AZ ÉRSEKÚJVÁRI POLGÁROK HETILAPJA
XXI. évfolyam 13. szám | 2011. április 8. | Díjmentes
Ismerd meg városod Szerkesztőségünk Érsekújvár városával együttműködve képzőművészeti- és irodalmi versenyt hirdetett az alapiskolásoknak az Ismerd meg városod verseny keretében. Ezt a verseny minden évben március végén - a II. világháború végéhez - rendezi meg a képviselő-testület mellett működő oktatásügyi bizottság valamint a városi hivatal Régiófejlesztési és oktatásügyi főosztálya. Az érdekesebbnél-érdekesebb feladványokról évről-évre Kasášová Marta, a Thain János Múzeum munkatársa gondoskodik. Idén például azt a feladatot kapták a csapatok, hogy tévériporterré alakuljanak. A riportok természetes kitalált eseményekről szóltak, humorosan meséltek el egy-egy ilyen eseményt. A zsűriben Garajová Jana és Laurincová Elena ültek. A verseny győztese a Dévény u. AI csapata lett, 2. helyen a Bethlen Gábor u. AI hármasa és a 3. helyért a Híd u. AI csapata küzdött az utolsó pillanatig. És most pedig térjünk rá az általunk kiírt versenyre. Nagy örömünkre a város összes alapiskolája bekapcsolódott a versenybe az egyházi alapiskolát is beleértve. Azt szerettük volna, hogy a versenybe bekapcsolódva rajzok, versek és írások szülessenek városunkról, és azokat is versenyzésre bírni, akik nem kerültek be a csapatba. Az irodalmi pályázatra magyar nyelvű írás nem érkezett. Az „Ahogyan én látom városom” irodalmi pályázatban Červená Daniela (A. Bernolák Egyházi AI) versét és Gibala Henrich (Dévény u. AI) prózáját jutalmaztuk. A „Legkedvesebb helyem a városban” témára nagyon sok szép rajz jött, aminek nagyon örülünk. A különböző technikával készült rajzokból a következőket díjaztuk: 1. Pánisz Pavol (Vár u. AI, 4.D) és Trojanovská Tamara (Nyitra-parti u. AI, 1.A), 2. Al-Lamiová Leila (Dévény u. AI, 7 éves) és Mikleová Ema (A. Bernolák Egyház AI, 2.A), 3. Pethes Boglárka (Czuczor G. AI, 3.B) és Ágh Kristián (Híd u. AI, 4.B). Az összes beérkezett alkotást április végéig megtekinthetik a városi hivatal első emeleti folyosóján. (d)
a Trojanovská Tamar
Mikleová Ema
Ágh Krisztián
Pánisz Pavol
Pethes Boglárka
Al-Lamiová L
eila
Fotók: (d), Szabó P.
2
Ülésezett a testület 2011. március 28-án újra ülésezett a városi képviselő-testület. Az ülés két fő pontja a céltámogatások jóváhagyása és a Cirill-Metód u. Óvodát látogató gyermekek szüleink petíciójának véleményezése. Céltámogatások Az egyes sportkluboknak és a kultúrával foglalkozó szervezeteknek a céltámogatások jóváhagyása egy nagyon fontos pillanat, hiszen ettől függ a pályázatok mennyisége, melyekkel anyagiakhoz juthatnak. 2011-ben, az egyes szakbizottságok döntése alapján a város 126.750 euróval támogatja a sportot, 25.350 euróval a kulturális rendezvényeket, 23.400 euróval az oktatást, 9.750 euróval az egyházakat, és 9.750 euróval a humanitárius és jótékonysági tevékenységeket: Sport - Atlétikai club 8.000 €, FKM Érsekújvár 36.000 €, FKM Futballiskola 500 €, Union Futball Club 500 €, Štart Kézilabda Klub 42.500 €, Női Kézilabda Klub 2.500 €, Lokomotíva Jégkorongklub 21.000 €, Gimnasztikai Klub 4.000 €, Röplabda Sport Klub 1.000 €, Bástya Sakk Klub 1.000 €, Karate klub, 300 €, Érsekújvári Aszfalthoki Unió 1.000 €, Asztalitenisz Klub 500 €, Asztalitenisz Klub Gimnázium 100 €, Fight Club Gym 300 €, Városi Futsal Klub 4.000 €, Box club Érsekújvár 200 €, Halláskárosultak Sportklubja 300 €, Badminton club 150 €. A sportra szánt céltámogatásokat a képviselők megjegyzéssel hagyták jóvá, mivel Valent Jaromír beterjesztett egy módosító javaslatot, mely szerint a sport céltámogatása 150.000 euróval nőjön meg. Kultúra - a Matica slovenská ASZ és Csemadok ASZ kiemelt támogatás - 2×25.000 €, Matičiarik Ifjúsági- és Gyermekfolklórcsoport 3.000 €, Paradox Színház 2.000 €, Művészeti Galéria 500 €, Gyermekek-, Fiatok- és Felnőttek Művelődéséért Társulás 4.850 €, 7. számú Czuczor Gergely Cserkészcsapat 500 €, Enthea Énekkar 2.500 €, Anton Bernolák Könyvtár 750 €, Graphic-Dodo Képzőművészek Társulása 500 €, Városi Rendőrség 1.000 €, Művelődésért és Kultúráért Alap 2.500 €, Thain János Múzeum 500 €, Regionális Művelődési Központ 750 €, Hexagon Fotósklub 1.000 €,
Kistérség Színtársulat 300 €, KultúrKorzó PT 3.700 €, Kassák Intermediális Kreativitás Központ „K21C” 500 €, Bonu met Gaudium PT az A. Bernolák Egyházi AI A Cirill-Metód u. Óvoda pedagógusai és az ovisok szülei is mellett 500 € eljöttek a testületi ülésre Egyház - Kisebb Testvérek Rendje - Ferenc-rend 750 €, ReforLeadták az aláírt mátus egyház 1.000 €, Római Katolikus Egypetíciós íveket ház érsekújvári plébánia 4.000 €, Keresztény A testületi ülésen megjelentek szülők és peSzeniorok Tárulása - Onezim Klub 1.500 €, dagógusok a Cirill-Metód u. Óvodából, majd Ignis PT 1.500 €, Zsidó Hitközösség 1.000 € később mind a szülők szóvivője, mind az óvoOktatás - Nyitra-parti u. AI 2.580 €, Beth- da igazgatónője szót kapott. A szülők március len G. u. AI 2.104 €, Dévény u. AI 2.466 €, 17-én adták le az aláírt petíciós íveket a hivaHradnáčik Gyerekközpont PT 1.590 €, Híd u. talban, melyben kifejezik tiltakozásuk az óvoAI 2.350 €, Czuczor G. AI 1.536 €, A. Bernolák da bezárását és elköltöztetését illetően a városi EAI 838 €, Művészeti Alapiskola 970 €, Pira- hivatal