2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott. an17 Vadgazdálkodási ismeretek című képzéshez

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott an17 Vadgazdálkodási ismeretek című képzéshez A képzési program kódszáma: an17 A képzési program megnevezése: Vadgazdálkodási ismeretek című képzés

A képzés során megszerezhető kompetencia: -

a vadgazdálkodás jogszabályi keretei vadgazdálkodási célú élőhelyfejlesztés és az ÚMVP kapcsolata apróvadgazdálkodási alapismeretek az agrárszakigazgatás rendszere

A képzésen való részvételhez javasolt előképzettség: -

iskolai alapképzettség 8 v. 10 osztály ……………………………………………… szakképesítés, végzettség

A képzés óraszáma: -

elmélet: 22 óra gyakorlat: -

A képzés módja: csoportos képzés (csoportlétszám legfeljebb 30 fő)

A képzés tematikája és óraterve: SorTémakör szám 1. - a vadgazdálkodás jogszabályi keretei 2. - vadgazdálkodási célú élőhelyfejlesztés és az ÚMVP kapcsolata 3. - apróvadgazdálkodási alapismeretek 4. - az agrárszakigazgatás rendszere

elméleti gyakorlati óraszám óraszám 20 2

„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa” - az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával.

A képzési program részletes tematikája (oktatási segédlet szintjén) 1.–3. téma: A vadgazdálkodás jogszabályi keretei, vadgazálkodási célú élőhelyfejlesztés és az ÚMVP kapcsolata, apróvadgazdálkodási alapismeretek (szerző: Rónai Ferenc) 1. A vadgazdálkodás törvényi szabályozása 1.1 A vadászati jog gyakorlásának feltételei, formái, hasznosítása 1.1.1 A vadászati jog A vadászati jog a vadászattal és a vadgazdálkodással kapcsolatos összetett tevékenység szabályszerű elvégzésének joga. A vadászati jog - a vad, valamint élőhelyének védelmével, a vadgazdálkodással kapcsolatos kötelezettségek és jogosultságok, - a vadászterületen szabadon élő vadnak az arra jogosult által történő elejtésére, elfogására vonatkozó kötelezettségek és jogosultságok, valamint - a hullott agancs és a vadászható szárnyas vad tojásainak gyűjtésére, továbbá az elhullott vad tetemének a vadászati törvény szerinti elsajátításra vonatkozó kötelezettségek és jogosultságok összessége. A vadászati jog, mint vagyonértékű jog, a földtulajdonjog elválaszthatatlan részeként a vadászterületnek minősülő terület tulajdonosát illeti meg. Amennyiben vízfelület is része a vadászterületnek, a vadászati jog a meder tulajdonjogának elválaszthatatlan része. A vadászati jog lehet: - önálló vadászati jog - társult vadászati jog 1.1.2 A vadászatra jogosult Vadászatra jogosultnak az tekinthető, aki a jogszabályok szerint végezhet vadászati és azzal összefüggő tevékenységet. Önálló vadászati jog esetén vadászatra jogosultnak a vadászterület tulajdonosát kell tekinteni. Ebben az esetben a vadászterület kizárólag egy személy, ideértve a Magyar Államot is, tulajdonában van. Társult vadászati jog esetében a vadászterület több, ideértve a Magyar Államot is, tulajdonos birtokában van. Ebben az esetben a vadászati jog a vadászterület tulajdonosait közösen illeti meg. Társult vadászati jog esetén a vadászatra jogosultnak a vadászterület tulajdonosainak közösségét kell tekinteni. A vadászterület határát megállapító határozat alapján az érintett földtulajdonosok vadászati közösséget alkotnak. Amennyiben a tulajdonosok közössége nem kíván élni a vadászati joggal, úgy lehetősége van arra, hogy a vadászterületet haszonbérbe adja.


Haszonbérlettel szerzett vadászati jog esetében a tulajdonosi közösség egy haszonbérleti szerződés keretében a vadászterületet más vadászati közösség részére adja bérbe. Ebben az esetben a vadászatra jogosultnak a haszonbérlőt kell tekinteni. 1.1.3 A vadászterület Hazánk területe, amely vadászatra, vadgazdálkodásra alkalmasnak minősíthető különböző nagyságú vadászterületekre van felosztva. vadászati tevékenységet ezeken a területeken lehet végezni. Vadászterületnek minősül a hasznosítás formájától függetlenül az a földterület valamint vízfelület, amelynek kiterjedése a háromezer hektárt eléri és szemközti határvonalainak távolsága legalább háromezer méter. További követelmény, hogy a vad a szükséges táplálékot megtalálja, meglegyenek a természetes szaporodás feltételei, mozgási lehetőséget, búvóhelyet, nyugalmat megtalálja. 1.1.4. A vad tulajdonjoga A vad tulajdonjoga a történelem során többször változott. Volt földtulajdonhoz kötött, volt un. „res nullius” azaz „uratlan jószág”, tehát mindenki tulajdona. Hazánkban hosszú évtizedek óta az állam tekinthető a vad tulajdonosának. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint: a vad az állam tulajdonában van. A vadászterületen elejtett, elfogott vad (ideértve annak trófeáját), a hullott agancs, a szárnyas vad tojása, az elhullott vad teteme a vadászatra jogosult birtokába kerül. Abban az esetben, ha más vadászterületről átváltott sebzett vadat a jogosult hozzájárulásával ejtik el, akkor a sebzés helye szerinti vadászatra jogosult a vad tulajdonosa. A nem vadászterületnek minősített területen elhullott vad teteme, valamint a hullott agancs annak a vadászatra jogosultnak a tulajdonába kerül, ahonnan a vad odakerült. Ha ez nem állapítható meg minden kétséget kizáróan, akkor tulajdonosnak a fellelés helye szerinti legközelebbi vadászterület jogosultját kell tekinteni. A gímszarvas, a dám, a muflon, az őz és a vaddisznó esetén elejtőnek az tekinthető, aki az első halálos lövést leadta. A többi vadászható vadfaj esetében elejtésnek a vad helyben maradását eredményező lövés számít. A vad elejtésének minősül annak megsebzése is, ha utánkereséssel terítékre kerül, vagy elhullottan megtalálják. A vad elfogásának minősül annak mozgásképtelenné tétele útján élve történő birtokbavétele. 1.1.5. Önálló vadászati jog gyakorlása Önálló vadászati jog esetén a vadászati jog gyakorlásának minősül alapesetben, ha a törvényi szabályozás előírásainak megfelelően a szabályok betartáas mellett a vadászatra jogosult saját maga vadászik. Vendégvadászat: önálló joggyakorlásnak számít, ha a saját maga által meghívott vendégvadász számára biztosít vadászati lehetőséget. Ebben az esetben a vendégvadásznak


rendelkeznie kell mindazon jogszabályi feltételekkel, amelyek feljogosítják a vadászati tevékenység végzésére. Bérvadászat: ugyancsak ebbe a kategóriába tartozik, ha megállapodás alapján más vadász számára biztosítja meghatározott fajú, ivarú és számú vad vadászatát. Haszonbérbe adás Önálló vadászati jog gyakorlásának számít, ha a jogosult szerződés alapján más vadászati tevékenységet jogszabály szerint végző részére a vadászat gyakorlásának jogát átengedi. 1.1.6. Társult vadászati jog gyakorlása Társult vadászati jog esetén a föld tulajdonosai, ideértve a Magyar Államot is, hasznosítják a vadászati jogot. A társult vadászati jog esetén a földtulajdonosok döntenek a képviselet formájáról a képviselő személyéről és a vadászati jog gyakorlásának, hasznosításának módjáról, feltételeiről. A Magyar Államot tulajdonjoga alapján megillető vadászati jog gyakorlásával kapcsolatos jognyilatkozatokat az állam nevében a tulajdonosi jogot gyakorló szerv a miniszterrel, védett természeti területek esetében a természetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben teszi meg. A tulajdonosi jogokat gyakorló szerv ezt a jogot a kincstári vagyon kezelőjére is átruházhatja. A társult vadászati jog gyakorlása esetén a vadászati közösség döntése alapján a közösség nem vadászó földtulajdonosait többlethasználati díj illeti meg, ami a vadászterületen vadászatot gyakorló vadászó tulajdonostársak terhére állapítható meg. Képviselet: A földtulajdonosok által megválasztott és ezt követően a vadászati hatóságnál nyilvántartásba vett és hatósági igazolással rendelkező képviselő külön meghatalmazás nélkül a vadászati közösség ügyeiben eljárva a tulajdonosok nevében jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, képviseli a vadászati közösséget a vadászati jog gyakorlásával hasznosításával összefüggő hatósági illetve bírósági eljárásban és más szervek előtt és harmadik személyekkel szemben. A képviselet megszűnése esetén a tulajdonosok hatvan napon belül új képviselőt kötelesek választani. A tulajdonosi döntést igénylő kérdések kivételével a képviselő is összehívhatja a földtulajdonosok gyűlését. A társult vadászati jog esetén a földtulajdonosok által gyakorolt vadászati jognak minősül - a társult földtulajdonosok által jogszerű feltételekkel folytatott vadászat - a vendégvadászat - a bérvadászat - haszonbérbe adott vadászati jog 1.1.7. A vadászati jog haszonbérlete A vadászati jog haszonbérletére a Polgári Törvénykönyv mezőgazdasági haszonbérletre vonatkozó szabályait kell alkalmazni a Vadászati törvényben foglalt eltérések figyelembevétele mellett. Ennek megfelelően mezőgazdasági terület bérbeadása csak a feleknek a vadászati törvényben írtaknak megfelelő tartalmú megállapodása esetében jelenti egyben a vadászati jog haszonbérbe adását is. A vadászati jog haszonbérlője lehet:


vadászjeggyel rendelkező tagokból álló egyesület- vadásztársaság vadásztársaságok érdekképviseleti szerve mezőgazdasági ágazatba sorolt Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, közhasznú társaság, szövetkezet, erdőbirtokossági társulás, feltéve hogy a terület legalább 25% át mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, vagy természetvédelemmel összefüggő gazdasági tevékenység céljára használja. Egy haszonbérlő – ha a törvény másképpen nem rendelkezik – legfeljebb egy vadászterület vadászati jogára köthet érvényesen haszonbérleti szerződést. A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződés megszűnésekor –eltérő megállapodás hiányában- az okszerű gazdálkodás mértékéig köteles megtéríteni a korábbi haszonbérlő által létesített vadgazdálkodási, vadászati rendeltetésű berendezések ellenértékét. Ismételt haszonbérbe adás esetén a korábbi haszonbérlőt előhaszonbérleti jog illeti meg. Az előhaszonbérletre vonatkozó rendelkezéseket azokra kell alkalmazni, akik a vadgazdálkodási üzemterv lejárta napján érvényes haszonbérleti szerződéssel rendelkeznek és az újonnan kialakított vadászterületnek legalább a felét az előző üzemtervi ciklusban is haszonbérelték. A haszonbérleti szerződést a vadászterületre jóváhagyott vadgazdálkodási üzemterv érvényességének időtartamára kell kötni. A haszonbérleti szerződés azonnali hatállyal felmondható szakszerűtlen gazdálkodás vagy alhaszonbérletbe adás esetén. A vadászati jog haszonbérletére kötött szerződést annak aláírásától számított hatvan napon belül a vadgazdálkodási üzemtervvel együtt a haszonbérlőnek a vadászati hatósághoz jóváhagyásra be kell nyújtani. A vadászati hatóság a szerződés jóváhagyásával egyidejűleg határoz a vadgazdálkodási üzemterv jóváhagyásáról valamint a haszonbérlő jogosultként történő nyilvántartásba vételéről is. -

1.1.8. A földtulajdonosi közösség határozathozatalának szabályai A társult vadászati jog esetén a vadászati jog és annak hasznosításával kapcsolatos határozatok meghozatalát a vadászterület tulajdonosainak tulajdoni hányaduk alapján számított egyharmada kezdeményezheti. A kezdeményezőknek a vadászati hatóság és az érintett települések önkormányzata hirdetőtábláján legalább harminc napra hirdetményt kell közzétenni, amelynek tartalmaznia kell a földtulajdonosok gyűlésének helyét, idejét és napirendi pontjait, a képviseletre vonatkozó figyelmeztetést, továbbá vadászterület kialakítása esetén a vadászterület térképi megjelölését. Érvényes határozat csak az előírt eljárás betartása esetén hozható. Amennyiben a határozattal a tulajdoni hányad alapján számított jognyilatkozattal kisebbségben maradottak, vagy a határozathozatalban részt nem vettek nem értenek egyet, önálló vadászterület kialakítását vagy más vadászterülethez való csatlakozást kezdeményezhetnek, feltéve, hogy területük természetben összefüggő egységet alkot és megfelel a törvényben előírtaknak.


1.2. A vadászterület kialakítására vonatkozó szabályok 1.2.1 A vadászterület határának megállapítása A vadászterület határát a kialakítandó vadászterület tulajdonosának, társult vadászati jog esetében a tulajdonosok képviselőjének kérelmére az erdészeti, természetvédelmi területtel érintett vadászterületnél a természetvédelmi hatóság előzetes szakhatósági hozzájárulásával a földterület, illetve a vízfelület fekvése szerint illetékes vadászati hatóság határozatban állapítja meg. A vadászati hatóság a vadászterület legkisebb (3000 ha) kiterjedésétől legfeljebb ötszáz hektárral eltérhet, amennyiben a kialakítandó vadászterületen a vadászati jog szakszerű gyakorlása illetőleg hasznosítása egyébként biztosított. Különleges rendeltetés esetén az előző feltételek teljesülése esetén a vadászterület legkisebb kiterjedésétől korlátozás nélkül eltérhet. A vadászterület határának megállapítása a vadgazdálkodási üzemterv időtartamára érvényes. A vadászterület határának megváltoztatásakor a vadászati hatóságnak egyidejűleg határoznia kell a vadgazdálkodási üzemterv valamint a haszonbérleti szerződés jóváhagyásáról is. A vadászati hatóság nem utasíthatja el a vadászterület határának megállapítására irányuló kérelmet, ha a kérelemben javasolt határ megfelel a törvényes előírásoknak és szomszédos vadászterülettel való érintkezés esetén a felek a törvényben előírt tartalmú egyezséget kötöttek. 1.2.2 A vadászterület rendeltetésének megállapítása A vadászterület rendeltetése szerint vadgazdálkodási vagy különleges lehet. A vadászterületek jelentős része vadgazdálkodási rendeltetésű. A vadászterület különleges rendeltetését a jogosult kérelmére a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal egyetértésben határozatban állapítja meg ha - azt a vad génállományának megőrzése szükségessé teszi - oktatási-kutatási célból szükséges - természetvédelmi érdek ezt szükségessé teszi. A különleges rendeltetésű vadászterületen a vadászati jog gyakorlásával kapcsolatos különleges feltételeket a határozat állapítja meg. A vadászterület különleges rendeltetésének közérdekből történő megállapítását a miniszter, a természetvédelemért felelős miniszter az oktatásért felelős miniszter a tulajdonossal való előzetes egyeztetés után kezdeményezheti. Az ebből fakadó esetleges többletköltségek megtérítéséről a kezdeményező köteles gondoskodni. 1.2.3. Vadaskert létesítése A vadaskert a vadászterület gímszarvas, dámszarvas, muflon, valamint vaddisznó tartása, tenyésztése vadászata céljából, arra alkalmas vadászati rendeltetésű kerítéssel elzárt része. A vadaskertben történő vadászat alkalmával a vadászati törvénynek – a vadaskert létesítését engedélyező határozatban szereplő vadfajok esetében – a vadászati tilalmi időkre és a vadászterület vadeltartó képességére vonatkozó előírásait nem kell alkalmazni.


A vadászterület vadaskert létesítése céljából történő bekerítését a földterület tulajdonosának, használójának előzetes hozzájárulásával, a jogosult kérelmére a minisztérium más szakminisztériumok egyetértésével határozatban engedélyezi. Vadászati célú vadaskert legkisebb kiterjedése vaddisznó és muflon esetében 200 ha, más nagyvadfajok esetében 500 ha. 1.2.4.

Vadasparkok létesítése

A vadaspark a vadászterület kutatási, oktatási és bemutatási célból arra alkalmas vadászati rendeltetésű kerítéssel bekerített területe. A vadászterület vadaspark létesítése céljából történő bekerítését az érintett földterület tulajdonosának, jogszerű használójának előzetes hozzájárulásával a jogosult kérelmére a minisztérium engedélyezi. Vadasparkban vadászni csak a vadászati hatóság külön engedélyével szabad. A vadászati hatóság az engedélyt állat-egészségügyi ok esetén az állategészségügyi hatóság, védett természeti terület esetén a természetvédelmi hatóság előzetes szakhatósági hozzájárulásával adja meg. A vadászati hatóság – amennyiben az engedélyben szereplő vadlétszám és ivararány másképpen nem állítható helyre – kérelemre vagy hivatalból vadállomány – szabályozó vadászatot rendelhet el. 1.2.5.

A vadászati jog kényszerhasznosítása

Amennyiben a vadászterületnek minősülő föld tulajdonosa, illetőleg a vadászatra jogosult az önálló vagy társult vadászati jog gyakorlási és hasznosítási kötelezettségének a vadászati hatóság felszólítását követően sem tesz eleget, a vadászati hatóság a vad és élőhelye védelme valamint a vadkárok megelőzése érdekében az érintett tulajdonos költségére a vadászati hatóság vadászati jog kényszerhasznosítását rendelheti el. Ha a vadgazdálkodási üzemterv lejártát megelőző hatvanadik napig az érintett tulajdonosok nem hoznak érvényes határozatot, a vadászati hatóság bármelyik tulajdonos kérelmére elrendelheti a vadászati jog kényszerhasznosítását. A kényszerhasznosítás során a haszonbérleti szerződést határozott időre, a vadgazdálkodási üzemterv érvényességének időtartamáig kell megkötni. Hatósági vadászat során az elejtett vad, illetve annak trófeája értékesítéséről a vadászati hatóság gondoskodik. A föld tulajdonosa illetve a jogosult csak a felmerült költségeket, ideértve a vadgazdálkodás költségeit, meghaladó részére tarthat igényt. 2. Élőhely gazdálkodás, fejlesztés és az ÚMVP kapcsolata Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) a 2007-2013 közötti időszakra vonatkozó Nemzeti Vidékfejlesztési Program, mely az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtott vidékfejlesztési támogatásokról szóló 1698/2005/EK Tanácsi Rendelet 15. § (1) bekezdése alapján készült, s melyet Magyarország a Kormány jóváhagyását követően hivatalosan benyújtott az Európai Bizottság részére. Az UMVP intézkedéseinek legfontosabb területei: - a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás versenyképességének javítása, - a környezet és a vidék fejlesztése, - a vidéki élet minősége és a vidéki gazdaság diverzifikálása


A három intézkedési csoportban számos olyan támogatott tevékenység került felsorolásra, amely sok tekintetben összhangban áll a vadgazdálkodás élőhely fejlesztési feladataival. Nagy hangsúlyt fektet a program a szakmai képzésekre, amely kellő ismereteket nyújt az egyes szakterületek sajátosságainak megismerésére. 2.1. A mezei vadfajok élőhely- és táplálékigénye 2.1.1 Az apróvad állomány és az élőhely kapcsolata Ha az elmúlt évszázad vadászati terítékadatait és annak változásai elemezzük, megállapítható, hogy a trianoni területveszteségeket is figyelembe véve a magyar apróvad állomány fénykorát az 1900-as évek első négy évtizedében élte. A maximális apróvad állományhoz tartozó környezeti feltételek az alábbiak voltak: - kisbirtokos, kisparcellás termelés túlsúlya az országban, - változatos termesztett növényösszetétel, - magas takarást adó növényzet (csenderesek, remízek) jelenléte, - extenzív termesztéstechnológia ( alacsony fokú gépesítés, műtrágya és vegyszerhasználat, - erős ragadozó gyérítés. Azt követően, hogy ezek a kedvező adottságok romlani kezdtek, a kialakuló új viszonyok azonnal maguk után vonták az apróvad állomány csökkenését. A csökkenés mértéke akkor vált drasztikussá, amikor az 1970-es évekre már valamennyi tényező eltért az optimálistól. A privatizáció és a kárpótlások ellenére a mai napig fennállnak azok a kedvezőtlen környezeti viszonyok, amelyek miatt az apróvad állomány növekedése elmarad a kívánatos és lehetséges mértéktől. Ebből eredően szakszerűtlennek kell tartani azokat a megnyilvánulásokat, amelyek elvetik az élőhely fejlesztés szükségességét, mondván a kistáblás gazdálkodás mindent megold. Igazolják ezt a nyugat –európai tapasztalatok, ahol nem volt kollektivizálás, mégis jelentősen csökkent a kedvezőtlenné vált környezeti hatásokra az apróvad állomány. A vadpopulációk környezeti igényeinek összhangban kell lennie a meghatározó jelentőségű környezeti feltételekkel. A vadállomány fejlődésének pozitív irányba történő befolyásolásához elengedhetetlen az egyes fajok környezetigényének ismerete, amely sokféle de különösen három tényező emelhető ki: - az élőhely szerkezetével kapcsolatos igények, a területigény és az élőhely minősége iránti igény, - az állati és növényi eredetű táplálékigény, - a ragadozók hatása. 2.1.2. A fogoly élőhely- és táplálékigénye A fogoly számára ideális élőhelyek az erdősávok, a füves utak, útpadkák árokpartok. Szívesen tartózkodik tarlók szántások őszi gabonák tábláiban. A sövények kímélete a táblaszegélyek vegyszer nélküli kezelése záloga a fogolyállomány sűrűségének. Ha a fogoly számára alkalmas élőhelyet akarunk teremteni, akkor elsősorban annak szerkezetét kell megváltoztatni, és az élőhely fejlesztés hangsúlyát a táblaszegélyekre kell


helyezni. A táplálékigényt tekintve a fogoly esetében megállapítható, hogy állati eredetű táplálékot főként csibe korban mintegy 8 hetes koráig fogyaszt jelentősebb mértékben. Idősebb egyedeknél a rovarfogyasztás célja a költés közbeni fehérjeveszteség pótlása és a vedlés során a megnövekvő fehérjeigény biztosítása. Ebből következik a nyári időszakra eső nagyobb rovarfogyasztás 2.1.3. A fácán élőhely- és táplálékigénye A fácán otthonterületének nagysága, az egyes kakasok közötti átlagos távolság a szaporodási időszak kezdetén mintegy 1,5 km. A tyúkok jelentős része ott tartózkodik, ahol a legerősebb, (domináns) kakasok territóriuma található és kakasválasztás után monogámok. Fészkelés idejére a kakas territóriumát elhagyják, otthonterületük mindig nagyobb mint a kakasoké. A fácán fészkelőhelye megválasztásakor előnyben részesíti a fás vegetációt, táplálkozni azonban a mezőgazdasági területekre jár. Fontos a vadrejtők szerepe. télen a nádasok a legjobb eltartó területek. hasonlóan kedvező a sarjerdő és a gazdag lágyszárúval és cserjével borított remíz. Táplálkozása során a fácánnál az állati eredetű táplálék az első négy hétben kizárólagos. Eleinte a kis méretű puha vázú ízeltlábúak fontosak, később már a kitinvázas rovarokat is felveszik, sőt a nagyobb testű példányokat keresik a nagyobb táplálékenergia felvétele érdekében. Ezt követően táplálékuk jelentős része már növényi eredetű. 2.1.4. A mezei nyúl élőhely- és táplálékigénye Mezei nyúl esetében territóriális viselkedés nem figyelhető meg. A nyulak kedvelik a keskeny erdősávokat, erdőfoltokat. Ez biztonságot ad, mint ahogy a szántás barázdái is jobb takarást adnak az alacsonyabb gabonánál. Táplálkozását tekintve növényevő állat. Táplálékában szerepet játszik mind a lágyszárú, mind a fás szárú növényi eredetű rész. Arányuk évszakonként eltérő. Fás eredetű táplálékot inkább télen fogyaszt 2.1.5 Az őz élőhely- és táplálékigénye Bár az őz nagyvad, de jelentős számban él mezőgazdasági területen, így célszerű élőhely igényét itt is tárgyalni, nem csak az erdei környezetben. Az őzbakra a territoriális viselkedés jellemző. A territórium nagysága szoros összefüggést mutat a táplálékforrás változatosságával és a korral. Magas táplálékszint mellett kisebb territóriumot foglalnak el. Az őz számára táplálékforrásként kedvezőbbek a változatos növénytakaróval fedett kisparcellás mozaik területek. Az őz esetében a természetes élőhely választásnak is van dinamikája. Az erdősávokat leginkább nyáron használja, a gabonatáblákat inkább tavasszal, a lucernát ősszel és tavasszal a tarlókat nyár végén és ősszel keresi fel. Az őzet válogatós vadfajnak ismerjük. Emésztőrendszeréből fakadóan a könnyen feltárható növényi táplálékot részesíti előnyben. A vegetációs időben nagyobb területeket bejárva számos növényfajt fogyaszt. Télen kisebb a mozgásigénye és ezért a környezetében lévő néhány növényfajból fedezi táplálékszükségletét


2.2.

