Jer 46,1-28 Jövendölés Egyiptom felől

Jer 46,1-28 Jövendölés Egyiptom felől „Ez a szó, a melyet az Úr szólott Jeremiás prófétának a pogányok felől; Égyiptom felől, a Nékó Faraónak, Égyiptom királyának serege felől, a mely az Eufrátes folyó mellett, Kárkémisben vala, a melyet megvere Nabukodonozor, a babiloni király, Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében: Készítsetek vértet és paizst, és induljatok a harczra. Nyergeljétek a lovakat, és üljetek fel ti lovasok, és legyetek sisakokban. Tisztítsátok a kopjákat, öltsétek fel a pánczélokat. Mit látok? Ők megriadva hátrálni kezdenek, vitézeik leveretnek és futásnak erednek, és vissza sem tekintenek! Mindenfelől félelem, azt mondja az Úr. Nem futhat el a gyors, és az erős sem menekülhet el; észak felé, az Eufrátes folyó mellett legyőzetnek és elhullanak. Kicsoda ez, a ki növekedik, mint a folyóvíz, és olyan, mint a megháborodott vizű folyamok? Égyiptom növekedik úgy, mint a folyóvíz és mint a megháborodott vizű folyamok, mert ezt mondja: Felmegyek, ellepem a földet, elvesztem a várost és a benne lakókat. Jőjjetek fel lovak, és zörögjetek szekerek, jőjjenek ki a vitézek, a szerecsenek és a Libiabeliek, a kik paizst viselnek, és a Lidiabeliek, a kik kézívet viselnek! Az a nap pedig az Úrnak, a Seregek Urának büntető napja, hogy bosszút álljon ellenségein. És a fegyver felemészt és jól lakik és megrészegül az ő vérökkel, mert áldozatja lesz az Úrnak, a Seregek Urának észak földén, az Eufrátes folyó mellett. Menj föl Gileádba, és végy balzsamot te szűz, Égyiptomnak leánya: hiába sokasítod az orvosságokat, nincs gyógyír számodra! Hallották a pogányok a te gyalázatodat, és a te kiáltásoddal betelt a föld, mert vitéz vitézbe ütközött, és mind a ketten együtt estek el. Az a szó, a melyet az Úr Jeremiás prófétához szólott, Nabukodonozornak, a babiloni királynak eljövetele felől az Égyiptom földének megverésére: Hirdessétek Égyiptomban és híreszteljétek Migdólban, híreszteljétek Nófban és Táfnesben, és ezt mondjátok: Állj elő, és készítsd fel magadat, mert fegyver emészti meg a te kerületeidet. Miért verettek le a te erőseid? Nem állhattak meg, mert az Úr rettentette el őket. Megsokasította a tántorgót, egyik a másikra hullott, és ezt mondották: Kelj fel, és menjünk vissza a mi népünkhöz és a mi szülőföldünkre az erőszakoskodó fegyver elől. Ezt kiáltják akkor: A Faraó, Égyiptom királya, a háborúságnak királya, elhaladta a rendelt időt. Élek én, azt mondja a király, a kinek a neve Seregek Ura, hogy mint a Táborhegy áll a hegyek között, és mint a Kármel a tenger között, úgy jő el. Készíts magadnak elköltözésre való edényeket, Égyiptom leányának lakosa, mert Nóf elpusztul és megég, lakatlanná lesz. Szép üszőtinó Égyiptom, de pusztulás tör reá észak felől. Még zsoldosai is olyanok ő közöttök, mint a hízlalt borjúk, de ők is meghátrálnak, egyetemlegesen elfutnak, meg nem állanak, mert romlásuk napja jön reájok, az ő megfenyíttetésök ideje. Az ő szava mint a csúszó kígyóé, mert nagy sereggel indulnak, és szekerczékkel jőnek ellene, mint a favágók. Kivágják az ő erdejét, azt mondja az Úr, mert beláthatatlanok, mert többen lesznek mint a sáskák, és megszámlálhatatlanok. Megszégyenül Égyiptom leánya, északi nép kezébe jut. Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én megfenyítem NóAmmont és a Faraót és Égyiptomot és az ő isteneit és királyait, mind a Faraót, mind azokat, a kik bíznak benne. Odaadom őket az ő lelkök keresőinek kezébe, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe, és az ő szolgáinak kezébe; de azután úgy lakoznak abban, mint azelőtt, azt mondja az Úr. És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze. Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a

kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül.” Ítélet a pogányok ellen Az elkövetkező részekben a legutolsó rész kivételével, ami még hátra van Jeremiás könyvéből, idegen népek, pogány népek ellen szóló fenyegető jövendölések vannak leírva. Tulajdonképpen ezek a részek annak a folytatása, amit Jeremiás könyvében a 25. részben olvastunk. Éppen ezért szeretnék onnan elolvasni egy pár verset. „Mert ezt mondotta az Úr, Izráelnek Istene nékem: Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, a kikhez én küldelek téged. Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, a melyet én közéjök bocsátok. És elvevém a pohárt az Úr kezéből, és megitatám mindama nemzeteket, a kikhez külde engem az Úr; Jeruzsálemet és Júda városait, az ő királyait és fejedelmeit, hogy pusztasággá, csudává, szörnyűséggé és átokká tegyem őket, a mint e mai napon van: Faraót, Égyiptom királyát, az ő szolgáit és fejedelmeit és minden ő népét. És minden egyveleg népet, és az Úz földének minden királyát, és a Filiszteusok földének minden királyát és Askalont, Gázát, Akkaront és Ázótusnak maradékait…” (Jer 25,15-20), és így tovább. És ahogy itt a 25. részben tovább felsorolja a népeket, ugyanebben a sorrendben vannak itt a 46. résztől tovább felsorolva a pogány nemzetek, hogy hogyan, mi módon ítéli meg őket Isten. E szerint a Jeremiás 25. szerint, Isten egy borral teli serleget adott Jeremiásnak a kezébe. Ez képletes beszéd, hogy menjen el, és itassa meg a harag borának poharából ezeket a nemzeteket, mert ez a pohár Istennek ítéletét jelenti. Sok helyen olvashatunk a Szentírásban ilyet, hogy Isten kiönti az Ő haragjának poharát. Különösen a Jelenések könyvében van erről szó, amikor hét angyal jött, és Isten adott nekik hét poharat, és sorban kiöntötték a földre ezt a hét poharat. És jöttek a csapások egymás után, az Isten bosszúállásának, ítéletének, haragjának a csapásai. Hát kik is ittak ebből a pohárból? Láttuk a 25. részben, hogy az első, aki ebből ivott, Jeruzsálem volt, neki kellett először adni. Tehát jött először Nabukodonozor, és az első volt Jeruzsálem, akit Isten megítélt általa. Mert ugye az úgy van, ahogy már a múlt órán is volt róla szó, hogy az ítéletet Isten mindig az ő népén kezdi. El is olvasnám az Igét Péter 1. leveléből: „Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?” (1Pét 4,17-18). Hogy az igaz is alig tartatik meg, a felolvasott 46. rész végén is láttuk, hogy amikor Isten elkezdett Egyiptomról beszélni, az első pogány nemzetről, akkor a végére egy pár versbe ezt kellett Jeremiásnak írni: De te ne félj oh Jákób és Izrael, mert téged megmentelek, mert veled vagyok. Kellett is ez a biztatás, mert ahogyan végigsöpört Isten haragja Nabukodonozor által azon az egész akkor ismert földön, gondolhatta a kis maroknyi Izrael, hogy mi lesz itt, ha ilyen nagy népeket söpör el, mint például Egyiptom, Fáraóstól mindenestől. „Meg kell innotok” Van néhány tanulság ebből a harag poharából a mi számunkra. Az egyik tanulság, hogy aki nem akarja meghallani Isten figyelmeztető szavát, annak inni kell ebből a pohárból. Nem akarta meghallani például Jeruzsálem és Egyiptom. De a könrnyező pogány népek sem, róluk is szólt az Úr, majd fogjuk látni, ahogy sorba megyünk a pogány népek felett mondott ítélet próféciáin. Eddig főképp Jeruzsálemről olvastunk, hogy hányszor figyelmeztette az Úr, most Egyiptomról van szó. Tehát ki kell inni azt a poharat, így olvassuk: „És ha majd a te kezedből nem akarják elvenni a pohárt, hogy igyanak belőle; ezt mondd nékik: Így szól a Seregek Ura: Meg kell innotok” (Jer 25,28). Természetesen egyik nép sem akarta, Jeruzsálem sem akarta,

