BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK NAPPALI TAGOZAT KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK NAPPALI TAGOZAT KÜLGAZDASÁGI VÁLLALKOZÁS SZAKIRÁNY

AZ EURÓPAI UNIÓ ENERGIAPOLITIKÁJA AZ IMPORTFÜGGŐSÉG KOCKÁZATAINAK TÜKRÉBEN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FÖLDGÁZ-DIVERZIFIKÁCIÓS TÖREKVÉSEKRE

KÉSZÍTETTE: GERE DIÁNA

BUDAPEST, 2012

TARTALOMJEGYZÉK

Bevezetés I.

II.

4-6. oldal

A mai energiagazdasági problémák előzményei

1.1.

A közösségi energiapolitika fejlődése napjainkig

1.2.

Az importfüggőség jellemzői és kockázatai

7-20. oldal 21-30. oldal

Fókuszban a földgáz-diverzifikáció

2.1.

A közösségi energiapolitika szimbóluma:

31-42. oldal

a Nabucco-projekt

III.

2.2.

A Déli Áramlat és egyéb vezetéktervek

43-52. oldal

2.3.

A cseppfolyósított földgáz szerepének jelentősége

53-56. oldal

A belső erőforrások hatékonyabb kiaknázása

3.1.

Visszatérés a megújuló energiaforrásokhoz

57-62. oldal

3.2.

Az Unió nukleáris energiára vonatkozó stratégiája

63-67. oldal

Összegzés

68-70. oldal

Irodalomjegyzék

71-76. oldal

3

Bevezetés Mióta világ a világ, hosszú évszázadokon keresztül az emberiség számos kihívással találta magát szembe. Ha visszagondolunk például az ipari forradalmak időszakára, melyek a haladás tekintetében különösen jelentős eredményekkel zárultak, rájövünk, hogy a nehézségek mind-mind arra sarkallták az emberiséget, hogy a megoldások tökéletesítésével egyre fejlettebb ipari és gazdasági közösségeket hozzanak létre. Globalizálódó világunk ma egyértelműen azt mutatja, hogy sikerült a célok elérése, sőt valószínűleg ennél sokkal több is. Azonban a sikerek hajszolása közben az emberek számos olyan tényezőt figyelmen kívül hagytak, amelyek ma már visszafordíthatatlan folyamatokat indítottak el, s hosszú távon beláthatatlan következményekkel járhatnak. Mai fejlett világgazdaságunk ugyanis egyértelműen a fosszilis energiahordozók bázisán jött létre, ami önmagában még nem is lenne baj, az elmúlt évtizedek eseményei azonban fokozatosan rávilágítottak arra, hogy az egyoldalú energiaszerkezet és a csaknem teljes mértékben ezekre a forrásokra támaszkodó gazdaság számtalan kockázatot és veszélyt rejt magában, melyek most újabb kihívás elé állítják a világot. Napjainkban ugyanis egyre többször hallani az energiaellátás problémáiról, az energiabiztonsági kérdések előtérbe kerüléséről. Kétségtelen, hogy baj van, hiszen az emberiség energiaszükségletének növekedésével párhuzamosan a korábbi mértéktelen felhasználás hatására a kőolaj- és földgázkészletek egyre inkább kimerülőben vannak, s közeledik az időpont, amikor a föld mélyében valaha képződött olajnak már csak fele áll majd rendelkezésünkre. 1 Már ma is azt mondhatjuk, hogy véget ért a könnyen hozzáférhető, olcsó energiahordozókon alapuló gazdaság időszaka, ha azonban ez bekövetkezik, a zsugorodó olaj- és földgázkészletek egyre drágábbá válnak majd. Ha a növekvő kereslet és a csökkenő kínálat együttese elér egy kritikus pontot, az akár a világgazdaság összeomlását is eredményezheti. Az ehhez kapcsolódó másik, talán még nagyobb probléma, hogy ha nem változtatunk sürgősen a kőolajra és földgázra épülő gazdaság energia-összetételén, az hosszú távon óriási környezeti

károkat

okozhat.

A

globális

felmelegedés

hatására

a

földfelszín

átlaghőmérsékletének és a tengerek szintjének emelkedésével növekedhet a környezeti 1

Leggett, Jeremy (2008): A fele elfogyott - Olaj, gáz, forró levegő és a globális energiaválság. Budapest: Typotex Kiadó. p.22.

4

katasztrófák gyakorisága, s mindez hosszú távon akár a bolygó ökológiai rendszerének átrendeződéséhez is vezethet. Ezek azok a globális fenyegetések, melyek a Föld lakosságának teljes egészét, egyforma mértékben érintik, s szembe szállni velük csak világméretű összefogás keretében lehetséges. A kockázatok jól ismertek, tudjuk azonban azt is, hogy van megoldás a problémákra, mégpedig a megújuló erőforrások újbóli felfedezése, ezáltal a zöldgazdaság felé való elmozdulás jelentheti az igazi alternatívát. Ahhoz viszont, hogy ez valóban hatékony megoldás legyen, a kormányok nem halogathatják tovább a szükséges döntések meghozatalát, cselekedniük kell, méghozzá minél hamarabb. És nem csak a hosszútávon fellépő veszélyek elkerülése érdekében, hanem azért is, mert a döntően egyoldalú energiaszektorra épülő országoknak, illetve régióknak olyan egyedi problémákkal is szembe kell nézniük, amelyek már napjaikban is jelentős terhet rónak gazdaságaik egészének működésére. Az Európai Unió elsődleges feladata, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse

azt

az

elsősorban

Oroszország

szénhidrogén-szállításaival

szembeni

kiszolgáltatottságot, amely jelentős terhet ró a közösség versenyképességére, valamint veszélyezteti az uniós polgárok energiaellátásának biztonságát. Az elmúlt évtizedekben ugyanis a fosszilis energiahordozók felhasználásának folyamatos növekedése az importfüggőség kikerülhetetlen csapdájába vezette a tagállamokat. Amikor világossá vált, hogy a korábban szénipari együttműködésen alapuló integráció ideje leáldozott, s a struktúraváltás elkerülhetetlenné vált, a közösség szénhidrogén importja drasztikusan megemelkedett. Az Eurostat adatai szerint a közösség kezdeti, 18% körül alakuló importfüggősége 1965-ben már átlépte az 50%-os határt.2 A ’70-es évekkel kezdődően a tendencia tovább folytatódott, az Európai Közösségek és a Szovjetunió közti szénhidrogénkereskedelmi kapcsolatok ugyanis még intenzívebbé váltak, s Nyugat-Európa egyre inkább támaszkodott a megbízhatónak tűnő keleti energiabázisra. Ezzel pedig megindult az importfüggőség megállíthatatlan lavinája, mely az évtizedeken át tartó kapzsi és meggondolatlan magatartás eredményeképpen ma egyre súlyosabb teherként nehezedik Európa vállára. Bár a kőolaj tekintetében is behozatalra szorulnak a tagországok, a „fekete

2

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. éfv. 2011/4. szám p. 18.

5

arany” világméretű kereskedelme jelentősen kiszélesíti a lehetséges beszerzési források és útvonalak körét. A földgáz esetében azonban nem beszélhetünk hasonló világpiacról, s ez igencsak

behatárolja

mind

az

importőrök,

mind

az

exportőrök

mozgásterét.

Tulajdonképpen tehát ez az a tényező, ami az importfüggőséget olyannyira veszélyessé teszi. Miután az ellátási kockázatok, az árkockázatok, vagy a szállítókkal szembeni különböző országkockázatok leginkább a földgázbehozatalt érintik, a továbbiakban ennek vizsgálatára szűkíteném a kört. Annak érdekében, hogy az exportőrökkel szembeni kiszolgáltatottság minél hamarabb mérséklődjön, az Uniónak meg kell találnia a lehetséges kitörési pontokat, vagyis azokat az alternatívákat, amelyek lehetővé teszik a beszerzési források és szállítási útvonalak diverzifikációját. Az elmúlt évtizedben számos lehetőség merült fel megoldásként, a tagállamok több alternatív vezetéktervet is kidolgoztak, melyek egytől-egyig az Unió Déli Energiafolyosó-koncepciójának részét képezik. Közös bennük továbbá, hogy mind a közép-ázsiai földgáztartalékok megszerzésére irányul, melyek valóban jelentős mennyiségű gázt juttathatnának Európába, az azonban még kérdéses, hogy pontosan melyik útvonalon keresztül. Dolgozatom alapvető célja, hogy feltárja a megvalósításra váró tervek előnyeit, illetve hátrányait, s az egyes projektekben érintett szereplők politikai és gazdasági motivációit bemutatva tisztább képet alkosson a vezetékverseny alakulásáról, valamint annak lehetséges kimeneteléről. Tágabb kontextusba helyezve a problémát annak vizsgálatára is kitérnék, hogy a vezetéktervek megvalósítására irányuló törekvéseken túl az Unió milyen egyéb lépéseket tesz annak érdekében, hogy optimalizálja energiaszerkezetét. Elsősorban a cseppfolyósított földgázban rejlő lehetősségek hatékonyabb kiaknázására, a megújuló energiaforrások, valamint az atomenergia növekvő hasznosítására gondolok. Ahhoz, hogy megértsük a probléma összetettségét, ismernünk azokat az eseményeket, amelyek a mai kedvezőtlen helyzet kialakulásához vezettek, s tisztában kell lennünk vele, hogy ezek tükrében milyen átalakuláson ment keresztül a közösségi energiapolitika az elmúlt évtizedekben. Ahhoz pedig, hogy egyértelművé váljon, az Unió milyen célokat is akar elérni terveivel, bemutatom az importfüggőség legmeghatározóbb jellemzőit és kockázatait is.

6

I. A mai energiagazdasági problémák előzményei 1.1 A közösségi energiapolitika fejlődése napjainkig

Az energiapolitika ugyan mindig is fontos szerepet játszott az Európai Unió működésében, az energetikai kérdések valóban közösségi szintű szabályozása csak nehezen látszik megvalósulni. Bár a döntéshozók a kezdetektől felismerték a tagállamok egységes fellépésének szükségességét, a folyamat ennek ellenére is csak igen nehézkesen halad előre. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az energiaszektor minden tagállam számára egy gazdaságilag, politikailag és minden szempontból rendkívül érzékeny stratégiai terület, melynek problémái nagyon összetettek. A kor vezető politikusai azonban tisztán látták a helyzetet, miszerint egy valóban jelentős gazdasági és politikai szerepre törekvő közösség számára elengedhetetlen az energetikai összefogás. S ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a mai Unió előszobáját képező három közösség közül kettő, az Európai Szén-

és

Acélközösség

(ESZAK),

valamint

az Európai Atomenergia-közösség

(EURATOM) is egyértelműen egyes energiagazdasági kérdések tagállami összefogást indukáló szabályozása céljából született.

Míg előbbi a századközép uralkodó

energiaforrásának, a szénnek kereskedelmi stabilitását szolgálta, addig a jövő kihívásaira fókuszáló EURATOM az atomenergia békés és biztonságos felhasználására helyezte a hangsúlyt. 3 Azonban kőolaj és a földgáz fokozatos előtérbe kerülése, amely véget vetett a szén egyeduralmának, iparának szerkezetváltására késztette a Közösséget. Mivel kezdetben még akadálytalanul és olcsón áramlott Európába az új nyersanyag, kellő motiváció hiányában az ESZAK szerepét nem vette át más intézmény, s a közösségi energiapolitika fejlődése ezen a ponton egy időre megrekedt. Az EURATOM részben még tartotta pozícióját, a nukleáris energia lehetőségét a jövőre nézve ugyanis korántsem vetették el, a szénhidrogének térhódításával a téma azonban hosszú időre háttérbe szorult.

Az EU

tétlensége nem tarthatott sokáig, hiszen a hetvenes évek elejére a világgazdasági struktúra és a politikai erőviszonyok átalakultak, s mindez kétszeri olajárrobbanáshoz vezetett. A 3

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 11.

7

válságok komoly erőpróbát jelentettek az európai gazdaságok számára, ugyanakkor felhívták a figyelmet a függőségi helyzet veszélyeire, melynek tudatosítása kezdett elodázhatatlanná válni. Bár a tagállamok pánikszerű válságreakciói nem kifejezetten az energiaszektor közösségiesedése felé hatottak, hiszen az egyéni érdekek és a protekcionizmus került leginkább előtérbe, a Tanács 1974 szeptemberében kiadott határozata a Közösség új energiapolitikai stratégiájáról előrelépést jelentett az integrált energiagazdálkodás felé. Elsődleges célok között szerepelt az olajtól való függőség csökkentése, az energiahatékonyság növelése, s egy diverzifikáltabb energiamix kialakítása. A célok elérését segítette a Nemzetközi Energiaügynökség (International Energy Agency – IEA) létrehozása is, mely 90 napos készletezési kötelezettséget írt elő, s ezzel komoly előrelépést tett az ellátásbiztonság területén. 4 Mindez nem volt hiába, a Közösség

szénhidrogén-importja

1975-től

csökkenő

tendenciát

mutatott.

Ebben

közrejátszott egyrészt az északi-tengeri olajmezők feltárása, valamint a sikeres energiahatékonysági- és takarékossági programok is. A fejlődés lendületét azonban visszavetette a tény, hogy a tagállamok energiagazdaságuk racionalizálására továbbra is eltérő stratégiákat dolgoztak ki, ráadásul a szükséges pénzügyi források és jogi szankciók is hiányoztak a Közösség eszköztárából. Az 1979-es második olajválság során fogalmazódott meg a gazdasági fejlődés és az energiafelhasználás közötti rendkívül szoros kapcsolat lazításának szükségessége, valamint a stratégiai szempontból jelentős olajtároló-kapacitások növelése. A válság okozta nehézségeket, valamint az importfüggőséget tovább fokozta a mediterrán térségből érkező szénhidrogén-szállítások szerepének növekedése, amelyet az 1981-ben, Görögország csatlakozásával kezdődő „déli” bővítés eredményezett. A folyamat a ’86-os spanyol és portugál csatlakozással is fokozódott.5 Mindez valószínűleg közrejátszott abban, hogy a döntéshozók

ekkor

fogalmazták

meg

először

az

energiaszektor

belső

piaci

liberalizációjának szükségességét. A szemlélet azóta fokozatosan a közös energiapolitika alappillérévé vált, s mind a mai napig meghatározza a cselekvés irányát.

4

Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest: Perfekt Kiadó. p. 283.

5

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 21.

8

A megoldáshoz vezető út tehát egyre tisztábban kirajzolódott, s így megtört az az 1973-tól tartó holt időszak, amely Matlary szerint a közösségi energiapolitika stagnálását jelentette. Szerinte ugyanis a fejlődés csupán a közös irányvonalak kijelölésében mutatkozott ekkor. Bár természetesen érzékelhetőek voltak a tagállamok egyéni törekvései, s azok pozitív gazdasági hozadékai, a problémák integrált kezelésében érdemi előrelépés nem történt.6 A ’80-as években egy privatizációs hullám is kezdetét vette, amely elsőként Nagy-Britannia energiapiaci vállalatait érintette. Később több tagállam is ugyanezt az utat választotta, például Hollandia és Németország, ugyanakkor voltak, akik kifejezetten az állami befolyás megtartását tűzték ki célul. Leghatározottabban Franciaország lépett fel az állami vállalatok védelme érdekében, de hozzá hasonlóan a kelet-európai országok, köztük hazánk is ezt a stratégiát követte.7 Az egységes piac megvalósítása felé tett első érdemi lépés az 1987-es Egységes Európai Okmány volt, amely kijelölte a közös szabályozás alkalmazási területeit. Elsőként az energetikai termékek kereskedelme és az ehhez szorosan kapcsolódó logisztikai tevékenységek kerültek közös irányítás alá. Az ellátásbiztonság külpolitikai aspektusai ekkor még háttérbe szorultak. A ’90-es évek elején a hidegháború befejezésének ténye változtatott ezen a helyzeten, s új alapokra helyezte a korábbi energetikai együttműködést. Bár korábban a Szovjetunió több tagköztársaságából is érkeztek szállítmányok Európába, a legszorosabb kapcsolatok egyértelműen Oroszországgal maradtak fenn a rendszerváltást követően. Felismerve annak veszélyét, hogy a kizárólagos orosz irányultság hosszú távon megpecsételheti a kontinens sorsát, az európai vezetők szövetségest kerestek az újonnan alakuló FÁK-országokban az orosz dominancia megtörésére. Az egykori szovjet blokk felé tett lépések eredményeképpen jött létre az Európai Energia Charta is, amely egy jelenleg 54 államot integráló multilaterális egyezmény. Célja az

egykoron

szovjet

érdekszférába

tartozó

energiapiacok

Európával

való

együttműködésének elősegítése, melyhez megteremti a szükséges nemzetközi jogi hátteret. Az összefogás lehetőségeit később az Energia Charta Szerződés és az Energia Charta Protokoll is szélesítette. Az ügy érdekessége, hogy éppen az energetikailag legerősebb 6

Matlary, Janne Haaland (1999): Energiapolitika: A nemzetitől egy európai keretig? In: Pálfiné Sipőzc Rita: Importfüőség és integráció az Európai Unió energetikai együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 14. 7

Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest. Perfekt Kiadó. p. 286.

9

utódállam, az egykori szuperhatalom, Oroszország vonta ki magát az egyezmény ratifikálása alól. 8 Bár az EU valószínűsíti, hogy az aláírásra előbb-utóbb sor kerül majd, Oroszország, féltve ágazati egyeduralmát, egyelőre vonakodik közvetlen hozzáférést biztosítani az orosz vezetékekhez. Az energiapolitikai kérdések összetettségét mutatja az is, hogy bár a belső piac megvalósításának ötlete már a ’80-as években felvetődött, a koncepció küldetését jelentő hármas célrendszer megfogalmazása az 1994-es Zöld Könyv kiadásáig váratott magára. Ekkortól vált világossá, hogy a közös energiapolitika fejlődése a jövőben elsősorban Lisszabon, Moszkva és Kiotó vállán nyugszik majd, mely városok a versenyképesség, az ellátásbiztonság és a fenntarthatóság jelentőségét szimbolizálják. 9 Az 1996-ban megjelenő, Az Európai Unió energiapolitikájáról szóló Fehér Könyv szintén fontos mérföldköve a fejlődésnek. Ezzel a dokumentummal került igazán középpontba a villamos energia- és földgázpiaci liberalizáció ügye, s az erre vonatkozó iránylevekkel indult útjára az első liberalizációs energiacsomag. Alapvető eleme a piacnyitás volt, az akadályok lebontása mind a keresleti, mind a kínálati oldal szereplői előtt. Utóbbiak számára igyekeztek biztosítani a szabad piacválasztás lehetőségét, s ezzel párhuzamosan a fogyasztóknak is lehetősége nyílt arra, hogy a növekvő kínálat mellett tetszőlegesen válasszák

meg szolgáltatójukat.

Ezzel nemcsak az energiapiacok

integrációját segítették elő, de maga az ágazat is fejlődésnek indult a verseny élénkítésének hatására. Ebbe az irányba hatottak a tulajdonosi struktúra lazításán keresztül a társasági összefonódások feloldására tett kísérletek is, melyek korlátozták a hagyományosan monopol pozícióban lévő vállalatok egyeduralmát.10 A versenykorlátozó magatartás felszámolása volt tehát az első energiacsomag fő csapásiránya. Megnyíltak a korábban zárt, kisszereplős, döntően széles állami kontroll alatt irányított energiapiacok.

8

EU-vonal, Kérdések-válaszok: Mi az az Energia Charta? http://www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1370. 2011.04.02. 9

Percival, Bas R.: The Risk of Enery Securitization on the Eurasian Continent, Clingendael briefing papers, July, 2008., In: Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 10. 10

Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest: Perfekt Kiadó p. 285.

10

A nyitáshoz azonban nem volt elég csupán az adminisztratív akadályok lebontása, fizikai síkon is cselekedni kellett, hiszen a határkeresztező kapacitások bővítése nélkül a tagállamok közötti tényleges termékkereskedelem nem valósulhatott volna meg. Megkezdődött tehát a villamos- és földgáz vezetékek kiépítése, amellyel a diverzifikáció irányába is megtette első lépéseit a Közösség. Az energetikai infrastruktúra fejlesztésének programja ugyan már az 1992-es Maastrichti Szerződésben helyet kapott a Transzeurópai Hálózatok nevet viselő uniós projekt keretében, az első érdemi lépésekre a liberalizációs törekvésekig várni kellett. Pedig a keletről importált energia változatlanul meghatározó szerepet játszott Európa energiaellátásában. A ’80-as évekre jellemző kb. 40%-os importfüggőség az ezredfordulóhoz közeledve ismét elérte az 50%-os határt. Az 1997-től 2000-ig tartó időszakban közel 10%-kal emelkedett az EU által importált energiatermékek aránya a teljes behozatalban, ráadásul a kőolaj 75%-os részesedése jellemezte összetételt. Ez azért volt különösen kedvezőtlen, mert a „fekete arany” behozatali költségei két és félszeresére emelkedtek ekkor.11 A 2000-es év fordulatot jelentett a közösségi energiapolitika formálódásában, ekkor jelent meg ugyanis az EU energiabiztonságát célzó Zöld könyv. A kiadvány gyakorlatilag nagy lélegzetvételű helyzetfeltáró elemzés, amely 30 évre előre igyekszik bemutatni a közösségi energiafelhasználás várható tendenciáit. Javaslatai abból a megállapításból indulnak ki, hogy az energiafüggőség jelentős csökkenésének rövid időn belül nincs realitása. Ezt mindenki kénytelen beismerni és elfogadni, s minél előbb sor kerül erre, annál hamarabb teret nyerhetnek az érdemi intézkedések. A Zöld könyv két fő feladatot határoz meg: egyrészt gátat kell szabni a keresletnövekedésnek, másrészt diverzifikálni kell a beszerzési forrásokat. Vagyis ha már függünk, függjünk több ország exportjától, s ne szolgáltassuk ki országainkat egyetlen nagyhatalomnak, aláásva ezzel az EU gazdaságának versenyképességét. A Zöld könyv ennek ellenszereként több megoldási javaslatot is kínál, például a kereslet visszavetésére különböző energiaadók kivetését javasolja, valamint energiatakarékossági-

és

hatékonysági,

illetve

technológiafejlesztési

projekteket

ösztönöz.12 A diverzifikáció terén - az infrastruktúra-fejlesztéseken túlmenően - az exportőrök és importőrök közötti folyamatos kapcsolatot teremtő „energiadialógusok” 11

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 10. 12

Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest. Perfekt Kiadó. p. 286.

