KENÉZ HEKA ETELKA VERSBEN REJLŐ BÉKESSÉGEM

KENÉZ HEKA ETELKA

VERSBEN REJLŐ BÉKESSÉGEM

KENÉZ HEKA ETELKA

VERSBEN REJLŐ BÉKESSÉGEM

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-87815-2-9

Tükör novella Belenézek A tükörben, S magamat Látom belőle Az arcomra írva Mi rejlik A bensőmben A szív már Sokat szenvedett S kitárom, lassan A lelkemet S az emlékek Szárnya repül Édesanyám karjában Vala ő rég Látom még Amint rózsacsokrot Szedett. A sarjadásom Bimbója is így Jöhetett

S a fájdalmas Mosolya Égett a szeme Fénylő sarkában S kel-jár Fehér ruhában, S eljöttem, hogy Legyek A virágok őre Kis virágként Véres mezőre A világ gomblukjában Kitűzve S most is anyám Menedéket nyújt Szemed fénye Színarany szavad száll ide S szaladsz felém, hogy Szívem, bánat ne érje S szemeimet A könny ne sértse.

3

Lépteid Mily szívdobogtató Az a nap, amikor várlak Lépteid zenéje engem Teljesen áthat. Levelek is a jöttödet Suttogják a lombos fák alatt. Honnan jöttél? Égi Istenek közt Szökdécseltél ide hozzám Vagy a déli sarokról, Ahol a nap legmelegebb, S a déli égen titkokat remeg. Mesélj, mint pompáznak Ott a virágok A csillag folyam Utat mutat az óceánon Óh siess hozzám édesem A ropogó máglya tűznél Elhal az énekem, De valahol újra kigyúl Majd, mint a tűz, S mesél a sorsról, S a szemeden könny ül valahol, S elmondja holnap Hova kerülsz a titkos Sugarak árnyán És mint válsz el A legdurvább anyagtól. 4

A fényt szövöm A sötétben állok egyedül Az ég alatt, S figyelem a csillag Suhanásokat. S szemem előtt A csillagok Egymást követik, S megérzem Midőn számomra Új csillag születik. S az életnek sivatagában Felismerem A küldött fényét, Az ég küldeményét. S a sugarát Visszatükrözöm, S az enyémmel Összeszövöm S a lelkem Égi fényűzésében Töltöm. S a szívem feltöltődik Szeretettel. Itt a földön, S az ős szent tűz Kiapadhatatlanságát Bennem őrzöm Az életkörön.

Éden Óh nagy ég, Miért nem hagyod, Hogy a rózsás Kalapommal fogjak Színes, tarka lepkéket. Ott jártam a vörös tengeren A szűzi százszínű édenben. A rózsafák csillogtak A datolya mézében, S a harmónia oltárán Virágkoszorúkban Álmodón néztem. Szerelmes üde zöldben A virágos fák bujdokoltak A szellő rebbenésében. S én a szellemem árnyán A természet csókjától Boldogan égtem, Lelki ünnepségben.

5

Hermetikus filozófia A bölcs mereng a gondolatán Tavaszi szellő Havának hajnalán Annak 4. teliholdas napján Mindent beragyog az Úr S szent áhítattal Megfürdetjük szívünket Az ég szeretetében A szent ligetben Kincs rejtőzik lelkünk Mélyén érezzük Az ember tudat dermedt Magányát az anyag köti A sík emelkedik térré a föld éggé A múltnak a jövő a jelen A jövő múltja a jelen holott A múlt már nincsen A jövő meg nincsen jelen, Ha mindig jelen maradna, Nem zuhanna a múltban, Így örökké valóság volna S így a világ nem más, Mint az örök Valóság árnyéka Ez a bölcs kőbe vésett Filozófiája.

6

Érzelem Időtlen aranyéremért Ne sajogj szívem, Jobb, ha érzelmekben Gyönyörködhetem Keresem az árnyékod Sérült pókhálóját S az óceáni szelek Arany napban mártott Perzselő nyarát S a szívemben Gyönyörű szédelgések, Amint a válladhoz érek, Érzem, viselem, Bennem a szerelmedet.

Pillanat filozófiája Minden pillanat Egy új pillanat, S a gondolat Ébreszt bennem Bölcs szavakat, S leírom őket Ő itt a földön Az életem jele marad S így a pillanatban Vésett, írott Emlékek maradnak S a pillanatok Torlódásából A szellemem Értékét építem A pillanatokban Itt a földön, Hogy a tudatom Romba ne döntsön. 7

Unokaöcsém születésnapjára Kelcs Róbertnek, a hegedű művészmesterének A nagy hegedű mester Néz az égre fel Kitárt kezében Hegedűt ölel A vonó ezüstös Húrján él, A dallam szökellő Sugáron szállva, Az égre írva A csodás kottája S a műre zuhan A napnak Fénylő sugara Izzik a műben A szív tombolva S találkozik A mélység, S magasság A hegedű hangján, Égig ível, A csúcsra száll

8

Az Istenek hallgatják Szférákban keringenek A zenélő, mesélő mantrák A mester kezében S a hegedű sír, zokog Művészi szomja Nő a mellkasában Mennyei ének A csillagokig hatnak S a tüzelő parazsai A művészi hangok Isteni varázslatok Sírnak a mennyben Az angyalok, S a hegedű újra és újra Ível a csúcsra, A szeretet hangja Az ember lelkének Lehet akár A tartó oszlopa.

Énem Énem, ki is ő? Szólj hozzám Lépj elő, Ő hív követ, szeret, Csúfot űz veled, Kinevet. Követnéd, de elsiet. Legbelül él Nem felel, Ha elmém visszaint, Ő az énem fele, Énem kettőződve Szememben Elmémben legbelül Figyel reám. Velem sír, Boldog, nevet Szeret feled Én ő vagyok, ő az énem Szépségem, szürkeségem. Velem halva eltávozik Egy alakban. Félbe metélve Kettőződve Izzik velem Egy alakban Ő az iker másom, Iker halálom. 9

Élet Gondolatom ébren Hánykolódik Életből életben Élek ébren Elrendelésben Borzongás fog el Sikongás éled Valaki sír, Valaki talán félthet Elme kór lehet E gyászos képlet Az ég rakott reám Ezer életet. Elrendelésben Érrajzokkal

10

A tenyeremben Sorsvonalak ketrecében S szól a hárfa Az ember feszítve A keresztfára És súgja a tudat Egyben látott Szétszabdalt világokat Más ég alatt Ó hány halott évem Hullott reám Több ezer évben S hány elhagyott Éden lepte meg Emlékem.

Sámán táltos nyelv világa A világban Északon Vagy délen, Ha beszélnék Táltos szent Nyelven, Érzem lenne Önvédelmem Ő lenne A megmaradt Őshaza nékem Ő védelmezne, Ha bajban lennék Bújva osonva Magyar ős Szép monda Szállna körém, Mint védő Mesebeli szép Fény glória Lehetek poéta Vagy koronás Halk cseléd Délibábban

A táltost látom még. Magyarság Nyomában Kék távolság Leng a múltban S bennem Tántorog a bánat Ellopták hazámat Áldott haza Kis talpalatnyi Szent föld. Lassan engem Magára ölt Békességem Benned lelem S a sarjadáson Mosolyog felém Csendben Bokron, virágon, S a szellő valahol Felém integet S az anyaföld Ringat engemet.

11

Ős erő Az idő a világ rombolója S ő legyőzhetetlenül A világok pusztítója Az idő képében Elvész minden A léleknek nincs széle Csak közepe A lélek küzd Az anyag testben S az ég a szentek háza, S az Úr fényvilága Össze van kötve A lelkem labirintusával, S ha engedem az Úr Fényt nyit a lelkem Gyarapodásában.

12

Jövő Az idő pillanatokból Szövi a jövőt, Én az örökké valóságot Keresem. A jövő, ahogy Kimondom elmúl S nincsen a nem létező Múlt sem ad lásd A tudatnak vigasztalást. Mi is az idő szemed előtt A világ bezárul kifelé, De kinyílik befelé. Az idő olyan szerkezet, Melyben az átmenetet Magadban zárod A mindenséget, S így létrejön extázis Eszenciája a létnek.

A lélek A lélek szikra önragyogása A Teremtő fényének Világossága. Egyedi a lelke Mindenkinek, Nincs ugyan Olyan hasonmása. Ezért a léleknek A sokszínűsége A legszebb forrása. S a léleknek Dicső vágyakozása Legyen az imádság Tiszta öröm Adójának a békességes Hazatalálása. Azok a lelkek, Kik a Teremtőnek Engedelmeskednek, Azok az Úr hárfáján A szeretet koldusainak Játszanak menybéli énekeket, S az idő futamán Kapnak lelki gyönyörűséget, Fölemelkedettséget És kitartó erősséget.

Tiszta lélek Ha a lelkem tiszta, Így tisztább lesz A gondolatom Nézőpontja, De alázat nélkül A tudás a veszélyben Sodorhatja. Bölcsességgel Az isteni tudást Befogadja, S jól teljességgel Szellemednek, S a világnak Lészen hasznára, S így visszaszáll Az igazsága Az Úrnak forrásában Ez az ő igaz tiszta álma.

13

Ezotér gondolatok A tudatban kódolva Így tanítja az ezotéria A fényvilága az ember Világa nem más, Mint Isten álma. Ő álmodja olyannak, Amilyennek érezni, Látni, tapasztalni szeretné. A világ egy nagy Dermedt álom. Itt minden káprázat A világon, de az is lehet, Hogy az ember Istentől megszállott S ő álmodtatja Velünk a világot. Az ember lehet, Az Isten hajléka Az ő hasonmása, Aki nem kutatja Önmaga eredetét, Az nem mondható Igazán embernek A hit az ember Legnagyobb ereje A világi lét szakadékát A szétvált világ partjait A hit erejei tartják. 14

Fényszóró A lelkem az őserőnek Fényszórója. Ő a gondolatom Láthatatlan őre, Ő a képviselő Védőügyvédje, A lélek Az őszinteséget Kívánja. A szeretet Önátadása Ott él minden Rezonanciájában, S a hitben nyílik ki Legjobban A lelkivilág Atmoszférája Az Úrnak társaságában.

Igazság gyökere A szabadság gyönyörű. Katedrálja az igazságban S a szabadságban már Nem éhezik a szeretet, Mert a lelki élet igaz ritmusa Megszentelve, s fel van Ajánlva az Istennek, S ő boldog, mert a tisztaság Eszenciája visszaszáll Reája az örök valóságban.

Látás Az egyetemes látásmód Öntudatlanul működő Emberi állapot. De érezni, s látni a földön, Égen, mindenben. A teremtő harmonikus Jelenlétet akarással elérheted. De az Isteni jelenlétben Látni mindent, Az már felső fokú misztika Ez már mély metafizika.

Igazság Az igazsás ott rejlik A lelkem gyökerében. A Teremtőnek Ő a tükörképe, S a tiszta igazság A tiszta szeretetnek Megközelítése Az igazság csak úgy Jut érvényességre, Ha jelen a lélek Beleegyezése Fontos hozzá, Az ő beleegyező Nagylelkűsége, S az igazság A tisztaságot Csakis ő ismeri föl Rajta keresztül Léphetsz a csúcsra föl.

15

Lélegzet Óh lélegzetvételem, Égi szeretetben Dobbanjon Az én szívem Nincs a földön Látom sehol Hova tartozásom A tudatom Filozófiatétele Bízni a teremtőben, S a szerető gondoskodás Őszinte értelme Így épül számomra Az égben. A szív fölismeri Őszinteségében A tudatomnak Függvényében.

16

Fáraók sírhalma Gyöngy szigetnek Pázsitos tetején Gyöngyszemű Bagoly szárnyai Sírotokat óvja A Vörös-tenger hulláma Álmokról mesél azóta. A habok szerelmüket Csókkal ringatják S a parton A sokszínű virágfák Szívükben Bimbóikat bontották Sirályok a tenger Felett repülnek Boldogságot nyújtott Az azúrkék partja A gyöngyszigetnek Ezredeken át A tenger hullámai Álomban merengenek.

Ízisz léptei Valaki mindig elhalóban Hűvösen csendben Valaki mindig születőben Bent az anyaszentélyben Ő az idők örök országlása Ízisz érzi, látja, mint Vonulnak testek, arcok Élő húson át mi hajtja Az embert süllyesztő démonok Őrökké valóság mi volt mihez Csak eszméletem tapad Látásom egybe von élettelen Levőt s valót, mint Álmokat hullajtja vissza S lefejti rólam lényem S visz magával, mint súlytalant. Taszítva a mélyben. Miért kell szökni így árnyaktól Árnyakig miért az egyszer voltak Új és új halált halnia azoknak.

17

Ízisz és Ozirisz léptei Ízisz türkiz Hercegnő és Ozirisz léptei Óh te egyiptomi Istennő Sír az orkán A hullámok sodrása Északra vonulnak Sír az ég könnye Ízisz lábai elé hullanak Az idő tombolása Viszi magával Oziriszt a lét Parazsas hídján át nyugatnak Egy örök arc Ozirisz harca Oszthatatlan énje Fordul az égnek Leselkedő szemréséhez Ezer alak, ezer szerep Hány halál kell egy életnek?

