General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

Romantikus Regények

Catherine Anderson

FELKELŐ NAP

General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

A mű eredeti címe Early Dawn Copyright © 2010 by Adeline Catherine Anderson Hungarian translation © Bodor-Horváth Kata © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította BODOR-HORVÁTH KATA Szerkesztette JOLSVAI JÚLIA A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN készítette

ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 266 9 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt, 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető K1SS-PÁLVÖLGYI LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZALA BOGLÁRKA Készült 22 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3212-11

Prológus 1887 júniusa

M

atthew Coulter sistergésre, enyhe petróleumszagra és halvány lámpafényre ébredt. Szinte vakító fájdalom nyilallt a fejébe a bal szemöldökétől a halántékáig. Ahogy összpontosítani próbált, szörnyű rémület fogta el. Miután megszokta a szeme a fényt, rájött, hogy gyerekkori kis szobájában fekszik, amely olyan apró, érdes deszkafalú, négyszögletes helyiség, hogy alig fér el benne egy gyerekágy, egy komód és egy kis szekrény. Különös. Öt évvel ezelőtt nősült meg, és azóta egyetlenegyszer sem töltötte az éjszakát a szüleinél. De semmi kétség, most náluk van. Anyja ír gulyásának ismerős illata a konyhából beszivárogva az orrát csiklandozta. Pompás báránybordasült illata terjengett a levegőben, és a felesége, Olivia által csak ritkán használt kakukkfű összetéveszthetetlen illata töltötte be a szobát. Matthew sóvárogva gondolt vissza az alvás sötétjére, amely nemrég még körbevette, de ahogy egyre éberebb lett, a rettegés mindinkább erősödött benne. Valami baj történt. Valami szörnyű nagy baj. Ám a feje annyira hasogatott, hogy képtelen volt felidézni, mi is volt az. – Anya? – krákogott, és halk nyögéssel fel akart könyökölni, de az oldalába nyilalló éles fájdalomtól nem kapott levegőt. Megfordult vele a szoba, mintha a fény mögött rejtőző árnyak táncolni és himbálózni kezdtek volna. Megkapaszkodott a matrac szélében, hogy le ne essen a földre. Mi a fene történik? Úgy érezte,

CHATERINE ANDERSON

4 FELKELŐ NAP

mintha az összes csontja eltörött volna, miközben a fájdalom a halántékában a szíve minden dobbanásakor beléhasított. – Anya! Egy elmosódó, kék ruhás női alak jelent meg a boltív alatt. – Matthew! Hál' istennek! – enyhe ír akcentusának dallama oly ismerős volt a férfi számára, akár a saját hangja. – Már kezdtük azt hinni, hogy sosem ébredsz fel! Matthew visszadőlt a párnára, és lehunyta a szemét. Az anyja eközben leült mellé, és hűvös, nyugalmat árasztó kezét a fia arcára tette. Ez a mozdulat Matthew-t a gyermekkorára emlékeztette, amikor, ha megbetegedett, az anyja megmérte a lázát, és gondosan ápolta. Mielőtt újra kinyitotta volna a szemét és anyjára nézett volna, adott magának egy percet, hogy átadhassa magát az érzésnek. Hattie Coulter ötvenhat évesen is csodálatos nő volt, fekete hajjal és olyan mélykék szemekkel, mint a nyári égbolt. Az évek során bőre ugyan ráncossá vált, de a kor úgy hagyta rajta a nyomát, amilyenek az apró repedések egy régi olajfestményen: csak fokozta a szépségét. – Hol van Livvy? – kérdezte Matthew rekedten. Anyja elvette kezét az arcáról, és ökölbe szorítva az ölébe helyezte. Matthew azonnal tudta, hogy valami baj van. A gondolat, hogy valami történt a feleségével, rémülettel töltötte el. – Anya? – kérdezte még határozottabban Matthew. – Hol van Olivia? Hattie felugrott. – Egy perc múlva visszajövök, drága szívem. Szólnom kell apádnak, hogy felébredtél. Matthew figyelte, ahogy kisiet a szobából. Sötét gondolat fészkelte be magát a fejébe; valami baljós és képtelen gondolat, amelyről tudomást sem akart venni. Karját a szeme elé emelte, hogy a fény ne zavarja, majd rögtön meg is bánta: bal halántékába éles fájdalom hasított. Elgémberedett ujjaival óvatosan kitapogatta a fején lévő kötést. Valamilyen sérülés? Nem tudott felidézni semmilyen balesetet, de mivel élete jelentős részében lovakkal dolgozott, tudta, hogy nem emlékezne rá, ha fejbe rúgták volna.

CHATERINE ANDERSON

5 FELKELŐ NAP

Matthew már majdnem meggyőzte magát, hogy egy ló rúgta meg, amikor meghallotta apja csizmájának kemény kopogását a konyhapadlón. Egy pillanat múlva az idősebb Matthew Coulter jelent meg az ajtóban. Napbarnított, cserzett arcát aggodalom redőzte, kék szemére szomorúság árnya ült. Lassan közeledett az ágyhoz, miközben felesége puha léptekkel követte. A tőle megszokott nyíltsággal vágott bele, nem fecsérelte az időt szószaporításra. Feleségénél markánsabb akcentussal így szólt: – Anyád azt mondja, hogy nem emlékszel, fiam, a történtekre, és azt kérdezted, hol van Olivia – megköszörülte a torkát. – Légy erős, fiam, mert nem vagyok a szavak embere, és nem tudom úgy mondani, hogy ne fájjon. A te Livvydet egy gengszterbanda meggyilkolta egy három héttel ezelőtti éjszakán. – Micsoda?! – Matthew nem tudta felfogni a fejében kavargó szavakat. Maga elé képzelte Olivia drága arcát, bársonyos barna szemét és gyengéd mosolyát. Halott? Hiszen annyira fiatal! Nem lehetséges! Az apja bizonyára téved. – Nem! – tört fel Matthew-ból a fájdalom. – Nem! Az apja megrázta a fejét, és az ágy szélére rogyott. – Sajnálom, fiam. El sem tudod képzelni, mennyire fáj, hogy nekem kell ezt neked elmondanom. Mi is nagyon szerettük őt, anyád és én. Olyan volt nekünk, mintha a saját lányunk lett volna. Bár szörnyű fájdalom kínozta, Matthew hitetlenkedve rázta a fejét. – Nem! Ahogy megint elsuttogta ezt a szót, apja szemének sötét szomorúságából már tudta, hogy nem tévedés, Olivia meghalt. A szobára rátelepedő csend megértette vele, hogy igaz. Az anyja nem szólt közbe, hogy az apjának nincs igaza, és nem is próbálta Matthew-t azzal megnyugtatni, hogy végül majd minden jól alakul. – Hogyan? – Matthew kényszerítette magát, hogy megkérdezze. – Gengszterek? De errefele nincsenek is... A mi környékünk biztonságos. – A seriff szerint a Sebastian banda volt – idősebb Matthew Coulter megköszörülte a torkát. – Te is hallottál már róluk. CHATERINE ANDERSON

6 FELKELŐ NAP

Olvastunk róluk a Crystal Falls Courier-ben néhány hónapja. Pár nappal a téged és Livvyt ért támadás után újra lecsaptak Medford közelében. Agyonlőttek egy fiút, aki meg akarta akadályozni, hogy ellopjanak néhány lovat. Átkozottul el akarják kapni a Sebastianokat mindenhol a Vízválasztótól nyugatra. Egy különítmény Sacramentóból már a sarkukban volt. A banda, hogy megpróbálja lerázni őket, errefelé került – az idős férfi hangja majdnem olyan rekedt lett, mint Matthew-é. – Te és Livvy, nos, amennyire meg tudtuk állapítani, épp egy piknikről tartottatok hazafelé a szurdokból. A banda minden bizonnyal a fák mögül ugrott elő teljesen váratlanul, és körbevették a szekeretek. Nem volt nálad fegyver, így nem sokat tehettél. Livvy... ő... – hirtelen abbahagyta, mintha a torkán akadt volna a szó, majd bütykös, munkától kérges kezét csontos arca elé emelte. – Nos, csak imádkozni tudunk, hogy gyorsan történt, ami történt, és nem szenvedett túl sokat. A Doki szerint te már elveszítetted az eszméletedet, amikor megtörtént. Pisztollyal fejbe vertek, majd amikor a földre rogytál, összerugdostak, végül mellkason lőttek és otthagytak, mert azt hitték, meghaltál. A Doki minden tőle telhetőt megtett, de nagyon rossz bőrben voltál: a bordáid szétzúzva, egy lyuk volt a szíved közelében, és volt egy fejsérülésed, amelyet nem tudott kezelni. Anyád imái és gondoskodása nélkül talán már el is veszítettünk volna. Matthew anyja a kötényét morzsolgatva közelebb húzódott az ágyhoz. – Ez így igaz, drágám. Szinte egy szemhunyásnyit sem aludtam, mióta hazahoztak. Egy hajszálon múlt az életed. Attól féltünk, hogy sohasem térsz magadhoz. Matthew azt kívánta, bárcsak így történt volna. Az ő édes Livvyje halott? Nem akarta elhinni. Hogyan történhetett bármi ilyesmi, és hogyan lehetséges, hogy nem emlékszik rá? Zavarban lévén amiatt, hogy apja előtt elveszíti önuralmát, Matthew hasra fordult, és bár a halántéka pokolian fájt, az arcát a párnába temette, hogy zokogását elfojtsa. – Óvatosan, Matthew! – kiáltott fel az anyja. – Szétnyílnak a sebeid! CHATERINE ANDERSON

7 FELKELŐ NAP

De Matthew már nem törődött a sebeivel. Azt remélte, hogy az összes felszakad, és ő gyorsan elvérzik. Livvy. Az esküvőjük napján megesküdött, hogy minden bajtól megvédi őt. És most csúfos kudarcot vallott, olyat, amilyet egyetlen férjnek sem volna szabad elkövetnie, csak azért, mert nem vitt magával fegyvert egy ártatlan kis piknikre. Érezte, ahogy az apja keze megpihen a vállán. – Magadra hagyunk egy kis időre. Vannak helyzetek, amikor egy férfinak egyedül kell lennie. Matthew a lélegzetét is visszatartotta mindaddig, amíg a szülei el nem hagyták a szobát, majd olyan zokogás tört ki belőle, hogy az egész teste rázkódni kezdett. Livvy. Gyermekkora óta szerette őt. Hogy tud majd nélküle szembenézni az élettel? Meghallotta, hogy a folyosón testvére, Hoyt dörmög valamit, de nem tudta kivenni, hogy mit. Az idősebb Coulter válaszát viszont hallotta: – Nem hiszem, hogy sok mindenre emlékszik, és szerintem nem lenne jó ötlet már most megismertetni a többivel. Semmi értelme egyszerre mindent rázúdítani. – De apa! – ellenkezett Hoyt, most már hangosabban. – El kell mondanod neki! Ha nem teszed meg, valaki meggondolatlanul kikotyog valamit. Jobb óvatosan feltárni előtte az igazságot. – Pszt! Csöndesebben, ti ketten! – szólt rájuk anya. Matthew a hátára fordult, hogy jobban hallja a folyosón zajló beszélgetést. Mi az, amit az apja nem mondott el neki? Livvy halott volt. Mi a fene lehet még ennél is rosszabb? Hoyt ismét suttogva folytatta. – Az isten szerelmére, a feleségét brutálisan megerőszakolták, és azok a szemét gazemberek késsel kicsipkézték a bőrét, mielőtt elvágták a torkát. Ezt nem hallgathatod el előle! Előbb vagy utóbb úgyis a tudomására jut, és jobb, ha tőled tudja meg. – Lehet – egyezett bele az apja –, de nem ebben a pillanatban. Először fel kell épülnie. Matthew összeszorította a szemét. Ó, istenem! Hirtelen elkezdett kitisztulni annak a délutánnak az emléke, gyorsan és kegyetlenül. CHATERINE ANDERSON

8 FELKELŐ NAP

Minden eszébe jutott. Próbálta leállítani a filmszerűen pergő képeket, de azok egyre gyorsabban követték egymást. Livvy. Látta, ahogy a napfény ferdén átsüt a faágak között, és megpettyezi az édes arcát. Hallotta a kacaját. A pikniken mondta el Matthew-nak, hogy végre várandós – boldogok voltak, és izgatottan várták, hogy hazaérjenek, és megosszák örömüket a szüleikkel. Hirtelen hat lovas férfi bukkant fel a közeli erdőből, és körbevették a szekerüket. Ó, istenem! A gengszterek állig fel voltak fegyverkezve. Az értékeiket követelték, de sem Matthew-nál, sem Oliviánál nem volt semmi olyasmi, amit odaadhattak volna nekik. Matthew arany zsebórája épp az ékszerésznél volt javításon, Livvy jegygyűrűje pedig nem sokat ért. Azok a szemétládák ezért kiráncigálták Oliviát a szekérből. Amikor Matthew odaugrott, hogy megvédje, két alávaló gazember megragadta á karját, miközben egy harmadik addig ütlegelte a pisztolymarkolatával, amíg el nem veszítette az eszméletét. Mikor Matthew arccal a porban elterült a szekér mellett, rugdosni kezdték. Csizmájuk orrát annyira mélyen mélyesztették a húsába, amennyire csak tudták, hogy a lehető legnagyobb fájdalmat okozzák neki. Amikor belefáradtak a játékba, aljas szándékkal megint Olivia felé fordultak. Matthew kétségbeesetten próbált megmozdulni, de a teste nem volt hajlandó engedelmeskedni. Nem tudta felemelni a fejét. A messzi távolból hallotta, ahogy Livvy újra meg újra a nevét kiáltja, majd végül szörnyű csend lett. Néhány pillanattal később az egyik gengszter visszatért Matthew-hoz, és a csizmája orrával a hátára fordította, majd mellkason lőtte. Matthew csupán ennyire emlékezett. Ezután már mindent sötétség borított. Könnyei fátyolán át bámulta a mennyezet gerendáit, és minden egyes idegszálával azt kívánta, bárcsak ő is meghalt volna. Ott feküdt a porban, miközben feleségét megbecstelenítették és meggyilkolták. Milyen férfi az ilyen? Nem nevezhető férfinak – határozott. – Egyáltalán nem nevezhető annak.

CHATERINE ANDERSON

9 FELKELŐ NAP

M

ég három hétbe telt, mire Matthew annyira felépült, hogy fel tudott kelni az ágyból, de még akkor is messze volt a teljes gyógyulástól. Törött bordái nem tökéletesen forrtak össze, így a légzés még mindig fájdalmat okozott neki. A golyó által ütött seb miatt – amely több kárt tett a vállában, mint a mellkasában – alig tudta használni a bal karját. Mivel a csípője is megsérült, bicegett. Amikor először lábra állt, úgy támolygott, mintha részeg lenne. Forgott vele a világ, émelygés kínozta. A szekrény melletti tükörben megnézve magát ráébredt, miért. A halántékán lévő vágás mély és majdnem tizenöt centi hosszú volt. Bár a haja már elkezdett nőni és kissé már elfedte a sebhelyet, az még mindig élénkvörös volt, és még az egycentis hajon keresztül is látni lehetett. Egy másik vágás húzódott a bal szemöldökétől a szemhéja tetejéig, amelynek tűvel és cérnával megrajzolt vonala a Doki ügyetlensége miatt lett ráncos. Egy másik csipkézett, karmazsinvörös vonal húzódott végig az arccsontja mentén. Matthew végighúzta remegő kezét a sebhelyeken. Édesanyja az előző nap borotválta meg, de talán jobb lett volna, ha nem vesztegeti erre az idejét. Matthew arca sosem volt szabályos, most pedig egyenesen torznak tűnt. A férfi, aki megdolgozta őt pisztolya markolatával, minden bizonnyal jobbkezes – gondolta Matthew. Ezt a tényt jól megjegyezte magának. Nem csoda, hogy szédülés fogta el állás közben. A fejsérülései akár meg is ölhették volna. A halántéksérülése elég mély volt ahhoz, hogy megsértse a szürkeállományát. Jó időbe telik majd, mire teljesen helyrejön az agya, addig pedig valószínűleg gyakrabban szédül majd, és többször kerülgeti hányinger, mint ahányszor jól érzi magát. Ennek ellenére Matthew eltökélte, hogy talpra áll. Amíg tehetetlenül feküdt az ágyban, rengeteg ideje volt gondolkodni, és újra meg újra visszajutott ahhoz a vitathatatlan tényhez, hogy egyetlen valamirevaló férfi sem hagyta volna, hogy egy csapat hitvány fattyú kegyetlenül megerőszakolja és megölje a feleségét. Most már túl késő volt ahhoz, hogy meg nem történtté tegye annak a rettenetes délutánnak az eseményeit, de isten a tanúja, hogy meg fogja bosszulni Livvy halálát. CHATERINE ANDERSON

10 FELKELŐ NAP

Matthew az első napon, amikor sikerült felnyergelnie lovát, Smokyt, belovagolt Crystal Fallsba, hogy a 44-es Winchesteréhez és a Colt revolveréhez lőszert vásároljon. Mielőtt hazaindult volna, megállt az ékszerésznél, ahol néhány héttel a támadás előtt hagyta az arany zsebóráját javíttatni. A tulajdonos, egy tekintélyes derékbőségű, kopaszodó, középkorú férfi, aki fekete kötényt viselt kifényesedett mellű és gallérú fehér inge fölött, ijedtnek tűnt, amikor először meglátta a sebhelyes arcú Matthew-t. Azután ünnepélyesen biccentett, és kövérkés tenyerét a fapultra tette. – Matthew – mondta üdvözlésképpen. – örülök, hogy talpon látom. Úgy fest, mintha egy grizzlyvel hadakozott volna, és elvesztette volna a csatát. – Nem grizzly volt az, és nem volt csata. Bárcsak lett volna! Az ékszerész megint bólintott. – A feleségem és én részt vettünk a szertartáson. Nem tudom elmondani, mennyire sajnáljuk, ami Livvyvel történt. Kicsi gyermekkora óta ismertük. Csodálatos kis teremtés volt, aki mosolyával mindig felvidította az embereket. Nagyon fog nekünk hiányozni. Matthew megérintette Stetson kalapjának karimáját, ennyi volt a válasza csupán. Nem tudott Oliviáról beszélni anélkül, hogy hangja remegni ne kezdett volna. – Gondolom, az órája miatt jött – az ékszerész megfordult, kinyitott egy kis fafiókot, és elővett belőle egy dobozt. – Csak egy leheletnyi tisztításra volt szükség. Nem kérek érte semmit. Matthew pillantása találkozott az idősebb emberével. – Mi, Coulterek nem fogadunk el adományt, Paulson. Dolgozott vele, és az idő pénz. – Akkor egy tízcentes elég lesz. Matthew a bal oldali nadrágzsebében kotorászott. A vállába nyilalló fájdalomtól megrándult az arca. Átnyújtotta a tízcentest, és jobb kezével megragadta a dobozt.

CHATERINE ANDERSON

11 FELKELŐ NAP

– Köszönöm, hogy nem adta el az órámat. Beletelt egy időbe, mire el tudtam érte jönni, és tudom, hogy általában csak harminc napig tárolja a dolgokat. – Ne aggódjon! Ezt az órát én gravíroztam Livvynek közvetlenül az esküvőjük előtt. Tudom, mennyire értékes lehet a maga számára. Matthew torka összeszorult. Megint megérintette kalapja karimáját, és kilépett a boltból. Amikor újra az utcán volt, kinyitotta a dobozt, és kivette belőle az órát. Az arany úgy csillogott a késő nyári napsütésben, mint a frissen köpült vaj. Belesajdult a szíve, ahogy megfordította az órát, hogy elolvassa a hátulján lévő feliratot. örök szerelemmel, Matthew. Mindörökké a tiéd, Livvy, 1882. Könnyek homályosították el a tekintetét, ahogy az órát az órazsebébe csúsztatta. Rájött, hogy a mindörökké nagyon hosszú idő, amivel Livvy nélkül kell majd szembenéznie. Nehézkesen szállt fel a lóra, és lassan poroszkált hazafelé, hogy kímélje a vállát és a bordáit. Öccsével, a nála két évvel fiatalabb Hoyttal a farm bejáratánál találkozott. A fiatalember napbarnított arca a Coulterek minden jellegzetességét magán viselte: egyenes orr, kék ír szem, erős állkapocs és négyszögletes, makacs áll. A maga csiszolatlan módján Hoyt jóképű férfi volt, de Matthew-hoz hasonlóan neki sem voltak finomak a vonásai. – Utánuk mész, ugye? – kérdezte Hoyt. Matthew bólintott. – Muszáj. A bűnük nem maradhat megtorlatlanul. – Akkor én is megyek veled – Hoyt lekapta fejéről viharvert kalapját, és vastag ujjaival beletúrt sötétbarna hajába. – Mi, Coulterek összetartunk. Így nevelt bennünket apa. Nem hagyhatom, hogy egyedül csináld végig. Matthew sóhajtott, és kezét a nyeregszarvra tette. – A papának itt van szüksége rád és a többiekre, Hoyt. Hálás vagyok, hogy felajánlottad, de nem fogadhatom el. – De nem szállhatsz szembe egyedül hat gonosztevővel! – Indulás előtt felfrissítem a lövéstechnikámat, és azután is mindennap gyakorolni fogok. Mire utolérem őket, olyan jó lövő leszek, mint ők. Minden rendben lesz – Matthew valójában nem CHATERINE ANDERSON

12 FELKELŐ NAP

törődött azzal, hogy a gengszterek megölik-e. Livvy nélkül már nem volt miért élnie. – Itt kell maradnod, ahol a leginkább szükség van rád. – Apa ellesz nélkülem néhány hétig. Zed és Gareth el tudja végezni pár hétig a munka rám eső részét. – A Sebastianokat régóta üldözik a rend őrei. Miért gondolod, hogy utolérem őket pár hét alatt? Lehet, hogy sokkal több időbe telik majd. Remélem, nem – de nem tudhatom. – Nem kellene utánuk menned úgy, hogy nincs veled senki, aki vigyázna rád, bátyó. Matthew úgy gondolta, anyjuknak fel kell rá készülnie, hogy elveszíti az egyik fiát. Felesleges lenne megduplázni a bánatát azzal, hogy Hoyt bőrét is vásárra viszi. – Ha kellene, ha nem, nem viszlek magammal, Hoyt – Matthew lépésre fogta lovát, hogy megkerülje a testvérét. – A családnak itt van szüksége rád. Ahogy Matthew a rönkfa istálló felé lovagolt, pillantásával végigpásztázta a farmot, amelynek a Lusta J. nevet adták. A névadást Matthew soha nem értette. Semmi lustaság nem volt a méhészkedésben és a lótartásban. Az apja vért izzadt, hogy elég földet tisztítson meg a növekvő szarvasmarhacsorda állomány számára, nem is beszélve arról a sokórányi munkáról, amelyre a tágas rönkház, a melléképületek és a kerítések megépítéséhez szükség volt. Idősebb Matthew Coulter még most, majdnem hatvanévesen is hajnalhasadástól késő éjszakáig dolgozott, ahogy mind a négy fia is. Az istálló bejáratánál Matthew lehuppant a lóról, a testét a jobb karjával megtámasztva, amíg a lába szilárd talajt nem ért. Egy kőhajításnyira állt tőle a kis gerendaház, amelyet Livvynek épített. De nem hagyta, hogy pillantása abba az irányba kalandozzon. Még nem járt arrafelé, mert rettegett az üres szobáktól. Ugyanúgy állnak, ahogy ő és a felesége azon a végzetes délutánon hagyták őket: Livvy Bibliája az éjjeliszekrényen, ünneplő cipője szépen az ágy alá tolva, a templomba járó ruhája pedig a hintaszék háttámlájára hajtogatva. Matthew nem tudta biztosan, el tudná-e viselni mindezt. CHATERINE ANDERSON

13 FELKELŐ NAP

De hamarosan muszáj lesz. Nem indulhat útnak néhány váltás ruha nélkül. Ad még magának pár hetet a gyógyulásra, miközben folyamatosan gyakorolni fogja a fegyverforgatást, majd ideje lesz elindulni. A felesége borzalmas támadás áldozatává vált, és ezt a számlát a Sebastian fiúkkal még rendeznie kell. Matthew addig nem nyugszik, amíg ő maga a föld alá nem kerül, vagy amíg a gengszterbanda minden tagja meg nem hal.

CHATERINE ANDERSON

14 FELKELŐ NAP

Első fejezet Három évvel később 1890 májusa

H

alvány, esőáztatta napfény szűrődött be a Pacific Express csipkefüggönyén keresztül. A nap árnyékmintát festett a fehér levélpapírra, amelyet Eden Paxton a kezében tartott. Miközben a luxusvonat Denver felé pöfögve egy újabb emelkedő tetejére ért, Eden megint elolvasta a levelet – legalább tizedszerre a héten. Ahogy a szavak jelentése eljutott a tudatáig, elkezdett szédülni, mintha tengeribeteg lett volna. A levél miatt egész élete kibillent az egyensúlyából, minden reménye, álma és terve szertefoszlott, akár a hajnali köd. Jegyese, John Parrish felbontotta az eljegyzésüket. Nem azért, mert már nem szerette őt, hanem mert a rátarti, befolyásos San Franciscó-i szülei kifogásolnivalót találtak Eden származásában. Nem tartották elég makulátlannak Eden családját, és ezért őt magát nem találták alkalmasnak arra, hogy John felesége és gyermekeinek anyja legyen. Johnnak még ahhoz sem volt bátorsága, hogy ezt személyesen közölje vele, inkább ezt a rettenetes levelet küldte. Öt évet pazaroltam el az életemből – gondolta Eden keserűen – egy elkényeztetett anyámasszony katonájára, akinek ahhoz sincs bátorsága, hogy szembeszálljon a szüleivel. Sőt mi több, John még azt sem tudta megakadályozni, hogy a szülei a lány rossz hírét költsék, hogy fiuk hírneve érintetlen maradjon. Nem nézik jó szemmel, ha egy férfi ok nélkül felbontja a jegyességét egy tisztességes fiatal hölggyel, ezért a Parrish család mindenkinek, aki CHATERINE ANDERSON

15 FELKELŐ NAP

csak meghallgatta őket, elsuttogta a csúf igazságot Eden törvénytelen származásáról. Cseppet sem törődtek vele, ezzel mennyire megkeserítik Eden vagy az anyja, Dory életét. Valahányszor mindez Eden eszébe jutott, szörnyű haragra lobbant. Előző reggel ő és az anyja szégyenkezve kellett hogy elhagyják a várost: régi barátaik elfordultak tőlük, nyilvános helyeken lekezelően bántak velük, és olyan házakban, amelyeket évek óta látogattak, nem látták őket szívesen. Számkivetettek lettek San Franciscóban, azon a helyen, amelyet egészen mostanáig az otthonuknak gondoltak. Ismerőseik megvetése éles volt, mint a kés. Hogyan hagyhatta John, hogy a szülei ilyen gyalázatosan viselkedjenek vele? Edent nem érdekelte, hogy vele mit csinált John. A városi élet kicsinyességeitől egyébként is felállt a szőr a hátán, sokszor felidegesítették a pletykálkodó barátok, akik leginkább a saját külsejükkel voltak elfoglalva. De attól megszakadt a szíve, ahogyan az anyjával elbántak. Az egyik előkelő család pimasz inasa olyan ellenségesen méregette Dory Paxtont, mintha utolsó semmirekellő lenne, és elzavarta a munkaadója tornácáról. Dory úriasszonyhoz méltóan viselte az elutasítást: fejét magasra emelve hagyta el a birtokot. De Eden sosem fogja elfelejteni a fájdalmat, melyet az anyja szemében látott. Mintha csak kitalálta volna lánya gondolatait, Dory karcsú ujjait Eden csuklója köré fonta, és lánya kezét a levéllel együtt az ölébe kényszerítette. – Kérlek, drágám, ne aggódj többé miattam! – a törékeny, szőke hajú, bársonyosan kék szemű Dory megjátszott mosollyal nézett rá. – Évek óta szerettem volna közelebb lakni a testvéreidhez. Őszintén. Valahányszor meglátogattuk őket valamelyikőjük farmján, a szívem majdnem megszakadt, amikor eljött a búcsú ideje. Arra gondoltam, hogy odaköltözöm hozzájuk. Az volt az egyedüli oka, hogy mégsem költöztem el, hogy nem tudtam volna elviselni a gondolatot, hogy elhagyjalak téged. Annyira szerelmes voltál Johnba. Bár úgy tűnt, az életed sínen van, nem lehettem egyszerre két helyen, ezért a maradás mellett döntöttem.

CHATERINE ANDERSON

16 FELKELŐ NAP

Eden már nem volt biztos benne, hogy valaha is igazán szerette Johnt. Ejtett ugyan néhány könnyet, miután megkapta levelét, de azután felülkerekedett benne a harag. Hol volt a szívfájdalom, amelyet éreznie kellett volna? Miért nem volt feldúlt és kétségbeesett? Ha egy nő igazán szeret egy férfit, bizonyára mást is érez a felháborodáson és a férfi eltűnése miatt érzett titkos megkönnyebbülésen kívül. Ez a gondolat aggasztotta Edent. Hogyan értelmezhette teljesen félre saját érzéseit? És ami még nyugtalanítóbb: miért nem vette észre sosem, mennyire gyenge és gerinctelen John, amikor szembe kell szállnia a szüleivel? Eden jó emberismerőnek tartotta magát Négy idősebb bátyja mellett már fiatal korában megtanulta, hogy nem minden férfi megbízható. Ennek ellenére megbízott Johnban, hitt a gyenge kifogásainak a menyegzőjük halogatásakor, és soha, egyetlenegyszer sem jutott eszébe, hogy a férfi talán már nem akarja elvenni őt. Talán azért érzett csupán haragot, mert John tiszta bolondot csinált belőle. De Eden egyik jó tulajdonsága éppen a büszkesége volt. Nem tudta elviselni, ha nevetségessé tették. – Minden rendben lesz – folytatta Dory. – Majd meglátod. Emlékszel, milyen csodálatos volt, amikor a kaliforniai farmon éltünk, mielőtt Ace elkezdett nyerni a kártyán? Az öreg Joseph halála után, dacolva a nehézségekkel, összefogtunk, és nagyon közel kerültünk egymáshoz, igazi család lettünk. Tényleg nem tehetett róla, de Eden arra gondolt, a farm szó túlzó kifejezés azzal az egyenetlen darabka földdel és a háromszobás kulipintyóval kapcsolatban, melyet otthonuknak kényszerültek nevezni, amikor végre megérkeztek Kaliforniába. Különben az anyjának igaza volt. Rengeteg csodálatos emlékük van azokból a keserves, embert próbáló évekből: a lövészet gyakorlása, a vadászatok, a játék a kertben a napi munka után, majd a gyülekező a vacsorához, a hálaadás az ételért – bármily egyszerű dolgok legyenek is ezek. Később, amikor Ace elkezdett nyerni a kártyán, hirtelen drámaian megjavultak a körülményeik – mintha valóra vált volna minden álmuk. Amikor felötlöttek benne a kedves gyerekkori

CHATERINE ANDERSON

17 FELKELŐ NAP

emlékei, gyakran felidézte a kulipintyót és a rendkívüli szeretetet, amely átmelegítette a huzatos szobákat Dory, folytatva a témát, tovább fecsegett: – Tudod, Ace igen jól jövedelmező vállalkozásokba fektette a pénzem az elmúlt években. Hamarosan megkapom a San Franciscó-i ház eladásából származó hasznot is. Rengeteg készpénzünk lesz az újrakezdéshez. No Name barátságos kisváros. Biztos vagyok benne, hogy mindketten imádni fogjuk. Eden remélte, hogy így lesz, de a lelke mélyén kétségek gyötörték. Egyrészt, anyja megszokta a városi életet, és jól alkalmazkodott hozzá. Élvezte a művészeti kiállításokat, a jól felszerelt nyilvános könyvtárat, a bőséges vásárlási lehetőségeket és a különféle társadalmi eseményeket. A coloradói No Name e lehetőségek közül kevéssel szolgálhatott. Ráadásul félő, hogy Eden hihetetlen hasonlósága sógornőjéhez, Caitlinhez, gyanakvást kelt majd. A No Name-i emberek lenézik majd Doryt, ha megtudják az igazságot: a város részeges bolondja, Connor O'Shannessy, Caitlin néhai apja huszonnégy évvel ezelőtt gonosz módra kihasználta Doryt, és törvénytelen gyermeket nemzett neki, Edent. Lehetséges, hogy No Name előkelő polgárai nem öltözködnek olyan előkelően, mint Dory hűtlen San Franciscó-i barátai, de a házi szőtteseik mögött épp olyan álszentek és szűklátókörűek lehetnek. Egyikőjük sem akar majd érintkezni Edennel és a nővel, aki életet adott neki. Eden megtartotta ezt a gondolatot magának, begyűrte John levelét gyöngyös retiküljébe, és bezárta a táskát. Az elmúlt héten Dory egyik támadást a másik után szenvedte el, és a lányának nem volt szíve újabb csapást mérni rá azzal, hogy a falra festi az ördögöt. Ráadásul Eden talán rosszul gondolja, és No Name kedves lakosai tárt karokkal várják őket. Ha nem így lesz, Eden ráér akkor szembenézi a problémával. Most jólesett végre mosolyt látni az anyja arcán. – Csodálatos lesz megint nap mint nap látni a bátyáimat – mondta Eden erőltetett vidámsággal. – A kis Ace már elmúlt kétéves! El tudod hinni? Fogadni mernék, hogy imádnivaló! – Körülbelül egyidős a mi kis tejfölszőke útitársunkkal – válaszolta Dory. CHATERINE ANDERSON

18 FELKELŐ NAP

A mögöttük ülő gyermek említése hallatán Eden hátranézett a válla fölött, hogy rámosolyogjon a fiú anyjára. A karcsú, barna hajú asszony figyelemre méltó türelemmel szórakoztatta a gyermekét végig az út során: mesét olvasott neki, játszott vele, és segített neki a rajzolásban. A kis kölyök azonban alkalmanként kiszabadult a folyosóra, és eszeveszetten rohangálni kezdett, hogy felesleges energiáit levezesse. Akárhányszor megállt Dory mellett, az idős hölgy érdekes tárgyakat varázsolt elő neki a retiküljéből. Különösen tetszett neki Dory kis tükre és jókora kulcscsomója. Eden újra az anyjához fordult és megszólalt: – Amennyire hiányoznak a bátyáim, annyira izgatottan várom már, hogy lássam a kicsiket is. Van egy unokahúgom, akit még soha nem láttam! Ace utolsó levelében azt írta, hogy a kislány már mosolyog és gagyogni próbál. Olyan jó lesz játszani vele! – Dory Sue Keegan volt a legújabb jövevény Ace gyarapodó családjában. Eden nem helyeselte, hogy a szülők élő családtagjaikról nevezzék el a gyermeküket. Szerinte ez a gyakorlat csak felesleges zavart okoz a gyerekekben. Annak viszont örült, hogy az anyját boldoggá teszi, hogy a kisbaba az ő nevét viseli. – Ha olyan gyönyörű, mint amilyennek Ace mondja, öröm lesz vele együtt lenni. Szerinted lehetséges, hogy idősebb korában bebarnul majd a kék szeme? Dory bólintott. – Lehet, de remélem, nem. Caitlin hófehér arcbőrével és Ace fekete hajával lélegzetelállítóan néz majd ki, ha a szeme kék marad – Dory Eden arcát vizsgálta, és közben enyhén összevonta a szemöldökét. – Ha a baba annyira hasonlít Caitlinre, mint ahogy azt Ace állítja, akkor pontosan ugyanúgy néz ki, ahogy te. Ez milyen érzés lesz neked? Nagyon megijedtél akkor is, amikor először találkoztál Caitlinnel. Amikor Eden először találkozott Ace feleségével, jóval többet érzett egyszerű ijedtségnél. Olyan volt, mintha a saját tükörképe nézne vele szembe, és ez a lelke mélyéig megrázta. Caitlin kicsit alacsonyabb volt Edennél, de egyébként annyira hasonlítottak egymásra, mintha ikrek lennének. Ugyanazok a finom arcvonások, CHATERINE ANDERSON

19 FELKELŐ NAP

nagy, kék szem és a lángvörös haj. Amíg nem találkozott Caitlinnel, Eden látszólag elfogadta, hogy Connor O'Shannessy a biológiai apja. De egészen addig, amíg nem állt szemtől szemben a sógornőjével, és nem látta a saját szemével a közös apa cáfolhatatlan bizonyítékait, nem volt fontos számára ez az egész. – Nem lesz semmi gond, anya. Megszerettem Caitlint. Te is tudod. Nem ő tehet arról, amit az apja... az apánk tett – Eden megsimogatta az anyja kezét, hogy megnyugtassa. Amikor megtudta az igazságot az igazi apjáról, Eden szörnyen mérges lett Doryra azért, hogy oly sok éven át hazudott neki. Ahogy azonban telt az idő, megértette, hogy az anyja jót akart. A házasságon kívüli gyerekeket nem kedvelik a jobb körökben. Avval, hogy Dory eltitkolta az igazságot, tömérdek támadástól kímélte meg gyermekkorában Edent. Ha a San Franciscó-iak tudtak volna Eden törvénytelen voltáról ás arról, hogy csaló és gyilkos az apja, pokollá tették volna az életét. – Élvezni fogom, hogy van egy kis unokahúgom, aki ugyanúgy néz ki, mint én. Visszadőlve a bőrülésbe, Eden új beszédtémán gondolkozott. A múlt felelevenítése mindig felzaklatta Doryt, ami nem is csoda, hiszen szegény asszony olyan megpróbáltatásokon ment keresztül, amelyeket nem sok nő élt volna túl. – Megszomjaztam. Vajon lehet itt limonádét kapni? Dory rápillantott az aranyórára, amely ruhájának plisszírozott selyemmellényéhez volt tűzve. – Majdnem dél van. Átmehetnénk az étkezőkocsiba egy kicsit korábban is. Én már úgyis éhes vagyok. – Nagyszerű ötlet! – Eden felemelte a karját, hogy megigazítsa a kalapját, a legyező alakú, vörös tollakkal és műkanárival díszített furcsa alkotást. Az egyik jó dolog abban, hogy No Name-be költöznek az, hogy többé nem kell majd olyan divatot követnie, amelyet nevetségesnek talál. A bátyjai jót fognak nevetni, amikor meglátják a madárral a fején, és bizonyára megmosolyogják majd a magasított nyakú blúzát és harang alakú szoknyáját is. Felállt és a kezét nyújtotta anyja felé, hogy felsegítse. – Ha korán érkezünk, oda ülünk, ahova akarunk. CHATERINE ANDERSON

20 FELKELŐ NAP

– És talán helyet foglalhatunk annak a fiatalasszonynak is a tejfölszőke kisfiával – javasolta Dory. – Olyan édes kisgyerek! Eden megint hátrapillantott, hogy rámosolyogjon a fiatal anyára. A kisfiú épp fészkelődött az ülésén, és duci kis öklével a szemét dörzsölgette. Eden együtt érzett vele. A San Franciscóból Denverig tartó vonatút eleinte mindig izgalmasnak ígérkezett, de az újdonság varázsa gyorsan elmúlt, még a felnőttek számára is. – Csatlakoznának hozzánk ebédre? – kérdezte a barna hajú nőtől. – A nevem Eden, Eden Paxton. Az édesanyám Dory. Nagyon örülnénk a társaságuknak. – Helen Rodericks – mondta a nő, és előrehajolt ülésén, hogy megszorítsa Eden kezét. – Boldogan csatlakozunk önökhöz. Köszönjük szépen a meghívást. Eden megpaskolta a kisfiú állát. – És téged hogy hívnak, fiatalúr? A gyerek érthetetlenül motyogott valamit, Helen megismételte: – Timothy. – Szia Timothy! Örülök, hogy megismertelek – majd Helen felé fordulva hozzátette: – Talán el tudjuk szórakoztatni őt evés közben, hogy kivételesen ön is nyugodtan elfogyaszthassa az ebédjét. Helen elnevette magát, és hálásan nézett Edenre. – Az csodálatos lenne. Kezd nagyon nyugtalanná válni, én meg már kifogytam az ötletekből, amelyekkel elterelhetném a figyelmét. – Én is kezdek nyugtalanná válni – mosolygott Eden. – A Mindentudó Enciklopédia szerint a modern vonatok átlagosan nyolcvan kilométeres óránkénti sebességgel haladnak, de ez itt biztosan nem. A barna hajú nő megint nevetett, miközben letette Timothyt, és felállt a helyéről. – Bárcsak olyan gyorsan haladnánk! Akkor már valamikor kora reggel odaértünk volna Denverbe. – De csak késő éjjel fogunk megérkezni – Eden kisimította a selyemszoknyáját. – Az utazókosztümöm rettenetesen összegyűrődik, mire végre megérkezünk. Ha Denverbe érünk, még át

CHATERINE ANDERSON

21 FELKELŐ NAP

kell szállnunk a dél felé menő vonatra, amely No Name-be visz minket. – Rengeteg itt a meredek emelkedő – vágott közbe Dory. – Nincs olyan vonat a földön, amely nyolcvan kilométeres sebességgel fel tudna menni ezekre a hegyekre. Épp, amikor Eden megfordult, hogy megfogja a retiküljét, a vonat hirtelen megbillent. Súrlódó fém hangja töltötte be a levegőt, miközben Eden nekicsapódott az előtte lévő ülésnek. Az ütközés a derekánál lökte meg, és alig tudta megtartani az egyensúlyát, hogy ne essen el. Az átkozott kalapja, amelyet hajtűkkel rögzített a fejéhez, lerepült, és néhány hajszálát is kitépte. Anyjáért aggódva Eden Dory könyöke után tapogatózott. – Timothy, jól vagy? – sikoltott Helen mögöttük. – Beütötted a fejed? – Édes istenem! – kiáltott egy férfi valahol a kocsi hátuljában. – Biztos összeütköztünk egy másik vonattal! – Vagy kőtörmelék van a síneken – mondta idegesen egy másik férfi. – Esküszöm, jobbat vártam annyi pénzért, amennyibe a jegy került. – Anya, megsérültél? – kérdezte Eden, és segített Dorynak visszanyerni az egyensúlyát. Dory fürgén összeszedte magát, megigazította tollakkal díszített kalapját, kisimította sonkaujjú kabátjának mandzsettáját, és elrendezte bársony utazókabátját. – Istenem, de megijedtem! Jól vagyok, kedvesem, jól vagyok – Dory aggódó pillantást vetett a mögöttük síró kétévesre. – Timothy jól van? Helen a fia fölé hajolva válaszolt: – Lett egy kis dudor a homlokán, de szerintem nem történt komoly baja. – Kíváncsi vagyok, mi a fenének mentünk neki – gondolkodott hangosan Dory. Eden épp válaszolni akart, amikor távoli durranások hangját hallották.