11

kialakítását szorgalmazza. Ezekkel a párbeszédekkel egyrészt a szolgáltatók árképzési stratégiájának átláthatóságát kívánták elősegíteni, a készletek ésszerűbb felhasználása pedig a piacok stabilitását szolgálta. Bár az új együttműködési forma a posztszovjet térség több államát is érintette, a legnagyobb hangsúlyt nem meglepő módon az EU-orosz energiadialógus kapta, mely új fejezetet nyitott a két régió kapcsolatait illetően.13 Ugyan már az 1997-ben életbe lépett Partnerségi és Együttműködési Megállapodás is lefektette az EU-orosz kapcsolatok alapjait, az új bilaterális kapcsolati forma, mely kifejezetten a mindkét fél számára stratégiai fontosságú energetikai kooperációt célozta, valódi gazdasági és politikai közeledéssel kecsegtetett. Hogy minderre miért pont ekkor vált alkalmassá az időpont, természetesen nem véletlen. A kilencvenes évek elején ugyanis a Szovjetunió összeomlását követően az átalakulási folyamat olyan kaotikus állapotok között zajlott Oroszországban, hogy a rendszerváltást kísérő recesszió közel az ezredfordulóig elhúzódott. Míg a korábbi bipoláris világrendben a Szovjetunió stabil hátteret és biztonságot nyújtott, addig a tervutasításos gazdasági modell vereségét követően Oroszország csak tapogatózott a formálódó új gazdasági világrendben. Gazdaságpolitikai kudarcát beismerve, s a nyugathoz való felzárkózás reményével kénytelen volt megkezdeni a piaci elveken alapuló gazdasági rendszer kiépítését. Ezzel megkezdődött a korábban a hidegháborúra berendezkedett gazdaság szektorális átalakítása. Külkapcsolatainak újragondolása során az orosz vezetés számára világossá vált, hogy az ország számára hosszú távon az európai integrációval való kapcsolatok elmélyítése jelenthet csak valódi perspektívát. A hatalomra kerülő első elnök, Borisz Jelcin a teljes gazdasági irányváltás feladatával került szembe, amelyet nehezített az óriási orosz társadalom elégedetlenkedése, s az egyre inkább testet öltő kriminalizáció. A század utolsó évtizede tehát fájdalmas tapasztalatokat, és kemény alkuk árán született kompromisszumok sorát hozta Oroszország számára. 14 Az eredmény azonban nem maradt el, kialakult egy olyan több lábon álló kapcsolatrendszer, amely kezdte elhitetni a fejlett nyugati országokkal, hogy az orosz stabilizálódási folyamat a

13

Ludvig Zsuzsa: Az Európai Unió és a FÁK-országok közötti „energiadialógusok” – Fókuszban a szénhidrogén-szállítások. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika, 2009. IV. szám p. 102. 14

Ludvig Zsuzsa: Oroszország a világgazdaságban. Bassa Zoltán et al. (2008): Világgazdasági régiók. Budapest: Perfekt Kiadó. p. 89-91.

12

végéhez közeledik. Mint később kiderült, mindez csupán illúzió volt, s az 1998 nyarán kirobbanó válság feldúlta a pozitív várakozásokkal teli légkört. A rubel látszólagos stabilitásán keresztül a hiperinflációs folyamat visszafordításának sikere a szilárd bankrendszer látszatát keltette. A háttérben azonban jelentős külföldi eladósodás állt, valamint a meggondolatlanul kibocsátott rövidlejáratú orosz állampapírok növekvő fizetési terhei. A helyzetet ráadásul belpolitikai viszályok is súlyosbították. Alapvetően tehát ezek voltak a fő kiváltó okok, bár egyéb kedvezőtlen világgazdasági hatások is jelentkeztek ekkor: többek között az 1997-es délkelet-ázsiai válság, valamint az energetikai termékek tartós világpiaci áresése, amely különösen érzékenyen érintette az egyre

inkább

szénhidrogén-exportra

berendezkedő

orosz

gazdaságot.

Az

ipari

szerkezetváltás iránya ugyan logikus volt, hiszen egyre világosabbá vált, hogy Oroszország a jövőben elsősorban jelentős energiakincse révén kapcsolódhat be a világgazdaság vérkeringésébe, ugyanakkor ennek túlzott előtérbe állítása az úgynevezett „holland kór” tüneteit eredményezte, azaz az ipar szerkezeti aránytalanságait. 15 A gazdaság így rendkívül sebezhető vált, s bár annak ellenére, hogy energia-nagyhatalomként az ország egyértelműen hatással van a világpiaci árak alakulására, a túlzottan egyoldalú specifikáció hatására egyben elszenvedője is az árak fluktuációjának. Bár a pénzügyi összeomlás súlyos terheket rótt az országra, a gazdaság végül képes volt saját javára fordítani a kedvezőtlen eseményeket, s így nem csak a talpra állás zajlott le gyorsan, de az ezredforduló beköszöntével tényleges fejlődésnek indulhatott az orosz gazdaság. S ez már nem a rendszerváltás

utáni

bizonytalan

útkeresés

volt,

hanem

az

új,

globalizálódó

világgazdaságba való beilleszkedés kezdete. Bár a pozitív változásokat maga a válság kényszerítette ki, a konjunktúra egyértelműen a vezetőváltáshoz, az új elnök, Vlagyimir Putyin személyéhez is köthető. Az ő elnöksége idején az orosz gazdaság fokozatos erősödésével már elérkezettnek látszott az idő a Zöld Könyv által indítványozott EU-orosz energiadialógus megkezdéséhez. Szükség is volt az energetikai szálak szorosabbra fűzésére, hiszen egyre világosabbá vált a felek kölcsönös egymásra utaltsága, s az, hogy az új évezred gazdasági kihívásainak való megfelelés csak a kapcsolatok új alapokra helyezésével lehetséges. Természetesen mindkét

15

Ludvig Zsuzsa: Oroszország a világgazdaságban. Bassa Zoltán et al. (2008): Világgazdasági régiók. Budapest: Perfekt Kiadó p. 107.

13

felet más-más hajtóerő motiválta. Ami az EU-t illeti, olyan prognózisok láttak napvilágot, melyek a földgáz energiamixben betöltött szerepének erőteljes növekedését jósolták. Ez gyakorlatilag annak eredménye, hogy Európa gázfogyasztása 2030-ra várhatóan 10%-kal növekszik majd a mostani értékhez képest, s ezzel növekedési üteme meghaladhatja a teljes energiafogyasztás növekedését. S hogy mindezt a Közösség belső kitermeléséből fedezze, teljeséggel lehetetlen. Már önmagában a 10%-os növekedési ráta is ijesztőleg hat, s azt még nem is említettük, hogy az importfüggőség tekintetében mindez kétszer akkora, vagyis 20%-os növekedést eredményezhet, mivel az európai földgáztermelés fokozatosan a felére esik majd vissza.16 Az EU számára tehát egyértelművé vált, hogy az exportőrökkel, különösen legnagyobb szállítójával, Oroszországgal való folyamatos és összehangolt párbeszéd kulcsfontosságú az ellátásbiztonság érdekében. A másik oldal, Oroszország érdekeit vizsgálva szintén megkérdőjelezhetetlen az együttműködés szándéka, hiszen a stabil európai kereslet esetleges csökkenése könnyen kibillentené növekedési pályájáról az egyoldalú orosz gazdaságot. Helytelen tehát csupán európai importfüggőségről beszélni, az érem másik oldalaként látni kell az orosz exportfüggőséget is ahhoz, hogy reális képet kapjunk a helyzetről. Ráadásul Európa jelentősége nem csak, mint energetikai termékeinek legnagyobb felvevőpiaca kiemelkedő, de húzóerőt is jelent a sok tekintetben még lemaradással küzdő Oroszország számára a modernizáció terén. Konkrétan az energiaszektort vizsgálva megállapítható, hogy Oroszország kénytelen a magasan kvalifikált európai munkaerő tudására támaszkodni, hiszen a földgáz- és kőolaj-kitermelés egyre fejlettebb technológiát követel, s egyre inkább az innováción alapszik majd a jövőben. 17 Így, bár ez energiadialógus európai kezdeményezés volt, Moszkvának sem volt nehéz azonosulnia a kitűzött célokkal. Már csak azért sem, mert az együttműködés bilaterális jellege révén lehetővé vált a FÁKországok, mint versenytársak részleges kiiktatása az energiaügyekből. Emellett rendkívül vonzóak voltak az orosz vezetés számára az energiahatékonyság növelésére felajánlott uniós támogatások is, amelyek konkrét projektek keretében ténylegesen elősegítették az energiaszektor fejlesztését. A párbeszéd természetesen nem csak a földgáz-, illetve 16

Orbán Rita: Az európai földgázpiac beszerzési forrásainak diverzifikációja. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 54. 17

Andzsans-Balogh Kornél: Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p.75.

14

összességében a szénhidrogén-szállításokra korlátozódott, a napirendi pontok között helyet kapott ugyanis az egyre inkább előtérbe kerülő nukleáris energia kérdése, valamint a villamosenergia-piacok összehangolásának tervei is. A dialógus alakulását az évente megjelenő progress reportok által lehetett, s lehet napjainkban is nyomon követni. A jelentések összegzik az időről-időre megrendezésre kerülő

szakmai találkozók eredményeit

és

vázolják a továbblépési irányokat.

Visszatekintve az elmúlt évtized eseményeire, az energiadialógus eredményeinek mérlege egyértelműen pozitív. Bár számos, érdekellentétekkel terhelt kérdéskör vár még megvitatásra, a legsürgetőbb problémák azonosítása és a megoldási javaslatok kidolgozása során a felek nagyrészt egyetértettek. Az egyik legérzékenyebb terület, amely kompromisszumos megoldásra vár, a hosszú távú gázellátási szerződések feltételei. Az EU ugyanis minden energiatermék esetében, bár a földgáz kapcsán különösképpen az import forrásdiverzifikációjára törekszik. A cél nyilvánvaló, ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a brüsszeli elképzelések éles ellentétben állnak az orosz érdekekkel. Moszkva ugyanis minden eszközzel azon van, hogy fenntartsa a termékei iránti folyamatos keresletet. Ennek biztosítására hosszú távú kötelezettségvállalásokat ír elő a gázszerződésekben, s mindez nem meglepő módon nincs ínyére Európának. A probléma, mely folyamatosan hordozza magában a konfliktus lehetőségét, időről-időre előtérbe kerül. Az álláspontok némiképp már közeledtek, elsősorban annak hatására, hogy az Unió növelte az orosz gázszektorba invesztált forrásait. Ennek fejében pedig engedményt kapott a szerződések azon kitételére vonatkozóan, amelyek korábban tiltották az orosz nyersanyagok reexportját.18 Az energiadialógus legnagyobb nyereségei az infrastrukturális fejlesztések terén tett lépések voltak. Oroszország nyilván ezen a téren is saját szállítói szerepét, valamint a Gazprom monopolpozícióját kívánja erősíteni, ugyanakkor legalább annyira érdeke a kölcsönös függés minimalizálása, mint Európának. Már Putyin elnök hatalomra kerülésekor megfogalmazódott, hogy ha már az orosz gazdaság előtt nincs más út, mint a szénhidrogénkincs adta lehetőségek maximális kiaknázása, legalább a tranzitállamok kirekesztésével és a végfelhasználó körének bővítésével kellene erősíteni az egyébként is sebezhető gazdaságot. Ez az elképzelés a Visegrádi-négyek tagjaként közvetlenül érintette 18

Ludvig Zsuzsa: Az Európai Unió és a FÁK-országok közötti „energiadialógusok” – Fókuszban a szénhidrogén-szállítások. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika, 2009. IV. szám p. 108.-109.

15

Magyarországot is. Ugyanis a primorszki terminál bővítésével, valamint a Balti Vezetékrendszer második ágának átadásával a hazánkon is keresztülhaladó Barátságvezeték tranzitszerepe megszűnne. Oroszország így közvetlenül, saját kikötőjéből láthatná el észak-európai fogyasztóit, nagy lépést téve ezzel a függőség felszámolása felé. A projekt várhatóan 2015-re valósul meg. 19 Az 1970-es évek olajválságai után az új évezred új kihívásokat hozott az energiaellátást illetően. A 2005-ben kezdődő orosz-ukrán gázvita, amely 2009 januárjában érte el csúcspontját, egyértelművé tette, hogy a tranzitállamok kezében olyan eszközök vannak, amelyekkel adott esetben komolyan veszélyeztethetik az ellátás biztonságát. Ennek kockázata természetesen nem csak a földgáz esetében merül fel, hiszen ahogyan az ukránok megcsapolták az Európába tartó szállítmányt, ugyanúgy a kőolaj visszatartására is volt már példa, amikor Belorussziával került szembe az orosz vezetés. Ezek a krízisek ismét felhívták az EU figyelmét az importfüggőség problémájára, s arra, hogy a cselekvés immár elodázhatatlan. Így született meg az EU 2006-os Zöld Könyve, amely a teljes korábbi uniós energiapolitika felülvizsgálata. Miután megingott az Oroszország iránti bizalom, minden eddiginél hangsúlyosabbá vált a diverzifikáció kérdése. A fogalom tulajdonképpen több módon is értelmezhető. Az EU egyrészt módosíthatja beszerzési forrását, az import energiahordozók szerinti összetételét, valamint a tranzitútvonalakat is. Természetesen annál stabilabb és biztosabb az ellátás, minél nagyobb mértékben és a három közül minél több területre kiterjed a diverzifikáció. 20 Ezek után már érthető, hogy vannak

olyan,

az

energiadialógus

által

megfogalmazott

projektek,

amelyek

megvalósulásában mindkét fél érdekelt. Bár az új vezetékekbe is orosz nyersanyagok kerülnének, Moszkva érdekeinek megfelelően, a szállítási útvonalak bővítésén keresztül az Unió így is növelhetné az ellátásbiztonságot. Például a földgáz esetében Nyugat-Szibériát Németországgal összekötő Jamal-Europe vezeték kiterjesztését említeném, ami napjainkra már be is fejeződött. A kőolajat érintő beruházások azonban már kevésbé sikeresek, kellő támogatás hiányában ugyanis a legtöbbet emlegetett Bartáság és Adria vezetékek összekapcsolásának terve is megdőlni látszik.

19

Andzsans-Balogh Kornél: Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p.69. 20

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 28.

16

Az ukránokhoz fűződő keserű tapasztalatai csak még inkább felerősítették a nagy exportőr meggyőződését, miszerint legjobb, ha európai energiaügyleteiben minél inkább függetleníti magát a tranzitállamok befolyásától. Ennek érdekében az elmúlt években új célpiacok meghódításába is belevágtak az oroszok. A gazdasági válságot megelőző külpiaci események lehetőséget is adtak a nyitásra, elsősorban az észak-amerikai és a távol-keleti részesedések növelésére. Mind a kőolaj, mind pedig a földgáz esetében Kína kereslete bír a legnagyobb potenciállal, s az ebben rejlő lehetőségeket nem volt nehéz felismernie az orosz vezetésnek. A rohamosan növekedő kínai gazdaság ellátására így több tervet is kidolgoztak már Moszkvában. A kőolajat tekintve a Keleti Vezeték számít a legjelentősebb projektnek, a földgáz esetében pedig két beruházást is érdemes megemlíteni: az egyik a Kovikta-Kína-vezeték, amely kizárólagos és közvetlen összeköttetést biztosít majd a két ország között, a másik pedig az Altaj-vezeték, amely már egy meglévő hálózatra kapcsolódna rá, s így átszelné az egész kontinenst Európától a Csendes-óceánig.21 A nagy léptékben fejlődő keleti kapcsolatok ellenére azonban továbbra is Európába áramlik majd az orosz energia-export legnagyobb része, legalábbis a következő két évtizedben, az előzetes felmérések alapján mindenképp. Bár arányait tekintve nyilván zsugorodni fog az európai reláció, mennyiségileg elvileg ugyanolyan szállítmányok érkeznek majd a kontinensre. Az EU ellátását tehát nem veszélyezteti a keleti nyitás, de hogy az óriási kínai piac olaj- és földgázéhsége hogyan alakítja majd az árakat, egyelőre még kérdéses. A kereslet növekedése minden egyéb tényező változatlansága mellett egyértelműen az árak emelkedését vonja maga után. Mivel azonban a világpiac működése nem olyan sematikus és leegyszerűsített, mint a gazdasági modellek, így a valóságban egyéb befolyásoló tényezőkkel is számolni kell. Jelen esetben az amerikai nem konvencionális gáztartalékok megjelenése zavarta meg, s terelte új mederbe az orosz elképzeléseket. Ennek hatására ugyanis növekvő mennyiségű cseppfolyósított földgáz kezdett az EU piacaira áramlani, s a kialakulóban lévő túlkínálat ekkor ismét a Közösség alkupozícióját erősítette az orosz féllel szembeni kereskedelmi versenyben. A Gazpromnak döntenie kellett, hogy megadja-e a bevételcsökkenéssel járó kedvezményt Európának, módosítva 21

Deák András György: Orosz szénhidrogén-export az EU-n kívüli térségekbe. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, Sikerek és kudarcok: a FÁK-térség energetikai és integrációs dlemmái, 2008. III. szám p. 185-186.

17

ezzel a korábbi árkalkulációt, vagy továbbra is magasan tartja tarifáit, ami viszont nagy valószínűséggel korábban megszerzett piaci részesedésének csökkenését eredményezné. A vállalatvezetés azonban tisztában volt azzal, hogy bár jelentős infrastrukturális fejlesztések zajlanak, az orosz importgáz teljes megkerülését egyik projekt, illetve azok összehangolása sem tenné lehetővé.22 Így bár a Gazprom-birodalom monopolpozíciója egyre inkább megszűnni látszik, az Unió továbbra is kiszolgáltatott marad a vállalatóriás felé, s így vélhetően megint Oroszország kerül ki győztesen a játszmából. Persze ha nem kezdte volna meg időben a keleti nyitást, és a növekvő kínai kereslet nem kompenzálná a csökkenő európai részesedést, ez az ütőkártya most nem lenne a kezében. Így azonban továbbra is lehetősége van az eddigi, vagy akár még növelt árakon is értékesíteni Európa számára a földgázt. Bár 2000-től elsősorban az energiadialógusban való aktív részvétel kötötte le a brüsszeli politikusok figyelmét, az Unió a belső piac kialakítása terén sem tétlenkedett. A Bizottság a szükséges módosításokkal 2003-ban kiadta a második liberalizációs energiacsomagot, melyben különös figyelmet szentelt a fogyasztóvédelemre, valamint a transzparencia és a diszkriminációmentesség elvének érvényesülésére. Egy évvel később egy külön gázellátás-biztonsági direktíva is megjelent, melyet a 2007-es harmadik liberalizációs energiacsomag követett. A Bizottság állásfoglalása szerint ahhoz, hogy az Unióban egyenlő feltételekkel indulhasson minden, a földgáz- illetve villamosenergiaszektorban tevékenykedő vállalat, a vezetékek üzemeltetésének a termelői és szállítói tevékenységektől való elkülönítése elengedhetetlen. Ezt a fajta tulajdonosi szétválasztást igyekszik tehát sürgetni a harmadik energiacsomag, a tagállami széthúzás azonban hátráltatja a folyamatot. 2007-ben a Bizottság megfogalmazta az úgynevezett „20-20-20” célkitűzést, amely szerint 2020-ra az EU teljes energiafogyasztásának 20%-át a megújuló energiaforrásoknak kell fedeznie, ugyanilyen mértékben növelni kell az energiahatékonyságát, valamint csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. 23

22

Andzsans-Balogh Kornél: Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 74. 23

EUROPA – Summaries of EU legislation. Renewable Energy Road http://europa.eu/legislation_summaries/energy/renewable_energy/l27065_en.htm 2012.04.19.

18

Map

A 2008-as év ismét fontos mérföldkő volt a közösségi politika formálódásában. Az előző évi számszerű célkitűzések megfogalmazása után a Bizottság helyzetértékelése következett, amely az energiapolitika második stratégiai felülvizsgálatában került nyilvánosságra. A dokumentum áttekintette a korábbi évek eredményeit, és ismét összefoglalta, hogy a 2020-as célok elérése érdekében melyek a legfontosabb továbblépési irányok. Felhívta a figyelmet a válságkezelési stratégiák alaposabb kidolgozásának szükségességére, valamint

arra,

hogy az EU-nak törekednie kell saját

belső

energiaforrásainak és geopolitikai lehetőségeinek maximális kiaknázására. 24 Feltehetően a 2009-es orosz-ukrán gázvita újbóli kirobbanásának hatására 2010 a jogalkotás jegyében zajlott, s ennek eredményeképpen új földgázellátás-biztonsági rendelet született az év végére. A Bizottság javaslatot tett arra vonatkozóan, hogy a diverzifikáció jegyében uniós támogatásban részesülhessenek azon tagállamok, amelyeknek csupán egyetlen forráshoz – többnyire a Gazprom által küldött orosz gázhoz - van hozzáférése. Minden tagállamnak tehát legalább kétféle forrásból kellene biztosítania ellátását a jövőben. A 2011. februári energiacsúcs, amely a magyar soros elnökség idejére esett, az eddigi irányok megerősítésén túl két új célt tűzött ki: egyrészt 2014-re ténylegesen létre kell hozni az egységes piacot, 2015-re pedig teljesen fel kell számolni az energiasziget fogalmát, tehát nem maradhat egyetlen térség sem a közösségi energiahálózattól elszigetelve. 25 Természetesen mindkét cél elérésének kulcsa az infrastruktúra-fejlesztés, azonban a projektek pénzügyi hátterét eddig még nem garantálta senki. A legnagyobb kérdés egyelőre az, hogy a finanszírozás terhe milyen arányban oszlik majd meg az EU és a tagállamok között, illetve a magánszféra beruházási kedve is nagymértékben befolyásolja majd a tervek megvalósulását. Olyannyira, hogy a vállalatok befektetései nélkül tulajdonképpen lehetetlen is a fejlesztések kivitelezése, hiszen ehhez előzetes becslések alapján közel ezermilliárd euróra lenne szükség 2020-ig.

24

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 17. 25

Kitekintő – Magyar külpolitika a világban, világpolitika magyarul. Energiacsúcs: vége a titkos megállapodásoknak 2011.02.05. http://kitekinto.hu/europa/2011/02/05/energiacsucs_vege_a_titkos_megallapodasoknak/ 2012.04.19.

19

A siker érdekében az energiaszektor intézményi hátterét is felülvizsgálta az Unió, s a céloknak megfelelően új szabályozói testületeket állított fel. Így jött létre 2011 márciusában

az

Energiaszabályozók

Együttműködési

Ügynöksége

(Agency

for

Cooperation of Energy Regulators, ACER), amely a jogharmonizációt és az adminisztratív eljárások közelítését segíti. 2011 decemberében pedig életbe lépett az Európai Tanács új, a nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló rendelete, a REMIT, amely szintén az egységes elveken alapuló szabályrendszer kialakítására hivatott. Az Unió elsődleges, leginkább dédelgetett terve a Nabucco-projekt, amely Brüsszel számára szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a közösségi energiapolitika sikeres megvalósítását jelentené, s már napjainkban is egy valóban jelentős európai összefogást jelképez. Természetesen gyakorlati, gazdasági hozadékát tekintve is az egyik legnagyobb haszonnal járó alternatíva, hiszen két szempontú diverzifikációt valósít meg. Mivel egy teljesen új vezetékrendszeren keresztül a Kaszpi-térség földgázát szállítaná Európába, jelentősen csökkentené az oroszok, valamint az eddigi hagyományos útvonal tranzitállamai felé való kiszolgáltatottságot. A Nabucco megvalósítása már hosszú ideje napirenden van, a tavalyi energiacsúcson azonban a hivatalosan is uniós projektté avatott közép-európai vezetékrendszer is hangsúlyt kapott. A Visegrádi-négyek tagjaként ez az elképzelés Magyarországot is közvetlenül érinti. A Nabucco versenytársaként számon tartott Déli Áramlat, amely az orosz érdekeknek megfelelően épülne, természetesen kisebb támogatottsággal rendelkezik az EU részéről, bár némileg ez is enyhítené függőségi problémáit. Bár nincs elfeledve az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia Interkonnektor (AGRI), a Transzadriai Csővezeték terve sem, azonban ezek sem tartoznak az elsődleges prioritások közé. Természetesen ezen túl is vannak még megvitatásra szoruló, az energiapolitika küldetését támogató diverzifikációs alternatívák, a közeljövőben azonban úgy tűnik, a Nabucco marad a fő „csapásirány”.

20

1.2.

