Pozsgai Józsefné
A szenvedő Krisztus nyomában Miért?! Miért?! Miért?! Ha visszatekintünk az elmúlt időre, vajon nem hagyta-e el mindannyiunk ajkát sokszor ez a kérdés: Miért?! Úgy gondolom mindannyiunk életében voltak olyan események, melyeket nem értettünk: miért pont a mi életünkben történtek meg? Miért engedte meg Isten a sok nehéz megpróbáltatást, szenvedést az életünkben? Vajon nem voltunk-e néha csalódottak és nem éreztük-e úgy, hogy nem védett meg bennünket, vagy szeretteinket az Isten? Ránk engedett olyan szenvedéseket, megpróbáltatásokat, amelyek fájdalmasan érintettek lelkileg és testileg is. Ilyenkor feltettük a kérdést: Miért?! Aztán, ha mások is felteszik nekünk a kérdést: „Vajon miért történt ez meg a te, vagy a ti életetekben?” — akkor ugyancsak megdöbbenünk, és keresni kezdjük a „miért”-re a választ... Így voltam én is az elmúlt esztendőben. Sok „miért” volt az életemben és sokszor nem tudtam rájuk a választ azonnal. Aztán később Isten sok mindenre rávezetett, mit is akart
elérni az életemben a szenvedés által. Életünk végéig tanít minket a mi mennyei Atyánk. Soha ilyen közel nem kerültem a szenvedő, megvetett Krisztushoz, mint az elmúlt esztendőben. Soha nem értékeltem és értettem meg az Ő nagy áldozatát és szenvedését, mint akkor, amikor nekem is bele kellett lépnem az Ő véres lábnyomába. Mi csak a megdicsőült, győzelmes Krisztus lábnyomába szeretünk és akarunk lépni, a szenvedő és leköpött Krisztuséba lépni már tiltakozik az óemberünk! Pedig van Krisztusért viselt szenvedés is! Jézus Krisztus maga is a szenvedések útját járta itt lenn a földön. Engedelmes volt az Atyának a kereszthalálig. Mennyei Atyánk és a mi Megváltónk tőlünk is azt várja, hogy hagyjuk a sok „miért”-et, és járjuk az engedelmesség útját... Pál apostol életét ha szemléljük, akkor azt olvassuk, hogy Krisztusért sokat szenvedett: megvesszőzték, megkövezték, hajótörést szenvedett, veszedelemben volt pogányok és hamis atyafiak között. Sőt testi betegséget is hordozott azért, hogy alázatosságban tartsa őt Isten ez által is és el ne bizakodjon a kijelentések nagysága miatt. Nem kérdezte soha, hogy „miért?” Tudta, hogy Krisztusért és az Ő ügyéért és saját üdvösségéért kell szenvednie... Jób életét szemlélve látjuk, hogy ő sem értette, miért a sok próba az életében. Barátai sem értették, csak találgatták és sokszor mellé fogtak. Ebből látjuk, hogy nem jó és Istennek sem tetsző dolog, ha mások életében kutatunk. Keressük a bűneiket, mint a tanítványok keresték a vakon született ember meggyógyulásakor: „Kik vétkeztek; ez vagy ennek szülei?” — kérdezték Jézust. „Sem ez, sem a szülei, hanem azért van 2
ez, hogy nyilvánvalóvá legyenek Isten cselekedetei.” — felelt nekik Jézus. Senki sem tudta, csak Isten, hogy Jóbnál a Sátán azt akarta elérni: tagadja meg az Istent, aki a sok szenvedést ráengedte. Végül, ha zúgolódva is beszélt Jób, de nem tagadta meg az Istent és kiállta a próbát. Isten meggyógyította őt és megáldotta élete végét jobban, mint az elejét... Vannak időszakok életünkben, amikor egymás után jönnek a próbák, a nehézségek. Van, amit azonnal megértünk, hogy miért; van amit csak később. Aztán vannak olyan „miért”-jeink, amikre majd ott fent a mennyei hazában kapjuk meg a választ. Mindenesetre elmondhatjuk azt, ha Isten kezéből vesszük a próbákat, akkor minden javunkat fogja szolgálni. Sőt mások is vizsgázni fognak Isten előtt, hogyan viszonyulnak hozzánk a szenvedéseink láttán? Mi is vizsgázunk, ha mások szenvedéseit, próbáit látjuk. Van-e bennünk együttérzés, segítőkészség? Vagy káröröm és közömbösség? A kedves testvérek közül már sokan tudják, hogy volt egy autóbalesetünk az elmúlt évben. Október végén Pécsre utaztunk a férjemmel és egy szép napot és estét töltöttünk el a testvérekkel. Este hazafelé jövet nekiszaladt az autónknak egy nagy szarvasbika. Összetörte az autó elejét, de hála az Úrnak mi épségben maradtunk. Bekerültem a baleseti osztályra, ahol volt alkalmam látni sok súlyos sebesültet és hálát adtam az én mennyei Atyámnak, hogy megmentett a nagyobb sérüléstől engem és a férjemet is. Volt miért hálát adni! Nem volt belső sérülésem, ezért még az éjszaka elhagyhattam a kórházat. Segítőkész rokonaim jöttek a segítségemre és egy kedves pécsi nővér 3
vendégszeretetét élveztem, míg az Úr hazasegített otthonomba. Férjemet és a sérült autót is hazasegítették segítőkész kiskőrösi testvérek. Közel két hónapja nincs autónk és ez egy kisvárosban nagyon hiányzik. Főleg a férjem szolgálatában. Ezalatt az idő alatt sokszor megtapasztaltuk több testvér együttérzését és segítőkészségét, akik felajánlották, hogy autójukkal bárhova elvisznek minket. Meg is tették! Köszönöm őket az Úrnak és hálás vagyok értük az én gondviselő Atyámnak. Hálás vagyok azokért a testvérekért, akik szívükön viselték az autónk megjavítását és segítettek nekünk. Ugye, máris van egy-két felelet a „miért”-re? Elmondhatom még, hogy soha ennyire nem tapasztaltam meg Isten segítő — bár megpróbáló — kezét az életemben, mint ezekben a hetekben. Ekkor kellett fogászatra járnom, ekkor kellett az összes szemüvegemet kicserélni. Kerékpárral nagy megerőltetés volt fájós, visszeres lábaimnak. De hálás vagyok az Úrnak hogy mindig célba segített és aztán vissza az otthonomba. Áldom érte az Ő szent nevét! Megpróbál, de el nem hagy az Isten! Most még jobban megértem idős testvéreimet, akik gyalog, vagy kerékpárral jönnek a gyülekezetbe veszélyes útakon és sokszor sötétben. Sokszor betegen! Vagy éppen otthon maradnak! Sok „miért”-re kaptam választ Istentől az elmúlt időszakban... Kedves Testvérem és Nővérem! Tudom, hogy neked is vannak „miért”-jeid, de idővel sok mindenre megkapod a választ te is… A szenvedés, a próba nem büntetés azok számára, akik Isten útján járnak és szeretik az Istent. Formál vele a Mester és tisztogat. Minket is és 4
szeretteinket, környezetünket is. Az élet igen bonyolult dolog. Különféle próbáink vannak. Egy biztos: Isten szeret minket és mindig a javunkat akarja. Bátran rábízhatjuk az életünket minden körülményben. Soha nem történhet velünk semmi Isten engedélye nélkül. Az erőt is megadja a próbák elviseléséhez. Gondoljunk mindig erre az elkövetkezendő időben.
