Romantikus Regények. Eloisa James SZERELMES HERCEGNİ. General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

Romantikus Regények Eloisa James

SZERELMES HERCEGNİ

General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

A mő eredeti címe Duchess is Love Copyright © Eloisa James, 2002

Hungarian translation © Beck Anita © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvő kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította Beck Anita Szerkesztette ÁRKOS ESZTER A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN Készítette

ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 284 3 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt. 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu [email protected] www.romantikusregenyek.hu Felelıs kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezetı KISS-PÁLVÖLGYl LÍDIA Mővészeti vezetı LANTOS KÁLMÁN Felelıs szerkesztı SZALA BOGLÁRKA Készült 22,5 nyomdai ív terjedelemben, Kiadói munkaszám 3231-11

Első fejezet Rövid beszélgetés Girton hercegnıjének hálószobájában Lady Troubridge kastélya, East Cliffben

Mégis, hogy néz ki? A válasz kis szünet után érkezett. - Fekete a haja, arra biztosan emlékszem – tőnıdött hangosan Gina. A fésülködıasztala elıtt ült, és egy selyemszalagra kötözött apró csomókat. Ambrogina, Girton hercegnıje ritkán volt ideges. Elvégre egy hercegnı viselkedjék hercegnı módjára, mondogatta neki gyakran egyik nevelınıje. Ginát most viszont pánik félelem fogta el, egyenesen rettegett. Mert hát, olykor a hercegnıknek is joga van bepánikolni. Esme Rawlings kacagásban tört ki. - Tényleg nem emlékszel, hogy néz ki a saját férjed? Gina a homlokát ráncolta. - Te könnyen nevetsz! Nem a te férjed tér vissza a kontinensrıl, miközben egy óriási botrány kellıs közepén vagy éppen. Én azért ragaszkodtam ahhoz, hogy Cam érvénytelenítse a házasságunkat, mert így hozzámehetnék Sebastianhoz. De miután elolvassa rólam azt a szörnyő pletykát a Tatlerben, könnyővérő nınek tarthat. - Csak amíg jobban meg nem ismer. - Hát éppen errıl van szó! Cam nem ismer engem. Mi lesz, ha elhiszi, amit Mr. Wappingrıl pletykálnak? - Bocsásd el a házitanítódat, és egy héten belül elcsöndesednek a dolgok. - Nem fogom elküldeni szegény Mr. Wappinget. Az az ember egyenesen Görögországból utazott ide, hogy tanítson engem, ráadásul nincs hová mennie szerencsétlennek. Különben sem tett semmi rosszat, ahogyan én sem, miért tennék hát úgy, mintha mégis? - Az a tény, hogy Willoughby Broke és a felesége hajnali kettıkor együtt látott benneteket, nem a legszerencsésebb dolog. - Csupán egy meteorhullást néztünk végig! De térjünk vissza az eredeti kérdésre. Mi történik, ha nem ismerem fel a saját férjemet? - Gina megfordult a székén, és tekintetét Esmére szegezte. - Az lenne életem legmegalázóbb pillanata! - Az ég szerelmére, úgy beszélsz, mint egy pocsékul játszó tragika. Az inas fogja bejelenteni, nem igaz? Lesz rá elég idıd, hogy összeszedd magad. Ó, drága férjuram! - fogott bele Esme meghatott, üdvözlı arckifejezést öltve. - Mily szörnyő bánatban éltem, amíg te távol voltál! Bágyadtan legyezni kezdte magát. Gina grimaszolt egyet. - Látom, jól begyakoroltad ezt a mondatot. - Hát persze! Miles és én mindig udvariasak vagyunk egymással, bárhol is találkozunk. Ami, szerencsére, nem túl gyakori. Gina lerakta kezébıl a szalagot, amelyet immár ötven helyen megcsomózott. - Nézd, hogy reszket a kezem! Nem ismerek senkit, akinek valaha is ilyen kellemetlen találkozóban lett volna része. - Túlzásokba esel. Gondolj arra, mit érezhetett szegény Caroline Pratt, amikor a férjével tudatnia kellett, hogy állapotos, miközben a férj az egész elızı évet Németalföldön töltötte. - Az bizony nehéz lehetett. - Bár talán még szívességet is tett neki. Mert mi történt volna azzal a birtokkal, ha netán nem szül örököst? Elvégre már tíz éve házasságban éltek. Prattnek inkább szépen köszönetet kellett volna mondania, bár kétlem, hogy így tett, amilyen faragatlanok a férfiak.

- Én csak azt próbálom veled megértetni, hogy a Cammel való találkozás rendkívül nehéz lesz – magyarázta Gina. - Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy fel fogom ismerni. - Pedig egész gyerekkorotokat együtt töltöttétek. - Az nem ugyanaz, mint amikor az ember egy felnıtt férfival áll szemben. Cam még szinte kisfiú volt, amikor összeadtak bennünket. - Nos, én sok nıt ismerek, akik örömmel vennék, ha a férjük a kontinensre költözne – jegyezte meg Esme. - Cam nem is tekinthetı igazi férjnek. Az ég szerelmére, egészen addig, amíg össze nem házasodtunk, abban a hitben éltem, hogy unokatestvérek vagyunk! - Nem értem, min változtat ez. Megesik, hogy unokatestvérek frigyre lépnek, ami persze nagy kár. De ti igazából nem is vagytok unokatestvérek, hiszen az anyád csupán felnevelt, nem ı hozott világra. - Éppen úgy, ahogyan a férjem sem az igazi férjem – egészített ki Gina gyorsan. - Cam tizenöt perccel azután, hogy az apja kikényszerítette belıle a boldogító igent, már ki is ugrott az ablakon, és megszökött. Aztán tizenkét évébe tellett, amíg visszatért, hogy érvénytelenítse a házasságot. - Az én férjem legalább úriemberhez méltóan, az ajtón távozott. - Cam még nem is volt igazi férfi. Alig néhány nappal azelıtt töltötte be a tizennyolcat. - Nos, te viszont gyönyörő vagy ebben a rózsaszínő ruhában – mosolygott Ginára Esme. - A férjed sajnálni fogja, hogy valaha is kiszökött azon a hálószobaablakon. - Bolondokat beszélsz! Én nem vagyok szép. Túl sovány vagyok, a hajam pedig inkább egy sárgarépára hasonlít – vette szemügyre magát a lány a tükörben. - Bárcsak olyan lenne a szemem, mint a tiéd, Esme! Az én szemem olyan színő, akár a sár. - A te szemed nem sárszínő, hanem zöld – javította ki Esme. - És ami a szépségedet illeti, nézd csak meg magad! Úgy fejtesz, akár egy reneszánsz Madonna: karcsú vagy, összeszedett, és egy kicsit merengı. Persze a hajad, az kivétel. Mit gondolsz, talán a botrányos francia mamádtól örökölted ezt a vörös színt? - Honnan tudhatnám? Az apám soha nem mesélt az igazi anyámról. - A Madonna voltaképpen tökéletes leírás – folytatta Esme huncut mosollyal. - Szegény kicsikém... Egy újabb, házasságban élı szőz! Kopogtak az ajtón, amelyet Annie, a hercegnı szobalánya nyitott ki: - Lady Perwinkle szeretné látni ıfelségét egy rövid idıre. - Vezesse be! - felelte Gina. Carole Perwinkle alacsony, pihe-puha nı volt, aprócska, szív alakú arcát loknik árnyékolták. Amikor megpillantotta Esmét, halkan felsikoltott örömében. - Drágáim! Mindjárt kifutok az idıbıl, de azért kellett jönnöm, mert lady Troubridge elképesztı dolgokat mesélt Gina férjérıl! - A hír igaz – szakította félbe Gina. - A férjem visszatér Angliába. Carole összecsapta két kezét. - Milyen romantikus! - Ezt hogy érted? Nincs abban semmi romantikus, hogy a férjem érvénytelenítteti a házasságunkat. - Eljött, egyenesen Görögországból, hogy felszabadítson, és lehetıvé tegye, hogy hozzámehess ahhoz, akit szeretsz? Semmi kétségem nincs afelıl, hogy közben a szíve majd megszakad. Esme szédülten nézte a lányt. - Néha nem értem, hogy lehetünk mi barátok, Carola. Én ugyanis azt gondolom, Gina férje borzasztóan örül, amiért végre megszabadulhat ettıl a köteléktıl. A mi férjeink mindketten azonnal élnének egy ilyen érvénytelenítési lehetıséggel, nem igaz? Gina férje miért lenne más? - Mert én szeretném másnak gondolni – felelte Carola felszegett fejjel. - A férjemmel talán nem élünk a legnagyobb egyetértésben, de ı sosem érvényteleníttetné a házasságunkat. - Az enyém viszont igen – jelentette ki Esme. - Csak túl udvarias kimondani. És, bár mindent megtettem, hogy eléggé felbosszantsam a váláshoz, ı mindvégig úriember maradt. Ha viszont egy ilyen érvénytelenítés szóba jöhetne, két kézzel kapna az alkalmon.

- Te bolond vagy! - jegyezte meg Gina szeretetteljes pillantással. - Képes volnál tönkretenni a jó híredet, csak hogy Milis elváljon? Esme szomorúan mosolygott. - Kis híján igen. Nem is értem, hercegnı létedre hogyan barátkozhatsz még velem. - Mert épp házasodni készülök természetesen. Kihez is fordulhatnék házassági tanácsokért, ha nem hozzád? - kérdezte Gina pajkosan csillogó szemekkel. - Hát inkább Esméhez, mint hozzám – kuncogta halkan Carola. - Én és a férjem alig egy hónap után már külön utakon jártunk, míg Esme egy teljes évet együtt élt a férjével. - Igazság szerint, inkább neked kellene tanácsokat adnod, Gina – mondta Esme. - Carolával mindketten megszabadultunk a férjeinktıl, és már jó ideje botrányok közepette élünk. Te viszont eddig úgy viselkedtél, mint egy hőséges, férjezett hercegnı. - Ez úgy hangzik, mintha unalmas lennék – tiltakozott Gina. - Hát, a mi befeketített hírnevünkhöz képest... - Jobb, ha csak a saját nevedben beszélsz! - vágott közbe Carola. - Az én hírnevem talán kissé kopottas, de még egyáltalán nem fekete! - Akárhogy is, az enyém feketesége mindhármunkéval felér – zárta le a vitát Esme. Carola az ajtóhoz lépett. - Jobb, ha most indulok, mert nem akarok úgy kinézni ma este, mint egy boszorkány. - Azzal kilépett az ajtón. Esme is felpattant a székrıl. - Nekem is mennem kell. Jeannie ma gyönyörő frizurát fésül nekem, és nem szeretnék elkésni. Bernie még azt hiszi, nem leszek ott. - Bernie Burdett? Nem azt mondtad, hogy unalmas fráter? - kérdezte Gina. - Engem nem az agya érdekel, drágám – felelte Esme pajkosan. - Ugye, nem felejtetted el, hogy lady Troubridge figyelmeztetett a férjed érkezésére? Esme egy vállrándítással válaszolt. - Teljesen egyértelmő, hogy Miles hazajön. Hiszen lady Randolph Childe is itt van már, nem igaz? Gina az ajkába harapott. - Az csak egy pletyka. Lehet, hogy Miles téged akar látni. Esme csillogó, kék szemét sok fiatalember hasonlította már zafírhoz. És valóban, gyakran villant meg olyan keményen, akár egy drágakı. Gina arcára nézve azonban ellágyult a tekintete. - İfelsége igazán drága teremtés. - Megállt, és csókot nyomott a lány arcára. - Most mennem kell, hogy átalakuljak a végzet asszonyává. Nem bírnám elviselni, hogy lady Childe szebb lenne nálam ma este. - Az sosem sikerülhetne neki – biztosította Gina szilárd meggyızıdéssel. - De úgyis csak azért mondtad, hogy megdicsérjelek. - Esme selymes fekete fürtjei, provokatív szája és finoman ívelt idomai vetekedtek London legszebb kurtizánjaival, amióta csak bevezették a társasági életbe. Vetélytársai a közelébe sem jöhettek. - Miért, te talán nem azért hoztad fel a sárhoz hasonlító szemszínedet, hogy megcáfoljam? Gina legyintett. - Az nem ugyanaz! Az általam ismert urak közül mind egytıl egyig szívesen átlépné a hálószobád küszöbét. Rám azonban csak úgy tekintenek, mint egy karót nyelt, soványka hercegnıre. Esme rosszallóan nézett rá. - Te nem vagy magadnál. A külsıdrıl inkább Sebastiannal vitázz. Mert ı biztosan szebben tudja leírni alabástrom szemöldöködet, és a többi, és a többi, de most már tényleg mennem kell öltözni. Azzal a levegıbe csókot lehelve távozott. Annie, Gina sóhajára reagálva, megszólalt: - Szégyen és gyalázat ez az egész! - fogta kezébe a hercegnı hajkeféjét. - Lady Rawlings egész London egyik legszebb asszonya, és a férje még csak álcázni sem igyekszik a kapcsolatát lady Childe-dal. Micsoda szégyen!

Gina bólintott. - Azt is hallottam, hogy lady Rawlings férje a lady Childe melletti szobát kérte éjszakára – tette hozzá Annie. Gina tekintete találkozott Anniéval a tükörben. - Igazán? - És ez egyáltalán nem szokatlan kérés. Épp ellenkezıleg. Most, hogy fıszobalány lettem, Mrs. Massey szabadon beszél elıttem. Nem is tudja elképzelni, micsoda bonyodalmat okozott neki és lady Troubridge-nek is ez a mai esti összejövetel, már ami a szobák beosztását illeti. - Ó, istenem! - sóhajtott fel Gina. Sebastian és ı sohasem lesznek ilyen házaspár, miután összeházasodta. Szegény Esme!

Második fejezet Egy herceg, egy malac és egy ügyvéd találkozása

Semmi kétség, Angliában vagyunk, gondolta Camden Serrard rosszkedvően, miközben lerázta az esıvizet kalapjáról. Olasz csizmájában sár cuppogott. Olyan sőrőn esett, hogy a levegı szinte fehér volt tıle, és nem lehetett ellátni a kikötıbıl kivezetı út végéig. - Vigyázzon, uram! Cam hirtelen megfordult, de túl késın ahhoz, hogy kikerülhesse az elszabadult malacot. Sáros csizmáján minden képzeletet felülmúló sebességgel dobogtak keresztül az éles malacpaták. A férfi zord arccal folytatta útját az egyetlen fényforrás irányába, amely valamilyen fogadófélét jelzett. Mi az ördögért kellett éppen itt partra szállniuk, Riddlesgate egyik elhagyatott kikötıjében, tőnıdött. A Rózsa nevő hajó kapitánya könnyedén tudatta vele, hogy történt egy kis navigációs hiba, és elnézést kérve hozzátette, London alig egyórányi kocsiútra van innen. Cam felıl akár egy másik kontinensen is lehetett volna, ahogy így végignézett a sáros síkságon, amely körülvette, amerre csak a szem ellátott. Fejét lehajtva lépett be a fogadóba, és csalódottan vette tudomásul, hogy mialatt Philippos, a szolgálója megérkezett, hogy kivegyen neki egy szobát, addig a malac is csatlakozott a társasághoz, s épp egy szék körül kotorgált. Philipposon, a malacon és a fogadóson kívül csupán egyetlen vendég volt odabenn, egy szıkés hajú férfi, aki a kandalló mellett olvasott, és Cam beléptére felpillantott könyvébıl. John Mumby, a fogadós az ajtóhoz sietett, amint meglátta a küszöbön álló széles vállú arisztokratát. - Jó estét, felséges uram! Micsoda megtiszteltetés, hogy szerény fogadómban, a Királyné Mosolyában üdvözölhetem kegyelmességedet! Óhajt valami frissítıt? Cam Philippos kinyújtott karjára dobta köpönyegét. - Hozzon bármit, amilye van! - felelte kurtán. - És ha megkérhetem, ne szólítson felséges úrnak! Mumby pislogni kezdett, de gyorsan magához tért. - Természetesen, uram – derült fel a tekintete. - Azonnal hozom. Lord Perwinkle, meg kell kérnem, hogy vigyék innen ezt a malacot. Ebben a helységben nem tartózkodhatnak állatok. A szıkés férfi sértıdötten megszólalt: - Az ördögbe, Mumby, épp az imént mondtad, hogy hagyjam az állatot, ahol van! Az a nyamvadt malac nem is az enyém. - A maga kocsisa fizetett érte – állapította meg a fogadós megcáfolhatatlan logikával. - És biztosra veszem, hogy visszajön majd érte, miután megjavították azt a keréktengelyt. Ha megengedi, uram, a fogadósfiú kiviszi a malacot a pajtába. Perwinkle bólintott, a fogadósfiú pedig hóna alá kapta az állatot, és kilépett a szakadó esıbe.

Cam leroskadt egy kényelmes székre a tőz elé. Azért jó újra Angliában. Amikor utoljára itt járt, fiatal volt és éretlen, alig tizennyolc, és csupa indulat... de az emlékei között mégis szeretetteljesen ırizte az angol kocsmák füstös, kenyérszagú levegıjét. Ez semmihez sem fogható, gondolta, míg Mumby visszatért, és nagy kupában, habos angol sört nyomott a kezébe. - Netán parancsol egy kis konyakot is? - kérdezte a fogadós. - Bevallom, uram, egy barátom idınként becsempész egy-egy üveggel... a hátsó ajtón. Nagyon finom, még ha francia is. Igen jól csúszik. Ez csak a kapitány lehet, gondolta Cam futólag. Az a pimasz alak, még konyak csempészésével is foglalkozik! Nem véletlen, hogy itt kötöttünk ki. Nagyot kortyolt a sörbıl. Kiváló sör, és csempészett konyak. Az élet nem is olyan rossz errefelé. - Ha javasolhatom, kezdjünk sült fácánnal – szólalt meg Mumby izgatottan. - Majd utána friss sertéssültet hoznék. - Mennyire friss? - kérdezte Cam. Nem feltétlenül vágyott rá, hogy Perwinkle malacát szolgálják fel vacsorára. - A múlt héten vágtuk – felelte Mumby. - Azóta lógott, és éppen most lett tökéletes. A feleségem íncsiklandóan tud malacot sütni, uram. Ebben biztos lehet. - Rendben van. És a konyakról se feledkezzék meg! - Igenis, uram! - vágta rá Mumby, és a szeme elıtt egy halom csillogó érme képe jelent meg. Ezután egymást követték az események, fölfedezték például, hogy a fogadóban van egy dárdadobó játék. Az este folyamán az is kiderült, hogy Lord Perwinkle nemcsak a dárdadobáshoz ért, hanem szenvedélyes horgász is, akárcsak Cam. És mire rájöttek, hogy Tuppy Perwinkle és Cam egy iskolába is jártak, öt év különbséggel, az a fajta bajtársi kötelék alakult ki közöttük, amelyet csak a közös gyerekkor vagy egy közösen el fogyasztott üveg konyak képes elıidézni. Sıt amikor Mumby arról érdeklıdött, hogy Cam óhajt-e hajnalban kocsit bérelni, a herceg nemleges választ adott. Fárasztó volt az utazás Görögországból, negyvenöt napig tartott, és a Biscay-öbölben még viharba is kerültek. Bıven maradt idı az elintézendıkre, és nem volt kedve azonnal Londonba sietni. Ezzel Tuppy is egyetértett, hiszen néhány évvel ezelıtt ı is megszabadult a feleségétıl. - Dúlva-fúlva eltávozott az anyjáékhoz, és nem is tért vissza. Én pedig nem kerestem, mert már belefáradtam a sirámaiba. És ez az óta így van. - Szóljon az ügyvédemnek, hogy ide jöjjön! - utasította Cam Philippost. - Eleget fizetek neki. Csatlakozhat hozzánk reggelire. Philippos nem gyızött csodálkozni, hogyan képes az ura egy-egy átmulatott éjszaka után teljesen normálisan viselkedni másnap. Habár kétségbe vonta, hogy a herceg már kora reggel találkozni kíván majd az ügyvéddel, hiszen az asztalon már egy harmadik üveg konyak várt kinyitásra. Mindenesetre meghajolt, majd sürgıs üzenetet küldött a fıvárosba, miszerint Girton hercege, Camden Serrard reggel találkozni óhajt Mr. Rountonnal a Rounton & Rounton ügyvédi irodából. Philipposnak voltaképpen nem volt oka az izgalomra. Edmund Rounton, Girton hercegének ügyvédje nem volt bolond. Rountonnak volt alkalma alaposan – talán még túlságosan is – megismerni a herceg édesapját. És feltételezvén, hogy a herceg talán örökölt némely tulajdonságokat az apjától, Rountonnak esze ágában sem volt kora délután elıtt megérkezni, miután ügyfelét eltompította az a rengeteg étel, amit addigra megevett. Úgy délután kettı körül Rounton keményített ruházatban, vidám hangulatban, ám a gyomrában érzett enyhe idegesség kényelmetlen szorításával szállt le a kocsiról. A herceg apjával folytatott megbeszélések enyhén szólva embert próbáló pillanatokat hoztak. Az idısebb herceg ugyanis mindig olyan tevékenységekbe fogott bele, amelyekkel nehéz volt betartani a törvényeket, ráadásul tombolt a dühtıl, valahányszor erre finoman emlékeztetni próbálták. A fiatalabb herceg azonban, úgy tőnt, messzebb esett felmenıi fájától. - Jó napot, Mr. Rounton – üdvözölte a herceg, székébıl felpattanva. Míg az öreg herceg Belzebubhoz hasonlított gonoszan csillogó fekete szemeivel és hófehér arcbırével, addig az ifjú sötét szemei vidáman csillogtak. Rounton meghajolt.

- Felséges uram, örömömre szolgál látni, milyen kitőnı egészségben tért vissza szülıföldjére. - Nos – felelte Girton, egy székre mutatva -, nem sokáig maradok Angliában, de szükségem lenne a segítségére. - Mit tehetek önért, felséges uram? - Elıször is, hagyja abba a felséges urazást – kérte Girton. - Ki nem állhatom az ilyen formaságokat. - Természetesen... értem... - Rounton lopva szemügyre vette a herceg hétköznapi ruházatát. Nem visel kabátot! És az ingujját feltőrte, hogy látszódjék izmos felkarja. Az igazat megvallva, Rounton az effajta közvetlenséget meglehetısen visszataszítónak találta. - Szeretném érvényteleníttetni a házasságomat – folytatta a herceg. - Nem hiszem, hogy ez a jelen körülmények között sok idıt igényelne. Mindenki tudja, hogy nem volt igazi házasság, és soha nem is vált azzá. Mit gondol, mennyi idı alatt tudja elıkészíteni a papírokat? Rounton zavartan pislogott. A herceg jókedvően folytatta: - És talán Bicksfiddle-lel is találkoznom kéne, amíg itt vagyok. Nem mintha változtatni akarnék azon, ahogy a birtokot igazgatja. Meglepıen sok hasznot hozott. Csak meg akarok róla bizonyosodni, hogy Stephennek jó állapotban adom át. Az ügyvédnek ezen a ponton tátva maradt a szája a csodálkozástól. - Természetesen a feleségem számára is szeretnék egy megfelelı összegő vagyon biztosítani – tette hozzá Girton. - Úgy vélem, ı kimondottan jól viselkedik ebben a helyzetben. Mr. Rounton kissé megrázta magát. - Tehát érvényteleníteni akarja a házasságát, felséges uram? - Pontosan. - És jól értettem, hogy a birtokot unokatestvérére, Splade grófjára óhajtja átruházni? - A férfi kissé szokatlanul festett, de teljesen normálisnak tőnt. Ugyan határozottan rendezetlen volt, a haja is furcsán borzas, mégsem tőnt részegnek. - A birtok és a nemesi cím elıbb-utóbb úgyis Stephenre száll majd, vagy a fiára. Nekem semmi szükségem nem lesz rá. Apámnak szavamat adtam, hogy nem fogok a birtokához nyúlni, és tényleg egyetlen pennyt sem vettem ki belıle. - De... de... mi lesz az ön örökösével, és a feleségével? - vágott közbe Rounton. - Stephenen kívül nincs más örökösöm – közölte Girton. - Feleségem pedig csak névlegesen van. És mivel nem szándékozom újra megnısülni, szeretném minél hamarabb elrendezni a vagyonomat. - Tehát fel szeretné bontani a házasságát, de nincs másik feleség a láthatáron. A hercegen a türelmetlenség jelei kezdtek mutatkozni. - Ahogy mondtam. - A házasság érvénytelenítésének papírmunkája alapvetıen egyszerő feladat, felség. De maga a folyamat jóval több idıt fog igénybe venni. Egy hétnél is hosszabb idıt. - A helyzetünkre való tekintettel is? Elvégre, amikor utoljára láttam a feleségemet, mennyi is lehetett? Úgy tizenegy-tizenkét éves? Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a házassági eskü beteljesedett. - Nos, mivel a felesége még valóban fiatal volt, ez a kérdés nem hiszem, hogy kétségeket szülne – ismerte el Rounton. - Az egész folyamathoz azonban a parlament és a régens jóváhagyása szükséges. Attól tartok, hosszabb idıt kell az országban töltenie. - Azt nem tehetem – ellenkezett Girton. - Görögországban dolgom van. - Ezt értem... - erısködött Rounton kétségbeesetten. - Nem érti! - vágott közbe a herceg, és Rounton pontosan látta, mennyire komolyan gondolja. İrjöngeni kezdek, ha túl sokáig vagyok távol a mőhelyemtıl. Márpedig nem akarhatja, hogy egy ırült herceg járja az angol vidéket, vagy igen? Girton felállt. A beszélgetést részérıl befejezettnek tekintette. - Lássuk, mennyit tud haladni az ügyben az elkövetkezı néhány napban! Ha aláírtam a papírokat, a dolog már megy majd a maga útján. Rounton lassan felegyenesedett, miközben a fejében megoldásra váró jogi akadályok ezrei futottak át.

- Gyakran kell majd beszélnem önnel, mielıtt elhagyja az országot – jegyezte meg aggódó hangon. - Azt hiszem, néhány éjszakára ebben a fogadóban maradok – közölte a herceg. - Úgy hallottam, nem messze innen kiválóan lehet horgászni. Mi lenne, ha hozzáfogna a munkához, és mondjuk holnap visszajönne ide? - Igyekszem a legjobb tudásom szerint eljárni – felelte Rounton. Semmi kétség, az ifjú herceg éppen olyan, mint az apja: mindketten lehetetlen dolgokat akarnak, és azonnal. - Akkor várom önt holnap vacsorára. És nagyon köszönöm – hajolt meg elıtte a herceg.

Miután Rounton visszatért Londonba, és kényelembe helyezte magát az Inns of Courtban lévı kényelmes irodájában, hosszasan átgondolta a helyzetet. Világos volt számára, akár a nap, hogy amint a herceg érvényteleníti a házasságát, visszarohan Görögországba az aktjaihoz, vagy akármihez, amivel ott az elmúlt tizenkét évben foglalkozott. És ez a Girton hercegség végét jelentené. Apja és nagyapja is a Girton hercegi család szolgálatában állt. És Edmund Rounton átkozott lenne attól a perctıl fogva, amikor hagyná, hogy a háttérbe szorítsa egy fiatal, arrogáns kalandor, akit a márványszobor-faragáson kívül más nem érdekel, aki saját nemesi címének fontosságát sem fogja fel. - Nem engedhetem, hogy megtegye – dünnyögte, idegesen járkálva íróasztala körül. Nagyon is komoly dolog, ha egy ısi, tiszteletre méltó hercegség új kezekbe kerül. Természetesen meg tudta érteni, hogy a herceg annak idején külföldre távozott. Rounton soha nem feledte a fiatalember arcán lévı dühöt, miközben elmotyogta a házassági esküt, amellyel hozzákényszerítették egy olyan kislányhoz, akirıl egészen aznap reggelig azt hitte, az unokatestvére. Nem volt meglepı, amikor az ifjú férj a ceremónia után az ablakon át menekült el, és soha többé nem látták Angliában. Még az apja halálakor sem. - Isten nyugosztalja – mondta reflexszerően Rounton, majd hozzátette – a vén gazembert! Másfelıl viszont Girton egyetlen örököse Splade grófja volt, bár Splade az oxfordshire-i kerület tory képviselıjeként régóta nem használta nemesi címét. Nem mintha ez számított volna, hiszen Splade sem volt különb az unokatestvérénél. Soha nem tervezte, hogy megnısül. Túlságosan érdekelte a politika. Ráadásul idısebb volt valamivel Girtonnál. Rounton úgy harminchatnak saccolta. Splade minden bizonnyal az angol képviselıház padlóján rogyik majd holtan össze, Girton pedig folytatja boldog agglegény-kicsapongásait Európában, és a hercegség odavész. Eltőnik. Örökre. Rounton maga sem nemzett fiúörököst, így a nagy becsben tartott Rounton & Rounton cég is idegen kézre kerül majd, miután ı visszavonul. Erre a gondolatra éles fájdalom hasított a gyomrába. Felsóhajtott. Inkább hagyjuk, tegyen Girton úgy, ahogy akar. Szakítsa meg a család vérvonalát. Az ördögbe vele... Kinyitotta az asztalán szépen kisimítva fekvı újságot. Az orvosa tanácsolta, hogy kiújult emésztési zavarát olyan nyugodt tevékenységekkel próbálja kordában tartani, mint az olvasás. Egy pillanatra közömbösen meredt a „Városi hírek” címő rovatra, és gépiesen olvasni kezdte a könnyelmő személyek által folytatott léha tevékenységekrıl szóló híreket. Hirtelen feltőnt neki egy bekezdés: A divatos elitosztály nemrégiben új szokásokat vett fel: a szépséges G. hercegnı, aki bizonyára nem panaszkodhat arról, hogy unatkozna, hiszen a város minden egyes estélyére hivatalos, nemrégiben házitanítóját vitte magával a lady Troubridge házában tartott mulatságra. Az a hír járja, miszerint a tanító egy fess fiatalember... ezek után csak remélhetjük, hogy a herceg hamarosan visszatér külföldrıl, és saját maga szórakoztatja ifjú feleségét.

Rounton tekintete összeszőkült, és egészen megfeledkezett a gyomrában érzett égı fájdalomról. Végtagjait energia járta át. Addig nem fog visszavonulni, amíg meg nem menti a Girton

hercegséget! Ez lesz majd hőségének utolsó bizonyságtétele, az utolsó ajándék, amelyet a hő Rounton család a Girton hercegeknek ad. İ legalább mindent megtett azért, hogy örököst nemzzen, aki átveheti tıle az ügyvédi irodát. Csakhogy neki és Marynek, az ı drága feleségének nem lehetett gyermekük. A hercegnek azonban van egy életerıs, fiatal felesége, ezért kutya kötelessége vele hálni, mielıtt még visszatérne a kontinensre. - Gondoskodni fogok arról, hogy ez megtörténjen – mormogta az orra alá Rounton. Hangjában az a fajta határozottság csengett, amellyel szokása szerint a törvényekkel és a gyarló emberekkel vitázott, valahányszor ügyfelei érdekeit képviselte. - Sıt mi több – folytatta gondolatban -, be fogok vetni némi fondorlatot is. Mert itt most kreatív ötletekre lesz szükség. - Csak az isten a megmondhatója, hányszor kényszerítette ıt az öreg herceg az efféle kreatív törvényértelmezésre. Nem lehet olyan nehéz az ifjú herceget úgy táncoltatni, ahogyan ı fütyül.

Harmadik fejezet Családi politika

Miután Mr. Rounton elhatározta, hogy megmenti a Girton családfát az enyészettıl, másnap délután hat óra tájban három férfi szállt le egy kocsiról közvetlenül a Királyné Mosolya fogadó elıtt. Camnek elég volt néhány másodperc, hogy felismerje örökösét, Stephen Fairfax-Lacyt, Splade grófját. - Stephen! - kiáltotta, és felpattanva hevesen megölelte unokatestvérét. - Nagyszerő téged újra látni! Nyolc éve már annak, hogy utoljára nálam járták Nissoson. Stephen kibontakozott az ölelésbıl és leült, szemében nyugodt mosollyal. - Mióta szoktál rá az ölelgetésre? Hogyan szólítsalak? Gondolom, az ıfelsége megfelelı. - Ne bolondozz! Én még mindig Cam vagyok, te pedig Stephen. Régen eltávolodtam már azoktól az átkozott angol formalitásoktól, amelyekben apám annyira hitt. Görögországban megtanultam: ami a szíveden, az a szádon. Rounton megköszörülte a torkát. - İfelsége bizonyára nem bánja, hogy megkértem Splade grófot, kísérjen el bennünket, mivel igen nagy fontossággal bíró ügyrıl van szó. Cam Stephenre vigyorgott. - Semmi kifogásom ellene. - Bemutathatom ifjú kollégámat, Mr. Finkbottle-t? - kérdezte Rounton, majd egy húszas éveiben járó, idegesen toporgó fiatalemberre mutatott. - İ lesz a közvetítı ıfelsége és az ügyvédi hivatal között. - Örvendek a találkozásnak, uram. Miért nem foglalunk helyet mindnyájan? Jut szék mindenkinek idebenn, és a házigazdának kiváló konyakja van. Stephen leült, és kinyújtóztatta a lábát. Egy hozzá hasonló magasságú férfinak, mivel cipı nélkül is bı két méter magas volt, nehezére esett kocsiban akár csak egy órát eltölteni anélkül, hogy ne érezné magát kényelmetlenül. - Érettebbnek tőnsz, Cam... megöregedtél – állapította meg hirtelen ıszinteséggel. Unokatestvére megvonta a vállát. - A kor egy olyan állapot, amelyben mind osztozunk. Az elmúlt tizenkét évben nem az aranyifjak életét éltem. Mr. Rounton megköszörülte torkát, majd részletekbe menıen citálni kezdte a házasság érvénytelenítésének jogi akadályait. Stephen konyakját kortyolgatva az unokatestvérét nézte. Ahhoz

képest, hogy Görögországban élt, Camnek feltőnıen fehér volt a bıre. A kandalló tüzének fényében a férfi szemöldöke úgy festett, mintha pergamenbe égetett forradásnyom volna. Kemény, szögletes vonásaiban türelmetlen szempár csillogott. A keze azonban nem változott, gondolta Stephen némi nosztalgiával. Gyermekkorukat felidézve elképzelte, milyen fatárgyak kerültek ki ebbıl a kézbıl. - Szoktál még faragni, Cam? - kérdezte hirtelen, egy pillanatra félbeszakítva a társalgást. A herceg arcán enyhe mosoly futott végig. - Idenézz! - szólt, és lehajolva, egy fadarabot vett fel a széke mellıl. - Mi az? - Egy dárda – mutatta fel Cam a fát, és megfordította. Majd kigyúló érdeklıdéssel a szemében folytatta: - Arra gondoltam, ha alakítok a toll és a szár méretén, akkor gyorsabban célba ér. Stephen kezébe vette a keskeny fadarabot, és közelebbrıl szemügyre vette. A dárda finoman megmunkált darab volt, mint minden, ami Cam keze nyomát viselte. Egy tökéletesen simára csiszolt nyelő dárda veszélyesen éles heggyel az egyik végén, a másikon pedig a toll helyéül szolgáló mélyedéssel. - Mi a véleményed róla? - Le fog esni, ha megterheled. Lehet, hogy gyorsabban repül majd, de ha ráteszed a hegyet, a toll nem fogja kiegyenlíteni – mutatta Stephen, kezével modellezve. - Így. Látod? A dárda spirál alakban fog a földre esni, ahelyett, hogy egyenesen a célba érne. Talán kiküszöbölheted a problémát, ha hegyesebbre faragod a nyílvéget. Cam tőnıdve vizsgálta a fatárgyat. - Igazad lehet – ismerte el. - A fizika sohasem volt az erısséged – emlékeztette Stephen. - Emlékszel azokra a fából faragott hajókra? - Majdnem az összes elsüllyedt – idézte fel Cam nevetve. - Nem süllyedtek volna el, ha normális formára faragod ıket. De te mindig okosabb akartál lenni. Mr. Rounton úgy ítélte, ideje rátérni egy kényesebb témára, miután a herceg szemmel láthatóan megfontoltabban viselkedett, mint legutóbb. - A felesége éppen egy mulatságon vesz részt East Cliffben, úgy egyórányira innen – szólalt meg. Cam egy pillanatra az ügyvéden felejtette mélyen ülı szemét, majd visszafordult a kezében tartott dárdához. - Milyen kár – jegyezte meg hanyagul. - Szívesen találkoztam volna a kis hölggyel annyi év után. Arra viszont nincs idım, hogy vidékre kiránduljak. Rounton azonnal felismerte a munkaadója arcán lévı kifejezést, ezerszer látta már ezt a herceg apján is. De készen állt az elıre kitervelt válasszal. - Minden jel arra mutat, hogy egy hét nem lesz elegendı az érvénytelenítésrıl szóló papírok elkészítéséhez – mondta. - Javasolhatnám, hogy próbálkozzon kicsit erıteljesebben? - kérte a herceg kedélyes hangon. Apja fia, gondolta Rounton komoran. - Van még egy probléma, felség. - Éspedig? - kérdezte a herceg, miközben egy kisebb bicskával hegyezni kezdte a nyílvéget. - Felkészültem, hogy kezdeményezzem a törlést, azonban egy nem rég történt esemény a feleségével kapcsolatban kissé bonyolítja a dolgot. Cam erre felkapta a fejét. - Miért, mi történt vele? - A hercegnı... - Rounton egy pillanatig habozott -, a hercegnı egy botrány kellıs közepébe keveredett. - Miféle botrányba? - kérdezte a herceg némi érdeklıdéssel. - Gina? Mégis miféle botrányba tudna Gina belekeveredni, Rounton? Biztos vagyok benne, hogy csak az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja! Gina példamutatóan jó kislány. - Természetesen egyetértek felségeddel a hercegnı erényeit illetıen, uram. De meg kell mondjam, hogy az elıkelı társasági körökben most mégsem tőnik fel ennyire jó színben.

Cam ide-oda forgatta kezében a nyílvesszıt, hosszú ujjaival egyenetlenségek után tapogatva felületén. - Hát, ezt nehezen hiszem el. Valamennyi angol úriember, aki csak megfordult Görögországban, márpedig a franciaországi helyzet miatt igen nagy számban fordultak meg arra, el volt ragadtatva a feleségem erényeitıl. Rounton nem szólt semmit. Cam sóhajtva folytatta. - Márpedig úgy vélem, ık aztán biztosan elmondták volna, ha nem így van. - Ha a házasságát jelen pillanatban óhajtaná érvényteleníttetni, márpedig semmi kétségem afelıl, hogy meg is teheti, attól tartok, a felséges hercegnıt számőzni fogják a társaságból. - Értsem úgy, hogy a kis Gina minkét végén égeti a gyertyát – felelte erre Cam, tekintetével Stephent keresve. - Nos? Stephen vállat vont. - Nem forgok azokban a körökben. Cam hallgatott, hosszú ujjaival az éles nyílhegyet piszkálgatta. - Hallottam néhány pletykát – folytatta az unokatestvére. - Gina meglehetısen csapodár társaságban forog. Csupa fiatal, férjezett asszony... - Mindegyikük férjezett? - Nem túl makulátlan a hírnevük – tette hozzá Stephen vonakodva. Cam álla megfeszült. - Ez esetben Gina hírnevén mit sem változtat a házasság érvénytelenítése, nem igaz? Az ügyvéd mondani akart valamit, de Stephen belé fojtotta a szót. - Rounton szerint a jelenléted támogatólag hatna rá. Engem is megkért, hogy vegyek részt azon a vidéki összejövetelen. Cam homlokát ráncolva pillantott le a kezében lévı nyílhegyre. Mégis mi az ördögöt mondhatna Ginának? Ha tényleg folyton a márkija nyomában legyeskedik, akkor valóban hozzá akar menni feleségül. - Nem fog ez az egész elcsöndesedni, miután Gina hozzámegy Bonningtonhoz? - Nem hiszem – felelte Rounton. - A botrány minden bizonnyal elcsitul majd, de mi van, ha a házasság nem jön létre? - Gináról az a hír járja, hogy nem Bonnington márkival töltötte az éjszakát, hanem valami Wapping nevő, alsóbb osztálybeli férfival – toldotta meg Stephen. - Jelenleg az is kétséges, hogy Bonnington márki egyáltalán el akarja-e ıt venni feleségül. - Ez nonszensz! - csattant fel Cam. - Wappingot én küldtem hozzá házitanítónak. Görögországban találtam, és én utaztattam át ide. Rounton bólintott. - Most láthatja felséged, mennyire fontos az ön véleménye, hogy tisztázza ezt a kellemetlen történetet. Ha ön is eltöltene néhány napot abban a házban, és világossá tenné, miszerint Wapping az ön alkalmazottja, a hír messzire elterjed majd, és kioltja a gyanakvást az emberekbıl. Cam ismét megfeszítette az állát. - Gina fecsegı levelek áradatát küldte nekem, amelyekben folyton csak arról írt, mennyire szeretne hozzámenni Bonningtonhoz. Valaki óriási bakot lıtt. - Ezt nem kétlem – szólt Rounton. - Miután felséged kinyilvánítja álláspontját az ügyben, és végre mindent egyértelmővé tesz, a társaság önnek fog hinni. Elvégre ön Gina férje. - Nem igazán. A tizenkét évvel ezelıtti, oltár elıtt töltött pár perc nem jogosít fel erre a címre. Még attól is ódzkodom, hogy Ginát a feleségemként szólítsam. Mindketten tudjuk, sohasem volt valódi házasság a miénk. - Az javaslom, mindannyian utazzunk el East Cliffbe – vette át a szót Stephen. - Én meg tudok szállni ott egy-két napot. Talán te nem tudod, Cam, de a parlament novemberig nem ülésezik. - Dehogynem tudom, te ökör! Stephen vállat vont. - Mivel nem mutattál érdeklıdést, hogy elfoglald a helyed a lordok házában... Cam arca grimaszba fordult:

- Bár te is idısebb lettél, Stephen, semmit nem változtál. Mindig te voltál az, aki megértette, mi a felelısségtudat. Én pedig mindig is kibújtam alóla – tette hozzá. - Nem látom értelmét, hogy éppen most változtassak kényelmes szokásaimon. Nekem dolgom van odahaza. - Szerintem, ennyivel tartozol Ginának – tartott ki véleménye mellett Stephen. - Nem érted? Dolgom van. Stephen fürkészı pillantást vetett rá. - Miért, itt nem tudsz dolgozni? Van itt kı és vésı, meg gyönyörő nık, akik modellt állhatnak. - Éppen egy csodás, halvány rózsaszín márványdarab kellıs közepén tartok. El tudod képzelni, mennyi idıt vesztegettem el már azzal is, hogy ide utaztam? - Ennyire fontos ez? - kérdezte Stephen olyan hangon, mint egy politikus, aki meg van gyızıdve arról, hogy befolyásolni tudja a nagy dolgok alakulását. - Igen, nagyon is fontos – csattant fel Cam. - Ha nem dolgozhatom... egyedül a munkám fontos nekem. - Láttam a Proserpina-szobrot, amit tavaly Sladdington vásárolt tıled. Nagyon szép lett. - Ja, igen. Kissé kihívó, nem gondolod? Most éppen egy Dianán dolgozom, valamivel szerényebb változatban. Természetesen Marissa áll modellt hozzá. - Természetesen... - mormolta Stephen. - Azt hiszem ennyivel tartozol Ginának – ismételte meg. - Elvégre majdnem egész életében a feleséged volt. Nem hibáztathatod azért, hogy egy kis port kavart maga körül, amíg te nem voltál itthon. Miután már nem lesz hercegnı, a társaság nagy valószínőséggel kiveti majd. Nem hinném, hogy tisztában van azzal, milyen kegyetlen tud lenni az elıkelı társaság egy kétes hírnevő exhercegnével. Cam késével belevájt a nyílba és letörte a hegyét. - Az ördögbe is! - vágta le a földre a dárdát. - Mehetünk együtt – ajánlotta Stephen. - Keresek majd egy szép darab márványt, amit elhozhatsz magaddal. Faraghatsz egy újabb Proserpinát. Cam szélesen elmosolyodott. - Csak nem valami rosszindulatú felhangot hallok? Nem szereted talán a római istennıket? Stephen nem válaszolt. - Na jó, rendben – folytatta Cam. - Elhagyom a Dianámat. Csak azt remélem, Marissa nem hízik meg, amíg távol vagyok. Különben kénytelen leszek visszafogyasztani ıt az istennık súlycsoportjába. - Marissa a szeretıje – tájékoztatta Stephen Rountont és Finkbottle-t. - A múzsám – javította ki Cam. - Csodálatos nı. İ áll modellt a vízbıl kiemelkedı Dianaszobromnak. Stephen sötét pillantást vetett rá. - Ne aggódjanak. A csípıjét tajtékzó hullámokkal takartam el – jegyezte meg kaján vigyorral az arcán. - Szerinted nem érnek sokat a szobraim, igaz? - Nem sokat – felelte ıszintén unokatestvére. - Valójában semmit. - Pedig az embereknek tetszik. Egy gyönyörő nı élettel töltheti meg a keretet. Készítek majd neked is egyet. - Te magad sem tiszteled ıket – vágott közbe dühösen Stephen. - Inkább ez az, amit nem tartok sokra. - Ebben tévedsz – védekezett Cam. Karját kinyújtva, kezeire nézett. Széles, erıs keze volt, rajta apró, vésı okozta karcolásokkal. - Büszke vagyok az istennıimre. Szép kis summát kapok értük. - Ez nem elég indok arra, hogy meztelen nıket formázgass – csattant fel Stephen. - Valóban, de nem is ez az egyetlen okom. Én a meztelen nıkhöz értek, Stephen, nem dárdák vagy hajók faragásához. Képtelen vagyok használati tárgyakat faragni. De olyan mővészien tudok formálni egy nıi köldököt, amely azonnal felkelti az emberekben a vágyat, hogy élıben is láthassák. Stephen kíváncsian nézett rá, de nem felelt. Cam hanyag mozdulattal elnézést kért Rountontól és Finkbottle-tıl. - Elnézést a családi civakodásért, uraim! Stephen azért jött a világra, hogy kiálljon a hadirokkant

veteránokért... - Cam ezzel szemben úgy gyarapítja vagyonát, hogy duci, meztelen nıi aktokat farag ki rózsaszín márványból, amelyeket aztán busás haszonnal értékesít olyan újgazdagoknak, mint Pendleton Sladdington. - Marissa nem duci – szögezte le Cam szelíden. Majd közelebb lépve Stephenhez vállon veregette ıt. - Jó veled ismét elvitatkozgatni. Hiányzott ez a te moralizáló, mindig józan gondolkodásod. Rounton óvatosan megköszörülte a torkát. - Ezt értsem úgy, uram, hogy csatlakozik a gróf úrhoz, és ellátogat a Troubridge-birtokra? Cam bólintott. - Most jutott eszembe, van egy ajándékom Gina számára az édesanyjától. Személyesen fogom neki átadni... feltéve, ha Stephen intézkedik egy másfél köbméteres márványtömb odaszállításáról az érkezésem elıtt. - Csakis akkor, ha nem egy meztelen nıi alakot faragsz belıle... - vágott vissza Stephen. - Micsoda kihívás! - kiáltotta Cam vidáman. - Meghiszem azt! - replikázott szellemesen Stephen. - Kétlem, hogy életnagyságú meztelen nıi torzókon kívül mást is tudnál faragni. - Egy akkora darab kıbıl nehéz lenne életnagyságú torzót faragni. De tudod, mit? Ígérd meg nekem, hogy kiállítod a házadban, bármi legyen is az. - Áll az alku. Rounton magában felsóhajtott. Most már a hercegnı szépségén múlik, megnyeri-e a férje szívét. Ez a legtöbb, amit tehet: összezárni ıket néhány napra, és hagyni, hogy minden menjen a maga útján. Az ifjú hercegnı híres hosszú, vörös hajának és zöld szemének életteli szépségérıl. Miután Rounton visszatért Londonba, elmondott egy rövid imát azért, hogy Girton, ha másnak nem is, de a vörös hajnak ne tudjon ellenállni. Stephen a fogadóban maradta az unokatestvérénél. Elküldte Cam szolgáját Londonba a saját inasáért, a csomagjáért és egy darab márványtömbért. Furcsán otthonosan érezte magát ebben az eldugott fogadóban üldögélve, konyakot kortyolgatva, és kedélyesen elvitatkozgatva egyetlen élı rokonával. Este Tuppy Perwinkle is csatlakozott hozzájuk. Úgy tőnt, kocsijának törött tengelyét másnapig nem fogják megjavítani. - Üdvözlöm, uram! - köszöntötte Stephent egy kézfogással. - Részemrıl a szerencse! - felelte szívélyesen Stephen, mélyen a férfi kék szemébe nézve. - Ön is idevalósi? - Hagyd már békén, Stephen! - szakította félbe Cam, miután már vagy ötödszörre rugaszkodott neki a dárda befejezésének. - Tuppynak Kentben van háza, úgyhogy nem a te szavazókörzeted, ı ott szavaz. Stephen összeszorította száját. - Csak egy udvarias kérdés volt - csattant fel, majd Tuppy csodálkozó tekintetét látva hozzáfőzte: - Tudja, oxfordshire-i képviselı vagyok. - Gratulálok – bólintott erre Tuppy. Stephen meghajolt, majd az unokabátyjához fordult. - Honnan az ördögbıl tudtad, hogy bejutottam a parlamentbe? Csak azt ne mondd, hogy a London Timest járatod Görögországban is! - Pedig így van. Nem mintha olyan sok érdekes olvasnivaló lenne benne – felelte Cam. – Természetesen Ginától tudom. İ írt a kampányodról, még szereztem is neked egy szavazatot! Stephen hitetlenkedve nézett rá. - Hidd el, így volt – bizonygatta Cam. – Egy jelentéktelen alak, valami Peter Parkinson, egyszer odakeveredett az asztalomhoz. Oxfordi volt, és megígérte, hogy rád fog szavazni. - Köszönöm szépen. Sok angol jár arra? - Egyre több – felelte Cam. – Szerintem kíváncsiságból jönnek. Nem nehéz beleütközni odaát egy hóbortos angol hercegbe. Sıt még egy szép kis szobrot is hazahozhat az ember a kertjébe, ha

van pénze. Nevetséges összegekért lehet hozzájutni a szobrokhoz. Stephen felhorkant. - Alkudozásra használod fel a rangodat? - Mi másra? Minden egyébre teljesen felesleges. Csak arra jó, hogy az ember a fiára hagyja, nekem viszont nem áll szándékomban fiúörököst beszerezni a közeljövıben. - Lehet, hogy még egyszer meg fogsz nısülni, ha ezen a házasságon túl leszel – figyelmeztette Stephen. - Nem valószínő – mordult fel Cam. És mivel mást nem mondott, Stephen témát váltott. - És ön mi járatban van erre, Lord Perwinkle? – érdeklıdött. - Éppen a nagynénikémet megyek meglátogatni. Nagyon szórakoztató az öreg hölgy, és elég sok estélyt ad mostanában. Szeretné, ha megmutatkoznék mint az örököse, bár nem felelek meg teljes mértékben az elvárásainak – mosolyodott el halványan. – Rosszul lesz, ha meglát ezekben a ruhákban, hacsak nem ér utol az emberem, aki a csomagjaimat hozza. - Miért, mi a probléma az öltözékével? – kérdezte meg Cam. Tuppy nevetett. - Semmi olyan, ami az önével ne lenne. Cam egy fehér lenvászon inget viselt szürke nadrágba tőrve. Egyik ruhadarabot sem a legújabb divat szerint szabták, és nem voltak újak, ellenben mindkettı kényelmes és makulátlanul tiszta volt. - Ki az ön nagynénje? – kérdezte Stephen. - Lady Troubridge, East Cliffbıl. - Elvisszük holnap, ha addigra nem sikerül megjavítani a kocsiját. Ez az az estély, ahol a feleségeddel találkozol, Cam. Cam az orra alá dörmögött valamit, de nem nézett fel a faragásból. - Ez esetben mindketten ott találkozunk a feleségünkkel – húzta el a száját Tuppy. Cam erre már felnézett. - Azt hittem, ön elvesztette a feleségét. - Ez még nem jelenti azt, hogy idınként ne találkoznék vele. Ezen az estélyen általában találkozunk. Nem mulaszthatom el, mert a nénikém megfenyegetett, hogy kitagad az örökségbıl. Általában horgászni megyek, a birtokon szép, pisztrángokkal teli folyamok vannak. - És milyenek ezek az összejövetelek? – kérdezte Cam, még mindig a kezében lévı tárgyat farigcsálva. - Idegesítıek. A nénikém amolyan irodalmár házigazdának képzeli magát. Egy sor ügyetlen költı és elfuserált színész alkalmatlankodik mindenfelé. Esetleg hajadonok, akiket kiöltöztettek, hogy bevezessék ıket a társaságba. És persze a feleségem meg a barátai. İk is mind ott vannak. Stephen kérdı pillantását látva, így folytatta: - Fiatal, férjezett asszonyok, akik halálra unják saját életüket és saját lényüket, elég gazdagok ahhoz, hogy ne tiszteljék a konvenciókat, és elég boldogtalanok hozzá, hogy meg is tegyék. Cam felnézett. - Az én hercegnım is? Tuppy sajnálkozó mosollyal felelte. - Attól tartok, ı is közéjük tartozik, felség. Úgy tudom, ı a feleségem legszőkebb baráti körébe tartozik. - Ne szólítson így! – tiltakozott Cam türelmetlenül. – Ki nem állhatom ezt a rangkórságot. Szólítson egyszerően csak Camnek. Miért nem mondta el tegnap, hogy a feleségeink barátnık? - Nem gondoltam, hogy ennyire fontos – felelte Tuppy meglepıdve. - Gina mindig is ördögi kis teremtés volt. Emlékszel, Stephen, amikor követett minket, míg horgászni mentünk? – Cam újra Tuppyhoz fordult. – Nem akartuk magunkkal vinni, mivel lány volt, mire ı utánunk osont, és elcsente az ebédünket, amíg horgásztunk. Stephen hangosan felnevetett. - Ezt már el is felejtettem! - És mi történt az ebédjükkel? Kidobta? – érdeklıdött Tuppy. - Nem, az túl egyszerő lett volna. Azt mondtuk neki, azért nem viszünk lányokat horgászni, mert

sikoltoznak, ha meglátják a csaligilisztákat. Ezért bosszúból az összes szendvicsünkbe elrejtett egyegy gilisztát a hús és a salátalevél közé, és gondosan kibélelte gilisztákkal az elemózsiás kosarat is. - Miután magunkhoz tértünk a megdöbbenéstıl – vette át a szót Stephen -, remekül éreztük magunkat. Igaz, ebédet nem ettünk aznap, de egy hétre elegendı csaligilisztánk volt. Cam elmosolyodott. - Másnap persze magunkkal vittük Ginát is. Több halat fogott, mint mi ketten. Most, hogy belegondolok, teljesen érthetı, hogy Gina barátnıi ilyen botrányosak. - Legjobb tudomásom szerint a hercegnı és barátnıi mást sem csinálnak, mint botrányt – közölte Tuppy. – Néha arra gondolok, a feleségem azért hagyott el, mert az ı köreikben túlságosan unalmasnak számít egy férj mellett leélni az életet. Stephen kérdıen nézett rá. - Ez meglehetısen könnyelmő indok a házassági kötelék felbontásához – mondta. Tuppy vállat vont. - Egyikük sem él a férjével. Maga – bólintott Cam irányába – sem él a feleségével, ı itt van, ön pedig külföldön. Esme Rawlings férjnél van ugyan, de évek óta nem élnek egy házban. Persze a férjérıl köztudott, hogy szeretıket tart. És végül ott van lady Godwin. - Ah – vette át a szót Stephen. – İ volna Rees Holland felesége, ugye? - Felszedett egy opera-énekesnıt, akivel együtt él a Mayfairi házában – vélte Tuppy. – Vagy legalábbis ezt beszélik. Stephen elkomorodott. - Akkor tehát mindegyikük férj nélkül, szabadon él, és azt tesz, amit akar – szólt Cam elgondolkodva. A kis társaság elcsendesedett, csak Cam késének zaja hallatszott, amint a kis dárdát hegyezi.

Negyedik fejezet Családi örömök Troubridge-birtok, East Cliff

Emily Troubridge olyan asszony hírében állt, aki pontosan tudja, mennyire szerencsés. Úgy húsz évvel ezelıtt abban a szerencsében volt része, hogy felkeltette egy férfi figyelmét, akinek két legfıbb erénye a kora, illetve tızsdei részvényeinek száma volt. Mindkét területen óriási tulajdont tudhat magáénak. Amint az Emily másod-unokatestvére halkan a fülébe súgta az esküvıje reggelén, férje valójában a matuzsálemi kornál kétszer idısebbnek tőnt, vagyona pedig több volt, mint a mitológiai Midasz királynak egykoron. Nem mintha Emily kisasszony kényszerbıl ment volna férjhez. Miután Troubridge a társasági körökben tudatta, milyen elragadónak tartja a lányt, akinek elbővölısége mellett tanulékonysága és valószínősíthetı termékenysége is szembetőnt, Emily édesanyja nem habozott kifejezésre juttatni, milyen elınyös lenne a frigy. Troubridge elég idıs volt, ergo nem tőnt úgy, mint aki sokáig Emily útjában lesz. A férjjelölt emellett kellıképpen gazdag is volt, tehát az ifjú asszonynak kilátásban volt egy vidéki, illetve egy városi cselédlány, valamint több iszákos inas, mint akikkel valaha is kezdeni tudott volna valamit. És valóban, Lord Troubridge elég hamar elhalálozott. Emily némi megkönnyebbülésére, az esküvı után mindössze két hónappal szívgörcs végzett vele. A temetést nyugtalan két hét követte, amely alatt mindenki izgatottan várta, vajon sikerült-e ez alatt a kis idı alatt örököst nemzenie Lord Troubridge-nek, de miután a gyanú árnyéka is eloszlott, lady Troubridge boldog elégedettséggel

kezdett hozzá tetemes éves jövedelme minden pennyjének elköltéséhez. Kezdetben kacérkodott a gondolattal, hogy újraházasodik, de hamar rájött, nincs kedve hosszú távon megosztani az ágyát senkivel. És ami a még fontosabb: nem volt szüksége egyetlen olyan férfira sem, aki ellenırzi a pénzügyeit. Így hát magához hívatta exférje örökösét, Lord Peregrine Perwinkle-t, akit mindenki csak Tuppyként ismert, biztosítva ıt arról, hogy soha nem szándékozik újból férjhez menni, majd nagy örömmel folytatta drága egyetlen férje reá hagyományozott vagyonának elköltését. A következı néhány évben Emily Troubridge olyan asszonnyá vált, akire megboldogult ura biztosan nem ismert volna rá. Impozáns tekintélyre tett szert. Öltözékét olyan hóbortos, furcsa divat jellemezte, amely ruhakölteményeket vagy csak a tökéletesen szép hölgyek engedhettek meg maguknak, vagy ami Emily esetében is fennállt, azok, akik elképesztı összegeket költöttek divattanácsadóikra. Emily sápadt, hosszúkás arcát naponta varázsolták vonzóvá az általa alkalmazott kozmetikai kezelések, meg persze a szeretık, akik igen vonzónak akarták ıt látni. Az idı múlásával lady Troubridge összejövetelei – fıként azok, amelyeket az unalmas nyári hónapok után szezonnyitóként tartott a parlamenti ülésszak kezdete elıtt – közismertté váltak. Tulajdonképpen mindenki szeretett volna meghívást kapni ezekre az estélyekre, mivel a vendégek közt ott voltak az eladósorban lévı és a botrányra éhesek egyaránt. Bárki egyformán jól érezhette magát: a házasság elıtt állók éppúgy, mint azok, akik éppen véget kívántak vetni házasságuknak. És miután lady Troubridge határozottan tehetséges volt a kerttervezésben, birtokát telerakatta kisebb görög templomokkal és kör alakú üvegházakkal, amelyek a színhelyet és a lehetıséget biztosították mindezen célok eléréséhez. Ifjú urak egész hada vadászott a fajdban gazdag Troubridge-birtok erdeiben, hogy szemérmetlen fiatalasszonyokkal flörtöljön. A fıtlen férfiak után eladó lányaiknak férjet keresı anyák falkája kajtatott, oldalukon pincsikutyaként magukkal hordozva leányaikat. A társaság krémje mellett lady Troubridge mindig meghívott egy csapat elıadót, zenészt, festıt és mővészt, akik azt remélték, pártfogókat találnak, no meg az egy hónapon át tartó dızsölés reményében is. Persze a mővészi hajlamokkal megáldott vendégek jelenléte nem könnyítette meg lady Troubridge dolgát. Bár, amint azt barátnıjének, Mrs. Austerleigh-nek kifejtette, a mővészek sem jelentettek több veszıdséget, mint a szeretık. Szeretıkbıl pedig volt neki elég, már ami az idei nyarat illeti. - Ott van például Miles Rawlings és lady Randolph Childe – sorolta Emily az ujjain számolva ıket. - Úgy hiszem, Rawling feleségének legújabb hódítása Bernie Burdett, bár egyáltalán nem értem, hogy bírja elviselni azt a férfit. - Nos, én igen – felelte Mrs. Austerleigh. - Bernie nagyon jóképő, és tudod, Esme Rawlings nem veti meg a jóképő férfiakat. Lady Troubridge-nek nem voltak efféle gyengeségei. Prüszkölt egyet, majd így folytatta: - Sir Rushwood addig hímezett-hámozott, mígnem tegnap végre megüzente, hogy ugyanazon az emeleten szeretne szobát, mint Mrs. Boylen. - Igazán? - kuncogott Mrs. Austerleigh. - Uramisten, eszembe jutott, amikor összeházasodott Boylennel! Egész Londont végigrohanta mindenfelé híresztelve, hogy nincs nála boldogabb asszony. - Feltételezem, akkoriban nem tudott a férfi kis „madárkáiról”, ugye? - Az a sok gyerek, mind az övé... ha jól emlékszem, öt vagy hat, nem? Nagyon megrázó lehetett a szegény lánynak, amikor megtudta. - És ott van még a mi drága hercegnınk – folytatta lady Troubridge. Mrs. Austerleigh közbevágott. - Girton hercegnı? Mondd csak, mit gondolsz, ki az ı szeretıje? Vagy fogalmazzak inkább úgy, hogy melyikük az? - Természetesen Bonnington márki, drágám. Remélem, nem hiszed el azt az ostoba hazugságot a tanítójáról? - Nem értem, miért ne kellene elhinnem? Willoughby Broke szilárd meggyızıdéssel állítja, látta

ıket az üvegházban napfelkeltekor. - Állítólag egy meteorhullást figyeltek. - Ez úgy, ahogy van, botrányos – jegyezte meg élesen Mrs. Austerleigh, miközben azon tőnıdött, mikor viszik el végre a reggelinek felszolgált tıkehalat, amitıl majd felfordult a gyomra. - A hercegnı sokkal rosszabb hírben áll, mint Mrs. Boylen. - Igen, valóban. Mrs. Boylen diszkrét. A hercegnıt azonban éjszaka látták egy férfival, aki ráadásul cseléd! - Mrs. Austerleigh-t nem volt könnyő megdöbbenteni, ám ezen még ı is ıszintén megdöbbenni látszott. - Ami azt illeti – szólalt meg lady Troubridge -, én ezt egyszerően nem hiszem el. Mr. Wapping igen furcsa teremtés. Volt már alkalmad találkozni vele? - Természetesen nem – felelte kacagva Mrs. Austerleigh. - Az én koromban nem szokás tanórákra járni. - A Tatler azt írta róla, jóvágású férfi. Holott az egész arcát szırzet borítja, amit én legjobban utálok! A viselkedése pedig fellengzıs, nagyképő. Knole szerint az az ember nem tudja, hol a helye. - A komornyikok mindig ilyesmit állítanak, nem igaz? Az enyém állandóan azon izgul, hogy másnak az inasa nem tudja, hol a helye. Meteorhullás ide vagy oda, a hercegnınek sokkal körültekintıbbnek kellene lennie. Bonnington márki igencsak prőd, ahhoz képest, hogy milyen fiatal. - Hallottad a pletykákat arról, hogy a herceg visszatér Angliába? - Nem! - Pedig igen. És ennek csak egyetlen oka lehet az én számításaim szerint. Bonnington minden bizonnyal megkérte a hercegnı kezét. - Gondolom, ez még a Wapping-ügy elıtt történt – vetette közbe Mrs. Austerleigh. - Akkor is eléggé furcsállom, hogy elhozta a tanítóját az estélyre, drágám. - Ebben a Mr. Wappingben úgy általában van valami különös – értett egyet vele Mrs. Troubridge. - Talán az egyik elszegényedett kisebb gyermeke a... De bármiféle bizalmas információt akart is közölni, már nem tehette meg, mert az ajtó hangosan kivágódott. Mrs. Massey, a házvezetını éppen abban a pillanatban fedezte fel, hogy télen beköltözte az egerek az ágynemő közé, és érdeklıdött, az úrnı mit szándékozik tenni ez ügyben.

Nem Mrs. Austerleigh volt az egyetlen a Troubridge-birtokon, aki úgy érezte, hogy a tanítóknak semmi keresnivalójuk az ilyen összejöveteleken. - Szeretném, ha megválnánk a tanítójától – jelentette ki Bonnington márki a jegyesének, a hercegnınek, egy körtét nyújtva felé. - Ki hallott még olyat, hogy egy történelemtanárt elvisznek egy estélyre! - Majd nem túl bölcsen hozzátette: - Nincs kiábrándítóbb az ilyesminél. A válasz az arcát finoman simogató ajkak érintésében érkezett. - Akkor én kiábrándító vagyok? - kérdezte egy elragadó hang. - Ne tegye ezt, Gina! - Miért ne? - hízelgett tovább Gina. - Tudta, Sebastian, milyen szépen aranylik a haja, amikor rásüt a nap? Szörnyen bosszantó egy olyan férfihoz hozzámenni, aki szebb az embernél. Igazán elragadó nı lett volna, ha annak születik. - Kérem, ne tréfálkozzék velem – húzódott el a férfi. - Különben sem tanácsos nyilvános helyen csókolózni. - Éppen vidéken piknikezünk, ahol egy lélek sincs a közelben. Hawes az út másik végén van ott lenn. Senki nem láthat bennünket. Miért ne csókolhatna meg? - A piknik kifejezés helytelen – felelte Bonnington. - Nem érdekel a nyilvános csókolózás. Legtöbb esetben ízléstelen viselkedés az ilyesmi. - Sosem fogom megérteni a férfiakat – siránkozott Gina. - Nem arról van szó, hogy nem akarom megcsókolni. Ugye tudja? - Semmi rossz nincs abban, hogy megcsókolja a jegyesét – ágált Gina.

- Még nem a jegyesem, mivel férjnél van – mondta erre Bonnington rosszallóan. - Soha nem kellett volna beleegyeznem, hogy eljöjjek ide. Képzelje, mit szólna az édesanyja, ha megtudná, hol járt. - Ne bolondozzon, Sebastian! Nagyon jól tudja, rá se hederítene. - Pedig jobban tenné, ha foglalkozna vele – felelte Bonnington. - Tudja, mit tesznek a házasságtörı asszonyokkal Kínában? - kérdezte Gina, miközben három főszálat összefont. - Fogalmam sincs. - Megkövezik ıket – válaszolta Gina, némi élvezettel a hangjában. - Hát, ami önt illeti, férjnél van ugyan, de azért nem házasságtörı. Gina kuncogott. - Hála önnek. A márki hővösen válaszolt. - Tényleg így gondolja, Gina? Úgy érzem, meg akar botránkoztatni azzal, hogy úgy beszél, mint a barátnıje, lady Rawlings. - Kérem, ne bírálja folyton Esmét. Ami a rossz hírnevét illeti, mérhetetlenül nagy túlzás. Mindenki árgus szemekkel figyeli, mikor tesz egyetlen rossz mozdulatot. - Efelıl semmi kétségem. Elvégre a múltban számos érdekes történet fıszereplıje volt. Gina a homlokát ráncolta. - Esme a legjobb barátnım, és mivel ön feleségül vesz, jobban tenné, ha inkább eloszlatná a vele kapcsolatos pletykákat, ahelyett hogy újabbakat terjesztene. - Ez elég nehéz lesz – állapította meg a márki. - Ne mondja nekem, hogy tegnap este csak csókolózott Burnett-tel... hol voltak több mint egy órán keresztül, miután kimentek a bálterembıl? - Fogalmam sincs, hogy mit csináltak. De elég biztosan állíthatom, semmi ízléstelen dolog nem történt közöttük – vágta rá a hercegnı. - Esmét halálosan untatja Burdett. Soha nem engedné, hogy bizalmaskodjon vele. - Burdett jóképően unalmas. - Hogy maga milyen érzéketlen – hunyorgott a lány. - Esme eleget szenvedett a borzalmas férje miatt, gonosz dolog történeteket terjeszteni róla. - Én nem terjesztek történeteket – védekezett Bonnington. - Pusztán azt nem értem, miért nem keres magának önhöz hasonló feddhetetlen és erkölcsös barátnıket. - Esme erkölcsös – mondta Gina. - Mindemellett pedig humoros és eszes is, ami mulattat engem. Nem érdekel, mit tartanak felıle, a barátnım, és kész. Sebastian értetlenül ráncolta homlokát. - Rendben van, hagyjuk – szólt Gina, amint felállt, megigazítva könnyő, hosszú muszlinruháját. Azt hiszem, igaza van: helytelen nekünk itt piknikezi, bár mindenki ismeri a helyzetemet Cammel. - Az egyetlen ok, amiért elkísértem, az, hogy férjnél van. Soha sem kísérnék el egy hajadon lányt gardedám nélkül piknikezi. - Tudja, Sebastian – mondta Gina elgondolkozva, mialatt a tányérokat a kosárba csúsztatta -, kezd kissé sznobnak tőnni. - Az, hogy odafigyelek a helyes viselkedésre, nem sznobság – válaszolta sértıdötten a férfi. - Amióta megörökölte a rangját – folytatta Gina. - Amikor évekkel ezelıtt megismerkedtünk, sokkal kevésbé érdekelte a helyes viselkedés. Emlékszik, amikor kilopództam a házból magához, és elvitt Vauxhallba? A férfi összeszorította az ajkát. - Az ember érettebb lesz... ettıl még nem válik sznobbá. Nem kívánom, hogy leendı feleségem hírneve csorbát szenvedjen bármiféle pletyka miatt. Elvégre ön márkiné lesz, talán már a jövı évben. Gina kezdett dühös lenni; a márki látta rajta, hogy elpirul, miközben szinte beledobálja az ezüstöt a piknikes kosárba. Sebastian hallgatott, és nézte, amint Gina összefogja kicsúszó hajtincseit, majd feltőzi ıket. - Nem akarok magával összeveszni. - Én sem – hagyta rá Gina. - Sajnálom, Sebastian. Azért szeretem, mert olyan szilárd és

tekintélyes jellem, máskor meg ezzel piszkálom. Karjait a férfi nyaka köré fonta. A márki azonban nem csókolta meg. - Mindenben összeillünk, kivéve, amikor a barátairól van szó. Maga felettébb erkölcsös lány, Gina. Miért vannak ilyen megkérdıjelezhetı ismerısei? Ha jól tudom, egyikük sem él a férjével. - Nem megkérdıjelezhetıek. Esme, Carola és Helene szerencsétlenek, mert jellemtelen férjük van. De pont ık azok, akik miatt mi ketten együtt vagyunk. Miután láttam, milyen házasságban élnek, pontosan tudtam, milyen férjre van szükségem: olyanra, mint ön! A férfi arca megenyhült, és homlokon csókolta a lányt. - Nem szeretem, ha ingerlékenyek vagyunk egymással. - Én sem – hagyta rá Gina, tekintetében csintalan gonoszkodással. - Már most úgy veszekszünk, mint a többéves házasok. - Valahogy úgy – helyeselt a márki elképedve.

Ötödik fejezet Troubridge-birtok, elıkelı és vidám társasággal zsúfolva

Carola! - kiáltott le Gina a korláton áthajolva. Carola hátrafordult és elmosolyodott. - Attól tartok, nemsokára rákezd a zenekar, és nem szívesen késném le az elsı táncot. Gina lesétált az utolsó néhány lépcsıfokon. - Gyönyörő vagy! - fogta meg a lány karját, enyhén megszorítva azt. - Nem tudom, ez a világos szín vajon jól áll az olyan kicsi hölgyeknek, mint én? - A dekoltázsodon keresztülfutó szálak a legújabb divatot követik – nyugtatta meg Gina. - Úgy festesz, mint egy pehelykönnyő selyembe burkolt angyal. - Kicsit ideges vagyok, mert a férjem rendszerint részt vesz a nyitóceremónián – suttogta Carola. - Biztos, hogy nem vagyok dundi? - Egész biztos. Elhaladtak lady Troubridge mellett, aki titokzatos mosollyal üdvözölte ıket, amely egy meghitt beszélgetés ígéretét hordozta a reggelinél. - Miért vagy annyira ideges a férjed miatt? Bár még csak egyszer találkoztam vele, úgy tőnt, nagyon is szerethetı. - Hát igen, valóban szerethetı – felelte Carola szánalmas hangon. - Pont ez a baj! Hogy még mindig kedvelem ıt. - Hozzád hasonló idegesség gyötör engem is – jegyezte meg Gina. - Mert ma este az én férjem is megjelenhet itt. Carola felvonta szemöldökét. - Ezek szerint itt van, az országban? - Az ügyvédjétıl kaptam egy üzenetet, miszerint ma este nagy valószínőséggel eljön a bálba – magyarázta Gina. - De nem emlékszem, hogy néz ki. - Bárcsak én sem emlékeznék a férjem arcára. Az sok mindent megkönnyítene! - Mit könnyítene meg? - Hát, a különélést tıle... - Elhaladtak egy csoport, gyémántokkal ékesített matróna mellett. Amikor Tuppy nincs mellettem, alig gondolok rá. Tudod, hogy mennyire szeretek táncolni, meg vásárolni, és a barátnıimmel találkozni. - És? - De amikor újra meglátom ıt, elfog a bőntudat – fejezte be gyorsan a mondatot Carola. - Mégis miért hagytad el?

- Sokat veszekedtünk – felelte Carola. - Csúnyán veszekedtünk, ezért hagytam el. Azt gondoltam, eljön majd anyámhoz, hogy könyörögjön a visszatérésemért, de nem tette. Gina arcán kíváncsiság jelent meg. - És ez neked rosszulesett? Azt hittem, barátságban váltatok el. - Jaj, dehogy! Eleinte megállás nélkül sírtam – magyarázta könnyedén Carola. - Tudod, akkoriban még hittem a házasságban. Gina észrevette, hogy a lány szeme kissé benedvesedik. - De most már boldog vagy nélküle is. - Hát persze! - vágta rá Carola bizonytalan mosollyal. - Olyan mulatságos így az élet. Tudod, Tuppy voltaképpen nagyon otthon ülı fajta. Sohasem szeretett esténként eljárni. - Hmm – dünnyögte Gina. Éppen akkor pillantotta meg Sebastiant, amint éppen Cecilia Deventoshsal társalgott, akinek öt kiházasítandó lánya volt. - Nézd csak lady Deventosht! Éppen az én vılegényemet próbálja behálózni, hogy neki ajándékozza az egyik lányát. - Nem aggódnék miatta. A márki rajong érted. Ezt a vak is látja. - Carola barna szemében pajkos mosoly csillant. - De mi olyat tud férjként ígérni, amit a herceg nem? - Itt nem errıl van szó! - kiáltott fel Gina. - Camden és én alig ismerjük egymást, Sebastianban pedig minden megvan, amit egy jó férjtıl elvárok: nyugalom, állandóság és egyszerően... jóság. - Hát, igen – értett egyet Carola, Gina tekintetét követve. Bonnington márki valóban Anglia egyik legkelendıbb férfija volt, mélyen ülı, kék szemével, elıkelı, férfias arcélével. - De nem gondolod, hogy a házasság vele... kissé erıltetett lesz? - Erıltetett? - nézett rá meglepetten Gina. - Nem, miért gondolod? - Mert olyan furcsán tud viselkedni. Nézd, milyen lekezelıen beszél lady Daventoshsal. Úgy tőnik, az asszony megsérthette ıt valamivel. - Hát, szerintem sem túl elegáns dolog tıle, hogy rá akarja erıltetni az egyik lányát Sebastianra! - mentegette a férfit Gina. - Elvégre ı egy márki. - Igen, persze – mormogta Carola. - Talán tényleg van némi merevség a modorában, de ilyen a stílusa. Lehet, hogy nyilvánosan gorombán viselkedik, de a magánéletben más. Habár nem hinném, hogy olyan könnyen kezelhetı lenne, mint a férjed. Carola arcán hamiskás mosoly jelent meg. - Ebben igazad van, hiszen nagyon szeret téged. A férjek akkor tőnnek könnyen kezelhetınek, ha semmilyen érzelmet nem éreznek irántunk. - Jaj, istenem! - sóhajtott fel Gina, nemigen tudva, mit válaszoljon. Barátnıje szemében könny csillant. - Semmi baj. Csak az elsı este szokott ilyen nehéz lenni. Majd miután Tuppy és én hozzászoktunk egymás társaságához, én is felengedek egy kicsit, ígérem. Bonnington márki lépett oda hozzájuk, és mélyen meghajolt. A terem távoli végébıl hegedők hangolása hallatszott. Carola arca kivirult. - Hol lehet Neville? - Itt van – válaszolta Sebastian, és félrelépett, hogy utat engedjen a tömegen átvágó elegáns úrnak. Világosszıke haja volt és kék szeme, mint egy piperkıc Cupidóé. - Kérem, bocsássanak meg! - kiáltotta. - Felséges hercegnı, Lord Bonnington, és lady Perwinkle, drágám! Szörnyen sikerült a ma esti öltözékem. Szokás szerint összecsaptam. Gina elmosolyodott. Neville vidám arcát látva senki sem maradhatott komor. Carola belékarolt, és így szólt: - Vidítson fel egy tánccal! - Kívánsága parancs – felelte Neville. - Ha jól tudom, lady Troubridge polonézzel nyitja meg a bált. - Pompás! - mondta Carola, és arca most valóban vidámnak tőnt. A férfi meghajolt. - Felség, Lord Bonnington! Engedelmükkel távozunk. Lady Perwinkle csalódott lenne, ha nem a

sor elején találnánk helyet a nyitótáncban. Gina, Carola és Esme a vacsoránál egy asztalnál ültek, és Gina kénytelen volt megállapítani, hogy Esme Bernie Burdettje, bár förtelmesen unalmas, mégis figyelemre méltóan jóképő férfi. - Ugye, milyen szép a haja? - súgta oda neki Esme, amíg a férfi elment, hogy ételt hozzon a büféasztalról. A lány arca ragyogott a mosolytól. - Olyan puha, mint a selyem! - Esme! Ne ilyen hangosan! - És ha látnád a karját! - folytatta Esme. - Ma este véletlenül kettesben maradtunk... csupa izom! Bár szerintem a profilja a legtökéletesebb. - A szépség nem fontos kelléke egy férfinak – szögezte le Gina kimérten. - Pedig a te Sebastianod is szép férfi – mutatott rá Esme. Gina akaratlanul is elmosolyodott. - Igen, csak én nem azért szeretem. - Valóban? - mosolygott Esme megint csak pajkosan. - Valóban – felelte Gina. - Sebastianból kiváló apa lesz, és nem a profilja, hanem a természete miatt. Ez a megállapítás mintha kicsit meglepte volna Esmét, mert tőnıdve elhallgatott. Gina viszont felsóhajtott. İ és Sebastian még sohasem maradtak véletlenül kettesben... a férfi túlságosan vigyázott Gina hírnevére ahhoz, hogy ez megtörténjen. Ginának fogalma sem volt, vajon izmos-e a karja. Ivott egy kortyot a pezsgıbıl, és elmélázva nézte a buborékokat. Miért nem képes a vılegénye néha egy kicsit eltérni a szabályoktól? Elvégre Gina már nem kislány, aki most fejezte be az iskolát. - Köszönöm – szólt a pincérhez, aki újabb pohár pezsgıvel kínálta. Sebastian, aki éppen akkor tért vissza az asztalhoz, összevonta szemöldökét. Esme azonban közbevágott: - Vigyázz, Gina! A te... - itt hatásszünetet tartott – gyámod minden kortyodat figyeli. Sebastian arcára kiült az a fájdalmas kifejezés, amellyel Esme minden megnyilvánulását fogadta. - Én csupán arra próbáltam utalni – fejezte be Esme a gondolatát, színlelten fennhéjázó hangot ütve meg -, hogy az ittas viselkedés nem illik egy elıkelı hölgyhöz. Gina lázadva vette kezébe a poharat. - Amikor majd a férjem lesz, Lord Bonnington, megtilthatja a házban a pezsgıt. Sebastian dühös pillantást vetett Esmére, de nem szólt semmit. Gina felállt, eltökélve magát, hogy vılegényét ma még több szabály megszegésére késztesse. - Ó egek, talán igazad lehet – mondta lágyan. - Meglehet, kissé túl sokat ittam ma, ezért friss levegıre vágyom. Szörnyen fojtott idebenn a levegı! A férfi vele együtt felállt, és odalépett mellé. Gina rámosolygott az asztalnál ülıkre, és tekintete találkozott Esméével. - Csak folytassák nélkülünk! - mondta. - Nem tudom, meddig leszünk távol. Olyan furcsa itt a levegı, mindenki olyan... - Merev! - vágta rá Carola, magába fojtva a nevetést, Esme azonban kacagásban tört ki. Bernie rémülten nézett körül a teremben. - Mi történt? Gina és Sebastian megkerülték az asztalt, és lesétáltak a lépcsın a hosszú szalonba, amelynek kétszárnyú ajtaján keresztül kijutottak a kertbe. Sebastian azonban megállt, amint elérték a kerti járdát. Gina a karjánál fogva húzta. - Sétálunk egyet, Sebastian? - A hangja saját fülében bársonyosnak tőnt. A férfi lefejtette magáról Gina kezét, és a szemébe nézett. Gina rémülten látta, hogy a száját szigorúan összeszorítja. Csakis Esme miatt lehet, gondolta. Valamilyen oknál fogva felbosszantotta a férfit az ércelıdése. - Nem tudom, mi ütött magába – jegyezte meg hidegen -, de nem szeretem, amikor vicc tárgya vagyok. - Nem magán nevettünk – mentette magukat Gina. - De igen – ellenkezett Sebastian. - Ön is, meg lady Perwinkle, meg az a kis cafka, Esme

Rawlings! - Nem nevezheti így Esmét! - A valóság kimondása akár erény is lehet, Gina. Az ön barátnıi a nemesi osztály talán legledérebb fehérnépei. Gina az ajkába harapott. - Nem gondolja úgy, hogy túlságosan szigorú velük? - Vagy talán merev, ugye ezt akarta mondani? Mert odabenn az én túlzott merevségemrıl panaszkodott a barátnıinek! De hadd emlékeztessem arra, hogy az udvariasságot tisztelı emberek egyáltalán nem tartanak annak. És inkább az intelligens véleményekre adnék, mint az erkölcsileg züllöttekére. - Én nem panaszkodtam önre – védekezett Gina, bár némi bőntudatot érzett. - A barátnıimnek pedig jó humorérzéke van, ez minden. - Jó vagy züllött humorérzéke? Tudja, hogy néhányan már nem is hajlandóak egy társaságban mutatkozni Esme Rawlingsszal? - És ez tisztességes viselkedés, ugye? - kérdezte Gina mérgesen. - Mert azok az emberek bizonyára körberajongják Esme faragatlan férjét, miközben Esmét kikiáltják fekete báránynak! Sebastian tekintetében indulat villant. - Mondja a szemembe, Gina, hogy Esme Rawlings nem folytat intim viszonyt Bernie Burdett-tel. - Nem folytat vele viszonyt! - vágta rá Gina. - Talán még nem – kontrázott Sebastian enyhe grimasszal. - De az a férfi nem tud majd menekülni elıle. - Sebastian! Ne beszéljen így Esmérıl! Olyanokat mond... - Miket? Amit nem akar hallani? - Pontosan – szögezte le Gina dacosan. - Amit nem akarok hallani! - Pedig mindenki ezt mondja – folytatta a férfi kimérten. - Esme Rawlings egy cafka, és ezt maga is jól tudja, ahogyan az egész világ. Gina falfehér arccal meredt a vılegényére. - Akkor én is egy cafka vagyok! - kiáltotta. - Mert az én férjem is elhagyott, éppen úgy, ahogy Esmét. És magával flörtölgettem, éppen úgy, ahogy Esme tette Burdett-tel. Sebastian ajka megrándult. - A két dolog teljesen különbözı. Mert míg a barátnıje az ágyba viszi a férfiakat, ön, kedvesem, még ártatlan. - Nem viszi ıket ágyba! - ellenkezett Gina. Sebastian vállat vont. - Akkor talán a kertben hál velük. - Esme nem engedi meg egyetlen férfinak sem, hogy... Sebastian tekintetében enyhe gúny villant. - Hadd halljam! - Hallott már olyan férfiról, aki Esme ágyában hált? - tette fel a kérdést Gina. - A férfiak nem kérkednek az ilyesmivel. Gina összeszorította száját. - Hallgasson! Most azonnal hagyja abba! Nincs joga efféléket mondani. Sebastian nagy levegıt vett, majd körülnézett. Szerencsére senki sem követte ıket a teraszra. - Visszamehetünk a szalonba, felség? - tartotta a lány elé karját. Gina tétovázott, és a szemébe nézett. - Győlölöm, amikor haragszom magára. Erre mi az ördögöt lehet mondani? Gina közelebb húzódott. - Szívesebben tennék egy rövid sétát. - Megesküdtem rá, hogy nem fogok önnel sétálni azok után, ami tegnap este történt – jegyezte meg hidegen a férfi. Gina egyetlen szó nélkül felé nyújtotta a kezét, zöld szeme csillogott a holdfényben.

- Ön egy boszorkány – mondta erre Sebastian nagy sóhajjal, és elfogadta a kezét. Elsétáltak egy árnyasabb, erdıs részig, ahol már nem látták ıket, és ott megálltak. Gina benyúlt a férfi kabátja alá, és kezét végigsimította a mellkasán, egészen a nyakáig. - Ezt ne! - csattant fel a férfi. - Kapcsolatunknak e szakaszában még nem szabad ilyen intimitásba bocsátkoznunk. - Csókoljon meg – suttogta Gina. - Kérem, csókoljon meg! A férfi elırehajolt, és meleg ajkát a lányéra tapasztotta. Karjával azonban nem ölelte magához, és amikor elhúzódott, a lány azt látta, a tekintete hővös, vágy nélküli. - Mi a baj? - Hol hagyta az udvariasságát? - kérdezte Sebastian halkan. - Nem akarok magával csókolózni az erdıben. Elvégre ön a feleségem lesz, nem holmi szeretıcske. Az ilyen sötétben lopott légyottokat hagyjuk inkább a barátnıire. Ginát düh fogta el, de elnyomta magában. - Amikor így viselkedik – válaszolta lassan -, úgy érzem, maga nem engem akar, Sebastian. Úgy érzem, mintha nem engem, Ginát akarná feleségül venni, hanem ıfelségét, Girton hercegnıjét. - Természetesen magát akarom feleségül venni! De túlságosan is drága a számomra, Gina. Nem egy könnyővérő nı, ezért ennek megfelelıen kezelem. - Csókoljon meg! - kérte hízelegve a lány. - Egy csóktól még senki sem vesztette el a tisztességét. A férfi sóhajtva újra lehajolt. A csók eleinte csupán két száj találkozása volt, de a férfi testében feléledt a vágy, ahogy a lány puha teste hozzásimult, és ajkai mohón sóvárogtak még több után, ezért a csók lassan elmélyült, mígnem Ginát egészen szorosan ölelte magához. A lány kiszabadította a kezét, hogy kisimíthasson egy hajtincset a férfi arcából, és ujjait végigjárassa arcán. Sebastian elengedte a lányt. - Elég volt ennyi? - Hát persze – válaszolta Gina. - Visszamegyünk a házba? - Elvégre ennyi engedmény a férfinak is járt. Sebastian elégedett mosollyal válaszolt: - Igen! - mondta, Gina szerint kissé túlságosan nagy lelkesedéssel. De mindegy, majd ha már házasok lesznek, minden megváltozik. Nem fogja majd folyton úgy érezni magát, mint egy ızre váró vadász. Miután házasok lesznek, Sebastian szabadon mutathatja majd ki a szerelmét felé, még ha csak a hálószobája falai között is. Már a házhoz közeledtek, amikor a férfi egy pillanatra megállt. - Szeretném, ha tudná, és önt akarom elvenni – jegyezte meg halkan. - Tudom A férfi két kezébe fogta Gina arcát. - Mert így is van. Magát szeretném feleségül venni. De nem akarom lerombolni a jó hírnevét, ez minden. - Megértem, Sebastian – mosolygott vissza Gina. Ahogy beléptek a szalonba, éppen egy tánc vette kezdetét, így mindketten beálltak a kipirult arcú, nevetı Carola mellé. Valahányszor a tánc közben Gina megint Sebastian mellé került, a lány olyan gyönyörően mosolygott rá, hogy a férfi fülét forróság öntötte el. - Gina! - sziszegte, amíg körbefordultak. - Mi a baj, szerelmem? - kérdezett vissza a lány olyan halkan, hogy senki sem hallhatta ıket. Amíg a férfi megforgatta, Gina szorosan a karjára hajolt, és a tekintete! Sebastian merı bujaságot vélt felfedezni benne. - Gina, mi lesz, ha valaki meglátja? A lány kacagott, Sebastian pedig most elıször gondolt rá, hogy a menyasszonya talán valóban túl sok pezsgıt ivott aznap este. Gina egy pillanatra egyedül maradt, miközben Sebastian végighaladt a soron, majd még egyszer megforgatta, és átadta következı partnerének. Ahogy a férfi átkarolta, Gina hátravetett fejjel táncolt, selymes vörös fürtjei közül néhány kicsúszott a helyérıl, és csupasz vállára omlott. - Miért kell ilyen kihívóan kinéznie? - Sebastiant valami oknál fogva bosszantotta ez a

viselkedés. Gina végignézett mély rózsaszínő selyemmel szegélyezett estélyi ruháján. - Kicsit túl mély a kivágás, igaz? - kérdezett vissza. - Igen! - felelte morcosan Sebastian. - Olyan, mintha mostanában mindig mérges lenne rám – jegyezte meg a lány. - Ez a ruha csöppet sem kihívóbb, mint amit más hölgyek viselnek. Ginának igaza volt. - Elnézést kérek. Csak, tudja, ön nemsokára a feleségem lesz. És azt akarom, hogy én legyek az egyetlen, aki megcsodálja a kebleit. Gina elnevette magát, majd egy utolsó táncot ropott a karjaiban. - Csacsiság – mondta halkan, egy ujjal megérintve a férfi arcát. Sebastian szorosabban fogta át, a lány haja pedig ráomlott fekete felöltıjére. - Hamarosan megcsodálhatja – súgta a lány széles mosollyal az arcán. - Megígérem, csak önnek lesz része benne.

Camden William Serrard, Girton hercege belépett a bálterembe, Tuppy Perwinkle-lel és az unokaöccsével, Stephan Fairfax-Lacyvel a nyomában. Türelmetlenül végigjáratta tekintetét a termen, remélve, hogy megpillantja Ginát. Ám a lányt sehol nem látta. A terem közepén rendezett, hosszú sorban lépdeltek a táncolók. Aztán ahogy a sor egyszer csak szétnyílt, Cam megpillantott egy gyönyörő nıt, aki a férjét nézve nevetett. A teste sugárzott a vágytól, és úgy hajolt a férfi felé, akár egy napot szomjazó főzfa; a látványra Cam mellkasát forróság járta át. A nı fakó vöröses haja a vállát verdesve omlott csupasz hátára, akár egy selyemfátyol. - Uramisten – dünnyögte Cam elismerıen. - Ki az a gyönyörő nı? - Melyik? - Az ott, amelyik a férjével táncol. Stephen balra kihajolt, hogy jobban lássa, majd nevetni kezdett. - Miért kérded? - Csodás Venus lehetne – áradozott Cam. - De bizonyára egy botrányos nı, igaz? Úgy fest, mintha elevenen fel akarná falni a férjét ott, a táncparketten. Stephen kiegyenesedett, és szemébıl eltőnt a nevetés. - Az nem a férje – közölte egyenletes hangon. - Nem? - Nem – ismételte meg Stephen, és megköszörülte a torkát. - Annak a nınek te vagy a férje.

