JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2011. május 31-én 9.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen voltak:
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Áldozó Tamás Dobó Zoltán Gaálné Vörösmarty Éva Galambos Szilvia Hári Lenke Dr. Horváth József Kovács Norbert Kropf Miklós Lévai József Orbán Imre Papp Tamás Polgárdy Imre Pusztai István Stolár Mihály Végh László képviselők
Távolmaradásukat bejelentették: Dr. Horváth Zsolt Nagy Jenő képviselő Jelen voltak továbbá:
Dr. Imre László megyei főjegyző Horváth Mária megyei aljegyző Takács Szabolcs – Veszprém Megyei Kormányhivatal Horváth Ernő – az Elnöki Kabinet titkára Kósa Kornél – a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság külső tagjelöltje Kiss Mária – Tömpe és Társa Könyvvizsgáló, Gazdasági és Pénzügyi Tanácsadó Bt., Veszprém Somlai Józsefné – Magyar Államkincstár Veszprém Megyei Igazgatósága, Veszprém Tobakné Bella Mária – Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sümeg Sándor Mátyás – Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium, Veszprém Dr. Rácz Jenő és Nagy Zsolt – Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Nonprofit Zrt., Veszprém Mátételki András – Napló, Veszprém
2 Dr. Molnár Ibolya, Fakász Tamás irodavezetők, Dégi-Deme Rita, Jakab Istvánné, Krámli János testületi ügyek referensei Lasztovicza Jenő Köszöntötte a testület ülésén megjelent képviselőtársait, a hivatal és az intézmények, továbbá a sajtó munkatársait, valamennyi megjelentet. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy a 18 fő közgyűlési tag közül az ülés kezdetekor 15 fő jelen van, az ülés határozatképes. A képviselők közül távolmaradásukat bejelentették: Dr. Horváth Zsolt és Nagy Jenő képviselők. Szó szerinti rögzítés „Tisztelt Közgyűlés! Mindannyian - mint jómagam is - mély megdöbbenéssel fogadtuk a fájdalmas hírt: Elhunyt dr. Mádl Ferenc akadémikus, Széchenyi-díjas magyar jogtudós, 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke. Megrendítő e hír azért is, hiszen néhány hónappal ezelőtt – az elmúlt év decemberében - egy igazán bensőséges hangulatú ünnepi közgyűlésen körünkben ünnepeltük Őt, s személyes jelenlétével tanúi lehettünk megnyerő, közvetlen személyiségének, emberi nagyságának. Mélységes tisztelettel emlékezem szavaira, melyben köszönetét fejezte ki azért, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése emberi, tanári, politikai életútját elismerve Veszprém Megye Tiszteletbeli Polgárává fogadta. Hálás volt a sorsnak, hogy Veszprém, s e táj városai és falvai lehettek emberi, lelki és nemzeti mivolta alakulásának meghatározó színhelyei. Szoros kötelék fűzte Őt Veszprém megyéhez. Gyerekkorát Bándon és Szentkirályszabadján töltötte, s családi gyökerei is megyénkhez kötötték. Munkája során kiemelt figyelmet szentelt e térségnek, hiszen a megyéből érkező meghívásoknak mindig igyekezett maradéktalanul eleget tenni: Az Ő szavait idézve:” nemrég Sólyban ünnepelhettük Veszprém és további három magyar megye Szent Istvántól való okleveles belépését történelmünkbe”. Mint a privatizációt is felügyelő miniszter, miniszteri munkássága idején részt vett a Herendi Porcelánmanufaktúra tulajdonosi formájának kialakításában, s éveken át volt az igazgatótanács tagja. Veszprém megye két települése – Bánd és Szentkirályszabadja – díszpolgárává választotta. Tudományos tevékenysége során főképp polgári, összehasonlító, valamint kereskedelmi joggal, nemzetközi magánjoggal és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogi problémáival foglalkozott. Nevéhez fűződik a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jog elméletének kimunkálása. Az említett diszciplínák oktatási és kutatási tanszéki feltételeinek megteremtője volt. Elősegítette az európai integráció, illetve Magyarország EU-s csatlakozásának jogi keretét s feltételeit, s mindehhez feldolgozta és bemutatta könyveiben az európai integráció jogi rendjének több intézményét. Különböző tudományos fórumokon és társaságokon keresztül ösztönözte a kelet–nyugati jog összehasonlítás kiterjesztését és tudományosabb alapokra történő helyezését. Dr. Mádl Ferenc tudományos munkásságát tekintve méltán mondhatjuk, jogászprofesszori kutató munkájával országunk szellemi és erkölcsi értékeit jelentősen gazdagítva, a kutatott területek fejlődésében kimagasló érdemeket szerzett.
3 Tevékenységének nemzetközi elismerését jelzi, hogy számos külföldi tudományos intézmény tagja lett, s vendégprofesszorként több külföldi egyetemen is tanított. Szerzőként húsz könyv és kb. 200 tanulmány fűződik nevéhez. Számos hazai és nemzetközi kodifikációs munkálatban vett részt. Nemzetközi gazdasági perekben évekig választott bíróként tevékenykedett. A rendszerváltást követően a hazai közéletben meghatározó szerepet töltött be. Az Antallkormány idején Európa-ügyi és tudománypolitikáért felelős tárca nélküli miniszterré majd művelődési és közoktatási miniszterré nevezték ki. Művelődési és közoktatási miniszterként miniszteri minőségében a Humán- és Ifjúságpolitikai Kabinetnek, valamint az európai integrációval kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálására alakult tárcaközi bizottságnak volt tagja. Miniszteri munkássága alatt tevékeny részese volt a hazai oktatásügy és tudományos kutatás új, korszerű kereteinek, valamint törvényi szabályozásának kialakításában. Mindemellett privatizációs miniszterként 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnöki tisztét is betöltötte, valamint elnöke volt a kormány mellett működő Tudománypolitikai Kollégiumnak, s 1992 januárjától 1993 februárjáig a Humán-politikai Kabinetnek. 1999-től kezdődően köztársasági elnökké történő megválasztásáig a kormány tudományos tanácsadói testületének munkáját segítette. A Magyar Köztársaság Elnöki tisztségét 2000 - 2005-ig töltötte be. Ezen időszak alatt további elévülhetetlen érdemeket szerzett, hiszen tudását, munkáját, hazánkért, országunk nemzetközi megbecsüléséért, a demokráciáért és az alkotmányosságunkért, közéletünk nyugalmáért, a magyar oktatásért és kultúráért szentelte. Élete és munkája példaértékű mindannyiunk számára. Arany János sorai méltóképpen fejezik ki a nemzetért és az országért tett szolgálatát: Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, ámbár napja múl; Hanem lerázván, ami benne földi, Egy éltető eszmévé finomul, Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye, Amint időben, térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye: Óhajt, remél, hisz és imádkozik.” Szó szerinti rögzítés vége Lasztovicza Jenő Kérte, hogy Mádl Ferenc, volt köztársasági elnök, Veszprém Megye Tiszteletbeli Polgára emlékének 1 perces néma felállással adózzanak. Megemlékezés Mádl Ferencről (1 perces néma felállás) Lasztovicza Jenő Köszöntötte dr. Imre László főjegyzőt, aki első alkalommal vesz részt a megyei közgyűlés munkájában, a további munkájához sok sikert kívánt.
4
Az ülés napirendjével kapcsolatban a következő bejelentést tette: - Az Ügyrendi Bizottság 2011. május 31-ei ülésén a napirendi tervezetet tárgyalásra alkalmasnak minősítette. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a napirend elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő (1 fő nem vett részt a szavazásban). Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 80/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. május 31-ei ülésének napirendjét a következők szerint állapította meg. 1. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság külső bizottsági tagjának lemondása, új tag megválasztása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Krámli János testületi ügyek referense 2. Egyes közoktatási intézmények alapító okiratának módosítása, valamint közoktatási megállapodások elfogadása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Dr. Molnár Ibolya irodavezető 3. A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2010. évi beszámolójával, eredményfelosztásával kapcsolatos tulajdonosi döntés Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Rácz Jenő főigazgató Előkészítésért felel: Sándor Tamás csoportvezető 4. Egyes megyei önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő kijelölése Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Fakász Tamás irodavezető Papné dr. Németh Marietta vagyongazdálkodási csoportvezető 5. Beszámoló a folyószámla hitelkeret biztosítása érdekében folytatott tárgyalásokról Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Horváth Mária megyei aljegyző 6. A Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapító okiratának módosítása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Gidainé dr. Molnár Gyöngyi jogi referens
5 7. KEOP-2011-4.9.0 kódszámú pályázatok benyújtásáról szóló 51/2011. (IV. 28.) MÖK határozat módosítása Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Fakász Tamás irodavezető 8. Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Horváth Mária megyei aljegyző 9. Döntés alapítvány támogatásáról Előadó: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Előkészítésért felel: Horváth Mária megyei aljegyző Határidő: Felelős:
azonnal Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
NAPIRENDEK TÁRGYALÁSA 1. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság külső bizottsági tagjának lemondása, új tag megválasztása Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottság az előterjesztést megtárgyalta és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólás Orbán Imre Emlékeztette a közgyűlés elnökét az előző közgyűlésen elhangzott azon ígéretére, hogy a 71/2011. (IV. 28.) MÖK határozatban a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Felügyelő Bizottságába választott személyek szakmai előéletéről a mai közgyűlésen tájékoztatást fog adni. Mivel a jelenlegi napirendi pontban is személyi kérdésről kell dönteniük, így jogosnak tartja a felvetést, hogy Kósa Kornél milyen szintű pénzügyi ismeretekkel rendelkezik ahhoz, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottságának külső tagjává jelölték. Természetesen nem kívánja vitatni a Fidesz-frakció jelölési jogát, sőt, a jelölt személyét sem kívánja elvetni. Leszögezte, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója csak olyan személyi döntéseket tud támogatni, ahol a szakmai előélet és a gyakorlat biztosított, ahol nem a pártérdek az első számú szempont.
