STUDIA CAROLIENSIA
2008. 2 .
SZÁM
5–10.
SZŰCS FERENC A KOMMUNIKÁCIÓ TEOLÓGIÁJA ÉS ETIKÁJA Az egyik legrövidebb definíció Istenre nézve a János apostol I. levele 4. részéből így hangzik. “Az Isten szeretet.” (8 v.) Ez az állítás természetesen nem fordítható meg: a szeretet nem Isten. Ám a szeretet csak úgy értelmezhető, ha az nem önmagára irányul, tehát kommunikációt – közlést tételez fel. A teológiatörténetben Augustinus egyházatya volt az első, aki a szeretet felől próbálta megérteni a Szentháromság titkát. Ő fedezi fel – szemben a keleti trinitás-tannal –, hogy Isten a maga változatlan lényében is kapcsolat. 1 Az Atya öröktől fogva szereti a Fiút, és a kettejük közti személyes szeretetkapocs a Lélek. A teológia tehát, amikor kommunikációról beszél, mindenekelőtt erre az idő feletti kommunikációra gondol. Jézus azt mondja főpapi imádságában: “mert szerettél engem már a világ alapjainak felvettetése előtt.” (Károli fordítás) (Ján 17,24. ) Ugyanez a kifejezés – a katabolé tou koszmou fordul elő az 5. versben a Fiú dicsőségére, doxá-jára nézve is. A dicsőség itt éppúgy a relációt, a visszatükröződést fejezi ki, mint a szeretet. Ezért mind az agapé, mind a doxa Isten kommunikációjára, önmaga közlésére utal. 2 Ez az idők előtti belső kommunikáció lesz az alapja mindannak, ami majd az idő dimenziójában megjelenik a teremtésben, a Fiú testetöltésében és abban az eszkatológiai átváltozásban, amely majd a Fiú képére és hasonlatosságára történik majd. 1. Időrendben tehát a teremtés alapja, fundamentuma az a belső szeretetkapcsolat, kommunikáció, amely megvan a Szentháromság belső rendjében öröktől fogva. Arra a kérdésre, hogy miért és mivégre van a világ, egyedül a keresztyén válasz hangzik úgy, hogy szeretetből és szeretetért. “Őbenne (ti. a Fiúban), Ő általa és Ő reá nézve teremtettek mindenek.” (Kolossé levél 1 fejezet 16. vers) Maga az univerzum is tehát szeretet-kommunikáció. Mennyivel más ez, mint az ókori teremtés-mítoszok, amelyek legtöbbször harcból eredeztetik a világot. Isten azonban nemcsak Krisztusra nézve, hanem általa is teremtett. A Logosz, az Ige által lett minden, és nála nélkül nem keletkezett semmi. (Ján 1, 3) Így már a teremtés kezdete Isten megszólalására, az Igére mutat. A bibliai gondolkodás szerint az Ige és a beszéd jóval régebbi, mint az embernek az emberrel való kommunikációja. Az, hogy Isten kezdetben teremtette az eget és a földet,
1 2
Aurelius Augustinus, A Szentháromságról, Budapest, 1985. 196-197. Bolyki János, Igaz tanúvallomás, Budapest, 2001. 424.
5
SZŰCS FERENC
még csak közvetett utalás az Igére. A “teremteni” szó megkülönböztetett jelentőségű az Ó-szövetségben, amely egyedül Istennel kapcsolatban fordul elő. 3 Az Ige – az isteni szó direkt formában csak akkor hangzik el, amikor Isten a káoszban – a tohu-va bohu-ban – rendet teremt. Érdemes figyelni arra, hogy a fokozatos rendteremtésben három mozzanat követi egymást: a “legyen”, tehát a létezést létrehívó szó, a megkülönböztetés logikai rendje, és végül az elnevezés. Feltűnő, hogy a fogalom és a szó bibliai felfogása milyen közel áll a görög logosz – logika rendjéhez. A világegyetem azért logikus, mert logosz természetű. Nem olyan gépezet tehát az univerzum, mint amilyennek a felvilágosodás deizmusa jó kétszáz évre meghatározni vélte. Sokkal inkább információ, amely a 19. zsoltár szerint “beszél”, kommunikál Isten nagyságáról és dicsőségéről. Isten kábódja – doxája tükröződik vissza benne. Más módon tükrözi vissza a teremtett világ (a füszisz), a természet Isten dicsőségét, mint a testté lett Fiú, de Istennek éppen ez a természetes kommunikációja teremti meg az alapot arra, hogy a teremtő Ige ezt a teremtett természetet is felvegye, hogy ennek formájában és nyelvén fejezze ki önmagát. 