Hatodik fejezet Hitvesi találkozó

Gina sokféle érzelmet várt a férje tizenkét év utáni viszontlátásakor, csak éppen az örömre nem számított. Egyetlen félelme sem igazolódott be. Abban a pillanatban, hogy felnézett a táncból, és megpillantotta azt az intelligens fekete szemöldökő férfit, azonnal elengedte vılegényét és felkiáltott: - Cam! Onnan már csak néhány másodperc telt el, és Gina csacsogva szaladt végig a termen. - Semmit sem változtál! Csak sokkal nagyobb lettél. Cam! Én vagyok az, Gina, a feleséged! Cam mosolya ugyanolyan féloldalas, incselkedı volt, mint amire emlékezett. - Hát persze hogy te vagy az, Gina – válaszolta. Majd meghajolt, és arcon csókolta a lányt. Gina Cam köré fonta karjait, és amennyire csak tudta, magához szorította. - Te jóságos ég, hogy megnıttél! - kiáltott fel. - Annyira örülök, hogy látlak. Úgy hiányoztál! Miért nem írtál gyakrabban,

te kegyetlen? - Mert te annyit írtál, hogy nem bírtam veled lépést tartani – panaszkodott Cam. - Azért megpróbálhattad volna – mondta Gina vádlón. - Nem tudtam felnıni a te hitvesi elkötelezettségedhez – affektált tovább a férfi. Aztán kezébe fogta Gina kezét. - Amikor elhagytam Angliát, eleinte minden leveledet újra és újra elolvastam. Azok jelentették az egyetlen kapcsot az otthonnal. Gina arca felragyogott. - Milyen buta is vagyok, Cam! Annyira örültem a viszontlátásnak, hogy egészen elfeledkeztem a vılegényemrıl! Szeretnélek bemutatni neki. - Azzal húzni kezdte magával a magas férfit. - Cam, engedd meg, hogy bemutassam Bonnington márkit! Sebastian, ez itt a férjem, Girton hercege. Cam meglepetten tapasztalta, hogy a férfi láttán pillanatnyi utálat fogja el. Pedig a márki jóképő volt, azt meg kell hagyni. Tagadhatatlanul az a fajta angol úriember, aki csak azért járt Görögországba, hogy panaszkodjék az angol toalett és a civilizált ételek hiányára. - Megtisztelı, hogy megismerhetem – hajolt meg a márki. - Gina sok levelet írt önrıl. A márkit ez szemmel láthatóan meglepte, de ı is meghajolt. - Remélem, hogy a felséges hercegnı indiszkréciója nem érintette önt kellemetlenül. Nem lett volna szabad ilyen privát témáról levélben írnia. Cam tőnıdve nézett rá. Micsoda öntelt alak ez a márki! De persze, semmi köze hozzá, kihez akar férjhez menni Gina. - Csupán azért engedte ezt meg magának, mert gyerekkori barátok vagyunk – jegyezte meg. Gina Bonningtonba karolva mosolygott a vılegényére, meglehetısen ingerlékenyen. - Cam miatt ne idegeskedjék. İ valóban a legrégebbi barátom, ezért csak természetes, hogy minden fontos dologról írok neki, mintha csak a bátyámnak írnék. Tudod – fordult most újra Camhez -, Sebastian az én hírnevem szigorú ıre. Nem szívesen gondol arra, hogy mások esetleg téves következtetést vonhatnak le a jövınkkel kapcsolatosan. Cam összevonta szemöldökét. Az alapján, ahogy az imént Gina tánc közben a márkira nézett, csak egy vak vonta volna le azt a téves következtetést, hogy a házasságuk hivatalos felbontása után ne kelnének egybe. - Akkor jobb, ha nem kényeskedsz vele, Gina – jegyezte meg, maga is meglepıdve hangja élességén. - Csak egy félkegyelmő gondolná azt, hogy nincs köztetek intim kapcsolat. A márki abban a pillanatban kihúzta magát. - Közöttünk semmilyen intim kapcsolat nem áll fenn – jelentette ki. - Semmi olyan, ami miatt felségednek aggódnia kellene. Annál sokkal jobban tisztelem a hercegnıt. - Hm – dünnyögte Cam. A márkit szemlélve el tudta képzelni, hogy eddig távol tartotta magát Gina hálószobájától. Bár el szem tudta képzelni, hogy lehetett erre képes, de nem is akarta. - Miután a bálterem kellıs közepén kibeszéltük viszonyainkat egy ilyen megható viszontlátással egybekötve, megkérhetem a kedves feleségemet, hogy üdvözölje Stephent? Stephen egy lépéssel mögöttük állt, és Cam válla felett figyelve ıket, jót mulatott a jeleneten. Most elırelépett, és színpadiasan meghajolt Gina kinyújtott keze elıtt. - Mily nagy öröm, hogy viszontláthatom, kedvesem. Cam szemével Tuppyt kereste, de az eltőnt. - Bizonyára ismeri az unokafivéremet, Stephen Fairfax-Lacyt – fordult a márkihoz. Bonnington közben engedett az iménti merev testtartásából, de az arca teljesen kifejezéstelen maradt. - Alkalmam nyílt már Mr. Fairfax-Lacyvel együtt dolgozni a Ház ügyein – felelte Bonnington, és még mélyebben meghajolt. - De mindig örömömre szolgál, ha találkozhatom valakivel a hercegnı családjából. - Amikor ketten vannak, akkor is hercegnınek szólítja ıt? - érdeklıdött Cam némi kíváncsisággal a hangjában. Gina felnevetett. - Természetesen nem, te csacsi! De Sebastian viselkedése a nyilvánosság elıtt mindig kifogástalan. Cam most Bonnington felé fordult. Az a szegény fickó úgy nézett ki, mint aki mindjárt

felrobban. Nem lehet könnyő folyton kifogástalannak lenni, miközben az ember Gina vılegénye. Ha megengedik, Stephen és én most visszavonulnánk a kártyaszobába – mondta. - Ígéretet tettem neki egy hazárdjátékra. - Egyetlen tánc nélkül? - Így igaz. - Cam úgy vélte, jobb lesz, ha megadja a lehetıséget a pókerarcú vılegénynek, hogy összeszedje magát. - Hát jó – felelte Gina vidáman. - De ha túl sokáig maradsz abban a kártyaszobában, és bizony behatolok, és kivonszollak a táncterembe! - hajolt közelebb Camhez, akinek orrát megcsapta a lány almavirággal illatosított parfümje. - Rá akarom venni Stephent a házasságra – súgta a fülébe. - És azt hiszem, megtaláltam hozzá a megfelelı lányt. - Engem is összehozol majd valakivel? - érdeklıdött Cam. Gina arcán meglepetés tükrözıdött. - Csak nem akarsz újra nısülni, Cam? Azt hittem, elítéled ezt az intézményt. - Eddig nem zavart igazán. - Hát persze, hogy nem, te buta! - kuncogott Gina. - Hiszen két külön országban élünk. Cam mindössze egy mosollyal zárta le a témát, majd ellépett tılük. Nem akarta, hogy a márkinak furcsa ötletei támadjanak a közte és Gina között fennálló barátságról. - Örömömre szolgált, hogy ennyi év után végre viszontláthattam gyerekkori játszótársamat – hajolt meg mélyen, majd folytatta: - Amint elintéztem néhány fontos papírmunkát, örömmel folytatnám barátságunk elmélyítését. És önnel hasonlóképpen, Lord Bonnington. - Így! Ez pontot tehet a pletykákra. Most legalább mindenki megtudja majd, miért jött vissza Angliába. És azt is világossá tette, hogy a márki nyugodtan elveheti a feleségét. Stephennel együtt a kártyaszobába siettek. - Micsoda merev alak! - jegyezte meg undorral, miközben a füstös helyiségbe léptek. - Kicsoda? Bonnington? - Ki más. - Nem éppen a legjobb oldalát mutatta ma este – mondta tőnıdve Stephen -, pedig valójában jó ember. Az a hír járja például, hogy a szolgáival nagyon jól bánik. A nemesi címet a nagybátyjától örökölte. Valahányszor a felsıházból szavazatra van szükségünk, rá mindig számíthatok. Cam ingerülten megvonta a vállát. - Tehát ez a Bonnington egy szent! Ginához viszont nem való, és szerintem ezt ı is tudja. Úgy fest, mint egy beteg marha. Az a lány egy hónapon belül az ırületbe fogja kergetni. - Miket beszélsz? - A márki megbánta, amibe belement – jelentette ki Cam, belesüppedve egy kényelmes karosszékbe. - Zavar, ha rágyújtok? - vette elı a pipáját Stephen. - Igen, zavar. - Cam dobolni kezdett az ujjaival az asztalon. - A vak is látja, hogy azt az embert zavarja valami. Biztos vagyok benne, elhamarkodva kérte meg a kezét. Beleszeretett a szépségébe, mert ki gondolta volna, hogy a kis Gina ilyen szép nıvé érik... arra azonban nem gondolt, hogyan viselkedik majd a reggelizıasztalnál. Stephen dohányt tömött a pipába. - Szerintem, remek reggelizıtárs lenne – jegyezte meg. - Kicsit talán túl élénk – mondta Cam, és megremegett. - Én a Bonningtonról alkotott véleményeddel sem értek egyet – folytatta Stephen, és gyufával meggyújtotta a pipát. - Ahogy hallom, fülig szerelmes a feleségedbe, és szerencsésnek érzi magát, hogy megkaphatja. - Igen, de csak most kezd rájönni, mit kap – vetette ellen Cam. - De az ördögbe veled! Nem arra kértelek, hogy ne gyújts rá? - Nem kértem az engedélyedet. Csak annyit kérdeztem, hogy zavar-e. - Pedig zavar. Utálom, ha az arcomba fújják a füstöt. - Mitıl lett ilyen pocsék a hangulatod? - Konyakot kérek! - intett egy szolgának a herceg. - Pocsék hangulat? Nekem semmi bajom.

Mindig ilyen vagyok, barátom! Már nem emlékszel? - Nem felejtettem el semmit. Azt sem, amikor a hatodik születésnapod után egy héttel jól elcsépeltelek. - Én meg arra emlékszem, amikor a tizenkettedik születésnapodon agyba-főbe vertelek. Stephen megborzongott. - Emlékszel, milyen következményei lettek? Azt hittem, apád sohasem fog kiengedni abból a templomból. Cam tekintete elsötétült. - Az apám gonosz ember volt. Errıl egészen megfeledkeztem. Tényleg az egész napot ott töltöttük! - Meg a fél éjszakát. Sötét volt és hideg. Emlékszem, szörnyen éhes voltam. - Én csak arra emlékszem, mennyire féltem. Apám azt mondta, anyám örökre kísérteni fog, ahányszor csak rosszul viselkedem. Utána évekig féltem a sötét helyektıl. Stephen lerakta a pipáját, és átnézett rá az asztal felett. - Nem is tudtam, hogy ilyen szörnyőséget mondott, Cam. Tényleg kísértetnek állította be az anyádat? - Sajnos, igen. Hosszú évekbe telt kiverni a fejembıl, hogy az anyám bármikor elıugorhat egy szekrénybıl fehér lepedıbe burkolva. - Cam egy elé tartott tálcáról újabb pohár konyakot vett el. - Nekem errıl fogalmam sem volt. De arra emlékszem, te folyton vicceket meséltél, hogy abbahagyjam a sírást. Szörnyen szégyelltem magam, mert te egyetlen könnyet sem ejtettél, pedig öt évvel fiatalabb voltál nálam. - Akkor töltötted nálunk a nyarat, ugye? - Igen – bólintott Stephen, a szüleim a kontinensre utaztak. - Addigra már hozzászoktam a kísértet gondolatához, de mind a mai napig félek a sötétben, és viccelıdve próbálom oldani a rettegést. Stephen nagyot szívott a pipájából, kedves tekintete komor maradt. Cam elfordította róla a szemét. Győlölte, ha sajnálják, de a hazugságot annál jobban. Felnıtt életében nem volt helye a hazugságnak, még ha kedvezıtlen színben tőnt is fel mások elıtt. Ez az apja specialitása volt. - Tudod, nem hiszem, hogy haragszik rád, amiért soha nem jöttél vissza – szólalt meg Stephen kis szünet után. - Kicsoda? Gina? Miért is haragudna? - Mert végül is a férje vagy, te marha! Felelısséggel tartoztál, és tartozol is érte, és ezt évekig elhanyagoltad. - Mirıl beszélsz? Tudod, hogy soha, egyetlen pennyt sem kértem a vagyonából. Megesküdtem az öregemnek, hogy nem teszem, és nem is tettem. - A távolba meredve azonban pajkosság villant a szemében. - A kövér, rózsaszínő márványszobraim az én egyetlen bevételem. Azt hiszem, így írtad le ıket. Stephen nagyot sóhajtott. - İ a feleséged, Cam, a feleséged! Tizenegy éves volt, amikor elvetted, és tizenkét évek keresztül nem jöttél vissza hozzá. Tényleg azt gondolod, hogy a felelısséged iránta kimerül abban, hogy megnyitod elıtte a bankszámládat? - Valahogy úgy – felelte Cam zavartalan mosollyal. - Próbálkozhatsz vele, de úgysem fog sikerülni belém táplálnod azt a maradi angol felelısségtudatot, amellyel te születésedtıl fogva rendelkezel. Engem csak az érdekel, honnan fogom beszerezni a következı szobromhoz a márványt. Ginával mindketten tisztában vagyunk vele, hogy csak érdekházasság volt a miénk, miért kellett volna visszajönnöm, ha nem is kért rá? - Kortyolt egyet a konyakból. - De bárhogy is volt, most itt vagyok, és készen állok arra, hogy átadjam az én úgynevezett feleségemet egy márkinak. Stephen felhorkant. - Gondolod, megint a márkival táncol? - kérdezte Cam. Valamilyen oknál fogva már nem érezte kényelmesnek a kártyaszoba férfias meghittségét. - Mit érdekel? Nagy valószínőséggel a márki félredobja majd Ginát, amint érvénytelenítteted a házasságotokat. Neki pedig távoznia kell majd innen, és valahol északon, egy kis vidéki városban

kell élnie. Cam olyan hirtelen állt fel, hogy meglökte az asztalt, és a konyak a polírozott padlóra löttyent. Nos, ha majd abbahagytad a moralizálást, drága barátom, csak szólj! Momentán nagyon untat a dolog. Azzal kiviharzott a szobából, de közben enyhe bőntudat fogta el. Nem kellett volna így ráripakodnia Stephenre. Csakhogy az effajta leckéztetést túl sokszor hallotta életében, nem mástól, mint a saját apjától, az erkölcsök mesterétıl. Összerándult a szája. Még hogy felelısség! Az apja a felelısségtudat nevében a házuk minden sötét szekrényébe bezárta ıt, kiölt belıle minden tiszteletet, amit valaha az anyja iránt érzett, és összeadta egy nıvel, akirıl a házasságuk napjáig úgy tudta, hogy az unokahúga. Gina úgy bevilágította a báltermet, akár egy ragyogó fáklya. A lány már nem a márkival táncolt, egy tömzsi középkorú férfi volt a partnere. Cam egy pillanatra a falnak támaszkodva figyelte. A felesége nem volt hagyományos szépség. Nem olyan, mint Marissa. Marissa egy igazi mediterrán istennı arcvonásaival rendelkezett. Ginának azonban... gyönyörő szája volt. Cam ujja viszketett, hogy márványba faraghassa. Jóllehet, nagy kihívást jelentene ezt a bájt kıbe simítani. Marissa szobor formájában nem tőnt valóságosnak. Úgy festett, mintha minden férfi álmát faragták volna kıbe: nyugodt, érzéki, csodásan ábrándos és néma. Gina viszont maga volt a tőz. Vajon kitıl örökölhette ezt a huncut szemet? A tekintetében olyan tisztán kirajzolódott a lelke, hogy azt szinte lehetetlen lett volna reprodukálni. A tánc a vége felé közeledett, Cam pedig átsétált arra az oldalra, ahol a lány állt. Ahogy közelebb ért, Gina épp felé fordult, és rámosolygott. Camnek még a lélegzete is elállt. Te jó ég, hogy megnıtt a kis Gina! Tizenegy évesen még soványka, nyakigláb kislány volt, hatalmas zöld szemmel és rakoncátlan fürtökkel, amelyek mindig kicsúsztak a fonásból. És most itt van ebben a ruhában, amely alig fedi domborulatait. Tulajdonképpen a ruha anyaga inkább háttérként szolgált a kebleinek és azoknak a szép, hosszú lábainak. Semmi kétség: a francia estélyi ruhákat az olyan nıkre szabták, mint Gina, gondolta a férfi. Marissa egy ilyen ruhában ducinak tőnne. - Helló, Cam – üdvözölte Gina. - Azért jöttél, hogy táncoljunk? Mert attól tartok, ezt a táncot már odaígértem... - Férjeké az elsıbbség – fejezte be a mondatot udvariasan, és karon fogta a lányt. Néhány táncospár már körökbe rendezıdött, miközben Cam élvezettel húzta beljebb a karjában fészkelıdı Ginát, aki igyekezett kiszabadulni a szorításból. - Enni elég! Csak három pár fér el ebben a körben – kiabálta egy idısebb férfi. - Rendben van, táncosok! A Jenny pluck paers következik, és kérem, figyeljenek a csúsztatott lépésre! Cam szemében nevetés ült, ahogy Ginára nézett. - Mi az ördögöt beszél ez? - súgta a fülébe. - A táncról beszél, te buta! - súgta vissza Gina. - Nyolc csúsztatott lépés, majd balra át és egyszer körbefordul. - Micsoda? Elkezdıdött a zene. - Csak kövess! - utasította a lány, kézen fogva Camet. Ez már tetszett neki. Cam megfogta a jobbján álló elegáns matróna kezét is. - Jól van, csúszás balra – dünnyögte Gina. Cam széles mosollyal balra csúszott. De mivel Gina nem mondta, hány lépést kell tennie, véletlenül egymásnak ütköztek. Camnek ez is tetszett. Bár Gina karcsú volt, testének domborulatai szépen kirajzolódtak. A lány kipirultan nézett rá, és szembefordult vele. - Most szembe kell állnunk – suttogta. - Nem úgy! Kövess engem! Cam nevetett. - És most merre? - Most kívülrıl szökdelve megkerüljük a kört. - Szökdelve? Én nem szoktam szökdelni. A lány erısen megrántotta, Cam pedig azon kapta magát, hogy engedelmeskedik, csak hogy

foghassa a kezét. Nevetve követte a táncot, amikor Gina újra fojtott hangon súgta: - Itt most flörtölnünk kellene, Cam! - Micsoda? - Igen, tudom, hogy nevetséges, de a táncnak ebben a szakaszában beszélgetnünk kell egymással. A Ginával való flörtölés nem tőnt nevetségesnek Cam számára, de közben visszakerültek a helyükre, neki pedig újra meg kellett hajolnia, már vagy tizedszerre. - Hát ez igazán szórakoztató volt – állapította meg Cam, mialatt elsétáltak a táncparkettrıl. - Az angol nemesség körben szökdécsel. - Kisfiúként nem volt tánctanárod? - kíváncsiskodott Gina. - Idınként volt. Nem emlékszel, apámnak mennyire nehezére esett megtartani a személyzetét? - És, gondolom, Görögországban nem táncolnak annyit. - Dehogynem! Az egész falu táncol. - És te is velük táncolsz? - pillantott meglepetten a férjére Gina. Annyira más volt, mint az a fiú, akit megismert. Az esküvırıl nem sokra emlékezett, így a férjére mindig úgy gondolt, mint egy nagyobb változatára annak a vézna fiúnak, aki fából faragott játék babákat. És most itt ez a széles vállú férfi, aki olyan hatalmasnak tőnik. Ugyanolyan alakja lett, mint az apjának volt, gondolta Gina. És mindenhol izmosnak tőnt, talán a szobrászkodástól. Eddig eszébe sem jutott, hogy a szobrászkodás fizikailag megerıltetı lehet. Cam kirítt a bálterembıl, azzal a vad, megtévesztı mosolyával. - Régen teljesen normális voltál – tőnıdött hangosan a lány. - De most... Cam felhúzott szemöldökkel várta a folytatást. - Most valahogy nem vagy ide való – fejezte be Gina, remélve, hogy nem sértette meg. - Nem is akarok – közölte Cam. - De a bálteremben egészen jól sikerült követnem a táncot, Gina. És most, odaszökdeljek az italpulthoz, és hozzak neked valamit? - Azt megköszönném – felelte Gina, miközben elszórakoztatta a gondolat, hogy ezt a civilizálatlan embert a szolgálatába állíthatja. - Jólesne egy pohár pezsgı. Abból a rózsaszínőbıl. Cam körülnézett, és megbökte az egyik ajtó mellett álldogáló szolgát. - Te! Hozz nekünk két pohár rózsaszín pezsgıt! A szolga kicsit rémülten nézett körbe, de azért engedelmeskedett. - Ezt nem így szokták – szidta meg Gina, de közben nevetett. - Az inas azért állította azt a két embert az ajtóba, hogy ha szükséges, kéznél legyenek. - És mihez? - Ha esetleg valaki elájulna. Cam tetıtıl talpig végigmérte a lányt. - Te jó színben vagy. Csak nem akarsz elájulni? - Persze hogy nem. A férfi izzó tekintete azonban forrósággal öntötte el Gina arcát, és kissé szédülni kezdett. Legnagyobb megkönnyebbülésére megjelent Sebastian. Szertartásosan meghajolt elıttük. Gina látta rajta, nem örül annak, hogy a férjével együtt találja ott. Korábban említette, véleménye szerint a hercegnek vissza kellene térnie Londonba, hogy elkerülje a házasság érvénytelenítésével kapcsolatos bonyodalmakat. Camnek is eszébe jutott a meghajlás, de úgy döntött, eltekint tıle. Unta már, hogy folyton a padlót kell néznie. Egy pincér abban a pillanatban jelent meg két pohár pezsgıvel. - Nagyon köszönöm! - mondta Cam, és az egyiket Ginának nyújtotta. - Sajnálom, hogy önnek nem kértünk egyet, Bonnington. Gina felsóhajtott. Sebastian szája szorosan összezárult, mint egy acélcsapda. Szemmel láthatóan az volt a véleménye, Gina már jóval többet ivott a kelleténél, és az igazat megvallva, nem tévedett. A hercegnı semmit sem utált annyira, mint a másnaposságot. - Mégsem kívánom a pezsgıt – szólalt meg. - Megtenné, hogy hoz nekem egy pohár limonádét, Sebastian? A férfi jóváhagyólag bólintott, és kivette a kezébıl a pezsgıt. Azután újra meghajolt, és elindult a

büféasztal felé. - Hogy az ördögbe sikerült meghajolnia úgy, hogy nem öntötte ki a pezsgıt? - kérdezte Cam. - A pokolba, most kénytelen leszek osztozni veled az enyémen! - nyújtotta Gina felé a poharát olyan vidám és cinkos arccal, hogy a lány önkéntelenül is elvette, és ivott belıle. Cam kényelmesen a falnak támaszkodott a lány mellett. - Nem kellene valami férfinépnek felkérnie erre a táncra? - Ezt már Sebastiannak ígértem – kortyolt még egyet a lány a pezsgıbıl, és nem értette, miért olyan heves a pulzusa. - De kétszer nem táncolhatsz ugyanazzal a férfival – folytatta Cam. - Emlékszel, mit írtál a leveleidben, miután bevezettek a társaságba? - Alig hiszem el, hogy te emlékszel azokra a levelekre! Hiszen évekkel ezelıtt írtam ıket! - Jó a memóriám – válaszolt a férfi hanyagul. - De mondd csak, megkockáztatnál egy botrányt azzal, hogy kétszer jelensz meg a táncparketten a vılegényeddel? - Nem úgy van az – vágta rá Gina. - Az a szabály az iskolát éppen csak befejezı lányokra vonatkozik. Megjegyzem, Sebastiannak három tánc jár. A herceg most egészen felé fordult, és mélyen a szemébe nézett. - Ha én a jegyesed lennék, és nem a férjed, egyetlen táncot sem engednék át másnak. Gina gyomrát forróság járta át. - Ó! – jegyezte meg halkan. A lelkiismerete azonban vılegénye védelmére sarkallta. - Sebastian úgy véli, nagyon érzékeny a helyzetünk. Elvégre még férjnél vagyok… - azzal elıvette a legyezıjét, és óvatosan az arca elé tartotta. Az anyja sokszor elmondta neki, hogy a vörös hajhoz egyáltalán nem illik a kipirult arcszín. - Hát igen – felelte tőnıdve a férfi. – Elvégre férjnél vagy… - kinyújtotta karját, elvette Gina kezébıl a pezsgıspoharat, és ivott belıle. Gina megnyalta az ajkát. Volt valami végtelenül bensıséges abban, hogy egy pohárból ittak. De talán csak a fejébe szálltak a buborékok. - Nem ülünk le? – ajánlotta Cam. - De igen – felelte Gina. Cam átvágott a termen, és beült az egyik alkóvba. Mögötte súlyos selyemruha suhogott. Gina kipirult arccal foglalt helyet az alacsony, bársonyborítású kanapén. - Soha nem szoktam ezekbe az alkóvokba jönni. Cam körülnézett, majd leült a lány mellé. - Miért? Igaz, kicsit levegıtlen. És lady Troubridge mővészi ízlését sem tartom sokra – nézett egy affektáltan érzelgıs Cupidóra. - Az ilyen elfüggönyözött alkóvokban nem illendı sokáig tartózkodni. Camet szemmel láthatóan szórakoztatta a lány zavara. - Pedig én szívesebben vagyok itt, mint a bálteremben szökdécselek. Igyál még egy kis pezsgıt! – nyújtotta át a poharat Ginának. – Jó lenne, ha befejeznénk, mielıtt még Bonnington visszatér, nem gondolod? A lány visszalökte a poharat Cam kezébe. - Köszönöm, nem kérek. - Jól érzed magad, Gina? - Teljesen jól – felelte a lány, de megijedt. Cam közelebb hajolt hozzá. Gina érezte a szappan illatát. A szíve hevesen kalapálni kezdett. - Nem, én úgy értem, jól vagy-e, igazából? – faggatta tovább Cam. – Lehet, hogy tizenkét éve nem láttalak, de azelıtt szoros volt a kapcsolat közöttünk. Éveken át unokatestvérként éltünk. Aztán amikor kiderült, hogy nem is vagyunk vér szerinti rokonok, te a feleségem lettél. - Teljesen jól vagyok – ismételte meg Gina, de még vörösebb lett az arca. Bezárta a legyezıjét, és tekintetét a férfié helyett arra szegezte. Marissának tökéletesen ovális arca volt. Amikor Gina szemét elfedték hosszú pillái – be kéne festenie ıket, gondolta Cam szórakozottan -, az ı arca is olyan tökéletesen oválisnak tőnt, mint Marissáé. Furcsa, hogy ezt korábban nem vette észre. Biztosan a szeme miatt. Az vonta el a

figyelmét. A lány finom ujjaival a legyezıje fokait simítgatta. Cambe hirtelen vágy hasított bele. Vajon azt a gıgös Bonningtont is megérintette a szép, hosszú ujjaival? És olyan finoman simogatta? Ha még nem, arra is sor kerül. Gondolatait elterelte a képrıl. - Gina – szólalt meg. A lány felnézett. Szeme boszorkányosan csillogott, olyan zöld volt, akár egy mély mediterrán medence vize. - Nem is üdvözölsz itthon? – kérdezte a férfi rekedtes hangon. Aztán, még mielıtt belegondolt volna, mit tesz, ajkával lágyan a lányét kereste. A lány ajkán a meglepetés ízét érezte. İ maga is meglepıdött. Mégis mit mővel? De azért… egy nı szája, egy lefüggönyözött falfülke, a háttérben halk keringı zenéje. Anglia legjobb oldala, gondolta homályosan. Hatalmas kezébe fogta a lány arcát, és magába feledkezve csókolta. Az egyik pillanatban még csak súrolta egymást a két száj, mintha csak üdvözölnék egymást este, hazaérve, de a következı pillanatban már a felesége halk, félénk sikolyt hallatott, amit ı üdvözlésnek tudott be, ahogyan a szétnyílt ajkakat is. És azon a ponton sem keringı, sem függöny, sem pezsgı nem létezett már. Ágyékában nyomást érzett, Gina pedig annyira hátrahajtotta a fejét, hogy szinte összenyomta a száját a sajátjával. Kemény kezével úgy fogta azt a finom, ovális arcot, mint egy serleget, amelybıl édes nektárt iszik. Ez már olyan volt, mint egy násztánc. Semmi nosztalgia vagy üdvözlés. Csókjuk egyetlen szempillantás alatt átalakult ajkaik zavarba ejtıen erotikus találkozásává. Cam jobb kezével végigsimította a lány haját, míg Gina keze a nyaka köré fonódott. Száját erısen a lányéra szorította, a csók édes volt és forró, szinte égett körülöttük a levegı. Aztán a lány egyszer csak abbahagyta a csókolózást, és erısen eltaszította ıt a vállánál fogva. Cam hátrahúzódott. Egy pillanatig csak némán meredtek egymásra. Aztán Gina egyik kezével elırenyúlt, és elhúzta a függönyt. Jól tette, mert a vılegénye éppen feléjük közeledett a bálterem másik végébıl. - Elnézésedet kérem – szólalt meg Gina -, egy pillanatra elfeledkeztem róla, hogy ki vagy. Camet hirtelen harag fogta el. Senki sem felejtheti el, hogy ı kicsoda, amikor a karjaiban tartja… senki. Különösen nem a saját felesége. - Úgy tőnik, Bonnington fog megmenteni minket ettıl a zavarba ejtı házassági pillanattól – hadarta. - Miért, talán zavarba ejtett valami? – vonta fel a szemöldökét a lány. El kellett ismerni, Gina belevaló lány. Biztos, hogy korábban is járt már ilyen alkóvokban. Gondolkodás nélkül adta meg a választ: - Mindig is az volt a véleményem, hogy zavarba ejtı, ha az ember kívánja a saját feleségét. Olyan ez, mint az a szégyenletes vágyakozás a kenyérpuding iránt, amit kisgyerekkorunkban adtak. Gina enyhén elpirult. - Kenyérpuding? - Igen – felelte Cam. – Kenyérpuding. Mert az ember hosszú ideje kibírja nélküle, nem igaz? Sıt az elegáns ebédlıkben nemigen szolgálják fel. Aztán egyszer csak elfogja az embert valami… - itt szünetet tartott – iszonyú vágyakozás azért a katyvaszért. Ginának beletelt egy kis idıbe, míg sikerült megfejtenie ezt a metaforát, és akkor jött csak rá, hogy egy ragacsos katyvaszhoz hasonlították, amit mellesleg évek óta nem evett. És bár dühös volt, mégis mézédes hangon szólalt meg. – Megértem, miért vagy zavarban – búgta. – Elég zavarba ejtı lehet, sıt talán még megalázó is, ha az ember viszonzatlan vágyat érez! Cam csak mosolygott rá, egyik szemöldökét felvonva. - Akkor mondd csak, miért vagy a jegyese annak az embernek? Gina felszisszent. Sokkal kényelmesebb volt a lányt zavarba hozni, mint saját magát. - Ááá, a vörös hajúaknak nem áll jól, ha elpirulnak – jegyezte meg Cam, mintha csak most fedezte volna fel. Bonnington ekkor ért oda, kezében egy pohár betegesen sárga folyadékkal. Gina negédes mosollyal lépett ki a bálterembe.

Cam örömmel látta, hogy Bonnington enyhén őzött tekintete nem enyhült. Ha a lány nem elég óvatos, még a végén elijeszti. - Annyira jól esik egy kis frissítı! Az igazat megvallva, meglehetısen untat már ez a társaság. – Gina itt hatásszünetet tartott. – Talán a gyerekkori baráttal való viszontlátás szédítı hatása ez. Remélem, nem bántom meg, uram, de mintha elszoktam volna már a babaszobától! – Hideg mosollyal jutalmazta Camet. – Mit szólna egy sétához a kertben, Sebastian? – karolt bele Bonningtonba hirtelen mozdulattal. Cam hunyorogva szemlélte, ahogy Bonnington ösztönösen elhúzódott, meghagyva az illendı távolságot kettejük között. - Remélem, megbocsát – mondta kurtán. Cam a pillantása mélyén olyan férfias pánikot vélt felfedezni, hogy egész megsajnálta. Elvégre milyen jogon ítélkezik valaki felett a nyilvános viselkedése alapján? A legudvariasabban viselkedı ismerısei legtöbbje teljesen oldott volt négyszemközt. Inkább szimpátiát kellene éreznie a szegény fickó iránt. Mert annyi bizonyos, hogy csapdába csalták. Figyelte, ahogy lassan elsétálnak. Bonnington maga került bele ebbe a csapdába, amikor megkérte Gina kezét. Hamarosan a St. James-templom oltára elé vezeti majd az ifjú arát, aki a házasság természetes kötelékében kénye-kedve szerint játszhat majd vele. Hirtelen borvirágos hang szólt egészen közel a füléhez: - Üdvözöllek, hercegem! Cam a hang irányába fordult. - Richard Blackton, anyai másod-unokatestvér – mutatkozott be a férfi, aztán kicsit megbillent, majd gyakorlott iszákoshoz méltóan visszanyerte egyensúlyát. – Azonnal rád ismertem. Pontosan olyan vagy, amilyen apád volt. Mi szél hozott erre? Csak nem a házasságod akarod felbontani? Fiatalabb húsra vágysz? Próbálkozhatnál az egyik Deventosh lánnyal! Nekik is vörös hajuk van. De rajtuk kívül alig akad vöröske, aki rangban hozzád illene. Így ha ezt a típust kedveled, akkor nincs túl nagy választási lehetıséged. Cam fejében kellemetlenül kalapálni kezdett valami. - Megtisztel, hogy találkozunk – mondta. A részeg férfi zavartan nézett, majd így folytatta: - Hogy mondtad fiam? - Örömömre szolgál, hogy találkoztunk. Erre Blackton sem tudott mit mondani. - Micsoda idegen udvariasság – jegyezte meg, gyanakvó pillantást vetve Camre. – Idegen udvariasság és vörös hajú nık. Azt hiszem, erre innom kell – azzal megfordult, és egyetlen szó nélkül visszakocogott a pohárszékhez egy italért. Cam visszavonult a lakosztályába, amelyet lady Troubridge elıkészített neki, és megpróbálta kiverni a fejébıl azt a furcsa gondolatot, amely ott motoszkált benne: Marissának fekete haja van. Éjfekete haja. Ez teljesen biztos… Gina haja viszont olyan színő, mint egy érett narancs. Talán valóban kedvelte a vörös hajú nıket. A gondolat megrémítette, mert nem illett abba a magáról alkotott képbe, amelyben egy angol úriember vidáman élte életét egy isten háta mögötti országban, miközben dús keblő, meztelen nıket faragott meg márványból, és a nap nagy részét szürke agyagporral borítva töltötte. Nem volt helye az életében – mármint abban az életben – egy kényes hercegnınek. Vagy egy feleségnek.

Hetedik fejezet Lady Troubridge táncmulatságát követı szerencsétlen emlékek

Gina másnap reggel nem bírta rávenni magát a reggelire. Inkább ágyban maradt, és felidézett minden jelenetet a férjével. Cam annyira más volt, mint amire emlékezett. Igaz férfi lett belıle, gondolta a lány összerázkódva. Azok a széles vállak… vagy nem is. Inkább a tekintete. Volt valami abban, ahogy ránézett, mintha valami titkos, pajzán viccet rejtegetne. Gina még jobban magára húzta a takarót, és próbált nem venni tudomást a gyomrában motoszkáló érzésrıl, ahogy felidézte azt a csókot. Az igazat megvallva, lady Troubridge vendégei közül másokat is megrohanták az emlékek. Sir Rushwood szinté n az ágyában feküdt, és a felesége kellemetlen megjegyzésén tőnıdött, amit a szépséges Mrs. Boylennel való keringı nyomán tett rá. Tuppy Perwinkle pedig legalább háromszor is látta a feleségét, Carolát táncolni egy elegáns férfival. Most a reggelizıasztalnál ült, komoran rágcsálva egy pirítóst, és azon tőnıdött, vajon egy új ruhatárral visszanyerhetné-e felesége szívét. Ginát az anyja hangja zökkentette ki álmodozásából, amelyet súlyos selyemszoknya suhogása kísért. - Kedvesem! – kiáltott az anya. – Ébresztı! Én vagyok az! Tegnap késı éjjel érkeztem. - Azt hallom – dünnyögte Gina, és feltolta magát az ágyban. – Mi lenne, ha kicsit késıbb beszélgetnénk, anyám? - Attól tartok, nem lehet – jelentette ki lady Cranborne. – Egyenesen azért érkeztem, hogy veled beszélhessek. Hamarosan vissza kell térnem Londonba a Hölgyek Jótékonysági Szervezetének ülésére. Kaptam még egyet! – közölte az asszony. A hangja hisztérikus csengésére ezúttal Gina is felkapta a fejét. - Még egy mit? – kérdezte, de még mielıtt az anyja válaszolhatott volna, már ki is találta. - Természetesen egy újabb levelet! – emelte fel a hangját lady Cranborne. – És mégis mit tegyek vele? Hiszen a bátyám már halott! - Ez igaz – válaszolta Gina kissé megrémülve. – De mi köze van a halálának a levél érkezéséhez? - Nagyon is sok! – csattant fel lady Cranborne olyan fájdalmas hangon, mintha csak Ophelia szerepét játszaná. Gina várta a folytatást. - Legutóbb, amikor ez történt, magamhoz hívattam a testvéremet, és ı mindent elintézett. Mindent! Nem kellett többé aggódnom a levél miatt. Azt hiszem, talán még egy Bow Street-i fejvadászt is felbérelt, bár mivel azóta nem került szóba, gondolom, sikertelenül járt. De most egyedül maradtunk. Az utolsó öt évben, amikor Cranborne haldokolt, és teljességgel használhatatlan volt, érkezett az elsı levél. İ persze csak ennyit tudott hozzáfőzni: „Azt hittem, az a nı tudja tartani a száját.” Gina már sokszor hallotta az anyját ilyen hangon beszélni az apjáról, és nagyon fárasztónak találta, hogy folyton újrahallgassa. - Még szerencse, hogy Girton nem olyan férfi volt, mint a férjem – folytatta megállás nélkül lady Cranborne. – Hála istennek, ı azonnal tudta, hogy hozzá kell menned a fiához, mert ha az apádon múlik, akkor azon nyomban fattyúnak tituláltak volna egész Angliában. Mert az apád nem látta át ennek az egésznek a következményeit! - Igen, de anyám… - A bátyám pedig elintézte. Még azon a délutánon hazahívta Camdent Oxfordból. Másnap pedig már házasok voltatok. Ha van valami, amit csodálok, kedvesem, az a férfiúi határozottság! Amivel a te apád nem rendelkezett! - Újabb zsaroló levelet kaptál?

Az anyja olyan dühösen járkált a szobában fel és alá, hogy nem hallotta a kérdést. - Amikor apád kisbabaként hazahozott, könyörögtem neki, hogy fizesse ki azt a nıt! Gina felsóhajtott. Ez a beszélgetés minden bizonnyal hosszúra nyúlik majd. Kimászott az ágyból, magára vette a köntösét, és leült a kandalló mellé. - És gondolod, hogy hallgatott rám? Nem! Cranborne csak azt dünnyögte, az a nı tisztességes asszony, és soha nem fogja becsapni a saját gyermekét. De mégis, látod, mi történt? - Semmi különös – szólt közbe Gina. – Végül mégis hercegnı lett belılem. - Hála az én bátyámnak, és nem Cranborne- nak! – jelentette ki az anyja diadalmas hangon. – Aztán megérkezett az elsı levél. És mégis ki más írhat névtelen levelet, mint egy francia? Nyilvánvaló, hogy az a nı írta a levelet. Ahogy a mostanit is, ez nem kétséges. - Anyám – kérte Gina. Lady Cranborne tovább járkált. - Anyám! - Tessék? Hogy mondod? – kérdezte az asszony, majd megállt, és ösztönösen megigazította a haját. – Mit mondtál, kedvesem? - Ligny grófnı nem írhatta azt a levelet. Tavaly meghalt. Lady Cranborne felszisszent. - Micsoda? Gina bólogatott. - A te… az a nı, aki szült téged, már nem él? Az lehetetlen! - Kaptam egy levelet Mr. Rountontól, és csatolt hozzá egy újsághírt a párizsi Expessbıl. - És ezt miért nem mondtad el? Gina észlelte az indulat jeleit az anyján. - Nem akartalak felizgatni a neve említésével. - Akkor mégis mit tettél? – kérdezte lady Cranborne. - Hogy mit tettem? - Ismerlek, Gina! – csattant fel az asszony. – Talán nem én szültelek, de én neveltelek fel! Mit tettél, miután megkaptad Rounton levelét? - Írtam egy levelet a lakhelyére – ismerte be Gina. – Kíváncsi voltam, hagyott-e nekem egy búcsúlevelet, vagy pár sort, akármit. Lady Cranborne átviharzott a szobán, magához ölelte lányát, és megsimogatta a fejét. - Sajnálom, egyetlenem – azzal megcsókolta Gina égıvörös haját, amely tökéletes mása volt szülıanyjáénak, a hírhedt Ligny grófnıének. – Bocsáss meg nekem, érzéketlen voltam. A grófnı egy hálátlan bolond, még ha az ı vesztesége az én áldásommá is lett. Gina vett egy mély levegıt. - Rendben, semmi baj, jól vagyok. Gondoltam, amíg élt, soha nem jelentettem számára semmit, de hátha… - megrántotta a vállát – hátha megoldotta volna a rejtélyt… ha… - Ha… - lady Cranborne vigasztalóan a lánya szemébe nézett, majd két kezébe fogta az arcát, és megkérdezte: - Szóval, ha az a nı, mármint Ligny grófnı nem írhatta a levelet, akkor mégis ki írta? - Mi áll a levélben? Az anyja kotorászni kezdett retiküljében. - Tessék, itt van. A levelet vastag papírra írták, egyenletes kézírással. Gina tekintete egy pillanatra elidızött a cirádás, kacskaringós betőkön, nem tudta kiolvasni azok jelentését. Aztán egyszer csak összeállt elıtte a szöveg: Lehet, hogy a márkinak haragudnia kellene? A hercegnınek van egy fivére.

- Van egy testvérem – suttogta Gina. – Van egy testvérem! - Csakis féltestvér lehet – helyesbített lady Cranborne. – Apádat soha többé nem engedtem vissza a kontinensre, miután franciaországi útja ilyen szégyenletes véget ért. – Észbe kapott, hogy mit is

mondott. – De persze, nem úgy értettem, kedvesem! Te egy valóságos áldás vagy nekem. Hálát adok istennek, hogy az a nıszemély nem akarta felnevelni a gyermekét. De a jó ég tudja csak, hol lehet most ez az állítólagos testvéred. Valószínőleg ıt is visszadobta az apjának, ugyanúgy, ahogy téged. - De mégis ki írhatta ezt a levelet? - A grófnı nyilvánvalóan elıvigyázatlan volt. Az apádat biztosította, hogy soha, senki nem fog tudni a te létezésedrıl. Amint rájött, hogy állapotos, visszavonult az egyik vidéki kúriájára. Te pedig már alig hathetesen már ott feküdtél a küszöbünkön. – Hirtelen szeretı csókot nyomott lánya arcára. – Az volt életem legboldogabb napja. Gina elmosolyodott. - A legboldogabb, de a legdühösebb is, mama. - Ez igaz. De addigra már kiismertem az apádat, drágám. Nála bolondabb emberrel életemben nem találkoztam. Ha nem tartom ıt rövid pórázon, több gyereket nemzett volna, mint égen a csillag. Gina most megint a névtelen levélre bámult. - Talán újra írnak majd, és megmondják, hol találom meg a testvéremet. - Még valószínőbb, hogy újra írnak, és pénzt követelnek – mutatott rá az anyja. – Ez a levél világos, hogy fenyegetés. Szerinted mégis mit szólna hozzá Bonnington, ha megtudná, hogy van egy törvénytelen testvéred valahol? - Ó, hát ı… - de még mielıtt kimondta volna, hogy Sebastian örülne neki, a torkán akadt a szó. Igazság szerint, miután Gina elárulta Sebastiannak, hogy ı valójában egy francia grófnı törvénytelen lánya, a férfi többet soha nem tért vissza a témára. Ginában élt a gyanú, hogy úgy tesz, mintha nem is hallotta volna. A történek, amelyet Anglia nagyobbik része tudott, mármint hogy Gina lady Cranborne egyik távoli unokahúgának árván maradt gyermeke, sokkal szalonképesebbnek tőnt. - Nem venné túl jó néven – fejezte be lady Cranborne. Aztán egy kis kacajjal még hozzátette. – Haragudna érte! Ginának ezzel egyet kellett értenie. - Nem tetszene neki. Fıleg, ha esélyt látna rá, hogy a levél írója a nyilvánosság elé tárja az igazságot. - Még szerencse, hogy az apád nem játszotta el a vagyonunkat. Van elég pénzünk hozzá, hogy elhallgattassuk ezt a szörnyő alakot. Gina leült az ágy végére. - Nem biztos, hogy bölcs dolog lenne – tőnıdött hangosan. – A levél írója régóta várt, nemde? Girton nagybátyám az elsı fenyegetést eltusolta azzal, hogy hozzáadott Camhez. İ azonban Görögországba menekült. A levél írója pedig csak várt és várt. Tudnia kell, hogy Cam érvényteleníteni akarja a házasságot. És azt gondolja, sokat megér nekünk, hogy Sebastian ne vonja vissza házassági ajánlatát. Lady Cranborne bólintott. - Girton hercegnıjeként még könnyedén átvészeled a születésed körüli botrányt. Ám egy exhercegnıként és ráadásul törvényen kívül születettként, nem lennél túl jó feleségjelölt egy márkinak. Talán neked kéne elıbb kiadnod a márki útját, még mielıtt ı adja ki a tiédet – javasolta az anyja. Gina gyanakvóan nézett rá. - Te egyszerően nem kedveled Sebastiant. - Valóban – ismerte be lady Cranborne, az öltözködıasztal elıtt illegetve magát. – Szerintem egy gıgös alak, kedvesem. De persze, nem én készülök hozzámenni… „…Hála istennek!”, visszhangzott némán a szobában. - Cam tegnap este megérkezett. - Igazán? Ez remek! Alig várom már, hogy találkozzam vele. Az ebédnél remélem, összefutunk. Mondtam már, hogy ma este a Hölgyek Jótékonysági Szervezetének találkozójára vagyok hivatalos? És bár a hír még bizalmas, neked elárulhatom, van rá némi esély, hogy engem

választanak a szervezet elnökének. Amit természetesen nem fogok elfogadni. - Lady Cranborne szeretetteljes pillantással mérte végig arisztokrata arcvonalát a tükörben. Elıkelı, férjes asszonyhoz illıen számos jótékonysági szervezetnek volt tagja. - Gratulálok, anyám! – mondta Gina, összeszedve minden lelkesedését. – Ez annyit jelent, hogy immár négy szervezet elnöke vagy, igaz? - Csak háromnak – helyesbített lady Cranborne. – A Golspie-féle mozgássérült-szervezet elnökségérıl a múlt héten lemondtam. Tele volt kótyagos fejő öregasszonyokkal, akiknek fogalmuk sincs egy szervezet irányításáról. Márpedig ha valamit megtanultam a bátyámtól, az a vezetéselmélet. Bár, meg kell mondjam, az ifjú Camdent még a bátyám is nagyon rosszul kezelte. Nagyon rosszul. Meg is mondtam neki, ebben az ügyben nagyot hibázott. - Hát igen – jegyezte meg Gina, miközben eszébe jutott, micsoda vitákat gerjesztett a házukban Cam Olaszországba való távozása, miután ıt virga intactaként otthagyta a hálószobában. - Nem te voltál a hibás, édesem. A bátyám erıskező ember volt. - És tudott kegyetlen is lenni, anyám. - Azért azt nem mondanám. Az emberi keménysége inkább az intelligenciájának volt köszönhetı. - Lady Cranborne végigsimított a haján a tükör elıtt. Gina az ajkába harapott. A Girtonok egyik közös vonása, hogy az intelligenciát magasabbra tartják az emberiségnél, hogyan is tudna ı ezen változtatni? - Azt hiszem, meg kell várnunk, amíg újra kapcsolatba lép velünk a levél írója – jelentette ki. - El akarod mondani Bonningtonnak? – kérdezte az anyja. - Nem. Lady Cranborne a válla felett nézett vissza a lányára, kissé szórakozott tekintettel. - Csak óvatosan, drágám! – figyelmeztette. – Ha az ember titkolózni kezd a férje elıtt, az a házassági problémák kezdetét is jelezheti. - De ı még nem a férjem – felelte Gina éles hangon. – Az én férjem Cam. - Hát, akkor mondd el neki! – mondta erre az anyja, fejfedıje alá tőzve egy rakoncátlan hajfürtöt. – Ha az emlékezetem nem csal, az apjáéhoz hasonló intelligenciával rendelkezett az a fiatalember. - Talán még meg is haladta ıt. - Nem lennék meglepve. Girton folyton panaszkodott, hogy a fiú fél a sötétben, meg a puskáktól, meg még az isten tudja, mitıl. Csak azért, mert nem szeretett vadászni. Girton puhánynak tartotta, mert ahelyett, hogy állatokra lövöldözött volna, szívesebben faragott fából hajókat. Szerintem inkább már idejekorán megmutatkozott éles elméje. - Camden egyáltalán nem puhány. - Hát persze hogy nem az! – erısítette meg lady Cranborne. – Látszott rajta, hogy örökölte a család intelligenciáját. Akárcsak te, drágaságom! – tette hozzá hízelegve. Gina inkább nem mutatott rá, hogy ıt nem főzi vérrokonság a Girton családhoz. Bár a férjével csak rövid idıt töltött együtt, azt világosan látta, Camet csöppet sem érdeklik a konvenciók. - Szívesen megosztom a levél tartalmát Cammel – mondta. Az anyja bólogatott. - Elkél a segítség. Szükségünk lesz egy férfira, aki majd elviszi a pénzt, ha arra kerülne a sor. - Nem szívesen fizetek a hallgatásért cserébe. - Én pedig azt nem venném szívesen, ha téged kiutálnának a társaságból. A pórnépet el kell hallgattatni, ezért fizetni fogunk, amennyit csak kell, hogy hozzámehess Bonningtonhoz, ha ez a kívánságod. Utána viszont egyetlen fityinget sem fizetünk! Mert bármit gondol is a levélíró, az elıkelı társaság sohasem fogja kiközösíteni egy vagyonos márki feleségét. Talán az lenne a legszerencsésebb, ha közvetlenül a házasságod érvénytelenítése után tartanátok meg az új esküvıt Bonningtonnal. - Sebastian már megszerezte az engedélyt. - Pompás! Itt hagyom neked a levelet, hogy megmutathasd a férjednek, drágám. Kérlek, minél hamarabb beszélj vele! – kis szünetet tartott. – Nem szívesen kérdezek rá, de ugye megszabadultál attól a szörnyő tanítódtól? - Nem – felelte Gina.

- Nem? – emelte fel a hangját lady Cranborne. – Pedig miután kirobbant az a szégyenletes botrány, még abban a percben írtam neked egy levelet, amelyben határozottan megkértelek, hogy azonnali hatállyal add ki az útját. Az ilyen pillanatok juttatták Gina eszébe, hogy lady Cranborne és Cam apja testvérek. - Nem tehetem, anyám. İt a férjem fogadta fel… - Azt sem értem, hogy kerülhetett az az alak egy elıkelı házban tartott összejövetelre – folytatta az anyja. – Olyan szörnyő… - Egyáltalán nem szörnyő – vágott közbe Gina. – Csak egy kicsit suta. - Van benne valami furcsa. Nem értem miért nem hagytad otthon, ha már egyszer nem tudtad kiadni az útját. - Mert el akart jönni. - El akart jönni! Még hogy el akart jönni! – kiáltott fel lady Cranborne szinte hisztérikusan. – Csak nem vetted figyelembe egy alattvaló kívánságát?! És még mit akart? Megnézni a Buckingham-palotát? Nem csoda, hogy a Tatler magazin is felfigyelt rá! - Anya! - A Girtonok nem keverednek a pórnéppel, Gina! – jelentette ki az anyja. – Mi nem adjuk fel a méltóságunkat, és nem teszünk olyan dolgokat, amelyek aláássák jó hírünket. Mégis mit gondoltál, Ambrogina? - Valóban butaság volt – ismerte be Gina. – Amikor sajnálatomat fejeztem ki, amiért fel kell függesztenünk a leckéket, ı mindössze azt kívánta, hogy elkísérhessen, amit nem tudtam tıle megtagadni. Az az ember nincs terhemre, anya. Nagyon élveztem az olasz történelemrıl tartott óráit. - Akkor is el kell küldened – jelentette ki rosszat sejtı hangon. – Még ma beszélni fogok a férjeddel. Most pedig mennem kell. Ha az ebédnél nem találkoznánk, akkor au revoir, kedvesem! – Azzal suhogó szoknyával távozott, olyan arckifejezéssel, amely világossá tette, hogy csak akkor fog megenyhülni, ha majd egy bizonyos történelemtanár a cókmókjával kezében elhagyja a házat.

Nyolcadik fejezet Amelyben gyönyörő fiatalemberek bolondoznak a patak partján

Gina egészen késı délutánig nem látta viszont Camet. Lady Troubridge szabadtéri pikniket rendezett a Saddler-patak partján, amely a kertje végében folyt. Gina Esmével együtt sétált le a domboldalon. - Szent egek! – kiáltott fel Esme, ahogy közeledtek a folyóhoz. – Ki az az elragadó fiatalember? Gina megnézte. - Egy színész. Valami nagyon színpadias neve van. Reginald Gerard, ha jól tudom. Az asztalokat a parton álló öreg főzfák árnyékában terítették meg, amelyek pletykálkodó asszonyok módjára terebélyesedtek a patak mentén. A színész éppen átkelt a vízen, egyik szikláról a másikra szökellve, miközben egy-egy almát szakított le az eléje lógó almafa ágáról, majd átnyújtotta azokat a parton várakozó ifjú hölgyeknek. Idınként megbotlott, és majdnem a vízbe esett, s ezzel a parton álldogáló kisasszonyok hangos sikoltozását váltotta ki. - Micsoda szédítı elıadás – szólalt meg egy hang Gina közelében. Gina mosolyogva fordult szembe a férjével, mintha legalábbis nem rá várva töltötte volna az egész délelıttöt.

- Helló, Cam! - Bemutatnál? – kérdezte a férfi, elismerı pillantással mérve végig Esmét. Esme pukedlizett, és szája sarkában enyhe mosoly villant. - Ez itt lady Rawlings – mutatta be Gina. – Esme, ı a férjem. - Nagyon örvendek! – mondta Cam, kezet csókolva a lánynak. Ginát méreg futotta át. Akárhogy is, de Cam még nıs ember. Esme pedig férjnél van. - Odanézz, Esme! – szólalt meg hővösen. – Ott van Burdett! A barátnıjének sikerült elfordítania tekintetét Camrıl, és intett Bernie-nek, aki úgy galoppozott feléjük, mint egy jól idomított kutya. - Hogy s mint? – kérdezte vidáman. – Hogy s mint? Bernie Burdett vagyok – mutatkozott be. Cam meghajolt. - Én pedig Girton hercege. - Ó! – kiáltott fel Bernie, de nem esett le semmi. Aztán az arca hirtelen kitisztult. – Felség? Felség! – Most már magabiztosan üdvözölte a herceget, illı módon, miközben újra elmondta a saját nevét. - Jól csináltad, Bernie – karolt a férfiba Esme. – Mit szólnának hozzá, ha leülnénk? Cam odalépett Gina mellé. A lány bosszúságára Cam tekintete még mindig Esme karcsú derekán kalandozott. - Mi az ördögöt csinál ezzel az alakkal? – kérdezte fojtott hangon. - Bernie egy nagyon, nagyon… - …nagyon bolondos alak? – fejezte be Cam. Esme és Bernie eközben odaértek a parthoz. Figyelték, ahogy Bernie leveti a kabátját, és a földre dobja. Aztán kecsesen szökdécselni kezdett szikláról sziklára, megszégyenítve a fiatal színész korábbi mutatványát. - Vagy úgy! – jegyezte meg Cam, hangjában enyhe gúnnyal. – Most megvilágosodott! Gina követte a pillantását. Bernie szürke nadrágja szorosan feszült izmos, tökéletesen férfias formájú combján. Az igazat megvallva, ahogy a nap fénye átszőrıdött aranyszıke haján, Bernie Burdett élete legjobb formájában volt. Éppen akkor érte el a patak másik oldalát, ahol felnyúlt, hogy leszedjen egy almát. Szépen ívelt, izmos vállán megfeszült a fehér lenvászon ing. Egy másodperc múlva már újra ott állt Esme mellett. - Hát, igen – merengett Gina. - Azért ne lelkesedj annyira – csattant fel Cam. – A testi szépség még nem minden. A lány kíváncsian nézett rá. - Azt hittem, egy szobrász mindennél többre tartja a szépséget. Cam megvonta vállát. - Burdett testét könnyen szoborrá faraghatnám, de szellemét nem tudnám megörökíteni. Olyan lenne, mint egy rakás puding. – Bernie átadta az almát Esmének, és jutalmul megcsókolhatta a kezét. – Hogy bírja ki a barátnıd ezzel az üres fejő alakkal? Cam hangjában merı kíváncsiság csengett, nyoma sem volt benne semmilyen rejtett megvetésnek. - Esme nagyra tartja a testi szépséget – magyarázta. – Miközben rendszerint olyan barátokat választ, akik… - Félnótásak? - Hát… - Gina elbizonytalanodott. - Egy férfi esetében ezt még érteném – vonta meg a vállát. – Az ideális szeretı gyönyörő, jó kedélyő és közömbös. Bernie-re ez mind ráillik. - Neked is van… - Gina hirtelen elhallgatott. Volt valami Cam kendızetlen kíváncsiságában, ami arra ösztönözte, hogy azonnal kimondja, amit gondol. - Nem, jelenleg nincs szeretım – válaszolta meg a félig elhallgatott kérdést Cam. – De amikor volt, akkor pontosan megfelelt az imént felvázolt paramétereknek. - És a feleségek? – kérdezett tovább Gina kissé kedvtelenül. – A feleségeknek is ilyeneknek kell lenniük?

- Náluk a szépség nem elsırendő, az engedelmesség viszont annál is fontosabb – magyarázta Cam. – Mit gondolsz, megfelelnél mindennek, ha igazából házasok lennénk? - Ezen sohasem gondolkodtam – felelte Gina, és lesütött pillái alól nézett rá. Ennek az embernek, akit a férjének nevezhet, hihetetlenül szuggesztív a mosolya, gondolta. – De nem hiszem, hogy megfelelnék. Az engedelmesség nem tartozik az erényeim közé. – Megfordult, hogy elinduljon Sebastian felé, de Cam elé lépve megállította. - Tudod, azért nem kell mindig engedelmesnek lennie a feleségnek. Úgy festett, mintha ki akarná nevetni, de Gina nem tudta mire vélni a dolgot. - Mirıl beszélsz? – kérdezte. - Az engedelmesség nagyon bonyolult dolog – magyarázta álmatagon a férfi. – Mert például, ha a hálószobai viselkedést vesszük, akkor olyan feleséget kell választani… Gina közbevágott. - Ez nem tartozik rám. Tisztában vagyok vele, hogy nem te választottál engem feleségedül. - Ez így igaz – mondta Cam. – De emlékszem, amikor apám arról beszélt, hogy egy napon gyönyörő szép nıvé érsz… a jóslata bevált. Ginának tátva maradt a szája. - Az apád valóban ezt mondta? - Igen – bólintott Cam. – Olyan meglepı volna? - Nos, amikor bevezettek a társaságba, apád azt mondta, örülhetek, hogy már van jegygyőrő az ujjamon, és nem kell férjet fognom magamnak. Ezt a megjegyzését mindig is sértınek találtam. - Ebben igazad van – jegyezte meg Cam. – Apámnak tehetsége volt az emberek megsértéséhez. Mondhatnám, kevés olyat mondott, ami ne lett volna sértı másra nézve. - De nem vagyok olyan szép, mint Esme – főzte tovább a szót a lány, és közben azon tőnıdött, miért sajnálja le magát ennyire. Cam odapillantott Esmére. - Nos, igen, lady Rawlings valóban Anglia egyik legklasszikusabb szépsége. - Nem is értem, miért beszélünk ilyen butaságokról – vetette közbe könnyedén Gina. - Gyertek ide! – intett oda nekik Esme. Cam a klasszikus szépség irányába fordult, Gina azonban Sebastian felé indult el. Jobb, ha nem tölt túl sok idıt a férje oldalán, gondolta. Nem szívesen késleltette volna házassága érvénytelenítésének idıpontját. Sebastian egy kisebb asztalnál ült egyedül. Arcán olyan kifejezés látszott, amelyet Gina titkon puritánnak nevezett el. Leült egy székre, háttal Camnek és Esmének. - Hogy van ma reggel lady Rawlings? – érdeklıdött morcosan Sebastian. – Szemmel láthatóan élvezi a pikniket. - Ebben én is biztos vagyok – válaszolta Gina hátrapillantva. Esme Bernie és Cam között ült, és tündökölt a figyelmükben. Cam úgy hajolt felé, mintha csupa bölcsességet hallgatna. - Ha továbbra is leköti a férjedet, azzal jót tesz a házasság felbontásának – jegyezte meg Sebastian. - Igen, bizonyára igazad van – dünnyögte Gina. Nem volt túl szerencsés, hogy Sebastian rálátott Esme asztalára, mert végig rajtuk tartotta a szemét. A fehérmártásos bárány közben megállás nélkül kommentálta Esme nyilvánvalóan kokett viselkedését Gina férjével. - Ha így folytatják, talán nem is kell érvényteleníteni a házasságodat, elég lesz egy válóper beadása Rawlings férjétıl – jegyezte meg ellenséges hangon. Ginát enyhe hányinger fogta el. - Sebastian! – csattan fel végül. – Nem gondolod, hogy inkább nekem kellene felháborodnom, és nem neked? Én viszont semmit sem érzek. Kinek fájhat az, ha Cam és Esme megismerik egymást? Senkinek. – Azzal harapott egyet a csirkébıl. De a húsnak olyan íze volt, mint egy nedves konyharuhának. - Talán igazad van. Csak nem szívesen látom, hogy egy ilyen nemes embert behúznak… - Egészen megszállotja lettél ennek a témának! – mondta Gina ingerülten. – És ıszintén szólva,

udvariatlanságnak tartom, hogy a jelenlétemben beszélsz errıl. Sebastian elıbb megrettent, majd megdöbbent. - Bocsáss meg, Gina. Megfeledkeztem róla, hogy neked még nincs sok tapasztalatod errıl a durva világról. - Azért annyira nem vagyok rosszul tájékozott. - Nem, de akkor is bocsáss meg. – Sebastian kék szemében olyan meleg mosoly bujkált, hogy Gina bosszúsága ellenére is baráti érzéseket táplált iránta. – Nem gondoltam arra, hogy te mennyire ártatlan vagy. Pedig ez az egyik legfontosabb tulajdonság, amit szeretek benned, Gina: hogy az élet árnyékos oldala még nem érintett meg. - És mi történik majd, ha házasok leszünk, és már nem vagyok olyan ártatlan? – érdeklıdött Gina merészen. - Te mindig is egy ártatlan szépség maradsz – mosolygott rá Sebastian. – Van benned valami érintetlen és érinthetetlen, talán az elıkelı származásod miatt. - De Sebastin… - szólalt meg Gina, és egy vakmerı pillanatig átfutott az agyán, hogy megosztja vılegényével a nemrég tudomására jutott törvénytelen testvér hírét. Ám ekkor lady Troubridge szót kérve tapsolni kezdett, és Sebastian figyelme azonnal vendéglátójukra szegezıdött. - Figyelem, figyelem! – kiáltott lady Troubridge vidáman. – Mr. Gerard elvállalta, hogy kisebb elıadást szervez nekünk a hétvégére, néhány Shakespeare-jelenetet ad majd elı. Megkérnék mindenkit, aki részt kíván venni egy-egy jelenetben, hogy jelentkezzék. Gina legnagyobb sajnálatára Sebastian tekintete újra elkomorult. - Még hogy egy hivatásos színésszel együtt szerepelni? Micsoda illetlenség! - Ó, Sebastian! – panaszkodott Gina. – Néha azt hiszem, ez a kedvenc szavad. A férfi szólni akart, de végül nem tette. Bármennyire is hihetetlennek tőnt, Gina most mintha a régi Sebastianból látott volna egy villanást, akit még nem bővölt el a rang és a nemesi cím. - Csak nem azt akarod mondani, hogy kissé merev vagyok? Gina hálásan mosolygott a szemébe. - Csak egy kicsit. - Az apám olyan volt, akár egy kiszáradt fa. Tegnap éjjel ezen gondolkodtam. Igazad van, Gina, talán kezdek prőd lenni. – A gondolatra mintha elborzadt volna. Gina megpaskolta a kezét, és ennél még többet is tett volna, csakhogy az nem csak Sebastiant, de a társaság többi tagját is megdöbbentette volna. - De te az enyém vagy – mondta Sebastian a lány szemébe nézve. - Igen, a tiéd vagyok – ismételte meg Gina szívélyesen. - Milyen lenyőgözı! Mindkettınknek abban a szerencsében lehet része, hogy Gina a miénk – szólalt meg Cam selymes hangon Gina válla mögül. – Hát nem különleges, hogy ugyanaz a szerencsecsillagunk? - Az én szerencsecsillagom – jelentette ki Sebastian kissé hangosabban a kelleténél. - Akárcsak az enyém. - Gina és én éppen jelentkezni akartunk, hogy szerepeljünk a Shakespeare-felolvasásban – magyarázta Sebastian, és olyan hirtelen állt fel, hogy kis híján felborult a szék alatta. – Ha megbocsát… - Ne zavartassák magukat. Én magam is fontolgatom a szereplést, sıt ha jól tudom, lady Rawlings is hasonló terveket dédelget – felelte Cam. Megfordult, és intett Esmének, aki, Gina legnagyobb megdöbbenésére, olyan melegen mosolygott vissza rá, hogy még ı érezte magát zavarban. Esmének nem volt joga ilyen nyíltan elcsábítani az ı férjét. - Gyere, Sebastian – szólalt meg hírtelen, és elindult lady Troubridge felé anélkül, hogy bevárta volna Esmét. Az ifjú színészt, Reginald Gerardot fiatal hölgyek lelkes csoportja fogta közre, látszólag valamennyien kacarásztak, és mind a hısnı szerepéért könyörögtek. Lady Troubridge azonban rövidesen minden reményüket szertefoszlatta. - Sajnálom, kisasszonyok! – hadarta, miközben egy színes zsebkendıvel elhajtotta ıket. – Az

édesanyjukkal úgy döntöttünk, hogy ebben a darabban szerepelni kicsit túlságosan merész dolog egy hajadon lánynak. Semmiféle botrányt nem engedek a házamban! – Arról a tényrıl persze vérmesen hallgatott, hogy a nála szervezett összejövetelek rendszerint a szezon elsı két hónapjában elegendı pletykát szolgáltattak mindenkinek. – Nem, nem, Mr. Gerardnak be kell érnie a férjezett asszonyokkal. Önök négyen tökéletesen megfelelnek! – közölte. Gina látta, hogy Reginald arca kissé elkomorult. Nyilvánvaló volt, hogy nem kívánta házaspárokkal tölteni a délutánját. Szívesebben szökött volna meg egy fiatal lánnyal. - Egyetértek önnel, asszonyom – fordult Sebastian lady Troubridge-hez. – A drámajáték nem való ifjú hölgyeknek. - Melyik darabra gondolt? – érdeklıdött Cam. - Néhány jelenetre a Sok hőhó semmiért-bıl – felelte a fiatal színész. Talán csalódott volt, de azért udvariasan meghajolt. – Ha megengedi, bemutatkoznék. Reginald Gerard vagyok. - Ha jól emlékszem, láttam magát a Covent Gardenben a tavalyi évadban – hajolt meg elıtte Sebastian. – Bonnington márki vagyok. Girton hercegnıje, és lady Rawlings. És Girton hercege. Reginald mosolyogva nézett az egybegyőltekre. – Azt hiszem, igen szórakoztató elıadást fogunk összerakni. A hercegnı esetleg játszhatná Hero szerepét… - Nem – vágott közbe Cam -, a hercegnı és én inkább Beatricét és Benedettót játsszuk majd. Elvégre házasok vagyunk, és nem szívesen látnék egy másik férfit a feleségem hálószobájának ablakában. - Természetesen, felség – egyezett bele Reginald. Sebastian összevonta szemöldökét. - Mit akar ezzel a hálószoba-jelenettel? - A darabban Claudio, akit ön alakítana, uram, azt hiszi, hogy a jegyese, Hero hőtlen lett hozzá, amikor meglátja egy másik férfival az ablakában. - Ez a szerep egyáltalán nem illik hozzám – jelentette ki Sebastian a homlokát ráncolva. – Milyen a fogadtatása ennek a darabnak? - Az elmúlt idényben óriási sikerrel játszották – felelte udvariasan Reginald. – Mi csupán néhány jelenetet fogunk elıadni, de ha ön és lady Rawlings esetleg kellemetlennek érzik, akkor azt a részt kihagyjuk. Ha javasolhatom, vacsora elıtt találkozzunk a könyvtárban, és döntsük el, mely részleteket fogjuk begyakorolni. Gina egy pillanatra úgy érezte, mintha egy meleg kéz érintené a derekát. - Szerinted túléljük mi négyen, ha egy óránál több idıt kell együtt töltenünk? – súgta oda neki Cam. - Ezt hogy érted? - Nem látod, milyen élénk érdeklıdést mutat vılegényed a szépséges lady Rawlings iránt? – biccentett fejével Esme felé. Sebastian szemmel láthatóan valamiféle elıadást tartott Esmének, miközben az egy almát majszolgatott. - Te is mintha hasonló betegségben szenvednél – jegyezte meg Gina. - Miért ne? – nevetett Cam. – Lady Rawlings gyönyörő, formás és rendkívül barátságos. Gina összeszorította a száját. - Azért annyira nem barátságos! - Bármibe lefogadnám, hogy Bonnington éppen a túlságosan barátkozó természetérıl papol neki. Gina újra rájuk pillantott. Esme még mindig az almát rágcsálta, miközben arca enyhén vörösbe fordult. - Tökéletes Diana lehetne belıle – mondta Cam. - Diana, a szőz istennı? – kérdezett vissza Gina, hangjában némi kétkedéssel. - Furcsa, nem? De van benne valami érinthetetlenség, a barátságos viselkedése ellenére. Talán megkérem rá, hogy üljön nekem modellt. Gina a férjére nézett. Úgy méregette Esmét, akár egy kritikus ékszerészmester, aki egy tökéletes gyémántot becsül fel. - Azt hittem, már elkezdtél Dianán dolgozni. Érdemes hozzákezdeni egy újabb szoborhoz, ugyanarról az istennırıl?

- Igen, érdemes. Minden nı más és más. Amikor az ember valamely istennı nevét adja nekik, csak az arcukon látott kifejezést nevezi nevén. Lady Rawlingson például egy provokatív, gyönyörő és erotikus kifejezést látok. Ezzel együtt viszont van benne valami visszafogottság. Fogadok, hogy nem bújt még ágyba Burdett-tel, bármennyire is rájátszik. Gina újabb tisztelettel nézett fel a férfira. Esmével nem sokkal késıbb némán vonultak fel a domboldalon a házba. Gina szerette volna tudni, vajon Cam utánuk néz-e, vagy elfordult. Kis híján visszanézett, de Esme könyökön ragadta. - Ne nézz oda! – súgta oda neki sokatmondóan. – Biztos, hogy néz minket, de ugye, nem akarod, hogy gyanút fogjon? - Sebastian? - Ugyan dehogy, te bolond? – csattant fel Esme. – Én a te lehengerlı férjedre gondolok! - Örülök, hogy lehengerlınek látod – jegyezte meg Gina fanyarul. - Hát persze hogy annak látom – felelte a barátnıje, de a szeme elkerekedett. – Gina, csak nem gondolod, hogy én… - Nem, nem, dehogy! - De igen! – Esme arcán gyönyörő gödröcskék vannak, ismerte el Gina magában. Nem csoda, hogy minden férfi azonnal belészeret, még a saját férjem is. – Ne légy ilyen buta! Tudod jól, intelligens férfiakra nincs szükségem. – Belekarolt Ginába. – De mondhatok valamit? Gina bólintott. - Szerintem, te tartsd meg ıt.

Kilencedik fejezet Egy darabka rózsaszínő márvány és egy gondolkodó herceg

Cam tőnıdve meredt a márványkıre, amelyet három szolga rakott le óvatosan az Axminster szınyegre. Semmi kétsége nem volt afelıl, hogy Esme Rawlings, csodálatos idomaival és fényes hajával nagyon hasonlít Marissára – vagyis istennıszerő szépség -, és Angliában nemigen találhatna nála szebbet. Még arra is látott esélyt, hogy Esme hajlandó lenne neki modellt ülni félmeztelenül, amíg rózsaszínő márványba faragja ıt. Pillanatnyilag azonban nem tőnt olyan érdekesnek egy formás istennı szobra, ráadásul Stephen is folyton azt mondogatta neki, hogy a nıi torzókon kívül is faraghatna már valamit. Cam ezért a Sok hőhó semmiért szövegét vette elı, amelyet lady Troubridge küldetett a szobájába. Miután elhagyta Angliát, kezdeti magányában többször is végigolvasta Shakespeare mőveit. Honvágya volt, hiányzott neki az angol mentalitás, az angol beszéd és az angolt sör. Azt azonban soha nem gondolta volna, hogy Benedetto szerepét fogja eljátszani a feleségének, Beatricének. Mert hiszen sohasem gondolta azt, hogy neki felesége van, miért is gondolta volna? Pedig Gina végig itt volt, mialatt ı Shakespeare-t olvasta, itt járt-kelt Angliában karcsú testével és selymes vörös hajával, fékezhetetlen tudásvággyal és intelligenciával. Miközben egész idı alatt a győrőjét viselte anélkül, hogy gondolt volna rá. Cam újra szemügyre vette a márványt. Gina pocsék Diana lenne. Túlságosan élénk a tekintete. Egy mizantróp istennı sohasem néz olyan ıszinte elismeréssel egy férfira, mint Gina. Sohasem üdvözölné ıt olyan kitörı örömmel, mintha valóban hiányzott volna neki. És egy istennı sohasem írt volna kicsapongó férjének több száz levelet. Camnek eddig eszébe sem jutott, hogy Gina esetleg felhagy a levélírással, miután már nem házasok. A lány levelei országról országra elkísérték. Tekintete most a kezében tartott könyvre esett. Ha ıszinte akar lenni, országról országra cipelte magával azokat a leveleket. Valahányszor

elköltözött, megírta Ginának, nehogy máshol találja egy-egy levél. Egyszer még Philippost is visszaküldte egy háromnapi járásra lévı fogadóba, ahonnan már réges-rég kiköltöztek, csak hogy elhozzon egy elmulasztott levelet. A gondolatra kellemetlen érzés járta át. Gina jelentette számára a kapcsolatot Angliával. Voltaképpen a levelei jelentették azt a kapcsolatot, és nem is ı maga. Az egésznek semmi köze nem volt a feleségéhez. Csak a levelek voltak fontosak önmagukban. Hát persze! Cam most félredobta a kezében tartott kötetet, a könyv a szınyegen végigcsúszva megállt a rózsaszínő márványkı mellett. Az ördögbe is, Stephen most rosszat tett vele! A kıdarabot nézve Cam most húsos combokat és vulgáris csípıket látott, míg korábban egy érett és gyönyörő nı szobrának megformálását látta egy ilyen kıben. Rózsaszínő, puha és meztelen. Szája mosolyra húzódott. Stephen olyan színben tüntette fel ıt, mintha pornográf rézkarcok udvari szállítója volna. A felesége sohasem akarna a római Pantheon istennıjeként pózolni. Pedig a gondolat, hogy Gina csupán egy áttetszı fátylat visel magán, már önmagában is lángra gyújtaná a férfiak ágyékát. Természetesen nem formálna Dianát a feleségébıl. Sem Venust… túlságosan szelíd lenne. Még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán képes lenne Gináról szobrot faragni. Hogyan is lehetne azt a selymes hajzuhatagot márványba önteni? Meg aztán folyton mozgásban van, forog, mocorog. Elképzelni sem tudta volna, hogyan állíthatná meg Ginát annyi idıre, hogy egyáltalán papírra rajzolja, hát még kıbe vésse! De az ujjai szinte viszkettek a vágytól, hogy megpróbálja. Csakhogy a Gináról készített szobor inkább csak vágyálom, hiszen ha ez a látogatás véget ér, évekig nem tér majd vissza Angliába. Semmi értelme nem lenne. Visszajönni, és látni, ahogy korábbi felesége évrıl évre újabb gyermekkel ajándékozza meg a márkit? A hitvesi ágyban töltött lelkes éjszakák bizonyítékaként… Nem, Cam inkább marad a görög faluban. Ott saját sorsának ı az egyedüli, megkérdıjelezhetetlen irányítója. Nem veszik körül feleségek, akik forrósággal öntik el ágyékát ártatlanul csábító megjegyzéseikkel… Ez puszta testi vágy, gondolta. A Marissával folytatott, mesterkélten érzelgıs szexuális életüknek is néhány éve vége. Azóta persze továbbra is kiélvezte a nık társaságát, de régóta nem volt valódi kapcsolata. Pusztán emiatt felejtette szemét felesége karcsú csípıjén és csupasz karjának hófehér bırén. Pusztán emiatt érez bosszúságot, megalázottságot. És ezért, igen, ezért akarta Benedetto szerepét. Mert ha nem téved, Benedetto megcsókolja Beatricét. Ekkor türelmetlenül fellapozta a kötetet, hogy megerısítse memóriája pontosságát. De persze nem akarja ı igazából elcsábítani a feleségét, gondolta magában. Sıt megcsókolni sem úgy akarja, ahogy egy férfi csókol egy nıt. Mindössze az önmegtartóztatás miatt nem bírja tovább kordában tartani szexuális étvágyát. Nem jó dolog egy férfinak az absztinencia. Az mindig csak ırülethez és kontrollálatlan vágyakhoz vezet. És Gina egyelıre még a felesége. Ha egyszer kedve szottyan megcsókolni egy nıt, akkor jobb, ha olyat választ, aki amúgy is az övé. Újra elhajította a könyvet. Miért kell hazudnia önmagának? Többet akart Ginából. Többet annál a meglepı csóknál, puha ajkaknál, édes domborulatnál és selymes hajnál. Ahogy szinte beleolvadt a karjaiba, mielıtt eszébe jutott volna, hogy kicsoda ı, és ellökte magától! Majd legközelebb… legközelebb emlékezteti Ginát, kicsoda ı, és Gina pontosan ott marad, ahová tartozik! A karjaiban. Cam nem kereste a gondolat racionalitását. Elvégre a férfiakról azt tartják, inkább a vágyaik, mintsem a fejük után mennek az efféle ügyekben, és Camden Serrard, Girton hercege osztozott a többi férfi sorsában.

Edmund Rounton semmilyen akadályba nem ütközött, amikor Girton hercegének házasságát érvénytelenítenie kellett. Sıt mi több, kissé meg is döbbent azon, mennyire könnyen ment a dolog. Akárkivel konzultált, kivétel nélkül bólogatott, és azonnal beleegyezett, hogy a házasság érvénytelenítése a legjobb megoldás, és a lehetı leggyorsabban végrehajtandó.

- Korábban nehezebb volt az ilyesmi – jegyezte meg Howard Colvin uraság. Colvint tartották Anglia egyik legtekintélyesebb érvényteleníttetıjének. – Igen, még jól emlékszem, amikor Hinton hercegnıjének házasságát próbáltuk érvényteleníteni. A férje teljességgel használhatatlan volt, egész egyszerően beszámíthatatlan, ha érti, mire gondolok. Aztán több hónapos alkudozás után végül az asszonynak szüzességi próbán kellett átesnie! – magyarázta felháborodottan. – De persze, az már régen volt. - Remélem, ez a próbatétel már nincs gyakorlatban! - Nem, már nincs. Manapság sokkal humánusabban megy a dolog. A régens támogatja a rossz házasságok érvénytelenítését. Az a véleménye, így megkímélhetünk mindenkit egy esetleges botrányos válástól, ebben pedig igaza van. Tavaly intéztem egy ilyen procedúrát MeadeFeatherstonehaugh számára. Hallott róla? Rounton megrázta a fejét. - Nem vertük nagydobra a dolgot – magyarázta Colvin. – Ez a Meade-Featherstonehaugh háromszor is megnısült! Micsoda félbolond! A legtöbb férfinak még egy feleség is sok, ez a hígagyú meg hármat is elvett. Rounton értetlenül pislogott. - És azt hogy csinálta? - Skóciába vitte ıket. Persze egyszerre csak mindig egyet. A másodiknak és a harmadiknak fogalma se volt a többirıl, amíg haza nem mentek. Persze csak az elsınek kellett érvényteleníttetnie, hiszen az volt az egyetlen legális házassága. – Colvin felállt bırbevonatú karosszékébıl. – Nem hiszem, hogy bármi gond lesz a Girton-féle házasság érvénytelenítésével. Bár az a hír járja, a hercegnı kissé féktelen, nem igaz? Rounton rezzenéstelenül nézett a szemébe. - A hercegnı hírnevét féltékenységbıl rongálják, uram. Ugyanis egy gyönyörő fiatal nı. - Annak is kell lennie, ha újból férjhez akar menni. Már túl van a serdülıkoron. - Úgy tudom, sok udvarlója van – jegyezte meg Rounton hidegen. - Nem akartam megsérteni! Úgy védi, mintha rokonok lennének – nevetett az idıs ügyvéd. – Csak küldjön át minden papírt az irodámba, és én szépen elrendezem a dolgot. Magam fogok a régenssel beszélni. A körülményeket elnézve úgy vélem, eltekinthetünk a parlament jóváhagyásától. Rounton meghajolt. - Nagyon köszönöm, uram! - Nem tesz semmit – mondta a válóperes szakértı, majd kisietett a klubból az utcán várakozó kocsihoz. Rounton rossz hangulatban sétált vissza az irodájába. Az ı elképzelése szerint a házasság érvénytelenítése nem lehet egyenértékő és közönséges válással. Ha valaki három nıt vesz feleségül egyszerre, azt börtönbe kell zárni, és kész. Amikor belépett az irodába, szólította a segédjét, Finkbottle-t, aki mellesleg vele szemben ült az asztalnál, csak éppen nem vette észre. A segéd felpattant, vörös haja égnek állt. Cudar dolog lehet ilyen hajjal élni, gondolta Rounton. - Finkbottle! – utasította a fiút. – Most leküldöm magát Kentbe. Itt van nálam a Girton-házasság érvénytelenítéséhez szükséges papírok elsı része, a többit pedig néhány napon belül kapom kézhez. A maga munkája viszont a késleltetés. Késleltetés. Megértette? Phineas Finkbottle arcán átfutott a már jól ismert, pánikkal vegyes zavarodottság. - Tegyen úgy, mintha nem találná a papírokat. Mintha egy szélvihar miatt nem érkezett volna meg a hírvivı. Legyen fondorlatos. – Rounton itt kissé lehalkította a hangját. – És lesz egy különleges feladata, amíg Kentben van.

Tizedik fejezet A megbánás gyümölcsei

Carola Perwinkle-t, aki tulajdonképpen Tuppy Perwinkle felesége volt, a sírás kerülgette. A fésülködıasztalánál ült, haja egy szalaggal hátrakötve. Egy hete ugyanebben a szobában aludt, a tükörbıl ugyanaz a kissé megfáradt arc nézett vissza rá, mögötte pedig, a félárnyékban, ugyanaz az üres ágy állt. Az elızı estét gyakorlatilag végig Neville-lel táncolva töltötte. Táncoltak ridottót, quadrille-t, és háromszor keringıztek. Nem kellett aggódnia, hogy összetalálkozik Tuppyval. Pedig a férje ott volt: a terem túlsó végében megpillantotta ıt. Csak épp arra nem vette a fáradságot, hogy üdvözölje. Carola az ajkába harapott, és könnybe lábadt a szeme, a délután folyamán nem elıször. Olyan erısen harapta az ajkát, amíg a fájdalom hatására a szemét égetı fájdalmas nyomás alábbhagyott. A jövı héten lesz huszonöt éves. Évrıl évre szomorúbban ismerte el, mekkora butaságot mővelt. Hamarosan egy harmincéves bolond lesz, aztán néhány év leforgása alatt pedig negyven. Utána ötven – de addigra talán jobb is, ha meghal. Az ötvenéves nık nemigen galoppoznak a bálteremben keringıt táncolva. İk az asztaloknál ülve nézik a lányaikat, vagy a terem szélén sugdolóznak a fiaik hóbortjaikról – neki viszont nem lesz gyermeke, akirıl beszélhet. Az ajtón halk kaparászást hallott, majd belépett a szobalány: - Asszonyom, Girton hercegnıjének szobalánya érdeklıdik, hogy a felséges hercegnı beléphet-e önhöz egy percre. - Természetesen – felelte Carola lelkesedés nélkül. Kihúzta a szalagot a hajából, és nekifogott a fésülködésnek. A szobalány kötelességtudóan közelebb ment, mire ı kiintette a szobából. Nem a legjobb gyógymód, ha most találkozik az ı tökéletes hercegnı barátnıjével. Ginának volt egy férje és egy vılegénye, és hacsak nem tévedett nagyot, mindketten akarták Ginát. Micsoda szerencsés nı! Carolát senki sem akarta. Az önsajnálat könnyei győltek a szemébe, és nagyot nyelt. Gina olyan sugárzóan lépett be a szobába, ahogyan egy hozzá hasonlóan szerencsés ember csak kinézhet. Volt azonban a viselkedésében valami tétovázás, amit Carola nagyon kedvesnek talált. Gina egyike volt a nemesi osztály talán legjobban nevelt asszonyainak. - Csak nem vagy rosszul? Tehetek valamit érted? - Nem igazán. Egyszerően nem volt kedvem kilépni a szobámból – felelte Carola közömbösen. Gina leült egy székre a fésülködıasztal bal oldalán. - Én is ugyanezt éreztem, de azóta részt vettem egy pikniken, majd veszekedtem egy nagyot a vılegényemmel, és most megint újra a régi vagyok. Carola elmosolyodott, de csupán halványan. - Min vesztél össze Lord Bonningtonnal? - Azon, hogy micsoda merev alak – magyarázta vidáman. – És képzeld, csodák csodája, igazat adott nekem! Ezért kárpótlásul még abba is beleegyezett, hogy szerepeljünk egy teljesen rangon aluli Shakespeare-darabban. - Ez azt jelenti, hogy nagyon szeret téged – jegyezte meg Carola, önmagát is meglepve. – Mert nagyon nehéz elképzelni Lord Bonningtont egy színdarabban. - Ez igaz – értett egyet Gina, és azt kívánta, bárcsak lelkesebben viszonyulna Sebastian szerelméhez. Csak éppen ıt nem a férfi szerelme aggasztotta. - Ne is törıdj velem! – mosolygott bocsánatkérıen Carola, a könnyeit törölgetve. – Egész nap ilyen voltam. - Csak nem a férjed miatt sírsz? Itt egy rövid csönd következett, Gina pedig azon tőnıdött, hogy kellett volna tapintatosabban feltennie ezt a kérdést. - De igen – törte meg a csöndet Carola. – Igen is, meg nem is. Gina nem szólt semmit.

