S TUDIA CAROLIENSIA SZÁM Bestiárium Transylvaniae. A tűz és a víz állatai. Jelenkor Kiadó. Pécs

STUDIA CAROLIENSIA

2005. 1.

SZÁM

77-101.

MASZÁROVICS ÁGNES SZÓ ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN (LÁNG ZSOLT: BESTIÁRIUM TRANSYLVANIAE) Bevezetés Láng Zsolt Bestiáriumainak 1 megjelenését követően élénk kritikai párbeszéd bontakozott ki. A méltatások többségében olyan szempontokat vetettek fel, amelyek a két mű irodalmi hagyományhoz fűződő kapcsolatára hívják fel a figyelmet. A reflexiók két meghatározó, a regények műfaji emlékezetében döntő fontosságú típust emelnek ki: egyrészt a történelmi regényt, másrészt a bestiariumot. Dolgozatomban a recepció ilyen irányú törekvéseihez kívánok néhány adalékkal hozzájárulni. Feltevésem szerint a regények hagyományra hangoltsága sokkal összetettebb annál, mint amit a kritika eddig feltárt. Meggyőződésem szerint az embléma diszkurzív újragondolása a műfaji előzményekhez csaknem hasonló módon vezérli a szövegek emlékező modalitásának szerveződését. Műfaji előzmények A reneszánsz és barokk irodalom művelődésében jelentős szerepet betöltő emblematika műfaji tradíciójának előtérbe kerülése egyidejű a klasszikus hagyomány örökségét újraértelmező és a szimbolikus és pragmatikus kifejezésformákat előtérbe állító kutatások fellendülésével. Az 1960-as, 70-es években megélénkülő XVI.-XVII. századi retorikai elméletek mellett a képfogalom retorikai meghatározottságának, illetve a képhasználat változásának hermeneutikai vizsgálatában is történtek jelentős előrelépések. Az embléma formájának történeti változásait az irodalomtörténet-írás mellett a művészet- és művelődéstörténet, az eszmetörténet is folyamatosan újraértelmezte. Nem kizárólag a nemzeti irodalmak tekintették fő vizsgálódási területüknek az embléma fogalmi tisztázását: nemzetközi irányú kutatások, interdiszciplináris kapcsolódási pontok is részét képezik az emblémakutatásnak. Az embléma műfaji meghatározására tett kísérletek így számos tudományterület érintkezésének kulminációs pontján koncentrálódnak, kijelölve a későbbi kutatások sarkalatos problémáit. A műfaj meghatározására irányuló kérdésfelvetések körvonalazzák az embléma köztes, a mai napig eldöntetlen státuszát; a műfaj funkcionális és formai változatosságából fakadó megközelítések tisztázatlanságát.

1

A két könyv: Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae. Az ég madarai. Jelenkor Kiadó. Pécs. 1997. Bestiárium Transylvaniae. A tűz és a víz állatai. Jelenkor Kiadó. Pécs. 2003.

78

MASZÁROVICS ÁGNES

Az emblémát alapvetően irodalmi műfajként tartjuk számon: olyan, kép és szöveg által együttesen meghatározott kifejezési formaként, amely a vizuális motívumot elvont jelentéssel összekapcsoló szimbolikus gondolkodásmód egyik megjelenési formájaként értelmezhető. 2 Az általános meghatározáson túl kezdődnek valójában az embléma fogalmi, formai, funkcióbeli és stílustörténeti behatárolásának elméleti irányú, és a gyakorlati felhasználhatóságot is érintő problémái. Az emblémát eredeti megjelenési formájában a tanító, didaktikus költészethez tartozó, a szöveg és kép három részből álló tipográfiai elrendezése határozza meg. 3 Több történeti szálon kötődik a tanító költészet reprezentáns műfajához, az epigrammához; a középkori keresztény szimbolikához és allegóriához. Az emblémát – megjelenési formájának sokszínűsége, felhasználhatósági területeinek (illusztráció) nagy száma miatt – az irodalomtörténet olyan, formailag tulajdonképpen körülhatárolhatatlan jelenségként tartja számon, amely folytonos keletkezésében és újjászületésében sajátosan szintetizálja az európai művészeti hagyomány vándormotívumainak, toposzainak összességét. Az emblémára irányuló elméleti vizsgálódások – az ókori elődökön keresztül, a humanista örökség átértelmezésével – a jezsuiták által formálódtak a XVII. században, az imitatio és az innovatio 4 kettős hatása alatt. A definíciós kísérletek kép és szöveg viszonyára terjednek ki, mely szorosan összefügg az embléma strukturális megalkotottságával: a hármas szerkezetet a mottó, a kép és a hozzá tartozó epigramma alkotja. 5 Képnek és szövegnek az értelmezést is irányító eltérő hangsúlyai eredményezik, hogy az elméleti kutatások széleskörű felhasználási lehetőségeket nyitnak meg az irodalmi műnemek műfaji felosztásának tekintetében: a prédikáció, a képvers, a fejedelmi tükör, a természetrajzi irodalom műfajai egyaránt érintkezésbe léptek az emblematika területével. Az emblematikus kifejezési forma elterjedését az is elősegítette, hogy tömeges méretekben állították elő és terjesztették 6 őket, ami több szempontból is figyelemre méltó az embléma funkciójának meghatározására nézvést. Egyfelől az a tény, hogy az embléma mint popularizálódó kifejezési forma a közérthetőség igényével lép fel, elmozdulást mutat attól az alapvető funkcionális törekvéstől, amely az emblémát a világ lényegi megértésében közvetítő, rejtett tartalmat hordozó, 2

Knapp Éva: Irodalmi emblematika Magyarországon a XVI-XVII. században. Universitas Kiadó. Budapest. 2003. 16. 3 I.m. 17. 4 Vö. Richard Dimler, S.J.: Humanism and the Rise of the Jesuit Emblem In: Emblematic Perception –Essays in Honor of William S. Heckscher on the Occasion of his Ninetieth Birthday. Edited by Peter M. Daly, Daniel S. Russell. Verlag Valentin Koerner. Baden-baden. 1997. 5 A poétikai meghatározások a XVII. századtól beszélnek az embléma hármas tagolásáról. Knapp: i.m. 33. 6 Bernhard F. Scholz: Literaturgeschichtsschreibung von Massenliteratur:Überlegungen anhand der Emblematik des 16. und 17. Jahrhunderts. Komparatistische Hefte 11 1985.

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

79

így kevesek által befogadható műfajként határozta meg. Másfelől, a végtelen számú embléma-változatok, a kombinatorikus eljárások eredményeképpen kiemelődtek korábbi didaktikus összefüggésrendszerükből, és új elemekkel gazdagodva új cél szolgálatába álltak. 7 Ez előlegezi a későbbi romantika szimbólumértelmezéséhez vezető utat, 8 ugyanakkor az embléma szerkezeti változatosságára is felhívja a figyelmet. Az emblémát így nem tekinthetjük pusztán egy művelődéstörténeti korszak zárvány-jelenségének. Az emblémakutatás által megfogalmazódott kérdésirányok hagyományozódása azt a nyilvánvaló tapasztalatot rögzíti, hogy a kifejezési forma hatástörténeti jelentőségét az irodalom- és művészettörténet nem hagyhatja figyelmen kívül. Már csak azért sem, mert az emblémával kapcsolatos komparatisztikai megközelítéseket a recepcióban megjelenő újabb kísérletek csak megerősítik. Az emblémát érintő eszmetörténeti kutatások rávilágítanak arra a középkorra jellemző megismerési tapasztalatra, amely a világot a „természet könyveként” 9 aposztrofálja: a középkorban és a kora reneszánsz időszakában lehetségesnek gondolták a világegyetem lényegének és minden természeti jelenségnek a megfejtését, mivel a világ külső jeleinek leírásából ez kiolvasható. Ezek a jelek a látható arcát mutatják a rejtett világnak, 10 ahogyan például a gránátalma Krisztus szenvedésének hieroglifája: a szétvágott gyümölcs belsejében lévő magvak felidézik Krisztus koronájának tüskéit. Az analógiás gondolkodás nyomán szimbólumok egész hálózata épült ki, így a természeti jelenségekből kiolvasható jelentés az ismeretek széles körű rendszerét hozta létre. Az embléma kifejezési formája – az allegorikus tartalmat hordozó kép, a hozzá tartozó cím és a magyarázó szöveg - sajátos módját kínálja a világ megértésének, olvasásának. Az embléma szerkezeti felépítéséből következik, hogy a picturainscriptio-subscriptio hármas kompozíciója – eltekintve egyelőre annak heterogén összetételétől – milyen, a kifejezési forma működésére vonatkozó sajátosságokat világít meg. Ha az embléma strukturális megalkotottságát vizsgáljuk és azt dinamikus, nyitott formaként gondoljuk el, 11 amelyben a részek összetevőinek egymáshoz való viszonya diszkurzív módon létesül, azt mondhatjuk, hogy az embléma tradicionális allegorikus kifejezési formák töredékeiből és ezek felhasználásával az egységek új, sokszor meglepő jelölő kapcsolatából tevődik össze. Az embléma dinamikus működése kétirányú: egyfelől az embléma min7

U.ő. 16. Vö. William S. Heckscher: Goethe im Banne der Sinnbilder. Ein Beitrag zur Emblematik In: Emblem und Emblematikrezepzion. In: Emblem und Emblemrezepzion. Wissenschaftliche Buchgesellschaft. Herausgeben von Sibylle Penkert. Darmstadt. 1978. 357. 9 A fogalmat Peter M. Daly alkotta a Biblia, „a Könyvek könyve” analógiájára. In: Literature in the Light of the Emblem. Structural Parallels between the Emblem and Literature in the Sixteenth and Seventeenth Centuries. University of Toronto Press. 1979. 101. 10 I.m. 101. 11 Daniel Russell: The Emblem and Device in France. French Forum Publishers. Lexington. 1985. 164. 8