CHATERINE ANDERSON

22 FELKELŐ NAP

– Ó, édes Jézus, könyörülj rajtunk! – kiáltott fel egy nő remegő hangon a folyosó másik oldalán. – Rablótámadás! Mindannyiunkat meg fognak ölni! Helen karjába kapta tejfölszőke fiát. – Talán csak elromlott valami! Eden túl sok időt töltött már fegyverek közelében ahhoz, hogy ezt elhiggye. Semmi kétség afelől, hogy a tompa durranások lövések hangjai voltak. A vonatot hamarosan kirabolják. Eden gyorsan helyet cserélt az anyjával. – Mit csinálsz? – kiáltott Dory. Eden tisztában volt vele, hogy nem vallhatja be, hogy azért akar a folyosó közelében ülni, hátha erőszakra kerül sor. Dory idősebb és törékenyebb. A lánya sokkal gyorsabban felépülne bármilyen sérülésből. – Csak látni akarom, mi történik – Eden miközben beszélt, leült, csipke zsebkendőt terített az ölébe és elkezdte kikapcsolni a mellényén lévő gyémántbrosst. – Vedd le az ékszereid, mama! Ha ez rablás, az értékeinket akarják majd. De ha együttműködünk, minden rendben lesz. Dory csettintett egyet a nyelvével. – A jegygyűrűmet nem adom. Nem ér sokat, de nekem nagyon sokat jelent. – Akkor dugd a mellényzsebedbe, és minden mást adj ide nekem! – válaszolt Eden. Felemelte a hangját, és a többi utashoz fordult. – Ha nagyobb baj nélkül szeretnék túlélni ezt a szerencsétlen helyzetet, tegyék az összes ékszerüket és pénzüket egy zsebkendőbe, hogy szükség esetén vita nélkül átadhassák. – Ó, drága istenem! – kiáltott fel egy nő. Egy másik megvetően felhorkant. – Nem vagyok hajlandó odaadni a rubinkarkötőmet! Egy vagyonba került! – Fontosabb a saját életénél is? – Eden belepottyantotta az óráját és az aranymedálját a zsebkendőbe, majd a táskájába nyúlt az eljegyzési gyűrűjéért, melyet azóta nem viselt, hogy megkapta John levelét. A nagy, gyémántokkal övezett smaragd nagyon feltűnő volt, CHATERINE ANDERSON

23 FELKELŐ NAP

és egyáltalán nem tetszett neki, de John választotta, és a lány mindig büszkén viselte. Olyan sallang volt, amit soha nem fog hiányolni. – Siess, mama! Eden lépések hangját hallotta a kocsi előteréből, és halk sikolyokat a mögöttük lévő kocsiból, ahol spártai körülmények között a kispénzű utasok zsúfolódtak össze. – Fel kell készülnünk rá, hogy mindent odaadjunk nekik – hangsúlyozta Eden. – Ezért vannak itt. Az értékeinkért és minden aranyért vagy készpénzért, ami nálunk van. Ha nem hívjuk fel a figyelmet magunkra, talán elmennek mellettünk anélkül, hogy foglalkoznának velünk. Az ajtó kicsapódott, és három rosszarcú férfi robbant be az utastérbe. Mindegyik 45-ös Colt pisztolyt viselt, ugyanolyat, amilyen Edennek is volt. Fiatal gyerekként rengeteget gyakorolta a fegyverek használatát, mert legidősebb bátyja, Ace rettentő fontosnak tartotta, hogy lány létére ő is mesterien bánjon velük. De a San Francisco felsőbb köreibe tartozó fiatal hölgyeknek nem volt szükségük rá, hogy állandóan fegyvert viseljenek. Bár Eden, hogy a tudása ne rozsdásodjon be, továbbra is rendszeresen gyakorolta a célba lövést, elszokott tőle, hogy fegyvert hordjon magánál. Szemrevételezte a rablókat, és rögtön páni félelem lett rajta úrrá. Még sosem látott ennyire mocskos férfiakat: a ruhájuk áporodott szagot árasztott, borotválatlan arcuk pedig szürke volt a piszoktól. De ami igazán megijesztette Edent, az a szemük volt. A bátyja, Joseph mindig azt tanította neki, hogy minden férfit a tekintete alapján ítéljen meg. A szem a lélek tükre – szerette mondogatni. – Nézz határozottan, és nézz mélyre, kishúgom! Ha nem látsz semmit egy férfiban, kerüld el, amennyire csak tudod! Ezeknek a férfiaknak a szeme a szürke márványhoz hasonlított, de sajnos nem lehetett őket elkerülni. Csak egy gyors imát tudott elmormolni, hogy senki ne sérüljön meg a kocsiban. A férfiak rutinos rablóknak tűntek. Egyikőjük a kocsi végébe rohant, a másik a középső részt fedezte, a harmadik pedig a bejárati ajtó közelében táborozott le, majd meglóbálta fegyverét, miközben előrántott egy koszos zsinórral összehúzható táskát, hogy összegyűjtse az utasok értékeit CHATERINE ANDERSON

24 FELKELŐ NAP

– Ékszereket, órákat, pénzt! – kiáltotta. – Ha életben akarnak maradni, ne válogassanak, csak adjanak ide mindent! Egy elegánsan öltözött úriember a kocsi első részében felugrott az üléséről. – Semmi szükség erőszakra! – kiáltotta. A szerencsétlen férfi mindössze ennyit tudott mondani, mielőtt mellkason lőtték volna. Ahogy a lövedék a mellébe csapódott, ő a felesége ölébe hanyatlott. A nő hisztérikusan sikoltozni kezdett, miközben kezét a férje ingjén keletkező lyukra nyomta, amelyből vér szivárgott – Morrison! – kiáltotta. – Morrison? – a szája tátva maradt a sokktól, ahogy felnézett a rablóra. – Megölte! – Sikoltotta. – Lelőtte! A bandita a nő homlokához emelte a fegyvert – És magát is megölöm, ha nem fogja be a száját! – leszakította a nyakláncot a nő nyakáról, és a táskába dugta. – Adja ide a gyűrűket! Most! Különben levágom az ujjait. Ne higgye, hogy nem teszem meg! A nő rángatni kezdte a vértől maszatos gyűrűket, hogy lehúzza őket a reumától megvastagodott ujjairól. – Morrison, Morrison – ismételte lágyan. – Ó, édes istenem, édes istenem! Eden kővé dermedve nézett maga elé. Még soha senkit nem látott meghalni. Ace és Joseph mindig is próbálták megkímélni őt az élet árnyékos oldalától, és ez többnyire sikerült is nekik. Egy látszólag végtelen pillanatig borzadó hitetlenkedéssel bámult a halott férfi szétterpesztett lábára. Hogyan érhet véget egy élet ilyen gyorsan? A mögöttük ülő tejfölszőke kisfiú megint elkezdett sírni. Eden hallotta, ahogy Helen kétségbeesetten próbálja csitítani. A kocsi közepét fedező bandita fenyegetőn meglóbálta a fegyverét – Ékszereket és pénzt ide! Siessenek, ha nem akarnak lyukat az irhájukba! – a táskát odanyújtotta egy idősebb nő felé, aki két sorral Eden előtt ült – Azt mondtam, mindent! – kiáltott, amikor az idős asszony nem adta oda a fülbevalóját Majd anélkül, hogy megvárta volna, hogy a nő cselekedjen, megragadta az aranykarikát a fülében, és a hússal együtt kitépte. CHATERINE ANDERSON

25 FELKELŐ NAP

– A maga hibája, nem az enyém. Maradjanak nyugton, adjanak ide mindent és nem lesz baj. A nő férje talpra ugrott – A pokolba magával, maga nyomorult.. A rabló elsütötte Coltját, a szerencsétlen férfi homlokába eresztett egy golyót Egy szempillantás alatt meghalt még egy ember. Eden remegett, mint a nyárfalevél, és egy imát ismételgetett magában: Istenem, segíts rajtunk, istenem, segíts rajtunk, istenem, segíts rajtunk! Megborzongott, ahogy a rabló figyelme a mögötte lévő visító gyermekre terelődött. Timothy. Eden szívverése megállt. Hallotta, ahogy Helen a rettegéstől zihálva veszi a levegőt. – Hallgattassa el azt a kis szarost! – mondta a fegyveres a fogát vicsorítva. – Különben golyót eresztek belé is! Eden a válla fölött hátrapillantva felismerte Helen bénító félelmét, mert ő is ugyanazt érezte. Ahelyett, hogy lecsendesítette volna a kisfiút, mereven a melléhez szorította. Szeme kikerekedett, pupillája kitágult a rémülettől. A gyermek anyja feszültségétől megijedve még hangosabban visított. A bandita közelebb lépett, és felemelte a Coltját, mintha lőni készülne. – Azt mondtam, hallgattassa el! Helen csitítani kezdte a fiút. Ám remegő kezéből nyugtalanság áradt, lágyan suttogott nyugtatónak szánt szavai sem hangzottak valami meggyőzően. A gyermek közelebb húzódott hozzá, de fülsüketítő sírásba kezdett. A rabló megállt, és a kisfiú fejét vette célba. Eden felpattant az ülésről, megpördült, és Helen és a fiú elé ugrott. – Ne! – kiáltotta. – Ő csak egy kisgyerek! – Miközben széttárta kezét és szétterpesztette lábát, hogy még jobban eltakarja anyát és gyermekét, erőteljes lépések hangját hallotta közeledni. – Kérem, ne! Ne bántsa őt! Lecsöndesítjük! Ígérem! Csak adjon nekünk egy percet! A következő pillanatban Eden égető fájdalmat érzett, ahogy a fegyveres keze megrántotta a kontyát. A lány megbotlott, és CHATERINE ANDERSON

26 FELKELŐ NAP

majdnem hátraesett a férfira. Rémülten megborzongott a bandita mosdatlan testének bűzétől, a vizelet, a savanyú izzadság és whisky keverékének orrfacsaró szagától. A férfi olyan erővel szorította a haját, hogy Eden önkéntelenül megfordult, hogy enyhítse az égető fájdalmat. Borostás arccal és kemény, szürke szemekkel találta szemben magát. – Nos – mondta a férfi gúnyos mosollyal, miközben végigmérte Edent –, csinos kis darab vagy. Légy kedves velem, és talán nem ölöm meg az üvöltöző kis taknyost. Edent hányinger kerülgette. Ez az állat épp most ölt meg két embert. Szeretett volna beleköpni az arcába, de a félelem visszafogta a haragját. A férfi, mintha csak kitalálta volna a lány gondolatait, megcsavarta az öklét Eden hajában, és Coltjának csövét a lány arccsontjához nyomta. Eden abban a tudatban, hogy a férfi meg fogja húzni a ravaszt, próbálta összeszedni magát. Valahonnan a távolból észrevette, hogy a kisfiú abbahagyta a sírást – hálát adott istennek, hogy az anyja meg tudta nyugtatni. – Ne... bántsa... őt! – könyörgött Dory. Szavait zokogása megmegszakította. – Kérem, uram, ne... bántsa! Semmi rosszat nem tett magának, semmit. Csak... vegye el az értékeinket, és hagyja őt... békén! Kérem! Eden kihúzta a vállát, és pillantása találkozott a férfiéval. Semmi könyörületet nem látott a márványszürke mélységben, és rögtön tudta, meg fog halni. Lába remegett a félelemtől, és majdnem bepisilt. Bárcsak csöndben maradna az anyja! Ez a férfi kevesebb szánalmat érezne Dory megölésekor, mint amikor egy legyet csap agyon. – Ne bántsa! – kiáltotta megint Dory. Újabb lövés hallatszott a kocsi hátuljából. Eden hátrább lépett. Egy szegény asszony jajveszékelése arról árulkodott, hogy megint golyót eresztettek valakibe. Eden, attól félve, hogy anyja lesz a következő, felkiáltott: – Az értékeink a padlón vannak. Egy kisebb vagyont érnek. Fogja őket és menjen!

CHATERINE ANDERSON

27 FELKELŐ NAP

A bandita húsos kezével még jobban megszorította Eden haját, majd lehajtotta a fejét, és megnyalta a lány ajkát. Edennek komoly akaraterőre volt szüksége, hogy ne taszítsa el magától. A férfi első fogai kis barna csonkokká rohadtak, a nyála ecetízű volt. Amikor felegyenesedett, kopott, szürke kalapja elcsúszott, és láthatóvá vált a zsíros barna haja, amely őszült a halántékánál. – Te értékesebb vagy, mint egy marék csecsebecse – közölte Edennel sokatmondóan. – A határon túl egy ilyen kis vöröske, mint te, egy vagyont hoz majd a konyhára. A kocsi hátuljában lévő férfi előrekiáltott: – Megtartjuk, Wallace? A mindenit! Jó kis esténk lesz! Ó, mennyire vágyott Eden egy fegyverre! Ace jól kitanította. Ha a Coltja nála lenne, szembeszállhatna mind a három férfival, biztos, hogy a végén csak ő maradna életben. Ehelyett kicsavarodott nyakkal kellett állnia, hogy ne fájjon annyira, ahogy a haját húzzák. – Miért ne? – válaszolt nevetve támadója. – Ha más nem, hát legalább elszórakoztat majd minket. Mielőtt Eden reagálhatott volna, a férfi behajlította a térdét, a vállára kapta Edent, és elindult vele a folyosón. – Gyűjtsétek össze a maradék zsákmányt! – kiáltott. – Le kell lépnünk! Eden levegő után kapkodva kapaszkodott a rabló koszos kabátjába. Forgott vele a világ, ahogy a vér hirtelen az agyába tolult. Hallotta Dory sikoltását, és csak imádkozni tudott, nehogy valamelyik gengszter pisztolygolyóval csendesítse el. Amikor nem hallott lövést, elöntötte a megkönnyebbülés. Feneke az ajtónak ütődött, ahogy foglyul ejtője kicsapta azt, majd a hideg májusi levegő behatolt a ruhája alá és a bőrét csípte. Eden ekkor értette meg. Ezek a szörnyűséges emberek el akarják rabolni. Tennie kell valamit, hogy megvédje magát. De mit? Puszta kézzel nem veheti fel velük a harcot, és nincs fegyvere. Ahogy elrablója a vonatról leszállva lépkedett lefelé a lépcsőn, Eden felsőteste minden lépésnél ugrott egyet. Majd hallotta, ahogy a kavics megcsikordult a férfi csizmája alatt.

CHATERINE ANDERSON

28 FELKELŐ NAP

Ó, istenem, ó, istenem! Ha lóra teszik, a menekülési esélyei nullára csökkennek. Öklével őrjöngve elkezdte püfölni a férfi gerincét. Amikor a férfi nem lassított, Eden megkapaszkodott a kabátjában, és felegyenesedésre kényszerítette a férfit. Amikor féligmeddig elérte a célját, a gengszter feje után nyúlt, és a könyökével halántékon ütötte, így leverve kalapját A férfi megingott és felmordult – Hagyd abba, te szajha! Edennel megint az történt ami már oly sokszor bajba sodorta: elvesztette a hidegvérét Szajha?! Összeszorított fogakkal sziszegve belekapaszkodott a férfi fülébe, és teljes erejével azon volt hogy dongolai csizmájának hegyes orrát az ágyékába fúrja. A gengszter őrjöngve felüvöltött megragadta Eden karját, és ledobta a földre. Eden megfordult nagy nehezen lábra állt, de mielőtt elszaladhatott volna, a férfi már ráugrott Jobb kezével belekarmolt a férfi szemgödrébe, és épp újra elkezdte volna püfölni, amikor a férfi visszafizette a kölcsönt öklével olyan gyorsan csapott Eden állkapcsába, hogy a lánynak nem volt ideje elrántani a fejét Fekete foltok ugráltak a szeme előtt. Szemét félig lehunyva megtántorodott, de elszántan próbált talpon maradni. Térde azonban elgyöngült, és azonnal elesett. A világ furcsán elszürkült a föld, a fák és az égbolt összemosódott és ő fekete örvénybe került.

Második fejezet

A

vér összetéveszthetetlen szaga csapott Matthew Coulter arcába a hideg, nedves reggeli levegőben. Fémes, enyhén édeskés szag ütötte meg az orrát, és arra az ízre emlékeztette, amilyennek a kulacsában lévő vizet érezte két nap utazás után.

CHATERINE ANDERSON

29 FELKELŐ NAP

Olyan hirtelen állította meg lovát Smokyt, hogy a mögöttük ballagó teherhordó öszvér beleütközött a ló farába. A Sebastianok. Bármerre járnak azok a fattyúk, vér marad utánuk. Matthew nem tudta, ezúttal kit öltek meg, csak azt, hogy a holttestek valahol a közelben vannak. Ó, igen. Biztos volt benne, hogy a Sebastianok keze van a dologban. Semmi kétség nem férhet hozzá. Wallace Sebastian lova olyan különleges patanyomot hagy maga után, amely összetéveszthetetlen. Ezt a szokatlan nyomot Matthew bárhol felismerné. Arrébb csúszott a nyeregben, és hátranyúlt, hogy kivegye báránybőr tokjából a Winchesterét. Rövid lőtávolságra általában jobban szeretett revolvert használni, de ilyen sűrű, néhol egyméteres bozótosban bolondság lenne, ha Colttal próbálná felvenni a harcot öt gyors fegyverrel. Ha a lába belegabalyodik az aljnövényzetbe, nem tud ugrálni és forgolódni, hogy elkerülje a puskagolyókat. Okosabb lenne levetni magát a földre, mélyen beásni magát a bozótba, és egyenként lelőni azokat az állatokat. Smoky felhorkant, nyilvánvalóan elbátortalanodott. Matthew megsimogatta a szürke ló nyakát, majd oldalba bökte, hogy sétára sarkallja. A szegény lónak át kellett vergődnie a bokrokon, miközben minden lépését sűrű, kusza ágak keresztezték. Herman, az öszvér elakadt, és az egyik megszokott, furcsa hangját hallatta, amely a bőgés és a nyerítés különös keveréke volt. A rohadt életbe! Elszalasztotta a lehetőséget, hogy rajtaütésszerűén kapja el a bandát. Nem mintha hibáztatta volna az öszvért. Még a legbutább állat is felismeri a friss vér szagát, és Herman megérezte a veszélyt. Valószínűleg azt súgták az ösztönei, forduljon meg és fusson el. Matthew erőteljesen megrántotta a vezetőszárat, hogy megint mozgásra késztesse az öszvért. Ahogy mindkét állat megindult, jól az eszébe véste, ha baj történne, faron kell ütnie őket. Az elmúlt három évben Smoky és Herman lettek az egyetlen barátai. Nem akarta, hogy akármelyikbe is golyót eresszenek. Néhány perc múlva egy kis tisztásra értek, amelyet satnya tölgyek és különféle rózsaszín, sárga, liláskék és fehér virágos bokrok sűrűje vett körül. A virágok feltűnően elütöttek a bokrok szürkészöld CHATERINE ANDERSON

30 FELKELŐ NAP

hátterétől. Valami, ami egy házaló szekerének látszott, állt a tisztás egyik oldalánál. Rikítóra festett ajtaja nyitva tátongott, és látni engedte kifosztott belsejét. Nem voltak sehol az állatok, amelyek a szekeret idehúzták: a kocsirúd és a hámok üresen árválkodtak. Edények, serpenyők, cipők, ruhák, könyvek, kerti szerszámok és más áruk feküdtek szanaszét dobálva a nedves földön. Egy barna öltönyös öregember feküdt széttárt kézzel és lábbal a romokon. Matthew már messziről látta, hogy nem lehet rajta segíteni. A szerencsétlen öreg torkát elvágták: „arkansasi vigyor” húzódott szakállas álla alatt egyik fülétől a másikig. Matthew hátán hirtelen végigfutott a hideg. A házaló nedves és élénkvörös vére megcsillant a felhők közt áttörő napfényben. Csak néhány perce halhatott meg. A gyilkosai nem lehetnek messze. Matthew elengedte az öszvért, és ellenőrizte a Coltokat, hogy biztos lehessen benne, hogy meg vannak töltve. Csupán ösztönös mozdulat volt ez, hiszen mindig tele tárral utazott. Ezután átkutatta a környező bozótost. Ilyen vidéken általában havasi fülespacsirták és prérityúkok csiripeltek, keringtek a bokrok között, és kis rágcsálók szaladgáltak mindenfelé. Itt azonban nem. Kísérteties csend honolt mindenütt. Szellő sem rezzent, levél sem rezgett a bütykös tölgyeken. Smoky hirtelen megrándult, fülét előrehúzta, fújtatott és oldalra lépett. Patáját élesen belevágta az agyagos talajba. Dobbantása úgy dübörgött a csendben, akár a puskalövés. Matthew-nak is rossz érzése támadt. Mielőtt leszállt a lóról, körbelovagolt a tisztáson, hogy megbizonyosodjon róla, a banda már elment. Hamarosan megbolygatott földre bukkant, amely azt jelezte, a gonosztevők északnyugati irányba kotródtak el. Miután megvizsgálta a földet, a patanyomok alapján megállapította, hogy a házaló mindkét lovát magukkal vitték. Matthew égett a vágytól, hogy utánuk menjen. Eddig csak egyetlenegyszer került ilyen közel az egyikőjükhöz: egy emlékezetes délutánon a Tucsonba vezető úton. Azon a napon a legfiatalabb Sebastian fiút vette célba a Winchesterével, akit a legközelebbi városba küldtek, hogy feltöltse a banda szeszkészletét. Hogy célját CHATERINE ANDERSON

31 FELKELŐ NAP

elérje, Matthew rettenetesen szúrós, tüskés kaktuszokon verekedte át magát, szinte végig hason kúszva. Eric Sebastian szerencsétlenségére nem tudott ellenállni az alkoholnak, ezért megállt egy aszályfa tövében, hogy felhörpintsen pár kortyot. Matthew a legkisebb sajnálatot sem érezve kilépett a kaktuszok közül, ráfogta a fegyverét, majd miután elmondta a férfinak, miért van ott, elküldte a másvilágra. Biztonságosabb lett ezáltal a világ, és ötre csökkent a hírhedt Sebastian banda tagjainak száma. Azóta azonban semmi említésre méltó nem történt. Matthew hallott különböző mendemondákat róluk, majd egy ideig hamis nyomon járt: nem őket kergette. Sőt, ami még idegesítőbb, csatlakozott egy olyan különítményhez, amely egy hozzá nem értő rendőrből és szedett-vedett jöttmentekből állt. Erős csapatnak indultak, de hiányzott belőlük a szükséges kitartás, hogy a Sebastianok nyomában maradjanak. Bizonyos szempontból Matthew megértette nemtörődöm hozzáállásukat. Az embernek el kell veszítenie egy nagyon drága és kedves valakit, gyűlöletet kell éreznie, és bosszúra kell szomjaznia ahhoz, hogy kitartson egy soha véget nem érőnek tűnő feladat mellett, amely semmi pénzt nem hoz a konyhára, sőt ennyi kényelmetlenséggel jár. Most, oly sok hamis nyom után és a kudarc keserű utóízével a szájában, Matthew újra a Sebastianok sarkában volt. Esküdni mert volna, hogy érzi mosdatlan testük bűzét a levegőben. Sajnos mielőtt a nyomukba eredhetett volna, tisztességgel el kellett temetnie az öregembert. Bár megkeményedett azóta, hogy elindult Oregonból, még mindig ragaszkodott az alapvető emberi normákhoz, amelyeket apja és anyja belésulykolt. Nem hagyta volna nyugodni a lelkiismerete, ha a halottat temetetlenül hagyta volna a keselyűk és más ragadozók prédájául. Még Eric Sebastiant is eltemette, hogy az ördög vigye a lelkét, inkább, mint hogy ott hagyja a szemétládát a varjak vacsorájául a sivatagban. Visszatérve a tisztásra Matthew a magával hozott kis ásóval kezdett dolgozni. A nyomasztó feladat egyhangúsága túl sok időt hagyott neki a gondolkodásra. Halál. Figyelmeztetés nélkül csap le az emberre. Elszomorította, hogy milyen gyorsan véget érhet az élet. CHATERINE ANDERSON

32 FELKELŐ NAP

A sziklás talajt nehéz volt megmozgatni, de szerencsére Matthewnak nem kellett túl mély gödröt vájnia, mert be tudta fedni a testet az előzőleg kiforgatott kövekkel. Még így is majdnem dél lett, mire végzett. Lezárta a házaló szemét, majd lerángatta róla kabátját, hogy falfehér arcát letakarja, mielőtt a sekély sírba helyezi. Jézusom, segíts – imádkozott, miközben kövekkel borította be a testet Mióta a Sebastianok nyomába eredt, olyan dolgokat látott, amelyek egész élete során kísérteni fogják álmaiban. Ezen a reggelen a Sebastianok áldozata egy idősebb férfi volt, aki már túl volt élete derekán – de ez nem minden esetben történt így. Azok a szívtelen szemétládák korra való tekintet nélkül mindenkit megöltek. Mindössze néhány hónappal korábban Matthew egy spanyol családot talált Mexikóban –, anya, apa, négy nagyobbacska gyerek és egy újszülött, akiket úgy mészároltak le, akár az állatokat. A nőt többször is megbecstelenítették, mielőtt megölték volna. Az emlék hatására Matthew még mindig megremegett a borzalomtól vagy a dühtől, vagy inkább mindkettőtől. Teljesen értelmetlen volt a haláluk. De a Sebastianok mégis megölték őket, kevesebb szánalmat érezve, mint amennyit Matthew érez, ha nyulat lő, hogy nyárson megsüsse. Gazemberek. Rosszabbak, mint az állatok. Matthew levette Stetson kalapját, és az öregember sírja mellé állt. A következő heves zápor után a frissen feltúrt föld megint összeáll majd, és a házaló végső nyughelye rövid idő múlva ugyanúgy fog kinézni, mint akármelyik kőhalom. Az arra járók észre sem fogják venni, hogy valakit oda temettek. Ez a gondolat arra késztette Matthew-t, hogy visszatérjen fejszéjével a tisztás széléhez. Keserves munkával levágott két hosszú faágat, amelyeket nyersbőr szíjjal kötözött össze, hogy keresztet formáljon belőlük. Majd egy jó fél órát azzal töltött, hogy belevésse a keresztrúdba: Egy házaló, akit a Sebastian banda ölt meg. Ahogy a keresztet mélyen a földbe szúrta, azzal vigasztalta magát, hogy néhány évig biztosan észrevehető lesz az öreg nyughelye. Ezután Matthew lóra szállt, megfogta az öszvér vezetőszárát, és elindult, hogy megkeresse a korábban látott nyomokat. A vére először forrt az izgalomtól, de aztán lenyugodott. A banditák széles CHATERINE ANDERSON

33 FELKELŐ NAP

ösvényt vágtak a bozótosban. Olyan feltűnő nyomot hagytak, melyet egy gyerek is követni tudott volna. Most utol fogja érni őket. A csontjaiban érezte. Itt az ideje a lovaglásnak. Ha valamit megtanult az elmúlt három év alatt, az az, hogy a Sebastianok különleges képességgel rendelkeznek, szinte azonnal köddé válnak. De Matthew most nem fogja hagyni, hogy kicsússzanak a kezei közül. Semmiképpen, sehogyan sem. Ezúttal nem. Be fogja hozni a lemaradását, és utoléri őket, ha belehal, akkor is. Miközben a nyomokat követte, állandóan a látóhatárt fürkészte. A Sebastianok agyafúrtak voltak. Ha megérezték, hogy valaki a nyomukban van, visszafordultak, hogy lerázzák. Matthew megfeszítette a vállát, és idegesen kifújta a levegőt. Csak egy zöldfülű követ el óvatlanságból hibákat, és Matthew már nem volt zöldfülű. Többé már nem. A Sebastianok követése során számtalan leckét vett. A legfontosabb az volt, hogy nem mindig a gyors fegyverforgatás menti meg az ember életét. Néha az egyszerű, józan paraszti ész segít, és persze az, ha hátul is van szeme. Az előtte álló hosszú útra felkészülve elhelyezkedett a nyeregben. Eltökélte, hogy éber marad. Küldetése elején mindig sietett, lázas türelmetlenség forralta a vérét alvás közben is, de gyorsan rájött, hogy csak szívós kitartással járhat sikerrel ott, ahol már annyian elvéreztek. Magányos, és gyakran unalmas erőfeszítés volt ez. Leszámítva az időjárás-változásokat és azt, hogy gyakrabban talált halottakra, mint ahányszor szeretett volna, az egyik nap olyan volt, mint a másik. Egyhangúan ismétlődő lovaglás kilométerről kilométerre, majd alvás az út mentén, amikor párnája a nyereg volt, a társasága pedig az állatok. A civilizációval csak akkor érintkezett, amikor találkozott valamelyik békebíró különítményével, felszerelésre volt szüksége, vagy próbálta kideríteni, merre járt utoljára a Sebastian banda. Ritkán találkozott érdekes emberekkel rövid városi tartózkodásai során. Boltosok, prostituáltak és vándormadarak. Egy idő után mindegyikük arca ugyanolyan volt, mindegyikőjük története ugyanúgy hangzott.

CHATERINE ANDERSON

34 FELKELŐ NAP

Kezdetben Matthew naplót írt, de egy idő után feladta. Kelta nyelven beszélő anyja, aki még Írországban született, kitartóan azon fáradozott, hogy jól megtanuljon angolul, és ragaszkodott hozzá, hogy a gyermekei is ezt tegyék. Bár Matthew csupán öt évet járt iskolába, megfelelő volt a szókincse és a helyesírása, de a fogalmazásban nem volt igazán ügyes. Gondolatait nagyjából ugyanúgy vetette lapra, ahogyan beszélt: egyszerűen és lényegre törően. Amikor írt a szüleinek, hogy tudassa velük, még mindig él, azt is rövidre fogta. Sziasztok. Jól vagyok. Remélem, ti is. Nem tudhatta, levele célba ért-e, hiszen soha nem maradt ugyanazon a helyen olyan hosszú ideig, hogy választ is kaphasson. A pokolba is, talán mára már mindketten halottak. Ez a gondolat elszomorította Matthew-t, de nem olyan erősen és fájdalmasan, ahogy régebben történt volna. Amikor szeretteire gondolt, már nehezére esett, hogy arcukat maga elé képzelje, és már régen nem érzett honvágyat sem. A farm távoli emlékké halványult, az aprócska faház, ahol Oliviával élt, köddé homályosult. Néha szinte elfelejtette, miért is vállalta ezt a feladatot. Majd hirtelen, az éjszaka kellős közepén rémálom ébresztette fel Livvy haláláról, és azonnal kegyetlenül tisztán emlékezett mindenre. A legfontosabb az, hogy azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Sebastianok írmagját is kiirtja a föld színéről. Nem tudta megvédeni a feleségét, és az az egyetlen lehetősége az elégtételre, ha megbünteti a gyilkosait. Arról azonban fogalma sem volt, hogy ha már megbosszulta Livvy halálát, mit hoz számára a jövő. Oregon többé már nem vonzotta. Túl sok rossz emlék várt ott rá. Talán elszegődhetne valahova tehenészlegénynek, vagy betörhetne vadlovakat, amíg elég tőkét tud összegyűjteni ahhoz, hogy elindítsa a saját farmját. Annyi kihasználatlan föld van még Montanában! Ott új életet kezdhetne, és maga mögött hagyhatná a múltját. Magányos lenne, de Matthew már megtanulta kezelni a magányt. Egyébként is, nem rendelkezett azzal, amellyel egy tisztességes férjnek vagy apának rendelkeznie kell. Az a férfi, aki ér annyit, amennyit megeszik, meg tudja védeni a családját.

