STUDIA CAROLIENSIA
2005. 4 .
SZÁM
25–32.
SZUROMI SZABOLCS ANZELM O. PRAEM. A VI–VIII. SZÁZADI TOLEDÓI ZSINATOK SZEREPE A HISPÁNIAI ÉS AZ EGYETEMES EGYHÁZFEGYELEMBEN* Bevezetés 1917. május 27-én XV. Benedek pápa (1914–1922) kihirdette az első Codex Iuris Canonici-t, mint a katolikus Egyház kizárólagos és egyetemes törvénygyűjteményét. A latin Egyház jogának első kodifikációja azonban nem új jog alkotását jelentette, hanem az addigi jog szisztematikus, leegyszerűsített és általánosan alkalmazható feldolgozását. Éppen ezért az egyes kánonok értelmezéséhez és alkalmazásához ezután is jelentős segítséget jelentett a kánonok eredetének ismerete. 1 A különösen Pietro Gasparri bíboros és Serédi Jusztinián munkáját dicsérő Kódex hátterében tehát továbbra is ott állt az egyházi jogszabályok korpusza (Corpus Iuris Canonici), melynek anyaga különböző történelmi korokban keletkezett egészen az első évszázadokig visszamenően. Az Egyházban a II. század második felétől fontos szerepet kap a zsinat intézménye. A püspöki gyűléseknek ez a formája kezdetben elsődlegesen a különböző tévtanítások, eretnekségek, továbbá liturgikus témájú kérdések megvitatásával foglalkozott. A zsinatok legtöbbször tartományi jellegűek voltak, azaz a metropolita kezdeményezésére jöttek össze a suffraganeus püspökök, akik így közösen gyakorolták saját püspöki hatalmukat. A zsinat tekintélye a korai időkben – ahogyan azt a rendelkezésünkre álló adatok bizonyítják – az azon résztvevő zsinati atyák számától függött. Ennek nyomán sajátos hangsúlyt nyertek a tartományok feletti zsinatok (vö. Szeleukeiai Zsinat [359]; az Arles-i Zsinat [314]; és a Riminii Zsinat [359]), vagy az egyetemes zsinatok (Niceai Zsinat [325]; I. Konstantinápolyi Zsinat [381]; Efezoszi Zsinat [431]; Chalcedoni Zsinat [451]). A latin területen megtartott zsinatok közül kezdettől fogva az érdeklődés középpontjában voltak a Rómába összehívott zsinatok, melyek mellett a legnagyobb befolyással Gallia (vö.
*A tanulmány az OTKA támogatásával «A középkori kánonjogi gyűjtemények és az európai ius commune» című (T 048584/2004) kutatási program keretében készült. 1 Gasparri, P., The History of the Codification of Canon Law for the Latin Church, in Acta Congressus Iuridici Internationalis VII saeculo a Decretalibus Gregorii IX et XIV a Codice Iustiniano promulgatis (Romae 12–17 Novembris 1934), IV. Roma 1937. 1–10. Kondratuk, L., Le Code de 1917: Entre nécessité technique et catholicisme intransigeant, in Revue de Droit Canonique 51 (2001) 305–321, különösen 306–310.
26
SZUROMI SZABOLCS ANZELM O. PRAEM.