hogy az az ítélet rájöjjön. Mindenféleképpen védekeztek, és igyekeztek menekülni előle. Csak azt az egy utat nem választották, amin lehetett volna menekülni. Mi volt ez az egy út? Megalázkodni Isten előtt, megtérni az Úrhoz, és engedelmeskedni Neki. Minden más utat megpróbáltak, de meg kellett inni a poharat. Tehát az ember vagy hallgat Isten szavára, és megalázkodik, megtér, vagy iszik ebből a pohárból. Azt meg kell inni. Most Isten mindenkire rábízza a döntést. Akar megtérni? Akar hinni Istennek? Most Isten nem kényszerít senkit. De aki nem választja az engedelmességnek, a hitnek az útját, aki nem választja a Jézus Krisztusban felkínált egyetlen utat (mert most ez az egyetlen út van: Jézus Krisztusban kijelölt üdvösség útja, nincs más út), annak az embernek inni kell ebből a pohárból. Mindenkit elér az ítéleti A másik tanulság az, hogy bár az Úr az ítéletet az Ő háza népén kezdi, de nem menekedhet meg senki sem. Nagyon sok hitetlen ember szeretné elhitetni magával, hogy ő meg fog menekülni, mert nincs Isten – mondják -, és nincs ítélet. És valahogy ebben a földi életben ez látható, hogy a gonoszoknak jó szerencséjük van, mert most még Isten kegyelmének az ideje van, és nem szól Isten közvetlenül, nem nyúl bele. Bár most is sokszor belenyúl az életekbe, most is vannak ítéletes idők, mint, ahogy majd látni fogjuk, hogy Egyiptomot miért ítélte meg az Úr. De nagyon sok ember életében végsőkig nem szól bele az Úr, és azt gondolják, hogy ez végig így lesz, hogy nem lesz ítélet sem, nem lesz számonkérés sem. De amint ebben az igében látszik, hogy megkezdődik az ítélet Isten házán, Jeruzsálemen, és utána mindenkinek oda kell állni az Isten ítélőszéke elé ha akar, ha nem, ugyanúgy lesz most is. Senki nem menekülhet meg. „Mert ímé, a város ellen, amely az én nevemről neveztetik [tehát Jeruzsálem ellen], az ellen veszedelmet indítok, ti pedig egészen megmenekültök-é? Nem menekesztek, mert én fegyvert hozok e földnek minden lakosára, azt mondja a Seregek Ura” (Jer 25,29). Jézus Krisztus kitta a poharat A harmadik tanulság pedig a mi számunkra a legszebb tanulság, ami arra mutat, hogy ezt a haragnak a poharát, amiből mindenkinek inni kell, ezt a harag poharát Isten egyszer odaadta Jézus Krisztusnak, hogy igya ki mindenki helyett. Ez volt az a pohár, amiről a gecsemánéi kertben olvashatunk. A Gecsemáné kertjében imádkozik az Úr Jézus Krisztus: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a pohár. Az a pohár volt az, amelyben benne volt az Isten haragja, minden ítélete a bűn miatt, az egész világnak az ítélete. Az Úr Jézus Krisztus borzadt mindattól a szennytől, undokságtól, és azután, attól, hogy Istennel kerül szembe e miatt a sok bűn miatt, az Atyával, Akivel Ő mindig együtt járt. Ez be is következett, amikor Isten végrehajtotta a bűn felett az ítéletet Ő benne. „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?” Ezt a poharat kiitta az Úr Jézus Krisztus. És éppen ezért nem kell most már senkinek sem részesülni az Isten haragja poharából, aki hisz Jézus Krisztusban, és Hozzá jön, Aki elvette ezt a poharat. De akinek nem kell Jézus Krisztus, Aki az Isten haragjának a poharát kiitta helyettünk, az szembetalálja magát Istennel, és ki kell innia a saját poharát, az Isten haragja borát. Ezért egyetlen megoldás Jézus Krisztus, mert Isten csak Őt fogadta el helyettesként. Azt mondta: vagy Ő issza ki ezt a poharat, vagy minden bűnös igya ki. És aki azt mondja: igen, én elfogadom, hogy helyettem Jézus Krisztus kiitta ezt a poharat, az megmenekül. De mi módon menekedünk meg, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel? Akkor nekünk nyújtja majd Isten a poharat, és azt mondja: ki kell innod, és akkor a haragvó Istennel kerül szembe az ember. Miért Egyiptom következik? Most nézzük meg ezt a próféciát, amit olvastunk az első pogány nemzet, Egyiptom felől. Ebben az egész 46. részben, az utolsó két verset kivéve, Egyiptomról van szó, hogy hogyan ítéli meg, és alázza meg Isten Egyiptomot. Felmerül ezzel kapcsolatban néhány kérdés. Az

