IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Klub Rádió - Megbeszéljük Parragh László a tegnapi elnökségi ülésről 2012.07.18 - 16:49 (hossza: 18 perc) - [4635553] Bolgár György (műsorvezető): - A vonalban Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Jó napot kívánok! Parragh László (elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara): - Jó napot kívánok! Műsorvezető: - Az önök elnökségi ülésén volt jelen tegnap a miniszterelnök és jó néhány közeli munkatársa, minisztere, államtitkárai és együtt tárgyalták meg a kormány tervezett gazdaságpolitikai lépéseit. Ön egyenesen forradalminak nevezte ezt a munkahelyvédelmi akciótervet. Miért? Azért-e mert a forradalmi nagyon gyakori jelző lett a mostani magyar mindennapokban, vagy tényleg úgy gondolja, hogy alapvetően fog változtatni a magyar gazdaságon? Parragh László: - Hát tegnap egy kormány-kamara együttműködés volt úgyhogy természetes, hogy ott volt a kormányfő, illetve kormánytagok, miként az is, hogy a kamara képviselői is ott ültek. De a dolognak a lényege az az, hogy hát ezek a lépések, amennyiben következetesen végigmennek, mert ehhez mindig hozzá kell tenni. Ugye sok programot láttunk már, ami aztán nem valósult meg, de ha ezek a lépések végigmennek ezek hihetetlenül jelentős mértékben fogják megváltoztatni a hétköznapi vállalkozásoknak az életét. Az egyik ezek közül a pénzforgalmi típusú áfa-fizetés. Bizonyára tudják a hallgatók, hogy a mai rendszerben, ha egy vállalkozás kiállít egy számlát, akkor függetlenül attól, hogy megkapta-e a számla ellenértékét be kell fizesse az áfát. Ha azt mondjuk 90 nap múlva kapja, őneki a hó végén a számla áfáját be kell fizetni. Ha netalántán csődbe megy vagy tönkre megy a partnere és nem fizeti ki a számlát akkor pedig elveszíti az áfát. Műsorvezető: - Tehát hitelezünk az államnak vagy még örökbe is adunk neki, valamit amit mi nem kaptunk meg. Parragh László: - Pontosan így van. Nos január 1-jétől a kormány vállalta, hogy ezt a szabályt megváltoztatja és csak akkor kell befizetni az áfát az 500 ezer euró alatti forgalmi cégek esetében, hogyha ők az áfát már megkapták a partnerüktől. Ez a mi számításunk... Műsorvezető: - Közben azért van egy, bocsánat és akkor ne felejtse el, hogy az ön számításai szerint ez mit jelent. De közben van egy olyan változtatás is, hogy 30 nappal megnövelik az áfa-visszatérítés határidejét vagyis más gazdasági szereplőknek 30 nappal tovább kell hitelezniük az államnak. Parragh László: - Bolgár úr azért kezdtem azzal és a miniszterelnöknek is ezzel kezdtem, hogy ha és amennyiben a program komplex módon végigmegy, akkor van könnyítés. Hogyha az állam egyik kezével ad, a másikkal elvesz, akkor ott nyilvánvalóan nem éri el azt a célt, amiről beszélünk. Műsorvezető: - Na de hogyha eléri, akkor ebben az esetben ez mekkora könnyebbség lesz az önök becslései szerint? Parragh László: - A mi számításaink szerint ez nagyjából 80 milliárd forintot jelent, tehát azt jelenti, hogy 80 milliárddal kevesebb fog befolyni az államkasszába januárban, vagy januárfebruárba és ez ott marad a gazdasági élet szereplőinél. De hogyha azokat a kis adókat vagy új -1-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
