Jer 8,1-22 Nem akar megtérni Izrael „Abban az időben, azt mondja az Úr, kihányják majd Júda királyainak csontjait és az ő fejedelmeinek csontjait, a papok csontjait és a próféták csontjait és Jeruzsálem lakosainak csontjait az ő sírjaikból; És kiterítik azokat a napra és a holdra és az égnek minden serege elé, amelyeket szerettek, és a melyeknek szolgáltak, és a melyek után jártak, és a melyeket kerestek, és a melyek előtt leborultak; nem szedetnek össze, el sem temettetnek, ganéjjá lesznek a föld színén! És inkább választja a halált, mint az életet az egész maradék, mindazok, a kik megmaradtak a gonosz nemzetségből, mindazokon a helyeken; a hol megmaradtak, a hová kiűztem őket; azt mondja a Seregek Ura! Ezt is mondjad nékik: Így szól az Úr: Úgy esnek-é el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-é vissza? Miért fordult el ez a nép, Jeruzsálem népe, örök elfordulással? A csalárdságnak adták magokat, visszafordulni nem akarnak. Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki sincs, a ki megbánja az ő gonoszságát, ezt mondván: Mit cselekedtem? Mindnyájan az ő futó-pályájokra térnek, mint a harczra rohanó ló. Még az eszterág is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét! Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla! Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik? Azért az ő feleségeiket idegeneknek adom, mezőiket hódítóknak; mert kicsinytől fogva nagyig mindnyájan nyereség után nyargalnak; a prófétától fogva a papig mindnyájan hamisságot űznek. És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség! Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek; de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak: ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr. Végképen véget vetek nékik, azt mondja az Úr! Nincs gerezd a szőlőtőkén, nincs füge a fügefán, a levele is elhervadt; azt teszem azért, hogy tovavigyék őket. Miért ülünk még? Gyűljetek össze, és menjünk be az erősített városokba, és hallgassunk ott; mert az Úr, a mi Istenünk hallgatásra juttatott minket, és mérges vizet adott innunk; mert vétkeztünk az Úr ellen! Miért békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé itt van az ijedelem. Dántól fogva hallatszik az ő lovainak tüsszögése; méneinek nyerítő hangjától reng az egész föld; és eljőnek és megemésztik e földet és mindenét, a mije van, a várost és annak lakóit. Mert ímé, én vipera-kígyókat bocsátok reátok, a melyek ellen nincsen varázslás, és megmarnak titeket, azt mondja az Úr! Megnyugodhatom-é a nyomorúság felett? Szívem eleped én bennem! Ímé, az én népem leányának kiáltó szava a messze földről: Nincsen-é ott az Úr a Sionon? Nincsen-é azon az ő királya? Miért ingereltek fel engem az ő faragott bálványaikkal, az idegen semmiségekkel? Elmult az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg! Az én népem leányának romlása miatt megromlottam, szomorkodom, iszonyat fogott el engem! Nincsen-é balzsamolaj Gileádban? Nincsen-é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?”
