Jer 25, 1-38 A harag borának pohara

Jer 25, 1-38 A harag borának pohara „Az a beszéd, a mely lőn Jeremiáshoz az egész Júda népe felől, Joákim negyedik esztendejében; a ki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, az első esztendejében Nabukodonozornak a babiloni királynak; A melyet szóla Jeremiás próféta az egész Júda népéhez és Jeruzsálem minden lakosához, mondván: Jósiásnak tizenharmadik esztendejétől fogva, a ki fia vala Amonnak, a Júda királyának, e napig (vagyis huszonhárom esztendő óta) szóla az Úr nékem, és szólottam én néktek, jó reggel szóltam, de nem hallgattátok. És elküldte az Úr ti hozzátok minden ő szolgáját, a prófétákat, jó reggel elküldte, de nem hallgattátok, és fületeket sem hajtottátok a hallásra. Ezt mondták: Térjetek meg már mindnyájan a ti gonosz útaitokról és a ti gonosz cselekedeteitekből, hogy lakhassatok a földön, a melyet az Úr adott néktek és a ti atyáitoknak öröktől fogva örökké. És ne járjatok idegen istenek után, hogy szolgáljatok nékik és imádjátok őket, és ne ingereljetek fel engem a ti kezeitek munkájával, hogy veszedelmet ne hozzak rátok. De nem hallgattatok reám, azt mondja az Úr, hogy felingereljetek engem a ti kezeitek munkájával a ti veszedelmetekre. Azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Mivelhogy nem hallgattatok az én beszédemre: Ímé, kiküldök én és felveszem északnak minden nemzetségét, azt mondja az Úr, és Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és behozom őket e földre és ennek lakóira és mind e körül való nemzetekre, és elveszem őket és csudává és szörnyűséggé teszem őket és örökkévaló pusztasággá. És elveszem tőlök az öröm szavát, a vígasság szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát, a malmok zörgését és a szövétnek világosságát. És ez egész föld pusztasággá és csudává lészen, és e nemzetek a babiloni királynak szolgálnak hetven esztendeig. És mikor eltelik a hetven esztendő, meglátogatom a babiloni királyon és az ő népén az ő álnokságukat, azt mondja az Úr, és a káldeai földön, és örökkévaló pusztasággá teszem azt. És végbeviszem azon a földön mindazokat, a miket szóltam felőle, mindazt, a mi megvan írva e könyvben, a melyet prófétált Jeremiás az összes nemzetek felől. Mert ő rajtok is uralkodnak majd sok nemzetek és nagy királyok, és megfizetek nékik az ő cselekedeteik szerint és az ő kezeiknek munkája szerint. Mert ezt mondotta az Úr, Izráelnek Istene nékem: Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, a kikhez én küldelek téged. Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, a melyet én közéjök bocsátok. És elvevém a pohárt az Úr kezéből, és megitatám mindama nemzeteket, a kikhez külde engem az Úr: Jeruzsálemet és Júda városait, az ő királyait és fejedelmeit, hogy pusztasággá, csudává, szörnyűséggé és átokká tegyem őket, a mint e mai napon van: A Faraót, Égyiptom királyát, az ő szolgáit és fejedelmeit és minden ő népét, És minden egyveleg népet, és az Úz földének minden királyát, és a Filiszteusok földének minden királyát, és Askalont, Gázát, Akkaront és Azótusnak maradékait, Edomot, Moábot és az Ammon fiait, És Tírusnak minden királyát és Szidonnak minden királyát és a szigeteknek minden királyát, a kik túl vannak a tengeren, Dedánt és Témánt és Búzt és mindazokat, a kik lenyírott üstökűek, És Arábiának minden királyát és az egyveleg nép minden királyát, a kik a pusztában laknak, És Zimrinek minden királyát és Elámnak minden királyát és a Médusok minden királyát, És északnak minden királyát, mind a közelvalókat, mind a távolvalókat, egyiket a másikra, és a földnek minden országát, a melyek e föld színén vannak; Sésák királya pedig ezek után iszik. Azért ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráelnek Istene: Igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el, és fel ne keljetek a fegyver előtt, a melyet én küldök közétek. És ha majd a te kezedből nem akarják elvenni a pohárt, hogy

