Jer 38,1-28 Isten utolsó üzenete „De meghallá Safátiás Mattánnak fia, és Gedáliás Passúrnak fia, és Jukál a Selémiás fia, és Passúr a Melékiás fia a szókat, a melyeket szólott vala Jeremiás az egész népnek, mondván: Ezt mondja az Úr: A ki megmarad e városban, meghal fegyver miatt, éhség miatt és döghalál miatt, a ki pedig kimegy a Káldeusokhoz, él, és az ő élete nyereség lesz néki és él. Ezt mondja az Úr: Bizonynyal a babiloni király seregének kezébe adatik e város, és beveszi azt. És mondának a fejedelmek a királynak: Kérünk, ölettesd meg ezt az embert, mert megerőtleníti a vitézek kezeit, a kik megmaradtak a városban, és az egész nép kezeit, hogy efféle szókat szól nékik, mert ez az ember nem a nép megmaradására igyekszik, hanem veszedelmére. És monda Sedékiás király: Ám a ti kezetekben van, mert a király semmit sem tehet ellenetekre. Azért elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, a mely a tömlöcz pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba. És meghallotta Ebed-Melek, a szerecsen, a ki udvari szolga vala (ő pedig a király házában vala), hogy Jeremiást a verembe vetették, a király pedig a Benjámin-kapuban ül vala. Kiméne azért Ebed-Melek a király házából, és szóla a királynak, mondván: Uram, király! gonoszul cselekedtek azok az emberek mindazzal, a mit Jeremiás prófétával cselekedtek, a kik őt a verembe vetették; mert meghal ott éhen, mert nem lesz ezután semmi kenyér e városban. Parancsola azért a király Ebed-Meleknek, a szerecsennek, mondván: Végy magadhoz innét harmincz embert, és vedd fel Jeremiás prófétát a veremből, mielőtt meghalna. Vőn azért Ebed-Melek magához harmincz embert, és beméne a király házába, a kincstartó ház alá, és hoza onnét régi ruhadarabokat és elszakadozott posztókat, és alábocsátá azokat Jeremiásnak köteleken a verembe. És monda Ebed-Melek, a szerecsen, Jeremiásnak: Tedd a régi és elszakadozott ruhadarabokat hónod alá, a kötelek alá; és úgy cselekedék Jeremiás. Kivonták azért Jeremiást köteleken és kihozák őt a veremből, és lakék Jeremiás a tömlöcz pitvarában. Elkülde pedig Sedékiás király, és magához hozatá Jeremiás prófétát a harmadik ajtóig, mely vala az Úrnak házában, és monda a király Jeremiásnak: Téged valamiről kérdelek, semmi tagadást benne ne tégy! Monda pedig Jeremiás Sedékiásnak: Ha megjelentem néked, avagy nem bizonyosan megölsz-é engem? és ha tanácsot adok, nem hallgatsz rám. És megesküvék Sedékiás király Jeremiásnak titkon, mondván: Él az Úr, a ki teremtette nékünk e lelket, hogy nem öllek meg és nem adlak azoknak az embereknek kezébe, a kik keresik a te lelkedet! Akkor monda Jeremiás Sedékiásnak: Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Ha kimégy a babiloni király fejedelmeihez, él a te lelked, és e város nem égettetik meg tűzzel, hanem élsz te és a te házad népe. Ha pedig nem mégy ki a babiloni király fejedelmeihez, akkor e város a Káldeusok kezébe adatik, felégetik ezt tűzzel, te sem szaladsz el kezökből. Monda Sedékiás király Jeremiásnak: Félek én a Júdabeliektől, a kik átszöktek a Káldeusokhoz, hátha azok kezébe adnak engem, és csúfoskodnak rajtam! És monda Jeremiás: Nem adnak; kérlek, halld meg az Úrnak szavát, a melyet én mondok néked, és jó dolgod lesz, és él a te lelked. Ha pedig te kimenni nem akarsz: ez a szó, a melyet megjelentett nékem az Úr: Ímé, minden asszony, a ki megmaradt vala a Júda királyának házában, kivitetik a babiloni király fejedelmeihez; és ezt mondják azok, hogy megcsaltak téged és erőt vettek rajtad a te jóakaró embereid, a te lábaid most beragadtak a sárba, ők pedig visszafordultak. Azért minden feleségedet és gyermekedet kiviszik a Káldeusoknak, te sem menekedel meg kezökből, hanem megfogatol a babiloni király kezével, és e várost felégeti tűzzel.
