BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK. Nappali tagozat. Külgazdasági vállalkozás szakirány

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI KAR NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS SZAK Nappali tagozat Külgazdasági vállalkozás szakirány

A SZOCIÁLIS PIACGAZDASÁG KIÉPÍTÉSE 1948-TÓL 1957-IG NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN A NÉMET GAZDASÁGI CSODA

Készítette: Berey Tibor

Budapest, 2011

Tartalomjegyzék 1.

Bevezetés ................................................................................................................................... 5

1.1

Témaválasztás indokolása, aktualitása .................................................................................. 5

1.2

Németország a II. világháború után ....................................................................................... 6

1.2.1

Megszállási övezetek, megszállási politika......................................................................... 6

1.2.2

Infrastrukturális és társadalmi helyzet ............................................................................... 7

1.2.3

Politikai helyzet .................................................................................................................. 8

1.3

Az NSZK megszületése ............................................................................................................ 9

1.3.1

Az alaptörvény.................................................................................................................... 9

1.3.2

A választások .................................................................................................................... 11

1.3.3

A Düsseldorfi irányelvek ................................................................................................... 12

2.

Szociális piacgazdaság – „Annyi piac, amennyi lehetséges, annyi állam, amennyi szükséges” 12

2.1

Az alapok .............................................................................................................................. 12

2.1.1 3.

A freiburgi iskola............................................................................................................... 15

A szociális piacgazdaság gyakorlati megvalósítása .................................................................. 18

3.1

Az Erhard-éra........................................................................................................................ 18

3.1.1

Erhard kettős csínye és a valutareform............................................................................ 18

3.1.2

A Marshall-segély és az OEEC ........................................................................................... 21

3.1.3

Az első szakasz, kezdeti problémák.................................................................................. 23

3.1.3.1

A kartelltörvény ................................................................................................................ 25

3.1.3.1.1

A kartell fogalma, előzmények ..................................................................................... 25

3.1.3.1.2

Freiburgiak a kartellről ................................................................................................. 27

3.1.3.1.3

Az 1957-es kartelltörvény ............................................................................................ 29

3.1.3.2

Az állam szerepe, demokratikus alapjogok ...................................................................... 30

3.1.3.3

A termelés helyzete.......................................................................................................... 32

3.1.3.4

Bérpolitika és az ártükör .................................................................................................. 34

3.1.4

A második szakasz ............................................................................................................ 36

3.1.5

A harmadik szakasz .......................................................................................................... 40

3.1.5.1

A koreai háború hatásai ................................................................................................... 40

3.1.6

A negyedik szakasz ........................................................................................................... 43

3.1.7

Az ötödik szakasz, a csúcskonjunktúra ............................................................................. 47

3.1.7.1

Közel a „teljes” foglalkoztatottság ................................................................................... 48

3.1.7.2

1954, a megtakarítások éve ............................................................................................. 49 3

3.1.7.3

A csúcskonjunktúra további jellemzői .............................................................................. 50

3.1.7.4

Az 1957-es nyugdíjreform és a választások...................................................................... 52

4.

Külpolitikai kitekintés ............................................................................................................... 54

5.

Befejezés, összegzés................................................................................................................. 58

6.

Irodalomjegyzék ....................................................................................................................... 60

7.

Táblázatok jegyzéke ................................................................................................................. 61

4

1. Bevezetés 1.1 Témaválasztás indokolása, aktualitása Szakdolgozatom témájául Nyugat-Németország gazdaságának II. világháború utáni újjáépítését, a szociális piacgazdaság rendszerének kiépítését, a „német gazdasági csoda”1 megvalósítását választottam. A témával Dr. Szemlér Tamás Tanár Úr Gazdasági növekedés – trendek és töréspontok című előadásán bővebben is foglalkoztunk. Ez a téma már az előadáson olyannyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy a házi dolgozatomat is a német gazdasági csodáról írtam. A dolgozat megírása közben fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy – alaposabb kutatással, több szakirodalom áttanulmányozásával – a későbbiekben a szakdolgozatomat is szívesen írnám erről a témáról. Szakdolgozatom középpontjában az 1948-1957-ig tartó időszak áll, ezen évek alatt kísérelte meg Konrad Adenauer, aki 1949-1963-ig töltötte be a kancellári pozíciót, és Ludwig Erhard, aki Adenauer kancellárságának idején a gazdasági miniszter volt, majd pedig Adenauer utódja lett a kancellári székben, a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságának újjáépítését, illetve egy teljesen új gazdasági berendezkedés: a szociális piacgazdaság bevezetését. Természetesen a folyamat nem zárult le 1957-ben, én viszont úgy gondolom, hogy az első 9-10 év volt a legmeghatározóbb, ezért döntöttem úgy, hogy ezt az időszakot választom ki. Tekintve hogy a német gazdasági csoda folyamata a fent említett időszakban, körülbelül 50-60 évvel ezelőtt zajlott le, a téma szó szerinti aktualitásáról kevésbé beszélhetünk, arról, azonban, hogy ez a folyamat mennyire jelentős volt Nyugat-Németország, majd a későbbiekben, az újraegyesítéskor létrejövő egységes Német Szövetségi Köztársaság életében, már érdemes beszélni. A téma jelentősége számomra különösen abban rejlik, hogy a II. világháború után, egy teljesen lerombolt, szétbombázott országból, Adenauer és Erhard irányításával, kettejük kancellárságának idejét alapul véve, a körülményekhez képest igen gyorsan, összesen 1

A kifejezés több szerző művében is szerepelt. Forrás: Otto Schlecht: Jólét egész Európának a piacgazdaság előretörésével, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest, 1998, 101.oldal. A kifejezést a szakdolgozatom megírása során többször használom idézőjelek nélkül.

5

kevesebb, mint 20 év alatt, a szociális piacgazdaság megvalósításával egy gazdaságilag fejlett ország jött létre. A korszak jelentőségét igazolja az a tény is, hogy az a gazdasági rendszer, amelyet Adenauer kancellári és Erhard gazdasági miniszteri tevékenysége, illetve később Erhard kancellári megbízatása során, a II. világháború utáni helyreállítás időszakában kiépítettek, jelentős változásokat hozott az ország gazdasági életében. Ez a rendszer a mai napig fennáll, bár az évek alatt több ponton is átalakult. A szakdolgozat célja egy gazdaságtörténeti áttekintést nyújtani a szociális piacgazdaság rendszerének Nyugat-Németországban történő kiépülésének leírásával és a megvalósulás folyamatának elemzésével. Elemezni kívánom azokat a gazdasági döntéseket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a korábbi állami irányítású gazdasági rendszerről áttérhessen a versenyen alapuló szabad piacgazdaságra. Célom továbbá a folyamat során megtapasztalható pozitívumok és negatívumok, a tanulságok, és a problémák összefoglalása.

1.2 Németország a II. világháború után 1.2.1 Megszállási övezetek, megszállási politika A jaltai konferencián 1945. februárban a 3 nagyhatalom, az Egyesült Államok, NagyBritannia és Szovjetunió képviseletében Roosevelt, Churchill és Sztálin vettek részt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy Németországot „ki kell kapcsolni a nagyhatalmak sorából”2 mert veszélyeztetheti a békét. Ez pedig úgy valósítható meg, ha Németországot megszállási övezetekre osztják fel. Jaltában állapodtak meg arról, hogy Németországot 4 megszállási övezetre fogják felosztani. Négyre, mert időközben, bár a jaltai konferencián nem vett részt, Franciaország is bejelentette igényét egy megszállási övezetre. Jaltában Németország felosztása mellett további három pontban is megállapodtak: az Ellenőrző Tanács felállításának szükségességéről, a jóvátételről, amelynek megfizetésére Németországot kötelezték, illetve Németország demilitarizálásáról. 2

Németh István: Németország története, Aula Kiadó, Budapest, 2002, 317. oldal

6

Időközben Nagy-Britannia Németország-politikájában változás következett be, a britek visszatértek egyensúlyi politikájukhoz, amivel a Szovjetunió túlzott térnyerését kívánták megakadályozni Európában. Churchill véleménye szerint: „Amennyiben Oroszország ellenségessé válna velünk szemben, Németország az egyetlen ország, melyet földrajzi helyzete, népessége és erőforrásai képessé tesznek arra, hogy olyan segítséget bocsásson rendelkezésünkre, mely mérvadó lenne pozíciónk megtartása szempontjából”3 Ebből a szempontból azonban különösen nagy szerep hárulna egy erős gazdasággal rendelkező, és politikailag stabil Németországra. Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterei szükségesnek látták, hogy egy kettős övezet létrehozásával felgyorsítsák azon intézkedéseket, amelyek segíthetik egy kiegyensúlyozott gazdasági-, illetve közigazgatási rendszer kiépítését. A kettős övezet létrehozásával azokat a korlátokat kívánták lerombolni, amelyek a fejlődés útjában álltak. 1947. január 1-től létrejött Bizónia, hivatalos nevén az Egyesült Gazdasági Terület. Egy évvel később pedig, amikor a megállapodáshoz a francia megszállási övezet is csatlakozott, a terület neve Trizóniára változott.

1.2.2 Infrastrukturális és társadalmi helyzet A II. világháború után az egyik legnagyobb problémát a háború során lezajlott légitámadásokban részlegesen, vagy teljesen megsemmisülő házak jelentették. Rengetegen maradtak emiatt lakás nélkül, a lakosság elhelyezését úgy oldották meg, hogy pincékben és ideiglenesen felállított táborokban szállásolták el őket, illetve beszállásolták az embereket olyan emberek lakásaiba, akiknek a lakásaik átvészelték a bombázást. Ez a megoldás mindennapossá vált. A lakosságnak részt kellett vennie a romok eltakarításában. Hozzájuk hasonlóan a német hadifoglyokat is kötelezték a szövetségesek arra, hogy részt vegyenek az újjáépítésben. Az ellátási gondokat tovább növelte, hogy tömegesen érkeztek vissza közép-, és kelet-európai országokból elűzött és menekült németek, akiknek elszállásolására is csak táborokban, pincékben kerülhetett sor. Az energiaellátás óriási nehézségekbe ütközött, hiszen az elektromos-, és gázvezetékek nagy része tönkrement. A háború idején bevezetett jegyrendszer változatlanul fennmaradt, valamelyest enyhítve ezzel az ellátási problémákat. A II. világháború után a közlekedési infrastruktúra is teljesen összeomlott.4

3 4

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 19. oldal Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 25. oldal

7

Az ellátásban tapasztalható problémák mellett olyan súlyos gazdasági problémák merültek fel, mint a szénhiány, hiszen a szén az egyik legfontosabb nyersanyaga volt a német iparnak. Szén nélkül a közlekedési és szállítási rendszer működése sem volt biztosítható. A fent említett problémák a termelésben is gondokat okoztak. A mezőgazdaságban megtermelt javak nagy része el sem jutott a városokba, a szükséges élelmiszereket cserekereskedelemmel kellett megszerezni. Az úgynevezett rejtegetés a túlélés egyik eszközévé vált. A feketepiac virágzott.5

1.2.3 Politikai helyzet A politikai-, és közigazgatási apparátust is teljesen újjá kellett szervezni. A politikai és közigazgatási kérdésekben az USA, Nagy-Britannia, és Franciaország képviselői nehezen állapodtak meg. Főként a franciák nem akartak hozzájárulni a 3 megszállási övezetből létrehozandó nyugatnémet állam megalapításához. Az egyeztetéseken az USA-t képviselő Marshall külügyminiszter azt is kilátásba helyezte, hogy csökkentik, illetve ha szükséges, akkor le is állítják a Franciaországnak folyósítandó Marshall segélyt. A szövetségesek 1948-as hathatalmi konferenciáján (a Benelux államokkal kiegészülve) azonban már körvonalazódni látszott egy demokratikus Nyugat-Németország létrejövetele, ezzel is meggátolandó a szovjetek terjeszkedési törekvéseit. A hathatalmi konferencia ajánlásait a szövetségesek Frankfurtban adták át a tartományi miniszterelnököknek, illetve ekkor bízták meg őket azzal a feladattal is, hogy dolgozzák ki az alkotmányt. Az alkotmány célja tulajdonképpen egy olyan „szövetségi államforma megteremtése, amely alkalmas arra, hogy megfelelő módon védje a mindenkori államok jogait, gondoskodjon a megfelelő központi hatalomról és biztosítsa az egyes tagállamok jogait és szabadságát”6 A „frankfurti dokumentumok”7 tartalmazták az alkotmány létrehozására irányuló ajánlások mellett azokat a javaslatokat is, amelyek a nyugati megszállási övezeteket alkotó tartományok határproblémáinak megvitatását tűzték ki célul, illetve egy megszállási szabályzat elveit is, amely elvek segítségével a létrejövő német kormány és a szövetségesek kapcsolata szabályozható lesz, hiszen az államalapítás egyik leglényegesebb kérdése az volt, hogyan, milyen eszközökkel tudják majd szabályozni ezt a viszonyt. A

5

Uwe Taenzer: Soziale Marktwirtschaft: Grundlagen und Aufgaben, Ernst Klett Verlag für Wissen und Bildung, Stuttgart, 1992 87.oldal 6 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 43. oldal 7 Németh István: Németország története, Aula Kiadó, Budapest, 2002, 348. oldal

8

kérdés egyébként úgy is megfogalmazható: Mennyire marad a döntés a németek kezében, mennyire dönthetnek majd szabadon? Az ajánlások a fentebb említett pontok mellett tartalmaztak további két célt is. Az egyik, hogy Nyugat-Németország az 1948-ban létrejövő Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetének (OEEC) tagja legyen, ami azt is jelenti, hogy később részesülhet a Marshall segélyből, a másik pedig, hogy létre kell hozni egy nemzetközi hatóságot, amelynek feladata a Ruhr vidék ellenőrzése. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy a szövetségesek a Ruhr-vidék leválasztását tervezték a megalakuló Nyugat-Németországról.8 A megszállási szabályzat mellé csatolt kísérőjegyzék tartalmazta a döntési szabadsággal kapcsolatban felmerülő kérdésekre adott válaszokat. Ebben a szövetségesek kijelentették, hogy alapvetően a német hatóságok igazgatási feladataikat szabadon végezhetik, szabadon gyakorolhatják továbbá végrehajtó és törvényhozó hatalmukat, leszámítva azt a néhány területet, ahol fenntartják maguknak azt a jogot, hogy közvetlenül intézkedhessenek, ezek pedig a következők: „demilitarizálás, a Ruhr-vidék ellenőrzése, a külügyek, az alaptörvény és a tartományi alkotmányok figyelemmel kísérése, a külkereskedelem és a devizaforgalom ellenőrzése.”9

1.3 Az NSZK megszületése 1.3.1 Az alaptörvény 1948. szeptemberében összeült a Parlamenti Tanács, amelynek elnöki tisztségét az a Konrad Adenauer töltötte be, aki később az újonnan megalakuló NSZK első kancellárja lett. A Parlamenti Tanács a tartományok küldötteiből állt, és fő feladata az volt, hogy a szövetségesek által készített ajánlásokat véleményezze, azok alapján részt vegyen az alaptörvény létrehozásában, illetve a nyugatnémet állam megalapításában. A Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényét 1949. május 8-án fogadta el a Parlamenti Tanács. Ezt nem sokkal később a tartományi gyűlések – Bajorország kivételével-is

8 9

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 43. oldal Németh István: Németország története, Aula Kiadó, Budapest, 2002, 349. oldal

9

megszavazták, majd a három nyugati nagyhatalom is jóváhagyta. Végül május 23-án ünnepélyes keretek között fogadták el.10 Fontos leszögezni, hogy a szavaknak mekkora jelentősége van. Az ugyanis, hogy bár az alaptörvény és az alkotmány szavak egymás szinonimáinak tekinthetőek, nem véletlen, hogy az NSZK megszületésekor előbbit használták, ezzel akarták a Parlamenti Tanács képviselői a döntések, illetve a szabályok ideiglenes, provizórikus voltára a figyelmet felhívni. Azért tekintették a létrejövő államalakulatot ideiglenesnek, mert végső célnak az egységes Németországot tekintették, ám amíg a 4 megszálló nagyhatalom nem tudott véglegesen megegyezni Németország sorsáról, addig ennek lehetősége nagyon távoli célnak tűnhetett, de attól még cél maradt, éppen ezért az időközben létrejövő állam csakis átmeneti lehetett.11 Carlo Schmid, Württemberg-Hohenzollern akkori államelnökének a következő volt a véleménye: „mindössze egy szervezeti szabályzatról van szó, amely a három zónát magában foglaló nyugatnémet közigazgatási területre érvényes.”12 Ahogyan azt később látni fogjuk, Ludwig Erhardnak Szövetségi Gazdasági Miniszterként, illetve munkatársainak, akik szintén tevékeny részt vállaltak a II. világháború után a Német Szövetségi Köztársaságban a szociális piacgazdaság rendszerének kiépítésében, számos nehézséggel kellett megküzdeniük munkájuk során. Elég csak arra az általános sztrájkra gondolnunk, amelyet a hirtelen áremelkedések okozta elégedetlenség miatt tartottak meg, vagy éppen a koreai válságra. De ezekről az eseményekről később még lesz szó. Erhardék azonban a felmerülő nehézségek ellenére kitartottak azon elképzelésük mellett, hogy az egyetlen megoldás az új gazdasági rendszer, a szociális piacgazdaság bevezetése. Az 1949-ben elfogadott alaptörvény a gazdasági rendszert, vagyis a szociális piacgazdaságot nem nevezte meg, annak szabályrendszerét és feltételeit nem tartalmazta ugyan, ennek ellenére valamelyest megkönnyítette Erhardék munkáját, illetve segítette a szociális piacgazdasági rendszer bevezetését, hiszen az alaptörvény rögzített bizonyos feltételeket és intézkedéseket, amelyek később biztosították az új gazdasági rendszer alkotmányos kereteit. Ezek a következők voltak: „a legfontosabb gazdasági jogok biztosítása 10

Németh István: Németország története, Aula Kiadó, Budapest, 2002, 349. oldal Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 46. oldal 12 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 46. oldal 11

10

szabad munka a gazdaságban törvény előtti egyenlőség általános szerződéskötési-, és egyesülési szabadság az iparűzés szabadsága magántulajdon engedélyezése társadalmi elkötelezettséggel”13

1.3.2 A választások Az alaptörvény elfogadását követően meg kellett tartani az első választásokat az újonnan létrejövő nyugatnémet államban. A választási törvényt, amely minden választásokkal kapcsolatos szabályozást magában foglalt, az alaptörvény elfogadása után 1 évvel, 1949 júniusában hirdették ki. A választás napját pedig augusztus 14-ére tűzték ki. Mindez azt jelentette, hogy igen rövid idő állt a pártok rendelkezésére, hogy bemutatkozhassanak a választóknak, hogy harcoljanak a szavazatokért. Csak a CDU/CSU, az SPD, az FPD, és a KPD képviselői indultak az összes tartományban. Ezeken a nagy pártokon kívül több kisebb párt is indult a választásokon, azonban az ő figyelmük leginkább csak 1-1 régióra korlátozódott.14 A kampány időszakában főként Adenauer, a CDU/CSU illetve az SPD elnöke, Kurt Schumacher voltak a legaktívabbak, kettejük küzdelme határozta meg leginkább a választás napjáig eltelő 2 hónapot. A választásokon aztán a CDU/CSU frakció bizonyult a legjobbnak. Ők a szavazatok 31%át kapták meg. A második SPD-re a szavazók 29,2 % - a voksolt.15 A CDU választási győzelmében nagy szerepet játszott, hogy a párt körülbelül egy hónappal a választás napja előtt közzétette a Düsseldorfi irányelveket, és meghirdette a szociális piacgazdaság programját. Azt a programot, amit Ludwig Erhard, a korábbi Bizónia gazdasági igazgatója is hirdetett. Erhard nem volt ugyan a CDU tagja, de ennek ellenére a CDU választási küzdelmének egyik főszereplőjévé lépett elő. „Abban az első választási harcban a szociális

13

Otto Schlecht: Jólét egész Európának a piacgazdaság előretörésével, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest, 1998, 104.oldal 14 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 69. oldal 15 Választási adatok: Németh István: Németország története, Aula Kiadó, Budapest, 2002, 350. oldal

11

piacgazdaság és a CDU azonossá vált”16, vélekedett Erhard egy későbbi visszaemlékezése alkalmával. Az NSZK első kancellárjának pedig megválasztották azt a Konrad Adenauert, akinek kancellársága idején megkezdődött Nyugat-Németország gazdaságának helyreállítása.

