SZAKDOLGOZAT
Andó Csilla 2014
Fordítás angolról magyarra
Forrásnyelvi szöveg: Gary Younge: The Speech: The Story behind Martin Luther King’s Dream, Chapter 4 – The Legacy (pp. 133-168) Célnyelvi szöveg: Gary Younge: A beszéd: Martin Luther King álmának története, Negyedik fejezet – A hagyaték (pp. 133-168)
Készítette: Andó Csilla Fordító és tolmács MA
Konzulens: Dr. Lénárt Zoltán Levente Egyetemi docens
Miskolc 2014
Tartalom 1
Bevezetés ............................................................................................................. 1 1.1
Szószedet ..................................................................................................... 4
1.2
Fontosabb nevek és fogalmak jegyzéke ....................................................... 7
2
Forrásnyelvi szöveg............................................................................................. 9
3
Célnyelvi szöveg ............................................................................................... 28
4
Fordítói kommentár ........................................................................................... 53
5
Források ............................................................................................................. 58
6
Összefoglalás ..................................................................................................... 61
7
Summary ........................................................................................................... 62
8
Mellékletek ........................................................................................................ 63
1 Bevezetés Szakdolgozatom alapjául Gary Younge, The Speech: The Story behind Martin Luther King’s Dream című művének egyik fejezetét választottam. Mint a címéből is kiderül, a könyv történelmi, politikai témájú, az Egyesült Államok XX. századi történelmének meghatározó alakja köré épül. Martin Luther King az amerikai polgárjogi mozgalom vezéregyénisége volt az 1950-es és ’60-as években, aki a feketéket érintő faji diszkrimináció és szegregáció eltörléséért harcolt. Azonban a választott mű nem csupán a történelmi eseményekkel foglalkozik, hanem betekintést enged az Egyesült Államok mai társadalmi helyzetébe és elemzi a kisebbségi csoportok életkörülményeinek változását a beszéd óta eltelt ötven évben. Anglisztika alapszakos hallgatóként már évekkel ezelőtt közelebbről megismertem az amerikai kultúrát, történelmet és politikát, különös tekintettel a XX. század második felének eseményeire. Martin Luther King személye és a polgárjogi mozgalom háttere, folyamata, történései már akkor is érdekeltek, így a két évvel ezelőtt készített BA szakdolgozatomhoz is ezen a területen végeztem kutatásokat. Erre alapoztam a döntésemet a jelen szakdolgozat tárgyát képező fordítandó szöveg kiválasztásánál. Úgy gondoltam, hogy háttérismereteim és érdeklődésem a téma iránt megkönnyíthetik és élvezetesebbé tehetik a szakdolgozat elkészítésének folyamatát. A mű szerzője, Gary Younge a Guardian című brit napilap elismert újságírója. Barbadosi bevándorló szülők gyermekeként az Egyesült Királyságban született 1969-ben. 17 évesen Szudánba ment eritreai menekülteknek angolt tanítani. Visszatérésekor az edinburghi Heriot Watt Egyetemen francia és orosz nyelvet, valamint fordítást és tolmácsolást kezdett tanulni. Végzős hallgatóként a Guardian ösztöndíja segítségével lehetőséget kapott, hogy újságírást tanuljon a londoni City Egyetemen. Rövid ideig a Yorkshire Televíziónál dolgozott gyakornokként, majd 1993-ban lett a Guardian újságírója. 1996-ban három hónapot töltött a Washington Post napilapnál, 2003-ban pedig a Guardian New York-i tudósítója lett. 2007-ben tiszteletbeli doktori címet szerzett a Heriot Watt Egyetemen és a londoni South Bank Egyetemen. Írásai főként társadalmi, politikai témájúak, különös tekintettel a kisebbségek helyzetére mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban. Az újságírás mellett televíziós dokumentumfilmeket is
1
készített és több könyve is megjelent. Az eddigi pályafutása során számos újságírói díjat és elismerést vehetett át. 2013-ban Chicagóba költözött és jelenleg is ott él.1 A The Speech című könyve 2013-ban jelent meg, tudatosan Martin Luther King leghíresebb beszédének ötvenedik évfordulójára készült. 1963. augusztus 28-án, a Washingtonban tartott menetelésen mondta el King legismertebb, Van egy álmom című beszédét. Gary Younge művében részletesen ismerteti az adott nap körülményeit, eseményeit számos történész, újságíró és elemző segítségével. Younge fontosnak tartotta bemutatni miért válhatott ez a történelem egyik legfontosabb beszédévé, és mi teszi igazán különlegessé és elismertté. Az általam lefordított utolsó fejezet a mű többi részétől kissé elkülönülten, a mai kontextusban értelmezi a beszédet és annak jelentőségét. Az Egyesült Államok faji történelmében mérföldkőnek számított a szegregációt eltörlő, és az afroamerikaiaknak is polgárjogot biztosító 1964-es polgárjogi törvény. Azonban ez még ma sem jelenti azt, hogy a feketék ugyanolyan esélyekkel rendelkeznek a mai amerikai társadalomban, mint fehér bőrű honfitársaik. Gary Younge úgy véli, hogy bár sokan az afroamerikaiak diadalának tekintették Barack Obama elnökké választását, ez egyáltalán nem jelent változást a kisebbségi csoportra nézve. Könyvének utolsó fejezetében a mai társadalmi és politikai helyzetet elemzi Amerikában és rávilágít arra, hogy Obama megválasztását King álmának beteljesüléseként értelmezni mennyire helytelen gondolat.2 A mű célcsoportját elsősorban az amerikai állampolgárok képezik, hiszen az ő közös történelmi múltjuk és jelen helyzetük elevenedik meg benne. Martin Luther King személyének és az általa vezetett mozgalomnak a jelentőségét még azok is elismerik, akik talán nem értenek egyet minden nézetével. Fordításom célközönsége már egy ettől jóval szűkebb réteg, hiszen a mi kultúránknak és történelmünknek a polgárjogi mozgalom nem képezi részét. Az Egyesült Államok történelmében és kultúrájában járatos olvasó értheti meg igazán a mű jelentőségét. Feltételezhetően minden átlagos műveltségű magyar olvasó hallott már az afroamerikai polgárjogi mozgalomról és Martin Luther Kingről is, mégsem hordozza számukra a szöveg ugyanazt a jelentőséget, mint egy amerikai állampolgár számára. Mindezek ellenére érdekes olvasmány lehet mindenkinek, aki érdeklődik a történelem iránt. A szöveg stílusjegyeit tekintve elmondható, hogy a történelem, a politika és az amerikai kultúra számos fogalmával találkozik benne az olvasó. Az amerikai választási
1
About Gary Younge. http://www.garyyounge.com/?page_id=2 Younge, Gary [2013]: The Speech: The Story behind Martin Luther King’s Dream. Guardian Books, pp. 133-168 2
2
rendszer fogalmai Obama elnökké választásának körülményei kapcsán jelennek meg, míg a King által vezetett polgárjogi mozgalom jelszavai, kifejezései a beszéd egyes sorainak értelmezése közben tárulnak elénk. Sok esetben előfordul, hogy bár egy adott terminusnak a magyar nyelvben is létezik megfelelője, az szinte egyáltalán nem, vagy csak ritkán használatos. Főleg történelmi folyóiratok cikkeiben, vagy tudományos értekezésekben találkozhatunk velük. A fordításhoz nagy segítséget nyújtottak a párhuzamos szövegek. Természetesen a témában angolul elérhető szakirodalom sokkal gazdagabb, mint a magyar nyelvű. Számos tanulmányt elolvastam angol nyelven, amelyek a történelmi-politikai témakörhöz tartozó szószedet elkészítéséhez nyújtottak segítséget. A magyar nyelvű párhuzamos szövegek közül Martin Luther King leghíresebb beszédének fordítását emelném ki, valamint az Egyesült Államok kisebbségeiről és bevándorló népcsoportjairól szóló tudományos értekezéseket. Mivel a magyar olvasó esetlegesen nincs tisztában minden, a témához kapcsolódó fogalommal, eseménnyel és névvel, ezért a fordításom alaposabb megértéséhez a szakszavakon kívül összegyűjtöttem a legfontosabb tudnivalókat is. Ezek ismeretében bízom benne, hogy az eredeti szöveg üzenete és világa közel kerül az olvasóhoz.
3
1.1 Szószedet ANGOL abolition activist address administration African-American alienation amendment animosity assassinate attorney black boycott brutality campaign candidate caucus census challenge citizen citizenship civil disobedience civil rights codified coercion colored people community Congress constituent constitutional delegate deliver a speech democracy Democrat demonstration dignity discord discrimination dissidence diversity election electorate enforcement equality eradicate
MAGYAR megszüntetés, eltörlés aktivista beszéd kormányzat, államigazgatás afroamerikai elidegenítés, elidegenülés módosítás ellenségeskedés, gyűlölködés merényletet követ el, meggyilkol ügyvéd fekete, színes bőrű bojkott kegyetlenség, embertelenség kampány jelölt pártválasztmány népszámlálás kihívás állampolgár polgárjog polgári engedetlenség polgárjogok törvénybe foglalt, kodifikált kényszer, erőszak színes bőrűek közösség, társadalom Kongresszus választópolgár alkotmányos képviselő beszédet mond demokrácia demokrata tüntetés, felvonulás méltóság viszály diszkrimináció, megkülönböztetés véleménykülönbség, nézeteltérés sokszínűség, sokféleség választás választótestület hatályba léptetés, alkalmazás egyenlőség, egyenjogúság megsemmisít, kiírt
4
ethnic exclude federal flashpoint foreign policy freedom governance government governor hatred Hispanic House of Representatives ideology immigration inaugurate inflammatory injustice integrate intervention justice Latino law leftwing legacy liberation lynching march minority moral movement multiracial nomination nonpartisan nonviolent nouveau riche oath of office oppress oppression oppressor oratory party policy poverty power president presidential election prevailing power primary
etnikai, nemzetiségi kizár szövetségi összetűzés külpolitika szabadság vezetés, irányítás kormányzat, államhatalom kormányzó gyűlölet, gyűlölködés hispán képviselőház világnézet, ideológia bevándorlás beiktat lázító, feltüzelő hatású igazságtalanság egyesít, egységesít közbeavatkozás igazság latinó törvény, jog baloldali hagyaték, örökség felszabadulás, megszabadulás lincselés menetelés, felvonulás kisebbség erkölcsi, erkölcsös, morális mozgalom több fajú, sokféle nemzetségű jelölés pártatlan erőszakmentes újgazdagok hivatali eskü elnyom, sanyargat elnyomás, leigázás elnyomó, zsarnok szónoki képesség, ékesszólás párt irányelv, irányvonal szegénység, nyomorúság hatalom elnök elnökválasztás uralkodó hatalom előválasztás
5
principle protest quota race racial category racism Republican resistance right righteousness rightwing scandal segregation Senate senator shackle slave slavery social mobility society standard-of-living stratification strike struggle supporter Supreme Court swear in ubiquitous upper-class value violate vision voter white xenophobia
elv, alapelv tiltakozás hányad, kvóta faj faji kategória rasszizmus, fajgyűlölet republikánus ellenállás, szembenállás jog jogosság, indokoltság jobboldali botrány, szégyen szegregáció, elkülönítés szenátus szenátor bilincs, béklyó, lánc rabszolga rabszolgaság társadalmi mobilitás társadalom életszínvonal rétegződés sztrájk, munkabeszüntetés harc, küzdelem támogató legfelsőbb bíróság felesküszik, esküt tesz mindenütt jelenlévő felső osztály érték megszeg, megsért látomás, jövőbelátás, elképzelés szavazó, választó fehér, fehérbőrű idegengyűlölet
6
1.2 Fontosabb nevek és fogalmak jegyzéke Ebben a fejezetben összegyűjtöttem néhány, a forrásnyelvi szövegben előforduló nevet és fogalmat, amelyek ismeretében a magyar olvasó is könnyebben értelmezheti a szöveg utalásait. A zárójelben szereplő számok közül az első jelen szakdolgozat azon oldalára vonatkozik, ahol az adott szó vagy kifejezés először előfordul. A második oldalszám a forrásnyelvi szöveg eredeti oldalszámát jelzi. Affirmative Action (p. 12; 138) - (pozitív diszkrimináció): Legelőször 1961-ben, John F. Kennedy elnök által aláírt törvényi rendelkezés, amely a faji diszkrimináció megszüntetését tűzte ki célul. Azonban az utóbbi években számos bírósági ügy tárgyát képezte, hiszen a fehér bőrű amerikai lakosok úgy érzik, a kisebbségekkel szembeni különleges bánásmód, és az etnikai sokszínűség támogatása az ő kárukra válik.3 American Dream (p. 13; 140) - (amerikai álom): Az a felfogás, amely szerint az Egyesült Államokban bárki sikeres lehet, és megvalósíthatja álmait, ha keményen dolgozik.4 Civil Rights Act (p. 21; 157) - (Polgárjogi törvény): 1964-ben hozott, mérföldkőnek számító jogi intézkedés az Egyesült Államokban. A törvény megtiltotta a bőrszínen, nemen, vallási, faji vagy nemzetiségi hovatartozáson alapuló diszkriminációt, továbbá eltörölte az afroamerikaiak szegregációját színházakban, éttermekben, szállodákban és egyéb nyilvános helyeken.5 I have a dream – ”the dream speech” (p. 10; 134) - (Van egy álmom): Martin Luther King Jr. leghíresebb beszéde, amelyet 1968. augusztus 28-án, a polgárjogi mozgalom legnagyobb tüntetésén, a Washingtonban tartott menetelésen mondott el. A beszédben refrénként ismétlődik a címadó sor. King arról „álmodott,” hogy hazájában nem lesz többé faji diszkrimináció, és egyetlen afroamerikai társának sem kell majd elnyomástól szenvednie. King megindító beszédében arra buzdította hallgatóságát, hogy ne adja fel a küzdelmet.6 Jim Crow laws (p. 20; 153) - (Jim Crow törvények): Az Egyesült Államokban 1870 és 1965 között érvényben lévő törvények, amelyek megtagadták az afroamerikaiaktól a
3
Merriam-Webster: Online Dictionary. http://www.merriam-webster.com/dictionary/ Macmillan: Online Dictionary. http://www.macmillandictionary.com/ 5 Joyce – Glant [2010]: United States History. Debrecen University Press, p. 116 6 Younge, Gary [2013]: The Speech. Guardian Books, pp. xi-xvii 4
7
szavazati jogot és általában a polgári szabadságjogokat. Jim Crow nem politikus volt, hanem egy színdarab fekete rabszolga főszereplője.7 NAACP (p. 11; 136) - National Association for the Advancement of Colored People; Színes Bőrűek Haladásáért Küzdő Országos Szövetség): 1909-ben alakult polgárjogi szervezet az Egyesült Államokban, amely célja, hogy az országban egyre nagyobb arányban elismerjék a fekete lakosok politikai jogait.8 Radio Hanoi (p. 16; 147)) - (Hanoi rádió): Észak-Vietnam rádióállomása, amely a kommunista propagandát terjesztette a vietnami háború idején.9 Rosa Parks (p. 18; 150): Afroamerikai polgárjogi aktivista, aki arról lett híres, hogy 1955ben a buszvezető parancsa ellenére nem volt hajlandó átadni a helyet egy fehér bőrű utasnak. abban az időben a faji megkülönböztetés értelmében a fekete utasoknak nem volt szabad állva utazniuk a buszon. A sofőr kihívta a rendőrséget, Rosa Parks letartóztatása pedig kiváltotta a montgomery-i buszbojkottot, a polgárjogi mozgalom egyik legsikeresebb megmozdulását.10 Stop-and-frisk (p. 15; 145) - (Véletlenszerű motozás): A rendőrség által alkalmazott gyakorlat, amely azt jelenti, hogy egy rendőrtiszt bárkihez odamehet az utcán és megmotozhatja, ha felmerül a gyanú, hogy az illető fegyvert hord magánál. Az 1960as években elterjedt volt, hogy a kisebbségekhez tartozókat, főleg afroamerikai és latinó származásúakat az átlagostól gyakrabban, többször erőszakot alkalmazva motoztak meg az utcán.11
7
Joyce – Glant [2010]: United States History. Debrecen University Press, pp. 114-116 Bicsérdy [2012]: Magyar és idegen nyelvi rövidítések adatbázisa. Tinta Könyvkiadó, p. 387 9 Joyce – Glant [2010]: United States History. Debrecen University Press, pp. 126-127 10 Múlt-kor: Meghalt Rosa Parks amerikai polgárjogi harcos. http://mult-kor.hu/cikk.php?id=11288 11 The Free Dictionary. http://www.thefreedictionary.com/ 8
8
2 Forrásnyelvi szöveg
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
3 Célnyelvi szöveg A hagyaték 2013. január 13-án, hétfőn iktatták be Amerika első fekete elnökét második ciklusára. Felhős, hűvös nap volt Washingtonban. Éppen Martin Luther King emléknapja. A ceremóniához és annak szimbolikus értelméhez a szerencsés véletlen is szorosan hozzátartozott azon a reggelen. 1986 óta, mióta Amerikában megemlékeznek Martin Luther King születésnapjáról, mindössze másodszor fordult elő, hogy a két nap egybeessen. Az emberek viszont egyáltalán nem először kapcsolták össze képzeletben Barack Obamát Kinggel. Obama nagyreményű elnökjelölti megjelenése óta, utcai árusok a kettejük képét egymás mellett ábrázoló pólókat árultak országszerte, miközben számos vélemény szerint Obama megválasztása King álmának beteljesülését jelentette. Obama nemhogy tisztában volt eme asszociációkkal, de rendszeresen meg is erősítette őket. Mint azt korábban említettük, első elnökjelölti kampányában a „most rettenetes sürgősségét”12 emlegette, mely mondatot egyenesen King leghíresebb beszédéből idézte. Támogatóit arra buzdította, hogy a teljes képet nézzék és King ígéretét idézte (nem a beszédből), miszerint az erkölcsi univerzum íve hosszú, de az igazság felé hajlik. 2008-ban a New Hampshire-i előválasztáson szenvedett veresége után, koncessziós beszédében (amelynek will.i.am által készített zenésített verziója Emmy díj jelölést ért), a következőt mondta: „ez a szervezők segélykérése, a szavazataikat leadó nőké, az elnöké, aki szerint nekünk csak az ég szab határt, és Kingé, aki felvitt minket a hegytetőre és megmutatta az Ígéret Földjét.” Obama a demokrata párti jelölést 2008-ban Denverben fogadta el, a Van egy álmom című beszéd negyvenötödik évfordulóján – ilyen gondosan előkészített kampányban ez nem csupán véletlen egybeesés – és az, hogy ezután King nevét egyszer sem említette konkrétan, szintén nem a véletlen műve. Annak a januári reggelnek a visszhangját Washingtonban nehéz volt elkerülni. Obama King Bibliáján tette le az esküt. Medgar Evers özvegye, Myrlie Evers-Williams olvasta fel az eskü szövegét. Néhány nappal korábban Clarence Jones levelet írt Obamának, amiben azt kérte tőle, hogy ha csak egy pillanatra is, de álljon meg a beiktatás napján az eskütétel közben, nézzen először Lincoln majd King emlékművére, és mondja azt, hogy „King, ez neked szól!” 12
Martin Luther King Jr. Van egy álmom. Szilágyi Ágota ford. www.ircblog.usembassy.hu
28
Minél több a látszólagos hasonlóság a két férfi között, annál kevésbé igazolódnak ezek be. Obama elindult a választáson és most az amerikai hatalom csúcspontján áll; King soha nem állt a választók elé, ő egy uralkodó hatalom ellen dacoló mozgalmat vezetett. King politikai nézeteit nem lehetett volna a választási köztudatba beilleszteni; Obama azokat az embereket vonta be a szavazásba, akik már lemondtak a politikáról, vagy soha nem is foglalkoztak vele.