6 Kérte a közgyűlés elnökének válaszát az előző közgyűlésen tett ígéretének megfelelően, illetve a ma eldöntendő személyi kérdésben is. Dr. Áldozó Tamás Hangsúlyozta, szerencséje van a Jobbik frakciónak, hogy a választópolgárok nem ennyire szigorúak, amikor ítéletet hoznak, mert szerinte annak csúfos következményei lennének. Kijelentette, hogy semmiféle szakmai önéletrajzot nem kíván átadni Orbán Imrének, ha gondolja, utánanézhet, de őt így választották meg a választópolgárok a tisztségeire és így kapott bizalmat más pozíciók betöltésére is. Lasztovicza Jenő Kiegészítette a választ azzal, hogy a jelölt kiválasztása frakciójavaslatra történt, és a frakció teljes bizalmát élvezve támogatta a jelöltet, tehát egy többségi, demokratikus döntést hoznak. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön Kósa Kornél megválasztásáról a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság új külső tagjának. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 14 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 81/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Dr. Trosits Bernadettnek, a Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság külső tagjának 2011. április 28-ai hatállyal történő lemondását tudomásul veszi. A Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság új külső tagjának 2011. május 31. napjától Kósa Kornél Pápa, Ág u. 21/B szám alatti lakost választja meg. A közgyűlés felkéri elnökét, hogy az érintetteket a döntésről értesítse. Határidő: Felelős:
azonnal Lasztovicza Jenő, közgyűlés elnöke
Lasztovicza Jenő Felkérte a bizottság külső tagját az eskü letételére. Kérte a jelenlévőket, az eskü ideje alatt szíveskedjenek felállni. A külső bizottsági tag eskütétele Az eskü szövege a jegyzőkönyv mellékletét képezi. Lasztovicza Jenő Megkérte a bizottság új tagját, hogy az esküről szóló okmányt szíveskedjen aláírni.
7 2. Egyes közoktatási intézmények alapító okiratának módosítása, valamint közoktatási megállapodás elfogadása Lasztovicza Jenő Az előterjesztést az alábbiakkal egészítette ki: 1. Az Acsády Ignác Szakképző Iskola egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratából az 5. pont Tevékenység típusai „853211-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon”, valamint a „853221-1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon” – Szakiskola pontjából kikerül a humán szakterületről a szociális gondozó és ápoló szakma. Az intézmény típusát meghatározó 9. pontból, a záradékból és az alapító okirat 5. pontjához tartozó melléklet fejlécéből kikerül a „kollégium” elnevezés. Az 5. ponthoz tartozó melléklet Egészségügyi szakmacsoportja az alábbiak szerint módosul: 54 723 01 Általános ápoló, melynek rész-szakképesítése 33 01 Ápolási asszisztens, illetve 52 01 Gyakorló ápoló 54 01 Ápoló elágazással. Ezzel egyidejűleg az Acsády Ignác Szakképző Iskola alapító okiratát módosító okirat kiegészül az alábbi szövegrésszel: „Az alapító okirat 9. pont: Az intézmény típusa pontjából törli az „és kollégium” megnevezést. 2. Az előterjesztés mellékletét képező közoktatási megállapodásokban néhány ponton módosítást javasolok, ezek az alábbiak: - 6.b pont utolsó bekezdését, a 6.d pont utolsó bekezdését törölni javasolta - a 7. pont bevezető részének és a) alpontjának pontosítását javasolta - Ugyancsak pontosítani javasolta a 8. pontot - A 9. pont elhagyása mellett annak tartalmával pontosítani javasolta a 10. pontot. A fenti pontosításokkal átjavított megállapodás tervezetek az ülés előtt kiosztásra kerültek. Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottságok az előterjesztést megtárgyalták és a közgyűlésnek elfogadásra javasolták. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a sümegi Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény alapító okiratának módosításáról, az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat, valamint a közoktatási megállapodás jóváhagyásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 15 fő képviselő (1 fő nem vett részt a szavazásban). Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi
8
82/2011. (V. 31.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Sümeg Város Önkormányzata, mint átadó, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat, mint átvevő között a Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben meglévő közoktatási feladatok átadása céljából létrejövő 1. számú mellékletben szereplő megállapodást jóváhagyja. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a közgyűlés elnökét a megállapodás aláírására. Határidő: Felelős:
2011. június 30. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011/2012. tanévtől kezdődően a Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben az alapfokú művészetoktatásra felvehető tanulók maximális létszámát a jelenlegi 200 főről 150 főre csökkenti, valamint a brácsa, nagybőgő, ütő, gitár, harmonika és magánének tanszakok megszüntetésével szűkíti az intézményben oktatható hangszerek, illetve tanszakok körét. Határidő: Felelős:
2011. június 30. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. § (3) bekezdésében és a 93. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében a Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sümeg alapító okiratot módosító okiratát a 2. számú mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. Határidő: Felelős:
azonnal Dr. Imre László, megyei főjegyző
4. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. § (3) bekezdésében és a 93. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében a Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Sümeg egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a 3. számú mellékletben foglaltak szerint jóváhagyja. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a megyei főjegyzőt, hogy gondoskodjon az egységes szerkezetű alapító okirat érintettek részére történő megküldéséről és közzétételéről. Határidő: Felelős:
azonnal, illetve 2011. június 10. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző
5. A megyei közgyűlés felkéri Kisfaludy Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetőjét, hogy a 4. pont szerint jóváhagyott, alapító okirat alapján gondoskodjon a költségvetési szerv
9 dokumentumainak módosításáról, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatot a változásoknak megfelelően dolgozza át és jóváhagyásra terjessze be a közgyűlés illetékes bizottsága elé. Határidő: Felelős:
2011. augusztus 31. a költségvetési szerv vezetője
Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a pápai közoktatási intézményekre vonatkozó megállapodások jóváhagyásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 15 fő képviselő (1 fő nem vett részt a szavazásban). Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 83/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Pápa Város Önkormányzata, mint átadó, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat, mint átvevő között a Türr István Gimnázium és Kollégiumra, az Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégiumra, a Petőfi Sándor Gimnáziumra, a Balla Róbert Téri Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményre, a Bartók Béla Zeneiskola – Alapfokú Művészetoktatási Intézményre vonatkozó közoktatási feladatok átadása céljából létrejövő 48. számú mellékletben szereplő megállapodásokat jóváhagyja. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a közgyűlés elnökét a megállapodások aláírására. Határidő: Felelős:
2011. június 30. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a pápai közoktatási intézmények alapító okiratainak módosításáról, az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratok jóváhagyásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 15 fő képviselő (1 fő nem vett részt a szavazásban). Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 14 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 84/2011. (V. 31.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a pápai Türr István Gimnázium és Kollégium, valamint a pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola és Kollégium kollégiumi feladatait és telephelyeit érintő átszervezést jóváhagyja.