Arles) és Hispania területének zsinati fegyelme bírt. 2 Ez utóbbin belül helyezkednek el a toledói zsinatok rendelkezései. 3 I. A toledói zsinatok és a hispániai egyház A koraközépkorban az egyes újonnan érkezett népek letelepedésével nagyon intenzívvé válik a zsinati törvényhozás. Ezen belül is említésre méltóak az Athanagildtől (554) 711-ig Toledó központtal működő vizigót királyságban, az uralkodói székhelyen tartott zsinatok, amelyek száma tizennyolcra tehető. Ebben az időszakban Hispánia területén mind a római jog (vö. Lex Romana Visigothorum), mind az egyházjog meglehetős rendezettséget biztosított. A VI. század közepén az ariánus vizigótok Délnek vonultak a Pireneusok felől érkező frankok elől menekülve. I. Recared (586–601) támogatásával 589-ben a katolikus és az arianus püspökök közös zsinatra gyűltek össze Toledóba (vö. III. Toledói Zsinat), melynek bezárásával a katolikus lett a hivatalos vallás a Vizigót Királyság területén. 4 Ahogyan Nagy Konstantin a Niceai Zsinaton a katolikus hitvallás mellett foglalt állást, így egyesíthette vallásilag a birodalmat, úgy Recared is ezt tette a III. Toledói Zsinaton. 5 A katolikus Egyház befogadta a katolikus hitvallást elfogadó és megtérni szándékozó püspököket és klerikusokat. 6 Ettől kezdve különösen is jó és szoros kapcsolat alakult ki Rómával, amelyet jól mutat a pápának a VI. Toledói Zsinat kapcsán (638) Szent Braulio saragoziai püspökhöz intézett levele. 7 De egyúttal kézzel fogható a keleten megtartott egyetemes zsinatok szövegének a hatása is a hispániai egyházi jogalkotásra. Különösen igaz ez a III. Konstantinápolyi Zsinat (680–681) és a XIII. Toledói Zsinat (683) rendelkezéseire. A hispániai egyház jellegzetességei között 2
Szuromi Sz. A., Egyházi intézménytörténet (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae I/5), Budapest 2003. 31–35, 62. 3 Gaudemet, J., Les sources du droit de l’Église en Occident du IIe au VIIe siècle, Paris 1985. 149– 150. 4 Logan, F. D., A History of the Church in the Middle Ages, London-New York N.Y. 2002. 21–22. 5 Hillgarth, J. N., La conversión de los visigodos, in Analecta Sacra Tarraconensia 34 (1961) 21– 46, különösen 40. 6 Vö. (…) Non credimus vestram latere sanctitatem quanto tempore in errore Arrianorum laborasset spanian, et non multo post discessum genitoris nostri dies quibus nos vestra beatitudo fidei catholicae cognovit esse sociatos, credimus generaliter magnum et aeternum gaudium habuisse. (…) Vives, J. (ed.), Concilios visigóticos e hispano-romanos, Barcelona-Madrid 1963. 108. Érdemes összevetni a II. Saragozai Zsinat (592) 1. kánonjának szövegével: Quum in nomine in urbem caesaraugustanam provinciae Tarraconensis ex permisso gloriosi atque sanctissimi principis Recaredi regis in anno septimo regni eius congregati fuissemus pro Dei timore tractantes id placuit sancto et venerabili synodo, ut presbyteri, qui ex haerese Arriana ad sanctam catholicam ecclesiam conversi sunt, qui sanctum et puram fidem atque castissimam tenuerint vitam, acceptam denuo benedictionem prebiteretu[s] Sancte et pure ministrare debeant, ceteri vero, qui hanc suprasriptam vitam adimplere vel tenere neglexerint, ab officio deposit sunt in clero. Ita de diaconibus sicut et de presbiteris constitutum est. Vives, Concilios visigóticos, 154. 7 Lynch, C. H.–Galindo, P., San Braulio, Obispo de Zaragoza (631–651). Su vida y sus obras, Madrid 1950. 66, 117–120, 169–171.
A VI–VI II.