A mezei élőhelyek jellemzői és fejlesztése

A mezei környezetben élő vadfajok bonyolult környezeti rendszerek tagjai. Az állatfajok rendelkeznek bizonyos adaptációs képességgel, mely lehetővé teszi számukra, hogy a környezeti tényezők közül a számukra kedvezőt hasznosítsák, a közömböseket eltűrjék, a károsakat pedig elkerüljék. Az élőhely gazdálkodásnak éppen az a feladata, hogy megnövelje azon hatótényezők számát, amelyeket a segíteni kívánt faj közvetlenül vagy közvetve hasznosítani tud. 2.2.1. A klimatikus tényezők szerepe A klimatikus hatásoknak a vadpopulációk szempontjából két kritikus időszaka van. Az egyik a tél, a másik a szaporodási időszak. Télen a sok eső, a nagy hideg, a magas hó, a táplálék hiánya az energiaháztartás felborulását és pusztulást okozhat. A szaporodási időszakban a sok csapadék a fészkelést és a csibenevelést befolyásolja negatívan. A tartós esőzések, felhőszakadások a talajon fészkelő madarak fészekaljaiban okozhatnak károkat. Mikroklíma szempontjából azt az élőhelyet tekintjük kedvezőbbnek, amelynek a legnagyobb a kiegyenlítettsége, azaz a szélsőségektől leginkább mentes. Legkedvezőbb mikroklímájúnak a jól szerkezetű, megfelelő lombkorona- és cserjeszinttel rendelkező erdősávok tekinthetők. 2.2.2. Az élőhely szerkezet szerepe A mezei élettér szerkezetének alakulása kihat az egész életközösségre. A szerkezet változás hatására eltűnnek olyan tájelemek, amelyek az állatfajok sokféleségét biztosították. Az élőhely szerkezetének leegyszerűsödése az állatfajok jelentős részének eltűnését vonja maga után. A vadfajok területigénye során láttuk, hogy a mezőgazdasági táblák szegélyei jelentik elsősorban az élőhelyet. A szegély alapvetően az a határterület, ahol az egyik élőhely típus vagy földhasználati mód megkezdődik, a másik pedig véget ér. Az ilyen határterületek gyakran egyedszámban, fajszámban gazdagabb élővilágot képesek fenntartani, mint a hozzájuk illeszkedő életközösségek bármelyike. Ezt a jelenséget szegélyhatásnak nevezzük. A szegélyek találkozása, egymás keresztezése során olyan területek jönnek létre, ahol többféle növényzet található egymás közelében. az ilyen növénycsoportok elősegítik a vadpopulációk létét. A szegélyek ilyen elrendeződését sarokhatásnak nevezzük. A vadászható apróvadjainknak legalább három élőhely típusra van szüksége az otthonterületen belül. 2.2.3 A mezőgazdasági technológiák hatása A mezőgazdálkodás extenzív időszakában a vadban okozott kár jelentéktelen volt. A nagyüzemi gazdálkodás következtében alkalmazott vegyszerezés, a nagy táblák kialakítása és a gépesítés hatása kedvezőtlenül hatott az apróvad állományra. Termőhelyeink nem alkalmasak 50-100 ha-os táblák kialakítására, mert a talaj nem homogén és az azonos technológiával termesztett növény nem tud optimálisan produkálni. Túlzottan


nagy tábla ki van téve az eróziónak vagy a deflációnak és az alkalmazott gépek miatt nagy a taposási talajkár. A felismerés a technológiai intenzitáson mit sem változtatott és a táblák csökkenése nem járhatott együtt az apróvadállomány életfeltételeinek javulásával, mert a megváltozó gazdálkodási módszerek szinte mindegyike a szerkezet elszegényedését az élőhelyek degradációját, a fajok sokféleségének csökkenését okozta. A gépek alkalmazása a fészkelési és utódnevelési időszakban okoz nagy károkat. A kaszálások szinte a teljes szaporulatot elpusztítják. Egy öt fokozatú skálán értékelhetjük, hogy az egyes termesztett növények termesztéstechnológiái mekkora veszélyforrást jelentenek a szárnyasvad szaporodási időszakában. A termesztett növények a kategóriák valamelyikébe besorolhatók. Az értékeléskor megadjuk az egyes kategóriákhoz tartozó földterületek %-os arányát majd ezeket beszorozzuk a kategóriák szorzószámával. A kapott eredmény a redukált területarány, amely azt fejezi ki, hogy a kapott érték hány %-a a potenciálisnak/ maximálisnak. 100 %-nak azt az állapotot tekintjük, mintha egy területen csak 5. kategóriájú élőhelyek lennének. 2.2.4. A ragadozók hatása a populációkra A klasszikus apróvad tenyésztés gyakorlatában a legnagyobb hangsúlyt a ragadozók számának csökkentésére helyezték. A fácánállomány növekedésével jelentősen megnövekedett a szárnyas és a szőrmés ragadozók száma. A fácán legveszélyesebb szőrmés ragadozója a róka, de utána ott van a kóbor kutya, kóbor macska, valamint a zárttéri fácántelepek környékén a görény ,nyest nyuszt, szárnyas ragadozók. A mezei nyúl esetében a róka játszik kiemelt szerepet, de nem elhanyagolható a kóbor eb és macska kártétele. Az őz számára szintén a róka és - egyéb nagytestű ragadozó jelenlétének hiánya miatt- a kóbor kutya jelent veszélyt. Összefoglalva elmondható, hogy a mezei környezetben az apróvad és az őz ellenségei közül a róka, a kóbor kutya, a varjúfélék létszámát célszerűen alacsony szinten kell tartani. Védett ragadozók által okozott elviselhetőnél nagyobb kár esetén a természetvédelmi hatóság segítségét kell kérni az állományszabályozáshoz. 2.3. Határvegetációk, állományszegélyek kialakítása és egyéb élőhely javítás 2.3.1.Határvegetációk élőhely fejlesztése A mezei élőhely fejlesztés során a vadfajok élőhely igényének és táplálék szükségletének ismeretében megfogalmazhatók azok a kritériumok, amelyek figyelembevételével az élőhelyek jelentősen fejleszthetők. Minden mezőgazdasági terület mint vadászterület többékevésbé utakkal feltárt, olykor vasútvonal, árokrendszer, vízfolyás található rajta vagy egyszerűen csak a táblák közötti határokkal van behálózva. Ezek fenntartása növeli a fészkelő helyek és táplálkozó helyek kínálatát.


2.3.2.Útszélek, vasútpartok, árokpartok gátoldalak A felsorolt struktúrák rendszerint együtt, kombináltan jelentkeznek, hiszen a vízelvezető árkok gyakran különböző rendű utak, vasutak mentén helyezkednek el. A határ és vízlevezető árkok azok, amelyek külön állhatnak hasonlóan a folyók védőgátjaihoz. A kaszálások elhagyása vagy késleltetése hasonló előnyökkel jár mint a természetvédelem gyakorlatából ismert védett madarak fészkeinek védelme során alkalmazott technológia. Különösen fontos lenne, hogy az utak mentén a partoldalak kaszálását elhagynák és nem hasznosítanák a szénát, mert ennek a forgalom miatti szennyezettsége olyan magas, hogy takarmányozásra nem használható. A gyepsáv, amely két tábla vagy út között húzódhat, valamint a bekerített gyepek kerítés melletti egy méteres kaszálatlan sávja bár területre nem nagy de hossza jelentős és a szárnyas apróvad szívesen keresi fel ezeket a helyeket. A gátoldalak szerepe hasonlóan fontos lenne, mivel környezetükben rendszerint mezőgazdasági területek találhatók. A gyepes oldalak vonzzák a fészkelő madárfajokat, a kaszálások pedig rendre tönkreteszik a fészkeket A kaszálás késleltetésével kikelhetnek a fiókák és a rézsű karbantartás sem szenved csorbát. Gátoldalakon, út és vasútpartokon struktúra javító élőhely fejlesztést alkalmazhatunk. Az említett helyeken középtájra magasabb növényeket, széleire a szárnyasvad és a nyúl által egyaránt kedvelt alacsonyabb lágyszárúakat ültessünk. 2.3.3. Nem szilárd burkolatú utak Szerepük a vadászterületen többoldalú. Felszínük többé kevésbé zöld növénnyel borított ezért táplálkozó terület a szárnyas apróvadnak. A növényzet, a gyorsan felmelegedő talajfelszín vonzza az ízeltlábúakat, így az állati eredetű táplálék egyik fontos bázisa. A felmelegedő talajfelszín hosszabb ideig tartja a hőt mint a növényzettel borított környezete. Poros szerkezete hűvösebb éjszakákon melegedésre, egyébként porfürdőre vonzza a szárnyasokat. Ugyanakkor nem szabad elhallgatni az utak káros hatásait sem. Mivel szívesen tartózkodnak itt, különösen a fiatal egyedek, amelyek az egyéb már tárgyalt előnyök mellett betakarításkor lehulló magvakkal is táplálkoznak, sokszor esnek áldozatul a forgalomnak. 2.3.4. Nád- és sásfoltok, szegélyek Nádasaink mintegy fele a nagyobb tavak környékén összefüggő vegetációt képeznek, amit inkább csak a vízivad tud hasznosítani. A másik fele viszont kisebb nagyobb vizek, vízállások partján szegélyében tenyészik. Apróvad fajaink közül inkább csak a fácán kedveli a nádasokat és még a nagyobb kiterjedésű, de sekély vizű területeket is képes részlegesen elfoglalni. A nádasok közül a keskeny, 20-200 m széles állományok igazán kedvezőek a fácánállománynak. Mivel jó eltartó képességük van ezért kibocsátó helynek is számításba jöhetnek. Ugyanakkor figyelni kell arra is, hogy a náddal szegélyezett csatornák kellő nyugalom és táplálék híján elvezethetik a fácánokat. Ezt elkerülendő az ilyen élőhelyek közelében a táplálékot és megtartó képességet is biztosító vadföldet is létesíteni kell. A nádasok kedvelt búvóhelyei a rókának is, ezért e területeken a róka gyérítését intenzívebben kell folytatni.


Megfelelő vízgazdálkodású termőhelyen mesterségesen is létrehozhatunk nádas foltokat, nádszegélyeket. Ez a struktúra kedvező mikroklimatikus adottságai miatt jó szárnyasvad koncentrációt eredményez. 2.3.5. Gyomsávok, gyomfoltok A korábbi mezőgazdasági szemlélet nem tűrte a gyomfoltokat a határban. Határszemléken egyenesen szankcionálták a gyom jelenlétét. Vadgazdálkodási szempontból nem szükséges hangsúlyozni a gyomnövényeknek mint táplálékforrásoknak és élőhelyszerkezet javító tényezőnek a szerepét. A hosszú és keskeny gyomsávok szerepe főként a nyári időszakban válik fontossá, amikor a gabonák beérnek, a kapások még nem adnak táplálékot. Az elégtelen vetés, műszaki tevékenység (kábelfektetés, elektromos tartóoszlop) során keletkezhetnek olyan elgyomosodott foltok amelyek táplálékot, esetenként fészkelő helyet szolgáltatnak. Gyomos területek alakulhatnak ki az emberi környezetszennyezés kapcsán a szerves és szervetlen anyagokban gazdag mezőgazdasági és kommunális hulladék lerakó területein. Egyes megítélés szerint esztétikailag kifogásolható, de táplálék és búvóhely szempontjából fontosnak tekinthető. 2.3.6. Táblaszegélyek kaszálásának, aratásának elhagyása A szárnyasvad fészkek jelentős része a gabona- és pillangós táblák szegélyeiben mintegy 1530 m-es sávban találhatók. Ha az első fészkelést és a sarjúfészkelést megsemmisítő kaszálást, illetve a sarjúfészkek esetleges pusztulását okozó aratást elhagyjuk illetőleg időben késleltetjük a táblák 15-20 m-es szegélyeiben, akkor a fészkek jelentős része megmenekül. Ezek a sávok ugyanakkor csaknem kizárólagos élelemforrások is, hiszen a kaszálással és az aratással a növényzetet szinte 100 %-ban a rovartáplálékot pedig jelentős mértékben eltávolítják a területről. A sávokban meghagyott 60-70 cm magas lucerna, az 1 m körüli gabona megfelelő fedettséget biztosít. A gabonasáv fennmaradhat őszi-téli takarmánysávnak. először a kipergő szemek, később a kikelt növény zöldje ad táplálékot. 2.3.7. Vegyszermentes táblaszegély kialakítása A vegyszermentes táblaszegély kialakításának gyakorlata Angliából származik. Azt vizsgálták, hogy miként lehet fokozni a fiókák életben maradását úgy, hogy vegyszermentes vagy csökkentett dózisú peszticidet használnak fel. A vizsgálatok szerint a táblaszegélyek gyomnövényei nem gyakorolnak lényeges hatást sem a termésátlagra sem a termés minőségére. Becslések szerint az egész tábla össztermésének kevesebb mint 1 % át teszi ki a csökkenés, ami elhanyagolhatónak tekinthető. A vegyszerezést csak olyan táblákban nem lehet a szegélyekben mellőzni, amelyek a vetőmagtermesztés célját szolgálják, illetőleg a szegélyekben felhalmozódott kártevők ismételt fertőzőforrások lennének az egész táblára nézve.


2.3.8. Tárcsázott sávok kialakítása Létrehozásuknak többféle értelme és célja van az apróvadas élőhelyeken. Elsősorban a fiatal fogoly- és fácáncsibék felnevelkedése szempontjából fontosak ezek a tulajdonképpen feketeugar sávok a táblák szélén, vagy azon belül. Ezekben a sávokban a vad melegedhet, szárítkozhat, porfürdőzhet ami a jó közérzethez szükséges. Mindezt a táblák keskeny szegélyében és nem a veszélyes gazdasági vagy közutak mentén tudja megtenni. A tárcsázott feketeugar sávok szélessége 2-3 m lehet. Ez megfelelő méretű terület, biztonságos, mert ellenség közeledtével gyorsan takarásba juthatnak a szárnyasok. Kombinálva más élőhely fejlesztési móddal művelő útként is szolgálhat (pl. oldalfelfüggesztésű kaszálógép alkalmazásánál). További előnye, hogy csapadék esetén megkezdődik a gyomosodás, ami friss, zsenge táplálékot is jelent az apróvadnak. 2.3.9. Ugaroltatás Az ugaroltatás célja a talaj pihentetése, miközben a gyomtalanítást talajmunkákkal igyekeznek elvégezni. . A fészek és szaporulat veszteség elkerülése végett célszerű olyan keveréket kialakítani, amelyben dominánsak az egynyári növények, illetőleg olyanokat, amelyeket viszonylag későn kell visszavágni, továbbá melyek beforgatásakor a szervesanyag zöldtrágyaként hasznosul. A tartós többéves ugarok az egyévesnél kedvezőbbek, hiszen biztos fészkelő és búvóhelyet biztosítanak az apróvad, és táplálkozó területet az őz számára. A többéves ugarok esetében alkalmazzák, hogy hullámvonalban sávokat vágnak a növényzetbe azért, hogy ne lehessen végiglátni, így az apróvad a ragadozók elől gyorsabban tud elmenekülni. 2.3.10. Parlagterület kialakítása A mezőgazdasági átalakulás azt eredményezte, hogy Magyarország szántóterületének jelentős része kikerült a művelés alól. A műveletlenül hagyott mezőgazdasági területeket parlagnak nevezzük. A parlag alapvető és semmivel nem pótolható előnye a teljes éven keresztül biztosított nyugalom, a mezőgazdasági technológiák, a kemizálás, a gépesítés összes negatív hatásának elmaradása. Parlagterületeken gyorsan megnő a növények és ízeltlábúak fajszáma, az élőhely struktúrája megfelelő a fészkeléshez. Ennek kihasználása mind a vadgazdálkodás, mind a természetvédelem számára összeegyeztethető. 2.3.11. Vadföldek kialakítása mezei élőhelyen A mezőgazdasági területeken nem mindig nyílik lehetőség ugarok kialakítására. Olykor csak egy két vetőgépalj szélességben van mód a táblák szegélyében vagy a nagyobb táblák monotóniáját megtörve a táblák közepébe vadföld csíkot húzni. A vadföld alapvető szerepe a növényi és állati eredetű táplálék illetve a búvóhely biztosításában van. Az apróvadas területeken folytatott vadföldgazdálkodást mindig össze kell hangolni a területen folyó mezőgazdasági tevékenységgel. El kell kerülni, hogy a vadföld vegyszermentesen kezelt növényzete visszafertőzhesse a mezőgazdasági kultúrát.


2.4.

Füves élőhelyek védelme

Magyarországon területének 12 %-a, összesen mintegy 1,2 millió hektár tartozik gyep (rétlegelő) művelési ágba. E gyepek mintegy 60 %-a gyenge termőképességű, jónak pedig csupán 5 %-uk minősül. Ennek alapvető oka, hogy a jó termőhelyeken már csaknem minden gyepet feltörtek. A termőhely mozaikosságából fakadóan hazánkban a gyepekre a felaprózottság jellemző, nagyobb összefüggő területeik csak az Alföldön maradtak meg. A gyepek 50%-át extenzíven kezelik még napjainkban is. A füves élőhelyeket napjainkban az alábbi tényezők veszélyeztetik: - a gyepek megszüntetése - a gyepek intenzív használata - a gyepek leromlása (degradációja) - egyéb emberi károkozások 2.4.1. A gyepek megszüntetése A gyepek megszüntetésének általában más művelési ág, más területhasználat bevezetése lehet a célja. Ennek a jelentős mértékű változásnak a XX. század folyamán tanúi voltunk. A legkézenfekvőbb változtatás a szántók kialakítása, de szőlő-, gyümölcsös- és erdőtelepítés, rizstelep vagy halastó létesítése is megtörténhet. A tevékenység következtében a korábban itt élő közösségek teljesen eltűnnek. A gyepmegszüntetés egyik sajátos módja annak beépítése. E veszélynek elsősorban a települések menti területek vannak kitéve. 2.4.2. A gyepek intenzív használata A természetes gyepek nagy részének produkciója vagy takarmányozási értéke nem felel meg az állattenyésztés igényeinek, illetve a termesztésbiztonságnak. Ennek megfelelően e gyepeken költséges vízrendezéseket hajtanak végre. A szárazodás következtében csökken a közösségek diverzitása, növény- és állatfajok tűnnek el, megváltozik az élőhely szerkezete. A gyepek hozamfokozása érdekében műtrágyázzák azokat, amely az érzékeny fajok eltűnése mellett a vegetáció struktúrájában okozza a legnagyobb változást. Az új struktúra mikroklímája kizár több növény- és állatfajt a rendszerből, s a madárfajok költése szempontjából sem előnyös, különös tekintettel a nyíltabb területeket, az alacsonyabb vegetációt kedvelő fajokra. 2.4.3. A gyepek leromlása A gyepek védelme általában nem áll ellentétben azok szakszerű, kaszálással vagy legeltetéssel, történő hasznosításával. Ellenkezőleg, a két tevékenység a rét- és legelőgazdálkodás alapja. A kaszálások elmaradása után rendszerint a gyepek gyomosodása, degradációja következik be. A gépi kaszálás során a talajtömörödésre, továbbá a növények virágzása, illetve a madárfajok fészkelése idején okozható károkozásra kell odafigyelni. A legeltetésnél a legelő eltartóképességének megfelelő mennyiségű számosállat tartására kell törekedni. A túllegeltetés a degradáció legveszélyesebb megindítója.