A jövőben sokszor fogjuk még elmondani a versíróval: Miért a kereszt vállamon, Sorsom miért a szenvedés? Miért a tövis utamon, S a rózsa miért oly kevés? Oh, bár ne lenne keresztem, Bár élnék víg öröm között, S gyönyör rózsáit élvezzem,, Hisz lelkem annyit küszködött. De nem, nem!... Ne legyen így! Inkább legyek próbált arany! Éltem inkább ne legyen víg, Visszafojtom panasz-szavam. Járom tovább a Golgotát, Csak Jézust bírhassa lelkem. Taposva áldott nyomdokát Örömmé válik a keresztem! Ha nem tudjuk az új évben a „miért”-ekre a választ, gondoljunk kedves énekünk szavaira: 5
„Most még megértni nem tudom, Mért visz Atyám nehéz úton, De látom majd, ha fönt leszek, Bizalmam Ő nem csalta meg. Ott látom tiszta fénybe majd, Amit itt még homály takart, Zeng ajkam ott új éneket, A Báránynak dicséretet...” Úgy legyen!
A szenvedő Krisztus nyomában Nagyon hosszú idő óta szenvedések által tanít engem az én Mesterem. A szenvedéseken keresztül, melyeken átmentem, az Úr Jézus közelebb vitt önmagához, mint szenvedő Krisztushoz. Úgy érzem, ezzel az volt a célja, hogy jobban értékeljem azt, amit értem tett. Azt az árat, amit értem fizetett. Mi, emberek nem szeretjük a szenvedéseket, és menekülünk tőlük. Mikor súlyosan ránk nehezedik a megpróbáltatás, akkor tiltakozik az ó-emberünk ellene, és menekülnénk tőle. Régóta járom a keskeny utat, mégis mostanában tanulgatom a szenvedés elfogadását. Volt egy álmom. Azt álmodtam, hogy jöttem kifelé a hátsó szobából az előszobába. Siettem, mintha valaki jött volna utánam. Bemenekültem a szélső szobába, amelynek üveges ajtaja van. Gyorsan becsuktam az ajtót, és hátranéztem. Egy szemet láttam az ablakon át, amely figyelt engem. Nőtt a szem, betöltötte az ablakot. Majd eltűnt az ablaküveg, és kiláttam a folyosóra. Egy nagyon szenvedő, nagyon elgyötört Krisztus-arc nézett rám – 6
fájdalmasan, szemrehányóan, szomorúan. Az volt a tekintetében: - Nem akarsz az én véres lábnyomomba lépni? Nem akarsz szenvedő Megváltód után jönni? – Akkor kitártam feléje a karomat: - De Uram, Te tudod, hogy én szeretlek Téged! - kiáltottam és felébredtem. Ez az álom erősít engem azóta is. Bizonyság ez az álom arra nézve, hogy Isten engedélyével van a szenvedés az életemben, nevel általa és a szenvedő Krisztushoz visz közelebb, hogy belelépjek véres lábnyomába. Oda is kövessem, ahol nem virágos az út. Istennek célja van a szenvedésekkel az életünkben! Hajlamosak vagyunk a szenvedések idején azt mondani: Nem szeret engem az én Istenem! – és megkeseredünk. Ahhoz, hogy ez az érzés kimenjen a szívünkből, szemlélnünk kell a szenvedő Krisztust mindig jobban. Ha Őt szemléljük, és az Atyát, aki leküldte szerelmes Fiát, Egyetlenjét erre a bűnös, sáros Földre, akkor megértjük, micsoda nagy szenvedés volt az ára a mi megváltásunknak! Hogy mi ne kárhozzunk el, hanem ott lehessünk abban a dicsőségben, amit Isten számunkra készített. Ha szemléljük azt az áldozatot, amit Ők hoztak – hiszen tudjuk, hogy Jézus Krisztus, amikor itt a Földön élt, felvette az emberi lét minden korlátját, átélte minden szenvedését. Éhezett, szomjazott, fázott, elfáradt, fájdalmakat hordozott. Megvetették, nem értették meg, gyűlölték, támadták, gyalázták, kínozták, végül keresztre feszítették. Fenékig ürítette a szenvedések poharát! Testileg is sokat szenvedett az Úr ott a Golgotán. Előzőleg megcsúfolták, majd megostorozták olyan ostorral, amiben csontszilánkok, ólomdarabok voltak belefonva. Felsértette hátát, rettenetes szenvedést okozott Neki! A 7
töviskorona, az átszegzett kezek és lábak… Mikor felállították a keresztet, testének egész súlya a sebekre szakadt, szétfeszítve levegőt is alig kapott. Majd a sebláz gyötörte, szomjazott. Lelkileg is nagy szenvedéseken ment keresztül, mert a világ összes bűnét magára vette. Minden ember vétkeit. Emiatt a bűn miatt az Atya elfordult Fiától, mert Ő nem vállal közösséget a bűnnel! Mivel Jézus bűnné lett érettünk, egyedül maradt. Ez minden szenvedések fölött való kín! Ő, Aki a mennyei fényességben mindig élvezte Atyja szeretetét, töretlen volt a szeretetkapcsolat közöttük, tökéletes az összhang, most ott függ Istentől elhagyatva. Nagy fájdalmában felkiált: Én Istenem, miért hagytál el engem? Nincs annál nagyobb gyötrelem, mint amikor valaki elveszti Isten közelségét! Aki ismerte a jövendő világ erőt, Aki életének ez része volt mindig, most az emberi lét legaljára süllyedt, Istentől is elvetve. A világ összes szenvedése rajta volt! Végül megszakadt a szíve értünk való gyötrődésében… Ha erre gondolunk, akkor elhisszük, hogy szeret minket az Isten? Amikor nehéz az életünk, gondoljunk arra, mennyit szenvedett Megváltónk értünk testileg és lelkileg is! Gondoljunk arra, mennyire szeret bennünket, hogy vállalta érettünk! És ha követni akarjuk Őt, a szenvedések útjára is rá kell lépnünk! De milyen csoda! A mi Urunk tudja, mi a szenvedés, és együttérző szeretetével, minden segítségével ott van velünk, hogy átsegítsen rajta! Nekünk nem kell egyedül végigélni, mint ahogyan Neki kellett! Szükségünk is van a szenvedésre, mert nevel Isten azon keresztül. „Aki testileg szenved, megszűnik a bűntől!” I. Pét. 4:1. Aranykötél a szenvedés, amivel Isten magához 8
