4. A Krisztus …mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett … megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé … hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, … és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. Filippi 2:6-11
Tartalom 4.1. Szabadítóra várva – Miért volt rá szükségünk? 4.2. Az eljövetel – Beteljesedtek az ígéretek? 4.3. Jézus, az ember – Miket tett, és állított magáról? 4.4. Isten emberi testben – Mi bizonyítja? Miért fontos? 4.5. Az üdvösség – Mi mindent foglal magába? 4.6. Isten akarata, ember felelőssége – Hogyan egyeztethető össze?
4. A KRISZTUS
4.1. Szabadítóra várva – Miért volt rá szükségünk? Az emberiség egyetemes felismerése, hogy "valami baj van". Minden vallás ebből az alaphelyzetből indul ki, csak másban látja a probléma okát és megoldását. Ahhoz, hogy valaki felismerje és kellően értékelje Jézus kivoltát és küldetését (a "megoldást"), előbb az Isten előtti helyzetét kell felismernie (a "probléma okát"). Fel kell ismernie, hogy mi történt az emberrel, hogy ma miért olyan, amilyen? 1. Az ember és a bűnbeesés Az ember eredetileg eleve "jó" volt, mint Isten minden teremtménye. Ugyanakkor nem volt robot, hanem – istenképűségének a részeként – szabad döntésre képes, felelősségre vonható személy, tehát erkölcsi lény. Döntését és helyzetét tehát ennek fényében kell látnunk: • az embert egy emberfeletti, gonosz hatalom csábította bűnre (1Móz 3:1-5 kígyó = Sátán vö. Jel 20:2), de nem Isten vitte bele a bűnre csábító helyzetbe (Jak 1:13), hanem ő hozott rossz döntést • Isten parancsa az volt hogy ne egyen 'a jó és rossz tudása fájának a gyümölcséből' (1Móz 2:16-17), mert akkor meg kell halnia; a 'jó és rossz tudása' kifejezés azt jelenti, hogy ő maga el tudja dönteni, mi a jó és a rossz; ez az, ami képletesen szólva olyan, mintha olyan fáról enne, amelynek a gyümölcse halálos • a tulajdonképpeni bűn tehát egyrészt az Istenbe vetett bizalom / hit elvetése, másrészt az öntörvényűség volt, hiszen az ember elhitte, hogy valami jót eltitkolt előle, nem volt vele őszinte, tehát a saját kezébe kell vennie a sorsát, a saját feje után kell mennie (1Móz 2:16-17 vö. 3:1-7,17) • ebből fakadt a bűn minden más formája, amelyeket gazdag jelentésű bibliai kifejezések sora fejez ki képi módon, • egyfelől mint a normától való eltérést: elhajlás, fonákság (héber 'ávón), jogtalan kihágás (héber pása), eltévedés vagy elvétés (héber chattá't), elvétés vagy vétkezés (görög hamartia), félrelépés (görög paraptóma), • másfelől mint így keletkezett hiányt: törvénynélküliség (görög anomia), az igaz volt hiánya (görög adikia), istentelenség (görög aszébeia), • végső soron pedig az élet minőségi változását: hiábavalóság (héber áven), gonoszság (héber rásá, görög ponéria), tisztátalanság (görög akatharszia) stb. • Ádám és Éva bukása óta az ember nem akkor bűnös, ha vétkezik, hanem azért vétkezik újra meg újra, mert természeténél fogva bűnös (Ef 2:1, Róm 7:14-25) Megjegyzés: a Biblia nem tudósít arról, hogy az ember teremtés előtt pontosan mi történt a láthatatlan világban, és hogy Isten miért nem semmisítette meg a sátánt még az ember megteremtése előtt; a sátán jelenléte és az ember lehetősége a vétkezésre együtt talán az ember teremtésének "rizikója" volt; az ember problémája a bűnbe esés óta nem csupán bizonyos túlvilági ismeretek hiánya (lásd gnózis) vagy egy bizonyos tudatállapotból való kiesés (lásd jóga), nem is a fizikai lét okozta korlátok vagy a neveltetés hiánya (lásd humanizmus), hanem alapvetően erkölcsi probléma, amelyből a töbi következik.
2. Isten büntetése Isten tudta, hogy az embert kívülről kísértés érte (a sátán bűnre csábította), de azt is, hogy az ember engedetlen volt és felelős önmagáért. Isten ezért... • a kígyó (a Sátán) fölött kimondta a végső ítéletet (1Móz 3:14-15), és lázadó, gonosz szellemisége azóta is hat az emberiségre (Ef 2:1-2, 1Jn 5:19) • az embert elzárta az "élet fájától", hogy bűnösen ne éljen örökké (1Móz 3:19,22,24 vö. Jel 22:2) • a férfi és a nő legfőbb hivatása azóta több fájdalommal [tkp. "fáradsággal"] jár: Évának a szülés (1Móz 3:16), Ádámnak a termelés (3:17). Megjegyzés: az emberiség nem biológiai úton örökölte Ádám és Éva bűnösségét és halandóságát; az Istennel való lelki kapcsolat szakadt meg, ebből következnek a vétkek és a halál (Róm 3:23, 5:12-14, 6:23, Ef 2:1).
3. A bűn hatása A bűn messzeható hatást gyakorolt az emberre és világára egyaránt: • az ember nem lett "olyan, mint az Isten", csak meztelen (1Móz 2:7) és halandó (3:19) • az ember addig csak a jót ismerte, azóta a rosszat is; a rossz pedig az uralma alá vetette (Róm 7:21) • meghasonlott Istennel, el akart rejtőzni előle (1Móz 3:8), és meghasonlott a párjával és önmagával is: szégyenérzetét vádaskodás követte (3:7,12,16) • zavar keletkezett a kapcsolatukban is (1Móz 3:16); azóta a nő a férfit "megszerezni" akarja (mint 4:7-ben a bűn, ua. a szó), ahelyett, hogy hagyná: Isten vigye oda a férfihoz; a férfi viszont "uralkodik" a nőn, ahelyett, hogy szolgálva szeretné (vö. Ef 5:21-33) • Ádám és Éva óta mindenki vétkezik (Róm 3:23), és takargatja bűnösségét (1Móz 3:7-8,10 vö. Jób 31:33 "emberi módra", szó szerint: "mint Ádám", ui. az adám szó embert jelent), illetve mindenki meghal, és mindenkire ítélet vár (Róm 5:12-19, 1Kor 15:22) • a föld "átkozott" lett: nehezebb belőle megélni (3:17), mert általában véve hiábavalóságnak és romlandóságnak vettetett alá (Róm 8:20-22)
4. A KRISZTUS
•
a bűn romboló hatását mutatja, hogy Isten egyszer még az ember megteremtését is megbánta (1Móz 6:57), és majdnem teljesen el is pusztította – de megkönyörült rajta (6:6–9:1 vö. 1Pt 3:20).
4. Isten törvénye és az áldozati rendszer Isten világában csak Isten akarata szerint lehet és érdemes élni. Ezt szolgálja a lelkiismeret belénk épített törvénye és a zsidóknak adott mózesi Törvény. A lelkiismeret olyan Istentől kapott belső kontroll (Róm 2:14-16), amely megítéli az ember tetteit és szándékait (Zsid 9:14, 10:2,22, Jn 8:9, 1Tim 4:2, Tit 1:15; 1Pt 2:19, Róm 13:5; 1Kor 8:7,10,12). A lelkiismeretnek való engedetlenség révén azonban a lelkiismeret teljesen eltompulhat, érzéketlenné válhat (Ef 2:1, 4:18-19). Mivel az ember anyira eltávolodott Istentől, hogy már nemigen tudja, mi bűn, és mi nem, Isten a zsidóságnak adta a Törvényét, hogy annak engedelmeskedjen, és így a népek számára világosság legyen. A Törvény, illetve Isten minden parancsolata jó, szent, és igaz (Róm 7:12), az egyéni és közösségi életre abszolút pozitív hatást gyakorol ("világosság"), ezért lehet benne gyönyörködni (Zsolt 119., Róm 7:22): • a törvény által az eltompult lelkiismeretű ember újra felismerheti a bűn bűn voltát (Róm 3:20, 7:12-13), de mivel az ember a saját emberi erejéből képtelen engedelmeskedni a törvénynek (Róm 7:14,21-23), a parancsok (tedd! ne tedd!) szinte felszítják benne a bűnt (Róm 7:5,8,11), végső soron pedig szinte a halálává és átokká lesznek bűnös énje számára (Róm 7:10-11,24, Gal 2:19, 3:13) • a rendszeresen ismétlődő engesztelő áldozatok és az újra meg újra hirdetett bűnbocsánat (ld. 3Móz) nem tisztíthatták meg a lelkiismeretet (Zsid 10:1-4), csak rámutattak az emberi szív változásra képtelen, bűnös voltára (vö. Róm 7:18-20, Ef 2:1) • a mózesi törvény szerepe így nem az volt, hogy aki teljesíti az elvárásokat, azt majd Isten elfogadja igaznak, tehát nem a megigazulásnak vagy az üdvösség elnyerésének az eszköze volt (Róm 3:20, Gal 2:16, 3:11), csak előkészítette az emberi szívet a kegyelem elfogadására (Róm 7:24-25, 8:1) • Isten ugyanakkor ígéretet adott egy új szövetségre, amelynek lényege, hogy a "testi ember" (az ember önmagában) "lelki emberré" váljon: Isten Lelke által képes legyen a törvényt betölteni (Ez 36:26-27, Jer 31:33 vö. Róm 8:3-4, Zsid 10:15-18), immáron belső parancsra (Róm 7:6, 2Kor 3:6-8) • Isten egyfelől ígéretet tett egy új szövetség és a "Messiás" eljövetelére (Ézs 40:3, Mal 3:1 vö. Mt 3:3, 11:10), másfelől a törvénnyel is az eljövendő Messiásra mutatott (Róm 10:4), aki tökéletes tanítványként a törvény követelését és célját betölti (Mt 5:17), és aki ártatlanul fog szenvedni az emberek helyett, akik nem tudnak megfelelni Istennek (2Móz 12:5, Ézs 53:3-6,10, 1Kor 5:7, Gal 3:13) • mindenki rászorul a Messiásra, akár a mózesi törvény, akár a saját lelkiismerete ítéli el (Róm 2:12-16), hiszen mindenki vétkezik (vö. Róm 3:21-31 és a 4.5. fejezetet). Megjegyzés: a "Messiás" szó "[olajjal] felkent"-et jelent; a héber Masíah görögös kiejtése a Messziasz, (magyarosan Messiás), görög fordítása pedig a Khrisztosz, latinosan Christus (magyarosan Krisztus); az olajjal való felkenetés a felhatalmazás jele volt (prófétát, papot és királyt szoktak olajjal felkenni).
