SZENT ERZSÉBET LEVELE

ESTI F Ő

EG

Y

GYE

ESZT

ME

ER

ÁZ

G

O

DAP

H

M

U -B

E

Z

Z

PO

NT

NT

SZE

R

SZENT ERZSÉBET LEVELE

SÉ

BE

T K A R I TÁ

SZ

K

Ö

XIV. évfolyam 3. szám

2006. december

A tartalomból: Lelkinap Gyermelyen . . . . . . . . . . . . . . . . . 2 Karitászmunkatársak lelkinapja . . . . . . . . . 3 Hírek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5 A Szent Erzsébet Karitász téli akciói a rászorulókért . . . . . . . . . . . . . . 6 Megtörve bár . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 Karácsonyi gyöngyszem . . . . . . . . . . . . . . . 9 Csorba Simon Mária: Az aranyóra . . . . . . 10 2007 – Szent Erzsébet éve . . . . . . . . . . . . 14

In Az Esztergom-Budapesti Fõegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának karitatív-szociális folyóirata

gy

e

s ne

fo

ir lyó

at

Lelkinap Gyermelyen Soós Rezsõné a bajóti karitászrégió tokodi munkatársának beszámolója Gyönyörû kora õszi nap köszöntött a Bajóti Régióhoz tartozó 18 karitászcsoport tagjaira szeptember 9-én. A lelkinap a gyermelyi római katolikus templomban, Écsy Gábor atya vezetésével, szentségimádással vette kezdetét. A régió munkatársainak elmélkedését ének követte, amelyet Ferenczy Rudolf kísért gitáron. Majd Nyíri Róbert plébános, Fülöp Katalin a helyi karitász csoportvezetõje, és Ferenczy Éva régióvezetõ köszöntött bennünket. A délelõtt folyamán Nyíri Róbert plébános atya szinte lebilincselt valamennyiünket, tartalmas, gondolatokat ébresztõ elõadásával. Megerõsítette, hogy a szegények az egyház kincsei. Hangsúlyozta: a karitász azért tevékenykedik, hogy a szeretet, Isten szeretete kiáradjon a világba. Ugyanakkor a karitász áldozatos emberek közössége. Nem ideológiai, csak személyes lehet. „Azért vagy fontos nekem, mert Istennek fontos vagy.” Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött fiát adta érte. A szeretet több mint a puszta cselekvés… A plébános úr kiemelte a gyermekek, a szülõk megbecsülését, örömeink megosztását másokkal… Taglalta a karitász egyes feladatait, mint pl. a templomi munkában való részvételt, az otthonról elkerültek, az idõsek, magukrahagyottak támogatását, a csellengõ fiatalokkal való törõdést, a közösségért történõ áldozathozatalt. Felhívta figyelmünket arra, hogy a karitász összejövetelek egymás erõsítését szolgálják, és arra is, hogy helyesen alkalmazzuk a rászorultság elvét. Törekedjünk a csoporton belüli arányos munkavégzésre, mindenki annyit tegyen, amennyit elbír. Elõadását követõen az iskola épületében folytattuk munkánkat. Az ott lezajlott kiscsoportos beszélgetésnek az elõadásban elhangzottak adták a témát. A csoportok résztvevõi megvitatták, mi saját karitász csoportjuk erénye és gyengéje, kik is a valódi rászorulók, továbbá azt, mit is jelent a saját életünkben az, hogy a karitászhoz tartozunk. Az összegzésben nagyon sok példa hangzott el mind a három kérdéskörben. Kifejezésre jutott, 2


hogy a szeretetszolgálathoz tartozás mindannyiunk számára komoly felelõsséget, hiteles életet és örömet jelent. A szeretetvendégség után egy kis sétára is jutott idõ a faluban. Délután szentmise kezdõdött a templomban, amelyet Dr. Udvardy György püspök atya és a régió jelenlévõ paptestvérei mutattak be. A lelkinapról Isten áldásával kísérve tértünk haza.

Bizony, bizony mondom nektek: Aki befogadja azt, akit küldök, engem fogad be, s aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Jn. 13,20

Szent Erzsébet év az Esztergom-Budapesti Fõegyházmegyében

APESTI FŐ

O

G

Y

ESZT

ER

G

M

-B

H

Lelkinap elõzte meg az Szent Erzsébet év megnyitását U D a Fõegyházmegyében.E November 18-án, szombaton közel háromszázan gyûltek össze a Fõegyházmegye plébániáinak karitász munkatársai közül a Magyar Szentek Templomában, hogy a Karitász lelkinapján – mely mindig Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódik – részt vegyenek. Écsy Gábor karitászigazgató bevezetõjében elmondta, hogy miért olyan fontos ez a lelkinap, melyet a Szent Erzsébet Karitász Központ minden évben megszervez. Szükségesek a találkozások, a tapasztalatcsere, egymás erõsítése, a lelki háttér biztosítása, mert különben csak egy lennénk a többi „osztogató” segélyszervezet között.