SZÁZADI TOLEDÓI ZSINATOK SZEREPE
…
27
szükséges megemlítenünk intézményrendszerének még inkább centralizált működését a VI. század végétől. Ennek a hierarchiának az élén találjuk a toledói érseket. A toledói zsinatok intézménye egyfelől alapvetően a püspökök törvényhozó hatalmának gyakorlására szolgált, mégpedig ún. concilium generale-ként, 8 másfelől hamarosan, a 633. évi IV. Toledói Zsinattól, felsőbb bírósági funkciót is nyert, nemcsak egyházi, de számos világi peres ügy eldöntésében. 9 A különféle zsinati kánonok legfőképpen az egyházi intézmények működését, a szentségek és szentelmények kiszolgáltatását, illetve az egyházi rend egyes fokozatainak egymáshoz való viszonyát szabályozták. Különösen igaz ez a püspökök kötelességeinek és jogainak rögzítésére. Az I. Niceai Zsinat határozataival összhangban (vö. 4. és 6. kánonok) 10 a zsinat hatáskörébe tartozott a püspök megválasztása, melyhez elengedhetetlen volt az érsek jelenléte. A klérus és a nép színe előtt megválasztott püspöknek ezt követően szüksége volt a metropolita és a tartomány további püspökei által történő megerősítésre, illetve a király elismerésére (consensus), amint azt a IV. Toledói Zsinat 19. kánonjában olvassuk. 11 A XII. Toledói Zsinat pedig rögzítette, hogy a megválasztott püspök felszentelésére a
8
Orlandis, J., La Iglesia en España visigotica y Medieval, Pamplona 1976. 87. New Catholic Encyclopedia, XIV. 189–190. 10 Conc. Niceanum I (325) c. 4: Episcopum convenit maxime quidem ab omnibus qui sunt in provincia episcopis ordinari. Si autem hoc difficile fuerit, aut propter instantem necessitatem, aut propter itineris longitudinem, tribus tamen omnimodis in idipsum convenientibus, et absentibus quoque pari modo decernentibus, et per scripta consentientibus, tunc ordinatio celebratur. Firmitas autem eorum quae geruntur per unamquamque provinciam, metropolitano tribuatur episcopo. Conciliorum oecumenicorum decreta, Bologna 1973. 7; c. 6: Antiqua consuetudo servetur per Aegyptum, Lybiam, et Pentapolim, ita ut Alexandrinus episcopus horum omnium habeat potestatem. Quia et urbis Romae episcopo parilis mos est. Similiter autem et apud Antiochiam, caeterasque provincias, suis privilegia serventur Ecclesiis. Illud autem generaliter clarum est, quod si quis praeter sententiam metropolitani fuerit factus episcopus, hunc magna synodus definivit episcopu esse non oportet. Sin autem communi cunctorum decreto rationabili, et secundum ecclesiasticam regulam conprobato, duo aut tres, propter contentiones proprias, contradicunt, obtineat sententia plurimorum. Conciliorum, 8–9. 11 Conc. Toletanum IV (633) c. 19: (…) Sed nec ille deinceps sacerdos erit, quem nec clerus, nec populus propriae ciuitatis elegit, uel auctoritas metropolitani, uel conprouincialium sacerdotum assensus non exquisiuit. Quicumque ergo deinceps ad ordinem sacerdocii postulatus, et in his, que predicta sunt, exquisitus, in nullo horum deprehensus fuerit, et examinatus probabili uita atque doctrina exstiterit, tunc secundum sinodalia uel decretalia constituta cum omnium clericorum uel ciuium uoluntate ab uniuersis conprouincialibus episcopis, aut certe a tribus, in sacerdotem die dominico consecrabitur, conuenientibus ceteris, qui absentes sunt, suis litteris, et magis auctoritate uel presentia eius, qui metropolitanus Episcopus constitutus est. Episcopus autem conprouincialibus ibi consecrandus est, ubi metropolitanus elegerit; metropolitanus autem non nisi in ciuitate metropoli, conprouincialibus ibidem conuenientibus. Si quis autem deinceps contra predicta uetita canonum ad sacerdotii gradum indignus aspirare contenderit, cum ordinatoribus suis adepti honoris periculo subiacebit. Hinschius, P., Decretales Pseudo-Isidorianae et Capitula Angilramni, Lipsiae 1863. 368. Vö. D. 51 c. 5. 9
28
SZUROMI SZABOLCS ANZELM O. PRAEM.