2.4.4. Egyéb emberi károkozások A gyepek teljes megszüntetése mellett vannak olyan emberi tevékenységek, amelyek „csak” részterületen okozzák a vegetáció, de a teljes életközösség pusztulását. Ezek veszélye ugyanolyan, mint a korábbi tevékenységeké. E tevékenységek közé sorolható a bányászat (kő, homok, kavics, tőzeg, kőolaj, földgáz), a hulladéklerakás, amelynek még környezetszennyező következményei is vannak, az infrastruktúrafejlesztés (út-, vasút-, elektromos- és gázvezeték építés) és a sportterep (autó, motocross, quad) kialakítása. A felsorolt veszélyeztető tevékenységek a részleges megszüntetés mellett nagy zavarással, a területek felaprózódásával, vízháztartásának negatív befolyásolásával, környezetkárosítással és nem utolsó sorban a tájkép tönkretételével járnak. A villamos távvezetékek a madárpusztulások okozásában is nagy hányaddal szerepelnek. 2.4.5. A füves élőhelyek megőrzésének lehetőségei A füves élőhelyek megőrzése csak akkor lehetséges, ha megteremtődnek azok a gazdaságpolitikai, jogi, tudományos és gyakorlati, személyi és tárgyi feltételek, amelyek a megőrzés feltételrendszerét és működését lehetővé teszik. E feltételeket az alábbiakban fogalmazhatjuk meg. - a természetes, vagy természetközeli gyepek leltárának elkészítése, állapotfelmérése - füves területekhez kötődő fajok környezetigényének részletes feltárása - a gyepterületek védelmét illetve fenntartását biztosító gazdaságpolitikai döntések és természetvédelmi jogszabályok meghozatala - az értékes, még nem védett füves területek védelem alá helyezése - a gyepfenntartással kapcsolatos állattenyésztési ágazatok (juh-, szarvasmarhatartás) extenzív formáinak támogatása - a regionális tájtervezés során a füves területek védelmének preferálása - az Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszerének kidolgozása során a füves területek kiemelten kezelendők A felsorolt megfontolások ugyan természetvédelmi szempontú megközelítést jelentenek elsősorban, de a célkitűzések, megvalósítási módjaik és természetesen eredményeik megegyeznek a vadgazdálkodó érdekeivel is, tehát a vadgazdálkodás részéről is támogatandók. 2.5.

Vizes élőhelyek védelme, fejlesztése

2.5.1. Vizi élőhelyek fejlesztése. A mezőgazdasági környezetben élő apróvad fajokhoz hasonlóan a vizivad populációk is jelentős egyedszám veszteségeket szenvedtek el az elmúlt évszázad során. Ha a Kárpátmedencében folytatott folyamszabályozásokat, mocsárlecsapolásokat, csatornázásokat tekintjük, akkor ezen egyáltalán nem lehet csodálkozni. Sokan a vadászatot tették felelőssé a csökkenésért, de a kutatások hamar kimutatták, hogy a hasznosítás mértéke és az általa okozott egyedszám csökkenés eltörpül a fészkelő-, vonuló-, és telelő területek csökkenéséből adódó veszteségekhez képest. Ez a felismerés hívta életre a „Nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen, mint a vizimadarak tartózkodási


helyéről” szóló Ramsari egyezményt, valamint az ezt megerősíteni szándékozó „ Vándorló vadonélő állatfajok védelméről” rendelkező Bonni egyezményt. Ezekben a szerződésekben sarkalatos pont az élőhelyek védelme, rekonstrukciója, sőt új vizi élőhelyek kialakítása, létesítése. 2.5.2. A vízi élőhely fejlesztés alapjai A vízivad védelem, alapvető feladata, hogy - meghatározza az egyes élőhely típusokhoz rendelhető fajokat illetve közösségeket - meghatározza az egyes fajokhoz rendelhető élőhely típusokat. A megfigyelések mind fészkelési, mind vonulási időszakra vonatkoznak, hiszen a fajok igényei a fészkelési és a vonulási/telelési időszakban jelentősen eltérnek egymástól. Az élőhely fejlesztés egyik célja a fészkelőhelyek biztosítása. A vadgazdálkodási célú vízi élőhely fejlesztésnél ez viszonylag egyszerű feladat, hiszen a teríték zömét adó tőkés réce és szárcsa fészkel nálunk, ezen felül mindkettő viszonylag jól alkalmazkodik az élőhely javító intézkedésekhez. Nálunk költő faj még a barátréce és a böjti réce, de élőhelyeik inkább a természetvédelem hatáskörébe tartoznak. Egyéb vadászható vizivadjaink pedig nem költenek Magyarországon, így csak reménykedhetünk, hogy távoli fészkelőhelyeiken hasonlóan pozitív beavatkozások történnek. A vonulás során, teleléskor két meghatározó tényező kell hogy jellemezze az élőhelyet: a táplálék kínálat és a nyugalom. 2.5.3. A vízivad fajok táplálkozása A vízivad fajokat növény- és állatevőkre lehet felosztani, aszerint, hogy táplálékukban mely táplálék fajta van túlsúlyban. Az úszó récék többségükben növényevők, a bukórécék pedig inkább állatevők. A táplálékforrásaik helye meghatározza a táplálékfelvétel módját. Megkülönböztetünk bukva, „gründolva”, úszva, vizfelszínről, szárazföldön történő táplálékfelvételt. A táplálékfelvétel módja és a táplálkozásra használt vízterület mélysége között szoros összefüggés van, s egyúttal erősen differenciálódnak ez alapján a vízimadár fajok. A vízimadár fajok jó részének széles alkalmazkodó képessége megengedi, hogy több élőhelyen is megjelenjenek. A fajok más része pontosan a táplálkozás ökológiai okokból specializálódik egyes élőhely típusokhoz. Az egyes élőhelyek nyújtotta eltérő kínálat eredményezi azt, hogy a különböző típusokban elférő fajösszetételű illetve szerkezetű vízimadár közösségek alakuljanak ki. A madárállomány mennyiségét, fajszámát az élőhely szerves anyag termelése, a vízterület szerkezete és a vízinövények mennyisége határozza meg. Ha vízimadár célzatú élőhely fejlesztést akarunk végrehajtani, akkor a terület nagyságával nőni fog a fajszám és az egyedszám. A növényborítottság ugyanezt eredményezi és a szervesanyag termelés ugyancsak kedvezően hat a madármennyiségre. A vízi élőhely rekonstrukciók a jövőben valószínűleg gyakoribbak lesznek, és méreteik is jelentősen nőnek. Ilyen jellegű fejlesztésekbe a természetvédelem mellett akár a terület- és vadászati jog tulajdonosok is belefoghatnak.


2.5.4. Vízi élőhelyek átalakítása Az ország területén számtalan működésen kívüli, vagy gazdaságosan nem üzemeltethető halastó van. Ezeknek a vízi élőhely fejlesztésben jelentős szerepük lehet mind természetvédelmi, mind vadgazdálkodási vonatkozásban. A tavak gátrendszere azonban nem mindig alkalmas a vízivad számára, hiszen nem is ezzel a céllal készült. Az átalakítása földmunkával azonban elvégezhető. A tavak közti gátak megszüntetésével félszigeteket és szigeteket lehet kialakítani, miáltal tagoltabb, hosszabb lesz a partvonal, megnő a fészkelési lehetőség. A mesterséges szigeteken biztonságos körülmények között fészkelhetnek a vízivad fajok. Az ilyen jellegű tavakon aztán a vonulás időszakában eredményesen lehet vadászni. Mind az élőhely fejlesztés, mind a vadászat igényeit kielégíti az a francia módszer, mellyel nagyobb tavak elnádasodott szegélyét igyekeznek feltárni a fészkelő és vonuló vízivad számára. A szélvédett, sekély, termékeny tófelület kis öblei eszményi táplálkozó helyet is jelentenek. 2.5.5. Mesterséges vízi élőhelyek kialakítása Ott, ahol nincs természetes vízi élőhely, biztonságosabb, ha a vadgazdálkodó saját vízivad állományt alakít ki. Szerencsésebb esetben a területen van valamilyen vízállás, de az a saját életét éli és nem mindig alkalmas a vízivad számára. Ha azt szeretnénk, hogy vízivad telepedjen meg, ott megfelelő átalakításokat kell elvégezni. Az élőhely kialakítása során néhány irányelvet okvetlenül figyelembe kell venni. Vízgazdálkodási kritériumok A víz nyerése többféle módon történhet. Bányatavak esetén a talajvíz a forrás. Előfordulhat, hogy patak, kisebb vízfolyás, belvíz összefolyásából is alakulhat ki a célra alkalmas terület, ha megfelelő a domborzat és a vízzáró réteg. A vízzáró réteget nem szabad áttörni, mert akkor éppen az ellenkező hatást érjük el, elszivárog a víz. Figyelemmel kell lenni a szomszédos mezőgazdasági területekre is, a visszatartott víz ezekre nem gyakorolhat káros hatást. Alagcsövezéssel nem szabad vizet juttatni a tóba, mert véletlenül műtrágya vagy növényvédőszer bemosódás történhet. Élőhely védelmi kritériumok Az egyre inkább mesterségessé váló világunkban az élőhely fejlesztés legfőbb feladata, hogy minél tökéletesebben simuljon a természetes környezetbe, mert a vízivíd számára is ez a természetesség adja a vonzerőt. Ennek megfelelően kerülni kell a tájidegen növények alkalmazását a parti vegetáció kialakításakor. Nem kívánatos a tóba halakat telepíteni. A cél, hogy halmentes maradjon, ne alakuljon át horgászvízzé, se haltenyésztő tóvá. Úgynevezett szeméthalak megtelepedése nem probléma, ezek táplálékforrásul szolgálhatnak a vízivadnak. Emberi tartózkodásra alkalmas építmény elhelyezése nem célszerű. A partvonal enyhe lejtésű rézsű legyen. A parti növényzet kialakítását nem szabad túlzásba vinni. Néhány év alatt a természet ezt szépen megoldja. Földmunkák során a kitermelt földet el kell szállítani, vagy el kell teríteni úgy, hogy a vízimadarak költő és táplálkozó helyeit ez ne zavarja.


A vadászat kritériumai A tó kialakítása során törekedni kell arra, hogy tavasztól télig legalább 500 m2 növényzettől mentes nyílt vízfelület álljon rendelkezésre. Ennél nagyobb természetesen csak jobb. Ha magasabb parti vegetáció is van, legalább egy irányból szabad berepülés legyen a tóra. Mivel a vadász általában az esti húzást használja ki, napnyugta felőli oldalon nem szabad magas növényzetet telepíteni, hogy a világos égbolton sokáig észlelhetők legyenek a húzó madarak. A tó környékén alacsony lehetőleg tüskés növényzettel kell biztosítani a fészkelés zavartalanságát és a költés lehetőségét. A horgászat zavarja a tó elsődleges rendeltetését, ezért azt meg kell tiltani. A behurcolt halikrákból kialakult halállományt a szürkegémek képesek szabályozni. A tavat alacsony, 3 szál szögesdrót kerítéssel, faoszlopokkal célszerű körülkeríteni. Ez főleg legelőterületeken teljesen tájbaillő. A tó környékét a parti növényzetet a lehető legteljesebb mértékben ragadozómentessé kell tenni. Erre leginkább ládacsapdákat célszerű alkalmazni. A fészkelő helyek kialakítása történhet mesterséges úton, akár nádkévék vagy fészkelő ládák kihelyezésével. Ennek számtalan helyi változata alkalmazható, lényeg, hogy ezek a fészkelőhelyek ne legyenek „ leszálló pályával” ellátva. Inkább ereszt alakítsunk ki, amely védelmet nyújt a ragadozó madarak ellen.

Fészkelő helyek kialakítása A természetszerű fészkelő helyeket a vízivad szívesebben fogadja el mint a művit. A megtelepült vízivad vonzza a nyárvégi kóborló és vonuló fajtársakat, más fajokat. Ezért fontos, hogy ezeken a vízterületeken saját fészkelő állományunk legyen. 2.6.

Fás vegetáció kialakítása

Az apróvad számára kétségtelenül a leghatásosabbak az állandó védősűrűk. Ezek lehetnek fákkal, cserjékkel kialakítottak. A védősűrű kiterjedése 25x20 m a hosszabbik oldal K-Ny-i


tájolású legyen. A terület északi és keleti oldalát célszerű cserjesorral lezárni. Erre az északi oldalon a fagyal, keleti oldalon a közönséges ördögcérna kiválóan alkalmas egy 5 m széles sávban és 30x50 cm-es hálózatba ültetve. 2.6.1.Csenderesek, cserjesorok, erdősávok kialakítása A csenderesek, cserjesorok kialakítása kimondottan élőhely fejlesztési feladat, és vagy vadgazdálkodási vagy természetvédelmi céllal végzendő. Az erdősávok kialakítása már alapvetően erdészeti feladat ahol élőhely fejlesztési céllal befolyásolható a létesítés módja. A csenderesek, fa és cserjesorok illetőleg erdősávok létesítése, felújítása illetve átalakítása során az apróvad igényeit kell figyelembe venni, úgy, hogy a vegetáció struktúra elégítse ki a fészkelő-, búvó-, és táplálkozó hellyel szemben támasztott igényeket. Ehhez ismerni kell a fa- és cserjefajok ökológiai tulajdonságait, alakját, magasságát, szaporíthatóságát. A telepítésre alkalmas cserjefajok között éppen az előnyös tulajdonságok miatt szerepelnek nem őshonos fajok is. Ezek közül jó néhány kiválóan alkalmazkodott a hazai viszonyokhoz és már elképzelhetetlen az alföldi táj nélkülük. Ilyenek a keskenylevelű ezüstfa, a gyalogakác. Mindezek ellenére a mai ökológiai szemlélet azt kívánja, hogy ott, ahol ez lehetséges az őshonos fajokat alkalmazzuk az élőhely fejlesztés során. Ezzel hozzájárulhatunk a mezei élettér természetes sokféleségének visszaállításához. 2.6.2.

Fás vegetáció kialakítása a vadászterületen

A mezei élőhelyek fejlesztésének egyik legegyszerűbb módja az útmenti cserjesorok, fasorok kímélete. Ezek jelentős részét felszámolták amikor szélesebb utakra volt szükség. Kisebb forgalmú helyeken megmaradtak ezek a főleg kökényből, galagonyából, gyepűrózsából álló sorok, amelyek a jó hófogó képességük mellett kiváló fészkelő- és búvóhelyet is adtak az apróvadnak. A nyugat-európai tájhoz a mai napig hozzátartoznak azok a sövények, amelyek az egyes táblákat elválasztják egymástól. Ezek szélessége néhány métertől akár húsz méterig is terjedhet. Hazánkban is fel lehetne újítani a telepítésüket, illetőleg segíteni a spontán kialakulásukat. A sövények mellett kialakíthatunk fás védősűrűket. Optimális szerkezete hasonló az erdősávokéhoz. Három koronaszintet kell kialakítani, úgy, hogy a közepén legyenek a legmagasabb fák a felső védelmet adva. Egyedül itt tanácsos az erdeifenyő alkalmazása. Védelmi szempontból tág hálózatban kell tartani a fenyőket. Így érhetjük el, hogy hosszú oldalágai legyenek és ne tisztuljanak fel. A fenyőtű egy idő után vastagon fedi a talajt, amely jó hőszigetelő.


Védősűrű kialakítása A védősűrűk kialakítása még viszonylag keskeny, 15-25 m-es erdősávokban is olyan madár és emlős életközösségek számára nyújt élőhelyet, melyek az adott területen nem jöttek volna létre, mivel betelepülésük erdőhöz kötöttek. Az erdősávok struktúrájának javításával, a cserjeszint kezelésével stabil madárközösségek jönnek létre, amelyek a fészkelő állománysűrűség növekedését eredményezi. A madárközösségeken kívül az erdősávok a kisemlős közösségek fenntartásában is fontos szerephez jutnak, ugyanakkor megjelennek a táplálék láncban rájuk épülő kisragadozók és ragadozó madarak. Éppen a ragadozók megtelepedése az ami bizonyos értelemben korlátja a fás vegetációval történő élőhely fejlesztésnek. 3. Mezei élőhelyek vadgazdálkodási alapismeretei 3.1. A vadeltartó képesség, különös tekintettel a mezőgazdasági területekre 3.1.1 A vadeltartó képesség fogalma A vadeltartó képesség az egyik leggyakrabban használt és vitatott fogalom a vadgazdálkodásban. A nagyvad-gazdálkodásban magáról az elnevezésről is gyakoriak a nézeteltérések. Sokszor vadtűrő képességnek nevezik utalva arra, hogy az erdészeti és mezőgazdasági kultúrák megvannak vad nélkül is, a vadat kényszerűen csak tűrik. Alapvető probléma, hogy nem tisztázott mikor milyen jelentésben használják a kifejezést. Beszélhetünk a környezet teherbírásáról, gazdasági megfontolásokról, természetvédelmi célokról. A felsoroltakon túl tetten érhető olyan törekvés is, hogy a gazdaságilag ésszerű mértéknél magasabb vadsűrűséget tartsanak fenn a vadászati lehetőségek bővítésére az ebből származó gazdasági előnyök érdekében. Az apróvad fajoknál a vadeltartó képesség meghatározásának célja az, hogy a növekedést korlátozó tényezők felderítésével és hatásuk befolyásolásával a populációk sűrűségét növelni tudjuk. 3.1.2.

A vadeltartó képesség fajtái

A szakirodalom általában három csoportba szokta sorolni a vadeltartó képesség fajtáit. Mindenekelőtt beszél ökológiai vadeltartó képességről, az ebből levezetett ökonómiai vadeltartó képességről és az üzemterv szerinti vadeltartó képességről. Ökológiai vadeltartó képesség alatt az egyedek azon maximális számát értjük, amelyet a környezet el tud tartani. Az ökológiai vadeltartó képesség időről időre változik. A változás oka a környezeti tényezők változásában keresendők. Ezek között lényegesek a ragadozók sűrűségének és a környezeti források mennyiségének változásai. Az ökológiai vadeltartó képesség meghatározása szempontjából tudnunk kell, hogy melyik környezeti forrás korlátozza, melyik szabályozza a populáció növekedését. Lényeges annak eldöntése, hogy a populáció önszabályozó-e, vagy külső tényezők szabályozzák. Mindkét esetben a magára hagyott populáció eléri az egyensúlyi pontját.


Ökonómiai vadeltartó képesség a legnagyobb vadászati hozamot biztosító állománysűrűség. Itt kaphat helyet a „vadtűrő képesség” fogalma is, ahol azt a vadmennyiséget értjük, amelyet az erdészet, az erdőgazdálkodási ágazat stratégiai célú elsőbbségének tudatában gazdálkodási céljainak csorbítása nélkül eltűr. Nehéz azonban meghatározni azt az állapotot, amely a célok megvalósulását jelenti. Az eltűrhető minőségi vadkár mértékét nehéz objektíven megítélni. Az is tisztázandó, hogy a cél megvalósulása érdekében milyen vadkár elleni védekezési módok megengedettek. Az ilyen típusú eltartó képességet nevezhetjük erdészeti ökonómiai vadeltartó képességnek 3.1.3.

Az üzemterv szerinti vadeltartó képesség

Az első vadgazdálkodási üzemterveknél az állományszabályozás tervezését már a vadeltartó képességet alapul véve tartalmazták. Ez a vadeltartó érték számítási módszer a maga idejében, nagyban elősegítette a tervszerű vadgazdálkodás bevezetését. A módszer a hiányosságai miatt pontatlan volt. Irányszámai nagyjából megfeleltek a nagyvad erdészeti ökonómiai vadeltartó képességének. Ezek betartása esetén a nagyvad jóval kisebb mértékben terhelte volna az erdőt, ellenben a vadsűrűség nem érte volna el a vadászati igényeknek megfelelő szintet. Az apróvad tervezési irányszámai pedig túl derűlátóak voltak. Az átalakuló mezőgazdaság kedvezőtlen hatásai miatt az előirányzott fácánsűrűséget csak tenyésztéssel lehetett fenntartani, később a helytelen hasznosítás miatt még úgy sem. A hiányosságok ellenére a bevezetéskor ez a módszer korszerűnek volt mondható. Egyes elemei ma is alkalmazhatók, így célszerű közelebbről is megismerni.

