Jer 32,1-44 A mezővásárlás példázata „Az a szó, a melyet szóla az Úr Jeremiásnak, Sedékiásnak, a Júda királyának tizedik esztendejében: Ez az esztendő a Nabukodonozor tizennyolczadik esztendeje. És akkor megszállotta vala a babiloni király serege Jeruzsálemet, és Jeremiás próféta elzárva vala a tömlöcznek pitvarában, a mely a Júda királyának házában vala. Mert Sedékiás, a Júda királya záratta be őt, mondván: Miért prófétálsz te, ezt mondván: Ezt mondta az Úr: Ímé, én e várost a babiloni király kezébe adom és beveszi azt? És Sedékiás, a Júda királya, meg nem menekszik a Káldeusok kezéből, hanem a babiloni király kezébe adatik, és ennek szája szól amannak szájával, és ennek szemei látják amannak szemeit. És Babilonba viszi Sedékiást és ott lesz mindaddig, míg meg nem látogatom őt, azt mondja az Úr, hogyha hadakoztok a Káldeusok ellen, nem lesz jó dolgotok. És monda Jeremiás: Szólott az Úr nékem, ezt mondván: Ímé, Hanameél, Sallumnak, a te nagybátyádnak fia hozzád megy, mondván: Vedd meg az én mezőmet, a mely Anatótban van, mert téged illet vér szerint, hogy megvegyed. Eljöve azért hozzám Hanameél, az én nagybátyámnak fia, az Úr beszéde szerint a tömlöcz pitvarához, és monda nékem: Kérlek, vedd meg az én mezőmet, a mely Anatótban, a Benjámin földén van, mert téged illet, mint örököst, és te reád néz vér szerint is, vedd meg hát magadnak. Akkor észrevevém, hogy az Úr szava ez. Azért megvevém Hanameéltől, az én nagybátyámnak fiától a mezőt, a mely Anatótban van, és kifizettem néki a pénzt, tizenhét ezüst siklust. És beírám levélbe és megpecsétlém, és tanúkat is állíték, és megmérém a pénzt mérlegen. Ezután kezembe vevém a vétel felől való levelet, a mely meg vala pecsételve a parancsolat és törvények szerint, és a közönséges levelet is. És a vétel felől való levelet odaadám Báruknak, a Néria fiának, a ki Mahásiás fia vala, Hanameélnek, az én nagybátyám fiának szemei előtt, és a tanúk szemei előtt, a kik be valának írva a vétel felől való levélbe, mindama júdaiak szemei előtt, a kik ülnek vala a tömlöcz pitvarában. És parancsolék Báruknak azok szemei előtt, mondván: Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Vedd fel e leveleket, ezt a vételi levelet, mind a bepecsételtetett, mind a közönséges levelet, és tedd azokat cserépedénybe, hogy sok ideig elálljanak. Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Még házakat, mezőket és szőlőket fognak venni e földön. És könyörgék az Úrnak, miután odaadám a vétel felől való levelet Báruknak, a Néria fiának, mondván: Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted! A ki irgalmasságot cselekszel ezeríziglen, és a ki az atyák bűnéért az ő fiaik keblében fizetsz meg ő utánok, te nagy Isten, te hatalmas, a kinek neve Seregek Ura! Nagy tanácsú és hatalmas cselekedetű, a kinek szemei jól látják az emberek fiainak minden útait, hogy kinek-kinek megfizess az ő útai szerint, és az ő cselekedeteinek gyümölcse szerint; A ki jeleket és csudákat tettél Égyiptom földén és mind e napiglan mind Izráel földén, mind az embereken, és nevet szerzettél magadnak, a mint ez mai nap is megvan. És kihoztad a te népedet, az Izráelt Égyiptom földéből jelekkel és csudákkal, és hatalmas kézzel, és kinyújtott karral, és nagy rettegtetéssel. És nékik adtad e földet, a mely felől megesküdtél az ő atyáiknak, hogy adsz nékik tejjel és mézzel folyó földet. És bementek és birtokolták azt, mindazáltal nem hallgattak a te szódra, és nem jártak a te törvényeidben, a miket parancsoltál nékik, hogy megcselekedjék, azokból semmit sem cselekedtek, azért mind e gonoszt rájok borítottad. Ímé, a sánczok a városhoz érnek, hogy bevegyék azt, és e város odaadatik a Káldeusok kezébe, a kik megostromolják ezt fegyverrel, éhséggel és döghalállal. És a mit szólottál, meglett, ímé látod is. És mégis azt