javaslata alapján. (Itt szeretnénk megjemis Szabadidőközpont 1.348 €, Vágóhíd u. gyezni, amint ez a testületi ülésen is elhangzott, Óvoda 410 €, Blaho P. u. Óvoda 1.100 €, Szé- a városi hivatal jelenleg a város összes óvodájáchényi téri Óvoda 1.190 €, Šoltés u. Óvoda nak anyagi problémájára megoldásokat keres, 420 €, Györki u. Óvoda 1.399 €, Nyitra-parti u. analíziseket készít. Az anyagi gondok mögött Óvoda 1.078 €, Cirill-Metód u. Óvoda 745 €, leginkább az állami támogatás törvényi csökGimnázium 150 €, a Gimnázium mellett mű- kentése okozza. Eddig sehol és semmiféle hiködő Pázmány Péter PT 370 €, Jedlik Ányos vatalos prezentáció és konkrét megoldás nem Elektrotechnikai Szakközépiskola és Keres- hangzott el. - szerk. meg.) A petícióval a városi kedelmi Akadémia 320 €, SzKI Nyitrai út 61. hivatal a törvény által megszabott előírások 436 € szerint foglalkozik. A Cirill-Metód u. Óvodát Humanitárius és jótékonysági tevékenysé- érintő ponthoz a város polgármestere is hozgek - Nyugdíjasok Szlovákia Egyesülete ASZ zászólt, és egyértelműen kimondta, Érsekúvjár 2.000 €, Halláskárosultak Szlovákiai Központ- Városa se óvodát, se alapiskolát nem zár be, ja ANEPS ASZ 1.000 €, Szlovákiai Mozgássé- mivel mindet az előírt létszámú gyermek lárültek Társulásának ASZ 1.330 €, Siketek ASZ togatja, ettől a szülőknek nem kell tartaniuk. 830 €, Civilizációs betegségekben Szenvedők Folyamatosan pénzügyi elemzések készülnek Társulásának ASZ 500 €, Sclerosis multiplex a hivatalban, melyekről a képviselők és a nyilSzlovákiai Társulása 498 €, Sztoikusok Önse- vánosság is tájékoztatva lesz. A képviselők gélyező Klubja 881 €, Szlovákiai Vöröskereszt jóváhagyták Ivan Ľuboš javaslatát, hogy a köTV 1.160 €, Gyengén látók és Vakok Szlovákia vetkező ülésre készüljön kimutatás az összes Uniójának ASZ 680 €, Iris Klub Érsekújvár lehetséges pénzforrásról, amiből hőszigetleni 871 €. lehetne az óvodák épületeit - alapok és egyéb lehetőségek. Továbbá a testület elé kell terjeszteni a 2010-ben balesetveszélyre hivatkozva és 10 ezer eurót meghaladó javításokat. A képviselők továbbá megbízták a város főellenőrét a Cirill-Metód u. Óvoda pénzügyi és gazdálaztán ma már szinte nincs olyan ágazata a kodási ellenőrzésével. nemzetgazdaságnak, ahol ne dolgozna diploGarajová Jana és Rošková Anna javaslatára más tanár. A „katedra” mögé jobbik esetben a tájékoztató iroda számára információs anyaazok ülnek, akik nem kapnak frászt a gyeregok készülnek a városról, Pétery Štefan javaskektől, és nem akadnak ki a legapróbb zajra. latára pedig az őszre a hivatal elöljárója kidolÉs egyre ritkább az is, hogy az a gyerkőcöt gozza a város parkolási politikáját. a tanára szeresse (nem kivételezés céljából!), Varga Ildikó (Fotó: máthé) tisztelje, elismerje és dicsérje... Természete-
Szerkesztőségi gondolatok gondo latok Tanítónak születni kell. Nem pedagógusnak, hanem tanítónak, aki ugyanazzal a szeretettel, lelkesedéssel mutatja meg, hogyan kell lerajzolni egy-egy betűt már negyvenedszer, mintha először mutatná. Tanítónak születni kell. Voltak idők, amikor egy-egy község kántor-tanítójának lenni társadalmi elismerést jelentett, adtak a véleményére, és bizony befolyása volt. Aztán már pedagógusnak kellett születni, és nem is volt olyan egyszerű bekerülni a főiskolára, hiszen korlátozott számba képezték a tanárt. Igaz, a diplomaosztás után a véleményére már nem adtak annyira, de még mindig megbecsülték. Ma már szinte mindenki pedagógusnak születik, hiszen, ha a középiskola elvégzése után nem tudja egy nebuló eldönteni mi legyen a jövőjével, pedagógiát tanul. Ezért
sen, tisztelet a kivételnek! De róluk tudunk is, hiszen a gyerekeken kívül a szakma is elismeri őket. Tanítónak születni kell. És szülőnek is születni kell. Hiszen ez a két, életre szóló hivatás nem működhet hatékonyan egymás nélkül. És ahogy a szülőt nem bántalmazhatja a tanító, mert rossz döntéseket hoz, ezért egyegy döntésért a pedagógus se büntethető. Viszont meg lehet beszélni, hogy merre és hogyan vezessék a csemetét. Varga Ildikó
ÉRTESÍTÉS A szociális biztosító érsekújvári fiókja 2011. április 1-jétől meghosszabbította ügyfélfogadó óráit. Ezentúl hivatalos ügyeiket a következő napokon és órákban intézhetik: hétfőn 8-16 ó, kedden 8-14 ó, szerda 8-17 ó, csütörtök 8-14 ó, péntek 8-14 ó. Bővebb tájékoztatást a biztosító honlapján kaphatnak www.socpoist.sk. (-)
3
2010. LEGJOBB SPORTOLÓI 2010. legjobb sportolóinak csoportképe
Egyének: Rábek Oliver – Štart Kézilabda Klub, szlovák válogatott - a Štart Kézilabda Klub legeredményesebb játékosa, III. helyezés a szlovák extraligában
Szapu Viktor - Štart Kézilabda Klub, szlovák válogatott - III. hely a szlovák extraligában
Janečková Lucia - Atlétikai Club - 2010-ben 8 szlovák bajnok címet nyert a tanulók, a serdülők és a juniorok kategóriájában. Az érsekújvári atlétika több, mint 50 éves történetében egy év alatt ezidáig egyetlen sportoló sem volt ilyen sikeres
Timoranský Tomáš - Atlétikai Club - A 2010-ben az egyik legjobb szlovák serdülőkorú versenyző az öszszes atlétikai versenyszámban, amit a moszkvai európai kvalifikáción elért egyik legjobb eredménnyel bizonyított, kvalifikálta magát az első ifjúsági olimpia 1000 m-es távfutására, melyet Szingapúrban rendeznek meg.