Az importfüggőség jellemzői és kockázatai

Az elmúlt évtizedekben nyilvánvalóvá vált az egész világ számára, hogy az Európai Unió az energiaellátás terén importfüggővé, méghozzá a világgazdaság leginkább függő régiójává vált. Bár a behozatalt tekintve nem csak orosz forrásokra támaszkodik az EU, hiszen Norvégia, Algéria, Észak-Afrika és a Közel-keleti régió területéről is érkeznek szénhidrogén-szállítmányok az Unióba, mégis Oroszország és az orosz energiát továbbító tranzitállamok felé legjelentősebb a térség kiszolgáltatottsága. Kétségtelen, hogy a „függőség” szó már önmagában is negatív tartalommal bír, legyen szó bármilyen körülményről, hiszen egyfajta idegen akaratnak való alávetettséget jelent. De hogy a mai gazdasági helyzetben, a válságok sokaságán tapasztalt energiaimport-függőség milyen tényleges veszélyeket és kockázatokat rejt az Unió számára, mindezt elengedhetetlen ismernünk. Elsőként pedig ahhoz, hogy a diverzifikációt illetően valóban megvalósítható és életképes ötletek születhessenek, a döntéshozóknak tisztában kell lenniük ennek a végtelenül kedvezőtlen és aszimmetrikus helyzetnek a jellegzetességeivel. Elsőként az energiafelhasználás trendjeit, a jövő jellemző energiamixének összetételét célszerű feltárni, melynek eredményéből aztán következtetni lehet az importfüggőség alakulására, valamint a külkereskedelmi mérleg adataiból a függés aszimmetriájára. Az OECD égisze alatt működő Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2010-ben a globális primerenergia-felhasználás 36%-os növekedését jósolta a 2008-tól 2035-ig terjedő időszakra nézve. Ez évi 1,2%-os átlagos növekedési ütemet jelentene, ami ugyan mérsékeltnek mondható a korábbi, közel három évtizeden keresztül jellemző 2%-os értékhez képest, de ennek ellenére is súlyos gazdasági és környezeti problémák lehetőségét vetíti előre.26 Egyrészt drasztikusan emelkedni fognak az energiaárak, másfelől a széndioxid-kibocsátás fokozódásával a klímaváltozás egyre elkerülhetetlenebbé válik majd a következő évtizedekben. Ráadásul az 1,2%-os értéket sokan még túl optimistának is tartják, az EIA ugyanis feltételezi az államok energiahatékonysági és –megtakarítási programjának sikerességét, amelyek kimenetele valójában erőteljesen kétséges.

26

Internatioanal Energy Agency – World Energy Outlook http://www.worldenergyoutlook.org/docs/weo2010/WEO2010_es_english.pdf 2012.04.04.

21

2010

A jelentés szerint 93%-ban a fejlődő országok és a BRIC-országok csoportja támasztja

majd

a

növekedési

igényt,

ennek

megfelelően

az

OECD-tagok

energiaszükséglete csak nagyon lassan emelkedik majd az említett időszakban. Ez a stagnáló, illetve erőteljesen mérséklődő növekedés természetesen pozitív előrejelzés az EU számára, s egyben jól tükrözi a feltörekvő térségek, leginkább Kína és India növekvő gazdasági, ipari teljesítményét, rohamosan gyorsuló népességszaporulatát. Míg India energiaigénye 2035-ig megduplázódik, addig a kínai gazdaság még feszesebb tempót diktálva összesen 75%-kal növeli majd energiaszükségletét, s ezzel a legnagyobb felhasználó válik, nyomában az Egyesült Államokkal. A harmadik helyre Indiát jósolják a szakértők. Az energiaszerkezet összetételét tekintve úgy tűnik, hogy továbbra is a fosszilis energiahordozók lesznek a meghatározóak, bár arányaik némileg változhatnak. Abban mindenki egyetért, hogy a földgáz jelentősége a következő 25 évben az évi 1,4%-os növekedési ütemnek megfelelően mindenképpen emelkedni fog, összesen 44%-os keresletnövekedés várható 2035-ig. Ennek azonban csak töredéke származik majd az európai gázfogyasztás körülbelül 10%-os emelkedéséből. Bár a földgáz mellett továbbra is a kőolaj marad a legfontosabb energiaforrás, részesedése az primerenergia-mixben körülbelül 5%-kal csökkenhet az évek folyamán. A szén korábbi prosperitása nyilvánvalóan nem tér vissza a jövőben, 2025-ig azonban ismét nőni fog iránta a kereslet, amelyet egy lassú visszaesés követ majd. A megújuló energiaforrások felhasználása 2035ig várhatóan megháromszorozódik, az energiamixben betöltött arányuk azonban nem követi ugyanekkora mértékben a növekedést, a fejlődő országok fosszilis energiaigénye ugyanis sokkal nagyobb mértékben nő, mint a fejlettek sikerei a megújuló energiák hasznosítása terén. Az villamos-energia részesedését illetően körülbelül 20%-ot, míg az atomenergia esetében 8%-ot prognosztizálnak az elemzők 2035-re.27 Valószínűsíthetők tehát kisebb-nagyobb elmozdulások a globális energiaszerkezet összetételét illetően, jelentős hangsúlyeltolódások azonban nem várhatóak, ráadásul ezeket is a gyorsan fejlődő ázsiai országok számlájára írják az elemzők. Az EU energiafelhasználását illetően tehát mérsékelt emelkedés várható csak a jövőben, mindez azonban a belső források fokozatos kimerülésével párosul. A két tényező együttes hatása az importfüggőség erőteljes növekedését válthatja ki a jövőben, s így az előrejelzések már 27

Internatioanal Energy Agency – World Energy Outlook 2010 http://www.worldenergyoutlook.org/docs/weo2010/WEO2010_es_english.pdf 2012.04.04.

22

egyértelműen okot adhatnak az aggodalomra. Elsősorban a földgázellátás biztonságát veszélyeztetné a körülmények összjátéka, ugyanis a kőolaj esetében némileg kedvezőbb jövőkép látszik kirajzolódni. Tény, hogy bár az Unió kőolajfogyasztásának körülbelül 80%-a exportból származik, a beszerzési források a földgázhoz képest viszonylag diverzifikáltak. Az import megközelítőleg 30%-a Oroszországból érkezik, 15%-a Norvégiából, 12%-a Észak-Afrikából, 10%-a Szaúd-Arábiából, míg a fennmaradó 5%-ot egyéb közel-keleti országok biztosítják. Mindezt az EU-n belül főként Dánia és az Egyesült Királyság termelése egészíti ki, napjainkban egyre kisebb mértékben. Mivel azonban a fogyasztást, valamint a belső termelést illetően is csak mérsékelt változásokat prognosztizálnak, a diverzifikált beszerzésnek köszönhetően még a behozatal növekedése esetén sem alakulna ki végzetes kiszolgáltatottság egyik exportőrrel szemben sem. A földgáz esetében azonban több tényező is súlyosbítja a helyzetet, annak ellenére, hogy a külső-belső források arányát tekintve elsőre ránézésre még kedvezőbbnek is tűnik a kép. Az Egyesült Királyság és Dánia mellett ugyanis Németország, Olaszország és Hollandia is felsorakozik, mint belső termelők, s így együttesen a tagállamok földgázszükségletének körülbelül 30%-át fedezik. Az EU-n belüli kőolajtermeléssel szemben valóban impozánsnak tűnik ez a szám, a Bizottság előrejelzése szerint azonban felére is csökkenhet a belső termelés a következő két évtizedben. Ráadásul az előre jelzett 10%-os keresletnövekedéssel is számolnia kell az Uniónak, s a két tényező 2020-ra összességében 73%-ra növelheti a földgázbehozatal részarányát.28 Ez már önmagában is vészjóslónak tűnik, nem is beszélve arról, hogy tovább növekedne a már eddig is jelentős méreteket öltő orosz importfüggőség. Bár Norvégia, Algéria, Nigéria és a közel-keleti országok is biztosítanak az EU számára földgázt, egyértelműen a Gazprom „birodalom” felé való kiszolgáltatottság növekedne a legjobban. A diverzifikációs stratégiák kidolgozása tehát nem csak azért fontos, mert a kialakult helyzet már napjainkban is számos kockázatot rejt, de a várhatóan még erősebb kiszolgáltatottság megelőzése érdekében is elengedhetetlen. Mint ahogyan azt korábban már említettem, az energiakereskedelemben kialakult függőség kölcsönös, mégpedig nem csak Oroszországgal, de a fent említett országok mindegyikével. Az energiaexportőrök ugyanúgy támaszkodnak az európai államok stabil keresletére és felvevőpiacára, mint utóbbiak a folyamatos szénhidrogén-szállításokra. A 28

Eurostat. Europe in figures. Eurostat yearbook 2011: Energy http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/CH_12_2011/EN/CH_12_2011-EN.PDF 2012.04.06.

23

kölcsönös függőség azonban távolról sem jelenti a kapcsolatok teljes kiegyenlítettségét, az EU ugyanis messze nem képes annyi exporttal ellátni partnerországait, amellyel ellentételezhetné óriási energiaimportját. Mindez egy torz, aszimmetrikus áruszerkezet kialakulását

eredményezi,

s

összességében

a

külkereskedelmi

mérleg

egyensúlytalanságaihoz vezet.29 2011-ben az EU-orosz külkereskedelem egyenlege -89,7 milliárd euró volt, Norvégiával szemben 46,9 milliárd euró, Algériával szemben pedig 10,3 milliárd euró hiánnyal zárta az évet az Unió. Az áruszerkezetet vizsgálva megállapítható, hogy erősen egyoldalú, főként az import relációjában, hiszen döntő többségben energiatermékekre szorítkozik a behozatal. Az orosz áruimport összetételét tekintve 79%ot tettek ki tavaly a nyersanyagok, illetve energiahordozók, a norvég import esetében ugyanez az arány 64,3% volt, míg az Algériából érkező import 97,6%-át tették ki a szénhidrogének. A kivitelt képező feldolgozott termékek köre már kissé változatosabb képet mutat. Jól jellemzi a függőség kölcsönösségét, hogy az előbbi országok mindegyikének az Unió volt legfontosabb exportpartnere 2011-ben. A statisztikai adatok alapján Norvégia támaszkodik leginkább az EU felvevőpiacára, teljes kivitelének ugyanis 81,2%-a áramlott tavaly az Unió tagállamaiba. Oroszország exportjából 49,4%-ban, míg Algéria kiviteléből 22,5%-ban részesült az EU 2011-ben. Tágabb kontextusban vizsgálva az ásványi anyagok és energiahordozók külkereskedelmét, összességében 413,7 milliárd euró hiánya keletkezett az Uniónak tavaly. 30 A deficit tehát óriási, a számok pedig a prognózisoknak megfelelően évről évre nőnek, egyre inkább gyengítve az EU alkupozícióját az exportőrökkel szemben. A versenyképesség fenntartásáért folyó küzdelmet csak még tovább nehezíti, hogy a kapcsolatok aszimmetriájának nem csak gazdasági, de politikai vonatkozásai is vannak. Jelentős külkapcsolati kockázatot rejtenek magukban

a

felek

alapvető

érdekellentétei,

melyek

egymással

szemben

álló

energiapolitikai stratégiákat hívnak életre. Az Unió, miután nem rendelkezik jelentős energiaforrásokkal, elsősorban az ellátásbiztonság megteremtésére, a külkapcsolatok ennek megfelelő menedzselésére, valamint a válságmechanizmusok kialakítására törekszik. Ez az 29

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 21. 30

European Commission, Trade, Bilateral relations, Statistics http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113440.pdf 2012.04. 04. http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113429.pdf 2012.04.04 http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113343.pdf 2012.04.04

24

úgynevezett defenzív stratégia az importőri szerepből adódik, amelynek egyértelmű velejárója a szűk gazdasági-politikai mozgástér. Ezzel szemben a nagy exportőröknek, hatalmas energiakészleteik birtokában lehetőségük van arra, hogy offenzív stratégiát kövessenek, melynek célja a felvevőpiacok keresletének hosszú távú stabilizálása, valamint ezen keresztül a nyereség maximalizálása.

31

Természetesen legnagyobb

beszállítónk, az orosz fél magatartását figyelve lehet leginkább nyomon követni az elmélet helyességét. Kiváló példa ugyanis a Gazprom határozott fellépése, mondhatni erőszakossága, amely egyre több szegmensre, illetve minden kapcsolatára kiterjed. Említhetném többek között a hosszú távú gázszerződések érvényesítésére tett intézkedéseit, mellyel európai partnereit igyekszik sakkban tartani, vagy a keleti piacok gyors lerohanását a diverzifikációs célok elérése érdekében. Miután a vállalatóriás a 2009es gázellátási krízist követően elzárkózott az árcsökkentéstől, nyilvánvalóvá vált, hogy elsősorban bevételeinek maximalizálására törekszik, akár piaci részesedésének csökkenése árán is. Jelenlegi stratégiáját vizsgálva azonban úgy tűnik, hogy kevésbé direkt és szembetűnő módszerek is előkerülnek a vállalatvezetés eszköztárából. A kölcsönösség előnyeit hirdetve ugyanis lehetőséget nyújt európai nagyvállalatok számára, hogy bizonyos arányú részesedéseik átadásával bekapcsolódhassanak orosz cégek illetve projektek munkájába. Mindez valóban előnyös az EU számára, az orosz fél ugyanakkor kétszeresen is nyer az ügyleten, hiszen miközben érdekeltséget szerez legnagyobb felvevőpiacán, könnyedén hozzájut a technológiai fejlesztésekhez elengedhetetlen európai szaktudáshoz. Ugyanakkor már maga az uniós vállalatokban való részesedés is többféle előnnyel kecsegtet. Egyrészt lehetőséget nyújt az orosz fél számára, hogy közvetlenül részt vegyen a közösségi energiapolitika alakításában, valamint a keresleti igények alakulását is befolyásolhatja bizonyos mértékig, a háttérből irányítva ezáltal a szálakat. 32 Oroszország, exportőrként tehát egyértelműen kedvezőbb alkupozícióban van. Míg számára a keresletbiztonság jelenti a stabilitást, és ennek kockázatai legrosszabb esetben is bevételcsökkenésben jelentkezhetnek, addig az energiaellátás akadozása, mely az Unió egyik

legfőbb

félelme,

jelentős

társadalmi-gazdasági

fennakadáshoz,

például

termeléskieséshez vezethet. Ez alapján úgy tűnik, az Uniónak egyelőre több a 31

Dobos Edina: Az energiaellátás biztonságának elméleti kérdései. Nemzet és Biztonság, III. évf. 2010/6. szám p. 37. 32

Andzsans-Balogh Kornél: Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 75.

25

veszítenivalója, s amíg fennáll ez a helyzet, addig várhatóan Oroszország diktálja a feltételeket. A függőség aszimmetriáját vizsgálva megállapítható, hogy az előbbiekben az EU-t egységes egészként, globálisan kezelve, mint makrorégiót állítottuk szembe a nagy exportőrökkel. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az EU-t képező tagállamok mindegyikének külön-külön is sajátos kapcsolata van a szállítókkal, s így az EU-átlaghoz

viszonyítva

jelentős

különbségek

adódnak

az

egyes

országok

importfüggőségét vizsgálva. A 2009-es adatok alapján a tagállamok több mint fele lépte túl az 53,9%-os uniós átlagot, közülük is Málta, Luxemburg, Ciprus, Írország, Olaszország és Portugália voltak, s vannak azóta is a legnehezebb helyzetben, hiszen behozataluk több mint 80%-ot tett ki ebben az évben. Spanyolország, Belgium, Görögország, Szlovákia, Ausztria és Németország energiaimportja is jóval az EU-átlag fölött volt, melyhez 58,8%os függőségével hazánk, valamint Finnország, Franciaország és Litvánia behozatala közelített a legjobban. A saját szénhidrogén-készletekkel rendelkező államok, mint például Nagy-Britannia vagy Hollandia természetesen sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, nettó exportőrként azonban csak Dánia képes a Közösség óriási importját némiképp ellentételezni. 33 A tagállamok közötti különbségek számos körülmény együttes hatásából következnek, a leginkább meghatározó tényező azonban az energiahordozók földrajzi koncentráltsága. Mivel Európa energiakincse rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg, a tagállamok

szénhidrogén-ellátottsága

nagymértékű

eltéréseket

mutat.

Jelentősebb

mennyiségek kitermelésére alkalmas lelőhelyek szinte kizárólag az északi-tenger mélyén találhatóak, melyekhez elsősorban Nagy-Britannia és Dánia férnek hozzá, valamint az Unión kívül Norvégia rendelkezik még koncesszióval. Az északi országok közül Svédország is exportál, valamint földgázlelőhelyei révén Hollandia is viszonylag kedvező adottságokkal rendelkezik.34 A kontinens belseje felé haladva már csak szórványosan fordulnak elő kisebb-nagyobb kőolaj- illetve földgázmezők, ezek azonban külkereskedelmi potenciállal egyáltalán nem rendelkeznek, s legfeljebb az adott országok belső keresletének 33

European Commission. Eurostat Pocketbooks. Energy, transport and environment indicators 2011 edition http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-DK-11-001/EN/KS-DK-11-001-EN.PDF 2012.04.04. 34

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 18.

26

elenyésző hányadát elégíthetik ki. A déli államok szinte már egyáltalán nem rendelkeznek saját szénhidrogén-termeléssel, leginkább a különböző ércek előfordulása jellemzi ezeket a területeket. Az északi-tengeri lelőhelyek feltárása, amely az 1970-es években kezdődött, a kitermelő országok további, a bányászathoz kapcsolódó ágazatainak fellendülését is elősegítette, ezáltal is emelve a gazdaság egészének színvonalát. A szükséges importmennyiséget természetesen a fogyasztói piac nagysága, valamint a gazdasági fejlettség szintje is befolyásolja, melyek szintén változatos képet festenek az Unión belül. Csupán az utóbbi összetevőt vizsgálva elmondható, hogy minél fejlettebb egy ország gazdasága, annál alacsonyabb az egységnyi GDP előállításához szükséges energiamennyiség. A sereghajtók így nem csak hogy több energiát használnak, következésképpen importálnak, de annak áremelkedését, és az ebből eredő inflációs hatást is többszörösen elszenvedik. Ennek elsősorban az az oka, hogy a kőolaj árának ingadozása, amely ráadásul a földgáz árképzésében is erőteljesen tükröződik, közvetlen hatást fejt ki a versenyképesség alakulására.35 Tehát az ebből eredő kockázatot az éllovasok, gazdasági mutatóik alapján elméletileg kevésbé érzékelik. Mivel azonban egyéb tényezők is szerepet játszanak a behozatal alakulásában, s ezek mind hatással vannak egymásra, így a kép valójában sokkal árnyaltabb. A

tagállamok

hagyományokkal

eltérő is

természeti

adottságaikon

rendelkeznek,

melyek

túl

sajátos

egyértelműen

történelmi-politikai meghatározzák

energiagazdaságuk fejlődését és jelenlegi helyzetét. Például hazánk és más keleti-európai államok, melyek a hidegháború folyamán a szovjet érdekszférába tartoztak, többnyire a rendszerváltást követően is az orosz elkötelezettség fogságában maradtak. Ugyan néhány állam diverzifikálta beszerzését, megújítva kapcsolatait a FÁK-államokkal, ezekben az országokban különösen jelentős az orosz szénhidrogének aránya a teljes behozatalon belül. A potenciális exportőrökkel való kapcsolatokat azonban nagyban befolyásolja a tagállamok különböző földrajzi elhelyezkedése is. Míg az északabbra fekvő országok leginkább a norvég és az orosz szállításokra támaszkodnak a kőolaj esetében, kiegészítve azt egy-két OPEC-ország exportjával, addig utóbbinak jóval nagyobb szerepe van a déli államok ellátásában, a mexikói és nigériai forrásokkal egyetemben. Nem szabad arról sem 35

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 23.

27

elfeledkezni, hogy a földrajzi elhelyezkedésből adódóan a tagállamok különbözőképpen férnek hozzá illetve csatlakoznak az egyes vezetékekhez, nem egyszer fordult elő, hogy Ukrajna a vezetéket is megcsapolta, 2009 januárjában okozva ezzel a legnagyobb fennakadást.36 A két fél közötti konfliktus azóta sem csillapodott, legutoljára idén februárban vádolta lopással Ukrajnát a Gazprom. A tagállamok közötti divergenciát csak tovább fokozza, hogy természeti adottságaik nem csak szénhidrogén-importjuk mértékét befolyásolja, de a megújuló energiaforrások hasznosításának lehetőségeit is behatárolja. Bár alapvető tény, hogy a megújuló források magas költségvonzata, földrajzi helyzettől függetlenül minden tagállamot súlyt, egyes országokban sokkal gazdaságosabban megvalósítható a megújulók részarányának növelése. A fenti megállapításokat összefoglalva világossá válik, hogy a tagállamok importfüggőségét alapvetően természeti-földrajzi adottságaik, illetve gazdasági-politikai berendezkedésük határozza meg. Miután a probléma ennyire mélyen gyökerezik, és számtalan tényezőre vezethető vissza, nem meglepő, hogy bár egyes államok között jóval nagyobb szolidaritás figyelhető meg a közös fellépés terén, még mindig inkább az egyéni stratégiák egymás mellett élése jellemzi az Unió energiapolitikáját. Az stabil energiaellátás ugyanis egy olyan, széles fogyasztói rétegeket érintő kérdés, amely gyakorlatilag a társadalmi, gazdasági működőképesség alapja, s így biztosítása az államok egyik legalapvetőbb feladata. Az ellátás akadozása, a krízisek általi fenyegetettség, a stratégiai és árkockázatok együttes megjelenése olyan veszélyérzetet kelt, amely továbbra is egyéni megoldások keresésére sarkallja a kormányokat. A külön utak lehetőségei adottak is, hiszen a brüsszeli döntéshozók, bár kialakították a közös energiapolitikai jogi és intézményi kereteit, végső soron tagállami hatáskörben hagyták az energiaellátási döntéseket. Ugyan minden tagállam tisztában van vele, hogy az importfüggőség elleni küzdelem csak teljes összefogással, egységes elvekre épülő stratégiák következetes végrehajtásával lehet eredményes, ennek ellenére jellemző a saját érdekek előtérbe helyezése, valamint a hazai energiavállalatok favorizálása, kiemelt támogatása, amely a

36

Index: Minden a gázháborúról. 2009.01.08. http://index.hu/gazdasag/magyar/gazhat090107/ 2012.04.14.

28

gazdasági nacionalizmus jegyeit tükrözi. 37 Ez a magatartás pedig egyértelműen fékezi az egyébként is nehezen érvényesülő liberális törekvéseket. Az Unió importfüggősége tehát a 27 teljesen egyedi helyzetű tagállam sajátos problémájából tevődik össze, melyet az esetleges bővítések még tovább fokozhatnak. Az Unió egyik legnagyobb kihívása ugyanis a földrajzi bővülésből adódik, amely rányomhatja bélyegét a közös energiapolitika fejlődési ütemére is. Bár magát az importfüggőség mértékét jelentősen nem befolyásolták a korábbi csatlakozások, a „déli” és a „keleti” bővítés is változtatott a beszerzési források összetételén. Míg utóbbi az orosz energiaimport szerepét erősítette, addig a déli államok csatlakozásával az észak-afrikai szállítások súlya emelkedett. Várhatóan a további csatlakozások is módosítják majd az importfüggőség alakulását, azonban hogy milyen tendencia szerint történik majd mindez, egyelőre még kétséges. Az importfüggőség előzőekben ismertetett jellemzői és kockázatai alapján az EU két fő kitörési irányt határozott meg a jövőre nézve, melyek együttes hatékonysága hosszú távon megoldást kínálhat az Unió energiabiztonsági dilemmájára. A két alapvető szempont, amely köré a konkrét feladatok csoportosulnak, az energiafogyasztás, ezáltal az import visszafogása, valamint a függőség aszimmetriájának csökkentése. Az energiaimport növekedésének megfékezése, illetve mérséklése a belső erőforrások hatékonyabb kiaknázására épül. Ez egyrészt a megújuló energiaforrások és az atomenergia növekvő hasznosítását jelenti, valamint olyan innovatív technológiák kifejlesztését, amelyek alkalmasak például a fúziós energia előállítására, vagy a hidrogén alapú gazdaság megvalósítására. Emelett adminisztratív eszközökkel is szabályozná az Unió a fogyasztás alakulását: ösztönözné egyrészt az energiahatékonyságot, valamint takarékosságra intené mind az ipari, mind pedig a lakossági felhasználókat, helyes irányba terelve ezáltal a fogyasztói magatartásra jellemző pazarló attitűdöt.38

37

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 25. 38

EUROPA – Summaries of EU legislation. Energy http://europa.eu/legislation_summaries/energy/energy_efficiency/index_en.htm 2012.04.23.