Monda pedig Sedékiás Jeremiásnak: Senki se tudjon e szókról, és nem halsz meg! Ha meghallják a fejedelmek, hogy beszéltem veled, és eljőnek hozzád és ezt mondják néked: Mondd meg csak nékünk, mit beszéltél a királynak, ne tagadj el abból tőlünk és nem ölünk meg téged, és mit monda néked a király? Ezt mondd nékik: Alázatosan könyörgék a királynak, hogy ne vitessen vissza Jónatán házába, hogy meg ne haljak ott. És a fejedelmek mind elmenének Jeremiáshoz és megkérdék őt, és egészen úgy felele nékik, a mint a király parancsolta vala: és hallgatással elmenének tőle, mert nem hallották vala a beszédet. És ott marada Jeremiás a tömlöcz pitvarában mind a napig, a melyen bevevék Jeruzsálemet, és ott vala, mikor bevevék Jeruzsálemet.” Bevezetés Jeruzsálem ebben az időben már körül volt zárva a felolvasott rész szerint, és a néphez, a királyhoz utoljára szólt az Úr. Ez volt az utolsó üzenet. A következő részben már az ítélet beteljesedését látjuk, amikor elfoglalták a várost, és felégettek mindent. Négy gondolatkörben szeretném elmondani azt, amit ebből a részből megértettem. Nem értették Istent Az első hat versben azt látjuk, hogy a fejedelmek mindenképpen el akarták tenni láb alól Jeremiást. Úgy látták, hogy az egész ténykedése csak arra való, hogy beszédével megerőtlenítse a vitézek, a nép kezeit. Szerintük a próféta nem a nép javát kereste, hanem a kárát: „ez az ember nem a nép megmaradására igyekszik, hanem veszedelmére” (4. vers). Tudjuk pedig, hogy a megmaradás egyetlen útját, a kivezető utat hirdette Isten Jeremiás prófétán keresztül, de ők nem így látták. Nem értették meg Isten tervét, gondolatát. Ki értheti meg Őt? Ember nem tudja felfogni, megérteni azt, ahogy az Úr akar munkálkodni az emberek életében, de ez nem is értelem, hanem hit kérdése. Isten nem azt kívánja tőlünk, hogy értsük meg Őt, hanem azt, hogy higyjünk és engedelmeskedjünk Neki. Nem értették Krisztust és Jeremiást sem Ebből a történetből néhány tanulságos dolgot megfontolhatunk. Az egyik az, hogy Jeremiás ebben a tekintetben is Jézus Krisztust példázza, mert Őt sem értették meg. Krisztus Istentől jött, Isten tervét, akaratát hirdette, természetes, hogy az emberek nem értették meg. Jeremiással is hasonló dolog történt, mint később Jézus Krisztussal, Akit a papi fejedelmek, akik abban az időben nem csupán vallási vezetők voltak Izraelben, hanem a nép politikai vezetői is, átadták Őt a császár helytartójának, Pilátusnak a kezébe. Azt is érdekes megfigyelni, hogy milyen indokkal adták oda. „Egybegyűjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível. Ha ekképen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet. Egy pedig ő közülök, Kajafás, a ki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok. Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen. Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért; És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse. Ama naptól azért azon tanakodának, hogy őt megöljék” (Jn 11,4753). Az Úr Jézus Krisztus csodáit letagadni nem tudták a nép előtt, és úgy értékelték a ténykedését, hogy ha hinni fognak Neki, akkor a rómaiak elveszik a kezükből a népet, és vége lesz a hatalmuknak, sőt az országnak is. Azt gondolták Jézus is egy azok közül, akik a nép élére álltak a Római Birodalommal szemben, de azután elbuktak, ezért fel akarták áldozni, hogy az egész nép ne vesszen el.
