Tartalom DISPUTA. Küszöb Szénási Miklós: Münchhausen szégyenkezik Főtér Oláh Szabolcs: Retorika, hazugság, morál... 4

Szénási Miklós: Münchhausen szégyenkezik ...................................   3 Főtér Oláh Szabolcs: Retorika, hazugság, morál .......................................   4 Macskakő Lászlóffy Csaba: Obsitos hologram ................................................... 9    Epodosz .................................................................................. 9

Tartalom

Küszöb

Egressy Zoltán: Június (részlet) . ................................................... 10 Balla D. Károly: A mentelmi talár ................................................... 17    Biztos árulás ......................................................................... 17 Lévay Botond: A cimbalária mint családfolyam ............................ 18 Cseresznye Gábor: Te adoro ........................................................... 19 Kapualj Árvay Sándor: A kiszolgáltatottság ára    Kárpótolható-e a rácsok mögött töltött    kétezer-százharmincnyolc nap?  ............................................... 20 Koroknai Edit: Muzeológia és pedagógia    A kisközönség becsábítása oda, ahová magától    nem megy .............................................................................. 26 Árkádok Szabó Tamás János: „Teret nyerünk”    Debrecen új színháza  ............................................................. 31 Berta Erzsébet: Egy spirituális funkcionalizmus felé    Az építészképzés új programja    az egyetem mûszaki főiskolai karán ....................................... 35 Lépcsők Freytag Orsolya: A kígyó nyelve    Kozák Gyula: Hazugság a mindennapi életünkben  . ..................... 40 DESZKA avagy Drámaolvasók és Színháznézők Kerekasztala    A DESZKA Fesztivál tapasztalatairól beszélgetnek    a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának    hallgatói: Fraytag Orsolya, Tihanyi Katalin    és Miklós Eszter Gerda   ........................................................... 42 Varga János: Van belőle világirodalom    A prózaíró Németh László ........................................................ 49

Pósán László: „Aki hazugságra támaszkodik,    az szelet növeszt”    A hazugság megítélése a skolasztika korában  ........................... 52 Takács Miklós: „…nálunk külföldön természetesen mindig    mindenki hazudik…”    Déry Tibor G. A. úr X.-ben című regényéről  . .............................. 55 Télikert Berényi Dénes: Változás és változatlanság . .................................... 58

DISPUTA 

Mûhely



E számunk szerzôi:

Árvay Sándor újságíró, Debrecen Balla D. Károly költő, Ungvár Berényi Dénes fizikus, akadémikus, Debrecen Berta Erzsébet irodalomtörténész, Debrecen Cseresznye Gábor költő, Szentendre Egressy Zoltán író, drámaíró, Budapest Freytag Orsolya PhD-hallgató, Debrecen Koroknai Edit újságíró, Debrecen Lászlóffy Csaba költő, író, Kolozsvár Lévay Botond költő, Debrecen Miklós Eszter Gerda PhD-hallgató, Debrecen Oláh Szabolcs irodalomtörténész, Debrecen Pósán László történész, Debrecen Szabó Tamás János építész, Budapest Szénási Miklós újságíró, Debrecen Takács Miklós irodalomtörténész, Debrecen Tihanyi Katalin PhD-hallgató, Debrecen Varga János tanár, Nyíregyháza A Debreceni Disputa megvásárolható az alábbi könyvesboltokban: Alternatív Könyvesbolt, Hatvan u. 1/A Csokonai Könyvesbolt, Piac u. 45. Fókusz Könyvesház és Galéria, Hunyadi János u. 8–10. Sziget Könyvesbolt, Egyetem tér 1. A folyóirat elektronikus formában olvasható: www.deol.hu

Médiapartnerünk: www.epiteszforum.hu

Debreceni Disputa V. évfolyam, 3. szám, 2007. március Megjelenik 1000 példányban

Fôszerkesztô: S. Varga Pál Szerkesztôbizottság: †Bényi Árpád, Berényi Dénes, Berkesi Sándor, Gáborjáni Szabó Botond, Görömbei András, Hollai Keresztély, Orosz István Szerkesztôk: Berta Erzsébet (Árkádok) Lapis József (Lépcsők, Pláza) Nagy Gábor (Fotó) Papp András (Macskakő) Szénási Miklós (Kapualj)

DISPUTA 

Anyanyelvi lektor: Arany Lajos



Kiadja: a Debrecen Önkormányzat Lapkiadó Kft. 4025 Debrecen, Simonffy u. 2/A, tel.: (52) 422-631 E-mail: [email protected] Felelôs kiadó: Angi János Borító, lapterv: Petromán László Tördelés: Kaméleon Dizájn Kft., tel.: (52) 532-211 Nyomtatás: Alföldi Nyomda Zrt., 4027 Debrecen, Böszörményi út 6., tel.: (52) 515-715 ISSN 1785-5152

A kurvaország, meg a basszameg verte ki a biztosítékot. Ez biztos. Vagyis annak tűnik. A hazugság ekkortól nyert új értelmet nálunk. Hiába tette erre azt a megjegyzést a másik oldal főembere, miszerint ő még soha. (Hogyne, mi sem, soha, senki… Erről szól az egész történelem, hogy soha, senki.) Csakhogy ő nem számít. Nem ő számít. Nem ő kormányoz, innentől nem ennek van tétje. Hanem az őszödi beszéd-

A disputa, a szó folyik a szerkesztőségben is. Mindannyian mások vagyunk, nem feltétlenül ugyanúgy látjuk a helyzetet. Mástmást gondolunk a hazugságról is. (S nyilván igazunk van.) Abban talán egyetértünk, hogy van különbség hazugság és hazugság között. Münchhausen báró vagy Móra Ferenc fillentője biztos, hogy tisztességesek voltak.

Münchhausen szégyenkezik

Akárhonnan is közelítjük, ha Tóték falusi budija felől fúj a szél, jó szagot nem hozhat. Magyarországon nincs béke. A társadalom nem elégedett. A többségnek nem tetszik az, ami van. Nem tetszik a főtereken való többé-kevésbé csendes tüntetés, az utcai politizálás. Nem, hogy az ellenzék folyamatosan csak beszól és nem segít a kormánynak. Van, akinek az nem tetszik, amit a kormány tesz. Vagy nem tesz. Nem vagyunk egyformák. És lehet, hogy megértjük, szükség van a megszorításokra, de akár arra szavaztunk tavaly tavasszal, hogy Gyurcsány Ferenc legyen a magyar miniszterelnök, akár azért szorítottunk, hogy Orbán Viktor legyen újra, akár azért, mert elhittük, itt adócsökkentés lesz, hiszen ezt ígérték, meg a dübörgő gazdaság elhozza majd nekünk a még nagyobb jólétet (hiszen ezt is mondták), akár abban bíztunk, hogy van másik út Óz birodalmába, a (narancs)sárga, aligha élvezzük, hogy nem lett több a pénzünk, viszont kevesebbet ér, és nem kevesebbet fizetünk, hanem többet. Mert aki árt mond, bért nem.

Szénási Miklós

Hogyan is kezdődött? A külföldi lapokban megjelenő képekkel, miszerint Magyarországon áll a bál, tankok vonulnak a máskor békés fővárosban, és a karhatalmi erők meg a kormányváltást áhítók csapatai harcban állnak? Úgy, hogy október 23án azonosítót nem viselő rendőrök embereket vertek össze Budapest utcáin? Vagy hogy arcukat kendővel takaró személyek az azonosító nélküli rendőröket kövekkel dobálták? Azzal, hogy tömegek gyűltek az ország háza elé és követelték a kormány lemondását? A Magyar Televízió megrongált székházában tébláboló huligánokkal? A székház ostromával? A majdnem felgyújtott tömegoszlató, de inkább locsolóautóval és a benne bizonyára halálfélelmet átélő egyenruhással, akit kiabálva (magyar rendőr velünk van!) mentettek ki jobbérzésű utcai harcosok a könnygázfüstös törészúzásból? Meddig menjünk vissza az időben? A magyar kormányfő nagy nyilvánosság előtti vallomásáig, miszerint hazudott? Őszödön kezdődött?

nek. Hogy mit hihetünk el. Mi, nekik. Mi az igazság. Mi a hazugság. Volt-e kormányzás az elmúlt fél ciklusban, vagy csak évekig tartó kampány a hatalom megszerzése érdekében. Vagy csak hazudtak. Folyamatosan. Egymásnak. Maguknak. Nekünk. A kormányfő közszereplő, az elsők egyike, más szabályok vonatkoznak rá, mint a többi halandóra. Éppen, hogy kevesebbet engedhet(ne) meg magának, mint a többi tízmillió. Mert bárki káromkodhat, ha forró a leves. Hírértéke annak lesz, ha ő teszi. Mindennek értéke van. Értéke és ára van. A hazugság nem érték. Még ha éppen őszinteségbe is van csomagolva. Hiába mondta Nádas Péter, az író, hogy ez a beszéd a retorika csúcsa. (Jobb bele sem gondolni, mi lett volna, ha ilyen állapotában szépírásra adja a fejét…)

DISPUTA Küszöb

I

dőnként nem az lesz, amit az ember szeretne. Nem pont az, amit a szerkesztők elképzelnek betűkbe burkolva kifolyni a nyomdagépből a festékkel frissen színezett papíron. Folyóiratunk hazugságszámának ötletét nem kis részben a jelenkori Magyarország politikai eseményei ihlették. 2006 zavaros és viharos ősze. Egy hónapokkal ezelőtti szerkesztőségi ülésen döntöttünk úgy, vissza fogunk térni erre a témára. Majd, most. Emlékszünk még, mi történt? Talán még őrizzük is otthon a videóra vett képsorokat a Kossuth téri tüntetésekről, a Magyar Televízió székházának ostromáról, a sárral és vérrel összefröcskölt október 23-ai ünnepről. És a kérdéseinket, a kételyeinket, a fenntartásainkat, politikai hozzáállásunk lenyomatát is magán viselő vélekedésünket az ügyről. Nem kell, hogy egyetértsünk, de abban egyetérthetünk talán, hogy jó lenne tisztán látni. Vagy tisztábban. Szeretnénk tudni az igazságot. Végül összeállt a lapszám – és egészen más lett, mint terveztük.

3

Retorika, hazugság, morál Oláh Szabolcs DISPUTA Főtér 4

V

alamennyi erkölcsi igazság rejtett ér- ból származtatja, amelyet egy csoport saját tékeléssel terhelt: érdeket titkol el. érdekei függvényében értékelhet igaznak Az érdek abban rejlik, hogy amit az vagy hamisnak. értékelő igaznak tart, arról azt is gondolja A nyelv hazugságáról szóló tétel bemu(vagy hiszi), hogy szükséges a boldogulás- tatása után térek rá a közélet példáira. hoz: az értékelő saját értékelését értékeli. Az igazság erkölcsi lényege a hasonlóvá te- A megnevezés hazugsága vésben teljesül be: az értékelő a kijelentését a valóságra vonatkoztatja, megmondja A nyelvi képzetek úgy megjelenítései a reáaz igazságot valamiről, ezzel létet tulaj- lis dolgoknak, hogy aki utánozza a termédonít neki. Az igazság asszimilálódik az szetet, mindig hozzá is költ valamit. Apolemberi életbe; ám a hasonlóvá tevés nyel- lóniosz Tüanosz arra tanított, hogy az vi tett, diskurzus; itt nincsen tényleges érzékelés tárgya az elmében tárolt formák, megfelelés. Az asszimiláció színleg hason- kifejezések szerint nyer alakot. Tanítválítás, így az igazság diskurzusába beletar- nya, Damnisz kérdése („mi a helyzet azoktozik a színlelés – a hazugkal a dolgokkal, amelyeket ság – mozzanata. Erről az az égen látunk az elúszó élet védelmében, a boldofelhőkben: a kentaurokkal, gulás érdekében az igazság az antilopbikákkal, a farkadiskurzusa megfeledkezik. sokkal és lovakkal?”) a megA becsületessé válás ennek nevezés hazugságára vonatelismerésével kezdődik. kozott. Valamit valamiként A politika ma legtöblátunk, az elme a szemléletbet a hatalomról, az igazsábe fogalmaival alakot, érgosságról, a képességnövetelmet, célszerűséget vetít lő közösségi támogatásról, bele. A filozófus bölcsen ela demokratikus törekvések ismerte, hogy a képzetek intézményi teljesüléséről, előállításának mestersége a fenntartható társadalmi, (a festészeti csakúgy, mint gazdasági és politikai fejlőa retorikai techné) eszközzé désről beszél. Arisztotelész változtatja az érzékelés fölpolitika címen a közjóról folytatott ész- tételeit, miáltal az ábrázolt tárgy úgy jeleszerű beszédet ajánlotta: szerinte a közös- nik meg, mintha az volna természetes álségi cselekvés az alkotmány és az emberi lapota, aminek a festmény vagy a beszéd természet beteljesülésének a része. A kö- mutatja. vetendő politikai viselkedés szerinte nem Kant a fenséges fogalmát az óceána véletlenszerűen változó hajlamokon, az nak olyan látványához kötötte, amely egyénenként eltérő hasznossági számításo- még mentes a fogalmi megismerés sémáikon alapuló identitás működése. Az antik tól. Ilyen közvetlen szemléletre szerinte a etika tétele a politikában költők képesek: az óceánt …A nyelvi képzetek úgy is érvényes: csak az tud „egy pusztán az ég hatámegjelenítései a rejó életet élni, akinek cserolta tiszta víztükörként” ális dolgoknak, hogy lekvései a poliszon belül látják, a szemantikai aki utánozza a termétársadalmi megbecsülésre mélység nélküli látvány szetet, mindig hozzá is számíthatnak. anyagi természete szerint, költ valamit. A politikai diskurzuahogyan az a szemgolyó sokban a retorika ma többfelületén jelentkezik tisznyire a kommunikációra összpontosító tán érzéki látszásként, optikai benyomásönmegjelenítési stratégiák vizsgálatakor ként. Egészen más esztétikai rendszer bonkerül előtérbe. Most viszont arra vagyok takozott ki Schiller munkáiban. A költők kíváncsi, milyen terheket ró az igaznak a látszat egy másik szintjére vágynak, az mondott célok szolgálatában álló társadal- eszme érzéki megjelenésének esztétikai mi cselekvésre, továbbá az igazságos köz- dimenziójába, ahol az ész és a képzelőerő életről folyó közbeszédre, ha előtérbe állít- képességére hagyatkozva megszólíthatóvá juk a nyelv hazugságáról szóló tételt. Erről teszik a természet „beszélő” arcát. A terugyanis legelőször a politikus szokott meg- mészet és az elme közti folytonos kapcsofeledkezni; másképpen aligha alapozhat- latváltás költeménye a Vojtina Ars poétikáná sikerét olyan beszédre, amely moráli- ja is. Arany az érzéki és az intellektuális san értékelő tartalmával kíván meggyőzni. világ közt zajló tulajdonság-átvitel esztétiRáadásul szavahihetőségét olyan igazság- kai illúzióját figurázza ki, amikor azt kér-

A nem-morálisan felfogott igazságról és hazugságról (Nietzsche)

abban áll, hogy elismeri: lehet, hogy a művészet szabja meg az igazság helyes normáját, de ez az igazság öl, saját magát öli meg. Mert ugyan a szabad intellektus a metaforaalkotás iránti ösztönét szabadjára engedve kimozdíthatja áttételeivel a megrögzült sémákat, ám közben nem képes legyőzni a nyelv metaforaalkotó természetét. A névátvitelek újra és újra emberarcúvá teszik az érzékelést, új és új sémák formálódnak ki. Az intuitív ember saját kárán sem képes tanulni, számtalanszor esik ugyanabba a verembe, ám folyton arra figyelmeztet, hogy egy újabb metafora megkövülése még nem szavatolja az illető metafora egyedül jogosult voltát. A készakart tévedés morálon túli morálja

A művészi játék területén a csalás legitim A törvényszerűségek, melyek annyira im- tevékenység. A kitalálás szférájában az inponálnak a természeti folyamatokban, azo- tellektus mértéktelen alkotókedvvel moznosak a tulajdonságokkal, amelyeket mi dítja ki helyükről az absztrakciók határmagunk vetítettünk bele a dolgokba, hogy köveit: hiteget, anélkül, hogy ártana. Az önmagunknak imponáljunk. Tetszésünk igazság szükségszerű tévedés, a hazugság oka maga is csak okozat: a dolgok azért lát- e tévedésről való megfeledkezés, a becsüleszanak emberi léptékűtesség a tévedés beismeréAz igazság szükségnek, mert emberi léptékű se, a művészet készakart szerű tévedés, a hasémák szerint vizsgáljuk tévedés. A művészet a látzugság e tévedésről őket. Az azonossá tevés szatot látszatként kezeli, való megfeledkezés, a logikáját követő megisnem akarja valósnak felbecsületesség a tévemerés korlátozott érvényű tüntetni azt: ezért igaz. dés beismerése, a műigazsághoz vezet el: nincs A művészet, ez a jó lelvészet készakart olyan összetevője, ami makiismeretű szerepjátszás a tévedés. gában véve és szükségszetévedés akarása akar lenni. rűen, az embertől függetA szerepben, amit eljátlenül igaz volna. Ha erről megfeledkezünk, szunk, van valamennyi véletlen is: hihetakkor még hazugokká is válunk. Viszont a jük, hogy szerepeinket magunk választjuk, társadalom fennmaradása érdekében szin- ám a szerepet inkább átvesszük a sorstól. te kötelezőnek érezzük, hogy mindenki e A szerep lehetőséget nyújt, hogy összetémegfeledkezésen alapuló szilárd konvenció vesszük önmagunkat a ránk mért szereppel. szerint hazudjon. De a szerep megengedi azt a tekintetet is, A nyelvi önkényről való megfeledkezés mely látni képes a tévedést (a szerepválaszhazugságát leplezi le az igazságra törő ösz- tás vélt szabadságát). A szerepet a lehető tön. Ez a kritika a szabad intellektus fel- legjobban játszani el: ez folytonos halaszadata. Hallatlan fogalomtársításokkal kell tás, ebben a halasztásban a saját igazsága szétzúznia a meglévő fogalmi sémákat. az, hogy mindig képes a másik tekintetéből Csak esztétikai viszonyt állíthat fel nyelv rám néző harmadikká válni. és jelenség között, hiszen két ilyen küA másik elismerésének ez a nyílt szerlönböző szféra között nincs okság, helyes- kezete mindig bezárul egy ponton a moraség vagy megfelelés. Az esztétikai viszony lizáló politikus diskurzusában. A politikus mintája az irodalom, illetve a filozófia, ha azért állítja elő igazsága illúzióját, mert felismeri igazságigényének retorikai ter- hajtja a vágy, hogy gyakorlati cselekvésémészetét. A megnyilatkozás, amely vak- hez támogatókat nyerjen meg. A politikus merő nyelvi kombinációinak szabadságával igazságába vetett hitnek ára van: az igazcsábít el, attól még nem kevésbé megté- ság illuzórikus természetéről való megfevesztő, hogy fennen hangoztatja megté- ledkezés. Ennek a hitnek a jutalma a bolvesztő tulajdonságait. E művészi – nem- dogság ígérete. Ám a vágyteljesülést itt morálisan felfogott – hazugság igazsága mindig veszélyezteti a lelepleződés; ez a

DISPUTA Főtér

dezi: „Avagy felettünk nem hazud az ég / bolttá simulva, melynek színe kék?” Nietzsche nyelvkritikai szempontja szerint az ember eszes lényként egy morális, az igazságot célzó hajlamnak engedelmeskedik, amikor fogalmi absztrakciók uralma alá rendeli cselekvéseit; nem engedi, hogy pillanatnyi benyomások ragadják magukkal, hanem az egyedi közvetlen érzékleteket fogalmakká általánosítja. Az ész abban a tévedésben van, hogy a fogalmak nemcsak megjelölik, hanem meg is ragadják az egyedi dolog magánvaló igazságát: a világérzékelés hazuggá akkor válik, amikor megfeledkezik arról, hogy a fogalom tévesen azonosítja a megjelölést a birtokbavétellel.

5

fenyegetés váltja ki az igazságba vetett hit pátoszát. Igazán nem biztosítható a másik elismerése a politikai igazságok versenyében?

DISPUTA Főtér

A népszavazás és a politikusi tisztesség



Az őszinteség, az igazmondás a jó szándékú ember alapvető erényei. A morális mérlegelés és döntés az ész használata. A racionális önirányítás képessége feltételezi az őszinteséget, ha a morál értékmércéinek meg akar felelni. A kommunikációban igazmondásként megvalósuló őszinteség itt azt jelenti, hogy mentesek vagyunk olyan racionalizációktól, amelyek hazugsággal (önmagunk becsapásával, mások félrevezetésével) járnak együtt. Egy születőben lévő közösség akkor ízlelheti meg és követheti az államérdek kívánalmainak megfelelő politika elveit, ha a közösség szelleme már eleve érvényesül az életét majd szabályozó törvényekben. De lehet-e már eleve olyan a közösség, mint amilyenné a törvények szerint majd válnia kell? Artikulálhatja-e egy közösség akaratát egy személy, aki által hangot és arcot nyer – testet ölt – a közösség szelleme? Egy személy képessége, hogy kifejezi a közösség akaratát, retorikai felcseréléseken (időbeli, oksági és rész-egész) alapul: az általános mi elfojtja az egyedi másik különbözőségét – ebben elkerülhetetlenül fenyeget valami álságos. Az akaratnyilvánítás vagy az ígérettevés nyelvi eseménye az egyéni megfogalmazás érvényét önmagán túlra is kiterjeszti: ez az átvitel a nyelv hazugsága. Amikor a népszavazás mechanizmusa szembesíti az egyes embert azzal, hogy felelős saját közéleti döntéseiért, akkor ez védekezés a közösségképzésben nyelvileg eleve ott lévő felcserélés hazugsága ellen. Itt az igazságnak olyan fogalma érvényesül, amely nem csupán az ígérettevő szándékán alapul. Ez a demokratikus intézmény biztosítja a közösség nevében fellépő egyén tevékenységének morális értékekre visszavezethető ellenőrzését. Ha az ügydöntő népszavazás sikeres, akkor elkötelező ereje van: törvényerőre emelkedik az, amit a szavazásra föltett kérdés magában foglal, s ezt a törvényt az állampolgároknak követniük kell. Igennel azok szavaznak, akik érvényesnek ítélik magukra nézve azt az általánosnak mondott akaratot, amit a kérdés megfogalmazása hordoz. Lesz, aki nemmel szavaz (vagy távol marad) – így mond ítéletet magánszemélyként az általános akaratról: nem neki ígér boldogulást, nem része annak az álta-

lánosnak. Fennáll az esély, hogy elutasító lesz a többségi vélemény; a megfogalmazott akarat általánossága nem igazolódik vissza. A népszavazást kezdeményező politikus azáltal becsületes, hogy kiteszi magát a lelepleződés eshetőségének: a szavazatok fényében világossá válhat, hogy az ígéret nyelve visszaélésen alapul. Az ígérés önkényes tekintélyszerzés Ezt az önkényességet számolja fel a ráhagyatkozás a szavazás hitelessé tevő erejére. Ez a másik ítéletébe vetett bizalom a politikusi becsületesség. Ilyenkor a tekintélyt nem önnön hangja, nem a lelkiismeret beszéde igazolja. A tisztesség nem a morális igazságot ismeri el, hanem a morális törvényt, amely kényszerítő módon érvényesül, mintegy ráhárul a szubjektumra, feladatik számára, anélkül, hogy képes volna uralására. A népszavazást vállaló politikus a szabadság egyetemes elvén méri le saját eszméje, ügye, konkrét célja értéktartalmát. Az innen nyert legitimitás mindennél erősebb. Helytelen, ha a népszavazás méltóságát csökkentik, sőt kétségbe vonják a hatalmon lévők, arra törekedve, hogy ezt az intézményt olyan színben tüntessék fel, mintha pusztán a hatalomra törekvők politikai érdekérvényesítéséhez kisajátított eszköz volna. Aki csak ennyire becsüli a népszavazás kényszerítő erejét, az nem érti (vagy nem akarja érteni) a demokrácia, vagyis az önmeghatározás intézményének eszméjét és célját. Ám az a politikus is az arculatképzésnek és a hatalom akarásának az esetévé süllyeszti a népszavazást, aki úgy fogalmazza meg kérdéseit, hogy a megjelentek és a távolmaradók aránya ugyan dönt majd az ügyben, de a leadott szavazatok megoszlási aránya nem igazolja vissza, hogy eltérően gondolkodó egyének valóban egymásnak feszülő értékek alapján vitték volna dűlőre a dolgot. „Nagy a jólét” 2004. szeptember 6-án, első miniszterelnöki beiktatását megelőzően, Gyurcsány Ferenc azt mondta az Országgyűlésben, hogy „ma erős a gazdaság, stabil és nagy a jólét”. Az eset azt példázza, hogy a felcserélésen alapuló tévedés a nyelv retorikai természetének velejárója. Ok és okozat cseréjéből, szándékos hatáselemként alkalmazva azt, a szónok hasznot húzhat a maga és az ügye érdekében. Ám áldozatává is válhat a névcserének, ha e műfogás iránt nem várt figyelmességet gerjeszt, hallgatói ugyanis bi-

DISPUTA Főtér

zalmatlanná válhatnak, attól tartva, hogy (azaz kinek, s kinek nem) szolgáltatnak az szóforgató beszéddel rászedik őket. érintkezés vagy a tartalmazottság alapján A „jólét” elvont főnév használata azt kapcsolatba hozott fogalmak magyarázó a látszatot keltette, mintha maga lenne erejű szövegkörnyezetet. Ehelyett nyelven az a lényeg, amely a vele érintkező tulaj- kívüli jelenségek, számadatok interpretácidonságokat létrehozza: azt sugallta, hogy a ójára került sor. A szavahihetőség állításá„jólét” adott, s belőle (mint okból) követke- ra vagy elvitatására akkor kézenfekvő érzik minden további dolog, ami a boldogu- veket kínált a számsorok értelmezése és a láshoz kell, de ezek néven nevezésére már Központi Statisztikai Hivatal megbízhatónem is fontos kitérni. Holott fordítva van: ságának minősítése. csak ama tulajdonságok előzetes teljesüléA névátvitel olvasásának önkényessésének okozataként nyerhet képszerű létet ge viszont éreztette hatását: a nagyobbik az elvont főnév a tudatunkban. Nietzsche ellenzéki párt a trópus szó szerinti értelretorikai előadásaiban úgy fogalmaz, hogy mét tüntette ki, óriásplakátjain azt hira metonímia (az ok és az okozat fölcseré- dette, hogy nem nagy a jólét, rosszabbul lése) „igen erőteljes a nyelvben: az elvont élünk, mint négy éve, ám ez az értelmezés főnevek belső és külső tulajdonságok, me- nem volt elég vonzó a választók többsége lyeket elszakítanak hordozóiktól, és önálló számára. Gyurcsány viszont abból húzott lényegekként tüntetnek fel”. hasznot, hogy a trópust trópusként olvasA cserén alapuló tévedést egy hét múlva ta, s míg beszédeiben tovább szőtte a jólét Rogán Antal számon is kérte. Az ellenzéki metaforikus hálóját, ténylegesen óriási álpolitikus szerint az energiaárak emelked- lamadósságot halmozott fel, s megszorítátek, az emberek a korábbi évekhez képest sokra készült. rosszabbul élnek: az életszínvonal romlása olyan tulajdonság, amelyből csak hibá- Az igazságbontogató san lehet a jólét meglétére következtetni. Gyurcsány válasza a kijelentés szintjén Választott miniszterelnökként Gyurcsány azt sugalmazta, hogy elfogadja a kiigazí- Ferenc a Népszabadság lapjain (2006. jútást: „pontatlanságot” és „hibát” követett nius 28.) egy erkölcsi dilemma megoldáel, amikor ráfogta egy jelenségre, hogy oka sának akarta láttatni azt a döntését, hogy volna az, ami csupán a következménye – a politikai racionalitás nevében átlépett a „az ön által mondott és idézett mondat pon- tisztességbe vetett hit morális alapelvén. tatlan és hibás. A pontatlanságot én követ- A kampányban három témáról beszélt: „a tem el, és a hibát is én követtem el”. történelmi léptékű fejlesztésekről részleteA nevek fölcserélésén alapuló retorikát sen, a reformokról részlegesen, a kiigazítálátszólag elkerülve a későbbiekben a mi- sokról esetlegesen”. Értelmezése szerint a niszterelnök a Központi Statisztikai Hivatal középpontba azért nem a költségvetést áladataira hivatkozott, s oklította, mert „akkor sem…akinek agyara van, sági összefüggések felvámiről nem” beszélhetett még nem elefánt, akizolásától tartózkodva most volna, „amit a ciklusnek nő a fizetése, részletezéssel érvelt: a reban meg akar” valósítani. annak még nem növeáljövedelmek, a nyugdíjak, Vagyis a pénzügyek ismekedett szükségszerűen a vásárlóerő növekedése retében a választópolgáa jóléte bizonyítja a jólét növekerok számára nyilvánvaló dését. Ám ezzel a válasszal lett volna, hogy a fejlesz– nem tudni, szándékoltan-e – a diskurzus tésekről és reformokról tartott lendülea szövegszerű átfordításoknak már olyan tes beszédek igazsága időbeli megfordítáfokát érte el, ahonnan nem lehet egysze- son alapul. Gyurcsány a fejlesztésekről úgy rűen átlépni az (amúgy sem létező) átlát- beszélt, mint cselekedeteinek lényegszeszó beszéd világosságába. A nyelv ugyanis rű végső okáról, holott a fejlesztések csak még nem fejez ki tökéletesen egy jelensé- véletlenszerű, nem biztosan bekövetkező get, ha kiemeli a leginkább szembeötlő je- okozatai lehetnek a pénzügyi kiigazításokgyeit – akinek agyara van, még nem elefánt, nak. Ezek viszont szükségszerűek, ám erről akinek nő a fizetése, annak még nem növe- csak „esetlegesen” volt hajlandó beszélni. kedett szükségszerűen a jóléte. Új szereplő- Lényegszerű okozat és esetleges ok megtéként jelent meg a színen a szinekdoché, a vesztő – mert időbeli felcserélésen alapuló tartalmazott rész és a tartalmazó egész kö- – szembeállítása diktálta Gyurcsány számázötti felcserélésen alapuló szókép. ra a stratégiai döntést: célravezető elhallÁm a vita ekkor nem abba az irányba gatnia a költségvetés valós helyzetét, mert fordult, hogy milyen konvenciók alapján csak így kommunikálhatja a saját céljai

7

DISPUTA Főtér 8

és érdekei szerinti igazságot: „a kockázat litikusi megszólalások. Mert – s ebben áll tehát az volt, hogy nem juthat el az embe- a hazugsága – saját céljainak megfelelően rekhez az, ami történelmileg, társadalmi- oltja ki a másik igazságát, amikor hivatlag és erkölcsi értelemben is a legfontosabb: kozási alappá szilárdítja a sajátját, s így át kell rendezni ezt az országot”. kárhoztatja a politikai ellenfélét. Ismét Gyurcsány az interpretáció során szem- Nietzsche szavaival szólva: Gyurcsány az látomást megkísérli uralma alatt tartani igazságot célzó hajlamának engedve a másaját retorikáját. Ám az „igaz”, „igazság”, sikat olyannak láttatja, mintha az is szük„hazugság” szavak a szövegében olyan el- ségszerűnek vélné, hogy „egy általánosan mozdulásokat indítanak el, melyeket az kötelező stílusban hazudjon”. értelmi megismerés nem képes maradékAz igazságot csak részleteiben kibontotalanul követni. Ezen nem segít a kereset- gató Gyurcsány szónoki hazugsága – ennek ten szabályos szintaktikai elrendezés sem, elkerülhetetlen, nietzschei értelmében – az amely az átgondoltságot hivatott sugallni volt, hogy miközben az ellenféltől elvitataz egymásnak megfeleltetett, de ellentétes ta az igazságot, lényegszerű fogalomként álértelmű szószerkezetek talánosította beszédének …a szónok hol haszszimmetrikus, keresztköesetleges szövegszerű esenot húz a nyelv hazug téses elhelyezésével (ez a ményeit: a névátviteleket. természetéből, hol tárgykezelési alakzat a kiEz a politikai küzdelem maga is áldozata lesz azmus). A beszéd az azoszokásos nyelvi eljárása: nosítások és a megfordíannak… a szónok hol hasznot húz tások tükörszerkezetének a nyelv hazug természetéfogságába esik: „ez politikailag racionális ből, hol maga is áldozata lesz annak, hiszen volt, mert megteremtette egy igaz fordulat nem tarthatja ellenőrzése alatt a féktelenesélyét. És fordítva: a közerkölcs szerinti né vált nyelvet. De ezért még nem vonulnáigazság politikai hazugság lett volna”. nak ki a tüntetők az utcára. Ha Gyurcsány szövege arra irányulÁm Gyurcsány Ferenc a hatalom megna, hogy irodalmi szövegként leleplezze a szerzése céljából eltitkolta a költségvetétudást eredményező nyelv szükségszerű- si hiány és az államadósság valós számait: en retorikus – vagyis hazug – természetét, ez olyan hazugság, amit nem nevezhetünk ha tehát Magyarország választott minisz- szövegnek. Az eltitkolás nem megfeledketerelnöke szerepe szerint költőként vagy zés. Ez nem a nyelv szükségszerű hazugfilozófusként beszélhetne, akkor talán sága, nem textuális allegória. Épp fordítva: szívesebben nézném, ahogyan az egyik leg- a nyelvi és a dologi valóság összemosását talányosabb mondata beleírja a rész-egész használta fel arra, hogy elleplezze tudását a kapcsolaton alapuló trópus, a szinekdoché dolgok állásáról. szerkezetét is a retorikai alakzatok önpuszA korlátozott illetékességű igazságok tító kavargásába: „nem hazudtam, de nem általánosítása akkor válik erkölcsi kérdéssé, bontottam ki az igazság minden részletét”. ha a meggyőzési stratégiában alkalmazott Ám a miniszterelnök vonatkoztatási konkrét döntések valamelyike ártalmas az mezőt rendel szövegéhez: megítéli a politi- egyének szabad döntéseire nézve. A megkai ellenfelét, mondván, hogy az „nemcsak fosztás a tisztánlátástól morális jogtalantorzította az igazságot”, de „a hat éve járt sággá válik, ha felszámolja az individuális hibás politikai úton akart továbbmenni”. cselekvőképességét. Gyurcsány nem fonA politikai értékelés hevében Gyurcsány tolta meg, hogy az ország valós pénzügyi megfeledkezik arról, hogy az „igazság” és a helyzetének eltitkolásában a választópol„hazugság” szó az ő szövegében retorikai át- gárok egy része megvetést lát. Sokan úgy helyezések hatásterméke volt, vagyis nem gondolják, ez a lekezelés jólétük lényeges lehet mindenki számára elfogadható fogal- összetevőjét, az önmagukhoz fűződő gyami szigorral alkalmazni. Ezzel megismétli korlati viszony interszubjektív megerősíazt a tévedést, amelyre Nietzsche hívta fel tésének elvárását sérti. Ezért érezzük úgy a figyelmet: trópusokból fogalmat épít, de sokan, hogy megalázottságunk csak akkor ez az eljárás a megismerés igazságának na- orvosolható, ha ez az ember távozik a közgyon korlátozott érvényt ad, csak bizonyos életből. Aki ezt az érzést nem érzi, az a mokonvenciók szerint elfogadható tekintélyt. rális felháborodást sem érti. Magyarország A helyes politikai út mibenlétét más- három részre szakadt: a morálisan megként megítélők joggal mondhatják, hogy a bántottakra, a morálisan közömbösekre és miniszterelnök beszéde példa arra az erő- azokra, akik itt nem látnak morális probszakosságra és önkényességre, ahogyan fo- lémát. galmi általánosításra tesznek szert a po-

Kitárt kar, ajtó, meddig terjed lényed (mint hőség, természeti hatalom) a korban s kortalanban? – éned tükörképe: ős akarat vajon? A viszolygások, a veszteségérzet s a féltés! – már nem is az anyaföld hívószavát, kódolt parancsát érzed, mint annyiszor, ha „bicskád beletört”. A firmamentum lepattogzott hányszor; s te mégis mélyben, a fenéken itt a múlt morzsái után kotorászol, elorzott tengerek kavicsait

Lászlóffy Csaba

Obsitos hologram

keresnéd alábukva – „nem maradtak kifúrandó ellenhajók?” – ma is. Testőre volnál (kinek!) önmagadnak? Elernyedt mozdulatod rég hamis. 2006. június 26.