egyik az, hogy miért pontosan Egyiptom következik Jeruzsálem után, a választott nép után? Hiszen annyi népet felsorol még itt Isten a következő részben a filiszteusokat, ammonitákat, moábitákat, Edomot. Rengeteg népet felsorol. Miért Egyiptom a következő? Úgy gondolom, nem véletlen, ennek is van jelentősége. Úgy látom, hogy két ok van, amiért Egyiptom követezik rögtön Izrael után. Az egyik, mert ehhez a néphez szólott az Úr legelőször Izrael után. Tehát akkor az ítéletben is rögtön nekik kell következni Izrael után. Mikor szólott ehhez a néphez Isten, és hogyan? Tulajdonképpen Izrael, mint nép, hol lett nép? Egyiptomban. Egyiptomba ment le József, azután Jákób, hetven lélek, ismerjük az Igéből, és ott lett nagy nemzetté Egyiptomban. Tehát láthatták már József esetében Istennek a hatalmas kezét, aki titkokat jelentett ki a hét bő, meg a hét szűk esztendőről, és hogyan gondoskodott Isten az Ő választott népéről. Az után, mikor nagy nép lett Izrael Egyiptomban, Isten egyszer csak elküldte Mózest, és azt mondta, hogy hozd ki az én népemet Egyiptomból. Elment Mózes a Fáraóhoz. És mit mondott a Fáraó? Hát ki az az Isten? Nem ismerem Istent. Nem engedelmeskedek neki. Akkor Isten megismertette magát nemcsak a Fáraóval, hanem egész Egyiptommal. Megmutatta, hogy ki Ő, ki az az Isten. Jött a tíz csapás, és láthatták, hogy kicsoda Isten. Még nemcsak, hogy Egyiptom, hanem olvassuk az Igében, hogy a környező népek, akik még a Vörös-tengeren túl laktak, a pusztán túl, a Jordánon túl, akik ott laktak Palesztinában, mindazok a népek, az őslakók, a Kánaánitáknak, még évszázadok múlva is remegett a szívük, amikor erre gondoltak, hogy mit tett Isten Egyiptomban. Tehát Egyiptomhoz erősen szólott az Úr. Megismertette magát, hogy milyen hatalmas Ő, megismertette magát, hogy a pogány isteneik, és az ő összes erejük semmi Isten ereje előtt. És amikor Izraelt követték, és a Vörös-tengeren Izrael átment, és ők nem tudtak átmenni, ott vesztek bele, láthatták, hogy kicsoda Isten! Tehát őhozzájuk szólott először az Úr, és éppen ezért nekik tudniuk kellett, ha nem is annyira, mint Izraelnek, de tudniuk kellett, hogy ki az Isten, ki az az Úr. Ez volt az egyik ok, amiért rögtön Izrael után nekik kellett az ítéletre menni. A másik ok pedig az, hogy Izrael népe nagyon sokszor Egyiptomban bízott. Figyeljük meg az Igét, a Királyok, a Krónika könyvét, a prófétákat, hogy Izrael népe hányszor kérte Egyiptomnak a segítségét. Amikor Isten használt egy más népet ellene, például most Nabukodonozort, akkor is Egyiptom segítségét kérték. Jöttek is az Egyiptombeliek. Emlékszünk erre, mikor erről olvastunk. Amikor a rabszolgákat felszabadították, azután jöttek az egyiptomiak, és meggondolták a dolgot. Aztán, amikor az asszíriai fogság volt, akkor is az Egyiptombeliekben bíztak. És most, amikor az a kis maradék megmaradt, azok is Egyiptomban bíztak, és Egyiptomba menekültek. És éppen ezért Egyiptom volt a második, hogy Isten megmutassa az Ő népének, hogy nincsen senki másban segítség és megtartás, egyedül csak Istenben. Tanulság a mai ember számára Testvérek, ebből a számunkra a tanulság az, hogy Isten ma is számon kéri minden embertől az ő beszédét. Elsősorban az Ő gyermekeitől, a hívő emberektől. De számon kéri más embertől is, mert itt például, a mi országunkban nem is tudok elképzelni olyan embert, akihez ne jutott volna már el az evangélium szava, Isten szava. Mindegy, ha csak egyszer hallotta is. Szól az Isten kétszer vagy háromszor is, de nem figyelnek oda, nem hallgatnak rá. És különbözőképpen szól, nem csak az Ige által, szól az események által, az ember lelkiismerete által. De az ember elhallgattatja ezt. De Isten számon kéri, ahogy Egyiptomon számon kérte, most is számon fogja kérni mindenen az Ő szavát. Hogy mondja egy helyen az Ige? Az én szavam nem tér vissza üresen. Nem fog visszatérni üresen, ha az ember megveti, akkor is következménye lesz. Nem „üresjárat” Istennek a szava, és nem üresjárat Isten Igéjének a hirdetése. Azt Isten számon fogja kérni.