10 Határidő: Felelős:
2011. június 30. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. § (3) bekezdésében és a 93. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében a Türr István Gimnázium és Kollégium, az Acsády Ignác Szakképző Iskola, valamint a Bartók Béla Zeneiskola – Alapfokú Művészetokatási Intézmény alapító okiratát módosító okiratait 2011. augusztus 31-ei hatállyal a 9-11. számú mellékletek tartalmának megfelelően elfogadja. Határidő: Felelős:
azonnal Dr. Imre László megyei főjegyző
3. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 2/A. § (3) bekezdésében és a 93. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében a Türr István Gimnázium és Kollégium, az Acsády Ignác Szakképző Iskola, valamint a Bartók Béla Zeneiskola – Alapfokú Művészetoktatási Intézmény megnevezésű intézmények egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a 12-14. mellékletekben foglaltak szerint jóváhagyja. Az Acsády Ignác Szakképző Iskola által kért, a megyei önkormányzat által befogadott feladatbővülés – szociális ápoló és gondozó szakképesítés bevezetése – többlet támogatási igénnyel nem járhat. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a megyei főjegyzőt, hogy gondoskodjon az egységes szerkezetű alapító okirat érintettek részére történő megküldéséről és közzétételéről. Határidő: Felelős:
azonnal, illetve 2011. június 10. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző
4. A megyei közgyűlés felkéri az Acsády Ignác Szakképző Iskola igazgatóját, hogy az átszervezés érdekében az intézkedésekkel kapcsolatos szervezési feladatokat készítse elő, és a kollégiumi ellátás megszüntetéséből adódó feladatcsökkenés miatt az intézmény létszámgazdálkodását tekintse át és a módosításokra vonatkozó javaslatát terjessze be a megyei közgyűlés soron következő ülésére. A megyei közgyűlés felkéri az Acsády Ignác Szakképző Iskola igazgatóját, hogy a bevezetésre kerülő szociális ápoló és gondozó szakképesítés személyi és tárgyi feltételeinek megteremtéséről a 2012/2013-as tanévre gondoskodjon. Határidő:
Felelős:
a létszámgazdálkodás módosítására: a megyei közgyűlés 2011. júniusi ülése az új szakképesítés személyi és tárgyi feltételeinek megteremtésére: 2012. augusztus 31. Kemény Éva igazgató
5. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri a megyei közgyűlés elnökét, hogy az Acsády Ignác Szakképző Iskola kollégium épületének funkcióváltásából adódó költségekre, valamint az ingatlan állagmegóvási munkáinak kiadásaira a soron
11 következő költségvetés módosításakor – legfeljebb 10 millió forint keretösszeg erejéig – a fedezet biztosításáról gondoskodjon. Határidő: Felelős:
a megyei közgyűlés 2011. júniusi ülése Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
6. A megyei közgyűlés felkéri a Türr István Gimnázium és Kollégium, valamint az Acsády Ignác Szakképző Iskola megnevezésű intézmények vezetőit, hogy a 3. pont szerint jóváhagyott alapító okirat alapján gondoskodjon a költségvetési szerv dokumentumainak módosításáról, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatot a változásoknak megfelelően dolgozza át és jóváhagyásra terjessze be a közgyűlés illetékes bizottsága elé. Határidő: Felelős:
2011. augusztus 31. a költségvetési szervek vezetői
Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az Ajkai közoktatási intézmények átadás-átvételével kapcsolatos előzetes megállapodás jóváhagyásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő (1 fő nem vett részt a szavazásban). Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 85/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a fenntartásában működő közoktatási intézmények átadás-átvételének és további működtetésének előkészítése tárgyában a Veszprém Megyei Önkormányzat és Ajka Város Önkormányzata között létrejött – a határozat 15. számú mellékletét képező – előzetes megállapodást jóváhagyja. A közgyűlés felkéri elnökét, hogy a részletes átadás-átvételi megállapodások előkészítéséről és testület elé történő terjesztéséről gondoskodjon. Határidő: Felelős:
azonnal Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az egyes közoktatási feladatok Ajka Város Önkormányzatától való átvételéről szóló 43/2011. (IV. 28.) MÖK határozat módosításáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő (1 fő nem vett részt a szavazásban).
12 Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 86/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 43/2011. (IV. 28.) MÖK határozat 1. bekezdését az alábbiak szerint módosítja: „A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben a települési önkormányzat számára nem kötelező közoktatási feladatok ellátását 2011. július 1-jétől 2015. június 30-áig, továbbá a Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményből leválasztandó Zeneiskolában (a leválasztást követően) meglévő közoktatási feladatok ellátását, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88.§ (9) bekezdésében foglaltak szerint, a bejelentést követő év július 1-jétől, azaz 2012. július 1jétől 2015. június 30-áig vállalja.” A határozat végrehajtási határideje kiegészül a 2011. június 30-ai határidővel. A határozat további rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak. Határidő: azonnal Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az Ajkai közoktatási feladatok átadásával kapcsolatos megállapodások jóváhagyásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő (1 fő nem vett részt a szavazásban). Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 87/2011. (V. 31.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Ajka Város Önkormányzata, mint átadó, valamint a Veszprém Megyei Önkormányzat, mint átvevő között a Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményre vonatkozó közoktatási feladatok átadása céljából létrejövő 16. számú mellékletben szereplő megállapodást jóváhagyja. 2. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Veszprém Megyei Önkormányzat, mint átadó, valamint Ajka Város Önkormányzata, mint átvevő között a Bánki Donát Szakképző Iskola és Kollégium, a Bercsényi Miklós Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Bródy Imre Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény átadásával kapcsolatos vagyoni és pénzügyi feltételek tárgyában létrejövő, 17. számú mellékletben szereplő megállapodást jóváhagyja.
13 A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a közgyűlés elnökét a megállapodások aláírására. Határidő: Felelős:
2011. június 30. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
3. A Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2010. évi beszámolójával, eredményfelosztásával kapcsolatos tulajdonosi döntés Lasztovicza Jenő Megkérdezte az előterjesztő Dr. Rácz Jenő főigazgatót, kíván-e az előterjesztéshez szóbeli kiegészítést tenni. Dr. Rácz Jenő Utalt az előterjesztésben is leírtakra, miszerint a 2010. évi beszámoló alapján a Zrt. eredménye -623.500 eFt, ennek megfelelően a gazdasági társaságokról szóló törvény 245. §-a értelmében az igazgatóság köteles ebben az esetben – mivel az alaptőke a saját tőke kétharmada alá csökken – tőkevisszapótlásról gondoskodni. A Felügyelő Bizottság már tárgyalta a kérdést, illetve mai napon a Zrt. közgyűlésétől kérnek felhatalmazást arra, hogy a tőkevisszapótlásra vonatkozó javaslatot a következő közgyűlésre terjesszék elő annak érdekében, hogy a törvényi kötelezettségeknek megfelelően az egyensúlyt helyre tudják állítani. Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottságok az előterjesztést megtárgyalták és a közgyűlésnek elfogadásra javasolták. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdések - válaszok Pusztai István Úgy érzi, hogy néhány évvel a kórház gazdasági társasággá történő átalakulása után fel kell tennie a kérdést, hogy az egészségügy más finanszírozási helyzetében van-e értelme gazdasági társaságként működtetni a kórházat. Megítélése szerint a jelenlegi finanszírozási feltételek nem igazán alkalmasak arra, hogy a kórház gazdasági társaság formájában működjön. Az alábbi kérdéseket vetette fel: - Miért nőtt 2010-ben több mint 3-szorosára a magánszemélyeknek folyósított kártérítés? - Miért nőtt kb. 30-szorosára az önellenőrzési pótlék? - Miért nőtt a bírság összege 13-15-szörösére? - Miért nőtt az APEH-eljárási illeték és a késedelmi pótlék 4,5-szeresére?
14 -
Miért emelkedett a munkábajárás költsége, az üzemanyagár emelkedését meghaladóan, közel 50 %-kal? Miért növekedett a béren kívüli juttatás összege 80 %-kal, ami ráadásul a cafeteria rendszer elemeit nem tartalmazza?
