Izrael és Törökország - Hidrológiai és energetikai kooperáció -
Grünhut Zoltán Vízhiány Izraelben és vízbıség Törökországban A légvonalban egymástól alig 400 kilométerre fekvı Izrael és Törökország hidrológiai szempontból két teljesen különbözı övezetbe tartozik. A Szentföldön körülbelül 350-370 m³ az egy fıre jutó éves újratermelıdı vízkészlet, Törökországban ugyanez az arány 1850 m³. Globális értelemben Ankara még így sem tartozik a vízbıséges területek közé (az Egyesült Államokban majd 9000 m³ ugyanez az adat), a tágan értelmezett közel-keleti térségben azonban kimagasló forrástöbblet felett rendelkezik. Törökország különbözı kiterjedéső regionális tervekkel évek óta törekszik ezen ökológiai lehetısége kihasználására, máig azonban komoly szándékkal csak egyetlen állam mőködött vele együtt – Izrael.1 Jelen dolgozat a szélesedı (katonai, gazdasági, turisztikai, stb.) Ankara-Jeruzsálem együttmőködés vízügyi, illetve az újonnan felmerült energetikai aspektusaival foglalkozik, röviden bemutatva kooperáció fejlıdését a kudarcba fulladt csatornatervektıl, a gigantikus energiaüzletig.2
Vízügyi kooperáció Izrael és Törökország között Turgut Özal török köztársasági elnök 1987-ben hozta nyilvánosságra a „béke csıvezeték” elnevezéső tervezetet, mely a Közel-Kelet forráshiánnyal küszködı államainak török vízimporttal való ellátását takarta.3 A terv szerint Törökországból két fıvezeték indult volna: egy keleti (3900 km) Szírián, Jordánián, Szaúd-Arábián, Kuvaiton, Kataron, valamint az Egyesült Arab Emirátusokon keresztül Ománig, illetve egy nyugati (2700 km), mely szintén Szíria és Jordánia érintésével Izraelbe, a Palesztin Hatóság területére, valamint Szaúd-
1
Mithat Rende: Water transfer from Turkey to water-stressed countries in the Middle East, 2005. A török-izraeli kapcsolatok egyéb aspektusairól lásd: Gregory Burris: Turkey-Iarael – speed bumps, Middle East Quarterly, Fall 2003. 3 A projektet a washingtoni székhelyő Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjában mutatták be, ahol az amerikai szakértık teljes támogatásukról biztosították Ankara törekvéseit. A végsı dokumentum 1988-ra készült el, melyben az építkezés összköltségét 20 milliárd dollárra becsülték. 2
1
Arábia nyugati részébe szállította volna a vizet.4 Az arab országok visszautasították az Izraellel való együttmőködés lehetıségét5, így Ankara elıször csak a keleti vezeték építését kezdte el, késıbb azonban az egész terv megbukott, mivel az öbölháború során az arab államok is szembe kerültek egymással.6 A kudarc ellenére Ankara nem adta fel „vízbanki” szerepének ötletét, melyhez ma is releváns távlati célokat főz. Ezek közül egyrészt kiemelendı a vízszállításból nyerhetı pénzforrások mértéke, melyek jelentıs anyagi bázist jelenthetnének Törökország fıként keleti részének fejlesztéséhez, valamint mezıgazdasági, közszolgáltatási és oktatási ágazatának nélkülözhetetlen modernizálásához. Másrészt szükséges kiemelni a hidrológiai adottságokban rejlı potenciális geopolitikai lehetıségeket, hiszen a tágan értelmezett közel-keleti, északafrikai térség forráshiányából fakadóan a vízkészletek