STUDIA CAROLIENSIA
2008. 3–4 .
SZÁM
81–92.
PÁVICH ZSUZSANNA BOËTHIUS, AZ UTOLSÓ ANTIK TUDÓS-PEDAGÓGUS Az utolsó antik és első középkori filozófusról, Arisztotelész Logikájának fordítójáról, az ókori zeneelmélet rendszerének összefoglalójáról, a sztoicistaepikureista késő római filozófusról érdemeinél jóval kevesebbet hallunk. A kor, amelyben élt, a barbár hódítóktól elözönlött, utolsó napjait élő Nyugat-római birodalom agóniája tragikusan rokon kulturális virágzását túlélő mai kultúránkkal. A keresztyén Boëthius a klasszikus görög filozófia üzenetét akarta az akkor már feledésbe ment görögből latinra fordítani kortársainak és az utókornak, de a rákényszerített politikai pályafutás miatt csak Arisztotelész Logikájával készült el. Az igazságtalanul kimondott halálos ítélet és a kivégzése között eltelt két esztendőben írt De consolatione philosophiae, A filozófia vigasztalása című, gyönyörű versekkel gazdagított utolsó munkája 1 tette őt az utókor számára halhatatlanná, a platonizmust ő közvetítette a középkor kultúrájának. A középkorban olyan népszerű volt, hogy az Isteni színjátékban az „anima santa” nevét Dantenak le sem kell írnia, mindenki tudja, hogy Boëthiusról van szó. Verseit a középkortól egészen a 19. sz. elejéig folyamatosan elemzik, különleges versformái újjászületnek a deákok latinitásában. A magyar oktatásban a 13. sz. elején jelenik meg neve egy Észak-Itáliában tanuló diák egy kódex utolsó lapjára másolja egyik költeményét. A katolikus és protestáns kollégiumokban évszázadokon keresztül tananyag Boëthius költészete, szokratius életszemlélete évezredek viharain át példaként és vigasztalásként szolgált. A Boëthiusról szóló irodalom igen szűkre szabott, ókortudományi, zenei és irodalmi lexikonok, antológiák szép szavakkal, de nagyon röviden emlékeznek meg róla. Mai gimnáziumi tankönyveinkben neve már nem szerepel, ezzel is megszegényítve a jövendő nemzedéket. Boëthius kora Születése pontos ideje ismeretlen, 475 és 480 közé datálják, a Római birodalom utolsó napjaira esik; 476-ban vetett véget Odovacar germán vezér Romulus Augustulus „uralmának”, azaz elzavarta a 14 éves fiúcskát, az utolsó római, névleges uralkodót, megengedve neki, hogy campaniai villájába visszavonuljon. Odovacar megerősítette hatalmát Itáliában, keleti germán csapatai árnyékában tovább működött a római hivatali apparátus. Az antik Róma utolsó korszakát a keleti gót Theodorik uralma jelzi, nem lett Róma uralkodója, de annál nagyobb 1
BOËTHIUS: A filozófia vigasztalása, ford. Hegyi György, Magyar Helikon, Budapest, 1970
81
PÁVICH ZSUZSANNA
tisztelője a római szellemnek és kultúrának. A gót vagy alán származású író, Jordanes 551–552 körül írta történeti munkáit, egy világtörténetet, a gótok történetét 2 , utóbbi Cassiodorus munkájának kivonata. Jordanes hivatkozásából tudjuk, hogy Theodorik rokonsága a Pelso, azaz a Balaton partján rendezkedett be, talán itt látta meg a napvilágot Theodorik vagy Theoderik is, neve Θευδέριχος a gót Thiuda-reiks fordítása, nevének jelentése nép-uralkodó. Noha nyolc éves korától túszként a konstantinápolyi udvarban nevelkedett, mégsem lett írástudó, csak a nevét tudta leírni, de megtanulta tisztelni a római jogot, amely későbbi uralmát is majd döntően jellemzi. A keleti gótok királya lett 471 körül, majd 488 őszén Itália felé vezeti seregét és népét. Utólagos becslések szerint negyvenezer harcosa lehetett, kb. kétszázezer emberrel vonult Itáliába. Odovacar Sontiusnál (Isonzo) várta be a hódítókat, majd Ravennába menekült. Milano kapui kinyíltak Theodorik előtt, Odovacar seregeinek jó része csatlakozott a hódítóhoz. Ravennát utolsóként tudta meghódítani, a hagyomány szerint Odovacart barátságát bizonyítva lakomára hívta, ahol saját kardjával ölte meg, talán önvédelemből. A hitehagyott Rómában a civilizálatlan gótok Rómát tisztelő uralkodója lett. Cassiodorus szerint de facto nem volt római uralkodó, önmagát Róma védelmezőjének nevezte: Ravennát újjáépíti, a római közállapotokat lényegesen javítja, a szenátus újra működik uralma alatt. Hivatalosan továbbra is a gótok királya marad és mint kormányzó 33 évig gyakorolja uralmát Itália fölött a régi Róma védelmezőjeként. Elképzelése szerint a gót fegyverek védelme alatt élhet és fejlődhet tovább a római kultúra. Theodorik nem volt római polgár, katonái sem, noha Itália egyharmada gót birtok volt, saját törvényeik és szokásaik szerint éltek. Az uralkodó gót volt, de az irányítás, az uralom római; Theodorik tisztelte a római hagyományokat és fenn akarta tartani a római adminisztráció kontinuitását. 