S TUDIA CAROLIENSIA SZÁM 5 20

STUDIA CAROLIENSIA

2006. 2 .

SZÁM

5–20.

ACKERMANNÉ KELŐ KAMILLA ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI TÖREKVÉSEK A XIX–XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN AZ EGÉSZSÉGTAN BEÉPÜLÉSE A HAZAI TANTÁRGYI RENDSZERBE Az egészség fogalma a történelem folyamán sokat változott. A XIX–XX. század fordulóján már nem csupán a betegségek hiányát jelentette. Új fogalom jelent meg a köztudatban, az egészségügyi felvilágosítás, amely a kuruzslás háttérbe szorítását, a higiénia széles körű térhódítását és a fertőző betegségek terjedésének megakadályozását tűzte ki célul. Magyarországon, különösen a XX. század elején az egészséges életmódra nevelés szorosan összekapcsolódott a nacionalizmussal. A családi élet védelme, valamint az egyén saját maga iránt érzett felelőssége a nemzet megmaradásának és felemelkedésének zálogát jelentette. E tanulmány célja, hogy bemutassa, milyen változásokon ment keresztül a hazai iskola-egészségügy a múlt század fordulóján, s hogy hogyan kapcsolódott össze az addig párhuzamosan haladó közegészségügyi fejlődéssel az iskolaorvosi intézmény létrehozása. A korszakot olyan egyéniségek neve fémjelzi, mint Trefort Ágoston, Markusovszky Lajos, vagy Fodor József. Elkötelezett munkájuknak köszönhetően 1882-ben, középiskoláinkban az egészségtan önálló tantárggyá vált. A századforduló egészségneveléssel foglalkozó pedagógiai irodalma még feltáratlan. Az 1930-as években meginduló orvostörténeti kutatások az iskolaegészségügyet figyelmen kívül hagyták. Ez indított egy válogatott bibliográfia elkészítésére, amely az egészségnevelés 1867–1939 közötti magyar nyelvű irodalmát gyűjti össze, és e dolgozatban jelenik meg először. A könnyebb használhatóság kedvéért tematikusan rendeztem az iskolaépület és az oktatás higiéniájával, az élvezeti szerekkel, a testi neveléssel és az egészségtan tanításával kapcsolatos műveket. A bibliográfia az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum állománya alapján készült. A magyar iskola-egészségügy helyzete a századfordulón A XIX. sz. végén az orvostudomány fejlődésével bizonyossá vált, hogy az eddig százezrek halálát követelő, a népességet megtizedelő járványok a higiéniai szabályok betartásával visszaszoríthatók. A zárt, kis légterű, zsúfolt iskolák járványügyi szempontból mindig kiemelten veszélyesnek számítottak. Ezért a századforduló évtizedeiben sorra jelentek meg az iskolai egészségügyet szabályozó törvények, rendeletek. Az 1876. évi XIV. tc. a „Közegészségügy rendezéséről”, valamint az ezt módosító 1887. XXXVIII. tc. és az 1908. XXXVIII. tc.-ben az iskolák tisztán

5

ACKERMANNÉ KELŐ KAMILLA

tartására és a tanulók egészségügyi ellátására vonatkozó paragrafusok is helyet kaptak. A Közegészségügyi Törvény szabályozta az iskolák (óvodák) és a gyermekek egészségügyi hatósági felügyeletét, és előírta a legfontosabb egészségügyi szabályok tanítását is. Az 1876-os törvény hátránya, hogy az iskolák szempontjából csak a járványügyi bejelentési kötelezettséget rendelte el, és nem szólt a tanulók iskola-egészségügyi szempontból végzett környezettanulmányozásáról. Az 1868. évi XXXVIII. tc. a „Népiskolai közigazgatásról”, és az azt módosító 1921. évi XXX. tc. intézkedéseiben elvétve találunk az iskolai higiéniára vonatkozó paragrafusokat. Leginkább az iskola fekvésére, a tantermek nagyságára, az osztályok létszámára vonatkozó előírásokat részletezik. Az 1884. VII. tc. az iskolaépületek egészséges helyen való állításáról intézkedik, zajos üzemektől távol, s kimondja a szellőztetési előírásokat. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter 1879. március 1-jén kelt 3844. sz. rendelete felhívja az iskolákat fenntartó hatóságokat, hogy törekedjenek a tanulók jó egészségügyi állapotának megóvására, valamint a közegészségügyi tényezők megismertetésére és fenntartására. A rendelet így fogalmaz: „Végre felhívom figyelmét a m. kir. Belügyminiszter úrnak a járvány megakadályozására vonatkozó rendeleteire, és arra, hogy azokat saját hatáskörében is, nemcsak a tanintézetekben példásszerű pontossággal végrehajtani, hanem alattas közegeit, különösen a tanítókat utasítani szíveskedjék, hogy azok üdvös és szükséges volta iránt a szülőket s általában a közönséget is, amennyire tőlük telik és módjukban van, felvilágosítani törekedjenek". 1 Ez a rendelet először fogalmazza meg egyértelműen a pedagógus egészségügyi felvilágosító-nevelő kötelezettségét. Megvalósításához azonban hiányzott a tanítók és tanárok megfelelő egészségügyi képzése. Ennek megszervezésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Fodor József (1843–1901) a magyar közegészségügy alapjainak megteremtője. Fodor hirdette, hogy az egészségtan a legfontosabb és az emberekhez legközelebb eső tudomány, amelynek oktatását, valamint az egészséges életmódra nevelést minél fiatalabb korban, már az óvodákban el kell kezdeni. Az 1905. júl. 4-én megjelent V. K. M. dokumentum rendelkezik a tüdőgümőkór terjedésének megállításáról, majd az 1905. szept. 9-i miniszteri rendelet „az alkoholizmusnak a tanulóifjúság körében mutatkozó terjedéséről és a leküzdés feladatairól”. Az iskola-egészségügyet szabályozó törvények, rendeletek szerves részei a közegészségügyi szabályozásnak. Létrejöttük, megvalósításuk lehetőségei nem választhatók el a közegészségügy állapotától. Ezért a következőkben szeretném bemutatni a magyar egészségügyi szervezet kialakulását, és a szervezett egészségnevelés hazai kibontakozását. 1 Székely Lajos (1968): Adalékok az oktatási intézmények egészségnevelési törekvéseiből. Egészségügyi Felvilágosítás, 5. sz. 230. o.