80

MASZÁROVICS ÁGNES

den komponense utal egymásra, másfelől minden összetevő, analógiás úton, utal valami emblémán kívülire is, ami az emblémán belüli jelentés-létesüléseket újraértelmezi. 12 Így az embléma egyként reprezentálja és hordozza az értelmezés lehetséges irányait. Az irodalmi szövegekben megjelenő emblematikus struktúrák így olyan emblémákat képviselnek, amelyek részei a szövegnek és értelmezést alakító szerepük van . Az emblémák jelentősége ennélfogva sokkal inkább a megjelenítés módjának tekintetében, semmint tartalmi jegyeik vizsgálata felől emelődik ki. 13 Az embléma legfőbb strukturáló elve képnek és szövegnek együttállása, amely több szempontból is ráirányítja a figyelmet az embléma kevert műfajiságára. Az emblémának ez a jellegzetessége – a képi átvitel módjának tekintetében legalábbis – az egy szövegkorpuszon belüli megkülönböztetést engedi csak meg. 14 Az embléma átmeneti formaként való meghatározása hozza magával, hogy a verbális és vizuális megjelenítés kombinációja az értelmezés kapcsolatközi viszonyrendszerében formálódik, szemantikailag analógiás úton. 15 Más a helyzet, ha az embléma képi alkotórészét szöveges képleírás 16 helyettesíti: ebben az esetben a képi megismerés sajátos módja helyett a befogadói képzelet is kiegészítheti, el- rendezheti a leírás segítségével a kép alkotórészeit. Már az antik hagyományban is találunk a nyelv elbeszélő képességére utaló nyomokat: Lukiánosznak az Apellész rágalmazásában 17 a beszéddel való képfestés retorikai megoldásával találkozunk. A kép narratív természetét kiaknázó ekphraszisz 18 retorikai módszere rávilágít arra az alapvető különbségre, amely kép és szó eltérő működésében gyökeredzik. Az embléma műfajának posztmodern lehetőségei A jelennek a hagyománytól való időbeli távolsága, illetve a befogadónak ezen távolság áthidalására, így a megértésre irányuló kísérlete nem feledkezhet meg az irodalomtörténeti tradíció hatástörténeti feltételezettségéről, amely folytonosságából fakadóan segít a mindenkori befogadónak az alteritás leküzdésében. A hagyomány megértésében mindig szerepet játszik ez a mozzanat, 19 amely a befogadó kérdéshorizontjának a történő megértésben összekapcsolódó jellege folytán különbözőképpen aktualizálja újra jelen és hagyomány mindenkori párbe12

Russell: i.m. 30. Helena M. Ardholm: The Emblem and the Emblematic Habit of Mind: Questions of Origin, Theory and Function In: The Emblem and EmblematicHabit of Mind in Jane Eyre and Wuthering Heights. Acta Universitatis Gothoburgensis. Göteborg. Sweden. 1999. 34. 14 Knapp: i.m. 25. 15 Ardholm: i.m. 33. 16 U.ő. 32. 17 Lukianosz Összes Művei I-II. Gondolat Kiadó. Budapest. 1974. II. kötet. 340. 18 Vö. Murray Krieger: Ekphrasis. The Illumination of the Natural Sign. The John Hopkins University Press. Baltimore. 1992. 17. 19 Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Gondolat Kiadó. Budapest. 1984. 15. 13

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

81

szédét. 20 A posztmodern paradigma a recepcióra és hatásra szükségképpen rákérdező esztétikai érdeklődése, valamint a szövegvilágok közötti szabad átjárást és azok fölötti korlátlan rendelkezést biztosító eljárásai (is) eredményezik, hogy az irodalmi nyelvek és formák történeti párbeszédében a létrejött új alakzatok igyekeznek el is különülni saját formai-poétikai előzményeiktől és önmagukat – a régin keresztül – azokkal nem-azonosként meghatározni. 21 Láng Zsolt könyve, a 1997-ben megjelent Bestiárium Transylvaniae 22 több kérdésirányt is kijelöl, ha a prózahagyománnyal való folytonossága felől közelítünk a műhöz. A termékeny kritikai visszhangot kiváltó alkotás a recepcióban tükröződő kérdésfelvetések mentén jól körvonalazza azokat az elsődlegesen műfajpoétikai problémákat, amelyek a könyv megjelenését követően megfogalmazódtak. A címben már kijelölt műfajmegjelölés és az előszóban megnyilatkozó utalások ismeretében - a műfaji jellegzetességek tisztázását követően - a szerzőnek a források szelektív és kombinatorikus elrendezésére irányuló törekvése is felhívja a figyelmet arra, hogy Láng Zsolt sajátos hagyományértelmezést is végrehajt. Ennek tükrében a formai imitáció beteljesítése a regény egyik kiemelten fontos céljává válhat. Ha a címben foglalt régi magyar műfaj, a bestiarium irodalomtörténeti tradíciója felől vizsgáljuk a művet, egy ókori, illetve középkori műfaji hagyomány alapjai idéződnek fel, amelyek kijelölik – legalábbis a regény strukturális megalkotottságának szempontjából – azokat az előzetes írói metódusokat, amelyek szerepet játszhatnak a műfaji imitáció tekintetében. A bestiariumok felépítésére jellemző állatnevek 23 rendszerezését szolgáló katalógus kétségkívül hiányzik, ami azért is érdekes, mert a szerző az eredeti kéziratban még a fejezetcímeket sem tüntette fel, 24 amelyek nélkül a bestiarium előképe inkább csak akart, semmint beteljesíthető törekvés lett volna. A műfaji transzformáció eredményezte elkülönböződés felveti a kérdést: vajon a szerző milyen szerepet szán a fejezetcímekben megjelölt madárneveknek. A madarak a fejezeteken belül egyként a történet részesei, jelentékeny cselekménybonyolító szereppel is bírnak (például az emberarcú papagáj című fejezet) és allegorikus jelentést hordoznak. Az allegorézis 25 különösen jelentős a madarak funkcionális jellegének tekintetében, bár a szoros értelemben vett allegória 26 jelensége az alcímben megfogalmazódott többes számú kifejezéssel kap20 Kulcsár Szabó Ernő: Hatástörténet és metahistória (Hozzáférhető-e a történetiség?) In: Irodalom és hermeneutika. Akadémiai Kiadó. Budapest. 64. 21 Kulcsár Szabó Ernő: i.m. 65. 22 Az első könyv Az ég madarai. A további jegyzetek erre a könyvre vonatkoznak. 23 A régi bestiariumok könyvei a négy őselem (levegő, tűz, víz, föld) alapján különültek el. Az eredetileg tetralógiaként számon tartott bestiariumok második és harmadik könyvei egy kötetben szerepeltek. 24 Vö. Szilágyi Márton: A történelem szörnyetegei. In: Alföld. 1998/5. 100. 25 Vö. Kulcsár-Szabó Zoltán: Az ellenszegülő múlt. In: Jelenkor. 1999/12. 1287. 26 Vö. Fónagy Iván: A költői nyelvről. Corvina Kiadó. 1998. 274.

82

MASZÁROVICS ÁGNES

csolatban használható: Az ég madarai a lélek elvont fogalmának jelölői, amelyek végigvonulnak a regénykompozíció egészén. Az allegorikus kifejezésmódnak a középkorban kedvelt morális, tanító célzatossága mindenképpen a bestiarium műfaji tradíciójával van összefüggésben, azonban a madarak fejezetcímekben megörökített képe az allegóriának egy sajátos változatával, az anagogéval 27 mutat rokonságot. Az ég madaraiban felsorakozó állatok olyan jel-funkciót is betölthetnek, utalva egy rajtuk kívül lévő jelenségre, ami az embléma 28 működésére jellemző. A madaraknak az embléma műfajával rokon jellegzetességei a könyv borítóján is megmutatkoznak: a madarak tablójának illusztrációja – amellett, hogy az a képi megjelenítés tekintetében is emblematikus – a regény záró mondatának tablót festő képével is összekapcsolódik. A regény szerkezeti részét képezi tehát a borítón található kép is, amelyet már az embléma-irodalom is előszeretettel használt a XVII. században. 29 A szöveg szerkezeti tagoltságában is fontos szerepük van a fiktív madaraknak. 30 A regény struktúrája – a bestiarium és az embléma műfajához kapcsolódóan – veti fel a következő kérdést: Láng könyvét regényként vagy elbeszélések sorozataként olvashatjuk-e. Az alapvetően kisepikai egységekként hagyományozódott bestiariummal szemben egy határozottan nagyepikai műfaj jellegzetességei látszanak körvonalazódni: a regény rövidebb anekdotikus betétekkel, epizódszerű beékelésekkel gazdagodik, amelyben a fiktív madarak által felidézett történetekhez kapcsolódó morális magyarázatok nem illeszkednek szervesen, az emblematikus struktúrákra jellemző egységbe. A kép mint a megismerés médiuma Az embléma posztmodern hagyományozódása ráirányítja a figyelmet arra a ’90es években felélénkülő művészetelméleti-filozófiai diskurzusra, amely a képnek mint médiumnak a megismerésben betöltött szerepét hangsúlyozza. A kép fenomenológiai aspektusa mind a művészettörténetben, mind pedig az irodalmi művek vizsgálatában olyan szemléleti változást hoz magával, amely felé már a strukturális és szemiotikai kutatások is érdeklődéssel fordultak. 31 A kutatások során felvetődő kérdésfelvetések a nyelv és kép eltérő mediális természetéből fakadnak, amelyek megosztották az elméleti elgondolásokat arra vonatkozóan, 27

A XII-XIII. század teológusai különbséget tettek allegória és anagogé között. Míg az egyik a nyelvi jelet igyekszik szemléletessé tenni, addig a másik a valóságot fogja fel jelként. A hivatkozás forrása: Fónagy: i.m. 289. 28 Az emblémának a regény működésében betöltött szerepét Márton László emelte ki Időtlen idő, szárnyas idő című tanulmányában. In: Az áhítatos embergép. Jelenkor Kiadó. Budapest. 1999. 225. 29 Peter M. Daly: i.m. 179. 30 Lásd Szilágyi Márton és Berta Ádám (Tiszatáj.1998/ 1.) kritikai észrevételeit. 31 Vö. Thomka Beáta: Képi időszerkezetek. In: Narratívák 1. – Képelemzés. Kijárat Kiadó. Budapest. 1998. 7.