3 Boëthius a Consolatioban (I. 4.) a prefektusban viselt pozíciójáról szólva keserűen említi nominális konzulságát; noha a hivatal működött, korábbi hatalmát elvesztette. A konzuli tisztséghez hasonlóan a szenátus is túlélte a keleti hódítást, megnyirbált hatalmával azonban inkább a régi méltóságot képviselte, mint a politikai hatalmat, világosan utalnak erre Cassiodorus levelei. A barbár, írástudatlan új uralkodó szolgálatába állította korának legjelentősebb római férfiúit, Liberiust, Cassiodorust, Boëthiust. Theodorik kívánságára Cassiodorus írta meg tizenkét könyvben a gótok történetét, munkája elveszett, csak Jordanes kivonatából ismerjük. Szerencsésebb volt, mint Boëthius, túlélte Theodorik uralmát, majd 540 körül visszavonult saját alapítású bruttiumi kolostorába, a Vivariumba. Történeti munkái mellett az egyházi és világi irodalom megmentésén munkálkodott, másolta a klasszikusok kéziratait, ezeknek töredékei kerültek aztán a kö-
2
Ókori Lexikon, vol.1, szerk. Pecz Vilmos, Franklin Társulat, Budapest, 1902, p.1006 BOETHIUS: The Consolation of Philosophy, ford. P.G. Walsh, Oxford University Press, 1999, p.xii-xx
3
82
BOËTHIUS,
AZ UTOLSÓ ANTIK TUDÓS-PEDAGÓGUS
zépkori kolostori iskolák tananyagába. 4 Boëthius mellett az antik zeneelmélet összefoglalója a korai 6. században, munkája a középkori septem artes liberales egyik alapműve. 5 Az Anonymus Valesius neve alatt jegyzett történeti műből tudjuk, hogy Theodorik uralma alatt – a korlátok ellenére – Itália új életlehetőségekhez jutott. A gótok ariánusok voltak, de a korszak mentes volt a vallási villongásoktól. Rómában megélénkült a kereskedelem, mivel a kapuk sohasem voltak zárva, éjjel-nappal folytak a tranzakciók. Fellendült az ipar és a mezőgazdaság, elegendő olcsó bor és gabona volt Itáliában. A barbár uralkodó csodálta a római épületeket és Itália városait, szándékában állt restauráltatni a pompei színházat, megjavíttatta Róma falait, a ravennai aqueductust, kinyitottak a fürdők, gyönyörű új épületeket emeltek Veronában és Ravennában. Az uralkodó családjának házasságai kiegyensúlyozták a politikai kapcsolatokat, Theodorik Klodvig frank király leányát vette feleségül, nővére egy vandál királyhoz ment, leánya a vízigótok királynéja lett, unokahúga a türingiai király felesége. Unokaöccse halála után Theodorik fiatal unokája helyett uralma alá vette Spanyolországot és Galliát. Halálának idejére Britannia kivételével az egész Nyugat-római birodalom területét uralta. A gótok „apostola”, Ulfilas (Wulfila), a nyugati gótok püspöke fordította a Bibliát gót nyelvre, amellyel a teuton irodalom megalapítója lett, bibliafordítása a gót és így a germán nyelv legrégibb emléke. Theodorik ariánus keresztyén volt, Cassiodorus megőrizte uralkodójának híres mondását: religionem imperare non possumus, quia nemo cogitur ut credat inuitus. Theodorik uralmát nem akarta gyakorolni az egyház fölött, az egyház tekintélyét a törvény és a rend fenntartására használta. A tudós Boëthius Boëthius munkássága arra a viszonylag nyugodt és virágzó időszakra esik, amelyet Theodorik uralma teremtett meg Itáliában. Cassiodorus, Szent Benedek és Boëthius egyaránt 480 körül születtek. Cassiodorus-szal kapcsolatban állott Boëthius, de nem tudjuk, vajon Benedekkel találkozott-e. Teljes neve Anitius Manlius Torquatus Severinus Boëthius, a híres és gazdag Anitius család sarja. Atyja, Aurelius Manlius Boëthius Odovacar uralma alatt a város prefektusa, 487-ben konzul, korán éri a halál. Árván maradt fiának gyámja Symmachus lett, a hasonló nevű korábbi híres pogány szónok dédunokája. Gyámja életre szóló barátja, majd Rusticianaval kötött házassága után apósa lett. A hagyomány szerint Rusticiana Boëthius második felesége volt, az első a szicíliai Elpis, akinek
4 5
FALUS Róbert: A római irodalom története, Gondolat, 1970, p.454. Grove’s Dictionary of Music and Musicians, 5. kiadás, vol. 2., London, 1975, p.110.
