KENÉZ HEKA ETELKA. Égi ódák, bölcseletek

KENÉZ HEKA ETELKA

Kelet fia erényE Égi ódák, bölcseletek

KENÉZ HEKA ETELKA

Kelet fia erényE Égi ódák, bölcseletek

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-88480-7-9

Mesés kelet Nyugaton Az élet kemény Elfogy a remény Az éj halálról mesél Titkos, halk szavak Bűnös árnyak Keresztre feszít A bűnös gondolat Visszhangot ad Itt minden vak Az élet fosztogatás Ingatag el kell Mondani a világnak! Meséket zúgó kelet! Égi forrásodban Boldog óhajt lelek! A föld duzzad – Áldja az Isteni kéz! A nyár óriás vitéz Lugasban altat A nyár arat Búzából rak

Égig kazlat Virágból óriás falat! A Kelet meg széthasad! Hatalmas Égi gondolat Kelet a világ keble Kisüt a nap A lelkekben! A fényben a Szeretet élni szeretne Napkelet álmában Gondolatok bölcsek, S jönnek újak Ó szép kelet, Te vagy az égi kirakat! Meg vagy áldva Isten záporában Isten tisztaságban Égben szökő Napkelet, Boldog, ki ide Született.

3

Keleti ének Ó, csak ne jönne nyugatról Fekete felhők serege!.. Vágyaim ringó árnya Odavonza keletre… Ó, kelet zsenge, be szépen Rólad suttog az ősi éden… Aranyból van a te árnyad, A fény tükrében Látom magamat! Míg nyugaton nőnek A sötét árnyak, Gyilkolja a napot, S nincs bocsánat! A hold a viharban Útját járja lassan, S uralkodik Az éji csend. A szótól felment, S legyőzi a szó igáját Legyőzi a lélek Minden kívánságát… S a lélek az égnek

4

Lassan behódol S ott vagy nála valahol S a tudatod lesz A lángból jövő szikra A tudatod egyesül A mindenség törvényével! A Kozmosz rendjével S életed zenévé válik Eljön a hajnalod S vezet a fény!.. S benned az éj Meghal a Saját keservén! Csússz le rólam Árnyék keze Hagyjál el örökre Ó az éjszakában Is legyek láng Keleti fényár Világítsak a sötétben, Mint szentjános bogár.

Égi éden Óh kelet, Te égi éden Éteri tűz gyúl Az ember szívében A kelet szelleme Hű, igazi Tiszta Múlt idők Hős zenéje Világ csatáit Vágja vissza. Fényvilágra Gyújtja Kelet A szív mélyét! S lobogó hajjal Rohan a fény S barangol Leborulsz előtte Óh Kelet fia S imádkozol! Nem lesz keserved, Ne menj el innen Ős, újhazát Keresne! Száguld Nyugatnak le-föl Óh szellem Fáradt összedől Jön viharos Zakatoló

Hamis lárma Keletet nyugat Mindig kihasználja Ő a megalázott prédája. Nyugat múltja, s jövője Szélvihar alkonyat Suhanó rögös bánat Ijesztő villám Le-föl kószál! Zokog a Természet Nagy baja lehet, Sorsa reménytelen, Égtől nincs kegyelem Csillagok Hullnak a Tengerben. Ó te szent kelet, rajtad Lengve jár szellőszél, Ringat mező kékek ég Édes szende rét Elül az est Feljön az éj Töltve a hold S az égen ütemre jár! Titkos – sóvár – Csillag-csillag Te árva raj, Díszítve véled Az ég alj! 5

Kelet fia Óh kelet fia Te szűzi gyermek Hunyó nap tüzén Mindig elmerengett. Zendül a fény A lelked ölén Kihajt a virág A jég tetején! Cél és remény Árad a szent erény A népedre hass Ezredek óta Lelkünkben élő Csodaszarvas! Gyilkos Nord Ő amott a mord

6

Sötét a lég Embernek szívét Maratja szét. A nap nem ragyog át Csak lejjebb hág, Észak megbújt Titka reszket A bánat bánattal hál S nem alszik el, Hisz későre jár, Bolyongó bolygók Bolyonganak a Sötét ég (falán) alatt! Ó kelet, te szép pompa Mily szép veled élni A búza virágokban.

Ének A Hűvös szél Leheletén Gondolatom Nyugatra ér S megyek, megyek, S jönnek felém Nyugati Istenek Kik a néppel Perlekednek! Itt és ott egy-egy Védőszent. Itt és ott Templomok Istenem, Mind romok, Meghalt a hit A fénylő arany Kupola vakit, Szórja a szél Szemükbe A homokot Az emberek Lelki koldusok!

Nincs lelki Szökellés Az ég is itt Sötét reszketés, Mi magyarok Miért imádjuk Ezer éve nyugatot? Ha rágondolok Szemünk fényén Mindig lógtak Ravatalok Szívünkben Az üzenő Jóshangok Ütése hallatszott, Alélt idő Rémlő káosza Keletre visszaküld A gondolatban Itt az erő tüzétől A lélek szárnya Visz ide, oda

7

Tavasz Ha elhozza a Keleti szél A Tavaszi varázslatot Kinyílnak a Sebhelyes szívben Az ős zsarátnokok Óh, ősi föld Te keleti táj! Pogány Istenednek Arcra rogyva Népem Imádkoztál, Ti, mint költők, ébredjetek. Benső látástok Nézzen szerteszét Igézzen az Isten Bennetek szent eszmét, Talán a népednek Kincset érő lesz még, Néped ezer éve Odadobta más Nemzedéknek nyugatot Sok-sok aranyat is adott, Melyet nyugat elkobozott Óh szomorú az avar Szívünkben a bánat Sóhaj feltölti hamar. Óh költő, ha kell A csúcsra szökkenj, 8

Mielőtt keletet A nyugati hűvös ár Élénkülő múltja S kísértete Reád száll Véres karjába zár, Óh, ne hagyd magad, Költő hív a nemzet Varázs álma a kelet Bölcsőd ringatja A Tavaszi kikelet Az Erényed súgja kelet Az ősök útjai keresnek, Ne menj nyugatnak, ott Tőled félnek, Nincs helye az Ős erénynek Nap sugarai Ott hűvösek, gyérek Ott keleti Téged hidd el, Elföldelnek, Tőled félnek A keleti bölcsek, Nyugaton Sosem éltek, A kelet Megszületett A bölcsességnek.

Ének Óh kelet Jön fel a nap A fejed felett Mint aranyfüst Álmok dísze Az égen díszeleg Óh, zsenge nap Te csupa ábránd S az erény benned Vonaglik, úgy A költő kezében a toll! Isteneket költ, Ír, Tündéreket rajzol! Keleten ringat Az édenkerti bor A méz ízű Zümmögő táj, Míg nyugaton Zokog az éjfél tompán Fekete az ablak A vár tornyán Háborog a vihar A sötét árnyán. Szörnyű képzeleteket Takar a magányán Ősi vérontások árán A fény halálán Nyugaton északon Mindenki fél

Ott tűnik el a fény Átkel a kialvó Parazsak hídján A fény derűje átmegy A halál árnyán Itt a lélek ég, ki Fájdalmait érzi Nem tud szétnézni! A hervadt hegyek orma Sötét vérontások foltja Az ember Torkán A körmét lenyomja.. A sajgatás a szívet Mélyen sújtja, Zord dac bűn sorra Belenyög a múltba. Óh, isteni erény Keleten több a remény Napkelte Álom-szigetek Hajtsák előre, Csúcsra a véremet. Az égbe érnek S fehér virágot Viszek Álomban Élve Isten Szeretetébe Isten keblére. 9

Keleten Óh, jönne bár A csillagok háborúja A földön a sötétebb dolgokra Fény borulna Atom szemcsék Rezgésszáma Megnyugvást hozna A tévelygő világra. Az ember végre Sötét helyett Fényűzésben élne, Ahogy az úr kezdettől Megkívánja. S jön fel a nap Üget a Skita! A vére szítja A nyugatot A suttogó szél

10

Pereli, szidja. Óh Isten, hallgasd, Szittya szemében Nyugaton Az álom is vak Akár a lehulló Csillagoknak! Óh, Kelet, Te vagy a jövő A szeretet, Óh kelet Az ige nálad dereng! Óh, jöjj el szálló igehang, Ősi fénykoszorú, Szivárvány fényjel Veled reményem Nem lesz sötétben…

Keleti remény Kelet nélkül Nincs remény Nélküle Megtörik a fény Nélküle nincs Kelt-kenyér Elhal a remény Megmarad A sóhaj Elmarad az óhaj! A lélek homályban ring Búsuló szívem alig kering! Nézek elém, mint vak S érzem a szétvált Partjait a világnak! (Kenyerem, kenyerem) Keleten megsül Ha kel a nap szekerén, Ahol gyér a fény Ott nem terem kenyér, Ahol feljön a nap, Ott a bölcsek Kenyere felavat,

Ott az erény Szava Istenhez hat! Keleten megújulok, Megértem A magasztos titkokat! Ott kielégül A szeretetszomjad! Olyan lesz a lélek, Mint újszülött.. A lelkem koronát Hord az égitestek között Óh, csodás kelet, őskor óta A te lelked fénybe öltözött, Az égre árnyak borulnak Kelet és nyugat között, Óh te árnyas nyugat, Súlyos ébredésem A sötét nép között Álomba üldözött. Óh, kelet és nyugat népkörök Köztetek a harc Örökkön örök.

11

Zengő sugarú nap Jön fel a nap Az égre, kelet népe Ébredj magadra Kelet és nyugat Közti térbe A Kárpát medencében Vasfényű ugar A gyásza hallgat A nyugat fukar, Óh kelet fia Nyugaton Makacs a reménység S titkos néma Felsebzi a mélység. Jajgása bánat Jövődben szánthat. Óh, szenvedések Véres kézzel

12

Véres szívvel Égi szent vetések Földi szenvedések, Ha a jövőbe nézek! Zengő sugarú nap Dalol, ha felébredek Büszkén keletnek Öleld át földet és eget, A világ szennyben Hempereg. Óh, bárhova mennék, Hogy megtaláljam A drága isteni Szent eszmét. Érzem, nélküled Züllött világvég a jövő Fekete lelkek mindenhol Járják a sírok gyászos vermét.

Fény Figyelem nappal, Vagy éjjel, A víz tükrében Úsznak a képek Levetíti a nap Arcomat, s arcodat Előhívja a fény A Vakot és árnyékokat! A hold is az égre tapad Fürdik a saját Tükrében s láthatod Ez alatt árnyékodat, Ő mindig követ Lassan halad Lábaid akárhogy szalad A megduzzadt Idő mélyén érzi

A kőkemény Benső titkokat!.. Benned éled világ vége Omló zuhatag Sápadt arca kísért, Darabokra szab. Temetőben is Vetíti reám árnyamat, A Földön Titkokat gyűjt, Terólad, másnak.. Az égi-világnak. Halotti árnyam Méri a csillagoknak! S a felkelő nap Röntgenképet készít rólam Az égnek, ha elmegyek A vak föld alatt!

13

Keleti nyár Óh lélek, Te, aki lát, Fáj néked E kies világ, Fáj néked A földi Szenny Kiirtott erdők, Itt-ott egy fa Magában Mereng el, Olyan, mint Az erdőkép jel, Hidd ember a fénnyel Az erény a fegyver! Erénnyel, Becsülettel, Ha fegyverkezel, Tőled nem szökhet, Az égbe visz fel, Mert csak ez érdekel! Dalra fakaszt Engem az úr,

14

Óh, keleti nyár, Hallgat az ős bölcs Sűrű mézű kaptár, Óh, gyötrelmes világ, Nem kell a pompád, Szűzi kelet ölel át. Csak tiszta csönd kell, S a lélek telerakja magát Tiszta képekkel! Óh, Szűzi kelet, Te óriás szent! Isten megnyilvánul A boldog légben. Rezgése a népre kileng, S a béke a szirtre Omlik szét, S érinti a titkos Hegyeknek Vonzó mágnesét, S lehozza néked Kelet fia Az égi mesét.

Kelet fia, halljad Keleti álom, Talán minden Elpusztul Ezen a világon. Növekvő népek Hatalma Lépteik döngő Zaja a világot Elsodorja. Kelet átéli A világ végzetét! Óh, a szív nehéz, Ember Vigyázz, Elsodor a vész. Lelked fénye A gyújtópont, Ha nincs eszme, Lapájra ront.. Őseink nyomát Csak járjad tovább, Keresd a meotisz tavát OM: Isten fénylő tava, A lét reménye, Kelet fia. Küld útjára A gondolatodat, A bíbor kelet Ragyog reá,

Szelíd tüzet hoz A hajnali Keleti pír, s Arcodon Boldogan sír. Béke zeng diadalt, A levegőt Nem repeszti A néma jaj, Örömöt zeng Az ég szava, Ha kelet, s Nyugat Kezet szorítana. Több ezer éve Nem lehet, Tiltják a fekete Szellemek, Üzenet a kelet, Ő mindig ragyog Bíbor tüzet! A bölcs úgy halad, Szeretete hőt ád, A ború a füst Elmarad – S nem üzen Senkinek hadat! 15

Ének Kelet, eljött a Tavasz A sok jázmin bokor Kinyílott már S a színes lepke Rajban boldog ittasan A virágra száll S fennkölten díszlenek, S elillannak, s szárnyaik Söprik a folyóvizet! Szerény szűzi szellő Lanyhán fújdogál S az éjnek Fiatal álma Surran el Az éjszakában! Mily édes vagy Te a vak világnak Ősi édenkertje, Te vagy a rejtélye… Behunyom szemem, S dúskálódok a Mennyei ízekben. Mindenbe Belerejti Az Úr a fényét! S a Mandula Fenyők illatával Megtelik 16

A szép környék! Kikel a lélek, Mint a mag, Kelet a harmónia, Elbűvöl a sugallat, Csillog, s arat! Óh, keleti ének. Keleten Nincs is talán Végítélet. A kelet Talán Teremtődött Szentnek, Talán nincs is Ősi vétek, A hiba csírái Lehet, hogy Csak álom. Nyugaton Tűnik el Az ember A lemenő Napban a Láthatáron Tűnik el az Égben, vagy A semmiségben.

Ó szent kelet Ó szent kelet, Ha feljön a nap! Ébred a természet Ébred a kikelet A Nevedben kikel a virág, Megkel a drága kenyér, A Nevedben ott él az erény, Óh vonuló keleti fény Elömlő magod Selyem utakról mesél Felette madárcsapat Repül, köröz, vonul át, S tanítja repülni A kicsi fiókáját! Fent és lent A daliás idő Meséket zúg! Agyunkba égetett Káprázat művén Éter hulláma súg, S a Természet ölén hallgatjuk! Ó, keleten az értelem Az úrbeli, a bölcsesség Forrása. Itt lent a földön a mása Egy a fénymáglya

A fénykötelén kinyílik, Ha a bölcs keresi, s akarja. Óh, kelet fia, Mit keresel A Halványarcú Nyugat hűvös, Sápadt mosolyában Nem leled Az érzelmed Szíved csarnokában Az éjben hallatszik A madár sírása, Megfagy a hold Percek fogyásába Dermedt kristály jég A szíved itt legbelül Sírkő-keménység A gondolatod Fekete vitorla Nyíljon ki lelked A gondolatodban, S a fény vezérelje A vitorládat A szép hazádba, Óh, kelet fia.

17

Kelet fia Óh, Kelet fia, Feletted áll Az ég kelet kapuja. Ízisz, hold királynéja A napot tükrözi vissza, Ő egyben a hajnal csillaga.. Az atya a Bá = ő örökké él! Ká az árnyéka, mely a napot, Istent tükrözi vissza, A Bá nem jön, míg a Ká itt marad, Ő az anyag Inkarnációban él, Óh ő az árny, ő az Illúzió, És ki nem kutatja a tikot, ő A titkok hármasában Él az Isteni régió, Kelet fia a lelked Testet öltött Légy boldog, hogy Kelet néked Testet szabott, Testet költött, Óh Isteni szó, Hármashalom Ez a keleti ember Magyar régió. A fény urától Egyetlentől való 18

Hár = egyenlő, Her ez úr om, Isten a fia, s a szentlélek, Óh három A nyelvünkben Számunkban Ajkunkon, Három= Hármashalom! Valóságos Ősi álom, Emese álma álmos Három az Isten dolga, Legyél alázatos Földi, égi szolga. Ne menj nyugatra. Keleten légy Istennel, Hazáddal Egyensúlyban. Az úr napján Fénylázában A bölcsek Végtelen szeretet házában, Az úrtól rendelt Légy a hazádban!

Ének Szakítsd le A hajnal fényét Kelet fia. S az erényét Ne vidd a sötét Éjszakába. Nyargald meg A fénysebességet, ó Törj ki, mint a csikó, Szántsd föl Az ugart, a törvény A születéstől fogva Az egyetlen tudat. Tudatodtól Tiszta a lelked A tökéletességből A háromból Az egyik részed, Ne járjon a lélek Sötétségben, Kövesd a bölcsességet. Legyen tiszta Tested, lelked. Töltődjél fel Fényeledellel, S eljön keleten A hajnal

Elömlőn A sötétből lasan A fényszálak Csúsznak elő, S a keleti Szellő Csak fúj, fúj, S elhozza Újra a napot, S a világ a Sötétségtől Megszabadul, S kinő a fény, A sötétből. Óh, kelet fia Te is egy napon Lelkedből Elűzöd a sötétet, S a befele égő Lelki tiszta fény Meghódítja A világ sötétjét. Óh, lelkek Újra születnek, Élnek, s elhalványulnak, A sötétség fátylát Érzed még, de 19

Elküldöd lelkedből A sötétség Szemfedelét, S a fényed az égre hág, S a nap ereje Énekli benned A lótuszvirág Himnuszát. A fény társasága Fényt szül, és lát

A lelked, Kelet fia Vele egyesül, S virágba borulnak, Elérik életük Zenitjét, S ha keresed, Eléred az Ég legnagyobb Fényét!

Kozmikus harmónia Az úr síkja, Ahol a nap kel, Ő a siker útja, Telítve fénnyel, S fény szóródik Az égről, fény A földre a Sötét lélek A fénybe rejtve, S egy napon A fényre sötét S ég szelleme hull. Óh, lélek, Igyad a fényt, 20

Hogy a sötétségtől Megszabadulj, Mert akinek Lelke fényt Keres, kapcsolatot Létesít a tudata A kozmikus Harmónia Tudata között Hatalmas lelki Fényszellem A sík a lángja világít. Hatalmas Kozmikus

Láng éteri Síkokon avat, Nincsenek Hozzá közeli Szép szavak. Győzedelmes harmónia Él a síkokban Színek, zenék Élednek, dalolnak Az embr fölött Isteni himnuszok Imává olvadnak. Itt eltűnik Az árny keze, Eltűnik a Halál hangja, Eltűnik az alakja.. Egymásba Borul itt

Az ég, és föld titka. Mindenhol Uralmon a fény Lobog, lángol Táncol a tiszta Ég ünnepén A fény magja Hegyén. Őrzik az égiek A saját fényüket. Óh, te csodás fény Eltűnő tünemény Ismerjelek meg én, Vezess a Kiolthatatlan Naphoz, Vezess Isten Hatalmához.

21

Ének Óh, kihuny egy nap Belőlem a földi élet, Hiába hunyok el!. Hamvaszthatnak!.. Koporsóba égethetnek, Sirathatnak, Az égből könny fakad, Nem félek, örök a lélek. Ha kell, ezerszer feléled. Óh, ember, csakis a fény A titkos menedéked, Jönnek időzónák, s Álarcban él csillagképed. Karmikus zsákutcák, Tomboló jövendölések. Óh lélek, fárasztó, Unalmas lesz néked A földi küldetésed! Ide a fölre hiába Rak tüzet a nap! Ömlesztett a csalódása, Odavágyik a lélek vissza, Oda az égi síkra! Óh, lelki nagy fény, Te vagy a himnuszom, Te vagy az égen! Te Isteni áramló Nagy óriás élmény! 22

Pompa Urak! Mének, Szűzi keleti fények Minden az égen Istenem, csupa pompa Herakulus rékules Keleti ős fények atyja A Természet oltárán A nap kitárja keleten A sugara – lelkét – S Kelet fia, figyeld – Az ős forró éberségét. Szerénysége fenn az égen, Aranyban ragyog A mindenségen át – Apró virágcsoportok Néznek fel mireánk. Szűzies szépségük Bennünk is nyílnak Szűzi kelet, őrzi Az ős, régi titkokat. A föld rózsaszín kék, Sárga, piros, lila, opál. Óh, szentséges ég A földre ráborult A Tavaszi fesztivál! Itt van a föld hátán Keleten a Pogány oltár.

Atya Egyetlen Atya, Égi vár, köré Kula csillag öle Egyetlen ős Egyetlen ős Ük szeme Ük szeme Öreg Isten szeme Üreg Isten szeme Kula ura, ég köre Kula ura, ég köre Hul hel a lélek világos Öreg ős Isten kedvére. Egyetlen mén Ős ük atya, ki a Mennybe ki-be jár Atya te eleje. Ős ük szem Atya kora fénye Ős Isten, öreg Isten Kan atya, jó Atya Bölcs Atya Vár ura, Kula ura, Mennyek ura, Her Rea Kulas Atya

Finnből fordított igeszavak magyarra Kultanü kuk kuk Kultanü kuk kuk Kana kana kuk kuk Kana kana kuk kuk Szajvana rajnata rujkuta Szajvana rajnata rujkuta Eule uta ranata joko minu kultani kanata Eule uta ranata joko minu kultani kanata

23

Olimpia tüze Szűzi Kelet fia Ős becsületes magyarok Nyargald meg a fény Óriás sebességét, te tudod, Mint ifjú csikó, ki konok, Használd az ég törvényét A tökéletességét, magyarok Így lesztek a világban olimpikonok. Nem is gondolhatunk szebbre, Idejöttetek gyakorolni Vásárhelyre. Hódítsd meg a világ népét, Lelked a tiszta tudat uralja. Töltődjék fel keleti fénnyel! Néped büszke lesz rád hévvel A Kárpát medencében. Legyél előrevonuló magyar csapat, Kiben röpül, ömlik a tudat, s akarat! Vívásban lehetsz Ifjú akár három, akár tizenhárom. A három Nemzetünkben élő ősi álom, Hármashalom, Emese ősi álma, óh, álom, Magyar, legyél kék szárnyú madár, az álmom Emese álma, a magyar hon Álmos-vezér álom. Légy magyar, bajnok, olimpikon. Hajrá magyarok! Így buzdít a hon!

24

Hívlak Én Istenem, nap, mint nap Az imámban hívlak Szűzi keleten feljött az Erényes nap Boldogságtól nem tudom, Örüljek – vagy – sírjak, Kertek alján kinyílt A barka az első aranyeső, S a kislibák virága lépett elő, Ő a gyermekek füve, lánca, A kerti zöldellő szép Füveknek aranyos tánca Előcsalja a bokorból A kicsi nyulakat húsvétra, Óh, Szűzi nap keleten te Feljövő, hogy az Atya áradása, Mennyi Tavaszi szépséges Virágot teszel húsvétra A Templomi oltárra!.. Benned révül a szellem Ereje törvénye titkos tana. Óh, Szűzi kelet, örül a nap fia A te lélekemelő fényed A szentségnek útja! A nap parazsa A léleknek mesél álmaiban Erkölccsel, tisztasággal – S a nap ereje kiömlik az égre, Pajkos a tűzi játéka, Reggelente áradoz boldogságban.