Ellenőrző kérdések a leckéhez Eredetileg milyennek teremtette Isten az embert? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi volt a bűnbeesés lényege? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi volt Isten büntetése? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi lett a bűn hatása az emberre és közösségére? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi lett a bűn hatása a világra? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi mindenben jelenik meg az embernek a bűnnel való küzdelme? …………………………………………………………………………………………………………………... Milyen céljai voltak a Törvénynek? …………………………………………………………………………………………………………………... Mit jelent a "Messiás" és a "Krisztus" szó? …………………………………………………………………………………………………………………...
4. A KRISZTUS
4.2. Az eljövetel – Beteljesedtek az ígéretek? Évszázadokon át minden betlehemi zsidó nő, aki Dávid leszármazottja volt, azt remélhette, hogy ő szüli meg a Messiást. Ez időszámításunk kezdete körül végre meg is történt, de a Messiás szolgálata vegyes fogadtatásra talált, és végül • elutasította a "sajátja", azaz a saját népe (Jn 1:10-11) és annak vallási vezetősége (Mt 26:65-66) • elutasították a "világ fejedelmei" (1Kor 2:6-9), azaz a Római Birodalom képviseletében Pilátus. Kérdés, hogy hogyan történhetett meg ez, és Isten akarata szerint történt-e, ami történt? A válasz dönti el, hogy Jézus valóban a Messiás volt, vagy csak egy a sok korabeli álmessiás közül? 1. Az ószövetségi messiási ígéretek, jövendölések és váradalmak Isten a prófétáin keresztül mindig előre megmondta, mit fog tenni (Ám 3:7 vö. Ézs 46:9-10), így a Messiás eljövetelét és próféciák sora előzte meg: • a próféciák két csoportra oszthatók: az egyik egy szenvedő, áldozatként megjelenő messiási alakról szól, a másik egy hatalmas és győzedelmes, királyi messiási alakról (lásd később) • a próféták számára sem volt világos, hogy ezek a váradalmak milyen sorrendben és összefüggésben fognak beteljesedni (1Pt 1:10-11) • az 1. századi zsidóság a gyűlölt római elnyomás alatt érthető módon a győzedelmes, királyi Messiást várta (vö. Jn 6:15), ezért figyelmen kívül hagyta a szenvedő Messiásról szóló jövendöléseket, és amikor mégis így jelent meg, így egyszerűen nem akarta elfogadni (vö. Mt 16:21-23) Megjegyzés: Isten nem az emberek elvárásait, hanem a szükségeit akarta betölteni; a szenvedő Messiásról szóló részleteket ma a rabbik többsége úgy érti, hogy kollektíve Izraelről szólnak (pl. Ézs 53, de vö. Csel 8:34-35).
2. Az ószövetségi próféciák "beteljesedése" A próféciák az Újszövetség szóhasználatában négyféle értelemben "teljesedtek be". A Mt 2-ben mindegyikre találunk példát, a többit is ezek alapján lehet értelmezni: • jövendölés – amikor az író szerint egy ószövetségi jövendölés szó szerint beteljesedett egy újszövetségi eseményben – Mt 2:5-6 vö. Mik 5:2 (bár Betlehem kicsiny falu, maga a Messiás fog itt megszületni) • előkép – amikor az író egy ószövetségi eseményt, személyt vagy dolgot képletesen azonosít egy újszövetségi eseménnyel, személlyel vagy dologgal – Mt 2:15 vö. Hós 11:1, 2Móz 4:22-23 (Hóseás nem a Messiásról jövendölt, hanem Izraelről beszélt, de Máté Izraelnek Egyiptomból való szabadulásában a megszületett Messiás kényszerű menekülésének előképét látja, hiszen a Messiás Izraellel azonosult) • párhuzam – amikor az író egy ószövetségi eseményt egy vagy néhány hasonló pont alapján párhuzamba állít egy újszövetségi eseménnyel – Mt 2:17-18 vö. Jer 31:15 (Máté a gyermekgyilkosságot az asszír és a babiloni fogságba vitel szörnyűségeivel állítja párhuzamba, ui. Rámából kiindulva hurcolták el Júda gyermekeit i. e. 586-ban, és i. e. 722-ben Ráhel gyermekeit, azaz József és Benjámin leszármazottaiként Izrael gyermekeit; további párhuzamos részletek: Ráhel sírja Betlehem közelében volt, az asszír-babiloni mészárlások és a Heródes idején történt gyermekmészárlás is idegen uralkodó műve) • összefoglalás – amikor az író egy bizonyos témával kapcsolatban az egész Ószövetség tanítását tömören összefoglalja, anélkül, hogy konkrétan idézne valahonnan – Mt 2:23 (a próféták a szenvedő Messiásról lényegében azt tanították, hogy meg fogják vetni, és ezt a "názáreti" gúnynév jól összefoglalja, vö. Jn 1:45-46); más példa: Lk 18:31-33, Mt 26:54-56. 3. A már beteljesedett próféciák (válogatás időrendi sorrendben): • útkészítő előfutára van (Ézs 40:3, Mal 3:1 vö. Mt 3:3, Lk 1:5-17,76-80, Jn 1:6-8,19-36, 3:22-30) jövendölés • Júda törzséből származik (1Móz 49:10 vö. Mt 1:1-3,6, Lk 3:31,33-34) jövendölés • Betlehemben születik (Mik 5:2 vö. Mt 2:1-6, Lk 2:1-20) jövendölés • szűztől születik, Immánuelnek nevezik (Ézs 7:14 vö. Mt 1:18-25, Lk 1:26-38) előkép • Isten Fia, akit Egyiptomból hoz ki (2Móz 4:22-23, Hós 11:1 vö. Mt 2:15) előkép • Mózeshez hasonló próféta (5Móz 18:15-19 vö. Jn 7:14-17.40-46, Csel 3:22-26) jövendölés • Melkizédekhez hasonló főpap (Zsolt 110:4 vö. Zsid 5:5-6, 6:20, 7:15-17) előkép • Izrael jó pásztora (Ez 34. fejezet vö. Jn 10:1-30, 1Pt 2:25) jövendölés • Isten Lelkének kenete van rajta (Ézs 42:1, Ézs 61:1, vö. Lk 4:18, Csel 10:38) jövendölés • a lelki szenvedések enyhítője (Ézs 61:1 vö. Lk 4:14-21) jövendölés • világosság hozója egyes törzsi területeken (Ézs 8:23, 9:1 vö. Mt 4:16, Jn 1:4-5,9, 8:12) jövendölés • a testi szenvedések gyógyítója (Ézs 35:6 vö. Lk 7:18-23) jövendölés • alázatos és irgalmas (Ézs 42:2-3 vö. Mt 12:16-21) jövendölés • a Sátán legyőzője (1Móz 3:15 vö. Mt 4:10, 16:23, Lk 10:18, Kol 2:15, Csel 26:18) jövendölés • örök bűnbocsánatot és megigazulást hoz (Dán 9:24 vö. Róm 3:21-26) jövendölés • szamárháton vonul be Jeruzsálembe (Zak 9:9 vö. Mt 21:1-9, Jn 12:12-16) jövendölés • elutasítják (Ézs 53:3 vö. Mt 26:3-4, Jn 1:10-11, 12:37-43, Csel 4:1-12) jövendölés
4. A KRISZTUS
• • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