18

Keleti bölcselet

Kényszer

Igaz őszinte szeretet Nem ér soha se véget, Ami elveszhet Az csak az illúzió lehet A valódi dolgok Sosem vesznek el A szeretet gyorsabb A fénynél erősebb Az óceán hullámoknál És simogatóbb A hattyú pihéjénél Ami nem örökös Az nem igazi S ami van, az létezik És így nem tud soha elveszni, Ami nincs az sem veszik el, Mert nincsen, Ami az égből fakad Az mind megmarad…

Óh az Ararát Hegycsúcs ront Fel az égre A bonthatatlan Sötét egésze S fölvisz mindent A kényszer S húz vissza a test A mélységben S maradva veszteg Sűrűségben a lélek Fogságában Térnek és időnek Messze a fény S távol az ég A remény naponta ég S érzed az ideg feszülését A világ üregében Nincs kiterjedés a léleknek Se térnek, se időnek Távozni kell kiszakadva Az ég keresztútjának szögletében.

19

Bolygó Istenek a horizonton A nap feljött A kelet kapuján Vörösen, véresen Mint egy megvert Elüldözött Isten A hold sápadtan áll Az ég peremén S csodálkozik az Elüldözött nap szerepén Rémület, ha az Égi testek véres Sugarakban A munkára érkeznek Ők halhatatlanok És mégis így szenvednek Próféták dalnokok Mondjátok el kironthatott Az őskorban a fényekre S egyszer rá rontott az égre A nap panaszos fénye S azóta reggel, este vérbe dermed, S a méltósága sírva szenved, S a szenvedését nézik a bolygó Istenek

20

Csillagod A szerelmes csillag Bűvös meséje A Hold árnyékán Vágyik titkos szerelemre És a csillagod szállva Az időtlenségben A csendes éji vallomása Megkoronázta S az üde hajnalod szívedben Igazgyöngyöket csörgetett. Válladat takarta Csillagból szőtt Selyemsál. S éget az aurád A bőrön át S a holdsugárig elhajolok S gyűjtöm a fénymagod, S pergő tűzben állok S a karomra Dől a csillagod S fényévben mérem A napot, hogy tovább éljen Bennem a csillagod.

Tűzmadár Vérsugár a nap, Mint hosszú Lángú dárda, Leégetett mindent A hegység oldalában S a tűzmadár Sikoltva felrepült S megpihent és Nyugatnak ment, S a rét színét a Csőrében tartja S lassan elrepült Méla volt a hangja És csönd lett a réten-égen Minden elmúlt már Holt lett a szép táj Elszállt a tűzmadár legendája A Hold képében visszaszáll Kísérteni a földi fészket, A lelke hazajár. 21

Érzem Mi a jobb kérdem Időtlen aranyéremért Élni az életet A sivár ürességben Vagy fuldokolni A vágy tengerében S ontani az időtlen Kéjnek mámorát, Hogy a fehér sirályok, Piros csőreik közt vigyék Az égnek öleléseink Szivárvány színű Hervadt koszorúját

Mágia Mágikus Kristály Üde varázslat Ékesíti a szádat Az égre néző ablakomon Egy szárnyaló vágyat Ejtett be hozzám a varázslat, S aztán a vágy elpirult arcán S márványtömb vagy azóta Nékem a titkos élet útján.

22

Az idő Az életem az idő Csokorban szedi A szemem előre néz S a bánatot énekeli Fátyolban körül leng Az estnek csendje Felettem kilombosodnak A csillagok rengetege S a Hold bejárja a tájat S fényéből sző A kíváncsi világnak Titkos legendákat Megyek előre lassan Árnyékos utakon Föld ringató lépteimen Ingadozik a Bábeli Torony S a tenger élő mormolása. Élők és holtak nyugtatása.

Rózsák A temetőben piros rózsák A holtakat vigasztalják Emberi hamvak közt Elvész a nap Kevesebb az élő, Mint a holtak Gyermekkórusok Szent éneket énekelnek A megölt csillagoknak Kristály csendes fény Árnyékom magában él Elhamvad a test Elszáll a lélek És saját magával beszélget Én nem láttam még Ilyen tiszta csendet. 23

Tűz mágia Sérelmem szeretném Bennem már Érezni-halva Kiirtom magamból Leírom egy papírra Meggyújtom És elégetem Hosszan sebeztek engem És új tűzmágiát Élesztek bennem, Hogy az erőm újra Helyére billenjen S a gyengeségem Sírhalmára Az erőm virágot tűz Az éltető a tűz mágiában.

Mámor A világ elől Befelé fordulok És elvonulok A lélek nosztalgiájában Lelkem a helyét nem találja S kimegyek A természet ölére, S nézek fel az égre Az Isten tüzében S a lelkem boldog máma Az ég mámorában.

Tavasz Érzem valami Átsuhant A tavaszi szélben S hajladoztak A zöld bokrok Léptei bennem is Hagyott nyomot A márciusi virágcsokrok. 24

Kárhozat Nézhetsz a világban bárhova Megfagyott az ige temploma A világot behálózták Démoni álarcos szellem figurák Kesztyűben bújtatott karmok Bezárták a templomot, S a kárhozat csillogtató Árnyak közt az emberekre szállnak. Uram hol van - kérdem - a vészkijárat?

Aura Lám a csillagírás Fénybeszéde Ragyog reám S változik tőle Az aurám S, ha figyelem A csillagok színét Építi az aurám fényét Mert szórja Rád a fénymagot Az égen a saját csillagod!

Kegyelem Az ég tett bélyeget Az arcunkra Tüzes fényű jelek Beégetett Hieroglifái Ezek a megjelölések A teremtő Istennek A kárhozat Szakadékából Kilépni így nem lehet, Csak, ha az ég ad kegyelmet. 25

Nárcisz Ha láthatnálak Így este felé, Amikor a nap is Távozik hazafelé S a hangod érintene A mondatok mélyén De ha már a fecske Nem hoz nekem Új szép nyarat Hiába próbálom fel A lenge kalapomat Egyedül hajnalban Is hallom saját Sóhajomat A gyönyörű nyárban Csak gondolok Majd a tenger Hullámzó partjára Nélküled elmúlik Lelkemben a nyár A jázmin, s viola illat S nélküled a nárcisz, Kezemben elhervad.

26

Alkímia Pórázon tart az Isten Égi tűz árnyában Élek ide lenn. A lélek, s az alkímia A szellemöröm Ihlet, könny, Szerelem, s örömök közt Az életfámon csüngenek Éltető délibábos fények S az élet harca Lényege az alkímia Kikristályosodása.

Isten Fényszövő csillagálom Az ég suttogását hallgatom Istent keresem A hullámhosszon A lelkem az érzelem Varázs áldozata Szívemben legyőz Az árnyék tánca.

Emlék Elindult, mint valamikor régen A szépséges tavasz Odakünn a réten Zöld koronát Viselt a fa Ugyanúgy a szívemnek is A nap Szép titka volt Az égen a Göncölszekerét Ha reám hajol Húzták mesebeli lovak, A Nap reggelente Ma szívem álmai S, ha láthatom csillagod Rég halottak Úgy este fele Az álmoknak már A gondolat újra és újra, Elfogyott a kincse Gyengéd izgalommal Csak egy arcot Titkot sző Rejtek a szívem mélyében Belém megújulva Bennem csodás fényű S gyönyörködhetek, A csöndes emléke Lám a cseresznyevirág S az idő elfut az estben Fehér mosolyán S illatuk szerelmét Viselem bennem S tündérek fogják Titkon a kezem S valahol figyeled léptem S én a vállammal A válladhoz értem S fordulok feléd A sötétből, a fényben. 27

Mosolyod Mondatok az álomból Zaklatnak, s a morajlása Magához ragad És visz feléd A gyönyörű sodrása Az áramlatában S érzem a szerelem ízét Arany és bíboros Titkok üzenetét Őszi könnyből Őszi csokrok Szívben locsoló Harmat fájdalma Szerelmed tánca Az utolsó nyári napban Egy gyöngyfüzér Fölé hajoltam S éreztem, hogy bennem A fény elapad lassan S a mosolyod eltűnhet Minden pillanatban, De ott marad A szívem archívumában.

28

Ostrom Ha majd elköltözik Belőlem a nap Oda álmodod Tudom majd Mellém magadat S az álmodon Átvonul az erős Szerelmünk lánca S élő mélyedés lesz Szíved ostromában S az itt maradt Lépteim álma Őszi tangót Visz feléd A hervadt Suttogásuk Akácok avarában.

Valahol Valahol álmodom, S a csillagom Mezőin elindulok Egy titkos hajnalon Valakit keresek A pusztában egy hangot, Látni egy arcot, A teremtő urat, Előttem tükör tavak S tükörtől tükörig Vonszolom magamat Elindulok Perzselő utakon S a szél nagy Zenekara kísér S keresem az Istent S a holdhoz támasztom Árnyas arcom. Vigasztalan tükrében Szívem szentéjét igazítom A csend hallgat S fülemben csendül Isteni Oratórium hangzat S az Úr küldött szívemben Szeretet sugarakat.

Evangélium Ha az életem elosztom Legtöbb benne Az egyedül lét, A szomorúság. Orgiák, ünnepek Olykor előjönnek, S napsütötte szerelmek Csillanó fények Fényszórós karácsonyok Érzelmi villámok Millió apró pillanat Ébrenlét sok csalódása S a szívem csillaghullása S reád szédítő várakozás S az édes idegesség S a bénító távolságod A karod ölelése A szemed vakítása Mind elosztva Az emlékeid Sok-sok evangéliuma. 29

Boldogság Óh mily boldogan hat, Ha az ember Szívére rásüt a nap, Hogy vidítsa Szememet, arcomat És virágok, rügyek Illata terüljön reánk S ha átölelsz majd Elszáll a homály S szívemben érzem már Amint kinyílik A tavaszi fesztivál S a gyöngyvirág Harmatos füzérben Lelkemen homály után Heted hét napfényben Virul majd meglásd A szerelmünk idejében.

30

Virágok Köztünk mennyi A távolság Mikor elmentél Még nyíltak Az orgonák, Költeményem Beitta az illatát S a könnyeit Locsolta reá A gyöngyvirág Életemben Emlékeztetnek A mély illatok A lelkemben Az érzelem itt lakott Akkor még A szép élet Nem adta fel a reményt Az emlék kék reménye. Remény nélkül is Okkal visszatér.

A tavasz dala Lopott orchideák Illatosítják be A szobát. Boldog testek, Szerető szívek Felszentelik A májusi délutánt, S élik a gyönyörű édes Terápiát. És te hagytad, Hogy rajtam Csüngjön az ajkad Érezted lám már, Hogy a szerelmet Ajándékul kaptad S letagadni a világnak Sehogy sem akartad.

A hajad A nyár utolsó Esője esik, El sem áll. Úgy érzem októberig Óh nem tudok Gondolni csak reád És nem másra Csak a nyomod Ne lenne A szívemben elásva. Vállamon a hajszálad Késztet a maradásra A szeretet nyomát Akarja rajtam hagyni Nem akarja magát Az Isten előtt letagadni Tőled ajándékba kaptam Csillogni akar A fekete hajamban.

31

Szózat Verseim szózatát S a reszkető álmát Először a fenyőfáim Hallották S hányszor élt A versem mind iker, Testvérem, amint szavaltam A tükör mélyében A versből, játékból Sors készül vétlenül S kihordott nyarak Suhannak el A verssorok közt Észre vétlenül S álmodnak A szeptemberi léptek, Az avarban, Mely itt maradt S elsuhan a hajunkból Lassan a nap.

32

Mondatok A halott mondatok Kopogtatnak Estefelé az ablakomon Az évek fájó Nyoma arcomon Meg kéne A bánattól válni A tükörben új Arcot szeretnék látni Ígéri a nap, hogy küld Szívemben sugarat Szívemben küld Múlhatatlan szerelmet Kezemben kezedet S figyelem este felé az eget Így csak a csillagok Ölelkeznek.

Emlék Az agyban a vágtatások emléke A szerelem hullámos Lüktető verése S a mély érzésekben A megsemmisülés Gyönyörűsége S egy napon vége S próbálunk valaki Nélkül élni S csak írom a verset S nem találok Senkit sem helyetted Hogy az egész életem Hátralevője rá ne menjen Az igyekezetre, hogy Nélküled élhessek S elfelejtselek testben, lélekben

Avatás Odakünn tombol a nap Keresem árnyékodat, Hogy a magányom Sérült pókhálóján Érezd a szívnek Aranyban mártott Perzselő nyarát S egyedül a nyárban Is éjszakánkét reszketek Jönnek megsemmisítő Óceán szelek Szerelem kábulat S a szívben tárgytalan Lemondott vágyak S lemondanék Magamról érted, Hogy ezek a gyönyörű Szédelgések szenté Avassanak téged. 33

Reggeli nap Hajnali harmattól Áztatottak a kertek S a völgyben már A nap lovai legelnek S a nap szép sugarát A tájra kiteríti, s a lelkem A szerelmem Nem hagyja nyugodni Tenger hullám verdesi Nyugatnak sodorja Lelkem fekete színű vitorla Szerelmed echója Hallatszik a testben S a szívem vágya Mégis elérhetetlen Tavaszi szellő sarjassz Virágzást bennem.