mondottad, Uram Isten, nékem: Végy magadnak mezőt pénzen, és legyenek tanúid felőle, holott a város a Káldeusok kezébe adatik. És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván: Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajjon van-é valami lehetetlen nékem? Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én odaadom e várost a Káldeusok kezébe, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe, hogy bevegye azt. És bemennek a Káldeusok, a kik ostromolják e várost, és e várost felgyújtják tűzzel és felégetik azt, és a házakat is, a melyeknek tetején füstöltek a Baálnak és áldoztak idegen isteneknek, hogy engem haragra ingereljenek. Mert Izráel fiai és Júda fiai ifjúságoktól fogva csak azt cselekedték, a mi gonosz az én szemeim előtt, és az Izráel fiai csak haragra gerjesztettek engem az ő kezeik cselekedeteivel, azt mondja az Úr. Mert csak bosszúságomra és búsulásomra volt e város, attól a naptól fogva, a melyen építették azt, mind ez ideig, úgy hogy el kell azt törlenem az én színem elől. Az Izráel fiainak és a Júda fiainak minden bűnéért, a melyet cselekedtek, hogy felháborítsanak engem, ők magok, az ő királyaik, fejedelmeik, papjaik és prófétáik és Júda vitézei és Jeruzsálem polgárai. És háttal fordultak felém és nem arczczal, és tanítottam őket jó reggel, és noha tanítottam őket, nem voltak készek az intés befogadására. Sőt az ő útálatosságaikat behelyezték a házba, a mely az én nevemről neveztetik, hogy megfertőztessék azt. És magaslatokat emeltek a Baálnak, a BenHinnom völgyében, hogy megáldozzák fiaikat és leányaikat a Moloknak, a mit nem parancsoltam nékik, és még csak nem is gondoltam, hogy ez útálatosságot megcselekedjék, hogy Júdát vétekre vigyék. És most azért azt mondja az Úr, Izráel Istene e városnak, a mely felől ti mondjátok: Odaadatik a babiloni király kezébe, fegyver, éhség és döghalál miatt: Ímé én összegyűjtöm őket mindama földekről, a melyekre kiűztem őket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom őket e helyre, és lakni hagyom őket bátorságban. És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek. És adok nékik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánok. És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem. És örvendezek bennök, ha jót cselekedhetem velök és biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel. Mert ezt mondja az Úr: A miképen ráhoztam e népre mind e nagy veszedelmet, azonképen hozom rájok mind azt a jót, a miket én ő felőlök mondok. És vesznek még mezőt e földön, a mely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez emberek nélkül, barmok nélkül, és odaadatik a Káldeusok kezébe. Pénzen vesznek mezőket, és beírják a levélbe, és megpecsételik, és tanukat állítanak a Benjámin földén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, a hegyi városokban és a síkföldi városokban és a dél felé való városokban, mert visszahozom az ő foglyaikat, azt mondja az Úr.” Bevezetés Néhány gondolatban röviden összefoglalnám a történetet. Sedékiás király uralkodásának idejében beteljesedett az a prófécia, amit az Úr Jeremiás által korábban kijelentett, hogy a babiloni király beveszi Jeruzsálemet. A most olvasott történet idején a babiloni király serege már körülvette Jeruzsálemet, sáncokat állított, a sáncok már egészen a város faláig értek. Ekkor Sedékiásnak ismét szóllott Jeremiás próféta, hogy egy járható út van csak, hogy megmentsed az életed: menj ki önkéntesen a babiloni király eleibe (ezt nem itt olvastuk, más helyről tudjuk az Igéből), add meg magad, és add fel a várost. Erről hallani sem akart Sedékiás király, és nemcsak ő, hanem a népnek a vezetői sem, és szembeszálltak a babiloni királlyal, Jeremiást pedig bevetette a tömlöc pitvarába. Hát, mondjuk, hogy ez egy enyhébb