1.3.3 A Düsseldorfi irányelvek Az

1949-es

választások

végkimenetelét

a

Düsseldorfi

irányelvek

kihirdetése

nagymértékben befolyásolta. Ezek kulcsszavaként meghirdetésre került a szociális piacgazdaság politikája. Az ezt követően bevezetésre kerülő gazdasági alkotmány gerincét is ezek az irányelvek alkották. Az irányelvek amellett, hogy meghatározták a gazdaságpolitika irányát, olyan célokat tűztek ki, mint: „a magántulajdon támogatása, a teljesítmények tisztességes és szabad versenye, a piacnak megfelelő árak, a tervgazdaság elutasítása, a monopóliumok független ellenőrzése, a pénzügy központi felügyelete a valuta, az iparűzés és a telephely megválasztása szabadságának védelme érdekében.”17 További célként pedig az imént említettek mellett előjött még az is, hogy a túlságosan magas jövedelmeket, illetve adókulcsokat csökkenteni kell. A bérmegállapodás elvét is be kívánták vezetni, melynek lényege, hogy a dolgozó és a munkáltató megállapodhatnak abban, hogy a dolgozó az elvégzett munkáért mekkora bért kap.

2. Szociális piacgazdaság – „Annyi piac, amennyi lehetséges, annyi állam, amennyi szükséges”18

2.1 Az alapok A szociális piacgazdaság kifejezést írásban, első ízben Alfred Müller-Armack említette meg, aki 1952-től a Szövetségi Gazdasági Minisztérium gazdaságpolitikai részlegének 16

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 72. oldal 17 http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer01.htm Letöltés ideje: 2011.10.17. 18 Az idézet Alfred Müller-Armack-tól származik. Forrás: http://www.uti.bme.hu/data/segedanyag/90/nemet_091607.pdf Letöltés ideje: 2011.10.15.

12

vezetője volt, 6 évvel később, 1958-tól pedig az Európa politikáért felelős államtitkári tisztséget töltötte be.19 A német gazdaságpolitika a II. világháború elvesztését követő újjáépítési időszak elejétől, tehát nagyjából a 20. század közepe óta a szociális piacgazdaság elvére épül. Az elv bevezetése

Ludwig Erhard nevéhez

köthető, aki

1949-től

1963-ig (Adenauer

kancellárságának idején) az újonnan megalakuló Német Szövetségi Köztársaság első gazdasági minisztere volt, később pedig ő lett Adenauer utódja a kancellári pozícióban 1966-ig. Ez a gazdasági rendszer arra a központi gondolatra épül, hogy minden piaci szereplő szabadságát meg kell védeni, legyen szó akár gyártókról és szolgáltatókról, akik a kínálati oldalt, vagy éppen a vevőkről, akik pedig a keresleti oldalt képviselik. Ezzel egyidejűleg pedig gondoskodni kell a szociális egyensúlyról is. A piac az ármechanizmus segítségével gondoskodik, illetve legalábbis igyekszik gondoskodni a keresleti és kínálati oldal egyensúlyáról. Hogyha azonban azokra a javakra, amelyekre a fogyasztók részéről különösen nagy a kereslet, szűkösség jellemző, vagyis „a gazdasági javak a szükségletekhez képest korlátozott mennyiségűek”20, tehát nem áll rendelkezésre ezekből a kívánt mennyiség, akkor szükségszerű, hogy ezen termékek illetve javak árai emelkedni fognak. Ez az áremelkedés pedig a kereslet visszaesését eredményezi, ami azonban egyúttal a többi eladónak újabb lehetőségeket kínál, hogy nyereséget realizálhassanak azáltal, hogy a gyártási költségeket megpróbálják olyan alacsonyra alakítani, amilyen alacsonyra csak lehet. Ennek eredményeképp a termelőeszközfelhasználás hatékonnyá válik, ez pedig a fogyasztók számára azért előnyös, mert kedvezőbb áron juthatnak a termékekhez. Ezért fontos, hogy a piacon verseny uralkodjon.21 A piac mechanizmusa ezután növeli a fogyasztási lehetőségeket, azáltal, hogy a fogyasztóknak többféle termékből van lehetősége választani, a kínálati oldal szereplőit pedig arra ösztönzi, hogy új, innovatív eszközöket alkalmazzon, ami biztosítja a technikai

19

http://www.bmwi.de/BMWi/Navigation/Wirtschaft/soziale-marktwirtschaft.html Letöltés ideje: 2011.10.23 20 http://ecopedia.hu/szukosseg Letöltés ideje: 2011.10.15. 21 http://www.bmwi.de/BMWi/Navigation/Wirtschaft/soziale-marktwirtschaft.html Letöltés ideje: 2011.10.23

13

előrelépést, ezen kívül pedig a megkeresett jövedelmet és a megszerezett nyereséget egyéni teljesítmények alapján osztja el. Az állam egyik legfontosabb feladata a működő verseny kereteinek megteremtése. Ezzel egyidejűleg pedig az állampolgárok nagyobb önállóságát kell támogatnia, valamint ösztönöznie kell őket, hogy készségeiknek és képességeiknek megfelelően cselekedjenek. A szociális piacgazdaság második alapelve a szabad piac mellett a szociális egyenlőség. Ennek azonban úgy kell megvalósulnia, hogy a piac szabadságát lehetőleg ne korlátozza, mindazonáltal egy „szociális biztosítékot” bocsásson rendelkezésre mindazok számára, akik idős koruk, vagy valamilyen betegség hatására, vagy éppen munkanélküliségük okán nem képesek jövedelmet elérni. Ezért van szükség az egyensúlyra. Az állam szociális és egyéb intézkedéseit, juttatásait az állam bevételeiből kell fedezni, ami pedig nagyrészt adókból és járulékokból folyik be. Ezek az adók viszont azokat terhelik, akik jövedelmükkel hozzájárultak ahhoz, hogy a jólét létrejöhessen és növekedhessen. A cél tehát az, hogy ez az imént már említett „szociális biztosíték” tartós és megbízható legyen, illetve, hogy ez a lehető legnagyobb jóléttel párosuljon. Ludwig Erhard is tisztában volt vele, hogy minél sikeresebb a gazdaságpolitika, annál kevesebb szociálpolitikai intézkedést kell meghozni az emberek megsegítésére.22 Annak ellenére, hogy a Német Szövetségi Köztársaság létrejöttétől kezdve gyakorlatilag a mai napig a gazdasági rendszer a szociális piacgazdaság elveire épül, a szociális piacgazdaságot név szerint sosem rögzítették Németország (illetve korábban az NSZK) alaptörvényében gazdasági rendszerként. Ennek az oka, hogy az alaptörvény nem tartalmaz gazdasággal kapcsolatos szakaszt. Mindazonáltal a jogszabályok központi elemei, többek között az alapjogok, a szerződéses-, és koalíciós szabadság, vagy például a szabad munkahelyválasztás joga lefektetik a szociális piacgazdaság alapjait, és kizárják az olyan szélsőséges lehetőségeket, mint a korlátlan piacgazdaság vagy a központilag irányított, állami gazdaság.

22

http://www.bmwi.de/BMWi/Navigation/Wirtschaft/soziale-marktwirtschaft.html Letöltés ideje: 2011.10.23

14

2.1.1 A freiburgi iskola Az újonnan létrejövő gazdasági rendszer, a szociális piacgazdaság alaptézisei a Freiburgi Egyetem professzoraitól származtak. Az egyetem akkoriban egyfajta szellemi központnak minősült. Itt alakult ki az 1940-es évek elején a fejezet alcímében már említett freiburgi iskola. A freiburgi iskolát a korszak jelentős tudósai, közgazdászai és jogászai alkották, mint Walter Eucken, Franz Böhm, Wilhelm Röpke, Alexander Rüstow, vagy éppen Alfred Müller-Armack. Ők kötelességüknek érezték, hogy hozzájáruljanak Németország politikai és gazdasági megújításához.23 Az 1929-33-as nagy gazdasági világválság hatásai, illetve a diktatúrák megjelenésének negatív tapasztalatai nagymértékben befolyásolták a szociális piacgazdaság elveit kidolgozók gondolkodásmódját. Röpke, és a többi gazdasági szakember egy olyan gazdasági rendszert álmodott meg, ahol azok a feladatok, amelyeket az államnak el kell végeznie, pontosan rögzítve vannak, csakúgy, mint a verseny és a szociális biztonság közötti viszony, illetve ahol a fogyasztók és a vállalkozások szabadsága is érvényesül. A freiburgiak, vagy ordoliberálisok, hiszen egy általuk írt és kiadott mű címe alapján önmagukat így nevezték, egy olyan gazdasági rendszert kívántak létrehozni, amely rendszer tulajdonképpen az emberen alapul. Azon az emberen, aki képes önállóan, és ami szintén nagyon fontos, önmagával szemben felelősségteljesen cselekedni. Ez az ember pedig később abban a gazdasági rendszerben, amit az állam létrehoz, kamatoztathatja képességeit. A 30-as, 40-es évek negatív tapasztalatai ebben a tekintetben is megmutatkoztak, hiszen a nemzetiszocialisták és a kommunisták által gyakorolt gazdaságirányítási módszerek mellett az egyének szabadsága, és itt beszélhetünk akár döntési-, akár cselekvési szabadságról rendkívül korlátozott volt.24 Az ordoliberálisok azt vallották, hogy a gazdasági élet középpontjában a verseny áll, elvetették ugyanakkor annak a lehetőségét, hogy a piac korlátlanul érvényesüljön. A szükséges jogi keretek létrehozását, illetve a korlátozott állami beavatkozást, aminek a célja tulajdonképpen - a szociális célok mellett - annyi, hogy a megalkotott szabályokat a

23 24

http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer01.htm Letöltés ideje: 2011. 10. 17. http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer02.htm Letöltés ideje: 2011. 10. 16.

15

piac védelmének érdekében, vagyis, hogy a piacon erőfölény ne alakulhasson ki, be is tartassa, már sokkal fontosabbnak tartották.25 Az így megszülető koncepcióban a társadalmi elkötelezettségnek, az egyének szabadságának, illetve a gazdasági hatékonyságra törekvésnek egy sajátos kölcsönhatása volt megfigyelhető. Az ordoliberális koncepció lényegében tehát három pilléren alapszik. Az első pillér a dinamikus gazdaság, melynek középpontjában a verseny áll, amelyet a törvények nyújtotta keretek tesznek működőképessé. A második pillér a pénzügyi rend, ami tulajdonképpen a pénz értékállóságától függ, harmadik pillérnek pedig a szociális rendszer tekinthető. A szociális rend képezi tehát a harmadik pillért, erre hárul a freiburgi gazdasági szakemberek elképzelése szerint a szociális egyenlőség és a szociális igazságosság megteremtésének a feladata. Az, hogy a rendszer az olyan állampolgárok sorsáról is gondoskodjon, azon embereknek is nyújtson segítséget ahhoz, hogy rendezett körülmények között élhessék le az életüket, akik valamilyen oknál fogva, például betegség, vagy munkanélküliség miatt úgymond nem a piac szereplői, és jövedelemszerzésre nem képesek.26 Az ordoliberális közgazdászok célja tehát egy olyan gazdasági alkotmány megszületése volt, amelynek középpontjában egyrészt az emberek szabadsága, másrészt a dinamikus gazdasági fejlődés áll. Véleményük szerint az általuk kitűzött célok megvalósulása, úgy, mint a modernizáció, az állampolgárok életkörülményeinek javítása, csak attól függ, mekkora mértékben sikerül a polgárok alkotó erejét felszabadítani. Márpedig egy olyan országban, illetve kissé leszűkítve: egy olyan gazdasági rendszerben, ahol az állampolgárok szociális helyzete biztosított, jobbak az életkörülményei, van munkája, akkor többet fogyaszt. Ez pedig a forgalomban lévő pénzmennyiség növelése által gazdasági növekedéshez vezethet. Az ordoliberálisok az alkotó erő felszabadítása mellett az együttműködés fontosságára is felhívták a figyelmet, továbbá azt is hangsúlyozták, hogy az információk megosztása és a tapasztalatok megvitatása folyamatosan szükséges. Ezek a szakemberek úgy gondolták, hogy egyetlen állam egyetlen intézménye sem lehet képes arra, hogy a tudományos és műszaki innováció, illetve a világpiac alakulásnak irányát és következményeit előre felismerje. Emiatt nem tartották megfelelőnek a 25

Otto Schlecht: Jólét egész Európának a piacgazdaság előretörésével, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest, 1998, 107.oldal 26 Uwe Taenzer: Soziale Marktwirtschaft: Grundlagen und Aufgaben, Ernst Klett Verlag für Wissen und Bildung, Stuttgart, 1992, 95.oldal

16

centralizált állam-, és gazdaságirányítást. A nem központosított struktúrák előnye véleményük szerint ezzel szemben a spontaneitásukban, rugalmasságukban rejlik, abban, hogy nyitottabban és hatékonyabban képesek lereagálni a piac változásait, ezen kívül pedig a szabadságnak is teret engednek. A freiburgi iskola egyik legjelentősebb közgazdásza: Wilhelm Röpke a következőképpen foglalta össze az ordoliberálisok nézeteit: „E keretekhez nem kevésbé hozzátartozik a jog, az állam, az erkölcs, a szilárd normák és az értékmeggyőződés, mint az a gazdaság-, szociál-, és pénzügypolitika, amely a piacon kívül egyezteti az érdekeket, védi a gyengéket, a gátlástalanokat kordában tartja, lenyesi a kinövéseket, korlátozza a hatalmat, meghatározza a játékszabályokat és betartásukat ellenőrzi. […] A piacgazdaság szükséges, de nem elégséges feltétele a szabad, boldog, igazságos és rendezett társadalomnak. […] A piacgazdaság sorsa végső soron […] a keresleten és kínálaton túl dől el.”27 Sok esetben addig, amíg a tudósok és szakemberek által kidolgozott állami és gazdasági berendezkedésekkel kapcsolatos alapelvei a gyakorlatban is megvalósulhatnak, évtizedekre is szükség lehet. Ez alól kivételt jelentett a II. világháború után újonnan létrejövő Német Szövetségi Köztársaság. Itt ugyanis a háború utáni nyílt helyzet, az, hogy a szövetségesek által megszállt területek összekapcsolása folytán egy új ország jött létre, gyorsabban lehetővé tette ezeknek a nézeteknek az elterjedését, illetve azt, hogy a gyakorlatban könnyebben megvalósulhassanak. Ebből a szempontból a II. világháborút követően, az 1940-es évek második felében a megszállt nyugati területeken, majd később az NSZK területén kialakuló körülményeket ideálisnak lehet mondani. Ezeket a nézeteket azonban nem volt elég egyszerűen csak alkalmazni, hanem gyorsan és sikeresen kellett mindezt megtenni, hiszen az országnak szüksége volt arra, hogy a háború utáni sokkból minél előbb megkezdődjön a politikai és gazdasági helyreállítás. Ahhoz pedig, hogy ezek az elvek a gyakorlatban

sikeresen

alkalmazhatóak

legyenek,

elengedhetetlen

feltétel,

hogy

alkalmazásukat egy olyan személy kísérelje meg, vagy ha úgy tetszik, ültesse át a politikába, aki elegendő meggyőzőerővel rendelkezik, és ha szükséges, akkor akaratának érvényt is tud szerezni.28 Ez a személy pedig, akinek nevéhez köthető az ordoliberálisok által kidolgozott szociális piacgazdaság rendszerének kiépítése, nem más, mint Ludwig Erhard volt. Erhard lett a 27

Az idézet Wilhelm Röpkétől származik. Forrás: http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer01.htm Letöltés ideje 2011. 10. 17. 28 http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer01.htm Letöltés ideje: 2011.10.17.