birtoklásának regionális értelemben hasonló jelentısége van, akár az energiahordozók meglétének a globális összefüggések tekintetében. Eszerint Törökország, mint a térség elsıdleges import vízbázisa, komoly geopolitikai relevanciával bír, mely a közel-keleti, észak-afrikai készletek folyamatos apadásával párhuzamosan egyre jelentısebbé válhat, biztosítva Ankara számára a regionális politikai hatalom szerepét.7 Erre alapozva a török kormány a „béke csıvezeték” meghiúsulása ellenére belekezdett egy 150 millió dolláros projektbe a Manavgat folyó mentén, mely során tározókat, szivattyúbázisokat és egy 11 kilométeres vezetéket alakítottak ki az édesvíz tartályhajókon történı szállítása érdekében.8 Az 1993-ban indult építkezés az ezredfordulóra fejezıdött be, a teljes kapacitást évi 180 millió m³ édesvíz exportálásában állapították meg, a vízrendszer
4
Együttesen 16 millió m³ vizet szállítottak volna a vezetékek naponta a törökországi Seyhan és Ceyhan folyókból. A keleti vezetéken körülbelül 1,07 dollárba került volna egy m³ víz, a nyugatin némileg olcsóbbra, 0,85 dollárra becsülték azt. 5 Egész pontosan Szaúd-Arábia és Szíria voltak azok, akik Izrael azonnali kizárását követelték, Jordánia együttmőködınek mutatkozott. Késıbb egy rövidebb vezetéket is tervezett Ankara, mely Szíriába, Jordániába, a palesztinai arab területekre, valamint Izraelbe szállított volna vizet, Damaszkusz azonban ezt a projektet is meghiúsította. 6 A Közel-Kelet akut konfliktusossága, valamint az ott található államok gyakran változó geostratégiai alapelvei miatt, a forráshiány csıvezetékes vízszállítással történı mérséklése nehezen megvalósítható opció, lévén egy ilyen rendszer kiküszöbölhetetlen függıhelyzetbe kényszerítené a különbözı országokat, amelyet az általános bizalmatlanság következtében egyikıjük sem hajlandó felvállalni. 7 Itt érdemes megjegyezni, hogy Ankara alapvetıen nyugatorientált politikája miatt, mind az Egyesült Államoknak, mind az Európai Uniónak érdeke Törökország geopolitikai felértékelıdése a közel-keleti térségben, ugyanakkor viszont Ankara és Washington (valamint Jeruzsálem) szövetségesnek nevezhetı kapcsolata, illetve annak regionális felértékelıdése részben ellentétes az EU közel-keleti politikájával. 8 Anthony LoBaido: Israel plans water pipeline from Turkey, World Net Daily, April 12. 2001.
2
azonban annak akár a háromszorosát is lehetıvé teszi.9 A terv elsıdleges támogatója az izraeli kormány volt, amely a „béke csıvezeték” kudarca után alternatív vízimportálási lehetıségek után érdeklıdött Ankaránál. A tartályhajókon való szállítás már a kilencvenes évek elején felmerült, ahogy arról Simon Peresz „Az új Közel-Kelet” címő könyvében is olvashatunk.10 A korábbi izraeli miniszterelnök szerint a tartályhajókon történı szállítás elınye a függıség és a bizalmatlanság kiküszöbölésében, valamint a vásárolt készletek garantált és biztonságos megérkezésében keresendı. Hátránya a költségek drasztikus emelkedésében mutatható ki, mely azonban Izrael Törökországhoz való földrajzi közelsége miatt mérsékeltebb, mint mondjuk Omán, vagy Kuvait esetében. Az egyeztetések után 