Szent himnusz Ó, Szent himnusz, Ó maga az Úr Hangja itt Kószál a légben Itt hömpölyög A levegőben, Itt keleten Itt a szűzi Kertekben! Itt lakik az Ősi éden Ne menj Nyugatra ember. Ott titkos az űr, Leesik csillagod, S a fejedre repül, S hömpölygő Porszemet szül. Kígyómarás Bűn fészkel Majd az észben Legbelül, S ringatja Az agyat a hamisság, Míg véred feszül, Míg nyugaton Ki nem hűl. 25

Szép anyaföld Lehetek Tenálad, Lehetek én bárhol? Elsuhan az idő A szárnyaló nap árnyon. Óh, haldokló Tűzijáték, Káprázatos élő álom. Az élet egy nap megöl, A szép föld talán büntető tábor? A lábam itt versenyt fut Utam úgy érzem az égbe vezet. Hol marad itt lent a szeretet, Óh, fényes nap, Óh egem, szép tükröd Betakar, s mély meleg Jön egy perc alatt a szél Fázom, s összezavarja az érzelmeket, Kihűl az anyag testem, A világ szent hajlata is megdermed! A boldogság köve A földet sosem érintette Ezért vágyódik a szív Az ég nagy szeretetére! Sűrű fénnyel törekvése Nyilvánul meg költészetemben, Érzelmet vésnek belém, Lehetek bárhol ezen a világon Óh, gyúlékony tükörvéset Szívemben valahonnan, valakik Szeretetet vésnek. 26

Hazám Szűzi kelet Fentről tekint Reám a nap S dalt sóhajt A fehér fátylas Kékes égdarab, Az ég selyme lenge, Mintha az istent Keresné-keresve! S megáll, s rápillant A fények világára. A napnak arany Tükrös korongjára. S figyeli miként sétál A világba szigeten, Erdőkben, kertekben,

Barátságos kedves Emberek között! Romba dőlt vár Tárul a nap elé Gyönyörű vidék, Csak a híd néz felé, Ő kedves, szerelmes Isteni nap, Amint fordulsz A Tájak is változnak, Óh, Fordul nap felém, S nézd, süss reá arra, Akit szeretek én, Az a szűzi kelet, Az a hazám.

27

Talaj Az az ős Talaj A magyar törzsfám. Itt ébren álmodom Itt a csönd ormán Csendesül el bánatom. Itt álmaim közt Lelkem boldogan sóhajt. Itt a szívemben a bánat Nem lesz soha járvány Itt záporoz a szivárvány, Itt nem szúr a tüske A Tövisfán, s a Hallgatás mily szép Ős régi, magyar, Keleti vidék te

Elmosódott akvarellkép A szívbe mélyen Vésett emlék! Elmúlik minden Egyszer, s újra fakad S újra föléled, Újra él a Táj, a nép, S a Föld bölcs rendje, A napos Kelet a Főnix-madár Visszatér óh, Gyöngyös Tavaszi hajnalok, A Napsugár virágot szőni fog, Kelet fia, a hazádnak karjaiban.

Sötétség Ne hidd, hogy Nyugaton Minden nap Csak ünnep, Fejük fölött Árnyak gyülekeznek.

28

Ott is szomorú Az álom, a Világtalan világ Mindenki ott is percenként Várja a halált.

Kelet

Titkok

Ó, Istenem, keleten Mindig dalolnak A színes madarak Illatozzék néked Fenséges uram Minden virág A Keleti határban Óh, a hegyek alján A folyó partján A fűzfa lombja Jajgatva beszél A keleti széllel – Ó Ifjú a hajadat A szél választja széjjel Szemedet, hajad ismeré S boldogan lengeti Cseveg, beszél neki! S ül a fa alatt, ezalatt A keleti Bölcs ember Lelke tele telítve Hegyvidéki csenddel!

Óh, te nyugodt Csendes, békés kelet A napnak mosolygó Fénye nyugtatja Meg a szívemet. Óh, kelet, a Reggeli nap A Titkos indító erő Az, ami hozzám érkezik. Óh, mily jó a sok-sok meleg, A Télbe már vissza nem vezet. Óh, kelet, akár merre nézek, A virágszirom ajkán Csüngenek a méhek! Szép keleti gyermekmesék A szívben árassza A Tisztaság érzelmét Óh, berobban a szép kikelet. Zöld, buja a határ, Legelész a nyáj! A pásztor sípja A Tücsköt hozzácsalogatja, S a Tisztaságnak csendje Vala a szívet körülvette!

29

Fényül

Felkelő nap

Keleten arcomon Mindig fény ül, Nem vonszolom magam, Boldog vagyok, mert Idehaza Váradalmam van! Itt az erőm, energiát, Égi tudatot fejlessz reám. Figyelem az eget Onnan jönnek A bölcshöz Az égi bölcseletek. Óh, Kelet fia, használd A hazádnak Hasznára váló Szent ügyeket Hasznos, nemes, bölcs, Az érdemed S az ég jutalmul kitüntet, Ilyen a bölcs kelet. Földi árnyak Szomorú dalba fognak, S dalolnak nyugatnak. A nap utolsó lángja Az égről lement, siet. Koporsóba zárja s szívet, A világot hiába nézem, Nap nélkül álarcban érzem.

A Kelet felkelő napja A nap tüzében! Virágba borul Keleten minden. Itt van az éden Fényt bont az ég A föld szemében.A Természetben Felébred az Úr Az arca Keleten Boldogságra gyúl, Az árnyaknak Álma fényt bont! S a Természet lelke Ring megszentelten Az anyaföld ölében, Mint kisded A szűz bölcsőjében Fordul a föld – Érzik, netán az ős Régi, égi bolygók, Vártornyok, folyók, És suttognak csendben Itt keleten madárfészek Az emberi szívben lakol.

30

Szép gondolatok Keleti szép Gondolatokban Egyfolytában fürdök, Lelkem lebeg Kelet fölött! Pillámon A délibáb rezdül S a szép Tájat látja Rajta keresztül, Ó, Titkos lángerő, Bennem hangod szól, Égi imát remeg, dalol a hold. Kikelet világa A napfényben Boldog A Kelet égi tükör üzenet. Keletre az égből Követet küldenek Idézett Hold játéka Igézőn száll az égen, Csupa szféra,

Csupa harmónia, Csupa ének Fényt bont a sötétnek. Innen hova is mennék, Nyugaton zuhan az árnyék, Nem ringat a lágy szellő Belep a köd a kesergő, Hova is mennék én, Bástyát húz fölém, Az égen kihunynak a lángok, Lebegnek A Parton a dagályok, Az árnyék Arcomra Kúszna, S az életemet Elringatja, S a hűvös árny Meg sem siratja.

31

Feljött keleten az Aranymadár Az úr hatalmas fia Kitárta szárnyát! S ráhajlik a szép Keleti Tavaszra. Óh, óriás napom Te vagy a lelki oltalom, Te égi óriás rokonom, Te vagy a meleg szigetem Szűzi keleten tudom Ideszülettem, itt Vagyok igaz gondviselésben. A hajnalcsillag derűje Locsol reám bűvös pirkadó harmatot! Óh, Te úttörő kelet, Te! Ki az égtől Te fényes kincseket szerzett! A Homály nem piszkolja napom Földi hatalma, ott Terjeng-nyugaton!

32

Vigalmas kelet

Erény

A szűzi nap sugara Tisztítja az ember Gondolatát, szemét! Feltárja az árnyak Fényes üregét, Óh, keleti nép – Keletről ered Az égtől kapott bölcsességek Itt Teremnek Az illatos magok mind, Az égnek imát harsog, A virágok illatos Méze odatapad Fel a Göncölszekérre! Itt van a vigalmas Kertek bő ragyogása. Illatos magok aratása Aranyak, ékkövek Tisztaságtól születnek A boldogságtól Óh, itt keleten reszketnek, Nyisd ki szemed, S majd megtalálod. Az Isteni szeretetet.

A keleti ember Szemében a Méltóságot A Hold ezüstszarva Titkon az égen tartja, S ki az égtől Az ő földjéből Erényt erkölcs Becsületet szántott, Az harmóniát kap, A méltósága a Tisztaság alap! Kelet fia így lesz Tiszta sík A sötét dolmánya Leesik, s a fény A szemében, Mint virág Nyílik, Igaz keleti Bölcs így Építkezik.

33

Szabadság Kelet szívében élek Isten szabadságában Az ismeretek Sugarán, fényderülésben Ősi kertekben lépkedek. Itt nem vész el a lélek, Ismerősek erdők, hegyek, A fellegek ismerik A temetőket, s a szelek Rejtéllyel cibálják hajamat! Segítségemre jön ki a nap A felhő szipogva az égen elakad.. A fénysugarak Táncot járnak keletnek! Szívemben dalt zenélnek, Virágban bújt el a föld, Előjöttek a zümmögő méhek! Szép remények bennem élnek! Óh, szent kelet, oly szép vagy, Akár egy tiszta szerelmi regény, Megárvult Templomok borulnak Sok fehér virágban – elém! Az igazság ereje Győz a tudásnak Törvényén, A Tudatlan erő őrjöng A Tenger fenekén.

34

Itt ezer forrásból Bugyog fel a víz – Álmodban az égre Mandala köröket írsz – Óh, őserejű áradás Az érzelem, A szív viaskodik Istennel.

Figyelem a becsületet Ó, te titkos kelet Fölkelted a kíváncsi Figyelmemet, A nap mindennap Fölkeres, vezérel! A csillagom is odafenn Körvonalat ível Naponta gyengéden.. Ó, csendes béke, Kérlek, keress fel. Napfény éke Kivirágzik Tőled a lelkekben. Szűzi keleten élnek Bölcsek, Próféták, Tudósok, Költői körök Az ajkuk a tudástól A csillagokig füstölög. Égő énekek Kristályok gömbjében A fényről énekelnek. Mily nemeset érzek, Ha megtisztul a lélek.

Ima Óh, szűzi kelet Az erény benned El nem rekedhet, Abból töltekezik Az Isteni ige benned, Belőle nyílik ki Mint a virág, Belőle szól mindig Az igazi égi szó, Ha megérted Megvéd téged, Miattad született Minden szóban ott Van titkon Isten neve, Ha kiejtett a tudatod, Jól vigyázz az egészségedre. Az idő, ha figyeled. Az igét, ha kutatod, Néked csokorba szedi Titkos üzenetét Sorra rakja eléd.. Itt él az ige, az Isten Nyelvemben, számba, Ha kiejtem a szót Bejön falon keresztül A szívembe, a szobámba, Fényszálakon érkezik S velem van minden szóban, A reggeli imában. 35

A szeretet Ó a szeretett vendég Ó szűzi kelet Nem gyúl ki az égAlja nélküled.. Ember eltűnik A lelki fényed A sivár üresség Fuldoklik benned Ébrenlétben Üzenetét küldi A felkelő nap, S rakja eléd a Sok-sok titkokat. A csend hallgat, Rádvetül, megcsal, Ha nem figyelsz Minden pillanat

36

Óh, ha fényében Mérem a napot Reám szórja A fénymagot, Mesél néked Az égről, mesél A jó Istenről. S a kelet érzem E szűzi táj Mesél nékem Ő naponta a Szeretett vendégem, Vele élem keleten Az ébrenlétem, Itt sosem járok Az éjben, Lelki szegényen.

Aluszik Nyugat Ott nyugaton (a gott) Az Isten Is aluszik, Ott hajtja le fejét, Kialszik a nap, Beáll a sötétség, Árnyak vonulnak Titkos a kép, Északra hiába Megy bárki, Ott sincs menedék Előttünk Szent lesz az Úrnak arca, Szent lesz a hangja. Imát mondunk A sötétségben Óh, ébredjen Fel keleten. Felkel szava Tele erénnyel Felkel, s kitekint Ráteszi vállára Kék színű Palástját, Átöleli arany Fényű fiát, S fürkészve nézi A szép földön Virágos alkotását.

Sötétség Kelet népe, Amerre mentek, Nyugaton Szinte űznek. Lehet, hogy a Föld mártírjai Nehezen viselik Az észak-nyugat Sötétséget. Zord időben Kihűlt Tájak Az emberek itt Nem vidámak.. Óh, kelet fia Bármerre bolyongsz A világ hallgat, Idegennek érzed magad. A szíved kelet nélkül Hazátlan marad.. A sok csalódás Véredben összealvad. Csapásként Lelkedben, sírnak.

37

A Hajnal

Keleti erény

Óh, a végtelenség A világfolyam, A hajnal Reá zuhan. Isten szerelmetes Teremtése, fénye Ég az ég tüzében.. Ó kelet, te gyógyító csend A szaladó világ Terólad cseveg, Zokog a természet, Nagy bajod lehet. S a világ könnyeit érzem, Kelet imádkozik érted! Állok a délkeleti síkságon, Behunyom szemem, Istent érzem, s látom, Áthelyeztem gondolatom Atyám, hozzád közel! Óh, a szereteted Kivirágzik bennem! A lélek repül, tisztul, száll Fel az égbe, mint sólyom madár. S a lemenő nap Az égen bíbor színében Áthat rajt a halványuló Öröm zenéje…

Kelet népe, Te, kinek Nincsen vége, se kezdete, Mert ott jön fel Az Isteni nap, Az égboltot Az ő sugarával Fényben tartja Őbenne rejlik A Titkos erők Titkos magja, Ő az, ki felemeli A tiszta lelket Ó az, ki tudásba Teszi a tudatalatti Sejtelmet! Az úr igazsága Téged szabaddá tesz. A szeretet, a fény Ő fölemel Istenhez Ó Kelet fia, ne menj Túl a Keleti határon, Nincs helyed ott Nyugaton.

38

Forrás A keleti ég kapujában Jön a fény fel amott Istenről a magasztos Napkeletről dalolnak Szívbe mélyülő dallamok. Fényvilágú lángok Ti óriás zsarátnokok! Isten napja mindig Is csak lángolni vágyott. Egyedül ő az, aki Az égről, földről Elűzi az árnyakat, Ő az egyedüli, ki a Világban élni vágyat ad. Mint hajótörött!.. Az életemért itt a Földön naponta harcolok Ó a fénye bennem Titkos forrást igér.. S az önvalóját Bennem átéli a fény Ó óriási reá az igény… Szívem a szívében Körkörös ívben dobban, S együtt élünk naponta A forgatagos forrásokban, S a lélek sugárműve Átruházza, ha kell Örömökben, álmokban.

Kelet Az elveszett fényem Megszólít nevemen.. Óh, gyötrő honvágy Napkelte kelet Magamat már Régóta keresem. Óh Istenem, ha kell Leszek égi lovag Megnyargalom – A titkos csillagokat, Hogy felfedjem – Miért is vagyok Egyfolytában árva A meseországból Kitaszított, elhagyatott. Óh, felkelő csodás Nap sugara, Te, ki ébreszted, Este elringatod – A csodás világot. Legyen a fényed áldott. Óh fényes Isten fia Hol lenne itt, bár mi hiba, Én, mint napimádó Szűzi kelet fia A sugarad azt sugallja A mi forrásunk Együtt kezdődött A csillagokban. 39

Az Úr Óh, Keleti szem Az égen fenn Óh, ott ül az öreg Isten Ott ül a jó Isten Kezében aranyalma Benne a földet rejti Benne a földet tartja. Óh, öreg Isten, óh, A Te fiad a nap sugara Büszkén a naprendszert Igazgatja. Figyelek Keletre, A csillagok szeme Mily fénylőn ragyog. Figyelek Nyugatra Hullnak álmosan A csillagok A kék ég forgatja

40

A viruló napot Az éjben, álmodok Az égtől elszakadok Reggel, ha visszajövök Itt keleten a nap Ragyog legszebben, Szűzi tiszta fénye éden. Az égen lakozik az éden – Ékes aranyban, Öreg Isten aranya Bölcs – fényében – Ringatja az ég Tőle eredő lelkem – Elszakadni nem tudok Tőle sohasem Csak, ha ő akarja A köröm végleg Megszakítani odafenn.

Az élet

Nimród

S jön a nyugat, Az örök nyugvás Égi képlete! Üzen fentről a szélnek Hullik itt lent Szanaszét az élet, „Nyugat” nyugtalanul Éled, meg az árnyékos Vérengzés szeszélyeket Könnyes futása éget! Letépett élet futása A szélben száll, S a szent ének Az elmúlt léleknek Nekirepül mint egy Tollpihének!

Itt a Télnek Bús harangja, Eljött a fény Pusztulása. Leszállt a Köd Az utcákra, Ő a lidérces álmok sugalma. Fakón villant Az égen a hold Gyér csillagok közt A szíve mélyén haldokolt! A nagy hópelyhek Éjjel, nappal szállnak Ez kell még csak A magyar komorságnak! Az Orion ős csillag Virraszt az ég szélén Titkos fényű téli Rejtelmes meredélyén Méla némaságban Nimród atyánk Babiloni vára Vonzó az ős titka A csillagok honában.

41

Tündérország

Novella

Szűzi kelet, mintegy Élő jelenség, úgy figyel, lát Bámulatos, figyel engem, Téged csupa sejtelem Fénye rejtelmes Titokzatos, kísérteties A szép tündöklése.. Ezüst csillogó, titkos szárny, Mintha tükör lenne Varázsa világít arcán. Álmodozó látomás, Mily csodás fogás Ékes koronája köre Csillagok körének Szép különös gyűrűje. Óh, az én koronám Álombeli fehér szirom Óh, hitem szólj hozzám, Nem hallak verseimben, Mindig magasztallak, Bennem nagy a te hatalmad Hegycsúcsán áll a hit, a Szent Valaki szívem téged Megaláz, hiába vagy Szent Óh, hit, remény, szeretet, Értem a földre Koldusnak született.

Magyarok szerencséje A balsors közepette… A Kárpát medence Síksága Területe elvették Fele hazánkat, mégis Több termőföldünk van Európában bárkitől!. Meg kell szeretni újra a földet A fiatalokat vissza kell Szoktatni a lágy ölére! Meg kell tanítani őket A föld megművelésére, Állat tenyésztésére addig, Míg vannak hozzáértők. Egy jó nagy kertet, udvart Ha felásunk, megterem egy 4-5 személyes családnak A zöldségek éléskamrája.. Ha van földje, Tanyája, s ha Nincs állása, akkor is megél.

42

Kelet határa, tiszta álma Álom szűzi kelet Szép, tiszta határom, Ilyen csak keleten van Olyan szép, mint egy álom Lélekvirág vagy te Tiszta keleti oltáron. Tisztaság vagy te A szív emelkedett dobbanáson A lélek száll, gyönyörködöm, Felemel az égig, érzem, S nem szennyeződöm Ringása bölcs szavakat Ébreszt bennem, s újra gyönyörködöm, S tudatom épít engem, magát, Itt lent a rohanó földön, Mire is lehetne az embernek vágya, Fáj az elmének a Gondolat világa. A szellőének száll halkan A csendes keletre! S a bánatos vágy csak sóhajt És reá alkonyat borul, Az arcom sápadt reménysége Csillagfolyam lépte! Leszáll az éj az ég ezüst tükrére Atyám, tudod, hogy lelkem Nem vonja el tőled Földi ember képe. 43

Turáni fennsík szépsége Turáni fennsíkon Selyem fűszálak látszanak, Fénylenek a holdon Izzad a zöld selyme Gyöngytavaknak Fehérlik a gyöngy helye A Tejút a titkokat Lemossa körbe S ha iszol belőle, Lelked szellemi látást Nyer mindörökre tőle! Az elixír számát tudja, Nem tévedhet többé a koporsóba.. Vérre olvadó csodák Itt a holdon csörgedeznek Minden káprázott Színekkel festett! Szent virágod itt Az angyalok öntözik! Fény legyél bennem, Színarany, üde nap, Szűzi keleten ébreszd Fel a szép hajnalt. Istenem, úgy érzem a Tavaszban boldog vagyok, Égi törvény, az uraknak áldozok. Ébredezzél reményem Keleten tiszta fehérben! 44

Gyógyfüvet érlelő kelet Kitárom lelkemet, A szép arcú kertekbe, Óh, Szűzi, Szent Kelet, Hogy nézzek bele Mi is lenne nélküled A gyógyfüvek Ezer színek világában Képébe, párosan A te dicsőséged éled meg! Él itt, ha figyeled minden Zöld a szíved, s a reményed, Szakíts le sok gyógyfüvet, Ne fakuljon el sose a te Súgja az Úr, egyre suttog, Égtől nyert vegyi képleted! Világra jönnek ezrével Ne vesse le a tested sosem Virágos bokrok, A színekben ringó révedésed, Ők a Doktorod! Gyógyfüvek, zöld selyem Búfelejtő szép virágok, Szatén színű gyógyír ezreket A Keleti kapunál Ők bokrok, ágak, babérvirágok Istent Áldjátok! Szent szirmaiban élnek Isten kegyelmével várják, Hogy leszakítsuk őket. Gyógyító bűvös, titkos erejű levelek. Keleti szép arcú varázsfüvek! A madarak mily szemérmesek A bokrokon, fákon ülnek, Odacsalják tekintetünket

45

Időtlenség Mily jó lenne élni Időtlenségben. A föld, ő pihenésre Vágyik, s néz esdekelve, Az ember elmegy Ahova óhajt, szabadságra, De a föld sosem pihen, Pedig néki is nagyon kijárna. Az ég újra, s újra rengetegében, Óh gyönyör ország, Gyönyör ege Sodródik a szélben Futórózsa lengő körében. Szívemben a nap Istenem nélküled Csupa kárhozat Ég és föld bujdokol Éjjel, vagy nappal, Atya Róluk csak álmodol A szíved titkon boldog lehet,

46

Hogy ily szép élő koronás Vérben ringó földi Tündéreket teremtett a Te égi gondolatú lelked, A szép tengeren is ott voltál Lengő Pálmalevelek Súgták a neved, bujdokolt Köztük a te Szent leheleted! Óh, Isten, mennyire szeretlek Az égre nézek, kereslek A földre tettél, pedig Az égből, tőled eredek, Tudom, hogy egy napon hozzád Visszamegyek, Hogy vigyázzak Reád, mint Megdicsőült Szolgáló tündéred.

Ének Keleti, reggeli vágyak lázálma Keleten a nap Üde ős ereje legyőzhetetlen A hajnali fényben A keleti horizont megdicsőült A lélek önragyogása Szűzi tiszta világában Fellobban ébren.. Óh, a szentek háza az Úr reggeli A Teremtő Úr is felébred, Fényvilága össze van kötve kelet Körülnéz, labirintusával. Tekintget, óh, mily szép is Vagy te szűzi, reggeli kelet A szeretet keleten Ad mindennek Erősséget, felemelkedettséget! Óh, kelet, mily fénylő a szemed Ékes nappalok fonódnak Össze szűzi föld, veled. Tomboló lázban A békesség hazatalálásában A félelmes magány Nem fél a sokszínűsége A léleknek legszebb forrása A színem nedve vágya A kelet égi, Tengeri Partjára kifekszik. Világossága mennybéli Énekek Tükörbe vájt Magányos énekek Vérpiros vibrálása Felébreszti gondolatodat! 47

Kelet

Figyelem

A föld nem ígér sehol se Szebbet, mint keleten! A Természet titka A magokat úgy érzem Azúr égből a földre szórja.. érzem, És sarjad, és éled itt a Térképen. Keleten a tiszta természet ölében Te szűzi, virágos, száz színű éden, A kelet szó maga a kikelet. A német „ost (oszt)” szó jelenti, Itt keleten osztódik el az élet Titka, értelme, ébredése. Innen indul ki az élet Óriás ringó elosztó léte! És kering Nyugaton, északon, Kering éjjel, osztódó vizek, Hegyek meredélyével! S megpihen délen, ahol A jószág legel, a gazda Buja nyári ebéddel megtel! De a szűzi kelet színekbe Rakja az égi üde álmot A víz hallgat, a föld éled, Sok-sok édent látott Itt a szív izzik, kevesebbet sóhajtozik! A föld napsütötte kirakat, Itt az emberek boldogabbak, Mint akárhol a világon volnának!