83
PÁVICH ZSUZSANNA
neve alatt egy szép keresztyén himnusz maradt fenn, magyar fordítása Babits Mihály Amor Sanctusában 6 található. Boëthius korában már kevesen tudtak Rómában görögül, a hagyomány szerint tizennyolc évet töltött Athénban Platón és Arisztotelész tanulmányainak szentelve ifjúságát, bár lehet, hogy ez a feltevés egy Cassiodorus-levél félreértésén alapul. Barrett szerint 7 az is lehet, hogy Boëthius egész életét Itáliában töltötte. Filozófiai művei mellett jelentős De musica című zeneelméleti írása, de foglalkozott matematikával, asztronómiával, theológiával és ügyes mechanikai szerkezeteket készített. Cassiodorustól tudjuk, hogy Theodorik víziórát rendelt tőle, majd Boëthius készítette el azt a napórát, amelyet Gunobad burgundiai királynak küldött Theodorik, a frank Klodvignak ajándékozott hárfát is Boëthiustól rendelte az uralkodó. Cassiodorus egyik levelében Boëthius fordításait említi: Pythagorasz zenei írásait, Ptolemaiosz asztronómiáját, Nikomakhosz aritmetikáját, Euklidész geometriáját, Platón és Arisztotelész műveit fordította latinra. Ennodius, Ticenum püspöke egyik levelében csodálja az ifjú Boëthius tudományát: „tibi abundat in limine”. Boëthiust az utókor az utolsó római filozófusnak és az első skolasztikus teológusnak tartja, Janushoz hasonlóan kétfelé tekintett; visszafelé a klasszikus antik tudományba és előre a középkori egyetemek keresztyén tanítása felé. 8 A De interpretatione-ban (II. 2.) utal elhatározására, hogy kommentárokkal együtt lefordítja Platón és Arisztotelész összes művét latinra, ebben azonban politikai pályafutása és halála akadályozta meg. A Consolatioban (I. 4.) idézi Platónnak az Államban tett megjegyzését: az állam akkor lesz boldog, ha filozófusok uralkodnak vagy az uralkodók filozófussá lesznek. Boëthius életműve előkelő helyet biztosít számára a nevelés történetében. Theologiai iratainak szerzősége a 19. századig vitatott volt, de Arisztotelész Logikájának fordítása, és kommentárjai a középkori oktatás fontos része volt. A Quadrivium részét képező geometriai és aritmetikai tanulmányai évszázadokon át használatosak voltak az oktatásban, a De musica pedig a középkori egyetemek egyik fontos tankönyve volt. Geometriáról, aritmetikáról és zenéről írott könyvei korai művek, talán legkorábbi írásai, húsz éves kora körül készülhettek. Valamivel későbbi a Quadriviumhoz kapcsolódó negyedik tárgy, az asztronómia. A Consolatioban többször hivatkozik a csillagos égen tett megfigyeléseire, nyilvánvaló asztronómiai érdeklődése és Cassiodorus egyik levelében hivatkozik Boëthiusnak a ptolemaioszi asztronómiáról írott könyvére, ami elveszett.
6
BABITS Mihály: Amor sanctus, Helikon kiadó, Budapest, 1988, p.57. BARRETT, Helen M.: Boethius, Russell, New York, 1965, p.36. 8 BOETHIUS: Trost der Philosophie, Lateinisch und Deutsch, ford. Olof Gigon, Artemis Verlag, Zürich, 1969, p.VII-XVIII 7
84
BOËTHIUS,
AZ UTOLSÓ ANTIK TUDÓS-PEDAGÓGUS
A korai középkor világi tudományai közül a Triviumhoz tartozó dialektika vagy logika volt a legfontosabb tantárgy, ennek lett tankönyve Arisztotelész Logikája Boëthius fordításában, amelyhez szótárt és magyarázatokat is írt. Grosseteste teljes Arisztotelész fordításáig Boëthius Organon fordítása volt az összekötő kapocs az antikvitás és a középkori skolasztika között. Arisztotelész összes művét latinra akarta fordítani, de csak a teljes Organon készült el, a 12. századig használták a Kategóriákhoz és a De interpretatione fejezetekhez írt kommentárokkal együtt. Cicero Topica-jához írt kommentárját és saját logikai esszéit a középkor századain át tanították az európai egyetemeken. Arisztotelész Kategóriáit konzulságának első évében fordította, tehát 510-ben, harminc éves kora körül. Victorinus latin fordítását is felhasználva fordította Boëthius Porphyriosz Eiszagogéját latinra, a könyvhöz saját kommentárt írt, amelyben fölveti az univesale kérdését, és ezzel elindítja a skolasztika egyetemeinek nagy vitáját. Filozófiatörténeti szempontból különösen jelentős az Eiszagoge fordítása, ebben fordul elő az universaleról ejtett kijelentés: „Nem fogok beszélni például arról, hogy vajon függetlenül léteznek-e a nemek és a fajok, vagy egyedül és pusztán az értelemben vannak, továbbá, ha függetlenül léteznek, akkor vajon testek-e vagy testetlenek, és vajon különállóan, vagy pedig az érzékelhető dolgokban, illetve ezek körül léteznek-e függetlenül – mivel ezek igen mély dolgok, és tüzetesebb vizsgálódásokat kívánnak.” 