Bevezetés Az Úr tovább folytatja ebben a részben is az ítéletnek a hirdetését, és szörnyű ítéleteket mond. Például, amit az első három versben olvastunk, hogy még a sírjaikból is kihányják a
csontjaikat a föld színére, nappal rásüt a nap, éjjel a hold, meg a csillagok, mert azok előtt borultak le, és azt imádták, nem pedig az Urat. Miért szól még mindig az Úr? Feltehetnénk a kérdést, hogy mi az értelme ennek, hogy az Úr még mindig üzen ennek a népnek, amikor már az végképpen elhatározta az ítéletet. Mert, hogy végképpen elhatározta, ezt már láthatjuk az előző részekben is. „Megvetett ezüstnek hívjátok őket, mert az Úr megvetette őket!” (Jer 6,30). „Azért úgy cselekszem e házzal, a mely az én nevemről neveztetik, a melyben ti bizakodtok, és e hellyel, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, a mint Silóval cselekedtem. […] És te ne imádkozzál e népért, se jajszót, se könyörgést ne emelj érettök, és nálam közben ne járj; mert én meg nem hallgatlak téged!” (Jer 7,14.16). És még a 33. verset ebből a 7. részből: „És e nép holtteste az ég madarainak és a mezei barmoknak lesz eledelökké, és nem lesz, a ki elriassza azokat!” Tehát az Úr végképp elhatározta a pusztulást. Azt mondta, hogy ne is imádkozzon a próféta, közben ne járjon, itt már senki és semmi nem segít. Akkor hát miért üzen az Úr még most ebben a részben, és a következő részekben is hosszan és hosszan perlődik az Ő népével? Mi értelme van akkor ennek? Hadd tegyek e mellé a kérdés mellé még egy másik kérdést: Mi értelme van annak, hogy az evangéliumot hirdetjük még most is, amikor a bosszúállásnak a napja szintén elhatároztatott? Ezt az Úr megmondta, hogy ítéletet fog tartani az egész föld felett, és az egész világ felett. Visszavonhatatlanul elhatározta ezt Isten, és azt is, hogy akik nem lesznek beírva az élet könyvébe, ami a Bárányé, azok ugyanabba a tűzzel és kénkővel égő tóba fognak vettetni, ahová a Sátán. És ez meglesz így, ez bizonyos, mert ég és a föld elmúlik, de amit Isten mondott, az nem fog elmúlni. Akkor mi értelme van, hogy hirdetjük az evangéliumot? Úgy gondolom, hogy Jeremiás idejében is, és most is az az értelme, hogy tudja ugyan az Úr, hogy mindenki nem fog megtérni, de egyesek megtérhetnek, és azért üzen hosszan, hogy hátha valaki a szívére veszi. Hátha valaki meghallja Isten Igéjét, hátha valakinek mégis csak lesz körülmetélt füle, ahogy az előző részben olvastuk, hogy körülmetéletlen a fülük, és nem hallják az Úr szavát. Hátha megindul valakinek a szíve, és meghallja, és akkor az a valaki megmenekül az ítélet elől. Ez az értelme az Isten szava hirdetésének. Miért marad a bűnben az ember? A 4. verstől a 6. versig ismét elolvasom az Igét: „Ezt is mondjad nékik: Így szól az Úr: Úgy esnek-é el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-é vissza?” Ez egy másik fordításban úgy hangzik ez a két kérdés: ha elesik valaki, nem kelt-e föl? Ha helytelen útra tér valaki, nem fordul-e vissza? „Miért fordult el ez a nép, Jeruzsálem népe, örök elfordulással? A csalárdságnak adták magokat, visszafordulni nem akarnak. Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki sincs, a ki megbánja az ő gonoszságát, ezt mondván: Mit cseledtem?” Vagyis az Úr itt azt mondja, hogy ha a fizikai életben valaki elesik, akkor felkel. Ha nem tud felkelni, akkor segítségért kiabál, hogy segítsenek neki, hogy fel tudjon kelni. Ha valaki elindul egy úton, és közben rájön, hogy nem jó út, eltévelyedtem, eltévesztettem, akkor keresi a jó utat. És akkor felteszi az Úr a kérdést: hát az pedig hogy van, hogy ez a nép, a Jeruzsálem népe úgy esett el, és úgy ment rossz útra, hogy nem akar felkelni, és örök elfordulással elfordult tőlem? Miért van ez, mi az oka ennek? És meg is felel az Úr: csalárdságnak adták magukat, és visszafordulni nem akarnak. Ma is így van, az ember rájön arra, hogy az az út, amin járt, az zsákutca, az téves út, eltévelyedett. Nem oda jutott azon az úton, ahová szeretett volna, nem a boldogságba, nem a megbékélt életre, nem az örömteli életre, hanem rossz útra tért. Közben rájön, hogy elestem, elbuktam, nem úgy élek, nem úgy járok, mint ahogy magam is szeretnék. Akkor most is felmerül a kérdés: miért nem áll fel az ember? Vagy miért nem tér az igaz útra az ember? És a
válasz most is ugyanaz, mint Jeremiás idejében: mert az ember nem akar. Mert aki akar, visszatérhetne a jó útra, aki akarna, felállhatna az ő elbukásából és megromlott életéből. Mert van út, ez az út Jézus Krisztus. Van, aki segítsen, van, aki kinyújtja a kezét, hogy felemeljen bennünket, csak kiáltani kell. Sőt, csak ha a szívünkben kiáltunk, akkor is közel van a segítség. De az ember nem akar. Van azért olyan is, aki akar. Hála legyen az Úrnak, hogy itt sokan vagyunk, akik akartunk a jó útra térni, és akartunk felállni az elbukásainkból, és megtapasztaltuk, hogy van segítő kéz, és van jó út. De van, aki nem akar. És miért nem akar? Azért nem, mert csalárdságnak adták magukat, ezért nem akarnak visszafordulni, vagyis szeretik a bűnt, így mondta az Úr Jézus Krisztus. Még várnak valamit a bűntől. Hát, aki még szereti a bűnt, és vár valamit a bűntől, földi dolgoktól, élvezetektől, gyönyöröktől, és attól várja az életének a megoldását, ha azt gondolja, hogy az adja neki a boldogságot, akkor csinálja tovább. Majd meglátja, hogy ez az út csak a veszedelembe vivő út. De ha valaki megundorodott már, és akar felállni, visszafordulni, afelé kinyúl Istennek a keze, és annak ott van az út, Jézus Krisztus. Aki nem ismeri az Úr ítéletét, oktalanabb az állatnál A 7. verstől Isten egy megszégyenítő dolgot mond minden ember számára, akik nem akarnak erre az útra térni. „Még az eszterág [a gólya] is tudja a maga rendelt idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét!” Hadd tegyem még ehhez hozzá azt, amit az Ézsaiás próféta könyvében mond az Úr szintén Izrael népének: az ökör ismeri az ő gazdáját, s a szamár az ő urának jászlát, az én népen nem ismer engem. Az én népem nem akar hallgatni rám. Vagyis Isten azt mondja, hogy nézzétek meg a költöző madarakat, nézzétek meg a gólyát, a fecskét, a darut. Ezek tudják, hogy ha ott van az idő, akkor el kell költözni. És tudják, ha ismét ott van az idő, akkor vissza kell költözni. Nézzétek meg az ökröt meg a szamarat, azok ismerik, hogy ki a gazdájuk, és ismerik, hogy hová kell menniük, és mit kell enniük. Az én népem alábbvaló az ökörnél és a szamárnál, és a költöző madárnál. Azok nem ismerik az Úr ítéletét. És miért nem? „Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megforgattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik?” (9. vers). A mai ember sokkal inkább azt gondolja, hogy bölcs, mint az az ember, az a nép, aki Jeremiás próféta idejében élt. Pedig ők is bölcseknek gondolták magukat, mert azt mondták, hogy nálunk van az Úr törvénye, nálunk van az Úr ítélete. Mi bölcsek vagyunk. De azt mondja az Úr: hiába ez nektek, ha nem tartjátok meg, hiába van megírva a könyvbe, ha nincs beleírva a szívbe. Ímé, hazugságot munkál az írástudók hazug tolla. Akkor hazugság az egész, ha az életünkben nem így van. De a mai ember még bölcsebbnek gondolja magát. Okosnak. A régi írásokon mosolyog, hogy mi, felvilágosult emberek többet tudunk. De a mai ember még annyit sem tud az Úr ítéletéből, mint a régi nép Jeremiás idejében tudott. S a mai embernek még inkább szól Isten szava: tekints már fel az égre, amikor költöznek a madarak. Ki rendezi el azoknak az útját? Honnan tudja, hogy itt az idő, hogy elköltözzünk, és itt az idő, hogy visszaköltözzünk; ezen az úton menjünk, és ezen az úton jöjjünk, holott soha nem járt arra? Az a fecske, amit ezen a nyáron költ ki majd az anyja, az nem járt még azon az úton, és ősszel ugyanott fog menni. És miért nem tudja az ember azt az utat, amit Isten jelöl ki a számára? Miért jár a maga útján? Miért jár a maga feje után? Miért nem kell neki az Isten által rendelt út? Csak egy választ tudunk, amit itt mond az Ige: megvetették az Úr szavát, nem kell az Úr szava, hanem a bűn kell. Különben ennek a példának, amit itt Jeremiás által az Úr mondott, a hívő emberek számára is nagyon sok mondanivalója van. Ezeknek a költöző madaraknak két hazájuk van: itt költenek, aztán elmennek, fél évet más vidéken vannak, az örök nyár hazájában, aztán ismét visszajönnek. Hát nekünk is, hívő embereknek két hazánk van. Van egy ideiglenes hazánk, ahol most vagyunk. Itt kell munkálkodnunk, itt bízott ránk az Úr munkát. De aztán eljön az idő, amikor el kell innen szállnunk, mert elragad az Úr az örök dicsőséges nyárnak a hazájába.
Abba az országba, ahol a szívünk van, és szellemben már ott vagyunk, mert átvitt bennünket az Ő szeretett Fia országába. És majd az Úr tudja a rendelt időt, amikor eljön és elvisz bennünket. Gyümölcsöt keres az Úr A 13. versben ezt olvastuk: „Végképpen véget vetek nékik, azt mondja az Úr! Nincs gerezd a szőlőtőkén, nincs füge a fügefán, a levele is elhervadt; azt teszem azért, hogy tovavigyék őket.” Én ebből azt a példát értettem meg, amit az Úr Jézus is mondott a terméketlen fügefáról. Hogy tudniillik Isten kereste Izráel szőlőtőkéjén a gyümölcsöt, kereste Izráel fügefáján a gyümölcsöt, és nem talált. Tudjuk, több prófétán keresztül hasonlította Isten az Ő népét a szőlőhöz. Ézsaiásnál is: Most ítéljetek köztem és szőlőm között, hogy vártam, hogy jó szőlőt terem, és rossz szőlőt termett. Kereste Izráel gyümölcsét, és nem talált gyümölcsöt. Van olyan fordítás, amelyik úgy fordítja ezt a verset a közepétől, hogy szüretelni akartam, mondja az Úr, és nincs gerezd a szőlőtőkén, és nincs füge a fügefán, még a levele is elhervadt. Jogosan kereste az Úr a gyümölcsöt? Jogosan. Mert nemes szőlővesszőt plántált, és olyan földbe, ami jó föld. Megtisztította a kövektől, kerítést is vont köré. És várta, és nem kapta meg a termést. Ezért ezt mondja az Úr: Végképen véget vetek nékik. Végképen elhatározta a pusztulást. De nekünk is fel kell, hogy jöjjön a szívünkben ez a kérdés: vajon, a mi életünk megtermi-e a gyümölcsöt? Vajon, ha az Úr azt mondja, hogy most a te életeden keresem a gyümölcsöt; nézzük, mit termettél eddig? És mi a gyümölcs? Ezek: a szeretet, az öröm, a békesség, a béketűrés, a szívesség, a jóság, a hűség, a szelídség, a mértékletesség. És azt mondja az Úr: nézd, én annyi szeretetet adtam neked. Isten az irántunk való