A másik tanulság pedig az, hogy ahogy Izrael népének rá kellett jönni, hogy minden emberi segítség, Egyiptom segítsége is hiábavaló. Ma is rá kell jönni, legelőször a hívőknek, de azután minden embernek is, hogy átkozott az, aki emberben bízik, aki emberre helyezte az ő erejét. Világi embernek is erre rá kell jönni, hogy bíztam emberekben, bíztam hatalmasokban, bíztam ezekben és azokban. De ők ma vannak és holnap nincsenek; tegnap még hatalmasok voltak, ma már sehol sincsenek. Erre rá kell jönni. Nincs senki, akiben bízhatna az ember, minden inog. Egy biztos pont van, egy kőszikla van: Jézus Krisztus. Egyiptom bűne A másik kérdés, ami felmerül, hogy mi volt Egyiptomnak a bűne az Úr előtt. Részben már látható ebből is, hogy hallotta Isten szavát, és semmibe vette. De most nézzük meg részleteiben, hogy miben vette semmibe Isten szavát. Mi az, amit tett Egyiptom? Ebből a felolvasott részből két dolog világosan látszik. Az egyik az, hogy Egyiptomnak világuralmi törekvése volt. Elolvasom még egyszer az Igéből: „Kicsoda ez, a ki növekedik, mint a folyóvíz, és olyan, mint a megháborodott vizű folyamok? Egyiptom növekedik úgy, mint a folyóvíz, és mint a megháborodott vizű folyamok, mert ezt mondja: Felmegyek, ellepem a földet, elvesztem a várost és a benne lakókat. Jöjjetek fel lovak, és zörögjetek szekerek, jöjjenek ki a vitézek, a szerecsenek és a Libiabeliek, a kik paizst viselnek, és a Lidiabeliek, a kik kézívet viselnek!” (7-9. vers), tehát más népeket is vett maga mellé társul, szövetségesül. Világuralmi törekvés: majd én leszek az egész világ ura, majd én ellepem a földet! Gyertek csak, segítsetek! Majd én! És mi van ebben? Gőg és fennhéjázás Isten ellen. Az ellen az Isten ellen, aki megmutatta már az ő őseiknek Egyiptomban, hogy Övé a hatalom, és Ő ennek a világnak az Ura, a mindenségnek az Ura, és Ő tesz királyokat, és Ő dönt királyokat, Ő veszt el hatalmat, és Ő ad hatalmat. Figyeljük meg, hogy mennyire más volt Nabukodonozor seregének a hozzáállása. Nabukodonozor, aki győztesen vonult végig sok országon, nem úgy gondolkozott, mint Egyiptom. A következő Ige rámutat, milyen volt a Káldeus sereg vezéreinek a szíve állapota: „És a poroszlók feje elvivé Jeremiást, és monda néki [ez a Káldeus poroszlóknak a feje]: Az Úr, a te Istened rendelte ezt a büntetés e hely ellen. És ráhozta és megcselekedte az Úr, amint megmondotta. Mert vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok az Ő szavára. Azért teljesedett be rajtatok e dolog” (Jer 40,2-3). Tessék. Jobban tudták a Káldeusok, mint Izráel népe közül legtöbben, hogy az Úr hozta rátok ezt a dolgot, mert engedetlenek voltatok! Nem azt mondta, mint itt a Fáraó, hogy megyek, és ellepem a földet, és elpusztítom a városokat, és ki áll nekem ellen. Nem. Ők tudták: „Az Úr cselekedte ezt”. Eljött az idő Nabukodonozor életében is, amikor sétált a palotája tetején, és azt mondja: Ki az úr, ha nem én? Én építettem ezt a nagyvárost. És akkor jött rögtön a mennyei szó Nabukodonozor királyhoz is. De majd lesz őellene is itt egy prófécia. Ez volt az a gőg, az a fennhéjázás, és ebből mi is tanulhatunk. Megfontolandó és megszívlelendő ez, hogy mikor egy ember, legyen az bárki, akármilyen kicsi ember, de ott van a gőg, a fennhéjázás a szívében, hogy „én”; vagy akármilyen nagy, hatalmas ember, király vagy Fáraó, vagy bárki, és megjelenik a szívében, hogy „én”, akkor azonnal Isten ellen lázad. Ebből a felfuvalkodottságból mindig a romlás következik, mert Isten a kevélyeknek ellene áll, és az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Az Úr maga jött, és ítélte meg ezt a fennhéjázó, világot leigázni akaró egyiptomi sereget. A 10. versben olvastunk erről. Az a nap pedig, amikor megverte őt Nabukodonozor Kárkémisnél, nem Nabukodonozor nagy győzelme volt, hanem így mondja az Ige: „Az a nap pedig az Úrnak, a Seregek Urának büntető napja, hogy bosszút álljon ellenségein. És a fegyver felemészt és jól lakik és megrészegül az ő vérökkel, mert áldozatja lesz az Úrnak, a Seregek Urának észak földén, az Eufrátes folyó mellett.” Kárkémisnél az Úr véres áldozatja volt, az Úr ontotta ki az egyiptomi seregnek a vérét, hogy megmutassa, hogy Ő ennek a világnak az Ura, és ne fuvalkodjon fel senki sem.