adókat nézzük, ami a kisvállalkozásokat érinti ezek az evával azonos nagyságrendűek vagy legalább akkora áttörés az olvasatunkban az adórendszerben, mint az eva volt annak idején. Én élének emlékszem azokra a vitákra, amik az evát követték, vagy megelőzték és arra, hogy a folyamat miként zajlott. Nos ott a vállalkozások lassan kezdték el alkalmazni, de 2-3 év után egyre több és több adóbevétel folyt be, mindig több volt a bevétel, mint amennyivel a pótköltségvetés annak idején számolt. Mi azt gondoljuk, hogyha ezek az adók tényleg így fognak működni és nem az van, hogy majd még kell egy illetékbélyeg hozzá 20 ezer forintért, meg még kell valami külön papír. Ha ezek így fognak működni, ahogy a politikusok állításában benne van, akkor ez legalább 150-200 ezer vállalkozás által kerül majd használatra, vagy kiválasztásra, ami azt gondoljuk, hogy a gazdaság gerince. Műsorvezető: - És mekkora könnyebbség lesz nekik, nemcsak adminisztratív értelemben, hanem pénzügyileg? Mekkora megtakarításra számíthatnak ezekből a könnyebb és kisebb adókból? Parragh László: - Mi a teljes csomagot, most nincs előttem a szám, de valahol 220-230 milliárd körülinek számoljuk. Ez az, ami a gazdaságban jelenik meg, bocsánat a vállalkozásoknál, kisvállalkozásoknál jelenik meg és ez... Műsorvezető: - Tehát a költségvetésből kiesik. Parragh László: - Ez a költségvetésből nyilván kiesik, de ennek egyik része az átrendezés, mert helyébe belépnek olyan adók, amelyek a nagy cégeket érik és ennek alapján a nettó, nettó, tehát ami a gazdaságban megjelenik, az olyan 100 milliárd körüli, de 200 milliárd, 230 milliárd körül van, amennyivel a kkv-szektornak a terhelése csökken. Tehát ez egy nagyon jelentős átrendezés, ha az 55 felettiek, illetve a 25 év alattiakat nézzük a járulékkedvezményben, illetve a részmunkaidősöket, kismamákat, akkor a számításunk szerint ez 1,3-1,7 millió munkavállalót érint, ez a teljes munkavállalói körnek az egyharmada. Tehát ez megint egy hatalmas szám. Hangsúlyozom ezt meg kell csinálni. Ha ezt nem csinálják meg, akkor az egész egy ilyen lila köd vagy egy rózsaszín álom, de ha végigviszik, akkor ezt nagyon, nagyon sok ember meg fogja érezni és nagyon sok vállalkozás. Műsorvezető: - Egyike ez azon kevés, az elmúlt két évben végrehajtott kormányzati lépésnek, amelyet tulajdonképpen minden oldalról üdvözölnek és azt mondják az irány is jó, lehet hogy a konkrét lépések is jók, persze meg kell majd nézni, hogy a valóságban egyrészt pontosan milyenek lesznek az utasítások, a végrehajtási utasítások, milyen lesz a kivitelezés, hogyan fog reagálni rá a gazdaság, hol keresnek kibúvókat és mennyire hozza majd a várt eredményeket ez a lépéssorozat. De azért összességében csak arról van szó, hogy a kormányzat 300 milliárd forintot szán erre, ami azért a, még nem egészen 30 ezer milliárdos GDP-hez képest mégiscsak egy olyan nagyjából 1 százalék, vagyis ez a gazdaságot nem fogja forradalmasítani, másrészt azt meg tudjuk, hogy a forrás oldalról viszont mindenki hibát talál ebben a dologban, hogy ez a 300 milliárd nem létezik. Ez a Nemzeti Banktól lesz elvéve, az Államkincstártól lesz elvéve és a tartalékból lesz elvéve, vagyis a semmiből az államnak valahogyan majd mégiscsak be kell pótolnia ezt a 300 milliárdot, márpedig a költségvetési hiányt nem akarják növelni. Szóval lehet, hogy itt fog megbukni, hogy nem lesz hozzá pénz? Parragh László: - Én tegnap világossá tettem a miniszterelnöknek, illetve a sajtóban is mindenütt elmondtam, hogy mi azzal nem kívánunk foglalkozni, hogy a forrásoldalt honnan teremtik elő. Van egy ilyen kormányzati ígéret mi azt várjuk, hogy ez a kormányzati ígéret teljesüljön.