29

efficiency

A kapcsolatok egyensúlytalanságait tekintve az Unió legfőbb feladata, hogy minden lehetséges eszközt megragadjon beszerzési forrásainak, illetve szállítási útvonalainak diverzifikálása érdekében, a földgáz esetében különösképpen. Ennek megfelelően az infrastruktúra-fejlesztések között is első helyen áll a Kaszpi-térség szénhidrogén lelőhelyeivel összeköttetést teremtő déli gázfolyosó megépítésének terve, ezen belül is a Nabucco-projekt megvalósítása. A diverzifikációs törekvésekkel összhangban, illetve azok előfeltételeként a jövőben is nagy hangsúlyt fektet majd az Unió a külkapcsolatok fejlesztésére. Az exportőrökkel és a tranzit országokkal egyaránt fontos a folyamatos energetikai együttműködés fenntartása és fejlesztése, valamint az ehhez szükséges kétoldalú, illetve multilaterális keretrendszer bővítése. A kooperáció új irányaként elsősorban Észak-Afrikával, a Magreb- és Mashrek országok csoportjával, valamint a Kaszpi-tenger térségének országaival kívánja szorosabbra fűzni a szálakat az EU.39 Végül belső védelmi rendszerének folyamatos fejlesztésével, az esetleges krízisekre felkészülve a válságkezelő

mechanizmusok

lehető

leghatékonyabb

működésének

kialakításával

igyekszik garantálni az Unió az energiabiztonságot.

39

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 16-17.

30

II.

Fókuszban a fölgáz-diverzifikáció

2.1. A közösségi energiapolitika szimbóluma: a Nabucco-projekt

A Nabucco-projekt története 2002 februárjára nyúlik vissza, amikor Ausztria tárgyalásokat kezdeményezett a török Botas gáz- és olajipari céggel az első olyan vezeték ügyében, amely kiszorítaná Európa földgázellátásából Oroszországot. Miután a két ország vezetői egyezségre jutottak, s hivatalosan is kinyilvánították együttműködési szándékukat, rövidesen a térség többi, közvetlenül érdekelt állama is bekapcsolódott tárgyalásokba. A magyar MOL, a román Transgaz és a bolgár Bulgargas képviselői 2002 júniusában hivatalosan

is

elkötelezték

magukat

a

vezeték

megépítése

mellett,

melynek

megvalósíthatósági tanulmányáról még ez év őszén döntés született.40 Az öt tagállam közül a Nabucco megvalósításáért Ausztria lépett fel leghatározottabban a politikai színtéren, s ezzel elérte, hogy a Bizottság hivatalosan is uniós projektté avatta a tervezett vezetéket. Ez leginkább azért volt fontos, mert az Unió állásfoglalása a nagyhatalmak közül mindenki számára egyértelművé tette, hogy a Nabucco nem csupán néhány közép- és délkeleteurópai kisország által szőtt álom, hanem egy tényleges támogatással és háttérrel rendelkező uniós célkitűzés. Ennek jegyében a terv a Transzeurópai Energiahálózat programjának részévé vált, a kivitelezés lehetőségeit vizsgáló megvalósíthatósági tanulmány pedig már az Unió 50%-os társfinanszírozásával készült. Utóbbi olyannyira pozitív képet festett a jövő energiaellátását illetően, hogy a fent említett vállalatok 20-20%os egyenlő részesedéssel 2004-ben létrehozták a Nabucco projektcégét, kezdetben annak reményével, hogy megfelelő befektetőket találnak a vezeték megépítéséhez. 41 A brüsszeli támogatást további erősítette, hogy időközben hazánk is az Unió teljes jogú tagjává vált, miközben másik két résztvevővel, Romániával és Bulgárival is javában folytak már ekkor a csatlakozási tárgyalások. Bár a Nabucco uniós szintre emelése elméletileg 40

Nabucco Gas Pipeline. Brief History of Nabucco. pipeline.com/portal/page/portal/en/company_main/about_us 2012.04.22. 41

http://www.nabucco-

Németh Bence: A kisállamok szerepe a Naucco gázvezetékben. Nemzet és Biztonság II. évf. 2009/6. szám p. 56-57.

31

megkönnyítette volna a potenciális befektetők felkutatását, mindez azonban 2006 őszéig nem vezetett eredményre, még a januári orosz-ukrán gázvita kirobbanását követően sem. Nem sokkal később ugyan megkezdődtek a tárgyalások a német RWE energiavállalattal, az E.On-nal, és két francia óriáscéggel, a Totallal és a Gaz de France-szal, érdemi eredmények azonban csak lassan születtek, s Európa jelentős része továbbra is távol maradt a megvalósításban való részvételtől. Pedig nem sokkal a 2007-es orosz-fehérorosz gázvita után az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank is elkötelezte magát a vezeték megépítése mellett, felajánlva annak kedvező kamatok melletti 70%-os előfinanszírozását. Ezt követően az Unió is bejelentette, hogy hajlandó befektetni egymilliárd eurót a projekt megvalósításába, s így már nem csak politikai támogatóként, de tényleges pénzügyi partnerként is kiállt a kezdeményezés mellett. A tervezők tehát elnyerték az Unió nélkülözhetetlen pénzügyi hozzájárulását, miközben alkupozíciójuk is erősödött a megvalósításért folytatott politikai játszmák során. 1. Ábra: A Nabucco gázvezeték tervezett útvonala

Forrás: www.alternativenergia.hu 42

A Nabucco tervét felvető politikusok eredeti ötlete szerint a törökországi Erzurumból induló és a baumgarteni gáztárózóba befutó, Bulgária, Románia és Magyarország területén keresztülhaladó vezeték Közép- és Nyugat-Európa gázpiacait kötné össze a Kaszpi-térség, és a Közel-Kelet földgázlelőhelyeivel. Ezen belül is elsősorban az egykori szovjet 42

Alternativ Energia – Mindent a jövő energiáiról: Megkezdik a Nabucco magyar szakaszának környezetvédelmi vizsgálatát. 2009.12.12. http://www.alternativenergia.hu/megkezdik-a-nabucco-magyarszakaszanak-kornyezetvedelmi-vizsgalatat/11319 2012. 04.28.

32

tagköztársaságok, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Kazahsztán tetemes földgázkészleteire alapozzák a Nabucco létjogosultságát a tervezők. Bár kezdetben Irak és Irán is szóba kerültek, mint potenciális szállítók, utóbbi nagy valószínűséggel lekerül a forrás országok listájáról. Bár bizonyítottan a világ második legnagyobb földgázkészletével rendelkezik, s jelezte is csatlakozási szándékát a projekthez A valósághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy bár Irán hatalmas energiakincset birtokol, az ehhez tartozó szállátási infrastruktúrája annyira kezdetleges, hogy az ország tulajdonképpen egyáltalán nem tud a világpiacra értékesíteni, sőt maga is importra szorul. 43 A 2003-as konfliktus kirobbanását követően Irak sorsa is eldőlni látszott a Nabuccot illetően, mióta azonban rendeződött kapcsolata az Egyesült Államokkal, a vezeték tervezői újra számítanak az iraki forrásokra. Mindenekelőtt azonban az azeri és türkmén lelőhelyek elérésére törekszik a projekt, bár hosszabb távon Üzbegisztán és Kazahsztán bekapcsolása is fontos szerepet játszana Európa ellátásában. A lehetséges forrás országok körét vizsgálva két szélsőséges esetet különböztethetünk meg: az úgynevezett „kis Nabucco”-t kizárólag az azeri kapacitás töltené fel, míg a „nagy Nabucco” megvalósulása esetén az összes említett ország juttatna gázt a vezetékbe. 44 Ez utóbbi lehetőség jelenleg nem tűnik reálisnak, a szovjet utódállamokkal kapcsolatban ugyanis számos probléma merül fel a projektet illetően. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy a Szovjetunió szétesését követően hivatalosan függetlenné váltak ugyan az egykori tagköztársaságok, az orosz vezetés továbbra is gazdasági-politikai befolyása alatt tartja egykori csatlós államait. Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor Európa növekvő szénhidrogén-importja révén már körvonalazódott Oroszország nagyhatalmi pozíciója az energiaellátás jövőjét illetően, az ország egyből rátette kezét a kaszpi-térség nyersanyagtartalékaira. Más hatalom nem is nagyon pályázhatott volna ezekre, hiszen ekkor még hivatalos keretei is fennálltak a szovjet érdekszférának.

Az orosz vezetés tehát

kiépítette vezetékeit

a Kaszpi-tengeri

lelőhelyekhez, melyek készleteit kiegészítve azóta is biztosítják számára exportőri dominanciáját. Oroszország tehát mindenképpen elsődleges vásárlási joggal rendelkezik a térség energiakészleteit illetően, s nem csak kihasználja, hogy ezek az országok lényegében el vannak vágva Európától, de hosszú időn keresztül a világpiaci ár töredékéért 43

Németh Bence: A kisállamok szerepe a Naucco gázvezetékben. Nemzet és Biztonság II. évf. 2009/6. szám p. 56. 44

Deák András György: A Gazprom és a „szuperagy”. Közjavak és a magyar gázimport-diverzifikáció. Nemzet és Biztonság III. évf. 2010/7. szám p. 43.

33

vette át tőlük a nyersanyagokat, melyeket aztán az uniós piacon jelentős haszonnal értékesített. Mikor aztán Moszkva érzékelni kezdte a térségben Európa politikai aktivitását, és az utódállamok megrendült hűségét, felajánlotta Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán számára, hogy 2009-től az általuk exportált gázért az uniós árszintnek megfelelően fizet. Ugyanakkor európai stratégiájához hasonlóan itt is hosszú távú szerződésekkel igyekszik kapcsolatait stabilizálni. Bizonyos tekintetben azonban éppen ellenkezőleg cselekszik, hiszen míg európai bevételeinek maximalizálásáért hajlandó kockáztatni részesedéseit, addig a Kaszpi-térségben mindenáron igyekszik fenntartani kizárólagos pozícióját, még nagyobb kiadások árán is. A Nabucco támogatottságát elnézve egyelőre hatásosnak tűnik ez a taktika, hiszen az évek során egyre inkább világossá vált, hogy a kazah és üzbég forrásokra szinte egyáltalán nem számíthat Európa. Ugyan nem is rendelkeznek túl nagy kapacitással, bár előzetes becsléseik szerint 2015-re mindkét ország évi 80-85 milliárd köbméteres kitermelésre számít, ennek jelentős része valószínűsíthetően az orosz piacra áramlik majd. Üzbegisztán esetében mindenképpen, hiszen 25 évre szóló szerződése, amely gáztermelésének teljes jogát a Lukoil olajvállalatra ruházza, még hosszú időre Oroszországhoz köti. Kazahsztán esete ettől eltér, bár az európai törekvéseket illetően a végeredményen valószínűleg nem változtat. Kazahsztán ugyanis sok szempontból élen jár a FÁK-államok között, mind gazdasági potenciálját, mind pedig politikai stabilitását tekintve, s ez egyértelműen lehetőséget teremtene számára az orosz vezetéstől való eltávolodásra. A kormány azonban láthatóan nem akarja felkelteni Moszkva haragját, bár lehetőleg nem is veti alá magát az orosz akaratnak. Inkább a diplomatikus utat választva csak mérsékelt együttműködést folytat Európával, miközben hallgatólagosan mégis inkább oroszbarát politikát folytat. Erre utal többek között az is, hogy az európai nyitással ellentétben valószínűleg a keleti orientációt választja majd a jövőben, amelyet alá is támaszt az egyre inkább növekvő kínai kereslet. Ezt a fajta kazah törekvést nem is akadályoznák az oroszok, hiszen sem gazdasági, sem politikai érdekeikkel nem ütközik. 45 Egyrészt azért nem, mert Oroszország számára több évtizede fennálló európai kapcsolatai jelentik az elsőszámú prioritást, másfelől a kínai gazdaság várhatóan olyan mértékű keresletet támaszt majd a jövőben, amelynek kielégítésében Kazahsztán is könnyen szerephez juthat, anélkül hogy ez

45

Sz. Bíró Zoltán: Nabucco – a Kaszpikum felől nézve. Egyenlítő VI. évf. 2008/9. szám p. 27.

34

nagyban veszélyeztetné az oroszok keleti nyitását. Legalábbis a kettő közül inkább a keleti, mint az európai terjeszkedését támogatná Kazahsztánnak. Türkmenisztán több szempontból is hasonló helyzetben van, mint a fenti két utódállam. Bár készleteit tekintve közel akkora exportkapacitással rendelkezik, mint Üzbegisztán és Kazahsztán együttvéve, azonos geopolitikai helyzete révén erősen korlátozottak a lehetőségei. Hozzájuk hasonlóan az ország, Európától elszigetelve a Kaszpi-tenger keleti oldalán fekszik, s így az Oroszországba és Iránba futó vezetékeken túl nincs más infrastrukturális összeköttetése a világgal. Hiába őriz hatalmas energiakincset, ennek több mint 80%-át az oroszoknak exportálja. Az ország bevételeinek alakulása tehát rendkívüli mértékben függ az orosz felvásárlástól, tágabb értelemben Moszkva jóindulatától,

ami

Türkmenisztán

minden tekintetben erőteljesen behatárolja

egyértelműen

próbál

kitörni

az

mozgásterét.

Oroszországgal

Bár

szembeni

kiszolgáltatottságból, feltehetően inkább Kína vagy India felé orientálódik majd, Kazahsztán esetéhez hasonló megfontolásból. Egyelőre tehát mindkét ország számára a keleti nyitás tűnik a veszélytelenebb és járhatóbb útnak, Türkmenisztán esetében pedig különösképpen, hiszen egyértelműen jelentős kockázatot vállalna az európai közeledéssel. Bár a nyugati nagyhatalmak reménykednek abban, hogy ezek az országok egyszer vállalják majd

az

orosz

vezetéssel

való

szakítás

kockázatát,

leginkább

országaik

demokratizálódásáért és a Moszkvától független jövedelmek megszerzéséért, a mérsékelt európai együttműködésen túl még hosszú távon se nagyon számíthatnak többre. Olyan kis diktatúrákról van ugyanis szó, amelyek politikai rendszerét gyakorlatilag összeomlással fenyegetné az orosz szakítás.46 Ennek lehetőségét pedig egyik ország sem vállalná fel, s valószínűleg továbbra is inkább Moszkva politikai támogatását, és a vele való együttműködést választják a jövőben. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy a Nabucco potenciális forrás országainak köre egyre inkább Azerbajdzsánra szűkül. Az ország legfőbb előnye, hogy a térség másik három utódállamával ellentétben sem földrajzilag, sem politikailag nincs elszigetelve Európától. Ezt alapvetően a Kaszpi-tenger nyugati oldalán való elhelyezkedése biztosítja számára, mivel a Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolaj-vezeték, valamint a Baku-Tbiliszi-Erzurum földgázvezeték nem csak nyersanyagai számára nyit utat a nyugati piacok felé, de egyben 46

Sz. Bíró Zoltán: A Déli Áramlat és a Nabucco. Nemzet és Biztonság I. évf. 2008/4. szám p. 29.

35

lehetőséget teremt arra is, hogy az ország kivonhassa magát az orosz befolyás alól. Ráadásul nem csak Oroszországtól, de Irántól is függetlenítheti magát az ország, amely szintén a keleti oldal kaotikus politikai állapotának fenntartására törekszik. A térség országai közül tehát Azerbajdzsán az egyetlen, amelynek minden lehetősége adott ahhoz, hogy ténylegesen eltávolodjon az orosz vezetéstől, s ezt akár nyíltan vállalhatja is. Bár célszerű azért óvatosan haladnia a nyugati előretörést illetően, a direkt konfliktusok elkerülésével ennek sikerességét valószínűleg nem fogja és nem is tudná gátolni Oroszország. Azerbajdzsán tehát több szempontból is megfelelő partnernek ígérkezik a Nabucco megvalósításához, az azonban még kétséges, hogy ténylegesen mennyi gázzal tudná feltölteni a vezetéket a jövőben. 47 Ez pedig nyilvánvalóan komoly dilemmát okoz a Nabuccot megálmodóknak, hiszen amíg nem tudnak konkrét számokat felmutatni, s így a megtérülés tulajdonképpen még bizonytalan, addig a befektetők inkább távol tartják pénzüket a projekttől. A helyzet összetettsége alapvetően arra vezethető vissza, hogy Azerbajdzsán lényegesen kisebb gázkészletekkel rendelkezik, mint a fent említett államok bármelyike. Míg Üzbegisztán és Kazahsztán esetén is évi 70-75 milliárd köbméteres kitermelésről beszélhetünk, Türkmenisztán pedig valószínűsíthetően még nagyobb kapacitással rendelkezik, addig az azeri export évi 5-7 milliárd köbméter körül alakult az előző évtized végén. Miután ismertek a Nabucco paraméterei, pontosabban évi 31 milliárd köbméterre tervezett végső kapacitása, így ez a szám valóban nem sok reménnyel kecsegtet. A közeljövőben ráadásul még ezzel a mennyiséggel sem számolhatunk, hiszen egy hosszú távú szállítási szerződés alapján 2018-ig elméletileg az export teljes egésze le van kötve Törökország és Grúzia felé. Azerbajdzsán legalábbis vállalta, hogy 14 év leforgása alatt körülbelül 100 milliárd köbméter földgázt szállít majd szomszédjainak, ami pontosan 7 milliárd köbmétert jelent évente, s ennek teljesítése vélhetően teljes exportkapacitását felemészti majd. Bár a kitermelés egészét tekintve ennél azért jóval jelentősebb készlettel rendelkezik az ország, nem szabad azonban megfeledkezni az azeri belső felhasználásról sem, amely a prognózisok szerint ugyanúgy tovább emelkedik majd, mint a világ bármely más államának fogyasztása.48 A tervezők kalkulációik során feltehetően számításba vették 47

Gyévai Zoltán: A Nabuccotol a Déli Áramlatig – Csőre töltenek. Figyelő XVI. évf. 2011/24. szám június 16. p. 16-17. 48

Sz. Bíró Zoltán: Nabucco – a Kaszpikum felől nézve. Egyenlítő VI. évf. 2008/9. szám p. 28.

36

a nehezítő körülményeket, azonban úgy tűnik, mindezek ellenére sem kérdőjelezik meg a vezeték létjogosultságát. Alapvetően ugyanis nem a már meglévő termelő kapacitásokra alapozták a földgáz biztos szállítását, hanem a Kaszpi-tenger alatt elterülő Sah-Deniz-i gázmező 1200 köbméteresre becsült tartalékaira. Az ország legnagyobb lelőhelyének első kitermelési fázisa 2006-2007 fordulóján kezdődött, azonban egyelőre még csak Törökország és Grúzia, illetve az azeri lakosság

részesedik a

nemrégiben felfedezett

energiakincsből.

A szénhidrogén

kitermelésére egy nemzetközi konzorcium alakult a brit BP olajvállalat és a norvég StatoilHydro vezetésével, de kisebb részesedéssel az azeri energetikai vállalat, a SOCAR, a francia Total, az orosz LukOil, illetve egyéb török és iráni cégek is részt vesznek a munkálatokban. Nyilvánvalóan tehát nem csak a Nabucco tervezői, de mások is szemet vetettek az új gázforrásra. A feltárás első üteméből már egyáltalán nem is jutna gáz Európába, illetve a Baku-Tbiliszi-Erzurum útvonalon kívül más vezetékekbe, hiszen a felszínre hozott nyersanyag teljes egészét a belső felhasználás, valamint a Törökország és Grúzia felé tett kötelezettségvállalások kötik le. A Sah-Deniz 2. projekt keretében azonban lényegesen bővült a termelés, s ez további 16 milliárd köbméter gázt jelent majd évente a jövőben. Legkorábban azonban csak 2017-ben indulhat meg innen a szállítás, ráadásul maximum 10 milliárd köbméterrel számolhat Európa, hiszen Törökország egyből rá tette kezét a forrás több, mint egy harmadára. 49 Világosan látszik tehát, hogy Azerbajdzsán egyedül nem tudná feltölteni a Nabuccot, bár a tervezők szerint nem is ez a cél, hanem a piac fokozatos felépítése, vagyis kezdetben 15-18 milliárd köbméter biztosítása. Amennyiben sikerül az iraki és türkmén források bevonása, ez az elképzelés megvalósíthatónak látszik. 50 Ahhoz azonban, hogy egyáltalán megtérüljön a vezeték építése, legalább évi 8-10 milliárd köbméteres szállításra lenne szükség. Egyelőre azonban a 10 milliárd köbméterért is küzdenie kell még a Nabucconak, hiszen rajta kívül több európai konszern is pályázik a fennmaradó gázra. A 2011. október 1.-jei határidő óta három vezetékterv pályázata vár még elbírálásra. Eredetileg négy projekt szállt versenybe

49

Ágoston Zoltán: Nabucco: a gáz több mint egy harmadát a törökök kapják. Népszabadság Online. 2011.10.11. http://nol.hu/kulfold/nabucco__a_gaz_tobb_mint_egyharmadat_a_torokok_kapjak 2012.04.06. 50

Nagy Iván Zsolt: Vonzó lesz az ár – A Nabucco gázvezeték kilátásai. Figyelő XVI. évf. 2011/12. szám március 24. p. 33.