Ugyanígy gondolkodtak Jeremiás idejében is. Nem értették meg, miért mondja, hogy adják meg magukat, és menjenek ki a káldeusokhoz: „Ezt mondja az Úr: A ki megmarad e városban, meghal fegyver miatt, éhség miatt és döghalál miatt, a ki pedig kimegy a Káldeusokhoz, él, és az ő élete nyereség lesz néki és él” (2. vers). A fejedelmek szerint ezzel csak „megerőtleníti a vitézek kezeit, a kik megmaradtak a városban, és az egész nép kezeit” (4. vers). Ők is úgy gondolták, hogy inkább haljon meg egy ember, mint az egész nép elvesszen: „És mondának a fejedelmek a királynak: Kérünk, ölettesd meg ezt az embert…” (4. vers). Mit válaszolt a király? Ebben is hasonlóság van. Pilátus mindenképpen meg akarta menteni az Urat, de nem tehette meg, mert a papi fejedelmek nem akarták, és semmit sem tudott tenni ellenük, pedig megpróbálta. Sedékiás király is ugyanezt mondta: „Ám a ti kezetekben van, mert a király semmit sem tehet ellenetekre” (5. vers). Mi se várjunk megértést Ennek kapcsán jó, ha még egy dolgot meggondolunk. Nem csak Jézus Krisztus, Jeremiás, az apostolok vagy a próféták voltak úgy, hogy nem értették meg őket, nemcsak általában az emberek, hanem a saját népe, annak vezetői sem. Minél közelebb él valaki Istenhez, annál jobban átveszi az Úr gondolkodását, akaratát, terveit, és annál kevésbé értik meg a céljait és cselekedeteit. Ha mi is így járunk, hogy nem értenek meg bennünket, nem kell elszomorodni, mert ez a természetes. Ha üldöznek olyanok is, akiktől nem várjuk, azon sem kell sem elkeseredni, sem megbotránkozni. Az Úr Jézus azt mondta: „mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ. […] Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd…” (Jn 15,19-20). Egyet láthatunk: Jeremiás prófétát nem tudták megölni. Isten megengedte, hogy Jézus Krisztust megöljék, mert Vele ez volt a terve, hogy így mentsen meg bennünket, de Jeremiásról mást gondolt. Még a város lerombolása után is volt munkája, így teljesedett be az az ige, amit elhívatásakor mondott neki az Úr: „Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! Mert ímé én erősített várossá, vasoszloppá és érczbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged” (Jer 1,17-19). Megszabadította őt az Úr. Ott volt vele a tömlöcben, egészen addig, amíg elfoglalták a káldeusok a várost, és ők szabadították ki. Az Úr vele volt, és ezzel mi is számolhatunk. Így is mondhatnánk: csak ezzel számojunk! Amikor közel vagyunk az Úrhoz, bár senki nem ért meg, de az Úr velünk van, és az elég, mert Ő erősít meg, Ő tesz ércbástyává. Ebed-Melek A másik témakör, amiről szólnék: „És meghallotta Ebed-Melek, a szerecsen, a ki udvari szolga vala (ő pedig a király házában vala), hogy Jeremiást a verembe vetették, a király pedig a Benjámin-kapuban ül vala. Kiméne azért Ebed-Melek a király házából, és szóla a királynak, mondván: Uram, király! gonoszul cselekedtek azok az emberek mindazzal, a mit Jeremiás prófétával cselekedtek, a kik őt a verembe vetették; mert meghal ott éhen, mert nem lesz ezután semmi kenyér e városban. Parancsola azért a király Ebed-Meleknek, a szerecsennek, mondván: Végy magadhoz innét harmincz embert, és vedd fel Jeremiás prófétát a veremből, mielőtt meghalna. Vőn azért Ebed-Melek magához harmincz embert, és beméne a király házába, a kincstartó ház alá, és hoza onnét régi ruhadarabokat és elszakadozott posztókat, és alábocsátá azokat Jeremiásnak köteleken a verembe. És monda Ebed-Melek, a szerecsen, Jeremiásnak: Tedd a régi és elszakadozott ruhadarabokat hónod alá, a kötelek alá; és úgy cselekedék Jeremiás. Kivonták azért Jeremiást köteleken és kihozák őt a veremből, és lakék Jeremiás a tömlöcz pitvarában” (7-13. vers). Azt hallottam erről a veremről, hogy valójában
