Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat Nemzetközi Gazdaságelemző szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat Nemzetközi Gazdaságelemző szakirány

A FŐBB GAZDASÁGPOLITIKAI IRÁNYVONALAK ÉS PRIORITÁSOK SPANYOLORSZÁGBAN

Készítette: Csibrák Emese Budapest, 2003

98

2 Tartalomjegyzék

I. Bevezetés ................................................................................................................................ 3 II. Franco diktatúrája ............................................................................................................. 4 III. Átmenet és konszolidáció ................................................................................................. 6 III 1. A Gazdaság krízise.......................................................................................................... 7 IV. A PSOE kormány............................................................................................................... 9 IV. 1. Út az Európai Közösségbe ........................................................................................... 9 IV. 2. Spanyolország az Európai Gazdasági Közösségben ................................................. 12 IV. 2.1. Mezőgazdaság ............................................................................................................. 13 IV. 2.2. Iparpolitika.................................................................................................................. 16 IV. 2. 3. Külkereskedelem......................................................................................................... 19 IV. 2. 4. Struktúrapolitika......................................................................................................... 22 IV. 2. 5. Szociálpolitika ............................................................................................................ 23 IV. 2. 6. Foglalkoztatás ............................................................................................................ 26 IV. 2. 7. Regionális politika...................................................................................................... 27 IV. 2. 8. Konvergencia-politika ................................................................................................ 36 IV. 3. A 90-es évek eleje ......................................................................................................... 37 V. A PP kormány tevékenysége és napjaink gazdaságpolitikai kihívásai................................ 39 V. 1.Egyensúlyi költségvetés ................................................................................................. 42 V. 1. 1. Kiadások és jóléti politika ........................................................................................... 44 V. 1. 2. Adópolitika................................................................................................................... 46 V. 2. Infláció és az EMU ........................................................................................................ 48 V. 3 Gazdasági növekedés ..................................................................................................... 51 V. 4. Foglalkoztatáspolitika .................................................................................................. 53 V. 5 Ingatlanpiac .................................................................................................................... 56 V. 6 Regionális politika ......................................................................................................... 59 V. 7. Mezőgazdaság ............................................................................................................... 62 V. 8. Ipar és struktúrapolitika............................................................................................... 64 V. 9. Szolgáltatás és kereskedelem ........................................................................................ 72 V. 10. Befektetések ................................................................................................................. 77 VI. Befejezés ........................................................................................................................... 80 Mellékletek .............................................................................................................................. 84 Felhasznált irodalom .............................................................................................................. 87

98

3

I. Bevezetés Legelőször

témaválasztásomat

szeretném

megindokolni.

A

nemzetközi

gazdaságelemző szakirány hallgatójaként már foglalkoztam gazdaságpolitikával, országelemzéssel, egy feladat kapcsán pedig alkalmam nyílt betekinteni a spanyol gazdaságba. Spanyolország mindig nagyon érdekelt, s mivel a spanyol nyelvet tanulom, tanulmányaim során sokat megtudtam erről az országról. Mikor témát választottam dolgozatomhoz, éppen a spanyolok töltötték be az Unió soros elnökségének posztját, a világ szeme egy kicsit feléjük fordult és én még jobban elkezdtem érdeklődni a spanyol gazdaság iránt. A spanyol gazdaságot mintaértékűnek tekintik mind átalakulása, mind az Európai Unióhoz való csatlakozása terén. Bár adottságait tekintve sokban különbözik Magyarországtól és integrációja más időszakban következett be, eltérő viszonyok között, mégis szolgálhat útmutatással hazánk számára így a csatlakozás küszöbén. A spanyol gazdaság kutatása közben körvonalazódott az elmúlt pár évtized gazdaságpolitikai teljesítménye: a kisebb és időszakos kudarcok, mindamellett pedig a kiemelkedő sikerek túlsúlya és egy globális óriási gazdasági fejlődés. Ugyanakkor most a megtorpanás jelei mutatkoznak, a kormány számára új kihívásokat és megoldandó feladatokat teremtve. Természetesen, ebben az esetben még csak megoldás-tervezetekről és lehetséges lépésekről beszélhetünk. A spanyol gazdaság óriási változáson ment keresztül míg Franco bezárkózott diktatúrájából egy nyitott, működő és versenyképes piacgazdaság lett, a közös piac és a Gazdasági és Monetáris Unió integráns része. A kormányoknak sok feladatuk volt és sok intézkedést hoztak, míg eljutott az ország a jelenlegi fejlettsége szintjére. Megnyugodni azonban nem lehet, sőt a világ most nagyon kifordult magából: a terrorizmus új formái (az ETA terrorizmusa mellett), az új pénz, az EURO bevezetése és ezzel együtt a Gazdasági és Monetáris Unió tagsága, a körvonalazódó gazdasági recesszió és az Európai Unió kibővülése újabb kihívásokat jelent a gazdaságpolitika számára, melyekre választ kell adnia. Szakirodalmat csak az elmúlt évekig találtam, az utóbbi időkről csak kevés forrás állt rendelkezésemre. Dolgozatommal ezt a hiányt is szeretném pótolni, a napi gazdasági híreket felhasználva. Munkám során az Internetről töltöttem le a legtöbb anyagot, ebből is kiemelném az El País című spanyol napilap elektronikus változatát, mely segítségemre volt a jelenlegi helyzet feltárásában. Kutatásomat 2002. november 7-én zártam le.

98

4

II. Franco diktatúrája Spanyolország a XVI-XVII. században világhatalom volt és Portugáliával együtt uralta a tengeri kereskedelmet. Kiépítette gyarmatbirodalmát és egész Latin-Amerika rajta keresztül kereskedett. Az ipari forradalmat azonban nem tudta kihasználni az ország és a huszadik század elejére elveszítette gyarmatait. Fokozatosan bezárkózott és elszigetelődött, gazdaságilag és politikailag is visszaesett. Az első és a második világháborúban nem vett részt, az 1936-39 alatt lezajlott polgárháborúban azonban jelentős veszteségeket szenvedett. Az elszigetelődés csúcsát Francisco Franco diktatúrájának első 20 éve jelentette, ami békét és stabilitást hozott, de akadályozta a gazdaság fejlődését. Bár az állam túlsúlya volt jelen a gazdaságban, azért a magánszféra is működött. Az önerőre támaszkodó és önellátásra törekvő gazdaságpolitikát több körülmény is változásra kényszerítette. Szükség volt az energiahordozók, beruházási javak, alapanyagok importjára de a termelékenység szintje is alacsony volt. Így végül Franco megpróbált nyitni a világ felé, utat engedve a jól jövedelmező turizmusnak. Több nemzetközi szervezethez csatlakoztak: 1955-ben az ENSZ-hez, 1958-ban az IMF-hez és a Világbankhoz. 1970-ben preferenciális egyezményt írtak alá az Európai Közösséggel. Bár először 1962. február 9-én fordultak hivatalos kérelemmel a Közösséghez, csak két elutasítás után sikerült közelebb kerülni „Európához”. 1959-ben Franco meghirdette a Stabilizációs Tervet. 1963-tól fejlesztési tervek sorozatát indították el, hogy felkészüljenek a szabadkereskedelemre. A gazdaságpolitikai elképzeléseket négy tervben rögzítették. Az első 1964-tól 1967-ig tartott, majd meghosszabbították 1968-ig. A második 1969-től 1971-ig, a harmadik 1972-től 1975-ig és ennek kibővítésével született meg a negyedik terv. Megteremtődött a piaci mechanizmusok szerint működő gazdaság alapja.1 A Stabilizációs Terv megnyitotta az utat a hatvanas évek jelentős fejlődése felé, ami tulajdonképpen 1974-ig tartott. Nőtt és az export javára változott a kiviteli-behozatali szaldó és 1973-ban az országba befektetett tőke elérte a 852 millió dollárt.2 A GDP növekedése évi átlag 6,8%-os, az egy főre jutó GDP növekedése pedig 5,5%-os volt, 20 ponttal csökkentve a

1 2

Vérten Sándor: Spanyolország Európában- a megosztottságtól az Unióig, 1997; p. 291-326 Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, 1996; p.84

98

5

különbséget a Közösségi átlag és Spanyolország között. A GDP/ fő a későbbi EU12 átlagának mindössze 59,6%-a volt, ezen időszak végére viszont elérte annak 80,4%-át.3 A gazdaság dinamikus fejlődésének köszönhetően megkezdődött a gazdaság szerkezeti átalakulása. 1975-ben a mezőgazdaság a GDP 9%-ához járult hozzá, a foglalkoztatottaknak pedig 22,4%-a dolgozott a szektorban. Az ipar aránya 38%-os volt, kissé növekvő részesedéssel, és 37,4%-os volt alkalmazottainak aránya. A mezőgazdaság súlyának csökkenésével a szolgáltatásé jelentősen nőtt: a GDP 53%-ához járult hozzá és az aktív lakosság 40,2%-ának adott munkát.4 Ugyanakkor a mezőgazdaságban megmaradt a tulajdonosi struktúra, a hetvenes évek közepén az ország területének még 37%-án latifundiális gazdálkodást folytattak, a nagybirtokok konzerválták az elmaradottságot.5 A masszív növekedésnek megvoltak az árnyoldalai is: az 1961-ben csupán 1,8%-os infláció az olajválságnak is köszönhetően 1974-re 17,48%-osra nőtt. Másrészt a már ekkor is jelentős eredményeket elérő turizmus javulása (1973-ban 2,382 MRD USD bevételt6 könyvelt el) és a peseta leértékelései ellenére se lehetett megakadályozni a folyó fizetési mérleg deficitjének többszöri kialakulását, így a külkereskedelmi szektor hiánya a GDP 3,5%-ára nőtt.

Harmadrészt a növekedés alig teremtett új munkahelyeket, 10 év alatt csupán

egymilliót, melynek következtében megindult egy kivándorlás Európa fejlett államai felé. 1961 és 1975 között egymillióan vándoroltak ki, ennek jótékony hatásai voltak mind a fizetési mérlegre, mind pedig a munkanélküliségi rátára. 1973-ban 1,718 MRD USD-t utaltak haza a külföldön dolgozók.7 Az időszak végére, mikorra a családok többsége visszatért, jelentősen megnőtt a nettó munkásállomány. További gondot jelentett, hogy a szociális biztonságra szánt kiadások a GDP-nek alig 10%-ára rúgtak, pedig az EU12 átlaga már ekkor 17,3% volt. Fejlődésnek indultak a nagyvárosok, létrejött az addig nem létezett középosztály és a szakszervezeteknek is egyre nagyobb jelentőségük lett. Megkezdődtek a kollektív bértárgyalások (1958) bár az egész rezsim alatt a munkásképviselet jellemző nyilvánvaló keretek között. Az úgynevezett szociális egyezmény védte a munkások egyéni jogait, ugyanakkor szabályaival megtagadta a független szervezetek alakításához, a sztrájkhoz és nyilvános demonstrációkhoz való kollektív jogaikat. 1963-ban bevezették a minimálbért, a 3

Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths, 1992; p.74 Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998; p.81 5 Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, 1996; p.48 6 Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, 1996; p.48 7 Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, 1996; p.48 4

98

6

következő évben pedig egyesítették a korábban létező szociális biztosítási rendszereket a Szociális Biztonsági Rendszer égisze alatt.8 Következtetésképpen elmondható, hogy a legnagyobb eredményt és változásokat jelentő

stabilizációs

terv

elavult

szemléleten,

az

energiahordozók

megfizethetőségén alapult, ezért a hatvanas években beköszöntött

bőségén

és

fejlődést súlyos

aránytalanságok kísérték. A francóista állami irányítású gazdaság elsősorban nem a XXI. század felé mutató technológiai újdonságokat hordozó húzóágazatok fejlődését serkentette. Így az olajválság következtében hirtelen felszökő energiaárak kritikus helyzetbe sodorták az ország vezető ágazatának számító hajóipart és a kohászatot. Az új vezetésnek egyszerre kellett szembenéznie a politikai és a gazdasági problémákkal. (1.sz. melléklet)

III. Átmenet és konszolidáció Francot halála után, egy még általa hozott törvény értelmében, I. János Károly király követte az államfői poszton, megkezdődhetett a demokráciára való békés átállás. 1977-ben a Demokratikus Centrum Uniójának győzelmével megtartották az első szabad választásokat, 1978 decemberében elfogadták az alkotmányt és végre demokrácia lett az országban. Biztosították az alapvető szabadságjogokat és kiépült a demokrácia intézményrendszere. A diktatúra idején az államra a centralizáció volt jellemző, a régiók önálló nemzeteit teljesen elnyomták, nem használhatták saját nyelvüket sem. Az alkotmány alapján azonban 17 autonóm régió jött létre, melyek önállóságot kaptak határaikat nem átlépő ügyekben a nemzeti politikák és törvények keretein belül. A közigazgatás alapjai a városok-községek (municipios). A helyi hatalmi szervek -8047 municipális önkormányzat-az 52 provinciális, azaz megyei önkormányzat fennhatósága alatt áll, azok pedig az autonóm közösségek alá tartoznak. Az autonóm tartományok jogait 1979 és 1983 között létrejött statútumaik és a kompetenciák meghatározásával az alkotmány szabja meg. Az államnak jogában áll bizonyos hatásköröket átengedni, illetve átruházni. A tartományoknak önálló hatáskörük van a következő területeken: önkormányzati intézmények megszervezése, helyi szervek felállítása, területi lakásproblémák, közmunkák, vasútirányítás, közlekedés, kikötők, sportlétesítmények, környezetvédelem, mezőgazdaság, csatornázás, erdőgazdálkodás, múzeumok, könyvtárak, konzervatóriumok üzemeltetése, 8

Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths, 1992; p.74

98

7

közösségi nyelv, turizmus, sporttevékenységek, stb.9 A legjelentősebb eredmény az oktatás, a kultúra és az

egészségügy

átengedése volt.

Az

állam

kizárólagossága

csak

a

külkapcsolatokban, pénzügyekben, belügyekben, és az igazságszolgáltatásban maradt meg, később ezek közül is sok terület autonóm kompetencia lett. Az autonóm közösségek köthetnek megállapodásokat, szerződéseket de ezeket a parlament felülvizsgálja. Az állam közérdekből elfogadhat abszolút többséggel törvényeket, hogy az autonóm közösségek által hozott intézkedéseket a harmonizáció elvéhez igazítsák. A régiók bevételei az államtól és a saját adókból származnak, a közöttük lévő egyensúlytalanságokat az Állami Kompenzációs Alap egyenlíti ki.

III.1. A gazdaság krízise Az 1973-as olajválság erőteljesen lelassította a világ gazdasági növekedését. A spanyol gazdaság még 1974-ben is 5,3%-os éves növekedést tudott felmutatni, azonban 1975ben stagnálni kezdett. A GDP növekedés 0,5%-os volt, az egy főre jutó GDP viszont 0,5%-kal csökkent, mindeközben az infláció 15,5%-os volt, a folyó fizetési mérleg deficitje pedig a GDP 2,9%-át érte el. A munkanélküliség gyorsan növekedni kezdett és az 1974-es 2,6%-os arányhoz képest 1985-re 21,7%-re duzzadt, másfél millió állás szűnt meg. A krízis mélyebb és hosszabb volt mint Európában. Egyrészt egybeesett Franco halálával és a rezsimváltás kezdete nehéz időszaknak bizonyult, csak lassan tudtak reagálni a megváltozott gazdasági körülményekre. Másrészt a második olajválság ismét lelassította a gazdasági növekedést és megindult a feketegazdaság. 1985-re, mikor a válság véget ért, az egy főre eső GDP visszaesett a 12 tagú Európai Gazdasági Közösség átlagának 71,8%-ára a munkanélküliség viszont a közösségi átlag (10,8%) több mint duplájára nőtt.10 1978-ig nem adtak megfelelő választ a válságkezelés módjának kérdésére. Leginkább a növekvő szociális igények kielégítésére törekedtek, aminek következtében az infláció 1977ben elérte a 23,7%-ot, annak ellenére, hogy a kormány rendeleteket hozott a bérek alacsonyan tartására. A gazdasági helyreállítás első mozzanata az 1977-ben megkötött Moncloa-paktum volt. Ez egy politikai, gazdasági és szociális megállapodás a legnagyobb pártok között, mely

9

Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells, 1992; p: 75

10

98

8

egyrészt a demokratikus jogok biztosítását tűzte ki célul, másrészt pedig általános válságkezelési programot fogalmazott meg. Kétféle intézkedéseket tartalmazott: egyrészt monetáris- és bevételpolitikai lépéseket az infláció, az államháztartási- és külső deficit csökkenésének érdekében. Ezek közül talán a legjelentősebb a kollektív bértárgyalások terve volt, melyet nem az előző időszakban mért, hanem a várható infláció alapján akartak megvalósítani. Másrész rögzítette a kormány által végrehajtandó szerkezeti reformokat a termelési rendszer és a piac működésének átalakítására. Konkrétan kiterjedt az adó-, a pénzügyi rendszer, a munkaügyi szabályozás és az állami vállalatok működésének reformjára. Jelentős átalakításokat terveztek az ipari- és az energiaszektorban és a mezőgazdaságban is. A terv végrehajtását azonban megakadályozta a második olajválság és a kormányon lévő párt krízise. A szakszervezetek támogatták a paktumot, mely biztosította a szociális biztonság minimumrendszerét.11 Bevezették a sztrájkhoz való jogot még a Paktum évében és 1981-ben új szociális egyezményt értek el, a Nemzeti Foglalkoztatási Megállapodást. Ez az egyezmény a fő figyelmet a munkahelyek biztosítására helyezte. Strukturális reformokat vezettek be az adózás terén: új személyi jövedelemadót és vagyoni adót, a pénzügyi rendszer terén: a pénzügyi intézmények betétek utáni garanciaalapját és a foglalkoztatás terén a munkások státusztörvényét és a foglalkoztatási alaptörvényt. Az UCD kormány elfogadott több szektoriális átalakítási tervet, 1982-ben pedig az Ipari Átalakítási Tervet, ami több területre kiterjedt. Az ipart azonban nem alakította át jelentősen. 1977-től kezdődött meg az állami vállalatok privatizációja. 1981-82-ben a gazdaság alig növekedett, az egy főre jutó jövedelem még tovább csökkent, eltávolodva a közösségi átlagtól. Az inflációt és a kereskedelmi deficitet részben kontrollálni tudták, a munkanélküliség viszont növekedett. Ez az időszak a kemény munka és a kevés eredmény jegyében telt el. (1.sz melléklet) A kormány másik fontos lépése, hogy Adolfo Suarez miniszterelnök 1977-ben (július 26-án) benyújtotta a csatlakozási kérelmet, az Európai Gazdasági Közösség azonban csak 1979. február 5-én kezdte meg a tárgyalásokat.

11

Vérten Sándor: Spanyolország Európában- a megosztottságtól az Unióig, 1997; p. 291-326

98

9

IV. A PSOE kormány 1982-ben a választásokat abszolút többséggel a PSOE, a Spanyol Szocialista Munkáspárt nyerte meg, Felipe Gonzalez lett a miniszterelnök. Az örökölt gazdasági helyzet több volt, mint aggasztó. Az új kormány két irányvonalat állított fel a helyzettel való szembenézése terén: a választásokon nyert politikai tőkéjét (azaz legitimitását) használja fel az ország gazdaságának alapos átalakításában; a másik, hogy Spanyolország csatlakozása az Európai Közösséghez elsődleges prioritást kap és stratégiai lehetőségként hasznosítják az ország modernizálásában. III.1.Út az Európai Közösségbe Az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás lehetőségét már az átmenet kezdete óta támogatták a demokratikus erők, kulcspolitikává azonban csak a szocialista kormány léptette elő. A stratégia az volt, hogy szigorúan végrehajtották az átalakító intézkedéseket, hogy előkészítsék a talajt a Spanyol EGK csatlakozás gazdasági előnyeinek kihasználására, mikor eljön az ideje. A kormány egyik prioritása volt a spanyol és az EU12 közötti inflációs különbség mérséklése, melyet bércsökkentés ösztönzésével és szigorú monetáris politikával kívántak elérni. Ez többek között abban nyilvánult meg, hogy a deficitet kölcsönökből finanszírozták és nem a Spanyol Nemzeti Banktól származó pénzzel. A másik prioritás a külső szektor deficitjének csökkentése volt, a peseta leértékelése által, illetve a gazdaság és az export versenyképességét növelő lépésekkel. Harmadik prioritásként az államháztartási deficit csökkentését tűzték ki, ami a GDP 5,6%-át tette ki, hogy növeljék a megtakarításokat és az adópolitikát összeegyeztethessék a monetáris politikával. Az UCD-től örökölt krízis legjobban az acél- és hajóipari vállalatokat sújtotta, igazából csak a PSOE vette elő az ipari átalakítás kérdését. E két ágazatra az állam jelentős összegeit fordították, mivel meg akartak egyezni a szakszervezetekkel, ami sokba került nekik, a bányászatot azonban kihagyták. Mély átalakítást nem hajtottak végre az állami vállalatokban, még nem volt kialakult álláspontjuk az ügyben.

98

10 Már a Moncloa-Paktum felvetette az energiaszektor átalakítását. Itt két feladatot

kellett teljesíteni: energiamegtakarítást és az energiaforrások diverzifikációját. Az első lassan teljesült, a másikra pedig az atomenergia-moratórium (1983-as Nemzeti Energiaterv: új atomenergia-termelő állomások tilalma) miatt volt szükség. Gondok voltak még a fölös kapacitásokkal, javítani kellett az eddig bizonyos érdekeknek megfelelően elrontott számításokon. A magánkézben lévő áramszolgáltató vállalatok a rosszul kiszámított várható keresletet a fogyasztókkal fizettették meg nagyobb tarifák formájában. Mindez az állami kézben lévő ENDESA-nak kedvezett. A bankok még nagyobb bajban voltak. A szektor liberalizálása és terjeszkedése miatt a bankoknak nagyobb versennyel és a gazdasági krízissel egyszerre kellett megbirkózniuk. Az átalakulási folyamat és a pénzügyi szektor válsága rengeteg pénzbe került, aminek mintegy háromnegyedét az állami szektor fizette ki. A Rumasa bankcsoportot előbb államosították, majd újraprivatizálták, hogy megfelelően működhessen. Ez az akció a bankkrízis költségeinek 45%-át emésztette fel. A gazdaság helyreállításának 1985-re kézzel fogható eredményei lettek: A külső deficitből 1,2%-os szufficit lett, ami a világgazdasági növekedésnek és ezáltal a spanyol termékek iránti keresletnek volt köszönhető. Az alkalmazott monetáris politikának és a lassabban növekvő béreknek köszönhetően az infláció több mint hat százalékponttal, 8,2%osra csökkent. Igaz, az államháztartási deficitet nem sikerült csökkenteni, sőt, a GDP 6,9%ára nőtt. A javuló eredmények ára a továbbra is növekvő munkanélküliség volt. (1985-ben az aktív lakosság 21,7%-a volt állás nélkül.) A kormány fő célja a munkásbérlés ösztönzése volt az átmeneti szerződések és a részidős foglalkoztatás révén. Az előző kormány politikájával összhangban jelentősen liberalizálták a munkaszerződéseket az 1984-es Foglalkoztatási Alaptörvény reformjával. A kollektív szerződéseken belül a munkanélküliség által leginkább sújtott területeken a munkaszerződéseket államilag támogatták. A szakszervezetek kritizálták ezeket a lépéseket, mert szerintük ezek szegmentálhatják és bizonytalanná teszik a munkaerőpiacot. 1984-ben átalakították a foglalkoztatottak biztosítási törvényeit, így a munkanélküliek lefedettsége 23%-ról 43%-ra nőtt. Októberben a Gazdasági és Szociális Megállapodást aláírta a Kormány, a szocialista szakszervezet: az UGT, és két munkaadói szervezet: a CEOE és a CEPYME. Ez a megállapodás támogatta a munkásbérlés formáit: átmeneti időre szóló,

98

11

részidős, munkásképzési, és a tanoncszerződéseket, amiket a Foglalkoztatási Alaptörvény reformja már részben bevezetett. Mindez az adófizetőknek sok pénzébe került, hiszen a vállalatok számára adóösztönzőket és szociális védelmi intézkedéseket tartalmazott. A visszafogott bérnövekedés és a Szociális és Gazdasági Egyezmény a vállalatokra pozitív hatással volt, hiszen elősegítette a nyereségességet. A szakszervezetek és a munkavállalók körében azonban elégedetlenséget váltott ki. Az UGT, és általában a szakszervezetek, és a Kormány viszonya megváltozott. Az 1985-ös általános sztrájk ugyan sikertelen volt, de kiemelte az új Szociális Biztonsági Törvény elutasítását és/vagy meg nem értését, amely a járulékalapú nyugdíjrendszert alakította át és lehetővé tette a nyugdíjak a fogyasztói árindex változásához igazodó automatikus átszámítását. A szociális kiadások 1985-ben még csak a GDP 17,8%-át tették ki, ami 8 százalékponttal elmaradt a Közösségi átlagtól. 1985-ben elfogadták a Szakszervezeti Szabadság Alaptörvényét, mellyel szabályozták a vállalatokon belül működő szakszervezetek tevékenységét és tisztázták a legnagyobb képviseletű szakszervezet fogalmát. Spanyolországban nagyon alacsony volt a szakszervezeti tagsági arány (10-15%), bár a munkásképviseleti választásokon nagy a szakszervezetek képviseleti aránya. A szakszervezetek által kialkudott feltételeket, amik leginkább a bérekre vonatkoztak, a dolgozók nagy részarányára terjesztették ki. Nagyon ritka az egyéni megállapodás a vállalatok és az foglalkoztatottak között, inkább iparági vagy vállalati kollektív alkukat kötöttek. A csatlakozási tárgyalások 1979 óta folyamatosan zajlottak, ráadásul a spanyol fél jól meghatározott álláspontot képviselt és felkészült volt. A kormány nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy folyamatosan egyeztessen az ország érdekképviseleti erőivel: a belföldi gazdaság aktoraival, így végig teljes támogatást élvezett. 1984 és 1985 folyamán megszülettek a rész-egyezmény csomagok.

1984 januárjában a mezőgazdaságról,

decemberben a vámrendszerre vonatkozó átmeneti intézkedésekről, majd a vas- és acélipari struktúraváltozásokról és a közösségi intézményekben való részvétel feltételeiről állapodtak meg. 1985 márciusában a munkaerő szabad áramlásáról, a halászatról, a saját forrásokról, a mezőgazdaság általános átalakításáról és egyes nevesített ágazat (bor, olíva) ügyéről született kompromisszum. A szerződést 1985. június 12-én írták alá Madridban.12

12

Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998; p.99.

98

12

IV.2. Spanyolország az Európai Gazdasági Közösségben13 Spanyolország és az Európai Gazdasági Közösség közötti csatlakozási szerződés 1986. január elsején lépett életbe. Ekkorra a spanyol gazdaság már egészségesen működött és a világgazdaság is újra növekedett. Az 1986-1990 közötti időszak a gazdaság kiemelkedő teljesítményét hozta. A GDP évente átlag 4,5%-kal, jóval a közösségi 3,1%-os szint felett, az egy főre jutó GDP pedig 4,3%-kal növekedett, 1990-re pedig elérte az EK átlag 77,8%-át. Ezt a hihetetlen növekedést elsősorban a befektetések generálták. Már a csatlakozás esélye is elegendő volt ahhoz, hogy a külföldi vállalatok elkezdjenek pozíciókat szerezni az országban. A befektetések évente 12,2%-kal növekedtek, ez még az 1960-74 közötti rekordnak számító 10,3%-os átlagnál is magasabb. A kríziséveket jellemző befektetés kivonások után újrabefektetési folyamatot vártak, de a kormány által megteremtett kedvező gazdasági légkörnek köszönhetően a valóság minden képzeletet felülmúlt. Bizalmat teremtett a szociális béke, a kedvező munkaköltségek; a tőkemegtérülési mutatók pedig komparatív előnyt jelentettek. A befektetőket még jobban megnyugtatta az ország EGK tagsága. Mindez és az 1992-es év nagy eseményei (Olimpia, világkiállítás) ösztönözték a befektetéseket, ami 1990-ben csaknem a GDP negyedét jelentette. A hazai magánberuházások a GDP 15%-át, a külföldi befektetések a GDP 4%-át, az állami befektetések pedig elérték a GDP 5%-át. A befektetések nemcsak a GDP növekedésére hatottak, hanem a foglalkoztatást és a produktivitást is növelték. 1986 és 1990 között kétmillió új állást teremtettek, a munkanélküliség 21,7%-ról 16%-osra csökkent, bár még mindig a legnagyobb volt a Közösségen belül. A termelékenység az OECD szerint évente 1,4%-kal nőtt. A nyolcvanas évek elején a termelékenység annak köszönhetően nőtt, hogy a munkát tőkével helyettesítették, most azonban a produktivitás a foglalkoztatással párhuzamosan tudott növekedni. Kifinomultabb technológiájú berendezéseket használtak, jobban megszervezték a termelést, a bérek kevéssé növekedtek, a kereslet pedig helyreállt. A megváltozott termelési szerkezet számára nem állt rendelkezésre elegendő megfelelően képzett munkás, szükség volt a munkaerőképzésben lépéseket tenni. A gazdaság nemzetköziesedése kritikus pontja volt ennek az időszaknak. A külföldi befektetések hirtelen nagyon megnőttek. Sokan azt hangoztatták, hogy felvásárolják az országot, bár például Nagy-Britanniában vagy Portugáliában még a GDP 4%-ánál is

98

13

magasabb volt a külföldi befektetések aránya. Néhány szektorban, mint például az autóiparban szükséges volt a SEAT céget egy multinacionális vállalatba integrálni, hogy életképessége biztosítva legyen. Más területeken viszont, például az élelmiszeriparban a profitképes közepes méretű és nagyvállalatok külföldi cégek által végrehajtott akvizíciója a hazai üzletemberek gyengeségét demonstrálta. Ha felosztjuk a külföldi befektetéseket, látható, hogy legnagyobb részük zöldmezős beruházás és az ingatlanbefektetés, a pénzügyi, a skálaintenzív (gépkocsi, élelmiszeripari, kémiai, papíripar) és a technológiaintenzív (gépek és berendezések) szektorokra koncentrált. Származását tekintve az Európai Gazdasági Közösségből és a már eddig is itt működő külföldi vállalatoktól származott, melyek közül sok az Egyesült Államokból való. A családok megtakarításai a hetvenes években még a GDP 10%-a körül mozogtak, ám ebben az időszakban évi átlagos 6,6%-ra estek vissza. Ez a trend a fiatalok súlyát mutatja a társadalomban, a liberalizált pénzügyi szektor eredményeként, az új lehetőségeket a likviditásszerzésre és az optimista attitűdöt, ami általában a növekedési időszakokat jellemzi és arra ösztönzi az embereket, hogy bízzanak a jövőbeli jövedelemnövekedésükben.

A

megtakarítások adóvonzata is befolyásolta a trendet. A spanyolok nem aktivizálták magukat a külföldi befektetéseik terén. A gazdasági nyitás nem párosult kifelé áramló befektetésre szánt tőkével és ez az egyensúlytalanság igen veszélyes volt. Míg a közösségi tagság első öt évében a külföldiek 7 MRD USD-t fektettek be az országban, addig a spanyol tőkeállomány 830 millió dollár volt.14 A befektetések leginkább az OECD országokba és leginkább az EGK-ba irányultak. A főbb célszektorok a pénzügy, a biztosítások, a vállalatoknak nyújtandó szolgáltatások és az ingatlan bérbeadás voltak.

