükséges. Az erdők jelentős szerepet töltenek be a talajképződésben és a talajok védelmében. Az ország közel egyötödét borító erdők alatt minimális, vagy egyáltalán nincs is erózió. Ezáltal a jelenlegi erdők évi 32 millió tonna termőtalaj pusztulását akadályozzák meg. A laza talajú alföldi térségekben lévő 465 ezer hektár erdő a defláció és az elsivatagosodás elleni védelemben játszik jelentős szerepet. A Nemzeti Erdőtelepítési Program (700 ezer hektár) megvalósítása évente mintegy 12,6 millió tonna termőtalajt fog megóvni az erózió pusztításától és közel 400 ezer hektáron fogja csökkenteni a deflációt .


Talajvédelmi eljárások a talajerózió ellen: művelési ág váltás talajvédelmi szempontból helyes agrotechnika (talajművelés iránya, módja) műszaki talajvédelem (melioráció, teraszok, sáncok, övárok kialakítása) A szélerózió elleni védelem lehetséges eszközei: talajvédelmi célú művelési ág váltás (gyepesítés, fásítás) a terület táblásítása (optimális tábla méretek) talajjavítás (szervesanyag pótlás) a talajfedettség kialakítása, megőrzése (takarónövény, köztes növény vagy mulcsozás) talajvédő agrotechnikai módszerek alkalmazása (talajművelési eljárások) talajvédő erdősávok kialakítása Magyarország eróziós térképe

Forrás: MTA Talajtani és Agrokémiai Kutató Intézet A talajtömörödés Magyarországon az alábbi okokra vezethető vissza: Természeti tényezők: leginkább a kevés szerves és szervetlen kolloidokat tartalmazó talajokra vagy genetikai talajszintekre jellemző. Tömörödhetnek a talajok időjárási szélsőségek (csapadéktöbblet illetve hiány miatt bekövetkező belvíz, kiszáradás, ülepedés) hatására is. A nedves talajon történő gépmozgás és művelés. A deformáció mértéke függ a kiváltó tényező


erősségétől, hatásának időtartamától, az egységnyi területre eső terheléstől, a talaj tulajdonságaitól és egyéb tényezőktől. (öntözés, vízjárta területeken helytelen agrotechnika) A művelőelemek talajra gyakorolt ismételt nyomásának hatására a többször, ugyanabban a mélységben végzett művelés következményeként. Leggyakrabban a tárcsázás (16-20 cm) és a szántás (22-25 cm, 28-32 cm, 38-40 cm) mélységében alakulhat ki. Kedvezőtlen esetben egy talajszelvényben két-három károsan tömörödött réteg is kimutatható. Korábbi felmérések szerint Magyarországon mintegy 1,4 millió hektárnyi szántóföldön zavarja tömör záróréteg jelenléte a növénytermesztést. Az utóbbi években e tekintetben tovább romlott a helyzet, amit hazai vizsgálatok igazolnak. A 2000-es évek óta Magyarország szántóterületeinek mintegy felén mutatható ki tömörödöttség. Talajsavanyodás Magyarország talajainak 13%-a erősen, 42%-a pedig közepesen, illetve gyengén savanyú kémhatású. Magyarországon a talajok 50 %-a savanyú. A talajok savanyodása az elmúlt két évtized során fokozódott, de területi kiterjedése nem nőtt számottevően. A talajok kedvezőtlen kémhatásának kialakulásában a szakszerűtlen műtrágyázás, a légköri savas ülepedés, a különböző savas kémhatású ipari melléktermékek, a hulladékok káros hatása, valamint az indokolt mértékű talajjavítás (meszezés) elmaradása is szerepet játszik. Környezetbarát tápanyag-gazdálkodás alkalmazásával, a talaj szerves anyag tartalmának növelésével, zöldtrágyázással, a savanyító műtrágyák mellőzésével, valamint rendszeres meszezéssel a talajsavanyodási folyamatok jelentős mértékben visszaszoríthatóak. Hegy- és dombvidéki területeink jellegzetessége, hogy a vízgyűjtő felső, beépítésre már kevésbé alkalmas meredekebb része vagy erdősített vagy, mezőgazdasági művelés alatt áll vagy a korábbi fogalommal élve zártkerti terület. Ezekre a terültekre hullott csapadék az intenzitástól, a lejtésviszonyoktól és a területhasználattól függően különböző mértékű árvízés hordalékterhelést jelent a településekre, beépített területekre. A hegy- dombvidéki települések az alábbi kategóriákba sorolhatók az árvíz és hordalék elöntés veszélyeztetettség mértéke szerint.

nem veszélyeztetetett mérsékelten veszélyeztetett közepesen veszélyeztetett, valamint erősen veszélyeztetett települések.

Az árvíz és hordalék elöntés mértékének csökkentésére leghatékonyabb a vízgyűjtőrendezés. A természeti adottságok – domborzati viszonyok, talajtani adottságok, kitettség, csapadék – ismeretében meghatározott területhasználattal és a szükséges műszaki létesítmények kiépítésével talajlepusztulás mértéke, a települések víz- és hordalékterhelése jelentősen csökkenthető. A megfelelő területhasználat főbb eszközei: művelési ágak elrendezése, erdősítés, talajvédő gyepesítés, szintvonalas talajművelés, talajvédő agrotechnika, megfelelő növényi borítottság. A víz rendezett elvezetését és a hordalék megfogását biztosító főbb létesítmények: vízelvezető árkok, övárkok, vízmosáskötő-gátak, hordalékfogók, sankolóterek, tározók.


2.2.3. Belvízvédekezéssel kapcsolatos főbb teendők Műszaki feladatok : a belvizek időszakában a védműveken, vagy azok mentén, a védművek védő, illetve működőképességének megőrzése. Államigazgatási feladatok : a védekezéssel összefüggő rendvédelmi, szociális, egészségügyi és hatósági, továbbá a műszaki feladatok ellátásához szükséges munkaerő, eszköz, anyag rendelkezésre állása, illetve a veszélyeztetett területen az élet és vagyonbiztonság érdekében végzendő megelőző és operatív feladatok. A belvízvédekezési feladatokat a vízügyi szervek védekezési készültség elrendelésével látják el. Védekezési készültség : a veszély mértéke szerint meghatározott, a biztonság érdekében szükséges intézkedések megtételének intézményes kerete. Fokozatai : I. II. III. és rendkívüli készültség. Amennyiben a veszélyeztetettség mértéke olyan, hogy a belvíz lakott területeket, iparterületeket, fő közlekedési utakat, vasutakat veszélyeztet és további elöntések várhatók veszélyhelyzet áll elő, mely helyzetnél a katasztrófavédelmi törvény szerint kell eljárni. I. fokú készültséget kell elrendelni, ha a belvizek összegyülekezése miatt intézkedéseket kell tenni arra, hogy a belvízvédelmi szakasz csatornái befogadóképesek legyenek. El kell végezni a csatornák előürítését hó és jégmentesítését a befogadás biztosítására. – ha a belvizek gravitációs levezetésének lehetősége megszűnt. II. fokú készültséget kell elrendelni, ha a levezetett belvizek következtében a vízkormányzó műtárgyakat és szivattyútelepeket két műszakban kell működtetni. III. fokú készültséget kell elrendelni, ha a védelmi szakaszon a szivattyútelepek névleges teljesítményük legalább 75%-ával üzemelnek, vagy a levezető kapacitás elégtelensége miatt a belvizek visszatartását, vagy szükségtározást kell elrendelni. 3. Melioráció és az öntözés kapcsolata Az agrárium modernizációjának keretében végrehajtandó szerkezetváltás – az Európai Unió piacain jól értékesíthető, az Unió termékszerkezetébe illeszthető, főleg kertészeti és gyümölcs fajták, vetőmag, egyes ipari növények termesztése és exportja – intenzív termesztéstechnológiát igényel, melynek alapja az öntözéses gazdálkodás. Az öntözés a piaci értékesítés termésbiztonságát, a termékek iránti egyre növekvő minőségi követelmények elérését biztosítja. A melioráció – mint a birtokpolitika és a vidéki térségek fejlesztésének része - a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztésével, a talajtermékenység megóvásával biztosítja a mezőgazdasági termelés alapjait. Az elmúlt évtizedeket áttekintve megállapíthatjuk, hogy kevés olyan esztendőt találhatunk, amikor a csapadékviszonyok a termelési színvonal vízigényének megfelelően, optimálisan alakultak. Mezőgazdasági területeink jelentős részén a kettős kárveszélyeztetettség a jellemző, azaz a vízbőség és az aszálykár egyazon területeket sújthatja. Ezért az öntözés és melioráció iránti igény gyakran ugyanazon területen együtt jelenik meg.


3.1. Melioráció 3.1.1. A melioráció fogalma és összetevői: A melioráció olyan tartós hatású beavatkozások (agronómiai, erdészeti és műszaki) összessége, melyek célja: - a talaj termékenységének károsító tényezők és folyamatok – erózió, kedvezőtlen vízháztartási helyzet – elleni védelme és növelése - a termőterületen a művelés feltételeinek javítása - a mezőgazdasági szállítások, növénytermesztési erő- és munkagépek közlekedési feltételeinek javítása A melioráció összetevői: • területrendezés (művelési ágak elrendezése, művelési egységek kialakítása és kapcsolódó műszaki munkák, mezőgazdasági utak kialakítása) • erózió elleni beavatkozások (lejtőmegszakítás, talajfedettség biztosítása, talaj erózióval szembeni ellenállásának növelése, elfolyó víz mennyiségének csökkentése) • talajvízháztartás szabályozásához szükséges beavatkozások (vízrendezés, mélylazítás) • talajjavítás (fizikai, kémiai, talaj szervesanyag tartalmának növelése) Adott területen a gazdálkodáshoz igényelt termőhelyi feltételek kialakításához a melioráció több összetevőjének beavatkozásai együttes alkalmazása szüksége, melyeket meghatározott sorrendben kell megvalósítani. Területrendezés célja a gazdálkodási igényekhez és talajvédelmi beavatkozásokhoz szükséges művelési egységek kialakítása. A művelési ágak elrendezése, átrendezése gazdasági és talajvédelmi szempontból történhet. Kiemelkedő feladat a talajvédelmi rendeltetésű területek (feltétlen erdő, talajvédelmi célú gyep területek kijelölése). A művelési egységek kialakításához kapcsolódó műszaki munkák a szintvonalas művelést akadályozó tereptárgyak, vagy terepalakulatok megszüntetése érdekében szükségesek. A mezőgazdasági úthálózat kialakítása – főként vízelvezető hálózatának kialakításával – szoros kapcsolatban van a terület vízelvezető hálózatával. A földprivatizációs folyamatok az ország jelentős területén jelentősen átrendezték a művelési egységeket. Az újonnan kialakított művelési egységek a lejtős területek jelentős részén kedvezőtlenek az erózió elleni talajvédelmi beavatkozások eredményes alkalmazásához, ezért a jövőben a területrendezési feladatokat folyamatosan végezni kell. A területrendezés végrehajtását a jelenlegi birtokszerkezet jelentősen korlátozza. A rendezésre önkéntes földcserék és a gazdaságossági szempontokból történő birtok bővítések adnak lehetőséget. Az erózió elleni védekezés lehetőségei és eszközei szoros összefüggésben vannak a területrendezéssel, mivel a művelési egységek határai és a közlekedő hálózat vízelvezető elemei lejtő megszakító feladatot is elláthatnak. Ezért azokat egységes szemlélettel összehangoltan kell kialakítani. Különösen kiemelkedő feladat a lejtős területeken a nagy értékű szőlőültetvények talajvédelmének megoldása. 1965-1985 évek között jelentős területen történtek eredményes talajvédelmi beavatkozások. Azonban ezek egy része az 1980-as években erőltetett konjunkturális árutermelés, majd a privatizációhoz kapcsolódó terület átrendezés következtében megsemmisült. Maradandónak