A váz. Talán annál is több, ami benned még szétszerelhetetlen; mit számít, hogy annyi minden látványosan horpad, törik. A varázslatok után – nem kell kataklizmára várni – a trükkök terrorjának is vége szakad. Bordáidat behorpaszthatják; génjeiden görgőkkel sem képesek elsimítani a göcsöket, a görcsös ragaszkodást, ahhoz, ami nélkül hiábavaló minden erőfeszítés, midőn az eredeti jelentés képtelensége immár: a jelen jelentéktelensége. 2006. november 19.

DISPUTA Macskakő

Epodosz



Egressy Zoltán

Június — részlet —                             

Szép Ernőnek

Szereplők: BÍBOR LILI (22) • ZÁR RUDI (25) • ZÁR FERENC (51) • VILLŐ REA (40) GRÁF KAROLIN (33) • FILLÉR LÓRI (41) • HADNAGY (45) BIOPIACOS VEVŐK, SZEGÉNYEK, GYÓGYTORNÁSZOS BETEGEK, TABÁNI MAJÁLISOZÓK

DISPUTA Macskakő

II.

10

A hangszerbolt műhelyrésze. Egy ágy, két szék és egy hosszú munkaasztal van benne. Kinn, az üzlethelyiségben két szerelő a bejárati ajtóval foglalatoskodik, hallatszik a munkálatok zaja. Rea a kis ágy szélén üldögél, a haját igazgatja, megnyalja a szája szélét. Nézegeti a műhely berendezését. Szerszámok és hangszerdarabok mindenfelé, Rudi hegedűje az asztal közepén. A falakon többnyire szakadt poszterek meztelen nőkről és focistákról. Sok kép ábrázolja Ronaldinhot REA (felnéz az egyik Ronaldinhos képre, köszön neki): Csaozinnyu, Ronaldinho. (feláll, belenéz egy falon lógó tükörbe) Csaozinnyu, Rea. Elfordul a tükörtől. Kintről Rudi és az egyik szerelő hangja hallatszik. Rea megint a tükör felé fordul RUDI (hangja): Mennyi idő még? SZERELŐ (hangja): Pár perc. Rudi jön be a műhelybe, ráveti magát Reára, aki a meglepetéstől felsikolt RUDI: Pszt! Kinn egy pillanatra abbamarad a munkazaj, majd újrakezdődik

REA (kibontakozik): Várjál már, hát nem hiszem el! Hé! (mutat kifelé, de kicsit azért tetszik neki a helyzet) Ilyen nincs, komolyan mondom. Rudi ledönti Reát, csókolóznak, majd Rea hirtelen felül REA (szigorúan): Na. Rudi. RUDI: Max gyorsabban dolgoznak, ha zavarja őket. Csókolná tovább Reát, aki nem hagyja RUDI: Mi van, mérgeske? REA: Várjál már. RUDI: Gyere, dulifúl. Rea határozottan eltolja Rudit. Kint megszűnik a munkazaj RUDI: Ugyan már, kicsi breki. Rea enged, átöleli Rudit. Csókolóznak. Belép az egyik szerelő, megáll az ajtóban, nem szól, csak nézi őket. Belép a másik szerelő is. Hosszú másodpercek után Rea megérzi, hogy nézik, kinyitja a szemét, felsikolt REA: Nem mondják, hogy itt néznek egy órája?! SZERELŐ: Kész vagyunk, csókolom. REA: Hát ezt nem hiszem el!

RUDI: Szád? (csókolgatja a nyakát) Szájad. Szád? REA: Nyilvánvaló, hogy mindent tud. Kibújt a szög. Ma láttam a szemén, hogy kibújt. Tegnap is láttam. RUDI: Nézd inkább a nyakadat, csizmaszár. Meg a szádat. Ilyen szép senkinek nincs. Rea eltolja Rudit, elsétál REA: Mit gondolsz, miért vitt ki a biopiacra? Mert tudta, hogy ott leszel. RUDI: Milyen okos, hogy kivitt. Most nem lennél itt, Rea. Rea megint a tükör előtt áll, Rudi mögé megy, hátulról megfogja a mellét RUDI: Minek nézed magad mindig? REA: Mit akarsz egy negyvenéves nőtől? (megfogja Rudi kezét a mellén) Negyvenéves vagyok. RUDI: És? REA: Múltam. RUDI: Múltál. REA: Nem szeretsz te engem. RUDI: Nem? (csókolja) REA: Jópofa, mi? Hogy egy érett nő. RUDI: Aha. REA: És a többi? RUDI: Milyen többi? REA: Jaj, ne már. (lefejti Rudi kezeit) RUDI: Mit gondolkodsz annyit? Gyere, megy az idő. REA: Induljunk, vár a Feri, meg a Bíbor Lili. RUDI: Ezzel nem bántjuk őket, nem rossz nekik, mert nem látják. Nekünk meg jó. REA: Nem jó. RUDI: Jön a lelkiismeret. Az kell még ide. REA: Láttam a Tibit a piacon. RUDI: A férjedet? Csend REA: Lehet, hogy én szeretem az apádat. RUDI: Persze. Akkor minek jössz ide? REA: De szemét vagy. RUDI: Mit szeretsz rajta? Apámon is beszarok egyébként! Neki a nővéreddel kéne lenni! Az klappolna neki. Mert olyan van, hogy az ember a régi osztálytársaival találkozik, azt én meg is értem. Sok fej csinálja! Gondolom. REA: Talán megszerettem. Igazából tegnap. Mikor elküldtem. RUDI: Egyébként engem az se zavar. Ja, meg még van a férjed. REA: Milyen egy szemét vagy. Te olyan vagy, mintha nagyon aranyos lennél, de nem vagy az. Csak úgy tudsz csinálni. Közben egy szemét vagy. Én meg jobb, ha meg se szólalok. Ilyen

DISPUTA Macskakő

Rudi felpattan, kitereli a szerelőket, megy ki velük ő is. Rea fúj egy nagyot, rendbe szedi a haját, feláll, kezébe veszi a hegedűt. Kinn Rudi fizet RUDI (hangja): Ennyi, ugye? SZERELŐ (hangja): Ennyi. RUDI (hangja): Meg még itt van ez. Köszönöm. SZERELŐ (hangja): Köszönjük, főnök. RUDI (hangja): Nem vagyok főnök. SZERELŐ (hangja): Itt van az érzékelő, ha bejön valaki, nyílik. Stimmt? Ha meg ideér, záródik. Minden jót, boss. RUDI (hangja): Viszlát. Csaozinnyu. Rudi szalad vissza a műhelybe, majdnem feldönti Reát, akinek kezéből az ágyra esik a hegedű REA: Majdnem összetört! Látod, milyen vagy? Rudi megfogja a hegedűt, leül az ágyra Rea mellé. Nézik a hangszert RUDI: Szép? REA: Szép. RUDI: Szerintem is szép. Rudi leteszi a hegedűt, finoman lefekteti Reát, aki felül REA: Be van csukva az ajtó? RUDI: Mitől félsz, ki jön ide? REA: Senki. Rudi visszanyomja Reát, csókolóznak REA (közben): Ki volt az a kislány veled? RUDI (nem hagyja abba): Milyen kislány? REA (felül, eltolja Rudit): Hát komolyan mondom!… Mi az, hogy milyen kislány?! RUDI: A Bíbor Lili? Csak egy vevő. REA (feláll, járkál): Jó, hát én nem kérhetek tőled számon semmit végül is. RUDI: Na látod. Gyere vissza. REA: Furcsán nézett rám az a lány. Olyan vádlón, vagy hogy. RUDI: Ugyan már. REA: Állandóan beugrik a tekintete. Rea a tükör elé áll. Nézi magát REA: Beszéltél apáddal? A tegnapról. RUDI (mögé áll): Látod, micsoda jó nő vagy? (belecsókol a nyakába) REA: Mondott valamit? RUDI: Nézd, milyen szépek a melleid. Nézd meg. Nézd a nyakadat. (csókolja) Nézd a szádat. A szád a legszebb. Szád, vagy szájad? Hogy kell mondani? REA: Kérdezgetek tőled, hé. RUDI: Nézd milyen szép. REA: Hé. RUDI: M it mondott volna? Nekem? Tényleg, mi volt? Elküldted? REA: Elküldtem.

11

DISPUTA Macskakő 12

nincs, apa és fia, jézusom. Hogy lett ez így… RUDI (nevet, aztán elkomolyodik): Láttad a férjedet a piacon? Ma? REA: Plusz a férjem. (bólogat) RUDI: Szemét fej vagyok, abszolút. (megfogja Rea mellét) Gyere. REA: (ellöki) Te, amit én mondok neked, az ilyen pusztába kiáltott falra hányt borsó, úgy, ahogy van? Hát nem hiszem el!… RUDI: Jó nő vagy, Rea, ezzel foglalkozzál. REA: Ő szeret engem. (Rudira néz) Nem vagyok jó nő. RUDI: Dehogynem. Most ki az az ő? REA: Az apád, hülyegyerek. RUDI (órájára néz): Gyere, alig van már időnk, ezek itt elszarták az időnket. REA: Már régebben megszerettem, már a gyógytornája elején. Ahogy nézett. Rudi csóválja a fejét, mosolyog REA: Induljunk. RUDI: A legnagyobb hülyeség, hogy ha már itt vagyunk, nem csinálunk semmit. REA: Indulódjunk szépen. RUDI: Úgyse lesz abból semmi, az apámból. Most miért, el fogsz válni a hadnagyodtól? Dehogy fogsz elválni. Ezt lehet csinálni. Élsz, élsz, próbálsz így… Amíg lehet. Ezt lehet. Aztán majd már nem lehet. REA: De nem éri meg. Csend, Rudi lopva megint megnézi az óráját RUDI: Jó, ha nem akarod, semmi, akkor semmi, jó, akkor visszamegyünk. De úgyis azt hiszi, hogy volt valami. Akkor meg nem jobb, ha van? REA: Látod, nem tudok. (könnyes a szeme) RUDI: Jól van, menjünk. Aztán én onnan ellépek valahova, aztán majd este. Ja, neked nem jó este. Nem neked jó. Rea fájdalmasan mosolyog RUDI: Jól van. Nekem is, az agyam… Itt van a fejemben nekem is az a csaj. Mondjuk le tudnám küzdeni miattad az érzést. Akkor? Most hagyjuk? Vagy hagyjuk teljesen? Az egészet? Rea bólogat, sír, Rudihoz bújik, állnak ölelkezve. Ferenc lép be, megáll, nézi őket, nem veszik észre RUDI: Jó, akkor hagyjuk. Ferenc kezében a harang, megkocogtatja. Rea és Rudi szétrebben REA: Feri… RUDI: Apa… FERENC (lerakja a harangot, mutatja a húrt. Vidáman): Elszakadt. Idenézzetek. Ilyen egy szar minőséget! RUDI: Figyelj…

FERENC: Láttatok már ilyet? Ebből se érdemes többet rendelni. Azért van a húr, hogy játsszon az ember, nem? REA: Feri… FERENC  (szaglászik): Temetőszagot érzek, mint a 28-as villamoson, tiszta temetőszag, nem érzitek? Egyszerűen elszakad. Hihetetlen. (a hegedűre néz) Kész vagy vele? (szeretettel) Fiam. RUDI: Nagyjából. Kész. FERENC: Büszke vagyok rád. Jól néz ki. REA: Feri, én… FERENC:  Kérlek szépen, Rudikám, nem fogod elhinni, mi történt. Találkoztam egy igazi angyallal! Rea lehajtja a fejét, rettenetesen érzi magát RUDI (ő is kínban): Na. FERENC: Hát képzeld el. Kisfiam. Ti találkoztatok már angyalokkal? RUDI: Nem. (Reának) Te? Rea széttárja a karjait FERENC: Nem hülyéskedek! Egy angyal! REA: Feri, figyelj, nem volt most itt sem­ mi. FERENC: Nincsenek szárnyai, vagy ilyenek. REA (halkan): Ezt nem hiszem el! Nem igaz. Ilyen nincs. FERENC: Sőt, mást mondok! Róla gondolnád utoljára! Ti is ismeritek. Gyerekek… Aki halni akar, az él. És aki élni akar? Ez a kérdés. Ezen gondolkodom. Hogy azzal mi van. Én megmondom őszintén, most láttam először angyalt életemben. RUDI: Miről beszélsz? FERENC: Ez az, ez az, hogy miről beszélek! RUDI: Tiszta hülye vagy, apa. FERENC: Úgy van. És miért? Mert kő ül bennem, és árnyék ül bennem. S a kő bennem már kimerülőben. (nevet) Rudi és Rea egymásra néz FERENC: Én ma újjászülettem, gyerekek, ez az igazság. Rea és Rudi nem tudja eldönteni, komédiázik-e Ferenc, vagy tényleg jókedvű. Nézegetnek egymásra FERENC: Szórakoztató figyelni, ahogy kapkodjátok el egymásról a tekinteteteket. A tegnap este is rendkívül fantasztikus volt. Ez tulajdonképpen, ez az egész egy játék. És ennek a játéknak nincs neve. (nevet) Na, miről is beszélgessünk. Lehet-e másról beszélgetni, mint a halálról? Válaszoljatok. Egyáltalán, lehet másról beszélgetni? REA (gyorsan): Nem. FERENC: Nem? Helyes! Vagy helytelen. Mert ugye lehetne az életről is. Rea a haját igazgatja

Csend, nem néznek rá REA: Az ajtó. Rossz. Rudi feláll, lassan kimegy. Kimegy Rea is FERENC: Talán üljön le, hadnagy úr. HADNAGY: Maga engem ne ültessen le. (csend) Majd én leülök, ha le akarok. FERENC: Jó. Csend, Rudi jön vissza RUDI: Nem lehet kinyitni. Ferenc kimegy. Kintről zajok hallatszanak, feszegetik az ajtót. Hosszú idő telik el, a Hadnagy egyedül van a műhelyben, kezdi elveszíteni a türelmét REA (hangja): Nekem innen most ki kell menni. Ilyen nincs, komolyan mondom. Hadnagy feláll, majd leül. Nem tudja, mit csináljon REA (hangja): Jön haza a Saci, nincs otthon senki. Tibi is itt van… RUDI (hangja): Ja. Tibi is itt van. REA (hangja): Hát nem igaz… FERENC (hangja): Nem tudom, akkor ki kell hívni őket megint. RUDI (hangja, halkan): Hogy kerül ez ide? REA (hangja, halkan): Követett. RUDI (hangja): Ki kell nyitni. Feszegetik RUDI (hangja): A meccs! A franc egye meg, most kéne elindulnom. FERENC (hangja): Milyen meccs? REA (hangja): Csináljunk már valamit, hát nem hiszem el! HADNAGY (kiordít): Nem hagynák a picsába azt az ajtót? RUDI (beordít): Inkább segítsen! REA (hangja): Ez nem megy. Hadnagy már indul ki, amikor a többiek bejönnek. Ferenc és Hadnagy összeütköznek HADNAGY: Hohopp. FERENC: Megkérem, hogy itt ne ordibáljon. HADNAGY (hangosodik): Azért csak sok ez, milyen ajtó, ki nem szarja le az ajtót?! Nincs fontosabb dolgunk most?! REA: Figyelj ide, Tibi, ha nem tudunk kimenni… HADNAGY (ordít): Nem is kell! Innen most nem kell kimenni! REA: Előbb-utóbb ki kell menni. HADNAGY: Fogd be a szádat, igen? Nagyon gyorsan! Csak miattad van itt mindenki, nemdebár? RUDI: Dedebár. Ez tény. HADNAGY: Na hát akkor kérem alázattal, üljön csak le mindenki. FERENC: Megkérem arra is, hogy ne ültessen le a saját műhelyemben. RUDI (Hadnagynak): Jó lenne, ha visszavennél, fej…

DISPUTA Macskakő

RUDI: Apa, hagyd már abba. Tök gáz vagy, baszd meg. FERENC (kedélyesen): Negyvenöt fölött csak egyedül szabadna élni. Nem úgy, amiért te, hogy hétfőn ez a csaj, kedden az a csaj. Az talán nem hülyeség. Na hát dehogynem egyébként. De nem is ezt akarom mondani… Hanem hogy az öregedés. Hogy jönnek a rossz szokások, a kellemetlenségek, a rohadt öregedés, de szar, te… Nem az, hogy horkolás, satöbbi, az nem is érdekes. De a többi. Hogy elfáradsz. Minden… Csend REA: Én szeretlek. Csend REA: Hallod? Csend FERENC: Hallom. Rea odamegy hozzá, átöleli FERENC (csak áll, nem öleli vissza, halkan): De te nem ma vagy itt először. REA: Nem. FERENC: És nem velem jöttél ide. REA: Nem. FERENC: És nemcsak ma. RUDI Az én hülyeségem. REA (elengedi Ferencet, Rudira néz): Hülyeséged. RUDI (Ferencnek): Hallottad, hogy semmi, nem? Mikor jöttél. Hogy hagyjuk az egészet, a Rea meg én. Hogy semmi. FERENC: Hallottam. REA: Azt is hallottad, hogy szeretlek. FERENC: Na de valamit hagyni kell. A semmit nem kell hagyni. RUDI: Csak majdnem… FERENC: Csak majdnem. (kis csend, Reának) Ilyet eddig még sose mondtál. REA: Még nem. Rea átöleli Ferencet, aki óvatosan visszaöleli. Állnak sokáig mozdulatlanul, ölelkezve. Belép a Hadnagy. Rudi feláll, nem szól egy szót se. A Hadnagy egy ideig nézi őket HADNAGY (halkan): Kurva élet. Rea felsikolt, elugrik HADNAGY: Kurva élet. Jó napot kívánok. Rea és Rudi arcán kényszeredett félmosoly. Aztán a Hadnagyén és Ferencén is. Állnak négyen mosolyogva. Rea automatikusan a kijárat felé indul. A Hadnagy utánalép, de meggondolja magát, marad. Áll a három férfi, már nem mosolyognak. Csend FERENC: Nem kis kérdés, mi az első mondat. Csend REA (jön vissza, zavartan makog): Nem lehet kimenni. Elromlott az ajtó, vagy mi.

13

DISPUTA Macskakő 14

Hadnagy Rudi felé indul REA: Tibi, nyugodj meg… HADNAGY (Rudinak): Te ki a kutyaúristen vagy? Mert azt tudom, hogy ez ki. (Ferencre mutat) A kurva hétszentségit neki! Ki vagy te, hogy leugatsz? RUDI: Biztos én is egy szerető vagyok, Tibi. REA (Rudinak): Rudi, ne szórakozzál már… Ilyen nincs, esküszöm… RUDI: Én hoztam ide a feleségedet. REA: Rudi!... A Hadnagy majdnem Rudinak ugrik REA (felsikolt): Lehet, hogy fegyver van nála! HADNAGY (Reának): Véded? Őket tőlem? (Ferencnek, ordítva) Én nem azért jöttem ide, hogy megemeljem a hangomat, igen?! De azért ez mégiscsak a világ vége, bassza meg! REA: Ne káromkodjál. Nyugodjál meg. Ne káromkodjál. RUDI (Ferencnek halkan): Hívom őket. Telefonál HADNAGY: Ne hívjál te senkit! RUDI: Az ajtósokat hívom, majom. FERENC (leinti Rudit): Hallgassál el. Rudi telefonál HADNAGY: Na kérem szépen! Csak meg kéne akkor itt állapodni nemdebár. RUDI: Nem veszik fel. HADNAGY (Rudinak): Ne verjed magad, kisgyerek, igen? Hagyjad azt a telefont! Majd nehogy én telefonáljak egyet! Rudi feláll, Ferenc leinti HADNAGY (nézi Rudit): Miért nem vagy te katona? Neked most pont katonának kéne lenned, ha nem szüntetik meg, te most pont katona lennél! Most képeznének ki! Rudi az óráját nézi HADNAGY (Ferencnek): Figyeljen, hangszeres. REA: Te követtél engem, Tibi? HADNAGY (Ferencnek): Én nem tudom, mióta van ez a dolog. Nem most óta, az kutyaúristen! Meg hogy mit keres ez a taknyos ebben a sztoriban, azt se tudom, de ez nem is érdekel! Hanem… REA: …Tibi… RUDI: Miért nem érdekel? HADNAGY: Követtem az Andreát, igen. Nem most lett gyanús. RUDI: Ülj le, vendég. HADNAGY (nem törődik Rudival, nem néz rá): Na kérem! RUDI: (Hadnagynak): Kávé? FERENC: Hallgassál már, Rudi! HADNAGY: Jó lenne, Rudi.

RUDI: Milyen Rudi? HADNAGY: Pár éve elvitettelek volna, ott szartad volna össze magad Kalocsán! De ha nagyon vered magad, bevitetlek az őrsre. RUDI: Vitessél. REA: Tibi… HADNAGY: Ne Tibizzél! RUDI (változatlan nyugalommal): Mi van, ha nem veszik fel? REA: Az nem lehet, hát jön a Sacika haza, nincs mobilja se, nem tudunk szólni neki, nem mondod, hogy kikapcsolták… Lehet, hogy nincs is kulcs nála. RUDI: Szólok a rendőrségnek. Ja, az itt van. A Tibi. Ki kell jutni. HADNAGY: Ne tematizáld át a témát, kisgyerek! Látom, hogy tematizálsz itt! Nehogy a végén túlkapásom legyen véletlenül! REA: Tibi, ülj le. HADNAGY: Ne ülj lezzél, Andrea! Kezdjük azzal, hogy mit keresek én itt! RUDI: Első jó kérdés. HADNAGY (Reának): Azt keresem, hogy mit keresel te itt, igen? REA: Valamit majd mondanom kell neked, Tibi. HADNAGY: Mondjad! Rudi az óráját nézi, megint telefonál. Csend, Rea nagy levegőket vesz FERENC (halkan): A semmiből minden lesz, aztán megint semmi. Csak az már nem ugyanaz a semmi. HADNAGY: Mi van? REA (Ferencnek): Nem lesz a mindenből semmi. Nem. RUDI: Ha más nem, fel kell feszíteni. Mindjárt fél négy. FERENC: Te hova sietsz úgy? RUDI: Most már mindegy. REA: Figyelj, Tibi… RUDI: Ezt lejátsszátok hárman, én ehhez nem kellek. (megint telefonál) HADNAGY: Jól figyeljen ide mindenki! Figyeljen rám mindenki, a kutyaúristen verje meg! Rudi feladja a telefonálást, az asztalra csap. Megszólal a Hadnagy mobilja HADNAGY: Pillanat. (telefonba) Hallo. (elsápad, elfordul, dadogni kezd) Most nem jó, vissza… Visszahívlak. Szia. (leteszi, remeg az idegességtől. Összeszedi magát) Tehát. Kérem szépen. REA: Ki volt? HADNAGY: Senki. Kérem alássan… (megint megszólal a telefonja) Na. (kínos mosoly jelenik meg az arcán. Kinyomja a

Csend REA: Mit mondjak? HADNAGY: Mondani akartál valamit. Mondjad nyugodtan. Mondhatod. Csend, Hadnagy törli a homlokát. REA: Ki hívott? Hadnagy még mindig remeg. Gondol egyet, odalép Ferenchez. Kezet nyújt HADNAGY: Szervusz. Kezet fog Ferenccel. Ezt senki nem érti HADNAGY: Mondhatod, Andrea. Tessék. Igen. REA: Nem is tudom… Itt állok közöttetek… (nézi a tükröt) Jó lenne, ha nem mutatna minden tükör. Mindenhol tükör… Mégiscsak negyven éves vagyok. Múltam… Mindenhol tükör van. Hogy kezdjem… Ilyen nincs, esküszöm… Fú, hát az érzések… Nem tudom, az érzések kritizálják az értelmet… Na ez szép volt, nem? Jókat tudok mondani. (összeszedi magát) Volt három jó napom. Az egyik, Tibi, mikor megvettük a piros autót, és elmentünk cseresznyézni, emlékszel? Nem mondod, hogy nem emlékszel. HADNAGY: Mi az, hogy három jó nap? REA: A másik a Saci, mikor megszületett. HADNAGY: Emlékszem. REA: Még jó, hogy emlékszel. Jó, persze nem három nap volt csak, a Saci, meg más is azért, ez igazságtalan persze… Na a harmadik viszont az az volt, amikor ő bejött a gyógytornára a rossz bokájával. (Ferencre mutat, de nem néz rá, a földet bámulja) Ezt akartam mondani neked. Csend HADNAGY (körbenéz, Ferenchez): Javíttok is? Csend REA: Ez volt a három vihartalan nap. HADNAGY (szelíden, de határozottan): Jól van, unom. (csend) Én nem azért jöttem, hogy felemeljem a hangomat. Vagy hogy elrontsak mindent. (csend, járkál) Azonban. Azonban nem vagyok nagyvonalú. Alapvetően. FERENC: Nekem úgyse szoktak sikerülni a dolgok. HADNAGY: Hogy? FERENC: Voltam egyszer nagyon messze innen, tudjátok, hol a Finn-öböl? HADNAGY: Hogy? FERENC: Van egy sziget ott, mit tudom én, mi a neve, na és én mindig szerettem a rénszarvasokat…

HADNAGY (nézi, mint egy hülyét): Hogy? Finn-öböl? FERENC: És mondták, hogy ott élnek rénszarvasok, ezen a szigeten. HADNAGY: Rénszarvasok? FERENC: El is vittek oda, a szigetre, elég kis pici sziget, gondoltam, sikerül, látok majd rénszarvast, mert mindig szerettem volna látni. Meséltem ezt neked, Rudi? RUDI: Mesélted. FERENC: És aztán jó hideg is volt, és… HADNAGY: Hogy jön ez most?… FERENC: Nem láttam rénszarvast, csak a fát, amit leevett. Mutatták, hogy ezt rénszarvas ette le, nem is sokkal korábban. Na de nem láttam rénszarvast, csak a fáját. (kis csend) Nem tudom, most eszembe jutott. (nevet) Vagy voltunk jégbarlangnál, emlékszel, Rudi? Ausztriában valahol. És pont aznap volt zárva, emlékszel. RUDI: Nem. FERENC: Az is majdnem sikerült. RUDI (feláll): Jussunk már ki, az istenit. (kimegy, babrál az ajtóval) Hosszabb csend HADNAGY: Szereted az Andreát? FERENC: Ez van. HADNAGY (higgadtan): Na kérem szépen. Kérem alássan. Hát persze egyébként. Van ilyen. Csak az a sok év. Gondoltam mondjuk. (zavarban, Reának) El kéne érni a Sacikát valahogy. Vagy mindegy, megyek én haza. Tudtam egyébként. Várjál, nem, felhívjuk, hátha otthon van már. Bezáródtunk, a kutyahétszázát, mi? Pedig be se csaptam az ajtót, ahogy jöttem, szóval nem tőlem. REA: Tibi. HADNAGY: Na várjál, hátha hazaért. Hadnagy telefonál, Rea és Ferenc figyeli. Rudi jön vissza HADNAGY: Még nem. Akkor, mi lesz? Feltörjük? FERENC: Elképzelem ezt, így minket, mes�sziről nézve. HADNAGY: Hogyhogy messziről? FERENC: Messziről. Felülről. Egy fa tetejéről mondjuk. A Hadnagy váratlanul nevetni kezd. Ferenc vele nevet REA: Nem hiszem el, hogy itt röhögtök. Ilyen már tényleg nincs… RUDI (mutat kifelé): Törjük föl. FERENC: Törjük. HADNAGY: Törjük. Megszólal a Hadnagy mobilja. Nem nézi meg, ki hívja, majdhogynem vidáman felkapja

DISPUTA Macskakő

telefont) Na. (törli a verejtékét. Reának) Mondjad, Andrea.

15

DISPUTA Macskakő

HADNAGY (telefonba): Hallo, bárki vagy. (csend) Szia, Sacika. Otthon vagy? Akkor volt kulcsod, igen? (csend) Igen. (csend) Nem, majd én. REA: Add ide. Hadnagy reszkető kézzel átadja a telefont REA (telefonba, automatikusan): Mondjad. (javít) Ja, szia, bocs. Jól vagy? (kisétál a telefonnal az üzlethelyiségbe) Csend HADNAGY: És? Megy az üzlet? FERENC: Hogy? HADNAGY: Üzlet. Hogy megyeget-e. FERENC: Megyeget. HADNAGY: Jó… (csend) Azt hiszem… Én ma csúnyán leittasodom. Ha kijutunk egyszer. Kurva élet. Föltörjük? RUDI: Azt terveztem, hogy este előtt még visszajövök ide valakivel. De majd éjszaka. (kivesz egy pár dobverőt, leteszi az asztalra) HADNAGY (Rudinak): Nincs harag, öcsém. Te figyelj már ide. És akkor te, meg a Rea? Csak érdekel. Mégiscsak. RUDI: Gyere velem a Tabánba. Héthold Budapest-nap, gyere. HADNAGY: Megyek haza. RUDI: Ne menj haza. Nagy már a Saci, nem? HADNAGY: Nagy. (rámered) Ismered? RUDI: Egy ilyen napon, fej… Gyere velem. Csak fel kell törni. (ránéz) Nem ismerem. HADNAGY: Azért. De most akkor te a Reával, ez micsoda? REA (belép): Azt mondja, elmegy valahova. Majd jön, későn. Mondtam, hogy jó. Kintről zaj hallatszik, Rudi kimegy megnézni RUDI (hangja kintről): Kinyílt! REA: Nem mondod! Rudi felkapja a dobverőket és a hegedűjét RUDI (Hadnagynak): Gyerünk. HADNAGY (Rea elé áll): Eldöntötted? REA: Igen. Nézik egy kicsit egymást HADNAGY: Megbeszélünk mindent. Ma azonban iszom.

16

REA (halkan): Köszönöm. Rudi és Hadnagy indulnak ki, Hadnagy kimegy FERENC (Rudinak): Az a Bíbor Lili. Az az. Az angyal. RUDI (vigyorogva csóválja a fejét): Apafej. (kimegy a Hadnagy után) Csend FERENC: Hát ez kinyílt. REA: Ki. Csend REA: Nem igaz, hogy nem volt semmi a Rudival. FERENC: Tudom. REA: Tudom, hogy tudod. FERENC: Nem érdekes. REA: Nem. Vehetsz nekem szerelemvirágot. FERENC: Van egy szám, mindig megy a Slágeren, csak elkapcsol a kocsiban, mindig nyomni kell, nem tartja meg az állomást. Meg akarom mutatni neked majd. REA: Majd megyünk a kocsiddal. FERENC: Mindig be kell nyomni, nem tartja meg. Meg a Bartókot se. REA: Nem mondod. Neked nagyon rossz. Te nagyon szerencsétlen vagy. FERENC: Igen. Megcsókolják egymást FERENC: Ötvenegy vagyok. REA: Én meg negyven. Múltam. FERENC: De én ötvenegy. Mi lesz, ha egyszer öngyilkos leszek miattad? REA (nevet): Na azt nem hiszem. FERENC: Most mit kell csinálni? REA: Új otthont kell tető alá hozni. Hát, nem hiszem el. Te gondoltad? FERENC: Bármi lehet. Elszakadt a húr. REA: Milyen húr? Ja, igen. Nagyon sok minden fűz vele össze. FERENC: Nem az. Az angyalhúr. REA: Milyen angyalhúr, te? Ilyen nincs, komolyan mondom, amiket te beszélni tudsz… Angyalhúr… Micsoda hülyeség! Angyalhúr!… Nevetnek, ölelik egymást

Időtlen malmot nyomni lesz sorod s mögötted áll majd fegyveres vezéred. Szemedben nyákos árkok nedve réved, fejed fölött egy tűzkerék forog, akár a vérre szomjas napkorong. Mezőkre hulló fénye egyre éget, már lobbot vet a hemzsegő enyészet, Mikor a tájra szárnyak árnya ront. Ma így ér el a rebbenések hűse, ma gyilkos csőrök űznek tűzhalált s a vert hadaknak büszke keselyűse

Balla D. Károly

A mentelmi talár

csalárdan zengő éteri malaszttal borít reád egy mentelmi talárt, mert földre buktál zúzott, sáros arccal.

Biztos árulás Mert földre buktál zúzott, sáros arccal, nem futhatsz már a tiszta álmokért. A porba köpted szájadból a vért s a nyúlós massza súlya most marasztal. De nincs még késő! Állj fel égő daccal! Lehet még áldott számodra a lét, ha égi asztal adja étekét és szentek tósztja mártírrá magasztal.

és kössetek ti mind, árva többiek, csak így lehet a föld az égnek mása – csak fussatok hát, mint veszett ebek.

(A két vers a szerző Pilinszky-projektumának 13. és 14., az első koszorút egyben lezáró szonettje. Az előzményeket lásd lapunk 2005/01., 2005/05., 2005/07–08., 2005/10., 2006/3. és 2006/6. számában.)