CHATERINE ANDERSON

35 FELKELŐ NAP

Lovát sűrű szömörcebokrokon és hegyimahagóni-erdőn keresztül irányítva követte a Sebastianok nyomát egy hegycsúcsig, ahol a hatalmas sziklákat sűrű, ezüstös bölénybogyó halmok vették körül. Miután átverekedte magát a köveken és a dús növényzeten, hirtelen megtorpant, és felállt a kengyelben, hogy a sziklán túlra is ellásson. Elgondolkodott rajta, vajon miért hajthatták le lovaikat a banda tagjai ilyen meredek, kegyetlen terepen. Az alatta elterülő völgyben először csak bozótost látott, de később megakadt a szeme a napfényben megcsillanó acélon. Vasúti sínek. A sínpárt követve meglátott a távolban egy vonatot. Úgy tűnt, a mozdony kisiklott. Matthew nem tudta megállapítani, mi okozhatta a bajt, de az volt az érzése, hogy nem baleset történt. Hunyorogva, hogy élesebben lásson, öt kocsit számolt meg a mozdony után, amelyek nem úgy néztek ki, mintha teherkocsik lennének. Túlságosan díszesek voltak. Talán egy utasszállító vonat? Mellkasa hirtelen megfeszült a rémülettől. Hirtelen megértette, miért veszélyeztették a Sebastianok a lovaik testi épségét, és hajtották le őket a meredek lejtőn. Azért vártak itt fent, hogy lesből támadhassanak a vonatra. Matthew összeszorította az ajkát, és abban bízva, hogy biztonságosabb utat talál lefelé a völgybe, kelet felé fordult. Meglepetten vette észre, hogy a Sebastianok erre is jártak. A nyomaik hamarosan egy enyhébb lankához vezettek, amely kevésbé tűnt veszélyesnek a férfi állatai számára. Ahogy elkezdett leereszkedni, rájött, miért nem ebből a szögből támadott a banda. A vonaton utazók észrevették volna őket, épp úgy, ahogy most Matthew-t is meglátták. Két férfi bukkant fel a mozdony végében. Úgy tűnt, távcsővel figyelik Matthew-t. Egyikőjük készenlétben tartotta a puskáját. Ahogy Matthew közelebb ért, néhány halom összezúzott követ látott szétszórva a síneken a kisiklott mozdony előtt. A rejtély megoldódott. A Sebastianok, hogy megállítsák a vonatot, szikladarabokat görgettek az útjába. Utána visszalovagoltak a hegyre, hogy ott várják meg az elkerülhetetlen ütközést. Szemétládák. Matthew bízott benne, hogy a fegyveres férfi nem ideges és nem kapkod a puskájához. Ha a vonatot éppen most rabolták ki, a CHATERINE ANDERSON

36 FELKELŐ NAP

feszültség minden bizonnyal óriási lehet, és egy idegen közeledése még ingerültebbé teheti a fegyveres fickót. A férfi barna, skót kockás, térdig érő kabátot és keménykalapot viselt, ezért Matthew utasnak, feltehetően városlakónak gondolta. Nem hihetetlen? Matthew még sosem találkozott olyan elegáns férfival, aki bármit is tudott volna a fegyverekről. A másik férfi, egy vastag nyakú, méltóságteljes úriember fekete kabátot és hozzá illő ellenzős sapkát viselt. Bár Matthew sosem utazott utasszállító vonaton, úgy gondolta, ez a fickó a kalauz, vagy valamilyen más vasúti alkalmazott lehet. Felemelte az egyik kezét, és intett, hogy jóindulatáról biztosítsa őket. Nem lesz kellemes a találkozás, ha banditának nézik. – Napot! – kiáltotta, ahogy közelebb ért. A fekete ruhás férfi a korlátra tette kezét és derékban előredőlt – Mi szél hozta errefelé, uram? Matthew úgy hat méterre tőlük megállította lovát. Az öszvér ideges szamárbőgést hallatott. – A Sebastian bandát követem. Az ő nyomaik vezettek idáig. – Pénzjutalomvadász? – Nem, uram. – Nos, nem úgy néz ki, mintha a törvény embere lenne. Matthew végigsimította ujját az állán lévő sűrű borostán. – Nem egyszerű megállni, mosakodni és borotválkozni, amikor az ember aljas görényeket próbál elkapni. Matthew Coulter vagyok. Oregonból. – Jó messze van az otthonától, jóember. Matthew megbökte kalapjának karimáját, hogy a férfiak szemébe tudjon nézni. – Igen – egy pillantást vetett a kövekkel beterített sínre. – Úgy látom, van mit helyrehozni. – Igen – a térdig érő kabátos úriember maga mellé engedte fegyverét, jelezve, hogy már nem érez veszélyt. A probléma az volt, hogy a fegyver csöve így egyenesen Matthew-ra szegeződött. – Három halottunk van, és túszul ejtettek egy fiatal nőt.

CHATERINE ANDERSON

37 FELKELŐ NAP

Borzongás futott végig Matthew gerincén. Ha a Sebastianok elvittek egy nőt, az estére valószínűleg halott lesz. Ha nem, azt kívánja majd, bárcsak az lenne. – Sajnálom, hogy ezt kell hallanom. A Sebastianok nem kimondottan gyengédek a nőkkel – fejével a leengedett puska felé bökött. – Ha magának mindegy, barátom, nyugodtabb lennék, ha azt a fegyvert valami másra fogná. A férfi gyorsan áthelyezte a puskát, hogy a csöve az égnek álljon. – Vannak sérültek? – kérdezte Matthew. – Többnyire csak vágások és horzsolások, de egy férfi úgy esett, hogy beütötte néhány bordáját, vért köpött, meg kéne nézetni egy orvossal. – Valószínűleg úton van a segítség – válaszolt Matthew. – A következő állomáson lévő távírász bizonyára azonnal riadót fújt, amint észrevette, hogy a vonat késésben van. – Holden Creekben biztosan nem – ellenkezett a kalauz. – Az ottani távírász néhány hete meghalt. Matthew mocorogni kezdett a nyeregben. – És ki vette át a helyét? – Még senki – a kalauz elővette az óráját. – A Holden Creek után következő állomás majdnem ötórányira van – ellenőrizte az időt. – Számításaim szerint még három órán át nem történik semmiféle riasztás. Matthew átgondolta a hírt. – Akkor egyikőjüknek segítségért kell mennie. Biztosan van sebész Holden Creekben. Lehet, hogy a vért köpő férfinak kilyukadt a tüdeje. A városi férfi az összetört szikladarabok felé intett. – A vonat mozdíthatatlan, nekünk pedig nincs lovunk. Matthew majdnem megkérdezte, hallottak-e már a gyaloglásról. A sebesült férfi meg is halhat orvosi segítség nélkül. A rohadt életbe. Ilyen az ő szerencséje. Kérés nélkül is tudta, hogy elvárják tőle, hogy Holden Creek felé induljon. Ha hagyja magát eltéríteni, a Sebastianok kilométerekkel leelőzhetik, és vért izzad, mire ismét

CHATERINE ANDERSON

38 FELKELŐ NAP

utoléri őket. Megdörzsölte az állát, és azt kívánta, bárcsak képes lenne egyszerűen ellovagolni. – Milyen messze van Holden Creek? – kérdezte végül. – Tizenhat, talán tizenhét kilométerre. Hosszú út ahhoz, hogy az ember gyalog menjen, ha nem ilyen hideg időhöz és esőhöz öltözött – a kalauz Matthew szarvasbőr kabátját méregette, amely hajlékonnyá és fényessé vált az állandó medvezsírral való kenegetéstől, amely vízhatlanná tette. – Gondolja, hogy tudna szólni a békebírónak, hogy segítségre és orvosra van szükségünk? Matthew úgy látta, az eső elállt, és előbújt a nap. Tizenhat kilométer nem túl nagy távolság ahhoz, hogy egy férfi legyalogolja. Ő már rengetegszer talpalt ennyit. Talán csak féltek otthagyni a vonat által nyújtott viszonylagos biztonságot. A Sebastian testvérek tehetségesen ültették el az istenfélelmet az emberekben. – Mennyi vért köp az a férfi? – kérdezte Matthew. – Nem sokat, csak egy kis enyhén pirosas vért hébe-hóba – a kalauz felhúzta az egyik szemöldökét. – Miért kérdezi? – Nem szeretem túlterhelni az állataimat, csak ha élet-halálról van szó. Messziről jöttek. – Nem fogunk beleszólni, hogy milyen gyorsan menjen, Coulter. Szerintem a sérült férfi kibírja addig, amíg megérkezik a segítség. – A lovam és az öszvérem megállás nélkül óránként körülbelül hat kilométeres sebességgel tudnak haladni. Ezzel a sebességgel számolva két és fél órába telik elérnem Holden Creeket, plusz az a pár perc, amíg a békebíróval beszélek. Ő és az emberei kipihent lovakkal alig több, mint egy óra alatt ide kell hogy érjenek, ha gyorsan lovagolnak. Ez azt jelenti, hogy négy óra múlva érkezik a segítség. Gondolják, hogy a sebesült kitart addig? – Lefektettük. Ha nem mozog, és nem tesz magában több kárt, akkor bírnia kell. Ekkor egy idősebb filigrán hölgy szaladt le lélekszakadva az utasszállító kocsi lépcsőjén. A feje tetején a legfurcsább kalapot viselte, amelyet Matthew valaha látott: selyemvirágok, csecsebecsék és tollak ágaskodtak belőle mindenfelé. Kezét a csípőjére szorítva

CHATERINE ANDERSON

39 FELKELŐ NAP

feléjük futott, kék bársony utazókabátjának sonkaujja úgy lebegett, mint egy őrült madár szárnya. Ahogy megállt Smoky mellett, kisimított egy őszülő szőke hajszálat a szeméből. – Kérem, uram, muszáj gyorsan segítségért mennie! Ezek a szörnyűséges emberek elrabolták a lányomat! Ha valaki nem éri őket gyorsan utol, ki tudja, mi történik vele! A hölgy nyilvánvalóan hallhatta, hogy Matthew azt mondja, nem akarja kifárasztani az állatait azzal, hogy túlságosan sürgeti őket. A férfi torka kiszáradt. Tudta, a Sebastianok megölik ennek az asszonynak a lányát, mielőtt a különítmény utolérné őket. A Sebastianok nem pazarolják az időt, ha erőszakról és gyilkolásról van szó. – Épp most indulok, asszonyom – mondta Matthew mély, rekedt hangon. – Szólok a békebírónak, hogy szedjen össze egy csapat embert, amilyen gyorsan csak tud. A nő remegő kezét sápadt arcához nyomta, kék szeme könnyekben úszott, miközben bólintott. – Köszönöm, köszönöm – mormolta. – Ő egy édes, jó lány, aki nem árt a légynek sem. Ha valami történne vele, összetörne a szívem. Matthew csendes beletörődéssel bökte oldalba lovát, hogy a nő kedvéért ügetésre fogja. Amint kikerül majd a látóköréből, sétára fogja Smokyt. Nem sok értelme lenne, hogy feláldozza a lovát és öszvérét egy olyan lányért, akit valószínűleg nem lehet megmenteni. Miért van az, hogy mindig, amikor majdnem utoléri azokat a rohadt szemétládákat, valami balul sül el?

H

olden Creekről kiderült, hogy egy aprócska kisváros akkora vasútállomással, amely alig nagyobb egy illemhelynél. Ahogy a kalauz megjósolta, az épület üresen állt. A főutca szinte csak akkora volt, mint egy ösvény, amely mentén egyenetlen járda húzódott, mellette pedig roskatag cölöpök a lovaknak és rendezetlen keskenylevelű pálmaliliomok csoportjai álltak. A söntés tűnt a

CHATERINE ANDERSON

40 FELKELŐ NAP

legnagyobb épületnek: nagyobb volt, mint a város távoli végén álló templom. Mily nagyszerű reménység az emberiség számára! Nem mintha Matthew bárkitől is irigyelte volna a szeszes italt. Ő maga is ivott néha egy keveset. De itt, ahol a templom alig volt nagyobb, mint egy nappali, és iskola közel s távol sem volt látható – csodálkozott a közösség értékein. A békebíró irodája sem volt megnyerőbb a vasútállomásnál. Egy sor ütött-kopott ajtajú üzlet között helyezkedett el, amelyeknek poros kirakatában ott lógott a ZÁRVA felirat. Különös. Matthew számításai szerint csütörtök volt. A legtöbb városban csak vasárnap tartottak zárva a boltok, sőt gyakran még akkor sem. Talán csak összekeverte a napokat. Nem lenne meglepő, ha így lenne. Az elmúlt három év során az is előfordult, hogy elfelejtette, milyen hónap van, nem is beszélve a hét napjairól. Matthew megállt a békebíró jelentéktelen irodája előtt, leszállt a lováról, és kikötötte, mielőtt fellépett volna a viharvert fajárdára. Az ajtó nem volt bezárva, ahogy enyhén meglökte a kilincset, nyikorogva kinyílt. Bár a rozsdamarta kályhában tűz pattogott, és egy melegítőlapon álló horpadt, kék kanna túlfőtt kávé égett illatát árasztotta, a szoba és a végében lévő egyszemélyes cella üres volt. A francba. A legkevésbé arra vágyott Matthew, hogy még több időt kelljen pazarolnia a békebíró keresésére. Hol a pokolban van? Megfordult, becsukta az ajtót, és átnézett az utca másik oldalára. Pillantása a söntés kétszárnyú ajtaján pihent meg. Zongoraszó csendült fel az intézményben, és időnként nevetés hangját sodorta felé a délutáni szellő. Matthew-nak úgy tűnt, hogy igen korán van még az iszogatáshoz, de hogy jön ő ahhoz, hogy ítélkezzen? Egy dologban biztos volt: nincs jobb hely a helyi ivónál az információszerzésre. Mielőtt átvágott volna a sáros főútvonalon, Hermant Smoky mellé kötötte a cölöphöz, hogy elérje az itatóvályút. Egy kis folyékony frissítő mindhármuknak jót fog tenni. Matthew úgy döntött, egy üveggel vesz magának az útra is. Ha megölte a Sebastianokat, lesz minek örülnie. Nem lenne szerencsés, ha nem lenne nála whisky, hogy megünnepelje a pillanatot. CHATERINE ANDERSON

41 FELKELŐ NAP

Az ivó belseje szokványos volt: tökéletes mása annak az ezernyi kocsmának, amelyeket az elmúlt három évben látott. Még a bárpult felett lógó meztelen hölgyet ábrázoló olajfestmény is ott volt. A helyzet iróniáját növelte, hogy a zongorista a Kút a parkbant, egy csöpögős, romantikus balladát játszott, amelyet Matthew azóta nem hallott, hogy elhagyta Oregont. Egy fakó vörös ruhát viselő kéjhölgy teli tüdőből énekelte a dalt, a kezét olyan szélesre tárva, mintha hatalmas nézősereg előtt, színpadon énekelne. – Mikor egy nap a parkban sétáltam május boldog havában – mosolygott, és Matthew felé intett. Véraláfutásos, kék szeme jó néhány átwhiskyzett éjszakáról árulkodott. – Hirtelen megláttam egy huncut szempárt. A szívemet egy pillanat alatt rabul ejtették. Matthew tudomást sem vett a meghívásról. Most nem vesztegethette az időt egy emeleti szobában, még akkor sem, ha kedve lett volna hozzá – de nem is volt. A nőn látszott, hogy nem ma kezdte a szakmát. Matthew-nak volt elég baja anélkül is, hogy elkapna tőle valamit. A három idősebb ember felé fordult, akik a sarokban álló asztalnál pókereztek. – Meg tudnák mondani, hol találom a békebírót? – Már meg is találta – a három férfi közül a legpocakosabb megfordult a székén, kidomborodó hasa súrolta az asztal szélét. – Miben segíthetek? Matthew szíve összeszorult. Először is, a férfi idős volt. Ráadásul úgy tűnt, a kelleténél többet ivott. Matthew kihúzott egy széket és megfordította, hogy szétvetett lábakkal ülhessen rajta. A nyeregben töltött három év után már nem volt kényelmes számára a hagyományos ülésmód. Elmesélte a békebírónak a vonat-rablást, amilyen gyorsan csak tudta. – Azt mondja, a Sebastian banda? – a törvény idős embere megdörzsölte kopaszodó fejét. – Hogyan lehet olyan átkozottul biztos abban, hogy ők voltak azok? – Mert három éve a nyomukban vagyok. Higgyen nekem, a Sebastianok voltak azok. – Azt mondják, veszélyes banda. Veszélyesebbek, mint ahogy ez az öregember elképzeli. CHATERINE ANDERSON

42 FELKELŐ NAP

– Igen, uram, nagyon veszélyesek. De szerencséjére már rég eltűntek, úgyhogy magának egyikőjükkel sem kell foglalkoznia. – Miért követi őket? Matthew-nak nehezére esett volna arról beszélni, mi történt Oliviával. – Van rá okom. – Ugye nem azt tervezi, hogy a saját kezébe veszi a törvénykezést, uram? Matthew figyelmen kívül hagyta a kérdést, és felállt. Miután rápillantott zsebórájára, visszacsukta a fedelét, és azt mondta: – Ha siet, uram, alig több, mint egy óra alatt elérheti a vonatot. Az egyik utas megsérült, ezért magával kellene vinnie egy sebészt is. A békebíró bólintott és felkászálódott. Matthew egy pillanatra eljátszott a gondolattal, hogy megemlíti neki az elrabolt fiatal nőt, de gyorsan elvetette az ötletet. Nem akarta, hogy egy csapat részeg csatlakozzon hozzá valamikor másnap, és csak a lába alatt legyenek. Ha a lány túléli az éjszakát, aminek csekély a valószínűsége, egyedül több esélye van rá, hogy megmentse, mint ennek az ittas fajankónak és csapatnyi tapasztalatlan megbízottjának. Matthew saját kárán tanulta meg a leckét. Az, hogy bizonyos férfiak díszes csillagokat viselnek a mellükön, nem jelenti azt, hogy rendelkeznek mindazzal, ami ahhoz szükséges, hogy szembe tudjanak szállni a Sebastianokkal. Matthew megemelte a kalapját, és a bárpulthoz sétált, ahol egy pohár whiskyt rendelt. Miután felhajtotta, kért egy üveggel elvitelre. Majd az ivót elhagyva elindult az utcán felfelé a vegyeskereskedésbe, hogy beszerezzen néhány dolgot az útra. Kolomppal kellett jeleznie a boltosnak a bejutási szándékát. Amíg összeszedte mindazt, amire szüksége volt, az idős férfi fecsegését kellett hallgatnia arról, milyen rosszul megy az üzlet, és hogy a gyatra bevétel miatt minden segítségétől meg kellett válnia. – Van egy kis szalonnája? – vágott közbe Matthew, miközben egy zsák krumpliban kotorászott. – És kukoricalisztre és kávéra is szükségem lenne.

CHATERINE ANDERSON

43 FELKELŐ NAP

Matthew úgy gondolta, ha az elrabolt nő mégis életben maradna, élelemre lesz szüksége, hogy megetethesse. Nem mintha akár csak egy pillanatig is hitt volna abban, hogy túléli. Ha a Sebastianok hűek maradnak magukhoz, addig gyalázzák meg újra és újra, amíg teljesen ki nem készül, azután pedig elvágják a torkát.

E

den szúró fájdalommal a gyomrában, és szörnyű fejfájásra, rémes szédülésre ébredt. Hunyorgott, hogy újra lásson, majd észrevette, hogy egy ló hátára dobták. A keze és a feje lelógott. Ó, istenem. A reggel történtek hirtelen megrohanták: a küzdelem, hogy megszabaduljon attól a szörnyű, mocskos férfitól, majd a sötétség, amely ráborult, miután a férfi megütötte. Kábultan összpontosított a férfi koszos csizmájának orrára, amely centiméterekre volt az orrától a kengyelbe dugva. A férfi mosdatlan testének maró bűze olyan erős volt, hogy égette a lány orrát. Nyögve próbálta felnyomni magát. A nyereg a ló minden egyes lépésekor szörnyű fájdalmat okozva döfte meg a hasát. – Maradj nyugton! – kemény tenyér csapódott a hátsó feléhez. A lány éles fájdalmat érzett még a szoknyáján, alsószoknyán és fehérneműjén keresztül is. – Nem tűröm az ellenkezést! Érted? A férfi Eden rémületére a tenyerébe fogta a lány fenekét, és jól megszorongatta. Ellenszegülve próbált izegni-mozogni, mire a férfi olyan erővel ütötte meg a tarkóját, hogy csillagokat látott. – Mondom, maradj nyugton! Lehet, hogy ma reggel még fellengzős kisasszonyka voltál, de most már semmi sem vagy, csak egy csinos kis rongydarab, amiben élvezetem lelem. – Vegye le rólam a kezét, maga mocskos semmirekellő! A testvéreim levadásszák majd, mint egy állatot, hisz az is, és megölik azért, amit ma tett! A rabló felnevetett, és megragadta Eden szoknyájának hátsó részét. Amikor a lány érezte, ahogy hideg levegő szivárog be fehérneműjének nyílásán, felsikoltott, és könyökével oldalba döfte a férfit. A férfi felmordult, és a hajánál fogva ragadta meg Edent. A

CHATERINE ANDERSON

44 FELKELŐ NAP

fájdalom könnyeket csalt a lány szemébe. A következő pillanatban a férfi annyira hátrarántotta Eden fejét, hogy az attól félt, kitöri a nyakát. De legalább a szoknyáját elengedte. – Egy kis méregzsák vagy, mi? Még sosem volt dolgom vöröskével. Verekedni fogsz velem, drágaság? Szeretem, ha van vér egy nő pucájában. Habár, persze, ez sosem tart sokáig. Még a méregzsákok is sikoltoznak és kiabálnak, miután megdugjuk őket néhányszor. De jó móka lesz, amíg lesz erőd küzdeni. Amikor elengedte Eden haját, a lány lepottyant a nyeregbe, miközben még mindig forgott vele a világ a koponyájára mért ütéstől. A hasában érzett fájdalom ellenére, melyet a nyereg okozott, úgy döntött, megfogadja a férfi tanácsát, és mozdulatlan marad. Energiapazarlás lenne most harcolni vele, amikor ekkora hátrányban van. Kivárja az alkalmas pillanatot. Előbb vagy utóbb meg kell állniuk, hiszen a lovaknak pihenniük kell. Akkor majd az első adandó alkalommal elszalad. Sikoltozni és kiabálni? A férfi téved. Ő nem szokott nyafogni. Eddig sem, és ezután sem. Bármit is tesznek vele, nem fogja megszerezni nekik azt az örömöt, hogy sírni lássák. A gondolattól, hogy mit csinálhatnak vele, Edenben megfagyott a vér. Bár egész életében oltalmazták, tudatában volt annak, mekkora veszélyben van. Még hajadon lányok is meséltek történeteket titokban arról, hogyan erőszakoskodnak a férfiak a nőkkel. Ha ezeknek a történeteknek csak fele is igaz, Eden nagy bajban van. Lehet, hogy egy férfi ellen állni tudná a sarat, de öt ellen tehetetlen. Mindössze néhány perccel később a férfiak megálltak egy patak mellett, hogy megitassák és megpihentessék a lovaikat. Edent úgy dobták le a nyeregből, akár egy zsák krumplit. Olyan csonttörő zuhanással érkezett a nedves földre, hogy elállt a lélegzete. Mielőtt összeszedhette volna magát, két férfi a hátára fordította, miközben egy harmadik felrántotta a szoknyáját, széttárta lábait, és a combjai közé térdelt. Ahogy a férfi a nadrágja után nyúlt, hogy kigombolja, Eden felhúzta a térdét, és csizmáját a férfi mellkasának közepébe fúrta, majd egy kemény lökéssel elrúgta. – Ejha! – Az a férfi, aki Eden egyik karját fogta, felkiáltott. – Te kis méregzsák! CHATERINE ANDERSON

45 FELKELŐ NAP

Eden arcul köpte. – Csak érjen hozzám, a testvéreim megölik! Csak nevettek a fenyegetésein. Bár Eden minden erejével küzdött, nem tudott elmenekülni, és a férfi, akit megrúgott, hamarosan megint fölénybe került, immáron nyitott nadrággal. Vérbő hímtagjának látványától Eden, aki ilyet még sosem látott és el sem tudott képzelni, majdnem elájult a félelemtől. – A legidősebb bátyám Ace Keagan – taszította el magát Eden remegve, – Híres fegyverforgató, és a fiatalabb bátyáim is jól bánnak a fegyverrel. Elkapják magukat, és akkor átkozni fogják a napot is, amikor megszülettek! – Előbb meg kell találniuk minket – a fölötte lévő férfi Eden fehérneműjének nyílása után tapogatott. Eden érezte, ahogy a férfi mocskos ujjai intim részeihez érnek. – És jó érzékünk van hozzá, hogy ne kapjanak el minket. Még sosem hallottál a Sebastian bandáról, kislány? Eden ellenállt és sikoltozott, de a férfi cseppet sem törődött vele és letépte a bugyiját. Eden összeszorította a fogát meg a szemét, és visszatartotta lélegzetét. Tudta, hogy fájni fog. De hirtelen a férfi oldalra zuhant, és amikor Eden újból kinyitotta a szemét, egy negyedik férfi állt fölötte széles terpeszállásban, ökölbe szorított kézzel. Az a fickó volt, aki felkapta őt a vonaton. Az, akinek az ütésétől elvesztette az eszméletét. – Nem azért raboltuk el ezt az átkozott lányt, hogy megrontsátok! – üvöltött. – Mondtam, hogy átvisszük a határon Estacadó-nak. Az az öreg mexikói szereti az amerikai nőket. Egy kisebb vagyont fog fizetni egy vörösért. – Ugyan, Wallace – siránkozott az Edent majdnem meggyalázó férfi, miközben feltérdelt. – Miért baj az, ha először egy kicsit elszórakozunk vele? Wallace magasabb és zömökebb volt a társainál. Kiköpött egy adag dohánylevet, és megtörölte a száját kabátjának kérges ujjával. – Annyit szórakozhatsz vele, öcsém, amennyit akarsz, csak ne vedd el a szüzességét. Estacado érintetlenül kedveli a nőket, és mielőtt átadja a pénzt, mindig ellenőrzi a nő ártatlanságát. CHATERINE ANDERSON

46 FELKELŐ NAP

– Hogyan szórakozzunk vele, ha nem dughatjuk meg? – Mondtam, úgy játszotok vele, ahogy akartok. Használd a fantáziád, az isten szerelmére! Csak nehogy rajtakapjalak, hogy elmerülsz a lépes mézben. Amikor eljutsz arra a pontra, fejezd be a saját kezeddel – Wallace megint köpött egyet. Hideg, szürke szeme végigmérte Edent. – És ma éjszakáig hagyjátok békén! Lehet, hogy a seggünkben van egy különítmény. Ha a lovak ittak és pihentek egy kicsit, elhúzzuk a csíkot. Abban a pillanatban, amikor Edent elengedték, az oldalára fordult és összekuporodott, hogy lüktető gyomrát átkarolja. Értelmetlen imák cikáztak a fejében. Ma éjjel. A puszta gondolattól, hogy ezek az állatok megérinthetik, a saját halálát kívánta. Fuss. Meg kell szöknie. Csakhogy a férfiak túlságosan közel voltak ahhoz, hogy megpróbálhassa. Miután hátaslovaikat a közeli fákhoz kötötték, Eden közelében telepedtek le enni. Hallotta, ahogy az egyik férfi állkapcsa kattog, miközben szárított marhahúst rágcsál. Eden reggeli óta nem evett, de nem adtak neki semmit, csak egy bögre állott vizet. Alig tudta meginni. A félelemtől elszorult a torka. De kényszerítette magát, hogy megigya. Azután nem tehetett mást, csak hogy sebzetten és reszketve feküdt, kétségbeesetten összekuporodva. A férfiak hamarosan összeterelték a lovaikat. Ezúttal megengedték Edennek, hogy a hideg szemű Wallace előtt üljön felegyenesedve. Ezt ő először jó jelnek tekintette, de a férfi hamarosan lazán a nyereg köré hurkolta a gyeplőt, majd Eden mellét átfogta a kezével. A lány megrázkódott, és megpróbált a férfi kezei közül kibújni. Wallace csak nevetett az erőlködésén, megcsavarta a mellbimbóit, majd a hüvelykujja és a mutatóujja között görgette a megkeményedett bimbókat. Eden felidézte az Ace által tartott edzéseket, és a fejét hirtelen hátracsapva szájon vágta Wallace-t. A férfi dühösen felordított, és Eden a következő pillanatban arra eszmélt, hogy a hajánál fogva lerángatja a lóról, és ütlegelni kezdi. Próbálta behúzni a nyakát és elkerülni az ökölcsapásokat, de a férfi könyörtelenül markolta a haját, azonnal mozgásképtelenné téve. A férfi felhasadt ajkából vér csöpögött, és összegyűlt a romlott fogai közti résekben. Újra meg újra belecsapott Eden arcába. CHATERINE ANDERSON

47 FELKELŐ NAP

– Gyerünk, Wallace! Mutasd meg neki! – kiáltotta az egyik férfi. – Hajrá! – biztatta egy másik. Wallace addig verte Edent, amíg a lány arca elzsibbadt, és már nem érezte az ütéseket. Amikor a férfi végül elengedte, Eden kábultan esett térdre, a lába használhatatlanná vált. – Soha ne merészelj velem balhézni, kislány! Legközelebb meztelenre vetkőztetlek, és addig ütlek az övemmel, amíg a kezem el nem fárad. Aztán hagyom, hogy az öcséim folytassák. Nem marad rajtad egy tenyérnyi ép bőr sem, beleértve azokat a csinos kis cickóidat, hiába is véded őket annyira. Eden megborzongott, és lehajtotta a fejét. – Szállj vissza a lóra! – utasította a férfi. Eden megpróbált felállni, de nem tudott. Wallace megint megragadta a haját, és talpra rántotta. Amikor az első próbálkozásra nem tudott felszállni a lóra, a férfi megint pofon vágta, majd megragadta a derekánál fogva, és feltolta a nyeregbe. Amikor felugrott mögé, a lány arra számított, hogy megint elkezdi tapogatni a mellét, de számára érthetetlen módon mégsem tette. Eden nyelvével megérintette a felpuffadt ajkát, érezte a vér ízét. Az egyik szeme olyan hirtelen bedagadt, hogy már nem is tudta kinyitni. Mindezek ellenére szerencsésnek érezte magát. Sokkal rosszabb lehetne a helyzet, ha a férfi a tenyere helyett az öklét használta volna. Jóval sötétedés utánig feszes tempóban lovagoltak, ami felháborította Edent. A lovak nem látnak jól a szürkület óráiban, és a legtöbb lovas, akit a lány ismert, legkésőbb a sötétedés beálltáig megállt pihenni, attól tartva, hogy hátasa megbotlik, és esetleg eltöri a lábát. Ezek a férfiak azonban nem álltak meg. Úgy tűnt, semmivel és senkivel nem törődnek, csak saját magukkal. Amikor végül megálltak, hogy tábort üssenek, Eden legnagyobb sajnálatára csak egy apró kis tüzet raktak. Kétségkívül azért, mert attól tartottak, hogy különítmény lehet a közelben, és megláthatják a lángokat. Eden imádkozott, hogy beigazolódjon a sejtésük, hiszen ebben volt minden reménye. A vonatot Denver nyugati hegyeiben rabolták ki, jó egyórányi lovaglóútra a várostól, és azóta nyaktörő tempóval észak felé haladnak, olyan gyorsan, ahogy csak tudnak. CHATERINE ANDERSON

48 FELKELŐ NAP

Minden egyes perccel messzebb és messzebb vitték őt otthonától és családjától. Holnap ilyenkorra háromnapnyi távolságra lesz Denvertől, és négynapnyira No Name-től, amely ötven kilométerre délre található a nagyvárostól. Még ha sikerülne is ellopnia az egyik lovat, és szélnek eresztenie a többit, a férfiak utolérnék, még mielőtt biztonságos helyre jutna. Eden selyem utazóruhája csekély védelmet nyújtott a hideg ellen, ezért remegett, mint a nyárfalevél. Amikor a Harold nevű férfi odadobott neki egy kis szárított marhahúst, és átnyújtott neki egy bádogbögre sós vizet, átfutott az agyán, hogy nem fogadja el az ételt. A nők ilyen szituációban gyakran meg akarnak halni. De Eden elvetette az ötletet. Nem volt annyira vészes a helyzete. Wallace, aki eltökélte, hogy csinos kis nyereségért eladja őt a határon túl, világossá tette, hogy senki nem csökkentheti az értékét azzal, hogy meggyalázza. Bár Eden nem tudta, hogy a „szórakozni vele” mit foglal magában, abban biztos volt, hogy képes kitartani addig, amíg nem tud elmenekülni. Remegett a hidegtől, miközben csekély kis vacsoráját eszegette, és a két satnya tölgy közé kikötött lovakat vizsgálgatta a sötétben. Már fiatal gyerekként megtanult lovagolni, és bár tudása egy kicsit berozsdásodott, még most is magabiztos lovasnak érezte magát. Talán miután a férfiak elalszanak, megpróbálhatná. Ha egy lovat elvinne, és elhajtaná a többit, fogvatartói ló nélkül maradnának, és képtelenek lennének üldözőbe venni őt. Csöndes imát mormolt el, hogy senkinek ne jusson eszébe megkötözni a kezét és a lábát. Isten azonban nem hallgatta meg. Alig mondta ki a könyörgést, a Pete nevű férfi máris két szíjjal közeledett feléje. Bár a testvérek nagyon hasonlítottak egymásra, Pete Eden szerint kilógott közülük: márványszerű szeméből aljasság tükröződött. A lány kezét a háta mögé rántotta, és olyan szorosan kötözte meg a csuklóját, hogy a bőrszíj belevágott a húsába. Majd a bokáit is egymáshoz szíjazta. – Semmi szükség arra, hogy megkötözzön – próbálkozott Eden. – Hova menekülhetnék? A férfi nem vett tudomást a kérdésről, és a tűz közelébe kuporodott. Wallace odakiáltott: CHATERINE ANDERSON

49 FELKELŐ NAP

– Hozd ide a nőt, hogy lássuk! Nem lenne igazi móka a sötétben játszani vele. Pete megragadta Eden karját, és a lángok felé rángatta. Eden megkötözött lábakkal nem tudott járni. Elakadt a lélegzete a fájdalomtól, amely átjárta a kicsavart vállát, ahogy a férfi a durva talajon végighúzta. De Pete ezzel nem törődött. Wallace mellé hajította Edent, majd melléguggolt, hogy megbámulja. – Már nem olyan csinos azóta, hogy elverted. Wallace megduzzadt ajka gúnyosan legörbült. – Nem az arcával akarunk szórakozni. Azon nyomban megragadta Eden mellényének elejét, és előhúzta a kését. Három vágással szétnyisszantotta a ruhát. Majd a kombinén kezdett el dolgozni. Nem foglalkozott a fűzővel, mert az nem takarta Eden mellét. Eden érezte, ahogy az éjszakai levegő belecsíp a csupasz bőrébe. A háta mögött próbálta meglazítani a bőrt, amely a csuklóját összeszorította, de Pete erősen megkötözte. Képtelen volt védekezni. – Nos, kisasszony, nézzük, mi van itt? – kérdezte Wallace gonosz kuncogással. – Olyan hosszú ideje nem láttam rózsaszín ciciket, hogy egészen elfelejtettem, milyen szépek. – Én akarok kezdeni – kunyerált Pete. – Gyerünk! Az egész éjszaka a miénk. Mindenkire sor kerül. Csak ne felejtsétek el, hogy nem hagyhatunk rajta nyomot, és nehogy elveszítsétek a fejeteket és megdugjátok! Számítok arra a pénzre, amit Estacado fizetni fog érte. Csak egy pillantást vet erre az arcra és a vörös hajra, már habzik is a szája, mint egy veszett kutyának. Pete ülésbe húzta Edent, félredobta a koszos kalapját, és lehajolt, hogy a szájába vegye a lány egyik mellbimbóját. A sokkoló érzéstől Eden teste megfeszült, de a csuklójánál és bokájánál lévő szíj olyan szoros volt, hogy nem tudott küzdeni. Sikoly tört fel a torkából, de elfojtotta. Érezte, ahogy egy mocskos kéz a szoknyája alatt tapogatózik. Ó, istenem, ne, kérlek, ne! De a kéz, a lány imái ellenére, széttaszította a térdeit. Eden ebben a pillanatban kénytelen volt szembenézni helyzetének szörnyű mivoltával. Ace egész életében az ész uralkodik a test fölött CHATERINE ANDERSON

50 FELKELŐ NAP

elvet sulykolta beléje –, azt az elméletét, miszerint az ember bármit túl tud élni, ha elég akaraterővel rendelkezik, és van terve az életben maradásra. – Amikor az élet rosszul bánik veled, bármi történjék is, tarts ki, és ne add fel! – mondta gyakran Edennek és az öccseinek. A lány egyszer láthatta, ahogy David törött lábbal hazasétált, miután balesetet szenvedett a lovával. Egy faágat használt mankónak, és hazaaraszolt, pedig minden egyes lépés akkora fájdalmat okozott neki, hogy majdnem eszméletét vesztette. Az ész uralkodik a test fölött. Egy másik alkalommal Ace lövést kapott a combjába, és az anyja szedte ki a golyót egy henteskés hegyével. Nem volt pénz whiskyre, hogy enyhítsék a fájdalmat, ezért Ace megmarkolta az ágy végét, és megkérte Edent, hogy szép dolgokról meséljen neki, amíg Dory a lövedéket próbálta kioperálni. Eden remegő hangon egy tavaszi rétet festett le neki: vadvirágok bólogattak az enyhe szellőben, édesen illatozott a levegő. Bár az öccsei mind készenlétben álltak, hogy lefogják Ace-t, erre nem volt szükség, mert ő önszántából mozdulatlanul maradt, miközben eltorzult arcáról izzadság patakzott. Üveges tekintete a távolba révedt, ahogy kiállta a gyötrelmet. Az ész uralkodik a test fölött. Eden úgy nőtt fel, hogy tanúja lehetett a családtagjai példamutatásának, és most ő következett. Pillantását a lángokra szegezte, és gondolatait távoli helyek felé kényszerítette: maga elé képzelte az anyját, a testvéreit és a mezőt, amelyet egyszer Ace-nek leírt. Hadd tegyék meg ezek a férfiak a legrosszabbat – gondolta szenvedélyesen. – Eden Paxton vagyok. Jó családból származom. Senkinek sem fogok sírni és könyörögni, a legkevésbé az ilyen szánalmas férgeknek, mint ezek. Miközben a férfiak fogdosták és tapogatták a testét, Eden kora gyermekkorára és a családjának San Francisco külvárosában lévő szegényes farmján töltött boldog napjaira gondolt. Mint például, amikor nagyon kicsi gyerekként megbetegedett, és Ace vállalta miatta a legjobban utált munkát is: elszegődött köpőcsészéket üríteni azért, hogy babát vehessen neki. És amikor David a rövidáruboltban üzletelt: elcserélte egyetlen övét csinos hajba való selyemszalagokra, CHATERINE ANDERSON

51 FELKELŐ NAP

születésnapi ajándékul. Utána hónapokig anyjuk egyik selyemövét fűzte a nadrágjába. Persze szomorú dolgok is történtek, mint például amikor Eden kiskutyáját, Samet elütötte egy arra járó földműves szekere, és az állat elpusztult. A testvérei sírt ástak, majd szabályos temetési szertartást rendeztek virágokkal – pitypangokkal a mezőről – és zsoltárokkal: serdülőkori mutáló és mély bariton hangok elegyével, melyet Eden soha nem fog elfelejteni. Dory tette teljessé a szertartást azzal, hogy felolvasott a szent könyvből. A felolvasás után David biztosította Edent, hogy nem csak az emberek költöznek a másvilágra. Azt állította, hogy Samet is szívesen fogadják ott, és egy kis pihenés után ismét erős és egészséges lesz, és az angyalok által eldobott botok után fog szaladgálni az égi legelőkön. Ahogy Eden visszagondolt, most még életének legszomorúbb pillanatai is keserédesnek tűntek, mert mindig ott volt a családja, melynek tagjai szerették, és enyhítették a fájdalmát. Az emlékek megnyugtatták, pajzsot képeztek közé és a valóság közé. Ace feleségére, Caitlinre gondolt, akire oly nagyon hasonlított, és a fiukra, a kis Ace-re, aki édes kis duci volt, táncoló barna szemmel és huncut mosollyal, amikor Eden hét hónappal korábban meglátogatta őket No Name-ben. Hamarosan megismeri Doryt is, Ace és Caitlin másik kisbabáját, és végre találkozhat majd Joseph újdonsült feleségével, Rachellel, aki gyönyörű kék szemű, csodálatos szőke nő. Amikor Eden gondolatai fiatalabb testvérei, David és Esa felé kanyarodtak, akik még nem voltak házasok, nehezen tudott összpontosítani. Ezért inkább visszatért Ace gyerekeihez. A kínzás végre befejeződött. A fiatalabb Sebastian fiúk olyan részegek lettek, hogy a szalmaágyaikhoz tántorogtak, és egyedül hagyták Wallace-t, aki az ágya mellé, a hideg földre vonszolta Edent. Mielőtt elaludt volna, hurkot kötött a lány fejére, és a kötél végét a saját csuklója köré csomózta. – Ha csak megmoccansz, amíg alszom, rögtön felébredek. Érted? Eden az oldalára fordult, háttal Wallace-nak. Gyenge próbálkozásul, hogy melegítse magát, felhúzta a térdét fedetlen melle elé. Wallace még egy takarót sem adott neki. Eden nehezen értette, hogy lehet valaki ennyire kegyetlen egy másik emberrel. De mégis CHATERINE ANDERSON

52 FELKELŐ NAP

volt ilyen. Wallace két réteg gyapjútakaróval vackolt be éjszakára, miközben a lány ott feküdt a nedves földön szinte ruhátlanul, kitéve az elemek kényének-kedvének. Ahogy az éjszakai levegő hidege csontjáig hatolt, Eden üres szemekkel végignézett a tisztáson. A kis tűz izzó parázzsá égett, és kevés fényt adott, a fogyó hold pedig esőt ígérő felhő mögé bújt. Egy pillanatra könnyek gyűltek a fiatal lány szemébe, de az eltökéltsége, hogy erős marad, felszárította őket. Igen, ma éjjel elszenvedte az elképzelhetetlent, de a sírás nem tenné ezt meg nem történtté, és nem is érezné magát jobban tőle. Azokra a vadvirágokra gondolt, amelyeket az anyjával a vonatról láttak: törékeny virágok egy kíméletlen, zord vidéken. Olyannak kell lennie, mint azoknak a vadvirágoknak. Mi van akkor, ha az élet életveszélyes viharba sodorta? Végül úgyis kisüt majd a nap. Csak addig kell kibírnia. Közben már úton volt a segítség. Eden ebben olyan biztos volt, mint a saját nevében. Ace nemrég kapott egy telefont. Az anyjuk azonnal felhívja, amint Denverbe ér. Eden testvérei nem fogják vesztegetni az időt, rögtön a keresésére indulnak. Isten segítse a Sebastian testvéreket! Eden nem hazudott, amikor azt mondta, hogy bánni fogják a napot, amikor megszülettek. Mielőtt ez a dolog véget ér, ők lesznek azok, akik sírva könyörögnek kegyelemért. A testvérei természetüknél fogva nem voltak kegyetlen emberek, de ha valaki bántani merészeli valamelyiküket, a pokol haragja sem ért fel a dühükkel. Ezzel a gondolattal merült Eden zaklatott, nyugtalan álomba.