főként a szőlőültetvények talajvédelmi berendezése bizonyult, azonban még ebben a vonatkozásban is jelentős károsodás következett be. A mezőgazdasági területek erózió elleni védelmének közvetett hatása a vízfolyások, víztárolók feliszapolódásának mérséklése, és a települések hordalék általi veszélyeztetésének csökkentése. Így az erózió elleni védelem közvetetten a vízgazdálkodás részét is képezi. A talajvízháztartás szabályozása rendszerint agrotechnikai és melioratív beavatkozások együttes alkalmazásával oldható meg eredményesen. A melioratív beavatkozások és a jól megválasztott agrotechnikai eljárások együttes alkalmazása az aszálykárok kivédésének egyik leghatékonyabb – ahol az öntözés feltételei nem biztosítottak – egyetlen eszköze. A növénytermelés eredményességének egyik feltétele a talajok, termesztett növény számára kedvező vízháztartási helyzetének kialakítása. Ehhez megfelelő agrotechnikával – mélyszántással és a talajadottságoktól függő gyakorisággal végzett mélylazítással – kell növelni a talaj vízbefogadó képességét. Ezzel az eljárással a területre hullott csapadék helyben tartása, a növényzet számára optimális időben való felhasználása biztosítható, és egyidejűleg csökken a belvízveszély, mert a felesleges víz nem áll meg a talaj felszínén anélkül, hogy túltelítettség miatt levegőtlenséget okozna, hanem beszivárog. A rendszeresen mélylazított és ősszel mélyszántott területeken hirtelen tavaszi hóolvadáskor sem keletkezik felszíni vízborítás, mivel a talajszelvény a vizet befogadja, mintegy elraktározza a vegetációs időre a növény számára. A talajműveléssel elérthető vízkapacitás növekedést meghaladó többlet víz a vízháztartás-szabályozó műszaki létesítmények szabályozott elvezetését, tárolását szolgálják. Ezek alkalmasak a termőhelyről történő káros többletvizek elvezetésére, a térségben történő visszatartására és a megfelelő időben történő felhasználás biztosítására. Feladatuk szerint lehetnek vízelvezetők, vízkormányzó művek, szivattyúk, víztározók. A vízelvezetők lehetnek felszíni kiépítésűek(csatornák, árkok) és felszín alattiak (talajcső hálózatok). Jelenleg a melioráció kínálta eszközökkel - a talaj állapothoz mérten - a termelők nem élnek. A talajok vízgazdálkodási tulajdonságai romlanak, a talajerő kimerülőben van. Esélytelen az a termelő az aszálykárok megelőzésében, kivédésében, aki rossz állapotú talajjal indul a gazdasági évnek. A már említett mértékű aszálykárok egyik oka a meliorációs munkák elmaradása, illetve a meglévő létesítmények fenntartásának hiánya. A talajjavítás célja a talajok kedvezőtlen fizikai, kémiai, vízgazdálkodási tulajdonságának megszüntetése. Az ország talajainak eredményes mezőgazdasági hasznosítását számos eredendő és „szerzett” talajhiba (kövesség, csekély termőképesség, erős víz-, illetve sóhatás, savanyúság stb.) korlátozza. A természetes (genetikai) okokból csökkent termőképességű talajok egy részének megjavítását megkísérelni sem (volt) érdemes (többek között ezért nem terjedt ki a mezőgazdasági művelés pl. az erősen kavicsos, kőzettörmelékes váztalajokkal fedett térségekre), más, igen gyenge termőképességű talaj (pl. szoloncsák szikesek) gazdaságos javítására lehetőség sincs. A hazai talajok többsége viszont különböző talajjavítási eljárásokkal termékenyebbé tehető. Ez utóbbiak közé részben azok tartoznak, amelyek egykor kedvező (vagy kedvezővé tett) tulajdonságait maga a mezőgazdasági tevékenység károsította, tehát a korábbi állapot


helyreállítására van szükség. Javításra szoruló talajaink közel 70%-a a savanyú talajok közé tartozik. E talajfajok összefüggő területeket borítanak hegy- és dombvidékeinken, de jelentős a kiterjedésük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felén, továbbá a Tisza és a Körösök völgyében. Meliorációra van szüksége szikesek és homoktalajok nagy részének is, amelyek közel egyenlő arányban (átlagosan 12–15%-ban) osztoznak talajjavítást igénylő földterületeinkből. A hazai szikesek döntő hányada a Közép-Tisza vidéken, a Berettyó és a Körösök vidékén, továbbá a Duna menti-síkságon található; a javításra szoruló homoktalajok nagy kiterjedésű területeket borítanak a Duna–Tisza közén és a Nyírségben, de jelentős arányban vannak jelen Belső-Somogy déli, sík vidékein és a Dráva mellékén is. A savanyú, a szikes és a homoktalajok megjavításának, termékenyebbé tételének igénye fontos állami feladatként jelentkezett a mezőgazdaság kollektivizálását követően. 1947 és 1985 között a legnagyobb mértékű talajjavító tevékenység Nyugat-Magyarország savanyú talajaira terjedt ki (a melioráció Vas és Somogy megyék javítandó talajainak egészét, a Zala megyeiek 80–85%-át, a Győr-Moson-Sopron és Baranya megyeiek több mint felét érintette). Az alföldi megyék savanyú talajainak 50% feletti arányú javítására csak Hajdú-Bihar és JászNagykun-Szolnok megyében került sor. A szikes talajokra irányuló meliorációban Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyék állnak az élen (javítandó területük 85, illetve 55%-a meliorált), Bács-Kiskun, Békés és Heves megyék szikeseinek nagy része viszont évtizedek óta javítatlan. A javítás alatt álló talajok aránya homokterületeinken a legalacsonyabb (még az e téren élenjáró Bács-Kiskunban is alig 25%, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében 20% alatti). A meliorációs beruházások megvalósítása A melioráció megvalósítása előkészítési és kivitelezési, esetleg üzembe helyezési szakaszból áll. A meliorációs beruházás előkészítése magában foglalja a döntést, a tervezést és engedélyek beszerzését, valamint a lebonyolítás módjának meghatározását, kivitelezés előkészítését (kivitelező megbízását, vagy személyi, tárgyi feltételek megteremtését a saját kivitelezésre), valamint a pénzügyi feltételek biztosítását (saját erő, hitel, pályázás). A meliorációs beruházások tervezése A meliorációs beruházásokra a beavatkozások jellegétől függően a jogszabályok terv készítését, vagy talajtani szakvélemény készítését írják elő. A műszaki jellegű tevékenységekre – a tevékenységet felügyelő szakágazat által előírt tartalmi követelmények szerinti – tervet kell készíteni. Talajjavítás, mélylazítás talajtani szakvélemény alapján végezhető. 3.1.2 Hatósági engedélyek A meliorációs beruházások körébe tartozó tevékenységeket a munkák jellegétől függően különböző hatóságok engedélyezik. A művelési ág rendezés és művelési egységek kialakításával kapcsolatos terület-


nyilvántartási változtatások engedélyezője a földhivatal. A talajvédelmi beavatkozások – a vízelvezető hálózat részét képező övárkok, a lejtőmegszakító létesítmények vizét a befogadóba juttató vízelvezető árkok és vízmosáskötések kivételével – továbbá a tereprendezés és talajjavítás engedélyezője a talajvédelmi hatóság. A vízrendezéssel, öntözéssel kapcsolatos fejlesztések és talajvédelmi létesítmények vízelvezetője befogadóhoz csatlakozásának engedélyezője a vízügyi hatóság. A mezőgazdasági utak építésének engedélyezője az útügyi hatóság. A talajvédő erdőtelepítések, fásítások és cserjetelepítések (a vízmosáskötési feladatok körébe tartozók is) engedélyezése az erdészeti hatóság hatáskörébe tartozik. A védő gyepesítések nem engedélyhez, hanem a földhivatalhoz utólagos bejelentésre (művelési ág változás) kötelezett tevékenységek. Az engedélyezési kötelezettséget a talajvédelmi beruházások, tereprendezés és talajjavítás vonatkozásában a termőföldről szóló 1994. évi LV. tv. (továbbiakban: Ftv), az egyéb tevékenységek esetében a szakági törvények írják elő. Az eljárásrendre általánosságban az államigazgatás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. (2005. 10. 31-ig), azt követően a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXI. Tv. előírásai rendelkeznek. Az eljárásrend részletes szabályait az Ftv. hatálya alá tartozó esetekben az Ftv. vonatkozó rendelkezései, egyéb esetekben a szakági eljárásrendre vonatkozó Korm. rendeletek, illetve szakági rendeletek tartalmazzák. 3.1.3 A meliorációs tervek talajvédelmi szempontból történő megítélése Erózió által veszélyeztetett lejtős területek • A védett területet veszélyeztető külvízek kizárását és károsítás mentes elvezetésének megoldását a terv tartalmazza- e (a külvíz kizárás eszközei lehetnek: övárok, övsánc). Kiemelten vizsgálandó, hogy az övárok, övsánc kimosódás elleni biztosításához szükséges megoldásokat (gyepesítés, burkolás, energiatörők alkalmazása) a terv tartalmazza- e. • A védett területen (művelési egységen) belül a lejtő megszakító létesítmények kiosztása összhangban van- e a tervezett hasznosítással (ellenőrzése a talajveszteségi számítással történik). • A művelési egységen belüli erózióval veszélyeztetett hajlatok védelmére tartalmaz-e megoldást a terv (gyepes vízlevezetők, burkolt hajlat). Vízmosáskötés • A terv számba veszi- e a védelemre tervezett területen elhelyezkedő valamennyi károsító vízmosást • A tervezett megoldások szerint a vízmosás fej (hátra vágódással szembeni) biztosítása megfelelő- e • A vízmosás fenék biztosítása kielégítő- e (megtámasztás, energiatörés, fenék kifuttatás, hordalék visszafogás) • A vízmosás oldalak biztosítása megfelelő- e (rézsű állékonyság, védőcserjésítés, védőfásítás) Deflációval veszélyeztetett területek. A deflációval veszélyeztetett területen a védelmet biztosító fásításokat a védelemhez


szükséges távolságra kiosztásban tartalmazza- e a terv (figyelembe véve a szélviszonyokat és a tervezett fásítás várható védőhatását). Tereprendezés • A terepalakulatok megszüntetése gazdaságosan művelhető termelési egység és művelési úthossz kialakításához szükséges- e, • A tervezett megoldás szerint az új terep állékonysága biztosított- e, (vízgyűjtő, lejtés, külvíz elvezetés) • A földmunkavégzés következtében fellépő talajkárosodás megelőzésére vagy helyreállítására tartalmaz- e intézkedéseket a terv (termőréteg mentés) Vízrendezés • A vízrendezési munkák végzése szükséges- e a tervezett földhasznosításhoz, • A tervezett kiépítés összhangban van- e a térség vízháztartási helyzetével, adottságaival (mértékadó vízhozamok, befogadó rendszer kiépítettsége) • A tervezett kiépítés zavartalan üzemeléséhez a befogadók rendelkezésre állnak- e, • A tervezett kiépítés a tervezett növényi kultúrák által támasztott vízháztartási helyzet kialakításához megfelelő- e (talajvízszint, elöntési gyakoriság) • Műtárgyak mérete, beépítési szintje a tervezett növényi kultúrák által igényelt lefolyási feltételeket biztosítják- e Földúthálózat • Az út magassági vonalvezetése, átereszek elhelyezése lehetővé teszi- e a szomszédos mezőgazdasági területekről a káros többletvizek (hajlatokban) zavartalan lefolyását, befogadóba bejutását • Az úton, útárokban összegyülekező víz károsítás mentes elvezetése a befogadóba megoldott- e • Az út (lejtős területeken) kimosódás elleni védelme megoldott- e • Az út nyomvonalának kijelölésekor hasznosították- e a terepadottságokból adódó lehetőséget a burkolt vízlevezetéssel történő kombinálásra Talajjavítás • A talajjavítás elvégzését a termesztett növények igényei indokolják- e • A talajjavító anyag bedolgozására javasolt technológia összhangban van- e a talajjavítás céljával • A talajjavítási célnak megfelelő jellegű és minőségű talajjavító anyagot írtak- e elő • A talajjavításra tervezett területen a vízállapotok rendezettek- e 3.1.4. Melioráció kivitelezése és üzembe helyezése A beruházás történhet saját kivitelezésben, illetve megbízott kivitelezővel. A kivitelezés lebonyolítása történhet a beruházó által, vagy megbízott lebonyolítóval. A kivitelezés folyamán jogszabályban szabályozott módon és gyakorisággal kell végezni a műszaki ellenőrzést és vezetni a kivitelezési dokumentációt (építési napló, felmérési napló, stb.). A műszaki ellenőr minden esetben természetes személy, aki lehet a beruházó alkalmazottja, vagy a beruházó által megbízott szervezet alkalmazottja. A műszaki tevékenység ellátására jogosultság szakmai követelményeit szakági rendelkezések írják elő.