Dr. Rácz Jenő Válaszában elmondta, annak eldöntéséhez, hogy van-e értelme gazdasági társaságként működtetni a kórházat, ahhoz szerinte össze kell hasonlítani a gazdasági helyzetüket más magyarországi kórházakéval. A 2010. évi beszámolóban levő eredmény önmagában valóban nehezen értelmezhető, főleg annak figyelembevételével, hogy a tavalyi év végén a kórházak eladósodása 33 millió forint volt, ami azt jelenti, hogy kb. 1 havi finanszírozással voltak az egészségügyi intézmények eladósodva. A veszprémi kórház 623 millió forintos negatív eredményével beleszámoltatik az értékcsökkenés is, ami gyakorlatilag annak 50 %-át teszi ki. Az, hogy a Csolnoky Ferenc Kórház OEP-finanszírozása durván 600 millió forint, azt mutatja, hogy kb. feleannyira vannak eladósodva, mint az összes többi intézmény. A fele nagyságú eladósodás azt jelenti, hogy egyrészt a gazdálkodásukban, másrészt az ezt lehetővé tevő jogi környezetben is jobban tudnak gondolkodni – még nehéz helyzetben is – mint az összes többi kórház. A 2010. évi üzleti tervükben jelezték azt is, hogy ha nem avatkoznának bele, akkor milliárdot meghaladná a negatív eredmény. Ennek megfelelően terjesztettek a közgyűlés elé egy 500 millió forintos megtakarítási csomagot, a bér- és a dologi oldalon egyaránt, amit végrehajtottak. A bérmegtakarítást ha közintézményként működnének, nem tudták volna végrehajtani, hiszen a cafeteria rendszer bevezetése tette lehetővé, hogy a munkavállalók is jól jártak, ugyanakkor lehetőséget nyújtott a gazdasági társaság számára is. Hasonlóan a flexibilisebb gazdálkodás elsősorban a beszerzések esetében tette lehetővé a durván 250 millió forintos dologi megtakarítást és így tudták a 2010. évi üzleti tervüket teljesíteni. A növekvő költségekre vonatkozó kérdésre elmondta, hogy a kártérítési perek nagyságrendje – mint más intézményekben is – elharapódzott. Igyekeztek peren kívüli egyezséggel megelőzni, hogy egy esetleges nagyobb bírság az intézményt padlóra helyezze. A kártérítési perek általában 5 millió forinton belül megálltak, ez a határ azért fontos, mert a biztosításuk erre nyújt fedezetet és az intézménynek csak a szükséges önrészt kell biztosítania. Más intézmények esetében előfordul több tízmillió forintos, akár 100 millió forintos nagyságrendet meghaladó egy-egy káresemény is. Ez a tendencia most érte el Magyarországot és ezek a számok nagy valószínűséggel növekedni fognak és a jogi környezet sem kedvező az egészségügyi intézmények számára. Az önrevízióval és a pótdíjak befizetésével kapcsolatban elmondta, hogy a tavalyi évben átfogó APEH-ellenőrzésen esett át a Zrt. Az ellenőrzés keretében lehetőséget kaptak arra, hogy a feltárt problémák egy részét még saját maguk – önellenőrzési pótdíj befizetése mellett – rendezni tudták. A többi, így például az APEH-bírság elsősorban a nyugdíjpénztárak vonatkozásában feltárt hiányosságokból ered. Ennek az volt az oka, hogy a munkavállaló kötelezettsége a magánnyugdíjpénztár tagságáról tájékoztatni az intézményt. Ez sok esetben elmaradt, melynek következtében kb. 100 munkavállaló esetében máshova fizette az intézmény a nyugdíjjárulékot, mint ahova azt jogszerűen kellett volna. A korrekciók megtörténtek, viszont a bírságot ki kellett fizetniük. Azt jelezte vissza az APEH, hogy a 3 évre visszamenő ellenőrzés során – a 18 milliárdos költségvetésükhöz képest – minimálisak az eltérések. Ugyanakkor jogosan merül fel egyes munkavállalók mulasztásával okozott kártérítés behajtásának igénye, viszont azt is figyelembe kellett venniük, hogy az egészségügyi intézményekben jelen pillanatban iszonyú nagy feszültséget okoz a munkaerőutánpótlás. Ezért felszólították őket, hogy hasonló jellegű problémákat a jövőben ne okozzanak, amúgy a jogszabályi környezet változása is rendezte a helyzetet.
15 A munkábajárás költségeit valóban jelentősen emelték az üzemanyagár-növekedések, de hozzájárult a jelentős fluktuáció is, ami nemcsak az orvosoknál, hanem egyéb munkavállalóknál is fennáll. Havi viszonylatban akár 40-50 munkavállalót kell váltani az ápolási területen. Az eddigi szempontot – ami elsősorban helyi munkavállalók felvételére irányult – már nem tudják érvényesíteni, sőt sok esetben megfelelő képzettségűek híján segédnővéreket kell felvenniük. A béren kívüli juttatásokban valóban legnagyobb elem a cafeteria juttatás, de ezen kívül is minden lehetőséget megragadnak az inflációból adódó kiesések kompenzálására, a munkaerő megtartása és a betegellátás biztosítása érdekében. Hozzászólás nem hangzott el. Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2010. évi beszámolójával, eredményfelosztásával kapcsolatos tulajdonosi döntésre vonatkozóan. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 14 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 88/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megtárgyalta a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. 2010. évi beszámolóját és azt -623.500 eFt (azaz mínusz Hatszázhuszonhárom-millió-ötszázezer forint) mérleg szerinti eredménnyel elfogadja, egyben felhatalmazza elnökét, hogy ezt az álláspontot a Zrt. közgyűlésén képviselje. Határidő: Felelős:
azonnal Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság könyvvizsgálója szerződésének meghosszabbításáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 89/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. könyvvizsgálója (Tömpe és Társa Bt.) szerződésének 2012. május 31-ig történő meghosszabbítását.
16 A megyei közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a Zrt. közgyűlésén ezt az álláspontot képviselje. Határidő: Felelős:
azonnal Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
4. Egyes megyei önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő kijelölése Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottságok az előterjesztést megtárgyalták és a közgyűlésnek elfogadásra javasolták. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólás Orbán Imre Előrebocsátotta, hogy gyakran keresi a különbséget az előző és a ma regnáló kormány gazdaságfilozófiáját illetően, de mindig arra a következtésre jut, hogy a különbség elenyésző, mondhatni árnyalatnyi. Meglátása szerint ez az előterjesztés sem szól másról, mint a vagyon felélési lehetőségéről. Tudomása szerint a gazdasági program, nem csupán a vagyontárgyak értékesítésének lehetőségét helyezte előtérbe, hanem idegenforgalmi és turisztikai fejlesztéseket is előirányzott. Nem gondolná, hogy a Kőváóörs-Pálköve területén található üdülő eladása ezt a célt szolgálná. Nem érti, miért ne lehetne a jövőben is biztosítani azt úgy, mint eddig, hogy az üdülő fenntartását az ott keletkező bevétel rendezze. Feltette a kérdést, hogy nem bízik a közgyűlés vezetője a saját kormányának gazdasági politikájában, nem bízik a beígért fejlesztésekben. Vagy egyszerűen így kényelmes, így lehet megszabadulni – ki tudja milyen szándékkal – egy jó helyen fekvő ingatlantól. Hangsúlyozta, hogy nem támogatják sem a veszprémi Házgyári úton, sem pedig a KővágóörsPálkövén található ingatlannak az eladását, a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem asszisztál a vagyonfeléléshez. Lasztovicza Jenő Megítélése szerint Orbán Imre „rossz szemüvegen” keresztül vizsgálja a mostani és az előző kormány gazdaságpolitikáját. Példaként említette, amíg az előző időszakban a vagyonfelélés arról szólt, hogy eladták a MOL-t és eladták az Airportot és még sokmindent, addig a jelenlegi magyar kormány a MOL nagy részét visszavásárolta az oroszoktól. Ezt azért tette, mert ezzel próbálja az országot gazdaságilag és energetikailag valamilyen szinten függetleníteni a nemzetközi piactól. Felhívta a figyelmet, hogy az értékesítésre kijelölés még nem jelenti azt, hogy el is fogják adni az adott ingatlant. Viszont felelősek az adott intézmények működtetéséért, amelyeknek jelentős költségeik vannak, ha a megye saját bevétele a normatívák finanszírozása miatt nem
17 elegendő, akkor is biztosítani kell a működtetést. Megítélése szerint itt nem vagyonfelélésről van szó, hiszen több megye és megyei jogú város is élt olyan lehetőségekkel, a működési költségeinek biztosítása érdekében, melyekkel a Veszprém Megyei Önkormányzat nem élt. Reményei szerint mire elérkezik az az idő, addigra a kötvény befektetések komoly vagyongyarapodást okoznak a megyének. Hangsúlyozta, hogy a két ingatlan értékesítésre való kijelölése arról szól, ha a megye megszorul, legyen egy olyan ingatlan portfólió, amely, értékesítésre adható. Tudomásul kell venni, hogy két balatoni ingatlan sem egyformán adható el, valószínű, hogy a pálkövei üdülő forgalomképesebb, mint például a balatonalmádi Kolostor Hotel, ami évek óta eladhatatlan, igaz, nem a parton fekszik. Ha esetleg a színház díszletraktárára jó vételi ajánlatot kapnak, akkor el fogják adni, de a színház igazgatóját biztosították arról, hogy abban az esetben is biztosítják, ugyanazon a színvonalon a feladat ellátásának lehetőségét. Meggyőződése szerint a megyei önkormányzat elmúlt egynéhány éve inkább vagyongyarapító, mintsem vagyoncsökkentő befektetésekről szól. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 11 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 3 tartózkodás mellet meghozta az alábbi 90/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megyei önkormányzat tulajdonát képező Veszprém, Házgyári úti 1965/32 hrsz-ú ingatlant a forgalomképes vagyoni körbe sorolja és a Kővágóörs-Pálköve, Kéktó u. 10. szám alatti 909/5 hrsz-ú ingatlannal együtt elidegenítésre kijelöli. Felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy az ingatlanok elidegenítéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg. Utasítja a megyei főjegyzőt, hogy a határozatból eredő változásokat az ingatlan vagyonkataszterben, valamint a vagyonrendelet függelékén vezesse át. Határidő:
- az értékesítés előkészítése tekintetében folyamatos; - a vagyonkataszteri és a vagyonrendelet függelékben történő átvezetés tekintetében azonnal.