Bálványok A másik ok, ami miatt Isten ráhozta ezt a veszedelmet erre a népre, az, hogy Egyiptom továbbra is az ő bálványisteneiben bízott, és nekik tulajdonította a sikerét és hatalmát. Vitték is a háborúba magukkal az ő bálványisteneiket. Itt ebben a részben két bálvány istene van megemlítve: „Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én megfenyítem NóAmmont…” (25. vers). Nó városából való vagy Nó városában van egy templom, és annak az istenét, Ammont, Ámon isten, így is ismerik. Ez volt az egyik isten, akit imádtak, és akiben bíztak. De volt egy másik isten is, ami ebben a mi fordításunkban, Károliban nem nagyon vehető ki, de minden más fordításban még a nevét is megemlítik: „Miért menekül Ápisz, a te erős istened? [új ford.] Nem állhattak meg, az Úr rettentette el őket” (15. vers). Ezt az Ápisz istent vitték magukkal a harcba, Kárkémishez is, és menekül az Ápisz isten, a bálványisten a sereggel együtt. Úgy menekül, ahogy a sereg menekül! És az Úr rámutat: ebben bíztatok, akit ti visztek, ti hordoztok? Egy istent elvittetek Kárkémishez, az elmenekült, a másik istent ott hagytátok, majd odamegy Nabukodonozor serege, és ott égeti fel, és ott teszi semmivé. De nem csak az istent, a bálvány istent, hanem, így olvastuk a 25. versben: mindazokat is, akik bíztak benne. És ebből a mi számunkra is az a tanulság, hogy Isten minden bálványt ledönt, minden bálványt semmivé tesz. Nincs más isten, akiben bízhatna az ember, egyedül csak az igaz Isten. Egyiptom megaláztatása A következő kérdés az, hogy hogyan alázta meg Isten Egyiptomot? Ebben a részben két megaláztatásról van szó tulajdonképpen. Az egyik megaláztatás akkor érte Egyiptomot, amikor Egyiptomnak a serege a Fáraó vezetésével elindult Nabukodonozor ellen. Ez Nabukodonozor uralkodásának még egészen az elején volt, még akkor, amikor Jósiás volt a király. Jósiás király idejében jött fel Nabukodonozor, a Fáraó Nékó, és indult Nabukodonozor ellen az Eufrátes felé, Kárkémishez. És ez volt az az idő, amikor Jósiás király kijött, hogy ellene álljon a Fáraó seregének. Azt mondta neki a Fáraó, hogy térj ki előlem, Jósiás király. Miért akarsz te velem megütközni, miért avatkozol te bele az én dolgomba? Így mondta, hogy ne avatkozz bele, ez az én dolgom. Fáraó dolga meg a Nabukodonozor dolga. De Jósiás beleavatkozott. Kár volt, mert ott halt meg a harcmezőn, illetve megsebesült, és úgy vitték el, és nemsokára meghalt. Jósiás nagyon nagy király volt, jó király volt, Isten szíve szerint való király. De ez egy ballépés volt. Miért kell valóban beleavatkozni? Amikor Isten, aki szólt, előre szólt Jeremiás próféta által, Ő Nabukodonozor által akarta megalázni a fáraót. Tehát ez volt az egyik megaláztatás, hogy Kárkémisnél megverték a hadseregét. Na, most felmerül a kérdés, hogy okult-e ebből a Fáraó, aki ilyen világhódító tervekkel indult el Nabukodonozor ellen, és szétverték a seregét. Okult-e belőle a Fáraó? Azt látjuk, hogy nem okult, és ezért kellett jönni a másik büntetésnek, amikor fordítva lett a dolog. Nem ő jött fel Nabukodonozor ellen Babilonba, hanem Nabukodonozor jött Babilonból, és ment el Egyiptomba, és pusztított végig abban az országban. Itt mindjárt van számunkra is egy tanulság. Isten mindig figyelmeztet, különösen az Ő népét, de még a hitetlen embert is. Nem jön rögtön a teljes pusztulás, mert mindig van figyelmeztetés. Jó, hogy ha odafigyelünk erre a figyelmeztető szóra. Én emlékszem egy néhány esetre, most is előttem van egy néhány eset, amikor egyes embereknek, testvéreknek az életében is jött a figyelmeztetés. De még a világiak is látják sokszor ezt a dolgot, hogy egyszer- kétszer szól Isten, és azt szokták mondani, no, majd várjunk csak, jön a harmadik is. De ha az ember okul belőle, nem biztos, hogy jön a harmadik; és nem biztos, hogy jön a pusztulás, ha okul belőle. Sőt, azt mondom, biztos nem jön, ha okul az ember Isten figyelmeztető kezéből vagy szavából. De a Fáraó nem okult. És Isten a kárkémisi vereség után üzent valamit a Fáraónak, éppen azért, hogy okuljon belőle: „Menj föl Gileádba, és végy

