Jer 31,23-40 Isten új szövetséget hirdet „Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Újra e szókat mondják majd a Júda földén és az ő városaiban, mikor visszahozom az ő foglyaikat: Áldjon meg téged az Úr, oh igazságnak háza, oh szent hegy! És ott lakoznak majd Júda és minden ő városa, a szántóvetők és baromtartók együttesen. Mert megitatom a szomjú lelket, és minden éhező lelket megelégítek. Ezért vagyok ébren és vigyázok, és az én álmom édes nékem. Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és bevetem az Izráel házát és a Júda házát embernek magvával és baromnak magvával. És a miképen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam és veszedelembe sodorjam őket, azonképen vigyázok arra, hogy megépítsem és beplántáljam őket, azt mondja az Úr! Ama napokban nem mondják többé: Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott el bele. Sőt inkább kiki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, ki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik el bele. Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr. Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen. Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr! Ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és felépíttetik a város az Úrnak a Hanániel tornyától fogva a szeglet kapujáig. És kijjebb megy még a mérőkötél azzal átellenben a Garéb hegyéig, és lefordul Góhat felé. És a holttesteknek és a hamunak egész völgye, és az egész mező a Kidron patakáig, a lovak kapujának szegletéig kelet felé az Úr szent helye lesz, nem rontatik el, sem el nem pusztíttatik soha örökké.” Bevezetés Tulajdonképpen mindazokat az ítéleteket, amiket Jeremiás által az Úr hirdetett Jeruzsálemben, még teljességgel véghez sem vitte, amikor már elkezdte hirdetni Jeremiás által a helyreállításnak és a kegyelemnek az üzenetét is. Ezekben a versekben is, amiket olvastunk, ugyanúgy, mint az előzőekben is, amit a múltkor olvastunk, már mind a helyreállításnak, a vigasztalásnak az igéi vannak. Pusztítás és építés Ennek a felolvasott szakasznak a középpontjába ezt helyezhetnénk: „És a miképen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam és veszedelembe sodorjam őket, azonképen vigyázok arra, hogy megépítsem és beplántáljam őket, azt mondja az Úr!”
(28. vers). Tehát mind a kettőre az Úrnak van gondja. Ez az igevers nagyon hasonlít arra, amit Jeremiásnak az ő elhívásakor mondott Isten: „Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!” (Jer 1,10). Mind a két oldalt az Úr végzi, amit Jeremiásra bízott: a rombolást is, és az építést is. De először a rombolást, és azután az építést; előbb a kiszaggatást, és azután a plántálást. Ebből van egy tanulság a mi számunkra is, a ma élő emberek számára is, mégpedig az, hogy Isten az egyéni életünkben is ugyanezt végzi. Addig Isten nem épít és nem plántál újat, amíg mindazt, ami régi le nem rombolja a mi életünkben. Mindazt, ami nem Istentől való, ami bűnös, ami a magunkból való, azt az Úr először kiszaggatja, lerombolja, hogy utána építhessen és plántálhasson valami újat a mi életünkben is, mint ahogy Júda és Jeruzsálem esetében is. Az új szövetség Mi ez az új? Nyilvánvaló már az előző fejezetekből is, hogy a helyreállítás nem csupán a babiloni fogságból való visszatérést jelenti, hanem ettől sokkal többet. „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával” (31. vers). Az új szövetség ez lesz: „Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek […] mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem” (33-34. vers). Tehát ez az új nem olyan szövetség lesz, mint a régi, amit az Egyiptomból való kijövetel után a pusztában és a hegyen kötött velük az Úr, azt megrontották. Egy új szövetséget köt velük, aminek ez lesz az ismertetőjele, hogy a törvény nem kőtáblákra lesz írva, hanem