34

Összetartozás Az univerzum Fényén át Bennünk élednek Fénycsóvák S a lélek hullámon Ösztönösen egymásra talál S az éterben valahol Kettőnk énje a vágytól Atomszemcsénk Villanásából Kivetődött a szeretet S egy pillanat alatt Az egymásra vetülő Árnyékunk képe Beleégett egymás Személyében.

Várás

Hatalom

Álmaimban hallom a hangját S várom a csókját. Nem érdekel a nappali lét, Ha ő kibérli az álmaim szívét. Nincs ő sose mellettem, Azért van a verseimben Az útjait méri A csillagokban S a lőtt szíve elszorul S valóban a földre hull. S olykor jön szemben Vagy lépked mellettem Az élet filmem Csak versekben mesél – mit ér Ha az ember nem halt meg, De nem is él.

A bűvös szemnek Nagy hatalma A szerelmet A szívben forgatja Midőn szerelmes Szeme rám tekint Az éj varázskéjt hint s ezer kéjjel Ringat megint, Ha szemed újra, S újra reám tekint.

Tavaszi vers

Kitavaszodnak Az arcok a virágzó világra Némasággal ülök a szobámban Verset írok a szívem mélyén Titkokban elkezdett élni, s él bennem A félbehagyott szerelmes regény S jönnek a szünetjelek Cseresznyeszirmok peregnek Nem tudom befejezni a versemet. 35

Merkúr szerepe Új szív Ott lent délen A tengeren Sokan nem tudják Februárban Virágzanak A mandulafák A sugarak A csillanó fények Áthatják a vízpartját És ha itt sétálok veled Egy új szívvel Az otthonit elfelejtem Beledobom a tengerben Hisz beletaszított A boldog hűtlenségben A gyönyörűség vibrálása Ott él a mosolyodban S szemem egy ideig Állandóan a szemedet nézi Idelent egy új szívvel élni S a tükör előtt maszkot cserélni A régi szívnek üzenem, várjon Visszajövök, hogy megtaláljon. Ha véget ér a csipkerózsa álom. 36

Lehettél volna Akár Vénusz Hős lovagja Kinek tettei És fennkölt neve Beleillik a balladába Jobban, mint Bárhova. Te a balladából Kimaradtál, Mert illúziókra vágytál Lehettél volna Világi polgár Lehettél volna Szívem falán oltár Ránk hajolt a nap Aranyt forraló hevével De te elrohantál, Merkúr Isten szerepében Világi hírvivésekkel.

Sorsvonal Már kicsi korban Baranyában Ott voltál a sors Vonalam jóslatában Ott voltál a májusi Cseresznyék mosolyában A Duna lélegzetében Ahol játszottam A napsütésben A fény oly gyöngéd Izgalommal Hajolt reám tudom Minden gyönyörben Ott voltál A fekete felhőkből Is fényt bontottál Valahol a villámokból Utat szabdalt a szerelmed Enyémmel összekeveredett S azóta a villám fátylán Érzem a szívemet.

Morajlás Elfásult árva A szívem morajlása Ismeretlen házak Bennem felfedő honvágyak Szerelmi kábulatban Valahol nyugtató Folyók várnak Álmomban Szentnek láttalak Az égből bíbor üzenet Őszi könnyből Arany levelek hullnak Valaki szívében Még tombol a nap Folyton keresem Az árnyékodat Arcomon a magány Felkeresett korán Visz a sodrása Magával a Dunán. 37

Tilalom Valahol ciprusfák Ringanak a fényben S nézik magukat A tenger vizében Szeretnék lemenni Délre, s napfényt Gyűjteni lelkemre Szívemre bőrömre Napfényt gyűjteni Gyűjteni, hogy Fény legyen Kettőnk között Az arcod mögött A fényt gyűjteni, Amíg visszajövök, Fényben nézni A ciprusfákat, Melyek szívemben Gyűjtötték a fényt S csodáltak Mennyi fény van a tengeren S bárhol járok Megtalál téged-engem Nem ír elő tilalmat az Isten.

38

Füzek Szomorú fűzfák Nincs köztünk Idegenség, távolság Lehajolt fővel A víz szélén állsz, S a szél lovai Nyirbálják koronád Tavaszkor a légben Száll az illatok Bűvös keveréke Apró virág csoportok Néznek reánk Szűzies szépségükben S bennem is nyílik Az akác szomorúság S figyelem a lila akác Bíbor színű titkát S a barkák üde álmát S emlékeztetnek Tavaszi üde álmaimra Fénylő nappalokra Vadvirág csokrokkal, Amint vártuk egymást, Hogy eltűnjön Köztünk a távolság.

Május Májusban szívemre Süt a nap Hirtelen Bársonyos barkáknak Életük rövid idejében Ragyog a fény A téli homályra Ragyog a kerti Virág fesztiválra Ragyog a rózsaszín S piros érzelmekre Ősrégi szerelemre A fényt gyűjteni kéne, Hogy megmaradjon Egész évben, életben S virágos rügyek Hajcsanak szívünkben S hogy ne éljünk sosem Fény nélkül szegényen.

Lugas Elmúlnak felettünk Évek-századok S váratlanul Előkerülnek a polcról Elsárgult papírok Versek, érzelmek, De elmúlhatatlan Illatú mondatok Személyhez írt érzelmek Valahol még talán él S lehet, hogy szenved a személy Szertartásos emlékek Szívemben s övében Ezek múlhatatlan versek Nyárvégi lugasokat látok Életünkből írásokból Visszaszállnak Hozzánk a mondatok Soha el nem tűnő illatos álmok. 39

Julius Cesar kétsoros stílu bölcs szavak Az érzés nem magyarázható Vagyis túl van az értelem határán is. Az értelmi belátás nem változás Kell hozzá lelki érintés, tisztulás. A régi sors írását kitörlöm A lelkemből, s az önátadást költöm bele. A megszakítatlan boldogság Nem csak érzés, mély gyökerű megértés Légy víz, tűz, szellő, légy föld, Légy átkelő híd a zavaros víz fölött. Egy gyilkost is kell szeretni? Bölcsességem segíts megérteni. Ki a lelkében törekszik Azt a kegyelem előbb, utóbb utoléri. Ezüst tálcán eléd cseresznyét raknak Ők azok, akik ma még tőrbe csalnak.

40

Nékem hamis esküt tettél Most szánjalak, hogy vétettél? Elárultál nem értelek, itt maradsz Életedben, de el nem űzlek. Ki gyűlöl valakit, főként magát tartja rossznak Isten csínyéért bünteti a rosszat, áldja a jókat. Feslett orgiákból lehet bűntett, Hova bújhat a lélek, hova tűnhet?

41

Zarathusztra stílu bölcs szavak Ha ostoroztatlak, ki hallja Sírásodat csak én és az ég Atyja Nézek nyugatnak fekélyes városok Nézem Babilont, elűznek a tornyok Hány világ, s élet veszett el, A visszahúzódó emlékezettel. A két csúcs teljesítménye a tudat A tudat csúcsélménye az igaz szeretet. A feladat szüli az erőt, ami A cél függvényében áll rendelkezésre Hős az, aki önmagánál nagyobb dolgokra Szenteli az életét. A belső derű és a kirobbanás Extázis egy tőről fakad. A fejlett lélek a tudásból átjut A bölcsességben, s az örömből a boldogságban. Az odaadás nem az ész kérdése az igaz Fejlődés, ha az ember tesz érte valamit. 42

Az ember látásszöge attól függ, Hogy mi van a szívében. Az illúziót én választottam, Nem a sorsom, így én okoztam. A lelki ízek mindentől többet jelentenek Az anyagi ízek, aromák és színezékek. A korlátok eltakarják az igazságot Képes megnyilvánulni előttünk kereséssel. Ha a futár hamis, az üzeneted attól célba ér Ha a pap tanító hamis, mégis megmutat Valami valódit önmagából A szeretet misztika az egyetlen Feltétele a feltétel nélküliség. Az szeretet legfinomabb rezgése Mesterséges úton nem gerjeszthető. Bennem a legyőzött ember már nem törekszik a boldogságra, csak az életmű beteljesítésére. Nem mindegy, hogy bölcsségből hallgatsz, Vagy eltompult tudatlanságból

43

A lelki reménység földjére, teljes Megújult szellemmel léphetsz be. Alázat nélkül veszélyes a tudás Tiszta nézőpontból visszaadod forrásának Mi is a szeretet gyönyörű lelki játék Már az is, hogy gyakran eszembe jut az ég. A hit képes áthidalni, eszményed és Pillanatnyi helyzeted közti lelki szakadékot Formálisan a lelked nem lesz elégedett, Ha nincs szeretet felesleges a tisztelet. Ami lehetetlennek tűnik Az önátadással könnyen elérhetővé válik Nem az a kérdés kivel tudnád leélni az életed, Hanem kinek a távollétében pusztulnál bele. Nem kövekből kell templomot építeni, Emberekből, lelkekből, szívekből.

44

Bölcseletek Ha lelki szeretetben peregnek éveim Így harmóniában derülnek napjaim. A lélek extázis is misztikába révül, ha felismerem Ébren létem a szeretet lángjában dobban szívem Amit a világban kiáltasz, az jön vissza, A világod, tudatod függvénye az. Amíg azt gondolom, mindet tudok Nem tudok semmit a tudat öntudatlanul működik. A lélek az Istenhez hű ő ragaszkodó Természetű, ha állapota tiszta nagy a szeretet szomja. A lélek lelkesedés magasban visz, húz A kitűzött magas cél, sikertelen, akkor is magasra jutsz. Az igazság és hamisság Megkülönböztetője a szeretet. A szeretet Isten lábához Láncol bennünket.

45

Bölcseletek Földi parola, Azt diktálja türelem. Viszont azt súgja Az én lelkem Most akarok boldog lenni Nem akarok Lelki sivatagban élni A rossz szellemeket A tiszta lélekkel Akarom legyőzni. A szeretet szíve Mindig kitárva, Ő nem más Mint szívednek Arany rablánca S a rabságnak Ő a szabadsága, Mely erőseb A vasnál értékesebb A színaranynál Kivetülése a lélek Szikrának ő az Önragyogása, A szeretet világosságának.

46

Az érzés az Más dimenzióból fakadó. Túl van az értelem határán. Az Intelligencia Az értelem belátása, Nem hoz néked Változást, Ehhez a teremtő Érintése nyomán Beálló tisztulásra Van szükség. Ha fölül vizsgálom Saját sorsom, S kitörlöm lelkemből A régi belevésett írást, S az önátadás szeretet Költeményét, versét Írom a helyébe. Az életem átjut A nemesedésben, S reám majd felfigyel Isten.

Bölcseletek A boldogság elérés Nem csupán érzés, Mélyen gyökerező Megértés, S a lelki boldogságnak Van kezdete, De nincs vége. A szenvedélyes ember Nagylelkűsége Lángol a szeretetben A jósága, szeretete, Minősége magas Csúcsot eredményez. Az ember Olyan, mint Egy kósza csillag Ismeretlen pályákon Jön a végtelenből S fut a semmibe Ég és föld között.

Ha keresed, S ha megtalálod Igazi önmagad A szeretet kedvéért Érdemes megtisztítani Lelkünket a tudatállapot S a jótétemények Jelentik a szeretet Gyakorlását. A hazugság Fölemészti a szíved S szomorúvá teszi Istent Az igazság felett Uralkodik a kegyelem, S szeretet, gyöngédség Fölülmúl minden Szabály előírását. Az odaadós, Nem agy kérdése A lelki fejlődésed, Ha teszel is érte valamit.

47

Bölcseletek Az anyagi világban Rend uralkodik A lelkiben harmónia A magasztos világban Elnyerjük A könyörületet Szabályokat Betartani szükségesek. Fut az ember A csillagának Vonz körében A pályán áll a világosságban Marad míg él, Ha az igazságra rátalál. Ha elveszítem A kapcsolatot Istennel, Az elhivatottságom Mindennapi munkává Silányul, a közönséges Tetteknek visszahatásuk Is lesznek.

48

A szeretet vesztesége Lelki éhségből fakad. Mesterséges gerjesztésből Nem találsz hozzá utat. A vesztesége tőled elgurult, Égi kristálykő, Ha újra megtalálod A szeretetben Visszaköszönő. A Teremtő szeretete Reád vetül, S környezetednek Visszatükrözheted A varázsa belőled Másokra rávetül. Száll, akár a kristály A lelki odaadó Eredményed Úgy mérheted, Mennyi szeretetet Sugárzol környezetednek.

Bölcseletek Hitem legyél állócsillag, A gyökere a legnagyobb Erénye bennem a hit A legerősebb a szeretet, A legértékesebb Amivel rendelkezem, Isteni oltalom. A bűn következményekkel jár Erkölcsi ok a bűn, tartós hiba. A bűn a magasabb fokú Energia, alacsonyabb Szintű alkalmazása. A szeretet nem más Arany rablánca a rabságnak, Szabadsága, Mely erősebb a vasnál, S értékesebb A színaranynál, A hit, remény, szeretet, A lélek síkjáról származik, Kevésbé az agyból.

49

Vég

Vég nélküli kezdett

Már lemondtam Végleg magamról, Ami fájt, elmúlt Nem fáj már Őszi ballada üzenete Őszi levelek Bíborvörös színekben A halott mondatok Jönnek velem szemben A felperzselt mezőn Kopogtatnak ablakomon Jázmin harmata Villan arcomon Elmúlt hangomban A vágytól a remegés Sóhajokat leállítom Végére marad Az oratórium.

