KENÉZ HEKA ETELKA ÉDES HAZÁM HAZAFIAS KÖLTEMÉNYEK

KENÉZ HEKA ETELKA

ÉDES HAZÁM HAZAFIAS KÖLTEMÉNYEK

KENÉZ HEKA ETELKA ÉDES HAZÁM HAZAFIAS KÖLTEMÉNYEK részben saját illusztrációival

A kötet megjelenését támogatta: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata

Felelős kiadó: Kenéz Heka Etelka Nyomdai munkák: „Norma” Nyomdász Kft. Hódmezővásárhely ISBN: 978-963-06-2250-9

Előszó Kenéz Heka Etelka mostani kötete a haza szeretetről elmélkedik. Költői kérdés, hány hazát kapott. Édes hazájának határait átrajzolták. Igyekezett magának több lakhelyet kialakítani. Bécsben a hódmezővásárhelyi operaénekes férjével Kenéz Ernővel magyar éttermet nyitottak, ahol saját receptjei szerint készült ételeket készítettek és ajkukon magyar dalok, énekek csendültek föl. Majd férje szülőhelyén, s később még Szegeden is letelepültek. Kenéz Ernő tragikusan hamar meghalt, felesége Kenéz Etelka elsősorban vásárhelyinek érzi magát, legtöbbet itt tartózkodik barátaival. Fiatal korában verseket írt dalokra. Városunkban tovább folytatódott kiteljesedése, az írás és a szponzorálás. Az utóbbi elsősorban művészek segítésére, szellemük, emlékük megtartására alapítvány létrehozással irányul, de kórházi betegek, s gyerekek karácsonyi megajándékozásában is megmutatkozik. Az életút sokirányú érdeklődést és érzelmi megnyilatkozásokat váltott ki belőle. Az elmúlt években sorra jelentek meg könyvei, amelyeket több műfajban alkotott. Ezek között legszínesebbek a versei, bennük a szerelem, a férje utáni szomorú vágyódás. Ezúton történelmi múltba vesző emlékek fölidézése jutnak kifejezésre. Elbeszélései és esszéi szintén változatosak. Foglalkozik ezoteriával, keleti bölcseletekkel, természetleírással, az elmúlással, jellemábrázolással. Férje vásárhelyi televényéből táplálkozik. A hazájában a magyarság kihalóban, így édes hazáját Vásárhelyen éli meg. Ma mind többet van közöttünk és életének megannyi emlékét írásaival osztja meg velünk. Az általa kiválasztott és részben saját illusztrációkkal díszítette Édes hazám című kötetét olvasói szíves figyelmében ajánlom! Dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő 3

Vásárhely Nem tudom, mit szeretek benne. Mintha Vásárhely a világ közepe lenne. Szeretem a földet, mely megnyugtat Szeretem a házunkat, mely oly Méltóságos büszkeséggel fogad Szeretem a Kálvin téri kilátást Szeretem a belvárosi ember-áramlást Kossuth téri virágok illatát „Fekete Sas” büszke pompáját A „Kincsös temető” halott városát. Hisz az enyémek túl vannak, oda át Hát ezt szeretem benne Bécs helyett nekem ő a világ közepe!

4

Szülő földem Baranya Szülőföldem téged én oly ritkán látlak A hegygerincen őszi idők jártak, amikor csipkés ormáról néztelek Hűvös sugarat küldött a Nap Itt-ott még zöldet is lát a tekintet A jószág mohón legel, harap Az út mellett rohanó patak szalad, s a szurdokok mellett sávokra szabdalt dombok terülnek szét Alul a virágos lanka, rét Csorda pihent szerte szét! A nép derűs, pedig sok baja van Kincse örökölt, a víg kedély, Úgy érzem bennem ragyog a tiszta fény Itt-ott bő árnyékos terek Arra gondolok, hogy hajdanán Itt együtt élhettek Istenek s emberek!

5

Édes hazám Édes hazám ki tépett szét? Sír a földhát ha felnyitja szemét Keserűnek érzi a magyar nép az elapadt anyatejét. Szétszórt hazám, ősi hazám búcsúhangját sokszor hallom én. Lángok tüze ég az oltára ölén. Árnyakkal beterített a lét. Sirat téged a napos ég, Mint homokszemcsék, úgy szóródott szét a magyar nép!

6

Árpád népe Árpád népe bejött a Kárpát medencébe Amikor a magyar nemzet egybe sereglett boldogságára a fejedelemnek Hegy tetején álltak, tenger vizére láttak Nagy volt az ország Zöldült a róna Árpád vezérnek e nagy birodalma lett a diadalma.

Hazaszeretet Ó, magas ég szívem közepébe hazám szeretetét mélyen ülteté be. Búzakalásztól ékes anyaország Játszik veled a forró délibáb Tündérek játékát drága hazám korhadt küszöbén anyám hangját mindig hallom én!

7

Évek Ölik egymást az évek, mint ahogy az emberek. Ez az év is a sírban szendereg. Ahogy így nézem a fél halott képedet Tönkreteszed a magyar nemzetet. Istent kérem ne adja reánk a szemfödelet, Babérjait ne tépje az idő a drága honomnak, melyek a világban ezredeken följegyezve ragyogtak.

Hol vagytok? Hol vagytok Hazám dicső nagy fiai? Hol vagytok ti földet rázó viharok? Úgy tomboltatok! Fél Európa előttetek esdekelve térdre omlott! Óh, magyarok birtoka! Ne légy az égnek hulló csillaga.

8

Babér Valamikor babér csörgött a nemzetem homlokán. Lehet, hogy a híre Csak mese lenne talán? A hajamon a pára rég fényt jelez, nem tudom, hogy hajnal hasad, vagy a népre este lesz.

Lehel kűrt Ha megszólalt a Lehel kürtje országok reszkettek tőle Most is hangzik kűrt hangja a hősnek és Lehel győzedelmének.

Baranya Baranyának bor anya a neve Édes a szőlője, s a bornak ereje tűzzel van tele Jó a magyar emberre!

9

Magyar hon Magyar hon, csak így lehetsz ékes. Kellenek hősök, kik mindenre képesek. Kellenek vitézek, kik mindent elérnek. Ki állhat útjába bátor vezéreknek, kik a kereszt felett megállítani óhajtják a magyar enyészetet!

Szilaj nép Olyan szilaj volt a magyar hős nép, mint őrjöngő tenger, mely hajókat tép szét! Félték, rettegték a nevét. Egymás után tűzték ki a győzelmek helyét. Lehetne sorolni a diadal sorát Nincs íródeák ki feljegyezni tudta a sok győzelem számát. Virult szép hazánk és a diadalmat mélyen szívünkbe zárva bajnok hazánknak ő lett tündöklő virága.

10

Erdély Zúgva barangol a szomorú őszi szél Erdők, hegyek országa, te gyönyörű Erdély Mint rab madár, úgy kesergek én! Téged pusztává tett a bánat, őseink nyoma kettészakadt, szívünk mélyébe siratjuk Erdély országunkat. Hazám, mikor fogsz ragyogni ismét? Mikor hozol nevedre újra régi fényt?

Régi vár Fenn a bércen romokban áll a régi vár Csordogáló hegyi patak Ódon várfalak alatt egy régi kert Sas repül a kert felett Szomorú az ősz Homályos az emlékezet Laktak itt erős vitézek, kiket a haza elveszített Az ő sírjaik lett a szomorú kert Magyar elhunyt vitézek, ősi büszke vár! Ezen túl lesz-e majd, ki szeretettel nézi ledőlt tornyodat.

11

Tokaj Óh, Tokaj hegysége Borodon virul a világnak fénye Míg királyi névvel a borod a híred megszerezte, messze országokban magával vitte Ne add el magad Tokaj vidéke! Te vagy országunk gyöngyszeme, Hisz tűzzel van tele a szőlőd gerezdje Ilyet nem hallott a Föld kereksége.

12

Szép hazám Hazám-hazám elfogytak a vitézek, vagy tán nem is léteztek kik harcba szállnak érted! Meghaltak, mint nem másért a híres Magyarországért! Feledésbe merültek és az idő homályába vesztek. Vitézek azóta sem születtek!

Hun király Attila, Istennek ostora, a Hun népnek híres királya meghalt az éjben, mély álom középében. Világhódító pogány hunok, sztyeppén élő turulok Száll a turul madár vissza Etelközbe, hogy ő hozza be a magyarokat a Kárpátmedencébe, Árpád vezért örökségébe.

13

Hazám Édes hazánk milyen árva, pedig a kalászok óceánja A föld alatt mennyi kincs van Erdély országon bilincs van Rólunk álmodik álmában kinccsel teli az országa, s a nemzet mégis árva Mégis rongyos, mégis éhes közel áll az elveszéshez Ez hát nemes büszkeségűnk, melyről annyiszor mesélünk Ezer éve hogy itt élünk Nincs már egyetlen magyar vitézünk Felhígult a magyar vérünk.

Lovag Egy lovag felesküdött hazájára, annak hűséges oltalmazására Vitéz lovag úgy fogja a kardot, mint a költő a szent lantot Legyen népének vezére Legyen élenjáró lángoszlop Vitéz lovag számítani lehessen mindig rád, a népedért menj tűzön-vízen át Old meg a nép gondját, amely reád hárul Legyél kipattant szikra Isten homlokárul.

14

Berkek Zöldülő berkekben Tiszta áhítatos lelkekben vélem megtalálni a nyugalmat szívemben föld alatt nyugvó Igricek belőletek nőt, sarjak, ősatyák gyógyírt adtok minden magyarnak gyökereink bennetek nyugszanak Reájuk gondolva lelki bájitalt nyújtanak.

Egy nemzet A kihaló emlékezet várak Fekete királyi sas szárnyak Szájukban fekete virággal felettünk csapdosnak a vértől duzzadnak a szomorú szívek Így múlnak el gyorsan, Híres dicső nemzetek!

15

Baranya vára Dicső magyar nemzet Letűnt századba visz a képzelet Baranya vára, a csonka torony álmodón áll Nézem e romos falakat, melyek hajdan szent ereklyét tartottak Árpád zászlaját a szél lengeté Kiben magyar vér folyt, imádkozni jött elé A várnak rég eldőlt csonka fala Sírba dőltek sok századok azóta A dicső zászló a viharos időkben elbukott Ti is alszotok dicső vártisztek, vitézek, bajnokok.

Túlélés Költeményeim kérdem tőletek: engem túléltek, ha én már nem leszek? Ha el kell esnetek, mert fittyet hánynak reátok az emberek Így szentek lesztek, mert hirdetitek a magyarságnak a hazáról írt eszményeket Meghalt hősök, kik a sírban nyugszanak Ők a szabadságért haltak, költeményeim már nem lesznek holtak!

16

Hunor és Magor Éj leng alá a mély vadonba Hunor vezér szarvast űz a bokorban Léptei bolyongva eltéved Magort űzik az égi fények Így elválasztják őket a vadon vidékek Magorba a csillagok tovább égnek Behódol a Tejúton Vénusz istennőnek, a haja és szeme sugarának. A menny ívén célba ért a pályája és Vénusznak hinni fog. A Tejúton talált hont. Attila vezér kardja, ereje és ragyogása Hunortól kapott égi szent erő áldása Hunor és Magor égi legendája.

Trianon Hazám, határaidon vonalat húzott Trianon és Jalta, hogy nemzetünket lassan szétzilálva kiírtja. Vérezzen testünk, lelkünk Az Isten is ellenünk Talán megesküdött az ég, hogy a magyar nép ne élje túl az enyészetét. Aki közülünk megmarad mesélje hajtott fővel e gyászos dolgokat az utókornak. Akad-e majd olyan ember, ki a történeteket igazinak hiszi el?

17

Magyarok Magyar a volt oroszlán nemzet Lám az idő folyton fosztogat minket A hazafiasság díszítette a mi nemzetünket, katonát, vitézt és tisztet Éltünk a fényesség honában Most a homály fogad minket ölelő karjába.

Árpád Árpád vezér népe jára tigrisbőrbe Nézésük vala az ellenség reszketése Pillantásuk városok gyújtása Nevük híre parázsa égés a reszkető Európára.

18

Hit, remény, szeretet Téli éj. Sötét és hideg van. A hó is megdermedt. Nem tudok aludni. Gondolatom ellepik a szellemek, s reám szállnak kísértetek. Az agyam körül szállnak és el nem engednek! Kérdem magamtól: kik lehetnek? A hit, remény és szeretet meghaltak bennem, kik egykor vezettek! Olyan lettem mint a többi magyar nemzet!

Piros hajnal Kárpátokon túl és a Duna, Tisza alant jajgató viharok szétszórt népével űzik folyton a magyart. Elhagyatott élete fája. Egyedül áll a világba. Feje fölött holló szálla. Állj le holló, hess! A magyar nép nem rest! Meglásd az égre egyszer piros hajnalt fest!

19

Gyermekkor Gyermekkoromban Porba rajzoltam Ábrándos ábrákban nevem bele írtam Kerek országot rajzoltam s egy-egy darabot le-lehasítottam Kezemnek küldte az agyam hogy egy napon fedjem fel a poros játékban a hazám gyermekkoromban, rajzomban lábam előtt feküdt széthullt darabokban

Mai halotti beszéd ősi ízekben Látjátok feleim, szemetek mik, vagyunk Por és hamu vagyunk, mert az ördögre hallgattunk „Isten” ősünknek adá Paradicsomot házul de mondta nekik ne egyék a Tiltott fárul mert a Halálnak halsz halálul azóta az ördöngös ördög belebúj Isa por és a hamu halála rajtunk S Várjuk a milosztunk.

20

Égi vers II. Kinézek az égi nyíláson ki van túl a más világon szemmel a lyukat nagyobbra ásom hangosan kiáltom élet van oda túl az égi nyíláson.

Sebző haza Belerévül szemünk mélyen a Puszta tüzek rejtekében szegény fajtám, magyarok fogytán ősök és fiúk leszármazottak kiktől elváltunk rég nagyon Hitvány szomszédok átka Nyom bennünket agyon.

Modern kor átka Vágyak szárnyán repülök szabadon Inkább élnék ott hol sikolt a vadon Farkasordító viharban télben büszke dacon mint a rohanó szennyes világban – de szabadon.

21

Lovag Hol van a zord, ragyogó lovakor Kiégett fény újra meggyullad Gondolatban meggyújtalak képzeletem fáklyája bennem tüzet rak, s a lovagkor újólag lángol bennem Vitéz tett szép fája Nyílt kapuknak vára. Könny perdül a lovagok képére a vitéz tettek emlékére.

A haza Nekem a hazám fáj Ő egy porszemlett, mely egymagában áll Elfújta egy szellő, egy gyilkos lehelet az összeforrt hazát, a nemzetet Az események romboló szele nem fúj oly nagyon, de a porszemek nyugton sosem hevernek Ha föltámad a szél, a haza előbb-utóbb elalél!