a szívükbe lesz beleírva, a bűnt Isten nem megbünteti, hanem megbocsátja, és vétkeikről többé meg nem emlékezik. Mindnyájan ismerni fogják az Urat, mert a régi szövetség alapján nem ismerték Őt. Mikor lesz ez? „Ímé, eljőnek a napok, és új szövetséget kötök” (31. vers). Eljöttek-e már ezek a napok? Szeretném elolvasni az Úr Jézusnak a szavait, hogy Ő mit mond erről az új szövetségről: „És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vévén a poharat, és hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan; És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, a mely sokakért kiontatik” (Mk 14,22-24). Isten az Ő új szövetségét Jézus Krisztusban köti meg, és ezt a szövetséget Jézus Krisztus pedig az Ő vérével pecsételi meg. Azt mondta az utolsó vacsora alkalmával, hogy ez a pohár az én vérem, az új szövetség vére, amely kiontatik a bűnöknek a bocsánatára. Látjuk, hogy ezzel kezdődik az új szövetség; vétkeikről többé meg nem emlékezem, s megbocsátom az ő bűneiket. Azonban tudjuk azt is, hogy Izrael népe nem fogadta el ezt az új szövetséget. Mind a mai napig nem fogadták el a Jézus Krisztusban felkínált újat. Emiatt Istennek még sok mindent le kell rombolnia Izraelnek, mint népnek az életében. Bár ilyen már volt a múltban: „És a miképen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam és veszedelembe sodorjam őket…” (28. vers) , de lesz a jövőben is. Ez lesz a nagy nyomorúság ideje. Abban az időben sokan elpusztulnak, de a maradék megtartatik. A maradék elfogadja Jézust Messiásának, bűnbánatot tart, és Jézus Krisztusban Istennel megbékélhetnek, új szövetségre léphetnek az ezeréves királyságban. Akkor teljesedik be az, amiről itt olvashattunk, ezek lesznek azok a napok, amikor majd Isten a törvényét a szívükbe írja be, mert többé nem lesz kőtábla. Ez már korábban is benne volt Jeremiás próféta próféciájában, hogy amikor majd szövetséget köt velük Isten, akkor nem lesz többet szövetség ládája, nem építik meg újra, nem is fogják keresni, nem is gondolnak többet vele. (Jer 3,16). Mert nem kell a szövetség ládája, mert nem kell kőtáblákat őrizni, mert Isten beírja a törvényét a szívükbe. Ekkor teljesedik be ez is, hogy: ők mindnyájan megismernek
Engem, kicsinytől fogva nagyig. Ézsaiás könyvében olvashatjuk: „mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.” (Ézs 11,9). Ez lesz Izraelnek a jövője. Az egész világ Szabadítója De azért Jézus Krisztus vérének nemcsak Izraelre van kihatása. Ő nem Izrael Báránya volt, hanem Isten Báránya, aki meghalt nemcsak Izrael bűnéért, hanem úgy mondta János: Ímé, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Nemcsak Izraelét, az egész világét, és éppen ezért kihatással van miránk is. A következőképpen beszél erről az Ige: „Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert Jézus Krisztus , a mennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett. Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak. Mert dorgálván őket, így szól Figyeljük meg, teljesen úgy szól, mint Jeremiásnál olvastuk! : Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök. Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr. Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem. És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig. Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem. Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez” (Zsid 8,6-13). Még itt is úgy beszél az új szövetségről, amelyik csak Izrael házával és Júdával köttetett. Most elolvasok két verset a 9. részből is: „Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét” (Zsid 9,14-15). „Megbocsátom az ő bűneiket” Nézzük meg ebből az Igéből, a Jeremiás könyvéből, hogy mik is ennek a Jézus Krisztusban való új életnek a jellemvonásai. Most már nem Izrael népére, hanem saját magunkra vonatkoztatva. Úgy olvastuk a 34. versnek a végén: megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. Amikor valaki elfogadja Jézus Krisztusnak az áldozatát, az Ő vérét, amelyet az egész világért kiontott, a legelső dolog, amit megtapasztal, ez, hogy Isten megbocsátja a bűneit, és vétkeiről többet meg nem emlékezik. Mert az embert ez viszi Istenhez közel, amikor rászakadnak az ő nyomorúságai, bűnei, eltévesztett élete, vagy céltalan, üres élete. Akkor meghallja Istennek a biztatását, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy eltörölje a bűnt, Ő a bűnösökért jött, a bűnösök barátja. Amikor valaki hozzájön, akkor ezt tapasztalja meg legelőször: megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem. Úgy bocsátja meg Isten, hogy eltörli, nemcsak befedezi az Úr Jézus vére, hanem úgy eltörli, hogy nem lesz még csak emlékezés sem róla. „Megitatom a szomjú lelket, és minden éhező lelket megelégítek” A második, amit megtapasztal valaki, amikor Krisztushoz jön, és új élete van, és egy új kezdődik, amit így olvastunk: „Mert megitatom a szomjú lelket, és minden éhező lelket megelégítek” (25. vers). Szomjunkat oltja, és éhünket csillapítja, persze, szellemi értelemben. Mert addig, amíg nem jövünk az Úrhoz, és nincs új életünk, addig a bűnünk elválaszt Istentől. Ahogy mondja is a próféta: Bűneitek választanak el titeket Istentől. De amikor Jézus Krisztus vérében bűnbocsánatot kaptunk, akkor az ember tudja, hogy nincsen most már semmi válaszfal köztem és Isten közt, lehet Istenhez menni. Mert az ember azért üres és azért
szomjas, mert semmi más nem tudja betölteni a szívét, egyedül csak Isten. Az embernek a bűn miatt szakadt meg az Istennel való kapcsolata, de ha a bűnt megbocsátotta Isten Krisztus véréért, akkor szabad az út vissza Istenhez. Amikor helyreáll az embernek Istennel a közössége, akkor megelégíti Isten az üres, szomjazó lelket. Nem lesz tovább kiégett, kiaszott, céltalan, üres, szomjas az embernek a szíve. Mint a 42. zsoltár mondja: „Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!” Tehát, mint a test számára a víz, ugyanaz az ember lelke, szelleme számára Isten: éltető forrás, amitől, hogy ha elszakad, nem tud tovább élni, csak ideig-óráig, és utána vége. De nemcsak hogy megitat, hanem azt is mondja, hogy megétet, megelégíti az éhező lelkeket. Tudjuk, hogyan elégít meg Isten, milyen ételt ad? Az Úr Jézus nemcsak azért jött, hogy a vére eltörölje a bűnt, hanem azért is jött, hogy kenyér legyen. Így mondta, hogy: Én vagyok a mennyből alászállott kenyér. Éppen ezért van az utolsó vacsorán ez a két jelkép, ezért adta az Úr az új szövetségnek is a jelképeként a vért, amiben eltörölhette a bűnt, ami által helyreállt Istennel a kapcsolat, és a kenyeret, ami Jézus Krisztusra mutat, az Ő testére, amit értünk adott, de az Ő életére is, amit az Igében a Szent Szellem által közöl velünk, hogy éljük általa. Nemcsak helyreállított Istennel, hanem éltet is bennünket. És azután még valami történik. Amikor megérti ezt egy ember, aki újjászületett, új lett, ennek az újnak a részese lett, amit Krisztus hozott, akkor üdvbizonyossága lesz. Tehát bizonyos lesz abban, hogy van üdvössége. Nem úgy néz a jövőbe, hogy majd meglátjuk, hogyan lesz, vagy ahogy szokták mondani: hát, majd amit érdemlünk, azt ad Isten, ha megérdemeljük az örök életet, akkor majd örök életet ad. Nem erről van szó, mert mi semmit nem érdemlünk, csak a halált. Hanem az ember akkor már bizonyos lesz, hogy Krisztusért, Aki ontotta a vérét, és adja nekünk az Ő életét folyamatosan, Isten Vele együtt az örök életet is nekünk adta, és tudja, hogy tőlem ezt senki el nem veszi, és nem ragadhat ki senki Krisztus kezéből, és az Atya kezéből. Ezért az embernek a szomjas és éhező lelkét megitatja, megelégíti az Úr, ahogy a 25. versben olvastuk, s az megelégszik, megnyugszik. Új