9 Boëthius kérdésföltevése a középkori gondolkodókat realistákra és nominalisákra osztja, azaz az ideák vagy universalék független és időtlen létét szembeállítja az eszme és anyag (anyag és forma) elválaszthatatlan egységétől. A felvetett kérdésekre Porphyriosz nem ad választ, Boëthius a korábbi, Victorinus fordításán alapuló munkájában Platónt képviseli, de a későbbi görög eredetiből fordított munkájában inkább Arisztotelész álláspontjához közelít, ugyanakkor leszögezi, hogy nem lehet bírája egyiknek sem. De musica – Boëthius zeneelméleti munkássága Aristoxenos Harmóniája 10 a görög zeneelmélet első jelentős összefoglalása, Boëthius De musica című összefoglaló műve pedig az antik világ utolsó zeneelméleti summázása, 11 amely a középkor évszázadai során tankönyvként funkcionált. 12 Míg a matheseos disciplinae, a négyféle mennyiségtani tudomány az igazság felderítésén fáradozik, „a zene nem csak az elméleti gondolkodással, hanem 9
STÖRIG, Hans Joachim: A filozófia világtörténete, Helikon, Budapest, 1997, p.187. ARISZTOXENOSZ: Harmonika sztoikheia – The Harmonics of Aristoxenus ford. Macran, Henry Stewart, Georg Olms Verlag, Hildesheim, 1974 11 VETTER, Walther: Mythos – Melos – Musica, Deutscher Verlag für Musik, Leipzig, 1957, p.7677. 12 HARMAN, Alec: Man and his Music, Mediaeval Music, Barrie and Jenkins, London, 1962, p.1112. 10
85
PÁVICH ZSUZSANNA
az erkölcsiséggel is kapcsolatban áll”. 13 A mű részletesen fejtegeti az ethosztan jelentőségét; minden korosztály számára spontán érzelmi kötődést jelentenek a dallamok (modis musicis), a platóni világlélek pedig elválaszthatatlan a zenei összhangtól. Hivatkozik Platón Államára: semmi sem okoz akkora kárt az államban az erkölcsöknek, mint amikor eltérnek az ildomos és mértéktartó zenétől. 14 Hivatkozik a milétoszi Timotheus spártai esetére: megharagudtak rá a spártaiak, mert az egyszerű harmóniát lágyabb, kromatikus fajtával cserélte fel, és ezzel kárt okozott a neki átadott gyermekek érzületének. Ammianus Marcellinus a Rerum Gestarumban rezignáltan állapítja meg, hogy a 4. sz. második felében a római palotákban a tudományszeretet helyét elfoglalta a semmittevés, mindenütt ének és húrpengetés hallatszik, gyártják az orgonákat, a hintónagyságú lantokat és fuvolákat. 15 Boëthius a zenét egyenesen a tudományokhoz vezető útnak tartja. A De musicaban Boëthius a musica instrumentalis, musica humana és musica mundana felől közelíti meg a zeneelméletet. A zene legalacsonyabb szintje a musica instrumentalis, célja a zene belső törvényeit illusztrálni, erre szolgál a monochord, amely a pythagoreanus intervallumokat demonstrálja. A musica humana fizikálisan és spirituálisan is interpretálható, mint a test és a lélek harmóniája, ugyanolyan numerikus törvények fejezik ki mindkettőt. A zene legmagasabb szintje a musica mundana, amelyet Pythagorasz óta a szférák harmóniájának is neveznek: ezt fejezi ki a négy évszak, a négy elem (föld, víz, levegő, tűz) kombinációja és Boëthius keresztyén interpretációja szerint erről énekelnek az Isten trónusa körül az angyalok. 16 A középkor zenei nevelésének megalapozásában a pythagoreizmus, a korai császárság zeneteoretikusai, Augustinus, 17 Martianus Capella, Cassiodorus, Sevillai Isidorus és Boëthius elméleti munkái játszottak nagy szerepet. 18 Theologiai írásai Négy vagy öt theologiai iratot tulajdonítanak Boëthiusnak, eredetük a 19. századig kétséges volt. A 19 sz. második felében fedezte fel Alfred Holder Cassiodorus Institutiones humanarum rerum című művének egy 10. században másolt részletét, amely a felfedezről az Anecdoton Holderi elnevezést kapta, Hermann Usener 1877-ben publikálta 19 részletes kommentárral. Bevezetésében 13 REDL Károly: Az égi és a földi szépről, Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez, Gondolat, Budapest, 1988, p.142. 14 PLATÓN összes művei, vol. 2., Európa, Budapest, 1984, p. 179-184. 15 WAGNER József: Az antik világ zenéje, Parthenon, Budapest 1943, p.85. 16 SEAY, Albert: Music in the Medieval World, Prentice-Hall, New Jersey, 1975, p.19-20. 17 AUGUSTINUS, Aurelius: Musik, De Musica Libri Sex (ford. Perl, Carl Johann), Ferdinand Schöning, Paderborn, 1962 18 GEORGIADES, Thrasybulos: Musik und Rhythmus bei den Griechen, Rowohlt Hamburg, 1958, p.134. 19 USENER, Hermann Karl: Anecdoton Holderi, Leipzig, 1877
86
BOËTHIUS,
AZ UTOLSÓ ANTIK TUDÓS-PEDAGÓGUS