- A dolog évrıl évre egyre rosszabb. Minden évben egyre inkább sajnálom. Pedig a kibékülés egyre távolabbi álom. - És mi lenne, ha beszélnél… - Az lehetetlen! Te nem érted ezt, Gina! Hiszen neked ott a vılegényed, aki úgy néz rád, mint egy istennıre, aztán megérkezik a férjed, aki ugyanúgy néz rád. - Ez nem is igaz! - Dehogynem! – emelte fel a hangját Carola. – Felnıtt nı vagyok, és egykor az én férjem is szeretett – szipogott vigasztalhatatlanul. – Felismerem én egy férfi szemében a lángot. Tuppy is így nézett rám egykor! – azzal hangos zokogásban tört ki. Gina közelebb húzódott hozzá, és átkarolta a vállát. - Ha még mindig szereted a férjedet, akkor ki kell békülnöd vele, kedvesem! Udvarolj neki, ha az kell. Tegyél meg mindent! Carola a könnyeivel küszködve, vakon tapogatózott egy zsebkendıért, amit végül Gina nyomott a kezébe. - Te nem értesz semmit – szólalt meg bizonytalan, érdes hangon. – Lehetetlen, amit javasolsz. - Miért? - Csak mert az! - De miért? - Mert nem értheted! Gina kezdett bosszús lenni. - Miért nem? Magyarázd meg! Számomra nyilvánvaló, mivel a férjedet te hagytad el, és nem fordítva, neked kell megtenned felé az elsı lépést. Sıt egyenesen vissza kell ıt hódítanod. Carola nagyot sóhajtott, és megtörölte a szemét. - Nem olyan könnyő az. Elkövettem egy óriási, szörnyő nagy hibát, és most életem végéig együtt kell élnem vele, ez minden. – Majd gyorsan folytatta, mert érezte, Gina újra kérdezni fog. – Nem Tuppy miatt sírok, legalábbis nem igazán miatta. Azért sírok, mert nem tudom visszahozni, amit elveszítettünk. – Minden szavát áthatotta a bizonyosság. – Te ezt nem értheted, Gina, mert te sohasem követtél el hibákat. Rád egyszerre két férfi is csodálattal néz. És bármelyiküket is választhatod. Akárhogy is lesz, olyan férfival fogod leélni az életed, aki szeret és kíván téged. - Honnan veszed, hogy a férjem szeret engem? Hiszen alig ismerem. - Annyit világosan látok, hogy a férjed akar téged, Bonnington pedig szeret. A férjem viszont se nem akar, se nem szeret engem. – Újra sírni kezdett. - Fogalmam se volt, hogy így érzel a férjed iránt – szorította meg Gina a barátnıje vállát. – Mármint hogy még mindig ennyire szerelmes vagy belé. - Nem vagyok! - Pedig nagyon úgy hangzik. Carola nyelt egyet, és kihúzta magát. - Nem vagyok annyira szerelmes! De tegnap este kétszer is láttam ıt. És még csak nem is üdvözölt. Pedig korábban… mindig kézen fogott, és megkérdezte, hogy vagyok. És most… olyan megalázó ez az egész! - Nem annyira megalázó – tőnıdött hangosan Gina -, mint inkább érthetı. Mégis mit gondoltál, amikor éveken át azt színlelted, hogy vidáman élsz a férjedtıl távol? - Nem színlelek – felelte boldogtalanul Carola. – Csak napról napra élek. İszintén szólva, eleinte nemigen érdekelt. Csak amikor nem jött utánam könyörögve, akkor kezdtem el nézni, hátha találkozunk az utcán, és azt kívántam, bárcsak találkoznánk, és látná, mennyire boldog vagyok… érted? De aztán alig találkoztunk, és azon kaptam magam, hogy otthon folyton csak ırá gondolok. Gina friss zsebkendıt adott a kezébe. A fésülködıasztalkán felfedezett egy egész kis kupacot belılük. - Amikor összeházasodtunk, egyáltalán nem voltam szerelmes a férjembe. Anyám erıltette rám a házasságot. És tıle kaptam a legjobb ajánlatot. Anyám nem akart egy újabb évadot kifizetni rám, és ott volt még a húgom is, akit férjhez kellett adnia. Aztán a szezon végén egyszer csak megjelent Tuppy – mesélte Carola. – Alig négyszer találkoztam vele, mielıtt megkérte volna a kezem. És egy

hónapon belül már házasok voltunk. - És a házasság olyan visszataszító volt? - Nem. De ezt magamnak semmiképpen nem akartam beismerni, mert azzal anyámnak adtam volna igazat. İ azt mondta – szipogta Carola szaggatottan -, azt mondta, ha csak egy kicsit is lejjebb adok a büszkeségembıl, jól megleszek Tuppyval. - Aha! – mondta Gina, nem tudva, mit szóljon ehhez. - Olyan dühös voltam – folytatta Carola. – Már… már az elsı éjszaka után visszamentem anyámhoz. – Itt kis szünetet tartott. – Érted mire gondolok, Gina? - Persze. - Anyám pedig zagyva metaforákban beszélt mindenféle lovakról meg istállókról, és hogy meg fog jönni az étvágyam. Meg azt is mondta, hogy Tuppy egy félénk lovas, akinek engedelmes kancára van szüksége, legyek hát odaadóbb. Erre én visszamentem, aztán mielıtt még észbe kaptam volna, összevesztem Tuppyval, és már újra otthon voltam anyámnál, a férjem pedig soha… soha nem jött éretem. - Tipikus férfi – jegyezte meg Gina elkeseredve. – Tízbıl egyben van felelısségtudat. Tuppy pont olyan, mint Esme férje. Ha Tuppy utánad meg akkor, és kimutatja irántad érzett elkötelezett hőségét, mostanra talán már több tucat gyereketek van. Carola vállat vont. - Nem tudom, hogy a felelısségtudat itt számít-e valamit. – Most már abbahagyta a sírást, és nyúzott arcára meredt a tükörben. – Tuppyt én már nem érdeklem, Gina, de miért is érdekelném? Alig töltöttem el néhány napot a házában és… az ágyában, mielıtt siránkozva visszamenekültem anyámhoz. És a pár alkalommal, amikor együtt voltam vele, folyton csak szörnyülködtem azon, mennyire fáj. Mert tudod, tényleg fájt! – tette még hozzá. – Csak azt elfelejtették elmondani, egy idı után már nem fog. - Ezt honnan tudod… - vágott közbe Gina. - Ne hidd, hogy megszegtem a házassági eskümet! – magyarázta Carola. – Arra sohasem vágytam. Csak másoktól hallottam. Nézd csak meg Esmét! İ sem kockáztatná a jó hírnevét, ha a dolog nem okozna neki örömet, nem igaz? Én viszont… én viszont csak a férjemmel akarok együtt lenni, de ı még csak nem is üdvözöl. - Biztos vagyok benne, hogy üdvözölni akart. Csak nem talált meg a sok hódolód között. - Láttam ıt tegnap este, amint azzal a felkapott vörös hajú kis fruskával beszélget. Azzal a kis dacossal. - Penelope Deventoshsal? Carola bólintott. - Tudod, egyszerően elválhatna tılem azon az alapon, hogy elhagytam. - De azt már évekkel ezelıtt megtehette volna, ha így akarná. - Igen, de ha közben Miss Deventosh elnyeri a szívét? - Nem fog megtörténni, ha te nyered el elıbb. Udvarolnod kell neki, Carola. - Udvarolni? - Igen. Nagyon úgy tőnik, hogy alaposan belegázoltál a büszkeségébe. Elmondtad neki, hogy kikérted anyád véleményét? - A félénk lovas metaforára gondolsz? Gina bólintott. - Sajnos igen, és még rá is tettem egy lapáttal. Tudod, akkoriban olyan fájdalmasnak és bonyolultnak tőnt az egész. A házasság is. - Ezek után érthetı, hogy nem ment utánad. - Én nem tudom, hogyan kell udvarolni – szipogott Carola. - Vagy megtanulod, vagy hagyod, hogy elvegye Miss Deventosht. Carola egy pillanatig hallgatott. – Azt már nem, inkább megölöm azt a dögöt! – dühöngött. – Akarom a férjemet, még akkor is, ha túl magas a tánchoz, és nem érdekli más, csak a horgászat. - Ezt is mondtad neki? - És még sokkal többet – bólintott Carola.

- Szent ég! Azt hiszem, Esme tanácsát is ki kell kérnünk. - Miért, szerinted ı tudja, hogy kell udvarolni? Ginának eszébe jutott, hogyan csillant fel ma a férje szeme, amikor Esme rámosolygott. - Efelıl semmi kétségem – felelte kissé zord hangon. - De én nem akarok csábos nıként viselkedni – suttogta Carola. – Elıbb halok meg a szégyentıl, mint hogy a férjem azt gondolja, ágyba akarok bújni vele. Az totális gyızelem lenne számára. Akkor inkább meghalok. Gina óvatosan kezdett a válaszba: - Én viszont azt hiszem, tudatnod kell vele. Miért akarna egy férfi olyan nıvel élni, aki… - De ekkor eszébe jutott, mennyire ragaszkodik Sebastian az ı ártatlanságához. Több volt ez puszta óhajnál, Sebastian egyenesen biztosra vette, hogy Ginában semmiféle vágy nem él, egyáltalán. - Igazad van – vette át a szót Carola. – Miért akarna visszavenni, ha azt hiszi, csak sikoltozni fogok, valahányszor hálni akarna velem? Ginának elkerekedett a szeme, amikor tekintetük találkozott a tükörben. - Annyira rossz? - Fiatal voltam és buta. - Vannak férfiak, akik nem akarnak kívánós, sóvárgással teli nıt feleségül – jegyezte meg Gina. – Mit gondolsz, Tuppy is közéjük tartozik? - Ezen én is gondolkodtam – felelte Carola. – Bár úgy vélem, az a férfi, aki így gondolkodik, nem is szereti igazán a szóban forgó nıt. Sokszor végiggondoltam ezt a dolgot. Elvesznek egy lányt a tisztasága és szőziessége miatt, közben pedig beleszeretnek egy olyan asszonyba, aki csöppet sem ártatlan. Gina nagyot nyelt. Sebastian esetében ez biztosan nem így van. - Sok nıt hallottam panaszkodni – folytatta Carola. – Amint az ember egy kicsit is merészebben közeledi a férfihoz, az azonnal leszidja ıt, amiért leereszkedett a piedesztálról, és beszennyezte ártatlanságát. De Tuppy, szerintem, nem az a fajta. - Remélem is – dörmögte Gina. Azt viszont be kellett ismernie, Sebastian pontosan az a fajta. És a gondolattól enyhe szorítást érzett a mellkasában. – Megvan, mit fogunk tenni! – szólalt meg hirtelen lelkesen. – Mit gondolsz, mennyi ideig marad Tuppy itt, vendégségben? - Rendszerint legalább három hétig marad. Nincs más választása, ha nem akarja, hogy lady Troubridge megfenyegesse: kitagadja az örökségbıl. - És a lady kérte már tıled, hogy kibéküljetek? - Nem, még soha. - Akkor mindenekelıtt lady Troubridge-et fogjuk beavatni – javasolta Gina. – Hiszen ı osztja be az étkezések alatti ülésrendet. - Tényleg! – kiáltott fel Carola. – Akkor ülhetnék Tuppy mellett! - A hálószobákat is lady Troubridge osztja ki – vetette fel Gina huncut mosollyal. - A hálószobákat? – kapott levegıért a barátnıje. - Persze csak utolsó mentsvárként fogjuk ezt bevetni. Carolának elkerekedett a szeme. - Az merészebb lenne, mint amire képes lennék. Nem bírnám megtenni! - Nem is kell – biztosította Gina. – Elvégre a férfiak keresik a hölgyek kegyét, idıtlen idık óta. Mégis, mi lehet ebben olyan nehéz? És itt van nekünk Esme, aki tanácsot tud adni. Carola még mindig hitetlenkedve suttogta: - A hálószobák, Gina? - Csak abban az esetben, ha a férjed a végsıkig kitart lehetetlen viselkedése mellett – ígérte meg Gina. Ha lady Cranborne abban a pillanatban látja a lányát, büszke lett volna rá: mert Gina tekintetében a Girtonok összetéveszthetetlen karaktere villant.

Tizenegyedik fejezet Illetlen Shakespeare a könyvtárszobában

Gina nagy gonddal öltözött fel az estére. Elhatározta, hogy próbára teszi Sebastiant. Köztudott volt, hogy a férfiak szexuális étvágyát nemigen lehet kordában tartani, ezért Gina meg akarta tudni, vajon Sebastian esetében is minden tökéletesen így mőködik-e. Minél többet gondolkozott ugyanis a dolgon, annál kevésbé óhajtott egész asszonyélete alatt piedesztálon állni, miközben a kedves férje egy vidám és kéjvágyó szeretıvel hancúrozik. Kezdett aggódni, talán kissé túlbecsülte az állhatatosságot mint férfias erényt. A szobalányát az ırületbe kergette, miután háromszor is ruhát váltott, majd végül egy sötétkék, vastag selyembıl varrott estélyi ruhában ereszkedett le a lépcsın. A ruha hátsó része csipkébıl készült, és láttatni engedte Gina nyakát és vállát is. Ám a lány úgy vélte, az ellenállhatatlanság netovábbja a ruha alsó szegélye volt, amelyet kétoldalt felvarrtak, és kivillant alóla szaténcipıje. Mivel a bokája egyik legszebb testrésze volt, nem ártott, ha közszemlére bocsátja azt. Haját magasra tőzte, de néhány selymes loknit a vállára hullajtott. Összefoglalva: a ruha Gina gardróbjának egyik legmerészebb darabja volt a csipkés háttal és a felvarrt szoknyaaljjal. Ha ez sem lobbantja lángra Sebastian szívét, gondolta, miközben kilépett a szobájából, akkor semmi sem. Mivel lady Troubridge nem szeretett olvasni, és ritkán merészkedett a könyvtárszobába, a helyiségen évszázadok óta nem változtattak. Sötét volt és nyugodt, hordószerő, magas mennyezettel, és a szők ablakok közé ékelıdött, rézzel díszített polcokkal. Napközben a szoba déli napot kapott, este azonban az ablakok sötétlı, szürke foltoknak tőntek a könyvespolcok között. Lámpák csak a szoba távolabbi végében égtek, ahonnan széles fényfolt szőrıdött Gina felé, majd a sötétbe veszett. Gina selyemcipıjében hangtalanul lépdelt a fény irányába a vastag szınyegen. A többi szereplı már mind ott volt. Az ifjú színész, Reginald éppen magyarázott valamit, Cam udvariasan hallgatta, de Gina mintha némi szórakozottságot vélt volna felfedezni az arcán. Sebastian gondterhelten tanulmányozta a kezében lévı kötetet, haja úgy fénylett a mögötte égı kandallótőz fényében, mint egy fényesre pucolt érme. Esme Cam mellett ült egy alacsony széken, ideális pozícióban, hiszen dekoltázsa mindenki számára jól látható volt, aki éppen oda akart pillantani. Gina belépett a megvilágított körbe. A férfiak természetesen felálltak, míg Esme rámosolygott a székérıl. – Ezt meg kell hallgatnod, kedvesem! Mr. Gerard egy szegény lány szerepét osztotta rám, aki elıbb elájul, majd kis híján meghal, amikor könnyelmő viselkedéssel vádolják. Gina viszonozta a mosolyt. Esmérıl sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy önámító lett volna. Ezt a képtelenséget ı értette meg elsıként. - Talán cserélhetnénk szerepet – javasolta Esme. – Hozzád sokkal inkább illene egy szeplıtlen erényő lány szerepe, mint hozzám. A felvetésre Sebastian válaszolt: - Nem értek egyet a javaslattal – mondta, szemöldökét ráncolva. – Beatrice karaktere kissé élénk, de feddhetetlen hölgyhöz illı. És ez igazán a felséges hercegnınek való szerep. - Feddhetetlen hölgyhöz illı? – mormogta Cam, miközben Gina odalépett, és leült mellé egy székre. A lány azt tervezte, a férje segítségével megmutatja Sebastiannak, mennyire nem érdemes a piedesztálra. Minél többet gondolt arra a csókra, amit Camtıl kapott, annál inkább rájött, az a csók jól jellemezte a férje mindenkori viselkedését. Akármilyen nı után vágy serkenne benne, aki csak a közelébe kerül. Gina kecses mozdulattal helyet foglalt, és elégedetten vette tudomásul, ahogy a ruhája alól kivillan a bokája. Cam tekintete elıször vékony lábára siklott, majd onnan azonnal az arcára. Szemöldökét felvonta, és lassan, tetıtıl talpig végigmérte a lányt, egészen a lábán viselt selyemtopánkáig.

- Gondolom, nem csak az én érdemeimnek tudható be ez a kis bemutató… - súgta oda neki. A szemében vidám mosoly csillogott, és még valami más is, valami, amit Gina nem tudott biztosan meghatározni. - Te kibírhatatlan alak vagy! – súgta vissza a lány, kicsit elpirulva. Hát persze hogy azonnal átlátott rajta, ahogy mindig is tette, már gyerekkoruk óta. Pontosan ezért lesz alkalmas rá, hogy felébressze Sebastian féltékenységét. Mert Cam sohasem fog túlzottan komolyan venni egy kis flörtöt. Sebastian leült, miután üdvözölte Ginát, és lapozgatni kezdett a könyvében. - Igen – jelentette ki hangsúlyosan. – Úgy vélem, Beatrice szerepe megfelelı lesz a felséges hercegnınek. „Ha varjút ugat meg a kutyám, azt is szívesebben hallgatom, mint azt, ha férfi szerelmet vall.” Teljesen ráillik a szerep. - Micsoda? Ezt kell majd mondanom? – nyitotta ki a könyvét Gina. – Hol? - Úgy látom, nem tudsz azonosulni ezzel a mondattal – jegyezte meg Cam. - Dehogynem – felelte a lány. – Csak a szövegben próbálom megkeresni. - Hadd segítsek – ajánlkozott Cam, közelebb hajolva, hatalmas kezébe véve a lány könyvét. – Bonnington az elsı felvonásból idézett. Meghatározhatatlan illata van, gondolta Gina. Tiszta és olyan ıszies, mint a frissen hullott falevelek. Más férfiaktól eltérıen Cam nem viselt parfümöt. A lány arca lángvörösen égett, mire a férfi elhúzódott, és egy nyitott oldalra mutatott. Gina hitetlenkedve nézte a könyvlapot. Beatric karaktere éles esző, csípıs nyelvő, már-már zsémbes volt. Cam újra áthajolt a válla felett, és teljesen összezavarta. Kezét megint a könyvére tette. - Mi egy veszekedı párost játszunk – magyarázta, - Nézd csak, itt! – mutatott egy mondatra. – Itt azzal fenyegetsz, hogy megkarmolod az arcom. - Mert kicsit mintha nagyképő alak lennél – mondta, és enyhe gúnnyal idézett: - „De annyi bizonyos, hogy, kegyedet kivéve, minden hölgy szeret.” Micsoda hercegnı! Még hogy minden hölgy! Cam arca olyan közel volt az övéhez, hogy az arcán érezte a leheletét. - Talán igazad lehet – mondta, olyan halkan, hogy Gina alig hallotta. – Olvassuk tovább, és lássuk, térdre kényszerítesz-e vagy sem. Ginának a lélegzete is elállt. Tekintete egy pillanatra találkozott a férfiéval, amelyben egy bőnös ígéret szándéka sötétlett. Hirtelen nyugtalan köhécselés zökkentette vissza a valóságba. Megfordult, és elnyomott magában egy elégedett mosolyt. Sebastian észrevette ıket. - És neked milyen a szereped, Sebastian? – szándékosan tegezte, elvégre itt barátok közt voltak. Sebastian szája összeszorult, amivel jelezte, hogy észlelte a lány engedetlenségét. - Az én szerepemben semmi különleges nincsen. Abban a hitben élek, hogy a menyasszonyomat láttam egy másik férfival csókolózni a hálószobája ablakában, és természetesen kérdıre vonom emiatt. A negyedik jelenetben kerülök sorra: „Arcába szökkent vére nem bizonyság, Hogy tiszta, jó? Nem esküdnétek-e, Hogy hajadon leány? Pedig nem az! Már ismeri a páros ágy hevét! Nem szüzességtıl: szégyentıl pirul!” Ezek után természetesen nem veszem el feleségül – állapította meg elégedetten. Gina azonban értetlen maradt. - Én nem olvastam ezt a darabot. A szereposztás szerint Esme az a nı, akit nem vagy hajlandó feleségül venni? - Igen – mondta Sebastian egyetértıleg. - Tehát én vagyok az, aki úgy festek, mint egy szőz, és közben a férfi tudja, hogy… mit is mondott? – kérdezte Esme.

- „Már ismeri a páros ágy hevét!” – ismételte Sebastian hangsúlyosabban. - Tipikus férfi, aki ilyen abszurd következtetésre jut – jegyezte meg Esme. - Mi ebben az abszurd? – vonta meg a vállát Sebastian. – Nem zörög a haraszt, ha nem fúj a szél. Vagy nincs igazam, lady Rawlings? Gina végignézett kettıjükön. Valamilyen oknál fogva ma este a Sebastian és Esme közötti feszültség szintje mintha magasabb lett volna a megszokottnál. - Pedig a menyasszonyod nem is csal meg téged? Reginald Gerard átvette a szót. - Nem csalja meg. Egy rosszakarója rávett egy másik nıt, hogy játssza el a szerepét, és álljon helyette a hálószobaablakba. - Én itt mondok még néhány remek mondatot – szólalt meg Sebastian, és újra felolvasott a könyvébıl. „Még rossz szóval sem kísértettem ıt, Csak illedelmes, gyöngéd szeretettel Vettem körül, mint testvér kishúgát.” - Mirıl beszélsz? – kérdezte Gina. - Arról, hogy hogyan viselkedtem a jövendıbeli feleségemmel, akit lady Rawlings játszik – magyarázta Sebastian. – Természetesen sohasem léptem át az erkölcsös viselkedés határait, hanem úgy bántam vele, mintha a testvérem lenne. Talán célozni akar valamire ezzel? Gina hunyorogva nézett rá. Sebastian képén némi önelégültség ült. Hogy merészeli kioktatni ıt? A lány hangosan összecsapta a könyvét. - Én viszont nagyra értékelném, ha papagájnak titulálhatnám a feleségemet – szólalt meg Cam. – Mi lenne, ha Ginával elıadnánk azt a részt az elsı felvonásból? - Rendben! – válaszolt Reginald. Nyilván érezte, hogy a szereplık között némi feszültség lappang. – És azt a jelenetet is elpróbáljuk, amelyet ön oly nagyon kedvel, Lord Bonnington? Meg talán még egy jelenetet… - Szerintem tegyük bele az egész negyedik felvonást – vágott közbe Cam. - Természetesen – helyeselt Reginald. Gina összeszőkítette tekintetét. Cam valamilyen oknál fogva nagyon elégedettnek tőnt önmagával. - Mi folyik itt? – szegezte neki a kérdést. A férfi olyan nevetı szemmel nézett rá, hogy Ginának kicsit összerándult a gyomra. - Nagyon jó ez a darab, Gina. Élvezni fogod. - Azt kétlem – ellenkezett a lány, a lábát lóbálva. Cam szeme megint a kivillanó kecses bokára tévedt. Gina halkan felnevetett, és szédült gyızelemittasság járta át. Lehet, hogy a vılegényét nem sikerült elcsábítania, de a férjére minden bizonnyal hatással van. - Érdekes a szöveged benne – szólalt meg az a bizonyos férj. - Igazán? - Igen. Például megesküdsz rá, hogy örökké szeretni fogsz. Gina a szívéhez kapott. - Egek, hogy leszek képes hően eljátszani? – kiáltott fel drámai hangon. Cam közelebb hajolt. - Biztos vagyok benne, hogy könnyen megy majd. - Nem hiszem! – mondta a lány fanyarul. – Egy magadfajta nagyképő hencegınek nehéz lesz ilyet mondani. - Igen, de akirıl te beszélsz, az Benedetto. Shakespeare karaktere, nem pedig az enyém – javította ki Cam, majd lehalkította a hangját. - Meg aztán, te már gyakorlott vagy az ilyesmiben, nem igaz? Gina nagyokat pislogva nézett rá. Cam szemét olyan sőrő szempillák fedték, hogy a lány majdnem belezavarodott a mondanivalójába.

- Az igazat megvallva, most játszom elıször színdarabot. - Na, igen, de annak a szegény fickónak ott, biztosan elmondtad már, hogy szereted és imádod – magyarázta Cam finoman. Gina mély lélegzetet vett, miközben testét harag járta át. - Jól értem, felséges hercegem, hogy megváltoztak az érzései? Ezúttal Camen volt a sor, hogy meglepıdjön. - Mert nem tudok másra gondolni – folytatta a lány -, csak arra, miszerint ön fél attól a pillanattól, amikor házastárs nélkül marad, hiszen folyton ócsárolja vılegényemet. – Ekkor finoman megpaskolta a férfi kezét. – De kérem, ne aggódjon annyit! Biztos vagyok benne, majdcsak találunk valakit, aki nıül megy önhöz – fejezte be, hangjában némi kételkedéssel. - Boszorkány! – mormogta Cam. Gerard éppen beszélt. Gina szíve olyan sebesen zakatolt, hogy alig hallotta, amit mond. A lány eredetileg úgy tervezte, vılegényét nyilvános féltékenységi jelenetre készteti, ám Sebastian egyelıre meglehetısen figyelmetlennek bizonyult. Nehéz úgy féltékennyé tenni valakit, hogy az illetı nem veszi észre, amikor egy másik férfival flörtöl. Ehelyett újra Esmével vitatkozott valamin. Mérgében közelebb tolta a székét Esméhez, és fejüket a könyvük fölé hajtva vitatkoztak a szövegen. Reginald újra összecsapta két kezét, hogy figyelmet kérjen. - Hölgyeim és uraim! – szólt. – Azt javaslom, vigyék magukkal szövegüket a szobájukba, és a hét hátralevı részében tanulják meg. Lady Troubridge azt javasolta, a hétvégén adjuk elı a darabot. - Tanuljuk meg a szöveget? - kérdezte Cam döbbent hangon. - Túl soknak tőnik egy ilyen megfáradt, öregedı agynak? – gúnyolta Gina. - Én legalább elolvastam a darabot ma estig – vágott vissza Cam. - Nagyon jól tette, felség! – szólalt meg Reginald. – Akkor három nap múlva találkozunk, és hálás lennék, ha tudnák a szövegüket az elsı és negyedik felvonásból. Gina felállt, és megigazította a szoknyáját. Aztán hirtelen mozdulattal levette a vállára borított kasmírkendıt. A szeme sarkából Camre pillantva látta, férje a kebleit nézi. Amikor Cam észrevette, azonnal elfordította a szemét, de akkora levegıt vett, hogy Gina elégedett volt magával. A vılegénye ezalatt Esmét segítette fel, és közben még magyarázott is valamit neki, ügyet sem vetett Ginára. Esme egyetlen szó nélkül távozott, Sebastiant egy befejezetlen mondat közepén hagyva. Amikor Esme ránézett Ginára, arcán reménytelenséget vélt felfedezni. – Csatlakozunk a többiekhez? - Örömmel – felelte Gina. A férfiak elıtt távoztak. – Sajnálom, hogy te és Sebastian nem értitek meg egymást túlzottan – mondta Gina. - Hát igen – felelte Esme, de többet nem mondott. - Szerinted segítene, ha beszélnék vele? Esme szembefordult vele, és megfogta a karját. - Kérlek, ne említs neki semmit. Nem tehet róla, hogy ilyen kritikus. Lord Bonnington nem szíveli, ha mások helytelenül viselkednek. - Igen, tudom – dünnyögte Gina. – De mégis azt kívánom, bárcsak ne bánna veled ilyen tudálékosan. - İ nem tudálékos. Egyszerően csak… bátran képviseli meggyızıdéseit. - Igen – felelte Gina, és a kedve egyre rosszabb lett. – Igen, persze. Beléptek a hosszú szalon ajtaján. Lady Troubridge kártyajátékokat tervezett aznap estére. Nem messze elıttük egy kisebb játékasztalnál ült Esme férje, Miles. Amint nézték ıket, a férfi egyszer csak gyöngéden megsimogatta lady Childe arcát. - Inkább legyen tudálékos, mint egy semmirekellı – jegyezte meg Esme keserően. – Bonnington sohasem alázna meg téged nyilvánosan. Nekem nincs részem ebben a földi paradicsomban. Miles Rawlings ekkor felnézett, és intett, hogy jöjjenek az asztalához. - Pedig olyan barátságos – csodálkozott Gina. – Legalább nem éltek folyamatos tőzharcban a férjeddel. - Nem, egyáltalán nem. A civilizált házaspár megtestesítıi vagyunk. De mi lenne, ha

üdvözölnénk? Tegnap este sikerült elkerülnöm a társaságát. Esme férje testes, zömök férfi volt. Ha valaki a szoba másik végébıl ránézett, férfias jelenséget látott benne, de közelebbrıl nézve, az álla közepén nıies gödröcske volt. Gina úgy látta, mintha a tekintete gyöngéden felragyogott volna a felesége láttán. Asszonya mindkét kezét udvariasan megcsókolta. Lady Childe szintén felemelkedett a székrıl, és valami üdvözlés félét motyogott, amelyben még egy bocsánatkérı felhang is benne volt, ami Rawlings hangjából teljesen hiányzott. - Hogy érzed magad, kedvesem? – érdeklıdött Rawlings mosolyogva. - Köszönöm, jól – felelte Esme, elengedve a kezét, pukedlizve. – Örülök, hogy újra láthatom önt, lady Childe. Hogy tetszik a vidéki élet? Lady Childe úgy tizenöt évvel idısebb volt Esménél, és ez látszott is rajta. Szenvedélyes lovas asszony hírében állt, aki két fiút szült a férjének, majd a második után, a pletykák szerint, sohasem osztotta meg újra vele az ágyát. De más férfival sem, egészen addig, amíg össze nem találkozott Esme férjével. Néhány pillanatig kellemesen eltársalogtak, majd Esme erısebben megszorította Gina karját. - Kérem, bocsássanak meg – mosolygott Gina az asztalnál ülıkre. – De vissza kell térnem a férjemhez. Esme, velem tartasz az ebédlıbe? - Én rosszabbra számítottam – szólalt meg Gina, amint elsétáltak az asztaltól. Esme azonban félbeszakította. - Nem beszélhetnénk valami másról? - De igen – mondta Gina. – Minden rendben? - Igen, persze. Csak, tudod, a házasság nehéz dolog. Gina bólintott. - Pedig te négyszer olyan szép vagy, mint ı – bíztatta barátnıjét. - És ennek kellene számítania, úgy gondolod? – Esme kicsit gyorsabban kezdett menni, hosszabbakat lépdelt. – De mégsem számít. Nem azért, mintha akarnám még ıt. Mert nem akarom. Az ágyamban meg pláne nem, úgyhogy hálásnak kellene lennem lady Childe iránt. Gina nem szólt semmit. - Csak azért nem vagyok hálás, mert egy féltékeny hárpia vagyok – ismerte be Esme indulatosan. - Nem is igaz! - De igen. Ha nem vetted volna észre, a férjem szerelmes. - De nem ez az elsı alakalom – mondta Gina. - Hát nem, de az utolsó. Tényleg így gondolom. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy talált valakit, akit szerethet. És ha más világban élnénk, akkor ık ketten életük végéig együtt élnének. Sıt talán mindennek ellenére is így lesz. - Azt kétlem – jegyezte meg Gina elgondolkodva. – Lady Childe fiait megviselné az anyjuk hírnevén esett csorba. - Minden bizonnyal – mondta Esme kissé elbizonytalanodva. - Mi a baj, kedvesem? - Hogy annak a nınek vannak fiai. Gina erre nem tudott mit válaszolni, ezért inkább átkarolta barátnıje derekát, és együtt léptek be az ebédlıbe. Carola az egyik asztalnál ült, szokásos vidám társaságával körülvéve. - Carolának szüksége van a tanácsodra. - Az én tanácsomra? – kérdezett vissza Esme, miközben hagyta, hogy az asztal felé húzza. Ahogy Carola meglátta ıket, felpattant, és elküldte hódolóit: - Most menjenek! Beszélnem kell ezekkel a hölgyekkel! – A négy férfiból hárman dörmögve távoztak, csupán Neville maradt ott. - Neville! – kiáltott rá Carola. – Magával majd késıbb táncolok. - Nem megyek sehova – jelentette ki Neville, és meghajolt Gina és Esme elıtt. – Felség, lady Rawling! – Gyorsan helyet kínált nekik, majd maga is visszaült a székére. – Meg tudom különböztetni a boszorkányokat az átlagemberektıl. És tudják, kedves hölgyeim, és mindig is a boszorkányok közé képzeltem magamat.

Carola a szemét forgatta. Neville azonban olyan kedvesen mosolygott rá, hogy megadta magát. - Rendben van, maradjon! De ez most egy titkos megbeszélés, világos? – átható tekintettel meredt a férfira. Neville meghajtotta fejét. - Elevenen égessenek meg, ha egy árva szót is szólok róla – ígérte áhítatosan. Gina némi érdeklıdéssel figyelte a férfi szépen keményített, hófehér gallérvédıjét. - Az borzasztó lenne. - Nem lenne értelme az életnek egy tökéletesen keményített gallérvédı nélkül – felelte erre Neville. Carola nagyot csapott kezére a legyezıjével. - Mi itt most haditanácsot tartunk, uram, és ha nem tud komolyan viselkedni, akkor jobb, ha odébbáll! Neville erre kihúzta magát. - Háború! Mindig is vágytam uniformisra. Úgy érzem, nagyon jól festenék benne. - A harcmezın nem használnak keményítıt – jegyezte meg Gina. - Egy kis komolyságot kérek – vágott közbe Carola. – Esme, a segítségedet szeretném kérni. Egy bizonyos ügyben… - Valahogy mintha nehezére esett volna megfogalmazni a kérést. - Szabad? – vágott közbe Gina. Carola bólintott. Neville szemében csupa szeretet csillogott, ahogy Carolára nézett. - Hadd találjam ki! Az én drága lady Perwinkle kedvesem szeretné visszahódítani az ı szánalmasan öltözködı férje szívét, és ehhez a mi elbővölı lady Rawlingsunk segítségét kéri. Carola nagyot nyelt. - Ennyire nyilvánvaló? - Nem én vagyok a legjobb barátja? – kérdezett vissza Neville. Carola bólintott. - És mivel ön soha nem mutatott semmilyen érdeklıdést irántam – folytatta -, rövid idı alatt beláttam, még mindig a férjéhez vonzódik. - Ó, Neville! – nevetett Carola. - A lényeg az – szólt közbe Gina -, hogy Carolának vissza kell hódítania a férjét, aki mindössze két-három hétig marad ebben a házban. Tehát, Esme, nincs sok idınk. - Nem értem, mi lehet olyan nehéz abban, hogy visszahódítsd a férjed – jegyezte meg Esme. - Te bárkit el tudnál csábítani, akit akarsz? – ámult el Carola. - A férfiak olyanok, akár a gyerekek. Nem kell komolyan venni függetlenségi törekvéseiket. Neville felnevetett. - Tudtam, hogy nagy igazságokat hallok majd, ha maradok. Carola nem vett róla tudomást. - Meg kell mondjam, Tuppy rám sem hederít. Sıt mi több, tegnap még csak nem is üdvözölt, miután megérkezett. Pedig biztos vagyok benne, hogy még emlékszik rám. - Ha nem emlékszik rád, majd hamarosan fog – biztosította Esme. – Nos tehát, Lord Perwinkle olyan férfinak tőnik, aki… hogy is mondjam, olyan nık iránt mutatna érdeklıdést, akik ırá vágynak. Gina egyetértıleg bólintott. - Carolával legalábbis így gondoljuk. - Nem tudom megtenni – suttogta Carola. – Olyan megalázó lenne! - A dolog nem lesz olyan egyértelmő. A férjed nem is fogja észrevenni, mi történik vele – magyarázta Esme. – És most, hadd mondjam el, mit fogunk tenni… - kis szünetet tartott, és Neville felé fordult. – Maga most már menjen el! Eleget hallott! Neville engedelmeskedett a kérésnek, és felállt. - Talán igaza van – mondta színlelt komolysággal. – Ami most következik majd, minden férfi szívébe félelmet ültet. – Meghajolt, és könnyedén megcsókolta Carola kezét. – Az elsı menüett az enyém? – A lány bólintott, Neville pedig távozott.

Tizenkettedik fejezet Bonnington márkit inzultálják

Miután elfogyasztotta a vacsorát Tuppyval, Stephen pedig visszasietett Londonba, Cam besétált lady Troubridge hosszú szalonjába. Azonnal megkereste Ginát, aki éppen azzal a pókerarcú fickóval ácsorgott, akihez férjhez akart menni. A lány unottan babrálgatta legyezıjét, miközben a márki éppen valamirıl elıadást tartott neki. Cam enyhe szorítást érzett a gyomrában, és azonnal tudta, miért. Akarta ezt a lányt. Sajnos azonban, bár a felesége volt, mégsem kaphatta meg. Perverz módon arra vágyott, hogy „kínozza” kicsit Ginát, amiért ennyire vágyik rá. Gina arca felragyogott, ahogy megpillantotta férjét. - Cam! – kiáltotta. Bonnington szája újra feszes csíkban összezárult. - Nem lenne tanácsos, ha önök ketten nyíltan kommunikálnának. - Én pedig biztos vagyok benne, hogy nem lesz belıle baj – nyugtatta meg Cam. – Rounton azt írja, hihetetlenül egyszerő manapság a házasságok érvénytelenítése. Szinte annyira elterjedtek, mint a válások. - A válás egyáltalán nem elterjedt Angliában – jegyezte meg Bonnington. – És bízom benne, hogy felséged nem óhajtaná a felesége hírnevét bármilyen szóbeszéddel besározni. Cam összevonta szemöldökét. - Errıl jut eszembe – szólalt meg -, mi az ördögöt mőveltél azzal a tanítóval, Gina? Rounton szerint az a hír járja, hogy flörtöltél vele. Gina elnevette magát, Bonnington azonban rosszallóan közbeszólt: - Az effajta dolgokat nem illendı a hercegnı füle hallatára megtárgyalni – jegyezte meg epésen. – Jóllehet, osztom felséged aggodalmát, talán egy késıbbi idıpontban térjünk vissza rá. Cam a szemöldökét felvonva nézett a márkira. - Tudja, márki, maga a legmerevebb alak, akivel csak megboldogult apám halála óta találkoztam! – jelentett ki, majd Ginához fordult. – Gina, mi az ördögöt mőveltél azzal a szerencsétlen Wappinggel? Az a fickó, még ha fizetnének érte, akkor sem érne hozzá egy hölgyhöz, te meg itt egy szempillantás alatt lerombolod a renoméját. Gina kuncogva válaszolt. - Én is mindenkinek ezt mondom. Wapping talán a legfélénkebb ember, akivel valaha találkoztam. - Még szép! Nem küldenék egy nıcsábászt a feleségem mellé tanítónak! - Ez az egész egy félreértés volt. Egy szörnyő pletykalap firkált rólunk valamit, mert végignéztünk egy meteorhullást a csillagvizsgálóban, ahol Mr. Broke és a felesége meglátott bennünket. - Egy meteorhullást? – nézett rá szkeptikus arccal Cam. – Azt meg mi az ördögnek kellett végignéznetek? - Azon az éjszakán, amikor Firenze a Mediciek kezére került, szintén meteorhullás volt – magyarázta Gina. – Mr. Wapping úgy vélte, hasznos lenne számomra, ha én is megtapasztalnám, mivel a meteorhullás jelentıs eseménynek számít. De a holdnaptár tévedett, és aznap éjjel koromsötét volt. Cam ajka mosolyra görbült. - Tudtam, hogy kedvelni fogod Wappinget – mondta. – A leveleidbıl ítélve úgy tőnt, kezd az életed kissé unalmassá válni idehaza.

Gina tekintete találkozott az övével, amelyben megértés tükrözıdött. - Tudod is te, mi az az unalom… Cam szétnyitotta tenyerét, és vetett rájuk egy pillantást. Ellentétben a teremben lévıkkel, ı nem viselt kesztyőt. - Azt hiszem, unatkoznék, ha semmi más dolgom nem lenne, mint a tánc és a hímezgetés – felelte, és leengedte a kezét. Bonnington márkinak nem volt túl kellemes estéje. Elsıként az a boszorkány Esme Rawlings hozta ki a sodrából. Majd mikor megkísérelte megmagyarázni jogos viselkedését, a menyasszonya szembeszállt vele. És végül, Gina úgy beszélget a tanítójával való afférjáról férjével, mintha ı, Bonnington, nem is lenne jelen. És mintha az ı érzései a tanítóval kapcsolatban nem is számítanának. Egy pillanatra elfelejtette, hogy csöppet sem érdekli Gina tanítója. - Örömmel mondhatom – szólalt meg magasba emelt fıvel -, hogy a felséges hercegnı nem tölti a szabadidejét hímezgetéssel. A herceg szintén magasba emelt fejjel nézett vissza rá. - Nyilvánvalóan… - affektálta – megfeledkeztem arról, hogy Gina se nem fon, se nem szı. Mert ı egy gyöngyvirág, igaz, kedvesem? Gina rápillantott vılegényére, akinek arca veszélyesen vörösbe fordult. - Sebastian – szólította meg békítı hangon -, beszélhetnénk egy percre négyszemközt? Cam azonban kezdett forrni a dühtıl. - Igazán csodálatra méltó, milyen modern férfi maga, Bonnington! – jegyezte meg. – Pedig ha az ember magára néz, nem hiheti, hogy egy intelligens nıt akar feleségül venni. Aki ráadásul egy francia grófnı sarja, nemdebár, Gina? Bonnington tekintete összeszőkült. - Úriemberhez méltatlan, hogy efféle dolgokról beszéljen nyilvános helyen! - Á, már értem… - mondta Cam. – Maga úgy tesz, mintha az egész nem lenne igaz. Pedig igaz. Jut eszembe, Gina! – fordult most a lányhoz, aki dermedten állt vılegénye mellett. – Hoztam neked valamit édesanyádtól. Mármint a vér szerinti anyádtól. - Igazán? – kérdezte Gina izgatottan. Cam bólintott. - Fogalmam sincs, miért éppen hozzám küldették, gondolom, valami tévedés lehetett. Majd figyelmeztess, hogy holnap adjam át. – Azzal elfordult. - Várj! – ragadta meg a karját Gina. – Mi az? Talán egy levél? Ahogy Cam tekintete találkozott a lányéval, egészen megdöbbent. - Ne… ne haragudj, Gina – dadogta. – Nem gondoltam volna, hogy ennyire érdekel az az ajándék, ezért el is felejtettem említést tenni róla. - Egy levél az? – ismételte meg a kérdést Gina. - Talán levél is van benne – felelte Cam. – Egy ekkora kis dobozról van szó – mutatta kezével a doboz méretét. – Micsoda önzı alak vagyok! Tudhattam volna, hogy fontos lehet számodra. Mi lenne, ha most azonnal idehoznám? - Nem kell! – vágott közbe éles hangon Sebastian. – Ön nem fog semmit átadni a menyasszonyomnak, ami attól a hírhedt nıszemélytıl származik! Most az egyszer gondolkozzék, mit tesz, és dobja ki azt a dobozt a szemétbe. Gina döbbenten nézett rá. - Ön, ugye, most viccel, Sebastian? Ugye, nem akarja eltiltani elılem a tulajdon anyám ajándékát? - Az ön édesanyja – sziszegte fogai között a márki – lady Margaret Cranborne! Természetesen soha nem korlátoznék semmiféle levelezést ön és az anyja között. De ami azt a jellemtelen nıt illeti, igenis megteszem! Egyetlen valamirevaló férj sem engedélyezné, hogy a felesége leveleket vagy ajándékot kapjon egy könnyed erkölcső nıtıl, akár grófné, akár nem. Gina nagyot nyelt. - Itt nem az a kérdés, hogy anyám grófnı volt-e, vagy sem, Sebastian. İ… ı az anyám volt, és rámhagyott valamit.

- Nekem az a véleményem, ı abban a pillanatban lemondott az anyaságról, amint otthagyta magát az apja küszöbén – magyarázta a márki jegesen. – És nem gyızöm hangsúlyozni, elfogadhatatlannak tartom, hogy ez a beszélgetés itt, a nyílt színen zajlik! Cam vetett egy futó pillantást a lányra a szeme sarkából. Gina arcán két könnycsepp gördült végig. A férfit olyan düh fogta el, amivel kis híján a földre teremtette azt az önelégült pojácát. Ám egy pillanattal késıbb megint elkapta Gina tekintetét, miközben újabb könnycsepp gördült végig az arcán. Ezért inkább meghajolt. - Bonningon márki! Gina – nyújtotta kezét a lány felé, ı azonban nem fogadta el azt. Abban a pillanatban világossá vált a lány elıtt, ha most elsétál Cammel, vége az eljegyzésének. Felnézett vılegénye haragos kék szemébe, és tudta, ezt a férfi is így gondolja. - Sebastian – szólalt meg szaggatottan. – Nem érzem túl jól magam. Elkísérne egy rövid sétára a kertben? A férfi arcán nyoma sem volt a gyızelemnek. Karját felé nyújtva így válaszolt: - Ezer örömmel, hercegnı! Cam hátrébb lépett, és újra meghajolt. Aztán végignézte, ahogy Gina karcsú, csupasz háta elvegyül a túlöltözött arisztokraták tömegében. Ekkor ránézett a kezére, amely egészen addig ökölbe szorult. Az ujjai enyhén reszkettek, mert vissza kellett tartania magát, és nem üthette meg azt az öntelt, beképzelt sznobot, akivel az ı Ginája össze akarja kötni az életét. Elárulta magát. Még hogy az ı Ginája? Hiszen csak papíron az övé, gondolta. Ráadásul a lányt egyáltalán nem érdekli Cam. Úgy sétált el a márkival, hogy még csak hátra se pillantott. Cam álla megfeszült. Két kezét újra ökölbe szorította.

Tizenharmadik fejezet Az esı íze

Ahogy Gina és Sebastian kilépett a hosszú szalon széles ajtaján, eleredt egy könnyed nyári zápor. Pár pillanatig nézték, amint a víz sötétszürke pöttyökkel festi meg a teraszt, és megremegteti a kövér, piros rózsák szirmait. Ginából mély, szaggatott sóhaj tört elı, és igyekezett nyugalmat erıltetni magára. Itt mos logikusan kellett gondolkodnia. Sebastian egyik lábáról a másikra helyezte egyensúlyát. - Esik az esı – jegyezte meg. Nem biztos bennem, gondolta Gina. Érzi, hogy majdnem elhagytam. - Én még mindig szeretnék a felesége lenni – tért egyenesen a lényegre. Bár az igazat megvallva, ı maga sem volt biztos állítása igazában. Érezte, a kar, amelybe belékarolt, kicsit összerezzen, ösztönös reakcióként elıbbi megjegyzésére. – Persze csak, ha ön is úgy akarja – tette hozzá. - Hát persze hogy akarom – felelte a márki zaklatottan, ezúttal mellızve szokásos hidegvérét. Mögöttük hirtelen csacsogó hangok csendültek fel. Félrehúzódtak, hogy utat engedjenek néhány nyárias ruhába öltözött kisasszonynak, akik vidáman bámulták a kövér esıcseppeket. - Ugye, milyen kár! – szólalt meg az egyik lány. – Minden csupa víz! – Erre mindannyian nevetni kezdtek, majd visszavonultak a meleg szobába, csupán egy röpke kíváncsi pillantást vetve Girton hercegnıre és társára. Gina azonban meghallotta, amint az egyikük a kelleténél kissé hangosabban megjegyzi: - Nem is olyan öreg, Augusta! Alig hiszem el, hogy még nincs huszonöt éves… - Volna kedve sétálni egyet? – fordult a márkihoz. Sebastian rosszalló képet vágott. - Még megfázik ebben a ruhában, Gina!

- Nem, dehogy, hiszen meleg a levegı. Ígérem, sohasem fogok megfázni. Tudja, gyermekkorom óta egyetlen napot sem betegeskedtem. Sebastian olyan aggódással nézett rá, hogy a lány beleremegett. - Esik az esı, felség! – aztán a tekintetét elkapva, helyesbített: - Gina! Gina szólásra nyitotta a száját, de a férfi még nem fejezte be. - Esıben nem megyünk ki – magyarázta lassan, minden szót alaposan kihangsúlyozva. Gina testét olyan indulat járta át, hogy majdnem felpofozta a márkit. Ahogy ott állt, a fáklyák fényével megvilágított teraszon, merev testtel, azzal a kifejezéstelen arcával! Hirtelen eszébe jutott Cam megjegyzése. Sebastian észrevett valamit a lányon, mert két kezét az ég felé nyújtotta. A kezén két-három ezüstös esıcsepp csillogott. - Ez az esı tökreteszi a ruháját – jegyezte meg. – A selymen foltot hagy a víz. Gina sóhajtott, és megadta magát. - Akkor azt hiszem, jobb, ha visszavonulok éjszakára. Elkísérne a könyvtárba, Sebastian? Otthagytam a Shakespeare-kötetemet. A márki készségesen megfordult, és karját nyújtotta felé. Egyetlen szó nélkül sétáltak vissza a könyvtárba. Gina igyekezett logikusan gondolkodni, ami igen nehéz feladatnak bizonyult, mert legszívesebben ország-világ elıtt szétkürtölte volna haragját. Szeretett volna Sebastian felesége lenni. Tényleg ezt akarta. A márki higgadt volt és kiegyensúlyozott. Mindig mellette állt, és sok jó tanácsot adott neki a nehéz évek alatt, amíg fiatal házasként élte életét a férje nélkül. Nem fért hozzá kétség, hogy felelısségteljes, szeretı férj és apa lenne belıle. És ráadásul jóképő is. Hát persze hogy hozzá akart menni. Csak ne lenne olyan merev és túlzottan erkölcsös. Abszurd módon kitartott amellett, hogy ne fogadja el az anyja ajándékát! Talán jobb is, hogy Ligny grófnı meghalt, mielıtt még hozzámentem volna Sebastianhoz, gondolta Gina, és eszébe jutottak a levelek, amelyeket oly nagy reményekkel írt és küldött Franciaországba. Egyetlenegyre sem kapott választ. İ azonban folytatta az írást, amíg egy napon Rounton közölte vele a grófnı halálhírét. - Igazán azt szeretné, hogy ne fogadjam el Ligny grófnı ajándékát? – kérdezte a férfitól. Közben a könyvtárba értek. A kandallóban kialudt a tőz. Sebastian kezébe vett egy piszkavasat, és piszkálni kezdte a fekete fatuskókat. - Micsoda gyalázat! Lady Troubridge szolgálói kihasználják ıt, bizonyára azért, mert özvegy. - Sebastian? Nem válaszolt a kérdésemre. A férfi visszatámasztotta a piszkavasat a kandallónak, és megfordult. - Azt hiszem, az lenne a legjobb – mondta, de tekintetében aggódás ült. – Ugyanakkor az édesanyjáról van szó, Gina. Aki már nem él. Talán nem származna semmilyen kár abból, ha elfogadná az ajándékot. A lányból a néma megkönnyebbülés sóhaja tört fel. - Köszönöm – rebegte hálásan. - Az viszont csalódással töltött el, hogy a férje egy ilyen témát a nyilvánosság elıtt tárgyalt ki – jegyezte meg Sebastian, szinte undorodó arccal. – Mintha nem is érdekelte volna a helyzet kényes jellege. - Cam sohasem tisztelte az illemet – magyarázta Gina. – Az apja viszont nagyon is szabálykövetı volt. Sebastian bólintott. - Amint értesültem, a herceg minden helyzetben úgy viselkedett, ahogy helyes volt. Gina közelebb húzódott hozzá, és kezével megérintette a férfi felöltıjét. - És ön, Sebastian? Ön is mindig pontosan úgy cselekszik, ahogyan helyes? A márki úgy nézett a lányra, mintha valami obszcén dolgot kérdezett volna tıle. Ginában pedig minden remény szikrája kialudt, amely az este folyamán még benne égett. Keze lehanyatlott a férfi mellkasáról. - Minden rendben, Gina? – kérdezte Sebastian. A szemében csupa kedvesség és szeretet csillogott.

- Igen, persze. - Amióta csak hazatért a férje, mintha nem lenne a régi. - Cam még csak tegnap érkezett. A férfi bólintott. - Ön viszont azóta nem az a Gina, akit én megismertem. – És megszerettem, folytathatta volna, de nem folytatta. - Arra gondol, amikor megkértem, csókoljon meg? – kérdezte Gina kissé emelt hangon, hogy leplezze a torkát fojtogató könnyeket. – De ha emlékszik, már a piknik alatt is idétlenül viselkedtem önnel, pedig akkor Cam még nem volt itt. Ön fogalmazott így: idétlen viselkedés. Sebastian tétovázott, és átnézett a lány válla felett. - Egyedül vagyunk – jegyezte meg Gina, hangjában enyhe rosszallással. – Nincs oka aggódni a hírneve miatt. - Én az ön hírneve miatt aggódom, Gina. – Lefegyverzı volt a férfi tekintete, Ginából elszállt minden harag. – Az ön hírneve törékeny, hiszen ön még férjezett asszony. Nem szívesen látnám, hogy számőzik a társaságból, mert a férje gyerekes módon viselkedik. - Tehát ez a véleménye Camrıl? – kérdezte Gina. - Minden normálisan gondolkodó úriembernek ez a véleménye róla. Az az ember egy felelıtlen alak, hiszen itt hagyta magát hosszú évekre, kiszolgáltatva minden útba esı kalandornak és hozományvadásznak. Bele sem merek gondolni, mi történhetett volna önnel a férje gondoskodása nélkül, ha nem lenne ilyen hihetetlenül erkölcsös asszony. - Nekem nem volt szükségem egy férfi pátyolgatására! – vágott vissza Gina. - Ebben egyetértünk – felelte Sebastian, és mélyen a lány szemében nézett. – Ön különleges nı. Tényleg az! Az elıkelı körökben kevés fiatal hölgy rendelkezik azzal az érintetlenséggel és ártatlansággal, amellyel ön. Sokan már réges-rég egy férfi ágyában kötöttek volna ki. Akárcsak lady Rawlings. Gina semmit sem kívánt kevésbé, mint újabb vitába bocsátkozni ebben a témában. - Esme helyzete egészen más… Sebastian azonban nem tágított. - Ebben csakis Rawlings a hibás. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor a férje alig egy hónap után kiköltözött a hálószobából. İ a felelıs azért, hogy egy szép és fiatal asszonyt ilyen Bernie Burdettfélék karjaiba kergetett. - Nem hiszem, hogy ezt most kellene megbeszélnünk – kérte Gina. Sebastian szeme azonban úgy szikrázott, ahogy eddig soha. Gina korábban nem látott ennyi szenvedélyt a férfiban. - Fel kellene kötni azt a Rawlingsot! – sziszegte Sebastian, majd mintha hirtelen észrevenné magát, újra Ginához fordult. – Csak az ön szilárd erkölcseivel megáldott nı tudta volna megırizni egy ilyen helyzetben az erényeit. Gina felsóhajtott. Így legalább értette valamelyest, Sebastian miért utasította vissza minden intim közeledési kísérletét. - Ezért nem érdekel túlságosan – folytatta a férfi kissé halkabban -, hogy az ön anyja nem volt férjezett. És ezért nem törıdöm azzal a tanítóval kapcsolatos ostoba szóbeszéddel. Ön igazi úrinı, és nem rendelkezik olyan hitvány és könnyed érzelmekkel, amelyeket manapság sok nı magáénak tudhat. Büszke vagyok rá, hogy önt márkinıvé tehetem. - De én egyáltalán nem vagyok különlegesen erényes – mentegetızött Gina. – Csak egyszerően soha nem akartam az anyámra hasonlítani. - Ezt meg is értem – mondta erre Sebastian. A lány megérintette a karját. - De valóban szeret engem, Sebastian? Engem szeret, vagy csak azt, amit gondol rólam? A férfi megrökönyödve nézett rá. - Hát persze hogy szeretem önt. Nem mondtam még elégszer? – Tekintete hirtelen megvilágosodott. – Hát ez volt a baj? Aggódott, hogy nem szeretem magát? Nos, tudja meg, igenis, szeretem! – Olyan szemeket meresztett Ginára, mintha épp lehozta volna neki a csillagokat és a holdat.

Aztán belékarolt. - Most, hogy ezt megbeszéltük, újra olyanok lehetünk, mint régen – szögezte le. Gina egyetlen szó nélkül sétált fel a lépcsın. Lord Bonnington szemmel láthatólag olyan megkönnyebbülést érzett, mint egy frontról visszatérı katona. Kedélyesen beszélt a további napok terveirıl, míg oda nem értek a lány hálószobájának ajtajához. Ott megállt, meghajolt, és megcsókolta Gina kesztyőbe bújtatott kezét. A hercegnı mosolyogni próbált, de hiába, mert Sebastian észre sem vette. - Sokkal jobban érzem magam ez után a beszélgetés után – jegyezte meg. – Bocsánatát kérem, amiért ilyen értetlen voltam. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy a hölgyek milyen érzelmesek és érzékenyek tudnak lenni. Ezentúl gondosan ügyelni fogok arra, hogy érzéseim ön iránt világosak legyenek, így a jövıben nem kell zavarban éreznie magát emiatt. A hálószobaajtó mögött eltőnı Ginának semmi kétsége nem volt afelıl, hogy egy valóban így lesz. Mert Sebastian minden valószínőséggel kötelességtudóan emlékeztetni fogja majd a feleségét arra, hogy mennyire szereti, talán minden reggeli elıtt, igyekezve fenntartani házasságuk harmóniáját. Mert egy ilyen érzelmes és érzékeny nınek bizony nem kis feladat lesz a férjének lenni. Gina kigombolta kesztyőjét, és az ágyra dobta. A másodikkal kicsit bajlódott, de végül sikerült letépnie magáról, és párja mellé hajította. Egy elszabadult igazgyöngy gomb elpattant a földre, kánont kopogva az ablakokat verdesı esıcseppekkel. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy csenget Annie-ért. De olyan érzékeny állapotban volt, hogy attól tartott, még rákiabál arra a szegény lányra. A mellkasát olyan heves érzelmek feszítették, hogy nem bírt volna ágyba feküdni. Eljegyezte magát egy pókerarcú márkival, aki mindig, minden helyzetben pontosan úgy cselekedett, ahogyan elvárták tıle. És ezt ugyanígy fogja folytatni, miután összeházasodtak. Mégis mit gondolt? Odalépett az ablakhoz, és elhúzta a nehéz bársonyfüggönyt. Talán azt, hogy Sebastian majd több szeretetet mutat iránta, miután ráhúzta ujjára a győrőjét? De nem is az a baj, hogy nem mutatja ki a szeretetét, gondolta a lány. Csak éppen olyan... szenvedély nélküli az egész. A szenvedély az, amit Esme szemében látott, amikor Bernie izmos karjáról beszélt. Vagy, amikor Esme férje megérintette lady Childe arcát. Persze Gina azzal is tisztában volt, hogy ı maga is inkább kész szeretetet kapni, mint szenvedélyt. Sebastian egy felelısségteljes, racionális férfi, aki semmiféle vágyat nem mutat iránta. Úgy ülnek ık ketten Gina vállán, mint egy jó és egy rossz angyal: Vágy és felelısség... Cam és Sebastian. Talán udvarolhatnék neki, villant át hirtelen az agyán. Carola is udvarolni fog Perwinkle-nek, én miért ne tehetném? Egyszerre izgatottság járta át: még hogy udvaroljon Camnek, amiért olyan erıs keze van és szép szeme? De mégis mi célból? Hogy az ágyába vigye? Bizonyosan. Hogy szeresse ıt? Nem valószínő. Hogy együtt éljenek, közös gyerekeket neveljenek, és legyenek valóban herceg és hercegnı? Soha! Akkor már inkább Sebastiannal marad, és megpróbálja elcsábítani, és vágyat ébreszteni benne. Az udvaron esıvíz áztatta a rózsák, a föld sötét és álmos illata párolgott. Az esı olyan erıtlenül és lustán szemerkélt, hogy alig hőtötte le a levegıt. Gina ledobta magáról kasmírkendıjét, amíg az ablak elıtt állt. Azt hiszem, szívesen megnézném most anyám ajándékát, gondolta egy pillanat múlva. Természetesen mindig is meg akarta nézni, függetlenül attól, amit a vılegénye óhajtott. A kérdés csak az volt, hol találja meg Camet. Még mielıtt meggondolhatta volna magát, Annie viharzott be a szobájába. - Jó estét, asszonyom! - üdvözölte. - Óhajt visszavonulni éjszakára? - Még nem – felelte Gina. - Szeretném meglátogatni a férjemet. Ki tudnád deríteni, melyik az ı szobája? A szobalány szeme elkerekedett. - Meg kell beszélnünk néhány jogi kérdést – tette hozzá gyorsan Gina. - Természetesen, felség! Óhajtja, hogy megnézzem, odalenn van-e még a felséges herceg? Ha jól

tudom, a hölgyek és az urak nagy része már visszavonult. - Annie az ajtóhoz lépett. - Ha már nincs lenn, megkérdezem Philippost, hogy a szobája. Gina kérdı tekintettel nézett rá. - Philippos az úr inasa – magyarázta Annie, arcán pajkos mosollyal. - Egy görög férfi, de igazi egyéniség! Nagy nıcsábász, mármint ı úgy gondolja. Gina leült egy székbe, és leplezetlen türelmetlenséggel várta Annie visszatérését. Nagyon fájt neki a gondolat, hogy az anyja annyira sem törıdött vele, hogy a halálos ágyán még egy levelet sem hagyott neki. Ez az ajándék azonban bebizonyította, Ligny grófnı igenis gondolt a lányára. Talán mégis olvasta a leveleit. Talán mégiscsak szerette ıt... ha csak kicsit is. A legjobban egy levélnek örülnék, gondolta Gina. Vagy egy portrénak. A levél csodálatos lenne, gondolta újra. Egy személyes hangvételő levél, az édesanyámtól. Annie újra megjelent. - A herceg néhány perce visszavonult a szobájába, felség. A folyosón balra a negyedik ajtó. Philippos már odalent volt. Azt mondja, a felséges herceg soha nem kéri a segítségét az esti lefekvésnél. Gina felhúzta a szemöldökét, ahogy a szobalány vöröslı arcára nézett. - Remélem, Philippos nem kért ellenszolgáltatást ezért az információért! A fiatal lány kuncogott. - Hát, így is fogalmazhatunk, asszonyom. - Öt percen belül visszajövök, Annie. Nem szükséges megvárnia. Majd egyedül lefekszem, miután visszatértem. - Azzal nagy levegıt vett, és kilépett a szobából. A hosszú folyosón félhomály honolt, csupán egyetlen gyertya világított a folyosó túlsó végén. Gina érezte, szaporábban ver a szíve, miközben az ajtókat számolja. Mi van akkor, ha Annie tévedett, és Cam ajtaja a harmadik, és nem a negyedik? Annál nagyobb megaláztatást nem tudott volna elképzelni, mint egy rossz ajtón kopogtatni. Azzal aztán végleg folt esne a hírnevét. Amikor a negyedik ajtóhoz ért, halkan bekopogott. Odabentrıl hallatszott, ahogy valaki az ajtóhoz megy. Gina lélegzet-visszafojtva várt, majd az ajtó kinyílt. És ott állt Cam. Ugyanazt érezte, amit a legelsı alkalommal, amikor megpillantotta ıt a bálteremben. Gina izgatottsága egy pillanat alatt elmúlt, arcára ıszinte öröm ült ki. - Helló, Cam! - Jézusom! - szólalt meg a férfi, kinézett a folyosóra, majd a karjánál fogva behúzta a lányt az ajtón. - Mi az ördögöt keresel te itt? Gina elmosolyodott. - Gondoltam, meglátogatlak. - Legnagyobb megkönnyebbülésére, a férfi még fel volt öltözve. Kicsit zavarba ejtı lett volna a hálóruhájában látni. Lerázta magáról a szorító kart, és beljebb lépett. Cam szobája ugyanolyan virágos selyemfüggönyökkel díszített budoár volt, akárcsak az övé. Úgy látszik, lady Troubridge minden vendégszobát egyformán dekorált ki. Volt azonban egy apró különbség. Cam szobájának a sarkában egy kıdarab állt. Abszurdnak tőnt a virágos szınyegen az a durva, alaktalan kıdarab. - Ez meg micsoda? - kérdezte Gina, és odalépett. - Csak nem itt, a hálószobádban fogsz szobrot faragni belıle? Amikor megfordult, Camet a falnak támaszkodva találta. Veszélyesen intimnek érezte, hogy itt van egyedül egy férfival, aki csupán egy fehér lenvászon inget és nadrágot visel. - Szóval? - kérdezte csintalan hangon. - Nem, nem faragok kıszobrokat a hálószobámban. De miért jöttél, Gina? A lány rózsaszínő ujjait végigfuttatta a kıdarab egyenetlen felületén. - De akkor mégis mit keres ez itt? - Stephentıl kaptam. De valószínőleg szét kell majd törnöm, mert egy ekkora mérető márványt nem lehet gyorsan megmunkálni. Jóval azelıtt visszatérek Görögországba, hogy befejezhetném. - Kellemes dolog Angliától távol élni? - Gina megint piszkálgatni kezdte a kıdarabot, nehogy féltékenységet olvasson ki a szemébıl Cam.

Cam odalépett hozzá. - Nincs rajtad kesztyő, Gina? Amióta beléptem ebbe a házba, egészen elfelejtettem, hogyan fest egy nıi kéz. Megfogta a lány egyik kezét, és vizsgálgatni kezdte. Hosszú, vékony ujjai voltak. - Talán megfaraghatnám az egyik kezedet – tőnıdött. Gina igyekezett nem venni tudomást a kezében érzett bizsergésrıl. - Mit keresel itt? - ismételte meg a kérdést Cam. A lányt azonban annyira lekötötte Cam érzéki szájának formája, hogy elvesztette a fonalat. A férfi tekintete összeszőkült. - Ugye, nem Bonnington helyett jöttél hozzám tévedésbıl? Gina csak bámult rá megbabonázva, ajkai kissé szétnyíltak. Cam leengedte a karját, és kezével végigszántotta sőrő, fekete haját. - Jaj, elnézést. Most jut eszembe, Bonnington sohasem keveredne semmiféle gyanús ügybe egy másik férfi feleségével. - Nem – erısítette meg Gina, kicsit összeszedve magát. - Különben pedig, Sebastian szerint én különlegesen erényes asszony vagyok – tette hozzá könnyedén. A herceg tekintete olyan perzselı volt, mintha a nap sütné a bırét. - Ezek szerint nem ismer téged túl jól, nem gondolod? - Természetesen jól ismer engem. Elvégre évek óta közeli barátok vagyunk! Cam felemelte a lányállát. - Tényleg olyan nehéz volt, miután összeházasodtunk? Bonnington úgy beszél rólam, mint egy elvetemült bitangról. Az az igazság, hogy azt hittem, rólad gondoskodni fog az anyád. Vagyis – tette hozzá megbánóan -, nemigen gondolkoztam el ezen. Gina alig észrevehetıen megvonta a vállát. A szája sarkában mosoly bujkált. - Egy ilyen különlegesen erényes asszony számára nem jelent csábítást egy magadfajta átlagos szoknyavadász. - Te boszorkány! - A férfi keze az álláról a nyakára csúszott, és a hatalmas, durva kéz furcsán gyengének tőnt. Gina összerázkódott, de nem fordította el a tekintetét. - Újra felteszem a kérdést, kedves kis feleségem: miért kerestél fel a hálószobámban az éjszaka közepén? Szinte biztosra veszem, Bonnington nem örülne neki, ha tudná. - Nem, nem örülne. - Egy pillanatra nem is tudta, miért van ott. - Azért jöttem, hogy átvegyem az anyám ajándékát. - Vagy úgy! - Cam egy pillanatra rámeredt, majd a szekrényhez fordult. - Itt van, tessék. Egy fadoboz volt az ajándék, vaskos, szépen munkált fadarab, de nem giccses. Egy fadoboz, hétköznapi zárral. Gina átvette a dobozt. - Elég nehéz. - Nem nyitottam ki. - Azt tudom. - Cam sohasem nyitná ki más ajándékát. Gina nagy levegıt vett, és kinyitotta a zárat. Nem látott egyebet, mint egy halom pipacsvörös szatént, egy élénk színő, fényes anyaghalmot. Cam a dobozba kémlelt. - Elég ízléstelen – állapította meg. A lány mintha egy pillanatra megdermedt volna, úgy meredt a színes anyagra, így Cam felajánlkozott: - Segíthetek? - Majd a lány bólintására lehúzta a legfelsı réteget. Egy szobor feküdt alatta. Gina a kezébe vette: egy nıi alak volt, úgy huszonöt centiméter magas. A lány ujjait ösztönösen a szobor csupasz dereka köré fonta, hogy eltakarja Cam tekintete elıl. - Nagyon jó minıségő alabástrom – nyúlt a szobor után Cam, ám a lány ujjai szorosabbra fonódtak. A férfi csak a szobor fejét és lábát láthatta. - Lehet, hogy egy Venus-szobor – tanulmányozta érdeklıdve. - Az arca hasonlít Tiziano egyik festményére, amelyben Venus a tenger hullámaiból jön ki. Van rajta ruha?

- Nincs – suttogta Gina. - Teljesen csupasz. Kaptam az anyámtól egy meztelen nıi szobrot. Cam sajnálni kezdte a lányt, mert kis híján sírva fakadt. - Ez nem csak egy meztelen szobor – sietett megnyugtatni. - A rózsaszín alabástrom nagyon értékes kı. A lány az ajkába harapott, és visszatette a szobrot a vérvörös párnába, arccal lefelé fordítva. - Úgy tőnik, Sebastiannak mégis igaza volt – állapította meg zordan. - Anyám tényleg azt hitte, örülni fogok egy meztelen nıi szobornak? Talán a hálószobámba szánta? - Lecsapta a doboz tetejét, és félrerakta. Cam már sok nıt látott haragudni, de az elıtte álló szinte tombolt a dühtıl. - Megyek, sétálok egyet – jelentette ki a lány. Cam megköszörülte a torkát. - Esik az esı. - Nem számít – lépett az ajtóhoz Gima, majd egy pillanatra megállt. - Velem tartasz? - kérdezte türelmetlen hangon. - Persze! Cam megvárta, amíg Gina beviszi a szobrot a szobájába. Alig egy pillanatra ment csak be. Bizonyára behajította a kandallóba, gondolta sajnálkozva Cam. Milyen kár! Kedve lett volna közelebbrıl is szemügyre venni azt a szobrot. Némán átsétáltak a sötét, üres szalonon, majd kiléptek az esıtıl eláztatott kertbe. Lágy, meleg szél fújt, és itt-ott még magával hozott egy-egy esıcseppet. Gina azt kívánta, bárcsak hatalmas vihar tombolna, bármi, ami versenyre kelhetne a szívében érzett indulattal. Az anyja pontosan olyan volt, amilyennek Sebastian leírta: egy könnyővérő, degenerált nı. Az a fajta, aki csak úgy elküldi a saját kisgyermekét egy idegen országba, anélkül hogy végiggondolná, vajon az apja elfogadja-e majd. Nem csoda, hogy egy ilyen ízléstelen szobrot hagyott hátra örökségül. Gina elhajlított egy útjában álló almafaágat. A nyomában jövı Cam halkan szitkozódott mögötte. - Mi történt? - kérdezte a lány. - Csak annyi, hogy vizet ráztál a nyakamba. Gina ruháján sötét vízfoltok éktelenkedtek, de a hold fényében alig lehetett látni ıket. - Hallgasd csak! - szólalt meg mögötte a férfi. A lány egy pillanatra megállt, és csilingelı madárének ütötte meg a fülét. - Egy fülemüle – mondta Cam. A madár tovább énekelt. Szomorúnak tőnt a dala. Mintha az elvesztett szerelemrıl és az élet keserőségérıl szólt volna. Gina arcán könnycseppek gördültek végig. - Csak nem sírsz? - kérdezte Cam gyanakvó hangon, mint aki nem szíveli a nıi könnyeket. - Nem – felelte Gina bizonytalanul. - Ez csak esı az arcomon. - Meleg esıcseppek? - lépett elé a férfi, és egyik ujjával megérintette az arcát. - Miért vagy ennyire feldúlt? - kérdezte ıszinte értetlenséggel. - Mert anyám egy meztelen nıi szobrot küldött nekem – felelte Gina, igyekezve leplezni a hangjában csengı hisztériát. A férfi továbbra is tanácstalannak tőnt. - Anyám egy könnyővérő nı volt – mondta Gina reszketeg hangon. - Egy kéjsóvár nıszemély – folytatta úgy, hogy szinte köpködte a szavakat. - És minden bizonnyal azt gondolta, én is ilyen vagyok! - Egy kéjsóvár nıszemély? Ligny grófnı? - Igen az. Egy prostituált, úgy is mondhatnánk! - Ez képtelenség! - jelentette ki Cam. - Lehet, hogy házasságon kívül szült egy gyermeket, de ez még nem jelenti azt, hogy utcanı volt. Gina elindult visszafelé a sötét ösvényen, a nedves selyemruha suhogva csapkodta a lábait. - Mi ebben a képtelenség? Nem csak egy törvénytelen gyermeket szült, hanem kettıt. - Kettıt? - Cam közben utolérte. - Gondolom, anyám nem említette, hogy kapott egy újabb zsarolólevelet. Cam karon ragadta Ginát, és megállította.

- És mi áll benne? - Az, hogy van egy bátyám. Cam elállta Gina útját. - Pénzt is követelt a levél írója? Megmutattad Rountonnak? - Pénzrıl nem volt benne szó. A levelet anyám otthonába kézbesítették, és Rounton még nem látta. - Akkor majd én beszélek vele – jelentette ki Cam. - Fel kell bérelnünk egy Bow Street-i fejvadászt. Az ördögbe is! Nagyon sajnálom, hogy még egy levél érkezett. - Azt hiszem, apád már próbálkozott egy fejvadásszal. - Nem volt valami a levélben, ami esetleg nyomként szolgálhatna? Franciául írták? - Nem, angolul. - Különös – tőnıdött Cam. - Az elsı levelet franciául írták. Gina eltöprengett. - Furcsán volt megfogalmazva, de világosan azt írta, hogy van egy bátyám. Cam összevonta szemöldökét. Az imént megfogta Gina felkarját, éppen ott, ahol ruhájának ujja véget ért. Most hüvelykujjával finom mozdulatokkal simogatni kezdte a bırét. - Talán azért volt furcsán megfogalmazva, mert egy francia anyanyelvő írta? - Nem hiszem. De egy francián kívül ki más tudhatott volna a grófnırıl? Mármint eleget ahhoz, hogy tudja, volt-e több gyermeke? Cam még mindig Gina karját simogatta, és ettıl a lány gyomra kicsit összerándult. A gyalogúton álltak, éppen egy körtefa alatt. A telihold fénye átvilágított a fa levelein, táncoló mintákat vetítve a férfi vállára. Ginában hirtelen tudatosodott, hogy a hatalmas férfi egészen közel áll hozzá. - Én mindig is szerettem volna, ha van egy bátyám – szólalt meg Cam. - Most nem ez a lényeg! - csattant fel Gina ingerült hangon. - Ki akarna egy törvénytelen testvért? - De hiszen te is törvénytelen vagy Gina – mutatott rá Cam. A lány magával kapcsolatban próbált nem gondolni erre, és ez rendszerint sikerült is. - Igen – mondta belenyugvó hangon. - Ez igaz. - Nem akartalak megbántani – magyarázta Cam. - De mindig is úgy véltem, fölösleges az embernek a szülei hibáin rágódnia. Ha jól belegondolnék, az apámmal kapcsolatban is lenne aggódnivalóm. - A herceg rendes ember volt. Biztos vagyok benne, hogy neked nincsenek törvénytelen testvéreid. - Talán igaz. İ viszont mindig is törvényfelettinek képzelte magát – jegyezte meg Cam. - Tizenöt éves voltam, amikor rájöttem, mennyi törvénytelen dologban van benne a keze. Kész csoda, hogy úgy halt meg, ezek sohasem derültek ki. Gina nagyon meglepett arcot vágott. - Pedig így van! - folytatta Cam. - Elgondolkoztál már azon, honnan volt annyi pénze? Hiszen a birtokhoz csupán egy kis földdarabka tartozott. Gina a fejét rázta. - Hazárdjáték. Ne, nem kártyával. Az árutızsdén kereskedett. De csakis akkor, ha biztos volt a sikerében, na és a nagy nyereségben, amirıl mindig elızetesen gondoskodott, hogy meglegyen. - Ó! - Úgy kereste a pénzt, hogy nemesi címét felhasználva befektetıket vont be kétes üzleteibe, majd kimentette a pénzt, még mielıtt azok csıdbe jutottak volna. - Cam leengedte karját a lányéról. Úgyhogy nem zavarta volna néhány törvénytelen gyerek. - Sajnálom – mondta Gina az arcába nézve. A férfi vállat vont. - Nem vagyunk felelısek a szüleinkért. Gina hátára hideg esıcsepp hullott, amitıl összerázkódott. De a jéghideg víz nyomában egy hatalmas, meleg kéz simította végig a hátát, ellenállhatatlanul. Egészen a lány hófehér válláig

elvándorolt, amely úgy ragyogott a holdfényben, akár a legszebb alabástrom. Amikor a férfi elırehajtotta a fejét, Ginának elakadt a lélegzete. De Cam nem állt meg, szorosan megfogta mindkét vállát, és száját a szájára tapasztotta. Nem volt ebben semmi ünnepélyesség. Nem az a fajta édes csók, amikor két puha száj kellemesen összeér. A férfi szája elıször csak egyszer, majd másodszor is végigsúrolta az övét, de kemény, követelızı mozdulattal. Gina tiltakozásképpen kinyitotta a száját, de a férfi arcátlanul elvette, amit felkínáltak neki: Gina egyszerre érezte meg ízét és illatát. Cam szája nedves volt, vad és mohó. A lány némán és döbbenten állt, és mintha csak félálomban észlelte volna, ahogy a férfi keze végigsimítja hátát, egészen a derekáig. Azt a pillanatot sem vette észre, amikor a saját karja szorosan átfogta a férfi nyakát, nehogy kiszabaduljon. De ez most nem Sebastian csókja volt. A férjébıl nem áradt a menekülésvágy, nem volt olyan érzése, hogy számolja a másodperceket, ameddig még illendı a csók. Semmiféle kimondatlan érzése nem volt, hogy ez a csók nem illendı. Gina érezte, ahogy a férfi kemény teste az övének feszül. Éjkék ruhájának selymes anyaga nem jelentett komoly akadályt közöttük. Nyelvük és szívük ugyanarra a ritmusra mozdult, mint a vénáikban pulzáló vér, Gina pedig semmi mást nem érzett, mint a férfi karjának és szájának részegítı erejét. Cam a lány szorítására egy elégedett morgással válaszolt, és még közelebb húzta testét az övéhez. Gina belé kapaszkodott, és még közelebb nyomta magát, szomjazva a forróságra, és a köztük pulzáló mohó vágyra. A nyelve félénken hosszáért a férfiéhez. Cam torkát rekedtes hang hagyta el, mire Gina csontjait átjárta a forróság. A férfi hirtelen kibontakozott az ölelésbıl. Gina szíve hevesen dobogott. Végül kénytelen volt kinyitni a szemét. - Uramisten! – szólalt meg a férfi fátyolos hangon. Aztán mintha elfelejtette volna, mit akart mondani, így folytatta: - Akkor is ilyen zöld volt a szemed, amikor feleségül vettelek? A lány válaszra nyitotta a száját, de Cam újra megadta magát az ösztöneinek. Gina szája vérvörös volt, a férfié mohó vágytól égett. Birokba vette tulajdonát. Keze a lány karcsú hajlatait önnön testéhez formálta, annak minden domborulatát belesüllyesztve saját hullámzó testében. Gina elhúzódott. A szája vöröslött a csók erejétıl. Cam megbabonázva nézte, ahogy nyelvével megérinti alsó ajkát. - Megízleltelek – mondta a lány, és karját a férfi nyaka köré fonta. – Csodálatos az ízed – suttogta a szájába. Cam olyan könyörtelenül vette birtokba a száját, mintha sivatagban megszomjazott vándorként végre az olyannyira vágyott vízhez jutna. A lány hátravetette a fejét, elengedte. - Nem szeretem a nedves csókokat – mondta Gina tőnıdve. Karja még mindig a férfi nyaka köré fonódott. Cam belenézett a ragyogó zöld szempárba. Így, a fák árnyékában még sötétebbnek tőnt. - Igazán? – kérdezte, aztán pimaszul megnyalta Gina száját. Mindennél jobban kívánta ıt. Kicsit szorosabban magához húzta. – Szerintem nagyon is szereted – mondta, hangjában vágy és vidámság keveredett. Gina mondani akart valamit, de a hangja csak egy rekedtes lélegzetvételbe fulladt. - Mondani akartál valamit, kis feleségem? – kérdezte Cam. - Te most a fülemet nyalogatod? – kérdezte a lány meglepıdve. - Hmm – felelte a férfi. – Látod, én nedvesen szeretem a csókokat. Így – mondta, és végignyalta a lány fülének finom ívét. – Nedvesen – ismételte meg, és nyelvével végigsúrolta a lány nyakát. – Nedvesen – mondta újra, és nyelvével végigment esıáztatta arcán, egészen nyitott szájáig. Azt a szájat pedig egyetlen elégedetlen szó szem hagyta el a nedves csókokkal kapcsolatban. A férfi tagjait átjárta a gyönyör, ahogy a lány nyelve ártatlanul, de annál mohóbban találkozott az övével. Lábait forróság öntötte el, miközben a lány két kezével közelebb vonta magához az arcát.

És a mellében lüktetett, ahogy reszketve állt a karjaiban, és csípıjének durva közeledését egészen enyhe vonaglással viszonozta, amely mindent elárult ártatlanságáról, de annál is többet saját vágyáról. Cam agyában valami azonban ott motoszkált. Egy bosszantó, kitartó hang ismételgette megállás nélkül, hogy: ı a feleséged, ı a feleséged. - Te a feleségem vagy – ismételte hangosan, a lány szemét csókolva. Gina nem hallotta. Abban a pillanatban értette meg, miért villant meg Esme tekintete Bernie izmos felkarja láttán. Kezét végigjáratta Cam mellkasán, és érezte a lenvászon alatt feszülı izmokat: forró, élettel teli, megrészegítı erıt tapintottak ujjai. Cam azonban amint kimondta hangosan, amit gondolt, rádöbbent a valóságra. - Uramisten! – mondta, és úgy húzta el a kezét, mintha olvadt vasat érintett volna. – Te a feleségem vagy! Hátralépett, kezével végigszántotta a haját, amely ettıl az égnek állt. - Nem túl szerencsés így nekifutni a házasságunk érvénytelenítésének – szögezte le tárgyilagosan. Gina rámosolygott. - Én nagyon is élvezetesnek találtam. Elvégre a csókolózásban nincs semmi rossz. A csókolózás az nem… - Szeretkezés – fejezte be Cam. Gina arca a holdfényben olyan színt öltött, amelyet festı nem lett volna képes megörökíteni, olyan áttetszı rózsaszínő árnyalatú lett a bıre, amilyet Cam csak egy hatalmas gyöngykagylóban látott azelıtt. A lány azonban nem jött zavarba. - A csókolózás az csókolózás. Én pedig nagyon élveztem – nézett a férjére felszegett fejjel. – Csókolóztam már más férfiakkal is. Sebastiannal például több alkalommal. Elvégre férjezett asszony vagyok! - Igen, de az én feleségem vagy! – vakkantotta a férje. Irritálta a gondolat, hogy Bonnington Ginával csókolózik. - Annál helyénvalóbb a dolog – állapította meg a lány. Visszafordult a ház felé. Cam szíve vadul dobogott, és nehezére esett összeszedetten beszélni. Amikor a lány visszanézett, ugyanott állt, ahol otthagyta. Csak állt a holdfényben, kifürkészhetetlen tekintettel. - Kicsit fázom – mondta Gina. Cam újra végigszántotta kezével a haját, majd elindult a lány felé. - Nincs több csók – jelentette ki vészesen nyugodt hangon. Gina a füle mögé tőrt egy nedves hajfürtöt. Az ujjai reszkettek, de a hangjára sikerült nyugalmat erıltetnie. Nem fog semmiféle érzelmet mutatni. - Ez csak egy csók volt – mondta, hangjában éppen elegendı türelmetlenséggel. – Az a tény, hogy házasok vagyunk, semmit sem változtat rajta. Cam oldalvást pillantott rá hosszú pillái alól. Tekintete megvillant, és egyetlen érintéssel megállásra késztette a lányt. - Egy nedves csók volt, Gina – mondta halkan. A lány nem válaszolt, és egyetlen pillanat alatt elpárolgott belıle az elıkelıség. Cam lehajolt hozzá, és szándékos mozdulattal végigfuttatta nyelvét a lány gyönyörő, cseresznyepiros ajkán. A száj résnyire szétnyílt, ı pedig élt a lehetıséggel. Amikor végül felemelte a fejét, könyörtelen ritmusban pumpált ereiben a vér. - Nincs… több… csók – mondta szaggatott hangon. A lány ezúttal nem tőnt olyan közömbösnek. Felnézett rá, és bólintott. Együtt sétáltak vissza a szalonba, miközben Cam magában dühöngött, amiért ilyen ostoba hazugságokat mondott. Még hogy nincs több csók! Mintha az apja kijelentette volna valaha is, hogy többé nem csap be senkit. Majd ha már nem lesz a felesége, akkor nem fog többet csókolózni vele. Elvégre egy csók az csak csók, hogy a felesége szavaival éljen.

Valahogy azonban sikerült ellenállnia a kísértésnek, hogy a szóban forgó feleséget a falhoz szorítsa, és újra a szájára vesse magát. - Jó éjt! – búcsúzott tıle hanyagul. Mintha egy villanásnyi csalódottságot látott volna Gina arcán. A lány pukedlizett egyet. - Felséges herceg! Cam meghajolt. Meghajlás közben a szeme egy magasságba került a lány elázott ruhájának felsı részével, amelynek vékony selymén átsejlett a hidegtıl megkeményedett mellbimbó. A férfi keze önálló életre kelt volna, ha nem fogja vissza minden idegszálával. - Jobb lesz, ha most lefekszel – mondta nyers hangon. A lány arcán enyhe szórakozottság futott át. - Nem fogom elfelejteni… - mondta édes hangon, ujjaival megbökve Cam állát. - …nincs több csók, legalábbis a férjemtıl nem. Gina örömmel látta, hogy Cam szája összeszorul. - Jó éjt, Cam! – ismételte meg, majd becsapta orra elıtt hálószobája ajtaját.

Tizennegyedik fejezet Az igazság néha kellemetlen

Nem azt mondom, megalázó volt, hanem azt, nyugtalanító. Esme széles mosollyal nézett legjobb barátnıjére. - És azután, mi történt? - Természetesen, semmi. Én bementem a saját szobámba, és feltehetıen ı is bement az övébe. - Milyen kár! – állapította meg Esme. - Én is így gondoltam – mondta meg Gina. Esme kacagott. - Az a csók jót tett neked! Ne légy már te is olyan elmaradott, mint a vılegényed! - Sebastina nem elmaradott! – mondta Gina hangjában kevés meggyızıdéssel, Esme azonban ügyet sem vetett rá. - El is felejtettem mondani – folytatta Gina -, kaptam valamit Ligny grófnétól. - Micsoda? Anyádtól? Gina bólintott. - Cam adta át tegnap este. Az ügyvédje tévedésbıl azt hitte, a férjemmel élek, és elküldte Görögországba. - Mi volt benne? - Egy szobor – felelte Gina. – Egy nıi akt. – Az éjszaka folyamán kissé csillapodott a korábban érzett dühe és indulata. Amint az várható volt, Esme szélesen elmosolyodott. - Milyen pikáns, nem gondolod? Gina bólintott. - Rózsaszín és fényes. Egyetlen szál ruhadarabot sem visel a hölgy. Mindketten elnevették magukat. - Azért azt ismerjük el, a mamád úgy halt meg, ahogyan élt, nem igaz? - Így is lehet mondani – ismerte be Gina, ismét elkedvetlenedve. - Nem tetszik a szobor? - De. Pontosan ezt várom egy olyan asszonytól, aki elhagyja gyermekét. - Nagyon szigorú vagy – vélte Esme. – Rendkívül nehéz egyedülálló nınek felnevelni egy

gyermeket. Nézd meg magadat. Te hercegnı lettél. Boldog vagy. Milyen lett volna az életed, ha megtartott volna? - Lett volna anyám. - Így is van anyád. Lady Cranborne nagyon szeret téged, úgyhogy ne gyere nekem itt a szomorú gyerekkoroddal. - Talán igazad van - ismerte el Gina. - Hol van az a botrányos meztelen nı? – nézett körül Esme a szobában. - Természetesen betettem a szekrénybe. - Mi az, hogy természetesen? A helyedben, hacsak nem félnék a megmérettetéstıl, amitıl neked nem kell félned, az ágyam mellé tenném. Gina elpirult. - Én nem vagyok te. Esme felemelkedett, és egy gyors puszit nyomott az arcára. - Nem piszkálódásból mondtam, drágám. Bölcsen cselekedtél. Képzeld, ha Bonnington meglátná! Még csak az kéne! - Bonnington nem lép be a hálószobámba. - Nem is baj. Ha tudná, hogy botrányos szobrokat tartasz a szekrényedben, különösen egy hagyatékot attól a kellemetlenül hajadon anyádtól, joggal lenne felháborodva. Valószínőleg olyan sárga lenne, mint egy tök, és füstöt okádna a fülébıl. Gina felsóhajtott. - Mi lenne, ha ti ketten egyszerően nem vennétek egymásról tudomást? Esme az állótükörben nézegette magát. - Nem lompos ez a ruha? - Nem. Tökéletesen nézel ki. – Ami igaz is volt. - Lady Childe nagyon jól fest mostanában. - Öreg. Továbbá meg sem közelíti a szépségedet. Esme felsóhajtott. - Egy versengı szörnyeteg vagyok. Ki nem állhatom, hogy mindenki tudja, kinek az ágyában vendégeskedik a férjem. - Azt is mindenki tudta, hogy te kinek az ágyában vendégeskedsz – csúszott ki Gina száján a megjegyzés. - Tudod, hogy nem vendégeskedem senkinél! – jelentette ki Esme higgadtan. – Szórakozom, kóstolgatok, de nem eszem sehol. - Azelıtt soha nem zavartak Miles szeretıi. Olyan vagy, mint Carola, aki abban reménykedik, hogy visszanyeri a férjét. Csak nem akarsz te is udvarolni neki? Esme arcára ıszinte ellenérzés ült ki. - Egyáltalán nem. Csak éppen bosszant, bár tudom, hogy nem szép dolog tılem, hogy szerelmes. Hát nem borzasztó? Gina felállt, és egyik karjával átkarolta Esme nyakát. - Borzasztó – felelte egyetértıen. – Ámbár természetes. Esme a tükörképüket bámulta. - Gina, annak a nınek gyerekei vannak – mondta feszült hangon. – Valójában ez aggaszt. - Tudom. – Gina szorosabbra fonta a karját. – Tudom. Tekintetük összetalálkozott a tükörben. - És mit szólnál hozzá, ha most ez a két pletykás vénasszony elmenne, és valami könnyő ebéd után nézve? Esme kis habozás után elmosolyodott. - A karót nyelt márki is ott lesz? - Lehet, hogy Sebastian viselkedése kissé merev, de azért nem olyan, mintha karót nyelt volna! - Hát, te tudod – hagyta rá Esme. - Miért nem hozod magaddal a Shakespeare-köteted? Ebéd után gyakorolhatnánk a szövegünket, ha nem voltak egyéb terveid. - Rendben – helyeselt Gina felkapva a kis bırkötetet. - Bár nem tudok sokáig gyakorolni, mert

Mr. Wappinggel még tanulunk a Mediciekrıl. - Nem értem, hogy tudsz annyi idıt eltölteni Wappinggel, Gina. Még a végén azt hiszi mindenki, hogy nem jártál eleget iskolába. Mi hasznod van belıle? Ha így folytatod, azt fogom hinni, valóban viszonyod van vele, csak éppen... - Csak? - Csak éppen Mr. Wapping egy... Mr. Wapping! - A Tatler rendkívül jóképő fiatalemberként festette le – jelentette ki Gina magasztosan. Szerencsésnek kellene éreznem magam, hogy egy ilyen szépség vonzódik hozzám. Esme kuncogott. - Már amennyiben szereted az ilyen szırös, kis termetőeket. - Kicsit olyan, mint egy mókus, nem? - tőnıdött Gina. - Egy napon elvesz majd egy kicsi... - Egy nagyon kicsi... - vetette közbe Esme – egy nagyon kicsi nıt, és szırös kisbabáik lesznek. Akik mindannyian görögül beszélnek majd. Valójában, ha elég sokáig megtartod, a te gyerekeidet is megtaníthatná görögül. - Biztos vagyok benne, miután befejezi a könyvét, felkérnék elıadónak Oxfordba vagy Cambridge-be. Újszerő gondolatai vannak az olasz reneszánsz politikai helyzetérıl – tőnıdött hangosan Gina. Esme hitetlenkedve nézett rá. - De tényleg, mi a csudát mővelsz te vele? - Szerintem Cam valami görög szentélyben talált rá. Mindenesetre, elküldte hozzám Wappinget, hogy etessem. Beleegyeztem, hogy a tanítványa leszek, mivel ez volt az eredeti célja, amiért Angliába küldte. Ezután a tananyag érdekessé vált. - Az ég szerelmére, nem tudta volna a férjed maga etetni ezt az embert? Gina eltőnıdött. - Feltételezem, úgy gondolta, jobbat tesz vele, ha Angliába küldi Wappinget. Ez Camre vallana. Én pedig igenis élvezem, hogy tanítvány lehetek. - Hát, jó! - sóhajtott fel Esme, mialatt egy utolsót simított a ruháján. - Én flörtölök, te pedig történelmet tanulsz: egyértelmő kettınk közül ki kerül a mennybe, nem igaz? Abban a pillanatban, amikor Gina belépett a hosszú szalonba, Carloa odaviharzott hozzá, és szomorúan a fülébe súgta: - Itt van Tuppy, és nekem el kellene kezdenem vele flörtölni. De nem tudom összeszedni a bátorságot hozzá, hogy megtegyem. Valójában úgy érzem, inkább elájulok, mint hogy beszéljek vele. Legalább ne érezném magam ilyen nyomorultul... - Mindössze annyit kell tenned, hogy beszélgetsz vele. Jusson eszedbe Esme leckéje! Minden iránt mutass érdeklıdést, bármit is mond. - Még ahhoz sincs bátorságom, hogy a közelébe menjek. Nem mintha számítania, mert mindig úgy tőnik, elcsendesedik, amint a közelembe ér. - Nem hiszek neked – felelte Gina. - Soha nem tőntél szégyenlısnek. - Tuppyval más a helyzet. Nem tudom megmagyarázni. Kiszárad a torkom, és egy hang nem jön ki rajta. - Akkor veled megyek – jelentette ki Gina belenyugvóan. - Én elkezdem a beszélgetést, te pedig bekapcsolódsz, amikor készen állsz. Carola bólintott, és olyan gyorsan keresztülvonszolta Ginát a termen, hogy egy idıs úr majdnem kiöntötte a borát, ahogy elsiettek mellette. - Lassabban! - sziszegte Gina. - Ne légy ilyen egyértelmő! Carola ijedten megtorpant. - Jó, jó, tudom – mondta. - Hogy nézek ki? Gina bólintott. - Elragadóan nézel ki. Esme választotta ki ezt a ruhát? - Igen, ı. Én sárgát szerettem volna felvenni, mert az sokkal vidámabb. A szegélye végig fodros, és van hozzá egy édes kis napernyı. De Esme szerint ez sokkal elegánsabb. Ennek jóval mélyebb a dekoltázsa. Szerinted inkább öltözzek át?