törvény Azután a harmadik, amit végez az Úr azokban, akikben ott van ez az új, Krisztus: „Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek” (33. vers). Az újjászületett ember ismeri Isten törvényét. Elsősorban nem is azért, hogy az Igéből olvassa, mert sok ember olvashatja az Igét hitetlenül, értetlenül, mégis ott van a lepel a szemén, hanem azért, mert a Szent Szellem beleírta Krisztust, az Isten Igéjét, Isten új törvényét a szívünkbe. Tehát az újjá lett embert nem külső törvények által kormányozza Isten. Nem úgy, mint az Ószövetségben, hogy írd fel a szemöldökfára, a kapufélfára, a kezeidre, homlokkötőül írd fel a szemed fölé tedd, állandóan előtted legyen a törvény. Mert belső élettörvény van, nem is érzi jól magát a hívő ember a bűnben, nem is vágyik a bűn után, nem is akarja tenni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nem vétkezik. Hogy mondja Pál? Nem azt teszem, amit akarok, hanem amit nem akarok! Még lehetünk gyengék, még lehetünk bukdácsolók, de nem szeretjük a bűnt, nem akarjuk a bűnt, nem gyönyörködünk a bűnben. Más élettörvény van. Mint ahogy a szőlőtőkének és a szőlővesszőnek van egy olyan törvénye, hogy szőlőt, jó gyümölcsöt teremjen, amilyen fajta a tőke. Olyan jó gyümölcsöt terem, amilyen a vessző, ami a tőkéből nő ki. Ugyanígy, ha Krisztusba helyezett minket Isten, és a Krisztus életereje jár át, akkor az a törvényünk, hogy jó gyümölcsöt teremjünk, ne pedig rossz gyümölcsöt, másfajta gyümölcsöket; a testnek a cselekedeteit. Nos, ezt megtapasztalja minden hívő ember, hogy addig oda volt bűnök után, gyönyörök után, világ után, addig az éltette, azt szerette, és egyszer csak ő maga is csodálkozik, hogy nem kell! Utálom, megvetem, nem érzem jól magam benne, más kell, a krisztusi kell! Aztán még megemlítek ebből az új törvényből valamit: „És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan
megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr…” (34. vers). Az Ószövetségben tanítani kellett, olvasni kellett szombatonként a törvényt a zsinagógákban. Természetesen, most is olvassuk az Igét, és most is vannak tanítók, hiszen Ő adott némelyeket tanítókul a gyülekezetbe is. Azonban mégis van valami más, mert bennünk van a Szent Szellem, aki igazán tanít bennünket, amikor olvassuk az Igét, és amikor halljuk az Igét a gyülekezetben a tanítók száján keresztül, akkor is csak a Szent Szellem tud bennünket tanítani. Ahogy a János evangéliumában olvashatunk erről, az Úr Jézus ezt mondja: „Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke (Szelleme), elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek” (Jn 16,12-15). Így lesz Isten törvénye a szívünkben, és így tanít bennünket a Szent Szellem, így érteti meg az Igét. „Kiki a maga gonoszságáért hal meg” S ebből a felolvasott szakaszból még szeretnék elmondani három ígéretet, amit a helyreállított Izraelnek ígért az Úr, de ezekben is megkeresni, hogy miben vonatkozik ez ránk, mit tanulhatunk ebből. Az egyik ilyen ígéret: „Ama napokban nem mondják többé: Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott el bele. Sőt inkább kiki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, ki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik el bele” (29-30. vers). Ugye, nem hiába mondták, hogy az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott el bele, mert ez volt a törvény, a kőbe vésett törvény: Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad és negyed íziglen. Igaz, hogy az is ott volt: irgalmasságot cselekszem ezer íziglen. Tehát a nép elsősorban ezt látta, hogy az atyák vétkeztek, és most a fiakban bünteti meg Isten, és ez így is volt. Ott volt a babiloni fogság, az asszíriai fogság. Nemcsak azok vétkeztek, akiket elvittek a fogságba, hanem az előző nemzedékek sora: az atyák. Szüntelen figyelmeztette