tömlöc volt, nem szigorított, csak a tömlöc pitvara. Azért került oda, amiért prófétált, hogy Sedékiás királyt is elfogja a babiloni király, fogságba viszi, látni fogja a babiloni király szemeit, szólni fog az ő szájával, és ezt nem akarta hallgatni Sedékiás király. Ahogy ott volt a próféta a tömlöc pitvarában, kijelentette neki az Úr, hogy eljön az unokatestvére, a nagybátyjának, Sallumnak a fia, Hanameél, hogy vegye meg a földjét Anatóthban. El is jött, meg is vette szabályszerűen, tanúkat állított, megpecsételték a levelet, kifizette a 12 ezüst siklust. Megparancsolta Báruknak, az ő szolgájának, hogy zárja el cserépedénybe hosszú időre, mert ez a vétel annak a jele, hogy fognak még Júda és Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén mezőket venni, vásárolni, mert az Úr visszahozza Júdának a foglyait. S mikor ez megtörtént, Jeremiás imádkozott az Úrhoz. Ez az ima eléggé elgondolkoztató, mert ebben az imában az van benne, hogy: Uram, Te mindeneket ismersz, és mindeneket Te teremtettél. Te azt mondottad, hogy ráhozod erre a városra az ő bűneik miatt a babiloni király seregét. Rá is hoztad, itt van most, minden beteljesedetett, úgy, ahogy mondtad. És most mégis azt parancsolod nekem, hogy vegyem meg ezt a földet. Ebből két dolgot sejtek én. Egyrészt, Jeremiás nagyon szerette az ő népét, szerette az Urat is. Lehet, az volt a szívében a reménység, hogy talán mégis megmenekedhet a város, ha már egyszer azt mondja az Úr, hogy vegyek mezőt. Ha pedig nem menekedhetik meg a város, mert ilyet is mondott az Úr, hogy semmiképpen meg nem menekedhetik (ugye, emlékszünk a korábbiakban azt mondta az Úr, hogy ne is imádkozz a városért!), akkor pedig nem értem az egészet, Uram, miért mondod nekem, hogy vegyek földet, amikor az egész országot elfoglalja a babiloni király. Meg én is tömlöcben vagyok. S akkor szólott az Úr. Azt mondotta, hogy ezt a várost el kell pusztítanom az ő bűneik miatt. Minden házat le kell rombolnom, amelyeknek a tetején a Baálnak és az ég királynőjének áldoztak, nem lehet tovább kegyelmezni. De újból megerősítette, amit az előző fejezetekben mondott az Úr, hogy ha eljön az idő, visszahozom a foglyokat, és akkor teljesedik be, hogy fognak még itt földet venni, szőlőket pénzért, hogy tanúkat állítanak, és beírják levélbe az adásvételt. Ismerjük el bűnünket! Most nézzük meg ebből a részből, hogy mi tanulságok vannak a mi számunkra. Kezdjük az elején, amikor Sedékiás király tömlöcbe záratta a prófétát, mert a próféta megmondta neki az Úr üzenetét. Csak ez az üzenet nem olyan volt, mint ahogy Sedékiás király elképzelte, hanem nyomorúságról, fogságról beszélt, s ez nem tetszett a királynak. Most hasonlítsuk össze gondolatban, hogy mennyire más volt Dávid király, amikor neki még súlyosabb ítéletet mondott az Úr a próféta által, mikor elküldötte hozzá Náthán prófétát. Úgy alakította az Úr, hogy Dávid magára mondta ki a halálos ítéletet. Náthán csak rámutatott, hogy te vagy az az ember! S mit tett Dávid? Nem vettette tömlöcbe Náthánt, még csak nem is haragudott rá, valóban az Úr üzenetének fogadta el, amit mondott. Magába roskadt, megalázkodott az Úr előtt, összetört, s azt mondta, hogy vétkeztem. Tehát elismerte, hogy az az ítélet, amit kimondott saját magára, hogy halállal lakoljon