egy szennyvízgyűjtő gödör volt. A sár, amibe beleesett Jeremiás, szennyes ürülék volt, amitől nagyon mocskos lehetett, azért vitt Ebed-Melek régi ruhadarabokat, úgy húzták ki. Egy rabszolga lett szószólója a királynál. Azt mondta, hogy meg fog ott halni éhen a gödörben, és nem szabad ennek megtörténni. Úgy látszik, a király is meggondolta a dolgot, mert megengedte, hogy kihúzzák Jeremiást a veremből. Itt is párhuzamot lehet vonni Jézus Krisztus munkája, élete és Jeremiás élete között. Jeremiást a saját népe, annak vezetői akarták megölni, és egy idegen, egy szerecsen, egy néger, egy megvetett rabszolga volt az, aki a segítségére sietett, és nem félt a fejedelmektől, nem félt odamenni a a királyhoz, hogy kiszabadítsa őt. Mit láthatott ez a szerecsen Jeremiás prófétában? Ha úgy látta volna, mint a többiek, a nép fejedelmei, hogy félrevezeti a népet, és megbénítja a harcosok kezeit, ha csak egy közönséges embernek tartotta volna, akkor nem sietett volna a segítségére. Ő többet látott, mint csak egy embert, látta benne Isten követét. Még a következő részben lesz szó Ebed-Melekről, mert üzent neki is az Úr. Méltatta arra, hogy csak neki, külön üzenjen. Amikor már nem üzent a népnek, a királynak, neki még üzent, mielőtt a várost lerombolták. Az idegenek hite Krisztust idejében ugyaníg volt. Kik juttatták Őt a golgotai keresztre, a halálba, ha emberi síkon nézzük? A saját népe, a papi fejedelmek. Miért? Nem hittek Benne. Látták a csodáit, de nem hittek. Minél több csoda volt, annál kevésbé hittek. „Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! Mert ha Tirusban és Sidonban történnek vala azok a csodák, a melyek bennetek lőnek, rég megtértek volna gyászruhában és hamuban. De mondom néktek: Tirusnak és Sidonnak könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néktek” (Mt 11,21-22). Tírusz és Szidon idegen városok voltak, Korazin és Betsaida pedig a Galileai-tenger melletti városok voltak. Ott látták a legtöbbet Jézus Krisztus cselekedeteiből, és ők hittek a legkevésbé. Idegenek hittek Benne és megbecsülték. Az idegen, római százados az Urat kérte, hogy a fiát gyógyítsa meg. „Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. […] Jézus pedig, a mikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az őt követőknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet” (Mt 8,8.10). Idegen volt, de hitt Benne. Szidon környékéről jött egy kannaneus, círófőniciai asszony, hogy a lánya beteg, és Jézus azt mondta neki: „Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva” (Mt 15,26-28). Őt is megdícsérte az Úr a hitéért, egy idegent. Nem mond ez nekünk valamit? Mi akik, keresztyének, hívők vagyunk, hogyan fogadjuk Isten üzenetét? Nem leszünk-e beteltek, önteltek, beképzeltek és kizárjuk a szívünkből az Urat, elmarad a Benne való hit, és közvetve, szellemileg, ellenségei és megölői leszünk? Sedékiás titkos beszéde Jeremiással A harmadik, amiről szólnék: „Elkülde pedig Sedékiás király, és magához hozatá Jeremiás prófétát a harmadik ajtóig, mely vala az Úrnak házában, és monda a király Jeremiásnak: Téged valamiről kérdelek, semmi tagadást benne ne tégy! Monda pedig Jeremiás Sedékiásnak: Ha megjelentem néked, avagy nem bizonyosan megölsz-é engem? és ha tanácsot adok, nem hallgatsz rám. És megesküvék Sedékiás király Jeremiásnak titkon, mondván: Él az Úr, a ki teremtette nékünk e lelket, hogy nem öllek meg és nem adlak azoknak az embereknek kezébe, a kik keresik a te lelkedet! Akkor monda Jeremiás Sedékiásnak: Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Ha kimégy a babiloni király fejedelmeihez, él a te lelked, és e város nem égettetik meg tűzzel, hanem élsz te és a te házad népe. Ha pedig nem mégy ki a babiloni király fejedelmeihez, akkor e város a Káldeusok kezébe adatik, felégetik ezt tűzzel, te sem