balzsamot te szűz, Egyiptomnak leánya. Hiába sokasítod az orvosságokat, nincs gyógyír számodra. Vagyis, azt mondja az Úr: Nézd, Fáraó és Egyiptom. Most kaptál egy sebet, egy vereséget, és hiába keresel te erre gyógyírt, sehol a világon számodra nincs gyógyír. Egyetlen helyen van: menj fel Gileádba! (11. v.) A gileádi balzsam Mi ez a gileádi balzsam? Csak a történeti részhez annyit mondanék el, hogy abban az időben Gileád, amelyik Izraelhez tartozott, a Jordánon innen volt, a két és fél törzshöz tartozott, nagyon híres hely volt az akkori egész világ számára. Még Egyiptomba is Gileádból vitték a balzsamot. El is olvasnám ezt az egy verset, ami erről szól. Mózes 1. könyvének 37. rész, 25. verse. Amikor Józsefet eladták Egyiptomba, tudjuk, milyen kereskedőknek adták el? „…leülének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jő vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fűszerszámot, balzsamot, és mirhát, menvén, hogy alávigyék Egyiptomba” (1Móz 37,25). Tehát egész Egyiptom Gileádból kapta a balzsamot testi sebeknek gyógyítására. És azt mondja az Úr nekik, most átvitt értelemben is: Nézzétek, van balzsam Gileádban, és most itt vagytok Gileádhoz közel. Mert ott mentek el Izrael határába, és ott kellett nekik vissza is menni az ő országukba. Most itt vagytok, vegyétek a gileádi balzsamot! No de mi ez szellemi értelemben, ez a balzsam Gileádban? Erről Jeremiás korábban is szólt a 8. rész utolsó versében. Izrael népének mondta szintén a gileádi balzsamot, mint egyetlen orvosságot. Így szólt: „Az én népem leányának romlása miatt megromlottam, szomorkodom, iszonyat fogott el engem! Nincsen-é balzsamolaj Gileádban, nincsen-é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?” (Jer 8,212). Hát itt van Gileád, itt a balzsam, itt az orvos és az orvosság. Miért nem gyógyult meg akkor? Most mi ez a balzsam? Ki ez az orvos? Testvérek, most, amikor Isten megaláz valakit körülményeiben, nehézségeiben, azért alázza meg, hogy keresse ezt az orvosságot. És ez az egyetlen orvosság Izraelből való, mint ahogy Gileád is ott volt. Ez az egyetlen orvosság és orvos Jézus Krisztus, és az orvosság, az olaj, amit Ő ad, hát először is a Szent Szellem. Az olaj mindig a Szent Szellemre mutat. A Szent Szellem az, amely rámutat, hogy nézd, Jézus Krisztus az áldott orvos úgy gyógyít, hogy megsebesíttetett a mi bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, hogy kifolyt az Ő vére az egész világ bűnéért. Vagyis tulajdonképpen mit mondott az Úr Jeremiás által Egyiptomnak? Nézzétek, alázzátok meg magatokat! Alázzátok meg Izrael Istene előtt, és akkor van orvosság a számotokra. Innen jön, Izraelből, Izrael Istenétől jön az orvosság a számotokra, csak alázzátok meg magatokat! De ezt nem akarta a Fáraó. Most is ez az orvossága van Istennek: alázkodjon meg az ember, és fogadja el Jézus Krisztust, és fogadja el a Szent Szellemnek a halk és szelíd intését és tanítását, amikor szól hozzánk, és amikor mutatja az egyetlen megoldást, Krisztust, és az engedelmességnek az útját. Akinek nem kell