22

Keleti ősi hitvallás Ó uram én másképp mondok Imát lelkemben az ős hitem kacag gőgös aranytól roskadozó oltár bennem régi marandó lelkem Hadurat Valló szobrok előtt nem állok, de ős hitemért kiállok: Bátorok a Párduc Bőrű pogányok!

Hazafiság Hazának fia legyen bátor ha Veszedelem sújtja szavunk égessen mind Tüzes Istennyila mennydörögve zengje ha nem hat már az Ima.

Fohászom Ha fényben tündökölhetnék mint valamikor régen megnyugodna lelkem tőle nem járna a sötétségben Fohászom száll Isten kebelére. Könyörgöm hallgass meg végre!

23

Nem igazi ember Bemocskolni a lelkem készül Fenevadként reám Települ végül azt hiszi hogy ő az Úr reád ront vadul, ajtóstul! Nagy az ő bűne, de ő nem veszi észre akkor se ha a gyehena Tüzén égne mert őneki nincsen vétke, Isten bocsásd ha szót emelek érte!

A Nemzet Hun és avar – s magyar nemzet bejráta a napkeletet anyaföldünk puszta, sztyeppe ott rejtőzik a legendás Táltosok ujjult lelke vágyódásunk az anyaföldünk Tiszta keble!

Kiáltás A kiáltás az égben nem hallik pedig az álnokság Tengerként zajlik a föld is sok bozótot terem az élet útjai kusza sötét verem bűnt, fertőt áraszt. Gyötrelem Könnyez a gyáva ölbe tett kézzel a bántást csalást csak állja?

24

Hunok – magyarok A Vér sejtjében élő halott ezer év távlatából felsírnak régi dallamok Délceg lovasok úsztok Keletről az ég peremén e látomásra a felhők vérvörös palástja szétlebbent a száguldó Kelet fiai özönén. Kard villant mint égen a villám Ó lovasok Ti voltatok az Üstökös Szilaj csillagok szemükbe Volt a Tüzelő láng.

Hazánkon Virágos rónaságon táncol a szél Künn a pusztában az ember boldogan él ébred az erdő harsog a madárdal hangjuk az ég tengeréig ér a gyönyörű ének lelke a szélnek útra ered égöve hegynek feléd integetnek öröm a szíveknek ősi földnek Zuga vadon Keleti tájon őshoni fákon békés glóriákon Áldás a Magyarságon!

25

Bábszínház Ébredj! Magyar nemzet, Ne legyen rajtunk a kóros láz, ledől az országház Ne enged, hogy legyen belőle bábszínház! Ébredj föl magyar szellem! Ne légy hazánkhoz hűtlen! Szálljon békesség a magyar földre. Tegyél egységet a néped szívébe. Ne várjunk az utolsó ítéletre!

Árnyék Megbirkóztak elődeink az ősi földért. A magyar nép ezredeken át soha sem félt. Ősapáink haraggal fognak nézni ránk, ha hagyjuk a hazára hullni a holtak árnyékát.

Századok Ezredeken át egymással a századok birkóztak meg. Nem lehet, hogy minket egy rossz év öljön meg! Őseink vad sereget ölt és szelídített . Nem lehet, hogy bennünket a tetű egyen meg!

26

Kisebbségi sors Kisebbségben élni, annyit jelent, Mint amikor az ember a sárból akar kijutni. Nehéz a sár, Az ember belőle kiutat nehezen talál. Lefelé húz a sár, Valaki eléd áll, S rúg egyet rajtad, Nehogy a sárból kitalálj! Nehéz a nem anyaországból, Falusi világból előre törni a sárból. Lenézik – sokan kigúnyolják, Az erejétől is megfosztják! Könnyebb ki anyaországba, Nagyvárosba születik, Nem sokat kell tenni, Kivált ha híresek a szülei. Ha tehetsége hiányos, nincs neki, Bármit tesz, környezetének isteni! Elég szépen mosolyogni, Akkor is csodálja őt mindenki!

27

Magyar hon Hol volt, hol nem volt, Volt egyszer Egy nagy-nagy Magyarország! Árpád atyánk nagy küzdelemmel Hont alapított: Őseink büszkék is voltak reá, Mert kevés ország volt Méltó hozzá! Jöttek-mentek az uralkodók, Kik lassan-lassan a szép nagy Országot földarabolták, A szomszédoknak szétosztották! Olyanok lettünk, mint a tékozló gyerek, Mely elmulatja az apai jussát, E nagy bűntől azóta is magyarok Milliói lelkét viharok dúlják! Mert új hazában hontalan idegen, Az anyaországban is idegen! Nem szeretik sehol sem, A gyökerei elvágva, lassan-lassan Felszívódik a világba és a halálba! Anyaország mit tettél, gyermekeid Millióit élve eltemettél! Ezt a nagy bűnt Isten számon kéri tőled, Halál után ne legyen nagy reménységed! Hol volt – hol nem volt, majd csak így emlegetnek téged!

28

Isten háza Márvány fejfák Aranyos betűkkel Tele vannak írva fájó érzelmekkel mögöttünk sejlenek megtört fájó életek sirató gyermekek, anyák Férjem, Anyám, Apám a Bíboros halálba Lelkük kopogtat Isten házába

Hunok Attila Hun királyunk ősi földje! Óh elveszett a mágikus ereje! Attila nevét még viseljük, de a kardját és erejét elvesztettük! Bécsnek adtuk, mint sok-sok más kincset és vagyont. Pedig Attila Hun király és kardja a boldogságtól betelne, ha az ősi földön otthon lehetne Attila király kardjától megnőne az országunk ereje … (Aki nem hiszi, járjon utána.)

29

Napkelet Napkeletnek virága a lelkem A kezéből a magyar földre ejtett le az isten Az idő múlt felettem, s úgy érezte lelkem, hogy a mennyországba mentem! Volt itt hulló csillag és gyönyörű Tejút, mely a szívemnek közepébe szétfútt. Mondák szerint a magyar nép az égből ereszkedett Ők lettek az első földi telepesek!

Hon Hol a régi idők dicső hona áll A múlt örömök, s a bő özön során Merengek frissülve a diadalmas, bimbózó fény korán.

Lelki seb A lelki világomban ég a honfi tűz Felfut az égre, a földkerekségre a szétszórt honfiakat egy csokorba összefűzve. A hazaszeretet legyen nékünk ünnep A törzsből levált ágak több millió seb. Magyarok tartsunk össze, a sebeket így enyhítve!

30

A haza Nézz reánk magyar haza! Nézz fel a zászlóra! Nem veszett el a csata! Harcolj népem! Harcolj erősen, lelkesedéssel, az elkeserült szív óriás erejével!

Szabadság Aggodalmak olykor reám is jönnek, hogy elátkozott lett léte a magyar földnek. A jövő rejtélyes baja, gondjai engem is utolérnek. Szívemben bánatot érzek! Éljen bennünk a szabadság érzelem. Ne legyen földönfutó többé a nemzet testvérem!

31

Modern kor átka Vágyak szárnyán repülök szabadon Inkább élnék ott hol sikolt a vadon Farkasordító viharban télben büszke dacon mint a rohanó szennyes világban – de szabadon.

Hazafiság Hazának fia legyen bátor ha Veszedelem sújtja szavunk égessen mind Tüzes Istennyila mennydörögve zengje ha nem hat már az Ima.

A Nemzet Hun és avar – s magyar nemzet bejárata a napkeletet anyaföldünk puszta, sztyeppe ott rejtőzik a legendás Táltosok újult lelke vágyódásunk az anyaföldünk Tiszta keble!

32

Kiáltás A kiáltás az égben nem hallik pedig az álnokság Tengerként zajlik a föld is sok bozótot terem az élet útjai kusza sötét verem bűnt, fertőt áraszt. Gyötrelem Könnyez a gyáva ölbe tett kézzel a bántást csalást csak állja? Kellene a Hősök glóriája.

Hunok – magyarok A Vér sejtjében élő halott ezer év távlatából felsírnak régi dallamok Délceg lovasok úsztak Keletről az ég peremén e látomásra a felhők vérvörös palástja szétlebbent a száguldó Kelet fiai özönén. Kard villant mint égen a villám Ó lovasok Ti voltatok az Üstökös Szilaj csillagok.

33

Talponmaradás Mi is a mi bűnünk? Századokon tombolt a zsarnok fölöttünk! Mi megalázva, a földre tiporva feküdtünk, vérfolyóban meghasadt a lelkünk. Most talpon állunk újólag, De ne hagyd azt, hogy földhöz sújtsanak.

Védelem Ne hagyd, hogy a fájó vér nyomor maradjon a magyar honon. Ne hagyd, hogy égésként pecsétül ítélet napján maradjon arcodon. Isten előtt vádolód lehet és haragot szít te ellened, ha drága hazád és néped nem védelmezed.

34

Fény Legyen a magyar nép fényes lámpafény az ég sötét éjjelén Fényünk lobogjon a végtelen téren át Had lássák az ég lakói, hogy nem enyészett el a hazánk.

Erő Új erővel ,bátorsággal álljunk szembe a gyávasággal. Szent az ügyünk. Nincs okunk a csüggedésre. Velünk van az Isten. De velük sincs – ha mivelünk nincsen!

Ötvenhat 1956., hogy éljük meg diadalmadat? Eltemettük a szent halottakat. Éreztük bennünk az áhított tüzet Hallgattuk a halált hörgő, vérbe fagyott bölcső éneket. Istenem, mind hiába ne legyen e sok magyar halott Várjuk áldásod a szent nemzetre, majd még egyszer reá adod!

35

Hazánkon Virágos rónaságon táncol a szél Künn a pusztában az ember boldogan él ébred az erdő harsog a madárdal hangjuk az ég tengeréig ér a gyönyörű ének lelke a szélnek útra ered égöve hegynek feléd integetnek öröm a szíveknek ősi földnek Zuga vadon Keleti tájon őshoni fákon békés glóriákon Áldás a Magyarságon!

Baranyai dombok Gyermekkoromban Baranyában éltem. Dimbes-dombos hegyvidéken jártam-keltem, játszottam a szélben, s a végtelen hegyeket néztem ha megéheztem epret eszegettem, forrásvizet ittam. Tőle felüdültem. Tükör helyett magamat a forrásvízben néztem.

36

Duna Dunán a fűzfaerdő szélén a fűz vízbe leselkedő ábrándosan nézi magát a szél pedig fésülgeti hajkoronáját a nap is csodálja a vízen a sugarát a Táj árassza magából a Harmóniát, érzed valahonnan a füst illatát Valaki áldoz? Istennek megköszöni e szépséges csodát.

Őseink madara Kék lábú álombeli legendás csoda madár A fészked alatt gondolatim és érzelmem sokszor ott száll Keletre fordulok a Nap felé Turul madár, te ős erény Emese madara bennem él Királyi hangját hallom az álmom mély közepén Tisztás felett szálló zöld szárnyú jövevény.

Víz Ülök az udvarban Kezemben poharam A kristályvízben látom magam Arccal a Nap felé fordulok Úgy érzem boldog vagyok.

37

Magyar Nem győzött sohasem a magyar hon, mert nem volt soha egy akaraton. Legyen egy a szívünk, eggyé válunk, egy a két kar. Honfitársaim, ha mind egyet akarunk, majd győzni fog földünkön a magyar!

Vajda Hunyad vára Szép legendás ősi Vajda Hunyad vára Vezéred innen indult erős szívvel mindig a csatába. Költői gondolatom üdvvel rajtad száll, s a lelkesülés tüze fogad engemet Dobbanásai hangos szívemnek, ti beszéljetek ajkaim helyett.

38

Erdélyi várak El vagy rejtőzve Erdély Erdély el-elbujdosva a világ elől szép pihenőhelyén. Lankás hegytetők látszanak völgynek zöld ölén. Itt lenn a vár, a zászlót nem éri vihar tornya tetején Alszik a Hunyad vár. Rajta az örök zár. Vitézek szellemét sírják a századok Odavesztek a hazáért küzdő magyarok.

39

Álom Álmodtam talán? Láttalak glóriában szép magyar hazám Fejem fölött nagy üstökös égett, s láttalak benneteket magyar testvérek. Mint égi jelenések villogott az égi kard, melyet Attila vezér a kezében tart Hosszan, hosszan néztem Kerestem hazám csillagát az égen.

Föld föltámadása A magyar föld föltámadása ünneplőbe, meghív minden hazafit az ünnepélyre, hogy egyesítse a különvált ágakat, mert testéből hiányzik több darab. A csonkaságban nyomorék és rajta árva lett a maroknyi magyar nép.

40

Magyarok madara Óh, legendás turul madár Egykoron a magyar népnek győzedelmeket halmoztál. Őseink földjéről elűztek a Kárpátok bérceiről Végzetes sebek értek, De mindig túlélted. Hol jársz most? Nagyon aggódunk érted! Nélküled élünk, több mint 80 éve. Lehet, hogy elmenekültél vissza a dicső múltba? Nélküled hull a könnyünk. Nélküled eltemetve a haza, széthull darabokra Csodás madár, jöjj vissza egy szóra! Hozzál áldást a szétszórt magyarokra!

41

Magyar vezér Egy okosnak, erősnek az égtől elrendeltetett, hogy vezesse a magyar nemzetet. A kapuk megnyílnak néki Tiszta s öntudatos Nincs néki mitől félni Mint óriás fa az erdő közepéből, úgy válik ki egy igaz vitéz a népnek seregéből. Hasznára népednek csak is élve lehetsz. Holtadban a nemzetednek még te sem segíthetsz!

Csillag Magyarok csillaga az égen már rég szendereg Volt itt szép nagy ország Vitézek, nemesek Gazdagok, szegények Emberek, mindenüket elvettek! Fordul még a kocka, amikor döntő lesz a magyarok szava, lesz a hazánknak csillaga, a nemzet fényes jelszava!

42

Átok? Átok ül tán a magyarok népén Nem tündököl már a fény a nemzet kék egén. Nincs már ki szabadságot hozzon a magyarok földjére. Valaha csak tündökölt, áldástól virult a Föld. Most a sors a népem sújtja, De kisüt majd a Nap felettünk újra!

Dicső tettek Nincsenek már nagy vitézek Szinte nem is léteztek, mert feledésbe merültek Hova tűntek az írásos könyvek, melyek dicsőítik tetteiket? Mind az idő homályába veszett. Ki a felelős ezért? Nem más, mint a magyar nemzet!

43

Ébredés Óh, magyar nép ébredj öntudatra! Tudd, hogy létezel! A szíved teljen meg buzdító fényekkel! Sátáni dühvel tombol a vész a hazán! Legyél a földed mezején harcoló bátor oroszlán! Csak nem fajult el még a drága magyar vér minden cseppje drága gyöngyöt ér, mely ereinkben nagy tettekre kél!