szaladsz el kezökből. Monda Sedékiás király Jeremiásnak: Félek én a Júdabeliektől, a kik átszöktek a Káldeusokhoz, hátha azok kezébe adnak engem, és csúfoskodnak rajtam! És monda Jeremiás: Nem adnak; kérlek, halld meg az Úrnak szavát, a melyet én mondok néked, és jó dolgod lesz, és él a te lelked. Ha pedig te kimenni nem akarsz: ez a szó, a melyet megjelentett nékem az Úr: Ímé, minden asszony, a ki megmaradt vala a Júda királyának házában, kivitetik a babiloni király fejedelmeihez; és ezt mondják azok, hogy megcsaltak téged és erőt vettek rajtad a te jóakaró embereid, a te lábaid most beragadtak a sárba, ők pedig visszafordultak. Azért minden feleségedet és gyermekedet kiviszik a Káldeusoknak, te sem menekedel meg kezökből, hanem megfogatol a babiloni király kezével, és e várost felégeti tűzzel” (14-23. vers). Az Úr üzenete nem változott Lehet, hogy annak is van jelentőssége, hogy a király nem hívatta, hanem hozatta maga elé Jeremiást, és titkon beszélt vele. Akkor már nagyon szorongatott helyzetben volt. Látta, hogy nincs, vagy nagyon kicsi a remény a menekülésre. Végül szerette volna hallani, hogy van-e még az Úrnak üzenete, de úgy, hogy semmit el ne hallgasson, meg ne másítson, ne színezze ki, hanem úgy mondja, ahogy az Úr üzente. Miért kellett ezt hangsúlyozni? Mikor hallgatott el valamit is Jeremiás? Mindig úgy mondta, ahogy Isten a szájába adta. Jeremiás azt kérdezte: „Ha megjelentem néked, avagy nem bizonyosan megölsz-é engem? és ha tanácsot adok, nem hallgatsz rám” (15. vers). Szomorú tapasztalata volt ez Jeremiásnak. Sokszor üzent az Úr Sedékiás királynak, meg lehet figyelni, hány részen keresztül olvashatunk róla, de Jeremiás mindig ezt tapasztalta, hogy nem akarta a meghallani az Úr üzenetét. Az Úr tanácsát a király nem fogadta meg soha. Jeremiás tudta, hogy az Úr üzenete ugyanaz maradt, mint ami miatt meg akarták ölni, ami miatt a mély sárba, a ciszternába lökték. Ugyanaz: menj ki a városból, tedd le a fegyvert, add meg magad, és akkor élsz. A király megesküdött, de mit ért az, hisz elismerte, hogy semmit sem tehet a fejedelmei, a vezérei ellen? Nem is ezért mondta el Jeremiás, hanem mert tudta, azért állította őt oda az Úr, hogy mondja az Ő szavát. Elmondta, és ez volt az utolsó szava Istennek Sedékiás királyhoz: „Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Ha kimégy a babiloni király fejedelmeihez, él a te lelked, és e város nem égettetik meg tűzzel, hanem élsz te és a te házad népe. Ha pedig nem mégy ki a babiloni király fejedelmeihez, akkor e város a Káldeusok kezébe adatik, felégetik ezt tűzzel, te sem szaladsz el kezökből” (17-18. vers). A király félt Megkapta Sedékiás az Úr kijelentését. Hallhatta újból az Úr régi tanácsát. Most ugyanaz előtt a nagy kérdés előtt állt, mint korábban. Úgy érezte, lehetetlent kíván tőle Isten: letenni a fegyvert, és kimenni a káldeusok elé? Gondoljuk bele magunkat Sedékiás király helyébe. Mit jelentett számára Isten üzenete és tanácsa, hogy tedd le a fegyvert, add meg magad? Azt jelentette, hogy az egész addigi élete, gondolkodása, cselekedete mind hibás volt, és ezt el kellett volna ismernie. Az is hiba volt, amikor szembeszállt Nabukodonozor királlyal. Ugyanis őt Nabukodonozor tette királlyá Joákin helyett: „És Babilónia királya Mattaniát, nagybátyját, tette ő helyette királlyá, és nevét Sédékiásra változtatta”. (2Kir 24,17). Sédékiás azonban elpártolt Babilónia királyától. (2Kir 24,20). Azt gondolhatta Sedékiás: Hogyan álljak Nabukodonozor elé, akit becsaptam? Lehetetlen, hogy meg ne torolja rajtam. Az esze azt diktálta, hogy ne engedelmeskedjen az Úr szavának. De akinek az Úr üzen valamit, az ne a saját esze után menjen, hanem az Úr szava után. „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál”. (Péld 3,5).