Figyelem Az égnek hamvasát Ülök a kertben Egy karosszékben, Tengernyi virág Ringat engem Boldogan körülöttem, S néznek reám Szerelemesen A liliombimbó Öleli át a Bazsarózsát Az ég szemében Sodródik Titkos vízjel Kifekszik Szívem a napra, Boldog vagyok A csodás Tavaszba Összefonódik reménnyel A tündéri kézzel, Ki virágot hint Utamra titkon Szerelmes szívvel, S verset ír rólam nékem A szellő üdeséggel.

48

Szkíták vadon Pártája Az ember lelke, ha tiszta Arcán, szemén, a szívén A fény vetülése ragyog! Az ég keleti szélén Feltűnik a napkorong, Mintegy gyönyörű élmény Szép hatalmas mű, Gyönyörű ódákban Megírt, fényes ünnepélyű! Óh, fenséges Atya (ATON.) OM ATOM, minden nyelvben ő otthon Nyugati horizonton át Átéljük sötétben az éji halált! Nyugaton a földi Istenek Idehelyezték az uralkodó katedrált! Sok bűnt koholó Törvények Embereket kecsegtető üres szavak Gyengítenek országokat Az úr fenséges tornya alatt, Ajkukról a szavak ömlő Hamis koholmányok a szívnek bánat! Álmomban az éji némaságban Parittyaköveket láttam, amint Nyugat irányába repültek a Táncba A béke, s igazság; felelőssége von Szittya népek, az úr szeretete igaz, Szelíd az ujja árad az igazsága, Fáradalmában, óh, Puszta álma Ha nem segít az Úr, Lehull fejünk az ős szkíta párta. 49

Kelet a fény Erénye Mily mélyen vés A lelki időszak Az elmélkedés Az ember elméjében A gondolat szánt mélyen, S figyelem már réges régen. Az ég Törvényét A kiválasztott Keleti népek törvénye A fény megdicsőülése! Ős égtől nyert Harcias az ő fénye, Ős a nap fia A Kelet kapujára Odavillan Isten Korongja! Kardvillanás, a fénye Tündöklik a déli Üde, felhőmentes horizonton A Kiterített felhő

50

Egy sincs sehol, Mint az uralkodó nap Olyan itt, hasonló a nép, Ő látomása a világnak, Itt uralkodó a szép hegyvidék Vagy zöld alföldi lét Villogtatja a szép Keleti fénytől nyert Kitáruló, tiszta természetét. Óh, Kelet, Te vagy a fény, A napnak szüzessége. A kelet népe csillagoktól, A napkorongtól kapott erénye, E szentséges, Isteni öröklésé Keleten erény csillog Az égen, földön emberekben, Mert ilyen az ő természete, Csillog ő a reggeli Tükörkapu gyűrűjében..

A nap szűzi áldása Odafenn az eget nézem, Eget, földet bejárom! Rajta az Istent keresem! S hogyha felébredek, nézz le Mintha láttam volna Nagy mosollyal a nap, Már valahol álmomban én, Az áldó tiszta sugarak, Más dimenzión S mily tiszták az Keresztül réges rég Ő szentséges álmai, Megnyílt egy rés Suhannak az égen És innen van az emlékezés! Az ifjú nap szárnyai, Óh, ó lehetett a tudatom őre, Ha feljön a fénye a szűzi keleten. Ő lehetett a boldogság Nagyságos erényével Óriás boldog kifejezője! A földet megáldani, A megsejtés benső Áldás szálljon rátok kelet fiai! Nagy reménykedése! Óh, fényvilág villanó rés Előjön az emlékezés! Benső szabadság, óh Egy pillanatra az égtől A lélek megkapja!.. S az óriás várfalak bennem égig érnek Mint őskori keleti fények.. Időből kiesett Isteni álom A fényt a világ fogságában A földi világban megkoronázom.. Mily szép élmény, hogy titkon Mehet a gondolatom, Óh, szépséges álom,

51

Kelet fia üzenete az éghez Ember, a te lelked A földön Égi árva Boldogság néki, Hogy lehet társa. A lelke lepecsételt Fény a szív archívumában. Atyám, az ember Egy életen át keresett téged Nélküled az életnek Nincs szépsége, nincs sava, Belebonyolódott, a szív Kétségbe esett Galambsírásban Szeretet nélkül a föld Gyógyfüvet nem érlel. Égi fény, az ember Úr nélkül vak Hordjuk a keresztet, S hozzáláncol a bánat. Az ember keresztény, Hozzád repülne a szegény. Óh, atyám, hozzád száll fohászom, Nélküled a vérmezőn fázom, Elhervad a liliom bánatában, A fehér oltáron.

52

Kelet fia üzenete az éghez Ember, a te lelked A földön Égi árva Boldogság néki, Hogy lehet társa. A lelke lepecsételt Fény a szív archívumában. Atyám, az ember Egy életen át keresett téged Nélküled az életnek Nincs szépsége, nincs sava, Belebonyolódott, a szív Kétségbe esett Galambsírásban Szeretet nélkül a föld Gyógyfüvet nem érlel. Égi fény, az ember Úr nélkül vak Hordjuk a keresztet, S hozzáláncol a bánat. Az ember keresztény, Hozzád repülne a szegény. Óh, atyám, hozzád száll fohászom, Nélküled a vérmezőn fázom, Elhervad a liliom bánatában, A fehér oltáron.

Béke Mily jó lenne Már a föld Egy égi béke Mennyei virágok Nyílnának a vérben Nem kellene a Föld keblén A népnek Véres patakokba Omolni bánatosan Szép is lenne, ha Itt a földön Kinyílnának A béke szirmai Szellő édességét Óh, mily jó lenne látni A cseresznyefa virágait Dédelgetéssel lengeti S a Pálma ágát Tartják Isten angyalai.

53

Csillagok útja Keleten Az idő és a Tér Megszűnik számunkra Egy idő múlva Mennék én az Úrhoz A csillagokon túlra, Óh, bölcs fény Nyílj ki, a lelkem Mélyén, hogy Emelkedjem Majd a napban, Ne legyek az emberek Béklyóiban. Óh, nincs a földön Tudom, helyem, Az ember Itt lenn Véges és végtelen. A Titkok titka Telítve hanggal, Csak az nem hallja, Ki nem kutatja. Fény szülötte, Néked látod Három az egy kör Isten a szeretet, A Bölcsesség Ez erőt, s akaratot birtokol, Előjönnek a titkokkal. Óh, a tudatosság Állapotban Minden földi, 54

Égi háromra Pattan! Ahol a három honol, Ott az akarat az Istentől Mindent birtokol! Ha eléred a fényt A sötétből elfordul Néked a földkerék. Szűzi kelet Újra sikít a fény, Ha az ember Tiszta, s nem Nyargal a nyugat Erejének sötétén. Keleten mily szép Az élet, a Bölcsek Meghódítják A feketét, a sötéten. Itt megszólal A benső hang S nem lesz a szíved Kelet fia ingatag. Sötét körök, Korok, Tőletek szívesen Eltávozok. Körém pókhálót szövők. Eltávozom a fénnyel A kelet titkos Erős erényében.

A remény A Remény: Tovaviszi a lábad, Ringatja a zöldellő fákat A Remény színei Sárgák, lilák, Pirosak, A Vágyak megkötöznek, Fukarok, Tilosak Az égi Pálma Ezüstös éjszakában Csörgő Patakok felett Bujdos az égi láng A föld visel zöld Selyemruhát Ó, te szép tanyánk Óh, ajkam az égnek Mondj halk imát! Csillagom felfelé vezet, Ha minden vágyam Elveszett csörgő vizeknél Az éghez átkelek. Velem elfutnak a bölcs vizek, Mikor már lelki csatát nyer az ember, Várják az Istenek.

55

Bölcseletek, becsület, erény

Bölcselet szerepköre a szív Odakünn fagyos tél van Erősen látszik leheletem Fekszem a pamlagon Kellemes melegen, Behunyom szemem S reád gondolok Istenem A szeretetedben S boldog vagyok, érzem.. Egyfolytában sütkérezem! Így kívánja az én lelkem. Óh, a hideget kizártam – Levetettem, Ezt kívánta a bölcsességem, S a szeretet szerepébe Öltözött be az én lelkem,

56

S eljátszom az ég előtt A szívemben Istentől nyert Hó szerepem. Hölgyeim és Uraim figyeljenek Sikert arató komoly Hősi, égi tiszta szerepek ezek Óh, higgyék el, mily sikeresek. Az Úr szeretete úgy operál, Hogy a bánat odébb áll, Az Isten, s a boldogság Meghívja az ősharmóniát, S fellép, s eljátssza a hő szeretet Szerepe százát, S érzed Isten áradását.

Emberi méltóság A földnek az ember volt A legbölcsebb méltósága. Erkölcs nélkül Nem méltó reája. Óh, az Úrnak régóta Rossz az álma, Óh, ember az égben Nincs helye a lélek Lézengésének szellemére. Óh, Keresztes lovag Legyen tiszta a Lelked végcsatája A mennyekig Hasson a sziporkája!. Óh, Anyaföld, te voltál Valaha a Tiszta Vigalmak kertje. Óh, Világ, Te vagy A nagy ég oltalma, Az ő szeretete nélkül Az élet bezárulna Lelkem menhelye a Naprendszerben Dől halomra.

Véres világ Óh, gyötrelmes, véres világ Nem látok semmit A nagy fénytől, Gyújtok bennem gyertyát Istenem, e kapzsi rivaldafény, Ő ölte meg az erényt! Hol kószál, ha még él! A Tiszta égi lénye Ő lett a világnak Legárvább szegénye! Olyan lett, akár egy Kivert eb, szomorú árva, S szeme Tükrében Óriás hűsége Tisztaságban megmaradt! Óh, óh, alázat, kérlek, ne félj, Emeld föl újra magasba, Az erényt! Sok züllött lelkek feketébe, Mossátok lelketeket fehérre Az ős elhaló erényben őt!. Ti süllyesztettétek le A Tenger fenekében!

57

A bűn

Erő

Gazság, szörnyű Sok, sok ősi bűn, Földi ürességnek Az embercsorda derül. Óh, szemek, ti legyetek Kik vigasztalják a lelket Óh, bárhova elmennék, Hol keresik az eszmét, Ihletet, erényt, A földnek úgy érzem Ez mind kincse lesz még. Óh, emberek hervadt mezők, Hegyek, kín hempereg, A lelkedet a reménynek add át. Óh, Tiszta érzés elhalt párja Dobogd szét a világba Érzésed – reszket, szenved Világ kiáltón ordít, zeng! Álmából feleszmél, s beteg. Reszket szíve gyásza Az anyaföld ölén Istenem, küldd zöld sarjadását. A Pacsirta titkos derűjén.

Micsoda élmény! Összekapcsol Az erő sugarával S feltölt az ő energiájával, Így a fejem parazsas tűz Szememben a lángja Fénye – hatalmat űz, Óh ember, S ő lesz az erő a létben A Teremtő Minden Pillanatban Velünk van, hidd el, hidd Belőle tested fénnyé válik. Az ember minden pillanatban Vele összekapcsolódik. Bátorságot, s erőt merít, S ha elfáradok Lehunyom szemem, S mégis látom Az égben az Úr Fénysugarát, Lassan elalszom, Elengedtem az atyát, A lélek saját magából Fölissza magát, Alszik az Úratya, ő is alussza A rejtélyek közt saját álmát.

58

Hol lakik az Erény Hol lakik az erény? Erény, erkölcs, becsület nélkül Az erkölcs a becsület? Vétkesen – koldusszegényen. Aki velünk együtt született, Nélküle Uram az életÓh, nagy ég el hova tűnhetett? Forrása tűnik el, Az embert a világban tartja a hit Telített vétkekkel S keresi az eltűnt erkölcs A lélek lézeng, Erény titkos rejtelmeit!.. Hívja egy más Óh, Uram, nélküle az embert Dimenziójel! A földön gyász veszi körbe, Mint égi tiszta jel Eltűnt az idő tengerében Megbontott a hit a szeretet nélküle! Óh, a bánat lázában szegény, s árva! A csillagok a fejünk fölött koszorúban, Összegyűlnek a búra szomorúan. Óh, örök tiszta jel, kérdelek Most a földön ki is vezérel? Nélküle a nap is mérges sugarú, Ha dúl a sötét szellem háború. A tudat súg nékem akaratlanul Az igazságra mindig visszahull! Óh, az üzelmek nappali – harca Rávetíti magán minden arcra.. Óh, Uram az égtől üzenj Hogy az ember erkölcs nélkül Sötétségben hogyan élje? 59

Álom

Bölcselet

Óh, repülj hozzám álom Amikor már nem Égen, földön repül a gondolatom Köt egyetlen csillag Nem tud leállni sokszor, Sem magához Bármennyire vágyom, Az égi titokzat Uralja a fantázia szerepköre Majd – bearanyoz. A nap parazsa bennem éled S látok hegyet bennük – Érzem a szeretetet Kitárt karral várják, Áramlás Hogy hozzájuk menjek. A folyók futnak Engedd lelkem fölfelé Bennem szerte szét A csillagos űrbe hatolni A szél felkap, A fényt hagyd lényedben áramlani. Mint tollpihét. Az univerzum A sötét éjben bennem A ciklusok urai Felgyúl a nap, A tudat harmonikus A vak szellem Egységének Törvényén A fénytől kihajt! Alapszik. Óh, mert tökéletesség S a nap az égben A végtelenségben eggyé válik. Magához emel!. Óh, bölcsesség forrása, veled Óh, Istenből áradó erő, Töltöm fel lelkem, Testem, Minden Pillanatban, Folyékony fényes az én fényem. Ha hívod, szökdécsel ő, Ezen a bolygócsillagon Az ember benne él Meg kell tanulni végképp, S mindig hazatér. Miként űzi el a Bölcsességed fénye az éjt.

60

Boldogság

Bölcselet

A boldogság, Istenem A tudást, a bölcsességet Az ember varázslója A csillagok szülöttjeitől kapjuk, Úgymond a szívben Mikor az új tudatok hulláma Ott él a fénysebessége A nap felé igyekszik. A hasító – villámhegyen! Bölcs S titkai vannak az életben… Óh, a szomorúságot választom Az ember a földön Mégis inkább a létben.. Nem találja Uram, Istenem, érzem Már a boldogságát, Átöleli a te szereteted Meghódítja majd Bánatomat tisztasága Harcra az óceánt. Dajka, figyelmes kegyével. Arany színű nap, Óh, Fájdalom, te sötét alkony!.. S az óriás óceán Átölel téged a teremtő Atya Erőforrást szerez, Letörli a sok könnyet, Mely fejleszti S a lélekben visszaszáll a Nyugalom, Az ember látását, Mert Isten velünk van tudom Gondolatát. Azért, hogy jósága vigasztaljon! Óh, te lélek, te mindennek tudója.. Azt súgja néked a csend A napnak futásában Óceán Önragyogásod a sok Szomorúságban Az óceán mily óriás, mekkora, Boldogabb lesz, Onnan emelkedik majd Mint hinnéd a hallgatás Fel a fény kora-korszaka. A remeteség Isten Kegyében, boldogságra ítél!. 61

Bölcs

Bölcselet

A bölcs Nyugat után Nem vágyik Nem, nem, nem, Nem ismeri csak A térképen, Ha megkérded Nyugaton, ha Megkérded Kik a Magyarok, Kevesen Ismerik, Kik is Azok!

A szeretet Fényesen jön elő Az áradó fény Szeretet nevelő Isteni derűt hint A szellemi energiámba Titka kering Az ég vallása Az úr Törvénye Érzem ilyenkor Bennem ring. S a gondolat – Mélységes csendje A szeretethez int!

Bölcs Meglátod Atyám fia Befogja a fényes Villámot, S lézersugarak Szárnyán – Madárként szálldos. 62

Bölcselet A fény felé tartok És állandóan A sötéttől Szökni próbálok. A lélek-szeretetét Kösd meg fénnyel és bölcsességgével

Az én bölcseletem Alázatos legyek, Mint a Lótusz-virág. Szökdécselésem A létben, így Uram Nem lesznek Fájdalmas Árnyék koronák Óh, alázatos szívem, A titkok rabságában A hitem égi mítosz legyen, Óh eszmék, sivatagok Az igazság hallgatja Miként szól a Tündérek dallama Óh, a lelkemnek Ő a hegyek himnusza Sugallma tiszta Lélek fogságában.

Bölcselet A gondolat mi lenne más, Egy képlékeny szobrász. Bölcsességgel mérik A fényterjedelmét Az égi mércék.

Bölcs Óh, micsoda égi vízió Micsoda égi szellem Fekete-fehér Lelki háború Emberfaj tör A másik emberére Fekete fehér Keveredésekben, S akkor íme ni, Eljönnek a hajnal Aranykorának fiai.

Bölcs – Karácsonyi gondolat A lélek sebe Csak úgy gyógyul, Ha összegyűjti Magában a fényt, S benső önmagán túl Egyesül áradása Isten akaratával.

63

Bölcs

Bölcselet

Az anyag egy folyékony Gondolaton túli láva.

Fordítom orcám Az Úr felé, Belevetem bizalmam Örök emlékezésként. Óh, kérdem én Mi is lehet az, Ő szent nyitja, Ha lelkem Szenvedéséből Magához végleg Visszahívja?.

Bölcselet Megszületik Benned a tér – Az anyagnak Mágikus varázsa, Így leszel te Az anyag teremtő Képlékeny Isteni szobrásza.

Bölcselet

Gondolat Pillanata

Ismerd meg A rejtett titkot, Mely benned rejlik Minden élet és Halál forrása Fény forrásait.

Ha a gondolat Az agyamra Pillant! S ha fájdalommal megsuhant A vigasztalan bánat! Belül árnyékot érzek, Szívem panaszkodik Az ő ezerszálú idegének! Sanyargatja bennem A ki nem mondott emlékeket!

64

Bölcs

Bölcselet

A csillagod célja felé Tartasz, Oda, ahol már Semmi nem gyötör, Mint egy üstökös kihuny Lelked, előre tör.

Óh, a Földi bolygó Is egy bolygó csillag, Meg kell tanulni – Az embernek végképp Miként űzi el A te fényed az éjt!

Bölcs Jön egy új Korszak, Amikor a sötét Szellem és a fényes Őrjöngve összecsap, Az győz, kiben a fényár Magasabb.

Bölcs Óh, Uram, engedd lelkem a csillagos űrbe hatolni! Az univerzumból a fényt Hagyd lényembe áramlani!

Bölcseletek

Bölcselet

A Tudást, a bölcsességet, Erényt, becsületet, erkölcsöt A csillagok szülötteitől Fényszóróként kapjuk, Belénk siklik Az új tudatok hulláma A nap felé igyekszik!

A fény fele tartok, A sötéttől szökni próbálok. A földön a hit tartja A lelket, s segít nékünk A titkos rejtelmek. A szeretetben van a Tiszta jel, ő az égi óriás. 65

Bölcs

Bölcs

A ciklusok uralma A tudat harmonikus Egységének törvényén. A felső fokú titok Gyarapodik? Alapszik.. Mert a Tökéletesség a Végtelenségében eggyé válik.

Van a mindenség Gyönyörű fényében Egy csodás híd, S ott a fényed Az ő fényében Majd feloldódik!

Bölcs Az óceán mily óriás, Óh, Uram, mekkora!.. Csodálni való csoda. Onnan emelkedik Fel majd a fénykora, Az eljövendő korszaka.

Bölcselet Óh, bölcsesség forrása, Veled jön létre a bolygók Öntudatlanul működő harmóniája. S eggyé válik veled e bölcsesség, A Testem, lelkem töltöm fel Folyékony fénnyel, mert a fénye Összeolvad tiéddel, enyémmel. 66

Bölcsek üzenete Világkozmoszok Találkozója, Kongresszusa, Egyesülése, Dicső nap Ünnepélye Az elért cél Megvalósulásának Beteljesedése.

Haldoklik az erény Meghalt az erény, Meghalt az erkölcs, Meghalt a szeretet. Óh, ember, nélkülük Magad rég el is temetheted. Földön az élet Csetlik-botlik, óh lélek Az Istenhez a kötődésed Ne legyen tűnő emléked.. Ahogy nézek – széjjel, A bűn terjeng, a gyökerében.. Üvölt a szív, a reménytelen. Ütései hitetlen, s beledobogja Erejét a világűrbe.. Az igazság lefékezése, Árulás az ő sötétlése!. A Bölcsesség, aki az égi Fényt bennünk szülte. Óh, ember a tudatsík A fénytől benned újra, Ha hagyod, megszületik! S a fény tisztára mos, Visszahozza erkölcsöd. Az úr előtt benned Rejlő fény szava így világos. Óh, fény, ha bennem vagy, Bennem lakik a kozmosz. – Óriás Isteni Remekmű, Terjengő, titkos, s mégis hű! A szeretet benne világos eredetű!

Bölcs elmélyülés Mély merülésem a Bölcsességben, Elmélyítem, s Áldást nyerek.. Eget a földdel összefonom, Szeretetet szomjúhozom. Atyám, versem, Mint fehér gyertyaszálak, Ott járnak tenálad, Ott állnak előtted Szeplőtelen szavakba Önti a lelkemet. Fogadd el a Tollból kicsorgó, Fénylő Testüket, Titkos rejtelmed Vesz engem körbe Az idő Tengerében, Hol biztonságban Nem vagyok sohasem!

67

A szeretet kihalása Hová tűntél Szeretet a szívből Te Istennek ős Arany rablánca. A Rabságnak csak Te vagy a szabadság, Erősebb vagy a vasnál! A fényed a lélek magjában hál S nem állhat le, túl van az Értelem határánál A boldog szeretet a lélek Gyökerében érik, Ha elfásul bennünk A lelki sivatagba Térít. Ember, gondolj a holnapra, Gondolj a jövődre, s a mára. Szorgalmad fordítsd Önvalód megtisztítására,

68

Villan tőle az erény lángja A lelked égi – tükrén, Az őserő visszarántja Isten birtokába. Uralmon lesz tőle újra Az úrnak tiszta áradása.. Óh, hit, remény, szeretet, Erkölcs és becsület, Hogy is lehetne hát Élni nélküled, kérem Én Istent és embert. Velük egyszerre Térjünk vissza a szeretetben. Született a szívben meg Csakis egyszerre kell, hogy Távozzon a földről veled Bűn, nélküle másképp élni Nem lehet.