őket az Úr, és egyszer aztán túlcsordult a pohár, és azt mondta az Úr: elég, most már büntetek! Nemcsak azoknak a vétkét, akik akkor vétkeztek, hanem visszamenőleg, az atyák vétkét is. S most azt mondja a próféta által az Úr, hogy majd ama napokban, mikor ez az új eljön - és Izrael esetében ez az ezeréves királyságot jelenti -, akkor nem mondják többé, hogy az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott bele, sőt inkább ki-ki a maga gonoszságáért hal meg. Ismerjük Ézsaiás könyvéből az erre vonatkozó próféciát, ami egészen pontosan ezt mondja, hogy az ifjú százesztendős korában átkoztatik meg, és aki vétkezik, százesztendős korában hal meg, akkor meg kell halni az ezeréves királyságban. Azonban annak, aki vétkezik. Nem a fiai fogják majd az ő bűneit hordozni, és nem az atyák vétke miatt hal meg. Nos, most mi a tanulság a mi számunkra? Most, akik Krisztusban vagyunk, vagy Krisztus él bennünk, akik az újban vagyunk, ránk egészen más törvény vonatkozik. Még attól is különbözik, ami majd az ezeréves királyságban Izraelnek lesz, mert az ez: ki-ki a maga gonoszságáért hal meg. Most pedig az van, hogy nekünk még a magunk gonoszságáért sem kell meghalni, mert Jézus Krisztus halt meg helyettünk, mindannyiunk gonoszságáért és bűnéért. Persze, azért most is van valami ebből, hogy ki-ki a maga gonoszságáért, ha nem is meghal, de ez a törvény azért most is megmarad, hogy aki megeszi az egrest, annak a foga vásik bele. Mert hogy mondja az Ige? Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg. Amit vet az ember, azt aratja is. Tehát aki vétkezik, a következményeit mint hívő embernek ezen a földön hordoznia kell. Az nem azt jelenti, hogy elkárhozik, elveszti az üdvösségét, mert Isten nem büntet bennünket halállal. Halállal Jézus Krisztust büntette meg, az Ő Fiát, de nem engedi, hogy megcsúfoljuk az Ő nevét. Ezért ma is áll, hogy aki megeszi az egrest, annak a foga vásik bele.
Nem veti el, nem utálja meg az Úr a népét A másik ígéret: „Ezt mondja az Úr, a ki adta a napot, hogy világítson nappal, a ki törvényt szabott a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, a ki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve: Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen” (35-36. vers). Vagyis egy olyan ígéretet adott Isten, hogy Izraelnek a magvát soha el nem veti, míg azok a törvények érvényben lesznek, hogy a nap világít nappal, a hold és a csillagok világítanak éjjel, hogy a tenger habjait felkorbácsolja az Úr a szél által. Míg csak a törvények lesznek ezen a földön, Izrael magva soha meg nem szakad. Aztán még így is folytatja: „Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr!” (37. vers). Az ember nem tudja kifürkészni sem az egeket, sem a földnek a fundamentumait, akármilyen nagy is a tudomány. Minél többet tudnak, annál több kérdés merül fel, és annál jobban rájönnek, hogy végeredményben nem sokat tudnak. Éppen ezért az Úr azt mondja, meg nem utálom Izraelt, habár ők megutáltak, megvetettek. Most mi a tanulság a mi számunkra ebből? Az, hogy a mi ígéretünk még távolabbra szól. Mert mint nép, Izrael csak addig lesz, amíg ezek a törvények lesznek, míg ez a föld lesz, de tudjuk, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor az ég és a föld elmúlnak. Nekünk azonban milyen ígéretünk van? Túlmutat ezen a földi népnek adott ígéreten, mert már Péter is beszél erről, hogy új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint. Az Eklézsiának, a Testgyülekezetnek tett ígéretek még tovább mennek. Krisztusba helyezett Isten bennünket, és ez még az új égen és az új földön is túlmutat, egészen addig, amíg Isten lesz minden mindenekben. Soha örökké, sem itt a földön, sem az örökkévalóságban, sem az új égen és az új földön, sem a szellemvilágban soha semmi Krisztustól el nem választhat