Sírok Szüleim sírja Ti szent halottak Titeket idegenek tipornak A földnek már nem magyar a neve Véretekkel meg van szentelve Az idegen pedig megbecstelenítette Óh, Isten, magyarok Istene? Velünk ezt hogy is tehette?

44

Ítélet Miért is félne a nemzet az ítélet napjától? Féljenek azok kik velünk viselkedtek galádul! Kik rátörtek az ártatlan magyarra, majd megveri egyszer őket az Isten mindenható haragja.

Drága Haza Édes hazám valamennyi lakója ideje, hogy tartozását mindenkinél lerója. Ki a házból, ki az utcára emberek! Most legyen a magyar nemzet egy egész nagy hadsereg!

Etelköz Etelközből jöttünk Kárpátok bércein Körözött a Turul fölöttünk Ide repült, mert honvágya volt Ezért a földért élt és holt Turul madár a magyarság összetartó kapcsa volt.

45

Baranyai idill Tegnap Ildikóval száguldoztunk. a baranyai dombok alján s tetején. Harmónia uralkodott a tájon. Költeményeket idéztünk, rég múlt idők titkait éreztük a bérceken s a rónaságon. Szomorkás mosollyal haladtunk tovább s az idő fejem fölött gyermekkoromból visszaszállt, egy pillanatra megállt, körbe ölelt s tova szállt. 25 év távlatából így éreztem a szüleim falvát, otthonát Baranyát!

Érzelem Érzelmi hiányokban a szív csak félig él! Lüktetni, dobogni oly nehéz, ha nincs remény. Ha lehetne vetni a gondolatban hagynám kikelni az igaz magot, már elfeledtem rég. Silány magot küldött az ég! Mi lehet a vétkem, életem félig élem és hűtlen a reményem.

46

Sírdomb Magyar hazám fohászán hozzád száll Baranyai hegyek ormán legyen sírom helye. Szóljon fölötte ordas éneke. Fújja a szél vihar a nyárban, legyen csend a különös tájon. Télen síromon vastag hólepel. Álljon sírom, mint trón odafenn ahova még a harang se üzen. Éljen minden nélkülem úgy, ahogy volt, egyedül földi életem.

Patak Sepse erdejében csobogó patak ered A patak örökké cseveg. Ömlik, folyik a víz, s így a vágyam is elered. Csak a nyugalmat árasztó víz csobogását hallom. Csak te jársz ábrándos gondolatomon.

47

Tisza parti fűzfa Jajgat a fűzfa egyedül a szélben Kibontott haját nézi a tó vizében szomorú a fűzfa elhagyta a párja elhunyt e nagy szárazságban szomorú a fűzfa hull a könny az éjben egyedül maradt a világ közepében.

Az Úr Pünkösd vasárnapján Áldozom az Úrnak, de hiába teszem a könnyeim nem apadnak! Szívből feltörő sóhaj fölkavar fölöttem eltűnt ragyogó napom Istent kérem engem oltalmazzon!

48

Táltos hajnali mítosz Szárnyas lovon jön fel a szép piros hajnal mosdik habjában fehér tajtékával mielőtt megjelent az égen fekete sörénnyel akkor is szebb volt, s most is, ahogy száll a Táltos fehér lovánál, mert fénylő tűz jött szájából Szemét lehunyva az éjnek halálából!

Elmegyek Ha egyszer elmegyek én a körforgásom tovább él egymás dimenzióba áttér dolgozik tovább, nem henyél földön vagy égen mindegy hol jár minden rezgés és mozgás: nem semmisül meg semmise semmisem áll, minden újra éled! átváltja az ős lélek.

Lovag A költészet kiül az ember arcára viharokban s napsütésben szállva Lovagló ruhában, erény a virága

49

Táltos beszédei A beszéd mágiája átjár De a lényeg a hangban áll a sok beszéd ha elszáll a bölcs keveset beszél s a másikra így hat nem hisz a szavakban a lényében van a kapcsolat a szavakat jó hallani, ha szépek vele meggyőzni akkor se lehet aki mondja azon a lényeg!

Kereszt A katedrális csúcsokon félvad csapatok helyezkednek Így az igaz ember lelkében véres a kereszt!

Ember A szem pupillában megfogynak az erek ha az ember nézi az elsilányult emberiséget.

Szív A szív nem tiszta vére az ember hasonmása Eltűnik lassú elfolyása.

50

Virág Ősz van a kerti virágok bágyadtak merengnek, szunnyadoznak álmukban mosolyognak Kecses pártájuk a sárba hull S a hidegben elnémul.

Ősök sírja Az őseim sírja előtt a lelkem tiszteleg, fénylik, mint fehér selyem Itt legtisztábbak az érzelmek, Mellyel körbevesz engem a szellemem A temetőben a fohász legtisztább A templomi ehhez költészet, színház, beszéd Itt a hangsúlyon van a lényeg! Vagy fordítva, a lényeg az igaz valóság?

Szent éj Kint az erdőn, réten az éj sötéten ül Havat várnak, jólesne fának, határnak, mert a gondolatban fáznak Szent borzongással ébred bennem a jobbik énem Meggyúl bennem a mécsvilág Lelkem fényt hint, s szívem magára talál Az ész hallja saját hangját Reményem havas éje hólepelbe Áhítatra szomjazom télen Így élem a szomorú szent éjem.

51

Magyar karácsony Kérdem tőlem, mi ez a zsongás bennem – e tiszta érzelmi hang, mely hatalma lelkem közepében mély harang Karácsony szent este ti zengitek a fény ünnepet, mely diadallal harsog kisded sírással, angyali ajakról.

Karácsony Hatalmas égi dallamok hozzák felénk a hírt így karácsony táján az áhítatra, szeretetre int A szívem nem repes, mint gyermekkoromban Remegve utolért szentéje az ég szerelmének csókja! Az imádság gyönyörforrása Ihletődött felénk a tisztasága Ma már szívem megdermedt, Könnyeim feltöltve medreket Elfásult szívvel nézem a fény ünnepet Gyermek emlékeim visszaforog mesebéli fény ünnepe bennem zokog.

52

Karácsony Karácsony éjszakán csillagok fénye fon át Suhan a gondolat Az égre nézve a szem szabad Ott lebeg néhány angyal alak Látom az égen az ég urát, s így azon gondolkodom nincs senkim, egyedül vagyok hát beléjük kapaszkodom.

Úr Óh, világ ura titkod hadd csodálom! Ahogy így figyelem ébren, mégis álom Az ég kék sátra mindenütt a szemhatáron A szívem irántad dobban Benne szent szerelmes hév honol irántad.

Édesapám üzent Felébredek János napra, mintha édesapám kopogtatna Nem vagyok én árva, bennem él a drága Kopog újra: kelj fel lányom a virradatra Karácsony másnapon a névnapomra idézd fel benned emlékem lehet, hogy nézlek majd az égen kettőnkért egybeforr a szívverésem!

53

Táltos bölcseletek Igéim úgy mérjem, hogy elérjenek több mérföldet Igéim legyenek drágakövek, mert, ritkaságuk adja az értékeket

Beteg Halálos beteg vagyok Félek, hogy mindent fölélek Takarékoskodom ha meggyógyulok.

Bölcs Visszafolytom szavaimat Vonakodva nyitom ajkamat Nem értik meg, úgy hiszik fecsegek Pedig csak bölcselkedek!

Balaton télen Léket tör magának a csengő jégen a csillagok is szomorúak az égen jégtáblák úsznak a vízen szenved a gyötrelmes levegőtlenségben segítséget Hiába Kérek! Csalódtam az emberiségben Szívük lehet megfagyott régen.

54

Keleti álom vízió Mintha keleten járnék az éjben jön felém egy bölcs mosolygó árnyék legmélyebb alázat kép az éj ölén keresem a Titkos arc vonzalmas szemét. borongós hideg az ég De érzem a mosolya melegét e mosoly ország keblemen ég örök álomban merülni bájos mosolygás közt biztosan szép.

Haza Oh szívből szökő vérem ezen lüktetésem Teremtőt kérem Viruljon a haza mint régen ne legyen a hazám Tán koldus kenyéren Búzakalász tenger sokasága Teremjen a földön s égen. a Kárpát medencében.

Temető Temetők látszanak az útszélen nézem őket, ők meg engem mélabússág ébred bennem a csillagok fent az égen őrzik őket a faluvégen.

55

Nincs határ! Agyam őgyeleg Vonatként fut arra gondolok a Rózsa lelke fejéből a szárába jut lüktető színtelen vére toldul ereiben gyökerei lázasan a mély földbe fúr, Táplálékot keres messzire elnyúl, ha kell a határon túl.

Besenyő Vezér Óh Besenyő Vezér „Tanuzóba” Besenyő népnek oltalmazója Táltosok Igricek őshite a gyógyítója: Nem hitt az újban! A régiben mindentől jobban! Elvész az élete s vele hites felesége! fehér lovával élve eltemetve. Római Vatikán rendeletre. Két Kicsiny gyermeke Erdélyben kolostorban nevelve. Atyai ős hite ellen egy új hit szellem. e fájdalmas bélyeg megmaradt lelkükben. Alpár és Örkönd, lelki Vezér életében. sziklabércnél a szent kövekben ott lakoznak a szellemekben ők lettek s szüleik a fénylő bálványkövek Rajtuk van az égi csillag süveg, Lehanyatlott, széthullt a Besenyő nemzet. Versemmel életre hívom szomorú szellemüket

56

Gondolat Ki munkáját nem jól Teszi Ki ágyát nem jól veti annak kezét ostor kergeti.

Magyar karácsony meséje Karácsonynak szent éjje, Fényt porzik az égbe, a gyémánt szekere, melynek csillagokból van a kereke, ezer angyal száll vele, Isten szekerével ereszkedve Jönnek a mennyből ezrével, ez a gyönyörű szent éjji mese. Világítani akar az emberre, gyűlölettől a világ fekete, Vak mint az ember szeme, Szükség van a Szent éjre Fényt porzik az Isten szekerére!

57

Kis kertem Az oka mi lehet? Mintha a halál uralná a kertemet mint kéneső hullanak a levelek Nemrég még Itt járt a kikelet fűtenger leste a felleget az oka mi lehet, most a fellegek siratják a levelet! Istenem kérdezlek Miért nincs felelet!

Erdő Bólogató erdő lombja néz unalmasan, lustán a rohanó, múló nyár után szoknyája árnya még piroslik Kurtán hamarosan már a Holdsugár a Kopár fák Tetején sírdogál.

Szabadság Szabadságom útja csak felfelé lehet Néz és vezet a szellemed. Ha követed megmondja mit kell tenned nem kell töprengened mert a szellemed fogja a kezed s a szeretet vezet!

58

Hatezer éves Sumér eposzi töredék a vízözönről Midőn az Enki Ninhurságban megalkotta a fekete fejűeket Dús fűvel Takarta be a földet a mezőre jószágot helyezett midőn a Királyság Koronája az égből alászállt Enlil Alkotta a Felsőbb Törvényt. Várat szentély alapot vetett Eridut ő az első Nudimud vitéz kapta Badtibira vára örömlányok hona Larakat a jó követ, Handurság kapta! Negyedik Zimber, „Utu” vitéz hona! Ötödik Suruppak az Indunak adta! a megadott városokat szentélyre emelte Édes vizet, mannát, mézet kaptak Enlil Parancsot, adá legyen jámbor az ember és dolgozzon Imádja Enlilt és nem lesz baj az emberek szófogadatlanok lettek és elkárhoztak! karámjuk Enlilnek Terhes lett! Az áradat elrendeltetett Kis Istenek feljajdultak Mint vajúdó asszonysereg S Inin siratja a népet Enki mélyen töpreng minden Isten Enlil nevét kiáltja Ekkor Ziusudra Királyálmában nagy szentélyt épít ő jámbor hű alázatos Fáradhatatlan az imában Álmát elmondja a látnoknak a földi Isteneknek: hallgatják az álmokat 59

Parancsolat Enlil szájából a szentélyekre víz zúduljon a Királyság uralkodása elnémuljon Enki Kiált Ziusudra bárkát építs! Vígy magaddal, minden fajból, magból Hogy a Teremtményből, Mindenből maradjon! Ó minden szélvész gonosz vihar vállvetve tombolt Víznek árja az ország felett Hömpölyögve, mindent ellep, Hetedik nap heted éjjel az ár tovább rohan vésszel! a Pusztító vizet a szelek elsodorták a földi messzeségnek! „Utu” a nap újra az égen-földön fényben! Bárkán Ziuszudra ablakot nyit és a Vitéz „Utu” sugara Égve világít s a bárka mélyébe fénye belehullik

60

Táltos A gazdag lelkű ember magányos a világban Társa a magasrendű szellemek világa.

Bölcselet Igaz elismerést tetteidért csakis lelked legmélyéről kaphatsz, Vagyis Istentől.

Bölcselet Az értelem lát, az ész rövidlátó lehet hogy okos: ez is fontos De az igaz ember bölcs Aki másokat kiismer az okos, aki magát az bölcs mely csakis alázatból fakadó gyümölcs.

Bölcselet Önző tudással a világot tönkre teheted önzetlennel megmentheted.

Szentek Mindenszentek azért szentek mert eltávoztak belőlük a lelkek akaratuk ellenére elhagyták a földet! 61

Táltos Önfény lobbanása kialszik az Igaz fény Bölcs ember halála után is fénylik melegséget áraszt magából a levetett Itt hagyott saruja, mert az ember gyökere hazája Nem a föld hanem az egek világa.

Csillag Üzenem a hozzám Tartozóknak akik már az élők sorából eltávoztak Férjemnek, Apámnak, Anyámnak Bátyámnak. Fényeskedjen lelkük örök csillogósában akár a csillagoknak gondolatvilágomban is míg élek örökké csillogjanak

Temető Óh mi mély bánatos szó a Temető pedig annyi érzelem Nyugszik bennük ő marad meg bennünk ha Temetünk az örökös Tudat alatti szeretünk szívünk, lelkünk fele életünk gondolatban ott él a Temetőben! Egy életen át: Temetünk Temetjük szeretteinket, a jelent Temetjük a múltat s végül Temetjük magunkat!

62

Halottak napja

(minden szentek, Apró szentek) Viktorka! Te is mind kicsiny szentek! Szeret az Isten téged Hisz nincsen Semmi Vétked Nem engedte a földi fájó élted Tiszta bűn nélkül Ragyog s csillog a fényed! Édesanyád lelke örökkön feléd lépked ma is gyertyát gyújt érted Istennek Hódol Tömjént éget sírod előtt térdel egy életen át hogy elnyerd a békességet!