az az ember, az az ítélet jogos. Sedékiás király nem ismerte el, hogy jogos az Úr ítélete, hogy szétrombolja a várost, elpusztítsa, hogy mindenestül a káldeusok kezébe adja, s ezért haragudott az Úrra és haragudott az Ő prófétájára. Most, a mi számukra az a tanulság, hogy ha bennünket szíven üt az Ige, egyetlen helyes és járható út van, amit Dávid tett: megalázkodunk, nem szállunk szembe Istennel, nem szállunk szembe Isten prófétájával, az Úr küldötteivel sem, hanem elfogadjuk azt, amit üzen nekünk az Úr. Mert aki elfogadja, annak az Úr kegyelmet ad. Rögtön, mihelyt Dávid kimondta, hogy vétkeztem, ugyanabban a versben rögtön a következőt szólja: Az Úr is elvette a te büntetésed, nem fogsz meghalni. Tulajdonképpen Sedékiás király számára is ott lett volna a kegyelem, hirdette is neki az Úr a kegyelmet: Ha te elismered, hogy méltó vagy, és méltó ez a város, hogy a káldeusok kezébe adja, és te magad vonulsz ki, és magad adod fel magad és az egész várost a káldeusok kezébe, akkor megkegyelmezek. De
nem, nem alázkodott meg. Tehát az Úr a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. Sedékiás védte a várost, míg védhette, majd menekülni próbált, de a káldeusok utolérték, a király színe elé vitték, úgy ahogy Jeremiás mondta, szólt vele a babiloni király, látta a babiloni királyt, de látott még szörnyűbb dolgokat is. Látta, hogy a saját fiait a szeme láttára ölik meg, és utána a babiloni király kiszúratta mind a két szemét. Ez volt az, amit utoljára látott. Jó megalázkodni az Úr előtt! A mezővásárlás Aztán nézzük meg, mi a tanulság a mezővásárlás dolgában. Az Úr előre szólt a prófétának, hogy majd jön az unokatestvére, és hogy vegye meg a földet, szabályos adásvételi szerződéssel, tanúkkal, és fizesse ki az árát. Ez is különös, ha elgondolkozunk rajta, hogy akkor parancsolta neki az Úr, hogy földet vegyen, amikor mindenki meg akart szabadulni a földjétől, mert az egész környező vidék, az egész Júda, mindenki jött be Jeruzsálembe. Jeruzsálem falai között kerestek menedéket, hogy azt majd nem tudják a káldeusok bevenni, mert hát ott van az Úr temploma. Az Úr biztosan nem hagyja, hogy az Ő városa, a szent város pogányok kezébe jusson. Mindenki igyekezett az ő vagyonát menteni, pénzzé tenni, és bemenni a városba. Jeremiásnak ilyen körülmények között mondta az Úr, hogy vegye meg, ráadásul ő még tömlöcben is volt. Minek egy embernek föld, amikor ha más nem, ő nagyon jól tudja, hogy a babiloni király elfoglalja az egész országot? De ilyen különös az Úrnak az útja! Emlékszünk rá, amikor még messze volt a babiloni király, és a hamis próféták azt jósolgatták, hogy „Békesség, békesség!”, nem jön ide be a babiloni király. A nép akkor nagyon bizakodó volt. Jeremiás pedig egy jármot hordott a nyakán. Mindenki más nevetett, mindenki más boldog volt, mindenki más bizakodott, egyedül a próféta nem, ő jármot hordott a nyakán. Most pedig, amikor már senki nem bizakodik, mert a babiloni király sánca már a város faláig ér, és nem sok idő van már, hogy be is törik a falakat, amikor már látszik, hogy mindennek vége, akkor egyedül a próféta vesz földet. Hát, nem különös az Úrnak az útja? Ezt nem értették. Éppen ez által a különös viselkedés által jelentette ki a próféta azt, vagy jelentette ki általa az Úr, hogy nem ez a vég, nem eddig van Isten gondolata, hogy a várost beveszik, hanem lesz tovább, lesz még jövő, mert visszahozza az Úr a foglyokat. Legyen az életünk bizonyság! Nos, testvérek, most a mi számunkra ebből az a tanulság, hogy a mi egész életünk a legnagyobb bizonyságtétel ebben a világban. Nem is igazán az, amit mondunk. Az is fontos, de