(Rendszerint megegyezik a tervezési jogosultság szakmai követelményeivel) A kivitelezési dokumentáció vezetője a kivitelező. A kivitelezés befejező szakasza a műszaki átadás-átvétel és a beruházási munkák befejezésének dokumentálása. A kivitelezés a műszaki ellenőr által igazolt megvalósítási dokumentum és nyilatkozat megléte esetén tekinthető befejezettnek. A műszaki átadás mellett korrekt pénzügyi elszámolást kell készíteni. A melioráció üzembe helyezésére ágazati jogszabályok által előírt engedélyezési eljárás lefolytatását írhatják elő. Az üzembe helyezési eljárás lefolytatásának előfeltétele a műszaki átadás-átvételi eljárás megtörténte, jogszabályban előírt esetekben próba üzemelés megtartása. 3.2. Öntözés A FAO a magyar Alföldet egy hosszú-távú előrejelzésében a félsivatagi jellegű övezetbe sorolta. Magyarország csatlakozott az ENSZ Sivatagosodás és Aszály Elleni Küzdelem Egyezményéhez (UNCCD), mely konkrét intézkedési tervek végrehajtását határozza meg. Az aszály elleni küzdelem egyik leghatásosabb, ugyanakkor legdrágább módja az öntözés. Az öntözés fejlesztése mérsékli az aszálykárt, növeli vízfelhasználás hatékonyságát, a termésbiztonságot és elősegíti a jobb minőségű termékek termelését. A korlátozottan rendelkezésre álló felszíni és felszín alatti vízkészletek kímélése érdekében víz- és energiatakarékos öntözési módok elterjesztése, technológia váltás válik szükségessé, a vízvisszatartás, tározás és elosztás feltételeinek egyidejű megteremtésével, a meglévő művek felújításával. A termelés mértékének növelése nem célja az öntözésfejlesztésnek. Az adatszolgáltatásra kötelezett gazdaságok körében a vízjogilag engedélyezett, öntözhető terület 206.291 hektár, amely a 2007 évhez képest csekély (1,1%-kal) 2.309 hektárral növekedett. Az öntözhető szántóterület 165.424 hektárra emelkedett, így 2.395 ha -ral (1,5%-kal) több mint 2007-ben. Ezen belül a rizs 485 hektárral (13,2%-kal), a kukorica pedig 3.692 hektárral (10,7%-kal) nőtt. A gyümölcsösök vízjogilag engedélyezett öntözhető területe nem változott. A szőlő öntözhető területe 194 hektárral (102%-kal), a gyep területe 2 287 hektárral (83,7%kal) nőtt, az egyéb terület (halastóval együtt) pedig csökkent 2.571 hektárral (10%-kal). Az összes megöntözött terület azonban csupán 78 ezer hektár, ami 9 ezer hektárral kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A legnagyobb mértékű csökkenés a szántóterületek esetében figyelhető meg, ahol közel 13 ezer hektárral csökkent a megöntözött alapterület. A megöntözött területek 2.430 hektárral nőtt a gyümölcsösök esetében, viszont közel a harmadára csökkent az öntözött gyepterületek nagysága. A kiöntözött vízmennyiség 148 millió m3, ez 40 millió m3-rel kevesebb, mint az előző évben. A szántóterület öntözésére 76 millió m3-t, ezen belül a rizs öntözésére 32 millió m3vizet használtak fel. Lényegesen kisebb mértékben öntözték az idei évben a kukoricát, hiszen 18 millió m3vízzel kevesebbet használtak fel. Országosan tehát a vízjogilag engedélyezett öntözhető terület mindössze 38%-át öntözték (ebből 71%-ot Közép-Magyarországon, 45%-ot Alföld régióiban). Az öntözésre engedélyezett szántó 36%-át, a rizs 86%-át, a gyümölcsös 61%-át, a gyep 6%-át öntözték meg 2008-ban.


Jász-Nagykun-Szolnok megyében 21 ezer hektáron, Csongrád megyében 15 ezer hektáron és Hajdú-Bihar megyében 14 ezer hektáron öntöztek. Ezekben a megyékben kiemelkedően magas volt a kiöntözött vízmennyiség is, ami 79%-a az országosnak. Itt a halastavak feltöltésére az összes kiöntözött vízmennyiség 43%-a került ki. A mezőgazdasági területek aránya az összterülethez viszonyítva 62,5%, amely viszonylag magasnak tekinthető. Jelenleg az összes területnek még az 1%-át sem öntözzük. Az öntözés költségei Általában az öntözés költségei magasak az egy hektárra vonatkoztatható átlagos öntözési költség elég széles skálán változik, szántó vonatkozásában 50-80 ezer Ft körül alakul. Rizs termesztés esetén egy hektár termőterületre történő vízkibocsátás 70.000 Ft-ba kerül. Az öntözés költsége sok tényezőtől függ, költségelemei közül a víz, az amortizáció, és a felhasznált energia költségei jelentősek, de lényegesek a termelői saját költségek is, melyek a területen belül a víz kijuttatását szolgálják. Szántó területen egy hektár lineár telep felújításának költsége 370 ezer Ft, új telep megvalósítása esetén egy hektárra 470-600.000 Ft költség jut. Ugyancsak új beruházás esetén mobil géppel történő öntözés beruházásának költsége 530 ezer Ft/ha körül alakul. Gyümölcsösökben használt mikro-öntözés beruházási költségei már meghaladják a 800 ezer Ft/ha értéket is. Az agrártárca az elmúlt években az AVOP pályázatain keresztül a mezőgazdasági beruházások keretében támogatta az új víztakarékos, talajszerkezetet kímélő öntözési módok bevezetését. A támogatások révén egyre több gyümölcs, főleg szőlőültetvény alkalmaz víztakarékos öntözési megoldást, ezen kívül egyre növekszik a csepegtető öntözés térhódítása a kertészeti (zöldségtermesztés) termesztésben. Az öntözés támogatása korábban a nemzeti támogatás keretében történt, melynek utolsó három teljes évében (2001-2002-2003) 2,5-2,5 illetve 2003-ban 3,45 milliárd forint támogatásban részesültek az öntözés-fejlesztési és meliorációs beruházások, miközben az évenkénti igények meghaladták a 4,5 milliárd forintot. Az AVOP (Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív program) indítását követően (2004. május 1.) a táblán belüli öntözési beruházások támogatási kerete 2006. év végéig 2,3 milliárd forint volt, ezen kívül az öntözőrendszerek kollektív fejlesztésére irányuló beruházások támogatására 1,0 milliárd forint támogatást nyújtottak. A támogatás mértéke 70%-os volt a bekerülési költségek vonatkozásában. 2007-2013 évek öntözési fejlesztése az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) történik. Az FVM kidolgozta és megjelentette a 34/2008. (III. 27.) FVM rendeletet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A támogatás célja hozzájárulni a mezőgazdasági vízgazdálkodás területén a környezetkímélő, víz és energiatakarékos öntözési, a talaj védelmét, vízmegtartó képességét javító meliorációs, és a felszíni és felszín alatti vizek jó állapotát, a belvízvédelmet és vízkárelhárítást, továbbá a mezőgazdasági termelés biztonsága érdekében a vízhiány csökkentését, a vizek és vizes élőhelyek jó ökológiai állapotának elérését, megőrzését szolgáló mezőgazdasági üzemi és közösségi beruházások megvalósításához. Két kérelembenyújtási időszak volt 2008-ban. A beérkezett kérelmek száma 444 db. A


támogatási igényük 15.678.626.411 forint. A támogatott kérelmek száma: 266 db. A támogatási összeg: 8.382.545.602 forint. Az eddig beérkezett kifizetési kérelmek száma: 3 db. 28.562.000 Ft támogatási igénnyel. Kifizetés eddig összesen. 829.140.017 forint. Az utóbbi két évtized legnagyobb mértékű öntözésfejlesztési beruházásai kezdődtek el. A következő kérelembenyújtási időszakra ez év szeptemberében kerül sor. A versenyképes hazai agrártermelés megteremtése érdekében - a hazai klimatikus, talajtani és egyéb adottságokat figyelembe véve - a mezőgazdaságilag hasznosított területek legalább 510 százalékának öntözését teszi szükségessé és lehetővé Magyarországon. Az öntözésfejlesztésben távlati cél a tényleges és rendszeresen öntözött terület 180 ezer hektárra való növelése. Az öntözővíz kitermelésére, felhasználására vonatkozóan jelenleg is a hazai vízügyi szakhatóságok engedélye szükséges. A hazai jogszabályok európai uniós jogharmonizációja keretében bevezetett Víz Keretirányelv előírja a felszíni és felszín alatti vízbázisok védelmét, a jó minőségű víz biztosítását. Az öntözésfejlesztési beruházások engedélyezése ezen jogszabályi előírások betartásával történik. Valamennyi öntözővíz kitermelésével és felhasználásával kapcsolatos fejlesztést engedélyeztetni kell a kompetens környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósággal. Ez az engedély magában foglalja a többi érintett hatóság engedélyét, úgy mint a növény-egészségügyi és talajvédelmi stb. hatóságokét, tekintettel többek között a felszín alatti vizek védelmére, a vízgyűjtő területekre, a talajra és a környezetre gyakorolt hatásra. A vízügyi hatóságok a fejlesztést a vonatkozó területalapú fejlesztési terv teljesítésére vonatkozólag is értékelik. 3.2.1. Öntözésre vízjogilag engedélyezett területek az ezredfordulón Az 1990-es évektől a rendszerváltozást követően - elsősorban a birtokviszonyok változásának következtében - jelentősen csökkent az öntözésre vízjogilag engedélyezett terület nagysága.

Öntözésre vízjogilag engedélyezett terület ezer ha 400 300 200 100 0 1990.év

1993.év

1996.év

1999.év

2002.év

5. sz. ábra


Az 1991. évi 366 ezer hektárról 2002-re 231 ezer hektárra módosult az öntözésre vízjogilag engedélyezett terület. Tíz év alatt mintegy 130 ezer hektár öntözési lehetőségét vesztettük el, miközben évente mintegy 20-30 ezer hektáron folytak öntözési beruházások. A területcsökkenés okai összetettek, a következők: - az öntözővíz szolgáltatás 1989-től szabadáras szolgáltatási tevékenységgé vált, ezáltal jelentősen növekedtek az öntözés költségei. - a termőföld, s ezzel együtt az öntözőberendezések tulajdonba adásával együtt járt a nagyüzemi méretekre tervezett csatornák, műtárgyak gazdátlanná válása, pusztulása, üzemen kívülre kerülése. - a termelés szervezeti átalakulása (nagyüzemek megszűnése), a területi elaprózódás miatt az új földhasználók nem üzemeltetik a korábbi, nagyüzemi méretekre tervezett berendezéseket, újak vásárlásához nem volt elegendő forrás. - a kizárólag öntözővíz szolgáltatási funkciót betöltő művek privatizációja. A még üzemben lévő művek korszerűtlenek, energiaigényesek, veszteséggel és drágán üzemeltethetők. - kevés termék árában ismeri el a piac az öntözés többletköltségét. Szűkült a gazdaságosan öntözhető növények köre. Zöldség, gyümölcs, vetőmag, szaporítóanyag, csemegekukorica, burgonya, néhány ipari növény pl. cukorrépa, dohány. A tömegtakarmányok szinte teljesen eltűntek az öntözési palettáról. 3.2.2. Öntözött területek az ezredfordulón A ténylegesen megöntözött terület nagyságának alakulása jó tükörképet ad az öntözés és az aszály összefüggéseiről. Öntözött terület (ezer ha) 250 200 150 100 50 0 1990.év

6.sz. ábra

1993.év

1996.év

1999.év 2002.*év

*forrás: AKII

A rendszerváltozást követő birtokszerkezet átalakulás hatására a ténylegesen megöntözött terület nagysága az 1990. évi 205 ezer hektárról 1999-re 42 ezer hektárra zsugorodott. A 2000. évi aszály hatásának tulajdonítható az újbóli növekedés. Az utóbbi öt évet vizsgálva, az öntözött terület 80-110 ezer hektáros nagyságrendben állandósult. 3.2.3. Felhasznált vízmennyiség az ezredfordulón Az egy hektáron felhasznált vízmennyiség azonban szélsőséges értékeket mutat. Követi a vízhiányt: magas ha aszály van, alacsony a csapadékos évjáratokban.


