Szeged Megyei Jogú Város Gazdasági Alpolgármestere 6745 Szeged, Pf. 473. Ikt.sz.: 01/7611-55/2014.
Tárgy: Előterjesztői KIEGÉSZÍTÉS a Közgyűlés 9. sz. napirendi pontjához
Tisztelt Közgyűlés! I./ A 2014. november 21-i ülés 9. sz. napirendi pontjában szereplő „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú előterjesztéshez az alábbi kiegészítést teszem: Az Amfora Ingatlanhasznosítási Zrt. (Szeged MJV Önkormányzat tulajdoni aránya a társaságban: 2,1%, a részesedés névértéke 5.847 eFt) vezérigazgatója – közgyűlési meghívó, illetve előterjesztés keretében – javaslatot nyújtott be a társaság kft.-vé történő átalakítására. Az átalakulást az igazgató azzal indokolta, hogy az ingatlanpiaci válság miatt a társaság évek óta nehéz helyzetben van. A társaság ingatlanjai kihasználatlanok, bérlőket nem talál, így a bevétel is alacsony. A költségek az intézkedések ellenére folyamatosan növekednek, melynek eredménye, hogy – néhány kivételes évtől eltekintve – a társaság veszteségesen gazdálkodik, és előreláthatólag a 2014. év is veszteséggel zárul. Az elmúlt és jelenlegi országos gazdasági helyzetben nem volt lehetőség a saját tulajdonba került részvények befektetésére, valamint befektetni kívánó partnerek bevonására. Fentiek miatt szükségessé vált a saját részvények bevonása, és a tőkestruktúra átrendezése. Többszöri vizsgálat eredményeképp a társaság arra jutott, hogy ennek legcélszerűbb módja a társaság korlátolt felelősségű társasággá történő átalakítása. Emellett szól, hogy a negatív eredménytartalékot, tőkeleszállítás esetén is rendezni kellene, ami az átalakulás esetén automatikus előírás, valamint, hogy a társaságnak rugalmasabb működési feltételeket kell teremteni. Továbbá az alacsony bevétel és tőke arány mellett, a céget indokolatlan részvénytársaság formában működtetni. Az igazgató elképzelése az, hogy 2014. szeptember 30-i fordulónappal a részvénytársaságból korlátolt felelősségű társaság alakuljon. Az átalakulás könyv szerinti értéken történne. Az átalakulást követő tulajdonosi szerkezet – változatlan tulajdonosi összetételt feltételezve – a jelenlegi szavazati arány szerintivel megegyező. Kiválások esetén az arány a szándékot eldöntő közgyűlést és az elszámolásokat követően alakul ki. A társaság felügyelőbizottsága az átalakulás szándékával egyetértett. Jogszabályi előírás alapján az előterjesztéshez csatolta az igazgató azt a szándéknyilatkozatot is, melyben a tagoknak a korlátolt felelősségű társaságban való részvételi szándékukat, vagy kilépési szándékukat kell közölni. Előterjesztőként néhány mondatban az alábbiakat szeretném összefoglalni a társaságról: A társaság 1991. július 01-jén alakult Zrt.-vé, előtte állami vállalat volt. A társaságban lévő üzletrészt (részvényt) Szeged MJV Önkormányzata az átalakuló állami vállalat vagyonmérlegében szereplő belterületi föld értéke után kapta (gazdálkodó szervezetek és gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény 21.§.(2) bekezdése mondta ki, hogy az átalakuló állami vállalatok vagyonmérlegében szereplő belterületi föld értékének megfelelő üzletrész (részvény) a
föld fekvése szerinti helyi önkormányzatot illeti meg). A társaság fő tevékenysége: ingatlanok bérbeadása, üzemeltetése. A társaság tulajdonosai magánszemélyek, belföldi társaságok, önkormányzatok, illetve a társaság saját részvénnyel is rendelkezik. A társaság évek óta veszteségesen működik, így osztalékot sem fizet. A jegyzett tőke összege: 278.819 eFt, a saját tőke a veszteség folytán folyamatosan csökken (2013. évi adat: 272.355 eFt), az eredménytartalék negatív (2013. évi adat: -171.128 eFt). Tőkerendezés (leszállítás) esetén az Önkormányzat meglévő tulajdoni aránya csökken. Fentiek alapján, valamint figyelembe véve a társaságban lévő jelentéktelen (2,1%-os) tulajdoni részesedést, nem javasoljuk, hogy az Amfora Ingatlanhasznosítási Zrt.-ből átalakulással létrejövő Amfora Ingatlanhasznosítási Kft.