17

létrejövő NSZK gazdasági minisztere, ám tevékenysége a gazdasági helyreállításban nem ekkor kezdődött, ugyanis gazdasági tanácsadóként, később pedig a britek és az amerikaiak által megszállt területek összevonásával keletkező Bizónia gazdasági igazgatója is volt. Gazdasági miniszteri kinevezésére csak a CDU 1949-es választási győzelme után került sor. Őt tartják a II. világháborút követő német gazdasági csoda és a szociális piacgazdaság atyjának.

3. A szociális piacgazdaság gyakorlati megvalósítása

3.1 Az Erhard-éra

3.1.1 Erhard kettős csínye és a valutareform A szövetségesek 1947 őszén felállították a Rendkívüli Pénz- és Hitelügyi Hivatalt, melynek vezetője Erhard lett. Ezt a hivatalt abból a célból hozták létre, hogy előkészítse a valutareformot, amelyet a szövetségesek bevezetni kívántak. A hivatal felállítása jelentette az NSZK piacgazdaságra való áttérésének, valamint annak előfeltételét, hogy a németek a Marshall segélyből részesülhessenek. A hivatal hatáskörét azonban a nyugati hatalmak meglehetősen korlátozták, hiszen csak az előkészületi munkálatok, illetve csak technikai jellegű kérdések kapcsán egyeztettek a német szakértőkkel, a döntések és intézkedések érdemi részét maguk kívánták meghozni.29 Erhard már első beszédével meglepetést okozott hallgatói körében, bár kétségkívül meggyőző volt. Erhard határozottan kiállt elvei mellett: szabad piacgazdaságot akart bevezetni, mégpedig úgy, hogy az állam átmeneti gazdasági beavatkozását elutasította. Ezzel pedig igen nagymértékben mondott ellent a szövetségesek addigi elképzeléseinek, illetve az addig megkötött egyezményeknek.

29

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 145. oldal

18

Ebből 2 lehetőség következik. Az egyik, hogy felszólalásaikor a tények ismerete nélkül „egy politikai bolond”30 beszélt, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon jól tudta mit mond, ez viszont azt jelentette, hogy Erhard megkérdőjelezte a szövetségesek által gyakorolni kívánt közös gazdaságpolitika alapjait. Ekkor úgy tűnt, hogy az imént említett 2 lehetőség közül utóbbi látszik bebizonyosodni, ugyanis Erhard oldalán Leonhard Mikschsel és Alfred Müller-Armackkal, a munkálatokba időnként Erhard helyettesét, Edmund Kaufmannt is bevonva, terveinek ellenzőit pedig abszolút kizárva megkezdte azon lépések kidolgozását, amelyek lehetővé teszik „a kényszergazdálkodás piaci viszonyokra történő tervezett radikális átalakítását”31 Erhard segítőivel közösen létrehozta az úgynevezett irányelv törvényt. Ez a törvény papíron 2 személyt ruházott fel óriási hatáskörrel: a gazdasági és élelmezésügyi igazgatót, illetve a mezőgazdasági és erdőgazdálkodási ügyekért felelős igazgatót, de csak papíron, ténylegesen csupán Erhardot. Az irányelvek segítségével Erhard egymaga dönthette el, hogy mely áruk és szolgáltatások ármegkötését helyezi hatályon kívül. Ezzel egyidejűleg a Gazdasági Tanács hatáskörét a főbb nyers-, és alapanyagokra, mint például a szén, a gáz, a villamos energia, a vas és az acél korlátozta. Erhard döntéseit a Gazdasági Tanács nem bírálhatta felül, nem helyezhette hatályon kívül, ezzel pedig bebiztosította pozícióját. Az irányelv törvény azonban csak az első csíny volt Erhard részéről. A másik csínyét a szövetségesek által 1948. június közepén bejelentett valutareform után időzítette. Június 18-án a megszálló hatalmak azt jelentették be, hogy két nappal később új pénznem, a német márka fog életbe lépni hivatalos fizetőeszközként a hiperinfláció miatt időközben teljesen elértéktelenedő birodalmi márka helyett.32 A végrehajtott pénzreform minden állampolgárnak, aki a nyugati megszállási övezetekben lakott, jogosulttá vált 60 német márkára. A bankbetétek ezzel egyidejűleg viszont korábbi értékük 6,5 % - ára, a kötelezvények pedig eredeti értékük 10 % - ára csökkentek.33

30

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 145. oldal 31 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 145. oldal 32 Uwe Taenzer: Soziale Marktwirtschaft: Grundlagen und Aufgaben, Ernst Klett Verlag für Wissen und Bildung, Stuttgart, 1992, 88. oldal 33 A százalékos adatok forrása: Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 147. oldal

19

Ekkor került sor Erhard második csínyére. Alapos előkészületek után ugyanis egy vasárnapi napon a szövetségesekkel vagy a Gazdasági Tanáccsal történő egyeztetés nélkül nyilatkozatott tett, amelyben bejelentette, hogy megszűnik az ármegkötés, illetve a kötött gazdálkodás. Arra számított, hogy a pénzreform bevezetése és az állami beavatkozás megszüntetése beindítja azon áruk piacra kerülését, amelyet korábban felhalmoztak, az új pénz hatására pedig a termelés folytatódni és növekedni fog. Emiatt lehet azt mondani, hogy a valutareform a Német Szövetségi Köztársaságban a gazdaság talpra állításának kiindulópontjaként szolgált.34 A beszéd vasárnapra időzítése teljes mértékig tudatos volt, hiszen tudta, hogy a szövetségesek irodái ekkor zárva tartottak. A törvény pedig már másnap, hétfőn életbe lépett. Ezzel a lépésével Erhard a megszálló hatalmak azon jogát játszotta ki, amelyik lehetővé teszi, hogy az összes végrehajtási utasítást ellenjegyezzék, illetve engedélyt adjanak rájuk. Emiatt Clay, az amerikai megszállási övezet tábornoka felelősségre is vonta Erhardot, hogy miért avatkozott be a szövetségesek hatáskörébe tartozó kérdésekbe, illetve miért változtatta meg a gazdasági előírásokat Erhard ennyit válaszolt: „Én azokat nem megváltoztattam, hanem megszüntettem!”35 Clay erre megjegyezte, hogy tanácsadói egytől-egyig ellenzik az efféle lépéseket, mire Erhard annyit mondott, hogy „nincsenek egyedül, az én tanácsadóim is ellene vannak.” 36 Erhard határozottsága aztán meghozta gyümölcsét, az árukínálat azonnal növekedésnek indult, és a lakosság körében rögtön érezhető volt a pozitív hangulatváltozás. Ennek hatására a szövetségesek végül nem büntették meg Erhardot, sőt, jóvá is hagyták az irányelv-törvényt, egyedül az alapvető élelmiszerekre, illetve egyes agrártermékekre maradt érvényben az árstop. Az irányelv törvény, vagy másképp elnevezve: törvény „a pénzreform utáni gazdálkodás és árpolitika irányelveiről”37 ahogyan elnevezése is mutatja, azokat a szükséges intézkedéseket tartalmazta, amelyeket a valutareform bevezetését követően az árpolitika területén Erhardék bevezetni kívántak. Ilyen módon a 48-as valutareform és az azt 34

Gilbert Badia: Németország tegnap és ma, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965, 453. oldal Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 147. oldal 36 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 147. oldal 37 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 145. oldal 35

20

követően Erhard csínye által bevezetett, és később a szövetségesek által is jóváhagyott irányelv törvény között igen szoros összefüggés mutatkozik. A két reform összefüggése kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy önmagában az a tény, hogy a pénzreform által Nyugat-Németországban új fizetőeszköz került bevezetésre, még nem oldotta volna meg a problémákat, a valutareform egyedül képtelen lett volna arra, hogy a kívánt célokat, a kínálat növekedését, a termelés újraindulását eredményezze. Az árliberalizáció nélkül, értve ez alatt az árelőírások eltörlését (egy-két kivételtől eltekintve), illetve azt, hogy kivonták a szövetségesek ellenőrzése alól a fogyasztási javak és a legfontosabb élelmiszerek árképzését, a pénzreform nem hozott volna ilyen látványos eredményt.

3.1.2 A Marshall-segély és az OEEC A Marshall-terv annak a nemzetközi gazdasági segélyprogramnak a neve, amelyet a II. világháború után hirdettek meg. A Marshall-segélyt George C. Marshallról, az Amerikai Egyesült Államok akkori külügyminiszteréről nevezték el, és az Európai Helyreállítási Terv (ERP) keretein belül folyósították minden olyan európai országnak, amely együttműködött az USA-val a háború utáni újjáépítésben. "Az Egyesült Államoknak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy hozzájáruljon normális gazdasági viszonyok helyreállításához a világban, enélkül nem létezhet politikai stabilitás és biztos béke. Politikánk nem irányul valamely ország vagy tan ellen, csak az éhség, a szegénység, az elkeseredés és a zűrzavar ellen. Célja a működő gazdaság helyreállítása a világban, hogy lehetővé váljanak olyan társadalmi és politikai viszonyok, amelyek közepette a szabad intézmények fennmaradnak"38 –hangzott el Marshall 1947ben, a Harvard Egyetemen megtartott beszédében. A segélyprogram szükségességét az is mutatta, hogy a II. világháború lezárása után Európa gazdasága romokban hevert. A Marshall-terv célja az volt, hogy ezt az állapotot felszámolja. A feladat sürgősnek bizonyult. A program 4 éven át, 1948-1952 között nyújtott gazdasági segítséget a résztvevő országoknak. A segítség részben termékekben érkezett, az USA több milliárd dollár értékben küldött gépeket, élelmiszert, gyógyszereket és üzemanyagot. A segély nagy részét a résztvevők vissza nem térítendő támogatásként 38

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=429 Letöltés ideje: 2011.10.20.

21

kapták, de volt olyan része is, amelyhez kedvező feltételekkel, alacsony kamatozású hitelként jutottak hozzá. A rendszer úgy működött, hogy a szállítóknak az USA amerikai dollárban fizetett, ennek ellenértékét pedig a szóban forgó ország, aki az árut megkapta saját nemzeti valutájában egyenlítette ki oly módon, hogy egy külön, úgynevezett ellenértékszámlára került a pénz. Erről a számláról aztán lehetett pénzt igényelni újjáépítéssel kapcsolatos, illetve a kereskedelem élénkítését célzó intézkedésekre, de csak az után, hogy az Egyesült Államok ezt jóváhagyta. A Marshall-segélyt 16 európai ország igényelte: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Luxemburg, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Portugália, Svájc, Svédország és Törökország. Ezt a 16 országot egészítette ki Nyugat-Németország oly módon, hogy amikor a Marshall-segélyről, illetve az OEEC létrehozásáról szóló tárgyalásokat megkezdték, akkor még külön létezett Bizónia, amely a brit és az amerikai megszállási zónát tartalmazta, illetve a francia megszállási zóna. Ilyen módon az OEEC-nek kezdetben 18 alapító tagja volt, plusz az Egyesült Államok.39 Ezek az országok alapították meg az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét, az OEEC-t, melynek fő feladataivá az európai kereskedelem, a gazdasági stabilitás és növekedés ösztönzését tűzték ki, emellett pedig a Marshall-terv keretein belül érkező segélyek szétosztása is ennek a szervezetnek a feladata volt. Ahhoz, hogy a három nyugati megszállási övezetből később megalakuló NSZK is részesülhessen a Marshall-segélyből, a szövetséges megszállási politika változására volt szükség. Hoover korábbi amerikai elnök utazott Európába a helyzetet tanulmányozni. Az ő jelentése vezetett végül is ahhoz, hogy az amerikai megszállási politikában radikális változás következzen be. Úgy látta, hogy a büntetés helyett az újjáépítésre kellene a hangsúlyt fektetni. Marshall pedig kijelentette, hogy az ERP támogatások kifizetése csak akkor fog megvalósulni, ha a nyugatnémet területek is részesülnek belőle. Ez volt tehát az alapfeltétel.40

39

http://www.oecd.org/document/53/0,3746,en_2649_201185_1876912_1_1_1_1,00.html Letöltés ideje: 2011.10.20 40 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 135. oldal

22

Az NSZK-nak nyújtott segítség az 1948-1952 közötti 4 év alatt összesen körülbelül 3,2 milliárd dollárt tett ki, amiből 1,9 milliárd dollár a Marshall-terven kívüli élelmiszer behozatal összege, amire a német lakosság alapvető élelmiszer ellátásának biztosításához volt szükség.

41

Ehhez jöttek még a GARIOA-alapból42 még a Marshall-segély folyósítása

előtt finanszírozott szállítások. Az NSZK-nak csupán a Marshall-terv hiteleit kellett később visszafizetnie. A Marshall-terv hatására az NSZK nyersanyagellátása jelentős mértékben javult. 19481949 fordulóján az ipari létesítmények egyre több gépet és nyersanyagot kaptak, ami nagymértékben hozzájárult a termelés növeléséhez. Ezt kiegészítette az ekkor a világpiacon tapasztalható árcsökkenési tendencia is, ami azt eredményezte, hogy 1948 első féléve, és 1949 ugyanezen időszaka között az import értéke majd háromszorosára, 1,2 milliárd márkáról 3 milliárd márkára nőtt.43 A Marshall-segély folyósítása 1952. június 30-án befejeződött, de ezt követően 2 évig még ennek a helyébe lépett a Kölcsönös Biztonsági Ügynökség (MSA) által nyújtott gazdasági támogatás, amelynek keretein belül további 100 millió dolláros segélyt kapott az NSZK. Összességében elmondható, hogy a Marshall-segély óriási szerepet játszott abban, hogy az NSZK a gazdasági újjáépítés és fejlődés útjára léphetett. A kapott kölcsön és támogatás nagymértékben előmozdította ezt a folyamatot, e nélkül mindenképpen kérdéses, hogy az NSZK gazdaságilag talpra tudott-e volna állni, de az biztos, hogy a segély nélkül az egész folyamat sokkal több időt vett volna igénybe.

3.1.3 Az első szakasz, kezdeti problémák „A német gazdaság történetének egyik legdrámaibb szakasza.”44 Így jellemezte Erhard a kényszergazdálkodásról a piacgazdaságra való áttérés folyamatát 1948 második felében. Félő volt, hogy az új rendszer nem állja ki a próbát, ami azzal járt volna, hogy az eddigi támogatói elfordultak volna tőle. 41

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 138. oldal 42 Government Aid and Relief for Import in Occupied Areas. Gilbert Badia: Németország tegnap és ma, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 452. oldal 43 Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 27. oldal 44 Az idézet Ludwig Erhardtól származik. Forrás: http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer02.htm Letöltés ideje: 2011.10.16.

23

1948 végén a CDU Recklinghausenben megrendezett pártnapján Erhard kifejtette, hogy egy olyan gazdasági rendszer megvalósítása a célja, amely lehetőséget teremt arra, hogy a német lakosság szélesebb rétegei is jólétben, jó körülmények között élhessenek. Ez pedig a korábban tapasztalt - Erhard által alapvetően hibásnak tartott - jövedelmi tagozódás mellett lehetetlen, emiatt a pártnapon visszautasította annak a lehetőségét, hogy visszatérjenek a korábbi tagozódáshoz azáltal, hogy az ezzel kapcsolatos elképzeléseket újjáélesztik. Erhard úgy gondolta, hogy a társadalmi szerkezet nem megfelelő. Abban az esetben, ha a vásárlóerő szélesebb rétegekre terjedne ki, akkor lehetőség nyílna a régi konzervatív társadalmi struktúrát elvetni. A régi társadalmi szerkezet a következőképpen nézett ki: Az egyik oldalon állt egy igen szűk réteg, a gazdag réteg, akik gyakorlatilag bármit meg tudtak venni, ami a piacon kapható volt. A másik oldalon pedig egy igen nagy létszámú réteg, a szegény réteg, akik kevés jövedelemmel rendelkeztek, emiatt pedig nem képviseltek megfelelő vásárlóerőt. Elsőként tehát ezt a régi társadalmi berendezkedést, illetve azt a társadalmi ellentétet, ami gazdagok és szegények között ennek a struktúrának következményeként jött létre, kellett megszüntetni, hiszen mindezek gátolták a korszerű fejlődést. „A verseny segítségével elérhető a haladás és a nyereség […] társadalmasítása.” 45 Erhard úgy vélte, hogy a verseny az az eszköz, amely a legalkalmasabb lehet a jólét megvalósítására és fenntartására. Annak az eszköze, hogy a gazdaság fejlődéséből mindenki részesülhessen, fogyasztóként a gazdasági haladás minden állampolgárnak javára váljon. A gazdasági fejlődés azonban csak akkor valósulhat meg, ha az egyén ösztönözve van arra, hogy nagyobb teljesítményt nyújtson. Ennek egyik eszköze, hogy magasabb bért fizetnek neki, ez pedig nagymértékben függ a termelékenységtől. A magasabb bérből aztán az emberek többet vásárolnak. Erhardéknak a szociális piacgazdaság bevezetésekor több fontos feladattal és problémával is szembesülniük kellett. A legfontosabb feladat talán a gazdaság bővítése volt, mindenekelőtt az árukínálatot kellett megnövelni, hogy aztán a verseny újabb és újabb lendületet kaphasson.46 Ugyanis az történt, hogy miután az árakat felszabadították, a kereslet kezdetben meghaladta azt a mennyiséget, amelyet a termelés elő tudott állítani, és amely a raktárakban rendelkezésre állt. Az így létrejövő túlkereslet következtében a lakosság 45 46

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 7. oldal Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 55.oldal