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

83

vajon átvihetők-e a nyelvi megértést irányító befogadói stratégiák a képi megismerésre. Szó-és képviszonyok alakulása számos tekintetben nem minden problémától mentes; különösen a kép jelentéskörének széles spektruma adhat okot a fogalmi tisztázásra. Kép és szó analógiájában a nyelv figurális természetéből adódó képi helyettesítés, a szóképek szolgálhatnak elsőként példának. A nyelv alapvetően retorikus és metaforikus jellegének általános jelensége mellett a „kép” elnevezés kiterjed mind a költői képek használatára, mind pedig a már említett ekphraszisznak, a képleírásnak a tradíciójára. A kora romantika már élénk érdeklődést mutatott nyelvnek és képnek mediális aspektusaira vonatkozóan, 32 amelyek már sok tekintetben megelőlegezik a mai kommunikáció- és médiaelmélet központi problémáit. Kép és szó elvi elválasztottsága az ókortól kezdve filozófiának és ismeretelméletnek elsődleges kérdései közé tartozott. A világról való ismeret a priori tapasztalatát a platóni ideatan hangsúlyozza, mely az érzékelhető világot az ideák képmásaként határozza meg: a képmás, az eikon 33 spirituális hasonlatosságként, absztrakt jelenségként értelmezhető, és nem lehet azonos az anyagi értelemben vett képpel. Fontos kiemelnünk a kép fogalmi tisztázása érdekében ezt a különbséget, amely ugyanakkor felhívja a figyelmet arra a képi megismerésben megalapozott tézisre, miszerint csak akkor vagyunk képesek megérteni egy képet, ha megértjük azt, hogy hogyan mutatja meg a nem láthatót (is) a számunkra. 34 A képzőművészeti alkotások képeinek befogadást érintő mozzanatai az irodalmi alkotások értő olvasásában is hasznosíthatóak lehetnek, 35 még akkor is, ha azok a jelentésközvetítés közegének minőségében különbözőek. A kép tulajdonképpeni léte és megjelenése közötti különbségtétel hiánya alapozza meg a kép nyelvtől való elválasztottságát, amelyet pedig a jel és jelentés kapcsolatának önkényessége jellemez: a képet valójában olyan jelként 36 foghatjuk fel, mint ami úgy tesz, mintha nem jel lenne. A képnek jelként való definiálása azt eredményezi, hogy az önreprezentációját 37 is elvégzi, így a befogadó/néző sajátos viszonyulását eredményezi a képhez. A képi megismerés a néző kontemplatív magatartásán 38 alapul; olyan szemlélő tapasztaláson, amely a nézőt arra készteti, 32

Vö. Orosz Magdolna: „A nyelv elégtelensége”. Képleírás a német romantikában. In: Jelenkor. 2004/8-9. 766. 33 Vö. Fónagy Iván: i.m. 240. 34 Vö. Gottfried Boehm: A kép hermeneutikájához. In: Athenaeum – Kép-képiség. T-Twins-Kiadó. 1993/4. 106. 35 Vö. Hans-Georg Gadamer: Épületek és képek olvasása. In: A szép aktualitása. AthenaeumKönyvek. T-Twins Kiadó. Budapest. 1994. 161. 36 W. J. Thomas Mitchell: Mi a kép? In: Kép, fenomén, valóság. Szerkesztette Bacsó Béla. Kijárat Kiadó. Budapest. 1997. 367. 37 Vö. Hans-Georg Gadamer: A kép és a szó művészete. In: Kép, fenomén, valóság. 281. 38 Vö. Max Imdahl: Gondolatok a kép identitásáról. In: Athenaeum. Kép-képiség. 112.

84

MASZÁROVICS ÁGNES

hogy önmegértésében átvegye a kép szemléleti beállítódását. A képen így mindig az a látványmomentum emelődik ki, amelyen keresztül a befogadó önmaga létének értő tapasztalásához eljutott. 39 Egy képet olvasó olvasó szemléletmódja annyiban hasonló eljárást követ egy szöveget olvasóval, hogy a műalkotás megértésére irányuló kérdés megválaszolásához lépésről lépésre, azt körbejárva jut el. A képi jelek olvasására irányuló törekvés olyan nézőpontok szintézisét nyújtó 40 esztétikai tapasztalat részesévé teszi a befogadót, aki a kép tér-és időviszonyainak speciális elrendeződésével is szembesül. A narratológia kiemelten a szöveg nyelvi megalkotottságának nézőpontjából vette szemügyre a képi szöveg működésmódját, és ebből következően az értelemalkotás folyamatában elfoglalt státuszát. A kép narratív szemlélete abból a feltételezésből indul ki, hogy a kép a szöveghez hasonló módon is szerveződhet – nyelvi jellegű értelmi szerkezetet nyújt 41 –, amennyiben történetmondásra alkalmas rendszerré alakul. Ennek egyik legnyilvánvalóbb példája a film narratív eljárásai, amelyben a szemlélő képteremtő fantáziája, történetalakító tevékenysége rendezi össze a képkockákat; az egységek között létesülő viszonyrendszerekből áll össze a történet. Az elbeszélő alapegységek temporális egységek is, amelyek szekvenciális sorrendiségükben látják el struktúraalkotó szerepüket, ahogyan például a Krisztus szenvedésének stációit jelző képek állnak össze passiótörténetté. A képi és a nyelvi elbeszélés találkozási pontjai így a történetmondó helyzetét, az elbeszélő nézőpontját, az olvasó/néző pozícióját, illetve az időés térszerkezet jellegzetességeinek megfigyelési szempontjait jelöli ki az elemzés lehetséges csomópontjainak. 42 A képi megismerésnek az irodalmi művekkel analóg működésmódja teszi lehetővé, hogy azt megközelítési szempontként bevonva a történő megértés folyamatába, az irodalmi művek lényegi létmódjaira is rákérdezzen. „...képekben szeretek gondolkodni, feszélyez a beszéd...” 43 Láng Zsolt regényének az embléma-irodalom hagyománya felől való megszólaltathatósága – ha nem is mondható teljes mértékben sikeresnek – a műfajnak a jelenkori irodalomértésben hangsúlyozott szerepét mindenképpen láthatóvá teszi. Akár a kifejezési forma strukturális jellegéből, így mediális kevertségéből, akár annak az ókori hagyományhoz való viszonya felől kérdezünk rá az emblé39

Ernst Gombrich reflexiója érdekes megvilágításba helyezi a képnek az önmegértésben betöltött szerepét: „Azt hiszem, hogy az ikonológia, a reneszánsz szimbólumok értelmezésének divatja összefügg a pszichoanalízissel.” Lásd Ernst Gombrich – Didier Eribon: Miről szólnak a képek? – Beszélgetések művészetről és tudományról. Balassi Kiadó – Tartóshullám. Budapest. 1999. 149. 40 Vö. Jean-Paul Sartre: A kép intencionális szerkezete In: Kép, fenomén, valóság. 101. 41 Vö. Gottfried Boehm: A képi értelem és az érzékszervek In: Kép, fenomén, valóság. 250. 42 Thomka Beáta: i.m. 10. 43 Az idézet Mészáros Sándornak Láng Zsolttal készített interjújában hangzott el. In: Ami a történetből kimarad…Alföld. 1995/9. 33.

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

85

ma szövegben való jelenlétének a befogadást is befolyásoló működésére, fontos észrevételeket tehetünk. Az embléma felépítésére jellemző kép és szöveg együttes szerepeltetése, a nyelvi kifejezésmódnak a képi megjelenítéssel való társítása, egyidejű szerepeltetése a két összetevő egymásra vonatkozását, interreferenciális viszonyát hangsúlyozza. 44 A szavak egyértelműsítik a képet, szűkítik annak jelentéskörét, ami a képregények műfajára is jellemző. Minthogy azonban Láng regényének esetében nem beszélhetünk szoros értelemben vett emblematikus struktúrákról – a madárnevek és az azokhoz kapcsolódó történetek, illetve morális tanulságaik széttartóak, nincsenek egységben - a kép és szó más természetű összekapcsolódása látszik kiemelődni. Az emblémának a képpel közvetlenül érvelő 45 egyedi meghatározottságával szemben képek egész sorozatát érzékelhetjük, 46 amelyek a regény narratív szerkezetét tekintve elbeszélések láncolataként értelmezhetőek. A képzőművészeti alkotások képsorozataiban a képek közötti narratív viszonyt a néző létesíti. 47 Ez a megállapítás részben Láng regényére is érvényes, a képek minőségének tekintetében azonban már különbségek mutatkoznak. A regényben előforduló képi megjelenítések jelentős része olyan mentális, verbális és képi leírást egyaránt magába sűrítő látomás, 48 amely a romantika által oly nagyra becsült „teremtő képzelőerő” működésével hozható kapcsolatba (I./54.) „S ebben a felismerésben megjelentek az égi fények is, és a berontó orgyilkos remegni kezdett, mert ily kísérteties látomással még nem találkozott: áldozatai mintha üvegből volnának, látta a bennük dobbanó szívet, a lapuló borzként emelkedő, süllyedő tüdőket, és annyi volt a nyüzsgő árnyalak e testekben, hogy szétzúzásukhoz kevésnek tűnt egyetlen kard.” 49 A látomás narratív trópusa 50 arra az ellenpontozó szerkesztésmódra is ráirányítja a figyelmet, amely a barokk kor kedvelt képfestési technikáját jellemezte mind a képzőművészetben, mind az irodalomban: a fény és árnyék metaforikus megjelenítése 51 szövegszervező eljárássá is válik, ahogyan az érzékiség és az emberi élet bestialitásának kettősége. A regénynek az irodalmi barokkal való kapcsolata 44