Nezvalová Soňa - Atlétikai Club - Az egyik legjobb junior hosszútávfutó Szlovákiában
Kecskésová Martina - Atlétikai Club - A fiatalabb tanulólányok kategóriájában az egyik legjobb szlovákiai futó, a fiatalabb tanulók nemzetközi versenyén Varsóban 8 állam közül legjobb helyezést ért el a szlovák csapatból
Pilek Adam - Úszóklub - 1. és 2. hely a fiatalabb tanulók nyári és téli országos bajnokságain
Valko Sebastián - Úszóklub - 1. és 3. hely az idősebb tanulók nyári és téli országos bajnokságain 100 m-es mellúszásban
Kemény Viktor - Úszóklub - 1. helyezés a Testi Fogyatékosok Országos Bajnokságán, 1. helyezés a Testi Fogyatékosok magyarországi Nyílt Bajnokságán, 2. helyezés a Testi Fogyatékosok németországi Nyílt Bajnokságán, 1. helyezés a Testi Fogyatékosok csehországi Nyílt Bajnokságán. Teljesítette a testi fogyatékosok Európa- és világbajnokságára szükséges limitet a 100 m-es mellúszásban
Prodán Juraj - Úszóklub - 1. és 2. hely a Testi Fogyatékosok Országos Bajnokságán a tanulók kategóriájában
Hoppan Juraj - Fight Club Gym - 1. hely az országos bajnokságon - Full Contact Low Kick versenyszámban
Kudrna Andrej - Lokomotíva Jégkorong Klub, szlovák válogatott - 2010-ben részt vett a 20 éves korig rendezett világbajnokságon az amerikai Buffalo és Niagara Falls városokban
Mészárosová Lenka - Asztalitenisz Klub - 1. hely az országos bajnokság fiatalabb tanulók páros kategóriájában
Kopányi Tomáš - Asztalitenisz Klub - 1. hely az országos bajnokság fiatalabb tanulók páros kategóriájában valamint a Szlovák Kupa fiatalabb tanulók kategóriájában
Korpová Dominika - Gimnasztikai Klub - 1. hely a sportgimnasztikai szlovák bajnokságon tanulólányok kategóriájában, 2010-ben a Szlovák Tornász Szövetség legjobb sportolónője a tanulólányok kategóriájában
Szabó Niki - Gimnasztikai Klub, szlovák válogatott - Részt vett a sportaerobik világbajnokságon, 2010-ben a Szlovák Tornász Szövetség második legjobb sportolónője sportaerobikban
Fotó: Szabó Péter
Balciarová Dorota - Karate Klub - 1. hely a Törökországban megrendezett kadétok és juniorok Európa-bajnokságán a kata kadétek kategóriában, a Budapest Open-en nők kategóriájában, a Czech Open-en a nők kategóriájában, a Croatia Open-en a juniorok kategóriájában, 2. hely az Ausztria Open-en a nők kategóriájában
Soóky Peter - Karate Klub - 3. hely az idősebb juniorok kategóriájában kata versenyszámban a szlovák bajnokságon és 3. hely a Czech Open-en a férfiak kategóriájában
Salgó Marek - Aszfalthoki Unió Érsekújvár - 2. hely a moszkvai U-16-os világbajnokságon
Csapatok: Štart Kézilabda Klub - 3. hely a szlovák extraligában Atlétikai Club - a serdülők csapatának 3. helye a szlovák bajnokságon
Gimnasztikai Klub - a junior lányok csapatának 1. helye a sportaerobik szlovák bajnokságon step-aerobik kategóriájában Aszfalthoki Unió Érsekújvár - az U-16-os csapat 3. helye a Kassán megrendezett szlovák bajnokságon Hallássérültek Sportklubja - 1. hely a hallássérültek nemzetközi tornáján - teremfoci csapat
Városunk sportéletének felvirágoztatásáért odaítélt díjak Kotrecová Eleonóra - Gimnasztikai Klub - 1985 óta dolgozik edzőként, általános tornászedzőként fiúk és lányok előkészítőjét vezeti - óvodások és kisiskolások
Mesiarkin Jozef - Atlétikai Club - 1960 óta tagja az Atlétikai Clubnak. Középtávfutóként a tanulók és serdülők kategóriájában Szlovákia legjobb versenyzői közé tartozott. A versenyzői pályafutásának befejezése után több funkciót töltött be és már 15 éve a klub alelnökeke. Elnöke és alapítója a járás olimpiai klubjának, aktív szervezője az Érsekújvár Polgármesteri Tízesnek, az Olimpia Napja futóversenynek valamint az összes bajnoki versenynek - iskolai, járási, kerületi, országos és nemzetközi szinten, és az Érsekújvári Pajzsnak is.
Ganczner Peter - Városi Futsal Klub - Érsekújvári focis családból származik. Tanulmányai alatt a pozsonyi Slovan CHZJD cserejátékosa volt, az aktív játékosi pályafutását Érsekújvárott fejezte be. Testnevelési tanár, aki huszonöt éves gyakorlata mellett edző is. Edzőként Brünnben mutatkozott be, 1990-ben megalapította városunkban az 1. magán fociiskolát, amely a mai napig fiatal tehetségekkel látja el az érsekújvári focit.