SZE

R

E

2006. december

NT

Az elmélkedéseket Hollai Antal albertfalvi plébános tartotta. Gondolatait Martini bíboros elmélkedésére alapozta, és három nagy téma köré csoportosította: 3

Z

Ö

Ő

G

ÁZ

RG

M

-B

AP

H

O

1. szeretet; 2. hit; 3. Eucharisztia. „Az Eucharisztia nem más, mint a hit és szeretet mind mélyebb ismerete: annak a hitnek ismerete, mely mindig jobban szeret; és annak a szeretetnek ismerete, mely mind mélyebben hisz.” Egy jobb világhoz csak akkor járulunk hozzá, ha mi magunk most tesszük a jót minden erõnkkel s az adott lehetõség szerint, függetlenül a pártstratégiáktól és pártprogramoktól. A keresztény ember programja – az irgalmas szamaritánus programja, Jézus programja – a „látó szív”. Ez a szív látja, hol van szükség szeretetre, és ennek megfelelõen cselekszik. A délutáni szentségimádási órában a kitett Oltáriszentség elõtt folytatódott az elmélkedés: „Az Eucharisztia célra irányulás, a Krisztustól megígért teljes öröm elõíze, bizonyos értelemben a Paradicsom elõvételezése, ,,a jövendõ dicsõség záloga.” Mindaz, amit az Eucharisztia magában foglal, a bizakodó várakozást fejezi ki, hogy beteljesedik a boldog remény és eljön az Üdvözítõ, Jézus Krisztus. Aki az Eucharisztiában Krisztussal táplálkozik, annak nem kell a túlvilágra vágyakoznia, hogy örök élete lehessen: már itt a Földön örök élete van, már birtokolja a zsengéjét annak az eljövendõ teljességnek, ami az emberre vár. Három órakor kezdõdött a lelkinapot lezáró szentmise, melyet Dr. Udvardy György püspök, ált. helynök tartott. Püspök atya homíliájában megköszönte mindazok munkáját, akik akár az egyházmegyében, akár az országban karitász tevékenységben szolgálják a S T Iszemélyében rászorulókat. SzentEErzsébet az irgalmas szeretet példaképére mutatott rá, F D Uaz Isten cselekvése fedezhetõ Efel. Életpéldája a házastársi szeretetre, a családhoz akiben való ragaszkodásra, az elesettekben való Krisztus-látásra hívja fel a figyelmünket. Y A Karitász szolgálni akar és nem kiszolgálni! Krisztus szeretetével odahajolni a rászorultakhoz. „Aranyam, ezüstöm nincs, de amim van, azt neked adom: a Názáreti Jézus nevében…” (Ap.Csel. 3,6.) – idézte a püspök atya Péter apostol szavait. Ez az a páratlan kincs, melylyel a karitász munkatársak rendelkezhetnek, és közvetíthetnek. A szentmise végén a püspök megáldotta a kenyeret, és maga osztotta szét a plébániák karitász munkatársai között, jelképesen küldve õket, hogy õk is legyenek „kenyérosztók”.

ME

GYE

Z

Z

E

R

PO

NT

November 19-én, vasárnap a plébániai karitászcsoportok munkatársai szintén jelentõs számban vettek részt a Szent István Bazilikában tartott szentmisén, ahol Fõpásztorunk, Dr. Erdõ Péter bíboros ünnepélyesen megnyitotta a Szent Erzsébet évet.