annak inkább az ad nyomatékot, ahogy élünk, amit teszünk. Mert hiába prófétálta volna Jeremiás azt, hogy visszahozza az Úr Júda foglyait, de amikor felkínálják neki a földet Anatóthban, azt mondaná: minek nekem föld, amikor itt úgyis minden elpusztul. Ki ad akkor hitelt a szavának, hogy visszahozza az Úr Júda foglyait? Nos, most ki ad hitelt a mi szavunknak, ha nekünk az a fontos, ami most van, ezen a földön, amiben most élünk? Ha ez a világ a számunkra a fontos, nem pedig az, ami majd lesz, az új világ odaát Krisztusnál, az Isten országa? Mert a mi hazánk nem e világból való, a mi országunk nem e világból van. Ha minket a körülmények leterhelnek, és pont úgy élünk, mint más ember, ki ad hitelt a szavunknak, ha mi arról beszélünk, hogy mi nem e világból valók vagyunk? Ez a különös kettősség, amiben Jeremiás benne volt, hogy az látszott, hogy az Úr pusztít és rombol, de közben a cselekedeteivel arról beszélt, hogy az Úr a pusztítás és rombolás után egy újat fog hozni. Ez a kettősség benne van a mi életünkben is. Mert mi is tudjuk, hogy ez a világ ítélet alatt van, és ahogy azt mondta az Úr Jeruzsálemről, hogy ezt a várost el kell pusztítania, nem maradhat meg, ugyanúgy Isten kijelentette az egész világ felől, hogy ez a világ el kell, hogy pusztuljon. Ég és a föld elmúlnak, ez a mostani világ ugyanazon szó által tűznek van fenntartva, de új eget és új földet várunk. Krisztusban nekünk egy új országunk van, csakhogy
úgy élünk-e, hogy ezért az új országért képesek vagyunk –hát így mondom- fizetni. Kifizetni a 17 ezüst siklust. Nem tudom pontosan, hogy mennyit ért ez a 17 ezüst siklus, de minden esetre ki kellett érte fizetni. Hogy is élünk mi ebben a világban? Lehúz a körülmény bennünket, hogy nyomorúság van, ez látszik, az látszik, mit nekünk az, ami majd lesz, mi van most? Ez a világ így gondolkozik, hogy együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk. De hogy gondolkozunk mi? Cselekedjük, amit az Úr mond! Aztán, amikor Jeremiás imádkozott az Úrhoz. Ebből az imádságból végeredményben mégis az tűnik ki, hogy Jeremiás sem egészen értette az Úrnak a gondolatát, mert azt mondja: „És mégis azt mondottad, Uram Isten, nékem: Végy magadnak mezőt pénzen, és legyenek tanúid felőle, holott a város a Káldeusok kezébe adatik” (25. vers). Az Úrnak szólni is kellett hozzá, felvilágosítani, megmagyarázni, hogy miért. Azonban itt is egy nagy tanulság van a mi számunkra. Nem úgy történt, hogy Jeremiásnak azt mondta az Úr, hogy vedd meg a földet, jött Hanameél, és akkor azt mondja: Hát akkor, Uram, én nem értem, és akkor imádkozni kezdett. Aztán Úr megmagyarázta neki, és miután megmagyarázta, akkor megvette a földet. Nem így cselekedett, igaz? Hanem először megvette, mindent megtett, amit az Úr mondott, és utána imádkozott, és utána látatta meg az Úr, hogy miért kellett ezt így tenni. Bár közben is tudta ő, hogy azt jelenti ki ezáltal az Úr, hogy vesznek még itt földet, de a szívében csak akkor nyugodott meg, amikor imádkozott, és az Úr a végén elmondta neki, hogy is gondolkodik Ő a jövő felől. S ebből azt tanulhatjuk, hogy ha nem értjük is az Úrnak a különös útjait, engedelmeskedjünk neki. Mert ha engedelmeskedünk, akkor már az engedelmes lépésünk között is többet fogunk megérteni, és akkor az Úr utána még többet megértet velünk. De ha nem engedelmeskedünk, lehet, hogy örökre zárva marad előttünk az a titok, amit az Úr ki akar nekünk jelenteni. Engem nagyon megfogott ez, hogy bár Jeremiás nem értette teljesen, mégis megvette azt a szántóföldet, és utána megértette. Mert az Úr az Ő beszédét így fejezte be, amit Jeremiásnak mondott: Pénzen vesznek mezőket, beírják levélbe, megpecsételik, tanúkat állítanak Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, mert visszahozom az ő foglyaikat, azt mondja az Úr. Az egész világ és a benne levő ember Isten ítélete alatt van, de ha valaki elfogadja Isten kezéből ezt a rá kiszabott ítéletet, akkor meghallhatja Istennek azt a szavát is, amit a rész végén mondott, hogy adok neked egy utat, és abban fogok gyönyörködni, hogy jót cselekedhetek veled. Krisztus az egyetlen út Mert hogyha egy ember elfogadja azt, hogy az egész élete méltó Isten ítéletére, akkor Isten azonnal adja Jézus Krisztust, azt az egyetlen „utat”, akit készített, amelyik úton ebből az ítéletből ki lehet menekedni. Azért adta Isten Jézus Krisztust út gyanánt, mert Ő nem abban gyönyörködik, hogy az embereket megbüntesse, és ítéletre vonja, hanem Ő abban gyönyörködik, hogy jót tehessen velünk. De mivel Isten szent Isten, ezért meg kell, hogy értsük, hogy ez az Ige is megáll, amit itt olvastunk a rész közepén: „Mert Izráel fiai és Júda fiai ifjúságoktól fogva csak azt cselekedték, a mi gonosz az én szemeim előtt [...] úgy hogy el kell azt törlenem az én színem elől” (30-31. vers). A bűnnek a zsoldja a halál, és akinek kell ez az egy út, ez az egyetlen út, Jézus Krisztus, akit Isten készített, az, aki többé nem háttal fordul Isten felé, hanem arccal, ahogy olvastuk: „És háttal fordultak felém és nem arczczal, és tanítottam őket jó reggel, és noha tanítottam őket, nem voltak készek az intés befogadására” (33. vers). Szóval, ha valaki nem a hátát fordítja Isten felé, hanem az arccal fordul az Úr felé, hogy mit is mond az Úr, és ha valaki kész lesz befogadni az Úr intését és tanítását, és elfogadni az egyetlen kiutat, Jézus Krisztust, azzal az Úr igen nagy jót cselekszik. Utána ad neki egy más szívet, egy új szívet, szövetséget köt vele,
törvényét beírja a szívébe. Istene lesz, és olyan lesz ez a szövetség, ahogy itt mondja az Ige, hogy: „És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem” (40. vers). Nem fordulok el tőlük, és nem fordulok el a velük való jótéteménytől, mert akit Krisztusba helyez, és a szívében Krisztus van, azt Isten ilyen közel vonja Önmagához. Helyreállítás és kegyelem Szeretnék még a felolvasott részből úgy általánosságban néhány tanulságot elmondani. Az egész résznek nyilvánvalóan az a mondanivalója, hogy Jeremiás a mezővásárlással kijelentette a nép előtt, hogy bízik abban, hogy az Úr beváltja az Ő jó ígéretét, és a fogság után, a pusztulás után itt még egy új, helyreállított ország lesz. Ezt akarta az Úr ezzel a cselekedettel, ezzel a vásárlással kijelenteni. Ezek a nevek, amik itt fel vannak jegyezve, hogy Sallumnak fia, Hanameél, és hogy Anatóthban kell venni a földet, nagyon beszédes nevek, ha szellemi értelemben gondolkozunk. Sallum, a nagybácsi, akinek volt ez a földje, amit meg kellett venni, a neve azt jelenti magyarul, hogy helyrehozás, békés helyreállítás. Hanameél, az unokaöcs, akitől megvette a földet, az ő neve is beszédes, magyarul azt jelenti: Isten kegyelme. Figyeljük: helyreállítás, Isten kegyelme. Anatóth, ahol volt ezt a föld, azt jelenti, hogy meghallgattatások. Valahogy így van ebben a világban is. Amikor ez az egész világ nyilvánvalóan ugyanúgy pusztulásra van ítélve, mint Jeruzsálem, amikor a babiloni sereg már körülfogta, sáncokat építettek, és a sánc már egészen a város faláig ért, így írja le az Ige. Ennek a világnak is a pusztulása teljesen nyilvánvaló, és ebben a pusztulásra ítélt világban jön egyszer a helyreállítás, a béke, az Isten kegyelme és a meghallgattatások. Nyilvánvalóan ezek a nevek