toledói érsek jogosult. 12 A püspöki székek betöltésére való uralkodói befolyás, tehát továbbra is általános problémaként merült fel, annak ellenére, hogy már a 614. évi Párizsi Zsinat II. Chlotárral szemben leszögezte, hogy a püspökválasztásnak a világi hatalomtól függetlenül kell zajlania. 13 Azt is tudjuk, hogy II. Leó pápa (681–683) a III. Konstantinápolyi Zsinat nyomán 682-ben kifejezetten tiltakozott az uralkodói ius confirmandi gyakorlása ellen, és emiatt külön levelet írt a toledói érsekhez. 14 Tény azonban, hogy az uralkodók nemcsak a püspöki székek betöltésébe szóltak bele, hanem feladatuknak tekintették a zsinatok által megalkotott és kihirdetett kánonok jóváhagyását, önálló törvénnyel (lex confirmationis), vagy edictum-mal. 15 Sőt a XII. Toledói Zsinattól (681), Ervigio uralkodásától, visszatérnek ahhoz az ősi szokáshoz, hogy államilag szankcionált jogkövetkezményeket fűzzenek a zsinati rendelkezésekhez, mely gyakorlat frank területen, a karoling kapitulárékból jól ismert. Tegyük hozzá, hogy a hispániai püspökválasztások közül, a 711-ben bekövetkező arab invázió nyomán megalapított Cordobai Kalifátus területén lefolytatottakat tekinthetjük a leginkább szabadnak, hiszen ott sem a választási folyamatba, sem pedig a megerősítés intézményébe nem avatkoztak bele a világi vezetők. 16 II. A toledói prímás A toledói érsek tekintélyének alakulása talán az egyik legjelentősebb sajátossága a hispániai egyháznak. Látható, hogy az érseki és a királyi székhely egybeesése a toledói érsek jogkörének megerősödéséhez vezet, aki prímásként áll a vizigót királyság egyházi hierarchiájának élén. A prímás elnevezés eredetileg a IV. századból származik, amikor Afrika provincia metropolitájának megjelölésére szolgált, aki primus inter pares volt a tartomány többi püspökéhez viszonyítva. 17 A Karthágóban székelő prímás jogai közé tartozott a vandál hódítás előtt az afrikai tartományi zsinaton való elnöklés, a területen tartott többi zsinat és a metropoliták felügyelete, továbbá a pap- és püspökszentelés az egész afrikai provincia 12
Conc. Toletanum XII (681) c. 6: (…) unde placuit omnibus pontificibus spaniae et Galliae, ut saluo priuilegio uniuscuiusque prouinciae licitum maneat deinceps Toletano pontifici quosquumque regalis potestas elegerit et licitum iamdicti Toletani episcopi iudicium dignos esse probauerit in quibuslibet prouinciis in praecedentium sedium praeficere praesules et desidentibus episcopis eligere successores. Vives, Concilios, 394. 13 Conc. Parisiense (614) cc. 2–3. Corpus Christianorum. Series Latina, 147/A. 275–276. 14 Jaffé, Ph., Regesta pontificum romanorum ab condita Ecclesiae ad annum post Christum natum MCXCVIII, ed. Secundum curaverunt S. Loewenfeld (JL: a. 882–1198), F. Kaltenbrunner (JK: ?– 590), P. Ewald (JE: a. 590–882), Lipsiae 1885 (repr. Graz 1956). 2125 (1636); vö. Orlandis, La Iglesia en España visigotica, 172. 15 Gutiérrez Martín, L., El privilegio de nombramiento de obispos en España, Roma 1967. 76–81. 16 Szuromi, Egyházi intézménytörténet, 61; vö. Dictionnaire d’histoire et de géographie ecclésiastiques, 13. 839. 17 A prímás jogkörének alakulásához vö. Erdő P., L’ufficio del primate nella canonistica da Graziano ad Uguccione da Pisa, Roma 1986.
A VI–VI II.