6

ISKOLA-EGÉSZSÉGÜGYI

TÖREKVÉSEK A

XIX–XX.

SZ. FORDULÓJÁN

A magyar egészségügyi szervezet kialakulása Az egészségnevelés története nem azonos az egészségügy, az orvoslás történetével, hiszen már intézményessé válása előtt is megtalálható a nevelés gyakorlatában. A pedagógiai jellegű egészségügyi ismeretterjesztés, és az orvostudomány kialakulása utáni egészségügyi felvilágosítás, a történelem folyamán két párhuzamosan haladó tevékenység. Mielőtt a múlt század utolsó évtizedeinek egészségügyi törekvéseit ismertetném, szükségesnek tartom vázlatosan áttekinteni a kor társadalmi-politikai helyzetét. Ez annál is inkább fontos, mert a népesség egészségi állapota szoros kapcsolatban van a gazdasági, társadalmi körülményekkel, s ezek ismeretében tudjuk valójában értékelni mindazokat a küzdelmeket, melyeket a korszak orvosai, politikusai és pedagógusai folytattak. Az 1867. évi XII. tv. létrehozta a dualista rendszert, az 1918-ig fennálló Osztrák-Magyar Monarchiát. A politikai kiegyezést kiegészítette a gazdasági, amely fenntartotta az egységes valutarendszert és az egységes vámterületet. Az ország iparosodni kezdett, új erőre kapott a kereskedelem is. Valamennyi társadalmi osztály és réteg átformálódott. A fellendülésnek az 1873-as világválság, majd az 1879-ig tartó gazdasági pangás vetett véget. Megingott néhány virágzó nagyvállalat, a kisebbek bezárásra kényszerültek, tömeges munkanélküliség kezdődött. Ezeket az aszállyal és árvízzel sújtott éveket nehezítette a korszak legnagyobb kolerajárványa, s mindezzel összefüggésben a nemzeti jövedelem csökkenése. Az 1870-es évek végén újra fellendülés következett. Az infrastruktúra fejlődött, az ipari munkásság száma szinte megduplázódott. Az ismétlődő kolerajárványok után biztosították Budapest beépített területeinek vízellátását és csatornázását. 2 Míg a főváros világvárossá növekedett, egyre szembetűnőbbé vált a vidék elmaradottsága. Elsősorban az iskolázatlan, rosszul fizetett munkások, segédmunkások rétegét sújtotta létbizonytalanság. Az asszonyok tömegesen álltak munkába, a gyermekek még fel sem cseperedtek, amikor már dolgozni kényszerültek. A kiegyezést követő politikai légkör enyhülésével az orvosok követelései, valamint a politikai és szaklapokban megjelent írások egyre sűrűbben hangoztatták a közegészségügy elmaradottságát és a törvényes rendezés szükségességét. Linzbauer Xavér Ferenc orvosprofesszor 1875-ben a Közegészségügyi Lapok hasábjain így írt: „A kormány a közegészségügyet valótlanabbul a gyógyászattal, mint egyszerű tudományos szakművészettel ugyanazonosnak tartja, nem pedig mint a köz (politikai) igazgatás szükséges kiegészítő tényezőjeként." 3 2

Az 1880-as évek végéig a fővárosi lakosság nagy része kútvizet ivott, a vízvezetékekkel ellátott területek nagy része csupán szűretlen Duna-vízhez jutott. 3 idézi Bezerédy-Hencz-Zalányi (1967): Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Közgazdasági és Jogi kiadó, Budapest, 25. o.

7


A kormányzat nem ismerte fel, hogy a járványok megfékezése, a gyermekhalandóság leküzdése mind-mind az állam feladata. Az orvosok követelték, hogy az ország törvényhozó testülete a közegészségügyet is úgy rendezze, mint az igazságügyet, a pénzügyet vagy az oktatásügyet. A közegészségügy rendezésére és fenntartására külön egészségügyi törvény megalkotását, s államorvosok képzését szorgalmazták. Az 1868. március 10-én létrehozott Országos Közegészségügyi Tanács tagjai emlékiratban tárták fel a közegészségügy rendezésével kapcsolatos elképzeléseiket, melyekben a kormányzati szerveknek az alábbi intézkedések sürgős megtételét javasolták: egyetemi közegészségügyi tanszék létrehozása 1874-ben Pesten megvalósult, az egészségtan valamennyi oktatási intézményben való bevezetése, hatósági orvosi szolgálat mielőbbi kiépítése, és az egészségpolitikai törekvések előremozdítására szakértői testület létesítése. Az emlékirat hangsúlyozta az egészségügyi ellátás megelőző jellegét. Céljuk volt továbbá a szegény falusi réteg ingyenes orvosi ellátása is. El kívánták érni, hogy a járványok okozta költségek ne csupán a községeket terheljék, hanem azok a védekezésre kapjanak állami támogatást. Ezekben az években kapcsolódott be a testület munkájába Fodor József, s miután l974-ben elfoglalta a Pesti Egyetem közegészségtani tanszékét, tevékenységének központjában Magyarország közegészségügyének javítása állt. A közegészségügyi törvény javaslatát az országgyűlés 1876. február 25-én egyhangúlag elfogadta. A parlamenti vitát Tisza Kálmán a következő szavakkal zárta: „Az iskolában kell megvetni az alapját annak, hogy az egészségügy Magyarországon javíttassék”. 4 A törvény valóban részletezi a gyermek- és iskolaegészségügyet, előírja a hét éven aluli gyermekek kötelező gyógykezelését, az iskolák közegészségügyi felügyeletét. A közegészségügyi szolgálat szabályozásában elrendeli, hogy a legalább 6000 lakosú községek kötelesek orvost tartani. Kimondja, hogy az elsőfokú hatóság városokban a polgármester, járásokban a szolgabíró intézkedik a közegészségügyi rendeletek végrehajtásáról, így az iskolák higiénés állapotának ellenőrzéséről is. Az 1876. évi XIV. sz. tv. nemzetközi viszonylatban is jelentős alkotás, amely a vele egykorú svéd (1874) és angol (1875) egészségügyi törvényeket is felülmúlva egységbe foglalta az egészségügy különféle ágazatait. A törvény hátránya volt, hogy nem hozott létre saját szakminisztériumot, továbbá nem vette figyelembe, hogy a kisebb községek nem tudják orvostartási kötelezettségüket ellátni. Vívmányai sajnos nem terjedtek ki az egész országra. A legszegényebb falusi paraszt réteg körében a járványok, népbetegségek továbbra is szedték áldozataikat. A következő évtizedekben nem tapasztalható gyors javulás az egészségügy terén. Az 1880-as években születtek bizonyos rendelkezések pl. 1885-ben a kolerajárványok kitörésének és elterjedésének megakadályozására, 1889-ben a 4

idézi Bezerédy (1967): 41. o.