erősít minket! A szenvedő mindig jobban ragaszkodik az Úrhoz, nagyobb szüksége van Rá, tudja, hogy csak az Úr segíthet neki. Aki szenved, annak nincs arra energiája, hogy a földi bűnös örömöket keresse. A szenvedés megőriz az Úr közelségében, ha készek vagyunk elvenni a kezéből. Csak fel ne lázadjunk Isten ellen! Kell bíznunk Benne annyira, hogy tudjuk, Ő jót akar nekünk, és azért engedi ránk a nehézségeket, mert megtartásunk érdekében szükségünk van rá! De nem hagy minket egyedül! Drága Lelke által vezet, erőt ad; Igéjével támogat, utat mutat, míg haza nem érünk az örök hazába! Addig tisztogatja fehér ruhánkat a szenvedések által. De velünk van minden napon a világ végezetéig! És nem hagy felettébb kísértetni, mint azt elhordozhatnánk! Ne gondoljunk arra soha, hogy Isten nem szeret! Ezzel soha ne tudjon a Sátán győzni felettünk! Lássuk Jézus szenvedését, amit csakis értünk vállalt, és gyötrődésünk meg fog csendesedni! Mert ezt csak Az tudta végigélni, Aki mindenkinél jobban szeretett minket! Nagy ára volt az üdvösségünknek! És Aki ismeri a szenvedést, a fájdalmat, Az megért minket, velünk van, nem hagy el, sőt, ha megnövekszik a szenvedés, megnövekszik a kegyelem is! Ezért ne féljünk a szenvedéstől, mert a szenvedés alatt sokkal közelebbről látjuk Megváltónk drága arcát, jobban megértjük Őt, eggyé válunk Vele. És ha a szenvedést elfogadjuk az Ő kezéből, akkor hitünk erősödik, örömünk nagyobbá lesz Őbenne, szeretetét jobban érezzük, mint valaha! A szenvedések az áldás forrásává válnak számunkra!
Szenvedéseink és a szenvedő Krisztus 9
Emberi életünk tele van szenvedésekkel. Miért? Miért? Tesszük fel a kérdést. Így nagypéntek és húsvét táján, ha a golgotai keresztre nézünk, és ott látjuk függni a Nagy Szenvedőt, akkor talán valamit megértünk a szenvedés szükségességéből. Akkor, ha Isten oldaláról nézzük... De igazán majd ott fent fogjuk meglátni a szőnyeg mintáját, amit a Nagy Szövőmester szövögetett és amit innét hátulról szenvedésnek és egyéb hasonlónak láttunk. Meglátjuk, milyen szépen és pontosan tervezett és mindennek értelme volt. Most csak a csomókat, a kusza szálakat látjuk, de ha a szőnyeg mögött Istent látjuk, akkor már a fonákjából is megtudhatunk valamit: 1. Megtudhatjuk, hogy a szenvedés a bűn következménye, de egyben büntetése is. A bűnesetnél az Úr azonnal bejelenti az asszony, a férfi, sőt a kígyó szenvedését is. Szenvedni kell, mert vétekben fogantattunk és bűnben melengetett minket az anyánk. Földi, emberi életünkhöz hozzátartozik tehát a szenvedés. Testi és lelki szenvedés. 2. Aki tovább olvas a szálak között az meglátja a bűn büntetése, a szenvedés mögött a kegyelmet is. A szenvedés nemcsak a bűn következménye, hanem „jelzőcsengője” is. A szenvedés azt jelenti, valami nincs rendben a testi, lelki vagy szellemi életemben. Boldog az, aki még szenvedni tud és hallja a figyelmeztető csengőt: „Vigyázz, baj van! Bűnben, engedetlenségben élsz!” 3. Ha tovább figyeljük a csomókat, szálakat és mögötte érezzük egyre jobban az Alkotót, akkor megtudjuk, hogy a szenvedés orvosság is a bűn ellen! Fájdalmas, keserű orvosság. Hány emberi lét tisztult már meg a szenvedés tüzében és lett Isten kezében drága, új eszköz. Hány lélek 10
sóhajtott fel így, miután megtisztult, megedződött a szenvedésekben: „Megérte! Ezerszer is megérte!” Mégis ott van a szívünk mélyén a kérdés, miért nem teremtette meg Isten az embert a bűn lehetősége és szenvedés nélkül? Megtehette volna! Mennyivel egyszerűbb lenne az élet! Igen, ez így is lehetett volna. De Isten nem robotembereket teremtett, akiket dróton rángat. Szabad akaratú lényeket teremtett, akik választhatnak a jó és a rossz, a tiszta és a szennyes között! Isten tudta, hogy mi fog ebből következni, mégis vállalta, hogy ilyen embert teremt. Azt is tudta, hogy Ő fizeti meg az árát annak, hogy szabad akaratú embereket és nem bábukat teremtett. A saját szerelmes Fia testével temette be a szakadékot, amely téged és engem Tőle elválasztott. Ő nemcsak büntető, a szenvedés által gyógyító Isten, hanem együttszenvedő Isten is! Együtt szenved egyetlen, szeretett Fiával, helyetted, éretted, miattad. Az első nagypénteken a velünk együtt szenvedő Isten szíve megszakadt! Azért, hogy a tiédnek ne kelljen megszakadni, hanem megtisztulva doboghasson tovább. Ő nem puszta szavakkal és jajgatással sajnált téged: „Szegény ember, mennyi bajod van, sokat szenvedsz, megértelek, ez is nehéz, az is nehéz! Mennyi bűnt elkövetsz, milyen szennyes is vagy! Úgy sajnállak, hogy el fogsz kárhozni!” Nem! Ő cselekedett ezért a nyomorúságban lévő emberért! Egyetlen Fiát adta szenvedni erre a földre és meghalni a mi bűneinkért. Példát mutatott arra, hogyan lehet a szenvedést elhordozni, felhasználni és átalakítani életünk újjátételére, átalakítására. 11
Az Ő szenvedésében, átszegezett kezeiben, megtört testében vannak a mi bűneink megbocsátva, elfedezve. Van szenvedés ezen a földön, de a mi Atyánk az Ő egyszülött Fiában velünk szenvedett, együttérző, megszakadó szívvel szenvedett. Legyen ez vigasz a számunkra. Milyen vigasztaló a számunkra, szenvedő emberek számára, hogy van egy olyan Megváltónk, aki megért minket. Aki alájött erre a bűnös földre és emberként résztvett a mi szenvedéseinkben. Megízlelte a halált is érettünk. Van egy olyan Atyánk, Aki Fiával együtt szenvedett. Aki úgy együtt érzett a veszendő emberrel, hogy nem sajnálta Egyetlenét odaadni a kínos keresztfára. A boldog Isten vállalta a teremtményéért a szenvedést... Ezzel megmutatta, hogy a szenvedésnek mindig van értelme és célja. A mi örök életünket vásárolta meg nekünk a szenvedő Krisztus és a Vele együtt szenvedő Atya... A könyörület és az irgalom Isten lényéhez tartozik. A segítő szeretet az Ő együttérző szívéből folyik. Nem az ember érdeme miatt könyörületes az Isten, hanem mert hűséges Isten Ő és tele van részvéttel, szeretettel az ember iránt. Ezt látjuk már az Ószövetségben is megírva több helyen: „Megindult az Úr panaszaikon” Bír. 2:18. „Én pedig ne szánjam Ninivét?” Jón. 4:11. „Megesett bennem az én szívem, fellángolt minden szánalmam.” Hós.11:8. és Jer.31:20... Azt látjuk, hogy Isten akkor szánta meg az Ő népét és egyes embereket, ha azok bűnbánatot tartottak. Akkor Isten felfüggesztette a büntetést... Isten a sajnálatát, együttérzését mindig cselekedetekkel fejezte ki és nem siránkozó szavakkal. A legnagyobb sajnálatát és könyörülő együttérzését akkor mutatta meg, 12