4 Ezért volna elegendő Isten megismerésére az a kommunikáció, amit a teremtett világban adott – mondja Pál apostol a Rómabeliekhez írott levele 1 fejezetének 20. versében. A teremtett világ logikus vizsgálata éppen amiatt lenne elégséges az istenismeretre önmagában, mert (itt a pogány filozófusnak, Arisztotelésznek igaza van), az ember dzoón logon ekhon, tehát olyan lény, akinek logosza, értelme, és – éppen ezért – kommunikációs képessége is van. Ezt egyébként nagyon szemléletesen, képes beszéddel az ember teremtésének története is elmondja. Amikor Isten megteremti az állatvilágot, az ember nevet ad az állatoknak (1Móz 2,20). Az emberi megkülönböztetés, a fogalom és a szó, hasonló Isten szavához. Igazi kommunikáció azonban még a puszta beszéddel nem jön létre. Ehhez a másik ember kell. Az, akivel együtt az emberi kommunikáció tükörképe lehet Isten szeretet-kapcsolatának. 5 Az értelem önmagában nem elég a kommunikációhoz. Az üzenet átvételéhez, az ismerethez, szeretet-kapcsolatra van szükség. Ezért használja a házastársi kapcsolatra a Biblia az “ismerni” szót. Nos, itt találjuk meg a választ arra a kérdésre, hogy vajon miért nem ismeri fel az emberi logika a teremtett világban a Teremtőre utaló információt. Mert éppen a szeretet-kommunikációja szakadt meg a Teremtővel. Ahogy Kálvin mondja: rövidlátóvá lett, és már nem tudja olvasni a teremtésbe írt üzenetet. Ezért a Szentírás szemüvegét kell feltennie. 6
3
A. B. Rhodes, The Mighty Acts of God, Atlanta, Georgia, 1979. 30. John Macquarrie, Principles of Christian Theology, New York, 1977. 212-214. 5 Emil Brunner, Der Mensch im Widerspruch, Zürich-Stuttgart, 1937. 108. 6 Kálvin, Inst.I.6.1. 4
6
A
KOMMUNIKÁCIÓ TEOLÓGIÁJA ÉS ETIKÁJA
2. Mármost a Szentírás maga is azt dokumentálja, hogy “régen sokszor és sokféleképpen szólt Isten az atyákhoz”. (Zsid 1,1.) Isten kommunikációjának ez nemcsak a formai sokféleségére utal, hanem arra is, hogy Isten mindig alkalmazkodott az ember felfogóképességéhez. Ez az accomodatio fejeződik ki abban, hogy a Biblia – s különösen az Ótestamentum Claus Westermann szavaival szólva – párbeszédes történelem. Nemcsak Isten szava az emberhez és tette vele, hanem az ember válasza is – szintén szavakban és tettekben. Panaszban, kérésben, hálában, engedelmességben és engedetlenségben. 7 Az emberlétnek ebből a dialógus-természetéből 8 kettős következtetés vonható le: Egyrészt az, hogy az ember ebben a párbeszédben lesz igazán “felel-ős” lény, miként arra a magyar szó etimológiája is utal, hiszen az ember megszólított és feleletet várnak tőle. A németben a hármas szójáték méginkább kifejezi ezt: Wort (szó-Ige) Antwort (felelet), Verantwortung (felelősség). 9 Másrészt viszont ez a dialogikus lét jelöli ki a felcserélhetetlen sorrendet is Isten és a világ viszonyában. A bibliai eredendő sorrend nem az, hogy az ember kérdez, és Isten válaszol. Nyilvánvaló, hogy ez a szempont sem hiányzik Isten és ember történetéből, a sorrend azonban mégis fordított. Isten szól és cselekszik előbb, és az ember válaszol. Ezt a sorrendet a bűneset méginkább igazolja, mivel éppen a felelősség elől rejtőző emberhez hangzik a kérdés: “Hol vagy?” (1Móz 3,9.) Az ember már nem a logikai különbségtétel zavarával szembesül itt, hanem a jó és rossz erkölcsi tudásának tiltott gyümölcsével. Ám, itt a teológia rövidzárlata megint csak az lehet, ha magát az emberi nem-et mondást (bűn) teszi meg az üdvtörténet mozgató-rugójává. Egyszerű hasonlattal élve, ez a rövidzárlatos teológia úgy gondolkodik, mint a kriminalisztika: ti. a bűnöző mindig egy lépéssel előtte jár a bűnüldözőknek. A keresztény teológia ezt a lépéselőnyt sohasem adhatja meg a rossznak. Isten nem reagál a gonosz, vagy az ember tettére, hanem Ő “mindent akaratának tanácsából cselekszik.” (Ef 1,11.) Téves redukció lenne azonban Isten szavát csupán közlésnek, információnak felfogni. A debar Jahve, az Úr Igéje beteljesedő Ige. Ezért nincs valójában az ígéretre külön héber szó az Ótestamentumban. Hiszen, amit Isten mond, az meglesz. A kijelentés egyszerre múlt és jövő, amiképpen Jézus Krisztus tegnap, ma és holnap is ugyanaz. Őt magát, éppúgy, mint ígéreteit semmiféle tagadás meg nem változtathatja. Ez a hívség és megbízhatóság jellemzi tehát Isten szavát, amely egyúttal élesen el is válik attól a kommunikációtól, amely a megtévesztést, a hazugságot közvetíti. 