Izzó a világ, Izzó a föld, Téged magára ölt Bolyongó világ Befelé nézi magát Illúzió képe hányszor Vezet még az égben Félek, hogy még Az ég idéz nékem Ezer földi képet S aztán újra fogyni Kezd a kezdet.

Gyönyör

Gyönyörű gyötrelmet ad, Ha a vágyban mártod Arany íjad, Ha a szívben Szerelemre sarjad A tűzijáték kéje Kitörő szerelmi Extázis ömlése. 50

Lélek búcsúja

Végtelenség

Eltávozni a szilád anyagból Cseppfolyósan szivárogni S párában eltűnni Az égben vagy a Cseppfolyó jég hegyében Vagy ördögi tájban Sírás is rémes Korbácsolás a léleknek Hova tűnik ki érti meg Talán érdemtelen vidékek.

Szívem zegzugában Kísért engem Egy régi álma Az aranyból, napból Lett égi násza Kísért engem Itt a földön Az égi mása A szívem jelenben Örökké él azóta Haldokló erdők alatt Remeg a szív Az örök enyészet zaklat Olykor egyedül szendereg Holdja lenne? A szívem Égi berkeknek S aztán újra kelyhét hullajtja S aztán érzi rajta a csillag fényét. A szüntelen enyészet És végtelenség.

51

Révedés

Kráter

Visszatekint A gondolat más létben S bálványfákat Pillant meg Selymes ösvényem Agyamon kongatás Olyan ez itt, mint Egykoron volt odaát. Itt lenn súrlódó koronák Révület kör körös szédület Élem a holnapot, a mát, S forgok tovább Agyunkban égetett a világ.

A Hold katlan árnyán Megülve a képed él S félek, hogy a krátere Homok hegyet rak közénk Egyszer a hold sugara Száll arcodra Aztán a nap A kék ég mindkettőt Magában hordja S mégis zokog bennünk A sorvadás hangja Az árny alakja távozik Más és más anyagban Észrevétlen más alakban A homok fejünkre szórva Beülünk az eljövendő újra A múlt álmok súlya. S a Hold árnya reá száll új tájra S kikristályosodott homok sóra S így áll közénk akár a sivatagi rózsa. 52

Pompa Az égen odaát Elő van írva, hogy Minden kettőzze önmagát A táj, a fény, a tűz, az ég A távoli ágak, a vízre Aranyözönt rajzolnak, Ha süt a nap Lélegezve száll Reánk fentről a hő A vágy s a fohász. Teremt nékünk Némán boldog tombolást S fordul a föld, újra még S mi lenne műs egy Másik káprázat És másik ég S fordul a föld lent és fönt S kívül reked mi egykoron Halt pompa volt Ég és föld között és most.

Űri hang Látásom íve, Mit egybevont A nép torlódott Vonulva Kit a halál Körbe font. S von magával A vetkőzött valómban S testetlen általam Mint őznek miért Kell szökellni így Árnyaktól árnyakig Létünk tűnik el A semmiségben Mögülem az űri Hang valakit szólít S halld, Zokog bennünk a nap. 53

Letűnt kor Barlang a mélységével Volt roskatag Összetört szárnyak Zúzott halak, pikkelyek, gémek Néztek kialvó szemek Sárkányok laktak A barlang mélyében Csontjaik tanúskodtak Bűvös homlokzat Természet ásatag Klastromok élő láza Egybevon letűnt életeket Vésett formákban Törvény csiszolt kövek A mélységben titkokat rejtenek Bennük daliák, Démonok bujdokolnak Ők letűnt legendái Egy másik kornak Értelmetlen Minden óra, minden perc, Mely megíratlan múlik el Mert az agyban megszülendő Bennem törölhető.

54

Éteri tűz Tükröződik A víztükörében Az éteri tűz A tükör alant S fent kettőzve A fénye vetkőzve Az arany áramlat Kifogyhatatlan A fénylő napban Szembetűnő dolog Átszellemülésében A fénymag A kettőztetésben Szenderülve mily boldog Átszíneződő fénye Le nem törölhető A földön sohase.

Könyvsorok

Sárga folyam

Lelkem könyv Sorokkal bélelt szobát Elömlő fényben Érezni vélem Szunnyadón bennem Ezer és ezer világ Innen tudom, hogy Többször éltem, s mindig Elhagyott az éden Hátamon az élet keresztfája A csontok borzongása Nádfuvola sikongása Kísérő zene a halálban Telis tele csillaggal az ég Mind ember lélek üresség Az ember sorsa a múltból A jelenben kísért s az Égieket osztja szét.

A sárga folyam Hulláma búg Rémes mesékről zúg Túlon a hegyek mögött Elment valaki rég Ködlött mögötte A titkos ég Elment a folyótól balra. Napnyugatra Valaki ott szűnik át Ott tűnik el A semmiségben A szívben fázom Ő lehet volt égi másom Ő az ellobbanásom Egy fűszálon, a láthatáron Sárga folyam vizén csüggtem Víznyomdokát figyeltem. S a hegytető rémeivel S ember rakományával egy hajó Nyugatnak tűnik el.

55

Szenderülés

Sötétség alvilága

Korai lángolás Lassú célszerű Izzás feszül, tündököl Odafenn Az égen fönn Úgy van, mint Az ember, ha kell Célszerű Izzásban ég el Aranyban Játszó égi tűz Áramokban Vonuló fény A korong sugarakban Lángol gyűrűjében S a földet melengeti Mágikus átszenderülésben.

Roskatag súlyával Telítve a bánya mélység Alantról a pereméig Óh mily mély Elnyeli őt a nappal Elnyeli őt az éj Néznek befelé a szemek És látják a bányát Évezredek ott révülnek Halva tört szárnyú Ősállatok, pikkelyesek Alvilági istenek Legendás mesés Madár alakú ősanya Leszáll az alvilágban Az égből földi nászra, Hogy egyben vonja, Az idő erejének Dúlta, elkorhadt életek Összefolytát egybe vonja. S az elcsitult vizek, hegyek felett Az idő időzetlenül lebeg. 56

Éber léptek Éber álmaim Óh oszthatatlan Bölcs sziget Partjait csipkézik Isten formált kövek Agyban véste, vájta Miért olykor a szív, Kard, kés, lándzsa Miért a szívben, szemben Agyban a színek Orgiája ezüstben, aranyban, Miért e tobzódás Színekben, hangokban Eszményi alakzatokban Az Isten arányatossága A természet véste magára. Tobzódásban évezredek múlnak A lét pereméig vonulnak A természet mindegy Hol ő nem pazarol. Istenből árad, E szent feleslegesség? Vagy az emberből Évezredek óta Itt maradt nyomok emléke még. Vagy az Úr így mutatja ki Az emberek felé a szeretetét? 57

Árva nép Ó népem te árva előtted az ég kitárva A lelked a csalódás ne sújtja A szemed nem lát csak e világban Az igazsága korlátok Határán túl van. Visszafordulnak Onnan a szavak Visszafordul a gondolat Nem képes elérni az ég falat Csak rajongani a nap alatt A teremtő visz fényében Az alapforrásában szépségében.

Szeretet Nagy ég záporozz reám Szeretet eszenciát Védjed az ember fiát Legyen szeplőtelen a lelkem Legyen a mindenség közepében Az orkán ne sírjon lelkünkben A tetteim ékesebbek a szavaknál Óh ember az Úr megálld, de Te a hatalmad ne használd Mások megalázására sohasem Szíved az ég törvény formálta Légy az Istenek szolgálatában. 58

Ezotér filozófia A fény tánca A fények tánca megidézet játéka A szem látásvilágának Káprázata a színek művei mása Valótlan a valóságban, Mert a káprázat a való se valótlan Mégis a távlat káprázata Álmaim ringatja szótlan.

Távlatok Az idő távlatában A hang a távolokból égi útról Időbeli úttól el nem éri Az anyagban gyúrtakat Mi a valóság mása Nincs felelet rája Az érzékek megcsalása Érdekes sem érdekes már Mert a földön semmi sem végleges

Agyképek Képközökre mit vetít az elme Amit a tér súg azt közöl a sejtelme S mi vonzódik össze? Múlt időkben átélt illúziók emléke? Mi az ami belénk véste? 59

Árnyék Az anyagvilágra Reá vetül A fényből, az árnyéka S visszatükröződik A szemünkben Egy káprázatos, csodás Délibáb világa Vagy a föld világossága Nem más, mint az égnek Leadott káprázata?

A vers Mi is lenne más kőben a vers Hatezer éve már bevésett E bölcs mondat A vers az élet sűrített kivonata. Önfeledség, önkívület, örökélet Mennyei birodalmak szikláin Falon élnek a versek És birodalmak köveibe vésve. Lásd s tudd e tűnő világ Sohasem lehet valóság. A világ minden dolga vízben Tükröződő kép csak nem más.

60

Álom Rám hajol az álom Egy őszi délutánon Összenőttem A boldogító csenddel Semmi zaj Semmi sem reccsen. A csönd hegyén Lassan az alkony leszáll Az idő halványuló Parazsán.

Merengés Gyöngyfüzér Lengén száll A gondolatom Merengő álmán S a csönd feszül A rezgő fénykötélen S én ellazulok Boldog vagyok, Úgy érzem A föld nem forog.

Sárga folyam Te csavargó sárga folyó Őstengerből itt maradt része Istenek lelke lakik benned A lótuszvirág kelyhében Mely úszik a vízen Az őselem formálta a földet Női lényegű, Hisz a forrásból született, Születésünk helye Az ős tenger vize. Vízi hintó röpít a lótuszvirág Titkos kelyhében S az özönvíz ő a világnak, Pusztító eleme.

61

Az ég Az égnek sötétje Leszáll az éjre Elmélyül A sötétnek súlya S a mindenség Álomba bújna Az alkony lassú Könnyed léptén Balzsam párolog A süppedő rejtelmes Árnyak szemén, S árad halkan A titkok világa S lecsukja szemét Az égnek álma.

62

Sötétség krónikája Újra este lett Nyugodnak A földön a lelkek S ködfátyla alatt alvásban Jönnek álomteli Égi üzenetek. S rajta uralkodik A sötétség hatalma Nem látszik Az embernek Se teste, se arca S a szívnek némasága Gyötrődik magányában S a gyötrelem árnyéka Rávetíti magát Minden alvó arcra.

A tavasz A tavasz leveti A téli gyászruhát Felteszi fejére A zöld koronát S a levegő Körülötted Csupa illat Csupa virág S a lehullott Virágok A lemenő Napnak Áldozó Tüzet raknak S a meghalt Csillagoknak A rózsabokrok Szertartásként Hajladoznak.

Remény Ha elvesznek A remények Elpattan Félig a lélek Az érzést Nem lehet Formaságból Elégedetté tenni. Az értelem Határán Túl kell menni A kezdete ott van A boldogság Forrásában Az Úr nirvánáján A szárnyaló Szeretett Sugárzásban.

63

Rezgő árnyék

Alkony Lehetett volna Életünk csoda Szép álom, De te makacsabb Vagy velem, látom Mint a hullám, Mely vadul Csapkod A kősziklákon Szerelmemmel Legyőzni próbálom Álarcban fedett szemed Mindig látom A csillogáson S az alkonyatban Rám hajol a csillagokból Isten arca, S a bánatos Homlokomat megsimogatja. 64

S a végtelenségben Zuhannak a sugarak S arcod fénylik Felém, mint a nap A gondolatomban A ringó tengerek Táncolnak S a hold sugarai A vízre kúsznak S a csillagok közt Szövik a habokat.

Forrás Lelkem az árny És érzelemnek Áldozata Óhaján Hol marad A szeretet Angyal mosolya Szeretteim Fönt vannak A csillagokban, Miért vagyok én A földnek kárhozata Merengő világomnak Kiapad a káoszos világában Tiszta forrása Az érzelmi áldozata.

Csillagok Csillagok A fejünk fölött Tündökölnek, Mint legékesebb Drágakövek, Minden este Égi menyegzőt ülnek Fénytörés sugara Síri árnyakat Ne vetíts Rövid életemnek. Virulj újra Zöld reményem Fény gyűrűje Simogasd Csalódott szívemet A sötétségben 65

Szívem Sötét van még Lopd el drága szívem Az égről Nekem a fényt. Hessegesd el Az árnyak idejét Az időmnek Sebes szökése A fák alatt Rohan előre S a süllyedőben A vége fele szalad S, ha nem segítesz Szívem, s nem Adsz jutalmat Elveszítem A bűvös szárnyakat.

66

Tartozás Most már sehova Nem tartozom Végképpen Elveszítettem A gyökerem Ha volt egyáltalán Befele mélyülő, Rémítő káprázat, Ami él bennem S ami megmaradt Az is a földről letagad Leváló, kis Parányi sebek Már ők is Sószegény Vértelenek.

Ördögök Kik lehetnek azok, Akik játszanak Velünk ördögök, Angyalok? Rövid életű Kihunyó csillagok? Csak szennyezik A földet, S a menyboltot Kesztyűbe Bújtatott karmok Elreteszelték A templomot Köveket dobálnak Egymásra A farizeusok Folyton megdicsőülnek A csúcsra Felkapaszkodva S téged görgeteg Gyanánt mélyben Gurítanak.