DISPUTA Macskakő

Ne légy az alku vásott álruhása, ne add hitekre tépett lelkedet! Szerződést köss a biztos árulásra

17

Lévay Botond

A cimbalária mint családfolyam Anyám csak cimbinek becézte a folydogáló parttalan növényt, nem kívánkozott szép cserépbe, megélt a Vénkert megannyi kövén. Monarchiából örököltük; s lett nagyapai házunk lakója, két háborúban fülelt köztünk, valaha anyámat bírta szóra. Majd megeredt növényi nyelve, nemzedékek mentek el azóta; hajtott falból, kőből, s keserve, türelme a zord időt megszólta. Felnőttem. Szétverték fészkünket, de a növény mindenütt megjelent, s több, rokon erkélyéről csüng le, kísértve a szívós lehetetlent; s már anyám sírját is befonta és most új hajlékunkba költözött, hűsége becses mendemonda: stafétát fut a tudatunk mögött. Ha kell, van elég magyarázat gyöngysorba fűzve az emlékeket, de: a sorrend, az az alázat! Bölcs hiányokat nem vesztegetek

DISPUTA Macskakő

el a napi gyarló gondokban, kimosom bennük az aranyrögöt, az értéken tűnődni szoktam, semmiség a szép, a kiröhögött.

18

Vagy éppen az nem is semmiség? Odaátról ez titkos üzenet? Mégis van? Így? Hogy a hírt vigyék, a holtak hű emléket küldenek.

                          Nórának, egyedül Most csendes az utca, Mintha állna a Föld. A csésze mellett Kis kanál pihen. Egy tiszta arc, és csepp menta a vizen. Most csendes a konyha, Mintha állna a Föld. Az asztalon abrosz És barna kenyér szüzen. A nyitott ajtón egyik Szoba a másiknak üzen.

Cseresznye Gábor

Te adoro

Most csendes az óra, Mintha állna a Föld. Az idő oszthatatlan. Mérték nélkül kileng A külső ritmus, egyetlen Ciklus nyúlik el a szíven.

DISPUTA Macskakő

Most csendes a Világ. Mintha állna Föld. Az Én egy pillanatra Felszikrázó forgács; Aztán a Bent tovább forog, És új hold indul Hozzád.

19

A kiszolgáltatottság ára Árvay Sándor

Kárpótolható-e a rácsok mögött töltött kétezer-százharmincnyolc nap? Hat évbe került, amíg a bíróság végérvényesen kimondta: a gyilkossággal vádolt két újszentmargitai férfi szabad. Az ártatlanul elítélt, s több mint fél évtizedre börtönbe zárt apa és fia február közepén fölvette azt a 45 millió forintot, amelyet kárpótlásként kaptak a magyar államtól. Ez a hazánkban valaha megítélt legmagasabb összegű kifizetés indokolatlan előzetes letartóztatás miatt. Idősebb és ifjabb Burka Ferenc eredetileg 50–50 milliós nem vagyoni kárpótlásra, kártalanításra tartott igényt, de az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium eleinte úgy ítélte meg, hogy nem jár nekik semmi. A hosszú hónapokig tartó pereskedésben végül egyezség született a felperesek és a magyar állam nevében eljáró minisztérium között. Eszerint az apa 20 millió, a fiú 25 millió forint kárpótlásban részesült. A két férfit 1999-ben tartóztatták le. A nyomozati anyag szerint a helyi kocsmából távozó Gy. Jánost hazáig követték, majd az otthonában meggyilkolták és kirabolták. Mivel a két Burka valóban az áldozat után pár perccel hagyta el a kocsmát, a faluban hamar híre ment: biztosan ők a tettesek. 2002 márciusában a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság mindkettőjük bűnösségét megállapította társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, és a fiút 15, az apát 13 évi fegyházra ítélte. 2003 szeptemberében a Szegedi Ítélőtábla – mint felülbírálatra alkalmatlan és megalapozatlan ítéletet – hatályon kívül helyezte az első fokú bíróság döntését és új eljárást írt elő. A Debreceni Ítélőtábla végül 2006 áprilisában hozott jogerős felmentő ítéletet. Ezt követte a jóvátételért zajló pereskedés, mely 2007 januárjában zárta le Burkáék közel nyolc évig tartó kálváriáját.

DISPUTA Kapualj

Kérdések vég nélküli sora

20

A rekordösszegű kártalanítási per a laikus számára is számos kérdést vetett fel. Joghézagok sokaságára és az ítélkezési gyakorlat hiányosságaira is rávilágított. Burkáék ügyét követően szinte rögtön jött az újabb hatalmas igazságszolgáltatási zűrzavar: valószínűsíthető, hogy a móri banknál elkövetett nyolcas gyilkosságért életfogytig tartó fegyházra küldött Kaiser Ede és a társtettesnek vélt, de végül „csak” egyéb bűncselekmények miatt 15 évre ítélt

Hajdú László ott sem volt a szörnyű dráma színhelyén – úgy tűnik, immár előkerültek az igazi tettesek. A fordulat hallatán sorjáznak kérdéseink, hiszen a két embert börtönbe juttató nyomravezető időközben köztársasági elnöki kegyelmet kapott, minimális idejű elzárással megúszta korábbi büntetését, felvehette a gyilkosok kézre adásáért járó 25 millió forintos fejpénzt is. Ha bebizonyosodik, hogy a két ember – a móri gyilkosság ügyében – ártatlan, indulhat a perújrafelvétel, az új eljárás, s vélhetően a horribilis kártérítési per is, hiszen ha egyéb bűnök miatt jogos is a rács mögé zárásuk, a nyolcas gyilkosság miatti perbefogásuk s annak minden következménye okán sérültek személyiségi jogaik, s bármennyire is abszurdnak tűnik kimondani, csorbult jó hírnevük is. Az igazságszolgáltatás rendszerének sajátossága a tévedés? Miért nem zárható ki a műhiba? Nem lenne megelőzhető? Több figyelemmel, alapos elemzéssel, jobb nyomozói, rendőri, ügyészi, bírói, ítélkezési gyakorlattal el lehetne vajon kerülni? Ha ilyen súlyos tévedések történnek, elintézhető-e minden egy vállvonással, hogy tévedni a hatóságok képviselőjének is emberi dolog? Vajon ki a hibás, s felelősségre vonható-e bárki is? Miért nem automatikus a kártérítés ilyen esetben? Mennyi is az ember ára? Megváltható-e pénzzel a rácsok mögé zártság ezernyi kínja? Mitől függ, s csupán az ügyvéd agyafúrtságán múlik, hogy végül is mennyi kártérítés jut valakinek? S vajon csupán a börtönfalak mögé zárt ember a szenvedő fél ilyenkor – a társ, a jogi alap nélkül érzelmi, anyagi és intellektuális hátrányt szenvedő gyermek vagy feleség, a közvetlen hozzátartozó, a családtag nem tekinthető-e károsultnak? Oly mindegy lenne, hogy mi mennyibe kerül, s csupán játék a számokkal, csavaros logika, hogy kétmillió vagy másfélmilliárd forint a kártérítés? A rendkívül hosszú előzetes letartóztatás esetén vajon az államkincstárt, az igazságügyi tárcát terheli teljes egészében a felelősség, és az előzetes teljes időszakára szól-e a kártalanítási fizetség? Hogy ez utóbbi kérdésfelvetés jogos aggályokat fogalmaz meg, jelzi az is, hogy a szaktárca első menetben nem akart fizetni – a pert túlságosan hosszúra nyújtó bíróság és a sértő nyilatkozatokat tevő ügyészség felelősségét firtatva.

mazásnak és a bírói gyakorlatnak is ideje csatlakoznia e tendenciákhoz. Tévedni a nyomozást végző rendőrök, az ügyészek és a bírák esetében is emberi dolog. Ám egy-egy ilyen eset után ítélkezők és jogalkotók közös feladata kideríteni, kit és milyen felelősség terhel az ügyben, elemezni a hibák forrását, kideríteni, majd kijavítani a rendszer gyenge pontjait, megelőzendő, hogy hasonló esetek előforduljanak. Mert a rendszernek a laikus számára is láthatóan vannak gyenge pontjai. Például az, hogy az 1998-ban módosult gyakorlat szerint a vádat képviselő ügyészséget immár nem feltétlenül köti, hogy a mentő körülményeket is bíróság elé vigye, magyarán vegytiszta, objektív vizsgálatot tárjon az ítélkezők elé. S innentől kezdve már a bíróság szubjektív megközelítésén múlik, hogy a vád és a védelem érvei milyen súllyal képviseltetik magukat az egymásnak feszülő rendszerekben. S előfordulhat, hogy a közvetlen bizonyíték hiánya, egy logikai variációs lehetőség, egy feltételezett láncolat, a szóbeszéd, a vélekedés túlságosan erős érvnek bizonyul. A Burka-ügy talán legfontosabb tanulsága: hazánkban a kártalanításnak nincs érvényes jogi szabályozása és általánosan elfogadott ítélkezési, bírói gyakorlata. Látható, hogy nem csupán a két újszentmargitai férfi esete, hanem számos vitás ügy, különösnek tűnő döntés bizonyítja, szükséges a szabályrendszer megfogalmazása, az egységes gyakorlat kialakítása. Mennyit fizet az állam kártalanításra? A hazai magánjogban 1978 óta létezik a nem vagyoni kártérítés jogintézménye. Magyarországon évente 300–400 kártalanítási ügy van folyamatban az állam ellen. Hogy pontosan mennyit költ az állam a kártalanításra, arra csak következtetni lehet, ugyanis a minisztérium még az eljárásban részt vevő ügyvédek számára sem hajlandó összegző adatokat kiadni, pedig a bírói, ítélkezési gyakorlat, a vezérvonal így lenne követhető. Ha van egyáltalán vezérvonal… Gyanítható azonban, hogy a minisztérium éppen azért zárja el még a szakmai nyilvánosság elől is az egyébként személyiségi jogokat nem sértő adatokat, mert az összehasonlítás, a precedens értékűnek tekintett ítélet drasztikusan megnövelhetné a kifizetendő összegeket. Jelenleg ugyanis a véletlenen, az ügyvéd rámenősségén és ügyességén múlik, kinek milyen kárpótlás jut.

DISPUTA Kapualj

Aki a kárt okozza, az fizessen. Akár logikusnak is tűnhet a felvetés, s magánemberek kapcsolatrendszerében talán érvényesíthető is a gondolkodás, ám a jelenlegi jogviszonyok között aligha elképzelhető, hogy az állam tovább testálja a terheket, s a végrehajtó hatalmat képviselő igazságügyi testületre zúdítaná rá a felelősséget. S ha mégis így lenne, akkor viszont külön kellene-e perelni a nyomozást végző rendőröket, a bíróságot és az ügyészséget? Megválaszolandó kérdés az is, ha a szaktárca nem vállal egyetemleges állami felelősséget saját végrehajtó szervezetei helyett, akkor vajon ki felel a törvény által megengedett maximális időhatárt is átlépő, indokolatlanul hosszan elhúzódó előzetes letartóztatás egészéért és az egyéb, kapcsolódó jogsértésekért, s mi módon lehet megállapítani, kinek s meddig tart a felelőssége? Kabódi Csaba, az ELTE büntetőjogi tanszékének vezetője szerint a Burka-ügy vagy a móri gyilkosság kapcsán hozott ítélkezési tévedések olyan műhibának tekinthetők, melyek jogilag nem szankcionálhatók. Ha nem arról van szó, hogy kenőpénzt fogadott el az ügyekben vizsgálódók valamelyike, vagy nem bizonyítékokat tüntetett el, akkor a hibáért jogilag nem büntethető, legfeljebb nyomozói/ügyészi/bírói pályaíve lassul le némiképp. A szakember azonban azt is hangsúlyozza, hogy a felelősség alól aligha lehet kibújni, hiszen ezek a konkrét esetek az egyéni tévedésekre és a rendszerbe kódolt hibára is rávilágítanak, s az a cél, hogy a folyamatból kiszűrjék a hibázás lehetőségét. De szemlélhetjük az ügyet a másik oldalról, az átlagos állampolgár szemszögéből is. Nem mindegy ugyanis, hogy az adófizetők pénzéből mennyi megy el a nem megalapozottan előzetes letartóztatásba helyezettek kártalanítására. Mi fizetjük a jogosulatlanul börtönben tartott emberek „ellátását”– emlékezzünk csak, erre is van már ítélkezési gyakorlat, hiszen nemrégiben az egyik elítélt helyett 11 hónapra börtönbe vonult kecskeméti „bérleülővel” szemben 2,5 milliós kárigénnyel lépett fel a büntetés-végrehajtás. Ha e „napidíj”-költségeket tekintjük alapnak, akkor – a fenti tarifa alkalmazásával – kiszámolható, hogy az ártatlanul elítélt Burkáék börtönbe zárása 30 milliós felesleges kiadást jelentett az államkasszának. Azaz nekünk. Sorolhatók tovább, szinte vég nélkül a kérdések. A világ más részein nagy súllyal esnek latba a személyiségi jogokkal kapcsolatos kártérítési ügyek. A hazai jogalkal-

21

DISPUTA Kapualj 22

–  Különböző forrásokból csak annyit tudtunk meg, hogy 2002-ben 63,8, 2003-ban 82,4, 2004-ben pedig 169,2 millió forint állami kártalanítás volt, s tavaly az igazságügyi szervek 94 ügy érintettjének összesen 188 millió Ft-ot fizettek ki kártalanítás címén, de hogy egyes ügyekben hány év börtönlét után pontosan mennyit fizettek ki, az nem tudható meg. Tehát nem volt viszonyítási alapunk – panaszkodik dr. Zeke László, a Burka-ügyet az elsőtől az utolsó pillanatig kézben tartó debreceni ügyvéd. – Azzal érvelt a minisztérium, hogy egyéníteni kell minden egyes ügyet, hivatkozva az Alkotmánybíróság vonatkozó döntésére. Ami egyébként természetes. Ezért elfogadom azt, hogy ne azt nézzük a kérelmezőnél, a felperesnél, hogy más mit kapott, hanem azt, hogy neki mi a kára. Csakhogy az individualizálást valamihez képest kell alkalmazni. Az egyéni sérelmeket a viszonyított számokhoz kellene igazítanunk. Ha lenne egy átlagérték, akkor mondhatnánk, hogy az átlagértéktől azért térünk el fölfelé, mert az átlaghoz képest nagyobb sérelmei vannak az illetőnek, vagy nagyobb károkat szenvedett el. Vagy mondhatnánk, hogy eltérünk lefelé az átlagtól, mert olyan körülmények vannak, amelyek ezt indokolják. Azt lehet csak látni, hogy a tendencia növekszik, évről évre egyre magasabb ös�szegeket ítélnek meg a bíróságok, de még mindig nem annyit, mint régebbi jól bejáratott demokráciákban. Ilyen kirívóan hosszú, ráadásul két embert érintő kártalanításra jogalapot adó fogva tartásra még nem volt példa. Ehhez képest aránytalannak tűnt a felajánlott összeg, amely egyénekre vetítve kisebb a 2005-ben kifizetett legmagasabb, több mint 25 milliós, illetve a 2006-ban elismert és legmagasabb, közel 21 milliós kártalanításnál. A szakemberek szerint nem csupán az összeg nagysága teszi különlegessé a kártalanítási követelést, hanem az a tény is, hogy nincsenek objektív fogódzók a kártalanítás bírói gyakorlatában. Azt lehet ugyan tudni, hogy tavaly 94 jogosultnak több mint 188 millió forintot fizetett ki az állam. De arról nincs információ, hogy ez a pénz az érintettek hány hónapjának a „fájdalomdíja” volt. Ennek az adatnak az ismeretében lehetne ugyanis pontos képet adni arról, hogyan mérlegelik a bírók az emberi szabadság megvonásának – egyébként pénzben ki nem fejezhető – mértékét átlagosan. Erre hazánkban egyelőre nincs egyöntetű, kötelező norma, így vélhetően minden megítélt kártalanítási összeg magán

viseli a bíró szubjektivitását és a költségvetés korlátait is. Jogosnak tűnik az elvárás, hogy felmentő ítélet esetén alanyi jogon járna a kártalanítás, mint ahogyan a jogerősen elítélt is automatikusan köteles megfizetni a bűnügyi költségeket. Olcsóbbá és gyorsabbá válnának az ügyek, hiszen ha nem kellene pereskedni a kártalanításért, csak azok fordulnának bírósághoz, akiknek kártérítési igényük is lenne. Jelenleg ugyanis a felmentett vádlott csak peres úton juthat kártalanításhoz, mégpedig azzal a megszorítással, hogy ha igényét hatvan napig nem nyújtja be, elveszti a jogosultságát. Emlékezhetünk a közelmúlt egyik tragikus végkifejletű történetére, a vádak alól tisztázott Pusoma Dénes ügyére – aki megfáradva, belefásulva a rács mögött töltött évekbe, az öngyilkosságba menekült a depressziója elől. Az is felvetődik, milyen kört illet meg a kártalanítás, a jóvátétel. A mostani gyakorlat szerint csak az érintett személy kap valamilyen kárpótlást, pedig a feleség, a család épp úgy megszenvedi a börtönéveket, a jogtalan elzárás okozta károkat. A hozzátartozókat épp úgy megfosztják a családi élet megannyi formájától. Ezért nem tűnik a realitástól elrugaszkodó ötletnek, hogy a kártalanítást a felmentő ítéletek esetén ki kellene terjeszteni a rokonokra: a feleségre, a gyerekre, a szülőkre is. Nincs vezérvonal, csak számolgatnak, viszonyítanak A kártalanításra megítélt összeg tekintetében a magyar jogalkalmazás területén igazi áttörést jelentett a Burka-ügy. Az indokolatlanul börtönben töltött évek miatti jövedelemkiesésre, az egészség megromlására, a lelki megpróbáltatásokra tekintettel a két férfi ügyvédje kártalanítási igényt jelentett be az alperessel, az állammal szemben. Az első tárgyaláson személyenként 50–50 millió forintos „jóvátételt” javasolt az ügyvéd, de az államot képviselő Igazságügyi Minisztérium nem csupán az összegszerűséget, hanem a jogalapot is vitatta, s elutasító álláspontra helyezkedett. A későbbiek során elismerte ugyan a jogalapot, de fizetési szándékot nem mutatott. „A minisztérium nulla forintos tárgyalási ajánlata kivágta nálam a biztosítékot” – fogalmazott meglehetősen érzékletes formában az ügyvéd, aki ekkor 1 milliárd 421 millió forintos igényt jelentett be. Hogy miért éppen ennyit? Számolgatott, s viszonyított. S egy ak-

Becsület, hírnév, méltóság, alapvető emberi jogok Burkáék esetében a kártalanításra alapot adó körülmények hét fő összetevőből álltak, s a védőügyvéd mindegyik kategóriát „fel is árazta”. A védelem eredeti javaslata szerint a közvetlen vagyoni kár, az elmaradt jövedelem 9,5 milliót tesz ki, az

egészségromlással kapcsolatos kártérítésre 4,5 millió forintot remélt a bíróságtól. A jó hírnév sérelme a védelem számításai szerint 15 milliót, az emberi jogi egyezmény megsértése 5 millió forintot ér, a lelki megpróbáltatások ellensúlyozására 20 millió, az emberi méltóság megsértése miatt szintén 20 millió tűnt méltányosnak, míg a jogalap nélkül rács mögött töltött eltelt idő ára 26 millió volt. Ez volt a kiindulás, az alku kezdete. Az első két kategória a minimálbér, illetve az egészségbiztosítás aktuális árai – no meg a hasonló ügyekben alkalmazott bírói gyakorlathoz való viszonyítás – alapján kiszámolható. Jóval nehezebben forintosítható a többi sérelem. Az ember személyéhez fűződő jogait több nemzetközi jogszabály (elsősorban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata), az Alkotmány, a Polgári Törvénykönyv és a Büntetőtörvénykönyv is védelemben részesíti. A személyhez fűződő alapjogaink egyik legfontosabbika a jó hírnév védelméhez fűződő jog. A jó hírnév sérelmével kapcsolatos büntetőjogi tényállások (rágalmazás, becsületsértés, kegyeletsértés) sajátos jellemzője, hogy a tényállítások valóságtartalmától függetlenül megvalósíthatóak. A közérdeklődésre számot tartó, nagy súlyú, elborzasztó cselekmények vádlottjai sajátos helyzetben vannak, ugyanis ügyük nyilvános tárgyalása esetében a becsület csorbítására alkalmas tények hozzájárulásuk nélkül kerülhetnek nyilvánosságra még azt megelőzően, hogy az ügyben jogerős, tehát perben tovább nem vitatható ítélet születne. A nyilvánosságnak ez a szerepe fokozott erővel fejti ki hatását, ha a vádlottak viszonylag zárt közegben élnek. A nagy hírveréssel járó, komoly bűncselekmény azon vádlottja, aki például

DISPUTA Kapualj

tuális példából indult ki. A 2006 őszi fővárosi események rendőri túlkapásai miatt pert indítók közül a Lelkiismeret ‘88 csoporthoz tartozó Kocsis Imre 72 órás fogva tartására megítélt egymillió forintot vetítette ki Burkáék öt év és nyolc hónapos bezárására… Ha a három napért egymilliós kártérítést fizet az állam, akkor egyszerű matematika, hogy a több mint kétezer napos jogtalan fogva tartásért mennyi jár – kalkulált az ügyvéd. A minisztérium ekkor huszonöt milliós ajánlattal állt elő, s végül január közepén egyezséget kötöttek a felek, s Burkáék az ártatlanul letöltött börtönévekért 45 millió forintot kapnak. Továbbra is ott lebeg a kérdés, hogy miként számolható ki a kártérítés összege, s van-e, megfogalmazható-e valamely egységes viszonyítási rendszer, amely kezelhetővé, megérthetővé teszi, pénzügyileg is értelmezhetővé teszi a hibákat. Kövessük az ügyvéd gondolatmenetét, próbáljuk – az adott esettől elvonatkoztatva – az általánosságokat keresni az okfejtéseiben. A bíróság a kártalanítási ügyekben vagyoni és nem vagyoni kártalanítást is megítélhet. A vagyoni kártalanításnál a fogva tartás idejére kiesett jövedelmet térítik meg, a nem vagyoninál a pszichés vagy az emberi kapcsolatokban bekövetkezett károkat igyekeznek kompenzálni. A nem vagyoni kárpótlásnak az a rendeltetése, hogy segítse a károsultat életviszonyainak, általában életvitelének a körülményekhez igazodó kialakításában, és egyidejűleg biztosítsa a nem vagyoni hátrányból eredő nehézségek leküzdését, illetőleg más lehetőségek megteremtésével enyhítse azokat a hátrányokat, amelyek a károkozás folytán a károsultat érték. A tizenhárom hónapot jogalap nélkül előzetesben töltött F. László esetében például a bíróság tanúként idézte be a felperes élettársát és a testvérét is, akik elmondták, hogy a távol töltött idő miatt romlott meg vele a kapcsolatuk. Hasonló helyzet alakult ki az ifjabb Burka életében is, hiszen a börtönévek alatt felbomlott párkapcsolata, volt társa a gyermekekkel együtt elhagyta.

23

DISPUTA Kapualj 24

kis faluban él, s viszonyai nem teszik lehetővé, hogy önerőből „kilépjen” saját élethelyzetéből és másutt új életet kezdjen, egy becsületét, jó hírnevét csorbító hírverés okán akár élethosszig kénytelen viselni a közösség megvetését, a kiközösítés következményeit. Nem lehet a közösség megbecsült tagja, helyben munkalehetőséghez aligha juthat. A megbélyegzett, kiközösített emberre kilátástalanság várhat, amennyiben a közösség nem tapasztalja, hogy az állam elismeri a komoly kártételt és kellő súllyal nem kárpótolja az ártatlanul megvádolt embert. Akár oly módon is, hogy annak is megteremti az anyagi lehetőségeit, hogy a felmentett vádlott máshol új életet kezdjen. Sajnos ilyen helyzetben nem elégséges kimondani a felmentő ítéletet és utólag igazolni a felmentett vádlott igazát. A hangzatos bűnügyi tudósítások („Nyereségvágyból ölhették meg”, „Betonvassal verték szét az áldozat fejét”) becsületcsorbító állításokat tartalmazó tényközlései a falubeli közösség által könnyen azonosítható személyekkel kapcsolatban hitelesnek tűnő forrásban, a napilapokban jelentek meg, a bíróság pedig súlyos büntetéseket hozott. Az újságokban megjelent állítások, a vád és az ítélet cáfolatára nincs mód a későbbiekben, elégtételt utólag már senki sem ad. Sőt: a legtöbb esetben – a Burkaügyben is – a felmentő ítélet után sem érkezik el feltétlenül a nyugvópont. Még egy 2006-os interjúban is elhangzott például olyan megállapítás a vád korábbi képviselőjétől, melyben az ügyész azt sugallja a milliós nézettségű televíziós hírműsorban, hogy a felperesek valójában elkövették a brutális emberölést, csak valamilyen furcsa okból mégis elkerülték az igazságszolgáltatás szigorát: „Nem tekintem szakmai sikertelenségnek az ügyet, mert a felmentő ítélet nem azt mondta ki, hogy nem ők követték el a gyilkosságot, hanem azt, hogy nincs bizonyíték a bűnösségükre (…) Az én személyes tapasztalatom, hogy a hatóság ilyen esetekben nem szokott bocsánatot kérni az érintettektől.” A jó hírnév csorbításával kapcsolatos személyiségi joggal összefüggő, nem vagyoni kártérítési ügyek hazai gyakorlatában napjainkban áttörés tapasztalható az Európai Unió és a fejlett világ joggyakorlatához való csatlakozási szándék jegyében. E folyamat jeleként tapasztalható, hogy egyre magasabb összegű nem vagyoni kártérítéseket ítélnek meg a bíróságok a jó hírnév sérelmével kapcsolatos ügyekben. Vujity Tvrtko 2006 májusában pert nyert a

szakmai hitelét megkérdőjelező újságíróval szemben, s 6,5 milliós nem vagyoni kártérítés megfizetésére is kötelezték a pervesztes alperest. A móri gyilkosság újraértelmezésének heteiben különösen érdemes megjegyeznünk, hogy nem jogszerű az az álláspont sem, mely szerint egy büntetett előéletű személynek „kevesebb” a jó híre, mint a büntetlen előéletűnek, így őt a hírnévvel, becsülettel kapcsolatos személyiségi jogsérelem kevésbé érinti. Ha ugyanis nem bűnös abban az ügyben, amiért elszenvedte az előzetes letartóztatást, semmilyen jogalap nincs ahhoz, hogy a büntetett előéletéhez kapcsolódó jogkövetkezményeket vele szemben érvényesítse az állam. Alkotmányos alapjogként senkitől nem vitatható el a jó hírnévhez való joga, függetlenül attól is, hogy egyébként a büntetett előéletűek társadalmi csoportjához tartozik-e az illető, avagy sem. Ahogyan ugyanazon jogszabályok vonatkoznak mindenkire, s mindenkinek ugyanúgy kell adóznia jövedelme után, ugyanúgy kell mindenkit egyenlő elbírálásban részesíteni a bíróság előtt, ha alapvető emberi jogairól van szó. Még a látszatát is el kellene kerülni annak, hogy olyan alapvelő kérdésekben, mint az emberi méltóság, szabadság, jó hírnév, az a vélekedés alakult ki hazánkban, hogy bárkinek a méltósága, szabadsága komolyabb súllyal esik latba, mint másoké. A nem vagyoni kártalanítás összegének megállapítása során figyelemmel kell arra is lenni, hogy a személyi szabadság hos�szabb időtartamú korlátozása, a börtönviszonyok fizikai és pszichikai vonatkozásban egyaránt megterhelőek, károsak. De miként határozható meg az eltelt idő „értéke”? Ha az idő elvesztésének nem lenne pénzben ki nem fejezhető mértékű értéke, akkor a szabadságelvonást sem lehetne büntetésként alkalmazni. Önmagában tehát a hosszan eltelt (kényszerűen elvesztegetett, ki nem használt) időnek is van értéke. Minden egyéb megpróbáltatástól, sérelemtől teljesen függetlenül is, hiszen az idő nem megfordítható, elvesztése nem pótolható. Elvontan úgy is megfogalmazható a kérdés: mit ér hat év egy, illetve két ember életéből? A Burka-ügyre kivetítve: egy huszonéves fiatalember és egy életerős ötvenéves férfi éveinek értékét kellett keresni. Mennyi pénzért lennénk hajlandóak feláldozni életünk hat évét? Vállalni még a börtönt is anyagi előnyökért?

Ha nem működik a gépezet A pénzbeli kártalanításnak a nem vagyoni jellegű károk esetében az a funkciója, hogy az elszenvedett sérelem hozzávetőleges kiegyensúlyozásáról olyan vagyoni szolgáltatás nyújtásával gondoskodjon, amely az elszenvedett sérelmekért körülbelül egyenértékű, más nemű előnyt nyújt. Az alap nem a kár (itt nincs is mérhető kár), hanem az elszenvedett, személyhez fűződő jogsértés. A régi ítélkezési gyakorlatnak volt szokása abból kiindulni, hogy a fogva tartás időszaka alatt járó, mindenkori minimál-

bér értékét kell alapnak tekinteni. Erre is tekintettel szokás rámondani egy csaknem hatéves előzetes letartóztatásra, hogy az aggálymentesen követelhető tétel 3–4 millió forint, tekintettel arra, hogy az előzetes letartóztatás kezdetén még csak 22 500 forint volt a minimálbér. A bírói gyakorlat változásának jeleként egyre több ítéletből olvasható ki, hogy az emberi méltóság és szabadság értéke nem mérhető minimálbérben. Ezekben az ítéletekben az a közös, hogy az alperes magán- vagy jogi személy, de nem az állam. A különbségtétel nem indokolt. Nem igazságos, ha a személyiségi jogsérelméhez kapcsolódó kártételek megítélésénél az államnak kevésbé van helytállási kötelezettsége, mint az állampolgárnak vagy a jogi személyeknek. A jogi szemléletben az igazi változás akkor következik be, ha nemcsak természetes lesz a hasonló mértékű kártérítési kereset, hanem azokat nemcsak újságírók, lapkiadó vállalatok ellen lehet sikerrel érvényesíteni, hanem az állammal szemben is. Ezt célozzák napjainkban az egyre gyakrabban és hasonló indokkal megfogalmazott kártalanítási keresetek. Az olajügyek nyomozójaként a sajtóból közismert Sándor „Papa”, a volt főzsaru öt hónap előzetes letartóztatásért igényelt 24 millió forintot, egy budapesti órásmester meggyilkolásával alaptalanul vádolt Földes Szabó Attila pedig 1063 nap előzetes letartóztatásért 4 millió vagyoni és 200 millió nem vagyoni kártalanítást kért az államtól. A Burka-ügy összefoglalható tanulsága is az, hogy az állam nem az elvárható szinten működött, hiszen mindenkinek úgy kell eljárnia, hogy a kár bekövetkezése megelőzhető legyen. S aligha tekinthető a dolgok normális menetének, hogy bárki hetvenöt hónapot töltsön szabadságmegvonásban a jogerős felmentő ítélet előtt. * „Jobb, ha száz bűnös menekedik, mintha egy ártatlan bűnhődne, mert a bűnözőktől még az ember meg tudja magát valahogy védeni, de ha az egész államapparátus fordul egy egyénnel szembe ok nélkül, indok nélkül vagy jogtalanul, akkor rendkívül kiszolgáltatottá válhatnak az emberek.” Idestova két évszázada vetette papírra e sorokat az egyik hazai jogalkotó, de a reformkori gondolat ma is iránymutató lehet az ítélkezés hosszú folyamatában részt vevők alapos, körültekintő és felelősségteljes munkájával kapcsolatban.

DISPUTA Kapualj

Zalatnay Sarolta a több mint százmilliós, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás elítéltje hároméves büntetést kapott; a „viszkis rabló” Ambrus Attila kétszázmilliós károkozással járó harminc fegyveres rablás elítéltje 17 évet kapott; Kulcsár Attila ügyében az elkövetési érték 22 milliárd 907 millió forint, a bróker 1 év két hónap és két hétig előzetes letartóztatásban volt, majd házi őrizetbe került, azóta pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt áll. A fentiekből következik, hogy hat év ténylegesen börtönben töltött idő törvény és joggyakorlat szerinti „ellenértéke” legalább kétmilliárd forint. Az Alkotmány az emberi méltóság védelméről közvetlenül rendelkezik: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” A méltóságtól való megfosztás tilalma egyben azt is jelenti, hogy ezt az alapjogot korlátozni sem lehet. A közelmúlt közismert jogesetei között is találunk viszonyítási alapot jelentő, követendő példát az ítélkezési gyakorlatban: Alföldi Róbert színművész 2003-ban pert indított a Villám című színes magazin kiadója ellen, mivel a lap a színész szerelmi életében vájkált, illetve szexuális orientációjára vonatkozó állításokat fogalmazott meg. A Fővárosi Bíróság 6 millió forint kártérítést meg is ítélt Alföldi Róbertnek, az emberi méltóság, a jó hírnév és a magánélet megsértése miatt. A lap nem azt állította az ismert színművészről, hogy megátalkodott bűnöző, akitől kitelik az emberölés, s hogy csekélyke pénzért szétverte egy másik ember fejét betonvassal, olyan módon, mint ahogy a hozzá hasonló hajlammal rendelkező emberek szoktak bűnözni, hanem ennél kevésbé emberi méltóságot sértő, bár kétségkívül jogsértő közlésekkel élt.