igyanak belőle: ezt mondd nékik: Így szól a Seregek Ura: Meg kell innotok. Mert ímé, a város ellen, a mely az én nevemről neveztetik, az ellen veszedelmet indítok, ti pedig egészen megmenekültök-é? Nem menekesztek, mert én fegyvert hozok e földnek minden lakosára, azt mondja a Seregek Ura, Te pedig prófétáld meg nékik mind e szókat, és ezt mondd nékik: Az Úr a magasságból harsog, és az ő szent lakhelyéből dörög, harsanva harsog az ő házára, riogatva kiált, mint a szőlőtaposók, e föld minden lakosa ellen. Elhat e harsogás a földnek végére, mert pere van az Úrnak a pogányokkal, ő minden testnek ítélő birája, a hitetleneket fegyverre veti, azt mondja az Úr. Így szól a Seregek Ura: Ímé, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzetre, és nagy szélvész támad a föld széleitől. És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, és el sem temettetnek, olyanok lesznek a földnek színén, mint a ganéj. Jajgassatok pásztorok, és kiáltsatok, és heverjetek a porban, ti vezérei a nyájnak, mert eljön a ti megöletéseteknek és szétszóratástoknak ideje, és elhullotok, noha drága edények vagytok. És nincs hová futniok a pásztoroknak, és menekülniök a nyáj vezéreinek. Hallatszik a pásztorok kiáltozása és a nyáj vezéreinek jajgatása, mert elpusztította az Úr az ő legeltető helyöket. Elpusztultak a békességes legeltető helyek az Úr felgerjedt haragja miatt. Elhagyta azokat, mint az oroszlán az ő barlangját, mert pusztasággá lett az ő földjök a zsarnoknak dühe miatt és az ő felgerjedt haragja miatt.” Bevezetés Ebben a fejezetben Isten ítéletet hirdet a próféta által. Nemcsak Jeruzsálemre és Júdára, hanem az egész földre. Érdemes lenne ezzel a fejezettel úgy is foglalkozni, hogy hogyan teljesedett ez be a világtörténelemben, és mint prófécia, hogyan fog beteljesedni még egyszer, majd az antikrisztusi korszak ideje alatt, amiről a Jelenések könyve is szól. De én most inkább egy más szempontból foglalkoznék ezzel a résszel. Elsősorban abból a szempontból, hogy mi most mit tanulhatunk ezekből az ítéletekből és az Úr szavából, hogy amit a régieknek üzent Isten, azáltal milyen tanulságot üzen a mi számunkra, mert a mi tanulságunkra írattak meg. Ezért csak egy néhány szempontot ragadnék ki ebből a részből. Figyelmeztetés huszonhárom éven át Az első, amit olvastunk itt a harmadik versben, a vers közepén, hogy huszonhárom esztendő óta szólt az Úr Jeremiás próféta által Izrael népének, mégpedig Jósiás király tizenharmadik esztendejétől fogva, Joákim negyedik esztendeig. Ez az időszak igen hosszú idő, mert lényegében ugyanazt üzente az Úr a 23 év alatt, amivel már eddig is foglalkoztuk, Jeremiás könyvében. 23 esztendőn keresztül nem szűnt meg az Úr figyelmeztetni a népet, és ugyanazt az ítéletet hirdetni, felhívni a nép figyelmét, hogy térjenek meg. Úgy látszik ebből a részből, különösen a rész elejéből, hogy Isten nem szívesen ítél, ahogy meg is van írva, hogy nem szíve szerint veri és szomorítja az embernek fiát. Úgy olvastuk az ötödik versben, azt mondták a próféták: „Térjetek meg már mindnyájan…” A hatodik versben: „És ne járjatok idegen istenek után […] ne imádjátok őket, és ne ingereljetek fel engem”. Hetedik vers: „De nem hallgattatok reám”. Huszonhárom éven keresztül, unosuntalan, nemcsak Jeremiáson keresztül, más próféták által is szólott az Úr, és huszonhárom éven keresztül nem hallgatott rá a nép. Valahogy úgy van ez, ahogy a szülő van a gyermekkel, nem szívesen veri meg. Hát, az anyáknak még jobban eljár a kezük, az apák nem szívesen verik meg, legalábbis én nem. Tudom, hogy a többi apa is úgy van, mert tudja, hogyha egyszer aztán megveri, akkor neki jobban fáj. De mégis meg kell verni. A szülő is figyelmezteti, fenyegeti a gyereket, talán hosszú időn keresztül is. De aztán egyszer eljön az idő, amikor vége a fenyegetésnek, vége a