Áprilisi tréfa Április Virágcsokorban Virul s ő is Gyorsan elmúl Rettegő múlások Széttépnek Bennünk Minden álmot Elbűvölő áprilisi Tréfák csak A szökő álmok A vágyban Felzeng a versem A fájdalmat Kicsit elfelejtem, De ha elmegyek Áprilisi csokorban Magammal viszem. 67

Évek Mérem a léptem Az elpazarolt Sok-sok évben Érzem egyik Évem se volt Édeni. Az Isten kíséretében Kiábrándultam Végképpen Mindenkiben. El kéne mennem Innen - hova is Kitől kérdjem Hisz itt születtem A Kárpát medencében.

68

Színes gondolatok Tavasz van, Hajnalodik, Kisüt a nap Kora reggelre, S mégis olyan Fáradt vagyok, Mintha ősz lenne S mégis minden Rövid pillantásom Ott időz csöndben Az elmúláson. Billegnek A madarak a fán, Mily szép e Bájos mutatvány. S közben a meleg Nyárra vágyom A naptól perzselt Fűben állok.

Egyedül Minden szép Így körülöttem, Pedig csak a gondolatom Színesítem S egy hűvös Reggelen majd Kihűl a helyem Alámerülök És hozzám Közben senkinek Egyetlen szava Sincsen Elkergeti A vigasztaló Álmomat A következő Áldozat.

Merengés Száguldó gondolatok A lelkemben. Szemednek Fénye ragyog Kertemben. Díszlenek rózsák, S virágok. Szívem ne Légy gyászban. Merengj kérlek, Sok szép virágban Késő estig, Amíg az égen Csillag születik. A sötétség fodrában Látom az égnek Eltitkolt könnyeit.

69

Életem Életem, ami Még hátra Kire bízzam? Isten szavára? Elavult pogány Oltárra? Vagy a rögtönző Villámcsapásra? Vagy figyeljem Az álmomat, Mely megsúgja Mikor leszek Lebukott áldozat Az idő rám Adja folyton E titkos izgalmat.

70

Glória Ha feledékeny Lennék, s nem Keresném közben Fejeden a glóriát. Lehet, hogy Jó lenne hát, Ha összepréselődne Bennem, ami fáj S ne élnék Csak azért, Mert muszáj, S nem lenne A szem előtt Sem homály, Ha az ember Feledékeny Lesz talán A valóság má Annyira nem fáj.

Misztika A Holdfény Fekete árnya Belelát A gondolatom Homályában, S a tudatomnak Súgja, mert Ő tudja hogy Én kivagyok S a holdfény Árnya a lelkem Szárnya S repíti oda Ahova kíván A vágya, S a holdfény Titkos árnya Fülemben suttogja S a lelkem hallja, Hogy repülsz felém Oda ahol vagyok én.

Anyám Ha jársz Az égi avarban Sikoltsál, Hogy én is Halljam, S ha üvölt belőlem A bánat én is Ordítok, hogy Meghalljad Fejedet rég Isten kérte Megtámadott A szenvedése, S a végső Zátonyra futottál. Engem egy Szigetre kiraktál Sikolts, hogy hangod Mindig halljam Kapcsolatunk Ne vesszen el Sosem a földi zajban. 71

Csillag Szerelmem Szóljál hozzám, Nem hallak Szívemben Könnyes csillag Lassan ballag. Velem te is játszol, Mint az idő És a kor, de Megbabonázol Olykor, olykor. Ilyenkor dicsfény vagy S a vérmezőmön nékem Harangvirág vagy Ő csenget, mert örül Lehelet vagy nékem Drágám a világ mögül.

72

Isten Miért nem Élvezem a mát Óvnak engem Szerelemmel Az otthoni fák, Mint a lobogó Színes selyme Olyan fényes Felém Az ő igaz szerelme Ő a zöld fa Az egyetlen remény Az ember vak és Keresztény mégis Elhagyatott A Duna mentén Szívünk már Elhalványult Régen mintha Isten nem is Lenne Isten.

Katlan Itt a május A közelben Szerelmes Virágok Virulnak A földben S mégis itt Körülöttem Temetőben Emberek Szöknek Egyre többen Uram, én Se élni, Se halni Nem akartam Villám kap Hajamban Parázs van Alattam, Szívem A földön Olthatatlan Tüzes katlan.

Képírás Reggel van, Jő a szellő, Bús levelet Remegtető Mély érzéke Szerelmes Fuvalomra Vágyik Képírásban Árnyéka A földön látszik. A léleknek Érezni jó, De nem olvasható, E moccanó Írott levél szóban Rejtőzik A látott Láthatatlan Sorokban, S benned valami Belőle moccan. 73

Madárszökellés Sóhajod felé Siettem Szökellve, Mint madár, Hogy bánatától Menekítsem Elkerüli Az álom A szemem. A tudatom Szólít újra Feléd kell Mennem, Jaj csak a Nyomodat El ne veszítsem S a lelkedet Hozzám Menekítsem. Isten hangja Tövismadárként Énekel bennem.

74

Érzelem Viharok közt Ketten Köztünk A szerelmes Háború mily Elviselhetetlen, Mily jó veled Jóban, rosszban Egymásra Boruló szóban. Lehetünk Távol, s messze A hazától. Visz és hoz Szívig-vérig Viharban Is végig. Csak ketten Csurom Záporos Szerelemben.

Érzés Tudom, érzem Verssé vál vérem. Gyönyörűségben Halld a költeményem. Uram tiéd Az ország. Nem tudom, érzed a lelkem harcát? A szemem könnyben Agyon sújt Majd engem Szólj már hozzám Kérlek dicső Pogány Isten. Lemondok magamról, Ha akarod Légy hozzám Malaszttal Légy hozzám Miloszttal, S ha akarod Egy napon tűzként Feltámadok. S az életnek Parazsas hídján, Ha úgy akarod Örökké lángolok.

Felhők Rólad verset Ír szemem, A virágos Kertben Reggel-délben Szivárvány Színében, S beterít Csöndben A felhő az égen Felriadok Szívem télben. Ki érti más, Csak te! Érzem Szívem nélküled Fekete vérben Nélküled Már végem, Elsodor A felhő az égen.

75

Pünkösd Lábamon Krisztusi seb Már bennem heged S reám őrköd Napfény A szabadságában Repül felém pünkösd. Merednek reám A költemények Kéne egy Védelmi ének Óh uram félek, Hogy érted a Szívben elégek Kidolgozatlan Lehet az élet? Piros pünkösd Napján hervadoznak A virágos költemények.

76

A lélek Semmi hatalmad Itt a földön Nincsen Te is érzed, Azt is, hogy A virágban Nyílik a véred A rothadó szárában Menedéket találsz. Minden bolyong A napkorong Is az égről Szökni készül, Sötét lett Az esti létben. Valaki eltűnt A vöröslő fényben. Ezer világ szunnyad Az ember lelkében.

Istenem Mi ez velem, Senki sem szólít engem. Mit vétettem Saját magam ellen? Több ezer költeményem Megírt, megénekelt Mindenki felém Hallgat, s mégsem Ád csöpp nyugalmat, Mintha nem élnék Mindenki eltemetett, Sajnálom az elfeledetteket, Istenem egyik szemem sír, A másik még nevet.

Örvény A Duna örvénye Bennem kavarog Fodroznak bennem A gondolatok, S nem érik el Sosem a partot Költeményem A szívemnek Mély hangja Senki nem hallja Vagy nem akarja Királyokat, hercegeket Megérint a költemény Vonuló szárnya, Mely szívére borult A poétába.

77

Folyó A folyó iránya Megy előre S nem forduló Soha sem vissza Ez a természet Nagy titka Az ember változatos Nem érdekli a régi ág, Ha lehullott Róla az üde virág Nézd az arany Színű gyopárt, Amíg felnőtt meghajlik A szellő előtt S mikor társra akad ő Karját kitárva átöleli őt.

78

S így összefonódva Eggyé válnak, S nem mennek szét Csak a pusztulásban A szent vadliba A felhőkben szárnyal Együtt a párjával Inkább halva A felhőből lebukna, Mint a párját elhagyja. Az emberi érzés hiába Megszentelve, Hiába dédelgeti őt Kedvese, ha Lankad az érzelme.

Seherezádé Seherezádé Ide-oda jár Hárem lebeg A gondolatán, Ahol most is Szórakozik. Kedvese a szultán, S nézi a szép Naplementét, S arra gondol, Hogy hódítja Vissza szerelmét Költővel verset irat Aranyért, S újra fellobbantotta Benne a reményt,

S visszanyerte A szultán kegyét, S nézte a tenger tükrét Versei a szultánban Örökre élt, S a vakmerő úrnak Ezer egy éjjen csak Verselt, s mesélt, S nézték egymás Szeme tükrét S a szultánt nem érdekelte Már többé Egy hölgy sem, Se a derekukat díszítő selyem. Ezután sötét árnyak Világában dőlt a hárem.

79

Búcsú Álmaim szívét kitárom, S a világnak zengem. Olyan ez már, mint Búcsú levelem. Halvány remény Szomorú árny A naplemente Szívem ablakán. Fordulj felém Szerelmes szellő Kedvesem virága bennem Tengerként nő. Felém már csak pókháló Az álma, de nékem A szála mézszínű, Mint a borostyán kristálya S összefonódik Érzésem vele Az egek világában.

80

Isteni álom Leszáll az álmok Istene A két szemedre, S szövi néked Az álomteli fátylat. Arany szálakat Sző szemedre a napból Ezüst selymet sző a holdból Fényeset, pirosat Szentületet az alkonypírból, S a szőttes tündér álma Elvisz álmaidban Egy arany palotába, Bíbor ruhában, ezüst fényű Angyalok ringató karjában.

Lidércálom Álmodom talán Az eső koppan A tetőn és járdán Lehet, hogy nem Az eső, hanem Más valaki kopogott, Az ablak párkányán A párnám odébb Teszem, de a sóhaj Nem pihen, Lassan szunnyadom, S álmodom, félig ébren, Fejemnél surran valaki, Selyemruhában, Lehet, hogy Az ábrándok szárnya? Vagy a szívem

Verte valaki láncra Egy suttogás varázsa. Nem csitul valaki könnye Arcomra hull. Kertemben üvölt A szél a levelekkel. A temetőben játszik A szomorú szemfedővel, Ellene nincs panasz, Ő könnyeket fakaszt Bolyongok az éjszakában Rohanok, az elfutó időm Becsapott, mint holt szellem Úgy járkálok, s nézem A síromat a bánat súlya alatt S széttört az állom a szívemen S az őszi sírás lapul a földeken.

81

Déli ég Hullócsillag Az életben kell Illúzió, ábránd, Hogy a lelkemről Eltűnjön a ködkabát, S helyére öltsek Holdszínű angyalruhát A véremben legyen Hullámzó csillagfolyam Gyöngyök is a tenger alatt Pár nélkül haldoklanak. S az átlátszó kristályok Gyöngyöt sírnak. A mindenség mélységében. Magasságban árva Egyedül bezárva, S látom egyedül Magamat a végtelenben Hulló csillagnak.

82

Harmatcsepp hull A harmat köpenyéről Ahova veled megyek Ott simogat a nap meleg, Mely a déli izzó égen remeg, S figyeljük a sok pálma Büszke sudarát, s a fák Derekai szemünknek Tekergő csodák. S szemünkben esténként Láthatjuk a csillagok sugarát.

Koldus Megismerésedkor Sok-sok álmot szőttem, Csalódásom nagy volt Üres lett a szívem. A teli holddal Járok éjszakákon Hanyatló fényben Lelkemben Koldus szegényen.

Porszem Mint porszem Kóborolsz az életen át, S viseled a fájó csapását, S nem tudni még holnap Hova kerülsz. Feledd el szívednek Titkolt vágyait, S hogy marad még Erőd mellyel ellenszegülsz.

A fény Figyeld te, s figyelem én Minden teret az univerzumban Kitölt a fény, A fenyők zöld smaragd Izzásban égnek, S a napsugárban Minden levélnek Ágnak virágnak Mosolyra gyúl az ajka. Nevet a patak, a hegy, a tenger. Minden nevet, csak én Lassan nevetni elfelejtek.

Illúzió Rég elmentél, Tudom reád hiába Is várok. Illúzió délibábok Azóta, hogy Nem láthatlak A cseresznye Már tízszer Elvirágzott. Szenvedek kedves Te miattad, A szívem ólom Súlya alatt. Fejemre fonnyadt Virágok hullnak Velem együtt Elszökik a nyár, A felhős ég alatt.

83

Szénbánya Fekete gyémánt emberek, Sem a nap, sem a hold Nem ismeri ezt a helyet. A cél harcolni a szénnel Az időtlen vak gyűlölettel. Éji égbolt lesz itt az ember arca Munkától az izzadság Patakja a harca. Bármely percben Megállhat a szívverése, S robbanhat a föld is, S a salakját szórva a szenvedésre, A halál árnyéka nem riassza Őket vissza, Sorsukon élcelődnek Elfáradtan jól esik Egy pohár bortól, Enyhül a fáradságuk Fekete virág az álmuk Suhannak, mint a vak. Eljön egy nap, hogy Széttörik börtönüket majd S a napsugárral Mossák meg arcukat.