37

az azeri gáz megszerzéséért, az ITGI (Interconnection Turkey Greece Italy, TörökországGörögország-Itália Interkonnektor) tervét azonban idén februárban elvetette a BP és a SOCAR, melyek együtt döntenek majd a potenciális útvonalak sorsáról. Így már csak három vezetéknek van esélye a Sah-Deniz 2. gázmező még szabad kapacitásának megszerzésére, köztük a Nabucco mellett a TAP (Trans-Adriatic Pipeline, Transzadriai Csővezeték) és a BP által megálmodott Dél-kelet-európai vezeték szerepel. 51 Az eredeti elképzelés szerint tavaly év végéig kellett volna kiválasztani a nyertes pályázatot, a döntés, s ezzel együtt az európai gázdiverzifikáció megvalósítása azonban folyamatosan csúszik. A Nabucco körül tehát rengeteg a bizonytalanság, és nem csak a vetélytárs vezetékek miatt, de az azeri exportkapacitás tényleges volumene révén is. Bár a tíz milliárd köbméter szállítása jelenleg biztosnak tűnik, erről is csak akkor győződhet meg Európa, ha a felek végre ratifikálják az erre vonatkozó szerződéseket. Arról sem szabad ugyanis megfeledkezni, hogy Kazahsztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán esetéhez hasonlóan Oroszország Azerbajdzsán számára is felajánlotta a még le nem kötött gáz uniós árszinten való felvásárlását. Ez pedig azt jelenti, hogy sem a Nabucco, sem pedig a többi európai projekt nem jelentene többletbevételt az országnak az orosz exporthoz képest. Azerbajdzsán ugyan nyilvánvalóan kihasználja majd a nyugati piacnyitás adta lehetőségeket, hiszen egyértelműen távol akarja tartani magát a túlzott orosz befolyástól, Moszkva ajánlata azonban némileg csökkenti szemében az európai orientáció előnyeit. Ráadásul az, hogy az ország igyekszik független politikát folytatni, nem csak az Oroszországtól való távolságtartást, de egyben azt is jelenti, hogy a nyugati nagyhatalmak mellett sem kíván egyértelműen állást foglalni. Inkább óvatos, tartózkodó politikát folytat, mellyel nem haragítja magára az orosz partnereket sem. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy Azerbajdzsán a fennmaradó gáz egy részét a jövőben átengedi majd az oroszoknak, fenntartva ezzel a keleti kapcsolatok egyensúlyát is. 52 Mindebből jól látszik, hogy bőven van kereslet az azeri gáz iránt, s ez jelentősen szélesíti az ország gazdasági-politikai mozgásterét. Emellett a korábban megépült és már működő vezetékek is erősítik az ország 51

Galamus-csoport – Napi közéleti refelxiók. Háromra szűkült a vezetékprojektek köre az azeri gáz Európába juttatásáért 2012.02.20. http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=120121:haromra-szkuelt-avezetekprojektek-koere-az-azeri-gaz-europaba-juttatasara&catid=77:kuelfoeldi-hirek&Itemid=114 2012.04.06. 52

Sz. Bíró Zoltán: Nabucco – a Kaszpikum felől nézve. Egyenlítő VI. évf. 2008/9. szám p. 28.

38

alkupozícióját, hiszen már ezek is olyan pótlólagos bevételt jelentenek, amelyek messzemenően biztosítják a gazdaság stabilitását. Bár Európa gyorsan és lehetőleg minél olcsóbban szeretne gázhoz jutni, ezek a körülmények lehetővé teszik, hogy Azerbajdzsán csak számára kedvező feltételek mellett értékesítse nyersanyagait a világpiacon. Ők tehát halogathatják a döntést, de amíg fennáll ez a helyzet, addig a befektetők érthető módon nem mernek elköteleződni a Nabucco mellett. Már csak azért sem, mert egyelőre a megvalósítás költségeiről is vitáznak az elemzők. Az eredetileg 7,9 milliárd eurósra tervezett beruházás egyes kalkulációk szerint akár 12-15 milliárd euróba is kerülhetne. Amennyiben az eredeti terveket követné a Nabucco-konzorcium, valószínűleg tényleg növekednének a költségek, nemrégiben azonban felmerült egy olyan ötlet is, amely szerint mind a vezeték hosszát, mind pedig a szállítandó gáz mennyiségét közel felére csökkentenék. Ez az úgynevezett „karcsúsított” változat a Nabucco West nevet viseli, s az eredeti elképzelésekkel ellentétben nem Grúziáig, csupán a török-bolgár határig futna a vezeték. Hogy életképesebbé válik-e ezektől a módosításoktól a Nabucco, azt nehéz lenne megmondani, annyi viszont bizonyos, hogy ezzel maguk a tervezők is elismerték, hogy az eredeti terveket megvalósítását számos tényező akadályozza. 53 A kockázatok azonban nem csak a vevői, de forrásoldalon is jelentkeznek, hiszen a Nabucco-konzorcium szeretné elérni az azeri kormánynál, hogy hosszú távú pénzügyi kötelezettséget

vállaljon

a

vezeték

feltöltésére. 54

Azerbajdzsán

számára

pedig

nyilvánvalóan rizikót jelent egy olyan projekt felé lekötni exportkapacitását, amely egyáltalán nem garantálja bevételeit. Hiába a régóta lefektetett tervek és a pontosan meghatározott útvonal, a csövek lefektetéséhez szükséges pénzügyi háttér még mindig bizonytalan, ráadásul a kereslet alakulása is változó képet mutat. Bár az előrejelzések egyértelműen a földgázfelhasználás növekvő tendenciáját jósolják, a válság hatásaként érzékelhető némi visszaesés, amiben közrejátszik a cseppfolyósított földgáz növekvő térhódítása is. 55

53

Joshua Caffin: Another nail in Nabucco’s coffin? News on the European Union from the Financial Times. 2012.03.22. http://blogs.ft.com/brusselsblog/2012/03/another-nail-in-nabuccos-coffin/#axzz1s8W2y5Nf 2012.04.10. 54

Deák András György: A Gazprom és a „szuperagy”. Közjavak és a magyar gázimport-diverzifikáció. Nemzet és Biztonság III. évf. 2010/7. szám p. 46. 55

B. Horváth Lilla: Már temetni kell a Nabuccot? Világgazdaság 2012.01.24.

39

Mindezek mellett az oroszokkal kötött hosszú távú gázszerződések is árnyalják a képet, ugyanis egyértelműen azon tagállamok sürgetik inkább a döntést, melyeknek a Gazprommal kötött szerződése a közeljövőben lejár, s az újratárgyalást már kedvezőbb alkupozícióból szeretnék indítani. Hazánk is ebben a helyzetben van, hiszen 2014-ben újra egyezségre kell jutnia Oroszországgal a további gázellátást illetően. A magyar kormány természetesen azon van, hogy a hazai fogyasztók számára minél optimálisabb megoldás születhessen majd a Gazprommal, s ezt a Nabuccohoz, illetve más vezetéktervekhez való hozzáállása is jól tükrözi. Miután uniós kezdeményezésről van szó, Magyarország hosszú időn keresztül igyekezett biztosítani a Nabucco iránti elkötelezettségét, a folyamatosan jelentkező nehézségek hatására azonban kénytelen volt más alternatívákat is fontolóra venni. s ma már úgy tűnik, hogy a MOL egyre inkább kihátrál a projektből Kezdetben hazánk messzemenően támogatta a Nabucco megvalósítását, amikor azonban 2006 végéig sem találtak megfelelő befektetőket a projekthez, kezdett meginogni a magyar vezetés bizalma. Az akkori kormány hangot is adott kételyeinek, s csatlakozott az orosz kezdeményezésű Kék Áramlat-projekthez, amely nem kis felháborodást váltott ki Európában. Számtalan kritika érte ekkor a magyar vezetést, s leginkább azzal vádolták hazánkat, hogy elbizonytalanítva a befektetőket és a potenciális forrás országokat, a Nabucco helyett egy konkurens orosz vezeték ötletét támogatja. A tagállamok és az Egyesült Államok közösen olyan erőteljes politikai nyomást gyakoroltak hazánkra, hogy a magyar parlament végül újra a Nabucco-t jelölte meg első számú prioritásként. Innentől kezdve hazánk erőteljes lobbizásba kezdett a vezeték megvalósításáért, mivel azonban a tárgyalások felgyorsítására tett kísérletei nem vezettek eredményre, újra az Oroszországgal való együttműködés felé fordult. Ekkor született döntés arról, hogy Magyarország csatlakozik a Nabucco vetélytársaként emlegetett Déli Áramlat megvalósításához is. 56 A kormány a magyar ellátás biztonsága érdekében kénytelen volt minden olyan lehetőséget figyelembe venni, amelyek hozzájárulnak a magyar ellátás biztonságához, s ma már úgy tűnik, hogy a MOL egyre inkább kihátrál a projektből, s a Déli áramlat mellé áll.

56

Németh Bence: A kisállamok szerepe a Naucco gázvezetékben. Nemzet és Biztonság II. évf. 2009/6. szám p. 57-60.

40

A vezeték egyik legnagyobb támogatója, az Egyesült Államok álláspontjának változása is egyértelműen nyomon követhető volt az elmúlt években. Gazdasági és politikai

nagyhatalomként

természetesen

a

globális

szénhidrogén-kereskedelem

alakításában is szerepet játszik, így bár annak ellenére, hogy pénzügyi, illetve egyéb közvetlen eszközökkel nem segíti a vezeték megépítését, politikai támogatása egyértelműen nélkülözhetetlen a Nabucco megvalósításához. Az Egyesült Államok természetesen saját érdekeit követve állt az uniós kezdeményezés mellé, ugyanakkor az orosz energiabirodalom megtörésére irányuló célja mindenképpen egybeesik az európai törekvésekkel. Ezen túlmenően leginkább abban bízik az Egyesült Államok, hogy a vezeték megépülése segítheti Azerbajdzsán függetlenedését Oroszországtól, amelyért cserébe a közép-ázsiai ország egy esetleges iráni konfliktus esetén bizonyítja majd Washington iránti lojalitását. Egyértelmű azonban, hogy az amerikai kormány azzal tehetne legtöbbet a Nabucco létrejöttéért, ha nyíltan tárgyalásokat kezdeményezne Iránnal, s rendezné vele politikai nézeteltéréseit.57 Erre azonban mindeddig nem került sor, a felmerülő nehézségek pedig láthatóan az amerikai kormányt is elkedvetlenítették, tavaly novemberben ugyanis már látszott, hogy a Nabucco mellett más európai vezetékberuházások is felkeltik a figyelmét. Nem feltétel nélküli támogatásról van tehát szó, s így a tervezőknek arra is törekednie kell, hogy a projekt továbbra is fenntartsa az USA érdeklődését és megőrizze nélkülözhetetlen politikai támogatását. A Nabuccoval összességében az a legnagyobb probléma, hogy bár pozitív gazdasági hozadékai mindenki számára egyértelműek, a valódi összhang szinte minden kritikus pontot illetően hiányzik. A tényleges exportkapacitásokkal kapcsolatos kételyek, a finanszírozási nehézségek és a forrás országok körüli politikai bizonytalanságok együttesen olyan kockázatot jelentenek az érintettek számára, hogy tulajdonképpen mindenki vonakodik a vezeték melletti teljes elkötelezettségtől.58 Ráadásul ezek a kockázatok csak nagyon nehezen számszerűsíthetőek, s így tulajdonképpen nem is látják tisztán az érintettek, hogy milyen veszélyeket hordoz a vezeték megépítése. Mindenesetre jelentős visszatartó erővel bír a tény, hogy kezdetben valószínűleg csak azzal az azeri forrással számolhat a Nabucco, amelynek tényleges nagysága erősen vitatott, de még a

57

Sz. Bíró Zoltán: A Déli Áramlat és a Nabucco. Nemzet és Biztonság I. évf. 2008/4. szám p. 29.

58

B. Horváth Lilla: Már temetni kell a Nabuccot? Világgazdaság 2012.01.24.

41

legoptimistább várakozások teljesülése esetén is épphogy fedezné a beruházási költségeket. Ilyen kilátások mellett pedig nem meglepő, hogy senki sem szeretne nagyobb kockázatot vállalni, mint amennyi feltétlenül szükséges. Mivel azonban egyértelműen Európa számára sürgetőbb a kérdés eldöntése, így leginkább a Nabucco-konzorciumnak kellene felelősséget

vállalnia,

s

meggyőzni

a

potenciális

beruházókat

a

projekt

versenyképességéről. Amennyiben ez sikerülne, a vezeték hosszú távú működésének garanciája a kevésbé motivált forrás országokat is együttműködésre ösztönözné. Egyelőre azonban úgy tűnik, nem vállalja a kockázatot Európa, s inkább türelmesen vár, amíg Azerbajdzsán dönt a benyújtott pályázatok sorsáról. A tervezők természetesen bíznak a Nabucco győzelmében, és valójában arra számítanak, hogy amint megszületnek az első írásos megállapodások az azeri gáz Európába szállításáról, egyből sorban állnak majd a csatlakozni kívánó beruházók, valamint a többi forrásország.59

59

Nagy Iván Zsolt: Vonzó lesz az ár – A Nabucco gázvezeték kilátásai. Figyelő XVI. évf. 2011/12. szám március 24. p. 33.

42

2.2.

A Déli Áramlat és egyéb vezetéktervek

Látva a Nabucco-projekt nehézkes előrehaladását, legelőször Ausztria kezdett kettős játszmába a biztonságos gázellátás megvalósítása érdekében. 2007 májusában ugyanis egyezséget kötött a Gazprommal, miszerint a Nabucco végpontját is jelentő baumgarteni gáztároló- és elosztó központ tulajdonának 50%-át az orosz vállalatra ruházza.60 Lényegében ezzel a megállapodással indult útjára a Déli-Áramlat gázvezeték története, amely tulajdonképpen Oroszország válaszreakciója az Unió diverzifikációs törekvéseit szimbolizáló Nabucco-kezdeményezésre. A Gazprom természetesen nem nézhette tétlenül, hogy az Európai Unió, háttérben az Egyesült Államok támogatásával igyekszik megtörni az évtizedek alatt felépített orosz energiabirodalom stabilitását. Az energiaszektor ugyanis azon túl, hogy az ország legnagyobb

bevételeit

biztosító

ágazata,

messzemenően

meghatározza

Moszkva

nagyhatalmak közötti gazdasági és politikai hatalmát is. Nem meglepő tehát, hogy az orosz vezetés ellenlépésekre szánta el magát az Unió közép-ázsiai előretörési kísérleteit látva. Bár a Nabucco-projekt 2002-es indulását követően öt év telt el a Gazprom tényleges reakciójáig, ez idő alatt több olyan esemény is történt, amely ráébresztette Oroszországot, hogy lépnie kell nagyhatalmi pozíciójának megtartásához. Leginkább Ukrajnával való konfliktusa sarkallta további cselekedetekre, amely 2005-ben, az ukrán hatalomváltást követően robbant ki. Miután véget ért az ország korábbi oroszbarát politikája, a Gazprom felemelte az ukránoknak kalkulált árat, melyről a felek tartósan nem tudtak megállapodni, s így az Ukrajnának járó mennyiséggel kevesebb földgáz indult Európába. Az ukránok erre válaszul megcsapolták a vezetéket, komoly ellátási problémát okozva ezzel a többi európai végfelhasználó számára is. A vita tovább folytatódott, s 2009-ben ismét odáig fajult a helyzet, hogy a teljes gázellátás leállt. Az események természetesen kedvezőtlen színben tüntették fel Oroszországot, és egész Európa bizalma megrendült az eddig megbízható partnerének tűnő Gazprom iránt.61

60

Sz. Bíró Zoltán: A Déli Áramlat és a Nabucco. Nemzet és Biztonság I. évf. 2008/4. szám p. 23.

61

Index: Minden a gázháborúról. 2009.01.08. http://index.hu/gazdasag/magyar/gazhat090107/ 2012.04.14.

43

Világossá vált tehát az oroszok számára, hogy bár korábban komoly hatalmat szereztek a balti és a FÁK-térségbeli vezetékek felett, a tranzitállamok továbbra is erőteljesen befolyásolják az orosz szállításokat. Ráadásul nem csak a szállítások akadályozásával fenyegetőztek a tranzitállamok, de a tranzitdíjak manipulálásának eszköze is rendelkezésükre állt, hiszen a beszedett járadékokat az oroszok által diktált szerződési feltételeknek megfelelően alakították ki, ami kontrollálhatatlan, és sokszor igen kedvezőtlen volt az orosz állam számára. Ekkor kezdte úgy érezni a Gazprom, hogy a vállalatnak újfajta stratégia kialakítására van szüksége. Első lépésként belekezdett az Északi Áramlat megépítésébe, amely Oroszország és Németország gázhálózatát köti össze egy több mint 1000 km hosszú tenger alatti vezeték segítségével, kikerülve Fehéroroszországot és Lengyelországot.62 Hasonló elgondoláson alapszik a Déli Áramlat-projekt is, amelyet az előző vezeték párjának tekintenek, összességében pedig annak a nagyszabású orosz stratégiának a részeként, amely Ukrajna és tranzitállamok közvetítő szerepének kiiktatásával igyekszik az ellátást stabilizálni, a Nabucco esélyeit rontva pedig a Gazprom monopolpozícióját megőrizni. Ennek megvalósításához a baumgarteni érdekeltségek megszerzése a lehető leghasznosabb stratégiai lépés volt Oroszország részéről, hiszen a Közép-Európai Gázközpont Európa három legfontosabb gázipari létesítményének egyike. Kiemelt jelentőségét jól mutatja az is, hogy az Unióba induló teljes orosz gázexport több mint fele ezen keresztül jut el az európai fogyasztókhoz. Bár a Déli Áramlat eredetileg tervezett végpontja nem a baumgarteni tározó, mint a Nabucco esetében, az Ausztriával régre visszavezethető

energetikai

együttműködés

kiváló

alapját

képezte

az

orosz

elképzeléseknek. Az 1960-as években ugyanis az osztrák OMV volt az első a nyugateurópai cégek közül, amely hosszú távú gázellátási szerződést kötött Oroszországgal, s a kapcsolat több mint negyven éve töretlen. 63 Ausztria után másik európai szövetségesének, Olaszországnak a támogatását is elnyerte Moszkva, amely nem okozott számára különösebb nehézséget, hiszen a két ország a 2000-es évek elején már a Kék Áramlat vezeték megépítése során is együttműködött. Az orosz vezetés tehát már korábban is érzékelte a kaszpi-térségi lelőhelyek felértékelődését, így a törökországi szállítások 62

Varga Miklós: Északi Áramlat. GROTIUS http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=LQJPJP 2012.04.12. 63

–

Tudományos

folyóirat.

Sz. Bíró Zoltán: A Déli Áramlat és a Nabucco. Nemzet és Biztonság I. évf. 2008/4. szám p. 24.

44

2007.

diverzifikálásának céljával az olasz Eni kőolaj- és földgázipari csoport közreműködésével megépítette a Kék Áramlatot, amelyet akkor a Nabucco fő riválisának tartottak a szakértők.64 Igazán Oroszország,

nagyszabású amikor

tervét

egyezséget

azonban csak kötött

hozta

nyilvánosságra

majd pedig

megállapodott

2007-ben

Ausztriával,

Olaszországgal a Déli Áramlat megvalósíthatósági tanulmányának összeállításáról. A dokumentum már ekkor egyértelműen rögzítette a vezeték paramétereit: az összesen körülbelül 3000 kilométer hosszúságú Déli Áramlat legnagyobb része szárazfölön fut majd, a fennmaradó 925 kilométer pedig a Fekete-tenger alatt, közel 2000 méteres mélységben. Az átadás várható időpontját eredetileg 2013-ra tervezték, láthatóan azonban a Nabuccohoz hasonlóan ennek megvalósítása sem zökkenőmentes. 65 Az első gázszállítás időpontja így valószínűleg 2015 végére tolódik ki, feltéve, ha teljesülnek a Gazprom legújabb ígéretei, melyek szerint 2012 végén megkezdik a vezeték építését. Elméletileg már minden feltétel adott ehhez, tavaly év végén sikerült ugyanis egyezségre jutnia a vállalatnak Törökországgal, s így mostantól kezdve minden kapu nyitva áll a Déli Áramlat előtt. A projekt legkritikusabb pontja ugyanis a tengerfenék használati jogának megszerzése volt, amely elhúzódó alkudozásra késztette a feleket. Mivel a Fekete-tenger alatt futó 925 kilométeres szakasz Törökország kizárólagos gazdasági övezetét képezi, az ország könnyűszerrel útját állhatta volna a vezeték megvalósításának. Úgy tűnik azonban a törököknek nem célja az orosz elképzelések akadályozása, bár természetesen kompromisszumos megoldás született a kérdésben. A Gazprom ugyanis ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a Törökországnak szállított gáz mennyiségét 2012-ben 8%-kal, több mint 27 milliárd köbméterre növeli, emellett pedig a két ország közötti hosszú távú szállítási szerződéseket is meghosszabbította 2021-ig, illetve 2025-ig.66 A sikeres tárgyalások után az orosz vállalat javaslatot tett arra vonatkozóan, 64

South Stream - Europe’s Energy Security. Other Projects in the Black Sea http://southstream.info/index.php?id=12&L=1 2012.04.13. 65

MTI Eco: A Gazprom decemberben megkezdi a Déli Áramlat vezeték építését. Világgazdaság Online. 2012.01.20. http://www.vg.hu/vallalatok/energia/a-gazprom-decemberben-megkezdi-a-deli-aramlatvezetek-epiteset-367140 2012.04.12. 66

Ria Novosztyi: Törökország zöld utat adott a Déli Áramlat gázvezeték megépítésére. Világgazdaság Online. 2011.12.28. http://www.vg.hu/vallalatok/energia/torokorszag-zold-utat-adott-a-deli-aramlat-gazvezetekmegepitesere-365457 2012.04.12.

45

hogy a munkálatok, amelyeket 2013 elején terveztek elkezdeni, akár már idén decemberben megkezdődhetnek. Oroszország tehát egyértelműen sürgeti a vezeték építését, bár többször hangoztatták a Gazprom vezetői, hogy terveikkel nem kívánják Európa diverzifikációs törekvéseit meghiúsítani. Szerintük, ahogyan ezt az Unió is állítja, mind a Déli Áramlatra, mind pedig a Nabuccora szükség lehet a jövőben, így az elemzőkkel ellentétben a projekteket nem tekintik egymás ellenfelének. Elsősorban a növekvő gázfelhasználást prognosztizáló jelentésekkel érvelnek, amely alapján látszólag egyértelmű a helyzet: ha beigazolódik ugyanis a Bizottság előrejelzése, amely 10%-os keresletnövekedést és 50%-os termeléscsökkenést jósol, akkor a fogyasztás 500-ról körülbelül 550 milliárd köbméterre nőhet évente, miközben az EU belső termelése 200-ról 100 milliárd köbméterre csökken. Ezzel összességében 150 milliárd köbméterrel nőne az importkényszer.67 Ha összeadjuk a Nabucco és a Déli Áramlat eredetileg 31 és 63 milliárd köbméterre tervezett kapacitását, akkor jól látszik, hogy minkét vezeték megépülése esetén is akár még a Déli Áramlat kétszeres vagy a Nabucco háromszoros kapacitása is indokolt lenne. Ez alapján valóban úgy tűnik, hogy mindkét vezetékre szükség lehet a jövőben, a növekvő kereslettel szemben ugyanakkor a kínálati oldalt sem lehet figyelmen kívül hagyni. Ahogy a Nabucco forrásait bizonytalanság övezi, ugyanúgy a Déli Áramlat kapcsán is felmerül a kérdés, hogy lesz-e elég tartaléka Oroszországnak a vezeték feltöltésére. Az új lelőhelyek feltárását ugyanis nehezítik az egyre kedvezőtlenebb éghajlati körülmények, amelyek növekvő beruházásokat és folyamatos technológiai újításokat igényelnek. Bizonyos mértékű ellátási kockázat tehát a Déli Áramlat kapcsán is jelentkezik, ez azonban jóval csekélyebb, mint a Nabucco forrásai körüli országkockázatok. Már csak azért is, mert ezek tulajdonképpen onnan erednek, hogy Oroszország erőteljes politikai nyomást gyakorol a térség országaira. S bár a Déli Áramlatba alapvetően orosz gáz kerülne, az ország mindent megtesz, hogy továbbra is megőrizze az egykori tagköztársaságok szénhidrogén-készletei feletti befolyását. A források megszerzéséért tehát éles küzdelem zajlik a felek között, s így végeredményben mégiscsak rivalizál egymással a két vezeték.68

67

Nagy Iván Zsolt: Vonzó lesz az ár – A Nabucco gázvezeték kilátásai. Figyelő XVI. évf. 2011/12. szám március 24. p. 33. 68

Sz. Bíró Zoltán: A Déli Áramlat és a Nabucco. Nemzet és Biztonság I. évf. 2008/4. szám p. 25-26.

46

1.