-2-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Műsorvezető: - Ez a kormány dolga, nem az önöké, persze ez így is van. Parragh László: - Ez a kormányzatnak a dolga. Itt egy teherátrendezés van, sokféle technikával. Hozzáteszem egyébként, hogy amilyen a külpiac és a külgazdaság, illetve hát a külső környezet én nem gondolom, hogy a magyar költségvetésben egy váratlanul fellépő 100 milliárdos többlethiány megoldhatatlan problémát jelentene. Egyrészt jelentős tartalékok vannak, másrészt azt gondolom, hogy egy gördülő tervezéssel ennek utána lehet menni. De ezt hangsúlyozom, ez nem az én dolgom. Tehát nekem azt kell mondanom, hogy a vállalkozások, annak amit ígért a kormány annak örülnek, azt várják, hogy amit ígért azt teljesítse. Műsorvezető: - Igen, ez is az önök dolga. Hát a kamarának mi más dolga volna, mint ez. A másik oldala miatt meg fájjon a kormány feje. Azonban a miniszterelnök ezen a tegnapi találkozón mondott még két érdekes dolgot és ez már nem annyira a kisvállalkozások meg a közévállalkozásokat érinti ugyan, de az egész magyar gazdaságot feltétlenül. Az egyik az volt, hogy a bankrendszerben 50 százalékra szeretné csökkenteni a külföldi tőke arányát és azóta is sokan próbálják megfejteni a miniszterelnök szavainak értelmét. Ön hogyan értette tegnap a helyszínen? Parragh László: - Hát a probléma, amit én feszegettem az az volt, hogy 2008. októbere óta, amikor a pénzügyi válság egyértelművé vált és rázúdult a gazdaságunkra, akkor azóta a magyar gazdaságban lévő pénzeszköz mennyiség, tehát a hitel mennyiség az 82 százalékára csökkent, tehát közel 20 százalékkal csökkent. Én föltettem tegnap egy grafikont erről és bemutattam, hogy más országokban hogy történt, például Bulgáriában 15 százalékkal nőtt a kihelyezett hitelállomány azóta, az Európai Unióban is éppen csak minimálisan, tehát a statisztikai hibahatáron belül csökkent a teljes hitelállomány. Tehát tisztán látszik ebből, hogy messze Magyarország az a szereplő, aki a legnagyobb szenvedője ennek a folyamatnak és ebben azért nyilván benne van az, hogy a magyar bankrendszernek a szerkezetében nagyon erős a külföldi tulajdonlás és ezek a külföldi cégek, ezek a külföldi bankok a forrást kivonták és elvitték haza, ahol a problémákat meg kellett oldani, a tüzet el kellett oltani. Ez talán az osztrák bankokra a leginkább igaz. Azok a bankok, akik évszázados tradícióval rendelkeznek, azok kevésbé követték ezt a fajta politikát. Eddig tart az én gondolatmenetem. Műsorvezető: - Értem, de ha akkor beavatkozhatom az ön gondolatmenetébe kicsit a másik oldalról, vagy kicsit tamáskodva. Nem azért mentek el innét, vagy vittek el innen pénzt a külföldi tulajdonú bankok, mert külföldiek és nem szeretik a magyar gazdaságot, nem azért vontak ki innen forrásokat, mert úgy gondolták, hogy hát inkább oldjuk meg a bajainkat Németországban vagy Ausztriában, hanem azért, mert a magyar kormány példátlan büntetésekkel, szankciókkal, terhekkel sújtotta őket. Ugye büszkék vagyunk arra, hogy a bankadót nálunk vezették be először, mellesleg nem igaz, Svédországban, de az igaz, hogy sokkal nagyobb mértékben, mint bárhol máshol, tehát akkora terhet róttak a bankokra, amitől elkezdtek nyögni és akkor még ráadásul előre figyelmeztetés nélkül megsorozták őket a devizahiteles mentéssel, az is újabb vesztességeket okozott a bankoknak, akkor most jött a tranzakciós adó. Szóval egymás után akkora pofonokat kaptak Magyarországtól és olyan kiszámíthatatlanul, hogy csodálom, hogy csak ennyi pénzt menekítette ki innét, mert teljesen értelmetlen Magyarországon befektetni, nem látják, hogy mi lesz a pénzükkel és saját magukkal. Parragh László: - Bolgár úr én minidig élvezem a beszélgetésünket és egy szellemi kihívásnak tekintem, de most had mondjam azt, hogy ez egy klisé, amit ön mond, amit, mint egy "montre" állandóan föltesznek, de tartalmilag nem igaz. Most anélkül, hogy bankokat -3-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