amikor egyszülött Fiát aláküldte az emberek megmentéséért. Nem csodálni való és utánzásra méltó ez az irgalom?! „Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas” — mondja Jézus. Nyújtsuk ki azért a mi mentő kezünket a szenvedők felé, ha kell, egy darab kenyérrel, Jézushoz vezető vigasz szavakkal, jó tanáccsal, imával... De sohasem a bajokat felnagyító, másokat elkeserítő sopánkodással, siránkozással közelítsünk a szenvedők felé. Tanuljunk Krisztustól! Egész földi életében könyörülő volt a szenvedő ember iránt: gyógyította betegeit, etette az éhező sokaságot, megszabadította a gyötrő bűntudattól szenvedőket. Éhesen, szomjasan, maga is testileg szenvedve könyörült a szenvedő embereken. Isten kívánja az embertől is, hogy könyörületes legyen: „öltözzétek fel a könyörületes szívet” Kol.3:12 és Zak. 7:9., Mt. 18:33., Luk. 10:37... Földi életünk tehát tele van szenvedéssel. Szükség van arra, hogy egymáson könyörüljünk, egymásnak segítsünk. Szükségünk volt arra, hogy Isten könyörüljön rajtunk és Fiában bemutassa a szenvedés célját és értelmét. Bemutassa és megtanítson minket arra, mit kezdjünk a szenvedéseinkkel. Hogyan tudjuk azokat elviselni és felhasználni, hogy javunkra legyenek... Ó, de sok fajta megoldással kísérleteztek már az emberek, hogy elviselhetővé tegyék a szenvedést, de hiába: Vannak emberek, akik cinikusan vonogatják a vállukat: Tudom, hogy van, tudom, hogy jön, — na és?! Vannak, aki magukat sajnálgatják, panaszkodnak és csak a saját szenvedéseiket látják, a másé nem érdekli őket: Még te panaszkodsz?! Ide figyelj...! A te férjed? Ismernéd csak az enyémet... stb. 13
Mindenki magáról beszél és senki sem figyeli a másikat. Esetleg otthon jót mulat rajta. Megoldás-e a „csak azért is” magatartás? — „Ha szét is zúzza a fejemet a sors, nem hajtom meg senki és semmi előtt! Soha! Inkább éjszaka sírok, de mások ne lássák meg rajtam, hogy tele vagyok sebbel!” Vajon nem egy teljes összeroppanás jön-e a végén és lesz a következménye az ilyen magatartásnak?... Hány fajta vallási, eszmei irányzat kínált már megoldást a szenvedésre, de nem volt igazi. A buddhizmus, amely azt hirdeti, meg kell öldökölnöm magamban az élet kívánságait és nincs többé szenvedés! Benne vagyok a Nirvánában, ami azt jelenti, megszűnt az egyéni létem, tökéletes a nyugalmam. Mintha valaki úgy oldaná meg a fogfájását, hogy a fejét vágatná le. Mindenki buddhista, aki úgy akar kibújni a szenvedés alól, hogy a halált kívánja. Az öngyilkosok is azok! Ez sem megoldás tehát! Vajon megoldja-e a szenvedés kérdését az ind — és egyben nyugateurópai kísérlet: letagadom az élet tényeit: nincs anyag, nincs betegség, nincs szenvedés, nincs halál. Ezek illúziók csupán! Csak az isteni Szellem van, amibe bele kell olvadnunk. Aztán éppen Indiában van a legnagyobb anyagi nyomorúság. Ahol azt vallják, hogy nincs halál, ott hal meg a legtöbb ember és csecsemő. Aztán van vagy 33 millió istenük! Gondolataik tehát csak öncsalások... Itt van aztán az iszlám. Neve azt jelenti: Isten akaratában való megnyugvás. Ez önmagában igaz és szép gondolat, csak éppen az ember tisztátalan kezében hamissá lesz. Vajon minden Isten akarata, amit mi akarunk? Minden 14
szenvedés Isten akarata, amit mi okozunk? Ezt látta be az egyszeri imám (pap)is, aki megkérte földesurát, ne sanyargassa annyira jobbágyait. — De hiszen Isten akarata, hogy én legyek a földesúr és ők a jobbágyok! — kegyeskedett a földesúr. — No ha ez az Isten akarata, akkor ez is az! — mondta az imám, és levetve papucsát alaposan elverte vele urát. Az iszlám vallás hívei mennyi szenvedést, bűnt okoztak már a világon, a maguk értelmezte, kiforgatott igazságaikkal. Nem tudtak megoldást adni a szenvedés nagy problémájára! Nézzük milyen megoldást kínál a kereszten szenvedő Jézus Krisztus? Jézus realista! Elfogadja a szenvedés tényét és valóságos tényekkel állítja szembe követőit. Ezáltal egészen más arcát mutatja meg a szenvedésnek. Az Ő Evangéliumában nem csak boldogmondások vannak, hanem szenvedésmondások is. Lukács 21.8-19. Jézus reálisan elfogadja a szenvedés tényét és követőit is reálisan szembefordítja a szenvedéssel. Ez azt jelenti, hogy aki Őt követi, nem vonogathatja cinikusan a vállát, nem is fonogat tövis koronát a saját feje fölé. Az nemcsak azért él, mert élnie kell. Nem menekül a halálba, hogy ne kelljen szenvednie, de nem is fordít hátat a szenvedésnek indus módon. Hanem: 1./ elfogadja a szenvedés tényét 2./ az elfogadott szenvedést beépíti az életébe 3./ és fel is használja — ahogy a sas felhasználja a vele szembezúgó orkán erejét, mert szárnyát abba a szögbe állítja, hogy az őt lehúzni akaró vihar ereje röpíti őt a viharzónák fölé, — a magas sziklaszirtre, ahol a fészke várja... Arra is megtanít Krisztus, hogyan lehet az 15