Harmadik fejezet

E

den számára az elkövetkező három nap rémálomszerűen elmosódó bokrok és fák egymásutániságát jelentette. Valamikor CHATERINE ANDERSON

53 FELKELŐ NAP

régen csodálta volna, ahogy a tavasz ilyen élénk színekkel festi meg az egymást követő tájakat. A sziklás szurdokokban az apacsszilva és a fekete berkenye jól megfért egymás mellett, mindkettő virágba borulva. Az apacsszilvák fehér virága megpettyezte a vékony szürkésrózsaszín hátteret, a rózsaszínű feketeberkenye-bokrok meggörnyedtek a kúp alakú virágfürtök súlya alatt, amelyek úgy lógtak az ágakról, akár a havas szőlőfürtök. A patak mentén mint bolyhos, liláskék szőnyeg terült el a gyalogakác a ragyogó zöld lombtető árnyékában. A vadszilva virágai olyan finom illattal töltötték meg a levegőt, mintha francia parfüm terjengett volna a levegőben. Medencéje kilométerről kilométerre a nyeregnek ütődött, ezért Eden azzal próbálta elterelni a figyelmét, hogy elképzelte magát, ahogy az anyjával sétál, és virágokat szed Caitlin asztalára. De a kimerültség újra meg újra visszarántotta a valóságba. Elméjének mélyén érzékelte ugyan a természet szépségét, de csak úgy, ahogy a madártollat a bőrön: egy bágyadt érintés, amely alig érezhető, nem tudott összpontosítani rá. Újra meg újra fájdalom töltötte el összetört testének minden egyes porcikáját. A hideg, esős időt ragyogó napsütés követte, és a második nap végére Eden arca, keze és fedetlen melle csúnyán leégett. Éjszaka azonban visszatért a hideg. Az első éjszakát követően a férfiak már nem raktak tüzet táborozáskor. Ezért a lány reménykedett, hogy különítmény lehet a sarkukban, de a tűz hiánya miatt még inkább kínozta a könyörtelen hideg és a csípős szél, amikor a „játékidő” végre véget ért. Takarót továbbra sem kapott. Napi ételadagja egy kis rágós, szárított marhahúsból és három bögre sós vízből állt. Minden morzsáját elfogyasztotta, és minden cseppjét megitta, mert meg akarta őrizni erejét arra az esetre, ha esélyt látna a menekülésre. De ez a lehetőség sosem jött el. Amikor a férfiak napközben pihentették lovaikat, Edent a földre taszították, és utasították, hogy ne mozduljon, és közben állandóan szemmel tartották. Egyszer, amikor csatlakozni mert a lovakhoz a pataknál, hogy szomját oltsa, alaposan helyben hagyták. Éjszakánként, ha megálltak, Pete, a CHATERINE ANDERSON

54 FELKELŐ NAP

legkegyetlenebb vállalta a feladatot, hogy megkötözze a kezét és a lábát. Miután olyan szorosan meghúzta a bőrt, hogy Eden ujjai lüktetni kezdtek, segített felállítani a tábort, majd visszatért foglyához, hogy a többiekhez rángassa. Miután a férfiak meggyötörték a lányt, és részegre itták magukat, Wallace, mintha Estacado hadizsákmányának őre lett volna, továbbra is az első éjjel kitalált óvintézkedéshez folyamodott: hurkot kötött a fejére, majd a saját csuklójára kötötte, hogy érezze, ha Eden megmozdulna, amíg ő alszik. Eden csonttá fagyva és tele kétségbeeséssel kuporodott össze a földön. Bár Wallace mindeddig megvédte a megbecstelenítéstől, nem habozott kivenni a részét az esti szórakozásból. Ezeknek a férfiaknak ő nem volt más, csak puszta használati tárgy. Ha bármi történne, ami rontaná Eden eladási esélyeit, tudta, hogy azonnal megerőszakolnák és megölnék. A negyedik nap végére Eden kiégettnek érezte magát. Szörnyen messze volt már az otthonától: legalább ötnapnyi szakadatlan lovaglás választotta el Denvertől, és még egy No Name-től. Ami pedig még rosszabb, a Sebastianok északnyugat felé haladtak, ahelyett, hogy visszakanyarodtak volna a határ felé, amire a rendőri szervek valószínűleg számítottak. Eden egyedül érezte magát, elvágva mindentől, ami ismerős volt számára. Ace gyámsága alatt kora gyerekkora óta ragaszkodott ahhoz a hitéhez, miszerint őt soha semmi nem tudja térdre kényszeríteni. De sem ő, sem a bátyjai nem láthatták előre, hogy ezek a szörnyetegek elrabolják. Tüzes vérmérséklete és heves természete sehol sem volt már. Minden fellengzős elképzelése az erőről és kitartásról tovaszállt, mint a szélben táncoló pitypang. Lassan, de biztosan eluralkodott rajta a rettegés és a vereség legyengítő érzése. Már nem volt biztos benne, hogy a bátyjai meg fogják menteni. Abban biztos volt, hogy a keresésére indultak, ám a Sebastianok nem voltak tekintettel az állataikra, kegyetlen nemtörődömséggel hajtották a lovaikat. Ugyanakkor okosak is voltak, és akarvaakaratlanul először észak felé, majd északnyugatnak lovagoltak, mindenféle nyilvánvaló menekülési terv nélkül. Hogyan tudnák a

CHATERINE ANDERSON

55 FELKELŐ NAP

bátyjai olyan férfiak szándékait kifürkészni, akiknek láthatóan semmilyen racionális gondolat nem jár a fejükben? Amíg a férfiak tábort ütöttek a negyedik nap éjszakáján, Eden hátát egy nagy sziklának támasztva ült a holdfény megvilágította sötétségben. Egy vadszilvafa hosszúra nyúlt ágai gyengéden cirógatták arcát finom, illatos virágaikkal. Bár megpróbált a virágok lágyságára és kellemes szagára összpontosítani, nehezen ment. A nyers marhabőrszíjak, amelyek kezét és lábát béklyóba kötötték, olyan mélyen belevágtak a húsába, hogy az ujjai lüktettek a fájdalomtól. Mostanra már tudta, hogy a kellemetlen érzés hamarosan alábbhagy, amint elkezdődik a zsibbadás, de most szinte elviselhetetlennek érezte a fájdalmat. A férfiak ezüstös árnyékként dolgoztak körülötte. Jamesre, az öt közül a legfiatalabbra osztották minden este a lenyergelés és a lovak lecsutakolásának feladatát. Amíg ő dolgozott, Pete és Harold kötelet feszítettek két fa közé, ide kötötték az állatokat reggelig. A két idősebb testvér, Wallace és Charles, munka közben whiskyt kortyolgatva szalmaágyat és takarókat terített le mindenkinek. – Nem értem, miért nem hagyod, hogy felcsináljuk a nőt – morgott Charles. – Semmi értelme nincs megőrizni őt Estacadónak, ha nem is vagy biztos benne, hogy megveszi. – A pokolba is, valószínűleg nem fogja! – ordította Pete a táboron keresztül. – Megnéztétek mostanában közelebbről? Már nem is szép. Ki az az épeszű, aki pénzt fizetne egy megviselt, kiégett szajháért? – Pete-nek igaza van, Wallace – szólt közbe Harold. – Elég csinos volt, amikor elraboltuk, de holtbiztos, hogy most már csöppet sem az. – Szerintem nem is kellene megtartanunk – tette hozzá James. – Csak lelassít minket. Azt akarod, Wallace, hogy elkapjanak bennünket, és kötélen végezzük? – Ti gazemberek! – Wallace csizmája haragosan kopogott a földön, ahogy öccsei felé közelített. Szigorúan megbökdöste James mellkasát, és folytatta: – Vigyáztam rád egész nyomorult életed során, te kis szaros. Továbbra is megteszem, ha azt csinálod, amit én akarok. CHATERINE ANDERSON

56 FELKELŐ NAP

– Csak azt akarom mondani, hogy ez a nő veszélyt jelent a számunkra – válaszolt James, – Láttad a ruháit, amikor elraboltuk. Valami előkelő, gazdag családból származik. Szerinted nem akarják majd visszakapni? Az ilyen embereknek befolyása van. Ránk küldenek majd egy tucat különítményt, és talán ők maguk is keresni kezdik. – Én vezetem ezt a bandát – Wallace még egy utolsót ütött James mellkasára. – Befogod a szádat és követed az utasításokat! Érted? – Jól értjük, hogy szerinted a te szavazatod mindent eldönt? – zengett Pete hangja a tisztáson keresztül. – Négy az egyhez, Wallace. Nekem úgy tűnik, a mi véleményünk is kellene, hogy érjen valamit. Elegem van abból, hogy csak játszogatok vele minden este. Egyikőnk sem volt nővel már hetek óta! – És nem is lesztek még jó pár hétig – Wallace kegyetlen pillantást küldött Eden felé, – Ő Estacadóé lesz. – Estacadónak nem is kell majd! – makacskodott Pete. – Nézd csak meg alaposan! A pofádba fog röhögni! – Megpihenünk egy kicsit, ha átkelünk a Rión. Adunk neki egy kis időt, hogy meggyógyuljon és rendbe hozza magát. Ugyanolyan szép lesz, mint volt, és Estacado rengeteg pénzt fog adni érte. Ha kanosak vagytok, elmehettek valamelyik kurvához lent, Margarita bárjában. Addig pedig maradjon a bototok a nadrágotokban! Jóval azután, hogy a vita véget ért, Eden felelevenített mindent, amit a férfiak mondtak. Mi lesz, ha Wallace elveszíti az irányítást az öccsei fölött, és a tiltása ellenére meggyalázzák? Ha ez megtörténne, többé már semmit sem érne számukra, és valamelyikőjük minden bizonnyal megölné. A gondolat meg kellett volna, hogy ijessze Edent, de négy nap szakadatlan kínzás után már nem félt a haláltól. Nem arról volt szó, hogy meg akarna halni. Senki nem akarna a helyében. Inkább az volt a kérdés, mi vár rá, ha életben marad. Megbecstelenítés, halál, vagy az, hogy a határon túl eladják valami mocskos öregembernek, és egy életen át rabságban kell sínylődnie, folyamatos erőszaknak kitéve. Nem lenne jobb, ha a megpróbáltatásai gyorsan véget érnének?

CHATERINE ANDERSON

57 FELKELŐ NAP

A bátyjai nem jöttek el. Ez volt az igazi bökkenő. Egészen addig, amíg öt évvel ezelőtt San Franciscóból No Name-be nem költöztek, mindig megvédelmezték. De most, amikor a legnagyobb szüksége lenne rájuk, nem voltak sehol. Teljesen elveszettnek érezte magát, és kimondhatatlanul félt, mert semmi, de semmi nem bizonyult igaznak, amiben hinni tanították. Nem volt erős. Nem volt legyőzhetetlen. Nem volt olyan ügyes, mint bármelyik férfi. Amikor gyakoroltak, csüngött Ace szavain, és elhitte, hogy szinte bármi felett győzedelmeskedhet – most kiderült, hogy mindez hazugság. Csak egy nő volt, öt gonosz férfival szemben. Ha még képes lett volna rá, nevetett volna. Néhány nappal korábban még azt gondolta, hogy eljegyzése felbontása élete legnagyobb csapása. Most már örömmel fogadná a San Franciscó-iak kiközösítését, és szerencsésnek tartaná magát. Később, amikor a férfiak már belefáradtak abba, hogy tovább játszanak vele, feküdt Wallace mellett a földön, és takaróra vágyott Magasan jártak, meredek, göröngyös és sziklás terepen, ahol elszórtan sárgafenyők csoportjai magasodtak. Eden remélte, hogy a hegyek és a fák megfogják a szelet, de a mélyedések és vízmosások utat engedtek a jeges széllökéseknek, és kétségbeejtően lehűtötték az éjszakát. Hogy a francba várják el tőle, hogy pihenjen, amikor vacog a foga? Lehunyta a szemét, próbált lenyugodni, de elkerülte az álom. Ezért inkább beszívta a földön lepedőként elterülő fenyőtűk penészes illatát, és a bátyjaira gondolt. Imádkozott, hogy gyorsan megtalálják. Kevéssel pirkadat előtt a hurok talpra rántotta Edent. A kötél szorítása a nyakán könnyeket csalt szemébe. Wallace eltávolította a szíjat a lány kezéről és lábáról, akinek ezután mintha ezernyi tű szurkálta volna a testét. Majd a férfi maga mögött húzva foglyát, mint egy kutyát, elrángatta a lovához. A lány elgémberedett kezével megragadta a kendert, hogy ne vágjon a torkába, és érzéketlen lábakkal botorkált a férfi mögött. Nyomorultul érezte magát az előtte álló újabb, végtelen, lóháton töltendő nap gondolatától. Ami még rosszabb volt, hogy ez a nap is ugyanúgy fog végződni, mint az előző négy: addig nyújt majd esti szórakozást a Sebastian testvéreknek, amíg azok eszméletre nem isszák magukat. CHATERINE ANDERSON

58 FELKELŐ NAP

Eden nem tudta, meddig képes még ezt elviselni anélkül, hogy megőrülne. A Sebastianok estéről estére kegyetlenebbek lettek, és rossz fogaik fájdalmas harapásaival állandóan visszarántották Edent a valóságba. Mintha csak megérezték volna, hogy a szerencsétlen fogoly megpróbálja kirekeszteni mindazt, ami vele történik, hiszen reakcióinak hiánya elrontotta a szórakozásukat. Mostanáig Eden elszántan az emlékei álomvilágába merült, miközben játszadoztak vele, de már kezdett kifogyni a szép gondolatokból. Mi lesz majd, ha az álmai kútja kiapad? Eden hinni akart abban, hogy sztoikus nyugalommal fogja tűrni a megaláztatást, de énjének egy része egyre inkább ráébredt, hogy hiányzik belőle az a szívós kitartás, melyet a bátyjai a sajátjának gondoltak.

M

atthew a lova előtt guggolva mereven bámult egy darabka felbolygatott földet az erősödő homályban, és ujját végighúzta az egyik patanyom szélén. Friss – állapította meg. Megfeszített tempóban lovagolt öt napja, és végre utolérte a barmokat. Több időbe telt, mint ahogy szerette volna, mert gyakrabban megállt pihentetni az állatait, mint a Sebastianok, de az állhatatosság és az elszántság végre győzedelmeskedett. Közvetlenül a nyomukban járt. Matthew tapasztalatból tudta, hogy a banda jóval sötétedés utánig lovagolni fog. Őrült szemétládák. Az ötnapos út meredek, sziklás terepre vezette őket. Még fényes nappal sem kedvezett a lovaknak ez a vidék, és mindegy, milyen óvatosan vezeti a lovas a hátasát az ilyen egyenetlen talajon, az állat akkor is megbotolhat a szürkület óráiban, hiszen a látása nem túl jó ilyenkor. Ő nem akarta Smokyt és Hermant a lábtörés veszélyének kitenni. Meg fogja várni a teljes sötétséget, amikor a ló és az öszvér újra jól lát majd. A Sebastianok néhány óra múlva megállnak majd, hogy tábort üssenek. Addig is Matthew biztosítja állatainak a jól megérdemelt pihenést. Matthew kedvéért mindent beleadtak ebbe a vadászatba, és megint ezt kell kérnie tőlük, mielőtt vége lesz ennek az éjszakának. Nem azért, mert így akarja, hanem azért, mert a nő még életben van.

CHATERINE ANDERSON

59 FELKELŐ NAP

Matthew alig tudta elhinni. Felfoghatatlan volt számára, hogyan élhetett túl az a nő öt teljes napot azokkal a szívtelen seggfejekkel. De valahogy mégis képes volt rá. Ezen a reggelen, amikor rátalált arra a helyre, ahol a Sebastianok előző éjjel tábort vertek, felfedezte a nő apró lábnyomait a férfiakéval keveredve. Hegyes orrú, tele talpú csizmát viselt, amely nem igazán a megfelelő lábbeli ezen a terepen. Nem mintha a lány valaha tervezte volna, hogy ide jönne. És ez volt a bökkenő Matthew számára: hogy a nő eljutott idáig. Nem kívánta, hogy a nő halott legyen – ilyet sosem tenne. De nem tudta nem zokon venni azt a tényt, hogy a nő jelenléte keresztbe tehet a terveinek. Ahelyett, hogy megölné a Sebastianokat, ahogy arról három hosszú éve álmodik, egy olyan nőt próbál majd megmenteni, akiről nem is tudja, méltányolja-e majd a gesztust. Mindazok után, amit átélt, a nő minden bizonnyal már a halált kívánja, hogy az isten áldja meg, és Matthew nem is hibáztathatná ezért. Az elmúlt öt nap emléke egész életében kísérteni fogja a szerencsétlen párát. Hacsak nem faragták keményebb fából, mint az emberek többségét, soha nem fog rendbe jönni. Ám mindez semmit sem számít, a pokolba is! A nő még életben volt, és Matthew kötelességének érezte, hogy megmentse. Ha tetszik a nőnek, ha nem. El kell halasztania az adósságának a rendezését a Sebastianokkal, mindaddig, amíg a nőt tőlük távol, biztonságos helyen nem tudja. Fáradtan felállt, és mielőtt az állatait elvitte volna megitatni a patakhoz, levette a nyerget Smoky hátáról, az öszvérről pedig a súlyos csomagokat. Az árral szembefordulva a hasára feküdt, hogy lemossa a borostás arcát, és hideg vizet szürcsöljön. A mindenit! Szüksége van egy alapos mosdásra. Mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára megfürödhetett? Két hét, vagy talán három? Már nem tudott pontosan visszaemlékezni. Csak azt tudta, hogy bűzlött. Az anyja dührohamot kapna, ha így látná. Gyerekként sokszor jól meghúzta a fülét, mert elfelejtette megmosni a nyakát. A szappan és a víz olcsó – dorgálta mindig. Az én fiam nem fog koszosan parádézni. Figyelsz rám? A tisztaság fél egészség. Matthew

CHATERINE ANDERSON

60 FELKELŐ NAP

megfogadta a szavait. Még ezen az útján is rendszeresen megmártózott a patakban, hogy alaposan lemosakodjon. Az elmúlt néhány hét alatt azonban a személyes higiéniával szemben elsőbbséget élvezett a Sebastianok üldözése, ezért nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy fürödjön. Megelégedett azzal, hogy szappan nélkül lesúrolta az arcát és a fülét, és olyan tisztára dörzsölte a fogát az ujjával, amennyire csak tudta. A problémát azonban az jelentette, hogy a testszag nem tűnt el csupán attól, hogy nyaktól fölfelé tiszta lett. Matthew megesküdött, hogy ha majd mind az öt Sebastian alulról szagolja az ibolyát, vesz magának egy váltás új ruhát, és forró fürdővel kényezteti magát. És amikor már tökéletesen tiszta lesz, vacsorát rendel magának egy étteremben, amit asztalnál ülve fog elfogyasztani, majd kivesz egy szobát, hogy igazi ágyban aludhasson. Ó, tollmatracon pihentetni fáradt csontjait! Azóta nem volt ilyenben része, amióta elindult Oregonból. Amikor az állatok felfrissítették magukat, a csomagok közelébe terelte őket lógó kantárszárral. Itt kedvükre legelészhettek, miközben majdnem egy órán át csutakolta őket. A francba, hisz kidolgozták érte a lelküket! A legkevesebb, amit megtehet, az, hogy kimutatja a háláját. Még Holden Creekben vett nekik egy kis takarmányt. A csutakolás végén adott egy maréknyival mindkettőjüknek. Herman, az öszvér eleresztette az egyik vicces nyihogását, amelytől Matthewnak mindig mosolyognia kellett. Szegény pára nem tudta biztosan, mi is ő valójában: szamár vagy ló, Matthew együtt érzett vele. Már ő maga sem tudta, hogy tisztességes ember-e, vagy született gyilkos. Olyan hosszú ideje vannak már gyilkos gondolatai, hogy szinte beárnyékolták minden jó tulajdonságát, amellyel valaha is bírt. Hagyta, hogy az állatok fanyarkát és kölest rágcsáljanak, miközben elnyújtózott mellettük egy kis szunyókálásra. Nem félt attól, hogy valamelyik állat rálépne. Herman és Smoky megbízható barátai lettek. Figyelt rájuk, és ők viszonozták a figyelmet. A szél felerősödött, és a Matthew fölé boruló fenyőágak között suttogott. Mélyen belélegezte az illatukat, amely az otthonára és

CHATERINE ANDERSON

61 FELKELŐ NAP

Oliviára emlékeztette. A tervét, hogy megbosszulja felesége halálát, megint el kell halasztania. Néhány percig a himbálózó ágakat nézte, és utálta magát a kicsinyes gondolatai miatt. Nem a nő tehet arról, hogy elrabolták, és nem az ő hibája, hogy még mindig életben van. Nem gondolhat arra, hogy mi lett volna, ha... muszáj megbékélnie azzal a helyzettel, ami jutott neki. Elhatározta, hogy így tesz, ezért becsukta a szemét, és arra kényszerítette az elméjét, hogy megszabaduljon a gondolatoktól, majd álomba szenderült.

A

mikor a férfiak végül úgy döntöttek, hogy tábort vernek, már majdnem három órája teljes sötétben lovagoltak. Eden sajnálta az állatokat, még az igáslovakat is, amelyek hátán nem lovagolt senki. Annak ellenére, hogy nem volt teher a hátukon, a szegény állatok teljesen kimerültek. Eden együttérzése a lovak iránt azonban gyorsan elszállt, hiszen az este újabb kínzást jelentett számára. Ahogy a férfiak letáboroztak, Wallace bejelentette, hogy ezen az éjszakán biztonsággal tüzet gyújthatnak. Eddig még egyetlen különítmény sem érte őket utol, és Wallace úgy gondolta, valószínűleg nem is fogja. Eden már feladta a reményt, hogy bárki megmentheti, ezért ahelyett hogy elkeseredett volna ettől a hírtől, arra gondolt, milyen csodálatos lesz egy kicsit megmelegednie. Amikor néhány perccel később Pete átnyújtotta neki sovány vacsoráját, fontolóra vette, hogy mind a vizet, mind a szárított marhahúst elutasítja. Ha nem jön segítség, meg kell halnia. Ennek az egyetlen módja az, ha nem táplálja tovább a testét. Csakhogy képtelen volt megtenni. Amennyire vissza tudott emlékezni, anyja mindig azt tanította neki, az élet értékes ajándék. Amíg lélegezni tud, addig mindig van remény. Talán a Sebastianok a következő napokban kevésbé lesznek elővigyázatosak, és mégis elmenekülhet. Vagy a bátyjai végül mégiscsak felbukkannak, hogy megmentsék. Ahelyett, hogy gyáván a halált keresné, továbbra is a túlélésre kell összpontosítania.

CHATERINE ANDERSON

62 FELKELŐ NAP

Miután a testvéreivel jó sok whiskyt vedelt, Pete visszatért, hogy megkösse Eden kezét és lábát. Mint mindig, most is addig húzta a szíjat, amíg az mélyen belevágott Eden húsába. Ahogy feszesre rántotta a bőrt, belevigyorgott a lány szemébe, tudván, hogy fájdalmat okoz neki. Eden mélyen a szemébe nézett, de egy hangot sem adott ki. A hurkot is Eden nyakára tette, majd ahelyett, hogy karjánál fogva a többiekhez rángatta volna, ahogy szokta, megrántotta a kötelet. – Mássz, te szajha! – lehajolt, és gúnyosan belebámulta a lány arcába. – Mutasd meg nekünk, fiúknak, mennyire szeretnél játszani! Eden rettentően szeretett volna az arcába köpni, de a félelem elfojtotta benne a késztetést. – Nem tudok megkötözött bokával mászni. – Visszapofázol, kurva? – elővette a kését, és a lány nyakához szorította. – Azt mondtam, mássz! Pete szemének csillogásából Eden tudta, hogy a férfi kész megszúrni őt Ha nem próbál meg engedelmeskedni, talán megteszi. Megpróbált mászni. Szorosan összekötözött lábbal képtelenség volt az egyik térdét a másik elé tenni, de azért megkísérelte. Előrebukott. A háta mögött összekötözött kezével nem tudta megtámasztani magát, így arccal a porba esett. Pete a hajánál fogva ragadta meg, térdre rántotta, és ráordított, hogy másszon tovább. – Nem tudok! – sírt Eden. Pete megint a lány nyakához szorította a kést. – Gőgös kis kurva vagy! Meg kell tanulnod, hol a helyed! Azt mondtam, mássz! Eden újra meg újra megpróbálta. Az utolsó alkalommal, amikor elesett, erőfeszítéseit Pete azzal jutalmazta, hogy csizmáját erősen az oldalába fúrta. Fájdalom járta át a szerencsétlen lány bordáit, a lélegzete is elakadt. Ahogy Pete a hajánál fogva a tűzhöz rángatta, Eden csillagokat látott a fájdalomtól.

M

atthew a keserűbokrok között hasalt, és nézte, ahogy a

CHATERINE ANDERSON

63 FELKELŐ NAP

Sebastianok a nőt kínozzák. A szemétládák tüzet gyújtottak, ezért a férfi mindent tisztán látott. Alig tudta visszafogni magát, hogy ne lőjön rögtön a gazemberekre, amikor mászásra kényszerítették a szegény lányt, és ő újra meg újra arccal a földre esett. Amikor az egyik a csizmája orrával mélyen a lány bordáiba rúgott, Matthew ismét közel került ahhoz, hogy felugorjon. De nem, nincs még itt az ideje. Ha puskagolyók kezdenének el röpködni, a lányt is eltalálhatná egy. Az volt a célja, hogy megmentse, nem az, hogy megölesse. A lány élénkvörös hajával és finom vonalaival még napégette, sebes bőrrel, kócosan is sokkal fiatalabb és szebb volt, mint ahogy elképzelte. Kezét és lábát szorosan összekötötték, és Pete hurkot kötött a nyaka köré. Az évek során Matthew számos „Körözés alatt” plakátot összegyűjtött, és mára mindegyik Sebastiant ismerte látásból. Amikor a nőt a tűzhez vonszolták, James és Charles, akik mindketten tántorogtak már az italtól, szórakoztak vele még egy kicsit. Mintha minden ellenállás elszivárgott volna a nőből, olyan erőtlenül ült, akár egy rongybaba. A tűzbe bámult, és semmire nem reagált, akármit is tettek vele. A hosszúkás arcára kiülő ürességből Matthew arra következtetett, hogy valószínűleg kilépett magából, vagy sokkot kapott. Édes Jézus. Szeretett volna segíteni neki, de muszáj volt az eszére hallgatnia. Végül a Sebastianok úgyis kidőlnek. Amikor ez megtörténik, Matthew besurran a táborba, és megmenti a nőt. Letelepedett a várakozáshoz, miközben hányinger kerülgette. Úgy játszottak a lánnyal, akár egy csapat kisfiú egy pillangóval: összeverekedtek azon, ki legyen a következő, és közben szemernyit sem törődtek azzal, hogy a huzavonában kárt tesznek törékeny hadizsákmányukban. Pete volt a legördögibb a bandában. Ahogy Matthew nézte, mit csinál, már alig várta, hogy megölhesse a vézna szemétládát. Nem gyorsan és könyörületesen, hanem apránként, lépésről lépésre. A kis szarházi, ha a másik oldalon állna, nem gondolná, hogy annyira vicces fájdalmat okozni. Matthew rettenetesen kimerültnek érezte magát, mire a testvérek kifáradtak, és a szalmaágyaikhoz támolyogtak. Meghökkent szemöldökráncolással figyelte, hogy lefekszenek. A Sebastianok CHATERINE ANDERSON

64 FELKELŐ NAP

abbahagyták még azelőtt, hogy valóban megerőszakolták volna a lányt. Mi a fene történik itt? A lány úgy feküdt szorosan összegömbölyödve Wallace fekhelye mellett, hogy még csak egy lyukas takarót sem kapott, amely megvédené a hidegtől. Arca sápadtnak és elkínzottnak tűnt a tűz pislákoló fényében. Arcvonásait tanulmányozva Matthew húsz év körülinek gondolta – Minden egyes átkozott éjszaka így megkínozták? Szíve mélyén tudta a választ. Amíg a férfiak elhelyezkedtek az alváshoz, az ágyékukat vakargatták és szellentettek, Matthew le nem vette szemét a lányról. A hurok még mindig a nyaka körül volt. A kenderkóc kötél másik végét Wallace csuklójára erősítették, hogy a lány ne tudjon elgurulni, vagy meglazítani a kötelékét anélkül, hogy Wallace-t fel ne ébresztené. Felhúzta a térdét, amely így is csak épphogy takarta a mellét, és üveges tekintettel meredt a semmibe. Matthew szíve megszakadt érte, és egy pillanatra gyengéd érzések törtek fel belőle, ám gyorsan elfojtotta őket. Olivia halála óta megtanulta, hogy a dühön kívül semmilyen más érzelmet ne hagyjon magában eluralkodni. A düh biztonságos. Mindegy, milyen forrón éget, nem okoz fájdalmat olyan ismeretlenül mély helyeken, amelyeket meg sem tud nevezni. A Sebastianok olyan sok whiskeyt ittak, hogy Matthew-nak nem volt kétsége afelől, hogy rövid időn belül öntudatlanok lesznek. Pete hamarosan hangosan horkolni kezdett. Pillanatokkal később James is csatlakozott hozzá. Wallace volt az utolsó, aki italgőzős kómába esett. Matthew még ekkor is a rejtekhelyén maradt. Több esélye lesz rá, hogy a lányt ép bőrrel kimenekítse, ha megvárja, míg a tűz elalszik. Amikor a lángok ellobbantak végre, és a tábort csak az izzó parázs világította meg, Matthew hason csúszva előbújt. A Winchestert tüzelésre készen fogta bal kezében, és pisztolytáskáját is kioldotta, hátha szüksége lesz a Coltjaira is. Ha ezek a kígyók felébrednek, elszabadul a pokol.

CHATERINE ANDERSON

65 FELKELŐ NAP

E

den épp görcsös álomba merült, amikor egy kemény kéz befogta a száját. Hirtelen felriadt, és meglátta a fölé boruló férfi körvonalait. A férfi odahajolt hozzá, és a fülébe súgta: – Ha ki akar jutni innen, ne mozduljon, és ne sikítson! Eden szívverése elállt egy pillanatra. Az egyik bátyja? A sötétben nem látta a férfi arcát, és rekedtes suttogását is alig hallotta. Ki más lenne olyan őrült, hogy a táborba jöjjön, és életét kockáztassa érte? Alig láthatóan bólintott, jelezvén, hogy megértette. A következő pillanatban érezte, hogy a férfi levágja a hurkot a nyakáról. Amikor a durva kenderkóc kötél lehullott, a férfi Eden fölé hajolt, hogy elvágja a nyers marhabőr szíjat, amely a kezét és a lábát szorította. Amikor Eden végül kiszabadult, Matthew megint felvette a Winchesterét, és felsegítette a lányt. De a gyatra vérkeringéstől Eden lába elzsibbadt, és nehezére esett a járás. Matthew észrevette, ezért puskáját a bal kezébe vette, térdét behajlítva erős karjával átfogta a lány combját, és a vállára dobta. Eden – akinek a Pete nyergéhez való állandó ütközések miatti sérülései még mindig csúnyák voltak – gyomrába mintha kést döftek volna, és éles fájdalmat érzett a bordáiban is. Minden önuralmára szüksége volt ahhoz, hogy elfojtsa a sikolyát. Bágyadtan vette észre, ez a férfi nem a bátyjai egyike. Nem volt olyan magas, mint Ace, de magasabb volt Josephnél, Davidnél vagy Esánál. Akkor hát ki ő, és miért segít neki? Nem merte megkérdezni, mert félt, hogy felébreszti a Sebastianokat. Nem mintha igazán érdekelte volna, mi ösztönözte a férfit a segítségnyújtásra. Égett a vágytól, hogy megszökjön. Isten mégis létezik, és válaszolt az imáira. A férfi hihetetlenül csendesen haladt a bokrok között, amíg tisztes távolságra a tábortól egy lóhoz és egy teherhordó öszvérhez nem érkeztek. Miután letette Edent a földre, és megvárta, hogy a lány zsibbadt lábaiba visszatérjen az erő, a nyeregtáskájában kezdett keresgélni, majd átnyújtott Edennek egy ingnek és egy báránybőr kabátnak tűnő valamit. A körülöttük lévő fák elzárták a holdfény nagy részét, így a lánynak nehéz volt eldöntenie, mi is az.