Baďura Peter - Karate Klub - 1970-ben autodidakta módon kezdte a karatét. 1978-ban a Štart TE Remesloslužba égisze alatt megalapította városunkban a szervezett karatét, 2001-ben a szlovákiai Šito ryu Asszociáció elnöke és alapítója, 1990 óta a Szlovákiai Karate Szövetség alelnöke és a végrehajtó bizottság tagja, az országos válogatott edzője Katában, a Világ- és Európai Karate Szövetség nemzetközi bírója Kata és Kumite versenyszámokban, 7 danos karate mester.
Struhár Ladislav - Úszóklub - A díjat 50. születésnapja alkalmából ítélték oda a testi fogyatékos sportolók edzéséért és a kimagasló eredményekért. (-)
4
Színházi előadás tanítónap alkalmából A Radošini Naiv Színház előadása Érsekújvár városa idén is megtisztelte a város iskoláiban dolgozó pedagógusokat. Ünnepük alkalmából, mely Jan Amos Komenský (1592. 3. 28.) jeles pedagógus és humanista születésnapjához kötődik, színházi előadással lepte meg őket a város. Tavaly ilyenkor Jožo Pročko és Zuzana Tlčková nevetették meg a közönségüket, idén egyenesen a Radošini Naiv Színház társulata jött el, és egy válogatást mutattak be. Arról, hogy nagyon sokan elfogadták a meghívást erre az április 1-jei színházi estre a legjobban az utolsó helyig megtelt kultúrház tanúskodott. A város meghívását elfogadták az Állami Tanfelügyelő Intézet munkatársai, a városi fenntartású iskolák aktív pedagógusai, de már nyugdíjas kollégáik is valamint a városban működő középiskolák igazgatói is. A tanárokat az előadás után egy kis frissítő várta,
RÖVID HÍREK Megemlékező ünnepség A II. világháború befejezésének 66. évfordulója alkalmából március 29-én megemlékező ünnepségre került sor városunkban a Mihály bástyán található Erőszak áldozatainak emlékműnél. Nagy Péter alpolgármester a város nevében, és Nováková Magdaléna, az Antifasiszták Szlovákiai Szövetségének területi titkára szólt a jelenlévőkhöz, majd az
melynek elfogyasztása közben kellemes baráti beszélgetésekre került sor a kollégák között. Pischinger Géza polgármester köszöntő szavaiban kiemelte az igazgatók szerepét az iskolákon, a munkatársakkal folyatott kommunikáció fontosságát, de az iskolatanácsok munkájának komolyságát is, hiszen meghatározzák, ki vezesse az egyes iskolákat a elkövetkező négy évben. Kitért az iskolák anyagi helyzetére is, ami tudvalévően nem éppen rózsás. Hangsúlyozta azonban, hogy a nehézségek és akadályok ellenére az iskolák kitűnő eredményeket érnek el, Illusztrációs fotó amiről a tanfelügyelőség ellenőrzései, de az iskolák által szervezett módszertani napok is tanúskodnak. (d)
vezet tagjainak, hogy továbbra is tartsanak össze, mert úgy sokkal több mindent lehet elérni. A civilizációs betegségekben szenvedőknek egészségügyi előadásokat szerveznek az idén pl. a gyógynövényes kezelésről vagy a hiperbárikus kamra oxigénes kezeléséről, de lesznek beszélgetések a szociális ellátásról szóló törvény módosításáról, a betegségmegelőzés különböző formáiról, sportrendezvényekről, és a készülőben lévő rehabilitációs programokról. Bővebb tájékoztatást az érdeklőknek Bugošová E. nyújt a Komáromi u. 39. alatt hétfőn, kedden, szerdán és pénteken 9-től 13 óráig, vagy a 035/6400 218-as telefonszámon. Balla M.
Kiváló matematikusok az alapiskolában
általa előadott vers zárta az ünnepség első részét. Ezt követően a koszorúzás következett, amelyen a város nevében Nagy Péter koszorúzott, az emlékezés koszorúját az emlékműnél Huršan Andrej alpolgármester és a városi képviselők, kulturális szervezetek, politikai pártok valamint az egyházi iskola helyezte el. (d) Fotó: Szabó P.
A Zrínyi Ilona Matematikaverseny az egyik legnépszerűbb matematikaverseny. Az elmúlt évben az indulók száma több mint 65.000 volt. A kétfordulós verseny (területi és országos) teszt formájában kerül lebonyolításra. A versenyen 3-8. osztályos tanulók vehetnek részt. Idén a Nyugat-Szlovákia terület csoportjában négy 3. osztályos Czuczoros is versenyzett - Vrzák Johanna, Pásztor Mihály, Fodor Attila és Kiss Emőke. Közülük az elő-
Segítenek megbirkózni a civilizációs betegségekkel A Civilizációs Betegségekben Szenvedők Egyesülete március 18-án évzáró gyűlést tartott. Az egyesületnek majd 150 tagja van, akik cukorbetegségben, ér- és szívrendszeri megbetegedésekben, vagy daganatos betegségekben szenvednek. Az évzárón részt vett Nagy Péter alpolgármester, aki elmondta, hogy csodálatos dolog az ilyen értékes tevékenység, amit a szervezet tagjai végeznek. Kisely Juraj városi képviselő azt tanácsolta a szer-
Egy este háromszor tértek vissza.... Még 2010. december 10-én este nyolc körül három érsekújvári fiatal a Komáromi utcába vette az irányt. Kifeszítették a vasrácsot, benyomták az ablakot - betörtek az ún. pártok házába. Bejutottak az egyik irodába, ahonnan eltulajdonították a kézi pénztárat, az épülethez tartozó kulcsokat, iratokat és pecséteket. Amikor rájöttek, hogy a pénztár üres, újra visszamentek az épületbe. Ekkor már nem kellett betörniük, hiszen az első látogatásukkor az összes kulcsot magukkal vitték. Fokozatosan minden ajtót kinyitottak, elvittek három notebookot, és egy ezer eurót tartalmazó kézi pénztárat. Az épületnek valószínűleg különleges vonzereje lehetett, mert éjjel három körül újra visszamentek. Az addig érintetlen irodákból képernyőt, számítógépet és 1.100 euró készpénzt vittek el. Ezen az egy éjszakán 3.750 euró értékben tulajdonítottak el tárgyakat, és az épületen ezer eurós kár keletkezett. Három hónap intenzív nyomozás eredményeképpen a rendőrség a tettesek nyomára bukkant, a 23 éves Tomášra és a két 20 éves bűntársára - Márióra és Renére, akik ellen már betöréses lopás és tulajdon megrongálása gyanújával vádat emeletek. Hat hónaptól három évig tartó börtönbüntetésre számíthatnak. Čuháková Renáta a nyitrai Kerületi Rendőrtestület szóvivője
Villámhír Megbízott elnök vezeti a Csemadokot
kelő 5. helyen Vrzák Johanna végzett, aki az oklevelet a komáromi Selye János Gimnáziumban vehette át. (-)
2011. március 30-án a Csemadok ASZ vezetőségi ülésén benyújtotta lemondását Berényi Margit elnök, aki a jövőben a vezetőség munkájában sem kíván részt venni. Az elnökség az elnöki teendőkkel Reméň Évát bízta meg a soron következő taggyűlésig, amire előreláthatólag 2012 februárjában kerül majd sor. Forrás: Új Szó (vi)
5
orvosi tika kozme
Váralja u. 14., Érsekújvár Tel.: 035 6402 340 Nyitvatartás: Hé-Pé: 900 – 1700, Szo: 900 – 1200
Azt kínáljuk, amit mások nem!