24

jelentős áremelkedést tapasztalhatott. Fontos feladat lett tehát a kínálat növelése, amivel gátat lehetett szabni a korábbi túlkereslet okozta áremelkedésnek. Önmagában az árukínálat azonban hiába bővül, hiába van verseny, ha ezzel egy időben a munkanélküliség magas és egyre több embernek nincs állása. Elsődlegesen tehát a munkakereső embereknek kellett foglalkoztatási lehetőséget biztosítani, hogy aztán ők is részt vehessenek a gazdasági körforgásban. A II. világháború után a német területeken a munkanélküliség óriási mértéket öltött. A helyzetet súlyosbította, hogy több millió menekült és hadifogoly tért vissza. A kapacitások nem bizonyultak elégségesnek. Erhardék azonban úgy gondolták, hogy a hiba nem konjunkturális, hanem sokkal inkább strukturális eredetű, és mint ilyen rövid idő alatt orvosolható. Éppen ezért a megszálló hatalmak nyomása ellenére kitartott azon elképzelése mellett, hogy a pénz értékállóságának megteremtése, amelyet a már említett pénz-, és valutareformmal ért el, rövid távon fontosabb feladat, mint a teljes foglalkoztatottság elérése. A gazdasági növekedés, idegen szóval konjunktúra időtartamával kapcsolatban ismert, hogy általában 7 év alatt megy végbe egy teljes ciklus. A teljes ciklus 4 szakaszból épül fel. Az első szakasz a fellendülés, ezt a virágzás követi, majd a hanyatlás, végül pedig a válság következik. Ezt követően indul a folyamat elölről. Erhard gazdasági minisztersége alatti időszak azonban rácáfol erre az elméletre. Ezt az időszakot ugyanis, ahogy később is látni fogjuk, a gazdaság és a foglalkoztatottság folyamatos növekedése jellemezte. Ezért is tartják sokan az általa fémjelzett időszakot, illetve az NSZK-ban véghezvitt gazdasági növekedést gazdasági csodának.47

3.1.3.1 A kartelltörvény 3.1.3.1.1

A kartell fogalma, előzmények

Erhard egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy megvédje a versenyt, amelyre az általa bevezetett rendszer „motorjaként” tekintett. Ahhoz azonban, hogy megértsük a végül 1957-ben megszavazott kartelltörvény jelentőségét, fontosnak tartom, hogy foglalkozzunk annak előzményeivel, magának a kartell szónak a jelentésével, azzal, hogy a freiburgi 47

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 8. oldal

25

tudósok hogyan gondolkodtak a kartellekkel kapcsolatban, illetve a „kartellek múltjával”, amely egészen a 19. század végéig nyúlik vissza az akkor még egységes Németország történetében. Mit is jelent tehát az a szó, hogy kartell? Ahány forrást megnéztem, annyiféleképpen értelmezték ezt a kifejezést. Az egyik forrás eképpen jellemzi: „Olyan gazdasági szövetség, amelyben az adott ágazathoz tartozó vállalkozások megegyezése a verseny korlátozását, a piacon kialakult pozíció megerősödését célozza.”48 Egy másik szerint pedig: „A gazdasági verseny akadályozását, korlátozását vagy torzítását célzó összehangolt vállalati magatartás. Amennyiben a kartell létéből fakadó piactorzító hatás jelentősnek minősül, úgy ez a megállapodás törvényellenesnek minősül.”49 „A kartell tehát tulajdonképpen kísérlet arra, hogy több szereplő monopolizálja a piacot, és – egyként fellépve – együtt realizálják a monopolista profitot, amelyet aztán felosztanak egymás között.”50 Az idézett források alapján annyi mindenesetre leszögezhető, hogy különböző vállalatok kartelltevékenysége arra irányul, hogy a piacon kialakuló versenynek gátat szabjon. Mivel a verseny a piac egy igen fontos elemének minősül, legyen szó akár a NyugatNémetországban bevezetett szociális piacgazdasági rendszerről, de akár bármely más ország piacgazdasági rendszeréről, annak zavartalan működését biztosítani kell. Ennek eszköze volt 1957-ben az NSZK-ban bevezetett kartelltörvény. Pár gondolat erejéig úgy gondolom, foglalkoznunk kell azokkal a feltételekkel is, amelyek alapján egy kartell létrejöhet: áremelésre való képesség, de úgy, hogy ezzel azokat a vállalatokat, amelyek nem a kartell tagjai, nem ösztönzi versengésre a várható büntetés, amelyet esetlegesen a versenyhatóság a piac védelmében kiszabhat, alacsonyabb, mint az a realizálható nyereség, amelyet a kartellben résztvevő vállalatok elérhetnek a kartell kialakításának, és az „együttműködés” feltételeinek betartásának alacsony költségei kell, hogy legyenek a várható nyereséghez képest 48

http://www.penzugysziget.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=596&Itemid=205#kartell Letöltés ideje: 2011.10.20 49 http://www.lizingpercek.hu/szotar/K-1 Letöltés ideje: 2011.10.20. 50 http://doktori.bibl.u-szeged.hu/848/1/disszertacio_Pelle.pdf 20. oldal, letöltés ideje: 2011.10.20.

26

A kartellben résztvevő vállalatok célja egyértelműen a megszerezhető nyereség maximalizálása. Ez persze önmagában bármely vállalkozásra is elmondható, amely gazdasági tevékenységet folytat, és ez által jelen van a piacon. A különbség csupán annyi, hogy egyes vállalatok erre a kartellen belül nagyobb lehetőséget látnak. Több olyan körülmény is van azonban, amelyek a kartellek működését instabillá tehetik, ezek közül talán az egyik legfontosabb az úgynevezett helyettesítő termékek szerepe. Helyettesítő termékeknek nevezzük azokat a termékeket, amelyek közel azonos tulajdonságokkal rendelkeznek, hasonló funkciót töltenek be, mint az adott termék. Emiatt könnyen előfordulhat, hogy a fogyasztó a helyettesítő terméket vásárolja meg. Jelen esetben: ha az adott termék árát a kartellben résztvevő vállalatok a magasabb elérhető nyereség reményében fölvitték, akkor más piaci szereplők helyettesítő termékei által igen nagy veszélynek vannak kitéve, hiszen ez által a fogyasztók, akik eddig a kartell termékét vásárolták meg, könnyen elcsábíthatóak. Erhard kartelltörvénye, illetve az ennek az alapjait képező, freiburgi gazdasági szakemberek által kidolgozott elméletek egyébként nem csupán a szociális piacgazdaság rendszerének kiépítésében játszottak fontos szerepet, hanem az európai gazdasági integrációban is fontosnak minősültek. Jelentőségüket ez is mutatja, hiszen az 1957-es Római Szerződés aláírása után megalakuló Európai Gazdasági Közösség, később Európai Közösség, majd pedig Európai Unió kartellszabályozásának is német gyökerei vannak, „a közösségi kartellszabályozásra a német gondolatok és szabályozás nagy hatással voltak”51 Walter Eucken vezetésével, a többi gazdasági szakember hathatós közreműködésével, a freiburgi iskola keretein belül lefektetett alapelvek tehát nem csak Nyugat-Németország II. világháború utáni gazdasági helyreállításához járultak hozzá, hanem az európai közösségi versenyszabályozás, illetve a kialakuló gazdaságpolitikai értékrend szempontjából is kiemelkedőnek bizonyultak.52

3.1.3.1.2

Freiburgiak a kartellről

A Freiburgi Egyetem neves közgazdász szakembereiről, Walter Euckenről, Röpkéről, Böhmről, Müller-Armackról korábban már tettem említést. Az egyetem professzorai közé tartozott kicsivel korábban Robert Liefmann is, akiről szakdolgozatomban eddig még nem 51 52

http://doktori.bibl.u-szeged.hu/848/1/disszertacio_Pelle.pdf 4. oldal, Letöltés ideje: 2011. 10.20. http://doktori.bibl.u-szeged.hu/848/1/disszertacio_Pelle.pdf 6. oldal. Letöltés ideje: 2011. 10.20.

27

írtam, a kartellek kapcsán azonban fontosnak tartom őt is megemlíteni. Ő volt ugyanis az, aki a 30-as évekig legaktívabban foglalkozott a kartellek kérdésével. Liefmann tevékenysége nem tekinthető a freiburgi iskola közvetlen előzményének, hiszen ez utóbbi csak pár évvel később, a 40-es évek elején jött létre, ezen kívül pedig nézeteik középpontjában is különbségek fedezhetőek fel, ugyanis amíg az ordoliberálisok a versenyt tartották a legalkalmasabb szervezőerőnek, addig Liefmann a magán-piacszabályozásban hitt. Érdekesség azonban, hogy az 1957-es Római Szerződés azon cikkelye, amely a kartellszabályozással foglalkozik, a liefmanni, illetve a freiburgi iskola képviselőitől származó elvek közül is merít.53 Liefmann a szabadversenyes kapitalizmus rendszerét több művében is „kegyetlen verseny”- ként írta le. Tette mindezt azért, mert úgy gondolta, hogy a piacon mindenki küzd mindenki ellen, ebben rejlik a kegyetlensége. Nézetei szerint a kartellek kialakulása is ennek köszönhető, illetve annak, hogy a nagy tőkeigényű iparágakban tevékenykedő vállalatok felismerték annak a lehetőségét, hogy az előnytelen tényezőket ilyen módon kiküszöbölhetik. (A mezőgazdaság, illetve a kereskedelem ellenben azok a szektorok, amelyekre egyáltalán nem, vagy csak kevés esetben jellemző a kartellek szerveződése.) Művében Liefmann összegzi, hogy véleménye szerint melyek a kartellek alakulásának előnyei, illetve hátrányai. Szerinte a kartellek alakulásának pozitív hatásai leginkább abban nyilvánulnak meg, hogy a vállalatok számára csökken a tőkekockázat, sikeresebben vehető fel a küzdelem a dekonjunktúrával és az inflációval, és több ember foglalkoztatható. Ezzel szemben a kartellek által megállapított magas árak, a fejlesztés szándékának hiánya és a technikai fejlődés akadályozása jelennek meg, mint negatívumok. Liefmannal szemben a Walter Eucken és Franz Böhm vezette freiburgi iskola már más nézeteket vallott. Előbbiek Hans Grossmann-Doerthtel kiegészülve az 1930-as évek közepén közös művet dolgoztak ki Wettbewerb und Monopolkampf54 címmel. Ebből született meg a „rendek interdependenciájának elve”.55 Azoké az rendeké, amelyeket a 2.2 fejezetben korábban már megemlítettem, úgymint: a verseny rendje, a pénzügyi rend, illetve a szociális rend. Ezek a rendek kölcsönhatásban állnak egymással, kölcsönösen függnek egymástól, ezt jelenti az interdependencia elve. Böhm harmadmagával tehát az 1957-es kartelltörvény elveinek kidolgozója lett, később az egész törvénykezést felügyelte, 53

http://doktori.bibl.u-szeged.hu/848/1/disszertacio_Pelle.pdf 24. oldal, Letöltés ideje: 2011.10.20. A cím magyarra fordítva: Verseny és monopolharc 55 http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer02.htm 54

28

emellett pedig ő is tevékeny részt vállalt a szociális piacgazdaság rendszerének kiépítésében. Az Eucken és Liefmann gondolkodása közötti különbségre rámutat az a tény, hogy amíg Liefmann a versenyt több helyütt is a kegyetlen jelzővel illette, és a kartellekben sem csak a negatívumokat látta, addig a freiburgi iskola elveit képviselők, Euckennel az élükön úgy gondolták, hogy a verseny a megoldás arra, hogy a gazdasági erőfölényes helyzeteket kezelni tudják. Az ordoliberálisok azt tűzték ki célul, hogy korlátozzák az erőfölény kialakulásának lehetőségét a piacon, hiszen ha ez nem történik meg, és erőfölényes helyzet alakul ki, azt vonja maga után, hogy nem érvényesül szabad verseny a piacon.

3.1.3.1.3

Az 1957-es kartelltörvény

Az egyik legnehezebb feladat a verseny gördülékeny működéséhez szükséges feltételek teljesülésének biztosítása. A verseny ne legyen akadályozva annak ellenére sem, hogy ennek veszélye szinte állandóan a levegőben lóg. Éppen ez az oka annak, hogy az állam egyik legfontosabb szerepe, hogy őrt álljon a szabad verseny mellett. Ennek egyik eszköze volt az Erhard által 1949-ben bejelentett kartelltörvény, azonban a törvény végleges elfogadására a német parlamentben még éveket kellett várni, egészen 1957-ig. Az elfogadást heves viták előzték meg, az ipar is heves ellenállást tanúsított. Erhard elképzelése az volt, hogy a kartelltilalom alól csak 1-2 esetben tesznek majd kivételt, emellett tervezték egy független kartellhivatal létrehozását is, amely a fuzionálásokat ellenőrzi. Ezt végül a német parlament meghiúsította, a kartellhivatal nem jött létre, és a kivételek számát is megnövelték. A kartelltörvény végleges változata, amelyet végül 1957ben fogadtak el, olyan sok kiskaput tartalmazott, hogy a törvény gyakorlati jelentősége megkérdőjelezhetővé vált.56 Ennek ellenére ez a törvény Erhard szemében egyfajta alaptörvénnyel ért fel, úgy gondolta, hogyha az állam ebben a szerepében csődöt mond, akkor a szociális piacgazdaság rendszerének biztonsága is veszélybe kerülhet. Emiatt mondta azt, hogy megengedhetetlen állampolgárok kezébe olyan hatalmat adni, aminek segítségével mások egyéni szabadságát elnyomhatja vagy korlátozza.

56

Mary Fulbrook: Németország története, Maecenas Kiadó, Budapest, 1997, 227.oldal

29

Erhard számára „az általános jólét és a versenyben született jólét elválaszthatatlanul összetartozik.”57 Előbbit tekinthetjük az egész gazdasági rendszer céljának, utóbbi pedig annak az eszköze, ahogyan a cél elérhető.

3.1.3.2 Az állam szerepe, demokratikus alapjogok Amint az már többször szóba került, az államra igen fontos szerep hárul a szociális piacgazdaság rendszerének kiépítésében. Amellett, hogy a rendszer elveit kidolgozó freiburgiak az államnak versenyszabályozó szerepet szántak, azáltal, hogy őrködik a verseny felett, az államra további óriási feladatok hárulnak. Cél azonban „az állam lényegétől idegen funkciók korlátozása”,58 mindazonáltal azt lehet mondani, hogy adott körülmények között, a II. világháborút követően ennek valószínűsége, hogy az állam tehermentesítése megtörténjen, meglehetősen kevés esély mutatkozott. Ettől függetlenül a gazdasági célok változatlanok maradtak. Továbbra is cél maradt az árelőírások fokozatos leépítése, illetve az adók csökkentése. Ez utóbbinak egyik feltétele, hogy az állami kiadások csökkenthetőek, de legalábbis szinten tarthatóak legyenek, hiszen amennyiben az állami kiadások mértéke csökken, akkor elméletben az állam által beszedett adómennyiség is csökken, legalábbis ha azt a tényt vesszük alapul, hogy az adók beszedésének célja elsősorban az állam kiadásainak fedezése. Az adók csökkentésének kérdésében a megtermelt társadalmi össztermék is nagy szerepet játszik. Ha ugyanis a társadalmi össztermék nő, növekednek az állam bevételei, ennél fogva pedig a kiszabott adók mértéke ugyancsak csökkenthető. Sokat mondó az a statisztika, amely kimutatja, hogy az 1949-es évhez képest, amikor is az állam bevételeinek mértéke 23,7 milliárd márkát tett ki, az 1958/59-es pénzügyi évet a Német Szövetségi Köztársaság 69,6 milliárd márkányi bevétellel zárta. Az imént említett periódus 10 éve alatt gyakorlatilag majdnem megháromszorozódtak az állam bevételei, ami nagymértékben a gazdasági fejlesztések eredményeképpen végbemenő társadalmi össztermék növekedésének köszönhető.59 Az imént példaként említett társadalmi össztermék növekedés pedig egyértelműen növeli a jólétet, ha pedig a jólét növekszik, az hozzájárul az NSZK-ban lezajló demokratizálódási

57

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 8. oldal Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 10. oldal 59 Statisztikai adatok: Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 11. oldal 58

30

folyamathoz. A jólét növelése pedig, ami a szociális piacgazdasági rendszer kiépítésének egyik fő célja, csak olyan módon valósulhatott meg, hogy Erhardék tartották magukat a szabad versenyen alapuló piacgazdasági rendszer következetes kiépítéséhez. Az imént előkerült a demokratizálódási folyamat a jólét kapcsán, szót kell tehát ejtenünk az úgynevezett gazdasági alapjogokról is. Elsődlegesen le kell szögezni, hogy az állampolgárok jogában áll úgy élni és azt fogyasztani, ami egyéni vágyaiknak megfelel, természetesen pénzügyi lehetőségeik alapos figyelembevétele és mérlegelése mellett. Az embereknek ezt a jogát nevezzük a fogyasztás szabadságát biztosító demokratikus alapjognak. Ez kiegészül a vállalkozó szabadságát biztosító alapjoggal, ami azt mondja ki, hogy a vállalkozónak joga van azt termelni, illetve olyan termékekkel a piacra lépni, amit a piac adottságainak elemzése alapján, mérlegelve a fogyasztók egyéni szükségleteit, eredményesnek, vagy másképpen fogalmazva jól eladhatónak gondol. Ezek az alapjogok egy demokratikus berendezkedésű államban, amilyen tulajdonképpen az NSZK, sérthetetlennek minősülnek.60 Ehelyütt

fontosnak

tartom

felhívni

a

figyelmet

az

állam

gazdaság-,

és

társadalompolitikájának szoros összefonódására, vagy ha úgy tetszik, kölcsönös függőségére. A gazdaságpolitika területén elért sikerek igen nagy hatást gyakorolhatnak a társadalompolitikára, és fordítva. A gazdaság előrehaladása azonban főként az állam sorsától függ. Értem ezalatt, hogy a politikai döntések sikeressége, amelyeket az állam, illetve kormánya hoznak, nagymértékben függenek attól, hogyan teljesít a gazdaság. Az sem mellékes továbbá, hogy a gazdaságpolitikának el kell köteleződnie a demokrácia, illetve a demokratikus államberendezkedés mellett. A II. világháborút követően a Német Szövetségi Köztársaságban kiépített szociális piacgazdaság erre jó példa, hiszen ez a gazdasági rendszer meghatározó szerepet töltött be a demokratikus berendezkedés felépítésében. Ez a rendszer képesnek bizonyult arra, hogy a történelemben korábban nem tapasztalható módon, kemény munkával az embereket „a háború előtti legjobb évek életszínvonalát meghaladó szintre juttassa”61