Felhasznált vízmennyiség (m3/ha) 2000 1500 1000 500 0 1990.év

1993.év

1996.év

1999.év

2002.év

7. sz ábra A hektáronként kiöntözött vízmennyiség 1990-ben elérte a 191 mm-t, 1999-ben mindössze 63 mm volt. Az öntözött terület és a felhasznált vízmennyiség egymáshoz viszonyított változásából – összehasonlítási alapként az 1990. évet tekintve – jól látható, 120 100 80 60 40 20 0

Terület

Vízmennyiség

8. sz. ábra hogy aszályos időben a fajlagos vízfelhasználás növekedik és nem az öntözött terület. Öntözésfejlesztés a nagy termelési értéket produkáló növényeknél (vetőmagtermesztés, szaporítóanyag–előállítás, intenzív kertészeti termelés; nagy-értékű zöldség növények és gyümölcsfajok, burgonya, cukorrépa, kukoricatermesztés) és olyan területeken lehet gazdaságos, ahol a talajadottság kedvező. Az öntözött viszonyok közötti termelés az összes növénytermelés értékének mintegy 20-25%-át adja. Ez annak köszönhető, hogy a kertészeti ágazatokban – ahol nagyobb az árbevétel – folytatnak öntözéses gazdálkodást. Mit tervezünk a következő években, illetve hosszú távon: - az ország legjobb termőhelyi adottságaival rendelkező területeiről hiányzik a vízkészlet: Hajdúsági löszhát, Jászság, Bácskai dombság, Maros hordalékkúp stb. Ezekben a térségekben az öntözővíz biztosításához ki kell építeni az infrastruktúrát, uniós források felhasználásával. - víz- és energiatakarékos öntözési technológiák alkalmazása a Duna-Tisza közi homokhátságon, a terület vízháztartási helyzetéről készülő kormányhatározathoz


kapcsolódóan. - folytatni kell a termelői beruházási szándékok támogatását az EMVA forrásainak igénybevételével. - a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztés keretei között, az öntözés infrastruktúrájának építését kiemelten, 70%-os támogatási kondíciók mellett tervezi az FVM támogatni az EMVA forrásainak igénybevételével 4. Mezőgazdasági vízgazdálkodás 4.1. Víz Keretirányelv hazai végrehajtása 2000. december 22-én lépett hatályba az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK számú irányelve az európai közösségi intézkedések kereteinek meghatározásáról a vízügyi politika területén. Ez az irányelv az Unió vízgazdálkodásra vonatkozó legfontosabb jogszabálya, melyet röviden csak Víz Keretirányelvnek (VKI) nevezünk. A Víz Keretirányelv célja, hogy 2015-re a felszíni (folyók, patakok, tavak) és felszín alatti víztestek „jó állapotba” kerüljenek. A keretirányelv szerint a „jó állapot” nemcsak a víz tisztaságát jelenti, hanem a vízhez kötődő élőhelyek minél zavartalanabb állapotát, illetve a megfelelő vízmennyiséget is. A Víz Keretirányelv általános célkitűzései a következők: • • • • •

a vizekkel kapcsolatban lévő élőhelyek védelme, állapotuk javítása, a fenntartható vízhasználat elősegítése a hasznosítható vízkészletek hosszú távú védelmével, a szennyezőanyagok kibocsátásának csökkentésével a vízminőség javítása, a felszín alatti vizek szennyezésének fokozatos csökkentése, és további szennyezésük megakadályozása, az árvizeknek és aszályoknak a vizek állapotára gyakorolt kedvezőtlen hatásainak mérséklése.

A Keretirányelv alapgondolata, hogy a víz nem csupán szokásos kereskedelmi termék, hanem alapvetően örökség is, amit ennek megfelelően kell óvni, védeni. A vízkészletek használata során, a hosszútávon fenntartható megoldásokra kell törekedni. A jó állapot eléréséhez szükséges javító beavatkozásokat össze kell hangolni a fenntartható fejlesztési igényekkel, de szigorúan a keretirányelv elvárásainak figyelembevételével. A különböző elképzelések összehangolásához elengedhetetlen, hogy az érintett területen működő érdekcsoportok (gazdák, ipari termelők, horgászok, turizmusból élők, erdészek, természetvédők, fürdők működtetői, stb.), valamint a lakosság és annak szervezetei (pl. önkormányzatok, civil szövetségek) részt vegyenek a vízgyűjtő-gazdálkodási tervezési folyamatban. A kitűzött cél, vagyis a vízfolyások, állóvizek, felszín alatti vizek jó ökológiai, vízminőségi és mennyiségi állapotának elérése összetett és hosszú folyamat. E célok eléréséhez szükséges intézkedéseket a vízgyűjtő-gazdálkodási terv foglalja össze, amely egy gondos és kiterjedt tervezési folyamat eredményeként születik meg. Elkészítésének határideje 2009. december


22. Ez a terv egyrészt tartalmazza az összes szükséges háttér-információt, amely a víztestekről jelenleg rendelkezésre áll, az állapotértékelések eredményét, milyen problémák jelentkeznek a tervezési területen és ennek milyen okai azonosíthatók, továbbá, hogy milyen környezeti célokat tűzhetünk ki és ezek eléréséhez milyen műszaki és szabályozási intézkedésekre, illetve pénzügyi támogatásokra, ösztönzőkre van szükség. A tervezet célja, hogy folytatódjon az a társadalmi párbeszéd, amelynek országos szinten első lépése volt a tervezés ütemtervének és munkarendjének megvitatása 2006. december és 2007. június között. Második lépésként, ekkor már nem csak országos, hanem helyi szinten is, a jelentős vízgazdálkodási kérdések konzultációja zajlott, amely 2007 decemberében kezdődött el és a Budapesten tartott, a korábban véleményt beküldők fórumán 2008. szeptember 22-én zárult le. A harmadik lépés 2008. december 22-én kezdődött el és jelenleg is tart egészen 2009 októberéig. A folyamatos, nyílt tervezés és a társadalmi vélemények beépítése eredményeképpen év végére készülnek el a végleges vízgyűjtő -gazdálkodási tervek. A különböző érdekeltek közötti, illetve a tervezőkkel folytatott konzultáció alapvető ahhoz, hogy az év végére készítendő terv olyan intézkedéseket tartalmazzon, amelyek jelentősen javítanak a vizek állapotán, finanszírozásuk megoldható, az érintettek elfogadják azokat, sőt később részt vesznek a megvalósításban is. Az Európai Unió Víz Keretirányelve (VKI), illetve a vízgyűjtő-gazdálkodás egyes szabályairól szóló 221/2004 (VII.21.) Korm. rendelet előírja, hogy 2009. december 22-ig Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervet (VGT) kell készíteni Magyarország teljes területére, amely azután hatévente felülvizsgálandó. Az intézkedések tervezése a VGT három ciklusára terjed ki: 2015, 2021 és 2027. A 2015-ig megvalósítandó intézkedéseket 2012-ig be kell indítani, míg a 2015 utánra tervezett intézkedések a 2015-ben és 2021-ben készülő tervekben pontosíthatók, módosíthatók. A tervet az EU hagyja jóvá, amelyet a vonatkozó hazai jogszabály szerint KvVM rendelet hirdet majd ki. A vízgyűjtő-gazdálkodási tervezésre vonatkozó nemzetközi tapasztalatok és a hazai elemzések is igazolják, hogy az egyik leginkább érintett ágazat a mezőgazdaság. Egyrészt, mert a VGT-ben megfogalmazott szennyezés-csökkentési intézkedések egy részét a mezőgazdaság különböző szektoraiban tevékenykedőknek kell majd megvalósítani, illetve a vízhasználatokat szabályozó intézkedések jelentősen befolyásolják a mezőgazdasági tevékenységet. Másrészt a mezőgazdaság érdekelt a vizek állapotának javításában, tehát az intézkedések haszonélvezője is sokszor a mezőgazdaság. Alapvető fontosságú tehát, hogy az FVM illetékes főosztályai és területi szervei idejében megismerjék és véleményükkel formálják a készülő vízgyűjtő-gazdálkodási tervet. Továbbá a vidékfejlesztési támogatásokra vonatkozó új EU rendelet1 szerint a tagállamoknak a vidékfejlesztési programjukban rendelkezniük kell a rendeletben meghatározott prioritásoknak megfelelő művelettípusokról (beleértve a művelettípusok jegyzékét és a közösségi hozzájárulás mértékét), amelyek közül az egyik a vízgazdálkodás. (További prioritások: éghajlatváltozás, megújuló energiaforrások, biológiai sokféleség, tejágazat szerkezetátalakítás, innováció). A feladat határideje az újonnan csatlakozó tagállamok esetében, így Magyarország esetében is, 2013. január 1-je. Figyelembe véve, hogy ez az időpont gyakorlatilag megegyezik a VGT első időszakára tervezett intézkedések 1

A TANÁCS 74/2009/EK RENDELETE (2009. január 19.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK rendelet módosításáról „Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” - az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával.

bevezetésével, különösen fontos, hogy megteremtsük a kellő összhangot a VGT és hazánk vidékfejlesztési programja között (Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, ÚMVP). Összességében megállapítható, hogy az EU agrárpolitikájának egyik kiemelt prioritása a VGT-ben foglalt célkitűzések elérésének támogatása. A dokumentum célja hogy a tervezés jelenlegi fázisában összefoglalja a tervezés mezőgazdasággal kapcsolatos főbb megállapításait. A problémákból kiindulva tájékoztatást adjon a tervezett (javasolt) intézkedésekről és bemutassa az ehhez készült háttérelemzéseket, a közigazgatási egyeztetések elősegítéseként. A javaslatok elsősorban a meglévő szabályozásra és támogatási rendszerekre építenek, de az új célok miatt kiegészítésekre van szükség. Mint minden tervet, a VGT-t is bizonytalanságok jellemzik, de ennek ellenére a tervre szükség van a célok és koncepciók, valamint a közép és hosszú távú feladatok megfogalmazásához, szem előtt tartva az EU-követelményeket. A VGT hazai megvalósítása a VKKI irányításával egy Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) projekt keretében folyik. A terv többszintű: - a részletes tervezés 42 tervezési alegység szintjén történik, - a kiemelt jelentőségű vizek (Duna, Tisza, Balaton, Dráva) és vízgyűjtőik jelentős vízgazdálkodási problémáival és a szükséges intézkedésekkel összefoglalóan 4 részvízgyűjtő terv foglalkozik, - míg az országos terv a területi intézkedések összefoglalása mellett részletesen foglakozik az általánosan érvényes szabályozással és kiegészítő intézkedésekkel. A kidolgozás 2008. novemberében kezdődött. 2009. június végére készültek el az előzetes tervek, amelyekre alapozva történik a terv társadalmi vitája, 2009. júliusában. A végső tárcaközi egyeztetésekre alkalmas és a vízgyűjtő-gazdálkodási tanácsok elé, elfogadásra beterjeszthető terv 2009. október 15-re készül el. A VGT-nek tartalmaznia kell: - a vizek állapotának jellemzését (a szükséges monitoring programmal együtt); - a környezeti célkitűzéseket 2015-ig, és indokolt esetben azok módosított határidejét: 2021 vagy 2027-ig, - valamint a célkitűzések (általában a vizek jó állapotának) elérése érdekében tett és teendő intézkedéseket. (A tervezett intézkedések beindításának határideje: 2012. december) A vizek állapotát az EU előírások szerint, ökológiai és kémiai jellemzők alapján kell értékelni, amely az erre a célra kialakított monitoring eredményeire épül. Az állapotértékelés a célkitűzések és az intézkedések meghatározásának alapja. A VKI alapkövetelménye, hogy a megállapított célokat 2015-ig el kell érni: a természetes felszíni vizek esetében az ún. jó ökológiai állapotot, az erősen módosított és mesterséges felszíni vizek esetében az ún. jó ökológiai potenciált, a felszín alatti vizek esetében az ún. jó állapotot. Ha ez a gyakorlatban nem megvalósítható, a VKI lehetővé teszi a műszaki megvalósíthatóság értékelése alapján és/vagy az ún. aránytalan költségek igazolása esetén mentességek (derogációk) alkalmazását. Az intézkedések bevezetéséről, megvalósításáról műszaki-ökológiai, gazdasági és társadalmi szempontok figyelembevételével kell dönteni:


5. Agrárstratégiánk Ha 2011-12-re kiegyenlítődnek az európai uniós támogatások, a magyar gazdáknak nem lehet félnivalójuk európai vetélytársaiktól - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a 2008-ban a debreceni Farmer-Expo megnyitóján. Az agrártárca vezetője emlékeztetett arra, hogy 2007 kivételesen jó év volt az agrárium számára, a rendszerváltás óta a legkiemelkedőbb eredményeket hozta. A 2005. évi 44,5 milliárd forintról tavaly 71,5 milliárdra nőtt a mezőgazdaságban a társas vállalkozások eredménye, és több mint 70 milliárdra a magángazdaságoké. A 140 milliárd forintos eredményt a mezőgazdaság 1.600 milliárdos árbevételből produkálta. Ugyanakkor - mutatott rá a tárca vezetője - rendkívül aránytalan a nyereség megoszlása, mert 75 százalékban a növénytermesztők részesültek belőle, és csak 25 százalékban az állattenyésztők. Ezen kíván javítani a tárca az agrárszerkezet megváltoztatásával - tette hozzá Gráf József. Az agráriumba befektetett tőkére 8 és fél százalékos nyereséget sikerült elérni, ami európai viszonylatban is vezető helyre sorolja Magyarországot - fejtette ki a miniszter. Három évvel korábban még fél-másfél százalék között mozgott a bevétel- illetve a tőkearányos nyereség. S mindezt még csak 64,5 százalékos uniós támogatottsági szinttel érték el az agrárcégek. A beruházások területén kiemelt helyet kap az állattenyésztés, a kertészet a hozzákapcsolódó öntözéses-gazdálkodással, az agrár-környetgazdálkodás, a vidékfejlesztés és a LEADER. A részletes stratégiát Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégia és Terv című dokumentum tartalmazza. A program részletes kifejtése az ÚMVP fejezetben (6.3.) található. Az ÚMVP 2007-2013 időszakában 2750 milliárd Ft kerülhet felhasználásra. Ez az összeg két külön „kasszából" jön össze. Az egyik a közvetlen kifizetések a termelők számára, amelyek most még területalapúak, de 2010-től farmtípusúak lesznek, ez összességében 1500 milliárd forint. A másik az erre a hét évre szóló, közvetlen fejlesztési célú 1250 milliárd forint, ami kérelmek útján lesz kiosztva. Mindkettő nagyobb részt uniós támogatásból áll, de az öszszegekben már benne vannak a nemzeti források is. Az Európai Uniónak négy prioritása, négy tengelye van: Az első a modernizáció, a technológiafejlesztés, a szerkezetváltás előkészítése. Erre Magyarország elég nagy összeget, az 1250 milliárd forint mintegy felét szánja, hogy behozhassa a technológiai lemaradást. Az első tengelyen belül három prioritást jelöltünk meg: az egyik az állattenyésztés, annak is elsősorban a technológiai fejlesztése, illetve a környezetvédelmi vonatkozásai, vagyis a trágya- és hígtrágyakezelés. A második a klasszikus gépfejlesztési támogatás Végül ide tartozik a szerkezetváltás, azaz a mezőgazdasági termelésből származó energia előállítása. Ide tartozna a bioetanol program, a biogáz program egy része - lásd hígtrágyakezelés -, valamint az ehhez kapcsolódó olyan technológiai fejlesztések, mint az energiaültetvények betakarítógépei. A második tengely az agrár-környezetgazdálkodás, ide tartozik az erdősítési program, az ültetvénytelepítés. A harmadik tengely a klasszikus vidékfejlesztés amelyben már több mint 60 akciócsoport megalakult, Ide értendő a vidékfejlesztésen belül a falufejlesztés, azon belül a falusi vállalkozásfejlesztés, a falusi mezőgazdasági tevékenységek körének a szélesítése például a falusi turizmussal,


hagyományőrzéssel stb. Tulajdonképpen ide tartozik a negyedik tengelyen LEADER program is. Gőgös Zoltán államtitkár a mezőgazdaság eredményességét illetően az alábbiak szerint nyilatkozott. „Maga a termelő aligha fog megtáltosodni, viszont valószínűleg jobb piaci pozíciókat jelent, ha olcsóbban termelünk. Az pedig úgy lehetséges, ha ugyanazt a produktumot a versenytársak színvonalán tudjuk előállítani. Ehhez a jelenleginél kevesebb takarmányt, energiát kell felhasználni, a jelenlegi korszerűtlen technológiákat, gépeket korszerűekre kell cserélni. Ezeket viszont nem tudják átvenni a termelők, ha nem kapnak hozzá anyagi támogatást. Az, hogy a munkabér nálunk valamivel olcsóbb, már nem versenyelőny, mert a fejlett mezőgazdaságú országokban az automata rendszereknek, a fejlett technológiáknak alig van élőmunkaerő-igénye. Mindennek a sikeréhez hozzá kell járulnia az agrármarketing fejlesztésének is, hiszen bárhogy termelünk is, a piacon csak akkor lehetünk versenyképesek, ha megtanuljuk eladni is azt, amit megtermeltünk.” 6. Beruházások a mezőgazdasági vízgazdálkodás keretében Az időjárási jelenségeken kívüli természeti tényezők kedvezőtlen hatásai részben a növénytermesztési technológia részét képező műveletek végzésével (agrotechnikai eljárásokkal), részben az agrotechnikai eljárások körébe nem tartozó tartós hatású (beruházás jellegű) beavatkozásokkal előzhetők meg, illetve mérsékelhetők. Ezeknek a tartós hatású beavatkozásoknak az összessége a melioráció, melynek konkrét célja lehet a talaj (erózió elleni) védelme, a talaj kedvező vízháztartási helyzetének kialakulásához szükséges feltételek biztosítása, vízgazdálkodási művek és létesítmények kialakítása és feliszapolódás elleni védelme. A meliorációs beavatkozások hatásai gyakran összefüggnek és megvalósításuknak meghatározott sorrendben kell történni. Az 1990-es évek birtok-szerkezet váltását követően a 80-as években végrehajtott meliorációs és öntözés-fejlesztési beruházások jó része amortizálódott, gazdátlanná vált. Csökkent az öntözésre berendezett területek aránya, az infrastruktúra elhanyagolt állapotba került, miközben szükségessé vált az ágazat termelési struktúrájának átalakítása. 6.1. Nemzeti támogatási időszakok Fejlesztések a 90-es évektől: Az öntözés-fejlesztés és melioráció nemzeti támogatásának decentralizált elosztási rendje nem hozta meg a kívánt hatást. Az egyébként is szűkös források szétaprózódása egyrészt nem elégítette ki az igényeket, másrészt nem ösztönözte a mezőgazdasági termelők összefogását. Nem alakultak ki – a régebbi uniós országoktól eltérően – öntözésre berendezett, funkcionálisan összefüggő meliorált térségek, ahol jellegükből adódóan kisebbek a beruházási és üzemelési fajlagos költségek. (vízdíj, öntözővíz-szolgáltatás díja, a közös beruházásból adódó infrastruktúra fajlagos költsége stb.) A Kárpát medence éghajlati, talaj és vízrajzi adottságaiból adódóan kiemelt jelentőségű feladatként kell kezelnünk - a mezőgazdasági termelés kapacitását, az agrár termékek minőségét döntően befolyásoló - mezőgazdasági vízgazdálkodást, meliorációt és tápanyaggazdálkodást. A hazánk éghajlatát meghatározó kontinentális éghajlati viszonyokra egyébként is jellemző szélsőségek (száraz, meleg nyár, hideg tél) a meteorológusok szerint – és a gazdák által is érzékelhetően – az utóbbi évtizedben gyakoribbá váltak. Gondoljunk csak az utóbbi évek nagy aszályos időszakaira, a belvizes évek kiszámíthatatlan előfordulásaira, vagy a 2004. évi Hernád-völgyi árvízre. E kedvezőtlen hatások megelőzésének, elhárításának alapvető eszköze a hazai vízgazdálkodás szerves részét képező mezőgazdasági


vízgazdálkodás és melioráció. Az öntözés-fejlesztési és meliorációs beruházások költségei az ezredfordulón az alábbiak szerint alakultak: A költségek források szerinti megoszlása (eFt)*

Év

FVM támogatás

Saját erő

Hitel

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002

1.529.809 1.363.943 1.860.336 1.870.657 1.506.878 585.183 2.450.259 2.578.373

2.063.191 1.537.800 2.370.465 2.419.638 1.827.341 719.528 3.401.524 3.383.803

317.102 399.764 344.411 265.744 174.175 46.784 238.081 267.070

*forrás: NTKSZ, FVM Földművelésügyi Hivatalok 2004. 6.2. Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program A Strukturális Alapok felhasználásának általános szabályait meghatározó 1260/1999/EK Tanácsi Rendelet2 értelmében az 1. Célkitűzés hatálya alá tartozó régiókban és országokban, azaz azokban a lemaradó régiókban, ahol az egy főre jutó GDP nem éri el a közösségi átlag 75%-át, az EU által meghatározott tervezési időszakra vonatkozóan a tagállamnak stratégia dokumentumot, Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) kell készítenie. A Magyarország által beadott programozási dokumentumokról folytatott, 2003 végére lezárult tárgyalások alapján a 2004-2006 időszakban a Magyarország számára létrehozott Közösségi Támogatási Keret öt operatív programon keresztül valósul meg. Ezek egyike az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), amely a többi operatív programmal együtt biztosítja a stratégiai célkitűzések megvalósítását. Az AVOP a mezőgazdaság és a vidéki térségek helyzetének elemzését, a célokat és fejlesztési irányokat meghatározó stratégiát, valamint az intézkedések céljának és tartalmának rövid összegzését foglalja magába. Az intézkedések tartalmi és végrehajtással kapcsolatos részleteit a Programkiegészítő Dokumentum tartalmazza. A mezőgazdasági beruházások támogatása intézkedés keretében vált lehetővé, a program 2004-2006-os időszakában, a „Gazdaságon belüli meliorációs tevékenységek (talajjavítás, víztakarékos öntözőrendszerek létesítése és fejlesztése).” támogatása. A program második prioritása „Vidéki térségek fejlesztése” a Mezőgazdasághoz kötődő infrastruktúra fejlesztése


intézkedésben tette lehetővé az öntözés a területi vízgazdálkodás és a melioráció közösségi beruházásainak támogatását. Az AVOP teljesítése Beérkezett pályázatok (db)

Támogatási igény (mFt)

Kifizetés (mFt)

Teljesítés a terv %-ában

Üzemi öntözés

238

3 672

1 875

82

Üzemi melior.

47

870

653

181

Közösségi önt.

34

1 485

1 108

Vízkár

164

5 411

3 164

116

6.3. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének javítása jegyében a „Mezőgazdasági üzemek korszerűsítése” intézkedésen belül nyílik lehetőség az öntözés és a melioráció üzemi beruházásainak támogatására. A közösségi művek, a területi vízgazdálkodás támogatása a mezőgazdaság és az erdészet infrastruktúra fejlesztésének a részét képezi. Két kérelembenyújtási időszak volt: 1. benyújtási időszak: 2008. március 28. – május 5. 2. benyújtási időszak: 2008. június 16. – július 16. Összesített adatok: A beérkezett kérelmek száma 444 db. A támogatási igényük 15.678.626.411 forint. A támogatott kérelmek száma: 266 db. A támogatási összeg: 8.382.545.602 forint. A beérkezett kifizetési kérelmek száma: 3 db. 28.562.000 Ft támogatási igénnyel. Kifizetés összesen. 829.140.017 forint. Az első körben a kérelmek jelentős része alapvető hiányosságokat tartalmazott, az adatok alapján megállapítható, hogy a beérkezett kérelmek két célterületre koncentráltak: a kérelmek mintegy 30 %-a irányult vízkárelhárítás és kb. 35 %-a üzemi öntözés fejlesztésre (feltételezhető, hogy a hiányos kérelmek is az üzemi öntözés fejlesztési célterülethez tartoznak, így ez az arány még magasabb). A közösségi öntözési és meliorációs fejlesztéssel érintett kérelmek aránya elenyésző, mintegy 5 %. A kérelmek területi megoszlását illetően: a kérelmek túlnyomó többségükben (56 %) az észak-alföldi régióból érkeztek, ami a területi, földrajzi adottságokból adódóan érthető. A kérelmek 33 %-a Szabolcs-Szatmár-Bereg, míg 21 %-a Hajdú-Bihar megyéből érkezett. Az ügyfelek a beruházásokat akadályozó problémaként jelezték az állami tulajdonú területek esetén a hozzájárulások beszerzésének nehézségeit, továbbá azt, hogy jogszabály módosulása miatt egyes kútberuházásokhoz nem kapnak engedélyt. A 2. körben szintén az észak-alföldi régióból érkezett a legnagyobb számú kérelem, mintegy