Halottak napja III. Ünnep van, a lelkem mélyen ünnepel A Holtaknak Tisztelegni kell Halottjaim széthullva Bátyám a sepsei Hegyben alszik álmodozva Édesanyám fejfája reáhajolt Vörösmarta! Édesapám Koporsóját a Duna elsodorta Apatinba Férjem a Kincsősben, Vásárhelyen Nekem is előbb-utóbb ott a helyem. E Verssel Halottjaimnak Tisztelegtem Többet értük úgysem Tehettem! Egy csokorba őket nem szedhetem őket soha el nem feledhetem!

63

Hazugság Hazuggá vált a világ ellene ez a vád! Sok ember valami okból nem mond Igazat Így hát szokássá vál a hazugság Mindegy kőműves vagy Doktorált ez sokszor valóság az erénye Ilyen embernek Tőle odébb állt Így amit mond kitalált Uralja a hamis szellemvilág Elveszti Tekintélyét Szennyezi az Iskolát Tudósok – Politikusok egyaránt Lelkiismeret arany tükre Feleletet ad reá!

Táj Napsütötte őszi tájon madár gubbaszt a száraz ágon szélfuvallat híre szálljon nesztelen fák bánatáról! Kisüt a nap a rónaságon bánatában a kútba bámol. Süthet a nap őszi Tájon Előbb-utóbb Téli álom.

64

Igaz nemzet Fogjatok össze nemzet fiai Járuljatok az urnákhoz Most titeket az Isten hivat Akaratot, erőt kér tőletek, majd a legkedvesebb akolba zár titeket Mi lelketekben s agyatokban jó, tiszta gondolat, de még imbolyog, lebeg Azt az agyatokban megálló gondolatra rögzítsétek.

Balaton Balaton partján a kocsi halad olykor a szél fut a vízen szalad Gyönyörűen süt a nap a vízen látok csillogó csillagokat Mélysége rejti a Titokzatos Titkokat bölccsé teszi a Balatont e mély Titkos gondolat az örvény elnyeli a Jelent, jövőt s a múltat.

65

Sors Úgy érzed az Isten elhagyott a sorscsillagod nem ragyog a bölcsőd felett mely egykor csillogott azóta az Időd elromlott lentről hiába foltozod az égboltot . . . az életed hiába várod hogy legyen áldott a halál már feléd kiáltott.

Hazafele Útról hazafele menet Néztem a csodásan kéklő eget. Megfogta a Tekintetemet sok különös felhősereg! Egyesek fehér selyemsálként fénylettek másikak mint dús tejszínhabos desszertek és sok-sok vattacukor felém leselkedett. Láttam a Balaton vizét ahogy kéklett Gyönyörű illúziók bennem éltek!

Hatalom Az élet során ezredeken át gyarló hiúság terjesztette hatalmát mint dög keselyű idegen nemzetekre szállt s uralta őket századokon át míg a sors keze eltörte szárnyát s a birtoklás vágya: mind oda veszett az alvilágba.

66

Szabadság Minden ember ékes vágya ott fénylik Villogva szárnya szállva a Tiszta áhított szabadságba.

A föld Napsugaras ragyogásod fennkölt! Ember hazája Te szépséges Föld ékeskedsz magasló hegyekkel zöldellő pázsitos rétekkel szemnek kínáló erdő rengeteggel Tiszta csörgedező patakokkal Mélységes Tengerek birodalmával Valamikor a Föld mennyország lehetett! Később Ideköltöztek az emberek Így döntöttek a hatalmas Istenek azóta is mind hattyúk Velünk élnek álmodozó szellem teremtmények szépséges játszótere az égnek s a földünk büszkesége az ég ölének!

Vár Tornyaival az ős vár ott fent a hegytetőn áll alatta a viharzó tenger moraja az Időt az égen s földön mossa zsongása kábít áramlatok örvényeket a vízen hordja s elnyeli egy másik dimenzióba.

67

Fájdalom Miért fáj az nékem Ha felhők Vonulnak az égen benne látom a Temetésem lovas kocsi gyászmenet Nincs senki a kocsi mellett Kihaltak volna az emberek? Meghalt volna a szeretet s engem ő temet?

A nagy vadász Nimrod idejéből Bagara Temploma arannyal kirakva gyönyör kápráztatja Homályos börtönöknek ember a rabja Nyomor és kín bekiált a Palotába emberek mint férgek a pocsolyába Istenek – Királyok hol vagytok élvezitek az emberi Nyomor játékot! Az emberi kín már rég orra bukott! Hiába az arany Isten oltárán Hiába a Drágakő a Király Koronáján Hiába a Tömjén az oltár oldalán Hiába a Kupola a Panteon oszlopán a századok Rettenetes Véres Táncot járnak fölszáradt a Vér a kiszáradt fa alatt és régi vér fölött milliók fohászkodnak s az isteneknek áldoznak!

68

Eszmei szabadság Nem félek a szabadságtól Nélküle a lelkem gyászol Ha reá gondolok Valahányszor Lágyan folyamodom hozzá mint a szél Lesem, csalom, majd csak ideér! a szívemet miért ontom ha nem látok senkit a horizonton az élet vize folyvást folyjék amíg a szabadságot ki nem mondom.

Arany Aranyból van a nap ollója. Az Isten áldása szálljon rája beragyog mindenki házába fénylik az ember javára.

69

Ősi magyar templom Az igehirdető borítson magára Cifra szűrt. Így hirdesse az Igét A templomba arany tükör kerüljön Középre az oltárra. Isten fia javára engedjük a napot házába ős magyar Igricek, Táltosok bús hagyománya az ős öntudat tápláló feltámadásával. Magyarok Istenében a hitünk kegyelmet új összetartásra örömödre hitet viszünk és a világosultságban győzünk. Tükör a nap Képmása. Tisztaság az arc virágzása Isten úgy segéljen minket.

Magyar ima Egy magyar népéhez hű legyen, nevéhez tiszta befogadó – de ne kígyó árulkodó. Tükörben vizsgálja meg minden nap az arcát, Legyen tisztánlátó, lelke szennymentes, Lelki szabadúszó. Zengjen a dicsszó Isten öröme a léleklakó!

Vár Duna menti Homokvár eső cseppje elmosta már gyermekkori emlék oda száll. Homokban a lábnyom nem vár De gondolatim ott jár.

70

Kertifű Ülök a kertben, a fűben néz rád sok apró vadvirág. Hirdetik lelkemnek, a meleget Körülöttem levő – harmóniát.

Fa Kertünkben magányosan áll egy fa, lesi a szellőt unatkozva nincsen párja elköltözne más határra, ezt súgja a szélnek muzsikája.

Baranyai dombok Gyermekkoromban Baranyában éltem. Dimbes-dombos hegyvidéken jártam-keltem, játszottam a szélben, s a végtelen hegyeket néztem ha megéheztem epret eszegettem, forrásvizet ittam. Tőle felüdültem. Tükör helyett magamat a forrásvízben néztem.

71

Lovag óda Én és nevem, érdemrendben részesült. Belovagolhatom az eget is ha meghívnak vendégül. Lovagolhatunk a pokolba is – de ott gyorsan elévül. Lovagok maradjunk a földön, a névhez hűk méltón hozzá a tisztességhez maradjon ez a Lovag Ima jeléül.

Erdő Erdőben a fák egymást lesvén szomszédját nem ismervén sűrű erdő végtelenjén ölelkező lombjuk végén összeborulva a napnak fényén. Szomszédságban megbékélvén csüng a levél a fa tetején, mint a gyermek anyja keblén.

Menetelés Szeretnék nagyon messze elmenni a lidérces fáradalmat kipihenni lélekben felüdülni, a bánatot elfeledni gondolatban újra gyermek lenni.

72

Nemzetünk árva fa krónikája Távoli világ magas bércein virágoztak boldog őseim Magas volt apám, közel volt hozzá az égbolt, a vadon legszebb fája volt A fergeteg beléje szeretett A családfámra bosszút esküdött a családot összetépve szétkergetett Elűzött engem a nagy haragja, A sivatag homokja engem magába fogada Felnőttem s itt élek sok-sok századot Láttam, hogy a fergeteg jött és újra távozott Egyedül itt mily szomorú életem Szomorúság széttekintenem Bármerre nézek sehol látnom nem lehet szegény tölgy apámat, anyámat és testvéreimet A sötét felleg fönn ült a tölgy tetőn, S a beszédét hallgatja résztvevőn.

Bakony Utaztam a Bakonyon át napsütötte fényben szőlő pászták közt emlékeztem a fiatal kori évekre, baranyai szüretekre Most is érzem a must ízét Már rég volt, rég, de a hangulata ma is szép emlék.

73

Holt Tisza Holt Tisza ág nagy rajt a szomorúság örökkön-örökké egy helyben áll amíg a fő folyó folydogál az ő sóhaja messzi száll előbb-utóbb majdcsak megnyugszik már.

Törvény Szeretnék ott élni Hol nincsenek Törvények melyek előírják a Tisztességet! az emberben él a becsület velem született kiírtani nem lehet Hol van olyan ország Hol tisztelik az erényeket Hisz a nagy Törvény csak büntet De úgy lenne igaza ha a jóságért megdicsér és Kitüntet Hol van az a föld, hol a lelki Törvényemért Istenien kitüntetnek a Földi Istenek.

Igazság Elásták az igazságot mélyen rég a neve is elásott mindenkori hatalom uralkodik a Polgáron az ember, ha nem bírja a járomot Kijátssza a reája szabott hamis Igazságot.

74

Keleti ősi hitvallás Ó uram én másképp mondok Imát, Lelkemben az ős hitem kacag Gőgös aranytól roskadozó oltár Nékem nem jó, bennem régi marandó Lelkem Hadurat valló! Szobrok előtt nem állok, de ős hitemért kiállok: Bátorok a párduc bőrű pogányok!

Péter Páli fohász Kinn a pusztán meleg van A levegő megrekkent Hűvös templomokban Imádkoznak papok, szerzetesek Péter Pál ünnepére Szentelik a kenyeret Azt mondják, hogy mindenki úgy arat ahogyan vet, de most a kánikula elvitte a kenyeret. Kiszáradt a búzakalász nem segít rajta a fohász. Adj Uram búzát, békességet, jövő évi eleséget!

75

Európa Őseinket ezer éve ide Csábította Kelet-Európa sarka, minket mindig érdekelt a közepe és nyugati sarka most ütött az óra, az Imádat válhat valóra: szomszédaink átka, szálljon most már másra Isten szeme látja, ki van igazságban Gyarló döntő gyáva nem jut A menyországban: Kis Magyarország ide vagy oda Trianon mánia őrületes nagy hiba, aki tette már csak múmia. Nekünk maradt a rapszódia. Felettünk dönt újra Nyugat-Európa. Ős atyáink szelleme vigyázzatok arra a megmaradt kicsiny hazánkra.

Sepsei nagyanyám Nagyanyámhoz jártam vakációra az udvarában akkor érett a nyári alma. Ha tehettem ott csüngtem rajta. Reá gondolok, nékem ő a mesebeli aranyalma. Nem fürödtem tejben-vajban csokoládé mámorokban De a lelkem ott maradt az almafa alatt.

76

Balatoni emlék Déli Partján – Vagy Nyugaton jön a víz az ajtón-ablakon Kezem karom a válladon úgy érzem hogy ébren álmodom Homokban a lábnyomom a vitorlákat bámulom a napokat számolom szemeidet meddig láthatom az emlékeid lelkemben ápolom. Isten veled Balaton.

Ház Sopron mellett Tómalom benned van a Vonzalom kiáradó nyugalom elhagyott a galambom elszállott a nyugalom beköltözött a fájdalom mindenestől eladom.

77

Császári várak Várak – kastélyok Köztetek sétálok a múltra gondolok Leigázó uralom Kezetekben Volt a hatalom Királyi udvarok Bűnök szelleme rajtatok Kincs fosztogató Barlangok Népeket leigázó zsarnokok Kínokat szenvedő ember romok Koldusbotra jutottatok Bennetek a véres Titkos Nyomok a Föld Urai Voltatok Idegen Nemzeteken Uralkodtatok Átok szelleme ül rajtatok!

Lovag Ima Legyünk Lovagiasak a lelkünkben Töltődjünk fel a Teremtővel Horgonykötelet bocsát szívünkbe s megmenti a csüggedéstől a hited: Vessük el a magot majd terem, Lelkünkben ne a félelem szökkenjen, Segítsük az elesetteket S a Szeretet az szabaddá tesz bennünket. Isten gazdagsága Ha a szeretetünk egymásban ez az igaz kereszténység vállalása. benne van Isten áldása Ilyen legyen a lovagok Imája.

78

Erkölcs Nekem az erkölcs fontos az életben belsőm diktálja ez a kényszerem ha az ember tisztességes és betartja szavát úgy képzelem Nem csalatkoznánk ennyit az életben a Tisztesség nem véletlen! a mindennapi kudarcok oda vezetnek: hogy nem hiszel már senkinek mert a csalódás és a hazugság Tönkreteszi a hitet a lélekben nem lehet hinni senkiben? egyedül csak Istenben Komoly gond ez az életben.

79

Hazug ember Hazug hamis embert előbb-utóbb utoléri az átok nem vár semmi jó rátok Istentől hiába vártok a lelketek égni fog bármerre jártok mert a gyűlöletet magatokban hordjátok mindenkit átvágtok amit akartok azt csináltok senkise hisz már nektek a sötét erők szórják reátok az átkot, amelyet saját kezűleg csináltok!

80

Szabadság és a föld Minden ember ékes vágya a szabadsága. Az élet során ezredeken át gyarló idegen uralom terjesztette hatalmát, mint dögkeselyű idegen nemzetekre. Uralkodott felettük századokon át s a birtoklási vágyból eredő préda lassan elapad. A fény homályba vész, s az ékes koronájuk leszáll az alvilágba. Ilyenkor újra fénylik, villog a nép arca, mert már akaratét Isten oltalmazza, s a feldarabolt anyaföld föllélegzik népével. Erdők, mezők, hegyek patakok érzik az áradó örömet, melyet az emberi energia fejleszt. A ledarabolt testvérei néki testrészei, fájnak a földnek. A sátán nem engedi, hogy egységben éljenek „Trianon mánia” sokunknak rapszódia. Álmomban a hazám mennyország volt. Betelepítették az emberek, csurgott az arany, a méz édenkertből kiterjedt rész e táj, s itt laktak az angyalok s a tündérek: e föld volt játszótere az égnek, álombeli képek és a valóságra ébredek.

81

Hegyek Sziklás égbe érő hegyek a nagy szellemek fellegvára a csúcsokon és völgyekben az echó hangja: olyan mintha a szellem hívna Egy szólamra Többször is hallva Olyan ez mint a végzetek hatalma A magas hegycsúcsban s aljban.