mondanék, bank neveket mondanék szeretném azt levezetni, hogy azok a magyar tulajdonú bankok, akik egyébként jelentős külföldi érdekeltségekkel rendelkeznek és komoly nyereséget termelnek külföldön azok sokkal kisebb mértékben csökkentették a magyarországi hitelezést, vagy nem csökkentették az itteni piaci jelenlétet, szemben azokkal a bankokkal, akik itt a piaci nyereséget az elmúlt 10 évben nagyon sajátos technikákkal - ebbe elsődlegesen a lakáshitelezésre gondolok - hihetetlen mértékben lekaszálták és a fog a pénzt és fuss elmélete mentén ahogy a pénzt megkeresték azonnal elvitték. Jellemzően nem is nyereségben, hanem költségágon. Tehát nagyon világosan látható és erre számok vannak, csak talán nem lenne szerencsés, ha konkrét bankokat mondanánk, de név szerint ezt szívesen megteszem. Hogyha megnézzük, azt látjuk, hogy van egy banki kör, jellemzően magyar tulajdonú bankok, akiknek az aktivitása alig csökkent. Van egy másik kör, aki a tradicionális, hagyományos bank, banki iparágban több száz éve jelenlévő bankok, akik vittek ki pénzt, de nem mindent és van néhány, aki hát idézőjelbe, de rablóként viselkedett a piacon és ezek azonnal elvittek mindent pénzt. Nem egyformák a bankok. Műsorvezető: - Értem akkor távolodjunk el a kliséktől és mondjuk azt, hogy a magyar bankrendszer évek óta messze legnyereségesebb bankja a magyar, mondjuk, ha nem is tulajdonos, de magyar érdekkörű OTP, az egész bankrendszer nyereségének legalább a fele vagy több, mint a fele mindig az OTP-é és volt és mellesleg a 2008-2009-es nagy világválságban ez volt az a bank az FHB-val együtt, amelyik az IMF hitelből kapott pénzt arra, hogyha kell, akkor tudjon kihelyezni pénzt. Végül nem vették igénybe. Az összes többi nyugati tulajdonú banknál az anyacégek adtak pénzt ahhoz, hogy Magyarországon maradjon pénz a tőke és hitel kihelyezésekre és onnantól kezdve ők tartották életben a külföldi tulajdonú leányokat Magyarországon. Hogy az utóbbi időben kivontak forrásokat, annak meg az az oka, hogy nincs értelme Magyarországon kihelyezni pénzt, mert a gazdaság leállt, mert a gazdaság kiszámíthatatlan Magyarországon, a GDP visszaesik, több más országgal például Ausztriával és Németországgal ellentétben, mi a fenének legyen itt pénz, hogyha nem lehet értelmes hiteleket adni. Parragh László: - A folyamat leírással hellyel, közzel egyetértek, de a következtetésnél megint elakadok, mert most vezette le, hogy melyek azok a bankok, akik nyereségesen működtek ebben az időszakban és akik nem csökkentették a hitelaktivitásukat. Hogyha ez így van, akkor vajon a többi bank, aki innen félig-meddig kivonult az miért nem követte ezt a példát? Műsorvezető: - Hát azért mert nem volt nyereséges, mert hatalmas összegeket vesztettek. 