25

Muzeológia és pedagógia Koroknai Edit DISPUTA Kapualj 26

A kisközönség becsábítása oda, ahová magától nem megy Amerikai példaképek – Hazai nehézségek – Múzeumok mint templomok és börtönök – Periférián a múzeumon belül – Fellendülés és diplomásképzés – A közönség becsalogatása – Valami más, mint a plazákban – A becsalogatás nehézségei – Érzések és ellenérzések – Kísérletezés, játék Már a neve is előnytelen. Múzeum és pedagógia: valami avítt, unalmas és végeérhetetlen dolgot juttat észbe, ellenérzést kiváltva a gondolkodóból. A gyerek nem tudja, mit jelent, a felnőtt pedig legyint egyet, ilyen már az ő idejében is volt. S valóban, ezzel nem is téved nagyot. Az első múzeumpedagógust 1927-ben foglalkoztatták Stockholmban. Ám a múzeumpedagógia igazi hazája kivételesen nem Európa, hanem Amerika. Múzeumpedagógiáról Amerikában több mint száz éve hallani, módszertana tulajdonképpen már a 19. század végétől létezett, míg hazánkban ez a hatvanas években vált – igaz, alig-alig – ismertté. S noha múltja sok évtizedes, elfogadott definíciója mindmáig nemigen létezik. Valami periférikus dologról szól, a múzeumon belül. Olyanról, amelyben egyszerre van jelen a muzeológia és a pedagógia „tudománya”. Valami Amerika A művészeti múzeumok általánosan elfogadott oktatási intézmények az Egyesült Államokban. Mentesülnek többek között az adók alól, támogatásuk pedig levonható az adóalapból. Az amerikai múzeumpedagógia gyökereit a 19. század utolsó évtizedeiben kereshetjük: a múzeumok már alapító okirataikban is egységesen az oktatást tűzték ki első számú célul. Jó példa erre a brooklyni múzeum 1890-es alapító dokumentuma. Eszerint az intézmény célja: „A művészetek és tudományok tanulmányozására való ösztönzés és azok alkalmazása a gyakorlati életben; a tudományokban és a művészetekben való jártasság fejlesztése és általában anyagi segítség nyújtása az oktatáshoz a múzeum gyűjteményein, könyvtárain és előadásain keresztül.”* A hasonló hazai intézmények viszont sokkal inkább maguk szorulnak anyagi támogatásra, s a szó nem csak pénzt jelen-

tő értelmében. Épp ezért egyre fontosabb a közönség becsalogatása, ennek – vagy még inkább a múzeumba járásra szokatásnak – pedig egyik legjobb eszköze az a múzeumpedagógia lehet, amelynek már a neve is sokakat riaszt. De a gondok nem itt kezdődnek. Évtizedekkel ezelőtt ezek az intézmények kevésbé szorultak rá a látogatók direkt behívogatására. Az iskolások megszokták, hogy múzeumba menni kell, és vitték őket. S a múzeumok sem fordítottak akkora gondot „kínálatuk” frissítésére, sőt „eladására” sem. Mára a helyzet sokat változott: a múzeumok, galériák egyre kevesebb állami támogatást kapnak – ha kapnak egyáltalán –, így vagy a bemutatott anyaguk nem fejlődik eléggé, vagy a színvonalon – a magas kultúrán? – engednek mindig egy kicsit. A másik nehézség viszont épp az elefántcsonttorony-jellegben rejlik. A múzeumokra sokáig úgy tekintettek, s talán tekintenek ma is, mint egy szentélyre, amelyben a művészettel, a művészetekkel vagy a múlttal találkozhat az ember. Épp ezért sokaknak mai napig a templomok jutnak eszükbe ezekről a helyekről. (A másik véglet a börtöneffektus, a rácsokkal vagy riasztókkal, vitrinekkel és korlátokkal őrzött műtárgyak kapcsán.) Sajnos, számos intézmény maga is erősíti e képzetet, pisszegve csendre, óvatosságra és kényszeredett vagy épp kényszerített áhítatra intve a látogatókat. Nem csoda hát, ha ma is sokan vannak, akik nem szívesen térnek be egy múzeumba, noha igazából fogalmuk sincs, miért is mehetnének vagy miért is nem mennek oda. Az újabb kiállítóhelyeknél folyamatosan próbálnak szakítani e „hagyományokkal”, megőrizve természetesen a múzeumok különleges, egyszeri és megismételhetetlen voltát. Mind többen felismerték ugyanis, hogy ezek az intézmények akkor működhetnek a leghatékonyabban, ha igenis adnak, akár haza is adnak valamit a látogatóknak. Ahogyan György Gabriella médiapedagógus fogalmaz, ezek az intézmények ma már elsősorban szolgáltató helyek. Sőt, a kilencvenes évektől jellemzően a multimédiás szórakoztatás is feladatuk a múzeumoknak, amelyektől elvárjuk, hogy ott minden korosztály jól szórakozzon. Ráadásul egy

* Szemelvények az amerikai múzeumpedagógia szakirodalmából. B+V Lap- és Könyvkiadó Kft., 2000, 10.

A GYIK és a Déri Noha Magyarországon múzeumpedagógiával igazán komolyan azóta foglalkoznak, legalábbis elméletben, amióta – az 1999/2000es tanévben – beindult az ELTE-n a szakirányú továbbképzés, az alapok azért már nálunk is jóval korábbiak. A GYIK műhely fantasztikus munkát végez a szakemberek és a részt vevő gyermekek szerint egyaránt. A GYIK – Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti Műhely – 1975-ben jött létre a Magyar Nemzeti Galéria akkori vezetésének felkérésére. A GYIK atyja Szabados Árpád, illetve Várnagy Ildikó, akiknek több mint 30 éves elképzelései ma is megállják helyüket. Szabados Árpi bácsi már három évtizeddel ezelőtt úgy tartotta, a művészet „nem csodálni való, megközelíthetetlen valami, hanem saját problémánkra választ adó nyelv, ha élünk eszközeivel”. A GYIK ma is a Nemzeti Galéria épületében működik, 1998 óta közalapítványi formában. Időközben aztán beindult az egyetemi képzés, amelynek során hangsúlyosan jelenik meg a hazai múzeumokban folyó közművelődési tevékenység elméleti és gyakorlati mivoltának megismertetése. Fontos követelmény továbbá a képzésben részt

vevő hallgatók felkészítése múzeumi órák, szabadidős gyermekfoglalkozások szakszerű megtartására. Itt szerzi második diplomáját B. Pinczés Orsolya is, aki 2004 óta a Déri Múzeum múzeumpedagógusa. Az 1930-ban megnyílt intézményben hivatalosan ugyan évek óta működik múzeumpedagógia, igazán intenzívvé ez azonban csak az utóbbi 2–3 évben vált. –  Korábban elsősorban a közönségkapcsolat kiépítése és megtartása volt a feladat, 2004 óta viszont rendszeresek a kifejezetten gyerekeknek szóló, kézművességgel összekapcsolt foglalkozások – részletezte Orsolya. – A csoportokat előzetes bejelentkezés alapján fogadom hétköznapokon. Mára kialakult egy 25–30 iskolából álló kör, ahonnan rendszeresen jönnek a diákok, így idén például 2800 gyerek vett részt a foglalkozásokon. Amelyek egyébként mindig a tananyaghoz kapcsolódnak. Lehet ez történelem, irodalom vagy épp rajz, a tanmenetbe való beilleszthetőség minden esetben nagyon fontos, hiszen a pedagógusok ezért is hozzák szívesen a diákokat. A múzeumi profilt ugyanakkor mindig megtartjuk, még az eszközökben is, vagyis csak olyan tárgyakat adunk a gyerekek kezébe, amelyek nálunk megtalálhatók. E tárgyak természetesen valójában másolatokat jelentenek: rézkori, bronzkori vagy egyiptomi edényeket, szerszámokat, fegyvereket. De az iskolások különböző jelmezeket is magukra ölthetnek ilyenkor.

DISPUTA Kapualj

kiállítóhelynek napjainkban interaktívnak kell lennie, úgy, hogy azt a néző használni is tudja. Mindezek elérésében, megvalósításában az egyik legjobb megoldás pedig a múzeumpedagógia lehet.

27

Orsolya azt tapasztalta: egészen másképp viselkedik egy gyerek egy fáraójelmezben vagy honfoglaló magyarnak öltözve, mint hétköznapi ruhájában. –  E tárgymásolatok, jelmezek és a különböző kézműves tevékenységek révén a múzeumpedagógiába nagyon jól bekapcsolhatók a sérült gyermekek is, rendszeresen jönnek hozzánk például látássérültek és autisták. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy iskolai tananyag nélkül nincs múzeumpedagógia, de az iskolai anyag sem működik a múzeumi tárgyak nélkül.

De miből is áll egy foglalkozás? A diákok, illetve a tanárok közel 20 témakörből választhatnak, korosztálytól és a tananyagtól függően. Körülbelül 25–30 percet az adott helyszínen, például az egyiptomi kultúrát bemutató teremben tartózkodnak a gyerekek, Orsolya szerint ugyanis nagyjából ennyi ideig lehet lekötni egyszerre a figyelmüket. Ezután következik az eszközkészítés, illetve valamilyen kézműves tevékenység: nemezelés, egyiptomi amulett vagy görög-római légiós sisak készítése. A legnépszerűbb foglalkozás a Csillagos

Múzeumpedagógiai foglalkozások A Modemben az alsó és felső tagozatos iskolásokat elsősorban egy-egy műalkotáshoz kapcsolódó foglalkozásokkal fogadják előzetes bejelentkezés alapján. Múzeumpedagógia alsósoknak: Egy napom. Szimbólumkészítés és játék, videóval, 6–7 éveseknek. (Kicsiny Balázs: Ivócsarnok) Álmok. Asszociációs játék, szembekötősdi, a szürrealizmust feldolgozó óra. (Ország Lili: Bagoly hálóban) Az én kertem. Hétköznapi tárgyak ültetése a Baltazár téren, vagy: a múzeum fogadóterét erdővé alakítjuk. (Gyenis Tibor: Terület) Közös nevező. Montázskészítés. (Kis Varsó: Tulajdonság) Mesekapu. Festés és papírszobrászat, a foglalkoztatóterem bejáratának átalakítása. (Vajda Lajos: Szentendrei házak) Mesélő alkotások. Technikai kísérletezés. Mese feldolgozása egy kiválasztott műalkotás segítségével. Múzeumpedagógia felső tagozatosoknak és középiskolásoknak: Kaméleon-tárgyak. A természeti környezet hatására átalakuló tárgyak tervezése. (Kicsiny Balázs: Ivócsarnok) Álmok. Asszociációs játék, szembekötősdi, a szürrealizmust feldolgozó óra. (Ország Lili: Bagoly hálóban) Az én kertem. Hétköznapi tárgyak ültetése a Baltazár téren. (Gyenis Tibor: Terület) Közös nevező. Óriás képregény készítése a foglalkoztatóterem falára. (Kis Varsó: Tulajdonság) Téralakítás. Kísérletezés a térrel. (Vajda Lajos: Szentendrei házak) A nyomok a Modembe vezetnek… A 2. emeleti kiállítótér egy társasjáték mezőjévé alakul. Nyomozás, tényfeltárás és verseny. Parafrázis. Parafrázisértelmezés. (Kicsiny Balázs: Parafrázis) Újrahasznosított emlékek. Idilli kert készítése műanyag palackokból, evőeszközökből. (Szűcs Attila: Labdázók)

DISPUTA Kapualj

A Déri Múzeumban az állandó és az időszaki kiállításokhoz kapcsolódva egyaránt tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat. Az állandó kiállításokhoz kötődve az alábbi témákra jelentkezhetnek az iskolás vagy akár óvodás csoportok:

28

Néprajzi kiállítás: Kisbundák és cifraszűrök – régi korok viselete. Nemezelés, körmönfonás. Régészeti kiállítás: Az ősember nyomában – csiszolt kőeszköz készítése. Honfoglaló magyarok nyomában – tarsoly, illetve tarsolylemez készítése, sámánszövés. Egyiptomi kiállítás: Halottkultusz Egyiptomban – hogyan készültek a múmiák? Egyiptomi amulettfigura készítése. Görög-római kiállítás: Az antik kultúrák művészete. Légiós sisak készítése. Kelet-ázsiai kiállítás: Kelet varázsa – japán, kínai, indiai kézművesség. Origamizás. Munkácsy Terem: A magyar képzőművészet óriása: Munkácsy és a trilógia. Rajzolás, festés. Történeti kiállítás: „…fényesebb a láncnál a kard…” – játékos tárlatvezetés az 1848/49-es forradalommal és szabadságharccal kapcsolatban. A Medgyessy Emlékmúzeumban szintén több témakörben várják a kisebbeket és nagyobbakat: Múzeumi óra gyerekeknek. Beszélgetés a művész életéről, munkásságáról a kiállításon. Ajánlott: 10–18 éves korig. Készítsünk domborművet! Beszélgetés Medgyessy domborműveiről, ismerkedés a gipsszel mint szobrászati anyaggal. A gipszöntés technikájával dombormű készítése. Ajánlott: 5–13 éves korig. A kerek szobor. Beszélgetés Medgyessy kerek szobrairól, az agyag fizikai tulajdonságairól. Állatfigura mintázása agyagból, Medgyessy szellemében. Ajánlott: 5–13 éves korig.

A Modemben Egészen más a helyzet egy olyan intézményben, amelynek kiállítási anyaga a tanmenethez kevésbé direkten köthető, különösen akkor, amikor a művészetet, a művészettörténetet sokszor háttérbe szorítják más „fontosabb” tantárgyak. –  A képzőművészeti kiállítóhely speciális a múzeumok között – erősíti meg György Gabriella médiapedagógus, aki a Modern és Kortárs Művészeti Központban vezeti és szervezi a múzeumpedagógiai alkalmakat. – A múzeumokban kiállított tárgyak több idősíkot ölelnek fel (elkészítés, gyűjtés, kiállítás, befogadás ideje), a befogadáshoz pedig szükség van történeti tudásra. Egy régészeti lelet, például egy kancsó füle nem sokat mond a nézőnek anélkül, hogy

tudná, milyen korból származik. A képzőművészeti alkotások viszont e tudás nélkül is közvetítenek a néző számára valamit, ezeket az alkotásokat akár mindennemű tudás nélkül is aktualizálhatjuk a befogadáskor. Ha más nem, ízlésítélet születik bennünk. A Modem 2006. szeptember 25-én nyílt meg a nagyközönség előtt. Csaknem 3000 négyzetméteren több mint 400 modern és kortárs műalkotás látható itt, köztük olyan ismert művészek képei, mint például Rippl-Rónai, Csontváry, Gulácsy, Czigány Dezső, Derkovits Gyula, Czóbel Béla vagy épp Vajda Lajos. Mégis, a közönség, a „nagy” és a „kisebb” közönség becsalogatása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy ilyen nagyszabású és egyedülálló vállalkozás jól működhessen. (Hiszen e jó működés egyik, de nem kizárólagos mércéje a látogatottság.) A közönséget pedig – a különböző előadások, koncertek, időszaki tárlatok és más programok mellett – szervezetten leginkább az iskolákon keresztül lehet múzeumba vagy galériába bevinni. A másik, legalább ennyire fontos tényező a művek befogadásában való „segítségnyújtás”. Ezeken dolgozik – többek között – György Gabriella is. –  A múzeumpedagógia alapvetően a művek értelmezését segíti, és egyik fő célja, hogy a néző tudatos „használóvá” váljon – szögezi le a szakember. – Az a cél, hogy a művek ne csak kiállított, szemlélendő tárgyak legyenek, hanem alakuljon ki párbeszéd a mű és közönsége között. A múzeumpedagógia fontos feladata, hogy a művekkel való találkozás élményszerű legyen – így a résztvevők visszatérnek. A múzeumpedagógia hivatása az is, hogy

DISPUTA Kapualj

ég lakói című, amelynek során a megyéből előkerült régészeti leleteket mutatja be a szakember, köztük számos csontvázat – úgy, ahogyan egykor megtalálták. –  A múzeumpedagógia egyébként kortalan – folytatja Orsolya –, hiszen bizonyos alkalmakra már óvodások is jöhetnek, az ‘56-ról szóló foglalkozás viszont határozottan nagyobbaknak szól. A középiskolások azonban nehezen vonhatók be a munkába, velük másként kell beszélni, ők kézműves tevékenységre már nehezen foghatók. A Medgyessy Emlékmúzeum kiállítását viszont kifejezetten a középiskolások kedvelik. A leghálásabb korosztály a 8–11 év közöttieké, ők a legaktívabbak, a leginkább érdeklődők. S ha egyszer a gyerekek bejönnek és jól érzik magukat, legközelebb kézen foghatják szüleiket, hogy megmutassák nekik, mit láttak.

29

az alkotások által felvetett művészetelméleti kérdésekkel foglalkozzon, hiszen művészetelmélet nélkül a kortárs művekről – és a modernről is – nehéz beszélni. Ráadásul mindez a pedagógus számára is érdekes helyzet. Ő valójában csak segíti a diákokat, terelgeti őket, miközben tulajdonképpen az egész foglalkozást és tárlatvezetést a diákok maguk építik fel. Ezért is ad ez igazi élményt. A Modemben e program keretében interaktív tárlatvezetésre is jelentkezhetnek a csoportok, elsősorban a kortárs művészetre koncentrálva. A diákok ilyenkor a szakemberrel közösen, párbeszéd formájában fejtik meg a műveket, például körbeülve egyegy képet. Emellett hét közben az iskolás csoportok foglalkozásokra is jelentkezhetnek. A többnyire egyórás alkalmak egyik kulcsszava a kreativitás. A Modembeli múzeumpedagógia harmadik „formája” pedig a hét végi családi foglalkozás. Ezt legtöbbször egy-egy képzőművész tartja gyerekek és szüleik részére, szintén egy-egy műalkotáshoz kapcsolódóan vagy a múzeumpedagógiai teremben, vagy magában a kiállítótérben.

DISPUTA Kapualj

Ez a plaza nem plaza

30

Ilyen foglalkozást a képzőművészeti központban már Süli-Zakar Szabolcs is tartott. Úgy véli, ez, noha a neve nem túl szerencsés, egészen más alternatívát nyújt a gyerekeknek, mint a plazák. –  A gyerekek még annyira tiszták, an�nyira érdeklődnek a művészetek iránt, hogy tulajdonképpen minden csoda nekik – kezdi az elején a Medgyessy-középiskola festőműhelyének vezetője. – Rajzszakkörök szinte minden iskolában működnek, s bár nem kell különbséget tenni azok és a múzeumpedagógia között, mégis, egy ilyen intézménybe behozott foglalkozásnak egészen más szerepe lehet. A Modem ráadásul azért is különlegesnek számít, mert a kortárs művészet ilyen méretű bemutatása nagyon ritka. Sőt, egyáltalán, a kortárs művészetek mindig kissé háttérbe szorulnak, miközben új technikákat, új dolgokat mutatnak meg. A Modemben a múzeumpedagógia épp ehhez viheti közelebb a gyerekeket. S ez Süli-Zakar Szabolcs szerint nagyon fontos, hiszen a képzőművészethez is tanulás kell. –  Egy képet vagy installációt nem lehet megérteni tanulás, előképzettség nélkül – folytatja a pedagógus-képzőművész –, s általában az a legnagyobb csapda, hogy ezt

elfelejtik. A múzeumpedagógia alapfunkciója, hogy ott foglalkoznak a gyerekkel, s lehetőséget mutatnak neki, mást, mint amit a média és a pénz- meg időhiány uralta világ kínál. Ugyanakkor itt sosem a tanár a fontos, hanem a gyerek. A kísérletezés, a nevelés a fő cél. A lényeg, hogy játékokon keresztül megértessünk egy-egy munkát a résztvevőkkel, de ne azt mondjuk meg, hogy mit is „jelent” egy kép, mert arra úgyis rájönnek maguktól. A másik legfontosabb, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük, megmutassuk nekik, hogy ez egy örömforrás. Hiszen tulajdonképpen az egész művészet lényege is ez. A szakemberek ugyanakkor jól tudják, mindez nem megy könnyen. Az emberek keveset áldoznak a művészetekre, a kultúrára, ritkán járnak múzeumokba, még ritkábban galériákba, ha pedig tömegesen mennek ilyen helyekre, az többnyire nem a saját érdeklődés és igény, hanem a média, a marketing és a reklám eredménye. – A fennköltség, az elefántcsonttoronyjelleg a legnagyobb baj, amit megpróbálnak a művészetekre ráhúzni – zárja Süli-Zakar Szabolcs. – S különösen igaz ez a kortárs alkotásokra. Pedig ez egy játék, a kortárs pedig azért igazán remek, mert megvan az az előnye, hogy interaktív. Ráadásul maga a múzeumpedagógia név sem túl jó, a múzeum és a pedagógia is ellenérzéseket kelt, az elefántcsonttorony-jelleget erősíti. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha azt mondanánk: kísérletek, játékok a Modemben. S mi lehet a jövő? A Dériben például felhívták a munkatársak figyelmét, hogy valamennyi pályázathoz mellékeljék a múzeumpedagógiai programot, mert ez nagyon is fontos része az intézménynek, illetve a jövőnek. (A közművelődés egyébként is egyre inkább előtérbe kerül mostanában, s ebből a múzeumpedagógia maga is csak profitálhat.) A Modem pedig rendkívüli összefogást kezdeményezett. A következő időszakban a város múzeumai közösen szerveznek programokat, sőt pályázatokat is kiírnak együtt. Mindezzel pedig az úgynevezett „repertoár”, a kiállítások sora is teljessé tehető (sőt már teljessé is vált) a városban: az őskortól egészen napjainkig megtalál itt mindenki mindent, ami csak érdekli. Még akkor is, ha a kultura.hu honlapra kattintva Debrecenben galériát keresve ezt olvashatjuk: ebben a városban nincs múzeum.

A Debrecen Fórumot alkotó funkciók –  PIAC: az ember és ember közötti kereskedelmi kapcsolat legősibb és legközvetlenebb formája. –  PIAC UTCA: kültérben megjelenő piaclét (virágpiac), hangulatos, hagyományos kapcsolatrendszer. –  BEVÁSÁRLÓKÖZPONT: hazánkban néhány éve megjelent új minőségű kereskedelmi kapcsolat, jelenlegi formájában már-már életforma. Lehet szeretni vagy

Debrecen Fórum – beépítési koncepció Az épületegyüttes három épületből áll. A Csapó utcai házsort lezáró IRODAHÁZból, a tömbbelsőben szoborszerűen kialakított PIACból (emeleti szintjeire irodákat terveztünk), valamint az együttes fő épületét jelentő FÓRUM kulturális és kereskedelmi központból. A bevásárlóutca köré szervezett üzletközpont alapkoncepciója alapján nem belvárosi funkció, hiszen befelé forduló jellege miatt a homlokzati felületek-

„Teret nyerünk”

elutasítani, egyet nem lehet: tudomást nem venni róla. Érzésem szerint megállíthatatlanul terjedő DIVAT, feladatunknak a nálunk gyökértelen jelenség „háziasítását”, hagyományos viszonyokba illesztését (kényszerítését?) tartjuk. –  IRODÁK: az összes többi funkció közül a legintimebb közösségi funkciók (munkakapcsolatok) helyszíne. Szolgáltató funkciók (ügyfélszolgálat) megjelenésével intenzívebb közönségforgalmat bonyolíthatnak. –  AGÓRA: tetőkert, park, találkozó és pihenőhely, időszakosan kulturális rendezvények (szoborpark, szabadtéri előadás) helyszíne. Burkolt és zöldfelületekkel, szökőkúttal berendezett piazza. –  ÉTTEREM –  ORFEUM: komoly hagyományokkal rendelkező, könnyedebb, étkezéssel egybekötött szórakozás helyszíne. –  SZÍNHÁZ: a legnemesebb kulturális funkciók egyike, kialakítása révén a hagyományos és a modern színjátszási módok befogadására is alkalmas.

Szabó Tamás János

A bevezető idézet Debrecen város „Európa Kulturális Fővárosa” pályázatából való, tömören foglalja össze mindazt, amit a „Debrecen Fórum” nevű épületegyüttessel kapcsolatban gondolunk, ahogy építészetről, épületek tervezéséről vélekedünk. Építészeti krédónk szerint a materializálódott geometriai absztrakció (Stonehenge) épületté használói által válik. A jó épület tehát elsősorban a magán-, illetve közösségi lét egyes szintjeit befogadó térszövet, mely a maga nem tolakodó módján stimulálja azokat, és szerencsés esetben képes idomulni a befogadott funkció, a használat változásaihoz. A Debrecen Fórum épületegyüttese szinte páratlan összetettségben fogadja be a közösségi lét széles spektrumát, a kereskedelmi kontaktusoktól a legmagasabb szintű kulturális rendezvényekig. Erre utal az épületegyüttes elnevezése is, hiszen az antik világ gazdasági, kulturális, politikai közösségi létszintjeinek legfőbb helyszíne éppen az AGÓRA, a Fórum volt.

DISPUTA Árkádok

Debrecen új színháza

31

DISPUTA Árkádok

re – ahol a városszövet kontaktációs felületeket vár – az üzletek kiszolgáló és raktár terei kerülnek. Amikor korábban a bevásárló-központi funkció „háziasításáról” beszéltünk, éppen az ilyen jellegű problémák kezelésére gondoltunk. Ennek egyik lehetséges módja, ha „homlokzattal bíró” funkciókkal vesszük körül a bevásárlóközpontot. Természetesen ez kompromisszumokat követel az együtt élő funkcióktól, ugyanakkor előnyökkel is jár (összeadódó látogatói vonzerő). Ezt az együttélést városrendezési elvárásokkal lehet kikényszeríteni; ez történt esetünkben is, a Város világos és

32

egyértelmű elvárása volt, hogy multifunkciós (kereskedelmi és kulturális) épületegyüttes jöjjön létre. Debrecen Fórum Kulturális és Bevásárlóközpont – építészeti koncepció Az épület fundamentumát a háromszintes (pince+földszint+emelet), felül világított bevásárlóutca köré szervezett üzletközpont adja. Ennek tetejére parkolószinteket terveztünk, közel 800 gépkocsi számára, ez elegendő a beruházás teljes gépkocsiparkoló-igényének kielégítésére. A parkolók va-

Latinovits Színház – tervezési koncepció A színház alapkoncepciójának megalkotásakor a tradicionalitás és modernség egyensúlyát kerestük. Bár a totális színház megjelenése óta a színjátszás sokat változott, a nézői használat azonban jellemzően konzervatív maradt. Feladatunk olyan színház megtervezése volt, mely a leghagyományosabb és a legmodernebb rendezői elvárásoknak is megfelel, miközben ehhez nem használ drága és bonyolult technikai megoldásokat. Olyan megoldást javasoltunk, mely a nézőtér mobilizációja nélkül (Gropius: totális színház) biztosít lehetőséget a leghagyományosabb („kukucskáló”) és a legmodernebb („aréna”) előadások befogadására. Külön kihívást jelent a nézőtér megfogalmazása, amely a nézői és a színészi érzékelésből származtatott, egymásnak gyakran ellentmondó igények megfogalmazására tesz kísérletet. Nézői szempontból kiemelt fontosságú, hogy minden hely közel azonos látási viszonyokkal bírjon (egyirányú, „moziszerű” téglalap alakú nézőtér). Ebben az esetben a tér oldalsó határoló felületeire – a rosszabb látási viszonyok miatt – nem kerülnek nézői helyek. Ezzel ellentétes a színész igénye, aki előadás közben mindenhol nézőket szeretne

érzékelni (Swan színház), tehát kifejezetten igényli az oldalsó határoló felületek „berendezését”, páholyozását. A nézőtér hangulatának megfogalmazásakor kifejezetten törekedtünk minél több páholy elhelyezésére, ez a patinás debreceni színház-látogatási hagyományokból következik. Latinovits Színház – közönségforgalmi működés A kulturális funkciók főbejárata – az üzletközpont bejáratától markánsan elválasztott módon – a Csapó utcáról nyílik. A jellemzően programszervezést, jegyvásárlást, színházhoz köthető üzleteket befogadó térből liftek és a város fölé emelkedő mozgólépcsők vezetnek fel az előcsarnokba. Az AGÓRÁval határos foyer a tényleges érkezési szint, a földszinti bejárat és a mozgólépcsők koncepciónk szerint még az utca részét képezik. Az érkezési szintről nyílik az ORFEUM, mely műsoros étteremként funkcionál (kabaré). Hatalmas terasza, mely kerthelyiség és rendezvénytér egyben, a Csapó utcára nyílik. A többszintes előcsarnok a színház és az AGÓRA között terül el, megfelelő időjárás esetén egybenyitható az AGÓRA teraszaival. Ide érkeznek meg a földszintről a mozgólépcsők és liftek, valamint ide jutunk a parkolószintek és az AGÓRA felől is. Innen nyílik a stúdiószínház, lépcsők vezetnek fel a kamaraszínház bejáratához. A foyer több pontján telepített és fix büfépultok helyezhetők el, a ruhatár és a vizesblokkok is innen nyílnak. A stúdiószínház kb. 150 fő befogadására alkalmas semleges terem, mely a legnagyobb flexibilitással képes előadások befogadására.

DISPUTA Árkádok

lamennyi szintjéről megközelíthető a színház, az üzletközpont és a piac is. Az üzletközpont tetején kialakított AGÓRA köré szerveződnek a kulturális funkciók, valamint az étterem. Az AGÓRA voltaképpen zöldtetőként kialakított városi tér, szoborparkkal, éttermi kiülő helyekkel, szabadtéri színielőadás lehetőségével. Az épület tömegalakításakor hektikusan változó magassági viszonyú tömegekben gondolkodtunk. Az így kialakuló vibráló épületkontúr – szemben egy azonos magasságon meghúzott monolit tömeggel – könnyebben talál kapcsolatot heterogén épített környezetével (ahol a magassági viszonyok 4,5 és 33 méter között változnak), illeszkedik Debrecen jelenlegi építészeti karakteréhez. Az épületet alapformaként uraló elliptikus színházi tömeg a Csapó utca–Rákóczi utca sarkára került, az út túloldalán álló paneles épület ellenpárjaként jelölve ki a belváros Csapó utcai bejáratát. Az épület külső megjelenését nemes anyagok használatával képzeltük el, jelenleg különböző színű és felületmegmunkálású mészkő burkolatban gondolkodunk.

33

A kamaraszínház 350–400 fő befogadására tervezett, változatosan használható karzatos tér. Alaphelyzetben a leghagyományosabb nézőtéri kialakítással készül („kukucskálós színház”), a polgári hagyományokhoz illeszkedően számos páhollyal. A rendkívül nagy színpadnyílás (14,0x8,5m) mozgó portálja révén tetszőlegesen szűkítheSzabó Tamás János tő, a legváltozatosabb méretű előszínpadi viPro Architectura díjas vezeszonyok, színpadnyílástõ építész tervező, Dr. Finta Józseffel a Debrecen Fórum, méretek alakíthatók ki. kultúrális és kereskedelmi Ha a színpadteret leváközpont vezető építész terlasztó íves vasfüggönyt vezője, Debrecen Piac vezeleeresztik, a színpadtő tervezője térben Magyarországon Munkahelye: Finta és Társai Építész Stúdió egyedülálló méretű, tetszőlegesen berendezheDíjazott korábbi munkái: tő egybefüggő tér, kvázi Bellevue Plaza irodaház stúdiószínház alakul ki – Budapest (FIABCI III. Díj, anélkül, hogy költséges Év Tetője I. díj) Nyugati pályaudvar új fejés kényes színpadtechépülete (FIABCI I. Díjas nikai „csodákat” építetWestend üzletközpont része, tünk volna be (lásd: tomely épületegyüttes vezetális színház). tő tervezői: dr. Finta József, Az előcsarnok, valaFekete Antal) Háromlakásos társasház, Bumint a tágas közönségdapest (Pro Architectura díj) forgalmi útvonalak vitrinjeik révén egyben kiállítási terek is, ahol a patinás debreceni színjátszás relikviáit mutatjuk be (díszletmakettek, jelmezek, plakátok stb.). Az épület legfelső szintjén nagyméretű próbatermet alakítunk ki, mely a földszintről induló liftekkel a közönség számára is megközelíthető, vagyis ez a terem is alkalmas időszakos rendezvények, fogadások, kamara-előadások befogadására. A komplexum része még a színi akadémia, mely próbatermeivel a jövőben a színészutánpótlás legfőbb létesítménye lehet a régióban.

DISPUTA Árkádok

Latinovits Színház – üzemi működés

34

A színház elhelyezése, vagyis, hogy az üzletközponttal egy épületegyüttest alkot, komoly kérdéseket vetett fel a koncepcióalkotás fázisában: mik az előnyei ennek a konstrukciónak, a hátrányok ellensúlyozhatók-e a szokatlan szituációból adódó előnyökkel. Hosszas mérlegelés után a következőkre jutottunk: gazdasági szempontból mindenképpen előnyös megoldás ez, hiszen a telekhányad, a szerkezeti kialakítás (alapozás), a közös működtetésű területek (garázs) révén milliárdos nagyságrendű megtakarítás prognosztizálható. Szokat-

lan, bár nem egyedülálló, hogy a színház főszintje nem a földszinten van. A gazdasági töltés (díszletbeszállítás) kialakítása révén, vagyis hogy az emeleti szinteken a gazdasági jellegű terek az épület belsejében és nem a homlokzaton helyezkednek el, az épület gyakorlatilag körbejárhatóan, „szabadon állóan” alakítható ki, vagyis a gazdasági teret homlokzatra húzott közönségforgalmi terek veszik körül, rejtik el. Összességében tehát a várható előnyök bőven ellensúlyozzák az együttélésből származó hátrányokat, a szokatlanság a kialakítás egyedisége révén előnnyé változtatható. A színház üzemeltetésének gerincét a díszletszállító útvonal jelenti, mely mintegy „felfűzi” a főfunkciókat. A földszinten kialakított fedett díszletbeszállító udvarból díszletszállító lift juttatja el a díszleteket a főszinten elhelyezett díszletraktárba. Ez a felvonó biztosítja az ORFEUM, a kamaraszínpad, valamint a próbaterem kiszolgálását is. A díszletraktárból ellátható az azonos szinten lévő stúdiószínház, valamint a színpadi süllyedők, illetve a felvonó segítségével a főszínpad is. A színpad variabilitását biztosító rendszerek: –  Mozgó portál, mellyel mélységben, szélességben és magasságban tetszőlegesen állítható színpadnyílás hozható létre. –  Íves vasfüggöny, mellyel a hagyományos nézőtér mellett teremszínház is kialakítható. –  Kilenc, egyenként és tetszőlegesen csoportokban beállítható süllyedő-dönthető pódium, melyekkel a színpad egy részén változatos magassági viszonyok alakíthatók ki, például kórusok, díszletek számára. –  Színpadi kocsiba épített fiókforgó (forgószínpad-dobogó), mely parkoló állásából másodpercek alatt a színpadra juttatható és különböző magasságba emelhető a süllyedő pódiumok segítségével. –  Gépi és kézi díszlethúzók, világítási tartók rendszere, melyek egyaránt ellátják a főszínpadot, az előszínpadot és a hátsó színpadot. Latinovits Színház – tervezők Építészet: Finta és Társai Építész Stúdió Kft. Vezető tervezők: Dr. Finta József, Szabó Tamás János Tervezőtárs: Péter Gábor Munkatárs: Kalmár Gyöngyi Belsőépítészet: Vezető tervező: Balogh Balázs Tervezőtárs: Balogh Bence, Répás Ferenc Színház-működtetési koncepció: Csányi János

Milyen megkésve értjük meg, hogy a szemek homálya pontosabb lehet a lámpafénynél, és milyen későn látjuk meg a világ örökös térdreroskadását.