Az őskor Az őskorban vagy sok helyen még ma él a házban az emberekkel a Titokzatos Kozmológia, melyet a Tűzhelyből fölszálló füstoszlop mely a Tetőnyíláson a középponton eltűnt, szétoszlott az Univerzum Tengelyével azonosított a füstnyílás a mennyei kapu volt a Tűzhely a föld köldöke az Indiánok vagy az őseink ha élnének még ma Ilyen lenne nékik A kozmikus ember sátora.

82

Szülői ház A Zsenge fűszál kibújik a föld alól a fény mely bejön hozzám az ablakon lelkem energiáját belőle kapom az arcomon nő a barázdás árok az Idő felette elszivárog Nem vár már a gyermekkorom háza de bennem maradt az otthoni virág illata, anyám vidám mosolya. Apám szerszáma lógott a műhelyben a falon liba sorba az emlékek be vannak Táplálva az agyba Ami tegnap volt: az még nincs a gondolatsorba De lehet hogy nem is lesz soha Idősebb korban Ilyen az ember sorsa.

Nádsíp Nádsíp zene szonátája Ráhajolt az őszi tájra Ül az ősz a Tájon elmerengve rászállott az est szenderegve vár még egy utó napot epedve sárgult Dombok oldaláról az ősz is elszáll a halottak árnyékába

83

Temető Ma már az élő embernek mit jelenthetnek az elmúlt életek emlékírásai melyek díszítik a fejfát s a sírköveket ha olvasod őket, el fog a döbbenet hogy nemsokára Te is követed s magadba zárod az írásos sírköveket.

Bölcselet Ha hitványság pora rakodik le lelkünkre arcunkra szemünkre Az ilyen port hogyan mossuk le!

Vár Ó kastélyok, várak élvező a szemnek ha látnak hűvös vagy akár az éj Többször a lelkem is egy márványkastély olykor hosszan üresen áll mint egy régi vár és mintha uralkodója lenne egy Holló Király!

84

Anyám Mi maradt anyámból egy bodzabokor, egy korhadt fakereszt hant – göröngy szememen kiszáradt könny a sápadt időmúlás elapasztott kemény gyöngye gyermek álmom óta nem ment közönybe.

Kegyelem A kegyelem állapota a félelemnek a betegágya Ha félünk a betegségtől Kegyelmet kérünk a Teremtőtől. Ha gyarló elesettek vagyunk Istenhez Imádkozunk szívében vak áldozat az ki nem kap szeretetet ha szíve, Testi állapota kéri: Ezt már csak a Teremtő érti!

85

Gondolat a földről húsvét táján Hol volt hol nem volt, ma már csak régi álmok Voltak a síkságon Pásztor királyok kik uralták a Pusztát s nézték a délibábot óh berkek magasságok hegyek uralkodóid ma is élnek ők a csúcson trónoló földi szellemek, uralkodó nélkül a síkság fetreng odavész a föld szeretet a gulya kolomp is téged emleget, szent György napján a nyáj hozzájuk sereglett Pásztorok királya a föld hív benneteket Titeket a földről levenni nem lehet!

Séta a Dunán Elsétálok a Duna partra Kirándulok gondolatban a múltba s találkozok a gyermekkorommal Reá tekintek a lombos fákra sokszor köztük a fűbe járva szemem szaladt a nefelejts csodákba a kakukkfű fehér virágába a fűzfabokrok barkát felkínálva szívem lüktetett a lázba hisz a természet ringatott igaz boldogságba.

86

Idő Olykor az Idő visszafele száll szívem olykor örül, mint a napsugár olykor szomorú lábon jár, mint a tövismadár. Szegények lakták körbe a Dunát Emlékezetemben ott lakott a boldogság Ő volt az uralkodó, leigázta a Dunát s a nép is hagyta leigázni magát Közben a nép elvándorolt messzi tájt Háború fojtogatta a Dunát Nem tudom hova folyt el a boldogság most a vizet uralja a sárga szomorúság!

Karasica Ahol születtem így hívják a kicsi folyót ágazik össze-vissza de ő csakis a Duna fogja arról volt híres a folyó tava hogy élt benne ős halfajta Vitték őket árulni piacra s az utcán kurjongatva. Legtöbb volt benne a harcsa Volt bőven száz kilós nagyságban minden héten árulták a harcsát ettem többször belőle sok jó darabját azóta már rég kihalt a harcsa már nincs is semmilyen fajta Ha lenne is belefúl az iszapba.

87

Pusztai szél Tudják kérem, a puszta szél nékünk mesél Künn a pusztán az ember már alig él Az idő ott megállt, s réved, mint egy koldus eltévedt s olykor szomorúan vetíti elénk a régiséget Az uralkodó a pusztai szél a zsarnok szél az idővel szemben áll s nem fél! Kitámassza ponyváját a szél ameddig ér s bekiált harsogva a pusztába őnéki is sírba jár a lába mert egyedül ember nélkül árva a pusztában még a szél is magát szánja ha rágondol a önpusztulásra. . .

Magyarok Őseink országában élünk Lekötelez bennünket a vérünk maradjon meg a haza fele hűségünk az országot védjük, szeretetben éljünk Tartsunk össze, gondoljunk az őseinkre Nyugodjanak büszkeségben Tegyünk jót a hazánk üdvére!

88

Őseink Hegyek völgyek bércek őseink múltjáról mesélnek folyók, patakok zenélnek Igricek – látnokok múltja A Pusztában Tüzelő Délibábról regélnek!

Tavaszi csüggedés Tavaszi virulás, nyílik a park! lelkemnek mit hoztál netán csak Tavaszi zivatart sarjakat szülő zűrzavart szavam nem hallom, elszáradt a virágom a Tavaszkor a virágos ágon. Koravénülő sárgult Levelű fákon.

Magyarország Jobboldali – baloldali, Legyen az bárki, bármi, a szívre kell hallgatni! A szíve hazája felé legyen Szeretettel teli, hisz a Haza is örül, ha gyermeke szereti. Jobboldali, baloldali, A hazát kell szeretni, Ha a haza nem remél Előbb-utóbb elvetél!

89

Igaz mese Volt nékem egy nevelő anyám ki Imádott engem és vigyázott reám az Isten és édesanyám küldhette a gondviselésemre: szép ruhákat varrt nekem megtanított dolgozni mindenre ami kell az életben: Hálával tartozom ő fele De az Isten őt is elvette huszonöt éves lehettem Nyugodjon békében jól kijött ő énvelem.

Sebző haza Belerévül szemünk mélyen a Puszta tüzek rejtekében szegény fajtám, magyarok fogytán ősök és fiúk leszármazottak kiktől elváltunk rég nagyon Hitvány szomszédok átka Nyom bennünket agyon.

90

Magyar Anyaföldön születni nem elég ennyi a szellemi faj magot bele kell az Ifjúba Ültetni szeresse hazáját, minden porcikáját Bárhol is él tartsa meg Szíve magyarságát!

Szegény árvák Az árvaság keze üres, a szeme félelmesen üveges, csüggedt hang rekedtes, elszorult torkú, földbe kapaszkodó, szenvedéstől az arc árulkodó jól esne néki egy szép szó, de mindenki vele eltaszító.

Baranyai szokások Völgyek, szurdokok Baranyai Dombok jó bort termő lankások, Csaba gyöngye a szőlők királya szőlő érésekor leányok pudározni mennek seregélyek ellen védjék az érett szőlőket úgy hívják hogy kerepelő ezzel űzik el a madársereget a legényeket ezzel csalogatják. Kerepelő hangja után Tudják, hol Terem a szép lány a szőlőben összejönnek fiúk lányok sütnek főznek énekelnek kapálnak meg nyesnek bokhátra babot ültetnek összeismerkednek, Búcsúba járnak az egész megyében, előbb-utóbb kézfogó a vége. 91

Édesapám baranyai háza Hol volt, hol nem volt édesapámnak volt a sepsei hegyekben, délbaranyában egycsúcsos dombon egy kis háza A családja fája ott született, ő is ott élte le a gyermekkorát Nyugdíjazása után vette a házat, hogy ott töltse a szép természet lágy ölén szabadidejét és úgy tudom, hogy az ember visszavágyik oda ahol született Én is ha tehettem elmentem a hegyre A ház két szobából állt, konyha, présház és a hegybe befúrt pince, ahogy ott szokás, tornácos előgang, kerített udvar ólakkal, istállóval, kacsafürdetővel és egy ötven méter mély kúttal, forrásvízből fakadt, kristályvize volt A hegytetőről saját erdő övezte körbe a házat Az elöregedett fák tüzelőnek szolgáltak, fenyőfák díszítették, koronázták A ház előtt egy hold kert feküdt, melyben megtermett minden finom zöldség A ház jobb oldalán pedig feküdt egy hold szőlő, különös finom fajták A szőlő tele volt gyümölcsfákkal Óriás cseresznyefa díszelgett a közepén, rogyásig mindig megtelve Ropogós cseresznyét, a Nap a hegytetőről különös szögben érte őket és beérve Tűz volt minden szőlő, gyümölcs gerezdjében s édesebb volt mint átlag szokott Az udvarban csirkék, tyúkok szaladgáltak, a kacsaúsztatóban negyven kacsa is úszkált, 92

sertések röfögtek az akolban Édesapám gyomorpanaszos volt, ajánlta néki az orvos a kecsketejet Vett egy kecskét és naponta a drága állat pár liter tejet adott a családnak Finom, különös volt a teje, túrója pedig fenséges. Nagy zord hideg telek voltak akkoriban Egy alkalommal épp édesapámnál jártam a hét végén amikor a ház udvarába bemerészkedett egy jó nagy róka Éhes lehetett nagyon, hisz tyúkokat jött lopni Ritka ügyességgel bírt, egymás után elkapott négy tyúkot Elharapta a torkukat és utána nagy lendülettel Földobálta őket a hátára és elrohant velük Látszott hogy nehéz neki a teher, de így sem lehetett utolérni Az erdő felől jött Másik évben tégla kerítést raktunk, hogy ne tudjon bejönni Szépek voltak ezek a meghitt téli hideg napok A tűz odabenn pattogott, a szél a kéményen át duruzsolt Aztán jöttek a disznóvágások Baranyában nagy szertartással járt Nem volt szokás böllért hívni A család egyedül végezte a vágást. Kora reggel két-három család, rokon összejöttek, levágták a sertést Hideg ellen pálinkás teát ittak és lángost ettek Forrázták, utána szalmán megpörkölték a disznót Tíz óra fele már az asztalon volt. Reggeli: sült máj, mely hájnecben sült, 93

sülthagymás, borsos vér savanyusággal. Délig szét volt már vágva ketté a disznó, A hús lógott az akasztón Ebédre főztük a savanyú levest és a paprikást, természetesen a finom fánk sem hiányzott Délután készültek a töltelékek. Több fajta, például Baranyában fűszeresebb, pirosabb a házikolbász, májashurka, véreshurka. Egyikbe sem szokás rizst rakni A véresbe rizs helyett zsemle van Van egy ún. Kálonista hurka, amelyet máshol nem szokás csinálni. Kukoricakása, vöröshagyma és bélszínhús töltelékkel, az abalében megfőzve, majd a mindenfajta hurka fel lesz füstölve és eláll egész nyáron, ami szintén Baranyában van, máshol nem hallottam. Eljött az este, a nagy vacsora Sógor, koma, rokon, legalább húszan Ilyenkor lent délen disznótorban vacsorára már tyúkot vágnak levesnek, mert a böllérek elteltek a disznóhússal, szaggal és nekik kedvez a gazdaasszony A disznótor Baranyában kisebb lakodalom A szokás az megmaradt és tovább él, mint az ember és a szokás irányítója az ember. Leírom hát, milyenek nálunk a baranyai disznótoros vacsorák ősidők óta Tyúkhúsleves, a főtt tyúkhoz fokhagyma és meggy mártás, töltöttkáposzta színe-java húsból abalével főve, marhapaprikás savanyúsággal, sültkolbász, pecsenye sok fokhagymával, négy fajta hurka, gánicával, savanyúsággal, rántott sertéshús kompóttal, fánk és krémes tésztája hájból és borkorcsojának sós bodag 94

A cigányzenészek mindig tudták hol van disznóvágás, este vacsorához zenét nyújtottak és az asztalhoz ültek enni Jöttek vacsora után, hogy ne zavarjanak, a maszkák szórakoztatni a vendégeket Legalább 4-5, olykor kis maszkák is jöttek Ha a maszka nagy volt jövőre nagy disznót vág a gazda, ha kicsi, annak nem örültek Ők tarisznyával jöttek és útravalót vittek Ha még nem vágtak disznót jól jött nekik az asztalról a kóstoló Szólt a zene, a maszkák táncoltak Mindenki örült, de a maszkák nem fedték ki arcukat, így titok maradt Boldog volt a gazda, nem fukarkodott, hisz viszonozták neki is családok, szomszédok Szépek voltak ezek a szokások Amíg a Földön járok bennem élnek és már olyanok mint valami csodás álmok Az idő suhanó árnyán már nem látok mást, mint egy káprázatos, múló mesevilágot, mely szemem előtt idővel elfedi a napvilágot.

95

Ősök Őseim útján ha tovább haladok az enyéimmel összetartozok. Maradok aki vagyok. Így helyesli életfám, áldás van a virágán.

Haza Oh szívből szökő vérem ezen lüktetésem Teremtőt kérem Viruljon a haza mint régen ne legyen a hazám Tán koldus kenyéren Búzakalász tenger sokasága Teremjen a földön s égen. a Kárpát medencében.

Ősök Ősi mohás könnyet látott rögök sok honfi szív dobbanása az elmúlással bennetek nyöszörög: Ősi hazánk nagy titka: a világ köldöke ránk van bízva, mondák szerint honunk a világ központja.

96

Őszi szél Fújdogál az őszi szellő Rossz kedvű a teremtő sűrűsödik az égen a felhő beborítja az eget, mint egy fekete kendő az idő már ezen túl csak búra termő.

Magyarok Őseink országában élünk Lekötelez bennünket a vérünk maradjon meg a haza fele hűségünk az országot védjük, szeretetben éljünk Tartsunk össze, gondoljunk az őseinkre Nyugodjanak büszkeségben Tegyünk jót a hazánk üdvére!

Mindenszentek Mindenszentekkor a temetőbe kimentem, sírodnál letérdepeltem, imádkoztam érted Néztem a síremléken a képed Megsimogattam orcád és azt súgtam néked: nem bánnám ha itt kővé válnék, csak itt a Földön egyedül, nélküled ne maradnék.