S4É

BE

T K A R I TÁ

SZ

K

Ö

Écsy Gábor karitászigazgató SZENT ERZSÉBET LEVELE

HÍREK 15 éves a Katolikus Karitász 2006. augusztus 26-án, Máriaremetén, a templomkertben adtak hálát a karitász munkatársak az 1991-es újraalakulás óta eltelt 15 esztendõért. Az országos karitász találkozón a mozgalom több mint ezer önkéntese vett részt. Az 1900-as évek elején kezdõdött Budapesten a szervezett karitász munka Mihalovics Zsigmond herminamezõi plébános irányításával. 1931-ben alakult meg az elsõ budapesti karitász szervezet, amely a Szent Erzsébet Karitász Központ nevet vette fel. Kezdetben a fõvárosra koncentrálódó mozgalom országossá terebélyesedett. 1945-ben a többi katolikus szervezettel együtt a Katolikus Karitász tevékenységét is betiltották. A rendszerváltozáskor nyílt újra lehetõség arra, hogy intézményes keretek között mûködjön a kényszerszünet éveiben a templomok falai közé szorított mozgalom. A nap programjai között az érdeklõdõk láthattak mozaikokat az elmúlt 15 évbõl és színpadi mûsorokat. Elõadást hangzott el pl. a szenvedélybetegek ellátásáról, a „Rév” Szenvedélybeteg-segítõ Szolgálataiban, továbbá az alkoholbetegek gondozásáról, melyet a Szent Erzsébet Karitász Katolikus Alkoholistamentõ Szolgálatának vezetõje, Jakus Ottó atya mutatott be. A nap Mária-ájtatossággal zárult.

„Az elosztott kabát egy olyan ruhadarab, amely jobban melegít, mint egy szekrény, tele ruhákkal” Ezt a mottót választották a müncheni St. Johann von Capistran plébánia munkatársai felhívásukban, melyben egyházmegyei karitászunk számára hirdettek karácsonyi gyûjtést egyházközségükben. Március óta támogatják tárgyi adományokkal – a szintén müncheni – St. Joseph plébániával együttmûködve, szociális-karitatív feladatvállalásainkat. Ezúton szeretnénk megköszönni szeretetüket, áldozatos munkájukat!

Gombás Istvánné Fehér Anna kapta a Szent Erzsébet rózsája-d díjat ben alapította a Szent Erzsébet rózsája-d díjat. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1999-b házi szent legendájára utaló kitüntetés az irgalmasság és a szolgáló szeretet erénye Az Árpád-h inek és a díjazottak személyes példájának elismerésére szolgál, hogy az együttérzés, a feleba rátaink iránti felelõsség és az önzetlen cselekvõ szeretet keresztény eszményét az egyénekben és a közösségekben ébren tartsa. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szervezet felterjesztésére a díjat ebben az évben Gombás Istvánné Fehér Anna nyugdíjas ápolónõ kapta, szenvedélybetegek gyógyulásáért kifejtett fáradhatatlan önzetlen tevékenységéért. A díjat a Szent Erzsébet Jubileumi Év megnyitó ünnepségén, november 19-én este adta át Dr. Erdõ Péter bíboros, prímás, érsek, az Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke a Mûvészetek Palotájában.

A Szent Erzsébet Karitász Szenvedélybeteg-s segítõ Lelki Központjának megnyitó ünnepsége 2006. szeptember 27-én zajlott Budapest III. kerületében, Kórház utcai székhelyükön.

2006. december

5

Az Esztergom-Budapesti Fõegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központjának karácsonyi akciói a rászorulókért A Szent Erzsébet Karitász Központ a téli krízisidõszakban és karácsony ünnepe közeledtével, következõ segélyakcióival próbálta, próbálja enyhíteni a szükséget szenvedõk élethelyzetét:

M

-

D BU

APE

ESZT

ER

G

O

A Vasúti Szociális Szolgálat tevékenysége a téli krízisidõszakban 2005 januárja óta a Szent Erzsébet Karitász keretében mûködõ, a Nyugati pályaudvar területén szolgálatot teljesítõ Vasúti Szociális Szolgálat folyamatosan oszt teát, meleg ételt, tisztálkodószereket, naponta 90-120 hajléktalan ember számára. Tekintettel a téli idõjárás veszélyeire, a meleg ruhadarabok mellett takarókat is ajándékoz a Szolgálat az otthontalanoknak, a Szent Erzsébet Karitász Központ által szervezett külföldi segélyszállítmányokból. Természetesen ebben az idõszakban még fokozottabban figyelemmel kísérik az utcán élõk egészségi állapotát.

SZE

NT

Karácsonyi ünnepségükre, mely a Nyugati pályaudvar területén lesz december 21-én, a szentendrei Péter-Pál Ifjúsági Kórus közremûködésével, 200 otthontalan embert hívnak meg, hogy õk is részesüljenek az ünnep örömébõl. Erre az alkalomra ajándékcsomagokat is készítenek a Vasúti Szociális Szolgálat munkatársai, önkéntesei.