- Semmi esetre sem. Elbővölıen és derősen nézel ki. - Nem kétségbeesetten? - kérdezte Carola kétségbeesetten. - Nem. Most pedig gyerünk, induljunk, és lejtsünk oda elegánsan Tuppy elé. Igen, már látom is. Mozgás, Carola, mozgás! Carola kétségbeesettnek tőnt. - Indulás... - motyogta magának, és esetlenül lépett egyet. Gina elfojtott egy nevetést. Egy pillanattal késıbb bájosan megálltak Lord Perwinkle elıtt. Gina örömmel látta, hogy Carola nem ájult el. Ami pedig még érdekesebb volt, az a férje hallgatása. Tuppy ugyanis egy árva szót sem szólt. Természetesen mialatt Carola nem ájult el, ı sem mondott egy árva szót sem. Így Gina automatikusan felvette a hercegnıpózt. A hercegnıeffektus csodákra volt képes olyan emberekkel szemben, akik zavarban voltak: történeteket mesélt nekik, elsütött egy két viccet, és nevetett a saját poénjain. Bátorítóan mosolygott, és kérdésekkel árasztotta el Tuppyt, mígnem a férfi összeszedte magát, és kellı udvariassággal beszélgetni kezdett. Sıt mi több: bı fél óra elteltével Gina már érdekes eszmecserét folytatott Lord Perwinkle-lel a pisztrángot életciklusáról, bár Carola még mindig nem ejtett ki egy árva szót sem. Ginának viszont elege volt már a halakból. - Kedves uram! - szólalt meg, legszebb mosolyát a férfira villantva. - Igazán nagy örömömre szolgált, hogy önnel beszélhettem. Bízom benne, hogy hamarosan újra végighallgathatom magával ragadó élményeit. Tuppy meghajolt. - Magam is boldog leszek, ha elmondhatom, felséges hercegnı. - A férfi igazán vidámnak tőnt. Gina most már kezdte érteni, miért sóvárog Carola annyira iránta. Amikor az imént olyan izgatottan beszélt a bébipisztrángokról, a haja úgy omlott le a homlokára, hogy egészen elbővölı volt. - Megyek, és üdvözlöm a férjemet – mondta Gina. - Éppen most jött be – tette hozzá, majd elviharzott, magára hagyva az egymásra meredı Carolát és Tuppyt. Amikor Camhez ért, megragadta a karját és elfordította ıt, hogy úgy tőnjön, mintha beszélne hozzá, pedig valójában a szeme sarkából a Perwinkle házaspárt nézte. - Mi az ördögöt mővelsz? - kérdezte Cam. - Csitt! Cam meg akart fordulni, de Gina visszarántotta. - Ne fordulj meg, nézz rám, és tégy úgy, mintha érdekes társalgást folytatnál velem! - Nos, ez izgalmasan hangzik – vette a lapot Cam, és kezdte jól érezni magát. Majdnem fél éjszakán át fent volt, és amikor végre elaludt, folyton egy túlságosan buja feleségrıl álmodott, aki minden mondat közepén egy meztelen szoborrá változik. Aztán a reggelt azzal töltötte, hogy a hálószobája sarkában álló márványtömböt bámulta. Azon merengett, megfaragja-e Ginát egy rózsaszín, meztelen Venusként? Vonzotta a gondolat. A gondolat aztán még kellemesebbé vált, amikor a hercegnı életnagyságban állt mellette. Milyen bájos Venus lenne belıle! Persze szokatlan Venus. Gina karcsúbb volt, mint a hagyományos modellek, és az arca sokkal intelligensebb. Azoknak a Venusoknak, akiket fel tudott magában idézni, sokkal érzékibb és tétovább arckifejezésük volt, mint a Gina által formált szobornak lenne. Gina arca ezzel szemben keskeny volt, tekintete pedig kíváncsi. De miért kell Venusnak, a szerelem és a vágy istennıjének tétova tekintetőnek lennie? Miért ne lehetne éppen egy ilyen ártatlan arckifejezés, melyben erotikus kíváncsiság villan... olyan, amilyen a felesége szemében csillog? - Kit figyelsz? - kérdezte hátrapillantva. - Azt a nıt, aki vastagon ki van rúzsozva? - Nem – felelte Gina szórakozottan. - Mindenki minket néz. Azt hiszik, mindjárt lerántom a főzıdet. Gina erre már felkapta a fejét. Az biztos, hogy a teremben lévık nagy része úgy festett, mint akiket elbővöl a herceg és a hercegnı között lejátszódó intim jelenet. Egy kisebb csoport elıkelı özvegyasszony kuncogva összesúgott egymás közt. - Megyek és vadul elkezdek flörtölni azzal a gyönyörő barátnıddel – ajánlkozott Cam. - Úgy legalább csillapítom a hölgyek aggodalmát a házasságunk érvénytelenítése miatt.

- Milyen áldozatkész vagy! - jegyezte meg Gina kissé fanyarul. - Tuppy Perwinkle-t bámulod? - Camnek végre sikerült behatárolnia Gina érdeklıdésének tárgyát. - Igen – ismerte el Gina. - Mégis mi az ördögnek? - Tudod, éppen a feleségével beszélget. - Úgy tudtam, három évvel ezelıtt elvesztette az asszonyt. Gina szeme elkerekedett. - Tuppy az mondta neked, hogy meghalt a felesége? - Ó, nem, csak azt, hogy elhagyta ıt. Gina elégedetten bólintott. - Azt hiszem, most nagyon is érdeklıdve figyeli az asszonyt. - Carola és Tuppy tényleg úgy festett, mint aki élénk társalgást folytat. - Tudod – szólalt meg Cam -, nem vagyok benne biztos, hogy Tuppy újból fel akarta fedezni a feleségét. - Már késı – állapította meg Gina. A pár szorosan egymás mellett állt, és Carola élénken magyarázott valamit. - Nézd csak! Biztosan találtak a pisztrángokon kívül valami mást, amirıl beszélgethetnek. Hát nem édes? - Miért, Carola tud egyáltalán valamit a pisztrángokról? Ginába hirtelen beléfagyott a szó. Carola pofonjának csattanását az egész teremben hallani lehetett. - Ez történik, ha az ember újra megtalálja elveszett feleségét – állapította meg Cam vidáman. Mondtam, hogy Tuppy nem akarja az asszonyt. - Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az asszony nem akarja Tuppyt – vágott vissza Gina.

Ebédnél Ginát a vılegénye mellé ültették. Cam, csak hogy szórakoztassa magát, készített egy listát, hogy milyen jelzıkkel illetheti a férfit. A pókerarcú jelzıt már használta. Valami sokkal vulgárisabbra volt szüksége, ami mély benyomást keltene Ginában. A beképzelt majdhogynem hízelgı. A „parókás” jónak tőnt. Kínosan, aprólékosan elegáns, de közben rettentıen dagályos és fárasztó. Parókás Bonnington. Ez tetszett Camnek. Odasétált az asztalukhoz, és lám, mily szerencse, a Gina édes kis barátnıje melletti hely éppen szabad volt. - Jó napot, lady Rawlings! - üdvözölte az asszonyt a megszokott udvariasságnál kissé szívélyesebben. - Bonnington, szolgálatára – vetette oda. - Elnézést, észre sem vettem, hogy ön is jelen van. Arcára tétova mosoly ült ki. A parókás arca megfeszült, de azért egy hővös fejbiccentéssel válaszolt. - Hogy van a hisztis barátnıd? Tudod, aki a minap elnáspángolta Perwinkle-t? - érdeklıdött Cam, átnézve az asztalon Ginára. - Senkit nem náspángolt el! - csattant fel Gina. - És Carola köszöni szépen, jól van. Cam vigyorogva nézett rá, majd újra lady Rawlingshoz fordult. Sokkal vidámabbnak érezte magát, most, hogy két ilyen bájos kebel társaságában ülhet. Legnagyobb meglepetésére tekintete a parókás márki vad, átható pillantásával találkozott. Milyen érdekes, gondolta Cam. Bonnington nem szereti, ha valaki érdeklıdı pillantást vet a bájos Esmére. Cam elhatározta, hogy végrehajt egy apró kísérletet. Áthajolt az asztalon, és feleségére villantotta azt a mosolyát, amelyet általában a szomszédos faluban élı, Bella nevő egzotikus táncosnıvel való ritka találkozásaira tartogatott. A mosolyt szenvedélytıl égı pillantás kísérte, amely nem állt meg Gina érzéki ajkain, hanem annál jóval lejjebb vándorolt. Cam legnagyobb megdöbbenésére, bizonyos testrészei azonnal reagáltak, méghozzá olyan hévvel, amelyet még a kéjes Bella sem váltott ki belıle. Tekintetét a felesége riadt arcára fordította. Gina enyhén elpirult, arca édes, cseresznyepiros színt öltött. A vadmandula formájú szemek egy

pillanatra elkapták Cam tekintetét, és füstös, sötétzöld színbe fordultak. Cam lesújtottan hátradılt. Aztán eszébe jutott, hogy Gina vılegényére nézzen. A jó öreg parókás egészen nyugodtnak tőnt, mint aki semmit nem vesz észre az egészbıl. A következı feladat, hogy Cam lady Rawlings keblein legeltesse szemét, de valamilyen furcsa oknál fogva egy szusszanásnyi szünetet kellett tartania. A felesége ruhája feleannyit sem engedett láttatni dekoltázsából, mint a mellette ülı hölgy, mégis... mégis. Közelebb hajolt Esméhez. Az asszonynak főszeres parfümillata volt, mely tökéletesen illet érzési és könnyővérő jelleméhez. Cam hatalmas lélegzetet vett, és még közelebb hajolt Esméhez, arcán a Bella-féle mosollyal. Ezúttal azonban korántsem járt akkora sikerrel. Elıször is, Esme keblei olyan látványosak voltak, hogy Cam szinte szédült, mintha hirtelen egy magas szikláról ugrana le. Amikor pedig tekintetük találkozott, nem látott semmilyen meglepıdöttséggel vegyes, erotikus vággyal főszerezett üdvözlés benne, mint amilyet az imént Ginánál. Esme szemmel láthatólag jól szórakozott. Közelebb is hajolt hozzá, és csábos hangon megkérdezte: - Jól érzi magát, herceg? Cam pislogott egyet, de nem felejtett el Bonningtonra pillantani. A férfi határozottan úgy festett, mint aki a dühkitörés határán áll. Arca sötétvörösre váltott, és a fogát csikorgatta. Cam még sohasem látott ilyen gyilkos tekintetet, amilyen abban a pillanatban a márki arcára kiült. Az oly kimővelt és udvarias parókás szemében a gyilkosság ígérete égett: gyors és könyörtelen gyilkosságé. - Igen, ragyogóan – felelte Cam, és hátradılt a széken. Egyáltalán nem állt szándékában ölre menni egy hozománnyal kipárnázott angol hölgy kedvéért. Volt azonban egy-két kérdése, amire az asszony talán tudna válaszolni. Esme azonban megelızte ıt, még mielıtt meg tudta volna fogalmazni kérdéseit. - Hogy halad a Sok hőhú semmiért memorizálásával? - Hangja figyelmeztetıen csengett. Esme minden bizonnyal pontosan tudta, mire gondol a férfi, de nem akarta felvenni a kesztyőt. Jó kislány, gondolta Cam. Lojális Ginához. És átkozottul csinos is. - Megtisztelne, ha engedné, hogy készítsek magáról egy szobrot. Hajlandó lenne modellt állni? kérdezte Cam gondolkodás nélkül. Esme csodálkozva nézett rá. - Ezek szerint élı emberekrıl készít szobrokat? Hallottam a munkáiról, hiszen London-szerte nagyon híresek. Azt viszont nem tudtam, hogy valóságos személyeket, és nem mitológiai alakokat formáz meg. - De igen. Önbıl készíthetnék egy Dianát – javasolta Cam egy pillanatnyi ötlettıl vezérelve. - Diana? İ volt az az istennı, aki győlölte a férfiakat? Cam eltőnıdött. - Szerintem inkább olyan istennı volt, aki elcsábította a férfiakat, miközben nyilvánosan fürdızött, aztán állattá változtatta ıket, ha azok átadták magukat a meztelen test csábító látványának. Esme tekintete pajkosan megcsillant. - Maga nem olyan vak, mint egy átlagos férfi, igaz? - kérdezte hangját lehalkítva, nehogy más is meghallja. Cam elmosolyodott. Tetszett neki Gina egészségtıl duzzadó, de mégis romlott barátnıje. - Rózsaszínő márványból megfelelne a szobor? - tette fel a kérdést. - Garantáltan botrányos visszhangja lenne az elıkelı körökben. Esme felvonta egyik szemöldökét. - És miért akarnék én újabb botrányt kavarni az elıkelı társaságában? Biztosíthatom róla, egyedül is képes vagyok botrányokat okozni. Cam közelebb hajolt. - A parókás márkinak nem tetszene túlzottan az ötlet. Esme tartózkodó pillantást vetett rá. - Csitt!

Amikor Cam felpillantott, észrevette, hogy a felesége és jegyese egyformán rosszalló pillantással méregetik ıket. - Lady Rawlings éppen most egyezett bele, hogy modellt áll a következı munkámhoz – közölte. Gina tekintete egy pillanatra megvillant. - Esmébıl gyönyörő istennı lesz. Cam bólintott. Vajon mi volt ez a villanás? Talán megbántottam. A pokolba is, végiggondolhatta volna, mielıtt ilyen elhamarkodott ajánlatot tesz. Egy órával ezelıtt még arról fantáziált, hogy Ginából Venust farag, most pedig itt maradt egy Dianával. Bonnington feszültebbnek tőnt, mint valaha. Szemmel láthatólag alig várta, hogy megfeddje lady Rawlingsot, de ehelyett Camhez fordult. - Úgy tudtam, ön kevés tiszteletnek örvendı szobrokra specializálódott. Szélesíti a repertoárt? szegezte neki a kérdést, olyan hangsúllyal, mint aki úgy véli, ez lehetetlen. - Nos, lady Rawlingszal épp az imént beszéltünk arról, milyen elbővölı Diana lenne belıle – felelte Cam. Bonnington orrcimpái kitágultak. - Már alig várom – turbékolta Esme, miközben elırehajolt, és keblei Cam karjára omlottak. - A herceg a fürdızı Dianát javasolta... bár szerintem az talán kissé túlságosan botrányos lenne, nem gondolja, Bonnington márki? Cam azon tőnıdött, hogy ha a pillantásokkal ölni lehetne, az asztal felé esı oldalán már csupa halott ember feküdne. - Egyáltalán nem – mondta erre a márki. - Sıt nagyon is jó ötletnek tőnik. Lelki szemeim elıtt már látom a munkáját Sladdington elıcsarnokában, felség – tette hozzá, majd maró pillantást vetett Esmére. - Meg vagyok gyızıdve róla, hogy nagyon fogja élvezni, miközben márványba faragják. Sladdington pont egy ilyen szobrot használ kalaptartónak. Talán lady Rawlingsból is lesz majd valami... hasonlóan hasznos tárgy. Cam a karján érezte, amint Esme teste megfeszül. Bátorítóan oldalba bökte. - Telitalálat! - súgta a fülébe. - Most maga jön! Ám mielıtt Esme megszólalhatott volna, hirtelen valaki hangos nyikorgással hátratolta székét. Amikor Cam felnézett, felesége hideg, rezzenéstelen pillantásával találkozott. - Kérem, bocsássanak meg – szólalt meg Gina. - Valamivel elronthattam a gyomromat, mert kezdek émelyegni. - Azzal megfordult és távozott. Bonnington méltóságteljesen lépkedett a menyasszonya után. Esme felhorkant. - Telitalálat! Maga jön! Cam felhúzott szemöldökkel szemlélte az asztaltársaság megmaradó részét. - Maga a tőzzel játszik, ugye tudja? Esme a kezébe fogta villáját, és megkeverte a tányérjában fekvı ételt. - Nem igazán – felelte. - Én... - hangja itt elcsuklott, majd Camre pillantva felcsattant: - Ez egy nagyon ízléstelen beszélgetés! - Egyetértek. Egyébként férjnél van? - kérdezte kíváncsian. - Természetesen – felelte Esme hangjában enyhe keserőséggel. - Itt van a férje? - Hát persze – intett az asszony fejével a baljukon álló asztal felé. - Melyikük az? - Miles, a barna hajú – felelte Esme csüggedten. - Úgy érti, valamikor barna volt a haja? - Nos, még mindig maradt belıle egy kevés – kelt a védelmére Esme. - İ az, aki lady Childe vállát szagolgatja. - Milyen kedvesen fogalmaz – állapította meg Cam tőnıdve. - Mintha egy disznóról beszélne. Szeretné, ha magamra vonnám a férje figyelmét, és a maga vállát szagolgatnám? - Köszönöm, nem – utasította el Esme, teli szájjal majszolva ételét. Cam úgy érezte, nem kellett volna ilyen kereken visszautasítania az ajánlatot. Közben azonban azzal is tisztában volt, hogy

Esme Rawlings botrányos viselkedésének legfıbb közönsége már elhagyta a termet. - Ez esetben, segítene nekem a szövegtanulásban? - kérdezte patetikus hangot ütve meg. Nem volt értelme hagyni, hogy az asszony melankóliába süllyedjen. Esme nagyot sóhajtva beleegyezett.

Így talált rájuk Gina, jó harminc perccel késıbb, amikor Esme keresésére indult. Férje és legjobb barátnıje a kandalló elıtt kuporogtak a könyvtárban, fejüket egy Shakespeare-kötet fölé hajtva. Esme fekete hajfürtjei csillogó selyemnek tőntek Cam rakoncátlan tincsei mellett. Esme kuncogott. - Hagyd abba a nevetést, te céda! - szólt rá Cam. - Megpróbálom újra ezt a sort: „Ni csak, a megtestesült utálat – szoknyában! Hát kegyed még él?” Gina megfordult, és hangtalanul kisietett a szobából. Mr. Wapping biztosan várja már. És a halántékában lüktetı fejfájásnak nem volt semmi köze ahhoz, amit az imént látott. Esme megérdemel egy kis boldogságot, mondta magában. Cam viszont semmit sem érdemel, tette hozzá hasonló határozottsággal. Mire felért a harmadik emeletre, és lelkiekben igyekezett felkészíteni magát, hogy a tizenharmadik századi városállamok egyre növekvı nehézségeirıl tanuljon, rájött, soha életében nem volt még ilyen borzalmas fejfájása. Tökéletesen tisztában volt vele, kinek köszönheti mindezt. Az az idióta férje épp elcsábítja a legjobb barátnıjét. Nem törıdve azzal, hogy Esme férjnél van, és már eddig is túl sok botrányba keveredett. És azt a tényt is figyelmen kívül hagyta, hogy Esmét pusztán azért tőrik még meg az elıkelı társaságban, mert – Gina legjobb tudomása szerint – az Esmét ostromló férfiak, bármennyire is igyekeznek, nemigen jutnak be az asszony ágyába, így Esme még soha nem kompromittálta magát. Camnek azonban ez nem fog problémát okozni. Nem volt az a nı, aki ellen tudott volna állni a férfi hatalmas, nyugodt testének, és vidáman csillogó, csábító szemének. Ha valakire ránézett, a világ rögtön ırülten forogni kezdett a kiszemelt áldozattal, még ha csak egy pillanatra is. Gina már várta, mikor fogja felajánlani, hogy Esmét márványból kifaragja. És közben ıt fogja nézni. Meztelenül! Mr. Wapping végigsimította bajszát és szakállát, és egy halom könyvet rakott az asztalra. - Ma néhány nagyon izgalmas dolgot szeretnék önnel megosztani, felség – szólalt meg okoskodó hangon. - Meggyızıdésem, a kutatásaim eredménye egészen más színben fogja megvilágítani Machiavelli helyét a firenzei kormányban. Emlékszik még, mirıl beszélgettünk a múlt héten? - Mr. Wapping idınként megfeledkezett róla, hogy nem kisiskolásoknak magyaráz. - Igen, persze – felelte Gina engedelmesen. - A Mediciek átvették a hatalmat Velencében, Machiavellit pedig számőzték. - Nem Velencében, Firenzében! - javította ki Mr. Wapping enyhe rosszallással. Kinyitotta a könyveit. - Akkor most beszéljünk Sandlefoot és Simon eltérı hipotéziseirıl, arról, amikor Machiavelli helyet próbált szerezni magának a Mediciek tanácsában. Szerintem nagyon érdekesnek fogja találni, felség. Gina bólintott. Nehezen kapott levegıt... ez csak a dühömnek tudható be, gondolta. Nem akarta, hogy a legjobb barátnıje belesétáljon annak a lusta és pimasz hercegnek a csapdájába. Ez volt az egyetlen oka... - Felség? Jól érzi magát? Minden rendben? - Igen, persze – vágta rá Gina. Mr. Wapping értetlenül nézte. - Csak azért bátorkodtam megkérdezni, mert soha nem szokott ilyen figyelmetlen lenni. - Ekkor azonban rájött, kivel áll szemben. - Akkor visszatérhetünk az eredeti témánkra, felség? Machiavelli ravasz stratéga hírében állt, különösen, ha háborúról volt szó. Nem volt híve a közvetlen

beavatkozásnak, de persze azt is belátta, hogy bizonyos helyzetekben azonnali és hathatós támadásra van szükség. Gina halványan elmosolyodott, de közben sötét gondolatok keringtek fejében a férjérıl. - El óhajtja nekem mondani Sandlefoot elméletét Machiavellirıl? - Most inkább nem – mondta Gina. Wapping maga kezdett bele, de nem is bánta, mert ez volt a kedvenc tanítási módszere. Ginának szüksége volt egy stratégiára. De semmi nem jutott eszébe, csak a támadás. Be fogok menni a szobájába, és fejbe vágom egy márványdarabbal, gondolta. A gondolattól kezdte egyre jobban érezni magát, és a következı órában csak ezen töprengett, csiszolgatta a tervet, olyannyira, hogy végül a gyilkos fegyver a rózsaszínő Venus-szobor lett. A kész terv megelégedéssel töltötte el. - Mr. Wapping – szakította félbe Gina Sandlefoot végkövetkeztetéseit. - Mit tud nekem mondani Venusról? A férfi úgy hallgatott el, mintha beléfojtották volna a szót. - Elnézést, nem akartam közbevágni, Mr. Wapping. Csupán érdekelne valami... - Semmi baj – felelte a férfi a bajszát simogatva. - Szóval, Venus? Mit szeretne tudni róla? - Férjezett istennı volt? - Igen, Venus Vulcanus felesége volt. - És soha nem csalta meg a férjét? - Homérosz szerint Venus együtt hált Marssal, a háború istenével, a saját férje ágyában. De több más szeretıje is volt, köztük két halandó, Adónisz és Ankhiszész. Van valami különösebb oka, hogy ennyire érdekli Venus? Gina a fejét rázta. - Tehát Venus nem egy tiszteletre méltó istennı? Wapping elmosolyodott. Meglehetısen idegesítı, sanda mosolya volt, Gina már korábban is felfigyelt erre. - Ebben egyet kell, hogy értsek önnel, felség. Venus egyáltalán nem volt tiszteletre méltó. Gina késıbb kimentette magát a vacsora alól, és a szobájában vacsorázott. Carola szintén nem evett a többiekkel. Kijelentette, hogy inkább meghal, mint hogy a férje mellett üljön, habár azt nem mondta el Ginának, mit mondott neki Tuppy, ami annyira felbosszantotta. Ginának pedig semmi kedve nem volt végignézni, ahogy Cam Esmével bájolog. Kényelmes fürdıt vett, és leült a kandalló elé egy halom hivatalos papírral, amelyet aznap délután kapott. Jó egy órát dolgozott, majd kivette a Venus-szobrot a dobozából. Valóban szép darab volt a maga érzéki, egyszerő módján. Gina magában kezdett lemondani a tervérıl, hogy fejbe veri Camet. Nem érdemli meg, gondolta. Menjen csak vissza arra a szigetre, és faragjon meztelen nıket élete végéig! Ekkor kopogtak az ajtón, Gina pedig gyorsan visszarakta a szobrot a helyére, és becsúsztatta a szék alá. Annie nem szokott visszajönni, miután aznapra elküldte, de talán most valamit ott felejtett. Gina felállt, és az ajtó felé fordult. - Bejöhet! Abban a pillanatban, hogy meglátta, ki áll az ajtóban, a lány testét hullámokban öntötte el a forróság, s nyomban utána szégyenérzet fogta el. Köntösét szorosabban össze akarta fogni hálóingén, de rájött, az ágyon felejtette. Cam megköszörülte a torkát. A hangja egészen homályosnak tőnt. - Bejöhetek? Egy pillanatig csönd lett, amíg Gina végiggondolta tervét, hogy fejbe vágja a szoborral. Ám a férfi olyan elragadónak és megnyerınek tőnt, hogy nem volt szíve megtenni. Nem lenne tisztességes a többi férjezett asszonnyal sem. Kortyolt egyet a konyakból. - Gina – szólalt meg a férfi. - Itt állok a folyosón. Bejöhetek? Gina hátralépett. - Ha muszáj – vetette oda udvariatlanul. Elvégre nem sok esélye lenne fejbe verni a szoborral, ha a férje nem áll a Venus közelében.

Ez pontosan az a fajta csavaros gondolatmenet volt, amelyet Machiavelli is követett volna. A Fejedelem címő mővének tizedik fejezetében ezt pontosan ki is fejti. Az ellenséggel mindig rendkívül óvatos körülmények között érintkezzünk, mert egy titkos támadás bármikor elképzelhetı. Csakhogy a hercegnı az elmúlt napok sőrő eseményeinek köszönhetıen csupán az ötödik fejezetig jutott az olvasásban.

Tizenötödik fejezet Egy lengén öltözött hercegnı

Cam azon gyızködte magát, hogy a nadrágja egyértelmően kidudorodó része nem is olyan aggasztó. Gina minden bizonnyal még szőz, tekintettel Bonnington prődségére, ezért valószínőleg nem fogja fel, mi okozhatja mindezt. Ha egyáltalán észreveszi. Mindenki tudja, a szőz nık nem rendelkeznek semmiféle gyakorlati tudással a férfifizikumot illetıen. - Azért jöttem, hogy elolvassam azt a zsarolólevelet – mondta a férfi, odalépve egy kis asztalkához, amelyen konyakosüveg állott. - Gratulálok az italválasztékodhoz! De miért csak egy pohár van itt? Megfordult, és szemügyre vette a szobát. Aztán elégedetten bólintott, és a lány ágya mellıl elvett egy vizespoharat. - Azért adtak csak egy poharat, mert egyedül alszom itt. Cam kitöltött magának a konyakból, miközben elgondolkozott, vajon nem panaszt vélt-e kihallani a lány válaszából. Vagy inkább azért hallotta, mert azt kívánta, bárcsak úgy lenne? Egy pillanattal késıbb máris felülbírálta feltételezését a szüzek ártatlanságáról. Ahogy megfordult, a lány éppen a testét vizslatta, és tekintete egy ponton megállt. Szemmel láthatólag el volt bővölve a nadrágja látványától. Cam ellenállt a kísértésnek, hogy igazítson egyet szerszámán. - Valami tetszésedre valót látsz? - kérdezte Gina alig észrevehetı zavarodottsággal elfordította a fejét. - Bizonyára – vetette oda félvállról, de udvariasan. Mintha csak egy asszonyt nyugtatna meg, hogy egyáltalán nem hízott meg, miközben az szemmel láthatóan állapotos, de legalábbis nemrég lenyelt egy fél marhát. - Akkor jó – mondta Cam, szellemesebb válasz hiányában. Hol vannak már azok a szép napok, amikor a szőz lányok sikítottak a félelemtıl, amikor elıször pillantották meg egy férfi merev testrészét? Talán nem élt elég hosszú ideig Angliától távol. Gina szenvtelen arccal nézte a tüzet. Úgy festett, mint akit egyáltalán nem érdekel a dolog. Sıt mi több: szinte hencegett azzal, hogy semmibe veszi ıt. Cam testében felforrt a vér. Az effajta pimaszság más férfit már régen arra késztette volna, hogy az ágyára teperje a némbert. Neki viszont esze ágában sem volt ezt tenni, jóllehet ugyanazt a vágyat ébresztette föl benne egy félig pucér nı látványa, mint bárki másban. - Nem vennél fel valamit? - kérdezte. Gina felvonta egyik szemöldökét, és kortyolt egyet az italból. - Kicsit meleg van itt, te pedig a férjem vagy. Cam addig meredt rá, míg a lány végül elegánsan megvonta a vállát, és felállt. - Ha ragaszkodsz hozzá! - Elsétált mellette az ágy felé. A halványsárga ruha, amelyet viselt, olyan vékony selyembıl volt, amilyet Cam még sohasem látott. A ruha úgy fedte el hosszú combját, hogy Cam aktjai olcsó bóvlinak tőntek mellette. Gina persze nem vett fel magára vastagabb ruhát. A köntöse pont olyan volt, mint a hálóinge, csak éppen csupa csipke. Semmit sem fedett el testébıl. Cam már teljesen fel volt izgatva. Az a halk suhogás, amellyel a lány elhaladt mellette, mintha a legcsábítóbb hang lett volna a világon, amit valaha is hallott. Finom puha bırrıl, és lágy domborulatokról mesélt.

Gina újra felugrott. - Elfelejtettem a levelet! - Visszament a szekrénykéhez, és kinyitotta. Cam átkozta engedetlen testét, és mereven a lángokat nézte, igyekezve csillapítani az ágyékában érzett lüktetést. A felesége játszik vele. Pontosan az ellentéte egy szőznek. Biztosan lefeküdt már Bonningtonnal, Wappinggel és még száz másik férfival. A mozgása egyáltalán nem olyan, mint egy szőzé. Mindenki tudja, hogy a szüzek összezárják térdüket, keresztbe rakják a lábukat, és elpirulnak, ha egy férfi lép be a szobájukba. Ezzel szemben itt van a felesége, aki azért rendelte haza ıt Görögországból, hogy az egész angol parlament elıtt kijelentsék, még szőz, de most éppen konyakot iszogat, és egy olyan hálóruhában fogadja, amelyre egy ciprusi asszony is méltán büszke lehetne. Gina visszalépett hozzá, kezében az összehajtott papirossal. - Te minden este ezt csinálod? - érdeklıdött Cam kissé dühösen. - Mármint? - kérdezett vissza a lány értetlen arccal. Hát nem veszi észre, hogy a kandalló parázsló fénye lábának teljes sziluettjét átvilágítja a ruhán? Cam még a combja felsı részének puha gömbölydedségét is látta. Megint keresztbe tette lábait. Ez a helyzet kezd nevetségessé válni. - Minden este így ücsörögsz, konyakot iszogatva, és félig csupaszon szórakoztatod a férfiakat? a férfi hangja durván csengett. Gina kuncogni kezdett. - Ilyen lenne egy kurtizán élete? Eddig úgy tudta, kevésbé békés és jóval... sőrőbb estéik vannak. De persze, meghajlok a te szakmai tudásod elıtt. Cam nem tehetett mást, mint csendben maradt. Az ı kis felesége elég furcsa szőz nıt alakít. - Te jó ég! - kiáltott fel Gina meglepetést színlelve. - Felségednek mintha kissé lilulni kezdene az arca. Pedig figyelmeztettelek, a szobámat kissé túlfőtötték. A kérdésre válaszolva, esténként szívesebben fürdök, és a hajam nagyon lassan szárad. A konyakivásra pedig a munka közben szoktam rá. Úgy érzem, megnyugtat. Te nem így gondolod? - A következıket szinte búgó hangon mondta: - Egy kisebb pohárka után teljesen elengedem magam, és készen állok egy hosszú éjszakai pihenésre. Micsoda boszorka! Szándékosan próbálja elterelni a figyelmet, ki tudja, miért. Ám ezt a játékot ketten játsszuk! Cam olyan merészen nézett végig rajta, hogy az felért egy csókkal. - Miféle munkát találsz annyira kimerítınek, kedvesem? Mint a te hites urad, örömmel leveszem a válladról egy részét. - Most ı is tőnıdve kortyolt egyet a konyakjából. - Lefekvés elıtt a munkamegosztást még az alkoholnál is pihentetıbbnek tartom. Gina félrenyelt. - Én például – folytatta a férfi -, ha majd egyszer olyan szerencsés leszek, hogy megházasodom, és itt természetesen egy beteljesedett házasságra gondolok, akkor ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a feleségem minden este nyugtassa le magát lefekvéskor. Ebben pedig szívesen a segítségére leszek. Gina édesen rámosolygott. - Szerencsés asszony lesz, akit választasz. És a birtok ügyes-bajos dolgait magad intézed majd, vagy neki is ki kell vennie a részét? Cam élvezettel nézett a lány szemébe, aztán egy pillanat múlva összeráncolta a homlokát. - Miféle birtokról beszélsz? Gina egy halom papírra mutatott, amely rendezetlenül tornyosult a széke melletti asztalkán. - A te birtokodról, amelyet jelen pillanatban én vezetek. Persze miután a házasságunkat érvénytelenítették, fel fogok hagyni ezzel a tevékenységgel. Cam csak pislogott. - Azt hittem, ezzel Rounton és Bicksfiddle foglalkoznak. Miért terhelnek téged ilyesmivel? - Mert Bicksfiddle nem tud önállóan fontos döntéseket hozni, Cam. Tudod jól, a birtok legfontosabb kérdéseiben én döntök. Levélben is írtam neked sok mindenrıl. - Igen, de soha nem gondoltam, hogy te magad foglalkozol a napi problémákkal. Azt hittem, Bicksfiddle évente egy-két alkalommal leült veled beszélni errıl. Gina felszisszent. - Évente egy-két alkalommal? - Rámutatott az asztalon álló halomra. - Azok ott Bicksfiddle

kérdései erre a negyedévre. És valamennyi azonnali figyelmet igényel! - Az ördögbe! - kiáltott fel Cam. Felkapott egy papírlapot. A levélben Bicksfiddle újabb összegeket kért iskoláztatásra. - Kik ezek az emberek? Henry Polderoy és Albert Thomas FelsıGirtonból. Eric Horne és Bessie Mittins Alsó-Girtonból. - Ó, egek – szólalt meg Gina. - Bessie megint áldott állapotban lehet. - Ki ez? Valami szolga a házban? - Nem, ezek az emberek a faluban élnek. Nem tudom, emlékszel-e, a birtokhoz két falu is tartozik. Henry Polderoy a helyi kovács, akinek tavaly télen megsérült a karja, és nem tudott dolgozni. Három kisfia van, akik mind ugyanazon a napon születtek. Micsoda délután volt az, Cam! A férfi Gina zöld szemét nézte, amelynek fénye megcsillant a pohara peremén. - Mrs. Polderoy volt olyan kedves, és megkért, legyek a fiúk keresztanyja. Amilyen szerencséje volt, éppen aznap jártam a faluban, amikor az elsı kisbaba megszületett. Ezért aztán meglátogattam újszülött keresztfiamat. De Mrs. Polderoy még mindig nem érezte jól magát, és nem sokkal utána ki is bújt a második fiú! Neki a James nevet adtuk. Édes kis fickó volt, és amikor megfürdettük és bebugyoláltuk, megérkezett Camden is. - Camden? Gina bólintott. - Igen, ı a te nevedet kapta. Azt hiszem, két vagy három Camden is él a faluban. - De mégis miért nevezik el a fiaikat utánam? - Azért, mert te vagy a birtok tulajdonosa. Te birtoklod a földet, amelyen élnek, és ki vannak neked szolgáltatva a megélhetésük terén. Ha visszavonod az állatlegeltetési jogaikat, éhen halnak. Ha megszünteted az iskoláztatási hozzájárulást, akkor szegényházba kerülnek. Cam nem tudott mit mondani. Megint a kezében fekvı papirost nézte. - És mi a baja Bessie Mittinsnek? - Bessie-nek semmi baja, csak éppen folyton teherbe esik. - És a férje mit dolgozik? - Nincs neki férje – felelte Gina vidáman. – Attól tartok, ı egy tipikus könnyővérő nı. Azt állítja, nem tud ellenállni a szép férfiaknak, és Alsó-Girtonban, úgy tőnik, jó kiállású férfiak élnek. Mármint bizonyos szempontból azok – tette hozzá kuncogva. Cam azonban csak mosolygott. Valamin nagyon gondolkozott. - Csak nem azt akarod mondani, hogy jelen voltál Henry Polderoy gyerekeinek születésén? - Az elsıén nem, csak James és Camden születésénél voltam jelen. - Ennyire megváltoztak a dolgok, amióta elhagytam Angliát? – kérdezte Cam. – Esküdni mertem volna, hogy egy fiatal szőz lányt nem engednek szülı nı közelébe. - Nos, ez a férjezetlen nık esetében igaz is – magyarázta Gina. - Te viszont férjezett vagy, ráadásul nem is akárkivel! Gina most egyenesen ránézett. - Én vagyok a hercegnı – jelentette ki. – Bessie Mittins vagy Mrs. Polderoy számára nem az a fontos, hogy te elmenekültél a hálószobámból az esküvınk éjszakáján. Nekik egy hercegnı kell, én pedig az vagyok. – Kiitta az utolsó korty konyakját. Cam újra a kezében fekvı papírra pillantott. - De miért fizetünk iskoláztatási támogatást a szomszédos járásnak? Az már nem Stafford birtoka? - Stafford nem foglalkozik a birtokával, soha nincs ott – magyarázta Gina. – Csöppet sem érdekli, hogy mi történik az ott élı emberekkel. Ha nem segítenénk, éhen halnának. És a mi birtokunk szerencsére profitot termel. - Én még azt hittem, hogy mi nem foglalkozunk a birtokkal – mondta döbbenten Cam. – Azt hittem, te Londonban élsz. - Régebben valóban ott éltem – vonta meg a vállát a lány elegáns mozdulattal. – De az elmúlt öt évben az esztendınek legalább felét Girtonban töltöttem. Túlságosan bonyolult lett volna zökkenımentesen irányítani a birtokot anélkül, hogy a helyszínen vagyok. - Már régen ki kellett volna rúgnod Bicksfiddle-t – csattant fel Cam. – Én világos instrukciókkal

láttam el. Miután apámat betegsége az ágyhoz kötötte, ıt kértem fel, hogy mindent intézzen. - Girton hercegnıje én vagyok – ismételte meg Gina. – Tizenkét éve vagyok hercegnı, és abból nyolc éve én igazgatom a birtokot… miután apádnak nem volt rá ereje. - Én is tudom, mióta vagyunk házasok! – Cam egy második lapot is felkapott a halomból. – Mit jelentsen ez a gyapjúszövetüzlet? - Próbálom újraéleszteni a házi szövéső gyapjúszövettel való kereskedést a faluban. Az elmúlt években számos aszályon túl vagyunk, és a juhtenyésztés nem fenntartható jó aratás nélkül. Cam gyomrában egyre nagyobb gombolyaggá nıtt a bőntudat. Visszahajította a leveleket az asztalra, de azok a földre hullottak. - Te egy jótékonysági intézményt kreálsz a birtokból – állapította meg. – Apámnak ez biztosan nem tetszene. - Ha apád nem vont volna ki minden pénzt a földbıl anélkül, hogy legalább egy keveset visszaforgatott volna, akkor mos nem lenne annyi elszegényedett lakónk. Camet újra mardosni kezdte a bőntudat. Szerencsére azonban mestere volt a kellemetlen érzések elnyomásának, így ezt az érzést is kiverte a fejébıl, és helyette inkább Gina skarlátvörös száját, és hosszú, karcsú nyakát kezdte pásztázni. Amikor, megrémülve az erıs vágytól, amelyet Gina nyakának puszta látványa keltett benne, gyorsan újra felnézett a lány arcára, ı újabb papírt adott a kezébe. - Ez itt a zsarolólevél – mondta, és felállt a székrıl. – Töltsek még egy kis konyakot, felség? - Miért szólítasz hirtelen felségnek? – kérdezte Cam bosszús hangon. – Néhány perce még Cam voltam. Gina kitöltött az aranyló folyadékból egy leheletnyit a saját poharába. Azután megfordult, és a férfi pohara felé nyúlt. Cam csak félig lehunyt szemmel nézte. - Kezdesz felbosszantani, Cam – szólalt meg összeszedett hangon. – Gondolom, a közeli ismerıseid hasonló érzésektıl szenvednek nap mint nap, ezért nem fogok nagy ügyet csinálni belıle. Cam kis híján bocsánatot kért, de gyorsan észbe kapott: ı soha nem kért bocsánatot. A leghasznosabb dolog, amit az apjától tanult, az az, hogy soha ne ismerje be bőntudatát. - Igazad lehet abban, hogy bosszantom a körülöttem élıket – felelte. – Marissa néha elég hangosan panaszkodik emiatt. - Efelıl nincs kétségem – mondta a lány, hangjában némi együttérzéssel. Cam még várt volna valamit, de Gina mást nem mondott. - Szeretnéd megismerni Marissát? – kérdezte végül. - Gondolom, ı az a teltkarcsú ifjú hölgy, aki az istennıid számára modellt ült – gondolkodott hangosan Gina, majd nagy pohár konyakot nyomott a kezébe, és visszaült. Halványsárga papucsát közelebb tolta a kandallótőzhöz, és kényelmesen mozgatta benne lábujjait. – Bizonyára közeli barátok vagytok. Cam alig hitte el, amit hall. - Téged egyáltalán nem érdekel, hogy Marissa a szeretım-e? – kérdezte zsörtölıdve. A lány eltöprengett. - Nem. Mint a feleséged, csöppet sem élvezném, ha meztelen testemrıl egy kalaptartót mintáznál meg. Ha azonban Marissát nem zavarja, hogy teste egy használati tárgy alapjául szolgál, miért tiltakoznék ellene? - Az ördögbe is! Nem minden szobrom funkcionál kalaptartóként! – háborodott fel a férfi. – Csupán egyetlenegy! Gina szája sarkában mosoly bujkált. - Attól tartok, az a te kalaptartód olyan hírnévre tett szert Londonban, amellyel korábbi munkáid, már amelyik eljutott idáig, nem dicsekedhettek. - Soha nem lett volna szabad azt a szobrot eladnom Sladdingtonnak. Proserpinát nem kalaptartónak szántam, ha tudni akarod. Ha jobban szemügyre veszed, láthatóan virágokat tart a kezében. Nem kellett volna egy Sladdington-féle alaknak eladnom ıt. De eszembe sem jutott, hogy azt a szobrot kalaptartónak fogja használni.

Gina együtt érzıen nézett rá. - Az a szobor nagyon jól elálldogál abban az elıtérben. - Miért, te láttad? Hiszen az a szobor meztelen, Gina! Különben is, mit kerestél te Sladdington házában? - Meg akartam nézni a férjem híres remekmővét. Legalább száz embertıl hallottam róla. Azt hiszem, Sladdington kimondottan azért utazott Görögországba, hogy vegyen tıled egy szobrot, és ezzel sikerült is felhívni magára a figyelmet. - Átkozott pojáca! – dörmögte Cam. – Mégis mit képzel, hogy fiatal hölgyeknek meztelen szobrokat mutogat? - Ó, emiatt nem kell aggódnod! Az a szobor nem meztelen – javította ki Gina. - Valóban? A lány a fejét rázta. - Sladdington rátekert valamit a derekára. Camnek még a szava is elállt a döbbenettıl. - Azt akarod mondani, hogy bepelenkázta Proserpinát? - Nem nevezném pelenkának. Inkább… - itt elhallgatott, mert kereste a megfelelı szót. - Szóval így állunk – kesergett Cam. – Arról vagyok híres Londonban, hogy van egy pelenkába bújtatott Proserpina-szobrom. Gina elnyomott magában egy ásítást. - Elnézést – mondta. - Lehet, hogy a márki dühös lesz? – olvasta hangosan a levelet Cam. – A hercegnınek van egy bátyja. Ez meg mi az ördögöt akar jelenteni? - Ez itt a zsarolólevél. Az anyámnak küldték, a londoni házába. - Felettébb furcsa – vonta össze szemöldökét Cam. – Ez a levél egyáltalán nem hasonlít az elsıhöz. - Én azt sohasem láttam. - Mivel nem hittem, hogy az a levél létezik, apám kénytelen volt megmutatni. Nem emlékszem pontosan, de a kézírás mintha más lett volna. És franciául írták. - Pedig ugyanattól az embertıl kell származnia – vitatkozott Gina. – Hány zsaroló lehet, aki ennek az információnak birtokában van? Cam vállat vont. - Lehet, hogy most már több is van. Kinek meséltél a vér szerinti anyádról? - Csak a legközelebbi barátoknak. - Hát ez nagy butaság volt, ha meg akartad tartani születésed körülményeinek titkát! - Nem szeretem, ha butának neveznek – jegyezte meg a lány. Azzal fenékig kiürítette a poharát. – Nagyon élveztem ezt a beszélgetést, de kezdek fáradt lenni. Cam félig lehunyt szemhéja alól nézett fel rá. - Nem kell megsértıdni. - Nevetséges a megjegyzésed. Akárkinek is meséltem Ligny grófnırıl, arról fogalmuk sem lehet, hogy volt egy másik testvérem is. - Ha valóban van egy bátyád, akkor is furcsán van megfogalmazva, nem gondolod? - Szerintem pedig elég eredeti. - Igen, én is így értettem. Az elsı levél nagyon szerencsétlenül volt megfogalmazva. Emlékszem, apám arra a következtetésre jutott, hogy csakis a grófnı szolgálói közül írhatta valaki. Gina a kandallónak támaszkodott. Cam úgy tett, mintha a levelet tanulmányozná, pedig a combját leste. Gyönyörő lába volt. Ez a lány tetıtıl talpig tökéletes, karcsú és elegáns. Nem akart még menni, ezért továbbra is színlelve tanulmányozta a kezében tartott levelet, miközben az járt a fejében, mennyire szeretné, ha azok a lábak a dereka köré fonódnának. Aztán Gina egy kis idı múlva megköszörülte a torkát. Cam felnézett. Tekintetük találkozott: a zöld, kacér szempár és egy sötét, kéjvágyó férfi szem. - Valami tetszésedre valót látsz? – kérdezte Gina gyöngéden.

Cam felállt, és egy lépést tett felé.

Tizenhatodik fejezet Egy elutasított asszony hálószobája

Carola Perwinkle nem aludt jól. Igaz, az ágyában feküdt, de közben a fogát csikorgatta és reszketett a dühtıl. A férje, az a megátalkodott ördögfajzat, nem elég, hogy levegınek nézte, még arról is megfeledkezett, hogy üdvözölje, és ezzel eredendı bőnt követett el! - Gonosz lélek! – suttogta Carola halkan, nehogy a szobalány meghallja a másik szobában. – Sátán! Ördög! Aztán elhallgatott, és némán az ágya fölé erısített selyembaldachinra meredt. Hirtelen halk kopogtatás hallatszott. A szobalány berontott, hogy megnézze, ki az, és úgy állt meg, hogy eltakarja az ajtóban álló személyt Carola elıl. İ azonban megismerte a hangot, és rögtön felült az ágyban. - Bejöhet! – kiáltotta. - Jó estét! – üdvözölte Esme a szobába lépve. – Láttam az ajtó alatt egy fénycsíkot, és gondoltam, lefekvés elıtt átbeszélhetnénk a közös tervünket. - Semmi értelme – legyintett bánatos arccal Carola. – Tuppy szerelmes lett valaki másba. - Igazán? És kibe? – Esme arcán érdeklıdés ült, nem aggódás. - Ginába! Esme felnevetett. - Nála nem fog sikerrel járni. - Persze hogy nem! – csattant fel Carola. – Rajtam kívül senkinek sem kell az az undorító, semmirekellı alak! – Ekkor újra eltorzult az arca. – Ez mind azért van, mert én olyan buta vagyok. Tuppy azért nem érdeklıdik irántam, mert én még a pisztrángokhoz sem értek. - Hogy jönnek ide a pisztrángok? – kérdezte Esme megrökönyödve. - Olvastam egy könyvet a gıtékrıl, mert Tuppy sokat mesélt róluk – mutatott az asztalra Carola. – Cooke kézikönyve gıtékrıl, békákról és gyíkokról. İ azonban mos nem is akart gıtékrıl beszélni. Ehelyett Ginával a pisztrángok életciklusát taglalta. Te tudtad, hogy Gina az elmúlt években újratelepítette a pisztrángos folyókat Girtonban? - Ez a témakör sohasem merült fel köztünk. - Pedig így van. Állítólag azért haltak ki a halak, mert a vízszint egy bánya miatt megváltozott. Ha elég drámai képet vágtam volna, és van némi fogalmam a pisztrángokról, talán lett volna némi esélyem – nyavalyogta Carola. – De én a gıtékbıl készültem fel. İ pedig még csak meg sem említette a kétéltőeket! - Igazságtalan vagy magadhoz. Olyan gyönyörő, krémszínő bıröd van. És a fürtjeid is nagyon szépek! – Esme az ujja köré csavart egy puha hajfürtöt. – Nézd csak meg! A fodrászok álma vagy! Gina sokat adna érte, ha ilyen haja lenne. Úgy festesz, mint egy angyalka. - Az nem számít – felelte Carola durcásan. - Tuppy észre se vesz engem. Gina távozása után végig arról beszélt, mennyire intelligens a lány. Én pedig unalmas vagyok! Mint a falon a tapéta! Könnyek győltek a szemébe. - Képes voltam én kezdeményezni, és odamentem hozzá, hogy beszélhessek vele. Csak hogy végighallgassam a fárasztó történeteit a gıtékrıl! És erre mit kaptam cserébe? A barátnımet dicséri! Arcátlan alak! - dühöngött Carola. - Mind ilyen. Carola arcán most már végigcsordultak a könnyek. - De én szeretem ıt! İ az én unalmas, tudálékos... - Gıteszakértıd – vágott közbe Esme.

- Igen, de mégis az enyém. És vissza akarom szerezni! - Akkor részt kell venned az étkezéseken. Lady Troubridge átrendezte az ültetést, és én ültem szemben szegény ördöggel. Egy mellette árválkodó üres szék nem fogja növelni az irántad érzett szerelmét. - Próbáltam vele beszélgetni a szalonban. De ı csak arról tudott áradozni, hogy milyen intelligens lány Gina, amiért annyit tud a pisztrángokról. A vége pedig az lett, hogy felpofoztam! - Így már mindent értek... és miért pofoztad fel? Carola összeszorította száját. - Mert megsértett. - Mégis mivel? - Elıször is Gináról beszélt. Utána pedig, mintha ez nem lett volna elég sértı, még egy szörnyő megjegyzést is tett. - Milyen megjegyzést? - Megkérdezte, levágattam-e a hajam. Amikor azt mondtam, igen, ı megállapította, hogy Gina hajánál szebbet még soha nem látott. Esme a homlokát ráncolta. - Ez valóban nem volt túl udvarias lépés tıle. - Ezután pedig megkérdezte, híztam-e. - Ugye nem híztál meg? - Nem hiszem. De végig a melleimet nézte. Most, hogy visszagondolok, az egész a te hibád. Te mondtad, hogy az a narancsvörös ruhát vegyem fel, és úgy látszik, túl sokat felfedett a hájamból! Arcán végigpatakzottak a könnyek. - Tehát a melleidet nézte? És megkérdezte, híztál-e? - Igen – szipogta Carola. - Én pedig nemmel válaszoltam. İ erre azt mondta, akkor biztosan a korral változik az alakom. Esme felsóhajtott. - Helyesen cselekedtél, Carola. A férjed megérdemelte a pofont. - Bele kellett volna rúgnom. Felpofozni és megrugdosni! - Kíváncsi lennék, mi járt a fejében – tőnıdött hunyorogva Esme. - Tuppyra nem jellemzı az efféle durvaság. - Bizonyára csak kibökte az igazat. Tényleg öregszem, és megaszalódtam, mint egy szilva. Meg kövér is vagyok. - Elég legyen ebbıl! Teljesen nonszensz, amit állított! Nem vagy aszott. Úgy nézel ki, mint egy érett szilva, édes vagy és gömbölyő. - Esme kihúzott egy fürtöt Carola hajából, majd elengedte. Bárcsak ilyen szép hajam lenne. - Én inkább olyan szeretnék lenni, mint te. Te egy jó fejjel magasabb vagy nálam, és ettıl olyan elegánsnak tőnsz. Én olyan vagyok, mint egy nokedli. Azt hiszem, jobb, ha feladom a reményt. Tuppy nyilvánvalóan rám se hederít. - Carola Perwinkle! - csattant fel Esme. - Rám se hederít – ismételte meg Carola. - Én viszont úgy látom, jó irányba haladunk. Holnap azt szeretném, ha egy másik férfival flörtölnél, és egy még mélyebb kivágású ruhát vennél fel, ha van. De mindenképpen maradj Tuppy közelében. - Nem akarok – nyafogott Carola. - Nem tudok jól flörtölni. - Dehogynem tudsz. A flörtölés velünk született nıi tudomány. Kivel szeretnél flörtölni? - Senkivel. - Aztán hirtelen felvillant az arca. - Vagy talán Gina férjével! Elég jó kiállású, nem gondolod? - De igen. Szép a nevetése. - Jaj, Esme – szólalt meg panaszosan a barátnıje. - Nem is tudom, honnan a te rossz híred! Eddig semmi mást nem vettél észre a férfiakból, mint a karjuk izmosságát. - Mert egy férfi felkarjáról meg tudom állapítani a többi testméretét – magyarázta Esme huncut kacsintással. - Kölcsönadjam neked Bernie-t? İ a flörtre nagyon jól reagál, de mivel egy drága

ember, biztos lehetsz abban, hogy nem fogja komolyan venni. - De ı nem a tiéd? - Bernie jelen pillanatban nagyon helyesen az gondolja, túlságosan bolondos ı ahhoz, hogy komoly szexuális partnerként gondoljak rá. - Esme kis szünetet tartott. - Ha egyáltalán eszébe jut ilyesmi. Mert Bernie szellemi kapacitása kissé korlátozott. - Inkább Nevill-lel flörtölök. Elvégre ı már tud a mi kis összeesküvésünkrıl. Majd küldök neki egy üzenetet, hogy már a reggelinél kezdhetjük a színházat. - Carola ettıl kicsit vidámabbnak tőnt. Esme megcsókolta az arcát. - Hő, de finom barackillatod van! - Elindult az ajtó felé. - Köszönöm! - Szívesen, máskor is – fordult vissza a lány, majd kilépett a folyosóra. Odakint belebotlott egy magas férfiba. - Elnézést! - szólalt meg egy acélos hang a feje fölött. Esme a falnak támaszkodva összeszedte egyensúlyát, majd a földet nézve pukedlizett egyet. Nem kell elnézést kérnie, uram. Nekem kellett volna jobban figyelnek, hogy merre megyek. - Végül nem bírta tovább, és felnézett a férfira. Hogy lehet valakinek ennyire szép szeme? Kobaltkék. Túlságosan szép egy férfihoz. - Ez itt kinek a szobája? - sziszegte a férfi. - Jól érezte magát odabenn? Esme kifejlesztett egy olyan jeges pillantást, amely az évek során sok mindentıl megóvta. - Nagyon, nagyon jó! - Aztán némi kedvességet is belevitt a hangjába. - Azt kívánom, egy napon ön is tapasztaljon meg ekkora boldogságot. - El akart menni a férfi mellett. İ azonban karját kirakva megállította. - Lord Bonnington? - igyekezett megsemmisítı pillantást mérni a férfira. Sebastian azonban sohasem mutatta jelét annak, hogy bármi is elbátortalanítaná, és most sem. - Nem kellene más férfiak szobáját látogatnia! Mi történt volna, ha nem én kapom rajta, amint egy férfi szobájából kijön, hanem valaki más? Az ön jó hírneve már így is pengeélen táncol. Esme torkát szorongatni kezdte a düh. Azonban ellenkezett volna az elveivel, hogy dühét, vagy bármilyen egyéb indulatát felfedje egy férfi elıtt. Így csak rebegı szempillákkal válaszolt. - Az attól függ, hogy férfi vagy nı lát-e meg – válaszolta kihívóan. - Micsoda? - Kinek nem tanácsos meglátnia? Sebastian a fogát csikorgatta: - Egy férfinak! Esme egy röpke pillantást vetett rá, és magában elszámolt negyvenig. Azután megigazította szők ruháját, de olyan mozdulattal, hogy az még jobban felfedte kebleit, alig takarva mellbimbóját. - Nem kell válaszolnia – sziszegte dühösen Sebastian. - Biztos vagyok benne, hogy ki tudná magát menteni. Szerencsés lenne az a férfi, akit hallgatásra kellene bírnia. Esme csábos mosolyt villantott rá. - És én mindig megfizetem az adósságaimat. - A gyomra összeszorult a dühtıl, de arca egyetlen jelét sem árulta el. Lassan rámosolygott Bonningtonra, és éppen újabb provokatív megjegyzésen tőnıdött, amikor a férfi hirtelen kinyújtotta a kezét, és egy pillanatra megérintette az arcát. - Ne. A folyosón hirtelen csönd lett. - Mit ne? - Ne csinálja ezt! Erre semmi szükség. Egyszerre úgy tőnt el az imént felvett szexis, csábító viselkedés, mintha köddé vált volna. - Világosan kifejezte érzéseit, uram. Nem kell attól tartania, hogy megpróbálom önt elcsábítani. De hogy lehet valakinek ennyire kék szeme! Szinte könyörgött neki, hogy ne haragudjon rá. Aztán a férfi újra elırenyúlt, megragadta a vállát, és lassan, nagyon óvatosan magához vonta. Egész idı alatt a szemébe nézett. Esme pedig nem állt ellen. Sıt, mintha valami láthatatlan kéz vonzotta volna a férfi felé. Sebastian szája gyöngéd volt, de Esme kinyitotta az övét, és mire a nyelvük találkozott, addigra

már a márki sem volt annyira óvatos. Kis idı múlva pedig, amikor Esme már ott érezte a kezét a mellén, azon kapta magát, hogy belenyög a férfi nyitott szájába, és teste megremeg... Aztán végül gyızött a józan ész. Esme olyan hirtelen bontakozott ki a karjaiból, hogy a feje kis híján a falnak ütıdött. - Ha most megbocsát! Az a valami eltőnt a márki szemébıl, és most újra kéken csillogott. - Elnézést kell kérnem... Esme megállt. - ...amiért feltartóztattam önt. A lány heves szívdobogását újra a harag váltotta fel. - Akkor ezt vehetem úgy, hogy most már nem tartozom önnek semmivel, márki? Mélyen meghajolt, teljesen felfedve kebleit az elıtte álló férfinak. Csupán ı érezte, mennyire reszket a térde. És csak remélni tudta, hogy az arcán mosoly ül. Mert nagyon nehéznek tőnt magára erıltetni egy mosolyt. - Kérem, ne. - A férfi halk, nyugodt hangon beszélt, miközben tekintetük találkozott. Esmét újra furcsa érzés járta át, mintha a világ minden zaja megszőnt volna létezni körülöttük. - Most mennem kell – zárta le a találkozót Esme, csöppet sem csábító hangon. Egyetlen pillantást sem vetve a márkira, elviharzott a folyosón.

Tizenhetedik fejezet Ahol a vágy elıtérbe kerül

Ginának száraz volt a torka. Ujjait a harang alakú, üres konyakospohár köré fonta. - A dolog úgy áll – szólalt meg a férje -, valóban látok valamit, ami tetszik. Méghozzá nagyon. Mögöttük a kandallóban pattogott a tőz, miközben Cam olyan közel lépett, hogy alig néhány centiméterre állt a lány elıtt. - Szabad elvennem? A lány egy pillanatra nem értette a kérdést. Cam nem viselt parfümöt, a saját illatát hordozta, azt a friss, fás illatot, amelyben némi krétaszag keveredett. - Miért van krétaszagod? - kérdezte a lány, hogy idıt nyerjen. - Mert mielıtt nekikezdek egy szobornak, mindig papíron dolgozom. - Akkor nemrég még istennıket rajzoltál – állapította meg Gina, kétségbeesetten igyekezve nem gondolni az iménti kérdésre. - Esme... Cam azonban az ajkára fagyasztotta a szót, ahogy édes, gyöngéd csókot nyomott rá. A hatalmas férfikéz gyöngéden lebontotta Gina ujjait a pohárról. A lány a karjaiba borult, és arra gondolt: - Igen, vedd csak el, amit akarsz. - De nem mondta ki hangosan. Túl nagy lett volna a kísértés, hogy hozzátegye: - Siess, ne tétovázz! Cam mintha már el is felejtette volna a kérdést. Ujjaival végigszántotta a lány hosszú hajfürtjeit, miközben ajkát finoman az ajkához dörzsölte. - Gyönyörő a hajad – suttogta. - Úgy csillog a tőz fényében, mint a tőz maga. - Milyen költıi vagy – felelte Gina, és közelebb préselte magát a férfi testéhez. Cam újra megcsókolta, gyöngéd, simogató mozdulattal. - Nem istennıket rajzoltam. Hanem téged – jegyezte meg a férfi, hangjában némi meglepettséggel. - Pedig én nem vagyok istennı – mondta Gina. Kicsit még zavarta is a megjegyzésében lévı igazság. - Te annál sokkal több vagy – biztosította Cam. A lány testébe azonnal visszatért a hév. Férje úgy

csókolta a nyakát, mintha valóban istennı lenne. Ám ı nem ezt akarta. İ ennél sokkal többet akart. Karját ezért, amely addig hanyagul a férfi nyaka köré fonódott, lassan leengedte a hátára. Cam finoman végigjáratta ajkait Gina orcáján, majd a fülét kezdte csókolgatni. Gina megremegett, tenyerét a férfi izmos hátán pihentette. Aztán egy hirtelen mozdulattal erısen maga felé vonta testét. Meg kellett hagyni, izmos teste volt. A lány érezte a hátán végigfutó izmokat a vékony lenvászon ing alatt. Ettıl még erısebben kezdett verni a szíve, és még közelebb nyomta magát a testéhez. - Ha te nem veszed el, amit akarsz – mondta fátyolos hangon -, akkor majd én elveszem. Elfordította a fejét, megtalálta a férfi száját, és nyelvével kényszerítette, hogy kinyissa és megcsókolja úgy, ahogy tegnap csókolta. Megízlelte a férfiasan sötét, finom ízt. Cam végül megadta magát, és támadásba lendült. Nyelvét végigjáratta a lány ajkain, majd vadul foglyul ejtette, Ginát pedig minden ízében forróság öntötte el. Olyasfajta csók volt ez, amelyben megállt az idı, lusta, szenvedélyes, szívbıl jövı csók. A férfi kezét a lány mellére csúsztatta. Gina még mindig a férfi szájára tapadva némán felsikoltott, és kezei alatt megvonaglott. İ azonban nem ment közelebb. - Cam! - kiáltott rá zihálva. Kinyitotta a szemét, és látta, ahogy a férfi ıt nézi, szemében nevetés ül, és valami soha nem látott bujaság. - Te akartál kísérletezni, kis feleségem! - suttogta a férfi. Cam kusza haja, sötét szeme és hatalmas szempillái láttán Gina megszédült a vágytól. Csak bólintott, és úgy érezte, mintha egy óceán dübörögne a fülében. Cam azonban felhúzott szemöldökkel várt. Kezével tovább simogatta a lány mellét, amíg az újra magához nem vonta ıt. Olyan szorosan ölelte, ahogy csak bírta. Nem is lehetett ezt ölelésnek nevezni, mert a lány alig kapott benne levegıt. - Átkozott! - parancsolta suttogva. - Csókolj meg! - Nézzenek oda! Szitkozódik a hercegnı? - nevetett a herceg, és tekintetével az övét kereste. Csak csók, és más semmi? - Hogy lehet az ı hangja ennyire nyugodt, miközben Ginát majd szétvetette a vágy? Gina bólintott. Cam az ölébe kapta a lányt, szorosan magához vonta, az ágyhoz vitte, ahol letépte róla ruhájának felsı részét. Amint leesett a ruha, száját máris a lány mellére tapasztotta. Gina vadul felnyögött. Képtelen volt uralkodni magán. Valahányszor Cam a mellét szopogatta, újra és újra felnyögött a gyönyörtıl, testét megfeszítette a férfi súlya alatt, miközben Cam a térdével széttárta lábait. Kezével most ruhája alját is széttépte, amely a földön heverı selyem- és csipkehalomra hullott. Aztán újra fölé hajolt, Gina pedig ujjait a kusza, sőrő fekete hajba mélyesztve megvonaglott alatta. A férfi hirtelen egész testével ráfeküdt, testüket csupán nadrágjának vékony anyaga és a még megmaradt ruhafoszlányok választották el, és erısen hozzányomta ágyékát. Gina ösztönösen viszonozta a mozdulatot, és csípıjéhez dörzsölte csípıjét. A férfi rekedt hangon felkiáltott, és nyitott szájjal lüktetı, gyötrıdı csókkal viszonozta a mozdulatot. Gina behunyt szemmel, némán könyörgött. Azért könyörgött, hogy Cam tudja, mit akar tıle, anélkül hogy neki bármilyen megalázó dolgot kellene mondania. A férfi hirtelen megállt, és elvette róla a kezét. - Ne! - kiáltott fel fuldokolva Gina. Szorosan behunyta szemét, mert nem akarta látni azt, amit a férfi arcán látott. - Gina! Gina úgy tett, mintha nem hallaná. - Gina, abba kell ezt hagynunk! - mondta Cam túlságosan is kimért hangon. - Nem! - felelte a lány hisztérikusan. Cam nevetni kezdett, mire Gina kinyitotta a szemét. - Hogy tudsz ezen nevetni? - kérdezte követelızı hangon. - Ne értsd félre, én is akarlak. - Még egy gyakorlatlan szeretınek is szembetőnı volt az érces hang. A férfi elhúzódott, és leült az ágy szélére.

Gina teste minden ízében reszketett a gyönyörtıl és a kielégítetlen vágytól egyszerre. Tekintete szakadt hálóingére tévedt. A sárga selyem szétnyitva terült el a mellkasán, a kerek, telt mellek, halvány rózsaszínő bimbóival fedetlenül, egyenletesen emelkedtek fel és le, minden egyes lélegzetvétellel. Olyan szépnek tőnt minden, másnak, mint egy órával korábban. Tekintetét felemelve, a férjére nézett. Egy pillanat múlva már egy erıs kéz cirógatta mellét. A lány felsóhajtott, hátával enyhén homorítva, erısebben a kezébe nyomta mellét. - Az ég szerelmére, Gina! - csattant fel Cam, szinte elfúló hangon. - Az ırületbe kergetsz! - Aztán lehajtotta a fejét. Olyan ez, mint valami ösztönös reakció, gondolta Gina bizonytalanul, mialatt a következı pillanatban hallotta a saját kiáltását. A férfi megcsókolta, és ı... újra. És újra. Cam most már mindkét kezével a mellét fogta, a lány pedig testét kifordítva nyomta elıre magát, aztán érezte, amint a férfi puha haja a bıréhez ér, és egyre erısebben szívja. A gyönyör kiáltásai visszhangzottak a szobában, míg végül a férfi a szájára tapasztotta kezét, ı pedig beleharapott. Cam zihálva legurult róla. Gina mellé húzódott, és élvezte, ahogy a szakadt hálóing finoman simogatja krémfehér bırét. Négykézlábra emelkedve megállt a férfi elıtt: - A férfiaknak is van mellbimbójuk, nem igaz? Cam még mindig mintha levegıért kapkodott volna, amikor a lány felhúzta az ingét. Valóban volt mellbimbója, két gyönyörő, lapos pénzérme izmos mellkasán. Gina kísérletezı mozdulattal végighúzta ujjait az egyiken, mire a férfi összerezzent, mintha egy tó tükörsima felületét érintette volna meg. - Ha most itt megcsókollak, te is nyögdécselni fogsz? - Dehogy fogok! - felelte Cam a mennyezetet bámulva. Gina úgy gondolta, biztosan vár, amíg vissza nem nyeri normál légzését. Aztán lehajtotta a fejét, és folytatta a kísérletezést. Némi csalódással nyugtázta, hogy a férfi nem ad ki hangot. A teste azonban remegett, és egyik kezét a vállára tette, majd becsúsztatta a szakadt csipke alá, finoman végigcirógatva a lány puha bırét. Gina szinte hallotta, amint a tüdeje pumpálja a levegıt. Ez a hang bıven elegendı volt. A lány megpihent, hogy levegıt vegyen, mire a férfi eltolta magától. - Az ördögbe, Gina! - Nézzenek oda! A herceg szitkozódik! - tréfálkozott a lány. - İrség! Katonák! - Maradj már nyugton! - forgatta a szemét a férfi. Gina elırehajolt, zöld szeme pajkosan megcsillant, két kezébe fogta a férfi arcát, és színpadias csókra csücsörítette a száját. - Egy feleségnek nem szabad megcsókolnia a férjét? Micsoda telt, cseresznyepiros, duzzadt, érzéki ajkak! Cam érezte, hogy ebbıl baj lesz. - Abba kell hagynunk ezt a képtelen játékot! - jelentette ki erélyes hangon. - Elég volt. Még néhány perc, és a te márkid fel lesz szarvazva. - Akkor lenne felszarvazva, ha elveszíteném a szüzességemet – helyesbített Gina. - De ott még nem tartunk. - Azt te csak gondolod! - érkezett a válasz. A férfi nyaka köré hófehér kar fonódott. Cam beleborzongott a gondolatba. Ha most azonnal nem hagyja el ezt a szobát, akkor magáévá fogja tenni Ginát. Ebben biztos volt. Csakhogy neki ott az a gıgös márki! Hirtelen egy édes hang meleg leheletét érezte a nyakán. - Köszönöm, Cam! Nagyon... élveztem. A férfi megragadta Gina karját, és lefejtette a nyakáról. - Egyetértek. Én is élveztem. - Felállt, és elindult, de amikor a lányra pillantott, képtelen volt uralkodni magán. Gina nevetett. - El sem tudom mondani, mekkora örömet okoztál azzal, hogy rájöttem, én, az egyszerő kis

Ambrogina, képes vagyok a kétségbeesés határára kergetni egy férfit. - Azért ezt nem nevezném a kétségbeesés határának – jegyezte meg Cam kicsit sértıdött hangon. Gina szélesen elmosolyodott. - Esme szokott így fogalmazni. - Hát, ami azt illeti, közel jár az igazsághoz – ismerte be Cam. Gina puszta látványa, ahogy az ágyon ült, már szinte az ırületbe kergette. Miközben így bámulta, a lány leengedte hosszú, vékony lábát az ágy szélére, és magára vette a köntösét. De a gyönyörő mellei még így is átlátszottak. Aztán odasétált a férfi elé, mint valami végzet asszonya. - Azért ne légy olyan biztos a gyızelmedben – dünnyögte Cam. - Nem gondoltam, hogy képes vagyok rá, hogy... - A kétségbeesés határára kergess egy férfit – fejezte be Cam. Gina szája szegletében reszketı mosoly jelent meg, a tekintete azonban komoly maradt. - Néha úgy érzem, hogy megöregedtem anélkül, hogy valaha is fiatal lettem volna. - Öreg? Mennyi is vagy? Huszonkettı? - Huszonhárom. Ez a kor már öreg az elsı házassághoz, Cam. - A való világban nem az. Görögországban a legtöbb lány huszonévesen megy férjhez. - Én nem ismerem a való világot. Én csak ezt a világot ismerem, és ebben a világban sokszor hallottam, amikor a fiatal lányokat kiszáradt vénlánynak neveznek, olyanokat, akik velem egykorúak, vagy kicsit idısebbek. Az hiszem, én is... - a hangja itt elcsuklott. - Csak nem azt akarod mondani, hogy úgy érzed, te is kiszáradtál? - Cam hangjában ıszinte hitetlenség csengett. - Nem, csak, tudod... - a lány köntöse kötıjével babrált, aztán Camre nézett. - Tudod, mivel én már férjnél vagyok, sok beszélgetést hallottam arról, mi folyik egy hálószobában. - Azt gondolom. Arról pletykálgatnak a nık, mit szeretnek az ágyban. Gina kissé meglepett arcot vágott. - Pont ellenkezıleg, inkább arról beszélnek, hogy a férfiak mit szeretnek. De én... - újrakezdte a mondatot. - Az egyértelmő, hogy a férfiak a fiatal lányokat szeretik. Mindenütt ezt látjuk. A házaspárok ritkán hálnak együtt, és a férjeknek gyakran van fiatal szeretıjük. Nem az én korombeliek, jóval fiatalabbak. - De azoknak a férfiaknak nem te vagy a feleségük. - Kezével megérintette a lány selymes haját, aztán végigsimította vállait, a mellét, és végül gyönyörő kerek csípıjét. - Az a férfi, akinek te vagy a felesége, soha nem akarhat senki mást. Sem fiatalabbat, sem öregebbet. - Nem gondolod, hogy túlságosan öreg vagyok? - Tekintetük találkozott, és a férfit meglepte a Gina szemében látott aggódás. - Túlságosan öreg... a szeretkezéshez? Te magadnál vagy, Gina? A férjed még akkor is az ágyba vonszol majd, amikor már nyolcvanöt leszel, és alig bírsz mozdulni. - Megkockáztatott egy pillantást a lány testére, amelyen a köntös újra szétnyílt, amikor Gina a kötıjével babrált. Hüvelykujjával végigsimította az egyik halvány rózsaszínő mellbimbót, mire a lány torkából halk nyögés tört elı, és zihálni kezdett. Cam megismételte. Gina felsikoltott. - Gina, ha itt megérintelek – és mutatta -, az milyen érzés? Gina felsóhajtott. - Nagyon jó – suttogta alig hallhatóan. A férfi egyik karját a háta köré fonta. A lány kicsit elpirult, és zavart pillantással nézett rá. Aztán Cam, minden figyelmeztetés nélkül a szájába vette az egyik érzékeny mellbimbót. Elvégre csak erre vártak, szinte könyörögtek neki, hogy csókolja meg ıket. Gina felkiáltott, térde megroggyant, alig bírta tartani magát a férfi karjában. - Szóval te ilyen nyögdécselıs és sikoltozós vagy – állapította meg elégedetten a férfi. - Azt bizton kijelenthetem, te vagy az egyik legérzékibb nı, akit valaha megcsókolhattam. - Vagy talán a legérzékibb mind közül, tette hozzá magában. Gina olyan vágyakozó pillantással nézte, amelyben nyoma sem volt a szégyenlısségnek. Cam elmosolyodott, és úgy döntött, azért megpróbálja zavarba hozni.

- Szóval kiszáradtál? - súgta halkan a fülébe. Jobb kezét végigcsúsztatta a selymes hálóing elején. Aztán a keze hirtelen elérkezett a legédesebb dombocskához, amit valaha érzett. Még a hálóruha selymén keresztül is érezte a forróságot. A lány beleremegett a gyönyörbe. - Ha még ennél is készségesebb volnál – szólalt meg Cam rekedt hangon -, egyetlen férfi sem tudná elhagyni a hálószobád. Nem bírta tovább, szorosan magához ölelte. Nyelve a szájába hatolt, testét az övéhez szorította. Aztán visszalökte az ágyra, a lány pedig belé kapaszkodva, zokszó nélkül tőrte. Tovább tépte a hálóinget rajta, amely teljesen szétnyílt, és az egész érzéki test ott feküdt elıtte. Lehajolt, hogy megcsókolja, miközben kezét lejjebb csúsztatta... egyre lejjebb. Gina ugrott egyet a karjában, ahogy megérintette. Mennyeien puha volt és édes! A férfi agyát újra elöntötte a kéj, és csak csókolta, nyelvével vadul játszott a szájában, miközben azt kívánta, bárcsak egész testével tehetné ugyanezt. A lány szeme csukva maradt, a vállát markolta, és értelmetlen szavakat mormolt levegıért kapkodva. Cam mintha meg se hallotta volna. Száját most a mellére szorította, a lány pedig egész testét meghajlítva, alig hallhatóan, zihálva felsikoltott. Most megkapta Gina ırületig felajzott testét, amire mindig is vágyott, nedvesen, forrón, lüktetın. Amikor száját elvette a mellérıl, a lány elcsukló hangon annyit mondott: Ne! Cam ezért visszahajolt rá, és szívni kezdte a mellbimbót. Gina halkan nyögdécselt, nem állt ellen, tökéletes teste ott feküdt elıtte, gyönyörő, krémfehér bır, lába között a puha, pezsgıszínő szır. Ha ott megcsókolhatnám... Felemelte a fejét. A lány azonnal megragadta a karját, és rekedtes hangon rászólt: - Cam! Abba kell hagynod! - Csitt! - szólt rá Cam. - Csitt! - Ajkát a lány mellére tapasztotta, és olyanná formázta szájával, amelynél szebbet még márványból sem faraghatott volna. Gina zihálva szedte a levegıt, tekintete elhomályosult. A férfi keze olyan ritmusban mozgott, amelyet a nevénél is jobban ismert már. - Ó, Cam! - kiáltott a lány. Teste követte az ujjai mozgását. Cam a legszívesebben ráfeküdt volna, hogy azt tegye, amit ilyenkor tennie kell. Ez itt a feleségem, gondolta ködösen. İ az enyém. Vedd el, lüktetett az ágyéka. Vedd el, a tiéd, sürgette a szíve. Az egyetlen ellentmondó hang a fejében szólalt meg, valahol azon a tájékon, ahol a lelkiismeret lakott: Nem téged akar. İ azt a gıgös márkit akarja. A hangot gyorsan elhessegette, lábát pedig a lány karcsú teste köré fonta. Még ártatlan, abban biztos volt. Tudatlan és mégis... annyira tudatos. Ellenszegült a lába nyomásának, de közben testét görbítve még többet kért az ujjai simogatásából. Arcát vállában temetve, így könyörgött: Kérlek, Cam... kérlek... ne! Ezzel kényszeríthetnéd, hogy a feleséged maradjon, mormolta egy hang a fejében. Olyan hang volt ez, amely még emlékezett arra a győlöletre, amelyet a kényszerházasság után érzett apja iránt. A figyelmeztetı hang némileg lehiggasztotta, magához térítette éppen csak annyira, hogy ellen tudjon állni a kísértésnek. Fejét elırehajtva mohón megcsókolta a lányt, majd kezével olyan gyakorlott mozdulatot tett, amelynek senki sem tudott ellenállni. Megcsókolta egyszer, majd még egyszer. Ujjai ugyanarra a ritmusra jártak, amely az ágyékában lüktetett, amit alig tudott türtıztetni. Aztán egyik hüvelykujjával megdörzsölte a lány mellbimbóját... és ilyen könnyő volt, az ı Ginája, az ı felesége... reszketve élvezett el. Sikoltozós volt, ennyit már tudott. Úgy ernyedt el a kezei között, akár egy frissen hullott falevél. Cam a fogát csikorgatva állt ellen a csábításnak, hogy beléhatoljon, hogy megérezze teste utolsó remegését, és az ürességet saját maga forró lüktetésével töltse meg... De mégis elhúzódott. Gina kinyitotta a szemét, de nem volt kedve magához térni, így újra behunyta. Egész teste ragyogott, a gyönyör elnehezítette lábait. Cam azonban csak azt dünnyögte: - Most mennem kell, Gina. Nem helyes, amit csinálunk. - A hangja szinte erılködı volt. Gina

újra kinyitotta a szemét. A férfi egyik kezével végigsimította a haját. Úgy festett, mintha négy-öt különbözı tincsbe szedték volna szét. Hát persze hogy nem helyes. Gina egy másik férfi menyasszonya, ı pedig Cam, a gyerekkori barátja. A lány igyekezett összeszedni magát, de közben ernyedten feküdt a kielégültségtıl. - Nem fogok többet bejönni a szobádba – mondta Cam. - Ez... az affér... nem ismétlıdhet meg. Én... - Ne kérj bocsánatot – mormolta a lány. Cam meglepetten nézett rá. - Nem is akartam. Miért, talán kellene? Gina erre elmosolyodott. - Tılem már egy csók után is kértek bocsánatot férfiak. Te pedig... Cam elmosolyodott. - De mi házasok vagyunk. - Pillanatnyilag még igen. - Nekünk most csak a pillanat számít. És egyébként sem tettünk sokkal többet a csókolózásnál. Még hogy nem tettek többet? Gina lábaköze még lüktetett, a levegıt még szaporán szedte, és Cam ezt a csókolózással egyenértékőnek nevezte? Cam elkezdte visszatőrni az ingét a nadrágjába. - Jobb, ha elmegyek – mondta. - Elég furcsán venné ki magát a házasságunk érvénytelenítése, ha most valaki rajtakapna, amint kijövök a szobádból. Erre már Gina is magához tért. Összehúzta magán a köpenyét. Beletelt pár pillanatba, amíg felfogta: Cam továbbra is érvényteleníttetni akarja a házasságot. Meg se fordult a fejében, hogy házasok maradjanak. Néhány perc elteltével a férfi pont olyan kifogástalan külsıvel állt elıtte, mint amikor belépett a szobájába. Ginát hirtelen harag járta át. Hogy tud ilyen közömbösen viselkedni? - Nekem viszont köszönetet kell mondanom – szólalt meg a lány, és karjánál fogva visszatartotta a kifelé igyekvı férfit. - Nagyon meggyızı voltál. Cam azon nyomban harcias modort vett fel. - Annyira örülök, amiért ezen a problémán inkább veled dolgozhattam, mint Sebastiannal – búgta a lány. - Most visszanyert önbizalommal mehetek aludni. Cam mozdulatlanul meredt rá. Aztán egy pillanat múlva meghajolt. - Én pedig örülök, hogy hasznodra lehettem – mondta, azzal kilépett az ajtón. Gina az este hátralevı részében azon gondolkodott, hogyan tudott volna okosabban elbúcsúzni tıle. Mire hajnalodni kezdett, pontosan tudta, mit kellett volna mondania, ha nem ilyen ostoba. Voltaképpen két variációt is kidolgozott. Az elsı verzióban mondatát borotvaéles hatással fejtette volna ki: Nagyon hálás vagyok érte, hogy ezek után kellı önbizalommal fekhetek be az én drága Sebastianom ágyába is. Mintha Sebastian vágyakozna iránta. Ami nem igaz, de nem számít. Azután ott volt a második változat. Ez az éjszaka folyamán folyton változott, és több emlékképpel is kiegészült. De a lényege ez volt: Szeretném, ha visszajönnél velem az ágyba. És néha még azt is hozzátette: kérlek! És néha hagyta, hogy a szakadt hálóruha elhulljon testérıl, miközben a mondatot elmormolta.

Tizennyolcadik fejezet A vendégeknek nem kell dél elıtt felkelniük

Gina nagyon késın ébredt, és szép lassan tért vissza testébe. Eltőnt az a tegnap esti felhevült, diadalittas nı. Helyesen is tette, gyızködte magát, hiszen fontos, hogy az ehhez hasonló tapasztalatok a helyükre kerüljenek. A tegnapi este hihetetlenül élvezetes volt. Meg kell köszönnie a férjének. De tényleg! Most már nem kell idegeskednie a nászéjszakája miatt… az igazi nászéjszaka miatt Sebastiannal. Végre tapasztalatot szerzett. Egy keveset. A reggel könyörtelen fényében meglehetısen ziláltan festett a külsıje, és csöppet sem tőnt már olyan csábítónak a szakadt hálóing. Összehajtva félretette, magára öltött egy vászoninget. Aztán az ajkán titokzatos mosoly jelent meg. De nem a tegnap éjjel érzett gyönyör emléke mosolyogtatta meg. Cam vad és féktelen pillantása, és a mellkasában ziháló levegı jutott az eszébe… Szinte csodákat tett vele… egyszer s mindenkorra eloszlatta titkos félelmét, miszerint vılegénye azért nem reagál közeledésére, mert már nem elég fiatal. Mert túlságosan merev, túlságosan hercegnıs, túlságosan sovány. Úgy tőnt Cam egyáltalán nem látja így. Igaz, továbbra is kitartott a házasság érvénytelenítése mellett. Ez azonban a herceg természetének köszönhetı, állapította meg Gina. Cam mindig is szeretett kibújni a házassággal járó felelısség alól. Ám tegnap este akarta Ginát, és ez a legfontosabb. Így már tudja, mivel érje el, hogy Sebastian is akarja. Annie kukkantott be a szobába. - Programunk van délutánra! – újságolta, és fürgén nekilátott, hogy Gina haját hosszú fonatba fonja. – A hölgyeket meghívták a kertbe íjászatot gyakorolni. Chaplinék három órakor vívógyakorlatot tartanak. Ja, és lady Troubridge érdeklıdött, szeretne-e felséged csatlakozni hozzá. Egy pónifogattal bemegy a faluba, mert új baba született. - Szívesen megnézném a kisbabát – felelte Gina. Aztán észrevette a zsámolyon még mindig ott tornyosodó rendezetlen papírhalmot. – De túl sok munkám van, amivel végeznek kell. - Túl sokat dolgozik, felség! – feddte meg Annie. – Ez a sok munka nem tesz jót. - Lehet, de a leveleket mégis meg kell válaszolni. - Asszonyom, melyik ruhát óhajtja felvenni délelıttre? – Annie érezte, vesztésre áll az elkezdett szóváltásban. Amikor Gina belépett a szalonba, alig volt ideje köszönteni Sebastiant, lady Troubrdge máris tapssal terelte a vendégeket az ebédhez. A levest már felszolgálták, amikor Cam besétált az ebédlıbe. Haja rendezettnek tőnt, vállát azonban egy fehér krétacsík szennyezte be. Gina nem nézett rá. Úgy döntött, nem jelent számára semmit, hogy Cam úgy siet Esme felé, mint méh a virághoz. - Sebastian! – fordult a férfihoz elbővölı hangon. – Megyek, keresek egy nyugodt sarkot a könyvtárban, ahol néhány órán át leveleket írhatok. Találkozhatnánk késıbb a délután folyamán? A férfi biccentett a fejével. - Megtisztelve érezném magam. – A szobájához kísérte Ginát, majd mindössze egy fejbólintással búcsúzott el. Amikor azonban Gina belökte a szoba ajtaját, elakadt a lélegzete. A szobában teljes káosz uralkodott. Mindenfelé ruhák és könyvkupacok hevertek a padlón, amerre csak a szem ellátott. A szekrények ajtaja nyitva állt, és Gina fésülködıasztalának fiókja egyik sarkánál fogva lógott le a földre, a világos szalagok, amiket Annie a hajába szokott fonni, mind a földön hevertek. Sebastian zaklatott lett. - Úgy tőnik, valaki betört a szobájába. Kinn hagyta az ékszereit? - Nem. Lady Troubridge ragaszkodott hozzá, hogy mindenki tegye az ékszereit a széfjébe. Annie minden este el is zárta ıket. - Bölcs elıvigyázatosság – állapította meg Sebastian. – Ez esetben kétlem, hogy sok mindent

elvihettek. – Végiglépkedett a szobán, léptei nyomán a földön heverı finom fehérnemő kavarogva lebbent fel, majd viszolyogva ránézett Gina fésülködıasztalára. – Feltúrták a fésülködıasztalt, hátha hagyott rajta valamit. Az arcátlan gazemberek napközben jöttek be! Könnyen rajtakaphatták volna ıket a cselédek. – Sebastian felemelt egy hegyes üveget, majd egy koppanással visszarakta az asztalra. Az asztal oldalán vízcseppek gördültek végig a földön heverı fodor- és szalagkupacra. Gina óvatosan belépett a szobába. A tükrét leszedték és a falhoz támasztották. Az ágynemőjét lehúzták, a huzatokat a földre dobálták. - Soha életemben nem raboltak még ki – közölte reszketı hangon. - Most sem rabolták ki – felelte erre Sebastian. – Mivel nem volt mit ellopniuk, ezért csak a szobát túrták fel. Jól érzi magát, Gina? – Gina bólintott. – Ne aggódjon, a cseléd majd elpakol. Vajon csak az ön szobáját forgatták fel? Elvégre semmi okuk nem volt rá, hogy éppen ezt a szobát szemeljék ki. – Azzal megfordult. – Jobb, ha most megyek. Nem szeretném, ha itt találna valaki. - Nem hinném, hogy bárki is azt gondolná, egy szenvedélyes pillanatban ön cibálta le az ágynemőhuzatokat, Sebastian. A férfi szemei összeszőkültek. - Csak tréfáltam! – mondta gyorsan Gina, majd céltalanul lehajolt, és felvett a földrıl két főzıt. – Ez rendkívül kellemetlen. Önnel történt már ilyesmi? - Többször is. Az utóbbi idıben ezeken az összejöveteleken járványszerővé váltak a rablások. Tavaly a Foaker-birtokon kutatták át a szobámat, de mindössze egy pár mandzsettagombot vittek el. - A fehérnemőit is átkutatták…? Sebastian a Gina kezében lévı fodros pamutszalagra pillantott, majd gyorsan elfordította a tekintetét. - Ékszereket kerestek. Az emberek viszonylag gyakran rejtik legféltettebb kincseiket intim holmijuk közé. Értesítem lady Troubridge-et errıl a sajnálatos eseményrıl. Biztosan ki akarja majd kérdezni a szolgákat – közölte Sebastian, és távozott. Gina körülnézett. Bikksfiddle papírkupacát teljesen felforgatták. Felvett a földrıl egy selyemharisnyát, de nem látta sehol a párját. Végül leült a lecsupaszított ágymatracra, és ott várta, míg Annie odaér. Semmi kedve nem volt az összegyőrt holmiját nézni, ezért inkább a földet bámulta. Jóllehet, Sebastian szerint ez csak egy kis kellemetlenség, Gina annál jóval súlyosabbnak érezte a betörést. - Ördög és pokol! Cam az ajtóban állt, férfiasan, arcán ıszinte felháborodással. Gina szipogva nézett rá, a szeme könnybe lábadt. - Nézd meg, mit mőveltek itt! Cam futó pillantást vetett a lányra, majd újra káromkodott egyet, és sietve odament hozzá. Egy gyors mozdulattal a karjába kapta Ginát, leült és az ölébe ültette. A lány túlságosan meglepıdött ahhoz, hogy tiltakozzon, így fejét a férfi mellkasára hajtva csak hallgatta, amíg az szitkozódik még egy ideig. Aztán egy idı után kiengedte a gızt. - Elvittek valamit? Gina a fejét rázta, de felemelte a kezében tartott főzıket. - Ezt nézd meg! - Átkozott bitangok! – vicsorogta Cam. A lánynak reszketni kezdett az álla. - Nem hiszem, hogy ezeket valaha is újra fel akarom venni. - Gazemberek! – morogta Cam. – Ha másért nem, hát emiatt le kellene lınöm ıket! Gina néhány könnycseppel áztatta a férfi fekete kabátját. Cam vigasztalóan ringatta ıt a karjában, majd odanyújtott neki egy óriási, fehér zsebkendıt. Ekkor lady Troubridge rontott be az ajtón. - Te jó isten! – sikoltozta. – Egyszerően ki nem állhatom a tolvajokat, undorodom tılük! Te jól vagy drágám? Gina tisztában volt vele, hogy fel kellene állnia a férje ölébıl. Cam karjai azonban erısen,

szorosan fogták, így nem mozdult. - A felséges hercegnıt nagyon megviselte a dolog – jelentette ki Cam, felállt. – Megyek, és elkísérem ıt a könyvtárba, amíg rendbe teszik a szobáját. - Remek ötlet – felelte lady Troubridge sokatmondó pillantással. Cam ezután egyetlen szó nélkül kisétált vele a szobából. Amikor kiértek a folyosóra, Gina küzdeni kezdett, hogy kiszabaduljon. – Cam, tegyél le! Nem szeretnék leesni. - Nem fogsz leesni. - Túl nehéz vagyok, hogy lecipelj egészen a földszintig. Most rögtön le kell tenned! Komolyan mondom! Kérlek! - Nem teszlek le. Szeretlek cipelni – mondta a férfi, és kicsit megszorította Ginát. - Cam! - Mmm – tréfálkozott Cam. – Nem is olyan rossz dolog nıket cipelni. Minden olyan könnyen elérhetı így… - Cam tekintete derülten a lányra villant, a keze pedig… - Cam! – kiáltott fel Gina meglepıdve. - Így sokkal jobb. Most legalább már nem festesz úgy, mint egy ijedt kis nyuszi. - Nem is vagyok ijedt nyuszi! - Dehogynem! Még a szemed is piros – állapította meg Cam, és továbbsétált. - A lépcsın lemehetek egyedül? – könyörgött Gina. – Ez annyira zavarba ejtı! - Ki van zavarban? – Egy picikét elıretolta jobb kezét, és hangosan kifújta a levegıt. Odaértek a lépcsıhöz, amikor újra megszólalt: - Talán igazad van – mondta, és letette a lányt. Gina felnézett rá. Na, nem mintha azt akarta volna, hogy vigye le. - Még a végén én jövök zavarba – szólalt meg Cam, egyenesen Gina szemébe nézve. Gina azonban provokatív pillantást látott a tekintetében, és lesütötte szemét. Egy pillanat törtrésze volt csak az egész, de épp elég. - Jaj, ne – szólalt meg. – Még csak az kéne! Cam gyorsan körülnézett. A lépcsıfordulóban álltak, és senki nem láthatta ıket. Átkarolta Ginát, kezét végigcsúsztatta a hátán egészen a csípıje finom ívéig. - Részemrıl ez egy jótékony cselekedet volt – mondta mély érzéssel. – El kellett terelnem a figyelmed a téged ért veszteségrıl. Gina szemei összeszőkültek. - Miféle veszteségrıl? - Milyen gyorsan felejtesz! Már nem emlékszel azokra a főzıkre? Elıre láttam magam elıtt, hogy festesz majd a ruháidban, hisz alattuk a puha bırödön kívül semmi más nem lesz. - De miért… Cam ajkát ajkára tapasztva beléfojtotta a szót. - Miért? Mert főzı nélkül te olyan… - itt azonban elfelejtette, mit akart mondani, olyan forró volt Gina ajka, és a beszéd helyett szorosan testéhez vonta a lányt. Ezután pedig pontosan az történt, amit egész éjjel tervezgetett, amióta elvált Ginától: egyik kezét a lány mellére tette, a lány pedig a három réteg ruha anyaga alatt is hátraívelte testét és a férfi karjába roskadt, miközben Cam a sikolyát egy csókkal némította el. - Azt hiszem, így képzeltem – jelentette ki megelégedve Cam a feleségére nézve. Gina kábultan, nyitott szájjal nézett vissza rá. - De én nem – felelte, miközben Cam szorosabbra fonta karját körülötte, és újból szenvedélyesen megcsókolta. - Vajon képes lennél rá, hogy a szabadban szerelmeskedj? – suttogta az asszony fülébe. Aggódni kezdett, nehogy valaki feljöjjön a lépcsın, ezért visszatolta Ginát, és megigazította a ruháját. – Így ni, most már ugyanúgy nézel ki. - Mirıl beszélsz? Mielıtt azonban Cam válaszolhatott volna, Gina felelt magának. - Te szemérmetlen! Feltételezem, tisztában vagy vele, hogy egy angol úriember soha nem tesz ilyet! Cam elnevette magát.