fenyítés kilátásba helyezésének, és elérkezik a fenyítésnek, az ítéletnek az ideje. És mi ebből a tanulság a mi számunkra? Az, hogy ma Isten, ugyanaz a szerető Isten. Sőt, ha még különbséget lehet tenni, azt mondhatnánk, hogy most, az Újszövetségben, Jézus Krisztusban még jobban kimutatta azt, hogy Ő szerető Isten. Isten ma is figyelmeztet, vár Isten most is, nem huszonhárom éve, hanem kétezer év óta kilátásba helyezi az ítéletet, ha az ember nem tér meg. Egyéni életünkben kinek mennyi ideje, kinek hány éve: van, akinek huszonhárom éve, van, akinek ötven éve, de lehet, hogy csak öt éve, de Isten kéri az embert, hogy térjetek meg, térjetek hozzám. Sajnos, sokan azt a következtetést vonják le ebből, hogy, csak beszél Isten. Sokszor a gyerek, hogyha a szülő szól hozzá, próbál a szívére beszélni, megígéri, hogy kikap, és aztán sokáig nem verik meg, akkor úgy gondolja magában: csak beszél. És úgy van valahogy az ember, mint Péter levelében olvashatunk erről: „Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak, És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva. Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára; A melyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett: A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára” (2Pét 3,3-7). Tehát ezt a világot ugyanaz a szó, amely elveszítette víz által, ugyanaz a szó tartja fenn. Ugyanannak az Istennek a szava, aki kérleli az embert, ahogy Pál mondja: Mint ha Isten kérne miáltalunk, a Krisztusért kérünk, hogy békéljetek meg Istennel. Ugyanaz az Isten tartja fenn ezt a világot, de ugyanaz az Isten fogja meg ítélni is, akkor is, ha az emberek csúfolódnak, és úgy gondolják: Ítélet? Mikor lesz itt ítélet? Minden úgy van a világ teremtése óta. És ebből jó, hogyha levonjuk magunknak azt a tanulságot, hogy ne éljünk vissza Isten hosszútűrő kegyelmével. Júda és Jeruzsálem visszaélt, 23 éven keresztül eleresztették a fülük mellett, amit Isten mondott, és azután jött a szörnyű következmény. Sokféleképpen szólt az Úr A másik, amit megemlítenék ebből a részből, hogy hogyan is szólt Isten a néphez. Ez alatt a 23 év alatt sokféleképpen próbált Isten szólni: szép szóval, ígéretekkel. Aztán Isten jó példát adott a nép elé, ez a jó példa Jósiás király volt. Jeremiás próféta itt említett 23 éves munkájának 19 éve, tehát legnagyobb része Jósiás király idejére esett. Jósiás király igen istenfélő király volt. Jó példával járt elől, és Isten megmutatta az egész népnek, hogy követhetik a királyt. Aztán szólt Isten keményebb beszéd által, és végül szólt Isten az események által nagyon keményen és nagyon határozottan a néphez. Mindent megpróbált az Úr, szépen is, keményebben is; szavak által is, események által is, de a nép nem változott semmit. Jósiás jó példája Megemlíteném Jósiás királyt, hogy ő milyen jó példával járt elől. Amikor Jósiás király lett, még gyerek volt, nyolc esztendős. Eltelt jó pár év a királyságából, és ahogy én számoltam, 21 éves volt, amikor parancsot adott, hogy az Úr házát javítsák ki, mert elég romos lehetett. Elkezdték javítani, és javítás közben megtalálták a törvénykönyvet. Annyira elfelejtkeztek a törvényről, hogy elveszett az Úr házában. (Persze, ilyen ma is van, hogy a jó, öreg Biblia elveszik a házban, mert nem forgatják, azt sem tudják, hogy hol van, merre van.) Elveszett a törvénykönyv, s ekkor, a tatarozás során megtalálták, és elkezdték olvasni. Elvitték Jósiás királyhoz, és olvastak neki belőle. Mikor ezt Jósiás meghallotta, igen megrendült. Megszaggatta a ruháját, megalázta magát Isten előtt, és azt mondta: Menjetek kérdezzétek