Kibédi Varga Áron: A szó- és képviszonyok leírásának ismérvei. In: Kép, fenomén, valóság. 302. Vö. Kibédi Varga Áron: Vizuális argumentáció és vizuális narrativitás. In: Athenaeum. 170. 46 Vö. Bazsányi Sándor kritikájának a képolvasásra vonatkozó észrevételével. In: Kritika 1998/6. 38. 47 Vö. Kibédi Varga Áron: A szó-és képviszonyok leírásai. 304. 48 Vö. W. J. Thomas Mitchell: i.m. 352. 49 Láng: I. / 54. 50 A fogalmat Thomka Beáta használja Marcel Proustnak Az eltűnt idő nyomában című regényében megjelenő egyik képleírására. In: i.m. 13. 51 A regénynek a barokkhoz való kapcsolódási pontjait lásd Kulcsár-Szabó Zoltán és Bazsányi Sándor (Kritika. 1998/6.) kritikáiban. 45

86

MASZÁROVICS ÁGNES

a szöveg motivikus hálójának elrendeződésében is szerepet kap. Csak néhány példa, amely a képi reprezentációt tekintve is hangsúlyossá válik: az „élet álom” azonosságán alapuló témája vagy a barokk folytonos átalakulással összekapcsolódó jelensége, amely az életet a halál álöltözeteként, a halált pedig élő, közöttünk mozgó alakként 52 mutatja meg: „Kata Szidónia megpróbált mindenben az élethez, s nem a halálhoz igazodni. Megállás nélkül beszélt az urához, ha evett, ennivalóval kínálta.[…] Sem fenyegetéssel, sem könyörgéssel nem lehetett rábírni, hogy eltemesse urát. […]Kata Szidónia viszont azt hajtogatta, hogy urában nem a halál, hanem egy makacs, tébolyult álom vert tanyát, a meleg szelekkel érkező legyek csípésétől.” 53 A kép mint narratív egység egy másik, folytonosan visszatérő típusát apokaliptikus víziók sora képviseli, amely a befogadói tudatban a végítéletet hirdető János jelenéseit hívja elő, és kapcsolódik össze a történet történelmi eseményeket idéző egységeivel; közvetve pedig olyan metanarratív funkciót is ellát, amely Sapré alakján keresztül 54 a kibontakozó történet folytonosságát is veszélyezteti: „Lidérces hangon terelte félre az útjába sodrókat, majd István testőrein keresztülgázolva, besüvített a fejedelmi tanácsterembe, fölnyalábolta a hebegő-habogó Fejedelmet, rádobta a papírtekercsekkel megpakolt asztalra, majd a falról leakasztott hosszú, nehéz pallossal a lábától indulva, olyan akkurátusan, ahogyan a hagymát metélik, felaprította. Lávafolyamként sistergett tovább, letarolta a várost, saját feltartóztathatatlan rohamától megrészegülve, végigrobogott az országon, egy-egy iszonytató kiáltással vetve oda a teljes megsemmisülésnek a pusztító szélvész habjain hányódó településeket.” 55 A regényben szereplő alakok által felidéződő emlékképekről az elbeszélő pszicho-narratív 56 leírásaiból értesülünk. Az emlékezés eltérő tudati folyamatát jól példázza Péter páter és Xénia memo-technikája: míg a páternek vannak történetei, amik képként hívhatók elő, addig Xénia emlékei képek narratív egységeként raktározódik el, hanem illatok kavargásaként:

52

Vö. A barokk. Szerkesztette Bán Imre. Gondolat Kiadó. Budapest. 1963. 23. Láng: I. / 62. 54 A recepcióban megjelenő észrevételek egybehangzóak Sapré történetalakítói szerepének megítélésében. Lásd Kulcsár-Szabó Zoltán, Csernák András, Nagy András írásait. 55 Láng: I. / 99. 56 Dorrit Cohn: Áttetsző tudatok. In: Az irodalom elméletei II. Jelenkor Kiadó. Pécs. 1996. 93. 53

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

87

„A múltbeli történetek a szagok színjátékaként éltek benne, szavak és mozdulatok nélkül, megmaradhatásuk illatok és szagok létezésétől függött. Az illatokban minden egyszerre kavargott, a múlt valamennyi pillanata, ahogy a meztelen testek a szoba padlóján.” 57 A regény szekvenciális egységei a kép narratív természetét emelik ki, amely elemző nézőpontot a kép jelként való olvasásának megközelítési módja egészíthet ki. A kép jelként való működése – a külvilág jelenségeiben benne rejlő jelszerűséggel összefüggésben – a jel felismerésére, majd analógiás átvitel útján a jel önmagán túlmutató jelentésének megfejtésére irányul. A világ jelrendszerré alakítása a középkori gondolkodás anagogikus szemléletét tükrözi, amely alapvetően módosítja jel és jelölő viszonyát a megismerésben. Ha tehát a megismerésben a jel reprezentálja a létezők körét, 58 akkor az ember maga is a rendszer részese, így a rendszeren belül maga is jellé válik. A jelolvasás működteti Láng regényének szövegvilágát is. A külvilág jeleiből olvasni tudó Sapré báró, jóstehetsége által még kötődik a görög tragédiákra jellemző, az isteni nyelvet a jeleknek következtetés útján felismerő megismerési módjához. Ő az, aki a történet alakítójaként már nemcsak jelek olvasójává, hanem azok teremtőjévé 59 is válik: „Saprénak nem maradt kétsége, hogy az utolsó pillanatban érkezett. Azt is belátta, hogy miközben túlságosan elmerült a lány keresésében, magukra hagyta az elindított eseményeket.” 60 „Véget ért tehát a hosszú és eredménytelen, időfecsérlő keresés, ami már-már belerántotta abba a zavaros történetbe, amelyben végképp elveszett volna az önmaga kavarta örvényekben.” 61 A szereplőknek a jelek olvasására irányuló igyekezete az állandó keresésben, 62 a világ titkainak soha nem szűnő fürkészésében teljesedik ki. A keresés toposzának a szöveg önértelmező alakzatai szempontjából is jelentősége van: ahogyan Xénia elsősorban képek és szagok útján igazodik el a világban, úgy Péter a szavak, a nyelvi jel által kódolt jelentés felfejtése útján tájékozódik. Szemléletes példája a különbségnek a szó képének, a betűnek a lány által meghatározott értelmezése. Xénia a betűt eredendően képi meghatározottságában, piktogrammatikus megjelenésében ragadja meg: 57

Láng: I. / 131. Vö. Martin Heidegger: A világkép korszaka. In: Fenomén és mű. Fenomenológia és esztétika. Kijárat Kiadó. Budapest. 2002. 95. 59 Vö. Láng Zsolt: A valódi regény. In: Forrás. 2002/6. 110. 60 Láng: I. / 95. 61 Láng: I. / 108. 62 Vö. Szilágyi Márton: i.m. 101. 58

88

MASZÁROVICS ÁGNES

„Xénia a betűk alakját állatokhoz hasonlítva, furcsa kiáltozással olvasta ki a szavakat.” 63 A betű vizuális ábrázolása a számok algoritmikus természetével rokonítható,64 amennyiben azok kódolásához a látás képessége elegendő, szemben a betűk hangsorokká való átalakításával, amely annak auditív jellegét is kiemeli: „Xénia a számokat a betűknél is jobban kedvelte, az összeadás és kivonás műveleteivel maga fabrikált feladatokat, s ha olykor sehol sem találták, tudni lehetett, hogy lent van a pataknál, és szorgalmasan gyártja aritmetikai problémáit, amelyeket lassan csak ő tudott megoldani.” 65 Jel és jelölő kapcsolatának összefüggése felől nézvést, a regény kezdő sorai a megnevezés aktusát 66 emelik ki, amely – a szöveg fikciós világának megteremtése mellett – annak lényegi működésmozzanatait is láthatóvá teszi: „Nemcsak a tányérnak nem volt még neve, hanem az észnek sem. Egyikből sem létezett annyi, hogy érdemes lett volna elkeresztelni, elegendőnek mutatkozott rábökni, ha épp szóba került.” 67 A világ dolgai itt még nem a megnevezés által jelölnek; a puszta rámutatás gesztusa elégséges feltétel a világban lévő jelenségek létének magyarázatához. A dolgok ilyen epideiktikus jelöltsége eredményezi, hogy jelölő és jelölt megkülönböztetése már csak azért sem lehetséges, mert a világ dolgai a maguk ikonikus azonosságában 68 maradnak, határt húzva így a történet előtti idők és a tulajdonképpeni történet közé. A névadás funkciója ennélfogva a történet ószövetségi pillanatát idézi, a szövegvilág teremtő megalkotását példázza: „A porból született madarak annyira elszaporodtak, hogy a szomszédos népek Verébvárnak nevezték az országot, aminek nem volt se jó, se rossz jelentése. Az ország népe viszont sokat szenvedett. ” 69

63

Láng: I. / 122. Vö. Vilém Flusser: Az írás. Balassi kiadó – BAE Tartóshullám – Intermedia. Budapest. 1997. 24. 65 Láng: I. / 124. 66 Vö. Kulcsár -Szabó Zoltán: i.m. 1287. 67 Láng: I. / 9. 68 Vö. Michel Foucault: A szavak és a dolgok. Osiris Kiadó. Budapest. 2000. 68. 69 Láng: I. / 66. 64