a tanítók meg- és elvetik mint egy használhatatlan építőelemet (Zsolt 118:22-23 vö. Mt 21:42-44, Csel 4:11, 13:46, Róm 9:33, 1Pt 2:6-8) előkép a barátja árulja el (Zsolt 41:10 vö. Mt 26:14-16,21-25, Jn 13:21-30) párhuzam elítélik (Ézs 53:8 vö. Mt 27:1-2, Lk 23:1-25) jövendölés vádlói előt néma marad (Ézs 53:7 vö. Mt 27:12-14, Mk 15:3-4, Lk 23:8-10) jövendölés megverik, leköpik (Ézs 50:6 vö. Mt 26:67, 27:30, Mk 14:65, 15:19, Lk 22:63-64, Jn 19:1-3) párhuzam csúfot űznek belőle (Zsolt 22:8-9 vö. Mt 27:39-43, Lk 18:31-32, 23:11-35) párhuzam keresztre feszítik (Zsolt 22:15-17 vö. Mt 27:31, Mk 15:21-25, Jn 19:15-18, Csel 2:23) párhuzam szenvedései közepette is gúnyolják (Zsolt 22:8 vö. Mt 27:43) párhuzam gonosztevőkkel együtt szenved (Ézs 53:12 vö. Mt 27:38, Mk 15:27-28, Lk 23:32-34) jövendölés ecetet adnak neki inni (Zsolt 69:22 vö. Mt 27:34, Jn 19:28-30) párhuzam ruhájára sorsot vetnek (Zsolt 22:19 vö. Mt 27:35, Mk 15:24, Jn 19:23-24) párhuzam átszúrják vagy átszegzik (Zak 12:10 vö. Jn 19:34, Jel 1:7) jövendölés megölik (Dán 9:26 vö. Lk 18:33, Csel 2:23, 3:15, 1Kor 15:3) jövendölés csontját nem törik meg (2Móz 12:46, Zsolt 34:21 vö. Jn 19:31-36) előkép halála mások bűnéért való helyettesítő engesztelő áldozat (Ézs 53:6,8,10-12 vö. Jn 1:29, 14:49-52, Csel 10:43, 13:38-39, 1Kor 15:3, Ef 1:7, 1Pt 2:24-25, 1Jn 1:7-9) jövendölés gazdagok közt adnak neki sírt (Ézs 53:9 vö. Mt 27:57-60) jövendölés feltámad a halálból (Zsolt 16:8-11 vö. Mt 17:23, 28:1-10, Jn 20:1-31, Csel 2:24-32, 1Kor 15:4-8) jövendölés Isten jobbjára ül (Zsolt 110:1 vö. Mk 16:9, Lk 24:50-51, Csel 2:30-36, Zsid 10:12-13) jövendölés megöletése után Jeruzsálemet és a Szentélyt lerombolják (Dán 9:26 vö. Kr. u. 70-ben) jövendölés általa minden nép áldást nyer (1Móz 18:18, Ézs 55:5 vö. Csel 3:25, Ef 2:11-22, Róm 15:8-12) jövendölés.
4. A még beteljesedésre váró próféciák (válogatott jövendölések): • az ég felhőiben dicsőségben, hatalommal jelenik meg (Dán 7:13-14 vö. Mt 24:30, 25:31, 26:64, Mk 14:61, Csel 1:9-11, Jel 1:7) • Júda uralkodó utódaként (1Móz 49:10) Dávid trónjára ül (Ézs 9:6, 11:1, Jer 23:5-6 vö. Lk 1:32-33) • igazságosan urakodik a népeken, az egész világon (Ézs 9:5-6, 11:3-5 vö. Mt 28:18-20, Fil 2:9-11, Zsid 1:8-9, Jel 19:11-16) • uralma idején az egész teremtett világ megújul (Ézs 11:6-8). 5. A próféciák beteljesedésének jelentősége Minden Isten akarata szerint történt (Mt 3:15, 16:21, Csel 2:23, Zsid 10:8-10, Ef 1:11-12), méghozzá úgy, hogy Isten felhasználta az emberek gonoszságát és tudatlanságát (Lk 23:34, 1Kor 2:6-9). A Jézusban beteljesedett jövendölések száma a történelem egyszeri, példátlan csodája; a "jelek" együtt azt tanúsítják, hogy Jézus a megígért, eljött, és egy napon visszatérő Messiás. Annak az esélye, hogy akár csak 8 jövendölés beteljesedjen valakinek az életében, 1 a 10 a 17-edikenhez! Ahogy Isten a jövendöléseket betöltötte a múltban, illetve ígéreteit betartja a jelenben, úgy az eljövendőket is a kezében tudhatjuk.
Ellenőrző kérdések a leckéhez A messiási jövendölések milyen két csoportra oszthatók? …………………………………………………………………………………………………………………... Mit vártak el Jézus korában a Messiástól? Mi miatt? …………………………………………………………………………………………………………………... Milyen értelemben "teljesedtek be" Jézus életében a próféciák? …………………………………………………………………………………………………………………... Minden prófécia beteljesedett már? …………………………………………………………………………………………………………………... Honnan tudhatjuk, hogy a többi is be fog teljesedni? …………………………………………………………………………………………………………………...
4. A KRISZTUS
4.3. Jézus, az ember – Miket tett, és állított magáról? Jézus az evangéliumokban emberként jelenik meg, ugyanakkor emberfeletti tulajdonságokkal és képességekkel is rendelkezik. Sőt, olyan példátlan tekintélyigénnyel lép fel, amely mindenképpen magyarázatra szorul. Kérdés egyrészt, hogy Jézus hogyan tehetett és mondhatott olyasmit, amit tett és mondott? Másrészt pedig, hogy a saját szavain kívül még ki vagy mi bizonyítja, hogy ő az volt, akinek mondta magát? 1. Példátlan dolgokat tett Rendkívüli, csodás jeleivel megmutatta, hogy uralkodik a természet erői (Mt 8:26-27, Lk 5:4-11), az anyag törvényei (Mt 14:19, Jn 2:1-11), a tér korlátai (Jn 4:46-54), a démoni hatalmak (Mt 8:16-17,28-32, Mk 1:27,34, Lk 4:35 vö. Kol 2:15), a betegségek (Mt 9:20-22, 32-33, 12:9-21, Lk 4:39-40, 5:12-15 stb.) és a halál (Mt 9:18.23-26, Lk 7:11-17, Jn 11:1-44) fölött. "Kenetének" (felhatalmazásának) egy részét – minden addigi prófétával ellentétben – saját döntéséből a tanítványaival is megosztotta, hogy azok is jeleket tegyenek "az ő nevében", tehát a tőle kapott küldetésként (Mt 10:1, Lk 10:17-19, Mk 9:38-40, 16:15-20). Megjegyzés: mások, pl. Mózes és Illés is tettek csodákat, de ezek nem őket, hanem Istent igazolták Izrael és a pogányok előtt; Jézus csodái azonban olyan "jelek", amelyek Jézusról tanúskodtak, arról, hogy ő valóban az, akinek mondja magát, és hogy róla szóltak a messiási jövendölések.
2. Példátlan tekintéllyel lépett fel Úgy tanított, ahogy ember még sohasem (Lk 2:46-47, Mt 7:29, Jn 3:1-2, 6:45-47, 7:46), és azt mondta, hogy az emberek az alapján fognak megítéltetni, hogy elfogadják-e az ő tanítását (Jn 12:48-50). Saját magával azonosította ("Én vagyok...") az Atyához vezető utat, a való igazságot és az életet (Jn 14:6), és azt állította, hogy aki benne hisz, annak örök élete van, azt ő fogja feltámasztani, mert ő maga a feltámadás és az élet (Jn 5:21, 6:40, 11:25-26). Azt állította, hogy a világ számára egyedül ő a "világosság", azaz a helyes erkölcsi mérce (Jn 8:12, 9:39-41), és hogy nélküle nem lehet gyümölcsöző módon szolgálni Istent (Jn 15:1-8). Azt állította, hogy őt is úgy kell tisztelni, mint az Atyát (Jn 5:23); Jézus minden további nélkül elfogadta az emberek imádatát (Mt 4:10 vö. Jn 9:38, Mt 28:9, Lk 24:52). Kijelentette, hogy ő már Ábrahám előtt is "van", és Ábrahám előre látta "az ő napjait" (Jn 8:56-58); a próféták és a királyok is őt szerették volna látni (Lk 10:23-24), mert aki őt látja, az látta az Atyát (Jn 14:8-10 vö. 1:18). Azt állította, hogy az Atya az ő kezébe adta a végső ítéletet (Jn 5:22,27), és aki nem hiszi, hogy ő az (ti. a Messiás), az a bűneiben hal meg (Jn 8:24). Egyeseknek egyszerűen kijelentette, hogy megbocsátja az Isten ellen elkövetett bűneit (Lk 5:19-26, 7:36-50, Jn 8:1-11), és azt hirdette, hogy aki benne hisz, az nem megy ítéletre, hanem átment a halálból az életbe (Jn 5:24), bűnbocsánatot nyer, sőt megszabadul a bűn rabságából (Jn 8:34,36). Megjegyzés: akkoriban még működött a Templomban az állatáldozati rendszer, a bűnökért való engesztelés egyetlen, a mózesi törvény szerint járható útja (Zsid 10:1-10); Jézus szerint azonban őbenne még "a Templomnál is nagyobb" volt jelen (Mt 12:6).