King békepárti volt; Obamának hosszú listája van a
megöletettekről. Nem csak különböző korban tűntek fel, de különböző hagyományokkal, különböző kényszerek és impulzusok által vezérelve. Jóllehet a hagyományaik – bár egyikük politikus, a másik aktivista – mélyen kapcsolódnak egymáshoz, mégsem nevezhetőek rokon értelműnek. E. H. Carr azt írja What Is History? (Mi is a történelem?) című művében, hogy a történész nem a múlthoz, hanem a jelenhez tartozik. Szerinte csakis a jelen szemével lehet a múltat vizsgálni és értelmezni. A történész a saját korához tartozik, oda kötik az emberi létezés körülményei. Az általa használt szavak – legyen az demokrácia, birodalom, háború, vagy akár forradalom – a jelenben tőlük elválaszthatatlan konnotációval bírnak. A King beszédének hagyatékával kapcsolatos összes mai értekezést elkerülhetetlenül az formálja, hogyan értelmezzük ma az általa akkor felvetett témákat. Amikor az egész történelme folyamán elnyomástól szenvedő kisebbséget kizárják a szavazásból is, a faj, az egyenlőség, az igazság, a diszkrimináció és a szegregáció szavakat egészen másképp értelmezik, mint akkor, amikor az elnök maga is fekete. King a néger szót tizenötször használta beszédében; a kifejezés a beszéd ötvenedik évfordulójának évében már végre nem jelöl többé faji kategóriát. Az évforduló az egyre fokozódó faji polarizáció, gazdasági bizonytalanság és népességáradat korában jött el, amik erős aggodalmat váltanak ki Amerika fehér lakosságának jelentős részéből. Az Obama második beiktatása előtt nem sokkal végzett közvélemény kutatásból kiderült, hogy háromszor nagyobb az ország jövőjét pesszimistán szemlélő fehér lakosok aránya más bőrszínű társaikhoz képest. Eközben a legszegényebb amerikai családok 90 százalékának – akik többsége fehér – átlagkeresete nem változott egy generáció óta és a társadalmi mobilitás is megrekedt. Arra a kérésre, hogy hasonlítsák össze anyagi helyzetüket a szüleikével, amikor ők ugyanolyan idősek voltak, a 2013-as felmérésen megkérdezett összes faji vagy etnikai csoport közül a fehérek mondták legnagyobb arányban, hogy romlott a helyzetük.
A felsőfokú végzettséggel nem
rendelkező fehérek mondták egyedül azt, hogy ebben a generációban hátrébb szorultak, mintsem teret nyertek volna. Ezekhez hozzátartozik, hogy körülbelül 2042-re a nem hispán 29
származású fehér lakosság kisebbségnek fog számítani. Ez röviden azt jelenti, hogy a fehér amerikai léttel járó kiváltságok, noha jelentősek, mégsem ugyanazok már, mint régen. A jobboldalt ez szokatlan kivívás elé állította, hiszen legyenek bár délről származó demokraták vagy republikánusok, mindig a fehérek szavazataira számítottak és a faji ellentéteket igyekeztek előnyükre fordítani a választásokon. A 2012-es republikánus előválasztásokon a vezető jelöltek enyhén burkolt módon utaltak a fehér szavazatok fontosságára, megalázva ezzel az afroamerikaiakat és a latinó bevándorlókat. A New Hampshire-i Plymouthban (ahol a lakosok 96 százaléka fehér) Newt Gingrich azt mondta a tömeg előtt, hogy el fog menni az NAACP gyűlésére és el fogja magyarázni az afroamerikai közösségnek, hogy inkább fizetésért kellene dolgozniuk, mintsem ételjegyért sorba állniuk. A bevándorlással kapcsolatban Mitt Romney rendkívül nehéz körülmények megteremtését javasolta, hogy az engedéllyel nem rendelkező munkások önként hagyják el az országot. Eközben Joe the Plumber, a konzervatívok 2008-as elnökjelölti kampányának közkedvelt alakja, majd 2012-ben Ohio képviselőjelöltje úgy fogalmazott, hogy az ország „tegyen kerítést arra az átkozott határra és kezdjen el lőni.” Osztályi öntudat hiányában – ami szolidaritásra ösztönözne más faji csoportok szegényei iránt – a párt főleg fehérekből álló szavazóbázisa egyetértéssel fogadta ezeket a kijelentéseket. Egy röviddel a választások előtt készült közvélemény kutatás szerint a republikánus szimpatizánsok a függetlenekhez képest kétszer olyan gyakran állították, hogy a feketék azért támogatták a demokratákat, mert a kormánytól függnek, mert várnak valamit a semmiért cserébe vagy, mert állami segélyből tartják fenn magukat. 2008 és 2012 között megduplázódott az Obamát muzulmánnak gondoló republikánusok száma az ezt cáfoló bizonyítékok ellenére is. Egy 2010-es közvélemény kutatás azt mutatta, hogy a republikánusok kétharmada kissé kétkedve, vagy szilárd meggyőződéssel tartotta Obamát a fehéreket utáló rasszistának. A megkérdezettek több mint fele több-kevesebb meggyőződéssel állította, hogy Obama nem az Egyesült Államokban született és, hogy a terroristák győzelmét akarja. Számtalan oka volt annak, hogy a fehér szavazók nem akarták támogatni Obamát, és ezeknek semmi közük nem volt a faji különbségekhez. Ezek a nézetek azonban nem értek el minden fehér lakoshoz Amerikában – akik így nagy számban szavaztak Obamára – viszont széles körben terjedtek a túlnyomó többségben fehérekből álló konzervatívok között. Már elmúltak azok az idők, amikor az e szavazóbázishoz csatlakozásért nemzeti szinten jutalékot fizettek. 1980 óta a fehérek aránya a választótestületben minden egymást 30
követő választási ciklusban eggyel csökkent (1992-ben Ross Perot indult elnökjelöltként). Eközben a republikánusok által szóban támadott fekete és latinó szavazócsoportok egyre nagyobb erőre, motivációra és szervezettségre tettek szert. A 2012-es választás volt fajilag az egyik legmegosztottabb emberemlékezet óta. A feketék és a latinók sokkal nagyobb arányban szavaztak Obamára, mint a korábbi demokrata jelöltekre, és mivel most többen voltak, mint valaha, a republikánusok sikere attól függött, hogy tudnak-e a fehérekhez képest az átlagostól is több szavazatot gyűjteni. Széles körben ezt tartották a 2012-es republikánus vereség egyik fő okának, és kétrétű választ szorgalmaztak. Először is, hogy értékeljék újra a nem fehérek pártról alkotott képét. Ennek részeként a bevándorlókat érintő reformhoz való hozzáállást alapjaiban akarták megváltoztatni, az ehhez kapcsolódó nyilatkozatokat és üzeneteket pedig kozmetikázni próbálták. Másodsorban megkísérelték módosítani a választó személyazonosságának ellenőrzésére vonatkozó törvényeket és azt akarták, hogy a bíróságok vonják vissza a polgárjogot – azt a korszakalkotó törvényi intézkedést, amelyet azzal a céllal hoztak, hogy eltöröljék a faji diszkriminációt a választásokon. Ilyen jogi, politikai és választási célok eléréséhez az kellett, hogy a múlt egyedi jelenségeként tekintsen a jobboldal a rasszizmusra, amely látható örökséget sem hagyott. Bert Rein ügyvéd azzal érvelt 2013-ban a Legfelsőbb Bíróságon, hogy a régi „betegséget” már meggyógyították; megkérdőjelezvén ezzel a választójogi törvény érvényességét, ami 1965 óta biztosította a faji diszkriminációtól mentes szavazást. Rein szerint a probléma megoldódott. A bíróság Rein javára döntött, a gyakorlatból eltörölte a törvény egyik legfőbb rendelkezését. A „probléma megoldásával” a fehér emberek nem a faji egyenlőtlenségek kedvezményezettjévé
váltak,
hanem
a
polgárjogok
társadalmi
manipulációjának
áldozataivá, ami állításuk szerint Jim Crow igazságtalan intézkedéseit igyekezte megismételni. 2009-ben egy Connecticut állambeli tűzoltó a pozitív diszkriminációt okolta azért, hogy sikeres tesztje ellenére nem kapta meg az előléptetést. Szerinte a diszkrimináció világos és egyszerű. Úgy véli, faji hovatartozásuk miatt különböztetik meg a fehéreket, mint azt az afroamerikaiakkal tették egykor más ügyek kapcsán – ez pedig egyszerű diszkrimináció. Ehhez hasonlóan, amikor Jennifer Gratz nem nyert felvételt a Michigani Egyetemre, beperelte az intézményt azt állítva, hogy a pozitív diszkrimináció miatt utasították el. Az ügy végül a Legfelsőbb Bíráság elé került. A lány úgy látja, hogy az egyetem vezetése teljesen normálisnak tekinti a fehérek diszkriminálását a kampusz etnikai sokszínűségének elősegítése érdekében. Véleménye szerint ez nem helyénvaló, 31
hiszen megérdemelné, hogy a jelentkezésének elbírálásánál a bőrszíne se előnyt, se hátrányt ne jelentsen. Ezen érvelés csak olyan színlelt világban állja meg a helyét, ahol a múltnak nincs következménye és ezáltal semmiféle kapcsolata a jelennel. Alasdair MacIntyre Az erény nyomában13 című könyvében azt írja, hogy a múltja mindenkihez hozzátartozik, és ha el akarnánk tőle szakadni, akkor az összes jelenbéli kapcsolatunkat át kellene alakítanunk. Szerinte egy történelmi és egy társadalmi személyiség ebben a tekintetben nem különbözik. Az ennek megcáfolásához szükséges kollektív identitás szelektíven nem alkalmazható. Egyes konzervatívok, akik azt állítják, megnyerték az amerikai forradalmat vagy a második világháborút (noha akkor még nem is éltek), soha nem jelentenék ki, hogy rabszolgákat tartottak, vagy elkülönítettek egyes embereket. Azt mondanák, hogy nem az ő felelősségük és nem származott belőle hasznuk, mivel akkor még nem is éltek. Bár nem célunk a pozitív diszkrimináció előnyeit és hátrányait vitatni, érdemes kiemelni, hogy az egyetemeken a hivatalos felvételi eljáráson kívüli szempontok figyelembevételével épp a gazdag fehérek részesülnek előnyös bánásmódban. Általában olyan fiatalok, akik szülei egykor ugyanarra az egyetemre jártak, vagy az egyetemi kar dolgozóinak, bőkezű anyagi támogatóinak vagy híres embereknek a gyermekei. Daniel Golden szerint kiváltságosok kiválasztása pártatlan. A The Price of Admission: How America’s Ruling Class Buys Its Way into Elite Colleges – and Who Gets Left Outside the Gates (A bekerülés ára: hogyan vásárolja meg Amerika uralkodó osztálya a felvételi helyeket az elit főiskolákra – és ki marad a kapukon kívül) című művében rámutat, hogy a felvételin előnyben részesítik a politikai és a kulturális élet gazdag és befolyásos tagjait. Mindenkivel kivételeznek, legyen szó demokratákról vagy republikánusokról, a pozitív diszkrimináció támogatóiról vagy ellenzőiről, baloldali hollywoodi filmsztárokról vagy jobboldali
iparmágnásokról;
nagy múltú
dúsgazdag
családokról
vagy
épp
az
újgazdagokról. A felső osztálybeli családok fiatal generációinak intelligenciájuktól és tudományos képzettségüktől függetlenül biztosítják a bejutást a legnívósabb főiskolákra. Golden azt állítja, hogy ezen intézmények egykori diákjai aránytalanul nagy részesedéssel rendelkeznek a Wall Street-en, a Fortune gazdasági hetilap által összeállított 500 legjobb vállalat egyikében, a médiában, a kongresszusban vagy a bírói testületben. Amerikában tehát az egyén pozíciója nem a teljesítményétől függ. A lehetőségeket általában örökölt kiváltságok alapján osztják. Mindössze ötven évvel az után, hogy az 13
Alasdair MacIntyre művének eredeti címe: After Virtue. Az erény nyomában című fordítása az Osiris Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1999-ben.