Kétségben él a becsület A becsület-szóban Mennyi is az erő! A síkja hullámában Uralkodik a Teremtő hő! Parányi-óriás vagyok, Ha becsületem tiszta.. Mert szellemem ereje Istent szeretni tudja. Itt a földön az ő fia, Mert a becsület törvénye Született a mennyek országában.. A lelkedben érik az ő Becsület-ruhája.. A becsület erejének áramlása A rosszat megvető alakulása.. Bölcsességed, ha nem jár Titkos nyomon zsákutcában. Égben hallatszik, úgyis A becsületed viaskodása. Harcolj a becsületért. Nélküle az ember miért is él? A becsületnek nagy a hatalma, Tőle tiszta a szellem szava, gondolata. Bölcsessége az erő-korona. Sápadása ellen őszintén Megszólal a törvénye hangja, Figyelj, hogy ne maradj nélküle árva. Ha nem figyelünk reá, Eltűnik az égi áramlása. 69

Fénymag A jövőbe születni, A fénymag elérte Az oknak okozott okát! A nap elérte 2012-ben, A földnek közelében Lévő legmagasabb fokát! A holdtól a legnagyobb távolságát 1999. augusztus 11-én földünknek A napfogyatkozás által a Világmindenségnek a Kozmikus keresztje, Mely megjelölte a 2012 évnek Utolsó 13 évét. Vízöntő csillagállás Képlete 1999.09.11. Ezen éjjel az erős holdfény Megvilágosított sok országot, Ahol már háborúk dúltak, Irak, Irán, Koszovó, Pakisztán Ezen a napon veszítette el A napjuk az ő pólusát. Az elektromágneses – deleje Gyengült, melynek Válságos hatása lett

70

És lesz a föld Minden lakójára.. Az égboltunk csillagzatának Az állása után kapják A nevüket. A földi naptár káldeusi papok Ismerték, Ismert lett, Visszanyúl Nimródig. Egybetartozik a mi régi Papi rendünk és a Maja, Ugyanaz az egy faja. A káldeusi papok voltak Az első papi rendek Írás, számolás, csillagászat, Világelső deákjai. Innen a rimalányok Rovólányok írták a rímeket! A világnak rótták Az ékírásos Titkos képleteket!

Átélek más világok dalát Átélem Kína varázslatát Konfucius léptei rajtam Suhannak át, s a fény felé Folytatja útját, más dimenzióba vált, Elkergeti a halált. Lehunyt ezredekből gondolatom Perzsa Médiából visszahozza a bölcs Zaratustrát, a Sárga-folyó Partján figyelem a költők, (Litájpo, Pocsüji Götemását, Tufut) álmát. Vong Vei költő lótuszvirágának Merengő tiszta nászát. S bejárja a fénytánca a mesék országát. S átélem írás közben a japán haikuk kurtaságát. Csodálom Indiában a Tadzsmahal-t – A Hermetikus Filozófiát, a szanszkrit Teremtés költészete bennem jár át. Vásárhelyen élednek bennem a Regős Tanyák, Istennel levelezem egy életen át. Isten igéit fejtettem meg Ezrekben számát árny és fény közt Élem át a Lélek hullámát. S bennem égnek égi ódák, s az égnek Ajánlom a többtucat leírt Himnuszok Táncát. Bennem érzem a Tenger varázást, A Tavasz zsongását, S a Karácsonyi csoda álmát. Bennem érzem Isten varázslatát Az égi kristály virágok álmát. 71

Erő

A Bölcs

Mily idegesítő, Ha gyengül bennem Az Isteni erő!.. A Naprendszer Világfénylő szentülete. Mily szép is, ha Díszeleg – szívünkben, S megnő tőle a lelki hő. A lélekben lesz az erő, Földrengető, reszkető – A Tudatban sikít a fény, S elmélyül a benső Sugarakat ömlesztő. A fényáradás gyújtómagja, S bennem sír a szeretet, a hő Az Úrtól fénycseppekben jő, S nő tőle a lelki erő, S kiszabadít a Sötétség fogságából, Az idő tengerében Így a szív nem gyászol. Óh, őserejű megrázkódtatás Kellesz nékem, jobban, mint más. A Lélek keresi folyvást Az Isteni igazi forrást! A Földi ostrom színpadán Keresi a benső sugallatom Naponta az égi forrásom.

Óh, ő megérti az égi Bölcsek Tanát Az Isteni tudásnak Fényes célba vivő Végső sugallatát A Felső lélek Ígéretet ád, Érzed az ő becsületszavát! A bölcs tudója kitárja lelkét Az égnek, s a katedrálja Növeli meg az ő szeretetét! Óh, olyan, mint az álom Érzem, miként csillan Az alkímia-folyamatban a Hevülő lélekforrásom Berobban a tisztuló cseréje A megrázkódtatás Fényes eszméjében! Óh, olyan ez, mint az álom Titkos titkot szülő bűvös éj, Mert a felsőfokú láng kéj A kis óriás lelkünkben él. S messzibb van a messzinél! Istenben Fölszívódik A világmindensége Az Isteni tűz „ereje” ez A lélek sugarának Óriás művem.

72

Harmónia ihletettség

Bölcs

Mert minden létezőben Terjed a Teremtő fénye.. Ez a lélek égi gyümölcse.. Ilyenkor megszűnnek a vágyak Érezzük az égen, miként Egyformán járnak! Szabadon terjed bennem Ilyenkor a hatalmas fény Kinyílik a kulcs a szív bilincsén. Nem kínoz földi hajsza Az égnek lett a lakója Érzi a lélek az Úrral egyesülnek Hatalmas erejű a fény, S a Harmónia szellemi Magas röptetése. Áhatol a lelkem az égre, A világegyetem Tiszta rezgése Erős harmónia, Tiszta élménye Repül az Ihletettségben Átváltja a fantáziasíkot Magasabb célok elérésére A felfelé terjedő fény viszi lelket! Az Isten Ragyogó mindenségében.

Az ég katedrál Nagy hatalma, Egyszer talán Majd meghallja A lélekjárás kórusa Az égre figyel!. Elcsukló hangon Az úrhoz énekel, Tűzgyújtó a szívnek, Hatalmas üzenet A harangzúgás A földről az Istennek.

Bölcselet A nap tüze gyökere Ott rejlik az Úr Égi, tűzifájába, Ki nem alszik Sohasem az ő szikrája. Az Isten titka A fényszikra, Ez a fény a Bölcsek útja.

73

Harangkötél

Bölcselet

Az egyik végén Lóg a harang, A másik végén Lóg az ember, Mint örök rab, Elrepülne rég, De a kötélen marad. Óh, Te vészt jelző Óriás harang, Te égbekiáltó hang.. Kötél végén naponta Az ember esdekel Kemény könyörgéssel! Húzza a harangot, S eltökélt, meghal, ha kell. Üzen az Istennek, Üzen a magas égnek, A földön bármerre nézek Hatalmasak a szenvedések, A kiáltó üzenetét Légben a harang Hangja feszíti szét..

Ember, tudtad A bánat tisztít, A csend nyugtat, Bölccsé varázsol, Tőle Benned gyönyör él, Remeteségre ítél Égi titkos utakon Jár, Tolong gondolatod Éteri utakat látod, S víziókban átéled az égi álmot. Lépteidet érintik a csillagok! S hallod a szférák dalát, Mely álmaid üde Színét ragyogja át! Nem érzed a földön Sohasem a kies magányt Nem élvezed a földi pompát! Ha holnap itt a földön Mindenki elveszíti arcát, Szakrális egek világa Az égen úszik a fényben S mégsem érzem magam Sohasem ott fenn tűzvészben, A Nap tüzét gyújtja Égre, földre az Isteni szikrában Mily szép a tűz elem, s Ha kigyúl az égen, Megtelik a szív, Boldogságába fénylő lángrózsával.

74

Lélek fal Óh, figyelem A lélekfalat, Ébreszt bennem Bölcs szavakat! Minden pillanat Egy új pillanat! Dobban a szív Olykor intő a dobbanása Bénító halálos A dobbanó pillanata! Selymes, zöldellő nyár Színes virág a derekán, S még egyszer tán A vacogó nyár! A határon túl Örömre gyúl A nyár életre kelti Mielőtt a vihar A szívet összetépi, Óh, Pillanat, reám Hozza a enyészetet a gondolat! Filozófia, Te, Teremtő ős fia Ember, ne légy A földön veszedelem Szomorú az Isten Szenvedéssel téged Nemesíteni kénytelen, Az ember a sírba esne, Ha nem épülne a lelke.

Az élet Óh, mily nagy feladat, S mily csodás Az élni akarás, Az élet csupa Visszhangzás, Időutazás. Bolyong a képzelet, Az ember a hasonmása A Keresztnek, Kitárja a kezét Uram, hogy öleld át Imában, hogy érezze A szent szereteted.. Viszi a Golgotán Egy életen át a keresztet, A Halálnak mutatja Meg, hogy élni akar, És néki helyet nem enged. Engedelmeskedik A Teremtő-Istennek A Hit, remény és a szeretet – Segít egy életen át Vinni a nehéz keresztet Az égi erők vele Lebilincselődnek!

75

Bölcseletek az erényről Óh, üzenem Veletek Csillagparazsak Az égnek tisztán Feláldozom magamat! Tüzet a lelkemben Naponta gyújtok S gondolatim parazsa Átjárja a szívem. A szeretetnek Trónfosztása ne érjen Óh, szent kábulat Az ég tükrénél Áldozom az úrnak. Áramlásom te is látod Benned érzem Atyám A kiterjedő napvilágot. Mily gyönyörű e fennkölt fény Nálad érzem magam én Uram, az égtetején Mennyei dallam Áraszt el halkan, Áraszt el zsongva, Mintegy ősi monda.

76

Bölcselet Fénylő világosság Megvetem a sötétnek Örökös zavargását Bölcs szava Lélek békéje lépj fel! Csapjon ki lángod A sötétet űzd el! Óh, lélek, Te vagy Az észen túli eszmélet! Te gyújtod neki a tüzet! Pattanj elő, s a tudat Mélyen, tisztán megnyilvánul S a forgatagban már Vissza én sosem hullok! Így kínt sem érzek, Vágytól égve az égbe érek!

Bölcs

Isten szeme

Borotvaélen halad A csikorgó hóban Az ember lábnyoma A bölcs mondja Nép a templomba Menjél. Kell a léleknek Az áhítat, az ének! A szélcsengők is boldogok, Amikor összeérnek, S a titkokról Pompásan zenélnek. A síri csendben is Kószál sok lélek A holtakkal beszélnek Az Isten égboltja ajtaja nyitva Havas kristályokat Az ég berkeiből reánk szórja A hét szűkös világra Legyen bőség, ételnek dússága, A népnek ne legyen hiánya.

S bennük szunnyadt Sok-sok világ S egymásra talál Az örökké valóság. Az élménye bennem hevül S az élet vágy, Igazság szépsége A lelkem mélyéből a Tükrére ismerős Fényeket szűrt, s a Szemem bogarának Odavetül, s régi titkokat A felszínre szül, A Kristálya, a Tisztasága A két lélek mérlegén Azonos szeretet szül, S az Istenek fényes Imájává szelídül.

77

Bölcstudó Megérti a felső bölcsek szavát Az Isteni tudásnak Fényes célba vivő Végső sugallatát!. A felső lélek ígéretet ád Érzed benne az ő Becsületszavát! S a bölcs tudója Kitárja szívét az égnek A katedrálja A szívet növeli meg. Erőforrásom Óh, érzem, miként Csillan az alkímia A lélek hevülésében, Tisztuló cseréjében – S berobban a csillagképem A megrázkódtatás Fényes eszményében.. Óh, mert minden Felsőfokú láng kéj A lelkekben honol – él, S mégis messzebb van A messzinél Az Isten szívében S fölszívódik A világon minden benne Ez az Isteni tűz ereje, Ez a lélek sugarának Óriás műve.. 78

Szeretet mantra Drága Atyám Küldjél nekem Erőt, egészséget, Boldogságot, Szeretetet, Magas, erős Számú energiát A lélekben tisztaságot Záporozz reám Bölcsességet, tudást, Erényt, becsületet, Áldást – békességet! A lelkemnek Tiszta fényeket, Az igazság szépsége Tündököljön benső fényében Benső önmagam Tőled veszem – Naponta használatba. Az ég nyomát Keresem folyton Lelkem gyökerében. Óh, Atyám, önvalóm Hozzád kerget! Tudatlanul naponta Állok – őrséget!

A törvény szabályai Világít a lélek, benne lakik a hit, Ha akarom, vagy nem, Leolvassa a törvény szabályait. S az igazság bennem Azonnal engedély nélkül uralkodik. S mint a kés élek olyanok lesznek Bennem az Isteni fények. Mily csodás az erkölcsös játszása Megragad a tisztasága – Színes képek árnya. Az igazság uralkodik, Ha hagyod, hogy halljad Olyan benned, mint fénylő csillag, Mert az igazságfény A szívedben rejlik.. A Törvénynek Tiszta az álma, Él a becsületnek odaadásában Kinő a földből a mag, S magát a fénybe emeli, S az Isten célja őt előre görgeti. A csillagcsalád is visszatükrözi Óh, égi ár, Tele van a nap Sugara szabadságdallal, A Halál rámveti magát, Hogy magam máglyára rakjam. Lassan elnémul az ajkam, S a névtelen hamum Száll halkan a díszelgő parkban, A becsület az, ami kihajt a hamuban! 79

Kezdet és Végzet Ember, te Isten fia, Kezdet, és végzet közt Figyeld az eget. Ne úgy, mint mások, Erre nincsenek tanítások. Bejárom a napvilágot S mégis a legszebb, ha az égen ások.. Óh, Te Istenhez felfelé futó ér! Futóvirág vagy te szép piros vér. Hajszál ágazatod folyékony láng, Te kicsi lélek, te éghez tapadó Kiben nincsen – gonoszság, Te drága kicsi óriás lélek Te vagy az a kapocs Istennek, embernek, Te vagy az élet titkos forrása Te halhatatlan Istennek lelke szála, Emberi kiszakadt lelke formája Lelkem önragyogásában lélegzem Tetőled kapom lelki erősségem! Felvillanás születik belőled, Az eszméletben véglet S az égnek visszaadom Én a Tőle kapott tündöklésemet.

80

Az Erény sápadása Óh, mennyi ember Elveszítette az erényét Az úrtól kapott fényét! Sápadt a lelki orcája, Mily keskenyedett lett az aurája Az égtől nyert védő ruhája. Óh, erény nélkül az ember szegény, Keresi az úrnál a fényét A saját maga keblén Keresi a titkok csendjén Lehajtott fővel nézi, mint Távolodik el tőle a fény Néz fel a kék ég meredekén Üzenetet vár az úrtól, A lelke fájó rezdületén Ki tehet róla, hogy eltűnik Az emberekből az erény? Utolsó menedéked ember Fészkel az ég – szelénél, Békességet áraszt az ember szívén Óh, erény, lengjél az úrtól belém, Hogy ismerjem meg magamat, Mielőtt jön a vég, s az alkonyat, Halljam meg az égi szeretethangokat, Mielőtt a homály beissza arcomat.

81

Jó és rossz tét az elme cselekvése Őserő hozd vissza az öntudatot Szellemem, legyek bölcs. Az égi sugallat hírt ád, Hallom az úr titkos hangját. Óh elme, te vagy önmagadnak Szabályozó teremtője, vigyáz reám Az úr, sugallja, vonjalak felelősségre, Ha a cselekvésem agresszív, Tartsál féken, pirongass, szidj. Segítek, ne leskelődj másra, Légy szorgalmas, az időd Ferdítsd az önmagad megtisztítására. A földi folyósón adja – Lelkemnek erőt mielőtt Az élet örökre meghasad. Kihuny a fény sárga lángja, Abba marad a zaj csatája, Óh, Ember, Te elítélt földi pásztor, A fekete keresztet viszi magával Álmok nélkül él, rettegve, félve Fekete Halál, napi ölelésében. Legyőzött ember ballag, fél Istentől, ördögtől, s les A fekete fátyol titkos résén, S viszi a szél a tűzsikolyt Figyeli a hold az embert S a vérvörös nyomot, Mely kioltja a csillagod. 82

Isten árnyékából vetülő bölcseletek Mit ér a tudás szavakban, Ha nincs jelen a gyakorlatban. Az ős egység a nagy titkot Bölcsen, rejtélyesen bennem hordja Drámai jelenetek közt élünk, Ő uralja minden percben közösségünk.. Csillagrajz vagyok az univerzumban, Mit ér a külső tudásom, Ha gondjaim megoldatlanok Az az ember okos, ki gondtalan. Azt súgja a sejtelmem, Az elmerült titkok fénye A tüskékből is kihajt szívemben Óh, a szeretet tiszta zenéje Égi fénnyel van telítve, Megérzi a behódolt lelkem A hajszálerem vérében. Ó hozza fel a követett fényt A lélek tükör felszínre.. Mert nagy lesz az önbecsülése, Így lesz megalapozott Az ő szellemi élete. A lélek boldogan tündököl, Ha nincs saját magával Pereskedésben A nyugalmából fakad – A nagyszerű boldogság érzékelése!

83

A vérben lakik az erősség Óh, Uram, karolj fel! engem Tegyél oda, ahol van a helyem.. Óh, mily szerencsétlen Olykor az én szívem!. Csillagképem Időzónáitól (határától) Függőn, és függetlenen.. A Tombolás ül a lélekhegyen, Jövendölésem kitől is Kérdezzem, Istenem!? Zsákutcába tértem! Azt súgja a csepegő vérem, Óh, Bölcsességem kérem, Légy az én erősségem! Világvégét ne érezzem, bennem Érezzem a kezdetét, Miként szüli az élőket, Ne érezzem a holtak árnyát, a vakot Vagy a Holdtöltét, Ha nézem a napot, Életed kárára szép piros vérem Ne állj lesben – sohasem Óh, értelmem, erősítsd meg a szívemet, Amint az úr értelemmel erősítette A földet, és az eget, s tudása által Váltak ketté a mélységes vizek Óh, Bölcsességem, legyén az én Szépséges – beteljesedésem.. 84

Erény a fény menedékén Óh, az idő elengedi kezem Az éltető, elhaló erő Futnak szét, elhal – a hő, Istennél az égen hallatszik, Amint üvölt a rettegő szívem Elárvult óda sír az énekemben.. Óh, szívem, üvöltésed reménytelen, Hiába a viaskodás – Hiába az élni akarás.. Óh, szívem, vesd el a rosszat – Csak így tudom Istennél Megvetni lábamat.. Ne élj szívem a jéghegy hegyén, Mily nagyszerű a meleg élmény, Mily szép is a tisztaság, az erény Éltető erők harcoljatok a becsületért. Óh, bölcs Isten, vigasztaljál Virágaimra nékem, ős, Tiszta harmatot – hozzál… Becsületem, óh, légy a fényes menedékem, Amíg a földön élek Óh, Becsület, maradj meg bennem. Az én lelkem tükör legyen, Ő legyen az én fényes jelmezem.

85

Az igazság éhen hal Az igazság ott rejlik Az Isten magas egyetemében Az ege mennyországnak Tengerében Az Igazság ott rejlik, ott A kicsi, nagy lelked gyökerében Az igazság, ha nem használod A lélekben éhen – hal – éhen, Ha teletömöd hazugsággal A létben ki- és belélegzésben, Cselekvésben – szóban, beszédben Élj a tűzisten jelmezében, Te vagy az ő lelki szikrája Az ős földi édenben Ige-szózat te vagy maga Az Isteni mag sarja Bölccsé válhatsz, ha Az Isten tiszta magját Hordozod az igazságban Csak is igaz tettben Nyered el valójában.

86

A becsület ereje Hit, remény – szeretet, Erény, erkölcs, becsület, Aki a barátját, Istent Bölcsen tudja szereti, Bilincsek lehullnak rólad, Bilincsek közt Az életét nem élvezi. Ne legyen benned sötét az éjjel Töltsd fel magad ember Szellemed erejével.. Szívedben érezd A lelked titkos tanát.. Az éltünk Erkölcs, ember Szálljon vissza hozzád. Ember, Törvényed a földön méred, Hazája az égben lakozik Te vagy ember a nap fia.. Lelked a nap parazsa A lélek mesélt egyszer, Ő álmában is éber Összeköti magát Pajkos kedvvel, Ha tiszta a gondolat álma A léleknek Erkölcs, Becsület A ruhája.

87

Az igazság szépsége Ne legyen az igazság csak álom Az igazság legszebb a világon Az igazság összeegyeztethetetlen ott él a lélekben, ott folyik a szív erében, s ha megsebzed, a vére csorog! A valódi igazság ma holt Ő a lelki szikra volt A valódi igazság örökké szép, Ha megőrized annak mércéjét, Ez az égi szikra elpusztíthatatlan, Sok világi művész, s ember Elfeledkezik a lélek szikrájáról Kedvtelés örömét valósítja Meg a lélek tűz fontos alapjából, A tűz forrását a kedvtelés Sosem éri el, az Isten forrásában Csakis ott éri el a lélek reálel A Közönség odafigyel szavára, Ha az Isteni szikra kigyúl, A tűz lobbantja őt lángra.. Ha elvarázsolod az embereket, A lelki szikra gyűjtötte melléd őket A mű szépsége, igazsága, nagysága Ott rejlik a lelki szikrában, Hogyan tudod felszínre hozni, Az csak rajtad múlik, Az Igazságban reád hullik, 88

Az örömjátékban nem mutatkozik Az öröm, kedvtelés más síkon lakik Óh, az anyagon túli lélek tára. Ő nem nyílik meg, csak az igazságban, Érzék feletti Isteni erő lángja, Számodra csak is az igazságban, Örömtől – független Megnyílik a lélek, Azt megérzik körülötted Emberek, Istenek.

89

Bölcsesség az ész ünnepe Óh ember, te Isten gyermeke!. Az okosság a Bölcsesség, Az ész nedűjének ünnepe.. A szerénység a hallgatás Rátalál az erényedre A tanultságon keresztül, Rátalál a lelkedre, Ki az égi utakat figyeli Méri, rálel a becsületre. Óh, ha saját lelkemben böjtölök, Nem jön ki ajkán a rossz szó-, Hallgatás a gondolkodást méri. S így a gondolkodás remeteségre ítéli. Istennek van az égben két tava Az „anya” és az áradása itt! Lelkesítő vizek fakadnak Óh, Istenem, engem már Semmi e földön nem gátol Áradást érzek bennem, Az ige nagyszerű szavától! Óh, Atya, itt van az égi Herceg királysága, Itt az ige tiszta, csepeg tőle az aranyfa.. Itt lakik az Erény, erkölcs, becsület vára, S a becsület itt él Istennel Minden Palotában, s figyeli A térbe rejtett útját, A szó az ige Varázslója A szó a lélek lakója. 90

A Tudás

Fényláz

A bölcsesség a tudás Pompás koszorúját hordja S az ég tűzlángját Viseli a szíve harca S körbe veszi az embert Az égnek igazi arca. Elveszett Erkölcs Jöjj vissza újra, Te az égből leszakadt Ős viharnak nagy darabja, Sír a Himnusz, az ének, Kellesz az ember becsületének Becsület, reád rakták A földi Istenek a Kalodát, A titok, a becsület lát, S kutatja önmagát, Kutatja a megújulását Kutatja a teremtő Atyát. Óh, Erény, Erkölcs, Becsület, Mind a tűzvilágban él, A derűjén elsodorta őt a szél, Óh, a félelemtől üvölt az erő A földet véresen átkarolta ő, Óh, életerő, erkölcs nélkül Elfogy minden szem levegő Erkölcs, erény, becsület, A szív üregében rejlő Isten fényét bírja ő Rejtélye a mindenható Teremtő.