IV.2.1. Mezőgazdaság15

Bár az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a mezőgazdaság részaránya a termelésben, még így is magasabb volt, mint a fejlett országokban, nem is beszélve a túl népes és elöregedett agrárlakosságról. A termelékenység, a gépesítettség szintje, a szektorban dolgozók szakképzettsége viszont alacsony volt, a technológia elavult. Jelentősek voltak az 13

Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths; 1992. Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, 1996; p. 177 15 Orbánné Nagy Mária: Spanyolország és Portugália Európai Unióhoz való csatlakozásának agrárgazdasági tapasztalatai, Európai Tükör 1999, IV. évf. 2-3 sz. p. 129-139. 14

98

14

ártámogatások és az értékesítés sem működött hatékonyan, leginkább lokális piacokra termeltek. Mindehhez még hozzájárult az egy cseppet sem hatékony birtokszerkezet: kevés monokultúrás latifundium mellett rengeteg törpebirtok. A szektornak nyújtott strukturális támogatások hatására tömegesen szűntek meg az 5 ha alatti törpebirtokok, de arányuk még így is 50% felett maradt. Az átlagos birtoknagyság az 1982. évi 10,7 ha-ról 1995-re 19,7 ha-ra nőtt. Az Európai Gazdasági Közösségben 1962 óta létezett a Közös Agrárpolitika (CAP), ami leginkább a francia mezőgazdaság érdekeinek felelt meg és az ártámogatások és felvásárlások túlsúlya miatt sürgető reformokra szorult. Kiterjesztették a támogatandó területeket, ami leginkább a hagyományos kontinentális termékeknek kedvezett, igazi áttörésre még ekkor nem került sor. A spanyol mezőgazdaságnak hét év átmeneti időt adtak, bizonyos termékekre tíz évet, hogy átvegyék a közösségi normákat. A mezőgazdasági export 70%-a és a spanyol import 50%-a már a csatlakozás előtt is az EGK országaival folyt, problémát lényegében csak néhány termék jelentett, az egyes zöldségek, gyümölcsök, a bor és az olívaolaj, melyre komoly protekcionista vámokat alkalmaztak. Az élelmiszergazdaság exportjának súlya a csatlakozás után csökkent a teljes külkereskedelemben, értéke azonban 1986-95 között közel háromszorosára, 11 milliárd ECU-re nőtt. Az agrárimport aránya némileg növekedett az összes behozatalon belül. A behozatal 65-75%-a Közösségen kívüli országokból származott, a csatlakozást követően viszont a harmadik országok helyét fokozatosan az EGK vette át. A 90es évek után még jobban felgyorsult ez a tendencia. Az EU országai 1986 és 1995 között megötszörözték Spanyolország felé szállításaik értékét (2,2 milliárd ECU 1995-ben), a harmadik országok pedig megduplázták azt. A csatlakozáskor a Tízek és a spanyol termelés bizonyos fokig kiegészítették egymást. A Közösségnek gabonafélékből, cukorból, burgonyából, húsból és tejtermékekből volt feleslege, ezek egy részéből a spanyolok behozatalra szorultak. Fordított volt a helyzet a narancs, szőlő, mandula és mogyoró kereskedelménél. Az EGK-ban a mediterrán jellegű növények termelésére próbálták ösztönözni a spanyolokat, mert azok nem jelentettek versenyt. Nőtt viszont a felesleg a parafa, olívaolaj, egyes zöldség és gyümölcsfélék, a feldolgozott paradicsom és a borok előállításából. Az átmenet alatt három eszközt kellett alkalmazni: árközelítést (az Európai Mezőgazdasági és Orientációs Garanciaalapba befizetendő kompenzációs összeg révén), a támogatások közelítését és vámlebontást, szabad áruforgalmat kellett biztosítani.

98

15 A csatlakozást követően jelentős pénzügyi támogatásokat kapott a mezőgazdaság.

Lényegében ez is jelentősen hozzájárult a gépesítés, a modernizáció és a termelékenység növekedéséhez, ezáltal pedig az agrárlakosság csökkenéséhez. 1989 és 1993 között az EGKtól kapott transzferek 60%-a a FEOGA Garanciaalapjából került kifizetésre, 40%-a pedig a Strukturális Alapokból. Az ország nettó kedvezményezettje volt a transzfereknek, bár az 1989-96 között felmutatható 19 milliárd ECU pozitív egyenleg jócskán elmarad a négyszer kisebb Portugáliának adott 12 milliárd ECU szaldótól. A közösségi szigorúbb szabályok és előírások versenyképesebbé tették a termékeket.

1.sz. táblázat

Transzferek az EGK/ EU és Spanyolország között (millió ECU) Év

1989-1993 1994 1995 1996 összesen:

EU kifizetései

FEOGA Garanciaalap

Strukturális Alapok

ebből: FEOGA Orientációs Alap

Összes kifizetés

15 032,4 4 284,9 4 567,9 4 046,9 -

9 800,0 .. .. .. -

1 972,6 399, 9 709,5 .. -

24832,4 10 511,1 10 863,1 7 834,1 54 040,7

Befizetés

Egyenleg

21 719,3 4 538,9 3 645,2 4 718,1 34 621,5

3 113,4 5 972,2 7 218,1 3 116,6 19 420,2

Forrás: Orbánné Nagy Mária: Spanyolország és Portugália Európai Unióhoz való csatlakozásának agrárgazdasági tapasztalatai, Európai Tükör 1999, IV. évf. 2-3 sz. p. 134.

A halászat esetében komoly gondot jelentett, hogy Európa legnagyobb flottájával rendelkezett az ország, reális lehetőségeihez képest túl nagy volt. Itt szintén hét-tíz év alatt kellett az árakat megváltoztatni, a védővámokat megszűntetni és a közösség által előírt kvóta szerinti halászatot folytatni. Tehát fokozatosan le kellett építeni a flotta egy részét, ami újabb feszültségekkel járt. Spanyolország kierőszakolta a problémák enyhítésére a Halászati Alap létrehozását 1993-ban. 1994 óta a FIFG ( Halászati Orientáció Pénzügyi Eszköze) a halászati szektor támogatásának legfőbb eszköze. Minden tengerparti régió esetében használatba került. Fő feladata a halászat versenyképességének javítása és a halászati kapacitások hozzáigazítása a természeti forrásokhoz. Ennek érdekében egyrészt a halállomány újratelepítésével is foglalkoznak, a másik oldalon pedig a szektorban érintett területek gazdasági szerkezetét igyekeznek átalakítani, diverzifikálni.

98

16

IV.2.2. Iparpolitika16

Az iparban is szükséges volt a szerkezetváltás, ami szociális problémákat vetett fel. A megfizethető bőséges energián alapuló elszigetelt iparpolitika jelentős szemléletváltozáson esett át. Az eddigi nem hatékonyan termelő, elavult iparágakra való koncentrálás után lassan a huszonegyedik század felé mutató technológiai fejlődést megkövetelő iparágak kezdtek előtérbe kerülni. Az EGK normáinak megfelelően rengeteg figyelmet szenteltek a környezetvédelemnek és a fejlődést elősegítő infrastruktúra kiépítésének. Az ipari vámokat hét év alatt kellett lebontani: 10%-ot 1985 márciusában, 12,5%-ot 1987 januárjában, 15%-ot 1988 januárjában és 1989-ben, 12,5%-ot 1990,1991 és 1992 januárjában és 10%-ot 1993 első napján.17 A spanyol vállalatokra jellemző volt, hogy méretük kisebb volt az EK átlagánál. Ugyan jól tudtak alkalmazkodni a változó igényekhez, de nem voltak hatékonyak, kevés tőkéjük pedig megakadályozta, hogy kutatásra és fejlesztésre költhessenek. Mindennek következtében kétféle megoldás született. Először is sok vállalat egyesült, hogy tőkeerősebb és hatékonyabb szervezetek jöhessenek létre. Az állam szerepe azonban ennél is fontosabbnak bizonyult. Sok állami vállalatot magánkézbe adtak, kedvezőbb hiteleket nyújtottak, illetve adókedvezményeket. Elsősorban a húzóágazatokat támogatták és fontos szerephez jutott a K+F kiadások növelése is. Lássunk néhány példát a helyzet felvázolására. Az élelmiszeripar a feldolgozóipar legjelentősebb ágazatát jelentette. Jellemző volt rá a kis cégek jelenléte. Ezek csak lokális piacra tudtak termelni, az országos illetve az exportpiacra csak néhány nagy cég biztosította az ellátást. A csatlakozás után fúzióknak és a külföldiek piacszerzésének voltunk tanúi. A kis üzemek egy részét bezárták, mert nem állták ki a versenyt. Az exportot lényegében csak a multik látták el. Megszűntették a dohányipar állami monopóliumát. A bányászat államilag igencsak támogatott ágazat volt, ám a közösség megkövetelte a támogatások fokozatos megszűntetését. Sok bányát zártak be, inkább a jobban felszerelt nagyokat hagyták nyitva. Új kihívásokat jelentettek a környezet védelemének és helyreállításának közösségi követelményei.

16 17

Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths, 1992; Éltető Andrea: Az ibériai országok EU-csatlakozása, 1997; p.69

98

17 Az energiaipar már régóta fontos kérdése volt a gazdaságpolitikának. A tervekkel

összhangban

ugyan

némileg

sikerült

csökkenteni

az

energiafelhasználást

és

a

forrásdiverzifikáció is kezdett eredményeket felmutatni, azonban így is fennmaradt az ország importfüggősége. A vízenergia és a földgázhasznosítás egyre több teret nyert, továbbra is támogatták a megújuló energiaforrások alkalmazását és az energia-megtakarítást. Az EU előírása szerint megszűntették az üzemanyagok monopóliumrendszerét is. Az egyik húzóágazat a gépkocsigyártás volt. Viszonylag nagy belső piaca, az olcsó nagyszámú munkaerő és az EGK illetve a latin-amerikai piaci lehetőségek vonzották a befektetőket. Sajnos teljesen külföldi kézbe került az autóipar, kitéve ezzel az itt dolgozókat a más országokban kedvezőbb trendek miatti termelésáthelyezésnek. Mivel a külföldi cégeknek volt elég tőkéjük, ezért tudtak kutatásra és fejlesztésre is költeni (ez más iparágaknál is jellemző) így hamarosan a legfejlettebb technológiával dolgoztak és főképp exportra termeltek. Az elektronikaipart a Telefónica kivételével szintén külföldiek uralták, hiszen a technológiaimportot és a kutatás-fejlesztést csak a multinacionális vállalatok tudták finanszírozni, vagy állami segítséggel. Egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a hosszú távú siker záloga az információ-technológia. Az országban nagyon alacsony volt a számítógép használat aránya, a számítógép előállítás pedig nem is létezett. Az egyetlen iparág, ahol volt némi hagyománya az új technológiák alkalmazásának, az a telekommunikáció, bár a termelés és a fogyasztás szintje alacsonyabb volt annál, amit az ország mérete reálissá tenne. Bár a világ kilencedik legnagyobb telefonhálózatával rendelkezett, száz főre mindössze 34,5 telefon jutott, az európai sor végén kullogott ezzel az eredménnyel. 1983-ban a telekommunikációs termelés a GDP 0,35%-ának felelt meg és ez is multik kezében koncentrálódott, míg például Írországban majdnem a duplája volt. A technológiai forradalom más alapverő területein -mint a lézer, új anyagok előállítása vagy a biotechnológia- teljes hiány jellemezte a nyolcvanas évek iparát. Néhány tudós heroikus küzdelme ellenére is a kutatásra költött pénz nagyon kevés volt: a GDP 0,45%-a 1983-ban, pedig a fejlett EGK országoké 2-2,5%-os. A tudományos „termésük” pedig csak a világ 0,8%át jelentette, a francia szint csaknem 5% volt, az olasz pedig 2,2. Ha mindez nem lett volna elég probléma, ott volt a állami kutatási lehetőségek merev struktúrája és egy nagyon bürokratikusan működő Nemzeti Tudományos Kutatási Tanács. Az egyetemeken hiányoztak a kutatási lehetőségek és a központok, valamint a kutatók és a vállalatok között nem voltak valódi összeköttetések.

98

18 A csatlakozáskor tisztában voltak a változás szükségességével. Négy fontos lépésre

szánták el magukat. 1986. április 14-én elfogadták a Tudományos Törvényt, melynek keretében jogi és intézményi keretet adtak egy állandó Nemzeti Tudományos Kutatási és Technológiai Fejlesztési Tervhez, megnövelték a K+F-re szánt kiadásokat és szorosabb együttműködést akartak elérni az európai kutatási programokkal. Második lépésként ipari terveken keresztül modernizálni kezdték a spanyol ipart (PEIN: Nemzeti Elektronikai és Kompjúterizációs Tervek, PAUTA: ipari automatizációs terv, BQM: biotechnológiai, kémiai és alapanyagterv, stb.). A harmadik lépés a nagy multinacionális cégek high-tech iparba csábításának politikája, hogy megerősítsék annak szerkezetét, és megfelelő alapot képezzenek a megnövekvő beáramló technológia befogadására. Ennek érdekében előtérbe helyezték a technológiák oktatását, spanyol mérnökök és kutatók képzését a fejlett technológiák alkalmazására. Mind az Ipari Minisztérium, mind a Telefónica kezdeményezéseket tett ez ügyben és japán, amerikai és európai elektronikai cégeket csábítottak ode kedvező adó, hitel és infrastruktúra feltételekkel. Végül, a kormány nagyobb erőfeszítéseket kívánt tenni az új technológiai

társadalom

infrastruktúra

két

legfőbb

elemének

megteremtésére:

a

telekommunikációra és a tudósok és mérnökök képzésére az alkalmazás terén, főleg az információs technológiában. Jelentős előrelépés történt mind az elméleti, mind az alkalmazott kutatások terén, legalábbis mennyiségi szinten. Hét év alatt a K+F kiadások megduplázódtak, ekkor már a GDP 0,90%-át tették ki. Bár ez jelentősen elmarad a fejlett államok szintjétől, azért ez nagy fejlődés. A kutatók száma szintén megduplázódott 1982 és 1990 között. A világ tudományos outputjából szintén megkétszerezték részesedésüket és tudományos versenyképességük is nőtt. Egyharmaddal nőtt a disszertációk száma, különösen a technikai tudományok terén. Prioritást kapott az elért eredmények ipari és kereskedelmi gyakorlatba ültetése és egyre több céget kívántak bevonni az állami programokba. Nőtt az ipar kutatásra és fejlesztésre szánt összege. Nagy haszonra tettek szert az Eureka kutatási programok és az EGK programjain keresztül elérhető finanszírozás és technológiai cseremechanizmusok által, főleg a biotechnológia, és az információ technológia területén, mennyiségi és minőségi értelemben is. Az információtechnológia használata megkétszereződött az 1985-1989-es időszakban, a termelése pedig a hatszorosára nőtt. A cégek, beleértve a kicsiket is, gyorsan elkezdték kompjúterizálni az irodáikat, de legalább az adminisztrációt számítógépek végezték. A multik meghódításának stratégiája szintén eredményes volt: megkezdődött a chipek és integrált áramkörök gyártása az országban. Új multik érkeztek és a liberalizáltabb piac készen állt az

98

19

info-technológiai szektor újraszerveződésére. Az állami szoftvercégek, magánkézbe kerültek és jövedelmező holding lett belőlük. Az információs társadalom infrastruktúrája is nagy változáson ment keresztül. A többszöri éves szinten 2%-kal csökkenő befektetések után a Telefónica beruházásai évi 26, 6; 32,6; majd 57,7%-kal nőttek. Az új társadalomnak azonban szüksége volt humán-erőforrásra is, főleg elektronikai és info-technológiai mérnökökre. Nagy előrelépés történt a képzésben is, új megfelelő iskolákat, egyetemi és főiskolai szakokat hoztak létre és biztosították a matematika

és

fizika

végzettségűek

átképzését

az

egyetemi-ipari

együttműködési

programokon belül. Az eredmények ellenére további gondot jelent, hogy a Nemzeti Tudományos Terv csak egy kutatási program volt, nem tudott közvetlenül hatást gyakorolni a technológiai-ipari stratégiára. Tehát az alapvető gond megmaradt: az összeköttetés hiánya a kutatás és a termelés között, az új eljárásokat nem tudták elterjeszteni és használatba állítani. Ennek következménye,

hogy

a

felsorolt

eredmények

ellenére

csökken

Spanyolország

versenyképessége az új iparágakban. A technológiai importfedezeti ráta romló tendenciát mutatott, az energiaimport 37,6%-át az új technológiák behozatalára költötték. Ez hosszútávon kereskedelmi függőséghez vezetett és a fizetési mérleg romlásához, a helyzetet sürgősen orvosolni kellett.

IV.2.3. Külkereskedelem18

A közösségi tagság együtt járt a vámok lebontásával. Az ország fokozatosan de jelentősen megnyitotta gazdaságát a külföldi verseny előtt. 1986 márciusában megkezdődött a közösségi importra kivetett vámok lebontása. A kezdeti 10%-os vámcsökkentést újabbak követték, 1990-re már 90%-kal lecsökkentek az eredeti vámtarifák. Meg kell azonban jegyezni, hogy 1985-ben még igen hatékony védővámokat alkalmaztak: 24,7%-os, az EGK átlagánál háromszor nagyobb kulcsokat. A vámcsökkentés harmadik országokból származó importra is vonatkozott. Hét év alatt kellett lebontani a vámokat, de ahol csak 15%-os eltérés volt, azonnal a Közös Külső Vámrendszert kellett alkalmazniuk a spanyoloknak. A nem vám jellegű akadályokat is elkezdték lebontani, az importkvóta megszűntetése volt az első lépés. Bevezették az IVA-t, a hozzáadottérték-adót, így eltörölték a direkt exportszubvenciót.

98

20 A spanyolok is profitáltak a tagországokba irányuló exportot terhelő alacsonyabb

tarifák alkalmazásából. Eltörölték az exportot akadályozó eszközöket is, bár néhány mezőgazdasági termékre még tíz évig fenntartották azokat. A külkereskedelmet jelentős importnövekedés és kisebb arányú exportnövekedés jellemezte. A külkereskedelmi mérleg hiánya egyre jelentősebb lett. 1986 és 1990 között az export csak évi átlag 3,9%-kal nőtt, az import viszont 15,2%-kal, melynek eredményeként a folyó fizetési mérleg a GDP 1,6%-ára rúgó feleslege 3,4%-os deficitté zsugorodott 1990-re. A termelés szerkezetének megfelelően a mezőgazdasági termékek kis súlyt képviseltek a külkereskedelemben. Az export 11 százalékát és az import 3 százalékát. A feldolgozott termékek külkereskedelme a lanyha és közepes keresletű termékekre koncentrált: 1985-ben az exportban 85%, az importban 66% volt az arányuk. Mindez annak ellenére volt így, hogy az 1977 és 1985 közötti időszakban ezen termékek kivitele 27%-kal, behozatala pedig 19%-kal bővült. A spanyol gazdaság erősen függött az energiahordozók importjától. Már a csatlakozás előtt is Európára koncentrált a kereskedelem. 1985-ben az export 68,3% és az import 85,7%-ka az OECD országokkal, ezen belül a kivitel 49%-a és a behozatal 58%-a az EGK-val folyt. Az OECD-vel a külkereskedelem mérlege rendre jelentős hiánnyal zárt (USA és Japán miatt), míg a többi kereskedelem exporttöbbletű volt. A többszöri nyitás ellenére (Franco stabilizációs terve, EGK preferenciális egyezmény, EFTA kereskedelmi egyezmény 1979-ben) a spanyol gazdaság jóval kevésbé volt nyitott, mint Portugália, Görögország vagy az EGK átlaga. Az összes export és import együttesen csak a GDP 44%-át tette ki, míg Portugáliában 69%-ot, az EK-ban átlag 61%-ot és Görögországban is 55-öt. Az EGK–országok átlagával összehasonlítva a vállalatméret, a K+F intenzitás és a technológiai színvonal alapján, jelentős fejlődés ellenére is hátrányban voltak a spanyol exportőr cégek a dinamikus keresletű (technológia és K+F intenzív) termékek EGK-piacán. A munkaerőköltségek viszont még mindig komparatív előnyt jelentettek, ezek kiaknázásától vártak sikert a csatlakozás után. Az EGK csatlakozás hatására lényegesen megnőtt az ország nyitottsága. Az áruexport és import együttes részaránya 1985-ben a GDP 39%-a volt, de 1988-ban már a GDP 47%-a. Mérséklődött sok termék versenyképessége a vámlebontás hatására, ezt az exportnál gyorsabban növekvő import is alátámasztja. A behozatal és a GDP aránya 17,6%-ról 25,6%-ra emelkedett, míg a kivitel a GDP 21%-a körül stagnált. A kereskedelmi mérleg folyamatosan romlott.

18

Hamar Judit: Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása Spanyolország külkereskedelmére, 1999; p. 52-75.

98

21 A kisméretű vállaltok hagyományosan inkább a belső piacra termeltek, nem volt

külföldön kiépített disztribúciós hálózatuk, elég tőkéjük és kockázatot se akartak vállalni. A peseta felértékelődése is hosszú ideig - a belső kereslet növekedésének is köszönhetően- a hazai piacokon tartotta a vállalatokat. A gazdaság modernizációjához szükséges javak és berendezések behozatala megnövelte az importot, amit sokáig nem ellensúlyozott az export hasonló növekedése. 1988 és 1995 között viszont már az export nőtt dinamikusabban (226% a 188 százalékos importbővüléssel szemben). Az igazi lendületet az 1992-93-as pesetaleértékelések adták, a belső piacon tapasztalható recesszió és a szűk kereslet új külpiacok keresésére ösztönözte a vállalatokat. Az Európai Unió részaránya az összes exportban 73 százalékról 77re, az összes importban pedig 65-ről 71%-ra nőtt hét év alatt. Az export Latin-Amerika és Kelet-Európa felé nőtt legdinamikusabban. Az iparcikkek kivitele 243%-kal nőtt, a gépipari termékek növekedése volt a legdinamikusabb. A spanyol import az EU-ból nőtt a legdinamikusabban, azt követte Latin-Amerika és Kelet-Európa. A nyersanyagok behozatala nőtt leginkább. 1995-ben is deficites volt a külkereskedelmi mérleg, a legnagyobb hiány az energiahordozók mérlegében jelentkezett. A gépipari külkereskedelem hiánya csökkent, az élelmiszeripari és könnyűipari termékek kismértékű külkereskedelmi aktívuma viszont eltűnt. Míg az összes külkereskedelemben nőtt a deficit, addig az EU-val folytatott kereskedelemben, a dinamikus forgalomnövekedés ellenére is mérséklődött a mérleghiány. (2.sz. melléklet)19 A külkereskedelmi szektor alakulása tehát újra veszélyessé vált a gazdaság számára. Nyilvánvalóvá vált, hogy egy 4-4,5%-os gazdasági növekedés fenntartásához a hazai piac strukturális átalakítására és a termelési folyamatok fejlesztésére van szükség, hogy ne lépjenek fel közben makro-ökonómiai egyensúlytalanságok. Az 1988 és 1995 közötti exportsikerek a strukturális reformok kedvező hatását demonstrálták. Spanyolország kereskedelmi mérleghiánya ekkor csak 12 százalékkal nőtt (folyó áron), míg például Portugáliáé 51%-kal. Átalakult a spanyol exportkínálat szerkezete és piaci részesedése: azon termékek termelését és exportját bővítették, amelyeknek kereslete gyorsan nőtt a világpiacon és azokra a piacokra koncentráltak, ahol versenyképesek voltak termékeik. Így versenyképesek lettek, termékeik minősége és marketingje is jelentős mértékben javult. A nyitás eredményeként az ágazatok közötti kereskedelmi specializáció csökkent, az ágazaton belüli kereskedelem jelentősége pedig megnőtt.

98

22

IV.2.4. Strukturális politika

Az 1986-90-es időszakban folytatódott a strukturális és intézményi reformok végrehajtása, főleg azért, hogy az EGK előírásaihoz igazítsák a gazdaságot. Befejezték az adóreformot az ÁFA, az új ajándékozási és az örökösödési adó bevezetésével. Az állami finanszírozás irányítását megerősítették, a pénzügyi rendszer pedig az egységes európai pénzügyi piacra való felkészülés jegyében jelentős változásokon ment keresztül. Liberalizálták a kamatlábakat, a takarékbankoknak pedig engedélyezték a terjeszkedést. A növekvő verseny arra ösztönözte a kereskedelmi és takarékbankokat, hogy megváltoztassák működési módszereiket, hogy alkalmazkodjanak a kompetitívebb és nemzetközivé vált piachoz. Utat engedtek az egyesüléseknek is. A hazai és nemzetközi versenyképesség megőrzése érdekében bankok és biztosítóintézetek egyesültek. A Banco de Bilbao és a Banco de Vizcaya egybeolvadásával jött létre a BBV birodalom, egy másik bankcsoport hozta létre az Argentaria-csoportot és a katalán Caixa de Pensiones és a Caixa de Barcelona a La Caixa név alatt egyesült.20 A biztosítási rendszer terén bekövetkezett változások az újonnan bevezetett szabályok a kölcsönös és nyugdíjalapok fontos szerepét kezdték hangsúlyozni a pénzügyi szektoron belül. Végül, a tőzsde reformjára is sor került: megalkották a Nemzeti Tőzsdebizottság intézményét, a hagyományos tőzsdeügynöki rendszert tőzsdebróker és üzletkötő cégekkel helyettesítették és fejlesztették a hazai tőzsdéket összekötő Tőzsdék Kommunikációs Rendszerét. Mindez hozzájárult a tőzsde modernizációjához és a forgalom növekedéséhez. Az EGK által meghatározott követelmények szerint megkezdődött a monopol-, vagy erős állami befolyás alatt álló iparágak deregulációja. Néhány állami vállalat változásokon esett át, hogy működési területét racionalizálja. Néhányat eladtak, mint például a már említett SEAT-ot; másokat pedig magánrészvényeseknek adtak át, például a Repsol és az Endesa esetében. A kormánynak nem volt 1991-ig kialakult elképzelése az állami vállalatokkal kapcsolatban, amikor az INI21 a vállalatok két részre osztását javasolta. Az egyik csoportba azok a cégek kerültek, amelyek profitképesek voltak, vagy lehettek, a másikba a jövő nélküliek kerültek, vagy amelyek tervezést és kormányforrásokat igényeltek fokozatos veszteségcsökkentésük érdekében. 19

Hamar Judit: Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása Spanyolország külkereskedelmére, 1999; p. 52-75 Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells, 1992; p. 82 21 Országos Iparintézet 20

98

23 1991-ben a kormány a Parlament elé terjesztette az évtizedre szóló energiatervét. Az

1991-2000 Nemzeti Energiaterv folytatni kívánta a nukleáris moratóriumot: az atomreaktorok által termelt energiának 36%-ról 23%-ra kellett csökkennie 1990-től 2000-ig. Diverzifikálni kellett az energiaforrásokat, javítani az energiamegtakarítást és a környezetvédelmet. Elsődleges célkitűzése a tervnek, hogy a földgáz jelenlegi 5,6%-os részesedése az energiafelhasználáson belül 12%-ra nőjön. Ennek érdekében Spanyolországot az európai földgázvezeték-rendszerhez kapcsolják és részt vesz a Maghreb-országokba menő gázvezeték építésében. Az országnak továbbra is gondjai voltak az energiaárakkal és az energiaellátással –bár a hazai energia előállítás a fogyasztásnak az 1980-as 26%-hoz képest 1990-ben már 36%-át fedezte. A vállalatok működésének általános keretei is megváltoztak az EGK szabályainak megfelelően. Működésük törvényi keretei átalakultak: új valutaátváltás és csekkszabályok, védjegytörvény, könyvvizsgálati intézkedések és a Vállalati törvény reformja által. Szerkezeti és működési modelljük szintén más lett.

IV2.5. Szociálpolitika

Tulajdonképp azt mondhatjuk, hogy a spanyol jóléti állam kiépítése a szocialista kormányhoz kötődik. Ennek egyik eszköze a progresszív adózás, a másik pedig a bevételek elosztása szolgáltatások és segélyek formájában. Az adórendszer a nyolcvanas évekig regresszív és egyáltalán nem hatékony volt. Csak az első demokratikus kormány adóreformja és az 1983-tól alkalmazott szigorúbb behajtási rend és adókezelés után nőtt meg jelentősebben az adóbevétel. Bár az 1982-es 28,1%-hoz képest 1990-re az adóbevétel a GDP 35%-ára nőtt, még így is jóval elmaradt az EK átlagától. A teljes jóléti kiadások is jelentősen lemaradtak, bár a különbség csökkent, a 18,8%-os érték szégyenletes a közösségi 25,7%-hoz képest.22 1985 és 1990 között 24,5%-kal nőttek az oktatásra szánt kiadások, ugyan ez még mindig csak a GDP 3,9%-a és a közösség átlagától is jócskán elmarad. Az eredmények mégis látványosak: az 1980-as analfabetizmus aránya 8,5%-ról 1991-re 5,3%-ra csökkent. Ugyan a tanulmányait be nem fejezők aránya 15,4%-ról 16,3%-ra nőtt, a középiskolai végzettségűek

22

Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells, 1992; p.125-6

98

24

32,7%-ot, a diplomásoké pedig 7,7%-ot tesz ki a társadalomból (ez utóbbi csak 4,9% volt 1980-ban). Az oktatás színvonala is nőtt.23 Az egészségügyi viszonyok javítására is nagy gondot fordítottak. Az egészségügyi ellátás általánossá válását tűzték ki célul, ami törvényben is rögzítettek 1986-ban. 1983-ban még csak a lakosság 86,38%-ára terjedt ki az egészségügyi biztosítás rendszere, 1991-ben már sikert értek el az ügyben, 89,9%-os lett a lefedettség. Az állami kiadások a kezdeti 3,9%-ról a GDP 4,29%-ára nőttek 1991-re, az autonóm tartományokban a betegellátás finanszírozását hozzáadva a bruttó hazai össztermék 5,9%-át érték el a kiadások. Az orvosok száma a PSOE kormányra lépése óta 161%-kal nőtt, de még így is hiány volt jól képzett szakemberekből, diplomás nővérekből és kórházi ágyakból is.24 A lakásproblémák ebben az időszakban kezdtek kialakulni. A hatvanas-hetvenes években indult meg a városokba költözés, sokan próbáltak ott munkát találni. Ekkor még voltak lakások, bár sem komfortfokozatuk, sem felszereltségük nem volt megfelelő. A lakosság mintegy 80%-a saját lakással rendelkezett, ami eleinte kedvező volt a családok szociális helyzetére és biztonságára, viszont hozzájárult az eladósodáshoz, később pedig megakadályozta a fiatalok emancipációját és a szakmai és területi mobilitást. Szükségessé vált a rossz minőségű lakások felújítása, de ahhoz pénzre volt szükség. Ekkor már alig volt szabadon megvásárolható lakás és csökkent az állami és magánépítkezések száma. A kormány megpróbálta liberalizálni a bérlésre vonatkozó szabályokat, hogy magánbefektetőket csábítson a szektorba. Ezzel egy időben a kormány az eddigi közvetlen támogatások helyett adókedvezményeket adott, így csak a gazdagabb rétegek jártak jól. Ennek eredménye volt, hogy míg az első otthonok száma 13%-kal nőtt a nyolcvanas években, addig a második lakások száma 94,3%-kal. A lakáshiány következtében különösen a gazdasági fejlődési centrumokban jelentősen növekedni kezdett a lakások ára. 1985 és 1990 között esetenként 3-4x-esére nőttek a négyzetméterárak de minden autonóm régióban a családok jövedelemnövekedését meghaladó ütemben, továbbgerjesztve ezzel a szociális és vagyoni különbségeket. A lakbérek emelkedése következtében sok lakásból iroda lett, mert csak a vállalatok tudták megfizetni azokat. Az árnövekedésnek egyik oka a beáramló tőke volt, mely a szolgáltatási boom-mal együtt az irodák iránti igényt növelte. A másik ok: az ily módon tisztára mosott pénz hatott a

23 24

Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban,1996; p.180-181 Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban,1996; p.180-181

98

25

lakásárakra. A sevillai expo és a barcelonai olimpia kapcsán ugyan beruházási és építési aktivitás vette kezdetét, ami átmenetileg enyhített a helyzeten.25 A kormányt rengeteg kritika érte a lakáspolitikával kapcsolatban. Bár az ingatlan és az építési piac növekedett, a fiatalok nem tudtak lakáshoz jutni, így a házasodás és az önállósodás is kitolódott. A spekulációs nyomás következtében 1987 és 1990 között a lakásköltségek 67%-kal, míg a családi jövedelmek csupán 28%-kal nőttek. Ráadásul a lakások mintegy 31%-a üresen állt 1991-ben. A paradox helyzet ellen a kormány adócsökkentő és direkt segítő eszközöket ígért és hogy megnöveli a lakásépítésre költött kiadásait, ami a GDP 0,7-0,9%-át tették ki, ezzel a legalacsonyabbak voltak a Közösségben.26 A 80-as, 90-es évek folyamán egyre erőteljesebb lett a társadalom polarizációja. A szegényebbek még szegényebbek lettek és a leggazdagabb réteg is gazdagodott. A lakosságnak nagy része számított szegénynek (bár ez mindig kényes, meglehetősen szubjektív kérdés), egyes számítások szerint a lakosság 20%-a. Kiszélesedtek a marginalizácó formái is. Egyre többen éltek a társadalom peremén mindenféle segítség nélkül. Mindehhez még hozzájárult az ugrásszerűen megnőtt bűnelkövetés és a terrorizmus növekvő aktivitása. A szociális juttatások kiszélesítését igyekeztek megvalósítani. Először is megnövelték a járulékalapú nyugdíjban részesülők arányát (özvegyi, rokkant és sima nyugdíj). 1981-től 1989-ig 30%-kal nőtt a nyugdíjat kapók száma, ebből 26% az egyszerű nyugdíjas. Az átlagnyugdíj értékét is jelentősen megemelték, de még mindig nem ért el egy megnyugtató szintet, főleg azoké, akik városokban éltek és nem számíthattak semmilyen családi segítségre. Bevezették a nem járulék alapú nyugdíjat is, azon az elven, hogy mindenki kaphasson segítséget, ha rászorul. Ráadásul sok nyugdíjast bevontak az egészségügyi ellátásba. A szociális szolgáltatások kiadásai a nyolcvanas években a GDP 0,59%-áról 0,88%-ra nőttek.27 Egyéb szociálpolitikai kérdésekben is próbáltak tevékenykedni. A nők jogait védték, nagy figyelmet fordítottak a gyermek és ifjúságvédelemre, a fogamzásgátlást és az AIDS elleni védekezést propagálták, odafigyeltek a fiatalok megfelelő szellemi és fizikális fejlődésére és az idősek gondozására. Összegezve, ebben az időszakban a kormány belemélyedt a szociális kérdésekbe: kiterjesztette az egészségügyi ellátást a társadalom 99%-ára, bevezette a nem járulékalapú nyugdíjakat és az oktatás területén megnőtt az iskola elhagyási életkor és a beiskolázottak 25

Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban,1996; p.181-183 Carlos Alonso Zaldívar, 1992, p. 138 27 Carlos Alonso Zaldívar, 1992, p. 140 26

98

26

csoportja is kiszélesedett. A kormány szociális kiadásai és a Közösségi átlag közötti rés hét ponttal csökkent, elérve a GDP 18%-át. Más területeken a későn jött jóléti állam csak alig tudja kompenzálni az egyenlőtlenségből származó hátrányokat, bár igyekezett nem megfeledkezni a szociális egyenlőtlenség által életre hívott igényekről.