- Azt akarod mondani, hogy néhányuk soha nem tesz ilyesmit, vagy úgy értetted, soha nem a szabadban teszik? Gina megfordult és ránézett, miközben elindult a lépcsın lefelé. Cam ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy felborzolja a lány haját. Olyan nagyon hercegnıs volt, büszke testtartásával és kimért beszédstílusával. - Ha a feleségem lennél... - szólt utána. - Az vagyok – vágott vissza Gina. - Tudod jól, mire gondolok. Egy napon, ha valóban házas leszek, és Girtonban fogok élni. Kiviszem majd a feleségemet a harangvirágos erdıbe. Ott olyan szemérmetlen leszek, amilyen vagyok. Az elıcsarnokba értek. Cam magabiztosan megigazította kabátját. Be kellett fejeznie ezt a beszélgetést, ha nem akarta kockáztatni, hogy társadalmi megaláztatásban legyen része. Ginára pillantott, és gyorsan úgy döntött, kimegy egyet sétálni. A lány a homlokát ráncolva nézett rá, mintha egy különösen bonyolult problémán tőnıdne. - Talán már nem emlékszel a harangvirágos erdıre? - súgta a fülébe Cam. - Dehogyisnem emlékszem! - csattant fel Gina. - Otthagytatok az éjszaka kellıs közepén. Hogyan is felejthetném el. - Ez viszont én felejtettem el – nevetett Cam. - Otthagytunk Stephennel? - Elıször azt mondtátok, hogy vámpírok vannak az erdıben – méltatlankodott Gina. - Túl jó horgász voltál. Meg kellett mutatnunk, hol a helyed a világban. Öt perc múlva kimenekítettünk, ugye? - Hát persze – felelte csalódottan Gina, és belökte a szalon ajtaját. A társalgás hangereje hirtelen felerısödött, mint a méhzümmögés. Szemmel láthatóan mindenki értesült róla, hogy a hercegnı szobáját felforgatták. Cam benézett, majd kihátrált a terembıl. A csupa férfiból álló társaság pillanatnyilag úgy tőnt, jól megvan nélküle. Volt valami a feleségében, ami az ırületbe kergette ıt. Egy kérges, bánatos nevetés tört elı belıle. Túl sokáig volt nı nélkül, ennyi az egész. És mivel Gina volt az egyetlen nı, akivel nem feküdhetett le, természetes, hogy az ırületbe kergette a kísértés. Mindez csak az érvényteleníttetés miatt van. Ez mindent megmagyaráz. Kisétált az istállókhoz. Az éjszaka közepén tisztán megfogalmazódott benne, hogy a házasság érvénytelenítésének kulcsa a szüzesség. Ám ha a felesége kísérletezni akar vele, mielıtt beugrik annak a begyöpösödött agyú márkinak az ágyába, miért is kellene panaszkodnia? Elsétált az istállók ajtajáig, s közben azokon a kérdéseken tőnıdött, amelyeket lady Troubridgehez akart intézni. Például, hová tüntették el a harangvirágokat a birtokról?

Tizenkilencedik fejezet Horgászati párbeszéd a folyóparton

Neville olyan kritikus hangulatban volt, hogy Carola azt kívánta, bárcsak inkább Esme Bernie-jét választotta volna flörtöléshez. Még nem értek le a folyópartra, mert Neville folyamatosan igazított valamit Carola öltözékén, miközben újabb és újabb tanácsokat osztogatott a flörtölés mővészetérıl. - Neville! - kiáltott fel Carola, megunva a dolgot. - Biztosíthatlak, Tuppy semmit sem fog észrevenni az öltözékembıl, még az se tőnne föl neki, ha rongyokban jelennék meg elıtte. - Ne becsüld magad ennyire le! - felelte a férfi, még egy utolsó kritikus pillantást vetve rá. Annak a kendınek el kell tőnnie rólad! - adta ki az utasítást, és egy mozdulattal levette Carola ruhájáról azt a kendıt, amit az öltöztetıjének fél órájába telt eligazítani rajta.

Carola a kendı után kapott. - Ez a ruha túlságosan kivágott kendı nélkül. Így nem mutatkozhatok! - Dehogynem! Így sokkal jobban nézel ki! - állapította meg elégedetten. Carola elborzadva tekintett le dús kebleire. - Már így is azt gondolja, kövér vagyok, Neville! Nem érted, hogy el kell takarnom ezt a sok húst? Ha így folytatjuk, Tuppy azt fogja hinni, legalább két méretet híztam. - Mikor mentél hozzá ahhoz a szegény emberhez? - Négy évvel ezelıtt. De miért kérdezed? - Csak a mellbıséged lett közben nagyobb. Valóban nagyobbnak tőnik, hiszen amikor elıször találkoztunk, még csak fiatal kislány voltál. Carola összeszőkült tekintettel nézett rá. - Az én ruhaméretem senkire nem tartozik. - Még akkor sem, ha megígérem, nem fogok sóvárogni buja dekoltázsod iránt? Sohasem engednék meg magamnak ilyesmit! De azt hiszem, a te erkölcsileg züllött férjed képes lesz rá. - Erkölcsileg züllött? Miket beszélsz? - Igen az – vágott vissza Neville. - Láttam, ahogyan rád nézett, miután a kártyaszobában lekentél neki egy pofont. Olyan kék volt a feje, mint azoknak a halaknak, amiket annyira szeret kifogni. Ha bármikor le akartam volna csapni rád, hogy megszerezzelek, abban a pillanatban tettem volna meg! Carola a férfiba karolt, és elmosolyodott. - Ó, Neville, te vagy a legjobb barát, akit csak egy nı kívánhat! - Ne mosolyogj rám így, mert a végén meggondolom magam, és nem engedlek át Tuppynak! Carola megszorította a karját. Addigra csaknem elérték a folyó partját, de a férfi elıtte egy pillanatra megállt. Carola szinte rángatta maga után. - Ott van! Megismerem a hátát! - Egy pillanat, Carola. - A lány komoly arccal nézett Neville-re. - Azért rám is kell, hogy gondolj! - Azt teszem – bólintott Carola. - Nem úgy értem. - A férfi most egyik ujjával felemelte a lány állát. Carola csak állt elıtte, ártatlan barna szemével a férfira pislogva. - Esküszöm neked, irigylem ezt a Tuppyt, akármilyen horgász is legyen! - dünnyögte. Aztán hirtelen a lány szájára vetette magát, mit sem törıdve vele, ahogy erıtlenül a mellkasát ütötte. - Tessék! - szólalt meg Neville egy pillanattal késıbb. Carola arca rózsaszínbe fordult, és teljesen felhevültnek tőnt. Mert az is volt, csak nem a vágytól, hanem haragjában. - Te... te! - sziszegte. - Nem viselkedhetsz ilyen udvariatlanul, Neville Charlton! - Legközelebb, ha valaki így elkap, rúgd bokán! - tanácsolta Neville, majd a folyó irányába indult. - És mostantól fogva velem foglalkozz, Carola, ne a te halárusoddal! - Tuppy nem is halárus! - tiltakozott Carola, még jobban elvörösödve. - Szép napot, uraim! - üdvözölte Neville a két idısebb úriembert, akik Tuppy mellett ülve éppen csalit vettek el egy unott szolga kezébıl. A férfiak mindhárman felálltak közeledtükre. Carola minden igyekezetével azon volt, nehogy a férjére nézzen, azt azonban észrevette, csak egyetlen üres szék áll mellette. El akart indulni felé, amikor Neville megelızte. Leült a székre, és provokatív mosolyt villantott a lányra. - Már csak ide ülhet, az ölembe, hölgyem! - mondta sokatmondó hangon. Carolának elkerekedett a tekintete. Soha életében nem tett még ilyet: hogy nyilvánosan egy férfi ölébe üljön! Neville azonban kinyújtott kézzel invitálta. A két idısebb férfi közben elmélyült beszélgetést kezdett a pisztrángcsalikról, és nem is figyeltek rájuk. Carola odasétált, és finoman leült a férfi térde hegyére. Neville színpadias mozdulattal átkarolta, és megmutatta neki, hogyan fogja a horgászbotot, amit a szolga a kezébe adott.

- Nyugodj meg, te kis buta! - súgta a lány fülébe. - Nyugodt vagyok – felelte Carola felháborodottan. Neville a lány kezére tette a kezét, és úgy demonstrálta a horgászbot helyes szorítását. - Elküldtem még egy székért – szólalt meg egy hideg hang a jobbjukon. Carola most elıször nézett Tuppyra. De megdermedt attól, amit a férfi szemében látott. Megvetés ült benne. Sıt, gondolta Carola rémülten, mintha arra gondolna, túl kövér vagyok ahhoz, hogy egy férfi ölébe ülhessek. Bizonyára azért hozatja a széket, hogy megkímélje Neville-t ettıl a tehertıl. Aztán elhessegette a gondolatot, halkan felnevetett, és Neville-re nézett. - Azt hiszem, kényelmesen ülök itt, ahol vagyok. Vagy talán zavarja? Neville tudományos magaslatra vitte a sokatmondó pillantásokat, állapította meg Carola. Megdöbbentı volt, hogyan sikerült rendszerint udvarias arcára ilyen meggyızı kifejezést ölteni. Kezét most újra Carola kezére tette. - Álmodni sem mernék annál kellemesebbet, mint egy ilyen szép hölgyet az ölemben tudni – mondta hangsúlyosan. Carolának csak akkor jutott eszébe a szerepe, amikor a férfi oldalba bökte. A szeme sarkából vetett egy pillantást Tuppyra. A férfi mogorva arccal nézte kezében tartott botját. Neville megjegyzését minden bizonnyal hallotta. - Akkor nem tagadhatom meg öntıl, amire vágyik – szólalt meg Carola csábos hangon, és az utolsó pillanatban még azt sem felejtette el, hogy buja mosolyt villantson horgásztársára. - Egész jól csinálod! - súgta a bal fülébe Neville. Aztán Carola férjére pillantott. Tuppy hitetlenkedve nézte ıket. Neville erre hosszasan végigmérte Carola ruháját. Valóban szép keblei vannak, állapította meg magában. Kényelmetlenül helyezkedni kezdett. Persze ez az egész csak baráti segítség, gondolta. - Most dőlj nekem egészen – súgta Carola fülébe. Ezzel persze a lány melle pontosan az orra alá került. Megkockáztatott egy újabb pillantást Tuppy felé. Ha nem tévedett, a férj véres leszámolásra készült. És az elsı áldozat ı maga lesz! A két öregúr abban a pillanatban felállt, és sétálva elindult vissza, a ház felé. Neville kicsit megráncigálta a botot, éppen csak annyira, hogy a damil és a horog kiemelkedjék a vízbıl, majd fröcskölve visszaessen. - Az ördög vigye el! Csupa víz lett a nadrágom – kiáltott fel. - Most azonnal át kell öltöznöm. A folyóvíz mindig foltot hagy a ruhán! - Még hogy vizes? - kérdezte Carola meglepetten. - Én nem látok semmit. - Elırehajolva szemügyre vette a férfi citromsárga nadrágját, önkéntelenül is felfedve Tuppy elıtt ruhája dekoltázsát. Neville magában mosolygott. Miután megoldotta Carola problémáját, talán házasságközvetítı vállalkozásba fog majd. - Pedig éreztem, ahogy rám fröccsen a jéghideg víz. Márpedig nem mutatkozhatom piszkos ruhában. - Azzal felállt, finoman visszanyomta Carolát a székre, és a kezébe adta a horgászbotot. - Egy perc és már itt is vagyok – jelentette be. Még egy utolsó sokatmondó pillantást engedett el. - Utána pedig visszakísérem a házba. Ez a kis kirándulás bizonyára rendkívül kimerítı volt. Talán pihenni óhajt egy keveset, lady Perwinkle! Anélkül, hogy megvárta volna a választ, szapora léptekkel elindult a ház felé. Nagyon éhes volt. Talán attól a sok pillantástól azokra a mennyei keblekre, amelyek sohasem lehetnek az övéi. Jólesne most egy meleg almás pite. Vagy talán három, négy. Addig magukra hagyom a szerelmeseket, gondolta, legalább egy jó órára. Carola keserően dılt hátra székében, kezében tartva a botot. Szemét végig a folyón tartotta, egyetlen pillantást sem vetve Tuppyra. Az egyenletes légzést gyakorolta, hogy a melle ne emelkedjen túlságosan ki a ruha alól, és ne tőnjön még nagyobbnak. Hirtelen mintha hangot hallott volna maga mellıl. Olyan volt, mint egy halk mormogás. Odafordult Tuppyhoz. - Mondtál valamit? - kérdezte.

A férfi összeszőkült tekintettel nézett vissza rá. - Még mindig a feleségem vagy, akkor is, ha látszólag megfeledkeztél róla. - Tisztában vagyok a családi állapotommal – felelte Carola, és próbálta úgy kifújni a levegıt, hogy mellkasával ne vonja magára Tuppy figyelmét. - Akkor miért viselkedsz úgy, mint egy cafka? - kérdezte mogorván a férfi. Carola egészen megfeledkezett a mellérıl. - Nem is vagyok cafka! - Pedig úgy viselkedsz! Még hogy nem tagadhatom meg öntıl, amire vágyik! - ismételte meg sértıdött hangon. Ha Carola nem tévedett, Esme terve kezdett mőködni. - De hiszen Neville-tıl tényleg nem tagadhatok meg semmit – felelte Carola, hosszú pillái alól sandítva Tuppyra. - İ az elmúlt években igazi jó barátom lett. Tuppy arca megkeményedett. - Azt én is jól látom. - Tekintetét újra a horgászbotra szegezte. Ideje volt témát váltani. - Használsz csalit? - kérdezte, és kicsit megmozgatta a botját, hátha a halak jobban harapnak rá. Nagyon örült volna, ha Tuppy elıtt sikerül halat fognia. - Csicsergı csellét. Carola bólintott. - İzszır pamaccsal? - Fából – nézett rá közömbösen Tuppy. Carola sikoltani tudott volna az arcán lévı közönytıl, de tovább folytatta: - Én jobban szeretem az ızszır pamacsot. Finkler szerint azok sokkal jobbak az ilyen sebes folyású folyamokban. - Finkler egy idióta! - vágott vissza Tuppy. Pillanatnyi csönd következett, amelyet csupán a túlparton egy madár hangja tört meg. - De honnan az ördögbıl ismered Finklert? - dörögte Tuppy. - Csak véletlenül beszéltem vele – felelte Carola könnyedén. A valóságban elment egy elıadásra, remélve, hogy Tuppy is ott lesz, de nem találkozott vele. - Aztán elolvastam a könyvét. Nagyon érdekesnek találtam, csak azt a részt nem, amikor arról beszélt, hogyan kell kibelezni a szegény halakat. - Undorodva összerándult. - Az nagyon gusztustalan volt. - És mégis mióta érdekel téged a horgászat? Carola kezdte elveszíteni a bátorságát. Mi lehet rosszabb: ha az ember elveszíti a férjét, vagy megalázza magát, és elmondja neki, hogy tegnap este leosont lady Troubridge könyvtárába, és nem egy, hanem két könyvet is felvitt magával a pisztránghorgászatról? Nagyot nyelt, és kitérı választ adott. - Neville tanított meg horgászni. És hála neki, ez lett az egyik legkedvesebb hobbim. Tudod, Neville nagyon ügyesen horgászik – jelentette ki. - Te magad is meggyızıdhettél róla, ha megnézted, hogyan bánik a bottal. - Na persze! - jegyezte meg gúnyosan a férje. - Mi, horgászok mindig nagyon ügyelünk arra, hogy tiszta maradjon a nadrágunk. Nem is tudnám neked felsorolni, hány sárga nadrágot szennyeztem már be vízzel. Carola egy kicsit kihúzta magát. - Neville nagyon ügyes horgász – jelentette ki sértıdötten. - A csalijait ı maga faragja! - Ahogy én is! - csattant fel Tuppy. - És ahogy minden hozzáértı horgász! - De ı nem akármilyen horgász! - vágott vissza Carola. - Mert ı ügyesen forgatja a botját! - Ezt a fordulatot Finkler elıadásán hallotta, de Tuppy ezt nem tartotta kellı bizonyítéknak. Sıt arca most még mogorvább lett. - Gondolom, tudod, mirıl beszélsz, asszony! - mondta hidegen. - Hát persze hogy tudom! - Hogy merészeli megkérdıjelezni a horgásztudományomat azok után, hogy annyi könyvet olvastam róla? - Neville sokkal jobban bánik a bottal, mint te bármikor is bántál, Lord Perwinkle! - Nem tudtam, hogy össze vagyunk hasonlítva. - Tuppy most felállt, és a földre hajította botját. Az arca falfehér lett.

Carola is felállt, de ı a kezében markolta a botot. - De Tuppy... - Szóval most már Tuppy vagyok? És mi történt Lord Perwinkle-lel? - Közelebb lépett hozzá, a tekintete izzott az indulattól. - Mi lenne, ha szóltál volna, hogy horgászversenyben állok valakivel? Carola csak pislogott. - Nincs semmiféle verseny. - Ugyanabból a tóból próbálunk pisztrángot fogni! - csattant fel Tuppy. - Mert a tó nem más, mint ön, kedves hölgyem! - Tekintete most a lány mellére siklott. Carola lenézett. Egészen megfeledkezett a légzésrıl, így a mellei ebbıl a szögbıl hihetetlenül teltnek tőntek. A férfi tekintete szinte égetett. - Azt gondoltam, azok ott még az enyémek! - mondta, olyan haragos hangon, hogy a lány összerezzent. Aztán karját kinyújtva, magához rántotta Carolát. A lány egy pillanatra elszégyellte magát, ahogy érezte, hogy a melle a férfi mellkasának feszül. De aztán az ajka már az ajkára tévedt, és olyan csodás érzések fogták el, hogy szinte beleolvadt a teste az övébe. Karját a nyaka köré fonta, és úgy tett, mintha most már nem a horgászás, hanem a csókolózás lenne a világon az elsı számú hobbija. Szinte beleszédült, ahogy megérezte Tuppy illatát és ízét. Egészen addig, míg a férfi el nem engedte, és kutató tekintettel nem nézett rá. Carola mellkasa zihálva emelkedett fel és le, miközben igyekezett visszanyerni lélegzetét, a férfi szeme pedig egy pillanatig elidızött rajta. A lány borzasztóan szégyellte magát, hogy nem volt már rajta az a kendı. Teljesen világos volt, Tuppynak is feltőnt méretes keblének változása. A férfi olyan szorosan összeszorította a száját, hogy az szinte elfehéredett. Közben mégis udvarias maradt: - Úgy látom, még nem vesztettem el a versenyt. Carola némi szünetet tartott, kétségbeesetten keresve a szavakat. A férfi türelmesen várt. - Nem – felelte végül bizonytalanul. - Pedig be kell valljam, hölgyem, azt hittem, már réges-régen elvesztettem – szólalt meg a férfi, és arca megváltozott. - Pedig nem így van – suttogta Carola, pilláit lesütve. Ekkor egy kéz érintette meg finoman az arcát. - Ez esetben igyekezni fogok, hogy én is olyan ügyesen forgassam a botomat – közölte. - Ahogy Finkler szokta tanácsolni. Carola minden bátorságát összeszedve, felemelte a fejét. Érezte, ahogy az arcát égeti a szégyen pírja. Azt azonban nem engedhette meg, hogy a férje karjába vesse magát, mint valami döglött pisztráng. - Finkler azt is szokta mondani, hogy a halaknak udvarolni kell. A férfi szája szegletében halvány mosoly jelent meg. - Rég olvashattam azt a könyvet, mert be kell valljam, nem emlékszem erre a részre. - Egy egész fejezetben fejti ki – világosította fel Carola. - Mármint hogy a haladra mindig áhítozik egy másik horgász is. - Vagy úgy! - mondta Tuppy. - Akkor elnézést a tudatlanságomért, hölgyem. Ígérem, ezentúl komolyabban fogom venni a tudományomat. Carola sokkal jobban kezdte érezni magát. Mély lélegzetet vett, és még csak eszébe sem jutott, hogy megnézze, nem szabadult-e ki keble a főzıjébıl. - Kissé megerıltetı volt nekem ez a horgászkaland – jelentette ki. - Most pihennék egy kicsit. De ne fáradj, nem kell elkísérned. Ruhája suhogott, ahogy megfordult. De mivel ott érezte magán a férfi tekintetét, néhány lépés után még visszafordult. Tuppy csak állt, zilált, göndör hajjal, és olyan kedvesnek, olyan lezsernek és jóképőnek tőnt, hogy a lány alig bírta türtıztetni magát, hogy ne rohanjon vissza a karjaiba. Tuppy ekkor felemelte a kezét, Carola pedig visszaintett. - Viszontlátásra este... - búcsúzott a férfi. Carola enyhén elpirult. - ...a vacsoránál! - fejezte be a mondatot Tuppy. - Igen! - mondta a lány. - Micsoda szerencse! - tette még hozzá. - Lady Troubridge ma reggel

mesélte, hogy az ültetéskor a balomra tette Neville-t. - Kis szünet után folytatta: - Tehát a két kedvenc horgászom ül majd mindkét oldalamon. Alig várom a vacsorát! Tuppy úgy festett, mintha a fogát csikorgatná. Carola remélte, hogy így tesz. Újra intett felé, majd visszasétált a házba.

Huszadik fejezet Ahol is a hitvesi ágyak és hálószobák kérdése elıtérbe kerül

Gina egészen késı délutánig nem találkozott Cammel. Lady Troubridge szervezett egy zongoraelıadást, amelyet a meghívott ifjú hölgyek közül adtak elı néhányan. Miss Margaret Deventosh inkább beleéléssel, mint tehetséggel játszotta Händel egyik darabját, miközben Cam halkan besurrant, és leült Gina mellé. - Látta a Venust? – kérdezte. A lány kérdı pillantást vetett rá. - Csitt! – Gina visszafordult, hogy tovább hallgassa, ahogy Miss Margaret megadásra kényszeríti a billentyőket. - Ennek a lánynak több a pattanás az arcán, mint három nappal ezelıtt – súgta a fülébe Cam. Gina erre dühösen ráförmedt: - Maradj már nyugton! – Sebastian a másik oldalán feszélyezett lett. - Láttad a Venust azóta, amióta a szobádat kirabolták? – ismételte meg a kérdést Cam, ezúttal halkabban. Ginának most esett csak le, mire gondol. Megrázta a fejét. - De biztos vagyok benne, hogy még ott van – súgta vissza. – Kinek kéne az a szobor? - Nekem például. Ha tudni akarja, hölgyem, azt a szobrot maga Cellini formázta meg. - Fogalmam sincs, ki az a Cellini. De azt tudom, a szobromat összecsapták. Tegnap éjjel volt alkalmam alaposan szemügyre venni, és látszanak rajta a vonalak, ahol összerakták. - Összerakták? Sebastian egyik ujjával megbökte Gina karját. A lány grimaszolt egyet a férjére, majd visszafordult zenét hallgatni. Miss Margaret éppen a viharos befejezı részhez érkezett, lábával hatalmasat csapva a zongora pedáljára. - Te szent ég! Ki tanította ezt a lányt játszani? – dörmögte Cam Gina fülébe. Szemmel láthatóan nem érdekelte, hogy a teremben ülık közül többen rosszalló pillantásokat vetnek rájuk. Margaret végül újabb pedálemeléssel befejezte a mővet. - Hála az égnek! – Cam talpra rántotta Ginát. – Meg kell néznünk Venust. - Micsoda? Sebastian sötét pillantással mérte végig Camet, ı azonban tudomást sem vett róla. - Meg kell bizonyosodnunk róla, hogy a Venusodat nem lopták el. Gina tehetetlenül búcsút intett Sebastiannak. - A te szobád volt az egyetlen, amit a tolvajok kifosztottak, bár sokkal jobban jártak volna, ha egy idısebb hölgy szobáját forgatja fel az a tolvaj. Köztudott, hogy ık szanaszét hagyják az ékszereiket, és pénzt tartanak a matracuk alatt. Rólad viszont lerí, hogy az ékszereidet biztonságosan elzárod. - Hogy érted azt, „lerí rólam”? – kérdezte Gina. A férfi felhorkant. - Miért, talán hagytál már kint valaha is smaragd gyöngysort, amíg aludtál? - Nos, talán azt nem, de…

- És feküdtél már le úgy aludni, hogy nem mostad le és nem krémezted be az arcod, meg még a jó ég tudja, mit magadra nem kentél? - Nem használok kozmetikumokat éjszakára – érkezett a felháborodott válasz. - Bújtál már az ágyba meztelenül? Rohantál már valaha el reggel úgy, hogy nem mostál fogat? Táncoltál már mezítláb a füvön? - Nekem úgy tőnik, a te fantáziálásod nagy részében az ember vagy piszkos, vagy ruhátlan – felelte erre Gina méltóságteljesen. Cam elnevette magát, és elindult a lépcsın felfelé. - Akkor tartson velem, hercegnı! - Gyakran kelek korán reggel. A múlt héten például hajnali háromkor mentem ki a télikertbe. - Csak nem a meteorhullás miatt, ami a szegény Mr. Wappinget gyanúba hozta veled? - De igen – felelte Gina. – De sajnos nem láttunk csillaghullást, pedig az almanachban pontosan elıre volt jelezve. Amikor a férfi befordult a folyosóra, Gina megállt, és a falnak támaszkodva igyekezett visszanyerni normál légzését. – Az isten szerelmére, Cam! Nem értem, miért kell ilyen szélsebesen felrohannunk a lépcsın. Biztosra veszem, lady Troubridge és a vendégei mind azon tőnıdnek, mi az ördög bújhatott beléd. - Én biztosra veszem, pontosan tudják, mi bújt belém. - Senki sem tud a Venus-szoborról rajtad és Esmén kívül – jegyezte meg Gina. – Ugye, te sem mondtad el senkinek? - Nem így értettem. - Vagy úgy! – mondta Gina, kicsit ostobának érezve magát. - Tarts velem! – nyújtotta felé kezét a herceg. - Te sohasem viselsz kesztyőt? - Soha. Nem szeretem, ha elválaszt a külvilágtól egy vászondarab. Ti nık mintha mindig kesztyőt viselnétek. Nem zavar? Gina vetett egy pillantást gyöngyökkel kivarrt kesztyőjére. - Nem, bár az némileg bosszant, ha olyan darabot húzok fel, amin túl sok a gomb. Nagyon ügyetlen vagyok, és segítség nélkül nem tudom levenni a jobb kezest. Viszont kesztyőben étkezni fárasztó. Odaértek az ajtóhoz. Gina szobájában gyönyörő rend volt, mintha mi sem történt volna, persze mindez lady Troubridge szobalányainak volt köszönhetı. - Hol van? – kérdezte Cam. - A Venus? A dobozában. Cam sebes léptekkel átvágott a szobán, és felnyitotta a dobozt. A piros szaténanyag alatt nem feküdt már ott a pucér nıi szobor. - Szent ég! – kiáltott fel Gina halkan. – Tényleg ellopták! – Valami azonban eszébe jutott. – Nem, tegnap este bedugtam ide, a szék alá. – Lehajolt, és kihúzta a szobrot a fésülködıasztal székének szoknyája alól. - Ezt az értékes szobrot egy szék alatt tartod? – korholta Cam. - Rajtad kívül senki sem tartja értékesnek. Egyébként meg teljes biztonságban volt itt, a szék alatt. – Ujjait ösztönösen a szobor törzse köré fonta, hogy eltakarja meztelenségét. - Megfoghatom egy pillanatra? - Nem érdekel, milyen értékes – jelentette ki Gina makacskodva. – Te magad is láthatod, nem lopták el. - Pedig ez a szobor az oka annak, hogy a szobádat szétdúlták. Mint mondottam, a te szobád volt az egyetlen, ahová bejöttek, ami elég furcsa. A tolvajok rendszerint három-négy szobát végigjárnak, amikor betörnek egy ekkora házba. Ez a tolvaj azonban kimondottan Venust kereste. De hát a szegény ördögnek eszébe sem jutott, te sohasem hagynál egy smaragd nyakéket az éjjeli asztalkádon, és besuvasztod ezt a szobrot egy szék alá. - Én nem suvasztottam. És ami a történetedet illeti, meglehetısen valószínőtlennek tőnik. Elıször is, honnan tudna egy tolvaj errıl a szoborról?

- Mert talán a szobor és a zsarolólevél összefügg. - Ez még kevésbé valószínő. Miért adna az anyám nekem egy értékes szobrot? Életében egyetlen levelemre sem válaszolt. Miért akart volna rám hagyni valami értéket? – Gina a szoborra nézett. – Ez csupán egy buja kis dekoratív tárgy. Ami nagyon is jellemzı anyámra. Cam a lányt nézte, ı azonban elfordult. – A grófnı bolond volt, amiért nem válaszolt a leveleidre – közölte kereken. Gina szeme csillogott, de erısen az ajkába harapott. Nem akart elérzékenyülni a férje elıtt. - Talán nem válaszolt rájuk, de úgy hiszem, elolvasta ıket – folytatta Cam. – Lehet, hogy hálából hagyta rád ezt a szobrot. - Nonszensz! Ha csak egy kicsit is hálás lett volna, nem sajnált volna tollat ragadni, hogy ı maga mondja el. - Lehet… Megnézhetem a szobrot? Cam elıször semmit sem mondott. Hosszú ideig nézte a Venus-szobor arcát, majd többször megforgatta, hosszú ujjait végigjáratva minden egyes barázdán. Aztán a nap felé tartotta a szobrot. Még a szobor oldalán végigfutó repedést is alaposan szemügyre vette. Kis idı múlva Gina is csatlakozott hozzá az ablaknál. - Tényleg nagyon értékes? - Nem hiszem – ismerte be Cam. - Nem ismerem a mővész monogramját. FF. - Megmutatta a lánynak a szobor talpazatába vésett betőket. - De nagyon szép munka. Látod, ahogy a karjával szinte eltakarja a szemét? Vagy ahogy a haja a hátára omlik? Nagyon nehéz az alabástromot ilyen aprólékosan kifaragni. - Tudtam, hogy nem értékes – mondta Gina haragosan. - Te is észrevetted, hogy furcsán van megmunkálva. Úgy tőnik, mintha két külön darabból készült volna. Az igazat megvallva, sohasem láttam még ilyen pontosan összeillesztett munkát. Tökéletesen illeszkedik a két darab. Gina elvette kezébıl a szobrot. - Tetszik az arca. - Nekem meg a teste tetszik. - Olyan, mintha zavarban lenne. Nem hiszem, hogy ez a Venus szeret meztelenül mutatkozni. - Feltételezem, Mars ágyából menekült. Most kapta rajta ıt a férje, és még egy utolsó pillantást vet a szeretıjére. Venust általában a habokból kilépve ábrázolják vagy Mars hálószobájából menekülve. Ebben az esetben a mővész az utóbbi helyzetre gondolhatott, mivel a lány a válla felett még visszanéz. - Ez igazán csodálatos – jegyezte meg Gina keserő hangon. - Az anyám küldött nekem egy szobrot, amely egy házasságtörı asszonyt ábrázol. Cam hatalmas kezét a lány kezére tette, és a szobrot az ablakból áradó napfénybe tolta. - Az anyád egy gyönyörő mőtárgyat ajándékozott neked. Egy pillanatig együtt nézték a szobrot. A nap fénye megtört a márványon, rózsaszínes ragyogással járta át az alabástromot, olyan élıvé varázsolva Venust, mintha a bıre alatt ott pezsegne a vér. - Szerinted azért néz vissza, mert hiányzik neki a szeretıje. Én viszont úgy vélem, szomorú, amiért megcsalta a férjét. A férfi szája szegletében kesernyés mosoly bujkált. - Ó, az én moralizáló hercegnım. Az isten szerelmére, Gina, ne szorítsd annyira a kezeddel! Gina belenyugvó sóhajjal engedett a szorításon. - Gyönyörő a csípıje. Vétek volna eltakarni. - Faragtál már ilyen Venus-szobrot? - érdeklıdött Gina. Cam megrázta a fejét. - Marissa teste sokkal bujább, mint ez itt – mutatott a szobor mellére – vagy itt – mutatott a combjára. Gina szája megfeszült. - Talán nekem készíthetnél egy Venust – jegyezte meg. - Úgy legalább lenne egy szobrom mindkét.. - hirtelen elhallgatott.

- Mindkét kitıl? - noszogatta Cam. - Mindkét rokonomtól – fejezte be Gina könnyedén. - Nem így akartad mondani – jegyezte meg Cam. - Van egy mostohaanyám meg egy mostohaférjem – vonta meg a vállát a lány. - És egy kicsit furcsa, hogy mindkettıtıl meztelen szobrokat küld nekem. Emlékszer arra a meztelen Cupidóra, amit a huszonegyedik születésnapomra küldtél? Ha készítesz nekem egy hullámokból kilépı Venust, akkor lesz egy hozzá illı párom. - Az biztos tetszeni fog a jövendı férjednek – mondta Cam. - A hálószobád úgy fest majd, mint egy bordélyház. Gina halk koppanással tette le a szobrot. - A mi hálószobánk – javította ki, majd elpirult. - Persze nem úgy értettem, hogy a tiéd meg az enyém, hanem a Sebastiannal közös hálószobánk. - Hirtelen elfordult, nehogy meglássa a férfi, hogy tőzben ég az arca. - Nem kellene most már visszamennünk a zeneelıadásra? - Ezt úgy értsem, hogy egy szobán osztozni fogtok azzal a gıgös márkival? - Természetesen. És megkérlek, ne illesd a vılegényemet sértı jelzıkkel. Jössz? - Nem hagyhatjuk itt a Venus-szobrot. A tolvaj még visszajöhet. A legjobb lenne, ha lady Troubridge széfjében helyeznéd el, szorosan a smaragdjaid mellett. - Jobban szeretném, ha inkább nem tudna a létezésérıl. Különben meg úgy gondolom, ha az a tolvaj a szoborért jött, már rég feladta a keresést. Cam kételkedı arcot vágott. - Akkor inkább tedd vissza a szék alá. Mivel nem volt más hely, ahová a tárgyat elrejthették volna, Cam lehajolt, és újra visszadugta a szék alá. Egy ideig némán ment Gina mellett a folyosón. Amikor megszólalt, hangjában nemtörıdöm kíváncsiság csengett. - Mikor beszélgettetek Bonningtonnal a hálószobátokról? Gina gondosan leplezte a hangjában érzıdı indulatot. - Attól tartok, ehhez semmi közöd. - Meglehetısen szokatlan a közös hálószoba, ugye tudod? Gina teste kicsit merevebb lett. - Természetesen tisztában vagyok vele. - A legtöbb házaspár külön hálószobában alszik, sıt néha még külön épületben is. - Volt valami a férfi hangjában, amitıl Ginának borsózott a háta. - Aztán havonta egy-két alkalommal, a férj udvariasan kopogtat a felesége ajtaján, és arra kéri, tegyen eleget házastársi kötelességének. Elvégre utódot kell nemzeniük, bármilyen kellemetlen feladat is az. - Sebastiannal teljesen más elvekre fog épülni a házasságunk – csattant fel Gina, és elindult a lépcsın lefelé. - De ez a beszélgetés kezd nagyon kellemetlenné válni! Cam csuklón ragadta a lányt. - Velem nyugodtan megbeszélheted. Mibıl gondolod, hogy a te házasságod más lesz? - Mert Sebastiannal szeretjük egymást, te idióta! - sziszegte vissza a lány. - Befejezted a kérdezısködést? - Még nem. Égek a vágytól, hogy megtudjam, hogyan vetted rá azt a maradi márkit, hogy megossza veled a szobáját. Ránézésre a havi egyszeri típusba soroltam volna be. Aki persze egy szeretıt fenntart – tette hozzá. - İ nem fog fenntartani egy szeretıt sem! - Igazán? Hát, te tudod! - Elindult Gina után a lépcsın. - Nem lenne szabad így beszélned – ütögette vállon a lány a férjét. - Sebastiannak nem lesz szeretıje! És havonta egynél többször fog velem hálni. Cam arcán széles mosoly jelent meg. - A tegnap éjszakai viselkedésedbıl ítélve talán figyelmeztetnek kellene szegény márkit, hogy mi vár rá, kezdjen el edzeni, mielıtt befejezıdik a mi házasságunk érvénytelenítési procedúrája. Gina csak pislogott. Még mielıtt megfejthette volna a metaforát, miszerint „edzenie” kell magát

a márkinak, odaértek a zeneszalon bejáratához. A lány belépett a hosszú szalonba. Sebastian még mindig a helyén ült, valahol középtájt, Gina székét azonban idıközben Esme foglalta el. Gina látta, ahogy Sebastian odahajol, és súg valamit a lány fülébe. Esme felnevetett, mert a válla rázkódni kezdett. Gina felsóhajtott. Mindig ez történt: valahányszor úgy gondolta, hogy ık ketten győlölik egymást, és soha többé nem fognak szóba állni, kibékülnek, és úgy beszélgetnek, mintha legjobb barátok volnának. Egészen a következı botlásig. Nem is baj, most jobb lesz, ha inkább visszavonul, dolgoznia kell egy kicsit a birtok papírjain. Úgyis megígérte Sebastiannak, hogy késıbb gyakorolják a darabot, és ott volt még néhány Machiavelli-tanulmány is, amelyet Mr. Wapping adott fel olvasásra. Gina némán kihátrált a terembıl, keresett egy szolgát, és utasította, hozza neki le a papírjait. Azután a könyvtárszobába ment, kezében egy csésze teával. Nagyon kellemes volt egyedül abban a hővös szobában. A papírjait kiterítette a hatalmas tölgyfa asztalon, és vagy egy órán keresztül leveleket írt. A magas, osztott ablakokon homályos napfény szőrıdött be a válla felett. A fényben apró atkaszerő állatkák táncoltak a papírok felett, keringeni kezdtek a szeme elıtt, valahányszor csak felemelte a tollat. A napsugarak kezdtek már halványulni, amikor Sebastian beviharzott a könyvtárba. Gina gyönyörő mosolyt villantott rá. - Adnál még egypár percet? Éppen most írok levelet a birtok intézıjének a birkák tenyésztésével kapcsolatban. - Miért nem bízta ezeket a leveleket a férjére? - Megtehettem volna – felelte Gina, és befejezte a levelet. - De az az igazság, hogy élvezem a birtok vezetését. Attól tartok, vezetı típus vagyok. Képes lesz kibírni velem? A márki gálánsan meghajolt. - Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy remek intézıim vannak a birtokon. - Akkor gyakorolhatunk? - lépett egy kanapéhoz Gina. Sebastian odament hozzá, és kinyitotta a Shakespeare-kötetet. - Azt hiszem, végre sikerült megtanulnom a szöveget – mondta Gina. - Van egy kedvenc mondatom: „Hála istennek – és hideg véremnek -, ebben történetesen megegyezünk. Ha varjút ugat meg a kutyám, azt is szívesebben hallgatom, mint azt, ha férfi szerelmet vall.” - Megértem, miért – mondta Sebastian. - Nagyon önre illik. - Rám illik? - kérdezett vissza a lány, kicsit rémülten. - Tükrözi az ön csodás, független egyéniségét – magyarázta Sebastian. - Ó, értem! - Én is memorizáltam a szövegemet – folytatta a márki a könyvben lapozgatva. - Lady Rawlings azonban úgy tájékoztatott a koncert alatt, hogy ı még hozzá sem fogott a tanuláshoz. De mivel ön már úgyis tudja a részét, talán inkább vele kellene gyakorolnom. İ olyan szétszórt, hogy nem lepne meg, ha segítség nélkül képtelen lenne a végére érni a szövegtanulásnak. - Nem úgy, mint az én hercegnım! Gina felsóhajtott. - Ez esetben írok még néhány levelet. - Csodálatra méltó az ön felelısségtudata. De elkelne még egy kis fény – mondta a férfi, majd felugrott, és megrázott egy csengıt. Mélyen meghajolt, és az ajtó felé indult. - Hozatok önnek gyertyákat. Gina enyhe döbbentettel meredt a bezárult ajtóra. Sebastian világosan a tudatára adta, hogy jobb dolga is akad, mint jövendıbelijével üldögélni. A lány lassan visszasétált az íróasztalhoz, leült, és újabb papírlapot tett maga elé. Bicksfiddle azt írta, hogy a Charlcote folyó feletti híd, az összeomlás határán áll. Ginától várta a választ, megjavíttassa-e a meglévı szerkezetet, vagy egy teljesen újat építsenek. Gina szórakozottan meredt a javítási költségek kalkulációjára, amikor Cam belépett. - Rounton irodájából van itt valaki, aki beszélni szeretne velünk – közölte minden üdvözlés nélkül, majd odasétált a lány mellé. - Mivel gondolom, a házasság érvénytelenítésével kapcsolatban

jött, arra kértem, jöjjön be ide. A lány válla felett beleolvasott a levélbe. - Bicksfiddle le akarja dönteni a meglévı hidat a Charlcote felett? Gina bólintott. - Elrothadt a faszerkezet. - Milyen kár! Annak a hídnak nagyon szép Erzsébet kori ívei voltak. Ez itt az új híd várható költsége? - Igen. - De azt nem írja, az új híd eléri-e a régi magasságát? - Nem hiszem, hogy el fogja érni – felelte Gina. - Bicksfiddle-t nem áldotta meg a sors nagy képzelıerıvel. Szerintem csak egyszerően arra kérte az építészt, tervezzen egy lapos hidat. Cam odatolt egy széket. - Nem hagyhatjuk annyiban – mondta. Elıvett egy papírt, és maga elé tette. - Majd én rajzolok róla egy képet. Azt szeretném, ha szép, magas íve lenne annak a hídnak. - Gyorsan elkezdett rajzolni. Gina ámulva nézte, ahogy a férfi keze alatt elırajzolódott egy híd képe. Szépen, ívelten magasodott a folyó fölé, ahogy mondta. - Azok ott kövek? - kérdezte, miközben Cam keresztbe sraffozta a vázlatot. - Igen – bólintott a férfi. - Ha már úgyis le kell bontani a régi faszerkezetet, akkor jobban szeretném, ha kıbıl épülne az új híd. Ez itt egy firenzei híd másolata. Természetesen méretarányossá kell még tenni, de... - Cam – vágott közbe Gina. - Nem tudunk elıteremteni annyit, amennyi egy kıhídra elegendı. Tavaly több mint ezer fontot költöttünk a kastély kertjének helyreállításakor. - Remélem, nem cserélted ki a középre ültetett csillag alakú virágágyást valami kaviccsal – nézett rá szigorúan Cam. - Persze hogy nem! De így legalább tudom, mennyibe kerül a kımővesmunka. Négy hónapig tartott, amíg a központi járdán lerakták az összes téglát. Egyszerően nem engedhetjük meg magunknak, hogy az idén kıhidat építsünk. Cam befejezte a rajzot. - Nem értem, miért nem. Én is átnéztem a kalkulációkat, amiket Bicksfiddle küldött. Nem tizenegyezer font hasznot hozott tavaly a birtok? Hová lett az a temérdek pénz? - Az két évvel ezelıtt volt – világosította fel Gina. - A tavalyi év még jobban alakult. Csak a bérleti díjból és az ingatlanokból tizennégyezer fontot kerestünk – mondta büszkén. Cam a lányra mosolygott, és a pillantástól Ginával forogni kezdett a világ. - Szép munka, Gina! - Aztán újra a rajzot kezdte tanulmányozni. - Fektessünk bele néhány fontot ebbe a hídba! - Nem lehet. Már az összes pénznek van helye: úgy tervezem, hogy csatornát építtetek a faluban. Még a londoni ház bérleti díját és az apanázsom egy részét is erre a célra használom fel. - Tizennégyezer font csatornázásra? Az lehetetlen! - Egyáltalán nem lehetetlen. Attól tartok, apád szégyen-szemre elhanyagolta a falu fenntartását, amíg élt. Az összes ház szörnyő állapotban volt a halála után. - Szegény apám – jegyezte meg Cam. Kezébe fogta a tollat, és igazítgatni kezdte a rajzát. - Amióta én vezetem a birtokot, sikerült újjáépíttetnem, vagy legalábbis lakhatóvá tetetnem a házak nagy részét. De minden pénzre szükség van egy szennyvízelvezetı rendszer kiépítéséhez. Ujjával megbökte a férjét. - Tudtál arról, hogy a falu lakói a folyóba öntik a szennyvizüket? Az a folyó éppen a Girton-ház elıtt folyik el, és ráadásul közel van a kutunkhoz is! Tavaly felfedeztük, hogy elpusztult benne az összes pisztráng! - A falubeliek csúnya szokásai miatt? - kérdezte Cam kissé szórakozottan. A híd idıközben még díszesebb lett. - Nem, késıbb kiderült, hogy a folyó fenti szakaszán lévı bánya miatt pusztulnak el a halak – magyarázta Gina. - Mr. Rounton közbenjárása után sikerült elérnünk, hogy az érckitermelés hulladékát ne engedjék bele a folyóba. Aztán amikor a folyó kitisztult, újratelepítettük a pisztrángokat. De sajnos azok is elpusztultak. Bicksfiddle azonban itt azt írja, a Charlcote-ban még

élnek halak, úgyhogy... Cam hirtelen erıs csókot nyomott a szájára. Gina két lélegzetvétel között megállt, és csak értetlenül pislogott. - Mondta már neked valaha valaki, hogy milyen gyönyörő vagy, amikor pisztrángokról beszélsz? - Nem, soha senki. - Pedig így van – mondta a férfi. - Mi a véleményed a hídról? - Odatolta elé a papírlapot, hogy lássa. - Ó! - szólalt meg Gina tárgyilagosan. - Nagyon szép, de... - Látod, itt áll egy Neptunus-szobor – bökött a tollal a helyére. - Ez pedig itt két nimfácska. És még kettı itt. - Ruhában vannak? - érdeklıdött Gina összeszőkült szemmel meredve a rajzra. - Hát persze! - vágta rá Cam. - A vízi nimfákon mindig van főzı meg kesztyő – tette hozzá vigyorogva. Gina az ajkába harapott. - Komolyan gondolod, hogy ki akarod cserélni a régi fahidat egy kıhídra, amelyet két meztelen nimfa ıriz? Gondolom, az a Neptunus is meztelen... Cam elırehajolva a rajzára meredt. - Tessék! - mondta, majd néhány pillanatig sercegı tollal munkálkodott. - Most már van rajta egy mővészi fügefalevél, itt, középen. - Azt már nem! - kiáltott fel Gina. Milyen gonosz, hogy kinevet, tette hozzá gondolatban. - Hát nem érted? - folytatta. - Girton egy gyönyörő birtok, amelyet... - Erzsébet királynı idejében építettek az 1570-es évek tájékán – fejezte be Cam a mondatot. - Ezt én is tudom, Gina. De néhány csupasz szobor felvidítja a környéket. Ha jól emlékszem, minden olyan unalmas arrafelé. Még mindig ugyanolyan az a csúnya, szabályos kert? - Igen! - csattant fel Gina. - És semmit sem akarok rajta változtatni. Azt a kertet anyád terveztette, mielıtt meghalt, és az ı emlékére áll úgy minden. - Pedig nem érdekelte az egész – jegyezte meg Cam. - De igenis érdekelte! - Honnan tudod? - Onnan, hogy egyéb dolga nem volt. Amint tudod, apád nem nagyon engedte ki a házból. - Én még túl fiatal voltam, hogy ezt észrevegyem. - Cam közben egy újabb papírlapra kezdett el rajzolni, és minden figyelmét lekötötte a munka. - Én pedig biztos vagyok benne, hogy anyád sohasem hagyta volna, hogy a falu házai összedıljenek. - De hiszen soha nem ismerted az anyámat! - ráncolta a homlokát Cam. - Sıt mi több, én is alig ismertem! Miért véded olyan szenvedélyesen azt a kertet? Gina várt egy kicsit. - Nos, miután elmentél, én... nagyon magányos voltam, és... Cam lerakta a tollat a kezébıl. - Ezt hogy érted, hogy magányos voltál? Hol volt az anyád? - İ hazament, és otthagyott engem a birtokon – felelte Gina. - A herceg közölte, azonnal munkához kell látnom... anyámmal sok vitája volt emiatt, így elment. Utána könyörögtem az öregnek, legalább engedje, hogy meglátogasson, de nem engedte. - Az ördög vigye el! - jegyezte meg Cam. - De legalább volt egy nevelınıd, nem? Pegwell vagy Pegworthy? Gina bólintott. - Mrs. Pegwell nagyon jószívő asszony volt. Sokáig kitartott apád házában, ha jól emlékszem, úgy négy évig. Én pedig tizenöt évesen már elég idıs voltam ahhoz, hogy nevelını nélkül is meglegyek. - Most nagyon nagy bőntudatom van. - Nos, apád nehéz ember volt. - Nem nehéz, aljas gazember! Magammal kellett volna vigyelek. Soha nem gondoltam, hogy

anyád kiszolgáltat téged Girton kegyeinek. - Nem volt semmi bajom. Mik ezek a tömbök itt? - mutatott a híd rajzára. - Támaszpilléreknek hívják ıket – magyarázta Cam. - Tehetünk rájuk néhány szobrot is dísznek. - Nem díszítheted fel a Girton-birtokot meztelen szobrokkal, Cam – közölte komoly hangon a lány. - Nem fogom hagyni. - Pedig ez a tervem. Meztelen Venus-szobrok az elıcsarnokba. Meztelen ruhafogasok minden helyiségben. Meztelen Cupidók az étkezıben. - Az lehetetlen! - ráncolta az orrát Gina. - A falu lakói elborzadnának. - De Neptunus és a nimfák – hajolt közelebb Cam, megérintve a lány vállát. - Mi lenne, ha változtatnék... Gina azonban nem hallotta. Mi lehet a férjében, hogy valahányszor hozzáér, megfordul vele a világ? Cam a rajz fölé hajolva firkált valamit a hídra, és a feje egészen közel volt a lányhoz. Gina testét csiklandozó vágy járta át, hogy a kezét a hajába süllyeszthesse. És az arcát maga felé fordítsa. Cam felegyenesedett. - Ha változtatnánk ezeken a boltíveken, Gina... - nem fejezte be a mondatot. A lány nagyot nyelt. Cam szemében pajkos, bőnös mosoly csillogott. Odahajolt a lányhoz. - Neptunus képe miatt van, ugye? - Aztán szinte a szájába suttogva hozzátette: - Mielıtt rárajzoltam volna a fügefalevelet, úgy értem. Olyan közel volt az arcuk, hogy a férfinak nem kellett megfognia az arcát. Felemelte a lányt, és az ölébe ültette. - Most rólad beszélek – cirógatta meg ujjával Gina alsó ajkát. - Meg arról, ahogy rám nézel. - Nem is néztem rád! - csattant fel a lány felháborodva, és eltolta a kezét. - Ugyanúgy nézel rám, ahogy én rád. Tudni akarod, hogy az milyen? - Egyáltalán nem – vágta rá a lány határozottan. Most már tényleg le kellene szállnia az ölébıl. De nem akaródzott. - Ahogy így rád nézek, elképzelem, valóban nem vetted fel azt a főzıt, amit ma reggel szomorúan a kezedben szorongattál. És ez annyit jelent, hogy ez alatt a pamutruha alatt nincs más, mint rózsaszínő, krémes domborulatok, finom, puha bır... - szavait csókokkal is illusztrálta -, és gyönyörő mellek... Gina, a te melleid a legszebbek egész Angliában – mondta, és kezével végigsimította, amirıl beszélt. Itt azonban el kellett hallgatnia, mert a felesége a hajánál fogva megragadta, és valami olyasmit mormogott, hogy „fogd be” - habár egy elıkelı hercegnı ilyet soha nem mondana. Mindenesetre jókor hagyta abba a mondatot, mert – ahogy Cam késıbb felfedezte – nem lehetett megérinteni Gina mellét anélkül, hogy a lány ne adjon ki halk sikolyokat, amitıl a férfit ırült vágy járta át. Aztán amikor rájött, hogy a lány betartotta a szavát, és tényleg nem vette fel a főzıt, Cam keze vándorútra kelt, s a lány ruhájának mellrésze szinte teljesen lecsúszott. Cam azonban nem tudta szájával is követni a keze útját, mert a lány közben artikulálatlan hangon sikoltozott, és ettıl olyan ırülten kívánta, hogy a legszívesebben letépte volna a ruháját, és ott helyben mindkettıjük megelégedésére szeretkezett volna vele. És ha közben nem azzal van elfoglalva, hogy a sikolyokat szájával tompítsa, kezével pedig újabbakat idézzen elı, talán hallja a könyvtárajtó nyitását. Ennek azonban már nem volt jelentısége. Mert ha Cam meghallja a könyvtárajtó nyitódását, akkor a házasság érvénytelenítésén dolgozó ügyvéd munkatársa nem kapta volna rajta, amint éppen a feleségével csókolózik. Vagy másként fogalmazva: nem kapták volna ıket azon, hogy ha nincsenek mindketten felöltözve, házasságuk már beteljesedett volna.

Huszonegyedik fejezet Egy megbotránkoztatott ügyvéd

Ne figyeljen ide! - szólt oda Cam az ügyvédnek a könyvtár nyitott ajtajánál állva. Lady Troubridge komornyikja gyors pillantást vetett körbe, majd diszkréten távozott a helyszínrıl. A fiatalember arca olyan vörös volt, mint a haja. - Visszatérek majd egy... alkalmasabb idıpontban. Gina legszívesebben elsüllyedt volna a megaláztatástól, de az is jobb lett volna, ha elájul. Engedetlen szíve azonban ütemesen kalapált. Cam a könyvtár végében álló asztalhoz sétált, miközben hanyagul megigazította nyaksálát. - Elnézést kérek, uram – mondta meghajolva -, de teljesen elfelejtettem a nevét. Biztosan a pillanat izgalma az oka. - A nevem Finkbottle – felelte a férfi. - Rounton úr ügyvédbojtárja vagyok. A múlt héten a Királynı mosolyában volt alkalmunk találkozni egymással. - Nos, Mr. Finkbottle – kezdte Cam -, bemutatom önnek a feleségemet, akivel a házasságomat kívánom érvényteleníttetni. Gina ügyetlenül meghajolt. Térdei még mindig remegtek. - Elnézést, hogy kicsit összezavarodtam. Nem készültem fel az érkezésére... - ez azonban úgy hangzott, mintha a férfit hibáztatná, pedig egy igazi hercegnı soha nem tesz ilyet. - De, természetesen, mi vagyunk a hibásak – tette hozzá. - Kérem, bocsásson meg. - Visszajöjjek esetleg egy késıbbi idıpontban? - Nem, nem. Gondolom, éppen azért jött, hogy a... - Gina szavai megbicsaklottak – a házasságunk érvénytelenítésérıl beszéljünk. - Mr. Rounton arról óhajtotta tájékoztatni Girton ıméltóságát, hogy nem lesz elegendı az az egy hét, amit itt szándékozott tölteni Angliában – közölte Finkbottle. - Mi az ördög vesz ennyi idıt igénybe? A hercegnı szeretne minél hamarabb új házasságot kötni. Nekem pedig vissza kell térnem Görögországba. - Mr. Rounton természetesen tisztában van vele, felség, hogy idıben vissza kell térnie Görögországba, az ottani kötelezettségei miatt – motyogta Finkbottle. A rögtönzés nem volt az erıssége. A herceg és a hercegnı házasságának érvénytelenítési papírjai lyukat égettek a mellényzsebén, amíg beszélt. De Rounton utasítása egyértelmő volt: késleltetés. - Várhatóan egykét napon belül beszélek Mr. Rountonnal. Itt szálltam meg a legközelebbi faluban, és... - Ez nem lehet igaz – siránkozott Gina. - Lady Troubridge biztosan nagyon örülne, ha itt maradna. Nem vennénk a lelkünkre, ha miattunk egy fogadóban lenne elszállásolva. Ragaszkodom hozzá – mondta felugorva a helyérıl. - Most azonnal beszélek lady Troubridge-dzsel. Felség! Mr. Finkbottle! - Hajolt meg anélkül, hogy bármelyik férfi szemébe nézett volna, majd méltóságteljesen hagyta el a szobát, ahogy tervezte, nem pedig helytelenül megfutamodva, ahogy szerette volna. - Hol képezte magát? - érdeklıdött Cam. - Lincoln's Innben? - Sajnos nem – felelte Finkbottle. Úgy tőnt, mint aki nem akarja folytatni a társalgást. - Akkor? - A kontinensen folytattam tanulmányokat. - Értem – tőnıdött Cam, Finkbottle vörös haját vizsgálva. - Ön francia? - Vannak francia elıdeim. - És régóta dolgozik Rountonnak? - Nem olyan régen – felelte Finkbottle udvariasan. Cam enyhén rosszalló tekintettel nézte, ahogy a férfi távozik. Volt valami ebben az emberben, ami nem illett kimért ügyvédi öltözékéhez. Valami ügyetlenség a mozgásában, mintha minden pillanatban meg akarna botlani saját lábában.

Esme nem volt különösen boldog, hogy vacsoránál a férje mellé ültették. Lady Troubridge bőnbánóan kifejtette, nagy nehézségekbe ütközött a megfelelı ülésrend kialakítása. - Az a jó benned és Lord Rawlingsban – közölte Esmével bizalmasan -, hogy ti mindketten olyan józanul tudtok viselkedni. Attól tartok, ez arra készteti az embert, hogy egymás mellé ültessen benneteket. - Mi szívesen ülünk együtt Milesszal. Elvégre házasok vagyunk. - Nagyon kedves tıletek – paskolta meg Esme karját lady Troubridge. - Mert hát az ember nem szívesen erılteti rá két emberre a közeledést, ha az nem természetes. - Kérlek, emiatt ne aggódj! - biztosította ıt Esme. Így találta magát a férje mellett. - Jó estét – köszöntötte férjét, miközben elfogadott egy préselt borúcombot az inastól. - Hogy érzed magad? Miles ragyogva nézett rá. Nem lehetett éppen jóképőnek nevezni, vagy különösebben tehetségesnek, de ıszinte és szívélyes természete volt. Egy pillanatnyi bizonytalanság sem tükrözıdött az arcán, amikor észrevette, ki mellé ültették. Sıt, éppen ellenkezıleg. - Egész jól – felelte. - Most, hogy látlak, kedvesem, még jobban. Igazán. Meg szerettelek volna kérdezni, mit gondolsz, idén mitévık legyünk a helyi templommal kapcsolatban. A plébános azt írja, a templomtorony omladozik. - Ó, egek – sajnálkozott Esme. - Úgy emlékszem, tavaly nyolcszáz fontból építtettük újra a temetıfalat. - Ekkora összegbıl? Emlékeztem, hogy tetemes summa volt, de pontosan nem tudtam, mennyi. Kölcsönözzünk akkor a templomnak is? A birtok egészen fizetıképesnek tőnik, a jó ég tudja, miért. - Szégyen lenne, ha ledılne a templomtorony – állapította meg Esme. Ez is jól bizonyította Miles jóságát, hogy vette a fáradságot, és kikérte az ı véleményét. Ezzel voltaképpen a tudtára adta, még mindig a feleségeként tartja számon Esmét. Sok férfi a helyében már évekkel ezelıtt elbocsátotta volna ıt. - Minden rendben, Esme? - kérdezte Miles. - Nem tőnsz olyan kedélyesnek, mint amilyennek látni szoktalak. - Hát, igen – felelte Esme kissé zordan. - Egy kicsit rossz a kedvem. Valóban, Milesnek volt a legkedvesebb bociszeme, amit Esme valaha látott. Szeme önkéntelenül könnybe lábadt. Miles megfogta a kezét az asztal alatt. - Lehet, hogy nem voltam a legjobb férj. De nagyon büszke vagyok rád. Tehetek valamit, amivel felvidíthatlak? - Lenne egy kérdésem – felelte Esme. Bár most, hogy eljutott idáig, nem nagyon tudta, hogyan folytassa. Egy ilyen kényes kérdést feltenni itt, nyilvánosan! Egy gyors pillantás azonban megnyugtatta, hogy senki nem figyeli ıket. Végül is, nincs annál érdektelenebb dolog, amikor egy házaspár udvarias társalgást folytat az asztalnál. - Hallgatlak! - biztosította ıt Miles, és megpaskolta a kezét. Esme lehalkította a hangját, és suttogva folytatta: - Még mindig szeretnél örököst, Miles? A férfi szemei tágra nyíltak, és dadogni kezdett: - De te... te voltál... aki.... - Tudom, hogy sok mindent mondtam. De nagyon fiatalon házasodtunk össze. Most tíz évvel idısebb vagyok, és sokkal jobban átlátom, mik a kötelességeim. - Az unokaöcsém... - kezdte Miles, de nem folytatta. - Egészen biztos vagy benne, kedvesem? Esme egyáltalán nem volt annyira biztos benne, ahogy a férje kövérkés arcára és petyhüdt testére nézett. De hány alkalmat jelentene? Az biztos, mindössze néhány kellemetlen találkozásra lenne szükség, és bizonyosan megfoganna. Megszorította a férfi kezét az asztal alatt. - Valójában, szívem, mindig is ez volt a legdédelgetettebb álmom. Az elmúlt néhány év alatt nagyon nagy hiányát éreztem annak, hogy legyen egy fiam. Csakhogy – folytatta szájába harapva –

meg kell beszélnem a dolgot lady Childe-dal. Esme arca megrándult. - Mindenképpen szükséges ez? - Egy gyerek nagymértékben megváltoztatja majd az életünket. Például együtt kell majd laknunk, miután a gyermek megszületik. Fel fogom mondani a lakásbérletemet a Porter Square-en. - Nem élhetnénk utána is ugyanúgy, ahogy eddig? - Nem – mondta Miles olyan határozott hangon, amilyet még soha nem hallott tıle. - Ott kell majd laknom veletek, hogy jó apa lehessek. - A férfi habozott. - Mindkettınknek sokkal diszkrétebbnek kell lennünk. Nem lenne jó a gyereknek, ha rossz példát mutatnánk. Esme mindig is érezte ennek a párbeszédnek az abszurditását. - Talán ha fenntartanánk a lakásbérletet a Porter Square-en, ott találkozhatnál... lady Childe-dal. Otthon pedig jó apa lehetnél. - Ez egy nagyon kényes szituáció. Lady Childe csodálatos asszony. Teljesen megváltoztatta az életemet. Soha, de soha nem kések el sehonnan. Ennek eredményeként tavaly még egy beszédet is tartottam a Parlamentben. Természetesen lady Childe írta meg. Úgyhogy nagyon finoman kell kezelnem elıtte ezt a kérdést. - Hirtelen megragadta Esme kezét, de olyan erısen, hogy szinte fájt. - Biztos vagyok benne, lady Childe megértı lesz – felelte Esme. - Neki is vannak saját gyerekei, és tudja, mennyire fontos ez neked. - Még ha ki is dobna, az sem számítana, mert olyan boldog lennék, ha végre családom lenne – lelkendezett Miles. - Te jóságos ég! - nézett a férje szemébe Esme. - Nem gondoltam volna... Ilyen sokat jelent neked az, hogy örökösöd legyen? - Amikor összeházasodtunk, eleinte egyáltalán nem törıdtem ezzel – ismerte el a férfi. - De én sem leszek fiatalabb, kedvesem, és ez a gondolat befészkelte magát a fejembe. Nem tudtam ellene tenni semmit – fejezte be, és hirtelen arcon csókolta Esmét. - Ez minden vágyam. Esme a férfi bús szemébe nézve, maga elıtt látta jövıjét: vége a botrányoknak, mintafeleség lesz belıle, mint sok más arisztokrata nıtársából. Együtt él majd a férjével, és jó példát mutat, bármivel járjon is az. Sajnos, nem igazán volt elragadtatva a gondolattól. - Legyen, mondjuk, két nap múlva? - kérdezte Miles. Esme egy pillanatra nem értette, mirıl beszél a férfi. - Ez bıségesen elég idı lenne ahhoz, hogy megbeszéljem a helyzetet lady Childe-dal. Az asszony végre megértette, mit akar mondani a férje. A közös élet nyilvánvalóan csak akkor kezdıdne, ha lady Childe beleegyezett. - Olyan jó ember vagy, Miles – hízelgett Esme. - Nagyon tisztességes tıled, hogy ilyen ıszinte vagy lady Childe-dal. Miles arca egy zavarban lévı angol úriember érett színét öltötte magára, majd motyogott valamit. Esme pillantása végigvándorolt a hosszú asztalon. Sebastian a jegyese mellett ült, természetesen. Gina önfeledten nevetett valamin. Sebastian pedig... Esme egy pillanatig megengedte magának azt a luxust, hogy ránézzen. A férfi félrefordította fejét, úgy hallgatta, amit Gina éppen mondott neki. A haja csillogott a gyertyák fényében. Esme szíve tompán, boldogtalanul megdobbant. Sóhajtott egyet, és amikor felnézett, tekintete Miles aggodalmas pillantásával találkozott. - Nagyon sajnálom, kedvesem – mondta a férje csendesen. Esme győlölte, amiért Miles ilyen rendkívüli módon kedves, és amiért kiváló megfigyelı. Férfi létére túlzottan is kiváló. Halvány mosolyt erıltetett az arcára. - Te nagyon rendes asszony vagy – búgta a férfi. - És ne gondold, hogy én ezzel nem vagyok tisztában. Esme ezen kuncogni kezdett. - Kétlem, hogy ennél az asztalnál bárki egyetértene veled. - Akkor mind tévednek – vágta rá Miles. Újból elmosolyodott, majd a jobbján ülı asztaltársasághoz fordult, akiket eddig elhanyagolt.

Esme pedig Bernie felé fordult. De most még Bernie vállai sem vonzották. A férfi egy ideje kezdett úgy viselkedni, hogy Esme azt érezte, hamarosan ki kell adnia az útját. - Hogy ment ma a vadászat? - kérdezte érdeklıdve, és szája mosolyra húzódott. És miközben egy nyírfajd, egy vadtyúk és egy nyúl halálának körülményeit hallgatta, Esme megpróbálta elképzelni magát az ágyban Milesszal. Nem, ez lehetetlen! Még tíz évvel ezelıtt se nagyon háltak együtt, alig néhány héttel az esküvıjük után. Hová is vezetett az ı hirtelensége? A valóság azonban befészkelte magát a lelkébe. Sokkal inkább akart egy babát, mint tovább folytatni a botrányos Esme Rawlings-szerepet. Egy kisbabát akart, akit felnevel, átölel és csókolgat. Elege volt már a férfias ölelésekbıl és a csábító pillantásokból. Az igazat megvallva, szívesen elcserélte volna mindezt egy édes kis pelyhes fejecskére. Ahogy erre gondolt, olyan mosolyt villantott Bernie-re, hogy az azonnal elfelejtette rögeszméjét, miszerint lady Rawlings csupán játszadozik vele. - Idehallgasson! – fordult Esméhez, megszorítva a kezét. – Lehet az enyém az elsı tánc ma este? Esme fejében átsuhant egy emlék, amint legutóbb Milesszal táncolt. Miles olyan ügyetlenül bukdácsolt a táncparketten, mint egy döglött hal. Elterelte gondolatait a nyilvánvaló párhuzamról. - Örömmel táncolnék önnel. És akár a második tánc is az öné, ha óhajtja. Bernie arca felragyogott. Az utóbbi idıben úgy gondolta, hogy lady Rawlings túlságosan nagyvilági hozzá. De szemlátomást tévedett.

Huszonkettedik fejezet Lady Helen, Godwin grófnıje megmenekül egy kellemetlen városi kalandtól

Carola Perwinkle magánkívül volt egyrészt az idegességrıl másrészt a boldogságtól. - Azt hiszem, mőködik a terv, Ma végre… megcsókolt – Itt egy kis szünetet tartott. – Hát nem csodálatos, Esme? Ez egyszerően csodás! Esme úgy tett, mintha nagyon el lenne foglalva haja igazgatásával. Éppen a nık számára elkülönített helyiségben voltak, Esme haja pedig megint görögös lokniba volt csavarva, a fejére erısített kalap pedig folyton oldalra csúszott. - Igen, drágám, valóban csodás – mondta, melegséget színlelve hangjában. – Annyira boldog vagyok, hogy Tuppy végre látja a fényt az alagút végén. - Talán ma este még egyszer megcsókol majd – simított egyet Carola eperszínő, selyem báli ruháján. – Nem ezt a ruhát akartam felvenni, mert olyan mélyen kivágott, de aztán eszembe jutott… - magyarázta, ám ekkor kinyílt az ajtó. Esme megfordult, majd arcára ıszinte mosoly ült ki: - Helene, kedvesem, annyira örülök, hogy újra látlak! Nem is tudtam, hogy ellátogatsz ma ide. Godwin grófnı sima, szıke haját bonyolult kontyban viselte a feje tetején. Magas volt és karcsú, annyira kiugró arccsontokkal, hogy az embernek az volt az érzése, nem egészséges. - Jó estét, Esme! Örülök, hogy láthatom, Carola! Carola úgy sietett elébe, mint egy kiscica, és hadarva bugyogtak ki a szavak a száján. Helene helyet foglalt egy széken, és nevetni kezdett Carola izgatottságát látva. - Engedjék meg, hogy tisztázzak valamit – szólt közbe. – Ön úgy döntött, vissza akarja szerezni a férjét, a jó ég tudja, mi okból, a mi drága Esménk pedig olyan tökéletes tanácsadónak bizonyult, hogy az a szegény ördög egyetlen horgászkirándulás után majd megırül a vágytól. Remélem, nem jósolnak holnapra esıt. Nem venném jó néven, ha elmosná ezt a bimbózó kapcsolatot. - Az esıben jobban harapnak a halak – mondta nevetve Carola. – Ebben most már szakértı vagyok.

- Milyen szép is lenne – tőnıdött a grófnı. – Ön és Tuppy vacogva ülnek a folyóparton, miközben forró pillantásokat vetnek egymásra az esıben. Még a gondolatra is kiráz a hideg, és örülök, hogy sohasem érdekelt a horgászat. Carola hahotázó nevetésben tört ki. - Ó, Helen, magát nem is tudnám elképzelni ott, a folyóparton. Ön túlságosan elegáns az ilyesmihez! - Hála istennek – felelte a grófnı, majd Esméhez fordult. – És hogy van a mi kis szívtiprónk? Ez a Dudley tényleg olyan pompás férfi, mint amilyennek megírta? - Nem Dudley, Bernie. És igen, tényleg olyan pompás. De ha már a vizes hasonlatoknál tartunk, éppen most tervezem visszadobni ıt a tengerbe. Carola az öltözıasztal fölé hajolva próbált visszadugni a helyére egy rakoncátlan fürtöt, ám erre megfordult. - Igazán? Pedig én azt hittem… - arcán huncut mosoly villant -, hogy még nem fárasztottad eleget. Esme az orrát ráncolta. - Elég ebbıl a locsogásból – jelentette ki. – Kölcsönveszek egy oldalt a könyvedbıl, Carola. Megyek, és visszaveszem a férjemet. Carolának elállt a lélegzete. - Miles? Visszaveszed Milest? - Tudtommal jelenleg is a férjem. Helen nem szólt semmit, csak hunyorogva figyelte ıket. - Gyereket akarok. Miles pedig az egyértelmő megoldás erre a problémára. – Nem volt értelme túl sokat kertelni errıl, fıleg nem a barátnıi elıtt. Carola rosszalló arccal süppedt bele egy székbe. Esmének nevetni támadt kedve. - Mindketten úgy festetek, mintha egy temetést jelentettem volna most be. - Nem fog hiányozni Berine? – kérdezte Carola. Esme a fejét rázta: - Egyáltalán nem. - Nagy áldozatot hozol – jegyezte meg Helen fürkészı tekintettel. - Szeretnék egy kisbabát – felelte Esme. – Annyira elhatalmasodott rajtam ez a vágy, hogy nem érdekel már sem Bernie, sem az izmai, sıt egyetlen más férfi izmai sem. Csak egy kisbabára vágyom. Helene bólintott. - Megértem, mit érzel. - Én nem! – vágott közbe Carola. – Szerintem Esmének nem lenne szabad kibékülnie Milesszal. Az az ember annyira meghízott. És szinte a rabszolgája lett lady Childe-nak! - Már nem sokáig – jegyezte meg Esme, enyhén elmosolyodva. - Miért, talán kitette a szőrét? – kiáltott fel Carola. - Mit kell ezen ennyire meglepıdni? – szólt közbe Helene nevetve. – Miles nagyon jól tudja, a feleségének a közelébe sem érhet. - Miles jó ember – mondta Esme. – Nagyon kedves, és ıszintén szereti lady Childe-ot. De akar egy örököst. - Nos, ami igaz, az igaz: te bármilyen férfit meg tudsz magadnak szerezni, Esme – jelentette ki Carola. – De egyszerően megdöbbentett… te és Miles… újra együtt? Mert azt azért valljuk be, nem lehet egy napon említeni Bernie-vel! Esme a kezébe vett egy legyezıt, és legyezni kezdte az arcát. - Halvány fogalmam sincs, mi lehet Bernie fejében, de bármi legyen is az, nem sok ész szorult belé. - Akkor is, túl sok ez a változás! Itt vagyok én, aki éppen most békülök ki Tuppyval, vagy legalábbis remélem. Gina pedig hamarosan férjhez megy ahhoz a márkihoz… - Talán… - vágott közbe Esme. Helene felvonta egyik szemöldökét, Carola azonban folytatta: - Te pedig gyereket akarsz

Milestól! Úgy tervezed, együtt is élsz majd vele? - Igen. Miles szerint úgy lenne a legjobb a gyermeknek. Én pedig egyetértek vele – felelte Esme még önmagát is meglepve kissé. - Milyen furcsa! – kiáltott fel Carola. – Ezek szerint mindhárman a férjeinkkel fogunk élni! Akkor nem mi leszünk a legbotrányosabb nık a társaságban! - Majd én tartom a frontot – vetette közbe Helene. Carola nevetve válaszolt. - Ó, Helene! Nálad szóba sem jöhet a botrányos jelzı! - Ugyan, miért ne? – kérdezte Helene színlelt felháborodással. – Elvégre én sem élek a férjemmel, és nem is tervezem, hogy mellé feküdjek, hacsak nem a sírban, így nem tudok csatlakozni hármatok boldog, házas kalandjaihoz. Esme fanyarul elmosolyodott. - Ugye, azt gondolod, alkut kötök az ördöggel? - Nem, errıl szó sincs – felelte Helene. – Én is szeretnék gyermeket. És ha a férjem feleolyan tiszteletre méltó és kedves volna, mint a tiéd, azon nyomban betörnék a hálószobájába, és követelném a házastársi jogaimat. De mivel ı… - Mi szél hozott errefelé? – vágott közbe Esme, és igyekezett nem nézni a barátnıjére, helyette csak a legyezıjét figyelte. – Azt hittem, egy hónapig Londonban maradsz. Itt egy lélegzetvételnyi szünet következett. - A férjem tegnap este eljött az operába – szólalt meg Helene. – És magával hozta azt a fiatal lányt is. Carola ajkát halk sikoly hagyta el. - Az az átkozott, idióta… - Nıcsábász – fejezte be Esme. - Én inkább liliomtiprót mondtam volna – szólt méltóságteljes hangon Carola. - Vagy hívhatnánk akár kutyának is – tette hozzá Esme. - Lord Godwin egy disznó! Nem tudom elhinni, hogy elvitte azt a szajhát az operába! Remélem, nem ültek be a ti páholyotokba! – Carola tekintete elkerekedett a gondolattól. Helene tökéletesen kihúzott háttal ült, amely pozíció mellesleg teljesen természetes volt számára. Az állát azonban egész enyhén a magasba emelte. - De igen! - Te jóságos ég! Esme hangos csattanással becsukta a legyezıt. - A vadkan kifejezés túl enyhe. - Jómagam Kersting képviselı úr mellett ültem – magyarázta Helene. – Nehéz pillanat volt. - Szörnyő lehetett! – állapította meg Carola, és megszorította Helene kezét. - Nem nevezném éppen szörnyőnek. Inkább nehéz pillanatnak. Esme vágott egy grimaszt. - Ne kerteljünk, Helene: még hogy nehéz? Nekem pokolinak tőnik! Helene szája sarkában mosoly bujkált. - Kersting képviselı mindenben támogatott. - Még szép, attól a vén pojácától! Nem is értem, mit eszel rajta, hogy folyton együtt mentek mindenhová. - İ is zenerajongó – felelte Helene. – És nem akar nekem udvarolni. - Még jó! – horkant fel Esme. – Hisz mindenki tudja… - Tud mit? – érdeklıdött Carola. – Én még egy hölgytıl sem hallottam, hogy visszautasította volna Kerstinget. - Mert nem is utasította vissza senki – felelte Esme. – İ ugyanis a férfiak társaságát kedveli. - Ó! – kiáltott fel Carola, akinek a szemei úgy elkerekedtek, mint egy kisbabáé, és amikor megdöbbent, ártatlanabbnak tőnt, mint valaha. - De nagyon kedves ember – zárta le a témát Helene kissé éles hangon. - Nem állt szándékomban kipletykálni a társaságodat – mentegetızött Esme. – Én is kedvelem

Kerstinget, bár korban már nem áll közel hozzám. - Mindenesetre azon az estén nagy segítségemre volt – folytatta Helene. – Mert egészen addig, amíg be nem sötétítették a termet, beszélgetett azzal… a nıvel, azután pedig természetesen távoztunk. Esme újra kinyitotta a legyezıt. - Nem értem, miért szeret ennyire kínozni téged a férjed. Nem volt elég neki, hogy beköltöztette azt a nıt a házadba? - Gondolom, nem számított rá, hogy én is ott leszek. És egyszerően meg akarta ismertetni a lányt a Cosi fan tutte operával. Állítólag szép hangja van. - Ebben biztos vagyok! – állapította meg Esme némi undorral a hangjában. – Az a hang… - Én már végiggondoltam, és rájöttem, hogy nem a lány tehet errıl a helyzetrıl. Úgy érzékelem, nem lehet több tizennégy, tizenöt évesnél. Nagyon fiatalos modorban beszélt. - Tizennégy éves! Undorító alak a férjed! – kiáltott fel Carola. Esme rosszalló pillantást vetett rá. - Ezt már egyszer megállapítottuk, amikor Godwin beköltöztette azt a fruskát a házukba. Nem szükséges újra visszatérni rá. - Ezt megelızte még egy másik esemény is, amikor Godwin meghívott három orosz énekesnıt a házba, hogy éljenek vele együtt – emlékezett vissza Helene. – Az volt annak az ısi kastélynak a legméltatlanabb pillanata, legalábbis a szolgák szerint. Ott is hagyták a grófot, és egész Londont telekürtölték a pletykákkal. Ez még azelıtt történt, hogy téged bevezettek volna a társaságba, Carola. Esme bólintott. - Én is emlékszem. A lányok állítólag meztelenül táncoltak az étkezıasztal tetején, amikor besétált a terembe az inas. Te nem sokkal azelıtt költöztél ki a házból, igaz? - Igen. Úgyhogy szegény nagyon, de nagyon magányos volt… - ironizált Helene. - Nem sokáig! – jegyezte meg Esme. - Hihetetlen, hogy ti ezen még tréfálkoztok! – háborgott Carola. – Helene férje egy undorító idióta… - Nem kell ismételned önmagad – figyelmeztette Esme. - De ezen nem szabad nevetni! Itt van szegény Helene, aki az anyja házában kénytelen lakni, miközben a férje bordélyházat csinál a házukból. - Te is az anyád házában laksz – jegyezte meg Helene. – És szerencsére, én eléggé kedvelem anyámat. - De Tuppy nem csinál bordélyházat a régi hálószobámból. - Mesélj még Tuppyról! – kérte Helene. – Égek a vágytól, hogy megtudjam, mi vezetett rá a visszacsábítására. Carola itt belekezdett egy bonyolult monológba a táncról meg a halakról, közben néhány megjegyzést is beszúrt holmi barna hajfürtökrıl. - Talán ideje lenne visszatérni a bálterembe – javasolta Helene mosolyogva. – Lehet, hogy a te Tuppyd már hiányol téged! Esme dorgáló pillantással méregette Carolát. - Nem szabad ennyire nyilvánvalóvá tenni az érzéseid! Nekünk nyugodtan beszélhetsz róla, de Tuppy elıtt semmi esetre sem szabad elárulnod, még egy pislogással sem, hogy Neville-nél jobban kedveled! - Nos – felelte Carola -, lehet, hogy nem kéne… - Nem! – vágott közbe Esme. – Nem szabad! Megfogalmazom másképp: bizonyosnak kell lenned, hogy a hal sokáig hever a parton, mielıtt leszeded a horogról. - Igen, tudom – felelte Carola sóhajtva.

Huszonharmadik fejezet Egy arcátlan kihívás és egy sérült állkapocs

A bálteremben elszórtan voltak csak vendégek, mivel aznap kizárólag a ház lakóit hívták meg. A terem egyik végében egy kisebb zenekar keringıt játszott. Neville és Carola beálltak táncolni, Neville a tıle megszokott tehetséggel, hatalmas, ívelt körökben vezette Carolát. - Hihetetlen! – kiáltott fel Esme anélkül, hogy körülnézett volna. – Ma este nincsenek férfiak. Nem mintha számítana, hiszen én úgyis férjezett vagyok. Helene ugyan nem szerette a feltőnést, ám most nyomott egy puszit barátnıje arcára. - Bármit megtennék, hogy cserélhessek veled. - Igazán? Nem tudtam, hogy te is akarsz gyereket! - Nem volt értelme felvetni ezt a kérdést. A férjemmel mi sohasem fogunk kibékülni. - Te pedig nem vagy az a nı, aki törvénytelen gyermeket vállalna. - Fontolóra vettem a dolgot. - Helene! – Ez az este a meglepetéseké volt. - De gyorsan elvetettem az ötletet – tette hozzá a grófnı futó mosollyal. – Egyfelıl engem nem érdekelnek az izmos felkarok, mint a te Berine-dé. Így nem tudom, ki játszotta volna az apa szerepét. - Miért nem kéred meg Reest, hogy váljatok el? Ti ketten olyan hatalmas vagyonnal rendelkeztek, hogy nem lenne gond. - Arra is gondoltam – felelte Helene. – De kihez akarnék hozzámenni? Én nem vagyok olyan, mint te, Esme, akire több száz szépfiú vágyakozik. Én egy unalmas ember vagyok, aki csak a zenét szereti. Évek óta nem kaptam senkitıl tisztességtelen ajánlatot, tisztességeset meg pláne nem. Ki kérne arra, váljak el a férjemtıl, és menjek inkább hozzá? - Nonszensz! Te gyönyörő nı vagy, és amint találkozol a megfelelı emberrel, a lábaidnál fog heverni. Soha nem akarnál hozzámenni azokhoz a bolondokhoz, akikkel én játszadozom. - A te Milesodhoz szívesen hozzámennék – ismerte be Helene. - Ez képtelenség! - Nem, nem az. Az évek folyamán egyre jobban értékelem a kedvességet. - De ı kövér. Helene vállat vont. - Én pedig túl sovány vagyok. - Miles kopaszodik. - Nekem van elég hajam mindkettınk számára. - Szerelmes a szeretıjébe. - Ez a legjobb dolog a házasságod megújításában. Miles sohasem fog arra kérni, hogy színlelj szerelmet iránta. Esme kíváncsian tekintett barátnıjére. - Szegény drágám! – fogta karon Helene-t. – Nagyon el lehetsz keseredve, ha ilyen szörnyő sorsot is magadra vállalnál. Hagyd csak meg nekem a kövér, kopaszodó férfiakat. Neked meg találunk egy sudár zenerajongót, akibıl kicsordul a kedvesség. Helene elnevette magát. - Addig is, bemutatlak Bernie-nek – folytatta Esme a feléjük tartó férfi láttán. – Sajnos azonban ı egyetlen olyan erénnyel sem rendelkezik, amelyet te tisztelsz. És mivel vérszomjas szoknyavadász, a kedvesség sem a legfıbb erénye. Esme nem sokkal késıbb azon kapta magát, hogy a férjével táncol. Miles nem volt túl jó táncos: mintha lábujjhegyen ugrált volna, miközben egy hatalmas zsebkendıvel folyton az arcát törölgette, viszont olyan vidáman mosolygott, hogy az egész élményt örömtelivé tette. Miles megfontolt ember

volt. Soha nem érzett dühöt. Esme voltaképpen nem emlékezett rá, hogy valaha is látta-e ıt rosszkedvőnek. - Miért váltunk külön, Miles? – szegezte neki egyszer csak a kérdést. - Te kértél rá, hogy költözzek el, kedvesem – felelte meglepetten a férfi. - Micsoda szörnyő némber voltam – sóhajtott Esme. – Annyira sajnálom! - Nem voltál az – mentegette Miles. – Én voltam túlságosan követelızı. Túl sokat vártam tıled. - Semmivel sem többet annál, mint amennyit egy feleség a férjének adni köteles – mondta Esme. - Igen, de azok a feleségek általában jól ismerik férjük igényeit – magyarázta Miles. – Apád nem segített neked. Megvárhatta volna, amíg jobban megismerjük egymást. Esme megvonta a vállát. - Az ilyesmi egyáltalán nem szokatlan. - Pedig nem helyes – mondta a férfi, hangjában olyan indulattal, amely meglepte Esmét. – Úgy érzem hibát követtem el – ismerte be. – Mintha megvásároltalak volna. Megláttalak tánc közben, és elhatároztam, hogy megszerezlek. Másnap reggel pedig bemutatkoztam az apádnak. - Igen – emlékezett vissza Esme fáradtan. – Emlékszem. – Emlékezett, hogy lehívatták a könyvtárba, és megparancsolták neki, adjon választ annak a duci, sárga hajú bárónak, aki megkérte a kezét. Mivel az apja már beleegyezett, neki nem maradt sok választása, mint igent mondani, és így is tett. - Nem volt ez így helyes. – Közben vége lett a táncnak, és odasétáltak a terem szélén álló székekhez. – Be kellett volna mutatkoznom elıbb, és udvarolnom neked. Csak, tudod, annyira elbővölt a szépséged. Azt gondoltam, ha nem kérem meg azonnal a kezed, akkor valaki megelız. Abban az évben te voltál a társaság Venusa. - Én már el is felejtettem – jegyezte meg Esme, Gina szobrára gondolva. - Így hát, látod, megvettelek – ismételte meg magát a férj. – Nem lett volna szabad ezt tennem. Már akkor éreztem, hogy helytelen, amikor az esküvı elıtt sírni láttalak. - Láttál engem sírni? A férfi bólintott. - Amikor odaértem a templomhoz, te éppen az anyád karjaiban zokogtál. Nagyon rossz érzés fogott el. És ez azóta velem maradt. – Miles megszorította Esme kezét. – Szeretnék bocsánatot kérni, mielıtt újrakezdjük közös életünket. Meg tudsz nekem bocsátani, Esme? - Hát persze! A férfi arca rózsaszínőnek tőnt. - Ha te is beleegyezel, felkereslek majd a szobádban holnapután… de csak ha te is… - Nagyon örülnék neki. - Biztos vagy benne? - Igen, egészen biztos. Tudod – mosolygott rá szélesen a lány a férjére -, most én döntök, és nem az apám dönt helyettem. És én téged választalak, Miles. Nagy különbség! Most már a férfi is mosolygott, bár még bizonytalanul. - Ezek szerint beszéltél már lady Childe-dal? - Igen – felelte a férfi, még jobban elvörösödve. – Nagyon megértı, nagyon kedves volt… - Itt hirtelen elhallgatott. Esme megfogta a férje kezét. Milesnak szép, finom ívő keze volt, ellentétben kissé alaktalan testétıl. – Ha egyszer majd meggondolod magad, és vissza akarod hozni az életedbe lady Childe-ot – szólt halkan -, meg fogom érteni. Miles a fejét rázta. - Az nem volna helyes. Öreg vagyok már az efféle gyerekes viselkedéshez. Manapság nagyon fontos, hogy jó véleménnyel legyek magamról. Esme elırehajolt, és csókot lehelt a férfi ajkára. Miles szeme kék volt, és tökéletesen kerek. - Sok ember van itt, köztük én is, akik nap mint nap gyerekesen viselkednek. És büszke vagyok rá, hogy a gyermekeim jövendıbeli apja nem tartozik közéjük. Miles arca ismét vörösbe fordult. - Nem kell ilyeneket mondanod. Úgy látom, itt a következı táncpartnered. – Felállt, és

rámosolygott Bernie Burdettre. Esme elnyomott egy hangos nevetést. Csakis Miles tud rámosolyogni arra az emberre, akirıl a társaság fele úgy véli, hogy a szeretıje. Carola még mindig Neville-lel táncolt, amikor Tuppy belépett a bálterembe. A lány széles, ragyogó mosoly villantott táncpartnerére. - Hadd találgassak! Megérkezett Perwinkle. - Honnan tudtad? Neville a szemeit forgatta. - Emlékeztess rá, hogy soha nem legyek a whistpartnered. - Mit gondolsz, Tuppy fel fog kérni? - Táncolt veled valaha is az életben? - Azt hiszem. Amikor elıször találkoztunk, biztosan táncoltunk. A házasságunk egyetlen éve alatt azonban egyszer sem volt hajlandó táncolni velem – tette hozzá Carola. Neville ügyes mozdulattal megforgatta. - Ez esetben nem szeret táncolni. És mivel neked ez a kedvenc elfoglaltságod, talán ez kicsit zavarja. Carola bólintott, és tekintetét továbbra is Neville-re szegezte, nehogy véletlenül Tuppyra nézzen. - Biztos vagy benne, hogy vissza akarod szerezni azt az unalmas férjedet? Mert én például imádok táncolni. - Köszönöm, Neville, de nem. - És tízszer olyan vonzó vagyok, mint ı. - Ezzel viszont egyáltalán nem illik hencegni. - Csak mert mintha nem vetted volna észre az erényeimet – panaszkodott Neville. – Ezért próbálom a figyelmedbe ajánlani ıket. Akarok, hogy ezt a táncot a férjed mellett fejezzük be, és átadjalak neki? - Nem hiszem, hogy jó ötlet – mondta Carola, és hirtelen félénkség lett úrrá rajta. – Viselkedj természetesen. Meghalnék a szégyentıl, ha rájönne, miben sántikálunk. - Pedig már rájött. Hát nem csókolt meg? - Bárki megcsókolhatott volna. - A férfiak ritkán csókolnak meg nıt provokáció nélkül. Én például még sohasem csókoltalak meg – mutatott rá. - Pedig talán meg kellene csókolnod – tőnıdött Carola hangosan. – Mondd csak, Tuppy idenéz? - Carola, ha most csókolózni fogunk a táncparketten, azzal nyíltan beismerjük, hogy házasságon kívüli viszonyt folytatunk – ellenkezett Neville. – Az pedig végzetesen tönkreteheti a hírnevedet. A lány arcára makacs kifejezés ült ki. - És a te hírnevedet is lerombolná? - Éppen ellenkezıleg. - Akkor csókolj meg, kérlek, most azonnal! Neville lelassította a táncot úgy, hogy szinte egy helyben álltak, aztán elırehajolt, és arca egészen közel került a lányéhoz. - Amikor megcsókollak, szeretném, ha csak rám gondolnál. - Majd igyekszem – felelte Carola halkan nevetve. Neville hátranézett a válla felett. - Azt hiszem, sikerült elérnünk a kívánt hatást, anélkül hogy különösebb csorba esett volna a hírneveden. A férjed ugyanis mennydörgı tekintettel felénk tart. Carola olyan gyönyörő mosolyt villantott rá, mintha az arcára festették volna. - Ne hagyj magamra! – kérte suttogva. - Csak ha úgy látom, erıszakoskodni fog. – Ekkor mélyen meghajolt. – Lord Perwinkle! Örülök, hogy újra látom. Milyen volt a… Neville azonban nem tudta befejezni a kedves üdvözlést, mert hirtelen egy kemény ököl csapott le rá. A férfi hátraesett, igyekezve visszanyerni egyensúlyát, méghozzá úgy, hogy a legközelebbi

emberbe kapaszkodott, aki nem volt más, mint Carola. Carola viszont, apró asszony lévén, még Neville-nél is gyorsabban repült a levegıben, és annál nagyobb erıvel landolt a földön. A férfi nyögött, a lány sikított. A zenekar azonnal abbahagyta a zenélést, és a tagok a nyakukat nyújtogatva nézték, mi történt. Tuppy Perwinkle, a saját csalijait készítı nagy horgász és az agglegénységre kárhoztatott férfi a két áldozat fölött állt, igyekezve kitalálni, mi az ördög történhetett. - Carola – dörögte. – Állj fel a földrıl! A lány azonban nagyon megütötte a hátsóját. Sıt, ami még ennél is rosszabb: a méltósága annál is nagyobb ütést szenvedett el. Férje utasítását figyelmen kívül hagyva, négykézlábra emelkedve állt Neville mellett. - Kedvesem! – kiabálta. – Jól vagy? Mr. Reginald Gerard a jobbjukon állva, szemét forgatta. Az amatır színésznık gyakran túljátszották szerepüket, ez alól pedig lady Perwinkle sem volt kivétel. Neville Charlton viszont irigylésre méltó higgadtságot tanúsított, és akár a színpadon is megállta volna helyét. Neville kinyitotta egyik szemét, és Carolára nézett. Aztán kinyitotta a másikat is, és körbepillantott a látóterébe került aggódó és izgatott arcokon. - Aúúú! – dörzsölte meg az állát. Carola nem vett tudomást a férje felé nyújtott kezérıl, egyedül állt talpra. - Te nem vagy magadnál! – kiáltott Tuppyra ökölbe szorított kézzel. A körben állók serényen bólogattak. Mindannyian egyetértettek vele. A provokáció (jóllehet figyelemre méltó volt) mégsem ért fel a büntetéssel. Aztán mindenki újra Neville-re nézett, aki még mindig a földön feküdt. A férfi könnyed mozdulattal talpra állt, és igazgatni kezdte a nyaksálát. Tuppy kezdte színtiszta ırültnek érezni magát. - Úgy látom, nincs semmi baja. Neville még mindig az állát tapogatta. - Azt hiszem, túl fogom élni – állapította meg, mintha épp egy almafáról pottyant volna le. – Felvilágosítana, mi volt az oka ennek a támadásnak? – kérdezte a lehetı legudvariasabb hangon. - Nem – felelte Tuppy. – Nem áll szándékomban. – Keze ösztönösen újra ökölbe szorult, amikor látta, hogy Carola Neville körül legyeskedik, és a zakóját porolgatja. Neville eltolta magától. - Mi lenne, ha nem provokálnánk a felbıszült bikát? Carola azonban még mindig magán kívül volt a dühtıl és a megaláztatástól. Neville oldalán termett, és belékarolt. – Hogy merted megtámadni a jövendıbelimet? – üvöltött Tuppyra. – Azt a férfit, akit a világon mindennél jobban szeretek. Tuppy még jobban elsápadt. - Ha jól sejtem, ezzel lesz egy kis probléma… - szólalt meg. - Szerintem is – vágott közbe Neville. Carola viszont még mindig tombolt a dühtıl. - Képes voltál rátámadni életem szerelmére! Most azonnal bocsánatot kell kérned! Itt egy pillanatnyi szörnyő csönd támadt. - Bocsánat – fordult Tuppy az áldozatához. Neville még az állát dörzsölgette, és próbált úgy tenni, mintha nem is lenne ott. Leengedte kezét, és szemöldökét kérdın felvonta. Perwinkle azért csak józanabb a feleségénél! Nem, sajnos nem az. - Legyen a magáé – csattant fel Tuppy. – Vegye csak el! Nekem nem kell. Nem is értem, miért próbáltam megóvni a jó hírnevét. – Azzal sarkon fordult, és kisétált a terembıl. A bámészkodók mind néma csöndben maradtak. Ekkor Helene elılépett, és karon fogta Carolát. Mosolyogva körbepásztázta tekintetét a közelben ácsorgó nık döbbent ábrázatán. - Lady Perwinkle-nek fel kell magát frissítenie – jelentette be. – Milyen fárasztóak ezek a férfiak, nemde? Az a sok szenvedély! Egy ilyen helyzetet csak a hozzá hasonlóan gyönyörő és erényes asszony provokálhatott volna ki.