szeretetét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus értünk meghalt. Másik helyen azt olvastuk: mert az Istennek a szeretete kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által. És akkor azt mondja az Úr: hol a szeretet? Hol az öröm? Hol a békesség? Hol a békességes tűrés? A szívesség, a jóság, a hűséges élet? A mértékletesség? És ezt keresi az Úr. Nem csak az ószövetségben, sok újszövetségi Ige is van, hogy az Úr keres. És ha nem talál, akkor az után biztos, hogy Istennek az elmarasztaló ítélete jön. Lesz-e békesség? A 15. verstől éppen erről a békességről beszél: „Miért békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé itt van az ijedelem. […] Mert ímé, én vipera kígyókat bocsátok reátok, a melyek ellen nincsen varázslás, és megmarnak titeket, azt mondja az Úr!” Különös, hogy ez a nép békességes időt várt. Hiába üzente az Úr a próféta által, hogy már ott van Dánban az ellenség, jön már Nabukodonozor serege. Így olvastuk a 16. versben: „Dántól fogva hallatszik az ő lovainak tüsszögése”, már ott van az ellenség, de a nép békességet, békességes időket várt. És ezért mondja: hát miért vártok békességre, holott nincs semmi jó, és gyógyító időre, már itt van az ijedelem a kapuban. Érdekes, hogy a bűnös ember, aki a bűnben és a világban él, Isten nélkül, mindig jót vár. Szíve mélyén abban reménykedik, hogy jobb idők, békességes idők jönnek, boldog, örömteli idők jönnek. Elindul az egyik úton, annak az útnak a végén látja, hogy nem jó: veszedelem, csalódás, összetörés éri. Próbál egy másik utat, na, majd itt. Mi tudjuk, hogy a világban ez van. Egyik házasság összeomlik, mert megcsalják egymást, és nem tűrnek egymásnak. Gondolják, majd belemegyünk egy másikba. Ugyanolyan szívvel. Majd akkor, az jó lesz. És nem lesz jó. Akkor azt mondja: na, akkor iszunk. Hadd jöjjön a bor, majd az megvidámít. Akkor utána a kábítószer, ha már az sem. Miért várni békességre, holott itt van az ijedelem? És akkor még itt arról is beszél a 11. versben az Ige, hogy vannak hamis próféták, akik hazugsággal gyógyítgatják népem leányának romlását, mondván: békesség, békesség, és
nincsen békesség! A bűn útján nincsen békesség. Nincs, hiába várja az ember, erre meddő dolog várni. A bűn útjának a vége veszedelem, ítélet, összetöretés, nyomorúság, keserűség. Krisztus útja De van egy másik út, ahol békesség van. Amiről az előbb szóltunk. Hogyha az ember rájön, hogy eltévesztette az utat, akkor ne egy másik rossz úton próbálja, hanem Krisztusnál, aki az út, és akiről az van megírva, hogy Ő a mi békességünk, aki békességet ad az embernek a szívébe. A 2. Korinthusi levélben így olvashatjuk az Igét: Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak. Minden rossz útnak vége van Krisztusban; minden nyomorúságnak, csalódásnak vége szakad Krisztusban, és valami új kezdődött el. „Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne” (2Kor 5,18-21). Az embernek azért nem lehet békessége, mert nincs békességben Istennel. És amíg az embernek nincs békessége Istennel, nem békél meg Istennel Krisztus által, addig nem tud békességben élni az embertársaival sem. Hiszen addig még önmagával sincs békességben, még önmagában is meghasonlott az ember. Ezért mondja: mintha Isten kérne, Krisztusért kérünk, hogy béküljetek meg az Istennel! Nincs más útja a békességnek. Felesleges, meddő dolog békességre és gyógyító időre várni Krisztus nélkül, mert csak Krisztusban van. Én nem azt mondom, hogy