IV.2.6. Foglalkoztatás

A González-kormány 800 ezer munkahely megteremtését ígérte a választásokon. Ez a kormányzás első éveiben nem sikerült. A foglalkoztatottak létszáma továbbra is csökkent. Elsősorban a mezőgazdasági alkalmazottak, a válságba került iparágak dolgozói, a nők és az első állást kereső fiatalok veszítették el állásaikat. Hiába sikerült új munkahelyeket teremteni, azok csak az újonnan munkába állók egy részét tudták felszívni. A szolgáltatások és az építkezési szektor az állását elvesztett mezőgazdasági dolgozók egy részének tudott csak helyet biztosítani. Ráadásul sok nő és fiatal szeretett volna munkába állni. 1985 után a gazdasági helyreállás időszakában viszont végre megfordult a trend. 1990ben a foglalkoztatottak száma 1975 után újra elérte a 12,5 millió főt, a munkanélküliségi ráta csupán 16,8%-os volt, a fiatalok körében pedig az 1983-ban regisztrált 42,1%-os arány 32,3%-osra csökkent. A gazdasági növekedés foglalkoztatásra gyakorolt pozitív hatásai végre érezhetőek lettek, bár a szezonális szerződések aránya magas volt, 1991-ben a munkaszerződések 31%-a.28 A foglalkoztatási szerkezet jelentős változásokon ment keresztül: 1990-re a mezőgazdaságban dolgozók aránya mindössze 11,8% volt, míg az ötvenes években még a lakosság fele. Már nem mondható, hogy az ország vidéki jellegű, a lakosság több mint 83%-a városokban élt. Az ipar 1980-ig fejlődött, ekkor a foglalkoztatottak 26,1%-a dolgozott a szektorban, majd az elégtelen újraiparosítás következtében a 80-as évek válsága után ez az arány 1990-ben csupán 23,6%-os volt. Az építőipar a kezdeti 6,6%-os részesedését 10% körülire növelte, majd állandósult az aránya. Mint minden modern társadalomban, itt is sokan találtak állást a szolgáltatási szektorban. Az itt dolgozók aránya az 1950-es 29,5%-ról 1990-re 54,8%-ra nőtt. A struktúra megfelelt egy modern államénak. Mindennek ellenére a kormány és a szakszervezetek közötti újabb összecsapás az 1988. december 14.-ei általános sztrájkot eredményezte. A viszony még inkább megromlott

98

27

az Ifjúsági Foglalkoztatási Terv kapcsán. Az UGT és a CC.OO. egyaránt elutasította a javaslatot, szociális fordulatot követeltek és általános sztrájkjukkal megbénították az országot. A kormány ekkor szembesült azzal, hogy a közvéleménnyel folytatott kommunikációjával komoly problémák vannak, és a szakszervezetekkel megszakadtak a párbeszédek. A parlament megtárgyalta a sztrájkot, majd három hónap múlva minden előzetes megegyezés nélkül a kormány elfogadott egy törvényrendeletet, melyben szociális intézkedéseket vezetett be. Újraértékelték a nyugdíjakat, a közszolgálati fizetéseket és a munkanélküli segélyeket. Az UGT és a CC.OO. egyezséget kötött, hogy nem megy bele általános megállapodásokba, hanem számos követelését konkrét tárgyalásokon próbálja teljesíttetni.29 Ezzel ért véget a 80-as évek elejét jellemző társadalmi megállapodások korszaka. Ebben az időszakban a szakszervezetek nem folytattak kormányellenes politikát, hanem önként vállalták a bérek visszafogását, hogy segítsenek kilábalni az országot sújtó válságból. 1986-ban már világos volt, hogy az ország gazdasága túljutott a krízisen, a szakszervezetek ekkor újra bérkövetelő politikát folytattak, elutasították a kormány csupán a munkahelyek számának növelésére törekvő politikáját.

IV.2.7. Regionális politika 30

Az 1983-ra 17 autonóm közösség jött létre, melyek NUTS II. szintűek, tehát Európakonformak. Az ország történetében példa nélküli volt az a decentralizációs folyamat, mely 1983 és 1997 között zajlott le: az állam központi szervei által az önkormányzatokra ruházott át vagy engedett át bizonyos jogköröket. Alkotmányos monarchiában szokatlan módon az összes önkormányzat esetében elnöki rendszer jött létre. Az önkormányzatok felett továbbra is a Parlament két háza gyakorolja az ellenőrzést, illetve a Számvevőszék, a Bíróság és az Alkotmánybíróság. A közigazgatás szervei feletti kormányellenőrzést a törvény által szabályozott kormánybiztosi intézmény valósítja meg. A tartományokba kinevezett személy nem jelent újabb lépcsőfokot a közigazgatásban, feladata az állami adminisztráció irányítása, koordinálása a kormány utasítása szerint. Az autonóm közösség és a központi szervek közötti

28

Carlos Alonso Zaldívar, 1992, p.124 Carlos Alonso Zaldívar, 1992, p.83 30 Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998; p.145-166, 169-176 29

98

28

szükséges egyeztetés is hatáskörébe tartozik, évente jelentést készít az állami közigazgatás megvalósulásáról a régión belül.31 Amennyiben az önkormányzatok többletfeladatokat kapnak, ahhoz többletforrás is járna az államkasszából, a takarékosság és a decentralizáció jegyében azonban, a központi igazgatási szervek által folyósított közkiadásra szánt összegeket fokozatosa csökkentették. 1979-ben még 84,4%-ot a központi költségvetés állt, 1990-ben viszont már csak 65,5%-ot és céljai között szerepelt az autonóm tartományok saját közkiadásaikhoz való hozzájárulásának 50% fölé emelése. A tartományok immáron négy forrásból gazdálkodhattak: központi pénzekből, saját forrásból, a területközi kompenzációs alap juttatásaiból és az Európai Unió regionális fejlesztési és felzárkóztatási alapjaiból.32 1984-ben a parlament elfogadta a Területközi Kiegyenlítési Alap (TKA) törvényét, melynek célja a provinciák közötti fejlettségi eltérések enyhítése és az alapvető állampolgári jognak nyilvánított infrastrukturális ellátottság átlagos szintjének biztosítása, lakóhelytől függetlenül. A törvényre nagy szükség volt, mert a területek közötti fejlettségbeli különbségek nagyon jelentősek. A Nemzeti Statisztikai Intézet (INE) adatai szerint 1989 és 1991 között a bruttó hazai össztermék csak három önkormányzati közösségben haladta meg az EGK átlagát: Madrid, Katalónia és a Baleári-szigetek. Ráadásul ide koncentrálódik a lakosság 30%-a és a GDP 40%-a. A legrosszabb helyzetben mindig is Andalúzia és a portugál határ mentén fekvő, szinte csak mezőgazdaságból élő Extremadura, ahol a gazdasági teljesítmény a Közösség átlagának csupán 55 illetve 51%-át érte el. Ezek a területek a kedvező gazdasági konjunktúra időszakában se tudtak fejlődni. Jellemzően a már amúgy is fejlett, infrastruktúrával jól ellátott területekre vándorol a befektetések nagy része, tehát az infrastruktúrafejlesztés a kormány sürgető feladatai között szerepelt. A Területközi Kiegyenlítési Alap a területek közötti jövedelem és gazdasági különbségek csökkentését kívánta elősegíteni, különösképpen az infrastruktúra, közmunkák, öntözés, területrendezés, lakás és közösségi létesítmények, falusi lakáskörülmények, a szállítás és a hírközlés javítását. A szigorú kritériumrendszer a forrás 70%-át a régiónkénti egy főre jutó jövedelemnagyság alapján osztotta szét. 20% a migrációs szaldó alapján került kiosztásra, 5% a munkanélküliség kompenzálására, 5% pedig területnagyság és Madridtól való távolság alapján járt. Ez a szempontrendszer azonban furcsa elosztást eredményezett, nem a valóban rászoruló régiók kapták a legtöbb támogatást. 1990-ben megreformálták a 31 32

Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998; p. 109, 122 Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998, p. 108

98

29

TKA törvényét, ekkor már figyelembe vették az Európai Regionális Fejlesztési Alap (FEDER) előirányzatait is. Az új kritériumrendszer a tényleges helyzetnek megfelelően változtatta meg a regionális elosztást. 87,5%-ot lakosságarányosan osztottak szét, 1,6%-ot a migrációs mutatók, 1%-ot munkanélküliségi szint, 3%-ot területnagyság, 6,9%-ot pedig a települések állapota, elhelyezkedése, szétszórtsága alapján. Spanyolország számíthat a közösség segítségére. Az Európai Unió gazdasági, szociális,

agrár,

területkiegyenlítő,

kulturális,

oktatási,

tudományos,

fejlesztési,

környezetvédelmi célkitűzései megvalósításában több Alapot használhatnak fel. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (FEDER), az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap (FEOGA) és az Európai Szociális Alap (FSE) rendelkezésére álló pénzösszege az 1987es 7,233 milliárd ECU-ről 1993-ra 14,466 ECU-re nőtt. A támogatási összegeket az 1989-ben az Európai Közösség Reformbizottsága által megállapított 5 fő célra használhatják fel: 1, kevésbé fejlett régiók fejlesztése és strukturális beillesztése; 2, az iparilag lemaradó régiók felzárkóztatása; 3, a munkanélküliség elleni hosszú távú küzdelem és a fiatalok átképzése; 4, az agrárstruktúrák adaptációja; 5, a falusi zónák fejlesztése. Az ország 1991-ben ezekből az alapokból több mint hárommilliárd ECU-t kapott.33 Később némileg módosították ezeket a célkitűzéseket: 1: legelmaradottabb régiók fejlesztése, strukturális illeszkedése, 2: iparilag hanyatló vagy recesszió által leginkább sújtott régiók, szubrégiók, területek, zónák rekonstrukciója, 3: tartós munkanélküliség, 25 éven aluliak foglalkoztatásának, szakképzetlenek elhelyezésének orvoslása, 4: megkönnyíteni a munkavállalók ipari és termelési rendszerek változásához való alkalmazkodását az egész Európai Közösségben, 5/a: az agrárstruktúrák adaptációjának felgyorsítása, 5/b: vidéki zónák és területek szerkezeti illesztésének és fejlesztésének elősegítése. 1988-as rendeletét az Európai Unió 1993-ban módosította, melyben felsorolja az 1. célkitűzésnek megfelelő legkevésbé fejlett NUTS II. szintű régiókat. Itt a bruttó hazai össztermék vásárlóerő-paritáson az utóbbi három évben nem éri el a közösségi átlag 75%-át vagy más okokból vannak hátrányban (kontinenstől való távolság, alacsony népsűrűség). Spanyolországban Andalúzia, Asztúria, Cantábria, Kasztília és Leon, Kasztília la Mancha, Ceuta és Melilla, Valenciai Közösség, Extremadúra, Galícia, Murcia és a Kanári-szigetek tartozott ezek közé. Az 1994-99 között felosztható Strukturális Alapokról 1993. július 20.-án határozott az EU Miniszteri Bizottsága. A 141 MRD ECU az Európai Unió költségvetésének egyharmadát jelentette. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (FEDER) célja a NUTS II. szintű régiók

98

30

fejlettségi különbségeinek csökkentése. Az Európai Szociális Alap (FSE) a foglalkoztatási helyzet javítását segíti. Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciális Alap (FEOGAO) az országok mezőgazdaságainak együttfinanszírozásával, a falusi területek fejlesztésével és struktúrájának diverzifikációjával foglalkozik. A Halászatfejlesztés Pénzügyi Orientációs Mechanizmusa (IFOP) a halászat szektorának átalakításán fáradozik. A Kohéziós Alap (FC) pedig azokat az országokat támogatja, ahol az egy főre jutó GNP vásárlóerő-paritáson kisebb az EU átlag 90%-ánál. A FEDER az 1., 2., 5/b, az FSE az 1., 2., 5/b, a FEOGA-O az 5/a és az 5/b által érintett régiók különböző ágazatainak támogatását, fejlődését mozdítja elő. A Strukturális Alapok kiosztásához a Miniszteri Tanács határozatát követően a tagállamok előterjesztik az egyes célkitűzésekre vonatkozó fejlesztési terveket –regionális vagy nemzeti szintű diagnózis összekapcsolva a megfelelő és megpályázandó célkitűzéssel és az ezzel kapcsolatos állami tevékenység alapvető irányainak meghatározása. Ezt követi a Bizottság és a tagállamok közötti szerződés megkötése az előterjesztett tervekre. Ez az alapja a Közösségi Kerettámogatások (MCA) elfogadásának. Az MCA-ban rögzítik a prioritásokat, a tevékenységeket, a finanszírozás eszközeit és a beavatkozás forrásait. Ezután következik a konkrét megvalósítás fázisa. Az országos, regionális vagy helyi hatóságok operatív programokat készítenek, melyeket pontosan meghatározott pályázati kérelem formájában kell benyújtani. Az államok úgy is határozhatnak, hogy a fejlesztési terveket és az operatív programokat együttesen kell benyújtani programdokumentum formájában és azokat versenyeztetik. A globális támogatásokat eltérő módon, az Európai Parlament Bizottságának és a tagállamok által kijelölt közvetítő egyedi döntése alapján osztják el. Az eljárásnak megfelelően a spanyol kormány 1993. október 20.-án nyújtotta be az Európai Unió Bizottságának az 1994-1999-re kidolgozott Regionális Fejlesztési tervét. Előírás szerint meghatározták az ország stratégiáját és az 1. számú célkitűzésben érintett régiókra vonatkozó célokat, az autonóm tartományok által kidolgozott Operatív Programokat, az alkalmazandó eszközöket, cselekvési tervet és ütemezést. Ennek alapján a Bizottság a szabályok szerint a spanyol kabinettel együttesen döntött az MCA strukturális alapjairól. A Bizottság kétféle forrást különít el: a támogatások egy részét több régiót érintő, területközi célokra adja, míg a másik részét konkrét címzettekre (régiók, területek) költi. Ez utóbbi esetben részletesen meghatározzák a központi államigazgatás, az autonóm tartományok, a résztvevő vállalatok, szakmai kamarák, szervezetek, intézmények, a helyi adminisztráció

33

Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998; p.108, 111

98

31

tevékenységeit,

kötelezettségeit,

és

a

közösségi

kerettámogatások

felhasználásával

kapcsolatos elvárásokat. Spanyolországban elsősorban az Autonóm Önkormányzatok felelnek a már kidolgozott és elfogadott operatív programjaik alapján a közösségi résztámogatások felhasználásáért. Rajtuk kívül a központi adminisztráció, a résztvevő állami vállalatok, az alprogramokban megnevezett testületek, szakmai szervezetek, vállalkozói testületek és kamarák. Az elnyert összegeket az állami és az önkormányzati közösségek költségvetésének elkülönített részét képezik. Az operatív programokról beindulásuk előtt megvalósíthatósági tanulmányt kell készíteni, azaz megvizsgálni azok pénzügyi megalapozottságát. Ezt a Közcélú Beruházási Bizottság végzi, mely a központi és az önkormányzati adminisztráció szintjén is működik. Feladata a program életképességét biztosító befektetések előrejelzése, tervezése, a FEDER-től kapható társfinanszírozást is figyelembe véve. Az operatív programokkal kapcsolatos adminisztrációt és ügyintézést az Autonóm Közösségek Gazdasági és Pénzügyminisztériumainak Tervezési Főosztályai és Gazdasági és Pénzügyi Főtanácsai végzik. A Tervezési Főosztályok felelősek a FEDER-rel történő társfinanszírozásban megvalósuló programok elemzéséért és ez alapján javaslatokat tesznek. Ezek a szervek továbbítják az EU Bizottságához a programfelelősök előleg- és teljesített vállalások után járó kifizetési igényeit. A célkitűzések teljesítését országos és regionális Vizsgálóbizottságok ellenőrzik. A Közösségi Kerettámogatások Vizsgálóbizottságának tagjai az adott államok, az érintett szervezetek, az EU Bizottság és az Európai Beruházási Bank képviselői. A Regionális Vizsgálóbizottságok az illetékes adminisztráció küldötteiből állnak. Ezek legalább évente kétszer üléseznek, egyébként koordinátori, értékelő és ellenőrző szerepüket látják el. A Vizsgálóbizottságok mellett a központi, az autonóm és a helyi adminisztráció Belső Pénzügyi Ellenőrző Szervezeteket is létrehoz. Ha ezek elszámolási rendellenességet észlelnek értesíteniük kell az illetékes Gazdasági és Pénzügyminisztérium Tervezési Főosztályát, ami megteszi a szükséges lépéseket. Az Unió a racionális hasznosítás érdekében a kerettámogatások egy részét az Európai Beruházási Bankon keresztül hitelek formájában nyújtja. A Spanyol Nemzeti Bank Általános Kincstári

és

Pénzpolitikai

Főosztályán

létesített

nyílt

számláról

hívhatják

le

a

kedvezményezett testületek és régiók a felhasználható pénzt. A jóváhagyott programokat a kérelmező, a pályázó és a Bizottság együttesen finanszírozza, esetünkben ez jókora állami finanszírozást jelent. Egyébként, a szabályok szerint az első számú célkitűzések esetén az

98

32

Unió hozzájárulása elérheti a 75%-ot, egyéb célkitűzéseknél a saját forrásnak 50%-osnak kell lennie. A közösségi pénzekből a spanyolok 1994-1996 között jelentős összegeket kaptak, az MCA révén 149.647.000 ECU-t. A közösség kerettámogatásokon belül az 1. Célkitűzés kapott prioritást, 62,7%-os, csaknem kétharmados részarányt képviselve. 2.sz. táblázat A közösségi kerettámogatások megoszlása Spanyolországban Célok szerint Millió ECU objective-1 93.810 objective-2 14.919 objective-3 és 4 13.948 objective-5.a. 5.149 objective-5.b. 6.134 Innovációs célú támogatások 2.237 Közösségi kezdeményezések 13.450 Összesen 149.647 Forrás: Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998; p.159.

Százalékos megoszlás 62,7 10,0 9,3 3,4 4,1 1,5 9,0 100,0

A Közösségi Kerettámogatások jelentős mértékben hozzájárultak az érintett régiók fejlődéséhez. Az 1. Számú célkitűzésben érintett tíz régiónak például 1989 és 1993 között a bruttó hozzáadott értékének 1,4%-os növekedését jelentette, ami az országos átlagot is 0,7%kal növelte. 1994 és 1999 között pedig a spanyol gazdaság 0,4%-os GDP növekedését várták tőle, illetve jelentős hatást a foglalkoztatás és a fizetési mérleg javulására, és az infláció és a költségvetési deficit csökkenésére. Fejlődött a szállítás, az út- és vasúthálózat, a hírközlés, a termelés rendszere. Javult a lakosság életminősége és a humánerőforrás hasznosítása. Az érintett területeken jelentős beruházások történtek a kutatás és fejlesztés területén. A szintén terület és vidékfejlesztési célokat szolgáló Közösségi Kezdeményezések a Strukturális Alapoknak 9%-át teszik ki, 1994 és 1999 között 13,45 MRD ECU-t lehetett megpályázni a strukturális alapokhoz hasonló módon. Ebben az esetben a Bizottság elsősorban innovatív tevékenységeket támogat speciális eszközeivel. Többletforrásokhoz juthatnak a közhatóságok, oktatási intézmények, non-profit társulások, vállalkozások és vállalkozói szövetségek különböző programokon keresztül. Az INTERREG II. a határokon átnyúló szállítási, hírközlési és energetikai rendszereket hangolja össze. A LEADER II. a vidékfejlesztést, a REGIS II. az ultraperiférikus régiók integrációját segíti, az URBAN pedig a városi térségek újjászervezését, felújítását, környezetvédelmét támogatja.

98

33 1994 és 1999 között külön kezdeményezések foglalkoztak a foglalkoztatás és az

emberi erőforrás-kihasználás javításával. A NOW II. a nők számára nyújt segítséget, a HORIZONT II. a csökkent munkaképességűeknek és a hátrányos helyzetűeknek, a YOUTHSTART pedig a fiatalok munkavállalását segíti elő. Az ADAPT a termelésben és az iparban bekövetkező változásokhoz való igazodásban segít a dolgozóknak, a PYME pedig a kis- és középvállalkozások adaptációját mozdítja elő. A PESCA a halászat, a RESIDER II. a kohászat, a RECHAR II. pedig a szénbányászat újjászervezését, a KONVER a védelmi szektort segíti. Az

említett

közösségi

kezdeményezések

programjait

a

strukturális

alapok

koordinálják. Az FSE az ADAPT-ot, a FEDER az INTERREG II-t, a REGIS II-t, a RECHAR II-t, a RESIDER II-t, a KONVER-t, a PYME-t, az URBAN-t, a FEOGA-O a LEADER II-t, a Kohéziós Alap pedig a PESCA-t. Fontos a már említettek mellett a Kohéziós Alap vidékfejlesztésre gyakorolt hatása. Ez nem regionális kérdésekre koncentrál, hanem állami szintű támogatás, ami a leggyengébb fejlettségű országok makrogazdaságát igyekszik az Unióéhoz igazítani a befektetések aktivizálása és megtartása révén. Forrásait két területen használhatók fel: szállítási infrastruktúra fejlesztésre és a természeti környezet megóvására. A kormány Kohéziós Alapról hozott határozata lehetővé teszi, hogy az autonóm régiók a meghatározott területeken az állami prioritásokkal összeegyeztethető terveket dolgozzanak ki és nyújtsanak be. Ezeket vagy a Közmunkaügyi, Szállítási és Környezetvédelmi Minisztérium, vagy az újraerdősítési terv célkitűzéseinek figyelembe vételével a Közigazgatási Minisztérium értékeli és a Gazdasági és Pénzügyminisztériummal egy előzetes konzultációt lefolytatva javasolja a kiválasztott programok Kohéziós Alapból történő támogatását. Ezt követi a szóban forgó önkormányzati

közösségek

szerződéskötése

a

Közmunkaügyi,

Szállítási

és

Környezetvédelmi- vagy a Mezőgazdasági Minisztériummal. Ebben kötelezettséget vállalnak arra, hogy határidőre, jó minőségben kivitelezik a terveket, az igényelt pénzkeret túllépése nélkül. Az érintett minisztérium pedig benyújtja a terveket az Európai Uniónak és az elnyert forrásokat az autonóm tartományok rendelkezésére bocsátják. 1995-ben az ország 40 millió pesetát kapott az alapból, ebből 11 milliót a transzeurópai szállítási rendszer kiépítésére, 29 milliót pedig a környezetvédelemre és a környezet megóvására. A dotációt szétosztották a központi adminisztráció (40%), az autonóm közösségek (40%) és a helyi önkormányzatok között (20%).

98

34 A területrendezés a vidékfejlesztéssel szorosan összefüggő de még annál is fontosabb

feladat. A területfejlesztésért felelős Miniszterek Informális Tanácsa 1991-ben tette közzé az Európa 2000 (a közösség területi fejlődésének perspektívái) és 1994-ben az Európa 2000+ (az európai területrendezés koordinálása) dokumentumokat és megindult a Közösségi Területfejlesztési Tervezet kidolgozása is. Négy szervezet és egy szakosodott hivatal jött létre, megalkotva a területrendezés intézményrendszerét. Az első a területrendezésért és regionális politikáért felelős Miniszterek Informális Tanácsa. 1989-től ülésezik. Ez hozta létre a Területfejlesztési Informális Bizottságot. Ez az Európai Bizottság konzultációs szerve. A közösség reprezentatív szervének szakmai szervezeteként működik az Európa Parlament keretén belül a Regionális Politikai és Területrendezési Bizottság és hasonló feladatokat lát el az 1994-ben a Maastrichti szerződés értelmében létesített, a Gazdasági és Szociális Bizottság konzultációs szervezeteként működő Régiók Bizottsága. Ez a szervezet önálló, közvetlenül a Bizottsághoz vagy a Miniszterek tanácsához fordulhat, kifejtheti véleményét és a sajátos regionális érdekek napirendre kerülése esetén rendelkezik a kezdeményezés jogával. Tagjai nemcsak az önkormányzati közösségek által delegálhatók, hanem a helyi hatalmi szerveknek is lehetnek küldöttei. Az Európa Bizottság Regionális Politikák elnevezésű Főigazgatósága pedig egy olyan szakosodott hivatal, mely a regionális és területfejlesztéssel kapcsolatos koncepciók, szakmai anyagok kidolgozását végzi. A csatlakozás előtt az ország redisztribúció által tudta a tartományok közötti egyenlőtlenségeket enyhíteni és aki a lakóhelyén nem talált állást, az más tartományba költözhetett. Tulajdonképpen a különbségek enyhültek, de a szociális egyenlőtlenségek nem változtak. Az Európai Unió közös piacával és a Gazdasági és Pénzügyi Unió megalkotásával hasonló szerkezetet kíván létrehozni, mint Spanyolországé. Itt az államok lennének az autonóm tartományok. Csakhogy a nyelvi és kulturális különbségek nem tesznek lehetővé olyan fokú mobilitást és az Unió szerény költségvetésével (a tizenkettek GDP-jének 1,2%-a), aminek ráadásul mindig egyensúlyban kell lennie, nem képes a redisztribúcióra. Ez utóbbi területen a spanyoloknak Maastrichtban sikerült kiharcolni három fontos lépést: a közösségi költségvetést jelentősen megnövelik, a befizetések az országok relatív gazdagsága alapján, progresszív módon történnek, a kiadásokat pedig még progresszívebb módon azoknak adják,

98

35

akik valóban rászorulnak. Természetesen ez kedvező fejlemény, de az ország méreteit figyelembe véve az EU transzferei kis hatással lesznek a gazdaságra.34 A spanyol regionális politikát, a strukturális alapokat, a közösségi kerettámogatásokat és ezek intézményrendszerét figyelembe véve azt hihetnénk, hogy a megvalósított programok jótékony hatással vannak az érintett területek és az ország gazdasági fejlődésére. A spanyol elemzők többsége azonban elégtelennek ítéli az erőfeszítéseket. A relatív eredménytelenség okaként a források koordinálatlan, szervezetlen felhasználását említik. Az ismertetett eljárások igencsak bonyolultak és nem épült még ki teljesen a megfelelő intézményrendszer. Nem lehetnek elég hatékony a felhasználás, mert túl sok intézmény osztja el a forrásokat. Mások szerint a célok nem elég konkrétak, az elfogadott programok túl általánosak vagy nem elég innovatívak. Olyan vélemények is akadnak, melyek szerint az önkormányzatok saját rövid távú céljaikat és szükségleteiket elégítik ki a forrásokból, nem pedig a közép és hosszú távú fejlesztési tervekre fordítják. Fernando Castro de Isidro, a las palmasi egyetem professzora felhívja a figyelmet a probléma igazi okára. A regionális és helyi önkormányzatoknak nem a programok végrehajtására kellett vállalatokat keresni, hanem a társfinanszírozásra, és erre a helyi kis és középvállalatok nem voltak alkalmasak. Nem volt elég tőkéjük a vállalkozás megtérüléséig, és a helyi adminisztráció se tudta önmagában viselni a társfinanszírozás költségeit. A nagyvállalatok viszont csak többletbevételhez akartak jutni a szerződéskötés által, nem a vidék és iparfejlesztés volt a céljuk. A helyi vállalkozók számára mindez jelentős veszteségeket jelentett és a munkálatok koncentrációját okozta. Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a spanyol regionális politika célja egyrészt a régiók közötti különbségek mérséklése, másrészt az Európai Gazdasági közösséghez való csatlakozást követően a terület- és vidékfejlesztési alapokból való részesedés növelése és 1992 után a konvergencia kritériumok teljesítése. Ezek egymással szorosan összefüggenek és komoly kihívást jelentenek a gazdaságpolitika számára. A felvázolt helyzetből egyértelmű, hogy szükség van az eljárási szabályok módosítására. A helyi fejlődés, fejlesztés koncepciónak

megfelelően

a

kisvállalkozásokat

kell

megerősíteni,

versenyképességet növelni. Erre kell az Uniónak is koncentrálnia a jövőben.

34

Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths, 1992; p.88

és

a

helyi

98

36

IV.2.8. Konvergencia-politika

A 90-es évek elején a spanyol gazdaság visszafordíthatatlanul a világgazdaság integráns része lett. A befektetésekből a GDP 5%-ának megfelelő rész külföldi beruházásokból származott. A gazdaság terén megnőtt a külföldi verseny, ugyanakkor az exportnak is megnőttek a lehetőségei. A jövőbeli növekedés az exportlehetőségek kihasználásának függvénye is volt. 1991-ben a külkereskedelem a GDP 29%-a volt. Ráadásul az Európai Gazdasági és Monetáris Unió jövőbeli tagságával később már nem használhatják a peseta devalvációját a versenyképesség hiányából fakadó hátrányok enyhítésére. Az ország az európai gazdaság részeként gazdaságilag egyre jobban meghatározott lett az integráció által, aminek tagjává vált. A Közösség gazdasági integrációjának értelmében az egyes államok beavatkozási lehetősége csökkent. Bizonyos tevékenységekről le kellett mondani a közösségi intézmények javára: kereskedelem, mezőgazdasági és halászati politikák. Maastricht szellemében pedig környezetvédelemmel, fogyasztóvédelemmel, nagy kommunikációs hálózatokkal, kutatás és fejlesztéssel,

közegészségüggyel,

oktatással

és

kultúrával,

iparpolitikával,

fejlődési

együttműködéssel és szociálpolitikával összefüggő tevékenységeket is részben és fokozatosan át kell ruházni. Másrészt, a közös piac úgy épül ki, hogy a közösségben többségi szavazással fogadnak el direktívákat, a helyi szabályokat kölcsönösen elismerve, így végül uniformizált beszállítás és szabványok jönnek létre, hogy a végső döntés a fogyasztóké legyen. Harmadrészt, megszüntetik vagy korlátozzák a kormányok arra vonatkozó hatalmát, hogy garanciát, vagy másféle pénzügyi segítséget nyújtsanak a vállalatoknak, hogy ezáltal a tisztességes verseny érvényesülhessen. A Közösség országai már évek óta próbálták összehangolni makrogazdaságukat. Ez az erőfeszítés komolyabbra a monetáris politika területén vált, amikor tíz ország az Európai Monetáris Rendszer átváltási mechanizmusában részt véve arra kötelezte magát, hogy a valutaátváltási arányt egy szűk sávon belül tartja. Maastricht után azonban már az EMU-ra felkészülve sokkal komolyabb és szigorúbb lett az egyeztetés, a gazdasági konvergencia erőfeszítései.35 Az ország 1989 júniusában csatlakozott az Európai Monetáris rendszerhez, ezzel vállalta, hogy az 1999-től életbe lépő pénzügyi unió aktív tagja lesz. Elfogadták a Maastrichti 35

Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths, 1992; p.83-86.

98

37

Egyezmény

konvergencia-kritériumait,

konvergencia-tervét.