84

Nyugat kapuja Nyitva áll a nyugat kapuja Felhőben virulva kevélyen Tobzódó vereslő csodás fényben Búcsút int a földnek Az éltető nap, De lehet, hogy máshol pirkad Amint nézem, szívem beleremeg A pompázó képben. Horizonton elmenekül, S pihen vagy jár fénnyel Kelet kapuja Titkos vidéken kapun túl Illatos felhőkben. A kelet kapunál Újra feljött a fenséges nap Virágos gesztenyefák Felett, s alatt beragyogta Ablakomat és a szívemet, Hogy lágy sugarával Elűzze a bánatot, Pálya futása mindenben Hagy mély nyomot. Nagyszerű törvénye A természet műve. Átfut az égen, s mint Óriás sárkány eltűnik A nyugat kapunál Uralkodó kéjben Az egek tengerében. 85

Sötétség Kihez forduljak, Félek, hogy sírásommal Megzavarom a nyugalmat Még meddig bolyongjak Hányszor látom még Amint keleten feljön a nap, Még sokan alszanak. Kedvesem sírjánál maradnék, S mint a halott virágok Csendben elhervadnék. Téged a föld örökre átölel Mond édes Én itt maradtam a föld felett, S viaskodom a sötéttel. Mond édes, honnan jöttél, Délről? Szívdobogtató napsütésből S hallom a szellő És a levelek suttogását Figyelik azután Lépteid dallamát, S hallgatom meleg hangodat, Ő maga egy Isteni jóslat. Becsukom szememet S a zöld füzek alatt Csivitelnek madarak, Víg fecskék. Nyújtják a szép édeni zenét, S érzik a fák zöld örömét. 86

Rózsák Piros rózsák néznek be Az ablakomon Harmatcseppek. Csillognak a szirmokon S mégis névtelen a szomorúság Körül a csendben leng A gondolatban mindig vés a csend Táplálja a bánatos emlékezés S újra bennem síri csend lőn, S az eső mesél nékem a tetőn, S az aranyló virágok A szélben hullnak Hajamban ő, mint csillagfolyam S a csend körüllengi jelent, s a múltat.

Homály Magányomban Bolyongok, A sírom már Rég kiásva, Mint szellem Úgy osonok Az élet homályában.

87

Versem Kérlek, ne hallgasd Tovább a nyugtalan versemet, Csak a forró dalom az, Ami viszi előre lépted. Verseim zaja Remeg a sok bánatban Rengeteg versem, Mint őszi falevél Belőlem hull Ének Az alkonyban elfakul. Igen, te jöttél hozzám Elhal az ének, Halkan szótlanul, Elhal a dal. S nem háborítottad A szívben újra Bennem a csendet, Kigyúl majd, mint a tűz. A szemedben belenézek, Az égen, amikor pirkad. S az utadon kísérlek S az erdő szélen S a szép napok emléke Hallod a szarvasokat Bennem hosszan időzik, A könnyű futásukat S a lehulló csillagom A mohás fák alatt, Fénye meglásd S a fák között Reád vetődik Az árnyékos patak csobogása Egy szép napon A szívnek megnyugvást ad S benned elhal S besüt a reggeli nap A lépteim zaja A lombok alatt A lombos fák alatt Boldog vagyok, Már csak a levél hallja. S fogom a kezed És simogatlak. 88

Völgyben A völgyben nyíló virágok Legédesebben illatoznak. Az elfelejtett harmatcseppek Itt ékesebbek. Árnyékos patakok csobogása Gyönyört csengenek. Itt a völgyben az álmodó házak Megszeretik A magányos csillagokat, S ha nagyanyámnál Jártam a völgyben, Gyöngycsillogású Volt a könnyem, Amikor édesanyám Eltávozott tőlem, Idebújtam a névtelen csendben, S rám szállt a gondolat lengés A szép és bánatos emlékezés. S amint a víz csobogott Anyám léptei benne hallatszott A szellő a levélen róla suttogott, S a csengő hangja Bennem tüzet gyújtott. S a madárdal mesélt a sorsról S az édesanyámról A végtelen erdők hulló leveléről A hegyek visszhangjáról, Mely őrzi a titkokat. S az eltévedteknek utat mutatt, Ha a csillagok kialszanak. 89

Dinnyeföld Az úton halad a vonat, Mily szép is a táj, S amott egy darab föld, S rajta fekszenek százával Vörös és kecses sárgadinnyék. Arcom felidézi bennem A piros dinnye színét, A kicsik a levél közt Elbújnak még a naptól, Az öröm ide leng A gyermekkorból, Hisz olyan érzés, Mintha egy régi barát Jönne veled szemben, S az érzelmem súgja, Hisz rokon a dinnye. Szófukar a kicsi lelke, De az íze él nagyon Az emberben. Hol is marad az őre, Miért nem jött ki a mezőre? Nem fél, hogy meglopják Az édes dinnyét, S nem félti senki, Hogy lábakon viszik el A piros szeretetét.

90

Rögök Többször azt Gondolom, hogy Már a gondnak Vége van, De újra, s újra Jön egy új És újra rám zuhan, S aztán Az életfolyam Mélyére merül Tekintetem, S tovább küzdök Az életért görcsösen Nyomorult az, Akit becsaptak. Az elfutó Időm miatt, A bánat fojtogat.

Sóhajok Hogy távoztál Én megszűntem, Minek a szép ruha, Sír minden költeményem, Nincs aki dicsér, S szeret engem. Ha itt lennél éjjelente Angyali őrködés, Búfelejtő virágok között Reményt ültetnél A sötétben fejem fölött A szálló fellegekben Vesztegetés az élet A vaksötétben.

Madár A jövőben is csak Gond terem A szívben csak Kis gyertya világít Sápadt a fény A lélek is fáradt, Nincs remény Már a hajnal Sem vidám, Sötét az ég Ő is búsulna tán. Sír az ébredő Kicsi madár, Hogy élete rövid, Lehet, hogy ő is Tudja már. 91

Szirmok Szép deli Barackfa lombok A sok virág Reám mosolyog Az út szélén ringnak Éltetető örömmel A pillangók A szirmon szállnak Édes ízük boldogító Szerelmi nektár magvak Az ifjúság végleg elfut Szerelmi mámor Már többé nem jut Bánat emészti szívemet, Hiába dalolom Szerelmes énekemet, Tudom végleg Hozzád csak Egyetlen út vezet.

92

Dér Hajam a dér Ezüstszínűre Bevonja. Komor lett A táj, nézem Borzongva. Szívemre Kúszik a bánat. Nem élvezem Már a zöld Selyem ruhámat. Fáradt vagyok Az elmúlás Illata az Éterben leng, S ha kiálltok Szívem higgyék el Nagyon erőtelen, Vissza csak a Visszhang felel.

Tavasz A tavasz beköszöntött. A völgy színes Virágban öltözött. Árad a folyó, Erős a sodra, A hegy lábát Szüntelen mossa. A virág elhervad, Mint a szerelem, Örök a folyó vize, A bánat végtelen, Ami megmarad Szívemen.

A szív Tépett papírként A szélben rohan A gondolatom. Elillanó reménnyel A tavaszt várom. Ó gyötrő vágyakozás A helyem nem találom. Este lett nyugatról Fúj a hűvös szél, Ő vissza sosem tér. Felhőkön túl Kedvesem arca Lebeg előttem. Szemeim merengnek A titkos holdon Ó a szívem hozzád Vágyakozik folyton. 93

Remény Lelkem már Nincs teli reménnyel Benne sok Bánatos háború ég el Könnyet ejtő Pogány Istenek, Hogy nincsenek Égi jelek így bennetek Elvész a hitem A sátán tépi szét hitem. Ne kívánd Uram Tőlem, hogy adjam meg Magam ilyen könnyen.

Vadludak Az ég kék sátra ráhajlik A horizonton a síkságra. S a nagy szerelemben Egybeér a habos tengerrel. S a nagy viharok, Ha útra kelnek Ostora lesz az óriás hegyeknek, De a vadludak a szentek Viharban is párban repülnek.

94

Reggel Kora reggel van Keleten még Szürke az ég, Nap nélkül Komor a vidék. Hajnalt miért is várok? Maradnék sírodon, Mint halott virágok Karom téged már Nem ölelhet Nem érdekel engem, Hogy reggel lett. A madarak szépen Énekelnek. Szellő simogatja A bokrot, a földet De én élni nem Kapok kedvet.

A szív

Nyár

Üres a szívem, Elmentél régen. Itt hagytad koldus Szegényen. Hanyatló fényben, Csendes a hegy, Felhő jön szárnyon, Vihar ront a völgyre Tördel a lombos fákon, Rohan az éjben vágtatva Minden gáton, Sok halott virágon.

Odakünn a meleg nyárba A virágok is ájulásban, Mily jó lenne most egy Lombos fa alatt, Ahol a szellőtől Hallod amint a levelek Suttognak bűvös Árnyékos fák, Patakok csobogása, A forró melegben A szívnek legszebben zeng. A hűvös dallama.

Gyöngy Szíved gyöngyét Adod nekem Szívemben viselem Ruhám piros selyem. Óh olyan színű, Mint a vérem. Szíved igazgyöngy Érzem rajta A boldogság terjeng. Fogd meg a kezemet, S hullajtsd könnyem Mellé a könnyedet.

Bánat Viszi a szél az őszi bánatot Sas köröz súlyos szárnyakon Vészesen száll a sötét hangja Az őszi elmúlás kivet a folyópartra.

95

Homály A nap északi részének A visszfénye Homályban dereng. Az eső most megállt Nyomai futó erek Hegyről fújnak a szelek Bágyadt fénysugár Rávillan a folyómeredélyre S elnyeli lassan A felhő ölelése.

Távolság Barátaim lengenek A múlton át, Mint merengő Kék távolság. Ha egyáltalán Voltak én hittem Mindig szavuknak Felettem mindenki Fölényben él A szív már nem remél. A hazámon is száll Az átok, benne roskadok Talpalatnyi anyaföld Várom ragyogásod Istentől legyél áldott. 96

Lépteid Álmaimat kedvesem Már hiába szövöm. A lépted már rég Elhalt a kövön Lehanyatlott már a nap A föld illata áthat. Sötét és mély az éj, Beteríti a földet, Betakar tégedet, Engem a fájdalom kivet.

Csillagok Éjjel vagy nappal Viaskodom magammal Magányos éjjelen Eltűntek a csillagok A végtelen egen. Mihez is hasonlítsam Bolyongó lelkemet? Sirályokhoz A tenger felett?

Hullócsillag Fel az égben vágyakozom Szemeim elidőznek Fent a holdon Ábrándozom az éjben Kedvesem, édesem Szép arca úszik előttem Tücsök ciripel A fa tövében Merengek a csendben S lehull egy csillag A fénye rám vetődik S a hajamon fénylik, S elmúl e kép szívemben Rejtem gyöngyét mily szép E bánatos szomorú ajándék.

Sóhaj Röpködnek az évek, Röpköd a nap, a hold. Örökké semmi sem élhet Örökké semmi sem tart. Megválnak az égitestek is A sugaraktól. A hattyú is, ha meghalni Készül, előtte dalol, Mélysége megérint A pompa a földre Virágot hint, A dicsőség a földön Csak egy pillanat, S elsuhan az élet Utána mi marad? 97

Távozás

Felhők Biztonságom, Érzem törékeny, Csak ne legyek Kiszolgáltatott Sohasem. Az éjszakai homály Nem hoz jó pihenést Nem jól áll A párnám az ágyam, Többször a zárkám Biztonságom törékeny Homályos lett A fénysugár derengése S lassan elnyel A felhő ölelése.

98

Érzem, nem hallgatod Már többé szerelmes dalomat Beleremeg a szíved, Ha hallja, de folytatod Előre utadat, S mint a falevelek Lassan majd szívedben elsárgul A gondolatodban elfakul Jöttél hozzám szótlanul, S távozol tőlem Mind a szellő hangtalanul.

Merengés Merengve kószálok A lombos fák alatt, Arra gondolok, hogy Újra mikor láthatlak Nyugati kapunál Elül a nap, távol vagy Ki is viselje gondodat Bár tudnám őt A szobám mögött Búfelejtő virágok közt Előjöttek az őszi ködök, Sötétlik a fejem fölött.

Magány Merészek már az őszi szelek Dühöngnek rohamok Az ég felett A folyón túl kitépett fa Sok-sok ága, Szél söpörte A folyó árban. Eláll a fergeteg Közben lassan este lett, S az eső megeredt. Vércse sikolt fent az ágakon. Levéltenger idejött szárnyakon, S itt hagyta nyomát az udvaron Rózsák Érzi az elmúlást, A fájdalom, s a magányom, Viruló rózsák lengenek Hogy velem marad, átkozom. Kevélyen illatos felhőben Párában, fényben Szívemnek piros képében Tobzódik lelkem a nyárban Beleremeg a vágyban A szerelem pompájában A mélysége megérint. Az érzésem összefonódik Veled, s a vonzalmam Téged visszaszerez S a csillagtalan éj betakar A bánat nem múl olyhamar. 99

Ének Süvítő szélben száll A bánatos ének, Gyöngyszemet sírnak A tündérek, Mint kagylóban bezárva Mélységben élek. Óh fénylő holdkör A sorsom lassan megöl Legyek inkább Hullócsillag. Fényem ringassa Álomba a világokat, Melyek haldoklanak.