elfogadott, beépített és fölhasznált szenvedést átalakítani. Egy hívő ember szívében hogyan változhat át egy sértés rozsdás pengéje — „arannyá”, megbocsátássá, és egy nehéz betegség — szolgálattá. Úgy, mint ahogy a kagyló két héja közé beszorult piszkot addig izzadja, szenvedi körül a kagyló, amíg fájdalmai középpontjában igazgyöngy nem keletkezik... Amíg elfogadom, beépítem a szenvedést, amíg fölhasználom és átalakítom, addig magam is átalakulok, új emberré! És ez a földi élet célja: az új ember! És ez nem lehetséges szenvedés nélkül. Jézus egész életében ezt az egész folyamatot bemutatja. 1./ 40 napig böjtöl a pusztában. Imádkozik, tusakodik. Arra használja a böjtöt, hogy megerősödjék általa. Amikor megéhezik, szenved, akkor megjelenik a Kísértő. Arra akarja rábírni Jézust, hogy másként intézze el a szenvedés kérdését, mint ahogyan azt Ő el akarja intézni. Ne legyen egészen emberfia. Ha éhes, tegyen csodát! Ha bajban van, meneküljön el! Kápráztassa el az embereket csodáival, legyen hős: Ugorj le! Ezt nem akarod? Ó, akkor legyél olyan egészen, mint ők, az emberek, neked adom a föld minden országát, gazdagságát, csak engem imádj! Jézus elfogadja a kísértést, de átalakítja bizonyságtétellé: „Meg van írva...” És ezzel legyőzi a kísértőjét. Az Igével! Ő csak az Atyának akar engedelmeskedni és Őt akarja csak imádni! 2./ Piszokba akarják taszítani, jellemét akarják bemocskolni: „Együtt eszik a bűnösökkel”... Ő elfogadja a feléje nyújtott mocskot és arról beszél, hogyan öleli ki a piszokból az Atya az elveszetteket. Megszületik az elveszett bárány, a drachma és a fiú hármas példázata. 16
3./ Egy írástudó megkísérti, nevetségessé akarja tenni. Átengedi szívén ezt az embertelenséget és megszületik az irgalmas samaritánus példázata, az emberségről. 4./ Egy napon, amikor prédikál, a családja keresi. Úgy látja a család, hogy elveszítette az eszét. Meg akarják menteni. Nem hisznek benne, még anyja sem! Ez biztosan nagy fájdalmat okozott Jézusnak, de átengedi hatolni a szívén és ebből, a családja hitetlenségéből születik meg a lelki család gondolata, a krisztusi bizonyságtétel. Mindenki beletartozhat a lelki családba, aki az Atya akaratát cselekszi, még Mária és az Ő testvérei is. Családja támadása az igazi család meghirdetését eredményezte. 5./ Tanítványai azzal szomorítják, hogy ki a nagyobb? Ekkor felviszi őket a hegyre, szembefordul saját keresztjével, szenvedéseiről beszél Illéssel és Mózessel — és ragyogni kezd! Míg tanítványai dicsőséget akarnak, Ő bemutatja, hogy az önfeláldozás, a kereszt elfogadása teszi életét valóban naggyá és ragyogóvá. Tanítványai térdre borulnak nagysága és tündöklő ragyogása előtt. 6./ Júdás árulása sem törte össze. Elfogadja azt is. Bemutatja, hogy a szeretet akkor igazi, ha nem változik meg akkor sem, ha a másik megváltozik. Így szól árulójához: „...barátom!” 7./ A kereszten függve rettenetesen szenved. Valaki enyhíteni akarja szenvedéseit és méreggel kevert ecetet ad neki inni, de Ő nem akar belőle inni. Öntudattal, teljesen átérezve akarja elszenvedni kitaszítottságát és halálát. Azért, hogy a legnagyobb tragédia és szenvedés a legnagyobb örömmé változzék át minden ember számára. 8./ Ott, a kereszten történik meg a legsötétebb igazságtalanság, ott mutatja meg az ember a legsötétebb 17
arcát, ott fortyog a gyűlölet a legkeserűbben és Jézus szívében ott változik át minden az igazságtalanság gyógyszerévé. Ott mutatja meg Jézus az Atya legtündöklőbb arcát, és ott változik át a legédesebb szeretetté. Mert szívére vette a gyűlöletet és átváltoztatta, ha bele is hasadt a szíve! A világtörténelem legsötétebb órája így változik át a legvilágosabb órává: a kereszt — trónná, a vég — kezdetté, és a szenvedés értelmet nyer. Így tanítja Jézus az Ő kicsinyeit a szenvedés elfogadására, átalakítására. *** Milyen kevesen értették meg Őt és milyen kevesen gyakorolják a szenvedés krisztusi megoldását! Jézus realista! Nem kerüli meg a szenvedést, hanem elfogadja, beépíti az életébe, fölhasználja, mint a teremtett világ tényezőjét, pozitív erőkké alakítja át szíve csodálatos kohójában. Fölébe kerekedik a szenvedésnek és önmagának is és újjá lesz és újjá tesz. Így alakított át minden bántást, igazságtalanságot, fájdalmat, egészen a kereszt szenvedéséig. Elébe ment a szenvedésnek a Gecsemáné kerti imatusa után. Nem keresett kibúvót. „Keljetek fel és menjünk!” — mondja tanítványainak. Ő maga tette le az életét, maga adta oda a keresztre, a szenvedésre... Az Ő szenvedéseiből fakadt a megváltás csodája! A kereszten diadalkiáltásként hangzott el: „Elvégeztetett!” Mégha egészen csendesen tudta is kimondani... 18
Igen, de Jézus Krisztus Isten Fia volt, nemcsak Emberfia. Elfogadhatja-e, képes-e elfogadni földi ember is így az ellene irányuló fájdalmat, szenvedést, bántást, sértést? Be tudja-e építeni életébe, élete menetébe? Fel tudja-e használni és át tudja-e alakítani pozitív erőkké, szolgálattá, megbocsátássá, szeretetté? Közben maga is átalakul új emberré?... Erre szeretnék néhány példát felhozni a Bibliából, más lelkipásztorok és az én élettapasztalatomból: 1./ Cirénei Simon ismert előttünk a húsvéti eseményekből. Vidáman jön haza a mezőről, és fogalma sincs róla, mi vár reá néhány pillanat múlva. Alig ér a Golgotához vezető útra, amikor goromba kezek megragadják és egy roskadozó alak válláról az ő paraszti, erős vállára löknek egy nehéz keresztet. Jézus keresztjét. Simon színes bőrű volt, észak-afrikai. Ezért választották őt. Erre a négerre nyugodtan rá lehet tenni a keresztet. Zsidóra nem tehették, mert abból politikai bonyodalmak származtak volna. Római ember sem nyúlt volna ehhez a kereszthez. Tehát nemcsak személyes megaláztatás volt ez Simon részére, hanem faji megaláztatás is. Itt következik aztán a fordulat Simon életében: míg viszi Jézus keresztjét a Golgotára, végignézi szenvedését, megérti, hogy mi is történik azon a kereszten. Megsejtette, hogy abból a megszakadó szívből, reá, a színesbőrűre is szeretet árad. Megsejtette, hogy van értelme a szenvedésnek! Más emberként jött le a Golgotáról és a személyét ért megaláztatás átalakult a szívében: bizonyságtétellé.