Ebben

három

1992

területen

áprilisában kívántak

megalkották fontos

a

lépéseket

kormány tenni:

a

makrogazdaság, a munkaerőpiac és a közszolgáltatások területén dereguláció által. A követelmények szerint az infláció nem lehetett több mint 1,5%-kal magasabb a három legalacsonyabb ország átlagánál (ez 3% körüli értéket jelent). Az államháztartási deficit maximum a GDP 3%-a lehet. A hosszú távú kamatlábak a három legalacsonyabb inflációjú ország kamatlábainak átlagánál maximum 2 százalékponttal lehetnek magasabbak (1995-ben ez 10,4% volt). Az államadósság nem érheti el a GDP 60%-át és a valutaátváltási ráta két évig a szűk sávban kellett, hogy mozogjon (2,5% alatta vagy felette). 1991-ben a spanyolok csak az államadósság követelményeinek feleltek meg, a többiben jelentős lemaradásuk volt, igaz, a többi ország helyzete se volt jobb. Az erőfeszítések ellenére 1995-ig sem sikerült jelentős eredményeket elérni, ekkor már az államadósság is kissé a megengedett szint fölé csúszott.36 3.sz. táblázat

Konvergencia kritériumok teljesítése 1991-ben és 1995-ben Ország

Infláció

Költségvetési deficit

Államháztartás hiánya

Kamatlábak

Teljesített mutatók

1991 1995 1991 1995 1991 1995 1991 1995 1991 1995 3,2 1,9 -6,3 -4,2 129,4 134,3 9,2 7,9 2 2 Belgium 2,4 2,3 -1,7 -1,9 66,7 76,1 10,1 8,7 3 3 Dánia 3,0 1,7 -1,5 -4,9 47,2 51,2 9,0 7,8 4 3 Franciaország 18,3 9,6 -17,3 -11,3 96,4 115,3 16,3 0 0 Görögország 3,2 2,2 -4,4 -3,2 78,4 78,4 8,9 7,5 2 2 Hollandia 3,0 2,5 -4,1 -2,8 102,8 84,6 9,2 8,7 2 3 Írország 3,4 2,1 1,9 1,1 6,9 7,6 8,2 6,1 4 4 Luxemburg 6,5 3,3 -1,9 -4,6 43,8 51,5 9,9 8,5 3 2 Nagy-Britannia 3,5 3,3 -3,6 -2,4 45,6 58,2 8,6 6,9 3 3 Németország 6,4 4,9 -9,9 -7,9 101,2 124,9 12,9 12,0 0 0 Olaszország 11,7 4,2 -5,4 -5,6 64,7 70,5 17,1 11,6 0 0 Portugália Spanyolország 5,5 4,7 -4,4 -6,0 45,6 64,6 12,4 11,8 1 0 Forrás: Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths, 1992; p.87 és Szilágyi István: Európa és a hispán világ, 1998; p.157

IV. 3. A 90-es évek eleje 1991-ben a világ és Spanyolország gazdasága megváltozni látszott. A jelentős növekedés, legalábbis átmenetileg, a végéhez ért. A spanyol gazdaság jobban növekedett a Közösség átlagánál (2,4% az 1,3%-os GDP növekedéshez képest), bár a folyó fizetési mérleg

98

38

deficitje továbbra is napirenden volt (a GDP 2,9%-a) és az államháztartási deficitet se sikerült a várakozásoknak megfelelően csökkenteni (a GDP 4,4%-a volt). Az infláció viszont 6,3%-ra tehető, ami némiképp kevesebb az előző évihez képest. A legnegatívabb eredmény az összes foglalkoztatás visszaesése és a 17%-os munkanélküliségi ráta volt. (3.sz. melléklet) A kormány elindította a versenyképességi egyezményét, amit később Fejlődési Paktumnak neveztek, hogy a gazdaság biztosabb lábakon legyen képes 1993-ban szembenézni a Közös piaccal. A szakszervezetek még a tárgyalást is elutasították és előálltak a Szakszervezeti Kezdeményezés a Fejlődésért nevű saját javaslatukkal. Ebben több nyugdíjra, egészségügyre, oktatásra, stb. fordított szociális kiadás kérnek, a foglalkoztatás stabilitását, új munkahelyek létesítését és jelentős állami támogatással működő újraiparosítási politikát. 1992-ben, Amerika felfedezésének 500. évfordulóján Sevillában világkiállítást, Barcelonában Olimpiai Játékokat rendeztek, Madrid pedig az Európai Kultúra Fővárosa volt. Ezeket az eseményeket óriási beruházási hullám előzte meg, ezért ebben az évben érte el a csúcsát a gazdasági konjunktúra. Az ország végre megmutathatta gazdasági potenciáját az egész világnak, ám ez megterhelő is volt számára. 1993-ban beköszöntött a recesszió, ráadásul az ország helyzetét az is megnehezítette, hogy a Maastrichti Egyezmény szerint 1996-ig az inflációt, a kamattípusokat, az államháztartási deficitet és az államadósság szerkezetét az EU követelményeihez kellett igazítania. A munkahelyteremtést, a szociális védelmet, az oktatást, az infrastruktúra rendszerét ugyanígy át kellett alakítani, fel kellett számolni a vámkorlátozásokat és biztosítani kellett a négy szabadság szabad áramlásának teljes érvényesülését.37 Ebben az időszakban rengeteg tűntetés és sztrájk volt, néha megbénítva ezzel az egész országot. Főleg a bérek befagyasztása, az alacsony fizetések és a szerkezetátalakítással járó folyamatos munkahelybezárások ellen tűntettek. A kormány tagjai sorra korrupciós botrányokba keveredtek, pénzeket sikkasztottak és az országos pénzintézetekben is botrányok voltak. Sokan börtönbe is kerültek (a központi bank elnöke, a hitelbank elnöke és néhány miniszter). A kormány egyre gyengébb lábakon állt és a gazdaság lanyhulni kezdett. 1993-ban a GDP 1,2%-kal csökkent, sok munkahelyet zártak be, a pesetát a ránehezedő spekulációs nyomás miatt 1992 és 1993 között négyszer leértékelték. 1994-ben ugyan megindult a felépülés, de csak 1996-után tapasztalható jelentős fejlődés, az új kormány liberalizációjának köszönhetően. 36

Carlos Alonso Zaldívar, 1992, p.86-7. és Szilágyi István, 1998; p.156-7

98

39

V. A PP kormány tevékenysége és napjaink gazdaságpolitikai kihívásai38

Az 1996-os választásokat a Néppárt (PP) nyerte szövetségben a katalán Konvergencia és Unió (CiU) párttal. José María Aznar lett a miniszterelnök, aki azonnal nekilátott a gazdaság átalakításához. Liberalizációt, deregulációt, privatizációt és adórendszeri reformot hirdetett a gazdaság versenyképességének növelésére, a munkanélküliség csökkentésére és a magánszféra dinamikusabbá tételére. Az 1997 óta érvényben lévő gazdasági modell lényege a gazdaság helyreállítása és az egyensúlytalanságok szabályozása. Alapja a költségvetés kontrollja, a deficitcsökkentés a közfogyasztások szigorú szabályozása által. Közben pedig igyekeznek fenntartani a politikai és szociális stabilitást. A legfontosabb célok között szerepelt a munkatörvények és a nyugdíjrendszer reformja, mert ezek jelentik a versenyképesség kulcsát. Spanyolország egyre inkább kezd elöregedni, népességnövekedése a legkisebb értékek között van a világon. Ami pedig a munkaerőpiacot jelenti, túlságosan merev, így a munkanélküliség szintjét konzerválja. A legégetőbb kérdés azonban az Európai Gazdasági és Pénzügyi Unióhoz való csatlakozás volt. A kormány rendkívül rossz helyzetet örökölt. Az előző kormány a GDP 0,7%-át kitevő államháztartási hiányt a következő évre könyvelt el, így még nagyobb lett a költségvetés hiánya. További gondot jelent, hogy az államháztartási hiány egy része az autonóm önkormányzatok deficitjéből keletkezik, a GDP 0,9%-ának megfelelő összeg. Ez nehezen kontrollálható. A társadalombiztosítás bevételei sem feleltek meg a tervezettnek, itt 170 milliárd peseta volt a hiány 1996-ban. Az államadósság a GDP 67%-át is elérte, itt szintén gondot okozott a társadalombiztosítás adóssága és az autonóm önkormányzatok 1990 óta tartó és a recesszió miatt egyre gyorsuló eladósodottsága. A nemzeti valuta azonban az 1992-1995 között megélt válságát követően az 1995 elején bekövetkezett ötödik leértékelése óta stabilnak volt mondható, sőt a monetáris rendszer egyik legszilárdabb valutájának. 1996 elején a Banco de España kamatot csökkentett, melynek következtében a hosszú lejáratú hitelek kamata alig volt nagyobb a német szintnél, itt reális esély volt a kritérium teljesítésére. 1996-ban az infláció soha nem látott alacsony szintű volt: 3,2%-os. Itt már csak kis eltérés volt a kellő értéktől, ugyanakkor veszélyt 37 38

Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban, 1996; p. 174 Éltető Andrea: Spanyolország alkalmazkodása a 90-es évek folyamataihoz az EU-ban, 1997; p.1-12

98

40

jelentett, hogy 1995 közepétől a bérek újra a fogyasztói árak feletti szinten nőni kezdtek és a szakszervezetek elérték az 1995-ös reálbércsökkentés egy részének kompenzációját. A valuta stabilitásának következtében nőtt a tőkebefektetések aránya, nőttek a valutatartalékok, így Spanyolország a második legnagyobb tartalékkal rendelkező európai ország lett. A kormány a mutatók kedvező irányba való elmozdítása érdekében hosszútávon a szociális, jóléti rendszer és a munkaerőpiac megreformálását tervezte. Rövid távon az állami kiadásokat kívánta lefaragni és a bevételeit növelni. A bevételnövelés egyik módjaként privatizálták a legnagyobb állami vállalatokat: az Endesa, a Repsol, a Telefónica, a Gas Natural, az Argentaría, a Tabacalera, stb. egy része kalapács alá került. Nagyjából egymilliárd peseta bevételt könyveltek el, azonban a kormánynak aranyrészvénye maradt a vállalatokban, amellyel 2007-2008-ig még meg tudja akadályozni az 5-10% feletti tőkemozgásokat. A másik bevételnövelő módszer az adónövelés volt. Az adók és járulékok összege jócskán elmaradt az Unió átlagától, bár jelentősen növekedett. Az adószint 1995-ben a GDP 34,8%-a volt az uniós 41,7%-hoz képest. 1996 júliusában 20%-kal növelték a dohány és alkoholtermékekre kivetett adót, 1997-re újabb adóemeléseket is terveztek. Ugyanakkor a kis és középvállalatok társasági adóterheit 35-ről 30%-ra csökkentették, hogy ezzel is növelhessék versenyképességüket. A kiadáscsökkentés eszközeként a minisztériumok költségvetését megkurtították, a közalkalmazottak bérét befagyasztották és bizonyos közberuházásokra se költöttek annyit, mint előtte. Az eredmény tűntetések és sztrájkok sorozata lett.39 Már 1994-ben felmerült a társadalombiztosítási rendszer reformjának esedékessége, de a szocialista kormány nem mert hozzányúlni a kérdéshez. Végül 1995-ben elfogadták a Toledói Paktumot, amiben elismerték a nyugdíjreform szükségességét, konkrét lépésekre csak később került sor. 1995 januártól 1%-kal csökkentették a TB járulékot (0,8%-kal a munkáltató és 0,2%-kal a munkavállaló részéről. A PP kormány a szocialista elődök által elindított reformokat folytatta és elmélyítette. A nyugdíjkiszámítás és jogosultság terén változásokat vezettek be. Növelték a nyugdíjhoz szükséges munkaviszonyban eltöltött idő minimumát és módosították a százalékkulcsokat is. Számítások szerint ez legjobb esetben 6,6%-kal növelte, legrosszabb esetben 22%-kal csökkentette az akkori nyugdíjakat. Az egészségügyben a gyógyszerár támogatások jelentették a kiadások 22%-át és ezek értéke évi 12%-kal nőtt, nagy teherként nehezedve a társadalombiztosításra. Ennek

98

41

megváltoztatása érdekében több tervet is kidolgoztak az olcsóbb, generikus gyógyszerek használatának ösztönzésére. Ezentúl az orvosoknak a TB által megadott olcsó gyógyszereket kellett felírnia, vagy a betegeknek jelentős költségeket kellett vállalnia. A munkaerőpiacon a munkahelyi balesetek csökkentésére kívántak lépéseket tenni, mert a társadalombiztosításnak irreális kiadásai voltak emiatt. A munkanélküli segély feltételei is túl kedvezőek voltak, ezért szigorították azokat és az INEM (a központi munkaerő közvetítő hivatal) szúrópróbaszerűen ellenőrzést tartott a „gyanús” esetekben. Az állam támogatást tervezett a kis- és középvállalatok és az önfoglalkoztatók számára, hogy elősegítsék a munkahelyteremtést. További reformok vártak kidolgozásra a határozatlan időre szóló szerződések ösztönzésére, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételére. A szakszervezetek viszont további védelmet próbáltak kicsikarni a munkavállalók számára. A munkaerőpiacra az Unió tagállamaihoz viszonyítva szigorúbb leépítési feltételek voltak jellemzőek, hosszabb és költségesebb elbocsátás. Így akkor se vettek fel több munkaerőt, ha lehetőség volt rá, akár átmeneti plusztermelésre sem. A munkaerő se földrajzilag se szakmailag nem mobil. A bérek meghaladták az árak, a termelés növekedését és a hatékonyság se nőtt megfelelő mértékben az utóbbi időkben. A termelékenység csökkenésével és a munkaerő drágulásával a külföldi befektetők más országokba vitték a tőkéjüket. A határozott időre szóló szerződések ugyan változást eredményeztek és nőtt a foglalkoztatottak száma, de ez jelentős eltéréseket eredményezett a dolgozók között. A határozott időre szóló szerződéssel rendelkezők gyakorta kényszerültek munkahelyváltoztatásra, anyagi helyzetük bizonytalan volt, ezért a fogyasztásuk mindig visszafogott maradt, ők nem jelentettek stabil vásárlóerő-bázist. A feladatok tehát adottak voltak. A következőkben ismertetem, hogy egyes területeken milyen eredményeket értek el, milyen a jelenlegi helyzet, milyen kihívásokkal kell szembenézni a másodszor kormányzó Aznar-kabinettnek. A gazdasági mutatók a 4.sz. mellékletben találhatók. A 2000-ben megtartott választásokon a gazdasági eredményeivel, főként a munkanélküliség jelentős csökkentésével abszolút többséget szerzett a jobb-közép Néppárt (PP).

39

Éltető Andrea: Spanyolország alkalmazkodása a 90-es évek folyamataihoz az EU-ban, 1997; p.1-12

98

42

V.1 Egyensúlyi költségvetés

1996-ban született meg a Stabilitási és Növekedési Paktum. Ennek értelmében a Monetáris Unió tagországai kötelezték magukat az államháztartási deficitjük megszűntetésére illetve ésszerű keretek között tartására. Eredetileg 2004-re el akarták érni, hogy az országok államháztartási egyenlege nullszaldós legyen. Ezt úgy akarják ösztönözni, hogy ha a deficit meghaladja a GDP 3%-át, akkor a GDP 0,2%-ának megfelelő plusz még egy a helyzet súlyosságától függő de a GDP 0,5%-ánál nem nagyobb letétet kell elhelyeznie az országnak a központi alapban, ami büntetéssé változik, ha a helyzet két éven belül nem oldódik meg. Spanyolország szorgalmazza, hogy az államadósságtól is függjön a letét nagysága, ami jelen esetben kedvező lenne számukra. Ám a kedvezőtlen gazdasági helyzetnek köszönhetően már négy EMU ország küzd az államháztartási hiánnyal: Portugália, Franciaország, Németország és Olaszország. Így az eredeti 2004-es nulla deficit tervét most 2006-ig elhalasztják. Romano Prodi egészen addig elment, hogy „hülyének” nevezze a stabilitási paktumot, majd enyhített álláspontján és rendkívül merevnek, rugalmatlannak titulálta azt. Spanyolország, most, hogy nincs gondja a követelmények teljesítésével, a paktum védelmére kelt. Rato szerint a deficit nem old meg semmit, viszont még egy problémát generál. Szerinte a gazdasági növekedést strukturális reformokkal és a gazdasági környezet javításával kell elérni, nem pedig a deficittel. A spanyol szocialista párt és a szakszervezetek viszont inkább feláldoznák ezt az egyensúlyt némi munkahelyteremtésért és szociális kiadásokért cserébe.40 Egyre többen vannak a stabilitási paktum reformja mellett, főleg a négy ország gondjai miatt. Egyelőre évi 0,5%-kal próbálják az államháztartási deficitet csökkenteni, de úgy tűnik, hogy 2006-ra se tudják kellőképpen leszorítani a hiányt. Prodi érvelésének hatására sokan szeretnék egyszerűsíteni a paktumot és hogy annak legyen hatásköre beavatkozni, a helyzet megváltozásakor megfelelő gazdaságpolitikai válaszokat adni. Pedro Solbes, a gazdasági ügyek biztosa szerint a paktum szabályai szigorúak, de meg van győződve arról, hogy szükségesek az európai gazdaság középtávú stabilitásához és a növekedéshez. A spanyol kormány az ő oldalán áll, de úgy látszik, senki más nem fog kiállni a jelenlegi Stabilitási Paktum mellett.41

40 41

El País, 2002. 10. 15. El País, 2002. 10. 15.

98

43 A kormány tehát mindennek tekintetében a deficitcsökkentésre törekedett. 2000-ben a

deficit csupán a GDP 0,6%-át érte el, (Eurostat) de a kormány fele ekkorát jelentett be. Rodrigo Rato, gazdasági miniszter 2002 szeptemberében pedig bejelentette, hogy az országnak 2003-ban immáron harmadik alkalommal lesz nullszaldós államháztartási egyenlege. Ez maga lenne a csoda, csakhogy mások nem osztják a miniszterelnök-helyettes lelkesedését. 2001-ben valójában 0,12%-os volt a deficit, amit Cristobal Montoro, a pénzügyminiszter technikai költségvetési egyensúlynak titulált. Az idei év eredménye még kétséges: augusztusig a költségvetésnek 3%-os a többlete, 7087 millió euró van a kasszában, ami 33,2%-kal kevesebb, mint tavaly ilyenkor volt. Szeptember végén pedig nullszaldós volt az egyenleg egy kevéske felesleggel, Montoro szerint. Az állam nem pénzügyi bevételei a 2%-os gazdasági növekedés következtében 2%-kal nőttek. Az IVA (hozzáadott értékadó) beszedés 7,4%-kal, az SZJA pedig 7,1%-kal. A 2003-as költségvetési javaslatot nem tartják hihetőnek. Rato szerint jövőre a költségvetés a GDP 0,5%-ának megfelelő hiánnyal, a Társadalombiztosítás ugyanekkora szufficittel fog zárni, az autonóm tartományok önkormányzatainak pedig egyensúlyban lesz a költségvetése. Ezt az utóbbi évek tendenciái megkérdőjelezik. Az autonóm tartományok mindig túlköltekezték magukat, nincs tehát garancia ennek megváltozására és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az állam elszámolta magát, legalábbis a 2002-es makromutatók tekintetében ez bizonyítódni látszik.42 Bár az összes európai intézmény a gazdasági helyrejövetel eltolódását jelzi előre, a kormány nagyon optimista számokkal tervezte meg a költségvetését. Jövőre 3%-os gazdasági növekedést terveznek, és a foglalkoztatás 1,8%-os növelését, amihez a gazdaság gyors helyrejövetelére lenne szükség. A költségvetés bevételeit 105.695 millió euróra, kiadásait pedig 109.273 millió euróra tervezik. Két fontos prioritása van a kiadásoknak: a szociális kiadások (például a négy százalékos infláció miatt 2%-kal kompenzálni a segélyből élőket) és a befektetések, melynek keretében az európai alapokkal közösen akarnak tervek finanszírozásában rész vállalni, ami jelentős állami kiadást igényel. 282.000 új munkahelyet kívánnak

még

létrehozni.

Bár

ragaszkodnak

a

3%-os

növekedéshez,

Montoro,

pénzügyminiszter szerint az IMF előrejelzésének megfelelő 2,7%-os növekedés mellett is megvalósíthatóak a költségvetési elképzelések. 2002-től az autonóm önkormányzatoknak

42

El País, 2002. 10. 03.

98

44

átengedték teljesen az egészségügyet, új finanszírozási rendszer lépett életbe, így a kiadások azt már nem tartalmazzák.43

V.1.1. Kiadások és jóléti politika44

Hivatalosan a befektetések 8,3%-kal fognak nőni, ezzel a kiadások 2,6%-át fogják jelenteni. A kutatások a költségvetés 0,9%-át teszik majd ki, ez szintén 8,3%-os növekedést jelent. Az oktatás pedig 0,7%-ot fog képviselni, a kormány befektetni kíván a humán erőforrásba, a jövőbeli szociális gazdagság zálogába. A kiadások csaknem felét a szociális címekre költik. Összesen 102.098 millió eurót, ami 8,2%-kal nagyobb a 2002-es kiadásnál. Normatív változásokat nem vezetnek be csak a nyugdíjak két százalékos revalorizációját, ami 7,1%-os kiadásnövekedést jelent. 300 millió eurót visznek be a Társadalombiztosításba, hogy a minimál nyugdíjakat el nem érő összegeket kipótolhassák belőle. Külön említést érdemel, hogy 466,6 millió eurót fognak szolidaritási politikára költeni, ez 20,6%-os növekedést jelent. A fiatal és családsegítés 44,6 milliós összeget képvisel majd, 24%-os emelkedés következtében. A nők helyzetén való segítésre pedig 23,5%-ot szánnak, ez 3,9%-os növekedést takar. Második prioritásként a közbefektetéseket erősítik. 12,9%-kal növelik az állami befektetéseket 24.821 millió eurót költve rá és 6,8%-kal növelik a közigazgatásba és az állami vállalatokba történő beruházásokat, ami így eléri a 15.584 milliót. Az infrastruktúrát is fejlesztik, autópályára és vízvezeték építésre, gyorsvasútra és repterekre 7696,58 milliót költenek, 8,3%-kal többet, ebből a 2002-2007-es Infrastruktúra Terv keretén belől 4426,37 millió a Fejlődési Minisztériumhoz kerül. Ennél is jelentősebb, hogy 1951 milliót szánnak kutatásra és fejlesztésre, egészségügyi kutatásokra pedig 197,19 milliót, 63,7%-kal többet. Harmadik prioritást kapta a biztonságpolitika és az igazságügy, mivel az utcákon az állampolgárok egyre kevésbé vannak biztonságban, nőtt az illegális bevándorlók általi bűnelkövetés és a külföldiek maffiába tömörülése. Bűnmegelőzésre 5424 milliót, 7,4%-kal többet, igazságügyre pedig 1137 millió eurót, 6,7%-kal többet fordítanak. Az állam pénzügyi költségei és az adósság kamatterhei 10,9%-kal nőnek, egyéb költségei pedig 0,2%-kal. 2003-

43 44

El País, 2002. 09. 20. El País, 2002. 09. 26.

98

45

ban 32%.kal több kölcsön jár le a folyó adósságállomány csak 2%-kal nő. Az államadósság a GDP 43%-a, a közigazgatás adósságával együtt a GDP 54%-a. A más szereplőknek juttatott tőketranszferekből a családoknak és non-profit szervezeteknek 10,9%-kal többet, az autonóm szervezeteknek 9,9%-kal többet (például a szénbányászat átszervezésére hozott szervezetnek 19,5%-kal többet), az állami vállalatoknak 2,8%-kal többet, míg a Társadalombiztosításnak és a magánvállalatoknak 2,3 illetve 3,7%-kal kevesebbet. Ez utóbbiban szerepet játszik, hogy a növekvő iparágak szubvencióját csökkenti elősegítve ezzel a versenyt. A Társadalombiztosítás költségvetése 77.102 millió euró, ami 7,4%-os csökkenést mutat az egészségügyi ellátás kihelyezése miatt. Fő bevételi forrása a befizetések, amiből 71.701 milliót kap, ez 6,7%-kal több lesz a 3%-os bázisnövekedés és a 2%-os minimálbérnövekedés miatt. A kiadások nagy része a nyugdíjakra megy: 60.024 millió, ami 6,8%-os növekedést jelent a két százalékos újravalorizáció és a 0,79%-kal több nyugdíjas miatt. Időleges segélyekre 4622 milliót, anyasági segélyre 962 milliót, egyéb segélyre 1803 milliót terveznek. Csak az Egészségügyi, Fogyasztási és Elnökségi Minisztérium költségvetése csökken, a már említett egészségügy átadása miatt 10.459,9-ről 3.369,52 millióra. A kultúrára néhány esetben többet költenek, de a Prado vagy a mozi költségvetését jócskán megkurtítják. Az oktatás már a szocialista kormány alatt is szépen fejlődött. 1997-ben már az általános iskolás korúak 99,9%-a tanult, a középiskolásoknak pedig 91,9%-a. Az Aznar-kormány 2000 novemberében vezetett be változásokat. Ekkor indult útjának a középiskolai oktatás négy éves reformja, melyben a matematikát, a nyelveket és a filozófiát fejlesztik, bevezetnek új tantárgyakat, mint a technikai rajz és fejlesztik az információ technológiát. 2001-ben a költségvetés 1,6%-át szánták oktatásra és kultúrára.45 Nagy várakozás előzte meg a közalkalmazottak béremelésének bejelentését. 1997-ben befagyasztották a béreket és azóta csak az infláció mértékével nőttek. Így azok vásárlóereje csökkent. Először valamivel két százalék fölötti emelésről volt szó, hiszen az inflációt két százalékosra tervezik és eddig is csupán az előre jelzett inflációval és nem a valóssal emelték a fizetéseket. Végül a Közigazgatási Miniszter, Javier Arenas bejelentette, hogy megegyezett a szakszervezetekkel és ezt szeretné referenciaként közvetíteni a privát szektornak. Megállapodtak az átmeneti szerződések csökkentéséről és egyéb különleges juttatásokra és 45

The Europa World Year Book, 2002; p.3657

98

46

nyugdíjazásra vonatkozó kérdésekről. 2003-ban 3,3%-kal, 2004-ben pedig 3,2%-kal nőnek a közalkalmazottak bérei, ez tehát alig marad el az előre jelzett inflációtól.46 Végül megemlítendő az EU-val kapcsolatos költségvetés is. Spanyolországnak ugyan több pénzt kell majd befizetnie, de még többet fog kapni az uniós büdzséből. Konkrétan 8.496,65 milliót, 5,07%-kal többet fizet be és 16.045,38 millió eurót, 6,76%-kal többet kap majd. A szaldó 7.548,73 milliós lesz, ami 8,75 %-os növekedés 2002-höz képest. Részletezve az autonóm tartományok a 2002-es 7000 helyett 7431,11 milliót kapnak a strukturális alapokból, elsősorban a FEDER keretében. A kohéziós alapokból származó dotáció csökkenni fog 1607-ről 1585,1 millióra. Spanyolország befizetése a fejlődő országok számára (Európai Fejlődési Alap) 24,8%-kal nő, elérve ezzel a 146 millió eurót. A bővítés miatt növekednek az EU adminisztrációs költségei.47 A legújabb szociálpolitikai lépések egyike a három év alatti gyermeket nevelő anyák havi 100 eurós megsegítése. Ezt a 2004-es adóbevallásból már visszatérítés formájában megkapnák. Az ügy kapcsán azonban komplikációk merültek fel, mert ez csak azoknak járna, akik évente legalább 1200 eurót befizetnek a társadalombiztosításnak. Még nem tudni, hogy aki nem dolgozik egész évben az csak a munkában töltött hónapok után kapná a segélyt még akkor is, ha befizetett eleget TB-nek, vagy megkaphatná az egész pénzt. Ez megint egy olyan intézkedés, ami nem az igazán rászorulóknak segít (aki alulfizetett, bizonytalan állású, részidőben foglalkoztatott vagy idénymunkás, az nem kaphatja).48 A másik legújabb intézkedés a nyugdíjak növekedésének hozzáigazítása a fogyasztói árindex változásához, mivel eredetileg 2%-kal számoltak és már 3,5%-ra tervezik az inflációt. A nyolcmillió nyugdíjas a jövő év elején kapja meg az egymilliárd eurót. Ez nem fogja zavarni az államháztartási egyensúlyt, az öt éve pozitív szaldós társadalombiztosításból meg lesz a hiány pótlása. Az új nyugdíjpaktum alkalmazása a megfigyelők szerint fokozatos és rugalmas nyugdíjazást eredményez. Az év első nyolc hónapjában 4,5%-kal csökkent az előnyugdíjazások száma és a nyugdíjba vonulás is 10%-kal. A legújabb intézkedések szerint a 65 év felettiek visszatérhetnek a munkába, anélkül, hogy elveszítenék a nyugdíjukat és minden ledolgozott év után még 2%-kal növekedne a nyugdíjuk.49 Az özvegyi nyugdíjakat is emelni akarják. Eddig az elhunyt házastárs nyugdíjának 46%-át lehetett kapni, ezt 2004-ig

46

El País, 2002. 11. 14. El País, 2002. 09. 26. 48 El País, 2002. 10. 30. 49 El País, 2002. 10. 11. 47

98

47

52%-osra növelik egyenlő növeléseket alkalmazva az elkövetkező két év alatt. A minimál nyugdíj emelésének kérdése viszont még nem zárult le.50

V.1.2. Adópolitika

Ígéretet tettek a személyi jövedelemadó csökkentésére (1999 után ez lesz a második a PP kormányzása alatt), ami 3 milliárd euró kiesést jelent majd. A dohány és alkoholtermékekre kirótt jövedéki adók nem változnak, az általános adószint 2%-kal fog nőni, főleg a közvetett adók formájában. A hozzáadott értékadóból (IVA) 4018 millióval több bevételt várnak, ami a nagyobb fogyasztás miatt jöhet létre. Az új helyi finanszírozási törvényben a kisvállalatok iparűzési adójának eltörlését tervezik, a nagyoké viszont emelkedni fog. Az IRPF, azaz SZJA csökkentéstől azt várják, hogy a rendelkezésre álló jövedelem növekedésével nőni fog a jelenleg gyenge hazai fogyasztás és a munkások megtakarításai. Mindkét estben kritizálják a döntést. A progresszív adó helyettesítése az indirekt, határozott szintű adóval a kisebb jövedelmű családokat érinti. Az új IRPF kulcsainál, a legmagasabb 48%-ról 45-re csökken, a legkisebb adókulcs 18-ról 15%-ra csökken. Az év elejei lineáris adók növelésével megint a legalacsonyabb jövedelműek járnak rosszul, hiszen ugyanúgy kell folytatni a bevásárlásokat és ugyanannyit fizetnek utána, mint a nagyobb jövedelműek, így végső soron nem gazdálkodhatnak viszonylag több jövedelemből. Ráadásul az albérletben élők közül csak a házasokat támogatja az új SZJA, ahol valószínűsíthető, hogy két jövedelem van. Az egyedülálló albérletben élők így nehéz helyzetükben nem kapnak segítséget.51 Az IAE, az iparűzési adó drasztikus csökkentését elsősorban az önkormányzatok kritizálják. A befizetők 92%-ának elengednék ezt az adót, így jelentős bevételektől esnek el a helyi önkormányzatok. A városok és megyék szövetsége nem hajlandó belemenni egy olyan megoldásba, melynek következtében csökkennének a bevételei, ezért kompenzációt kér a kormánytól. Erre az adóreformra a helyi pénzügyi törvények módosításán (FEMP) kerülne sor. Nem kéne adót fizetnie annak a cégnek, aminek bevétele nem éri el az 1 millió eurót, illetve amelyik most kezd el működni. Akár 50%-os adójóváírást is alkalmazhatnak azoknál, akik megújítható energiákat használnak, akik a népes központoktól távol végeznek ipari 50 51

El País, 2002. 10. 31. El País, 2002. 09. 26.

98

48

tevékenységet és akik kevésbé környezetszennyező terveket dolgoznak ki. A municipiumok növelhetik az üresen álló ingatlanok adóját, míg a népes családoknál akár 90%-os jóváírást is alkalmazhatnak. Eltörlik a mozgássérültek gépkocsiadóját, a kevésbé környezetszennyező járművek után pedig megnövelik a jóváírás felső korlátját. A mobilcégeket viszont minden előfizető után 17 eurós befizetés terheli, ez tizenkétszeresére növeli a cégek kiadásait, amit majd a végfogyasztókra terhelnek rá. Ráadásul a mobiltelefon cégek azt is sérelmezik, hogy ezért cserébe nem kapnak engedélyeket a városoktól újabb antennák felszerelésére.52 A közepes vállalatok és persze a nagyok kritizálják az IAE reformját és egyesek Robin Hood –adónak nevezik, például José María Cuevas, a CEOE elnöke, hiszen a kisvállalatoknak nem kell fizetni, a nagyoknak meg akár 30%-kal többet. Az egymilliós forgalmat túl alacsony korlátnak találják, hiszen az EU-ban 10 milliós forgalom mellett is kisvállalatnak számít egy cég. Sokak szerint jobb lenne a bejelentett nyereséget alapul venni. Született olyan javaslat a kedélyek megnyugtatására, hogy aki fizeti az iparűzési adót, az a társasági adó befizetésnél könnyítést kaphasson. A Spanyol Kereskedelmi Konföderáció pozitívnak értékeli az adóreformot, de nyugtalanítja őket, hogy az IBI-n (ingatlanjavak adója) keresztül a helyi önkormányzatok fiskális nyomást teremthetnek, mert ők tudják majd modulálni az IBI-t az ingatlan használata és a kereskedelmi aktivitás szerint.53 2001-ben kilenc századot csökkent a fiskális nyomás, tehát nem változott (35,58%). Az állami adónyomás a GDP 17,61%-áról a GDP 16,48%-ára csökkent, az autonóm tartományok adószintje is kevesebb lett, a TB fiskális nyomása pedig 12,34%-ról a GDP 12,60%-ára nőtt. Az egész PP kormányzás ideje alatt az adó és a társadalombiztosítási járulékok összege a GDP 1,87%-ával nőtt. A termelést és az importot terhelő adók 62, a TB járulékok 26, a bevételi adók 10, a tőkét terhelő adók pedig 2%-ban járultak hozzá ehhez. Mostanában láttak napvilágot olyan tanulmányok, melyek szerint az 1999-es SZJA csökkentés nem volt valójában csökkentés. Egy jelentés rámutat, hogy összességében nyolc századdal nőtt az adókulcs, 15,21%-os lett, és egyáltalán nem lett progresszívebb, mint azt hirdették. A látszat szerint a legalacsonyabb fizetések kevesebb terhet viselnek a személyi jövedelemadóból. Ennek egyik oka az, hogy megnövelték a bevallási összeg alsó határát 7212,15 euróról 21.035,42-re. Nos, a többség valóban kevesebbet fizetett, de összességében nem. Több közepes jövedelemmel rendelkező foglalkoztatottnak kellett viselnie a

52 53

El País, 2002. 10. 09. El País, 2002. 10. 18.