E

R

6

Z

SÉ

BE

T KA


Nagycsaládok, kisnyugdíjasok, hajléktalanok megajándékozása A Karitász Központ hagyományos karácsonyi akciói közül kiemelendõ továbbá a két központi raktáron keresztül 250 család és 550 otthontalan ember számára kiosztásra került tartós élelmiszercsomag. Emellett folyamatosan meleg ruhanemût is eljuttatunk számukra december hónapban.

S T IKarácsonyi F Ő örömet vinni a kórtermek falai közé… Egész évben E Gfontos feladat az ún. elfekvõkben élõ emberek gondozása is. Karácsonykor a budapesti Péterfy Y Kórház és a Csengery utcai rehabilitációs részleg idõs betegei-

H

nek ünnepi mûsor keretében 220 csomagot készülnek átadni Karitászunk kórházi beteglátogatást végzõ önkéntesei.

ÁZ

ME

Z

PO

NT

GYE

„Gyermekek a gyermekekért” szolidaritási akció Az idén tizedik alkalommal megrendezendõ akció keretében december 22-én, a budapesti Magyar Szentek Templomában 300 gyermek várhatja a számukra személyre szólóan elõkészített meglepetéseket. Magyarországi katolikus, és német iskolák diákjainak ajándékait, bel-és külföldi támogatók, illetve a tahitótfalui karitászcsoport felajánlását – saját készítésû süteményeket – tartalmazó csomagokat Dr. Erdõ Péter bíboros-prímás, Esztergom-budapesti érsek és Dr. Mádl Ferencné, Dalma Asszony, karitász jószolgálati nagykövet adja át. Az akció célja egyben a diákok kortársaik iránti szolidaritás-érzésének felébresztése.

R I TÁ

SZ

K

2006. december

Ö

7

Megtörve bár… Anya most hozzád szól fiad, Hagytam: forró könnyekkel sírjad Tragédiát hoztam a családra S vagyok-e még Istennek báránya? Eltaszítottam magamtól az életet Visszaadtad szívedben szeretet, S voltak gyõztes elrohanások És hosszú kómákban való altatások Megalázva tördelted kezed a kórházajtóban Üvöltve szóltak rám míg Az életemet kérted, s kíméletet, Apám te fogtad a kezet… Utána becsesen szolgáltál az életnek És nem volt részvét vagy hiedelmek Néztek le rám haragvó istenek Szóltak rám: Jómadár ismerlek. Karácsony volt, szentmise Hó fújt szembõl utolsó órában Isten tárta ki rám az ablakot S én sírba tiportam a sorsot. Megtörve bár igaz csak nyomokban Elandalodva e verssorokban Újra gondolok a Szent Családra, én Jó Istenem, Én, ki gyermekként Istennek volt báránya? Lõrinczy Dénes

8


Karácsonyi gyöngyszem Az elfekvõ kórházban ismét meglátogattam Margit nénit. Kértem, meséljen egy karácsonyi karitatív élményérõl. – Tudja, mi vidéken laktunk. Érettségi után jöttem fel Budapestre. Itt egy lánykollégiumban kaptam helyet. Szobatársam egy erõsen mozgássérült lány volt. Egyik nap teljesen magába roskadva találtam õt. Elpanaszolta megoldhatatlannak tûnõ gondját: A napokban nagyszülei házának kapujában megjelent egy fiatal nõ, karján egy kéthetes csecsemõvel. Arra kérte a nagymamát, hogy egy órácskára vigyázzon a gyerekre, mert neki halaszthatatlan dolga van a városban, de egy óra múlva visszajön Egy hét is eltelt, de még mindig nem jött vissza… Szobatársam megérdeklõdte, mi a teendõ: el kell vinni a gyermeket a rendõrségre, jegyzõkönyvet vesznek fel, kiállítják az ideiglenes anyakönyvi kivonatot, és ezzel kell elvinni õt a menhelyre. A kérdés az, hogy ki fogja elvinni? A nagymama nem bírja, nekem az egyik kezemben bot van, a másikkal nem tudom a gyermeket vinni, taxira pedig nincs pénzem. Majd én elviszem! – kiáltottam Másnap reggel elmentem a gyermekért. A nagymama szépen bepólyálta és adott egy cumisüveg teát is az útra. A rendõrségig rendben ment minden, szépen aludt a kicsi, de ott felébredt, sírni kezdett. Még hosszú út állt elõttünk… Alig bírtam már tartani, attól féltem, hogy kirúgja magát a pólyából. Végre, megérkeztünk a menhelyre, ott az igazgató elolvasta a jegyzõkönyvet, szigorúan rám nézett és azt mondta: sokkal egyszerûbb lenne, ha bevallaná, hogy ez a maga gyermeke…Azt hittem, összeesem a vád súlya alatt… Ezt biztosan látta rajtam az igazgató is, mert befogadta a gyermeket és elengedett. Hazafelé leroskadtam a villamos ülésére és