Erény, mi is lehetnél más, Te vagy a gondolat, a fényláz Tőled ered, bennem Az Isteni tükör áradás. S szívem fényén villan arca Képzeletben lelkem az erényt Tőled szárnyra kapja. Óh, a szerelmetes szívem lát – Virágot küld néki, másik világ S újra, s újra fordul a nap Jön az égi aranyos korszak S a föld új kódot kap Az Isten kormányozza majd.. Az ember lelkén majd Lemossa a sok-sok fájdalmat. Bölcsesség, ringasd el a rosszat Az Isten hozza újra vissza Az elveszett becsületet majd Ami az emberben kihalt. S az ember újra egységbe tér Fölszívódik benne újra a fény Eloszlik lelkéből A sok rossz álom. S fölissza magát, óh a Saját régi gondolatából, S újra tisztán magára ébred A víziók korszakából, Sok-sok titkok folyamatából. 91

Vágyódás Óh, vágy, te bíratlan otthon Az erényt kapom a napból Az erkölcsöt Istentől A becsületet az úr szabályától Lelkem őrzi a bajtól, rossztól Kérem az eget, hogy jó legyek Kérem, és én mindenkit szeretek! Óh, erény! Lélegzetem ömleszt belém Óh, ömleszd a fényt, a nagyszerű élményt. Az eszméletem fölnyitja az eget, Folyékony lesz a lelki eledeled, Ő lesz az én vízcsorgásom Az ég foltja a szomjúságom. Óh, így tiszta az én lelkem. Erényt kapott a becsületben. Az erkölcstől mély lesz az álmom Óh, Uram csitítod vele a lázam.. Te leszel a fény a lelki világom Óh, zengzetesség leszel te, A lélekrezgés számom Aranyszínű, sugarad – Ömlik belém, a vízforráson, Nem zártad le, tudom Magad után az eget, Nem hagytál el engemet – Gondolatban más síkon Melletted lépkedek.. 92

Isten szentélye Életen át Keresek Egy szentéjt, Míg nem találom, Addig a földről El sem – mennék! Keresem az Isten Tiszta lelkét, Keresem az Igazi eszmét. Lehet, hogy Soha nem volt, Nem is lesz Tiszta eszme? Csak egy álom, Hiába keresem, Így hát nem találom, Óh bánatos élet Lelkem vágyát

Uralják a fehérségek. Fehér papírok Naponta veletek Vagyok Gondolataim Csepegtetem reátok Fehér tiszta álmok, Havat szitál Az ég – reátok! Óh, fény törése, A lelkem ne fedd be! Koronás szép szavak Fehér fellegek közt Szálljatok az égben, Talán meghallja az Úr A Tiszta üzenetem, Suhanó fehérben, Virágbeszédben.

93

Lélek

Álom

Virágzol az ember Csodás szellemén Tudásod az élet varázsa, Kívül, belül Mily szép is vagy rajta.. Megszületsz, mint Tűzből a szikra, A lélek gondolatod A villám maga, Lázas titkok, Fényes mélységek Torlódása Álarcban Öntükröd nemes, Elővillan a magja Minden pillanatban.

Reá száll a Sötét az éjszakára, Az égi parthoz ér Álmaim forrása. Az ég kék színét Az éj eltakarta, Álmaimra reá száll Örvények raja.. Sanyargat a mélye, Nehéz a lélegzésem, És sodor az ár Mindig jobban Isten sajkája Bennem, Himnuszt csobban. Hitemnek magja Isten aranyáradása. Óh, égi dimenzió, Árnyék vagyok, Uram a te árnyad. Ősi visszhang Bennem suttog, S a sötétben fényt bont. A villám az égen Utat szabdal A viharban Az úrhoz a lelkem.

94

Külvilági sugalom A szeretet tiszta zenéje Égi fényből van szőve A titkos hold halkan Vigyáz reám, álmaimban Az égnek leadott káprázata Tükröződik a tudatomban. A galakszison lévő síkon A rezgés áradó számok Eltakarják a földön Látszó titkos igazságot. A tudat, a gondolat Ott az áramlásban él! Lehet égi csúcsélmény!. Áramlásban lehet akár A kozmoszból származó Csillaghullásoknak

Ringó leadott tánca.. Leadott átalakult fény A kozmosz eszmék Törvényének gyarapodására. Miként a szép napvilág Lehet akár az ég vallása!.. Ó, az emberi tudatnak Mily nagy a zsenialitása.. S mégis a lélek mily árva.. Az agy ott él egymagában A koponya sötét zárdájában.. S a gondolat, ha óhajt Elő lép a fényes ruhájában, Mert Isten az, ki segít A nagyszerű létrehozásában.

95

Ezo-filozófia

Riaszt a sóhaj

Az ember tudata követi, S rávilágít a gondolatra Az ő égtől kapott szépségére A felsőfokú fénye, szárnya Istentől eredő a szabója. Te vagy az extázis lángja, Boldog vagy, ha reád talál a szív Az atya áldás sugarára. Óh, mily szép a sugara A szív szinte tőle reszket, Oltalma külvilági Csendes, szent lélegzet. Az emberben örökre Halhatatlan, képlet A Tudatban S az égben egyben él, A csúcsok vitéze lett, Kiben extázis erő Lakik, nincsen Helye a vésznek A felsőfokú fény A nagyszerű képlet Istennel Embert Szeretteivel Az Atomszemcse Összeéget a lélek árama Vele összedermed.

Óh Istenem, Az ember mily elesett, s árva, Irgalmazz néki kérlek, Könyörülj meg végre rajta!.. Az óriás télvégen S mégis hideg reggeleken, Riasztgat a sóhaj E napot túl hogy is élem én, A bő is didereg kering felém, Aknán jár a nyomor Testünk, lelkünk fél! A lélek gyöngyöt gyűjtene Kutat a Tiszta kincs után Az öntudat Atyám Téged keres – önmagán! Az embert a vér, a könny Sodra viszi árván Mily sok szegény ember Lett hajléktalan már! Szállj el hópehely Te lidérces álom A csended remeg Rémes a fehér Tájon! Óh, sötét erőknek Hófehér kemény szárnya Békéért sóhajt A baljós kísérő világban. Atyám, Tegyél reményt A földön élők javára..

96

Lovag Hány keresztes lovag Volt igaz, tiszta, Szólalj meg Benső üdvös hang. Isten szentülete Az Atya kötése kulcsa Egyedül maradt. Óh, lovag erkölcse Egyedül vártad Te földi szolga, Mint eretnekek soknak Lelke szeretet nélkül sorvad.. A jó a rosszba beleolvadt. Óh, Istenem álarcban él Barátom, ellenségem, Erkölcs győzedelmeskedj Legősibb szellem

Teremtő Isten A Halál ingája jár körben Körbe reszketeg ezredekben S rávetül az emberre, A saját keresztje.. Óh, Lovagok rá van Írva széltében hosszában A keresztre, nálatok a Fő rendnek képviselete Ti vigyáztok a rendre, Ti vigyáztok az emberre. Erény, erkölcs kötésére, Melynek székhelye fent Van az Úrnál a mennyekben.. Az erkölcs kulcsát A Tengernyi szenny elnyelte.

97

Fényhíd

Csillag

Van a mindenség Fényében egy híd, S ott a fényed a Fényében feloldódik, Amikor már nem Köt egyetlen Csillag sem magához Az égi titokzat Békéje bearanyoz. Ismerd meg A rejtett titkot Mely benned rejlik Minden élet és Halál forrása A fény forrásai A tisztaságban fénnyé válik.

A csillagod célja felé tör Előre, oda, ahol már Semmi nem gyötör, Korszakváltás, Jön egy új korszak, Amikor a sötét Szellem és a fényes Őrjöngve összecsap, Az ember meghódítja Harcra az óceánt A nap micsoda aranyszínű, Majd az ember Befogja a villámot, S repül rajt Madárszárnyakon, Óh, micsoda ború, Micsoda égi szellem Fekete, fehér háború, Emberfaj tör sötétségbe, Másik faj fehér-emberére S majd ekkor, íme ni Eljönnek a Hajnal arany Korának fiai.

98

Remény Ó, Reményem Óhajom nékem Az úr szelleme, Házamban, Körülöttem éljen, A sötétség sose Merüljön el a lelkemben. Igaz sugárzása Simogassa a szívem. S amikor jön föl A fenséges nap Keletről Küldöd a jelet az égtől Földre vetítéd Az égi színeket, S üzenete fényesíti – A szemünk világát. A Te fényforrásod Mily nagy boldogság, Bennünk tükröződnek Káprázatos csodák! Óh, Teremtő szellem Kutat a benső szemem. Csillagok jelzik Naponta odafen Az utolsó lakhelyem A világod elringat A forrásod mélységében..

Menybéli szeretet Mily nagy kegy Atyám, figyeld meg, ha a Szeretetem hozzád Az égbe sétálni megy! Erkölcsöm nő Tiszta és lát, Ha a szívem érzé Feléd a tisztaságát. Gondolataim Úsznak az égben, Tiszta arcod Úszik előttem, Az erényem A világtól rejtem, Szívem rejtekében Lassan kiveszőben Nem lelni már Csak nálad, az égben.

99

Jelek

Álom

Óh, a föld minden nap Húsomba jeleket véshet. Az égig ellenem falat raknak Földi Istenek Emberek, államok Határt szabnak Évek, ezredek, századok! Óh, mélyen elmerült titkok, Ti is határt szabtok Törekvésem Nem múlik el Ha kell mosolyt Ültetetek én A halál szemébe. Az öröme Boldogsága Legyen Teljes Teljében Úgyis könnycsepp Vagyok a Földanya Szemében. Az élet a földön Mily mostoha, Miért nem Lehet az ember Az igazság Látnoka.

Ó, Repülj hozzám álom, Nem tudok aludni, Égen, földön repül a gondolatom. Ural a fantázia szerepköre.. Látok sziklahegyeket.. Bennük érzem a szeretetet! Kitárt karral várják, Hogy hozzájuk menjek! A folyók futnak bennem Szerte szét S felkap a szél, mint tollpihét! S a sötétben, bennem Felgyúl a nap. A vak-szellem a fénytől kihajt. S a nap az égben magához emel… Óh, Te Istenből áradó erő. Ha hívom, mindig hozzám Szökdécsel ő.. az Istenben Az ember mindig hazatér.. Micsoda nagy élmény!. Összekapcsol az Atya Az erő sugarával, S feltölt az ő energiájával! Így lesz fejem Parazsas tűz, Fénye hatalmat űz, S ő lesz a létben az erő, Óh ember a teremtő Minden pillanatban Velünk van, hidd el velünk ő.

100

Az Úr

Remény nélkül

Tőle a tested Fénnyé válik Az ember vele Minden pillanatban Összekapcsolódik, Bátorságot, s Erőt merít Ha elfáradok, Behunyom szemem, Nem látom az éjben Az Úr kihunyt fénysugarát, Lassan elalszom, Elengedem az Atyát. A lélek saját Magából Fölissza magát. Aluszik az Úr A drága Atya, Rejtélyek közt Saját álmát alussza.

Óh, Istenem, az emberek Itt a földön olyan szegények, Mintha munkatáborban Lennének rövid ideig Remény nélkül élnek Óh, ha olykor lelkünkre Arcunkra rásüt a nap, Micsoda áhítat! A néma harcban óh! Szeretet, bennem hordalak! Szívem csöndjével Uram Átjárom égi tartományodat Érzelmem hozzád telve Könnyet oltatlanul fakasztanak, Szemembe, lelkembe.

101

Örvény Az Istenek játékát örvények közt élem Eltűnt a vihar, szivárvány csodája ül az égen. Tobzódón, s mégis szerényen fürdik a vonuló fényben. S itt a földön Égi lovag az ember, Égtől nyert lelke óriás fegyver. Ő a Tudás kísérője, vágyik a szellemi minőségre. Az igazsága olyan, mint a hit, Elolvassa, megismeri a Törvény szabályait. Igyekszik eljutni fel a csillagokba, Átlép az értelem határán, S ott van az Istenek gyökere nyomán. Amint az égen fenn Megy a művek óriás munkája, Úgy itt lenn a földön különböző életek világa Több ezer fajtában növények állatok. Óh, adott vala az Úr nekünk menhelyet Mesebeli édenkertet a földön elhagytuk, s vége lett, vége Az álmoknak ébredése. Kísért a föld. Ember hold Életed izgalom, titokzat. Szíved, lelked keresi a fényt, Szemed szűri ki a fényből a vér színét. Gyönyörű fák, virágok, óceánok, Tavak, folyó vizek, A földön erdők, ezrével tolong az állatok faja, Valamire kell, valamire jó e sok fajoknak faja, Maradjon meg a titok csak álom, Maradjon meg a némító Tomboláson, Így simogat, ringat, így összefonódom az éggel, A szeretet tüzével gyöngyöző vérem a nap fényével A Zodiákus csillagövvel… 102

Óriás Elém táruló óriás Világegyetem, Ami szemem elé tárul, És amit közvetít a lelkem a befelé Látó-szálló képzeletem. A sok-sok bolygó, mely Láthatatlan, s mégis Kering velem, érzem Sokszor boldog vagyok, Hogy teret nyertem Az Isteni Colosseum Világláncszem építésben.. Az áldott fény naponta Gyűjti bennem a hőt, Földi jutalmul a Térnek Nyújtom az erőt nyomban, S nem pocsékolom tudatosan!. Nincs oly bölcs szó, hogy a Gyönyörű végtelenséget leírjam Álmaim Tükrében a Bolygók Szeretete ölel át, s erősíti az élni akarást! S az egyetemhez szívem hű marad, S a bolygók tovább bennem ringanak. Ős emlékezet tudatában Az Isten titkaiban folyton ások Atyám, S a Te szereteted bearanyozza a napot, Költészetem is az égbe száll, Levetíti lelkem az anyagát, Hogy ott fenn legyek. 103

Művész az Úr S figyeljem az égi testeket idelenn, Gyönyörködöm Uram, a Te műveidben. Úgy érzem, Tenálad minden pontos, Minden áhított tüzet hordoz, Mennyei szféra ének mind titokzatos, Amint a bolygók körben suhannak át, Mindegyiken gázok kitörése Sok színben rajtuk cikáz át S védőpajzsként viselik a szép aurát! Óh, mily pompás az Úr óriás színpada Az Isten a nagy művész önmaga. Gyönyörű látvány, ami benne lépked Egyik a másikat elkápráztatja.. Zodiákus csillagkőr is arra halad, Figyelem a csillagok olykor összebújnak, Rejtik a nagy titkot, lehetnek akár kristály angyalok, Ha felnézek a szerelmes holdra Egyik felét a szem látja, Másik felét magában Kápráztatja Hogy már a Teste gazdag-dús, buja, Ő lenne az Úrnak javas, birtoka Ősbölcsőt nyert a Tejút, ő vezet gyémánttal kövezett Zsongása Bűvös kűrt, álomhegedűk, Naponta a nap le-föl jár az égen, Isteni őserő Bennem dobban él, Feszül tőle a vér, Forró, mint a vallomás, sugara megkoronáz.

104

Óh, Te óriás!.. A szívben arany áradás, Ha nem vagy, jó a világomlás, S majd jő a haragos szél, viharos dallamok Sodrás, bepillant a lelkem ablakába. S a villám tánca fölkavar, s a csillogó tánca Eltűnik a titkok világában, S visszahull égi csapása, Mélységet ás a némító tombolása.

Égi tájak Álmodnak bennem Izgalmas égi tájak, Szemük van a csillagoknak Harangzúgás – A nagy Isten hangja Ki a világot Kezében szorítja Hangjával igázza Igéjével békés hajnalt Ígér naponta. Óh, szent égi ige, A törvényed versét Rég az ember Összekuszálta, keverte – Óh, föld,

Te lelki koldusok helye, Óh, ember, Te szegény, Igaz dalod legyen Égi-igaz eszmény – A világ gondját A tiszta ige megoldja, A reggeli hajnal Piros szívet hasít Majd a kabátodra Óh ember, higgyél a csodákban Te vagy a földön A napnak tükörmása, Benne keresd magad Egyfolytában.

105

Szent éj Karácsonyi Szent esti emlék Őrzöm bűvkörének szeretetét. Elmúlt újra egy év. Újra December lett, Eljött a Karácsony Hitvesem ekkor született. Egy szomorú Februári reggelen Árnyékként elveszett. Bennem havas December lett. Sírhalmán hóhegyek Szomorúan feküdtek.. Beleptek engem árnyak.. Halálos sötét sugarak Kísérteties élő-holtak. Bolyongó lelkem azóta Szomorú, elhagyatott, érzem Elhalványult a szívem!. Látja az Úr az égen Várom, majd csak összefolyik A sötét vak éjjel A pirkadó hajnali fénnyel. Elhalványult szívembe Talán feljön a nap. Szívem szárnyra kap, A csillagok az égről lehullanak, Ismeretlen helyre elgurulnak. Keresem az utat, Temetőben, világban, S megyek körbe, fáj az Anyám, Apám, Férjem véghetetlen hallgatása, csöndje. 106

Mély hallgatás Óh, mily mélyen Hallgattok ti – Egyszerre! A néma csönd ráteszi Törvényét lelkemre. Óh, halálos Szépséges csönd. Bennem te a Halottjaim Visszatükrözöd. Fújnak a Téli Bús szelek, Kedveseimtől Nem jönnek jelek. Hullám veri Az én véremet. Mint fehér

Selyemzászló, Olyan a hit, Remény, szeretet, Lobogtatja a Lelkemben a Fényeket,. Égi hatalmát a Jó Isten adja, Óh, sikít a fény, Ha beborítja a Sötét felleget. Óh, sírok, vagy sikítok, Ha gondolatom Egybe rak Szeretteim titeket. A szívem lázában Oltalmat keres bennetek.

107

Bűn nélkül Óh, ha a lélek megtisztul Földi feladatok teljesítésében, Visszaszáll a bűn nélkül Élők mennyei körébe. Várja A Naprendszer fényessége, Ő lesz a Jézus, s az Úr szövetneke, Ő lesz a békesség Hercege.. Óh, mert a léleknek, ha jó, Nincs helye a világban, A lélek elcsigázik a körforgásba. Sóvárog az eltaszított Atya után, Óh, majd csak egy napon megszűn Az ős, eredendő bűn. Hol lehet az ős helyszín Mond meg bölcs Reformátor = Kálvin Mit sugall néked az ég A földön a lélek fűtőanyagával Miután elhagyja az anyaméhet? Szinte rimánkodva ássa A lélek az ő mélységét! Elátkozottak lehetnek? Kérdem. Vagy csak egy kétségbe esett árva? Kit magára hagyott az ég Atyja? (S a szerető Atyát kereső árva), ki eltévedt báránya, s eléri az eget, sírása

108

A lélek Kegyelem törvénye Óh, ember, ki idejöttél Magad akaratából e világra, Ne vetítsd a rosszat Az emberekre – se ördögre, Szenvedésed elítélt a halálára Az ok, és az okozat reá visz Előbb-utóbb az igaz látásra. Belátod, hogy a tüzes pokol És a mennyország a lélek alkotása, Ha az ok s az okozat törvénye Reálép a lélekben az igaz útjára.. Magától reátalál az Atya és a fiú Megbocsátás törvényének harmóniájára. Óh, Jézus, Te vagy a világon az igaz Törvény szelleme, az igazlátás.. Ha kitárom lelkem, ő lép bennem elő Ó a szívnek ember feletti visszatérő Törvényt tartó eleven erő.. Eljön az a nap majd utóbb, késve A szív, a lélek megdicsőülésére. Erős és gyenge lélek, menjetek késve!. Kényszerítsétek magatokat fejlődésre Az erősebb lélek ne mutassa az árnyát A gyengének fordítsa szívét, szemét, orcáját. Lehullik rólatok a teher, ledől a korlát, És már nincs Isten előtt hátrány, Felrepül a mennybe selyem szárnyán. 109

Álom Egy napon elragad Majd engem az örök álom, Magával ragadhat Az özönvíz, a föld alatt is Vagy a földháton, Hegy csúcsán, kősziklákon. Óh föld anya Isten halljad, Az én lelkem jóvoltából Többé már nem sarjad, Óh, mely lélek legyőzi a rosszat. Saját lelke magjában Lesz belőle lángoszlop Isten égi csarnokában. Ha fenékig ürítem érzelmi erőmet Fehér ruhában Imát Érzem, hiába rebegek. Az erényt elkergettük a halálba, Hova menjek, hova a földön Az erkölcs is elveszett, hiába Keresi a lelkem központja A szép földnek fáj az Ember becsület nélkül hozzá is mostoha. Pedig a föld az Isten zsámolya A Természet oltára, A nép beszennyezte, s elhagyta Óh, Kegyelem törvénye, szállj le Az Úrtól az ember elnémulásában. 110

Téli dal Szomorú, kies, Bús, téli dal. Beszélgetek Halk szavakkal A sötét éjszakával! S ki a hidegbe, kimennék, Hajtanak szent eszmék. A csöndben hallom Felém a léptét. A szél a határon át Hoz magával szép Nád fuvolák hangját! Óh, mily sötét és holt Odakünn az égbolt.. Óh, elmúlik az élet, Óh, jöjj vigasz,

Kellesz a szívnek. Ül az éjben a szomorúság, A sóhaj tör utat, Érzem a fuvalmát! Óh, a szemem vak, Az éjben nem lát, Ajkamon halkan Szól szép imádság, Lángelmém lenget Lelkemnek égi szonátát. Elrepül az éj, érzed sóhaját, Itt hagyja a bűbájt, A csurgó mézű álmát! Reám száll, és itt hagyott A fényes mennyország.

111

Régi könny A Tél Decemberén Mily áldott a fény, Ha olykor kigyúl Az ég sötét tetején, S fekszem, az éjben Régi könnyem Arcomra hull, S a bú, a bánat Csendben reám Talál, s mellém simul. S az égen a hold Ő is Könnyes volt, Altatón könnyed, Fátyolos homályban, Merengő sóhajban Az égen honolt.. S lassan éjfél lett, Künn zörgött a hideg,

112

S dúdolt a szél rímeket. Az éj lovagja lett, S égi ódák lángja Ajkamon lüktetett Óh az egész világ, Mintha árnyba szökne, S a hold korongja, mintha Zenélő szívembe döfne. Óh, lázban festett képek, Mintha jeleznék A világvéget. S éjfélre jár, S lassan elfut az éj, Hallottam, amint Haldoklón jár Halkuló zaja A halálra várt.

Kérdem énem

Sír a szeretet

Ki lehet, mi lehet? A csöndből áradó szeretet. Óh, szellemem szentéje, Óh, uram, érzem, nem más, Óriás, lengő áramlás. A Teremtő Úrtól a Lelki, szent sarjadás, A csöndből fakadó áldás. Hajnalcsillag a Tejúton Szerelmet sző, az Idő szárnyaláson, S az emlékképe érez, lát, S halomra dől lelkekben, S vetül a gondolatvarázs A naprendszerből A benső, tiszta áldás A csöndből árad, S a kisarjadt szeretet Beteríti a világegyetemet. A süppedő idő lengén száll A fénytörvény világán.

Álombéli harcok Titkos égi hangok Gondolatban Bolyongok a sötétben. S magamat Temetem, Legbelül sír a szeretet, Lelkem lebeg, az Atyánál Keresi a fény pecsétjét, A boldogító Termékenységét A Halál elleni erő Bánatot űző Magához ragad, De az erőm magamnak Újra, s újra visszaad. S az erő erőt szül, S a Halálon lendít keresztül Végső titkok = Az Úrnak Imájává Szelídülj..