2011-ben a magyar bankrendszer 100 milliárd fölötti vesztességet szenvedett el, az OTP nem volt köztük, lehet, hogy azért, mert nagyszerűen vezetik, lehet, hogy azért mert más a hitelszerkezete és lehet, hogy nem érintette annyira őt például a devizahiteles válság, ami bizonyos osztrák bankokat feltűnően és talán aránytalanul is nagymértékben érintett. De akkor zárjuk be ezt a banki zárójelet, úgy látszik nem jutottunk dűlőre. Önnek is van egy álláspontja, nekem is. Parragh László: - Hát megérne egy portfólió elemzést azért ez a történet. Műsorvezető: - Meg, az biztos, de volt még egy érdekes kijelentése a miniszterelnöknek és erre is várnám a kommentárját. Hogy tudniillik szerinte az nem megengedhető ezekben a válságos időkben, hogy a közszolgáltatók profit alapúak legyenek, vagyis nonprofit alapra kell helyezni a gáz, a víz, szemét és egyéb szállítást, illetve szolgáltatást. Na most ez nagyon jól hangzik főleg 40 évnyi szocializmus után az emberek azt várják, hogy tényleg nehogy már valakinek nyeresége legyen a vízből és a gázból, csakhogy a világ nem így működik. Abban a pillanatban, hogyha ez nonprofit alapú lesz, akkor a legrosszabbra számíthatunk, ahogy a -4-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
szocializmus idején is olcsó volt ugyan, vagy legalábbis sokáig próbálták olcsón tartani, csak az állam gebedt bele. Parragh László: - Hát két megjegyzésem van ehhez, amit érdemes végiggondolni talán. Az egyik, hogy való igaz, hogyha ezek a cégek megijednek Magyarországon akkor visszafogják a fejlesztéseiket és nem fogják pótolni az amortizációikat, tehát az egy komoly problémát jelenthet. Ez egy nagyon fontos összefüggés. A másik azonban, hogy ha megnézzük ma a német vagy a francia gazdaságszerkezetet akkor ott az derül ki, hogy ezek az elosztó hálózatok ezek bár tőzsdén vannak nagyon sokszor, de alapvetően az állam közvetlen befolyása alatt. Igaz ez az energiaszektorra, igaz ez a bankszektorra, bankszektornak egy jelentős részére, igaz ez a telekommunikációra, tehát nagyon sok olyan szolgáltatási területre, széles értelemben vett szolgáltatási területre, ahol meghatározóak a költségek. És ilyen szempontból azt gondolom, hogy, nem gondolom biztos vagyok abban, hogy értem a kormányfőnek a logikáját, mert ő szeretne befolyással bírni ezeknek a cégeknek az árképzésére. Tehát amikor mondjuk egy francia állami tulajdonban levő vízmű Franciaországban egyébként a politikai igényeknek megfelelően alakítja az árpolitikáját, miközben Kelet-Európában vagy másutt abszolút a piaci profitfeltételekhez köti mindezt, akkor azt gondolom, hogy ott mindenképpen van egy ellentmondás. Én csak a kérdést akarom föltenni, vagy a bogarat betenni a hallgatók fülébe, hogy ezt az összefüggést azért érdemes újragondolni. Biztos, hogy ez a leállamosítjuk, elvesszük, azonnal átalakítjuk, nem működik és nagyon komoly károkat okoz, miként azonban az is igaz, hogy ezeken a területeken érvényesüljön a piac, miközben ezek a területek alapvetően monopol területek, nincs igazi verseny én nem tudom eldönteni itt a házamban, hogy kitől veszem a vizet, mert egy vízmű van, vagy a csatornánál, hogy kinek fizetek a szennyvízért. Nos ezért ezek a speciális területek speciális szabályozást igényelnek. Műsorvezető: - Ebben látja egyetértünk. A speciális szabályozásban, de ez az érzésem szerint nem lehet a nonprofit alap, mert onnantól kezdve minden ellenőrizhetetlenné, korrupttá és visszamaradóvá, fejlesztést kizáróvá válik. De érdemes róla beszélgetni. Parragh László: - Én nem vitatom azt, amit ön mond, mert ebben nagyon sok igazság van. De hát azért az elmúlt 20 évben az is kiderült, hogy az az állítás, hogy az állam rossz gazda és a magántulajdon az egyedüli helyes megoldás azért ez is sokkal árnyaltabban látszik ma, mint mondjuk 1995-ben. Műsorvezető: - Ez biztos. Ebben teljesen egyetértünk. Köszönöm szépen! Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Viszonthallásra! Parragh László: - Köszönöm szépen!