a Krisztus útján nem lesznek harcok, nyomorúságok, mert lesznek. De a szív mélyén alapvetően megoldott az ember élete. A felszínen lehetnek nehéz idők, mint ahogy Jeremiásnak is, akinek a szívében békesség volt, mert ő az Úr útján járt, most éppen egy ilyen nehéz ideje volt. Így fejeződik be ez a rész, amikor elmondja a próféta: „Megnyugodhatom-é a nyomorúság felett? Szívem eleped énbennem.” Szomorú volt a népnek a nyomorúsága, önfejűsége, megátalkodottsága, bűne miatt. De azért az ő élete alapvetően megoldott élet volt. Neki Isten azt mondta, hogy ímé én zsákmányul adom teneked a te lelkedet. És megőrizte mind a között a veszedelem között, amit itt Isten megígért, és be is következett. Az Ő prófétáját megőrizte. A Sátán útja Talán még annyit a 17. versnél - „Mert ímé, én vipera kígyókat bocsátok rátok, a melyek ellen nincsen varázslás, és megmarnak titeket, azt mondja az Úr!” -, hogy azért is nem lehet békességes útra várni az Úr útján kívül, mert ami nem Krisztus útja, az a bűnnek, a Sátánnak az útja. Sátán pedig az a régi kígyó, az a vipera kígyó, ami a fullánkját bele eresztette az emberbe. Mint amikor Izrael népe a pusztában lázongott Isten ellen, és Isten kígyókat küldött, amik sokakat megmardostak a nép közül. És akkor hogy lehetett meggyógyulni ebből a marásból? Az ellen nem volt varázslás. Az ellen semmit nem tudtak tenni sem az egyiptomi varázslók, sem senki más. Ugyanígy, ha bennünk van a Sátánnak, a bűnnek a fullánkja, az ellen nem tud mit tenni az ember. Hogy menekedett meg Izrael népe? Isten azt mondta Mózesnek, hogy csinálj egy rézkígyót, tűzd fel póznára, és ha valaki rátekint, életben marad. Az Úr Jézus magáról mondta ezt, hogy amiként Mózes felemelte a kígyót a pusztában, Ő is úgy fog felemeltetni a póznára, a fára, a golgotai kereszt fájára, és aki rátekint, aki elfogadja Krisztust megváltójának, az életben marad. Más út nincs, hogy erről a gonosz útról, ami a régi kígyónak az útja, megmenekedjen és békességre jusson az ember, csak ez az egy út. Sír, aki látja a gonosz út végét A 18. verstől a prófétának a kesergéséről van szó: „Megnyugodhatom-é a nyomorúság felett? Szívem eleped én bennem! Ímé, az én népem leányának kiáltó szava a messze földről:
Nincsen-é ott az Úr a Sionon? Nincsen-é azon az ő királya?” A próféta előre látja, hogy messze földre fogja elvinni az ellenség ezt a népet, mert így ígérte az Úr. El is vitték, tudjuk, Babilonba hetven esztendőre az egész népet, akik életben maradtak, aztán sok elpusztult, megölték őket. És majd a messze földről fogják mondani: nincsen-é ott az Úr a Sionon? Akkor majd keresni fogják, most meg nem kell. Majd a messze földről fogják mondani, hogy nincsen-e ott azon az ő királya? De bizony, hetven esztendeig nem volt Sionban király. Nem volt még ember sem! Lakatlan volt a föld. Jeruzsálemet lerombolták, felszántották, az egész ország romban hevert. Ezt a próféta látta, és fájt neki. Az Úr Jézusnak is fájt, amikor kiment a jeruzsálemi dombokra, és mondhatták neki a tanítványai: nézd, Mester, milyen szép templom, micsoda kövek! Sírt. Sírt, amikor bevonult Jeruzsálembe, és látta a várost. Bizony, itt kő kövön nem marad, mert nem ismerted meg a te meglátogatásod idejét. Fájt neki. És most is, Istennek a gyermekei szívükben, belülről sokszor sírnak. Mikor előre látják, például egy hívő szülő előre látja, ha a gyermekem erről az útról nem jön az Úr útjára, ennek a vége veszedelem, kárhozat és