98

49

legalacsonyabb fizetések utáni adófizetési kötelezettség megszűnését. Kétséges tehát mi lesz a tervezett adóreformok sorsa és eredménye.54

V.2 Infláció és az EMU

Csodával határos fejlődésnek köszönhetően Spanyolország teljesítette a Maastrichti kritériumokat és így az Európai Gazdasági és Monetáris Unió alapítója lett. A Spanyol Nemzeti Bank (Banco de Espana) feladat és jogkörének jelentős része átszállt az Európai Központi bankra. Már nem alkalmazhatják a nemzeti valuta leértékelését ha valami külső sokk éri az országot, bár ezt a módszert eddig is csak a végső esetekre tartogatták. Így az állami beavatkozás eszközeként már csak a szerkezeti, a foglalkoztatási és fiskális politika marad, de ez utóbbi az államháztartási deficitre vonatkozó szabály miatt részleges kontroll alá kerül. A tagságtól pénzügyi stabilitást vártak, de tartottak az euró bevezetésével járó kerekítésektől. Elemzők azzal számoltak, ha szigorú kerekítéseket alkalmaznak, tehát lefelé is kerekítenek akkor csak alig emelkednek az árak. A tendencia azt mutatta, hogy inkább felfelé és kerekebb számokra kerekítették az árakat. Persze bizonyos esetekben megérthető ez a hozzáállás: a centek használatával kétféle pénzt használnak, ez feleslegesen bonyolítja a tranzakciókat, kerekítéseket.

kereskedelmi

szempontból

tehát

a

hatékonyságnövelés

igazolja

a

55

2002. január elsejétől közforgalomba kerültek az új pénzek, március elsejétől pedig kizárólagossá vált az eurók használata. Míg az Európai Központi Bank (EKB) és a Bizottság is kitartott álláspontja mellett, hogy a kerekítéseknek kis hatása volt az árakra, addig a látszat mást mutatott. Már januárban 2,5%-os volt az infláció az eurozónában, négy tizeddel magasabb a decemberinél. 2001 májusa óta ez volt az első emelkedés. Wim Duisenberg, a BCE elnöke szerint ez csak egy rövid távú hatás, nem lesz befolyása az árak alakulására és a 3,25%-os kamatlábak megfelelőek a gazdaság jó működéséhez. Szakértők biztosítottak mindenkit arról, hogy már az első félév végén 1,5 és 1,7% közötti lesz az infláció értéke.56

54

El País, 2002. 11. 05 El País, 2001. 12. 31. 56 El País, 2002. 02. 02. 55

98

50 A spanyol inflációt 2%-osra tervezték, a bér és nyugdíjemeléseket ezen érték alapján

hajtották végre. A bomba május elején robbant, amikor közzétették az áprilisi adatokat. A lakosság úgy érezte, hogy eddig álcázták az inflációt (a megváltozott számítási metódus miatt eddig nem került felszínre) és a vállalatokkal, munkáltatókkal és az ellenzékkel együtt a kormányt hibáztatták és sürgős lépéseket követeltek. Jordi Sevilla, a szocialisták gazdasági ügyekért felelős megbízottja arra kérte a kormányt, hogy harcoljon az infláció ellen, mert amennyiben ezt elmulasztja, azzal elismeri a strukturális reformjainak bukását és az eddig véghezvitt hamis liberalizációját. Megítélése szerint ugyanis nem tesznek semmit az állampolgárokat sújtó problémák: a vásárlóerő és a gazdaság versenyképességének csökkenése ellen. A CEOE a bérek további mérséklését kérte a versenyképesség megőrzésének érdekében.57 A következő hónapokban is jelentősen nőttek a fogyasztói árak, míg júniusban stabilak maradtak májushoz képest. Ekkor az éves inflációt már 3,4%-ra becsülték. Ekkor kezdődtek meg a leértékelések és az olajárak is kompenzálták az élelmiszerek, a turizmus és a szállodaszektor drágulását. Az INE szerint az idegenforgalom felelős az idei infláció 22%áért. Az első hat hónap kumulált inflációja 2,5%-os volt, így az éves infláció nem lehetett 3% alatt a Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint. Ha az euróhoz hozzáadjuk az adónövekedést, magyarázatot kapunk a szolgáltatási szektor 4,8%-os drágulására, ami 1996 márciusa óta a legnagyobb adat. Az energia és friss élelmiszerárak nélküli maginfláció szintén hatéves rekordon van, 4,1%-kal.58 Az is fontos, hogy mit éreznek meg mindebből az emberek. A spanyolok 95,1%-a szerint az árak jelentősen nőttek az euró forgalomba hozatala óta. Ráadásul 47,55%-nak gondot okoz megállapítani a dolgok értékét. A lakosság felének pedig kényelmetlenebb az új pénz, mint a régi. A nőknek és az idősebbeknek általában több gondot okoz az új valuta kezelése. A szakértők szerint az euró nem okozott árnövekedést és az infláció csökkenéséhez járul hozzá. Az emberek viszont nem ezt érzik, hanem, hogy a felfelé kerekítések a mindennapi dolgok árában megdrágítja az életet. Az IPC (fogyasztói árindex) számításánál ezt viszont nem lehet érzékelni, nem inflációgerjesztő. Sőt, az új valuta erősödött is. Az emberek ugyan azt érzik, hogy hamarabb kifolyik a pénz a kezükből, de mivel a peseta a történelem egyik legnagyobb inflációját produkálta, ezért is megérte lecserélni.

57 58

El País, 2002. 05. 15. El País, 2002. 07. 12.

98

51 Az ide év gazdasági számháborúja (kormány kontra más hazai és külföldi szervezetek)

alól az inflció sem jelent kivételt. A kormány sokáig tagadta az infláció magas voltát, míg október közepén elismerték, hogy 3,6%-ra várható a hivatalos 2%-kal szemben. Luis de Guindos, gazdasági államtitkár elismerte, hogy az éves infláció 3,4%-os lesz, mert az euró és az adóterhek feszültséget okoztak a szolgáltatási szektorban, ráadásul az olajárak is újra nőnek. A gazdaság a harmadik negyedévben elveszítette impulzusát, de jövőre 3%-os növekedést és 2,9%-os inflációt várnak. A szocialisták szerint viszont meg kéne változtatni a költségvetést, mert nem tarthatóak az elképzelések.59 Luis de Guindos arra kéri a szakszervezeteket, hogy ne a jelenlegi 3,5%-os inflációt vegyék alapul a kezdődő kollektív bértárgyalásokon, hanem a BCE által előirányzott 2%-ot és még a hozzáadandó versenyképesség javulás következtében járó béremelést. Érvelése szerint az euróhatás 2003-ra megszűnik, és akkor nem lesznek újabb adónövelések, tehát az infláció 3%-osra csökken; ráadásul az SZJA csökkenés következtében a rendelkezésre álló jövedelem növekszik. Állítása szerint a telefon és villanyáraknak nem lesz hatásuk az inflációra: az előbbi csökken, az utóbbi meg két százalék alatti mértékben drágul.60 A megszabott 3,25%-os kamatlábak csökkentését szeretnék elérni, hogy előmozdítsa a gazdasági növekedést. Wim Duisenberg, a BCE elnöke szerint viszont pont jó ez így, nem fogják a kamatot megváltoztatni. Helyette azt javasolja a tagországoknak, hogy gyorsítsák meg erőfeszítéseiket és hajtsanak végre strukturális reformokat. Kritizálja a fizetések növekedését, ami szerinte az EU versenyképességének rovására megy. Szerinte az inflációs feszültségek csökkenni fognak a gazdaság kis teljesítőképessége és az euró erősödése miatt, és bízik benne, hogy 2002-ben az eurozóna inflációja 2% lesz. Kétségtelenül, az infláció a spanyol gazdaság egyik Achilles-sarka, az egész EMU-ban itt tér el legjobban a tényleges adat az előjelzettnél. A szocialisták bírálják a kormányt, hogy nincs terve a megoldásra és a fizetéseket hibáztatja, pedig az árakkal van a probléma. Bár a spanyol EU elnökség egyik célkitűzésének megfelelően megtörtént az euró zavartalan bevezetése, egy árstabilitást előirányzó pénzügyi unióban megengedhetetlen ekkora infláció, mert az a versenyképességet rontja.

59 60

El País, 2002. 10. 10. El País, 2002. 10. 29.

98

52

V.3 Gazdasági növekedés

A spanyol gazdaság szinte mindig gyorsabban növekedett az uniós átlagnál. Az Aznarkormány hivatalba lépése óta pedig jelentősen felülmúlta ezt az átlagot. 2001-ben 2,8%-os volt a gazdasági növekedés, 2002-re 2,9%-ot jeleztek elő. Az év folyamán a kormány kétszer is revidiálta nézeteit. Először 2,4-re majd 2,2%-osra csökkentette a kilátásokat ez utóbbiból azóta sem enged. Ez a PP kormány legrosszabb eredménye.61 A gazdasági növekedés visszafogottságának legfőbb oka az egész világot súlytó recesszió. Megfigyelhettük, hogy a világgazdaság konjunktúrájának romlása mindig súlyos gondokkal járt Spanyolországban, példaként az olajválságokat követő recessziókat említeném. Ezúttal más gond is van. az Enron vállalat könyvelési botrányát követő bizonytalanság van jelen a tőzsdén, melynek indexe soha nem látott értékekig süllyedt. Az év elején kezdett helyreállni az export és a vállalati bizalom is optimizmusra késztette az eurozónát. A foglalkoztatás azonban nem nőtt, csak félmillió fővel és a fogyasztás sem állt helyre, csak 0,6%-kal nőtt. A befektetések pedig az újabb pénzügyi botrányok, egy esetleges Irak elleni háború és a folytatódó Latin-Amerikai válság miatt nem nőnek. Az IBEX 35 (madridi tőzsde) éves szinten 26,89%-ot esett. A családok befektetései az 1999-es szintre estek vissza kevesebb, mint 100.000 millió euróval. Mindenki a biztos befektetéseket keresi, így az ingatlanpiacot és a bankbetéteket választják, ez utóbbiba 5,6%kal nőtt a betett pénz az év elejéhez képest, az ingatlanok pedig felértékelődnek és spekulációra adnak alkalmat az ingatlanbefektetések.62 A gazdasági miniszter és a „világ másik része” között „számháború” dúl. Rato ragaszkodik a 2,2%.os gazdasági növekedéshez. A Banco de España szerint csupán 2%-os lesz ez a növekedés 2002-ben és jövőre is csak 2,5 pontos emelkedést várnak. Rato szerint ez nem nagy különbség és így is az EU átlaga fölött maradnak, és minkét előrejelzés ésszerű növekedést mutat.63 Később már a Banco de España sem látott okot, hogy fenntartsa előrejelzését, csak 1,8%-os lehet az éves gazdasági növekedés. Az egész Unió gazdasága áll, csak 1%-os lesz a GDP növekedése, a leglátványosabb visszaesés Spanyolországot jellemzi. 2000-ben még 4,2 volt, 2001-ben csak 2,7% és most 2% alatti lesz, bár Rato kitart a 2,2%

61

El País, 2002. 08. 03 El País, 2002. 11. 4 63 El País, 2002. 10. 9. 62

98

53

mellett. Az okok között az alacsony munkahelyteremtés és a magas infláció miatti fiskális nyomás következtében meggyengült fogyasztást kell elsősorban megemlíteni.64 A háztartások fogyasztása, a gazdaság egyik motorja csak 1,7%-kal nőtt 2001 és 2002 júniusa között. A kisebb növekedés oka, hogy kevesebbet költenek tartós fogyasztási cikkekre és élelmiszerekre. A közigazgatás fogyasztásának is csökkent a ritmusa, csupán 1,5%-os növekedést tudott felmutatni 2002 második negyedévében. A gazdaság alakulásának másik jele a felszerelési javakba történő befektetés, ami a versenyképességre is hatást gyakorol. Ez továbbra is mélyponton van, 4,4%-kal esett a második negyedévben. Csupán az export kedvező eredménye tartja fenn a gazdaság impulzusát. A második negyedévben kevésbé csökkent az első negyedévihez képest és csak 1,4%-kal a 2,5%-os importcsökkenéshez képest.65 A családok fogyasztása 2002 folyamán még tovább csökkent. A krízis immáron mélyebbnek és hosszabbnak tűnik, kiadásaikat igyekeznek féken tartani a spanyolok. A második negyedévben 4,22%-kal csökkent a háztartások fogyasztása, ez 1996 óta a legnagyobb esés. A lakosság fele nem jön ki a pénzéből a hó végéig és 62,6%-uk nem tud megtakarítani. A Spanyol Nemzeti Bank szerint a foglalkoztatás megtorpanása mellett a fizetés visszafogása okozza mindezt. A tavalyi 4,5%-os fizetésnövekedési átlaggal szemben idén csak 2,8%-os az emelés, míg az infláció 3,6% körül mozog.66 A kormány az IRPF csökkentésétől és az infláció lassulásától, a háztartások nagyobb rendelkezésre álló jövedelme következtében, a fogyasztás növekedését várja. Szerintük a foglalkoztatás is növekedni fog a 2002 re tervezett 1,1 % után 2003-ban 1,8%-kal és hozzájárul majd a fogyasztás növekedéséhez. Bíznak még a vállalati befektetések gyors helyrejövetelében is. Az építőipar továbbra is pozitív jeleket mutat, csakúgy mint a társadalombiztosítási befizetések. A jövő évre a kormány 3%-os gazdasági növekedést tervez. Mások azonban nem ilyen lelkesek, az Európai Unió szerint csak 2,7%-os lehet a növekedés, mert a világgazdaság csak nehezebben fog talpra állni.67 Az IMF előrejelzése szerint a 2002-es világgazdasági növekedés 2,8%-os lesz, ebből az USA, az EU és Japán átlaga 1,7%-os, Latin-Amerikában 0,6%-os csökkenés várható, a fejlődő országok, különösen Ázsia pedig 4,2%-kal növeli GDP-jét. 2003-ra 3,7%-os

64

El País, 2002. 11. 14. El País, 2002. 08. 29 66 El País, 2002. 10. 8. 67 El País, 2002. 10.8 65

98

54

növekedést várnak, USA, EU, Japán átlaga 2,5%-os, Ázsiáé 5,2 és Latin-Amerika pedig 3%os növekedést fog produkálni.68

V.4 Foglalkoztatáspolitika

Ezen a területen a munkahelyi balesetek nagy számát, az alacsony aktivitási rátát, a kórosan magas munkanélküliség rátát, a munkaerő rugalmatlanságát és az új intézkedéseket kell megemlíteni. Az aktivitási rátának történelmi és kulturális okai vannak. Bár az elmúlt évtizedekben történt némi változás ezen a téren, itt mégsem lehet komoly eredményekre számítani. A hetvenes évektől kezdve 50% körüli volt, de a nyolcvanas évek közepén 48% alatti, később növekedni kezdett. Jelenleg 62,5%-os. Ami a magas munkanélküliséget illeti, a szocialista kormány alatt kórosan magas volt, húsz százalék feletti eredményekkel. A Néppárt jelentős eredményeket ért el, és ennek köszönhetően megnyerte a 2000-ben tartott választásokat is. Azóta tovább csökkent a munkanélküliek száma. 2001-ben a foglalkoztatás 2,5%-kal nőtt, így elérték az 56,3%-os foglalkoztatási rátát, míg az EU-ban csupán 1,2%-kal nőtt 2001-ben. Még mindig itt a legmagasabb a munkanélküliség az EU-n belül, igaz, csökkenő tendenciájú. A női munkanélküliség az EU duplája és regionális egyenlőtlenségek is vannak. Ráadásul a foglalkoztatás magas arányát az átmeneti vagy idénymunka képviseli. Brüsszel is felhívta rá a figyelmet, hogy Spanyolországban a korlátozott időre szóló szerződések száma az EU átlagának a duplája, 31,%-ot képvisel. Ez aggasztó az Európai Unió 13,25-os szintjéhez képest, igaz 1997 óta, az akkori 33,6%-hoz képest csökkent. Az átmeneti szerződésekkel ellentétben a részidős foglalkoztatás jóval elmarad az EU-s szinttől: 8,4% a 18,9%-hoz képest, pedig a javaslat szerint inkább ezt kellene növelni. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Tervnek tisztáznia kéne, mire költik a strukturális alapokat, a régiónkénti elosztást, mert láthatóan keveset tettek a mobilitásért, az állandó képzésért és nagyon magas az iskolaelhagyás (28,3% ami az EU-n belül a legnagyobb és a 19,4%-os átlagtól messze van). A CC.OO. felhívta rá a figyelmet, hogy az állami szektorban 6,1%-kal nőtt az átmeneti szerződések száma 1996 és 2002 között, míg a magánszektorban ugyanennyivel csökkent. Tehát nem ártana az államnak példát mutatnia.

68

El País, 2002. 09. 26

98

55 További gondot jelent, hogy a munkahelyi balesetek száma, különösen a halálos

kimenetelűeké itt a legmagasabb az EU-n belül. A szakszervezetek régóta sürgetnek lépéseket az ügyben, egy nap alatt 5 embernek kellett meghalnia ahhoz, hogy a kormány lépjen a kérdésben. Sok az alvállalkozó, nem tartják be a munkahelyi balesetvédelem szabályait és nagy a képzetlenség aránya. Gondot jelent, hogy az ellenőrzési módszerek elavultak, a kormány nem ellenőrzi a Munkahelyi Veszélyek Megakadályozása törvényének betartását. Romosak a munkafelügyeleti szervek épületei, hiányoznak az informatikai programok, kevés a telefonvonalak száma és a támogatószemélyzet. Az ellenőrzőket nem motiválják, autójukra még balesetbiztosítást se kötnek, míg ők több üzemlátogatást tesznek. A Munkaügyi Minisztérium javaslatai tartalmilag és eszközileg is üresek. 2001-ben 1030 halálos baleset történt, az EU-ban az összes eset 1/5-e. 2002 első félévében 574 eset történt, 10%-kal több mint tavaly ugyanezen idő alatt. A miniszter most kimerítő vizsgálatot tervez ott, ahol sok a baleset, ugyanis a vállalatok 3%-ában történik az esetek 40%-a. Az eszközöket és a személyzetet is fejleszteni akarják. Szigorúan ellenőrizni fogják az alvállalkozók működését, a kötelezettségeik betartását, és tisztázni akarják az őket terhelő felelősséget. Még egy jutalmazási büntetési rendszer kidolgozását is tervbe vették.69 A legnagyobb visszhangot a "decretazo" keltette társadalmi szinten. A kormány elégedetlen volt a munkaerőpiacot liberalizáló lépéseivel, a további jelentős eredmények érdekében 2002. május 24-én kormányrendeletet hozott a foglalkoztatás reformjáról és a munkanélküli védelem rendszeréről. A kormányt azzal vádolták, hogy a munkanélküliséget konzerválja, mert megkönnyíti az elbocsátásokat, csökkenti annak költségeit. Az elégedetlenség következményeként általános sztrájkot tartottak 2002. június 20-án. Később törvénytervezet lett a reformból és az alkotmánybíróság is vizsgálja. Időközben a szakszervezeteknek jelentős visszalépéseket sikerült kicsikarni a kormánytól, amit a CEOE ellenez. A 2002. május 27-étől érvényben lévő decretazo egyesek szerint igazságtalan támogatáslefaragásokat tartalmaz és a munkanélküliséget támogatja. Kritizálták, amiért a munkanélküliek kénytelenek elfogadni bármilyen ajánlatot, amit a munkaerő közvetítő iroda tesz nekik, legtöbbször minimálbérért. Másik kifogásolt kérdés a munkanélküli segély, ami már nem alanyi jogon járt, hanem az államigazgatás alá tartozó segítség. A legjobban a mezőgazdaságban

69

órabérért

dolgozók,

El País, 2002.10. 14 és El País, 2002.10.15.

főleg

Extremadurában

és

Andalúziában

a

98

56

végkielégítést nem kapó elbocsátottak, az 52 év feletti munkanélküliek és a nem folyamatos fix állásúak érzik meg a változás negatív hatásait. A munkaügyi miniszter, Eduardo Zaplana viszont azt állítja, hogy csak technikai módosításról van szó és ez egy üzenet a piac felé, hogy a spanyolok liberalizálták a piacot, bár népszerűtlen intézkedések által. Célja az volt, hogy a be nem töltött munkahelyek és a munkanélküliek közötti igazítást megtegye, növelje a földrajzi mobilitást, ami a foglalkoztatást növelné végső soron. Mindenesetre kész volt tárgyalni a reformokról: technikai szempontból javítani akarta annak filozófiáját és az alapvető célkitűzését. Hét területen módosítást hajtottak végre, többek között visszaállították a végkielégítést és a nem folyamatosan dolgozók fizetését, de az agrársegélyekről nem voltak hajlandóak tárgyalni.70 A 2003-as költségvetésben a munkanélküli segélyekre történő kiadások 19,75%-kal fognak nőni, elérve ezzel a 10.206 millió eurót. Ez annak köszönhető, hogy nőtt a munkanélküliségre jogosultak száma és az egy munkahelyet betöltők rotációja. Az aktív foglalkoztatáspolitikára 5357 millió eurót fognak költeni, ami 4,1%-os növekedést jelent. Ebből 1869 milliót az átmeneti szerződések támogatására költenek, 1618 milliót képzési hitelekre, műhelyekre, szakmunkásképző iskolákra 485 milliót és a tartósan munkanélküliek beintegrálására 300 milliót. Ez utóbbival támogatják a 45 év felettieket, akik már több mint egy éve nem találnak állást, a mozgássérülteket és a bevándorlókat.71 2002 harmadik negyedévében 11,4%-ra nőtt a munkanélküliek aránya, év végéig 11,9%-ra nő majd újra visszaesik erre az értékre az előrejelzések szerint. Októberben 51.397 fővel nőtt a munkanélküliek száma szeptemberhez képest, ez 55-tel kevesebb, mint tavaly októberben. Ez 1993 óta a második legrosszabb októberi eredmény, 2000 októberében ez a szám csupán 28.701 volt. A társadalombiztosításhoz csatlakozó új befizetők száma viszont 49.502 fővel nőtt, ami jóval meghaladja a tavalyi 8601 fős növekedést.72 Az INEM (központi munkaerő közvetítő hivatal) a munkaszerződések területén rekordot regisztrált. Októberben 1.545.378 új szerződést kötöttek az elmúlt tizenkét hónap alatt, ebből azonban a határozatlan időre szóló szerződések aránya 1,94%-kal esett, míg az átmeneti szerződéseké 5,3%-kal nőtt. A levonható következtetés az, hogy az újonnan teremtett munkahelyek nem tudják felszívni a munkanélkülieket, a növekvő munka iránti igényt és nő az átmeneti szerződések által generált bizonytalanság. Az utóbbi egy évben 101.658 új munkanélküli lett, ez 6,6%-os növekedést

70

El País, 2002. 10. 15. El País, 2002. 09. 26. 72 El País, 2002. 11. 05. 71

98

57

jelent. Az új TB befizetőknek 45%-át a harmadik világbeli bevándorlók képviselik, az összes befizetőből 4%-os részesedésük van. A szakszervezetek nem osztják a Munkaügyi Minisztérium lelkesedését, a gazdaság élénkítését és a munkanélküliség csökkentését követelik.73

V.5 Ingatlanpiac

A munkaerőpiac mobilitásának hiánya nagyban köszönhető a lakáspiac állapotának. Továbbra is fennáll, hogy a lakosság 80, más statisztikák szerint 85%-ának saját tulajdonú lakása van és attól nem is hajlandó megválni. Sokan nem akarnak más autonóm közösségbe költözni, még akkor sem, ha kapnának állást. Nagyon kevés az albérletek száma, a lakásárak drágulása miatt sok fiatal kénytelen a szülőkkel maradni, illetve sokan eladósodnak. A kormány maximális prioritást ígért a lakáspiaci helyzetnek, mégis csak 1,2%-kal növeli a jövő évi költségvetés idetartozó kiadását, 657,63 millió eurót költ rá.74 Pedig a helyzet súlyos. A Fejlődési Minisztérium is megerősítette, hogy fennmarad a 2001-es 15%-os lakásdrágulás. 2002 első negyedévében 15,5%-kal került többe a lakások négyzetmétere a 2001 első negyedévi értékekhez képest, átlagosan 1.148 eurót kérnek az új házak négyzetméteréért. Különösen Baszkföldön, Madridban, Andalúziában és Valenciában drágultak a lakások, itt 15% feletti értékkel. Elérik Baszkföldön a 2002,1 eurót, Madridban pedig az 1840,3 eurót a négyzetméterenkénti átlagárak. A legolcsóbb Extremadúrában 572 euróval.75 A csillagos egeket szinte súroló árak ellenére egyre nő a lakásépítések száma. Négy éve kezdődött a lakások árnövekedése, ezalatt az idő alatt 48%-kal drágultak, míg a családok jövedelme csak 9%-kal gyarapodott. Évente rekord 500 ezer új lakást építettek. Bár a Banco de España kérte az árak féken tartását, az idénre se várható 15% alatti drágulás, 2003-ra pedig legalább 12%-os. A használt lakások árai szintúgy rekordokat döntögetnek, a harmadik negyedévben a négyzetméterenkénti árak 4,7%-kal nőttek a második negyedévihez képest. Az okok egyszerűen kikövetkeztethetők: a földhiány és a növekvő fizetések. A vevők jó része spekuláns, aki ezáltal vár meggazdagodást, a családok számára viszont az otthon létszükséglet és az átlagjövedelem 45,1%-a a hitel visszafizetésére kell, ami eladósodáshoz és vásárlóerő 73 74

El País, 2002. 11. 6. El País, 2002. 09. 26

98

58

vesztéshez vezet az ő esetükben. Augusztusban 20%-kal nőtt a felvett jelzáloghitelek értéke júliushoz képest. 76 A Plan de Vivienda (Lakásterv) csupán az épülő lakások 10%-ára terjeszt ki úgynevezett védettséget, azaz garantál a piacinál jóval olcsóbb árat a rászorulók segítésére, pedig 1993-ban ez még 27%-os védettség volt. A szocialisták önálló javaslatot dolgoztak ki a helyzet kezelésére, ami nem helyettesítené, hanem kiegészítené a Lakástervet. Azt szeretnék, ha a lakásproblémákra a kormány 12.020 millió euróval többet adna és ezt direkt támogatások és adókönnyítések formájában bocsátanák a rászorulók rendelkezésére. Az állam lakáskiadásai a GDP 0,5%-át képviselik, ami elmarad az uniós 2%-os átlagtól. Javaslatot dolgoztak ki a földtörvény módosításáról, hogy az önkormányzatok több földet sajátíthassanak ki és azt védett lakások építése céljából építővállalatoknak adhassák.77 Az állam a szociális bérlakásokat építő vállalatoknak akár 50%-ig állná a költségeit. A 2003-2005-ös időszakban 90 ezer fiatal és 30 ezer család kaphatna szociális bérlakást. Másik intézkedés lenne, hogy a rászorulók lakásvásárlását (legyen az új vagy használt) támogatnák az ár bizonyos százalékáig. Az állami földeknek legalább 40%-át önkormányzati bérlakások, 20%-át pedig védett szabad lakások építésére használnák fel. Adócsökkentéseket is terveznek: 1-2%-os ÁFÁ-t használnának a védett lakásokra és az 1998-ban eltörölt egyedülálló albérlők adókedvezményét is visszaállítanák. Megreformálnák a városokban érvényes lakbérlésre vonatkozó törvényt, megállapítanák, hogy milyen adókedvezmények vonatkoznak arra, aki lakást ad bérbe első lakásos fiataloknak vagy nehéz körülmények között élő családoknak. Gondot okoz, hogy a védett lakások közül csak kevés a védett bérlakás, a 2002-2005-ös tervben szereplő 166.342 lakásból csupán 17.767. 78 Az albérletek kevés számának a drágulás az eredménye. 1988 óta 147%-kal nőttek a lakbérek, ami majdnem kétszerese a kumulált inflációnak (84,4%). A Banco de España szerint 1988 óta nőnek jobban a lakások bérleti díjai a fogyasztói árindexnél. A szocialista kormány alatt 13,7%-kal, a PP kormány alatt pedig 68,5%-kal növekedtek a lakbérek az árnövekedés felett. A bérlakás piac korlátai miatt a spanyolok többségének saját lakása van.79 A kormány elhárítja a felelősséget, szerintük az önkormányzatok adják túl drágán a földeket. Cristobal Montoro, pénzügyminiszter szerint negatív lenne ha csökkenne a lakások 75

El País, 2002. 10. 14. El País, 2002. 10. 16 78 El País, 2002. 10. 17. 78 El País, 2002. 10. 17. 79 El País, 2002. 10. 29. 76

98

59

ára, mert azoknak a családoknak a vagyona csökkenne, akiknek saját lakásuk van. Az építővállalatok szövetsége szintén elutasítja a beavatkozást az árakba, bár egészen más okokból. A munkáltatói szervezet szerint a gond a föld árával van, amiért az önkormányzatokat terheli a felelősség, mert ők manipulálják azokat a kisajátítások révén növelve a valós versenyt. A szervezet szerint az elmúlt 4 év alatt 63%-kal nőttek a lakásárak, de ezt nem lehet rendelettel szabályozni, mert az csupán a feketepiacnak kedvez. Szerintük az a megoldás, ha közföldeket adnak az építővállalatok szövetségének, hogy védett lakásokat építhessenek, de garantálni kell számukra, hogy kifizetődő legyen mindez.80 A Gazdasági és Szociális Tanács jelentésében külön kiemelte a fiatalok aggasztó helyzetét. A lakásproblémák miatt sokkal később következik be emancipációjuk. Ráadásul a fiatalok nagy része átmeneti szerződést kap és stabil állás híján több havi albérleti letétet kérnek tőlük. A kormánytól sürgető lépéseket kértek, többek között garanciavállalást a fiatalok számára, hogy segítsék a fizetőképességüket, és megerősítették a hivatalos tervek bukását.81 A kormány reakciójában nem vette figyelembe más szervek, mint például a Gazdasági és Szociális tanács alkalmazását. Az albérlők számára nem terveznek adócsökkentést, csak a bérbeadóknak. A bérlakások számát úgy akarják növelni, és ezzel együtt a lakbéreket is csökkenteni, hogy annak aki kiadja a lakását akár az ingatlanadó 50%-át is elengedik. Üres lakások esetén viszont az IBI-t (ingatlanjavak adója) felemelik. A terv nem érintené a második otthonként funkcionáló lakásokat, bár bonyodalmat okozhat az önkormányzatoknak annak megállapítása, hogy melyek valóban üres lakások. A jelenlegi 0,4-1,1%-os IBI üres lakás esetén akár 1,65%-os is lehet, míg népes családok esetében az ingatlanadó 90%-át is elengedhetik.82 Rato bejelentette, hogy a kormány más ösztönzési politikákat is tervez, még több lakást akar védetté nyilvánítani. Az állam azt is vállalná, hogy garanciát nyújt a fiataloknak első lakásvásárlás esetén, bár ennek feltételei még nem tisztázottak.

V.6 Regionális politika

Láthattuk, hogy milyen eltérések vannak az egyes autonóm tartományok gazdaságában. Az EGK csatlakozáskor a közösségi átlagot csak négy tartomány egy főre jutó 80 81

El País, 2002. 10. 18. El País, 2002. 10. 24.