2006. december

9

megfogadtam, soha többé nem fogok ilyen kínos dolgot elvállalni. Amikor erre gondoltam, megszólalt bennem egy hang: „Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt. 25,40) Ez a hang értelmet adott mindennek… – Szép, amit Margit néni elmesélt, de hogy van összefüggésben a karácsonnyal? – Úgy – hangzott a válasz – hogy akkor, azon az úton gondoltam elõször a Szent Családra és Mária fájdalmára. Mit érezhetett Õ akkor, amikor senki sem akarta befogadni születendõ, isteni gyermekét? De Jézus megszületett egy városon kívüli, szerény istállóban. Ez az istálló megtelt mennyei ragyogással és az angyalok énekével… Karácsony csodája az, hogy több mint kétezer év óta milliók és milliók áldozatot is vállalva igyekeznek – évente legalább egyszer – karácsonyi örömet szerezni az arra rászoruló embertársaiknak. P. E.

AZ ARANYÓRA Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg órás, aki fenn lakott a dimbes-dombos város tetején, ahol szelek nyargalásznak télen is, nyáron is. Fütyülnek, fütyörésznek, ziregnek-zörögnek, fújnak, fújdogálnak, suttognak, suhognak… Tán sosem volt csend odafönn a hegytetõn. Nem is volt ez baj, mert az öreg órás magányosan élt, nem szerette a csendet. Tele volt a háza órával. Mindegyik járt: ütötte, kondította, csilingelte az idõ múlását. Ketyegett az 10


egész épület. A bolt a ház utca felõli oldalán volt, az épület alsó szintjén. A kirakatban régi órák díszelegtek és apró méretû szép festmények. Híres órákat ábrázoltak. Csengetni kellett a bejáratnál. Az órás ilyenkor lecsoszogott a lépcsõn, kinézett a kémlelõ ablakon, majd beengedte az érdeklõdõt. Történt egyszer, hogy váratlan idõben, Szent Karácsony délelõttjén ismeretlen fiúcska csengetett be a boltba. Nem zavarta egy cseppet sem, hogy kint függött a boltajtón a „ZÁRVA” cédula. Csengetett újra és újra. Türelmesen, mintha tudná, úgy is beengedik elõbb vagy utóbb! Így is történt. Az öreg órás lecsoszogott a lépcsõn, kinyitotta az ajtót, betessékelte a gyereket. Utána bezárta az ajtót, más ne jöhessen be, visszabillentette a „Zárva” cédulát is. Villanyt kellett kapcsolnia. Reggel óta egyre csak tornyosultak a város felett a hófelhõk, kemény hideg volt, a szél erõsen süvített. Szürke volt minden. Szürke, hideg és szomorú. A fiúcska kivette a zsebébõl a hozott csomagot. – A Mama küldte – mondta. – Tessék most nyomban megjavítani! – tette hozza halkan, kicsit lehajtotta a fejét. Az öreg órás nem láthatta így az arcát. De valamit mégis észrevett az öreg szíve, mert kilépett a pult mögül, balkezével felemelte a fiúcska lehajtott fejét, nagy szomorú barna szemével nézte a kékszemû gyermekarcot. – Te, sírsz! Nocsak, nocsak! Szabad-e sírni egy ilyen bátor legénykének, aki ebben a zimankóban felmerészkedett a hegy tetejére! Sírni csak az öregeknek szabad – tette hozzá hamiskás mosollyal. – Nekik is csak akkor, ha nem látja senki.