113

Ének Mily jó lenne már a földön Egy égi béke – békessége. Mennyei virágok nyílnának Az ember piros vérében, Nem kellene a föld Keblén a népnek véres patakokba Bánatosan omolni. Óh, mily szép is lenne, Ha itt a földön kinyílnának A béke szépséges szirmai, S mily jó lenne látni, Miként a fimon selymén szellő Égi vágyó édességgel A Cseresznyefa szárnyain Fehér virágát álmodozva, Dédelgetőn lengeti. Ülök egymagam Az alkonyodó szobámban, Vöröslő naplemente Aranyos függönyt hint Házam ablakára, A gondolatok bennem Csendesek, szomorúak, Az eleven örömön is holtak. Az ajkam néma, halk, A csendet kérem, Miért is mosolyogjak, S ez alatt arcom Fölissza az alkonyat! 114

Érzelem Óh, mily sok érzelem, Mélyen él a szívben, Ha a bánat ostromol, Isten a mélységedben honol, Szomorúságomban simogat, Szeret, velem érez, elringat. Óh, Édes Atyám, mily jó volna, Ha egyszer, atyám Láthatnálak álmomba. Óh, az álom olyan, mint Az Isteni sugalom, Olyan, mint a Szent lélegzet. A csend a lélekben Mélyen, lávaszerűn Uram bennem összedermed, Óh, szomorú fájdalom, Az Úr mosolya, oltalom. Szomorúságomban Megjelent Isten, Hogy vigasztaljon Engem könnyes szemmel. Óh, mily szép is a szomorúság, A lelkemben szeretetet ott jár, Óh Uram, szólítottál, Gondoskodásod, ittléted érzem, Feltöltöd tartalommal ürességem. Belekiáltok a magas légbe, Visszahangzik vissza a földre Reám a neved titkos zengése..

A Hajnal énje Mily néma, tiszta Hajnalban a csend! Benne sugall a földinek, Az égi, a fönti rend.. Tévedhetetlen parancs ez! Töltse be tisztét A hajnal szép arca, képe, Mielőtt nyomul előre A napfénye, hogy Elnyelődjön az üdesége A körforgásban. Védtelenül sodródik Jobbra, balra, S a napsugara Gyorsan üde Harmatját fölissza.. Ezerszárnyú sugara izzásában.

Szépséges üde hajnal, Hasítsd szét a fényt! Hajtsd el az égről A felhők seregét! Keleten teljél meg fénnyel, Az embert buzdítsd Szívükben reménnyel! A szellő beszéljen Szép csendben a levelekkel! Patakok csobogjanak Tisztán, bűvösen, kedvesen! Ily szép hajnaltól Az ember megtelik Égi hittel, reménnyel! Virágba öltözzön A szívünk-szüntelen!

115

Istenem Aton Isten, A föld ölén, az égen! Az erő síkja Villan az erényben, A törvény szabálya Figyel téged, engem! Az egyetemes tudat tüze Ott rejlik a bölcsességben! Ó, szellemem bennem Te vagy a nagy Teremtő, S mégis ketrecbe Zár téged a halvány idő. A szív botladozik, Fénye ellobban, Rád esik a világomlás, S a lélek érzi, látja, A rom miként potyog

116

Szomorúan, önmagára. Ó, szellemem tudod, A tükörképed én vagyok! A szeretet tüze a világ törvénye. A szent fények tudom, Az ereimben égnek! A lélekben ők a tiszta, Kikristályosodott ékek! Az égtől nyert szépek az erények Maradnak örökre rejtélyesek. Óh, szeplőtelen álom, Áradásod bennem csodálom! Óh, egek ura, a szívvel írás Széttöri a rosszat, A szív magát mélyre ássa, Ez a léleknek Az igézett szeretet hívása.

Külvilági sugalom A szeretet tiszta zenéje Égi fényből van szőve. Óh, a titkos holdkör halkan Vigyáz reám, Tudom, álmaimban Az égnek leadott Titkos káprázata Tükröződik Reám a tudatban Eltakarja az igazságot A galaxis sík Rezgő száma Az agy mindenhol Ott van az áramlásban. Ó, szép gondolatok, Külvilági csúcsélmény, Csillaghullás leadott Varázsvessző tánca Az ég vallása. Különös kép éli meg A napvilágot,

Az agy, ő nagy, zseni, S mégis árva, Ott él egymagában A Koponya zárdájában. Benne a gondolat kapcsolat Vágyó – megvalósulása, Előlép fényes ruhájában, Isten segít a létrehozásában. S a tudat fénye követi – S rávilágít – szépségére. Óh, a felsőfokú szökőfénye, Te Istentől eredő szabálya (áradása) Leselkedő extázis lángja Boldog vagy, ha reád talál a szív! Az atya áldás sugarára.. Oly szép a sugalma A szív szinte Tőle reszket Oltalma külvilági Csendes szent lélegzet. Ami bennünk örökre Halhatatlannak összedermedt.

117

Lélek nemesedése Lelki éhség Emészti fel Az én világomat! Az én szeretetem Más dimenzióban Születik, sarjad. Bárhova megyek, Űz az életem, Mint az árnyék Óh, nagy ég Itt a földön Beálló tisztulásra Van nagy szükség. Az ég kívánja A lélek nemesedését. A hamisság sérti az eget, Sérti a szívet, az Istent

118

Hasson át az igazság Az anyag világ, ha Az éggel harmonizál, Bele épül a szabály.. Óh, nagy ég, az ember Hogy éri el az igazság erényét, A távoli fényévét.. Ó már a földön csak Rejtélyekbe süllyedt árnyék, A földön a hazugságok Égig érőn tornyosulnak, Az ősi vizek tornyosulnak Egymásnak súgnak, Rejtélyesen összezúgnak, Újra, s újra őrjöng a kora, A halál árnyéka fehér ujja A hazug embert büntetni akarja.

Tűzmágia Szertartásos, Heves tűzmágia, Sérelmeim élnek miért Nem érzem bennem halva?. Teremtő Isten, Óh, ezerszer kegyelem, Csillagírás ég, Száll a fénybeszéd! Figyelem az Aurámnak színét, Figyelem a világot Azelőtt a naptól csillogott, Ma szállnak az égen kénporok, Köztünk suhanó szellemkarmok Bezárták rég a Templomot! Körbefon a halál, Kristályosodott homok

Fejeden sivatagi rózsa, Forgószél sodorta Súrlódó ős korona Ezredek munkája csiszolta, Ma-holnap a krátere Közénk homok rak, És óriás hegycsúcsokat! Létünk eltűnik A semmiségben, Szólít a belső hang, Éteri tűz tükör alant Nem tud visszafordulni Már innen a gondolat, Égi törvény megalázza A hatalmadat, Sír, zokog érted a nap!

119

Oltár

Világ

Szívem képén Emlékképek rajzolódnak A régi oltáron A régi szentek eltávolodnak! Előttem az oltáron Szűz Mária képe Szomorú – békébe. Szívemben régi Bánatok boronganak! Sodor magával Az álmok rebbenése Tarka pompa Eltűnt lementében Szívemben az emlék Régi diadalfényeket, Aranytemplomokat váj! Elmúlt ősidőbe zár, Ősszabadság Fel van írva az égre, Éltető szentség az ég tükörképe Jöjj vissza hozzám Éljek Isten közelében. Ódákat zeng idelent A víz és a csend. A Templomban szomorúan Zúgnak a harangok A világban szomorú állapotok, A földre követet Küldenek a csillagok!

Titokzatok világa, Mely a földön nem Ígér sehol sem békét, Lehet bármilyen Virág – szép a föld Lehet bármilyen zöld. A Földre hull a nap, Az élet belőle sarjad. Mindennek és Mindenkinek Szüksége van szeretetre! S volt már életünkben Napfogyatkozás, Nem oly rég, csillaghullás Megrázkódtató kíséretben. S ilyenkor lépked bennünk a nap Sarjaszt elmélkedésre, Lelki magas emelkedtetésre! Korszakok, sok időszak, Letűnése jöhet újra életünkben! Az ember ezredek óta sok Mindent tett, és látott A civilizáltságnak Tetőpontjára hágott! Nem tud már semmi Befejezetlen hátra maradni, Ismert Indigó Kristály, vagy Csillaggyermek sem fog Több már születni.

120

Fohász Istenem, égi szózatom halljad! Tőled elszakadva Nem látom értelmét E szép, bánatos világnak! Fejem fölött nagy a tér, Szózatom mégis hozzád ér! Töltsd be szívem, kérlek Tisztasággal, becsülettel, Boldogan, őszintén, hűn Élni a Természetben, ne legyen bűn! Locsolj reám hajnali harmatot, Hogy üdítsem lelkem álmát, Melyet tőled az érverése kapott! Segíts, hogy céljaim teljesüljenek, Segíts, hogy hozzád jó legyek. Lelki kincseket tőled – A mélységemből szerezzek! Fénytámadásra vágyik a szívem. A Támadó napom homályban ne éljen.. Óh, uram, halljad, a hatalmad Tüze bíborba olvad! Mélységeket feltáró Isten, Töltsd fel az erőm fényét, Töltsd fel árnyaim üregét. Hatalmad adjon Életemnek szeretet-segélyt, Küldjön jóságod bűvigét! 121

Óh, Uram

Lángerő

Óh, Uram, Tenálad Jártam álmomban, Vigalmak kertjében, Fenyőerdők vonulásában! Szereteted a szívemben Mindent ragyogott át, A lélek tisztaságát Átzengte az égi imád! Volt ott édes ananász, gazdag Virágméz, aratás! Te vala égi citrusfa, Annak illatos magja. Emberi, s mégis égi képjel Felébredésem vala Telített lazurkő, s ékszer, S rádöbbentem, itt A földön az égnek Minden ékes drágasága Ki keresi, az megtalálja Égen, földön az úr Az embert boldogságban Tartja, aki keres, nála fényt lel. Öröm, s szeretet várja Nappal, éjjel. Az isten erénye Visszaleng, ha keressük Az égnek, tükörképében.

Óh, Uram, hallom szavad, Titkos lángerő A te égi hatalmad! Hangod szól hozzám, Hallom, belém hatol! Csald ki uram, kérem Az alagútból a rossz Szokásom, rossz erényem Szüntesd meg a Félő-bűnös-reszketésem.. Megalvad a vérem! A rossz erők rezdülésében! Hatalmad bennem Felhőt, vihart terelget! Mezítelen lelkemben Égnek uram, tiszta vágyak! Ereimben remények cikáznak. Óh, Isten, szem felragyog, Ha te segítesz nekem! Ne legyen bennem Vihar a hatalom. Fényességed, Uram, Átkel hozzám a hullámokon, S az övé a hatalom, És enyém, mert nékem Segítesz Atyám, Tudom!

122

Könnyek

Uram

Óh, Uram, karolj fel engem Figyelem a Tegyél oda, ahol van a Csillagok könnyeit helyem. A sötétség fodrában Óh, mily szerencsétlen Szellemi álom ámít Olykor a szívem, lelkem. Figuránként Kérlek csillagképem Álarcuk világít. Időzónáitól függően, A világ ürege És kérlek függetlenen, Az égből kiszakadt Óh, legyél a bölcsességem, Óh, a lélek ég és Az én erősségem. Föld között Világvégét olykor A sűrűségben veszteg marad Bennem érzem, Óh, Isteni Tiszta Szeretet Szép befejeződés, Az igazi nem ér Legyél az én Sosem véget. Beteljesedésem! Pergőtűzben földön, égen A fényévem mérem Jelölve az ég szögletében, Ami igazi, őszinte, akár a szeretet Gyorsabb a fénynél Hosszabb az időtlen időknél! Nem ér sosem véget Istennel!

123

Vallomás

Óh Istenem

Ki nem mondott, gyötrő szavak Kísértenek, követnek, Legyőzik az erőmet.. Lelkemben érzem börtönömet Fényszintem ilyenkor Mocsárba merül, Kiszabadulni A sárból csakúgy sikerül, Ha elmondom a világnak Mi az, ami fáj. Melyet szívem diktál, Kimondani muszáj. A lélek érez, s lát, Az érzelem nevét Méreggé alakítja át. A tiszta érzelemtől A szellemem Megkapja Iható aranyát. Elnyerem az Úrtól Az oldódó Elixír Varázslatát.

Óh, Istenem, Lelkemben te vagy A fényelem. Ha rád gondolok, Bevon egy fehér fátyol, Bevon egy védelem. S a Tenyeredben – Sütkérezem. Óh, lennék néked Mennyei szolga E gondolat bennem Virágos és szép Álmokat bontja.. És zümmögnek Bennem bokrok, Méhek, fák, Így lesz álmom Egy pillanatra Csurgó mézű világ. Óh, Istenem, Na hagyd, hogy a Virágos lélek Legyen összetépett Óh, Tehozzád Visznek múló emlékképek. Bolygóvilág rajtam hordja A Pecsétet. A nagy Kör fenyegetőn sürget.

124

Égi Harangok Óh, Istenem Bármerre visz a sorsom Te vagy az, kinek Örömöm, bánatom Mindig elmondom. Úgy hallgass meg engem, Ahogy hozzád Imádkozom.. Hitemnek erejét Te adod, érzem, tudom. Áhítatra szomjazom. Sírásom sokszor elfojtom. Uram, döntsd el, ki vagyok, Vonzanak hozzád A magas – visszhangok. Óh, Zendülnek bennem Égi hárfák, aranyhúrok Ezrével szólnak

A mennyei Ezüst harangok A szereteted susogják Égi titkos üde-hangok. Kivel is beszéljek Istenem, Rajtad kívül kérdem, Aki megért engem! A Központi gondolat Benső napom Te vagy minden versemben Sosem virraszt magában A lelkem, Mert a te társaságod Örökké keresem! Szeretetem feléd bennem A lelkem mélyén érzem! Szeretetre vágyom Nap, mint nap érzem.

125

Óh a lélek szép Benned él lázas titkok Torlódása Fényed mélységes hulláma Tüzek álarcában! Öntükröd nemes, tiszta, Ha kell, saját magát felissza. Levetkőzik csupaszra, S átváltozik csúfságra, S az égen-földön te vagy A fenséges lélek a gyönyör láza, Te vagy az Úr legszebb futó rózsája.

Harangok Óh, Titkos égi jel, Ölelj körbe Mielőtt belerogy Az ember a lángtalan földbe. Harangok Hatalmas ereje Vigyétek az égnek A szívnek ez a Hatalmas üzenete, Égben a lélek felemelkedése.

126

Kitörő szabadság Miért rohan az idő Le, föl egyfolytában A szív vágyódó Szép üde, csírázása Elvész a múlandóságban S egy percre kitör a Benső szabadság! Bennem lüktet Isteni ér Lüktet tejútról a Selyemtó mellől, a Nagyságos Turul úr vezér Óh, föld, besző a köd, Még annyit sem mond A világnak, sápadt bocsánat! Halott ösvényeket A szívem szirma sötétből Isten erejéből föléled

Földanya sápadt világa Zöldellő üde násza Átöleljen titkon, áldva! Etelközi Álom, Imádom! Kiszabadulásom Vágyódik A boldogság reményében Szivárványon látom a Lélek kifejező jóságát Az égtől nyert jóságos mosolyát S megvédi a lélek jutalmát, Óh, éltető béke, te illúzió képe, Ha a lemenő nap véget ér, Megvakul a tér, Ha a víz összeér.

127

Kozmoszi óra Nagy ég a kozmikus Óra mutatója Jelzi, hogy a körKörös befejeztébe ér! Pólusváltás Más dimenzióba lép Mily nagy rejtély – Sóhajok súgnak Tömörülnek – Figyelem az Isten Ujja, mikor mutat Az embernek újat, Mielőtt a rosszak összezúznak! Az úr szeretete belénk olvad! Óh, nagy ég – égi Termékenység!. Sejtelmek kódja, s A rezgése int a jóra! A szent szellem a lelket folyton óvja! Fényes áradások arany Mindig megújhodások Mert a bölcs ég tükre A szeretet-szeme! A Tudatod álma mind elmúlnak S ők az égre visszahullnak. A kósza árnyak a fénytől elvonnak, Mint élő holtat, S a titkos lángírás figyeli az utad! 128

Kérdem a titkokat Mik is a bölcsességek? Komoly égi üzenetek Izzón terjedt Isteni, hatalmas remekművek A szeretet visszatükröződésen Ünnepi lángok fényűzése!. S ha valaki sír, s jajgat Ismeretlen arccal is Isten, vele, s a szeretete Rejtélyesen összeringat! Elevent és holtat!. Óh, dermedt álom, éjjel A lézer sugarával Az Isteni titkos siker Az ég erő áramlását járom! Itt lent üresnek érzem a földet Az idő törvénye büntet bennünket! A lélek tűzvilágban él. Melyik sík lehetne az, Ahol igazán derülnék Keressem a síkot a Magas ős óriás kilencediket, Ott kapom vissza Az Istentől az ellopott tüzet, Melyet előidéztek a rossz szellemek, Óh, égi sok tér, Melyik sík az, ahova Az ember hazatér. 129

Ezotér zenit rezgőszáma ereje Ember, Figyeld Az ezoter képletet, S az éggel, veled Össze van kapcsolva Sok-sok ezer vezetékek Töltsd fel lángoddal Az ég óriás parazást, Hogy néked visszaadja Az ő fényét Így tölti fel a világszemét Az észen túl így éri el Az atyai elrendelt eszmét! A kód száma megért A Világon, bolygókon Minden értékrendet Az egyetlen igéből Származó minden nyelvet.

130

Az úr volt az őskornak Kezdetén a harangok élén Harsonák hangján szentelésén Ki a világűrből a sötétet elűzte Az igét a szót, A zenit erejével feltöltötte. Szent zenével belekiáltotta végleg Duat Illúzió szent erők, a folyton Folyó áradó szentléleket, Istenek háza hétszékelő!.. Ahol mennyei szülöttek, Erők laknak, Kik sosem távoznak, Kötődése velük Az igaz béke, Az úrnak a szent jelzése, Turulmadár éneklése!

Örvény Életem a messzeségben Eltűnt az idő örvényében Emléked az égen ott ragyog fenn Égi aranyormok Békés fényességében. Óh, mily szomorú a tél A hó fehér tündér Részegítő szent éj Vérszomjas a szegény Szomjuha a napfény Színültig Telt A lelki kelyhe Másnap már szürke, De nem így az ég – Csordul a fény a Viruló napnak szentéjén Csordultig telik tőle a lelked Ó, ő lesz a földön a Boldogságtól megrészegült Égi boldog Ifjú Sziget. A Bölcsek is belőle merítkeznek.

Költészet szent nyoma A Költészet Olyan, mint A szűzi gyermek. Tiszta hitű Békéje ő a szeretetnek! Az égbe vezet Az ő útja.. Csillagokból Szőtt az ő Szent nyoma.. Óh, a lélek szeretet Után folyton sír Toll nélkül verset Az égnek ír!.. Óh, naprendszer, Te vagy az egyetlen Tiszta kör Lelkem előtted Halomra dől. Óh, Te vagy a Csöndből áradó Égi szent tükör.

131

Titok követ

A Tél

Február hatodika reggelén Nyugalom évadját élem Vásárhelyen A hófehér paplanos télben. Időzöm én. Tiszta szeretet, s boldogság Lent vagyok Mégsincs a szívben. A Puszták, rónák Hiába keresed, nincsen Hódok nagy terén. A néma szavakat kérdem Havas felhők Lehetsz jó, vagy rossz Ide, oda vándorolnak Égből jött szent Az Isten szomorú egén, Is lehetsz egyszerűen. Szüntelenül esik a hó, Istent fájva kérdem, Szűnést nem ígér!. Hiba esett talán a teremtésbe – Kimennék a Temetőbe, S mégis úgy érzem Ma volt, vala a férjem Megáldott engem az Úristen! Csendes Temetése. Téves homályokban A hóviharnak Csöndes lett a szívem, Halál fehér leple S irgalmatosságot, boldogságot Nem enged be a Temetőbe. Érzek Isten bölcsességében, A Fejfára fel van írva S a benső hangok Férjemé mellé Szólalnak meg bennem Az én nevem, A költészetem égi bölcseleteiben. Gondolatban Mindkettőnknek integettem. Istenem, te látod az én szeretetem. Te jelen vagy mindenhol, jelen. Halálos Titkod követi lépésem. Az égben férjem szentéje az én szigetem, Költészetem, jelen az ég tengerében. 132

Hajléktalanok himnusza Tett nélkül Osonó ember Olyan lettél, Akár az árnyék. Otthonod, hajlékod Elveszett rég. A szeretet hiánya, jaj! Mélyen a szívedben mar! A földön rengeteg Ember fedél nélkül él, Elhalt szívében rég A lángtalan remény. Gyász veszi a lelkét körbe, Értük hull a csillagok könnye. Ember, Te Isten fia, Te, ki hajléktalan, Higgyél magadban. Így leszel gondtalan, Nem leszel étlen, szomjan, Csak az ég van veled, Megfogja a kezed A szeretet, s vezet.

Égő szó hangja E hideg télben Égő szó lángja, Ha kigyúl a lélekben Fénylőn csap Vissz a borús égre Bánatok tűzvésze, Ne hullj folyton a kedélyre. Forró nyári nap Kérdem Istent, lesz-e még Óh, az égi csöndben Mindig derűt dalolnék. S a napfény esője Hulljon reám reszketésben Síkságon vagy hegyekben.. Ó, elszáll az élet Fénye nem lesz Akár a télnek! Óh, élet ki olt ki téged, Ki az, ki kioltja a fényed, S rád adja a sötétet.

133

A lélek feladata

Tél üzenete

Óh, csodálom a lelket, Csodálom a szép testet. Óh, Síriusi ember, E világra jöttél Sejtnek, génnek Vagy talán jöttél, A földre kémnek, Vagy ős megfigyelőnek. Az úr hol lakik, Üldöz a lélek! Lélektől lélekig Az ember, akár A higany, le-föl halad A sötét ég alatt! Lehet, hogy mindent Félreért a lélek Hiú égi fényűzése? Lehet, hogy a küldetése Csak az, hogy a föld Kódjait mérje! Az ember szomorú lenne, Hogy csak robotnak jött létre! Óh, ember, fejtsd meg, Mi az ok és az okozat, Bontsd ki az ős kusza fonalat, Mielőtt megfojt A sötét ég alatt.

Most délről jött A téli üzenet Hadakoznak A Jeges télben Óceánok, Tengerek! Mintha a föld Anya öle rengene Az ember ellene vétett S le akarja rázni A zúgó halál vétkeket. Óh, emberek fényév Áhítata járja át lelketek Kavarja a havat át A gondolatod lángja Olvasztja fel Az elme szikrájában Délről jött, havat jeget, A befagyott tavakat, vizeket Tegyél ember csodát, Mint ahogy teszi a kikelet Vonja ki a légből A havas hideget Parázsló elme szigeted!

134

Téli éden

Kopár fák

Téli édenkert A hold álmába Réved, s táncot ejt! Erdőn bokrok alja Téged búsan Magába rejt. Óh, Hold, a meződ A bűverőd Óh, te szépséges ámor Imád téged úr és Pásztor. Óh, a havas ég alja A Tavaszt majd a Hold A szemével Az égre csalja. Bűvereje az Isten hatalma! Óh, te drága, Lát kor, véghatára Zord évszakok, Fagyos Rög közt Fényre várva Halhatatlan kéjerőt szül Szívben, s hitben a villanása!

Ős, öreg, kopár fák Kiálló gyökerei – Figyelik a havas Télben a fa szomorúságát Figyelem a szakadva Hulló havas eget! A verseim is könnyesek A lélegzet is összedermed. Óh, vak szonettem Az életem fény nélkül Tovább hogy is menjen! Óh, levelet hullajtott Szomorú, kopár fák A fény most halott, Ő már semmit sem lát A tested sebeit, Sem a sok hibád! Az égtől szívem Téged sem érhet vád Csak lesd az ég szemét S a csillagod mosolyát. Legyen szent harca a szívnek, Mely égben, földön Szabadságot ád!