2000-ben, vagyis az Antalya közeli vízbázis elkészülte után pár nappal kötötte meg Izrael és Törökország az elsı vízkereskedelmi egyezményüket, melyet azóta kétszer (2002-ben és 2004-ben) is megújítottak. A megállapodás értelmében Izrael évi 50 millió m³ édesvizet vásárol a Manavgat folyó torkolatánál épült bázisból, amit aztán tartályhajókon szállít Askelónba.11 A dokumentum húsz évre érvényes, folyamatosan megújítható, a vételi ár közösen alakítható.12 Izraelen kívül Líbiába, Ciprus török részébe, Krétára, Máltára és Isztambulba szállítanak még vizet az antalyai vízbázisról.13 Izraelben mind hidrológiai szakértık, mind politikusok felhívták a figyelmet arra, hogy a török víznek legfeljebb politikai, sem mint gazdasági értelemben van racionalitása. A vádakra reagálva az építésügyi minisztérium közleményben ismerte el, hogy a jelenlegi magas energia árak következtében a tartályhajókon történı szállítás valóban költségesebb, mint a tengervíz sótalanítása, azonban mint lehetséges alternatívát ennek ellenére indokolt fenntartani.14 Shaul Arlosoroff, a Mekorot (Izrael nemzeti vízellátójának) szakértıje szerint, a tengervíz sótalanításánál csak akkor lehetne olcsóbb a török import, ha az nem tartályhajókon, hanem csıvezetéken érkezne Askelónba.15 Egy ilyen hálózat kiépítéséig a vízvásárlás legfeljebb vésztartalékok biztosítására, valamint az izraeli-török kapcsolatok mélyítésére 9
Dr. Ibrahim Kaya: Possible Turkish water export as a tool for peace and stability in the Middle East, Turkish Weekly, February 6. 2005. 10 Simon Peresz: Az új Közel-Kelet, Múlt és Jövı Könyvek, Bp. 1995. 144-145. o. 11 Onnan aztán a már korábban elkészült hálózatokon keresztül pumpálják tovább a vizet a Negev-sivatagba és Tel-Aviv környékére. 12 Turkey and Israel sign water deal, Jewish Virtual Library, January 20. 2000.; Israel and Turkey sign landmark water accord, Jewish Virtual Library, August 6. 2002.; Israel signs water deal with Turkey, Jewish Virtual Library, March 4. 2004. 13 Cumhur Ersumer korábbi török energetikai miniszter szerint: „[országa] bárkinek hajlandó vizet eladni a vásárló beszélt nyelvétıl, vagy zászlajától függetlenül”. Anthony LoBaido: Israel plans… i.m. 14 A sótalanított tengervíz m³-re 0,6-0,7 dollárba kerül, a török vízimport m³-re pedig 0,8-1 dollárba. 15 Israel, Turkey put landmark water agreement into deep freeze, US Water News, April 2006.
3
szolgálhat – vélik a hidrológiai, valamint a gazdasági szakértık –, forrásbıvülést azonban kizárólag a szennyvíztisztítással/újrahasznosítással, illetve a tengervíz sótalanításával lehet elérni.16 Az ezredforduló óta folynak különbözı szintő egyeztetések izraeli és török szakértık között arról, hogy hogyan és merre lehetne vízvezetéket építeni a két ország között. Az alternatívák között felmerült a Törökországot és török Ciprust összekötı hálózat Izraelig történı kiterjesztése, egy szárazföldi rendszer felépítése Szírián és Libanonon keresztül, valamint egy közvetlen török-izraeli tengeralatti vízvezeték kialakítása is. Rövid tárgyalások után kiderült, hogy valójában csak ez utóbbi tervnek van potenciális relevanciája.