8


TÖREKVÉSEK A

XIX–XX.

SZ. FORDULÓJÁN

gyermekágyi láz, vagy a tuberkulózis ellen, ezek azonban nem érintették szorosan az iskolákat. A század utolsó évtizedétől előtérbe kerültek a közegészségügyet népszerűsítő törekvések, új cél a társadalom széles körének egészségügyi felvilágosítása lett. Országos és nemzetközi konferenciákat tartottak, mint az 1899-ben megrendezett Nemzetközi Gyermekvédő Kongresszus, amelynek központi kérdése az alsó- és középfokú oktatásban tanulók alkoholfogyasztásának visszaszorítása volt. A század végén épültek meg hazánkban az első tüdőbetegeket ellátó szanatóriumok, orvosi szaklapok, tudományos szakkönyvek láttak napvilágot. Ekkor indul útjára az Országos Közegészségügyi Egyesület lapja, az Egészség, amelynek hasábjain Markusovszky Lajos a következőt írta „...törekvésünk [...] a nemzedék ép testi és lelki fejlődését szabályozó élet és egészségügyi törvényekre nézve a lakosságot felvilágosítani!" 5 1892-től a Belügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetését Chyzer Kornél, volt Zemplén vármegyei főorvos vette át. Jelentős tevékenységet fejtett ki az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901. évi törvény végrehajtásában, külön szívén viselve a gyermekvédelem ügyét. Vezetése alatt indult meg a tüdőgümőkór elleni országos védekezés. Köriratot intézett a törvényhatóságokhoz „A gümőkóros tüdővész ellen való védekezés tárgyában" címmel, amelyben kötelezte a tanfelügyelőket a tüdőbeteg tanárok eltávolítására. 1913-ban létrehozták az első iskolai szanatóriumot Táraházán. Fodor József hatására az iskola-egészségügy ekkor éli virágkorát. Elkezdődik középiskoláinkban az egészségtan tantárgy tanítása, ezzel egyidejűleg a pesti egyetemen az orvos-továbbképzés. A közegészségügy intézményrendszerének létrehozásáért való küzdelem 1918-ban, a Munka- és Népjóléti Minisztérium létrehozásával elérte célját. Az iskolaorvos egészségtan-tanár Az elnevezés mai füllel szokatlan, de a századfordulón e két feladatkör elválaszthatatlan volt egymástól. 1885-ben angol és német példát követve rendelet jelent meg az iskolaorvosok középiskolákban való alkalmazásáról, ezzel egyidejűleg egyetemeinken elkezdődött az iskolaorvosi képzés. Létrehozták tehát az iskolaorvosi egészségtan-tanári intézményt. A korabeli rendelet orvosi feladatnak tekinti az egészségügyi ismeretek középiskolában való oktatását, azonban a közvélemény, s nem utolsó sorban a pedagógus társadalom mélyen ellenezte kora gyakorlatát. A bírálók szerint a tanítóknak kell, a jelenleginél egyszerűbben, az orvosi kifejezéseket mellőzve az egészségtant előadni. Új tankönyvek megírását szorgalmazzák, amelyek a mindennapi életben kamatoztatható gyakorlati tanácsokkal szolgálnak. Visszatértek 5

Füsti Molnár Sándor (1981): Egészségünk múltja. A hazai egészségkultúra kialakulása a XVI– XVIII. században. Medicina, Budapest, 72. o.

9


az egészségügyi felvilágosításhoz. Javasolták, hogy ne csak a gyermekeket oktassák egészségtanra, hanem azoknak szüleit is, felolvasásokat, előadásokat tartva az emberi testről, az ember életmódjáról, a betegségek kialakulásáról, valamint a természetes orvoslásról. A középiskolai egészségtan-tanárok képzésére vonatkozóan 1888-ban Budapesten jelent meg a Szabályzat a középiskolai iskolaorvosok és egészségtantanárok kiképzése, képesítése és alkalmazása tárgyában. 6 A szabályzat l–3.§-a kimondja, hogy egészségtan tanár csak az lehet, aki egészségtan tanári egyetemi oklevéllel rendelkezik. E célból az egyetemek orvostudományi karai ingyenes iskolaorvosi és egészségtan-tanári tanfolyamokat szerveznek orvostudorok, vagy orvos-szigorlók számára. A tanfolyam az iskolai egészségügyet és az egészségtan tantárgy tartalmi és módszertani ismereteit öleli fel. A három hónapos képzést vizsga zárja, amely gyakorlati és szóbeli részből áll. A képesítő oklevéllel ellátott orvos „középiskolai képesített egészségtan-tanár", alkalmazása után pedig a „középiskolai orvos és az egészségtan tanára" címet viselhette. A 25. § értelmében minden középiskolában egészségtan-tanár dolgozott. Feladatkörébe tartozott a gyermekek egészségi állapotának, lakóhelyének ellenőrzése, és az egészségtan oktatása a minisztérium által 1882-ben megállapított tanterv szerint. Az iskolaorvos tagja volt a tanári testületnek és egészségügyi kérdésekben szavazati joggal bírt. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter 1887. évi 44.250 számú rendeletével 1894-ben kiadásra került a Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan-tanárok számára. Az utasítás három fő része kiegészíti az iskolaorvos feladatkörét. E szerint kötelessége ellenőrizni az iskolaépület higiéniáját, felelős a tanulók egészségének megőrzésében, s oktatja az egészségtan tantárgyat. Feladata az épület optimális fekvésének, környezetének, falainak, ajtóinak, ablakainak, árnyékszékének ellenőrzése, ügyel a fűtés, a világítás, a szellőztetés rendjére. Ellenőrzi az osztálylétszámot, a tanítás eszközeit, a gyermekek ültetését, sőt könyveiket, irkáikat is. Az orvos különös gondot fordít a torna-, az ének- és rajzgyakorlatokra. Rendszeresen elemzi az iskola ivóvizét, fertőzés esetén az iskola teljes fertőtlenítéséről gondoskodik. Ha bármilyen – egészségügyi szempontból – kifogásolható jelenséget észlel, azonnal köteles jelenteni a tanintézet igazgatójának, s az elhárításról javaslatot tenni. Az utasítás értelmében az orvos önálló rendelkezési joggal nem bír. A tanulók egészségének oltalmazásában az iskolaorvosnak a következő feladatai vannak; a tanulók évenkénti rendszeres orvosi ellenőrzése, beleértve a fertőző betegek kiszűrését, a testnevelés, rajz vagy ének alól való felmentését, figyelemmel van a tanulók pszichikai állapotára, a hebegésre, dadogásra való hajlandóságra. A vizsgálat kiterjed a belső szervekre, az érzékszervekre, a fogak, 6