Lady Troubridge bólogatni kezdett, mire mindenki követte a háziasszonyt. Helene kivonszolta Carolát a terembıl.

Gina érezte a férje jelenlétét a háta mögött, mielıtt még az megszólalt volna. - Jó estét! – fordult hozzá. – Láttad Perwinkle barátod látványos bemutatóját? - A saját nevedben mondj véleményt a szenvedély megnyilvánulásáról – jegyezte meg dorgálóan. - Mit tudsz te a szenvedély megnyilvánulásairól? – nevetett Gina. - Túl sokat – felelte Cam, és hangja elhomályosult. A felesége abszurdan merész estélyi ruhát viselt. A felsı része hihetetlenül szők volt, a nyakrészét fodor díszítette. Vörös hajával és fehér bırével úgy festett, mint egy csábító Erzsébet királynı. - Miért, mikor történt utoljára, hogy megvédted egy hölgy erényeit? – érdeklıdött Gina. A szeme olyan színő volt, mint az Égei-tengerbıl kihalászott üvegdarab. A haja pedig akár a korai naplemente színe. - Nem akarsz visszamenni a könyvtárba, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk? – kérdezte a férje. – Kár lenne, ha nem válaszolnánk Bicksfiddle levelére most, azonnal! Talán akad néhány sürgıs kérdés, amit meg kell beszélnünk. Gina mosolya titokzatosan és egyben csábítóan villant meg. A fenébe is! Jobb lesz vigyázni. Nem lenne szerencsés ennél messzebb menni, hacsak nem akarja egész életét hidak építésével tölteni a Charlcote folyó felett. - Köszönöm, nem – mondta Gina. Cam nem is emlékezett, hogy mirıl beszéltek. - Nem szívesen dolgoznék most a könyvtárban a birtok papírjain – pontosított a lány, kis híján elnevetve magát. Cam vágott egy grimaszt. A zenekar újra nekiállt játszani. - Táncoljunk! – javasolta, és kézen fogta Ginát. - Nem táncolhatunk – tiltakozott a lány. – Ez egy körtánc, lady Troubridge pedig még nem rendezte el a sorokat. - Ez egy keringı – dobott fel egy arany pénzérmét a karmesternek, és a zene abban a pillanatban keringıre váltott. - Nem tartom túl jó ötletnek – okoskodott Gina a férjére nézve. – Nekünk most a házasságunk érvénytelenítésére kellene várnunk, nem táncolni. Pletykálni fognak az emberek. Cam néhány pillanatig mérlegelte a dolgot. - Ha nem táncolsz velem, itt, a táncparketten meg foglak csókolni. - Micsoda? - Ha viszont táncolunk, akkor nem foglak megcsókolni… ebben a pillanatban. – A tekintetében ott csillogott az ígéret. – Jobb ha táncolsz, mert Bonningtonnak nem fog tetszeni a csók. Tuppy példájából kiindulva, talán még arra a következtetésre juthat, hogy megóvja a hírnevedet, és engem a földre teperjen. De nem hiszem, hogy készen állna rá – tette hozzá vigyorogva. Cam ugyanúgy táncolt, ahogyan beszélt, és ahogyan élt: merész és szenvedélyes mozdulatokkal, csábító fordulatokkal. Gina érezte, mindenki ıket nézni, mire ı méltóságteljesen kihúzta magát, és hideg tekintettel nézett a bámészkodók szemébe, akik egyetlen megjegyzést sem mertek tenni. Cam érezte, hogy a lány kicsit feszültebb, és amikor ránézett, egy hercegnıt látott a karjaiban. A Hercegnıt. Gina gyönyörő, pillekönnyő teste olyan merev volt, akár egy deszka. Senki nem vádolhatta ıket tisztességtelen tánccal, sıt a lány jeges közömbössége kimondottan egy házaspárra vallott. Cam testét bosszús érzés járta át. Neki jobban tetszett a felesége, amikor elpirult és kuncogott. - Azt hiszem, a bátyád is a vendégek között van ma este – jegyezte meg Cam. - Ezt meg honnan veszed? - Csak megérzés. - Nem túl meggyızı indoklás. Ha itt lenne a bátyám, már rég felfedte volna magát.

- Mégis mit mondana? – kérdezte Cam korholó hangon. – Hogy van, felséges hercegnı? Én volnék az ön törvénytelen bátyja? - Miért ne? - És ha a bátyád küldi azokat a zsarolóleveleket? Elnézést – szólt hátra a válla felett, ahogy megbotlottak egy másik párban. - Nem kellene errıl nyilvánosan beszélgetnünk – sziszegte Gina. Elvesztette az önuralmát. Díszes kontyából kicsúszott egy hajfürt, és a nyakát verdeste. Cam a legszívesebben megcsókolta volna azt a nyakat, a gondolatra pedig forró vágy járta át tagjait. - Menjünk vissza a könyvtárba, és ott nyugodtan megbeszélhetjük – mondta selymes hangon. - Nem tudom, mit képzelsz magadról! – csattant fel Gina, amint rájött, hogy a férje ferde mosolyától sajnálatos módon benne is forrni kezd a vér. - Nemsokára érvénytelenítik a házasságunkat. A házasságunknak vége. A házasságunk… - Igen, így van – szakította félbe Cam. - Akkor meg miért udvarolsz nekem? Valahányszor Gina nem volt biztos valamiben, felvette a hercegnıpózt. A kérdése most úgy hangzott, mint egy királyi parancs, a tekintete követelıen megvillant, a hangjában teljes önuralom. Cam semmire sem vágyott jobban, mint kizökkenteni ıt ebbıl az önuralomból, és újra visszahozni azt az ösztönös, sikoltozó kislányt, akit egyszer régen otthagyott a harangvirágos erdıben. - Nem udvarolok neked – jelentette ki lenézı hangon. – El akarlak csábítani, Gina. Óriási különbség van a kettı között. Itt egy leheletnyi szünet következett. A zene is véget ért. - Ez nagyon ostobán hangzik, hiszen meg akarsz szabadulni tılem – felelte a lány tőnıdve. – Azt hiszem, pont az ellenkezıjét teszed, mint amit elérni akarsz. Cam felvonta szemöldökét. - Nem akarok megszabadulni tıled. És ha nem vagy biztos benne, mi a vágyam tárgya, örömmel megmutatom neked. A lány szája sarka akaratlanul is mosolyra fordult. Ekkor azonban elkapta lady Troubridge tekintetét, és eszébe jutott egy sokkal fontosabb téma. - Hogy érted azt, hogy nem akarsz megszabadulni tılem? Az ég szerelmére, hiszen nem is élünk valódi házasságban. - Te voltál az, aki kérted ezt az érvénytelenítést. Én nem bánom, ha házasok vagyunk… szeretem olvasni a leveleidet. - Akkor neked nem feleség kell, hanem levelezıpartner – mutatott rá Gina, de kissé elpirult, majd így folytatta: - Ha elcsábítasz, azzal nem fogsz újabb levelek írására sarkallni. Te nem akarsz engem feleségednek, Cam. - Ennek az az oka, hogy nem vagyok egy házasuló típus – felelte Cam. – De szerintem sokkal fontosabb szempont, hogy te nem akarsz engem férjedül. Én elégedett lennék, ha ugyanígy maradna minden. Vagy talán lehetne némi változás abban… - Mirıl beszélsz, Cam? - A házasságunkról – világosította fel a férfi. Aztán azon töprengett, mi mást mondjon még. Végül férfihoz híven visszavonulót fújt. – Nem voltam túl bıkező veled az anyagiak terén. - Te nem errıl beszéltél. Emlegettél valami változtatást… hogy ıszinte legyek, úgy hangzott, mintha le akarnád állíttatni az érvénytelenítési procedúrát. Cam arcából minden vér kifutott. Ezt mondta volna? Biztos, hogy nem. Tekintete a felesége hófehér, finom ívő vállaira és hosszú nyakára siklott. De igen, ezt mondta. - Nos? – érdeklıdött Gina követelızı hangon, mintha csak egy Shakespeare-darabot mondana fel. - Nem kell ilyen diadalmaskodónak lenned – jegyezte meg Cam kicsit oldva a feszültséget. – Ha elveszítenéd az eszed, és úgy döntenél, hogy mégsem mész hozzá ahhoz a pöffeszkedı márkihoz, akkor boldogan megtartanálak. A Girton-birtokon végzett munkádra senki nem panaszkodhat.

A lány arcán vérvörös rózsák égtek. - Igazán? Kedves tıled! Megint maradhatok a te láthatatlan feleséged, aki nem okoz semmilyen galibát, és közben folytathatom a munkát, amit eddig végeztem? Milyen remek ajánlat! Mondjak le egy olyan férfiról, aki szeret és gyereket akar tılem, egy olyanért, aki csodálja a leveleimet és a birtokon végzett munkámat? - Ez csak egy ajánlat – szabadkozott Cam, megkönnyebbülést érezve. Ami az arcára is kiülhetett. - Szeretném tudni, mit értettél a változtatások alatt – szőkült össze a lány tekintete. Mivel Cam nem válaszolt, élesen belebökött a bordájába. – Cam! A férfi arcán az a szórakozott, álmatag kifejezés ült, amitıl Ginának összeszorult a gyomra. - A hálószobákra céloztam – felelte a férfi, ügyet sem vetve rá, hogy hallja-e ıket valaki. – Ha házasok maradunk, közös hálószobában kellene aludnunk, legalábbis amikor Angliában vagyok. Mit szólsz hozzá? - Hát ez még jobb! – kiáltott fel felháborodva, igyekezve elhallgattatni a fejében megszólaló hangot (áruló!), aki titkon örült volna a közös ágynak Cammel. – Ezt vegyem úgy, hogy legyek a birtokot igazgató feleség, aki egyedül neveli a gyerekeket, miközben a férje külföldön utazgat? - Igen, de mielıtt elmennék, sok szép pillanatot élhetnénk át. És sokszor meglátogatnálak. – A férfi arcán most már pajkos csintalanság ült. Abban a pillanatban hozzá sem ért Ginához, a lány mégis úgy érezte, mintha simogatná. Gyomrát egyre nagyobb gyengeség kerítette hatalmába. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit. De mit? Hirtelen köhintést hallott maga mögül. Bonnington állt ott, és ügyetlenül meghajolt Cam elıtt. - Ez az este meglehetısen kellemetlen jelenetekkel tőzdelt – jegyezte meg jéghideg hangon. – Azt javaslom, vonuljunk vissza a könyvtárba, és gyakoroljuk a szerepeinket. Lady Troubridge nemrég tájékoztatott, hogy népek közönséget invitált meg a holnaputáni elıadásra. Gina tekintete elkerekedett. - Pedig azt ígérte, csak a ház vendégeinek adjuk majd elı! - Úgy tőnik, meggondolta magát. Cam nevetett. - Remélem, azt nem várja tılünk, hogy felvegyük a versenyt Lord és lady Perwinkle drámai képességeivel. - Azt hiszem, minél kevesebb a botrányos jelenet, annál jobb – jegyezte meg Sebastian. - Egyetértünk – felelte Cam. Ginának az a szörnyő érzése támadt, hogy Cam magában nevet a vılegényén. - Akkor menjünk is! Ha már bolondot csinálunk magunkból, legalább próbáljuk el elıtte a megaláztatást. - Ez a beszéd! – csatlakozott Cam. Aztán megfordult, és körbepásztázta a termet. – De hol a mi szépséges Opheliánk? Sebastian értetlen arcot vágott. - Ez a Hamletbıl van – magyarázta Cam, majd még hozzátette: - Egy másik Shakespearedarabból. Mellesleg a mi gyönyörőséges Esménkre céloztam. - Az a sor így helyes: „Hol a szépséges dán királyi hölgy?” – okoskodott Sebastian, és elindult a könyvtár felé. Amikor mindhárman odaértek az ajtóhoz, megállt. – Akkor talán kezdjük a Sok hőhó semmiért elsı felvonásával? – Hangja egy kevésbé udvarias hallgató számára akár ugatásnak is tőnhetett volna. - Az a mi jelenetünk – szólalt meg Cam vidáman. Meg akarta fogni Gina kezét, Sebastian azonban karon fogta a lányt. – Ha megengedi, Beatrice és Benedetto üljenek le! A kanapéhoz húzta Ginát. Esme vele szemben foglalt helyet, élvezve a helyzetet. - Jobb lesz, ha leveszed a kesztyődet – utasította Cam Ginát, átnyújtva neki a könyvet. A kesztyőt a lány könyökéig összetartó parányi gombok láttán azonban a homlokát ráncolta. Gina figyelte, ahogy a férfi sötét feje a csuklója fölé hajlik, és ügyetlenül elkezdi kigombolni a csuklórész belsején lévı parányi igazgyöngy gombokat. - Tökéletesen olvasok kesztyőben is. Sebastian ingerlékeny mozdulatot tett, majd helyet foglalt Esme mellett. – Ha már mindketten

készen állnak… - szólalt meg némi indulattal a hangjában. Cam mindkét kesztyőt lehúzta Gina kezérıl, majd félredobta ıket anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna Sebastianra. - Már itt is vagyunk – közölte olyan hangon, hogy Gina úgy érezte, mintha a hálószobájába invitálná. - Akkor kezdjék! – mordult rájuk a lány vılegénye a kanapé másik végébıl. - „Ni csak, a megtestesült utálat – szoknyában! Hát kegyed még él?” – kezdte Cam olyan vidám hangon, hogy Gina szája mosolyra fordult, bár még mindig bosszankodott a férfira. Ahogy a lány tekintete találkozott Cam sötét, nevetı tekintetével, nagyot dobbant a szíve. - Nem ülhetünk egy helyben – jegyezte meg Cam. – Úgy kell tennünk, mintha színpadon játszanánk, elvégre most már megfelelı közönségünk is lesz. – Megfogta Gina kezét, és csókot nyomott a tenyerébe. - „Elhunyhat-e az utálat, mikor olyan tápot kap, mint signor Benedetto?” – felelte Gina, igyekezve nem figyelni a tenyerében érzett csiklandozásra. Közben, csodák csodája, Esmének sikerült szóra bírnia haragos vılegényét. - Miért viselkedsz szándékosan ilyen ellenszenvesen Sebastiannal? – sziszegte Cam felé Gina. - Tán elfelejtetted a szöveged? – felelt vissza Cam tiszteletlenül mosolyogva. – A színházi súgyók büntetést szabnak ki azokra a színészekre, akik nem tanulták meg a szövegüket. – A szemében olyan kifejezés bujkált, amely azt súgta, a büntetés fajtájáról egészen nyilvánvaló véleménye van. - Szerencsére kiváló a memóriám – zsörtölıdött Gina. – „Hisz maga az imádat is utálatba fordul át uraságod bővkörében!” - „Úgy látszik, az imádat köpönyegforgató” – felelte Cam. – Mellesleg úgy érzem, szívességet tettem, hogy leszereltem azt a jövendıbelidnek nevezett vadkant. - Ugyan már! – mondta Gina. – Ugyanúgy játszadozol az ı érzelmeivel, mint mindenki máséval. Te sohasem tudsz komolyan viselkedni, Cam? - „De annyi bizonyos, hogy – kegyedet kivéve – minden hölgy szeret.” Ginában forrt a bosszúság. Hirtelen mozdulattal elrántotta a kezét. Camnek azonban sikerült megtartania, és egyenként simogatni kezdte a lány ujjait úgy, hogy annak minden idegszála bizseregni kezdett tıle. - Szerintem te semmit sem tudsz komolyan venni. A dadusom az ilyeneket csak „hivatásos tekergıknek” nevezte. Cam arcán elhalványult az iménti pimaszan csábos mosoly. - „…Mert, szavamra, engem egy se érdekel” – közölte. Gina álla megfeszült. - Ez annyira jellemzı rád – sziszegte. – Ha sértegetni próbállak, elvágod az élét egy viccel. - Ez a következı mondatom volt a darabban – tiltakozott Cam. – Benedetto mondja azt, hogy egy nı se kell neki. Gina a homlokát ráncolva bújta a szöveget. - „Jó szerencse ez a nıkre, mert különben folyton nyaggatná ıket egy veszett nıbolond.” - Nem kell ilyen hévvel mondanod. - Miért ne? Elvégre igaz. Te pontosan olyan vagy, mint Benedetto. Senkit sem szeretsz, kivéve talán a görög Venusod. - Marissát kedvelem. İ egy szenvedélyes, szeretı asszony. – Cam úgy döntött, azt nem teszi hozzá, hogy Marissa a szenvedélyét a férjének tartogatja. - Milyen romantikus! – búgta Gina. – Majd ha hozzámentem Sebastianhoz – vetett egy merész mosolyt a kanapé másik vége felé -, akkor visszatérhetsz a te házias és szenvedélyes istennıdhöz. Cam örömmel nyugtázta, hogy Bonnington éppen heves vitát folytat lady Rawlingsszal. - A házias jelzı nem elég jó – jegyezte meg, miközben igyekezett nem gondolni a görögországi ház magányos ürességére. – Marissa egy igazi melegszívő teremtés, akitıl a ház mindig csupa nevetés. De mi lenne, ha folytatnád a szövegedet, részletezve, milyen hidegvérő vagy? - „Hála Istennek – és hideg véremnek -, ebben történetesen megegyezünk” – mondta Gina a

fogát csikorgatva. – „Ha varjút ugat meg a kutyám, azt is szívesebben hallgatom, mint azt, ha férfi szerelmet vall.” Cam gúnyosan meghajtotta fejét. - Nagyon élethően mondtad. Mintha tényleg Beatrice állna itt, elıttem. Remélem, ezt a hidegvéred sikerül majd megırizned a házasságod alatt is azzal a jeges szívő márkival! - Hogy merészeled! – csattant fel Gina. Mindketten akaratlanul is a kanapé másik végén ülıkre pillantottak, Esme és Sebastian azonban nem figyeltek rájuk. - „Isten tartsa meg kegyedet ebben a hajlandóságában, mert így legalább egyik-másik úrfi megmenekül az összekarmolt orca végzetétıl.” - „A karmolás se csúfíthatná már tovább orcájukat, feltéve, hogy uraságodhoz hasonlítanak.” - Igazán? – kérdezett vissza Cam. - Ez nincs a szövegben. – Gina zöld szeme gyızelemittasan csillogott. A férfi testét hirtelen ösztönös vágy járta át, és tetıtıl talpig belebizsergett. Esme szakította félbe ıket. - Lord Bonningtonnal kimegyünk egy kicsit sétálni a kertbe. Öt perc múlva visszajövünk. Cam kurtán bólintott. - Elfelejtetted a szöveged? – érdeklıdött Gina, amint bezárult az ajtó. - Attól tartok, igen. – A férfi vállon ragadta a lányt, és erıs mozdulattal maga felé vonta. - Akkor neked kell zálogot adnod – felelte Gina. A hangja bizonytalanul csengett, ahogy nézte, hogyan közeledik a férfi szája az övéhez. Most már pontosan ott volt Gina, ahol Cam akarta: az ölében ült, és szája a szájára tapadt. A lány egy pillanatig fészkelıdött, aztán a teste elernyedt, és megadta magát az ölelésnek. - A zálogot már azelıtt kigondoltam, hogy elkezdtük volna – mormolta rekedtes hangon. - Hmm – hümmögte Gina. A csók elmélyült. A férfi keze mohón vándorolt végig a selymes testtájakon, végigsimítva a lány melleit, amelyeket szoros selyem és főzı tartott. - Ez meg micsoda? – suttogta a férfi, végigtapogatva a főzı pántját. – Azt hittem, már nem viseled. - Meggondoltam magam. Cam felállt, és talpra segítette Ginát. Gina gyengének érezte a térdeit. De közben pontosan tudta, mi történik: a férfi finoman vonszolta maga után, kifelé a szobából. - Hová megyünk? – kérdezte. - A hálószobádba – felelte Cam gondolkodás nélkül. - Micsoda? – Gina teljes erejébıl megállította. A férfi megfordult. - A hálószobádba megyünk, Gina. – Ujjával felemelte a lány állát, és beleborzongott az arca láttán. – Most, rögtön. Gina azonban nem adta meg magát. - Nem tehetjük… hacsak… - Arca lángvörös volt, a hangja bizonytalan. – Cam, nekem szőzen kell férjhez mennem. Cam úgy érezte, mintha hideg vízzel öntötték volna le. Rezzenéstelen hangon folytatta: - Te tényleg azt hiszed rólam, hogy egy felelıtlen alak vagyok? A lány érezte, a férfi teste megfeszül, mintha csak az övé volna. - Nem! Nem errıl van szó. Én bízom benned. Tudom, hogy nem tennéd meg… velem. Cam komor arccal várta a folytatást. - Én magamban nem bízom. Miután a mondat elhagyta a száját, a lány arca még mélyebb vörösbe fordult. Cam eltőnıdött. Gina haja magas kontyba volt fésülve, fülében gyémántok csillogtak, pont úgy festett, mint a fiatal Erzsébet királynı. Cam azonban tudta, hogy ezt a királynıt egyetlen érintésével a magáévá tudná tenni. Mivel a férfi nem válaszolt, Gina szemmel láthatóan feszültebb lett. Suhogó szoknyával

megfordult. - Ez esetben folytathatnánk a próbát. Te következel: „Kiválóan taníthatnád nyelvelni a papagájt.” – Gina leült, és a kezébe vett könyvet úgy nézte, mintha a világ legérdekesebb olvasmánya lenne. Camden Serrard, Girton hercege soha életében nem cselekedett az érzelmeitıl vezérelve. Amikor kiugrott apja házának ablakán, semmi pénzzel a zsebében, a józan esze vezérelte és a túlélésre való vágy ösztönözte, nem az érzelmeitıl, hanem logikától vezérelve hozta döntéseit, amelyhez hozzájárult még erıs létfenntartó és önvédelmi ösztöne is. Egészen addig a pillanatig így volt ez. Ám akkor, a jó ég tudja, miért, egyszer csak ott térdepelt egy fiatal és fenséges királynı lábai elıtt. Karját kinyújtva két kezébe fogta a lány arcát, ajkát erısen az ajkára szorította. Azok a hatalmas kezek úgy fogták közre Gina arcát, mintha a legértékesebb szobor lenne, amit valaha megfaragott. A lány belesóhajtott a szájába, egy erotikus, fojtott sikolyt, majd testét az övéhez préselte. Cam kezét leheletkönnyedén végigfuttatta a főzıjén, majd megérintette a melleit, hüvelykujjával finoman simogatva a vékony anyagot. - Ó, Cam! – sóhajtott a lány. A férfi szemében elégedettség csillogott. Másik kezével Gina érzékeny testtájait ingerelte, simogatta. A lány felkiáltott, képtelen volt magában tartani szenvedélyét. Cam újra megcsókolta, ezúttal a nyelvén érezte a lány zihálását. Keze bőnös szenvedéllyel tapogatta mindenütt, amíg Gina vonaglani nem kezdett, a kielégülést keresve, amit a szők selyemruha és főzı szorításában nem kaphatott meg. Aztán a külsı ajtó hangja hirtelen emlékeztette a vétkezı herceget és hercegnıt arra, hogy valójában nem a hercegnı hálószobájában vannak. Gina elhúzódott, és a férjére bámult. Valahányszor Cam megérintette, mellkasában tőz lobbant. Amikor megcsókolta, minden szégyen lehullott róla. A férfi minden porcikája – fekete szemét és bütykös kezeit is beleértve – vágyat élesztett benne. Soha, senki iránt nem fogok ilyet érezni. Ez a gondolat teljesen tisztán fogalmazódott meg Gina fejében. Cam könnyedén rámosolygott, és megigazította egyik elszabadult hajfürtjét. Nem látszott rajta semmi, mintha egész idı alatt Shakespeare-t olvastak volna. Soha nem szabad újra megtennem, gondolta Gina. Még egyszer nem érhetek hozzá ehhez a férfihoz: ı nem az enyém, és soha nem is lesz. Az az út csakis az összetört szívhez vezet. Az este hátralevı része meglehetısen homályos maradt. Háromszor elpróbálták még a szerepeket, Bonnington vezényletével. A második nekifutásra egész jól ment, Gina azonban holtfáradtnak érezte magát. A harmadik olvasópróba alatt Beatrice szenvedélyes hévvel feleselt Benedettónak. Benedetto pedig, kívánatos felesége láttán, növekvı frusztrációjának hevével válaszolt… még magát a márkit is töprengésre késztetve.

Huszonnegyedik fejezet A második haditanács

Nem hiszem, hogy mindent tönkretettél – jelentette ki Esme, gondosan kiválasztva egy szılıszemet, amit aztán a szájába tömött. – De mindenesetre, az életed nagyon megnehezítetted. Carola megrázkódott. - Hogy tudsz ilyenkor enni! – Hangja a hisztéria határán táncolt. – Inkább dolgozz ki egy újabb tervet a házasságom megmentésére! Esme felvonta egyik szemöldökét.

- Az elfogyasztott szılıszemek számának semmi köze az együttérzésemhez, ebben biztos lehetsz. - Attól még a tények megmaradnak: Carolának igaza van. Elı kell állnunk egy újabb tervvel – szólt közbe Gina. - Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom – szólalt meg most Helene -, de lady Troubridge úgy tájékoztatott, hogy Lord Perwinkle holnap kora hajnalban távozni készül. Carola felıl vinnyogó hang érkezett, Gina pedig automatikusan odanyújtott egy zsebkendıt. A négy barátnı épp az ebédet fogyasztotta el Carola szobájában, mivel a lány nem volt hajlandó lemenni a közös asztalhoz. - Úgy vélem, elérkezett a keményebb lépések ideje – jelentette ki Esme a szılıt majszolva. Carola lejjebb engedte arca elıl a zsebkendıt, csak hogy kétségbeesetten pisloghasson rá. - Higgyétek el, nem akarok Neville-hez menni. - És ami még ennél is fontosabb: ı sem hozzád – mutatott rá Gina. Carola kissé bosszúsan csattant fel: - Feleségül venne, ha arra kérném. És ki tudja, talán kénytelen leszek ha… ha Tuppy úgy dönt, hogy elválik tılem! – Azzal újra sírva fakadt. Gina a Carola arca elé tartott zsebkendıt nézve megállapította, az még két-három könnycseppet bír el maximum. - Azt hiszem, itt most egy „ágyas csel”-re lesz szükség – szólalt meg Esme. – Maradjunk Shakespeare-nél. Az ı darabjai is tele vannak ágyas cselekkel. Helene fájdalmas arcot vágott. - Mi az ördög az az ágyas csel? - Az ágyas csel az, amikor egy lehetséges szeretıt felcserélnek egy harmadik személlyel – magyarázta Gina. – Az egyetlen problémát abban látom, hogy tudtommal Tuppy senkit sem invitált meg az ágyába. Tehát kit helyettesíthetne Carola? - Ez valóban kicsit bonyolítja a helyzetet – ismerte be Esme. - Lehetetlenség! – hüppögött Carola. – Tuppy nem akar velem aludni. - Valamelyikünknek el kell csábítania, és egy késıbbi órában randevút kérni tıle. Aztán Carola fogja várni… - Tuppy pedig undorodva odébbáll – vágott közbe Carola. - Nem! – mondta Esme. – Mivel akkor már sötét lesz. Te tényleg semmit sem hallottál az ilyen cselekrıl? Carola a fejét rázta. - Olyan tevékenységnek tőnik, amit az anyukám nem favorizált. - Pedig ez az egyetlen megoldás. Tuppy okkal gondolhatja, hogy nem kedveled, amit az ágyban tesz, ráadásul világosan a tudtára adtad, hogy véget akarsz vetni a házasságodnak. Most arról kell meggyıznöd Tuppyt, hogy mégis szeretnél ágyba bújni vele, sıt mi több, még megalázkodni is hajlandó vagy emiatt. - A kérdés már csak az, ki lesz a csábító. Esme vidáman pillantott két barátnıjére. – Gina? Helene? - Te! – vágták rá mindketten kórusban. Esme elmosolyodott. - A helyzet az, hogy nekem már van egy randevúm a férjemmel holnapután estére. A mai éjszaka az utolsó, amit a saját ágyam magányos kényelmében tölthetek, mivel Miles derékbısége miatt valószínőleg a földön fogom tölteni az éjszakát. - Alig hiszem el, hogy ilyesmirıl beszélgetünk – jegyezte meg Helene kissé elpirulva. – De arról biztosíthatlak, én nem lennék jó csábító. Nekem fogalmam sincs, hogy kell az ilyesmit csinálni. - Ezzel vitatkoznék – jegyezte meg Esme. – Csak egyszerően még nem volt rá alkalmad. Ekkor három szempár szegezıdött Ginára, aki egy tortát majszolgatva úgy tőnt, mintha csak nézı lenne az egész jelenetben. - Jaj, ne! – kiáltott fel ijedten, és lerakta a süteményt. – Én nem tehetem! - Miért ne? – kérdezte Esme. – Tuppy már úgyis kedvel téged, hiszen annyi mindent tudsz a

pisztrángokról. - Nem! Én már… - Te már? - Nem fogom engedni! – vágott közbe Carola. – Tuppy túlságosan is kedveli Ginát. Nekem egyáltalán nem tetszik ez a terv, Esme. Nem akarom végignézni, hogy valaki más flörtöl a férjemmel. Ti mind sokkal szebbek vagytok nálam, és könnyen elcsavarhatjátok a fejét. Nem fogom hagyni! A három barátnı szeretetteljes pillantással nézte Carolát. A lány fejét borító aranyló fürtök glóriaként csillogtak a napfényben fölötte, és olyan ártatlanul aranyosnak tőnt, mint egy ma született bárány. - Ne légy már bolond! – korholta Esme szeretettel. – De ha nem akarod, hogy elcsábítsuk Tuppyt, hát legyen. - És ha egyszerően beraknánk Carolát Tuppy ágyába késı éjjel? – vetett fel Gina. – Nem számít rá, így kellemes meglepetésként élné meg. Persze csak, ha valóban úgy gondoljátok, hogy Carolának ilyen drasztikus lépést kell tennie. - Én úgy gondolom – szögezte le Esme. – Tuppy a társaság elıtt lett megszégyenítve. És mivel férfi, nem szereti, ha megszégyenítik. Ha én Tuppy helyében lennék, a feleségem közelébe sem mennék, bármennyire is odalennék érte. Pedig tényleg odavan érted, drágám – fordult mos Carolához. - Annyira azért nem lehet oda, ha úgy gondolod, bármelyikıtöket is meginvitálná az ágyába. - Mi sem vagyunk már kislányok – közölte Esme. – Bizton állítom, bármelyikünk képes lenne könnyedén ágyba csábítani egy mit sem sejtı hímet. Ez persze rád is vonatkozik – tette hozzá, szigorú pillantást vetve Helene-re. - És mit mondok majd, amikor belép a szobába? Jaj, nem is fog menni! – kiáltotta Carola. – Hiszen ott van az inasa! - İt majd lefizetjük – közölte Esme. – Ha nincs ott az inas, egyedül kell levetkıznie. Lady Troubridge vendégszobái egytıl egyig egyformák – biccentett fejével Carola baldachinos ágyára. – Nem is fogja észrevenni, hogy ott vagy, amíg be nem fekszik az ágyába. - És utána mit mondok majd neki? - Semmit – szólalt meg Gina. - Semmit? – kerekedett el Carola szeme. Gina arcán pajkos mosoly jelent meg. - Az égvilágon semmit. Esme csodálattal nézett rá. - Te aztán nagyon megváltoztál, Ambrogina Serrard. Hová lett a hercegnıs álarc? - A hercegnı úgy vannak nevelve, hogy amikor a helyzet megkívánja, hallgassanak. - Értem – kacsintott vissza Esme. - Rendben van – adta meg magát végül Carola. – Megteszem. - Nagyon jó. Meg fogom kérni a szobalányt, hogy fizesse le Tuppy inasát. Mi pedig… - Esme vetett egy pillantást Ginára és Helene-re – a megfelelı pillanatig a bálteremben fogjuk tartani Lord Perwinkle-t. - Milyen pillanatig? – kérdezte Carola. - Este tizenegyig. Az elıtt nem fogjuk engedni, hogy távozzon, Carola. Tehát addigra neked kényelmesen el kell helyezkedned az ágyában. - Bocsánat, de nekem most mennem kell – szólalt meg Gina. Sietıs pillantást vetett a kandallópárkányon álló órára, és felállt. - Miért? – érdeklıdött Helene. – Azt reméltem, eljössz majd velem lovagolni. - Megígértem Camnek, hogy ma délután találkozom vele a könyvtárban – felelte Gina alig némi bőntudattal hangjában. - Aha! – tette hozzá Esme. – A jóképő férjeddel! - İ nem a férjem – ellenkezett Gina. – Illetve, papíron még az, de már nem sokáig. Megígértem neki, hogy elmagyarázom Bicksfiddle leveleit. Cam átveszi tılem a birtok igazgatását.

- Ez jó hír! – jegyezte meg Esme. – Így talán felhagy eddigi gyerekes életével. - Ne légy vele igazságtalan – kelt a védelmére Gina. – Cam Görögországban élve nem tudhatta, mennyi munkával jár egy birtok igazgatása. Helene finoman megérintette Gina csuklóját, és könnyed, tiszta hangon hozzátette: - De milyen kedves tıle, hogy miután megértette, azonnal átveszi tıled ezt a munkát! - Na persze – dünnyögte Esme. – Én a helyedben rövid pórázra fognám azt a férjet. Ha csak egy kicsit is bátorítod, azonnal újra a nyakadba varrja az egészet. - Bevallom, hiányozni fog – ismerte be Gina. – Tudjátok, mennyire szerettem csinálni. Mivel fogom ezután a napjaimat tölteni? Sebastian azt mondja, neki kiváló intézıi vannak a birtokán. - Biztos vagyok benne, hogy a márkinak két intézıje is van arra a munkára, amit egy is el tudna látni – jegyezte meg csípısen Esme. – De úgysem lesz idıd a birtokkal foglalkozni. Az egész napod rámegy majd, hogy megfelelj Bonnington elvárásainak. Gina a kezébe vette kesztyőjét. – Inkább megyek, Esme, mielıtt még vitatkozni kezdenénk. Remélem, a vacsoránál találkozunk. Miután elment, Helene kissé gondterhelten nézett Esmére. - Mit jelentsen ez az egész, kedvesem? Esme az ajkába harapott. - Nem volt szép tılem, igaz? - Azért annyira nem volt szörnyő. - Annyira féltékeny vagyok mostanában – tört ki Esmébıl. – Úgy érzem magam, mint egy ötéves, aki egy másik családhoz látogat. Kétségbeesetten vágyom mindenki más szeretıjére, csak a magamé nem kell. - Nem emlékszem Gina férjére – tőnıdött Helene. – Talán találkoztam vele, még mielıtt elhagyta az országot, de akkor még gyerek voltan. Tényleg olyan szép ember? - Nem a hercegrıl beszélek – világosított fel Esme. Helene megérintette Esme arcát. - Szegény kis galambom – mondta. - Én odaadnám Tuppyt, ha kellene – ajánlotta Carola szipogó hangon. Esme elnevette magát. - Az lenne még nagy galiba! Tuppy, amint Gina pisztrángját üldözi, mi pedig mindketten Tuppy nyomában! Helene felállt. - Megyünk lovagolni? Ma reggel megérkezett a lovam, és alig várom már, hogy kivihessem. Carola? A lány felnézett a zsebkendıjébıl. - Így nem tudok menni. - De igenis tudsz! – parancsolt rá Helene. – Nem lesz erıd az estéhez, ha egész nap csak a szobádban hüppögsz. Carola nyelt egyet. - Valahányszor eszembe jut a mai este, elfog a rosszullét – suttogta. - Menjünk lovagolni! Én kiadom magamból a gonosz gondolatokat, Carola felszabadul, Helene pedig megırzi szokásos hidegvérét… - magyarázta pajkos mosollyal Esme. – Egyszer majd neked is olyan idétlenül kell viselkedned, Helene, mint mi, és akkor majd ott leszek én, hogy nyugalomra intselek. Helene mosolyogva válaszolt. - Nem hiszem.

Gina azzal a szilárd meggyızıdéssel lépett be a könyvtárba, hogy nem lesz több enyelgés a férjével. Ami elég, az elég. Ám a szörnyő igazság az volt, hogy ellenállhatatlannak találta Camet. Ugyanakkor nem tölthette élete hátralévı részét várakozással: mikor lehet igaz feleség, mikor lehet

igazi családja, és mikor jár arra a férje, hogy néhány lopott csókot kaphasson tıle. Már a gondolatra is, hogy egyedül kelljen visszamennie a Girton-házba, miközben a férje vidáman elvitorlázik, megfagyott benne a vér. Nem bírta volna megtenni. Egyetlen nappal sem lett volna képes meghosszabbítani a magányos hercegnı életét, aki férj és gyerek nélkül él. Arra vágyott, amit Sebastian kínált neki: család, biztonság, hőség, szeretet. Meg aztán, sok-sok szenvedéllyel induló házasságot látott már, amelyek mind a semmibe torkollottak. Helene és a férje jó példája volt ennek. Amikor még mindketten fiatal lányok voltak, Gina irigykedett Helene-re, aki egy nemes ifjú oldalán távozott a szülıi házból. Utána még vagy egy évig tartott az irigykedés, amíg a grófnı el nem költözött a férjétıl, aki lecserélte ıt néhány orosz táncosnıre. Cam a hosszú asztalnál várta ıt. A halántéka enyhén krétaporos volt. - Megint rajzoltál valamit? – kérdezte Gina. Cam bólintott. - Szép volt a mai reggel. Eszembe jutott néhány ötlet Stephen márványával kapcsolatban. – Többet azonban nem árult el, Gina pedig nem akart kérdezısködni. Hiszen úgyis Esmét faragja meg. Nem volt biztos benne, hogy többet akar tudni a dologról. Cam elvette a lány kezébıl a papírhalmot, amit magával hozott. - Bicksfiddle kérdései? Gina bólintott. - Akad olyan, amit csak továbbít. De sokat saját maga ír. Két oszlopba rendeztem ıket. – Leemelte a papírhalom egyharmadát. – Ezek a kérdések a föld hasznosítására és állattenyésztésre vonatkoznak, ezek a házzal kapcsolatosak, a többi pedig vegyes témát ölel fel. - Akkor kezdjük a vegyes témával – ajánlotta Cam. Kihúzott Ginának egy széket, leült, és kezébe vett egy levelet. – Miért akarja megnyírni a sövényeket? Nem lehet egyszerően csak hagyni ıket, hadd nıjenek? - A földeket sövények választják el egymástól – magyarázta Gina. – És ha a rókavadászoknak ki akarnád adni a földeket használatba, akkor át kell tudni ugratni felettük. Cam a homlokát ráncolta. - Ki vadászik a mi földjeinken? - Például te? – húzta fel a szemöldökét Gina. - Én nem szoktam vadászni! - Aha. Pedig az apád… - Igen, tudom – szakította félbe Cam. – Apám remek vadász volt. És még jobban élvezte a dolgot, ha letarolhatta mások konyhakertjét egy kisebb állat üldözése közben. Milyen magasak azok a bokrok? Át lehet ıket ugratni? Gina egy pillanatig elgondolkodott, majd részletes magyarázatba kezdett: - Nos, lássuk csak, egészen pontosan nyolcszázkettı óta, amikortól apád ágyhoz kötötté vált, hagytam a bokrokat nıni. Bicksfiddle nem ért vele egyet, ezért évente egyszer könyörög nekem, hogy megnyírhassa a sövényt. A férfi mosolya láttán Gina élénken pislogni kezdett, és gyorsan elıhúzta a másik papírost. - Ezek az aratási ünnepség vacsoramenüjének tervei. - Nem emlékszem semmiféle aratási ünnepségre – jegyezte meg Cam. - Nyolcszázháromban nagyon gyenge volt az aratás – felelte Gina. – Ezért megszerveztem egy aratási ünnepséget, vacsorával. És – tette hozzá határozottan – megnyitottam az erdıt az ünnepi játékok számára. Attól tartok, Bicksfiddle keserően fog erre panaszkodni, ha majd legközelebb találkoztok. - Miért érdekelné ez a dolog? - Bicksfiddle-nek határozott elképzelései vannak a hercegi életvitelrıl – magyarázta Gina. – Kimondottan ellenezte, amikor megváltam a vadıröktıl. De mivel nem állt szándékodban engedélyezni, hogy rendszeres vadászatokat tartsanak a földjeinken, nem volt értelme megtartani ıket. Cam féloldalas mosolya meleg bizsergéssel töltötte el a lányt.

- Kitalálom – mondta, s egyik ujjával egy pillanatra megérintette Gina orrát. – A vadırök egész véletlenül ugyanabban az évben távoztak, amikor az apám ágynak esett. A pillanat intimitása zavarta Ginát. Érezte, ahogy belepirul. - Kezdjük a házzal – mondta. Cam egy pillanatig csak nézte, aztán bólintott. - Ahogy akarod. Ezután leültek egymás mellé, herceg és hercegnı, majd végigolvasták a nagy halom papírt. Egy inas valamikor teát szolgált fel, de ık csak dolgoztak tovább. Végül Cam felállt, és nyújtózott egyet. – Te jóságos ég, Gina! Egész belefájdult a nyakam. Folytathatnánk holnap? Gina felnézett, és meglepetten látta, hogy a könyvtár ablakán beszőrıdı napsugarak már rég eltőntek. - Azért még mindig furcsának tartom, hogy egy háztartásban ennyi olaj fogyjon – jegyezte meg Cam. – Hatszáz gallon olaj túl soknak tőnik. - Rengeteg olajlámpást használnak – magyarázta Gina. – De talán végiggondolhatnánk, hogy gázlámpákkal váltsuk ki ıket. A Brighton-pavilon báltermeiben kiépítették a gázt… de mi van, ha felrobban? Úgy hallottam, nagyon veszélyes gázzal világítani. - Én nem sokat tudok róla – felelte Cam. - Görögországban mivel világítanak? - Gyertyákkal... napfénnyel... meg a szép nık ragyogó bırével. - Cam lehajolt, és arcon csókolta a lányt, de olyan gyorsan, hogy alig érezte magán az ajka érintését. Gina egy pillanatra a kezére meredt. Sikerült tintafoltot ejtenie egyik csuklóján. - Cam – szólalt meg halkan -, abba kell ezt hagynunk. A férfi visszafordult a polc elıl, ahol épp lady Troubridge könyveit tanulmányozta. - Mit kell abbahagynunk? - A csókolózást. - De hiszen neked tetszik a csókolózás! - ellenkezett a férje. Gina összerezzent. Ennek az lesz az eredménye, hogy magányosan tölti az éjszakáit, és Bisksfiddle összes levelét neki kell megválaszolnia, amíg a férje a görög tengerben fürdızik. Elfordította fejét, és szorosan összeszorította a száját. Cam azonban odalépett hozzá, és talpra segítette. - Gina – mondta mély, szenvedéllyel teli hangon. Megcsókolta a szája sarkát, mire a lány egész testében megremegett. - Gina – ismételte -, elkísérhetlek a hálószobába? A lány úgy reszketett a karjaiban, mint egy fészekbıl elıször kirepülı kismadár. Cam apró csókokkal borította arcát. - Akarlak – mondta selymes, csábító hangon, amelyben benne csengett a nevetés, a felelıtlenség, a pucér szobrok és a görög napfény. Gina fejében ott kavargott mindez: a szobrok, a meztelen nık, Marissa, aki visszavárja... Eltolta magától a férje kezét. Az arca égett, ajkai remegtek, de a hangja sziklaszilárdan csengett. - Nem tartom jó ötletnek. A férfi azonnal felvette pókerarcát. - Miért nem? Mindketten élveznénk a dolgot, anélkül hogy bármelyikünknek is okosan kelljen viselkednie. Gina tekintete bosszúsan kigyúlt. - Te boldogan kiélveznéd, aztán fájdalom nélkül távoznál. Ez annyira jellemzı rád, Cam! - Semmi rosszat nem látok benne – felelte a férfi, próbálva uralkodni magán. - Mert a te szempontodból valóban nincs is benne semmi rossz – mondta Gina. - Ez egy kissé moralizáló megállapítás. - Cam hangja kegyetlenül udvariasan csengett. Szeretnélek emlékeztetni, drága feleségem, jelenleg minden jogom meg van hozzá, hogy magamévá tegyem a tested, amikor csak akarom! Én azonban eddig szándékosan figyelmen kívül hagytam a te „én is ugyanannyira akarom”-jeleidet, pedig az a határozott érzésem... Gina közbevágott. Habár egy hercegnı soha nem vág közbe, de ı itt és most kezdte feladni minden méltóságát. Arca lángvörös volt a szégyentıl. - Valóban élvezem veled a csókolózást – szólt reszketı hangon. - És élvezem, ahogy te... ahogy te...

A férfi csak bámult rá, megnémulva az ıszinteség láttán. - De téged csak egy valami érdekel, az élvezet, és semmi más – folytatta a lány, egyenesen Cam szemébe nézve. - Mi mást vársz tılem? - kérdezte ıszinte értetlenséggel. - Huszonhárom éves vagyok! Szeretnék közös életet élni a férjemmel, és gyereket akarok tıle, és azt hiszem, ez teljesen normális igény. Te ezzel szemben semmi mást nem ígérsz, csak élvezetet. Tehetségesen tagadod a kellemetlen tényeket: elfelejted, hogy a feleséged tizenkét éven át otthon ült, amíg te a görög szeretıiddel játszadoztál. Cam összevonta szemöldökét. - Soha nem mondtad, hogy érdekel, hol vagyok. Soha nem kérted, hogy jöjjek haza, csak amikor a házasság érvénytelenítését akartad. - Miért, talán haza jöttél volna, ha azt kérem? - Gina várta a választ, de az nem érkezett meg. Otthagytad volna Marissát miattam? Cam csak némán meredt rá, összeszorított szájjal. - Mert ugyebár a házasság összeférhetetlen a te egyéniségeddel. Cam folyton ezt mondta magáról. Azzal tréfálkozott, hogy ı házasodott meg legelıször anélkül, hogy valódi házasságban élne. Azt a kellemetlen érzést azonban nem szerette, amikor Gina rámutatott erre a gyengeségére. Villámgyors viszonválaszt adott, hiszen már oly nagy gyakorlata volt a családi vitákban. - Ez az egész nem a házasság miatt kezdıdött közöttünk – jegyezte meg, miközben színpadiasan megigazította ingujját. - Mindez a kettın között lévı vágyakozásról szól. És mivel te ıszinte vagy velem, én is az leszek, Gina. Egy lépéssel közelebb ment, és mélyen a lány szemébe nézett. - Meg akarok mártózni benned. Gina elfordult, mert nem bírta állni a fekete szempár égetı tüzét. A férfi azonban kezével felemelte az állát. - Te ugyanezt akarod tılem. Gina nem válaszolt, képtelen volt uralkodni a gyomrában érzett remegésen és a szégyen érzetén, amit e hangosan kimondott mondat keltett benne. - A testi vágy természetes emberi érzelem – magyarázta tovább Cam. - De megértem, ha te szívesebben élnéd át jövendıbeli férjeddel, és nem velem. Nem kellett nagy ész hozzá, hogy bárki belássa, Sebastian és Gina sohasem fog átélni hasonló élményt. - Semmi sem jogosít fel azonban arra, hogy sértegess. Tizennyolc éves fejjel nem szándékoztam elvenni téged feleségül, Gina. És ha egyszer mégis lesz egy igazi feleségem, egy olyan feleség, akit én választok magamnak, nem fogom magára hagyni tizenkét évig, és szeretım sem lesz mellette. Nem tisztességes olyan eskü megszegéséért kritizálni engem, amit apám tett a nevemben. Azzal leengedte a kezét. Ginát olyan mélységes szégyen járta át, mintha forró vízbe mártották volna. - Nagyon sajnálom – suttogta. - Nincs mit sajnálnod. Mindketten apám döntéseinek áldozatai vagyunk. Gina most végre ránézett, és ott, abban a pillanatban érezte, szereti ezt a férfit. Cam az utolsó, halvány napsugarak fényében állt, a haja enyhén krétaporos volt. Arcán az a kritikus féloldalas mosoly. Gina semmi mást nem akart, csak kinyújtani felé két karját, és azt mondani: Gyere, és csókolj meg! Szeress engem! Vigyél a hálószobádba! A szavak ott táncoltak a szája szélén, kimondani azonban nem tudta ıket. Tekintetük találkozott. - Marissa egy kedves halászember felesége – szólalt meg Cam. - Egyszer valamikor a szeretım volt, de ennek már jó ideje. Úgy három évvel ezelıtt magam is táncoltam az esküvıjén. Élveztük az együtt töltött idıt, de a kapcsolatunknak egyikünkre nézve sem volt nagy hatása. - Értem – suttogta a lány alig hallhatóan. És tudta, hogy semmi más nem számít, csak a szerelem, amit Cam iránt érez. Nem érdekelte a jövı, csak a jelen pillanat.

Cam most újra kezében vette a kezeit. - Nincs jogom ezt kérni... de megengeded, hogy... - kereste a szavakat, nem tudta, hogy fogalmazzon. Megköszörülte torkát, és kihúzta magát. - Én is egy jövendıbeni férj vagyok, Gina. De én a te férjed szeretnék lenni. Megengeded nekem, hogy elkísérjelek a hálószobádba? Gina hatalmas levegıt vett. - Azt hiszem, igen – felelte. A hangja bizonytalan volt, de tiszta. Cam egy pillanatig nézte, aztán elırehajolt, és megcsókolta. Gina teste énekelni kezdett az érintés nyomán. A férfi egyik karját a lány dereka köré fonta, és együtt kisétáltak a könyvtár ajtaján.

Huszonötödik fejezet Mr. Finkbottle bebizonyítja, hogy értékes alkalmazott

Phineas Finkbottle-nak nem telt jól az estéje. Nagyon kedves volt lady Troubridge-tıl, amiért meghívta ıt a házba, és való igaz, a herceg és a hercegnı közelében kellett lennie, ha végre akarja hajtani Mr. Rounton utasításait. De hogy az ördögbe fogja elérni, hogy azok ketten házasok maradjanak? Az egész reggelt a szobájába zárkózva töltötte, miközben arra gondolt, most épp a herceget és a hercegnıt kellene lebeszélnie a házasság érvénytelenítésérıl. Csak ne lenne a hercegnı olyan hercegnıs. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy megszabja neki, kihez menjen férjhez és kihez ne. Mindenesetre a tegnapi eset óta, amikor a könyvtárba belépve csókolózáson kapta a herceget és a hercegnıt, kicsit reménykedett abban, talán a herceg majd maga fogja elrendezni a dolgot. Most pedig mennyivel jobb lett volna, ha inkább magányosan üldögél a szobájában, mint némán ücsörög itt vacsoránál, a tánc elıtt. A három idıs hölgy, akiknek az asztalához ültették, alig egy kurta fejbiccentéssel üdvözölte ıt, miután bemutatkozott, majd újra összedugták fejüket, és pletykáltak tovább. Finkbottle rengeteg sonkát megevett, miközben győlölte Mr. Rountont. Ha azt akarja, hogy ügyfelei egymás ágyában kössenek ki, miért nem intézi el ı maga? Phineas füle kissé belepirult a gondolatba. A herceg legalább tíz évvel idısebb volt nála, jóval tapasztaltabb és kifinomultabb. Hogy jöhetett volna ı ahhoz, hogy egy ilyen férfit rávegyen: keresse fel a feleségét a hálószobájában? Még a gondolatba is beleborzongott. A három hölgy beszélgetése azonban kizökkentette gondolataiból. - Higgyétek el, kedveseim! - mondta egy lady Wantlish nevő hölgy. - İszintén mondom, a könnyei hamar felszáradtak. Szerintem két hétig se gyászolta azt a férfit! Phineas felsóhajtott. Zavarta, amiért a hölgyek nem vettek róla tudomást az asztalnál, és közben elbátortalanította a gondolat, hogy teljes joggal teszik. Öltözéke nem volt éppen divatosnak mondható. İ csak ügyvédbojtár, jóllehet az apja úriember volt. És ami a legrosszabb: senkit sem ismert az estélyrıl, kivéve az ügyfeleit és a házigazdát. - Legalább két órán át a télikertben voltak! - sipítozott egy Mrs. Flockhart nevő duci hölgy a fiú jobbján. - Két teljes órát! A legjobb forrásból tudom. Az anyja, állítólag, még kulcsra is zárta az ajtót, amíg el nem telt elég idı. Persze így a lány apja azonnal elégtételt követelhetett. - Milyen felháborító! - csattant fel a sárga ruhás hölgy, akinek Phineas nem emlékezett a nevére. - De az anyjáról nem tudom ezt elhinni. Miért akarná bezárni a lányát egy másodszülött fiúval? Nem, nem, biztosan a lány volt ilyen könnyelmő. Mindig is ezt gondoltam róla. Emlékszem, amikor bevezették a társaságba, megbotlott a saját ruhájában, miközben a királynı elıtt meghajolt. Könnyelmő kis fruska! - Véleményem szerint pedig az anyja vitte a fıszerepet ebben az ajtóbezárásban – okoskodott Mrs. Flockhart. - Mindig is hercegnı volt. Amikor fiatal lányok voltunk, folyton az mondogatta,

hogy herceget fog majd a lányának. Ami persze soha nem történt meg. Az a fiú lehet, hogy csak egy másodszülött, de azért szép összegő jövedelemmel rendelkezik. Phineas összeszőkítette tekintetét. Ha a herceget és a hercegnıt bezárnák egy szobába, akkor kényszerbıl házasok maradnának? A márki minden bizonnyal felbontaná az eljegyzést, ha kompromittáltatná magát a hercegnı. - Milyen szoba volt az? - kérdezte hirtelen. Egyszerre három szempár nézett rá. - Mi az ördögrıl beszél maga itt, fiam? - rikácsolta Mrs. Flockhart. Phineas érezte, ahogy fülig elvörösödik. - A szobáról – mondta. - Milyen szobába voltak bezárva két órán át? A három hölgy nevetésben tört ki. - Hát, nem a hálószobába, ha arra gondol. - Nem az a legjobb módja annak, hogy az ember feleséget szerezzen magának – magyarázta lady Wantlish. İ legalább kacsintott egyet a fiúra. - Túlságosan kockázatos. - Nem akarok feleséget szerezni magamnak – mentegetızött Phineas. - Akkor jó – jegyezte meg Mrs. Flockhart jegesen. - Nem hiszem, hogy itt lenne magának megfelelı jelölt. - Várjunk csak – szólalt meg lady Wantlish. - Miss Deventosh jó fogásnak tőnik. Nemrég megörökölte egyik nagynénje vagyonát. És biztosíthatom, hogy kifogástalan hírben áll. - Az a vörös hajú kis némber? - csattant fel az egyik idıs hölgy. - Ha tényleg olyan vagyonos, miért hord olyan szörnyő ruhákat? Úgy néz ki, mint egy fodros fehérrépa. Phineas hirtelen némi szimpátiát érzett a számára ismeretlen Mrs. Deventosh iránt, aki úgy fest, mint egy fehérrépa. - A szoba, ahová bezárták ıket, egy télikert volt – adta meg a választ az elıbbi kérdésre lady Wantlish. Tekintete barátságosan csillogott. De az is lehet, hogy csak botrányt akart kavarni. - Vagy úgy! - mondta Phineas, próbálva érdektelennek tőnni. Aztán hirtelen éles szúrást érzett az oldalában. - Magának kik a szülei, fiam? - Az apámat Phineas Finkbottle-nek hívják – felelte Phineas, és kezdett elpirulni. - Finkbottle? Maga Phineas Finkbottle fia? - Legnagyobb meglepetésére lady Wantlish arca ellágyult, és végtelenül kedves kifejezést öltött magára. - İ volt az elsı udvarlóm. Persze, még mielıtt elveszítette volna az összes pénzét. - Még szerencse, hogy nem mentél hozzá – jegyezte meg Mrs. Flockhart. - Apám nem egyezett volna bele – ismerte be lady Wantlish. - De hogy van mostanság? - Nem túl jól, asszonyom – dadogta Phineas. - Néhány éve balesetet szenvedett, amikor felborult egy kocsival. - És maga jól bánik a szüleivel, fiam? Phineas szinte lila lett a zavarodottságtól. - Igen – dünnyögte. - Legalábbis, én úgy érzem. Az édesanyám meghalt a balesetben. Az idıs hölgy bólintott. - Mintha hallottam volna errıl valamit. Finkbottle néhány évvel ezelıtt minden pénzét „eltızsdézte”, ha nem tévedek. Magának milyen kedves arca van. Nem gondoljátok, lányok? Valamennyien átható tekintettel nézték a fiút. - Igazad lehet – jegyezte meg a jobbján ülı termetes hölgy. - Tényleg kedves arca van. - Hangja meglepettnek tőnt. - Majd bemutatom ıt annak a Deventosh lánynak – ajánlkozott lady Wantlish. - Elvégre én vagyok a keresztanyja. Bár, ahogy Mrs. Flockhart mondta, valóban úgy öltözik, mint egy fehérrépa, és nem túl vidám természető. Nekem azt mondta, semmi kedve hozzámenni egy hasznavehetetlen arisztokratához. Így legalább kap tılem egy kedves ügyvédjelöltet. De figyelmeztetem – fordult újra Phineashoz szigorú pillantással -, nem zárkózhatnak be a télikertbe! Mrs. Deventosh jóravaló ifjú hölgy, bár kissé modern felfogással gondolkodik. Phineas lila volt a szégyentıl. A hölgyek azonban szerencsére távozni készültek, összeszedték a

sálaikat és piperetáskáikat. Phineas meghajolt, majd újra meghajolt, mialatt távoztak, és hatalmas gombócot érzett a torkában. A legszívesebben kocsira ugrott volna, és azonnal visszatér Londonba. Ha viszont így tesz, az az állásába kerülhet... és ahhoz mit szólna az apja. Nem tehette meg, hogy elveszti az állását. Egyszerően nem engedhette meg magának. Majd bezárom a hercegi párt a télikertbe, gondolta határozottan. És ha mégsem sikerül, legalább elmondhatja Mr. Rountonnak, hogy mindent megpróbált. Még azon az éjszakán meg fogja tenni. Nem lesz túlságosan nehéz. Mindössze annyit kell tennie, hogy egyenként odaküldi ıket, majd rájuk zárja az ajtót. A kulcsot pedig... De miféle kulcsot? És mégis melyik épületre gondol? Céltudatos határozottsággal indult el. Be kell járnia a házat, hogy megtalálja a legmegfelelıbb helyet. Fél órával késıbb Phineas elvesztette lelkesedését. A sötétben bóklászva talált két kisebb télikertet, de mindkettı olyan koszos volt, hogy egy elegánsan öltözött hercegnı oda be sem léphetett volna. Aztán talált egy kerti tárolót, amely a távolból vendégháznak tőnt. A belseje azonban piszkos volt és büdös. Mit csinálhatna itt egy herceg és egy hercegnı órákon át? Nehezen tudta elképzelni, amint békésen üldögélnek két hokedlin. De a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a kert körül álló kisebb télikerteket vagy verandákat nem lehetett kulcsra zárni. Amikor pedig a kertésztıl diszkréten érdeklıdött a régi kápolna kulcsa felıl, az csak gyanakvó pillantást vetett rá, és valami olyasmit motyogott válaszképpen, hogy semmi szükség rá. Végül visszament a házba. Úgy döntött, egy szobába fogja bezárni a herceget és hercegnıt. Ez sokkal jobbnak tőnt, mert így legalább nagyobb botrányt kavarnak, ha a ház vendégeinek orra elıtt történik minden. Itt azonban újabb problémával szembesült. A könyvtár ajtaját ugyan kulcsra lehetett zárni, de csak belülrıl. Végül aztán két lehetıség maradt: a biliárdszoba, és a bálterembıl nyíló kisebb mosdó. Phineas úgy döntött, a kettı közül a bálterem a jobbik megoldás. Aztán azt vette fontolóra, hogyan tudná a párt a biliárdterembe csalni. Amikor azonban kilépett a mosdóból, legnagyobb rémületére összetalálkozott egy férfival. Phineas zavartan elvörösödött. - Érdeklik a ház helyiségei? - érdeklıdött vidáman a férfi. - Engem is! Éppen azt fontolgattam, hogy egy hasonló mosdóhelyiséget szereltetek a házamba. A feleségem a saját hálószobájához is szeretne egyet. Látta már a fürdımedencét? Phineas megrázta a fejét. - Akkor jöjjön, keressük meg – ajánlotta a férfi, rozmárszerő bajszát kifújva. - A nevem Wimpler. - Én Phineas Finkbottle vagyok – felelte a fiú meghajolva. - Remek – kiáltott fel Wimpler. - Nagyon remek! - Az inas úgy tájékoztatott, hogy az elıcsarnokon át lehet egy lépcsın lejutni a fürdıhöz. Valahol erre lesz. - Aztán lendületesen elindult, maga után vonva Phineast. Lementek egy szők csigalépcsın, és bekukucskáltak a fürdıhelyiségbe. A medence téglával volt burkolva. - Na, mit gondol? - kiabálta Wimpler. - Ön szerint építtessek egy ilyet? - Elég hidegnek tőnik – állapította meg Phineas. - Ezt rosszul gondolja – felelte Wimpler. - Lady Troubridge azt állította, főtött a medence. Nem is tudom, hogyan... ja, megvan! Gızzel főtik. Nézze csak! Phineas megnézte. Wimpler vigyorogva folytatta: - Remek találkahely ez, nem gondolja? - bökte oldalba vidáman Phineast. - Egy kis fröcskölés, pancsolás? Bár nem hiszem, hogy lady Troubridge ezzel a célzattal építette volna. - Nevetni kezdett saját bölcsességén, majd elindult visszafelé. - Jöjjön! - kiáltott hátra. - Ne maradjunk le a tánc kezdetérıl! Phineas kicsit lassabban követte. A fürdıhelyiségben igazából az fogta meg, hogy az ajtaját kulcsra lehetett zárni. Méghozzá egy halk, olajozott zárral. Ha sikerülne idecsalnia a herceget és a hercegnıt, könnyőszerrel bezárhatná ıket. És mivel a fürdı bejárata a keleti elıcsarnokból nyílott, nem valószínő, hogy idı elıtt felfedezné ıket bárki is, addigra pedig már porban hever majd a hírnevük.

A következı kérdés viszont az volt, hogyan csalhatná ide ıket. Ez azonban viszonylag könnyen megoldódott. Mert a folyosón visszasétálva Mr. Wimpler elıresietett, hogy megkeresse a feleségét, Phineas pedig egyenesen beleszaladt a hercegi párba, akik épp a könyvtárból léptek ki. - Felséges herceg, felséges hercegnı! - köszöntötte ıket a fiú. A hercegnı elindult a lépcsın felfelé, és nem fordult meg azonnal. A herceg azonban megállt, és szőkszavúan üdvözölte Finkbottle-t. - Lady Troubridge látni óhajtja önöket! - kiáltotta kifulladva. A herceg keze a hercegnı derekán pihent. Egy pillanatra Phineas eltöprengett, mi lenne, ha magára a hercegre bízná az ügy megoldását? Ekkor bevillant neki Mr. Rounton szigorú tekintete. Nem, a hercegben nem bízhat. Neki kell rendeznie az ügyet. - Mrs. Troubridge azonnal látni kívánja önöket – tette hozzá sürgetı hangon. A hercegnı végre megfordult, és elmosolyodott. Egyik kezével megállította a herceget. - Nem üdvözölnéd helyettem is lady Troubridge-et? Én addig lepihenek egy kicsit. Lehet, hogy tényleg hibát követek el, gondolta Phineas. A herceg széles mosollyal válaszolt feleségének. - Nem, nem. Neked is velem kell tartanod. Phineas szinte biztosra vette, a beszélgetésüknek rejtett jelentése van. A herceg és a hercegnı azonban gyors léptekkel elindult a folyosón. Phineasnak utánuk kellett sietnie, hogy a fürdı felé irányítsa ıket. Szerencséjére nem vették észre, merre tartanak, és elhitték a rögtönzött magyarázatát, miszerint lady Troubridge a lépcsı aljánál várja ıket. A herceg odasúgott valamit a hercegnı fülébe, Phineas pedig úgy látta, mintha ı ettıl enyhén elpirult volna. Miután beértek, kis ideig habozott, majd becsapta rájuk a fürdı ajtaját, és elfordította a kulcsot a zárban. Abban a pillanatban óriási megkönnyebbülés fogta el. Megtette, amit tennie kellett. Három óra múlva majd tanúkkal tér vissza. Valamikor az este végén. Addigra bizonyára mindenkinek feltőnik a hercegnı hiánya. Újdonsült magabiztossággal elmosolyodott. İ, Phineas Finkbottle akcióba lépett! Kidolgozott egy tervet, és ezzel eleget tett munkaadója igényének. Remekül érezte magát, amikor belépett a bálterem ajtaján.

Huszonhatodik fejezet Bezárva a fürdıbe

Beletelt jó két percbe, amíg Cam és Gina rájöttek: nem elég, hogy lady Troubridge nem várta ıket a fürdıben, de Phineas Finkbottle, ki tudja, mi okból, rájuk zárta az ajtót. - Mi az ördög történhetett? - dörömbölt az ajtón Cam. Az ajtó olyan kemény tölgyfából készült, hogy az ökle csupán tompa puffanásokat keltett rajta. - Mégis mit képzel ez az ember? - háborgott Gina. - Nem fog sokat képzelni magáról, miután sikerül kijutnom ebbıl a zárkából – kiabálta Cam. - Ez nem zárka! - mondta Gina, és visszament a lépcsın. - Nem hiszem, hogy ez a fiú meg akar minket gyilkolni, mert maga lady Troubridge mondta, hogy ı minden reggel megfürdik ebben a medencében. A legrosszabb, ami történhet, hogy reggel találnak meg bennünket. - De Finkbottle talán nem tudja, hogy lady Troubridge megszállott fürdızı – jegyezte meg a herceg. - Nem tőnik gyilkos fajtának. Cam trappolva elindult a lépcsın lefelé, majd hirtelen megtorpant. - A Venus-szobrot akarja ellopni! A felesége mosolyogva nézett rá.

- Ma reggel odaadtam Esmének megırzésre. Arra gondoltam, talán igazad lehet abban, hogy a tolvaj esetleg visszatérhet. - A fenébe is! Átfutott az agyamon korábban, hogy esetleg ı a te soha nem látott testvéred, de elvetettem a gondolatot. İrültség volt tılem. - Cam tajtékzott a dühtıl, amiért hiába próbálja kijuttatni innen kedvesét, bár Gina szemmel láthatóan kételkedett ebben a veszélyhelyzetben. - Úgy véled, Mr. Finkbottle a testvérem? - akadt el a lélegzete meglepetésében. - Vörös haja van. A kontinensen tanult. És éppen most akarja ellopni a Venust. Csakis a testvéred tudhat arról a szoborról! Gina egy pillanatig eltőnıdött a hallottakon. - Mr. Finkbottle a testvérem? - Semmi más épkézláb magyarázatot nem találok a történtekre – dübörgött le a lépcsı aljáig Cam. - Gondolom, éppen most kutatja át a szobád, a szobor után. - És miért nem kérdezett meg egyszerően engem? - Mert egy bőnözı – csattant fel Cam, még mindig azon okoskodva, miért is zárhatták ıket ide. - De ha megkért volna, neki adtam volna a szobrot. - Gina szemében olyan szomorúság ült, hogy Cam bosszúságának egy része elpárolgott. - Mindketten ostobák voltak – jegyezte meg kicsit gyöngédebben. - Anyád nem válaszolt a leveleidre, a testvéred pedig nem mutatkozott be rendesen. Ginának reszketett az álla. - Jaj, istenem! - kesergett a férfi, és karjába zárta Ginát. - De miért is kellene egy ilyen semmirekellı testvérnek bemutatkoznia? Gina az ajkába harapott, és inkább nem szólt semmit, nehogy sírni kezdjen. A hercegnık ugyanis soha nem sírnak mások jelenlétében. - Ugye? - A férje hangja haragosan csengett, de olyan gyöngéden tartotta ıt a karjaiban, hogy az majdhogynem elfelejtette vele azt a tényt, hogy sem az anyja, sem a testvére nem álltak vele szóba. Egyáltalán nem is vettek róla tudomást, se nem írtak, se nem óhajtottak találkozni soha. Gina azonban szándékosan másra gondolt: egy hercegnı mindig viselkedjék hercegnıhöz méltóan. - Egyébként is, hogy-hogy fürdımedence? - szólalt meg kíváncsian Cam a téglával kirakott mennyezetet bámulva. - Ez egy újdonsült találmány – magyarázta Gina. - Mármint a medence. - Kibontakozott a karjaiból, és a csempészett medencére mutatott. - Azon a lépcsın kell belemenni. Okosan meg van tervezve. A vizet a konyhán keresztül vezetik be, tehát már meleg, mire a medencébe ér. És ha ezt a csapot kinyitod, még melegebb lesz. - Ezek szerint Finkbottle nem arra készült, hogy halálra fagyasszon bennünket – állapította meg Cam, és közelebb ment, hogy szemügyre vegye a csöveket. - Ez zseniális! Lehetne nekünk is egy ilyen medencénk Girtonban. - Nekem is eszembe jutott – mondta a lány. - Nem lenne nehéz a konyhán keresztül átvezetni a vizet, mert a keleti szárnyban van. - Ez egy nagyon pozitív megállapítás a konyha elhelyezkedését illetıen. Apám mindig szitkozódott, amiért olyan messze van az ebédlıtıl, de gondolom, egy meleg fürdı jobban esik, mint egy hideg vacsora. - Ha már a vacsoránk úgyis hideg – okoskodott Gina -, legalább vegyünk egy meleg fürdıt. Cam lemászott a lépcsın a medencéig, és bíbelıdni kezdett a csapokkal, amikor hirtelen erıs vízsugár indult el az egyik csövön. - Az ördög vigye el! - kiáltotta, és visszaugrott a lépcsıre. De már térdig vizes lett. Gina nevetett rajta. - Te bolond! Mégis mit gondoltál, mi fog kijönni onnan? Levegı? Cam nem vett róla tudomást. - Lady Troubridge-nek igaza van: tényleg meleg a víz. - Visszament a lépcsı tetejére, miközben csizmájában hangosan lötyögött a víz. - Talán jobb lesz, ha leveszem a vizes ruháimat – közölte vigyorogva. - Nem venném a szívemre, ha Finkbottle-nak sikerülne fagyhalállal megölnie. Gina csak pislogott.

- Nem vetkızhetsz le elıttem! - Ne légy ilyen kıszívő! - könyörgött a férje. - Ha rajtam marad ez a nedves nadrág, megfagyok. Különben is – tette hozzá a medence felé mutatva -, ha már így itt ragadtunk, ki is próbálhatnánk lady Troubridge találmányát. - Méghogy én veled fürdızzek? Az ember egyedül szokott fürödni. A férfi mosolya rejtélyesen hívogatta, miközben szenvedély villant benne. - Nem mindig... - azzal leült a lépcsı tetejére, és lehúzta a csizmáját. - Most tényleg le fogsz vetkızni? És ha valaki közben kienged minket? - Nem fognak kiengedni. Úgy érzem, egy darabig itt kell maradnunk, hercegnım. Finkbottle most ráérısen kutat a szobádban, és ez legalább egy óráig eltart majd. Utána pedig bizonyára elmenekül. Jobb, ha kényelembe helyezed magad. - Köszönöm, egész kényelmes így nekem – vonta fel az orrát Gina kényesen, és toppantott egyet. Cam úgy érezte, nála kívánatosabb nıt még életében nem látott. Minél többet gondolkodott rajta, miközben a másik csizmát is lehúzta, annál inkább arra a következtetésre jutott, egy nagy halom bankót fog majd Finkbottle kezébe nyomni, miután kikerültek ebbıl a fürdıbıl. Persze csak, miután jól helybenhagyta. Felállt, és kezét a nadrágjára tette. Gina elbővölten figyelte, mit mővel. - Nem szabad, Cam! - szólt rá, meglehetısen erıtlenül. Cam szélesen elmosolyodott, majd kigombolta a nadrágot, lehúzta magáról és félredobta. Gina nem rohant fel a lépcsın sikítva. Persze a férfi inge hosszan lelógott. Hozzákezdett, hogy kigombolja. - Cam! Gina alig kapott levegıt, ahogy kimondta a nevét. Cam abbahagyta a gombolkozást, és odament hozzá. Aztán megcsókolta. Nem bírt uralkodni magán a telt, rózsaszínő ajkak láttán. Gina felsóhajtott, Cam pedig a vállára tette a kezét, hogy kiegyenesítse. - Mit gondolsz, mit csinálnánk épp a hálószobádban? Gina felnézett rá azzal a gyönyörő zöld szemével, amelyben egyszerre ült a titokzatosság, a szenvedély és a vágy. A szája szeglete mosolyra húzódott. - Fürödnénk? - Nem, levetkıznénk... Én vetkıztettelek volna le, hercegnı – súgta a fülébe a férfi. A karjaiba fogta a lányt, és szorosan magához ölelte. Mivel nem volt rajta nadrág, gyanította, Gina pontosan tudja, mi jár a fejében. - Gina, szerelmem, én vetkıztettelek volna le! A lány ránézett a férfira: nézte mosolygós arcát, kiálló arccsontját és a szemében csillogó huncut mosolyt. Gina nem volt naiv. Cam elveszi, amit akar, aztán szépen visszamegy Görögországba. De még mielıtt visszamegy... Az elıbb a szerelmének nevezte ıt. Gina szíve elolvadt. Az agya azt súgta, ne tegye, de valahol a tudatalattijában pont az ellenkezıjét hallotta. Azt mondta, „szerelmem”. A fürdımedence egy kisebb helyiségben volt, és kezdett meleg lenni, amint a medencébe folyó vízgız bemelegítette a szobát. Cam letérdelt a lány elıtt. - Lehúzhatom felséged cipellıit? Gina szíve szinte énekelni kezdett. Egész testében remegett. Két kézzel finoman felemelte a szoknyáját, és Cam felé nyújtotta vékony lábát. A férfi mosolyában nyoma sem volt tréfának, merı boldogság sugárzott belıle, amelytıl Ginát forróság járta át. Kezével átfogta a lány vékony bokáját, és lehúzta lábáról az egyik cipıt. Gondosan félrerakta, miközben a lány a másik lábát tartotta maga elé. - Gyönyörő – mondta Cam, és Gina tudta, hogy a lábára gondol. Lehúzta a másik cipıt is, és félretette. Aztán lassan, nagyon lassan elindult kezével a lány lábán fölfelé, egészen a térdhajlatáig. A harisnyakötınél megállt, kibontotta, és félredobta. Gina bokájáig csúszott le a harisnya. A férfi rövid pillantást vetett az arcára, majd a másik bokáját fogta meg finoman. Gina engedelmesen tőrte, hogy kibontsa a harisnyakötıt, és levegye a harisnyát. Most már csupasz lábbal állt.

Cam egy pillanatig várt. Kezét újra a lány bokájára tette, és végigsimított a bársonyos bırön. Gina megremegett. - Mit csinálsz? - kérdezte. - Simogatlak. - A férfi keze egyre feljebb csúszott, egészen a combhajlatig. A lány teste lángra lobbant. Közben azonban valami ösztönös nıi védelmi mechanizmus is mőködésbe lépett. - Ne! - kiáltotta, és a vállánál fogva megpróbálta ellökni a férfit magától. Cam azonban sziklaszilárdan a helyén maradt. Fejét hátravetette, és elsimította haját az arcából, úgy nevetett a lányra. - Kicsiny, gyöngéd érintés. Gina reszketett a gyöngéd érintés nyomán, szája érzéki kört formált. Érezte, ahogy remegni kezd a térde. Hirtelen elhúzta a lábát. Cam felállt, és lehúzta magáról az inget. Ott állt teljes izmos férfiasságában a pislákoló gázlámpa fényében. Semmi más nem volt rajta, mint egy fehér alsónemő. A mellkasa széles volt és izmos, a karja pedig nagyobb, mint valaha. Gina nem is tudta, mit mondjon, vagy merre nézzen. Nem bírt nem ránézni. Túlságosan szép volt, túl férfias, szöges ellentéte a lánynak. Nem volt benne semmi kecsesség. Kemény volt és izmos, szórványos fekete szırzettel. - Hogy lettél ilyen izmos? - kérdezte a lány. Eddig úgy gondolta, az arisztokrata férfiak körében a legtöbben egyáltalán nem izmosak. Cam most ránézett. - Hercegnı! - mondta parancsoló hangon. - Gyere ide! - mutatott közvetlenül maga elé. A lány engedelmeskedett. Ambrogina Serrard, Girton hercegnıje, engedelmes lány és feleség, engedelmes hercegnı odalépett férje elé mezítlábas talpával. Arcán azonban nem egy tipikus szőz tekintete ült, aki életében elıször áll szemben egy meztelen férfitesttel. Nem! Gina a saját ıszinte, mohó arckifejezésével nézett a férjére, amitıl Cam testében forrni kezdett a vér. Csak lassan, figyelmeztette magát. Gondolj arra, még szőz! A gondolattól kissé lecsillapodott. - Nos? - nézett rá kérdın Gina. Cam megköszörülte a torkát. - Levehetem a ruhádat? - Majd inkább én – felelte gyorsan a lány. Cam elmosolyodott. Vajon észrevette már az ı hercegnıje, hogy ravaszul sikerült rávennie ıt a férfinak, hogy levetkızzön? Gina ugyanis soha senkitıl nem kért segítséget. Mintha azt gondolta volna, képes segítség nélkül leélni egy életet, egészen addig, amíg a jobb kesztyőjéhez nem ért. Most azonban nem ment neki olyan könnyedén a dolog. - Talán kiolthatnánk a lámpásokat – javasolta enyhe kétségbeeséssel. - Szó sem lehet róla! Látni akarlak. A lány arca lángba borult. - Nem akarom itt, a földön csinálni. - Van ott egy kanapé – mondta Cam, és csupán a szeme árulta el, milyen jó mulat. - Egyébiránt egy herceg és egy hercegnı csakis hercegi ágyban szeretkezhet. Gina úgy döntött, nem hallja meg a férfi hangjából kicsengı enyhe gúnyt. - Én is így gondolom. Cam lenézett a testére. Nem nagyon tudott mit tenni azzal, amit látott. Valahogy úgy rémlett neki, mintha az elkövetkezı negyven évben folyamatosan ilyen állapotban látná majd a testét. Legalábbis amikor a felesége mellette lesz. - Ez esetben, mit szólna egy fürdıhöz, hercegnı? Javasolhatom, hogy vegye le a ruháját, és.... Gina tiltakozását egy gyors csókkal hallgattatta el -, fürödjön meg az ingében? Gina az ajkába harapott. Az ellen semmi kifogása nem lehet, hogy ingben fürödjék. Hiszen úgy nem lesz meztelen. A ruhája nyakrészét két gomb tartotta össze. Szétgombolta a gombokat, s a vékony, sárga selyemanyag egyetlen szempillantás alatt eltőnt a szeme elıl, már nem is volt rajta. Egy alsó ing és egy hálóing között nincs sok különbség. Cam már amúgy is látta ıt hálóingben, sıt leszakította róla a hálóingét! Gina enyhén belepirult a gondolatba. Cam mély lélegzetet vett. Gina leheletvékony leninget viselt. Fehér volt és egyszerő, szerény

szabású. Mégis érzékibbnek tőnt a legfinomabb selyemnél. - Megfürdünk, felség? - A lány arcán lassú, igézı mosoly jelent meg. Girton hercegnıje éppen most tanulta a csábítás sokszínő trükkjeit. Cam mondott valamit, aztán megköszörülte a torkát, és végül annyi jött csak ki a száján: - Igen. Gina kinyújtotta két kezét, Cam azonban nem hagyta, hogy magával húzza a lépcsın a medence felé. Ehelyett szájához szorította a lány tenyerét. Vajon tudja, mi fog történni azzal a vékony pamutinggel, miután átázik? Érdekli ıt egyáltalán? Az ı kényes kis hercegnıje egyszeriben érzéki nıvé változott... ugyanaz a nı volt, aki nemrég sárga hálóingben fogadta egy pohár brandyvel a kezében. Cam szemét végig a lány szemén tartva megízlelte csuklóján a bırt, amely még a fürdı homályában is hófehérnek tőnt. Végül hagyta, hogy Gina magával húzza a lépcsın. A lépcsı aljára érve Cam a vízbe merült. Gina az utolsó lépcsıfokon megállt, és egyik lábát a vízbe mártotta. - Jó meleg! - állapította meg elégedetten. - Bemelegítettem számodra – mondta Cam. Derékig állt a vízben. Gina lassan, lépésrıl lépésre sétált be a vízbe, amíg ott nem állt elıtte, a víz a mellei vonaláig ért. Gina csak nézte, ahogy Cam lebukik a víz alá, és úgy jön a felszínre, akár egy csillogó víziállat, mellkasán fényes vízcseppek gördültek végig, vissza a vízbe. Giny hasonlóképpen tett. Amikor a felszínre ért, fröcskölve nevetett. - Életemben elıször vagyok egy fürdıkádnál nagyobb medencében. Ez csodálatos, Cam! - Csodálatos – erısített meg a férfi. Gina tekintete követte az övét. - Háát... - tétovázott. - Úgy tőnik, az ingem egy kissé... Cam a szájával fojtotta belé a szót. Gina sohasem volt gyáva. Még Cam apja, az öreg herceg is sajnálattal állapította meg, a lány talán túlságosan is merész a korához képest. Aztán persze sikerült neki tisztességes hercegnıt faragnia belıle, de erre rámentek az idegei. Mr. Bicksfiddle, a birtok igazgatója szintén megerısítette volna az idıs herceg véleményét. Ha egyszer Girton hercegnıje a fejébe vett valamit, senki és semmi sem állíthatta meg. Most hátralépett, elázott ingét lehúzta magáról és félredobta. Egy ideig a vízen lebegett, aztán lassan elsüllyedt. A Cam arcára kiülı kifejezésben minden benne volt, amit egy nı hasonló helyzetben csak remélhetett. Gina nem törıdött a gyomrában érzett forrósággal és végtagjainak gyengeségével, fröcskölni kezdte a vizet a férfi felé. - Imádni fogsz a tengerben fürdeni – állapította meg Cam rekedten. Egy lépést tett a lány felé. Hatalmas kezeivel úgy érintette meg, mintha egy Michelangelo által formált márványszobor lenne. - Uramisten, de gyönyörő vagy! - mondta. És a hangjában érzett csodálat hallatán Gina életében elıször valóban gyönyörőnek érezte magát. A lány arcába beleragadt néhány nedves hajfürt, amelyet Cam finoman félretolt. - Festékes az arcod – mondta, és hüvelykujjával ledörzsölte. A lány értetlen arcot vágott, majd elnevette magát. - Mert festem a szempilláimat. - Rögtön gondoltam – mondta Cam elégedetten. Aztán hatalmas, nedves kezét a lány arcára tette, és dörzsölgetni kezdte. - Pedig gyönyörő vagy festék nélkül is. Olyanok a pilláid, akár a napsugarak. Gina Cam kezére tette forró tenyerét, a férfi pedig a lány ajkait kezdte simogatni. A lány halkan sóhajtva odalépett hozzá, a sóhajtól Cam ereiben pulzálni kezdett a vér. Kezével elidızött a testén, finom domborulatait kitapogatva ujjaival, igyekezve memorizálni csípıje érzéki vonalát. Kitört belıle a kacagó sellılány, aki épp háttal készült visszazuhanni a vízbe. Camnek csókokkal kellett megbüntetnie, amire ı remegve belékapaszkodott, elakadó lélegzettel könyörgött még többért... A férfi kimászott a medencébıl, feleségét a karjában tartva. Odavitte Ginát a kanapéhoz, és lefektette rá.

Zabolázatlan nı volt az ı kis hercegnıje! Nem feküdt mozdulatlanul a kezei alatt, ahogy más nık tették. Fıleg nem, ahogy egy tapasztalatlan nıtıl azt elvárni lehetett. Gina vonaglott, forgolódott, könyörgött és kiáltozott. Egyenesen szembefordult vele. Ez volt az, amire Cam egyáltalán nem számított. Mert a lány nemcsak kért, hanem adott is. Ugyanott, ahol Cam csókolta, ı is megcsókolta. Ugyanott, ahol megérintette, ı is megérintette. Született érzéki nıszemély volt, csodás együttese az ártatlanságnak és a vele született tudásnak. És közben végig nevetett. Nevetett, amikor megcsókolta melle íveit, és bordái finom vonalát. Aztán abbahagyta a nevetést, és kisebb vitába bocsátkozott, mielıtt folytathatták volna. Cam megnyerte a vitát, azzal, hogy elvonta a lány figyelmét, amikor a mellére tette egyik kezét. Az ı Ginája ugyanis képtelen volt uralkodni magán, amikor megérintette a mellét, mintha kisgyerek lenne, aki képtelen ellenállni a csiklandozásnak. Akkor viszont már nem nevetett. Cam édes utakat járt be, amelyekre vágyott, megcsókolta azokat a pontokat, amelyekre vágyott, a lány pedig vonagló testtel, elakadó lélegzettel kiáltozott a karjai közt. A legdöbbenetesebb az volt, amikor Gina eltolta magától Camet, és kijelentette, most ı következik. - A hölgyek ezt nem szokták csinálni – figyelmeztette a férje. A teste megtelt feszültséggel, ahogy a lány végigcsókolta, kanyargós úton vándorolva lefelé a hasán. - Gina! - szólt rá, a lány azonban nem törıdött vele. Ez most már mindig így lesz, gondolta homályosan. Ez most már... de itt elvesztette a fonalat. Ujjait a lány nedves hajába fúrta, és torkából hangos nyögés tört fel. Amikor felhúzta magához, és száját a lány tőzpiros ajkára tapasztotta, behunyta szemét a lány arca láttán. - Nem kaphat meg téged! - mondta határozott hangon, és keze remegni kezdett. A hátára fordította a lány, és egyik kezével végigsimította a lábát. Gina széttárta lábait, és homorított. Cam félt, hogy nem tud elég gyönyört adni, mert fájdalmat okoz majd neki. - Csak egy kicsit fog fájni – súgta a fülébe. - Tudom. Könyörgök, Cam. Akarlak... Akarlak! - A lány keze a férfi vállát markolta. Cam beléhatolt, és várt, hiszen tudta, fájdalmat okoz. Teste eksztázisban égett, és még többet és többet akart, de ı várt. A lány szeme csukva volt. Megcsókolta a szemhéját, az arcát és az ajkát. - Jól vagy, Gina? - súgta a fülébe. Gina kinyitotta a szemét, amely az Égei-tenger zöldjéhez volt hasonlatos, naplementekor. - Megismételnéd, kérlek? - kérdezte. Cam tehát nem tévedett. Ez a lány végig nevetni fog. A szemében akkor is nevetés csillogott, az ajkai enyhén reszkettek. A férfi lassan visszahúzódott, majd újra mélyen beléhatolt. A nevetés eltőnt, és Ginának elakadt a lélegzete. A gyönyörtıl, nem a fájdalomtól. Úgyhogy újra megtette. Ezúttal tekintetük félúton találkozott, és Cam érezte, elhomályosul a szeme. - Ugye, nem fáj? - Egy kicsit – felelte a lány. - Egy kicsit nagyobb vagy, mint én... Ezt Cam maga is érezte. Testének minden porcikája tudatta ezt vele. - De nem fáj, inkább olyan... olyan mohóvá és kívánóssá tesz. Cam szája lassú mosolyra húzódott. - Ezen segíthetek – súgta a lány szájába. Aztán újra meg újra elmerült benne... Az ı hercegnıje sikoltozós volt. Cam tudta már, és újra átélte. Azt azonban nem sejtette, hogy ıt is azzá fogja tenni.