98

60

GDP-je érte el vagy közelítette meg: Madrid, Baleári-szigetek, Katalónia és Baszkföld teljesítménye. Ugyanakkor Andalúzia és Extremadura egy főre jutó gazdasági teljesítménye alig érte el az EGK szintjének felét. Ez nem csupán lemaradást, de aránytalanságot is tükröz. 1991-ben csak Madrid, a Baleári-szigetek és Katalónia egy főre jutó GDP-je haladta meg a közösségi átlagot és ez a három autonóm tartomány a spanyol lakosság 30%-át tette ki és az ország GDP-jének 40%-át. Bár a nyolcvanas években Andalúzia és Extremadúra jelentős fejlődést produkált, de ennek ellenére is csak a közösségi átlag 55, illetve 51%-át érték el a GDP/fő tekintetében. A különbségek következtében belső vándorlási folyamatok indultak meg a legfejlettebb régiók felé. Ami végül kiegyenlítette a trendet az a bevándorlási hullám volt. A harmadik világból érkezők a mezőgazdaságban kerestek állást, főleg Andalúzia fogadott be sok embert. Már esett szó a régiók autonóm finanszírozásáról és az állam és az EGK majd az Unió redisztributív és területkiegyenlítő politikájáról. A FEDER, a Területközi Kiegyenlítési Alap, stb. hozzájárult a helyzet változásához. Az EU költségvetési tervei 2000 és 2006 között változatlan áron 39,186 milliárd euró támogatást szánnak az országnak Strukturális Alapok keretében. Ebből 362 millió euróval gazdálkodhat a kilábaló fázisban található Kantábria. A Kohéziós Alap támogatása ugyanezen időszak alatt 6,528 milliárd euró lesz. (5. sz. melléklet) Ezeket a forrásokat az Európai Beruházási Bank 7,716 milliárd eurós hitele teszi teljessé. Az elsőszámú célkitűzésbe 2000 és 2006 között olyan NUTS II: régiók tartoznak, ahol 1994, 1995 és 1996 átlagában a vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó GDP nem haladta meg az uniós átlag 75%-át. Ez Spanyolországban továbbra is tíz autonóm közösségre vonatkozik, melyek az ország területének 76,1%-át és a lakosság 58,5%-át foglalják magukba. 1994 és 1997 között ezekben a régiókban a közösségi átlag 66%-áról annak 68%-ára nőtt az egy főre jutó GDP. Ezen belül is Asztúria, Cantabria, Kasztília és Leon, Valencia és a Kanári-szigetek érték el a legjobb növekedést.83 Az INE szerint az utóbbi hét évben három tartományban volt a legnagyobb gazdasági növekedés tapasztalható: Madridban, Valenciában és Extremadurában. Ez utóbbi azért is lényeges, mert ez a legelmaradottabb és legszegényebb területe az országnak. Mindháromban 28% feletti volt a reálnövekedés, tehát a kumulált inflációt leszámítva. A másik oldalon viszont ott áll a legkisebb gazdasági növekedést felmutató Asztúria (16,9%) és Kasztília és Leon (16,7%). Katalónia 1995 és 2001 között 20,7%-os kumulált növekedést regisztrált, még 82 83

El País, 2002. 10. 31. Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai, 2001; p. 145.

98

61

mindig ez az ország legjelentősebb gazdasági potenciájú tartománya bár hozzájárulása a bruttó hazai termékből 18,9-ről 18,4%-ra csökkent ezen időszak alatt. Madrid továbbra is a gazdaság második legnagyobb motorja, ráadásul 16,8%-ról 17,3%-ra növelte hozzájárulását az ország GDP-jéhez. A harmadik a sorban Andalúzia, mely elsősorban hatalmas területe miatt teljesít 13,84%-ot, ami némileg nőtt az 1995-ös 13,41%-hoz képest. Ami a 2001-es évet illeti, az ország gazdasági növekedése 2,8%-os volt, de területileg nagy eltérésekkel. Andalúzia és Valencia 3,36%-kal regisztrálták a legnagyobb növekedést, őket Madrid követte (3,26%) és Murcia (3,23%). Átlag feletti növekedést mutatott még Extremadura (2,89) és Kasztília La Mancha (2,82). Ellenben Ceuta és Melilla (1,52), Navarra (1,89) és Baszkföld az 1,67%-os fejlődésével igencsak elmarad az országos szinttől.84 Baszkföld külön tanulmányt érdemelne. A terrorizmus, az ETA utranacionalista, függetlenedési törekvése sokba kerül a baszkoknak, bár a lakosságnak csak elhanyagolható része támogatja a szervezet erőszakos módszereit. Egy tanulmány szerint a terrorizmus nem kevesebb mint egy billió pesetába került a spanyoloknak 1978és 1992 között. Baszkföld pedig az egy főre jutó GDP 10%-át vesztette el a károk és a költségek növekedése (egészségügy, biztosítás, stb.), illetve az elmaradt beruházások és innovációk miatt. 1975-ben Ávala, Guipúzcoa és Vizcaya, baszk megyék, az egy főre eső GDP tekintetében a spanyol megyék közöl az elő, a második és a negyedik helyet foglalták el, 1999-ben viszont visszacsúsztak a negyedik, tizenharmadik és tizenegyedik helyre. Igazságtalan lenne nem elismerni az ETA hazafiak meghatározó szerepét ebben az eredményben.85 2001-ben a spanyol egy főre jutó GDP 5,9%-kal nőtt, elérve a 16.148 eurót (2.686.800 peseta), de ezzel még mindig csak az uniós átlag 83%-án állnak. Asturia, Aragón, és Andalúzia regisztrálta a legnagyobb növekedést. Madridban a legnagyobb az egy főre eső jövedelem. Az országos jövedelmet száznak tekintve, hét tartományban nagyobb a jövedelem az országos szintnél: Madridban 133,7%, Navarrában 126,9%, Baszkföldön 121,9%, Katalóniában 120,4%, a Baleári-szigeteken 118,5%, La Riojában 110,6%, Aragónban pedig 107,8%. A többi alatta marad, Andalúziával, 74,9%-kal és Extremadúrával, 64,7%-kal a sor végén.86 A gazdasági helyzet változásának másik indikátora a családok megtakarítási képessége. Ez pedig nyolc tartományban csökkent 2002-ben 2001-hez képest. Murciában

84

El País, 2002. 07. 17. El País, 2001. 10. 15. 86 El País, 2002. 07. 17 85

98

62

például 11,5%-kal kevesebb család tud félre tenni, Galíciában 8,7-tel, Extremadúrában pedig 5%-kal kevesebb. Még az átlagosnál nagyobb jövedelmű tartományokban is csökkent a megtakarítási képesség: Aragónban 3,1, Navarrában 3, Katalóniában pedig 2,4%-kal, ez viszont kétségtelenül a megugrott inflációnak köszönhető. A jól teljesítő autonóm közösségekben csak a Baleári-szigeteken (13,5%) és Asztúriában (2,5%) nőtt a megtakarító családok száma. Csak Baszkföldön (51,1%) és La Riojában (55,8) tud a családok többsége félretenni, itt relatív módon nem olyan drága az élet, Asztúria a 46,7%-ával pedig alig van lemaradva.87 Látva, hogy Extremadúra és Andalúzia gazdasági teljesítménye némileg javul, Katalóniáé és Baszkföldé kevésbé nő, arra a következtetésre juthatnánk, hogy bizonyos kiegyenlítődési tendencia megy végbe, tehát jól működik a regionális gazdaság rendszere. Ez azonban nem ilyen egyszerű. A különbségeknek több évszázados történelmi oka van, ráadásul a földrajzi adottságokon nem lehet változtatni. Ha valóban elindult valamilyen folyamat, annak csak hosszútávon láthatjuk eredményét, hiszen komoly szerkezeti átalakítások és hosszú távú beruházások kellenek igazi változásokhoz. Ehhez megfelelő bázist biztosít az EU alapjainak, a kormány beruházásainak és redisztribúciójának kombinációja. Az államnak még több szerepe van mint bármikor. Bár az állam hatásköröket enged át a helyi önkormányzatoknak és ezzel a helyi finanszírozást kívánja megvalósítani, azért továbbra is segítséget nyújt, különösen szociális problémák orvosolására. A regionális politikákat, a strukturális és kohéziós alapokat koordináló intézményrendszer sokat fejlődött, de még mindig van tennivaló. A helyzetet nehezíti, hogy az ország egyre decentralizáltabb, egyre több a helyi hatáskörbe tartozó feladat, ez koordinációs és pénzügyi kérdéseket is felvet. Csak egy példát említenék: a kereskedelmet 700 norma szabályozza az országban, főleg területileg tagolva. Ez megnehezíti a fogyasztók igényeihez való alkalmazkodást és az ágazat lehetőségeit. Ahhoz, hogy lendületbe hozhassák a tartományok rendelkeznek a megfelelő fiskális és pénzügyi eszközökkel, amit ki kellene használniuk és világossá és egyszerűbbé tenni a szabályozást, együttműködve a központi adminisztrációval. Más estre is igaz, hogy a központnak és a helyi szerveknek még több a dolguk mint valaha, főleg a kooperációban, hogy az ország megfelelően fejlődjön és csökkenhessenek a területi egyenlőtlenségek.

87

El País, 2002. 10. 24.

98

63

V. 7 Mezőgazdaság

A mezőgazdaság mindig kényes téma volt az Unió tagállamai között. A Közös Agrárpolitika állandó vita tárgya, az egyes országok saját érdekeik szerint kívánnak minél több pénzt kicsikarni a szektor támogatására. Még mindig ez a legvédettebb terület, igaz, ez a legérzékenyebb is. Egyre több szó esik a CAP reformjáról, csökkenteni akarják a támogatásokat. Hét ország, köztük Spanyolország elutasítja a változást és a jelenlegi agrárpolitika védelmére kel. Az ország szerint a CAP nem okoz túltermelést, hiszen van import is. Jobb, versenyképesebb termékeket tudnak termelni és a környezetet is jobban meg tudják óvni a mezőgazdasági támogatások segítségével. Spanyolországban, a primer szektorban jelentős modernizáció ment végbe 1985 óta. A növekvő gépesítés és termelékenység következtében egyre kevesebb munkaerőre van szükség. Az OECD adatai szerint 2000-ben már csak a foglalkoztatottak 7%-a dolgozott a mezőgazdaságban és a GDP-hez is csak 3,9%-ban járult hozzá. Bár az ország már nem ebből a szektorból él, azért két autonóm közösségben, Andalúziában és főleg Extremadúrában sok családnak ez jelenti a kenyérkeresetet. Andalúziában, de másutt is jelentős a harmadik világból érkezők foglalkoztatása, 450 ezer körüli az agrárszektorban dolgozó bevándorlók száma. A decretezo bevezetése előtt a Plan del Empleo Rural, azaz a vidéki foglalkoztatási terv keretein belül jelentős agrártámogatásokat adtak ezen két régió munkásainak. Ez azonban megszűnt, így intézményes kampányokat és megmozdulásokat kezdeményeztek, a szocialisták támogatásával, a régi állapot visszaállítására. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy csak idénymunkát nyújt a mezőgazdaság, és az időjárás az egész évi megélhetést befolyásolja. Sok esetben a termékértékesítés multik kezébe került, akik alacsony áron vásárolják fel a megtermelt árukat, majd nagy haszonnal értékesítik azokat. Állandó követelések tárgya a kormány ártámogatása, de ez feleslegképződéshez vezet. Példaként a sertéshúst és a tejtermelést említhetjük. Az EU kvótákat szab meg a termelésre, az e feletti termék értékesítése csak bizonyos pénz befizetése mellett lehetséges. Ez mindig feszültséget okoz. A közelgő bővítés miatt egyre sürgetőbb lett a CAP reformja és egyre élesebb viták alakultak ki a tagállamok között. Németország elképzelése az volt, hogy csökkentsék évi 14%-kal a közvetlen támogatásokat, így nem kéne több pénzt befizetni. Franz Fischler is támogatja Berlint. Az ő elképzelése szerint csökkenteni kéne évi 3%-kal progresszív módon a

98

64

kifizetéseket, így hét év alatt 20%-kal kevesebb lenne a támogatás. Ezzel elérhetnék, hogy ne kelljen több befizetést tenni az EU kasszájába, ahhoz, hogy az újonnan csatlakozók is kaphassanak támogatást. Az elvont összeget Brüsszeli irányítású vidékfejlesztésre szánnák. Ez a lépés legjobban Spanyolországtól és persze Franciaországtól vonna el pénzeket, ezért azt elutasítják. A Közös Agrárpolitika kiadása 2001-ben 28 milliárd euró volt, ami az Unió költségvetésének majdnem harmada. Ebből a legtöbbet, 21%-ot, azaz 6 milliárdot Franciaország, a második legtöbbet pedig Spanyolország, 4,3 milliárdot kapott. Ez a két ország egyre gazdagabb, veszít a strukturális alapokból, ezért ezt a pénzt már nem akarja elveszíteni. Fischler javaslatát azzal utasították el, hogy 2006-ig, a pénzügyi tervek végéig maradjon minden változatlan. Németország bevétele egyébként 2001-ben 3,9 milliárd volt. 88 Németország bevetette minden tárgyalási képességét és október végén meggyőzte a franciákat a változás szükségességéről. Az egyezség értelmében 2006-ig nem változtatnak a terveken, 2004-től jár a támogatás az új tagoknak is. A 2006-ra előirányzott 41,6 milliárd euróhoz hozzáadják az új tagoknak szánt 4 milliárdot és az így keletkező 45,6 milliárdot már csak az infláció mértékével növelik utána. Tehát 2013-ig befagyasztanák a kiadásokat és a 20%-os csökkentésre egyelőre nem kerülne sor.89 A spanyol agrárszektor elutasítja a megállapodást, mert az a családi gazdaságokat érinti. A spanyol földművesek ellen van a megállapodás, csökkenti bevételüket és ezáltal versenyképességüket. Az érdekvédelmi szervezetek a döntés vétózását kérik a kormánytól. A német-francia döntés azt mutatja, hogy Spanyolországnak kicsi súlya van amikor a CAP jövőjét érintő kérdésekre kerül a sor, pedig ő kapja a második legnagyobb támogatást. A spanyol kormány azt várja most, hogy az EU Bizottsága hivatalosan is közzétegye a reformhoz való hozzáállását. A spanyol mezőgazdaságnak nem túl felhőtlen a viszonya a közösséggel. Itt is hasonló problémák vannak mint a regionális politikánál. A mezőgazdasági támogatások elosztása nem jól koordinált és nem tudják a ráfordítások végső elosztását és azok eredményét ellenőrizni. Brüsszel novemberben 27,4 millió támogatást kért vissza a spanyoloktól, mert nem volt megelégedve a szubvenciók ellenőrzési feltételeivel. 10,3 millió eurót kell visszatéríteni az állattenyésztési pénzekből, 9,5 milliót a fűfélék termesztésére költött forrásból, 45,5 milliót pedig az olívaszektor információs adatbázisáért felelős részleg kötelességmulasztásáért. A visszatérítendő forrásokból levonják azt a 29,8 milliós olívaszektor és a 8,1 milliós tejszektor támogatására már visszavont pénzeket, amit már elvettek olyan döntések alapján, amit végül 88 89

El País, 2002. 10. 21. ABC: 2002. 10. 23.

98

65

az EU Bírósága érvénytelenített. Az EU számvevőszéke szerint a cukor, az olívaolaj és az állattenyésztés

területén

a

CAP

deficites

volt

2001-ben,

tehát

a

szubvenciók

kedvezményezettjei hibát vétettek a bevallásaikban.90 A halászat szintén átalakításra szorul. A lehetőségekhez képest túl nagy a flotta, ez különösen igaz Spanyolországra. Ráadásul Marokkó nem hosszabbítja meg a partjainál való halászásra vonatkozó engedélyét, hiába tett meg mindent Brüsszel az ügy érdekében. Már 2000 decemberében az EU lényeges halászati csökkentést javasolt a Földközi-tengerben és a védett zónák kiterjesztését, bizonyos halfajok túlhalászásának elkerülése érdekében. A tizenötök változást akarnak, küzdenek az illegális halászat ellen, és ki akarják mindezt terjeszteni a déli országokra, de bizonyos országok, élen a spanyolokkal, elutasítóan válaszoltak a javaslatra. A vita mindenesetre megkezdődött a közös halászati politikáról. A tervek szerint májusban csökkentenék a halászati erőt és a szektor modernizálására adott segítséget, és közösségi tőkét nyújtanának a leszerelésre. Mindez 28 ezer munkahely megszűnését jelentené.91

V. 8 Ipar- és struktúrapolitika

Az iparnak 30,4%-os részesedése volt 2000-ben a GDP-ből és 28% a foglalkoztatottakból. A Világbank az 1989-99-es ipari GDP növekedést 0,3%-osra becsülte, az 1999-est pedig 2,3%-osra.92 2000-ben 4%-os ipari termelésnövekedést regisztráltak. 2001 harmadik negyedévéig tartott a tendencia, azóta folyamatos a visszaesés a gazdaság lassulása miatt. 2002-ben szeptemberig csak három hónapban volt javulás, szeptemberben az ipari termelés 1,3%-kal nőtt az előző év szeptemberéhez képest, de a 2002-es év még így is 0,3%os termelés csökkenést könyvel el. A fogyasztási javak gyártása adta a legnagyobb impulzust, 6%-os szeptemberi és 3%-os éves szintű növekedés volt összességében az élelmiszerek, cipő és bútorgyártás, stb. részlegekben. A gépi javak termelése viszont 7,7%-kal esett, az első kilenc hónapban pedig 10,9%-kal. Január és szeptember között a legjobb eredményeket a precíziós műszerek (+8,1%), a papír és grafikai termékek (+6,8%) és a bútorgyártás (+4,8)

90

El País, 2002. 11. 06. El País, 2002. 09. 23. 92 The Europa World Year Book 2002; p. 3656 91

98

66

érték el, a legnagyobb visszaesést pedig az informatikai felszerelések (38,7%) és a közlekedési eszközök gyártása (14,4%) regisztrálta.93 A bányászat a kilencvenes évek végén a GDP-hez alig egy százalékkal járult hozzá és a foglalkoztatásnak csak a 0,41%-ához. A fekete és barnakőszén termelést jelentősen lecsökkentették környezetvédelmi megfontolásból az EU normákat szem előtt tartva. A kézműipar 17,1%-os GDP részesedésű és 18,8%-os a foglalkoztatásban betöltött szerepe. A kézműipar GDP-je 1989 és 1999 között évi 0,3%-kal csökkent a Világbank adatai szerint. Spanyolország a világ egyik legnagyobb személygépkocsi exportőre. 1999-ben a legyártott autók több mint 80%-a kivitelre került. 2001-ben rekordeladást regisztráltak: 1.436.948 darab autót adtak el. Idénre 1.300.000-at várnak, ami 8%-os visszaesés. Októberig 1.119.909 személygépkocsi talált gazdára (7,6%-os esés), ebből 111.783 októberben, ami 2001 ugyanezen hónapjához képest 0,3%-os javulást mutat. Az egyedi autók eladása az utóbbi 10 hónapban összességében 6,5%-kal csökkent, a terepjáróké pedig 7,09%-kal, októberben csak 6,7%-os volt az esés 2001 tizedik havi adatához képest. A szektor helyrejövetele megkezdődött, bár lassan lesz csak igazi eredménye.94 A szektor a bizonytalanságot láthatóan megszenvedte. A Volkswagen cég a Seat Ibizák gyártásának 10%-át Szlovákiába teszi át, a barcelonai Martonell gyárból Pozsonyba. Az eredeti beruházás utáni adókedvezmény a szlovák EU csatlakozási tárgyalások miatt nem járhat, ezt a lehetőséget a spanyolok teljesen elutasították. Végül megegyeztek, hogy a beruházási érték 30%-a, 1,3 milliárd euró után fog járni az adómentesség 2008-ig. Szlovákiában a gyártás költsége 20%-kal kevesebb, 18%-os a munkanélküliség, ezért olcsóbb a munkaerő. A Seat dolgozói közül 500-nak közvetlenül és más cégeknél 4500 embernek van veszélyben az állása. A Mercedes cég 250 fős csökkentést tervez barcelonai gyárában, 90 főt pedig Vitoriába (Baszkföld) költöztetne. Navarrában, ahol a gépkocsigyártás a GDP 10%-át állítja elő és az ipari termelés 33%-át képviseli 22ezer alkalmazottal, a Volkswagenek gyártása került bajba a VW Polo iránti kereslet csökkenése miatt. Öt napra leálltak a termeléssel és a foglalkoztatást a termeléshez akarják igazítani. Többek között a hatvan év feletti dolgozók közül 377-et előnyugdíjba küldenének 2004-ig. Így is sor kerülne leépítésre, de kisebb mértékben. A kapcsolódó vállalatok 1500 dolgozója is érintett az ügy által. Navarra költségvetési deficitje részben a Volkswagen exportcsökkenésének köszönhető.95

93

El País, 2002. 11. 06. El País, 2002. 11. 05. 95 El País, 2002. 10. 07. 94

98

67 Az autógyártás mellett a legfontosabb iparágak a hajógyártás, acél-, textil-, vegyipar és

cipőgyártás. Az új kézműipari ágakba újabban nagyobb tőkét fektetnek be, így az információtechnológia és a telekommunikációs berendezések jelentősége nőtt. Az Aznar-kormány hivatalba lépésekor privatizációt, liberalizációt és deregulációt hirdetett. 1996. június 28-án kormányegyezmény született a privatizációs politikáról. A fő szempontok azok voltak, hogy az állami vállalatok hatékonyságát javítsák, a spanyolok között kiterjesszék a részvénytulajdonlást, kibővítsék a tőkepiacokat, javítsák a foglalkoztatást, és mindezzel hozzájáruljanak egy dinamikusabb gazdasághoz és szilárdabb ipari környezethez. Rögzítették a folyamat szabályait is. Első, hogy a nyilvánosság, az üzleti verseny és az átláthatóság lesznek a fő elvek. Második, teljes szeparáció a privatizációt irányító megbízott és a privatizált vállalat irányítótestülete között. Harmadik, minden egyes privatizáció alkalmával objektív módon és versenykiírás útján független tanácsadó testületet választanak. Negyedik előírás, hogy már a privatizáció előtt minden vállalat független értékeléssel rendelkezzen. Ötödik, előzetesen meghatározzák a privatizációs folyamat módját, amit szigorúan követni kell. Ezekkel és más lépésekkel kialakítottak egy jól szabályozott, objektív és hatékony folyamatot96 A privatizáció kontrollja is több lépcsőből áll. Az első a szerződéskötések után az állami szektor legmagasabb belső szerve, az Állami Adminisztráció Általános Intervenciós Bizottsága egy speciális könyvvizsgálatot szervez a privatizált vállalatnál, hogy megállapítsa a törvényességet és egy pénzügyi ellenőrzést végezzen. Régebben nem volt általános az ilyen ad hoc könyvvizsgálat, csak kivételes esetekben alkalmazták. A második: a Privatizációs Konzultatív Tanács ellenőrzi a nyilvánosság, verseny és átláthatóság beteljesülését. Presztízzsel és tapasztalattal rendelkező szakemberek átnéznek minden ügyet és jelentést készítenek, ami rögtön közzétesznek honlapjukon még a Minisztertanács végső döntése előtt. Harmadik: a privatizációk mindegyikét ismeri és tanulmányozza a Parlament: a Privatizációs Albizottság számos ülést hív össze, ahol különböző felügyeleti szervek felelősei és vállalatvezetők is jelen vannak és jövőre vonatkozó javaslatokat is megfogalmaznak.97 A folyamatok rendben haladtak, a vásárlók ipari terveket vállaltak fel, amikkel biztosították a vállalatok folytonosságát, konszolidálódott és fejlődött a foglalkoztatás, megállapodásokat kötöttek a szakszervezetekkel a már önálló úton járó vállalatok első lépéseként, nőttek a bevételi eredmények, a befektetések és a személyzet. 1996 és 1998 között 96 97

El País, 2002. 11. 07. uo.

98

68

a GDP 1,6%-a származott a privatizációs folyamatokból, csak Magyarország (2,5%) és Portugália (3,9%) tudta felülmúlni.98 A kormány 2000 májusában több liberalizációs intézkedést jelentett be közöttük a helyi telefonszolgáltatás megnyitását a nagyobb verseny előtt. Növelni kívánták bevételüket az állami tulajdonú vállalatok magánkézbe adásának felgyorsítása révén, a legnagyobb felajánlásokat a telekommunikáció és az energiaszektorban tették meg. 1996-tól a Telefónica nemzeti monopóliumból meghatározó nemzetközi céggé vált, 2000-re

részvényeinek

értéke

megötszöröződött,

a

társaság

piaci

kapitalizációja

meghatszorozódott, szakadatlanul terjeszkedve Spanyolország után fúziók és felvásárlások révén Latin-Amerikában is piacvezető vállalattá vált. A média és az Internet felé is nyitottak. Ám az államnak túl erős befolyása volt a vállalatra (és másokra), még az OECD is jelentésében további liberalizációra ösztönözte a madridi kabinetet. 2000 májusában a holland KPN Telekom egyesülésről tárgyalt a Telefónicával, a kormány azonban aranyrészvényét felhasználva megakadályozta az üzletet. Az EU elítélte a madridi kabinet döntését és a Bíróság elé vitte az ügyet. A spanyolok azzal védekeztek, hogy a KPN állami tulajdonban lévő cég, így az ország kormánya jelentős befolyásra tehet szert egy spanyol stratégiai cégben. Nem sokkal később azt is megakadályozták, hogy az Unión Fenosa megvegye a Hidroeléctrica Cantabriát, hogy fenntartsák a versenyt az energiaszolgáltatók között. Végül vezetőváltás történt a Telefónica élén, 2000-ben Juan Villalonga helyett Cesar Alierta, a dohányipari óriáscég, a Tabacalera eddigi vezetője lett a vezérigazgató. A Telefónicával most is sajátos viszonyt tart fenn a kormány, igaz, most mesterségesen próbál versenyt növelni. A vállalat gazdasági potenciájával próbál engedményeket kicsikarni. Növelné befektetéseit ha nagyobb szabadságot kaphatna gazdaságpolitikája terén, és a kormány engedélyezné a fix tarifájú híváscsomagok alkalmazását, ami kereskedelmi fegyver lenne a versenytársakkal szemben. Csak a Telfónica árait szabja meg a kormány, a versenytársaknak nem kell engedélyt kérni az árleszállításhoz a szabályzó szervektől. A vállalat szerint ez a fogyasztóknak rossz, mert nem juthatnak alacsonyabb tarifákhoz és egyszerűbb számlázáshoz. A versenytársak közül (Retevisión, Uni2, Jazztel, Aunacable, Ono, stb.) egy se rentábilis. A kormány ígéretet tett rá, hogy 2005től nem szabja meg az árakat, ha valódi verseny lesz a 87,%-os piaci részesedésű óriás és a többi vállalat között. 2003-ban 2%-os tarifacsökkentést hajtanak végre: a havi előfizetési díj 8%-kal nő (12,62 euróra), a helyi hívások ára nem változik, a többi díj 2% feletti mértékben 98

Simon Ernő: A politika hullámvasútján; In: Figyelő, 2000. 08.10-16; p.24-25

98

69

csökken. Az Internet díja 10%-kal csökken. Az ármérséklések ellenére a spanyol tarifák lesznek a legmagasabbak az EU-ban. 2004-ben befagyasztják az árakat. A kisebb cégeket fúziókra ösztönzik, hogy növeljék lehetőségeiket a piacon. A Comisión del Mercado de Telecomunicaciónes (a telekommunikációs piaci bizottság) 2002. július és október között négyszer bűntette meg a Telefónicát, 36 milliós összértékben, piaci helyzetével való visszaélése miatt, bár a vállalat szerint jogtalanul, mindig a versenytársak kérésének engedve. Szerintük a telekommunikációs piac felügyelő szervének csak a verseny felett kéne őrködnie és nem kéne ennyire beavatkoznia a vállalat ügyeibe. A spanyol telekommunikáció-ipar 2002-ben éli meg történetének legrosszabb teljesítményét: 31%-os bevétel és 33%-os alkalmazott csökkenést könyvelhetnek el. Megtorpantak a befektetések, a kutatási és fejlesztési tervek hiányosak és hanyagul kezeltek és az export is csökkent. A megoldást az árszabályozás megszűntetésében látják, mely által a bizalom újra erősödhetne a szektorban. A mobilcégeket az új iparűzési adó sújtja és az általa gerjesztett fiskális nyomás az árak emelésére késztet, nem is szólva a harmadik generációs mobiltelefonok (gyors Internet hozzáférés mobilon keresztül) késéséről, ami szintén hozzájárult a krízishez. Spanyolország az ezer főre jutó telefonok számában az EU-n belül az utolsó helyen kullog. Mobiltelefonokból csak Franciaországban, vonalasból pedig csak Portugáliában van kevesebb. Internethasználatban csak a görögök múlják alul a 18,3/100 spanyol felhasználót.99 Az energiatermelés 1999-ben 3,5%-os GDP és 0,5%-os foglalkoztatási részesedésű volt. A termelés főleg kőolajból történik, aminek döntő hányadát importálják. Ekkor még 31%-a az energiaellátásnak atomenergiából származott, bár a kilencvenes évek végén a földgázfelhasználást egyre jobban ösztönözték. 2000 júniusában megszűntették a Gas Natural monopóliumát és 12 gázszolgáltató cégnek adtak működési engedélyt. 2001-ben az energiapiac jelentős változásokon ment keresztül. 2002-ben lépett életbe és 2011-ig tart a legújabb Nemzeti Energiaterv. Ennek egyik eleme, hogy a jelenlegi 13%-os nukleáris energia részesedését 9,5%-osra csökkentik. Ennek megfelelően bezárnának néhány öreg, elavult atomerőművet, cserében néhány másiknak engedélyeznék a kapacitásuk növelését. Az EU normáknak megfelelően egyre inkább előtérbe kerül a földgáz és a megújítható energiák, főleg a hidrogénalapúak használata. Az EU 1999 és 2002 között 197 millió eurót költött a megújítható energiákkal kapcsolatos technológiák kutatására és fejlesztésére, míg 2003 és

99

2002. 10. 28.

98

70

2006 között ennek többszörösét, 2120 milliót szán rá. A valenciai kormány 40 szélerőművet kíván létrehozni 2003-ig. A legfrissebb liberalizációs intézkedés az elektromos áram piacának liberalizációja. 2003. január elsejétől a fogyasztók maguk választhatják meg az áramszolgáltatót. Ez sok problémát vet fel, a szabadpiaci árak esetleg magasabbak lehetnek és a mérőműszerek többségét is le kell cserélni. Valószínűleg szükség lesz egy átmeneti időszakra, nehogy összeomoljon a piac. Szükség lesz óránkénti fogyasztást mérő műszerre és ilyet csak két cég tud gyártani, ráadásul drága is. Néhány vállalat bérbe adja a villanyórák egy részét, így bevétele származik, amiről le kell mondania ezután. 100 Az Enron cég botrányát követően megrendült a bizalom a vállalatokban. Többek között az EU is nagyobb áttekinthetőséget kér a vállalatoktól. A befektetői bizalom visszaállítására a tőzsdén szereplő vállalatoktól reformokat kérnek a cégvezetésben: az irányítótanács tagjainak cselekedete legyen átláthatóbb és vonják be jobban a részvényeseket a döntéshozatalba. A Bizottság által kiadott Winter-jelentés ajánlásai között szerepel, hogy a részvényesek engedélyezzék a részvényopciókat és az irányítótanácsban nőjön a nem végrehajtó vezetők szerepe. Az intézményes befektetők felelősségét is növelni szeretnék és olyan intézkedéseket hozni, melyekkel elkerülhető az ellentétes érdekek miatt kialakuló konfliktusok megjelenése a döntésekben. További cél, hogy meghatározzák a szavazati jog gyakorlásának feltételeit és jelentést írjanak a teljesüléséről. Végül az egész vállalati vezetőség felelni fog a kiadott kulcsinformációkért és pénzügyi jelentésekért, ha szankciókra kerülne sor.101 A spanyol kormány elhatározta, hogy a nagyobb vállalati kontroll érdekében változásokat vezet be az állami szerződésekkel is rendelkező cégeknél. Évi 600.000 eurós érték feletti állami szerződés megkötése esetén, vagy ha a cégbevétel 50%-ánál több származik az állami megállapodás révén, külső könyvvizsgáló céghez kell fordulni. Jelenleg csak azoknál a vállalatoknál kell könyvvizsgálatot tartani, amelyek jegyzettek a tőzsdén, biztosító társaságok vagy pénzintézetek vagy 50-nél több foglalkoztatottjuk van, a jegyzett tőke meghaladja a 2,37 millió eurót és 4,21 milliós bevételt könyvelnek el. A tanácsadók maximum 70 évesek lehetnek, havi egy gyűlést kötelező megtartaniuk, a tanács 5-15 tagú lehet, egyharmadának függetlennek kell lennie és az elnökének is. Néhány részvényes és Comisión Nacional del Mercado de Valores (CNMV - nemzeti értékpiaci bizottság) kérheti a 100 101

El País, 2002. 10. 03. El País, 2002. 11. 05.