60

61

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 11. oldal Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 13. oldal

31

3.1.3.3

A termelés helyzete

1. táblázat: Ipari termelés 1946/47-ben (az 1936-os termelés százalékában)

1946

1947

Egész ipar

33

39

Szénbányászat

51

65

Vas-, és acélipar

21

25

Egyéb fémek

18

24

Vegyipar

43

43

Építőanyag

31

33

Járműipar

17

19

Elektrotechnika

36

65

30

30

Textilipar

20

28

Bőr-, és cipőipar

26

27

Gumiipar

34

40

20

21

Finommechanika és optika

Cellulóz-, és papíripar

Forrás: Ludwig Erhard Jólétet mindenkinek c. műve (15. oldal) alapján saját szerkesztés

A fenti táblázat az Egyesített Gazdasági Övezet 1946-os, és 1947-es ipari termelés szintjét hívatott ábrázolni. A táblázat az adatokat az 1936-os év termelési szintjének százalékában tartalmazza. A fent ábrázolt adatokból is kitűnik, hogy például az egész ipar termelése 1947-ben az 1936-os teljesítmény 39%-át tette ki. A II. világháború lezárását követő első évekről megállapítható, hogy az összkép igen rossz volt, ez is mutatta, hogy mennyire szükséges volt a gazdasági reformok bevezetése, amitől Erhard az ipari termelés fellendülését is várta. A táblázat alapján elmondható, hogy az 1946-ban és 1947-ben a tíz évvel azelőtti szinthez képest jelentős visszaesés mutatkozott az ipari termelésben. Azonban az is látható, hogy 1 év alatt, 1947-re a vegyipart, illetve a finommechanikai és optikai eszközök gyártását leszámítva - ezekben az iparágakban stagnálás volt megfigyelhető - a legtöbb 32

iparágban, ha kismértékű is, de növekedés mutatkozott. Igaz azonban, hogy az ipari termelés szintje még 1947-ben is csak a 10 évvel azelőtti szint töredékét tette ki. Az ipari termelésben a II. világháborút követően tapasztalható óriási visszaesés mellett szintén nagy gondot okozott az infláció, amelynek megoldását az árstabilizációban és az adminisztratív úton történő irányításban látták, azonban ezek a lépések kezdetben nem vezettek eredményre. A kereskedelem is válságba jutott, a Gazdasági Övezet területén gyakorlatilag csődöt mondott a nagy-, és kiskereskedelem, az áruk többsége raktáron maradt, a nyugatnémet területek visszasüllyedtek az árucsere szintjére, vagyis nem pénzért cseréltek gazdát a különböző termékek, hanem áruért. A kialakult helyzet természetesen vitákat váltott ki arról, hogyan, milyen módon oldhatóak meg a kialakult problémák. A megoldást az 1948-as pénzreform jelentette. A teljesen elértéktelenedő birodalmi márkát új pénz váltotta fel. Úgy tűnt, ezzel véget érhet az adminisztratív gazdaságirányítás és egy új szakasz kezdődhet a nyugatnémet területek életében. „A feketepiac egy csapásra eltűnt. […] De a fölemelkedés mértékénél csak hirtelensége volt bámulatosabb. A pénzreform napján egy csapásra megindult a fellendülés a gazdasági élet minden területén. […] Egy egész nemzet tekintett reménykedve a jövőbe.”62

2. táblázat: Ipari termelés a valutareform bevezetésekor (az 1936-os teljesítmény százalékában)

1948. 2. negyedév

1948. 4. negyedév

Egész ipar (építőipar nélkül)

52,1

75,4

Termelési javakat előállító ipar

46,4

68,3

Beruházási javakat gyártó ipar

46,6

75,7

Fogyasztási cikkek ipara

43,4

66,6

Élelmiszer-, és élvezeticikk-ipar

55

78,8

Forrás: Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek c. műve (28. oldal) alapján saját szerkesztés

A 2. táblázat az ipari termelés helyzetét mutatja a valutareform 1948. júniusi bevezetése előtt, illetve után. A viszonyítási alap, csakúgy, mint az első táblázatnál az 1936-os év. Az 62

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 17. oldal

33

1936-os termelési szint jelenti a 100 %-ot. Megfigyelhető például, hogy a valutareform bevezetését közvetlenül megelőzően, tehát 1948 második negyedévében az egész ipar (építőipar nélküli) termelése az 1936-os szint kicsivel több, mint felét tette ki, a valutareform bevezetését követően ugyanez a mutató már 75,4 % volt. Erhard a gazdaságpolitika irányítójaként munkatársaival a piac felszabadításán dolgozott, azon, hogy a kényszergazdálkodásról a piacgazdaságra történő váltást zökkenőmentesen véghez lehessen vinni. Azonban a valutareform utáni hónapokban jelentős áremelkedés volt megfigyelhető, ami némiképp negatívan befolyásolta az emberek új rendszerbe vetett optimizmusát. Erhardék hite azonban, hogy az új rendszert sikeresen be fogják tudni vezetni, továbbra is töretlen volt. Azt mondták, hogy az árak hirtelen emelkedése ellenére a piacon kialakuló verseny következtében végül kialakul a „helyes árszínvonal”, ami arányban lesz a dolgozóknak kifizetett bérekkel. A fogyasztási hajlandóság nem sokkal később nőni kezdett, amelynek következtében a felhalmozott árukat sikerült eladni és a meglévő raktárkészleteket felszámolni. Kezdetben azonban ez is nehézségekbe ütközött, ugyanis az emberek jövedelmükből, amelynek alapját a fejpénz és a takarékbetétek valutareform utáni átváltása képezte, egyből fogyasztani kezdtek. A forgalomban lévő megnövekedett pénzmennyiség hatására a kereslet nagyobb mértékben nőtt, mint a kínálat, ami tulajdonképpen hozzájárult az árak emelkedéséhez.63 Sok politikai döntés népszerűtlen a lakosság körében, azonban ezek szükségszerűségét gazdasági hatásuk mutatja. A véghezvitt árkorrekció után számos vállalkozó nyeresége megnőtt, aminek egy részét költötték saját fogyasztásuk költségeinek fedezésére, a fennmaradó résszel pedig az akkoriban még hiányzó új banktőkét próbálták pótolni. A tőke képzésének ezt a módját sok bírálat érte ugyan, de a korábban megsemmisülő kapacitások újrateremtésének ez vált az alapjává.

3.1.3.4

Bérpolitika és az ártükör

A bérpolitika a gazdasági stabilizációnak egy szintén nagyon fontos eleme. Ebben a kérdésben is érvényes az a megállapítás, hogy a dolgozók munkával megkeresett bérét

63

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 20. oldal

34

fogyasztási cikkekre költik el. Értelemszerűen béremelés esetén a lakosság fogyasztási hajlandósága, illetve ez által a kereslet is megnő. Több áru válik eladhatóvá, a kereskedők bevételei növekednek, amit később fejlesztésre, vagy éppen árukínálat-bővítésre használhatnak fel. Kezdetben, értve ezalatt a közvetlenül a II. világháborút lezáró időszakot, 1946-tól 1948 első félévéig - gyakorlatilag amikor a legmagasabb volt a munkanélküliek aránya -, azonban

a bérek színvonala nem követte az emelkedő árakat. 1948 novemberéig a

bérbefagyasztás is érvényben volt még, annak ellenére, hogy ez az intézkedés véleményem szerint a legkevésbé sem összeegyeztethető a piac felszabadításával és az új piacgazdasági rendszer bevezetésével. A szakszervezetek a bérbefagyasztás eltörlésével kissé megerősödtek, ezt, illetve a lakosság és a gazdasági szereplők negatív hangulatát próbálták meg kihasználni arra, hogy egy általános sztrájk kihirdetésével megpróbálják az új gazdaságpolitika gyakorlatban történő megvalósítását megakadályozni. Ebben az időszakban több negatív hangvételű újságcikk is megjelent: „Erhardnak megáll a tudománya”, „Gazdasági szakemberek szerint vissza kell térni a gazdaságirányításhoz”.64 Ennek ellenére a szakszervezetek nem jártak sikerrel, hiszen a lakosság megértette azt, hogy a kiépítendő új rendszer nem egyik napról a másikra fog hirtelen kimagasló eredményeket produkálni, és a bejelentett intézkedések negatív hatásai ellenére végül is ezek a lépések azért vannak, hogy a jólétet mindenki számára biztosítani lehessen. Erhardék a bérbefagyasztás időszakában annyit azonban megtettek, hogy a dolgozóknak az elvégzett többletmunka, másképpen megfogalmazva a ledolgozott túlórák után kapott bér után nem kellett adózniuk. Ez a lépés azt eredményezte, hogy az emberek hajlandósága a túlórákra nőtt. A Gazdaságirányítási Hivatal arra törekedett, hogy stabilizálja az árakat, illetve próbálja megfékezni az abban az időben tapasztalható nagymértékű áremelkedést. Ebből az okból rendszeres időközönként ártükröt adott ki, melyet a szakszervezetekkel, ipari és kereskedelmi szakemberek segítségével dolgoztak ki. Az ártükör különböző árucikkek kapcsán tartalmazta a szakemberek által még elfogadhatónak tartott árakat. Természetesen

64

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 23. oldal

35

nem egy konkrét ár volt feltüntetve, hanem, hogy mekkora ártól mekkora árig számít a termék ára méltányosnak.65

3.1.4 A második szakasz A szociális piacgazdaság kiépítésének első szakasza 1948 közepére-végére lezárult. Azt mondhatjuk, hogy ez a szakasz a valutareformot követő - az ipari termelésben tapasztalható - fellendüléssel, illetve a reálbérek nagymértékű növekedésével jellemezhető. Ahhoz, hogy megértsük ez utóbbinak a fontosságát, különbséget kell tudnunk tenni a nominálbér és a reálbér között. Nominálbér: „pénzbér, ami összeget fizetéskor a borítékban találunk, vagy amelyről a munkaszerződés szól.”66 Ezzel szemben a reálbér jelentése a következő: „a pénzbér vásárlóereje, azt mutatja meg, hogy a borítékban lévő összegért mit kapunk a boltban. Ez a pénzbéren kívül a fogyasztói árak alakulásától is függ”67 Ezt követően megkezdődött a második szakasz, ami bár pontosan szinte lehetetlen behatárolni, körülbelül 1950-ig tartott. A reálbér ebben az időszakban is jelentősen növekedett. Ennek a fő oka az volt, hogy a nominálbérek emelkedése mellett az árak csökkenő tendenciát mutattak. Azok, akik az első szakaszban tartós áremelkedéseket vártak, most, hogy az árak emelkedése helyett csökkenés volt tapasztalható, ennek épp az ellenkezőjét jósolták. Úgy gondolták, hogy az árak össze fognak omlani. Az árcsökkenés és a reálbér emelkedés hatására azonban az emberek kezdtek ráébredni arra, hogy a piacgazdaság sokkal, több előnnyel jár, mint azok a gazdasági rendszerek, amelyeket az állam irányít. Érdekesség, hogy ebben az időszakban Nyugat-Németországon kívül mindenhol emelkedtek az árak. 1948 őszén döntés született az import liberalizálásáról. Ettől kezdve az NSZK gazdasági szereplőinek alkalmazkodniuk kellett a világpiac történéseihez, egyfajta függés alakult ki. A belső piacon megjelent a nemzetközi konkurencia. Ez arra késztette az ipart, hogy az eddigi termelési programokat, amelyek a világpiactól való elszigeteltség ideje alatt alakultak ki, és az ország „önellátását” biztosítani tudták, felülvizsgálják, illetve az új igényeknek megfelelően módosítsák. 65

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 27. oldal http://www.szie-kozgazdasz.atw.hu/tetel/02mikrotet.pdf Letöltés ideje: 2011.10.25 67 http://www.szie-kozgazdasz.atw.hu/tetel/02mikrotet.pdf Letöltés ideje: 2011.10.25 66

36

Eközben egy új jelenség, az úgynevezett „vásárlói piac” 68 jelent meg.

Ennek

középpontjában, ahogyan a neve is mutatja, a vevő áll. Az új lehetőségekhez a lakosság még nem volt hozzászokva. Az árak csökkenésének hatására a vásárlók megfontoltabbak lettek, mérlegeltek, ugyanis meg volt annak az esélye, hogy már másnap olcsóbban juthatnak hozzá bizonyos termékekhez. A vásárlói piac megjelenése a vállalkozókat is arra ösztönözte, hogy az eddigi nézeteik helyett, amelyek középpontjában a kapacitásbővítést célzó beruházások álltak, nyissanak egy kicsit. Gondolkodásukban nagyobb szerep hárult a piacgazdasági szempontokra, és a kapacitásbővítő beruházások helyett az olyan beruházásokra került át a hangsúly, amelyek célszerűbbé tették a termelést. Időközben azonban a munkanélküliség kapcsán is aggasztóvá vált a helyzet. Ebben a kérdésben is megfigyelhető volt az fajta türelmetlenség, amit az emberek a hosszú távú folyamatokkal szemben tanúsítanak, amikor a hozott intézkedéseknek nem rögtön tapasztalhatóak a pozitív hatásai. A II. világháború lezárását követően a Német Szövetségi Köztársaságban tapasztalható munkanélküliség megszüntetésére azonban nem pusztán munkahelyeket kellett teremteni, hiszen ez önmagában nem jelentett volna megoldást a problémára. A megoldás kulcsszava ebben a helyzetben a racionalitás, a racionális munkahelyteremtés volt, az volt a cél, hogy az emberek biztos munkahelyekhez jussanak. 1948 végén, tehát nagyjából akkor, amikor a szociális piacgazdaság rendszerének második szakasza elkezdődött, a munkanélküliek száma körülbelül 750.000 emberre volt tehető. 1 évre rá pedig ez a szám megduplázódott, ami igencsak felerősítette az emberek pesszimizmusát, Erhard ellenfeleiről, akik nem hittek abban, hogy a szociális piacgazdaság rendszere kiépíthető lesz, nem is beszélve. Felerősödtek azok a hangok, amelyek azt jósolták, hogy Erhard gazdaságpolitikája nem lesz sikeres, sokan egyenesesen a bukását jövendölték. A kép csalóka volt, hiszen a reformok és az ipari termelésben tapasztalható fellendülés hatására sokan jutottak álláshoz, azonban a hazatért menekültek tömegei mégis annyira megnövelték az új munkakeresők számát, hogy összességében a munkanélküliségi mutató növekedést jelzett. Éppen emiatt, tehát, hogy igenis sok nyugatnémet polgár kapott álláslehetőséget az mondható el, illetve az tapasztalható, hogy az emberek számára újra „vonzó” volt a munka, emellett természetesen szükséges is, hiszen a munkából származó jövedelmek nélkül nem tudták volna a létfenntartáshoz kapcsolódó költségeiket fedezni. A munkanélküliség és a menekültkérdés ettől függetlenül szorosan összefüggenek.69

68 69

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 30. oldal Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 31. oldal

37

Az alatt a körülbelül 2 év alatt, ameddig a nyugatnémet gazdaság újjáépítésének második szakasza lezajlott, a Német Szövetségi Köztársaság egy új külgazdaság-politikára tért át. Ez a lépés Erhardék részéről teljes mértékben tudatos volt, hiszen az új külkereskedelemre való áttéréssel a nyugatnémet gazdaságot a nemzetközi piacokon tapasztalható folyamatok az eddigieknél jobban befolyásolták, más szavakkal kifejezve a német gazdaságot a nemzetközi versenynek szolgáltatták ki. Az új külkereskedelem-politika bevezetése mellett fontos megemlíteni 2 további intézkedést, amelyek hozzájárultak a külkereskedelem fellendüléséhez. Ezek közül az egyik a német márka 20 %-kal történő leértékelése volt, amelyet 1949 őszén hajtottak végre. Ezzel egy időben született döntés arról is, hogy a német márka amerikai dollárhoz viszonyított árfolyamát 4,2-es szinten rögzítik. Ez azt jelentette, hogy 1 amerikai dollár 4,2 német márkát ért. Ezeknek a lépéseknek a hatása a külkereskedelemben hamarosan megmutatkozott. Az új külkereskedelem az exportot 1950 végére megháromszorozta. Igaz ugyanakkor, hogy a külkereskedelem felszabadításának hatására az import is jelentősen megnőtt. Olyannyira, hogy az export növekedésének mértékét is túlszárnyalta, aminek az lett a következménye, hogy a fizetési mérleg passzívba fordult. Az, hogy az import ilyen mértékben növekedett főleg annak volt köszönhető, hogy a lakosság fogyasztási igényeinek kielégítését részben importból fedezték. Emellett pedig az olyan anyagok importja nőtt meg jelentősen, amely alapanyagokat a német ipar feldolgozta, később pedig exportálta.70 A második szakaszban történt események között meg kell említenünk továbbá azokat a hitel-, és adópolitikai intézkedéseket, amelyeket Erhard abból a célból dolgozott ki, hogy a nyugatnémet gazdaság helyzetét stabilizálja. Ekkortájt a belső gazdaság helyzete meglehetősen korlátozott volt, értem ez alatt, hogy a termelési tényezők kihasználása messze elmaradt a maximálistól. Ez még akkor is igaz, ha az ipari termelés továbbra is növekvő tendenciát mutatott. A termelő erők nem megfelelő kihasználására, illetve a munkanélküliség okozta problémákra úgy tűnt, hogy egy „nagyvonalú hitelpolitika” jelentheti a megoldást, természetesen más gazdaságélénkítő intézkedésekkel együtt. Erhard számára a pénz értékállóságának megtartása, vagyis az infláció elkerülése volt a fő cél, hiszen ha a forgalomban lévő pénz mennyisége, a pénzkínálat nő, az ahhoz vezet, hogy a pénz elértéktelenedik. Mások szerint, például a 70