-5-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
nepszava.hu MSZP: így beszélték meg dolgainkat Orbán Viktor és Parragh László 2012.07.18 15:21.02 - [23240943] Megköszönte Orbán Viktor személyes erőfeszítéseit a szakképzés reformjában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a miniszterelnök pedig neki mondott köszönetet, hogy hibátlanul felmondta a Fidesz kommunikációs csapatának mondatait- álll Gúr Nándor, a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnökének közleményében. A miniszterelnök erőfeszítései nyomán ugyanis olyan "eredmények" születtek, miszerint a szakképzésre korábban adott fejenkénti éves támogatást Orbán Viktor kormánya 700 ezer forintról 400 ezer forintra csökkentette- áll a szocialista politikus írásában. Az unortodox számtan szerint az is példátlan siker, hogy már az idén 15 százalékkal több kisvállalkozás ment csődbe, mint 2011-ben összesen. A KSH szerint 2011-ben 20 291 Magyarországon bejegyzett céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, ez 16,5 százalékkal több, mint a 2010-ben indított felszámolások száma, és jóval több mint duplája a válság előtti utolsó békeévben, 2007-ben indított felszámolások számánál. Nyilván külön köszönet jár a kormánynak a foglalkoztatottak számának csökkenéséért is. Merthogy a "tíz év alatt 1 millió új munkahely" megteremtésével időarányosan lényegében sehol sem tart a kormány- állítja Gúr Nándor. A versenyszférában 1 804 ezren álltak alkalmazásban, 24 700 fővel, 1,3 százalékkal kevesebben, mint a múlt év azonos időszakában; ezen belül a teljes munkaidőben dolgozók száma ennél nagyobb mértékben, 35 200 fővel, 2,2 százalékkal csökkent. A költségvetési intézményeknél az első negyedévben 664 ezren álltak alkalmazásban, 16 900 fővel, 2,4 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. Ezen belül a közigazgatás és védelem területén 0,5 százalékkal nőtt a létszám, míg az oktatásban 4 százalékkal, az egészségügyben és szociális ellátásban 2,4 százalékkal csökkent az alkalmazottak száma- szögezi le írásában a szocialista politikus. "Így beszélték meg dolgainkat Orbán Viktor és Parragh László. Ők félszavakból is értik egymást. A szakik meg érjék be félpénzzel."- zárul a közlemény. *nepszava.hu
IMF/EU-tárgyalások - MSZP: a kormány "alibizik" Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - Az MSZP szerint a kormány "alibizik" a hiteltárgyalásokon és valójában nem akar megállapodást kötni a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Kovács Tibor, az Országgyűlés gazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus azt követelte a kormánytól, hogy mutassa be, milyen programmal, "ajánlattal" kezdte meg a hiteltárgyalásokat. Hozzátette: elfogadják, ha a kabinet nem akarja a nyilvánosság előtt "kiteregetni a lapjait", viszont azt kérik, hogy a kormány a gazdasági vagy a költségvetési bizottság zárt ülésén adjon tájékoztatást, vagy hívja össze a frakcióvezetőket ebben az ügyben. Kovács Tibor ugyanakkor úgy vélte: "ez az egész alibizés", vagyis a kabinet nem akar megállapodást kötni, csak húzni az időt, "hátha majd magától megoldódik ez a helyzet". Kérdésre válaszolva kijelentette: nyilvánvaló, hogy a kormány és a kormányfő politikai okokból, elsősorban a szélsőjobbról és a saját pártján belülről érkező -1-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
jobboldali nyomás miatt eltökélte, hogy nem fog megállapodást kötni az IMF-fel, mert úgy gondolja, hogy emiatt szavazatokat veszthet. Szerinte a kormány "alibizését" támasztja alá az is, hogy a gazdasági ügyekért felelős miniszter "egészen érthetetlen és megmagyarázhatatlan módon" pont most van szabadságon. Hozzátette: emellett az Országgyűlés is egy "alibi költségvetést" fogadott el, amelyet minden meghatározó elemző szerint jelentősen módosítani kell majd. Kovács Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank kalkulációi szerint az elmúlt háromnegyed évben 75-100 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek az, hogy még nincs IMF-megállapodás, amelyet - ha a kormány komolyan gondolná - akkor egy hónap alatt meg lehetett volna kötni. A szocialista képviselő "veszélyes játéknak" tartotta a kormány magatartását és úgy vélte: ha az üzleti körök átlátják a kabinet szándékait, akkor apró dolgokon múlhat az, hogy egyszer csak "lavinaszerűen megindul a pénzügyi világ és beborul a magyar forint". Ilyen "apró dolognak" tartotta Orbán Viktor miniszterelnöknek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökségével való keddi tárgyalásán elhangzott kijelentését, miszerint a kabinet új gazdasági modelljének része az a célkitűzés is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Kovács Tibor az "alibi kategóriába" sorolta Orbán Viktor elmúlt két napban lefolytatott tárgyalásait, a KDNP elnökével és az iparkamarával. Ez utóbbi elnökét, Parragh Lászlót, a Fidesz "szekértolójának" nevezte.