32
afroamerikaiaknak biztosították a jogi egyenlőséget, e kiváltság nagyrészt faji alapon jár. A fehérek történelemtől való elzárkózása az előnyjogok létezésének tagadásával egyetemben, Obama elnökségével nyert igazán legitimitást. Hitelt adott annak a nézetnek, hogy Amerika túllépett a faj és a rasszizmus fogalmán is. Obama első győzelmét követően konzervatív véleményezők azt a képet igyekezték festeni megválasztásáról, hogy az nem a feketéket érintő politika fejlődése, hanem a polgárjogi mozgalmat követő antirasszizmus tagadása. Terence Samuel a The American Prospect című politikai magazinban azt írja, hogy Obama sok tekintetben a lendületes, pozitív fennhangú, „színes amerikai álom” politikának a teljes kivirágzása. Munkatársai az ország legjobb egyetemein végzett fiatal szakemberek, a polgárjogi mozgalom örökösei, akik eltökéltek túllépni elődeik életmódján és eljárásain. Ők „megélték az amerikai álmot”, és a feketék azon generációját képviselik, akik nem érzik magukat elszakadva a szélesebb társadalomtól. Obama felemelkedése a konzervatívok számára nemcsak új fejezetet jelentett Amerika faji történelemkönyvében, hanem azt egészében darabjaira tépte, majd elégette a maradványokat. Stuart Taylor Jr. a National Journal című lapban azt írta, hogy Obama azt a valódi és alapvető üzenetet hirdeti és testesíti meg, miszerint ma Amerikában határtalan lehetőségek tárulnak a feketék elé, ha keményen dolgoznak, a szabályok szerint játszanak, és megfelelő oktatásban részesülnek. Gratz arra a kérdésre, hogyan tudná megérteni a szegregáció hagyatékát pozitív diszkrimináció nélkül, azt válaszolta, hogy nem hiszi, hogy ha valaki körülnéz ma az Egyesült Államokban, akkor intézményesített diszkriminációt tapasztalna. Szerinte az amerikai elnököt nézve látszik, hogy az amerikai emberek többnyire készek másokat valódi személyük alapján megítélni. A polgárjogi szervezetek nem meglepő módon elutasították e fejtegetéseket, noha örömmel fogadták Obama megválasztását. Ben Jealous, az NAACP vezetője úgy fogalmazott, hogy ők az összes színes bőrű embert képviselik, nem csupán egyet. A rasszizmus, a hatalom és az állítások közötti kapcsolat túl összetett, hogy azt feltételezzük, Amerika fekete elnökének megválasztásával nyert új, várva várt vigasza a rasszizmus végét jelenti. Ahogy fekete gyermekének megszületése sem jelentette azt, hogy DélKarolina egykori szenátora, Strom Thurmond ellenezte a szegregációt. Mindezek ellenére Obama győzelme a legkevésbé választási értelemben jelentett lényeges fejlődést. 1958-ban a választók 53 százaléka mondta, hogy nem szavazna fekete elnökjelöltre; 1984-ben ez az arány 16 százalékra csökkent, 2003-ra pedig már csak 6 százalék volt. Mire Obama bejelentette, hogy indul a választáson, közvélemény kutatási eredményekből kiderült, hogy ha egy jelölt hetvenkét éves (John McCain), mormon 33
vallású (Mitt Romney), vagy elvált (Newt Gingrich), az nagyobb akadályt jelent a választáson, mint ha fekete. Noha a republikánusok maguk ellen fordították a fekete választópolgárok jelentős részét, a fekete jelölt, Herman Cain rövid ideig közkedveltnek bizonyult, Condoleezza Rice-nak pedig a 2012-es republikánus nemzeti konventen lelkes fogadtatásban volt része. A republikánusok büszkélkedhetnek az ország öt, nem fehérbőrű kormányzója közül néggyel, valamint több latinó származású szenátorral, mint a demokraták. A „választási rasszizmus,” – azaz nem szavazni egy jelöltre azért, mert nem fehér – egyértelműen visszaszorulni látszik. Ez nem a rasszizmus eltűnését jelenti, hanem, hogy az kikerült a figyelem középpontjából és egyes területeken szertefoszlott. Felmérésekből például kiderül, hogy a fehér lakosok sokkal könnyebben fogadják el a tényt, hogy a vezetőjük fekete, mint azt, ha szerelmi szálak fűznék egy fehér nőhöz. Ha Obama megválasztása lehetővé tette a jobboldal számára, hogy kijelentsék, az afroamerikaiak végre megérkeztek, akkor ez sok fekete számára azt az üzenetet hordozta, hogy jó úton járnak. Megválasztása óta nincs tőlük optimistább szavazócsoport. Az ez idő alatt készült közvélemény kutatások rendre azt mutatták, hogy az afroamerikaiak minden más csoportnál bizakodóbbak jövőjüket illetően; erősebben hiszik, hogy a jobb idők most jönnek és, hogy a gazdaság talpra áll. A Pew Kutatási Központ 2010 januárjában készült felmérése szerint 2007 óta megduplázódott azok száma, akik szerint a feketék jobban éltek akkor, mint öt évvel korábban. Ugyancsak jelentősen növekedett azok száma, akik szerint csökkent a feketék és a fehérek életszínvonala közti különbség. Úgy látszik ez az optimizmus Obama hatalomra kerüléséhez köthető. A faji kapcsolatokra gyakorolt hatását illetően 2011 augusztusában az afroamerikaiak 48 százaléka állította, hogy körülményeik kisebb-nagyobb mértékben már javultak Obama megválasztását követően, 64 százalékuk pedig gondolta, hogy helyzetük az elkövetkező években javulni fog. Kétharmaduk szerint Obama elnökké választása az elmúlt száz év legnagyobb fejlődése a feketék számára, vagy legalább is a három legnagyobb egyike. Ez volt Obama egyik célja, amikor azon gondolkozott, induljon-e a választáson. Feleségének, Michelle-nek arra a kérdésére, szerinte mit tudna elérni győzelmével, a következőt válaszolta: „Attól a naptól kezdve, hogy leteszem a hivatali esküt, a világ másképp fog ránk tekinteni. Az országban pedig gyermekek milliói tekintenek majd magukra más szemmel. Már önmagában ez is valami.” Négy hónappal első beiktatása után Obama kijelentése megindító jelenetben mutatkozott meg. 2009 májusában az öt éves Jacob Philadelphia közös fényképet készíteni
34
ment az Ovális Irodába mivel egykori tengerész édesapja éppen akkor hagyta el a Fehér Ház személyzetét. Jacob és nyolc éves bátyja, Isaac kérdezhettek egyet-egyet Obamától. A szüleiknek fogalmuk sem volt róla mit fognak kérdezni. Isaac azt kérdezte, hogy az elnök miért vált meg az F-22-es vadászrepülőtől. A válasz az volt, hogy túl sok pénzbe került. Jacob annyit mondott: - Azt szeretném tudni, hogy az én hajam is ugyanolyan-e mint a tiéd. Annyira halkan mondta, hogy Obama megkérte, ismételje meg a kérdést. Jacob megtette. Obama ezt válaszolta: - Miért nem érinted meg, hogy kiderítsd? Lehajolt és előre döntötte a fejét, hogy Jacob elérhesse. A kisfiú habozott. Az elnök bíztatta: - Érintsd meg bátran! Jacob kinyújtotta a kezét és végigsimította az elnök fejét. -
Na, mit gondolsz? - kérdezte Obama.
-
Igen, tényleg ugyanolyan - válaszolta Jacob.
A Fehér Ház fotósai megörökítették a pillanatot. Michelle Obama a feketék kongresszusi pártválasztmányi gáláján 2012 szeptemberében a következőt mondta: „A fotósok néhány hetente kicserélik a nyugati szárnyban kitett fényképeket, de az az egy fotó kivétel. Tehát mikor azok tűnődnek, van-e esély a változásra, kérem, gondoljanak arra a fekete kisfiúra az irodában, – a Fehér Ház Ovális Irodájában – amint épp megérinti az első fekete elnök fejét.” Bár Amerika fekete lakosságának optimizmusa valódi volt, az ennek alapjául szolgáló feltevések hibásnak bizonyultak. Az afroamerikaiak csoportként lényegesen rosszabb helyzetben vannak most, mint Obama hatalomra kerülésének idején. 2009 óta nőtt a vagyoni és jövedelembeli különbség a fehér és fekete lakosok között. Az általános munkanélküliségi ráta szinte alig változott Obama hivatalba lépése óta, viszont a feketék körében ugyanez az arány 7 százalékkal emelkedett. Eközben a feketék és a fehérek közti vagyoni különbség megkétszereződött a legutóbbi gazdasági válság óta (ami nem Obama elnöksége idején kezdődött). Egy fehér amerikai vagyona átlagosan hatszorosa fekete honfitársáénak. Darrick Hamilton, a New York-i New School egyetem professzora a vagyoni egyenlőtlenségek kapcsán a New York Times napilapnak elmondta, hogy a már alapból elszomorító helyzet csak még tovább romlott. Jacob esélyei felnőttként megfelelő munkát találni tehát egyértelműen romlottak azóta, hogy megérintette az elnök haját. Emellett az ő és fehér iskolatársai jövőbeli esélyei 35
közti különbség is egyre nagyobb. Jacob és családja számára az Obama jelentette változás a gyakorlatban negatív irányban valósult meg. Nem e könyv tárgyát képezi azt vizsgálni, hogy Obama mennyiben vonható felelősségre ezekért a változásokért. Azonban senki nem vitathatja azok valóságát. A faji egyenlőtlenség vége helyett Obama felemelkedése anyagi helyzetüket tekintve a feketék egyik legmeredekebb visszaesését jelentette a második világháború óta, akár ténylegesen, akár a fehérekhez viszonyítva vizsgáljuk azt. Röviden tehát az afroamerikaiak lehet, hogy jobban érzik magukat, de rosszabbul élnek. Ez az ellentét egyedi kihívás elé állította a fekete politikusokat, akik a választópolgáraik alapvető szükségletei és az Obama győzelmének jelképes eredménye által állított csapdában találták magukat. „Ha túl szorosan követjük az elnököt, önök is követni fognak minket,” mondta Maxine Waters, a képviselőház kaliforniai demokrata politikusa 2011-ben Detroitban, főként feketékből álló közönség előtt. Virginia állam képviselője, a Roanokeból származó Onzlee Ware, Obama buzgó támogatója azt mondta nekem a 2012-es választás előtt, hogy egyes barátai szerint árulónak számít az, aki intellektuális beszélgetésben felrója Obama hibáit. Néhányan, félve a negatív visszhangtól, tartózkodnak az elnök bárminemű kritizálásától. A Princeton egyetem professzora, Eddie Glaude szerint túl sok fekete értelmiségi tett már le arról, hogy a nyilvánosság előtt alaposan végiggondolja a fekete Amerikát érintő válságot. Szerinte vagy Obama vezérszurkolójává válik valaki, vagy öncélú tudóssá. Végül, ötven évvel King beszéde után, a polgárjogi mozgalom korát meghatározó faji és földrajzi korlátok feketék és fehérek valamint észak és dél között, most végre elmosódni látszanak. Igaz, dél továbbra is az ország legkonzervatívabb területe, ahol a fajok közötti egyenlőtlenség és a feketék körében kialakult szegénység a legszilárdabban fennmaradt. Azonban a 2010-es népszámlálás óta, a tíz legelkülönítettebb, 500 000 főnél több lakost számláló város közül egyik sincs az egykori Konföderáció területén. Faji összetűzések, legyenek véletlenszerű motozások vagy iskola bezárások, ugyanolyan, ha nem nagyobb valószínűséggel fordulnak elő északon, mint délen. Déli városok, például Atlanta, Charlotte vagy Houston a legnépszerűbbek az afroamerikaiak körében, míg egyes északi államok, akár Észak-Karolina vagy Virginia mostanra élesen megosztottak a választásokon. Mivel mára a latinó lakosság száma túllépte at afroamerikaiakét, és hamarosan a választótestületben is többen lesznek, a faji és etnikai ügyek kezelésének módja változóban van. A latinók elleni diszkriminációnak hosszú története van az Egyesült Államokban. 36
Azonban e gyakorlat gyökere és dinamikája nem egyezik meg a rabszolgaság és a szegregáció történetével. Nixon „déli stratégiája” azaz, enyhén burkolt rasszista megnyilvánulásokkal tetszelegni a fehéreknek, ma már egyre kevesebb szavazónak és nyugati államnak szimpatikus, mivel ebben már inkább az idegengyűlölet mintsem a rasszizmus a hangsúlyos. Gabriel Sanchez, az Új-Mexikói Egyetem professzora, valamint a Latino Decisions politikai felméréseket végző szervezet kutatásért felelős vezetője szerint a republikánusok bevándorló-ellenes megnyilatkozásokkal próbáltak hatni fehérekből álló szavazóbázisukra. Szerinte ez rövid távon, országos szinten működhet, de hosszú távon negatív következményekkel járhat, mivel nem bevándorló-, hanem latinó-ellenesként tekintenek majd rájuk. Az Egyesült Államokban a leggyorsabban növekvő faji csoportot az ázsiaiak alkotják, akik ma az ország népességének 6 százalékát teszik ki. A természetes fogyáson kívül, az elsősorban Afrikából és a Karib-térségből érkező bevándorlás és a vegyes kapcsolatok egyaránt bonyolítják az egyértelmű faji kategorizálást. Obama a legjobb példa erre. Fekete kenyai bevándorló apa, és fehér kansasi anya gyermekeként nem rabszolgák leszármazottja. Bár fekete, a szó szoros értelmében véve mégsem afroamerikai. Egyesek ezért kérdőjelezték meg hitelességét, amikor először feltűnt a közéletben. Mivel különböző fajhoz tartozó szülőktől származik, néhányan nem is tartják feketének. A Zogby közvélemény kutatása szerint, amit nem sokkal azelőtt végeztek, hogy Obama bejelentette elnökjelölti indulását, a fehérek 55, és a latinók 61 százaléka tartja őt két fajból származónak, míg a feketék kétharmada gondolja őt is feketének. Sokan már elkerülték a különbségtételt, mióta az első népszámlálás lehetővé tette az emberek számára, hogy a faji kategorizálást átlépve több fajhoz tartozónak jelöljék magukat. A faji és földrajzi fejlődések együttese, 1963-ban még elképzelhetetlennek tűnő faji körképet hozott létre. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a változások a Mason-Dixon határvonaltól délre a legerőteljesebbek. Két déli állam, Dél-Karolina és Louisiana republikánus kormányzója, Nikki Haley és Bobby Jindal indián leszármazottak. A tíz állam közül, ahol a leggyorsabban nő a több fajból származók száma, hat található délen (beleértve Mississippit), csakúgy, mint az az öt állam, ahol a latinó lakosság aránya a legintenzívebben emelkedik. ♦
37
Talán akkor lehet a legjobban megérteni, milyennek tűnik King beszéde a mai új, fejlődő faji viszonyok között, ha radikálisan átalakítjuk az ő személyéhez való hozzáállásunkat. Halála előtt King már jóformán a társadalom kitaszítottja volt. Mint azt már korábban kiemeltük, 1966-ban kétszer annyi amerikai volt róla kedvezőtlen véleménnyel, mint amennyi kedvezővel. A Life magazin a Riverside Templomban tartott, vietnámi háború elleni beszédét „demagóg rágalmazásként,” valamint a „Hanoi Rádió szövegeként” tüntette fel. Megosztó és egyre inkább elszigetelt alakként halt meg. Egy héttel meggyilkolása előtt, sztrájkoló szemétszedő munkások demonstrációján vett részt Memphisben. A tüntetés erőszakosra fordult; a rendőrség gumibotot és könnygázt is bevetett, egy tizenhat éves fiút pedig agyonlőttek. A sajtó és a politikai osztály Kinget támadta. A New York Times szerint a történtek hatalmas szégyent jelentettek King számára. A Dallas Morning News hasábjain Kinget „az erőszakmentes erőszak főcímhajhász főpapjának” nevezték, akinek memphisi „road-showja olyan volt, mint amikor fáklyával a kezében fut be valaki a lőporraktárba.” A Providence Sunday Journal pedig vakmerő és felelőtlen embernek nevezte. Ez volt az utolsó országos sajtóvisszhang, amit halála előtt kapott. Mindössze hat nappal az ellene elkövetett merénylet után, Virginia kongresszusi képviselője, William Tuck gyakorlatilag őt hibáztatta saját haláláért, amikor azt mondta a képviselőházban, hogy King maga szított viszályt és harcot a fajok között, és szerinte, aki szelet vet, vihart arat. Azonban az elmúlt évtizedekben az egykor bemocskolt hírnevét és hagyatékát fényesre pucolták, mintha nemzeti kincs lenne. A Gallup közvélemény kutatása szerint 1999-re King már John F. Kennedy és Albert Einstein mellett a huszadik század egyik legcsodálatraméltóbb közéleti személyisége volt Amerikában. Népszerűbb volt, mint Franklin Delano Roosevelt, II. János Pál pápa, vagy Winston Churchill; egyedül Teréz anya volt tőle közkedveltebb. A washingtoni National Mall nemzeti parkban, a kulturális emlékművekkel teli 4 hektáros területen, 2011-ben adták át King 30 láb (kb. 9 méter) magas szobrát. Az amerikaiak 91 százaléka (közülük 89 százalék fehér) örömmel fogadta az emlékművet. ♦ King nem csupán a mardosó bűntudat és a fájdalmas emlékek miatt vált idővel kirekesztettből ikonná. Sokkal inkább az elhúzódó küzdelem miatt, ami leghíresebb
38
beszédének mai értelmezésére világít rá. Mindössze pár nappal halála után született a törvényjavaslat, hogy nemzeti ünnepnapot tartsanak tiszteletére, noha rövid távon nem sok minden utalt ennek sikerére. Cleveland Robinson szakszervezeti vezető 1969-ben egy King özvegyével tartott gyűlésen az mondta, nem azt akarják, hogy bárki is higgyen benne, elég, ha azt a Kongresszus megteszi; ők csupán azt akarják tudatni mindenkivel, hogy az afroamerikaiak nem fognak többé dolgozni azon a napon. A mozgalom legnépszerűbb támogatóját és a legnagyobb figyelmet akkor kapta meg, amikor Stevie Wonder 1981-ben megjelent Happy Birthday című slágerét a kampánynak ajánlotta. Ezt hamarosan egy hat millió ember aláírásával ellátott petíció követte. A kongresszus végül elfogadta a javaslatot, de nem vitától mentesen. 1983-ban Jesse Helms, Észak-Karolina republikánus szenátora az állította, hogy Martin Luther King személyéről kétféle következtetés vonható le: vagy felelőtlen ember volt, aki sem a saját, sem a becsületért és hűségért folytatott polgárjogi mozgalom hírnevével nem törődött, vagy pedig tudatosan együttműködött és szimpatizált az ellenséges idegen hatalom államrendet felforgatni kívánó, diktatórikus elemeivel. Ugyanebben az évben, arra a kérdésre, hogy szerinte King kommunista szimpatizáns volt-e, Ronald Reagan, aki 1983 novemberében vonakodva írta alá a nemzeti ünnepnapról szóló törvényt, ezt válaszolta: „Harmincöt év múlva kiderül, nem?” – utalva ezzel az FBI biztonsági hangfelvételeinek nyilvánosságra hozatalára. Több volt ez egy ünnepnapot érintő vitánál: folyamatos országos tárgyalásokra adott felhatalmazást arról, hogyan kellene értelmezni az ország faji történetét. Amerika fehér lakossága nem könnyen tette meg a formális egyenlőséghez vezető utat. Egy hónappal a washingtoni menetelés előtt a fehérek 54 százaléka vélekedett úgy, hogy a Kennedy kormányzat túlságosan sürgeti a faji integrációt. Néhány hónappal később az északon élő fehérek 59, míg a déliek 78 százaléka elítélte a feketék polgárjogokért folytatott megmozdulásait. Ugyanebben az évben a délen élő fehér szülők 78, míg az északon élők 33 százaléka nem volt hajlandó gyermekét olyan iskolába küldeni, ahol a diákok fele fekete. A Gallup felmérései szerint a fehér lakosok többsége csak 1995-re fogadta el a feketék és fehérek közötti házasságkötést. ♦ Kinget figyelmen kívül hagyni – nem a neki szentelt emléknapot, hanem az ő személyét – gyakorlatilag azt jelentené, hogy elutasítjuk a polgárjogok legfőbb és
39
legnépszerűbb támogatóját. Az viszont további magyarázatot igényelne, hogy hogyan vette le magáról Amerika a szegregáció bélyegét és hogyan képzeli el magát modern, nem faji alapú demokráciaként. Bár a törvényes szegregáció megszüntetéséért bevetett eszközök nem közös megegyezésen alapultak (tömeges felvonulások, polgári engedetlenség, alulról szerveződő mozgalmak), az ország végül mégis megegyezett abban, hogy véget kell érnie. Azonban nincs elfogadható magyarázat arra, hogyan jutott el a Kinget háttérbe szorító amerikai társadalom Rosa Parkstól Michael Jacksonig, Barack Obamáról nem is beszélve. Jones szerint Amerika a szegregáció tekintetében olyan volt, mint egy tönkrement drogfüggő vagy alkoholista, aki nem tud lemondani szenvedélyéről. Szerinte sok gyógymódot kipróbált, de egyik sem vált be. Aztán jött Martin Luther King többlépcsős programjával – talpra állás, erőszakmentesség, polgári engedetlenség, integráció – és arra késztette Amerikát, hogy nyilvánosan nézzen szembe a lelkiismeretével. King érte el azt, hogy a nemzet kollektív lelkiismerete meglássa az ellentmondást a lakosság 12 százalékát kitevő színes bőrűekkel szembeni bánásmód és a Függetlenségi Nyilatkozatban foglalt szabályok és alapelvek között. Jones úgy véli ez a felismerés lehetővé tette, hogy Amerika elinduljon a történelem legnagyobb politikai átalakulásának útján. Amerika fehér lakossága tehát kezdte elfogadni Kinget, akárcsak a fehér délafrikaiak tették Nelson Mandelával – vonakodva, de hálásan, utólag, szelektíven, jóindulat nélkül, alattomosan. Mire ráébredtek, hogy iránta tanúsított ellenszenvük felesleges és eredménytelen, King már olyan világot teremtett, ahol az embereknek saját érdekükben állt elismerni őt. Egyszerűen nem volt más esélyük. Az egyetlen fennmaradt kérdés az volt, melyik Kingről alkotott verzió az elfogadhatóbb. Érdemes-e rá úgy emlékezni, mint a szegények megsegítéséért nagyobb kormányzati közbeavatkozást sürgető vezetőre, aki a mai világ legnagyobb „erőszak szállítójának” nevezte a hitelességért az utódokat is feláldozni kész Egyesült Államokat. Bár szilárdan kiállt értük, ezek a dolgok, főleg háború és gazdasági válság idején mégis valóságosak, megosztóak és nyomatékosak maradtak. Ezekkel való azonosítása nem a felemelkedését jelentené, hanem inkább a küzdelmek közeppontjába állítaná őt, s ugyanolyan megosztó személy maradna halála után is, mint életében volt. Másrészt a törvénybe foglalt szegregáció ellen kifejezően és erélyesen felszólaló személyként emlékezni rá, egységesítő alaknak mutatja őt, akinek szigorú erkölcsű kiállása kimentette a nemzetet a válságból. A vietnámi háború elleni beszéd vázlatát készítő Harding szerint az ország a könnyebb utat választotta, amikor együttműködött Kinggel.