19
Honnét tudjuk ezt? A Bibliából! Két fia: Rufusz és Alexander keresztyének lettek. (Márk 15:21.) Pál köszönti Rufuszt a Római levélben. 16:13. Simon megaláztatásából két fia született újjá. Talán ők voltak az elsők, akik egy megvetett, lenézett fajhoz elvitték Jézus szenvedéseinek hírét, okát és célját. A négerek ma is úgy tudnak Jézusról énekelni, ahogy egy nép sem tud: egyszerre sírva és mosolyogva: „Nem tudja senki, mit szenvedek... Glória, Hallelújah...” — éneklik egyik énekük refrénjében. Egyetlen sorban szenvedés és hálaadás... 2./ Az Ap. Cselekedeteiről írott könyvben olvassuk a legtöbbet az átalakított szenvedésekről: a./ Péter és János apostoltól alamizsnát kér a koldus az Ékes-kapuban. Az apostolok hiába kutatják zsebeiket, aranyuk és ezüstjük nincsen. Szegények, de van ennél többjük. Van hitük! A szegénységük és a hitük ötvözetéből egy aranynál is drágább ajándék születik szívük kohójában — élet, gyógyulás a beteg számára! Ha pénzt kapott volna a beteg, mennyivel kevesebbet kapott volna... Így lehet a szegénységet átalakítani pénznél is drágább, nagyobb értékké. Egy lelkipásztor beszélte el, hogy kórházban feküdt. Olyan valaki látogatta meg, akinek nem volt pénze ajándékra, de leírt egy evangélizációs sorozatot, amit az előző héten hallott. Ma sem tudja az a látogató, hogy milyen drága dolgot is adott akkor. Éppen azt, amire szüksége volt akkor a betegnek. Igen, a szegénység is felhasználható. Isten néha elvesz tőlünk valamit, hogy többet vehessünk el az igazi ÉLETBŐL! b./ István diakónus volt, nem apostol. A zsidó nagytanács elé hurcolják és rágalmakkal borítják el. Ezt nehéz elviselni, de ő bizonyságtétellé alakítja át a rágalmakat és 20
úgy fénylik közben az orcája, mint egy angyalé. Minél többet hazudnak ellene, annál ragyogóbbá válik. Amikor kövekkel borítják el, akkor megkövezőiért imádkozik. Ez az imádság, ez az égbe tekintő ragyogó arc találja szíven az ifjú Sault, aki a kövezők ruháit őrzi. Nem hagyja nyugodni, míg a damaszkuszi úton Pállá nem lesz. A kövek alatt szenvedő, vérző István halálában Pállá kezd alakulni Saul. Íme a szenvedés, a rágalom átalakul pozitívummá, egy ember csodálatos megtérését segíti elő! c./ István halálát a jeruzsálemi hívők üldözése követte, menekülniük kellett. Szétszóródtak Júdea és Samária területein. Szenvedésüknek mi lett a jó következménye? Mivé alakult át üldöztetésük? Szolgálattá! Széjjel jártak, hirdetvén az Igét. Minél jobban ütötték őket, annál messzebb mentek hirdetni az Igét! d./ A zsidóság egyre jobban üldözi az ázsiai keresztyéneket. Egyik helyről a másikra üldözik a misszionáriusokat. Pált meg is kövezik a zsidók felbujtására. Egyre nagyobb akadályokat gördítenek az ázsiai zsinagógák felbőszült tagjai a helyi misszió elé. Így Pál és munkatársai tovább mennek Európába (Macedónia — Filippi). A kisázsiai misszióból nőtt ki az európai misszió. e./ Pál és Sílás börtönben ülnek, azért mert Jézus Krisztust hirdették az embereknek. Tehát jót tettek! És börtönbe jutottak! De nem panaszkodnak — talán mi ezt tennénk ! — , hogy „ezt érdemeltük Istentől, amikor Őt szolgáltuk?! Cserben hagyott minket?!” Nem, ők énekkel dicsőítik az Istent! A bilincsek fájdalma Isten dicséretté alakul. Mi lesz az eredménye? Isten bizonyságot tesz szolgái mellett, megrázza a földet és kinyílnak a börtönajtók, lehullanak a 21
bilincsek. Mire megvirrad, a börtönőr megtér házanépével együtt. Ő lesz a filippibeli gyülekezet egyik alapköve. Mindez azért történhetett így, mert Pált és Sílást nem törte meg a kaloda fájdalma, átalakították szívükben dicsérő énekké! Hogy szenvedhetnek Krisztusért, annak örültek! Szenvedésük gyümölcsöt termett, maguk is megszabadultak és mások pedig megismerték a Krisztust rajtuk keresztül. Áldott, gyógyító, gyümölcsöt termő szenvedés! Áldott iskola, amiben Isten tanít minket! Ha jó tanítványok leszünk, elmondhatjuk Pállal együtt, új emberré formáltan: „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus!” *** Nézzük meg egy kicsit Pál apostol életét. A Sátán angyala valami tövist szúrt Pál testébe. Valami bántó, fájdalmas dolgot kellett hordoznia, amely követte, mint az árnyéka. Gátolta munkájában. Mint a munkást a kezébe szúródott tövis, a vándort a lábába ékelődött tövis. Nem kell firtatnunk, hogy mi volt ez a tövis, ha Pál elhallgatta. Az apostol tudta, hogy nem véletlenül van a fájdalom a testében, nem a „vak sors” talajából nőtt ki, hanem „adatott nékem.” Isten engedélyével és céllal: „hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam.” De ő is ember volt, aki szenvedett a tövistől, ezért imádkozott Urához, hogy vegye el tőle. Nem jött rögtön a felelet. Háromszor könyörgött érte, mire Isten felelt. Nem úgy, ahogy Pál szerette volna, de megértette a feleletet és elfogadta: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Mintha ezt mondta volna neki Isten: a terhet nem veszem le rólad, hordozni 22