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

89

A megnevezés mozzanata nemcsak a „történelmi” események felidézésében válik hangsúlyossá, hanem a test-tapasztalat képi megjelenítésének 70 összefüggésében is kiemelődik: „Kibontotta övét, fején áthúzta csuháját, végigtekintett magán. Megnevezte testének részeit, a lábujjaktól, a bokán át a térdekig, ám följebb, ahol az örökösen csuha fedte hófehér részekhez érkezett, hiába kereste a szavakat; tovasiklott, megérkezett arcához, megtapogatta, és rájött, hogy nem tudja, milyen ez az arc. A lányt akarta segítségül hívni, hogy együtt rakják össze a megnevezés híján elillanó tagokat, hajlatokat, dudorokat, árkokat, dombokat, de már napok óta nem látta őt.” 71 A regény szereplőinek testhez való viszonyulása különbözőképpen tematizálódik. Péter páter a barokkra jellemző testkép reprezentáns alakja: az érzéki örömöket kereső, de a vágyakat szükségképpen kontrolláló magatartása, saját testéhez való folyamatos önreflexív viszonya a posztmodern testtapasztalatával is összefüggésbe hozható. 72 Testének szétszóródó valósága olyan rögzíthetetlen jelek sorozatává alakítja testrészeit, amelyek összerakására irányuló törekvése összekapcsolódik Xénia alakjával: a test összerendezése analóg viszonyban van 73 a történet egyik önértelmező alakzatával, a mozaikkép elrendezésével. 74 Az arc a vizuális jelrendszer részeként több nézőpontból is figyelemre érdemes: egyrészt olyan felület, amely jelsűrűségénél fogva a különbözőséget reprezentálja, másrészt – hasonlóan a képzőművészeti alkotások képeihez – a maga természetes közvetlenségében jelenik meg, 75 melyből minden nehézség nélkül tudunk olvasni. Az arc keresésének motívuma – a barokk időszemléletével összefüggésben, annak szüntelen színváltozásait idézve – a maszknak mint a természetes jelek elleplezésének kellékét is bevonja a történet értelmezést irányító alakzatai közé: „Megállította a hintót, s egy útszéli pocsolya fölé hajolva, mustrálgatni kezdte arca tükörképét, ám semmi mást, pusztán sötétlő ár70

A testről mint nyelvi médiumról vö. Ted Polhemus: Social Bodies. In: The Body as a Medium of Expression. Edited by Jonathan Benthall and Ted Polhemus. Allen Lane. London. 1975. 24. 71 Láng: I. / 136. 72 Vö. Bryan S. Turner: A test elméletének újabb fejlődése. In: Mike Featherstone- Mike Hepworth-Bryan S. Turner: A test. Társadalmi fejlődés és kulturális teória. Jószöveg Műhely Kiadó. Budapest. 1997. 41-45. 73 Vö. Berta Ádám: A szóban forgó idő. In: Tiszatáj. 1998/1. 93. 74 Lásd Kulcsár-Szabó Zoltán, Tim Wilkinson, Bazsányi Sándor, Márton László írásait. 75 Vö. W. J. Thomas Mitchell: i.m. 367.

90

MASZÁROVICS ÁGNES

nyat látott, mintha maszk fedné az arcát.[….] Az időnek abbéli alkalmatosságához szabván magát egyvalamit cselekedhetett: szembehelyez egy állhatatos tekintetet, egy szüntelenül megszülető arcot, hogy kitartóan és kielégítetlenül, anélkül hogy eleresztené, örökösen bámulja és kutassa a perceket, mindaddig, amíg el nem kopik az idő tengelye, és szétmorzsolódik az utolsó pillanat is.” 76 A képi ábrázolásra utaló nyelvi műveletek a regényben ismétlődő festménymotívumnak a megjelenésével kapcsolatban is kiemelődnek: a fejezetcímben jelölt rúkmadár a festmény lényegi alkotórészévé válik, a történet elbeszélésének indikátoraként. Beépülése a képi struktúrába – kép és szó határmezsgyéjén – a szöveg fikcióba való átlépését is jelenvalóvá teszi: „Szíve nagyot pukkanva széthasadt, rúkmadár azonban sértetlenül gubbasztott a könyvtárszoba falán függő hatalmas festményen, a dinasztiaalapító Barcsai Gábriel vállán.” 77 A határok közti kapcsolatok és kontrasztok terében formálódó festmény képe közvetlenül tudósít Sapré és Xénia találkozásáról, amely mozzanat ugyanakkor rávilágít kép és szó alapvető ismeretelméleti problémájára; a képeknek a már meglevő történetre utaló szerepe a képet puszta illusztrációvá 78 teszi: „Sok-sok emberöltő elmúltával Barcsai Miklós, aki a romantikus korszellem fiaként a világ erőszakossága elől a művészetbe menekítette magát, egy miniatűr tablón megfestette a különös találkozást.[…] S aligha lehet talányosnak nevezni, hogy a mandulafa levelei közé odapingálta a félelem madarát is. Nagyítóüvegen keresztül szemlélvén a képet, jól kivehető, amint Sapré a rúkmadár felé fordítja a tekintetét.” 79 A citált szövegrész narratív eljárása azért is figyelemre méltó, mert elbeszélőnek és nézőnek az olvasó nézőpontjával való konvergenciáját hozza létre: egyszerre vonja be a képet szemlélő olvasó külső világát a szövegbe és teszi átjárhatóvá a szövegvilág egészét. A tablókép azonban – az emblémához hasonlóan – olyan egyedi kép, amely közvetlenül argumentálja is azt a cselekményt, amelyet ábrázol, így a XVIII. századi nagy történelmi festményekkel rokon. 80 A regény záró képében összeálló tabló így szó és kép olvasásának eltérő mechanizmusait vilá76

Láng: I. / 180-181. Láng: I. / 81. 78 Kibédi Varga Áron: Vizuális argumentáció és vizuális narrativitás. 174. 79 Láng: I. / 187. 80 Vö. Alexa Károly: „Ebben a történet nélküli állapotban” In: Kortárs 1998/2. 102. 77

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

91

gítja meg, a képi megjelenítés kettős természetét tárja fel. A kép jelként való elgondolása felől nézvést – a szöveg egymást követő megjelenített képek sorozata – a világ részletekben történő felfejtését emeli ki. 81 A festménynek mint egységes nézőpontot tételező képnek a megidézése felől pedig egy olyan objektív elbeszélői helyzetet rögzít, 82 amely a folytonos átalakulás fikciós terének perspektivikus elrendezését tárja az olvasó elé: „Ott voltak valamennyien, százféle köntösben, unos-untalan ugyanazt ismételgetve, tekintetükben merő értetlenséggel, mintha egy ismeretlen világból tévedtek volna ebbe az országba, melynek egykoron lakói voltak.” 83 Hoc virtutis Amor, avagy mit tesz a szerelem az erénnyel Bár a bestiarium régi magyar műfajának hagyománya nem mutat folytonosságot 84 az irodalmi kánonban, Láng Zsolt könyvének, Az ég madarainak szövegszervező mechanizmusai mégis ezen tradíció újraértelmezésének szükségességét is előírják. A bestiarium műfaji jellegzetességei felől nézvést, Láng Zsolt első könyvét egy trilógia részének tekinthetjük, amely így további könyvekkel egységben teljesítheti be a műfaji előkép által felidézett elvárásokat. Láng könyvének a bestiarium műfaji előzményei felől való olvasása így már Az ég madarai kapcsán felveti a kérdést: a regény továbbírhatóságának milyen feltételei teremtődnek meg az első kötetben. A kritikai diskurzusban elvétve találhatunk olyan, az első kötetre vonatkozó ítéleteket, amelyek a bestiariumok szerkezetére jellemző folytathatóságot feltételezik. 85 A második kötet megjelenésével kapcsolatos kritikai észrevételek is azt tükrözik, hogy A tűz és a víz állatai 86 sem tematikailag, sem szerkezeti felépítését tekintve 87 nem kelti a befogadás során a folytonosság érzetét. Az első kötettől való látszólagos elkülönböződés eredményezi, hogy A tűz és a víz állataival kapcsolatban tett kritikai megállapítások nem minden esetben kérdeznek rá azokra a mozzanatokra, amelyek a két könyv között létesíthető párbeszédet igazolhatnák. Véleményem szerint azonban, a bestiarium műfajával összefüggő, az első kötetben felvetett embléma-irodalom hagyománya felől való megközelítés A tűz 81

Vö. Bazsányi Sándor: i.m.38. Vö. Louis Marin: A reprezentáció. In: Kép, fenomén, valóság. 224. 83 Láng: I. / 240. 84 Vö. Török Ervin: Az emlékezés terei. In: Kegyesség, kultusz, távolítás. Szerkesztette Gábor Csilla és Selyem Zsuzsa. Scientia Kiadó. Kolozsvár. 2002. 251. 85 Lásd Szilágyi Márton és Bertha Ádám észrevételeit. 86 A második könyv Láng Zsolt: A tűz és a víz állatai. A további jegyzetek erre a kötetre vonatkoznak. 87 Vö. Győri Orsolya: Hallható és hallgató világok határán. In: Jelenkor. 2004/7-8. 828. 82