98

71

részvényesi gyűlés összehívását, az ott hozott döntéseket a vállalati tanácsnak el kell fogadnia.102 A CNMV a pénzügyi átláthatóság érdekében még több intézkedést szeretne. A tervek szerint 2005-től minden tőzsdén szereplő vállalatnak a nemzetközi könyvelési normákat kell alkalmaznia, ami egyelőre még jogi problémákat vet fel. Az új pénzügyi törvény a takarékpénztárak normájában is változásokat hoz. Tőkéjük 50%-áig részvényeket bocsáthatnak ki. Egy természetes személy a részvények 5%-át szerezheti meg. Sokan attól félnek, hogy 10-en szindikátust alakítva a tőke 25%-át birtokolhatják így, a szocialisták már burkolt privatizációról beszélnek.103 A törvény szerint azonban ezek után a részvények után nem jár szavazati jog. A takarékpénztárak jelentősége az utóbbi tizenkét évben nőtt meg, mióta engedélyezik, hogy a származási régión (ahol alapították) kívül is fiókot nyissanak. Terjeszkedésük eredményeként a Banco de España adatai szerint 19.848 fiókjuk volt, míg a bankok 14.817-tel rendelkeztek. A kölcsönök 43,6%-át náluk jegyezték és piaci részesedésük (aktívum és passzívum együtt) 51,6%-os, mert a bankok 1998 óta 3,2%-át elvesztették a piacnak, részesedésük az akkori 51-ről 48, 4 százalékra csökkent. Spanyolország gazdaságának kulcskérdése a versenyképesség. A Világ Gazdasági Fóruma

Spanyolországot,

tanulmányában,

az

EU

egyik

legkevésbé

versenyképes

gazdaságának nevezte meg. A vállalatok üzleti és szakmai környezetét figyelembe véve, tehát a mikrogazdaságban, a vizsgált 80 ország közül a 25. helyet kapta, csak Portugáliát és Görögországot előzi meg. Ez az úgynevezett MICI index a vállalatok és a működési környezet hatékonyságát és termelékenységét vizsgálja. Tehát az üzleti iskolák, vállalati befektetések, társasági törvények hatékonysága és a munkanélküliség javításra szorul. A GCI versenyképesség növekedési index viszont az 5-8 éven belüli kilátásokat veszi figyelembe, ami a makrogazdasági stabilitás függvénye. Ebben a 22. besorolást kapták a spanyolok, még Franciaországot, Olaszországot és Belgiumot is megelőzték. Tehát a közép és hosszú távú versenyképességet

meghatározó tényezők: a technológiai szint, az

adminisztráció

hatékonysága, a monetáris és fiskális politika, a hitelhez való hozzáférés, az egyetemek és a munkásvilág együttműködése összességében rendben van. A tanulmány kiemelte, hogy a legjobb eredmények a kamatlábak, a hitelhez jutás és a központi bank tartalékai mutatókban van, ez utóbbiban az elsők közötti szerepel. A legrosszabb eredmények az állami aktivitásban,

102 103

El País, 2002. 11. 07. El País, 2002. 10. 16.

98

72

a vállalati aktivitás útjában álló szabályokban, a kormánydöntések részrehajlásában és az állami kiadásokban születtek.104 Ami összességében jó, abból ki lehet ragadni igencsak rosszul teljesítő területeket. Ilyen az információ-technológia. Már láthattuk, hogy milyen komoly lemaradások vannak az Internet használat és a telefonvonalak terén az EU-hoz viszonyítva. A PP-kormánynak szándékában áll változtatni a helyzeten. 2000 és 2001 között a háztartásokban 80%-kal, a vállalatoknál pedig 50%-kal nőtt az Internet-hozzáférés aránya. 2001-ben 7,38 millió felhasználót regisztráltak. 2000 és 2003 között azt tervezték, hogy a Plan Info XXI keretében 4958 millió eurót költenek különböző feladatokra és minisztériumokra osztva. 300 tervet és beruházást akartak véghezvinni, hogy az új technológiák használatba kerülhessenek. Az elmúlt három évben azonban nem segített a Terv, Spanyolország az EU-ban utolsó helyen áll az információ-technológia használatában. Josep Pique, Tudományos és Technológiai miniszter hivatalosan is elismerte a Terv bukását és annak megváltoztatására készül.105 Ott követtek el hibát, hogy a magánvállalatokat nem vonták be, ezen a jövőben változtatni kívánnak. A Terv költségvetését nem használták fel, 2000-ben csak 50%-át és 2002-ben is csak a felét költik el. Már megtörtént egy interdiszciplináris bizottság felállítása, a nem működő projekteket megszűntetik, másokat megváltoztatnak. Új módszereket fognak alkalmazni, amit a lakosság közvetlenül érzékelni fog. A központban gyakorlati lépéseket terveznek, hogy megkönnyítsék a számítógépek megjelenését a háztartásokban és a vállalatoknál, és hogy az új technológiák bevezetését javítsák. A legfőbb akadály az információs társadalomba jutás előtt a háztartásokban a számítógépek alacsony aránya (a harmadik utolsó az OECD-ben). A kormány ösztönzőkön gondolkodik. Az oktatóképzésben is szükség van lépésekre, a gyerekeket hozzá kell szoktatni az új technológiák használatához. Az „Internet para todos” (Internet mindenkinek) program keretében egymillióval akarták növelni a felhasználók számát. Ez se volt sikeres, bár a végleges eredmények még nem ismeretesek.106 Kevés az érdeklődés az iránt, hogy az Internetet eljuttassák a falvakba. A Telefónica írta ki a pályázatot és a beadási határidő előtti napokban még nem volt hivatalos pályázó. A Telefónica által alkalmazott technológia csak telefonálásra volt alkalmas, Internetezésre viszont nem. A kormány deklarálta, hogy az Internet használata univerzális szolgáltatás kell,

104

El País, 2002. 11. 13. El País, 2002. 10. 21. 106 El País, 2002. 10. 21. 105

98

73

hogy legyen, ezért kötelezte a Telefónicát a pályázat kiírására. A pályázat feltétele, hogy a győztes 2003. június 3.-ig a felhasználók 30%-ának biztosítson Internet hozzáférést, a többinek meg jó minőségű telekommunikációt, 2003. végéig pedig 70%-os, és 2004. december 31.-ig teljes Internet lefedettséget a felhasználóknak. A jelöltek a Broadnet, NeoSkypoint, Iberbanda, Telefónica Móviles, Vodafone. Valószínűleg csak az utolsó pillanatban adják be pályázatukat.107 A versenyképesség és a technológiai konvergencia növelésére szólít fel a CEOE, a vállalkozók konföderációjának elnöke, José María Cuevas is. Láthatóan 2003 végéig vagy 2004 elejéig nem jön helyre a világgazdaság, addig Spanyolországnak végre kellene hajtania feladatait, hogy újult erővel fejlődhessen amint lehetősége lesz rá. 1998 óta a spanyol vállatok vesztettek külföldön versenyképességükből, ez a legfőbb következtetése a Cuevas és a CEOE gazdasági felelőse, José María Aguirre által bemutatott jelentésnek. Technológiai késés tapasztalható, az Információ Technológiai Társadalomnak nincs elég lendülete, amit muszáj orvosolni. Olyan akciókra van szükség, amelyek helyreállítják az elveszett bizalmat és hozzájárulnak a kommunikációs infrastruktúra fejlesztéséhez. Számításaik szerint 15.025 millió euróval kéne növelni a befektetéseket ahhoz, hogy a közösségi átlagot 4-6 éven belül elérjék. Ennek 80%-a magán, 20%-a pedig az állami szektorból származzon. Ha nem valósul meg ez a beruházás, akkor a technológiai konvergenciát 12 év alatt se érik el a spanyolok.108 A spanyol piaci részesedés nő az exportált egységek tekintetében de szükség lenne a pénzben mért értékek javulására is, 1998 óta a világpiacból való részesedés 2%-ról 1,8%-ra csökkent. A versenyképességi hiányokat a 2003-as előirányzott költségvetés nem képes megoldani a jelentés szerint. Javaslatokat is tettek a spanyol termékek versenyképességének javítására és kérik a közigazgatást, hogy ragaszkodjanak a nullszaldós költségvetéshez, ugyanakkor a fiskális nyomást ne növeljék és az autonóm tartományok adópolitikájára is figyeljenek oda. Megoldást jelenthet az ésszerű áron termelt és jól elosztott elektromos áram és a függőben lévő egyszerűsítésre vonatkozó és adminisztrációs ügyekben tervezett reformok (igazságszolgáltatás, biztonság, versenytárgyalások, pénzpiacok átláthatósága és biztonsága, földügy, városiasodás, kereskedelmi disztribúció és munkaügy) végrehajtása.109

107

El País, 2002. 10. 15. El País, 2002. 10. 30. 109 El País, 2002. 10. 30. 108

98

74

V.9 Szolgáltatás és kereskedelem

A tercier szektorban figyelhető meg a legnagyobb fejlődés. A Világbank szerint 1989 és 1999 között a szolgáltatások GDP-je átlag évi 2,1%-kal növekedett. 2000-ben (OECD) már a GDP 65,7%-a származott a szektorból és a foglalkoztatottak 68%-át képviselte. Szubszektorok szerint a kereskedelem forgalma 2000-ben 11, 1%-kal nőtt, elérve a 491.990 millió eurót. A szállítás 13,2%-kal nőtt, 60.894 millióra, az ingatlanok és a lakásbérletek 22,6%-kal növekedve elérték az 55.009 millió eurós forgalmat. A legeredményesebb kétségtelenül a telekommunikáció volt: az egy évvel azelőtti 18.230 millióról 23.163 millióra növelte forgalmát, ami 27,1%-kal több. A szolgáltató vállalatok átlagosan kiadásaik 7%-át fordították beruházásokra, az ingatlan, telekommunikációs és bérbeadással foglalkozók pedig forgalmuk 20%-áért vásároltak beruházási javakat, aminek következtében ők növelték legjobban termelési kapacitásukat. Ellenben a reklám-, munkaerő közvetítő cégek és az utazási irodák csak 2%-ot szántak erre a célra. A tanulmány szerint a legtermelékenyebb vállalatok az ingatlan és lakás bérbeadással foglalkozó és az információ-technológiai cégek voltak. Ezek és a szállító vállalatok adják a legnagyobb átlagos fizetést dolgozóiknak.110 A foglalkoztatottak számát tekintve 2000-ben 5,6%-os növekedés volt a kereskedelmi forgalomba kerülő szolgáltatásokon belül. Ezen szektorban a dolgozók 42%-át a kereskedelem, 21,6%-át a vállalatoknak nyújtott szolgáltatások, 16,4%-át pedig a turizmus alkalmazza. Az INE szerint a dolgozók negyede egyéni vállalkozó. A nők jelenlétét tekintve, 39,5%-uk dolgozik itt, a vállalatok számára nyújtott szolgáltatásokban 50% feletti a jelenlétük. Ezen belül érdemes kiemelni a reklámban 55%-os részvételt, a piackutatásban 60%-os, a takarításban pedig 80%-os női részesedést. A kis- és közepes vállalatoknak meghatározó szerepe van. A vállalatok 99%-ának 50-nél kevesebb alkalmazottja van, ezek a szektor üzleti eredményének 61%-át generálják és a szektorban dolgozók 65%-át alkalmazzák.111 A turizmus mindig jelentős mértékben járult hozzá a spanyol gazdaság teljesítményéhez. Évente nagyjából 50 millió turista látogat az országba, a GDP-hez 5-8%ban járul hozzá ez a tevékenység. 2001-ben két fontos dolog történt, ami kihatással volt a szektorra. Áprilisban, több térségben, köztük a Baleári-szigeteken, környezetvédelmi turistaadót vetettek ki (Ecotasa), amit a turistaszállások áraiba foglaltak, hogy megvédjék a 110

El País, 2002. 07. 24.

98

75

természetet és helyreállítsák a turizmus által okozott károkat. A második a szeptember 11.-ei események és az azt követő problémák voltak. Volt harmadik is: Németország gazdasági problémái

miatt

a

fő

turistaforrásként

szolgáló

országból

kevesebben

mentek

Spanyolországba. 2002-ben, főleg az év kezdetén, a gazdaság kulcságazata gyengén szerepelt, csak az augusztusi lökés mentette meg a turizmust. Csak ebben a hónapban 7,8 millió turista utazott az országba, ami 10,9%-kal több a 2001-es ugyanezen hónapi eredménynél. Júniusra viszont 0,8%-os csökkenést regisztráltak és júliusban is csak 0,8%-os növekedést. A megmentő hónapnak köszönhetően a januártól augusztusig tartó időszakban 2,3%-os a növekedés, összesen 36.239.730 látogatóval. A hotelárak augusztusban a 2001 nyolcadik havihoz képest 2,3%-kal nőttek, a kiegészítő szolgáltatásoké (kávézó, étterem) viszont jóval nagyobb mértékben. Rato kritizálta ezért a szektort, mert nem tesz jót a turizmusnak.112 A szállodaszektor viszont azt állítja, hogy a nyár folyamán 300 millió eurós bevételtől estek el, mert a helykihasználtságuk 5%-ot esett a tavaly nyárihoz képest. A Baleáriszigeteken a veszteség 10-12%-os, és a Kanári-szigeteken is kevesebb volt főleg a német turista. A szállodaipar szerint az okok között a nemzetközi gazdasági válságot, a más, olcsóbb uticélok versenyképességének javulását, a spanyol bárok, éttermek drágulását, a spanyol imázs romlását (drága uticél) és az illegális apartman kiadást említik. A megoldás az lenne, ha nőne a minőség, a versenyképesség és csökkennének a költségek, vagy az IAE vagy a helyi adók (például a Baleári-szigeteken is alkalmazott Ecotasa) csökkenése révén.113 A bevételcsökkenés ellenére Juan Costa, a Kereskedelmi és Turisztikai államtitkár a hoteleket ármérséklésre kéri a kompetitívebb működés érdekében. A tartományok között nagy eltérés van a látogatószám tekintetében. Katalónia először vált a legfőbb turistacélponttá az országon belül, a nyáron 6,6 millió turistával. A Baleári- és a Kanári szigeteken 6,6 illetve 3,1%-os visszaesés jellemezte a nyári hónapokat. A német turisták 6,1%-os csökkenését némiképp kompenzálta az első helyet átvevő közel hétmillió ember az Egyesült Királyságból. Új tendencia kezd kibontakozni: a hotelek helyett az apartmanokat és a különálló házakat választják az érkezők.114 A pénzügyi eredmények még ennél is kiábrándítóbbak: a júliusig tartó időszakban a nettó bevétel 7,1%-kal csökkent. A szállodáknak januártól júliusig legalább 1072 millió 111

u.o. El País, 2002. 09. 24. 113 El País, 2002. 10. 18. 112

98

76

euróval csökkent bevételük. Ehhez az is hozzájárult, hogy egy turista átlagos fogyasztása a 2001-es 738 euróról 698-ra csökkent, így a szektor bevétele 19.815 millió euró lett.115 Ellenben, a kereskedelmi mérleg javult, mert az export kevésbé csökkent (2%-kal) mint az import (3,6%-kal). Januártól júliusig a turizmus nettó árbevétele 7,1%-kal csökkent 2001 ugyanezen időszakához képest. A kereskedelmi mérleg deficitje viszont 9,6%-kal kevesebb volt 2001 adott időszakához képest: -8.091,9 millió euró. Tehát a folyó fizetési mérleg javult.116 Augusztus végére még jobb lett a kereskedelem helyzete. Az első nyolc hónapban 11,7%-kal javult a kereskedelmi mérleg, mert az export csak 0,3%-kal csökkent, az import viszont 3,1%-kal. A legdinamikusabb exportnövekedés Közép-Kelet Európával mutatható ki (11%) és a Balti államokkal (35,9%-kal nőtt az exportjuk), Latin-Amerikával viszont további 10%-kal csökkent. Argentin exportjuk 64,6, a brazil pedig 30,4%-kal lett kevesebb. Az EU felé is csökkent 0,5%-kal a kivitelük, Németországba 3,6%-kal, de például az Egyesült Királyságba 10,3%-os növekedés volt. Az import csökkenése a gépi javak területén volt elég jelentős, 9,2%-os és az energiaimport is 8%-kal elmaradt a 2001 ugyanezen időre vonatkozó adatától. Az EU-ból 2,3%-kal csökkent a behozatal, nőtt viszont Oroszországból 24,7%-kal, Törökországból 21, 1%-kal, Argentínából pedig 25,8%-kal. Augusztusban az export 5,8%-kal nőtt 2001 nyolcadik hónapjához képest, az import viszont 1,1%-kal kevesebb volt és a kereskedelmi mérleg hiánya 16,3%-kal kisebb. A személygépkocsi volt a legdinamikusabban javuló exporttétel, az EU felé is pozitív volt a változás.117 Még nem lehet tudni, hogy az év egészére mekkora lesz a kivitel és a behozatal mértéke, mennyivel változik a külkereskedelem a 2001 szeptembere utáni visszaesés következtében. Korábban viszont dinamikusan fejlődött. Az export értéke 2000-ben (WTO) 113,7 MRD USD volt. Az import értéke 153,5 MRD USD. A GDP ugyanezen statisztika szerint 559 MRD USD volt, tehát az ország nyitottsága kb. 20%-os. A kereskedelem a GDP 14%-áért és a foglalkoztatás 17%-áért felelős.118 Nemzeti statisztikák szerint az export értéke 2000-ben 123,100 MRD EURO volt, 19%-kal nőtt, 2001-ben 4,5%-kal nőtt, értéke 128,672 MRD EURO volt. Az import 2000-ben 166,138 MRD EURO, 22,3%-kal nőtt, 2001-ben 171,691 MRD EURO volt, csak 3,3%-kal

114

El País, 2002. 10. 24. El País, 2002. 10. 25 116 El País, 2002. 10. 17. 117 El País, 2002. 10. 17. 118 El País, 2002. 10. 29. 115

98

77

nőtt, ami főleg a közösségen kívüli energiaárak növekedésével magyarázható. A kereskedelmi mérleg deficitje tehát 2000-ben 32,237 MRD EURO, 2001-ben 31,538 MRD EURO volt, ami csökkenő tendenciát mutat. Fontosak a kikötők, az ország elhelyezkedése stratégiai jelentőségű a kereskedelem szempontjából is. Kőolajimportjának egy része Mexikóból érkezik a kikötőkbe, majd onnan csővezetéken továbbítják. Vasút és útsűrűség terén jócskán le van maradva az EU átlagától, ezek fejlesztéséhez az EBRD-től kapnak támogatást. A kereskedelem áruszerkezetéről a következőt lehet megállapítani: fő kiviteli cikkei a gépek, járművek, zöldségek, gyümölcsök (citrusfélék, szőlő), textíliák, olívaolaj, parafa. Fő behozatali cikkei a kőolajtermékek, gépek, faanyag, gyapjú, gyapot, kávé, kakaó, feldolgozott élelmiszerek, járművek, műtrágya. Kereskedelmi partnerek tekintetében a legjelentősebb az Európai Unió, a kereskedelem mintegy 70%-át bonyolítja a közösségen belül. Azon belül Franciaország a legfőbb partner, ezt követi a szintén jelentős német és az olasz kereskedelem. A közösségen kívül az Egyesült Államokba és Latin-Amerikába irányuló exportja kiemelkedő. Importját tekintve az EU-n kívül az USA-ból, az OPEC országokból jelentős a behozatala, illetve Latin-Amerikából (4%) és Japánból (3%). 4. sz. táblázat Főbb partnerek részesedése a spanyol kereskedelemben

Export partner Európai Unió Franciaország Németország Olaszország Portugália Egyesült Királyság Latin-Amerika Egyesült Államok Forrás: INE 2001

% 71 20 12 9 9 8 6 5

Import partner Európai Unió Franciaország Németország Olaszország Egyesült Királyság Benelux Államok Egyesült Államok OPEC

% 68 18 16 9 7 8 8 5

V. 10 Befektetések

A spanyol bezárkózás megszűnésével eleinte csak a külföldi tőke áramlott Spanyolországba. Kétségtelenül, eleinte még korlátozták is a kifelé áramló spanyol pénzeket, de a korlátok megszűnésével se történtek nagy változások: Spanyolország nettó tőkeimportőr

98

78

volt még a kilencvenes évek elején. Azután már a PSOE meghirdette Latin-Amerika meghódítását, a PP kormány alatt pedig kiteljesedtek ezek a befektetések. Húsz évvel az alig tapasztalható külföldi jelenlét után Spanyolország a világ hatodik legnagyobb működőtőke beruházója (El Exportador szerint) lett (6.sz. melléklet). Korábbi OECD és EGK beruházásai helyett fokozatosan volt gyarmatai felé fordult, a közös nyelv és kulturális eredet kihasználásával. Az úttörő vállalatok egyike a Repsol volt, mely kőolajtermeléssel, disztribúcióval, földgáztermeléssel és értékesítéssel, illetve kémiai termékek gyártásával van jelen. Az Endesa Española felvásárlásai és fúziói révén Latin-Amerika legnagyobb energiavállalata lett. Az Iberdrola a második legnagyobb energiaszolgáltató Spanyolországban. A villamos energián kívül igyekezett más területeket is kiaknázni, gyakran más vállalatokkal szövetségre lépve befektetett a gázszolgáltatásba, a vízgazdálkodásba, a gépgyártásba és a távközlésbe is. A Telefónica, Spanyolország legnagyobb vállalata már 1990-től jelen volt a piacon, befektetéseit akkor sokszorozta igazán meg, mikor megkezdődött a telekommunikáció liberalizálása a kilencvenes évek vége felé. Az Iberia felelős az Európa és Latin-Amerika közötti repülőjáratok többségéért. Több légitársaságot is felvásárolt, minek következtében csődközelbe került. A spanyol pénzpiacon megnőtt verseny miatt a spanyolországi bankok is Latin-Amerikába fektettek be, ahol nem volt sok versenytárs és nyitott, liberalizált volt a piac. A BBVA és az SCH (1999-ben jött létre a Banco Santander és a Banco Central Hispano egyesülésével) régióvezető bankok megvételével országos bankhálózatokat hozott létre. Először csak a hagyományos kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtották, majd beruházási és biztosítási tevékenységet is folytattak, a nyugdíjpénztári részesedésük kiemelkedő. Az irányultságot illetően Argentína és Peru volt az elsőszámú célpont. Később főleg Kolumbiába, Venezuelába és Mexikóba fektettek be, majd Brazíliába is megérkeztek 1998ban a befektetők. 1995 és 2000 között az összes külföldi működő tőkebefektetésből 33%-ot képvisel Brazília és 16%-ot Argentína, Mexikó 17%-ot, tehát az összes többi Latin-amerikai országnak csak a fennmaradó 34% jut, és ebben már benne vannak a pénzügyi központok és az amerikai befolyás alatt álló országok is. Ez azért fontos, mert az elsőrendű célpontok közül két országot is komoly problémák sújtanak. Az argentin pénzügyi válság nagyon elhúzódik, Brazíliában pedig problémák vannak a valutával, 2002 januárjában még 2,31 reál volt egy dollár ára, októberben viszont már 3,61.119

119

José Antonio Ocampo: Inversión Extranjera en America Latina y el Caribe –Informe 2000. In: UN-ECLAC

98

79 A spanyol cégek 1998 és 2001 között 50 milliárd eurót fektettek be Brazíliában, az

utóbbi két évben ez az ország megfosztotta Argentínát a spanyol befektetések fókuszától. 1998-ban még csak 4680 millió euró volt a beruházás, 2001-ben viszont már a spanyolok képviselték a Brazíliába érkező külföldi befektetések 25%-át, érték szerint 19.069 millió euróval. A cégek közül a Telefónica 25%-os piaci részesedést szerzett 13 millió vonalas és 6 millió mobiltelefon előfizetővel. Az SCH pénzügyi besorolás szerint a negyedik legnagyobb aktívával rendelkező cég a piacon. Az elmúlt négy évben 5700 millió eurót fektetett be, 24.482 milliós a kintlévő vagyona. A BBVA aktívája 5025 milliós, ez a két bank irányítja a piac 10%-át. Az Iberdrola és az Endesa az ország négy államába szállít elektromos áramot 10 millió felhasználó számára. Az Endesa befektetései Brazíliában 2002. szeptember 30-án elérték a 799 milliós értéket. Gas Natual-nak (földgáz értékesítés) 600 ezer kliense van Brazíliában.120 A brazil és az argentin válság nehéz helyzetet teremtett a befektetőknek. Az SCH bank nyereségét 13,6%-kal csökkenti ez a két esemény, mert e két országban van a bank vagyonának 15 %-a és a krízis következtében a részvények is nagyon leértékelődtek. Az európai üzletrész nyeresége némileg kompenzálja a tengerentúli veszteségeket.121 A Spanyol Nemzeti Bank védelmére kelt a BBVA és az SCH fizetőképességének. Az intézmény szerint a spanyol pénzpiacot nem fenyegetik a válságok, az egészségesen, stabilan, hatékonyan és rentábilisan képes működni. A bankoknak megmarad a fizetőképességük, igaz, várható hasznuk 10%-kal csökken. Csak a kintlevőségeik 6%-a van ezekben az országokban és a krízisre megfelelően reagáltak.122 A bankok az IMF-et kritizálják merevségéért és több segítséget kérnek a bajban lévők megsegítésére. Az egyik bírálat, hogy várják el Brazíliától, hogy csökkentsék a deficitet és 2003-ra 7%-os szufficitet érjenek el, ha még az Unió nagy államai se képesek csökkenteni az államháztartási hiányukat, és ezzel megszegik a stabilitási paktumot. Argentínában van némi esély a befektetőknek, ha jövőre meg tudja tartani a leértékelésekből származó nyereséget (kereskedelmi felesleg), Peruban és főleg Mexikóban viszont nincs semmi baj. Mexikót néhányan már nem is tartják Latin-Amerika részének, mert nem exportálnak alap- és nyersanyagokat.123 A pénzügyi buborék kipukkanása óta a nagyvállalatok csökkentik a kiadásaikat, leányvállalatokat adnak el, csökkentik a személyzetet, az adósságot és még az irodákat is 120

El País, 2002. 10. 07. El País, 2002. 10. 30. 122 El País, 2002. 10. 17. 123 El País, 2002. 11. 07. 121

98

80

eladják annak, aki a legtöbbet ajánlja érte. Még így se tudják a befektetők bizalmatlanságát csökkenteni. Ebben a környezetben az Endesa is arról döntött, hogy csökkenti jelenlétét LatinAmerikában, hogy helyreállhasson a pénzügyi mérlege. Fenn akar maradni ennek a régiónak a piacán, mint elsőszámú energiaszolgáltató, de a 23.000 eurós adósságán változtatni akar. Döntése értelmében el kívánja adni a chilei leányvállalatába, az Enersisbe fektetett vagyonának egy részét, de piacvezető szerepét továbbra is megőrzi. Eladnak néhány kis céget és irodát, csökkentik a pénzügyi költségeket és az Enersis adósságát.124 A Latin-Amerikában tapasztalható gazdasági visszaesés a befektetőket más, jobban fejlődő piacok felé irányítja. Ázsiában Kína, az immáron WTO tagállam vezérli a gazdaság növekedését. A pekingi Olimpia új perspektívákat nyit meg a spanyol vállalatok előtt. A kormánytól azt kérik, hogy tegyen meg mindent, hogy Spanyolország imázsa növekedjen Kínában. A spanyol-kínai vállalati találkozót megelőző gyűlésen arról vitatkoztak, hogyan lehetne a Kínában alacsony értéket képviselő spanyol termékek és szolgáltatások megítélésén és a rugalmatlan, Kínában a spanyol vállalatoknak adható fejlesztési kölcsönökön javítani. Rato szerint ezek a kölcsönök rugalmasak, de kész bizottságot felállítani az ügy kivizsgálásának érdekében. Az imázs pedig nem változtatható meg estéről reggelre, de ez a találkozó segíthet: már volt két ilyen esemény és mindkettő után megnőtt az országok vállalatainak jelenléte a másik országban. A spanyol jelenlét 2000-ben kezdődött a régióban a Plan Asia terv részeként. A tervnek köszönhetően a Kínába irányuló export az 1999-es 444 millióról már 2001-ben 636 millió euróra nőtt. 2000-ben befektetői rekordot regisztráltak a spanyolok Kínában 31,1 millió euróval, bár a világgazdaság visszaesése miatt 2001-ben csak 5,5 millió euró volt a befektetés.125 Itt a legnagyobb az aktivitás, mert itt a legnagyobb a gazdasági növekedés évi 7%-kal. A Pekingi Olimpiára való előkészületek részeként a kínai kormány 28 -30 milliárd euró értékben fog szerződéseket odaítélni, amiért a spanyol vállalatok is sorban állnak. Felajánlották a segítséget a szolgáltatások és az infrastruktúrafejlesztés terén, és a Spanyolországba irányuló kínai turizmust is fejlesztenék. Sok ország vállalatai kopogtatnak a pekingi kormány ajtaján, de lehetőség van rá, hogy a spanyolok az első sorba kerüljenek a városi szállítás, a közutak, a kikötők irányítása területén, a metró javításánál és bővítésénél. Előnyt jelenthet az a hatékonyság, amivel a Barcelonai Olimpiát lebonyolították.126 A tárgyalások nehezek lesznek, lassú eredményekkel de Kína 2005-re várhatóan a világ 124 125

El País, 2002. 10. 14. El País, 2002. 10. 28.

98

81

legnagyobb gazdasági potenciáját fogja képviselni, ezért a spanyoloknak minden erőfeszítést meg kell tenniük, mert ott kell hogy legyenek. Ez Rodrigo Rato véleménye, szerintem ebben igaza van.

VI. Befejezés

Spanyolország gazdasági átalakulása felemás eredményekkel járt. Megemlíthetünk rengeteg pozitívumot, de nem feledkezhetünk meg a változás árnyoldalairól sem. A nemzetközi gazdasági életbe való bekapcsolódás sikerrel járt. Az önellátásra törekvő, elszigetelődött ország fokozatosan megnyitotta kapuit a külkereskedelem előtt. Csatlakoztak a legfontosabb pénzügyi és kereskedelmi szervezetekhez. A legnagyobb lépést az Európai Gazdasági Közösségbe (később Európai Unió) és az Európai Gazdasági és Monetáris Unióba való belépés jelentette. Fokozatosan megszűntek a vámok és a kereskedelmet gátoló egyéb akadályok. Az ország nyitottsága nagyjából 20%-os. Nettó tőkeimportőrből két évtized alatt a világ hatodik legnagyobb külföldi működőtőke befektetőjévé váltak, és újra „meghódították” Latin-Amerikát. A Spanyolországba befektetett pénz sokban hozzájárult a technológia és a gazdasági szerkezet modernizációjához, ugyanakkor dualitás alakult ki a tőkét vonzó vállalatok és a gazdaság másik része között. A korszerűtlen szerkezetű gazdaság és a nem versenyképes termékek elveszítették védettségüket és a vámlebontás súlyosan negatív következményekkel járt. Hirtelen megnövekedett az import, amivel az export nem volt képes lépést tartani. A külkereskedelmi mérleg deficitje 1991-re 36,3 milliárd dollárra nőtt. A növekvő turizmus mérsékelte a hiányt, de így is problémát jelentett a GDP 3%-a körüli folyó fizetésimérleg deficit. A külföldi befektetések lehetőséget teremtettek a hazai piacon megnövő verseny következtében terjeszkedésre kényszerült vállalatok számára. A nagyobb, részben állami vállalatok kihasználták Latin-Amerikában a piacok liberalizációját és a viszonylag kicsi versenyt. Azonban a pénzügyi buborék kipukkadt, Argentína és Brazília válságba került és a befektetések folyamatosan csökkenő bevételeket hoztak. Már 2001-ben csökkentek a spanyol külföldi működőtőke befektetések, főleg Dél-Amerikában, és folyamatosan más területekre koncentrálnak. Például Kínára, ahol az Olimpia által egyre gyorsuló konjunktúra jó lehetőséget teremt a befektetésekre. 126

El País, 2002. 10. 22.