Felelős:
- az értékesítés előkészítése tekintetében: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke; - a vagyonkataszteri és a vagyonrendelet függelékben történő átvezetés tekintetében: dr. Imre László, megyei főjegyző.
18 5. Beszámoló a folyószámla hitelkeret biztosítása érdekében folytatott tárgyalásokról Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottságok az előterjesztést megtárgyalták és a közgyűlésnek elfogadásra javasolták. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólás Pusztai István Elmondta, a korábbi közgyűlést megelőző bizottsági ülésen jelezte, véleménye szerint Magyarországon nincs olyan bank, amely a megyei önkormányzat folyó bevételeit a hitelfelvételhez fedezetként elfogadja, mivel a hitelt működési kiadásokra venné fel. Azt hangsúlyozta, a hitel felvételre azért van szükség, mert a megyei önkormányzat bevételei a működésre nem elegendőek. Megjegyezte, a hitelfelvétellel kapcsolatban már korábban is voltak aggályai, de a korábbi döntésnél még az volt a véleménye, hogy próbálják meg. A jelenlegi helyzet minősítésével kapcsolatban elmondta, ezt az ügyet eltaktikázták, továbbá az OTP most mossa fel a megyei önkormányzattal a padlót. Utalt arra, valaki azt mondta, nem engedi, hogy Magyarországgal mossák fel a padlót, jelen esetben a megyei önkormányzatról van szó. Véleménye szerint egyértelműen látszik, hogy ebben a kérdésben az OTP diktál, fedezetet kér a hitelfelvételhez, a két hónapos és az utána ismétlődő ütemet is a bank határozza meg, a rulírozó hitel már nem 1.8 mrdFt-ról, hanem 1.4 mrdFt-ról szól. A kiszolgáltatott helyzet ellenére azt kívánta, hogy a megyei önkormányzat vezetése próbálja azt megoldani, mert a fizetőképességhez, a bérek kifizetéséhez nagy szükség van arra. Jelezte, hogy nagyobb körültekintéssel, a banki logikával való gondolkodás bekapcsolásával kell ezt a kérdést kezelni, illetve előkészíteni. Lasztovicza Jenő Az elhangzottakkal kapcsolatban elmondta, mindig nagy körültekintéssel dolgoztak és a megyei önkormányzat eddigi működése is a megfontolt gazdálkodást igazolja. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 11 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 91/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza Elnökét, hogy a Kbt. 125.§ (2) bekezdésének c) pontja alapján közbeszerzési eljárást folytasson le a 2011. június 24. napjától a folyószámlát vezető OTP Bank Nyrt.-vel 1400 millió forint hitelkeret szerződés megkötésére 2011. június 24-től 2011. augusztus 23-ig tartó időszakra, két hónapra. A
19 közbeszerzési eljárás megindításának napja a rendkívüli sürgősségre tekintettel 2011. június 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. június 24-től 2011. augusztus 23-i terjedő időszakra kötendő folyószámla hitelkeret fedezetéül a 2011. évi költségvetési bevételein felül ingatlanfedezetet is felajánl az 1400 millió forint hitelkeret biztosítékaként. A pénzintézet lehetséges fedezetigényeként változatlanul a 154/2010. (VIII. 05.) MÖK határozatban már korábban kijelölt alábbi ingatlanok körét határozza meg a megyei önkormányzat, melyek az alábbiak: Veszprém, Vár u. 6. (288 hrsz), Veszprém, Victor H. u. 3. (5690/A/1-5 hrsz), Balatonalmádi, Veszprémi út 83. (2 és 3 hrsz), Gic, Nagy L. u. 12. (157/1 hrsz). A Közgyűlés felhatalmazza Elnökét a folyószámla vezető pénzintézettel történő tárgyalások lefolytatására és sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a 2011. június 24.-2011. augusztus 23-ig terjedő időszakra vonatkozó szerződés aláírására. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése kötelezettséget vállal arra, hogy a futamidő alatt költségvetésében – a fejlesztések előtt – a hitel és járulékai fedezetét saját bevételeiből megteremti, és a visszafizetésre kötelezettséget vállal. A Közgyűlés felkéri elnökét, hogy a soron következő közgyűlésre készíttessen előterjesztést a módosított költségvetési előirányzatok ismeretében a költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében szükséges intézkedésekre. Határidő: Felelős:
2011. június 23. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
6. A Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány alapító okiratának módosítása Lasztovicza Jenő Bejelentette, az előterjesztés kiküldését követően a Vállalkozásfejlesztési Központ munkatársa jelezte, hogy Légrádi Elemér nyugdíjazása miatt a bankszáma feletti rendelkezési jogot nem tudja vállalni, ezért a határozati javaslat 2. pontjának utolsó bekezdése az alábbiak szerint módosul: „Az alapítvány bankszámlája feletti rendelkezéshez az alábbi két személy együttes aláírása szükséges: 1. Dr. Áldozó Tamás 8500 Pápa, Fenyves u. 4. 2. Járvás Béláné 8200 Veszprém, Muskátli u. 2.” Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottság az előterjesztést megtárgyalta és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el.
20 Kérdés-válasz Pusztai István Kérte, hogy a közgyűlés elnöke előterjesztőként indokolja meg dr. Braun Márton és dr. Papcsák Ferenc kuratóriumi tagságát a Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványban. Megkérdezte, hogy a bírósági bejegyzéshez a kuratóriumi tagok esetében milyen adatokat kell megadni, van-e arra jogszabályi előírás. Lasztovicza Jenő Válaszában elmondta, hogy dr. Braun Márton és dr. Papcsák Ferenc az Országos Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tagja, amellyel szorosabb kapcsolatot szeretnének ápolni. Elmondta, hogy a veszprémi Alapítvány működésére hatékonyabb és nagyobb garanciát látott az említett két új tag megválasztásával, a jelölésüket ez motiválta. Arról szólt, hogy a kuratóriumi tagok bírósági bejegyzésével kapcsolatos kérdésére írásban fog választ adni. Hozzászólások Orbán Imre Hozzászólásában elmondta, a 20. század elején úgy fogalmaztak, minden hatalmat a szovjeteknek, amely a 21. század elején úgy hangzik, minden hatalmat a fideszeknek. Megítélése szerint, nincs ez másként a Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány esetében sem, ha megnézik a kuratóriumi tagságra előterjesztettek névsorát, nem kell különösebb képzelő erő, hogy eldöntsék, mire megy ki a játék. Arról szólt, az előterjesztésből sok mindent le lehet szűrni, példaként említette, hogy az alapítvány az alapító okiratában foglaltakat figyelmen kívül hagyja. Ezt a kijelentését arra alapozta, hogy az alapító okirat 9. pontja szerint az alapítvány politikamentes, társadalmi, közösségi kezdeményezés, illetve a szervezet pártoktól független. Megkérdezte, hogy a tervezett személycserékkel a 9. pontban foglaltak meg fognak-e valósulni. Kétségét fejezte ki a kuratóriumba jelölt személyek szakmai rátermettségét illetően, nem értett egyet az előterjesztett személyi körrel sem. Kérdésként vetette fel, mit keres a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumában dr. Papcsák Ferenc vagy dr. Braun Márton, mivel tudomása szerint a megyéhez nincs kötődésük. Elmondta, hogy dr. Áldozó Tamás és Takács Szabolcs állás- és pozíció halmozása a megye volt legnagyobb pozícióhalmozóját, dr. Kovács Zoltánt juttatta eszébe. Felvetette nincs-e összeférhetetlenség Takács Szabolcsnak a Kormányhivatalban betöltött munkája, valamint az alapítványi kuratóriumi tagsága között. A Heti Világgazdaság február 20-ai számából idézett, mely szerint a zuglói fideszes polgármester – korábban Elszámoltatási Kormánybiztos – 80 mFt-ot fizetett ki többek között rokonoknak és hű embereknek tanácsadásokért, polgármesterré történő választása óta 53 tanácsadási szerződést kötött az önkormányzat. Megjegyezte, a felolvasott hír után nem kell különösebb képzelőerő a kuratórium összetételével kapcsolatban és előre borítékolta, hogy az alapítványtól Fidesz közeli vállalkozások fognak támogatást kapni. Dr. Papcsák Ferenccel kapcsolatban megemlítette a régi amerikai szállóigét, mely szerint: „Az első milliómat ne kérdezd honnan van, a többivel majd el tudok számolni.” Pusztai István Elöljáróban elmondta, nem gondolkodott azon, hogy olyan dolgot mondjon, amely alapján kivívja dr. Papcsák Ferenc feljelentési hajlamát - amelyet később nem fog visszavonni – erre a síkra nem kívánt rámenni. Megítélése szerint az alapítvány alapító okiratának 9. pontját amelyben az szerepel, hogy politikamentes, társadalmi, közösségi kezdeményezés -, módosítani kellene, továbbá a civil és a társadalmi ellenőrzésen is el kellene gondolkodni. Azt