Vízkooperációtól az energiafolyosóig Recep Erdogan török miniszterelnök 2005. májusi izraeli látogatásával kezdıdött el a tervezési szakasza a két ország azon közös projektjének17, melyet több szakértı is korszakos jelentıségőnek tart nemcsak a Közel-Kelet, hanem akár az egész világ geopolitikai összefüggései szempontjából.18 A terv szerint a törökországi Ceyhantól, az izraeli Askelónig egy olyan 400 kilométer hosszúságú komplex tengeralatti csıhálózat épülne, melyen egyszerre áramlana olaj, földgáz, áram és édesvíz Izraelbe, majd onnan elıbbi kettı tovább fıként Indiába, Kínába, Dél-Koreába és Japánba.19 A vezeték tulajdonképpen a Ceyhanban összefutó BTC (Baku-Tbiliszi-Ceyhan), valamint a Kirkuk-Ceyhan és a Samsun-Ceyhan vezetékek folytatása lenne, mely a tenger alatt húzódva Askelónba rákapcsolódna a transzizraeli hálózatra, amely az Akabai-öbölben fekvı vörös-tengeri Eilat kikötıjéig kígyózik a Negev-sivatag homokja alatt.20 A hálózaton a kaukázusi és a közép-ázsiai volt szovjet tagállamok kıolaja és földgáza, az észak-iraki mezık kıolaja, valamint az
16
A tengervíz sótalanítása m³-ként 0,6-0,7 dollárba, míg egy m³ szennyvíz mezıgazdasági felhasználásnak megfelelı mértékő tisztítása körülbelül annak a felébe kerül. Ebbıl következıen nem meglepı, hogy Izrael három fı hidrológiai célt követ: a) minél olcsóbban mőködtethetı sótalanító üzemek és technológiák kifejlesztése (pl.: napenergiával); b) szennyvíztisztítási eljárások fejlesztése, a kapacitás bıvítése (2020-ra Izrael saját szennyvízének majd 90%-át lesz képes hatékonyan megtisztítani); c) csıhálózat kiépítése Törökországgal. Ayca Ariyoruk: Turkish water to Israel, Washington Institute, August 14. 2003. 17 A 2005 októberében, Ankarában, majd a 2006 márciusában, Jeruzsálemben tartott egyeztetı konferencia után, 2006 decemberében a török és az izraeli kormány képviselıje az energiakorridor tervezésének végsı kidolgozására jogosította fel a szakértıket. Turkish-Israeli multi-pipeline agreement to be drafted, Kokhaviv Publications, December 12. 2006. 18 Soner Cagaptay - Nazli Gencsoy: Startup of the BTC pipeline, Turkish Weekly, May 27. 2005. 19 Etgar Lefkovits: Israel and Turkey plan energy pipeline, Jerusalem Post, May 11. 2006. 20 Jay Bushinsky: Turkey-Israel make undersea connection, Washington Times, April 30. 2006.
4
oroszországi gáz áramlana török és izraeli közvetítéssel az ázsiai piacra.21 A vezetékrendszer mind Ankara, mind Jeruzsálem számára jelentıs elınyökkel járna, melyeket tömören az alábbiakban összegezhetünk:
Törökország - Boszporuszon áthaladó teherhajó forgalom mérséklıdése
Mindkét állam - Transzferbevételek, - Geopolitikai felértékelıdés, - Befektetések, munkahelyek
Izrael - Vízhez, energiaforrásokhoz való kedvezményes hozzáférés
Az energiafolyosó geopolitikai jelentısége A gazdasági lehetıségek elemzése mellett szükségszerő az energiakorridor geopolitikai aspektusaira is kitérni, melyeket több dimenzió alapján lehet értékelni. Elıször is fontos kiemelni, hogy Törökország és Izrael kvázi egyazon katonai tömbbe tartoznak, melynek vezetıje az Amerikai Egyesült Államok. Fegyverzetük, haditechnikájuk sok tekintetben hasonló, az elmúlt évek során számtalan esetben gyakorlatoztak együtt a két ország katonái, stratégiai parancsnokai. Eszerint a vezetékrendszert az USA két legstabilabb közel-keleti partnere ellenırizné, amely kiemelt fontosságú az amerikai olajvállalatok, mint legfıbb beruházók szemszögébıl.22 Másodszor hangsúlyozni kell, hogy a vezetékrendszer megakadályozza Kínát és Indiát a kaukázusi és a közép-ázsiai energiahordozók közvetlen felvásárlásában, azzal óriási kitermelési/kereskedelmi/szállítási bevételkehez jutatva a különbözı európai és amerikai olajvállalatokat, valamint