Ha a király kimegy a káldeusokhoz, akkor azoknak a szeme elé kellett volna kerülnie, akik korábban már odaszöktek az ő parancsa ellenére. Félt is ettől, mondta is Jeremiás prófétának: „Félek én a Júdabeliektől, a kik átszöktek a Káldeusokhoz, hátha azok kezébe adnak engem, és csúfoskodnak rajtam!” (19. vers). Csúfoskodhattak volna vele, csúfolhatták volna, azt mondva: látod, tiltottál minket, hogy ne menjünk a káldeusokhoz, és most te is ide jutottál. Végül úgy tettél, ahogy Jeremiás próféta mondta. Hazugnak neveztétek Jeremiást, és mégis azt tetted, mégis az volt az igaz, amit általa mondott az Úr. Volt itt még egy nagyobb dolog is. Ha leszámítjuk, hogy el kellett volna ismerni a hibáit, a vétkeit, szemtől szembe állni Nabukodonozorral, aki ellen fellázadt, a saját embereivel, akik kigúnyolhatták, volt még egy dolog. Féltette az életét a király Nabukodonozortól, a káldeusoktól, a saját népétől. Félt kimenni, de benn maradni is, és azt mondani az embereinek, hogy tegyék le a fegyvert, mert akkor neki is azt mondták volna, mint Jeremiásnak, hogy megerőtleníti a harcosok, a nép kezeit. Letesszük-e az életünket? Tanulságképpen idetenném azt, amit az Úr Jézus mondott: „Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt” (Mt 16,25). Jeremiás prófétának, illetve az Úrnak ez volt tulajdonképpen az üzenete. Felolvasom még egyszer: „Ha kimégy a babiloni király fejedelmeihez, él a te lelked […] Ha pedig nem mégy ki a babiloni király fejedelmeihez, akkor e város a Káldeusok kezébe adatik, felégetik ezt tűzzel, te sem szaladsz el kezökből.” Ez a mi harcunk is. Ez az, ami miatt olyan nehezen dől el a harc, ami miatt sokszor kell az Úrnak üzenni nekünk is, mert ez élet-halál harc. Hajlandó vagyok-e letenni az életemet? Ha az Úr tanácsát akarom követni, az Úr útján akarok járni, ez mindig egyértelműen azt jelenti, hogy az a halál útja lesz a lelkem számára, mert az mindig olyat kíván tőlem, amit a lekem nem akar. Ha azt megteszem, akkor úgy néz ki, hogy meghalok, végem van. Vége van a terveimnek, útjaimnak, vágyaimnak, céljaimnak, elgondolásaimnak, a dédelgetett becsvágyamnak. Mindennek vége. Ha meg akarom tartani az életem, azt mondom, hogy ne legyen vége, van még valami reménység, akkor elvesztem. Ha egyszer valaki azt mondja: leteszem az Úr kezébe, elvesztem az Úrért az életem, akkor megtalálja azt. Ezt nem akarta megtenni Sedékiás király. Mi meg akarjuk-e vajon tenni? Nekünk is ez a harc. Ez a gyakorlati életben azt jelenti, hogy üzen nekünk valamit az Úr. Nem tudom, hogy a Bibliából, egy igeszolgálatból, vagy valamilyen módon, kinek mit üzen, amikor szól hozzánk Isten. Mindenki tudja, amikor szól hozzá az Úr. Az énünk azonnal felágaskodik, hogy mindenre kész, de erre az egyre nem. Ez azt jelenti: meg akarod tartani az életed? Úgy gondolod, amit az Úr kér, azzal elveszted az életed? Jól gondolja, ezt jelenti, de utána megtalálja! Vegyük példaként Jeremiás prófétát, szép példa ő erre ebben a részben. Ő odaáldozta az életét az Úrnak. Amikor megmenthette volna, akkor sem a káldeusokhoz ment az előző rész szerint, hanem Benjámin földjére akart menni, de vissza kellett mennie, így rendelkezett az Úr. Bezárták a tömlöcbe, bevetették a mély verembe. Amikor minden körös-körül elpusztult, a halálra ítélt, az életét halálba adó Jeremiás és Ebed-Melek menekültek meg. „És ott marada Jeremiás a tömlöcz pitvarában mind a napig, a melyen bevevék Jeruzsálemet, és ott vala, mikor bevevék Jeruzsálemet” (28. vers). Ott találtak rá a káldeusok és vitték el, és azt mondták neki: „Ímé az egész föld előtted van, a hova jobbnak és helyesebbnek látszik menned, menj oda” (Jer 40,4). Akik meg akarták tartani az életüket, a fejedelmek, Sedékiás, azok mind elveszítették. Nagy tanulság ez nekünk, testvérek! Igen, az Úr követése ezzel együtt jár. Mindig olyat kíván tőlünk, ami egyenértékű azzal, hogy el kell veszteni az életünket. Aki ezt meg akarja spórolni, mindent elveszít. Aki hajlandó letenni, az megnyeri azt.