21 hangsúlyozta, az alapító okirat módosítása két dolgot mindenképpen mutat, megtörténik az alapítvány kuratóriumának Fideszes megszállása, továbbá két olyan személy kerül oda, aki félig-meddig kötődik Veszprém megyéhez, megjegyezte dr. Papcsák Ferencnek „komoly érdemei” vannak bizonyos közgyűlési döntések meghozatalában. Ismételten azt hangsúlyozta, az alapítvány politikai megszállása a kutartóriumi tagság megváltoztatását jelenti, továbbá azáltal egyes személyeken keresztül személyhez kötött döntési koncentráció jelenik meg és felvetődik a kérdés, miért van ez. Azt valószínűsítette, a közgyűlés elnökének és a Fidesznek olyan információja van, amely alapján a kormány az alapítványnak valószínűleg a kkv szektor – kis- és közepes vállalkozások - támogatásában szán komoly szerepet. Nyilvánvalónak tartotta, hogy a források feletti rendelkezési jogosítványokat előkészítő döntés van a döntéselőkészítési mechanizmusban. Azt remélte, hogy a parlament elé ez képviselői indítványként fog bekerülni, mert ilyen kérdésekben nem tartotta jó dolognak a kormány előterjesztést indokló társadalmi egyeztetéseket lefolytatni. Költői kérdésként vetette fel „vajon nem a pénz szagára gyűl az éji vad?”. Lasztovicza Jenő Megítélése szerint Pusztai István hozzászólása saját tükörbe nézése volt, mivel az elmúlt nyolc évben a dolgok náluk az elmondottak szerint működtek. Dr. Áldozó Tamás Azt hangsúlyozta, Pusztai Istvánt eddig sokkal többre tartotta, megdöbbentette, hogy „egy gyékényen árul” Orbán Imrével. Visszautasította Orbán Imrének a lopásra vonatkozó szavait, megjegyezte, mindenki magából indul ki, ezt az álláshalmozásra is értette. Elmondta, sokan akár a szüleink közül is - szívesen cserélnének Orbán Imrével és örültek volna, ha negyven évesen nyugdíjba vonulhattak volna. Orbán Imre Megköszönte dr. Áldozó Tamás kioktató stílusát, aki véleménye szerint mindig csúsztat. Ha már nyugdíjas határőrként a saját személye került terítékre, elmondta, ő legalább 25 évet dolgozott és nem a politikából élt 25 éven keresztül, mint mások. Lasztovicza Jenő Visszautasította a személyeskedést, kérte Orbán Imre frakcióvezető-helyettest tartsa magát távol attól, mivel nem ő az egyetlen ember a teremben, aki 25 évet dolgozott, van aki több, mint negyven évet dolgozott és még nem ment nyugdíjba. Dr. Áldozó Tamás Sokat mondónak tartotta, amit Orbán Imre frakcióvezető-helyettes elmondott. Azt hangsúlyozta, a politikát munkának tekinti, ellentétben Orbán Imrével. Megkérdezte, ha a politikai tevékenységet nem tekinti munkának és még nyugdíjas is, akkor hogyan számol el önmagával, minden reggel odaáll a tükör elé és köp egyet saját magára, ezt hogyan csinálja. Lasztovicza Jenő Elmondta, olyan kijelentés hangzott el a közgyűlésen, hogy minden hatalmat a Fideszeknek, megítélése szerint azok, akik a kuratóriumban vannak köztiszteletben álló, megbecsült, választott emberek, akiket a választásokon megválasztottak. Megjegyezte, nem tolvajokról és bűnözőkről van szó, mert akkor a választásokon a választópolgárok nem adtak volna szavazatot azoknak az embereknek, akik az alapítvány kuratóriumában vannak. Óvatosságra intette Orbán Imre frakcióvezető-helyettest bizonyos kijelentéseivel kapcsolatban, mivel
22 tisztességes magyar állampolgárokról van szó, akik a választásokon a választópolgároktól bizalmat kaptak. Pusztai István frakcióvezetőt arra figyelmeztette, várja meg a végét, az alapítvány hogyan fog működni, mert kiderülhet róla, hogy nagyon jól és tisztességesen fog működni, aminek a másik oldal feltételezhetően nem fog örülni, de be fogják bizonyítani, lehet másként is csinálni, mint ahogy ők nyolc évig ténykedtek. Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 15 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 10 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal, 1 tartózkodás mellett meghozta az alábbi 92/2011. (V. 31.) MÖK határozatot 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Dr. Áldozó Tamást (8500 Pápa, Fenyves u. 4.) 4 évi időtartamra a „Veszprém Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány” kuratóriumának tagjává, egyben elnökévé, Dr. Braun Mártont (7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4.), Lasztovicza Jenőt (8300 Tapolca, Kossuth u. 18.), Dr. Papcsák Ferencet (1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19.), és Takács Szabolcsot (8581 Bakonyjákó, Úttörő u. 4.) 4 évi időtartamra a kuratórium tagjaivá választja. 2. Fentiekre tekintettel az Alapító okirat 10. pontja első bekezdésének szövege és e pontban a kuratórium összetételére vonatkozó része az alábbiak szerint módosul: „Az alapítvány kezelője, legfőbb döntést hozó szerve az 5 fős kuratórium. A kuratórium tagjait az alapító választja és kéri fel 4 évi időtartamra. A kuratórium összetétele: A kuratórium elnöke: Dr. Áldozó Tamás A kuratórium tagjai: Dr. Braun Márton Lasztovicza Jenő Dr. Papcsák Ferenc Takács Szabolcs
8500 Pápa, Fenyves u. 4. 7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4. 8300 Tapolca, Kossuth u. 18. 1358 Budapest, Széchenyi rkp. 19. 8581 Bakonyjákó, Úttörő u. 4.„
Az Alapító okirat 11. pontjában az alapítvány bankszámlája feletti rendelkezésre vonatkozó rész az alábbiak szerint módosul: „Az alapítvány bankszámlája feletti rendelkezéshez az alábbi két személy együttes aláírása szükséges: 1. Dr. Áldozó Tamás 8500 Pápa, Fenyves u. 4. 2. Járvás Béláné 8200 Veszprém, Muskátli u. 2.” 3. Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlanul érvényben maradnak.
23 4. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri elnökét, hogy a döntésről az érintetteket értesítse és intézkedjen a módosítási kérelem bírósághoz történő megküldése érdekében. Határidő: Felelős:
2011. június 30. Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
7. KEOP-2011-4.9.0 kódszámú pályázatok benyújtásáról szóló 51/2011. (IV. 28.) MÖK határozat módosítása Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottságok az előterjesztést megtárgyalták és a közgyűlésnek elfogadásra javasolták. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 93/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 51/2011. (IV. 28.) MÖK határozatát – melyben arról döntött, hogy a KEOP-2011-4.9.0 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinált pályázatra a Veszprém Megyei Önkormányzat pályázatot nyújtson be a dákai, peremartoni, külsővati és lesencetomaji intézményei vonatkozásában – az alábbiak szerint módosítja: 1) Dákai szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva A pályázat megvalósítási helyszínének címe:
Batthyány Ilona Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézménye, 8592 Dáka, Dózsa Gy. út 80.
A pályázat megvalósítási helyszínének helyrajzi száma:
1/2 hrsz.
24 A projekt megnevezése:
Dákai szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
A pályázati konstrukció száma, megnevezése:
KEOP-2011-4.9.0 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva.