fogod ezt a tövist a sírodig, de elégséges erőt adok elhordozására. Elég néked az én kegyelmem még erre is. Meghagyta Isten a betegséget — gyógyszerül! Egy még nagyobb baj és betegség ellen — az elbizakodottság ellen! Talán Pál magának tulajdonította volna a sokféle és eredményes útját. De így tudta, hogy ilyen tövissel a testében talán 2 km-nyi úton sem tudott volna szolgálni egyedül! Isten tehát olykor betegséggel gyógyít még valami nagyobb bajt, nyavalyát. Ha tehát Isten „nem”-et mond, akkor ezt kell elfogadnunk válaszul, mert ez a felelete az imánkra! Lehet, hogy csak egy ideig tart és nem végleges, de most valamiért ez a felelete. Aki keresi, hogy miért, mi célból, az meg is találja. Pál azt mondja, hogy 14 évvel ezelőtt adatott neki a tövis és azóta nem szűnt meg fájni. És már nem is akar tőle szabadulni! Sőt: „gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmakban, nyomorúságokban, hogy a Krisztus ereje legyen nyilvánvaló bennem. Mert amikor erőtelen vagyok akkor vagyok erős.” A bántó, szúrós tövis kivirágzott és gyümölcsöt termett. Pál gyönyörködik benne, mert annak köszönheti, annak a szúró tövisnek, hogy Krisztus ereje beköltözhetett a gyengeség hajlékába... Áldás a tövis, ha imára nyitja ajkunkat! Áldás a szenvedés, ha Istenhez visz közelebb. Pál háromszor könyörgött szabadulásért, aztán Isten kezébe tette le a bajt, elfogadta, beépítette az életébe és Jézus segítségével áldássá változott a szenvedés, Pál számára és azok számára is, akik rajta keresztül találkoztak a megfeszített és feltámadott Krisztussal. Egy lelkipásztor bizonyságtételét olvastam: hét (7) év óta kínos izületi bántalmak gyötrik. Isten azóta nem akarja 23
tőle elvenni. De elveszi akkor, amikor szolgál. Akkor sohasem fáj. Sem a szolgálat előtt, sem a szolgálat után, jónéhány óra hosszat. Ezért sokat szolgál és úgy érzi, sokkal kevesebbet szolgálna, ha nem fájna a válla. S lehet, hogy éppen ezért kell, hogy fájjon... Testvérem, szúr a tövis? Kérd az Urat, hogy vegye el. De ne fáraszd sokáig az Urat! Pál is csak háromszor kérte. Ha nem veszi el, kérjed Tőle: Uram, mutasd meg, mit akarsz elérni a betegségem által, hogy segíthessek Neked! A világ nagy áldásai szomorúságokból nőttek ki. A legnagyobb áldás, a megváltás is szenvedés árán lett a miénk Jézus Krisztus által. Minden jó és szép, amit emberektől kapott ez a világ, szenvedések árán született. Dávidnak mennyi szenvedésébe kerülhetett, míg megszülettek ajkán a zsoltárok, — melyek most minket vigasztalnak. A költők szenvedéseik alatt tanulva tanítanak, vigasztalnak dalaik és költeményeik által, melyek szenvedéseik alatt születnek: Egyszer egy nagy magyar írótól egy csodálatos tisztasággal megírt regénye után megkérdezték, hogyan lett író és hogy tud ilyen ragyogóan írni? Végigmutatott kopott ruháján, béna lábán és púpos hátán és azt mondta: Így! ... Egy gyönyörűen, de hidegen éneklő művésznőről mondta — elgondolkodva — egy zenekritikus: Ha valamitől megszakadna a szíve, de nagy művész lenne! És egyszer megszakadt ennek az asszonynak a szíve... Meghalt egyetlen kislánya. Attól fogva csak könnyes szemmel lehetett hallgatni az énekét... Egy lelkipásztor meséli el: vigasztalni akart valakit, aki testi-lelki szenvedések tűzében égett, tépte, gyúrta, 24
marcangolta az életét. Vigasztaló szavait kedvesen leintette: Ne szólj semmit, jól van ez így. Éppen erre volt szükségem. Eddig mindig volt valami jelző az emberségem előtt. Hol így hívtak: kegyetlen ember, hol így: kemény, indulatos ember. Így is: hazug ember, gazember. Ritkán talán: jó ember. De most csak ember vagyok. Minden más jelzőt lemart rólam a szenvedés. Félórai beszélgetés után így szólt hozzá a lelkipásztor: — Barátom, újra van egy jelződ! — Micsoda? — kérdezte riadtan. — Isten embere! — felelte a lelkész őszinte meggyőződéssel... Egyszer egy ember pályája tetőfokán, ereje teljében teljesen megvakult. Borzasztó szerencsétlenség... lázadozott sorsa ellen... nem akart, nem tudott belenyugodni. Lassan elcsendesedett. Eszébe jutottak azok, akiknek hasonló a sorsuk, sajnálni kezdte őket, gondolkodott, töprengett... és egyszer csak megjelent a Vakok ABC-je A vak ember ajándékozta meg a világ világtalanjait ezzel a nagy áldással. Ma már minden nyelven használják ezt az ABC-t, melynek segítségével 3-4 millió vak tudja olvasni a Világ Világosságának, Krisztusnak evangéliumát.. Valaki énekre akarta megtanítani kicsi madarát. Hosszú ideig eredmény nélkül: egy-egy hangot elkapott, de nem lett belőle dal. Ekkor gazdája teljesen elsötétítette, letakarta a kalitkát. A kis teremtmény figyelmes lett, hallgatta gazdája tanítását és addig próbálgatta a dalt, míg tele lett vele a szíve, szája. Újra világosságra lehetett hozni a kalitkát, a kis énekes vígan énekelt... A Mesternek vannak „dalai”, szavai, melyekre nem tud megtanítani minket, amíg körülöttünk a világ zaja, zenéje szól. Csak itt-ott kapunk el egy-egy hangot, 25
összefüggéstelenül. Sötétséget, szomorúságot borít ránk és házunkra, és akkor figyelni kezdünk és megtanuljuk a legszebb éneket. Megtanulunk szavára figyelni, megértjük, mit akar velünk kezdeni... A szenvedés alatt jobban Isten felé hajol az ember. A szenvedés tehát eszköz, Isten mentő szeretetének eszköze. Még a hívő emberek számára is szükséges. Miért? Péter 1.levele 2:5. alapján az Úr megváltottjainak Isten hajlékává kell felépülnie, mint élő köveknek. Minden hívő ember egy-egy kő a nagy Építőmester kezében. Vajon a bányából kirobbantott kövek alkalmasak-e arra, hogy faragás, vésés nélkül, amint vannak beépíttessenek az épületbe? Hányféle vésőt, kalapácsot használnak a kőfaragók, míg egy kő alkalmassá lesz az épület falába való elhelyezésre... Ha Salamon templomának köveit olyan gondosan kifaragták már a bányában (I.Kir.6:7), akkor milyen megmunkáláson kell átmenni azoknak az élő köveknek, akikből Isten akarja megépíteni az Ő hajlékát. A hívő ember szenvedései a mennyei Építőmester vésőjének nyomai az Ő szívén. Bármilyen nehéz a szenvedés, javunkra formálja az Úr. Tűrjünk csendben és bocsássuk magunkat annak a rendelkezésére, Ki minket az Ő Fiának a képére akar kiformálni. Az ezüstműves csak addig hagyja az ezüstöt az olvasztó tégelyben, míg a maga képét meglátja benne. Minket is csak addig tart Isten a szenvedések tűzében, míg a saját képét meglátja bennünk... Boldog, átformáló szenvedés! Új embert formáló szenvedés! Köszönjük Neked, Urunk, a töviseinket. Ne sírj testvérem! Töröld le könnyeidet! *** 26