Vadászterületek minősítése apróvad- gazdálkodás szempontjából Az apróvadnál a táblaméret és a vadvédő területek százalékos aránya alapján minősítették a területeket és az ezekhez tartozó irányszámokkal megszorozva kapták az eltartandó apróvad létszámot


Apróvad tervezési irányszámok A módszernek ugyanakkor számos ma is megfontolandó eleme van. Az apróvad-eltartó képességnek meghatározási szempontjai ma is érvényesek az irányszámok helyesbítésével. A nagyvadfajok tervezési sémái sok tekintetben ma is helytállóak a vaddisznó esetére az előbbi megállapítással. 3.2.A vadállomány jellemzői, ivararány, kormegoszlás 3.2.1. Az apróvad fajok ivarának meghatározása Az apróvad fajaink közül azoknál, ahol jellemző az ivari dimorfizmus, nincs különösebb probléma a nemek meghatározásával. Ilyen faj a fácán, de például a réceféléknél a násztollazat levedlése után már nehezebb a nemek elkülönítése. A nyúl és a fogoly esetében pedig csak kézbe véve tudjuk az ivart meghatározni. Mezei nyúl esetében a szexálás ad lehetőséget az ivar meghatározására. A külső ivarszervek vizsgálata egyértelműen eldöntheti a kérdést. A fogolynál, mint ismert, a külső szárnyfedőtollak mintázata segít a nemek elkülönítésében. A mellen található patkó önmagában nem elegendő jegy az elbíráláshoz. A vízivad fajok esetében a szárnyvizsgálat ad tájékoztatást az ivarra vonatkozólag. A szárnyak bizonyos tollcsoportjainak jellegzetességei, beleértve az alakjukat, kopottságuk fokát, felhasználhatók az ivari és a kor szerinti elkülönítésre. Vannak olyan vadfajok, amelyeknél az ivar elkülönítésére csak boncolás után nyílik lehetőség. Ilyen például az erdei szalonka. Ha a herék és a petefészek már aktív állapotban van, akkor sokszorosára duzzad és a szakember számára nem jelent nehézséget a nemek megkülönböztetése. A hasüreg feltárása után az ivarok egyértelműen felismerhetők. 3.2.2.Az ivararány jelentősége az állományszabályozásban A vadállomány szabályozása során fontos szerepe van az ivararány ismeretének. Az ivararány sok tekintetben meghatározza a populáció népességének alakulását, egyedeinek viselkedését. Egy adott vadállományon belül a hímivarú és a nőivarú egyedek arányát ivararánynak nevezzük. A hímek túlsúlya sem szerencsés, mert a verekedések és a lehetséges sérülések számát növeli a párzás időszakában. A születési arány egyik vadfaj esetében sem tér el a természetes 50-50% körüli értéktől. A hasznosított hazai nagyvadállománynál elsődleges cél a minél magasabb minőségű trófea kihozatal. Ennek érdekében az ivararány ésszerű mértékben eltolható a hímivarú egyedek javára.


Természetesen amikor a gazdálkodási cél az állomány növelése, az a nőivarú egyedek kíméletével érhetjük el. Állomány csökkenést pedig a nőivarú egyedek fokozott hasznosításával tudunk elérni. A gímszarvas esetében a javasolt ivararány 1.2:1-hez. Az ivararány becslésére a legjobb időszak a szeptember, amikor a bikák és a tehenek együtt vannak. A dámállomány esetében is tartható az 1.2:1 ivararány a hímek javára. A gyakorlati tapasztalatok szerint ez az állapot kedvező a trófea kihozatal szempontjából. Az ivararány a barcogás alatt becsülhető meg a legpontosabban Az őz ivararányának a bakok javára történő mesterséges eltolása nagyobb mértékben nem ajánlatos. Ilyen ivararány növeli a territórium nélküli bakok számát, ami nyugtalanságot állandó mozgást eredményez. Nő az elhullás veszélye, fokozódik az elvándorlás. A trófea gazdálkodás szempontjából az 1.2:1 ivararány elfogadható a bakok javára. A muflonnál a kedvező ivararány 1:1. Akárcsak a szarvasféléknél itt is eltérhetünk a kosok javára 1.2:1 ivararánnyal. Ez azért fogadható el, mert a kosok érzékenyebbek az időjárás viszontagságaira és egy-egy szokatlanul havas tél fokozott elhulláshoz vezethet ennél a vadfajnál. A vaddisznó ivararányának állománykezelési szempontok szerinti beállítása rendkívül nehéz feladat. A faj rejtett életmódja, éjjeli aktivitása, tartózkodási helyének gyakori változása miatt már az ivararány becslése is nehéz. Az előzőekből következően megállapítható, hogy az ivararánynak a nőivarú egyedek felé történő eltolódása az állomány növekedésével jár. Fordított esetben, a nőnemű egyedek fokozott hasznosításával az állomány csökkenését érhetjük el. Az apróvad esetében egyedül a fácán ivari dimorfizmusa tesz lehetővé ivararány becslést valamelyik terepi állományfelvétel módszerével. Tudjuk, hogy ennél a vadfajnál az 1: 3-1:5 ivararány a kívánatos. A többi vadfajnál erre nincs lehetőség. Ivararány becslést csak terítékadatok vizsgálatával lehetséges. A mezei nyúl esetében ismert, hogy hajtásban általában a nőivarú egyedek ugranak fel későn, a hímivarúak már korábban felkelnek. Ennek ismeretében a későn kelő nyulak kíméletével a nőivarú egyedeket kímélni lehet valamelyest. A nyúlbefogás során egy kis többletmunkával ugyan de hasznos információkhoz jutunk mind az ivararány, mind a korösszetétel tekintetében. 3.2.3. A kormegoszlás szerepe Egy adott vadállományban a különböző ivarú egyedek kor szerinti arányát az állomány kormegoszlásának nevezzük. A korszerkezetet legtöbbször úgynevezett korpiramissal modellezik. A korpiramisok korosztályonként és ivaronként tartalmazzák az egyedszámot és a tervezett hasznosítást. A korpiramisok és az állományszabályozási forgók szerkesztése hasznos lehet, ha meg akarjuk ismerni a korosztályonkénti hasznosítás hatását a korszerkezet alakulására, és meg akarjuk határozni az egyes korcsoportok célszerű hasznosítási arányát.


Állománymodell Általában érvényes elvként azt kell szem előtt tartani, hogy minél kevesebb kilövést tervezünk a fiatalabb korosztályból, annál fiatalabb lesz az állomány átlagéletkora, vagyis annál kevesebb érett egyed kilövésére nyílik lehetőség. Ez felhívja a figyelmet a fiatal korosztályok apasztásának fontosságára. A szaporulatból tervezett kilövésekkel ennek ellenére óvatosan kell bánnunk, mert nem ismerjük az elhullás mértékét, amely általában ebben a korosztályban a legnagyobb. Ezért célszerű viszonylag kis számú lelövést tervezni az első éves korosztályból, majd a tavaszi állománybecslés függvényében korrigálni a kilövéseket. 3.2.

Vadföldgazdálkodás

3.2.1. Vadföldek kialakítása, művelése A vadgazdálkodás során a vadfajok megváltozott életfeltételei és a természetes tápanyagok hiánya szükségessé teszi, hogy a fenntartani kívánt vadállomány számára mesterséges úton termeljünk táplálékot. A vadeltartó képesség alapvetően a természetes módon rendelkezésre álló táplálékbázist jelenti. A vadföldgazdálkodás során termelt táplálék nem tekinthető a vadeltartó értéket növelő tényezőnek, hanem csak a vad életfeltételeit javító táplálék kiegészítésnek. A szabad körülmények között élő és táplálkozó állatokon általában nem fordulnak elő hiánybetegségek, mégis tisztában kell lennünk azzal, hogy mit igényel az állati szervezet. Nemcsak mennyiségileg kell elegendő tápláléknak rendelkezésre állnia, hanem a megfelelő beltartalmi értékkel is rendelkeznie kell. A helyes vadföldgazdálkodás és a vadtakarmányozás egyben egyik alapvető feltétele az ellenálló egészséges vadállomány fenntartásának. A vadföldön általában a vadgazdálkodási egység területén kialakított olyan mezőgazdasági művelés alatt álló szántó-, legelő-, vagy rétterületet értünk, amelynek célja az ott élő vadállomány táplálékának kiegészítése a természetes táplálékokon túlmenően különböző takarmány- növényekkel. A vadföld fogalmával először az 1900-as évek elején találkozunk. Akkoriban az erdők között fellelhető egy-két holdas tisztásokat törték fel, cirkot, kölest vetettek beléjük. Ezt természetesen elsősorban az apróvad értékesítette. Később a nagyvad részére csicsókásokat is telepítettek, különösen ott, ahol sok vaddisznó volt. Később a vadföldekre zabot, kukoricát is


vetettek. Az 1950-es évek, tehát a termelő szövetkezetek, állami gazdaságok megszervezése után vált szükségessé az erdők közötti és az állandóan vadkárosított erdők közé benyúló mezőgazdasági területek átengedése a vadászati egységeknek. 3.2.2. A vadföld szükségessége apróvadas területeken A szárnyas vad (fácán, fogoly, récefélék) valamint a nyúl állománysűrűségét, területi eloszlását a környezeti viszonyok határozzák meg. Az apróvad földrajzilag általában nem kötött annyira elhatárolt élőhelyhez, mint a nagyvad. Az apróvadas területeken kialakított vadföldeknek nagy a vadösszetartó szerepük, főleg a mesterségesen kihelyezett fácán- és fogolyállomány szempontjából. Annyi bizonyos, hogy ahol nagyterítékű vadászatokat terveznek, ott a fácántelep körül és a kihelyezés helyén feltétlenül szükséges a vadföldek kialakítása. A vadászterületek kisebb, nagyüzemileg nem művelhető, eldugottabb helyeit is vadföldművelésbe kell vonni. Itt a sűrűn vetett kukoricával jó fácángyűjtő helyeket alakíthatunk ki, ha a kukoricacsöveket nem szedjük le. Az alacsonyabb növésű kukorica csövei 50-70 cm magasan vannak. Ezt szívesen szemelgetik a fácánok, nagyobb hónál könnyen el is érik. Magasabb növésű növény esetében a csöveket célszerű lehajtani, és úgy hagyni a száron. Az apróvad legkedveltebb természetes tartózkodási és szaporodási helyei a táblák körül létesített mezővédő erdősávok lennének. Az élőhely fejlesztések egyik fontos eleme az erdősávok létrehozása, fenntartása, átalakítása. 3.2.3. A vadföld szükségessége nagyvadas területen A nagyvad fajok létfeltételeit elsősorban a környezeti tényezők szabják meg. Minthogy ezek nagyrészt az erdős területek jellemző haszonvadjai, így eléggé elhatárolható élőhelyeik alakultak ki. Nagyvadjaink léte – az őz kivételével – az év bizonyos időszakában az erdőhöz kötött. A vadföldek létesítésének egyik legfontosabb szempontja, hogy közel legyenek a vadváltó helyekhez. Így a vadat nem kell külön rászoktatni a vadföldre. Amennyiben visszarágott, eltorzult „seprűs” cserjék találhatók a területen, azokat meg kell hagyni, soha nem szabad kiirtani. A tapasztalatok szerint ugyanis ezek felérnek egy jó közepes időszakos vadfölddel. 3.2.4. Rét- és legelőgazdálkodás Vadgazdálkodási szempontból fokozódó jelentősége van a vadászterületen található rétek és egyéb elsősorban fűfélékkel borított kisebb nagyobb területek, gyepfelületek hasznosításának. Mivel télen az etetőkbe nem rétiszénát, hanem valamilyen pillangós szénát ajánlatos kihelyezni, az erdei tisztásokat, nyiladékokat elsősorban legelőként célszerű a vad számára vonzóbbá tenni. E területek növényzete igen változatos összetételű zöldtakarmányt ad, amelyben az egyes növényfajok beltartalmi értékei jól kiegészítik egymást és nagy biológiai értékük van. A gyep növényzetének csoportosítása - pázsitfüvek, - pillangós virágúak, - savanyúfüvek,


- gyomnövények. A gyepekben a pázsitfüvek részaránya elérheti az 50-70 %-ot. Táplálóértéke, hozama botanikai összetételtől függ. A fű táplálóértéke a fejlettségi stádiumtól is függ. Bimbózás kezdetén a legnagyobb, de tömege ekkor még kicsi. A pillangósok 20 % részaránya a optimális. Ez a növénycsoport ugyanis fehérjékben és ásványi anyagokban gazdag, így táplálóértékük nagy. A nitrogén trágyázás csökkenti, a foszfor és a kálium visszapótlás növeli részarányukat a gyepnövényzetben. A savanyúfüvek rontják a legelő értékét. A magas talajvízszintű és a vízállásos területeken a gyepek túlnyomó többségét teszik ki. Kalciumban és foszforban ezek szegények, de rostban gazdagok. Érdes tapintásúak, éles levelűek nehezen emészthetők. A gyomnövények jó része csökkenti a gyepek értékét, bár egyes fajaik tápértéke vetekszik sok kultúrnövényével. A gyepgazdálkodás feladatai: - a gyepterületek vízgazdálkodásának rendezése, a pangóvizek elvezetése és ezáltal a mohásodás, elvizesedés megakadályozása, - a gyomnövények irtása, - rendszeres tápanyag utánpótlás, - a túlnőtt, elöregedett növények lekaszálása. A gyepek műtrágyázásának jelentősége: A foszfortartalmú műtrágyák kijuttatásával elősegítjük a pillangósok növekedését, növeljük a gyep fehérjehozamát. A foszforban gazdag legelő a megtermékenyülést is segíti azáltal hogy a vad megfelelő mennyiségű foszforhoz jut. A kálium műtrágyák elősegítik a növények szénhidrát anyagcseréjét, valamint beérését. A nitrogén műtrágyázás növeli a vegetatív részek arányát, a fűhozamot. Késlelteti a növények elöregedését. A pillangósok a nitrogénbőséget nem bírják, kiritkulnak a gyepekben. Rendszeresen gondoskodni kell a nyomelemek visszapótlásáról is, ez ugyanis növelheti a gyep hozamát és biológiai, egészségügyi érdekeket is szolgál. 3.4.

Természetes vadtakarmányok

3.4.1. A természetes vadlegelők A vadgazdálkodási egységek területén a legfontosabb természetes takarmányozást biztosító területek. Ide soroljuk a kisebb nagyobb erdei tisztásokat, nyiladékokat, árterületeket, védőgátakat, elektromos vezetékek villanypásztáit. A vadgazdálkodás ezeket a lehetőségeket nem nélkülözheti, sőt a vadlegelőket vagy annak alkalmas füves területeket minden évben felül kell vizsgálni. A rügy-, gally-, lomb-, és fakéreg takarmányok vadgazdálkodási jelentősége ugyancsak nem elhanyagolható. A téli és a kora tavaszi természetes vadtakarmányok közül ezek a növényi részek a legfontosabbak. Az erdőben megállapítható vadkárok mértékéből egyúttal a természetes vadeltartó képességre is következtethetünk. A vad főleg télen rákényszerül a kéreghántásra is, pedig a fakéreg tápanyag tartalma lényegesen kevesebb, mint a gally és a rügytakarmányé. Az intenzív kéreghántás szinte mindig a takarmány illetve a tápanyag hiányára utal. Ilyenkor feltétlenül gondoskodni kell a táplálék mesterséges kiegészítéséről.


3.4.2. Termések A termések közül a tölgymakk, a szelíd-, és a vadgesztenye, a vadgyümölcsök szolgáltatnak természetes táplálékot. Ma is elfogadott álláspont, hogy a vaddisznó őszi, téli feljavító és kondicionáló természetes tápláléka a tölgymakk, a szarvas pedig szívesen fogyasztja a vadgesztenyét. Miután ezek tápanyagtartalma magas, a vadállomány természetes takarmányalapjánál feltétlenül figyelembe kell venni. A vadgyümölcsöt lehullása után nagy cukortartalma miatt a vad szívesen fogyasztja. 3.4.3. Sarjaztatott vadlegelők A sarjaztatott vadlegelők kialakításánál olyan fafajok és cserjefajok jöhetnek szóba, amelyek jó sarjadzó képességgel rendelkeznek. Az itt kialakuló növényzet egyértelmű feladata a táplálékbázis növelése. Célszerű időnként ezeknek az amúgy is sokat rágott növényeknek az időnkénti visszanyesése annak érdekében, hogy intenzívebb sarjadzással több táplálékot nyújtsanak a vadnak. A gyertyán a kérődző nagyvad fajok kedvenc növénye. A rágást és a visszavágást is jól viseli A berkenye C-vitaminban gazdag gyümölcsét a szarvas kedveli. Savanyú talajokon terem, A füzek könnyű szaporíthatóságuk és kedveltségük miatt előnyösek. A rágásnyomok alapján eldönthető melyek a legkedveltebbek, azokból célszerű dugványozni. A bodza hajtásai kora tavasszal, az ínségesebb időben elsőként jelennek meg. Kiváló takarmány és jól sarjadzik. A szederlevelei hidegtűrőek és nagy fehérjetartalmúak. Ennek köszönhetően késő ősszel, sőt még télen is ízletes tápláló takarmányt nyújtanak a vad számára. A vad táplálékául szolgáló fa-, és cserjefajok ásványi anyagokban is gazdagok. 3.4.4. Vadföldön termesztett pillangós takarmánynövények A vadföldjeinken sokféle növény termeszthető. Alapvető cél, hogy az itt megtermelt növényeket helyben feletetve, vagy téli takarmánynak begyűjtve hasznosítsuk a vadállomány számára. A lucerna az egyik legfontosabb takarmánynövényünk. Mind az apróvad, mind a nagyvad számára igen értékes növény. Felhasználhatósága széles körű, hiszen szénakészítésre, zöldetetésre lucerna liszt készítésére egyaránt kiválóan alkalmas. A növény igen jó sarjadzó képességű és jellemző rá, hogy a gyökerén élő Rhizobium meliloti baktériumok segítségével képes az elemi nitrogén megkötésére. Ez a pillangós virágúakra jellemző tulajdonsága kiváló talajjavító hatású. Jó alkalmazkodó képességű, de termesztésére a mérsékelt öv a legmegfelelőbb. Mészben gazdag talajt igényel, leginkább a mély rétegű homokos vályog -, kevésbé kötött talajokat kedveli. Gyommentes, istálló trágyázott kapás növény után vetve a legjobb. A fehér here kedvelt vadföldi takarmánynövény mert nagyon jól bírja a taposást és a legelést. Főként takarmánykeverékek alkotóelemeként használják, de tisztán vetve is gyakran találkozhatunk vele. A baltacim gyenge talajokon is jó vadlegelőt nyújt 3-4 éven keresztül, amely füvekkel felülvetve még egy évvel meghosszabbítható. Magas fehérjetartalma és karotin tartalma miatt jó takarmánynövény. Vetésére március végén kerül sor, vetőmag igénye 100-120 kg/ha, melyet keverni lehet zabbal


és perjefélékkel. Bár magja a pillangósok között a legnagyobb, mégis igényli az aprómorzsás kellően tömörített vetőágyat. Szénakészítéshez a virágzás kezdetén használjuk. Hajlamos a levélpergésre, ezért állványos betakarítási mód ajánlott. Kérődző vadfajok számára kedvelt szénája jó hatással van az agancsnövekedésre. Hozama zölden 6-7 t/ha, szárítva 2,5-3 t/ha. A somkóró sovány talajokon száraz éghajlati viszonyok között az értékesebb pillangósok pótlására kiválóan alkalmas. Helyben feletetve, zölden és széna készítésére is alkalmas. Kaszáláskor 10-12 cm tarlómagasságot kell hagyni, különben nehezen sarjad. Ha szénakészítésre szánjuk, virágzás előtt kell kaszálni, amikor még kicsi a kumarin tartalma. A második évben már kora tavasszal jó legelőt ad, ami nagy előnye. Az első év hozama 10 t/ha zöldtömeg, mely csalamádéval silókészítésre is alkalmas. A második évben a hozam 20 t/ha körül van, amiből 5-6 t-t hasznosít a vad, a többi zöldtrágyának kiváló. Az édes csillagfürt nagy előnye, hogy még laza futóhomokon is kitűnően termeszthető. A legjobb nitrogéngyűjtő képességű pillangós virágú növény, amely biológiailag kitűnően értékesülő fehérjéket tartalmaz. A csillagfürtök kivétel nélkül tartalmaznak mérgező alkaloidákat. Az édes csillagfürtben azonban csak igen kis mennyiségben fordul elő. A takarmányborsó alkotó növénye az abrak- és zöldtakarmány termesztésre szánt keverékeknek. A jó takarmányborsó elsősorban bő termő, az abraktakarmány céljára termesztett fajta nagy fehérjetartalmú, lehetőleg egyszerre érő legyen. A borsó a hűvös időjárást jól tűri, magja már 3-4 0C-on kicsírázik. Csapadék tekintetében közepes igényű. A talajban sem válogat, de igazán jó hozamot a mély rétegű, jó erőben lévő középkötött vályogtalajban ad. Ugyanarra a helyre négy évnél korábban ne kerüljön újra borsó. A borsó nitrogéngyűjtő növény létére is igen hálás a nitrogén műtrágyáért. 3.4.5.Termesztett leveles zöldtakarmány növények A takarmány káposzta igen értékes növény mint a legkésőbbi zöldtakarmány. Sok esetben, mivel nem érzékeny a fagyra, még januárban is friss zöldtakarmányt nyújt mind az apróvadnak, mind a nagyvad fajoknak. Főként a nagy karotin tartalma értékes az ínséges, téli időszakban. Hidegtűrésük mellett jó ízűek és kiváló étrendi hatásúak. Mivel másodnövényként is vethetők, a szántóföld jól kihasználható. A termesztésben elterjedt fajták: - az öles nagy óriás (35-40 % levél), - a pocakos vagy torzsás (20-25 % levél), és - az ezerfejű vagy ezerlevelű (60-65 % levél). Ezek a növények a csapadékos éghajlatot kedvelik, főként a kelés után fontos, hogy a talaj elegendő nedvességet tartalmazzon. Az üde talajok növénye, de a pangó vizet nehezen viseli. A takarmány-kelkáposzta fagyállóbb, mint a takarmánykáposzta. Nagy C-vitamin és karotin tartalma kitavaszodásig kielégíti vadfajaink igényeit. Leveleit az apróvad is szívesen csipegeti. Terméshozama 30-50 %-a a takarmánykáposztáénak. Tápanyagban gazdag jó vízgazdálkodású talajt kíván. A csapadékkal szemben igényes, a szárazságot nem tűri. Hazai megfigyelések szerint -20-tól-25 0C hideget is eltűr. A korán lekerülő elővetemények után másodvetésben is termeszthető. A napraforgó fiatalon silótakarmány készítésére is alkalmas, főként más


takarmánynövényekhez adagolva szokásos silózni. Magja viszont nagy olajtartalmánál fogva akár abrakkeverékben, akár pedig apróvaddal etetve, nagy energiaértéket képvisel. Az olajnyerés során képződött melléktermékei is felhasználhatók takarmányozásra. A fehérje ellátásban is fontos szerepet játszik. Hazánkban mindenütt termeszthető. Fejlett, szerteágazó, bojtos gyökerével a talaj víz- és tápanyagkészletét jól hasznosítja, a nyers tápanyagokat jól feltárja. Bő termést a tápanyagban gazdag, jó vízgazdálkodású talajokon ad. Silótakarmánynak általában borsóval együtt vetik, így nagy tápanyagtartalmú keveréket nyernek. A repce fagyálló képessége kiváló, ezért, mint téli zöldtakarmány játszik szerepet. Főként a káposztarepce téli változata az elterjedt. A vetés idejét úgy kell megválasztani, hogy mire a tél beáll, a növény megerősödjön, ugyanis csak azok a növények telelnek át biztonságosan, amelyek gyökerei jól kifejlődtek. Nedvességigénye mind ősszel, mind tavasszal nagy. Tápanyagban gazdag, meszes mély rétegű talajokon ad bő termést. A vetés előtti talaj előkészítés arra irányuljon, hogy a talaj nedvességét megőrizzük. A tifon a tarlórépa és a kínai kel keresztezésével hozták létre. Hat-nyolc hetes növekedése során hatalmas mennyiségű zöld tömeget ad (50-80 t/ha). Vízigénye magas, igazán nagy termést csak öntözés mellett várhatunk. Nagy előnye, hogy fagyálló, beltartalmi értékei kiválóak, íze kellemes. Nagy előnye, hogy jól sarjad. A csibehúr finom szálú, ízletes, növedéke értékes zöldtakarmány. Nagy víztartalma miatt szénakészítésre nem alkalmas. jó étrendi hatású. Rövid tenyészideje miatt kettős termesztésre nem alkalmas. Gyökere sekélyen hatol a talajba, levelei vékonyak, húsosak. Csírázásához 1012 0C-ot igényel, a fiatal növény érzékeny a hidegre. Tenyészideje alatt egyenletes vízellátást igényel. Elsősorban homoktalajok növénye. Főnövényként vetve április közepén kezdhetjük vetni. A sima- és fodroslevelű takarmány mályva elsősorban magas fehérjetartalma miatt értékes, gyors növekedésű kis melegigényű növény. Zöldtakarmányként, de inkább keverékekben hasznosítják. A talajba nem túl mélyen hatoló karógyökere van. Zöldtakarmányozásra a virágzás kezdetén válik alkalmassá. Csapadékban gazdag időjárást kíván, a kisebb fagyot elviseli. Laza vagy középkötött talajon érzi jól magát. Előveteményei hüvelyesek vagy trágyázott kapások legyenek. Későn takarítható be, ezért tavaszi növények követhetik. A tatárka vagy pohánka a Dunántúlon hajdinának nevezett takarmánynövény kettős hasznosítású, mert nemcsak zöldtakarmányként, hanem lisztes magja szemes takarmányként is hasznosítható. 0 Keléséhez 8-10 C-os talajhőmérsékletet igényel, melegkedvelő, egyenletes csapadékeloszlású vidékeken terem jól. Tavasszal a kipusztult vetések pótlására is alkalmas. Aprómorzsás, tömött vetőágyat igényel. Vetésére április végén, május elején, másodvetésként július végén kerül sor. 3.4.6.