arról beszélnek, hogy akármennyire is elvégzett dolog, hogy a bűn zsoldja a halál, Isten ezt az egész világot megítéli, és felelősségre vonja, de van kiút, van helyreállítás ebből a békétlen világból, van kiút a békességre, mert ott van Isten kegyelme. Csak legyen szív, aki felkiált az Úrhoz, akkor lesz meghallgattatás. Hogy írja Dávid a 40. zsoltárban? „Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből…” (Zsolt 40,2-3). Meghallgatta a kiáltásomat. Ki az az ember ebben a világban, aki tudja, tapasztalja a saját bőrén, érzi a szívében, hogy ez a világ, és az ő saját élete is, a bűnei, a céltalansága miatt a biztos pusztulás felé halad, és ki az, aki ilyenkor felkiált Istenhez? Annak ígéret van, aki segítségül hívja az Úr nevét, az meghallgattatik, az megtartatik. Tehát van meghallgattatás, mert ott van ebben a világban Isten kegyelme, hogy az elrontott életeket helyreállítsa. De csak egy út van: Jézus Krisztus. Nincs más út, és nincs más helyreállítás. Az ár: 17 ezüst siklus Mi volt az ára ennek a darab földnek, ami ugye az új világról beszél. Végeredményben Jeremiás azt földet Anatóthban úgy vásárolta meg, hogy nem is látta, mert ő a tömlöc pitvarában volt. Nem úgy volt, hogy kiment, megnézem, mégis milyen az a föld, megéri-e, annyit ér-e, amennyiért eladják. Valamikor lehet, hogy látta, mert ugye a rokonáé volt, és tudjuk, hogy Jeremiás is Anatóthból származik, az volt a szülővárosa, ott élte a gyermekkorát. Valamikor biztos, hogy látta a rokonának ezt a földjét, de ekkor, amikor fizetett érte, nem látta. Na, most itt jön a másik tanulság, hogy ebben a világban mi csak szellemi szemeinkkel látjuk azt a darab földet, azt a más országot, azt az új világot, amit Krisztusban nekünk Isten megígért és adott. Mibe került ez, és mi volt az ára? Jeremiás fizetett érte 17 ezüst siklust, és az, hogy az ország, amit Isten készített az Őt szeretőknek, az a miénk lehessen, hány ezüst siklusba került? Azt mondja Péter által az Ige, hogy nem ezüstön és nem aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, a hibátlan, és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén. Igen ám, de azt is tudjuk az Ószövetségből, hogy
tulajdonképpen, amikor valaki földet vett, nem a földet fizette ki, mert az Úré a föld, és annak teljessége. Izraelben nem lehetett földet venni, hanem mit vettek Izraelben, amikor azt mondták, hogy földet vesznek? A gyümölcsét vették meg, az évről évre való gyümölcsét, hiszen a kürtölés esztendejében visszaszállt a föld az eredeti tulajdonosra. Nos, ez az, amit mi soha nem tudtunk volna kifizetni: a mi országunknak, az örök életnek az árát. Ezt mi soha nem tudtuk volna kifizetni, ez ezüsttel meg nem váltható, és tőlünk ki nem telik. Egy zsoltár azt mondja, hogy életük váltsága igen drága, abba kell hagynia örökre. Még ha örökké élne is az ember, akkor sem tudná kifizetni. De ráadásul az ember meghal, leszáll a sírba. Jeremiásnak mégis fizetni kellett valamit, és nekünk is mégis kell fizetni valamit: 17 ezüst siklust. Vagyis mit kell fizetni? Van ára annak, hogy a miénk legyen az örök élet, nekünk is kell valamit fizetni érte. Mégpedig, amikor Isten nekünk felkínálja a kegyelmet, felkínálja Jézus Krisztust, akkor csupán annyi a fizetségünk, hogy lemondunk mindarról, amit ez a világ kínál, és azt mondjuk, hogy kell nekünk az, és azért hogy kell, mindent, amivel bírunk és amivel rendelkezünk, odaadunk érte. Amink van - hát nem sokunk van -, de amink van, azt odaadjuk érte. Hogy mondja az egyik példázatában az Úr Jézus? Hasonló a mennyeknek az országa a kereskedőhöz, aki kincset talált, s eladta mindenét, hogy