részletesen foglalkozik Symmachus, Boëthius, és Cassiodorus ide vonatkozó megjegyzéseivel. Cassiodorusnak Rufus Petronius Nicomachus exconsulhoz írott memorandumából következtethetünk arra, hogy 522 előtt keletkeztek az iratok, a Szentháromságról szólnak, Eutychos és Nestorius nézeteről Cassiodorus megállapítja, hogy Boëthius írt egy könyvet a Szentháromságról Nestorius ellen. Boëthius theologiai írásai egészen más jellegűek mint a Consolatio, a tárgynak megfelelően hiányzik belőle a költészet emelkedett szépsége, Albertus Magnus és Aquinoi Tamás viszont ezek nyomán nevezi Boëthiust az első skolasztikusnak. Az első irat később a De Trinitate címet kapta, Boëthius apósának, Symmachusnak címezte. Hivatkozik Augustinus írásaira és saját felfogását szeretné megfogalmazni. Az irat filozófiai ihletése nyilvánvaló, a negyedik részben Arisztotelész Kategóriáinak logikai terminusait említi. Platonista nézeteket mutat, Boëthius filozófiai nézetei rövid összefoglalásának tekinthetjük. Az örökkévalóság kérdését az idő kategóriájánál tárgyalja. A második irat, Utrum Pater et Filius et Spiritus Sanctus de diuinitate substantialiter praedicentur az elsőhöz hasonlóan a trinitarizmus kérdéseit tárgyalja, de nem Symmachushoz íródott, hanem Johannes Diaconushoz. A bevezető mondat exponálja az irat témáját: az Atya, Fiú és Szentlélek vajon predikátumai-e az isteni szubsztanciának vagy másként kell-e szemlélnünk. Boëthius harmadik theologiai írásának címzettje ugyancsak Johannes Diaconus. A bevezetőben hivatkozik Plotinos Enneadeszére. A szubsztancia, az abszolut jó kérdésével foglalkozik, gondolatmenetén érezhető az arisztotelészi logika hatása. A negyedik iratot az utókor látta el címmel, De fide catholica, szerzőségének meghatározásában sok a bizonytalanság. Stílusa és szóhasználata eltér a többi iratétól, szellemisége leginkább különbözik a Consolatio gondolkodásmódjától. Nem jellemző a kérdések filozófiai megközelítése, a keresztyén hit legfontosabb kérdéseit tárgyalja, a teremtést, a feltámadást és a mennybemenetelt. Foglalkozik Arius, Sabellius, a manicheusok, Pelagius, Nestorius és Eutychos eretnek nézeteivel. Mindez igen távol áll a Consolatio jóról-rosszról, szabadságról, időről és örökkévalóságról írott boëthiusi gondolatoktól. Boëthius ötödik theologiai irata a legjelentősebb, Eutychos és Nestorius nézeteiről írta. Korának legmélyebb theologiai ellentéteit tárgyalja, amely majd a keleti és nyugati egyház nagy szkizmájához vezet. A kalcedoni zsinat (451) fogalmazta meg a Krisztus kettős természetéről szóló doktrinát, az irat kb. 60 évvel később íródott. A kor jelentős theologusai találkoztak 512-ben, Eutychos monofizita herezisét tárgyalták többek között Symmachus és Johannes Diaconus. Boëthius nem támogatta a vitát és saját nézetet írja le ebben az iratban Nestorius hereziséről és Eutychos nézeteiről. Aquinoi Tamás többször hivatkozott erre a theologiai írásra, amely a kétféle isteni természet és az egy személy
87
PÁVICH ZSUZSANNA
doktrináját tárgyalja, a naturae rationalis indiuidua substantia kérdését. Karl Barth A Kirchliche Dogmatikban hivatkozik Boëthius meghatározásra. A Consolatio és Boëthius keresztyénsége A Consolatio szerzője a kétéves fogsága alatt kivégzésére várva főművében nem említi a keresztyénséget, Krisztus neve nem fordul elő, nincsenek bibliai idézetek, de mártírokra vagy szentekre sem hivatkozik. 20 Évszázadokon át soha senki nem vitatta a szentté avatott Boëthius keresztyénségét, noha a Cassiodorus töredék felfedezéséig nem volt bizonyíték erre nézve. Mégis megfontolásra érdemes az a tény, hogy egy kivégzését váró halálraítélt keresztyén ember kizárólag a megszemélyesített Filozófiától várja vigasztalását. Johnson szerint Boëthius inkább volt filozófus mint keresztyén. Más felfogás szerint a filozófiai iratok Boëthius ifjúkori lelkesedésének termékei. Többen próbálták a Consolatiot a theologia felől interpretálni. Barrett 21 úgy véli, hogy egy tudós államférfi, aki éppúgy otthon van a görög filozófiai kérdésekben, mint a keresztyén theologiában, a szabadságba és örök életbe vetett hitét kifejezheti filozófiai terminusokkal. Intellektuális méltósága, amely még életét is feláldozza az igazságért, a pogány filozófusok etikai normái fölé emeli. Boëthius a filozófia nyelvén mondja el végső tapasztalatait az élet és halál mezsgyéjén, a dogmatika kifejezéstára alkalmatlan lenne erre. Az utolsó antik és első középkori filozófus életét már