Még néhány gondolat arról: miért kell a hívő embernek is szenvednie? Ugyanúgy szenvednie, mint másnak. Azt meg végképp nem értjük, hogy az istentagadók olykor szenvedés nélkül élnek, míg a hívő szenved. Talán a hitetlen mondja: Mi értelme van a te nagy hívőségednek, ha Isten éppen ott nem segít neked, ahol elvárnád, a szenvedésnél? Ez a kérdés ott él minden hívő ember szívében, ha kimondja, ha nem. El tudjuk azt képzelni, milyen igazságtalan, kivételező világrend lenne, ha Isten minden szenvedéstől megkímélné az övéit? Ha az Ő iskolájában nem nevelné, fegyelmezné a gyermekeit? Használna az gyermekeinek? Isten hírnevének, igazságosságának?... Ha a hívő emberre nem lenne érvényes a nehézkedési törvény és ő nem esne le a kerékpárról és nem törhetné el a lábát? Ha a bacilusok kikerülnék a hívő tüdőket? Ha az isteni átok - „porból lettél és porrá leszel” — nem vonatkozna a hívőre, csak a hitetlen halna meg és az ő szerettei? Vagy az „arcod verejtékével eszed a kenyered”, csak a hitetlenekre vonatkozna? Milyen kereszténység lenne ebből? Az emberek érdekből lennének hívők, hogy mentesüljenek minden szenvedéstől, problémától. Milyenek lennének a hívő emberek szenvedés nélkül? Hiszen arról beszéltünk már, hogy a szenvedés Isten kezéből jön és célja az új ember kiformálása. Milyen jó, hogy Isten nem kivételező „tanító bácsi”, hanem ISTEN. Az Ő világrendje megbízható világrend, a világmindenség törvényei mindenkire vonatkoznak. Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem tudja megváltoztatni, ha akarja, az Ő világrendjét! Hiszen Ő alkotta és Ura annak! Belenyúlhat saját rendjébe, 27
megmenthet valakit a haláltól, a szenvedéstől. De nem köteles erre! Csak, ha Neki úgy tetszik! A Fiát megmenthette volna a kereszttől, de nem tette! Hagyta szenvedni és meghalni! Itt, Jézus Krisztus keresztje közelében találunk választ újból a szenvedés kérdésére. Itt értjük meg, hogy az ember megváltása és az emberrel való teljes együttérzés, megértés miatt Jézus Krisztus is alávetette magát e világmindenség törvényeinek. Pedig Ő alkotta azokat, Úr felettük. Éhezett, szomjazott, elfáradt, megkísérthető volt emberi testben; bánthatták, szomoríthatták. Ember volt, teljesen, mint mi. Beállt a szenvedő emberek sorába, hogy hív Főpap lehessen az Isten előtti dolgokban: könyörögjön, közbenjárjon az emberekért, akiket megért, mert maga is végigjárta a szenvedés útját... Itt, Jézus keresztjének közelében bukkanunk rá a szenvedésmondásokra, melyekben Jézus feltárja világosan, valóságosan az övéi előtt, milyen szenvedések várnak rájuk — az egyéb és megszokott szenvedések mellett: Lukács 21:8-17 Miért kell szenvedni? Jézus így mondja: „De ez alkalom lesz nektek a bizonyságtételre.” 13.v. Vagyis most is csak azt üzeni, hogy a szenvedésnek értelme van. Ezért ne meneküljünk előle, ne fordítsunk neki hátat. Hanem: fogadjuk el, építsük be életünk menetébe és formálódjunk általa. Új emberré! Földi életünk egyedüli értelme az óember helyett új emberré lenni. Ez pedig nem lehetséges a szenvedések tüze nélkül. Aki menekül a szenvedés elől, azt utoléri a tűz és belepusztul. Aki elébemegy és beleveti magát, elfogadja, azt megedzi és 28
átformálja. „Aki meg akarja tartani az életét elveszíti azt!” „Aki elveszíti, az életét énérettem, megtalálja azt!” Boldog, átalakító szenvedések! Boldog vagy, testvérem, ha szenvedni tudsz és nem vagy közömbös, megfásult, lágymeleg... Boldog vagy, ha gyötör a lelkiismeret, mert valakinek csúnyán, durván feleltél, vagy rosszat mondtál reá. Olyant fogtál reá, ami nem igaz! Boldog vagy, ha addig nincs nyugtod, míg jóvá nem tetted!... Boldog lehetsz, ha éjszakákon át nem alszol és nappal is szenvedsz a vádtól, mert valakit becsaptál! Bármilyen módon! Akár szóban hazudtál, akár anyagilag rövidítettél meg valakit. Talán a piacon! Boldogító szenvedés az, mely addig gyötör, míg meg nem szabadulsz ettől a bűnödtől... Boldog vagy, ha még fájni tud a fukarságod és jaj neked, ha már nem fáj! Boldog lehetsz, ha lelkiismereted gyötör, mert nem tettél valakivel jót, nem nyújtottad ki a kezedet segítségre. Zárva maradt az erszényed a rászoruló előtt! Boldog vagy, ha még fájni tud néha, amikor számolgatod, mennyit is adjál vagy ne adjál az Úr munkájára. Köszönd meg, ha szenvedsz miatta éjszakánként, mert új emberré akar formálni a te Urad! Vagy, amikor kiveszi a zsebedből ott, ahol nem is várod! Boldog szenvedés, ha rájössz, miért is volt ez az életedben? Boldog lehetsz testvérem, testvérnőm, ha fájni tud — de nagyon — hogy becsaptad a házastársadat, ha csak egy bűnös pillantás vagy gondolat erejéig is! Boldog vagy, ha fáj, mert ez a jelzőcsengő megakadályoz abban, hogy tovább merülj a bűnben... Örülj a szenvedésnek és fogadd el, ha végigvirrasztod az éjszakát és gyötör a vád, mert olyant néztél, hallgattál vagy olvastál, amely Isten előtt utálatos! 29
Köszönd meg Uradnak, hogy meglátogatott az éjszakában a szenvedéssel. Ezzel hozzásegít, hogy eltávozz a bűntől! Áldott, megtisztító szenvedés! Áldott az Úr, aki hozza: újból és újból! Míg rá nem döbbenünk, mit is akar vele, általa elérni az életünkben... Sok gondolatot ébresztett bennem Dr Gyökössy Endre: Töviseink és a Töviskoronás c. könyve
30