2006. december

11

– A nagypapám órája – suttogta a fiúcska. – Pár hete megbetegedett. Aztán az órája is megállt. Erre azt mondta, hogy ez rossz jel. Õ már nem fog felkelni a betegágyból. Betette a fiókba. Nem akarta látni. Amikor elaludt, gyorsan kivettem a fiókból. Ideszaladtam vele, mert apa is itt javítatta meg a Roamerjét. Tetszik talán emlékezni, azt a svájci órát. – Nocsak, nocsak! Úgy! Nem is a mamád küldött! – simogatta meg a fiúcska lehajtott fejecskéjét az öreg órás. – Nézzük csak azt a fránya órát! – azzal kicsomagolta. Arany zsebóra volt. Felcsippentette a nagyítóját, fogta az aprócska vésõt, megnyomta az oldalsó gombot, kipattant a fedele. Keze megállt a levegõben, csak bámulta döbbenten az órát. Aztán csak felkapta a fejét és merõn a lámpa fénye felett a falra nézett, egy fényképre. Három ember ölelte át egymást: egy férfi egy nõ és egy kisfiú... – Mi a baj? – kérdezte a fiúcska ijedten, mert látta, hogy az órás sír. Úgy folyt a könnye, mintha sose akarna elállni. Az órával a kezében leroskadt a sarokban terpeszkedõ öreg karosszékbe. A kisfiú csak állt, nézte az öreget. Majd a zsebébe nyúlt, kivette a szépen összehajtott, kivasalt fehér zsebkendõjét, amit a mamája reggel tett a zsebébe. Szétnyitotta, ahogy az édesanyjától tanulta, odalépett az öreghez, óvatosan letörölte a könnyeit. Az öreg meg csak hagyta, mint egy gyermek, olyan tehetetlen volt, olyan elesett, mint akinek minden erejét hirtelen kiszippantotta volna valami vagy valaki… Kis idõ múlva aztán intett a fiúcskának, hogy üljön le a másik karosszékbe. Megfogta a zsebkendõt. Már maga törölgette a szûnni nem akaró könnyeket. Így ücsörögtek jó ideig. Aztán csak megnyugodott az öreg órás. Felállt. Visszaadta a zsebkendõt. Fogta a vésõt és a többi aprócska szerszámot, leszedte az óra hátlapját, bíbelõdött a szerkezettel, tisztogatta, csavargatta, talán cserélt is benne valamit… Hosszan dolgozott rajta. Már elverte a tizenkettõt a toronyóra, vele együtt az órás összes órája. Csengett-bongott a kis mûhely. – Kész! – mondta az órás. Visszacsomagolta a papírba az órát. – Mennyit kell fizetnem a javításért? – kérdezte a fiúcska. – Fizetni! – mosolygott az öreg – Hogy fizetni-e! Azt már nem! Nekem kéne neked fizetnem, hogy elhoztad megjavítani az órát! Tudod-e, komám! Azzal megsimogatta a fiúcska kobakját. – Ez az óra sokat segített nekem! Nagyon sokat. Nekem is van ám unokám, csak meszsze lakik innen. A fiam a tengeren túlra költözött. Ó, már nagyon régen. Nagyon régen beszéltem vele. Régen kaptam tõle levelet is. Utoljára akkor, amikor az unokám megszületett… Istenem, de régen, de régen… Egy távoli rokon számol be róluk. Tõle tudom a 12


címét, telefonszámát. Nem tudok megbocsátani neki. Nem tudok, nem megy. Az édesanyját is õ vitte a sírba… Megint elkomorodott az arca, magában beszélt. A fiúcska csak állt, nem tudta, hogy mi tévõ legyen. Majd megérintette az öreg kezét. – Köszönöm, órás bácsi, hogy segített a nagypapámnak! Az órás felkapta a fejét. Elõször azt sem tudta, hogy ki is a fiúcska, majd eszébe jutott, hogy õ hozta az órát, azt az órát, amit a fiának készített a születésekor, amit a fia a zálogházba tett a többi pénzt érõ tárggyal együtt… Aztán elhagyta õt. Disszidált Amerikába. Valamit nagyon elrontott. Mennyit gondolkodott. Hol és miben tévedett! Mit tett rosszul! Miért lett a fia tékozló ember! Mindent megadott neki… Nem sajnált tõle semmit… Akkor! Akkor mégis.. A fia riadt szemét látta, ahogy mentegetõzik… Nem tehet róla, hogy ez, meg az így vagy úgy történt… Nem õ a hibás… Mindig a másik a hibás… Mindig a másik..! A fiát csak a zene érdekelte. Csak a zene, a zongora… Õ meg órást akart belõle faragni… Lassan kihúzta a fiókot. Kivett belõle egy zsebórát. Az unokájának készítette. Szakasztott mása a másiknak, annak, amit a fia kapott. Ebbe is belevésette a család szent madarát: a nagykócsagot. Megnyomta az oldalsó gombot. Kipattant a zár: ott a dátum, a név, a madár. – A tied, fiacskám! Áldott, békés karácsonyt kívánok Neked és az egész családnak! Tedd a karácsonyfa alá! Hidd el, meg fog gyógyulni a nagyapád! Akinek ilyen unokája van, szerencsés ember. Nagyon, de nagyon szerencsés ember! Egészen biztosan meg fog gyógyulni! Tedd csak oda az éjjeliszekrényére az órát, lássa, hogy újra jár! A fiúcska bólintott, köszönte az órajavítást. Köszönte az ajándékot is. Zavarában azt se tudta, hogy mit csináljon. Ígérte, hogy majd máskor is eljön. Azzal ment is. Sietve nyitotta volna az ajtót, de az zárva volt. Így várnia kellett még. Lassan nyílt aztán az öreg zár. Nyikorgott az ajtó. Ahogy az utcára lépett, látja ám, hogy hullik a hó. Nagy pelyhekben, sûrûn hullik a hó. Az öreg órás hosszan nézett utána. Bajszán, szakállán megtapadtak a hópihék. Mosolygott a szíve. Majd jól bezárta a boltajtót. Aztán csak leült a telefon mellé. Tárcsázni kezdett. Amerikába telefonált a fiának és az unokájának. Csorba Simon Mária