meg énérettem az Urat, mert Istennek igen nagy haragja van rajtunk, mert semmit nem cselekedtünk meg, ami a törvénykönyvben van. Elmentek Hulda prófétaasszonyhoz. A prófétaasszony által azt üzente nekik az Úr, hogy minden, ami ebben a könyvben benne van, veszedelmet ráhozom erre a városra (erről már Mózes írt, hogyha a nép nem marad meg a hűségben, milyen veszedelmet hoz rá Isten). De azt mondta Isten a királynak, hogy mivel láttam a te szívedet, hogy megalázkodtál, ezért a te életedben nem hozom rá erre a városra ezt a veszedelmet, békességben takaríttatol el a te atyáidhoz. Jósiás király idejében nem is jött fel Nabukodonozor király. Jósiás királynak nem csak ennyiből állt a megalázkodása, hogy sírt és megszaggatta a ruháját - ma sem csak ennyiből áll a megtérés, hogy sírunk a bűneink felett -, hanem Jósiás király cselekedett is. Kihordatta az Úr házából a bálványisten minden edényét, összetörette, felégette, porát beleszórta a Kidron patakjába. Aztán az egész országban minden bálványoltárt leromboltatott. Aztán megszentségtelenítette, tisztátalanná tette a Tófetet a Géhinnon völgyében - erről volt szó korábban -, ahol a gyermekeket áldozták fel a bálványistennek, a Moloknak. Visszaállította az istentiszteleti rendet. Miután minden bálványt eltakarítottak az országból, minden magas helyről lerombolták az idegen istenek oltárait, végül megünnepelték a páskát. Megjegyzi a Szentírás, hogy nem volt soha olyan azelőtt, és azután sem, mint Jósiás király idejében volt. Ez volt a jó példa a népnek. Láthatta a nép, hogy megáldja Isten az egész népet Jósiásért, hogy ott voltak két nagyhatalom, Asszíria és Egyiptom közé szorítva, és megőrizte őket az Úr. Keményebb szó Joákim idejében Miután Jósiás meghalt, a fia Jojákim került a trónra. Istentelen király volt, mindent visszaforgatott, amit az ő apja elrendezett. Olvastuk vasárnap Dániel könyvében, hogy Jojákim király harmadik esztendejében jött fel Nabukodonozor, és vitte el Babilonba azt a négy ifjút is, Dánielt, Sidrákot, Misákot és Abednégót is, és még sokakat, s az Úr háza edényeinek is egy részét. És most ez az esemény mikor történt? Jojákim idejének negyedik esztendejében. Tehát volt Istennek egy ilyen erőteljes kiáltása is a nép felé, hogy tudok ám Én így is bánni veletek. Nézzétek meg, hogy be tudom teljesíteni az Én szavamat! De akkor még megkímélte az Úr Jeruzsálemet, megkímélte a templomot, megkímélte a templom edényeinek nagy részét, megkímélte a királyságot, sokakat megkímélt az Úr. De láthatták, hogy az Úrnak van hatalma. Hozzánk is szól Isten És testvérek, mi a tanulság ebből a mi számunkra? Egyénileg hozzánk is sokféleképpen szól Isten. Szól szép szóval, kegyelmével. Egy ilyen szép szó, jó szó hozzánk, amit például a János 3,16-ban mond Isten, hogy: úgy szerettem a világot, hogy az egyszülött Fiamat adtam érte, hogy aki hisz Ő Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ilyen szava, kegyelmes szava az emberhez az is, hogy „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, s én megnyugosztlak titeket.” Ilyen kegyelmes szava, cselekedete az Istennek a világhoz az is, hogy ad alkalmas időket, erről Pál apostol is prédikált, hogy egyáltalán feljön a nap, hogy ad Isten kenyeret és ruhát nekünk, békés időket. Azt olvassuk a Római levélben, hogy: Avagy megveted-e az Ő jóságának, hosszútűrésének, elnézésének a gazdagságát? Nem tudod azt, hogy az Isten jósága téged megtérésre indít? Ha valaki Istennek ezt a kegyelmes szavát és kegyelmes cselekedetét elveti, akkor Isten most is tud hangosabban szólni. De ne akarjuk, hogy hangosabban szóljon. Ne akarjuk, hogy megrázó eseményeken keresztül rázzon fel bennünket, és súlyos dolgokon keresztül akarja megértetni velünk azt, hogy térjetek meg! Izrael népének ez kellett. De ha mégis valakinek ez kell most is, akkor Isten most is adja a nehézséget is, ad igen nagy nehézséget, ad szinte elviselhetetlennek tűnő, nagy problémákat is.