-be Szeged MJV Önkormányzata tulajdonosként belépjen. Kérem a T. Közgyűlést, hogy a társaságból való kilépést, és ennek megfelelően – a határozati javaslat mellékletét képező – szándéknyilatkozatot jóváhagyni szíveskedjen. II./ A 9. sz. napirendi pontként szereplő „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú előterjesztés Szegedi Közlekedési Kft. részére önkormányzati tulajdonú vagyonelemek átadása tárgyában készült (6. sz.) határozati javaslat 1.) pontját, valamint a határozati javaslat mellékletének megnevezését – az átadott vagyonelemek jövőbeni követhetősége érdekében – pontosítani szükséges az alábbiak szerint: I./ Határozati javaslat pontosítása: „ 1./ A Közgyűlés a „Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése” projekt kapcsán elkészült és aktivált önkormányzati tulajdonú vagyonelemekből jelen határozat mellékletében meghatározott vagyonelemeket (melyek a 600 V-os tápkábel hálózat kiépítése (kivéve: üzemeltetési célú 600 V-os tápkábel, Roosevelt tér hrsz.: 3820) a zajvédő fal, illetve az érintésvédelmi rács kivitelezéséhez kapcsolódnak) a Szegedi Közlekedési Kft. részére közszolgáltatási feladatainak ellátásához 2014. november 24. napjával hasznosításra átadja.” II./Melléklet megnevezésének pontosítása: „A Szegedi Közlekedési Kft. részére 2014. november 24. napjával átadott - a „Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése” projekt kapcsán elkészült és aktivált – önkormányzati tulajdonú vagyonelemek melyek a 600 V-os tápkábel hálózat kiépítése (kivéve: üzemeltetési célú 600 V-os tápkábel, Roosevelt tér hrsz.: 3820), a zajvédő fal, illetve az érintésvédelmi rács kivitelezéséhez kapcsolódnak” Kérem a T. Közgyűlést, hogy az előterjesztést, illetve annak határozati javaslatát a fenti pontosítással szíveskedjen jóváhagyni. Szeged, 2014. november 19. Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester
KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. november 21. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből ……………./2014. (XI.21.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 7611-55/2014. ikt. számú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés akként határoz, hogy Szeged MJV Önkormányzata az Amfora Ingatlanhasznosítási Zrt. átalakulása esetén tulajdonosként nem kíván belépni az átalakulással létrejövő Amfora Ingatlanhasznosítási Kft.-be. 2./ A Közgyűlés az 1.) pontnak megfelelően jóváhagyja jelen határozat mellékletét képező szándéknyilatkozatot, és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Városüzemeltetési Irodát és az Amfora Ingatlanhasznosító Zrt.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
k.m.f.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
…..../2014. (XI.21.) Kgy. sz. határozat melléklete
Szándéknyilatkozat
KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2014. november 21. napján tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből ……………./2014. (XI.21.) Kgy. sz. HATÁROZAT A Közgyűlés megtárgyalta Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester „Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések” tárgyú, 7611-55/2014. ikt. számú előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Közgyűlés a „Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése” projekt kapcsán elkészült és aktivált önkormányzati tulajdonú vagyonelemekből jelen határozat mellékletében meghatározott vagyonelemeket (melyek a 600 V-os tápkábel hálózat kiépítése (kivéve: üzemeltetési célú 600 V-os tápkábel, Roosevelt tér hrsz.: 3820) a zajvédő fal, illetve az érintésvédelmi rács kivitelezéséhez kapcsolódnak) a Szegedi Közlekedési Kft. részére közszolgáltatási feladatainak ellátásához 2014. november 24. napjával hasznosításra átadja. 2./ A Közgyűlés felkéri a Szegedi Közlekedési Kft.-t, hogy a határozat mellékletében felsorolt vagyonelemeket a számviteli és kataszteri nyilvántartásába vegye fel. Felelős: a Közgazdasági Iroda vezetője, valamint a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója Határidő: jelen határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül Erről a tisztségviselőket, a Címzetes Főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Városüzemeltetési Irodát, a Közgazdasági Irodát és a Szegedi Közlekedési Kft.-t jegyzőkönyvi kivonaton értesíti.
k.m.f.
Dr. Botka László polgármester
Dr. Mózes Ervin címzetes főjegyző
…......../2014. (XI.21.) Kgy. sz. határozat melléklete
A Szegedi Közlekedési Kft. részére 2014. november 24. napjával átadott - a „Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése” projekt kapcsán elkészült és aktivált – önkormányzati tulajdonú vagyonelemek melyek a 600 V-os tápkábel hálózat kiépítése (kivéve: üzemeltetési célú 600 V-os tápkábel, Roosevelt tér hrsz.: 3820), a zajvédő fal, illetve az érintésvédelmi rács kivitelezéséhez kapcsolódnak