98

82 A szocialista kormány gazdaságpolitikáját teljes mértékben az Európai Gazdasági

Közösséghez való csatlakozásnak, majd alkalmazkodásnak rendelte alá. Tudatos ipari szerkezetváltást kezdtek el, melynek eredményeként a három gazdasági szektor aránya a fejlett államokéhoz hasonlóvá vált. Elkezdték az állami beavatkozás csökkentését, elkezdődött a privatizáció. Megpróbálták liberalizálni a munkaerőpiacot. Engedélyezték a korlátozott időre szóló szerződéseket, a tanoncszerződést, a magán munkaerő-közvetítők működését és a vállalatok számára megkönnyítették az elbocsátást. Ebben az időben sokan álltak először munkába, így a munkanélküliség csökkentésére vonatkozó eredmények nem voltak látványosak. A jóléti állam kiépítése is a González-kormányhoz fűződik. A növekvő szociális igényeknek való megfelelés érdekében megnövelték az adóbevételeket. Részben növelték az adókat, másrészt a beszedés hatékonyságát tették jobbá. A társadalombiztosítást kiszélesítették és az egészségügyi ellátás általánossá vált. Az oktatást mindenkinek kötelezővé tették, jelentősen növelve a humán tőkét. Felkészültek a nyugdíjrendszer reformjára is, hogy megoldást találjanak a társadalom elöregedésére. Az Európai Integráció országainak átlagához viszonyított egy főre jutó GDP egyre növekedett. Mindez legnagyobb mértékben a technikai fejlődésnek tudható be az elemzések szerint. A technikai fejlődés hátterében olyan tényezők álltak, mint: a technológiai fejlesztések, a K+F kiadások növelése, a munkaerő szakképzettségének és az oktatás színvonalának növekedése, a vállalatok működésében végbement változások és az infrastruktúra fejlesztése. Ez utóbbihoz az EGK transzferei is támogatást nyújtottak. A közösség leginkább az elmaradt régiók felzárkóztatását és a vidékfejlesztést támogatta. A kormány is igyekezett új módszereket alkalmazni a redisztribúció hatékonyabbá tételére és a jövedelemkülönbségek enyhítésére. Végül a belső vándorlás és a bevándorlás tette kissé egyenlőbbé a tartományok GDP-jét. A decenralizált gazdaságirányítás és a közösségi transzferek nem hatékony felhasználása egyre több problémát jelentett. Az Aznar-kabinet a megkezdett liberalizációs folyamatok folytatását és felgyorsítását ígérte. Az Európai Gazdasági és Monetáris Unió követelményeinek való megfelelés jegyében szigorú monetáris és fiskális politikát alkalmaztak. Az államháztartási hiány lefaragása érdekében csökkentették a beruházásokra és szociális juttatásokra szánt kiadásokat. A privatizációt felgyorsították, bevételeiből az államadósságot csökkentették. A konvergenciakritériumok teljesítésével az EMU alapító tagjai lettek, az eurótól valutastabilitást és infláció

98

83

csökkenést vártak. Az új pénz bevezetésekor előszeretettel kerekítették fel az árakat, így az eurónak inflációgerjesztő hatása mutatkozott 2002 elején. 2001-ben újra válságba került a világgazdaság. Mint a korábbi krízisek alkalmával, Spanyolországra ismét hatással volt a gazdasági lassulás. Úgy tűnik, ezúttal is nagyobb mértékben hat a spanyol gazdaságra, mint a többi fejlettebb európai államra. A gazdaság szerkezete ugyan jelentősen átalakult, de véleményem szerint, még mindig nem elég korszerű, nem képes a külső hatások kivédésére. A kedvező konjunktúra időszakában (1997-2000) az ország gazdasági növekedése négy százalék körül mozgott, jóval meghaladta az EU 2,5% körüli átlagát. Ekkor a foglalkoztatás

rekord arányban növekedett, a munkanélküliség

csaknem a felére csökkent. Az infláció is megfelelő keretek között mozgott. A dekonjunktúra a gazdasági növekedést drasztikusan lecsökkentette, az inflációt pedig jelentősen megnövelte. A munkanélküliség hét év után újra növekedni kezdett. Újabban a privatizációk körül problémák merülnek fel. A szocialisták kérésére sem hajlandóak bemutatni a privatizációs szerződéseket, egyesek törvénytelenségről beszélnek. Kétségtelen, a kormány néhány esetben visszaélt az aranyrészvényével. Pedig a magánosítás lényege nem a magánszféra bevonása a tulajdonlásba, hanem annak teljes irányosítása a hatékonyságnövelés érdekében. Ha most nem is, akkor majd egy másik kormány alatt fény derül a szerződések tartalmára. A munkaerőpiac liberalizálását is megpróbálták teljesebbé tenni. A szakszervezetekkel nem tudtak kiegyezni, így kormányrendelet formájában valósították meg az átalakítást. Az eredmény általános sztrájk lett és a legtöbb intézkedés visszavonása. Így továbbra is Spanyolország vezet az EU-ban a legszigorúbb elbocsátási feltételek és procedúrák területén. Véleményem szerint a kormánynak a szakszervezeti ellenállás mellett is véghez kellene vinnie néhány szükséges változtatást. A jelenlegi rendszer konzerválja a munkanélküliséget, az 56,3%-os foglalkoztatási ráta (Eurostat) nem éri el 2010-re a kitűzött 70%-os célt. Külön problémát jelent a munkaerőpiac kettészakadása. A határozott és a határozatlan időre szóló szerződéssel rendelkezők között nagy szociális eltérések vannak. Az átmeneti szerződések aránya az Unión belül a legnagyobb (egyharmad körüli) és a szakszervezetek nem képviselik ezeket a foglalkoztatottakat. A kollektív tárgyalásokon kiharcolt nagyarányú bérnövekedés csökkenti az olcsó munkaerőben rejlő komparatív előnyöket. Az új országok EUcsatlakozásával sokkal olcsóbb munkaerő fog rendelkezésre állni, ez elcsábíthatja a befektetéseket Spanyolországból. Újabban a halálos munkahelyi balesetek is aggasztó méreteket öltöttek. Az EU baleseteinek fele itt történik és egyre növekvő számban. Azonnal

98

84

tenni kell valamit ennek megfékezésére. Meglátásom szerint a szakszervezeteknek egy időre vissza kellene tartani a bérköveteléseket. Az Unió kibővülésére való felkészülés jegyében inkább a termelékenységre kellene koncentrálniuk. A kollektív alkuk tárgya ne a bérnövekedés legyen, hanem az esélyegyenlőségre törekvés, a nők és az átmeneti szerződéses foglalkoztatottak helyzetének javítása. Spanyolország nem fektet a tudományokba. 2001-ben csupán a GDP 0,94%-át fordították kutatásra és fejlesztésre, ebből 0,45% volt állami beruházás. Az EU átlaga ezzel szemben 2%-os és 3%-ra növelni akarják. A spanyol K+F jelentős részét katonai fejlesztésekre költik, ha ezeket kivonjuk, csak a GDP 0,75%-a marad. Ezzel az utolsó helyen állnak az EU-n belül. Így nem csoda, ha a termékek versenyképessége folyamatosan romlik és az új technológiák bevezetésében sem jeleskednek. Fennáll a veszély, hogy az egy főre jutó GDP tekintetében újra elszakadnak az EU átlagától, szükség lenne a beruházások növelésére. Az oktatásra költött pénz sem elégséges, mindössze az Unió átlagának 70%-a. A szociális kiadások még ennél is kevesebbek, csak az átlag 63%-át érik el. A családvédelemben is az utolsó helyen áll Spanyolország. A kormánynak el kéne gondolkoznia a kiadások növelésén és a nullszaldós költségvetés megváltoztatásán, vagy a bevételek növelésén egy redisztributív módosított adópolitika révén. Csak a lakáspolitikában meg kellene tízszerezni az erőfeszítéseket, mert a lakáshiány következtében kicsi a mobilitás, a fiatalok későn tudnak emancipálódni és a népesség alig növekszik. A tőzsdék értékvesztése miatt az amúgy is felfokozott keresletű ingatlanpiacra sokan fektetnek be. Sok a spekuláns. Az árak rohamos növekedésének következtében, akiknek igazán szüksége lenne rá, nem tud lakáshoz jutni, vagy teljesen eladósodik a törlesztés miatt. Akiknek volt pénze, azok felvásárolták az amúgy is kevés szabad lakást, majd még drágábban adták el. Sok lakásból iroda lett vagy üresen áll. A fiatalok meg nem tudnak családot alapítani. A népesség a harmadik legkisebb mértékben növekszik a világon, ha nem lennének bevándorlók, még ez a növekedés se lenne. Aki egyáltalán képes otthont vásárolni, ott legalább két fizetés szükséges. Ezért dolgozik annyi nő olyan lehetetlen körülmények között kifáradásig. A kilátások nem túl jók a jövőre vonatkozólag, ezért nem is mernek gyereket vállalni. A szegénység 10 százalékos, hosszú távon a redisztribúció nem képes korrigálni. Egy olyan krízishelyzetben mint a mostani nem engedhető meg, hogy ez az arány fennmaradjon. Ráadásul mintegy 450 ezer családban egyik tag sem dolgozik, tehát rengeteg ember a család védelmére sem számíthat. A jelenlegi kormánynak gyökeresen meg kell változtatnia a

98

85

gazdaságpolitikáját, hogy a kezdődő válság ne mélyüljön el . Egyre nehezebb a dolguk, hiszen egyfelől együtt kell működniük azokkal a szervezetekkel, aminek tagjai (elsősorban az EU és az EMU) és megfelelni azok elvárásainak. Másrészt pedig a lakosság igényeinek való megfelelést és az egyre decentralizáltabban működő gazdaságpolitikát is összhangban kell tartani. Az ország kóros „betegségei” mellett, mint a munkanélküliség vagy az infláció, egyre több az új kihívás. Ezek közül az Unió kibővülése az, amire a legtöbb figyelmet kell fordítani. A versenyképesség megőrzése érdekében, véleményem szerint, meg kellene hoznia a kormánynak néhány népszerűtlen intézkedést, elsősorban a munkaerőpiacon. Másrészt növelni kellene a befektetéseket –még deficit árán is-, hogy tovább folytatódjon a modernizáció és a termelékenység javulása. Mindehhez a jelenlegi gazdaságpolitika átgondolása és a jelenlegi gazdasági előrejelzések felülvizsgálata szükséges.

98

86

Mellékletek 1.sz melléklet Spanyolország főbb gazdasági mutatói 1960-1974 között Év 1960 1961 1962 1963 1964 1965 1966 1967 1968 1969 1970 1971 1972 1973 1974 Év 1975 1976 1977 1978 1979 1980 1981 1982 1983 1984 1985

GDP Infláció Munkanélnövekedés küliség (%) 2,4 0,8 n. a 11,8 1,8 n. a. 9,3 5,3 n. a. 8,8 7,8 n. a. 6,2 6,7 1,5 6,3 9,7 1,5 7,0 7,3 0,9 4,3 5,8 1,0 6,8 5,1 1,0 8,9 3,4 0,9 4,1 6,6 1,0 4,6 7,8 1,5 8,0 7,6 2,1 7,7 11,4 2,3 5,3 17,8 2,6

folyó fizetési mérleg GDP%-a 3,8 1,9 -0,1 -1,5 0,1 -2,1 -2,1 -1,5 -0,8 -1,1 0,2 2,2 1,5 0,8 -3,5

költségvetési mérleg GDP% -a n. a. n. a. n. a n. a. n. a. n. a. n. a. n. a. n. a. n. a. 0,7 -0,5 0,3 1,1 0,2

GDP/fő EK12=100 v.e. paritáson 59,6 63,1 66,0 68,7 68,9 70,0 71,9 72,1 72,9 74,4 73,9 74,7 77,3 78,1 80,4

GDP Infláció Munkanélnövekedés küliség (%) 0,5 15,5 3,8 3,3 16,5 4,7 3,0 23,7 5,7 1,4 19,0 7,6 -0,1 16,5 9,4 1,2 16,5 12,4 -0,2 14,3 15,1 1,2 14,5 16,8 1,8 12,3 18,1 1,8 11,0 21,3 2,3 8,2 21,7

folyó fizetési mérleg GDP%-a -2,9 -3,9 -1,7 1,0 0,5 -2,5 -2,7 -2,6 -1,6 1,3 1,2

költségvetési mérleg GDP%-a 0,0 -0,3 -0,6 -1,7 -1,6 -2,6 -3,9 -5,6 -4,7 -5,4 -6,9

GDP/fő EK12=100 v.e. paritáson 81,1 79,3 78,7 76,8 73,7 73,4 72,7 72,7 72,6 72,1 71,8

Forrás: Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain Beyond Myths; 1992; p. 73.

98

87 2.sz. melléklet Spanyolország kereskedelmének övezetenkénti megoszlása és az egyes övezetekkel való kereskedelem növekedése 1988 és 1995 között (%) Övezetek

Kivitel 1988

Növekedés

1995

1988=100

Behozatal 1988

Növekedés

1995

%

1988=100 %

Világ összesen

100

100

226

100

100

194

Európa

73

77

238

65

70

202

EU-15

68

71

237

60

65

203

Kelet-Európa

10

5

315

3

3

185

Észak-Amerika

10

5

125

11

8

132

Japán

1

1

163

5

3

123

Afrika

5

4

160

6

6

175

Dél-Amerika

3

5

344

4

3

197

Ázsia-Óceánia

8

9

243

15

14

174

Forrás: Hamar Judit: Az Európai Unióhoz való csatlakozás hatása Spanyolország külkereskedelmére, 1999; Külgazdaság, XLIII. évf. 12. sz. p. 52-75.

98

88 3. sz. melléklet Spanyolország főbb gazdasági mutatói 1985-1995 között

Év

GDP növekedés (%)

Infláció (%)

1985 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995

2,3 3,3 5,5 5,2 4,9 3,7 2,2 0,7 -1,1 2,0 3,0

8,2 8,3 4,6 5,8 6,9 6,7 5,9 6,5 5,5 4,7 4,9

MunkaÁht nélküliség deficit (%) (GDP %) 21,5 21,0 20,1 19,1 17,0 16,3 16,3 18,2 22,4 23,9 22,3

-6,9 -6,0 -3,2 -3,2 -3,5 -4,0 -4,4 -4,9 -7,5 -7,2 -6,0

Folyó Adósság Fiz. (GDP %) mérleg (GDP %) 1,7 48,8 1,9 42,6 0,1 46,6 -1,1 42,9 -2,9 44,2 -3,4 44,5 -3,1 45,6 -3,1 48,4 -0,8 60,4 -1,2 64,2 +1,2 64,6

Külker. mérleg deficitje (md $) 5,7 7,8 14,9 20,2 27,2 32,0 36,3 35,7 19,1 18,8 23,2

Forrás: Éltető Andrea: Spanyolország modernizációja az 1980-as és 1990-es években; In. Külgazdaság, 1996. XL. évf. 12.sz. p. 47-65.

98

89 4.sz. melléklet Spanyolország gazdasági mutatói 1995-2003

Év

1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003

GDP GDPa Infláció Munkanélküliség növekedés növekedés (%) EU átlag (%) Sp.o (%) (%) 2,8 2,3 3,5 3,8 3,7 4,2 2,7 2,0 3,0

2,7 1,6 2,3 2,7 2,3 3,4 1,5 1,1 2,9

4,3 3,2 2,0 1,4 2,9 3,4 3,6 3,5 3,5

22,9 22,2 20,8 18,8 15,9 13,9 12,9 11,9 11,4

Költségv. egyenleg (MRD euró) -19,017 -22,137 -12,313 -6,697 -6,354 -2,430 -2,884

Folyó fizetési. egyenleg (MRD euró) 0,8 0,8 2,9 -1,9 -12,5 -18,7 -16,1

Kereskedelmi egyenleg (MRD euro) -17,4 -14,9 -15,7 -21,1 -34,5 -42,5 -42,3

Forrás: nemzeti adatok (Mineco, INE), 2002-2003: előrejelzések, nem végleges adatok a: European Economic Supplement 2000, Wirtschaftdienst 2002

98

90 5. sz. melléklet Strukturális Alapok megoszlása 2000-2006 között országonként és célkitűzésenként (millió euró 1999-es árakon) Ország

1.cél

1.cél

2. cél

2.cél

3.cél-

FIFG

phasin

phasing

kitűzés

g out

out

Közössé

Kohéziós

gi

Alap

Összesen

kezdemé -nyezés

Ausztria

261

0

578

102

528

4

358

0

1 831

Belgium

0

625

368

65

737

34

209

0

2 038

Dánia

0

0

156

27

365

197

83

0

828

913

0

459

30

403

31

254

0

2 090

3 254

551

5 437

613

4 540

225

1 046

0

15 666

20 961

0

0

0

0

0

862

3 060

24 883

0

123

676

119

1 686

31

651

0

3 286

1 315

1 773

0

0

0

0

166

720

3 974

0

0

34

6

38

0

13

0

91

5 085

1 166

3 989

706

4 568

121

961

0

16 596

Németország

19 229

729

2 984

526

4 581

107

1 608

0

29 764

Olaszország

21 935

187

2 145

377

3 744

96

1 172

0

29 656

Portugália

16 124

2 905

0

0

0

0

671

3 060

22 760

Spanyolország

37 744

352

2 553

98

2 140

200

1 958

11 160

56 205

722

0

354

52

720

60

278

0

2 186

127 543

8 411

19 733

2 721

24 050

1 106

10 290

18 000

21 854

Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Luxemburg Nagy-Britannia

Svédország EU 15

Forrás: Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alpjai, 2001; p. 73.

98

91

6.sz melléklet Spanyolország és a külföldi működőtőke befektetések (forrás: UNCTAD: World Investment Report, 2002.) 6/1: folyó külföldi működőtőke befektetés (millió dollár) 1985-95

1997

1998

1999

2000

2001

Spanyolországba

8 174

7 697

11 797

15 758

37 523

21 781

Spanyolországból

2 312

12 626

18 936

42 084

54 675

27 805

6/2: befektetett működőtőke állomány (millió dollár) 1980

1985

1990

1995

2000

2001

Spanyolországban

5 141

8 939

65 916

109 200

144 508

158 405

Spanyol FDI külföldön

1 931

4 455

15 652

36 243

165 873

185 954

6/3: befektetett működőtőke állomány (GDP %-ában) 1980

1985

1990

1995

2000

Spanyolországban

2,3

5,2

12,8

18,7

25,8

Spanyol FDI külföldön

0,9

2,6

3,0

6,2

29,6

Forrás: UNCTAD: World Investment Report, 2002.)

98

92

Felhasznált irodalom: Magyar nyelvű irodalom: 1. Szilágyi István: Demokratikus átmenet és konszolidáció Spanyolországban (Napvilág Kiadó, Budapest 1996) 2. Szilágyi István: Európa és a hispán világ (Veszprémi Egyetemi Kiadó, Veszprém 1998) 3. Éltető Andrea: Spanyolország alkalmazkodása a 90-es évek folyamataihoz az Európai Unióban (MTA VKI Kihívások, 1997. február, 84.sz. p. 1-12.) 4. Éltető

Andrea:

Az

ibériai

országok

EU-csatlakozása

(ISM,

Európai

Tükör:

Műhelytanulmányok: Országtanulmányok az EU-val kapcsolatban, 1997. 17. sz. p. 61-70) 5. Éltető Andrea: Spanyolország modernizációja az 1980-as és 1990-es években (Külgazdaság, 1996. XL. évf. 12. sz. p. 47-65.) 6. Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai (Európai Bizottság Magyarországi Delegációja, Budapest 2001) 7. Nagy András: A dél-európai országok európai integrációja és annak tanulságai –I-II. (Közgazdasági szemle, XLVI. évf. 1999. február p. 176-193; 1999. március p. 266-277.) 8. Hamar

Judit:

Az

Európai

Unióhoz

való

csatlakozás

hatása

Spanyolország

külkereskedelmére ( Külgazdaság, XLIII. évf., 1999. december; p. 52-75.) 9. Orbánné Nagy Mária: Spanyolország és Portugália Európai Unióhoz való csatlakozásának agrárgazdasági tapasztalatai (ISM, Európai Tükör 1999. IV. évf. 2-3. sz. p. 129-139.) 10. Vérten Sándor: Spanyolország Európában- a megosztottságtól az Unióig (Kiss J. László: Közösségi Politikák - Nemzeti Politikák, a 15-ök EU-rópái; Budapest, 1997 p. 291-326.) 11. Németh Gabriella: Spanyolország aranykora (Figyelő 2000, XLIV. évf. 32. sz. augusztus 10-16. p. 23-25.) 12. Simon Ernő: A politika hullámvasútján (Figyelő 2000, XLIV. évf. 32. sz. augusztus 1016. p. 24-25.) Idegen nyelvű irodalom: 1. Carlos Alonso Zaldívar, Manuel Castells: Spain beyond Myths (Alianza Editorial, S. A., Madrid 1992) 2. The Europa World Year Book 2002.; Europa Publications, London 3. OECD In Figures 2001

98

93

4. El País, spanyol napilap elektronikus változatának újságcikkei: (www.elpais.es/economía) •

Patxo Unzueta: Los costes del terrorismo; 2001. 10. 15.

•

Simón Sosvilla y Mario Izquierdo: Euro e inflación; 2001. 12. 31.

•

Carlos Yárnoz: La Comisión rechaza que el alza del IPC al 2,5% se deba al redondeo; 2002.02. 02.

•

EP: España crecerá un 2% menos por la ampliación europea, según La Caixa; 2002. 03. 15.

•

Agencias: Partidos, consumidores y sindicatos culpan al Gobierno del ascenso del IPC; 2002. 05. 15.

•

C.M.:La bajada de la gasolina y el inicio de las rebajas estabilizan los precios en junio; 2002. 07. 12.

•

C.M.: El PSOE acusa al gobierno de falsear las cuentas del estado y ocultar un déficit del 2,5% del PIB; 2002. 07. 13.

•

EP: La renta ‘per cápita’ en España crece un 5,9% hasta 16.148 euros; 2002. 07. 17.

•

Raquel Díaz Guijarro: El sector de servicios aporta casi dos tercios del PIB nacional; 2002. 07. 24.

•

C.M.: La crisis obliga a Rato a rebajar de nuevo el crecimiento; 2002. 08. 03.

•

C.Jan: La economía se estanca al crecer un 2% hasta junio, la tasa más baja desde 1993; 2002. 08. 29.

•

Concha Martín: Los presupuestos de 2003 intentarán otra vez el déficit zero pese a la desaceleración económica; 2002. 09. 20.

•

Ramón Muñoz: Telefónica aumentará la inversión si puede aplicar tarifas flexibles; 2002. 09. 23.

•

EFE: La UE inicia esta semana la negociación del acuerdo de pesca; 2002. 09. 23.

•

F.G. El tirón de agosto salva al sector turistico de los primeros 8 meses; 2002. 09. 24.

•

EP: Las cuentas del estado para 2003; 2002. 09. 26.

•

EP: El Gobierno presenta un Presupuesto voluntarista y abusa de artificios para cuadrar el déficit; 2002. 09. 26.

•

EP.: Las partidas socialaistas absorben la mitad del gasto público total; 2002. 09. 26.

•

EP.: La partida para pestaciones por desempleo crece casi 20%; 2002. 09. 26.

•

EP.: Los impuestos al consumo compensa la bajada del IRPF; 2002. 09. 26.

•

EP.: España recibirá más dinero que este ejercicio del Pesupuesto de la UE; 2002. 09. 26.

98 •

94 Ernesto Ekaizer: El FMI rebaja el crecimiento de España al 2,7% para el proximo año; 2002. 09. 26.

•

L.A.H.: Zaplana anuncia que no incluirá modificaciones esenciales en el ‘decretazo’; 2002. 10. 01.

•

E. Ekaizer: La Comisión no tiene poder para retrasar el Pacto de Estabilidad, según Rato; 2002. 10. 01.

•

Santiago Carcar: La Administración prepara una batería de concursos para apoyar la liberalización eléctrica; 2002. 10. 03.

•

EP: Fomento confirma que el precio medio de la vivienda subió un 15,5%; 2002. 10. 03.

•

C.M.: España tuvo en 2000 un déficit de 0,6% del PIB, el doble de lo anunciado por el Gobierno; 2002. 10. 03.

•

EP: Las empresas españolas han invertido 50.000 millones en Brasil desde 1998; 2002. 10. 07.

•

Mikel Muez: La flexibilidad laboral salvará el empleo fijo de Volkswagen en Navarra; 2002. 10. 07.

•

C.M.: El gasto de los hogares cae un 4,22% y la mayoría no logra llegar a fin de mes; 2002. 10. 08.

•

EP: Economía considera que la recuperación ya está en marcha y se apoyará en la inversión empresarial; 2002. 10. 08

•

S.P.: Duinsenberg cree que los tipos al 3,25% están en un nivel adecuado; 2002. 10. 09.

•

L. R. Aizpeolea: Los ayuntamientos exigen compensación a Hacienda por la pérdida del IAE; 2002. 10. 09.

•

Malen Ruiz de Elvira: El Gobierno destina el 34% del gasto en investigación a programes militares; 2002. 10. 10.

•

S.C.: La Comisión de la Energía alerta del riesgo de ‘colapso’ de la liberalización eléctrica; 2002. 10. 10.

•

C.M.: Economía admite que la inflación rondará el 3,6% a final de año; 2002. 10. 10.

•

Ramón Muñoz: Telefónica rebaja un 32% las llamadas internacionales para combatir a sus rivales; 2002. 10. 11.

•

F. Gualdoni: OMC prevé que el comercio mundial crecerá sólo 1% este año; 2002. 10. 11.

•

S.P.: El PIB de la zona euro se estanca y crece sólo el 0,4% en el segundo trimestre; 2002. 10. 11.

98 •

95 Carmen Parra: Las personas ya jubiladas con más de 65 años pueden volver a trabajar sin perder la pensión; 2002. 10. 11.

•

Alejandro Bolaños: Los inspectores de Trabajo cuestionan el plan de Zaplana contra la siniestralidad laboral; 2002. 10. 14.

•

EP: Las famílias sin capacidad de ahorro aumentan en ocho comunidades; 2022. 10. 14.

•

EP: El precio de la vivienda creció un15,8% en el segundo trimestre; 2002. 10. 14.

•

S.C.:Endesa suelta lastre en América Latina; 2002. 10. 14.

•

Guillermo de la Dehesa: Es necesario reformar el Pacto de Estabilidad?; 2002. 10. 15.

•

C. Parra, L. Abellán: Zaplana promete elaborar un plan contra la siniestralidad laboral antes del fin de año; 2002. 10. 15.

•

C.P.: El Gobierno abre vías de dialogo con los jornaleros pero sin más cambios del ‘decretazo’; 2002. 10. 15.

•

R.M.: Escaso interés por el concurso para llevar Internet a los pueblos; 2002. 10. 15.

•

Blas Calzada: La CNMV pide normas de contabilidad internacional para todos los cotizados; 2002. 10. 16.

•

LL.A.B.: Chaves anuncia una campaña institucional para defender el mantenimiento del subsidio agrario; 2002. 10. 16.

•

EP: Los comerciantes creen que el nuevo IAE generará más presión fiscal; 2002. 10. 16.

•

C.G.: La vivenda nueva se encarece otro 14% pese a las llamadas a la contención de precios; 2002. 10. 16.

•

C.M.: La crisis del turismo recorta un 7,1% los ingresos netos hasta julio; 2002. 10. 16.

•

B.C.: El PSOE propone que el Estado dedique 12.000 millones para abaratar la vivienda; 2002. 10. 17.

•

C.M.: El PSOE y los sindicatos coinciden en que los Presupuestos no son creíbles; 2002. 10. 17.

•

C.M.: La menor caída de la exportación reduce un 11,7% el déficit comercial; 2002.10.17.

•

EFE: El Banco de España defiende la solvencia del BBVA y del SCH; 2002. 10. 17.

•

EP: Los hoteles aseguran que el sector ha perdido 300 millones este verano; 2002. 10. 18.

•

Sandro Pozzi: Prodi califica “estúpido, rígido e imperfecto” el Pacto de Estabilidad; 2002. 10. 18.

•

L.A.H.: Cuevas arremete contra el IAE y lo tilda de ‘impuesto de Robin Hood’; 2002. 10.18.

98 •

96 R Muñoz, P.F.de Lis: El fracaso del Plan Info XXI obliga al Gobierno a poner en marcha uno nuevo; 2002. 10. 21.

•

Gabriela Cañas: Alemania quiere reducir las ayudas agrícolas a España y Francia; 2002. 10. 21.

•

Fernando Gualdoni: Los empresarios piden al Gobierno más promoción española en China; 2002. 10. 21.

•

F.G: Las empresas españolas pugnarán por los contratos de los Juegos de Pekín; 2002. 10. 22.

•

Dácil Marín: La llegada de turistas se ralentiza en verano con una subida del 3%; 2002. 10. 24.

•

C.G.: El CES pide ayudas para que los jóvenes accedan al alquiler de viviendas; 2002. 10. 24.

•

Dácil Marín: Los Hoteles subieron sus precios el 4,55 el ultimo año, según el INE; 2002. 10. 25.

•

Carlos E. Cué, Omar Noman: ‘España debe controlar las diferencias entre ricos y pobres’; 2002. 10. 28.

•

Ramón Muñoz: La industria española de telecomunicaciones registrará en 2002 el peor año de su historia; 2002. 10. 28.

•

F. Gualdoni: China pone a prueba la tenacidad española; 2002. 10. 28.

•

Vidal Maté: El sector agrario rechaza el acuerdo europeo para congelar gastos; 2002. 10. 28.

•

Dácil Marín: Rato pide a las autonomías que simplifiquen la legislación sobre el comercio; 2002. 10. 29.

•

EP: El precio de alquiler de viviendas ha aumentado un 147% desde enero de 1988; 2002. 10. 29.

•

C.M.: Economía no esperaque la inflación baje del 3% en unos meses, pero pide salarios moderados; 2002. 10. 29.

•

EP: La crisis de Brasil y Argentina hace caer el 13,6% los beneficios del SCH; 2002. 10. 30.

•

Dácil Marín: Más de 180 economistas exigen a Aznar un cambio profundo de su politica economica; 2002. 10. 30.

•

EP: La CEOE arremete contra el Gobierno por la pérdida de competividad de España; 2002. 10. 30.

98 •

97 L.A.H: Rato recuerda que los dueños de viviendas vacias pagarán un recargo tributario; 2002. 10. 30.

•

EP: La paga de 100 euros a las madres plantea dudas técnicas a Hacienda; 2002. 10. 30.

•

C.M.: Los pensionistas cobrarán unos 1000 millones de euros por el desvío del IPC; 2002. 10. 31.

•

EP: El alza del 1,65% en el IBI afectará 5 millones de pisos vacios; 2002. 10. 31.

•

Anabel Díez, J. Manuel Romero: El Gobierno está en complicidad con los especuladores del suelo; 2002. 11. 02.

•

EP: El modelo de la vivienda del PP desata el fraude, 2002. 11. 04.

•

C. Martín/M. Á. Noceda: Un informe de Hacienda cuestiona los resultados de la reforma fiscal de 1999; 2002. 11. 05.

•

L.A.H.: Zaplana aprovecha una comparencia en el Senado para avanzar que el desempleo creció en 51397 personas; 2002. 11. 05.

•

Sandro Pozzi: Los expertos de la UE piden más transparencia a las empresas; 2002. 11. 05.

•

S.H.: Las ventas de coches suben en octubre tras 8 meses de caídas; 2002. 11. 05.

•

L.A.H.: La Administración avalará a los jóvenes en su primera vivienda; 2002. 11. 05.

•

S.P.: Brusela exige a España devolver 27,4 milliones de fondos de la PAC; 2002. 11. 06.

•

L.A.H.: El INEM registra un récord de contratos, pero los fijos caen el 2%; 2002. 11. 06.

•

EP: La Producción industrial repunta un 1,3% en septiembre; 2002. 11. 06.

•

C:M: La economía reduce su crecimiento al 1,8% en la tasa más baja desde 1993; 2002.11.06.

•

Ignacio Ruíz, Jarabo Colomer: ¿Por qué una causa general contra las privatizaciónes?; 2002.11.07.

•

C Galindo: El Gobierno endurece el control de empresas con contratos públicos; 2002. 11. 07.

•

Gabriela Cañas: Bruselas advierte de que España duplica la media europea de contraros temporales; 2002. 11. 10.

•

Dácil Marín: El Foro Económico Mundial sitúa a España entre los países menos competitivos de la UE; 2002. 11. 13.

•

Cárlos Yárnoz: Bruselas rebaja su crecimiento económico y retrasa hasta 2003 la recuperación; 2002. 11. 14.

98

98

ABC napilap elektronikus változatának újságcikke: (www.abc.es/economía) •

Máite Vázquez del Río: El Gobierno revisará las pensiones de los prejubilados por anteriores reformas de la sistema; 2002. 10. 23.

Internetes címek: (WWW…) •

CIA.GOV- The World Factbook 2001 (letöltés: 2002. 11. 07.)

•

INE.ES (Spanyol statisztikai hivatal) ( letöltés: 2002. 11. 10.)

•

MINECO.ES (Spanyol Gazdasági és Pénzügyminisztérium) (letöltés: 2002. 11. 14.)

•

ECLAC.ORG (letöltés: 2002. 11. 01.)

•

UNCTAD.ORG –World Investment Report 2002 (letöltés: 2002. 11. 14.)

•

UE2002.ES (letöltés: 2002. 04. 20.)