ifjú korában a keresztyénség előtti antik filozófia tanulmányozására szentelte, Platón és Arisztotelész gondolkodásmódja végigkíséri életét, noha lelke keresztyén, gondolkodásmódját és fogalomtárát a klasszikus görög filozófiából meríti. Symmachus és Johannes Diaconus bizonyára szívesen igénybe vették a klasszikus görög filozófia értékeivel rendelkező Boëthiust a keresztyén ortodoxia védelmében, a heretikus tanítások ellen, a korszak trinitárius és krisztológiai harcainak tisztázására. A theologiai iratok világosan bizonyítják Boëthius keresztyén hitvallását, a Consolatio viszont az antik kultúra soha nem évülő értékeiből táplálkozó gondolkodó intellektuális hitvallása. Határozottan megkülönbözteti a fides és ratio, a hit és ész funkcionális különbségét. A jó és rossz kérdéséről vagy a testi halálról szól a Consolatio IV/4-ben: 22 „ Szörnyű indulatokra gyúlni mért jó? / S hívni ki, önmagatok ellen, a végzetetek? Mért kell úgy a halál? Jön ő magától, / Nem hőkölteti meg gyors iramú lovait. (…) Kelnek hadra, jogot tiprani bősz seregek, / S kívánnak leöletni és leölni? 20 BOËTHIUS: De vertroosting van de filosofie, ford. R.F.M. Brouwer, Ambo, Amsterdam, 2000, p. 23-26. 21 BARRETT, Helen M.: Boethius, Russell, New York, 1965, p. 158. 22 BOETHIUS: A filozófia vigasztalása, ford. Hegyi György, Magyar Helikon, Budapest, 1970, p. 111.
88
BOËTHIUS,
AZ UTOLSÓ ANTIK TUDÓS-PEDAGÓGUS
Mészárlásra soha nincsen elég jogos ok!...” A Consolatio a sztoicizmusnak különösen etikai értékei felől, a keresztyénség szintjéről szemléli a múltat, enciklopédikus kitekintéssel az ókor és középkor határán. Boëthius műve a középkor végéig az ókori műveltség tanulmányozásának reprezentánsa, vezérfonala lesz. 23 Theodorik és Boëthius Consolatioja Feltehetően Rómában találkozott először Theodorikkal 24 Boëthius, amikor a gót király ravennai székhelyéről Rómába látogatott, Honorius óta a lepusztult Róma helyett Ravennából irányították a Nyugat-Római birodalmat. Diocletianus kora után elsősorban Ravenna majd Milano, Verona és Ticenum (Pavia) a birodalom székhelye, noha a szenátus továbbra is Rómában maradt. Theodorik 500-ban, uralkodásának hetedik évében látogatott először Rómába, ahol hat hónapig tartózkodott. Látogatása nyomán megoldódott a pápaválasztás körüli huzavona. Theodorikot Rómában lelkes tömeg fogadta, a pápa és a szenátus a falakon kívül várták. Theodorik első útja a Szent Péter templomba vezetett, ahol imádkozott, részt vett a szenátus ülésén, majd a Fórumról a néphez szólt. Később találkozott a híres római patrícius családokkal, amelyeknek az ifjú tagjaiból választotta ki tanácsadóit és minisztereit. Boëthius húsz esztendős lehetett, kapcsolata ekkor kezdődhetett a gót királlyal és ez a továbbiakban mindkettőjük életét befolyásolta. Nem maradt feljegyzés az első találkozásról, de Boëthius 510-ben már konzuli méltóságot kapott, 522-től pedig fiai is konzulok. Nevelőatyja, Symmachus már korábban konzul lett. Boëthius később a Consolatioban ezt az időszakot tartja jó szerencséje tetőpontjának, 522 őszén elnyeri a legnagyobb méltóságot jelentő Magister Officiorum címet. Cassiodorus leveleiből tudjuk, hogy ez a méltóság a mai terminológiában leginkább a külügyminiszteri címnek felel meg. Boëthiusnak el kellett hagynia Rómát, különösen fájdalmasan érintette, hogy könyvtára is ott maradt, és követte a király udvarát Ravennába. Egy évvel a Magister Officiorum cím elnyerése után a politikai élet szerencsétlen fordulta nyomán hirtelen szakadt meg felfelé ívelő politikai pályafutása. Theodorik hamar elidegenedett újonnan kinevezett miniszterétől, ennek oka feltehetően az akkor már hetven esztendős király egyre inkább gyanakvó magatartása és a gyors politikai változások is lehettek. Justinianus Kelet-Római császár rendeletben tiltott ki minden monofizitát udvarából és a közszolgálatból, írásos szerződéssel rendezte kapcsolatát a római pápával és az ortodox egyház fejével. Theodorik ariánus volt, de vallási kérdésekben teljes toleranciát mutatott, Justinianus lépéseit fenyegetésként értékelte. Gyanakvóvá tették a családjában történt tragikus események is, fiú utóda nem volt, lánya férje, aki unokáját pártfogolta, hirtelen meghalt. Másik unokáját, a burgundiai herceget saját apja gyil23 24
FALUS RÓBERT: A római irodalom története, Gondolat, 1970, p. 453. CASTIGLIONE László: Az ókor nagyjai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971, p. 382-383.