Megtért-e a nép? Már 23 esztendő óta szólt az Úr rajtam keresztül hozzátok, és ti nem hallgattatok – mondja Jeremiás. Jósiás király ideje alatt, a 19 év alatt sem hallgattak rá? Az van megírva, hogy amikor Jósiás megtért, megalázkodott az Úr előtt, minden bálványt eltakarítottak. Még az is fel van jegyezve, hogy összegyűjtötte Jósiás király az egész népet a templom elé, felállott egy emelvényre, és azt mondta, hogy: Tegyünk kötést az Úr előtt, szövetséget, és most jelentsük ki, hogy mi ezután az Úrnak fogunk szolgálni. És a nép kijelentette. Hát nem hallgattak az Úrra, nem megcselekedtek mindent, amit csak megtehettek volna? A próféta által az Úr úgy értékeli, hogy nem hallgattak Rá. A Szentírásnak ebből a részéből és más részeiből is kitűnik, ha a testvérek figyelmesen elolvassák, láthatják, Jósiás külsőleg mindent helyreállított, úgy, ahogy kedves volt az Úr előtt, de a nép szívében semmi változás nem történt. Csak most már a bálványoltárokat nem a magas hegyeken és a zöldellő fák alatt építették, mert akkor a király haragjával álltak volna szembe, hanem mindenki házi bálványokat csinált magának. Erről már olvastunk Jeremiás könyvében, hogy a házuk tetején, mindenki a saját háza tetején, a sötétben, az éj leple alatt, ott áldozott az éj istennőjének, királynőjének, az Aserának, a bálványisteneknek. Vagyis: hiába állította Jósiás külsőleg helyre az istentiszteletet, a nép szíve nem állt helyre, a nép szíve ugyanaz maradt, és Isten nem a külsőségeket nézte, hanem a szíveket, hogy mi van a szívben. Mondjam azt, hogy talán Jósiásnak a szívében látta csak, hogy ő igazán megtért. Biztos volt még rajta kívül is egy néhány, aki szívből megtért, de a nép nagy része a szívében maradt ugyanaz, aki volt, amit nagyon bizonyítanak a Jósiás király előtt és után történt események is. A szívben van-e változás? Tudjuk, ki volt Jósiásnak az apja, amint itt olvastuk: Ammon, a legistentelenebb király. Ki volt a nagyapja Jósiásnak? Ezékiás király, egy igen istenfélő király. No, most így következtek az események: Ezékiás, a nagyapa, istenfélő király, minden bálványt leromboltatott, helyreállította az istentiszteletet. Úgy nézett ki, hogy a nép is megtért. Ammon aztán szabadjára engedte ismét a népet, és az egész nép belemerült szívvel-lélekkel a bálványimádásba. Jósiás megint lerombolta a bálványokat, úgy nézett ki, hogy a nép megint megtért. Aztán eljött Jojákim király, akiről itt olvastunk, megint az egész nép belemerült a bálványimádásba. Ez kellett a népnek, ez állt közel a szívükhöz, és ez volt az Úrnak fájdalmas. Külsőleg hiába folyik az istentisztelet, ezt mondta már Ézsaiás próféta által is: Ki kívánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok? Elfáradtam viselni. Bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek (Ézs 1,12-14). Mikor otthon ő áldozik a bálványának, leborul az ő bálványa előtt, vagy olvastuk korábban Jeremiásnál, hogy az asszonyok dagasztották a bélest az ég királynőjének - otthon persze, nem nyilvánosan - az atyák gyújtották a tüzet, a fiak pedig szedegették a gallyat, benne volt az egész család. Majd megjelentek az Úr előtt, azt mondták, hogy mi az Urat szolgáljuk. Aztán hazamentek, és szolgálták a bálványokat. Erre mondta az Úr, hogy elfáradtam viselni. Igen utálatos lett előtte. Ebből két tanulságot szeretnék a mi számukra levonni. Az egyik az, hogy soha egyikünknek se legyen kettős élete, más a gyülekezetben és más otthon. Más az emberek előtt, és más, amikor nem látnak. Mert, ha senki sem lát is, hogy olvastuk az előző részben? Vajon elrejtőzhetnek-e én előlem? Ezért mondta az Úr, el tudtok rejtőzni Én előlem, hogy Én ne látnám? Úgyis látja az embert. Ne legyen kettős, képmutató életünk, mert ezzel csak magunknak ártunk a legtöbbet! A másik tanulság pedig, hogy külsőleg, kívülről erőszakkal senkit nem lehet megváltoztatni. Jósiás mint király kiadta a parancsot: visszaállítani az istentiszteletet, de a szíveket megváltoztatni nem tudta. És ezt jó, hogy ha mi is megtanuljuk: se a gyerekeinket, sem az idősebbek a ránk bízott fiatalabbakat, sem otthon, sem a gyülekezetben megváltoztatni nem