A tervezett beruházás 150.280.338 Ft. teljes beruházási költsége: A tervezett beruházás elszámolható költsége:
150.280.338 Ft.
Az önkormányzati saját erő, és forrása:
22.542.051 Ft. önkormányzat saját forrása kötvény bevételből
A KEOP forrásból származó támogatás:
127.738.287 Ft.
A közgyűlés a pályázati önerőt a kötvény bevételéből biztosítja, és felhatalmazza a közgyűlés elnökét a kötelezettségvállalásra. A közgyűlés kötelezettséget vállal, hogy a KEOP forrásból nyújtott támogatás elnyerése esetén az önkormányzati saját forrás összegét a költségvetésében elkülöníti. Határidő: a támogatás elnyerésének időpontja Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke 2) Peremartoni szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva A pályázat megvalósítási helyszínének címe:
Idősek Otthona, 8182 Peremarton-Gyártelep, Harangvirág út 1.
A pályázat megvalósítási 03/2 hrsz. helyszínének helyrajzi száma: A projekt megnevezése:
Peremartoni szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
A pályázati konstrukció száma, megnevezése:
KEOP-2011-4.9.0 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva.
A tervezett beruházás teljes beruházási költsége:
231.372.608 Ft.
A tervezett beruházás elszámolható költsége:
231.372.608 Ft.
Az önkormányzati saját erő, és 34.705.892 Ft. forrása: önkormányzat saját forrása kötvény bevételből A KEOP forrásból származó 196.666.716 Ft. támogatás: A közgyűlés a pályázati önerőt a kötvény bevételéből biztosítja, és felhatalmazza a közgyűlés elnökét a kötelezettségvállalásra.
25 A közgyűlés kötelezettséget vállal, hogy a KEOP forrásból nyújtott támogatás elnyerése esetén az önkormányzati saját forrás összegét a költségvetésében elkülöníti. Határidő: Felelős:
a támogatás elnyerésének időpontja Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
3) Külsővati szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva A pályázat megvalósítási helyszínének címe:
Idősek Otthona és Módszertani Intézménye, 9532 Külsővat, Béri Balogh Ádám út 1.
A pályázat megvalósítási helyszínének helyrajzi száma:
299 hrsz.
A projekt megnevezése:
Külsővati szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
A pályázati konstrukció száma, megnevezése:
KEOP-2011-4.9.0 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva.
A tervezett beruházás 194.207.085 Ft. teljes beruházási költsége: A tervezett beruházás elszámolható költsége:
194.207.085 Ft.
Az önkormányzati saját erő, és forrása:
29.131.063 Ft. önkormányzat saját forrása kötvény bevételből
A KEOP forrásból származó támogatás:
165.076.022 Ft.
A közgyűlés a pályázati önerőt a kötvény bevételéből biztosítja, és felhatalmazza a közgyűlés elnökét a kötelezettségvállalásra. A közgyűlés kötelezettséget vállal, hogy a KEOP forrásból nyújtott támogatás elnyerése esetén az önkormányzati saját forrás összegét a költségvetésében elkülöníti. Határidő: Felelős:
a támogatás elnyerésének időpontja Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
4) Lesencetomaji szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva A pályázat megvalósítási helyszínének címe:
Pszichiátriai Betegek és Fogyatékosok Otthona, 8318 Lesencetomaj, Kossuth Lajos u. 95.
A pályázat megvalósítási helyszínének helyrajzi száma:
426 hrsz.
A projekt megnevezése:
Lesencetomaji szociális intézmény épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva
26 A pályázati konstrukció száma, megnevezése:
KEOP-2011-4.9.0 Épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva.
A tervezett beruházás 152.381.841 Ft. teljes beruházási költsége: A tervezett beruházás elszámolható költsége:
152.381.841 Ft.
Az önkormányzati saját erő, és forrása:
22.857.276 Ft. önkormányzat saját forrása kötvény bevételből
A KEOP forrásból származó támogatás:
129.524.565 Ft.
A közgyűlés a pályázati önerőt a kötvény bevételéből biztosítja, és felhatalmazza a közgyűlés elnökét a kötelezettségvállalásra. A közgyűlés kötelezettséget vállal, hogy a KEOP forrásból nyújtott támogatás elnyerése esetén az önkormányzati saját forrás összegét a költségvetésében elkülöníti. Határidő: Felelős:
a támogatás elnyerésének időpontja Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
8. Döntés „A vörösiszap sújtotta területek újjáépítésére” nyitott bankszámlára átutalt pénzösszegek felhasználásáról Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottságok az előterjesztést megtárgyalták és a közgyűlésnek elfogadásra javasolták. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdés nem hangzott el. Hozzászólások Orbán Imre Példaértékűnek tartotta az összefogást, amelynek következtében közel másfél milliárd forint került a Kármentő Alapba a vörösiszap katasztrófa károsultjainak megsegítésére. Elmondta, hogy a Kármentő Bizottság ebből az összegből 1.050 mrdFt-ot Devecsernek, 300 mFt-ot Kolontárnak és 150 mFt-ot a somlóvásárhelyi önkormányzatnak adott. Leszögezte, az adományozók a károsultaknak szánták a pénzadományaikat és nem az önkormányzatoknak, nem cigány kulturális központra, nem uniós rendőrségre, nem a járdák és a közvilágítás javítására, hanem a károsult emberek megsegítésére. Ismételten elmondta, a pénzt nem közcélokra utalták az emberek, hanem a kárt szenvedett családok megsegítésére. Felháborítónak tartotta, amit ebben a témában kommunikálnak és tesznek, mivel nem arra
27 fordítják a pénzt, amire adták, ezért a jövőben meg lehet nézni, hogy az emberek mikor fognak adakozni. Lasztovicza Jenő Arra figyelmeztette Orbán Imrét, hogy amiket elmondott, az nem tartozik a napirendhez, a napirend nem a Kármentő Alapról szól. Orbán Imre Arról szólt, a végén ki fog derülni, mit szeretne mondani, az eddigieket csak felvezetésnek szánta, mert úgy gondolta, hogy ezt is el kell mondania, mivel erre az elmúlt időszakban nagyon kevés lehetősége volt. Elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök akár egy nemzeti konzultáció keretében megkérdezhette volna az embereket – mert most ez a divat a kormányzás helyett – hogy mire költsék a károsultak számára összegyűlt adományokat, a járdák, a világítás javítására, kulturális központra vagy uniós rendőrségre. Arról szólt, nem fér kétség ahhoz, hogy Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely szenvedte a legnagyobb károkat a vörösiszap katasztrófa során, így a segítségnyújtásnak is e három településre kell összpontosulnia. Megjegyezte, hogy a Marcal menti települések majd mindegyike szenvedett kisebb-nagyobb károkat, nem beszélve a folyóról. Megkérdezte, ki fogja kártalanítani a Marcal menti földek tulajdonosait, ahol a folyó kilépett a medréből és elárasztotta a földeket vörösiszappal. Megkérdezte továbbá, ki fogja kártalanítani azokat a vadásztársaságokat, ahol a vörösiszap a vadállományban kárt okozott, felmérték-e annak lehetőségét, hogy oda is kellene kárpótlást nyújtani. Elmondta, szerettek volna a napirendhez módosító indítványt benyújtani, de lekéstek az időpontról, ezért kérte a közgyűlés elnökét, vagy vonja vissza a napirendet, vagy a következő módosító indítvánnyal egészítse ki az előterjesztést: „A számlán található összeg elsősorban a Marcal menti települések vörösiszappal elöntött földterületek gazdáinak, valamint a Marcal mentén található vörösiszap által okozott vadállomány pusztulást szenvedett vadásztársaságok kártalanítását szolgálja”. Megjegyezte, a napirendet meg fogják szavazni, mert megítélésük szerint a pénz jó helyre fog kerülni. Pusztai István Nagyon fontosnak tartotta, ha valamilyen segítségre, támogatásra, adományok gyűjtésére bármelyik szervezet felhívást bocsát ki, de nem tartotta elegendőnek a számlanyitást, mivel pontosan tisztázni kell a támogatandó célokat is, amelyektől nem szabad eltérni. Azt hangsúlyozta, a céloktól azért nem szabad eltérni, mert az devalválja az ilyen típusú karitatív akciókat. Természetesnek és támogatandónak tartotta, ha egy ilyen szörnyű katasztrófa után a cél nem önmagában a helyreállítás, hanem a térség fejlődésének a biztosítása, nagyobb léptékű előre lépés a térség gazdasági potenciálja, életképessége támogatásában. Kiemelte, a helyreállítás legyen több, mint egy renoválás, az a térségnek adjon fejlődési perspektívát. Nem tartotta szerencsésnek a résztvevők, az érintettek - önkormányzatok, civil szervezetek stb. - nélkül a forrásokat felosztani. Véleménye szerint helyi, társadalmi konszenzus szükséges az ilyen források felosztásához, azt meg kell kísérelni akkor is, ha az említett három települést, vagy ha a Marcal völgyét érinti is. Az említettekben volt az előterjesztéssel kapcsolatban hiányérzete, amely nem jelenti azt, hogy az előterjesztést nem fogják támogatni. Dr. Áldozó Tamás Az adományokkal kapcsolatban elmondta, hogy azt nem a Marcal menti, hanem a három érintett település számára adták. Véleménye szerint az adományozókat nem csaphatják be, az állam saját magát nem kártalanítja, a vadászat pedig olyan úri passzió, amely véleménye szerint lényegesen magasabb és jobb egzisztenciát feltételez, mint amilyen azoknak az embereknek az életkörülményeik, akiken segíteni akarnak. Azt hangsúlyozta, először a