92

MASZÁROVICS ÁGNES

és a víz állatai kapcsán is megalapozottnak tűnik. Különösen akkor, ha a regény borítóján található reneszánsz kori festmény eredeti forrását az allegorikus tartalmat hordozó emblémák sorában is megtalálhatjuk. 88 A könyv borítóján megjelenített egyszarvú szimbolikus jelentésköre igen sokrétű: a keresztény szimbolikában az unikornist megszelídítő szüzet kapcsolatba hozzák Krisztussal és Szűz Máriával; a misztikus irodalomban és képzőművészetben az egyszarvút szűzi és tiszta állatként a szerzetesi élet jelképeként tartják számon. 89 A könyv borítója így olyan olvasói elvárásokat is indukálhat, 90 amelyek közelebb visznek az értelmezéshez. Ha egy embléma képi összetevőjének tekintjük a képet – a feltevés lehetőségét a fentebb említett okokból nem zárhatjuk ki – a regény az embléma-irodalom tradíciója felől is olvashatóvá válik, mégpedig azért, mert a kép olyan jelként funkcionál, amely a regényben kibontakozó morális-teológiai kérdések megválaszolásához nyújt megoldási kulcsot. Eltérően Az ég madarainak felépítésétől, itt már megtalálhatjuk a bestiariumokra jellemző madárkatalógust, bár hasonlóan az első kötethez, a madarak itt sem teljesítik be egészében emblematikus funkciójukat. A tűz és a víz állatai – hasonlóan a „trilógia” előző részéhez – egy nagyepikai struktúrát körvonalaz, amely – eltérő működési mechanizmusaiból fakadóan – már sokkal inkább a regény műfaji megjelölését teszi indokolttá. Míg Az ég madarainak narratív eljárásai egy mindentudó elbeszélő jelenlétét feltételezik, addig A tűz és a víz állataiban egyes szám első személyű elbeszélővel találkozunk. Az elbeszélői pozíció megváltozása nemcsak szerkezetbeli változást eredményez, hanem más megvilágításba helyezi a madarak szerepét is a kötetben. A regényt Eremie-nek, az ortodox szerzetesnek az emlékezései szervezik, akinek életútját 18 éves korától követhetjük nyomon. Önéletírásnak mégsem tekinthetjük a szöveget, mivel annak elbeszélője nem képes állandó ellenőrzés alatt tartani az emlékidézést. A mesélő stabilizálhatatlan emlékező helyzete és a regény szerkezeti tagolása is kizárja ezt a lehetőséget, hiszen Eremie egy hallgatónak beszéli el történeteit. Dialógusok sora 91 szakítja meg a történetfolyamokat, amelyek így több hang együttes jelenlétét is eredményezik a szövegben. Mivel a történetek határai a megszólaló hangok határaival nem feltétlenül esnek egybe, így a hangok identikus ismétlődései is megkérdőjeleződnek. Az egységes identitás megteremtésének nehézségei különösen Eremie esetében válnak a regény 88 A kép latin címe Hoc virtutis Amor. A cím és a hozzá tartozó epigramma német nyelvű változata: „Das bewirkt die Liebe zur Tugend” - „Wenn wohl könnte nicht die brennende Liebe zur Keuschheit unterwerfen? Diese so wunderbare Tugend ist mächtig genug, selbst das wilde Tier zu bezwingen.” In: Emblemata – Handbuch zur Sinnbildkunst des XVI. und XVII. Jahrhunderts. Herausgeben von Arthur Henkel und Albrecht Schöne. J.B. Metzlersche Verlagsbuchhandlung. Stuttgart. 1967. 422. 89 Vö. Szimbólumtár. Szerkesztette Pál József és Újvári Edit. Balassi Kiadó. Budapest. 121. 90 A könyv borítóján kiemelt alcím hangsúlyozása és a műfaji előzményre utaló főcím háttérbe oldódása is érdekes tanulságokkal szolgálhat erre vonatkozóan. 91 Vö. Bárány Tibor: Bestiarium Transylvaniae. A tűz és a víz állatai. In: Kritika. 2004/7-8. 41.

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

93

egyik kiemelten fontos mozzanatává: a szerzetes nyelvhez való viszonya így az én elbeszélhetőségének problémáját körvonalazza. Többnyelvűsége, eredendő némasága az anyanyelv fogalmának legitim voltát vonja kétségbe: „Apámra várok. Amikor beszélnem kellett, hozzá fordultam, mert anyám süketnéma volt. »Anyanyelvem a némaság«, mondtam Miklós atyának.” 92 Eremie megszólalási lehetőségeit keresi. Próbálkozásai sajátosan tematizálják – a regény nyelvi világának működésmódjával összefüggésben – a jelteremtés és értelemadás kettős irányát: a helyes szó megtalálása az elnevezésre és megnevezésre irányuló kísérletekben bontakozik ki. A névadás jelentősége már Az ég madarainak kezdő szakaszában is megtalálható, 93 ami a (szöveg) világ megalkotásának teremtő képessége felől alapozódik meg. A megnevezés gesztusa A tűz és a víz állataiban már a teremtett (szöveg)világ megszólaltatását célozza, rámutatva a szavak hangsorokból összeálló testére (is): „A hangok nyelve olyan nyelv volt, amelyben példának okáért a szék szava maga volt a szék, az elmozduló szék.” 94 A citátum – ha azt az első könyv nyitó soraitól való elmozdulása felől tekintjük – jól példázza jelölő és jelölt viszonyának megváltozását, így A tűz és a víz állatainak olvashatóságát egy már megalkotott szövegvilág felől is lehetővé teszi. Az ég madarai így olyan (kon)textusként értelmeződhet újra, amelyhez képest A tűz és a víz állatainak működésmódja csak megalapozza az előző könyvvel kapcsolatos kritikai reflexiók érvényességét. A tűz és a víz állataiban számos, az első könyv szövegszervező eljárásait érintő utalást találunk, amelyek azt tükrözik, hogy az elbeszélőnek az előző könyvről való tudása is szerepet játszik a történetek alakításában. Két szakaszra hívnám fel a figyelmet: „Két labirintus tárult elém szemében. A labirintus falai apró mozaikpöttyökből épültek, és a mozaik mintázata a szeletenként gyarapodó messzeségből is élesen kirajzolódott. Mozaikkockákból volt kirakva a jászvásári fakultás fürdőszobája, nemcsak a pádimentum, hanem a falak is.[…] Örök életemben le fog nyűgözni az a tudás, ami egyetlen kockában még semmi, nyomtalan nyom, de tekintéllyé, 92

Láng: II. / 95. Az ég madarainak kezdő sorai feltehetően Marquez-parafrázisként is olvashatóak: „Annyira új volt a világ, hogy sok minden még nevet sem kapott, s ha meg akarták említeni, ujjal mutattak rá.” In: Száz év magány. Kriteron. Bukarest. 1975. 5. 94 Láng: II. / 77. 93

94

MASZÁROVICS ÁGNES

előrelátó bölcsességgé válik, mihelyt mellé helyeződik az új mozaikdarab.” 95 „A fák között betűk sötétlő kacskaringói futottak a fűben, ezeket olvasták ki az ajkak. Hatalmas A és I betűk…Azt is felfedeztem, hogy egészen fent, a legelő állatok között is megtalálhatók, sőt az állatok is betűalakzatokban legelésznek. Mintha egy szerteszakadt könyvből hullottak volna ki; utolsó maradékai és maradványai egy hatalmas kódexnek, amelyet alkalmasint soha senki nem lesz képes összerakni…” 96 Az utóbbi citátum sorok különösen beszédesek a szövegelőzményt tekintve: amellett, hogy Xénia szóhoz és képhez való különös viszonyát idézik fel, Az ég madarait mint könyvet is láthatóvá teszik. Az előző rész könyvként történő megidézése arra enged következtetni, hogy A tűz és a víz állatai Az ég madarait saját metaszövegeként tételezi. Ennek legnyilvánvalóbb megvalósulása a regény egyik szakasza, amelyben arról esik szó, hogy az elbeszélő egy Tölgyes nevű város állatkertjében tett sétája során, 97 egy újságos bódéban felfedezi Az ég madarainak egy példányát: „Az utam ott vitt el előtte, így hát megálltam, nézelődtem, és hogy a készségesen előkanyarodó tízéves körüli legénykét megörvendeztessem, a hosszú várakozásban beporosodott, napszítta könyvek között kezdtem válogatni, majd kiemeltem közülük kettőt: az egyik borítóján sok-sok madár ácsorgott békésen, előtérben egy kibillenthetetlen nyugalmú gödénnyel[…].” 98 A képi leírásban szereplő gödény régies elnevezése – a pelikán helyett – az előző kötettől való elkülönböződésre hívja fel az olvasó figyelmét. Az állatkerti barangolás során Az ég madaraiban szereplő képzelt lények elvesztik otthonosságukat A tűz és a víz állatainak szövegterében, így maradnak a könyv határai által kijelölt (szöveg)tér foglyai. Az állatkert ennélfogva az emlékezés színterévé alakul, amely megteremti a két szöveg egymásba játszásának lehetőségét is: így áll öszsze a madarak seregszemléje egy olyan tablóvá, amely egy virtuális képtár részeként a múlt tárgyiasult én-tapasztalatát is előhívja. Az ég madaraiban megidézett lények helyett így maga a könyv tölthet be olyan jel-funkciót A tűz és a víz állataiban, amely emblematikus struktúrát képes létrehozni: 95

Láng: II. / 67. Láng: II. / 28. 97 Vö. Márton László: Néma anyának beszédes fia. In: Élet és Irodalom. 2003/5. 13. 17. 98 Láng: II. / 83. 96

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

95

„Tudtam, valami fontosat tartogat számomra ez a látogatás: folyamatosan visszatérek, megismétlődve fel-felbukkantak ugyanazok az ábrák és jelenségek, mintha egyetlen példázat mesélődne nekem. Netán egy példázat látványos felidézésével figyelmeztetnének, hogy nyissam rá a szemem a valódi példázatra….Hogy a részletekből rakjak ki egy képet.” 99 Az ég madarai tehát olyan szöveguniverzumot képvisel, amely megteremti A tűz és a víz állataival való párbeszédében azt a vonatkoztatási mezőt, amely felől a második kötet folytonosságát fenntarthatja. 100 Az első könyv így olyan viszonyrendszereket alakít ki, amelyhez képest az elmozdulások az imitáció és innováció kettősségében írják felül a műfaji előkép hatástörténeti meghatározottságát. Az ég madarainak borítóját felidéző és a könyv szövegét is citáló elbeszélő így – a képnek és a szónak viszonya felől nézvést – nemcsak egy virtuális képtárba, hanem egy virtuális könyvtárba is belehelyezi az előző könyvet. Az intertextuális utalások ismeretében a második könyv olyan szövegtérként kezeli A tűz és a víz állatait, amely az ismétlődésekkel Az ég madarainak motivikus hálóját is újrarendezi, egy mozaikhoz hasonlóan rakja össze. Ilyen szövegközi kapcsolatot létesít az a hivatkozás is, amely az előző könyvben szereplő élve kínzatás képét hívja elő: „Az állomáson vásárolt könyv 152. oldalán egy elevenen való megnyúzás részletes leírását olvasta fel Anna.” 101 A tűz és víz állataiban visszatérő test motívuma az elbeszélő identitáskeresésével kapcsolódik össze. Az ég madaraiban szereplő Péter szétszóródó testével való szembesülése során önmeghatározásának lehetőségeit Xénia testesíti meg, ahogyan a második könyvben Eremie szerzetes hasonló irányú törekvését Anna képviseli: „Miközben Anna vizsgálta testemet, elkóborolt ez-az. Egyszer a karom ment el, könyöktől lefelé […]. Az is megtörtént, hogy a hasam tűnt el. Mellem és ágyékom között öblös lyuk tátongott. Anna elnézte tagjaimat, majd visszanézte őket. Nem is tudtam sokszor, mi hiányzik. Sejtettem, hiába erednék nyomukba, ahhoz, hogy legkisebb