SZÁZADI TOLEDÓI ZSINATOK SZEREPE
…
29
területén. 18 A toledói érseket éppen a korábban említett elsősége miatt illették a prímás elnevezéssel, ami alapvető hatással volt a későbbi nyugati egyházi hierarchiára. Közismert, hogy a 847 és 852 között összeállított és több mint fele részben hamis kánonokat tartalmazó Decretales Pseudo-Isidorianae, amelynek keletkezési helye, a szerző megjelölés ellenére, valószínűleg a reims-i egyháztartomány volt, újította meg Nyugaton a prímási tisztséget. 19 A gyűjteményben szereplő több kánon is úgy beszél a prímásról, mint aki csak elnevezésében különbözik a pátriárkáktól. 20 Ennek az azonosításnak és az intézmény felelevenítésének minden bizonnyal a metropoliták hatalmának a visszaszorítása volt a célja, ugyanúgy, mint az egész pszeudo-izidori gyűjteménynek. Ha azonban egy pillantást vetünk a II. Leó pápa által 682-ben a toledói érsekhez írt egyik levélre, akkor láthatjuk, hogy ott kifejezett formában szerepel a toledói prímás, mint aki a királyi város prelátusaként pátriárkai tekintéllyel rendelkezik. 21 Ez a hiteles pápai levél ékes bizonyítéka a prímási jogintézmény megalapozásának és kifejlődésének, továbbá, a Decretales Pseudo-Isidorianae szerzője sajátos módszerének. Nyilvánvaló, hogy a IX. században komoly problémát vetett fel a püspökök személyének az uralkodói hatalomtól való függetlensége, az egyházi jogalkotás önállósága, illetve az egyházi bíróságok illetékességi területeinek tisztázása. De hasonló konfliktusok mutatkoztak az egyházon belüli egyes hierarchikus szintek között is (vö. metropolita – püspök). 22 Mivel a korabeli jogi koncepcióban nem voltak adottak a megfelelő eszközök a régi kánonok megfelelő értelmezésére, a helyzet orvoslására interpolációval, vagy hamis attribúcióval élt a kánongyűjtemény összeállítója. Sőt, egyes esetekben a szokásjogban élő norma tartalmát foglalta össze szöveges formában, és megfelelő tekintély alá helyezte az így hamisított dokumentumot. 23 Nyilvánvaló, hogy a Decretales Pseudo-Isidorianae elsődleges forrása a Collectio Hispana (kb. 633–702) volt, amely természetesen tartalmazta mind a tizennyolc toledói zsinat szövegét, valamint számos pápai levelet. 24 Minden bizonnyal meghatározónak kell tehát tekintenünk a pszeudo18
Gaudemet, J., Église et cité. Histoire du droit canonique, Paris 1994. 126–127. Kiadása: Hinschius, P. (ed.), Decretales Pseudo-Isidorianae et Capitula Angilramni, Lipsiae 1863 (repr. Aalen 1963); vö. Stickler, A., Historia iuris canonici Latini. Institutiones academicae. I. Historia fontium (Studia et textus historiae iuris canonici 6), Taurini 1950 (repr. Romae 1985) 131–142. Erdő P., Az egyházjog forrásai. Történeti bevezetés (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae I/1), Budapest 1998. 122– 124. Ferme, B.E., Introduzione alla storia del diritto canonico. I. Il diritto antico fino al Decretum di Graziano (Quaderni di Apollinaris 1), Roma 1998. 140–143. 20 Erdő, Az egyházjog forrásai, 123–124. 21 JE 2119 (1631). 22 Szuromi Sz. A., A püspökökre vonatkozó egyházfegyelem sajátosságai a Decretales PseudoIsidorianae-ben, in Kánonjog 5 (2003) 51–63, különösen 51–52. 23 Szuromi, A püspökökre vonatkozó egyházfegyelem sajátosságai a Decretales PseudoIsidorianae-ben, 62–63. 24 Stickler, Historia iuris canonici, 132. 19
30
SZUROMI SZABOLCS ANZELM O. PRAEM.