89
PÁVICH ZSUZSANNA
kolta meg. Theodorik nővérét, Amalafridát, a vandálok királynőjét börtönbe vetette férjének utóda. A bizánci rendelkezések pozitív visszhangra leltek a rómaiak körében, a gót uralom alóli felszabadulás lehetőségét látták a Kelet-Római uralkodó vallási rendeleteiben. A patrícius Albinust azzal vádolták Theodorik bizalmasai, hogy titkos levelezést folytat Justinianus császárral, Cyprianus az akkor éppen Veronában tartózkodó Consistorium elé vitte az elfogott leveleket. Boëthius védelmébe vette Albinust, ekkor őrá is kiterjesztették a vádakat, a király szolgálatában álló római Basilius, Opilio és Gaudentius támogatták Cyprianus vádjait, Boëthiust pedig kiszolgáltatták Ticenum (Pavia) praefectusának, aki házi őrizetben tartotta, itt írta a Consolatiot. Feltehetően 524-ben, de legkésőbb 526-ig fejét vette Theodorik bakója, miután megkínozták. A hagyomány szerint Ticenum templomában temették el, közel a keresztelő kápolnához, ahonnan 721-ben Luitprand, a lombardok királya rendeletére a paviai San Pietro templomban újratemették, Dante ezért gondolta, hogy az „anima santa” földi maradványait itt helyezték örök nyugalomra. 25 Paviai börtönében Boëthius Symmachust még biztonságban tudta, de 525ben, Boëthius és Theodorik halála közötti időben Ravennában apósát is kivégezték. Anonymus Valesius szerint a gót király attól tartott, hogy Symmachus boszszút állhat veje haláláért. Halála előtt az idős uralkodó megélte életműve romba dőlését, láthatta, hogy a keleti gót hatalom Itáliában nem fogja túlélni őt. Most ő próbálta közelíteni az ariánus és ortodox álláspontot, hogy a gót és római vallás különbözősége ne okozhasson később szkizmát. Ragaszkodott ahhoz, hogy I. János pápa Konstantinápolyba menjen és rávegye Justinianust az ariánusok ellen kiadott dekrétumának visszavonására. Theodorik nem volt elégedett a pápa küldetésének teljesítésével, így amikor Ravennába visszaérkezett, börtönbe vetette ahol I. János 526 májusában meghalt. Theodorik csak három hónappal élte túl, Ravennában temették el a saját részére építtetett hatalmas mauzóleumba, amely még ma is áll. Noha Ravennában áll mauzóleuma, az utókor germán és skandináv legendáiban mint veronai Theodorik jelenik meg alakja. De consolatione philosophiae – Boëthius üzenete az utókornak Amikor Boëthiust börtönbe vetették, feltehetően tisztában volt a reá váró tragikus eseményekkel, nélkülöznie kellett rokonait, barátait, könyvtárát, gondolatait csak a filozófia megtestesítőjével oszthatta meg, félelmeit költeményeinek szépségébe vetítette. Cicero óta számtalan consolatiot írtak, általában dialógus formában, ugyancsak jellemző volt a kor irodalmi ízlésére a különböző eszmék megszemélyesítése, már Porphyriosznál is találkozunk a nőalakban megszólaló filozófiá25
DANTE összes művei, szerk. Kardos Tibor, Magyar Helikon, Budapest, 1962, p.860.