40
Úgy véli, az emberek tudták, hogy valami nagyon nagy erő birtokában volt, de még most sem készek felvállalni a King által felszínre hozott problémákat. A Van egy álmom nem csak King leghíresebb beszéde, hanem elválaszthatatlanul egybeforrt előadójának nevével, akárcsak Mao Ce-tung neve a kommunizmussal, vagy Einsteiné a relativitáselmélettel. Amerika egyedül arról a Kingről akart megemlékezni, aki látnokként beszélt álmáról a Lincoln emlékmű árnyékában. Ez nem parancsra történt. Nem valamiféle gonosz elme, vagy titkos bizottság tervelte ki, hogy az emberek kollektív emlékezete így őrizze meg Kinget. Nem is a véletlen műve mindez. Lezárult a vita arról, hogy emlékezzenek-e rá egyáltalán, és ha igen, akkor hogyan. A liberálisok és a polgárjogi aktivisták számára logikus volt ahhoz a naphoz kötni az emlékezést, amikor King szónoki ereje megmutatkozott a világ számára; amikor a polgárjogi mozgalom tagjai a főváros történelmének legnagyobb demonstrációjára gyűltek össze és, Baldwin szavaival élve, Amerika fekete lakosai „magaslatra álltak.” Harding további érvelése szerint karba tett kézzel hallgatni a Van egy álmom című beszédet és figyelmen kívül hagyni az álmok megvalósításához szükséges munkát, egyszerűen arra utal, hogy milyen az emberi természetünk, milyenek vagyunk mi Amerikaiak: a lehető legtöbbet akarjuk kapni a legkisebb erőfeszítés és energia befektetés árán. Logikus volt magát Kinget és beszédét ily módon felidézni, még ha elfogultságnak is tűnik, hiszen éppen elég embernek áll érdekében a beszéd minden verzióját elfogadhatóvá tenni. Ettől persze az még nem lesz kevésbé problematikus. Az efféle átalakítás pedig nemcsak aláássa King hagyatékát, de téves történetet alkot magáról a beszédről. King beszédében egyértelműen utalt a jogorvoslat korlátaira valamint az évszázadokon át tartó alárendeltség következményinek gazdasági jóvátételére. „Száz évvel később a négerek életét még mindig béklyóba verik a faji megkülönböztetés bilincsei és láncai,” mondta King. „Száz évvel később a négerek a szegénység magányos szigetén élnek, miközben körbeveszi őket a jólét óceánja.” Később így folytatta: „Nem akarjuk elhinni, hogy azokban a hatalmas páncéltermekben, melyekben a nemzet lehetőségeit őrzik, nincs elegendő fedezet.”14 King terveit nem lehet a Jim Crow törvények eltörlésére korlátozni. Csak akkor állíthatjuk, hogy King szerint Amerika faji különbségekből adódó problémáinak megoldásához elegendő a törvényt megváltoztatni, ha együttesen kezeljük a
14
Martin Luther King: Van egy álmom. Szilágyi Ágota ford. www.ircblog.usembassy.hu
41
törvényi szegregációt a rasszizmussal, és figyelmem kívül hagyjuk King korábbi megnyilvánulásait, valamint a beszédben található számos ellenérvet is. A radikális elveket valló egyetemi professzor, Angela Davis a rabszolgaságra utalva kiemelte, hogy a rossz törvények eltörlése elősegítheti az emancipációt, de erre nincs semmi garancia. Véleménye szerint a rabszolgaság eltörlése, vagyis a láncok feloldása megtörtént, de a szabadság valójában ennél sokkal több. Felteszi a kérdést, hogy vajon mit jelentett volna, ha minden korábbi rabszolgának anyagi biztonságot, a kormányzásban, a politikában és az oktatásban való részvételt biztosítanak – ez azonban nem történt meg. Úgy véli, hogy még ennyi év után is a rabszolgaság eltörlésekor okozott hibákkal kell szembenéznünk. A beszéd politikai tartalmának elemzésekor kulcsfontosságú különbséget tenni a szegregáció és a rasszizmus között. Ha King szavait úgy értelmezzük, hogy csak a törvénybe foglalt szegregációt akarta megszüntetni, akkor az álma valóra vált. A jelzéseket levették, a rendelkezéseket kitörölték a törvénykönyvből. 1979 óta az Alabama állambeli Birminghamnek csak fekete polgármesterei voltak. Ha a fekete bőrszín volt – a rasszizmus előzményei ellenére – az anyagi, társadalmi vagy politikai előmenetel egyetlen akadálya, akkor ezt hivatalosan megszüntették. Azonban ha a beszéd a rasszizmus eltörléséről szól, akkor bizonyosan állítható, hogy ennek még a közelében sem járunk. Kétszer annyi fekete munkanélküli, mint fehér, háromszor annyi fekete gyermek él szegénységben, mint fehér, a Washingtonban élő fekete férfiak várható élettartama pedig alacsonyabb, mint a Gázai övezetben élő férfiaké. Minden harmadik 2001-ben született fekete fiúnak szembesülnie kell a börtönbe kerülés állandó kockázatával; 2004-ben több fekete bőrű bűnözőt fosztottak meg jogaitól, mint 1870-ben, amikor a tizenötödik alkotmánymódosítás egyértelműen biztosította a feketéknek járó szabadságjogokat. Bayard Rustin már 1965-ben utalt erre a Commentary magazinban megjelent írásában, amikor azt állította, hogy a Jim Crow törvények megtagadásának évtizedében, a tényleges szegregáció a legalapvetőbb társadalmi-gazdasági intézményeinkben is elterjedt. Szerinte több afroamerikai munkanélküli volt akkor, mint 1954-ben, és a fajok közti munkanélküliségi szakadék egyre szélesebbé vált. A jogi különbségen kívül kiemeli, hogy a faji gettó lakói még mindig elkülönített házakban éltek akkoriban, és több afroamerikai tartozott ebbe a kategóriába, mint valaha. A beszéd egyértelműen a tágabb értelemben vett rasszizmusról szólt, nem csupán a törvénybe foglalt szegregációról. Akik kitartóan állítják ennek az ellenkezőjét, csupán így 42
akarják vigasztalni magukat. A rasszizmus és a szegregáció közti különbség elferdítésével vagy ezek félreértelmezésével a rasszizmus lehet, hogy nem is tűnik a múlt tévútjának. Csak így lehet a feketék és a fehérek anyagi helyzete közti hatalmas különbséget egyéni kudarcként, mintsem a folyamatosan jelenlévő, intézményes, gazdasági és politikai kizárás következményeként értelmezni. Így van igazán értelme hangsúlyozni King következő mondatát: „nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket.”15 A félreértés ma a pozitív diszkriminációval kapcsolatos értekezések esetén a legszembetűnőbb.
King határozottan
támogatta
a
faji
és
etnikai
hovatartozás
figyelembevételét munkára vagy főiskolára történő jelentkezés elbírálásakor a történelmi egyenlőtlenségek kiküszöbölése végett. Úgy vélte, hogy nem lehet a jövőre nézve olyan szabályt alkotni, amely figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy társadalmunk évszázadok óta eltérően bánik az afroamerikaiakkal. A jobboldal mégis a beszédből vett „jellemük alapján” történő megítélésre hagyatkozik és King rasszizmus ellenes álláspontjával érvel a pozitív diszkrimináció ellen.1986-ban Reagan így fogalmazott: „Elkötelezettek vagyunk egy olyan társadalom iránt, ahol minden nőnek és férfinak egyenlő esélyei vannak a sikerre, így tehát elutasítjuk a kvóták használatát. »Színvak társadalmat« akarunk létrehozni; olyan társadalmat, ahol Dr. King szavaival élve az embereket »nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni.«” Hansen kiemeli, hogy a pozitív diszkrimináció eltörlését célzó Kaliforniai Polgárjogi Indítvány reklámjaiban Kingnek kizárólag az előbbi mondatát idézik, majd hozzáteszik, hogy Martin Luther Kingnek igaza volt: meg kell szüntetni a diszkriminációt. Az ilyen elferdítések megmagyarázzák a fekete értelmiség jelentős részéből és a rasszizmus ellenes aktivistákból kiváltott vegyes érzéseket a Van egy álmom című beszéd kapcsán. Nem maga a beszéd miatt tartózkodóak, hanem inkább az okból, ahogyan King személyét maguk oldalára állították, az üzenetét pedig elferdítették. Gyakran vált ki elégedetlenséget, hogy King alakját Amerika egyértelmű és elkerülhetetlen fejlődését magasztaló, hősi kabalaként használják. Cheryl Sanders, a Howard Egyetem teológiai professzora szerint veszélyes, ha csupán álmodozóként tekintünk rá, mert így kivonjuk magunkat a felelősség alól, hogy azokkal a valós tényekkel nézzünk szembe, amikkel ő. Felháborító a konzervatívok értelmezése, amely állítja, hogy King szerint úgy lehet megküzdeni a rasszizmussal, ha az egyenlőtlenségek felszámolása helyett figyelmen kívül hagyjuk azokat. Michael Eric Dyson georgetowni professzor az I May Not Get There with
15
Martin Luther King: Van egy álmom. Szilági Ágota ford. www.ircblog.usembassy.hu
43
You (Én már talán nem jutok el oda veletek) című könyvében azt írja, hogy elkeserítő módon, King amerikai álomról alkotott nézetét megkaparintotta és elferdítette a konzervatívok egy csoportja, akik elődeikkel és ideológiájukkal eltiporták King hagyatékát. Szerinte, ha King radikális társadalmi változáshoz fűződő reményét életben akarjuk tartani, ki kell azt szabadítanunk a konzervatívok ártó uralma alól. Továbbá, ha King szavainak jogellenes felhasználása miatt szembe akarunk szállni a konzervatívokkal, először is meg kell értenünk mennyire fontos – és egyben problematikus – volt King beszéde Amerika fajról alkotott felfogásai számára az elmúlt harminc évben. A téves értelmezések ellenére Dyson nagyra értékeli a beszédet, ami szerinte kétségkívül az egyik legmeghatározóbb momentum Amerika polgárjogi történetében. Álláspontja szerint a beszéd rendkívüli sajátosságokkal rendelkezik: metaforái ékesek és gyönyörűek, lenyűgözően mutatja be a polgári eszményeket, és tanulságos, ahogyan szellemi és erkölcsi megújulásra buzdít. Faji hovatartozástól független társadalmi harmóniát szeretne, elegánsan vegyíti a harcias szellemet a higgadtsággal, naivan jóindulatot és igazságot vár, és eltántoríthatatlanul hisz honfitársaink alapvető jóságában. Dyson szerint ez még csak néhány az akkor felszínre került témák közül. Indulatosan és némileg sajnálkozva Dyson mégis azzal folytatja, hogy még egy évtized szükséges ahhoz, hogy Amerika fel tudja mérni politikai felelősségét és még átfogóbban tudja értékelni King közreműködését. Szerinte csapdába csalt minket King valódi szavainak bizarr és mesterkélt kiforgatása, így ha annak eredeti célját akarjuk visszanyerni, túl kell látnunk a szavain, és saját társadalmi és erkölcsi magatartásunkat kell megvizsgálnunk. A gond csupán az, hogy a beszéd eredeti célját illetően nincs alapvető megegyezés. Ironikus ugyan, de bár fő témája a faji harmónia, mégis különböző nézetek alakultak ki erre vonatkozóan. A Gallup 2011 augusztusában (a King-emlékmű átadásának hónapjában) készített felmérése kimutatta, hogy a feketék többsége szerint a kormánynak javítania kellene a feketék és más kisebbségek társadalmi és gazdasági helyzetén, valamint új polgárjogi törvényekre lenne szükség a feketék elleni diszkrimináció csökkentéséhez. A fehéreknek csak 15, valamint 19 százaléka volt ugyanezen a véleményen. Ellenben a fehérek több mint fele vélte úgy, hogy a feketék polgárjogai nagymértékben gyarapodtak az utóbbi pár évtizedben, míg a feketéknek csak 29 százaléka volt ezen az állásponton. Majdnem hatszor annyi fehér állampolgár gondolta, hogy Obama intézkedései túl messzire mennek majd a fekete közösség megsegítését illetően, míg kétszer annyi fekete vélte, hogy azok nem lesznek elegendőek. Más közvélemény kutatások szerint négyszer 44
annyi fehér gondolja, hogy Amerika már elérte a faji egyenlőséget, míg a feketékhez képest a fehéreknek kevesebb, mint a fele hiszi, hogy soha nem is fogja azt elérni. Ezzel ellentétben négyszer annyi fekete gondolja azt, hogy a rendőrök körében igen elterjedt a feketékkel szembeni rasszizmus. Ezt röviden úgy összegezhetjük, hogy a feketék és a fehérek teljesen más dolgokat éltek át. Mindvégig ragaszkodtam hozzá, hogy a már megszüntetett szegregációt „törvénybe foglaltnak” vagy „jogszerűnek” minősítsem, hiszen míg a szegregációt jogilag betiltották, addig annak tényleges alkalmazása a valóságban elterjedt maradt. Ezt fogja megerősíteni, ha keresztülmegyünk egy amerikai városon, ahol földrajzi határvonalak be nem vallottan, de mégis felismerhetően elválasztják a faji csoportokat és az ő életesélyeiket. A feketék és a fehérek nem ugyanazokat a nehézségeket tapasztalják, nem értenek egyet a problémák gyökereit illetően, így azok megoldásában sem tudnak közös nevezőre jutni. Harding megkérdőjelezi, hogy akik „nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján” történő megítélésre koncentrálnak, azok az elkülönített iskolákban és közösségekben hogyan tudják bárkinek is a jellemét megismerni, ha a mindennapi életben sem hajlandóak velük közösködni. Míg feketék és fehérek széles körben egyetértenek abban, hogy az utóbbi fél évszázadban javult a helyzet, csekély megállapodás van a már megtett, illetve a még hátralévő út hosszát illetően. Vincent Hutchings, a Michigani Egyetem faji intézkedéseket kutató politikatudományi professzora a USA Today című lapnak azt mondta, hogy bármit is ért vagy nem ért el a polgárjogi mozgalom, általánosságban a fehérek és a feketék nagyon különböző távlatokban látják az országot. Hihetetlennek tűnik, de igazából csupán egy kérdést illetően egyezik a feketék és a fehérek véleménye, mégpedig abban, hogy szerintük megvalósult-e King álma. Az utóbbi hét évben bármilyen formában tették fel közvélemény-kutatók ezt a kérdést, a válaszok arányában ritkán mutatkozott két számjegyű eltérés. Ha egyetértenek abban, hogy milyen mértékben orvosolták eddig a beszédben felvetett problémákat, de nincsenek egy véleményen abban, hogy melyek is ezek a problémák és milyen közel járnak a megoldásukhoz, akkor csak arra következtethetünk, hogy bár ugyanazt a beszédet hallgatják, mégis teljesen más dolgokat hallanak. Ha van gyenge pontja a beszédnek, akkor ez az. Noha Wyatt Walker tévedett, amikor elcsépeltnek és közhelyesnek nevezte a Van egy álmom refrént. A beszéd egészét tekintve mégis igaz, hogy követelései homályosak, hatóköre pedig olyan tág, hogy nemcsak különböző, de egymásnak ellentmondó értelmezéseknek is helyt ad. 45