Kiadta a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter 1885. évi 48.281. sz. a. kelt rendeletével. Egyet. Ny., Budapest, 1888.

10


TÖREKVÉSEK A

XIX–XX.

SZ. FORDULÓJÁN

a haj és bőr állapotára. Az orvos az iskola igazgatójának engedélyével családlátogatást is végezhet abban az esetben, ha kételye támad az iskolába visszatérő gyermek maradéktalan egészségéről, vagy ha a gyermek családjában valaki fertőző betegségben szenved. Ha gyanúja támad, hogy a tanuló egészségtelen lakásban lakik, vagy hiányosan táplálkozik, jelentenie kell az igazgatónak. Az orvos feladatai közé tartozik a tanárok munkájának mentális szempontból való ellenőrzése is. Ha valamely tanár túlságosan megterheli tanítványait pl. házi faladatokkal, köteles azt jelenteni. Hasonlóan kell eljárni abban az esetben is, ha a gyanú a szülői házra áll fenn, történetesen, ha a gyermeket túl sok szellemi vagy fizikai munkával terhelik. Figyelemmel kíséri a gyermekek iskolán kívüli tevékenységét, játékát, tisztálkodását, testmozgását. Láthatjuk, hogy az iskola egészségének ügye a századfordulón komplex, mai viszonyaink között több munkakörnek megfelelő tevékenység, hiszen építészeti, közegészségügyijárványügyi ellenőri, házi- és szakorvosi, gyermekjogi-felügyelői és nem utolsó sorban pedagógusi feladatokat ró az iskolaorvos egészségtan-tanárokra. Az 1885. óta működő középiskolai iskolaorvosi hálózatot az 1906. évi 14.532. sz. rendelet az állami elemi népiskolákra is kiterjesztette. A rendelet a legalább tíz tanteremmel és minimum ötszáz tanulóval bíró iskoláknak tette kötelezővé orvos alkalmazását. Az iskolaorvosi hálózat negyedszázados fennállása alkalmából Juba 7 Adolf ,,Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon” címmel 1913-ban átfogó tanulmányt jelentetett meg. Ebben összegzi az elmúlt 25 év tapasztalatait, sikereit, ill. a kudarcok okait. A tanulmány szerint 1988–1913 között több mint ezer iskolaorvost képeztek ki a pesti és a kolozsvári egyetemen. Mégis a középiskolák kétharmadában, a felsőkereskedelmi iskolák negyedében, a leányiskolák és tanítóképzők töredékében működött orvos. A gyógypedagógiai intézmények, a felső ipar- és kézműipar-iskolák különösen jó helyzetben voltak, mindegyiküknek volt iskolaorvosa. Legkevesebb orvost találunk az elemi nép- és polgári iskolákban, amelyek száma a legtöbb volt, és talán éppen itt lett volna legnagyobb szükség a gyermekek egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérő orvosra. Juba közli, hogy a legtöbb helyen a szegény tanulók, valamint a szolgák és családtagjaik kezelését is az iskolaorvosok végezték. A tanulók évi rendszeres vizsgálata jobbára megtörtént, bár nem mindenütt terjedt ki az érzékszervek ellenőrzésére, s ritkán egyes tantárgyak alól való felmentésre. A fertőző betegségek megelőzésében inkább a hatósági orvos intézkedett, e tekintetben az iskolaorvosok főként az oltásokat végezték. Tanulmányából kitűnik, hogy az 1887-es rendelet rendszeres és szigorú végrehajtása nem történt meg. A takarékosság jegyében csak a személyi intézkedések valósultak meg, a dologi intézmények elmaradtak. 7

Juba Adolf (1864–1928) egyetemi magántanár, iskolaorvos, egészségtantanár, az Országos Közoktatási Tanács tagja.

11


A következőkben bemutatom az iskolaorvosok feladatkörének pedagógiai vonatkozását, az egészségtan oktatását. Az egészségtan tantárgy bevezetése a hazai iskolarendszerbe A századforduló egészségügyi reformja kapcsán egyre inkább előtérbe került a gyakorlati ismeretek oktatásának igénye. Orvosok, pedagógusok egyaránt szorgalmazták az egészségtan önálló, gyakorlatcentrikus tantárgyként való bevezetését. A középiskolai reformtervezet kapcsán jelent meg Tuszkai Ödön A ’reform’ és a hygiene című munkája. Tuszkai iskolaorvos és egészségtan-tanárként ezzel a gondolatsorral kezdi az egészségtan komplexitását tárgyaló művét: „Az ilyen tantárgy legyen először is: önmagában véve szép, érdekes és vonzó, másodszor, hogy a gyakorlatban, az élet minden változatában legyen hasznos, a kultúrküzdelemben nélkülözhetetlen, harmadszor bírjon a tárgy olyan tulajdonságokkal, melyek nemcsak nagy látókört biztosítanak a fejlődő ifjúságnak és később a férfinak, hanem egyben a legnemesebb tulajdonságokat kelti fel benne, azaz kiemelje őt szűkös önösségéből és tanítsa meg a legnemesebb altruizmusra és negyedszer ez utóbbival együtt adjon mélységes szociális érzést és nevelést neki. Nem tudom hány középiskolai tárgyról lehetne mindezt elmondani, azonban talán kevésre áll oly feltétlenül, mint az egészségtanra!" 8 Tuszkai orvosként kiállt amellett, hogy az egészségtant kizárólag csak orvosok oktathatják, s a reformot nem a középiskolákban, hanem a tanárképzőkön kell kezdeni. Az egyre erősödő szakmai nyomás, s nem utolsó sorban Fodor József hatására, 1882-ben Trefort Ágoston elrendelte középiskoláinkban az egészségtan önálló tárgyként való oktatását. A gimnáziumok és reáliskolák hetedik, ill. nyolcadik évfolyamába integrálódva, heti két órában egészségtan-tanárrá továbbképzett orvosok oktatták. A tantárgy érdemjegye az éves bizonyítványba bejegyzésre került. Az egészségtan-tanárok számára 1894-ben kiadott Részletes utasítás a tantárgy céljáról ezt írja: „Az egészségtan tanításának az a célja, hogy a középiskolát bevégző ifjú az egészségre befolyással bíró legfontosabb természeti tényezőket ismerje, hogy ily módon képes legyen egyrészt saját egészségét megoltalmazni, másrészt pedig a társadalomnak a közegészség védelmére irányuló feladatát átérteni. Az egészségtan tanításának nem annyira az egészségre ártalmas apróbb tényezők felsorolására kell súlyt fektetni, mint inkább azon természeti erők megismertetésére, melyek az egyes ember, valamint a népesség egészét nagy mértékben és széles körben veszélyeztetik". 9 Ugyanez az utasítás rendelkezik az új tantárgy tananyagáról. Ennek értelmében az iskolaorvosnak az egészségtan tantárgy keretein belül ismertetnie kell 8