100

Palota A hold csupa titok, Olyan mint az élet El nem beszélheted. Kúszik éjjel Selyem sugarakban, Csak az égnek van Rajta hatalma, Olyan, mint a vágyódás Csak jön az égi Titkos körön, Oly szép az érzelem Rajta a szívedben Virágékes palota, A selyem szellő Reggel ringatja Gyöngyharmatban.

A bölcs Hold Az ég kapuja hasadékokat Szabdalva a tenger aljban, S elkanyarítja medrét délre Keletre-északra, nyugatra, S mindenhol sziklák Merednek magasra Istenek ezer forrásból Bugyog a víz az aljban, S a szálló felhők köröznek Imbolygó csónakokban Folytatják a menetet, Míg a tenger felett A köd ezüst párájukban, El nem merülnek, S a sápadt Hold Mosolyog reájuk vissza S a felhőknek, ködöknek Könnyét lassan Fölissza, s eltávolítja A titkos sugara.

Csillagok Nézem az égnek Csillag folyamát Magukban hordják A kitisztult Kristályok álmát. Az ég tengerpartot Nem mutat. A sápadt csillagok Haldoklanak, S a fénylő Holdkörük Tiszta fehérben Reggelig bejárja pályáját A titkos égen Álomban kábul még A föld a létben Magamat messziről nézem Tűzvirág fényben Az ég tengerében Mélyen szirén zenében Lelkem örökre megpihen 101

Fenyő krónika Deli nyár van, Zöld fenyők hívogatnak Feléd kacagnak, Ölelésre int Itt a költészet Is új reményt hint Zöld büszke alakja, Mindig lebeg előttem, S az illata leng A levegőben, Karcsú alakja Ring az arany szellőben. Smaragd színben égnek A fenyvek nap arc képében. Élednek fenyőfákkal A víz tükrében Fejük fölött kék az ég, Óh mily szép Nyugtató zöld Óh mily boldog is Az anyaföld. Óh öle, mint bölcső, Úgy ringat, csillog reád A fényes nap, A zöld árnyas világod meghat Foszló árnyán nézem Benned világomat. 102

Csillagok Miért menjek haza, Ki vár reám? Elbújtat az erdő, Dúdol a szellő, Mily szép a rejtek Bíbor szerelmek Felém integetnek Rózsát formálok Gyöngyszínű Koszorúban Táltos csillagok Körben fölöttem kavarog. Vérem szomjas szívemre Fény száll Bíbor halál Szebb lehet a vártnál Menni, menni Útra kelni Mindenütt otthon vagyok, Ha ragyognak Fejem felett A táltos csillagok.

Teremtés A zöldek csak nőnek, Nem másért, Az őszi hervadásért. Minden betartja Az előírt törvényt. Aludjon minden az éjben, De ha megvirrad A szemét a napra szegezze Az Isten minden teremtménye Legyen erős vagy gyenge.

Sóhaj Sehol sem ígér békét a föld Az ember élete Sebesen tovatűnik, Kínlódva a földre hullik. Újra és újra, Mint ahogy a csobogó víz is Percről percre a mélybe hullva Zuhanunk a rejtelmes Mélységbe időről időre újra S a gyászos érzelem Bujdos minden sóhajomban. 103

Az Úr Ülök a kertben, A nap fénye Csalogat, hív Fenyők, páfrányok Körben lengenek, Mint egy szerelmes szív Úgy ölelnek Angyali szárnyakként Felém integetnek Körülöttem a csendben Verset ír a szemem A fákról, a gyöngyvirágról Pünkösdi rózsákról. Istenem bár így maradna Körülöttem minden, Ami szép álomban ring A nép elalszik vagy fölébred, Uram mindenki keres Téged, Szeretet, hűség, Harmónia, csend Olthatatlan tűzként Bennünk cseng. Égnek a fénykörök, Virágos színek Mindenben imádunk Uram Tégedet!

104

Májusi gondolat Májusi szép napok Ülök a kertben, Cirógatnak Virágok, lombok. S a székem most, Mint mindig Átfogott, s ringatott Ezüstfenyő érintgeti Arcomat, s a fényes Nyár mosolyán Az ég fele törekszik A nyírfaág, fűzfaszál Ó milyen csodás Nézem az égnek hamvasát Bontatlanul bimbók, Bokrok, sok virág Tűnt időm hív, Megszentülön az erekben Nő a hő, feszül az ég Bennem, s új utat ígér Sodródik a vízjel bennem, S kísért az avar sírja Nem kímél, bennem vonul A múlt harca a mélyben Húzódva vissza A múló alkony véremet issza.

Tenger Óh a tenger, Mily óriás, S mégis ring, S az éggel Földdel kering Habzó szikla Meredélyben Összefonódik Reményben Emberrel, Növénnyel, Víziszörnyeteggel. Megmarad mindig A medrében óriás, De a törvényhez hű Isteni eredetű.

105

Szellő Csak a tavasz Szellő hajlik Simogatón A zöld üde Lombokig. S a titkos Éjben szívem Részegülten Sóhajtozik Felhő most Nem jár, Süt a napsugár S dalol a madár A mélysége Megérint a virág ezre Feléje int Pompázó, fennkölt

106

Isteni dicsőség Mindig csak Egy pillanat A virágok Elhullnak utána Mi marad Akár a szerelem Piroslik véremen S e csodás színt Féltve őrzöm Lelkemen, S viszem magammal Suhanok vele Át a tavaszon, S mégis elszáll Egy napon az idő araszon.

Színek világa A zöld szín reményed, S mégis a természet Ölén a sárgában réved. Oldódnak a festékek Színek nélkül sivár lesz Az emberi élet A piros színt szeretem Mindig boldog vagyok, Ha bennem kigyúl, S őrzöm a színét konokul. A szívemet bánat öleli, Ha a piros érzelme kifakul Hatalmas a földi Vegyi képlet. Oldódnak mindenben A festékek A kék ég alatt A színek uralják A világot, s az embert.

Harc Az ég végtelen parancsa A védtelen harcban Nyomuljon az ember Előre, jobbra, balra, Töltse be tisztét, az arca Megy, siet előre Elnyelődni a sötétben Tévedtelen, végtelen Parancs ez. Fején fény szikrák Kényszerült ragyogás. Fényszálakon menni küzdve S hiába feszülsz te Elenged a fény az űrben, S a fény kering Újra, s nem hoz vissza Ezer szárnya sugara. S ki tud, szárnyra kapnak Menekedő madarak, S rohan a föld alant, fent Hátul a nap hajt Mily nagy hiba Vonul a nép, valaki hajtja Ez a vonulás befejezetlen Élő szimfónia. 107

Halál tánc A folyó vize titkon üzen, Ha figyeled hűen folyik A fák alatt, s jeleket mutat. A víz hallgat, de tudja, Hogy valaki elment Napnyugatnak Eltűnik végképp, Ott szűnik át, Ott tűnik el égi másom A ködben távol Alkímia párolgása Egy fűszálon. A sötét és a fény Egymásnak bérletén Kísérve elömlő fényben Ezer világ szunnyad bennem Ébren érzem Ezer világban, ezer élet Más, más káprázat éled Rezgő körök irányítják Pályádat Ami keletkezik, Elmúlik egybeolvad Földbe hullik Körök körében Folyóvíz örvényben.

108

Legenda Lehet, hogy A derengésben Így vala A legenda Az égi vizekből A messzeségből. Kijött vala Az ősanya vele Az égi árnya Egybevonja S lett nekie Ikermása S egybevon Azóta valót És kápráztatót Erők dúltak Erők csitultak el, Mint a genezis Emlékek, Távoli vízrengeteg

Felett vala lebeg Az időtlen időzés Ég és föld Bujdokolnak azóta Bennünk Démonok, madonnák, Daliák, Istenek? Az idő véste, vájta Csiszolt tenger Követ, s formálta Virágszirmok Orgiája bíborban, Aranyban, szivárványszínű Méltóságban. S ül azóta hattyú a vízen Gyönyörű alakzatban Arányosságban Kettőzött tükör Káprázatában Szétváló rezgő titkos árnyán.

109

Lépted Lépteid látom, Mint jön felém Árnyakon suhan, S éber gondolatom Hánykolódik Gyászos képlet Nem ér hozzám Már vissza Sosem a lépésed öli Mily gyászos képlet A homály elül Az árnyékon A süllyedőben Szomorkodom. Bezárom létem Elnyomott a csüggedésem Bennem már A búcsú örökre él. Mielőtt elmentél Az őszülő hajadban Játszott a szél, Azóta az ősz dallama Száll az éterben S lépteid hozza felém, S hajnalt hasít belém Az árvaságom ölén.

110

Ősz lett Óh már újra ősz lett Az ölelésed mi Távol tartja a hideget, S hogy ne féljek! Köztünk ott Lebeg a nagy szakadék, Mily rém S mégis ott élsz A bensőm terén Körülöttem őszi árnyak Fekszenek az úton, S lesem, várom, Hogy arcodra kússzon Minden hiányol téged Jelmezed takarja rejtélyed Velem van folyton ölelésed.

Az énem Az énem súgja Belül nékem Menj, fuss előre Már nincs időd, Ne várj, Nézz a tükörben Arcodon sír A félelmes magány Odakünn hív A tomboló nap Lüktető vérpiros Színével felébreszti Gondolatodat A színek nedve A vágyban átitatja Lelked keresve,

S fellobban a szíved Riadt mélységből, S a tudatom Telítve fénnyel S találkozik szemem Fénylő szemekkel Ékes nappalok Fonódnak össze Lázas éjjelekkel S a viharos szelek Tomboló lázban Súgják a nevedet, S úszik bennem a képed S szívemben Hever a szerelmes Érzelmed.

111

Hozzád szóló panaszlevelem Deríts világosságot A szívem mélyére Izzon aranyban a fénye Tépett papírként Gondolatom száll hozzád A meseszépségben Gyötrő vágyakozással Kedvesem arcod Lebeg előttem Éber álmaim Sötét egészét Beteljesülés nélkül élem Veszteségem húz magával Veszteg a mélyben.

112

Törvény Léteznek a földön Fizikai törvények Kitől kérdjem A pogány Isten nem felel Nincs ébren Az énem kérdem Valaki éltet engem, Akarom vagy nem Nem függ tőlem Tört szárnyakon Zúzott szívvel valaki éltet Befele néző szemekkel Akarom tudni Mi rejlik bennem A roskatag mélységemben Felkarcolja

Bűvös homlokom A tüskés babér Bensőmből mély Áradat tódul Kifelé néznék A színfalak mögé A szemem néz Befelé ő az énemé Az énem isten élteté Hányszor kel így bujdokolni Megszületni, halálozni. Netán az életem Egy túlvilági kéj Párában, füstben Más dimenzióban Boldog szenvedély.

113

A fény Féltem a szemem világát A fény, ami festi a szemem Látogat, tobzódik a láz A szemem néz a téren Aranyban játszó Hullámzó fényben az ember Izzásban ég el Szememben a tűz Célszerű izzásban A lángolás az más, Ő az érzelem összetorlódás A szem előtt a szívre tüzet Gyújt önt. S eltűnnek belőle az árnyak Kifogyhatatlan aranyáramlása Boldogan árad a szív tornya alatt. Fentről ível, elér egy lengőkötél Néma csend a fönti rend. Eldönti a helyzeted zúzott színeken Köd dúl benned újra harcosan, S benned előjön, s újra vés a fénytörés S az ember kínját ismeretlen Félelmetes keze játékával Valahonnan irányítja.

114

Ős nyelv A világban északon Vagy délen érzem benne Önvédelmem, ha beszélnek Sámáni táltos nyelven Ő lenne a megmaradt Őshaza nékem, Ő védelmezne Bújva osonva engem Ez a nyelv ős szép, Az életben véd Lehetek poéta Koronás cseléd, A magyarság nyomában Kék távolság Leng a múltban Bennem tántorog a bánat, Ellopták hazámat. Áldott haza, Talpalatnyi föld Lassan magára ölt. Ő áldott nekem Szeretem, védem. Megszállottként Kutatok egy Elveszett nyelv után, Bennem a szeretetét érzem.

115

Elmúlás Valaki elárvul, Valaki mindig Feléd rejtőzött Arccal fordul Tudod ki az rég Tudod álnok ő Érdemtelen ellenség Tőrbe csal Elárul, s ellened vall Erődre tőr. Ki látja, ha folyik a véred Ki érti meg a szenvedésed Ezredeken Vonszolod sebeidet Új terekben is maradt Az ősi sérelem A régi kertnek álma is A jelenben, s virul azóta Haldokló erdők fája Szálkás sorokban állva Barázdát ró köztük a szél, Szomorún zenél Holdkatlanok árnyán Sorvadó világ más Anyagban száll, Sziki rózsa, elmúló gyopár Múltakat álmodik a táj. 116

Árny Óh haldokló árny Kilátta már Itt a földön, Mint válik el Az érnyék A fénytől S mint tükröződik A zöld szemed Az aranyszínétől A lélek fut Égi pályákon Kör-körön Keresi égi helyét, Hogy csillag Alakot öltsön S addig a test Elárvulón a léttől A léttelenben Válik el a fénytől A felbomlott test erejétől S az árnya felszabadul Saját másán.