ACÉL ÉKSZEREK EZÜST ÉKSZEREK ÓRÁK
Szabaduljon meg VÉGLEG és fájdalommentesen IPL villanófényes eljárással nem kívánt szőrzetétől. Az IPL villanófény kiválóan: t fiatalítja a bőrt (fotorejuvenizáció), t eltávolítja a hajszálereket és pigmentfoltokat, t gyógyítja az aknés bőrt.
AKCIÓ
Nőknek és férfiaknak egyaránt alkalmas. Medi-Pharm Centrum a Starbec épületében tel.: 0901 701 648, www.vmc.sk
CN-R-42/11
AZ ÖSSZES SWAROVSKI ÉKSZERRE !
Esztétikai rendelő
A 10. számunkban közölt rejtvény helyes megfejtése: „A könnyelműség a művészetek anyja.” Helyes megfejtőink közül Dobosi Victoria naszvadi olvasónknak küldjük a Norvell cég 18 eurós testbarnító utalványát. Gratulálunk! E heti rejtvényünkben KODÁLY Zoltán magyar zeneszerző egyik gondolatát fejthetik meg. A megfejtéseket kérjük 2011. április 19-ig beküldeni szerkesztőségünkbe: Castrum Novum szerkesztősége, Fő tér 10., 940 35 Érsekújvár vagy az
[email protected] e-mailcímre. Az e-mailben ne felejtsék el feltüntetni nevüket és postai címüket! ÚJ! A MEGFEJTÉST+NÉV ÉS CÍM KÜLDHETIK SMS-BEN IS A 0917/502 957-ES SZÁMRA IS! Helyes megfejtőink között Wass Albert: Ember az országút szélén c. könyvet sorsoljuk ki. Készítette: Lőrincz László R. 2. rész Zoltán R. 1. rész Tonna
Ismert magyar színész volt
József, Róbert
Magyar Német- Némán letép! zeneszerző országi folyó volt
Ede, Aba
Létezik
E
K
... refero Az elmondottakat mondom el (NARRATA)
Római 1 Jegyzék
Latin kötőszó
Részesül
Dzsúsz
Pálca
Tiltószó
Amerikai úszó (NABER) Jól megy a sora
Semmi - latinul Puha, fehér anyag Páros szerv Franciaországi város Rádium vegyjele Stelázsi
Szemével érzékel
Nagyhatalom
Határozói rag Olasz zeneszerző Irány
Fülközép! Névelő
N
Utca jele Olga, Ella
Növényi forrázat
Az Alter-Net Centrum Rákoczi u. 12. (Korzó szálloda), II./204. kínálata: Az egészségi állapot felmérése számítógépes biorezonanciával Megállapítjuk szerveinek, mirigyeinek, csontjainak, hátgerincének, szívének és emésztőrendszerének működését és állapotát, a különböző allergiáinak okát Biorezonancia segítségével segítünk letenni a cigit Tájékoztatás a www.alter-net.sk honlapon vagy a 0944/097 344-es számon
APRÓHIRDETÉS
Női név
Krajcár, röv.
Alkalmas régiesen
A múlt idő jele Magyar színész volt
CN-R-38/11
legnagyobb választéka – 300 minta
Legjobb ára a városb k an!
• Eladó 3-szobás lakás, Sznf 42., Érsekújvár - 74 m2, azonnal beköltözhető. Ár: 40.000.- €. Tel.: 0908/787 555. • Eladó berendezett víkendház 12 km-re Selmecbányától, Vysoká községben. Tel.: 0908/770 535. • Eladó 22-áras kert az Alsó Pirítóban, kertészkedésre, szőlő- és gyümölcsös telepítésére alkalmas. Házikó is építhető. Villany, víz. Tel.: 0908/415 376. • Eladó 25-áras szántóföld borospincével a szőlőhegyen Muzslán. Kovács Ladislav, Len u. 11., Érsekújvár, tel.: 035/6426 392.