Tuszkai Ödön [192?]: A „reform" és a hygiene. Szerző, H. n. [l25]–132. 126. o. Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan-tanárok számára: Kiadta a magy. kir. vallás- és közök, miniszter 1887. évi 44.250. sz. rendeletével. Egyet. Ny., Budapest, 1894. 9. o. 9

12


TÖREKVÉSEK A

XIX–XX.

SZ. FORDULÓJÁN

a kor táplálkozástudományi ismereteit, a lakáshigiénia fontosságát, az élvezeti szerek hatásait, az egészségügyi intézmények rendszerét, ezen kívül fel kellett hívnia a figyelmet az egyes foglalkozási ágak veszélyességére. A tananyag keretein belül tárgyalják a test ápolását, a betegségek felismerését, egymástól való megkülönböztetését és mielőbbi leküzdésük módjait, valamint az életmentés alapfogalmait. Az utasítást kitér az egészségtan tanításának módszertani kérdéseire is. A tanítást rajzok, minták, gyűjtemények felhasználásával demonstratívvá kell tenni, ezen kívül az orvos-tanárnak figyelemmel kell lennie arra, hogy az ismereteket az adott korosztálynak megfelelő terminológia használatával fogalmazza meg. Fontos, hogy a tantárgy integrálódjon az előző évfolyamok ismeretanyagába, vagyis a tanár nyugodtan hivatkozhat a már megszerzett anatómiai, élettani, pszichológiai, kémiai tudásra. Így fogalmaz: „Az úgynevezett előadás a középiskolákból ki van zárva, s e tárgynál a tanár kerülje a leczkefeladást is. Tehát tanításnak és tanulásnak egyszerre kell megtörténniük. Házi tanulásra legföljebb egy-két számadat adható fel, nehogy a rendes tantárgyak szenvedjenek." 10 Az egészségtan tanára az osztálytanári, valamint az általános értekezleteken is részt vehetett, ezeken egészségügyi kérdésekben szólási és szavazati joggal bírt. Az 1901-es tantervi revízió alkalmával módosították az egészségtan helyét a tantárgyi struktúrában, a továbbiakban kötelező rendkívüli tárgyként szerepelt a gimnázium, reálgimnázium, és a reáliskola hetedik osztályának második, valamint nyolcadik osztályának első félévében, heti 2 órában. Az 1924-es új középiskolai tanterv XI. tc. megalkotásakor az Országos Közoktatási Tanács az egészségtan oktatásával kapcsolatban szintén a fennálló állapot mellett döntött. Az 1882-es VKM rendelet kapcsán heves vita bontakozott ki, mivel az egészségtant csupán a középiskolákban tette kötelező tantárggyá, a népiskolával kapcsolatban külön nem intézkedett. Sokan ezt hiányosságnak tartották, mások viszont úgy vélték, hogy az iskolaorvosi intézmény működése mellett felesleges az egészségtan tantervi bevezetése a népiskolákban. Annak ellenére, hogy Fodor a század első éveitől szorgalmazta az egészségtan népiskolákban történő tanítását, erre évtizedeken át csak alkalomszerűen volt lehetőség. Mint mondta: „Az elemi népiskola a köznépnek azt a millióit látja el egészségtani ismeretekkel, amely magasabb műveltséget nem szerez és magasabb iskolában nem jut. Ezt a népet kell mindenekelőtt egészsége védelme tekintetében felvilágosítani: annál inkább, mert éppen a köznép szenved a legtöbbet munkájával, mostoha életviszonyival egészségében. Az ellen határozottan kikelek, hogy - mint más személyek ajánlanak - az egészségtan oktatása a népiskolában egy-két meseszerű olvasmányokból, avagy néhány tipizált forma phrasisaból álljon. [...] A népiskolai egészségtan legfontosabb fejezetei lennének: a lakás egészségtana, a testi ápo10

Részletes utasítás (1894). 11. o.