135

Érzelem

Bolygók ciklusa

Kísértő szép érzelem Óh, te virágbeszédem Fent a fényben Istenem Tiszta arcod Úszik előttem! Kötődésed Érzem bennem Költészettel Összeolvadó álmok Idézik elő bennem Az örök valóságot! Istenem, sötétben Él a szívem nélküled De a tiéd szent, Ahova én belépek Tudom elhagyatott, Én már többé nem leszek Égi kerted belém Örök mosolyt ültet.

Ahogy a bolygók ciklusok Élete s a korok élete halad Eljön az az idő, Amikor az ember lelke sóhaja Az égben az Atyához, Ha óhajt haza szalad. Megváltotta őt az ég S ekkor már minden Világ benne szunnyad rég Miként a szél mindenhol A világban szétszalad S mégis él Test nélkül, A Tűz is így halad, miként A világban szétszalad, S Teste nincs, s mégis Minden világ Benne rejlik, benne él. Úgy te is hüvelyknyi ember A ruhád levetted, ne félj A lelked az Atyához Kóros elme nélkül Tisztára mosva magát Örökre hazatér.

136

Szem Nézett reám egy szem.. Ismerős igézettel A lélek fényének Különös erejével Halálom túli hő Más lélekerő Ismerősen döbbentő S nézett engem, nézett S a szem mindig jobban fénylett Saját magam nézését Éreztem, vele összeégett! Egy múlt élmény bűvköre A szent fénye hevített S a titkok olvadtak össze. S éreztem, miként egyesül A szeme enyémmel, Az örök egyesítő életvágy szent körében Benne éledt fel, amely Egymás szemét nyeli el A tengernyi mélységben, S benne szunnyadt sok, sok világ Az örök valóság egymásra talált. Az életvágy benne hazatalálás égi jele Az igazság élménye, Szépsége hevült a szentéjében Lelkem mélyéből szeme tükrére Ismerős fényeket szűrt. Az Úrhoz hazatalál a fény bennük üdvözül. 137

Szellő Parazsat fúj rád a szellő S az ős tűz tiszta szeretete hív S mezítláb taposod a föld Meztelen testét, s a múlt Századnak föld szeretete Visszajön jelenben, jövőben És oszthatatlan bölcs szigeted Lesz ő, mely titkot rejt, és téged Még szeret! Ember adja a Földre, éljél a mának, építs Fatornyos házat! S ha üvölt A szíved ez szabálya, de a Föld háta fényt hint a világára. Ha nincs miből venni földet Vegyél bérbe, lusta ember örül Ha rajta túl tesz. Ne hagyd ember E szépet, a Természet megfizet néked, Nem leszel sosem vigasztalan – S nem leszel sosem hajléktalan A kutyád is futkároz boldogan.

138

Veszély Megszólal egy benső hang! Az úr a Teremtő Béke Az idő körén a szemnek Rejlő, s láthatatlan Mily jó lenne A sugalma az Igehangja Már a földön Azt, ki akarja meghallja Egy égi béke Int a lélek Isten hangja Mennyei virágok Nem balra, csakis jobbra! Nyílnának a vérben! Bölcsessége int a jóra.. Nem kéne a föld keblén Óh, az ember sorsa A fáradt népnek Érzem, nagy bajban van, Véres patakokban Kamrákból elfogynak a javak, Omolni – bánatosan. Naponta több lesz Mily szép lenne, ha a földön A földön az éhező, Nyílnának a béke szirmai, A fázó, s a hajléktalan! Miként a szellő édessége Vége lesz a vajnak, Tejnek A cseresznyefa virágát lengeti, Hiába sírunk ma-holnap S a Pálmafákat Égnek, földnek, Dédelgetik az Isten angyalai. Hiába sírunk az Isteneknek. Aki erre vágyik az lát A jövőben, a Temetőben, Nem építi ő otthonát Az ég ölébe Teszi tudását! Ott nem lesz az ő Fényes lelke Többé árva Eltűnik belőle a földi Siralmak világa. 139

A Remény

A Föld

A Remény Tovaviszi a lábad Ringatja a zöld fákat A Remény színe Sárgák, lilák, pirosak A vágyak megkötöznek Fukarok, Tilosak. Az égi Pálma Ezüstös éjszakában Csörgő patakok felett Bujdos az égi láng A föld visel zöld selyemruhát. Óh, ti szép Tanyák, Ajkam az égnek Mond halk imát. Csillagom felfelé vezet, Ha minden vágyam elveszett Csörgő vizeknél Az éghez átkelek Velem elfutnak a bölcs vizek. Mikor lelki csatát nyerek, Odafenn várnak az Istenek.

Óh, mit tegyek, Fenékig ürítem Érzelmi erőmet! Mily szép is föld Ő az Isten zsámolya Az ember mégis árva Hova is menjek, hova Az úr szeretetéhez – Legyen a szívnek Benne bizakodása.. Lelkemet emelem Törvénye a kegyelem! Légy te mindig Istenem A halhatatlan reményem, Lebegj az árva szívünkben. Óh, égi örökös fény, Az emberbe jelet tettél! Amott a vizek felé Távolba, süllyeszt a mély Egy nap az anyagtól Elválik a lélek, a fény.

140

Mélység

Égi árva

Előttem tántorog A mélység súlya A jövőt, s a múltat A szél összefújja. Mélyre merül uram Hozzád, csendben imám, Bú, a bánat bennem hallgat! A hold becsillan hozzám, Titkait ezerszer megközelítem Az ihletettség tart fel engem! Egyfolytában, bilincsében. Vess belém időt uram Had halljam szavad S megszólal a hangod Int a jó sugallat S lelkem a helyem Megtalálja Tenálad. S valahol a sok Téren át Visszaránt a Téren Tehozzád!

Ember, Te égi árva A földön a lelked Hogy is lelhet boldogságra A lelked lepecsételt fény A szív archívumában. Isten, az ember Életen át keres téged! Az életnek nélküled Nincsen szava sem borsa Belebonyolódott a szív Kétségbe eső galambsírásába. Szeretet nélkül a föld Gyógyfüvet nem érlel Égi fény az ember Az úr nélkül ó vak Hordjuk a keresztet, Hozzáláncol a bánat! Az ember Keresztény, Hozzád repülne szegény! Óh, Uram, hozzád Száll fohászom, Nélküled a vérmezőn fázom, Elhervad a liliom bánatában A fehér oltáron.

141

Lábnyom

Csillagparázs

A csikorgó hóban Borotva élen halad Az ember lábnyoma A bölcs mondja, Nép menjél a Templomba. Kell a léleknek Az áhítat, az ének A szélcsengők is boldogok, Amikor összeérnek. S az égi titkokról Pompásan zenélnek. A síri csendben Kószál sok, sok lélek S a holtakkal beszélnek Az Úr égboltajtaja nyitva Havas kristályokat Az ég berkeiből Reánk szórja. A hétszűkös világra sokasága Legyen bőség, ételnek A népnek ne legyen hiánya..

Óh, üzenem Veletek Csillagparazsak Az égnek tisztán Feláldozom magamat.. Tüzet a lelkemben Naponta gyújtok Gondolataim parazsa Átjárja a szívem, Szeretetnek Trónfosztása sose érjen Óh, szent kábulat. Az ég tükrénél Áldozom az Úrnak Áramlásom te is látod Uram, benned érzem A kiterjedő napvilágot, Mily gyönyörű e fennkölt fény Nálad érzem magam én Az ég tetején mennyei dallam Áraszt el halkan Áraszt el zsongva, Mint valami ősi monda!

142

A szív szerepköre

Tudat

Fagyos tél van, erősen Látszik a leheletem, Fekszem a pamlagon, Kellemes melegen. Behunyom szemem S reád gondolok Istenem S boldog vagyok, érzem… A te szeretetedben Egyfolytában sütkérezem Így kívánja az én lelkem, A hideget – levetettem. A bölcsességem beöltözött A szeretet szerepébe. S eljátszom az égnek A szívemben Istentől szent kő szerepem. Hölgyeim és Uraim, „figyeljenek” Sikert arató komoly hősi Égi Tiszta szerepek „ezek” Higgyék el, mily sikeresek, Az Úr szeretete úgy operál, Hogy a bánat odébb áll, Az Isten és a boldogság Meghívja az ős harmóniát. Fellép, s eljátszza A hő szeretett Szerepe – százát Élvezi Isten áradását.

A Tudat rebben Ezer világ van S ezer arcom benne Csak egy lelkem, Ami fénylő benne, Parázsló csillagom Sok ezer éve zsarát! Tekints le reám hát Istennek mutasd meg Legfényesebb sugarát. Az ő titka mindent lát, Nem illik hozzá más, Csak a némaság Így van ez Velem is Elfelejtek beszélni – Csak a vers élteti, Esik eső, esik a hó Fülemben a rügyek Pattanása a legszebb szó. Réved bennem, S gondolata méltó, Olyan egyedül élő vagy, Akár a remeték, Járja az erdőket, Réved, S elfelejti a beszédet.

143

Istenem

Fény

Óh, Istenem, Mily bánatos az ember, Ott ül rajt a bánat, Ha fölkel – minden reggel! Születik és meghal szegény. Riasztgat a sóhaj, A napot túl hogy is élem én? A bú is – dideregve jön felé, Aknán jár a nyomor. Testünk, lelkünk fél A Lélek gyöngyöt gyűjtene Kutat kincs után Az öntudat, Uram, Téged keres egyfolytán.. Az embert a vér sodra Viszi tova árván, Mily sok szegény ember Lett hajléktalan már Szállj el havas reggel, Te lidérces – álom. A csend is megdermed remélem A fehér fagyos tájon Óh, sötét erőknek Vakotás kemény szárnya Békéért sóhajt A baljós kísérő világban. Atyám, adjál reményt A földön élők javára.

Óh, jöjj fényes világosság, Megvetem a sötétnek Örök zavargását.. Bölcs szava, ember észlelj! Lélek békéje lépj fel! Csapjon ki lángod A sötétet űzd el, Ó, lélek, Te vagy az észen Túli eszmélet.. Te gyújtod néki a tüzet, Pattanj elő, mint a nyúl – S a tudat Tisztán Megnyilvánul A forgatagba már Én sosem hullok Kint sem érzek Vágytól égve Az égnek élek.

144

A Bűn

Fény árnyék

Gazság, sok-sok Szörnyű bűn, ősi Földi ürességeknek Az embercsorda derül Óh szemek, ti legyetek, Kik vigasztalják a lelket Óh, bárhova is elmennek, Hol keresik az eszmét, Ihletet, erényt. A földnek ez kincse lesz még Óh, emberek, ti hervadt Mezők, hegyek, Ti hempergő levelek Add át lelked a reménynek Óh, tiszta érzés elhalt mára. Dobogd szép újra a világban A tiszta érzelem szenved Világkiáltón ordít, zeng, Álmából feleszmél, beteg Szíve gyásza reszket Az anyaföld drága ölén. Istenem küldjél bő sarjadást A Pacsirta dallam Titkos-derűjén.

Égi fénymag Napsugarad Hulljon a földre Csíráid kelljenek ki A meleg földben.. Tegyél csodát A szép, szomorú világban Boruljanak az Élő lelkek virágba!. Ne merüljön el az ember Fény nélküli hervadásban!. Éljen a szív titkos lázban A szeretet éledező kongatásban! Óh, te élet, te Révülő kör Körszédület az élet A földön halálra gyötör! Csak árnyék vagyok A lehullott nap fényéből! A Hold mágikus álmot Sző rám a selyméből, S mégis összenövök a jajjal, Összenövök egyedül létben, Mint iker földi angyal, Magammal.

145

Virágos kalapom krónikája Naprendszer! Vérkeringésed Arany szegélyzett Tündöklő szárnnyal Az égre ível!. Óh, hatalmas nap, Te vagy a tűzelem, Perzseli szívem a Szépséges – nyarad. Óh, tűzelem Veled Mennyire jó nekem, Nélküled a hideg Lég áramlása sűrítene, S nem vidítana

Engem senki szeme! Vágódj be fényvillám, Táguljon szemem, pupillám! Ajkam zengje az érzelmi Verset, a szerető dalt, A szívem érezze a diadalt! Dobogjon bennem a nyár, Ha elveszítem újra E rövid szép nyarat. Bánatosan az éghez Támasztom arcomat, Fújja a szél a fekete, sima hajamat. S a szekrénybe teszem, Lehet, hogy örökre, A virágos kalapomat!

Fénymag Fénymagból lettem, Az anyag a fényjelvényem, S a szellemem önragyogása A tudásnak filozófiája, Amely bennem megszületik Az lesz a világ hasznára, S a körforgásba Visszaszáll az igazság Mély forrásába, Az Úrnak tisztaságába! 146

Májusi szonett – dalol a sok virág Szívem féreg rágja, A nap a földet Koronázza A szélfúvás Tiszta zenéje Önmagában Ez alatt nékem Elnémul szavam Régi álmok közt Bujkálok halkan, Holdkórosan Vándor lelkem Éjszakájában Az Úrnak nyugtalan Álmaiban.

Virágba bujtattam Házamat, Ne látsszon rajta A bánat. A nap fénye Isten áldása Égi Királyom Te vagy a szívem Bölcsőjének Titkos ringatója. Óh, virágokba Öltözteted szobám Virágosabb Szívem Afrikánál, S mégis sokszor

Szökés Versek élnek szívem vérében Gyöngyként csillognak A Testem sötétében. Fénygyűrűk szállnak Fényesen, boldogan a sötétben! Óh, rejtőzött lelki szépségem, Ujjaim között elfolyik a hold!

Lüktető szívem Csitítja a bezárt bánatot, Már nem vagyok A hold figyelmében, Magamat érzem A folyó szökésében.

147

Isten atom Óh, jövök, megyek, Le-föl, itt a földön Hányszor kell még Istenem, kérdem tőled, Reám szabott Új testet hányszor Kell még felhúzni, Mint egy új öltönyt? Ezt a mostanit levetni, S a halál urának elküldöm Óh, mily jó lenne Elmenni a sötétből. Ó, hol van az igazi hon Legyek én egy napon Fényt sugárzó atom! Sugaram ne legyen Többé elrejtve Tudatom szikrája

148

Legyen a fénnyel egybe! Földön, égen, Bolygók közt ringok, A bolygóm a bölcsőm, Ki mindig ringatott S velem bolyonganak Körkörös síkok S az időm fejtett Más, más síkom S a bolygók forogva Visszatérnek újra A gyújtópontra. Az igében, a hangban Ott van az erő forrása A titkok nyitó kulcsa, Mely átlendít a Túlsó oldalra…

Az ige fényhegyén kél Az erő az ige szaván, A szókimondásban A szent űr nevében A Zin Uru, ősformájában Ott rejlik a fény Igaz örök ragyogása. E szent úr a teremtő Erő a fény álma A fény örök állomása S megértem, hogy Én vagyok a fény, Az erő, a fény Belőlem gyarapodik, él, Engem feltölt Az Úr fénye, S ami nem kell, Visszaadom a fényes Fény urának én

S egymás fényhegyén A forrás erőművén Kihajt a fény, S a nap alatt Épít fénylő világokat Síkokat, ciklusokat. Egyszer mind Megismerjük A csillagok Trónja felét A szent urat A szent OM hercegét Az ifjú fiát a nap Ragyogó képét A keleti név Visszaszerzé Erényét, erejét.

149

Titkok Úgy érzem, a titkok az Úrtól Az agy legmélyebb tudatszintjén Elrejtett láncrendszerként Összekapcsolódó tudások, Melynek a megfejtése sok Összefüggéseket hoz a felszínre, Őskorból származó sakk, Játék megfejtése lehetett egy A mélytudat szinthez elvezető út, Vagy mai keresztrejtvények Szimbolikus kiskapui a titkoknak S a hozzá vezető gondolatok útjának A titkokat Isten elrejtett gondolatainak Tekintem, melyben valamikor Az átélt tudás alapjai rejlenek A legnagyobb misztikus tudások Megfejtése az Istenhez vezetnek Nem fejtegetjük a titkokat hiába A megfejtés kulcsa odavezet Az Isten minden tudó Égi birodalmába, mely Együtt alkotja a mindenséget Az oda-vissza logikában felleled Az egyszerűséget, csak ezer nyelvben Az Isteni ige felcserélődésében egybevonva A felcserélődő szavakban.

150

Ige A megfigyelés kulcsa a titkokhoz Ott hemzsegnek, s ha a nyelveket Kutatod, mindegyikben a szavakban, Összekeverve „Bábelinyelv-zavar” Összecserélődve ugyanazt jelentenek Az ég és föld egyről beszélnek Az Úrnak Igéi kevert nyelvével. A titkok várnak megfejtésre az agynak Legzseniálisabb mélységes Gondolatok függvényében óriás Megfejtése, bolygók univerzum Lényének összefüggésse lényének Elképesztő egyszerűségében Kinyílnak, ha kutatjuk a révben Számomra a legfontosabb Egyszerű tudomány, mely Elvezet Istenhez, mely a Tudatodban boldoggá tesz S a földön éled át a szerető Mennyei birodalmat A tudat egyesít Istennel, így A gondolatod elhárítja A bajt, mert a gondolatodat Isten vezérli majd Eggyé válsz vele, kinyílik Az Ismert igében az ő szeretete!

151

A Föld

A mélység súlya

Óh, mit tegyek, Fenékig ürítem Érzelmi erőmet! Mily szép is a föld, Ő az Isten zsámolya Az ember mégis árva.. Hova is menjek, hova, Legyen a szívnek Az úrban bizakodása. Az úr szeretetéhez Lelkemet emelem Törvénye a Kegyelem. Légy te mindig Istenem A halhatatlan reményem. Ott lebegj Tiszta szívünkben. Óh, égi örökös fény, Az emberbe jelet tettél, Amott a vizek felé Távolba, süllyeszt a mély, Az anyagtól egy nap Elválik a fény.

Előttem tántorog A mélység súlya A jövőt, s múltat A viharos szél összefújja Mélyre merül Uram Hozzád csendben imám A bú, a bánat bennem hallgat A hold becsillan hozzám Titkaid ezerszer megközelítem Az ihletettség tart engem Egyfolytában a bilincsében. Vess belém időt, Had halljam mindig szavad. S megszólal bennem A hangod, s int a jó sugallat. S lelkem a helyét Atyám Megtalálja Tenálad.. S valahol a sok téren át Visszaránt a fénybe Tehozzád!

152

Ima az Úrnak Ima az égnek Az ember és a Mantra S az úr az Atya Összekapcsolódva S a lelkem – szárnya Ó, Istenem, az égből Elhozza Nékem A neved tüzéből A szereteted fényéből. Varázsol áldást, A rezgésszámod S visszatükrözi a napot Holdat, csillagot Törvényeid áradása A tudatom állomása..

Nélküled Atyám, Mit is kezdjek, Körülöttem tanyáznak Futó, sebes emberek, Szívben vérszegények, Vér illatú kopár terek Mindenkit Érdekek fűznek, Leigázza az embereket! Földről tudósítok neked. Egyfolytában szeretve éhezik az emberi lélek, Uram segíts, hogy Kövessem törvényed..

153

Isteni égi művek A sötét és a fény Között élek én. E széles földtekén, Nem köt le az Ember özöne Vonzódom magasztos Istenem az égi körödbe. Figyelem, látom, Pusztulás ül Az anyagvilágon! Az elmúlás lehangol, Minden álmom az égbe Óh, a lelkem elszáll Színes – szárnyon!.. Emberfelekezet Üzenem néktek, Nem nektek írok én, Ti rímeim nem értitek, A földi értékeket Érzitek, szeretitek!

154

Istennek írok égi műveket Himnuszt, ódát, bölcseletet, Ezotéria más sík Magasabb-hulláma Odavonzódik lelkem a Tisztaságban, igazságban. Ó, földön csalódott emberek Egy napon megértitek, Igazsága, erkölcse elveszett Az embernek, az Isteni szívből Fakadó vérszerződés kötődése, Isteni sugalmam vágyik érte. Ezért járok minden Verseimmel az égben, Az úrnak Panaszolom, Mily nagy kár az ember vesztesége. Szomjúhozom az ember Hittételére. Az Istenhez jár a lelkem Erkölcs, s szeretet ínségében.

Óda az égnek

Dajka szeretet

Röpül, s rombol az élet.. Óh, éji álmatlan, Csüggedt merengések! Óh, lélek planétája Vagy a Testnek Más bolygóról lopott, Hozott fények Bebalzsamozzák a szívet. Égi szent szavak Szelíd szirtek Halványuló égi ívek, A repülő lélek Tükrén, A fény szemének a Távolból Keservesen zenélnek. S az égben remegő szent nyomok Komor setétjébe A régi vérrög felzokog, Mindből lettek virágoszlopok Meleg fátyol homály Jó a szelíd szívnek Tűnődő fájó érzelmének Tisztára sepri az Ájult vérereket! Aranyfény, légy enyém, Ne fájjon az elmúlás Az élet végén.

A föld lehet, Hogy nem szeret, Nem vagyok néki jó, Óh, égi dajkám, Lelkem, ha téged lát, Hozzád mily nagyon mohó S néz le reám Ezerszer ezermillió Drága csillag Verseim köztük Százszor kihajt Istennek mesél Földi titkokat. A fák lombján Keres zöld smaragdokat. Százszor meghalok, S százszor születek, Körülöttem látom A véres kezeket, S keresem az égi S földi véres keresztet, Hogy összekössem Szeretetben A földet, s eget, S egy véres alkonyon Odakössem az éghez A vérző szívemet. 155

Himnusz, óda dallam Elül a nap, alkonyul A sok csillag Hódolatra gyúl! Sok bűbájos virág A setétben – összebúj! S az éj fekete ruhája Lebben a szélben, titkokban.. S feljön a Hold A fénye villan, S egy csillag Befészkel hajamba Boldogan a versem Szórom az égben – Rengő halomba Óh, Himnusz, ódadallam

156

Hegyibeszéd idefúj A szél gondolatomba.. S ó, mily mély a titka Fénye tűz a fájó, s ritka Óh, gyarló földi dalok Az égnek dallamát Ne hagyd ember, s dalnokok Elveszni A létből, ó, az Úr hangját, Fényét érezd az igéből, Ne hagyd elhalványodni Szíved öröméből Égből pottyant manna Szívemben ízzon Mindig a parazsa..

Csillagutak

Visszhang

Figyelem az égen Itt, s amott, Miként máshelyre Elgurulnak Egyes csillagok. Munkára mennek, Más tájra, vidékre, Fel vannak osztva Az égi rend figyelésére? Amikor elköltöztek Szüleim a földről legott! Az égben a 17. csillagutcában Laktak, s a férjem, Bátyám is ott lakott. A légből érkezett a hír Éteri hullámokon, Hogy megnyugtassanak engem A virtuális szellemfények ültek Gondolatom rebbenésében.

Sűrűsödnek bennem Remekműveid Atyám, A Te szeretetedtől – lám A szívben vérré oldódnak Égi, káprázó csodák! A föld kies világán. S a hatalmad lángja Bennem tombol Ünnepi lázban A Természet oltárán Virágok fehér álmával Imát rebegek néked Atyám Az idő elszálló visszhangjában.