Ehhez a Pilinszky-vershez kellett térmodellt készíteniük a Debreceni Egyetem műszaki főiskolás építészhallgatóinak az elmúlt szemeszterben. Kellett aztán tanulmányozniuk az emberi mozgás és gesztus térteremtő működését, a használatra szánt építészeti forma és funkció metafizikus tartalmait – például, hogy egy kapu, túl azon, hogy nyílászáró, egzisztenciális esemény, a határátlépés tapasztalatának alkalma lehet, vagy, hogy a természeti térformák nemcsak geográfiai, de kommunikációs paraméterekkel is bírnak. Házat majd csak ilyen előtanulmányok után rajzoltak. Ekkor viszont már nem virtuális építmény terve volt a feladatuk, mint korábban a tervezési tanulmányok során, hanem olyan, amilyen a város építészeti tervkoncepciójában is felhasználhatóvá válhat esetleg – s ez a Tócóskert egy lehetséges fejlesztésprojektjének megalkotását jelentette. Így fonódik össze a Főiskolán – bocsássuk előre: ígéretes kísérletben – egy új építészetoktatási program a város építészeti fejlesztésének aktuális kérdéseivel. A várost és az iskolát ebben az invenciózus marketingstratégiában összekapcsoló, az építészképzést ugyanakkor a művészképzés legjobb hagyományaival beoltó oktatási kísérlet eredményeiről számolt be az a kiállítás, mely ez év februárjában volt látható – a koncepció jegyében előbb a Régi Városházán, majd a Főiskola aulájában. Az oktatás jövője a város jövője címmel hirdetett tárlat tablóin és makettjein az építészhallgatók diplomamunkái, Debrecen-Tócóskertre kidolgozott fejlesztési tervei s a hallgatók mestereinek alkotásai voltak láthatók. Csupa fiatalos, elfogulatlan, sőt merész forma. Debrecen egy lehetséges jövőbeli arca?

megújult építészképzés három mentora, Csanády Gábor (Cs. G.) DLA építész, Ferencz Marcel (F. M.) építész, és Gerle János (G. J.) DLA építész. S miközben beszélgettünk velük a programról, kibontakozott egy markáns építészeti ars poétika s kirajzolódott három karakteres építész portréja is.

G. J.: Úgy érezzük, a főiskola jövője attól függ, milyen mértékig sikerül elismertetni létét itt a városban. De az is fontos, hogy a város vegye észre, hogy itt van egy potenciális tervezői gárda, egy saját erőforrás. Ezért kell, hogy egyre inkább olyan feladatok jelenjenek meg az oktatásban, melyek a városnak is tényleges igényei. Ez más főiskolán is így van: kiszemelnek egy települést, s azt mondják, mi most az oktatásban tervezési feladatként megoldjuk a hely ilyen s ilyen problémáját, de cserében kérjük, hogy önkormányzata járuljon hozzá az oktatás költségeihez. Azaz, hogy ez a dolog mindkét félnek előnyére szolgáljon. Hisz ezzel egy fiktív megbízást teljesítünk, s ennél olcsóbban és ennél színesebb terveket valószínűleg nem tud beszerezni egy potenciális megbízó. Úgyhogy errefelé kellene vennie az irányt a debreceni főiskolának is. A kiállításon egyrészt az oktatás legkezdetibb feladatai szerepelnek: az, hogy egyáltalán hogyan lehet a tervezéssel kapcsolatos alapattitűdöket a hallgatókban kialakítani. Másrészt diplomamunkák, a végzős hallgatóké, akiket már meg lehet bízni – legalább ötletpályázati szinten – egyfajta feladat elvégzésével. És a hallgatók ambicionálták is ezt a tervfeladatot, sőt: remek terveket csináltak. Meglepő is, hogy a műegyetemi diplomatervekkel azonos színvonalú munkák láthatók itt, holott ez egy féléves munka termése csak. Cs. G.: Az emberek azt gondolják, a tehetséges gyerekek elmennek Budapestre, s azt lehet hallani: azokkal, akik itt maradnak, nem lehet eredményt produkálni. De, ha az ember nem azzal foglalkozik, hogy

Egy spirituális funkcionalizmus felé

Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való.

 A kiállítás apropóján volt vendégünk a

Berta Erzsébet

Milyen felemás érzések közt élünk, Milyen sokféle vonzások között, Pedig zuhanunk, mint a kő egyenesen és egyértelmüen.

DISPUTA Árkádok

Az építészképzés új programja az egyetem műszaki főiskolai karán

35

DISPUTA Árkádok

mit lehet és mit nem lehet, akkor kiderül, hogy a hallgatóság zöme megüti azt a színvonalat, ami a műegyetemhez kell. A sok helyi kishitűségen, tárgyi vagy környezeti hiányosságon túllépve azt gondoltuk, meg kell próbálni mindent beletenni, amit mi bele tudunk. Úgy, hogy mi is épülünk ezen, s azzal a céllal is, hogy fölkészülünk az MSc-képzésre. A BSc-képzés akkreditációja megtörtént, a képzés elindult. A következő félévben már a tervezésbe is belépnek a hallgatók. Erre való felkészülésként, úgy éreztük, ki kell törni a korábbi kategorizáló rendszerből s inkább a kreativitás irányába kell vinni, mégpedig nem is csak az oktatás tartalmát, de az oktatás metódusát is.

36

F. M.: Talán nem sokszor adódik egyetemek életében, hogy három tanár, miközben ideutazik – tegyem hozzá: a kultúra egy másik fellegvárába –, együtt töltsön napi öt órát, egy – idézőjelben – kényszerközösségben, ahol elkezd szakmáról, életről beszélgetni és önmagát villanyozni. Szerintem igazában ez a megtermékenyítő közege annak a gyűjteménynek, amit a tárlat is mutat. Nem hiszem, hogy előzetes koncepciónk volt, hogy mi egy városban majd megváltoztatunk egy több évtizede működő, megcsontosodott oktatási folyamatot. Az alkotó ember természete, az örök keresés dolgozik bennünk, ezzel próbáltuk meg itt az oktatás terét gondolattérré emelni. Belső kényszerből hoztuk ötleteinket s óriási kísérletbe vetettük magunkat: megpróbálni, mire képes egy olyan diákság, amely nem is föltétlenül az építészetet célozta meg. Kelet-Magyarországon rengetegen dolgoznak az építőiparban, s nekünk az a tét, hogy fölébresszük a szellemet, hogy a szakma érzékenyebben figyeljen épített és lelki környezetére. És a hallgatók lelkesedéssel támogattak minket. Úgy érezzük, visszaadják, amit beléjük fektettünk. S ez nagy élmény! G. J.: Ami most elindult a főiskolán, igazi alapot ad a bizakodásra. Arra, hogy ha itt kiépülne egy budapesti szintű képzés feltételrendszere, akkor eltűnne ez a jelenleg hihetetlen különbség a műegyetemi és a vidéki főiskolai építészképzés között. Nem örök adottság ez, amivel számolni kell, hanem egy helyzet, aminek a felszámolásán dolgozni lehet, mert kifejleszthető a szakmához szükséges kreatív energia. Sőt:

a komoly műveltségbeli s egyéb képességbeli hiányosság ellenére azokra a bizonyos kreatív feladatokra – arra például, hogyan lehet egy verset papírmodellben megjeleníteni – már most is meglepően sok friss, azt lehet mondani, vidám, érdekes megoldás született. Mert megvan az alkotó készség, kreativitás iránti hajlandóság. Erre biztosan lehet a képzésben és a szakmának is támaszkodni. Cs. G.: Azzal indítunk a képzésben, hogy a hallgatókat nem engedjük az otthonról hozott előítéletek és szokványos előképek jegyében gondolkodni. A már emlegetett kapu-feladatban például egy-két szó volt csak adva meghatározásul: hogy „kiskapu”, „nagykapu”, vagy a Vereckei hágó kapuja stb. Ha ezt nem tesszük hozzá, hanem csak azt mondjuk, hogy tervezzenek kaput egy családi házra, akkor azok a sémák jönnek, amiket korábban láttak. De ha a műszaki feladat meg van fejelve egy ilyen gondolati tartalommal, akkor már lelöktük őket a bejáratott sínekről, akkor már föl vannak szabadítva arra, hogy kreatívan gondolkodjanak. A hallgatók érezték is, hogy itt épp az a feladat, valami új dolgot kitalálni.

 Vége van hát az építészképzésben is a funkcionalista racionalizmusnak?

G. J.: Nem hiszem, hogy így lehet felfogni. Az volt a lényeg, hogy ne formálisan teljesítsenek egy feladatot a hallgatók. Például, ha meg kell tervezni egy hétvégi házat, akkor nem elég az, hogy van ajtaja, van ablaka és ez lehetőleg megfelelően nyílik, hanem hogy mi az, ami inspirálhatja, ha egy ilyen feladatot kap. És, hát, nem a minimális technikai feltételek azok, melyek egy megoldást építészetként értékelhetővé tesznek! Ezt az alapfeladatoknál lehet a legjobban megragadni, mint például egy kapu kérdése. Megérezni, hogy a kapu nem egyszerűen egy tábla, amit ki lehet nyitni egy kilinccsel. Mi belementünk abba, hogy itt egy határterület van, egyik minőségből egy másik minőségbe lép itt az ember. S hogyha a két minőség különbségét át tudja élni, akkor ennek a gondolatnak meg kell tudni jelennie egy formában. És ez az, amiről az építészet szól. Egyfajta funkció átélését jelenti ez, de a funkciót nem materiális értelmében kell csak elgondolni, hogy egy ajtónak kell kilincsének lennie, hogy ki lehessen nyitni. Hanem a funkció teljességét kell rajta érteni! Hogy egy kapunak az is a funkciója, hogy egy embernek nyújtsa az átlépésnek, a küszöb-élmény átélésének le-

 Újraéled esetleg ebben a képzési módban a mester–tanítvány kapcsolatra alapozó építőgyakorlat is?

F. M.: No igen, csakhogy ezt a mester–tanítvány viszonyt nagyon kevesen kapják meg, nemhogy itt, hanem bárhol az országban. Pedig ebből a kapcsolatból fakad az a kivételes állapot, amit az ember aztán már nem tud elfelejteni. Egy tanár is, ha valaha is kapott egy mestertől egy finom érintést, egy pici sugallatot, már nem tudja úgy leadni az órát, hogy csak ledarálja az anyagot. Itt egyén az egyénnel ül szemben. A visszatérülés viszont több év is lehet, csak hosszú távon kamatozik ez a befektetés. G. J.: Annak az igazi mester–tanítvány viszonynak, amiről Marcel beszélt, itt nincsenek meg a feltételei. Amiről nagyon finoman úgy fogalmazott, hogy egy érintés. Egy mester–tanítvány viszony sokkal alaposabb, mélyebb, időben tartósabb kapcsolatot igényelne, mint amire nekünk itt módunk van. Cs. G.: Én azt mondanám, hogy nincs valódi építészképzés mester–tanítvány viszony nélkül. A lényege az, mikor személyek ülnek személyekkel szemben, és arra próbálja az egyik megtanítani a másikat, hogy a maga a személyiségét hogyan tudja jobban megvalósítani a házban. Török Ferenc mondta, hogy az a szép a mester–tanítvány viszonyban, hogy föltétlenül kölcsönös.

 Csakugyan ennyire lényeges az önkifejezés az építészetben?

Cs G.: Én úgy érzem inkább, hogy az építész valamifajta nyelvjárást beszél. Persze, mindenki a maga mondandóját tudja csak elmondani, de azon a nyelven, melyet beszélni tud. És bár tisztán tudna beszélni! Nem arról van szó, hogy az építész megvalósítja magát egy ház által. A személyiségét az magán hordozza ugyan, mint ahogy minden nyelvi kifejezés is magán hordozza annak személyiségét, aki beszéli. De ez nem önmagáért való. És az építészetnek sajátja is, hogy nem lehet önmagáért való. F. M.: Abszolút ellenkezem Gáborral. Merthogy az önkifejezés kényszere minden alkotóban benne van. Nincs olyan építész, aki ne akarna olyan házat csinálni, ami-

lyen még sose volt, amivel a csodát hozza le az égből. Ahogy János mondta, egy szellemi funkcionalizmus része ez is. Hogy „gügyörésszünk” a dolgokkal, hogy aztán ez a „gügyörészés” átlényegüljön épületté. Ez egyfajta nem-funkcionális építészet, ami bizonyos értelemben mégis funkcionalista. G. J.: Ennek a kreativitást fejlesztő módszernek az a lényege, hogy a hallgatót képessé tegye arra, hogy ne csupán a rajta kívül álló formákat, a számára adódó előképeket használja, ismételje, hanem, hogy fel tudja ébreszteni, fel tudja fedezni magában az alkotót. Hogy ténylegesen egy teremtő folyamat részese legyen. Ilyen értelemben egyértelmű, hogy önkifejezésről van szó, hisz valamit saját képességből kell tudni létrehozni. Amikor viszont valaki erre képes, akkor már világos áttekintéssel kell rendelkeznie arról is, hogy amit létrehoz, a világban milyen hatást fejt majd ki. Éppen ma délután magyaráztam a családiház-tervezéssel foglalkozó gyerekeknek: az építészet lényege, hogy miután az a tervező átszűrte egy személyiségen – saját magán – az összes feltételt, amelyek meghatároznak egy házat, s így létrehoz valamit, ami bekerül a természetbe, azzal szemben föltétlen kívánalom, sőt erkölcsi követelmény, hogy a környezetet, az egész kulturális adottságrendszert ne károsan befolyásolja, hanem pozitív elemként gazdagítsa.

 Mi az, amivel a diákokat meg lehet szólítani? Meg lehet egy Pilinszky-verssel?

F. M.: Az a saját tapasztalatom, hogy mindennel meg lehet őket szólítani, de rövid távon. Hosszú távon viszont csak a hitelességgel. Ahogy János szokta mondani: ez most arányos veled, vagy ez most nem arányos veled. Mert a diák leolvassa rólam, hogy belőlem jött-e a gondolat, vagy csak úgy mondtam, csak átvétel volt. Ezt megérzi, és akkor, bár rövid távon rendben van, hosszú távon nem. G. J.: Azt gondolom, mindenképpen olyan elvárást kell érvényesíteni a hallgatóval szemben, hogy érezze, én az ő személyétől várok valamit. Valami teljesítményt, amit, lehet, hogy neki kínlódva kell létrehozni, de ami azt mutatja, hogy ő képes az önkifejezés felé mutató alkotó folyamatra. Persze van, aki erre azt mondja, hagyjatok engem békén; s akkor ő békén lesz hagyva. De a megszólítás nagyon fontos. Ez mindenkinek szól, de az érti meg, az hallja meg, az reagál rá, akiben ez a dolog benne van. S

DISPUTA Árkádok

hetőségét. Azt kell mondanom, szigorúan funkcionalista ez a felfogás, csak spirituális értelemben funkcionalista.

37

ezen a ponton ez már egy kegyetlen játék, hogy meghallgatja ezt a hívást vagy sem. Mi mindenesetre megpróbáljuk, hogy hangozzék el.

 A magyar építészeti hagyományból kik-

hez kapcsolódnak ezzel az építészetoktatási koncepcióval? Miféle szellemi tájakon vannak beágyazódva ezek a gondolatok?

Cs. G.: Én nem hiszem, hogy mi egyfajta szellemi iskolának a beágyazott tagjai lennénk, hogy egyfajta vonalat próbálnánk vinni. Azt godolom, hogy azt a kreativitást, aminek bennünk mint alkotókban meg kell lennie, hogy legyen, azt próbáljuk meg most sajátos alkotásként az oktatásba átvinni.

DISPUTA Árkádok

F. M.: Én máshonnan közelíteném meg a dolgot. Bejön ide ez az emberanyag, amelynek mi – mivel sokat dolgozunk metszetekben – érzékeljük a metszeteit. Érzékeljük, ki milyen családból, milyen rétegből érkezik. Ez egy geológiai metszet, mely egyfajta tudati metszet is. Egy tanárnak képesnek kell lennie arra, hogy érzékelje, a harminc koponyából melyikben milyen szem­cseszerkezetet talál. (…) Mondhatnám, hogy Kós Károly, de nem ez a név a lényeg. Az ősök rétegei bennünk vannak, és ők is hordozzák az ősök rétegeit. Kós Károly hozta valakitől, a szászföldről. De nézzük meg a nagyjainkat az építészetben, hány magyar család sarja lett nagy építész, kiderül, hogy alig volt ilyen. De létezik akkor is helyben egy olyan erő, amelyiket a közösség hoz létre. S ezek a rétegződések jelen vannak a diákokban. Hál’ Istennek, hogy nincs stílus. Itt születik meg a jövő. Nem akarok frázisokat pufogtatni, de ez egy izgalmas terület …

38

 Egy szűzföld? F. M.: Az anyaföld. És csak örülhetünk, hogy részesei vagyunk a feltérképezésének. Legalábbis személy szerint örülök, hogy itt lehetek. G. J.: A kérdés igényes, és azt a látszatot kelti, hogy mi ezzel az egész oktatási módszerrel olyan szinten vagyunk, ahol ez a kérdés már jogosult. Bármilyen szépen hangzott, amit itt elmondtunk, valahol a nulla szinten próbálkozunk. Azoknál az

alapoknál, hogy egyáltalán valahogy meg lehessen szólítani valakit… F. M.: Szeretnék közbeszólni, de nem szólok bele… G. J.: Persze, mondd el te is, hogy gondolod! Én, személy szerint úgy látom, hogy amit elkezdtünk, lehet viszonylag nagy érték és elég nagy különbség a képzés egész rendszerén belül. De arról beszélni, hogy milyen építészeti iskola szelleme érvényesül – ezek a kérdések egyszerűen nem merülnek fel. Nagyon alapkérdésekkel foglalkozunk. Azzal, hogyan lehet valakiben fölébreszteni, hogy egyáltalán megértse, hogy az építészetben, a forma- és téralkotásban milyen szellemi erők működnek. Ez önmagában még nem kötődik valamiféle szellemiséghez. És nem is volna szerencsés, már most ezen a szinten azt mondani, hogy márpedig mi egy bizonyos módon akarunk kötődni az építészeti hagyományokhoz. Ez még csak az a szint, amely megteremti azt a képességet, hogy valaki a hagyományhoz kötődni tudjon. Valami felé azért mégis lépegetnénk: a korból, melyben élünk, adódik, hogy milyenfajta dolgok fontosak igazán egy épülettel kapcsolatban. Most például olyanfajta családi házak kerülnek sorra, ahol igyekszünk engergiatakarékos és a környezetet nem szennyező életmódra irányítani a figyelmet. F. M.: Annyit szeretnék csak hozzátenni, hogy a hagyomány eleve él. Van egy rossz kép az építészetről, ami az jelenti, hogy múzeumban őrzött megbarnult fotók fölött siránkozunk. Pedig azok az építészek hatalmasak voltak, államférfiúi erejük volt, határozott döntéseket hoztak egy város, egy közösség életében. Mi ezt kicsiben próbálgatjuk. Hogy az építészet visszaemelkedjen méltó társadalmi helyzetébe. Hogy kommunikáljon és ne formai okoskodás folyjon, hogy nyeregtető vagy lapostető. Hanem, hogy kell-e oda ház vagy nem kell. Amit mi gondolunk az építészet funkciójáról, sokkal közelebb áll a városrendezéshez és a politikai kommunikációhoz. Arról szól, hogy mi is felelősek vagyunk a környezetünkért.

 Miért épp a Tócóskert lett a munkaterep? F. M.: Nincs ebben semmi nagy koncepció. Ha az ember rákattint a város honlapjára, hogy megtudja, mi történik itt építészszemmel, rábukkan a rendezési tervre, ami egyben Debrecen hosszútávú jövőképe. Közben

Cs. G.: Egy fejlesztési területnek nyilvánított, beépítésre szánt városrész tervezési folyamata során sok minden kiderül a területről, amely kézzelfoghatóan jelent ismeretet azoknak, aki a város jövőjéről gondolkodnak. Ez akkor is kézzelfogható eredmény, ha a dolog oktatási oldalát nem nézzük. G. J.: A tervezési gyakorlatokban igyekszünk olyan reális feladatokat találni, amelyekről gondoljuk, a város előbb utóbb előveszi. Ez didaktikai szempontból is sokkal hatékonyabb, mint hogyha teljesen fiktív vagy idegen területre tervez valaki. A Tócóskertben van egy üres terület a lakóterület peremén, ehhez alakított ki Gábor és Marcel olyan terepalakulatot, ami lehetőséget nyújt nagyon érdekes és gazdag beépítésre. Ennek része egy tó, a tó peremén a kiemelt föld sáncot alkot. Az így előállt táji környezet az egész paneles környezetre vonatkozóan is meghatározó új elem lehet. A lakóházak felől is kialakul így egy olyan aktivitást keltő tér illetve térrendszer, amit a legkülönbözőbb funkcióra lehet használni, tehát ami igazi városi térként jelenik meg a környék lakói számára.

 Kialakulhat ebből az építészoktatásból re-

gionális építészeti központ? Vagy ez még túl messze van? Vagy túl nagyratörő gondolat?

Cs. G.: Én azt gondolom, hogy igen. És azt gondolom, hogy nem. Azért azzal érdemes számolni, hogy Magyarországon a Dunától keletre csak Debrecenben van építészképzés. Ez egy olyan geomorfológiai helyzet, amivel számolni kell, tehát potenciálisan helyzetbe van hozva a város. Ezért igen. Viszont, hogy Debrecen ténylegesen építészeti vagy regionális központ legyen, ahhoz nem csak egy-két ember kellene, aki próbál valamit csinálni, ahhoz létre kellene jönnie egy helyi építésztársadalomnak. Csak akkor beszélhetnénk ennek esélyéről. De annak a körvonalai jelenleg nem látszanak. Ha itt működik egy ilyen iskola, és jól működik, akkor mintegy ötven év múlva erre meg lesz a keret. G. J.: Itt még most biztos korai lenne ilyesmiről beszélni. Persze, ezt szeretnénk, és ez potenciális adottság is, ahogy Gábor mondta. Ha Debrecen építészetoktatási központ, akkor – a határok légiesedésével főként – ez azt jelenthetné, hogy a Bánát és a Partium is kapcsolódhatna ide. De hát pillanatnyilag csak azt lehet mondani, milyen jó volna, hogy ez volna az ideális, de semmilyen érdembeli dolgot. Mi úgy látjuk, hogy annak a munkának, amit itt csinálunk, akkor van (volt) értelme, ha itt a főiskolán az építészképzésben egy komoly MScképzés kialakul. Különben nincs sok értelme. Bár nem sajnáljuk az itt töltött időt, de ekkor van esélye annak, hogy a Debrecen építészeti központ legyen. Ezért azt kell mondanom, hogy a mi munkánknak, a várossal való kapcsolat kiépítésének az a célja, hogy egy építészmérnöki diplomát adó MScképzés induljon Debrecenben.

 És ez mitől függ? Lobbyképességtől netán?

F. M.: A gazdaságtól, meg hogy az emberek itt akarjanak élni, és itt akarják megteremteni a jövőjüket.

DISPUTA Árkádok

az is megmutatkozott, hogy az az építészeti szellemi kapacitás, amit a főiskola összegyűjtött, kívülrekedt az önkormányzat látóhatárán: nem termel ki belőle semmit a város. Plusz: nincs kommunikáció szellemi értelemben építész és építész között a városban sem. Az iskola csodálatos hely, mert az egyetemi hangot szívesebben meghallják. Közben meg jó fórum arra, hogy az ifjúság megajándékozza saját városát. És ha ők saját városukban dolgoznak építészként, az azt jelenti, hogy helyben születnek meg a megoldások. Mostani munkáik is olyan megvalósíthatósági hatástanulmányok előképei lehetnek, melyeket a beruházó, a menedzser, a politikai szféra nem tud önmagában előállítani. Olyan keresztmetszetei a fejlődésirányoknak, amiket a városnak komolyan kellene venni, és tárgyalóféllé emelni az iskolát. Erről is szól a kísérletünk. Nemcsak a diákokról. Hanem hogy kommunikáljon egymással Debrecen és Debrecen.

39

A kígyó nyelve

DISPUTA Lépcsők

Kozák Gyula: Hazugság a mindennapi életünkben

40

Kozák Gyula Hazugság a mindennapi életünkben című kötete nem éppen mindennapi feladatra vállalkozik. Értő szemmel próbálja meg feltérképezni annak a nagyon is emberi jelenségnek különböző okait és megnyilvánulási formáit, amit egy szóval hazugságnak nevezünk. Az elismert szociológus egyik fő kutatási témája az 1956-os forradalomban az egyik vagy másik oldalon szerepet vállalók motivációjának feltárása, illetve a forradalmat követő évtized és a pártállam működési mechanizmusainak felderítése. Hosszú munkássága során számos emberrel készített interjút, s e különleges, egyszerre intim és nyilvános beszélgetések tapasztalatai erősítették fel benne a hazugság szociológiai reflexiójának igényét. Könyvében nem morális vagy filozófiai szempontból, nem az igazság felől közelít a témához, hanem igyekszik felkutatni és tipologizálni mindazokat a jelenségeket, melyek a hazugsággal valamilyen módon érintkeznek. A mű legfőbb erénye, hogy a tudományos igényesség közérthető, a laikusok számára is élvezhető (sőt élvezetes) stílussal párosul. Az első részben (A hazugságok fajtái) a szerző a könnyebb áttekinthetőség végett kísérletet tesz a hazugság különböző megnyilvánulási formáinak tipologizálására. Természetesen leszögezi, hogy a mindennapi életben a különböző típusok egymást átfedve, egymásba csúszva jelennek meg. A hazugságnak sok fajtája létezik, a tét nélküli füllentéstől az elhallgatáson át egészen az ún. strukturált hazugságig húzódik a skála, de a hazugság körébe sorolja a szerző a túlzást és a bagatellizálást csakúgy, mint a tények átcsoportosításának, az egyes részletek kiemelésének nagyon is gyakori jelenségét. A szerző nem mulasztja el többször hangsúlyozni, hogy nem erkölcsi szempontból tárgyalja ezeket a cselekedeteket. A különböző típusokat általában érzékletes, sőt akár a saját életéből származó példákkal szemlélteti. Utóbbiak több szempontból is érdekesek. Egyrészt autentikussá teszik a megszólalást, másrészt szembesítik az olvasót saját gyarlóságaival is. A könyvnek egyébként nagy előnye, hogy a mindennapi életből vett, néha a sztereotípia határát súroló példák, illetve a szerző „vallomásai” szinte észrevétlenül győznek meg a hazugság társada-

lomban betöltött alapvető szerepéről. Ezt a nagyon is fontos szerepet a későbbi fejezetek bővebben is tárgyalják. A második fejezet a legizgalmasabb, a hazugság fő okait, indítékait és nem utolsó sorban céljait igyekszik feltárni. Ezek közül némelyek teljesen evidensek. A nem szakember is tudja, hogy egy hazugság mögött milyen szándékok állhatnak: hazudunk a konfliktus elkerülése végett, a retorziótól való félelem miatt, de nem ritka, hogy a státuszmegőrzés vagy a presztízsnövelés a hazugság célja, sőt a bosszúvágy, a féltékenység is szülhet hazugságot. A hazugságok mögött általában az egyes ember által betöltött nagyon is különböző társadalmi szerepek közti feszültség áll. Egyes szerepelemek gyakran nem vihetők át konfliktusmentesen egyik szerepből a másikba, így előfordul, hogy ha egy ember valamennyi szerepének megfelelően kíván viselkedni, akkor nem kerülheti el a hazugságot. Természetesen a különböző hazugságtípusok eltérő mértékben és az egyes szerepekhez igazodva jelennek meg. Ezt a mértéket azonban már az egyes ember jelleme, személyisége is meghatározza. De más tényezők is közrejátszanak. Kiélezett helyzetben „önvédelmi reflexeink arra kényszerítenek, hogy az őszinteséget, a nyíltságot csak addig gyakoroljuk, amíg azzal nem ártunk magunknak, családunknak, szeretteinknek, nem veszélyeztetjük érdekeinket” (44). Sajnos akadnak olyan helyzetek, amikor az igazmondás, az őszinteség egzisztenciális válságot von maga után; elég a diktatúrákra vagy a holokausztra gondolni. Ebben a fejezetben több olyan jelenséget is tárgyal a szerző a hazugság kiváltó okaiként, amelyekre első pillanatban nem is gondolnánk. Ezek közül a két legérdekesebb az ún. érzelemrablás és az énkép kialakításában szerepet játszó hazugságok. Az emberek közötti kapcsolatokban nagyon ritka a totális, mindent elsöprő, nyers őszinteség. Ha valakinek a gondjainkról szeretnénk beszélni, akkor előbb puhatolózunk, mennyire „vevő” a másik arra, hogy kitárulkozunk neki, hogy mennyire számíthatunk az együttérzésére. Ha a finom jelzésekre a másik elzárkózik, akkor mi is visszahúzódunk. A gondjainkról való beszéd, a kitárulkozás legfőbb célja, hogy együttérzést váltson ki, vagyis érzelmeket

Önmagunknak ez a fajta „becsapása” tehát nem káros, ha nem halad meg egy bizonyos (nehezen meghatározható) mértéket. Tulajdonképpen arról van szó, hogy megkeressük életünknek azon elemeit, amelyekre a továbbiakban építhetünk. Kerülhetünk olyan körülmények közé, amelyekben elengedhetetlenül szükséges ez az önbecsapás, amikor a túlélés diktál. Elég csak az ’56-os börtönviseltek vagy a lágereket, gulágot túlélők visszaemlékezéseire gondolnunk. Általánosan megfigyelhető, hogy ezek az emberek életük legszörnyűbb időszakát elmesélve mindig igyekeznek azokat a momentumokat kiemelni, amelyek kellemesek voltak, vagy amelyeket úgy ítélnek meg, hogy fejlődésükre vált. Az ’56-os elítélt úgy tekint vissza a börtönévekre, mint az egyetemre, ahol Bibó István, Mérei Ferenc és Göncz Árpád voltak a tanárai. A haláltáborokból visszatérők arra hivatkoznak, hogy a „pokoljárás” után jobban értékelik az életet és annak értékeit. Tulajdonképpen nem hazugságok ezek: a megszépítő emlékezet jótékony hatásáról van itt szó. A Maszkok című fejezetben elemzi a szerző a tágabban értelmezhető, illetve a társadalmi szintű hazugságokat. Ilyenek a tabuk, a magán- és köztitkok. A mai Magyarországon még mindig tabutémának számítanak a pszichés, illetve neurotikus betegségek, a homoszexualitás és a HIV-fertőzöttség. A pszichés/neurotikus betegségben szenvedők, vagy azok, akik pszichiátriai-pszichológiai kezelés alatt állnak/álltak, súlyos hátrányból indulnak például a munkaerőpiacon; a homoszexuálisok és HIV-fertőzöttek ugyanilyen (ha nem rosszabb) helyzetben vannak. Ezeket az embereket, ha érvényesülni, dolgozni akarnak, egyáltalán a társadalom egyenrangú tagjaként szeretnének élni (amihez elvileg mindenkinek joga van), a társadalom gyakran hazugságra, titkolózásra kényszeríti. A szerző szerint (és ezt sajnos a tapasztalatok is bizonyítják) a mai magyar társadalom igencsak gyerekcipőben jár még a tolerancia tekintetében. A társadalmi maszkok legismertebb példái a politika területéről kerülnek ki. Számtalan politikai rendszer épül(t) totális hazugságra. A diktatúrákról mindenki tudja, hogy alapvetően hazugságra alapozva, a megfélemlítés eszközével tartják fenn. Vannak azonban olyan politikai hazugságok, amelyek csak egyes eseményeket érintenek és nem egy egész rendszert. A szerző a közelmúlt politikai életéből hoz példákat: ide sorolja az USA Közel-Keleten zajló katonai beavatkozásának indok-

DISPUTA Lépcsők

akarunk begyűjteni a másiktól. Ennek az „érzelemgyűjtésnek” megvannak a maga normái. Ez nem véletlenül alakult így: érzelmi tartalékaink ugyanis végesek, és csak akkor várhatunk megfelelő reakciót a másiktól, ha a megfelelő pillanatban közeledünk hozzá. Vannak azonban, akik ezeket a szabályokat nem tartják be, de a nyílt elutasítást sem bírnák elviselni, „ezért érzelmi rabláshoz, a másik érzelmeinek tisztességtelen úton történő megszerzéséhez folyamodnak” (111), vagyis hazudnak. Az érzelemrablók jól ismerik a célszemély gyengéit, és ennek megfelelően viselkednek. Számukra csak az lenne a fontos, hogy valódi érzelmeket csikarjanak ki a másikból, ám beérik a formális, verbális úton megerősített szolidaritással is. Az érzelmek begyűjtése a következőképpen zajlik: az érzelemrabló egy teljes, kerek történetet ad elő saját sajnálatra méltó helyzetéről. Fontos megjegyezni, hogy a történet minden elemének van valamennyi igazságalapja. Az érzelemrabló a tényeket felnagyítja és ellenőrizhetetlen, szubjektív elemeket visz az „elbeszélésbe”. Elsősorban arra alapoz, hogy a mi kultúránkban nem utasítjuk kereken el, hanem azt tesszük (legalább látszólag, formálisan – és ezzel mi is hazudunk!), amit az érzelemrabló elvár tőlünk. Előfordul, hogy ilyen eszközhöz folyamodnak azok az emberek, akiknek szinte kielégíthetetlen a szeretetigényük, vagy nem kapják meg sehonnan a nekik szükséges szeretetet. Ők általában lelkileg sérültek. Van azonban egy harmadik csoport is. Az érzelemrablók nagy része olyan önző, sőt exhibicionista személyiség, akik mindent megtesznek azért, hogy kapjanak, s ezt a lehető legkevesebbel vagy semmivel sem viszonozzák. Ki gondolná, hogy énképünk kialakításában a hazugságnak fontos szerep jut? Ennek fő oka, hogy énünk egyes részeivel elégedettek vagyunk, vagy megbékülünk velük, de mindenkinek vannak olyan tulajdonságai, adottságai, amelyeket szívesen lecserélne egy másikra. Ahhoz, hogy életünk alakulásával, a „sorsunkkal” megbéküljünk, némiképpen szelektálnunk kell élményeink között. A viszonylag harmonikus élet alapvető feltétele, hogy valamilyen mértékben hazudjunk önmagunknak, hogy elhitessük magunkkal: mindaz, ami nekünk adatott, elfogadható (még ha nem is a legjobb). Ez a hazugság nem esik egybe az eddig említettekkel. Fő célja, hogy „elégedetlenségünk ne haladja meg azt a mértéket, amely még ahhoz kell, hogy további cselekedeteinket kellően motiválja”(124).