bennünket. És nem vet meg, és nem utál meg bennünket, örökkévaló szeretettel szeret, mindörökre. Hiszen még mielőtt Isten teremtett volna világot, Krisztusban már akkor ismert és elhívott bennünket. És miután semmi nem lesz ebből a földből, egekből és ebből a világból, Krisztusban akkor is ott lesz az Ő népe. Túlér a kegyelem Izraelen S a harmadik ígéret, amit a rész végén olvashatunk: „Ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és felépíttetik a város az Úrnak a Hanániel tornyától fogva a szeglet kapujáig. És kijjebb megy még a mérőkötél azzal átellenben a Garéb hegyéig, és lefordul Góhat felé. És a holttesteknek és a hamunak egész völgye, és az egész mező a Kidron patakáig, a lovak kapujának szegletéig kelet felé az Úr szent helye lesz, nem rontatik el, sem el nem pusztíttatik soha örökké”(38-40. vers). Arról beszél a próféta, hogy Jeruzsálem nagyobb lesz, megnő. Nemcsak annyi lesz, mint akkor volt, amikor lerombolta Nabukodonozor király, hanem nagyobb lesz. Persze, mindez még a mai napig nem teljesedett be. Itt leírja az Ige, hogy milyen nagy lesz Jeruzsálem, hogy a mérőkötél kijjebb megyen a Garéb hegyéig Góhat felé. Beletartozik majd Jeruzsálembe a holttesteknek és a hamunak a völgye, az a bizonyos Géhinnon völgye, ahová a szemetet, a holttesteket, a Tófet magaslatát, mindenféle undokságot kihordtak. A hamunak a völgye a Kidrom patakig és a lovak kapujának a szegletéig mind az Úrnak a szent helye lesz, ami addig tisztátalan volt. Szeretném még megjegyezni, utána néztem a Garéb hegyének, például. A „garéb” azt jelenti, hogy bélpoklos. Valószínűleg onnan nevezték el, hogy Jeruzsálemből, ki kellett űzni a városból, az emberi közösségből a bélpoklosokat, és ott gyülekeztek a Garéb hegyén. Tisztátalan, bélpoklos hegy, és még eddig is megyen a mérőkötél. Mit jelent ez? Izrael számára is van ennek szellemi mondanivalója: Istennek az a kegyelme, az a gazdagsága, ami kiárad majd az ezeréves királyságban, az elér a bűnösökig, a poklosokig, túl Izrael határán. Elér azokig, akik a halálban vannak (a holttesteknek, a hamunak a völgye),
a földhöz ragadt emberekig, mindez ideig elér. Mindez az Úr szent helye lesz, az Úr megszenteli őket, ahogy olvastuk az Ézsaiásnál, hogy teljes lesz a föld az Úrnak ismeretével, mint ahogy a vizek a tengert beborítják. Nemcsak Izrael, az egész föld megismeri az Urat! Ez az, amiről a Római levélben Pál beszél, és így kiált föl: Ha az Izrael elvettetése ilyen nagy üdvösséget szerzett, hogy a pogányoké lett az üdvösség, hozzánk fordult Isten kegyelme, micsoda lesz az ő felvételük (majd ha az ezeréves királyságban ismét felveszi őket Isten), hanem ha élet a halálból (Róm 11,15). Akkor lesznek majd a nagy világ-evangélizációk, amikor majd az egész földre, minden pogány néphez - a szellemi értelemben bélpoklosokhoz, a holttestekhez, a hamuig, mindezekig elhat Istenek a kegyelme. S az Úrnak a szent helye lesz, megszenteli őket az Úr. Mit tanulhatunk mi, most ebből? Most is tulajdonképpen ugyanez van. Krisztus szeretete, Isten szeretete az Úr Jézus Krisztusban most is eljutott a bűnösökig, a bélpoklosokig, a bélpoklosok hegyéig, a szellemi halottakig, a hamuig, akik a földhöz, a röghöz tapadtak, akiknek nem kellett, csak ez a világ, az anyagiak. Mindezekig eljutott, hogy megszenteljen bennünket Isten, szent népévé tegyen, hogy felemeljük a mi fejünket, és ebben az új életben az odafelvalókkal, a mennyeiekkel törődjünk. Befejezés Azzal fejezem be, amit a 25. versben olvastunk, még egyszer elolvasom: „Mert megitatom a szomjú lelket, és minden éhező lelket megelégítek.” Az Úr Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bővölködjünk. Azt akarja, hogy aki szomjas, kiaszott, kiszáradt, üres, éhes, az jöjjön Hozzá, mert Ő azért jött, hogy megitasson és megelégítsen. Ámen. Debrecen, 1988. január 3.