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 32. oldal

38

szövetségesek és Erhard politikájának bírálói a pénz stabilitásának megóvása helyett a teljes foglalkoztatottság elérését, illetve a munkanélküliség csökkentését kellett volna célul kitűzni, mert ők ezt súlyosabb problémának látták. De ezek a bírálatok megfeledkeztek arról, hogy a lakosság száma növekedett, és annak az alapját, hogy az állam a lakosságot el tudja látni, illetve világpiaci helyzetét fenn tudja tartani, 3 dolog befolyásolja igazán. Ezek a teljesítménynövelés, a szabad verseny, illetve a pénzstabilitás. 1949 nyarán feloldották a hitelkorlátozást. A tartományi bank a legkisebb tartalékok szintjét 3 %-kal, 15-ről 12 %-ra, illetve 10 %-ról 9-re csökkentette.71 A bankok pedig egy rendkívüli refinanszírozási segélyben részesülhettek, amely összesen 300 millió márkát tett ki. Ezt a refinanszírozási segélyt hosszú lejáratú termelési-, és beruházási hitelekre fordíthatták a pénzintézetek. A

munkanélküliség

csökkentését

szem

előtt

tartva

a

szövetségi

kormány

munkahelyteremtő programot indított útjára, valamint jóváhagyott olyan finanszírozási segélyeket, amelyeket a lakosság lakásépítés céljára vehetett igénybe. 1950 tavaszán Erhard adócsökkentési, illetve adó visszatérítési programot dolgozott ki. Az volt a célja, hogy a fogyasztás élénkebbé váljon, illetve valamelyest a gazdaság tehermentesítve legyen. A szövetségesek tétlenséggel vádolták meg Erhardot, holott az a tény, hogy az adóreform bevezetésére csak 1950-ben került sor, nagymértékben annak volt köszönhető, hogy azt eleinte ők nem hagyták jóvá. A gazdasági mutatók növekedésével egyre inkább megvalósíthatónak tűnt Erhard célja, amely az állampolgárok jólétének biztosítására irányult. 1949-ben, illetve az 50-es évek elején a lakosság egyre nagyobb része mondhatta el magáról, hogy viszonylagos jómódban tudott élni. Egy 1949-es közvélemény kutatás alapján elmondható: arra a kérdésre, hogy milyennek találják életüket, Nyugat-Németország lakosainak több mint a fele válaszolt a kielégítő jelzővel. 8 %-uk pedig egyenesen boldog volt. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a mérleg másik oldaláról sem, akadtak olyan állampolgárok is, akik még mindig nyomasztónak találták helyzetüket, a válaszadók 1 %-a pedig az elviselhetetlen jelzőt használta.72

71

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 34. oldal Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 61.oldal 72

39

Az új gazdasági rendszer kiépítésének második szakaszában a gazdaságot élénkítő intézkedések mellett jelentős szociálpolitikai döntések is születtek. A háborúban lerombolt lakások és házak újjáépítése igen nehéz feladatnak ígérkezett. Az első lakásépítési törvényt 1950-ben fogadták el, melynek keretén belül az azt követő 6 éven belül majdnem 2,5 millió lakást építettek újjá, amelyhez Erhardék állami támogatással járultak hozzá.73

3.1.5 A harmadik szakasz

3.1.5.1

A koreai háború hatásai

A német gazdaság újjáépítésének harmadik szakasza az 1950-es évek első időszakában ment végbe. Főként 1950 és 1951 történései tartoznak ehhez a szakaszhoz. A harmadik szakaszban bekövetkező eseményekre a világpolitika is nagy hatással volt, gondolok itt elsősorban az 1950-ben kitörő koreai háború okozta gazdasági következményekre. A koreai háború történéseire ez alkalommal nem szeretnék részletesen kitérni, hiszen az meghaladná szakdolgozatom témai kereteit. Az azonban kétségtelen tény, hogy a koreai háború kitörése jelentősen befolyásolta egész Európa és ez által a nem is olyan sokkal azelőtt létrejövő Német Szövetségi Köztársaság gazdasági életét. Véleményem szerint nem lehet egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy a koreai háború kitörése végül is javára vált-e az új gazdasági rendszer megszilárdításának, a meginduló gazdasági fejlődésnek, vagy ennek éppen az ellenkezője az igaz. Erhard erről így írt: „Nem lett volna szükség a koreai konfliktusra ahhoz, hogy a német gazdaság növekedése folytatódjon, illetve felgyorsuljon. Az ellenkezője igaz; a koreai háború a német gazdaságpolitikának több nehézséget okozott, mint amennyi jótékony hatást váltott ki.[…] A német gazdaságpolitika éppen megteremtette a további növekedés feltételeit. Az egészséges, természetes továbbfejlődést mindez a lehető legérzékenyebben érintette.”74 Hosszabb távon azt hiszem, egyet kell értenem Erhard megállapításaival. Azonban ha rövidtávon gondolkodunk, akkor az Erhard által leírtaknak némiképp ellentmond, hogy a koreai konfliktus kitörésekor igenis tapasztalható volt a fellendülés a nyugatnémet 73 74

http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer03.htm Letöltés ideje: 2011.10.17. Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 35. oldal

40

gazdaságban. Egyes források egyenesen azt állítják, hogy a gazdasági csoda kibontakozásában a koreai háború igenis nagy szerepet játszott.75 A fellendülés mértéke persze nem akkora, hogy a második szakaszban bővebben kifejtett gazdasági problémákra megoldást jelentett volna. Bármely háborúra, vagy katonai konfliktusra az emberek nyugtalansággal reagálnak, illetve bizonytalanná válnak. Ez az NSZK-ban úgy nyilvánult meg, hogy jelentősen megnőtt a kereslet bizonyos termékek iránt. Ez a jelenség önmagában nem biztos, hogy pozitív kicsengésű, hiszen ha a piacon túlkereslet uralkodik, az az árak növekedéséhez vezet. Tulajdonképpen Nyugat-Németországban is ez történt, főként az ipari alapanyagok árai növekedtek. Ez a kereslet-növekedés azonban az NSZK-ban a termelés jelentős emelkedését vonta maga után, ami pedig azt eredményezte, hogy az áremelkedés összességében kisebb mértékű volt, mint a többi országban, emiatt lehet azt mondani, hogy végül is a koreai háború kitörésének eleinte pozitív hatásai is voltak. Ennek ellenére természetesen előbb utóbb az áremelkedés a lakosság létfenntartási költségeinek emelkedéséhez vezetett. A világpiaci árak, amint azt az előző bekezdésben kifejtettem, jelentősen emelkedni kezdtek. A kereslet azonban nemhogy csökkent volna, nagyobb mértékben nőtt, mint eddig. Ennek kielégítésére pedig csak úgy volt mód, ha az importot növelték. Ennek hatására a külkereskedelem passzívuma meghaladta a félmilliárd márkát, hiszen az export nem tudott lépést tartani a megnövekedett importtal. Tovább súlyosbította a kialakult helyzetet, hogy az NSZK az Európai Pénzügyi Uniótól (EPU) annak megalapításakor kapott 320 millió dolláros hitelt, illetve az ezt követően kapott 120 millió dolláros hitelt viszonylag gyorsan felélte. A problémákat ez a lépés azonban nem tudta maradéktalanul megoldani, ezért politikai ellenfelei, illetve a nemzetközi közvélemény ismét Erhard bukását jósolták. Ő azonban kitartott amellett, hogy a piacgazdaság orvosolni tudja a kialakult helyzetet és pozitív irányú változások fognak bekövetkezni. Az eredmények, mint később látni fogjuk, Erhardot igazolták. A külkereskedelemben tapasztalt negatív tendencia csak 1951 közepére változott meg, akkorra a külkereskedelmi mutató ismét aktívumot mutatott.

75

Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 57.oldal

41

A háború okozta kezdeti kiegyensúlyozottabb

képet

túlkereslet mutatott.

helyett A

a kereslet

harmadik

szakasz

és

a kínálat

elején

ismét

tapasztalható

áremelkedések csökkenő tendenciát mutattak. A csökkenés először a nyersanyagok, illetve ipari alapanyagok tekintetében volt megtapasztalható, 1951 végéhez közeledve azonban a létfenntartási költségek mértéke is csökkent. Érdekesség, hogy a sorrend az áremelkedésnek kapcsán is ugyanez volt, vagyis elsőként az iparban volt hatása, majd pedig a kereskedelemben, azáltal, hogy a létfenntartási költségeket megnövelte. A szociális piacgazdaság kiépítésének harmadik szakaszában megfigyelhető volt, hogy a korábbiakban tapasztalt fejlődési irány megváltozott. Korábban a fogyasztási, és a beruházási javak termelésének fejlődése párhuzamosan következett be. Ebben az időszakban azonban a „koreai fellendülés”76 miatt eltolódásokat lehetett megfigyelni, ugyanis amíg a fogyasztási cikkeket előállító szektorokban korábban véget ért ez a fajta fellendülés, addig a beruházási készség megmaradt, illetve tovább nőtt. A beruházási kedv továbbra is élénk volta miatt azonban a szén-, és acélkészletek kifogyóban voltak. A német szénellátást a II. világháború vége óta a szövetségesek által felállított

Ruhr-hatóság

felügyelte.

Mivel

ebben

az

időszakban

a

szénellátás

keresztmetszete igen szűknek bizonyult, vagyis nem állt rendelkezésre elegendő mennyiség, Nyugat-Németország szénimportra szorult. 1950-ben még „csak” mintegy 5 millió tonna importra szorult az ország, ez a mennyiség 1 év alatt a duplájára nőtt. A behozott szénmennyiség növekedése azonban nem járt azzal, hogy a szén-külkereskedelem mérlege passzívumot mutasson. Csupán az addig elért kiviteli többlet csökkent. A német gazdasági csoda első két szakaszához hasonlóan, a harmadik szakaszhoz kapcsolódóan is érdemes megvizsgálni azt, hogyan változott a munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma. 3. táblázat: A foglalkoztatottak számának alakulása (millió főben megadva)

év foglalkoztatottak száma

1950

1951

1952

13,83

14,56

15,00

Forrás: Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek c. műve (45. oldal) alapján saját szerkesztés

76

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 44. oldal

42

A fenti rövid táblázat 3 egymást követő év, az 1950-52-ig terjedő időszak adatait tartalmazza a foglalkoztatottak számát illetően. Az adatok alapján jól látható, hogy ez alatt a 3 év alatt a foglalkoztatottak száma körülbelül 1,2 millió fővel nőtt. Ugyanebben az időszakban a munkanélküliek száma csökkenő tendenciát mutatott. Amíg 1950-ben 1,58 millió fő volt Nyugat-Németországban munkanélküli, addig ez a szám az 1952-es év végére 1,38 millió főre esett vissza, tehát 3 év alatt körülbelül 200.000-rel csökkent.77 Az is látható, hogy a foglalkoztatottak száma sokkal nagyobb mértékben növekedett, mint amekkora csökkenést a munkanélküliek számában tapasztalhatunk. Ennek fő oka Erhard szerint az, hogy a munkanélküliek száma –az újonnan betelepülők miatt- gyakorlatilag folyamatosan növekszik. Éppen ezért mondhatjuk azt, hogy a foglalkoztatottak számáról készített statisztikák jobban tükrözik a gazdaság fejlődését, mint a munkanélküliség alakulásával foglalkozók. A harmadik szakaszban a termelés növekedésének hatására a bérek is emelkedtek. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy itt nominálbérekről beszélünk és nem reálbérekről, hiszen hiába növekednek a nominálbérek nagy mértékben, ha ezt a növekedést az áremelések „elviszik”, akkor a reálbér nem fog ugyanakkora mértékű növekedést mutatni. 1951/52 fordulóján véget ért a szociális piacgazdaság kiépítésének ezen szakasza. Erhard szerint ez volt az a szakasz, amely: „igazolta és megszilárdította ezt a gazdaságpolitikai rendszert”.78 Ennek ellenére azonban ez a szakasz volt az is, ahol azért kiderültek a szociális piacgazdasági rendszer neuralgikus pontjai, vagyis azok a pontok, amelyek megoldása még mindig igen kényesnek bizonyult.

3.1.6 A negyedik szakasz Ez a szakasz a német gazdaságtörténet újabb 3 évét öleli fel. Az 1952 elejétől 1954 végéig tartó szakaszt nevezzük a szociális piacgazdaság megszilárdítása negyedik szakaszának. A negyedik szakaszt a termelés és termelékenység növekedésének, a nominálbérek emelkedésének és a stabil vagy még jobb esetben csökkenő árak okozta jólét mindenki 77

Statisztikai adatok: Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 45. oldal 78 Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 46. oldal

43

számára elérhetőbbé válásának hármashangzata79 jellemzi.80 A zeneelméletből átvett kifejezést Erhard is alkalmazta annak kifejezésére, hogy az a lehető legjobb eset, ha az imént említett három folyamat egymás hatásait felerősítve, egyszerre megy végbe. A lakosság minden tagja számára egyre elérhetőbb közelségbe került a jólét. Valószínűleg ennek tudható be, hogy Erhard pártja a CDU/CSU az 1949-es választási siker után NyugatNémetország történetének második választását is megnyerte. Méghozzá elsöprő többséggel.81 A választási győzelmet követően Erhard ezt nyilatkozta: „A szociális piacgazdaság politikája az egész világnak bizonyította, hogy […] jobb gazdasági és társadalmi eredmények érhetők el, mint amilyenekre bármiféle hatósági irányítással működő vagy kényszergazdaság képes.”82 A negyedik szakasz első éveiben: 1952-ben és 53-ban az ipari termelés növekedése állandósulni látszott. 1953 őszén az ipari termelés beállította az addigi rekordot. Az 1936os év termelési mutatójához viszonyítva (100%) az 1953-as eredmény 175,6 volt. A német ipar tehát a II. világháború lezárása óta eltelt 8. évben már elég közel állt ahhoz, hogy az 1936-os ipari teljesítményét megduplázza. Ez az év, mármint az 1953-as megkapta a fogyasztó éve elnevezést. Annak köszönhetően történt mindez, hogy az ipari termelésben súlypont-áthelyeződés következett be, és a hangsúly a fogyasztási javakat előállító iparágakra került. Az ipari termelés negyedik szakaszban tapasztalható növekedésének hátterében az állt, legalábbis igen nagy szerepet játszott benne az, hogy a dolgozókat bérük emelésével arra ösztönözték, hogy növeljék termelékenységüket. Ez azonban nem csak az iparban dolgozókra volt érvényes, hanem a többi szektorban foglalkoztatott emberekre is, például hivatalnokokra vagy másik szektorok dolgozóira is. A béremelések mellett pedig a nyugdíjak is emelkedtek. Az 1953-ban elfogadott adóreform pedig hozzájárult ahhoz, hogy az emberek valóban több pénzt vihessenek haza, hogy a reálbérük emelkedjen, hiszen az adóreformmal az adóterheket 15%-kal csökkentették ekkor.

79

Zeneelméleti kifejezés. Három egyszerre megszólaló hang. Forrás: http://www.trefort.elte.hu/~enek/08/eloadasok/Barokk/harmoniatan.pdf Letöltés ideje: 2011.11. 2. 80 Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 46. oldal 81 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 62.oldal 82 Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest 1993, 47. oldal

44

Az ebben az időszakban tapasztalható árcsökkenés és béremelés hatására az emberek egyre több úgynevezett hagyományos fogyasztási cikket vásároltak, értve ez alatt például a ruhákat és cipőket, de ezzel párhuzamosan egyre nagyobb érdeklődést mutattak a tartós fogyasztási cikkek iránt is, illetve az utazási kedv növekedése is szemmel látható volt. Összességében elmondható, hogy ezeknek az eredményeknek a hatására az emberekben egyre inkább megfogalmazódott az igény, hogy magasabb életszínvonalon szeretnének élni. A koreai konfliktus közvetlen hatásai legnagyobb mértékben ugyan a szociális piacgazdaság kiépítésének harmadik szakaszában voltak megfigyelhetőek, ennek ellenére egy-két területen még a negyedik szakaszban is érezhető volt a hatás. Vagy olyan is előfordult, hogy a harmadik szakaszban még „rossz irányba mozduló” mutatókat az 195254-es időszakban sikerült ismét pozitív irányba terelni. Erre egy jó példát szolgáltat, ha megvizsgáljuk, hogyan alakultak a létfenntartási költségek. Ahogyan azt a harmadik szakasznál már megemlítettem, bármilyen háború kitörése fenyeget, az törvényszerűen bizonytalanságot szül az emberekben és a piacon egyaránt. Pontosan ez az oka, hogy az árak emelkedni kezdenek, ez pedig végső soron a létfenntartási költségek növekedésében öltenek testet. Számszerűsítve ez a következőképpen nézett ki: 1951-ben, a harmadik szakasz vége felé a létfenntartási költségek árindexében 7,7%-os növekedés volt megfigyelhető. Ebben a kategóriában a negyedik szakasz elején, 1952-ben is nőttek az értékek, igaz ugyan, hogy a növekedés mértéke az előző évinél jelentősen csekélyebb volt, mindössze 1,8%-ot tett ki. A fordulatot az azt követő év hozta meg, egy év múlva a létfenntartási költségek ismét csökkenni kezdtek.83 A negyedik szakaszban megvalósuló gazdasági növekedéshez az építőipar teljesítménye is jelentősen hozzájárult. Az 1950-ben elfogadott lakásépítési törvény életbe lépése után az építőipar elég nagy kihívás előtt állt, hiszen erre az iparágra hárult az a feladat, hogy a hazatérő menekültek millióinak lakásokat építsen fel. A negyedik szakaszban, 1952/53-ban a törvényt kiegészítették, ami a lakások finanszírozását könnyítette meg elsősorban. Azt gondolom, hogy ha vetünk egy pillantást arra a táblázatra, amely a megépült új lakások számát tartalmazza, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nyugatnémet építőipar megállta a helyét, és tevékeny részt vállalt abban, hogy sok millió nyugatnémet állampolgár kezdhetett új lakásban új életet.