CHATERINE ANDERSON

66 FELKELŐ NAP

– Vegye fel ezeket, és maradjon nyugton, amíg vissza nem térek! – mondta lágyan. Bármennyire is hunyorgott Eden a sötétben, nem tudta kivenni a férfi arcát. Meg akarta kérdezni tőle, hova megy, de a torkát annyira felsértette a hurok, hogy nem tudta megformálni a szavakat. Mintha csak olvasott volna a gondolataiban, a férfi hozzátette: – Szerzek magának egy lovat, és elhajtom a többit. Eden a melléhez szorította a ruhát. Bár ez a férfi teljesen ismeretlen volt számára, nem akarta, hogy elmenjen. Hangja alig valamivel volt erősebb a halk suttogásnál, amikor felkiáltott: – Mi lesz, ha felébrednek? Lelövik magát, az halálbiztos. – Nem fognak felébredni, amíg a lovak el nem mennek. Addigra pedig már visszafelé tartok majd, amilyen gyorsan csak lehet. A férfi eltűnt a sötétben, Eden pedig felvette az inget és a kabátot, amit tőle kapott. Azután összekucorodva megállt a ló mellett. Rettegett attól, hogy hamarosan lövéseket fog hallani. Matthew iszonyúan szeretett volna tüzet nyitni a Sebastianokra, amikor visszaért a táborba. Egyedül a lány miatti aggódása tartotta vissza. Hitt abban, hogy egyedül is szembe tudna szállni öt férfival, de mi van, ha valami mégis balul sül el? Ha megsérülne, a lány fizetné meg az árát. Nem kockáztathatta a lány életét. Ámde amint biztonságos távolságba jutnak, azonnal visszafordul. Ha nem pártol el tőle a szerencse, újra megtalálja a Sebastianok nyomát. Gyűlölte, hogy nem ölheti meg azokat az embereket, akiket oly régóta követ, de felnyergelt egy lovat a lánynak. Bízott benne, hogy a fák közt süvítő éjszakai szél elnyomja az általa keltett zajokat. Ezután felszállt a lóra, és a kötél mentén végighaladva elvágta a vezetőszárakat, amelyekkel a többi ló a kötélhez volt kötve. – Gyerünk! – kiáltotta, miközben rácsapott a lovak farára, és meglóbálta a kalapját. A lovak felágaskodtak, majd megbokrosodva futásnak eredtek. Matthew, hogy biztos lehessen benne, hogy nem állnak meg, elővette egyik Coltját, és hármat a levegőbe lőtt. A feladat teljesítve. Az állatok addig fognak szaladni, amíg a kimerültség meg nem állítja őket. CHATERINE ANDERSON

67 FELKELŐ NAP

A ricsajra a Sebastianok felébredtek. A még mindig ittas férfiak egy percig teljesen megzavarodva tántorogtak. Matthew csizmája sarkával gyors vágtára ösztönözte a lovát. Szeretett volna a lányhoz érni, és elvinni onnan, amilyen gyorsan csak lehet. Amikor a tisztásra ért, ahol a lányt hagyta, a lány épp Smokyra próbált felülni, aki azonban újra meg újra ellépett tőle, így Eden nem tudta a lábát a kengyelbe tenni. Matthew-t elöntötte a méreg, amikor rájött, hogy a lány megpróbált kereket oldani. Ha a ló együttműködött volna, már bottal üthetné a nyomát. Ahogy Matthew közeledett, a lány megfordult, hogy szembe kerüljön vele. Hunyorogva nézett rá, napégette arcán rettegés ült. – Hova a fenébe akart menni? – kérdezte Matthew. Eden karcsú kezét csípőre tette. – Halálra ijesztett – a lány hangja még mindig rekedtes volt. – Azt hittem, hogy maga az egyik Sebastian. Amikor a lövéseket meghallottam, azt gondoltam... Azt hittem, megölték magát. Matthew leugrott a nyeregből. – Én lőttem. Mondtam magának, hogy el kell kergetnem a lovaikat. Szerencsére Smoky egyemberes ló, és senki másnak nem engedi meg, hogy meglovagolja, csak nekem. Óriási bajban lenne, ha eltévedne. Derekánál fogva elkapta Edent, és felrakta a lopott ló hátára. A lány zihálva levegő után kapkodott, ahogy újra fájdalom nyilallt a testébe, de most nem volt idő rá, hogy ezzel foglalkozzanak. A férfi hátrébb lépett, és feltolta a kalapját, hogy jobban szemügyre vehesse a lányt. Báránybőr kabátja szinte elnyelte vékony testét. Eden felhajtotta a kabát ujját, hogy szabaddá tegye a kezét, ezért kecses csuklója körül vastag báránybőrréteg dagadt. – Nagyon fontos – mondta Matthew lágyan –, hogy ha élve meg akarja úszni, azt kell tennie, amit mondok, és amikor mondom. Világos? – Tökéletesen világos. Matthew bólintott, felszállt Smokyra, megragadta az öszvér vezetőszárát, és a válla fölött kedvesen hátraszólt: – Induljunk! CHATERINE ANDERSON

68 FELKELŐ NAP

Gyorsan elindult, és csak egyszer pillantott hátra a válla fölött, hogy megbizonyosodjon róla, a lány követi, és tud bánni a lóval. Meglepve látta, hogy Eden úgy lovagol, mintha nyeregben született volna. Hálát adott ezért az istennek, mert az előttük álló éjszaka rendkívül keménynek ígérkezett.

K

i ez a férfi, aki megmentette őt a halál torkából? Ahogy Eden a holdfényes éjszakában követte, számtalanszor feltette magának ezt a kérdést. Az üvöltő szél miatt nehezen tudtak beszélgetni, de a férfi legalább megmondhatta volna a nevét. Edent aggodalommal töltötte el a tény, hogy nem árulta el. Nem látta őt elég jól ahhoz, hogy megállapítsa, csinos-e, vagy érdektelen. Mi van akkor, ha csak egy újabb törvényszegő? Lehet, hogy van egy rendezetlen ügye a Sebastianokkal, és csak azért segít neki, hogy kiegyenlítse a számlát. Matthew csonttörő iramot diktált, amelytől fájdalom járta át Eden egész testét, főként a bordáiban. El is tűnődött azon, hogy Pete csizmájának orra nem törte-e el néhány csontját. De mindegy is. A törött borda fájdalmas ugyan, de nem halálos. Csak annyit tehet, hogy összeszorítja a fogát, szorosan kapaszkodik a nyeregben, és imádkozik, hogy megmentője ne forduljon ellene, ha már biztonságos távolságban lesznek.

E

gy óra lovaglás után Matthew kezdte bánni, hogy olyan durván beszélt a lánnyal. Isten tudja, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, és Matthew-nak nincs joga azért dühösnek lenni, mert megpróbált elmenekülni. Ha a helyében lett volna, minden bizonnyal ugyanezt tette volna. Hiszen a lány egyáltalán nem ismeri őt Bizonyára halálra rémült, amikor meghallotta a lövéseket. Meg kellett volna próbálnia megnyugtatni őt. Amikor észrevette, hogy a lány elkezdett lemaradozni, úgy döntött, biztonságosabb, ha egy időre visszafogja a tempót. A Sebastianok hajnalig biztosan nem találják meg a lovaikat, de még CHATERINE ANDERSON

69 FELKELŐ NAP

akkor sem feltétlenül. A megrémült lovak hosszú kilométereket képesek futni, mielőtt végül megállnának megpihenni. Különösen ezek a lovak, hiszen jó néhányszor megkínozták őket – komoly okuk volt tehát rá, hogy olyan messzire szaladjanak, amennyire csak tudnak. Matthew számításai szerint jelentős előnyre tettek szert. Néhány trükköt is tartogatott a tarsolyában, amelyekkel megtévesztheti a Sebastianokat. A legtöbbet tőlük maguktól, a rohadt szemétládáktól tanulta. Amikor a lány mellé ért, Matthew odafordult hozzá. Mindig is nehezen találta a szavakat, és most, három év kóborlás után, amikor csak az állatok társaságával kellett beérnie, még inkább nehezére esett beszélni. Lekapta a kalapját a fejéről, beletúrt a hajába, majd visszapottyantotta Stetsonját a feje búbjára. – Én, hát, nem lett volna szabad magának ugranom az imént. Csak... nem szeretem, ha valaki a lovammal babrál. A lány hangja most egyáltalán nem volt olyan érdes. – Ha nem hallottam volna a lövéseket, nem próbáltam volna elmenekülni. Ha valami történt volna magával, mit kellett volna tennem? Várni, amíg a gennyládák megtalálnak? Akkor inkább a vadonban keresek menedéket. Eden szókincsén meglepődve Matthew megint a lányra nézett. Nem túl gyakran hallotta egy nő szájából a gennyláda szót Találkozott ennek a lánynak az anyjával, még ha csak rövid időre is, és az az asszony úgy öltözött, akár egy királynő. A divatos ruha és a csecsebecsékkel felcicomázott kalap pénzbe kerül, méghozzá nem kevésbe. Ez a lány gazdag családból jött, vagy ne legyen a neve Matthew Coulter. A pokolba is, minden bizonnyal az egyik olyan elegáns iskolába járt, ahova a fiatal hölgyek járnak. Mintha Eden kitalálta volna a gondolatait, csípőre tette a kezét, és megvonta karcsú vállát. – Négy bátyám van. Nem mindig vigyáznak a szájukra. Feszültséggel teli csönd telepedett rájuk. Matthew megérezte, hogy a lány fél tőle, és nem tudta, miként nyugtassa meg. Valószínűleg nem lenne elég, ha egyszerűen elmondaná neki, milyen remek, derék ember is ő. Semmilyen lehetősége nincs a másiknak CHATERINE ANDERSON

70 FELKELŐ NAP

megbizonyosodni róla, hogy igazat mond-e, Matthew-nak pedig nem volt kedve rongyosra beszélnie a száját, hogy meggyőzze. A lány egészen mostanáig egyetlen könnycseppet sem hullajtott. Csípőre tett kézzel, egyenesen ült a nyeregben, vállát hátrahúzva, állát felemelve. Mindazok után, amit átélt, viselkedését Matthew nagyon furcsának találta. Az ő anyja és lánytestvérei olyan erősek, amilyen erős egy nő lehet. Családjuk férfitagjaival is vetekszik erejük. De egy ilyen helyzetben keservesen zokognának. Ez a nő azonban nem. Ha nem tudná, hogy nem így van, azt hinné, semmi rossz nem történt vele. Korábban, amikor a tűz mellett figyelte őt, arra gondolt, hogy sokkot kapott. Lehet, hogy még mindig a hatása alatt áll. Amikor a dolgok túlságosan szörnyűvé válnak ahhoz, hogy szembe lehessen nézni velük, az emberek néha merev dermedtségbe süllyednek. – Jól érzi magát? – nem tudta visszatartani magát, hogy meg ne kérdezze. Eden metsző pillantást vetett rá, majd megint előrenézett. – Persze hogy jól vagyok. Hiszen élek. Nem igaz? A lány ügetésre fogta a lovát, kényszerítve Matthew-t, hogy gyorsítsa a tempóját, ha mellette akar maradni. Vallomása furcsa módon nem nyugtatta meg a férfit. Az ilyen acélerős önuralom nem természetes. Csak remélni tudta, hogy a lány nem kezd el azon gondolkodni, mit tettek vele, és nem omlik össze hirtelen valamikor az út során. Egy hisztérikus nő az utolsó dolog, amire most szüksége volt.

V

alójában Eden nem volt jól. Akárhányszor levegőt vett, a bordáiban érzett fájdalom gyötrővé vált, miközben szörnyű gyomorremegés kínozta. Könnyek gyűltek a szemébe, és epedve vágyott a sírásra. Egyedül a félelem, hogy soha nem fogja tudni abbahagyni, tartotta vissza attól, hogy elveszítse az önuralmát. Ráadásul távol állt tőle, hogy egy teljesen idegen ember előtt kitárulkozzon. Soha ne mutasd ki gyengeséged és félelmed az

CHATERINE ANDERSON

71 FELKELŐ NAP

ellenségnek. Ace a túlélésnek ezen alapelvét állandó ismételgetéssel verte Eden fejébe. Ha most sírni kezdene, és nem tudná abbahagyni, megmentője gyenge, szánalmas teremtménynek gondolhatná, akiből hiányzik a bátorság és erő ahhoz, hogy megvédje magát. Ha a férfi semmirekellő, ezzel csak arcátlanságra ösztönözné, és valószínűleg előcsalogatná belőle aljas szándékait. Eden nem érezte jól magát ilyen sebezhetőn, de a tényeken nem lehet változtatni. A teste közel járt az összeomláshoz. Öt napig éheztették. Egészen biztos volt benne, hogy Pete legalább két bordáját eltörte. Fizikai tűrőképessége végső határához ért, és már csak az intelligenciájára számíthatott. Nem szabad sírnia. Nem mutathat gyengeséget. A gazemberek olyanok, mint a kutyák: ha az áldozat a hátára fordul és megmutatja a hasát, azonnal a torkának ugranak. Ezért a tekintetét mereven előreszegezte, tovább tűrte a fájdalmat az oldalában, az érzéseit pedig próbálta kordában tartani, és igyekezett nem figyelni a torkában lévő csomóra és a félelemre, amelytől borsózott a háta. Mi lesz, ha...? Tucatnyi kérdés száguldozott a fejében, melyek mindegyike így kezdődött. Mi lesz, ha a Sebastianok lovai visszatérnek a táborba? Mi lesz, ha máris szorosan a nyomukban járnak? Mi lesz, ha megmentője hirtelen ellene fordul? Az egyedüllét és a félelem érzését Eden megszokta az elmúlt öt nap alatt, de, ó, istenem, mennyire vágyott arra, hogy a bátyjai hirtelen megjelenjenek előtte! Elképzelte, ahogy Ace erős karja szorosan átkarolja, és ahogy boldogan hallgatja David mély, megnyugtató nevetését. Olyan biztonságban érezné magát a bátyjai mellett! Ha a Keegan-Paxton csapat védelmezné őt, senki nem merészelné megint bántani. De a bátyjai nem tűntek fel, és bármennyire is akarta Eden, nem tudta elővarázsolni őket. Egyedül volt egy férfival, aki lehet, hogy tolvaj vagy gyilkos vagy erőszaktevő. Ráadásul lehetséges, hogy a hozzá hasonlók is közel járnak már.

CHATERINE ANDERSON

72 FELKELŐ NAP

A

mikor elkezdett hajnalodni, Eden rádöbbent, hogy végre láthatja megmentőjét. Úgy nézett ki, mint egy csavargó cowboy: bőrkabátja tele volt sár- és izzadságfoltokkal, cserzett Stetsonja viharvert és piszkos volt. Szikárnak és soványnak tűnt, mintha hónapokon át szinte csak szárított húson élt volna, és túlélte volna a halált. Ideges is volt: gyakran hátrapillantott a válla fölött, és az ösvény melletti lankákat fürkészte, mintha arra számítana, hogy bármelyik pillanatban hátba lőhetik. A veszély egyértelműen túl hosszú ideje szegődött társává. Sötétbarna szakáll fedte arcát, amiből Eden arra következtetett, hogy napok, ha nem, hetek teltek el anélkül, hogy borotva ért volna az állához. Egyenetlen sebhely húzódott végig szakállának bozontos vonalától szikár arcán keresztül bal szemének külső sarkáig. Egy másik vágás kettévágta a bal szemöldökét. De Eden a legfélelmetesebbnek a férfi szemét találta. Amikor a férfi megállította a lovát, megfordult a nyeregben és ránézett, a tiszta, forró nyári égbolt azúrkékjét látta szemében, amely leginkább a jégkockára hasonlított. – Ennél jobb helyet nem is találhatnánk a pihenésre – fejével a habzó patak felé biccentett, amely a közeli sziklás árokban folydogált a sárgafenyők árnyékában. Sziklás-hegységi juharfák és füzek tarkították nedves partvonalát. – A lovaknak jólesne egy kis frissítő víz, és nekünk sem ártana. Ahogy beszélt, szájának bal sarka mozdulatlan maradt, mintha arcának ez a fele megbénult volna a sérülés miatt, amely olyannyira elcsúfította az arcát Ace-t is hasonló baleset érte: még kisfiú korában puskatus csapódott az arcának rettenetes erővel. De Eden emlékei szerint bátyja soha nem nézett ki ilyen csapzottan. A fogát összeszorította az oldalába nyilalló fájdalomtól, és megfordult, hogy hátranézzen. – Nem bánom, ha megállunk inni, de nincs szükségem pihenésre. Mi lesz, ha a Sebastianok közvetlenül a nyomunkban vannak? Matthew leugrott a nyeregből.

CHATERINE ANDERSON

73 FELKELŐ NAP

– Nincsenek itt. És nem érdekel, hogy magának szüksége van-e pihenésre. A ló és az öszvér miatt állok meg. A Sebastianoktól eltérően én nem hiszek az állatok halálra futtatásában. – Hogyan lehet olyan biztos benne, hogy nincsenek mögöttünk? – kérdezte Eden. – Mert a világvégére kergettem a lovaikat, és mert azóta is folyamatosan lovagolunk – levette a kalapját, és a farmernadrágjához ütögetve kiporolta. Ha tiszta lett volna, sötétbarna haja talán egyenes tincsekben hullott volna a vállára, de most mereven, olajosan göndörödött, és majdnem olyan zsíros volt, mint a kabátja. Felnézett Edenre. – Nem maradunk sokáig, ha emiatt aggódik. Csak szeretném levenni a terhet az állatokról, és hagyni őket egy kicsi fellélegezni. Segíthetek leszállni? Eden öt hosszú napon át kibírta, hogy ne gyengüljön el. Most is vagy leszáll egyedül, vagy belehal a próbálkozásba. Remegő kézzel megragadta a nyerget, hogy meg tudja tartani az egyensúlyát, miközben leszáll. Ahogy karjával megtámasztotta magát, olyan őrült fájdalom járta át a bordáit, hogy beleszédült. Amikor a lábát elég biztosnak érezte ahhoz, hogy elbírja a testét, eltávolodott a lótól. – Nem lehet biztos abban, hogy a lovaik nem mennek vissza a táborba. – Miután leadtam azokat a lövéseket, egészen biztos vagyok benne – hátat fordított Edennek, és elkezdte lenyergelni Smokyt. – Természetesen semmi sem biztos az életben, csak a születés és a halál. A kettő között minden egyéb szerencsejáték, és mindenki, aki nem így gondolja, bolond. Edennek tetszett, amit hallott. Elkezdte kioldani a lova hevederjét. – Majd én megcsinálom – mondta Matthew a válla fölött. – Egy ilyen törékeny kis teremtménynek, mint maga, nem kellene nyerget emelgetnie. Eden nőként magasnak számított, és nem gondolta magát „törékeny kis teremtménynek”. Ace még San Franciscóban is ragaszkodott hozzá, hogy legyen istállójuk, és otthagyta Eden és Dory lovait, amikor elköltözött Coloradóba. Eden élete jelentős részében lovakat nyergelt fel és le. Természetesen nem rendszeresen, CHATERINE ANDERSON

74 FELKELŐ NAP

hiszen általában megcsinálta helyette valamelyik alkalmazottjuk. De arra az esetre, ha nem lenne segítsége, David megtanította neki, hogyan emelgesse a lovas felszerelést különösebb erőfeszítés nélkül. Annak ellenére, hogy bordái belesajdulnak majd, egyedül akart megbirkózni a feladattal, nehogy tehetetlennek tűnjön. – Meg tudom csinálni. Matthew a nyergét a fűre hajította, és Eden felé lépett. – Mondtam, hogy megcsinálom. Azt kell tennie, amit mondok, és amikor mondom. Emlékszik? A legkevésbé sincs szükség arra, hogy megsérüljön a háta. Ha nem tudna lovagolni, pokoli helyzetbe kerülnénk. Eden nem volt hozzászokva ahhoz, hogy úgy bánjanak vele, mint egy gyerekkel, ezért vitatkozni kezdett. Majd rájött, hogy ez mégsem jó ötlet. Semmit nem tudott erről a férfiról. Ha felmérgesíti, lehetséges, hogy büntetésből megveri, – Rendben. Legyen, ahogy akarja. – Úgy lesz. Eden félreállt, és nézte, ahogy a férfi lenyergeli a lovat. Körültekintő szemmel tanulmányozta a férfi kezét, amely a kézfejénél olyan szélesnek tűnt, mint egy lapát. Ujjai hosszúak és vastagok voltak, ujjpercei megkérgesedtek a naptól, a széltől és az esőtől. Kecsesen mozgott, akár a macska, szikár testén erőteljes izmok dagadtak. Minden feladatot erőteljesen és megfontolt mozdulatokkal végzett. Nem volt ismeretlen számára a munka. Edennek nem kellett kérdeznie, úgyis tudta, hogy a férfi fizikai munkát végzett élete jelentős részében, és jóval kamaszkora előtt elsajátította a felnőtt férfiak munkamorálját. Épp úgy, mint a lány testvérei. Sajnos ez a felismerés nem vigasztalta meg. A gazembereknek is meg kell dolgozniuk azért, hogy életben maradjanak, főként, ha úton vannak. Miután lenyergelte Eden lovát, levette az öszvér terhét is, majd a három állatot a patakhoz vezette. Kicsit eltávolodott tőlük, hogy ő maga is igyon, majd vizet fröcskölt az arcára. Felemelte a fejét a vízből, és megkérdezte: – Szomjas? CHATERINE ANDERSON

75 FELKELŐ NAP

Eden napok óta egyetlen korty friss vizet sem ivott. Lassan sétált a férfi felé, miközben azt kívánta, bárcsak lenne egy bögréje. Bordái annyira fájtak, hogy már a puszta gondolat, hogy a porban hason fekve kell innia, elrémisztette. – Van valamilyen ivóalkalmatossága? – kérdezte. A férfi arcáról és szakálláról patakokban folyt a víz, ahogy sötét pillantását a lányra szegezte. – Hogy micsodám? – Ivóalkalmatossága – a férfi arckifejezéséből Eden rájött, hogy nem értette, mire gondol. – Bögréje. Matthew a nyeregtáska felé pillantott. – Van bögrém, de nem fogom feltúrni a csomagot érte. Használja csak a kezét! Eden talált végül egy viszonylag lapos sziklát, és nem kis fájdalom árán sikerült keresztbe feküdnie rajta. Nagyokat nyelt, ahogy a kezéből kortyolta a vizet, és sóvárogva még többre vágyott. Soha életében nem esett semmi ennyire jól. – Csak lassan! – figyelmeztette Matthew. – Ha túl sokat iszik egyszerre, a hasfájástól fog kétrét görnyedni. Eden már így is majdnem kétrét görnyedt az oldalába nyilalló fájdalomtól. Kényszerítette magát, hogy ne igyon többet, és megtörölte a száját a báránybőrkabát ujjával, amelyet Matthew kölcsönzött neki. A kabátnak férfi-, izzadság- és lószaga volt. Olyan szag, amelytől majdnem megborzongott. Matthew nyilvánvalóan észrevette Eden ellenérzését, mert arckifejezése megkeményedett, amikor elfordította a fejét. – Három éve úton vagyok a Sebastianok nyomában. Ha zavarja a kabát, vegye le! Edent nem zavarta annyira a kabát szaga, hiszen legalább a hidegtől megvédte. – Miért? – kérdezte. – Mit miért? – Matthew kérdőn vonta fel az egyik szemöldökét. – Miért üldözi a Sebastianokat? – Miközben a választ várta, Eden szíve hevesebben kezdett dobogni. Ha a férfinak valamilyen elvarratlan ügye van a Sebastianokkal, az ő elrablása tökéletes CHATERINE ANDERSON

76 FELKELŐ NAP

eszköz lehet a bosszúra. – Három év hosszú idő ahhoz, hogy mások nyomában járjon. Matthew kézfejével letörölte a vízcseppeket bozontos szakálláról. – Maradjunk annyiban, hogy van rá okom. Ahogy elérünk egy elég nagy városba, ahol biztonságban lesz, megint a nyomukba eredek. Eden becslései szerint csak egyetlenegy általa ismert város van Coloradóban, amely elegendő fegyveres erővel rendelkezik ahhoz, hogy megvédje őt a Sebastianoktól. – Akkor elvisz Denverbe? – remény öntötte el szívét. – A családom No Name-ben van, csak ötven kilométernyire onnan délre, és a bátyáimnak van telefonja. Felhívhatom őket Denverből, és ők vagy eljönnének értem, vagy elintéznék, hogy odavonatozhassak. Matthew hunyorgott a napsütésben, hogy Eden szemébe tudjon nézni. – Tudja, milyen messze van Denver? Eden tudta, hogy tekintélyes távolságra. – Biztosan elég messze, de... – Nem oda tartott a vonat? – De igen. – Akkor a Sebastianok tudják, hogy Denver volt az eredeti úti célja, és arra számítanak, hogy abba az irányba lovagol. Eden szörnyű szorítást érzett a gyomrában. – Ki tudhatja, hogy nem az egyik útba eső kisvárosba tartottam? Matthew dühös pillantást vetett Eden cafatos szoknyájára. – Ilyen ruhában? Járt valaha bármelyikben azok közül a városok közül? – Nem. Csak a vonatról láttam őket. – Hát szerintem a legtöbbjük sátorváros, amely tönkrement az aranylázban. Most már mindegyik roskatag, omladozó hely gidresgödrös utakkal, rozoga járdákkal és háznak kikiáltott kalibákkal. Azok a városok, amelyek egy lépéssel előrébb járnak, azok sem sokkal jobbak. Miért menne egy előkelő, selyembe öltözött hölgy egy ilyen helyre? Eden nem tudott okot találni rá. CHATERINE ANDERSON

77 FELKELŐ NAP

– Akkor felejtse el Denvert, és vigyen el egyenesen No Name-be! A családom meg tud védeni. – Ha No Name csak néhány kilométernyire van Denvertől, az azt jelenti, hogy ugyanabban az irányban van, és akkor még mindig azt kockáztatnánk, hogy belefutunk a Sebastianokba. – Akkor hova visz? – kérdezte Eden remegve. – Támadt egy ötletem. Támadt egy ötlete? Csalódás fogta el Edent, és szerette volna jól megrázni a férfit.

Negyedik fejezet

A

hogy Eden megtörölte nedves kezét a poros selyemszoknyájában, próbált megnyugodni, és megfékezni elszabaduló fantáziáját. De nem sikerült. Minden épeszű nő óvatos lenne egy olyan férfival, aki egy csapat törvényenkívülit kerget három éve, és nem hajlandó elárulni, miért. Mi hajtja? Utálat? Égető bosszúvágy? Azt kívánta, bárcsak a férfi hajlandó lenne tájékoztatni. Mindenkinek, aki ennyi ideig kitart valami mellett, nyomós oka kell hogy legyen rá. Tudni akarta – nem is csak akarta, hanem tudnia kellett, mi az oka. Akkor legalább a birtokában lenne valami kézzelfogható, amiből reményt meríthetne, és ami segítene a jövő megtervezésében. Ha beérnek egy városba, kapcsolatba kell lépnie a testvéreivel. Ha olyan helyre mennek, ahol nincs telefon, táviratot kell küldenie, az pedig pénzbe fog kerülni. De neki egy fillérje sincs. Vajon a megmentője tud neki annyit adni, hogy sürgönyözhessen a testvéreinek? Majd elepedt, hogy több információt szedjen ki belőle, de mindazok után, amit az elmúlt öt napban átélt, félt a férfit feldühíteni. Lelkének egyik része kétségbeesetten hinni akarta, hogy a férfi a megmentője, és végre biztonságban érezheti magát. A másik CHATERINE ANDERSON

78 FELKELŐ NAP

része viszont visszatartotta, vasmarokkal elfojtotta az érzelmeit, és minden mozdulatát szabályozta. Amíg nem tud meg többet a férfiról, és nem érzi magát tökéletes biztonságban, bolond lenne megbízni benne. Matthew láthatóan semmit nem vett észre Eden növekvő aggodalmából. Kezével kikapart egy kis földet, patakvizet adott hozzá, hogy sarat keverjen belőle. Azután figyelmeztetés nélkül megragadta a lány csuklóját, és maga elé térdeltette Edent. Mielőtt a lány rájöhetett volna, mit is akar, Matthew megfogta az állát. Abban a pillanatban, amikor megérintette őt, Eden felsikoltott, és megpróbált kiszabadulni. Matthew azonban erősen tartotta: a lány nem tudott kibújni a szorításából. – Maradjon nyugton! Csak nem akarom, hogy nap érje. Az arca már így is rettenetesen megégett. A sár hideg volt, így csodálatosan lehűtötte pirosló arcát és homlokát. Bár Eden tudta, ha a sár megszárad, szörnyen fájni fog, mégsem állt ellent, és hagyta, hogy a férfi vastagon bekenje az arcát. Amikor Matthew végzett, egy ideig méregette Edent, mintha nem tetszene neki a lány, – Biztosan rémisztően nézek ki, – Mindegy, hogy néz ki. Ha még egy kis nap éri a fehér bőrét, pecsenyévé sül. – Magának van neve, uram? Matthew fapofával nézett rá, de az álla közelében egy ér lüktetni kezdett. – Nincs mindenkinek? Eden a férfi arckifejezését fürkészte, és azon morfondírozott, vajon még mindig azért haragszik-e, mert elfintorodott a kabátjától. – De, a legtöbb embernek van neve, és én szeretném tudni a magáét, ha nem bánja. – Miért fontos a nevem? Megmentem az életét. Szerintem elég ennyit tudnia. – De hogyan szólítsam? Udvariatlan lenne azt kiáltanom, hogy „Hé, maga!”.

CHATERINE ANDERSON

79 FELKELŐ NAP

– Azután, hogy három évig egy ló fejét néztem hátulról, nem igazán érdekel, hogy valaki udvarias-e, vagy sem. A „Hé, maga!” tökéletes lesz. Eden beletörődve felsóhajtott. Óvatossága nőttön-nőtt, hogy a férfi ennyire nem akart elárulni magáról semmit. Matthew félrehajolt, hogy leöblítse a kezét. Majd vett egy nagy lélegzetet és megszólalt: – A nevem Coulter. Eden felbátorodva tovább kérdezett: – Van vezetékneve is? – Tele van kérdésekkel, ugye? Ez a vezetéknevem. A keresztnevem Matthew – megtörölte kezét a poros farmerjában. – Oregonból származom – várakozóan nézett Edenre. – És maga? Magának van neve? – Nincs mindenkinek? – egy pillanatig hagyta, hogy a kérdés lógjon a levegőben, aztán folytatta: – Eden Paxton vagyok. Életem jelentős részét San Franciscóban töltöttem. – Városi pipi. Gondoltam. Eden felvilágosíthatta volna, hogy ennek a városi pipinek nem kevés vidéki por tapad a tollához, de az óvatosság visszatartotta. Ha Coulter olyan gazember, mint amilyennek látszik, lehet, hogy az egyetlen ütőkártyája a férfival szemben az a tudása lesz, hogy a vadonban is elboldogul, és hogy tud a fegyverekkel bánni. – Amikor megállították a vonatot, anyám és én épp No Name-be utaztunk, ahol a bátyáim élnek – úgy döntött, megoszt a férfival néhány információt. – Anyám szeretne közelebb lenni hozzájuk. Matthew talpra ugrott, megragadta a kantárszárakat, és visszavezette az állatokat oda, ahol a nyergek és a csomagok hevertek. A férfit figyelve Eden nem tudta nem észrevenni combjának erőteljes körvonalait. A férfinak minden lépésnél megdagadtak az izmai, és megfeszült farmernadrágjának felső része. – Mindig ilyen introvertált? – kiáltott utána Eden. Matthew visszapillantott a válla fölött. – Mindig micsoda?

CHATERINE ANDERSON

80 FELKELŐ NAP

– Introvertált – ismételte Eden. Majd, miután rájött, hogy Matthew nem ismeri a szó jelentését, hozzátette: – Nem beszél túl sokat. Matthew égszínkék szemével hunyorogva nézett Edenre. – Nem sokat. Kivéve, ha van mondanivalóm. Az esetek nagy részében azonban nincs. Eden elgondolkodott rajta, hogy a férfi születésétől fogva ilyen szófukar, vagy titkokat rejteget. Ki ő? Barát vagy ellenség, megmentő vagy gonosztevő? Eden nem tudhatta, és reszketett a bizonytalanságtól. Amíg a férfit, a lovakat és az öszvért követte, kínos helyzetét mérlegelte. Próbált a tényekre összpontosítani. Bár Matthew tüskés és szótlan volt, eddig kedvesen bánt vele. Eden megsimította sártól ragadó arcát. Matthew lógó kantárszárral hagyta legelészni az állatait. Ezt csak jól képzett és hűséges állatokkal lehet megcsinálni, mert a hátasok bármikor elfuthatnak. – Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet a kölcsönlovat nem kikötni! – kiáltotta Eden. – A Sebastianok mindig kikötötték a lovaikat, még ha csak egy kis pihenőt tartottak, akkor is. – Ha rosszul bánik valaki egy állattal – válaszolta Matthew nem várhatja el tőle, hogy ne kószáljon el, amikor alkalma adódik rá. Odalépett a pejhez, és kedvesen beszélt hozzá, miközben megsimogatta vörösesbarna nyakát és csillogó fekete sörényét. A ló válaszul nyerített egyet. Hangja panaszos és szívszaggató volt. A nyomorult párát valószínűleg még sosem kényeztették, és nem tudta, hogyan reagáljon rá. – Nem szeretnék rosszul indítani vele – mormogta Coulter úgy, hogy Eden nem tudta, magának mondja-e, vagy neki. – Ha elkóricál, legközelebb kikötöm, de megérdemli, hogy kapjon egy esélyt. Eden kíváncsian méregette Matthew-t. A bátyjai meg voltak róla győződve, hogy a ló intelligenciája és szeretetéhsége miatt ugyanolyan bánásmódot érdemel, mint egy ember. De nem sok férfi gondolja így, csak az igazán mélyszívűek.

CHATERINE ANDERSON

81 FELKELŐ NAP

– Ez a ló még sosem szaladhatott el – figyelmeztette Eden. – Ha most lehetősége nyílik rá, talán élni fog vele. Láttam, ahogy Pete Sebastian addig dolgoztatta ezt a szegény állatot, amíg tajtékzani nem kezdett, és alig tudta a fejét tartani. Azután megostorozta, hogy így ösztökélje a továbbhaladásra. Coulter megérintett egy forradást a pej üstökénél, majd enyhén megdörzsölte. – Pete Sebastianban óriási gonoszság van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ez a cimbora nem reagál a kedvességre. Most épp felmér engem – hűvös huncutság csillogott a szemében, ahogy Eden felé pillantott. – A cifra tollú városi pipiktől eltérően a lovak nem a ruha alapján ítélik meg az embert. Lehet, hogy arra jut, hogy nem is vagyok olyan rossz ember. A megjegyzés hallatán Eden hirtelen megtorpant. Forróság öntötte el a nyakát és az arcát. Kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de ha az élete múlott volna rajta, akkor sem tudott volna mit mondani. Az az igazság, hogy tényleg a ruházata alapján ítélte meg Matthew-t. Most a férfi szúrós pillantása hatására picinek és kicsinyesnek érezte magát. Matthew szája megrándult. – A Sebastianok nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a tisztálkodásnak és a tiszta ruhának. Hogy tartani tudjam velük a lépést, magamévá tettem ezt a rossz szokásukat. Eden csípőre tette a kezét és továbbment. – Értem. Amikor odaért a nyergekhez és a csomagokhoz, Matthew átlépett Smoky másik oldalára. A következő pillanatban Eden azt hallotta, hogy a férfi vizel. A Sebastianokkal töltött öt nap után már semmin nem lepődött meg, de csüggedés fogta el. Ha a férfiba csak egy csöppnyi illem is szorult volna, elment volna a fák közé, hogy elvégezze a dolgát. Úgy döntött, legalább az illendőség látszatát fenntartja, ezért elindult az erdő felé. Jó néhány óra eltelt azóta, hogy utoljára lehetősége volt pisilni.