2006. december

13

Árpád-házi Szent Erzsébetrõl és a leányfalui karitász csoportról Magyarországon a karitász védõszentje Árpád-házi Szent Erzsébet, akit az egész világon elismert szentként tisztelünk. Élete nagyobb részében nem élhetett itthon, de idegenben is dicsõséget szerzett magyarként ismerik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a 2007-es esztendõt jubileumi évvé nyilvánította, Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója alkalmából. Rövid, 24 évnyi földi élete nagyon változatos képet mutat. Volt gondtalan gyermek II. András király leányaként, szomorú és boldog jegyes, örvendezõ és kesergõ édesanya. Élt udvari fényben, számûzetésben és lemondásban. Megkísérelte a lehetetlennek látszót: Szent Ferenc nyomán Krisztust mintázni. Elsõ gyermeke megszületése után árvaházat, a második után kórházat alapít. Harmadik gyermekét már özvegyen hozza világra. Feljegyezték róla, hogy a 1225-ös éhínség idején kiürítette Wartburg várának összes éléstárát és hombárját, hogy a környék szegényeinek szétossza. Ágyába leprást fektetett, hogy az meggyógyulhasson. A hagyomány megõrizte, hogy Isten csodákkal segítette Erzsébetet e cselekedeteiben, például amikor kötényében kenyeret vitt szétosztani, azok rózsákká változtak, nehogy jótékonysága leleplezõdjön. Korán felismerte: a pompa, a fény, a rang nem boldogít. Õ lett a kiszolgáltatottak, szegények szentje. Szent Erzsébet nemcsak a karitásznak, de mindenkinek méltó példaképe lehet. Õt szemlélve bõségesen van mit tennünk és rengeteg a feladatunk. A karitász feladat nemcsak „munkát” jelent, hanem örömforrást is. Az örömforrás õszinte jó szándékból, rendíthetetlen segíteni akarásból ered, amely késõbb magatartássá formálódik, az arcra íródik, és összetéveszthetetlen „jellé” válik. Mindannyian tudjuk a legfontosabb dolog az életben a „szeretet”. Szeretet Isten felé, embertársaink felé és önmagunk felé. Szent Erzsébet ezt nagyon korán felismerte, mert sajátja volt a „lényeglátás” ami jellemzõje minden szentnek. Hiszen szeretni, jónak lenni szavainkban, tetteinkben, gondolatainkban ez tesz minket igazán emberekké, ettõl tudunk mi magunk is mindig többé és többé válni. Ez az elvárás pedig velünk szemben nem több, de nem is keve14