Törökországot és Izraelt. Ugyan a közép-ázsiai földgázkészletek jelentıs részét már lekötötte a Gazprom, azonban az orosz mamutvállalat jelenleg technikailag képtelen nagy volumenő gáz cseppfolyósítására, tárolására, így gazdasági érdekei azt diktálják, hogy a kitermelt forrásokat mielıbb értékesíteni tudja, akár török-izraeli közvetítéssel is.23 Ennek tudatában nem meglepı, hogy a Gazprom gázkészleteinek „becsatornázását” tervbe vették az izraeli-török(-amerikai) fejlesztık, ugyanakkor az orosz olajforrásokat igyekeznek kizárni a kereskedésbıl, azzal mérsékelve Moszkva befolyását.24 Ki kell emelni azt is, hogy a vezeték Oroszország mellett kirekeszti a készletekben gazdag közel-keleti arab államokat is a kereskedelmi rendszer mőködésébıl, élesen elválasztva egymástól a kaukázusi/közép-ázsiai és a közel-keleti 21
Andrew Killgore: The great Caspian Sea oil pipeline game, WRMEA, June 2001 Michel Chossudovsky: Israel’s stake in the Baku-Tbilisi-Ceyhan pipeline, May 23. 2006. 23 Gidi Weitz – Amir Ben David: Gazprom’s eye fixed on Israel, Yediot Ahronot, May 17. 2006. 24 Morris Beschloss: Turkey-Israel pipeline could shift Middle East power balance, Desert Sun, March 22. 2007. 22
5
energiaforrásokat.25 A szállítási útvonalak tekintetében sem a Hormuzi-szorost, sem a Szuezicsatornát nem kell igénybe venni, mely biztonságpolitikai (garantáltan védett szállítási övezetek) és gazdaságossági (a Szuezi-csatornán áthaladni nem tudó hatalmas teherhajóknak nem kell megkerülniük Afrikát) szempontból is nagy hangsúllyal bír.
Felhasznált irodalom és források:
Ariyoruk, Ayca: Turkish water to Israel, Washington Institute, August 14. 2003. Beschloss, Morris: Turkey-Israel pipeline could shift Middle East power balance, Desert Sun, March 22. 2007. Burris, Gregory: Turkey-Iarael – speed bumps, Middle East Quarterly, Fall 2003. Bushinsky, Jay: Turkey-Israel make undersea connection, Washington Times, April 30. 2006. Cagaptay, Soner – Gencsoy, Nazli: Startup of the BTC pipeline, Turkish Weekly, May 27. 2005. Chossudovsky, Michel: Israel’s stake in the Baku-Tbilisi-Ceyhan pipeline, May 23. 2006. Kaya, Ibrahim: Possible Turkish water export as a tool for peace and stability in the Middle East, Turkish Weekly, February 6. 2005. Killgore, Andrew: The great Caspian Sea oil pipeline game, WRMEA, June 2001. Lefkovits, Etgar: Israel and Turkey plan energy pipeline, Jerusalem Post, May 11. 2006. LoBaido, Anthony: Israel plans water pipeline from Turkey, World Net Daily, April 12. 2001. Pamucku, Konuralp: Water-related cooperation between Turkey and Israel, 2002. Peresz, Simon: Az új Közel-Kelet, Múlt és Jövı Könyvek, Bp. 1995. Piskur, Michael: The BTC pipeline and the increasing importance of energy supply routes, PINR, August 8. 2006. Rende, Mithat: Water transfer from Turkey to water-stressed countries in the Middle East, 2005.
25
Nem véletlen, hogy mind Oroszország, mind Irán jelentıs összegeket lenne hajlandó a „becsatlakozásra” szánni. Itt érdemes megemlíteni, hogy az Ankara által inkább preferált Kék Áramlat – melynek fejlesztését ugyanazok a vállaltok támogatják (többek közt: BP, Chevron, Unocal, Statoil, ENI), amelyek korábban a BTC-t, illetve most annak izraeli kibıvítését is szorgalmazzák – szintén nem számol az iráni készletek bevonásával. (Nem úgy a Nabucco vezeték, melynek hátterében azonban már egy másik csoportosulást találhatunk [ÖMV, Total, Bulgargaz, MOL]) Michael Piskur: The BTC pipeline and the increasing importance of energy supply routes, PINR, August 8. 2006.
6
Turkish-Israeli multi-pipeline agreement to be drafted, Kokhaviv Publications, December 12. 2006. Weitz, Gidi - Ben David, Amir: Gazprom’s eye fixed on Israel, Yediot Ahronot, May 17. 2006.
7