CHATERINE ANDERSON

82 FELKELŐ NAP

– Ne kószáljon el túl messzire! – kiáltott utána Matthew. – Ha megjelennek, és maga valahol az erdő mélyén van, akkor nem tudom megvédeni. Eden megállt, megfordult, és újra kérdőn nézett rá. Lehet, hogy ezért nem vonult el a fák közé egy perccel ezelőtt? Nem azért, mert faragatlan, hanem mert a biztonsága miatt aggódott? Ahogy a fák felé tartott, elmélázott ezen, majd megszívlelve Matthew tanácsát, az első fatörzs mögött elvégezte a dolgát. Néhány perccel később, amikor visszatért a tisztásra, a férfi a lovakat és az öszvért csutakolta zsákvászonnal. Miután Eden lerogyott a fűre, Matthew beletúrt a nyeregtáskába, és egy kis szárított húst adott neki. Eden halálosan utálta már ezt a vacakot, de próbálta a helyzet jó oldalát nézni: szerencse, hogy kap enni. Ott maradt a földön a csomagok közelében, hogy elfogyassza szerény reggelijét, amelyet most jóval táplálóbbnak érzett, hogy olyan sok vizet ihatott előtte. Jó volt, hogy végre nem kellett éheznie. – Úgy tűnik, igaza volt a pejjel kapcsolatban – mondta, miközben a füvet rágcsáló lovat figyelte. – Nem úgy tűnik, mintha el akarna futni. – Lehet, hogy felismeri a tisztességes embereket, ha végre találkozik velük – Coulter befejezte az állatok csutakolását, és elővett magának is egy kis szárított húst. Ahogy rágott, Eden még a bozontos borosta alatt is láthatta inas arcát. – Ha nincs mitől félni, nincs miért elfutni – a férfi megfogta a kulacsát. – Elmegyek, hogy ezt kiöblítsem és megtöltsem vízzel. Maradjon a közelben! Amíg távol volt, Eden újra átgondolta, amit arról mondott, hogy a pej felismeri a tisztességes embereket. Vajon Coulter tisztességes ember? Zord és piszkos külseje nem erre vall. Eden csak remélni tudta, hogy a ló jobb emberismerő, mint ő maga. Kevéssel azután, hogy Eden végzett az evéssel, Coulter elkezdte felnyergelni a lovakat. Munka közben ugyanaz az erő és férfias méltóság keveredett benne, amelyet Eden már korábban is megfigyelt, és gyakorlott könnyedséggel bánt a nehéz felszereléssel. Semmit nem mondott, miközben dolgozott. Viszont Eden idegei megfeszültek a rájuk telepedő csendtől. Meg akarta kérdezni, melyik CHATERINE ANDERSON

83 FELKELŐ NAP

város felé tartanak, és hogy mikor érnek oda, de Matthew szófukarsága miatt habozott. Nem akarta, hogy a férfi megint a fejéhez vágja, hogy túl sokat kérdez. Útitársa továbbra sem szólt egy szót sem, és hamarosan eljött az indulás ideje. Bármennyire is szerette volna Eden, hogy minél messzebb tudhassák maguktól a Sebastianokat, rettegett attól, hogy megint lóra kell szállnia. Testének alfele csúnyán megsérült, a háta fájt a lovaglástól, és úgy érezte, mintha a combját kalapáccsal ütögették volna, ráadásul minden egyes lélegzetvételénél szúró fájdalom nyilallt a bordájába. Nem emlékezett rá, hogy valaha ennyire kimerült lett volna, és nem tudta biztosan, meddig bírja tartani magát. Mintha hangosan gondolkodott volna, Coulter fürkészőn nézett rá a válla fölött. Egyenesen Eden szemébe nézett. – Ha elkezd szürkülni, tábort ütünk. Aludhat egy jót, és valami meleg ételt is összeütök majd. – Nem veszélyes a tűzrakás? Viharvert Stetsonjának karimája árnyat vetett Matthew arcára, ahogy bólintott. – Azzal, hogy szétkergettem a lovaikat, komoly akadályokat gördítettem eléjük. Legalább nyolcórányira vannak tőlünk, ha nem még messzebb. Edennek nem volt szüksége több magyarázatra. Egy ló sétálva hat kilométert tud megtenni óránként. Ez azt jelenti, hogy a banda körülbelül ötven kilométernyire van tőlük. Ezen a dombos, erdős területen nem láthatják meg a tüzet, és nem érezhetik meg a füst szagát. Miután Eden felszállt a lóra, megmentője meglepte még egy kis szárított hússal. Amikor a férfi nem figyelt, a lány a zsebébe rejtette a húst. Ha el kell menekülnie előle, jól jöhet majd egy kis ennivaló. A szemét le sem vette Matthew hátáról, miközben a lovával beállt a sorba, a teherhordó öszvér mögé. A sok hordástól elvékonyodott bőrkabát úgy feszült Matthew széles vállán, akár egy második bőr. Eden a férfi minden egyes mozdulatánál látta az izmait táncolni. Szomorúan vette tudomásul, hogy ha a férfinak komisz szándékai CHATERINE ANDERSON

84 FELKELŐ NAP

vannak, ő nagy bajban van. Még hat nappal korábban, amikor ereje teljében volt, sem tudta volna felvenni vele a harcot. A reggel hátralévő részében északnyugati irányba lovagoltak a gyönyörű, de zord tájon. Egyre magasabbra jutottak fel a hegyen. Eden örökölte anyja vadvirágok iránti szeretetét, és bármilyen más alkalommal a varjútövisek, a tölgyek és az ezüstös bölénybogyók között rejtőző tarka, kis virágok láttán boldogan felsóhajtott volna. Mintha isten túl sok bort kortyolgatott volna, és mennyei palettájáról kiloccsantotta volna a színes festéket, löttyentve belőlük a lejtőkre, a vízmosásokra és a szurdokokra. Bármerre nézett, mindenhol a báj és kedvesség nyomait látta. Gyönyörködött a tájban, amennyire csak tudott a rövid pihenő alatt. Talán épp erre a kis lélegzetvételnyi szünetre volt szüksége. A növények segítettek elterelni a gondolatait a bajról, amelybe került. Csak azt tudta biztosan, hogy az arany ribiszke pompás fehér-sárga virágaihoz dörgölődző ezüstös gyalogakác mélylila füzérvirágaitól vidámabb lett. Úgy tűnt, Matthew Coulter nem veszi észre a tavaszi színek elképesztő tobzódását. Úgy lovagolt el a küllőrojtok százszorszéphez hasonlító virágai mellett, hogy még csak feléjük sem nézett, és hagyta, hogy Smoky letapossa a pongyola madárhúr csillag alakú fehér virágait. Eden megrezzent és megborzongott. Számára is érthetetlen okból szoros kötődést érzett önmaga és a madárhúr között: mintha őt, és nem a szirmokat taposták volna össze. A reakciója érthetetlen volt. Bolondság a virágok miatt bánkódni. De amikor úgy tűnt, Matthew letapos néhány csodálatos kék iszalagot is, szíve összeszorult, és nem tudta visszafogni magát. – Coulter! – kiáltott fel. A férfi megállította Smokyt, és megfordult a nyeregben. Eden épp figyelmeztetni akarta, hogy érzéketlenül átgázol a körülöttük lévő gyönyörű növényeken, amikor észrevette, hogy egy Colttal néz farkasszemet. Olyan sebességgel rántotta elő a férfi a pisztolyt, hogy a lány észre sem vette. – Mi az? – kérdezte Matthew, és az utat fürkészte Eden mögött. – Látott valamit? CHATERINE ANDERSON

85 FELKELŐ NAP

Eden megnedvesítette az ajkát, és nyelni próbált. A torka kiszáradt, akár a pergamen. Ha Coulter le akar taposni minden virágot, amely az útjába kerül, hogy jön ő ahhoz, hogy rápirítson? Semmit nem tanult a Sebastianokkal töltött idő alatt? A túléléshez az kell, hogy azt tegye, amit mondanak neki, és ne jártassa feleslegesen a száját. – Semmit. Nem láttam semmit – Eden csak nehezen tudta kimondani a szavakat. – Semmit? Halálra rémített. – Sajnálom. Nem akartam megijeszteni. Csak... Matthew eltette a Coltot a pisztolytáskájába, és megfordult Smokyval, hogy szemben álljon Edennel. – Csak mi? Eden az iszalag harangvirágaira pillantott, amelyeken Matthew lova épp taposott. – Semmi. Semmi. – A nevemet sikoltotta. Biztosan volt rá valami oka. – Nem sikoltottam – miért volt olyan pokolian nehéz csöndben maradnia? Joseph gyakran mondogatta, hogy Eden nyelvét jól felvágták, és ezzel a lány nem igazán vitatkozhatott. – Csak figyelmeztetni akartam... – megállt és nyelni próbált. – Hogy, hát, Smoky le fogja taposni az iszalagot. – Letaposni a micsodát? A lány a fejével a férfi mögötti gyönyörű virágok felé intett. – A réti iszalagot. Olyan gyönyörűek, mint a templom apró harangjai, és maga épp rájuk készült taposni. Matthew hátrapillantott a válla fölött, és egy hosszú, feszült pillanatig a virágokat bámulta. Majd Eden szemébe nézett, kérges tenyerével megdörzsölte az arcát, és nagyot pislogott, mintha abban bízott volna, hogy mire a látása kitisztul, a kép megváltozik. – Azt mondja, azért sikoltott ekkorát, hogy megmentsen néhány virágot? Édes istenem, hölgyem, akár le is lőhettem volna! Eden nem hibáztathatta a dühe miatt. Nem tudta, mi történt vele, csak azt, hogy amikor a szegény virágra gondolt, valami összefacsarta a szívét. Szörnyű, fullasztó érzés nyomta a mellkasát, CHATERINE ANDERSON

86 FELKELŐ NAP

és sírni lett volna kedve. Matthew arca elhomályosult előtte, ahogy könnyek futották el a szemét. Ami még rosszabb, a keze is remegni kezdett, ezért erősen megmarkolta a nyereget, hogy a férfinak ne tűnjön fel. Matthew összehúzta a kék szemét, és úgy nézett rá. – Jól van? Eden ritkán érezte magát ennyire rosszul. Kilométerekre volt az otthonától egy vadidegennel, az élete egy hajszálon múlt, a testét meggyalázták, csupa seb és zúzódás borította. Nem tudta, a letaposott virágok miért kavarták ennyire fel, és miért hozták felszínre minden szégyenét és szenvedését. Önuralmának minden apró darabjára szüksége volt ahhoz, hogy el tudja fojtani a könnyeit, a férfi szemébe tudjon nézni és bólintani tudjon. Matthew egy újabb hosszú pillanatig mereven bámulta. Majd ismét a virágokra nézett. Ahogy visszafordult az ösvényre, Edennek úgy tűnt, a férfi halk mormogását hallja: – A rohadt életbe. De legalább kikerülte az iszalagot, ahelyett, hogy átgázolt volna rajta. Ahogy az enyhe lejtőn követte a férfit, próbálta visszanyerni a lelki nyugalmát. Amíg nem tudja biztosan, hogy bízhat-e Matthew Coulterben, mélyen el kell temetnie magában minden érzést, meg kell őriznie hidegvérét, és készen kell állnia arra, hogy megvédje magát, ha a szükség úgy kívánja. Majd később kisírhatja magát, amikor már minden kétséget kizáróan biztonságban van. Ahogy a végtelennek tűnő nap a végéhez közeledett, a Szikláshegység sziklái és hófödte csúcsai néha oly közelinek tűntek, hogy Eden úgy érezte, ha kinyújtaná a kezét, meg tudná érinteni őket. A hegyek első látásra áthatolhatatlannak tűntek, de Eden saját tapasztalatból tudta, hogy a tehervonatok, lovas kocsik, lovasok és mozdonyok képesek voltak utat találni bennük. Amikor a nap elérte a tetőpontját, és elindult lassú pályáján nyugat felé, Eden egy szürke farkas bozontos körvonalait fedezte fel a púderkék ég előtt egy sziklacsúcson. Később, amikor a lovak egy veszélyes, agyagos gáton

CHATERINE ANDERSON

87 FELKELŐ NAP

lépdeltek óvatosan, egy settenkedő pumát pillantott meg a rét túloldalán kezdődő erdő fái között. De abba kellett hagynia az élővilág tanulmányozását, amikor Matthew egy iszapos partszakaszon lefelé indult a patak felé. A kavicsos patakmeder csúszott a sűrű mohától, és Eden lovának nehezére esett talpon maradnia. Hogy ne kelljen megfürödnie a lóval együtt, arra koncentrált, hogy súlypontjának áthelyezésével segítsen a lónak állva maradni. A mozgástól a bordái annyira megfájdultak, hogy beleszédült. Jó öt percig azon gondolkodott, Matthew Coulter megőrült-e, de aztán rájött, az előrelátó férfi azért választotta ezt az utat, hogy az elrejtse a nyomaikat. Ennek ellenére nem találta az ötletet túl megnyugtatónak. Ha Coulter azért lopta el őt a Sebastianoktól, hogy bosszút álljon rajtuk, akkor sem akarná, hogy a nyomára bukkanjanak.

M

atthew arra számított, hogy a nő panaszkodik majd, amiért a patakmederben haladnak tovább. Veszélyes volt a terep, és a városi nő minden bizonnyal őrültnek gondolta, vagy azt hitte, meg akarja büntetni őt. De ahogy a korábbiakban is oly sokszor, Eden Paxton most is meglepetést okozott neki. Tiltakozás helyett lecsúszott a nyeregből és átvezette lovát a sziklás patakon. De Matthew el akarta kerülni, hogy Eden ruhája nedves legyen. Ha este lemegy a nap, a hegyi levegő jéghidegre hűl, és nem szeretné, hogy a lány megfázzon. Ennek ellenére nem vitatkozhatott a lány döntésével, és hamarosan ő is követte példáját: leszállt, hogy segítsen Smoky-nak és Hermannak átjutni a csúszós medren. Az idő nagy részében hátrafelé fordulva sétált, ezért meg tudta figyelni Edent a lóval. Olyan hozzáértéssel bánt vele, amit Matthew felettébb furcsának talált egy San Franciscó-i nőtől. Hogy a fenébe tett szert ekkora szakértelemre a hátasokkal? Ám még ennél is meghökkentőbb volt Eden acélos akaratereje. Minden kihívással szilárd elszántsággal nézett szembe. Harminc órája a nyeregben ült úgy, hogy csak egy rövid pihenőt tartottak tegnap éjjel és ma reggel.

CHATERINE ANDERSON

88 FELKELŐ NAP

Végtelenül kimerült lehet, mégsem kérte egyszer sem a férfit, hogy álljanak meg pihenni. Még többet elárul róla az a tény, hogy még mindig nem omlott össze, és nem is sírt. Korábban, amikor Smoky letaposta a virágokat, nagyon közel került hozzá. Matthew könnyeket látott a szemében. De sikerült elfojtania őket, és hála az égnek, sikerült leküzdenie a zaklatottságát. Matthew nem tudta, hogyan kezelje a síró nőket. De az, hogy Eden ilyen keményen kordában tartotta érzelmeit, aggasztotta. Még egy férfi sem tudta volna végigcsinálni azt, amin ő keresztülment, úgy, hogy az arcizma sem rándul. Matthew nem volt biztos benne, hogy ő maga képes lenne rá. Bár a terepre teljesen alkalmatlan csizmái megnehezítették a lány számára a járást, kedvesen beszélt a pejhez, átcsalogatta a sziklákon, és gyengéd simogatással nyugtatgatta a reszkető lovat. Az állat nyerített és felmordult, mintha Edenhez beszélt volna. Matthew majdnem elmosolyodott: akkora késztetést érzett rá, amekkora ritkán tört rá az elmúlt három évben. – Hol tanult meg a lovakkal bánni? – kiáltott Matthew hangosan, hogy hangját ne nyelje el a patak zubogása és a nedves köveken kopogó paták zaja. – Nincs túl sok lehetősége egy hölgynek a városban lovagolni. Napsugár csillant meg Eden tűzpiros fürtjein, ahogy Matthew felé fordította a fejét. Amikor pillantásuk egybeforrt, Matthew azt gondolta, még sosem látott ilyen szép kék szemet. A lány szeme olyan éles ellentétben volt a sárral, amelyet Matthew az arcára kent, hogy a férfi csak nehezen tudta levenni róla a pillantását. Olivia szeme barna volt, ezért nem érezte hűtlennek magát azért, hogy Eden szemét ennyire gyönyörűnek találta. – Apám virginiai volt, és a háború előtt lovakat tenyésztett – kiáltott vissza Eden. – A legidősebb bátyám, Ace, folytatta a lótenyésztést apa halála és nyugatra költözésünk után is. San Francisco külvárosában élve sok időt töltöttem a nyeregben. Ace ragaszkodott hozzá. Matthew a lány szoknyájára pillantott. A nedvesség már a térde fölé ért. Ha rövid időn belül nem vezeti ki a patakból, derékig elázik. CHATERINE ANDERSON

89 FELKELŐ NAP

– Hamarosan kimehetünk. A férfi olyan sziklás partszakaszt keresett, ahol anélkül hagyhatják el a patakot, hogy nyomot hagynának. Ha lehet, el akarja kerülni, hogy a Sebastianok rájöjjenek, hol távoztak a vízből.

A

jéghideg sodrás Eden szoknyáját ráncigálta, a lába szinte megfagyott. Látta, hogy Coulter alkalmanként az előttük elterülő partot fürkészi, hogy olyan helyet találjon, ahol kimászhatnak. De állandóan elhagyott olyan partszakaszokat is, amelyek Eden szerint tökéletesen megfeleltek volna. Már kezdte sejteni: Matthew sziklás helyet keres, hogy a lovak ne tapossák le a földet. Egyszer csak egy olyan részhez értek, ahol Eden becslése szerint a víz legalább a melle alá ér majd. Mielőtt átment volna ezen a szakaszon, levette a báránybőr kabátot, hogy száraz maradjon, a pej nyaka köré kötötte az ujját, a kabát szárnyát pedig a nyeregre terítette. Egy perc múlva hálát adott az istennek azért, hogy ezt tette, mert a víz egészen a hónaljáig ért. A fagyos, hideg víz szinte kiszívta belőle az összes levegőt, amelyet törött bordáival be tudott lélegezni. Annak ellenére, hogy a ruháját a víz lehúzta, és sima talpú cipője alatt nem érzett szilárd talajt, nagyobb nehézségek nélkül át tudott evickélni a nehéz szakaszon, és fel tudta küzdeni magát a patak sekélyebb oldalán lévő agyagos homokpadra. Nagy meglepetésére Coulter visszafordult, és odanyújtotta neki Smoky kantárszárát. Csakúgy, mint Eden, ő is levette a kabátját, és a ló nyaka köré kötötte. Majd se szó, se beszéd elővett egy rövid nyelű hálót a nyeregtáskájából, és beugrott a mély patakba. Eden először el sem tudta képzelni, mit csinál. A víz csak úgy spriccelt körülötte. Amikor az örvény lecsillapodott, Eden pisztrángokat látott Matthew körül, némelyikük férfikar vastagságú és harminc centi hosszú is volt. Coulter oldalra hajolt, a hálót a kristálytiszta vízbe merítette, és két ficánkoló halat emelt ki. Felmászott az agyagos homokpadra, és ahogy vigyorgott, fehéren csillogó fogai élesen elütöttek a sötét borostájától. Most, hogy a

CHATERINE ANDERSON

90 FELKELŐ NAP

halak kint voltak a vízből, egyáltalán nem tűntek olyan nagynak, de ez a kettő ahhoz elég lesz, hogy jóllakjanak. – Vacsora! – mondta Matthew, miközben a hálót megcsomózva lelógatta a pisztrángokat a nyeregről. – Remélem, szereti a halat. Eden kisimított egy nedves hajtincset az arcából. A puszta gondolatától is, hogy a szárított marhahúson kívül valami mást is ehet, összefutott a nyál a szájában. – Szeretem. – Jó. Nem tudok valami jól főzni, de a vacsora bőséges lesz. Nedves ruhája rátapadt a bőrére, és felfedte szikár, de izmos testének férfias körvonalát. Eden pillantása megakadt erős felépítésű mellkasán, majd elkalandozott testének kidolgozott alsó felén. Amikor rájött, hogy a férfit bámulja, kényszerítette magát, hogy elfordítsa tekintetét, és elnyomja a didergését. Nem akarta, hogy bármilyen férfihoz köze legyen egy darabig, de lehet, hogy örökre – persze a bátyjai kivételével. Ahogy korábban, Coulter ismét elcsöndesedett, miután visszavette Smoky kantárszárát, és továbbindultak a víz mentén felfelé. Néhány perc múlva agyagos részhez értek, és végre elhagyhatták a patakpartot. Eden addigra már alig állt a lábán a fáradtságtól, így lehetetlen feladatnak tűnt, hogy magát és vizes ruháit is a nyeregbe emelje. Amikor megpróbálkozott vele, fájdalom járta át az oldalát. Miután másodszor sem sikerült, Coulter leszállt a lováról, és odament, hogy segítsen neki. Ám amikor meg akarta fogni Eden derekát, a lány hátralépett. Iszonyodott a gondolattól, hogy a férfi megérintse. – Ne! – mondta vacogó fogakkal. – Fel tudok szállni egyedül is. Matthew hátrált egy kicsit, és leengedte a karját. – Csak fel akartam emelni. – Nincs szükségem rá, hogy felemeljen – Eden visszadugta nedves csizmáját a kengyelbe, kettőt szökellt a másik lábával, és újra megpróbált fellendülni. Remegő lába és karja azonban nem engedelmeskedett neki, és a bordáiba nyilalló gyötrő fájdalomtól úgy érezte, rögtön elájul. – Meg tudom csinálni. Meg tudom. CHATERINE ANDERSON

91 FELKELŐ NAP

Matthew nem szólt semmit, amikor a harmadik próbálkozásra sem sikerült. Eden túlságosan kimerült ahhoz, hogy még egy kísérletet tegyen. Karját a nyeregre ejtette, az arcát meg hozzászorította a puha bőrhöz. – Nem tudom elhinni – mondta. – Egész életemben lovagoltam. – Biztos vagyok benne, hogy más körülmények között megbirkózna a helyzettel – mondta Matthew halkan. – Most kimerült, és pihenésre van szüksége. Sajnos még sok kilométer áll előttünk az éjszakai pihenőig. Eden nem emelte fel a fejét, úgy bólintott. – Csak adjon még egy percet. Matthew csizmájának orrával beletúrt a homokos agyagba. Eden félig lecsukott szeme alatt is észrevette a férfi ideges mozdulatát. – Mi lenne, ha segítenék? – előrehajolt, összefonta vastag ujjait, hogy bakot tartson a lánynak. – Csak kapaszkodjon a nyeregbe, a többit majd én elintézem. Amikor Eden felemelte a fejét a nyeregről, érezte, hogy könnyek vágnak utat az arcát borító sárban. Csak remélni tudta, hogy a patak vize csurog végig az arcán. Amikor pillantása találkozott a férfiéval, mintha részvétet látott volna szemének mély kékjében felvillanni, de aztán annyira gyorsan eltűnt, mintha ott sem lett volna. Mindkét kezével a nyeregbe kapaszkodott, és lábát a férfi által tartott bakba helyezte. Matthew akkora erővel lendítette fel, hogy majdnem elvétette a nyerget, és kis híján átesett a másik oldalra. A férfi az utolsó pillanatban elkapta Eden karját, hogy visszahúzza, így a lány végül biztosan ült a nyeregben. Levette a kabátot a pej nyakáról, és a báránybőrt Eden hátára dobta. – Ezt vegye vissza! A hegyi szél a csontjáig hatol majd ilyen vizesen. Edent már így is átjárta a hideg, de ezt nem volt ereje elmondani Matthew-nak. A férfi még vizesebb volt, mint ő: víz csurgott a nadrágjából és szivárgott a csizmája varrásán keresztül. De egy szóval sem mondta, hogy zavarná.

CHATERINE ANDERSON

92 FELKELŐ NAP

Matthew megvárta, hogy Eden felvegye a kabátot, majd a kezébe adta Smoky kantárszárát. Hátrafelé bökött a válla fölött. – Vigye a lovakat és az öszvért oda a fűre, és várjon meg! El kell tüntetnem a nyomokat. Eden úgy tett, ahogy Matthew mondta, majd hátrafordult, hogy lássa, ahogy a férfi levág egy ágat egy juharfáról. Hosszú, ritmikus mozdulatokkal elsöpörte a lovak és a saját csizmája nyomát egészen odáig, ahol Eden állt. Szemrevételezte munkája eredményét, majd bólintott. – Nagyon éles szeműeknek kell lenniük ahhoz, hogy észrevegyék, hogy itt jöttünk ki a vízből – behajította az ágat egy bodzabokrokkal sűrűn benőtt helyre, és olyan könnyeden szállt vissza a lovára, hogy Eden irigykedve nézte. – Indulhatunk? Eden bólintott, és besorolt mögé a lovával, miközben a férfi ismét észak felé indult. A következő percekben minden korábbinál jobban erőt vett a kimerültség rajta. Olyan vizes volt, úgy fázott, és annyira nyomorúságosan érezte magát, hogy többé már nem érdekelte, Matthew Coulter rendes ember-e, vagy gonosztevő. Csak azt akarta, hogy eljussanak végre valahova, megmelegedhessen a tűz mellett, ehessen egy kis halat, és alhasson végre. Fáradtsága néhány órával később csillapodott valamennyire, és gondolatai újra kitisztultak, ösztönösen érezte, hogy valami nyugtalanítja, de nem tudta volna megmondani, mi az. Egyik emelkedő után a másikra lovagoltak fel, majd sziklás gázlókba ereszkedtek le az ellenkező oldalon. A terep nem változott, csak a növényzet: medveszőlő é-s galagonyabokrok képeztek tarka aljnövényzetet a sárgafenyők között. Eden látta a szarkaláb mély királykék virágait, eddig nem látott, kúp alakú fehér bimbókat, és a mezei gólyaorrt, amely bájosabb és szebb volt bármilyen melegházi társánál. Ahogy a következő emelkedő tetejére értek, és a nap egyenesen Eden szemébe sütött, végre rájött, mi nyugtalanítja. Korábban észak felé haladtak. Most Matthew irányt változtatott, és nyugat felé haladt.

CHATERINE ANDERSON

93 FELKELŐ NAP

Ha olyan városba akarja őt vinni, ahol biztonságban lesz, miért váltott hirtelen irányt? Eden minden érzékszerve veszélyt jelzett. Eden szerint körülbelül három órával később Matthew hirtelen megint irányt változtatott, és dél felé fordult. Eden meghökkenve vonta össze szemöldökét, de továbbra is követte a férfit, hiszen nem volt más választása. Majd, amikor alkonyodni kezdett, keleti irányba fordultak, és nemsokára átvágtak a saját korábbi ösvényükön. Ahogy meglátta a saját reggeli nyomaikat, Eden gyomra összeszorult a félelemtől. Nem egy biztonságot adó város felé haladtak! Az egész napot azzal töltötték, hogy leírjanak egy óriási kört. Ó, istenem! Ahogy a szemét meresztgette, felismerte a reggeli tájat. Miért hozta a férfi vissza? Ennek semmi értelme nincs. Kétségtelenül ott vannak, ahonnan elindultak. Ijesztő kérdések kavarogtak a fejében. Vissza akarja vinni a Sebastianoknak? Mi van, ha akar tőlük valamit, és vele akarja zsarolni őket? A lány még a gondolatától is rosszul lett, hogy azok a férfiak megint hozzáérhetnek. De nem állt szándékában megengedni nekik. Figyelmét a férfi nyergén lógó Winchesterre összpontosította. Ha meg tudná szerezni azt a puskát, váratlan helyzet elé állíthatná a férfit. Bár csapzott volt, és kimerült, nem volt tehetetlen. igen, San Franciscóban nőtt fel, de nem abban a városi burokban, amire Coulter gondolt. A bátyjai tettek róla. Nincs szüksége iránytűre, hogy kitaláljon ezek közül a barátságtalan hegyek közül, és ha puskája is lenne, egyedül, Matthew Coulter vagy bárki más nélkül is képes lenne biztonságos helyre jutni. Ez a gondolat befészkelte magát Eden agyába. Ahogy a maradék kevéske fény is kékesszürke félhomállyá halványult, Coulter a patak kanyarulatánál megállította lovát és leugrott a nyeregből. – Ennél jobb helyet nem fogunk találni a táborozáshoz – tájékoztatta a lányt, miközben meglazította Smoky nyergén a hevedert. – Gondoskodom az állatokról, és elmegyek tűzifáért – a kalapját odadobta Edennek. – Meleg ételt ígértem magának, ha jól emlékszem. Tüzet gyújtok, keresek magának száraz ruhát, és felmelegítem egy kis kávéval. CHATERINE ANDERSON

94 FELKELŐ NAP

– Ez csodásan hangzik – válaszolt Eden esetlenül. Figyelte, ahogy Matthew megszabadítja az állatokat terhüktől, majd amikor a férfi egy kis fejszével elsétált az erdőbe fát gyűjteni, a férfi nyergéhez sietett. A nyereghez támasztott Winchester könnyedén kicsúszott a tokból. Eden keze remegett, miközben ellenőrizte, hogy a fegyver töltve van-e. Igen. Nagy kő esett le a szívéről. A puskát a kezében tartva úgy érezte, mintha újra találkozott volna egy régi, megbízható baráttal. Nagy gyakorlattal felhúzta a fegyvert, hátát egy sárgafenyő érdes törzsének döntötte, és várta, hogy álnok, hazug megmentője visszatérjen.

Ötödik fejezet

M

atthew keze épp tele volt fával, amikor meglátta Edent. A túl nagy báránybőr kabáttól és a csípője körül vastag redőkben lógó vizes szoknyától először nem is vette észre, hogy a lány az ő Winchesterét szorongatja, és a csövét rá szegezi. Amikor végre felismerte a helyzetet, mozdulatlanná merevedett. Bár a lány gyenge volt, és egész testében remegett, viselkedése elárulta Matthew-nak, hogy éppúgy ért a fegyverekhez, ahogy a lovakhoz. Ráadásul úgy tűnt, kész elsütni a fegyvert, ha okot ad rá. Kerülve minden hirtelen mozdulatot, ledobta a tűzifát és felemelte a kezét. – Ezt most miért csinálja? – Miért csinálom? – kiáltott Eden magas, remegő hangon. – Mit gondol, miért csinálom, Mr. Coulter, ha tényleg így hívják? Azt hiszi, hogy teljesen ostoba és ráadásul vak is vagyok? Matthew átgondolta a lány kérdését, de hiába kezdett kétszer is neki, nem értette, mi izgatta így fel. CHATERINE ANDERSON

95 FELKELŐ NAP

– Sajnálom, de nem értem. – Ne játssza nekem a bolondot! – kiáltotta Eden. – Egész nap körbe lovagoltunk, és most visszaértünk oda, ahol ma reggel már jártunk. Nemrég áthaladtunk a saját, korábbi ösvényünkön! – hangja az utolsó szónál elcsuklott. Ujját még erősebben a ravaszra szorította. – Szemétláda. Mi is a neve? Összevitatkozott a rémes barátaival? Azt tervezi, hogy elcserél valamire, hogy megszerezzen tőlük valamit? Talán a részesedését a vonatrablásból? Nos bármilyen játékot is játsszon maga, én kimaradok belőle! Ha előkerülnek, halál vár rájuk. És hamarosan magára is! A feszültség enyhülni kezdett Matthew vállában. – Teljesen félreérti a dolgokat, drága! – Ne szólítson drágának, maga hazug, jellemtelen imposztor! Egyáltalán nem áll szándékában semmilyen városba vinni engem, ahol biztonságban lehetnék! Matthew-nak fogalma sem volt arról, mit jelent az imposztor szó, de arra rájött, hogy valószínűleg valami csúnyát. Korábban észrevette, milyen gyönyörű Eden szeme, és hozzászokott a gondolathoz, hogy azzal, ha elismeri a lány szemének szépségét, nem bántja meg Livvyt, mert a két nő szeme annyira különböző. Most rájött, hogy Eden más szempontból is tökéletes ellentéte Livvynek. A felesége félénk kis teremtés volt, aki inkább belekapaszkodna Matthew övébe, és onnan kukucskálna kifelé, minthogy egyedül szembenézzen a bajjal. Eden Paxton pedig a férfi mellé állna, sose mögé. Még így is, hogy a 44-es Winchestert épp a mellkasára szegezte, csodálta a lány bátorságát. Ha csak egyetlen rossz mozdulatot tenne, a lány lelőné. Látta a szeméből. És pontosan oda célozna, ahova kell. – Mondtam már, hogy félreérti az egészet – próbálkozott újra. – Nem játszom semmiféle játékot, és nem áll szándékomban visszaadni magát a Sebastianoknak. Egyszerűen csak nem vagyok túl beszédes. Eden feljebb emelte a fegyvert, továbbra is a férfira célozva. – Nos, ha fontos magának az élete, jobban teszi, ha most beszélni kezd!

CHATERINE ANDERSON

96 FELKELŐ NAP

A férfi orra hirtelen viszketni kezdett, és annyira szerette volna megvakarni, hogy az ujja rángatózni kezdett. Az igazság az, hogy tényleg nem túl beszédes. Azután, hogy három évet egyedül töltött, és csupán az állatai jelentették számára a társaságot, elfelejtette a szavak összefűzésének művészetét. – Okom volt rá, hogy egész nap körben lovagoltam – ismerte be. A fenébe, még nehezebb volt úgy kommunikálnia, hogy nem gesztikulálhatott. Egészen eddig a pillanatig nem is tudta, mennyire szeret ő is mutogatni beszéd közben, akár az apja. – Sajnálom, hogy nem magyaráztam el magának, miért. Az az igazság, hogy azt hittem, nem veszi észre, milyen irányba megyünk, ezért nem is törődtem vele. – Nos, akkor magyarázza most meg, különben esküszöm, megölöm! Matthew majdnem megvakarta az orrát. – A legjobb módszer arra, hogy lerázzon valakit, ha körbemegy és üldözője mögé kerül – Matthew tudta, hogy tényleg égető szükség van valami épkézláb magyarázatra. – így, ha valakit csúnya meglepetés ér, az nem maga lesz. Eden keze kicsit megnyugodott a puskán, de még mindig Matthew szívére irányította a csövét. – Folytassa! – Ennyi. Isten büntessen meg, ha hazudok. – Nem kell istennek megbüntetnie, mert én majd megteszem helyette. Folytassa! Mit mondhatna még? Ijedtséggel töltötte el, hogy kifogyott a szavakból. Mivel a halál gondolata nem tűnt túl vonzónak számára, úgy döntött, újra elismétli a mondókáját, csak más szavakkal, és egy kicsit cifrábban. – Ha egyenesen valamilyen város felé tartottam volna, könnyen kitalálhatják, hova megyek, és szétválnak: néhányan a városba mentek volna, a többiek pedig utánunk. így vagy közvetlenül azelőtt kaptak volna el bennünket, hogy elérjük a célunkat, vagy útközben értek volna utol. Az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy teszünk egy kört, és megpróbálom eltüntetni a nyomainkat – szúnyog szállt a CHATERINE ANDERSON

97 FELKELŐ NAP

tenyerére, megcsípte és elkezdte a vérét szívni. A csípéstől Matthew ujjai megrándultak. – Ezért gázoltam a vízbe, és söpörtem el a nyomainkat, amikor elhagytuk a patakot, mert azt reméltem, meg tudjuk téveszteni őket a hirtelen irányváltással – Eden mögé biccentett. – Amikor kereszteztük a saját ösvényünket, észrevette, hogy az ő nyomaik keveredtek a mieinkkel? Ma reggel óta követnek bennünket. Ha nem hisz nekem, legalább vessen rájuk egy pillantást, mielőtt végképp elvesztené az eszét és meghúzná a ravaszt! Eden kurtán hátrapillantott a válla fölött. A férfi látta, hogy habozik. – Ha majd elhiszi, hogy követnek bennünket – folytatta Matthew –, tegye fel magának a kérdést: hogyan lehetséges, hogy itt vannak valahol a környéken, és eszeveszetten próbálnak utolérni bennünket? De ha nincsenek itt, hogyan tervezhetném, hogy visszaadom magát nekik? – Matthew a lány gyönyörű szemét fürkészte, és próbált rájönni, vajon sikerült-e meggyőznie. – Nem játszom össze a Sebastianokkal, és semmi közöm nincs a vonatrabláshoz. Esküszöm. Csak abban hibáztam, hogy nem osztottam meg magával a terveim. Nagy megkönnyebbülésére Eden végre leengedte a puskát. Hirtelen majd leszakadt a lány válla, és a karja is elerőtlenedett, mintha a Winchester egyszer csak túl nehézzé vált volna. Matthew arra számított, hogy mond valamit, például azt, hogy elhiszi a történetét, de ehelyett a lány lába összecsuklott, mintha egy láthatatlan erő térdhajlaton rúgta volna. Ahogy összeesett, a Winchester csöve belefúródott a földbe, és tiszta por lett. Matthew-t azonban, bármennyire is szerette a puskáját, jobban aggasztotta az Eden torkából feltörő szaggatott zokogás. A földön térdelt a sarkán ülve, a saját derekát átkarolva. Arca eltorzult a fájdalomtól. Matthew órák óta csodálta a lány erejét, amely most, akár egy vízfestékkel készült kép, a szeme láttára kezdett elmosódni. Eden a saját derekát átkulcsolva előre-hátra ringatózott. A pokolba. Matthew sosem tudta, mit csináljon, vagy mit mondjon, ha egy nő sírni kezdett. Amikor Livvy feldúlt volt, csak szorosan magához ölelte, a haját simogatta, és értelmetlen szavakat mormolt neki, amíg nem sikerült megvigasztalnia. De Eden Paxton visszahőkölt az érintésétől. CHATERINE ANDERSON

98 FELKELŐ NAP

Akkor mi a fenét csináljon? A beszéd halálbiztos, hogy nem az erőssége. Arra gondolt, hogy magára hagyja a lányt, amíg tüzet gyújt, és elkezdi a vacsorát csinálni. Gyáva. De ez az igazság. Minden szorongás nélkül szembenézne – akár mind az öt Sebastiannal, de egy síró nőtől kiverte a hideg veríték. Kétszer körbejárta a lányt, miközben abban bízott, Eden elkezd levegőért kapkodni és abbahagyja a zokogást. De erre nem volt semmi esély. A lány tovább folytatta a sírást. Matthew látta, mit tettek vele azok az ördögök, és egyáltalán nem hibáztatta, hogy szétesett. Csak azt kívánta, bárcsak meg tudná vigasztalni. Úgy döntött, lekuporodik a lány elé. Eden remegő kézzel eltakarta a szemét, amelyből úgy ömlöttek a könnyek, akár a záporeső, utat törve maguknak a vastagon rászáradt sárban. – Sa-sajnálom – cincogta. – Nincs miért bocsánatot kérnie. Nem tett semmi rosszat. A lány vállát ismét zokogás rázta meg. A következő hang oly mélyről szakadt fel a lányból, hogy a férfi attól félt, kárt tehet magában. – Csak... – nagyot nyelt, és úgy nyivákolt, mint egy kiscica. – Annyira fá-fáradt vagyok. A férfinak nem volt kétsége afelől, hogy Eden kimerült, de úgy sejtette, ennél sokkal többről van szó. A lány meg volt győződve róla, hogy ő megpróbálja átvágni, és hogy valahogy összejátszik a Sebastianokkal. Most pedig kezdte elhinni, hogy nem ez a helyzet. Még mindig a saját derekát átölelve előre-hátra hintázott, és Matthew attól tartott, hogy esetleg előrebukik. Abban bízva, hogy megnyugtatja, kezét a lány vállára tette. Nem lepődött meg, amikor Eden hátrahőkölt és elrántotta a vállát. – Ne! – taszította el magától a férfit. – Kérem, ne! Matthew elhúzta a karját, amilyen gyorsan csak tudta, de ez Edennek nem volt elég gyors. Bizonytalanul feltápászkodott és támolyogva elhúzódott a férfitól. Lépései olyan bizonytalanok voltak, mint egy részegé. A férfi csak bámult utána, és teljes szívéből CHATERINE ANDERSON

99 FELKELŐ NAP

azt kívánta, bárcsak tudná, mint mondhatna, hogy megnyugtassa. De még csak azt sem tudta, hogyan kezdje. Szavakat keresgélt, majd elvetette azokat, amelyek az eszébe jutottak. Megint szavakat kezdett keresgélni, és végül a felszólítás mellett döntött: – Ne szaladjon túl messzire! Alig hagyta el száját a figyelmeztetés, máris szerette volna fenéken billenteni saját magát. A fenébe! Nem tudott volna ennél jobbat kitalálni? Az anyja, aki buzgó ír katolikus, gyakran imádkozott a Szűzanyához segítségért. Matthew három éve nem imádkozott, templomban sem járt azóta. De most égető szükségét érezte, hogy egy imát küldjön az ég felé, amely valahogy így hangzott: Kérlek, istenem, segíts, hogy ne legyek, továbbra is ilyen szótlan ostoba! Eden a lovak felé tántorgott. Matthew szíve majdnem kiugrott a helyéről, mert a lány minden lépésekor attól félt, elesik. Amikor végül elérte az állatokat, kinézte magának Pete Sebastian pejlovát, nekidőlt, mintha a térde megint összecsuklani készülne, és karját a ló nyaka köré fonta, hogy állva tudjon maradni. Matthew még ebből a távolságból is hallotta szaggatott zokogását. Ahogy el-elakadt a lélegzete, a férfi pokoli bűntudata csak nőttön-nőtt. Most már majdnem huszonnégy órája együtt voltak, és a lány ezalatt az idő alatt mindvégig bizonytalan volt az ő szándékaiban, és azt sem tudta, bízhat-e benne. Talán eloszlatta volna a kétségeit, ha mesélt volna neki egy keveset magáról, de ő nem. Ehelyett annyira ideges lett, amikor látta, hogy kabátujját szagolgatva elhúzza az orrát, hogy még a nevét is vonakodott megmondani. Nem volt rá semmi oka, csak egyszerűen dühös lett. Mi a fenét gondolt? Az igazság az, hogy a kabát büdös, és ő zavarba jött attól, hogy Eden ezt észrevette. Lehajtotta a fejét, és a térdén pihenő kezét bámulta. Figyelmét hirtelen a farmernadrágján lévő kosz keltette fel. Csodálkozott azon, hogy a lány gonosz csavargónak látta, aki bánthatja őt? Akár tetszett neki, akár nem, épp ilyen emberré vált: koszos, modortalan, keveset beszélő csavargóvá, aki oly hosszú ideig nélkülözte a normális társaságot, hogy már nem is használta a kérem, köszönöm vagy CHATERINE ANDERSON

100 FELKELŐ NAP

elnézést szavakat. Ma reggel, ahelyett, hogy átnyújtotta volna neki a húst, egyszerűen csak hozzávágta. Hékás! A kutyának dobják oda a húst, nem az embernek! És amikor poharat kért, hogy a patakból ihasson, miért nem adott neki? Alig egy percébe telt volna. A férfi émelygést érzett. Most, hogy Edennel volt, a lány szemével kezdte látni saját magát, és nem tetszett neki, amit látott. Amióta eljött Oregonból, eljutott délre, egészen Mexikóig, és északra, egészen Kanadáig, hogy a Sebastianok nyomára bukkanjon. De valahol útközben elveszítette a kapcsolatot önmagával és azzal a hellyel, ahonnan származott. Apja minden áldott nap kora hajnaltól késő estig keményen dolgozott, és amikor éjszaka hazaért, néha enni is túl fáradt volt már. Mégsem fordult elő soha, hogy az asztalhoz ült volna mosakodás és átöltözés nélkül, és ezt elvárta a fiaitól is. Matthew a kezét nézegette, hogy megvizsgálja a körmét, de attól, hogy tisztának látta, még nem érezte jobban magát. Volt még tiszta ruhája a táska alján, és nem telt volna sok időbe, hogy a patakban megfürödjön. Ám mostanában nem kerített erre sort, mert már egyáltalán nem törődött azzal, hogyan néz ki. Próbált visszaemlékezni rá, mikor történt ez a változás benne, és rájött, hogy lassanként következett be. Sötétedés után a patakban fürdeni átkozottul fagyos élmény. A kimosott ruhája sem mindig száradt meg a tűz mellett reggelig, ezért néha nedvesen kellett elpakolnia, így azután bepenészedett. A lovát és az öszvérét egyáltalán nem érdekelte, tiszta-e, vagy koszos, és hacsak nem tért be valamelyik városba, ritkán látott embereket. Ahogy telt az idő, elkezdett kifogásokat gyártani. Túlságosan fáradt és éhes volt a tisztálkodáshoz. Még egy nap már igazán nem számít. Miért mossa ki a ruháit, ha nem száradnak meg reggelig, és ezért megint ki kell mosnia őket? Egyébként is, ki látja? Amikor Matthew végre felállt, és megfogta a puskáját, majdnem olyan fáradtnak érezte magát, mint amilyennek Eden látszott. A fenébe is, oda kell hozzá mennie, és meg kell győznie arról, hogy mellette biztonságban van. De úgy érezte, ezt is el fogja rontani. Megint valami ostobaságot fog kibökni, az hétszentség. Biztonságban van. Ja persze, mintha ez olyan meggyőzően hangzana. CHATERINE ANDERSON

101 FELKELŐ NAP

Rendes ember vagyok. Ez is kellőképp meggyőző. Livvy halála óta minden, ami Matthew-ban lakozott, bezárult. Mintha egy ajtó becsapódott volna, és Matthew-nak nem lenne kulcsa a zárhoz. Minden, amit érzett – ami egyébként sem volt valami sok, mert a férfi jobban szerette így –, lelkének legmélyén volt eltemetve. Ahogy az összegyűjtött faágak felé sétált, úgy döntött, az lesz a legjobb, ha azt teszi, amihez a legjobban ért: tüzet gyújt, gondoskodik az állatokról, és tiszta, száraz ruhát keres a lánynak, hogy meg ne fagyjon, majd meleg vacsorát készít. Édesanyja mindig azt mondta, a tettek többet mondanak ezer szónál. Csak remélni tudta, hogy ez így igaz.