83

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 48. oldal

45

4. táblázat: Az újonnan épült lakások száma (darab/év)

év

1949

1951

1952

1953

új lakások száma

215.000

410.000

443.000

518.000

Forrás: Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek c. műve (49. oldal) alapján saját szerkesztés

A táblázat az 1949-es évben megépült új lakások számát is tartalmazza, annak ellenére, hogy az első lakásépítési törvényt csak 1950-ben szavazták meg. Így összehasonlíthatóvá válik a törvény elfogadása előtti, illetve utáni állapot. Ennek alapján megállapítható, hogy 1951-ben csaknem kétszer annyi új lakás épült fel, mint a törvény megszületése előtt. Az új lakások száma a negyedik szakaszban folyamatosan növekvő tendenciát mutat, sőt, 1953ban már a félmilliót is meghaladta. Az ezt a szakaszt magába foglaló 3 évben tapasztalható gazdasági fejlődéshez a külkereskedelem kedvező irányú alakulásának is nagy szerepe volt. A koreai konfliktus kirobbanásakor, 1949/1950 fordulóján még úgy tűnt, hogy azt az óriási passzívumot, ami abban az időszakban keletkezett, szinte lehetetlen lesz ledolgozni. A kép 1951-ben kezdett pozitívvá válni, majd a negyedik szakasz kezdeti évében már jelentős aktívum mutatkozott, 1953-ra pedig a mutató a 1949/50-es állapothoz képest 180 fokos fordulatot vett, és az akkor tapasztalható óriási passzívum 2,5 milliárd márkás exporttöbbletbe ment át. Ennek oka ugyanakkor nem az import visszaszorulásában keresendő, hiszen ez a mutató is - az 1953-as évet leszámítva, amikor is stagnálás volt megfigyelhető - folyamatosan nőtt. Mindössze annyi történt, hogy az export növekedése meghaladta az importét. Számunkra ebben az alfejezetben, amely a negyedik szakaszban elért gazdasági eredményeket vizsgálja, főként a lenti táblázat utolsó 3 oszlopa a mérvadó, az 1950-es, illetve 1951-es adat feltüntetése csupán azt a célt szolgálja, hogy a fejlődés mértéke még inkább szembetűnővé váljon.84

84

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 49. oldal

46

5. táblázat: Az importált áruk értéke Nyugat-Németországban (milliárd márka/év)

év

1950

1951

1952

1953

1954

importált áruk értéke

11,4

14,7

16,2

nem változott

19,3

Forrás: Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek c. műve (49. oldal) alapján saját szerkesztés

A Marshall-segély folyósításának megszűntetésére 1952. június 30-án került sor. Igaz, hogy az azt követő 2 évben, tehát az új gazdasági rendszer kiépítésének negyedik szakaszának végéig még felváltotta a Marshall-terv keretében kapott pénzügyi segítséget az MSA (Kölcsönös Biztonsági Ügynökség)által nyújtott támogatás. Kétségtelen tény, hogy a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságának talpra állítása, a szociális piacgazdaság rendszerének bevezetése akkor nem jöhetett volna létre, de legalábbis nem ilyen mértékű gazdasági fellendülés kíséretében jöhetett volna létre, ha az NSZK a Marshall-segélyből nem részesülhet.

3.1.7 Az ötödik szakasz, a csúcskonjunktúra 1954/55 fordulóján ismételten gazdaságtörténeti fordulóponthoz érkezett a Német Szövetségi Köztársaság. Ekkorra tehető a szabad piacgazdaság következő, ötödik szakaszának kezdete, egyúttal pedig a csúcskonjunktúra időszakának elindulása. Erhard és munkatársai nehéz feladat előtt álltak, mert a csúcskonjunktúra magában hordozta az infláció növekedésének veszélyét. Sokan csak ezt a problémát tartották szem előtt abban az időszakban, és hajlottak arra, hogy az addig elért eredményeket, legyen szó akár gazdasági, akár társadalmi területről ne a helyükön kezeljék. A feladat tulajdonképpen az volt, hogy némiképp visszafogják a gazdasági növekedést, ezáltal csökkentve a csúcskonjunktúra inflációs veszélyeit, illetve biztosítva a nyugodt és állandó fejlődést. Ez az időszak az NSZK történetében a beruházások virágkora. A termelés fokozatos bővülése jellemezte ezeket az éveket. Meg kell azonban jegyezni, hogy a korábbi szakaszokhoz hasonlóan, a fogyasztási cikkeket gyártó ipar és a beruházási javakat előállító ipar eltérő mértékű fejlődése ekkor is szembeötlő volt. Ezzel kapcsolatosan Erhard 47

a következő nyilatkozatot tette: „A jó gazdaságpolitikának gondoskodnia kell arról, hogy a gazdaság egyes ágazatai legalább felváltva élvezhessék a konjunktúrát. Ez a két ágazat számára nem lehet párhuzamos; az egyik, vagy a másik ágazat egy hajszállal mindig meg fogja előzni a másikat.”85 A nyugatnémet gazdaság hosszú csúcskonjunkturális időszakra számíthatott. Főként arra alapozták várakozásaikat a gazdasági szakemberek, hogy a megrendelések száma, amelyeket az ipar kapott, növekedett. Az egész ipar összesítve majdnem negyedével kapott több

megrendelést,

mint

az

előző

év

ugyanezen

időszakában.

Az alapanyagipar könyvelhette el a legnagyobb mértékű megrendelés-növekedést, ez 33,3%-ot tett ki, de nőtt a megrendelések száma a beruházási javakat és a fogyasztási cikkeket előállító iparban is.86

3.1.7.1

Közel a „teljes” foglalkoztatottság

A német gazdaság már 1954 második félévének vége felé, tehát a negyedik szakasz végén, az ötödik elején közel került ahhoz, hogy egyik legalapvetőbb célját elérje. Ez pedig nem más, mint a „teljes” foglalkoztatottság. Erhard számára ez mindig is csak a hosszabb távú célok között szerepelt, amiért politikai ellenfelei, illetve a szövetségesek részéről rendre sok támadás érte, gondoljunk csak a 3.1.3 fejezetben, a kezdeti problémáknál már kifejtett nézetkülönbségekre. Erhardnál a pénz stabilitásának megvalósítása, értékállóságának megteremtése és megőrzése, amit tulajdonképpen a valutareform bevezetésével annak idején elért, szerepelt a legfontosabb helyen a rövid távú célok között. Később, a második szakaszban gyakorlatilag ugyanez a problémakör merült fel, amikor a nyugatnémet gazdaság helyzetét leginkább a termelési tényezők nem megfelelő kihasználása határozta meg. Erhard ekkor is az infláció megfékezését, a német márka értékének védelmét tartotta legfontosabb céljának, bírálói ekkor is számon kérték, hogy miért nem a „teljes” foglalkoztatottság megvalósítását, illetve a munkanélküliség csökkentését tekinti fő célnak.

85 86

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 55. oldal Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 58. oldal

48

A bekövetkező események végül is alátámasztották Erhard lépéseinek helyességét, hiszen mindig az adott szakasz adott problémáinak megoldásaira összpontosítva a rövid távú célok is megvalósulhattak, illetve a szociális piacgazdaság kiépítésének ötödik szakaszában a „teljes” foglalkoztatottság is elérhető közelségbe került. Azt gondolom, hogy a „teljes” foglalkoztatottság kifejezés azonban egy kis magyarázatra szorul. Itt ugyanis nem arról van szó, hogy minden egyes nyugatnémet állampolgár, aki korábban a munkanélküliek táborát gyarapította, hirtelen munkát talált. Ennél fogva a „teljes” jelzőt kissé túlzónak találom. Nyugat-Németország esetében az, hogy az ország közel került a „teljes” foglalkoztatottság eléréséhez annyit jelentett, hogy egy 1955-ös statisztikát alapul véve, amely kimutatta, hogy a foglalkoztatottak létszáma a Német Szövetségi Köztársaságban majdnem elérte a 18 millió főt, emellett pedig a munkanélküliek száma 500.000 fő (amely ez esetben a lélektani határt jelentette) alá esett. Mondhatnánk, hogy a fél millió munkanélküli még mindig elég soknak számított, de arányosítva a 18 millió foglalkoztatotthoz képest ez a szám már nem okozott a nyugatnémet gazdaság számára problémát.87

3.1.7.2

1954, a megtakarítások éve

Ahhoz, hogy egy adott országban csúcskonjunktúra alakulhasson ki, több gazdasági tényező „összefogására” van szükség, amelyek a kialakulást együttesen befolyásolják. Ez a fajta kölcsönhatás azonban visszafelé is fennáll, úgy értve, hogy a csúcskonjunktúra is hatással van a gazdasági tényezőkre. Ezek közül a tényezők közül mindenek előtt a megtakarítási rátát kell kiemelni. A csúcskonjunktúra kezdetét követően a lakosság megtakarítási hajlandósága jelentősen megnőtt, mondhatjuk úgy is, hogy a lakosság gyorsan reagált a gazdaság pozitív irányú fejlődésére. Mivel ez az 1954-es évben kezdődött meg, ezt az évet Erhard a „megtakarítások évének”88 nevezte el. Érdekesség, hogy az emberek megtakarítási hajlama már a valutareformot követően nőni kezdett, ami azt jelentette, hogy a lakosság bízott abban, hogy az új német márka értékálló lesz, ennek ellenére a megtakarítások száma kimagaslóan csak az ötödik szakaszban, 1954-től kezdődően kezdett nőni. A bankokban elhelyezett megtakarítási összeg növekedése 1 év alatt, 1955 elejéig majdnem 6 milliárd márkával nőtt, 11,55 87 88

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 58. oldal Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 62. oldal

49

milliárd márkáról 17,23 milliárd márkára. Ha pedig az 1956 elejéig tartó időszakot vizsgáljuk, a növekedés még szembeötlőbb, hiszen a betétállomány-növekedés ez alatt a 2 év alatt kicsivel kevesebb, mint 10 milliárd márkát tett ki. És ez csak a növekedés. Az állomány ekkor megközelítette a 21,5 milliárd német márkát.89

3.1.7.3

A csúcskonjunktúra további jellemzői

Az ötödik szakaszban, a csúcskonjunktúra megvalósulásának időszakában az imént említett sikerek, mint például a „teljes” foglalkoztatottság megközelítése, vagy éppen az emberek megtakarítási hajlandóságának növekedése mellett a Német Szövetségi Köztársaság külkereskedelme mutatott igen jelentős fejlődést. Ennek a szakasznak az elején, 1954-ben és 55-ben a külkereskedelem volumene erőteljes növekedést könyvelhetett el. El kell azonban mondani, hogy mivel az export és az import általában nem azonos mértékben növekszik (ahogy ez ebben az időszakban is történt), akkor hiába mutat mindkettő növekedést, nem biztos, hogy ennek a növekedésnek a mértéke a külkereskedelmi mérleg növekedésével megegyezik. Az 1955-ös évet tekintve elmondható, hogy a behozatal élénkebb növekedést mutatott, mint az export, ami főként az úgynevezett behozatali könnyítés politikájának volt köszönhető, amit Erhardék folytattak. Ennek eredményeként viszont a külkereskedelmi mérlegben az 1954-ben (és az azt megelőző években) tapasztalható jelentős többletnek mindössze a felét sikerült elérni. Egy évvel később a növekedés mind az export, mind az import területén megmaradt. Ekkor azonban a kivitel fejlődése volt nagyobb. Ennek oka, hogy a nyugatnémet gazdaságban kapacitások szabadultak fel, amelyeket a kivitel növelésére tudtak felhasználni. A kialakult helyzetre pedig a beruházási javak piacán tapasztalható enyhülés is jó hatást gyakorolt. Mindezek hatására összességében elmondható, hogy a Német Szövetségi Köztársaság stabilizálta, sőt, megerősítette helyét a világpiacon. Az NSZK ebben az időszakban elért külkereskedelmi teljesítményét csak az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia tudta felülmúlni. 89

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 62. oldal

50

Az ötödik szakaszban újfent előkerültek az árstabilitással kapcsolatos problémák. A folyamatosan növekvő gazdasági teljesítményen alapuló jólétnövekedés ugyanis csak abban az esetben ér valamit, ha az árak nem emelkednek, vagyis biztosított az árak stabilitása. Erhard politikájának ez egyik sarkalatos pontját képezte, ezt támasztja alá egyik nyilatkozata is: „A fizetésből élők és a takarékoskodók érdekében inkább az a cél, hogy a jólét úgy növekedjen, és váljon mind általánosabbá, hogy közben az árak stabilak maradnak.”90 Azonban éppen csúcskonjunktúra idején minősül ez igen nagy feladatnak, hiszen ebben az időszakban figyelhető meg a legnagyobb mértékű növekedés a gazdaságban. Ez a növekedés azonban, főként amiatt, hogy az emberek igényei nőnek, ami növeli a keresletet, alkalomadtán olyan negatív hatásokkal is jár, mint az infláció vagy éppen az árak emelkedése. Erhard és munkatársai, akik változatlanul hittek abban, hogy a szociális piacgazdaság kiépítése összességében sikeresen zárul majd, továbbra sem adták fel azon elképzeléseiket, amelyek szerint a felmerülő gazdasági problémák megoldásait mindig a növekedésre, a fejlődésre való törekvésben látták. Mindazonáltal azt el kellett ismerniük, hogy céljaik eléréséhez, illetve a problémák megoldásához időnként bizonyos korlátozások bevezetése szükségszerű volt. Éppen ezért kellett ebben az időszakban olyan döntéseket hozniuk, amelyek célja a csúcskonjunktúra megfékezésére, a negatív hatások kiküszöbölésére irányultak. Az áremelkedések a gazdaság egészét sújtották, megfigyelhetőek voltak az iparban és a mezőgazdaságban éppúgy, mint a gazdaság többi területén. Erhardéknak fel kellett tehát venniük a harcot az árak emelkedése ellen. Ezen kívül azonban a béremelések ellen is harcolniuk kellett. Ez a kijelentés elsőre furcsának tűnhet, ha arra gondolunk, hogy az új nyugatnémet gazdaságpolitika azt tűzte ki célul maga elé, hogy az általános jólét növekedjen. Éppen ezért fontos leszögezni, hogy Erhard nem azt tartotta rossznak, hogy az emberek bére emelkedik, hiszen ez képezi annak az alapját, hogy jobban élhetnek. Nagyobb problémának ítélte meg azokat a helyzeteket, amikor a dolgozók úgy kaptak béremeléseket, hogy ezeket a gazdaság termelékenységének növekedése nem alapozta meg, éppen ezért az ilyen helyzetek kialakulása ellen küzdött. A „megalapozatlan” béremelések visszaszorítása ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy azokban az 90

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993, 65. oldal

51

ágazatokban, ahol a termelékenység növekedés indokolttá tette, oszthassanak magasabb béreket.

3.1.7.4

Az 1957-es nyugdíjreform és a választások

A szociális piacgazdaság alapelveinek vizsgálatakor kitértem már arra, hogy ez a gazdasági rendszer tulajdonképpen egy hármas pilléren alapszik. Az első két pillér a gazdasági rendszer fenntarthatósága szempontjából jelentős, a harmadik pedig szociális szempontok alapján, itt jön elő ugyanis ennek a gazdasági rendszernek a szociális vetülete. A freiburgi gazdasági szakemberek, akik kidolgozták a rendszer alapelveit, kezdettől fogva nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy azoknak az állampolgároknak is megfelelő életkörülményeket biztosítsanak, akik valami miatt, például azért, mert idősek jövedelemszerzésre már nem képesek. Ezért is nevezik ezt a rendszert szociális piacgazdaságnak. Az 1950-es évek szociálpolitikai intézkedései közül az első lakásépítési törvényről, amelyet 1950-ben szavaztak meg, és amely emberek millióit juttatta új lakáshoz, már esett szó. Egy hasonlóan nagy jelentőségű intézkedés volt azonban az is, amit 1952-ben vezettek be, és amelynek célja a háborús károk kiegyenlítése volt, ugyanis hiába telt el a II. világháború lezárása óta csaknem 7 év, a háború okozta károkat még mindig nem sikerült teljes mértékben felszámolni. A feladat tehát az volt, hogy a háború következményeként létrejött, az emberek mindennapi életét megnehezítő problémákat megszüntessék, de legalábbis enyhítsék.91 Az összes meghozott szociálpolitikai döntés, illetve reform közül mégis az 1957-es nyugdíjreform jelentősége volt a legmeghatározóbb. Jelentősége főként abban rejlik, hogy ez a reform teremtette meg a „dinamikus öregségi nyugdíjrendszert”92 a Német Szövetségi Köztársaságban. Azért lehetett ezt a nyugdíjrendszert dinamikusnak nevezni, mert próbálták a munkavállalók keresetéhez igazítani a nyugdíjakat.

91 92

http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer03.htm Letöltés ideje: 2011.10.17. http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer03.htm Letöltés ideje: 2011.10.17.