41

lását csakúgy, mint a Fidesz arculatváltását. Sietve meg kell jegyeznünk, hogy bár a szerző a jelenleg legnagyobb ellenzéki párt cselekedeteit elemzi hosszasabban, semmiképpen sem vádolható egyoldalúsággal. A többi párt is szóba kerül, azonban a könyv megjelenésének idején (2002) kétségkívül a Fidesz körüli események kavarták a legnagyobb port. Még egy társadalmi, sőt világméretű hazugságról értesülhetünk – a tőzsdéről. A tőzsde nem más, mint egy virtuális valóság, amelyben hinni kell, különben az egész világ gazdasága összeomlik. A tőzsde arról szól, hogy a brókerek és megbízóik azt hazudják, hogy a tőzsdéken megjelenő hatalmas összegek mögött valódi érték húzódik meg. E hazugság szerint a világ tőzsdéin kb. 3000 milliárd dollár kering! Ez az összeg nem igényel különösebb kommentárt. A könyv elolvasása közben komolyan felmerül az olvasóban a kérdés, hogy vajon mi lenne, ha nem hazudnánk, ha mindig mindenki őszinte lenne. Erről is találunk néhány gondolatot az utolsó Működnénk-e hazugság nélkül? című fejezetben. A szerző arra próbál rávilágítani, hogy a mindennapi társas életet elviselhetetlenné, sőt lehetetlenné tenné az általános, mindenre kiterjedő őszinteség. Természetesen nem arról van szó, hogy lépten-nyomon hazud-

ni kellene, hanem arról, hogy vannak bizonyos hazugságkonvenciók, amelyek a társas együttélést könnyítik meg, teszik zökkenőmentesebbé. Az effajta hazugságokról (pl. szeretnék lezárni egy számomra túl hosszúra nyúlt telefonbeszélgetést, és azt mondom, hogy le kell tennem, mert késésben vagyok vagy csengetnek) mindenki tudja, hogy hazugságok, ugyanakkor gesztusértékük van: azt üzenik, hogy tekintettel vagyok a másik érzéseire, nem akarom megbántani. Nyilvánvalóan nehéz felmérni, hogy mikor, mennyit és milyen mértékben kell hazudni, csúsztatni vagy titkolózni. El kell azt is fogadnunk, hogy életünkben nagyon fontos szerepe van az igazságnak, azonban vannak olyan helyzetek, amikor az igazság (akár felesleges) fájdalmat, bonyodalmat okoz. Nem biztos tehát, hogy minden alkalommal ki kell tépni a kígyó nyelvét, a fontos az, hogy mindig mérlegelnünk kell a helyzetet. És nem szabad elfelejtenünk – Esterházy Péter Harmonia Caelestisének első mondatával szólva – , hogy „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” (Balassi Kiadó, Budapest, 2002, 274 oldal, 1800 Ft.) Freytag Orsolya

DESZKA avagy Drámaolvasók és Színháznézők Kerekasztala A DESZKA Fesztivál tapasztalatairól beszél­getnek a Debreceni Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatói: Freytag Orsolya, Tihanyi Katalin és Miklós Eszter Gerda  Kávéház. Jobbról belép három Néző. Leül-

DISPUTA Lépcsők

nek egy asztalhoz.

42

M. E. G.: A Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja elnevezésben engem leginkább a „kortárs” kifejezés érdekel (persze csak akkor, ha lemondok arról, hogy valaha is definiáljam a drámát) (sóhaj). A „kortárs” kérdéseinek taglalásához először is érdemes szót ejteni arról, hogy itt drámák, és nem előadások fesztiváljáról van szó. Ha a kifejezést az időbeliség felől közelítjük és a jelenidejűséghez kötjük, akkor viszonylag könnyű belátnunk, hogy egy előadás nem is lehet más, mint kortárs, mikor egy tér-

ben van a néző és a játszó. De mitől kortárs egy dráma? Attól, hogy velünk együtt él a szerzője? Hogy ugyanazt a kort éli, amit mi? Nem hiszem, hiszen akkor mondjuk azt, hogy mai.

 Pincér érkezik és felveszi a rendelést.

A rövid kitérő és a gondolatok összegereblyézése után folytatódik a beszélgetés.

F. O.: Ami a kortárs fogalmát illeti, számomra nem derült ki, hogy mi alapján tekintettek egy-egy drámát kortársnak a szervezők. A fiatal kritikusok beszélgetésén – Van-e magyar színházi és drámai kritika?

– is felvetődött a kortárs kérdése. A kritikusok a mai drámákon valamiféle aktualitást kértek számon. Alapvető elvárásként merült fel, hogy a kortárs dráma valamilyen módon napjaink meghatározó életérzéseire rímeljen, azokat idézze fel, vagyis lehetőséget biztosítson az azonosulásra, a ráismerésre. Ugyanakkor azt sem állíthatjuk, hogy az Antigoné, a Lear király vagy a Szecsuáni jólélek kevesebb azonosulási lehetőséget kínál, mint a kortársnak nevezett drámai szövegek. Nem vagyok róla meggyőződve, de azt hiszem, és ezt a fesztiválon szerzett tapasztalatok is megerősítik, hogy a kortárs műalkotás – jelen esetben a dráma – sajátos pozíciót foglal el egyrészt saját korához, másrészt a hagyományokhoz képest. Ebből a szempontból nagyon izgalmas Kiss Csaba Kun Lászlója. A hagyományos királydráma a főszereplő megháromszorozásával és az idősíkok egymásba csúsztatásával az identitásválság drámájává válik. Bár Kiss Csaba műve jóval kevésbé feszíti szét vagy írja újra a királydráma kereteit, mint mondjuk Jarry Übüje, mégis azt gondolom, hogy határozottan kortárs jelenséggel van dolgunk. T. K.: Hát igen, mi is a kortárs. (hamleti pózban) A jelenről való tudásunk sohasem az, mindig inkább valami halmozott történeti-történelmi lasagne. Ráadásul jól leöntve félig sem tudatos(ult) érdekekkel, torzításokkal, érzetekkel-érzelmekkel, in-

dulatokkal. Létezik ugyanakkor önészlelés, ami pillanatnyi és átélésszerű. És ez mind egyszerre bepakolva a színpadra. Szubjektíven és nagyon profánul talán azt mondanám, kortárs az (is), ami másképp üt ki (mondjuk, a helyemből), mint a nagyanyámat. Vagy az apámat. Talán ami a(z önmagát) nézőt (színházként is) megkínálja egy vagy több tudatosítási formával a saját korára nézve. Valamiképpen sajáttá teszi a múltat és/vagy a jelent egy átélt-eltávolított élményként. Ehhez nem feltétlenül kell direkten aktualizálnia, de feszegethet „forró” kérdéseket (akár politikai tartalmakat is). Nem hiszem, hogy elsősorban a tárgyválasztáson múlna a dolog. Különösen, ha olyan koprodukciókra, össz-színházi trendekre gondolok, amilyen a Szíkölök. Egy „korszerű” szöveg hamarabb elavulhat, mint egy jól megfogott drámai nyelv. Nem véletlen, hogy Shakespeare-t mindig új kosztümökbe öltöztetik, de talán az sem, hogy a hexameterben írt „média-szappan gegdráma”, a Magyar Zombi megszülethetett. M. E. G.: Másfelől felmerül a kérdés, hogy a „kortárs” dráma a jelenidejűségen túl milyen kritériumrendszer mentén képzelhető el kategóriaként. Az én kritériumrendszerem alapján például Bereményi Géza drámaadaptációja Szabó Magda húsz évvel ezelőtt megjelent Az ajtó című regényéből nem számít kortárs drámának.

DISPUTA Lépcsők

DESZKA – Az ajtó

43

leegyszerűsítéssel: a válogatási szempont egybeesett a céllal, ahol a cél maga a látvány (a mutatvány), a magyar dráma pillanatnyi helyzetének bemutatása, megmutatása. A természettudományban ezt reprezentatív mintavételnek nevezik. Az előadásokat egyébként a jelenkori kulturális élet három közismert személyisége, Garaczi László, Németh Gábor és Zalán Tibor válogatta, ez kezeskedhetett a minőségért. Természetesen ilyenkor a közönségszempontokra is tekintettel kell lenni, lévén a Deszka nem egy szűk szakmai csoportosulás (a korábbi évek Deszka-fórumai a Drámaírók és Színházak Kerekasztalának műhelyei voltak), hanem egy nyilvános drámafesztivál. És persze, beleszólt a pragmatikum is (a Kazamaták előadásának díszletét például nem tudták ideszállítani; a Libertének vagy a Kun Lászlónak ugyanezzel nem kellett megbirkóznia.)

DESZKA – Kun László

 Megjelennek a söröskorsók és a capucci-

nós csésze. Kortyolgatás. Gondolatkeresés.

DISPUTA Lépcsők

T. K.: Úgy tűnik, a program összeállítói kicsit más kritériumrendszer alapján mozogtak. A tematikus rendezőelvet felülírta a sokféleség követelménye: minél több rendezői stílust, társulatot, előadásmódot, megjelenítési karaktert láthatóvá tenni. Kis

44

DESZKA – Kun László

F. O.: Én nem érzem úgy, hogy a szervezőket valamilyen markáns válogatási elv mozgatta volna. Őszintén szólva, hiányoltam valamilyen indoklást arra nézvést, hogy miért pont ezeket a darabokat hívták meg. A pragmatikával nincs mit vitatkozni (lásd a Kazamaták díszletét), de felmerül az emberben (nézőben) a gyanú, hogy sok szempontból a szükség diktált, vagyis nem túl bő a kortárs drámák repertoárja a magyar színpadokon. M. E. G.: Talán ebből a „szükségből” is adódik, hogy a programba bekerültek adaptációk, illetve olyan színpadi alkotások is,

amelyekben a szó hagyományos értelmében nem beszélhetünk az előadást megelőző drámaszövegről. Itt elsősorban az Ari Nagy Barbara dramaturg és Rusznyák Gábor rendező (?) által jegyzett Szíkölökre gondolok, hiszen az alkotás egy közös, improvizációkon és beszélgetéseken nyugvó munka gyümölcseként jött létre. A Mitől dráma a dráma? című beszélgetésen, ahol Zalán Tibor Vidnyánszky Attilával, Tasnádi Istvánnal és Rusznyák Gáborral beszélgetett, a Honvéd Kamaraszínház produkciójának rendezője kifejtette, hogy nem szerzőként jegyzi a Szíkölök című produkciót. A székelyek történetének a magyarországi magyarok által jól ismert epizódjait láncba fűző előadást sokan a 2003-ban bemutatott Bozgorok folytatásaként említik. Alapvető különbség azonban, hogy míg a Bozgorok hátterében ott állt Shakespeare Ahogy tetszik című szövege, a Szíkölök esetében nem beszélhetünk ilyen, a reprezentáció szövegét megelőző (dráma)szövegről. tás. Elmerülés.

F. O.: Azon túl, hogy a fesztivál során az egyik szakmai beszélgetés tárgyát képezte, a Mitől dráma a dráma? kérdés azért is fogalmazódik meg nagyon markánsan, mert bár címét tekintve kortárs drámák fesztiválján vettünk részt, mégis színpadi előadásokat ismertünk meg. Ez megerősíteni látszik azt a fesztivál során többször hangoztatott és vitatott nézetet, miszerint a drámai szöveg csak forgatókönyv, amiből a rendező dolgozik, és a szakmán kívül senki sem olvassa ezeket a szövegeket. Ehhez szorosan kapcsolódik a drámakritika létjogosultságának kérdése is, mely parázs vitát váltott ki az e témához kapcsolódó beszélgetés résztvevői között. Meglepve tapasztaltam, hogy vannak, akik kétségbe vonják, hogy a dráma irodalmi szövegként is olvasható. M. E. G.: A „felolvasószínház” mint műfajmegjelölés (?), azt gondolom, elég csípős választ adott mindazoknak, akik a színház- és drámakritika kapcsolatáról szóló beszélgetés ürügyén a színház és az irodalom szembenállását hangsúlyozták. A művészeti ágak mesterséges határvonalakkal történő szétválasztása jól láthatóan nem állja meg a helyét akkor, mikor egy kortárs drámafesztivál keretein belül, egy szobaszínháznak nevezett helyiségben felolvasószínház történik. Mind a színháznéző, mind a színházcsináló számára érdekes élmény volt az a szombati matiné, mikor

DESZKA – Ibusár

Spiró György Prah című szövegét (és nem annak Valló Péter rendező által meghúzott formáját) olvasta fel a színpadon Börcsök Enikő, Schneider Zoltán és a didaszkáliákat olvasó harmadik személy (a választás „véletlenül” épp Spiró Györgyre esett, mintegy szó szerint értelmezve a szerzői utasítás terminust). Azt hiszem, szó sem volt itt nyílt olvasópróbáról. A közönség tanúja lehetett annak a létformának, ami a drámai szöveg sajátja. A közönséggel egy térben és egy időben jelen lévő színészek megtestesítették a szövegbeli szereplőket, de kizárólag a hangjuk révén, hiszen a szöveget mondó hangról gyakran levált a gesztusrendszer (Schneider Zoltán kezébe temette arcát nevetés közben). A testek a színházat idézték, de a Spiró szájából rendszeresen felhangzó „csönd” és a szövegkönyv lapjainak susogása a drámaszöveg olvasását is érzékeltette.

 Csönd. Csak a csésze és a korsók koppannak az asztalon.

F. O.: A Magzatlégzés és a Prah tényleg arról szólt, hogy a majdani szereplők a rendező jelenlétében felolvasták a szöveget. A Plazmát viszont már elkezdték próbálni a veszprémiek, tehát elvileg a próbafolyamatba tekinthettek be a nézők. Ez színház? Vagy bepillantás a műhelytitkokba? Azért vetődik ez fel bennem, mert szerintem ennyi idő alatt nem lehet betekintést

DISPUTA Lépcsők

 Előkerülnek a programfüzetek. Lapozga-

45

belüli, színházcsináló emberek ülnek beszélgetni. T. K.: Egyetértek, ez a fesztivál csak kevéssé szólt a nézőről és a vele való tényleges kommunikációról. Szólt a nézőnek, időnként a Nézőhöz is, de inkább (fogyasztásra kínált) látványosságként, mint (beszélgető)társként. Azért a szobaszínházasdi ös�szemelegedések nem voltak rosszak…

 Már-már nosztalgikus mosolyok villannak, de néhány korty után a beszélgetés visszatér medrébe.

DESZKA – Magyar Zombi

DISPUTA Lépcsők

nyerni abba a folyamatba, melynek során elkészül egy színpadi előadás. Más. Tudom, hogy ez a mániám, de akkor is zavaró, hogy a beszélgetések során a NÉZŐ mint olyan gyakorlatilag szóba sem került. Vagy maximum a nézettség-népszerűség kapcsán. Ugyanakkor szerintem evidens, hogy néző nélkül nem nagyon van színház. Talán azért van, mert színházon

46

DESZKA – Magyar Zombi

M. E. G.: A nézői szempont háttérbe szorulása számomra – számos egyéb szempont mellett – elsősorban azért problematikus, mert pontosan azok tekintettek el teljes mértékben a nézőponttól, akik azt hangsúlyozták, hogy drámát mint tisztán irodalmi szöveget olvasni – a színházcsinálókat leszámítva – értelmetlen vállalkozás, a drámaszöveg csakis a színházban kelhet életre. Ugyanakkor a színházról, színpadi előadásokról szóló beszélgetéseken végigvonult az a szempontrendszer, melyből hiányoztak a nézők. Nem csupán tematikus szinten iktatták ki a résztvevők a nézőket, hanem a beszélgetések megformálása, alakítása is tükrözte ezt. A moderátoroknak általában nem sikerült megszólítani a nézőket, ritkán alakult ki párbeszéd a szakmabeliek és a színházlátogatók között. Mindez annak is betudható, hogy a színházszerető nagyközönség nem érezte, hogy helye van a beszélgetéseken, hogy a szer-

T. K.: Kár, pedig ezek sem csak a kiváltságosok szűk körének voltak fenntartva. Az is lehetett volna a funkciójuk, hogy – a határokat kicsit elbizonytalanítva – a nagyérdeműt bevigyék a kulisszák mögé. Vagy éppen a „deszkákra”. Szerintem egy jó előadás egyébként is van olyan összetett, hogy lehetővé teszi az átjárást a befogadói rétegek között. Akinek van füle, hallja meg. A közéleti és befogadói tudat is rétegzett, fület csinálni hozzá, érzékennyé tenni rá, az nem kíván feltétlenül „profi befogadókat” (ami önmagában is elég gyanús kategória). Forgách András ilyesmire utalt azzal, hogy igazi katarzis ott van, ahol a gyermekien naiv közönség és a rendkívül szubtilis színházi szakma (beleértve a rosszmájú kritikát) tetszése egybeesik. Az Ibusár például ilyen nagy előadás volt. Hogy nem mindenki ugyanazt értette ki belőle, nem baj. A nyelvjátékokat, kulturális tünet- és regiszterváltásokat amúgy sem kell tudni feltétlenül megnevezni ahhoz, hogy értsük. Magunk másságaiban turkálni mindig hátborzongatóan szórakoztató és megkapóan tragikus. Talán ez a jó a kortársban, talán ettől jó. Az én jelenemmé válik, ahogy a korosabb nemzedék látja magát, egymást; így nézem én őket, minket, anélkül, hogy lenne rálátás(om), valamivel több, mint a színpadtól elválasztó néhány láb. Mellesleg az eredetileg 11+x szereplős Ibusárt egyszemélyes mono(?)drámaként („autentikusabb” műfajmegjelöléssel: huszerettként) eljátszó Nádasy Erika vasutas család gyermekeként indult, és ma (egyelőre) Domján Edit-díjas színésznő. Hát ennyit a keveredésről. M. E. G.: Számomra egyébként a legizgalmasabb előadás épp Parti Nagy Lajos Ibusárjából készült, nem csupán a szöveg virtuóz nyelvisége, illetve a különleges látványvilág miatt, hanem elsősorban Nádasy Erika figyelemre méltó alakításának köszönhetően. Lenyűgöző volt az egymásba átfolyó és egymásra ráfolyó hangok szövevénye (széles gesztusok), amelyet az Egri Gárdonyi Géza Színház színművésze az előadás minden egyes pillanatában uralni tudott, miközben nem állított fel hierarchiát közöttük. A különböző hangok egymás mellettisége révén tud a monodráma hatásosan egyensúlyozni a groteszk, az irónia és a komikum között.

F. O.: Viszont a Sultz Sándor Igézetéből készült előadás, amely szintén nagyszerű volt, felvet néhány problémát. Tematikáját tekintve mind a darab, mind az előadás nehezen nevezhető kortársnak. A történet Bécsben játszódik a XX. század elején, szereplője három nő: Vajda János immáron megöregedett Ginája, özvegye Róza és a Ginával egy lakásban élő utcalány, Lizl. A darab felépítésének bravúrja, hogy a tényleges főszereplő, a költő a hiányával, a színésznők lenyűgöző összjátéka nyomán keletkező űrben, sőt vákuumban jelenik meg. Nagyon izgalmas, és inkább kortárs jellegű volt viszont a díszlet, a játéktér kihasználása. Az előadás a szobaszínházban (volt Stúdió) kapott helyet. A díszletet diagonálisan a helyiség középpontjába állították, ennek következtében a nézők is a kulisszák mögül érkeztek a nézőtérre, s a díszletnek a nézőtérről egyébként nem látható része szükségszerűen láthatóvá vált. Érdekes az is, hogy ez a rész Lizl szobája egy ággyal és néhány használati tárggyal. Ebben a térben, amit a néző még az előadás előtt szemügyre vehetett, olyan események zajlanak, amik a nézőtérről nem láthatóak.

 Csörömpölés. A pincér kiviharzik, a len-

gőajtón át egy pillanatra belátni a Konyhába.

T. K.: Apropó, díszlet és kortárs. Nem vagyok benne biztos, hogy önmagában meghatározható minőséget hordoz – ami nem zárja ki, hogy vannak kortárs térrendezési és térhasználati technikák. A díszlet teret teremt az előadásnak, amellyel aztán kölcsönösen be- és átrendezik egymást. A tér maga is folyton változó színpadi viszonylatnyaláb. Ha a teret a látvány(osság) felől nézem, például a Liberté lengőforgó, izgő-mozgó, gördülő, csúszó-mászó színes-szagos, multifunkcionalitása ellenére is helyenként funkciótlan kavalkádja ötlik fel bennem. Ezzel állnak szemben a Pityu bácsi világot jelentő deszkái, ahol az abszurd határát súroló, feledhetetlenné csupaszított doboz-díszlet még a kolbászszagot is képes az ember orrába csalni (de autóülésnek is megteszi). A pesti metróhoz elég egyetlen lámpa, a bőröndként nyitódó fekete lakódoboz (másfél négyzetméter 80-as évekbeli retro-dizájn klausztrofóbia) a vidék-feelingtől válik szénakazallá, a lebucskázástól pedig koporsóvá. A kulcs halálosan semmitmondó díszlete arról beszél, hogyan lehet fergetegesen beckettivé tenni egy lepukkant, nyomasztóan sivár

DISPUTA Lépcsők

vezők számítanak a részvételére. Talán az előadásokkal ellentétben, a beszélgetések esetében nem derült ki egyértelműen a közönség számára, hogy kiknek is szólnak.

47

pesti presszót, vagy hogyan kerül egymás mellé sör és madártej, „üres tér” és Schaubühne a maguk meghitten harsány, metafizikai testvériségében. Mégis azt hiszem, ezt a színházat nem a kellékek sokjelentésű használata, hanem a szöveges és színészi gesztusok tették multireflexívvé. Ha a publikum felől közelítek, eszembe jut Spiró György megjegyzése, miszerint a szövegszínházat látványszínházra kellene lecserélni, és a teátrum muzeális tere helyett olyan adekvát(abb), eleven(ebb) drámai formákat találni, melyek plázák és a rockkoncertek nyilvánosságát is elbírják (sőt, e közönséghez viszik testközelbe azt, amiről szólnak). Ez nekem radikálisan más díszletfelfogást sugall.

 Pillanatnyi csönd. Díszletek suhannak el

DISPUTA Lépcsők

a szemek előtt.

48

F. O.: A kortárs díszlet kérdését nagyon fontosnak tartom, már csak azért is, mert ebből a szempontból két nagyon ellentétes élménnyel szolgált a fesztivál programja: A Kati által is dicsért Pityu bácsi fia és a Valló Péter rendezte Castel Felice. A Castel Felice első pillantásra is gyönyörű, impozáns és izgalmasnak ígérkező díszlete az előadás során gyakorlatilag szimpla ornamentikává vált. Pedig Horgas Péter díszlete ügyesen kialakított, vertikálisan és horizontálisan egyszerre megosztott és egybenyíló teret hoz létre, melynek az a – sajnos kihasználatlanul maradt – különleges tulajdonsága is megvan, hogy látványosan kiterjed a színpad alá és mellé, s így a nézőtérről nem látható terek is (virtuális) színpaddá vállnak. Ezzel szemben a Pityu bácsi fiának mindenre alkalmas faládái és többfunkciós bőröndlakása élesen világít rá arra, ami szerintem a színház (vagy színháziság) egyik fontos jellemzője: az utalásra, a metaforikusságra. Ahhoz, hogy a szereplők autóba üljenek, nem kell bevinni a színpadra egy autót (mint ahogy ez a Magyar Zombi esetében megtörténik), sem betuszkolni egy kazalnyi szénát vasvillástól, hogy Pityu bácsi fia fölmászhasson rá. A néző nem hülye (felháborodott hangon), tudni fogja, hogy miről van szó. Szerintem ebben nincs semmi abszurd, ez maga a színház. (tárgyilagosan) Kevés szót ejtettünk eddig a szakmai beszélgetésekről. Számomra problémát jelentett, hogy a beszélgetések és az előadások között nehéz kapcsolódási pontokat találni. Esténként az alagsori színészbüfében folytak nyilvános beszélgetések az előadásokról is, de ott a

nézők csak elenyésző számban voltak jelen. Ez szerintem jellemző a fesztivál egészére is. Bár a kimondott cél az volt, hogy a közönségnek bemutassa a mai magyar drámákat, mégis úgy érzem, hogy alapvetően az igen szűk értelemben vett szakmát és a már-már fanatikus színházrajongókat szólította meg ez a fesztivál. Ennek nyilván az is az oka, hogy ilyen jellegű esemény még nem volt a városban. T. K.: Nekem is az volt a benyomásom, hogy a műhelybeszélgetések közönségét a jóhiszemű érdeklődők kis csoportja mellett nagyrészt olyan „szakmabeliek” tették, akik szorosabban kötődnek a színházhoz. Értek ez alatt színészeket, kritikusokat, írókat, egyetemi oktatókat (és hallgatókat), a kulturális intézményrendszerrel kapcsolatban álló, tágan értelmezett „hivatásos elitet”. Hogy a látottakból és elhangzottakból mennyit hasznosítottak, rajtuk is múlt – akár konkrét kérdéseket (például az egyes rendezői törekvéseket vagy a közelmúlt és jelenkori drámaírás helyzetét, hogyanját) tekintve, akár abban, ahogyan a darabokat saját élményként reflektálták. Megkockáztatom, hogy az 56-os disputának (bár Papp Andrást, Szőcs Gézát és Vidnyánszky Attilát is megszólaltatta) a téma aktualitása mellett sem volt több hozadéka az előadásokra nézve, mint az általánosabb fórumoknak. Hogy a kísérőprogramokba az Ady-gimnáziumot is bevonták, annak viszont sokkal áttételesebb, de kézzelfoghatóbb szinten is köze lehet a mai magyar színház alakulásához. Sosem lehet tudni, miből (kiből) lesz a cserebogár… Persze, tudom, hogy egy kicsit előreszaladtam az időben… De hát távlati terv, hogy a pécsi Poszt-hoz hasonlóan Debrecen állandó otthont adjon a kerekasztalból fesztivállá kerekedett Deszkának (akárcsak a Jel Fesztiválnak), és ezzel egyfajta forgalmi csomópontot képezzen a jelenbéli drámai körforgásban. Ha nem is törünk mindjárt nemzetközi babérokra, teremtődhet egy távlat, ahonnan a színház valamilyen képet mutat a kukucskálók számára. Ez fontos teljesítmény lenne. Nem firtatom, mekkorák a konvergenciák vagy divergenciák a közvetlen városfejlesztési érdekekkel, de a Csokonai Színháznak és a színházszerető érdeklődőknek biztosan javára válna. És váljék is. Egészségünkre.  (Koccintás.) El.

Van belőle világirodalom A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Bizottságának székházában 2004 novemberében konferenciát rendeztek, amelyen Németh László prózaíró munkásságát vizsgálták, az újraértelmezés jegyében. Ahogy az már lenni szokott ilyen alkalmakkor, a valóban újszerű újraértelmezések keverednek a korábbi értelmezéseket alapjaiban nem bolygató újraértelmezésekkel. A Németh László-recepció akár csak elnagyolt ismerete is az elszabadult indulatok tapasztalatát hozza elő a mai olvasó emlékeiből. Az irodalmi jelentőség szinte teljes tagadása csap össze a szinte feltétlen rajongással; középütt az árnyaltak hada. Az értelmezői szuronyok villongása végül valahogy mindig arra fordul – néha persze ki nem mondva –, hogy világirodalmi jelentőségű-e a Németh László-életmű, illetve egyes, fontosabbnak tartott művei. Ez az a terep, ahol leginkább összecsapnak az indulatok. (Illetve nem ez, hanem a Kisebbségben okozta politikai vihar – de az már egy másik tanulmánykötet témája lenne.) Az egyik tábor szerint az életmű végletesen partikuláris, „röghöz kötött”, nagyon magyar, a hazai viszonyok (mindenféle viszony) alapos ismerete nélkül nem tarthat számot jelentőségre. Ráadásul e kategórián belül is az elavultak közé tartozik: kérdései, problémafelvetései ma értelmezhetetlenek – legfeljebb kortörténeti, irodalomtörténeti tényanyagként olvashatók és értékelhetők valamiképpen, ha egyáltalán. Prózapoétikája, a szövegi, nyelvi „milyensége” megint csak nem az új kihívásoknak megfelelő. Azon túl, imígyen visszanézve: nem látszik izgalmasnak ez a fajta „lélekelemző” realizmus. Amennyiben mégis, akkor arra lásd a példákat eme tanulmánykötetben. A másik oldal szerint a legfontosabb Németh László-művek (azon belül is néhány regény) igenis világirodalmi jelentőségűek. És régen kijárt volna neki a Nobeldíj. Persze, tehetjük hozzá, és igen, és nem, és hiszen. És akkor itt most hosszasan nem értekezünk a Nobel-díj (irodalmi) jelentőségéről, odaítélésének körülményeiről, motívumairól stb. (Közben minden tiszteletünk minden díjazottnak!) A kérdéskör menetrendszerűen hozza magával a cséplésében messzemenőkig elfáradt szakemberek problémáját, a fordít-

hatóság kérdését: hogy ugyanis lefordíthatók-e valóban a szépirodalmi alkotások, vagy a fordítások már újabb művek, amelyek az eredetivel nincsenek lényegi kapcsolatban. Az érvek mindkét oldalon megtalálhatók; mindenesetre a lefordíthatóság elméleti lehetősége erősíti az életmű világirodalmi szempontú felértékel(őd)ését, illetve annak lehetséges voltát. Irodalomértésünknek nagy problémája (módszerbeli „helytelensége”) a teleologikus irodalomtörténet-írás: szinte minden jelentős és kevésbé jelentős magyar irodalomtörténet célelvű. Minden múltbeli mű egy-egy tégla, hogy felépülhessen a torony, és elérjünk az égbe: az aktuális irodalmi eszményig (modern, posztmodern, éppen mi van soron). S az említett irodalomtörténetek az aktuálisan jelentős nyugati művekkel, folyamatokkal való oppozícióban írják le a magyar alkotásokat. A célelvűség, sőt: egyáltalán maga a fejlődéselv nemcsak a természettudományokban tarthatatlan, hanem a tudományosság címkéjét áhítozó és igénylő irodalomértésben és -történetírásban is. A kötet egyes tanulmányai a Némethpróza világirodalmi jelentőségének tekintetében – a tudomány(ok) önmagából következő jellege szerint – analógiákat találnak föl a jelentős szerzők és művek, valamint a tárgyalt anyag között, továbbá különböző tekintélyekre hivatkoznak állításaik bizonyítása érdekében. A tekintélyre hivatkozás – csakúgy, mint a tudományba vetett hit – szintén a tudományos paradigmák természetes sajátossága. Az analógia nem követést jelent. (Vagyis nem arról van szó, hogy „odaát” megírták a Faustot, A romlás virágait, nosza: a honiban is keressük meg a megfelelőjét. Amennyiben megírták magyarul: lépést tartunk a világirodalmi folyamatokkal. Ha nem: akkor nem! Ha több évtizedes késéssel írják meg a magyari szerzők: akkor lemaradásban vagyunk. És így tovább.) Nem követést, hiszen például az Égető Eszter jóval korábban íródott és jelent meg, mint a vele lényegi hasonlóságokat mutató Száz év magány, amely analógiákat a kötet Jánosi Zoltán által írt tanulmánya tárgyal. Ám a világirodalom szempontjából kanonizált művek a tekintélyt biztosítják az „el nem ismert” regénynek és szerzőjének,

DISPUTA Lépcsők

A prózaíró Németh László

49

DISPUTA Lépcsők

mely tekintélyt a tudomány művelői és a tekintélykövető úgynevezett laikus olvasók megkövetelnek. A tekintélyre kiváló példa a kötetben: Imre László írja az Égető Eszter című regényről, hogy habár a Gyász és az Iszony mögé helyezik művészi tökéletesség dolgában, Kulcsár Szabó Ernő a magyar regénytörténet egyik legszebb nőalakjának véli a címszereplőt; „… ezt pedig aligha deklarálná túlírt, széteső műről szólva” (192). A tekintélyekre hivatkozás a tudományos munkálkodás természetes jegye; s ez akkor is működik, ha – mint jelen esetben – érezzük a szerző iróniáját. Tehát: az egyezések, megfelelések az általános elismertség és fontosság lehetségességét jelzik és hangsúlyozzák. A nyelvi elzártságban „vesztegelő” szövegek az irodalom immanens szerkezetében már rendelkeznek azokkal a poétikai jegyekkel, amelyekkel a szerencsésebb sorsú és nyelvű szövegtársaik karriert futhatnak be az úgynevezett világirodalom sajátos rendszerében. A különbözőségek – siker és sikertelenség (vagyis elhallgatás) – nem csak a szigorúan értett irodalmiság szemszögéből adódnak, keletkeznek. Hanem a már fentebb említett külső körülményekből; a körülmények azonban folyton változnak, nincs időbeni állandóságuk. És az e külső körülményekből eredő visszhangtalanságnak, ismeretlenségnek leg­feljebb múltjáról és jelenéről tehet érvényes megállapításokat a szakma, jövőjéről semmiképp. Hiszen ez egyenlő lenne a tenyérjóslással, a tudománytalan megközelítéssel. Főleg akkor, ha az irodalmi szövegek és a médiumok jövőbeni viszonyáról legfeljebb sejtései lehetnek a tudomány művelőinek.

50

Minden életmű újraértelmezésének alapvető feltétele a filológiai rendteremtés; erről szól Domokos Mátyás tanulmánya. Felhívja a figyelmet, hogy az „utolsó kéz” babonáját nem szabad alkalmazni mechanikusan a szövegváltozatok értékelésében, különösen nem a Németh-próza tekintetében. Az öncenzúra működő – és működtetett – eljárás volt a „létező szocializmus” évtizedeiben. Megjegyzi: ha 1949–1989 között az írók, szerkesztők nem mentek volna bele a hatalom által kikényszerített szövegváltoztatásokba, akkor a magyar irodalom túlnyomó része nem láthatott volna napvilágot. Szemléletes és többször idézett példa az Irgalom befejezésének „sánta eszmék” szerkezete, amelyet az író „sánta emberiség”-re cserélt.