E

den a ló izzadságtól fénylő nyakának nyomta könnyáztatta arcát. Teste görcsösen remegett a hidegtől, a lábát annyira használhatatlannak érezte, hogy csak így tudott állva maradni. A merevség eltűnt a hátából, és átszivárgott a talpába. Kimerültség. Nem emlékezett rá, hogy valaha ilyen elcsigázottnak érezte volna magát. Tudta, hogy ez részben a megkönnyebbülésből adódik. Miután hat napig félelemben élt, most végre félig biztonságban tudhatta magát. Matthew Coulter ápolatlan, rettenetesen modortalan, és még mindig nincs tisztában vele, mennyire bízhat benne, de most már legalább majdnem biztos lehet abban, hogy nincs kapcsolatban a Sebastian bandával. Hihető volt a magyarázata, hogy miért lovagolt körben a nap folyamán, és Edent valami a férfi szemében meggyőzte arról, hogy igazat mond. Ebben a pillanatban a férfi alig volt több egy árnynál a sötétben. Eden felemelte a fejét, és nézte, ahogy a korábban gyűjtött faágakat arrébb rakja, és tüzet gyújt Egy perc múlva kénes gyufát gyújtott, két kezével tölcsért formált, és lehajolt, hogy meggyújtsa a maroknyi száraz füvet, amelyet a gallyak alá helyezett. Egy kis noszogatást követően a lángok életre keltek. Mint egy éjjeli lepke, amit magához vonz a lámpa fénye, Eden megacélozta magát a bordájába nyilalló fájdalommal szemben, és

CHATERINE ANDERSON

102 FELKELŐ NAP

nehézkesen a tűzhöz vonszolta magát, miközben minden lépésnél attól félt, összecsuklik a lába. Amikor odaért, megmelengette a kezét, de átázott szoknyája nem hagyta, hogy a meleg átjárja a testét. Nem volt se élő, se holt, és csak halványan érzékelte Matthew-t, aki épp a csomagjaiban keresgélt. Amikor a férfi ismét feltűnt a sötétben, egy összecsavart farmernadrágot, egy kötelet és egy pár gyapjúzoknit adott neki. – A nadrág túl hosszú lesz. Arra gondoltam, evvel a kötéllel megköthetné a derekánál. Eden magához ölelte a ruhát. – Köszönöm. A férfi bólintott, és a lovak felé mutatott. – Le kell csutakolnom az állatokat, majd leviszem őket a patakhoz vízért, és adok nekik egy kis takarmányt, mielőtt elkezdenék főzni. Ezalatt az idő alatt átöltözhet itt a tűznél. Háttal leszek magának. A szavamat adom rá. Eden nézte, ahogy megint eltűnik az árnyak között. Azt akarta, hogy meztelenre vetkőzzön a tűz mellett, ahol tisztán láthatja őt? Még ha az élete múlna rajta, akkor sem. Bármilyen nehezen is mozdította meg fájó tagjait, és hagyta ott a tűz melegét, de elvonult a bokrok mögé, mielőtt lehámozta volna magáról a kabátot és az inget, amelyeket Matthew adott kölcsön neki. Egy szippantással megállapította, hogy a farmer tiszta. Állatbőr és szappan illata volt, és nem árasztott testszagot. És a zokni is tiszta volt. Megkönnyebbülve, hogy nem koszos ruhákat kell felvennie, nekilátott, hogy levegye a szakadt ruháját, a csizmáját és a fehérneműjét. Amilyen gyorsan csak tudta, szemérmesen visszavette az inget, majd remegő kézzel begombolta. Ahogy Matthew jósolta, a nadrág túl nagy volt neki, ezért a kötelet használta övként, majd leült a földre, hogy felhajtsa a szárát. A nagyméretű gyapjúzokni mennyeien melegítette jéghideg lábát. – Készen van? – kiáltott Matthew a sötétből. A kérdés arról árulkodott, hogy a férfi valóban háttal áll, és azt hiszi, a lány még mindig a tűz mellett van. – Majdnem! – kiáltott vissza Eden. CHATERINE ANDERSON

103 FELKELŐ NAP

Visszavette a kabátot, majd félredobott ruháinak halvány körvonalát bámulta. A gondolat, hogy újra viselje őket, undorral töltötte el. Soha többé nem akarja őket látni sem. Mindig a Sebastianokra emlékeztetné, és állandóan felkavarná a szörnyű emlékeit. A fehérneműje csúnyán elszakadt, és Pete csizmájának orra eltört néhány halcsontot a fűzőben is. A szoknya azonban nagyjából épen maradt, és Eden gyakorlatias természete nem engedte, hogy otthagyja. Kint a vadonban soha nem lehet tudni, mikor jön jól egy plusz ruhadarab. Felvette a csizmáját, és a testétől messzire eltartva felemelte a szoknyát. A többi ruhát otthagyta. Arra gondolt, hogy jó lesz fészeknek a madaraknak és a mókusoknak, a rágcsálók pedig megeszik majd a halcsontot. Ahogy haladt visszafelé, a tűz felé, felpillantott a végtelen sötét égboltra, melyben a Sziklás-hegység magaslott, markánsan és szénfeketén kiemelkedve a tájból. Az óriási hegyet bámulva Eden aprónak és jelentéktelennek érezte magát, messze távol mindentől és mindenkitől, amit és akit ismer. – Felöltöztem! – kiáltotta, ahogy közelebb ért a tűzhöz. Coulter elindult feléje: sötét foltban öltött alakot, ahogy a lobogó borostyánsárga ragyogáshoz közeledett. A lovasok könnyed, laza lépéseivel járt, széles válla szikár, izmos lábának minden lépésekor megmozdult. Eden látta, hogy whiskysüveget tart a kezében. Miután kihúzta a dugót, Eden felé nyújtotta az üveget. – Fenékig! Ez majd felmelegíti. Eden elfogadta az üveget, az ajkához emelte, és két jókora kortyot nyelt belőle. Remegő mosollyal nyújtotta vissza Matthew-nak. – Sajnálom, hogy elhamarkodottan ítéltem és sértegettem magát. A férfi fehér fogai megcsillantak rövid mosolyától. – Ennél jobban is megsértettek már. – Azért remélem, elfogadja a bocsánatkérésemet. – Mondtam már, hogy semmi rosszat nem tett. Nincs miért bocsánatot kérnie – a tűz fénye játszott az arcán, és megfestette éles orrnyergének és férfiasra faragott arccsontjának árnyékát. Ahogy a pillantásuk találkozott, szeme ragyogott, akár a folyékony ezüst. CHATERINE ANDERSON

104 FELKELŐ NAP

– Az egész az én hibám, nem a magáé. El kellett volna mondanom, hogy körbelovagolunk, és azt is, hogy miért – megvakarta a borostás állát. – De nem jutott eszembe. – Mert azt hitte, nem tudom megkülönböztetni északot déltől? Matthew visszadugta a dugót a flaskába, és letette a földre, a lába mellé. – Azt hiszem, most megtanultam, hogy ne ítéljek első látásra – a whiskyre mutatott, és azt mondta: – Szolgálja ki magát, ha szeretne még! Van egy kis dolgom. Azután elkészítem azokat a halakat.

N

éhány perc múlva, amikor Matthew visszatért a tűzhöz, hogy nyársat készítsen a pisztrángoknak, Edent az oldalán fekve, összekuporodva találta. Mélyen aludt. Jó. Egy kis szundikálástól jobban érzi majd magát. Hozta az ágyneműjét, amely egy tűzött szalmaágyból és egy gyapjútakaróból állt. Nem akarta hagyni, hogy a nő a hideg földön feküdjön, de hacsak nem ébreszti fel, nincs más választása. Ehelyett inkább óvatosan betakarta, majd a tűz másik oldalára kuporodott, hogy az éhségét némi szárított marhahússal csillapítsa. Hagyta, hogy a lány addig aludjon, amíg a gyomra ismét el nem kezdett korogni. Akkor nekiállt vacsorát készíteni. Próbált annyira csöndes lenni, amennyire csak lehet, ami nem könnyű feladat, ha az ember egy kődarabbal ütöget egy faágat. Eden megmozdult, és álmosan pislogott Matthew-ra. – Sajnálom, hogy felébresztettem. Eden megtámasztotta az oldalát, hogy fel tudjon állni. A mozdulatot Matthew is észrevette. A lány egész nap nagyon óvatosan bánt a bordáival, és ezért a férfi már korábban is gondolt rá, hogy Pete Sebastian csizmája néhány csontját eltörhette. Habozott, hogy bevallja-e a lánynak, hogy látta, amikor Pete megrúgta. Akkor Eden tisztában lenne vele, hogy mindent látott, amit azok a gazemberek tettek vele. Inkább a kérdés mellett döntött: – Megsérült?

CHATERINE ANDERSON

105 FELKELŐ NAP

Eden arca megrándult, ahogy próbált kényelmesen elhelyezkedni. – Csak nagyon fáj. De majd idővel javulni fog. Mennyit aludtam? – Három vagy három és fél órát. Arra gondoltam, szüksége van egy kis pihenésre, ezért vártam a főzéssel. – Köszönöm. Tényleg szükségem volt rá. Eden pillantása a lángokon időzött, pillantása a távolba meredt. Szinte nem is nézett Matthew-ra, miközben a férfi nyársra szúrta a halakat, és elhelyezte őket a tűz fölé. A férfit arra emlékeztette, amilyennek előző éjszaka látta őt, amikor a Sebastianok kínozták. Csak remélni tudta, hogy nem azt eleveníti éppen fel magában, amit vele tettek. Nem tudta biztosan, hogyan kezeli majd, ha a lány ismét sírni kezd. Nem mintha hibáztatná, ha megint megtörténne. A legtöbb általa ismert nő hónapokra kibillenne az egyensúlyából, ha ilyesmin kellene átesnie. Még az anyjának is, a legerősebb és legrugalmasabb nőnek, akit valaha ismert, nehézségeket okozna, hogy ezt feldolgozza. – Jól van? – kérdezte. A lány szeme még mindig duzzadt volt a sírástól, ahogy Matthew szemébe nézett és bólintott. – Jobban, mint az előbb. Sajnálom, hogy ennyire szétestem. – Ne aggódjon! Egy csapat kegyetlen és durva ember elrabolta. Ha valakinek jogában áll szétesni, azt hiszem, az maga – abban a pillanatban, hogy a szavak elhagyták Matthew száját, már vissza akarta szívni őket. – Sajnálom! Nem akartam olyan dolgokra emlékeztetni, amelyeket a legjobb elfelejteni. Csak arról van szó, hogy szerintem túl szigorú önmagával. A legtöbb nő és sok férfi sem tudná úgy feldolgozni a helyzetet, ahogy maga. Eden megrántotta a vállát, majd azt figyelte, ahogy Matthew előveszi a lisztet a kukoricakenyérhez, hozzákeveri a hozzávalókat, majd vizet ad hozzá. Miután jól megkeverte a masszát, széndarabokat helyezett el a tűz szélén, és rájuk rakta a serpenyőt. Matthew tábortűzön sült kenyere nem lesz különleges eledel, de legalább meleg lesz, és megtölti az üres gyomrukat. Mi másra vágyhat az ember, amikor úton van?

CHATERINE ANDERSON

106 FELKELŐ NAP

Matthew visszaült csizmájának sarkára, és hosszan nézte Edent. A lány újra a tűzbe bámult. A megmaradt sárcsíkok alatt a napégette arca ismét sápadtnak tűnt. Matthew szíve összeszorult a szeme szomorúságától. Előrehajolt, hogy megfordítsa a halat, majd megint visszaereszkedett a csizmája sarkára. Kényelmetlenül érezte magát, mert Eden olyan érzéseket hozott felszínre benne, amilyeneket már hosszú ideje nem érzett. – Sajnálom, hogy nem hoztam el magát korábban tőlük. – Honnan tudta, hogy meg kell mentenie? – kérdezte Eden. Matthew elmélázott azon, hogy bármilyen kérdés hallatán miért akarja először rögtön megtagadni a választ. Hiszen teljesen természetes, hogy a lány megkérdezi, mi vezette őt a táborba, és mi motiválta arra, hogy életét kockáztatva kihozza onnan. – Több napja a Sebastianok nyomában jártam, és így rátaláltam a vonatra nem sokkal azután, hogy kirabolták. – Ott járt? – Eden kék szeme felcsillant a hirtelen támadt érdeklődéstől. – Mármint a vonatnál. Matthew bólintott. – Odáig követtem őket. A kalauz, vagy legalábbis úgy gondolom, hogy ő volt az, mondta, hogy elrabolták magát. – Látta... látta az anyámat? – kérdezte Eden. – Idősödő, jól öltözött, szőke hajú hölgy. – Igen. – Jól volt? Kérem, mondja azt, hogy nem bántották! – Azt leszámítva, hogy nagyon aggódott magáért, úgy tűnt, jól van – Matthew megint megfordította a kenyereket. – Nem hiszem, hogy bántották. Eden megkönnyebbülten felsóhajtott, és sűrű pislogással eltüntette a szeméből a könnyeket. – Hála istennek! – remegett a szája széle. – És a többiek? Megöltek még valakit? – A vasutas azt mondta, három halottjuk és egy sebesült van, akinek a bordái törtek össze az ütközéskor. Eden válla elernyedt, ahogy kezét egy pillanatra a szájára nyomta.

CHATERINE ANDERSON

107 FELKELŐ NAP

– Már akkor is három halott volt, amikor Wallace Sebastian levonszolt engem a vonatról. Annyira féltem, hogy az öccsei még több golyót elsütnek! Akárhányszor valaki megszólalt, lelőtték. Matthew utálta a gondolatot, hogy a lánynak végig kellett néznie az öldöklést. Majdnem káromkodott egyet, de az utolsó pillanatban sikerült lenyelnie, mert rájött, hogy női társaságban illetlenség lenne azt a szót használnia. Alig, hogy átsuhant a fején a gondolat, máris elemezni kezdte. Mennyi idő telt el azóta, hogy utoljára nyugtalanította, mit illik egy nő előtt mondani? Úgy három év. Nem igazán meglepő: azóta nem volt igazi hölgy társaságában, hogy elhagyta Oregont. Megfordította a halat. Zavarban volt. Kommunikációs képességei már annyira berozsdásodtak, hogy egy egyszerű kis párbeszédtől is úgy érezte magát, mintha vékony jégrétegen lépdelne, és bármelyik pillanatban a mély vízbe zuhanhatna. – Köszönöm, hogy kiszabadított – mondta Eden félénken. Matthew meglepetten nézett rá. Hirtelen majdnem elárulta neki, hogy a körülmények kényszerítették a megmentésére, de sikerült visszafognia a nyelvét már másodjára egy percen belül, amíg jobban át nem gondolta, mit mondjon. – Szívesen. Csak azt sajnálom, hogy nem értem oda korábban. Olyan kegyetlenül hajszolták a lovaikat, amire én képtelen voltam. Eden elsimította a haját, amely már kicsúszott a csatokból és a vállára omlott. Rézvörös fürtjei csillogtak a tűz fényében. – Nem a maga hibájából történt, ami történt, és látja, túléltem – megborzongott, és megdörzsölte a karját a kabáton keresztül. Matthew megjegyezte magában, hogy amint elkészül az étel, még több fát kell a tűzre tennie. – Végeredményben szerencsés vagyok – mondta Eden halkan. Szerencsés? Matthew próbálta kordában tartani az arckifejezését, de ettől a kijelentéstől elképedt. Mindazok után, amit vele tettek, hogyan mondhatja ezt? A legtöbb ember az öklét rázná az ég felé, és siránkozna: miért pont én? Eden észrevette a férfi kérdő pillantását, és megint vállat vont – Szörnyű emberek. CHATERINE ANDERSON

108 FELKELŐ NAP

Matthew épp olyan jól tudta, mint ő, mennyire szörnyűek. Három éve folyamatosan az általuk meggyilkolt emberekbe botlik. – Igen, azok – helyeselt. – Sokkal rosszabbul is járhattam volna – mondta Eden olyan lágy hangon, hogy Matthew alig tudta kivenni a szavait. – Ha Wallace nem azt tervezte volna, hogy a határon átérve elad egy öreg mexikóinak, aki csak a szüzekért fizet, a megpróbáltatásaim sokkal rettenetesebbek lettek volna. Hagyta, hogy kiszórakozzák magukat velem, de nem engedte, hogy megerőszakoljanak. Attól félt, az öregember nem lesz hajlandó hibás áruért fizetni. A legtöbb nő otthon, Oregonban óvakodott volna a megerőszakolni szó használatától, főként egy férfi társaságában. De Matthew rövid idő alatt rájött, hogy a szókimondó Eden Paxton nem hódol be a társadalmi szabályoknak. Csupa ellentmondás volt ez a nő. – Nem értettem, hogy a gazemberek miért hagyták abba olyan hirtelen – szólalt meg Matthew. Eden meglepetten nézett rá, majd a szeme hirtelen megtelt könnyekkel. A megaláztatás könnyeivel. – Látta? Ebben a pillanatban a férfi azt kívánta, bárcsak kivágták volna a nyelvét. Nem csoda, hogy nem beszélt sokat. Megragadta a bőrdarabot, amellyel a forró serpenyőt szokta megfogni, és kihúzta a kukoricakenyeres serpenyőt a tűz szélére. – Igen, láttam egy részét – vallotta be végül. – Miután rátaláltam a táborukra, meg kellett lapulnom addig, amíg részegre nem itták magukat, és ki nem dőltek. De amikor rájöttem, mit csinálnak, nem néztem őket tovább – ez volt az igazság. Nem nézte őket tovább. Nem azért, mert úriember lett volna, hanem azért, mert nem bírta elviselni a látványt. – Le akartam lőni a mocskos gazembereket, de attól féltem, hogy a kereszttűzben esetleg elkapja magát valamelyikőjük. Várnom kellett addig, amíg megérett a helyzet rá, hogy bemenjek magáért és kihozzam. Matthew megint túl későn jött rá, hogy eleresztett egy káromkodást. Eden pár percig nem szólt egy szót sem. A beálló CHATERINE ANDERSON

109 FELKELŐ NAP

csöndben a férfi próbálta elképzelni, hogyan érezné magát a lány helyében. Egy dolog az, hogy az ember átél egy ilyen megalázást, és egy másik az, hogy tisztában van vele, valaki más is tanúja volt az eseményeknek. El akarta mondani neki, hogy annak ellenére, amit látott, felnéz rá, de ha az élete múlt volna rajta, akkor sem tudta volna a gondolatait szavakba önteni. Ha megpróbálná és nem sikerülne, lehet, hogy a lány még rosszabbul érezné magát. Amikor Eden végül megszólalt, hangja olyan halk volt, hogy Matthew alig hallotta. – Miközben azokat a dolgokat csinálták velem, megpróbáltam úgy tenni, mintha máshol lennék – szorosan becsukta a szemét, szája sarka megint remegett. – Csak bámultam a tűzbe, és elképzeltem, hogy messze vagyok, anyámmal vadvirágokat szedek, vagy éppen jól érzem magam a bátyáimmal. Ez volt az egyetlen esélyem rá, hogy megőrizzem a józan eszem. Matthew fordított egyet a nyárson. Majd szétvetette a düh. Egyetlen nővel sem lenne szabad így bánni. Csoda, hogy Eden túlélte, és nem bolondult bele. És ez csupán a különleges lelki erejének volt köszönhető. A férfi azt kívánta, bárcsak tudná, hogyan mondja el mindezt neki. Ehelyett viszont ezt mondta: – Ha odaérünk a városba, én visszafordulok, és újra a nyomukba eredek. Ha megtalálom, egyenként küldöm őket a pokolra. Eden arcán megrándult egy izom. Lassan felemelte a szempilláit, míg nem találkozott a pillantásuk. Matthew meglepődve látta, hogy a könnyek, amelyeket korábban látott a szemében csillogni, már felszáradtak. – Bárcsak én is ott lehetnék, hogy segítsek pokolra küldeni őket! – mondta az érzelmektől rekedten. – Főleg Pete-et. Mindannyian utolsó söpredékek, de ő a legeslegrosszabb közülük. – Tudom. Gyakrabban láttam a keze munkájának eredményét, mint ahányszor szerettem volna. Eden felemelte a fejét, és kérdőn nézett Matthew-ra. – Miért követi őket olyan régóta? Amikor korábban erről kérdeztem, nem válaszolt.

CHATERINE ANDERSON

110 FELKELŐ NAP

A férfinak nehezére esett Livvyről beszélni, és most is szeretett volna kitérni a válaszadás elől. De Eden sebzett pillantása nem engedte, hogy meghátráljon. A lány őszinte volt vele, és úgy érezte, cserébe ő is megérdemli az őszinteséget. – Megerőszakoltak és megöltek valakit, aki fontos volt nekem – sikerült kimondania. – A sírjánál megesküdtem, hogy levadászom őket, és visszafizettetem velük a kölcsönt. Szerencsétlenségemre mindig kicsúsznak a kezem közül. Egy alkalmat leszámítva, amikor elkaptam és a másvilágra segítettem a legfiatalabbat közülük, tegnap éjjel kerültem a legközelebb hozzá, hogy elfogjam őket. – És akkor ahelyett, hogy megölte volna őket, engem kellett megmentenie? Matthew felidézte, mennyire ideges volt emiatt, és elszégyellte magát. – Újra megtalálom őket. Csak a kitartáson múlik. – Akkor is, ha újabb három évébe kerül? – Akkor is – vallotta be Matthew. – Vannak bizonyos dolgok, amiket az embernek meg kell tennie, nem számít, mennyi időbe is telik – újabb érzések törtek fel benne forrón, mint a vulkáni láva, de elnyomta őket, és csak annyit tett hozzá: – Van, hogy akármi történik, nem hagyhatod abba. Számomra a Sebastianok olyan kártevők, amelyeket, ha addig élek is, el kell pusztítanom. Addig folytatják a gyilkolászást, amíg valaki meg nem állítja őket. Két botot a földbe szúrt a tűz közelében, és ráakasztotta Eden csizmáját, hogy megszáradjon. Majd elment a horpadt mosdótálért, a szappanért és két törülközőért, hogy meg tudjanak mosakodni, mielőtt ennének a vacsorából. Eden a feje búbján összekötözte a hosszú haját, és óvatosan lemosta a sarat megégett arcáról, amelyet még mindig lila ütésnyomok borítottak. Amikor elvette a törülközőt az arca elől, Matthew szeme megakadt a különlegesen finom vonásain. A férfi elképzelni sem tudta, hogy lehet egy nő ennyire szép mindazok után, amiket átélt. Kényszerítenie kellett magát, hogy elfordítsa róla a tekintetét. Miután ő maga is megmosakodott, megkóstolta a halat, majd mindkettőjüknek hozott egy tányért. CHATERINE ANDERSON

111 FELKELŐ NAP

– A fenébe is! Akartam kávét főzni, de teljesen kiment a fejemből. – Majd holnap két bögrével készítünk, hogy bepótoljuk – Eden elvette az ételt, amelyet Matthew a tűz fölött nyújtott át neki, megszagolta a halat, és elismerő csettintést hallatott. – Hm, de jó! Hat napja nem ettem rendes ételt. – Nem tudom, mennyire felel meg a maga elvárásainak, de megtölti a korgó gyomrunkat. – És mit gondol, Matthew Coulter, milyenek az elvárásaim? – Fogalmam sincs, de bizonyára nagyratörőbbek, mint az enyémek. – Azt gondolja? Matthew zavarba jött egy percre. Olyan régen volt már, hogy valaki ugratta, hogy el is felejtette, hogyan reagáljon rá. Eden csipkelődő pillantással nézett rá, és a férfi ismét csodálattal gondolt a lány különleges természetére. Eden Paxton nem mindennapi hölgy. Kötél dörzsölte ki és csúfította el karcsú nyakát, és az arcán lévő sötét foltok arról árulkodtak, hogy közelebbről megismerkedett a Sebastianok öklével. Most mégis ott ült, huszonnégy órával azután, hogy kimenekült a karmaik közül, és visszafogottan mosolygott a tűz fényében. Szó nélkül evett kézzel, és egy olyan cowboy szakértelmével köpködte a szálkákat a tűzbe, mintha egész életében dohánylével köpködte volna a legyeket. Matthew-nak volt villája és kanala, de a halhoz nem volt szükség egyikre sem. Ahogy Edent nézte evés közben, majdnem elmosolyodott. Ahhoz képest, hogy korábban körülményesnek és kimértnek gondolta, amikor ivóalkalmatosságot kért az iváshoz, Eden sok mindennek bizonyult, csak annak nem. – Mesélje el nekem, hogyan tanult meg a puskával bánni – Matthew nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megkérdezze. A lány szája tele volt a hallal, amikor válaszolt. – A bátyám, Ace tanított meg rá. Azon a véleményen van, hogy a nőknek ugyanolyan jártasnak kell lenniük a fegyverforgatásban, mint a férfiaknak.

CHATERINE ANDERSON

112 FELKELŐ NAP

– Egyetértek vele – mondta a férfi. – Nem szükséges sok erő ahhoz, hogy az ember puskával tudjon lőni. Az a nő, aki tud fegyverrel bánni, fel tudja venni a versenyt a férfiakkal. A lány elfintorította az orrát. Arckifejezése arra emlékeztette Matthew-t, mint amikor megszagolta a kabátjának ujját, és ettől megint zavarba jött. – Ace kicsit túlzásba vitte, szinte mindennap kellett iskola után gyakorolnom. Sokszor vacsora után is ott állt mellettem, miközben szétszedtem a fegyvereket, megolajoztam, majd megint összeszereltem őket. Néha még az időt is mérte. A keserűség, amely Eden hangjából érződött, mosolyt csalt Matthew arcára. Ezt igazán furcsának találta. Mostanában már nem igazán volt kedve mosolyogni, de Eden társaságában újra kedvet kapott hozzá. – Okos férfi a bátyja. – Hát igen. Akkoriban nehezteltem rá, hogy ezt a sok butaságot csináltatja velem. Sokkal inkább szerettem volna más dolgokban jártasságot szerezni. Amikor a jártasság szót kimondta, Matthew hálát adott istennek azért, hogy az anyja ragaszkodott hozzá, hogy őt és testvéreit otthon is tanítsa, miután a hivatalos iskoláztatásuk véget ért. így legalább félig-meddig elfogadható szókincsre tett szert. Eden csak néhány olyan szót használt ma, amelyek összezavarták: introvertált és imposztor. Azt tudta, mit jelent az alkalmatosság szó, csak még sosem hallotta az ivással kapcsolatosan. – Milyen más dolgokban? Eden elpirult. – Bolond dolgok: frizurakészítés vagy egy elképzelt udvarló megcsókolása a hálószobatükör előtt. Hogy amikor majd tényleg megtörténik, tökéletesen csináljam. Lehet, hogy a fiúk nem aggódnak ilyen dolgok miatt, de a legtöbb lány igen. Matthew tekintetét magával ragadta Eden édes szája. Bármelyik nő, akinek ilyen lágy, telt ajka van, tökéletesen csinálná minden erőlködés nélkül. Matthew mocorgott, és megvakarta a tarkóját.

CHATERINE ANDERSON

113 FELKELŐ NAP

– Ne haragudjon, hogy rámutatok, de szerintem a fegyverforgatás hasznosabb. – Igen – értett egyet a lány megbánó hangon. – Most, hogy már idősebb vagyok, hálás vagyok a leckékért. Ha velem lettek volna a Coltjaim, amikor a vonatot megállították, lehet, hogy megmenthettem volna néhány embert, és rengeteg szívfájdalomtól megkímélhettem volna magamat. Matthew Edenre nézett. – Coltot mondott? A lány harapott egyet a kenyérből, és mielőtt lenyelte volna a falatot, folytatta: – A kedvenc fegyverem. Sajnos egy selyem utazóruhás hölgy elég idétlenül fest a pisztolyövvel, ezért a Coltjaimat és a Derringerpisztolyomat az utazóládánkba tettem. Sok jó fegyver lapult a poggyászkocsiban. Matthew megrázta a fejét. – Maga aztán igazán tartogat még meglepetéseket. Mennyire ügyes? – Mármint a fegyverforgatásban? – Eden enyhén megvonta a vállát. – Elég ügyes ahhoz, hogy elboldoguljak. – Azaz? Újabb halvány mosollyal tisztelte meg Matthew-t. – Nem vagyok olyan gyors, mint a bátyáim, de jól célzok. Miért kérdezi? – Még soha nem találkoztam olyan hölggyel, aki tudna célozni. Azt hiszem, egyszerűen csak nem tudom felfogni. – Az én családomban az lenne a furcsa, ha nem tudnék célozni. Hallott már Ace Keeganről? – Van-e, ki e nevet nem ismeri? Legendás fegyverforgató – Eden arcát fürkészte egy pillanatig, majd hunyorított. – Az lehetetlen. Ace Keegan a maga bátyja? A lány bólintott. – Viccel. Az hogy lehet? Különböző a vezetéknevük. – Ő a féltestvérem. Miután meghalt az apja, anyánk újraházasodott. CHATERINE ANDERSON

114 FELKELŐ NAP

– Nahát, ez hihetetlen! – lesöpörte a fejéről a kalapját, belebámult, majd visszatette a fejére. Halkan nevetett: – Bizonyára igazán remekül bánik a fegyverekkel, ha Ace Keegan volt a tanára. Olyan híres, hogy ponyvaregényeket is írtak róla. Igaz, hogy egyszer hat embert ölt meg öt golyóval? – Az ötödik golyó megpattant. Valójában furcsa baleset történt: a golyó átment az első férfin, egy sziklának ütközött, és onnan lepattanva tarkón talált egy másikat – a félig elfogyasztott kukoricakenyérrel a kezében gesztikulált. – Ace azt mondja, ez a furcsa baleset mentette meg a bőrét azon a napon. A ponyvaregényekben mindig elferdítik az igazságot. Azt akarták, hogy olyannak tűnjön, mint aki két embert tud leteríteni egyetlen lövéssel. Egyébként Ace a legtöbb ponyvaregényt utálja. Azt mondja, az erőszakot dicsőítik. Még mindig azon merengve, hogy Ace Keegan húgát mentette meg, Matthew azokra a könyvekre gondolt, amelyeket a férfiról olvasott. – Azt hiszem, ez igaz. Nekem ezekből a történetekből úgy tűnt, Ace csak önvédelemre használta a fegyverét. Nem kereste a bajt. – Nem. Ahogy a fegyvertudása által közismert lett, a baj kereste őt. Ez már csak így megy a híres fegyverforgatókkal. Nem ihatnak meg egy csésze kávét a városban anélkül, hogy ne kelljen attól tartaniuk, hogy valaki párbajra hívja őket. Ace házas, és már van két gyereke. Csak akkor veszi elő a fegyverét, ha nincs más választása. Abban bízik, hogy békén hagyják a feltörekvő újoncok, akik hírnevet akarnak szerezni maguknak – Eden arca hirtelen elborult. – Szörnyen érzem magam a most kialakult helyzet miatt Biztos vagyok benne, hogy ő és a többi testvérem engem keresnek a vadonban, és Ace természetesen viseli a fegyverét. Ebben biztos lehet. Ha Ace elbánik a Sebastianokkal, és ez napvilágra kerül, az véget vethet a boldogságának Caitlinnel és a gyerekekkel. Matthew vett még egy kukoricakenyeret magának. Még sohasem gondolkodott azon, milyen lehet egy híres fegyverforgató élete. – Korábban sok feltörekvő újonc akart kiállni vele?

CHATERINE ANDERSON

115 FELKELŐ NAP

– Annyira sok, hogy már azt sem tudja, hányan voltak – fáradtan felsóhajtott, és félretette a félig elfogyasztott ételt. – Ahogy mesélte, a legtöbb még szinte gyerek volt. Számára leírhatatlan az érzés, hogy a végén ő marad életben. Ez annyira zavarta, hogy megesküdött, legközelebb nem húzza meg a ravaszt, hanem inkább meghal, mint hogy újra át kelljen ezt élnie. – De ha nem volt más választása, mindig használta a fegyverét, ugye? – Matthew csak egyetlen embert ölt meg, de annak ellenére, hogy megvetette áldozatát, megértette, hogyan érezhet Ace. – Azt hiszem, én is ezt tenném. Egy dolog a halálra gondolni, és egy másik ténylegesen ölni, amikor szemtől szembe találod magad egy pisztollyal. – Örülök, hogy soha nem tudott csak úgy ott állni, hogy lelövesse magát – mondta Eden lágyan. – Nem mintha bárkit is meg akart volna ölni. Egyszerűen nem volt más választása. – Mielőtt eljöttem Oregonból, három teljes hétig gyakoroltam a fegyverforgatást, hogy elég jó legyek a Sebastianokkal való küzdelemhez. Történeteket olvastam a bátyjáról, és az volt a célom, hogy olyan legyek, mint ő. Most, hogy magával beszélek, azon merengek, mire is gondolhattam akkor. A ponyvaregények nem beszélnek a fegyverforgatók életének árnyékos oldaláról. Csak... – Dicsőítik az erőszakot? Matthew bólintott. – Közvetlenül azelőtt, hogy elindultam a Sebastianok után, jó áron túladtam a tavaszi borjaimon. Miután felszedtem a sátorfámat, majdnem minden átkozott éjjel gyakoroltam, és a pénzem nagy részét lőszerre költöttem. – Elérte a célját? – kérdezte Eden. – Olyan jó lett, mint Ace? Matthew szerint elég ügyes lett, de nem volt kenyere a dicsekvés. Inkább a lány szavait ismételte meg: – Elég ügyes vagyok ahhoz, hogy elboldoguljak. Az őszinte mosolytól, amely Eden ajkára ült, ezúttal egész lénye sugárzott Ahogy Matthew a tűzön keresztül nézte, megállapította, hogy soha nem látott még nála gyönyörűbb nőt. Még leégve, kimerülten, sebzetten, a férfi ruháiban elveszve is minden más nőt CHATERINE ANDERSON

116 FELKELŐ NAP

túlragyogott, akit Matthew valaha ismert. Még Livvyt is. Ahogy ez a gondolat átsuhant a férfi agyán, bűntudat fogta el. Amíg a felesége életben volt, soha nem nézett más nőre. Milyen ember ő, hogy most, amikor az ő butasága és gondatlansága miatt Livvy halott, mégis ezt teszi? Miután a vacsora után elpakolt, Matthew odaadta az egyetlen ágyneműjét Edennek, és helyet csinált neki éjszakára a tűz közelében. Nyergét párnának használva és a kabátjával takarózva ő a sötétben fog aludni, ahol a tűz fénye nem vakítja el, ha a Sebastianok megérkeznének. Ez valószínűleg felesleges óvatosság a részéről, de úgy vélte, Eden nyugodtabb lesz, ha megtartja a kellő távolságot. Rögtön azután, hogy elnyújtózott a földön, visszaült, és felemelte a kabátját, hogy megszagolja. Semmi visszataszítót nem érzett rajta, és ez csak igazolta a régi mondás igazságát: ha az ember három napig nem tisztálkodik, utána már a saját szagát sem érzi. Élvezte a beszélgetést Edennel vacsora közben. Az, hogy a társaságában lehetett, még ha csak rövid időre is, emlékeztette rá, milyen volt a korábbi élete: milyen érzés volt egy kemény munkával eltöltött nap után vacsora előtt megmosakodni, majd idétlen vicceken nevetni az asztalnál. Milyen jó volt fejet hajtani hálaadáskor, mielőtt szájába vette volna az ennivalót, és milyen finom hölgy volt az anyja, a felesége és a húgai. Három év telt el esti beszélgetések nélkül, és Matthew rájött, hogy igenis hiányzik neki a társasági élet, és szeretne újra részt venni benne. Az első lépés ehhez pedig a tisztálkodás. Felállt, átkutatta a csomagjait, és közben azért imádkozott, hogy ne azok a ruhák legyenek az egyetlen tiszta ruhái, amelyeket Edennek kölcsönadott. A táska közepe felé ráakadt három tiszta farmernadrágra és néhány ingre. A patak felé indult hát a szappannal, a törülközővel és a borotvával felszerelkezve. A víz annyira hideg volt, hogy még a lélegzete is elállt. Miután valamennyire megszokta, hozzálátott, hogy lesikálja a bőréről és a hajáról a rátapadt piszok- és izzadságréteget. Miután megszárítkozott és felöltözött, kimosta a koszos ruháját. Most, hogy ő maga már tiszta volt, ruhájának bűze elárulta, milyen szörnyű szaga lehetett

CHATERINE ANDERSON

117 FELKELŐ NAP

korábban neki is. A fenébe! Nem volt joga, hogy rápirítson Edenre azért, mert a külseje alapján ítélte meg. Tétovázott, hogy borotválkozzon-e. Az arca tele volt forradásokkal, és a borosta a sebhelyekből néhányat eltakart. Jézus is szakállat viselt, tehát a borosta nem számít ápolatlanságnak. Ráadásul, ha Eden látná a csupasz arcát, biztosan megkérdezné, mi történt vele. Ő pedig nem akart ilyen kérdésekre válaszolni. És ott volt az a megmagyarázhatatlan tény, hogy azt sem akarta, a lány lássa, mennyire csúnya is ő valójában. Miután visszatért a táborba, elnyújtózott a földön, és a csillagoktól ragyogó ég hatalmasságán merengett. Miért törődött azzal, hogy Eden csúnyának találja-e? Ha elérnek egy tisztességes méretű városba, soha többé nem találkozik vele. Akkor hát miért számítana a véleménye? Nem számít. Nem számíthat. Férfi, és van szeme, ezért tudatában van annak, mennyire szép a lány. De ez minden. Ennél tovább ez a dolog nem mehet. Elővette az óráját a zsebéből, és végigsimított a hátulján lévő véseten. Örökké. Ez volt az ő közös esküjük. Hogy örökké szeretni fogják egymást. És most, hogy mindössze huszonnégy órát töltött el egy másik nő társaságában, máris meginog az ígéretében. Szó sem lehet róla. Kötelezik a szavai. Soha nem árulná el Livvyt. Soha.