Cam a hátára fordult, és magával gördítette feleségét is. Magára fektette, mintha valami takaró volna. Gina ernyedten feküdt, fejét a férfi nyakába dugta. Cam a lány hátát simogatta, és nem gondolt semmire. Talán arra, hogy örökre itt akar maradni, a fürdıben. Gina elaludt, Cam pedig betakarta lady Troubridge egy takarójával, és megcsókolta a feje búbját. Talán ideje lenne felöltözniük... bármelyik percben kiszabadíthatják ıket. Karját oltalmazóan felesége köré fonta. Magában eldöntötte: addig nem engedi el, amíg újra meg nem teszi, legalább

ezerszer. Vagy kétezerszer. A szeme lassan becsukódott.

Huszonhetedik fejezet Lady Troubridge koromsötét fürdıje

Gina koromsötétre és néma csöndre ébredt, és gyakorlatilag semmit sem látott. Egy pillanatra halálosan megrémült. Aztán eszébe jutott, ugyan nem lát, de érezni még érez. És hall is. A hihetetlen csöndben hallotta Cam lélegzését. Majd miután a saját szívverése már nem dobolt a fülében, a férfi szívverését is hallotta, egészen közel a füléhez. Aztán érezte saját csupasz, elégedett testét. Szája mosolyra húzódott. Semmi olyan elviselhetetlen fájdalmat nem tapasztalt, amirıl olyan sokat hallott. Mert sokat hallott már a házaséletrıl. Tudta, a megfelelı körülmények között akár élvezetes is lehet. És az is, vannak nık, akik nem élvezik, még a férfiak mindig élvezik. Száját a teste alatt fekvı meleg testre tapasztotta. Most már azt is tudta, azok a nık kevésbé szerencsések, mint ı. Cam úgy ébredt, mint egy macska, azonnal ébren volt. A teste megfeszült. - Mi az ördög történt a lámpákkal? - Azt hiszem, kifogyott az olaj belılük – csókolta meg Gina a nyakát, és szájában sós ízt érzett. Cam nem válaszolt, és teste továbbra is feszült maradt. - Cam? - szólította a lány, és megkereste a száját. Testét akaratlan remegés járta át. Talán a teste már soha többé nem lesz olyan, mint régen. A bıre alatt pezsegni kezdett a vér, ahogy eszébe jutott a teste alatt fekvı, szırrel borított férfitest, az izmai, és a saját mellének édes súlya, ahogy mellkasára nehezedik. Cam megcsókolta, de csak egy suhanó puszit nyomott a szájára. - Ezért még megfizet az a Finkbottle – dörmögte, most már jóval dühösebben, mint amikor elıször döbbent rá, hogy bezárták ıket a fürdıbe. - Az a lámpa nem éghetett örökké – jegyezte meg Gina. - Van róla fogalmad, meddig aludtunk? Talán már közeleg a reggel. - Úgy tíz-tizenegy óra lehet. Körülbelül három órája lehetünk idebenn. - Honnan tudod? - kérdezte Gina, szájával a férfi nyakát csókolgatva. - Egy pillanat! - mondta Cam, majd felemelkedett, és a lányt félretolta. Gina érezte, hogy a vállát betakarja egy pokróccal. - Hogy látod ebben a sötétben, amit csinálsz? - kérdezte. - És honnan tudod, hány óra van? - Volt már hasonló tapasztalatom – magyarázta Cam. A hangjában azonban nyoma sem volt annak az örömnek, amin nemrég mindketten osztoztak. Gina a takaró alá kuporodott. Cam elment mellıle. A lány a szemét meresztgette, de semmit sem látott. - Nehogy beleess a vízbe! - kiáltott rá hirtelen ijedten. - Nem fogok – érkezett a hang jobb kéz felıl. - Felveszed a ruhádat? - A hangja most újra egész közelrıl jött, és a ruha a lány ölébe hullott. Gina hálásan fogta a kezébe. Ledobta magáról a takarót, és felvette a ruháját. Beletelt egy pillanatba, míg megbizonyosodott, hogy jól vette fel. - Megtaláltam a harisnyádat! - hallatszott a hang távolabbról. - De az egyik cipıdnek nyoma veszett. - Jobb felé dobtad. Egy pillanattal késıbb Gina már a harisnyáját húzta fel, amely jóval nehezebb feladatnak bizonyult a sötétben, mint a ruha. Ezután a lehetıségekhez képest fel volt öltözve. Nem mert belegondolni, hogy festhetett a haja, mert mást nem tudott tenni, mint az ujjaival megfésülni. - Cam? - szólította a férjét.

- Igen? - Miért kellett felöltöznöm? Nem itt fogjuk tölteni az éjszakát? Szerintem Finkbottle már rég visszatért volna, ha megteheti. - Nem hiszem, hogy valaha is vissza akart volna jönni – felelte Cam mérgesen. - Azt tervezem, addig rugdosom azt az ajtót, amíg valaki meg nem hallja. Gina egy pillanatig eltőnıdött. - Cam – szólalt meg. - Idejönnél egy pillanatra? Hallotta a lépteit, de mégis megijedt, amikor megérintette. - Nem ülnél itt velem? Cam tétovázott. - De igen, persze – mondta, és leült a lány mellé. - Mi a baj? - kérdezte Gina óvatos hangon, nehogy vádaskodónak tőnjék. - Semmi – jött a válasz éppolyan higgadtan. - Attól eltekintve, hogy nem szeretem, ha bezárnak egy börtönbe, fıleg nem egy ügyvédbojtár, aki közben ellop egy értéktelen szobrot. Gina szorosan fogta a férje karját, nehogy elmenjen. Talán a férfiak utána mindig ilyen ingerültek, gondolta, de ekkor még félelmetesebb gondolat fészkelte be magát a fejébe: talán azért dühös, mert elvette a szüzességemet, és így most már nem érvénytelenítheti a házasságukat. A csalódottsága szinte tapinthatóvá vált. - Azért vagy dühös, mert az érvénytelenítés így már nem történhet meg? - kérdezte, még mielıtt végiggondolta volna a kérdést. - Nem – felelte kurtán Cam, érdektelennek tőnve. - Most már az enyém vagy. - Gina csiklandozó boldogságot érzett a gyomrában. İ még sohasem volt senkié. Még az anyja sem volt az igazi anyja, a férje pedig nem volt igazi férje. Volt valami furcsán megnyugtató abban, ahogy ezt ilyen hirtelenséggel kijelentette. - Akkor mi a baj? - faggatta tovább. - Te jó ég, nem most mondtam, hogy semmi baj? - csattant fel Cam, és talpra ugrott. Gina vele együtt felállt. De nem szívesen botorkált volna utána a sötétben. Cam azonban elsétált mellıle. - Csak sötét van, Gina – jegyezte meg érdes hangon. - Nem kell pánikba esni. - De én nem... - kezdte a lány, aztán megállt. Akkor értette meg, Cam az, aki fél. Mivel nem ment túl messzire, Gina egyszerően ment a hangja után, amíg bele nem ütközött. Cam a falnak támaszkodva állt. A teste feszült volt. Gina a kezébe fogta az arcát, és megcsókolta. Elıször nem reagált, de aztán az ajka puha lett. A lány majdnem elhitte, hogy sikerült megnyugtatnia, amikor Cam eltolta, és azt mondta: - Az isten óvjon egy kielégíthetetlen nıtıl. Gina az ajkába harapott, és elszámolt tízig. - Ez csak vicc volt! - szólalt meg egy hang elıtte. A lány újra elszámolt tízig. Ahogy azt Carolának mondta, a hallgatás sokszor nagyon hasznosnak bizonyult. És való igaz, a férfi már nyújtotta is felé a karját. Arcát a lány hajába fúrta, és Gina elıször nem is értette, amit mond. Ezért Cam megismételte: - Ismered azt a történetet a papról, a puritánról és a borász lányáról? - Nem – felelte Gina. - Ha akarod, mondok egy találós kérdést – ajánlotta. - Inkább ne – mondta Gina. - Nem akarom, hogy félj a sötétben – jegyezte meg Cam haragos hangon. - Lenyakaztatom azt a Finkbottle-t ezért a helyzetért. - De én nem félek – válaszolta Gina kereken. Maga felé húzta a férfi fejét, hogy megcsókolhassa. - Akarod, hogy inkább én mondjak egy találós kérdést? Igaz, nem mindig emlékszem a jó válaszra. Egy pillanatig csönd lett, amit az egyik csapból csöpögı vízcsepp hangja tört meg. - Nem beszélek túl sokat? - kérdezte Cam. - Látszik, hogy nem érzed jól magad. Én pedig hisztériás rohamot kapok a kígyóktól, csak hogy

tudd. Hirtelen csókot érzett az orra hegyén. - Nos, ha én is hajlamos lennék a hisztériás rohamokra, akkor ez a helyzet biztosan elıhozná. - Akkor égı lámpánál kell majd aludnunk? - Nem. Engem csak a sötét, ablaktalan helyiségek zavarnak. - Cam tétovázott. - Apám mindig szekrényekbe meg gardróbokba zárt büntetésbıl. - Azt velem is megpróbálta! Illetve egyszer meg is tette. Bezárt egy borospincébe. De egy levélben elmeséltem anyámnak, a herceg pedig maradandó halláskárosodást szenvedett, miután felkereste ıt anyám. Vagy legalábbis ezzel magyarázta siketségét. Cam szorosan köré fonta karját. - Sajnálom, hogy ilyet tett veled. Soha nem hittem volna, hogy a saját gyerekén kívül mással is képes megtenni. Egyre inkább azt gondolom, téged is meg kellett volna szöktetnem akkor. Gina nevetett. - Nem tehetted! Képzeld csak el, milyen teher lett volna egy tizenegy éves feleséggel utazgatni! - Ha tudtam volna, hogy téged be fog zárni egy pincébe, akkor biztosan magammal viszlek – mondta Cam. - İszintén szólva, nem zavart annyira az a borospince. Elég gyakorlatias ember vagyok, és még tizenegy évesen sem volt túl gazdag a fantáziám. De hogy veled gyerekkorodban gyakran megtette, az szörnyő lehetett. - Emlékszem, elıször anyám temetésének napján történt. Azt mondta, nem voltam elég tisztelettudó, és a reggeli imádság alatt nem figyeltem. Ezért bezárta a kápolna ajtaját, és magamra hagyott anyám holttestével. - Ez iszonyatos! - szisszent fel Gina. - Micsoda gonosz öregember volt az apád! Alig hét-nyolc éves lehettél, nem? - Öt – helyesbített Cam. - Azután gyakran büntetett bezárással. Szívesen hitegetem magam azzal, nem viselkedtem volna olyan gyáván, ha nem mond szörnyő dolgokat hozzá! - Nem is vagy gyáva! - Újra a kanapén ültek, és Gina szorosan átfogta a férje nyakát. - Miket mondott neked? - Úgy érezte, mintha Cam teste kezdett volna kicsit felengedni. - Például hogy anyám mindig kísérteni fog engem. Én meg persze elhittem. Elég szemléletesen tudott oszló hullákról meg kukacokról elıadni. - Kegyetlen öregember! - csattant fel Gina. - Igen, az – helyeselt Cam. - De beletelt néhány évbe, míg erre rájöttem. És gyávaság ide vagy oda, még mindig rosszul érzem magam a sötétben, így felnıtt fejjel is. - Gonosz dolog volt ilyeneket mondani az anyádról – jegyezte meg a lány. - İ nagyon szeretett téged. - Ezt meg honnan veszed? - kérdezte Cam hitetlen hangon. - Tudom – felelte a lány. Cam vállat vont. - Egyáltalán nem emlékszem rá. Gondolom, az a fajta arisztokrata nı volt, aki heti egy-két fejsimogatással letudta a fiát. - Nem – mondta erre Gina. - Egyáltalán nem az a fajta nı volt. Tudod, az esküvınk után én kaptam meg a hálószobáját. - Tényleg? Az a szoba egész gyerekkoromban zárva volt. - Miután az apád rájött, hogy megszöktél, a te szobádat zárta le, engem meg beköltöztetett anyádéba. Gina a fülén érezte férje meleg leheletét. - Ezek szerint mindkettınket terrorizált. Még szerencse, hogy neked ilyen szilárd jellemed van. - Eleinte furcsa volt – ismerte be a lány. - Ott volt minden ruhája a szekrényben, és a hajkeféi az asztalkán, éppen úgy, ahogy a halála elıtt hagyta. De a nevelınım nem csinált nagy ügyet abból, hogy anyád holmija egy évtizedig érintetlenül állt. Ehelyett mindent szépen összehajtogatott, és elrakott. Az egyik ruha zsebében találtunk egy kis könyvecskét. Édesanyád naplója volt. Cam simogatta a lány nyakát, de amikor Gina ezt megemlítette, abbahagyta.

A lány visszadılt a karjába, hátha lejjebb is vándorol az a kéz. - A naplóban arról ír, amikor még kisbaba voltál – magyarázta. - Egyértelmően te voltál a legaranyosabb kisbaba egész Angliában, Skóciában és Walesben is. Minden este énekelt neked, mielıtt elaludtál. Még amikor vendégek voltak, akkor is kisurrant, és elaltatott. A férfi keze ismét simogatni kezdte, de Gina érezte, hogy kíváncsian hallgatja. - Hatalmas fekete szemed volt, és húsos alsó ajkad. És volt egy mosoly, amit csak neki tartogatták, és az elsı fogad itt jött ki – mutatta az ujjával. Cam megnyalta az ujját, Gina pedig a szájába vette. - Hmm – mondta a lány álmodozva. - Még így, felnıtt korodban is finom ízed van. Cam halkan mormolt valamit, aztán a keze elindult a lány ruháján. - Miért kellett visszavenned ezt a rongyot? - kérdezte követelı hangon. Gina nem válaszolt a kérdésre. - Nem merem elmondani, hogy szólított – folytatta színlelt félénkséggel. - Mert talán szégyellnéd magad. Cam lassan simogatta a lány combját. - Tegyél egy próbát – mondta, és megcsókolta a szemhéját. - Úgy hívott, hogy „mézescsuprom” - mondta a lány, két ziháló lélegzetvétel közt. A férfi hüvelykujja... - Mézescsuprának hívott, mert te olyan édes voltál... Ó, Cam! Ez annyira jó! Cam visszalökte a kanapéra, és felrántotta a ruháját. - Édesanyád mindenkinél jobban szeretett téged – mondta még Gina, aztán elfelejtette, mire gondolt. Vakon elırenyújtotta a karját, megkereste a férfi arcát, és a magáéra húzta. Abban a pillanatban a férfi egész testével ráfeküdt, és Ginából elpárolgott minden gondolat. De azért még halkan hozzátette: - Édesanyád végig ott volt veled azokban a sötét szobákban, Cam. Ott ült melletted, és sírt, mert nem tudta megvigasztalni az ı kis mézescsuprát. - Gina szemét könnyek lepték el a gondolatra. - Remélem, azóta már feladta az ırzést – jegyezte meg fölötte egy hang. - Mert jobban szeretnék egyedül lenni ebben a pillanatban. - Ja vagy úgy! - mondta Gina. Hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül ott érezte a mellén a férfi fejét. És ekkor elolvadt a karjaiban, testét megadta az érintésének, vonaglott és sikoltozott. Cam úgy csúszott belé, mintha arra született volna, hogy válaszoljon a combja forró lüktetésére. Gina erısen belékapaszkodott, és próbálta felvenni azt a ritmust, amit legutóbb éreztek. De ezúttal pillanatok alatt ráérzett. Gyorsan tanulok, gondolta. És, mint akik félszavakból is megértik egymást, amikor Cam felemelte Gina lábait, ı azonnal a férje dereka köré fonta azokat...

Ezúttal Cam már nem gördült a hátára, és nem húzta magára a lányt. Túlságosan fáradt volt. Túl sok energiát kivett belıle az ı kis felesége. Az oldalára csúszott, hogy ne nehezedjen Ginára, de olyan közel maradt, hogy kezét a melle alatti selymes bırön tudja tartani. - És milyen színő volt a hajam, amikor megszülettem? - kérdezte, miután a szíve normál ritmusban kezdett verni. - Hogy mondod? - kérdezte Gina álmatag hangon. Cam magában mosolygott. Kielégített már néhány nıt életében. De sohasem látott olyan szenvedélyt egyikükben sem, mint az ı hercegnıjében. Szájával megsimította arcát. Gyönyörő, magas arccsontja volt. Ez a sötétség elıhozta Cambıl a szobrászt. Most inkább érezni tudta a lány idomait, mint látni. Hirtelen élénk késztetést érzett, hogy agyagot fogjon a kezébe, és faragni kezdjen. - Nem írta az anyám, hogy volt-e hajam, amikor megszülettem? - Persze hogy volt – felelte a lány. - Édes kis fekete fürtjeid voltak. Cam belecsókolt a nyakába. - Remélem, nem alszol el nyomban, valahányszor egy kis élvezetet kapsz. - De igen – válaszolt a felesége hatalmas ásítással. És azt hitte, a válasza elégséges. Cam azonban nagyon vidám kedvében volt. A karjába kapta a lányt, és elindult vele a medence

felé. Aztán megállt, mert nem akarta kitörni a lábát. Szerencsére éppen a fürdı lépcsıje elé érkezett. - Mit mővelsz, Cam? - kérdezte Gina, a nyakába fúrva arcát. Addigra Cam már térdig állt a vízben. - Bedoblak a vízbe – mondta boldogan. Gina felsikoltott, amikor a vízbe ért. Semmi oka nincs rá, gondolta Cam. Lady Troubridge meleg vizes rendszere kitőnıen mőködött. Na, majd amikor az Égei-tengerbe dobom be decemberben! Az lesz ám a hideg víz! A lány sikoltozva a felszínre jött, és még mielıtt Cam észbe kapott volna, már ellentámadásba is lendült, s olyan testrészeket is érintett, amelyeket udvarias körökben nem emlegetnek. - Nem hiszem el, hogy ezt tetted! - kiáltotta Cam néhány pillanattal késıbb, lihegve és nevetve. İ volt elınyben, mert jobban látott a sötétben, de Gina olyan ügyesen manıverezett, hogy csúszós teste könnyen kisiklott a kezei közül. És figyelmeztetés nélkül támadott... - Na, ezt már nem! - hahotázott a herceg, ahogy sikerült elkerülnie egy komoly támadást. Szorosan átfogta a lány testét, és lassú, mély csókot lehelt a szájára. - Ugye, nem akarod veszélyeztetni a mi kis születendı mézescsuprainkat? Ginának egy kis idıbe telt, amíg megértette, hogy mit is akar mondani: hogy ı és a férfi, meg a születendı mézescsuprok... Cam azonban elfojtotta benne a szót ajkaival, és Gina szíve majd elolvadt a boldogságtól...

Phineas Finkbottle immár második alkalommal volt tanúja a herceg és a hercegnı szenvedélyes ölelkezésének. Mielıtt elfordult volna, még látta a hercegnı karcsú hátának tejfehér bırét, valamint a herceg kezét a hercegnı hátsóján. Phineas letette a lámpást, és egyetlen hang nélkül távozni készült. Nem engedhette, hogy tanúi pucéron lássák a hercegnıt. A szíve azonban repesett az örömtıl. İ, Phineas Finkbottle, sikerrel megakadályozta ennek a házasságnak az érvénytelenítését. - Sajnálom – fordult a körben álló arisztokraták felé, és bezárta maga mögött az ajtót. - Attól tartok, nem alkalmas az idıpont a fürdı meglátogatására. - Miért nem? - kérdezte Mrs. Flockhart. - Mi akadályozhat meg benne? Finkbottle majdnem megfutamodott, de aztán meggondolta magát. Elvégre ı mindig mindent el tudott intézni. - Láttam odabent egy patkányt – mondta kereken. - Nem alkalmas ez a hely olyan finom hölgyek számára, mint önök. Mrs. Flockhart kimondta, amit mindenki gondolt. - Vagy úgy! Azt hiszem, lady Troubridge nem fog örülni annak, hogy patkányok lepték el a fürdıjét! Pedig annyira méltatja a fürdımedence egészségre gyakorolt jó hatását! - csacsogta az asszony.

Huszonnyolcadik fejezet Mr. Rounton megvédi az örökségét

Tudod, mit szeretek a szemedben? - kérdezte Gina álmatag hangon. - Azt, hogy olyan feketék a szempilláid. Most pedig különösen azok, a nedvességtıl. Annyira szeretném, ha nekem is fekete pilláim lennének, koromfeketék! - Nekem úgy tetszik a szempillád, ahogy van. Olyan... - Cam hirtelen elhallgatott. - De hiszen, látom a szempilládat! Gina elfordította a fejét, és a ház felé vezetı lépcsıre meredt.

- Ezt nézd meg! - kiáltott fel Cam. - Valaki bejött, és itt hagyott nekünk egy lámpást. Milyen gondos ember! Még jó, hogy nem szakított félbe minket. - Hát, igen. És, gondolom, most már az ajtó sincs bezárva. Cam felállt, és a vizet fröcskölve visszasietett a lépcsıhöz. Aztán kisegítette Ginát is a medencébıl. A lány ránézett, és úgy mosolygott rá, mint egy elégedett macska. - Most már mintha nem félnél annyira a sötétben. - Gondolod, meggyógyítottál? - Nem volt szükséged gyógyításra – felelte a lány lábujjhegyre ágaskodva, és egyenesen Cam szemébe nézett. - Édesanyád csókjait még mindig ırizted magadban. Csak valakinek emlékeztetnie kellett rá, mennyire szeretett téged... Mézescsuprom. Cam félve mosolygott, de azért elég meggyızıen. - Talán igazad van – mondta. A lány megfordult, hogy felvegye a földrıl a ruháját. Cam azonban visszahúzta, és újra magához vonta meztelen testét. Gina végtagjait annyira átjárta a forróság, hogy térde majdnem megroggyant. - Ma éjjel a felséges hercegnı ágyában szeretnék hálni – mondta a férje. Gina még válaszolni sem tudott. A fülében olyan hangosan pumpált a vér, hogy még abban sem volt biztos, jól hallotta-e, amit férje mondott. Cam most elengedte, és odament a nadrágjához. A lány egy pillanatig csak állt, és hagyta, hogy mélyen a fejébe fészkelje magát a gondolat: fülig szerelmes a férjébe. - És téged foglak megfaragni abból a márványból – fordult vissza Cam a válla felett. - Már két napja a vázlatokon dolgozom. Csodás! Ezek után ı fog meztelenül fogasként állni mások elıszobájában. Ginát azonban ez sem érdekelte. Egyik lábát felrakta a kanapéra, és felhúzta térdharisnyáját. A teste lüktetett, tiltakozott. Tehát meztelen szobrok között fog élni, és belıle is egy ilyen szobor lesz. A szíve repesett a boldogságtól. A férje már felöltözött, és elállította a forró gızt. - Cam – szólalt meg Gina -, láttál valahol egy harisnyakötıt? Cam felvette a keresett holmit a földrıl, és odavitte. Gina elvette, és a térde fölött megkötötte, aztán leengedte a földig a szoknyáját. - Elıször a fejed és a vállad fogom megcsinálni – mondta töprengve a férfi, és kezével végigsimított Gina kulcscsontját. - Nem tudom, képes leszek-e élethően megformázni a szemedet, különösen ezt a kis kanyart, itt a sarkában. De ezt a gyönyörőséget itt – simította meg hüvelykujjával a lány nyakszirtjét -, ezt biztosan ki tudom faragni. Gina arcán szemmel látható volt a megkönnyebbülés. - Azt hitted, meztelen szobrot faragok majd belıled? Gina bólintott. - Soha nem hagynám, hogy más férfi láthassa a tested – mondta határozottan Cam. - Sem kıbe vésve, sem teljes valójában. A feleségem vagy, Gina. Most már tényleg a feleségem vagy. Persze továbbra is fogok meztelen aktokat faragni – tette hozzá. - Marissát? - kérdezte a lány. - Ki mást? Téged nem foglak kirakni közszemlére. Te csak a hálószobámban lehetsz meztelen, és sehol másutt. Volt valami a szemében, ami bizalommal töltötte el a lányt. Amilyen bolond volt, nem bírta megkérdezni, amit valójában akart. Cam magával akarta ıt vinni Görögországba? Vagy itthon hagyja Girtonban? Gina elhessegette magától a kérdést. - Hát, az nagy kár volna – mondta ki végül. - Micsoda? - Ha csak a hálószobádban lehetnék meztelen – vágta rá Gina, majd kis szünetet tartott, és szemében pajkos fény csillant. - Mert akkor nem sok hasznát vennénk a harangvirágos erdınknek Girtonban. - Úgy mosolygott a férjére, hogy annak forróság járta át a csontjait, és minden tagja

keményebb lett, mint a tölgyfa. - Bár már nem félsz a sötétben, úgy gondoltam, azért még gyakorolhatnánk a félelem leküzdését. Éjszaka. Cam igyekezett mély lélegzetet venni. - Felkísérhetem felségedet a hálószobájába? - kérdezte. - Megtisztelne! - felelte a lány, és tökéletes pukedlival meghajolt. Gina próbálta lerázni magáról a férje kezét, amíg elindultak felfelé a lépcsın, ı azonban nem vett róla tudomást. - Mondd ki, mi bánt, Gina – kérte Cam barátságos hangon. - Vissza kell fognunk magunkat – felelte a lány, miközben Cam a lépcsın felérve kinyitotta az ajtót. - A vılegényemmel még nem közöltem, hogy nem megyek hozzá. - Bonnington nem ostoba. Na jó, de az. Mindegy, már úgysem számít! - Kinyitotta az ajtót, és Gina kilépett a folyosóra. - Cam! - fordult hozzá a lány figyelmeztetı hangon. Cam átnézett a feje fölött. - Nicsak, nicsak! Csak nem a mi Phineas Finkbottle-unkat látom? - Maga mögé húzta Ginát, aztán lassan odasétált az ügyvédjelölthöz, tekintetét a férfi kezére szegezve. Phineas dadogva fordult szembe a herceggel. - Remélem, helyesen jártam el... nagyon sajnálom... de Mr. Rounton egyértelmő utasítást adott, felség. És nem tudtam más megoldást kitalálni, mint... Cam megállt, és próbálta megfejteni Finkbottle dadogását. A fiú tovább folytatta, de semmi értelme nem volt annak, amit mondott. - Mi az ördögöt hadovál itt összevissza? Milyen megoldásról beszél? És mi köze ennek Rountonhoz? Gina idegesen felnevetett. - Ha jól értem, Mr. Finkbottle azt a megoldást választotta, hogy bezár minket a fürdıbe. Cam védelmezıen átkarolta feleségét, és szorosan maga mellett tartotta. Finkbottle válaszolni akart, a kulcsról meg a kertészrıl, Cam azonban félbeszakította. - Térjünk a lényegre! Hová rejtette a Venust? Finkbottle szemmel láthatóan reszketett. - A micsodát? - A Venust, maga idióta! - Én csupán Mr. Rounton utasításait követtem. İ semmit nem mondott a Venusról. - Ne kenje az egészet Rountonra! İ soha nem utasítana senkit egy értékes szobor ellopására. Az az ember hőségesen szolgálja a családunkat. - Én úgy látom, Mr. Finkbottle-nak fogalma sincs, mi lehet az a Venus – jegyezte meg Gina. - Sıt én úgy tudom, Venus Esme ırzése alatt áll. Finkbottle értetlen arccal állt elıttük. Az arca olyan vörös volt, akár a haja. - Mondja meg az igazat! Maga a hercegnı törvénytelen testvére? Finkbottle szeme elkerekedett. - Micsoda? - A hercegnı törvénytelen testvére – ismételte meg Cam. - Maga az? - Nem! - Nem is tudom, hogy láthatsz köztünk hasonlóságot – vágott közbe Gina. - Neki is vörös a haja. - Én nem vagyok törvénytelen – dadogta Phineas. - Szegény vagyok, de az nem ugyanaz. Apám egy gróf ifjabbik fia volt. Anyám pedig egy tiszteletre méltó asszony, egy földbirtokos lánya. És a szüleim házasok voltak! A felháborodástól mintha némileg csökkent volna a zavara. - Uram, ön az imént azzal vádolt meg, hogy loptam, és házasságon kívül születtem, pedig nem tettem semmi mást, mint hogy néhány órára bezártam önöket a fürdıbe! Cam kihúzta magát. - És mi az ördögnek kellett ilyet tennie? - kérdezte lágyabb hangon.

Phineas ösztönösen hátrált egy lépést. - Mr. Rounton... - felelte, de hangja elcsuklott. - Mr. Rounton utasította rá – fejezte be helyette Gina. - Rounton küldte ezt a szegény Finkbottle-t a házba, és azt kérte tıle, hogy kompromittáljon bennünket. Attól tartok, Rounton a hercegi vérvonalat próbálta megmenteni. - Kompromittálni minket? Nos, azt majd meglátjuk – jelentette ki a férje halálosan higgadt hangon. - Azt hiszi, csak úgy dönthet felettem az életemrıl? Talán örülni fog ennek, Finkbottle, de az égvilágon senki sem tudja, hogy mi a fürdıben voltunk. Két embernél többre van szükség ahhoz, hogy valakit kompromittáljanak. Ahhoz közönség kell. És semmi, az égvilágon semmi nem fogja visszatartani a hercegnıt, hogy holnap feleségül menjen ahhoz a pökhendi Bonningtonhoz. Ezt nyugodtan megmondhatja Mr. Rountonnak! - Cam! - szólalt meg Gina. Finkbottle bólintott. - Így is lesz, felség. Most, azonnal továbbítom neki. - Oldalazni kezdett, mintha minden pillanatban el akarna rohanni. - De most, hogy így mondja, akár én is közölhetem vele! - szólalt meg Cam. A hangja indulattal teli volt. - Nem hiszem, hogy olyan ügyvédre van szükségem, aki veszi magának a bátorságot, és helyettem szervezi meg a házaséletemet. Rounton minden határon túlment. Mr. Finkbottle még jobban elfehéredett, ha még lehetett. - Bocsásson meg, felség – könyörgött -, de én voltam az, aki félreértette Mr. Rounton utasításait... Ekkor azonban egy tiszta hang szakította félbe a beszélgetést. - Cam! - Tessék, drágám! - fordult a feleségéhez a herceg. A lány szeme táncolt a boldogságtól, hosszú haja nedvesen és kócosan tapadt a vállára. Egyik kezét a férfi vállára tette, és olyan mosolyt villantott rá, amely önmagában is elég lett volna ahhoz, hogy kiengesztelje Camet. - Nem értek egyet veled. - Miben? - kérdezte Cam, és próbált nem gondolni arra, milyen szép telt rózsaszínőek a lány ajkai a csókoktól. - Szerintem engem kompromittáltak. Szinte biztosra veszem, hogy sokan tudták, a fürdıben vagyunk. Igazság szerint úgy érzem, vitán felül folt érte a becsületemet. Gina figyelte, ahogy a férfi tekintete kitisztul. - Igazán, szerelmem? - Cam a szájához emelte a lány kezét. - Attól tartok, igen – sóhajtotta Gina. - Nem venném szívesen, ha csak tréfálkoznál velem. Cam közelebb hajolt, a lány pedig a fülébe súgta: - De ma éjszaka tovább tréfálkozhatsz, ha úgy tartja kedved. - Felvonta szemöldökét, és hangosan megjegyezte: - Ha nem egy fürdıbe zárnak be, hanem egy mosdóba, akkor is így éreznél? - Ülhettél volna az ölembe – mondta Cam kacsintva egyet. A lány elpirult, majd újra Finkbottlehez fordult. - Látja, Rounton gyızött! Kompromittáltak minket. Megmondhatja neki. Finkbottle remegve meghajolt. - Kérem, fogadják szerény bocsánatkérésem, amiért bezártam önöket a fürdıbe. - Örülök, hogy nem máshová zárt – felelte Gina. - Ó, majdnem elfelejtettem! - kiáltott fel Finkbottle. - Ezeket a papírokat önnek hoztam, felség. Kabátja belsı zsebébıl vastag papírköteget húzott elı. Cam elvette tıle. - Az érvénytelenítési papírok? - kérdezte, és a legszívesebben félbetépte volna az egészet. - Nem, ezek már az érvénytelenítést nyugtázó dokumentumok – magyarázta Finkbottle. - Mr. Rountonnak könnyedén sikerült elérnie az érvénytelenítést. A régens lemondott a parlamenti jóváhagyásról, mivel nem volt kérdéses, hogy... - itt hirtelen elhallgatott. - ...hogy a házasságunk soha nem teljesedett be – fejezte be Cam. - És mivel a papírokat két nappal ezelıtt aláírták, a házasságunk valóban nem teljesedett be. Ginában megfagyott a vér. Már márkiné lehetett volna. Kicsit közelebb lépett a volt férjéhez, és

belékarolt. Finkbottle egy pillanatig tétovázott. - Remélem, megérti, felséges hercegnı, hogy bár megtiszteltetésnek érezném, ha a testvére lehetnék, nem hunyhatok szemet afelett, hogy a szüleim házasok voltak. Gina elnevette magát, aztán elhallgatott. - Persze hogy megértem, Mr. Finkbottle. De az ön megnyugtató biztatása csillapítja csalódottságomat. A fiú meghajolt, majd távozott. Cam a feleségére pillantott. - Ha viszont nem Finkbottle a testvéred, akkor mégis kicsoda? Gina elindult a folyosón. - Nem tartod furcsának, hogy nem érkezett több levél, amelyben pénzt követelnek? Végtére is kézhez kaptuk a házasság érvénytelenítését. Ha külön engedéllyel hozzámentem volna Sebastianhoz, a levél írója semmit sem nyer. - Külön engedéllyel! - csattant fel Cam. - Az túlságosan romantikus lenne annak a felfújt hólyagnak. - Nos, jobb, ha tudod, hogy az elmúlt hónapban végig a zsebében volt a külön engedély, amióta bejelentetted a visszatérésedet. - Hát, most már nem kaphat meg. - Kinyitotta Gina elıtt a szobája ajtaját, a lány pedig végig sem gondolva, belépett. - Nem jut eszembe senki, aki hasonlít rád – bámult a feleségére Cam. - A vörös haj manapság meglepıen ritka. - Semmi okunk azt feltételezni, hogy a testvérem is itt van a házban – jegyezte meg Gina. - Sem azt, hogy neki is vörös a haja. - Ha a testvéred nincs itt, akkor ki forgatta fel a szobád a Venus-szobor miatt? Gina az orrát ráncolta. - Senkit sem tudnék elképzelni az itteni társaságból – szögezte le végül. – Az egyetlen vörös hajú férfi, akit ismerek, az Lord Scotborough, ı pedig negyvenöt éves. Cam azonban csak a falra meredt, és látszott, hogy nem figyel rá. - Mikor halt meg az anyád, Gina? - Ligny grófnı? Majdnem két évvel ezelıtt, márciusban. Habár egy ideig nem értesítettek a haláláról. - Az ördögbe! – szitkozódott Cam halkan. – Az ördögbe is! – Hirtelen felpattant a székrıl. - Mi a baj? – kérdezte Gina. - Én magam küldtem ide azt az embert. Amilyen felelıtlen alak vagyok! – Kezével idegesen végigszántotta haját. - Mirıl beszélsz? - Wapping az – mondta Cam. – Wappinggel egy hónappal anyád halála után találkoztam. Azt hihette, te meg én együtt élünk. Én pedig ideküldtem hozzád, anélkül hogy… Milyen ostoba alak vagyok! - Gondolkozz már, Cam! Hogy lehetne Wapping a testvérem? - Miért ne lehetne? Éppen a megfelelı idıben bukkant fel Görögországban. - Elıször is, barna haja van, másodszor pedig fogalma sem lehet, hogy a Venus… - a lány hirtelen elhallgatott. - Elmondtad neki! – találgatott Cam. - Nem! De kérdezgettem ıt Venusról, az istennırıl. Cam már az ajtóban volt. - Gyerünk! Hol lehet most? - Odafent, a régi tanulószobában, ha nem alszik – felelte Gina, és csatlakozott hozzá. – De, Cam, ı nem lehet a testvérem! Biztos vagyok benne, hogy megérezném, ha a testvéremmel találkoznék. Elvégre egy vérbıl valók volnánk, vagy nem? Wapping csak egy tudós, nem tolvaj… - A lány egészen a negyedik emeletig erısködött, és csak akkor hallgatott el, amikor Cam bekopogott az

ajtón. - Bocsásson meg nekünk, Mr. Wapping – szólalt meg Gina, miután beléptek. A férfi a könyvei fölé görnyedve ült. - Ön a feleségem testvére? – szegezte neki a kérdést Cam. Wapping felnézett, arcán a rá jellemzı szórakozott kifejezéssel. - Ha megbocsátanak egy pillanatra – mondta, és befejezte a mondat írását. Gina felsóhajtott. Jól ismerte Wappinget, és tudta, jóllehet a tanítás rejtelmeiben járatos, meglehetısen egyszerő lélek. Cam azonban nem érzett tiszteletet a tanár iránt. Odarontott hozzá, kitépte a kezébıl a tollat. A tinta szétfröccsent. Wapping felnézett, és tátva maradt a szája. - Mégis mit mővel? – kiáltotta. – Épp egy fontos iraton dolgozom! A Machiavelli-elemzés negyedit fejezetéhez értem. És egy nagyon bonyolult résznél tartottam… - Azt kérdeztem: maga a hercegnı törvénytelen testvére? – ismételte meg a kérdést Cam. Elırehajolt, és kezét a tintafoltos irományra tette. Szavai egyértelmőek voltak, hangja pedig fenyegetıen vészjósló. - Ha már így rákérdezett, igen, én vagyok – felelte Wapping minden érzelem nélkül. Aztán erıs ütést mért egy vonalzóval Cam csuklójára. Cam pislogott a fájdalomtól, felegyenesedett, majd levette kezét az asztalról. Wapping erre gondosan itatni kezdte a tintafoltokat, miközben halkan dünnyögött valamit. Egyetlen pillantást sem vetett a testvérére, aki mozdulatlanul állt a szoba közepén. Egy pillanatnyi csönd következett, amelyet csupán Wapping dünnyögése tört meg, ahogy a kifolyt tintát itatta fel. Gina viszont éppen most fedezte fel az igazságot abban, amit az idısebb nıvérek az öccsükrıl állítanak: egy fiatalabb testvér nem feltétlenül a család legáldásosabb kiegészítése. - És miért nem fedte fel magát elıttem? - kérdezte, és fenyegetıen közeledni kezdett Wapping felé. - Miért kellett átkutatnia a szobámat? Miért dobálta szanaszét a holmimat? Wapping ekkor felpillantott. Gina tekintete jóval fenyegetıbbnek tőnt, mint Camé. Hirtelen talpra ugrott, és hátrálni kezdett. - Csak anyám hagyatékát kerestem – mondta. - Nem kell ennyire felhúznia magát. Csupán arról bizonyosodtam meg, hogy nincs-e ott az a szobor... - A Venus? - kérdezte Cam. Wapping megfordult, és a hercegre nézett. - Miért, talán magánál van? - Nem. Végig Ginánál volt. Amikor behatolt a szobájába, akkor is ott volt, egy szék alatt. - Nem lett volna egyszerőbb elkérni? - kiáltott rá Gina. - Miért nem mutatkozott be ahelyett, hogy hallgat, és úgy tesz, mintha olasz történelmet akarna nekem oktatni? Wapping arcán felháborodás ült. - Nem csak úgy tettem, mintha tanítanám. Szeretném emlékeztetni, elsı osztályú oktatásban volt része Machiavelli politikájából. Sıt ha kicsit szorgalmasabb az olvasásban, majdnem annyit tudott volna, mint én! Cam hátrább lépett, és a falnak támaszkodva elfojtott egy halk nevetést. A két testvér az asztal felett farkasszemet nézett egymással. A fiú alacsony volt, Gina magas. Wapping haja barna, Gináé mint egy vörös mókus. A lány gyönyörő volt és különleges, a fiú egyszerően csak furcsa. De egyértelmő volt a rokoni hasonlóság közöttük. A büszkeség és a tökéletességre törekvés családi örökség, gondolta Cam. Gina az ajkába harapott. - Miért kell magának az a szobor? - kérdezte. - Cam szerint nem ér túl sokat. - Maga a szobor talán valóban nem értékes – értett egyet Wapping. - Habár Franz Fabergé, a készítıje meglehetısen nagy hírnévnek örvend mostanában Párizsban különleges mőtárgyaival. - Hát persze! - kiáltott fel Cam. - A Venuson is van egy kis zár! Ott, az oldalán. - Tehát magának az kell, ami a szobor belsejében van? De mi az? Valami ékszer? - kérdezte Gina. Wappinget nem lepte meg a lány logikája.

- Nem tudom, mit rejt a szobor belseje – ismerte el. - Életemben egyszer találkoztam anyámmal, illetve anyánkkal, a halálos ágyán. Ott mondta el, hogy legértékesebb tulajdona abban a Venusszoborban van, és önnek fogja elküldeni. Gina megint az ajkába harapott. - Nem volt túl szép tıle. Wapping vállat vont. - Nem vágytam a kedvességére. Arra viszont nagy szükségem volt, hogy meghosszabbíthassam a könyvem befejezésére fordított idıt. Szerencsére rengeteget sikerült haladnom az elmúlt egy éveben, amíg önt taníthattam. - Tehát abban reménykedett, az anyja hagy magára valamit? - kérdezte Cam. - Miért, az olyan szokatlan lenne? Elvégre az én anyám is volt, és a felnevelésemre nem fordított túl sok energiát. - Akkor ön valóban... a féltestvérem? - kérdezte Gina. - Ezt más sikerült tisztáznunk – jegyezte meg Wapping. - A magáé lehet az a szobor, nekem nem kell. - A szobor nekem sem kell – felelte Wapping némi türelmetlenséggel a hangjában. - Akkor a magáé, ami benne van. - Remek! - vágta rá a férfi. - Ez esetben, szeretnék visszatérni a munkámhoz, ha megengedik. Még legalább egy órát kell dolgoznom ezen a fejezeten. Azt javaslom, holnap délután találkozzunk, és együtt nyissuk ki a szobrot. Cam elırelépett, és karon fogta feleségét. Pontosan látta, a lány szóhoz sem jut a döbbenettıl, és ha nem lép közbe, tovább bámulja ezt a nyilvánvalóan furcsa szerzetet. - Viszontlátásra holnap, Wapping! - szólt vissza a válla fölött. Wapping még csak válaszra se méltatta ıket. Fejét addigra újra az asztal fölé hajtotta, és éppen azon munkálkodott, hogy az összepacázott irományt egy friss papírlapra másolja át. Amikor Cam betuszkolta a szobájába Ginát, a lány nem tiltakozott. - Nem tudom elhinni, hogy ı a testvérem – suttogta a lány az ajtónak támaszkodva. - Pedig pont ugyanúgy néztek ki. Nagyon hasonlítotok. - Dehogy nézek ki úgy, mint ı! - háborodott fel Gina. - Inkább csak a benyomások hasonlóak – helyesbített Cam. - De persze, két külön egyéniség vagytok. - Ezt meg hogy érted? - Például mindketten szerettek parancsolgatni – mondta Cam nevetve. - Mindketten biztosan vagytok benne, hogy mindig helyesen csináltok mindent. Gina makacsul összezárt a száját. - Nincs bennünk semmi közös! Oda fogom neki adni annak az átkozott szobornak a tartalmát, és azzal véget vetek ennek az egésznek. Cam együtt érzı pillantással nézett rá. - Tudom, hogy megdöbbentett a dolog, Gina. De azzal még semminek nem lesz vége. Az az ember a testvéred. És kétlem, hogy az a szobor túl sok ékszert rejtene – tette hozzá. - Azt még el tudom képzelni, hogy a szobor teste üreges, de azt már nem, hogy tömve van smaragdokkal. - Mégis mi más lehet benne? Ligny grófnı azt mondta neki, abban a szoborban van a legféltettebb kincse. - Vajon miért adta pont neked, és nem neki? - Mert biztos ıt is azzal a lenézı pillantással illette – felelte Gina. - Én sem hagynék rá semmit. Az apja bizonyára valami beképzelt alak lehetett. Gondolkoznom kell, mit tegyek vele – tőnıdött Gina a homlokát ráncolva. - Talán ha... - Nekünk kell gondolkoznunk rajta – helyesbített Cam. - Igen, persze – vágta rá Gina gondolkodás nélkül. - Talán ha megkérdezném... - Gina! - Tessék? - A lány elmerült gondolataiban. Cam felsóhajtott.

- Semmi! - Van egy ötletem! - kiáltott fel Gina. - Néhány évvel ezelıtt nyitottam egy kórházat Oxfordban. És ott találkoztam egy nagyon kedves emberrel. Azt hiszem, valami egyházfı volt. - Thomas Bradfellow – sietett a segítségére Cam. - Igen, ı volt az! Majd írok neki egy levelet, és könyörögve megkérem, hogy gondoskodjék a testvéremrıl. Remélem, emlékszik még rám – tette hozzá kételkedve. - Rám biztosan emlékszik – szólt közbe Cam. - Miért? - Mert a központi udvaron álló szárnyas Mercurius-szobrot lecseréltem Bradfellow-szoborra. Sajnálatosan, a szobor mindössze parókát visel – jegyezte meg Cam. - Vagy úgy! - mondta nevetve a lány. - És mondd csak, ez a Mr. Bradford... már akkor is olyan súlyos volt? - Gondolom, hogy igen. Szép szobor lett belıle. De Bradfellow nem volt egy bosszúálló alak. Persze azonnal elküldött a házból, de úgy hallottam, a szobrot a privát kertjében helyezte el. És amikor a következı ısszel újra megjelentem, úgy tett, mintha mi sem történt volna. - Akkor majd írok neki... - Majd én írok neki, Gina. A lány pillantása riadt volt. - Igen, az nagyon jó lenne, ha te írnál neki. - Ha majd újra összeházasodunk, Wapping már a sógorom lesz. És csak hogy tudd, én is tudok birtokot igazgatni. A lány szája lassan mosolyra húzódott. - Ez esetben, felség, megkérhetem, hogy holnap segítsen befejezni Bicksfiddle leveleit? Cam odalépett hozzá. - Azt hiszem – szólalt meg, olyan közel állva, hogy Gina szédülni kezdett -, meggyızhetı lennék. Gina megnyalta az ajkát. - Meggyızhetı? Ezt hogy érti, uram? - Te jó ég, Gina! - dördült fel a férje. - Vagy most rögtön kiküldelek a szobámból, vagy újra magamévá teszlek. A lány tekintete elkerekedett. - Itt, az ajtóban állva – tette még hozzá Cam rekedt hangon. Aztán a szája Gina szájára tapadt. A hallgatást beleegyezésnek vette.

Huszonkilencedik fejezet Meghitt tánc titkos szenvedéllyel főszerezve

Esme éppen távozni akart a bálterembıl, amikor érezte, hogy valaki a könyökénél fogva visszatartja. - Lady Rawlings! - szólalt meg a füléhez közel egy hang. Esme egy pillanatra megijedt. A márki egészen közel magasodott fölé, arcán mélységes nemtetszés. - Már megbocsát, hogy figyelmeztetem, de mintha azt beszéltük volna meg, hogy gyakoroljuk a darabot. Esme tiltakozni akart, de a márki megelızte. - Tudom, hogy más tervei vannak – pillantott dühösen Bernie Burdettre -, de az elıadás holnap délután lesz. Lady Troubridge már fel is állította a színpadot a hosszú szalonban. Bernie sportos volt, és szeretett vadászni. Sohasem tétovázott, ha szükség esetén kockáztatnia

kellett. Most azonban úgy engedte el Esme karját, mintha leforrázták volna. - Én visszamegyek a bálterembe – közölte. - Szolgálatára, asszonyom. - Ajkával finoman megérintette Esme kezét, és visszasietett a terem másik végébe. - Magammal kell hoznom a Shakespear-kötetemet, Lord Bonnington – fordult a márkihoz Esme. Bonnington meghajolt. - Ha megengedi, elkísérem. Egyetlen szó nélkül mentek fel a lépcsın. Esme kint hagyta a márkit a folyosón, miközben elvette az asztalról a könyvet. Aztán újra lesétáltak a lépcsın. Esmének az jutott eszébe, vajon mennyi ideig fognak szó nélkül ballagni. Bonnington úgy menetelt mellette, mint egy mozgó portré. - Fiatalabb korában is hasonlóan viselkedett? - kérdezte a lány. - Tessék? - kérdezett vissza a márki jeges hangon. Esme nem bírt ellenállni a kísértésnek, hogy megsértse. - Mindig ilyen pókerarcot vágott? Nem lehetett könnyő az anyjának. Ó, itt az én drága kisfiam! Milyen kár, hogy sohasem mosolyog! - tréfálkozott a lány. Bonnington nem méltatta válaszra. Esme egyre bosszúsabb lett. Milyen jogon mond ítéletet Sebastian a Bernie-vel való kapcsolatáról? Ennél világosabban ki sem mutathatta volna, milyen könnyővérő nınek tartja. Persze ha jól meggondoljuk, igaza van. Esme sohasem áltatta magát azzal, hogy tetteinek nincsenek következményei. - Másfelıl viszont – szólalt meg Esme tőnıdve. - Az én anyukám is sokat panaszkodott rám: Nézzék csak az én kislányomat! Alig ötéves, és megint a kertész fiával flörtöl! Rásandított a márkira. A férfi arcán alig észrevehetı mosoly bujkált. Meg kellett hagyni, nagyon szép szája volt... - Érdekes dolgok ezek a gyerekkorról – folytatta Esme. - Nincs kétségem afelıl, Gina elıbb tanult meg pukedlizni, mint járni. - Beléptek egy kisebb szobába, amely a biliárdterembıl nyílott. Itt fogunk gyakorolni? Sebastian válaszképpen végigmasírozott a szobán, és meggyújtotta a lámpákat. - És, gondolom, Gina férje kisfiúként is folyton fadarabokat farigcsált – folytatta a gondolatmenetet Esme. - A kisfiúk már csak ilyenek, az én öcsém zsebei is folyton tele voltak kacsa meg hajó alakú fadarabokkal. Sebastian még mindig nem válaszolt, így Esme tovább csacsogott, miközben tudatában volt, a férfi jelenléte ismét elbátortalanítja. - Girton bizonyára folyton a dadájáról faragott szobrokat, kötény nélkül. - Nem is tudtam, hogy önnek van egy öccse. Sebastian a kandalló elıtt állt, és olyan férfiasnak tőnt, hogy Esmének kihagyott egyet a szívverése. - Az én kis Benjaminom – mondta Esme. - Ötéves korában meghalt. Volt valami a férfi tekintetében, ami tovább beszéltette Esmét, habár még soha senkinek nem mesélt Benjaminról. - Csúnyán megfázott. A halála megváltoztatta a véleményemet arról, hogy valaha is szeretnék-e gyereket. Nagyon sokáig féltem attól, hogy saját gyerekem legyen. A férfi leült Esme mellé, de nem nézett rá. - Nem akar gyermeket? Ezért él külön a férjétıl? - Nem illendı ilyesmirıl beszélgetnünk – felelte Esme, és igyekezett összeszedni magát, de sikertelenül. Ez az egész elıadás, meg a próbák, szörnyő ötletnek tőntek. Az a sok idı, amit Sebastiannal volt kénytelen eltölteni, egyáltalán nem segített abban, hogy kiverje a fejébıl a férfi iránt érzett nevetséges vonzódását. - Nekem az a tapasztalatom, az ön beszélgetései mindig illetlenek – jegyezte meg a márki. Miért kell ilyen mély hangon beszélnie? Az igazat megvallva, gondolta Esme megszokott higgadtságával, boldogabb lennék a legjobb barátnım vılegényével, mint akármelyik férfival, akivel egész, haszontalan életemben találkoztam. De elég visszataszító dolog ilyet gondolni, ráncolta a homlokát a lány.

Sebastian megérintette a homlokát, és kisimította a ráncokat. - Együtt szokott hálni Burdettel? - kérdezte, és hangjában némi idegesség csengett. Esme egyenesen a szemébe nézett. - Nem. - A férfi válla megkönnyebbült. - De csak azért, mert csalódtam Bernie szellemi képességeiben – tette hozzá. - Viszont a férjemen kívül több más férfival volt már dolgom. Akarja tudni a nevüket? - Egyáltalán nem – vette le a kezét az arcáról Sebastian. - Csak mert mintha érdeklıdést mutatott volna a téma iránt – vágott vissza Esme nyugodt hangon. Pedig mélyen, legbelül üvölteni tudott volna a feszültségtıl. Kezét az ölében keresztbe tette. - Kezdhetjük a próbát, uram, vagy inkább ön is felsorolja eddigi szeretıi nevét? Itt csönd következett. Aztán a lány végül ránézett a márkira. Sötét, ibolyakék szeme volt. És végtelenül józan tekintete. Esme kinyitotta a könyvét. - Én még soha, egyetlen nıvel sem háltam, sem férjezettel, sem hajadonnal. - A márki hangja halkan, de hihetetlenül higgadtan csengett. Esme nyaka megrándult, olyan hirtelen fordult felé. - Igazán? - Igazán – felelte Bonnington, de nem közölt további részleteket. - És miért nem? - kérdezte Esme. - Mert még nem vagyok nıs. - Én nem gondoltam volna... talán vallási okból? - Nem. A lány várta a továbbiakat. - Soha nem értettem, miféle ırület vezethet valakit egy szeretıhöz – folytatta a férfi. - A barátaim megszegték a házassági esküjüket, és vagyonokat pocsékoltak opera-énekesnıkre. Én még sohasem találkoztam olyan nıvel, aki ilyen ırült viselkedésre késztetett volna, ezért nem követtem a példájukat. - Értem. - Esme nem egészen tudta, mit válaszoljon minderre. - Akkor talán kezdjük a harmadik felvonással, uram? A márki nem válaszolt a kérdésre. - Nem szegném meg a házassági eskümet, nem tennék ilyet. - Ez teljesen önre vall – felelte Esme udvariasan. - Az utóbbi napokban azonban rájöttem, Gina a férje mellett marad majd, és nem jön hozzám feleségül – folytatta a márki, tekintetét Esmére szegezve. - Úgy gondolom, ezt holnap fogja közölni velem. Esme nagyot nyelt. Nem ülhetett ott csak úgy, némán. Túlságosan bonyolult volt ez a helyzet. Miles hamarosan visszatér az ágyába. Miles lesz a gyermekei apja. És ezt a tényt nem hagyhatta figyelmen kívül. - Ezt értsem úgy, hogy találkozott egy könnyővérő nıvel, aki ırült viselkedésre tudja késztetni önt? - nyögte ki végül. - Pontosan. Esme felállt. - Akkor sok szerencsét kívánok önnek, hogy kellıen ırült állapotba kerüljön. Sajnos ideje visszavonulni éjszakára, máskülönben folytathatnánk ezt az érdekes beszélgetést. Javaslom, holnap reggel folytassuk a próbát. Bonnington csuklón ragadta a lányt, amint az távozni akart. Esme nem volt hajlandó ránézni. Túlságosan veszélyes lett volna: ha meglátja a szemét és férfias testét. Nem fogja hagyni, hogy ı legyen az a könnyővérő nı! - Önnek volt viszonya más férfiakkal... - szólalt meg a márki. Esme kirántotta kezébıl a csuklóját. - Igen ám, uram, de van egy óriási különbség: amikor megosztottam az ágyamat más férfiakkal, azt magam is akartam. Ezt a tényt ön mintha nem venné figyelembe. - Azzal elindult az ajtó felé.

A márki azonban ott termett mögötte, bár nem ért hozzá. - Nem ezt akartam mondani, valójában, hanem... hogy... ön gyönyörő! Esme nem bírta ki: visszanézett a válla felett. A márki kissé türelmetlennek tőnt. - Azt reméltem, sikerül majd tisztáznunk kölcsönös vonzalmunkat különösebb érzelem nélkül. Esme mély lélegzetet vett. - A tisztázás alatt azt érti, invitáljam be önt a hálószobámba? A férfi bólintott. - Ön rendkívül intelligens asszony, bármennyire is próbálja az ellenkezıjét mutatni. - Itt most nem errıl van szó. A márki megfogta a kezét, és szembefordította magával. - Akkor, mirıl van szó, Esme? Én úgy akarom önt, ahogy még soha senki mást, ön pedig... szabad. Én nem vagyok nıs, és hitem szerint nem is vagyok komolyan eljegyezve. Miért ne hívhatna magához be? Biztosíthatom, szellemileg magasabb fokon állok Burdettnél. - Valószínőleg igaza van Ginával kapcsolatban. Sebastian szólni akart, de Esme megelızte. - Velem kapcsolatban azonban nincs, uram. Mert én foglalt vagyok. - Igazán? Átkozott legyen az a megnyerı arca, és az az intelligens tekintete... beleremegett az érintésébe! - Mert történetesen, ma éjjel visszatérek a férjem ágyába – közölte hadarva. - Így attól tartok, elszalasztotta a lehetıséget. Ma még könnyővérő vagyok, holnap azonban már hőséges feleség. A férfi tekintete összeszőkült. - Talán visszatér, de gondolom, nem azonnal. - Kis szünetet tartott. Esme nem válaszolt. - Jó értettem, hogy még nem békült ki a tiszteletre méltó Lord Rawlingsszal? Esme halvány bólintására a márki becsukta mögötte az ajtót. - Akkor még marad egy kis lehetıségem, és bolond lennék elszalasztani, nem gondolja? Esme határozatlanul felnevetett. - Túllépte a hatáskörét, márki. Ez nem jellemzı önre... A férfi teste hatalmas volt. Esme pedig akaratlanul is ellágyult tıle. Csak az övé. Soha, egyetlen nı nem érintette még meg. A márki egy székre dobta az ingét. - Nem vetkızhet csak úgy le, lady Troubridge egyik szobájában! - tiltakozott a lány. - Mi lesz, ha valaki belép? - Nem fog senki belépni. - A férfi már a jobb csizmáját húzta le. Esme önkéntelenül is a férfi izmait figyelte, ahogy a hátán megfeszülnek, amíg elırehajolt. - A zenekar az utolsó keringıt játszotta, amikor ön és Burdett elhagyták a termet. A szomszédos biliárdteremben senki sincs, és szinte biztosra veszem, a ház lakóinak többsége már lefekvéshez készülıdik. Kezét ekkor az övére tette, Esme pedig úgy érezte, kiszárad a szája. Azért tett még egy utolsó, erıtlen kísérletet a tiltakozásra: - Nem lenne szabad... - ám a fejében már mindent eldöntött. Testének minden porcikája azt súgta, fogadja el a felkínált lehetıséget. - Nem lenne kényelmesebb, ha a hálószobámba mennénk? A márki pillantása sötét volt. - Nem hiszem. Nem szeretek arra gondolni, amint más férfiakkal fekszik abban az ágyban. Tudom, hogy butaság, de ettıl még így érzem. Esme tiltakozni próbált, de elhallgatott. Nem fogja a márki orrára kötni, hogy évek óta egyetlen férfit sem invitált az ágyába, és fıleg nem lady Troubridge estélyei alatt. Bonnington pillanatok alatt meztelenre vetkızött. Esme térde remegni kezdett, hátát az ajtónak támasztotta. - Ön nem vetkızik le? - kérdezte a férfi. Esme megköszörülte a torkát. Ez volt élete legfurcsább légyottja, amin valaha részt vett. - Mi lenne, ha segítene? A férfi közelebb lépett, és a lány érezte, minden vér az arcába tolul. Olyan könnyedén és

magabiztosan kezelte a meztelenséget. - Nem zavarja, hogy életében elıször tesz ilyet? - kérdezte a lány némi kíváncsisággal. A márki egy pillanatra abbahagyta a gombolást. - Nem. Úgy tudom, ez a legtöbb férfi számára egyszerő folyamat, miért lenne más velem? A tılem megkívánt tevékenység nem tőnik túl bonyolultnak. - Szája sarkában mosoly bujkált. Nagyon fitt ember hírében állok, Esme. És remélem, nem fogok csalódást okozni. A lány valahol a tudata legmélyén, ahol nem vette át a hatalmat a férfitest látványának tüze, nyugtázta ezt a hihetetlenül arrogáns megjegyzést. Lehet, hogy ennek az embernek semmilyen téren nincs kisebbségi érzése? Esme óvatosan egy székre rakta a ruháját, és szembefordult Bonningtonnal. A lány nagy rajongója volt a francia csipkés alsónemőnek, és abban a pillanatban is úgy festett, mint egy párizsi kurtizán. Alsóinge csupa áttetszı csipke volt. A férfi tekintete egészen sötét lett. - Ön csodálatos! - Kezét a lány torkára tette, majd végigsimította a nyakát, egészen a válláig. Esme megfordult, és elindult a kanapé felé. Felemelte kezét, és kihúzott néhány hajtőt a hajából, amely így könnyed hullámokban omlott a hátára. Aztán a férfi felé nyújtotta a kezét. - Csatlakozik hozzám, uram? Esme testét borzongással vegyes zavar járta át. Még soha nem szeretkezett nyilvános helyen. A jól nevelt márkit azonban egyáltalán nem zavarta a dolog. Levette a lányról a maradék ruhát, míg csak meztelenül nem állt elıtte, talpát a szınyegbe süllyesztve. - Ön a leggyönyörőbb nı, akit valaha láttam, Esme – mondta, és magához vonta a lányt. Esme lábujjhegyre ágaskodva feszült a férfi mellkasának, miközben az a kezével végigsimította a csípıjének domborulatát, és a combjait. Ez a legveszélyesebb dolog, amit valaha mőveltem, futott át Esme agyán. A férfi tekintetében azonban csak jéghideg kékség csillogott. Aztán egy idı után be akart jönni egy szolga, hogy eloltsa éjszakára a kandalló tüzét. Sebastian durván elzavarta. Bonnington márki, akit mindenki finom úriemberként ismert a társaságban, ezúttal elvesztette józanságát. Sıt amikor Esme nevetve valami disznóságot súgott a fülébe, egyáltalán nem lepıdött meg, ehelyett a kanapéra teperte a lányt, és valami nagyon udvariatlan dolgot mondott neki, valamit, amitıl Esme megremegett, és magára húzta a férfi izmos testét. A fitt és sportos megjelenés azonban nem mentesítette a márkit attól, hogy megtanuljon néhány finomabb fogást. A sportolók azonban kitartóak. És Esme legnagyobb gyönyörőségére hamar tanulnak. Sıt mi több, azt is értik, hogy a tökéletesség felé vezetı út az ismétlésben rejlik... És a hajnali szürkületben még egyszer utoljára bebizonyították, az atléták állóképessége mindenféle sportban kitőnıen használható.

Harmincadik fejezet Lord Perwinkle hálószobájában elkél a bátorság

Carola vacogva feküdt a lenvászon paplanhuzat alatt, biztonságosan elrejtızve Tuppy lefüggönyözött ágyában. Olyan szorosan behúzta a függönyöket, hogy még egy halvány fénysugár sem hatolt át rajtuk. Minden a helyén volt, kivéve Carola eltökéltségét. Az igazság szerint azt fontolgatta, hogy megszökik. Mert nemrég rájött, Esme tervébe becsúszott egy nagy hiba. Carola ugyanis nem élvezte a házaséletet. Nem élvezte, amikor Tuppy a nászéjszakájukon erıltette, és két héttel késıbb sem tetszett neki. Az anyja állítása, mely szerint megszokja majd a

nyerget, nem igazolódott be. Carola még jobban összegömbölyödött a takaró alatt, és átfogta térdeit. A legfontosabb, amire gondolnia kell, az, hogy Tuppy felesége akar maradni, még akkor is, ha nem szívesen felel meg annak a bizonyos házastársi kötelezettségnek. A csókolózás nem volna ellenére. Már a gondolatra is elpirult, hogy Tuppy megcsókolja. De a csókolózás nem elég. Esme egészen pontosan megfogalmazta ezt. Carolának meg kellett gyıznie Tuppyt, hogy bármilyen megalázó is ez neki, most Tuppy ágyában akar lenni. Carola úgy érezte, a megaláztatás elkerülhetetlen. Annyira zavarban volt, hogy úgy érezte, el fog ájulni, amikor Tuppy bemászik az ágyba. A gond csak az, hogy Tuppynak egyáltalán nem erıssége a meglepetés. Ezt persze Carola nem beszélte meg a barátnıivel, mert nem lett volna tisztességes a férjével szemben. Úgy kell majd tennie, mintha élvezné a dolgot. Ez az egyetlen módja annak, hogy Tuppyval elfeledtesse mindazt, amit az esküvıjük után mondott neki. Dicsérnie kell majd a férjét. „Ez csodálatos, Tuppy”, gyakorolta fojtott hangon. De mégis micsoda? Csodálatos ritmus? Csodálatos ütem? „Csodálatos érzéked van hozzá”, döntötte el Carola. És „annyira élvezem”! Ez elég meggyızıen hangzik. Igyekeznie kellett, hogy ne tőnjön olyannak, mint az anyja, amikor megnyit egy jótékonysági bazárt. İszintének kell tőnnie. Ekkor hirtelen zajt hallott az ajtó felıl, és az ajtó kinyílt. Carola halkan felsikoltott ijedtében, és egy párnába fúrta az arcát. Vajon meghallotta? Meghalna a szégyentıl, ha Tuppy fölfedezné ıt az ágyában, még mielıtt levetkızne. Az ágyban kell feküdnie ruha nélkül, és eloltania a lámpát, amikor fölfedezi. Máskülönben még megijed a mellei méretétıl. Carola vékony hálóruhát viselt, alatta egy főzıvel, ami a helyén tartotta kebleit. Fojtott hangokat hallott, ahogy Tuppy a szobában járkált, feltehetıleg vetkızött. Carola szíve olyan hevesen vert, hogy a hangokat elnyomta a fülében érzett lüktetés. Mi tart ilyen sokáig? Hirtelen megreccsent valami, majd néma csend. Carola mozdulatlanul feküdt. Eltelt vagy két perc. Aztán úgy érezte, már vagy tíz percet várt. Tuppy azonban még nem jött az ágyba. Vagy lehet, hogy már nincs is a szobában? Carola tekintete elkerekedett. Lehet, hogy egy tolvaj! Egy tolvaj, aki felforgatta Gina szobáját, és most eljött, hogy ellopja a férje mandzsettagombjait! Lassan odakúszott a függönyhöz. Ha a tolvaj itt találja, minden bizonnyal megöli. Mindenki tudta, a bőnözık semmitıl sem riadnak vissza, és rendszerint nehéz tárgyakkal verik fejbe áldozataikat. Egyik ujjával kicsit széthúzta a függönyt. Eleinte nem látott semmit, csak a szoba sarkát. Aztán kissé odébb csúszott, és meglátta... Tuppyt. Nem volt tolvaj. Tuppy volt. Carolát hirtelen elfogta a düh. Annyira jellemzı volt Tuppyra, csak ücsörög, és tétovázik, amikor valami fontos dolgot kellene tennie! İ mindig szívesebben olvasott, amikor Carola színházba akart menni vagy bálba. A kandallóban már nem is égett a tőz. Tuppy csak ült egy helyben. Lábait kinyújtóztatta, és az arca fáradtnak tőnt. Milyen magányos, gondolta Carola, és összeszorult a szíve. Talán a házasságukra gondol. Lehet, hogy sírni fog! Tuppy azonban sohasem könnyezett, Carola pedig belátta, most sem tőnik túl meghatottnak. Csak mereven bámulta a parázsló fadarabokat. Egyszer csak felállt, és gombolni kezdte a kabátját. Carolának elakadt a lélegzete, ahogy a férje lehúzta magáról az ingét. Tuppy a társaságbeli férfiakkal szemben nem sokat sportolt. Nem járt bokszedzésekre, nem vett részt négy-öt napos vadászatokon, és nem rótta a vidéket együléses hintókon, amelyet maga hajtott. Semmi sem magyarázhatta a testén látott izmokat. Hogy lehet valaki ilyen izmos attól, hogy a folyóparton ücsörög? Tuppy egy székre dobta a nadrágját, és körbenézett a szobában. Carola elfojtott magában egy ideges kuncogást. A hálóruháját kereste. Carola azonban összehajtogatta, és az ágy alá rejtette. Úgy vélte, kisebb a valószínősége annak, hogy kizavarja, ha ı maga is teljesen meztelen. Tuppy egy idı után feladta a keresést. Carola megbővölten nézte. A férfiak olyan furcsa szerzetek! Tuppy combjában kidudorodtak az izmok, ahogy átment a szobán. Carola hirtelen forróságot érzett a testében.

Idegesen visszabújt a függöny mögé, de nem történt semmi. Semmit nem hallott. Finoman újra széthúzta a függönyt, és kikémlelt. Tuppy végül úgy döntött, mégis felszítja a tüzet. A kandalló mellett állt, egyik kezével a párkányra támaszkodott, másikban pedig egy piszkavassal a parázsló farönköket piszkálgatta. Milyen szomorúnak tőnik, gondolta Carola. Talán mégsem akar holnap reggel elutazni. Talán mégis szeret! Tuppy ekkor az ágy felé indult. Ideje volt visszabújni a függöny mögé.

Harmincegyedik fejezet A függöny legördül

Tuppy széthúzta az ágy függönyét, és felemelte a takarót, mielıtt rájött volna, hogy valaki van alatta. Carola két kézzel szorította a takarót, kócos fürtjein és fényes szemén kívül más nem látszott ki alóla. Tuppy elsı reakciója az ijedtség volt, de rögtön meg is nyugodott. Az ı kis felesége nagyon megnyerı tudott lenni. Csak éppen nem volt az övé. Az elsı együtt töltött napjuk óta folyton veszekedtek, Tuppy pedig végül arra a fájdalmas elhatározásra jutott, hogy véget vet a házasságuknak. Menjen csak hozzá ahhoz a táncos lábú fickóhoz, és ı végleg elfelejtheti. Egy darabig minden nıt el fog felejteni. A férfi hangja a legutolsó gondolathoz igazodva, a kelleténél is hidegebben csengett. - Mit csinálsz az ágyamban, Carola? A lány az ajkába harapott, de nem szólt semmit. - Nem lehet, hogy eltévesztetted a szobát? - kérdezte, miközben egyre haragosabb lett. Mi az ördögöt mővel ez a nı az ágyában? Elvégre egy nappal ezelıtt világosan megmondta, hogy nem akar mellette maradni. - Azt hitted, Charlton ágyában vagy? Az ember azt hinné, mostanra már elég jól ismered az oda vezetı utat. A lány némán meredt rá, és ki akarta nyögni az igazat, de közben csupán annyit tett, hogy kezét a férfi karjára tette, és így szólt: - Tuppy? A férfiba hirtelen belenyilallt egy gondolat: - Gyereket vársz Charltontól, igaz? És azt reméled, elhitetheted velem, hogy az enyém. Majd ez is a hatodik hónapra fog megszületni, gondolom. Carola hunyorogni kezdett, mintha valaki megütötte volna. Egy pillanatig csak némán meredtek egymásra a félhomályban, amelyet egyetlen olajlámpás fénye biztosított. - Ez az egész túlságosan ravasznak tőnik ahhoz, hogy egyedül eszeld ki. Nagyon úgy tőnik, mintha lady Rawlings fejébıl pattant volna ki. - Te tényleg ezt gondolod rólam? - A lány hangja remegett. Carola most egy tökéletes színésznı, vagy ıszintén megdöbbent. - Mi mást gondolhatnék? - kérdezte a férfi gyanakvó pillantással. - Nem tudok más magyarázatot arra, miért feküdnél be az ágyamba. Úgy tudtam, a házaséletet piszkosnak, fárasztónak és fájdalmasnak tartod, hacsak idıközben meg nem gondoltad magad. De kérlek, mondd meg, ha rosszul idéztelek. Carola az ajkába harapott. Tuppy az arcát fürkészte. Csak nem könnyeket lát a szemében? A szíve ekkor veszélyes ritmusra kezdett verni, olyan ritmusra, mint amikor elıször megpillantotta táncolni azt az angyali lányt, akit öt nappal késıbb feleségül kért. Tuppy álla megfeszült. - Nos, Carola? Mindketten idısebbek és bölcsebbek vagyunk, mint akkor. Nehezen tudom

elhinni, hogy egy olyan tevékenységet kezdeményezz, amit mindig is kellemetlennek tarottál... hacsak nincs rá nyomós okod. - Jobb, ha most megyek – szólalt meg a lány. A hangja kicsit reszketett, ami még jobban meggyızte Tuppyt az igazságról. Carola az ágy másik oldalára próbált átcsúszni. A férfi azonban meggondolta magát. Tényleg számít, ha másik férfitól vár gyereket? Soha nem fogja elküldeni a feleségét! Karon ragadta a lányt. - Cara! - szólította önkéntelenül a becenevén, amit rövid házasságuk alatt adott neki. Carola azonban csak a fejét rázta. - Kérlek, hagyj elmenni! Tuppy azonban nem engedte el. Most már tényleg ki akarta deríteni, mi folyik itt. - Nem érdekel, ha gyereket vársz. - Ekkor bizonytalanul felemelte a másik kezét, és finoman megérintette a lány nyakát verdesı hajfürtöket. Valaha nagyon szerette ezeket a világosszıke, puha hajfürtöket. - Én hajlandó vagyok gondoskodni a gyerekedrıl. Carola még mindig nem nézett rá. Tuppy finoman simogatta a haját. - Én még a régi vagyok, Cara. A te idegesítı, öreg férjed, hát nem emlékszel? Mondd csak el az egészet! Soha nem vártam tıled, hogy érintetlen maradsz. Elvégre három éve nem vagyunk együtt. - A szám majdnem pontos volt. Carola a fejét rázta, és motyogott valamit, de Tuppy nem értette. - Mit mondtál? - Négy évig – szólalt meg a lány, és amikor ránézett, a szeme könnyben úszott. - Négy éve és két hónapja. A férfi csak pislogott. - Vagy úgy! - Letörölte a lány arcáról a könnycseppeket. - Ne sírj! Semmi nem számít, akármi legyen is az. Nem kell együtt aludnod velem. Soha nem foglak rákényszeríteni. Tuppy sajnálattal látta, hogy a lány nem hagyja abba a sírást, hanem hangos zokogásban tör ki. Hirtelen rosszullét fogta el. Sohasem értette igazán ezt a lányt. Amint ráhúzta a győrőt az ujjára, úgy érezte, attól fogva nem érti a normál angol nyelvet. - Beleegyezem a válásba, ha ezt akarod – ajánlotta kétségbeesetten. - Nem kell sírnod. Hozzámehetsz Charltonhoz, vagy ha akarod, elismerem a gyereket is. És nem kell velem aludnod. Soha nem foglak erre kérni. - Közben a lány szaporán patakzó könnyeit törölgette. Ekkor Carola minden átmenet nélkül a férfi karjába vetette magát, és szorosan a szájára tapasztotta a száját. A puha, telt ajkakat megérezve hirtelen emlékek rohanták meg a férfit: magát látta fiatal korában, amikor annyira vágyott a feleségére, hogy alig tudta visszafogni magát, valahányszor megcsókolta. Eltolta magától Carolát, annyira zavarba jött az emléktıl. - Mondtam, hogy nem szükséges megalázkodnod elıttem, Carola. Elismerem az enyémnek a gyereked. A lány mintha meg se hallotta volna. Elırehajolt, és szinte az ágyvéghez szorította Tuppyt. És csak csókolta. Tuppyt egy pillanatra elfogta a bezártság érzése, és levegıért kapkodott, de ekkor a lány nyelve a nyelvéhez ért, és abban a percben elveszett ember volt. Soha, senki nem váltott ki ilyen erotikus érzéseket belıle, mint az ı ifjú, makacs arája. A szeretıje legalábbis biztosan nem, aki egy idısebb, de tapasztaltabb özvegy volt, és azzal a kimért lelkesedéssel engedte ıt be a házába, amely mindkettıjüknek megfelelt. Carola nyelve mohón kereste az övét, és Tuppy közben szomorúan arra gondolt, hogy Neville Charlton idıközben tanított egyet s mást a feleségének. A gondolatot azonban elnyomta magában, és mohón visszacsókolta a lányt, minden addigi elnyomott vágyát átérezve, amely minden alkalommal elfogta, valahányszor csak meglátta ıt. A hosszú csók alatt két gondolat fészkelte be magát a fejébe a vágy hullámain át. Az elsı, s ezt szinte biztosra vette: a felesége nem színleli a lelkesedést, csak hogy elterelje figyelmét a nem kívánt terhességérıl. Az effajta agyafúrt hazugság nem vallott Carolára. A második pedig, hogy valamilyen ismeretlen oknál fogva bebújt az ágyába egy hálóingben, alatta főzıvel, amelybıl a férfi arra következtetett, valójában nem áll szándékában levetkızni. Sıt mi több, további következtetése

az volt, Carola a lehetı legszebben akart kinézni. Ha viszont nem állt szándékában a vetkızés, akkor mégis mit keres itt, az ágyában? Így a férfi a vágytól homályos gondolatait félretéve eltolta magától feleségét, és ráförmedt: - Carola, mégis mi az ördögöt keresel az ágyamban? A lány kinyitotta a száját, de nem jött ki hang rajta. - Carola! - szólította újra fenyegetı hangon. - Azért jöttem, hogy elcsábítsalak – felelte Carola halk, bizonytalan hangon. A férfi gyomra lüktetni kezdett, és elbizonytalanodott. - Tudom, hogy ez nem igaz – mondta, és gondolatai a főzı körül kalandoztak. - Nekem inkább úgy tőnik, mintha valami régimódi komédiát őznél velem. A Carola arcán átfutó meglepetés csak megerısítette a férfi gyanúját. - Úgy intézted, hogy ránk nyissanak, igaz? Azzal tudnád bizonyítani az apaságot? Ráadásul még az általad gusztustalannak ítélt aktuson sem kellene túlesned. - Nem értem, miért beszélsz folyton egy gyerekrıl, Tuppy – felelte Carola higgadtan. - Nem vagyok terhes. Tuppy csalódott arcot vágott. - Akkor? Akkor mégis miért van rajtad főzı, ha nem azért, hogy eltakard elılem növekvı hasadat? Vagy talán azért, mert szeretnél jól kinézni, amikor rajtakapnak bennünket? Carola elpirult. Bár a szobában félhomály uralkodott, nem lehetett nem észrevenni. Carola bıre olyan porcelánfehér volt, hogy amikor elpirult, vörös lett, mint egy pipacs. Erre semmit nem válaszolt, csak a kezét tördelte. Olyan imádni valóan nézett ki, hogy Tuppyt hirtelen újra elfogta a hév, és kis híján elvesztette józanságát. - Nos? - kérdezte. - Nem akartam, hogy undorodj tılem. - A gyerek miatt? - tudakolta Tuppy. - Nincs semmiféle gyerek! Ez a főzı nem is fedi el a hasamat, nézd csak meg! - Vékony hálóingét a testére simította, és a férfi tisztán láthatta, hogy a főzı a derekáig ér. Carola hasa finom ívben domborodott ki, ám ez csupán Tuppy testében tüzelte fel a vágyat, de terhességrıl nem árulkodott. - Akkor mégis, mit keresel itt? - A hangjában ott csengett egy férfi frusztrációja, aki a nászéjszakán ejtett elsı könnycseppek óta nem értette a feleségét. Carola halálra rémülten az arcához kapta két kezét. A férfi felemelte az állát. - Carola? Hatalmas sóhaj következett. - Jól gondoltad, hogy a ruhaméretem megváltozott az esküvınk óta. - Micsoda? Tuppynak nem kellett volna ennyire megdöbbennie. Carola keresztbe fonta karját a mellkasán. - Hiba volt idejönnöm ma este. Milyen abszurd ez a helyzet! - És ezúttal olyan fürgén pattant fel az ágyból, hogy már le is szállt, mielıtt még Tuppy pislogott volna egyet. Ám a férfi az ajtó elé pattant, amíg Carola az egyik szék mögül kihúzott egy köntöst. - Miért feküdtél be az ágyamba? - követelte a választ Tuppy az ajtó elıtt állva. - Mert el akartalak csábítani! - sikította Carola. A férje értetlen arccal nézett rá. - De most már nem, te mamlasz! És ne merészelt még egyszer a gyerekrıl beszélni! Nem vagyok állapotos, és nem tisztességes, hogy egyáltalán eszedbe jut rólam ilyesmit feltételezni! Mármint hogy a férjemen kívül más férfival bújok ágyba! Ahogy megállt Tuppy elıtt, aranyszıke fürtjei kócos diadémnak tőntek a feje fölött. Tuppy hirtelen forróságot érzett a mellkasában, valahol nagyon mélyen. - Te el akartál csábítani engem? - De csak akartalak – felelte dühösen a lány. - Azóta meggondoltam magam. - Nem, nem gondoltad meg magad – erısködött Tuppy. Aztán a vállánál fogva magához vonta a

feleségét. A csókja éppolyan ügyetlen volt, amilyenre Carola emlékezett. Tuppyban nem volt semmi elegancia: túlságosan közvetlen volt, heves és kissé ügyetlen. De most valahogy másnak érezte. Úgy olvadt bele ebbe az ügyetlen csókba, mintha maga Byron ölelné. És amikor Tuppy hevesen kemény testéhez húzta, Carolában fel sem merült, hogy nincs benne szenvedély. Ehelyett egész testében remegés járta át, és közelebb tolta testét a férfihoz. Tuppy megfordult vele, és hátát az ajtónak támasztotta, azzal a durva mozdulattal, amit már régen is tett vele. Letépte róla a köntöst, mert nem sikerült kikötnie. A keze ügyetlenül motozott a testén, de akárhol is érintette meg, Carola forróságot érzett a nyomán. Akkor tért csak félig-meddig magához, amikor már a szınyegen feküdtek, és Tuppynak sikerült a hálóinget lehúznia a fejérıl. Ekkor kinyitotta a szemét, és meglátta a fölötte könyöklı férfit, akinek egyik hajtincse az arcába lógott, és ez a látvány olyan kedvesnek tőnt, hogy azonnal meg kellett csókolnia. Amikor abbahagyták a csókot, hogy levegıt vegyenek, a férfi arcán még mindig aggodalom ült. - Cara! - szólalt meg olyan meghatott hangon, hogy a lány kis híján elbıgte magát. De mivel Tuppy még nem fejezete be, erıt vett magán, és figyelt. - Nagyon zavarna, ha levenném rólad a főzıt? A férfi hatalmas keze elbizonytalanodott, Carola pedig beleborzongott a vágyakozásba, hogy megérintse, de közben elpirult, amikor rájött, mire kéri. Szégyenlısen kibontotta a főzı elejét. Tuppy egy pillanatra behunyta a szemét, amikor a lány kibontotta a főzıt, és keblei kiomlottak belıle. Carola most elıször gondolta azt, talán félreismerte a férjét. - Annyira gyönyörő vagy! - mondta. A hangjában benne volt minden, ami az érintésébıl hiányzott: ünnepélyesség, kifinomultság és diszkréció. Carola pedig a kezébe nyomta kebleit, majd késıbb a szájába... - Ugye, nem gondolod, hogy túl húsos vagyok? - kérdezte, amíg még gondolkodni tudott. Ugye, nem, Tuppy? Mert azt mondtad, kövér vagyok. - Kövér? - kérdezte meglepett hangon a férje. Carola elmosolyodott. A választ soha nem kapta meg, de a férfi szája a mellére tapadt, és egy idı után már nem is volt érdekes, mit gondol. Csak miután mindketten meztelenek voltak, és Tuppy a lányra nehezedett, akkor rémlett fel Carola testében egy emlék, és ettıl kicsit feszültebb lett. Tuppy abbahagyta a csókot. - Mi a baj? - súgta a szájába. Kezét azonban lejjebb csúsztatta a csípıjén, és ezt az érintést még sohasem érezte a lány! Minden feszültség és félelem elpárolgott belıle. - Nem akarsz inkább az ágyban lenni? Nem oltottam el a lámpást. Emlékszem, mennyire szégyenlıs voltál... - Nem számít – zihálta Carola, és legnagyobb meglepetésére komolyan gondolta. Azért a teste még mindig kissé megfeszült, amikor megérezte Tuppy férfiasságát a lába közt. Furcsán összezavarodott: egyrészt a testét forróság járta át, másrészt viszont fájdalmas emlékek rohanták meg. Nem tehetett róla. Halkan felkiáltott, amikor a férje beléhatolt, pedig nagyon óvatos volt. - Ez fáj? - kérdezte a férfi mély, döbbent hangon. - Nem – suttogta Carola. És tényleg nem fájt. Olyan érzés volt, mintha olvadt aranyat öntöttek volna végig a lábán, aztán térdét kissé feljebb húzva fogadta a férfi közeledését, aki közelebb került hozzá, mint valaha... újra és újra. Carola sohasem mondta férjének, hogy milyen kifinomult szeretı, mert csöppet sem volt az. És a hazugsághoz már nem volt kedve. Ehelyett a nevét kiáltozva kapaszkodott belé, amíg a férfi gyorsan és keményen a magáévá tette úgy, és ebben semmilyen kifinomultság nem volt. Az egész élménynek nem volt köze a lovagláshoz sem, ahogy az anyja mondta. A mai éjszaka inkább arról szólt, hogy testük egy ritmusra táncolt egy olyan vad és féktelen táncban, amelyben Carola életében elıször táncolt, élvezett, ahogyan eddig még soha. Erısen kapaszkodott Tuppyba, és hagyta, hadd tegye a teste azt, amit tenni kell. - A franciák ezt petit mortnak nevezik – szólalt meg Tuppy kicsit késıbb, amikor már mellette

feküdt, és a nyakát simogatta. Ujjai lejjebb vándoroltak, a lány szeme pedig felragyogott a boldogságtól. - Ez lehetetlen... - nyögte ki. A férfi keze tovább járta táncát a lány bırén, és többé semmi értelme sem volt szavakon lovagolni...

Harminckettedik fejezet A sajnálkozást hagyjuk reggelre

Cam olyan mélyen aludt, mintha álmában egy kísértet látogatta volna meg. Gina sohasem gondolkozott még el ezen, de most jött rá, ı pont az ellenkezıje. Valahányszor Cam megfordult, a lány felébredt. Valahányszor a férfi keze megpihent a csípıjén, és testét finoman magához vonta, Gina tágra nyílt szemmel meredt a sötét éjszakába, és azon tőnıdött, vajon mi fog most történni. De nem történt semmi. A férje tovább fújta a levegıt a nyakába, és egy idı után még horkolni is kezdett, bár a lányt továbbra is szorosan magához ölelte. Az éjszakai éberség viszont éppen elég alkalmat adott Ginának arra, hogy saját butaságán tőnıdjék. Miután együtt hált Cammel – ha ezt nevezhetjük így -, minden álmát feladta arról, hogy egyszer egy felelısségteljes és kedves márki felesége lesz. Az éjszakai töprengés elırehaladtával Sebastian egyre kedvezıbb színben jelent meg elıtte: az apa, a férfi, aki nem fogja elhagyni Angliát, hanem gondoskodik a családjáról. A férfi, aki valóban szeretni fogja, és nem csupán „szerelmem”-nek szólítja. Aki nem azzal tölti majd az idejét, hogy meztelen nık szobrairól képzeleg, hanem felelısen és szervezetten cselekszik mindenben. Gin azt az aprócska tényt figyelmen kívül hagyta, hogy Sebastian ideje nagy részét lóháton töltötte. Annyi biztos, horkolni nem szokott. Sebastian ahhoz túlságosan udvarias! Ám Gina legfıképpen ahhoz a gondolathoz tért vissza újra és újra, hogy Cam még egyetlenegyszer sem mondta ki: szeretlek. Hajnalban a lány olyan álomból ébredt, amelyben Cam vígan mutatta be egy dús keblő hölgynek, a „szépséges Marissának”. Gina eltolta a férfi kezét a csípıjérıl, és némán révedt a szürkés félhomályba, igyekezve eldönteni, mi a rosszabb: ha hozzámegy Sebastianhoz, aki szeretıt tart majd, de bizonyára sohasem beszél róla, vagy Camhez, aki nagy valószínőséggel eldicsekszik majd a szeretıjével. Ginának már a gondolattól is ökölbe szorult a keze. Meg tudná ölni azt a nıt... hirtelen elszégyellte magát. Mégis mit gondol? Sokkal valószínőbbnek tőnt, hogy Cam visszahajózik Görögországba, ahonnan újabb tizenkét évig nem tér vissza. Ez annyit jelentett, hogy Gina élete hátralévı részét egy olyan félházasságban tölti majd, amelyben eddig is része volt. Reggelre virradóra Gina nagyon fáradt volt, és legszívesebben aludt volna még. Ingerültnek és kimerültnek érezte magát, alig várta, hogy közölhesse férjével, milyen borzalmas éjszakai alvótárs. De ha közben eljut gondolatban a borzalmas férjig, hát azt is közli majd vele! Cam ellenben vidáman ébredt, abban a tudatban, hogy egy kívánatos ifjú hölgy combján pihentethette kezét. Amíg végül rá nem pillantott arra a hölgyre. - Te horkoltál! - köszöntötte Gina vádlón. Cam igyekezett ártatlannak tőnni. - Igazán? - Horkoltál, és egész éjjel a testemet szorongattad! Cam még ártatlanabb képet vágott. - Tényleg? Ez mind azért van, mert olyan gyönyörő vagy! Gina bosszús pillantást vetett a férjére, az pedig elhallgatott.