Felemel Örökös előre menetelés Vonulás testen át Őrjítő agyamban száll a hó, Örökké a lét Süllyesztő mindent Mi volt, s ami lesz Mihez eszméletem visz S hozzá kép ragad S látásom, s a gondolat Egybevon idők mi volt Eloson, suhan S visszahullajt Álmatlan letörölt álmokat Súlytalanul visz magával az idő Kiürül testem s az énem Lassan a fénytől elbújik, S szökök árnyaktól árnyakig Hányszor vetkőzöm Valómban még haláltól Halálokig se árny, se fény Ne kövess engem, Mennék az úton előre Egyetlen mi örökre felemel.

117

Hullámok Hullámok mik egyszer voltak, S tomboltak, elmúlnak Hűvös csendben Börtönömben is tombol Az idő bennem, Hatalma országol. Leselkedik reám A szemrésén Mindig valahol, sír a lelkem Az örökös törtetésben Hiába bánt elönt egy mozdulat Az időben, s magával visszaránt S elvesztem a láthatárt.

Tér

Magával visszaránt. Mindennek egyszer vége A rengeteg tér rengetegében Tengerek mosódnak eggyé A sodródó vizek Vállnak féktelenné S aztán húzza vissza, Melyik világnak tűnt el Atlantisza? Mozdulatban torlódik A vizek felé Távolban süllyeszt a mély, S az anyagtól Elválik a fény. 118

A Hold Végtelen az éj A holdsugarak A tenger mélyében Zuhannak a víz alatt Városok, s barlangok Vannak. Márvány oszlopok Gyönggyel díszített Csillogó állatok A szépséges Holdsugara Elfolyik a vágyban. Alvilági utak Labirintjában Színes virágok A sugárban Kipattannak Selyem suhanással Körben ölel A Hold mindent Benne a lélek Titka él A tenger mélyben Is viszi az égi üzenetet Ott is megelevenednek A csillagfényes Állóképek.

Ős Isztambul Előttem egy képeslap Ős Isztambuli látkép Boszporuszon a régi Galata híd megelevenedik, S benne érzed látod Konstantinápolyt Az árusok, bódék, gyárosok A halálból visszajönnek S megelevenednek, S a szem előtt táncra kelnek Űző nyeremény vágy A múló sejtelem Száműzetésében Egy másik ég alól Lehet, hogy ott jártam Valamikor Mint piaci bábjátékos Köztük valahol.

119

Irgalom Édes, sós levegő meglásd Zúdul majd arcunkra Torlódik tarajozva A tengere a végtelen Verset írok majd A gondolatom Beterítik a habok Néked kihűlt Száműzött szavakat Újra mondogatok Ezek nékem Égi imák legbelül S megérint téged. Úgy érzem, Égetik bensőd. S szíveden hevül Mégis a versem Szózata benned kihűl, Sóhajtozó hullámok Szállnak az alkonyon, Az égi körön Felém nincsen irgalom Elfogy lábom alatt lépésem A homokon engem Meglásd a szemed Lassan elveszejt és engemet Legbelül a föld Árnyéka visszanyel. 120

Napnak fogyása Oly sok az ember A földön S én az időm Lelki szomjúságban Töltöm valamikor Kívül rekedtem A föld alól Űrbéli szélben Élek a sejtelem Súgja a látó szemnek Napfogyatkozás Árnyék körének révedek Az egész világ Szomjúsága, éhsége Engem miért éget. A föld alól szól Áhítatos ének Milyen hazának

Nincsen nyugta. Kinek száll Énekben szóló Panasz himnusza Kívánkozik a magasban A föld ki-belélegezve Sokszorozza Kiteremti az elnémított Tombolást Egy szemrebbenés A kép elé nyomul. S egy más káprázat Másik ég Lent és fönt fordul, S kívül rekedt volt, Mi bent egykoron Romolhatatlan Pompa volt.

121

Szirom Nézem a rózsa szirmát Mint veti le a bimbó álarcát Felkelté bennem a titkok álmát Érzem a titkok Töltik ki örökös létem. S mily kegyelem Az örökös sugár, Mikor a zöld levélre A liliom szemérmére Rászáll, rásüt Szívemen a dobogás Reményt üt A trónuson ülő Istenek Enyészetre várnak A fények, a tisztító Tüzekben is ott égnek Az égből leszállt fények Uralják a mindenséget A földön az idő, a fény Kegyelméből Minden él füzérben Kecsesen, párosan, fürtösen, S a természet csodájában ring Mind szétosztja színeit Hajtja a fény égben kúszva Indásodva saját magját Sokban osztja az első és A végső egymást tartja. 122

Álom Álmomban többször keresek Egy régi kertet szomorú füzek Borulnak rám, s ölelnek Nyugalmat árasztó érzelmek Tűnt időm hat reám Megszentülőn. Bölcs ágak futnak szerte szét. S ölelik egymást, mint Hű testvért és simogatják Arcom közben. Leszáll az alkony, Feljön a szél, S a füzek lombját fújja, Koronáját gyalulja. Az ég csapást ígér. A félelem kísért. A vihar semmit nem kímél, Néz a szem, vetít az elme. Ágak fekszenek szerte Mily boldog voltam A fa alatt én, S közénk állt a bosszús szél, A Hold az árnyain száll, Majd egy napon leáll, S így tűnik el az élet. Letörli a létnek árnyékát, Néki megjelen egy más Anyag világ. 123

Harc A világ világossága Istenem mily fénylő, S mégis a fény egy napon Elengedi az élőt. Ezernyi kar húz lefele. Óh sötétlő ez a kör, Körök végtelen parancsa Védtelen sorsodat betöltve Aranyos szálakon Hanyatlik el az ember Ez a fájó, durva világosság Sötétnél sötétebb parancsa. Alant vakon nézni majd A napban a bevégezetlen Örök harcban.

124

Hervadás Az őszi hervadás Mindent eltemet Mégis tavaszkor A bimbók fénylenek Mámoros éjtől Részegült szívem, S mégis sóhaj Fakad a keblen Fehéren izzik A hold odafenn A lombokon Virágok pompáznak Fennkölt dicsőség Csak egy pillanat Elsuhan az idő Utána mi marad.

Az avar Az avarban A falevelek áznak, S a halálra várnak, S egy pár levél megretten, Ha a levegőben Dobálja a szél. S a fán búsul egy árva Fennmaradt levél Egyedül árván él Itt hagyta a szél, Óh elhagyatott Levél az én szívem is Egyedül fél, Elveszítette a társát, Óh bár hallanám A szélnek suttogását, Hogy egyedül Ne féljek én. Az élet csupa riadalom, szeszély. Az ember arcát Tenyerében rejti el, A hold néz le az égről, S nézi az embert Itt a földön, Hogy mit is vesztegel. Óh elrepülne Igaz otthonában A síró szelekkel. 125

Várakozás Szemed úszik előttem A kék égen Gyötrő vágyakozásban Búsul az ősz velem. Lépteit hiába várom már Csak jönne már Keleti szél, ó fújjál Búsul az ősz Velem, kedvesem Elszökött a nyár Búsul a könny Szemeimen, Ha nem vagy Velem édesem. Ha nem vagy itt búsul a hold. Sötét a táj, a szél sír, Tombol, zihál Minden téged vár Nem tudom mikor jössz. Titkaid fürkészem Már uralkodik A tél a hegyeken, Tündér fehérben, S nézem, mint Némán őrt állnak a felhők, Óh mily kesergők A földre hullajtják A szomorú esőt. 126

Sivárság Egyiptomi sivatagban Járok, s a sápadt csillagokban Érzem a szomorúságot. S bennem a szellemi Csatatér várja az égi hangot, S az eszményem Sírjában csak Földi himnuszt hallok. S a homokszemek Bennem szorongást rejtenek, S ajkaimra szomorú Éneket ömlesztenek.

A sivatagban A sápadt csillagok Az égen Istentől Mind elhagyatott Bennünk keresik A fénylő mennyországot. S a negyven fokos Melegségben Némán a gyászdalt Énekelem érettük csendesen. Álmaim vérben Mártott dicsőséggel.

Isten tüzében Az érzelmem Az ég alatt Érzem összedől, S a szívem küszöbén Nem süt már be A fény gyönyör A tiszta sóhajom Üldözött farkasként Bolyong a sivatagban. S a gondolatomban is A síromat ásom. S a térképen A gyászmenetem elakad. Égi arany mérleg Keresem az igaz világodat. Óh Uram a földön Terjeng bennem a sivatag. Talpig fehérben Viselem halálomat.

127

Kisiklott gondolat A tengeren a pálmaligetben A szellő szerelmese Egyfolytában az estnek, A levelek egymásnak Súgják, hogy mennyire Szeretlek, hogy is tudnám Én beosztani nélküled A szerelmemet. Panasz az úrhoz Küzd magával a megsebzett szív, Érzelme fájón reszket A villámvető A titkos életben. Bonyodalmak S bújdokol a sötét világ rejtekében. Bárhol vagyok Megtámadnak Fülemben Folyton áradnak, Olykor úgy hiszem Érzelmem Gyöngye az éjnek, De higgyek A sötét éjszemének, Mikor a fényem Áradata másnak Szívét felém Szűrve hagyja, S mégis az ég varázsa Lelkem lángját szítja.

128

Tartalom Tükör novella 3 Lépteid 4 A fényt szövöm 5 Éden 5 Hermetikus filozófia 6 Érzelem 7 Pillanat filozófiája 7 Unokaöcsém születésnapjára Kelcs Róbertnek, a hegedű művészmesterének 8 Énem 9 Élet 10 Sámán táltos nyelv világa 11 Ős erő 12 Jövő 12 A lélek 13 Tiszta lélek 13 Ezotér gondolatok 14 Fényszóró 14 Igazság gyökere 15 Látás 15 Igazság 15 Lélegzet 16 Fáraók sírhalma 16 Ízisz léptei 17 Ízisz és Ozirisz léptei 18 Kényszer 19 Keleti bölcselet 19 Bolygó Istenek a horizonton 20 Csillagod 21

Tűzmadár Tavasz Érzem Mágia Az idő Rózsák Tűz mágia Mámor Kárhozat Aura Kegyelem Nárcisz Alkímia Isten Emlék A nap Mosolyod Ostrom Valahol Evangélium Boldogság Virágok A tavasz dala A hajad Szózat Mondatok Emlék Avatás Reggeli nap Összetartozás

21 24 22 22 23 23 24 24 25 25 25 26 26 26 27 27 28 28 29 29 30 30 31 31 32 32 33 33 34 34 129

Hatalom Tavaszi vers Várás Új szív Merkúr szerepe Sorsvonal Morajlás Tilalom Füzek Május Lugas Julius Cesar kétsoros stílu bölcs szavak Zarathusztra stílu bölcs szavak Bölcseletek Bölcseletek Bölcseletek Bölcseletek Bölcseletek Vég Gyönyör Vég nélküli kezdett Végtelenség Lélek búcsúja Kráter Révedés Pompa Űri hang Letűnt kor Éteri tűz Sárga folyam 130

35 35 35 36 36 37 37 38 38 39 39 40 42 45 46 47 48 49 50 50 50 51 51 52 52 53 53 54 54 55

Könyvsorok Sötétség alvilága Szenderülés Éber léptek Árva nép Szeretet Ezotér filozófia A fény tánca Távlatok Agyképek Árnyék A vers Álom Merengés Sárga folyam Az ég Sötétség krónikája A tavasz Remény Rezgő árnyék Alkony Forrás Csillagok Szívem Tartozás Ördögök Áprilisi tréfa Évek Színes gondolatok Egyedül Merengés Életem

55 56 56 57 58 58 59 59 59 59 60 60 61 61 61 62 62 63 63 64 64 65 65 66 66 67 67 68 68 69 69 70

Glória Misztika Anyám Csillag Isten Katlan Képírás Madárszökellés Érzelem Érzés Felhők Pünkösd A lélek Istenem Örvény Folyó Seherezádé Búcsú Isteni álom Lidércálom Hullócsillag Déli ég Koldus Porszem A fény Szénbánya Nyugat kapuja Kelet kapuja Sötétség Mond édes Rózsák Homály

70 71 71 72 72 73 73 74 74 75 75 76 76 77 77 78 79 80 80 81 82 82 82 83 83 84 85 85 86 86 87 87

Versem Ének Völgyben Dinnyeföld Rögök Sóhajok Madár Szirmok Dér Tavasz A szív Remény Nyár Vadludak Reggel A szív Gyöngy Bánat Homály Távolság Lépteid Csillagok Hullócsillag Sóhaj Felhők Távozás Merengés Magány Rózsák Ének Palota A bölcs Hold

88 88 89 90 90 91 91 92 92 93 93 94 95 94 94 95 95 95 96 96 96 96 97 97 98 98 98 99 99 100 100 101 131

Csillagok Fenyő krónika Csillagok Teremtés Sóhaj Az Úr Májusi gondolat Tenger Szellő Színek világa Harc Halál tánc Legenda Lépted Ősz lett Az énem Hozzád szóló panaszlevelem Törvény A fény Ős nyelv

132

101 102 103 103 103 104 105 105 106 107 107 108 109 110 110 111 112 113 114 115

Elmúlás Árny Felemel Hullámok Tér A Hold Ős Isztambul Irgalom Napnak fogyása Szirom Álom Harc Hervadás Az avar Várakozás Sivárság A sivatagban Isten tüzében Kisiklott gondolat Panasz az úrhoz Tartalom

116 116 117 118 118 119 119 120 121 122 123 124 124 125 126 127 127 127 128 128 129