Ábra: Az Északi Áramlat vezeték már működő, a Nabucco és a Déli Áramlat

gázvezeték tervezett útvonala

Északi Áramlat

Déli Áramlat

Nabucco

Forrás: www.oroszvilag.hu 69

Jelen állás szerint azonban egyre inkább eldőlni látszik a kérdés, hiszen a Déli Áramlat sokkal előrehaladottabb stádiumban van, mint a Nabucco. Mivel utóbbi komoly nehézségekbe ütközött, Oroszország viszonylag könnyen meggyőzte az európai országokat, hogy az orosz projekthez is csatlakozzanak. Bár EU-tagállamként a részvevők többsége hivatalosan az uniós kezdeményezést támogatja, jogilag semmi sem kötelezi őket, hogy kitartsanak a Nabucco elsődlegessége mellett. Miután az oroszok elnyerték Olaszország támogatását, szinte rögtön Görögország is csatlakozott a kezdeményezéshez. Kezdetben ugyan nem volt világos, hogy a görögök hogyan kapcsolódnak majd a projekthez, mára azonban egyértelművé vált, hogy Bulgáriától két irányban halad tovább a vezeték, s déli leágazása vezet majd Görögországon és a Ión-tengeren keresztül DélOlaszországba. A többi résztvevő, Bulgária, Szerbia és Magyarország 2008 elején bilaterális szerződések keretében kapcsolódott a projekthez. A végleges tulajdonosi 69

Mezei Bálint: Déli Áramlat az ENI http://www.oroszvilag.hu/?t1=sajtoszemle&hid=449 2012.04.28.

47

nélkül?

2010.04.26.

összetétel 2011 szeptemberében alakult ki, amikor szerződésben rögzítették a Gazprom, valamint az olasz, a francia és a német energiavállalatok részvényarányait.

70

A Déli

Áramlat jogi keretei tehát teljes mértékben rögzítettek, ráadásul a projekt finanszírozása is sokkal egyértelműbb, mint a Nabucco esetében. A vezetékek lefektetésének költsége várhatóan 16,5 milliárd euróba kerül majd, amelynek nagyobb részét, körülbelül 10 milliárd eurót a tengerfenéki szakasz építésére kell fordítani. Ukrajna, félve attól, hogy tranzitállamként elveszíti jelentőségét, ajánlatot tett a Gazpromnak arra vonatkozóan, hogy a tengerfenék helyett ukrán szárazföldi területen fusson a vezeték. Az ország joggal tart az orosz elképzelések megvalósulásától, ugyanis már az Északi Áramlat tavalyi üzembe helyezése révén is 20%-kal csökkenhet idén az ukrán állam gázszállításból származó bevétele. Jelenleg évente körülbelül 100 milliárd köbméter gáz áramlik Ukrajnán keresztül Európába, de ha az Északi mellett a Déli Áramlaton keresztül is megindul a szállítás, ez a szám töredékére csökkenhet.71 Ukrajna alapvetően azzal érvelt, hogy a Déli Áramlat magas beruházási költségeinek hatására növekednének az európai energiaárak, amely olcsóbb megoldásokat választva, például az eddigi ukrán vezeték korszerűsítésével megelőzhető lenne. A legfontosabb cél azonban éppen a kiszámíthatatlan ukrán tranzit megkerülése, Oroszország pedig legfeljebb akkor fordítana pénzt a meglévő vezetékek modernizálására, ha cserébe részesedést szerezne a működtetésükben. Ehhez persze Ukrajna nem járul hozzá, bár felmerült egy olyan konzorcium ötlete is, amely egyenlő jogot biztosítana Ukrajna, Oroszország és az EU számára az ukrán vezetékrendszer irányításában. 72 Utóbbi két fél egyértelműen támogatná ennek megvalósítását, s még az ukránok is fontolóra vették a lehetőséget. Bár a tranzitállami pozíció nyújtotta hatalmából így is jelentősen veszíteni Ukrajna, valószínűleg még mindig kisebb veszteséggel járna számára mindez, mint az Északi és a Déli Áramlat együttes működtetése. A terv megvalósítása azonban egyre valószínűtlenebb, most, hogy már Törökország hozzájárult a Fekete-tenger alatti építkezéshez.

70

Hoffmann Máté: Déli Áramlat. GROTIUS – Tudományos http://www.grotius.hu/doc/pub/DDHWIK/30%20déli%20áramlat.pdf 2012.04.14. 71

hvg.hu: Nagyot buknak az ukránok az Északi http://hvg.hu/gazdasag/20111109_ukrajna_eszaki_aramlat 2012.04.14. 72

folyóirat.

Áramlattal

2008.

2011.11.09.

Dancsecs Réka: Déli Áramat kontra ukrán gázpiaci függetlenség. 2011.10.05. Kitekintő http://kitekinto.hu/europa/2011/10/05/deli_aramlat_kontra_ukran_gazpiaci_fuggetlenseg&lap=2 2012.04.15.

48

A szárazföldi szakaszok építését és későbbi üzemeltetését az adott állam és az orosz fél közösen végzi majd. Magyarország esetében a több, mint 100 millió forintos beruházást a Gazprom és Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 50-50%-os arányban állja. A költségek természetesen még módosulhatnak, ahogyan a vezeték nyomvonalának tervén is változtattak a tervezők. Az eredeti elképzelésekkel szemben a déli leágazáshoz hasonlóan az északi szakasz is Olaszországban ér majd véget, a legújabb tervek szerint Tarvisioban. A hazánkat közvetlenül is érintő másik fordulat, hogy az eredetileg Pusztaföldvárra tervezett 1,3 milliárd köbméteres földalatti gáztározó megépítésére, amely a Gazprom és a MOL közös tulajdonát képezte volna, mégsem kerül sor.73 Így a vezetékrendszer infrastruktúrája csak a Szerbia területén, Banatski Dvorban épülő 3,2 milliárd köbméter kapacitású gáztárolóval fog bővülni. Mindent összevetve úgy tűnik, a Déli Áramlat előbb ér majd célba, mint a Nabucco. Hiába állnak ki a tagállamok az uniós kezdeményezés mellett, ha az komoly nehézségekkel találja szemben magát, miközben Európa energiaellátásának kérdései egyre sürgetőbbek. A Déli Áramlat talán legnagyobb előnye a Nabuccoval szemben, hogy Oroszország nem csak a forrásokat biztosítja a vezeték feltöltéséhez, de 50%-ban a beruházás pénzügyi hátterét is garantálja. Így a projekt megvalósítását nem gyengetik olyan érdekellentétek, amelyek a Nabucco esetében a beruházók és a közép-ázsiai forrásországok között állnak fenn. 74 A Nabucco révén megvalósuló két szempontú diverzifikáció előnyei természetesen nem vonhatóak kétségbe, az államok azonban szorult helyzetben vannak, s dönteniük kell. Bár forrásait

tekintve

kiszolgáltatottságot

a

Déli

erősítené,

Áramlat a

továbbra

hagyományos

is

az

Oroszországgal

útvonalak

és

a

szembeni

tranzitállamok

megkerülésével jelentősen növekedne az európai ellátásbiztonság. Így tehát érthető a Déli Áramlat támogatottsága is, hiszen ha a Nabucco körüli tárgyalások még sokáig elhúzódnak, vagy legrosszabb esetben meg sem valósul a vezeték, az Unió akkor is tett azért, hogy az egyre inkább növekvő gázfelhasználás biztonságát garantálja.

73

HVG Archív: VG: Hamarabb kaphatunk gázt a Déli http://hvg.hu/gazdasag/20120103_deli_aramlat_hamarabb 2012.04.15.

49

Áramlatban

2012.01.03.

Az előzőekből egyértelműen látszik, hogy az elmúlt

években az Unió

energiastratégiáját illetően a Nabucco és a Déli Áramlat versengése állt a figyelem középpontjában. Ahogy azonban egyre inkább az orosz akarat érvényesült a Nabucco megvalósulásával szemben, a tagállamok újabb vezetékterveket dolgoztak ki annak érdekében, hogy az Unió Déli Gázfolyosója mégis csak megvalósulhasson. Így a koncepció az évek során az ITGI (Törökország-Görögország-Itália interkonnektor), a TAP (Transzadriai Csővezeték) és az ukránok által megálmodott Fehér Áramlat vezetékkel is bővült. Miután a BP és Azerbajdzsán energetikai vállalata, a SOCAR idén februárban elutasította az ITGI-projektet, vagyis annak ötletét, hogy az azeri gáz a TörökországGörögország Interkonnektor (TGI) meghosszabbításán keresztül jusson el Olaszországba, világossá vált, hogy uniós keretek között mindez már nem fog megvalósulni. 75 Azonban a Poszeidon nevet viselő régi álom, amely Görögország és Olaszország gázhálózatát kötné össze, a Déli Áramlat építése esetén valószínűleg még valóra válik. Ugyanis a két országot a Ion-tenger alatt összekötő vezeték tulajdonképpen az orosz projekt Bulgáriától tartó déli leágazása lenne. És most, hogy a Déli Áramlat zöld utat kapott, egyre biztosabbnak tűnik a dél-olaszországi végpont kiépítése is. Összességében tehát megvalósulhat az eredeti elképzelés, azzal a természetesen nem elhanyagolható különbséggel, hogy az azeri forrásokkal szemben Moszkva érdekeinek megfelelően orosz gáz kerül majd a tenger alatti vezetékbe.76 Az ITGI elvetése tehát egyértelműen a Gazpromnak kedvez, hiszen a déli leágazás vetélytársainak köre így egyértelműen a Transzadriai Vezetékre szűkül. Annak ellenére, hogy az ITGI-vezeték már nincs versenyben a kaszpi-térség forrásaiért, korábban felmerült a Nabuccoval való egyesítésének lehetősége is. Sokan ugyanis arra gondoltak, hogy ha egy olyan nagyszabású projekt, mint a Nabucco megvalósítása nehézségekbe ütközik, egy kisebb költségvetésű vezeték építésével és későbbi bővítésével még időben lecsaphatna Európa az azeri forrásokra. Ez az elgondolás a Transzadriai Csővezetékkel 75

Galamus-csoport – Napi közéleti refelxiók. Háromra szűkült a vezetékprojektek köre az azeri gáz Európába juttatásáért 2012.02.20. http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=120121:haromra-szkuelt-avezetekprojektek-koere-az-azeri-gaz-europaba-juttatasara&catid=77:kuelfoeldi-hirek&Itemid=114 2012.04.06. 76

IGI Poseidon – The Nem Route Linking Europe with Caspian and Middle East Gas Reserves: The Poject. http://www.igi-poseidon.com/english/project.asp 2012.04.23.

50

való együttműködés ötletét is felvetette, ami akár még meg is valósulhat, hiszen a TAP még mindig az esélyes projektek között van. A Nabucco-konzorcium vezetése ugyanakkor többször hangoztatta, hogy a Nabuccot alapvetően önmagában tervezik, s kitartanak amellett, hogy vezeték versenyképessége a többi európai projekt bevonása nélkül is fenntartható. 77 A TAP, melynek kapacitását 10 milliárd köbméterre tervezik, az ITGI-hez hasonlóan szintén a Ión-tenger alatt húzódna, s azeri forrásokkal látná el DélOlaszországot, azzal a különbséggel, hogy Albániát is érintené a vezeték. A két projekt tehát nagyban hasonlít egymáshoz, a Transzadriai Csővezetéknek azonban óriási előnye, hogy az érintett országokon túl Németország, Svájc és Norvégia is csatlakozott a kezdeményezéshez. Utóbbi részvétele azért is különösen fontos, mert a norvég Statoil 25%-os részesedéssel rendelkezik a Sah Deniz gázmező kitermelésére alapított társaságban, amely jelentős beleszólást biztosít számára a döntés meghozatalában. 78 Mint az Oroszország utáni második legnagyobb földgázexportőr, a diverzifikációs törekvéseket látva Norvégia is igyekezett bebiztosítani pozícióját az uniós piacon, melynek legjobb módja az azeri részesedések megszerzése volt. Ezen keresztül ugyanis továbbra is lehetősége van Norvégiának az energiakereskedelem befolyásolására, amelyet a TAP támogatottsága is mutat. A vezetéket azonban nem csak a norvég befolyás teszi népszerűvé, hiszen a terv ezen kívül is számos előnnyel rendelkezik. A becslések szerint 1,5 milliárd eurós beruházás a legköltséghatékonyabb projektnek ígérkezik, ami ráadásul az összes vezeték közül a legrövidebb útvonalon szállítaná az azeri gázt Európába. Hatékonyágát tovább erősítené az az Albánia területére tervezett földalatti gáztároló, amely 8,5 milliárd köbméter földgáz tárolását tenné lehetővé. A vezeték ráadásul egy déli leágazással a nyugat-balkáni térség országait is elérné, melynek hallatára Montenegró, Horvátország és Bosznia-Hercegovina is csatlakozott a projekt támogatóihoz.

77

Nagy Iván Zsolt: Vonzó lesz az ár – A Nabucco gázvezeték kilátásai. Figyelő XVI. évf. 2011/12. szám március 24. p. 33. 78

EurActiv.com: Europe’s southern gas corridor : The great pipeline race 2010.10.11. http://www.euractiv.com/energy/europes-southern-gas-corridor-great-pipeline-race-linksdossier-498558 2012.04.21.

51

A Fehér Áramlat elnevezésű projekt, melynek ötletét Ukrajna vetette fel 2005-ben, tulajdonképpen az országot elkerülni igyekvő orosz vezetéktervek megakadályozására született. A vezeték a már meglévő Baku-Tbiliszi-Erzurum földgázvezetékre kapcsolódna rá Tbiliszinél, ahonnan szárazföldön a grúz Szupsza kikötőig, majd tenger alatt a románinai Konstancáig futna. Végeredményben ez a terv is az azeri földgáztartalékok megszerzésére irányulna, amellyel a Fehér Áramlat közvetlenül ellátná az európai fogyasztókat is. 79 Az ukránoknak

azonban

nem

sikerült

jelentős

támogatást

szerezniük

a

vezeték

megvalósításához, s bár a Nabucco-projekttel való kooperáció ötlete is felmerült, nem valószínű, hogy a nagy uniós projekt vezetői éppen az energiaügyekben megbízhatatlan Ukrajnával fognának össze a jövőben. Az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia Interkonnektor (AGRI) hivatalosan ugyan nem része az Unió Déli Gázfolyosó koncepciójának, földrajzilag azonban mindenképpen az előbbi vezetékek közé tartozik. A projekt, amely ténylegesen 2010-ben indult újtára, több szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Azon túl, hogy Magyarország is csatlakozott a vezeték megvalósításhoz, az AGRI leginkább azzal emelkedik ki az összes többi projekt közül, hogy ez az egyetlen terv, amely a hagyományos csővezetékes szállítást ötvözné a földgáz cseppfolyósításának technológiájával. A vezeték nyomvonalát tekintve szinte teljesen megegyezik a Fehér Áramlattal, azzal a különbséggel, hogy Grúziából nem tenger alatti vezetéken, hanem cseppfolyósított formában, hajókon szállítanák a gázt Romániába, amely a visszagázosítást követően ismét vezetékekbe kerülne, s így jutna el az európai fogyasztókhoz.80

Mivel a cseppfolyósított földgáz egyre több előnnyel rendelkezik a

hagyományos csővezetékes szállítással szemben, ennek a tervnek nagy esélyei lehetnek még a jövében.

79

EurActiv.com: Europe’s southern gas corridor : The great pipeline race 2010.10.11. http://www.euractiv.com/energy/europes-southern-gas-corridor-great-pipeline-race-linksdossier-498558 2012.04.21. 80

Oil & Gas Eurasia: Romania supports Serbia joining AGRI Pipeline Projekt. 2011.11.02. http://www.oilandgaseurasia.com/news/p/0/news/13486 2012.04.21.

52

2.3.

A cseppfolyósított földgáz szerepének jelentősége

Az Unió előzőekben említett törekvései, melyeknek a földgáz alternatív forrásokból és

útvonalakon való

beszerzése

a

célja,

kétség

kívül

hozzájárulnak

Európa

energiaellátásának biztonságához és az importfüggőség kockázatainak kezeléséhez. Hosszú távon azonban az egyik legnagyobb előrelépés az lenne, ha a kőolajhoz hasonlóan a földgáz esetében is kialakulna egy olyan világméretű kereskedelmi hálózat, amely lehetővé tenné a jelenlegi szűk, regionális piacok nyitását és összeolvadását. Ennek legfőbb akadálya abban rejlik, hogy míg a kőolaj minden közlekedési eszközön bármilyen távolságra könnyen szállítható, addig a földgáz hagyományos állapotában kizárólag vezetéken keresztül továbbítható. Mindez földrajzilag jelentősen behatárolja az értékesítés lehetőségeit, összességében pedig gátat szab a globális kereskedelem kialakulásának. Pedig ha létrejönne a földgáz világpiaca, az egyrészt csökkentené az árakat, másrészt jelentősen kitágítaná a diverzifikációs lehetőségek körét is, hiszen a keresleti és kínálati oldal világméretekben történő összekapcsolásával számtalan forrásból és útvonalon érkező gáz vetélkedne többek között az európai piacon is. Mindez megvalósulhatna, ha ténylegesen elterjedne az a forradalmi technológia, amely már a 20. század első felében lehetővé tette a földgáz cseppfolyósítását és vízi úton történő szállítását. Az eljárás alapját az adja, hogy a lehűtött gáz, amely -161 Celsius-fokon cseppfolyóssá válik (liquified natural gas – LNG), 600-szor kisebb helyet foglal el, mint amennyit eredeti formájában, légnemű gázként kitöltene. A tulajdonképpen folyékony földgáz tartályhajókon való szállítása lehetővé teszi a földrajzi távolságok áthidalását, összességében a földgáz nagy távolságokra történő gazdaságos szállítását. A kereskedelem új formája az 1960-as években kapott lendületet, amikor Nagy-Britannia és Algéria között ténylegesen útjára indították az első LNG-szállítmányokat, s bár rövid időn belül szinte minden térség – Ázsiát, az Egyesült Államokat, Európát és Észak-Afrikát is beleértve bekapcsolódott a fokozatosan bővülő LNG-hálózatba, az új eljárás valójában nagyon lassan terjed. 81 Hiába lát szinte mindenki hatalmas lehetőségeket a cseppfolyósított földgáz alkalmazásában, a speciális beruházásokat igénylő eljárás nagyon költséges, ebből 81

Center for liquefied natural gas. About LNG. Overwiev. http://www.lngfacts.org/About-LNG/Overview.asp 2012.04.26.

53

kifolyólag pedig csak korlátozottan alkalmazható. Ahhoz, hogy a hagyományosan kitermelt földgáz cseppfolyós alakban juthasson el a világ szinte bármely részére, egyrészt cseppfolyósító, illetve visszagázosító üzemek létesítésére van szükség, valamint speciális tárolók és tartályhajók is elengedhetetlenek szállításhoz. Egy teljes LNG-ellátási lánc megvalósításához, amely a szükséges szárazföldi infrastruktúrát is magába foglalja, körülbelül 7-14 milliárd dollár közötti befektetés szükséges. A tényleges költséget leginkább a tengeri szállítás díja határozza meg, amely erőteljesen változó, ráadásul a teljes beruházás körülbelül 35-40%-át teszi ki. Az eladók versenyképességét így leginkább a tartályhajók kapacitása, kihasználtsága, a szállítás útvonala és hossza befolyásolja. Az útvonal hosszát tekintve tenger alatti vezeték építése esetén 1200 kilométer, míg a szárazföldi vezetéket illetően 3500-4000 kilométer az a határ, amelynél nagyobb távolságra egyértelműen érdemesebb cseppfolyósított formában szállítani a gázt. 82 Összességében pedig abban az esetben térülhetnek meg egy LNG-projekt beruházási költségei, ha az export- importterminálok működéséhez legalább 30 évre elegendő földgáz áll rendelkezésre. Bár az Európai Unió földgázimportjának döntő többsége vezetékeken keresztül érkezik, 2009-ben már a teljes behozatal 16%-át tették ki az LNG-szállítmányok. NagyBritanniát követve ugyanis egyre több tagállam kapcsolódott be az Unió LNGinfrastruktúrájának

fejlesztésébe,

így

mára

Belgiumban,

Franciaországban,

Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Görögországban összesen 17 visszagázosításra alkalmas importterminál működik. Ez a szám jól mutatja Európának az LNG-kereskedelemben betöltött helyét, ugyanis világszerte is csupán háromszor ennyi fogadó terminál üzemel. Az Unió igyekszik is fenntartani pozícióját, hiszen a már meglévők mellett jelenleg 6 új üzem építése zajlik, további 29 projekt pedig tervezési fázisban van. Bár az egyes európai országok eltérő mértékben használják ki az LNG nyújtotta lehetőségeket, többségükre az jellemző, hogy importjuk körülbelül 25-30%-át fedezik cseppfolyósított földgázból. Ez alól Olaszország, illetve Spanyolország és Portugália jelent csak kivételt. Míg Olaszország két terminál működtetésével is csak behozatala 4-5%-át biztosítja LNG-ből, addig Spanyolország és Portugália éppen kirívóan magas értékeivel tűnik ki. Előbbi importjának körülbelül háromnegyede, utóbbinak pedig 82

Kecse Zsuzsanna Réka: A cseppfolyósított földgáz, azaz az LNG szerepe Európában. South-East Europe – International Relations Quarterly Winter 2010/4. p. 11

54

közel 65%-a érkezett cseppfolyósított formában a 2009-es adatok szerint. Portugália ugyan csak egy fogadó terminállal rendelkezik, Spanyolország viszont hatot működtet, amivel egyértelműen Európa legnagyobb LNG-piacának tekinthető. Az Unió legnagyobb beszállítója Katar, majd a behozatali arányok szerinti csökkenő sorrendben Algéria, Nigéria, Trinidad, Tobago és Egyiptom követik egymást. Világviszonylatban az exportőrök között kiemelkedő még Ausztrália és Malajzia, míg az import oldalt az Egyesült Államok és Japán kereslete erősíti leginkább. 83 Bár földrajzi helyzetükből adódóan nyilván a tengerparti országok szerepe a legmeghatározóbb az európai LNGkereskedelem lebonyolításában, miután az import egy részét továbbítják a többi tagállam felé, így gyakorlatilag egész Európa részesülhet a cseppfolyósított földgáz előnyeiből. Közép-Kelet-Európa, így hazánk számára is alapvetően Görögország jelenti az LNGhálózattal való összeköttetést. Jelenleg még csak egy terminál működik az országban, azonban a jövőben további két projektet terveznek a görögök, amely jelentősen javíthatná a térség ellátásbiztonságát, és mérsékelhetné az orosz gázszállításokkal szembeni kiszolgáltatottságot. Bár az ország jelenlegi gazdasági helyzetét tekintve nem túl valószínű, hogy ezek a tervek rövid időn belül megvalósulnak, az Uniónak mindenképpen támogatnia kellene az ilyen irányú törekvéseket. A görög fejlesztéseken túl azonban a Horvátország, Albánia és Ukrajna által tervezett LNG-beruházások is javíthatják a közép-kelet-európai régió versenyképességét. A többi tagállam is igyekszik bővíteni, hiszen az Egyesült Királyság és Franciaország négy, míg Spanyolország további három új fogadó terminál építését tervezi a jövőben. Az eddigi sikereket látva a többi tengerparti állam is azon van, hogy minél hamarabb bekapcsolódhasson Európa LNG-ellátásába. Közülük Hollandia aktivitása a legszembetűnőbb, ugyanakkor Svédország, Írország, Németország, Litvánia és Lengyelország is egyre eltökéltebb az importterminálok építését illetően. 84 Jelenleg az EU energiapolitikájának egyik fő prioritása az észak-déli energiafolyosó megteremtése, amely az első olyan uniós kezdeményezés, melyben kiemelt szerepet játszik majd a cseppfolyósított földgáz. Az összeköttetés két végpontjára ugyanis az LNGszállítmányok visszagázosítására alkalmas fogadó terminálokat terveznek, egyiket a 83

Kecse Zsuzsanna Réka: A cseppfolyósított földgáz, azaz az LNG szerepe Európában. South-East Europe – International Relations Quarterly Winter 2010/4. p. 6-10.