28 rászorultakon segítsenek és utána gondolkodhatnak azon, hogy az úri passzió folytatásának a körülményein közpénzből javítsanak-e. Lasztovicza Jenő Demagógnak és falsnak tartotta Orbán Imre képviselő által elmondottakat, mintha nem lenne képben az elmúlt félév történéseivel kapcsolatban. Véleménye szerint, ha csak az adományozók adományaira hagyatkoznak és azokra a peres eljárásokra, amelyeket jó néhány ügyvéd elkezdett indukálni a térségben – abban a reményben, hogy majd a MAL mennyi pénzt fog fizetni -, akkor ezek az emberek még mindig nem lennének olyan helyzetben, hogy ma-holnap már vadonatúj családi házakba költözhetnek. Azt hangsúlyozta, mindenki tudja, egy bírósági eljárás mennyi ideig tart, és azt is tudják, hogy az adomány pénzek hogyan jöttek össze. Véleménye szerint, ha a kormány nem dönt úgy, hogy felvállalja a károsultak kártalanítását, akkor nem tudnának a héten Kolontáron több házba beköltözni, két hét múlva Devecserben is több család megkapja a beköltözhető házak kulcsait, és nagy valószínűséggel a jövő hónap végére szinte minden érintett beköltözhet a teljesen új összkomfortos lakásba. Megítélése szerint a jelenlegi kormánytól azt nem lehet elvitatni, hogy gyorsan és hatékonyan próbálta rendezni a károsultak ügyét. Arról szólt, mindenki tudja, milyen típusú ingatlanok voltak a katasztrófa által érintett településeken és véleménye szerint a kormány jól döntött akkor, amikor megfinanszírozta a költségeket és majd a MAL-al el fogja kezdeni a kártalanítással kapcsolatos jogi eljárásokat, amelyek feltételezhetően hosszú évekig el fognak húzódni, mivel akkora vagyonuk van, hogy az ország legjobb ügyvédeit meg fogják tudni fizetni. Kiemelte, egy államnak az is feladata és azért állam egy állam, hogy a benne élő lakosoknak megfelelő biztonságot nyújtson, amelyet a kormány fél év alatt bebizonyított kezdve a takarítástól az otthonok megépítéséig, beleértve a környező települések lakóit is, akik összefogtak a nagytakarításnál, amit mindenkinek meg kell köszönni. Ismételten hangsúlyozta, azt nem lehet elvitatni, a kormány mindent megtett azért, hogy a saját budgetjéből megfinanszírozta a helyreállítással kapcsolatos költségeket. Azt hangsúlyozta, nem csak azokat érte kár, akiknek a házába bement a vörösiszap - Devecser, Kolontár és Somlóvásárhely településeken – hanem más kisebb településeken is, de az ott élő embereket közvetett kár érte. Úgy ítélte meg, a Kormány helyesen döntött akkor, amikor a Kármentő Alapba bejött forrásokból olyan közösségi célok megvalósítását szorgalmazta, amelyeket Pusztai István frakcióvezető is említett, amelyek a térség jövőjét meghatározzák. Megjegyezte, a másodlagosan kárt szenvedettek is érzik annak a helyzetnek a negatívumát, amit a vörösiszap okozott, ott az önkormányzatoknak olyan gazdaságélénkítő programmal kell előállni, amelyek a következő 5-8-10 évre meghatározzák annak a térségnek jövőjét. Megítélése szerint a pénzek felosztásának eldöntése is jó kezekben van, a helyi önkormányzatok döntenek, arra nincs náluk illetékesebb szervezet nincs, mivel ott is olyan emberek vannak, akikben a helyben élők megbíznak, mivel ők választották őket, akiknek a helyibeli polgárok el tudják mondani a problémáikat, az igényeiket, elvárásaikat. Az önkormányzat feladata, hogy ezeket az információkat összegyűjtse és helyesen döntsön, a közgyűlés feladata, hogy az önkormányzat döntéseit befogadja, és a keretet igazságosan megpróbálja elosztani azokra a célokra, amelyeket a helyi önkormányzatok kitűztek a lakosság támogatásával. Azt hangsúlyozta, hogy a Kármentő Alapba befolyt összeg is helyesen lesz elköltve és annak felhasználását sokan fogják ellenőrizni a KEHI-től kezdve az Állami Számvevőszéken át az Adóhivatalon keresztül. Elmondta, a határozati javaslatban szereplő felosztás a helyi polgármesterek hozzájárulásával készült, ezért kérte, hogy a testület azt fogadja el. Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról.
29 A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 94/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése megköszöni valamennyi adományozónak a támogatását a vörösiszap katasztrófa sérültjei és önkormányzatai számára. A közgyűlés megállapítja, hogy a döntés időpontjában 55.754.818.-Ft érkezett a számlára. A közgyűlés felkéri elnökét, hogy gondoskodjon az adományozók részére köszönő levél kiadásáról és az adomány felhasználásáról. Az adomány felosztása a következő: Devecser: Kolontár: Somlóvásárhely:
a teljes összeg 70 %-a a teljes összeg 20 %-a a teljes összeg 10 %-a
A támogatásra csak a három önkormányzat jogosult. Az adományok a következő célokra használhatók fel: - pályázatok előkészítése - megvalósíthatósági tanulmányok készítése - településrendezési tervek készítése - pályázati önerő biztosítása - konkrét beruházások megvalósítása - ingatlan vásárlás közösségi célokra - a Kármentő Alapból kapott támogatás kiegészítésére - települési közösségi célra A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése kinyilvánítja, hogy együttműködik a Kármentő Alapot kezelő Kármentő Bizottsággal. A megyei önkormányzat segélyszámláján összegyűlt pénz ugyanazokra a közösségi célokra fordítható, amelyeket a három érintett önkormányzat meghatározott. Az önkormányzatok támogatási szerződéssel kaphatják meg az adományokat 50 % elő-, 50 % utófinanszírozással teljes elszámolási kötelezettség vállalása mellett. A közgyűlés felkéri Kolontár, Devecser, Somlóvásárhely Önkormányzatát, hogy az átadott támogatásról az elszámolással egyidőben írásban számoljon be. Határidő: Felelős:
azonnal és folyamatos, legkésőbb 2012. december 31. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke
30 9. Döntés alapítvány támogatásáról Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy az illetékes szakbizottság az előterjesztést megtárgyalta és a közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Megkérte a képviselőcsoportok vezetőit, amennyiben az előterjesztéssel kapcsolatban véleményük, javaslatuk van, azt a napirendi vita megkezdése előtt szíveskedjenek ismertetni. A képviselőcsoportok vezetői részéről az előterjesztéssel kapcsolatban vélemény, javaslat nem hangzott el. Kérdés, hozzászólás nem hangzott el. Lasztovicza Jenő Indítványozta, hogy a közgyűlés döntsön az előterjesztés elfogadásáról. A megyei közgyűlés tagjai közül jelen volt 16 fő képviselő. Ezt követően a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi 95/2011. (V. 31.) MÖK határozatot A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2011. évi költségvetésben tervezett kiadási előirányzatok terhére az alábbi alapítvány támogatásáról dönt: Elnöki Keret terhére (4/a melléklet II.6. pont): Gyulaffy László Hagyományőrző Lovas Bandérium, Csobánc Váráért Alapítvány, Gyulakeszi
VIII. Gyulaffy Napok Csobáncért
200 ezer Ft
A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése felhatalmazza a Közgyűlés Elnökét, hogy a támogatásról szóló megállapodást írja alá. Határidő: Felelős:
2011. június 30. Lasztovicza Jenő, megyei közgyűlés elnöke
31 Lasztovicza Jenő Bejelentette, hogy a következő közgyűlés várhatóan június 23-án lesz. Több napirend nem lévén a közgyűlés elnöke a testület ülését 10:15 órakor bezárta.
K.m.f.
Lasztovicza Jenő a megyei közgyűlés elnöke
Dr. Imre László megyei főjegyző