13


lás, a táplálkozás egészségtana, a foglalkozás egészségtana, a fertőző betegségek elleni óvakodás, s végre érthetőleg a véletlen szerencsétlenségek esetén az életmentés..." 11 Az 1905-ben kiadott Tanterv és Utasítás kimondja az egészségtan tanításáról, hogy a népiskolában nincs helye a tárgy rendszeres tanításának. A közölt anyagot a tanító nem tematika, és nem órarend szerint tanítja, hanem egyes részeit akkor, mikor alkalma van rá, mikor a tanítás gyakorlati célja és jellege ezt megkívánja. Az utasítás kifejezetten óvja a tanítót a téma túlzott részletezéstől, csak a legfontosabb egészségtani szabályok előadását javasolja. A törvény leszögezi, hogy a betegségek gyógyítására nem szabad a tanulóknak útmutatást adni, mert az kuruzsláshoz vezethet. Éppen ellenkezőleg, küzdeni kell ellene, s hangsúlyozni, hogy a gyógyítás orvosi feladat. A népiskolák életében változást az 1925-ben megjelent új tanterv hozott, amelyben az egészségtan önálló tantárgy lett. A dokumentum előírja, hogy a tanuló ismerje meg vázlatosan az emberi test szerkezetét, a szervek működését olyan mértékben, hogy az egészséges életmód feltételeit megértse, a rendellenes állapot jeleit, tüneteit felismerje, kisebb baleseteknél elsősegélyt tudjon adni, és a közegészségügyi rendeleteket készségesen végrehajtsa. Az egészséges életmódra nevelést egyrészt a különféle tantárgyak anyagával kapcsolatban, másrészt az egészségtan tantárgy keretein belül hajtja végre. Az új tantervben a beszéd- és értelemgyakorlat az első négy osztályban szerepel. Ennek eredményeként első osztályban az anyag tervszerű feldolgozásában megismerik az egészséges öltözködést, a mérsékelt, józan élet előnyeit, a fogak feladatát és ápolását. Harmadik osztályban beszélnek a jó és rossz levegőről, a lakószobák méretéről, a szellőztetésről, az egészséges ivóvízről, és a betegségekről, negyedik osztályban pedig a magyar ember életével összefüggő beszélgetések kapcsán szóba kerülnek a fertőző betegségek, az alkohol, és az orvos. Látható, hogy az egészségügyi ismeretek oktatását ez a tanterv bármely órán lehetővé teszi. Mindezt azonban betetőzte az V. és VI. osztály tervszerű egészségtan anyaga. V. osztályban a tananyag a következőkből állt: (1) az egészséges test szerkezete, (2) az egészséges táplálkozás, az ételek elkészítése, tápláló anyagok, étkezési szabályok, víz, levegő, (3) a lakás berendezése, a tisztaság, szellőztetés, fűtés és világítás, (4) a ruházat anyaga, elkészítése, a helyes öltözködés, a népviselet előnyei, a divat káros hatásai, (5) a test, a lakás tisztasága, az életmód, ezen belül a munka és pihenés egyensúlya és a kellő mennyiségű mozgás. VI. osztályban a tananyag így épült fel: (1) a betegségek okai, különös tekintettel a fertőző betegségekre, az orvos, a gyógyszertár, a kórház, (2) a cse11

idézi Kapronczai Károly (2002): Fodor József és az iskola-egészségügy. In: Balogh László (szerk): Neveléstörténeti kaleidoszkóp – a középkortól napjainkig: Neveléstörténeti konferenciák 2001, OPKM, Budapest, 44–48. 46. o.

14


TÖREKVÉSEK A

XIX–XX.

SZ. FORDULÓJÁN

csemő ápolása, az anyák védelme, az újszülött ellátása, a bába, (3) a kisgyermek táplálása, testi, lelki gondozása, (4) a foglalkozások hatása az egészségre, munkavédelem, (5) a községek közegészségügye, szemételtakarítás, temetkezés, (6) baleseti elsősegélynyújtás. A polgári iskolák tantervébe viszonylag későn került be az egészségtan. A leányiskolák második, 1887-ben kiadott tantervmódosítása a tanulók testi épségének megőrzése és fejlesztése érdekében, két új tárgyat vett fel, ezek az egészségtan és a testgyakorlat. A testgyakorlat I–IV. osztályban heti egy, ill. két órában, az egészségtan IV. osztályban heti két órában került bevezetésre. „...fontos, hogy a nők megismerkedjenek az emberi test és szerveinek életműködésével, az egészség feltételeivel, fenntartásának és megőrzésének módjaival, valamint hogy testünk élettevékenysége gyakorlás által fokoztassék, az általános testi erő fejlesztessék, és az aránylag gyengébb tagok erősíttessenek." 12 A polgári leányiskolák 1908-ban elrendelt új tantervében az egészségtan óraszáma változatlan maradt. A polgári fiúiskolák történelmében csak az 1918-as tantervben bukkan fel először az egészségtan. A már negyven éve fennálló polgári iskola gyakorlatcentrikus ismeretanyag bevezetésével válaszolt a háború miatt megváltozott politikai, gazdasági, társadalmi és műveltségi viszonyokra. Az élet- és egészségtani ismereteket IV. osztályban heti két, VI. osztályban heti egy órában vezették be az 1917/18-as tanév második félévétől. Összegzés Tanulmányomban áttekintettem a hazai iskola-egészségügyben a XIX–XX. században bekövetkezett változásokat. Láthattuk, hogy a pedagógiai jellegű egészségügyi ismeretterjesztés csak a XX. sz. elején integrálódott az egészségügyi felvilágosító tevékenységbe. A törvényi szabályozás megteremtette ugyan az iskolaorvosi hálózatot megadva ezzel a lehetőséget a szegény rétegek gyermekeinek rendszeres egészségügyi ellátására, a gyakorlatban azonban az iskolai higiéniai nevelés sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülést nem kapott. Az egészségnevelés tantárgy 1882. óta fel-felbukkant ugyan a különböző iskolatípusok tanterveiben, önálló tantárgyként azonban tiszavirág- életűnek bizonyult. Felmerülhet a kérdés, hogy a neveléstudomány ilyen fontos ága, mint az egészségnevelés miért nem tud meggyökerezni hazai pedagógiai kultúránkban? Válasz lehet kérdésünkre, hogy az egészségnevelés több különböző tudomány ismereteit olvasztja magába. Az orvostudományból meríti az egészség-betegség fogalmát, a betegségek elkerülésének módját, a pszichológiából az empátiás készséget, az ép és kóros lelkiállapotok ismereteit, a szociológiából az emberi kapcsolatok értékelését. Mindezen tudományokat használja fel saját fogalom- és 12

Sághelyi Lajos (1929): A magyar polgári iskola hatvan éves múltja. Országos Polgári Iskolai Tanáráregyesület, Budapest, 98. o.