55

horvátországi Krk szigetre, a másikat Lengyelországba. Mivel az adriai projektben az olasz részvénytöbbség a meghatározó, így az évi 10-15 milliárd köbméter gáz elsősorban Olaszország lakosságát látná el, s csak ezt követően a horvát és kelet-közép-európai fogyasztókat.85 Bár az Unió komoly diverzifikációs lehetőséget lát a Krk szigeti terminál megépítésében, ennek egyelőre útját állja, hogy 20-25 évre előre nincs garancia a térség 10-15 milliárd köbméteres keresletére évente. Ezzel szemben a lengyelországi Polskie LNG-projekt előrehaladottabb stádiumban van, ami egyfelől a jelentős állami szerepvállalással magyarázható, valamint azzal, hogy a terminál éves kapacitását csak évi 5 milliárd köbméterre tervezik, amelynek kereslete a jövőre nézve jóval pontosabban meghatározható. 86 Az utóbbi években az LNG-kereskedelemben bekövekezett legnagyobb pozitív változásnak tekinthetjük, hogy a cseppfolyósított földgáz árai az orosz vezetékes gázzal szemben ma már nem csak hogy versenyképesnek mondhatóak, de egyre jelentősebb előnnyel bír az LNG. Ez azt jelenti, hogy az orosz nyersanyag és az LNG közötti árkülönbözet ma már fedezheti a beruházások többletköltségét, s így a fennt említett európai projektek megtérülése is egyre biztosabbá válik. A cseppfolyósított földgáz további előnye, hogy a vezetékhálózatokhoz képest, amelyek egy zárt rendszerű, kényszerű együttműködésen alapulnak, az LNG-hálózat egy olyan likvid piac, amely lehetővé teszi, hogy minden szereplő csak számára előnyös üzleti megállapodásokat kössön.

87

Tehát nem

áll fenn annak veszélye, hogy bármely importőr vagy exportőr kiszolgáltatottá váljon egy adott országgal szemben. Ami az Unió törekvéseit illeti, pontosan ez a cél, s így összességében elmondható, hogy az üzletkötési lehetőségek magas száma és bővítése messzemenően hozzájárulna a beszerzési források diverzitásának növeléséhez.

85

Adria LNG – About Project. http://www.adria-lng.hr/index_en.php?f=&m=2&s=0 2012.04.24.

87

Deák András György: A Gazprom és a „szuperagy”. Közjavak és a magyar gázimport-diverzifikáció. Nemzet és Biztonság III. évf. 2010/7. szám p. 46.

56

III. A belső erőforrások hatékonyabb kiaknázása 3.1.

Visszatérés a megújuló energiaforrásokhoz

A diverzifikációs törekvések mellett az importfüggőség problémájának és kockázatainak kezelésére az Unió által megfogalmazott másik kitörési irány a belső erőforrások hatékonyabb kiaknázása. Ezt egyrészt a megújuló energiaforrások és az atomenergia növekvő felhasználásán keresztül kívánja elérni az EU, valamint olyan indirekt eszközök alkalmazásával, amelyek az energiatakarékosság, valamint az energiahatékonyság növelésének irányába hatnak. Bár már az 1994-es Zöld Könyvben megfogalmazódott az Unió energiapolitikáját meghatározó hármas célrendszer, amely a versenyképesség, ellátásbiztonság és fenntarthatóság jelentőségét emeli ki, a konkrét cselekvési tervek sokáig csak az első két szempont érvényesítésére törekedtek. A fenntarthatóság kérdésköre tulajdonképpen csak a 2000-es Zöld Könyvben merült fel, amikor az energiafelhasználásra vonatkozó nem éppen optimista előrejelzések kapcsán a dokumentum először említette az éghajlat-változási és környezeti problémák általi új kihívásokat. Az elméleti megközelítésen túl konkrét cselekvésre azonban csak 2007-ben, a Megújuló Energia Útitervben megfogalmazott „2020-20” célkitűzés kezdte ösztönözni a tagállamokat. Ennek megfelelően 2020-ra az Unió teljes energiafelhasználásában 20%-ra kell növelni a megújuló energiaforrások arányát, ezen belül a bioüzemanyagok részesedésének legalább 10%-ot el kell elérnie, valamint 20%-kal kell növelni az energiahatékonyságot, miközben ugyanilyen mértékben kell csökkenteni az üvegházhatású gázok 1990-es szinthez képesti kibocsátását.88 Az Útiterv leginkább abból a szempontból jelent áttörést, hogy elsőként fogalmaz meg a tagállamok számára jogilag kötelező célokat. Bár a Bizottság már korábban is tett javaslatokat a megújuló energiaforrások felhasználására vonatkozóan, mivel ezek jogilag nem kötelezték a tagállamokat, így leginkább csak azon országokban születtek eredmények, ahol a klímavédelem iránti elkötelezettség felülemelkedett az egyéb irányú politikai törekvéseken

88

EUROPA – Summaries of EU legislation. Renewable Energy Road http://europa.eu/legislation_summaries/energy/renewable_energy/l27065_en.htm 2012.04.19.

57

Map

Az Útiterv céljainak elérését segíti az Európai Parlament és a Tanács által közösen megalkotott RED-irányelv (Renewable Energy Directive), amely a tagállamok sajátos lehetőségeit is figyelembe véve fogalmazza meg a megújuló energiaforrások bruttó energiafogyasztásban való minimális arányára vonatkozó kötelezettségeket. Magyarország esetében az Unió legalább 13% elérését tartja kívánatosnak 2020-ra, hazánk azonban a Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben ennél magasabb, 14,65% elérését valószínűsíti. A célszámokat a 2005-ös szinthez képest jelölték ki, s így összességében a 15 év leforgása alatt 8,7%-os javulást vár el tőlünk az Unió. 89 Ez nagyjából megfelel az átlagnak, bár a 13% jól mutatja hazánk lemaradását a zöldgazdaság fejlesztése terén. Hozzánk képest ugyanis az elérendő 10-11%-kal csak Málta és Luxemburg esetében alacsonyabbak a végső követelmények. Vannak azonban sokkal előrébb járó országok is, így például Lettországnak és Finnországnak közel 40%-os, míg Svédországnak majdnem 50%-os szintet kell elérnie 2020-ig. Az egyedi célszámok meghatározása egyrészt azért fontos, hogy minden tagállam saját megújuló energia-potenciáljának arányában járulhasson hozzá a végső uniós cél eléréséhez, másfelől ezek a kötelezettségek képezik a tagállami cselekvési tervek alapját. A Bizottság ugyanis kijelölte a célokat, ennek megvalósításában azonban szinte teljesen szabad kezet kapnak az államok. Tehát az Unió számára végső soron a célszámok teljesítése a lényeges, de hogy ezt miként érik el a tagállamok, néhány kikötéstől eltekintve rájuk bízza az EU. Az Útiterv csupán annyit ír elő, hogy minden országnak konkrét intézkedéseket és programokat kell összeállítania, különösen a három legjelentősebb szegmens, a villamos energia, a bioüzemanyagok és a fűtés-hűtés területére vonatkozóan. Utóbbi azért kiemelkedően fontos, mert az Unió végső energiafogyasztásának körülbelül 50%-át ezek a tevékenységek teszik ki, s annak ellenére, hogy jelentősen javítani lehetne hatékonyságukat,

eddig

komolyabb

előrelépés

ezen

a

téren

nem

történt.

A

bioüzemanyagok jelentőségét az adja, hogy előállításuk révén jelentősen csökkenhetne a kőolaj-felhasználás, hiszen annak szinte teljes egészét különböző üzemanyagok 89

Olajos Péter et al.: A megújuló energiaforrások szerepe az energiaellátásban. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 81-82.

58

előállítására, leginkább a közlekedési ágazatban használják fel. A tagállamoknak cselekvési terveikben azt is meg kell határozniuk, hogy a villamos energia-fogyasztás hányad része származik majd a jövőben megújuló energiaforrásokból.90 A célszámok elérését a különböző energiahatékonysági és – takarékossági programok is elősegítik. A zöldipari innovációt szolgáló korábbi intézkedések elégtelen eredményei nem csak a megfelelő jogi keretek hiányára vezethető vissza, a folyamatban ugyanis egyéb tényezők is szerepet játszottak. Ami leginkább akadályozta, s akadályozza még ma is a megújuló energiák térhódítását, az felhasználásuk rendkívül magas költségei. A megújuló energiákra való áttérés ugyanis nem csak óriási beruházásokat igényel, de összességében az is hátráltatja a folyamatot, hogy a fosszilis energiahordozók áraiban nem jelennek meg azok hosszú

távú

egészség-

és

környezetkárosító

hatásai,

és

így

a

megújulók

versenyképességüket tekintve jelentős lemaradásban vannak. Bár költségeik az elmúlt 20 évben folyamatosan csökkentek, a kalkuláció szerint a 2020-as célokat még így is csak évi 10-18 milliárd többletköltséggel lehetne megvalósítani. 91 Ennek mérséklésében jelentős szerepet játszhatnának a fosszilis energiahordozókra kivetett adók. A megújulók alkalmazását tovább nehezítik a különböző adminisztratív problémák, mint például a szabályozások átláthatatlansága, a szolgáltatók és a lakosság nem megfelelő tájékoztatása. A Bizottság annak érdekében, hogy segítse ezeknek az akadályozó tényezőknek a felszámolását, javaslatokat tesz a transzparencia növelésére, az információs csatornák bővítésére, valamint az adminisztratív terhek csökkentésére, miközben igyekszik minél szorosabban együttműködni a kompetens személyekkel és szervezetekkel. Többek között ezeket az eszközöket tartalmazza a stratégiai energiatechnológiai terv, valamint az „Intelligens energia – Európa” elnevezésű program is. A tervek megvalósítását pénzügyi szempontból a Kohéziós Alap és strukturális alapok forrásai támogatják. A tagállamoknak alapvetően három szempontot érdemes figyelembe venniük a cselekvési tervek összeállítása, illetve a megújuló energiaforrások különböző típusait illető konkrét célkitűzések meghatározása során. A legfontosabb annak vizsgálata, hogy az egyes típusok hosszú távon mekkora fenntartható potenciállal rendelkeznek. Emellett számításba 90

EUROPA – Summaries of EU legislation. Renewable Energy Road http://europa.eu/legislation_summaries/energy/renewable_energy/l27065_en.htm 2012.04.19

59

Map

kell venni, hogy az adott energiaforrás mennyiben tud hozzájárulni a villamos energia rendszer hatékonyságának növeléséhez, nem utolsó sorban pedig mérlegelni kell a finanszírozási lehetőségeket illetve korlátokat is. A célszámok meghatározását követően egy prioritási sorrendet kell felállítaniuk a tagállamoknak, amelynek alapján aztán dönthetnek a pénzügyi és egyéb erőforrások allokációjáról. A döntési szempontok tetszőlegesek, azonban ami a leginkább meghatározó, hogy az adott energiaforrás milyen mértékben támogatja a szén-dioxid kibocsátás csökkentését, a GDP növekedését, vagy a munkahelyteremtést. Összességében arra törekednek a tagállamok, hogy a megújuló energiaforrások arányának növelése a lehető legnagyobb környezeti, gazdasági és társadalmi haszonnal járjon. 92 Mozgásterüket azonban jelentősen behatárolják természeti adottságaik, amelyek jelentős eltéréseket mutatnak az egyes tagállamok esetében. Legnagyobb különbségek a nap-, a szél- és a vízenergia hasznosításának tekintetében adódnak. 93 Például a szél- és vízenergia helyzetét vizsgálva elmondható, hogy leginkább a tengerparti országok számára kínálnak alternatívát, hiszen a tengerekre telepített szélfarmok, főleg északon egyrészt jóval nagyobb kapacitással rendelkeznek, mint a szárazföldi szélerőművek, a tengerek és óceánok vízmozgásából keletkező hullámenergiát pedig egyértelműen a part menti országok hasznosíthatják. Ugyanakkor kisebb vízerőművek telepítésére a belső területek folyói is lehetőséget adnak, mint ahogyan Magyarországon is terveznek ilyen jellegű projektek a Duna szabályozásával egyidejűleg. Bár Európa a világ potenciális vízenergia kincsének csupán 11%-át birtokolja, ennek 30%-os kihasználtságát tekintve megelőzi a világ összes térségét. Ez különösen Svédország, Ausztria, Spanyolország és Olaszország eredményeinek köszönhető, itt ugyanis a 90%-ot is eléri a vízenergia hasznosítása. Ebből egyenesen következik, hogy a legtöbb ország jelentős lemaradással küzd ezen a téren. Mivel a vízenergia az egyik legtisztább és legkönnyebben szabályozható energiaforrás, a villamos energia-hálózat működésével is könnyen összhangba hozható. Hátránya azonban,

92

Olajos Péter et al.: A megújuló energiaforrások szerepe az energiaellátásban. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 81-82. 93

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 19-20.

60

hogy tulajdonképpen csak lokális környezetben, a helyi energiafelhasználás kiegészítésére alkalmazható.94 A szélenergia nem csak hogy a legolcsóbb megújuló energiaforrássá vált napjainkra, de az Unió számára különösen kedvező lehetőségeket tartogat, hiszen a világ 15 legnagyobb szélenergia kapacitással rendelkező országa közül kilenc Európában található. Közülük is kiemelkedik Dánia, melynek energiaellátását körülbelül 20%-ban a szél ereje biztosítja, valamint lehetőségeiket tekintve Németország és Spanyolország. Jelentős fejlődési potenciállal rendelkezik még Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Portugália, Hollandia és Írország is. A napsütéses órák magas száma a napenergia hasznosítását illetően alapvetően a délebbre fekvő országoknak kedvez. Itt ugyanis sokkal több lehetőség adódik a Nap hőenergiájának napelemekkel illetve napkollektorokkal való összegyűjtésére. Hátrányának tekinthető, hogy például a geotermikus energiával szemben a Nap energiája bár korlátlan, csak időszakonként áll rendelkezésre. Bár kihasználása valójában még elég költséges, a technológia fejlődésével párhuzamosan a beruházási összegek várhatóan csökkenni fognak. Jelenleg Spanyolország, Portugália és Németország hasznosítja legnagyobb mértékben a napenergiát. A Föld energiája folyamatosan, viszonylag alacsony költségek mellett, légszennyezés nélkül kitermelhető, s a villamos energia termelés mellett vízmelegítésre, fűtésre is hasznosítható. A geotermikus energiát jelenleg Franciaország hasznosítja a leginkább, de számos ország, köztük Olaszország és hazánk is kedvező adottságokkal rendelkezik ezen a téren. A biomassza azért emelkedik ki a többi megújuló energiaforrás közül, mert a fűtés és a villamos energia termelés mellett bioüzemanyagok előállítására is alkalmas, amelyre különösen nagy hangsúlyt fektet az Unió.95 Leghatékonyabban eddig Németország és Svédország tudta megvalósítani az erre vonatkozó stratégiát, ugyanakkor mezőgazdasági adottságai révén hazánk és sok más ország számára is jelentős előrelépést tehetne ezen a téren.

94

Megújuló Energiák http://www.megujuloenergia.eu/index.php?site=vizenergia 2012.04.23.

95

Megújuló Energiák http://www.megujuloenergia.eu/index.php?site=biomassza 2012.04.25.

61

Bár az Útiterv és az irányelv minden tagállam számára kötelezően megvalósítandó célokat tűz ki, a megújuló energiaforrások részarányának növelésére nemcsak mint szükségszerű, elodázhatatlan feladatként kell tekinteniük a tagállamoknak, hanem egy olyan kitörési pontra, amely környezeti hatásain túl hosszú távon jelentős gazdasági és társadalmi haszonnal is jár. A megújuló energiák kiaknázása idővel ugyanis lehetőséget teremthet az eddig fosszilis energiahordozókra épülő hagyományos gazdasági modell irányváltására, ezzel együtt a zöldgazdaság felé való elmozdulásra. A folyamat lendületet adhat új zöld iparágak kialakulásának, a kutatás-fejlesztés eredményein keresztül a zöldipari innovációnak, összességében pedig olyan piaci reformoknak, amelyek az egész gazdaság modernizálásához vezethetnek. 96 A fenti számokból jól látszik, hogy bár az összes megújuló energiaforrás tekintetében rendkívül jó adottságokkal rendelkezik az Unió, hatékony kihasználásuk érdekében még rengeteg feladat vár a tagállamokra. A fosszilis energiahordozóktól való függőség és importkényszer problémáját ugyan hosszú távon sem oldhatják meg a megújuló energiaforrások, a kockázatok kezeléséhez azonban jelentős mértékben hozzájárulhatnak a jövőben.

96

Olajos Péter et al.: A megújuló energiaforrások szerepe az energiaellátásban. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 78-80.

62

3.2 Az Unió nukleáris energiára vonatkozó stratégiája A megújuló energiaforrások támogatása mellett az Unió nagy hangsúlyt fektet az atomenergiában rejlő lehetőségek minél szélesebb körű kihasználására is. Annak ellenére, hogy az új évezred beköszöntével előtérbe kerültek a megújuló energiaforrások növekvő hasznosítására tett törekvések, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a közösségi energiapolitika, s tulajdonképpen a mai Unió egésze részben az atomenergia talaján bontakozott ki. Ugyanis az energetikai összefogást célzó két alapító szerződés közül az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó dokumentum kifejezetten azzal a céllal született, hogy a tagállamoknak a nukleáris energia felhasználására vonatkozó kutatási tevékenységét összehangolja. Jól látszik mindebből, hogy az alapító államok már a kezdet kezdetén, több mint 50 évvel ezelőtt is nagy lehetőségeket láttak az atomerőművek energiaellátásban betöltött szerepét illetően. S bár az ágazat fejlődése és népszerűsége közel sem volt töretlen az elmúlt évtizedekben, a nukleáris energia békés felhasználására kidolgozott tervek mindvégig szerves részét képezték a közösség energiapolitikájának. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy az EURATOM-szerződés a többi alapító okirattal szemben még mindig, szinte változatlan formában hatályos, és az intézmény napjainkban is aktív tevékenységet folytat. Fontos azonban megjegyezni, hogy miután az atomenergia felhasználása mindig is a legvitatottabb energetikai kérdések közé tartozott, az Unió tagállami hatáskörben hagyta az atomerőművek telepítésével kapcsolatos kérdések eldöntését. Így azonban nem hogy kötelezően teljesítendő célok nincsenek meghatározva, mint a megújuló energiaforrások esetében, de tulajdonképpen még közösségi szintű stratégiáról sem beszélhetünk.97 Hiába tehát az évtizedek óta fennálló, stabil intézményi háttér, a nukleáris energia körüli politikai és társadalmi megosztottság erőteljesen visszaveti az ágazat fejlődését. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2010-es jelentése szerint azonban még így is az Unió a világ legjelentősebb atomenergia-termelője. Bár abszolút értékét tekintve az

97

Pálfiné Sipőcz Rita: Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 16-17.

63

Egyesül Államok állítja elő a legtöbb atomenergiát, ennek villamos energia-fogyasztásban betöltött százalékos arányát vizsgálva Franciaország áll az első helyen, amely körülbelül 80%-ban nukleáris energia előállításával fedezi villamos energia-igényét. A szám megdöbbentően magas, a világ egészét tekintve ugyanis csupán 15% ugyanez az arány, amely viszont az EU-tagállamok nukleáris energia-termelésére szűkítve a kört 33% körül alakul. Annak ismeretében, hogy Franciaországon kívül csupán 14 tagország működtet atomreaktorokat az Unióban, még kiemelkedőbbnek tűnik ez a szám. Ezek után pedig szinte már nem is meglepő, hogy a világ összes működő, körülbelül 440 atomerőművének az egy harmada ennek a 15 európai államnak az irányítása alatt áll. Ugyanakkor hiába az Unió világszintű elsődlegessége, a Közösségen belüli széthúzás visszatartja az ágazat jelentőségének további növekedését. Miután az előbbi 15 tagállammal szemben 12 egyáltalán nem járul hozzá az Unió atomenergia-termeléséhez, egyértelműen látszik, hogy a nukleáris energiával kapcsolatos aggályok valósággal kettéosztják az európai közvéleményt. Az álláspontok közeledésére pedig nincs is reális esély a közeljövőben, hiszen a távlati elképzelések továbbra is igen eltérő képet mutatnak. Az atomenergia negatív társadalmi megítélése valójában igen mélyen gyökerezik nem csak Európa, de az egész világ köztudatában. Legelőször ugyanis akkor figyelt fel mindenki az atomenergia jelentőségére, amikor az Egyesül Államok által Japánra ledobott atombombák eldöntötték a második világháború alakulását. A kezdetben háborús célokra alkalmazott technológia békés irányú felhasználásának elfogadtatása innentől kezdve komoly nehézségekbe ütközött, s a helyzetet tovább bonyolították az időről-időre bekövetkező nagy horderejű, súlyos következményekkel járó katasztrófák. Bár világszerte történtek különböző balesetek, az elmúlt két évtizedben leginkább az 1986-os csernobili események táplálták a lakosság nukleáris energiával kapcsolatos félelmeit. Bár sokan állítják, hogy a baleset Európára kiterjedő hatásai valójában nem is voltak olyan súlyosak, ennek ellenére a történtek messze menően meghatározták az atomenergiával kapcsolatban formálódó közvéleményt. Ázsiában és Amerikában ugyan tovább folytatódott az atomenergia térhódítása, Európában erőteljesen visszaesett a fejlődés lendülete. A fordulat akkor következett be, amikor a Bizottság 2000-ben megjelent Zöld Könyve elsőként hívta fel a figyelmet a fenntartható fejlődés szükségességére, s úgy tűnt, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemmel elérkezett az idő az atomenergia jövőjének újragondolására. 98 98

Káldyné Esze Magdolna et al. (2010): Integrálódó Európa II. Budapest. Perfekt Kiadó. p. 286.

64

Finnország, Franciaország, Bulgária és Szlovákia új reaktorok építése mellett döntött, de rajtuk kívül is szinte az összes tagállam közeledett a nukleáris energia felhasználásának növelése felé. Azonban a Japánban tavaly márciusban bekövetkezett fukusimai katasztrófa hatására az optimista várakozásokkal teli légkörnek ma már nyoma sincs. A baleset ugyanis ismét ráirányította a világ figyelmét az atomenergia veszélyeire, s ez természetesen az európai közvéleményt sem hagyta hidegen. Az események hatására Németország például egyértelműen atomerőműveinek bezárása mellett döntött, s később Japán is bejelentette, hogy a jövőben fokozatosan felhagy az atomenergia használatával. Velük szemben azonban több állam is kiállt a nukleáris energia jövőjéért, az Unión belül főleg Finnország és Csehország, míg a világ egészét tekintve gyakorlatilag az összes nagyhatalom - beleértve az Egyesült Államokat, Kínát és Oroszországot - azzal érvelt, hogy az atomenergia felhasználásából eredő kockázatok még mindig alacsonyabbak, mint annak hosszú távú következményei, ha az éghajlat változási küzdelemben a világ nem használja ki a nukleáris energia nyújtotta lehetőségeket. 99 Az atomenergia ugyanis veszélyei ellenére számos előnnyel rendelkezik, még ha ezek nem is befolyásolják jelentősen a közvélemény alakulását. A Bizottság tájékoztatási programjában leginkább azt emeli ki, hogy az atomenergia előállításához szükséges urán mennyisége és tagállamok közötti megoszlása szempontjából kiváló adottságokkal rendelkezik az Unió, amit tovább fokoz a tény, hogy az alapanyagok áremelkedése csak mérsékelt hatást gyakorolhat az előállítás költségeire. Ezek ráadásul egyébként is alacsonyabbak, mint a többi villamos energia-termelő ágazat esetében. Leginkább ez az a tényező, ami versenyképessé teszi az atomenergiát a fosszilis energiahordozókkal szemben, különösen napjainkban, amikor ezek árai drasztikusan emelkednek. De azon túl, hogy csökken a fosszilisektől való függőség és a tagállamokra nehezedő import-kényszer, az atomenergia legnagyobb, pénzben kevésbé kifejezhető értéke abban rejlik, hogy jelentősen hozzájárul az Unió energiapolitikáját leginkább meghatározó szén-dioxid kibocsátás csökkentéséhez. Amit nagyon fontos még kiemelni, s ezt több vizsgálat is

99

Prof. Dr. Aszódi Attila, Boros Ildikó: A fukusimai atomerőmű balesete egy év távlatából. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nukleáris Technikai Intézet http://www.reak.bme.hu/fileadmin/user_upload/felhasznalok/aszodi/letoltes/Japan/Aszodi_Boros_Fukusi ma_1_eve.pdf 2012.04.25.