izidori új prímási tisztség tartalma szempontjából a toledói érsek illetékességét, amely példaként szolgálhatott a gyűjtemény megszerkesztőjének. III. A 633. évi IV. Toledói Zsinat Ha végigtekintünk a tizennyolc Toledóban megtartott zsinaton (I. 400; II. 527; III. 589; IV. 633; V. 636; VI. 638; VII. 646; VIII. 653; IX. 655; X. 656; XI. 675; XII. 681; XIII. 683; XIV. 684; XV. 688; XVI. 693; XVII. 694; XVIII. 702) láthatjuk, hogy azokon számos alapvető kérdésben születtek döntések. De mindegyik közül kiemelkedik a hosszú szünet után, 633-ban megtartott IV. Toledói Zsinat, az ott elfogadott hetvenöt kánonnal. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy ennek a zsinatnak az előírásai gyakorolták a legnagyobb hatást a toledói kánonok közül a Decretum Gratiani (1140) kánonállományára. 25 A zsinat Sisenand elnökletével ült össze és hatvanhárom püspök vett rajta részt, beleértve a talán legismertebb, és később a szentek sorába emelt sevilla-i püspököt, Izidort. 26 A kihirdetett kánonok egyes liturgikus kérdésekről, a szerzetesekről és remetékről, a klerikusi fokozatok elnyeréséről, a bűnbánatról, a böjtről, illetve az anyagi javak kezeléséről szólnak. A 4. kánon arról beszél, hogy a papoknak és a diakónusoknak szükséges hitvallást tenniük a püspök előtt, ahhoz, hogy megkaphassák plébániai beosztásukat. 27 Ezt a dispositio-t a püspök írásban adja papjai számára (vö. 26. kán.). 28 A 13. kánon pontos útmutatást ad a szentmise bemutatásának liturgikus előírásáról és szövegéről, a 28. pedig a liturgikus ruhákról. 29 A már idézett 19. kánon a klerikusi fokozatokra való alkalmasságról, a papszentelésre való bocsátásról, valamint a püspökválasztás lefolytatásáról és a püspökszentelésről rendelkezik. Ezt egészíti ki a 20. kánon azzal a kitétellel, hogy tilos 25
Vö. D. 28 c. 3; D. 4 c. 85 de cons.; D. 1 c. 54 de cons.; D. 51 c. 5; D. 77 c. 7; C. 12 q. 1 c. 1; D. 38 c. 1; D. 38 c. 2; C. 11 q. 3 c. 65; C. 26 q. 5 c. 5; C. 23 q. 8 c. 29; C. 10 q. 1 c. 6; C. 16 q. 1 c. 60; C. 16 q. 3 c. 4; C. 10 q. 1 c. 11; C. 16 q. 3 c. 3; C. 16 q. 7 c. 9; C. 12 q. 2 c. 66; C. 16 q. 7 c. 30; D. 93 c. 20; D. 25 c. 3; C. 1 q. 4 c. 7; D. 81 c. 30; C. 23 q. 8 c. 5; C. 19 q. 1 c. 1; C. 18 q. 2 c. 1; D. 45 c. 5; D. 4 c. 94 de cons.; C. 28 q. 1 c. 11; C. 28 q. 1 c. 12; C. 28 q. 1 c. 10; C. 2 q. 7 c. 24; C. 17 q. 4 c. 31; C. 12 q. 2 c. 33; C. 12 q. 2 c. 65; C. 12 q. 2 c. 61; D. 87 c. 8; D. 54 c. 5; C. 12 q. 2 c. 58. Vö. Friedberg, A., Corpus iuris canonici, I. Lipsiae 1879. xxi-xxii. 26 Vö. pl. Díaz Y Díaz , M.C., Vie chrétienne et culture dans l’Espagne du VIIe au Xe siècles, Aldershot 1992. I/87–94. 27 C. 4: Quando presbiteri et diacones per parrochias constituuntur, oportet eos professionem episcopo suo facere, ut caste et pure uiuant sub timore Dei, ut, dum eos talis professio obligat, uitae sanctae disciplinam retineant. Hinschius 365. 28 C. 26: Quando presbiteri in parrochis ordinantur, libellum offitialem a sacerdote suo accipiant, ut ad ecclesias sibi deputatas instructi succedant, ne per ignorantiam etiam in ipsis diuinis sacramentis offendant. Cum uero ad letanias uel ad concilium uenerint, rationem episcopo suo reddant, qualiter susceptum officium celebrent, uel baptizent. Hinschius 368. 29 C. 28: Episcopus, presbiter aut diaconus a gradu suo iniuste deiectus, si in secunda sinodo innocens inueniatur, non potest esse quod fuerat, nis gradus amissos recipiat coram altari de manu episcoporum: si episcopus est, orarium, et baculum et anulum; si presbiter, orarium et planetam; si diaconus, orarium et albam; si subdiaconus, planetam et calicem. Sic et reliqui gradus in reparatione sua recipiant ea, que, cum ordinarentur, perceperant. Hinschius 369.