- Semmit sem tudtam aludni! Amikor éppen nem horkoltál, vagy markolásztál, rugdolózni kezdtél, vagy lehúztad a takarómat. - Ne haragudj. Kiengesztelhetlek valamivel? Elkezdte csókolgatni az ágy szélén ülı lány nyakát. Gina azonban nem érzett semmit, csak haragot. Olyan gyorsan felpattant, hogy még az egyensúlyát is elveszítette. - Nem! Most felöltözöm, és azonnal visszamegyek a szobámba. Azt hiszem, mégis külön szobában kell aludnunk, mert különben nem fogok tudni pihenni. - Milyen kár, Gina! Pedig pont te ragaszkodtál a közös hálószobához a márkival. - Szinte biztosra veszem, hogy Sebastian nem alszik olyan hangosan, mint te! - vágott vissza a lány, és belebújt a ruhájába. - Kinéznél a folyosóra? Nem akarom, hogy valaki meglásson kijönni tıled. Cam felvette a nadrágját, és egy pillanatig elgondolkodott. Aztán halkan megkérdezte: - Miért nem? - Hogy érted, hogy miért nem? Nem hiszem, hogy részleteznem kellene az okokat! - Pedig érdekelnének. - A házasságunkat három nappal ezelıtt érvénytelenítették – magyarázta Gina. - Még ha csak tegnap tudtuk is meg, akkor is tény, hogy jelen pillanatban nem vagyunk házasok. - Ez úgy hangzik, mintha sajnálnád, hogy tegnap beteljesedett a házasságunk – jegyezte meg Cam. Gina kerülte a tekintetét. - Nem errıl van szó. Miért, te talán sajnálod? - Már hogy az ördögbe sajnálnám – felelte Cam rideg hangon. Gina nagyot nyelt. Nyilvánvaló, hogy Cam végre akarja hajtani azt a tervet, amit a bálteremben javasolt, mármint hogy minden marad a régiben, és amikor ı majd Angliában jár, megosztja vele az ágyát. - Mert nem lennék ennyire szabad. - Szabad? - Ha valóban házasok lennénk, nem térhetnél vissza Görögországba. - Nem? - Nem. - A lány hangja majdnem megremegett, de erıt vett magán. - Ha házasok lennénk, együtt kellene élnünk. - De nekem Görögországban az otthonom. - Ahogyan Girton is. De ha ragaszkodsz hozzá, hogy visszatérj Görögországba... - mondta sietve Gina -, akkor tájékoztatni fogom Finkbottle-t, hogy mégsem kompromittáltam magamat. Hirtelen csönd lett, majd a férfi így szólt: - Nem szeretem, ha zsarolnak, drága hercegnım! - Ez nem zsarolás – felelte Gina. - Egyszerően csak azt hiszem... - Egyszerően azt hiszed, egy semmirekellı alak vagyok, aki elveszi a felesége szüzességét, majd elhajózik Görögországba, mintha mi sem történt volna! Gina nyelt egyet. - Én viszont kompromittálva érzem magam – folytatta Cam határozottan. - Kompromittált ez a helyzet és az irántad érzett vágyam. És tudd meg, nem az a fajta ember vagyok, aki senki iránt nem érez felelısséget. Csak éppen te az ellenkezıjének tartasz, igaz? - A hangjában annyi önmarcangolás volt, hogy Ginának majd megszakadt a szíve. - Elvégre képes voltál elhinni rólam, hogy meztelen tested egy rózsaszínő márványba faragom, és egy nyilvános téren árulom majd. - Nem akartalak megsérteni. Én azt gondoltam, azért faragsz majd márványba, mert… - Igen, igazad van – mondta Cam, és a hangja most már dühösen csengett. – Mert ilyen vagyok. Abból élek, hogy meztelen nıi szobrokat készítek. Sıt mindezt Görögországban teszem. Te pedig hercegnı vagy, és itt élsz, Angliában. Ez a kettı összeegyeztethetetlennek tőnik, nemde? Nincs szükséged olyan férjre, aki kétes hírő szobrok készítésére adta a fejét. Mert, tudod, Gina, én nem fogom abbahagyni a szobrászatot. Ez a szakmám. Stephen sem tudott eltéríteni ettıl, és te sem fogsz.

Gina a homlokát ráncolta. - Nem azt kértem, hogy ne készíts többé nıi szobrokat. Cam felnevetett. - Ha itt maradok, Girtonban, és nimfák nélküli hidakat tervezek, feladom az életemet Görögországban, és egy társaságkedvelı herceg válik belılem, akkor mégis mikor tudok hódolni szobrászszenvedélyemnek? - Ezen nem gondolkodtam – felelte Gina a kezét tördelve. - Nem is kell. Majd én elgondolkodom az életemrıl. Most már látom, hogy a te ideális férjrıl alkotott képed abban a merev márkiban merül ki. De belılem nem fogsz tudni Bonningtont faragni, Gina. Nem fog sikerülni. Ezért jobb, ha elfogadsz ilyennek, vagy tényleg végiggondolod, folytatni akarod-e ezt a házasságot. Talán tényleg szerencse, hogy nem lettünk kompromittálva. A te parókás márkid még mindig tárt karokkal vár rád. - İ legalább szeret engem! – kiáltott fel Gina. Cam csak némán meredt rá. - İ szeret engem – ismételte meg hisztérikus hangon a lány. – Nem horkol, és Angliában él. – Legnagyobb sajnálatára, a szeme kezdett megtelni könnyekkel. – Te pedig ott fogsz hagyni engem Girtonban, és visszamész a szeretıdhöz…. - Marissa nem a szeretım! – vetette közbe Cam. - Biztos vagyok benne, hogy valahol a szigeten van egy szeretıd – mondta erre a lány. Cam szólni akart, de eszébe jutott Bella. Nem mintha ıt a szeretıjének nevezte volna, de még mielıtt ezt kifejthette, Gina megszólalt. - Azt hittem, van szeretıd! Sebastiannak biztosan lesz. De arról legalább nem fogok tudni! – A gondolatra, hogy Cam másik nıvel alszik, éles késként hasított szívébe a fájdalom. – Nem tudom, hogy kibírnám-e – mondta reszketeg hangon. – Nem bírnám. Nem hiszem, hogy… - a hangja elcsuklott. - Nem hiszed, hogy feleségül akarsz jönni hozzám – fejezte be Cam a mondatát. Hangja a körülményekhez képest gyöngédnek tőnt. Gina elırehajtotta a fejét, és testét hatalmas zokogás rázta meg. Cam felvette a ruháit. A lány tovább zokogott. A férje odalépett hozzá, és egyik kezét a fejére tette. A simogatástól még nagyobb hullámokban tört rá a zokogás. - Neked kell eldöntened. Ha a márkihoz akarsz hozzámenni, ne is törıdj velem. Én majd visszamegyek Görögországba. Az érvénytelenítésrıl szóló papírok már megvannak – mutatott az asztal felé. – Akár ma este összeházasodhatsz Bonningtonnal, ha úgy kívánod. Magára vett egy ajtó melletti fogason lógó felöltıt. - Ha most megbocsátasz, azt hiszem, elmegyek Londonba, és beszélek Rountonnal. Mert azt hiszem, megérdemel egy kis dorgálást, amiért ilyen messzire merészkedett. Tehát még csak vitatkozni sem akar velem, gondolta Gina. Hát ennyire nem érdekli ez az egész? A fogát csikorgatta dühében. - Én inkább azért dorgálnám meg, mert Finkbottle késve adta oda a papírokat. Cam tekintete rezzenéstelen maradt. - Ez az egész a te kezedben van, Gina. Senki sem tudja, mi történt a fürdıben. Nyugodtan megkérheted Bonningtont, hogy a külön engedéllyel összeadjanak benneteket. Gina erıs félelmet és sajnálatot érzett a mellkasában. - Cam… De a férfi már távozott. Gina felpattant, és kirohant a folyosóra. - Camden! – kiáltott rá. Cam azonban már majdnem a folyosó végén járt, így még hangosabban rákiáltott: - Gyere vissza! A férfi megfordult. Tekintete izzott a dühtıl. - Mondani akartál valamit? – kérdezte. – Van valami, amiben még én segíthetek? Nem volt értelme a folyosón álldogálni. Gina azonban addig ott állt, amíg Cam lépései el nem halkultak.

Harmincharmadik fejezet Másnap délután, egy ügyvédet megrónak találékonysága miatt

Ez igaz, hogy ön írta a zsarolólevelet a feleségemnek? A saját ügyvédem megzsarolta a feleségem anyját? Magának elment az esze! - Nem egészen, felség – felelte Rounton. – De a levelet valóban én írtam. Cam hitetlenül meredt Rountonra: - Nehezen tudom elképzelni, hogy ön, köztiszteletben álló ügyvédként, aki régóta a családunk szolgálatában áll, képes volt ilyen messzire elmerészkedni. És mindezt miért? Hogy legyen egy fiam, aki majd továbbviszi a hercegi vérvonalat? Mégis mi köze magának mindehhez? Rounton a zsebében kotorászott valami után, más jelét nem adta annak, hogy bármilyen hatással lettek volna rá Cam szavai. – Számomra teljesen ésszerő lépésnek tőnt a levél. - Ésszerőnek? – emelte fel a hangját Cam. – Teljesen ésszerőtlen volt, és ezt maga is éppolyan jól tudja, mint én. Úgy látszik, sikerült elsajátítania az apám szánalomra méltó módszereit. Nem elég, hogy ı belekényszerített ebbe a házasságba… - Hirtelen elhallgatott. Arcára olyan fenyegetı kifejezés ült ki, hogy Rounton kicsit hátrébb csúszott a széken. – Ha most azt meri mondani, hogy apám utasítására ragaszkodott a házasságom beteljesítéséhez, akkor két kézzel fojtom meg! - Nem ı kért erre – felelte Rounton. – Miután ön elhagyta az országot, legjobb tudomásom szerint az apja soha többé nem ejtette kis az ön nevét. - Annak a házassági szertartásnak nevezett esemény alatt úgy tőnt, maga nem ért egyet az apám döntésével. Tisztán emlékszem, amikor tájékoztatta apámat arról, hogy a rendelete törvényellenes. - Jól emlékszik – bólintott Rounton. – Úgy éreztem, az apja hibát követ el, hogy házasságba kényszeríti. - Akkor meg miért engedte meg magának, hogy pontosan ugyanúgy viselkedjék, mint az apám? Az ı követelései legalább egyértelmőek voltak. Magához hívatott Oxfordból, és elrendelte, vegyem feleségül azt a lányt, akit az unokatestvéremnek hittem, majd megfenyegetett, hogy megöl, ha nem teszem meg. Maga pedig hasonló eredményt ért el, de jóval tisztességtelenebb és ördögibb módszerekkel. Írt egy névtelen levelet, amelyben leleplezéssel fenyegette a feleségemet! Aztán utánunk küldte Finkbottle-t, hogy kompromittáljon bennünket! Undorító, Rounton! - Nem osztom a véleményét – felelte higgadtan az ügyvéd. – Szerintem az a levél zseniális ötlet volt. Persze azt vártam volna, a márki visszavonja házassági ajánlatát, amint megtudja, hogy nemcsak a jövendıbeli arája törvénytelen, de még egy házasságon kívül született testvére is van. Bonnington olyan ember hírében áll, aki mereven ragaszkodik az illemhez. De úgy tőnik, a hercegnı nem beszélt neki a levélrıl. Talán egyenesen neki kellett volna címeznem. - És honnan tudott Wapping létezésérıl? - A nevét nem tudtam. De amikor az apja nyomoztatott Ligny grófnı után, kiderült, hogy még egy gyermeket szült. Azt a gyereket is az apjának adták, aki egy filozófus volt a Sorbonneegyetemen, pontosan ugyanúgy, ahogy a feleségét is az apjának adta. Az ön apja semmi hasznát nem vette ennek az információnak, én viszont érdekesnek találtam. Természetesen fogalmam sem volt, hogy Wapping a grófnı halála után Angliába utazott, sem arról, hogy érdeklıdik a feleségére hagyott értéktárgyak után. Cam a fejét rázta. - De miért volt ez annyira fontos magának? Rounton nem adott egyenes választ. - Azt azért világossá kell tennem, felség, semmilyen módon nem tudtam volna arra kényszeríteni, hogy a feleségével háljon. Én csupán lehetıvé tettem, hogy a körülmények adottak legyenek, ha úgy kívánja.

- Ha nem az apám kérte erre, akkor mégis miért akarta így befolyásolni az életemet? - Nem hiszem, hogy meg fogja érteni az indokaimat – felelte az ügyvéd dacosan. – Nekem már az apám és az ı apja is a Girton családot szolgálta. Az ön apjával nehéz volt együtt dolgozni, én mégsem mondtam fel neki. – Tekintete most Camre siklott. – Az ön házasságának szabálytalan körülményei csak csepp volt a tengerben. - Ha most tisztára akarja elıttem mosni a szennyes lelkiismeretét, akkor felejtse el! Maga döntött úgy, hogy nem mond fel. - Engem abban tudatban neveltek fel, hogy a Girton család lesz megélhetésem fı forrása. Hogy ık lesznek a legfontosabb ügyfeleim, akiknek mindenekelıtt hőséget kell mutatnom. - Nem értem, miért mondja, hogy nem fogom megérteni az indokait – mondta Cam, száját cinikusan elhúzva. – Csak azért, hogy megtartsa legjobban fizetı ügyfelét, hajlandó volt szemet hunyni minden piszkos ügye felett. - Nekem sok más ügyfelem lehetett volna – magyarázta Rounton. – Azért maradtam az apja mellett, mert engem arra tanítottak, hogy a hőség fontos erény. És pontosan ez az, amit ön nem fog megérteni. Cam ereiben megfagyott a vér. - Csak nem arra céloz, hogy bennem nincs hőség? Rounton higgadtan nézett rá. - Az ön apja ezernyolcszázkettıben ágynak esett. Ön nem tért vissza Angliába, hogy a birtok ügyeit igazgassa. Az apja aztán öt évvel késıbb meghalt, de ön még további három évig nem tért vissza Angliába. Amikor elhagyta az országot, még fiatalember volt, most azonban már felnıtt férfi. Ennek ellenére továbbra sem mutatott semmilyen érdeklıdést a felesége vagy a családi birtok iránt. – Kis szünet után folytatta: - Úgy vélem, a hercegnı remekül igazgatta a birtokot, jobban, mint ön vagy az unokatestvére tette volna. Én a Girton-vérvonal szempontjából a legjobb megoldást választottam. Pedig higgye el, uram, sokkal több pénzt kereshetnék, ha olyan arisztokratáknak ajánlanám fel szolgálataimat, akik megbíznak bennem, és nem egy hercegnek, aki Görögországban múlatja az idıt. Cam nyugalmat kényszerített magára, de közben vörös ködben izzott körülötte minden a dühtıl. Rounton semmi olyan nem mondott, amit maga nem gondolt volna, amióta visszatért Angliába. Mert Cam valóban elhanyagolta a feleségét és a birtokát. Elveszett az alkotás könnyed élvezetében, miközben arról megfeledkezett, hogy a rangja és a címe olyan felelısségeket is ráruházott, amelyeknek semmi köze a márványszobrok faragásához. - Igaza van – szólalt meg végül. Rounton nem volt gyızelemittas. - Sajnálom, hogy céljaimat tisztességtelen eszközökkel értem el. - Szükségem lesz egy külön házassági engedélyre – kérte Cam. – És valakit küldjön el Nissos szigetére, hogy felszámolja a házamat. - Majd én mindenrıl gondoskodom. - Jobban szeretném, ha személyesen menne el. A szobraimat nagy gonddal kell becsomagolni. Rounton kelletlenül pislogott. Rendszerint nem vállalkozott ilyesmire, de a jelen helyzetben úgy érezte, némi engedményt azért tehet. - Holnap visszamegyek lady Troubridge házába – folytatta Cam, és felállt. – Miután megkaptam a külön engedélyt. Ha akarja, elkísérhet Kentbe, és közben minden részletet elmondok a görögországi házról. - Felség, bocsánatot kérek, ha bármivel is megbántottam volna – engesztelte Rounton. - Nem bántott meg – felelte Cam. A szemében bánat ült, de a haragnak már nyoma sem volt. – Egy felelıtlen alak vagyok, Rounton. Mindig is az voltam. Egyetlen napon sem jutott eszembe Girton, csak vidáman faragtam a márványszobraimat. Abban viszont igaza van, hogy a hercegnı remek munkát végez. Másfelıl pedig Angliában is lehet márványt kapni. Az ügyvéd mélyen meghajolt.

Harmincnegyedik fejezet Lady Rawlings a férjére vár

Esme több férfival hált már együtt, mint a társaságbeli hölgyek java része. Igaz ugyan, hogy kevesebb férfival akadt dolga, mint amennyit sokan neki tulajdonítottak, mégis több volt ez a szám a kelleténél egy olyan asszonynak, aki tizenhét évesen férjhez ment. De a nászéjszakája óta, valamikor tíz évvel korábban, Esme sohasem invitált olyan férfi az ágyába, akivel ne létezett volna közöttük kölcsönös vonzalom. Az elmúlt hat évben voltaképpen egyetlen ilyen férfi sem akadt. Egészen az elmúlt éjszakáig. Most szorosabban átkötötte magán a köpenyt. A férje azt ígérte, ma éjszaka meglátogatja. Esme már vagy két órája elküldte a szobalányt, de a férfi még mindig nem jött. A probléma… a probléma a tegnap éjszakával van. Erıt vett magán, és kiverte a fejébıl a férfi testének a látványát, amelytıl tetıtıl talpig megremegett. És kiverte a fejébıl az izmos mellkast, a csókokat, a kiáltásokat, a… Kisbabák, gondolta. Gondolj a kisbabákra. A tegnap éjszaka csak egy álom volt. Soha nem fog újra megtörténni. Esme leült a kandalló elé. Egy kisbaba viszont valóság. Egy kisbaba szeretné ıt, és mindig vele lenne. Egy kisbaba nem tenné azt, hogy egyetlen szó nélkül visszakíséri ıt a szobájába, majd az egész nap folyamán tudomást sem vesz róla. Nem mintha Sebastiantól bármit is várt volna. Elvégre hamarosan feleségül fogja venni Esme legjobb barátnıjét. De azért egy búcsú kedves lett volna tıle, gondolta a lány szomorúan. Összeszorította a fogát. Nem az a fajta nı volt, akitıl a Sebastian-féle férfiak érzékeny búcsút vesznek. Pedig az elmúlt éjszakát nagyon élvezte. Nem Esme volt az egyetlen, aki remegett. A férfi élvezte Esmét, élvezte az estét, aztán egyetlen szó nélkül távozott. Az ajtón halk kaparászás hallatszott, éppen idejében, mert Esmét már a sírás kerülgette. Győlölte a könnyeket, kimondottan iszonyodott tılük. Kisbabák, gondolta, mielıtt felállt. Kis kerek fejecskék és édes babaillat. Minden férjes asszony azt mondta, a harmadik kisbaba után már nem volt kedvük félrelépni. Esmének olyan sok kisbabája lesz, hogy a tegnapi éjszaka emléke teljesen elhalványul majd. Kinyitotta az ajtót, és rámosolygott a férjére. – Gyere csak be, Miles! A férfi óvatosan belépett, és addig nem szólalt meg, amíg Esme be nem csukta maga mögött az ajtót. - Jó estét, Esme – suttogta. - Nem kell suttognod – felelte Esme. – Elvégre házasok vagyunk. Miles megköszörülte a torkát. Nagyon zavarban volt, és Esme ezt végtelenül kedvesnek találta. - Persze, persze, igazad van – mondta, majd elhallgatott. Tekintetét elfordította. – Milyen szép a tőz! – állapította meg. - Kicsit kellemetlen ez az egész, nem? – fejtette meg a férfi gondolatát Esme. - Nem a te hibád – mondta Miles, és újra a lányra nézett. – Én… illetve te olyan gyönyörő vagy! Én pedig… - csapkodta meg méretes pocakját. – Tudod, lady Childe-dal… - Hirtelen elhallgatott. – De ne haragudj, nem akartam a nevét emlegetni. - Ó, Miles, egymás elıtt nem kell megjátszanunk magunkat! – Semmi nem magyarázta, de valahogy jobban érezte magát. – Mit szólnál hozzá, ha leülnénk, innánk egy pohár bort, és rendes házaspárhoz illıen beszélgetnénk egy kicsit? Mindketten hálásan vetették alá magukat a borozás ceremóniájának, miközben helyet foglaltak. Aztán Esme a férjére szegezte pillantását. Miles tényleg a legkedvesebb férfi volt, akivel valaha is találkozott. – Lady Childe-nak tetszik a nagy hasad, Miles? – kacsintott rá. – Legyünk egymással teljesen ıszinték. Elvégre hamarosan megint szeretık leszünk, és már így is jó barátok vagyunk. A férfi arcán pillanatnyi rémület futott át, majd hihetetlen elégedettség.

- Tényleg barátok vagyunk! Esme bólintott. - És ezek után szülık leszünk, tehát még fontosabb a barátságunk. - Nagyon igaz – értett vele egyet Miles. – Az én szüleim például nem voltak túl kedvesek egymáshoz, és ettıl meglehetısen fájdalmas volt a gyermekkorom. - Nálam hasonlóképpen – felelte Esme, és megkönnyebbülten egymásra mosolyogtak, hogy végre találtak valami közöset egymásban. - Ezek szerint mindkettınknek fontos a baráti szülıi viszony – folytatta a lány, kortyolva egyet a borából. - Másfelıl viszont nem sokat tudok arról, milyen szülınek lenni – ismerte be Miles. – A szüleim idejük nagy részét a királyi udvarban töltötték, minket, gyerekeket pedig vidéken hagytak. Így nem láttam túl gyakran az anyámat és az apámat. - Ezért szeretnéd, ha együtt élnénk – találgatott Esme. A férfi bólintott. - Viszont egy életre megszerettem a vidéki életet. Azt remélem, mi majd együtt lehetünk a gyerekeinkkel, és nem kell külön élnünk tılük. - Én pedig szeretnék nagyon gondoskodó anya lenni. Úgy tervezem – nézett a férjére kihívóan Esme -, hogy mindegyik gyerekemet szoptatom majd. A férfi arca rózsaszínő lett. Ezt a részletet talán nem akarta volna ilyen pontosan tudni. - Ahogy óhajtod, kedvesem – dadogta. Esme fején átcikázott a gondolat, hogy bárcsak ne lenne a férjének tokája, de gyorsan elnyomta magában. Ha most elkezdi kritizálni, annak soha nem lesz vége. A legjobb az, ha sohasem enged meg magának negatív gondolatokat Milesszal kapcsolatban. Kiitta a maradék borát. - Nos? – állt fel Esme az ágy felé pillantva, majd a férjére mosolygott. Miles feltápászkodott a székrıl, de nem mozdult. - Ez olyan átkozottul nehéz! – fakadt ki. – Bőnösnek érzem magam, amiért ágyba viszlek. - De hiszen házasok vagyunk! - Papíron talán igen, de… én egy hájas disznó vagyok – mutatott a derekára. – Te pedig a társaság legkívánatosabb hölgye, ezt mindenki tudja. Esme odament hozzá, és kezét a mellkasára tette. - Nem jössz be velem az ágyba, Miles? – Azzal elırehajolt, és könnyed csókot lehelt a férfi szájára. Hátrább lépett, kikötötte a köpenyt, és hagyta, hogy lehulljon róla. A férfi szeme elkerekedett. Esme pontosan tudta, hogy néz ki: francia alsónemőt viselt, amit arra terveztek, hogy a közelében lévı férfiban mohó vágyat ébresszen. Amikor a legutóbb ezt viselte, a közelében lévı férfi hevesen rávetette magát. Miles azonban meg se mozdult. Esme vetkıztetni kezdte a férfit. - Most már van kedved ágyba bújni? A férfi arcát elöntötte a vér. - Igen, persze. Ne haragudj, kedvesem. – Elvette magáról Esme kezét, és maga kezdte gombolni a mellényét. Ahogy a szoros gombok engedtek, a hasa minden irányban kibuggyant a ruha alól. Esme udvariasan elfordította tekintetét. Miles ekkor a mandzsettagombjaival kezdett küzdeni. - Segítsek? - Nem, nem! Köszönöm! – felelte. Esme kénytelen volt megállapítani, hogy a férfi hangja meglehetısen boldogtalanul cseng. Hátrált egy kicsit, és leült az ágy szélére. Miles inge szinte a térdéig ért, ezért nehéz volt lehúzni magáról. Az pedig még nehezebb feladatnak tőnt, hogy lehajoljon, és lehúzza a csizmáját… ezt a mőveletet valószínőleg az inasa szokta elvégezni, de végül sikerült. Aztán egyszer csak ott állt, egyetlen szál alsóban. Esme mély lélegzetet vett. Nem is olyan rossz, mint gondoltam. Menni fog. A kérdés már csak az volt: vajon Milesnak is menni fog? Nem tőnt túl izgatottnak. Leült a lány

mellé az ágyra, de semmi mást nem tett, mint kezébe fogta a kezét, és apáskodva megpaskolta. Esme odahajolt, és arcon csókolta. A férfi azonban nem vetette rá magát. Talán le kellene vennie az alsónemőjét? A finom francia csipkés ruhadarabot könnyedén le tudta volna dobni magáról. Miles vetett egy pillantást a lányra, aztán elfordult, mintha nyilvános helyen böffentett volna. Esme végignézett a testén. Amennyire ı látta, pont olyan hódítónak tőnt, mint máskor. Amióta összeházasodtak, semmit sem változott, pedig Miles akkoriban még hálás közönségnek tőnt. Már amikor nem veszekedtek. - Miles, mi barátok vagyunk. És a barátodnak nyugodtan elmondhatod, mi a baj. – Igyekezett nyugalmat erıltetni a hangjára. - Nagyon sajnálom – nyögte ki a férfi. – De nem vagyok biztos benne, hogy ez nekem menni fog. - Talán bennem van a hiba? - Nem, te igazán gyönyörő vagy! – Esme azonban észrevette, hogy a férje nem néz rá. – Bőntudatom van – szólalt meg hirtelen. Olyan siralmas képet vágott, mint egy beteg marha. – Nem erısségem a házasságtörés. Úgy érzem magam, mintha hőtlen lennék. - Lady Childe-hoz – tette hozzá Esme. - Igen, hát nem butaság? Te a feleségem vagy, ı pedig nem az. Csakhogy… - A szíved mélyén ıt tekinted feleségednek – mondta ki helyette Esme, a férfira mosolyogva. – Akkor inkább hagyjuk az egészet? - İ megengedte – vallotta be Miles. – Azt mondta, meg kell tennem, és boldog lesz miattam, és hogy nincs más választásom. - Pedig igenis van választásod! Ha akarod, most azonnal felöltözhetsz, és visszamehetsz a szobádba. Senki nem fog vádolni emiatt. Miles a fejét rázta. - Az elmúlt években nagyon sokat gondolkodtam egy örökösön, Esme. Soha nem hittem volna, hogy egyszer megvalósulhat. - Elválhattál volna tılem – szólt közbe Esme. - Nem, a házasságunk a kettınk hibájából futott zátonyra. - Te annyira jó ember vagy, Miles! – mondta sietve az asszony. – Nem érdemellek meg. - Ugyan már! Esme az ajkába harapott. – Tessék – pattant fel hirtelen, és odalépett az asztalkához, ahol a bort szolgálta fel. – Igyál még egy kis bort. – Kitöltötte a poharába, majd elfújta a gyertyákat, így a kandalló tüzén kívül más világítás nem volt a szobában. Esme ezután bebújt az ágyba a takaró alá. - Nem jössz ide, Miles? – kérdezte, és próbált józannak tőnni. – Szeretném, ha most nemzenél nekem egy örököst. – Ezt úgy mondta, mintha arra kérné, játsszanak egy bridzspartit. Megnyikordult az ágy, ahogy ráfeküdtek. Esme összehúzta a függönyt az ágy körül, így mindketten koromsötétben voltak. Egy pillanatig várt, de a férfi nem mozdult, ezért magában nagyot sóhajtott, és kinyújtotta felé a kezét. Azonban a férfi keze félúton megállította. - Annyira zavarban vagyok… - Miles, hiszen barátok vagyunk! És egyikünk sem szőz már. Ez azért megkönnyíti a helyzetet. Miles keze a melleire csúszott. Esme pedig még lejjebb csúsztatta kezét a férje testén.

Esme három órával késıbb ébredt. Miles miatt? Nem, a férje mellette feküdt, és egyenletesen vette a levegıt. Nem is volt olyan rossz, gondolta. Az aktuson könnyed eleganciával és humorral jutottak túl. Ha szükség lenne rá, bármikor újra megtenné. Mert az biztos, nem fog azonnal teherbe esni. Talán négy-öt alkalom is kell hozzá. Most viszont tényleg hallott valamit! Felkönyökölt az ágyban, de a függöny még mindig el volt

húzva, így nem látott semmit. Igen, egész biztos, valaki volt a szobában. Tompa hangokat hallott. Ekkor hirtelen összeszorult a gyomra, mert eszébe jutott Gina szobra, amelyet megırzésre nála hagyott. Az ágy melletti asztalkán állt, így a behatoló jól láthatta. Esme Miles füléhez hajolt. - Ébredj fel! Tolvaj jár a szobában! Miles egyetlen szó nélkül felébredt, és eltolta magától Esmét. Az ágy megreccsent alatta, ahogy felállt, de a tolvaj mintha nem vette volna észre. Esme nem hallott ajtónyitást. Talán azt hitte, valaki megfordult álmában, attól recseg az ágy. Némán az ágy másik oldalára csúszott, leszállt róla, és kibújt a függöny alatt. Kezébe fogta a Venus-szobrot, és lábujjhegyen elindult, amikor újra meghallotta a tompa zajt. Átrohant az ágy másik oldalára, de ott csak azt látta, hogy Miles kiugrik a függöny mögül, és elkapta a behatolót. A kandallóban már majdnem kialudt a tőz, így Esme csak két sötét alakot látott dulakodni. Hallotta, ahogy Miles felnyög az erılködéstıl. Aztán hirtelen megjött a hangja is: - Segítség! Segítség! - kiáltozott, és minden erejével rángatni kezdte a csengı zsinórját. - Valaki segítsen! Tolvaj van a szobámban! Egy másodperccel késıbb hangokat hallott a folyosóról. Ekkor azonban úgy felgyorsultak az események, hogy Esme nehezen tudta volna pontosan leírni, mi történt. A két dulakodó férfi szétvált, és a nagyobbik a földre roskadt, kezét a mellkasára szorítva. - Miles! - sikoltotta Esme, és odarohant. A tolvaj furcsa módon nem menekült el. A lány meglengette elıtte a szobrot. - Szétverem a fejét, ha közelebb mer jönni! - Aztán közelebb hajolt a férjéhez, miközben a szobor tompa puffanással a földre esett. - Miles, jól vagy? - A férje fejét a mellére hajtva ült görnyedten. Torkából gargarizáló hangok törtek fel. A tolvaj egyetlen gyors mozdulattal leguggolt Esme mellé, odanyújtotta kezét Mileshoz, hogy megtámassza a fejét. - Te szent ég! Sebastian!

Harmincötödik fejezet A hajnal még nem jött el

Hirtelen kitárult az ajtó, és nagyobb csoport rontott be a szobába, Esme azonban nem figyelt rájuk. Amikor az ajtó kinyílt, a helyiséget elárasztották az emberek kezében tartott gyertyák fénye. Miles arca szürkészöld színt öltött. Esme megpróbálta hátratolni, hogy lefeküdjön, de nem bírta elmozdítani. - Könyörgök, segítsen valaki! - zokogta. - Miles, könyörgöm, szólalj meg! Esmét erıs kezek tolták félre az útból. Lady Childe a karjába hajtotta Milest, így annak feje a mellkasán pihent. Esme kétségbeesetten látta, hogy a férfi teste ernyedten zuhan az asszonynak. Feltápászkodott a térdére. - Miles – szólalt meg lady Childe mély hangon. - Nyisd ki a szemed, Miles! Hirtelen néma csönd lett körülöttük, aztán Esme a távolból hallotta, amint Helene mindenkit kiparancsol a szobából. Valahol eszébe jutott Sebastian, de ekkor a férje kinyitotta a szemét. Felnézett egy pillanatra lady Childe-ra, és Esmének elakadt a lélegzete a pillantás láttán. Lady Childe egyik kezét a férfi arcára tette. - Ne mond semmit, kedvesem. A férfi arcából ekkor minden vér kiszaladt. - Küldjenek orvosért – suttogta lady Childe. Esme felugrott, és kinyitotta az ajtót. Sebastian odakint állt, olyan komor ábrázattal, akár egy ırszem. Esme ráripakodott:

- Mit keresel te itt? - Arra várok, hogy Lord Rawlings magához térjen – felelte a férfi falfehér arccal. - Orvosra van szükség! - förmedt rá Esme. - Menj, és hozz valakit! - Már elküldettek orvosért – felelte Sebastian. - Ha lehet, inkább... Esme azonban nem bírta végighallgatni. Halk csapódással bezárta elıtte az ajtót. Miles újra lady Childe-ra pillantott. A szobában olyan csönd volt, hogy Esme számolni kezdte a lélegzetét. Lassan és szemmel láthatóan erılködve vette a levegıt. - William – szólalt meg rekedtes hangon. - William? Ki az a William? - kérdezte Esme. - A kisbaba – sietett a segítségére lady Childe. A férfi arcát a kezébe fogta. - William lesz a gyermeked neve. Ne aggódj, kedvesem. Csak tarts ki, amíg a doktor megérkezik. Esme szeme megtelt könnyekkel. - Nem fog... Miles most lady Childe kebleibe temette az arcát. Az asszony megsimogatta, és homlokon csókolta. - Semmi baj, drágám – mondta lágy hangon. - Szeretlek. Miles mintha mondani akart volna valamit, de lady Childe csöndre intette. - Tudom, hogy te is szeretsz, Miles. Tudom. És én is szeretlek. - Még szorosabban a melléhez szorította. - Williamnek fogjuk hívni a fiadat, és majd sokat mesélek rólad, kedvesem! Mindent elmondok majd neki az apjáról. Esme megszorította a férfi kezét. - Én pedig egyetlen percre sem fogom Williamet magára hagyni. Mindenhová magammal viszem majd. Nem volt benne biztos, hogy Miles hallja, amit mond, és valahogy úgy érezte, zavarja ıket, így néhány pillanat múlva Esme felállt, és az ablakhoz ment. Elhúzta a súlyos függönyt, és kinézett az ablakon, háttal a földön ülı párnak. Aztán egyszer csak lépések zaját és hangokat hallott odakintrıl. De miért jött be Sebastian a szobába? Esme behunyta a szemét. Minden bizonnyal meg akarta ıt lepni az ágyában. Mellkasát szorító érzés fogta el: megaláztatást, gyötrelmet és fájdalmat érzett. A szeretıje felkereste a szobájában, és az eredmény a férje halála lett. Nagyon kora reggel volt. Lady Troubridge udvarán a gyep fölött még fehéres köd lebegett, beburkolva a rózsabokrokat, a napfelkeltét várva. Az ég halvány rózsaszínbe fordult, amikor lady Childe felállt, és odalépett Esméhez. Esme a válla felett visszapillantott Milesra. Úgy nézett ki, mintha aludna, csak éppen a földön feküdt. - Nem biztos, hogy gyerekem lesz – mondta, és torkát könnyek szorongatták. - Azt hiszem, ahhoz egynél több éjszaka kell. - Minden bizonnyal. Miles azonban nem sokat tudott a szaporodás titkairól. És a gondolat megnyugtatta. - Igen – felelte Esme, és kezét a hasára téve azt kívánta, bárcsak egy kis William fészkelne odabenn. - A múlt éjszaka... - szólalt meg szaggatottan. - Nem számít – mondta lady Childe. Az arca teljesen nyugodt volt, mintha egyetlen könnyet sem ejtett volna, nem úgy, mint Esme, akinek a szeme teljesen feldagadt. - Milesnak számított – erısködött Esme. - Nem volt egyszerő. Úgy érezte, megcsalja magát... és... sötétben kellett lennünk. - A könnyek patakokban folytak végig arcán. - Nagyon szerette magát. - Igen, tudom – mondta erre lady Childe, és Esme most elıször látta megtörtnek. - Ahogy én is... Az asszony alacsonyabb volt Esménél, így Esme magához tudta ölelni, és egymás vállán sírták ki magukat Miles szerelmét és kedvességét siratva.

Jóval késıbb, amikor lady Childe és Esme felöltöztették Milest, ráadták a nadrágot és az inget, halk kopogás hallatszott az ajtón. Lady Childe a padlón ült, Miles haját simogatva. Esme ment ajtót

nyitni. Sebastian még mindig ott állt. Némán meredt a lányra. Lady Troubridge és egy idısebb úriember álltak mellette. - Ez itt dr. Wells – közölte halkan lady Troubridge. - Attól tartok, elkésett. A lady bólintott. - Beszélhetnék Lucyval? Esme ekkor döbbent csak rá, hogy nem is ismerte lady Childe keresztnevét. Lady Troubridge bizonyára jó barátnıje, hogy így szólítja ıt. Némán utat engedett neki. Az orvos egy pillanatra Miles fölé hajolt, röviden mondott valamit Esmének és lady Childe-nak, majd távozott. Esme kilépett a folyosóra, és Sebastianhoz fordult. - Téged... látott valaki? - Igen. Mit óhajt tenni, lady Rawlings? - Hogy mit akarok tenni? Ezt hogy érted? - Tudom, hogy nem a legalkalmasabb a pillanat egy házassági ajánlatra, de... - Neked teljesen elment az eszed? Azt hiszed, hozzámegyek valakihez, aki megölte a férjemet? Esme teljesen kikelt magából, miközben beszélt, elborította agyát a saját maga iránt érzett győlölet és harag. A férfi mozdulatlan maradt. - Fogadd a legıszintébb bocsánatkérésemet – mondta. - Én csak azt tudom ajánlani... - Hogy feleségül veszel – sziszegte Esme. - Még akkor sem mennék hozzád, ha nem lennél egy kelletlen, unalmas szőz! Nem gondolta volna, hogy Sebastian ennél jobban el tud fehéredni, pedig így történt. Attól félek, a hírnevét tönkretettem... Esme ismét közbevágott: - Tőnj el innen! Most azonnal! Az egyetlen, amivel bármit is jóvátehetsz, ha soha többé nem kerülsz a szemem elé! Soha! Megértetted? Sebastian fürkészve kereste a tekintetét. - Igen – felelte. Esme hátralépett, és várta, hogy elmenjen, majd néhány pillanattal késıbb a férfi már nem volt ott. Esme visszament a szobájába, és leült a férje holtteste mellé. De úgy érezte, nincs ott a helye, mert lady Childe tartozik hozzá. Mégis ott maradt. Ez volt a minimum, amit Milesért tehetett, bár ez is kevés volt, és túl késı. Esme csak ült, kezét az ölében tördelve, miközben jobban győlölte magát, mint valaha. Úgy egy jó óra múlva lady Troubridge Esméhez fordult, és megkérdezte: - Megtennéd, hogy elküldetsz egy szolgát a szobalányomért, kedvesem? Esme kiment a folyosóra, és csaknem összeütközött Helene-nel. - Mindenki tudja már? - kérdezte színtelen hangon. A száján szinte ki kellett préselnie a szavakat. Helene a társaságban mérhetetlen kimértségérıl volt ismert. Még a férje legrosszabb tettei láttán sem mutatott érzelmeket. Ezúttal azonban ítélkezı volt az arca. - A márki éppen az ingét vette le, amikor Miles rátámadt. Állítólag be akart lopózni az ágyadba. - Gina is tudja? - suttogta Esme. Helene behúzta a folyosóról a szobába. - Hogy tehettél ilyet? Hogy tehetted ezt Ginával? - Semmit nem tettem az ezt megelızı éjszakáig. Sebastian tudta, Gina a férje mellett marad. És azt is tudta, ki fogok békülni Milesszal. De mielıtt elmondhattam volna neki, hogy ma éjjel meg is fog történni, elment. - Nem lett volna szabad megtenned – mondta Helene. - Bonnington pedig egy bolond! Minden férfi bolond! - Minden az én hibám – mondta Esme fáradtan. - Megöltem a férjemet. Megöltem Milest, mer egy léha alak vagyok! - Bonnington próbálja megóvni a hírnevedet – szólalt meg Helene. - Mindenkinek azt mondta, hogy rossz szobába ment be. - Micsoda? És kinek a szobájával keverte össze?

- Azt mondta, a felesége szobájába akart bemenni. - A felesége? - emelte fel a hangját Esme. Helene bólintott. - Az egész társaságnak azt állította, hogy Ginával tegnap délután külön engedéllyel összeházasodtak, és ma éjszaka a feleségét akarta felkeresni a szobájában. Csak éppen elszámolta az ajtókat, és a te szobádban kötött ki. Esme! Ugye, nem akarsz nekem itt elájulni?! - Nem szoktam elájulni – dadogta a lány. De most le kellett ülnie. - Jól hallottam, a márki azt terjeszti, hogy ı és Gina tegnap délután összeházasodtak? - Igen – felelte Helene, és ı is leült. - De hiszen ez lehetetlen! Gina még férjnél van! - Ha jól tudom, a házasságukat néhány nappal ezelıtt érvénytelenítették. - De Gina szerelmes a férjébe! - Arról nekem fogalmam sincs – felelte Helene, és a hangjába visszatért a megszokott kimértség. - Bonnington ajánlatát ugyanis még nem utasította vissza. És persze többen is találgatják, mit kereshetett a férje a te hálószobádban. - Nem baj, hagyjuk, a dögkeselyők csak rágódjanak a koncon – legyintett türelmetlenül Esme. Hol van Gina? - Még nem találkoztam vele. Gondolom, odalent van, és fogadja a gratulációkat a házassága miatt. De persze a férjed halálát mindenki megrendülve fogadta. A legtöbben a tisztelet jeléül azonnal távoznak a házból. Zajt hallottak az ajtó felıl, és Gina osont be a szobába. Esme felállt. - Annyira sajnálom! - mondta bizonytalanul. - Tudom, hogy nem sokat mondhatok, de nagyon sajnálom. Soha nem lett volna szabad... - A hangja elcsuklott. Esme és Gina egy pillanatig csak némán meredtek egymásra. - Nem tudom azt mondani, hogy nem számít – szólalt meg végül Gina. - Mert számít. Hozzá akarsz menni Sebastianhoz? Esme arcán felháborodás futott végig. - Egyáltalán nem! - jelentette ki. - Más az is ırültség volt a részemrıl, hogy fogadtam a közeledését. Gina belesüppedt egy székbe. - Most mindenki úgy tudja, hogy a felesége vagyok – mondta gondterhelten. - Úgyhogy azt hiszem, legközelebb én fogok vele aludni. - Nem muszáj cinkostársává válnod a hazugságban – jegyezte meg Helene. - Ha nem teszem meg, azzal végleg lerombolom Esme hírnevét – védekezett Gina. - Ha akár a gyanúja is felmerül, hogy Sebastian ıt akarta felkeresni a szobájában, kiveti magából az egész társaság. - Esme hírneve már így sem tökéletes – állapította meg Helene. - Engem pedig nem érdekel! - vágott közbe Esme. - Visszaéltem a bizalmaddal, és lefeküdtem a vılegényeddel. Hogy tudsz ezek után az én hírnevemre gondolni? Gina szeme fáradtnak tőnt. - A legtöbb férj szeretıt tart – mondta. - Azt hiszem, hozzá kell szoknom, hogy osztozzak Sebastianon. Esme nagyot nyelt. - İ nem az a fajta... - kezdte volna mondani, ám Helene közbeszólt. - A herceg hol van? - Londonban, de hamarosan visszajön, mert azt hiszi, ma este lesz az elıadás. Nem a legbékésebb hangulatban váltunk el. Azt mondtam neki, inkább Sebastianhoz megyek feleségül – magyarázta Gina, majd szomorúan hozzátette. - İ pedig nem vitatkozott. - Ez is az én hibám! - kiáltott fel Esme. - Megöltem Milest, és most... - Ugyan már, Esme! - nyugtatta Helene. - Miles szívbajban halt meg. Lady Troubridge mesélte, ezen a héten már kétszer rosszul lett. Mondta is neki, menjen vissza Londonba az orvosához.

Bármikor megtörténhetett volna vele. Beteg volt. - Ezt nem is tudtam. Jellemzı: a felesége voltam, és azt sem tudtam, hogy beteg – Esme szemébıl újra patakzani kezdtek a könnyek, és szaggatott hangon folytatta: - Senki nem hiszi el, hogy szerettem, pedig így volt. Miles olyan jó ember volt, és olyan ıszinte! Soha nem lett volna szabad elhagynom. Mellette kellett volna maradnom, és akkor már rég lehetett volna gyerekünk. Miles gyereket akart, én pedig nem... - Itt hangos zokogásban tört ki. - Bárcsak ne lettem volna ilyen ostoba! Helene megpaskolta a vállát, Gina pedig a kezéért nyúlt. Esme arca duzzadt volt a sok sírástól. Abban a pillanatban nem tőnt London legszebb nıjének. - Sebastiannak el kell mondania az igazat – jelentette ki. - Vagy én magam mondom el, amint lemegyek. Csöppet sem érdekel a hírnevem. Vissza fogok vonulni vidékre. - És ott mihez kezdesz? - kérdezte Helene lágy hangon. - Babot termesztesz? - Elıször mély gyászba borulok. Gina, kérd meg Sebastiant, hogy mondja el az igazat. Most, azonnal el akarom hagyni ezt a házat. Nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Gina nyelt egyet. - Keresztre fognak feszíteni, Esme. Kell, hogy legyen más megoldás. - Pedig nincs. Engem nem érdekel, mit gondolnak. Soha, egyetlen férfival sem fogok együtt hálni, erre megesküszöm! Semmit nem akarok, csak hogy békén hagyjanak. Áldásom rátok Sebastiannal. - Esme kicsit tétovázott. - De azt szeretném, ha tudnád, Gina, soha nem tettem volna meg, ha nem tudom biztosan, hogy vissza akarsz térni a férjedhez. - Hát pont errıl van szó! - kiáltott fel Gina. - Én magam sem tudom, mit akarok! Az egyik pillanatban Sebastian felesége akarok lenni, míg a másikban Cam hercegnıje. A folyosóról hangok szőrıdtek be. Esme kinyitotta az ajtót, és utat engedett négy hordárnak, akik a férjét vitték el a szobájából. Esme az ajtóban állt, szívére tett kézzel. Helene megjelent mögötte. - Tudják, hogy hová vigyék? - kérdezte Esme. - Milest vidéken kell eltemetni, az otthonában. - Van még idı – nyugtatta meg Helene. - Egyelıre a kápolnában fogják elhelyezni. Ma délután viszi el egy kocsi. - A kocsi... - Esme hirtelen megtorpant. - Te egy feketével lefüggönyözött kocsin fogod követni a férjedet. Lady Troubridge már gondoskodott mindenrıl. Van fekete ruhád? Esme nem válaszolt. - Ha akarod, elkísérlek. - Az nagyon jó lenne – mondta fásultan Esme. Visszament a szobájába. A földön belerúgott valamibe. A Venus-szobor egyik része volt. Felvette a földrıl. - Darabokra törött. Biztosan akkor történt, amikor leejtettem. Ezt is eltörtem. Annyira sajnálom! Eltörtem a szobrodat. Látod, mindent tönkreteszek, amihez csak hozzányúlok! - Hallgass! - nyugtatta Gina. - Csak össze volt kapcsolva. Már el akartam kérni tıled, mert oda kell adnom a testvéremnek, ami a belsejében van. - A testvérednek? Gina a barátnıi döbbent arcát nézte. - Mr. Wapping – magyarázta bizonytalan mosollyal, és elvette Esme kezébıl a szobrok. - Nem mondtam még nektek, hogy Mr. Wapping is Ligny grófnı gyermeke? - Mr. Wapping a testvéred? - kérdezte döbbenten Esme. Gina egy papírtekercset húzott elı a szobor belsejébıl. - Valójában csak a féltestvérem. De itt... csak egy papír van – tette hozzá töprengve. - Csak papír, semmiféle ékszer... - Mr. Wapping? - ismételte meg a kérdést Helene. - A tanítód? És ı adta neked a szobrot? - Nem, ezt a szobrot Ligny grófnı hagyta rám – magyarázta Gina, miközben kioldotta a tekercset összetartó zsinórt. - De milyen furcsa ez az egész! Mindenki kérdıen nézett rá. - Hiszen ezek az én leveleim! Amiket anyámnak írtam. Itt az elsı és a második. És a legutolsó, amit a halála elıtt írtam neki. Miért küldte vissza a grófnı a leveleimet?

- Nincs benne egy üzenet tıle? Gina a fejét rázta, és újra átnézte a papírokat. - Talán elfelejtette, hogy benne maradtak ezek a levelek – tőnıdött Helene. - Mr. Wapping csalódott lesz – állapította meg Gina. - İ smaragdokat remélt. - De hogy lehet, hogy a tanítód tudott errıl a szoborról? - kérdezte Helene. - A grófnı azt mondta neki, hogy ebben a szoborban ırzi legféltettebb... - felelte Gina, és hirtelen elakadt a lélegzete. Esme arcán mosoly suhant át. - A legféltettebb kincseit – fejezte be halkan, és megérintette a leveleket. - Milyen kedves! Gina az ajkába harapott. - Nem gondolhatta komolyan. - Pedig így van – erısítette meg Helene. - De miért nem írt nekem ı maga? - Ki tudja, miért? - felelte Esme. - Mindenesetre a te leveleidet tartotta legféltettebb kincseinek – tette hozzá, és szeme megtelt könnyekkel. - Soha nem gondoltam volna. - Gina újra összeillesztette a szobrot, és szemügyre vette. - Azt hittem, azért küldött nekem egy meztelen szobrot, mert úgy gondolta, én is olyan vagyok, mint... - A szobrot azért küldte, mert nagyon szép, és mert ebben tartotta legféltettebb kincseit – magyarázta Esme. Gina ajka reszketni kezdett. - Azt hittem, ı is olyan, mint Cam. - Miért, mi a baj Cammel? - İ is egy meztelen szobrot küldött nekem. A huszonegyedik születésnapomra egy meztelen Cupidót küldött. Elıször hálás voltam érte, de késıbb haragudtam rá. Annyira nem illet hozzám az a szobor. - De, gondolom, az a Cupidó is nagyon szép – szakította félbe Esme. - Mert ez a Venus valóban az. Most mindannyian a szoborra meredtek, amelynek középtáját Gina ujjai eltakarták. A lány átrakta a szobrot a másik kezébe, és a magasba emelte. - Tényleg nagyon szép! Venus egyik karját a feje fölé téve tekintett hátra, a szemében félelem, szégyen, sajnálat és szerelem. Mindhárom nı valami mást látott az arcán.

Harminchatodik fejezet Elıfordul, hogy a feleséget nem találják

Hol van a feleségem? Gina szobalánya éppen csomagolt. Felnézett a kérdésre. - Hogy mondta, felség? - A feleségemet keresem. Az úrnıjét, a hercegnıt! - A hercegnı a faluba ment a... - hebegte a szobalány. - A kivel? - A férjével – nyögte ki Annie. Cam jéggé dermedt az ajtóban. A hangja édesen csengett, mint a méz, de feszültség érzıdött ki belıle. - Ezt úgy értsem, hogy az úrnıje hozzáment Bonnington márkihoz? - Igen, uram, külön engedéllyel keltek egybe – magyarázta Annie tudálékosan. Hetek óta nem

történt vele ennyi izgalmas dolog.

Úgy nézett rám, mint egy gyilkos vipera! - mesélte a szobalány késıbb néhány másik szobalánynak. - Mint egy vipera! Az úrnımnek jobb is lesz, ha megszabadul ettıl a hatalmas görögtıl! - Girton hercege nem is görög. Csak ott a lakhelye – magyarázta az egyik szobalány, aztán hozzátette, mert láttatni akarta, mennyi pletykát ismer: - Az anyja állítólag Lord Fairley egyik lánya volt. - Micsoda élet lehet ott, Görögországban! Az a sok gyilkos külföldi! A herceg is úgy nézett rám, mintha meg akarna ölni, amikor közöltem vele, hogy az úrnım hozzáment egy másik férfihoz. Pedig mindenki tudta, hogy a házasságát érvénytelenítették. Miért lepıdött meg annyira? Én már vagy két hete tudom. - Két hete? Már két hete házasok a márki és a hercegnı? - tátotta el a száját az egyik cseléd. - Ha nem is házasok, de jegyesek – bólogatott Annie az inas asztala körül ülı személyzetnek. Nagyon élvezte újdonsült hatalmát, amelyet egykor a hírhedt Girton hercegnıjének privát szobalányaként, most pedig már Bonnington márki szolgálatában is élvezhetett. Korábban még lady Troubridge beképzelt inasa is alig vett róla tudomást, most pedig itt ül a jobbján, vele egy asztalnál. - A hercegnek nem véletlenül gyilkos a tekintete – jegyezte meg Mrs. Massey, a házvezetını. Elvégre lady Bonnington nemrég még a felesége volt. És udvariasabb lett volna, ha tudatja vele, már újra férjhez ment. - Azt hiszem, nem akarta felbontani a házasságát – mondta Annie. - Nos, a herceg inasa éppen most csomagol – jegyezte meg egy másik szolga. - Gondolom, azonnal visszatér Görögországba. A színpadot már megkezdték lebontani, mivel a herceg elmegy, lady Rawlings meg gyászol.

Cam valóban azt nézte, ahogy Philippos az utolsó holmiját is berakja a bıröndbe. - Ezekkel a papírokkal mi legyen, uram? A szénrajzok elmaszatolódnak útközben – lebegtette meg a Gináról készített vázlatokat. Cam módszeresen, egyetlen szó nélkül széttépte a rajzokat. - És a márvánnyal mi legyen? - biccentett Philippos a sarokban álló érintetlen kıdarabra. - Adja át sajnálatunkat az inasnak a kellemetlenségért, és kérje meg, csináljon vele, amit lady Troubridge akar. Az inas most az utolsó ruhadarabot is a bıröndbe rakta. Cam kíváncsian körülnézett a szobában. - Jobb, ha minél hamarabb Doverbe érünk, és hajóra szállunk. Még röviden elbúcsúzom lady Troubridge-tıl, és kölcsönkérem az egyik kocsiját. - És mi lesz Mr. Rountonnal? - kérdezte Philippos. A herceg mintha nem is hallotta volna, egy darabka papírra meredt, ami a kezében maradt, és a hercegnı kezét ábrázolta. Philippos megköszörülte a torkát. - Mr. Rounton a könyvtárban várja önt, uram. - Ja, igen – felelte Cam szórakozottan. Zsebébe gyömöszölte a papírost, és szó nélkül kiment a szobából. A könyvtárban Rounton fel és alá járkált, miközben az agya folyamatosan zakatolt. A Girtonok mindig bajt kevertek. Ott van például az a sok törvénytelenség, amit az öreg herceg elkövetett. Az új Girton pedig ugyanannyi fejfájást okoz neki, mint a régi. Persze a hercegnek abban igaza volt, túllépett egy határt. Pedig ı csak arra utasította azt az ostoba Finkbottle-t, hogy megfelelı irányba terelje az eseményeket. Arra semmiképp, hogy mindent fenekestül felforgasson! Az ember már senkiben sem bízhat manapság!

Kezét a gyomrára szorította, arra a helyre, ahol égetı fájdalmat érzett. Talán mégis hallgatnia kellene az orvosára. Utazzon el, mondta neki az orvos. Menjen egy melegebb országba! Giron most arra kéri, menjen el Görögországba, és számolja fel a házát. Mintha a sors rendelte volna el. Rounton a zsebórájára pillantott. Ha Finkbottle tehetségére bízza, akkor nem lesz több ügyfele, mire hazajön. De talán jobb is így. Az ajtónyitásra hátrafordult. - Felség! - hajolt meg a herceg elıtt. - Készen állok... Giron azonban közbevágott: - Az elsı induló hajóra felszállok Doverben. Attól tartok, a maga terve nem sikerült. Állítólag a hercegnı tegnap külön engedéllyel hozzáment Bonnington márkihoz. Rounton nem tudott szólni a meglepetéstıl. - Bizonyára a távozásom után azonnal az oltárhoz sietett – folytatta Girton. - Az lehetetlen! Még hogy Bonnington márki így elsiessen egy házassági ceremóniát? - Lady Troubridge is megerısítette a hírt. A márki állítólag valaki más szobájába botorkált be az éjszaka, miközben újdonsült felesége hálószobáját kereste. És egy halálesetet is okozott ezzel a hitvesi hévvel. - Micsoda? - Dulakodni kezdett a sötétben Miles Rawlingsszal, mire Rawlings meghalt – magyarázta Cam türelmetlenül. - Azt a tájékoztatást kaptam, hogy az ifjú házasok kikocsikáztak a faluba. Szeretném, ha ön adná át gratulációmat, és elbúcsúzna helyettem, Rounton. Az ügyvéd összeszorította száját. Valami bőzlött neki a dologban. - Nehezen tudom elhinni, hogy a hercegnı ilyen elhamarkodott döntést hozzon – közölte, miközben felrémlett elıtte egy végtelenül gyakorlatias hercegnı képe. - Nem siettek el semmit – csattant fel a herceg. - Hiszen már hónapok óta jegyben jártak. - Nagyon csalódott vagyok – jegyezte meg Rounton. - Nem tudom tagadni. Itt egy lélegzetvételnyi csönd következett. - Hát még én – szólalt meg Girton szomorú hangon. Életükben elıször néztek most úgy egymásra, mint férfi a férfira, és nem mint ügyfél az alkalmazottjára. Rounton azonban elfordította tekintetét. Nem tetszett neki, amit Girton arcán látott. - Szeretném, ha felvenné a kapcsolatot Thomas Bradfellow-val a Jézus Templomában. Kérjen egy helyet Wapping számára olasz történelemtanulmányainak folytatására. - A herceg az ajtóhoz lépett. - És a birtokot írassa át Stephenre, amint lehet – tette még hozzá. - Igenis, felség – dünnyögte Rounton. Ezúttal nem volt abban a helyzetben, hogy tanácsot adjon. A könyvtár elıtere tömve volt elıkelı vendégekkel, akik lelkes búcsúcsókokkal illették egymást, miközben sikoltoztak, nehogy összekeverjék csomagjaikat. Lady Troubridge rendezvénye talán a szokásosnál rövidebbre sikeredett, de sokkal izgalmasabb volt, mint azt sokan várták volna. Cam a kijárat felé indult, amikor érezte, egy kéz érinti a vállát. Megfordult, és Tuppy Perwinkle-t találta ott. - Jó napot – hajolt meg a férfi elıtte. - Attól tartok, most azonnal vissza kell mennem Görögországba. Máskülönben szívesen... - A feleségem azt mondta – vágott közbe Tuppy -, hogy a hercegnı magát szereti. Cam gyomra ösztönösen összeszorult. - Nem értem, miért osztja meg velem a felesége fantáziálását errıl a témáról. Tuppy a homlokát ráncolta. - Én nemrég könnyedén lemondtam a feleségemrıl. És nem akarnám, hogy ön is elkövesse ezt a hibát. - Lévén, hogy a volt feleségem tegnap újra férjhez ment, nem hiszem, hogy az én kezemben vannak a kártyák – világosította fel jeges hangon Cam. - Most pedig bocsásson meg! - Fejét Philippos felé fordította, aki az elıcsarnok egyik sarkában állt a csomagjával, majd búcsút intett Lord Perwinkle-nek. Az út a tengerpartig eseménytelenül és meglehetısen lassan telt. Néhány nappal késıbb Camnek sikerült feljutnia egy „Molly” nevő, szép kis vitorlás hajóra, és céltudatosan próbált nem

visszanézni a hajóról. Képtelenségnek tartotta még a gondolatát is, hogy az a porfelleg vagy az a kocsi talán eltévelyedett feleségét fejtette, helyesebben most már Bonnington feleségét! És még nagyobb képtelenség lett volna azt hinni, hogy a felesége talán követte ıt, talán meggondolta magát. Butaság volt abban reménykednie, hogy mindez csak egy rossz álom, és hamarosan arra ébred majd, hogy Gina megszidja, amiért a fülébe horkolt és álmában a testét markolászta. Cam azonban mégsem tudott másra gondolni. Egy óriási kocsi hajtott a kikötıbe, talán a hercegnıt rejthette. A szemét meresztve azonban látta, hogy egy kövér lelkész kászálódik le a kocsiról, majd egy még kövérebb hölgy száll le utána. Cam még ilyen távolról is hallotta az asszony sipítozó hangját, ahogy épp a lelkészt szapulja. Gina választott, és jól választott. Bonnington jó ember, megbízható, és ráadásul nagyon jóképő. Még fontosabb, hogy Angliában él. És hogy Esme Rawlingsra úgy nézett, mint egy éhes kutya a csontra? Na és? Majd diszkrét lesz. Feltehetıleg nem fogja szeretıjévé tenni felesége legjobb barátnıjét. Én nem lettem volna hozzá való, gondolta Cam. A tengerpartig vezetı utazás alatt idınként elképzelte magát, amint egy vidéki házban él Angliában, hidakat építtet, és mulatságokat rendez a falu népének. A gondolatai pedig mindig azzal végzıdtek, hogy a feleségét lefekteti egy kerti asztalra, odakint a szabadban, és... Gondolatait eltérítette a képrıl, és lement a kabinjába. Három utas van a hajón, tájékoztatta a kapitány. Nem kellett zseninek lennie, hogy kitalálja: az elkövetkezı két-három hónapot egy körvér lelkésszel és annak neveletlen, sápítozó feleségével kell majd töltenie. Semmi kedve nem volt végignézni, ahogy a pap meg az asszony felszállnak a hajóra. Még úgy tőnne, mintha várna valakire. Philippos egy órával a hajó indulása után bekukkantott a kabinjába. - A kapitány üzeni, hogy elhagytuk a partot, uram. Szeretné, ha az utasok a fedélzeten meginnának vele egy sherryt. Cam meglepıdve pillantott fel. Már kezdett kigyógyulni rosszkedvébıl, és éppen felületes szénrajzokat készített. Tapasztalatból tudta, hogy több órába is beletelik, amíg a hajón visszanyeri korábbi kézügyességét. - Jóságos ég – dörmögte Philippos. - Micsoda komor ábrázatú nıszemély! - Medusa – világosította fel Cam, majd a kígyóhajú istennıt félretette, és kezet mosott egy mosdótálban. - Fel kell öltözni a vacsorához? - Attól tartok, igen. Brackit kapitány meglehetısen maradi ember. Az inasa mesélte, hogy van egy fiú, aki kizárólag a ruháit keményíti. Cam elégedetlen hümmögéssel válaszolt, miközben kibújt kényelmes ingébıl, és mosakodni kezdett. Tíz perccel késıbb Philippos ráhúzott egy fekete zakót rosszkedvő gazdájára, és elégedetten nézett végig rajta. Cam kétségbeesett hangulatban lépett be a kapitány kabinjába. Tisztában volt vele, ez a hangulat nem marad örökre vele. Majd újra megtalálja a boldogságát a márványfaragásban. És egy napon talán majd egy másik nıt is talál, és végleg kiveri fejébıl a feleségét. Egy napon talán nem fogja már sajnálni, hogy egyetlen levelet sem kap Ginától, és hogy sohasem ölelheti... Egy napon majd. Ahogy nagy hévvel kinyitotta a kabin ajtaját, az ajtó egyenesen a kövér lelkész hátába csapódott. - Elnézést, uram! - mondta Cam, és lehajolt, hogy felsegítse a férfit. A lelkész a térdére esett. Cam talpra segítette. - Semmi baj, felség – mondta a pap, és olyan képpel vigyorgott Cam arcába, mint aki életében elıször áll szembe egy arisztokratával. - Éppen arról beszélgettem az ön elbővölı feleségével, hogy... A lelkész tovább beszélt, Cam azonban már nem hallotta a szavait. A lány úgy mosolygott rá, mintha mi sem történt volna. Mintha Cam nem menekült volna hegyen-völgyön át, gyáván megfutamodva, amikor megtudta a házasságát. Azzal a másikkal. - Nahát! - szakította félbe Cam a papot. Meghajolt, és Gina kezét a szájához emelte. - Az én egykori hercegnım! - És a következı hercegnıd! - felelte Gina.

Tökéletes volt az öltözéke, egész valója, a sötétített pilláktól kezdve a loknis hajfürtökig. Ízigvérig hercegnı volt. Cam nem tehetett mást, csak mosolygott. Gina most a lelkészhez fordult, és finoman megpaskolta a karját. - Látja, hogy a herceg szóhoz sem jut a meglepetéstıl, Quibble atya! - A nıvérem az indulásnál viselkedett ilyen furcsán – mondta Quibble. - Úgy sírt, mintha örökre elmennénk. Ön hosszas látogatást tervez Görögországban, felség? Gina tőnıdve nézte a kezében tartott poharat. - A herceg márványszobrokat farag a szigeteken – magyarázta a lelkésznek. - Lehet, hogy több évet is ott fogunk élni. Cam ivott a gyenge sherrybıl, és próbálta kordában tartani a lelkébıl feltörı boldogságot. Tehát Gina még mindig a felesége, egész gyakorlatias, parancsolgató mivoltában! Vagy hamarosan újra a felesége lesz, ha pontos akar lenni. - Ez rendkívüli áldozat öntıl! - mondta meglepetten a lelkész. - Egy olyan finom hölgy számára, mint ön, szörnyő lehet a görög szigeteken élni. A szárazföld sem leányálom. - Azzal kiitta a sherryjét. - Az én drága testvérem is vagy százszor megkérdezte, jöjjön-e velem, hogy segítse a munkámat. Én pedig mindig azt válaszoltam neki: egy ilyen virágszálnak, mint te, nem való az a nehéz élet. Még hıgutát kapott volna abban az iszonyatos melegben, a helyi lakosok pedig vérig sértették volna. A hercegnı pontosan olyannak tőnt Quibble számára, ahogy az egy hercegnıtıl elvárható volt: gyönyörő és kifinomult. Biztosan hıgutát kap majd a melegtıl. Egy sziget nem lehet otthona egy igazi angol hölgynek. Még hogy több évig itt élnek majd! A lelkész fogadni mert volna, hogy a herceg egy-két héten belül visszakíséri majd feleségét Angliába. Néhány hónapot tévedett.

Harminchetedik fejezet A hercegnı örömtáncot lejt

Az alkonyatnak Nissos szigetén furcsán kékes színe van, és a kristályosan csillogó nap lenyugvó sugarai visszaverıdnek a bırön, és mintha színtiszta aranyport ráznának le az olyan hölgyek hajáról, mint Gina Serrard, Girton hercegnıje. Gina és a férje kezdték meg a szüreti táncot. A lány nevetett, fehér ruháját bokáig felhúzta, és vidáman szökdécselt a tőz körül. A férje pedig utána, egyre gyorsabban, színpadiasan, feketében üldözve a fehér ruhás lányt. Amikor a karjába kapta, fejével biccentett az összegyőlt helybéliek felé, majd elindult a lépcsın a dombtetın álló ház felé, és sokan voltak kíváncsiak, vajon mit súghatott olyan gyöngéden a felesége fülébe. Talán egy szerelmes verset? Ez az angol herceg fülig szerelmes, gondolták. A vak is látja. Gina felnézett. - Mi a baj? - Rounton a héten vagy a jövı héten fog megérkezni – ismételte meg a férje. - Az ügyvéd? – kérdezte Gina meglepıdve. - Igen, ı fogja elintézni a ház eladását, és hazaszállítja a szobraimat Angliába. - De miért? - Mert hazamegyünk – jelentette ki Cam nyugodt hangon. – A jövı hónapban a Csillagfény fedélzetén visszahajózunk Londonba. – Cam ártatlan szemekkel nézett a feleségére. – Ugye, azt hitted, még egy hajóutat sem tudok elintézni? - De miért… mi…

- Mit gondolsz, mit csináltam nap mint nap a kıbányában? - Köveket emelgettél? – mosolygott a férjére Gina. – Engem úgy tudsz felemelni, mintha pehelysúlyú lennék. - Mert tényleg az vagy – biztosította Cam. Felértek a lépcsı tetejére, és a herceg finoman a földre rakta a lányt. – Rounton több tonna márványt fog hazaszállíttatni Girtonba. Annyit, hogy életem hátralevı részében csak meztelen Dianákat tudjak faragni, ha úgy akarom. - Értem – felelte halkan Gina. Cam felemelte az állát, és futó csókot lehelt a szájára. - Az elsı dolgom az lesz, hogy az elıkertbe sok-sok Marissát fogok felállítani, csak hogy megvessem a lábamat. Gina arcán széles mosoly jelent meg. Idıközben megszerette Cam lustálkodó, de vajszívő egykori szeretıjét. - De Sebastian azt mondta, jobb, ha egy darabig nem megyünk vissza Angliába, amíg elcsitul a botrány. - A botrány Bonningtont érinti, és nem minket – felelte Cam. – İ játszotta el a gáláns idiótát, csak hogy mentse Esme hírnevét. Az ı döntése volt. És ami azt a történetet illeti, amit kiagyalt arról a hamis külön engedélyrıl, amellyel bejutott a hálószobádba… meglep, hogy bárki elhitte neki. Pedig elhitték. Az a szegény Bonnington azóta számőzte magát a kontinensre, és mindenki egy undorító alaknak tartja, amiért az ágyába akart csalni egy hercegnıt anélkül, hogy feleségül vette volna. De az ı boldogtalan sorsa a mi életünket nem befolyásolhatja. - Pedig Sebastian azt mondta, ha távol maradunk, akkor… - Megkapta, amit megérdemelt, Gina. Neked pedig szerencséd, hogy sikerült kiszabadulnod ebbıl az ördögi tervbıl, miközben Esme hírneve nem csorbult. De a te hazád Anglia, te ott vagy hercegnı. Bicksfiddle bizonyára ki sem lát a sok papírmunkából. És biztos vagyok benne, hogy a sövényeinket tövig visszavágta. A testvéred pedig Oxfordban hervadozik, a családja nélkül. – Gina itt grimaszolt egyet. – Hónapok teltek már el – folytatta Cam. – Bessie Mittins bizonyára megint terhes, és pénzre lesz szüksége a gyerek ellátásához. Ki tudja, hogy Bicksfiddle is olyan megértı lesz-e az Alsó-Girtonban élı emberekkel, mint te voltál? - De én szeretem Görögországot, Cam! Cam megállt az ajtóban, és a lány arcát két kezébe fogta. - Nincs már szükségem arra, hogy egy szigeten éljek, szerelmem. Most már a sötétben sem félek. – Azzal erısen szájon csókolta a lányt. Gina alig kapott levegıt. Talán ezzel azt akarja mondani, hogy szeret? - Te vagy az én fényem – mondta a férje, és magával húzta a hálószoba felé.

Harmincnyolcadik fejezet A Girton-ház fılépcsıjén

Épp vitatkoztak, ahogy mindig is szoktak. Cam szerint Ginának meg kellett volna ıt kérdeznie, mielıtt utasította volna Bicksfiddle-t, hogy állítsa helyre a csatornarendszert Alsó-Girtonban. Mert Cam arra is szeretett volna pénzt szánni, hogy az arborétumban építtessen egy kıkorlátot. Gina szerint viszont Cam soha nem gondolt a jövıre. Cam azzal vágott vissza, hogy a csatornaépítés nem könnyő feladat, de ha megkérdezték volna, tudott volna mesélni a kıbıl épített rendszerekrıl, amilyet már a rómaiak is használtak. Gina felsétált a lépcsın. Pontosan tudta, mire gondol Cam. Úgy gondolja, unalmas hercegnı. Rápillantott kesztyőbe bújtatott kezére, amely könnyedén pihent a lépcsıkorláton. Hiszen ı mindig kapaszkodott, amikor felment a lépcsın. Mert mi történne, ha leesne? Mi történne, ha elbotlana és

leesne? Mi lenne akkor? Semmi. Túl sok idıt szentelt eddig az életében a kockázatok minimalizálására. Hirtelen halk hangra lett figyelmes, és megfordult. A férje még mindig ott állt a lépcsın, és ıt nézte. - Most meg mit csinálsz? - kérdezte a lány, és kezét levette a korlátról. - Várok – felelte a férfi gyöngéd hangon. - Mire vársz? - kérdezte a lány, és továbbra is Camet nézve, elkezdte legombolni bal kesztyőjét. - Arra, hogy meggondold magad. Gina lehúzta a kesztyőt, és ledobta a lépcsın. Három-négy fokot repült, majd a földre hullott. Aztán mindketten némán meredtek a győrött selyemdarabkára. Amikor Gina felpillantott, a férje szemében nevetés csillant. A lány most a bal kesztyőjét kezdte gombolni. Ekkor azonban egy hatalmas férfikéz sietett a segítségére. - Egyszer azt mondtad, hogy nehéz levenni a kesztyőket. Én segíthetek. Akarod, hogy segítsek? - Segíts? - Igen – bólintott a férfi. - A segítség olyasvalami, amit te soha senkitıl nem kérsz. Annyira jól nevelt az én drága édesapám. Kértél te valaha is segítséget? - Persze hogy kértem! - Valóban fontos ügyben? Miért nem írtad meg nekem, amíg Görögországban éltem, hogy milyen nehéz itt minden számodra, Gina? Miért nem kérted soha, hogy térjek haza hozzád? Miért nem kérted soha a segítségemet? - Mert hozzászoktam, hogy független vagyok – felelte Gina. A férfi ujjanként húzta le a kezérıl a kesztyőt. Aztán egyik ujját a csuklójára tette, éppen a pulzusa felett. - Kérj meg, Gina! Gina látta a szeme körüli apró ráncokat, ahogy nevetett... ám a hetyke mosoly mögött bizonytalanság ült. Most már jól ismerte ıt, tudta, mit rejtenek a mosolyok. De mégis mit? Szüksége van rám? A lány ereit már a férje puszta érintésétıl is forróság járta át. - Én... én szeretném... - ám a hangja elcsuklott. Túlságosan nehéz volt annyi év néma sóvárgás és megíratlan levél után. A kimondatlan félelmek után, hogy talán soha nem lesz saját családja. Segítséget kérni annyit tesz, mint lemondani arról, hogy tökéletes hercegnıként viselkedjen. Egy hercegnı nem kér segítséget. És ı csak akkor kaphatja meg az ı tökéletes hercegét, ha tökéletes hercegnı marad. És a tökéletes herceg Cam volt... A herceg a segítségére sietett. - Állítólag van egy feleségem – súgta a fülébe. - Nem tudod véletlenül, hol találom? - Gina látott valamit a mosolya mögött. Valamit, ami bizonytalanabb volt, mint a puszta öröm. - Segítsek megkeresni? - kérdezte. - A nı, akit szeretek, itt áll mellettem – emelte fel finoman az állát Cam. - Hozzám jössz feleségül, Ambrogina? Velem leszel jóban, rosszban, míg a halál el nem választ? Gina nagyot nyelt. - Igen – felelte elcsukló hangon. - És te, Camden William Serrard, elveszel engem feleségül? És velem maradsz jóban-rosszban, míg a halál el nem választ? A férfi megköszörülte a torkát, és így felelt: - Igen. - Aztán lehajtotta fejét, és nagyon gyöngéden megcsókolta a lányt. - Szükségem van a segítségedre – szólalt meg Gina, egyenesen a szemébe nézve. - Bármiben segítek. A lány megfordult, de most már nem kapaszkodott a korlátba. - Szeretnék levetkızni. - Levetkızni? - Cam körülnézett. A Girton-ház íves lépcsıje felettük meredezett, a korlátpilléreket kiszedték, hogy helyükre szobrokat építsenek. Senki nem mozdult. Késı éjszaka volt. Ez persze nem jelentette azt, hogy Rundels, az inas ne léphetett volna be bármikor egy késı

esti ellenırzésre. Igaz, ı valószínőleg a cselédlépcsıt használja. Cam elnevette magát, és tiltakozva felkiáltott: - De Gina! Gina semmit sem szólt, csak mereven állt, háttal a férfinak, nyakát finoman elırehajtotta, így a ruhája hátulján végigfutó elegáns gombsor jól látszódott. Cam megcsókolta a nyakát... almavirág illata volt. Aztán akaratlanul is gombolni kezdte rajta a ruhát, egyenként... az otthonuk elıcsarnokának fılépcsıjén. Hirtelen egy emlékkép jelent meg elıtte: az apját látta, aki mint szigorú várúr áll a lépcsın, és már a tetejérıl üvölt a szolgáknak, még mielıtt leérne az aljára. Cam keze félúton megállt. Gina elkezdte kihúzgálni a hajcsatjait, és hanyagul félredobálta ıket. A csatok csilingelve verıdtek a fényes diófa korlátnak, majd földet értek a márványpadlón, szanaszét heverve. A férfi ujjaira ráomlott a vöröses hajzuhatag, amely sima volt és finom tapintású. Cam keze egy pillanatra elbizonytalanodott, majd ırült tempóban gombolta tovább a ruhát. Amikor az utolsó gombhoz érkezett, elırefelé húzta a ruhát. A lány a karjából kibújva segített. A ruha nagy halomban hullott a földre. Gina ellépett, és félrerúgta. Amikor megfordult, csupán egy vékony, kék szalaggal megkötött ing volt rajta. Szemét a férfin tartva kioldotta a szalagot, és az ing szétnyílt. - Még mindig kell a segítséged – mondta Camnek. - Szeretném... - Itt vagyok, Gina. - Valami elszakadt, ahogy Cam lehúzta róla az inget, amely alól elıbb a szép vállak, majd a gyönyörő keblek tőntek elı, félig takarva vörös hajfürtökkel. Gina ott állt elıtte, szinte teljesen meztelenül, eltekintve a vékony harisnyától, a harisnyatartótól és a cipıjétıl. Cam letérdelt elıtt, mintha csak egy istennıt csodálna. A lány melle alatti bır olyan sima volt, mint egy hamvas ıszibarack. Gina nevetve hagyta, hogy a férfi nyelve végigvándoroljon a hasán, miközben Cam rászólt: - Hallgass, te boszorka! - Aztán kezét megpihentette a lány finoman ívelt csípıjén. Aztán rájött, hogy ha egy lépcsıfokkal lejjebb lép... nos, akkor szája pont egy magasságba kerül a lány ölével. A tiltakozásról nem vett tudomást, és Gina egy idı után abbahagyta az ellenkezést. Megfeledkezett arról, hogy hercegnı, és úgy dılt neki a korlátnak, mintha a nyilvános meztelenkedés teljesen természetes lett volna. A férfi addig csókolta, amíg a lány halk nyögdécselése be nem töltötte a lépcsı körüli elıcsarnok félhomályát. És amikor érezte, hogy a lány lába minden ízében reszketni kezd, abbahagyta. Elhúzódott, és finoman beleharapott a combjába. Aztán felállt, és belemerült testével felesége testébe. Hallotta, amint a lány egy pillanatra feleszmél, és eszébe jut, hol is vannak. - Ne, ezt nem szabad! Cam, mi egy lépcsın vagyunk! - Aztán megint visszazuhant az öntudatlanságba. A férfi birtokba vette annak a két gyönyörő combnak a találkozását, és elıhozta a remegı, sikoltozó feleséget belıle... az ı feleségét. Amikor a lány végül ernyedten, zihálva zuhant a karjaiba, és kegyelemért könyörgött, Cam elmosolyodott. Amíg a lány vissza nem mosolygott rá kajánul, megtorlást ígérve, és ficánkolni nem kezdett az ágyékán. A férfi mély lélegzetet vett. - Hmm – búgta Gina. A hangjában bosszú csengett. - Olyan kényelmetlen a székem. Valami kiáll belıle... Cam nem volt elég gyors. Gina kicsúszott az ölébıl, és nevetve felrohant a lépcsın. Cam a feleségét nézve olyan forróságot érzett mellkasában, amely tudta, soha nem fog elmúlni, akárhányszor tartja is a karjaiban, akárhány éjszakát is tölt majd mellette, és akárhányszor is kéri a segítségét. Letépte magáról az inget, miközben a lány hercegnıhöz egyáltalán nem méltó kíváncsi és mohó tekintettel figyelte. - Pocsék márkiné lett volna belıled – kiáltotta a férfi. - Pocsék! Ginát azonban nem érdekelte. Csak a korlátnak dılve nézte, ahogy a férje a csizmájával bajlódik, miközben az ı melle megkeményedik. Egyik ujjával végigsimította melleit, majd keze a hasán megpihent, mire Cam lecibálta a csizmát magáról, és ledobta a lépcsın. - Kicsit zavarban vagyok – hadarta a korlátnak támaszkodva, meghazudtolva francia édesanyja

kurtizán múltját. A férje felvonta szemöldökét. - Igazán? - Addigra majdnem teljesen levetkızött. - Igen. Szeretném eloltani a gyertyákat, Cam. A férfi felnevetett. - Édes, drága hercegnım... ugye, tudod, hogy már kigyógyítottál a sötétségtıl való félelembıl? Odalépett, közvetlenül a lány mellé. Mindketten meztelenek voltak. Cam megcsókolta, de egyetlen ujjal sem ért hozzá. Gina erıt vett saját, forró vágyán, és halkan kimondta a nevét: - Cam! Így, meztelenül, a férfi olyan szépnek tőnt, ahogy soha nem képzelte volna. Felöltözve soha nem nézett így a testére. Cam túlságosan erıs, kirobbanó és magával ragadó egyéniség volt. De ruha nélkül jól látszott hosszú, izmos combja, fenekének domborulata, és karjának ereje, amellyel most a lépcsı melletti gyertyák fényét oltotta ki. Az árnyak egyre nagyobbak lettek, és hamarosan sötétség borult a lépcsıkre. Cam a Gina elıtt lévı gyertyát nem oltotta el, közben továbbment, felfelé. Ahogy a lépcsı tetejérıl visszanézett, félúton egyetlen homályos gyertya fénye derengett, amelynek fényében egy gyönyörő alak látszott, és Cam tudta, ez a test tetıtıl talpig puha és selymes: ez a test kifulladva nevetett, és boldogan csókolt, és... határozott erıt sugározva szeretett. Cam elfújta a legfelsı gyertyát is, majd végre azt tehette, amit már egy órája tenni akart: leült egy lépcsıfokra, és széttárta karjait. Gina azonban nem láthatta. A magas vitrázsablakok teliholdkor átengedtek ugyan némi fényt, de a mai este nem volt az. - Gina – szólította a lányt, és hangja csupa beteljesületlen ígéretet hordozott. - Gyere ide hozzám! A lány hanga bizonytalannak tőnt. - Hol vagy? - Itt, elıtted. Ne félj, nem hagylak leesni! - Ekkor elırenyújtotta kezét, és megragadott egy vékony bokát. Ujjaival feljebb lépdelt a bokán, majd enyhén maga felé húzta a lány lábszárát. Egy pillanat múlva már az ölében ült, csodálatos, hosszú lábaival átfogta a derekát. Cam hátradılt a hideg márványon, és ujjaival végigsimította a lány mellbimbóját. A lány torkából elıtörı halk, visszafogott hangnál többre soha nem vágyott az életében. Gina végigjáratta kezét a férfi arcán. - Kicsit sem félsz? - suttogta. Cam keze elmozdult, a lány pedig felkiáltott a csók közben. - A pulzusom teljesen normális – mondta. Gina ajkát a férfi nyakára szorította, majd testével a kezének feszült. Érezte, ahogy a férfi megmozdul alatta. A pulzusa hirtelen száguldani kezdett a szája alatt. - Most már nem az – mondta. - De nem a sötét miatt, temiattad – mondta Cam. A hangja bársonyosan csengett, nyoma sem volt benne a tréfálkozásnak. - Te vagy a feleségem, a hercegnım és meztelen szerelmem. - Szorosan magához vonta a lányt. Nincs szükségem viccekre... mert ha téged ölelhetlek, attól mindig vidám leszek. - Ó, Cam – kiáltott fel Gina, majd a hangja ziháló nyögésbe fulladt. Cam megfeledkezett a sötétségrıl. Semmi más nem számított, csak a lány selymes domborulatai, a tüzes forrósás és az ı hercegnıjének ziháló lélegzete. Gina pedig megfeledkezett arról, hogy hercegnıként viselkedjen. A férje felemelte, majd egy pillanatra a magasban tartotta, aztán hagyta, hogy újra ráomoljon, az ı pehelykönnyő súlyával. Gina felkiáltott. Nyoma sem volt már benne a merevségnek vagy az udvariasságnak. Olyan büszke boldogsággal és élvezettel ült a férje ölében, amely nélkülözött minden elıkelıséget és konvenciót. Gina nevetve dörzsölte melleit a férfi mellkasához, sütkérezve az élményben. Cam nevetett, amikor csiklandozta, aztán a lány keze lejjebb tévedt. Gina valamikor kitapogatta a sötétben a ruháját, és odaadta Camnek, hogy a háta mögé tegye, mert a márvány hidegségére panaszkodott. Gina azonban nem volt hajlandó elmenni a lépcsırıl, Cam pedig gondolni sem tudott arra, hogy nélküle álljon fel. Gina volt, aki fényt adott neki a

sötétben. Végül abbahagyták a nevetést, és egyre szaporábban vették a levegıt. Cam a lány selymes bırének minden négyzetcentiméterét érezte, a puhaságát és a megbocsátást. Szorosan magához ölelte, és egyre erısebben hatolt belé. A lány minden egyes lökésnél felkiáltott, és újra meg újra megcsókolta, a csókok és a kiáltások váltakozva olvadtak a férfi arcába. Most még erıteljesebben mozdult, csak hogy meghallja a remegı kiáltást: - Szeretlek! - kiáltotta szenvedélyesen. - Azt hiszem, mindig is szerettelek. Cam nem volt benne biztos, hogy Gina még hallotta. İ akkor egy olyan helyre tartott, ahová csakis a férje tudta elvinni. Erısen fogta a lány csípıjét, és olyan erıvel tolta magát, hogy Gina egy pillanatra felállt. Aztán felkiáltott, és a vállába kapaszkodva újra felkiáltott... Együtt voltak így, a sötétség viharos forróságában. Aztán a csöppet sem magányos sötétségben Cam a karjába kapta feleségét, és a földön heverı ruhákkal mit sem törıdve elsétált a szobájukba. A lány a vállára hajtotta a fejét, és olyan békés volt, mint egy alvó kisbaba. Cam finoman letette ıt az ágyra. Amely még az apja és a nagyapja ágya volt. Arra az ágyra, amelyen majd az ı gyermeke is születni fog. Vagy talán több is, ha tıle függ. Gyertyát gyújtott, csak hogy láthassa a lányt. Gina kinyitotta a szemét, arcán szégyenlıs mosoly jelent meg, amely már a hercegnı mosolya volt. - Jöjjön csak közelebb, felség – mondta álmos hangon. - Köszönöm – felelte Cam. - Máris jövök. És úgy is tett.

Epilógus A Girton-ház kertjének gyepjén

Teljesen egyértelmő volt, hogy a hercegnı túl sokat csókolgatja azt a kisbabát. Valahányszor Cam ránézett arra a szegény, csipkébe öltöztetett kisdedre, együttérzés fogta el. Még most is, ahogy a felesége és Helene a kis csomag fölé hajoltak, akit a hercegnı az ölében tartott. Cam figyelte, ahogy egy parányi kis ököl elkap néhány vöröses hajfürtöt, és nagyot húz rajta. Ez az én fiam, gondolta elégedetten, miközben Gina felsikoltott, aztán puszit nyomott a kisbaba arcára, amiért ilyen korán kezdi a csintalankodást. Helene felállt, amikor Cam közelebb lépett. - Gyönyörő kisfiú Maximillian – jelentette ki mosolyogva. Cam viszonozta a mosolyt. Egyre jobban kezdte megszeretni felesége barátnıit, éles nyelvükkel és katasztrofális házasságaikkal együtt. Nem mintha Esme férjhez ment volna. A hírnevét ugyan valóban megóvta Sebastian hazugsága, amellyel Ginát egy hamis házassági engedéllyel az ágyába próbálta csalni. Esme azonban mindennek ellenére visszavonult vidéki házába, és megesküdött rá, hogy a kisbabáján kívül senki másra nincs szüksége. Helene megérintette Gina vállát. - Mindjárt jövök, hozok egy takarót Maxnek. - Azzal elindult a ház felé. - Nem kell neki takaró – szólt utána Cam. - Add csak ide ezt a kis gazembert! - Max gurgulázva nevetett, és karját az apja felé nyújtotta. Cam szíve repesett a boldogságtól. - Hát nem ez a legokosabb baba a világon? - kérdezte Gina, és a férje karjába kapaszkodva csodálta a kisfia arcát. - Felismeri az apukáját. - Mamaaaaa – szólalt meg Max.

- És beszélni is tud! A nevemet már ki tudja mondani. Pedig a dadus azt mondta, egyéves kora elıtt nem fog megszólalni. És tessék, itt van: négy hónaposan beszél! Mert senki nem tudta, milyen okos vagy, igaz mézescsuprom? Azt hitték, te is olyan vagy, mint a többi kisbaba. Gina visszavette karjába a babát, és csókokkal árasztotta el finom, puha arcocskáját és az arcát övezı koromfekete hajfürtöket. Cam szeme elhomályosult. Két kezébe vette a kisfia arcát. Gina a férjének támaszkodott, és ketten figyelték Max hatalmas, fogatlan ásítását. Max kis kezével megfogta az apja egyik ujját, és várakozóan fordult anyja felé. - Azt hiszem, tejet akar – jegyezte meg Cam, és büszke volt rá, amiért kitalálta a kisfiú gondolatát. - Kis mézescsuprom! - gıgicsélte Max mamája. Nem volt képes abbahagyni a kisfiú puszilgatását. Nem mintha a babát ez zavarta volna. - Emlékszel, amikor anyám naplójáról meséltél? - kérdezte Cam, miközben Max hajfürtjeivel játszadozott: az ujjára csavart egyet, majd elengedte. - Persze hogy emlékszem – felelte Gina szórakozottan. Leült, és úgy rendezgette el köntösét, hogy meg tudja etetni Maxot. - Arra a részre emlékszel, amikor az én fekete hajfürtjeimrıl írt? - Bizony – felelte Gina -, pontosan úgy festette le ıket, mintha csak a mi Maxunk hajacskájáról beszélne. Cam letérdelt gyermeke elé, és egyenesen feleségére nézett. - Csakhogy én kopasz voltam, szerelmem. Egészen kétéves koromig. Én voltam az egyetlen a környéken, akinek nem volt haja, egyáltalán. De legalább most már tudjuk, kitıl örököltem lenyőgözı képzelıerımet. Gina elmosolyodott. Cam megcsókolta gyönyörő feleségét. És ez lehetett a többezredik csók, amit az elmúlt két évben váltottak. Cam képtelen volt visszafogni magát, újra és újra megcsókolta az ı szerelmetes hercegnıjét, annak ellenére, hogy bárki megláthatta ıket, hiszen szikrázóan sütött a nap. Márpedig Maximillian Camden Serrard, Girton legifjabb hercege, élénk érdeklıdéssel bámulta az ı csodálatos szüleit.

Néhány megjegyzés a házasság ritka meglepetéseirıl: az elismerésrıl és az érvénytelenítésrıl

Az 1590-es évek vége felé Essex grófja hosszú évekig tartó útról tért haza a kontinensrıl. Amikor belépett egy bálterembe, meglátott egy gyönyörő nıt táncolni. Egy közelben álló vendégtıl megkérdezte a hölgy nevét. A felesége volt. 1810-ben a legtöbb férj elismerte a feleségével kötött házasságát, és nem kereste a házasság érvénytelenítését. Az arisztokrácia körében azonban elıfordult, hogy érvénytelenítettek egy-egy házasságot. Az Essex családban például történt egy ilyen házassági érvénytelenítés. 1785-ben az ötödik Berkeley gróf házasságot kötött, majd késıbb érvénytelenítette azt, és 1796-ban ugyanazt a hölgyet újra elvette. Gina és Cam házasságának érvényessége két alapvetı tényezıtıl függött volna: Gina törvénytelen származásától és a lány fiatal életkorától. Gina ugyanis tizenkét éves kora elıtt lépett frigyre Cammel. Abban az idıben a törvények szerint, amennyiben a pár mindkét tagja ellenezte a házasságot, miután nagykorúvá vált, mindkettıjüknek jogában állt új házasságot kötni. Továbbá, mivel Gina házasságon kívül született, Gina házassági anyakönyvi kivonatán a név csupán feltételezésen alapult, és nem hivatalos dokumentumokon. A lady Cranborne által adoptált lánynak adott név jogilag nem volt érvényes, és több házasságot is érvénytelennek minısítettek ezen az alapon. A történetben csupán fikció, hogy Pierre Fabergének, aki 1800-ban emigrált a balti Livonia tartományba, volt egy Franz nevő testvére, aki Párizsban maradt. A Fabergé család hagyományosan ötvösmesterséggel foglalkozott. Kutatásaim során arra jutottam, hogy elıszeretettel látták el az általuk készített mőtárgyakat fémvasalatokkal. Franz alabástromszobrokat készített ily módon, míg Peter nyitható alabástromtojásokat készített. Peter unokája, Carl pedig tökéletességre vitte a kinyitható miniatőr tárgyakat, a Fabergé-tojások formájában.