90
BOËTHIUS,
AZ UTOLSÓ ANTIK TUDÓS-PEDAGÓGUS
val. Gyakori jelenség az is, hogy a prózai művekbe verseket ékelnek, Boëthius művében 39 költeményt találunk, némelyik versformája Boëthius leleménye. A hagyomány szerint Szókratész is verseket írt börtönében. A Consolatio a földi nyomorúságból, a teljes reménytelenségből a platóni Legfőbb Jó felé mutat. 26 A mű öt könyvből, azaz részből áll, és mint Boëthius egész életműve, a Consolatio is összefoglalás; a hellenisztikus filozófia minden fontosabb áramlata megjelenik benne. Platónnak a Legfőbb Jóról szóló tanítását részletesen fejtegeti a mű, de Plotinoszra és Augustinusra utaló részleteket is találunk. A Consolatio a sztoicizmusból indul, az utolsó könyvek pedig Arisztotelész módszerét használják. Az örök emberi problémák egész sora húzódik végig az öt könyv dialógusain: idő és örökkévalóság, szükségszerűség és véletlen, determináció és szabad akarat, az isteni jóság és az emberi gonoszság örök antagonizmusa, a világban működő jó és rossz gyötrelmes valósága. Mindezeket az élet értelmének szenvedélyes keresésében tárgyalja a mű, mintegy az utolsó szó jogán érkezik el az etikus élet győzedelmes hitvallásáig. A Legfőbb Jó a kommentátorok szerint minden bizonnyal a keresztyének Istene, a mű hitvallásának biztosítéka pedig az Isten-ember Krisztus, noha egyik sem szerepel a Consolatioban, mégsem vonta soha kétségbe az utókor Boëthius keresztyén hitvallását. Ambrosius és Augustinus a késő antik bölcseletre építi keresztyén gondolkodását, és hasonlóan tette ezt Boëthius is. Különösen az örök életről szóló tanítása nagy hatással volt a középkori theologia fejlődésére, hasonlóan a δόξα (doxa) és a πίστις (pisztisz), a vélekedés és a hit platonista-neoplatonista megközelítése. Az idő és örökkévalóság kérdése Platón Timaiosza kozmologikus mítoszának tükrében jelenik meg, amelyben a múlt és a jövő az idő formái. Arisztotelész istensége az anyagot teljesen nélkülöző formák formája, a tiszta forma, minden létező forrása, tiszta transzcendencia. Arisztotelész Logikájának fordítója a Nikomakhoszi Etikát idézi a mennyei exisztencia meghatározásánál. A pogány Plotinosz misztikája a keresztyén unio mystica cum Deo istenélményét anticipálja, a műben idézett augustinusi gondolatokban pedig Platón elevenedik meg. Boëthius gondolkodásához igen közel áll Proklosz tanítása az örökkévalóról és a totalitásról, a prokloszi dialektika ott feszül a boëthiusi gondolatokban: az időtlen exisztencia, az örökkévalóság gondolata a „határszituációk” jellegzetes mondanivalója. Boëthius Consolatioja már a magyar kultúra legelső felvirágzásának idején is élt és hatott, az 1367-ben alapított pécsi egyetem rövid fennállása alatt is kötelező tananyag, de a legtöbb fordítása Magyarországon a 18. században jelenik meg, verseit legszebben Orczy Lőrinc fordította. 27 26
BOETHIUS: Trost der Philosophie, Lateinisch und Deutsch, ford. Olof Gigon, Artemis Verlag, Zürich, 1969, p. XIX-LXIII. 27 CSOMASZ TÓTH Kálmán: Maróthi György és a kollégiumi zene, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978, p.19.
91
PÁVICH ZSUZSANNA
Az európai kultúra évszázadai alatt hol keresztyénsége, hol humanizmusa táplálta az európai művelődés kiteljesedését. Felhasznált irodalom ARISZTOXENOSZ: Harmonika sztoikheia – The Harmonics of Aristoxenus ford. Macran,
Henry Stewart, Georg Olms Verlag, Hildesheim, 1974 AUGUSTINUS, Aurelius: Musik, De Musica Libri Sex (ford. Perl, Carl Johann), Ferdinand
Schöning, Paderborn, 1962 BABITS Mihály: Amor sanctus, Helikon kiadó, Budapest, 1988 BARRETT, Helen M.: Boethius, Russell, New York, 1965 BOETHIUS: A filozófia vigasztalása, ford. Hegyi György, Magyar Helikon, Budapest, 1970 BOËTHIUS: De vertroosting van de filosofie, ford. R.F.M. Brouwer, Ambo, Amsterdam,
2000 BOETHIUS: The Consolation of Philosophy, ford. P.G. Walsh, Oxford University Press,
1999 BOETHIUS: Trost der Philosophie, Lateinisch und Deutsch, ford. Olof Gigon, Artemis
Verlag, Zürich, 1969 CASTIGLIONE László: Az ókor nagyjai, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971 CSOMASZ TÓTH Kálmán: Maróthi György és a kollégiumi zene, Akadémiai Kiadó, Buda-
pest, 1978 DANTE összes művei, szerk. Kardos Tibor, Magyar Helikon, Budapest, 1962 FALUS Róbert: A római irodalom története, Gondolat, 1970 GEORGIADES, Thrasybulos: Musik und Rhythmus bei den Griechen, Rowohlt Hamburg,
1958 Grove’s Dictionary of Music and Musicians, 5. kiadás, vol. 2., London, 1975 HARMAN, Alec: Man and his Music, Mediaeval Music, Barrie and Jenkins, London, 1962 Ókori Lexikon, vol.1, szerk. Pecz Vilmos, Franklin Társulat, Budapest, 1902 PLATÓN összes művei, vol.2., Európa, Budapest, 1984 REDL Károly: Az égi és a földi szépről, Források a későantik és a középkori esztétika történetéhez, Gondolat, Budapest, 1988 SEAY, Albert: Music in the Medieval World, Prentice-Hall, New Jersey, 1975 STÖRIG, Hans Joachim: A filozófia világtörténete, Helikon, Budapest, 1997 USENER, Hermann Karl: Anecdoton Holderi, Leipzig, 1877 VETTER, Walther: Mythos – Melos – Musica, Deutscher Verlag für Musik, Leipzig, 1957 WAGNER József: Az antik világ zenéje, Parthenon, Budapest 1943
92