97

Halottak napja Ma halottak napja van Imádkozom érted Fenn vagy az égben, a gyönyörű fényben Én kinn vagyok a sírodnál félholtan Nem tudom, hogy vagyok, vagy voltam Eljöttek a reggeli fagyok Megdermedek mielőtt meghalok.

Szülők Drága szeretteim Halottak napján írom e levelet Sírhalmotok egymástól messze, de együtt vagytok most fenn a mennyben Én megvagyok, egyedül bolyongok Mielőtt felbukok, majd még írók. Etelka: szerető lányotok

Hidd el égi párom A te lelked hidd el csakis bennem repülhet, mert szeretsz engemet Isten köti össze lelkeinket Így szívünk egymás szíve mélyére merülhet Emberek ezt szétválasztani nem lehet! Így döntött a teremtő és a szeretet.

98

Sírhalom Szívem a szíved foglya Égeté a szerelem lángja Terjed a tűz keblünk oltárára Isten a tanú, látja, hogy ennek nem lehet vége sem határa Ez a tűz elkísér kettőnk sírhalmára.

Halottak napja Mesés holdfényes éjszakák Az élet aluszik, a halál virraszt A légben szellemek suhannak át, ruháiktól megrezzen a nád Ők boldog halott szellemek, kik lejöttek a Hold aranyfonalán, hogy részt vegyenek a temetőben az ünnepélyes halottak napján.

99

Zúgó hang adventről Odakint zúgnak a harangok Zúgó szél hoz Valami hangot odakint levegőben szálló adventi hangulatok az évnek nemsokára már vége Készülődünk a Karácsony ünnepére Kint Bécsben a Városháza előtt a Kriszkindli vásár megkezdődött más megyéből sok vásáros odajött Fényben úszik a város a mindenek felett Feldíszített óriás fenyő Beterítette az egész teret Engem is valami különös megérintett Fenyőgyanta a füst illatát Hozzák felém a lágy szelek s a szélcsengők Ünnepélyesen Csengenek a lelkemben Így élem meg a Karácsony előünnepet!

100

Lelkem vándorlása Karácsony éjén a lelkem mélyén úgy érzem édesem veled vagyok Két gyertya lángja pislákol a hálószobában parányi mécsesem a hitem Tömjénfüst Illata lelkemen Karácson éjen életem egyedül élem eljutok hozzád Istenem sose voltam ily elhagyatott zörgettem uram sokszor De ajtót senki nem nyitott hallani hallották, de olyanok hallották, kiktől választ nem kapok majd kigyúlnak fejem fölött a csillagok. Karácsony éjjelén mielőtt lelkemben szeretet nélkül megfagyok.

101

Halottak napja III. Ünnep van, a lelkem mélyen ünnepel A Holtaknak Tisztelegni kell Halottjaim széthullva Bátyám a sepsei Hegyben alszik álmodozva Édesanyám fejfája reáhajolt Vörösmartra Édesapám Koporsóját a Duna elsodorta Apatiba Férjem a Kincsősben, Vásárhelyen Nekem is előbb-utóbb ott a helyem. E Verssel Halottjaimnak Tisztelegtem Többet értük úgysem Tehettem! Egy csokorba őket nem szedhetem őket soha el nem feledhetem!

102

Istenhez gyónás Isteni fenségét az ember hangja igaz szívvel magasztalja Ha nem vagy mellettem nincs italom, ételem Nélküled pusztulás járja, lelkem sötét kíntól megszállva Isten nélkül hiába vagyok tudásban gazdag Kérlek panaszomat meghallgasd! Igazat mondok, hamisra fordul hazugság embere e földi úr! Művét segítem öntudatlanul Bemocskol engem előtted a szívbe A csordám ha figyelem, zsivány, ártó erőket uszít ellenem Barátaim hűtlen szóval rágalmaznak, szeretteim igaz szót nem adnak, miért sorolnak engem tudatlannak? Miért nem akarják elismerni tudásomat? Lelki nyugalmam nem lelem Uram, ínség az én kenyerem az én szívem nem épül, amíg kínt mérsz reám osztályrészül, addig a szememen a könny ül.

103

Sötét és a fény Nézett volna valamit a szem Nézett, mélyen nézett fel akarta gyújtania sötétet A lángoló éjszak fényű szem saját lelkét akarta látni, mely ott kószált a távoli messzeségben Minő úton kószál az égben, ahova csak őrültek és félistenek merészkednek Ledobta magáról a napi gondját Meghalt benne az ember, s nem hall, nem lát, millió csillagot ölel át! Felszállt, s találkozott az igazi atyai fénnyel Kinek szeme csupa szikra, s minden szikra a Napot szítja Arany székben ült, arany korona fején, kezében arany kürt Ős szellem fényében fürödve, s a lelkét üdvözítette Kapott fényt, s mennyei erőt Az égből visszaszállt a Földre, már bátrabban lépett a küszöbre A lelke fénylett, legyőzte vele a sötétet Igaz valóságra vált a sötét a fénybe.

Fény Hajnali fényben kitárul a világ Ezer hangú fenyvesekbe, A völgyben ködgomoly, s lassan hull, levél, virág, bokor kibámul Levél hullajtja gyöngyét Paradicsommá változik a környék.

104

A Föld és az ember legendája Mikor az ég ura eloldotta a Földet, a vágást az ég a Föld köldökévé kötötte, emberi, állati, növényi magot szórt a földbe és ő maga megtermékenyítette Monddá: a földből fejek nőjenek Midőn a Nap felragyogott Kapát teremtett színaranyból, lazúrkő foggal, bölény erővel, földbe mélyedő gyémánt fejjel Sorsa, az emberiség feje fénylő koronája ott volt a kapanyomba.

Szeged Elhagyom a várost havat szitáló szélben, fény nélkül, sötétben Lehet, hogy sírnak a szellemek Köd árnyként lebbenek Rajtuk repdeső köpenyek Ők arc nélküli járókelők Csontjuk gyökere védi az alvilág temetőt A mennybe vezető útnak könnyből van a hídja Elmegyek, a várost elhagyva elapadt könnyeket sírva.

105

Kúriák Nyugalmam régi kertek, kúriák közt keresem A természet ölén a múltra visszaemlékezem Poharam búra, bánatra ajkammal élvezem. S csepegteti lelkemnek az eltűnt időm Javát, rosszát észrevétlen.

Ernőke Ma van Februárnak első napja Szakadatlan hullik az ég hava Délután ötkor lehunytad szemed örök álomra, mínusz tizenhat fokba Kemények azok az emberek kik télen születtek.

Bölcs Egy bölcs nem vonul el haraggal Lehet, hogy nem is szép szavakkal Inkább a levegőben érezhető szigorral S már jöhetnek feléd malaszttal Már semmisem marasztal.

106

Rom A ledőlt romokhoz az istenek visszatérnek érvényt szerezni a népnek, s a fénylő ég tetszésének Valamikor fejedelmi erő jutott részül nékik Üde hold fényénél a nyája nő az örömben ragyog az úrnő Uralmuk az ég pereméig kiterjedt A népirtók kértek az égtől kegyelmet Most porladoznak a romok, Nélkülük az élet átkozott.

Az írás bölcsessége Az írói tudás gyönyörűséget ad Nem fordul sose csömörbe a lélek falad Az írói tudást nehéz megszerezni, aki tudja el már nem veszíti Ha a szorgalmad nem lankad szívednek az írás örömet ad Az írói, költői tudás bölcsesség kincstár ház Titkok feltárulnak előtted Az író a tudás szolgálatára rendeltetett, s a lelki szomját te is élvezed!

107

Hon Ott van a honunk, mely igazi, ahol a szív s lélek érzi bennem honol az igaz hon szűkkeblűség szüleménye a hon fogalma ahol születtem vágyódom oda Mostmár az egész Föld a haza ha vágyom valahova, mert megnyílt ajtaja Ha elfáradok vár a szív hona Az új rendben, az egész világban, ahol neki jó oda Lehet, hogy az emberi szív Korlátot kíván, s a régi újra hív A lélek belterében veszít hogyha szétterül Ragaszkodik a múlthoz, s a nagy világért nem lelkesül, ahol a szülők sírja ott van ő, s üdvözül ha odakerül.

Az erő Az erő az, mely a kebelben a vért lükteti és a keblet az eszményért dagasztja, s lépni készteti, mert csak a gyávaság fogadja el harc nélkül a csapást.

108

Anyám Édesanyám bennem élsz Már rég elmentél Szemem kiszáradt, könny fátyla maradt Az vetíti reám a sápadt sugarat Rezgő délibáb zenéje köztünk él.

Anyám Nyolc éves voltam, mikor Édesanyám feküdt a szobában holtan, fájt a szívem, majdnem szétpattant. Nagyon szomorú voltam Kimentem a ház mögé ott sírtam nem őrjöngtem, máshol szokás, nálunk szokatlan egy mély gödör előtt álltam a könnyeimtől alig láttam, majdnem anyám után haltam. Akkor fogtam fel, hogy Édesanyám utoljára láttam.

109

Hegyek Magas hegyek, kéklő égbe nézők, légben titkos varázs-érzők. Lélekben révülő táltosok látta hegyek és szent ékkövek. Természet szent békéjét semmi nem zavarja, ő így akarja fehér táltos kövek – hegyek ezredévek bölcsője ringatja lelkedet.

Halljátok égi magasságok Titeket nem gyötörnek álmok! Te örökös látnok, varázsérző délibábok. Színnel telt virágok, ti mindent láttok Felhőt, melyet napfény csókol, kipirul a fényes láztól, békés révben fényben átkelést, s nyugovóra térő csillag seregét!

Pók és virág A fákon virág; reá az ég harmatot szitált. Ebből lesz az illatvilág. Alatta egy nyálra nyálat rakó pók, ebből szövi hálójának szálait, közepén alussza virágos álmait.

110

Mandulafa Mandulafa virága belehull a Tiszába. Úszik a fa virága, Tiszából a Dunába … Esik eső, fúj a szél, kicsi virág, jaj ne félj, Tisza vize jaj de mély, előbb-utóbb révbe ér, a világgal megbékél.

Cédrus fa Vásárhelyen a házunk előtt, a cédrusfák – vagy talán „tuják” szépek – kecsesek, magasak, reménykedő zöldek, büszke dacosak. Ha rájuk nézek, visszatekintenek. Megsimogatom szemeimmel őket, s arra gondolok, a lelkemnek milyen jó, hogy ők vannak!

111

Fények Kigyúló fények a szívnek remények ha köszöntenének úgy érzed a csillagok helyet cserélnek olyan ez ha a szívedben Lángoló tüzek égnek Kigyúló Remények néznek megköszönöd az égnek.

Pipacs A pipacs egyik legszebb virág a réten, Még a Nap is csodálja az égen. Piros az orcája, kecses a formája, Gömbölyű cirmos a pártája. A réti bogaraknak tetszik a ruhája. A pipacs örömet okoz sok ember számára. Leginkább a magyarok virága.

112

A föld Szerintem a föld akkor is fázik, Ha betakarja a hó Olykor – olykor elalszik, Tavaszról álmodik. Ha kezd olvadni a hó, Lemegy róla a takaró! Megint fázik. Mérgében beissza a sok-sok vizet. A föld ázik, mállik, sárlik. míg végre újból kivirágzik.

Alkony Alkony szállt a kis falura, az est elfáradva fut tova. Pihenni vágy, ásít egyett, szendereg már, mint egy gyermek. Roskadozik már a válla, nehéz már a kék kabátja, Egyre gondol, semmi másra, pihenést hoz majd az álma.

113

Duna Ahol születtem, a Dunának holt az ága. Ebben rejlik kacskaringós, Titokzatos, vonzó bája. Gyönyörűséget rejt magába, Virágos partja, ingó ringatása. Tölgyfaerdő, kukkfüves tája. A vizet simogatja a Nap sugára, Éjjel pedig a Hold a vízen Rejtelmes képeket tár, Tán őseink lelke éjjelenként A vízre megpihenni odajár!

Ablakok gazda nélkül Kinézek az ablakon, És néznek reám a Szembe lévő ablakok! Mit nézel rám szomszédom, Én itt lakom, förmednek Reám az ablakok. Igaz a gazdánk itt hagyott, Az üvegünk régen jobban ragyogott. Riadt szemmel,d e türelmesen Új gazdát várnak az ablakok.

114

Hajnalcsillag Hajnalcsillag megy lefelé folyton, lassan-lassan eltűnik a horizonton. Még köszönti a felkelő Napot, mely reggel felissza a harmatot. Nap sugara kinyitja az ablakot, majd becsukják az esti csillagok!

Álmodó Tiszapart A Tiszának pillangó a virága, Rövid az élete, mint a gyermek rózsás álma, Egyedüli látvány széles-e világba. A pillangó kérészlepke az életből ki van zárva! A Tisza magába roskad e halotti nászba, zavaros a vize, ezt ő nem is bánja, hisz megzavarodott a lelke is, mert odavész a virágos álma!

115

A Hunok és a Hold Nem is oly régen, megjelent az égen a telihold, titokzatos emberarca volt. Ha a Holdat nézem, ő is bámul engem, a gondolatait elrejti előlem. A Hold nem holt, hisz néz le a Földre, s bölcs utalásokat kapunk tőle, legjobb a teliholdkor ültetett fának gyümölcse! A legenda azt mondja, hogy a Hunok nyilat lőttek a teliholdra, s kívánságuk teljesült nyomban.

Fák Zenélnek a magas büszke fák, mint a varázsfuvolák. Villan a csillogó ég alatt, egy hulló pillanat. Óh, ti büszke fák, hangos harsonák, leveletek hull, szomorú az ág, hajtsatok fejet a halottak felett.

116

Madarak imája Madárdallal kezdődik a reggel, mindenki vidám tőle, ha felkel. Boldogság, fény, imádat, Az ember ennél szebbet nem kívánhat. Tanuljuk meg tőlük, s ne feledjük, hogy a napot mindig énekkel kezdjük!

Séta a múltban Amerre nézek séta közben egy kies tájon, elhagyatott padok, elhagyatott utak. Múltszázad elejei roskadozó házak, melyek senkit már nem várnak. Belőlük sír a bánat. Mohás kertek Isten veletek. Olyanok lettetek, mint a kirakott ebek.

Patak Csöndben folydogál a patak, Felölel napfényes, békés tájakat. Érintetlen a hegyvidék a patak nem hordta eddig szét az ember szemetét. A kanyargó gyalogutak, álmodó reggeli áhítat. Csendben folydogál tovább a patak. Sejtelmei vannak, hogy előbb-utóbb az emberiség beszennyezi a tiszta álmokat!

117

Isten és Nemzet Isten a te neved a legszebb! Utána legszebb név a nemzet. Iparkodám, hogy megérdemeljem ezt a szép nevet, hogy dicsőítsem a magyar nemzetet, megvédeni őt s lesújtani az ellenséget.