King álom-szekvenciájának valamennyi képe egyszerű: „fekete kisfiúk és fekete kislányok testvérként, kézen fogva járhatnak a fehér kisfiúkkal és kislányokkal.” és „a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.” Eközben az Ígéret Földjének eléréséhez vezető út szakaszosnak és homályosnak látszik. „Azzal a tudattal menjetek vissza (…) Georgiába, Louisianába, modern nagyvárosaink nyomornegyedeibe és gettóiba, hogy ez a helyzet valamiképpen meg tud és meg fog változni.”16 Amennyiben az amerikai álmot egyenlő esélyként és a társadalmi mobilitás lehetőségeként értelmezzük, állíthatjuk, hogy King álma mélyen ebben gyökerezik. Arról a reményről beszél, hogy az afroamerikaiaknak egy napon ugyanazok lesznek a céljaik, mint honfitársaiknak. Azonban amennyiben az amerikai álom az új világba történő megérkezést és a múlt elnyomó bilincseinek levetése által önmaguk újbóli megtalálását jelenti, akkor az álom mindig távol lesz az afroamerikaiak számára, mégpedig a rabszolga őseik Amerikába érkezését meghatározó feltételek miatt. A kényszerű fogva tartás, a rabszolgaság, vagy a diszkrimináció helyettesítése szándékos elvándorlással vagy teljes értékű állampolgárság biztosításával nem jelenti önmaguk megtalálását. Jóllehet túlzás a beszédet a szegregáció eltörlésének követelésére szűkíteni, de nem meglepő, hogy egyesek ennek egyszerűségében látják a látomás kiterjedését. Számomra az egyik leggyakoribb és legérdektelenebb kérdés a beszéddel kapcsolatban az, hogy King álma megvalósult-e. A másik pedig, hogy Obama megválasztása King álmának beteljesülését jelenti-e. Röviden mindkét kérdésre egyértelmű nem a válasz. A hosszabb válasz azonban már jóval érdekesebb attól, amit a kérdés megérdemel. Köztudott, hogy King álma nem egyetlen beszédre korlátozódott. Az ő teljes és összetett életét tizenöt perces – részben rögtönzött – beszéde alapján megítélni tisztességtelen és komolytalan dolog. Dyson úgy látja, a tények állása szerint a Van egy álmom című beszédet King fajról alkotott határozott kijelentésének tartják és e tekintetben saját erkölcsi összetettségének ellenségévé vált. Eltávolodik King utolsó négy évében kifejtett társadalmi víziójától. A Van egy álmom túlértékelése és félreértelmezése ügyesen háttérbe szorította King prófétai szerepének jelentős részét. Elég valószínűtlen, hogy ha King most feltámadna és végignézne Amerika börtönein, munkanélküliségi adatain, ingyenkonyháin és belvárosi iskoláin, akkor azt gondolná, hogy
16
King, Martin Luther: Van egy álmom. Szilágyi Ágota ford. www.ircblog.usembassy.hu
46
megvalósult élete munkája. Akár egyéni rossz döntések, akár az intézményes diszkrimináció eredményeként tekintünk is ezen egyenlőtlenségekre, abszurd lenne azt állítani, hogy ez a világ bármennyire is hasonlít arra, amelyet King meg akart teremteni. Arra sem utal semmi, hogy egy fekete férfi Fehér Házba kerülésével a helyzet sokat változott volna. A polgárjogi mozgalom célja az egyenlőség megteremtése volt mindenki számára, nem pedig egyetlen személy felemelkedése. Bár ésszerű azt gondolni, hogy Obama győzelmének King – akárcsak sok más afroamerikai – örült volna, valószínűtlen, hogy saját győzelmének tartaná. Még akkor sem, ha nem kis részben az ő küzdelmének eredménye lenne. Létezik szó szerinti, bár nem kielégítő, mégis leleplező válasz arra a kérdésre, hogy King álma megvalósult-e; méghozzá magában a beszédben: Addig nem lehetünk elégedettek, amíg a rendőri brutalitás elmondhatatlan borzalmai fenyegetik a négereket! Addig nem lehetünk elégedettek, amíg sem az útszéli motelekben, sem a városi szállodákban nem kaphatunk szállást, hogy az utazás fáradalmaitól elnehezült testünk megpihenhessen. Addig nem lehetünk elégedettek, amíg a négereknek annyi a mozgástere, hogy egy kisebb gettóból egy nagyobb gettóba költözhetnek. Addig nem lehetünk elégedettek, amíg „Csak fehérek számára” feliratok fosztják meg gyermekeinket a felnőttségtől, s rabolják el méltóságukat. Addig nem lehetünk elégedettek, amíg Mississippi államban nem szavazhat egy néger, New York állam négerei pedig úgy érzik, hogy nincs miért szavazniuk. Nem, nem, nem vagyunk elégedettek, s mindaddig nem is leszünk, amíg az igazságosság nem a tiszta vízhez, s a tisztesség nem fenséges folyóhoz lesz hasonlatos. 17
A bizonyítás kedvéért tételezzük fel, hogy a beszédben mindössze ezek a feltételek szerepelnek, és King csupán ezekről a viszonyítási alapokról beszélt; noha ezek egyike sem igaz. Ebben a részben öt konkrét és egy retorikai követelés található. Joggal állítható, hogy kettő közülük a szegregációra korlátozódik és azóta már teljesült. Néhány diszkriminatív esettől eltekintve a feketék bármelyik motelben megszállhatnak; a „csak fehérek számára” feliratok már nem léteznek. Mindeközben a CNN közvélemény kutatásai szerint a Mississippi állam 37 százalékát kitevő fekete szavazók az állam választótestületének 33 százalékát alkották 2008-ban, míg 36 százalékát 2012-ben. Ugyanezen kutatások eredményei szerint New York államban a fekete szavazók száz százaléka támogatta Obamát 2008-ban, míg 94 százalék tette ezt 2012-ben. A feketék tehát szavazhatnak Mississippi államban és – amennyiben a százalékok a motivációjukat is tükrözik – úgy érzik, van miért szavazniuk New York államban is. Ez eddig rendben is van.
17
King, Martin Luther: Van egy álmom. Szilágyi Ágota ford. www.ircblog.usembassy.hu
47
Azonban ami a rendőri brutalitást illeti, nehéz elképzelni, hogy King túlságosan elégedett lenne a jelenlegi helyzettel. Az összes faji csoport közül az afroamerikaiak, közöttük is a férfiak azok, akik a leggyakrabban halnak meg rendőrségi őrizetben, végzik ki őket, vagy megállítják, átkutatják, esetleg bebörtönzik őket hosszabb-rövidebb időre. A New York-i Polgárjogi Unió adatai szerint csak az elmúlt egy évtizedben öt millió ok nélküli megmotozás történt, főleg fekete és latinó származású férfiak ellen. A New York-i rendőrség elismerte, hogy tízből kilenc érintett teljesen ártatlan volt: nemhogy bűncselekményt, még szabálysértést sem követtek el. Az üggyel kapcsolatban a manhattani szövetségi bíróság tárgyalásán Eric Adams állami szenátor arról mesélt, hogy Ray Kelly, a New York-i rendőrség parancsnoka azt ecsetelte neki, hogyan tartják rettegésben a feketék és latinók lakta környékeket. Elmondása szerint Kelly a feketékre és a latinókra összpontosított; félelmet akart bennük kelteni, hogy bármikor megállíthatják őket a rendőrök, amikor kilépnek a házukból. Ami a feketék kisebb-nagyobb gettók közötti korlátozott mobilitását illeti, a legújabb népszámlálási adatok csakúgy, mint jelen írásom is alátámasztják, hogy a feketék több mint egyharmada él az országos átlagnál szegényebb környékeken. Ez az arány a fehéreknél kétharmad, míg a latinóknál 40 százalék. Bár a feketéknek csak 10 százaléka él olyan területen, ahol a szegénységi ráta körülbelül háromszorosa az országos átlagnak, további 36 százalékuk is nagy szegénységben él. Más szóval, ha van is ilyen értelemben mobilitás, a feketék nem jutottak nagyon messzire. A teljes kép láttán minden olvasónak meglesz a saját véleménye arról, hogy az mennyiben felel meg a szabadon áradó igazságról és tisztességről alkotott elképzelésnek. Az enyém az, hogy King messze nem lenne elégedett. Már-már szélsőséges dolog e szavakkal illetni a nézeteit – mintha egyszerű adatok alapján meg lehetne állapítani a beszéd relevanciáját és King elképzelésének helyénvalóságát – mégis azt jól illusztrálja, hogy a válasz még szűk értelemben sem kevésbé egyértelmű. Van némi alapja annak a kijelentésnek, hogy Obama megválasztásának köze van King hagyatékához. Mint azt Obama is gyakran elismerte, elnökké választása nem valósult volna meg a polgárjogi mozgalom nélkül, ami megteremtette a feltételeket a fekete politikusok új generációjának érkezéséhez. A mozgalom nemcsak azt tette lehetővé, hogy a feketék nagy számban szavazzanak, és így győzelemhez juttassák Obamát Floridában, Észak-Karolinában, Virginiában és más déli államokban, hanem azt is, hogy a pozitív diszkrimináció értelmében főiskolára járjanak és olyan állami és magánszektorbeli állásokat kaphassanak, ahonnan Amerikai politikai osztályának számos tagja kerül ki. 48
Alig egy hónappal az után, hogy Obama bejelentette elnökjelölti indulását 2007-ben, beszédet mondott az alabamai Selma városában, az Brown Afrikai Metodista Püspöki Templomban, ami a polgárjogi mozgalom fő szervező központja volt. „Azért vagyok ma itt, mert valaki menetelést szervezett,” mondta. Ezután a Bibliából Józsué Mózes helyébe lépésének történetét idézve így folytatta: „Azért vagyok ma itt, mert ti mindnyájan áldozatot hoztatok értem. Óriások vállán állok. Köszönök mindent a mózesi generációnak, de nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy Józsuénak is volt még tennivalója.” Meglátása szerint ez a tennivaló nem a tiltakozás, hanem a kormányzás. Salim Muwakkil, az In These Times című politikai folyóirat szerkesztője úgy véli, hogy a polgárjogi mozgalom képviselői a politikát a polgárjogokért folytatott küzdelem következő lépésének tartották azzal a céllal, hogy bárki is nyer, foglalkozzon az ő ügyükkel. Azonban a mai új generáció nem következő lépésnek tartja a politikát, hanem mindössze annak, ami az valójában: politikának. A céljuk csupán a győzelem. Az ilyen esetleges győzelmek szimbolikus jellege egyértelmű. Amerika fekete elnökének megválasztását joggal kezelték világszerte jelentős eseményként. Obama győzelmének éjszakáján, Harlem utcáin táncoltak az emberek, Chicago déli részén pedig a rendőrök az ő nevét kiabálták a járőrautókból. Eduardo Galeano baloldali, uruguayi származású író, maga is bevallottan ünnepelte Obama győzelmét. Külpolitikájával szemben azonban kritikus, mondván ebben az országban még frissek a rasszizmus hagyományai. 1942-ben a Pentagon rendeletet adott ki, amiben megtiltotta, hogy fehér katonák feketéktől kapjanak vért. A történelemben hetven év csupán egy pillanat. Szerinte tehát egy ilyen országban érdemes Obama győzelmét megünnepelni. A kérdés azonban még mindig adott: mennyiben érintette a győzelem az afroamerikaiakat? Mint már kiderült, az afroamerikaiak anyagilag nem élnek jobban a választás óta, noha talán rosszabbul élnének ha Obama nem győz. Bár a szimbólumokat nem szabad alaptalannak tartani, túl sok lényeget sem szabad nekik tulajdonítani. Csak akkor van bármilyen pozitív jelentése a korábban alulreprezentált emberek jelenlétének vezető pozíciókban, a személyes előmenetelükön túl, ha így le tudják győzni az eddig útjukban álló akadályokat. Ellenkező véleményen lenni olyan, mintha az esélyegyenlőség látszatát keltenénk, holott a rendszer csak a felszínen tűnik másmilyennek, valójában ugyanúgy működik. Obama előválasztási kampányának indulásakor Angela Davis azt állította, hogy az akkori republikánus kormányzat a valaha volt legváltozatosabb a történelemben. Azonban véleménye szerint, ha a feketék elnyomásával akarják a gépezetet hatékonyabban 49
működtetni, nem fognak előbbre jutni. Ma már több afroamerikai tölt be láthatóbb és jelentősebb hatalmi pozíciókat. Ugyanakkor sokkal több az olyan fekete, akiket a ranglétra aljárataszítottak. Amikor az emberek sokszínűséget akarnak és ezt az igazság és az egyenlőség jegyében teszik, az teljesen rendben van. De a sokszínűségnek olyan modellje is létezik, ami sem különbséget, sem változást nem eredményez. Itt nem az a lényeg, hogy Obama győzelmei nem hoztak változást, hiszen republikánus ellenfelei állásfoglalását elnézve egyértelműen hoztak. Inkább az, hogy a megválasztása önmagában nem jelenti azt a változást, amelyet King beszédében említett, vagy általában támogatott. Obama felemelkedése a feketék gazdasági hanyatlásának idején nem a fekete közösség előrelépését mutatja, hanem annak növekvő rétegződését. Arundhati Roy Do Turkeys Enjoy Thanksgiving? (Vajon a pulykák élvezik a Hálaadást?) című tanulmányában a pulykák sorsával illusztrálta a feketék helyzetét. Szerinte néhány gondosan tenyésztett pulyka – az esetleges Colin Powell vagy Condoleezza Rice – kegyelmet kap és tovább élhet a pulykafarmon. Viszont a rajtuk kívüli több millió elveszíti a munkáját, az otthonát, kikapcsolják nála a vizet és az áramot, vagy AIDS-ben meghal. Tehát ők a tepsibe kerülnek. Roy ironikusan megjegyzi, hogy nem mondhatjuk, hogy a pulykák ellenzik a Hálaadást, amikor végeredményben ők is annak részesei. Vitatható, hogy a hazai fronton Obama mennyire próbált olyan egyensúlyt teremteni, amit King is elfogadhatónak tartott volna. Azonban mivel King pont akkor erősítette fel a szegényekért folytatott kampányát, amikor Johnson elnök elindította szegénység elleni háborúját és létrehozta a „nagy társadalmat,” elég valószínűtlen, hogy Obama reformjainak ütemét és mértékét elégségesnek találta volna. Eközben King és Obama külpolitikáról alkotott nézetei meglehetősen különböznek. King 1964-ben a Nobel Békedíj átvételekor azt mondta, hogy az erőszak sosem vezet tartós békéhez, nem oldja meg a társadalmi problémákat, csupán még bonyolultabbakat teremt. Amikor Obama átvette a neki járó Nobel Békedíjat 2009-ben, úgy fogalmazott, hogy lesz idő, amikor nemzetek – külön vagy egyetértésben – nemcsak szükségesnek, de erkölcsileg is helyénvalónak vélik majd az erő bevetését. Obama elkülönítette magát Kingtől és Mahatma Gandhitól a politikában játszott különböző szerepeik miatt. Úgy beszélek ma itt, hogy szem előtt tartom, amit Martin Luther King Jr. mondott évekkel ezelőtt ugyanezen az ünnepségen … De a nemzete megóvására és védelmezésére felesküdött államfőként nem lehetséges, hogy csak az ő példáik vezessenek. Úgy nézek szembe a világgal, hogy látom milyen az valójában, és nem állhatok tétlenül az amerikai emberekre néző fenyegetésekkel szemben. Ne áltassuk magunkat: a gonosz létezik a világban. Egy erőszakmentes mozgalom nem tudta volna megállítani Hitler seregeit. A tárgyalások nem veszik rá az al Qaeda vezetőit, hogy letegyék a fegyvert. Nem cinizmusból
50
állítom, hogy néha szükséges erőt bevetni: ez a történelem, az emberi gyarlóság, és az ésszerűség határai láttán született felismerés.