Füzi László leírja, hogy Németh Lászlónál a nemzet „kultúraközpontú szekularizált jellegű vallási közösség”. (És nem fajelméleti fogalom, ahogy azt sokan szeretnék beállítani, tesszük mi hozzá.) A kultúrán belül az irodalom a legfontosabb, amelyet a regény reprezentál a leginkább. Szerinte olyan írásokként kell olvasni Németh műveit, amelyekkel szerzőjük folytonosan fölülírta korábbi munkáit. Ez az oka például a visszatérő motívumoknak. Továbbá nem vallomásként kell olvasni, hanem olyan alkotásokként, amelyek a XX. század létdilemmáit, az én integritásának szétbomlását tárgyalják és jelenítik meg, akár csak Proust, Joyce, Kafka, Musil, Faulkner művei. (Ezeket a szerzőket emeli ki maga Németh László, mint művészetére a legnagyobb hatással lévőket.) A felsorolt szerzők és kimutatható hatásuk a tárgyalt prózaéletmű világirodalomba vetettségét emelik ki. A Németh-szövegek tétje viszont nem az én szétesettségével kapcsolatos tünetegyüttes leírása, hanem az (olvasói) önépítés lehetősége. Kérdés persze, hogy a mai (és valamikori) olvasó mennyire vevő a tanító jellegre (didaxisra), keresi-e a regényben. Vagy esetleg idegesíti? Dobos István az önéletírás szövegközi alakzatát vizsgálja, a Homályból homályba című írás kapcsán. A fikciós életrajz és a valóságos életút elbeszélésének egymásra hatása, az emlékezet és képzelet kölcsönhatása, a nyelv és a szubjektum, a nyelvhasználat, az önéletíró saját idegensége kerül az elemzés fókuszába. (A tanulmány, átfogó jellege és hosszúsága miatt, külön elemzést és oldalakat igényelne.) Cs. Nagy Ibolya az első irodalmi siker, a Horváthné meghal felől elemzi az író pályakezdését, műfajválasztását. Németh a magyar élet organizátora szerepének igényével lépett fel – Osvát pedig megpróbált mindent, hogy ez valahogy ne következzen be. A novella fogadtatástörténete kapcsán az eltúlzott referenciális olvasás hátulütője jelenik meg: a novellában szereplők mintái fellázadnak. (Ez a közelmúltból is ismerős lehet, lásd Grecsó Krisztián és a Pletykaanyu esetét.) „Az író igazi eleme nem a tapasztalat, hanem a látomás” – mondja Németh. Azt meg mi tesszük hozzá (gondolva Tar Sándor realizmusára), hogy a tapasztalat soha nem lehet annyira túlzott, hogy gátolja az alkotás képességét. Viszont hiányozhat olyan mértékben, amely a szöveget tétnélkülivé teszi, minden fogadkozás és teoretikus megokolás ellenére. A tanulmány szerint az írót a „célvezérelt magatartás” jellemzi, és az Ember és szerep ennek az értelmezé-

Imre László írása az Égető Eszterről bemutatja, hogy a regény egy nagy nemzetiközösségi vállalkozással számol le; derűvel, humorral, türelemmel. A mű mai olvasata megszabadul a korokhoz kötött konkrétumoktól, és ma már inkább a keresztyéni megbocsátáselv az, amely köré azonosíthatóan a szövegvilág felépül. Jánosi Zoltán átfogó tanulmányában a gyarmati országok és Magyarország analógiáit elemzi részletes példákkal. A párhuzamok az intertextualitás, illetve a posztkolonialitás irányába vezetnek. Az úgynevezett paralel textualitás azért jöhet létre, mert a hasonló-megegyező szellemi struktúrákat az antropológiai-historikus, civilizatorikuskultúrtörténeti univerzálék felhajtóerői hozzák létre. Ezután alapos és sok részletre kiterjedő összehasonlító elemzést közöl a Száz év magány és az Égető Eszter azonosságairól, párhuzamairól, egyazon paradigmába tartozásáról. Ekler Andrea az Irgalom narratív struktúráját tanulmányozza (névadás, névhasználat, dráma és minidrámák viszonya, a szubtextusok szerepe). Olasz Sándor a móriczi és Németh László-i szövegalkotás interferenciáival foglalkozik. Kiderül, hogy Móricz hol ellenlábas, hol rokon, hol mindkettő egyszerre. A világképi és poétikai egyezések, ellentétek Az Isten háta mögött, illetve A másik mester című szövegek példáin kerülnek az olvasó elé. Máriás József a prózaíró Németh László erdélyi fogadtatását mutatja be, a kezdetektől szinte napjainkig. Az újraértelmezések tehát megtörténtek, a következő valamilyen évforduló valószínűleg újra hoz magával újraértelmezési lehetőségeket: konferenciát, tanulmányokat, könyvet. Ennek a kötetnek a tartalomjegyzéke viszonylag súlyos elnézéseket visel magában: szerzők és alcímek, illetve címek és alcímek cserélődnek fel, de ez csak apró bosszúság. Ezen nem múlik semmi. Mert egy másfajta, nem cél- és fejlődéselvű irodalomértelmezés, egy megengedőbb fordíthatóság-elmélettel párosulva a prózaíró Németh László értékelését másképpen fogja elvégezni. Hiszen, amúgy: minden megvan. (A prózaíró Németh László. Szerk.: Görömbei András. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen 2005, 306 oldal, 1200 Ft))

DISPUTA Lépcsők

seként olvasható; ezt és a finom öniróniát nem értette meg Török Sophie. Márkus Béla a Bűn című regény újraértelmezésére vállalkozott. Szerinte a mű leginkább az Édes Annával rokon, ezt pedig a főhősök beszédhez, közléshez való viszonya, a kommunikációs szegénység hasonlóságai jelzik a legmarkánsabban. A valóban újszerű (és izgalmas) megközelítés a pragmatika szempontjai szerint (is) vizsgálja a regény nyelvi megformáltságát, illetve annak poétikai motivációit: az értelmi és hangzásbeli beszéd különválását, a nyelvvesztés tényét a szereplő önmaga beszédének idegensége által, a közösségbe való befogadás és a hazai nyelv kapcsolatát. Proust neve itt is előkerül az intuitív érzékenység kapcsán: ezzel ábrázolja az író a tárgyát, a nyelven kívüli megismerést, amelyet aztán az elbeszélő a nyelvbe (szövegbe) transzformál. Monostori Imre a Bűn recepcióját vizsgálva az életművi besorolás, osztályozás újraértékelését indokolja: a regény nem a másod-, harmadvonalba tartozik, hanem a legjobbak közt van a helye. A mű a század tömegélményét, az otthontalanságot ontologikus szituációban jeleníti meg. Bertha Zoltán A lélek ambiguitásáról értekezik a Gyász kapcsán. A főhős létpróbája az egzisztencializmus eszmerendszeréhez közelíti a regényt; másrészt Wittgensteinhez is eljutunk, a szubjektum nyelvi megelőzöttségéhez: Kurátor Zsófi a nyelv fölötti uralom, az ellene irányuló beszédformák legyőzéséért harcol. S ennek a reménytelensége vezet el a csend totalitásához. Takács Miklós a fenti regény elemzését végzi a felejtés és az emlékezés, a gyász és a melankólia viszonyrendszerében: a regény emlékezés- és gyászrituáléi paródiái lesznek az emlékezésnek, mert a felejtést szolgálják. Szirák Péter a Kocsik szeptemberben című regényről írott tanulmányában a nevelődésregény szerkezeti jellemvonásait azonosítja, ezek kapcsolódnak össze az eszmeregény célképzetével és a szociografikus leírás igényével. Jó Péter nála nem aktív hős, inkább médiuma az eszmeregény példázatosságának. Görömbei András írása szerint az Iszony nemcsak Kárász Nelli és Takaró Sanyi viszonyának a bemutatása, hanem a szovjet gyarmattá vált Magyarország létmetaforája. A kommunista ideológia kritikája megérezte a fenti olvasat lehetőségét, és támadásba lendült. A fogadtatástörténeti elemzés után a szerző a művet az egyéni és közösségi önismeret létfilozófiai érvényű regényeként jellemzi.

Varga János

51

„Aki Aki hazugságra támaszkodik, az szelet növeszt” László Pósán DISPUTA Műhely 5

A hazugság megítélése a skolasztika korában A szóbeliségre épülő középkori világban jogi, erkölcsi és vallási szempontból egyaránt kiemelt jelentősége volt az igazságnak, igazmondásnak, szavahihetőségnek, az adott szó szentségének. Maga a keresztény vallás egyik fontos alaptétele is az volt, hogy Jézus maga az igazság, így a benne való hit összeegyeztethetetlen a hazugsággal. De a társadalom mindennapi élete sem működhetett volna az igazság általános tisztelete nélkül, hiszen a bírósági eljárásokban, birtokperekben, szerződéskötéseknél, üzletek lebonyolításánál, házasságkötéseknél, végrendelkezéseknél a szóbeli megállapodás, az ígéret vagy a tanúskodás jelentette az ügyletek, megállapodások, családi kötelékek, örökségek, ítéletek jogi érvényességét és társadalmi elfogadottságát. A törvényes rendet és békességet megtartani hivatott bíróságok működése, a bizonyítás szavahihető tanúkra és a szavahihetőséget nyomatékosító esküre épült. A társadalmat összetartó hűségi kapcsolatok szintén az adott szó őszinteségét és időtállóságát garantáló eskükkel jöttek létre. Az eskü és az igazmondás társadalmi fontossága és súlya, az ezzel kapcsolatos felfogás a Bibliában is nyomatékkal szerepel. A Tízparancsolatban ugyanis nagyon világosan az olvasható, hogy „ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen” (Exodus, Mózes 2. könyve, 20, 16). A középkori skolasztikus teológia nagy öszszegzője, Aquinói Szent Tamás, domonkos rendi szerzetes Collationes de decem praeceptis (Előadások a Tízparancsolatról) című művében ezt a parancsolatot kiterjesztő jelleggel értelmezte: „E parancs megtilt minden hazugságot” – írta értekezésében. Álláspontját a Biblia egy másik részéből vett, alapvetően morális nézőpontú idézettel támasztotta alá: „Ne kívánj hazudni sohasem, mert nem jó azt megszokni” (Sirák 7, 14). A hazugságot több okból is kárhozatos, bűnös cselekedetnek tartja. Aki hazudik, a Sátán gyermekévé válik, mert a Sátán egyik fontos attribútuma, hogy ő a hazugságok atyja. Dante Isteni színjátékában a következő olvasható: „az ördög hazugság atyja és csalás a dolga”. Akik viszont tartózkodnak a hazugságoktól, Isten gyermekei, mert Isten maga az igazság. A hazugok tehát elfordulnak Istentől, ezért Pokolra jutnak. A hazugság megöli a lelket, mely örök életre, azaz üdvösségre teremtetett, ezért halálos bűn. Az Isteni színjá-

tékban a hazugok, csalók a Pokol nyolcadik körében, az árulók pedig, akik a bennük bízókat csalták meg, a kilencedik, azaz a legmélyebb körben szenvednek bűneikért. Dante a hazugság miatt kárhozatra kerültek széles palettáját mutatja be művében. Ide kerülnek a lányokat, nőket hamis ígéretekkel elcsábító, majd cserbenhagyó, hírüket megrontó férfiak, mint például az aranygyapjút kereső Jázon, aki Isiphilét és Médeát egyaránt talmi ígéretekkel szédítette, teherbe ejtette, s magára hagyta. Egy bizonyos Alessio Interminei da Lucca – Dante kortársa – örök hízelgései miatt került pokolra, mert a hízelgők, éppen azért, hogy tetszést és elismerést arassanak, nem az igazságról beszélnek, szándékosan valótlanságot állítanak. A jövendőmondókat, jósokat a középkori egyházi álláspont szerint csalónak, azaz hazugnak tartották, mert a jövőt egyedül Isten tudhatja. Michael Scotus, II. Frigyes császár hírhedt asztrológusát és udvari mágusát ezért a Pokolban Dante a hazugok közé helyezte. A hamisítók egészen a Pokol legaljára kerültek, és örök rühesség kínozta őket, a csalók pedig Szurok-tóban főttek. Aquinói Szent Tamás szerint a hazugság azért is súlyos bűn, mert a hazugságok kikezdik a társadalmat összetartó kötelékeket: ha eluralkodnak a hazugságok, felbomlanak az emberi közösségek, káosz hatalmasodik el a társadalmon. Az emberek együttélése ugyanis nem volna lehetséges, ha nem igazat mondanának egymásnak. Pál apostol efezusiakhoz írott levelére hivatkozik, melyben Pál a következőket mondja: „Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársaival, hiszen tagjai vagyunk egymásnak.” (Ef 4, 25) A hazugságot azért sem lehet elfogadni, mert megöli a becsületet. „Aki ugyanis hozzászokik a hazugságokhoz, annak akkor sem hisznek, ha igazat mond” – írja Aquinói Tamás. Ez a megállapítás (és a tapasztalatból fakadó kollektív bölcsesség) az idők során a népi folklór részévé vált, ahogyan a „farkast kiált, pedig nincs is farkas” népmesei fordulat is példázza. Aquinói Tamás szerint az a parancsolat, hogy „ne tégy hamis tanúságot embertársad ellen”, azt is jelenti, hogy szóval sem szabad elkövetni semmilyen jogtalanságot. A hamisan vádló, a hamisan tanúskodó és a rosszul ítélkező bíró egyaránt vét e pa-

A címben szereplő idézet a Példabeszédek könyvéből való (10, 4).

tát keltik. A krokodilnak az a tulajdonsága, hogy képes szája felső részét felnyitni, a képmutatók fellengzősségét jelképezi, akik mások előtt szent idézetek felemlegetésével tetszelegnek, miközben bennük magukban morzsája sincs meg annak, amiről beszélnek. A hazugságok megítélésében azonban Aquinói Tamás különbséget tesz, nem tekinti mindegyiket azonos súlyúnak. Kétfajta hazugságot tart halálos bűnnek, melyek következtében a Pokolra kerül az ember: a hithez tartozó kérdésekkel összefüggő, valamint a mások kárára tett hazugságokat. Az elsőhöz a vallással összefüggőek tartoztak, azaz a veszedelmes tévtanok, az eretnekségek, melyek letérítik a gyanútlanokat az üdvösséghez vezető útról. Az eddig említett hazugságok viszont mind a mások kárára tett hazugságok közé tartoznak. A másoknak nem ártó, saját érdekből elkövetett hazugság bocsánatos bűn, ezek esetében van mód megtisztulni a Purgatóriumban. Ilyen az alázatosságból, olykor gyónás során elkövetett hazugság, amikor olyan bűnöket vall meg valaki, amit el sem követett, hiszen – Jób Könyvét idézi – „Isten nem szorul rá a hazugságokra”. (Jób 13, 7) Azok viszont, akik elkövetett bűneiket még gyónáskor is elhallgatják, már halálos bűnt követnek el. Ha valaki azt hiszi, igazat mond, de közben rájön arra, hogy mégsem, tévedett, és szégyenkezés vagy rosszul értelmezett önbecsülés miatt röstelli helyesbíteni mondandóját, szintén bocsánatos bűnt követ el. Szent Tamás szerint a kegyes hazugság, amikor egyesek ily módon mentenek meg valakit a haláltól, a veszélytől vagy valamilyen kártól, bocsánatos bűn ugyan, mert jó szándékból történt, de az eszköz helytelenítendő, éppen ezért ez a cselekedet ugyancsak kerülendő. A tréfa, játék kedvéért elkövetett kis hazugságokat, füllentéseket is kerülni kell, nehogy azok megszokássá válva később halálos bűnhöz vezessenek, mert „A bűn igézete elhomályosítja a jót”. (Bölcs 4. 12) Catena aurea című, Máté evangéliumához írt kommentárjában Aquinói Szent Tamás úgy fogalmaz, hogy „aki gyakran esküdözik, az valamikor hamisan esküszik, miként, aki sokat szokott beszélni, az néha helytelen dolgokat mond”. Ahogyan tehát a tréfa vagy játék kedvéért elkövetett kis hazugságok megszokássá válhatnak és végül komoly bűnné dagadnak, úgy a megszokássá vált esküvések magukban hordozzák annak veszélyét, hogy hiteltelenné válnak. Azt vallja, hogy a hit őszinteségében élőknek nem kell esküdniük, mivel nekik az igen mindig igen,

DISPUTA Műhely

rancsolat ellen. A hamis vádlóhoz kapcsolódóan fogalmazza meg azt, hogy „amint nem szabad hamisat mondani, úgy nem szabad az igazat elhallgatni”. Tehát az is a hazugsághoz hasonlatos bűn, ha valaki tudja az igazat, de nem szól róla. A hamis tanút a Példabeszédek Könyvéből vett idézettel jellemezi: „Mint a harci pöröly, a kard és a hegyes nyíl, olyan, aki más ellen hamis vallomást tesz” (Péld 25, 18), hiszen szavai akár élet és halál kérdéséről is dönthetnek. A középkor vádelvű bíráskodási gyakorlata ugyanis nem tárgyi bizonyítékokra, hanem tanúvallomásokra épült. Nem véletlen, hogy az igazukat esküvel is bizonyító peres felek között gyakran úgynevezett istenítélettel tettek igazságot: a középkori ember hitt abban, hogy Isten tudja az igazat, s megvédelmezi azt, aki egy perben valóban az igaz ügyet képviseli. A bírákat arra figyelmezteti, hogy az igazságnak megfelelően ítélkezzenek, se a részvét vagy szánalom érzése, sem pedig a hatalom vagy befolyásos emberek nyomása, szédítése, megvesztegetése ne befolyásolja döntésüket. Az emberek, sokszor tudtukon kívül, akaratlanul a hétköznapokban is gyakran a hazugság bűnébe esnek, véli Aquinói Szent Tamás. A szájról szájra terjedő pletyka, ami ugyancsak eltorzítja vagy akár teljesen ki is fordítja a valóságot, ebbe a kategóriába tartozik. Isten előtt gyűlöletesek a rágalmazók, de azok is, akik szívesen hallgatják őket. Catena aurea című művében – Origenes után – azt írja, hogy az emberek ne törődjenek a rágalmazók és a hamis tanúk szavaival, válaszra se méltassák azokat, főleg akkor ne, amikor nagyobb tett szabadon és bátran hallgatni, mint hasztalanul védekezni. Az intrikusok, hízelkedők, talpnyalók, képmutatók ugyancsak bűnösök, mert ők sem mondanak igazat. Máté evangéliumából Jézus szavait idézve: „Nem az szennyezi be az embert, ami bemegy a szájába, hanem az, ami kijön a szájából, az szennyezi be az embert”. (Máté 15, 11) A 12. századból származó Cambridge-i bestiárium leírása szerint a képmutatást a krokodil jelképezi. A krokodil ürülékét az öreg és ráncos kéjnők kenőcsként használják, mivel ha bekenik vele arcukat, időlegesen megszépülnek, míg csak az izzadság le nem mossa róluk; ezért jó példái a képmutató, a buja és a fösvény embernek, mert bár belsejüket a gőgösség fúrja, a bujaság mocskolja, ám a férfiakkal szemben tisztességes és törvénytisztelő személy álarcát öltik. A földre lapuló vagy víz alá merülő krokodil ugyancsak a képmutatókhoz hasonlatos, akik erkölcsös és tisztességes élet látsza-

53

DISPUTA Műhely

a nem pedig nem, és ezáltal minden tettük és szavuk igaz. A tisztaszívűek pedig az evangéliumok szerint boldogok, mert meglátják az Istent. A középkorban a hazugsággal összekapcsolódó egyik legsúlyosabb bűnt, kiterjedt társadalmi szerepköréből következően a hamis eskü jelentette. Ezért nem meglepő, hogy komoly penitenciát, vezeklést szabtak ki rá. Burchard wormsi püspök 11. század elején írott Decretumának XIX., gyóntatók számára készült penitenciás kézikönyve, a Corrector sive medicus például hétéves penitenciával sújtotta a hamis esküt tevőket, hasonlóan az emberölés, templomi lopás, házasságtörés, kiközösítettekkel való baráti kapcsolat fenntartása, a szülők bármilyen megsértése vétkekhez. Amennyiben a hamis eskü vétségét életveszélyben követték el, a büntetés csak három és fél év lett. A bűnbánatok (penitenciák) korlátozások, absztinenciák és böjtök bonyolult sorozatából álltak, amelyek különleges esetekben alamizsna adásával voltak helyettesíthetők. Azt a bűnbánatot például, amelyik egy évig tartott, olyan időszaknak kellett tekinteni, amely alatt a bűnbánónak a hét három napján kenyéren és vízen kellett böjtölnie, a további három napon át bizonyos ételektől tartózkodnia kellett, és csak az ünnepnapok alkalmával élhetett a megszokott módon. Azok számára, akik fizikailag képtelenek lettek volna elviselni a böjtölést, helyettesítésképpen hosszú imádkozást vagy az alamizsnaadást írták

54

elő. A feloldozás csak a jó útra térésre vonatkozó pontos ígéretek mellett volt megadható. A hazugsággal kapcsolatos skolasztikus felfogás végig a középkor folyamán meghatározó volt az egyházi gondolkodásban, és még Rotterdami Erasmusnál is visszaköszönt. A keresztény fejedelem neveltetése című művében többek között azt írja, hogy „A fejedelem méltóságát, tekintélyét, fenségét nem a vagyon hangoztatásával, hanem bölcsességgel, becsületességgel és jótettekkel kell megszerezni és megvédeni” . Úgy véli, baj, ha a fejedelmet az alapján lehet megítélni, „szépen táncol-e, ügyesen kockázik-e, derekasan iszik-e, gőgtől dagadozik-e, királyi módon kifosztja-e népét, s megtesz-e még mást is, amit mi szégyellünk kimondani, de mások nem szégyellik megtenni?” Irodalom Aquinói Szent Tamás: Előadások a Tízparancsolatról. Pécs, 1993. Aquinói Szent Tamás: A teológia foglalata 1. Budapest, 1994. Aquinói Szent Tamás: Catena aurea I. Kommentár Máté evangéliumához. Szeged, 2000. Bolberitz Pál–Gál Ferenc: Aquinói Szent Tamás filozófiája és teológiája. Budapest, 1987. Rotterdami Erasmus: A keresztény fejedelem neveltetése. Budapest, 1992. Paolo Galloni: A bűnök hierarchiája. In: Aetas 1991/2.

azaz utópiává, mert G. A. a közzétett levélben arra kéri Déryt, hogy az első négy részét a feljegyzéseknek ne publikálja. Így a feljegyzések „in medias res” kezdődnek, senki nem tudhatja meg, hogyan lehet eljutni X.-be. G. A. bevezetőben idézett levele teszi nyilvánvalóvá azt is, hogy X. egy időben velünk párhuzamos világ, ahol ő a húszas években járt és vissza is kíván oda térni. Az Előszó pedig látszólag azt is tisztázza, hogy ez az utópia a jelen mely szeletét bírálja. A G. A. úr X.-ben fogadtatástörténetében alig akad olyan értelmező, aki ellent tudott volna állni e rövid írás által kínált csábító lehetőségnek, hogy ezt az utópiát csak a létező politikai rendszerek kritikájaként olvassa. (Jelen tanulmány viszont kísérletet tesz arra, hogy ennél nagyobb távlatot nyisson a szöveg értelmezésében.) Déry az Előszóban ugyanis elég egyenesen fogalmaz: „Azt írtam meg, hogy a tőkés gazdasági rend szabadságeszméje mint tekeri ki a saját nyakát. […] Hogy milyen lesz a jövőnk? Ez az ember sorsdöntő kérdése; én csak azt írtam meg, milyen ne legyen. Az emberiség és a szocializmus iránti bizalmamról tanúskodik, hogy megírtam” (6). A kilencvenes évekre nemcsak a negatív utópia műfajában lett konszenzus az értelmezők között, hanem abban is, hogy ez a „hitvallás” ironikus, nem véletlen, hogy Vasy Géza következő, a G. A. úr X.-benről tett kijelentésekor nem érzi szükségét, hogy bárkire is hivatkozzon: „Általánosságban nyilvánvaló, hogy a marxizmusban és a szovjet típusú társadalomszervezési gyakorlatban való mély csalódottság a fő formáló elv” (Vasy 2003:110). A Déry-kutatás két életrajzi tényre alapozza azt a meggyőződését, hogy az előszó egy ironikus megfordítás eredménye. Először, Déry 1957 és 1960 között a létező szocializmus börtönében ült és ezt a regényét teljes egészében ott írta. A másik adat szerint pedig a folyóiratban már megjelent bevezetőt el kellett hagynia és mintegy kompromisszumként újat írt annak fejében, hogy a szöveg teljes egészben megjelenhessék 1964-ben (Déry 2002:386). A New Hungarian Quarterlyben megjelent előszó persze nem tett hitet a szocializmus mellett, sőt, befejező mondata igen szarkasztikusnak tűnhet az előzőek fényében: „A jegyzetek 1957-ben kerültek a kezembe, három évet fordítottam rá, hogy sajtó alá rendezzem őket” (Déry 2002:387).

„…nálunk nálunk külföldön természetesen Takács Miklós mindig mindenki hazudik…”

„Mindenki hazudik mindenkinek. A vallásalapítók hazudnak tanítványaiknak, a papok a hívőknek, a hívők a gyóntatóiknak, az államfők a minisztereiknek, a miniszterek az állampolgároknak, sőt saját kebelbeli hivatalnokaiknak is. A bírók a vádlottaknak, a vádlottak a bíróknak, az ügyvédek mindkettőjüknek. Az orvosok a betegnek, a betegek az orvosoknak, a gyárosok és iparosok fogyasztóiknak, az írók az olvasóknak, a jótékonysági egyesületek hálás gondozottjaiknak, a tébolydák az őrülteknek, a hivatalnokok szeretetre méltó följebbvalóiknak és zord alárendeltjeiknek” (448– 449). Csak az idézet folytatásában még ötven foglalkozást és státuszt hoz például G. A. úr az X-belieknek arra, hogy abban a világban, ahonnan ő érkezett, „mindenki hazudik”. A regény egyik legnagyobb horderejű kérdése, hogy G. A. úr vajon egy olyan „krétai”, aki azt állítja, hogy „minden krétai hazudik”, vagy valóban igazat mond-e. A G. A. úr X.-ben műfajából és kettős bevezetőjéből egyaránt az következik, hogy az „igazság” és a „hazugság” kategóriáit ebben az esetben igen nehezen alkalmazhatjuk. Nézzük először a regény műfaját. A G. A. úr X.-ben negatív utópia, állítja egybehangzóan a szakirodalom. Németh György kimutatta, hogy már az ókori Görögország „utópiái” (ezt a kifejezést akkor még nem ismerték) alapvetően az adott korral szembeni kritikai pozíciót és a jelenből való elvágyódást fejeztek ki (Németh 1996:73– 108). Ezt a megállapítást kiterjeszthetjük az összes újkori utópiára is, s ebből a szempontból közömbös, hogy negatív vagy pozitív utópiáról van szó. Az utópiák realitása, igazmondása ugyanis nem az elképzelt jövőre, társadalomra vagy az idealizált múltra vonatkozhat, csakis az írás jelenére. Úgyis mondhatnánk, hogy a saját jelen megértése érdekében idegenné teszi azt, vagy egy elképzelt idegennel ütközteti (így lesz Dérynél a saját ismert világunkból „külföld”). A regény előszava és a fejezeteket megelőző bevezetője között nem lehet nem észrevenni az ellentmondást. Déry az előszóban magát tartja a szöveg szerzőjének, a bevezetőben, amit szintén fontosnak tartott saját névvel aláírni, már lemond a szerzőségről G. A. javára. A regény bevezetője szerint G. A. egy levél kíséretében személyesen juttatta el 1931-ben Dérynek az X.-ről szóló feljegyzéseit, ő pedig harminc évet várt a publikálásukkal. A bevezető által válik X. valóban „nem-hellyé”,

DISPUTA Műhely

Déry Tibor G. A. úr X.-ben című regényéről

55

DISPUTA Műhely 56

Látható, hogy Déry ebben az előszóváltozatban ugyanúgy tagadja szerzőségét, mint a regény bevezetőjében. Sőt, a két szöveg egyaránt valós kereteket kíván adni egy nyíltan fiktív szövegnek, egy utópiának. Vajon miért van szükség a hitelesség, a valódiság, G. A. létének bizonygatására, amikor ugyanezzel a gesztussal egyszerre egy valós tényt is letagad Déry? A válasz megtalálásához először számításba kell vennünk, hogy a két egymásnak feszülő szöveg egyaránt egy nyíltan fiktív szövegre, egy utópiára vonatkozik – s ez mindkettőre visszahat. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a köztük lévő feszültség csak a valós és a fiktív ellentétpárja által kirajzolt rendszerben létezik. Ha viszont elfogadjuk Wolfgang Iser javaslatát, és az irodalmi szöveget inkább a valós, a fiktív és az imaginárius hármasában értelmezzük inkább (Iser 2001:22), akkor ez a feszültség eltűnik ugyan, de igen komoly következtetésekre juthatunk. A fikciónak köztes helyzete van Iser szerint, a valóshoz és az imagináriushoz is kapcsolódik, s azokat kölcsönösen közelíti egymáshoz: a valós, adott világ elemei a fikció terében egy másik jelrendszerré válnak (ez történik az utópia esetében is, hiszen a valós politikai rendszerekből létrejön egy elképzelt hatalmi rendszer), az imaginárius pedig konkrét formát nyer a fikcióban (Iser 2001:23–24.). Ez utóbbira példa lehet maga a szövegalkotás folyamata, melynek során számtalan írói elképzelésből csak az egyik valósul meg. Ezeknek a belátásoknak a segítségével felismerhetjük, hogy a G. A. úr X.-ben két bevezetője ugyanazt a jelenséget példázza, mint amely az ismeretelmélet esetében is bekövetkezett: a valós és a fiktív szembeállításának hiányában az ismeretelmélet saját fikcionalitását ismerte fel (Iser 2001:24). Azaz Déry előszava és regénye arra mutat rá, hogy a valós világunk maga is számtalan fiktív és imaginárius elem függvénye. S ez alól az a hatalom sem kivétel, amelyet éppen azért lehet megtéveszteni, mert csak­ is az igaz és a hamis dichotómiáját ismeri. A valós világ és utópia tehát egymást tükrözik, határaik elmosódnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy G. A. és Déry egymás tükörképei, hiszen az író elmondása szerint egy borbélynál a tükörben látta meg a másikat: „Ahogy a borotva lassan letisztogatta arcát, ez meglepő fiatalosan nézett szembe a tükörből” (12). Kísértetiesen hasonlít ez a jelenet az Esti Kornél megoldásához, amikor az elbeszélő hosszú idő után először találkozik Estivel: „Leültem egy díványra, hogy megvárjam. Akkor

vettem észre, hogy ott van velem szemben, a tükör előtt ül. Fölugrottam. Ő is fölugrott” (Kosztolányi 2000:15). Sőt, az Esti Kornél egyik epizódját (Negyedik fejezet, melyben régi barátjával a „becsületes város”-ba tesz kirándulást) akár tekinthetjük a G. A. úr X.ben közvetlen előzményének is, mert a fejezet végén az elbeszélő, Esti Kornél útitársa, a „becsületes város” ellenvilágában a saját világunk hazugságra utaltságát ismeri fel: „De be kell vallanom, hogy itten mégiscsak jobb. Mert ha az ottani és itteni emberek körülbelül egyformák, az itteniek javára sok mindent fel lehet hozni. Többek közt azt, hogy ezek itten néha legalább színesen, kellemesen hazudnak egymásnak” (Kosztolányi 2000:68). Van még egy, az Esti Kornélhoz hasonlóan ki nem mondott szövegközi kapcsolat, amely szintén meghatározó lehet a G. A. úr X.-ben értelmezésében. Jelentőségét külön kiemeli a szövegben elfoglalt helye, hiszen az előszó József Attila-mottójával ellentétben („jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet / jó szóval oktasd, játszani is engedd / szép komoly fiadat!”) majdhogynem az utolsó mondata a regénynek: „[G A.] Szerelméért feláldozta volna az életét, a szabadságért feláldozza szerelmét” (545). Petőfinek ez a felidézett verse ugyanolyan mértékben programadó volt a maga korában, mint József Attila sorai később. A két idézet – az előszó és a regény mintájára – egy ironikus megfordítás által válnak egyenrangúvá, a nyíltan használt mottó (és az előszó is) egyértelműen csakis az emberi „szabadság” olvasatának állítja be az utópiát, holott az egy másik emberi jelenség, a szerelem antropológiája is kíván lenni. Ez a törekvés viszont valóban csak a regény második harmadától látszik, mert csak ott tűnik fel G. A. szerelme, Erzsébet alakja. G. A. két előadását ugyanazzal az antropológusi kérdéssorozattal indítja, hogy aztán a válasz a kifejtésben kellően ironikussá váljon: „Mi teszi vonzóvá az életet nálunk külföldön? […] Mi teszi nemcsak elviselhetővé, de kívánatossá, sőt oly ellenállhatatlanul szórakoztatóvá, hogy minden józan ész ellenére nálunk külföldön az emberek szeretnek élni? Mi a magyarázata az ízlés és az ítélőképesség e durva eltévelyedésének? Mi teszi az embereket nálunk kivétel nélkül vidámmá és megelégedetté?” (446, 494). A rákövetkező rövid válaszok egyben kijelölik a hosszabban kifejtendő témát is: „Az, hogy megtanultunk hazudni”, illetve „A szabadság, hölgyeim és uraim!”. A hazugságról és a szabadságról tehát G. A. tartott előadást, a szerelemről viszont nem. Mégis legalább

schével azonosítjuk ezt az alakot. Annál is inkább, mert G. A. előadása a hazugságra épülő emberi világról párhuzamba állítható Nietzsche A nem-morális értelmű igazságról és hazugságról című esszéjével. Már a felütéIrodalom se él az utópiák bevett Déry Tibor: G.A. úr X.-ben. megoldásával, hogy a saBp., Szépirodalmi, 1964. játot idegenné tegye: „A Déry 2002 – Déry Tibor: Sorsfordító évek X.-ben (Kiszámtalan villódzó naphallgatási jegyzőkönyvek, perrendszerbe szétporciiratok, börtönírások, interjúk ózott Világmindenség és egyéb művek (1957–1964). egyik félreeső szegletéSajtó alá rendezte Botka Feben volt egyszer egy égirenc. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2002. test, amelyen bizonyos Iser 2001 – Iser, Wolfgang: okos állatok kitalálták a A fiktív és az imaginárius (Az megismerést” (Nietzsche irodalmi antroplógia ösvé1992:3). Ez által a távolínyein). Ford.: Molnár Gábor tás által jut el G. A. előTamás Bp., Osiris, 2001. Kosztolányi 2000 – Koszadásának retorikájáig: tolányi Dezső: Esti Kornél „Az önelváltoztatásnak (I. kötet). Bp., Osiris, 2000. ez a művészete az ember(Millenniumi Könyvtár 37.) ben éri el csúcspontját: Németh 1996 – Németh itt ugyanis a megtéveszGyörgy: Az aranykortól az Utópiáig = N. Gy., A zsarnotés, a hízelgés, a csalás kok utópiája. Bp., Atlantisz, és ámítás […] olyannyira 1996, 73–108. törvény és szabály, hogy Nietzsche 1992 – Nietzsche, jószerével nincs fölfogFriedrich: A nem-morális érhatatlanabb, mint hogy telmű igazságról és hazugságról. Ford.: Tatár Sándor. miképpen támadhatott Athenaeum, 1992/1, 3–15. az emberekben tiszta Vasy 2003 – Vasy Géza: G. A. és valódi ösztön, igény úr X.-ben – és nálunk (Keletaz igazság iránt” (Nietz­ kezés-, kiadás- és fogadtatássche 1992:4). történeti vázlat) = Mérlegen egy életmű. (A Déry Tibor haG. A. természetesen lálának huszonötödik évfordunem jut el Nietzsche ellóján rendezett tudományos híresült igazság-definíkonferencia előadásai – 2002. ciójáig (Mi is tehát az december 5–6.). Szerk.: igazság? Metaforák, meBotka Ferenc. Bp., Petőfi Irodalmi Múzeum, 2003, tonímiák, antropomorfiz108–120. musok át- meg átrendeződő serege” – Nietzsche 1992:7), de az a nyelvkritika, amelyet Nietzschétől származtatnak, mint láttuk, valamelyest a G. A. úr X.-bennek is része. Ez a nyelvkritikai attitűd az alapja annak az antropológiai érdeklődésnek is, amely az embert diszkurzusok és retorikák termékének látja. Úgy gondolom, hogy Déry ezen műve – éppen G. A. előadásai miatt – túllép azon, hogy csupán a kapitalizmus vagy a létező szocializmus értelmezője legyen, sokkal inkább antropológia, mint politikai allegória. A G. A. úr X.-ben ugyanis olyan igazságokat tárt fel, amelyek új szövegkörnyezetben is érvényesek lettek és rég maguk mögött hagyták azt a kort, amikor Déry és sok ezer más ember „hazugságra” kényszerült, hogy igazat mondhas57 son.