Szent hazám Hazám, feletted az idő sötétedni kezd. Nő a bánatom ha közeleg az est. Elmegyek én oda, hol híveid poharat emelnek, a sorstól új fényért esdekelnek. Kihajtom a poharam egyszerre, óh, szent hazám életedre.

Vágy Jó lenne többet kapni a Vágynál e szenvedély rosszabb a láznál óh kegyelmes szerelem ármány Ints felém az idő nem soká Vár rám, Ha lehetne boldogan kijátszanám De úgy érzem magamat ásnám Így magamat kudarcba vágom a vágyaim sajnálom, De elásom!

118

Szent éj Szentek éjjelén Merengve nézek elém Megrakott tányérok Minden jósággal az asztal tetején. Díszített fenyőág, Csodálja a Karácsony éjszakát és a sok fénylő csillogást. Karácsonyi abroszon díszek fenyőn és a csillagon aranypénzek hullnak Narancs illat árad Nem keltem az Illúziókat Csak a szív magányban sóhajt Üres hazugság minden néki ha nem kapja meg amit óhajt így a Karácsony nékem egy megrakott égi szekér, mely lelkemben sokszor kudarcban él.

119

Tisza Lement a nap Itt az alkonyat Nézem-nézem odaát a Partokat Behunyt szemmel mindig látom arcodat Kincs nékem ez a gondolat jöhet árvíz is, akkor is megmarad Naplemente bíborában Belenézek a Tiszában arany szalag fénylik a hajában.

Tél Fut az ősz a Télben szomorú az ember a ködös Időben sötét árnyak a hideg föld felett a holdfény a sötéttel perelget kúszik az Idő ökörnyálat lassan terelget.

120

Emlék Emlékül kérem hajfürtödet Ha majd a szerelmi Idők elszállva lengenek mint csillagsugaras szellemek gondolatban látlak Tégedet és Tapintom hajfürtödet. Ez marad nekem üdvöm az elmúlt holt időből a hajfürt az elmúlásból hozzád kerget, s látom mosolygó szemedet.

Varázsálom Álmomban Idegen földön jártam én Boldogság lakozott a szívem közepén. Tükörfény játszott a lelkem szigetén Egy szem követett, mindig jött felém már elárasztott a fény s rájöttem hogy sosem volt könny homály az Isten szemén.

121

Ernő nap: január 12. Névnapod alkalmából gratulálok néked, meghallod a hullámhosszon a hozzád szóló üzenetet. Bárhol is vagy Áldjon a sors, S fogja a két kezedet. Vezessen át a fénysorompón, Hisz fénylett mindig a képzeleted.

A Puszta Tanya A nap pirosló sugára befesti a tájat a Pusztába. A síkság gyönyörű tengerén az anyaföld Isten ölén lágyan fújdogál a szél, a házakról árvaságról mesél bennük már csak a holtak szelleme él.

122

Etelkád

Tél a temetőben Kinn a halott városban a jégtől letörik a faág, a kiálló gyökerek kiáltják keményre fagyott sírodon a virág. Lesi a nap sugarát, elered könnye tőle. Téged sirat ő is a temetőben. Állok a sírodnál, mindenütt hóba fagyott lábnyomok, e hidegben tán a csontod is megfagyott. Milyen kegyetlen e világ, csak arra gondolok

Szülői vízió Édesanyám odafönt úszik a fényben. Megmondta ő nekem a szellemlevelében. Édesapám utána ment, ott van már a révben. Hazamentek megpihenni, földi rosszat elfeledni, csillagfényben járni-kelni, hold udvarán álmodozni. Lelkük árnyas fellegekben, integetnek, megismerem, lemenő nap eltűnőben, gondolatim lemenőben.

123

A férjem elsiratása Ég a sárga gyertyafény. Érted imádkozom én. Idézem az arcod mosolyát. Elvett tőlem ez a rossz világ. Fúj a fagyos téli szél. Fáról hull az ezüst dér. Téged sirat minden ami él. Szerelmed örökké bennem él. Kérlek téged, hogy ne félj. Elmentél és itt hagytál. Itt még minden téged vár. Itt még minden benned él, Szívembe más bele nem fér. Sirat a hulló falevél, könnye is bennem ég. Hull az eső cseppje rám, azt súgja, hogy nem várj rám. Sír a fán a hideg szél, azt súgja, hogy vissza sose térsz. Hiába imádkozom én, azt súgja, hogy örökre elmentél. Emléked bennem él. Könnyem fújja szét a szél! Veled mentem mikor elmentél. Szebb világba elkísérlek én. Gondolataimba benne élsz, árnyékod képe kísért. Nem felejtem arcod mosolyát. Hadd tudja meg az egész világ Ég s sárga gyertyafény. e dalt Te írtad nem én.

124

Szülők sírja és a haza Apám, anyám a magyar honban született, Régóta már elcsatolt terület. Azóta is ez a terület két részre esett. Anyám ott nyugszik, ahol született, apám is ott nyugszik, ahol született, csak ez a terület, most más országa lett. Egy országból két országban pihennek. Én másik két országba ingázva élek, nyolc felé hullott az anyaország. Sok-sok család szétesett, olyanok Kik hazájukból el se mentek, mégis idegenben élnek. Földönfutóvá lettek, olyanok lettek, mint a kirakott ebek. Én is futok, ott lehetek, ahol akarok, de az még nem biztos, hogy boldog is vagyok.

Péter-Pál Gondolataimban itt az aratás. Gyermekkori barangolás mintha más bolygón élnék ma már minden más őrült gépi modern aratás rajtam a lidércnyomás. Ellopták a lelki varázst a gyermekkori búzakalászt az Isteni Kenyér illatát olyanná lettünk mint a robotautomaták. Széthulltak a búzakévék a viharos szélben. Ilyen lett a Péter-Páli emlékem.

125

Kincsős temető Temető kapuja befagyott jajveszékelve csikorog kellene egy kis ír hisz a halott is a fekhelyén sír Lim-lom, öreg koszorúk kupaca könnyet csorgat szétfolyt gyertyák Tébolya Hulladékgyűjtő Temető mi vár reánk Ó Teremtő!

Eperfa Reggel az utcasarkon eperfa köszönt Kora hajnalon Veszek belőle, az íze ajkamon eszembe jut a gyermekkorom Boldog lesz tőle az egész napom gondolatban gyermekkorom eperfája elkísér késői utamon.

126

Gyermekkor Gyermekkoromban Porba rajzoltam Ábrándos ábrákban nevem bele írtam Kerek országot rajzoltam s egy-egy darabot le-lehasítottam Kezemnek küldte az agyam hogy egy napon fedjem fel a poros játékban a hazám gyermekkoromban, a rajzomban lábam előtt feküdt széthullt darabokban

Jó barát Jó barát a versírás megpanaszkodom, bánatimat elsírom egy darab papíron. Nem irigy, nem gúnyol. Fájdalmaim magamból kiírom, s otthagyom a papíron. Megérti az árvaságom, Ő nem bánt engem, én sem bántom. Kedves papír barátom Köszönettel tartozom, hogy meghallgatod bánatom egy darab fehér papíron.

127

Karácsony Karácsony fény megnőtt az ég tetején Hosszabbodnak a nappalok a gondolatba kapaszkodok az ember örömben él ha nő az áldott fény Elkárhozni nem lehet az ember a fénynek tiszteleg Egy Karácsonyon a szívem megrepedt azóta is tőle szenvedek!

Varjú Kinéztem az ablakon Varjú sétált az udvaron gondoltam hogy meglesem mit keres a kertünkben. Valószínű lenmagot mely a hóba befagyott, búzát szórtam a ház előtt, meghívtam én enni őt. Jóllakott és elrepült . . . Többször láttam vendégül, Hóban a lábnyoma marad emlékül.

128

A Duna Holt Duna-ág int a folyó vizének, mint gyermek szülőjének azért, hogy holt vagyok - én élekne hagyj el egyedül félek.

Ezer vers Ezer verset Írtam bennük szemeim kisírtam bánatimmal Takaróztam szerelem poharát Ittam Repültem a fellegekben átnéztem az égi résen megkerestem a kedvesem az életem jégcsap verem a szívemet Katedrálisra felemeltem. Ezerszer átéltem a gyönyörű lelki érzelmem.

129

Karácsony Karácsonyi gondolat a Teremtőhöz elszalad, a földíszített fa alatt sok minden van s jó falat a lelkem üresen tátong Évek óta egyedül ülöm a Karácsonyt cifra hitetlen álom nekem szívem ezen a napon egyedül gyászol lehetek én bárhol.

Adventi bölcselet Olyan ez mint egy megújuló korszak. Ilyenkor a lélek a fenyőtől a gyertyafényben Tisztító tüzet kap! A gondolat elterelgeti a rosszat. Ilyenkor elbújik a fénylő nap s öröm ha látjuk őt minden pillanat! Év végi zárszámadás ez megújulni készülünk s ha a gondolat engedélyt kap, elfeledheti a bűnt a tudat, mely néki áldozat s az Isten elé vitt könnyektől feloldozza magát a bűnbe eső tett és gondolat.

130

Ballada Volt egyszer Hol nem Volt Volt nekem egy bátyám együtt keltünk jártunk, esze olyan mint a villám szegény János bátyám domboldalon játszván felrobbant egy gránát levágta a feje kupáját és én ezt mind látván, még sokan meghalván kétéves voltam tizenegy a bátyám édesanyám e Tragédiára összeroppanván egy évre így maradtam árván anyánk szelleme szállt reám védett és az édes anyatej életemben mindent megtett.

Sumér irodalom tükre versben Bagara Templomában Ünnepel Ningirsu Isten s Gudeával Ensi Istennő ott hál! Kenyeret áldoz hűs vizet loccsant Gudea szájához érve kortyant. Hárfa csarnok zeng szól a Dobok döndülése. Az udvar halk Ima fent fekvő fénysugár a hegység mélyébe tekintő a házba Terülő kő medence rajta édes hangú madarak Zenéje Enninu előtt galambok búgnak most vala az újév harmadik napja Ningirsu Isten és Asszonya Bavu megkezdik az örömünnepet a Templomi szervezet felajánlja a gazdagság Istennek a Termést idézik hétszáz szoros részletben az avatóünnep hét napon ülőben.

131

Arc Tűz gyúlt a szemében Arcom Nyújtom feléje Kiütött arcán a szívverése! Lelke, mint Kincstár arannyal tele Hangjában ott él az élő zene égre magaslik nézése fénylő szentélye a jelképe Az útjait járja az Istennek kedvébe! ez az arc a jelképe.

Májusi emlék Az ablak előtt májusban földre dőlt a májusfa fiúk vitték a lányoknak díszíteni a házukat megleste a telihold, hogy elmondhassa ki hol volt, májusfát ki kapott és mikor. Ez a szokás elmúlott olyan mint ami álom volt.

132

Bibliai jelenések Eljött a jelenések ideje A Pokol lángokban ég, ég vele A Tenger vízén levelet ír Isten keze Kettéhasad fenekéig a Tenger vize az ég belenéz az alvilági fénybe az ember bölcsője a Tenger Ringasd magad álomba ember. most jön a neheze Ezt írja a Tenger vízen Isten keze . . .

Csatatér a Föld Óh, oly sokszor elmennék a mennyek országába Nincs már erőm a földi csatára Lehet, hogy ott se lelém a boldogságot Lehet, hogy újra a Földre vágyok?

Haza Óh, hazám, hazám Te mézben folyó Kánaán A földed szüli a sok gabonát, hisz kenyérből a párnád Így a földünk istenének Boldogító az álma Nem hiányzik néki kastélyok fénysugára, mert maga úszik a Nap fényes sugarába.

133

Hontalanság Hontalan vagyok három országban, vármegyék sorában Kisebbségben vagyok a széles világban. Ahol születtem kisebbségben éltem Elvándoroltam, ott is az maradtam Magyar honomban, itt érzem jól magam, de sokszor úgy érzem, hogy idehaza is kisebbségbe maradtam! Lovag vagyok, vitéz tetteimért jó szót sem kapok, nem is várok, de lovag maradok! Bárhol élünk, tartsunk össze magyarok!

Napkelet Napkeletnek virága a lelkem, melyet a nap fényében Földre ejtett az Isten Gyönyörű a Földön idelenn Csak a virágomnak hiányzik a hitem A szerelmedtől majd virít a kikelet szívemben Tekinteted fényességéből varázsözönnel a szerelem az égi világból arcainkra dől.

134

Költészet A költészet a szívnek boldogítója A költészet a gyanútlan szív csalfa pókhálója Lelkem a foglya, véremnek bűvös varázslója torkomnak fojtogatója Hétköznapok ezután meglátjátok köztetek ballagok had lássák életem folyását, mely eltakarja lelkem vágyát, mint a vers, a hétköznap csendje sziklákhoz nem vág Lehet, hogy a fájdalmas boldogság karjai nem várnak De lesz nyugalmam, s ez már fele a boldogságnak!

A Nap Vidéken élni mily szép, lám egy őszi alkony délután a Nap piros színt hint reám A Nap búcsúsugara bíbor színűre festi ruhám Végül elvérzik a Nap, mást már nem látsz csak sötétlő árnyakat A Nap dicső vitéz halálba hal A halálnak ujja szemét befogja naponta majd.

135

Napraforgó Napimádó Napraforgó nincs hozzád hasonló Bárhol is nevelnek Benned van a bölcselet a fényes napot követed ha valakit, téged biztos a jó Isten szeret.

Virág Utazás közben száguldok előttem csüngenek sos, sok virágok össze-vissza egymáson. Rengeteg gyönyörűség e tájon Varázsos álom a rövid életük ezen a világon.

Balaton Sötét lett a vized Tán valami nyomja lelkedet mélységben a Titkod elrejted felszínre nem engeded Így a bánat marja érzelmed egy napon ha nem bírod elrejteni titkod habjaidnak elmeséled bánatod.

136

Ősz Még süt a Nap a fák tetején s alatt Merengve a nyárról dalolgat Hullanak a falevelek Rajtuk az őszi üzenet Így búcsúzkodik a természet Tarka színekbe öltözik Sző a Földnek szomorú, cifra szőnyeget.

Kukorica Elsárgult már a kukoricaszár Letarolni készülődik a határ Itt-ott még kukoricacsövek lógnak Megmaradt a madaraknak Jól jön majd nekik hótakarónak.

Lovag Köd ereszkedett a csillagom világára Lovag vagyok, de hiába! Óh lelkem világa oly halovány lettél Nem kapok egyebet a lovagias, hűvös égi feleletnél.

137

Október végén Október végén a temetőben járok Koszorút fontam neked a lelkemből, sok virágot Gyászolom bennem a föld alatti kies világod.