A VI–VI II.
SZÁZADI TOLEDÓI ZSINATOK SZEREPE
…
31
diakónust 25, és papot 30 éves kora előtt szentelni. 30 A papszentelés további feltétele a Szentírás ismerete és annak rendszeres olvasása, ami kiegészül a kánonok, vagyis az egyházfegyelem ismeretének kötelezettségével is. 31 A 33. kánon az egyetemes jog ismert alapelvét visszhangozza arról, hogy az egyházi tulajdon elsődleges kezelője a területileg illetékes megyéspüspök, aki köteles a tulajdonnal jól gazdálkodni. A 34. kánon pedig az elbirtoklásról szól, melyet 30 évben határoz meg. Jelentősnek kell neveznünk a 41. kánont, amely a megtért izraeliták gyermekeinek jogállását rögzíti, amikor úgy ítéli meg, hogy nincsen semmilyen jogkövetkezménnyel státuszukra az, ha szüleik esetleg elfordulnának a kereszténységtől, idézve a Szentírást: „Filius non portabit iniquitatem patris”. 32 IV. A hispániai egyházfegyelem hatása az egyetemes Egyház jogára Az előzőekben röviden ismertetett fegyelmi anyag különböző joggyűjteményekben kapott helyet, amelyek megkönnyítették az egyházi intézményrendszer szervezett működését. Ide sorolható a Liber Complutensis (VI. század első fele); a Collectio Novariensis (550 körül); a Capitula Martini Bracarensis (563 után); és az Epitome Hispanica (VII. sz.). 33 A korszak legfontosabb és egyben legnagyobb hatású gyűjteménye azonban kétség kívül a Collectio Hispana, melynek több redakcióját ismerjük. 34 Az első változat már Sevillai Szent Izidor (560– 636) idejében összeállításra kerülhetett (633–636). 35 Ehhez az anyaghoz kapcsolták a későbbi toledói zsinatok kánonjait, 681-gyel bezárólag. További kiegészítésre került sor 694 és 702 között, mely újabb toledói zsinati rendelkezéseket idézett, 694-ig (vö. XVII. Toledói Zsinat). A Collectio Hispana használata nem 30
C. 20: In ueteri lege ab anno uicesimo et quinto Leuitae tabernaculo seruire iubentur, cuius auctoritatem in canonibus et sancti Patres secuti sunt. Nos et diuinae legis, et praeceptorum canonum inmemores, infantes et pueros Leuitas facimus ante legitimam etatem, aut experientiam uitae; ideoque ne ulterius fiat a nobis, et diuina lege, et canonicis ammonemur sententiis, sed a uicesimo quinto anno etates suae Leuitae consecrentur, et tricesimo presbiteri ordinentur. Hinschius 368. 31 C. 25: Ignorantia mater cunctorum errorum maxime in sacerdotibus Dei uitanda est, qui docendi offitium in populo Dei susceperunt. Sacerdotes enim legere sanctas scripturas admonentur, Paulo apostolo dicente ad Timotheum: Adtende lectioni, exhortationi, doctrinae, et: semper perma in his. Sciant ergo sacerdotes scripturas sacras et canones, et omne opus eorum in predicatione et doctrina consistat, atque edificent cunctos tam fidei scientia quam operum disciplina. Hinschius 368. Vö. D. 38 c. 1. 32 C. 41: Iudei baptizati, si postea preuaricantes in Christum qualibet pena dampnati extiterint, a rebus eorum fideles filios excludi non oportebit, quia scriptum est: „Filius non portabit iniquitatem patris.” Hinschius 370. 33 Vö. Martínez Díez, G., El Epitome Hispánico. Una colección canónica española del siglo VII. Estudio y texto crítico, in Miscelanea Comillas 36 (1961) 6–90; 37 (1962) 321–466. 34 García y García, Historia del derecho canónico, I. (El Primer Milenio), Salamanca 1967. 176– 184. 35 Madoz, J., S. Isidoro de Sevilla. Semblanza de su personalidad literaria, in Archivos Leonenses 14 (1960) 3–188, különösen 89–117.