3. A Messiásnak vallotta magát Jézus többször is Messiásnak vallotta magát (Jn 4:25-26, 10:22-26, Mt 26:63-66), és elfogadta, hogy annak nevezzék (Mt 16:16-17). 4. Nem engedett a korabeli Messiás-váradalmaknak Jézus éppen Messiás voltának védelmében megválogatta, hogy mikor ki előtt fedi fel magát, és ki tanúskodhat róla. Az általa meggyógyítottak egy részének hallgatást parancsolt, nehogy "csodarabbinak" véljék (Mk 1:40-45 vö. Lk 23:8), és elrejtőzött azok elől, akik "királlyá" akarták tenni. Nem volt hajlandó megfelelni az emberek gazdasági és politikai elvárásainak (Jn 6:1-15,26). Még a tanítványai is rászorultak arra, hogy az Atya leplezze le előttük Jézus kivoltát (Mt 16:13-17). A démonokat elhallgattatta, mert tisztátalan forrásból nem fogadott el tanúságtételt (Mk 1:24-25 vö. Csel 16:16-18). Megjegyzés: Jézus csupán magáért a csodáért sosem tett csodát (ahogy egy "csodarabbi" tette volna), az ő jelei mindig túlmutattak önmagukon: Isten prófétai ígéreteinek beteljesedésére és az ő Messiás voltára.
5. A kortársak reakciói • A testvérei nem hittek benne, azt hitték, csak minden áron feltűnősödik (Jn 7:2-8). • Ellenségei úgy vélték, hogy ember létére Istenné, Isten Fiává akarja magát tenni (vö. Jn 10:33, 19:7), hogy megszállott (Jn 10:20), és hogy csodái az ördögtől vannak (Mt 12:22-24). • Volt azonban olyan is, aki Jézus jeleiben Isten munkálkodását ismerte fel, és rámutatott a tetteinek jó gyümölcsére (pl. Jn 3:1-2, 9:16-17,25,30-33). 6. Ami Jézus mellett tanúskodott Jézus kijelentése nem csupán önmagukban álltak, hanem külső bizonyítkok is igazolták. Mellette álltak... • a cselekedetei, amelyekben üzenete és lénye jelent meg (Jn 10:37-38) • Keresztelő János (Jn 1:19-36), akiről a legtöbben elismerték, hogy a Messiás előhírnöke volt (Mt 21:2327), és hogy amit Jézusról mondott, az igaz (Jn 10:41)
4. A KRISZTUS
• •
az Atya (Jn 5:36-38), aki mások mellett is kiállt (pl. Mózes vagy Illés mellett), de senkiben sem gyönyörködött úgy, mint a saját Fiában (Mt 3:17) a teljes ószövetségi Szentírás, annak tanítása és messiási utalása (Jn 5:45-47, 6:39 vö. Lk 24:27,44-47). Megjegyzés: Jézus kortársai rengeteg bizonyító "jelet" láthattak, és sokan hittek benne ideig-óráig (Jn 2:23), de annak "a gonosz és parázna nemzedéknek" semmi sem volt elég (Mt 12:38-39); ha más jött volna "a maga nevében", azt viszont befogadták volna (Jn 5:30-31,43).
7. Jézus bűntelensége Még az ellenségei sem tudtak bűnt rábizonyítani (Jn 8:46, Mt 26:59-60, Lk 23:1-5). Végső soron csak azért ítélték el, mert nem hitték el, hogy az, akinek mondja magát (Jn 10:33, 19:7). Az emberekkel ellentétben mindig engedelmeskedett az Atyának (Lk 2:49, Jn 8:29, 15:10 vö. Zsid 5:8). Bár az ördög mindent elkövetett, hogy bűnre csábítsa, ő sosem vétkezett (Mt 4:1-11, Lk 2:40, 23:41, Jn 8:46, 18:38, 2Kor 5:21, Zsid 2:10-18, 4:15, 7:26, 1Pt 1:19, 2:22, 3:18, 1Jn 2:1, 3:5). Megjegyzés: ha Jézus csak ember lett volna, ugyanúgy vétkezett volna, mint bárki más (Róm 3:23), ha csak Isten lett volna, a kísértés nem hatott volna rá (Jak 1:13); a kísértés azonban mindig valóságos volt, és ugyanakkor Jézus mindvégig bűntelen maradt.
8. Jézus feltámadása Jézust keresztre feszítették, valóban meghalt (Mt 27:50), majd eltemették (27:59-60,66), de Jézus nem egyszerűen a gonosz emberek áldozata volt: neki "hatalmában állt" odaadni az életét, és vissza is venni (Jn 2:18-22, 5:26, 10:17-18). Így ígéretének megfelelően (Mt 16:21, 17:23, 20:19 vö. 28:6) feltámadt a halálból (1Kor 15:4). Tanítványai többször is találkoztak is vele (Mt 28:1-7, Lk 24:1-49, Jn 20:11-29, 21:1-19, 1Kor 15:4-8); utána a szemük láttára felment a mennybe (Lk 24:50-51, Csel 1:9). Megjegyzés: egyedül Isten halhatatlan (Róm 1:23, 1Tim 1:17, 6:16 vö. Zsid 7:14-28).
9. Jézus története közismert volt Ezek a dolgok nem csupán egy világtól elzárt kis közösségben történtek, hanem nyilvánosan. A tanítványok mint Jézus életének, halálának és feltámadásának a közvetlen tanúi (Jn 19:35, 1Jn 1:1-3, Csel 3:13-15) minderről abban a tudatban beszélhettek kortársaiknak, hogy azok ismerték Jézus történetét (Lk 1:1-3, 24:18, Csel 2:22-23, 26:25-26, 2Pt 1:16). 10. Jézus története választás elé állít Ha Jézus igényei, kijelentései és tettei mögött csak egy ember szavai álltak volna, akkor Jézus csak egy hazug, őrült, eretnek varázsló lett volna. Ez azonban ellentmondana csodálatos jellemének, tanításainak és az emberiségre gyakorolt példátlanul pozitív hatásának. Ugyanez igaz a tanítványai tanúságtételére is: ha csak ők találták volna ki, hogy Jézus feltámadt, az ellentmondana erkölcsi tanításuknak, megváltozott életüknek, és mártírhalált sem tudtak volna halni egy ostoba, sőt bűnös hazugságért.
Ellenőrző kérdések a leckéhez Miket állított Jézus magáról? …………………………………………………………………………………………………………………... Melyek voltak Jézus példátlan tettei? …………………………………………………………………………………………………………………... Mire mutatnak rá Jézus kijelentései és tettei? …………………………………………………………………………………………………………………... Mit láttak Jézusban a kortársak? …………………………………………………………………………………………………………………... Miért nem lehetett Jézus hazug, őrült, vagy eretnek? …………………………………………………………………………………………………………………...