65

alátámasztja,

hogy

a

villamos

energia

előállítás

szempontjából,

a

fosszilis

energiahordozókkal, de még a biomasszával szemben is a nukleáris energia előállítása jár a legkisebb kockázattal az emberi egészségre gyakorolt hatása alapján. Ez tehát jól mutatja, hogy a társadalom negatív értékítélete, amely leginkább visszafogja az ágazat fejlődését, valójában olyan szubjektív félelemérzeten alapul, amelynek semmi köze sincsen az objektív tényekhez. Az EURATOM kezdeti céljain túlhaladva ma már inkább a nukleáris energiához kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésével, a finanszírozási források felkutatásával, és információterjesztéssel foglakozik. Feladatait alapvetően két saját intézménye, az Euratom Ellátási Ügynökség és a Biztosítéki Ellenőrzési Hivatal keretei között látja el. A két szervezet együttesen valósította meg az Euratom legutóbbi, 2007-től 2011-ig tartó hetedik keretprogramját, amely alapvetően a nukleáris energia fenntartható fejlődésére helyezte a hangsúlyt, valamint olyan területeket állított a középpontba, mint a biztonsági, hulladékkezelési kockázatok kezelése, illetve a versenyképesség. A célok átláthatósága és hatékonyabb elérése érdekében a programot két egyedi projektre osztották, melyek közül az egyik a fúziós energia, az atommaghasadás és a sugárvédelem területén folytatott kutatásokra koncentrált, míg másik a Bizottság Közös Kutatóközpontjának (Joint Research Centre - JRC) az atomenergiával kapcsolatos tevékenységére terjedt ki. Bár a program tavaly év végén hivatalosan lejárt, a Bizottság által indított kutatások a 2012-es és 2013-as évben tovább folytatódnak. Ez elsősorban a nukleáris hulladékok környezeti hatását vizsgálva, azok hatékonyabb és biztonságosabb kezelésére irányuló stratégiák kidolgozását célozzák, különös hangsúlyt fektetve ezáltal az atomerőmű-balesetek kapcsán előtérbe került környezeti és egészségügyi kockázatok kezelésére.100 Az atomenergia jövőjét illetően elmondható, hogy az Unió mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy garantálja az ágazatban dolgozók és a civil lakosság maximális biztonságát, tanulva a fukusimai baleset okaiból is. Az események azonban egyértelműen felébresztették a társadalom már korábban is kialakult ellenszenvét a nukleáris energia alkalmazása iránt, így céljai elérése érdekében az EU legfontosabb feladata a biztonságtechnológia fejlesztése mellett, hogy ezek eredményeiről a lehető legtöbb 100

Europe – Summaries of EU legislation. Seventh Framework Programme: http://europa.eu/legislation_summaries/energy/nuclear_energy/i23032_en.htm 2012.04.27.

66

Euratom

információs csatornát bevonva, folyamatosan tájékoztassa az uniós polgárokat. Így lehet csak esélye arra, hogy megnyerje támogatásukat az atomerőművek bővítése, s hosszabb távú céljai megvalósítása érdekében.

67

Összegzés Dolgozatomat azzal a céllal kezdtem írni, hogy a lehetséges alternatívák számba vételével és elemzésével közelebb kerüljek az Unió egyik legnagyobb kihívása, az energiaimportfüggőség problémájának megoldásához. Megismerve az EU erre irányuló stratégiáját, valamint a megvalósítást jelentősen befolyásolni képes forrásországok és nagyhatalmak álláspontját, azt hiszem, valóban sikerült olyan összefüggéseket feltárnom, melyek tisztázzák, milyen helyet is foglal el az Unió a világ energiapolitikai kapcsolatrendszerében. Mindent összevetve leginkább sajnos azon tényezők a meghatározóak, melyek jelentősen gyengíti az EU exportőrökkel szembeni pozícióját. A probléma alapvetően arra vezethető vissza, hogy Európa saját szénhidrogén-termelése gyakorlatilag alig támasztja alá a fosszilis energiahordozókon alapuló gazdaságok működését. A kőolajbeszerzés viszonylag diverzifikált összetétele ugyan lehetővé teszi az importfüggőség kockázatainak mérséklését, a földgázbehozatal esetében sajátos stratégiát kell követnie az Uniónak. Miután a belső termelők közül csak Dánia van nettó exportőri pozícióban, a beszállítókkal folytatott kereskedelem erőteljes aránytalanságokat mutat, s így az EU az importfüggőség veszélyeit leginkább elszenvedő régióvá vált a világon. A helyzetet súlyosbíthatja, hogy a Bizottság előrejelzése szerint az Unió gázfogyasztása 2030-ra 10%-kal is növekedhet, miközben a belső termelés közel 50%-kal esik majd vissza. Bár Norvégia, Algéria, Nigéria és a közel-keleti országok is hozzájárulnak az Unió földgázellátásához, az európai gazdaságokat az Oroszországgal szembeni külkereskedelmi deficit és importkényszer terheli a legjobban. Nagyon fontos azonban kiemelni, hogy az összes exportőrrel szemben kialakult függőség kölcsönös, hiszen ahogyan a tagállamok rá vannak szorulva szénhidrogén-szállító

partnereikre,

addig

ezeknek

az

országoknak

ugyanúgy

elengedhetetlenül fontos az Unió fizetőképes felvevőpiaca. Legtöbbjükre ugyanis jellemző, hogy a fosszilis energiahordozók iránti kereslet felfutásával, gazdag lelőhelyek birtokában erre az ágazatra építették fel szinte teljes gazdaságukat. Bár jelentős bevételekre tesznek szert a szállításokból, a kereslet visszaesésének, illetve az energiaárak csökkenésének kockázata jelentős veszélyt jelent számukra is. Végeredményben ez az egymással szembeni kiszolgáltatottság az, ami az Unió importfüggőségét némiképp egyensúlyi 68

irányba tereli. Mindez tulajdonképpen az export-import kapcsolatok alapvető jellegéből adódik, mint ahogyan az is, - ami világossá teszi az EU alávetettségét ebben a felállásban – hogy az Uniónak, a keresleti oldalon állva nincs más választása, mint hogy defenzív stratégiát folytasson, ezáltal biztosítva a fogyasztók energiaellátását. Ezzel szemben például Oroszországnak lehetősége van arra, hogy offenzív stratégiát követve nyereségének maximalizálására törjön, mint ahogyan teszi ezt az Unióval szemben is hosszú évtizedek óta. A tagállamok pedig nem tehetnek mást, mint hogy minél szélesebb összefogás keretében, a közösségi energiapolitikai lehető legmagasabb szintre emelésével cselekvési terveket dolgoznak ki az orosz gázszállítások arányának mérséklésére. Jelenleg az Unió erre irányuló stratégiája két szempont következetes érvényesítésével kívánja mindezt elérni. Egyrészt a megújuló energiaforrások és az atomenergia lehetőségeinek hatékonyabb kiaknázása révén a behozatal csökkentése a cél, a beszerzési források és útvonalak minél nagyobb mértékű diverzifikációja pedig a kapcsolatok aszimmetriájának mérséklésére irányul. Utóbbi esetében a Déli Gázfolyosó valamelyik vezetéktervének megvalósulása jelentené a leghatékonyabb megoldást, ugyanis ezen projektek mindegyike két szempontú diverzifikációt valósítana meg az orosz földgáz és a hagyományos vezetékek egyidejű kikerülésével. Míg a Transz-adriai Csővezeték tervét a Sah-Deniz gázmező kitermelésében részesedést szerzett Norvégia támogatja, addig a Délkelet-Európai Vezeték tulajdonképpen a vezetékverseny egyik döntőbírója, a British Petrol kezdeményezése. Ennek fényében, valamint tényleges előnyeik folytán valódi vetélytársai a Nabucco-projektnek, különös, hogy ennek megvalósítását számos körülmény nehezíti. Miután szétválik a projekt finanszírozása és a források biztosítása, amely a legnagyobb problémát jelenti, a beruházók és az exportőrök között fennálló érdekellentét, úgy tűnik, a Déli Áramlat győzelmét eredményezi a jövőben. Már csak azért is, mert a potenciális forrásországok gyakorlatilag olyan kis diktatúrák, melyek még mindig Oroszország erőteljes politikai és gazdasági befolyása alatt állnak. Az Unió legfontosabb tervei megvalósításához tehát éppen legnagyobb ellenfele egykori „csatlósait” kívánja megnyerni, amelyre úgy tűnik, egyelőre legfeljebb Azerbajdzsánt illetően van esélye. A Déli Áramlat Törökország támogatását elnyerve ugyanakkor sokkal előrehaladottabb stádiumban van, s egyre inkább úgy tűnik, hogy míg az uniós tervek döntésre várnak, addig a Gazprom belevághat nagyszabású 69

stratégiájának megvalósításába. Bár Ukrajna tranzitszerepének kiiktatásával némiképp ez is enyhíti majd a tagállamok problémáját, az orosz források kikerülését célzó uniós álom megvalósulására egyelőre még ismeretlen ideig várnunk kell. Ami az Uniónak a cseppfolyósított földgázra vonatkozó stratégiáját illeti, a hivatalosan is uniós projektté avatott adriai és lengyelországi terminálok terve egyértelműen azt mutatja, hogy az EU nem csak hogy felismerte az LNG-ben rejlő nagyszerű lehetőségeket, de stratégiájába beemelve messzemenően támogatni is kívánja az ehhez szükséges infrastruktúra fejlesztését. Bár az LNG technológiája csak korlátozottan alkalmazható, az Unió mindenképpen részt kíván venni a folyamatban, amely segíti a földgáz világpiacának kialakulását, s ezáltal hozzájárul importfüggőségi kockázatainak csökkentétéhez. Az Unió megújuló energiaforrás-potenciálját vizsgálva megállapítható, hogy bár rendkívül jó adottságokkal rendelkeznek a tagállamok, ezek hatékony kihasználása érdekében még rengeteg feladat áll előttük. A fosszilis energiahordozóktól való függőség és importkényszer problémáját ugyan hosszú távon sem oldhatják meg a megújuló energiaforrások, a kockázatok kezeléséhez, valamint a klímavédelemhez azonban jelentős mértékben hozzájárulhatnak a jövőben. Ugyanez vonatkozik az atomenergia jövőjére is, bár a társadalom erőteljes visszakozása révén ez az ágazat, amelyet a legnehezebb lesz az energiapolitikai célok szolgálatába állítani. Összességében azzal zárnám gondolataimat, hogy a növekvő földgázbehozatalt prognosztizáló adatok, valamint Oroszország továbbra is fennálló erőfölénye alapján rövid távon sajnos nem tűnik reálisnak a függőségi szálak lazítása, a kockázatok mérsékléséhez, valamint a fenntartható fejlődés, mint távlati cél eléréséhez azonban ténylegesen hozzájárulhat a kidolgozott stratégia megvalósítása. S bár számtalan feladat elé állítja majd mindez a tagállamokat, mostanra elérkezett az idő, amikor már nem hátrálhatnak meg, s felelős

döntéseket

hozva

cselekedniük

kell

fenntarthatóságáért.

70

gazdaságaik

és

környezetük

IRODALOMJEGYZÉK Szakirodalom: 1. Legett, Jeremy (2008): A fele elfogyott – Olaj, gáz, forró levegő és a globális energiaválság Budapest, Typotex Kiadó 2. Káldyné Esze Magdolna, Kruppa Éva, Ferkelt Balázs, Takács Gábor (2010): Integrálódó Európa II. Budapest, Perfekt Kiadó 3. Bassa Zoltán, Buzás Sándor, Ludvig Zsuzsa, Majoros Pál, Székely-Doby András, Szigetvári Tamás (2008): Világgazdasági régiók Budapest, Perfekt Kiadó

Szakfolyóiratok: 4. Pálfiné Sipőcz Rita (2011): Importfüggőség és integráció az Európai Unió energiaügyi együttműködésében. Európai Tükör, XVI. éfv. 2011/4. szám p. 11-28. 5.

Ludvig Zsuzsa (2009): Az Európai Unió és a FÁK-országok közötti „energiadialógusok” – Fókuszban a szénhidrogén-szállítások. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, A posztszovjet országok nemzetközi beilleszkedése: külkapcsolatok és energetika, 2009. IV. szám p. 102-109.

6. Orbán Rita (2011): Az európai földgázpiac beszerzési forrásainak diverzifikációja. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 54. 7. Andzsans-Balogh Kornél (2011): Az orosz energiapolitika külpolitikai aspektusai. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 69-75. 8. Deák András György (2008): Orosz szénhidrogén-export az EU-n kívüli térségekbe. MTA Világgazdasági Kutatóintézet, Kelet-Európa Tanulmányok, Sikerek és kudarcok: a FÁK-térség energetikai és integrációs dilemmái, 2008. III. szám p.185186. 9. Dobos Edina (2010): Az energiaellátás biztonságának elméleti kérdései. 71

Nemzet és Biztonság, III. évf. 2010/6. szám p. 37.

10. Németh Bence (2009): A kisállamok szerepe a Naucco gázvezetékben. Nemzet és Biztonság II. évf. 2009/6. szám p. 56-60. 11. Deák András György (2010): A Gazprom és a „szuperagy”. Közjavak és a magyar gázimport-diverzifikáció. Nemzet és Biztonság III. évf. 2010/7. szám p. 43-46. 12. Sz. Bíró Zoltán (2008): Nabucco – a Kaszpikum felől nézve. Egyenlítő VI. évf. 2008/9. szám p. 27-28. 13. Sz. Bíró Zoltán (2008): A Déli Áramlat és a Nabucco. Nemzet és Biztonság I. évf. 2008/4. szám p. 23-29. 14. Gyévai Zoltán (2011): A Nabuccotol a Déli Áramlatig – Csőre töltenek. Figyelő XVI. évf. 2011/24. szám június 16. p. 16-17. 15. Nagy Iván Zsolt (2011): Vonzó lesz az ár – A Nabucco gázvezeték kilátásai. Figyelő XVI. évf. 2011/12. szám március 24. p. 33. 16. B. Horváth Lilla (2012): Már temetni kell a Nabuccot? Világgazdaság 2012.01.24. 17. Olajos Péter, Gémesi Zsolt, Erős Veronika, Laczi Hedvig (2011): A megújuló energiaforrások szerepe az energiaellátásban. Európai Tükör, XVI. évf. 2011/4. szám p. 78-82.

Internetes források: Magyar nyelvű források 18. EU- vonal (2011): Kérdések-válaszok: Mi az az Energia Charta? http://www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1370 2011.04.02. 19. Index (2009): Minden a gázháborúról. 2009.01.08. http://index.hu/gazdasag/magyar/gazhat090107/ 2012.04.14. 20. Alternativ Energia – Mindent a jövő energiáiról (2009): Megkezdik a Nabucco 72

magyar szakaszának környezetvédelmi vizsgálatát. 2009.12.12. http://www.alternativenergia.hu/megkezdik-a-nabucco-magyar-szakaszanakkornyezetvedelmi-vizsgalatat/11319 2012. 04.28.

21. Ágoston Zoltán (2011): Nabucco: a gáz több mint egy harmadát a törökök kapják. NépszabadságOnline, 2011.10.11. http://nol.hu/kulfold/nabucco__a_gaz_tobb_mint_egyharmadat_a_torokok_kapjak 2012.04.06. 22. Galamus-csoport - Napi közéleti refelxiók (2012): Háromra szűkült a vezetékprojektek köre az azeri gáz Európába juttatásáért 2012.02.20. http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=120121:har omra-szkuelt-a-vezetekprojektek-koere-az-azeri-gaz-europabajuttatasara&catid=77:kuelfoeldi-hirek&Itemid=114 2012.04.06. 23. Varga Miklós (2007): Északi Áramlat GROTIUS – Tudományos folyóirat. http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=LQJPJP 2012.04.12.

2007.

24. MTI Eco (2012): A Gazprom decemberben megkezdi a Déli Áramlat vezeték építését Világgazdaság Online, 2012.01.20. http://www.vg.hu/vallalatok/energia/a-gazprom-decemberben-megkezdi-a-deliaramlat-vezetek-epiteset-367140 2012.04.12. 25. Ria Novosztyi (2011): Törökország zöld utat adott a Déli Áramlat gázvezeték megépítésére Világgazdaság Online, 2011.12.28. http://www.vg.hu/vallalatok/energia/torokorszag-zold-utat-adott-a-deli-aramlatgazvezetek-megepitesere-365457 2012.04.12. 26.

Mezei Bálint (2010): Déli Áramlat az ENI nélkül? http://www.oroszvilag.hu/?t1=sajtoszemle&hid=449 2012.04.28.

2010.04.26.

27. Hoffmann Máté (2008): Déli Áramlat GROTIUS – Tudományos folyóirat, 2008. http://www.grotius.hu/doc/pub/DDHWIK/30%20déli%20áramlat.pdf 2012.04.14. 28. HVG Archív (2011): Nagyot buknak az ukránok az Északi Áramlattal 2011.11.09. http://hvg.hu/gazdasag/20111109_ukrajna_eszaki_aramlat 2012.04.14.

73

29. Dancsecs Réka (2011): Déli Áramat kontra ukrán gázpiaci függetlenség. 2011.10.05. http://kitekinto.hu/europa/2011/10/05/deli_aramlat_kontra_ukran_gazpiaci_fuggetlens eg&lap=2 2012.04.15. 30. HVG Archív (2012): VG: Hamarabb kaphatunk gázt a Déli Áramlatban 2012.01.03. http://hvg.hu/gazdasag/20120103_deli_aramlat_hamarabb 2012.04.15. 31.Galamus-csoport – Napi közéleti refelxiók (2012): Háromra szűkült a vezetékprojektek köre az azeri gáz Európába juttatásáért 2012.02.20. http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=120121:har omra-szkuelt-a-vezetekprojektek-koere-az-azeri-gaz-europabajuttatasara&catid=77:kuelfoeldi-hirek&Itemid=114 2012.04.06. 32. Megújuló Energiák http://www.megujuloenergia.eu/index.php?site=vizenergia 2012.04.23. 33. Megújuló Energiák http://www.megujuloenergia.eu/index.php?site=biomassza 2012.04.25. 34. Prof. Dr. Aszódi Attila, Boros Ildikó (2012): A fukusimai atomerőmű balesete egy év távlatából. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Nukleáris Technikai Intézet http://www.reak.bme.hu/fileadmin/user_upload/felhasznalok/aszodi/letoltes/Japan/Asz odi_Boros_Fukusima_1_eve.pdf 2012.04.25. 35. Kitekintő – Magyar külpolitika a világban, világpolitika magyarul (2011): Energiacsúcs: vége a titkos megállapodásoknak 2011.02.05. http://kitekinto.hu/europa/2011/02/05/energiacsucs_vege_a_titkos_megallapodasokna k/ 2012.04.19.

Angol nyelvű források:

35. EUROPA – Summaries of EU legislation. Renewable Energy Road MapMegújuló Energia Útiterv http://europa.eu/legislation_summaries/energy/renewable_energy/l27065_en.htm 2012.04.19.

74

37.

Internatioanal Energy Agency (2010): World Energy Outlook http://www.worldenergyoutlook.org/docs/weo2010/WEO2010_es_english.pdf 2012.04.04.

2010

38.

Eurostat (2011): Europe in figures, Eurostat yearbook 2011: Energy http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/CH_12_2011/EN/CH_12_2011EN.PDF 2012.04.06.

39.

European Commission (2010): Trade, Bilateral relations, Statistics http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113440.pdf 2012.04.04. http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113429.pdf 2012.04.04. http://trade.ec.europa.eu/doclib/docs/2006/september/tradoc_113343.pdf 2012.04.04.

40. European Commission (2011): Eurostat Pocketbooks. Energy, transport and environment indicators 2011 edition http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_OFFPUB/KS-DK-11-001/EN/KS-DK-11001-EN.PDF 2012.04.04. 41.

EUROPA – Summaries of EU legislation (2012): Energy efficiency http://europa.eu/legislation_summaries/energy/energy_efficiency/index_en.htm 2012.04.23.

42. Nabucco Gas Pipeline (2012): Brief History of Nabucco – A Nabucco-projekt rövid története http://www.nabucco-pipeline.com/portal/page/portal/en/company_main/about_us 2012.04.22. 43. Joshua Caffin (2012): Another nail in Nabucco’s coffin? – Újabb szög a Nabucco koporsójában? News on the European Union from the Financial Times. 2012.03.22. http://blogs.ft.com/brusselsblog/2012/03/another-nail-in-nabuccoscoffin/#axzz1s8W2y5Nf 2012.04.10. 44. South Stream - Europe’s Energy Security (2012): Other Projects in the Black Sea http://south-stream.info/index.php?id=12&L=1 2012.04.13. 45. IGI Poseidon (2012): – The Nem Route Linking Europe with Caspian and Middle East Gas Reserves: The Poject. – A közel-keleti gáztartalékokat Európával a Kaszpitengeren keresztül összekötő új út http://www.igi-poseidon.com/english/project.asp 2012.04.23 . 46. EurActiv (2010): Europe’s southern gas corridor : The great pipeline race – Európa Déli Energiafolyosólya: A nagy vezetékverseny 2010.10.11. 75

http://www.euractiv.com/energy/europes-southern-gas-corridor-great-pipeline-racelinksdossier-498558 2012.04.21. 47. Oil & Gas Eurasia (2011): Romania supports Serbia joining AGRI Pipeline Projekt. – Románia támogatja Szerbia csatlakozását az AGRI-projekthez 2011.11.02. http://www.oilandgaseurasia.com/news/p/0/news/13486 2012.04.21. 48.

Center for liquefied natural gas (2012): About http://www.lngfacts.org/About-LNG/Overview.asp 2012.04.26.

LNG.

Overwiev.

49. Adria LNG (2012): About Project. http://www.adria-lng.hr/index_en.php?f=&m=2&s=0 2012.04.24. 49. Europe – Summaries of EU legislation (2012): Seventh Framework Programme: Euratom – Hetedik EURATOM Keretprogram http://europa.eu/legislation_summaries/energy/nuclear_energy/i23032_en.htm 2012.04.24. 50. Kecse Zsuzsanna Réka (2010): The Role of Liquefied Natural Gas in Europe – A cseppfolyósított földgáz szerepe Európában South-East-Europe – International Relations Quarterly, Winter 2010 http://www.southeast-europe.org/pdf/4/DKE_04_A_KECSE_LNG.pdf 2012.04.24.

76