Halottak napja Itt van újra a halottak napja Akiket szerettem mind itt hagytak sorra Fújja a szél fújja könnyeim a sírra Nem jönnek már vissza Könnyeimet majd sírjuk fölissza Folyjatok könnyek, a lelkem úgy is vak A föld alatt rajtuk gyűljön egy forró patak Had tudják meg ott lent a fájdalmamat!

Halottak napja Édesanyám, édesapám! Kinn vagytok a temetőben Porotokból virág nyílik a sírhalom fölé Messze vagyok titőletek, de a lelketek közelében.

138

Égig érő fa Magas tölgyfa néz fel az égbe Levelei forognak a légben, mint por a forgószél örvényében Bátran áll a szeszélyes, tomboló vihar elébe Lám az idő fosztogatja őt hajt új lombot, leveleket az élet földjében Ő nem ismeri az édenkertet.

Bölcs példa Szabassál magadnak mindig bő nadrágot. hogy elférjen benne az egész bátorságod!

Esthomály Jött és ráborult az est a határra, mint az özvegy férje sírhalmára Halkan gondolkodott, néma volt az ajka Csak egy szellő sóhaj jött ki néha rajta.

139

Lélek Kezem, lábam nincs láncba verve, de szívemnek nagy a csörömpölése Ha lelkem volna csöngene rajt a bilincs Ő már elszállt, így lelkem nincs!

Szárny Az ősz sietve jő nedves szárnyain fájdalmat hoz Hervadó virágaim Óh álmok, ragadjatok ki a sárból, el e gyötrelmes lelki világból legyen lelkem szabad, süssön rám a Nap.

A világ Milyen víg a világ Nem tesz mást csak vigad, pedig legtöbb ember szíve rab Örök énekkel, zajjal van tele, de lelkét mégsem lele Kérdezd meg tőle, boldog-e? Így fojtja el a boldogtalanságot, melyet sohasem látott.

140

A szív hona Legyen szent a szíved, ahova én belépek Sötétben él az én szívem Nem hiányoznak neki fények, mert ő sötétben is a legfényesebb, de a szívem csalódott, megdermedt Ritkán találni fényes szíveket! Legyen fényes a szíved küszöbe, mert a nagy ég a szívem oda küldi be.

A patak végső hona Patak vize csobog, de hallgatnak a habok, ballagva lejtenek Nem zavarja semmi a csendet A sziklákon a víz gyorsan sikamlik el Nem csügged lépéseivel Majd elnémul a patak, mint ki honát vesztette el A víz moraja a tengerben végső honára lel.

141

Bizalom Nem kellett nekünk Az eskü tét. Örök mécses benne a hűség Magaddal vitted a lelkem mécsesét Mely a föld alatt is ég.

Szerelemital Kiittam a szerelem poharát Kereshetem a bájitalt Egy életen át. Eltörött a szerelempohár Nem nyílik nékem Több szerelem virág Eltemette Veled A mulandó világ.

Szívem húrján Szívem húrján meghasadt a dal Benne áramlik a zivatar. Lelkemben bujdosó remény Melyet nem melegíti fény. Csak üresen kong, mint a harang De ha tűz lenne bent szólana a vészharang. Kellene egy áhítatos tiszta hang

142

Vadlibák Szállnak a vadlibák jelzik hogy készülődik a nap megmutatni a téli hűvös oldalát az arca sötét maszkot ölt az is lehet az égitestekkel pörölt. Elfordul a világtól a fénye Kérheti az Úr Isten, hogy térjen vissza végre. Feljött a nap az égre. Csorog a sugarából fénye. Mosolyogva néz le az emberiségre.

Nyomok Egyedül életemben megvagyok az ajtómhoz nem vezetnek lábnyomok az én lelkemben ha nem hagynak nyomot akkor semmit sem érnek a lábnyomok.

Bölcs kritika Másról mondott kritika az önmagadból jövő hibák, mely vészszerűen kiált Te sem vagy jobb, neked is van hibád s így álarc mögé rejti magát S másba keresi saját hibáját!

143

Könny Többször úgy hiszem Ha lehullik könnyem azzal meggyón a lelkem Ilyenkor tiszta az érzelem Hisz könnyem Isten elé viszem Zsámolyra térdelve Előtte könnyezem.

Sors III. Jó úton haladok de lehet hogy rosszul cipőm előre halad de visszafordul mert a sors üldözi kajánul barna a cipőm, de bele sárgul! Mert nem arra megy ahova óhajt Láthatatlan sors szelleme hozzányúl Nagy Bölcs az Úr minden hozzá Irányul.

Aratás A lányok fején kalászkoszorúk Hálaadó áldást dúdolnak a mennybéli fenséges úrnak Verejtékcseppes drága mező kenyeret ád asztalunkra ő.

144

Nevem Nevem tegnap, holnap akárcsak ma néma Mi múlhat a szón s néven? Ami csak némán tud létezni A te s én nevem tökéletlen A szó mindig kevés, így hibás a gondolattal szemben Mégis a szavak ezreivel merednek ránk Az elmének ők akarnak mutatni balga irányt Csak a szavakat nem érti az ész mindig jól Olykor a szavakba öltöztetett gondolat szépsége reánk szól, hisz ő szebbet szeretne mondani Tudósok, földi istenek Ennyit tudtak csak szavakba reánk hagyni Az észnek nem mindig elég ennyi!

145

Isten A vágyó szememtől a titkot Isten eltakarta, hogy a Földön csak pihen a lelkem, s örök idő vár odatúl a mennyben Nem erény a Földön szenvedni Ha az eszmének nem volna szárnya a múló perc elvéről lemondva Így jövőm ködön csillog át A percnyi létem súlyától görnyedek, de emel a végtelen érzet, elragadhat a büszkeség Így korlátoz az arasznyi lét Nagyság, erény így vezéred E két szó megtestesült előítélet s őrt áll a tudatlanság mellett!

Dér Künn a földet dér lepte be Sötét az égalj, felhő ül rajt Bosszús morajjal, majd leszáll a fejem is A fekete földbe mohás sírhalom domborul fölötte,

146

Hazám Édes hazánk milyen árva, pedig a kalászok óceánja A föld alatt mennyi kincs van Erdély országon bilincs van Rólunk álmodik álmában Kinccsel teli az országa, s a nemzet mégis árva Mégis rongyos, mégis éhes közel áll az elveszéshez Ez hát nemes büszkeségűnk, melyről annyiszor mesélünk Ezer éve hogy itt élünk Nincs már egyetlen magyar vitézünk? Felhígult a magyar vérünk...

147

Holdas éj Tudom, hogy fáj ha őszi csend borul az éjre, felhők ülnek az ég peremére Meglásd, hogy fáj a Hold király ezüst uszályban száll, s az érzelem benne hál Varázsával a Földet átitatja a Hold király Letekint a Vénuszra A szerelem istennőt magához vonzza A Tejúton mélán megáll egy pillanatra s bepillant a kristály barlangokba, majd egy csillag álomba ringatja.

Dicsőség Szerezni vágysz dicsőségeket, aranyat, nagy nevet Nem él túl tégedet Meghal ő is veled A túlvilágra elviszed hozzád, ahol élsz s él a fajod, nemzeted Eltűnik előbb-utóbb Tenger volt valaha s újra az lehet a Föld is a semmibe oszlik el A dicsőség, becsvágy mire is kell!

148

Ábránd Sokszor vagyok ábránd világban Fölvisz a képzeletem szárnya az égre a Tejutat járva Le kell szállnom, le a Földre mielőtt lebukom összetörve Isten hozzád gyönyörű hazugság Kezedbe nem adom többé a lelkemnek kulcsát.

Lélekvirág Minden egyes vers a léleknek virága, rá vannak aggatva a szirmok minden ágra a vers megszületik mint, ahogy a szél vagy mint a virág vagy a lomb, és a levél.

149

Tanyák Hej múltban szálló tanyavilág Kifosztotta lelketek a mulandóság Elmúlt idő némaság vasfoga rág Rajtatok száll az ábrándos szomorúság Lakótok a Kitagadott árvaság.

Balatoni látomás Balaton vize, visszaveri a nap sugarát lassan, kecsesen libegnek a vitorlák olyan érzés, mintha látnám a Hattyúk tavát: kékes színe, opálos látványokat hoz létre mintha a Vizitündérek Karneválja lenne! Utazás Közben a Hegytetőről nézve.

150

Tartalomjegyzék Előszó Vásárhely Szülő földem Baranya Édes hazám Árpád népe Hazaszeretet Évek Hol vagytok? Babér Lehel kűrt Baranya Magyar hon Szilaj nép Erdély Régi vár Tokaj Szép hazám Hun király Hazám Lovag Berkek Egy nemzet Baranya vára Túlélés Hunor és Magor Trianon Magyarok Árpád Hit, remény, szeretet Piros hajnal Gyermekkor Mai halotti beszéd ősi ízekben Égi vers II. Sebző haza Modern kor átka Lovag A haza Keleti ősi hitvallás

3 4 5 6 7 7 8 8 9 9 9 10 10 11 11 12 13 13 14 14 15 15 16 16 17 17 18 18 19 19 20 20 21 21 21 22 22 23

Hazafiság Fohászom Nem igazi ember A Nemzet Kiáltás Hunok – magyarok Hazánkon Bábszínház Árnyék Századok Kisebbségi sors Magyar hon Isten háza Hunok Napkelet Hon Lelki seb A haza Szabadság Modern kor átka Hazafiság A Nemzet Kiáltás Hunok – magyarok Talponmaradás Védelem Fény Erő Ötvenhat Hazánkon Baranyai dombok Duna Őseink madara Víz Magyar Vajda Hunyad vára Erdélyi várak Álom

23 23 24 24 24 25 25 26 26 26 27 28 29 29 30 30 30 31 31 32 32 32 33 33 34 34 35 35 35 36 36 37 37 37 38 38 39 40 151

Föld föltámadása Magyarok madara Magyar vezér Csillag Átok? Dicső tettek Ébredés Sírok Ítélet Drága Haza Etelköz Baranyai idill Érzelem Sírdomb Patak Tisza parti fűzfa Az Úr Táltos hajnali mítosz Elmegyek Lovag Táltos beszédei Kereszt Ember Szív Virág Ősök sírja Szent éj Magyar karácsony Karácsony Karácsony Úr Édesapám üzent Táltos bölcseletek Beteg Bölcs Balaton télen Keleti álom vízió Haza Temető Nincs határ! 152

40 41 42 42 43 43 44 44 45 45 45 46 46 47 47 48 48 49 49 49 50 50 50 50 51 51 51 52 52 53 53 53 54 54 54 54 55 55 55 56

Besenyő Vezér 56 Gondolat 57 Magyar karácsony meséje 57 Kis kertem 58 Erdő 58 Szabadság 58 Hatezer éves Sumér eposzi töredék a vízözönről 59 Táltos 61 Bölcselet 61 Bölcselet 61 Bölcselet 61 Szentek 61 Táltos 62 Csillag 62 Temető 62 Halottak napja 63 Halottak napja III. 63 Hazugság 64 Táj 64 Igaz nemzet 65 Balaton 65 Sors 66 Hazafele 66 Hatalom 66 Szabadság 67 A föld 67 Vár 67 Fájdalom 68 A nagy vadász Nimrod idejéből 68 Eszmei szabadság 69 Arany 69 Ősi magyar templom 70 Magyar ima 70 Vár 70 Kertifű 71 Fa 71 Baranyai dombok 71 Lovag óda 72 Erdő 72

Menetelés 72 Nemzetünk árva 73 fa krónikája 73 Bakony 73 Holt Tisza 74 Törvény 74 Igazság 74 Keleti ősi hitvallás 75 Péter Páli fohász 75 Európa 76 Sepsei nagyanyám 76 Balatoni emlék 77 Ház 77 Császári várak 78 Lovag Ima 78 Erkölcs 79 Hazug ember 80 Szabadság és a föld 81 Hegyek 82 Az őskor 82 Szülői ház 83 Nádsíp 83 Temető 84 Bölcselet 84 Vár 84 Anyám 85 Kegyelem 85 Gondolat a földről húsvét táján 86 Séta a Dunán 86 Idő 87 Karasica 87 Pusztai szél 88 Magyarok 88 Őseink 89 Tavaszi csüggedés 89 Magyarország 89 Igaz mese 90 Sebző haza 90 Magyar 91 Szegény árvák 91

Baranyai szokások Édesapám baranyai háza Ősök Haza Ősök Őszi szél Magyarok Mindenszentek Halottak napja Szülők Hidd el égi párom Sírhalom Halottak napja Zúgó hang adventről Lelkem vándorlása Halottak napja III. Istenhez gyónás Sötét és a fény Fény A Föld és az ember legendája Szeged Kúriák Ernőke Bölcs Rom Az írás bölcsessége Hon Az erő Anyám Anyám Hegyek Halljátok égi magasságok Pók és virág Mandulafa Cédrus fa Fények Pipacs A föld Alkony Duna

91 92 96 96 96 97 97 97 98 98 98 99 99 100 101 102 103 104 104 105 105 106 106 106 107 107 108 108 109 109 110 110 110 111 111 112 112 113 113 114 153

Ablakok gazda nélkül 114 Hajnalcsillag 115 Álmodó Tiszapart 115 A Hunok és a Hold 116 Fák 116 Madarak imája 117 Séta a múltban 117 Patak 117 Isten és Nemzet 118 Szent hazám 118 Vágy 118 Szent éj 119 Tisza 120 Tél 120 Emlék 121 Varázsálom 121 Ernő nap: január 12. 122 A Puszta Tanya 122 Tél a temetőben 123 Szülői vízió 123 A férjem elsiratása 124 Szülők sírja és a haza 125 Péter-Pál 125 Kincsős temető 126 Eperfa 126 Gyermekkor 127 Jó barát 127 Karácsony 128 Varjú 128 A Duna 129 Ezer vers 129 Karácsony 130 Adventi bölcselet 130 Ballada 131 Sumér irodalom tükre versben 131 Arc 132 Májusi emlék 132 Bibliai jelenések 133 Csatatér a Föld 133 Haza 133 Hontalanság 134 154

Napkelet Költészet A Nap Napraforgó Virág Balaton Ősz Kukorica Lovag Október végén Halottak napja Halottak napja Égig érő fa Bölcs példa Esthomály Lélek Szárny A világ A szív hona A patak végső hona Bizalom Szerelemital Szívem húrján Vadlibák Nyomok Bölcs kritika Könny Sors III. Aratás Nevem Isten Dér Hazám Holdas éj Dicsőség Ábránd Lélekvirág Tanyák Balatoni látomás Tartalomjegyzék

134 135 135 136 136 136 137 137 137 138 138 138 139 139 139 140 140 140 141 141 142 142 142 143 143 143 144 144 144 145 146 146 147 148 148 149 149 150 150 151