Termesztett gyökér- és gumós takarmányok

A takarmányrépa megvastagodott gyökerét etetjük a vaddal, de amíg a földben van leveleit is szívesen fogyasztja a vad. Gyökértermésének igen nagy a víztartalma, ezért nehezen tartható el. Decemberben,


januárban érdemes feletetni, mert különben nagy a tárolási veszteség. Jól alkalmazkodik, de a szárazságra igen érzékeny növény. Mély rétegű középkötött, közömbös kémhatású talajt igényel. Az istállótrágyát jól hasznosítja. Jó előveteménye a kalászos, de a gyeptörésben is bő termést hoz. A takarmány cukorrépa nagy energiatartalmú, értékes lédús takarmány. Jó alkalmazkodó képességű, mély rétegű, középkötött közömbös kémhatású, agyagos vályogtalajokon ad bő termést. Ugyanazon területre csak négy évente szabad újra vetni, különben kizsigereli a talajt, és ez terméscsökkenéshez vezet. Az istálló trágyát igen jól értékesítő növény, melyet feltétlenül az őszi szántással kell a talajba forgatni. Kimagasló átlagtermést harmonikus tápanyag ellátással érhetünk el. A tarlórépa vadtakarmányozási jelentősége abban rejlik, hogy rövid tenyészidejénél fogva a gabonafélék lekerülése után vethető. Hazánkban elsősorban a csapadékosabb nyugati, délnyugati országrészben ad bő termést. Kukoricaszárral keverve ízletes silótakarmány is készíthető belőle. A tarlórépa mustárolajat tartalmaz, amely csípős íze mellett mérgezési tüneteket is okozhat, ezért kis mustárolaj tartalmú fajtát válasszunk. A homokos talajokat nem kedveli, más jó erőben lévő talajokon megfelelő csapadék mellett megterem. Nagy víztartalmánál fogva nehezen tárolható el, ha prizmában tároljuk, legkésőbb január végéig fel kell etetni. A murokrépa a legízletesebb, legértékesebb répaféle, ezért a vadfajok etetésére is jobban felkarolandó. Nagy karotin tartalmával és jó étrendi hatásával fontos szerepet játszhat. A szélsőséges talajokat kivéve hazánkban mindenütt megterem. A fagy iránt a répák közül a legkevésbé érzékeny. Magja már 4-5 0C-on csírázik. Mivel apró magja van, kertszerűen elmunkált vetőágyat igényel. A sortávolság 38-40 cm legyen. Betakarítására késő ősszel kerül sor, majd prizmában vagy vermekben tárolható a feletetésig. A burgonya kevés de nagy biológiai értékű fehérjét, B és C vitamint tartalmazó igen értékes lédús takarmány. A gumók héja mérgező szolanint tartalmaz, amely a főzéssel a főzőlével nagyrészt eltávolítható. Takarmányozási célra külön fajtákat nemesítettek ki. Legfontosabb beltartalmi értéke a keményítő, amely 12-19 % -ot is elérhet. A csapadékos, mérsékelten meleg vidék növénye, a párás, nem túlságosan száraz éghajlatot kedveli. Eltartása nagy víztartalma miatt gondosságot igényel. Prizmában vagy pincében tárolható. Csicsóka gumói jelentős mennyiségű inulint és cukrot tartalmaznak. Kedvelt a vad számára, emészthetősége igen jó, 90-95 %. Hektásonként 8-15 t termést ad, amelyet frissen célszerű helyben feletetni, mert különben sok a tápanyagveszteség. Nemcsak a gumók, hanem a föld feletti részek is feletethetők, silózhatók. A gumótermés ősszel, télen és tavasszal március közepéig kiszedhető, leveles szára október közepéig silózható. Vadföldeken gyakran kiszántják és a felszínre kerülve etetik fel elsősorban a szarvassal, disznóval. Ami a föld alatt marad, azt a vaddisznó még kitúrja, a szarvas kikaparja. Ezután általában még mindig marad annyi, hogy a következő évben újra kihajtson. 3.4.7.

Termesztett szemes takarmányok

A kukorica a szemes takarmányok közül a legnagyobb hasznosítható energiatartalmával emelkedik ki. Nagy tápláló értékét, ízletességét nagy keményítőtartalmának köszönheti.


Minden vadfaj szívesen fogyasztja. Csövesen, vagy morzsolva egyaránt kihelyezhetjük. Hazánk legnagyobb részén a közepes érésűek sikerrel termeszthetők. Termésének nagyságát a július és az augusztus havi csapadék mennyisége dönti el. A kukorica a leggyakrabban vetett vadföldi növény. Ápolása, gyommentesen tartása hagyományosan kapálással, vagy vegyszeres gyomirtással is megoldható. Ha téli szemes takarmány termelése a célunk, akkor a vadtól elzárva kell tartanunk, megvédenünk. Vadföldekről kézi erővel, nagyobb táblákról géppel takarítható be. Általában csövesen górékban tároljuk. A búza mint takarmánynövény is egyre nagyobb teret hódít. Nagy előnye, hogy termesztése teljesen gépesíthető. Fehérjetartalma jóval magasabb, mint az árpáé, de biológiailag valamivel kisebb értékű. Tápkeverékekben akár 40-50 %-os arányban is lehet. Az apróvad számára kedvelt eleség a cséplési mellékterméke, az ocsú is. Monokultúrás termesztése nem célszerű. Korán lekerülő növény, így jó előveteménye a trágyaigényes kapás vagy takarmánynövényeknek. A talajelőkészítéseknél arra kell törekedni, hogy a vetésig az előző növény tarló- és gyökérmaradványai elkorhadjanak. A magágy morzsás, ülepedett, nyirkos, gyomtalan legyen. A búza folyamatosan bőséges tápanyagellátást igényel. A vetés idejét úgy határozzuk meg, hogy még a tél beállta előtt a növény megerősödjék. Vegyszeres gyomirtása megoldott. Általában kombájnnal egy menetben takarítjuk be. Az árpa a kukoricánál nagyobb rosttartalmú takarmánygabona. Fehérjékben, aminosavakban gazdagabb, így biológiai értéke is nagyobb mint a kukoricáé. Általában keverékben etetjük. Abraktakarmányként az őszi árpát termeljük, mivel fehérjetartalma és termésátlaga is nagyobb mint a tavaszi árpáé. Az ország egész területén sikeresen termeszthető. A búzánál és a rozsnál érzékenyebb, főként a hótakaró nélküli hidegre. Vetése szeptember közepétől október elejéig tarthat. ilyenkor még elég idő marad a növény megerősödésére. Szintén gabona sortávra vetjük 3-5 cm mélyen. A zab biológiai értéke szinte valamennyi gabonáénál magasabb. fontossági sorrendben a kukorica után következik. Gyakran vetik bükkönnyel, borsóval keveréktakarmányként is szálas takarmánynak. Enyhe csapadékos éghajlatot igényel, kevéssé tűri a szárazságot. Esős esztendőben amikor a búza- és az árpaszemek a sok nedvességtől sínylődnek, a zab szépen fejlődik. Vetése rögtön kitavaszodáskor történjen meg, mert így vadföldön korán, és rövid időn belül ad zöld táplálékot. Gyors fejlődésének köszönhetően a tönkrement vadföldek zabbal bevetve gyorsan javíthatók, mert alig három hét alatt zöld legelőt biztosítanak. A rozs főként gyenge termőképességű homok- és leromlott erdőtalajok növénye. Általában keverék takarmány összetevőjeként szerepel 10-15%-ban. Tápértéke hasonló az árpáéhoz. Inkább a zöldtakarmányozásban játszik szerepet. A legkorábban nyújt zöld legelőt a vad számára. A gabonafélék közül a legjobban bírja a hideget, kimondottan a hűvösebb, csapadékosabb éghajlatot kedveli. Jól bírja a monokultúrát. Vetését kellően előkészített ülepedett magágyban végezzük. jól hasznosítja a talaj tápanyagait, de a mütrágyázás termésfokozó hatású. Vetésre a legjobb időszak a szeptember. Betakarítása teljes érésben egy menetben történik. A szemes cirok főként a szárnyas apróvad etetésére alkalmas, a kukorica részben helyettesíthető vele. Jellemző rá a nagy szárazságtűrés. Nagy termőképességét csak a tápanyagokkal harmonikusan ellátott területeken fejti ki. A hidegre nagyon érzékeny így vetésére május első harmadában kerül sor. A szemes cirkot 50-60 cm-es sortávolságra vessük,


a folyóméterenkénti szemszám 6-8 legyen. Ápolása gyomirtó szerekkel megoldott. Aratása és cséplése teljesen gépesített, de a vadföldeken helyben is felcsipegeti a szárnyas apróvad. Mivel a szárának nagy a cukortartalma, silótakarmány készítésére is alkalmas. Ilyenkor viaszérett állapotban kerül betakarításra. A köles a zabhoz hasonló tápértékű, főként apróvadas területekre ajánlott szemestakarmány. Kettős termesztésre és kipusztult vetések pótlására is alkalmas. A szárbaszökés idejéig a szárazságot jól viseli. Csaknem olyan melegigényes, mint a kukorica, a csírázásához 10 0C talajhőmérséklet szükséges. Így a könnyen felmelegedő, nem túl nedves, szárazabb fekvésű talajok növénye. Apró magvú növény lévén gabona sortávra és 1-1,5 cm mélyre vetjük. Az óriásmohar szintén az apróvadas területek vadföldjeire ajánlott száraz termőhelyi viszonyok közé. Melegkedvelőbb mint a kukorica, a kánikulát is bírja, kevés nedvességgel is beéri. A talaj iránt nem igényes, még szikes talajon is megterem. A vetőágy gondos hengerezést kíván, 40-50 cm-es sortávolságra vetjük. 3.5.

Vadgazdasági berendezések

3.5.1.

Apróvadas vadászterület vadgazdálkodási berendezései

Az apróvadas vadászterület nagyvadja az őz. Téli időszakban csapatokba verődve megkeresi ugyan a számára legkedvezőbb táplálékot, mégis gondolni kell arra, hogy havas időben is hozzájusson táplálékhoz. A kukorica betakarításával hirtelen hiány alakul ki a nagy tápértéket képviselő szemes takarmányból. Ezt a legmagasabb energiatartalmú takarmányt etetőbe kihelyezve jól helyhez köthetjük az őzállományt. Vannak kimondottan szemes takarmányetetésére szolgáló etetőtípusok és van olyan, amelyben kombináltan lehet elhelyezni a szemes és a szálas takarmányt. Ha csak szénát akarunk etetni, akkor szénaetetőt kell alkalmaznunk, és hogy a kisebb növényevő, a nyúl is elérje, kétszintesre kell készíteni.

Őzetető


Az etetőket megfelelő helyet kiválasztva egy komplexumban is elhelyezhetjük. Ügyeljünk arra, hogy az etetők között kellő távolságot tartsunk, annak érdekében, hogy ne alakuljon ki a túlzott közelségből eredő nyugtalanság. A szakszerű takarmány ellátottság mellett élettani szempontból szükség van megfelelő sófelvételre is. Ennek hiányában az elszóródott műtrágyamaradékot, műtrágya depót fogja megkeresni, és abból fognak fogyasztani. Ennek hatása közismert, hasmenést, legyengülést, elhullást okoz. Sózók készítése mezei élőhelyeken is kötelező a vadgazda számára. A sózók minden fajtájával lehet kísérletezni, és majd a gyakorlati tapasztalat dönti el melyiket érdemes egy-egy területen alkalmazni. A keret- és a tönksózóhoz minden állat hozzáfér. Az erdősávok ezek telepítéséhez ugyanúgy kiválóan megfelelnek, mint a cölöp, oszlop, rönk, és vályúsózók kialakításához. A szárnyas apróvad számára a közismert fácánetetőt kell kialakítani. A fogoly is szívesen felkeresi és a két faj jól megfér egymás mellett, sőt az énekes madarakkal is, amelyek szintén felkeresik és fogyasztják a szemes takarmányt.

Fácánetető A hagyományos etető mellett készíthető olyan, amely a madarak csipegetésétől fokozatosan utána töltődik. A kisebb testméretű fogoly csak a kipergett szemeket tudja elérni, így ennek a fajnak külön is kialakítható etető, amely egyben fedezékként, búvóhelyként is szolgál a télen gyakorta vadászó ragadozó madarak elől. Ezek a fogolyvárak, alagutak kukoricából, fenyőgallyból készülhetnek. Felújításuk évről évre szükséges.


Fogolyvárak fogolyetetők Szólnunk kell még a mezei nyúl számára kialakított etetőkről is. A kombinált etetők kapcsán már volt szó a nyúl etetéséről illetőleg takarmány felvételi lehetőségeiről. A nyúl számára a jó minőségű lucernaszéna jelent megfelelő téli táplálékot. Ez hagyományos szénaetető vagy egy erre szolgáló úgynevezett szénaernyő alkalmas. A szénán kívül sokszor alkalmassá teszik az etetőt arra, hogy répát is fel lehessen rá szúrni. A takarmányozás mellett elengedhetetlenül szükséges az ivóvíz biztosítása is. Erre főként a nyári időszakban van szükség azokon a területeken, ahol nincs állóvíz vagy vízfolyás vagy folyamatos nyári öntözés. A vízellátás csőkutakból, lajtkocsiból oldható meg itató vályúba, tálcába, vagy agyaggal kitapasztott, vagy fóliával bélelt gödörbeAz itató helyeket rendszeresen karban kell tartani, időnként tisztítani az állott vizet eltávolítani, mert ez fertőzésekhez vezethet. 3.5.2.

Nagyvadas vadászterület vadgazdálkodási berendezései

A nagyvadas területeken alkalmazott etetők különböző kivitelben készülhetnek. A három takarmánycsoport a szálas, szemes, lédús etető berendezései és mindezek méretei, szerkezeti megoldásai különböznek egymástól a hazai nagyvad fajok testméretének, táplálkozási szokásainak és a helyi adottságoknak megfelelően. Közös jellemző, hogy bármely megoldás mellett alapvető követelmény a higiénikus tárolási és táplálkozási lehetőség biztosítása. Sokféle önetetős és utántöltős megoldás teszi takarékossá és könnyen kezelhetővé ezeket az etetőket. 3.6. 3.6.1.

A vadállomány takarmányozása Az apróvad takarmányozása

A vadtakarmányozás során a legfontosabb feladat a vadnak az ínséges időben történő táplálék biztosítása. A mesterséges takarmányozás tehát a vad téli túlélését segíti. Semmiképpen nem tekinthető a vadeltartó érték növelésének. A mezőgazdasági területen élő őzállomány napi takarmány szükséglete 1,5-2 kg. A


mezőgazdasági területen csak a vegetációs időn kívül szükséges etetni. egyedenként napi 1 kg szálas takarmánnyal számolva. A legalkalmasabb takarmány a jó minőségű lucerna széna. A pillangós takarmány részben szárított lombtakarmánnyal (akác) egészíthető ki, de szívesen fogyaszt az őz fakitermelésből származó, rügyekben gazdag vékony gallyakat is. Szemes takarmányból a takarmánybúza és kis mennyiségben kukorica adható az őznek. Nagyobb mennyiségű kukorica felvétele tejsavmérgezést okozhat, ezért célszerű a fácánetetőket az őz számára hozzáférhetetlenné tenni. A mezei nyúl esetében a kiegészítő takarmányozás legnagyobb jelentősége a lédús takarmányoknak van. A répafélékből, azok gyökerében lévő vegetációs vízből tudja a nyúl vízigényét fedezni. A cukorrépa, a takarmányrépa, a tarlórépa, a sárgarépa mellett a káposztafélék is szóba jöhetnek lédús eledelként. A fagyérzékeny takarmányok a fagyok beálltával eltávolítandók az etetőhelyekről, mert a fagyott takarmány hasmenést okoz. A takarmányokat oda kell kijuttatni, ahol nincsenek őszi gabonák, áttelelő takarmánynövények, vagy vadföld. Az üres táblákat szegélyező fasorok alkalmasak etetőhelyként. Ha mód nyílik rá célszerű télen lágy lombos fát dönteni a nyúl és az őz számára. A fácán szabad területen alkalmazható takarmányai közül a legmegfelelőbb a takarmány káposzta, de adható félbevágott cukor-, takarmány-, sárgarépa, tarlórépa és csicsóka is. Fagyott állapotban ezeket el kell távolítani az etetőhelyekről. A fácánnak közismert az a „rossz” tulajdonsága, hogy oda húzódik, ahol jobban él. A vadgazdának el kell követnie mindent, hogy helyhez kösse a fácánt. Ezt főként az élőhely szerkezetének javításával tudja elérni, de az etetés is befolyásoló tényező lehet. A fácán nem válogatós, megeszik mindenféle magot, gumót, káposztát. Október végén kezdett bőséges etetéssel helyhez lehet kötni a madarakat. Tojásrakás előtt a jó minőségű takarmány kihelyezésére különösen ügyelni kell. A fogoly igazi vadmadár, etetőre az eddig tárgyalt vadfajoknál nehezebben szoktatható rá. Kellő helyen és hálózatban elhelyezett etetőkkel azonban nagyon jó eredményeket lehet elérni. A fogolynak különösen az etetési időszak kezdetén célszerű apró magvakat adni (köles, cirok). A későbbiekben főként a rendszerességre kell hangsúlyt fektetni. Egyébként az alkalmazandó takarmány féleségekben a fácánnál elmondottak érvényesek ennél a fajnál is. 3.6.2.

Az őz téli takarmányozása

A mezőgazdasági területen élő őzállomány napi takarmány szükséglete 1,5-2 kg. A mezőgazdasági területen csak a vegetációs időn kívül szükséges etetni. egyedenként napi 1 kg szálas takarmánnyal számolva. A legalkalmasabb takarmány a jó minőségű lucerna széna. A pillangós takarmány részben szárított lombtakarmánnyal (akác) egészíthető ki, de szívesen fogyaszt az őz fakitermelésből származó, rügyekben gazdag vékony gallyakat is. Szemes takarmányból a takarmánybúza és kis mennyiségben kukorica adható az őznek. Nagyobb mennyiségű kukorica felvétele tejsavmérgezést okozhat, ezért célszerű a fácánetetőket az őz számára hozzáférhetetlenné tenni. Az őz téli takarmányozása révén lehetőség nyílik a rágáskár csökkentésére, elősegíti a szervezet ellenálló képességének fokozását a hideggel és a különböző betegségekkel szemben, Javítja a trófea minőségét és segíti az őz helyhez kötését is. A téli takarmányozás időszaka rendszerint 120 napig tart, decembertől márciusig. Az őzenként tervezett napi takarmányadag általában nem haladja meg a létfenntartó


szükségletet. A következőkben ajánlott takarmányadagok felelnek meg az őz létfenntartó szükségletének: - 1,5 kg takarmányrépa (felaprítva) - 0,2 kg keveréktakarmány ( őz számára összeállított) vagy - 0,2 kg zab vagy - 0,15 kg kukorica vagy 02, kg tölgymakk. Más takarmányadagokat is összeállíthatunk a kedveltség és a takarmányok beltartalmi értékei ismeretében. A szénát minden esetben csupán az őz szükségletének megfelelően helyezzük ki. A feletetésre szánt lédús takarmányok egy részét (pl. cukorrépa, takarmányrépa, burgonya csicsóka, alma) fel kell aprítani ahhoz, hogy az őz felvegye. A szintén ide tartozó törkölyféléket pedig ízletessé kell tenni pl. só adagolásával. A jó minőségű szilázst szívesen fogyasztja az őz. Átlagosan naponta az erőtakarmány mellett 1,5 kg silótakarmánnyal számolhatunk őzenként a téli periódusban. Itt kell említést tenni a takarmánysó etetéséről is, ami létfontosságú. A gyakorlatban különböző sózók terjedtek el, amelyekről a korábbiakban már részletesen esett szó. Az etetőkhöz való szoktatást már október elején meg kell kezdeni. Az etetők környékét rendben kell tartani, hulladékot el kell hordani, a parazitás fertőzéseket meg kell akadályozni. A fertőzéseket el lehet kerülni azzal, ha az etetőket időről időre más helyre helyezzük át. 3.7.