4. A KRISZTUS
4.4. Isten emberi testben – Mi bizonyítja ezt, és miért fontos? Jézus lényét illetően alapvető kérdés, hogy ő csak nagyszerű, csodálandó ember volt, netán földre szállt angyal, vagy annál sokkal több: maga Isten lett benne emberré? Vajon tudja Isten, mit jelent embernek lenni? Nem véletlen, hogy Jézus lényét kezdettől fogva ebből a két irányból támadták. Vagy az Isten voltát, vagy ember voltát tagadták: • sok zsidó úgy vélte, hogy csak Jézus akarja magát Istenné tenni (vö. Jn 10:33) • sok görög eleve nem tudta elképzelni, hogy a szerintük tisztán szellemi Istenség az anyagba lealázva magát hús-vér emberi testet öltsön (vö. Jn 1:14, 1Jn 1:1-2). 1. Egyfelől valóságos, hús-vér ember volt Ezt soha senki sem vitatta, hiszen embernek született (Mt 1:18-25, Lk 1:35, 2:7,40,52, 3:23, Jn 1:14, Gal 4:4-5), és kortársai is embernek látták (Mt 13:54-57, Mk 6:3, Lk 2:52, Jn 7:5, 19:5): • volt saját akarata, döntési képessége (Mt 8:3, 23:37, Lk 22:42, Jn 14:25, 17:24, Zsid 5:7-9) • érzett örömöt, bánatot és haragot (Mt 8:10, 26:38, Mk 3:5, Lk 10:21, 19:41, Jn 2:13-17, 11:33,38, 12:27, 13:21, Zsid 5:7, 12:2), és másokkal is együtt tudott érezni (Mt 9:22-23,36, 14:14, 15:32, Mk 1:41, 5:19, Lk 7:13) • el tudott fáradni (Jn 4:6, Lk 23:26), meg tudott éhezni (Mt 4:2) és szomjazni (Jn 4:7, 19:28). • tudta, mi a szenvedés, valóban meghalt (Mt 27:27-44, Mk 8:31, Lk 23:46, Jn 19:30), és el is temették (Mt 27:57-66, Mk 15:42-47, Lk 23:50-56). 2. Isten előre megmondta, hogy emberré lesz Keresztelő János az ÚR számára készített utat, aki saját maga előtt küldte el őt a követeként (Mal 3:1, Ézs 40:3 vö. Mt 3:3). Az ÚR előre megmondta, hogy [pontos fordításban]: "néznek majd rám, akit átszegeztek, és siratják őt, mint egyetlen fiút" (Zak 12:10 vö. Jn 19:34, Jel 1:7; ennek a jövendölésnek csak akkor van értelme, ha Istenen belül nem csak egy személy létezik). 3. Jézus nem hétköznapi csecsemő volt Jézust Istentől születettnek tartotta az édesanyja, Mária (Lk 1:32, 35 vö. 2:19,51) és vsz. József is. Máriát "az Ura anyjának" vallotta Keresztelő János anyja, Erzsébet (Lk 1:43); vö. Zakariás (Lk 1:76). 4. Jézus félreérthetetlenül utalt isteni mivoltára Kijelentette, hogy már Ábrahám előtt (Jn 8:56-58), sőt a világ létrejötte előtt is létezett (Jn 6:62, 17:5). Szerinte az ő hallgatóságán teljesedett be a prófécia, hogy Izrael Istentől tanított lesz (Jn 6:45, 7:15-17). Tanítványaitól elvárta volna, hogy felismerjék: benne az Atyát láthatják (Jn 14:9 vö. 1:18), és kijelentette, hogy ő és az Atya "egyek" (Jn 10:30). Jézus "az Emberfiának" vallotta magát (Mt 16:13), aki "a Hatalmas jobbján ül", és aki visszatérve a népek királya lesz (Dán 7:13-14 vö. Mt 26:63-66, 25:31); a főpap ezt (isten)káromlásnak ítélte. Jézus "az Isten Fiának" vallotta magát: ő Isten egyetlen Fia (Jn 3:16; az "egyszülött" egyetlent jelent), ő a Fiú (1Jn 1:3, 2:22-24, 3:17, 4:9,14, 5:12 stb.), akinek Isten személyesen a saját Atyja (Mt 11:27, Lk 10:22, Jn 10:32-38), aki által az Atya tanít és cselekszik (Jn 14:10-11), és aki az Atyával "egy" (Jn 10:30) Megjegyzés: a Biblia "istenfiaknak" nevez angyalokat (Jób 38:7, Zsolt 36:9) és Isten "fiának" nevezi a zsidóságot mint egész népet (Hós 11:1); ugyanakkor egy zsidó sem nevezhette Istent "a saját apjának", és nem mondhatta, hogy "Istennel egy" (a környező pogány vallások istencsaládjai miatt sem).
5. A tanítványai is hitték, hogy benne Isten lett emberré Az apostolok bizonyságtétele szerint • a Fiú eleve "Isten" volt (Jn 1:1), "Isten formájában" és "Istennel egyenlő" volt (Fil 2:6), illetve "az Istenség egész teljessége" lakozott benne (Kol 2:9) • mégis "testté lett" (Jn 1:14, 1Tim 3:16), mindenben az "emberekhez hasonlóvá" lett (Fil 2:7, Zsid 2:14) • eközben azonban nem adta fel Isten voltát, hanem "önmagát kifosztva" [régiesen: megüresítve] (Fil 2:7) ideiglenesen lemondott pl. dicsőségének állandó sugárzásáról (Mt 17:1-8) Tanítványai a feltámadása után is Istenükre és Urukra ismertek benne (Jn 20:28), és így írtak róla (Jn 1:1,18, Róm 9:5, Ef 5:5, Tit 2:13, 1Jn 5:20). 6. Mindezt a teljes Biblia összefüggései igazolják Az ÚR Isten, Jahve Elohim mindenütt jelenlevő szellemi lény (Zsolt 139, Jn 4:20-26, Csel 17:28). Jézusban mégis maga az ÚR, az "Első és Utolsó", azaz Egyetlen Isten (konkrétan: a Fiú) halt kínhalált (Ézs 44:6 vö. Jel 1:8, 22:13 és 1:17-18, 2:8), tehát Isten valóban "a saját vérével" váltotta meg egyházát (Csel 20:28). Ezért Jézus a mi "nagy Istenünk és üdvözítőnk" (Tit 2:13 vö. 3:4-6), ezért "nincs más üdvözítő", csak Jahve (Ézs 43:11), "nincs üdvösség más névben" (másban), mint Jézusban (Csel 4:12), akinek a neve azt jelenti: "Jahve az üdvösség" vagy "Jahve üdvözít".
4. A KRISZTUS
Egyedül az ÚR előtt ("nevére") hajol meg minden térd (Ézs 45:23), és az ember Jézusnak ez a "minden név fölött való név" (értsd: a Legnagyobb Név, JHVH neve) adatott, hogy előtte hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és a föld alatt, és elismerje, hogy Jézus Krisztus ÚR (Fil 2:6-11, Róm 14:11 vö. Jn 20:28). Az ószövetségi ígéret (Jóel 3:1-5) úgy szólt, hogy Isten kiönti a Lelkét; ezt a Messiás tette meg (Csel 2:7 vö. Jn 14:16-17, 16:7), hiszen az ő feladata a "Szentlélekkel keresztelés" (Mk 1:8, Csel 1:8, 2:4). Megjegyzés: a Fiú természeténél fogva osztozik az Atya összes olyan tulajdonságában, amelyek csak Istené lehetnek, és az összes olyan tettében, amelyeket csak Isten tehet meg.
7. Jézus isteni és emberi természete paradoxon A paradoxon látszólag egymást kizáró tények együttese. Jézus lénye esetében is ilyesmivel van dolgunk, mert képtelenek vagyunk Jézusban egyszerre látni az Istent és az embert: hol így, hol úgy jelenik meg előttünk. Amikor Isten kinyilatkoztatja, leleplezi önmagát, akkor pontosan az, amin, illetve akin keresztül ezt teszi, az takarja el őt magát. Isten Jézusban, az ő személyében, lényében, életében, szavaiban, tetteiben leplezte le előttünk önmagát (Jn 1:18, Zsid 1:1-3, 1Jn 1:1-3). Emberként jelent meg közöttünk, az emberek szemébe nézett, emberi hangon szólt hozzájuk – mégis éppen ember volta miatt értették félre az emberré lett Istent (Jn 1:10-11): • bár emberként kb. harmincéves volt (Lk 3:23), Istenként mégis örökkévaló (Jn 1:1-2, 17:5, Zsid 13:8) • bár emberként gyenge volt (Mt 4:2, 8:24, Mk 15:21, Jn 4:6), Istenként mégis mindenható volt (Mt 8:2627, Kol 1:17, Zsid 1:3) • bár emberként nem tudott mindent (Mt 24:36, Mk 13:32, Lk 2:52), Istenként mégis mindentudó volt (Jn 2:25, 16:30, 21:17) • bár emberként mindenben megkísértetett (Zsid 4:15), Istenként mégsem lehetett bűnre csábítani (Jak 1:13) • bár emberként meghalt (Mt 27:50, Lk 23:46, Jn 19:30), Istenként mégis ő maga a feltámadás és az élet (Jn 10:17-18, 11:25-26) • bár emberként már nincs velünk (Jn 16:28, 17:11, Csel 1:9-11), Istenként Lelke által mégis mindig velünk van (Mt 18:20, 28:20).
Ellenőrző kérdések a leckéhez Mi Jézus lényében az egyedülálló? …………………………………………………………………………………………………………………... Mit szoktak Jézus lényével kapcsolatban megkérdőjelezni? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi bizonyítja, hogy Jézus valóságos ember volt? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi utalt arra, hogy Jézus több volt, mint ember? …………………………………………………………………………………………………………………... A tanítványai kinek látták és hitték őt? …………………………………………………………………………………………………………………...