CN-R-32/11
ARANY GYŰRŰK
6
LABDARÚGÁS – II. LIGA
KÉZILABDA – EXTRALIGA
ŠK Slovan Pozsony junior – FKM Érsekújvár 3:1 (1:1)
HC Štart Érsekújvár – MŠK Galgóc 37:20 (17:13)
Remekül kezdtek az érsekújváriak, már a 3. percben Kosút zúdult nagy lendülettel egyedül a hazai kapura. Gábris kapus csak szabálytalanul tudta megakadályozni és a megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette. A nagyon alacsony létszámú közönségnek jó játékot mutatott a két csapat. A vendégek a 23. percben növelhették volna előnyüket, de Humaj beadása után A II. liga táblázata Kosút fejesét a ha1. Myjava 19 13 6 0 35:5 45 zai kapus hárította. 2. Nemšová 19 12 4 3 36:14 40 3. Tapolcsány 18 9 6 3 29:15 33 A Slovan aztán a félidő 4. Vágújhely 19 10 3 6 31:19 33 hajrájában megszerez5. Nyitra B 19 10 2 7 33:26 32 te az egyenlítést Králik 6. Verebély 19 10 2 7 18:20 32 révén, akinek lövése 7. Nagyszombat B 18 7 4 7 23:25 25 utat talált Valenský ka8. Vrbové 18 7 3 8 22:23 24 pus hálójába. A szünet 9. Érsekújvár 19 6 4 9 21:28 22 után az érsekújvári10. Pezinok 19 6 4 9 19:26 22 aknak nagyon hiány11. Somorja 19 5 6 8 34:28 21 12. Pozsony Slovan jun. 18 5 4 9 21:24 19 zott a megsérült Ešek 13. Moravany 19 4 6 9 10:34 18 a középpályáról, és 14. J. Bohunice 19 4 5 10 15:28 17 ez rányomta bélyegét 15. Bermolákovo 19 5 2 12 17:31 17 a játékukra. A pozso16. Rača 19 4 5 10 17:35 17 nyiak végül két perc alatt döntötték el a mérkőzést a saját javukra. Az érsekújváriak végül a számukra ígéretesen kezdődő meccsen pontot sem szereztek. Az FKM összeállítása: Valenský - Zsák, Cingel Z., Gašparík, Hlavačka - Andrášik, Fiala, Bukovič, Ešek (46. Šebík) - Humaj (65. Bacigál), Košút Az FKM gólszerzője: 3. Košút (11 m), sárgalap: Gábriš - Fiala, játékvezető: Marhefka, 80 néző (rg) Következő mérkőzés: 2011. 4. 9., 15.30 ó, Ganczner László Stadion FKM Érsekújvár – AFC Vágújhely
A találkozónak nagy volt a tétje - az utolsó, még kiadó 4. hely, amely a rájátszásba való bejutást biztosította. Mindkét csapat jól kezdett, és az első félidő eleje kiegyenlített játékot hozott. Csak a félidő végére sikerült az érsekújváriaknak négygólos előnyt kicsikarniuk. Ami a második félidő elején történt az a galgóciak számára egy rémálomnak mondható. Az első hét percben gólt sem lőttek és hatot kaptak. A hazaik nagy kedvel játszottak, remekül védett Fabian és főleg Fabian Luděk „munka” közben a Tůma - Straka páros révén ontották a gólokat az ellenfél Táblázat kapujába. A vége már 1. Tatran Eperjes 22 19 1 2 822:652 39 igazi parádé volt, a mi2. MŠK Vágbeszterce 22 13 2 7 618:586 28 einknek felállva tapsol3. MHK Kassa 23 10 4 9 711:687 24 4. HC Štart Érsekújvár 23 10 1 12 732:736 21 hatott a Millennium 5. MŠK Galgóc 22 8 2 12 603:673 18 Sportcsarnok közön6. HK Tapolcsány 22 4 5 13 615:684 13 sége. Az érsekújváriak 7. ŠKP Pozsony 22 6 1 15 635:718 13 jelentős lépést tettek ezzel a győzelemmel az elődöntő felé, de az alapszakasz utolsó mérkőzésén itthon a vágbeszterceiek ellen ezt feltétlenül meg kell erősíteniük. Játékvezetők: Černý, Vydra, büntetők: 3/2-2/1, kiállítások: 5-8, 750 néző A Štart összeállítása: Kanás, Šuba, Fabian - Rábek 6, Szűcs, Kurka 1, Straka 10, Bakos 4/2, Šeben 1, Szapu 3, Sivák 2, Kleis 6, Tůma 5, Fázik Edző: Kucsera M. (rg) (A szerző felvétele) Következő mérkőzés: 2011. 4. 9., 18 ó, Millennium Sportcsarnok HC Štart Érsekújvár – MŠK Vágbeszterce
Filmszemle A mozgóképes főidény záró- vagy nyitószakaszának (attól függ, az Óperenciás-tenger mely oldaláról szemléljük) egyik legerősebb munkáját csodálhatjuk a helyi filmteátrumban. Hagyománytisztelő, rétegzett, klasszikus princípiumok mentén építkező királydráma. Vagy amit akartok. Tom Hopper (Elizabeth, Az elátkozott Leeds United) tévéfilmes módszerei nem sok meglepetést nyújtanak, verbózus beállításai azonban elmélkedésre késztethetnek. „Úgy vélem, egy fiatal, ötletekkel felvértezett, rátermett” rendezőről lehet szó. Kézenfekvő választásnak bizonyult David Seidler iratainak fazonírozásához. Ízléses, hatásos jelenetei is erről árulkodnak. Bertie (Colin Firth) és a füttyszitáló (Geoffrey Rush) története pedig a csodás matériáról. Az előbbi Őfelsége... Albert herceg, Frederick Arthur György, a brit uralkodó fia... Testvére... Illetve maga a király! Az utóbbi egy bukott színész. Doktor. Bizalmaskodó sarlatán. Egy folyton ugráló kenguru az Isten háta mögötti helyről. Egy sörfőzdés bosszantó fia. VI. Györgynek azonban reá van szüksége, oly korban, mikor az öreg kontinensen „ki szót emelt, az bújhatott... mikor a költő is csak hallgatott...” Küszöbön egy újabb világégés, az alattvalónak szüksége vagyon energikus, dinamikus uralkodói orgánumra az ínséges időkben. A birodalom feje viszont dadog. Hadilábon áll Pandora dobozával, mely új távlatokat nyit a tömegkommunikációban. Itt lép képbe az ausztrál mágus. Szükségük van torkuk izmainak ellazítására és a nyelv megerősítésére. S persze egymásra is... A (film)világnak pedig több hasonló alkotásra. A független(?) gyártók és az óriásvállalatok között húzódó szakadék felett függőhídként funkcionálhatna. Shakespeare szellemével és az ötödik kontinens (mellék)ízével egyedi zamatot kínál, melyet az ízletes képvezetés, a mentális állapotrajzok finomsága még kívánatosabbá tehet. Becses díszletmunka, flancos kosztümök idézik az eseménydús érát, s parádés alakítások fűszerezik a látottakat. Nyugtatja a szemet az összhang ereje és mélysége. Kaszás Dávid Kiadja Érsekújvár városa. Főszerkesztő: Varga Ildikó (
[email protected]), tel.: 0917/502 957, szerkesztő: Čerháková Dagmar - szlovák (
[email protected]), tel.: 0917/502 955. Reklám: Čudai László, tel.: 0917/502 965. Az egyes levelezői cikkekben és fizetett reklámokban közölt nézetek nem feltétlenül egyeznek meg a szerkesztőség nézeteivel. Nyomtatás: KORUND desktop, spol. s r.o., Regisztrációs szám: EV 401/08, kiadta az SZK Kulturális Minisztériuma. A szerkesztőség címe: Castrum Novum, Hlavné nám. 10, 940 35 Nové Zámky, web: http://www.nztv.eu. A szerkesztőség fenntartja a kéziratok lerövidítésének és módosításának jogát. Lapzárta: szerda, 15 óra. Nem kapott újságot? Terjesztés: 0903/038 428, 0907/425 706.