A vadkár fogalma és formái

Vadkárnak nevezzük a vad táplálkozásából és életmódjából adódó mezőgazdasági és erdőgazdasági területen okozott károkat. A vadkár lehet mennyiségi és minőségi kár. Mennyiségi kárról beszélünk akkor, ha a kártétel során a károsítás számlálható, mennyiségileg meghatározható (pl. makkvetés kitúrása) Minőségi kárról beszélünk, ha a kártétel nem jár együtt a növény pusztulásával, hanem annak fejlődése a károkozás miatt elmarad az elvárhatótól (pl. csúcshajtás lerágása) A vadkárok formái: Rágás. Táplálkozási forma. Különösen veszélyes fiatal erdősítésben, ahol a vezérhajtások lerágásának böhöncös, rossz törzsnövekedésű fák lesznek a következményei. A szarvas, az őz, a muflon és a dám károsít így. Törés. Fiatalkorú állományban, elsősorban nemesnyárasokban, a szarvas károsít így. A lombért felágaskodva töri el a fa törzsét. Kéreghántás. A gímszarvas és a muflon a vékony kérgű fákat károsítja így. Metszőfogait a kéregbe nyomja és fejét fölfelé mozgatja. A lehántott törzsön gombás fertőzés lép fel, ennek okát még nem ismerjük. Dörzsölés. Agancstisztításkor jelentkező vadkár. Az állományban előforduló exotákat (pl. vörösfenyő) előszeretettel keresik fel a hím egyedek. A dörzsölés után gombásodás lép fel. Tiprás. Helyváltoztatáskor fiatalosban fellépő kár. A csemete kitiprásán kívül talajtömörítést. is jelent. A csemeték kihúzása. A szarvas és a vaddisznó károsít így. A fiatal csemetéket a tél végén kihúzza a talajból és a gyökfőt összerágja. Túrás. A vaddisznó az 1-2 éves csemetéket kitúrja és a gyökereket, a gyökéren levő makkot elfogyasztja. Makkfelszedés. Az elvetett makkot, de természetes újulat alapját szolgáló makkot is a vaddisznó kiszimatolja, kitúrja és elfogyasztja.


Mezőgazdasági kár. A takarmánynövények elfogyasztása, letiprása. Mindig többet tesz tönkre a vad, mint amennyit elfogyaszt. A mezőgazdasági vadkár típusai: A mezőgazdasági vadkárok a magvak elvetésétől a termés beéréséig jelentkezhetnek vagy fokozódhatnak a termény teljes elpusztulásáig. - Korai vadkárnak nevezzük a vetéstől számítva a növény zöldbimbós állapotáig bekövetkező károsítást. - Zsenge vadkárnak számít a virágzástól a terméskötésig előidézett károsítás. - Érési vadkárról beszélünk akkor, amikor a termésben jól látható legelési, taposási és termést csonkító, roncsoló károk jelentkeznek. Legtöbb gazdaság ebben a szakaszban jelenti be vadkárát, mivel ilyenkor a leglátványosabb a termés pusztítása, ami vagy állandósul 50-70 %-ig vagy a mindig nagyobb vadcsapat végleg birtokába veszi és tönkrerágja a táblát. - A teljes vadkár tulajdonképpen a termény 100 %-os pusztulását jelenti. Nyilván először a szarvas töri le taposásával, vagy agancsával „rendet vág”, majd a ledöntött kukoricasorokat, illetve maradványcsöveket a vaddisznó eszi meg. Ezután már csak „muflon- vagy őzlegelőt” adhat a tábla, vagy pedig a környező területekről a fácánok látogatják, míg csak le nem takarítják teljesen. A legérzékenyebb növénypusztítás tehát a korai vadkár és a teljes vadkár szakaszában észlelhető. Csakhogy a korai vadkár szakaszában még lehetőség van az újravetésre, a teljes vadkár esetében már csak a remélt termés kárbecslését végezhetjük. Az említett vadkárok nagymértékű megjelenése az állomány túlszaporodására figyelmeztet 3.8. A vadkárelhárítás módjai 3.8.1 A vadkár elhárítása A vadkár-elhárításon a vadlétszám apasztását, a fizikai, kémiai módszerekkel végzett riasztást, őrzést értjük. Ami azért is fontos, hogy kizárjuk a vadkárok miatt fellépő másodlagos károsítások előfordulását. A vadkár elhárításának leghatásosabb módszere a megelőzés (prevenció), amelynek feltétele az erdő vadeltartó képességének megfelelő vadlétszám. A vadkárok elkerülésében, megakadályozásában a vadásztársaságon kívül a mezőgazdasági földhasználó is köteles közreműködni. Azaz köteles a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében szerepet vállalni; köteles a károsodás vagy a károkozás közvetlen veszélye esetén a vadászatra jogosultat értesíteni; köteles a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni; jogosult a vadállomány túlszaporodása miatt a vadászati hatóságnál állományszabályozó vadászat elrendelését kezdeményezni. A vadkárelhárítás lehet: - Biológiai vadkárelhárítás: - az állomány létszámának szabályozása, - a biológiai teherbíró képesség fokozása, - etetés. - Mechanikai vadkárelhárítás: - kerítés,


- egyedi védekezés, - villanypásztor, - őriztetés - riasztás: zajkeltés, rémzsinór. - Vegyszeres vadkárelhárítás: - rágás ellen védő vegyszerek, - riasztó védőszerek. 3.8.2 Biológiai vadkárelhárítás A vad számára olyan körülményeket teremtünk, hogy a károsítása a minimálisra csökkenjen. Ennek módszerei a következők. a) Az állomány létszámának szabályozása az egyik legfontosabb feladat. Csak annyi vadat tartsunk, amennyit a terület vadeltartó képessége lehetővé tesz. A többlet vadat a legrövidebb időn belül ki kell lőni. b) A biológiai teherbíró képességen azt értjük, hogy a vad természetes táplálékáról és nyugalmáról gondoskodunk. Csendereseket, vadföldeket létesítünk, ahol a vad a tél végi ínséges időben is talál táplálékot. c) Etetéssel is csökkentjük a vadkárokat. Vigyázzunk a túletetésre! Ha a vadnak mindig bőségesen juttatunk táplálékot, ahhoz hozzászokva szinte el sem mozdul az etető mellől, nincs meg a természetes mozgása, szinte elháziasodik. 3.8.3. Mechanikai vadkárelhárítás A megvédendő területről vagy teljesen, vagy részlegesen távol tartjuk a vadat. A mechanikai vadkárelhárítás módjai a következők. Vadkárelhárító kerítés 5-10 ha –os területek bekerítése az általános. Ha szarvas is van a területen, legalább 250 cm magas legyen a kerítés. A kerítés utat soha ne keresztezzen, mert az úton járók gyakran nyitva felejtik a kaput, a vad megjelenik a védett területen és károsít. Gyalogosok közlekedéséhez átjáró létrákról gondoskodjunk. Az esetlegesen benn maradó vad kijutására ún. kiugrót létesítünk. A mai körülmények között drága módszer, de a legbiztosabban védi meg erdősítéseinket. Egyre több helyen alkalmazzák a villanypásztort az erdősítések védelmére. Egyedi védelem Árterületen, ahol nem keríthetünk el területeket, mert árvíz esetén a vad menekülési útját zárnánk el, alkalmazzuk az egyedi védekezést. A fa mellé három erős karót verünk le, ezeket dróttal, szegesdróttal körülfonjuk, kb. 2,5 m magasságig. Nagyon erősnek kell lennie a védőszerkezetnek, mert a szarvas kidönti. A csúcshajtás megvédésére alkalmas a papírkötözés. Novemberben kössük be a csúcshajtást, de úgy, hogy a papír széle 4-6 cm – rel a hajtás fölött legyen. Tavasszal a papírt leszedjük. Villanypásztor A mezőgazdaságban használt egyszálas villanypásztort a vad gyakran elszakítja. Ha villanypásztort alkalmazunk, mindig úgy készítsük, hogy több huzalos kerítést létesítsünk,


amelyben az egyik huzal az elektromosságot vezeti. A több huzal megakadályozza, hogy a vad széttépje a drótot, az áramütés pedig elriasztja a területről. Őriztetés A terület őrzése nem nehéz, de nem is jól fizetett munka. Másodállásban vállalják az emberek, ekkor már fáradtak, és őrzés helyett pihennek. Így vadkár keletkezhet. Az őriztetés csak akkor jár eredménnyel, ha az őr egész éjjel az őrzendő területen mozog, tüzeket rak, világít, rádiózik. Riasztás A megvédendő területről riasztással tartjuk távol a vadat. Ennek egyik eszköze az időzített karbidágyú. Az éj folyamán a terület különböző részén elsül az ágyú, és a hang riasztja a vadat. A lövések közti időben a vad károsít, mert időközben hozzá szokik a karbidágyú keltette dörrenésekhez. A másik módszer az ún. rémzsínór. Kisebb területek megvédésére alkalmas. Zsinórra üres konzervdobozokat, üvegeket, színes, esetleg fényvisszaverő papírokat erősítünk. A szél hatására a zsinóron levő tárgyak összeütődve hangot adnak, villognak, elriasztják a vadat. A rémzsinórt gyakran helyezzük át, mivel a vad megszokja. 3.8.4. Vegyszeres vadkárelhárítás A rágás elleni védőszerek csak a vegyszerrel lekent növényi részeket védik meg rövidebbhosszabb ideig. A riasztó védőszerek ún. területvédő szerek, mivel a teljes területtől távol tartják a vadat. Hazánkban igen sok vegyszert kipróbáltak, de csak kevésre mondhatjuk rá, hogy jó eredménnyel használható. Rágás elleni védőszerek CERVACOL (svájci): a nagyvad rágása ellen nyújt védelmet, ha száraz, fagymentes időben rakjuk ki. A mezei nyúl szívesen fogyasztja. NEVIBES (magyar): a nagyvad rágása ellen jó. Négyhetenként a védelmet meg kell ismételni. DENDROCOL 17 SK (osztrák): elsősorban a mezei nyúl károsítása ellen hatásos. HÁNTÁSSTOP őz, szarvas okozta hántási károk megelőzésére, valamint a nyúl okozta kéregrágás ellen. Riasztó vegyszerek SILVACOL K.(osztrák): 2-4 hetenként a védekezést meg kell ismételni. EKAN I. II. III. (magyar): impregnált zsinór. Csak kis területek védelmére alkalmas. A vadvédelemmel kapcsolatos legfontosabb tudnivaló, hogy a mechanikai és vegyi védekezés csak akkor járhat eredménnyel, ha a biológiai védekezéssel együtt végezzük el. VADÓC vadriasztó tasak a mezőgazdaságban és az erdőgazdaságban mindenütt felhasználható vadriasztó szer. Az egyes komponenseket 2-3 hetente cserélni kell.


3.9. 3.9.1.

A vadkár megtérítése, megelőzése, vadkárbecslés A vadkár térítése

A vadászatra jogosult köteles megtéríteni a károsultnak a vad által okozott kárt a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban, a szőlőben, gyümölcsösben, erdősítésekben, csemetekertekben. A megtérítendő kár nagysága az okozott kár öt százalékot meghaladó mértéke. A vadkár megtérítésére az köteles, aki a kárt okozó vad vadászatára jogosult és akinek a vadászterületén a károkozás történt, illetőleg az, akinek a területéről a vad kiváltott. A vadászatra jogosult ezen felül kártérítési kötelezettséggel tartozik a fentieken kívül másnak okozott kár esetében is. 3.9.2.

A vadászati kár és a vad elpusztításával okozott kár

Nem csak a vad okozhat kárt az életfeltételeinek kielégítése során. Keletkezhet abból is, amikor a vadászatra jogosult a vadászat során okoz kárt. A vadászatra jogosult köteles megtéríteni a vadászati jog gyakorlásában részt vevő személyek által a mezőgazdasági terményekben, termesztett növényállományokban a vetéstől a betakarításig, az erdőben, a védett természeti értékekben, a vizek halállományában szőlőben, gyümölcsösben másnak okozott kárt. Leggyakrabban a hajtások során, gépkocsival való közlekedéssel lehet károkat okozni. Aki a vad elpusztításával, befogásával, zavarásával, vagy bizonyítottan erre irányuló kísérletével a vadászatra jogosultat a vadászati jogának gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Ennek klasszikus példája az orvvadászat. Sajnos az ebből eredő kár okozásáért felelős személyt nagyon körülményes felelősségre vonni. Az orvvadászat évente sok millió forintos kárt okoz a vadászatra jogosultaknak. 3.9.3.

A vadkár megelőzése

A vadgazdálkodásban a kártérítési kötelezettség mellett a vadászatra jogosultnak a vadkár megelőzése terén is vannak kötelezettségei. Amennyiben a vad életmódja ezt indokolja, gondoskodnia kell a vad elriasztásáról. Ha fennáll a vadkár veszélye köteles erre felhívni a föld használójának figyelmét. erre azért van szükség, mert ha ennek ellenére olyan növényt vet, amely fokozottan ki van téve a vad károsításának, akkor megoszlik a felelősség. A vadászatra jogosultnak úgy kell a tevékenységét végeznie, hogy az összhangban legyen a föld használójának gazdasági tevékenységével. Ha szükséges, vadkárelhárító vadászatokat kell szervezni. A vadászatra jogosult a föld tulajdonosának vagy használójának hozzájárulásával vadgazdálkodási berendezéseket helyezhet el. A vadveszély csökkentése érdekében a vadászatra jogosult kezdeményezheti az út, vasút mellett vadvédelmi berendezések, jelzőtáblák létesítését. A megelőzés érdekében azonban nem csak a vadászatra jogosultnak, hanem a föld használójának is vannak kötelezettségei. Köteles a vadkár elhárításában, illetőleg csökkentésében közreműködni. Köteles továbbá vadkár esetén a vadászatra jogosultat értesíteni. Köteles a vadállomány kíméletéről megfelelő eljárások alkalmazásával gondoskodni. Kezdeményezheti a vadászati hatóságnál a vadkár


csökkentésére vonatkozó intézkedés elrendelését. Látható ezekből a megállapításokból, hogy a vadkár körüli felelősség megállapítása bizony sokszor nem tartozik az egyszerű feladatok közé, és sok esetben végződik peres eljárásokban. 3.9.4.

A kár megállapítása

A fent említett károk megtérítését a kár bekövetkezésétől számított, vagy folyamatos kártétel esetén az utolsó káreseménytől számított harminc napon belül lehet kérni. A kár megállapítását jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező szakértő végezheti, akinek közép- vagy felsőfokú szakképzettsége és legalább öt éves gyakorlata van. A kár becslését a bejelentéstől számított nyolc napon belül kell lefolytatni. A kárbecslésről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a szakértő és a felek megnevezését, címét, a szakértő helyszíni megállapításait, a megállapított kár értékét. Meg kell állapítani, hogy a károsult a kár megelőzési kötelezettségének milyen módon tett eleget. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a feleknek a szakértő megállapítására tett észrevételeit is. Az önkormányzat jegyzője a szakértő kárbecslése alapján az érintettek közötti egyezséget vagy annak hiányát jegyzőkönyvbe foglalja. Az a fél, aki a szakértő kárbecslését nem fogadja el, a jegyzőkönyv kézhezvétele után harminc napon belül polgári peres úton kérheti a bíróságtól a kár megállapítását. 3.10. A mezei nyúl állomány gazdálkodási feladatai Az elmúlt évtizedekben a mezei nyúl állományának őszi egyedszáma elsősorban a változó halálozási rátából eredően évente kisebb-nagyobb mértékben változhat. Állományának mozgása és hasznosítása hullámzó trend mellett csökkenést mutatott. Kedvező időszakot mutató években célszerű a hasznosítás mértékét megnövelni, mivel ennek elmulasztása esetén megnő a természetes elhullás, beállítva ezzel a terület vadeltartó értékéhez igazodó tavaszi törzsállomány nagyságát. A gazdasági megfontolások alapján hosszú időn keresztül az élő nyúl befogása vált meghatározóvá és az élő nyúl az apróvadas területek alapvető bevételi forrásává vált. A korlátlan exportlehetőség ezt indokolta, de mára a legfontosabb vevők megszigorították az átvétel feltételeit és az élőnyúl felvevő piaca lecsökkent. A mezei nyúl állományokkal történő gazdálkodás nem újkeletű törekvés. A tervezést nem nélkülözhető gazdálkodás jól átgondolt, lehetőleg megbízható és pontos de ugyanakkor egyszerű és nem túlságosan költséges adatgyűjtést igényel. 3.10.1. Az állomány létszámának meghatározása A nyúlállomány hasznosításának megtervezéséhez első lépés a létszámbecslés. Ennek egyik választható módszere a sávos állománybecslés, amely mintavételen alapuló eljárás és a tavaszi törzsállomány meghatározására alkalmas. A vizsgálandó területen jól azonosítható sávokat jelölünk ki, amelyeken megszámoljuk a nyulakat. A terület nagysága alapján kiszámítható a 100 ha területegységre eső mezei nyúl sűrűség, illetve a terület állománynagysága, amelyen a sávok elhelyezkednek. A sávos állománybecslést 5-7 fő végzi, akik egy 100 m széles sávon egyenletesen helyezkednek el. A másik módszer a reflektoros állománybecslés amely az előzőhöz hasonlóan mintaterületen alapuló becslés és szintén a tavaszi törzsállomány meghatározására alkalmas. A


mintaterületek alakja szerint sávos és parcellás becslést különböztethetünk meg. A nyulak számlálása mindkét esetben a terület kézi reflektorral történő bevilágításával, az aktív táplálkozási időszakban, a naplemente és a napkelte közötti időszakban történik gépkocsi használatával. A mezei nyulak narancssárga fényű szemükről messziről is jól felismerhetők. 3.10.2. A korcsoportok arányának megállapítása Az állomány szaporulatának megállapításához szükség van az életkor illetve a korcsoportok arányának meghatározására. A fiatal mezei nyulak könyökcsontjának a külső felületén 7 hónapos korukig egy porcdudor tapintható ki, amely aztán 8-9 hónapos korban eltűnik. A mezei nyúl szaporodásának szezonális menetét figyelembe véve a könyökcsont dudor (Stroh bélyeg) alapján október –novemberig az adott évben született állatok jól elkülöníthetők az idősebbektől és lehetőség van a fiatalok és idősek arányának számszerű meghatározására, amely a gyakorlati gazdálkodásban is használható módszer. 3.10.3. Az ivararány meghatározása Az ivararány becsléséhez az ivar meghatározást kell elvégezni, ami a mezei nyulaknál a külső ivarszervek alapján történhet. Egyéb külső alaktani bélyegekben nincs különbség a két nem között. Miután a vadászatok és a befogások az ivarilag inaktív szakaszban történnek, a meghatározás nehézségekbe ütközhet. A kanok többségén a herék nem tapinthatók, ezért csak a hímvessző megléte vagy hiánya adhat támpontot a nemek elkülönítésére. 3.10.4. A termékenység becslése Noha a hasznosítás a fiatal és az idős nyulak aránya alapján is tervezhető, azért a pontosabb munkához a szaporulat felmérésére is szükség lehet. A nőstények termékenységének becslése során a teljes szaporodási szezon alatt felboncolt nőstényekben talált embriók számlálása alapján határozható meg az egyes időszakokra jellemző termékenység. Az év során havonta legalább tíz nyúl vizsgálata szükséges az értékelhető adatok megállapításához. Az összes embrió és magzat számát elosztva a nőstények számával megkapjuk az almonkénti nyúlfiak számát. A mezei nyúl esetében a megszületett magzatok tapadási helyei jellegzetes formájú sötét foltokként tűnnek elő a kivett és ollóval felnyitott méh falán. Ezek számlálásával is nyerhetünk megbízható adatokat a megszületett nyúlfiak számát illetően. 3.10.5. A hasznosítható mennyiség kiszámítása A mezei nyúl állomány hasznosításának meghatározásához alapvetően két adat szükséges és az alábbi tervezési séma alapján matematikai úton számítható.


A mezei nyúl hasznosításának tervezése Ahol „r”- a fiatalok aránya, „N0”- a tavaszi törzsállomány, „H”- a hasznosítható mennyiség. Amennyiben feltételezzük, hogy a tavaszi törzsállomány nagysága ismert, valamint, hogy az őszi állományban meghatároztuk a fiatalok és idősek arányát, a két adatból és a törzsállomány nyári túléléséből becslés nélkül is ki lehet számítani az őszi állomány nagyságát. A hasznosítható mennyiséget ezeknek az adatoknak a felhasználásával néhány képlet segítségével számszerüsíteni lehet. A módszer alkalmas a nyúlállomány adott évi populáció mérlegéhez igazodó állományhasznosítási tervének elkészítésére. 3.11.