4. A KRISZTUS
4.5. Az üdvösség – Mi mindent foglal magába? Jézus lényének, életének és tetteinek vizsgálata nem csupán azért fontos, hogy tudjuk, mi történt akkoriban, hanem hogy tudjuk, mi történik ma azzal, aki hisz Jézusban. A történetnek ugyanis nem lett vége 2000 évvel ezelőtt, a feltámadt Krisztus a mai napig tíz- és százmilliók megváltója, üdvözítője. 1. Az üdvösség fogalma A magyar "üdvösség" szó mögött álló bibliai fogalom (héber j'súáh, t'súáh, jésa; görög szótéria) jelentése "megszabadítás", "megmenekülés" vagy "megmentés" – a szövegkörnyzettől függően – elnyomástól, büntetéstől, bajtól, üldözéstől, betegségtől, bűnből, haragtól vagy ítélettől. Bibliai értelemben véve "üdvözülni" annyi, mint megszabadulni vagy megmenekülni, az "üdvözítő" pedig az, aki az embert megszabadítja vagy megmenti. Az üdvösségnek mindig csak egy útja volt: • az Isten kegyelmébe vetett hit, azaz bizalom (Hab 2:4, Róm 10:11, Ef 2:8) • Istenhez csak Jézus az út (Jn 14:6, Csel 4:12, 1Kor 1:30), bár Jézushoz sokféle út vezet. Megjegyzés: a Biblia tagadja, hogy más vallásoknak bármiféle üdvözítő hatása lenne vagy lehetne, bár elismeri, hogy több-kevesebb igazságot tartalmaznak.
2. Isten üdvözítő akarata Üdvösségünk alapja Isten üdvözítő (mentő, szabadító) akarata, ami nem is olyan természetes dolog, mint talán gondolnánk: • Isten gyűlöli a bűnt (Róm 1:18), de magát a bűnöst szereti (Ez 33:11, Jn 3:16-17) • Isten azt akarja (Róm 5:8, Ef 2:4,7), hogy mindenki megismerje az igazságot, megtérjen, és üdvözüljön (1Tim 1:14-16, 2:4, 2Pt 3:9) • Isten el is készítette az üdvösség útját (Ábrahám kiválasztása, a Szentírás ajándéka, a mózesi törvény, Jézus váltságáldozata, a Lélek vonzása stb.) • Isten mindenkitől megtérést vár el (Mt 28:19-20, Csel 17:30), akkor is, ha mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akik elutasítják az üdvösség ajándékát (1Tim 4:10, Jn 3:36, 2Pt 2:1, Júd 4). 3. A megváltás szükségessége A bűn élet-halál kérdés, főbenjáró dolog (1Móz 2:17, Ef 2:1), ezért vérontás nélkül nincs lehetőség az Istennel való közösségre: sem a bocsánatra (3Móz 17:11 vö. Zsid 9:18-22), sem az Istennel való szövetségre (2Móz 24:68 vö. Mt 26:27-28). Ugyanakkor senki sem adhat engesztelő váltságot önmagáért (Zsolt 49:8-9, Mt 16:26). Ezért Isten ideiglenesen megengedte, hogy feláldozott állatok vére által nyerjenek az emberek bűnbocsánatot (3Móz 16-17. fej.), bár az ismétlődő állatáldozatok nem tudták megtisztítani a lelkiismeretet, mert a Törvény külső követelése és az ismétlődő áldozatok ismételten az ember bűnösségére emlékeztettek (Zsid 10:1-4 vö. 9:13-14). 4. A helyettes engesztelő áldozat Szükség volt az "Isten bárányára" (Jn 1:29), Jézusra, akinek az áldozata mindebben teljes változást hozhatott: • önként áldozta fel önmagát (Zsid 10:5-10) • ő maga ártatlan, bűntelen volt (1Pt 2:22, Csel 3:14, Jak 5:6), mégis mások helyett bűnhődött (Ézs 53:47,10 vö. Gal 3:13, 1Kor 5:21, 1Pt 3:18) • egyszerre volt főpap és áldozat, aki a saját vérével teljesen kiengesztelte Istent (Zsid 7:22-28, 9:11-12) • áldozata tökéletes, teljes és végleges volt (3Móz 22:17-25 vö. Zsid 10:10,14), így Isten bocsánata egyszer s mindenkorra szól (Zsid 9:25-26, 10:12-14,18), illetve napról napra, folyamatosan érvényes (1Jn 1:9) • feltámadt, él (1Pt 3:18): egyrészt meg lehet neki köszönni, amit tett, másrészt Lelke által az ember saját, belső indíttatásává teszi az Isten parancsainak való engedelmességet (ez az új szövetség, Zsid 10:16-17); így a hívő lelkiismerete valóban megtisztul (Zsid 9:13-14, 10:22). Jézus engesztelő áldozata... • az egész világ, azaz minden ember bűnére elegendő volt (1Jn 2:2, Zsid 2:9, 1Tim 2:6, 4:10) • az első szövegség (Zsid 2:16-17, 9:15) és az új szövetség idején élők számára (Jer 31:31-34, Zsid 10:1517 vö. Ef 1:7, 1Jn 1:9) egyaránt érvényes. A régies mgyar "megváltás" szó bibliai eredeijeinek jelentése konkrétan "az ár kifizetése" (görög antilütron 1Tm 2:6), "piacon megvásárlás" (görög: agoradzó 2Pt 2:1, exagoradzó Gal 3:13) és "eloldozás, felszabadítás" (görög lütroó 1Pt 1:18, Tit 2:14), vagy "megszabadulás" (görög lütron, [apo]lütrószisz Lk 2:38, 21:28, Zsid 9:12, 11.35, Róm 3:24) stb. A megváltás azért van ingyen a Krisztusban hívők számára (Róm 3:24, Jel 21:6), mert neki mindenébe került. Megjegyzés: Jézus nem a sátánnak, hanem Istennek adott engesztelést, elégtételt; Isten, aki Atya, Fiú és Szentlélek, az emberré lett Fiú helyettes áldozatában a saját kárára vett önmagának elégtételt; így igazságos maradt (a bűn elnyerte büntetését), és a szeretete is igaz maradt (nem az embert büntette); a Biblia nem tanítja, hogy Krisztus csak a majdani hívőkért adott volna váltságot (vö. 1Jn 2:2, 2Pt 2:1), ahogy azt sem, hogy Krisztus érdeméért azok is üdvözülnének, akik földi életükben nem hittek benne (vö. Jn 3:36, Ef 2:1 stb.).
4. A KRISZTUS
5. A megbékélés ajándéka Isten és az ember kapcsolatában kettős megbékélésre van szükség. Egyfelől Isten haragszik az emberek minden hitetlensége és gonoszsága miatt (Róm 1:18), és ha a bűnös ragaszkodik a bűnéhez, akkor Isten haragja őt is sújtja (Róm 1:32, Jn 3:36 vö. Jel 19:15). Másfelől az ember a bűn által Isten ellenségévé vált, torz istenképe és önértékelése miatt haragszik rá vagy közönyös iránta. Döbbenetes, hogy maga Isten kezdeményezi a magbékélést: Isten békélteti meg az embert önmagával (Róm 5:1,9-10, 2Kor 5:18-20)! 6. A megigazulás A szent Isten és a bűnös ember viszonyát a Biblia egyrészt jogi fogalmakkal írja le: Isten mint Bíró ítél, Krisztus mint ügyvéd közbenjár, a sátán mint ügyész vádol, az ember ítélete pedig "igaz" vagy "bűnös" (vö. 5Móz 21:1). "Igaz" (héber: caddík, görög: dikaiosz) ember az, aki úgy él, ahogy Isten világában élni kellene, szemben a "gonosz", a "törvényszegő" és a "bolond" emberrel (aki alapvetően nem törődik Istennel, Zsolt 14:1). A Biblia szerint nincs igaz ember, egy se (Róm 3:10), csak Jézus tökéletesen igaz, sőt, ő az Igaz (1Jn 5:20, Jak 5:6). A régies "megigazulás" kifejezés (héber: c'dáká, görög: dikaioszüné) arra utal, hogy Isten valakit igazzá nyilvánít, igaznak fogad el valakit ("megigazít"), aki így igazzá van nyilvánítva ("megigazul"). Az embernek közbenjáróra, "ügyvédre" van szüksége ahhoz, hogy megálljon Isten előtt (Róm 3:21-26), és ez nem más, mint Jézus (1Tim 2:5). Aki Jézusban bízik, annak Isten ezt a hitet "beszámítja" (Róm 4:23-25), és Jézus igaz voltát "neki tulajdonítja" (Róm 3:22-26, 4:2-9), azaz igazzá nyilvánítja. Az igazzá nyilvánítás egyszer s mindenkorra történik (Róm 3:24-26, Gal 3:11), ügyvédünk közbenjárásra azonban folyamatosan szükség van a hívő vétkei és a sátán vádlásai miatt. Jézus ezért folyamatosan közbenjár a benne hívőkért (Róm 8:34), igazolva őket Isten előtt. Ráadásul, mivel tapasztalatból tudja, milyen embernek lenni (Jn 1:14, Fil 2:7, Zsid 2:14) és kísértve lenni, megértő és segítőkész (Zsid 2:18, 4:15-16). Mivel Krisztus igaz voltáról van szó (1Kor 1:30), ez nem fokozható: az igazzá nyilvánított ember sosem lesz "igazabb", mint megtérésekor, csak egyre jobban megéli azt, amit ez jelent. Az üdvözítő hit ugyanis természetes módon gyümölcsöt terem: az ember egész életvitelére is hatással van, tettekben is megnyilvánul (Jak 2:14-26). Megjegyzés: Jakab és Pál nem egymásnak mondanak ellent, csak másra reagálnak: Jakab azok ellen érvel, akik igaz tettek nélkül akarnak igazak lenni, Pál meg azok ellen, akik a törvény által követelt (Róm 3:27-28) vagy megtérésük utáni (Tit 3:5) igaz tetteik alapján akarnak Isten előtt igazzá válni.