ez az orvosság, az úgy jár, ahogy itt Jeremiás által mondta az Úr Egyiptomnak: hiába sokasítod az orvosságokat, nincs gyógyír a számodra. Megpróbált az ember ezt is, azt is, csak rosszabb lesz a sorsa. Nincs más gyógyír, egyedül csak Jézus Krisztusnál van gyógyír. Na, a Fáraónak nem kellett ez az orvosság, nem hallgatott Istennek a szavára, és jött a teljes pusztulás, amikor elment Nabukodonozor serege, és feldúlta Egyiptomot. Már az előző részekben láttuk, mondta Jeremiás, hogyan fog elmenni, és kitetvezi egész Egyiptomot, mint a pásztor a subáját. Mindent, ami ártalmas volt, ami az Úr szeme előtt rossz volt, mindent feldúlt és elpusztított Nabukodonozor. Ne várjuk meg ezt mi sem, testvérek, ha az Úr szól hozzánk, hanem alázkodjunk meg az Ő keze alatt! Még annyit szeretnék megjegyezni, hogy az Egyiptom ellen elmondott fenyegető prófécia is, egy fél mondata jóval zárul. Még pedig ez, hogy: „…de azután úgy lakoznak abban, mint azelőtt, azt mondja az Úr” (26. vers). Vagyis, Isten még a hitetlen ember életében is, ha nem

kisebb, akkor nagyobb fenyítékkel elérheti azt, hogy mégis lakozzon békességben. De nem muszáj a hitetlennek sem megvárni a nagyobb fenyítést. Az Úr nem azért fenyít senkit sem, mert nem szereti, nem azért, mert bosszút akar állni rajta. Azt mondja Istennek az Igéje, hogy nem leli Ő ebben kedvét, hogy fenyítse az embert, meg a fiait. Nem, nem ez az Úrnak a kedve. Az Úrnak a kedve az lenne, hogy az ember térjen Hozzá, és ezért nyúl fenyítő eszközökhöz. És úgy látszik, Egyiptomnál használt, mert azzal záródik, hogy lakoznak abban, mint azelőtt. Te ne félj! Aztán még egy utolsó, amiről szeretnék szólni. A 27. és 28. versben a két utolsó versben, amit üzent az Úr az Ő népének. Ezek után, amikor elmondta és láthatták is, hogy Egyiptomban mi történik, ezek után azt mondja: és te ne félj, oh én szolgám Jákób. Te ne félj, ne rettegj Izrael, mert én veled vagyok! Gondolom, amikor Izrael népe látta, hogy ezzel a nagy országgal, ezzel a hatalmas sereggel ezt tette Nabukodonozor, megijedhetett, hogy mi lesz akkor vele? Mert Izrael jóformán már csak egy város volt, Jeruzsálem. Voltak ugyan még kisebb környező városok, de jóformán ennyi maradt Izraelből. A tíz törzs már régen elment az Asszír fogságba, egy törzs maradt, plusz a kis Benjámin törzse Júda mellett, meg néhány Lévita, akik köztük laktak. S háromszor eljött Nabukodonozor, háromszorra elvitte őket fogságba, nagyon sokan meghaltak. Felmerült az ő szívükben: mi lesz velünk, ha egy ilyen nagy ország, ilyen erős ország, mint Egyiptom, semmivé lett? Mi lesz akkor velünk? Azért üzeni nekik az Úr, hogy te ne félj én szolgám, Jákób, mert én veled vagyok. Vagyis az Úr ezzel azt mondja, hogy nem azt teszik a nagyok, amit akarnak, Nabukodonozor sem, hanem, amit Isten bízott rá, ő csak eszköz Isten kezében. Most is, minden és mindenki eszköz Isten kezében; még a Sátán is, még a világi hatalmak is. Minden, és mindenki eszköz. Egyiket a másikkal fenyíti meg Isten. De te ne félj, azt mondja. Te ne félj! És miért ne féljünk? Mert „Én veled vagyok”. Énekeltünk egy éneket ma: Az Isten hű. Nem azért van vele, mert Izráel olyan hű volt, hanem azért, mert az Isten hű. Mert ígért valamit Ábrahámnak, mikor elhívta, mert ígért valamit Dávidnak. Ígért, és Ő hű. Erre mi is mindig számíthatunk. Hegyek omoljanak össze, változzon a világ jobbról, balról, akármi történik is, Isten hű. Hű az, Aki elhívott bennünket. Nekünk ezért nem kell félnünk. Maradjunk mindig a hűséges Istennek a keze és védelme alatt! Ámen. Debrecen, 1988. április 24.