tudjuk. Rájuk erőltethetünk bizonyos dolgokat, és úgy nézhet ki, hogy jó, most már ők is megértették, és úgy csinálják, de a szívben nem változik semmi. És ha ott nem változik semmi, akkor az semmi. A szívet pedig csak az Úr tudja megváltoztatni. Ezért vigyázzunk ezzel, és inkább jobb az Úr előtt állni, s nem erőszakoskodni a másikon, hogy az Úr munkálkodhasson a szívükben. Nabukodonozor az Úr szolgája A negyedik, amiről szólnék, hogy ezt a kijelentést tette Jeremiás által az Úr: „és Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és behozom őket e földre” (9. vers). Vagyis azt mondta Isten, hogy Nabukodonozor, Babilon királya, vagy másképpen: Bábel királya az én szolgám. „Bábel” egy szörnyű szó a Bibliában. A mi fülünknek ez nem annyira megbotránkoztató, mint amilyen megbotránkoztató lehetett az akkor élő zsidók fülének. Mert az, hogy valaki az Úr szolgája, az egy nagyon megtisztelő cím volt. Tudjuk, kit illetett ezzel a címmel a Szentírás? Például: Mózes, az Én szolgám. Még voltak mások is, de most még egyet hadd emeljek ki: a Messiásra, Krisztusra mondta: az Én Szolgám, akit Én gyámolítok. És akkor ezt mondja Jeremiás, hogy Nabukodonozor, Bábel királya, Jeruzsálem ellensége, Júda ellensége, a föld elpusztítója, aki majd ide bejön, és elpusztítja Jeruzsálemet, aki majd elviszi az Úr háza edényeit, aki majd felgyújtja a templomot, ez Istennek a szolgája. Mit mondhattak erre mást, mint azt, hogy Jeremiás hamis próféta. Mit is tehettek mást, mint amit tettek vele: bezárni egy kalodába, jól megverni, mert hogyan mondhat ilyet az Úr nevében?! Melyik szolga szavára hallgatunk? Testvérek, ilyen különös módon munkálkodik Isten. Jeremiás és a többi próféta, akik hűséges, igaz próféták voltak, azok Úr szolgái voltak. De amelyik nép nem hallgatott az egyik szolgára, a prófétákra, annak a népnek majd hallgatni kellett a másik szolgára, Nabukodonozor királyra. Így van ez most is, testvérek. Aki nem hallja meg Isten kegyelmes szavát, amit üzen az Ő szolgáin keresztül, annak majd meg kell hallani Istennek más szolgák által üzent szavát. Mert úgy, mint régen Nabukodonozor király, a feljebbvaló és a hatóság Isten szolgája. És ezt kellett megtudni a tanítványok idejében is, amikor nem mentek széles e világra hirdetni az evangéliumot, hanem ott maradtak Jeruzsálemben. Nem értették meg az Úr Szolgájának, Jézus Krisztusnak a szavát, akkor majd jött a római hatóság, és szétszórta őket mindenfelé. Azt már meg kellett érteni. Ha most nem értjük meg mi, vagy nem értik meg általában az emberek Isten kegyelmes szavát, majd Isten támaszt olyan szolgákat, akiknek meg kell érteni a szavát. Ha én most azt mondanám, hogy a Sátán az Úr szolgája, akkor ez talán már megbotránkoztató lenne, pedig ez is valóság. Még a Sátánt is felhasználja az Úr szolgájaként. Pálnál is nem felhasználta: tövist adott a testembe, a Sátán angyalát, hogy gyötörjön. És ezt miért tette? Hogy el ne bizakodjon Pál miközben szolgálja az Urat. Tud Isten így is szólni, de jobb, ha meghalljuk az Ő prófétai szolgájának és szolgáinak a szavát. A harag borának pohara Az ötödik dolog, amiről szólnék, ez a kép: „Mert ezt mondotta az Úr, Izráelnek Istene nékem: Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, a kikhez én küldelek téged.” Nem tudom, hogyan volt ez, milyen volt ez a látomás, vagy hogy kellett Jeremiásnak elvenni azt a poharat, és hogy kellett neki megitatni mindazokat a nemzeteket, királyokat, akiket itt felsorol az Ige. Hogy ő ezt hogyan tette meg, én ezt nem tudom, de megtette. Azt mondja az Úr: „És ha majd a te kezedből nem akarják elvenni a pohárt, hogy igyanak belőle: ezt mondd nékik: Így szól a Seregek Ura: Meg kell innotok” (28. vers). Nem tudjuk, hogy volt ez: Jeremiásnak még szólhattak is, hogy nem akarjuk meginni, és Jeremiás azt felelte, hogy de azt mondja a Seregek Ura: Meg kell innotok! Én ezt nem tudom, hogyan volt, de hogy így teljesedett be, az biztos.