King a világszerte elterjedt erőszak megszűntetéséről álmodott és nem arról, hogy a feketék egyenlő esélyt kapva részt vegyenek benne és tökéletesítsék azt. ♦ Végső soron, ha azt kérdezzük, hogy King álma megvalósult-e, akkor félreértjük az egész politikáját és beszédének sajátos célját. Nem olyan ember volt, akinek csak egyetlen konkrét terve volt. A teljes beszéd, de legfőképp az álom-szekvencia utópisztikus. Egy rémálom kellős közepén állva King jobb világról álmodott, ahol a történelem ballépéseit helyrehozzák, és a jó dominál. Ez az oka annak, hogy a beszéd ilyen sokat jelent számomra, és ezért hiszem, hogy összességében kiállta az idő próbáját. Nagy-Britanniában nevelkedtem a Thatcher korszakban, amikor az idealizmusból gúnyt űztek és a „realizmus” eszméje szolgált a féktelen piaci erők és a katonai támadások mentségéül. Ellenszegülni ezen álláspontnak – mind egyes bal-, vagy jobboldali vélemények szerint – kivitelezhetetlen és irreális lett volna. A realizmusnak nincs ideje álmodozni. A realizmushoz a józanság, az élvezhetetlenség, a kíméletlenség és ezekhez hasonló jellemvonások kapcsolhatók. Ha hihetünk egyes véleményeknek, akkor a realizmus nemcsak a politikánk paramétereit határozza meg, hanem annak eredményét is. Amikor azt mondják, nézzünk szembe a politikai valósággal, arra gondolnak, hogy fogadjuk el a politikai sorsunkat. Igaz, hogy nem lehet csak álmokból élni, de utópisztikus képzetek hiányában nem lesz semmilyen ideológiai vagy erkölcsi alap. Az így keletkezett űrben, ahol a politikát megfosztják annak felszabadító képességétől, csupán a minden helyzetben valószerű döntés marad. A függőben lévő polgárjogi törvényjavaslat és a fehérek változó nézeteinek idején King az akkor elérhetőnek tűnő dolgokra is korlátozhatta volna beszédét. Bemutathatta volna tíz pontból álló tervezetét és a szigorúbb törvényhozásra hagyhatta volna az ügyet, vagy pedig a polgári engedetlenség jegyében új kampányokat indíthatott volna északon. King kérhette volna csupán azt, ami lehetségesnek tűnt abban az időszakban, amikor a lehetséges és a pragmatikus sem elegendő, sem fenntartható nem volt. Ő azonban mert nagyot álmodni. Nem tudván, hogy az általa leírt világ megteremtése sziszifuszi vagy herkulesi feladat-e, felkiáltott az elhagyatott politikai pusztaságban azt remélve, hogy egy napon majd meghallják szavát azok, akiknek van hatalmuk cselekedni.
51
Ezzel megmutatta, hogy nem naivitás hinni abban, hogy ami nem tűnik lehetségesnek belátható időn belül, azért szükséges és érdemes küzdeni, és érdemes azt nyíltan kimondani. Az álmát alátámasztó idealizmus a kőszikla, amelyre modern jogaink épülnek, valamint a hús, amely a pragmatikus gondolkodás élősködőit táplálja. Ha senki nem álmodna jobb világról, miért lenne értelme reggelente felébredni?
52
4 Fordítói kommentár Fordításom elkészítése, bár számomra érdekes folyamat volt, mégis okozott nehézségeket. Az általam választott szöveg az Egyesült Államok történelmének és kultúrájának számos sajátos jegyét tartalmazza. Az angol nyelvű szakirodalom természetesen sokkal gazdagabb az adott témában, ezért többet kellett keresgélnem magyar nyelvű párhuzamos szövegek után. Itt már kevesebb tudományos írást találtam, inkább újságcikkekre és történelmi témájú internetes oldalakra támaszkodtam. Szerencsére ezekben is hasznos kifejezéseket, terminusokat találtam. A forrásnyelvi szövegben akadtak olyan szavak, amelyeknek létezik a célnyelvre átültetett megfelelője, ám ez nem része mindennapi
nyelvhasználatunknak.
Ebből
kifolyólag
számos
esetben
körülírást
alkalmaztam, hogy a célnyelvi szöveg megértését megkönnyítsem a magyar olvasó számára. A két nyelv különbségéből adódóan voltak olyan esetek is, ahol tömörebben tudtam az eredeti mondat jelentését visszaadni, mivel a magyar nyelv előszeretettel használ melléknévi igeneveket a főnév előtt, ezzel lehetővé téve a vonatkozó névmással bevezetett mellékmondat elkerülését. A következő néhány oldalon a fordítási folyamat néhány részletét szeretném közelebbről megismertetni az olvasóval. A forrásnyelvi szöveg elolvasásakor az első kérdés a kisebbségi csoportok helyes megnevezésével kapcsolatban merült fel bennem. Az angol szövegben a szerző leginkább a „black” azaz fekete megnevezést használja az afroamerikaiak jelölésére. Az elmúlt ötven évben többször is változott a rájuk használandó megnevezés. Martin Luther King beszédében még a „Negro” vagyis néger szót használta, viszont azóta ez már sértő, rasszista megnyilvánulásnak számít. Jelenleg a politikailag korrekt megnevezés egyértelműen az afroamerikai. Younge művében a „Black” mellett az „African American” terminust is használja, ezért én is úgy gondoltam, hogy a magyar szövegben is alkalmazható a fekete és az afroamerikai megnevezés is. Ezt megerősítette számos magyar nyelvű újságcikk és tanulmány, amelyeket párhuzamos szövegként elolvastam. A forrásnyelvi szövegben már kisebbségeket is említ a szerző. Ugyancsak gondot okozott először a „Latino” és a „Hispanic” népcsoportok magyar nyelvű megfelelőjét megtalálni. Előbbinél a latin, vagy a latinajkú megnevezés volt az első gondolatom, ám ezt mégsem tartottam teljes mértékig elfogadhatónak, ezért magyar nyelvű szövegekben igyekeztem megtalálni a választ. Gál Zsolt, Bevándorlás az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unióban című doktori disszertációjában leltem rá a megoldásra. A mű
53
szerzője részletesen elemzi az amerikai bevándorló népcsoportok helyzetét, és rendszerint a latinó, illetve hispán megnevezést használja az említett népcsoportok jelölésére. Gál Zsolt tanulmánya nemcsak a megfelelő terminus használatában nyújtott segítséget, hanem rávilágított kiket is takar ez a két megnevezés. Kifejti, hogy a hispán vagy latinó származás nem faji kategória, hanem etnikai spanyol ajkú vagy latin-amerikai származást jelent. Ide sorolják a bármely spanyol nyelvű országból érkező bevándorlókat és leszármazottaikat. Tekintettel ezen országok etnikai sokszínűségére, a latinó vagy hispán származásúak lehetnek fehérek, feketék vagy bármilyen más fajhoz tartozóak.18 Munkám során több alkalommal is találkoztam a forrásnyelvi szövegben olyan szóval, amelynek idegen eredetű, szó szerinti megfelelője a magyar nyelvben is létezik. Azonban ezek az idegen eredetű szavak nem nagyon ismertek, így nem akartam őket a célnyelvi szövegben használni. Ehelyett inkább a körülírást választottam, hogy az olvasó számára is érthetőbb legyen a jelentés. Példaként nézzük a következő mondatot: In other words, America is not a meritocracy. (p. 13; 140) Amerikában tehát az egyén pozíciója nem a teljesítményétől függ. (p. 33) A mondatok végén zárójelben szereplő szám a jelen szakdolgozat oldalszámára utal. Az angol nyelvű mondat esetében a második oldalszám az eredeti mű oldalszámát jelzi. A „meritocracy” szónak létezik magyar nyelvű megfelelője, azonban a meritokrácia jelentése valószínűleg nem mindenki számára egyértelmű. Számomra is Tótfalusi István Idegenszó-tár című műve adta meg a választ, amely szerint a meritokrácia jelentése teljesítményelvű társadalom, vagyis olyan társadalmi rendszer, ahol az egyén pozíciója a teljesítményétől függ.19 Ezt a magyarázatot alkalmazva fordítottam le a mondatot, megkönnyítve ezzel az olvasó dolgát. Ugyancsak erre szolgál például a következő mondat: Before his death, King was well on the way to being a pariah. (p. 16; 147) Halála előtt King már jóformán a társadalom kitaszítottja volt. (p. 38) A „pariah” szó magyar megfelelője, a pária szintén ritkán használatos a magyar nyelvben, ezért jobbnak láttam ezt a mondatot is körülírással fordítani. Tótfalusi István a 18
Gál Zsolt [2007]: Bevándorlás az Egyesült Államokban és az Európai Unióban. Corvinus Egyetem, p. 22 19 Tótfalusi István [2008]: Idegenszó-tár. Tinta Könyvkiadó, p. 904
54
társadalomból kitaszítottjaként, valamint jogfosztott személyként20 definiálja a pária szót, ennek megfelelően született meg a mondat magyar fordítása. A forrásnyelvi szöveg fordításakor ugyancsak problémát okozott a hosszú, bonyolult mondatok értelmezése és lefordítása. A szerző több alkalommal hivatkozik közvélemény kutatási eredményekre az egyes népcsoportok életkörülményeinek bemutatásakor. Az adatokat legtöbbször terjengős, többszörösen összetett mondatokban ismerteti, amelyek nagy kihívást jelentenek a fordító számára. Lássunk erre egy példát: A poll conducted shortly before Obama’s second inauguration found whites to be three times more likely to be pessimistic about the country’s future than nonwhites. (p. 10; 134) Az Obama második beiktatása előtt nem sokkal végzett közvélemény kutatásból kiderült, hogy háromszor nagyobb az ország jövőjét pesszimistán szemlélő fehér lakosok aránya más bőrszínű társaikhoz képest. (p. 29) Az ehhez hasonló mondatokban rendszerint a „more likely to be” kifejezést használja a szerző, viszont ennek fordításakor a szótárban megtalálható „valószínűbb” vagy a „nagyobb eséllyel” kifejezéseket nem találtam helyénvalónak. Ehelyett kissé átalakítottam a mondatot ügyelve természetesen arra, hogy az eredeti jelentés ne változzon. Így véleményem szerint a magyar nyelvben sokkal érthetőbb és elfogadhatóbb mondatot alkottam. Természetesen egyéb átváltási műveleteket is végeztem a fordítás során. A következőkben ezeket szemléltetem egy-egy példamondat segítségével. Elsőként a lexikai konkretizálásra lássunk egy példát: Why don’t you touch it and see for yourself? (p. 14; 143) Miért nem érinted meg, hogy kiderítsd? (p. 35) A „kideríteni” ige jelentése konkrétabb, mint az angol mondatban szereplő kifejezés, használatával pedig a mondat is tömörebbé válik.
20
Tótfalusi István [2008]: Idegenszó-tár. Tinta Könyvkiadó, p. 1044
55
Az angol nyelv sajátossága, hogy rendkívül gyakran alkalmaz passzív, azaz szenvedő szerkezetet, míg a magyarban ez csak nagyon kevés alkalommal fordul elő. Az ilyen mondatokban így mindig elkerülhetetlen a grammatikai csere alkalmazása: … the dream has been realized. (p. 19; 152) … az álma valóra vált. (p. 42) A következő mondatban antonim fordítást alkalmaztam, vagyis az eredetivel ellentétes szerkezetet használtam: But one cannot argue about the reality that underpins them. (p. 15; 144) Azonban senki nem vitathatja azok valóságát. (p. 36) A két nyelv között szintén jelentős különbség fedezhető fel a szórendet illetően. Míg az angol kötött szórend szerint építi fel a mondatait, a magyarban szabadabban változtatható a mondatrészek sorrendje. Ebből adódóan rengeteg mondatban végeztem fordítás közben grammatikai áthelyezést, vagyis az adott kifejezés mondatbeli helyét megváltoztattam a forrásnyelvi mondat szórendjéhez képest. Ezt a következő példával szemléltetem: So while he is Black, he is not African American in the original sense of the term. (p. 16; 146) Bár fekete, a szó szoros értelmében véve mégsem afroamerikai. (p. 37) Ehhez hasonló áthelyezést végeztem a következő mondatban is, viszont emellett lexikai összevonást és cserét is alkalmaztam. When it comes to assessing the political content of the speech, the distinction between segregation and racism is crucial. (p. 19; 153) A
beszéd
politikai
tartalmának
elemzésekor
kulcsfontosságú
különbséget tenni a szegregáció és a rasszizmus között. (p. 42) Egyes esetekben szükséges lexikai betoldást végezni, hogy a magyar mondat érthetőbb és gördülékenyebb legyen. A szövegben erre a következő példát találtam: Meanwhile, the views of King and Obama on foreign policy are quite different. (p. 26; 166)
56
Eközben King és Obama külpolitikáról alkotott nézetei meglehetősen különböznek. (p. 50) A fenti mondat fordításakor az első verzió így hangzott: Eközben King és Obama nézetei a külpolitikáról meglehetősen különböztek. Azonban amikor később újra átolvastam a célnyelvi szöveget, idegennek és erőltetettnek hangzott ez a mondatszerkezet. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy a fenti verziót használom. A fenti mondatok természetesen csupán kiragadott példák, a teljes szöveg lefordítása közben rengeteg hasonló nehézséggel szembesültem. Sok esetben hosszú időbe telt az angol mondatot pontosan értelmezni és a tartalmát szép magyar megfogalmazásban visszaadni. A célnyelvi szöveg elkészítésével nemcsak az angol és magyar nyelvű szakszókincsem gazdagodott, hanem a megfelelő mondatszerkesztést és kifejezésmódot is gyakorolhattam. A munkafolyamat közben egyre jobban ráéreztem a megfelelő nyelvi fordulatok kiválasztására, legalábbis egyre kevesebb ideig tartott egy-egy mondat magyar nyelvre történő átültetése. Természetesen még a szöveg vége felé is akadtak bonyolultabb mondatok,
amelyeket
csak
többszöri
nekifutásra
sikerült
magyarul
szabatosan
megfogalmaznom. A nyersfordítás elkészítése után többször átolvastam a magyar szöveget, az eredeti nélkül, hogy az angol mondatszerkesztés hatása miatt a magyar nyelvben idegennek hangzó fordulatok használatát elkerüljem. Összegzésképp elmondhatom, hogy a fordítási folyamat az előzetes feltevéseimhez képest jóval nagyobb kihívásnak bizonyult. Hiába tartom magam tájékozottnak a szöveg történelmi és kulturális hátterét illetően, és hiába ismerem az adott szakszókincset, mindez nem jelentette azt, hogy könnyedén le is tudom fordítani a szöveget. Azonban a kutatás és a párhuzamos szövegek tanulmányozása nagy segítséget jelentett a nehezebb mondatok fordításánál. A célnyelvi szöveg elkészítésének folyamata a nehézségek ellenére is élvezetes volt számomra, és bízom benne, hogy a forrásnyelvi szöveg tartalmát és hangulatát is sikerült a magyar olvasó elé tárnom.
57
5 Források Alvarez, Alexandra [1988]: Martin Luther King’s “I Have a Dream”: The Speech Event as Metaphor. Journal of Black Studies, Vol. 18, No. 3, (pp. 337-357) Banks, Samuel L [1982]: Dr. Martin Luther King, Jr. Remembered: The Fractured Dream. The Journal of Negro History, Vol. 67, No. 3. (pp. 195-197) Berry, Mary Frances [1996]: Vindicating Martin Luther King, Jr.: The Road to a Colorblind Society. The Journal of Negro History, Vol. 81, No. 1/4. (pp. 137-144) Gál Zsolt [2007]: Bevándorlás az Egyesült Államokban és az Európai Unióban. Corvinus Egyetem, Nemzetközi Kapcsolatok Doktori Iskola, Budapest Garrow, David J [1987]: Martin Luther King Jr. and the Spirit of Leadership. The Journal of American History, Vol. 74, No. 2. (pp. 438-447) Harding, Vincent Gordon [1987]: Beyond Amnesia: Martin Luther King, Jr., and the Future of America. The Journal of American History, Vol. 74, No. 2. (pp. 468-476) Hornsby Jr., Alton [1986]: Martin Luther King, Jr. “Letter from Birmingham Jail.” The Journal of Negro History, Vol. 71, No. 1/4, (pp. 38-44) Joyce, Davis D – Glant Tibor [2010]: United States History: A Brief Introduction for Hungarian Students.Debrecen University Press, Debrecen Krizsán Andrea [2000]: Amerikai megközelítés a faji alapú diszkrimináció értelmezésében. Fundamentum, 2000/3. szám (pp. 13-32) Lockman, Norman A [1999]: Martin Luther King Jr.: A Sturdy Advocate of Affirmative Action.The Journal of Blacks in Higher Education, No. 24, (p. 130) Morris, Aldon D [1999]: A Retrospective on the Civil Rights Movement: Political and Intellectual Landmarks. Annual Review of Sociology, Vol. 25, (pp. 517-539) Reed, Harry A [1999]: Martin Luther King, Jr.: History and Memory: Reflections on Dreams. The Journal of Negro History, Vol. 84, No. 2. (pp.150-166) Steinkraus, Warren E [1973]: Martin Luther King’s Personalism and Non-Violence. Journal of the History of Ideas, Vol. 34, No. 1. (pp. 97-111) Vida István Kornél [2008]: A régóta elnyomottak barátai. AETAS XXIII. évfolyam, 2008/2. szám (pp. 68-82) Washington, James M ed. [2004]: A Testament of Hope: The Essential Writings and Speeches of Martin Luther King, Jr. HarperCollins, New York Younge, Gary [2013]: The Speech: The Story behind Martin Luther King’s Dream. Guardian Books, London
58
Internetes források About Gary Younge. http://www.garyyounge.com/?page_id=2 (2014.03.25.) Fekete István: A buszbojkott, ami megváltoztatta a világot. Múlt-kor 2009.12.22. http://mult-kor.hu/20091222_a_buszbojkott_ami_megvaltoztatta_a_vilagot (2014.03.05.) Harris, Paul: Racial Prejudice in US Worsened during Obama’s First Term, Study Shows. The Guardian 2012.10.27. http://www.theguardian.com/world/2012/oct/27/racialprejudice-worsened-obama (2014.01.29.) King Jr., Martin Luther: Van egy álmom. Szilágyi Ágota ford. Az Egyesült Államok Nagykövetsége 2013.08.27. http://ircblog.usembassy.hu/ (2014.01.29.) Krónika Online: Még várat magára a „színvak” Amerika. 2013.08.26. http://www.kronika.ro/kitekinto/meg-varat-magara-a-aszinvak-amerika (2014.03.05.) MacAskill, Ewen: Obama Speech Will Try to Defuse Race Issue. The Guardian 2008.03.18. http://www.theguardian.com/world/2008/mar/18/barackobama.uselections2008 (2014.02.12.) Múlt-kor: Meghalt Rosa Parks amerikai polgárjogi harcos. 2005.10.26. http://multkor.hu/cikk.php?id=11288 (2014.03.05.) Sidó Zsolt: Polgárjogi harcok az USA-ban. Új szó 2009.11.07. http://ujszo.com/napilap/szalon/2009/11/07/polgarjogi-harcok-az-usa-ban (2014.02.27.) Tóth Anna Valentina: Polgárjogi mozgalmak az USA-ban és Európában. B'nai B'rith Budapest Páholy 2011. http://www.bnaibrith.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=64&Itemid =66 (2014.03.05.) Travis, Alan: Time for New Approach to Race Relations, Minister Urges. The Guardian 2010. 01.14. http://www.theguardian.com/world/2010/jan/14/john-denham-racerelations (2014.02.20.) Younge, Gary: The Misremembering of ’I Have a Dream.’ The Nation Magazine 2013.08.14. http://www.thenation.com/article/175764/misremembering-i-havedream (2014.02.24.)