157

Reggeli novella a Holdról Épp a teliholdat Láttam ma reggel Magasztos fényben Bűvkörében nyugovóra Az égről merülésben Tért le a pihenő helyére A megújuló életében. Mint egy hajó Úgy süllyed el az égről Hozzá méltón, halkan Távolodott andalodón Az ő távolodó fenségéből Felejthetetlen szépséget Nyújtott a szemnek Reszketett, mint egy gyermek! És jöttek felhők feketék, Befedte őt az árnyék S kereste a kiutat Telt gömbje nem tűri A setét, erőszakos arcokat, S a változékony szél a kéjén Elűzte róla a torlaszokat! S utoljára körbe tekintett, Mintegy Isteni sugallat, Már nem látta a csillagokat.. Még látta, miként gyúlt a nap Ó lehetett, aki lesöpörte a csillagokat, És eltűnt a Tündér szép Hold az anyaföldről, Enyhe bú nézett utána az ég széléről. 158

Égi eposz Mily szép is a kihunyó Szürkülő – alázatos este! Olyan, mint szép csendbe Nyugovóra térő kényes Istennő remegne. A fák között suhan a nap Hozzám utolsó fénye Lassú álmokat szövő Szép gondolatok lombján S az ég törvénye: óh, az alkonyat, Hogy betakarja a házakat! S hajlik a lélek tükre A Hold sugaras éji tóra, Elsötétíti a Földet az alkony csókja. Óh, halálos éjjel meghal A nap ma a világ decemberében Hűvös az élő lehelet, Ó, ti decemberi Láthatatlan csúf kezek, Hordozzátok égi álmok Közt az én lelkemet! Óh, szép vízió suhanj Mindig hozzám A víz tükrében A Titkos éjbe lássam orcám A bölcs csillagok fagyos árnyán.

159

Fénykötődés Isteni fény, Ne halj meg bennem Kötődésem van veled, Fenn kötődött az égben, Amit az úr hagyott reám Erény, erkölcs, becsület! Égi erem te vagy a Legnagyobb kitüntetésem, Nézek ki az ablakon A csendes éjben, Hóesésben lelkem Tiszta fehérében. Csillagokban Elmerül a szemem! Csendes a Táj, Óh, mily szép is, S hallani semmit nem muszáj

160

A gondolatom fárad, Mily csodás vagy nékem, Hozzám az égből áradsz, Vége lesz a mának Nappalnak, éjszakának, Sose nincs vége a hatalmának Atyám, te vagy a Központja, Hozzád száll feltöltődni Minden pillanatban. Kibomlott elmémnek Te vagy uram, te drága, Te vagy a szárnya, Elrepül a jövőben, a múltban, S az égi parancs repül vissza Az anyagból lett agyagba, Amíg a bölcsőd ringatja.

Szűz homokban ég Óh, Kedves, tiszta ég Lelkem hódolva mélyen Zeng versben feléd. Óh, te szűz homlokú szent! Véget nem érő a fényed Éltető a rezgésed. A szemed szabadságot Áraszt kéken szét! Nézem a tükröd végtelenét, Mintha lelked képe Lenne derűjével benne! Szellemed gyönyörrel Isten nyomán halad rejtve A csillagok fényével szembe. Óh, Uram, te vagy Az én biztonságom

Téged keres pillantásom Óh, a rossz szellem csörren Utánam, surran tőrrel. Uram, az ég az egyetlen Fénypecsétes könyör jel! Földön a fény sokszor csalfa Az ember fegyverként tartja Titkok embere ne légy álnok, Ne legyen ál a tudományod.. Erény, erkölcs, égi fények, Te véget nem érő bűvölet! Véget nem érő kötődések Az eget érzem szentnek Óh, Istenem, mily szép érzés, Ha bennem kereslek.

161

Fölséges tükröződés A hold az éjben Néz felém Költészetem öleli át Szívbe merülő rém Szívem merülésén Az ég piacterén A testet tartja az égi hit S a csillagok ölelik Át a titkos rejtelmeit! A Hold az égnek Óriás tiszta jelenése Az idő tengerében Tiszta jel ott fent Lebeg örökként Az égi katedrálnak

162

Szeretetében örök Szenvedések lázában A költészet ihletett Fölséges tükröződő járásában Óh, te titokzatos hold Varázsfüvet sarjaszt az álmod Szende arcodon csillannak A titkos fellegek A fátylad lebeg – ha jön a szél Rengő mozdulatod odébb kél S egy kastély felett Figyeled a szent keresztet Álarcot ölt arcod s reszket, Enyhe könnyet ejt a szemed, A tükrében ég a szereteted!

Evangelium – OM. Arcahikus szózata Lelkemben óh, áldott Isteni derű, Csókolj meg csendben Oly sokszor hívlak, Ha sötét a kedvem Tóduló emlékek Jönnek velem szemben. Óh, bár lehetnék Isten égi kertjében, Hogy kristályvizében Lelkem megmerítsem Alámerülnék csendben Az úr szemében úszna a lelkem, Magasztos nyugodt létben Homlokom, orcám Nem fájna a föld – szennyében. Óh, ezek gyerekes álmok! De nem szégyen, sem Gazdagon, sem szegényen! A Tisztaság vágya Ott él a fehér liliom szemében.. Óh, ő a gyermeki szép én, Felnőttként – vágyva reá Isten ájult csendjében A Tenger bú reménytelenében! Óh, jőjj világos vihar az úr reményében Tengernyi észnek földön Fetrengeni lelki szegényen! Óh, uram, Irgalmas Viharod érjen, Nyelje el végre – Tiszta mélységem Derengő Evangelium, hófehérében! 163

Zodiákus csillagöv Fenséges Úr! A zodiákus csillagövben Az ember lassan boldogul Az állatöv előre nyomul Hogy valakit röpítsen Az én helyemre utódul! Visszhangja üzen, Nyomul a köd Akaratának hódolok S mégis egyre belém köt Áriesz, te büszke, te bú, Kos, ki viseli Az aranykoszorút. Csüngenek rajtad fonott Fényes kalász gyapjúk! Óh visszhang, a hangod Mily ravasz,

164

Kos elhozza a tavaszt! Özönlik a zöld fű Selyem pázsit nő halomra S jön a tavaszi, szép Aranyeső bódult vihara.. S elmúlik az égnek búja Kizöldült föld lesz A szépséges nyaralója.. S azt veszed észre, újra Átrobog a csillagövnek Öröme, s búja, komolyra Fordul a talajvíz súlya.. S gátat tör ő büszkén, zúgva, Szomorú lesz az ember kedve Beleér a lelkünk Decemberbe, Lábunk lépked újra A Szaturnuszba.

Víziókör Istenem, ha elfordulok tőled Szomorúak lesznek Köztünk tudom a fények! Virágbeszéd helyett Levélhullajtó Borzongásra ébredek Óh, Drága Atya, O.M. nem tudom Mit is kezdenék én nélküled? Háborgások viharában Hiába rejtem a szívem! Fent a fényben tiszta Arcod őrzik előttem! Merengek csendben S lehull egy csillag A többiek suttognak, Víziókör, te szépséges emlékem! Félőn összebújnak Az igazság fényt hevít bennem Velem – szemben.. Atyám, a te tiszta igéddel A végső titkok képe felderül Feltöltődik a lélekben az űr Imádságom a mennyel összeolvad Az ég földjébe ültetem a virágokat. S koszorúba fonom Uram Néked az én kristály álmaimat S a bűvös dallamú imádságom Benső zenélő költészetem Az örök valósággal összeolvad Sarjadásom az égben folytatódhat. 165

Előhang Panasza Istenem, valami Meghalt bennem Talán még mielőtt Megszülettem A tudatom vezet, Mint egy vakot Nem tudom meg Sohasem, ki is vagyok Miért jöttem e világra Úgy érzem, talán hiába. Hiába keresem konokon Beteg vággyal Bölcs homlokod S a bánat az csak, Ami szól hozzám Te is hallod. Óh csak annyi bús fővel Feküdni, kelni, csak ennyi.

166

Gyakran hajtom Fejem kezedbe én S figyelem intését Bölcs nyugalmad Ömlik fentről szét Óh, a méla sok bánat Arcomra ma-holnap Még barázdát – szánthat! Óh, atyám, elhagysz végképp, Amikor könnyeim szent Vize folyik arcomon szét, Rímeket írok, s fejtem az álmokat, Könnyre hajló, alázatos verset, Neked százat, ezret küldenek. Óh, Atyám békítsd meg a lelkem Égen, föld, bárhol is lennék, Segítsd szívem vergődését.

OM. Szómágia hatalma Univerzumunk Teremtésekor Hangzott el Az Isten hangjából Az OM, a Teremtő szó!. A szent igazságot OM, atyánk te képviseled E szó jele védelmet nyújt, Itt a földön mindenkinek E szó képviseli – Az ég és föld rezgés számát A lélek harmóniáját Az OM, mantra Felszabadítja, s küldi Az elme tiszta pályáját Óh, OM, Te Isteni szó Lenyugtatod elmém Elszakítasz a külvilágtól.. S feltöltöd a Testet Lelket tiszta erőddel, S feltöltöd fényeddel S világossá válnak A titkok bennem.. Nagyságod mellett Életem egy homokszem Az óceán vizében, S vigyázol reám Az idő csobbanásának Hullámzó vizében.

Keblem a titkaid rég Tudni vágyó gyönyöre Feszíti szét. OM. Tetőled Az égig terjedek Nálad lelem meg Az én örömömet. Az ihlet mi más, Az égtől kihívás. A szó vala A kezdet, A Himnuszt Az írást a verset – Az ember számára Te rendeltetted.. Égi hegyekig OM. Istenem! Körmenetre mennek.. Óh, égig lángoló Hatalmas Égi körmenet A neveddel, Uram Előlép az erőd Az OM, a kezdet, Amit leírok Te is olvasod Te is élvezed Nagyságos égi fejedelem, Égi OM. Istenem.. 167

Költő varázslat

Vad fény

Lázas elme szépsége Istenem Mint vad fény az éjben Fúj a szél, könnyezem, Úgy lobban el Süt a nap, szívem Az életed csendben Szánalmas – reménytelen. S a szívben Egy pillanat, s a Elhallgatnak a versek Lelkem szárnyra kap Győztes távolok Jöjj ihletett pillanat Ideje elkerget! Ezerarcú varázslat! Éji mámorban Izzó üdvös szeretet Csillagos ég, Járd át a lelkemet Hányszor lestelek Mint a hold az eget S láttam, amint a fiastyúk Ó az égen jár fenn Moccan, elindult, Én a földön, idelenn Úgy éreztem S ót mégis ismerem A karomba hull, Az idő is őskor óta S éreztem a szívben Lappang bennem.. Az áhítatot, ő is Szellemem, a lét reménytelen! Kereste a párját fent, amott Erényem ki véd, ha én nem Hiába keresi, tán rég halott. Egy arc jelenik meg előttem, Furcsa béke hallgat az S látom magam Ég széliben, s minden Isten szemében. Csillag lehull reggelre Érzem magam leheletében Vulkánok porával elvegyülve. Visszaadja a fénymagot Láttára elhalnak Az én titkos lelkemben A dalok is decemberben. Szeretetben sütkérezem Már szívem kapuján kiléptem Vezess engem Uram a szentéjedbe. 168

Kibomlott emlékszál S ilyenkor a lélekbe bújnak, Hódoltan élek, A fényt sötétnek látom, Behódoltam a fénynek, Az élet elszáll tova, Legszebb vallomások ezek. Becsap a fény A fényszilánkok a szívnek Óh a szívem a fénye, te árva, Olyan, mint fehér angyal Tiszta sziget, szűzi gyermek, Csak is színpadi lámpa. Betakar a sugárálom Veled hódoltan élek, Tőled áldást nyerek, Aztán jön a titkos köd, Fázom tőle, sírásba lök.. Istent, kérdem, mi vagyok én? Csak egy elsárgult levél, Hullámokban visz a szél Nevetve, dalolva, sírva. Árnyas ligetben élek én, Mint egy véreres falevél. Besüt a fák között a nap Rám villan a fény szála, Megyek előre, futok a célba Olykor dalolva, olykor sírva. Betakar olykor a fény árnya, Olykor az ősz arca még csillogásban Remegő vérem emlékeztet A halottjaim, szomorúságára Véres sujtások mélyen összetapadnak,

169

Ezotér titkok az űrben élnek Óh, az én lelkem Több dimenzióba lát! Gondolatom, alig élsz a földön, Többet vagy az Úrnál, odaát. Óh, az ég szeme, érzem, Amint figyel, a földre néz, S átölel egy angyali kéz, S érzem szelleme lelkembe néz, Óh, te áldott lelki sebész, Idelent minden múlandó Az élet vakságban odavész.. Ajkamról a mondatok Terjednek az éterben – szét, Hogy a gondolatim odafenn Kavargó, tomboló örvények érezzék. E nagyszerű gondolat, mily szép.. Érzem az izgalom különös Lélek forrása melegét, Itt lent eltűntnek mindenki Hisz téged búsuló szívem A szobámból ritkán mozdulok Nem érdekel már semmi sem. Kalandom az égben keresem, Lelkem ajtaját kitárva érzem Az ég feltölti szeretetfénnyel! Arany láncszemek gyűlnek szívemen.. Gyűjtöm az égi titkok meredekén Óh Istenem, nálad vagyok naponta Lelki sebészeten. 170

Az égen kék csillagjel Ostromló idő, Te soha bennem Heggedő seb, Láttam az égen Magasztos új jelet. Merengő kék csillagot.. Ígérete örökös, nagy volt. Éjjel is világos volt, Hélium kék színű Fényes áldás volt. Magasztos szent fény Szeretetáldást ígér, Szomjazó áhítat szívemen. Kincseket szül, megismerem. Óh, Istenem, hozzád szól az én lelkem. Az égből előttem dől halomra A szellemed Tiszta árnya. Úgy érzem, mintha valamikor Láttalak volna már, az idők korában A valótlan valójában.. Ha vén leszek, tudom, a halál a végzet Óh, titkos élet, befejezetlen Tüzes vándor erejű képlet, Az égen a csillagok Koszorúkban égnek.. Várom az örök, életújító kék csillagot. Emlékem himnuszát kísérti, Az ő útján haladok, A Tudat visszakapja a Te birtokod. 171

Felszökell a nap a vérben A vérsuhanásban A szívem felszökell.. A reggeli nap is a Vérében fürdik Cseppjei szívemhez tapadnak, Ó, a gyökere az égből sarjad, Az értelemnek határt szab!. A szeretet költeményét Ég és föld, írom neked, Nemesedésem ne szenderegj, Sírásodba, mint egy gyermek Ne zárulj be égbe vezető út. A boldogság köve már A földön rég elgurult. Boldogság, öröm, jöjj elő A lelki tükrömön. Egyre űzöl fénykör, Gyúlékony gyönyör, Gondolatom jár, le, föl.. Óh, nem szabad átváltani Fényelhajlás a szent hajlatokat.. Óh, szent ég, fényed mily jó, s meleg A fényed, a lelki tükrömben érzem közelebb, S az ég szívemben elmélyed.. Benne sűrű tükörvéset a fények, Arcomra, szívemben érzelmet vésnek.

172

A vérben lakik az erősség Óh, Uram, karolj fel!. engem Tegyél oda, ahol van a helyem.. Óh, mily szerencsétlen Olykor az én szívem!. Csillagképem Időzónáitól (határától) Függőn, és függetlenen. A Tombolás ül a lélekhegyen, Jövendölésem kitől is Kérdezzem, Istenem!? Zsákutcába tértem! Azt súgja a csepegő vérem, Óh, Bölcsességem kérem, Légy az én erősségem! Világvégét ne érezzem, bennem Érezzem a kezdetét, Miként szüli az élőket, Ne érezzem a holtak árnyát, Vagy a Holdtöltét, Ha nézem a napot, Miként nyelik el a föld alapján őket! Életed kárára szép piros vérem Ne állj lesben – sohasem Óh, értelmem, erősítsd meg a szívemet, Amint az úr értelemmel erősítette A földet, és az eget, s tudása által Váltak ketté a mélységes vizek Óh, Bölcsességem, legyén az én Szépséges – beteljesedésem.. 173

Az elmúlás színpadán Égeti tűz mélységébe Szívem, te Rejti a titkok torlódását, Ős fegyver Előtted vízen, földön fekszenek Mágnessel Mesélő kifinomult formák Bennem fegyverkezel, Szívemnek villogtatja Ostromló, lázas titkok, Bálványozását, Visz a Te hódító síkod, Ha elmegyek oda át, S kit óhajt, álarcban tart.. Te fényes, s borús varázslat, Az ég fölismeri Lelkem atommagját, Gyönyörök a Agyunkba égette az égi világ! Véredben siklanak. A titkokon kivetített arculatát.. Tűz gerjeszti, oszlatja A kietlen hadad.. S ha elmerül benned a nap A szél fújja a gondolatodat A valótlan való ringat Borús varázslat, Menekülj belőlem napnyugatnak Villám magja Fényesíti a csillagokat Óh, mennyi fény vetül reánk, Súrlódó, révülő körök, pompák Mélységes szédület Érinti a gondolat falát! Fénylényekké válik a világ, Folyton változtatja arculatát.

174

Álmaim öntükre Álmaim öntükrében gyönyörködöm Az érzelmek nemes magja Elővillan az álomkörön Életem pillanata. Itt A földi csodás folyamon Vezérfonalakon Visz az égre a fényes csillagom. Bolyongó szellemem Nézz szerte szét, óh, Istenem! Nem találja a helyét, Sóhajtanak benne Köríves keresztek Hiába látom az égen A fény dicső koronát Rajta keresztül is érzem A szomorúság árnyát!.. Érzem a bomlasztó Bánatok könnyeit.. Így a remény nem vidul A vágyak kiásott sírjába belehull Óh, az én gondolatom Folyton elmúlt időkben Visszafele lépked, Zarándokol, Az Atya Igéjének legelején Kel, jár, él, Legendákban honol! Óh, Isteni Ige – te vagy maga A legendák eleje, élete, Érzem, most is suhan bennük a lépte. 175

Tartalom Mesés kelet Keleti ének Égi éden Kelet fia Ének Tavasz Ének Keleten Keleti remény Zengő sugarú nap Fény Keleti nyár Kelet fia, halljad Ének Ó szent kelet Kelet fia Ének Kozmikus harmónia Ének Pompa Atya Olimpia tüze Hívlak Szent himnusz Szép anyaföld Hazám Talaj Sötétség Kelet Titkok Fényül Felkelő nap 176

3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 22 22 23 24 25 25 26 27 28 28 29 29 30 30

Szép gondolatok 31 Feljött keleten az Aranymadár 32 Vigalmas kelet 33 Erény 33 Szabadság 34 Figyelem 35 a becsületet 35 Ima 35 A szeretet 36 Aluszik Nyugat 37 Sötétség 37 A Hajnal 38 Keleti erény 38 Forrás 39 Kelet 39 Az Úr 40 Az élet 41 Nimród 41 Tündérország 42 Novella 42 Kelet határa, tiszta álma 43 Turáni fennsík szépsége 44 Gyógyfüvet érlelő kelet 45 Időtlenség 46 Ének 47 Kelet 48 Figyelem 48 Szkíták vadon Pártája 49 Kelet a fény Erénye 50 A nap szűzi áldása 51 Kelet fia üzenete az éghez 52 Kelet fia üzenete az éghez 53

Béke Csillagok útja Keleten A remény Bölcseletek, becsület, erény Bölcselet szerepköre a szív Emberi méltóság Véres világ A bűn Erő Hol lakik az Erény Álom Áramlás Bölcselet Boldogság Bölcselet Óceán Bölcs Bölcs Bölcs Bölcselet Bölcselet Az én bölcseletem Bölcselet Bölcs – Karácsonyi gondolat Bölcs Bölcs Bölcselet Bölcselet Bölcselet Gondolat Pillanata Bölcs Bölcs Bölcseletek Bölcselet Bölcs

53 54 55 56 56 57 57 58 58 59 60 60 60 61 61 61 61 62 62 62 62 63 63 63 63 64 64 64 64 64 65 65 65 65 65

Bölcselet Bölcs Bölcs Bölcselet Bölcs Bölcsek üzenete Haldoklik az erény Bölcs elmélyülés A szeretet kihalása Kétségben él a becsület Fénymag Átélek más világok dalát Erő A Bölcs Harmónia ihletettség Bölcs Bölcselet Harangkötél Bölcselet Lélek fal Az élet Bölcseletek az erényről Bölcselet Bölcs Isten szeme Bölcstudó Szeretet mantra A törvény szabályai Kezdet és Végzet Az Erény sápadása Jó és rossz tét az elme cselekvése Isten árnyékából vetülő bölcseletek A vérben lakik az erősség

65 66 66 66 66 66 67 67 68 69 70 71 72 72 73 73 73 74 74 75 75 76 76 77 77 78 78 79 80 81 82 83 84 177

Erény a fény menedékén Az igazság éhen hal A becsület ereje Az igazság szépsége Bölcsesség az ész ünnepe A Tudás Fényláz Vágyódás Isten szentélye Lélek Álom Külvilági sugalom Ezo-filozófia Riaszt a sóhaj Lovag Fényhíd Csillag Remény Menybéli szeretet Jelek Álom Az Úr Remény nélkül Örvény Óriás Művész az Úr Égi tájak Szent éj Mély hallgatás Bűn nélkül A lélek Kegyelem törvénye Álom Téli dal Régi könny 178

85 86 87 88 90 91 91 92 93 94 94 95 96 96 97 98 98 99 99 99 100 100 101 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112

Kérdem énem 113 Sír a szeretet 113 Ének 114 Érzelem 114 A Hajnal énje 115 Istenem 116 Külvilági sugalom 117 Lélek nemesedése 118 Tűzmágia 119 Oltár 120 Világ 120 Fohász 121 Óh, Uram 122 Lángerő 122 Könnyek 123 Uram 123 Vallomás 124 Óh Istenem 124 Égi Harangok 125 Óh a lélek szép 126 Harangok 126 Kitörő szabadság 127 Kozmoszi óra 128 Kérdem a titkokat 129 Ezotér zenit rezgőszáma ereje 130 Örvény 131 Költészet szent nyoma 131 Titok követ 132 A Tél 132 Hajléktalanok 133 himnusza 133 Égő szó hangja 133 A lélek feladata 134 Tél üzenete 134

Téli éden Kopár fák Érzelem Bolygók ciklusa Szem Szellő Béke Veszély A Remény A Föld Mélység Égi árva Lábnyom Csillagparázs A szív szerepköre Tudat Istenem Fény A Bűn Fény árnyék Virágos kalapom krónikája Fénymag Májusi szonett – dalol a sok virág Szökés Isten atom Az ige fényhegyén kél Titkok Ige A Föld

135 135 136 136 137 138 139 139 140 140 141 141 142 142 143 143 144 144 145 145 146 146 147 147 148 149 150 151 152

A mélység súlya 152 Ima az Úrnak 153 Isteni égi művek 154 Óda az égnek 155 Dajka szeretet 155 Himnusz, óda dallam 156 Csillagutak 157 Visszhang 157 Reggeli novella a Holdról 158 Égi eposz 159 Fénykötődés 160 Szűz homokban ég 161 Fölséges tükröződés 162 Evangelium – OM. Arcahikus szózata 163 Zodiákus csillagöv 164 Víziókör 165 Előhang Panasza 166 OM. Szómágia hatalma 167 Költő varázslat 168 Vad fény 168 Kibomlott emlékszál 169 Ezotér titkok az űrben élnek 170 Az égen kék csillagjel 171 Felszökell a nap a vérben 172 A vérben lakik az erősség 173 Az elmúlás színpadán 174 Álmaim öntükre 175 Tartalom 176

179