3. Az emberi beszéd, az emberi kommunikáció tehát nem semleges terület. Mindenekelőtt azzal a kérdéssel szembesülünk itt, hogy a beszéd és a nyelv 7
C. Westermann, Az Ószövetség teológiája, Budapest, 1984. 5kk, 19kk. A. E. McGrath, Bevezetés a teológiába, Budapest, 1995. 200. 9 Brunner i.m. 74-79. 8
7
SZŰCS FERENC
nem azonos egészen a kommunikációval. Bábel története mutatja, hogy az egynyelvűség lehet istentelen próbálkozás is. A birodalmak homogenizálási kísérlete nem azonos Isten egységet teremtő akaratával. A Szentírás éppen emiatt foglalkozik meglepően sokat a beszéd etikájával. Bibliaolvasó emberek számára ez olyan evidencia, amit bizonyítani nem kell. Elég utalni a X. parancsolatra, ahol a hamis tanúságtétel egy sorban van a gyilkossággal és lopással. De hivatkozhatnék a Hegyi Beszédre, ahol Jézus az emberi kommunikációs csatorna, a beszéd tisztaságára és egyértelműségére tanít (Máté 5,37) Jakab apostol pedig a nyelv bűneivel kapcsolatban ugyancsak a kommunikáció etikáját állítja elénk. (Jak 3,112) Az elmondottak figyelembevételével még két kérdést szeretnék érinteni. Az egyik egy kultúrtörténeti probléma, amely a szó és a kép viszonyát érinti a kommunikációban, a másik pedig a keresztyén missziónak a kérdése, hogyan fogjuk fel a missziói parancsot úgy, mint hiteles kommunikációt. Remélem, sikerül bemutatnom, hogy ez a két probléma mennyire összetartozik. A múlt század jeles francia protestáns gondolkodója Jacques Ellul egy eszméltető könyvet írt a szó megaláztatásáról. 10 Már a hetvenes években azt érzékelte, hogy a kommunikációban a nyelv, a szó mennyire krízisbe jutott a képpel és a technikai eszközök uralmával szemben. Teológiai szempontból itt nem csak egy technikai fejlődés szükségszerű velejáróját érzékeli, hanem két fontos bibliai összefüggésnek az újragondolását tartja szükségesnek. E kettő: a 2. parancsolat képtilalma, ill. a hit és a látás összefüggése, ahogy ez a János evangéliumában és Pál apostolnál megjelenik. Ha arra az igére gondolok, hogy a “hit hallásból van” (Rómabeliekhez írott levele 10 fejezetének 17. versében.), akkor méginkább világossá válik, hogy az evangélium kommunikációja szempontjából sem közömbös kérdés. Mi hát a legjelentősebb különbség a szó és a látvány között? A szó megszólít és személyes. A látvány csak hatni akar rám. Az egyik a gondolataimat ébreszti fel, a másik inkább behatolni akar a gondolkodásomba. A nyelv összeköt, közösséget, kommunikációt hoz létre. A látvány magára hagy.11 Vajon a Biblia, vajon Jézus hogyan kommunikált? A hallással és látással együtt. A jel, a példa, a tapasztalat tulajdonképpen illusztráció volt. A hit világában természetesen fontosak a szimbólumok és a jelképes tettek. Gondoljunk csak arra, hogy Jézus a tanítását illusztrálta az életével. Paradigmát mutatott be nekünk. (A János evangéliuma 13. fejezetében, a lábmosás történetében, ennek a rokonértelmű szava, a hypodigma szerepel.) Jézus pontosan tudta, hogy a kommunikációban a hallás, a beszéd hagy a legkevésbé mély nyomot bennünk. A pszichológia pontosan ezt fedezte fel. A csak hallott dolgokra emlékezünk később legkevésbé. Ezt felejtjük el. Amit látunk is, az nagyobb eséllyel vésődik a tudatunkba. De 10 11
8
Jacques Ellul, The Humiliation of the Word, Grand Rapids, Mich. 1988. i.m. 5-26.