59
Szótárak Bab.la Szótár http://hu.bab.la/szotar/ Bicsérdy Gábor [2012]: Magyar és idegen nyelvi rövidítések adatbázisa. Tinta Könyvkiadó, Budapest Cambridge Dictionaries Online http://dictionary.cambridge.org/ Eőry Vilma [2010]: Magyar értelmező szótár diákoknak. Tinta Könyvkiadó, Budapest Glosbe – többnyelvű online szótár http://hu.glosbe.com/ Kiss Gábor szerk.: Magyar helyesírási szólista. Tinta Könyvkiadó, Budapest Kiss Gábor szerk.: Szinonimák, rokon értelmű szavak adatbázisa. Tinta Könyvkiadó, Budapest Macmillan: Online Dictionary http://www.macmillandictionary.com/ Merriam-Webster Online Dictionary http://www.merriam-webster.com/dictionary/ Online English Department: Dictionary http://www.angoltanszek.hu/szotar/ Országh László et al [2001]: Angol- Magyar kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest The Free Dictionary http://www.thefreedictionary.com/ Thesaurus http://thesaurus.com/ Tótfalusi István [2008]: Idegenszó-tár: Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára. Tinta Könyvkiadó, Budapest Urban Dictionary http://www.urbandictionary.com/ Wehmeier, Sally ed.[2010]: Oxford Advanced Learner’s Dictionary of Current English. Oxford University Press, Oxford
60
6 Összefoglalás Szakdolgozatom alapjául Gary Younge: The Speech: The Story behind Martin Luther King’s Dream (A beszéd: Martin Luther King álmának története) című munkájának utolsó fejezetét választottam. A könyv 2013-ban, Martin Luther King leghíresebb, Van egy álmom című beszédének ötvenedik évfordulóján jelent meg. A mű négy fejezete közül az első három a beszéd születésének és elhangzásának körülményeit vizsgálja. Martin Luther King 1963. augusztus 28-án, a Washingtonban tartott polgárjogi menetelésen mondta el részben rögtönzött beszédét. Bár annak címe közhelyesnek tűnhet, mégis nagy érzelmeket váltott ki az emberekből nemcsak azon a napon, hanem az azóta eltelt ötven évben is. A mű általam lefordított utolsó fejezetében Younge azt vizsgálja, hogyan értelmezhető mai szemmel King álma. Többször is hangsúlyozza, hogy Obama elnökké választása egyáltalán nem jelenti King álmának beteljesülését. Rávilágít, hogy az afroamerikaiak elleni intézményes diszkrimináció megszűnt, és polgárjogot is kaptak, életkörülményeik mégsem javultak jelentős mértékben az elmúlt ötven évben. Munkám során számos tanulmányt, újságcikket, elemzést elolvastam, amelyek segítséget nyújtottak a politikai-történelmi szakszókincs mélyebb megismeréséhez és ezáltal a fordítás elkészítéséhez. Jóllehet az adott téma közel áll érdeklődési körömhöz, mégis kihívást jelentett a szöveg magyar nyelvre történő átültetése. A sok történelmi esemény, utalás vagy fogalom egy amerikai olvasó számára evidens, ám a magyar olvasó valószínűleg kevesebb háttérismerettel rendelkezik az Egyesült Államok 20. századi történelméről. Éppen ezért összegyűjtöttem néhány fontosabb tudnivalót a bevezetésben remélve, hogy a magyar olvasó dolgát megkönnyítem. Az angol és a magyar különbségéből adódóan egyes tömör kifejezések magyar nyelven történő megfogalmazása nehéz feladat volt, hiszen nem létezik rá a magyar nyelven megfelelő, csupán körülírással lehet a jelentést visszaadni. A kisebb-nagyobb kihívások ellenére élvezetes és érdekes feladat volt a szöveg lefordítása. A párhuzamos szövegek elolvasásával újra belemélyedhettem a polgárjogi mozgalom témakörébe, és ezúttal már magyar nyelven is hasznos cikkeket és tanulmányokat találtam. A politika és a történelem témakörében nem csak az angol, de a magyar szakszókincsem is sokat gyarapodott.
61
7 Summary My thesis is based on the last chapter of Gary Younge’s book, entitled The Speech: The Story behind Martin Luther King’s Dream. This book was published in 2013, on the 50th anniversary of Martin Luther King’s most famous speech, I have a dream. The book’s first three chapters analyze the circumstances of August 28th 1963, when the speech was delivered at the March on Washington. Although the refrain of the speech seemed like a cliché, it touched the heart of those who listened to it and has done so in the past fifty years. The last chapter, however, places the address in today’s social context and attempts to understand King’s dream. Younge emphasizes many times throughout the text that it is a faulty assumption that Obama’s emergence as president means the fulfillment of King’s dream. He points out that although institutional discrimination ended and blacks were granted citizenship, their living standards have not improved significantly over the last few centuries. During my work I have read many articles, essays and studies related to the topic. They all helped to collect the terminology of History and Politics both in English and in Hungarian. Even though I am familiar with the background of the story due to my earlier studies, I cannot say that it was easy to translate the text. It contains many allusions to American history that are of course familiar to an American reader, but the Hungarian reader may not understand them. This is why I have collected some events, definitions related to American history hoping that they might be of great help for Hungarian readers. There were some sentences where I had to explain a given word or expression because the word-for-word translation would have been perplexing for the reader. All in all, I can say that despite the difficulties I enjoyed the translation process. I have long been interested in the history of the United States so I am glad I could find a text related to it. The parallel texts I read facilitated my job and I could enrich not only my English, but my Hungarian vocabulary of History and Politics as well.
62
8 Mellékletek 1. sz. melléklet
Paul Harris: Racial prejudice in US worsened during Obama's first term, study shows Number of Americans with implicit anti-black sentiments jumped to 56%, up from 49% during the last presidential election
Racial prejudice in America is more widespread now than when President Barack Obama became the country's first black president in a historic 2008 vote, a new survey has shown. In a poll of racial attitudes by the Associated Press news agency, researchers found that more Americans have attitudes that are both implicit and explicitly racist than when the same survey was conducted four years ago. The news comes as Obama is deadlocked in a tight race for re-election against Republican challenger Mitt Romney and surveys have shown strong support for Obama among minorities while white voters favour Romney. In all, 51% of Americans now express explicit anti-black attitudes, compared with 48% four years ago, the study showed. When measured by an implicit racial attitudes test, the number of Americans with anti-black sentiments jumped to 56%, up from 49% during the last presidential election. "As much as we'd hope the impact of race would decline over time … it appears the impact of anti-black sentiment on voting is about the same as it was four years ago," said Jon Krosnick, a Stanford University professor who worked with AP to develop the survey. A majority of Americans expressed anti-Hispanic sentiments, too. In an AP survey done in 2011, 52% of non-Hispanic whites expressed anti-Hispanic attitudes. That figure had risen to 57% in the implicit test in 2012. There was no comparative data for before that. Though race has not been played an especially high profile in the election campaign so far America, like many societies, still struggles with racism.
63
During his four years in office Obama has repeatedly had to contend with untrue rumours that he is a Muslim or was not born in America – a phenomenon of fear of "the other" that some link to his being a black American. The AP poll showed that racial prejudice against Obama could cost him five points in the current election campaign. However, conversely pro-black sentiment could see him scoop an extra three points, meaning a net loss due to racial attitudes of 2%. The survey also found that some 79% of Republicans expressed explicit racial prejudice compared to 32% of Democrats. The implicit test too showed that 64% of Republicans had racial prejudice compared to 55% of Democrats, while independents came in at 49%. The explicit racism test asked respondents whether they agreed or disagreed with a series of statements about black and Hispanic people. In addition, the surveys asked how well respondents thought certain words, such as "friendly", 'hardworking", ''violent" and "lazy" described blacks, whites and Hispanics. The same respondents were also administered a survey designed to measure implicit racism, in which a photo of a black, Hispanic or white male flashed on the screen before a neutral image of a Chinese character. The respondents were then asked to rate their feelings toward the Chinese character. Previous research has shown that people transfer their feelings about the photo onto the character, allowing researchers to measure racist feelings even if a respondent does not acknowledge them. The AP poll comes amid a slew of books and research studies analyzing the current situation of black America that have found it has suffered greatly in the wake of the Great Recession. The Pew Charitable Trust showed that some 68% of middle class black Americans are predicted to see their economic status decline in the next generation. The National Urban League civil rights group also showed from 2009 to 2012 median annual household income for blacks dropped by 11.1%, compared to a drop of just 5.2% for whites and 4.1% for Hispanics. The current black unemployment rate of 14% is roughly twice that of the white jobless rate. Elsewhere ,a new book, called Documenting Desegregation, has examined racial equality in the workplace after the 1960s. 64
It found that progress largely halted in 1980 and in fact has actually got worse in some industries since then. Indeed racial segregation between white and black men is increasing in one-in-six industries. Co-author Donald
Tomaskovic-Devey, a professor at
the University of
Massachusetts, said societal attitudes had changed in America, but not practical applications. "Most white Americans do think that we should live in an equal opportunity society. But we do not actually apply that very practically. On a behavioural level, we are not postracial," he said.
65
2. sz. melléklet
Martin Luther King, Jr.: I Have a Dream (delivered August 28th 1963, at the Lincoln Memorial, Washington D.C.)
I am happy to join with you today in what will go down in history as the greatest demonstration for freedom in the history of our nation. Five score years ago, a great American, in whose symbolic shadow we stand today, signed the Emancipation Proclamation. This momentous decree came as a great beacon light of hope to millions of Negro slaves who had been seared in the flames of withering injustice. It came as a joyous daybreak to end the long night of their captivity. But one hundred years later, the Negro still is not free. One hundred years later, the life of the Negro is still sadly crippled by the manacles of segregation and the chains of discrimination. One hundred years later, the Negro lives on a lonely island of poverty in the midst of a vast ocean of material prosperity. One hundred years later, the Negro is still languished in the corners of American society and finds himself an exile in his own land. And so we've come here today to dramatize a shameful condition. In a sense we've come to our nation's capital to cash a check. When the architects of our republic wrote the magnificent words of the Constitution and the Declaration of Independence, they were signing a promissory note to which every American was to fall heir. This note was a promise that all men, yes, black men as well as white men, would be guaranteed the "unalienable Rights" of "Life, Liberty and the pursuit of Happiness." It is obvious today that America has defaulted on this promissory note, insofar as her citizens of color are concerned. Instead of honoring this sacred obligation, America has given the Negro people a bad check, a check which has come back marked "insufficient funds." But we refuse to believe that the bank of justice is bankrupt. We refuse to believe that there are insufficient funds in the great vaults of opportunity of this nation. And so, we've come to cash this check, a check that will give us upon demand the riches of freedom and the security of justice. We have also come to this hallowed spot to remind America of the fierce urgency of Now. This is no time to engage in the luxury of cooling off or to take the tranquilizing drug of gradualism. Now is the time to make real the promises of democracy. Now is the time to rise from the dark and desolate valley of segregation to the sunlit path of racial justice.
66
Now is the time to lift our nation from the quicksands of racial injustice to the solid rock of brotherhood. Now is the time to make justice a reality for all of God's children. It would be fatal for the nation to overlook the urgency of the moment. This sweltering summer of the Negro's legitimate discontent will not pass until there is an invigorating autumn of freedom and equality. Nineteen sixty-three is not an end, but a beginning. And those who hope that the Negro needed to blow off steam and will now be content will have a rude awakening if the nation returns to business as usual. And there will be neither rest nor tranquility in America until the Negro is granted his citizenship rights. The whirlwinds of revolt will continue to shake the foundations of our nation until the bright day of justice emerges. But there is something that I must say to my people, who stand on the warm threshold which leads into the palace of justice: In the process of gaining our rightful place, we must not be guilty of wrongful deeds. Let us not seek to satisfy our thirst for freedom by drinking from the cup of bitterness and hatred. We must forever conduct our struggle on the high plane of dignity and discipline. We must not allow our creative protest to degenerate into physical violence. Again and again, we must rise to the majestic heights of meeting physical force with soul force. The marvelous new militancy which has engulfed the Negro community must not lead us to a distrust of all white people, for many of our white brothers, as evidenced by their presence here today, have come to realize that their destiny is tied up with our destiny. And they have come to realize that their freedom is inextricably bound to our freedom. We cannot walk alone. And as we walk, we must make the pledge that we shall always march ahead. We cannot turn back. There are those who are asking the devotees of civil rights, "When will you be satisfied?" We can never be satisfied as long as the Negro is the victim of the unspeakable horrors of police brutality. We can never be satisfied as long as our bodies, heavy with the fatigue of travel, cannot gain lodging in the motels of the highways and the hotels of the cities. We cannot be satisfied as long as the negro's basic mobility is from a smaller ghetto to a larger one. We can never be satisfied as long as our children are stripped of their self-hood and robbed of their dignity by signs stating: "For Whites Only." We cannot be satisfied as long as a Negro in Mississippi cannot vote and a Negro in New York believes he has nothing for which to vote. No, no, we are not satisfied, and we will not be satisfied until "justice rolls down like waters, and righteousness like a mighty stream." 67
I am not unmindful that some of you have come here out of great trials and tribulations. Some of you have come fresh from narrow jail cells. And some of you have come from areas where your quest -- quest for freedom left you battered by the storms of persecution and staggered by the winds of police brutality. You have been the veterans of creative suffering. Continue to work with the faith that unearned suffering is redemptive. Go back to Mississippi, go back to Alabama, go back to South Carolina, go back to Georgia, go back to Louisiana, go back to the slums and ghettos of our northern cities, knowing that somehow this situation can and will be changed. Let us not wallow in the valley of despair, I say to you today, my friends. And so even though we face the difficulties of today and tomorrow, I still have a dream. It is a dream deeply rooted in the American dream. I have a dream that one day this nation will rise up and live out the true meaning of its creed: "We hold these truths to be self-evident, that all men are created equal." I have a dream that one day on the red hills of Georgia, the sons of former slaves and the sons of former slave owners will be able to sit down together at the table of brotherhood. I have a dream that one day even the state of Mississippi, a state sweltering with the heat of injustice, sweltering with the heat of oppression, will be transformed into an oasis of freedom and justice. I have a dream that my four little children will one day live in a nation where they will not be judged by the color of their skin but by the content of their character. I have a dream today! I have a dream that one day, down in Alabama, with its vicious racists, with its governor having his lips dripping with the words of "interposition" and "nullification" -- one day right there in Alabama little black boys and black girls will be able to join hands with little white boys and white girls as sisters and brothers. I have a dream today! I have a dream that one day every valley shall be exalted, and every hill and mountain shall be made low, the rough places will be made plain, and the crooked places will be made straight; "and the glory of the Lord shall be revealed and all flesh shall see it together." This is our hope, and this is the faith that I go back to the South with. With this faith, we will be able to hew out of the mountain of despair a stone of hope. With this faith, we will be able to transform the jangling discords of our nation into a beautiful symphony of brotherhood. With this faith, we will be able to work together, to pray
68
together, to struggle together, to go to jail together, to stand up for freedom together, knowing that we will be free one day. And this will be the day -- this will be the day when all of God's children will be able to sing with new meaning: My country 'tis of thee, sweet land of liberty, of thee I sing. Land where my fathers died, land of the Pilgrim's pride, From every mountainside, let freedom ring! And if America is to be a great nation, this must become true. And so let freedom ring from the prodigious hilltops of New Hampshire. Let freedom ring from the mighty mountains of New York. Let freedom ring from the heightening Alleghenies of Pennsylvania. Let freedom ring from the snow-capped Rockies of Colorado. Let freedom ring from the curvaceous slopes of California. But not only that: Let freedom ring from Stone Mountain of Georgia. Let freedom ring from Lookout Mountain of Tennessee. Let freedom ring from every hill and molehill of Mississippi. From every mountainside, let freedom ring. And when this happens, and when we allow freedom ring, when we let it ring from every village and every hamlet, from every state and every city, we will be able to speed up that day when all of God's children, black men and white men, Jews and Gentiles, Protestants and Catholics, will be able to join hands and sing in the words of the old Negro spiritual: Free at last! Free at last! Thank God Almighty, we are free at last!