7. A megszentelődés A "szent" és a "szentség" fogalma (héber: kódes, görög: hagioszüné) alapvetően Isten egészen más lényével és megjelenésével függ össze (ragyogása, tisztasága, hatalmassága stb.). Abszolút értelemben csak Isten szent, csak ő ilyen a természeténél fogva (Jel 15:4, 4:8). Az Isten által megszentelt, vagy Istennek szentelt és ezért "szent" (héber: kadós, görög: hagiosz) hely, tárgy vagy ember kizárólag Istené: neki van szánva, az övé, hozzá tartozik, az ő erőterében van, az ő céljait szolgálja. Mivel Isten szent, az ő népe is szent, illetve szent életre van elhívva (3Móz 19:2, 20:7 vö. 1Pt 1:14-16, Róm 6:19), és ez különbözteti meg őket a világ többi népétől (3Móz 20:26, 1Pt 2:9). Az új szövetségben, bár a hívő Isten szemében "egyszer s mindenkorra tökéletessé" lett téve (Zsid 10:14), sosem lesz tökéletes abban az értelemben, hogy még földi életében büntelenné válna (Fil 3:12-14, Jak 3:2, 1Jn 1:8-9). Még el-el bukik, régi hajlamai vissza-visszahúzzák. Isten azonban nem pusztán másnak nyilvánította, hanem mássá is teszi. Ez azonban nem egyszer s mindenkorra történik, mint az igazzá nyilvánítás, hanem egy életen át tartó folyamat. Istennek ezt az emberben végzett belső átformáló munkáját nevezzük megszentelődésnek. A hívő tulajdonképpen a "már igen" és a "még nem" feszültségében él: • még emberi testében él, de a Szentlélek már benne lakozik (Gal 5:16-18, 2Kor 3:18), méghozzá emberfeletti erővel (Ef 1:19, 3:20) • így ami azelőtt gyakori és természetes volt (bűnben élt), már ritkább és fájdalmas "baleset", amelyből mielőbb meg akar térni, hiszen már nem tud folyamatosan vétkezni, azaz bűnben élni (1Jn 3:9) • az Írásból felismeri, hogy Krisztus vele azonosult, ő pedig Krisztussal (1Pt 2:24, Róm 6:5,8), tehát régi bűnös énje halott, új énje viszont él (Ef 4:22-23 jobb fordítása: amint az Jézusban már megvalósult); a Lélek hatására és erejével ezt tudatosíthatja önmagáról, ehhez tarthatja önmagát (Róm 6:11, Kol 3:5, 1Jn 2:15-17 stb.), és eszerint cselekedhet, Istennek élhet (Róm 6:6,10,14,22, 1Pt 2:24, Tit 2:11-12, Gal 5:25) • a Lélek munkálkodása és a hívő engedelmessége révén (ld. Fil 2:12-13, Róm 6:16-17) az ember lassan "isteni természet részesévé" válik (2Pt 1:4). Az megigazulás és a megszentelődés viszonyát úgy is össze lehetne foglalni, hogy Isten a hívőt újjászüli, illetve örökbefogadja (Jn 1:12-13, Ef 1:5, Gal 3:26, 4:5-7), majd kitartóan neveli (Zsid 12:4-11). 8. A megdicsőülés A "megdicsőülés" az ember egész lényének átváltozásárólszól: a halandó fizikai létformát az angyalokéhoz (Mk 12.25) vagy Jézuséhoz hasonló (1Jn 3:2) mennyei, szellemi, feltámadt létforma ("test") váltja fel (1Kor 15:42-44, Kol 3:4, Fil 3:21). Ez Jézus visszatérésekor fog megtörténni, amikor is a régebben elhunyt és a mennyben átmeneti létformában lévő, illetve az akkor éppen a földön élő hívők egyszerre átváltoznak (metamorfoszisz).
4. A KRISZTUS
Megjegyzés: a magyarra rendszerint "test"-nek fordított görög szóma több mint a fizikai test, az ember egész lényét vagy étformáját jelenti; Jézus halott fizikai teste azért tűnt el a sírból, mert átváltozott, azaz megdicsőült; olyan testben vagy létformában támadt fel, amely tökéletes fizikai, ugyanakkor természetfeletti képességekkel is rendelkezett (Lk 24:39-42, Jn 20:25-27, 1Kor 15:30-45).
9. Az uralomváltás Összefoglalva, a Krisztusban hitre jutó ember életében lényegében háromszoros uralomváltás történik: • átmegy a halálból életbe (Jn 5:24), és örök élete van (1Jn 5:13) • átvitetik a sötét erők (felismert vagy fel sem ismert) hatalmából Krisztus királyságába (Ef 2:2, 1Kor 12:2, Kol 1:12-13, 2:15) • "Krisztussal együtt" meghalt és feltámadt (Róm 6:1-10), ezért azt tarthatja magáról, hogy a bűn számára halott, és ezentúl Istennek él (Róm 6:11); ettől kezdve nem szükségszerű, hogy a bűn uralja (Róm 6:1214,18 vö. Jn 8:36).
Ellenőrző kérdések a leckéhez Mit jelent a magyar "üdvösség" szó? …………………………………………………………………………………………………………………... Miért volt szükség Jézus helyettes váltsághalálára? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi minden adatik a hívőknek Krisztus váltságáldozata révén? …………………………………………………………………………………………………………………... Hogyan viszonyul egymáshoz a megigazulás és a megszentelődés? …………………………………………………………………………………………………………………... Mit jelent a hívő életében az uralomváltás? …………………………………………………………………………………………………………………...
4. A KRISZTUS
4.6. Isten akarata, ember felelőssége – Hogyan egyeztethető össze? Első látásra is nehéz téma az isteni kiválasztás és az emberi szabad akarat viszonyának, illetve a megtartatásnak és az elveszés lehetőségének a kérdése. Ha ezeket a témákat elméleti kérdésként kezeljük, és az Írás kijelentéseiből filozófiai rendszert akarunk összeállítani, akkor vagy a Biblia fog ellentmondásosnak tűnni, vagy a teológiai izmusaink lesznek egymással és a Biblia egyes kijelentéseivel kibékíthetetlenek. Ezért fontos egyrészt ezeket a kijelentéseket az eredeti gondolatmeneten belül értelmezni és alkalmazni, másrészt pedig szem előtt kell tartani mindazt, amit Istenről világosan tudunk. Isten igazságos és szerető Isten, tehát nincs olyan ember, aki ne Isten kegyelmes szeretete révén üdvözülne, sem olyan, aki Isten szeretetlen igazságtalansága miatt veszne el. 1. Elhívás és választás Mindig voltak, vannak és lesznek olyanok, akik engedelmeskednek a hívó szónak (Csel 28:28, 1Kor 1:2), és olyanok, akik nem (Mt 22:2-14, Róm 10:20-21). Például ami Jézus kortárs zsidóit illeti, Isten oldaláról nézve Jézushoz csak az mehetett, akit az Atya magához vonzott (Jn 6:44,65), és Jézusnak adott (Jn 6:36); az ember oldaláról nézve ők az Atyától nem csak hallottak, hanem abból tanultak is (Jn 6:45), Jézusra odafigyeltek és szavának engedelmeskedtek is (Lk 8:15, 14:25-35, Jn 5:25 stb.). Mások pedig valójában nem akarták a világosságot (Jn 5:35), nem hittek Isten szavában (5:38,46-47), illetve nem volt bennük Isten iránti szeretet (5:42) stb. Hogy miért és meddig, csak Isten tudja. 2. A kiválasztás alapja Az, hogy ember egyáltalán üdvözülhet, Isten emberszeretetén alapul (5Móz 7:6-8, Jn 3:16-17, 1Jn 4:9-10, Tit 3:4), és célja is Isten szeretetének bemutatása (Róm 5:8, Ef 2:4,7): • az ember üdvösségének forrása tehát Isten akarata, tetszése, rendelése (Ef 1:5,11, Róm 8:30), az oka tehát nem az ember valamely tulajdonságában vagy erkölcsi vagy vallási teljesítményében van (5Móz 7:7, 1Kor 1:26-30, Róm 9:11-18) • a kiválasztás alapja a mindentudó Isten előre tudása vagy ismerete (prognoszisz) (1Pt 1:2, Róm 8:29, 11:2), de hogy mit tudott Isten előre, az sehol sincs részletezve • a kiválasztás még a világ teremtése előtt megtörtént, de nem az dőlt el akkor, hogy ki fog üdvözülni, hanem hogy Krisztusban lehet üdvözülni (Ef 1:4, vö. 1Pt 1:20), hiszen az üdvösség mindenestül őhozzá kötődik, az őbelé vetett hithez (Ef 1:3-14 őbenne..., őbenne...). Megjegyzés: a Biblia nem tanítja, hogy egyesek eleve alkalmasak lennének az üdvösségre, míg mások nem, és azt sem, hogy egyeseket eleve kárhozatra teremtett vagy rendelt volna, akiket aztán nem enged megtérni.