A fácán és a fogoly állomány gazdálkodási feladatai

Az intenzív fácántenyésztés, a mesterségesen nevelt fácánok vadászati célú tömeges kibocsátása mintegy harminc éves múltra tekint vissza. Ebben az időszakban a fácánállomány és a fácán hasznosítása terén jelentős változások következtek be. A fácán, köszönhetően a nagy létszámú kibocsátásnak, a legfontosabb hazai apróvaddá vált. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, az állományokkal való gazdálkodásra vonatkozó ismeretek az intenzív tartástechnológia elemeire koncentrálódtak. Az eredményesség egyik feltétele, hogy megfelelő tájékozottságunk legyen a területen élő fácánállományról, annak mennyiségéről, ivari megoszlásáról, a szaporulat nagyságáról, az elhullásról és a felnevelés eredményességéről. A természetes szaporodási képesség és az ebből hasznosítható mennyiség csak ezek ismeretében határozható meg. A fácánállomány nagyságának ismerete nélkül a takarmányozást, a gondozást és a vadvédelmet sem lehet eredményesen ellátni. 3.11.1. A fácánállomány mennyiségi meghatározása A fácánállomány létszámának meghatározása különböző módszerekkel lehetséges. Alkalmas lehet erre a kereső vadászatokon végzett sávos becslés, a teríték nagysága, ivararánya és a leadott lövések száma alapján való számítás. Számlálhatjuk télen az etetők közelében, dürgés idején. A vizsgálatok szerint jó eredményt ad a hajtásos számlálás, a felgallyazó kakasok számlálása, míg a dürgő kakasok számlálása az állományváltozás indexeként használható. Ajánlott az évszakonként végzett becslés is de alapvetően a tavaszi törzsállomány létszámát


és összetételét kell ismerni. A fácán napi életritmusát figyelembe véve a kora reggeli és a délutáni órák jók, mert ilyenkor a madarak vegetációval nem fedett, jól belátható területeken táplálkoznak. 3.11.2. A szaporulat becslése A fácánállomány szaporulatának felméréséhez a fészkek felkutatása és az átlagos tojásszám meghatározása szükséges. Kellő számú fészek alapján a sikeres költések aránya illetve a kelési eredmény is becsülhető. Gazdálkodási szempontból hasznosabbnak tűnik a felnevelt szaporulat becslése, melynek legjobb időpontja augusztus. Ekkor a családok még együtt vannak, a fiatalabbak a felnőttektől jól megkülönböztethetők. A csibéket nem vezető tyúkok arányát is lehet becsülni, ez mutatja a sikertelen költések arányát. Az élőhelynek meghatározó szerepe van szaporulatot nem nevelő tyúkok arányára, a tyúkonkénti felnevelt szaporulat számára vonatkozóan. Általában azt lehet elmondani, hogy átlagos esetben a szaporulat 2-3- szorosa a tyúkok számának. A felnevelt szaporulat nagyságát meghatározza a kártevők apasztása. Kellő szabályozás mellett a felnevelt szaporulat átlagosan elérheti a 3,7 db/tyúk értéket, ami már nagyon jónak mondható. 3.11.3. A kibocsátott fácánok sorsa és hatása a természetes állományokra A hasznosítás tervezéséhez szükség van a kibocsátott fácánok sorsának nyomon követésére és az elhullások regisztrálására. A kibocsátott fácánok megtérülése csak az állatok jelölése alapján határozható meg, ami végezhető gyűrűzéssel, ujjvég kurtítással, szárnyjelöléssel. A megtérülési vizsgálatok igen nagy szórást mutatnak 1,8%-39,5 % közötti értékekkel. átlagosan ez 20,4 % megtérülést mutat. A jelölt fácánok jelentős része, közel 80 % a kibocsátó hely 1 km-es körzetében marad. Ezek az adatok is bizonyítják, hogy igen magas a mortalitás a nevelt fácán esetében. A kibocsátó helyek környezetében megnövekszik a ragadozók száma. A nevelt fácánok esetében nem alakulnak ki azok a túlélési reflexek, amelyeket a természetes állományokban a csibék eltanulnak az anyjuktól. Ennek következtében jóval sebezhetőbbek, ügyetlenebbek és alkalmatlanok az önálló életre. A második éves kort alig 10 % éri meg. Elmondható tehát, hogy ahol intenzív volt a nevelt fácán kibocsátás, ott a korábban meglévő természetes állomány tönkrement. Bizonyította ezt az is, hogy a kibocsátás abbamaradásával egy év alatt drasztikusan lecsökkent a fácán létszáma. A vadon élő fácánállomány fenntartása érdekében pedig gazdálkodási szempontból az élőhely javítása, a táplálék és búvóhely biztosítása és a ragadozók állományának szabályozása a feladat. Nagyobb mennyiségű nevelt fácánt pedig csak erre a célra kialakított vadászerdő területén bocsássunk ki, ahol kicsi az esélye a vadfácán állománnyal való kényszerű keveredésre, és biztosított az utógondozás a vadászatok megkezdéséig. 3.11.4. A fácánállomány hasznosításának meghatározása A felsoroltakat figyelembe véve a fácánállomány hasznosítását a szabad területen élő állomány változását tükröző populáció mérleg és a kibocsátott fácánok megtérülési arányának


ismeretében határozhatjuk meg. A tavaszi törzsállomány a kakasokból és a tojókból tevődik össze. Az állomány következő évi létszáma a természetes veszteségek, a felnevelt szaporulat és a hasznosítás függvényében alakul. Ha a hasznosításról feltételezzük, hogy nem haladja meg a szaporulat és a természetes veszteségek közötti különbséget, akkor először a kakasok és a tojók következő tavaszi létszámát kell meghatározni. A tyúkok létszáma az év során a következő okok miatt változik: - a tavasztól őszig tartó időszakban természetes okok miatt elhullik az állomány egy része, - mivel az átlagosan felnevelt szaporulat ivararánya 1:1, ennek a növekménynek csak a fele vehető figyelembe mint a tojó állomány növekedése. - Ha a tojóállományt nem vadásszuk, akkor az őszi tojólétszámból a tavaszt megérő rész csupán az őszi-téli veszteség függvénye. A kakasok létszámváltozásai is az előző összefüggéseken alapulnak. Ha az így meghatározott kakas és tojólétszámok nagyobbak, mint a kiindulási létszámok voltak, akkor lehetőség van ennek a többletnek a hasznosítására. A kakasok esetében ennek nincs akadálya. a tyúkok esetében azonban nem javasolható a hasznosítás. A fácántojók vadászati értéke és árbevétele még jelentős kibocsátás esetén sem képes ellensúlyozni azt a veszteséget, amelyet az állomány szempontjából legértékesebb vad tyúk állományban okoz ez a gyakorlat. Meg kell még említeni, hogy a hasznosítás mértékét jelentősen befolyásolja a sebzési veszteség. Ez a ténylegesen elérhető teríték nagyságát jelentősen, akár 30-60 %-kal is csökkenti. A hasznosítható vadlétszám kiszámításánál ezzel mindenképpen számolni kell. 3.11.5. Fogoly állomány helyzetének alakulása, a Fogolyvédelmi Program A fogoly egészen az 1930-as évekig rendkívül jó állomány képét mutatta. Az állomány nagysága meghaladta a milliós nagyságrendet. A mezőgazdaság átalakulásával azonban létszáma jelentősen csökkenni kezdett és az 1960-as években még meghaladta a félmilliót. A csökkenés azonban nem állt meg és az utóbbi években alig éri el a 100 000 darabot. A fogoly létszámcsökkenése európai, sőt a faj elterjedési területén világméretű jelenség, amely időben és gyorsaságban szembetűnő hasonlósággal következett be. Magyarországon 2002-ben indult el a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program. Az első évben talajvédő gazdálkodásra, integrált és ökológiai gazdálkodásra, gyepgazdálkodásra, halgazdálkodásra, valamint a természet- és vadvédelem szempontból rendkívül fontos Érzékeny Természeti Területekre (ÉTT) terjedt ki. 2003-ban a program tovább bővült, és 2005-ben az EU-csatlakozás eredményeként már több mint egymillió hektár terület és mintegy 17 ezer gazdálkodó támogatása válik lehetővé. Az elmúlt években országos Fogolyvédelmi Program indult el, mely azzal a reménnyel kecsegtet, hogy ismét széles körben elterjedt faj lesz a fogoly. Természetesen ez a tevékenység csak a természetvédelem aktív védelmi politikájának alkalmazása révén lehet sikeres. Kezdetben, akár kísérleti jelleggel, a kiválasztott mintaterületeken a ragadozókontroll terén az általánostól eltérő gyakorlat alkalmazását engedélyezhetné a hatóság (esetleg szakmailag jártas munkatársak biztosításával), az állomány alakulását figyelemmel kísérné, mérések, elemzések végzésével monitorozná a területet, pénzügyi támogatást nyújthatna a program megvalósításához, akár a fogoly megvásárlásáról, az élőhely fejlesztéséről, a program során felmerült költségekről legyen szó.


3.11.6. Az állománycsökkenés okai Az abiotikus tényezők közül az időjárási tényezők szerepe nem egyértelmű. A tavaszi és a nyár elejei csapadékos hideg időjárás kedvezőtlen, de az erre vonatkozó vizsgálatok eredményei bizonytalanok. A tavaszi csapadék és a terítékadatok között találtak összefüggést, de az állomány a csapadékos évek után mindig képes volt a regenerálódásra. Az állomány csökkenésében nagy szerepet tulajdonítanak a kemény havas teleknek. A hideg és a hó önmagában nem okoz jelentős pusztulást, ha elegendő táplálék áll rendelkezésre az energiaszükségletük fedezésére. A biotikus tényezők közül első helyen a ragadozók állnak, melyek jelentős szerepével kell számolni a fészkelési veszteségekben. A fészkek veszteségei észrevehetően kisebbek ott, ahol vadőrt alkalmaznak és rendszeresen gyérítik a ragadozókat. A felnőtt fogoly táplálékában a növényi eredetűek dominálnak, de a tavaszi időszakban a rovarfogyasztás aránya magasabb. A rovartáplálék különösen a csibék felnevelése során jelentős, hiszen az első húsz napban szinte kizárólag rovarokkal táplálkoznak. A gabona magvakon nevelt csibék fejlődése nem kielégítő. A mezőgazdaság egyik legnagyobb globális változását a növényvédő szerek széleskörű alkalmazása okozta. Különösen a rovarölő szerek okoztak végzetes pusztítást a fogolyállományokban mivel a rovarfauna mintegy 50%-kal lecsökkent elveszítve ezzel az egyik legfontosabb táplálékbázist. Az állománygazdálkodás során vegyszermentes táblaszegélyekkel, szelektív vegyszerezéssel lehet a helyzeten javítani. Ennek eredménye, hogy növekszik a felnevelt fészekaljak nagysága és a fogolypárok száma többszörösére emelkedett. Meg kell említeni, hogy a létszámcsökkenésből adódó szétszóródásnak és elszigetelődésnek is nagy jelentősége van. Kis létszámú populációkban a párválasztás esélye jelentősen kisebb, mivel a fogoly mindig idegen csapatból választ párt magának. 3.11.7. A jövő gazdálkodási feladatai A kutatási eredmények alapján a jövőre vonatkozóan a fogolygazdálkodás számára néhány ajánlás mindenképpen figyelemre méltó. - A fogoly állománnyal való gazdálkodás kezdetén biztosítani kell, hogy az élőhely megfeleljen a fogolynak. A fogoly a nyílt területeket kedveli viszonylag kevés fával. Fő élőhelye a gabona- és lucernatáblák. - Biztosítani kell a megfelelő biztonságos fészkelőhelyet. A fészkek egymástól való távolsága átlagosan 200 m körüli. Szegélyként maximálisan 11 km/km2 használható, ami 100 ha-ként 9 ha területet jelent. A legjobb fészkelő helyek a töltések, különösen ha az előző évi elszáradt fú a helyén marad. - Csökkenteni kell a csibék elhullását. Ha a szegélyeken nem használunk növényvédő szereket, akkor a kétszikű növények újra megjelennek. Az egyszikűeket ősszel kell irtani és olyan gombaölő szereket alkalmazzunk, amelyeknek nincs rovarölő hatása. - Csökkenteni kell a fészkelési veszteségeket. A tojások fő károkozóinak rendszeres gyérítését nem szabad elmulasztani - A kilövés nem haladhatja meg az optimális fenntartható hozamot. - A mesterséges tenyésztésből származó foglyok kibocsátása nem ajánlható, de a vad madarak áttelepítése lehetséges, ha a kezdeti állomány túlságosan kicsi. A kibocsátás esetén a


hasznosítás ugyanúgy mint a fácánnál a megmaradt természetes állományt veszélyezteti. A kibocsátottak hasznosítása során elkerülhetetlen, hogy néhányat a megmaradt vad foglyok közül is kilőjenek, amit a megmaradó kibocsátottak nem képesek pótolni. - A téli takarmányozás ajánlott, de nem a fasorok közelében, ahol a ragadozó madarak előfordulása rendszeres. Etetésre akkor is szükség van, ha a hótakaró vastag vagy kérges és tovább tart egy hétnél. Az ajánlások természetesen nem alkalmazhatók sematikusan, hanem mindig az élőhely adottságait figyelembe véve kell meghatározni a gazdálkodási feladatokat. 3.12.

Az őzállomány gazdálkodási feladatai

3.12.1. Az őzállomány helyzete Európában és hazánkban is az őz a legelterjedtebb trófeás vad, amely az erdei élőhelyektől az intenzíven művelt mezőgazdasági területekig mindenütt megtalálható. A hazai őzgazdálkodás két alapvető problémájává az állomány túlnépesedése és az alulhasznosítás vált, melynek együttes következménye a mennyiségre és a minőségre is kiható negatív hatásokat tükröző sűrűségfüggő szabályozás felerősödése. Az őz ellentétben a gímszarvassal jellemzően többet ellő faj. A kifejlett nőivarú egyedek normális feltételek mellett 2, nemritkán 1 vagy 3 utódot ellenek. A mezei környezetben élő állományokban nagyobb termékenységi ráta, mint az erdei környezetben. Az őz állománynagysága és termékenysége között nem találtak összefüggést. Az állomány szabályozás a gidák felnevelési sikerén, az állomány természetes veszteségeinek arányán keresztül alakítható. A hazai őzállományban az elhullásokat figyelembe kell venni, mert az alulhasznosítást vagy az alulhasznosítás elmaradását az elhullások kompenzálhatják és nem sok állománynövelési tartalék marad. 3.12.2. Az őzállomány nagyságának változásai és hatásuk Az őzállomány sűrűsége és a szántóterületek aránya között szoros összefüggés mutatható ki. Az elmúlt évek során tapasztalható szántóterület csökkenés ebből a szempontból figyelemre méltó hatású az állomány létszámára, amelynél még azonos létszám mellett is kedvezőtlen változás léphet fel a relatív túlszaporodottság miatt. Az őzállomány sűrűségének szabályozásában természetes viszonyok között alapvető szerepe van a bakok territoriális viselkedésének. A bakok a territóriumukat, a suták az otthonterületeiket egymástól függetlenül választják ki. A bakok a saját területeiket kizárólagosan használják és minden más területfoglaló magatartást tanúsító bakkal szemben megvédik. A suták nem mutatnak területvédő magatartást, otthonterületük nagyobb mint a bakok területe. Ezért fordulhat elő, hogy adott területen több suta is élhet, ami a suták javára tolja el az ivararányt. A túl sok gombnyársas, a fiatal bakok gyenge agancsai a leromlott élőhely vagy a túlnépesedés okozta stressz jelei. 3.12.3. A hasznosítás A környezeti hatásokat elsődlegesen elfogadva az őzállományok hasznosítása két módon látszik célszerűnek:


- a kedvező környezetben élő, jó minőségű állományokban a létszám viszonylag alacsony szinten tartása, amely révén az állomány kedvező tulajdonságai fenntarthatók. - a gyenge eltartó képességű területek állományaiban a számszerű vadászati lehetőségek maximalizálása lehet a gazdálkodás célja. Mindkét változatban igen fontos a suták és a gidák erős vadászata, mivel ennek hiányában az állomány elkerülhetetlenül túlnépesedik, a bennmaradó szaporulat elfiatalíthatja és az állomány szabályozása a fiatal egyedek kivándorlása illetve az elhullások révén történhet meg. Az őz létszámbecslésére több módszer használható. Leginkább alkalmazható a gyakorlatban a február-márciusban több ismétlésben gépkocsiról végzett számlálás. Az állomány nagyságáról megbízható képet adnak. A mintaterületet, a haladási útvonalat gondosan kell kijelölni a pontosság érdekében. a meghatározott létszámot később nem célszerű korrigálni, mert a vegetáció feljöttével az észlelések száma csökken, ugyanaz az őzlétszám kevesebbnek tűnik. A hasznosítás tervezéséhez a felnevelt szaporulat ismerete szükséges. Ennek meghatározására az augusztus-október közötti időszak a megfelelő, amikor a felnevelt gidák még jól megkülönböztethetők a sutáktól. A számlálás meghatározott útvonalak többszöri bejárásával végezhető és az egy sutára jutó felnevelt szaporulatot a megfigyelt gidák darabszámának és a megfigyelt suták darabszámának a hányadosa adja. Hasonlóan más fajokhoz a legnehezebb az elhullási arány becslése. A megfigyelések szerint ez az arány a kifejlett őzek esetében 5-10% között mozog. Felhasznált irodalom: Faragó Sándor (1995): Mezei és vízi élőhely fejlesztés EFE egyetemi jegyzet Sopron Faragó Sándor (1997):Élőhelyfejlesztés az apróvad-gazdálkodásban. Mezőgazda Kiadó Bp. Faragó S.- Náhlik A. (1997): A vadállomány szabályozása. Mezőgazda Kiadó Bp. Heltai István szerk.: Vadásziskola. Hubertus Vadkereskedelmi Kft. Kőhalmy Tamás szerk.( 1994): Vadászati enciklopedia. Mezőgazda Kiadó Bp. Nagy Emil (1984): A fácán és vadászata. Mezőgazdasági Kiadó Bp. Rónai Ferenc (2000): Vadgazdaságtan ASZI Bp. Rónai Ferenc (2007) Vadgazdálkodás VKSZI Bp Rónai Ferenc – Samu László ( 2007) Vadászati jog VKSZI Bp. ÚJ Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007 Bp.

4. téma: Az agrárszakigazgatás rendszere (szerző: Dr. Mikó Zoltán) 1. Az agrárgazdaság és a vidék nemzetgazdasági jelentősége Napjainkban a mezőgazdaság jelentőségét alapvetően három tényező határozza meg: • forrása az élelmiszerellátásnak és a könnyűiparnak • természetes életközege a vidéki, elsősorban a falun élő népességnek, vagyis a lakosság többségének • meghatározó szerepet tölt be az ökológiai egyensúly fenntartásában. A magyar agrárgazdaság a kedvező ökológiai adottságok kihasználásában és a vidék fejlődésében alapvető szerepet játszik. Magyarország jelentős természeti kincse a mezőgazdasági termelésnek, különösen jó feltételeket nyújtó termőhely. Az ország természeti


adottságai történelmileg stabil agrárkultúrát alapoztak meg. Figyelemmel az Európai Unió Közös Agrárpolitikájára is a mezőgazdaság multifunkcionális jellege a meghatározó. Ez annyit jelent, hogy a • a gazdasági • a szociális, és • a természeti, valamint környezetvédelmi szempontok együttesen jelentkeznek a mezőgazdaságban, valamint az arra vonatkozó szabályozásokban. Hazánk 2004. május 1-vel tagja lett az Európai Uniónak, így a Közös Agrárpolitika (KAP) kedvezményezettjévé vált. A hazai gazdaságok számára is elérhetővé vált, hogy igénybe vegyék az EU agrár, illetve vidékfejlesztési támogatásait. A KAP reform 2007-2013as időszakra érvényes változása a közvetlen támogatások termeléstől elválasztását tűzte ki céljául, míg az agrár vidékfejlesztésen belül mind a versenyképességnek, mind pedig a tudatos környezetgazdálkodásnak egyre bővülő szerepet szán. E politika pénzügyi alapjait az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA), valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA), valamint az ezt kiegészítő nemzeti források biztosítják. Ezen új támogatási rendszer működtetése sajátos intézményi és eljárási szabályok megalkotását tette szükségessé 2. Az agrár-és vidékfejlesztési igazgatás intézményi struktúrája 2.1. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Az EU Közös Agrárpolitikája jelentősen átrendezte a minisztériumi munkát, melynek legfőbb területei az alábbiak: a) stratégiaalkotás (közösségi támogatási tervek, programok elkészítése) b) jogalkotás c) költségvetési tervezés d) egyedi hatósági ügyek intézése e) a Közös Agrárpolitika kialakításának végrehajtását szolgáló nemzeti intézményrendszer működtetése f) humánerőforrás-politika, g) irányítás és h) ellenőrzés. A közösségi támogatási tervek, programok közül ki kell emelni a Nemzeti Fejlesztési Terv keretei között kidolgozott Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programot (AVOP), valamint a Nemzeti Vidékfejlesztési Tervet (NVT). Az EU ezeket a programokat 2007-ig a Strukturális Alapokból támogatta. A 2007-2013-as időszakra érvényes KAP reform részeként fogadta el az Európai Unió az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (UMVP), amelynek finanszírozását egy, az EU költségvetésében önálló pénzalapként megjelenő Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) biztosítja. 2.2. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) Az MgSzH-t elnök vezeti. Az MgSzH feladatát Központja és a területi szervei útján látja el. Az MgSzH Központja és területi szervei is önálló jogi személyiséggel rendelkeznek.