69
3. sz. melléklet
Fekete István: A buszbojkott, ami megváltoztatta a világot "Nem azért szálltam fel a buszra, hogy letartóztassanak, csupán haza akartam menni" – bár nem Rosa Parks volt az, aki először szembehelyezkedett a faji elkülönítésnek megágyazó Jim Crow törvényekkel, mégis a Montgomeryben tanúsított bátor tettével – amikor a buszon nem volt hajlandó átadni helyét egy fehér utasnak – a fekete polgárjogi mozgalom egyik pionírjává vált. Az ezt követő 381 nap máig ható változásokat indított el a szegregációtól sújtott Egyesült Államokban. A szegregált buszokban a fehéreket és a feketéket gondosan elkülönítették egymástól: a fehérek a járművek első soraiban foglaltak helyet, míg az afroamerikaiak hátul ültek le, amikor pedig az utasok megtöltötték a buszt, az újabb színes bőrű felszállónak már állnia kellett. Amennyiben egy fehér utas érkezett, a hátsó résznek az elsőhöz eső legközelebbi sorát ki kellett üríteni, a feketék pedig az út hátra levő részében kénytelenek voltak állva utazni. A feketék felszálláskor elől váltottak meg jegyeiket, majd a számukra fenntartott hátsó ajtókon léphettek a járműbe, de a buszvezetők sokszor nem várván meg az újra felszállást, elhajtottak. James F. Blake valószínűleg a világ legismertebb buszvezetőjeként vonult be a történelembe: ő volt az, aki 1955. december 1-én az ellenálló Parks miatt rendőrt hívott, s ezzel a polgárjogi mozgalmat eggyel magasabb sebességi fokba kapcsolta. A december 5én szélsebesen meghozott ítélet értelmében Rosa Parksot 10 dollárra (plusz 4 dollár ügyintézési díj) büntették, a 42 éves asszony azonban fellebbezett a verdikt ellen. Mindez azonban egy politikai kampány része volt: Edgar Nixon a Parks-ügyet a később
elindított
szervezkedés
lakmuszpapírjának
tekintette,
amivel
a
városi
tömegközlekedés elleni bojkottra való felhívás támogatottságát kívánta felmérni. Az egyik legrégebben alapított és legbefolyásosabb polgárjogi mozgalom, a NAACP helyi vezetője először a 15 éves Claudette Colvin személyében látta meg a kampány arcát, azonban Colvin becsületén foltot ejtett, hogy letartóztatása után kiderült: a lány terhes. "Biztosra kellett mennem: olyan emberre volt szükségem, akivel nyerhetek” – mondta Nixon, ezért a választás Parksra esett: dolgos, férjezett nő, akit elismernek a közösségben; óvadékát Nixon azonnal le is teszi az asztalra. Nixon a Jo Ann Robinsonnal (a Nők Politikai Tanács polgárjogi szerveződés elnökével) folytatott telefonbeszélgetés után döntött úgy, hogy a következő hét hétfőjén egy egynapos bojkottot szervez meg, az erre
70
felszólító memorandumot pedig az éj leple alatt maga Robinson fogja 35 ezer példányban sokszorosítani. A Montgomery Improvement Association (MIA) Martin Luther Kinggel az élén bontott zászlót: a lelkipásztort azért választotta Nixon, mivel egy igazi homo novus volt a városban, akit Montgomery elöljáróinak nem volt még elég idejük megfélemlíteni. Az MIA követelésében az állt, hogy a város hozzon létre egy állandó, a fehéreket és a feketéket elválasztó vonalat, a fehérek számára fenntartott rész elfoglalása után pedig ne a feketék sorát ürítsék ki, hanem az újonnan felszállt fehér utasnak kelljen állva utaznia. A szegregáció teljes felszámolását követelők meghátrálni kényszerültek, az MIA ugyanis higgadt fejjel arra a következtetésre jutott, hogy a város vezetői nem mennének bele a szegregált buszok rendszerének felszámolásába. A szervezet további követelésében az állt, hogy az utasok udvarias bánásmódban részesüljenek, az üléseket érkezési sorrendben foglalhassák el és alkalmazzanak fekete buszvezetőket is. King szerint "csoda történt”, december 3-án csupán maroknyi afroamerikai vette igénybe a buszszolgáltatást, a sikertől megrészegült MIA pedig a bojkott folytatására szólított fel. A kieső bevételek miatt a város tömegközlekedése megroggyant, a fekete munkások pedig alternatív eszközöket vettek igénybe: elterjedt a közös autóhasználat (a fehér munkaadók fekete alkalmazottaikat szállították saját kocsijukban), sokan stoppoltak, a fekete taxisofőrök pedig 10 centért (ennyibe került a buszjegy) szállították társaikat, de többen motorra, kerékpárra, öszvérre vagy lovas kocsira pattantak. A
bojkottot
a
fehérek
sem
hagyhatták
megválaszolatlanul:
a
fehérek
felsőbbrendűségét hirdető Fehér Polgárok Tanácsa létszáma megduplázódott, amely fizikailag bántalmazta a bojkottban részt vevő feketéket, de négy templomot, King házát, valamint Robert Graetz – aki szintén szállított a fekete munkásokat –, a MIA egyetlen fehér tagjának otthonát is felgyújtották. 1956 februárjában a törvény ökle több vezetőre is lesújtott: egy 1921-es állami törvény értelmében Montgomery bírósága 89 fekete potentátot, köztük Kinget és Parksot ítélte el. "Nagy utazás volt” – mondta az első deszegregált buszon való utazás végeztével Ralph D. Abernathy és King Montgomeryben a Court Square-n álldogálva, miután véget ért a hivatalosan 1956. december 20-ig tartó bojkott (ekkor mondja ki a legfelsőbb bíróság, hogy a tömegközlekedési rendelkezések alkotmányellenesek). King számításai szerint 42 ezren vettek részt a 381 napos kampányban, amely Parksnak és Kingnek hírnevet és elismerést, a polgárjogi mozgalomnak pedig az első jelentős sikert hozta meg.
71
4. sz. melléklet
Martin Luther King: Van egy álmom (Washington, 1963. augusztus 28.)
(Szilágyi Ágota fordítása) Örömmel csatlakozom hozzátok a mai napon, mely úgy marad majd fenn a történelemben, mint a nemzetünk szabadságáért folytatott eddigi legnagyobb tüntetés. Száz évvel ezelőtt egy nagy amerikai, kinek szimbolikus árnyéka ma is reánk vetül, aláírta az Emancipációs Kiáltványt. A pusztító igazságtalanság perzselő tüzében égő néger rabszolgák millióinak fáklyaként mutatta a reményt e sorsfordító rendelet. Örömteli hajnalhasadás volt ez fogságuk hosszú éjszakájában. A négerek azonban száz év elmúltával sem szabadok! A négerek életét még száz év elmúltával is a szegregáció béklyói és a diszkrimináció láncai nyomorítják! A gazdagság hatalmas tengerében a négerek még száz év múltával is a szegénység magányos szigetén tengődnek! Száz év múltával a négerek még mindig az amerikai társadalom peremén vergődnek, s számkivetettként élnek saját országukban! Így ma idejöttünk, hogy e szégyenteljes állapotra felhívjuk a figyelmet. Bizonyos értelemben azért jöttünk nemzetünk fővárosába, hogy beváltsunk egy csekket. Amikor köztársaságunk alkotói az Alkotmány és a Függetlenségi Nyilatkozat fenséges szavait fogalmazták, egy minden amerikaira érvényes kötelezvényt írtak alá. E kötelezvény azt ígérte, hogy minden embernek—igen, feketéknek és fehéreknek egyaránt— elidegeníthetetlen joga lesz az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez. Ma már nyilvánvaló, hogy színes bőrű állampolgárai tekintetében Amerika e kötelezettségnek eddig nem tett eleget. E szent kötelezettség teljesítése helyett Amerika rossz csekket adott néger polgárainak, olyan csekket, melyet „fedezet hiánya” miatt löktek vissza. Mi viszont nem vagyunk hajlandóak elhinni, hogy csődbe jutott az igazság bankja! Nem vagyunk hajlandóak elhinni, hogy a nemzetnek nincs elég fedezete a lehetőségek hatalmas széfjében! Ide jöttünk tehát, hogy beváltsuk e csekket—azt, amely követelésünk fejében a szabadság bőségét és a törvény biztonságát nyújtja nekünk. Azért is jöttünk most e megszentelt helyre, hogy figyelmeztessük Amerikát: erre égetően és most van szükség! Nem lehet abban a hitben ringatózni, hogy majd lelohad a hév, vagy csillapítóan hat a fokozatosság. Most van itt az ideje annak, hogy a demokratikus ígéreteket megvalósítsák! Most van itt az ideje annak, hogy kilépjünk a szegregáció sivár
72
és sötét völgyéből, s rátérjünk a faji igazságosság napsütötte ösvényére. Most van itt az ideje annak, hogy nemzetünket a faji igazságtalanságok futóhomokjából a testvériség szilárd alapjára emeljük. Most van itt az ideje annak, hogy Isten minden gyermeke számára beteljesedjék az igazság ígérete. A nemzet számára végzetes lenne, ha nem ismerné fel a pillanat sürgető voltát. A négerek jogos elégedetlenségének e tikkasztó nyara csak akkor múlik el, ha beköszönt a szabadság és egyenlőség frissítő ősze. Ezerkilencszázhatvanhárom nem a vége, hanem a kezdete valaminek. Keservesen csalódnak majd, akik abban reménykednek, hogy a négerek kiadják a mérgüket, de lecsillapodnak, amint az ország visszatér a rendes kerékvágásba. Addig se csend, se nyugalom nem lesz Amerikában, ameddig a négerek nem kapják meg állampolgári jogaikat. A lázadás szelei addig rázzák a nemzet alapjait, míg az igazság fénylő napjai fel nem virradnak. S valamit el kell mondanom az enyéimnek, akik az igazság palotájának kopott küszöbén ácsorognak. Vétkes cselekedetek bűne nem tapadhat ránk, míg a bennünket megillető helyért küzdünk. Szabadságra szomjazva ne a keserűség és gyűlölet poharában keressünk enyhülést! Küzdelmünket csakis a méltóság és a fegyelem fennsíkján folytathatjuk. Nem engedhetjük, hogy békés tiltakozásunk fizikai erőszakká korcsosuljon! Újra és újra a méltóság ama szintjére kell emelkednünk, hol a lélek ereje felel az erőszakra. A néger közösségekben szétáradó nagyszerű új küzdőszellem nem vezethet oda, hogy ne bízzunk egyetlen fehér emberben sem, hiszen sok fehér testvérünk— mint jelenlétük is bizonyítja— megértette, hogy sorsa összefonódik a miénkkel, s megértette, hogy szabadságuk elválaszthatatlanul összefonódik a mi szabadságunkkal. Csak együtt mehetünk tovább. S menet közben meg kell fogadnunk, hogy mindig előre megyünk. Nem fordulhatunk vissza! Vannak, kik azt kérdik a polgári jogok híveitől: „Mikor lesztek végre elégedettek?” Addig nem lehetünk elégedettek, amíg a rendőri brutalitás elmondhatatlan borzalmai fenyegetik a négereket! Addig nem lehetünk elégedettek, amíg sem az útszéli motelekben, sem a városi szállodákban nem kaphatunk szállást, hogy az utazás fáradalmaitól elnehezült testünk megpihenhessen. Addig nem lehetünk elégedettek, amíg a négereknek annyi a mozgástere, hogy egy kisebb gettóból egy nagyobb gettóba költözhetnek. Addig nem lehetünk elégedettek, amíg „Csak fehérek számára” feliratok fosztják meg gyermekeinket a felnőttségtől, s rabolják el méltóságukat.
73
Addig nem lehetünk elégedettek, amíg Mississippi államban nem szavazhat egy néger, New York állam négerei pedig úgy érzik, hogy nincs miért szavazniuk. Nem, nem, nem vagyunk elégedettek, s mindaddig nem is leszünk, amíg az igazságosság nem a tiszta vízhez, s a tisztesség nem fenséges folyóhoz lesz hasonlatos. Nem felejtkezem el arról, hogy sokan közületek komoly perek és megpróbáltatások után érkeztek ide. Vannak közöttetek szűk börtöncellákból frissen szabadultak. Vannak közöttetek az ország olyan részeiből érkezettek, ahol a szabadság keresőire az üldözések vihara és a rendőri brutalitás vad orkánjai támadnak. Ti már tudjátok, milyen az alkotó szenvedés! Abban a hitben dolgozzatok tovább, hogy a megváltás lesz meg nem érdemelt szenvedésetek jutalma. Menjetek vissza Mississippibe, menjetek vissza Alabamába, menjetek vissza Dél-Karolinába, menjetek vissza Georgiába, menjetek vissza Louisianába, menjetek vissza északi városaitok nyomornegyedeibe és gettóiba, tudván azt, hogy e helyzet valamilyen módon megváltozhat és meg is fog változni! Ne fetrengjünk a kétségbeesés mocsarában! Azt mondom most nektek, barátaim, hogy a ma és a holnap reánk váró nehézségei ellenére nekem mégis van egy álmom. Ez az álom mélyen az amerikai álomban gyökerezik. Van egy álmom: e nemzet egy napon méltóvá válik igaz hitvallásához, miszerint „Számunkra magától értetődő, hogy minden ember egyenlőnek teremtetik”. Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a korábbi rabszolgák fiai és a korábbi rabszolgatartók fiai képesek egymás mellett ülni a testvériség asztalánál. Van egy álmom: egy napon még az igazságtalanság hevében fuldokló, az elnyomás hevében fuldokló Mississippi állam is a szabadság és törvényesség oázisává válik. Van egy álmom: egy napon négy apró gyermekem olyan országban élhet, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket. Van ma egy álmom… Van egy álmom: egy napon Alabamában, az elvetemült rasszisták földjén, ahol a kormányzó szája beavatkozásról és hatálytalanításról fröcsög—egy napon éppen itt, Alabamában fekete kisfiúk és kislányok testvérekként foghatják fehér kisfiúk és kislányok kezét. Van ma egy álmom… Van egy álmom: egy napon „minden völgy kiemelkedik és minden domb és hegy alászáll. A durva felszínek kisimulnak, s a görbék kiegyenesednek. És megjelenik az Úr dicsősége, s tanúja lesz minden élő”. Ez a mi reménységünk. Ezzel a hittel térek vissza délre. Ezzel a hittel a kétségbeesés hegyéből ki tudjuk vájni a remény egy kövét. Ezzel a hittel a testvériség szépséges szimfóniájává változtathatjuk a lármás nemzeti viszályokat. Ezzel a hittel képesek leszünk 74
arra, hogy együtt dolgozzunk, együtt imádkozzunk, együtt küszködjünk, és együtt menjünk börtönbe, együtt álljunk ki a szabadságért, tudván, hogy egy napon szabadok leszünk. Ez lesz a nap, amikor Isten minden gyermeke új értelemmel énekelheti a dalt: „Én országom, rólad énekelek, a szabadság édes hona, rólad szól az ének; Ahol apáim meghaltak, a zarándokok büszkesége, Minden hegyoldalról hadd zengjen a szabadság!” S ha Amerika nagy nemzet akar lenni, ezt valóra is kell váltania! Zengjen hát a szabadság New Hampshire bámulatos csúcsairól! Zengjen hát a szabadság New York fenséges hegyeiről! Zengjen hát a szabadság a pennsylvaniai Alleghenies magaslatairól! Zengjen hát a szabadság a coloradói Sziklás–hegység hófödte ormairól! Zengjen hát a szabadság Kalifornia szelíd lankáiról! De ez nem elég! Zengjen hát a szabadság Georgia Stone-hegyéről! Zengjen hát a szabadság Tennessee Lookout-hegyéről! Zengjen hát a szabadság Mississippi minden dombjáról és földhányásáról, minden hegyoldaláról! Zengjen a szabadság! S ha ez így történik, ha a szabadság zeng—ha zenghet— minden városból és faluból, minden állam minden városából, akkor közelebb kerülünk ahhoz a naphoz, amikor Isten minden gyermeke—feketék és fehérek, zsidók és keresztények, protestánsok és katolikusok megfoghatják egymás kezét és a régi néger spirituálé szavaival énekelhetik: „Végre szabadok, végre szabadok, Hála a mindenható Istennek, végre szabadok vagyunk”.
75