132 db, ami az összes kérelem 34 %-a. Ezt követi a dél-alföldi régió 85 kérelemmel, ami az összes kérelem 22 %-a. Az arányok a területi, földrajzi adottságokból adódóan érthetők. A legnagyobb érdeklődés ebben a benyújtási időszakban is az üzemi öntözésfejlesztés iránt mutatkozott, a kérelmek 70 %-a irányul ilyen fejlesztésekre. Ezt követik mintegy 22 %-kal a vízkárelhárítás fejlesztéssel érintett kérelmek. Az üzemi melioráció és a közösségi öntözési és meliorációs fejlesztések száma elenyésző. A támogatási igény szempontjából az igény az egyes célterületek között a következőképp oszlik meg: a legnagyobb arányú az üzemi öntözésfejlesztés, ami a teljes támogatási igény 52,5 %-át adja. Ezt követi a vízkárelhárítás célterület, ami a teljes összeg 26,5 %-át teszi ki. A közösségi öntözés fejlesztés a teljes összeg 9%-át, a közösségi melioráció a teljes összeg 8 %át és az üzemi melioráció a teljes összeg 3%-át adja. 7. Az uniós csatlakozásból adódó lehetőségeink 7.1. Az SPS rendszer előnyei, hátrányai Az egyik legjelentősebb agrárpolitikai döntésben született döntés 2009-ben. A Kormányzat állásfoglalását reprezentálja Gőgös Zoltán államtitkár hozzászólása 2008ban, az Országgyűlésben: „Az elkövetkezendő időszak egyik legjelentősebb agrárpolitikai döntése előtt állunk: alkalmazkodni kívánunk-e a tizenöt régi európai uniós tagállam, valamint Málta és Szlovénia által is alkalmazott úgynevezett egységes gazdaságtámogatási rendszerhez (SPS) vagy pedig 2013-ig nem változtatunk az elmúlt években már jórészt megismert és begyakorolt SAPS-topup támogatási rendszerünkön. Sok vita és elemzés tanulmányozása előzte meg azt a döntést, miszerint a Kormány javaslatot kíván tenni az Országgyűlésnek arra, hogy az elérhető magasabb előnyök miatt vállaljuk az áttérés minden kockázatát. Az SPS rendszerben korlátozottan forgalomképes támogatási jogosultság, mint mezőgazdasági vagyoni értékű jog kerül a mezőgazdasági termelők tulajdonába. A támogatási jogosultság önmagában nem jogosít a támogatás igénybevételére, azzal megegyező számú termőföldet is művelnie kell a termelőnek. Ez a művelés kiterjed a kölcsönös megfeleltetésre, valamint a helyes mezőgazdasági és környezeti állapotra vonatkozó jogszabályban megfogalmazott rendelkezések betartására. Előnyök, hátrányok Egyértelműen szeretném leszögezni, hogy a magas hozzáadott értéket termelő ágazatok az átállással mindenképpen a nyertesek között lesznek. E megállapítás elsősorban az állattenyésztésre igaz. A gabonatermelők, ahogy mondani szokták a pénzüknél maradnak, talán egy kicsivel több jut ennek az ágazatnak, mintha nem kerülne sor az átállásra. A gyepgazdálkodással foglalkozók viszont az átlagnál rosszabbul járnak azzal, hogy az átállásra sor kerül. Ez a csoportosítás egyértelműen kijelöli az új nyerteseket, illetve veszteseket, ha nem kerül sor az átállásra. A legkisebb hozzáadott értékű gyepgazdálkodás az abszolút nyertesek közé kerülne, az állattenyésztés viszont a vesztesek közé. A gabonások ebben az esetben is a pénzüknél maradnak. Szilárd meggyőződésem, hogy nem ez az út vezet a jövőbe.


Azáltal, hogy 2013-ig kiszámíthatóvá teszi a termelő számára, hogy milyen feltételek mellett, milyen összegű támogatást nyújt, ez mindenképpen stabilizálni fogja a mintegy 200 ezer agrárvállalkozás, és ezen belül is első sorban az állattenyésztéssel foglalkozók gazdálkodási viszonyait. Az egyszeri nagyobb költség után a rendszer működtetése mindenképpen olcsóbb lesz, hiszen a jövőben már a gazdáknak, gazdálkodóknak csak az előre kinyomtatott kérelmük módosítására kell figyelmet fordítaniuk. Az informatikai rendszer további működésére reményt adhat az a körülmény, hogy az idei földalapú támogatási kérelmek mintegy 95%-át elektronikus úton nyújtották be. Más országokban ez az arány alig éri el a 60%-ot. Ez a rendszer pedig már az SPS rendszerre való átállás próbája volt. A sikeres főpróbáért köszönet illeti a falugazdász hálózat, valamint a kamarai gazdajegyzők állhatatos és segítőkész munkáját is. Sokszor leragadunk azon a vitán, hogy most kinek az érdeke fontosabb, a több mint 1 millió földtulajdonosé, vagy pedig a 200 ezer gazdaságé. Szeretném, ha valamiben egyetértenénk: a Kormány olyan rendszer kialakításában érdekelt, amely végső soron mind a 10 millió magyar állampolgár jó minőségű és biztonságos élelmiszerellátását biztosítja. Arra törekszünk, hogy az elfogyasztott élelmiszerek minél nagyobb hányada a hazai fogyasztói szokásokhoz igazodva Magyarországon kerüljön megtermelésre. Földbirtok-politikai összefüggések Vannak, akik azért utasítják el az SPS rendszer bevezetését, mert Magyarországon rendezetlenek a földhasználati viszonyok, kialakulatlan a birtokstruktúra. Szívem szerint megkérdezném a kétkedőket: meddig akarják fenntartani ezt a bizonytalan állapotot? Hogyan akarnak fejleszteni? Hogyan akarnak új öntözőgépet beszerezni? Hogyan kívánnak a pénzintézetekkel a beruházási hitelek kondícióiról tárgyalni úgy, hogy maguk sem tudják néhány év múlva lesz-e földje a gazdaságnak vagy nem? Hogyan akarnak részt venni a különböző fejlesztési programokban? Ezek nagyon súlyos, gazdasági racionalitáson, és nem aktuálpolitikai megfontoláson alapuló kérdések. Az is kritika, miszerint az új rendszer a nagyüzemeknek kedvez. Szívesen leülnék vitatkozni a kétkedőkkel, de úgy, hogy azon vegyenek részt azok az egyéni gazdák is, akik gazdaságuk területének legalább felét, kétharmadát bérlik. Nem vagyok benne biztos, hogy a tárgyszerű vita végén engem fütyülnének ki... Az SPS rendszer stabilizálja, és átláthatóvá teszi a földhasználati viszonyokat. Lehet, hogy ez nem tetszik egyeseknek? Ne feledjük, a földhasználat bizonytalansága mindig a spekulánsoknak fog kedvezni. Ne feledjük azt sem, hogy Magyarországnak várhatóan 2011-től az EU tagállamok polgárai előtt fel kell oldania a termőföld tulajdonszerzését. Gondoljuk végig ezt az összefüggést is. Ha nem teszünk semmit, és minden úgy marad, ahogy eddig volt, akkor 2011-től kezdve azok a potenciális külföldi befektetők fognak részesülni az SPS rendszer előnyeiből, akik az új rendelkezéseket kihasználva földet vásárolnak. Ha engem megkérdeznek, hogy kit szeretnék első sorban helyzetbe hozni, egyértelműen szeretném kijelenteni, a magyar gazdákat, a magyar gazdálkodókat. Amíg egy adott kérdésben a nemzeti szabályozási hatáskör biztosított, az összes lehetőséget ki kell használni.


A törvényjavaslatról Az Európai Unió agrártámogatási rendszerének középpontjában a mezőgazdasági termelő és a mezőgazdasági üzem áll. Ezt a szabályozási filozófiát átvéve készítette elő a Kormány a törvényjavaslatot. A törvényjavaslatban számos új, az eddigi magyar jogi gyakorlatban eddig még nem alkalmazott elem is fellelhető. Szeretném külön is kiemelni azt, hogy a mezőgazdasági termelők a támogatási jogosultságon, mint mezőgazdasági vagyoni értékű jogon tulajdont szereznek. Ez a tulajdon adható, vehető és külön is kiemelném: örökölhető. Látni kell, hogy a mezőgazdaságban néhány éven belül tömeges generációváltásra kell felkészülni. Azok a gazdák, akik hosszú évek fáradságos munkájával létrehozták saját maguk egyéni, családi gazdaságát, azok joggal számítanak arra, hogy munkájuk gyümölcse ne legyen az enyészeté. Ezért már most szeretném kijelenteni, hogy megkezdtük az egyéni mezőgazdasági üzemek öröklésére vonatkozó sajátos szabályozási rend kidolgozását. A törvényjavaslat határozott célkitűzése, hogy a mezőgazdasággal élethivatásszerűen foglalkozók számára garanciát adjon. A spekuláció ellen igyekszünk határozottan, a jog eszközeivel is fellépni. A támogatási jogosultságok forgalmazásánál, amennyiben azok értékesítésére a javaslat által is támogatott körök irányába - így fiatal gazdák, tevékenységüket megkezdő vállalkozások, stb. - történik, erre kedvezményes lehetőségek mellett kerülhet sor. A szakmai fórumokon sokszor felvetődött az úgynevezett bázisidőszaknak a kérdése. Többen kritizálták, hogy miért 2006. az az időszak, amelyet az üzemi szintű történelmi bázis kialakításánál figyelembe kívánunk venni. Szeretném aláhúzni, hogy az Európai Unió szabályozási rendje értelmében bázisnak csak jogilag és pénzügyileg lezárt időszakot lehet megjelölni. Magam is szívesen vennék, vagy eladnék OTP vagy MOL részvényt, ha tudnám két hónap múlva milyen lesz az árfolyam. Gondolom a helyzet abszurditása mindenki számára nyilván való” A Magyar Állattenyésztők Szövetsége véleménye: Számításaink szerint az állattenyésztők támogatása 2010-től 15-40 % mértékben fog csökkenni az idei évhez képest, amennyiben marad a jelenlegi támogatási rendszer (SAPS és Top-up). Ez az egész vertikum bruttó kibocsátását 10-15 %-kal is visszavetheti. A MÁSZ nyitott minden olyan megoldásra, amely az állattenyésztőket segíti, de nem támogatnak olyan támogatási rendszert, amely hátrányosan érinti ezt a gazdálkodói kört. Font Sándor OGY képviselő, az OGY Mezőgazdasági Bizottsága elnökének véleménye az SPS rendszer bevezetéséről (riport alapján) Amennyiben bevezetik az SPS-t, az kifoszt 1 millió 800 ezer olyan földtulajdonost, akik évekkel ezelőtt bérbe adták művelésre a termőföldjüket. A törvény szerint ugyanis ezen termőföldek alapján vagyoni értékű támogatási jogosultság keletkezik, amelynek a tulajdonosa az lesz, aki 2006-ban művelte ezt a földet. A föld tulajdonosa így elesik a saját termőföldje után járó támogatástól – közölte az ellenzéki politikus. Kiemelte: ez akkor is így van, ha a bérleti szerződés lejár, ugyanis a törvény szerint elválasztják a támogatást a termeléstől és a bérleti szerződés lejárta után a földtulajdonos támogatás nélkül kapja vissza saját termőföldjét. Ilyen körülmények között a termőföldje forgalomképtelen lesz a szabadpiacon – jelentette ki.


Font Sándor véleménye szerint ez az eljárás mintegy 450 milliárd forint támogatási jogosultságot irányít alig pár száz tőkés társasághoz, amelyek ma bérleti formában művelnek termőföldet. A politikus úgy látja: önmagában az SPS rendszer működőképes lehet, de a jelenlegi kormány egy olyan modellt próbált meg bevezetni, amely egyetlen uniós országban sem működik. Ez a szélsőséges változat az, amelyre a Fidesz a kezdetektől azt mondja, hogy alkotmányellenes. A köztársasági elnök is alkotmányossági aggályok miatt nem írta alá és küldte vissza azt az Alkotmánybírósághoz. Várjuk a döntést, amit tudomásul fogunk venni – közölte. Font Sándor álláspontja szerint a jelenlegi helyzetben nincs értelme bármilyen új modellt bevezetni, a jelenlegit kell megtartani 2013-ig. Kapcsolódó jogszabályok: 1. 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. 2. A földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 114/2009. (VIII. 29.) FVM rendelete az Európai Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az öntözés, a melioráció és a területi vízgazdálkodás mezıgazdasági üzemi és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 34/2008. (III. 27.) FVM rendelet módosításáról 3. 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól. 4. 2009. évi XXVIII. törvény egyes agrártárgyú törvények módosításáról. 5. A TANÁCS 1698/2005/EK RENDELETE (2005. szeptember 20.) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról. 6. Az 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról. 7. A vízgazdálkodási társulatokról szóló 160/1995. (XII: 26.) Korm. rendelet, 8. A vizek kártételei elleni védekezés szabályairól szóló 232/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet, 9. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladatairól és hatásköréről szóló 155/1998. (IX. 30.) Korm. rendelet, 10. Víz Keretirányelv


Ajánlott irodalom: 1. A globális klímaváltozás: Hazai hatások és válaszok. A magyarországi klímapolitika alapjai. KvVM-MTA „VAHAVA” projekt összefoglalása. 2. Mezőgazdasági talajcsövezés (Fehér Ferenc; Dr. Thyll Szilárd)