A területi szervek önálló hatáskörrel rendelkeznek. A területi szervek megyei szinten szerveződnek. Az MgSzH Központja az egész országra kiterjedő illetékességgel rendelkezik, az MgSzH területi szerveinek illetékességi területe – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – a nevében megjelölt közigazgatási területre (megye) terjed ki. Ha jogszabály másképp nem rendelkezik, az MgSzH hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyben első fokon a területi szerv, másodfokon a Központ jár el. Amennyiben a Központ jár el első fokon, döntése ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. Az MgSzH-t a Kormány rendeletben az alábbi hatósági feladatok ellátására jelölte ki: a) növénytermesztési hatóság, b) talajvédelmi hatóság, c) állategészségügyi hatóság, d) tenyésztési hatóság, e) erdészeti hatóság, f) vadászati hatóság, g) halászati hatóság, h) takarmányozási hatóság, i) borászati hatóság, j) növényvédelmi szerv, k) mezőgazdasági igazgatási szerv l) élelmiszer-biztonsági szerv, m) zöldség-gyümölcs minőség-ellenőrzési szervként. Speciális hatósági jogosítványokkal rendelkezik: a) a hatósági állatorvos, a hatósági főállatorvos mint állat-egészségügyi hatóság b) a növényvédelmi felügyelő mint növényvédelmi, illetve élelmiszer ellenőrző hatóság, c) a takarmányfelügyelő mint takarmányozási hatóság, valamint d) a zöldség-gyümölcs minőség-ellenőr mint élelmiszerellenőrző hatóság. A növények, növényi termékek határforgalmának növényvédelmi ellenőrzését az MgSzH területi szerveinek növény-egészségügyi határkirendeltségei látják el. E rendelkezés az egységes európai piac működését is biztosító Schengeni Egyezmény életbe lépését követően az Európai Unió külső határainak növény-egészségügyi ellenőrzésére, biztosítására terjed ki. Az agrárigazgatáshoz évek óta szorosan kapcsolódik a falugazdász-hálózat, amely szintén az MGSZH keretein belül működik. A visszaélések elkerülése végett a kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására csak az MGSZH területi szervének alkalmazásában álló olyan köztisztviselő jogosult, aki rendelkezik a kormányrendeletben meghatározottak szerint kiállított igazolvánnyal. 2.3. A Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) Az MVH a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter irányítása alatt álló központi hivatal. Az MVH önállóan gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező központi költségvetési szerv . Az MVH feladatát a központi szerve, igazgatóságai, valamint területi szervei útján


látja el, amelyek külön-külön önálló jogi személyiséggel nem rendelkeznek. A központi szerv és az igazgatóságok illetékességi területe az ország egész területére kiterjed. Az MVH-n belül az alábbi igazgatóságok működnek: a) Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Tevékenységek Igazgatósága b) Közvetlen Támogatások Igazgatósága c) Intervenciós Intézkedések Igazgatósága d) Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága e) Pénzügyi Igazgatóság f) Területi Igazgatóság. Az egyes támogatásokkal igénybevételével kapcsolatos első fokú hatósági feladatokat az igazgatóságok látják el, míg a határozatok ellen benyújtott fellebbezést az MVH központi szerve bírálja el. Az MVH területi szervei megyei szinten kerültek kialakításra. Az MVH EU támogatások kifizetési feladatait csak abban az esetben láthatja el, ha megfelelő eljárás után akkreditálták. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Illetékes Hatóságként felelős az MVH-nak a közösségi vívmányoknak megfelelő akkreditációjáért. E feladatkörben a miniszter – külön jogszabályban foglaltak szerint – jogosult az akkreditáció megadására, illetve szükség esetén megvonására. Az MVH, mint akkreditált kifizető ügynökség ellátja az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból (EMGA), valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtott támogatások lebonyolításával összefüggő, valamint az EU által notifikált egyes nemzeti támogatásokkal – ide értve a kárenyhítési támogatásokat is – összefüggő feladatok. Az EU által megkövetelt Integrált Igazgatási és Ellenőrző Rendszer (IIER) működtetése szintén az MVH feladatkörébe tartozik, ezen belül az MVH működteti különösen a) a külön jogszabályban meghatározott gazda- és ügyfélregisztert, b) a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszert (MePAR), amely a terület alapú kifizetések kizárólagos hivatkozási alapja. 2.4. A földhivatalok A földügyi szakigazgatás jelenlegi szervezetrendszere az egységes ingatlannyilvántartás bevezetésével alakult ki. 1972-ben, az egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer kialakulásával a bíróságok által vezetett telekkönyv feladataival együtt beolvadt a földhivatalok szervezetébe. A jelenleg hatályos szabályozás értelmében az ingatlanügyi szakigazgatási tevékenység kiterjed a földtulajdon, a földhasználat, a földvédelem, az ingatlannyilvántartás, földértékelés, a földmérés és térképészet külön jogszabályokban meghatározott hatósági feladatainak ellátására, mely a földhivatal hatáskörébe tartozik. Földhivatal működik a megyékben, a fővárosban (megyei földhivatal) és a körzetekben ( körzeti földhivatal). Az ingatlanügyi szakigazgatási feladatokat mint ingatlanügyi hatóság - ha jogszabály kivételt nem tesz a) első fokon a körzeti földhivatal (a fővárosban: fővárosi kerületek földhivatala), b) másodfokon a megyei földhivatal (a fővárosban: fővárosi földhivatal) látja el. A földhivatal hivatalvezető irányítása alatt működik. A megyei földhivatal


feladatkörén belül a szakmailag összefüggő feladatokat osztályok látják el. A megyei földhivatal szervezeti felépítését, működési rendjét az egyes osztályok részletes feladatait a megyei földhivatal Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 3. A Közös Agrárpolitika (KAP) nemzeti végrehajtásának szabályozási rendje A legszűkebb értelemben az agrárium körébe csak a mezőgazdasági termeléssel (növénytermesztés, állattenyésztés) kapcsolatos területek tartoznak. Az EU közös agrárpolitikája viszont nem csak ezen kérdésekre koncentrál, hiszen pl. az állat-, illetve növényegészségügy területén kimutatható a kapcsolat az élelmiszerszabályozással is, de 2007-től kezdődően az agrár-vidékfejlesztés a Közös Agrárpolitika önálló pillérévé vált. A földhasználattal kapcsolatos kérdések nem választhatók el pl. az erdőgazdálkodástól, a környezetgazdálkodástól, valamint az agrár-vidékfejlesztéstől. Ezen struktúrák esetében pedig szintén 2009-től kezdődően az egyes támogatások igénybevétele esetén szakmai feltétel az un. kölcsönös megfeleltetés (cross compilance), amely bizonyos agrár környezetvédelmi és állatjóléti rendelkezések mezőgazdasági üzemi szintű betartását teszi szükségessé, melynek ellenőrzése az egyes agrár-szakigazgatási feladatokat ellátó hatóságok feladata. Az agrárszakigazgatás sajátos területe az EU piaci rendtartásainak működtetése, a támogatási rendszer működtetése. Az agrár és vidékfejlesztési igazgatás egyik legfontosabb feladata a közösségi illetve nemzeti forrásokból nyújtott támogatások igénybevételével összefüggő, nemzeti hatáskörbe tartozó végrehajtási feladatok ellátása. Az EU csatlakozást követően a közös agrárpolitika részeként mind a támogatási rendszerre, mind pedig az agrártermékek piacszabályozására olyan, az EU által alkotott jogszabályok léptek hatályba, amelyeket közvetlenül is alkalmazni kell Magyarországon. Ennyiben a csatlakozást követően az agrár-vidékfejlesztési szabályozás egy jelentős területén a nemzeti szabályozási szuverenitás megszűnik, illetve jelentősen korlátozódik, a szabályozás pedig elsősorban a jogharmonizációra, valamint a Közös Agrárpolitika (Common Agricultural Policy - CAP) nemzeti végrehajtását biztosító, az EU által is akkreditált intézményrendszer kialakítására, működtetésére fog összpontosulni. Az EU csatlakozást követően az agrár-vidékfejlesztési jogalkotás jelentős átalakuláson ment keresztül. Az EU kizárólagos szabályozási hatáskörébe tartozó kérdésekben megszűnt a nemzeti jogalkotási hatáskör, és a tagállamoknak csak az EU intézményrendszerén keresztül van módjuk a jogalkotási folyamat befolyásolására. A nemzeti szabályozás e kérdések tekintetében legfeljebb a végrehajtással kapcsolatos intézkedések meghozatalára korlátozódik. Ennek egyik legnagyobb jelentőségű jogszabálya mezőgazdasági, agrárvidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény, valamint az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről rendelkező 2008. októberében elfogadott törvény. A Közös Agrárpolitika (KAP) nemzeti végrehajtásának intézményei közül megkülönböztetünk: a) irányítási feladatokat, illetve b) végrehajtási feladatokat ellátó szerveket.


Az illetékes hatóság a 885/2006/EK bizottsági rendelet alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter. A miniszteri szintű hatóság kijelölése tagállami kötelezettség. A miniszter illetékes hatósági jogkörének gyakorlása során többek között felelős a kifizető ügynökség akkreditációjáért. Az illetékes hatóság fontos feladata, hogy a kifizető ügynökségnél az akkreditációs feltételek teljesítését folyamatosan ellenőrizze. Az irányító hatóság az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 75. cikke alapján az agrárpolitikáért felelős miniszter. Az irányító hatóság felelős az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatékony végrehajtásáért, valamint eredményes és szabályszerű irányításáért. Az EMGA és az EMVA keretében végrehajtott intézkedések esetében a kifizető ügynökségként eljáró MVH a hatáskörébe tartozó feladatok ellátásába szakértőként, illetve egyes technikai jellegű feladatok ellátására más szervezetet is bevonhat. A 2007-2013-as időszakra érvényes KAP reform értelmében legkésőbb 2009-től az egyes agrár, valamint vidékfejlesztési támogatások esetében alkalmazni kell a kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó közösségi előírásokat. A kölcsönös megfeleltetés lényege az, hogy a mezőgazdasági közvetlen kifizetésben, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 2. tengelyéből nyújtott egyes (döntően környezetvédelemhez kapcsolódó) támogatásokban részesülő mezőgazdasági termelőknek – e támogatások teljes összegű kifizetésének feltételeként – be kell tartaniuk 19 kiemelt szakmai (környezetvédelmi, köz-, növény-, és állategészségügyi, élelmiszerbiztonsági, illetve állatjóléti) követelményt. A rendszer olyan minőségi, szakmai előírásokat tartalmaz, amelyek az európai kultúrához tartozó élelmiszerminőség és élelmiszerbiztonság, valamint a környezettudatos gazdálkodás szavatolásának alapfeltételei. A kölcsönös megfeleltetési rendszer működtetésének fő felelőse, a támogatások tekintetében a szankciót megállapító szervezet az un. kifizető ügynökség, hazánkban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Az MVH az ellenőrzések végrehajtásába bevonja azokat a hatóságokat, (MGSZH amelyeknek a feladat- és hatáskörébe egyébként is beletartoznak a kölcsönös megfeleltetés körébe is tartozó előírások hatósági ellenőrzése. A 1698/2005/EK rendelet 68. cikke értelmében minden tagállamnak létre kell hoznia egy olyan nemzeti vidéki hálózatot, amely helyi szinten összefogja a vidékfejlesztéssel foglalkozó szerveket, illetve szervezeteket. A nemzeti vidéki hálózat alapelemei a helyi akciócsoportok. A nemzeti vidéki hálózat felállításával, valamint irányításával kapcsolatos feladatok ellátásában az Irányító Hatóságot FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete segíti. Az EU szigorú követelményeket támaszt a közösségi forrásokból folyósított támogatások kifizetésével összefüggő feladatok ellátására alkalmasnak minősíthető rendszerrel szemben. Ezeket az elvárásokat az ún. akkreditációs kritériumok határozzák meg. Ezen kívül szintén előírás, hogy a közvetlen támogatások kifizetéséhez, ezen támogatások elbírálásakor, ellenőrzésekor kötelező az ún. Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) keretében való végrehajtás. A rendszernek a következő főbb alapadatnyilvántartásokra kell épülnie: •

számítógépes adatbázis


•

mezőgazdasági parcella-azonosítási rendszer,

•

támogatási jogosultságok azonosítására, és nyilvántartására szolgáló rendszer

•

állatok azonosítási és nyilvántartási rendszere,

•

támogatási kérelmet benyújtó mezőgazdasági termelőket nyilvántartó rendszer,

•

integrált ellenőrzési rendszer.

A tagállam az integrált rendszer keretében benyújtott támogatási kérelmek teljes körén adminisztratív ellenőrzést hajt végre. A közvetlen kifizetések adminisztratív ellenőrzése során a különböző adatbázisok összevetésével ellenőrizni kell a termelő által benyújtott támogatási kérelemben szereplő adatok helyességét. A teljes körű adminisztratív ellenőrzés mellett kerül sor az un. „fizikai ellenőrzések” végrehajtására, amelyeket a kifizető ügynökség (vagy az általa megbízott hatóság) a gazdák egy – mintavétellel kijelölt – szűkebb körére vonatkozóan végez el. Előfordulhatnak olyan esetek, amikor a termelő objektív okok miatt nem tudja teljesíteni a támogatási feltételeket. A támogatás igénybevétele szempontjából ezen objektív okokat csak akkor lehet figyelembe venni, ha azok fennállását megfelelő módon igazolják. Fontos kiemelni, hogy az elháríthatatlan külső oknak okozati összefüggésben kell lennie azzal a körülménnyel amelyre hivatkozva az esetleges mulasztást igazolni kívánják. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elháríthatatlan külső okként (vis maiorként) ismer el olyan különleges körülményt, cselekményt vagy eseményt, amely előre nem látható, és amelynek következményeit az adott helyzetben elvárható gondosság tanúsítása esetén sem, vagy csak aránytalan áldozat árán lehetett volna elhárítani. Ilyen körülmények elsősorban a következők lehetnek: a) az ügyfél halála; b) az ügyfél hosszú távú munkaképtelensége; c) a mezőgazdasági üzem jelentős részének vagy a mezőgazdasági üzemhez tartozó földterület kisajátítása, vagy jogszabály alapján történő átminősítése, amennyiben ez a kötelezettségvállalás, illetve a kérelem benyújtása időpontjában nem volt előrelátható; d) a mezőgazdasági üzem földterületét, vagy az erdősített területet sújtó természeti csapás, illetve szélsőséges időjárási körülmény (földrengés, árvíz, szélvihar, aszály, belvíz, tűzeset, jégkár, fagykár stb.); e) a mezőgazdasági üzem részét képező, állattartást, illetve egyéb mezőgazdasági tevékenységet szolgáló építmények elháríthatatlan külső ok következtében történő megsemmisülése; f) az ügyfél állatállományának egy részét vagy teljes egészét sújtó járványos, fertőző megbetegedés; g) az ügyfél gondossága ellenére az állatállománya egészének vagy egy részének elhullása vagy kényszervágása; h) zárlati, vagy a Magyar Köztársaság területén még nem honos károsító, illetve károkozó ellen hozott hatósági intézkedés. A fenti eseteket csak akkor lehet elfogadni, ha azokat az ügyfél vagy annak örököse hatósági igazolással vagy más hitelt érdemlő módon tudja bizonyítani. Ilyen igazolás kiállítása kérhető többek között a káresemény bekövetkezésének helye szerint illetékes megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivataltól (MgSzH).


Az EU Közös Agrárpolitikájának egyik sarkalatos eleme, hogy a termékpálya rendtartásokra vonatkozó szabályozási, és alapvető döntési feladatokat a Tanács, illetve a Bizottság hatáskörébe tartoznak. A nemzeti részvétel alapvetően a döntés előkészítési folyamatban való részvételre, illetve bizonyos technikai végrehajtásra ( kvóta nyilvántartás, intervenciós felvásárlás, adatszolgáltatás). Erre figyelemmel az agrárpiaci rendtartás intézményrendszerét a csatlakozást követően jelentősen át kellett alakítani annak érdekében, hogy az feleljen meg az Európai Unió Közös Agrárpolitikáját működtető intézményrendszerrel szemben támasztott követelmények. Az EU agrárgazdasági struktúrájának az alapját a családi gazdaságok alkotják. Az elégtelen termelői szerveződés következtében fellépő strukturális hiányosságok orvoslása és a termelők piaci érdekérvényesítő képességének megerősítése érdekében államilag elismert termelői szervezetek alakíthatóak. Ezek két formája ismert: a) a termelői csoport, és b) a termelői, értékesítő szervezet. A 2007. évi XVII. törvény az agrár, illetve vidékfejlesztési támogatások esetén – függetlenül attól, hogy azokat milyen arányban finanszírozza az EU illetve a nemzeti költségvetés – kétféle eljárási rendet különböztet meg: a) a kérelemre indult eljárások illetve b) a pályázat alapján indult eljárások. A két eljárás között számos lényegi különbség van: A kérelemre induló eljárásokat jogszabályban hirdetik meg , míg a pályázatra induló eljárásokat a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, úgyis, mint irányító hatóság által kiadott pályázati felhívás tartalmazza. A kérelemre induló eljárások esetén a közigazgatási hatósági eljárásról és szolgáltatásról szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) rendelkezéseit a 2007. évi XVII. törvényben írt eltérésekkel alkalmazzák, míg a pályázati eljárások részletes szabályait miniszteri rendelet, illetve a pályázati felhívás tartalmazza. A kérelemre indult eljárásokban a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) határozatot hoz, esetenként hatósági szerződést köt, míg a pályázati eljárások során a jogosulttal támogatási szerződést kötnek. A kérelemre indult eljárások esetén az az ügyfél, aki a döntéssel nem ért egyet, azt megfellebbezheti, és végső soron jogszabálysértés esetén a bírói jogorvoslat is biztosított. A pályázati eljárások esetén mivel nincs határozat, ezért a közigazgatási jogorvoslatra nincs mód, legfeljebb kifogással élhetnek a döntés ellen, illetve súlyosabb eljárási szabálysértés esetén a döntés bíróság előtt is megtámadható. Törvény közérdekből nyilvános támogatási adatnak minősíti támogatásban részesülő ügyfél: a) nevét (elnevezését), lakóhelyét, székhelyét, telephelyét , b) regisztrációs számát, c) a támogatás jogcímét, valamint d) a támogatás jogerősen megállapított összegét. Az előzőekben feltüntetett adatoknak az MVH honlapján történő kötelező közzététele független attól, hogy a támogatást kérelem, vagy pályázat alapján nyújtották. A 2007. évi XVII. törvény a közösségi jogszabályokkal összhangban a támogatási feltételek nem teljesítésének, vagy jogosulatlan igénybevétele esetére az alábbi sajátos


jogkövetkezmények alkalmazását biztosítja: a) a támogatás visszafizetése b) késedelmi pótlék kiszabása c) mulasztási bírság kiszabása d) egyes támogatások igénybevételéből való kizárás e) kölcsönös megfeleltetésre vonatkozó szabályok megsértése miatti külön rendelkezések. A nagy számban benyújtásra kerülő támogatási kérelmek feldolgozása megköveteli az elektronikus ügyintézés minél szélesebb körben történő alkalmazását. Jogszabályban meghatározott esetben a támogatási kérelmeket kötelező elektronikus úton benyújtani. A vidékfejlesztési politika célja, a vidéki térségekben élő emberek életminőségének javítása, a vidéki térségek további lemaradásának megakadályozása, felzárkózásuk esélyeinek biztosítása. A beavatkozás fókuszában az áll, hogy a vidéki társadalom és gazdaság szereplői számára megfelelő életkörülményeket és működtetési lehetőségeket lehessen biztosítani. Az egymással belső koherenciában lévő fejlesztési dokumentumokban Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP), Nemzeti Fejlesztési Terv (NVT) megjelölt stratégiák és a megvalósítás tervezett tevékenységei ezt célozzák. Ezen folyamatban lévő támogatásokat 2007-től kezdve fokozatosan felváltotta az Új Magyarország Vidékfejlesztési program (ÚMVP). Az ÚMVP keretében igénybe vehető támogatások szabályozási struktúrája az alábbi: a) horizontális szabályozás: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben b) vertikális szabályozás: az egyes intézkedésekre vonatkozóan önálló FVM rendeletben a támogatás igénybe vételével kapcsolatos sajátos szabályok A horizontális szabályok sajátossága, hogy – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – valamennyi intézkedés esetén együtt kell alkalmazni a vertikális szabályokkal. A horizontális szabályok megkülönböztetik támogatási kérelmet, illetve a kifizetési kérelmet. A támogatási kérelem elbírálása az igénybevétellel kapcsolatos általános jogosultsági feltételek, míg a kifizetési kérelem elbírálása – több éves programok esetében – a kifizetéshez szükséges időszaki feltételek teljesítését jelentik. Jogszabályban meghatározott esetben a támogatási kérelem egyben kifizetési kérelemnek is minősül. Nem nyújtható támogatás azon ügyfelek részére, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok általános és különös feltételeinek.

A képzésben résztvevő teljesítményét értékelő rendszer A képzés feleletválasztós teszt kitöltésével zárul. A javasolt tesztkérdések a program mellékletét képezik. Ezekből a Képző Szervezet a tanfolyamon résztvevők részére 20 kérdésből álló feladatlapot állít össze, úgy, hogy minden témához kapcsolódóan legalább 2 kérdést tartalmazzon. Az egyes témakörökhöz tartozó kérdéseket a téma oktatásának végén töltik ki a résztvevők, és a teszt eredményét, megoldását az előadóval megbeszélik.


A képzésen való részvételről szóló igazolás A képzésen való részvételről a Képző Szervezet tanúsítványt állít ki.

A képzési program végrehajtásának személyi feltételei*: …… témá(k)hoz ………………………(név); szakirányú felsőfokú végzettsége: ………………… stb. …… témá(k)hoz ………………………(név); végzettsége: …………………………… stb.

A képzési program végrehajtásának tárgyi feltételei*: -

a tanfolyami létszámnak megfelelő méretű, szokásosan felszerelt tanterem számítógépes projektor és ernyő egyéb ………………….

*A kipontozott részeket a Képző Szervezet tölti ki a központi képzési program helyi képzési programmá adaptálásaként.


2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott. an17 Vadgazdálkodási ismeretek című képzéshez

Recommend Documents