megvegye azt a darab szántóföldet, amiben a kincs van. Mindent feláldozott érte, mindent odaadott érte. Jézus Krisztus kifizette tulajdonképpen a váltságdíjat, amit mi soha nem tudtunk volna kifizetni, de csak az tud mindent odaadni az örök életért, minden mulandónak hátat fordítani, és Isten felé fordulni, aki igazán a szívéből kiált fel, amikor rájön arra, hogy elrontottam az egész életemet. Aki felkiált az Úrhoz, akinek van meghallgattatás, akinek igen értékes lett a kegyelem, és aki tudja, hogy nekem igenis helyreállításra és békességre van szükségem. Az az ember annyira áhítozik a helyreállítás, a békesség, a kegyelem, a más élet után, hogy ezért semmit nem tart drágának, és azt mondja, hogy igen, kell az örök élet! A mi levelünk és zálogunk Még egy dolgot csak. Amikor megvette ezt a darab földet, nagyon nagy súlyt helyezett Jeremiás próféta az Úr szava szerint, hogy írják meg a levelet, az adásvételi szerződést két példányban. Az egyiket lepecsételték, a másikat nyitva hagyták, ez volt a közönséges levél. Átadta a próféta Báruknak, és azt mondta, tedd el jó helyre, cserépedénybe, hogy sokáig megőriztessék. Mire volt jó az a levél, az adásvételi szerződés, az a bepecsételt és a közönséges levél? Hogy ezzel igazolta bárki előtt hivatalosan, tanúkkal, hogy igenis, az a darab föld az övé. Most mindaz, aki kész fizetni, noha elfogadja egyrészt a Jézus Krisztus által felkínált kegyelmet, teljes szívvel odafordul, és kész mindent letenni ezért az örök életért, az kap egy levelet. Mindenki, aki részesül abban az új világban, akinek ott része van, akinek ott darab földje van, annak kell, hogy legyen róla levele, amivel majd ezt igazolja. Kell, hogy legyen, amit fel tud mutatni: itt az igazolás, az az enyém! Nos, és mi az a levél, testvérek, nekünk? Azt mondja az egyik helyen az Ige, hogy ez a Szellem pedig bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy mi az Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,16). Más helyen pedig azt mondja a Szent Szellemről, hogy záloga a mi örökségünknek (Ef 1,13-14), tehát ez a levél a Szent Szellem, amit jó helyre eltett az Úr, a cserépedénybe. A cserépedény pedig mi vagyunk. „Ez a kincsünk cserépedényben van” (2Kor 4,7). Most még a Szent Szellem van itt, most még a Szent Szellem tárja elénk, hogy mi az örökségünk ott, a mennyben, mink van ott nekünk, mert még sok mindent nem látunk, csak tükör által homályosan, csak lelki szemeinkkel látunk, de itt a bizonyíték, a két tanú: a Szent Szellem a mi szellemünkkel együtt. Ugyanakkor zálog, jegy, a Szent Szellem lesz az, aki igazolja: igen, a miénk, és aki már most is merít ebből a gazdagságból, és most is kijelenti nekünk, a mi szívünknek, hogy örüljünk annak, még ha a tömlöc pitvarában vagyunk is, még ha Jeruzsálemet körülfogták a káldeusok seregei, és a sánca a városkapuig, a falakig ér. Akármilyen körülmények között vagyunk is, nekünk ott
már részünk van. És úgy látom, ezért van, hogy amikor kifizette Jeremiás próféta, és ment az Úrhoz, és bőven beszélt neki az Úr arról az új világról. Megfigyeltük, milyen bőven beszélt neki az Úr? A 37. verstől végig. „Ímé én összegyűjtöm őket mindama földekről, a melyekre kiűztem őket…” Elmondja hosszan neki, hogy vesznek még mezőt a földön, elmondja, hogy örvendeznek, milyen lesz az a szövetség, milyen szívet, milyen utat ad nekik, hogy milyen jó lesz a dolguk. Beszél az Úr arról a földről. Most is annak beszél az Úr a Szent Szellem által, mert merít abból a gazdagságból, annak jelenti ki, aki már megvette, akié már ez, akinek a szívében már ott van a Szent Szellem. Ámen. Debrecen, 1988. január 13.