Szégyelljük az Úr tanácsát? Végül a negyedik szakasz, amiről röviden szeretnék szólni: „Monda pedig Sedékiás Jeremiásnak: Senki se tudjon e szókról, és nem halsz meg! Ha meghallják a fejedelmek, hogy beszéltem veled, és eljőnek hozzád és ezt mondják néked: Mondd meg csak nékünk, mit beszéltél a királynak, ne tagadj el abból tőlünk és nem ölünk meg téged, és mit monda néked a király? Ezt mondd nékik: Alázatosan könyörgék a királynak, hogy ne vitessen vissza Jónatán házába, hogy meg ne haljak ott. És a fejedelmek mind elmenének Jeremiáshoz és megkérdék őt, és egészen úgy felele nékik, a mint a király parancsolta vala: és hallgatással elmenének tőle, mert nem hallották vala a beszédet. És ott marada Jeremiás a tömlöcz pitvarában mind a napig, a melyen bevevék Jeruzsálemet, és ott vala, mikor bevevék Jeruzsálemet” (24-28. vers). Amikor Jerermiás elmondta Isten utolsó üzenetét, akkor Sedékiás megparancsolta, hogy erről a beszélgetésről ne szóljon senkinek. A fejedelmek meg fogják tudni, és megkérdezik, miről beszéltek, akkor azt mondja majd Jeremiás nekik, hogy könyörgött a királynak, ne vitesse vissza abba a házba, ahol először tömlöcbe vetették. Jöttek is a fejedelmek, és Jeremiás azt mondta, amit a király neki megparancsolt. Az a nagy kérdés, vajon miért tette ezt? Miért nem mondta meg Jeremiás próféta, hogy mit beszélt a királlyal valójában? Azt gondolom, azért nem, mert amikor a beszélgetést befejezték, a király döntött, hogy erről ne tudjon senki. Döntött, hogy nem fogadja el az Úr tanácsát. Ha elfogadta volna, akkor megmondja a fejedelmeknek, hogy tegyék le a fegyvert, nyissák ki a kaput, és menjenek ki a káldeusokhoz, de azt mondta, ne tudjon róla senki. Továbbra sem volt hajlandó elveszteni az életét. Körömszakadtáig ragaszkodott ahhoz a pici időhöz, élethez, ami lehet, hogy csak egy nap volt, amíg a káldeusok be nem törtek, de addig ő volt a király. A maga jószántából nem tette le az életét; ha elveszik tőle, az más, de ő nem tette le. Döntött a király: féltette az életét, ezért nem akarta, hogy bárki tudjon a beszélgetésükről. Valahogy így van ez ma is az emberek életében. Amikor nem jó úton járunk, amikor nem úgy járunk, ahogy az Úr kívánja, akkor mindig titkolózunk, szégyenkezünk az emberek előtt, hogy jaj, csak meg ne tudják! Szégyelljük a hívőket, az Úr útját, Istent, Krisztust. Ha valaki egyszer letette az életét az tovább nem szégyenli, hanem nyíltan jár az Úr útján, mert letette az életét, és tudja, hogy visszakapja. Befejezés Befejezésül még annyit, hogy ott maradt Jeremiás a tömlöc pitvarában, amíg bevették Jeruzsálemet. Többet nem szólt, se a fejedelmeknek, se a királynak, senkinek, egyedül csak Ebed-Melekkel beszélt. Nem üzent többet az Úr. Befejezte, és jött az ítélet. Az bizonyos, hogy az egyéni életünkben is, és egyszer erre a világra is elkövetkezik az az idő, amikor többet nem szól Isten, hanem amit addig mondott, azt számonkéri és beteljesíti. Ma, amikor halljuk az Ő szavát, amikor még szól az Úr és tudjuk, egyen-egyenként mit kíván tőlünk, mi az az út, amin kívánja, hogy járjunk, mit tanácsol nekünk, ahol elveszíthetjük, letehetjük az életünket, járjunk azon és válasszuk azt, hogy amikor majd Isten ítéletet tart, akkor visszaadhassa azt az életet, amit letetettünk az Ő kezébe! Ámen. Debrecen, 1988. március 16.