Mi volt ez a pohár? Megmondja az Ige: a harag borának pohara. Isten haragja volt ebben a pohárban. Ez képletesen azt jelentette, hogy Isten az Ő haragját mindazokra a népekre és királyokra kiárasztja, egészen addig, hogy tántorognak bele, mint a részegek, megundorodnak a saját bűneiktől, mint ahogy itt mondja: okádjatok! Saját mocskukban fognak fetrengeni, amíg csak el nem éri őket a fegyver. Ezt tudjuk, mit jelent, mikor Isten rájuk hozta az ítéletet, mindezt Nabukodonozor által. S a végén megítélte Nabukodonozort. Én ebből nem az eseményeket akarnám kiemelni, hanem egy nagyon tanulságos dolgot. A 15. versben tehát azt olvastuk, hogy: „Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, a kikhez én küldelek”. Megfigyelték-e a testvérek, hogy ki volt az első, akinek meg kellett inni a poharat? Júda és Jeruzsálem. Milyen Ige jut erről nekünk az eszünkbe? Nekem ez: „Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?” (1Pét 4,17-18). Ítélet a jövőben Kin kezdte Isten az ítéletet? Az Ő népén. És később is, és mindig az Ő népén kezdi. Mondtam korábban, hogy nem akarok foglalkozni különösebben az eljövendő időkkel, de egyet mégis megemlítek. Ha majd Isten ítélni fog, a nagy ítéletet a korszak végén, kivel fogja Isten kezdeni? Három igen nagy ítélet lesz. Az első a Krisztus ítélőszéke előtt. Ahogy mondja Pál: Nekünk mindnyájunknak meg kell jelenni, ez lesz közvetlen az elragadtatás után. Ez lesz az első. Kik fognak oda kerülni? Akik a legközelebb voltak Istenhez és Jézus Krisztushoz, az Eklézsia, a Testgyülekezet. Kin kezdődik az ítélet, tehát? Rajtunk kezdődik. Mondják is, és ez igaz, hogy ez igazából nem ítélet lesz, hanem jutalomosztó szék. Azoknak igen, akik jutalmat kapnak, de akiknek mindenük megég, azoknak ítélet lesz. Mert mondja az Írás, hogy akik fát, szénát, pozdorját építenek a fundamentumra, azok munkája megég. Ő maga megmenekül, de úgy, mint tűzön keresztül. Tehát rajtunk kezdődik. Utána hol folytatódik az ítélet? Az antikrisztusi korban, ami az egész világra kihat, de ez nem közvetlen Istennek az ítélete lesz, ezért nem is lehet igazából ítéletnek nevezni, ez még tulajdonképpen Isten kemény szava, hogy térjenek meg. S mikor vége az antikrisztusi korszaknak, s mielőtt felállítaná az ezeréves királyságot, ítéletet tart Krisztus. S kik várnak az ítéletre? Mindazok, akik hallották az Úr szavát, csak akkor már lesznek jobb kéz felől állók is, meg bal kéz felől állók is. És végül az utolsó ítélet, amikor az egész világmindenséget megítéli Isten. Rajtunk kezdődik az ítélet Ebből csak azt akarom kiemelni, hogy rajtunk kezdődik az ítélet. Ahogy Péter írja, ideje, hogy elkezdődjék az ítélet. De van ennek egy másik oldala is, másik szempontja, amit Pál mond: ha mi ítélnénk magunkat, nem ítéltetnénk el. Vagyis, ha mi elkezdjük magunkat Istennek a jelenlétében és az Ő világosságában ítélni, az Ő szemeivel nézve magunkat, mert a szemei olyanok, mint a tűzláng; ha mi elkezdjük saját magunkon az ítéletet, az jó lesz, akkor nem ítéltetünk el. És ha rajtunk kezdődik az ítélet, akkor ez mit jelent a világ számára? Így olvastuk: „Mert ímé, a város ellen, a mely az én nevemről neveztetik, az ellen veszedelmet indítok, ti pedig egészen megmenekültök-é? Nem menekesztek, mert én fegyvert hozok e földnek minden lakosára, azt mondja a Seregek Ura” (29. vers). Péternél hogy olvastuk? „És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?” Vagyis azt mondja az Úr: Ha Én megítélem Jeruzsálemet, azt a várost, ami az Én nevemről neveztetik, azt a templomot, ami az Én lakóhelyem volt, akkor azt gondolják a többi népek, hogy ők megmenekülnek? Nem, nem fognak megmenekülni! És Isten most bennünket, akik az Övéi vagyunk, arra tanít,