CN-R-39/11
A király beszéde
7
MEGEMLÉKEZÉS 2011. április 7-én volt egy éve, hogy örökre távozott közülünk a szeretett férj, édesapa, nagyapa és rokon
JURIČEK Mikulás. Aki ismerte, szenteljen emlékének egy csendes percet. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Április 8-án 5 év telik el, hogy örökre távozott közülünk a szeretett férj, édesapa, nagyapa
GAŽURIK František. Szeretettel emlékezik felesége, lánya és fiai családjaikkal valamint az egész rokonság
MEGEMLÉKEZÉS „Egész életeden át dolgozva éltél, Most bánatot ránk hagyva csendesen elmentél. Itt hagytál minden álmot, vágyat, Nem mesélsz már az unokáknak. Csak bánat és könny marad utánad. Örök álom zárta le drága szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed. Drága férj, édesapánk és nagyapánk, Isten veled.” Fájó szívvel emlékezünk 2011. április 9-én halálának 2. évfordulóján
FORRÓ Jánosra (Érsekújvár) Aki ismerte, szenteljen emlékének egy csendes percet. A gyászoló család
APRÓHIRDETÉS • Munkát keresek mint takarítónő - lakások, házak, kertet is gondozok. Tel.: 0915/183 741. • Eladó 2-szobás, magántulajdonú lakás, 60 m2, balkon, pince. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0915/149 414. • Eladó modern, széthúzhatós ülőgarnitúra. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0918/065 315. • Eladom - elcserélem szép, nagy, napos lakásom a Váralja u. 1. alatt, Érsekújvár az új berendezéssel együtt. Megegyezés. Tel.: 0911/516 636. • Eladó kert téglából épült víkendházzal a Poľnohospodár körzetben. Tel.: 0907/326 045. • Eladó 2×3 m-es plüss szőnyeg, hűtő fagyasztóval - nagyon megkíméltek. Tel.: 0915/724 751. • Eladó 4-szobás lakás négylakásos házban, átalakított, különálló mosókonyha, garázs, raktárhelyiség, kerttel. Tel.: 0949/445 124. • Adjon nagyobb esélyt a karrierjének. Individuális francia nyelvtanfolyam kezdőknek. Tel.: 0908/111 333. • Eladó 150×95 cm-es sarokkád. Tel.: 0917/320 977. • Bérbe adok garázst a Pozsonyi úton Érsekújvárott. Tel.: 0917/320 977. • Eladó 3-szobás, magántulajdonú lakás Érsekújvárott. Ár megegyezés szerint. Tel.: 0910/399 364, 0902/433 756. • Eladó 1-szobás, magántulajdonú lakás a J. Kráľ utcában, 1/7. emelet. Ár: 33.000.- €. Tel.: 0903/861 556. • Átadom - eladom 10 év alatt befutott zálogházamat a buszmegállóknál Érsekújvárott családi okok miatt (teljes berendezéssel és az ügyfelekkel együtt). Megegyezés biztos. Tel.: 0903/558 186, 0903/796 742. • Eladó 2-szobás lakás a Széchényi téren, 60 m2, új falazott központi lakásegység, 7 m balkon. Ár: 35.000.- €, megegyezés lehetséges. Tel.: 0907/916 201.
TÁRSASÁGI ROVAT
AJÁNLÓ
VÁROSUNK KIS POLGÁRAI
2011. 4. 30-ig Thain János Múzeum, M.R. Štefánik u. 58. Élet a határ két oldalán - a győri Xántus János Múzeum kiállítása
Paluková Sofia, Szomor Samuel, Baňár Dávid, Forgáčová Liana, Šupáková Dominika, Jóba Róbert
HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Szabó Štefan és Horváthová Žaneta
ÖRÖKRE ELTÁVOZTAK Karvay Tibor, 57 éves, Szapuová Margita, szül. Šimšíková, 71 éves, Kissová Anna, szül. Bombicová, 74 éves, Malíková Františka, szül. Mentelová, 97 éves, Strečko Zoltán, 60 éves, Blahová Mária, szül. Haasová, 85 éves, Dráfiová Anna, szül. Minichová 72 éves
FIGYELEM! Hirdetéseiket hetilapunkba továbbra is a főtéri Kultúrházban található VMK jegyirodájában adhatják fel hétköznaponként 10-től 18 óráig. Amennyiben reklám felületet vásárolnának, hívják reklámmenedzserünket Čudai Lászlót a 0917/502 965, vagy az
[email protected] mailcímre küldjék el kérdésüket. -A szerkesztőség-
Gyógyszertári ügyelet dátum 4. 8. 4. 9. 4. 10. 4. 11. 4. 12. 4. 13. 4. 14. 4. 15.