99

Láng: II. / 90. Vö. Hagyomány és nyelv. Láng Zsolt kérdéseire Márton László válaszol. In: Látó. 1994/2. 31. 101 Láng: II. / 109. 100

96

MASZÁROVICS ÁGNES

porcikámat visszatereljem, ki kellene mondanom a nevét. De a nevet Anna tudta.” 102 A test mint a megismerés médiuma így olyan jelrendszer részévé válik, amely – az arc megjelenítésén keresztül (is) – történetek felidézésére és olvasására hív: „Gilette arca fölé hajoltam, és figyelmemmel odakötöztem magam hozzá. Mereven tapadtam rá, semerre nem fordultam. Az az arc…mindent onnan olvastam le. Ezt az egész történetet, a partralépéstől a pincebeli nászig.” 103 Képnek és szónak a megismerésben betöltött funkciója felől nézvést tehát azt látjuk, hogy mindkét regény működésmódjának alapvető ismeretelméleti problémájává válik, melyik elem képviseli az elsőbbséget a világról való tudás megszerzésében. Az ég madaraiban a történetek hívják elő a képeket, míg A tűz és a víz állatai esetében az elbeszélő a képben képzeli el a történeteket. 104 Különösen A selyemszövő Tamarilus című fejezet emeli ki a leghangsúlyosabban képi megjelenítés és írás eltérő természetét: „Újra a készülő kép felé fordult. Tán nem fest oda betűket? A dolog egyfelől következetesen alakult, hiszen a szoba is a maga tökéletes valójában, berendezésének puritán, ám gondos választékosságával örökítődött meg, másfelől viszont a festmény szellemével nehezen volna összeegyeztethető, hogy a mondat a vászon festékrétegén íródjék tovább, mert akkor melyik volna a könyv és melyik a festmény.” 105 A készülő festmény modellje a misztikus Eckhardt mester – e mozzanat a regény újplatonista szellemiséget 106 idéző nézőpontja felől indokolt lehet, azonban az Eckhardtról készült képleírás inkább hasonlít az Erasmust megörökítő híres Holbein-festmény leírására. 107 A regényben szereplő alakok felcserélhetősége más képi leírásokkal kapcsolatban is szerephez jut: Az ég madarainak záró jelenete, Sapré keresztre feszítése – amellett, hogy imitatio Christi, s így számos festmény megörökítette képet a befogadó tudatába idézhet – folytatódni látszik A tűz és a víz állatainak egyik álomleírásában: 102

Láng: II. / 120. Láng: II. / 267-268. 104 Vö. Selyem Zsuzsa: Glissando. In: Jelenkor. 2004/7-8. 823. 105 Láng: II. / 288. 106 Vö. Győri Orsolya: i.m. 829. 107 Vö. Selyem Zsuzsa: i.m. 823. 103

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

97

„Álmában még kísértetiesebb állapotban találta: azt álmodta, hogy ő a Golgotán áll, fekete kendőbe burkolózva az alkonyi szélben, a Megváltót akkor szedik le a keresztről, és amikor ölébe emeli fejét, hogy letörölje róla a véres verejtéket, akkor döbben belé, hogy Vazult tartja karjaiban.” 108 Az első kötet által felidézett kereszthalált követő piéta-jelenet teszi lehetővé, hogy a Sapré-Xénia szereplőpáros analóg módon megfeleltethető a Vazul-Gilette márkiné kettősnek. Az ég madarainak záró tablója által felidézett kép már előzetesen jelzi a fikciós alakok metamorfózisát, akik a végtelen visszatérések 109 körkörös ismétlődésében maguk is a mozaikkép egy-egy kockáját képviselik. A szereplők alakváltását példázó képek folytonossága hozza magával, hogy az előző kötet A tűz és a víz állatainak szövegébe képek sorozataként épül be. Míg Az ég madaraiban tehát a Xénia által kirakott mozaikkép hordozza a kép lényegi természetében rejlő megismerési formát, addig A tűz és a víz állataiban az ikonnak mint a képi reprezentációnak egy sajátos formájával találkozunk. Az ikon a képi megjelenítés olyan megvalósulása, mely nem az ábrázolás szolgálatában áll, hanem a szóval kifejezhetetlen és láthatatlan felé 110 nyitja meg a tekintetet. Nem leírható és helyettesíthető és nem is állhat más kép helyébe: az ikon maga a krisztusi arc megmutatkozása, a láthatatlan Isten eikónja. 111 A Krisztusban megtestesülő Isten képmását megjelenítő ikon a jel és jelölt egylényegűségét hangsúlyozza, ahogyan Az ég madarainak kezdő soraiban már hangsúlyozottan megjelenik a szavak és dolgok egyetemes hasonlóságára építő jelszemlélet. 112 Míg azonban az első kötetben az arc keresése – a világban működő analógiák alapján – az égi világhoz való kapcsolódás lehetőségét foglalta magában, addig A tűz és a víz állataiban a krisztusi arc – az újplatonista ideatannal összefüggésben – a hasonlóság helyett a különbözőség tükröződő játékát teremti meg. Az ikonban az isteni világtól való távollét is megtestesül, amely – azon túl, hogy a két könyv eltérő világszemléletét teszi láthatóvá – Az ég madarai felől nézve A tűz és a víz állatainak kötetét is más megvilágításba helyezi. A második kötet szövegszervező eljárásai alapozzák meg, hogy Az ég madarainak szövegvilágát olyan térként is elgondolhatjuk, amely az ideák világát idézi fel. Az első könyv ennélfogva biztosítja a második könyv fikciós terének referenciális alapját:

108

Láng: II. / 255. Bényei Tamás: Rejtélyes rend. A krimi, a metafizika és a posztmodern. Modern filológiai füzetek 57. Akadémiai Kiadó. Budapest. 2000. 117. 110 Jaroslav Pelikan: Imago Dei. The Byzantine Apologia for Icons. Princeton University Press. 1990. 102. 111 Vö. Massimo Cacciari: A törvény ikonjai. In: Athenaeum. 183. 112 A jelszemlélettel kapcsolatban lásd Michel Foucault: i.m. 48. 109

98

MASZÁROVICS ÁGNES

„Az állatok a teremtés eikón legomenonjai. Vagyis tisztán képviselnek valamit, amit máshol hiába keres a szemünk.” 113 Az ikon létéből következik, hogy – mivel a kifejezhetetlen misztérium médiuma – diszkurzív módon 114 ki nem fejezhető, ami benne megmutatkozik. Az ikon képi struktúrája, tér- és időviszonyai azonban felidéződnek A tűz és a víz állataiban; mintegy átrendezik a történet terét: „A kifeszített kendőn a számoszi ikon megelevenedett: Szent Vazul kezében megindult a széles kard, és a markolat keresztjét beleállította a sátán tarajos hátába…És abban a percben, midőn a valóságos kard megtorpant a márki szívében, a szent kép szerkezetét utánozva, a három test az ágy vízszintesének síkját átlósan átmetszve, a tér rendezetlenségét legyőzve, a szentháromság alakzatát mintázta meg.” 115 Az elbeszélőre így egyaránt jellemző, hogy a képben történeteket képzel el és a történeteket a kép struktúráját követve festi meg, ami – szónak és képnek sajátos egymásra vonatkoztatottsága mellett – képnek és testnek az ikon fogalmába való integrálódását is eredményezi. 116 Az ikonban megtestesülő Krisztus-kép transzcendens ideája olyan test-tapasztalatot rögzít, 117 amely a megjelenő testeket teomorf mércével méri; a testtől való megfosztás szükségességét írja elő. A test-arc-kép és a szó-hang-kép megfelelések olyan jelrendszerek hálózatát teremtik meg A tűz és a víz állataiban, amelyeket a jelölő-jelölt viszonyok folytonos átrendeződése jellemez, és tartja ezáltal mozgásban a jelentéslétesülések körét. Mind Az ég madarai, mind pedig A tűz és a víz állatai olyan szöveguniverzum határait jelölik ki, amelyben a bestiarium műfaji tradíciójának újraértelmezése a felejtés történetalakító mozzanata felől alapozódik meg. Kitekintés – a képre A képi megismerést előtérbe helyező társadalomtudományi diskurzusok a képnek mint médiumnak nemcsak a képzőművészetben, irodalmi művekben, hanem a mindennapi információszerzésben betöltött szerepét is hangsúlyozzák. A kép mediális meghatározottsága 118 a mindenkori test-tapasztalat antropológiai horizontja felől tűnik elő: a test az emlékezetnek és a képzeletnek olyan hordozó kö113

Láng: II. / 105. Massimo Cacciari: i.m. 189. 115 Láng: II. / 245. 116 Vö. Bényei Tamás: A másik kép. In: Holmi. 2004/7. 889. 117 Vö. Hans Belting: Képantropológia. Képtudományi vázlatok. Kijárat Kiadó. Budapest. 2003. 109. 118 Vö. Hans Belting: i.m.15. 114