52

1957-ben került sor a II. világháború után létrejövő NSZK történetében a harmadik választásokra, amit Adenauerék újfent megnyertek, így immáron harmadszor alakíthattak kormányt, Adenauer pedig harmadik ciklusát kezdhette meg kancellárként 1957-ben. Ludwig Erhard pedig ettől az évtől kezdve a szövetségi gazdasági miniszteri pozíció betöltése mellett az alkancellári feladatokat is ellátta.93 Utólag, ha csak a százalékos választási eredményeket vizsgáljuk, akkor elmondható, hogy az 1953-as második választási győzelemhez hasonlóan a CDU ekkor is elsöprő fölénnyel nyert. Először fordult elő ugyanis, hogy egy párt a szavazásra jogosult állampolgárok szavazatainak több mint felét szerezte meg. Egészen pontosan a CDU a szavazatok 50,2 %-át szerezte meg, ezzel pedig abszolút többséget szerzett. A párt legnagyobb riválisa, az SPD ezzel szemben a szavazók 31,8%-ának szimpátiáját nyerte el.94 Ha a számszerű eredményeket tekintjük, a választás eredménye simának mondható, azonban a választásokat megelőzően, a kampány időszakában még nem tűnt ennyire egyértelműnek a helyzet. Az emberek többsége az eddig elért gazdaság-, és szociálpolitikai eredményeket elismerte, és tisztelte ezekért Adenauert, azonban Adenauer életkora, az, hogy 81. életévét már betöltötte, némi bizonytalanságra adhatott okot. Adenauer a kampányban az eddig elért eredmények megőrzését állította a középpontba, a CDU választási jelszava: „Semmi kísérlet!”95 is ezt volt hívatott alátámasztani. Az sem volt véletlen, sőt, mi több, nagyon is tudatos politikai döntés volt, hogy Adenauerék a nyugdíjreform kidolgozását és bevezetését 1957-re, a választások évére ütemezték, hiszen ezzel újabb szavazókat állíthattak maguk mellé. Természetesen a kancellár az 50-es évek folyamán többször is ígéretet tett arra, hogy egy átfogó, több területre is kiterjedő szociális reformot fognak majd bevezetni. Ennek egyik sarkalatos pontját képezte a nyugdíjakkal kapcsolatos reform. A „kézzel fogható” eredmény azonban csak 1957-re született meg. A reform előzményei közé tartozik, hogy a tulajdonképpen folyamatosan tapasztalható gazdasági fejlődés ellenére azok az emberek, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak dolgozni, illetve pénzt keresni és emiatt szociális ellátásra szorultak, azoknak az életszínvonala igen alacsony volt. Ez még akkor is igaz, 93

Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 85.oldal 94 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 84.oldal 95 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 84.oldal

53

hogyha az ötvenes években tapasztalható béremelések mellett a nyugdíjak is emelkedtek, de az alacsony kiindulópontnak köszönhetően ennek az emelkedésnek nem voltak számottevő hatásai. Éppen ezért ebben az időszakban egyre több rászoruló érezte úgy, hogy a szociális ellátás mértéke emelésre szorul és ezek az emberek hangot is adtak követelésüknek. Adenauer számára pedig, ahogy az 1957-es választások egyre közeledtek, egyre fontosabbá vált, hogy az átfogó szociális reformmal kapcsolatos ígéreteit beváltsa, bizonyítva ezzel, hogy az Erhard által bevezetett szociális piacgazdasági rendszer - és a kormány - nem csak gazdasági-, és politikai problémák megoldására képes, hanem a szociális kérdésekben felmerülő problémákat is sikeresen meg tudja oldani. A nyugdíjreform kidolgozásakor alapvető szempontnak tekintették, hogy az „új” nyugdíjasok, akik akkor érték el a nyugdíjkorhatárt, juttatásainak automatikusan összhangban kell lenniük a kifizetett bérekkel, igazodniuk kell ahhoz. Azok nyugdíjait pedig, akik már korábban nyugdíjasok lettek, évente, az adott évre jellemző béremelések figyelembe vételével módosították. A törvény hatályba lépésére 1957. január 1-jén került sor.96 Adenauer választási sikeréhez tehát nagymértékben hozzájárult az 1957-es nyugdíjreform. A kancellár ezzel a győzelemmel politikai pályájának csúcsát érte el. Az Erhard által bevezetett új gazdasági rendszer, a szociális piacgazdaság pedig igazolta, hogy képes úrrá lenni a kialakult problémákon. Az ebben az időszakban elért gazdasági fejlődés is őket igazolta. Mindezek együttes figyelembevételével azt mondhatjuk, hogy 1957-re a Német Szövetségi Köztársaságban kialakult a jóléti társadalom.97

4. Külpolitikai kitekintés Úgy gondolom, hogy egy ország életében a gazdasági rendszer, illetve az, hogy az adott ország milyen külpolitikát folytat, szorosan összefüggenek. Különösen igaz ez egy olyan országra, mint a Német Szövetségi Köztársaság, amely a II. világháború után jött létre.

96

Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 81.oldal 97 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 84.oldal

54

A szövetséges hatalmak a német területek megszállási zónákra történő felosztásával évekre meghatározták a nyugatnémet gazdaság-, és külpolitikát. Fontosnak tartom újfent megjegyezni, hogy ha az NSZK nem lesz tagja az OEEC-nek és ily módon nem részesülhet a Marshall segélyből, akkor valószínűleg soha nem tudtak volna ilyen mértékű gazdasági fejlődést produkálni. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a Marshall segély nélkül a szociális piacgazdaság rendszerének sikeres kiépítése is veszélybe kerülhetett volna. Németország II. világháború utáni kettészakadásával két német állam született meg: a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság. Emiatt a létrejövő két állam viszonyával kapcsolatos kérdések is külpolitikai kérdésekké váltak. Mindazonáltal a két német állam közötti viszonnyal jelen szakdolgozatban nem kívánok foglalkozni, mert az meghaladná témám kereteit. Azt azonban fontosnak tartom, hogy az ekkor megszülető államalakulatok ideiglenes jellegével mindenki tisztában volt, gondolok itt arra, hogy a végső célt az jelentette, hogy a kettészakadt nyugati és keleti területek a későbbiekben egyesüljenek, létrehozva ezáltal egy újra egységes Németországot, még akkor is, ha ez a cél átmenetileg a nyugati integráció miatt háttérbe is szorult. Holott az első választások még le sem zajlottak, Adenauer már 1949-ben is úgy gondolta, hogy a külpolitika iránya, amit az NSZK-nak követnie kell, már előre el volt döntve. Ugyanis arra irányult, hogy „a nyugati világ szomszédos államaival, és különösen az Egyesült Államokkal szoros kapcsolatot alakítsunk ki”98 - nyilatkozta a kancellár, hozzátéve, hogy véleménye szerint a cél, hogy „Németországot a lehető leggyorsabban egyenjogú és azonos kötelezettségeknek alávetett államként vegyék fel az európai államszövetségbe.”99 Adenauer külpolitikájának egyik sarkalatos pontját képezte a nyugati integráció kérdése. A II. világháború háború nem csak a német területeket sújtotta, a többi nyugat-európai állam is súlyos károkat szenvedett el. Adenauer korán felismerte, hogy Nyugat-Európa érdekei azt kívánják, illetve a politikai és gazdasági konszolidáció akkor mehet végbe sikeresen, ha „Nyugat-Németország, Franciaország, Belgium, Luxemburg és Hollandia gazdaságilag összefonódik. Ha Anglia […] szintén részt vesz ebben a gazdasági egybefonódásban, 98

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 273. oldal 99 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 273. oldal

55

akkor hatalmas lépéssel közelebb kerülnénk a nagyon is kívánatos végcélhoz, a nyugateurópai államok uniójához.”100 Természetesen véleményében az is közrejátszott, hogy azt gondolta, hogy a Szovjetunió túlzott európai térnyerése a nyugati államok összefogásával ellensúlyozható, amiben tulajdonképpen a szövetségesek is egyetértettek vele, ahogyan arról az 1.2.1. fejezetben már esett szó. A helyzet azonban nem tűnt ennyire egyszerűnek, főként a német-francia ellentét miatt. A petersbergi egyezmény, amelynek megkötésére 1949 novemberében került sor, rögzítette Adenauer és a szövetségesek fő céljait, úgymint: „kapcsolataikat a kölcsönös bizalom alapjára helyezve folyamatosan fejlesszék”101, illetve: „a Szövetségi Köztársaság békeszerető tagként illeszkedjen be az európai közösségbe”102. Később, Adenauer második választási győzelme azt sugallta, hogy az NSZK politikai berendezkedése stabil. Az ehhez párosuló gyors gazdasági fejlődés megalapozta, hogy Nyugat-Németországot

ismét

a

világ

nagyhatalmai

között

tartsák

számon.

Következésképpen azonban a szövetségeseknek el kellett gondolkozniuk a nyugatnémet szuverenitás visszaállításáról, illetve a megszállási zónák megszüntetéséről. 1954 őszén Londonban 9 ország (7 nyugat-európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada) részvételével értekezletet tartottak. A konferencián határozatot hoztak arról a szándékról, hogy „Franciaország, az Egyesült Királyság, és az Egyesült Államok […] azt a politikát követik, amely szerint a szövetségi köztársaság megszállását, amint csak lehetséges, megszüntetik”.103 Egy hónappal később, a párizsi egyezmények aláírásakor a Londonban kifejezett szándék gyakorlatban történő megvalósításáról döntöttek. Ez a Német Szövetségi Köztársaság számára igen jelentős döntésnek bizonyult, hiszen a párizsi egyezmények kimondták, hogy az NSZK „ennek következtében belső és külső ügyeiben a szuverén állam teljes hatalmával rendelkezik.”104

100

Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 273. oldal 101 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 284. oldal 102 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003, 284. oldal 103 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 65.oldal 104 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 66.oldal

56

Annak ellenére, hogy az NSZK-t szuverén állammá nyilvánították, hozzá kellett járulnia ahhoz, hogy a szövetségesek megszálló csapatai ettől függetlenül az ország területén tartózkodhatnak. Nyugat-Németország jogosulttá vált továbbá arra is, hogy hadsereget hozzon létre. Miután a nyugatnémet parlament, a Bundestag elfogadta a párizsi egyezményeket, gyakorlatilag elhárult annak az akadálya, hogy a Német Szövetségi Köztársaság a NATO tagja legyen. Erre végül 1955. május 5-én került sor.105 Az Európai Szén-, és Acélközösség, más néven Montánunió 1951-ben jött létre. NyugatNémetország, Olaszország, Franciaország és a Benelux-államok alapították azzal a céllal, hogy kezelje az imént említett országok szén-, és acélkészleteit. A közösség alapokmánya többek között azt tartalmazta, hogy a tagállamoknak a szénre, illetve a fémipari termékekre vonatkozó kiviteli és behozatali vámokat és mennyiségi korlátozásokat el kell törölniük.106 A Montánuniót alapító hat ország 1955 nyarán elérkezettnek látta az időt arra, hogy az európai integrációt egy új, magasabb szintre emeljék. Szükségesnek tartották „az egyesült Európa megteremtését, a közös intézmények kiépítése, a nemzeti gazdaságok fokozatos egyesítése, a közös piac megteremtése és a társadalompolitika fokozatos összehangolása segítségével”.107 A nyugat-európai integráció fontosságát Erhard sem vitatta. 1956-ban a következőképpen nyilatkozott: „Európa integrációja szükségesebb, mint valaha. […] Számomra viszont Európa legjobb integrációja […] legtökéletesebben a valuták szabad átválthatóságában fejeződik ki. A valuta konvertibilitása természetesen magában foglalja az áru-, a szolgáltatás- és a tőkeforgalom teljes szabadságát és szabad mozgását.”108 Erhard ugyanakkor a teljes, átfogó integráció elérését tekintette célnak, nem értett egyet azokkal a tendenciákkal, illetve azokkal az emberekkel, akik abban látták a megoldást, hogy „apránként”, részterületenként kell a folyamatot megvalósítani. Erhard véleménye az volt, hogy Európa egysége a részintegrációk összeadásával nem valósítható meg. 109

105

Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 66.oldal 106 http://www.gak.hu/eutk/new/docs/Europai_Unios_ismeretek.pdf 23.oldal, letöltés ideje: 2011.11.14. 107 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986, 71.oldal 108 Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest 1993, 185. oldal 109 Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest 1993, 185. oldal

57

1957. március 25-én Rómában a Montánuniót is létrehozó 6 állam aláírta a Közös Piac és az Európai Atomenergia-közösség (Euratom) létrehozásáról szóló szerződést. Ezzel egy új időszak kezdődött meg az európai politikai és gazdasági együttműködésben, amelyben egy gazdasági és politikai szempontból stabil Német Szövetségi Köztársaságra szükség volt, és szükség lesz a jövőben is.

5.

Befejezés, összegzés

Az a gazdasági és politikai szempontból vett stabilitás, amit az előző fejezet végén említettem, és amit gyakorlatilag a II. világháborút lezárulását követő kicsivel több, mint tíz év alatt a Német Szövetségi Köztársaság elért a maga nemében páratlannak tekinthető, főleg akkor, ha visszatekintünk a háború utáni állapotokra és egy teljesen szétbombázott ország képe tárul elénk. Adenauer kancellárként, Erhard szövetségi gazdasági miniszterként, illetve munkatársaik kemény munkával elérték azt, hogy egy megszállt országból, ahol eleinte minden kérdésben a megszálló szövetséges hatalmak döntöttek, 1957-re egy olyan ország jött létre, amelyről nyugodtan állíthatjuk, hogy újra gazdasági nagyhatalom lett, ezt főként arra a tényre alapozva mondhatjuk el, hogy a szociális piacgazdaság bevezetésének köszönhetően a II. világháborút követően szinte folyamatos gazdasági növekedést produkált. A siker kulcsa elsősorban talán abban keresendő, hogy az a 3 pillér, amire a freiburgiak az alapelvek kidolgozásakor az egész rendszert építették, megfelelő egyensúlyban állnak egymással, vagyis a gazdasági növekedés, a piaci verseny, illetve a szociális biztonság megfelelő mértékű szerepet töltenek be a rendszer működése során. A szociális piacgazdaság rendszerének kiépítése, Adenauer és Erhard tevékenysége természetesen nem fejeződött be 1957-ben, azzal, hogy ennek az időszaknak a vizsgálatát választottam ki csupán az volt az oka, hogy, amint azt a bevezető fejezetben is említettem, ez az időszak tűnt a legmeghatározóbbnak, illetve, hogy így a vizsgált időszak végét egy gazdaság-, és politikatörténetileg igen jelentős dátumhoz, a Római Szerződés aláírásához tudtam kötni. Arra kerestem a választ, hogyan jutott el a Német Szövetségi Köztársaság arra a szintre gazdasági és politikai szempontból egyaránt, hogy a Közös Piac egyik alapító tagjaként tekinthetünk rá.

58

Ezt a folyamatot, a szociális piacgazdaság Nyugat-Németországban történő kiépítését sokan, többek között azok a szerzők, akiknek műveit szakdolgozatom megírása során áttanulmányoztam és forrásként felhasználtam, illetik a csoda jelzővel. A kifejezést én magam is több ízben alkalmaztam. Főként azért, mert azt a gazdasági növekedést, ami az NSZK-ban bekövetkezett, egyedülállónak tartom. Ennek ellenére a csoda kifejezés kissé túlzónak tűnhet, ezt támasztják alá azok a vélemények, amelyek szerint nem csoda történt, csupán a körülmények szerencsés alakulása vezetett a sikerhez, Nyugat-Németország talpra állításához. Részben ezekkel is egyet kell értenem, azt gondolom ugyanis, hogy lehetett volna bármilyen sikeres maga a koncepció, ha a körülmények nem úgy alakultak volna, ahogy. Ezt akár szerencsének is nevezhetjük. Egyébként maga Ludwig Erhard sem tartotta csodának azt, ami irányítása alatt végbement. Ezzel kapcsolatban Erhard a következőket mondta: „Ami az elmúlt kilenc évben Németországban történt, minden volt, csak csoda nem. Egy egész nép tisztességes erőfeszítésének eredménye volt, amikor liberális elvek alapján lehetősége nyílt arra, hogy ismét bevesse emberi kezdeményezéseit, emberi energiáit.”110

110

Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest 1993, 108. oldal

59

6.

Irodalomjegyzék

Könyvek: Gilbert Badia: Németország tegnap és ma, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1965 Kalmár Árpád, Mann Miklós, Párdányi Miklós, Salamon Konrád: A Német Szövetségi Köztársaság története, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986 Ludwig Erhard: Jólétet mindenkinek, Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest, 1993 Manfred Görtemaker: A Német Szövetségi Köztársaság története, Korona Kiadó, Budapest, 2003 Mary Fulbrook: Németország története, Maecenas Kiadó, Budapest, 1997 Németh István: Németország története, Aula Kiadó, Budapest, 2002 Otto Schlecht: Jólét egész Európának a piacgazdaság előretörésével, Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár, Budapest, 1998 Uwe Taenzer: Soziale Marktwirtschaft: Grundlagen und Aufgaben (Szociális piacgazdaság: alapok és feladatok), Ernst Klett Verlag für Wissen und Bildung, Stuttgart, 1992 Internetes források: http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer01.htm Letöltés ideje: 2011.10.17. http://www.uti.bme.hu/data/segedanyag/90/nemet_091607.pdf

Letöltés

ideje:

2011.10.15. http://www.bmwi.de/BMWi/Navigation/Wirtschaft/soziale-marktwirtschaft.html Letöltés ideje: 2011.10.23 http://ecopedia.hu/szukosseg Letöltés ideje: 2011.10.15. http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer02.htm Letöltés ideje: 2011. 10. 16. http://mult-kor.hu/cikk.php?id=429 Letöltés ideje: 2011.10.20. http://www.oecd.org/document/53/0,3746,en_2649_201185_1876912_1_1_1_1,00. html Letöltés ideje: 2011.10.20 http://www.penzugysziget.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5 96&Itemid=205#kartell Letöltés ideje: 2011.10.20 http://www.lizingpercek.hu/szotar/K-1 Letöltés ideje: 2011.10.20. 60

http://doktori.bibl.u-szeged.hu/848/1/disszertacio_Pelle.pdf

Letöltés

ideje:

2011.10.20. http://www.szie-kozgazdasz.atw.hu/tetel/02mikrotet.pdf Letöltés ideje: 2011.10.25 http://www.freeweb.hu/mkdsz1/arh/adenauer03.htm Letöltés ideje: 2011.10.17. http://www.trefort.elte.hu/~enek/08/eloadasok/Barokk/harmoniatan.pdf Letöltés ideje: 2011.11. 2. http://www.gak.hu/eutk/new/docs/Europai_Unios_ismeretek.pdf Letöltés ideje: 2011.11.14.

7.

Táblázatok jegyzéke

1. táblázat: Ipari termelés 1946/47-ben (az 1936-os termelés százalékában)

32. oldal

2. táblázat: Ipari termelés a valutareform bevezetésekor (az 1936-os teljesítmény százalékában)

33. oldal

3. táblázat: A foglalkoztatottak számának alakulása (millió főben megadva)

43. oldal

4. táblázat: Az újonnan épült lakások száma (darab/év)

46. oldal

5. táblázat: Az importált áruk értéke Nyugat-Németországban (milliárd márka/év) 47. oldal

61