DISPUTA Műhely

olyan fontos szerep jut neki, mint a másik kettőnek, ha nem fontosabb. A hazugságról tartott előadás előtti fejezetben G. A. a szerelemre és így az ember mibenlétére is rákérdez, de a hirtelen leszálló ködben sem Erzsébet, sem a velük tartó Szilvia nem hallja és nem látja G. A.-t, sőt egy csehovi párbeszéd alakul ki közte és Szilvia között: „Vajon mi lehet az oka – kérdezte G. A. hangosan, mintegy önmagától –, hogy az emberek azt hiszik, hogy a szerelem a halhatatlanság biztonságával és derűjével ajándékozza meg őket?” (434). Szilvia eközben az X-beliekre jellemző naiv kijelentéseket tesz a „külföldről” („odakünn az emberek megfejtették az élet titkát”), melyek megint csak ironizálják a mi világunkat, mert G. A. példája mutatja, hogy az ellenkezője igaz a fenti megállapításnak, G. A. nem tudja a választ: „G. A. ezúttal nem felelt, vagy a válaszát nem lehetett hallani” (435). G. A. a Baudelaire által leírt „abszolút iróniának”, azaz az ironizáló embert magát is elérő iróniának egyedül a szerelmet nem teszi ki. Beszédes, hogy arra az alapvető egzisztenciális kérdésre, amit Erzsébet feltesz neki, milyen kitérő választ ad: „Minek jött ide, miért nem maradt külföldön? – Erzsébet, szeretlek – mondta G. A. a kezébe temetve az arcát” (405). Az antropológiai nagy kérdésekre tehát csakis iróniával lehet magabiztosan válaszolni, másik megoldás nincs, minden más esetben a tanácstalansággal kell számolni vagy azzal, hogy válaszaink a kimondás pillanatában rögtön elégtelennek bizonyulnak. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor G. A. szavaival úgy is fogalmazhatnánk, hogy magunknak is hazudnunk kell. Fontos, hogy előadásában a hazugságot is az irónia egyik igen elterjedt meghatározásához hasonlóan definiálja: „…a legkisebb erőfeszítés nélkül máris mást mondunk, mint amit gondolunk, s mást gondolunk, mint amit mondhatnánk” (446– 447). S ez az irónia meghatározza mindkét, tehát a „szabadságot” bemutató előadást is („Nálunk mindenkinek joga van arra, hogy szabad választása alapján megbetegedjék” – 494). Ugyanakkor az előadásokat egy-egy olyan alak zárja, aki megtagadta ezt az ironikusan bemutatott emberi világot, egy „álpróféta”, „egy névtelen hang” (463), illetve egy ember, „…aki esztelen vakmerőségében még a pénz létezését is tagadta. Ezt az embert azok, akiknek volt pénzük s azok, akiknek nem volt, kétfelől megrohanták, kettétépték és megették” (510). Talán a dionüszoszi vég miatt sem alaptalan, ha az egyik lehetséges megoldásként Nietz­

Változás és változatlanság Berényi Dénes DISPUTA Télikert 58

A Föld, ahol az élet terem, / a mindent nyelő sírverem, a síkság, hegy, tenger folyó: / öröknek látszik és múló. Világűr és mennyboltozat, / sok forgó égi kapcsolat, a milliárdnyi tűzgolyó: / öröknek látszik és múló. Weöres Sándor

M

egnézünk egy növényt, majd megnézzük tíz perc múlva és semmi változást nem tapasztalunk. Néhány nap múlva azonban már esetleg sárgul a levele vagy egyik bimbójából virág lett. Vagy nézzünk egy házat! Napok, hetek vagy hónapok alatt nem észlelünk változást, de évek alatt bizony a magára hagyott épület nagyon is észrevehető változásokat mutat. Az tehát, hogy valamit változónak vagy változatlannak látunk-e, az függ magától a vizsgált objektum természetétől és az időtartamtól, amelynek során megfigyeljük. A fenti változások jellemzője, hogy lényegében egyirányúak: a növény nő, kifejlődik, majd kezd visszafejlődni, végül elpusztul. Az épület, ha közben nem renoválják, egyre jobban leromlik, majd végülis rommá válik. Van azonban egy másik típusú változás is. Minden nap van reggel és este, ugyanakkor − ha csak néhány perccel is − a napkelte és a napnyugta időpontja minden nap változik egy kicsit. A napkelte és napnyugta ténye azonban ismétlődik: − ez önmagában mint jelenség változatlan, de időpontjukban jelenik meg a változás. Hasonlóan a tavasz, nyár, ősz, tél visszatérő jelenség, de a tavaszi, nyári stb. időjárás − bár vannak jellemzői – távolról sem azonos minden évben. A változások napi vagy évi ritmusát periodikus változásoknak nevezzük, ez a változásoknak egy külön csoportja. Bármilyen típusúak is a változások, az időnek mindenképpen alapvető a szerepe nemcsak a mi életünkben, de a Világmindenség jelenségei szempontjából is. Ismeretes, hogy a fizikában az időt az anyaghoz és a mozgáshoz kötjük, ezek nélkül nincs idő. Gondoljunk el egy Világmindenséget, amelyben kezdettől fogva semmi nem mozdul, minden tárgy mindig ugyanabban a helyzetben van egymáshoz képest. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ebben az esetben nincs idő, mert a Világ mindig ugyanúgy néz ki, és ugyanakkor mérni se tudjuk az időt, mert ahhoz mozgás, változás kell. Minden bizonnyal igaza van a görög Herakleitosznak, hogy ugyanabba a folyóba nem lehet kétszer belelépni, mert mikor másodszor belelépünk – közben idő telik el –, a „folyó már nem ugyanaz”, mert pl. a

vize változásokat mutat: esetleg szennyezett, esetleg a folyó medre kiszélesedett, esetleg magasabb a vízállás stb. A következőkben „makro”-környezetünket − a Földet, a Naprendszert, a Világmindenséget − mutatjuk be a változások és a látszólagos változatlanságok szempontjából – a teljesség igénye nélkül –, és vizsgáljuk az ember viszonyát ezekhez. Elöljáróban megjegyezzük, hogy azokra a módszerekre, amelyekkel az itt bemutatott különböző ismereteket szerezte a modern tudomány, e tanulmány keretében nem kívánunk kitérni. Általában csak annyit mondhatunk, hogy minden, a természeti jelenségekre vonatkozó ismeretünk a természettudományokban közvetlenül vagy közvetve (műszerek segítségével) végső soron tudományos igényű megfigyeléseken, kísérleteken és méréseken alapul. A Föld Felülete Ha repülőgépen utazik az ember és lenéz, elcsodálkozik azon, hogy a legkisebb, tengerbe nyúló félszigeten vagy szigeten házak, utak vannak, az ember úgy berendezkedik, mintha ezek a partvonalak, szigetképződmények örök és változatlan alakzatok volnának. Rövid távon, esetleg néhány emberöltő időtávjában persze igaz lehet ez, valójában azonban ezek a földrajzi képződmények korántsem állandóak, sőt maguk a földrészek sem. A Föld mintegy 4,5 milliárd évvel ezelőtt jött létre, és ha négymilliárd évvel ezelőttre tekintünk vissza, az egész földgolyó felületét tenger fedte. Majd szigetek emelkedtek ki a vízből. Hosszú folyamat volt a földrészek létrejötte, de még 100–200 millió évvel ezelőtt is a mai földrészek együtt egy ősi szuperkontinenst, ún. Pangeát alkottak (1. ábra). Európa és ÉszakAmerika napjainkban is távolodik egymástól – ha ennek évenkénti értéke elhanyagolhatóan kicsinek is tűnik –, miközben a Csendes-óceán „keskenyedik”. Mindezek „globális” változások, amelyekhez hozzáadódnak a „lokális” változások: a tenger munkája vagy a helyi földmozgások.

9

Belseje A Föld felszíne alatt egy ún. szilárd kéreg van, amelyik viszonylag nagyon vékony; kb. úgy viszonylik a Föld sugarához (6378 km), mint a tojáshoz a héja. Ennek a kéregnek a vastagsága nemcsak az idővel, a Föld korával is változott (létrejötte után bizonyos időre volt szükség, míg egyáltalán ez a felső szilárd réteg kialakult), de ma sem ugyanakkora a különböző földrajzi területeken, a hely függvényében változik. Az óceánok alatt ez az érték alig 5–7 km, de a szárazföldek esetében előfordul 80–90 km is. Egyébként a szilárd kéreg kialakulása után megkezdődött a növény- és állatvilág kifejlődése, amely folyamatosan a változások hosszú sorát jelentette. A szóban forgó szilárd kéreg általában több ezer km széles táblákra tagozódik, és ezek elmozdulása okozza a nagy földrengéseket. A Föld középpontja körül helyezkedik el az 1200 km-es sugarú szilárd mag, amely főleg vasból áll. Ennek hőmérséklete magasabb, mint 3000°C, de a nagy nyomás miatt szilárd a halmazállapota. Fölötte több ezer km vastagságú, főleg szintén vasból álló folyékony fém „tenger” van. Ez utóbbi elektromosan vezető folyadéknak, illetve mozgásának (forgásának) nagy jelentősége van a Föld mágneses terének a létrehozásában. Ismeretes, hogy századokkal ezelőtt tévesen a Föld sarkain lévő mágneses hegyeknek tulajdonították az iránytű északra mutatását, ami a hajózásban olyan nagy szerepet játszott. A XX. század második felében végzett kutatások során kiderült az is, hogy a Föld mágneses terének az iránya bizonyos szabálytalan időközönként megváltozik, átlagosan millió évenként, bár előfordult tízmillió éves periódus is, valamint volt olyan eset is, hogy egymillió év alatt hatszor is megfordult az iránya. Megjegyezzük: a Nap mágneses terének irányváltozása sokkal szabályosabban, 22 évenként következik be. A Föld északi és déli mágneses pólusának a helye (amelyek nem egyeznek meg pontosan a földrajzi pólussal) sokkal gyorsabban – évenként 10 km nagyságrendben „vándorol” (az északi és a déli pólus nem azonos mértékben).

ben találhatók ma a légkörben más gázok, így CO2 vagy a nemesgázok. Egyes esetekben ezeknek a kis mennyiségű gázoknak is fontos szerepe lehet, ismeretes pl. a széndioxid jelentősége a föld éghajlatának felmelegedésében. A légkörre vonatkozó fenti adatok távolról se voltak változatlanok a Föld története folyamán. Anélkül, hogy ilyen szempontból végigkísérnénk a földtörténeti korszakokat, megemlítjük, hogy kezdetben – mintegy négymilliárd évvel ezelőtt – oxigén gyakorlatilag egyáltalán nem volt a légkörben, ehelyett a nitrogén mellett döntő részben szén-dioxid és kénhidrogén fordult elő. Később egyre inkább előtérbe került a metán. Hogy a földi viszonyok kialakításában a különböző kölcsönhatásoknak milyen nagy szerepe volt, arra nézve jellemző az oxigén összetevő felszaporodása a légkörben. Ebben a folyamatban magának az életnek volt alapvető szerepe, nevezetesen a fotoszintézisnek. Ismeretes, hogy a napenergia segítségével a növények a szén-dioxidból és vízből szénhidrogéneket és oxigént állítanak elő.

Légköre Ma már az általános iskolában megtanuljuk, hogy a Föld légköre túlnyomórészt nitrogénből áll (78%), de tekintélyes az élethez fontos oxigén (21%) jelenléte is. Ezeken kívül már csak elhanyagolható mérték-

Éghajlata és pályajellemzői Mint látni fogjuk, a Föld éghajlata olyan szorosan összefügg Nap körüli pályájával, illetve annak változásaival is, hogy nagyon is indokolt a két kérdést együtt tárgyalni. A földi éghajlat szempontjából a Föld–Nap

1

Az adat az ún. egyenlítői sugár, a poláris 6357 km.

DISPUTA Télikert

1. ábra: Nagyságrendben mintegy 100 millió évvel ezelőtt még nem jöttek 1. ábralétre a mai földrészek, hanem együttesen alkották az ún. Pangeát

59

távolság a döntő, ez jó közelítésben 150 millió km. A kopernikuszi világrendszer elfogadásakor, mintegy négyszáz éve, a Föld és a többi bolygók pályáját kör alakúnak tartották. Hamarosan kiderült azonban, hogy a Föld Nap körüli pályája ellipszis alakú, amelynek gyakorlatilag az egyik fókuszában van a Nap. A pálya azonban elfordul a Nap körül, és így a Nap-közeli pont a Föld helyzetének más-más fázisában következik be (2. ábra). Legújabban az is kiderült, hogy a Föld pályája „ingadozik” a kör és ellipszis alak között. A változás ideje itt kb. millió év. A földi éghajlatot nemcsak a Föld–Nap távolság és a pálya alakjának a változásai befolyásolják, hanem az is, hogy milyen szög alatt esnek a Nap sugarai a Föld felszínére. Az évszakok változását pl. ismeretesen az okozza, hogy a Föld tengelye nem merőleges a pályasíkjára (jelenleg a függőlegestől való eltérés 23,5°). Ez azonban kb. 40 ezer éves periódus-idővel változik 22,5 és 24,5° között. Ugyanakkor a föld tengelye 22 ezer évenként egy kúpszöget ír le. (3. ábra) Mindezek a mozgások és további tényezők (pl. a napsugárzás változásai vagy a földi légkör összetételének változásai – üvegházhatás) nagyban befolyásolják a Föld éghajlatát. Ha csak a kisebb változásokat vesszük is figyelembe, azok a Föld éghajlatában 5–15°C átlaghőmérséklet-változást eredmé­ nyezhetnek. Ezzel függ össze a Föld éghajlatának a történetében a jégkorszakok jelentkezése. Eszerint kb. 100 ezer évesek a jeges periódusok, amelyeket kb. 10

ezer éves melegebb, ún. interglaciális időszakok követnek. Pl. 10 ezer évvel ezelőtt Észak-Európát (így egész Skandináviát) és Észak-Amerikát mintegy másfél km vastag jégpáncél borította. Úgy tűnik, hogy most egy előbb említett interglaciális periódus vége felé közeledünk, ebből a szempontból nézve néhány ezer éven belül esetleg hidegebb éghajlat beköszönte várható. Ugyanakkor a CO2 légköri felszaporodása alapján felmelegedést jeleznek előre. Nehéz valóban teljesen megbízható képet kapni e vonatkozásban. Mindenesetre azért – úgy tűnik – ajánlatos az emberi tevékenységtől származó szén-dioxid-kibocsátást mérsékelni. Még egy elgondolkoztató jelenség. Ha az elmúlt néhány százezer év hőmérsékleti viszonyait tanulmányozza az ember, meglepő, hogy az elmúlt kb. 10 ezer évben nemcsak viszonylag magas volt a középhőmérséklet a Földön, de viszonylag stabil is, csak relatíve kis ingadozásokat mutat (4. ábra), s ez egyáltalán nem közömbös az emberi élet szempontjából. Ami itt igazából elgondolkodtató: erre az időszakra esik az az emberi történelem, amelyről írott emlékeink vannak. Kora A Föld korára vonatkozó tudásunk nagyon sokat változott a legutóbbi néhány száz évben. Az 1700-as években a geológusok kezdtek a kérdéssel komolyabban foglalkozni és úgy látták, hogy a Föld legalább néhányszor tízmillió éves. Később ugyanők már százmillió években gondolkoztak.

DISPUTA Télikert

10

60

2. ábra

2. ábra: A földpálya elfordulása a Nap körül (A valóságban a földpálya közelebb van a köralakhoz, itt a szemléltetés kedvéért rajzoltuk kifejezett ellipszisnek.)

3. ábra: A Föld tengelyének irányultsága a pályasíkjához képest és precersziós mozgása

Valójában a két égitest súlypontja körül kering mindkét égitest, de a Nap túlnyomó tömege miatt ez gyakorlatilag magát a Napot jelenti.

2

12

A neves fizikus, Lord Kelvin (erede-4. ábra teltével azután ezek jó közelítésben ismétti nevén William Thomson) a XIX. század lődnek. közepén a Föld korát termodinamikai megEnnél sokkal nagyobb változások is végfontolások alapján kb. 100 millió évre be- bementek és végbemennek a Nappal kapcsülte. Abból indult ki, hogy a Földnek csolatosan, de ezek a mi emberi időléptéeredetileg teljesen olvadt állapotban a hő- künk körétől messze esnek. Anélkül, hogy mérséklete 4000°C volt, és a lehűlés idejét részletekbe mennénk, csak megemlítjük, számította ki. Hogy a 4000°C-os felszín a hogy a Nap közel azonos korú a Földdel (kb. mai felületi hőmérsékletre lehűljön, a fenti 5 milliárd év), és ezalatt sugárzása mintegy időtartamra volt szükség. Más fizikusok is 30%-kal nőtt. Várható, hogy még mintegy hasonló következtetésre jutottak ebben az 5 milliárd évig egyenletesen fog sugározni, időben. Bármennyire egzaktnak is látszott azután megkezdődnek a változások, pl. ún. ez a megállapítás, a geológusok nem tudták vörös óriássá fúvódik fel, amely valószínűelfogadni ezt az értéket. Túl kicsinek talál- leg magába fogja olvasztani a Naphoz közeták; szerintük legalább néhány száz millió li bolygókat, így a Földet is. évre volt szükség a földtani alakzatok létNemcsak a múltban és a jövőben voltak rejöttéhez. és vannak változások a Nappal kapcsolatKelvin meggondolásában a fő hibafor- ban, de számos és a földi jelenségekre, pl. rás az volt, hogy számításai idején nem az időjárásra vonatkozóan nem kis jelenvolt még ismert a radioaktivitás jelensége. tőségű változások figyelhetők meg napjaArról van ugyanis szó, hogy a Föld töme- inkban is. Anélkül, hogy a Nap felületi foge nemcsak hűl, hanem a belsejében lévő lyamatainak mindegyikére kitérnénk, csak radioaktív bomlások állandóan hőt termel- megemlítjük pl. a napfoltokat, amelyeket nek (ez az oka a Föld belsejében uralkodó már Galilei is észrevett. Ezek olyan, akár magas hőmérsékletnek). 100 ezer km átmérőjű sötét foltok a Nap feUgyanakkor a radioaktivitás a radio- lületén, amelyek az erős mágneses terek metrikus kormeghatározás révén valóban gátlóhatása miatt „hidegebbek” a környemegbízható módszert adott a tudomány zetüknél. A napfoltok intenzitása 11 éves kezébe. Eszerint a Föld kora – mai tudá- periódus szerint változik. A Nap különben sunk szerint – 4,5 milliárd év, ami jól ös�- mintegy húszegynéhány nap alatt fordul szeegyeztethető a különböző tudomány- meg a tengelye körül (ez a szám nem azoágak következtetéseivel is. nos az egyenlítőnél és a sarkok közelében). Vannak azután ún. napkitörések, amelyek A Nap és a Nap-rendszer során mikrohullámú és radiosugárzást gerjesztő atomi részecskék kerülnek az űrbe, A Nap és változásai zavarva a Földön a televíziózást, a számíA Nap minden reggel „felkel” és este „le- tógépek működését, sőt a távvezetékekre nyugszik”. Ezt természetesnek tartjuk és is hatással vannak. ez a periodikus változás állandó (változatA Nap átmérője kb. 100-szor nagyobb, lan!) a különböző változások között. De mint a Földé (kb. egymillió Föld telne ki azért minden nap van némi változás: min- anyagából). Összetétele ma kb. 70% hidroden nap változik a nappal hossza és így a gén s 28% hélium. Ez azonban változik az napkelte és a napnyugta pontos ideje, mint idők során, a hidrogént fogyasztja energiamár említettük a cikk legelején. Egy év el- termelés közben, és mikor a hidrogén el-

DISPUTA Télikert

4. ábra: A földi éghajlat átlaghőmérsékletének eltérése a maitól, 100 ezer évre visszamenőleg

61

13

DISPUTA Télikert

5. ábra: A Szaturnusz és gyűrűi a Cassini űrszonda által 2006. szeptember 15-én készült felvételen

62

fogy, akkor következik a Nap történetének bálják” egymás pályáit, azután üstökösök új fejezete. Különben a Naprendszer teljes tűnnek fel, ezek az ugyancsak a naprendtömegének 98,8%-át a Nap teszi ki. szerhez tartozó és a Neptunuszon túl elA Nap hatalmas gázgömb, amelynek5. ábra helyezkedő ún. Kuiper-övből erednek (mai erősen változik a hőmérséklete középpont- álláspont szerint a Plútó se „igazi” bolygó, jától kifelé haladva. Legbelsejében eléri a hanem a Kuiper-övben elhelyezkedő nagy 15 millió °C-t. Ez fokozatosan csökken, míg számú hasonló égitest egyike). Ezek időna felületen már csak kb. 6000 fokos. ként a bolygókkal is ütköznek, ennek leMa már az elemisták is tudják, hogy a hettünk tanúi a Jupiter esetében néhány Föld nem a Világ közepe. A Nap meglehe- évvel ezelőtt. tősen közönséges csillag a Tejútrendszer A bolygókkal nemcsak üstökösök ütmintegy 200 milliárd csillaga között, a kö- közhetnek, hanem a kisbolygók vagy más zépponttól elég távol, a perifériához közel néven planetoidák is, amelyek egy része elhelyezkedve, pontosabban keringve boly- szerte „kalandozik” a naprendszerben, nagóival együtt. Keringési ideje mintegy 200 gyobb részük viszont az ún. kisbolygómillió év, keringési sebessége pedig 250 övben helyezkedik el a Mars és a Jupiter kökm/sec. zött. A kisbolygók többségükben „krumpli” alakú repülő szikladarabok, és átmérőjük A naprendszer néhány km-től néhány száz km-ig terjed. Az előző bekezdés vége tulajdonkép- A Hold, a Merkur vagy más ún. földszerű pen már a naprendszerről szólt, hiszen bolygók felületén a nagy számú kráter ela Nap nem magában kering a Tejútrend- sősorban ilyenek becsapódásától ered. szerben, hanem a naprendszerről, azaz a Minket a kisebb planetoidák becsapóNapról és bolygóiról, üstököseiről, holdja- dásától megvéd légkörünk (ezek okozzák a iról stb. együttesen van szó. Naprendsze- meteorfelvillanásokat), de nagyobb planerünk keletkezésére vonatkozóan sok rész- toidák elérték már a Föld felszínét a földlet ismeretlen, de ma úgy tudjuk, hogy egy történet folyamán − nagy pusztításokat kozmikus méretű gáz- és porfelhő össze- okozva −, és ettől a jövőben sem vagyunk nyomódásából, ezt követő forgásából, majd védve. Akár az emberi vagy egyáltalán az „csomósodásából” jött létre. Mindenesetre élet elpusztulását is eredményezheti egy e folyamatok (változások) során általában ilyen becsapódás. bizonyos külső hatásokat (pl. csillagrobKülön figyelmet érdemel a Mars és a Jubanások a környezetben) is kell feltételez- piter között található – említett – kisbolynünk az egyik fázisból a másikba történő gó-öv, sok ezer planetoidával. Mai napig átmenetnél. sem tudjuk, hogy ez a sok kisbolygó vajon A naprendszert ma sem lehet úgy te- egy korábbi bolygó törmeléke, amelyik a kinteni, mint egy változatlan rendszert, többi bolygó perturbáló hatására robbant amelyben a bolygók szigorúan megszokott fel, vagy egy keletkezésben lévő bolygó, pályákon „unalomig” keringenek. Először amelyik ezekből a törmelékekből fog ös�is a bolygók hatnak egymásra, „pertur- szeállni. Nevezik őket aszteroidáknak is.

3

A galaxisok és a világegyetem Galaxisok Már utaltunk rá, hogy naprendszerünk a Tejúthoz tartozik, abban kering. A Tejút egy ún. galaxis, amelyhez nagyságrendben 100 milliárd csillag tartozik és korong alakú, spirálkarokkal, és átmérője mintegy 100 ezer fényév. A világmindenségben mintegy 100 milliárd ilyen galaxist ismerünk (csak az 1920-as évek óta tudjuk, hogy a Tejúton kívül más galaxisok is vannak). A hozzánk legközelebbi spirálgalaxis az Andromeda-köd, amely „mindössze” két millió fényévnyire van tőlünk (6. ábra); a Sagittarius törpe galaxis viszont csak 80 ezer fényévre (ez ténylegesen a legközebbi galaxis). Az Andromeda-köd az egyetlen galaxis, amelyik szabad szemmel is látható. Az egyes galaxisokban lévő anyag gravitációs ereje nem elegendő a galaxis ös�szetartásához. A csillagok szétrepülnének, ha nem tételeznénk fel ún. sötét anyag jelenlétét, amelyet csak közvetve tudunk kimutatni. Érdemes megjegyezni, hogy a valóságban jelenlévő, illetve műszereinkkel (teleszkópok) vizsgálható csillagoknak csak 4

elhanyagolható kis része az, amelyet láthatunk, vagyis amelyek fényt bocsátanak ki. Szemben a százmilliárdnyi csillaggal, melyek a Tejút-rendszerben vannak és az ugyancsak mintegy százmilliárd galaxissal (amelyek egyenként szintén kb. százmilliárd csillagból állnak), csak néhány ezer csillagot látunk szabad szemmel. Látható fényt a Világmindenségben lévő anyagoknak csak egy töredéke bocsát ki (lásd sötét anyag). A galaxisok sem változatlanul „lebegnek” a térben. Először is forognak, továbbá mozognak egymás felé, ill. távolodnak egymástól. Az Andromeda-köd és a Tejút pl. másodpercenként 125 km-es sebességgel száguld egymás felé. A galaxisok különben ún. lokális csoportokba rendezőknek. A Tejút pl. az Andromeda-köddel együtt egy mintegy harminc galaxisból álló lokális csoportba tartozik. Túl ezeken a helyi mozgásokon, kiderült, hogy a galaxisok általában nagy sebességgel távolodnak egymástól, éspedig annál nagyobb sebességgel, minél távolabb vannak egymástól. Sőt a legutóbbi évtizedben az is kiderült, hogy gyorsulva tágulásról van szó. Ez a kérdés ma intenzív kutatás tárgya, mivel a gyorsulás okát nem ismerjük. Ez az a jelenség, amelyik az előbbiekben említett sötét anyag fogalmán túl, az Univerzumban döntő súllyal jelenlévő ún. sötét energia feltételezéséhez vezetett.

6. ábra: A hozzánk legközelebbi spirálgalaxis, a tőlünk két millió fényévnyire lévő Andromeda-köd 6. ábra fényképe

Korábban csak a Szaturnusz gyűrűi voltak ismertek, de azok se mind.

14

DISPUTA Télikert

Hasonlót mondhatunk a Szaturnusz és a többi nagy bolygó (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz) egyes gyűrűiről (ma már tudjuk, hogy mindegyiknek vannak gyűrűi). Az 5. ábra a Szaturnuszt mutatja gyűrűivel. Nem tudjuk azonban, hogy ezek közül egyesek nem szétrobbant holdak maradványai-e vagy nem születőben lévő holdak. Míg Földünknek egy holdja van, a Marsnak kettő (krumpli alakúak), naprendszerünkben pedig összesen több mint száz holdat ismerünk (ezek legnagyobb részét az utóbbi évtizedekben fedezték fel, mint ahogy a nagy bolygók gyűrűit (is) az űrszondák segítségével.) A műszerek és megfigyelési módszerek tökéletesítése kb. egy évtizede lehetővé tette, hogy más naprendszereket is felfedezzünk. Ma tehát már tudjuk, hogy a mi naprendszerünk nem egyedülálló a világmindenségben – de hogy valamelyik más naprendszer bolygóin van-e élet, pláne értelmes élet, ezt még nem tudjuk. A csillagokról szólva meg kell említenünk, hogy – akár a mi Napunk – nem örökéletűek; élettartamuk típusuktól függően néhány millió évtől néhány milliárd évig terjed, és életük során is bizonyos változásokon mennek keresztül.

63

DISPUTA 64

Változások a Világegyetemben Láttuk, hogy az Univerzum nem statikus, hanem tágul. Ezt visszafelé interpolálva adódik, hogy a Világmindenség egész anyaga valamikor egy igen kis térrészbe volt összesűrítve (ennek mérete kisebb volt, mint egy atom, és ennek indult el a tágulása egy hatalmas robbanással, ez utóbbit nevezzük Ősrobbanásnak). Maga az esemény mintegy 15 milliárd évvel ezelőtt következett be. A Világegyetem sorsát az Ősrobbanás utáni kb. egy ezredmásodpercig tudjuk meglehetős biztonsággal visszafelé követni. Különböző fázisaira vonatkozólag egyre pontosabb mérésekkel, mérési adatokkal rendelkezünk. Ennek ellenére sok még a megoldatlan probléma, főleg az ezredmásodperc alatti időtartományban. Érdekes módon a megoldás elsősorban az anyag legkisebb részeire, az elemi részekre és a közöttük ható alapvető kölcsönhatásokra vonatkozó ismereteink előrehaladásától, illetve az Einstein-féle általános relativitáselmélet és a kvantummechanika „ös�szeházasításából” (kvantum-gravitáció) – ami még jelenleg hiányzik – remélhető. Itt ér össze világunkban a „legnagyobb” és a „legkisebb”. Mai ismereteink szerint ez a bizonyos tágulás nem volt egyenletes a Világmindenség története folyamán. Nem sokkal létrejötte után az Univerzum először gombostűfejnyire nőtt, majd golflabda nagyságúra, és ekkor hirtelen a másodperc kis tört része alatt exponenciálisan gyorsulva felfúvódott a Tejút mai méretének tízszeresére. Ezután egy viszonylag egyenletes tágulási időszak következett. Jelenleg azonban – úgy látszik – univerzumunk ismét gyorsulva tágul, ha nem is exponenciálisan. Egyébként az atommagok a Világegyetem történetének első perceiben épültek fel, míg az atomok (tehát az atommagok az őket körülvevő elektronokkal) csak százezer évekkel később, és milliárd év nagyságrendű idő kellett az első csillagok, ill. galaxisok kialakulásához. Mi lesz a Világmindenség sorsa? Ez a kérdés még nyílt és többféle kimenetelű lehet. Az egyik pl. a Nagy Reccs, amikor is a Világmindenség tágulása megáll, majd visszafordul és ennek eredményeképpen a Világmindenség anyagmennyisége vis�szapréselődik az eredeti, atomnyinál kisebb méretű nagy sűrűségű állapotba. Egy másik lehetőség, hogy a jövőben valamikor a tágulása megáll és ebben az állapotban megmarad, illetve − és ez a harmadik lehetőség − a tágulás sohasem áll meg.

Van olyan elképzelés is, hogy a mi Univerzumunk csak egyik a lehetséges univerzumok közül, amelyek mindegyikében más fizikai törvények és feltételek uralkodnak. Lehet viszont, hogy értelmes élet csak a miénkben jöhetett létre. Leszögezhetjük, hogy amennyire ma az Ősrobbanás maga valóban kiforrott elmélet, az utóbbi felvetések még nyílt kérdéseknek tekinthetők. A fenti ismeretek valójában mind kb. az utolsó félszázad eredményein nyugszanak, és közülük a leglényegesebbek bármennyire is „meseszerűeknek” tűnnek, megbízható természettudományi kutatásokon, méréseken alapulnak. Az ember és a változások Az egész minket körülvevő valóság jelenségeit vázlatosan végigtekintve megállapíthatjuk, hogy a változás és változatlanság „időlépték” kérdése. Körülöttünk minden változik, az is, ami rövid távon változatlannak látszik. Ugyanakkor a változások jó része periodikus (pl. az évszakok változása vagy a bolygók keringése), de a periodicitás, a jelenségek „visszatérése” nem pontos, csak közelítő jellegű. Fontos, hogy nemcsak a jelenségek változnak, de a jelenségekre vonatkozó tudásunk is – mint arra bőségesen láttunk példát a fentiekben. Hogy viszonyul az ember a változásokhoz? Röviden azt mondhatjuk, hogy „skizofrén” módon. Van olyan időszak és helyzet, amikor az ember szívesen „megragadná az idő kerekét”, hogy ne forogjon tovább. Szép példát láthatunk erre pl. Goethe Faustjában, de átéli ezt minden ember a maga életében. Máskor a periodikus változásokkal van úgy az ember, hogy „pontos” ismétlődést szeretne. Azt kívánná, hogy a tavasz „rendes” tavasz legyen, a nyár „rendes” nyár. Ha azonban valaki kedvezőtlen körülmények közé kerül, pl. kemény fizikai munkát kell végeznie nyolc órán keresztül, vagy ha az esős időjárás nem akar elmúlni, nemkülönben, ha egy diktatúra vagy elnyomás járma alatt nyög, akkor változásért kiált. Ám amennyire a természetet és magát az embert is a változás jellemzi, annyira jellemzi az embert az alkalmazkodás. A gondolkodó elcsodálkozhat azon, hogy ez a hol a változást, hol a változatlanságot óhajtó ember mennyire tud alkalmazkodni a legszélsőségesebb körülményekhez is, legyenek azok természeti vagy társadalmi jellegűek.