A
KOMMUNIKÁCIÓ TEOLÓGIÁJA ÉS ETIKÁJA
leginkább az a kommunikáció érint legmélyebben, amelynek szereplői is vagyunk. Nem véletlen mondja Jézus az úrvacsora szereztetésénél: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Mert ez nem egyszerű emlékeztetés. Ahogy a páska bárány sem valami régi történetre való emlék-vacsora volt. Hanem azt jelentette, hogy be kellett állni az exodus menetébe a későbbi generációnak is. Jézus a legkevésbé akarta azt, hogy egy emlék, vagy emlékeztető legyen a kenyér megtörése és a hálaadás pohara. Van egy néger spirituálé. Magyarra így fordították: “Láttad-e, mikor megfeszítették?” Kicsit elégedetlen vagyok ezzel, mert az eredeti arról szól: Were you there? – Ott voltál-e? Vajon hallgatóság, nézőközönség vagyunk-e, vagy személyes résztvevők a drámában? Meg vagyok arról győződve, hogy a reformátorok nagy felfedezése, a Sola Scriptura – nem annyi volt, hogy az írás, mint olvasmány a hit és az élet kizárólagos zsinórmértéke, hanem ezzel szorosan együtt járt az, hogy az Írásnak meg kell szólalnia. A viva vox Dei – az Isten élő szava támaszt csak életet. Természetes, hogy a hirdetett Ige, és az úrvacsorai közösség nem mondhat mást, mint amit az Írás betűje őriz. – Hiszen a zenekar nem játszhat mást, csak azt, ami a kottában van. (Csupán érdekes felfedezésként említem, hogy az olvasni héber ige – ugyanaz, mint a hangosan szólni, kiáltani. Az ószövetségi ember valószínűleg nem ismerte a magukban olvasást. Ott élő kommunikációvá kellett válnia a betűnek.) Ránk a görög-római kultúra hatott erősen, s e két nyelv olvasás szava már jelzi a szemléletváltozást. A görögben az anaginoszkó szó szerint annyit jelent, mint újra felismerni. Tehát a szemem, az értelmem újra felismeri azt az üzenetet, amit valamikor valaki ráírt a papírra, vagy az agyagtáblára, vagy kőre. Ez tehát ez intellektuális aktus. A héber szó itt kifejezőbb, mert azt mondja: a szent szöveg nem betű, hanem élet. Úgy, ahogy Jézus és Pál az írások jelentését valóban értelmezték is. Nos, ezzel már oda is értünk, hogy az evangélium kommunikációja ezért személyes hang. Úgy a Krisztus hangja, hogy az, aki szól, az hitből-hitbe szól. “Hittem, ezért szóltam.” Természetesen a hiteles missziói tanúságtételhez kell a képi illusztráció, a hiteles közösség, kommunió – amely kiábrázolja Krisztust. Ez az egyház, mint a Krisztus teste. Ez nem adottság, hanem feladat és folyamat. Erről a folyamatos, fájdalmas szülésről beszél Pál a Galatákhoz írott levélben (5. fejezet 19. vers) Az egyház úgy a Krisztus teste, – szómá-ja ebben a világban, hogy illusztrálja – meta-kommunikálja azt, amiről a hit tanúságtétele szól. Befejezem azzal, hogy bibliai, teológiai értelemben a kommunikáció nem technika kérdése, mint azt sok kommunikációelmélet állítja. Természetesen a közlés hatékonyságára nézve a mai kereszténység is sokat tanulhat e technikákból, hiszen ma sok mindent másképpen kell közölnünk, mint 50-100 vagy 2000 éve.
9
SZŰCS FERENC
A módszerek tekintetében mind az apostoli kor, mind a missziótörténet hallatlan rugalmasságot mutat. A kommunikáció azonban tartalmilag mégis a kommunió kérdése. Élő közössége a testnek a Fő-vel, és a tagoknak egymással. Jézus főpapi imáját idéztem már. A Szentháromság szeretet-egysége úgy fejeződik itt ki, hogy Jézus nemcsak bemutatja az Atyát, hanem az övéinek a közösségében, egységében folytatni is akarja ezt a kommunikációt. 12 Tanítványainak kell hirdetni és bemutatni, mit jelent az Atya szeretete, aki nem szakította meg a kommunikációt ezzel a világgal. Bizonyára lenne ennek hatékonyabb eszköze is, mint az egyház léte és igehirdetése. De hát van Mózesünk és vannak prófétáink, és ez elegendő ahhoz, hogy mindent meghalljunk és megértsünk ahhoz, ami az élethez és az üdvösséghez szükséges. Ez a beszéd évszázadokon át folyamatosan hangzik és az a meggyőződésünk, hogy ennek ma is van megszólító ereje. A bibliafordító Károli Gáspár nevét viselő egyetemen erről nem szabad megfeledkeznünk!
12
Miroslav Volf, After our Likeness, Grand Rapids Mich.-Cambridge, 1998. 208-209.
10