3. A kiválasztás folyamata Itt is egyszerre kell látni az isteni és az emberi oldalt, anélkül, hogy szembe állítanánk őket egymással: • egyfelől az ember hívő engedelmessége (megtérése) a Lélek megszentelő munkájának az eredménye (Jn 16:8, 2Thessz 2:13, 1Pt 1:2), hiszen Isten szava nyitja meg az ember szívét (Róm 10:17, Csel 16:14, 1Pt 1:23), és ő teszi alkalmassá a világosságra, hogy azt felfogja (Kol 1:12, 1Jn 5:20) • másfelől az ember is felelős a döntéséért: pl. hisz vagy nem hisz (Mk 16:16, Jn 3:36), az igazságot vagy a hazugságot szereti (Jn 3:19, 2Thessz 2:10,12), engedelmeskedik vagy ellenáll (Csel 7:51, 28:24-28, Róm 10:21, 1Pt 2:8) stb. • a hívők neve a világ megalapozása óta (Jel 13:8, 17:8) íratik be az "élet könyvébe" (Lk 10:20, Fil 4:3 vö. Zsid 12:23, Jel 20:15, 21:17), tehát nem előre, hanem az idők során folyamatosan beírt nevekről van szó. 4. A kiválasztás célja Isten a sok nép közül azért választotta ki Izraelt (5Móz 10:14-15), hogy engedelmeskedjen neki (10:12-13,16). Az új szövetség idején Isten a Krisztusban is azért hívja magához az embereket (Mt 9:13, Lk 14:15-24, Jn 7:37), hogy Vele közösségben (1Kor 1:9), szentségben (1Thessz 4:7), szentségben és szeretetben (Ef 1:4), világosságban (1Pt 2:9) és szabadságban (Gal 5:13) éljenek, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljanak (Róm 8:29), hogy választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet legyenek (1Pt 2:9), hogy üdvözüljenek (2Thessz 2:13), és végül megdicsőüljenek (Róm 8:30). Az, hogy Isten egy népet vagy személyeket egy bizonyos szolgálatra kiválaszt (5Móz 4:37, 18:5, Jer 1:5, Lk 6:13, Jn 15:16, Csel 10:41, 15:7, Gal 1:15, Róm 1:1 stb.), nem jelenti azt, hogy ne kellene az elhívásának megfelelően élnie, mint választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Krisztushoz hasonlóvá válva, szentségben és szeretetben élve stb. Mindvégig szükség van az engedelmességre (5Móz 10:13-17, Róm 2:28-29, 9:27, 10:3, Jn 6:70-71), de aki Istenben bízik, miért ne engedelmeskedne Neki? 5. A hívők megtartatása Az előző témával összefüggő és ahhoz hasonlóan sokat vitatott téma a hívők megtartatásának kérdése, ti. hogy a hívő elvesztheti-e az üdvösségét? A pro és kontra hivatkozott bibliai mondatokról azonban tudni kell, hogy eredetileg konkrét helyzetekben, és eltérő céllal hangzottak el. Nem egymásnak mondanak ellent, hanem más és más kérdésre vagy problémára adnak választ.
4. A KRISZTUS
A másik fontos dolog, hogy az ennek ellenére is nehezen érthető szakaszokat a világos szövegek fényében kell értelmezni. Ami a kívülről jövő veszélyeket illeti (környezetünk kísértései, démoni erők): • Isten a hívőt meg akarja és meg is tudja tartani, külső erő egyszerűen nem ragadhatja ki Isten kezéből, hatalmából (Jn 10:28-30, Júd 24, 1Thessz 5:23-24 stb.). Ami a belső árulást illeti (régi bűnös hajlamaink): • Isten munkálkodik a hívőben, hogy az ő akaratát a hívő folyamatosan, egyre jobban felismerje és kövesse (Fil 2:12-13 stb.) • és amit Isten elkezdett, azt be is fejezi (Fil 1:6). Ami a hívő felelősségét illeti (megismerve Isten akaratát és a saját feladatát): • az Isten akaratát felismerő hívőknek engedelmeskedniük kell (Gal 5:7, Jak 4:7, Csel 5:18-21 stb.) • engedelmességük útjában állhat éretlenség (Zsid 5:12, Róm 6:19), ismerethiány (Róm 6:3), bölcsesség hiánya (1Kor 6:2,5), félreértés (Róm 6:15), esztelenség (Gal 3:1-5), büszkeség (Róm 2:1, 1Kor 5:2, 10:12) • Jézus és az apostolok éppen azért figyelmeztetnek megtérést sürgető, kiutat mutató, biztató szavakkal, hogy a hívő az ilyesmitől elfordulva és Istenhez visszatérve tovább tudjon lépni: • Jn 15:1-18 szerint a hívők gyümölcstelensége elfogadhatatlan, sőt veszélyes (vö. Mt 3:8-10, Kol 1:910, Tit 3:14 stb.) • 1Kor 9:24—10:12 szerint a hívők versenyben vannak, tehát küzdeniük kell (9:24-27), mások rossz példájából, hibáiból okulniuk kell (10:1-11), és nem szabad elbízniuk magukat (10:12) • Zsid 5:11—6:8 szerint a hívők megvilágosíttattak, részesedtek a Szentlélek ajándékában, és megízlelték Isten fenséges szavait és az eljövendő világ erőit (6:4-5), tehát nem maradhatnak tompa hallású, lelki tejen élő kiskorúak (5:11-13), hanem a hit megélése (gyakorlása) révén meg kell erősödniük, nagykorúvá kell válniuk (65:14); nem a tanbeli alapok újra lerakására van szükség (6:1-2), hanem a rájuk való építkezésnek; ha végleg elestek volna, lehetetlen lenne őket újra megújítani, mindent előlről kezdeni; bár most visszaestek, nincs szükség, sem mód arra, hogy megint előlről kezdjék (6:6), ehelyett egyszerűen folytatniuk kell; Krisztusban a gyümölcsöző lelki növekedés a természetes (6:7), nem a stagnálás (6:8). Megjegyzés: a Zsid 5:11-6:8 különösen nehezen értelmezhető szöveg, más magyarázatok is vannak.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy egész életünkben bízhatunk Isten védelmében és bennünk való munkálkodásában. Ennek tényéről és hogyanjáról azonban tudnunk kell, és ebben az áldásos függésben kell maradnunk. Miért ne tennénk? Kérdés azonban, hogy egy hívő eljuthat-e odáig, hogy magától otthagyja Istent, illetve úgymond kiugrik Isten védő és formáló kezéből? De miért, milyen hatásokra tenne ilyet? Egyfelől, egy hívő is elhihet kívülről jövő hazugságokat, és félelemben élhet az ördög ijesztgetései miatt. De ezek nem olyan külső veszélyek, amelyektől Isten meg akarja és tudja védeni az övéit? Isten a Lelke által közvetlenül és a Biblia megnyugtató tanításán keresztül is megteheti ezt. Másfelől, egy hívő is válhat a saját vagy testvérei hibájából hosszabb-rövidebb időre gyümölcstelenné, megfásulhat a harcban vagy elbízhatja magát, lehet esztelen, bölcstelen, éretlen, kiskorú stb. De ezek nem olyan belső veszélyek, amelyektől Isten meg akarja és tudja védeni az övéit? Isten a Lelke által közvetlenül és a Biblia megnyugtató tanításán keresztül is megteheti ezt. Hogy közben kinek hány éve megy rá, mert ő maga nem akar engedelmeskedni, vagy mert bizonyos ismeretekhez nem jut hozzá, vagy mert könnyen manipulálható stb., az minden esetben más. De bármelyik esetnek vagyunk a szemtanúja, a mi dolgunk nem a másik szívének, helyzetének, állapotának a megítélése (nem is tért meg? elbukott? végleg elveszett? stb.), hanem az egymásért való kitartó imádság és egymás bátorítása.
Ellenőrző kérdések a leckéhez Mi a kiválasztás alapja? …………………………………………………………………………………………………………………... Mi a kiválasztás célja? …………………………………………………………………………………………………………………... Miben jelenik meg a kiválasztás isteni és miben az emberi oldala? …………………………………………………………………………………………………………………... Mit tesz Isten azért, hogy megtartson minket külső és belső veszélyekkel szemben? …………………………………………………………………………………………………………………... Mindebben mi a mi feladatunk? …………………………………………………………………………………………………………………...