15


feladatrendszerének megalkotásához, gyakorlati megvalósítását pedig a pedagógia rendszerében végzi el. Hadd idézzem Knábel Vilmos 1913-ban írt gondolatait: „Olyan korban élünk, melynek úgyszólván minden napja ellesi a természet rejtett titkait, erőit, hogy azután az emberiség céljainak elérésére kényszerítse. A technika és a természettudományok rohamos fejlődésével természetesen a neveléstudománynak is lépést kell tartania, ha el akarja célját érni. Ne az iskolának, hanem az életnek tanítsunk! A holt anyag, az ismeretek bármely tömegével látjuk is el tanítványainkat, el fog illanni, mint a kámfor…". 13 A századfordulón megfogalmazott gondolat máig nem vesztette érvényét. Az iskola feladata, hogy a klasszikus tudományterületeken felhalmozott tudáson túl a mindennapi életre vonatkozó gyakorlati ismereteket is továbbadja tanítványainak. Az egészséges életmód, a higiénikus magatartás kialakítása nem csupán az egyén, hanem az egészséges társadalom boldogulásának is záloga. Egészségnevelés a hazai pedagógiai irodalomban 1867–1939 Válogatott bibliográfia Az iskolaépület és az oktatás higiéniája Csordás Elemér: A socialhygienés problémák. Budapest: Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, 1927. 16 p. Erdős Jakab–Erdős Adolf: Vigyázzunk gyermekeink egészségére!: Az írás az iskolai higiénia középpontja. Budapest: Szerzők, 1904. 30 [2] p. Gerlóczy Zsigmond: Az iskolai fürdőkről. Budapest: [Franklin ny.], 1909. 15 p. Holzman Ignác: A tanító, mint az egészség őre: Dr. Taub után. [Pozsony: Stampfel Károly, 1909.] 16 p. Az iskola és a gyermekvédelem körében tartott előadások: Rend. a székesfővárosi oktatószemélyzet részére a Székesfővárosi Tanács közoktatási osztály 1927–1930 / közread. Purebl Győző. Budapest: Székesfőv. házinyomda, 1930. [66] p. Juba Adolf: Az egészséges tanuló: Szülők, nevelők, orvosok, iskolaszéki és gondnoksági tagok számára. Budapest: Mai Béla kiadása, 1927. 144 p. Kármán Samu: A fertőző gyermekbetegségek. Budapest: Grill K. ny., 1913. 20 p. Kármán Samu–Bauer Lajos: Iskolabetegségek, In: Gyermekhygiene: Útmutató anyák számára a gyermekápolásban. Budapest: Lampel, 1899. 271–292 p. Knábel Vilmos: A tanterem és a tanítás egészségügyi szempontból: Felolvasta13

Knábel Vilmos (1903): A tanterem és a tanítás egészségügyi szempontból: Felolvastatott a balatonvidéki, mecsekvidéki és sóvidéki év. tanítókörök 1913. évi júl. hó 8-án Bonyhádon tartott együttes gyűlésén. Raubitschek ny., Bonyhád, 1. o.

16


TÖREKVÉSEK A

XIX–XX.

SZ. FORDULÓJÁN

tott a balatonvidéki, mecsekvidéki és sóvidéki év. tanítókörök 1913. évi júl. hó 8-án Bonyhádon tartott együttes gyűlésén. Bonyhád: Raubitschek ny., 1913. 27 p. Kuchárik József: A szép gyermek. Budapest: Szerző, 1931. 44 p. A magyar ifjúsági vöröskereszt 1927. dec. 4–6-án tartott 1. Országos Pedagógiai Kongresszusának naplója /szerk. Sebestyén Erzsébet. Budapest, 1928. 115 p. Máthé György: Ifjúsági és iskolai hygiénia: Iskola-orvosok és egészségtantanárok: A középiskolai tanárok kiképzése az iskolai egészségtanból: Iskolai egészségügyi Tanács szervezése. Budapest: Hungária, 1913. 14 p. Nyitott könyv: Egészséges könyv: 130 közlemény / szerk. Bodor Antal, Gerlóczi Zsigmond. Budapest: Országos Közeg. Egyesület, 1928. 319 p. Paal Ferencz: Iskoláink és az egészségtan. Budapest: Egyet, ny., 1875. 32 p. Sági Ferenc: A Szent László Reálgimnázium iskolafürdője. [1930]. [119]–125 p. Sasku Károly: Neveléstan egy tantervvel. Pest: Emich ny., 1867. 211 [3] p. Scheffer Imre: Kézikönyv a testnevelési ismeretek elsajátításának megkönnyítésére. Pécs: Haladás ny., 1936. 334 [2] p. Schuschny Henrik: Iskola és egészség. Budapest: Országos Közegészségügyi. Egyesület, 1913. 285 p. Seidl Sándor: Neveljünk bátorságra!: Pedagógiai tanulmány művelt szülők és oktatók számára. Pozsony: Freundny., 1918. 117 [3] p. Szászvárosi V. Jenő: A gyermeknevelésről egészségi szempontból: Egészségnevelésügyi tanulmány. Budapest: Heisler J. Könyvnyomdája, 1887. 20 p. Varkonyi Hildebrand: A nevelés néhány alapelve. [Kecskemét]: Kecskeméti Hírlapok, [1939], 56 p. A testi nevelés Bernát János–Horváth Sándor–Simon Miklós: A vezérlés kézikönyve: Útmutatás a tornagyakorlatok helyes vezetéséhez testnevelési tanárok, tanítók és jelöltek, valamint leventeoktatók használatára. 2. jav. kiad. Budapest: Kókai, 1928. 112 p. Bodó János: Erősödjünk! Az iskolai és oskolán kívüli ifjúság testi, szellemi és erkölcsi nevelése. Szeged: Szerző, 1919. 30 [2] p. Burghardt Adél: A leányok testi nevelésének néhány fontos kérdéséről. Komárom: Spitzer, 1914. 19 p. Csinády Jenő: Az iskolai testnevelés orvosi vonatkozásai. Budapest: Szerző, 1939. 24 p. Csűrik Dénes: A testnevelés szellemi hatásai [Dissz.] Budapest: Stephaneum ny., 1939. 105 p. Dirner Gusztáv: A lányok testi neveléséről. Budapest: Franklin ny., 1885. 28 p. Halász Sándor Kelemen: A nevelés methodikája az önképzés fejlesztése körül. [Dissz. ] Sopron: Litfass ny., 1883. 72 [2] p.