Orbán Viktor tárgyal az MKIK elnökségével Kossuth Rádió - Esti Krónika 2012.07.17 - 17:30 (hossza: 3 perc) A kormány új gazdaságpolitikájának része az is, hogy a bankrendszer fele magyar kézben legyen, mondta Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökségével folytatott tárgyaláson. A miniszterelnök a munkahelyvédelmi akciótervről azt mondta, óriás nyomásra számít miatta, de végig fogják vinni. A kormány és a kamara elnöksége a találkozón közös nyilatkozatot fogadott el, amelyben rögzítették, hogy a korábbi megállapodásban foglalt közös célok, a gazdaság talpra állítása, a munkahelyek megvédése, a kis és közepes vállalkozások támogatása érdekében folytatott eddigi együttműködés eredményes és érdemes a folytatásra. Orbán Viktor (miniszterelnök): - Végig fogom vinni ezt a munkahelyvédelmi akciótervet, kétség ne legyen felőle. Riporter:- Határozottan állt ki a munkahelyvédelmi akcióterv mellett a miniszterelnök, konzultáció sorozatának újabb állomásán a Kereskedelmi és Iparkamara elnöksége előtt. Orbán Viktor azt mondta, arra a háromszáz milliárd forintra ami az akciótervhez kell, sok érdekcsoport tart igény itthon és külföldön is. Orbán Viktor: - Ne legyen illúziónk, különösen a most kezdődő tárgyalások árnyékában, hogy nemzetközi küzdelmet is folytatni kell. Tehát én készen állok erre, eltökélt vagyok, de arra szeretném kérni a magyar gazdaság szereplőit, hogy segítsenek abban a néhány nehéz hónapban ami most előttünk áll, hogy mind itthon, mind pedig a nemzetközi színéteren meg tudjam védeni a munkahelyvédelmi akciótervet. Riporter: - A kormányfő arról is beszélt, hogy kormánya új gazdasági modellt épít, többek között bankadóval és válságadókkal, olyan megoldásokkal, amelyeket sorra vesznek át más európai országok is. -2-
IMEDIA Kft. 1027 Budapest, Frankel Leó út 18. Tel.: (1) 315 1704 - Internet: www.imedia.hu
Orbán Viktor: - Ennek az új gazdasági modellnek része még, amit szintén nem szoktam véka alá rejteni, az pedig egy új bankrendszer kialakítása, amely azt célozza, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Riporter: - Parragh László kamarai elnök szerint a magyar gazdaság versenyképessége javult az elmúlt két évben, és a gazdasági átalakítás folytatását kérte Orbán Viktortól. Parragh László (elnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara): - Azt gondoljuk, hogy ha még érdeksérelmekkel és feszültségekkel jár, akkor is nagyon-nagy jelentőségű a számunkra. E nélkül Magyarországon tartós növekedés, fenntartható növekedés nem állítható fel. Riporter: - A résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben rögzítik, hogy a kormány és a kamara együttműködése eredményes, a nyilatkozatban a kamara ugyanakkor azt kérte a kabinettől, hogy gyorsítsák az uniós pénzek kihelyezését, és csökkentsék a vállalkozások bürokratikus terheit.
-3-