8. téma: Az agrárszakigazgatás rendszere (szerző: Dr. Mikó Zoltán) 1. Az agrárgazdaság és a vidék nemzetgazdasági jelentősége Napjainkban a mezőgazdaság jelentőségét alapvetően három tényező határozza meg: • forrása az élelmiszerellátásnak és a könnyűiparnak • természetes életközege a vidéki, elsősorban a falun élő népességnek, vagyis a lakosság többségének • meghatározó szerepet tölt be az ökológiai egyensúly fenntartásában. A magyar agrárgazdaság a kedvező ökológiai adottságok kihasználásában és a vidék fejlődésében alapvető szerepet játszik. Magyarország jelentős természeti kincse a mezőgazdasági termelésnek, különösen jó feltételeket nyújtó termőhely. Az ország természeti adottságai történelmileg stabil agrárkultúrát alapoztak meg. Figyelemmel az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára is a mezőgazdaság multifunkcionális jellege a meghatározó. Ez annyit jelent, hogy a • a gazdasági • a szociális, és • a természeti, valamint környezetvédelmi szempontok együttesen jelentkeznek a mezőgazdaságban, valamint az arra vonatkozó szabályozásokban. Hazánk 2004. május 1-vel tagja lett az Európai Uniónak, így a Közös Agrárpolitika (KAP) kedvezményezettjévé vált. A hazai gazdaságok számára is elérhetővé vált, hogy igénybe vegyék az EU agrár, illetve vidékfejlesztési támogatásait. A KAP reform 2007-2013as időszakra érvényes változása a közvetlen támogatások termeléstől elválasztását tűzte ki céljául, míg az agrár vidékfejlesztésen belül mind a versenyképességnek, mind pedig a tudatos környezetgazdálkodásnak egyre bővülő szerepet szán. E politika pénzügyi alapjait az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA), valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az ezt kiegészítő nemzeti források biztosítják. Ezen új támogatási rendszer működtetése sajátos intézményi és eljárási szabályok megalkotását tette szükségessé 2. Az agrár-és vidékfejlesztési igazgatás intézményi struktúrája 2.1. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Az EU Közös Agrárpolitikája jelentősen átrendezte a minisztériumi munkát, melynek legfőbb területei az alábbiak: a) stratégiaalkotás (közösségi támogatási tervek, programok elkészítése) b) jogalkotás c) költségvetési tervezés d) egyedi hatósági ügyek intézése e) a Közös Agrárpolitika kialakításának végrehajtását szolgáló nemzeti


intézményrendszer működtetése f) humánerőforrás-politika, g) irányítás és h) ellenőrzés. A közösségi támogatási tervek, programok közül ki kell emelni a Nemzeti Fejlesztési Terv keretei között kidolgozott Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programot (AVOP), valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervet (NVT). Az EU ezeket a programokat 2007-ig a Strukturális Alapokból támogatta. A 2007-2013-as időszakra érvényes KAP reform részeként fogadta el az Európai Unió az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (UMVP), amelynek finanszírozását egy, az EU költségvetésében önálló pénzalapként megjelenő Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) biztosítja. 2.2. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Az MgSzH-t elnök vezeti. Az MgSzH feladatát Központja és a területi szervei útján látja el. Az MgSzH Központja és területi szervei is önálló jogi személyiséggel rendelkeznek. A területi szervek önálló hatáskörrel rendelkeznek. A területi szervek megyei szinten szerveződnek. Az MgSzH Központja az egész országra kiterjedő illetékességgel rendelkezik, az MgSzH területi szerveinek illetékességi területe – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a nevében megjelölt közigazgatási területre (megye) terjed ki. Ha jogszabály másképp nem rendelkezik, az MgSzH hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyben első fokon a területi szerv, másodfokon a Központ jár el. Amennyiben a Központ jár el első fokon, döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. Az MgSzH-t a Kormány rendeletben az alábbi hatósági feladatok ellátására jelölte ki: a) növénytermesztési hatóság, b) talajvédelmi hatóság, c) állategészségügyi hatóság, d) tenyésztési hatóság, e) erdészeti hatóság, f) vadászati hatóság, g) halászati hatóság, h) takarmányozási hatóság, i) borászati hatóság, j) növényvédelmi szerv, k) mezőgazdasági igazgatási szerv l) élelmiszer-biztonsági szerv, m) zöldség-gyümölcs minőség-ellenőrzési szervként. Speciális hatósági jogosítványokkal rendelkezik: a) a hatósági állatorvos, a hatósági főállatorvos mint állat-egészségügyi hatóság b) a növényvédelmi felügyelő mint növényvédelmi, illetve élelmiszer ellenőrző hatóság, c) a takarmányfelügyelő mint takarmányozási hatóság, valamint d) a zöldség-gyümölcs minőség-ellenőr mint élelmiszerellenőrző hatóság. A növények, növényi termékek határforgalmának növényvédelmi ellenőrzését az


MgSzH területi szerveinek növény-egészségügyi határkirendeltségei látják el. E rendelkezés az egységes európai piac működését is biztosító Schengeni Egyezmény életbe lépését követően az Európai Unió külső határainak növény-egészségügyi ellenőrzésére, biztosítására terjed ki. Az agrárigazgatáshoz évek óta szorosan kapcsolódik a falugazdász-hálózat, amely szintén az MGSZH keretein belül működik. A visszaélések elkerülése végett a kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására csak az MGSZH területi szervének alkalmazásában álló olyan köztisztviselő jogosult, aki rendelkezik a kormányrendeletben meghatározottak szerint kiállított igazolvánnyal. 2.3. A Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Az MVH a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása alatt álló központi hivatal. Az MVH önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv . Az MVH feladatát a központi szerve, igazgatóságai, valamint területi szervei útján látja el, amelyek külön-külön önálló jogi személyiséggel nem rendelkeznek. A központi szerv és az igazgatóságok illetékességi területe az ország egész területére kiterjed. Az MVH-n belül az alábbi igazgatóságok működnek: a) Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Tevékenységek Igazgatósága b) Közvetlen Támogatások Igazgatósága c) Intervenciós Intézkedések Igazgatósága d) Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága e) Pénzügyi Igazgatóság f) Területi Igazgatóság. Az egyes támogatásokkal igénybevételével kapcsolatos első fokú hatósági feladatokat az igazgatóságok látják el, míg a határozatok ellen benyújtott fellebbezést az MVH központi szerve bírálja el. Az MVH területi szervei megyei szinten kerültek kialakításra. Az MVH EU támogatások kifizetési feladatait csak abban az esetben láthatja el, ha megfelelő eljárás után akkreditálták. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Illetékes Hatóságként felelős az MVH-nak a közösségi vívmányoknak megfelelő akkreditációjáért. E feladatkörben a miniszter – külön jogszabályban foglaltak szerint – jogosult az akkreditáció megadására, illetve szükség esetén megvonására. Az MVH, mint akkreditált kifizető ügynökség ellátja az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA), valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtott támogatások lebonyolításával összefüggő, valamint az EU által notifikált egyes nemzeti támogatásokkal – ide értve a kárenyhítési támogatásokat is – összefüggő feladatok. Az EU által megkövetelt Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer (IIER) működtetése szintén az MVH feladatkörébe tartozik, ezen belül az MVH működteti különösen a) a külön jogszabályban meghatározott gazda- és ügyfélregisztert, b) a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszert (MePAR), amely a terület alapú kifizetések kizárólagos hivatkozási alapja.


2.4. A földhivatalok A földügyi szakigazgatás jelenlegi szervezetrendszere az egységes ingatlannyilvántartás bevezetésével alakult ki. 1972-ben, az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer kialakulásával a bíróságok által vezetett telekkönyv feladataival együtt beolvadt a földhivatalok szervezetébe. A jelenleg hatályos szabályozás értelmében az ingatlanügyi szakigazgatási tevékenység kiterjed a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem, az ingatlannyilvántartás, földértékelés, a földmérés és térképészet külön jogszabályokban meghatározott hatósági feladatainak ellátására, mely a földhivatal hatáskörébe tartozik. Földhivatal működik a megyékben, a fővárosban (megyei földhivatal) és a körzetekben ( körzeti földhivatal). Az ingatlanügyi szakigazgatási feladatokat mint ingatlanügyi hatóság - ha jogszabály kivételt nem tesz a) első fokon a körzeti földhivatal (a fővárosban: fővárosi kerületek földhivatala), b) másodfokon a megyei földhivatal (a fővárosban: fővárosi földhivatal) látja el. A földhivatal hivatalvezető irányítása alatt működik. A megyei földhivatal feladatkörén belül a szakmailag összefüggő feladatokat osztályok látják el. A megyei földhivatal szervezeti felépítését, működési rendjét az egyes osztályok részletes feladatait a megyei földhivatal Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 3. A Közös Agrárpolitika (KAP) nemzeti végrehajtásának szabályozási rendje A legszűkebb értelemben az agrárium körébe csak a mezőgazdasági termeléssel (növénytermesztés, állattenyésztés) kapcsolatos területek tartoznak. Az EU közös agrárpolitikája viszont nem csak ezen kérdésekre koncentrál, hiszen pl. az állat-, illetve növényegészségügy területén kimutatható a kapcsolat az élelmiszerszabályozással is, de 2007-től kezdődően az agrár-vidékfejlesztés a Közös Agrárpolitika önálló pillérévé vált. A földhasználattal kapcsolatos kérdések nem választhatók el pl. az erdőgazdálkodástól, a környezetgazdálkodástól, valamint az agrár-vidékfejlesztéstől. Ezen struktúrák esetében pedig szintén 2009-től kezdődően az egyes támogatások igénybevétele esetén szakmai feltétel az un. kölcsönös megfeleltetés (cross compilance), amely bizonyos agrár környezetvédelmi és állatjóléti rendelkezések mezőgazdasági üzemi szintű betartását teszi szükségessé, melynek ellenőrzése az egyes agrár-szakigazgatási feladatokat ellátó hatóságok feladata. Az agrárszakigazgatás sajátos területe az EU piaci rendtartásainak működtetése, a támogatási rendszer működtetése. Az agrár és vidékfejlesztési igazgatás egyik legfontosabb feladata a közösségi illetve nemzeti forrásokból nyújtott támogatások igénybevételével összefüggő, nemzeti hatáskörbe tartozó végrehajtási feladatok ellátása. Az EU csatlakozást követően a közös agrárpolitika részeként mind a támogatási rendszerre, mind pedig az agrártermékek piacszabályozására olyan, az EU által alkotott jogszabályok léptek hatályba, amelyeket közvetlenül is alkalmazni kell Magyarországon.


Ennyiben a csatlakozást követően az agrár-vidékfejlesztési szabályozás egy jelentős területén a nemzeti szabályozási szuverenitás megszűnik, illetve jelentősen korlátozódik, a szabályozás pedig elsősorban a jogharmonizációra, valamint a Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy - CAP) nemzeti végrehajtását biztosító, az EU által is akkreditált intézményrendszer kialakítására, működtetésére fog összpontosulni. Az EU csatlakozást követően az agrár-vidékfejlesztési jogalkotás jelentős átalakuláson ment keresztül. Az EU kizárólagos szabályozási hatáskörébe tartozó kérdésekben megszűnt a nemzeti jogalkotási hatáskör, és a tagállamoknak csak az EU intézményrendszerén keresztül van módjuk a jogalkotási folyamat befolyásolására. A nemzeti szabályozás e kérdések tekintetében legfeljebb a végrehajtással kapcsolatos intézkedések meghozatalára korlátozódik. Ennek egyik legnagyobb jelentőségű jogszabálya mezőgazdasági, agrárvidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény, valamint az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről rendelkező 2008. októberében elfogadott törvény. A Közös Agrárpolitika (KAP) nemzeti végrehajtásának intézményei közül megkülönböztetünk: a) irányítási feladatokat, illetve b) végrehajtási feladatokat ellátó szerveket. Az illetékes hatóság a 885/2006/EK bizottsági rendelet alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter. A miniszteri szintű hatóság kijelölése tagállami kötelezettség. A miniszter illetékes hatósági jogkörének gyakorlása során többek között felelős a kifizető ügynökség akkreditációjáért. Az illetékes hatóság fontos feladata, hogy a kifizető ügynökségnél az akkreditációs feltételek teljesítését folyamatosan ellenőrizze. Az irányító hatóság az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 75. cikke alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter. Az irányító hatóság felelős az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatékony végrehajtásáért, valamint eredményes és szabályszerű irányításáért. Az EMGA és az EMVA keretében végrehajtott intézkedések esetében a kifizető ügynökségként eljáró MVH a hatáskörébe tartozó feladatok ellátásába szakértőként, illetve egyes technikai jellegű feladatok ellátására más szervezetet is bevonhat. A 2007-2013-as időszakra érvényes KAP reform értelmében legkésőbb 2009-től az egyes agrár, valamint vidékfejlesztési támogatások esetében alkalmazni kell a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó közösségi előírásokat. A kölcsönös megfeleltetés lényege az, hogy a mezőgazdasági közvetlen kifizetésben, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2. tengelyéből nyújtott egyes (döntően környezetvédelemhez kapcsolódó) támogatásokban részesülő mezőgazdasági termelőknek – e támogatások teljes összegű kifizetésének feltételeként – be kell tartaniuk 19 kiemelt szakmai (környezetvédelmi, köz-, növény-, és állategészségügyi, élelmiszerbiztonsági, illetve állatjóléti) követelményt. A rendszer olyan minőségi, szakmai előírásokat tartalmaz, amelyek az európai kultúrához tartozó élelmiszerminőség és élelmiszerbiztonság, valamint a környezettudatos gazdálkodás szavatolásának alapfeltételei. A kölcsönös megfeleltetési rendszer működtetésének fő felelőse, a támogatások tekintetében a szankciót megállapító szervezet az un. kifizető ügynökség, hazánkban a


Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az MVH az ellenőrzések végrehajtásába bevonja azokat a hatóságokat, (MGSZH amelyeknek a feladat- és hatáskörébe egyébként is beletartoznak a kölcsönös megfeleltetés körébe is tartozó előírások hatósági ellenőrzése. A 1698/2005/EK rendelet 68. cikke értelmében minden tagállamnak létre kell hoznia egy olyan nemzeti vidéki hálózatot, amely helyi szinten összefogja a vidékfejlesztéssel foglalkozó szerveket, illetve szervezeteket. A nemzeti vidéki hálózat alapelemei a helyi akciócsoportok. A nemzeti vidéki hálózat felállításával, valamint irányításával kapcsolatos feladatok ellátásában az Irányító Hatóságot FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete segíti. Az EU szigorú követelményeket támaszt a közösségi forrásokból folyósított támogatások kifizetésével összefüggő feladatok ellátására alkalmasnak minősíthető rendszerrel szemben. Ezeket az elvárásokat az ún. akkreditációs kritériumok határozzák meg. Ezen kívül szintén előírás, hogy a közvetlen támogatások kifizetéséhez, ezen támogatások elbírálásakor, ellenőrzésekor kötelező az ún. Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) keretében való végrehajtás. A rendszernek a következő főbb alapadatnyilvántartásokra kell épülnie: •

számítógépes adatbázis

•

mezőgazdasági parcella-azonosítási rendszer,

•

támogatási jogosultságok azonosítására, és nyilvántartására szolgáló rendszer

•

állatok azonosítási és nyilvántartási rendszere,

•

támogatási kérelmet benyújtó mezőgazdasági termelőket nyilvántartó rendszer,

•

integrált ellenőrzési rendszer.

A tagállam az integrált rendszer keretében benyújtott támogatási kérelmek teljes körén adminisztratív ellenőrzést hajt végre. A közvetlen kifizetések adminisztratív ellenőrzése során a különböző adatbázisok összevetésével ellenőrizni kell a termelő által benyújtott támogatási kérelemben szereplő adatok helyességét. A teljes körű adminisztratív ellenőrzés mellett kerül sor az un. „fizikai ellenőrzések” végrehajtására, amelyeket a kifizető ügynökség (vagy az általa megbízott hatóság) a gazdák egy – mintavétellel kijelölt – szűkebb körére vonatkozóan végez el. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a termelő objektív okok miatt nem tudja teljesíteni a támogatási feltételeket. A támogatás igénybevétele szempontjából ezen objektív okokat csak akkor lehet figyelembe venni, ha azok fennállását megfelelő módon igazolják. Fontos kiemelni, hogy az elháríthatatlan külső oknak okozati összefüggésben kell lennie azzal a körülménnyel amelyre hivatkozva az esetleges mulasztást igazolni kívánják. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elháríthatatlan külső okként (vis maiorként) ismer el olyan különleges körülményt, cselekményt vagy eseményt, amely előre nem látható, és amelynek következményeit az adott helyzetben elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan áldozat árán lehetett volna elhárítani. Ilyen körülmények elsősorban a következők lehetnek: a) az ügyfél halála; b) az ügyfél hosszú távú munkaképtelensége; c) a mezőgazdasági üzem jelentős részének vagy a mezőgazdasági üzemhez tartozó


földterület kisajátítása, vagy jogszabály alapján történő átminősítése, amennyiben ez a kötelezettségvállalás, illetve a kérelem benyújtása időpontjában nem volt előrelátható; d) a mezőgazdasági üzem földterületét, vagy az erdősített területet sújtó természeti csapás, illetve szélsőséges időjárási körülmény (földrengés, árvíz, szélvihar, aszály, belvíz, tűzeset, jégkár, fagykár stb.); e) a mezőgazdasági üzem részét képező, állattartást, illetve egyéb mezőgazdasági tevékenységet szolgáló építmények elháríthatatlan külső ok következtében történő megsemmisülése; f) az ügyfél állatállományának egy részét vagy teljes egészét sújtó járványos, fertőző megbetegedés; g) az ügyfél gondossága ellenére az állatállománya egészének vagy egy részének elhullása vagy kényszervágása; h) zárlati, vagy a Magyar Köztársaság területén még nem honos károsító, illetve károkozó ellen hozott hatósági intézkedés. A fenti eseteket csak akkor lehet elfogadni, ha azokat az ügyfél vagy annak örököse hatósági igazolással vagy más hitelt érdemlő módon tudja bizonyítani. Ilyen igazolás kiállítása kérhető többek között a káresemény bekövetkezésének helye szerint illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól (MgSzH). Az EU Közös Agrárpolitikájának egyik sarkalatos eleme, hogy a termékpálya rendtartásokra vonatkozó szabályozási, és alapvető döntési feladatokat a Tanács, illetve a Bizottság hatáskörébe tartoznak. A nemzeti részvétel alapvetően a döntés előkészítési folyamatban való részvételre, illetve bizonyos technikai végrehajtásra ( kvóta nyilvántartás, intervenciós felvásárlás, adatszolgáltatás). Erre figyelemmel az agrárpiaci rendtartás intézményrendszerét a csatlakozást követően jelentősen át kellett alakítani annak érdekében, hogy az feleljen meg az Európai Unió Közös Agrárpolitikáját működtető intézményrendszerrel szemben támasztott követelmények. Az EU agrárgazdasági struktúrájának az alapját a családi gazdaságok alkotják. Az elégtelen termelői szerveződés következtében fellépő strukturális hiányosságok orvoslása és a termelők piaci érdekérvényesítő képességének megerősítése érdekében államilag elismert termelői szervezetek alakíthatóak. Ezek két formája ismert: a) a termelői csoport, és b) a termelői, értékesítő szervezet. A 2007. évi XVII. törvény az agrár, illetve vidékfejlesztési támogatások esetén – függetlenül attól, hogy azokat milyen arányban finanszírozza az EU illetve a nemzeti költségvetés – kétféle eljárási rendet különböztet meg: a) a kérelemre indult eljárások illetve b) a pályázat alapján indult eljárások. A két eljárás között számos lényegi különbség van: A kérelemre induló eljárásokat jogszabályban hirdetik meg , míg a pályázatra induló eljárásokat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, úgyis, mint irányító hatóság által kiadott pályázati felhívás tartalmazza. A kérelemre induló eljárások esetén a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) rendelkezéseit a 2007. évi XVII. törvényben írt eltérésekkel alkalmazzák, míg a pályázati eljárások részletes szabályait miniszteri rendelet, illetve a pályázati felhívás tartalmazza.


A kérelemre indult eljárásokban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) határozatot hoz, esetenként hatósági szerződést köt, míg a pályázati eljárások során a jogosulttal támogatási szerződést kötnek. A kérelemre indult eljárások esetén az az ügyfél, aki a döntéssel nem ért egyet, azt megfellebbezheti, és végső soron jogszabálysértés esetén a bírói jogorvoslat is biztosított. A pályázati eljárások esetén mivel nincs határozat, ezért a közigazgatási jogorvoslatra nincs mód, legfeljebb kifogással élhetnek a döntés ellen, illetve súlyosabb eljárási szabálysértés esetén a döntés bíróság előtt is megtámadható. Törvény közérdekből nyilvános támogatási adatnak minősíti támogatásban részesülő ügyfél: a) nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét , b) regisztrációs számát, c) a támogatás jogcímét, valamint d) a támogatás jogerősen megállapított összegét. Az előzőekben feltüntetett adatoknak az MVH honlapján történő kötelező közzététele független attól, hogy a támogatást kérelem, vagy pályázat alapján nyújtották. A 2007. évi XVII. törvény a közösségi jogszabályokkal összhangban a támogatási feltételek nem teljesítésének, vagy jogosulatlan igénybevétele esetére az alábbi sajátos jogkövetkezmények alkalmazását biztosítja: a) a támogatás visszafizetése b) késedelmi pótlék kiszabása c) mulasztási bírság kiszabása d) egyes támogatások igénybevételéből való kizárás e) kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szabályok megsértése miatti külön rendelkezések. A nagy számban benyújtásra kerülő támogatási kérelmek feldolgozása megköveteli az elektronikus ügyintézés minél szélesebb körben történő alkalmazását. Jogszabályban meghatározott esetben a támogatási kérelmeket kötelező elektronikus úton benyújtani. A vidékfejlesztési politika célja, a vidéki térségekben élő emberek életminőségének javítása, a vidéki térségek további lemaradásának megakadályozása, felzárkózásuk esélyeinek biztosítása. A beavatkozás fókuszában az áll, hogy a vidéki társadalom és gazdaság szereplői számára megfelelő életkörülményeket és működtetési lehetőségeket lehessen biztosítani. Az egymással belső koherenciában lévő fejlesztési dokumentumokban Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), Nemzeti Fejlesztési Terv (NVT) megjelölt stratégiák és a megvalósítás tervezett tevékenységei ezt célozzák. Ezen folyamatban lévő támogatásokat 2007-től kezdve fokozatosan felváltotta az Új Magyarország Vidékfejlesztési program (ÚMVP). Az ÚMVP keretében igénybe vehető támogatások szabályozási struktúrája az alábbi: a) horizontális szabályozás: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben b) vertikális szabályozás: az egyes intézkedésekre vonatkozóan önálló FVM rendeletben a támogatás igénybe vételével kapcsolatos sajátos szabályok A horizontális szabályok sajátossága, hogy – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – valamennyi intézkedés esetén együtt kell alkalmazni a vertikális szabályokkal. A horizontális szabályok megkülönböztetik támogatási kérelmet, illetve a kifizetési


kérelmet. A támogatási kérelem elbírálása az igénybevétellel kapcsolatos általános jogosultsági feltételek, míg a kifizetési kérelem elbírálása – több éves programok esetében – a kifizetéshez szükséges időszaki feltételek teljesítését jelentik. Jogszabályban meghatározott esetben a támogatási kérelem egyben kifizetési kérelemnek is minősül. Nem nyújtható támogatás azon ügyfelek részére, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok általános és különös feltételeinek.

A képzésben résztvevő teljesítményét értékelő rendszer A képzés feleletválasztós teszt kitöltésével zárul. A javasolt tesztkérdések a program mellékletét képezik. Ezekből a Képző Szervezet a tanfolyamon résztvevők részére 20 kérdésből álló feladatlapot állít össze, úgy, hogy minden témához kapcsolódóan legalább 2 kérdést tartalmazzon. Az egyes témakörökhöz tartozó kérdéseket a téma oktatásának végén töltik ki a résztvevők, és a teszt eredményét, megoldását az előadóval megbeszélik.

A képzésen való részvételről szóló igazolás A képzésen való részvételről a Képző Szervezet tanúsítványt állít ki.

A képzési program végrehajtásának személyi feltételei*: …… témá(k)hoz ………………………(név); szakirányú felsőfokú végzettsége: ………………… stb. …… témá(k)hoz ………………………(név); végzettsége: …………………………… stb.

A képzési program végrehajtásának tárgyi feltételei*: -

a tanfolyami létszámnak megfelelő méretű, szokásosan felszerelt tanterem számítógépes projektor és ernyő egyéb ………………….

*A kipontozott részeket a Képző Szervezet tölti ki a központi képzési program helyi képzési programmá adaptálásaként.


2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott

Recommend Documents