17


Hengge Alajos: Elemi neveléstan. Szombathely: Seiler ny., 1872. 77 [3] p. Kárpáti Béla: Az ifjúsági játékokról. Budapest: Festi Könyvny., 1895. 13 p. Kemény Ferencz–Kovács Rezső: A testi nevelés állapota a magyarországi középiskolákban 1897–98. Budapest: Magyarországi Tornatanítók Egyesülete. 1899. 118 [2] p. Kiss Áron–Öreg János: Nevelés és oktatástan. Budapest: Rosenberg, 1876. 112 p. Wein Dezső: Nemzeti kultúránk és a testi nevelés. Budapest: Franklyn, 1906. 8 p. Az élvezeti szerek Csillag Gyula: A gyermekek alkoholizmusa elleni védekezés törvényhozási és társadalmi szempontból: Előadás vázlata. Budapest: Pesti Lloyd-Társ. Könyvnyomdája, 1899. 8 p. Katona József: A szeszes italok és az egészség. Budapest: Országos Közegészségügyi Egyesület, 1914. 144 p. Körösy György: Az alkoholizmus veszedelmei. Dés: Medgyesi ny., 1913. 43 p. Lechner Károly: A középiskola küzdelme az alkoholizmus ellen. Kolozsvár: Gombos Ferencz Könyvnyomdája, 1906. 24 p. Tóth Tihamér: Levelek Diákjaimhoz [II]: Dohányzol? 4. kiad. Budapest: Szerző kiadása, 1923. 40 p. Tóth Tihamér: Levelek Diákjaimhoz III: Ne igyál! Budapest: Szerző kiadása, [1919] 60 p. Az egészségtan tanítása Bárczi Gusztáv: Az egészségvédelmi nevelés vezérkönyve. Budapest: Fischer ny., 1935, 388 p. Batiz Dénes: Egészséges élet: Az ifjúság egészségügyi képzésére való különös tekintettel. Budapest: Egészségügyi Prop. Központ. 1929. 181 [3] p. Bexheft Ármin: Az egészségtan tanításának kérdéséhez, In: Előadások az iskolaegészségügy köréből. Budapest: Országos Közegészségügyi Egyesület, 1929. 187–231 p. Egészségtan a leventék részére: kérdésekben és feleletekben / összeáll. Biharvármegye tisztiorvosi kara. Budapest: Pesti ny., 1928. 30 [2] p. Juba Adolf: A csecsemő és gyermekgondozás tanának terjesztése a népoktatási intézetekben. Budapest: Stefánia-Szövetség, 1916. 11 p. Juba Adolf: Az iskolaorvosi intézmény Magyarországon. Budapest: Brózsa Ottó, 1911. 95 p. Juba Adolf: A középiskolai reform. Budapest: Pápai Ernő, 1913. 24 p. Lázár Béla: A tanórák közé ékelt tornajáték káros hatásáról: Előadás. Budapest: Atheneum, 1897. 30 p. Lederer Á[brahám]: Az ápolás módszere. Átn., bev. ell. Fodor József. Budapest:

18


TÖREKVÉSEK A

XIX–XX.

SZ. FORDULÓJÁN

Lampel, 1913. 53 p. A preventív egészségtan vázlata: Segédkönyv az egészségtan tanításához / öszszeáll. Perjéssy Kálmán a székesfővárosi orvos-egészségtan tanárok bevonásával. Kézirat. Budapest: ny. n., 1937. 106 p. Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan tanárok számára: Kiadta a magyar királyi vallási- és közoktatásügyi miniszter 1887. évi 44.250. számú rendeletével. Budapest: Egyet. Ny., 1894. 11 p. Schuschny Henrik: Az egészségtan tanítása, In: Előadások az iskolaegészségügy köréből. Budapest: Országos Közegészségügyi Egyesület, 1929. 179–186 p. Szabályzat a középiskolai iskola-orvosok és egészségtan-tanárok kiképzése, képesítése és alkalmazása tárgyában: Kiadta a magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1885. évi 48.281. sz. a. kelt rendeletével. Budapest: Egyet. Ny., 1888. 8 p. Tuszkai Ödön: A „reform" és a hygiene. H. n.: Szerző, [192?]. [125]–132 p. Vicsay Lajos: Egészségtani ismeretek mintatanításokban az elemi népiskola V. és VI. osztályai számára. Szeged: Magyar ünnep tanügyi folyóirat, [1934]. 179 p. Felhasznált irodalom Bezerédyné Hertelendy Magdolna és Hencz Aurél és Zalányi Sámuel (1967): Évszázados küzdelem hazánk egészségügyéért. Közg. és Jogi Kiadó, Budapest Füsti Molnár Sándor (1981): Egészségünk múltja. A hazai egészségkultúra alakulása a XVI–XVIII: században. Medicina, Budapest Juba Adolf (1913): A középiskolai reform. Pápai Ernő Műintézete, Budapest Kapronczai Károly (2002): Fodor József és az iskola-egészségügy. Balogh László (szerk): Neveléstörténeti kaleidoszkóp a középkortól napjainkig: Neveléstörténeti konferenciák 2001. Budapest, 44–48. p. Kornis Gyula (1924): Az új középiskolai tanterv. M. Tud. Társ., Budapest Máthé György (1903): Ifjúsági és iskolai hygiénia: Iskola-orvosok és egészségtantanárok: A középiskolai tanárok kiképzése az iskolai egészségtanból: Iskolai Egészségügyi Tanács szervezése. Hungária, Budapest Részletes utasítás a középiskolai orvosok és egészségtan tanárok számára: Kiadta a magyar királyi vallási- és közoktatásügyi miniszter 1887. évi 44.250. számú rendeletével. Egyetemi Ny., Budapest, 1894. Sághelyi Lajos (1929): A magyar polgári iskola hatvan éves múltja. Országos Polgári Iskolai Tanáregyesület, Budapest Szabályzat a középiskolai iskola-orvosok és egészségtan-tanárok kiképzése,

19


képesítése és alkalmazása tárgyában: Kiadta a magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1885. évi 48.281. sz. a. kelt rendeletével Egyetemi Ny., Budapest, 1888. Székely Lajos (1968): Adalékok az oktatási intézmények egészségnevelési törekvéseiből. Egészségügyi Felvilágosítás, 5. sz. Tanterv és utasítás az elemi népiskola számára. Kiadta a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter 1905. évi június hó 16-án 2202. eln. sz. rendeletével. Egyetemi Ny., Budapest, 1906. Tuszkai Ödön [192?].: A „reform" és a hygiene. H. n. Zsindely Sándor (1936): A magyar iskola-egészségügy történelmi emlékei. Iskola és Egészség. 3. 4. sz. 358–371.

20

S TUDIA CAROLIENSIA SZÁM 5 20

Recommend Documents