pusztulás. És sír. Néha még a könnyei is hullanak, de belülről a szíve sír. És sír a rokonság miatt. És általában a hívő ember, különösen, akik szellemileg járnak, sírnak az egész világ elfordulása miatt, mert látják, hogy elhatároztatott a pusztulás, és amit Isten elhatározott, véghez fogja vinni. De azt mondom, amivel kezdtem. Azért hirdeti mégis az Úr az Igéjét, hátha valaki meggondolja magát. Hátha valaki azt mondja, hogy nem járok tovább azon az úton, és az Úrhoz jön, és békességet lel. Mert ezt olvassuk a 20. versben: „Elmúlt az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!” Egyszer letelik a nyár. Ismerős az az ének? „Az én időm, mint a szép nyár, menten elszáll.” És aztán jön a hosszú tél. Egynyári életünk van. Rövid életünk van, és ha ez a rövid élet elmúlik, vége van a nyárnak, elvégződik az aratás. Tudjuk, az aratás a világ vége. Vagy amikor learatja az Úr az életünket, és véget vet, és azt mondja: letelt a hetven-nyolcvan év. Vagy amikor az Úr véget vet az egész földnek, mert itt az aratás. A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy majd azt mondja az angyalnak: ereszd meg a te sarlódat, mert megérett e föld az aratásra. Olyan nagy a gonoszság, hogy megérik a föld. És a próféta szomorúan mondja, hogy eltelt az üdvösség ideje, eltelt az alkalmas idő, eltelt az üdvösség napja. Eltelt az élet, és nem szabadultunk meg. Ez nagy figyelmeztetés, hogy eltelik az élet, eltelik az alkalmas idő, és megszabadultunk-e? Felteheti mindenki magának a kérdést. Ímé itt az alkalmatos idő, ímé itt az üdvösség napja! Ma még nem mondhatjuk azt, hogy elvégződött a nyár, és vége az aratásnak. De lehet, hogy holnap már ezt mondjuk, hogy elmúlt az aratás, elvégződött a nyár. Megszabadultunk-e? Mert ma még meg lehet szabadulni, ma még nyújtja az Úr a kezét, ma még ott az üdvösség útja. Az Úr mindent megadott – éljünk vele! A 22. verssel fejezném be, amiben a prófétának van három kérdése: „Nincsen-e balzsamolaj Gileádban? Nincsen-é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?” Gileád olyan hely volt, ahol balzsamolaj termett. Értsük ezt most szellemileg: hát nincsen balzsamolaj? Hát nincs orvos Izraelben, hogy a nép meggyógyulhatna? Hogy Babilonba kell őket vinni hetven esztendőre az ítélet után? Tegyük fel a mai időre is a kérdést. Úgy tegyük fel, mint ami az Úr fájdalmas kérdése, és ez a kérdés egyben egy erős állítás. Tehát van balzsamolaj - ami a Szent Szellem -, és most még itt van; amikor még van orvos, aki Jézus Krisztus: Hát hogy van az, hogy nem gyógyulnak meg emberek? Hogy van az, hogy sebekkel járnak, halálos, kígyó marta sebekkel, és mennek a veszedelem felé? Értjük ezt a kérdést? Nincsen-e balzsamolaj Gileádban? De van. Nincsen-e orvos? Van. Akkor miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya? Miért kell elkárhozni embereknek? Miért kell a halálba menni embereknek? Amikor itt van a Szent Szellem, amikor itt van Jézus Krisztus; itt van a gyógyító idő. Miért kell? És aki még nem jött az Úrhoz, tegye fel magának a kérdést, hogy miért? És hadd jusson a szívébe mint az Úrnak a fájdalmas kérdése, mert azt mondja: én
mindent megtettem; én adtam orvost, adtam gyógyító olajt. Én nem akarom, hogy elvessz. Akkor miért vagy azon az úton? Az Úr Izraelnek is eleibe adta az áldást és az átkot, az életet és a halált. Mielőnkbe is. És azt tanácsolja nekünk is, mint Izraelnek: válaszd azért az életet! Ámen. Debrecen, 1987. április 12.