32
SZUROMI SZABOLCS ANZELM O. PRAEM.
pusztán regionálisan terjedt el, hiszen mint azt már korábban jeleztük, a kora középkor egyik legjelentősebb gyűjteménye, a Decretales Pseudo-Isidorianae egyik fő forrásává vált, amelynek kánonállománya alapvetően meghatározta a XI. századdal meginduló gregoriánus reformok hatása alatt álló kánoni gyűjteményeket. A gregoriánus időszakot megelőző, Európában széles körben használt, és Magyarországon is fontos befolyással rendelkező 36 Decretum Burchardi Wormatiensis (1008–1022) 37 szintén több kánont merített, most már a PseudoIsidor gyűjtemény közvetítésével a Hispana anyagából, azon belül pedig a toledói zsinatokról, szám szerint hatvanhatot. 38 Minden idők talán legjelentősebb kánoni gyűjteménye – a Decretum Gratiani – pedig, amelynek állománya egészen 1917-ig az egyház hatályos fegyelmének részét képezte, száznégy kánont idézett tizenhárom toledói zsinatról. 39 A VI–VIII. századi hispániai jogalkotás tehát hosszútávra meghatározta az egyetemes egyházfegyelem egyes területeit, és a toledói zsinatokon keletkezett kánonok közvetett módon a jelen korig éreztetik hatásukat.
36
Vö. Szuromi Sz. A., Az Ankyrai Zsinat kánonja az első két esztergomi zsinaton, in Erdő P. (szerk.), Tanulmányok a magyarországi egyházjog középkori történetéről. Kéziratos kódexek, zsinatok, középkori műfajok (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/3), Budapest 2002. 77-86. 37 A gyűjtemény keletkezéséről és összeállításáról vö. KÖLZER, Th., Burchard I., Bischof von Worms (1000-1025), in Fransen, G.–Kölzer, Th. (Hrsg.), Burchard von Worms, Decretorum Libri XX, Aalen 1992. 7–23. 37 Fransen, G.–Kölzer, Th. (Hrsg.), Burchard von Worms, foll. 21r–21v. 38 Conc. Toletanum I: BW I. 86, 87; II. 12, 23, 25, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 37, 149, 152, 157, 179, 222; III. 20, 122, 136, 182, 203; VIII. 6, 7, 14, 20, 21, 44; IX. 37; X. 48; XI. 63; XII. 7, 29; XV. 23, 24; XIX. 76, 151, 152, 158; Conc. Toletanum II: BW VII. 6; Conc. Toletanum IV: BW VIII. 48; Conc. Toletanum V: BW I. 100; III. 142, 176, 177, 184, 185, 186, 188, 189; IV. 82, 83, 84, 85, 86; VIII. 27; XV. 1; Conc. Toletanum VII: BW XV. 25, 26, 27, 28; Conc. Toletanum VIII: BW I. 216; II. 135; III. 70; Conc. Toletanum XI: BW VIII. 1; Conc. Toletanum XIII: BW I. 33. 39 Conc. Toletanum I (8 cc.); II (3 cc.); III (12 cc.); IV (40 cc.); VI (5 cc.); VII (1 c.); VIII (7 cc.); IX (9 cc.); X (4 cc.); XI (7 cc.); XII (5 cc.); XIII (1 c.); XVI (2 c.).