sebb, mint hogy õszintén, teljes szívünkbõl szeressünk és segítsünk. Ha ezt meg tudjuk tenni, akkor Isten elõtt nincs mitõl félnünk, mert a szeretet és a segítõ jóság, mely tetteinket irányítja, mely mindent elvisel – és mely bizony nehéz – teszi életünket Isten elõtt értékessé. Ennek fényében munkálkodik csoportunk. Igyekszik ott lenni mindenütt, ahol segítõ kezekre és együtt érzõ szívre van szükség. Részt vettünk plébániánk mindennemû megmozdulásában. Gondolok pl. az ünnepek agapé szolgálataira, templomtakarításra, zarándokutakra, lelkigyakorlatra, nyári táborozásra, Mikulás és karácsonyi csomagok készítésére. Elõre elkészített tervezet szerint haladunk. Vannak állandó és alkalomszerû programjaink, szolgálataink, melyek Zoltán atya igazgatásával, útmutatásával történnek. Falunkban a betegeket szívesen látogatjuk, és gyógyulásukért imádkozunk. Természetesen csak azokhoz megyünk, akik ezt kérik, vagy nem utasítják el. Betegek megsegítésére emelõággyal, tolókocsival és bevásárlókocsival rendelkezünk, mindez óriási segítséget jelent számukra. Kialakítottuk a faluház padlástermében a "ruhavásárt" a rászorulók és a karitászt támogatók részére. A rászorulók részére ingyenes, támogatók részére némi adomány fejében adjuk tovább a leadott ruhát, és a kisebb használati tárgyakat. Folyamatosan várjuk azok jelentkezését, akik mindezekre igényt tartanak, és szívesen fogadják. Becsüljük meg egymás feleslegessé vált, de másnak még használható holmiját! Nagyon sok családnak, embertársunknak sikerült ily módon örömet, egyben segítséget nyújtani itt Leányfalun és falunkon kívül is. Hiszen a segítésnek nincsenek határai! Szent Erzsébet felebarátaiban, a rászorulókban mindig Krisztust látta, de soha nem elégedett meg alattvalóinak csupán az anyagi támogatásával. Elsõként mindig a lelküket akarta megmenteni. Jó szóval, jó példával, az életével – ahogyan élt – tanított. Mindanynyian tudjuk, ez nem megy fájdalmak, fáradság, lemondás és küzdelem nélkül. De mégis ennek a szeretetnek, lelkületnek a megvalósítására kell törekednünk. Hiszen a ruhák, különbözõ adományok, az agapék-mind, mind csak eszközei a Krisztusi szeretetnek. Tegyük mindannyian magunkénak ezt a fajta szeretetet, éljük meg ezt a szeretetet, ahogyan ezt Szent Erzsébet is tette. Így leszünk Istennek méltó gyermekei, Jézusi értelemben pedig egymásnak testvérei, és nem utolsó sorban egymásnak a lehetõ legjobb embertársai. Ehhez kívánok mindannyiunknak sok-sok áldást és kegyelmet az elkövetkezõ új esztendõben. Leányfalu, Szent Anna csoportvezetõje: Pappné Emma 2006. december

15

Ahogy hazánkban, Németországban is – Hessen és Thüringia katolikus és evangélikus egyházának közös rendezvényeként – emlékévvel idézik fel Szent Erzsébet alakját és életét.

Szent Erzsébet zarándokutak Németországban Marburg városában szeptember 10-én nyitották meg az Árpád-házi Szent Erzsébet nyomán járó zarándokút új szakaszát. Az út végigjárása mintegy három órát vesz igénybe, megnyitására a Németországban is nagy tiszteletnek örvendõ magyar szent születésének 800. évfordulója alkalmából került sor. A zarándokút kiindulópontja a ma evangélikus Erzsébet-templom, amely a középkor egyik legkedveltebb zarándokhelye volt. Állomásai között van a Szent Mihály-temetõ, a zarándokok egykori nyugvóhelye, a Szent Péter Pál katolikus templom, ahol a Szent Erzsébet kripta található, valamint a marburgi kastély is.

A Marburg belvárosán keresztül vezetõ útvonal egy már korábban átadott útszakasz kiegészítése, amely a Wetzlar melletti Altenburg kolostorától – ahol Szent Erzsébet leánya, Gertrúd apátnõ volt – a marburgi Szent Erzsébet-templomig vezet. A már átadott útszakasz Frankfurtból vezet a Német Lovagrend marburgi templomáig. A jubileumi év alkalmából tervbe vették egy Eisenachból Marburgba, illetve egy Kölnbõl Marburgba vezetõ útszakasz elkészítését is. Árpád-házi Szent Erzsébet élete utolsó éveit a szegényeknek és a betegeknek szentelte Marburgban, egészen 1231-ben bekövetkezett haláláig. IX. Gergely pápa 1235-ben avatta szentté.

Áldott karácsonyt, boldog új esztendõt kívánunk minden munkatársunknak, támogatónknak és olvasónknak!

Kiadó: Szent Erzsébet Karitász Központ, 1067 Budapest, Hunyadi tér 3. Telefon: 351-1977, Fax: 478-0896, E-mail: [email protected] www.esztergomi-ersekseg.hu/karitasz Felelõs kiadó: Écsy Gábor • Szerkesztõ: Kovács Gyöngyi Nyomdai elõkészítés, nyomtatás: Pharma Press® Nyomda és Kiadó A borítón Michael Rieser (1828-1905) Madonna címû festménye látható. (Keresztény Múzeum Esztergom)

SZENT ERZSÉBET LEVELE

Recommend Documents