Érsekújvárott az ügyelet este 22 óráig tart! Információk: 6401 018 gyógyszertár cím telefonszám Na námestí Fő tér 3. 6400 445 Na nábreží Bitúnkova 15. 6410 865 ES Komáromi u. 24. 6426 117 Andódi u. 9./C 6407 410 Salvia Claudia Gúg u. 14. 6401 671 Na prednádraží Ľ. Štúr u. 18. 6423 255 Svätej Alžbety Czuczor G. 1. 6450 522 Selia Sznf 42./C 6402 099
• Gyermekfelügyeletre van szüksége? Hé-pé 3 €/1 óra. Tel.: 0915/869 115. • Vállalok új klienseket – egyszerű- és kettős könyvelés valamint bérelszámolás vezetésére. Tel.: 6424 416, 0903/563 141. • Bérbe adok garzon az S. H. Vajanský utcában. Azonnal szabad. Tel.: 035/6418 049. • Eladó ruhásszekrény 39 €-ért, komód 25 €-ért, szekreter 35 €-ért. Tel.: 035/6404 375. • Eladó családi ház Komjáton. Ár: 9.960.- €. Tel.: 0905/700 284. • Eladó családi ház Gúta Nagysziget részén. Ár: 5.980.- €. Tel.: 0905/700 284. • Eladó nagy, napos 1-szobás lakás balkonnal (44 m2) közel az állomáshoz és a központhoz. A ház hőszigetelt, alacsony bérleti díj, új ablakok, részlegesen felújított, új konyhabútor. Saját kezelőség, karbantartott bejárat, tisztességes szomszédok. Ár: 33.000.- €, gyors tárgyalás esetén kedvezmény lehetséges, hitelre is. Egyenesen a tulajdonostól. Tel.: 0905/304 138. • Eladó garázs a Bethlen G. utcában. Ára: 7.000.- €. Tel.: 0903/250 980. • Keresek sürgősen 1-szobás albérletet. Ár 200.- €-ig. Tel.: 0944/257 177. • Asztalosokat keresünk állandó munkára Ausztriába. Követelmények: inaslevél vagy legalább 3 év gyakorlat, német nyelvtudás. Tel.: 0918/643 720,
[email protected] • Eladó 3-áras gyümölcsös a Poľnohospodár körzetben. Tel.: 0903/367 233, 035/6410 471, 0904/874 117. • Eladó 2-szobás lakás Érsekújvárott a Nyitra-parti utcában, 71 m2 balkonnal, eredeti állapot. Ár: 35.000.- €. Tel.: 6420 292. • Látnoki és gyógyító képességeim vannak, jóslással foglalkozom, bármikor segítek. Tel.: 0944/490 559. • Eladó lótenyésztésre és lovaglásra is alkalmas 20-áras telek 50 m2-es épülettel közel a töltéshez és a Berekhez. Kerítés, villany, víz. Ár: 40.000.- €. Tel.: 0907/725 755.
2011. 4. 30-ig Művészeti Galéria, Björnson u. 1. Luzsicza Árpád: Kerítéseim – kiállítás 2011. 4. 30-ig Művészeti Galéria, Björnson u. 1. Boromisza Tibor (1880-1960) kiállítása
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK Thain János Múzeum, M.R. Štefánik u. 48., Érsekújvár - Elődeink nyomában (régészeti kiállítás) - Elsodorta az idő (történelmi kiállítás) - A népművészet gyöngyszemei; Elődeink életéből (néprajzi kiállítás) - Anton Bernolák emlékszoba - Czuczor Gergely - élete és munkássága - Környezetvédelmi alternatív órák 2011 júniusáig - A város nevezetességeink megtekintése - idegenvezetés iskolák és látogatók részére egész évben Művészeti Galéria, Björnson u. 1., Érsekújvár - Állandó kiállítás a 16-20. század alkotásaiból - Kassák Lajos állandó kiállítás Nyitvatartás: ke-pé: 8-17 ó, szo: 9-13 ó
KÖZLEMÉNY A Nyugat-Szlovákiai Villanyművek, Rt., Czuczor G. u. 5., 940 41 Érsekújvár közli, hogy a villanyvezetékeken végzett karbantartó munkák miatt a következő utcákban fog szünetelni az áramszolgáltatás: 4. 14., 7.30-tól 15.15 óráig: Földműves u. 8., Dohány u. 8. 7.45-től 15 óráig: Földműves u. 4., 6. 4. 15., 18., 19., 7.45-től 15 óráig: Blaho P. u. 21., Pipa u. 10., 11., 12., 19., 21., 25., 27., 3., 4., 5., 6., 7., 8., Mihály bástya 19. Kérjük önöket, hogy végezzék el a szükséges előkészületeket, hogy megakadályozzák a károk kialakulását, mivel az esetleges károkért, valamint az elmaradt haszonért a NyugatSzlovákiai Villanyművek, Rt. nem felel - 70/98-as törvény 9.§-ának 4. bekezdése. • Bérbe adok teljesen berendezett 2-szobás lakást a Šafárik utcában. Tel.: 0905/756 732. • Eladó kétgenerációs, emeletes családi ház a Panca dombon Érsekújvárott, teljes külső felújítás. Tel.: 0905/234 283. • Eladó 35-á telek a Besenyői úton Érsekújvárott. Ár: 10 árnál 65.- €/m2, 20 árnál 60.- €/m2, 30 árnál 55.- €/m2, 35 árnál 50 €/m2. Tel.: 0903/882 204. • Iratok selejtezését vállalom. Középiskolai levéltárosi végzettséggel és 30 éves levéltárosi gyakorlattal rendelkezem.
[email protected] • Eladó kert víkendházzal 3-áras telken. Jó környék. Tel.: 0915/763 396. • Eladó családi ház Érsekújvárott (Nyárfa u.). A ház 2010-ben teljesen felújítva. Tel.: 0903/431 855. • Eladó régi családi ház 16,20-áras, közművesített telken Tardoskedden. Tel.: 0918/409 533, 035/6418 349. • Hivatalos fordítás – szlovák-magyar. Tel.: 0907/261 626, www. szlovakforditas.sk • Takarítás - lakás, iroda, ingatlan, szőnyegek gépi mélytisztítása. Tel.: 0910/116 347, 0915/092 515. • Arcfestést vállalok gyerekeknek, különböző rendezvényeken, címre is kiszállunk. Tel.: 0910/116 347. • Eladó sorépítésű emeletes családi ház Érsekújvár csendes környékén. Tel.: 0904/836 874. • Fa ajtókat, ablakokat stb. renoválok. Tel.: 0904/247 339. • Fákat fűrészelek – magasban is, gazt kaszálok. Tel.: 0904/247 339. • Eladó földszintes családi ház, teljesen felújítás után a milliomos negyedben. Tel.: 0903/258 361.
8