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

99

zege, amely egyszerre állítja elő és tartja uralma alatt a képeket. A kép közvetítésében ma olyan technikák működnek közre, amelyekhez hasonlókat már a jezsuiták is alkalmaztak a rendi identitás megszilárdítására, a belső és külső képek irányítására és ellenőrzésére. 119 Az embléma képi összetevője felhívja a figyelmet a láthatón túlira. Ha A tűz és a víz állatainak könyvborítójára téved a befogadó tekintete, egy fontos észrevétele biztosan lehet: az egyszarvú olyan földi állat, amely a Bestiárium következő kötetét mint ígéretet, már bizonyosan előlegezi. Felhasznált irodalom: A barokk. Szerkesztette Bán Imre. Gondolat Kiadó. Budapest. 1963. 5-26. Alexa Károly: „Ebben a történet nélküli állapotban” In: Kortárs. 1998/ 2. 98-102. Ardholm, Helena M.: The Emblem and the Emblematic Habit of Mind: Questions of Origin, Theory and Function. In: The Emblem and the Emlematic Habit of Mind in Jane Eyre and Wuthering Heights. Acta Universitatis Gothoburgensis. Göteborg. 1999. 17-99. Balázs Imre József: A test és a történelem mint fikció. In: Alföld. 2004/10. 60-75. Bazsányi Sándor: Az ég madarai. In: Kritika. 1998/6. 38. Bárány Tibor: Bestiarium Transylvaniae. In: Kritika. 2004/7-8. 41-42. Belting, Hans: Képantropológia. Képtudományi vázlatok. Kijárat Kiadó. Budapest. 2003. 13-67. Berta Ádám: A szóban forgó idő. In: Tiszatáj. 1998/1. 91-96. Bényei Tamás: Rejtélyes rend. A krimi, a metafizika és a posztmodern. Modern filológiai füzetek. Akadémiai Kiadó. Budapest. 2000. 115-123. Bényei Tamás: A másik kép. In: Holmi. 2004/7. 885-892. Boehm, Gottfried: A kép hermeneutikájához. In: Athenaeum. Kép-képiség. T-Twins Kiadó. Budapest. 1993/4. 87-111. Boehm, Gottfried: A képi értelem és az érzékszervek. In: Kép, fenomén, valóság. Kijárat Kiadó. Budapest. 1997. 242-253. Cacciari, Massimo: A törvény ikonjai. In: Athenaeum. Kép-képiség. T-Twins Kiadó. Budapest. 1993/4. 180- 215. Cohn, Dorrit: Áttetsző tudatok. In: Az irodalom elméletei II. Jelenkor Kiadó. Pécs. 1996. 81-193. Csernák András: Az apokalipszis madarai. In: Magyar Napló. 1997/9. 48. Daly, Peter M.: Literature in the Light of the Emblem. Structural Parallels between the Emblem and Literature in the Seventeeth Centuries. University of Toronto Press. 1979. 168-184. Dimler, Richard S.J.: Humanism and the Rise of the Jesuit Emblem. In: Emblematic Perception – Esssays in Honor of William S. Heckscher on the Occasion of this Ninetieth Birthday. Edited by Peter M. Daly and Daniel S. Russell. Verlag Valentin Koerner. Baden-baden. 1997. 93- 109. Emblemata–Handbuch zur Sinnbildkunst des XVI. und XVII. Jahrhunderts. Herausgeben von Arthur Henkel und Albrecht Schöne. J.B. Metzlersche Verlagbuchhandlung. Stuttgart. 1967. 422. 119

Knapp: i.m. 29.

100

MASZÁROVICS ÁGNES

Flusser, Vilém: Az írás. Balassi Kiadó – BAE Tartóhullám – Intermedia. Budapest. 1997. 7-34. Fónagy Iván: A költői nyelvről. Corvina Kiadó. Budapest. 1998. 272-297. Foucault, Michel: A szavak és a dolgok. Osiris Kiadó. Budapest. 2000. 65-93. Gadamer, Hans-Georg: A kép és a szó művészete. In: Kép, fenomén, valóság. Kijárat Kiadó. Budapest. 1997. 274-284. Gadamer, Hans-Georg: Épületek és képek olvasása. In: A szép aktualitása. AthenaeumKönyvek. T-Twins Kiadó. Budapest. 1994. 157-168. Gadamer, Hans-Georg: Igazság és módszer. Gondolat kiadó. Budapest. 1984. 11-24. Gombrich, Ernst – Eribon, Didier: Miről szólnak a képek? Beszélgetések művészetről és tudományról. Balassi Kiadó – Tartóshullám. Budapest. 1999. 139-152. Győri Orsolya: Hallható és hallgató világok határán. In: Jelenkor. 2004/7-8. 828-829. Heckscher, William S.: Goethe im Banne der Sinnbilder. Ein Beitrag zur Emblematik. In: Emblem und Emblematikrezeption. Wissenschaftliche Buchgesellschaft. Herausgeben von Sibylle Penkert. Darmstadt. 1978. 355-385. Heidegger, Martin: A világkép korszaka. In: Fenomén és mű. Fenomenológia és esztétika. Kijárat Kiadó. Budapest. 2002. 87-108. Imdahl, Max: Gondolatok a kép identitásáról. In: Athenaeum. Kép-képiség. T-Twins Kiadó. Budapest. 1993/4. 112-140. Jauss, Hans Robert: Az irodalmi posztmodernség. In: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika. Osiris Kiadó. Budapest. 1997. 211- 235. Károlyi Csaba: Egy kondér káposztás hús – Beszélgetés Láng Zsolttal. In: Élet és Irodalom. 2000/5. 26. 7.-11. Kibédi Varga Áron: A szó- és képviszonyok leírásának ismérvei. In: Kép, fenomén, valóság. Kijárat Kiadó. Budapest. 1997. 300-320. Kibédi Varga Áron: Vizuális argumentáció és vizuális narrativitás. In: Athenaeum. Képképiség. T-Twins Kiadó. Budapest. 1993/4. 166-179. Krieger, Murray: Ekphrasis. The Illumination of the Natural Sign. The John Hopkins University Press. Baltimore. 1992. 24-40. Kulcsár Szabó Ernő: Hatástörténet és metahistória (Hozzáférhető-e a történetiség?). In: Irodalom és hermeneutika. Akadémiai Kiadó. Budapest. 2000. 54-78. Kulcsár-Szabó Zoltán: Az ellenszegülő múlt. In: Jelenkor. 1999/12. 1286-1292. Knapp Éva: Irodalmi emblematika Magyarországon a XVI – XVII. században. Universitas Kiadó. Budapest. 2003. 7-69. Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae. Az ég madarai. Jelenkor Kiadó. Pécs 1997. Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae. A tűz és a víz állatai. Jelenkor Kiadó. Pécs. 2003. Láng Zsolt: A valódi regény. In: Forrás. 2002/6. 108-112. Lukianosz Összes Művei I-II. Gondolat kiadó. Budapest. 1974. 54-70. Marin, Louis: A reprezentáció. In: Kép, fenomén, valóság. Kijárat Kiadó. Budapest. 1997. 220-228. Marquez, Gabriel Garcia: Száz év magány. Kriterion Kiadó. Bukarest. 1975. 5. Márton László: A kitaposott zsákutca, avagy történelem a történetekben. In: Az áhítatos embergép. Jelenkor Kiadó. Budapest. 1999. 235-266. Márton László: Hagyomány és nyelv. In: Látó. 1994/2. 28-33. Márton László: Időtlen idő, szárnyas idő. In: Az áhítatos embergép. Jelenkor Kiadó. Budapest. 1999. 223-227.

SZÓ

ÉS KÉP HATÁRMEZSGYÉJÉN

101

Márton László: Néma anyának beszédes fia. In: Élet és Irodalom. 2003/6. 13. 17. Mészáros Sándor: Ami a történetből kimaradt. In: Alföld. 1995/9. 32-41. Milián Orsolya: Az arckép reprezentációs csapdái – ekphraszisz és descriptio. In: Alföld. 2004/10. 86-93. Mitchell, W. J. Thomas: Mi a kép? In: Kép, fenomén, valóság. Kijárat Kiadó. Budapest. 1997. 338-369. Nagy András: Madárijesztés. In: Holmi. 1999/3. 402-406. Orosz Magdolna: „A nyelv elégtelensége”. Képleírás a német romantikában. In: Jelenkor. 2004/7-8. 765-779. Panofsky, Erwin: Ikonográfia és ikonológia: bevezetés a reneszánsz művészet tanulmányozásába. In: A jelentés a vizuális művészetekben. Gondolat Kiadó. Budapest. 1984. 287-307. Pelikan, Jaroslav: Imago Dei – The Byzantine Apologia for Icons. Princeton University Press. 1990. 99-120. Polhemus, Ted: Social Bodies. In: The Body as a Medium of Expression. Edited by Jonathan Benthall and Ted Polhemus. Allen Lane. London. 1975. 13-35. Rácz I. Péter: A történeti narratíva poétikai szerepe a magyar irodalomban. In: Prae. 2000/1-2. 117-157. Russell, Daniel S.: The Emblem and Device in France. French Forum Publishers. Lexington. 1985. Sartre, Jean-Paul: A kép intencionális szerkezete. In: Kép, fenomén, valóság. Kijárat Kiadó. Budapest. 1997. 97-141. Scholz, Bernhard F.: Literaturgeschichtschreibung von Massenliteratur: Überlegungen anhand der Emblematik des 16. und 17. Jahrhunderts. Komparatistische Hefte 11. 1985. Selyem Zsuzsa: Glissando. In: Jelenkor. 2004/7-8. 813-823. Szimbólumtár. Szerkesztette Pál József és Újvári Edit. Balassi Kiadó. Budapest. 2001. 121. Szilágyi Márton: A történelem szörnyetegei. In: Alföld. 1998/5. 98-102. Thomka Beáta: Képi időszerkezetek. In: Narratívák I. –Képelemzések. Kijárat Kiadó. Budapest. 1998. 7-17. Török Ervin: Az emlékezés terei. In: Kegyesség, kultusz, távolítás. Scientia Kiadó. Kolozsvár. 2002. 243-259. Turner, Bryan S.: A test elméletének újabb fejlődése. In: Mike Featherstone - Mike Hepworth – Bryan S. Turner: A test. Társadalmi fejlődés és kulturális teória. Jószöveg Műhely Kiadó. Budapest. 1997. 7-51. Wilkinson, Tim: „A menny baromfiai” – erdélyi módra. In: Korunk. 2001/8. 114-118.