hogy mi keményen, határozottan ítéljük meg magunkat, mert ha nem, Ő meg fog ítélni bennünket. Látjuk is, hogy már most sok mindenben Isten megítéli az életünket, ráteszi az ujját dolgokra, ami nem áll meg az Ő jelenlétében, és semmivé teszi azt. Ha velünk így tesz, akkor hogy gondolhatják az istentelen emberek, hogy ők majd megmenekülnek? Most elsősorban Isten népén van az ítélet, mert rajtunk kezdődött el. Most elsősorban nekünk nehéz, mert most elsősorban bennünket tisztogat az Úr. Ebből ne vonja le senki azt a következtetést, hogy mások megmenekülnek, s főleg ne azt, hogy amit olvastunk Péter első levelében, hogy mióta az atyák elhunytak, a világ teremtése óta azonképpen van, csak a hívőknek van bajuk. Nem, azt mondja az Úr, ha az én népemet így megítélem, akkor mások sem menekülhetnek meg az Én ítéletem elől. Még valamit röviden. Azt olvastuk ennek a fejezetnek a végén, hogy elhullotok, noha drága edények vagytok. Talán még ehhez a gondolathoz tartozik, hogy talán azt mondják az emberek: hát ilyen kegyetlen a szerető Isten? Azt hirdetjük, hogy olyan drága előtte az ember, hogy a képére teremtette, meg Krisztus meghalt érte. S a végén elkárhoztatja az embert? Hát itt mondja: elhullotok, noha drága edények vagytok. No, erről csak ennyit. Amikor nem szól az Úr Még egy gondolat befejezésül: „mert elpusztította az Úr az ő legeltető helyöket. Elpusztultak a békességes legeltető helyek az Úr felgerjedt haragja miatt” (36-37. vers). Ezekhez az ítéletekhez tartozik, amikor az Úr elpusztítja a legeltető helyeket. Most szellemi értelemben értsük ezt. Mi ez a legeltető hely a juhoknak? Azt mondja a 23. zsoltár, hogy az Úr füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Az lesz a nagy ítélet, és az volt az ítélet Izrael népére is, amikor végül az Úr nem adott Igét, elhallgatott. Nincs Ige. Ámós könyvében olvasunk erről, hogy lesznek idők, amikor éhséget bocsátok a földre, nem kenyér és víz után, hanem Igém után. Futkosnak egyik tengertől a másikig, de nincs Ige. De mit jelent ez most a mi számunkra? Nem mint prófécia, hogy majd, vagy történelem, hogy volt, hanem most mit jelent? Azt, amikor valaki otthon olvassa az Igét, és nem szól az Úr, és nincs kijelentés. Vagy hallgatja az Igét, és nincs. Vagy mondom másképpen: Ha egy gyülekezetben nincs kijelentés, nem szól az Úr, az nagy ítélet. Igen nagy ítélet. Szabó János bácsi előttem van mindig, amikor a 23. zsoltárról szolgált valahol, és azt mondta: Figyeltem a teheneket. Mikor füves volt a legelő, szép nyugodtan ettek egész nap, aztán lefeküdtek kérődzeni. De mikor nem volt legelő, csak kopár volt a hely, azt mondta, felcsapták a fejüket, nyugtalanok voltak, erre fordultak, arra mentek, csorgott a nyáluk, és aztán szaladoztak. És így van most is, ha egy gyülekezetben nincs kijelentés, nincs csendes legeltető hely, akkor az emberek nyugtalanok, mert várnák Isten szavát, és szaladnak egyik helyről a másikig. De amíg van kijelentés, amíg az Úr adja az Ő szavát, addig becsüljük meg, hogy ne kelljen az Úrnak ítéleteken keresztül szólni hozzánk! Ámen. Debrecen, 1987. november 4.