Hatodik fejezet

A

mélyülő sötétséggel együtt a hőmérséklet is gyorsan csökkent, és a hideg bekúszott Eden kabátjának vastag gallérja alá. Borzongás futott végig a gerincén. Még így is, hogy a tűz és a férfi kabátja melegítették, annyira fázott, hogy nem tudott elaludni. Összevissza forgolódott, de hiába próbált felmelegedni, nem sikerült elkergetnie a CHATERINE ANDERSON

118 FELKELŐ NAP

hideget, amely mélyen befészkelte magát a csontjaiba. Hogy a fenébe tud Matthew úgy aludni, hogy csak a kabátja védi a fagytól? Bűntudat mart belé, amikor felelevenítette, hogy Wallace két gyapjútakaró alatt aludt, miközben ő elcsigázottan húzta össze magát a jeges földön bármiféle takaró nélkül. Most viszont ő tette ugyanezt Matthew-val. Nyilvánvaló, hogy csak egyetlen ágyneműje volt, és azt neki adta. Eden fején átsuhant a gondolat, hogy megosztja vele a szalmaágyat és a takarót, de a félelem és az ellenérzés visszatartotta. Ha úgy alakulna a helyzet, majd ő dacol az elemekkel, a férfi pedig megkapja az ágyneműt. Abban bízva, hogy megmelegítheti a hátát, épp újra megfordult, amikor a férfi árnyéka rávetült. Rettegve hunyta be a szemét, mert azt hitte, Matthew be akar mellé bújni az ágyba. Teste teljesen elernyedt a megkönnyebbüléstől, amikor a férfi fát rakott a tűzre, a cipője orrával megrugdosta a kipattanó darabokat, hogy lángra kapjanak, majd visszatért a saját helyére, a tűz másik oldalára. Köszönöm, istenem. Bizonyos fokig már bízott Matthew-ban, de még túlságosan frissen élt benne annak az emléke, amit a Sebastianok tettek vele, hogy bármilyen férfiban teljesen megbízhasson. Képtelen volt elaludni, ezért megfigyelhette, hogy a férfi az éjszaka folyamán többször is megrakta a tüzet. Eden bűntudata minden alkalommal nőttön-nőtt. Ebben a magasságban az éjszakai hőmérséklet fagypont körülire csökkent még késő tavasszal is. Ha ő már pár lépésnyire a tűztől is didereg, a férfi bizonyára rettenetesen fázik.

M

atthew ahogy Eden forgolódását figyelte, elbizonytalanodott. Hiába táplálta folyamatosan a tüzet, nem segített. A lányt majd megvette az isten hidege, és egy szemhunyásnyit sem tudott aludni. A holnapi nap megint fárasztó lesz, valószínűleg tizenkét nyeregben töltött óra, vagy még több is vár rájuk. Ha Eden most nem tud aludni, másnap összeeshet a fáradtságtól. Csakhogy mit is tehetne ő? Bármennyire is elszokott Matthew a társaságtól, az alapvető CHATERINE ANDERSON

119 FELKELŐ NAP

illemszabályokra még emlékezett. Függetlenül az okoktól, egy férfi nem osztja meg az ágyát egy nővel, aki nem a felesége, főleg nem valaki olyannal, mint Eden, aki nemrég még öt férfi játékszere volt. A lány már akkor is pánikba esett, ha Matthew csak megérintette. Miként reagálna, ha Matthew bebújna a takarója alá, és átölelné, hogy megossza vele testének melegét? Nem teheti ezt vele. Ámde elképesztően hideg volt. Még Matthew is nagyon fázott, pedig ő már megszokta, hogy ki van téve az elemek kényénekkedvének. Arra gondolt, hogy odaadja Edennek a kabátját, hogy az is melegítse, de akkor ő is csak hánykolódna. Pedig az igazság az, hogy ha meg akarja menteni a lány életét, neki is kipihentnek kell lennie, hogy vágjon az esze holnap reggel. Szép kis csávába kerültek. A helyzet jelenlegi állása szerint egyikőjük sem tud aludni. Matthew újra felállt, hogy még több fát tegyen a tűzre. Amikor a lángok magasra csaptak, visszatért a helyére aludni, de végül csak a lányt figyelte aggódva. Eden először az egyik oldalára fordult, majd a másikra. Matthew látta, hogy a kabátujján keresztül összedörzsöli a kezeit, majd a lábait is egymáshoz dörgöli, hogy kicsit megmelegedjen. Szegény lány reggelre teljesen átfagy. A pokolba. Nem akarta megijeszteni, de legalább ez a helyzet megoldódhatna. Azok után, amin átesett az elmúlt hat napban, nem biztos, hogy túlélne egy tüdőgyulladást. Miközben felült, még mindig a lányt figyelte. Gombócot érzett a torkában. Eden annyira törékenynek tűnt a tűz fényében! Hiába próbált úgy tenni, mintha minden rendben lenne, és kísérelt meg vidámságot erőltetni magára, még a vacsoráját sem tudta megenni, és azt sem tudta véka alá rejteni, mennyire kimerült. Matthew az elmúlt három évben a szerint az elv szerint élt, hogy amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Ebben a pillanatban viszont kétségei támadtak ezen elv helyességével kapcsolatban, mert amit most tennie kell, az nem lesz Eden ínyére. És akkor enyhén fogalmazott.

CHATERINE ANDERSON

120 FELKELŐ NAP

N

em sokkal később Eden hallotta, hogy Matthew feláll, és megint fát tesz a tűzre. Majdnem halálra ijesztette, amikor a kezét a lány vállára tette. – Ne haragudjon, Eden. Úriember akartam lenni, átengedtem magának az ágyneműt. De most majd befagy a fenekem. Meg kell osztoznunk rajta. Megosztozni? Eden összeszorította az öklét a gyapjútakaró alatt, és csak bámult a szakállas arcra. Már elhitte, hogy Matthew a rendetlen külseje ellenére rendes ember, de ez nem jelentette azt, hogy meg akarta osztani vele az ágyát. – Tessék? Miután összehajtogatott fegyverövét elhelyezte a földön a lány feje mellett, kihúzta belőle Stetsonját, majd felemelte a takaró egyik szélét, és bebújt a szalmaágyra a lány mellé. Amikor karját a lány csípője köré fonta, Eden úgy összerándult, mintha kalaptűvel szúrták volna meg. – Nyugalom – súgta Matthew a lány fülébe. – Csak kanál pózban szeretnék feküdni magával, semmi több. Ha melegítjük egymást, talán mindketten tudunk egy kicsit pihenni. Eden szíve nagyot dobbant, majd belenyilallt a fájó bordájába. – Kanál? – ismételte. – Igen. Mint két egymás mellett fekvő kanál a fiókban. Eden nem volt evőeszköz, és akármilyen farkasordító hideg is volt, nem szándékozott úgy tenni, mintha az lenne. – Nem, Mr. Coulter! Ez teljesen lehetetlen! Ha szüksége van az ágyneműre, vigye magával! De én nem fogok magával aludni. – Miért? Attól fél, hogy a mókusok pletykálni fognak rólunk? – Még szorosabban ölelte Eden derekát, széles tenyere ránehezedett Eden kabátjának az elejére, közvetlenül a melle alá. Amikor a lány megfeszült, és megragadta Matthew csuklóját, a férfi felsóhajtott, és a kiáramló levegő felborzolta Eden haját. – Nem megyek innen sehová. Jobb lesz, ha megbarátkozik a gondolattal! De Eden nem tudta beadni a derekát. Küzdött Matthew acélos ölelése ellen, de a férfi csak egyre szorosabban fogta, és az egyik lábát Eden lábára tette, hogy a lány ne tudjon mozogni. CHATERINE ANDERSON

121 FELKELŐ NAP

– Hagyja abba! – mondta határozottan. – Ha meg akarnám erőszakolni, gondolja, hogy így trükköznék? Csak azt akarom, hogy ne fagyjon meg. Ereje a végét járja, Eden. Aludnia kell, de addig nem fog tudni, amíg reszket, mint a kocsonya. Eden nem tudta elviselni, hogy megérintsék, és úgy érezte, mintha a férfi mindenhol hozzáérne. Fel akarta emelni Matthew karját, de nem sikerült. – Kérem, Mr. Coulter, ne tegye! A magáé lehet a takaró. Én majd elücsörgök a tűz mellett. – Nem kérem a rohadt takarót – mondta Matthew morcosan. – Azt akarom, hogy maga tudjon aludni. Csak ezt akarom. Nem vagyok a szavak embere, Eden. Most az életéről van szó. Érti, amit mondok? Eden megpróbált kigondolni valami frappáns választ, de semmi nem jutott az eszébe. – Életben akar maradni? – kérdezte Matthew lágyan. – Igen – Eden nagy nehezen válaszolt, miközben eszébe jutottak azok a szörnyű percek, amikor mégsem a halált választotta, és úgy döntött, ételt vesz magához. – Akkor békéljen meg a helyzettel! Több mint harminc órát lovagolt. Kegyetlenkedtek magával. A testének is vannak szükségletei, amelyek közül az egyik legfontosabb az alvás. Sokat ártana az amúgy is legyengült szervezetének, ha tüdőgyulladást kapna – Eden szorítása ellenére megfordította a kezét, és a lány pici ujjait a tenyerébe zárta. – Bárhol megérinthetem, ahol akarom. Nem igaz? – Nem – válaszolta Eden, utálva, hogy remeg a hangja. – Mit gondol, miért nem? Könnyek égették Eden szemét, ezért erősen behunyta. – Mert nem akarja? – Pontosan. Melegen kell tartanunk magunkat. Pihennie kell. Amíg el nem érek magával valami biztonságos helyre, én vagyok a felelős magáért. Mit éreznek majd a bátyjai, ha hagyom, hogy halálra fagyjon? Olyan hideg van itt, hogy belefagy a szar az emberbe – motyogott valamit a bajsza alatt, majd hangosan folytatta: – A fenébe! Akárhányszor kinyitom a szám, valami rosszat mondok. CHATERINE ANDERSON

122 FELKELŐ NAP

Végigsimította Eden ökölbe szorított ujjait, miközben a lány könnyei záporoztak. Végül lágyan hozzátette: – Három évet egyedül töltöttem, Eden. Csak Smoky és Herman volt a társaságom. Néhányszor valamelyik különítménnyel tartottam, amelyben a férfiak általában éppolyan nyersek voltak, mint én magam – elcsöndesedett. – Túl hosszú ideje nem volt dolgom rendes emberekkel. Nem szeretnék úgy beszélni, mintha istállóban nevelkedtem volna. – Öt napot töltöttem a szörnyetegekkel – válaszolt Eden remegő hangon. – Nem akarok körülményeskedni, de inkább nem alszom, mint hogy így töltsem az éjszakát. – A maga akarata most nem számít – Matthew elkeseredetten kifújta a levegőt, majd hirtelen felült. – Rendben, maga nyert. Sarokba szorított. Eden a hátára fordult, és hitetlenkedve nézett fel Matthew-ra. A férfi gyors, ideges mozdulatokkal levette a kabátját, és a lányra terítette. – Ne! – tiltakozott Eden. – Meg fog fagyni kabát nélkül! – A tűz mellett maradok, és nem lesz semmi baj – átment a tűz másik oldalára, és lekuporodott. – De most akkor tegyen nekem egy szívességet, és aludjon! Eden arca megrándult a bordáiban táncoló fájdalomtól, ahogy felült. Most, hogy Matthew levette a kabátját, észrevette, hogy tiszta ruhát vett fel, és úgy tűnt, meg is mosdott. Már csak a gondolatától is, hogy abba a jeges vízbe lépjen, görcsös remegés fogta el. A tűz mellé felállított egy hevenyészett ruhafogast, amelyre kiakasztotta a vizes farmerét, ingét, fehérneműjét és a zokniját. – Nem fogadhatom el a kabátját, Matthew. Így is bűntudatom van amiatt, hogy elveszem az ágyneműjét. – Nincs más választása. Nem tud egyedül aludni, és nem tud velem aludni. De talán melegen tudja tartani magát a plusz kabáttal. Én kevés alvással is beérem, de magának muszáj pihennie. Eden tudta, hogy Matthew-nak igaza van. Módfelett kimerült.

CHATERINE ANDERSON

123 FELKELŐ NAP

– Nagyra értékelem a gesztusát, tényleg, de nem fogadhatom el a kabátját. – Odaadtam a kabátot. Emlékezzen, miben állapodtunk meg! Azt kell tennie, amit mondok, és akkor, amikor mondom. Most pedig azt mondom, aludjon. Eden felsóhajtott. – Rendben, maga nyert. Aludjunk együtt. – Épp most mondta, hogy... – Felejtse el, mit mondtam. Egy szemhunyásnyit sem tudok úgy aludni, hogy tudom, kabát nélkül didereg. A tűz fényében Matthew hihetetlenül kék szeme ragyogott, mint a zafír, ahogy Edenre nézett. – Nem fogok szemtelenkedni, ígérem! – Imádkozom érte. – Soha nem erőltettem még magam egyetlen nőre sem, és biztos vagyok benne, hogy nem most fogom elkezdeni. – Nem akartam megbántani. Csak... – Eden abbahagyta, és keresgélni kezdte a szavakat, hogy pontosan vissza tudja adni, mit is gondol. Közben átérezte, milyen idegesítő lehet Matthew számára, amikor szeretne valamit mondani, de nem találja a szavakat. – Nem tudom kiverni őket a fejemből. Mármint a Sebastianokat. És amikor... amikor megérint, még akkor is, ha csak semleges helyen ér hozzám, rettenetesen érzem magam. Matthew megértően bólintott, és elgondolkodva ráncolta össze a szemöldökét, miközben a tűzbe bámult. Amikor megint a lányra nézett, azt mondta: – Gondoljon arra, hogy ha meg akarnám erőszakolni, mi tartana vissza? Eden tátott szájjal bámult rá. – Holtbiztos, hogy nem tudná megakadályozni – folytatta. – Egy pillanat alatt lefognám, a következő percben pedig letépném a fehérneműjét. – A könyökét megtámasztotta a térdén, megdörzsölte a szemét, és megcsípte az orrnyergét. – Mekkora marha vagyok! Már megint! Ha anyám itt lenne, szappannal mosná ki a szám.

CHATERINE ANDERSON

124 FELKELŐ NAP

Eden erőteljes késztetést érzett a nevetésre. Ez is arról árulkodott, hogy végtelenül elfáradt. Matthew meglepő módon evvel a félresikerült magyarázattal érte el a célját és győzte meg őt. Eden kicsit jobban érezte magát. A férfi erős volt, és különösebb erőfeszítés nélkül legyőzhetné őt. Számtalan lehetősége lett volna eddig is rá, ha ez lett volna a szándéka. – Jöjjön az ágyba, Matthew! Amikor Matthew lassan felállt, majdnem olyan fáradtnak tűnt, amilyennek Eden érezte magát. – Biztos benne? Hagytam már ki egy-egy éjszakát korábban is, ezt is túlélem. Eden elnyomta a feltörő nyugtalanságát, és megütögette a mellette lévő helyet. Matthew megkerülte a tüzet, felemelte a takarót, és befeküdt a szalmaágyra. Amikor a férfi melléfeküdt, a lány akaratlanul összerezzent. – Jól van? – kérdezte Matthew rekedten. – Nem, de túlélem – a lány nyelt egyet, kinyitotta a szemét, és üres tekintettel a tűzbe bámult. Szeretett volna az emlékeibe merülni, ahogy annyiszor csinálta a Sebastianokkal töltött öt nap során. Csakhogy most nem sikerült. – Ígérje meg! Ígérje meg, hogy nem fog visszaélni a helyzettel! Matthew karjával átfogta Eden fájó bordáit, arcát a lány hajába fúrta, és azt mondta: – Szavamat adom rá. Eden így sem tudott ellazulni, újra meg újra látta maga előtt azt, amit a Sebastianok tettek vele. Nagyot nyelt, és próbálta eltitkolni a borzongást, amely végigfutott a testén. – Tudom, hogy nem igazán szeret beszélgetni, Matthew, de tudna egy kicsit mesélni nekem? – Miről? – Matthew hangjában hitetlenkedés csengett. – Most az a cél, hogy aludjunk. – Tudom. Csak szükségem van... valamire, ami elvonja a figyelmem a gondolataimról, hogy el tudjak aludni. – Ami elvonja a figyelmét? – Matthew kezét gyengéden arrébb helyezte, mire Eden azonnal megfeszült. – Nyugalom! – suttogta CHATERINE ANDERSON

125 FELKELŐ NAP

ugyanabban a megnyugtató hangnemben, amellyel a sebesült lóhoz beszélt korábban. – Mire gondol? Nem vagyok valami jó mesélő. Edent nem érdekelte, mit mond Matthew. – Arra van szükségem, hogy beszéljen. Bármiről. Meséljen nekem Oregonról! Láttam már fényképen, de sosem jártam még arra. Csönd. Végül Matthew megkísérelte: – Szép hely. Eden várt egy kicsit, de Matthew nem mondott semmi mást. Eden nevetni kezdett. A férfi nem hazudott. Nagyon nehezen találta a szavakat. – Ez minden, amit mondani tud róla? – Sok fa van arrafele. – Milyen fa? – Sárgafenyő. Eden szeme kezdett lecsukódni, de nagyokat pislogott, hogy fent maradjon, mert túlságosan ideges volt ahhoz, hogy lankadjon az ébersége. – Vannak ott hegyek is? – Igen, a Cascade-hegység. Olyan nehéz volt Matthew-t szóra bírni, mint ha a saját hátát akarta volna megvakarni. – Nagy hegyek azok? – Igen. – Hogy néznek ki? – Mint a hegyek. Eden álmosan mosolygott. – Van rajtuk hó? – Igen. Sok hó, még nyáron is. Látni lehet őket a Lusta J.-ről. – Ez a neve a családja farmjának? – Az egy farm, és igen, ez a neve – Matthew közelebb húzódott a lányhoz, csontos térdét a másik térdhajlatához nyomta. Eden a szoros érintéstől megmerevedett. Matthew illata lebegett körülötte: bőr, pézsmaillat és enyhe szappan kellemes keveréke.

CHATERINE ANDERSON

126 FELKELŐ NAP

– Soha nem tudtam rájönni, miért így nevezte el az apám. Semmi, ami a ló- és szarvasmarha-tenyésztéssel kapcsolatos, nem lustaság. Hajnaltól késő éjszakáig kidolgoztuk a belünket, néha még tovább is. Végre magáról is elárult valamit. – Ki az a mi? – Apa, a testvéreim és én. – Hány testvére van? – Eden, aludnunk kell! Nem maradhatunk itt holnap reggel, hogy pihenni tudjon. A Sebastianok a sarkunkban lesznek. – Tudom – Edennek feltűnt, hogy már nem remeg. A férfi nagy testéből meleg áradt, amely kellemesen felmelegítette. – Csak még egy kicsit, Matthew, aztán abbahagyom! Hány fivére van? – Három. Hoyt, Zedediah és Gareth. Én vagyok a legidősebb. – Lányok? – Breanna, Caira és Dacey. De mit számit ez? – Semmit. Csak hallani akarom a hangját – Eden szeme megint majdnem lecsukódott. Ezúttal már nem küzdött ellene. – Meséljen a Lusta J.-ről! – Nincs róla túl sok mesélnivaló. Csak egy farm. – Hol van Oregonban? – Keleten, a felföldön. Apa rátalált egy füves, kis völgyre, amely zöldell a rajta keresztülfolyó pataktól. Sok mező is van arrafelé, ahol legeltetni lehet az állatokat. Eden hallotta a vágyakozást Matthew hangjában, és újra kinyitotta a szemét, hogy azt mondja: – Hiányzik magának. – Nem annyira, amennyire régebben hiányzott. – Visszamegy majd oda, miután elkapta a Sebastianokat? – Nem. Nem köt már oda semmi, csak a szomorú emlékek. Eden el sem tudta elképzelni, hogy ne térjen vissza a családjához. – Akkor hova megy majd? – Nem tudom. Talán Montanába. Nagyon szép vidék, rengeteg megműveletlen földdel. Majd keresek munkát, és pénzt gyűjtök. – Hogy saját farmja lehessen?

CHATERINE ANDERSON

127 FELKELŐ NAP

– Az egyetlen dolog, amiben jó vagyok, az a marha- és a lótenyésztés. – És milyen marhákat fog tenyészteni? Eden a választ már nem hallotta. Két lélegzetvétel között elnyomta végre az álom.

E

den sült hús mennyei illatára ébredt másnap reggel. Meglepetésére a nap épp felkelőben volt. Felkönyökölt, megdörzsölte a szemét, majd Matthew-ra nézett, aki a tűz másik oldalán guggolt. A hajnal rózsaszín fénye játszott kócos, sötét hajában. Bár nem volt benne teljesen biztos, úgy tűnt számára, a férfi haja vizes, mintha már megmosakodott volna a patakban. – Fel kellett volna ébresztenie! Nem lustálkodhatok az ágyban egész délelőtt. – Szerintem a Sebastianok még nem értek utol minket, magának pedig pihenésre van szüksége – Eden meglepett pillantását látva a férfi hozzátette: – Gondoljon arra, hogy egy nagy kört írtunk le. A lovak egytől egyig ugyanonnan indultak, de a gyorsabbak lehagyták a lassúbbakat. Ha a gyorsak elég gyorsan haladnak, végül körbeérnek, és a versenytársaik mögé kerülnek. Óriási előnyben vagyunk a bandával szemben, ezért majdnem biztos vagyok benne, hogy mögöttük vagyunk, és nem fordítva. Eden elképzelt egy versenypályát, és megértette Matthew gondolatmenetét. – Biztosan azt gondolja, rettenetesen korlátolt vagyok. Most a férfi nézett meghökkenve. – Mármint buta? – rázta a fejét. – Nem buta, Eden, csak fáradt. Matthew külsejében még megmosakodva, tiszta ruhákat viselve is volt valami szikár és zord, de ezen a reggelen Eden ezt inkább vonzónak, mint félelmetesnek találta. Ahogy a férfit tanulmányozta, azt kívánta, bárcsak megborotválkozna, hogy jobban láthassa az arcát, úgy sejtette, borosta nélkül rendkívül jóképű lenne az erős, férfias vonásaival.

CHATERINE ANDERSON

128 FELKELŐ NAP

Eden csizmája megszáradt az éjszaka során. Ám nem volt könnyű a nagyméretű gyapjúzoknira felküzdenie a lábbelijét. Közben a fájdalomtól égtek a bordái. Amikor végre bekötötte a csizmát, egy pillanatra megállt, hogy levegőt kapjon. – A fogam mintha szőrt növesztett volna – kottyantotta ki Eden, A férfi nevetett. – Szeretné kölcsönvenni a disznósörte fogkefémet? – Van fogkeféje? Matthew összevonta a szemöldökét. – Persze. Különben hogy mosnám meg a fogam? – figyelmét a serpenyő felé fordította. – Tudom, hogy szörnyű valaki másnak a fogkeféjét használni, de egy kis whiskyvel lefertőtlenítheti. Eden nem volt abban a helyzetben, hogy válogathasson. – Köszönöm. Lehet, hogy elfogadom az ajánlatát. Még soha életemben nem történt meg velem, hogy hat napig ne mostam volna fogat, vagy ne fürödtem volna. Matthew rávigyorgott. – Amikor ma éjjel tábort ütünk, lesz ideje az alapos tisztálkodásra. Most pedig felkészült egy „mindent bele” reggelire? Óvatosan, hogy kímélje a bordáit, amelyek ma is olyan érzékenyek voltak, mint előző nap, Eden feltérdelt, hogy összetekerje a takarót és a szalmaágyat. Matthew furcsábbnál furcsább neveken illette az út során összedobott ételeket. – Pontosan mit jelent a „mindent bele” reggeli? – Egy kicsi ebből is, abból is. Nem akarok lőni, mert attól tartok, a durranás hangja messzire elhallatszana, ezért inkább egy faágból készítettem dárdát a vadászkésemmel. Fogtam egy nyulat, egy mókust és néhány békát – kérdőn a lányra nézett. – Ugye nem fog fintorogni a békaláb miatt? Bár Eden nem jegyezte fel minden mondatát, majdnem biztos volt benne, hogy még soha nem hallotta Matthew-t ilyen sokat folyamatosan beszélni. – Amíg nem ugrálnak a serpenyőben, addig nem. – Az igazság az, hogy nagyon finomak, ezért mielőtt felszolgálom őket, biztos akarok lenni benne, hogy elpatkoltak – az egyik CHATERINE ANDERSON

129 FELKELŐ NAP

békalábat megszúrta a villával, mintha meg akarná erősíteni az állítását. – Az én Livvym nem evett meg bármit. Ha békacombot akartam enni, magamnak kellett elkészítenem, úgyhogy nagy gyakorlatom van a készítésében. Eden szomorúságot hallott ki Matthew hangjából, és abból, hogy múlt időben beszélt róla, arra következtetett, hogy a Livvy nevű nő minden bizonnyal már meghalt. – Ő volt a felesége? Matthew bólintott. Azután, mintha attól tartott volna, hogy Eden arra kéri, meséljen róla, hozzátette: – Komolyan gondoltam, hogy használhatja a fogkefémet. Csak szólnia kell, és már hozom is. – Megvárom, amíg eszünk – megbillentette a fejét, hogy belelásson a serpenyőbe. – Te jó ég, mennyi hús! – Amit most nem eszünk meg, azt megehetjük majd ebédre. Nem tudom, maga hogy van vele, de én már halálosan unom a szárított marhát. – Ámen. Egy hete még szerettem, de most minél tovább rágom, annál szörnyűbbnek tűnik. – Értem. Ha hiszi, ha nem, még levest is csináltam belőle. Néha nincs időm vadászni. Eden épp fel akart állni kezében az ágyneművel, amikor észrevett egy csinosan összehajtogatott fegyverövet a földön. A dupla pisztolytáskában két Colt pisztoly feküdt. Meglepve pillantott Matthew-ra, azt feltételezve, hogy elfelejtette felvenni az övét felkelés után. A férfi csípőjén azonban ott voltak a fegyverei: bőrszíjak erősítették a dupla pisztolytáskát izmos combjához. – A magáé. Kölcsönbe – mondta és a fegyverek felé biccentett. – Úgy gondoltam, egy olyan hölgy, akit Ace Keegan tanított, muszáj, hogy fel legyen fegyverezve. Lehet, hogy örülni fogok a segítségnek, ha a Sebastianok meglepnek bennünket. Eden remegő kézzel nyúlt a revolver markolatához. Könnyek szöktek a szemébe. A nyugati férfiak nagyra tartották a fegyvereiket, és ritkán engedték meg, hogy valaki más is használja őket. Matthewtól nagyon nagylelkű és nemes gesztus volt, hogy kölcsönadta neki a CHATERINE ANDERSON

130 FELKELŐ NAP

tartalék pisztolyait. Azzal, hogy a kedvenc fegyvereit viselheti, a magabiztosság csodálatos érzését ajándékozta neki. Most már képes lesz megvédeni magát. – Köszönöm, Matthew. – Vegye fel! A fegyverek nem érnek semmit, ha nem viseljük őket. Eden lehámozta magáról a nehéz kabátot, és lehajolt, hogy felcsatolja az övet. Mérhetetlen csalódást okozott neki, hogy túl nagy volt a csípőjére még úgy is, hogy az utolsó lyukba dugta a csat nyelvét. Matthew a tűz szélére húzta a húst, elővette a vadászkését a tokjából, és megkerülte a tüzet. – Egyszerű a megoldás – mondta. – Csinálok rá még egy lyukat. Eden a fejét rázta. – Nem szükséges. Túl szép öv ez ahhoz, hogy kilyuggassa. – Egy kis lyuktól nem lesz semmi baja – erősködött Matthew. – Húzza meg szorosan, hogy be tudjam jelölni a helyét! Eden vonakodva teljesítette Matthew kérését: megbizonyosodott róla, hogy az öv biztosan nyugszik a csípőjén. Ahogy a férfi lehajolt, hogy a kés hegyét beleszúrja a bőrbe, arcának éle finoman hozzáért Eden melléhez. A lány ösztönösen hátrébb lépett. Matthew felegyenesedett, és a szemébe nézett – Sajnálom – mondta Eden –, csak... – Nem kell bocsánatot kérnie – a férfi az ujjai közé fogta a hosszú pengét, és a kés nyelét Eden felé fordította. – Akarja maga csinálni? Eden elfogadta a fegyvert. Amikor bejelölte a megfelelő helyet, Matthew leült a tűz mellé, és az övet az ölébe terítve kilyukasztotta. Néhány perc múlva az öv tökéletesen illett Edenre. Ahogy beszíjazta, és lehajolt, hogy megkösse a szíjakat a combja körül, kimondhatatlan hálát érzett. Barát vagy ellenség? Kezdte úgy érezni, végre tudja a választ. Elmondhatatlanul csodálatosan érezte magát, ahogy felegyenesedett a Coltokkal a csípőjén. A felépült szó ötlött eszébe. Tegnap még úgy érezte magát, mintha a saját árnyéka lett volna, de most újra fegyvert viselve Eden Paxton volt megint, Dory lánya és a

CHATERINE ANDERSON

131 FELKELŐ NAP

négy csodálatos bátyja húga, akik annyira szerették őt, hogy életüket is odaadták volna érte. – Köszönöm – mondta újra. Próbaképp megoldotta a pisztolytáskát. A revolverek könnyedén csúsztak ki belőle. Épp úgy, ahogy szerette. Ezután leellenőrizte a tárakat is. – Töltve vannak – mondta Matthew. Ennek ellenére Eden mindkét tölténytárat megpörgette. A férfi helyeslően bólogatott. – A bátyja igazán jó mestere volt. Mindig bizonyosodjon meg róla, hogy a fegyverei teljesen töltve vannak. Eden is bólintott. – És olajozottak, és tiszták. Jól végzi a dolgát, ha a fegyvereit ilyen jó állapotban tartja. – Az elmúlt hetek során tisztábban tartottam a fegyvereim, mint saját magam. Eden mindkét fegyvert visszatette a pisztolytartóba, és végigsimította ujjával az övet, hogy biztos legyen benne, van még tartalék tölténye. – Most már nem félek attól, hogy megjelennek. Matthew arca hirtelen elkomolyodott. – Ha tényleg itt teremnek, az utolsó töltényt ne lője ki! A lánynak nem volt szüksége további magyarázatra. Egy ilyen kegyetlen vidéken, mint amilyen ez, egy nő akkor jár el bölcsen, ha az utolsó töltényt megtartja saját magának. Az a lényeg, hogy létezik rosszabb vég a halálnál. Eden számára az lenne az, ha megint a Sebastianok kezére kerülne. A Coltokkal felfegyverkezve azonban már nem aggódott. Még soha nem kényszerült emberölésre, és hálás lenne, ha ez így is maradhatna, de ha nincs más választása, helyt fog állni. Matthew oldalán pedig még jobbak az esélyei. A férfi visszaguggolt a tűz mellé, és visszarakta a húst a tűzre. – Nos, Miss Paxton, mutassa meg, mit tud! Eden majdnem elnevette magát, és ez hihetetlenül jó érzéssel töltötte el. Tegnap még azt hitte, soha többé nem lesz kedve nevetni. – Mit tudok? CHATERINE ANDERSON

132 FELKELŐ NAP

– Természetesen nem arra gondolok, hogy lőjön egyet. A lövés hangjára felfigyelhetnek – megfogta a villát, hogy megfordítsa az elnegyedelt húst. Ahogy megsózta, felpillantott. – De azt szeretném látni, ahogy előkapja a fegyverét. Nem ismerek olyan nőt, aki gyorsan tudna pisztolyt rántani. – Valóságos mesterlövész vagyok – Eden többször ki-be csúsztatta a pisztolyokat a tartóból, hogy megszokja őket. Matthew várakozó arckifejezését látva nőttön-nőtt az önbizalma. – Zavarba jönnék, ha nem céloznék semmire. Nagyzolni pedig nem akarok. – Ha a társa tudni akarja, tudja-e őt fedezni, az nem nagyzolás. Csak a képességeink bemutatása a másiknak – megragadta azt a négyzet alakú bőrdarabot, amelyet edényfogóként használt, és eldobta. – Célozzon erre! Eden úgy meglepődött, hogy elfelejtett zavarba jönni, és előrántotta mindkét Coltját. – Szentséges ég! – mondta Matthew az ámulattól elmélyülő hangon. – Maga aztán igazán gyors, kisasszony! Eden arcát elöntötte a forróság. Igazából most lassúbb volt, mint amilyen lenni szokott, mert akadályozták a fájó bordái. Visszacsúsztatta a fegyvereket a helyükre. – Bárki gyorsnak tűnhet – mondta –, de mit sem ér a sebesség, ha valaki nem tud célozni. – Maga tud célozni – Matthew kék szeme Eden szemébe kapcsolódott. Előző reggel Eden jéghidegnek látta a férfi szemét. – Ma a férfi pillantása melengette a bőrét. – Ennyiből is tudom. Minden bizonnyal ha akarja, eltalálja a diót a fán. – A makkot – helyesbített Eden. – Hatvan méterről. Matthew felhúzta a szemöldökét. – A Colt negyvenöt méterről pontos, talán ötvenötről. – Attól függ, ki lő vele – Eden felvette a kabátot, megfogta a bőrdarabot, és lekuporodott Matthew-hoz a tűz mellé. – Nem hencegésből, csak tájékoztatandó a társam. A férfi szája jellegzetes vigyorra húzódott: szájának bal oldala mozdulatlan maradt. CHATERINE ANDERSON

133 FELKELŐ NAP

– Köszönöm a tájékoztatást. Hogy tud ilyen messziről ilyen pontosan célozni? – alig tette fel a kérdést, máris hozzátette: – Ne is mondjon semmit! Gondolom, megint Ace a válasz. Eden viszonozta a mosolyt. – Ace, életem csapása. Matthew kávét töltött egy bádogbögrébe, és átnyújtotta Edennek. – Kemény tanár lehetett. Eden kortyolt egyet a forró italból. Olyan finom volt, hogy egy pillanatra becsukta a szemét, hogy átadhassa magát az élvezetnek. – Azt akarta, hogy készen álljak mindenre: erős szél, esővíztől csúszós markolat, víztől megduzzadt pisztolytartó. Kitalálhat bármit, ő biztosan megtanított rá – megint kortyolt egyet a kávéból. – Anyánk második férjét meggyilkolták, mielőtt megszülettem. Ace úgy tizenkét éves volt, és látta a gyilkosságot. Fiatal fiúként nem tehetett semmit, és a mamát sem tudta megvédeni. Azt hiszem, ez még most is bántja, és biztos vagyok benne, ezért követelt tőlem olyan sokat. Biztos akart benne lenni, bármi történjék is, meg tudom védeni magam. Matthew leellenőrizte a húst. – Érthető – megint elgondolkodva nézett Edenre. – Sajnálom, ami az apjával történt. Eden torka összeszorult. El akarta mondani neki, hogy Joseph Paxton nem volt az apja, de végül meggondolta magát. Nem tartotta Matthew-t szűklátókörűnek vagy álszentnek, de nem akarta próbára tenni azzal, hogy elmeséli a származása történetét. Az emberek nagy része lenézi a törvénytelen gyerekeket. Ez így volt régen is, és minden bizonnyal így lesz a jövőben is. – Apa halálát sokkal nehezebben élték meg az anyám és a testvéreim, mint én – folytatta inkább. – Nekem soha nem hiányzott igazán egy apa, mert mindig ott volt Ace. Tizenkét évvel idősebb volt nálam, és mire rájöttem, hogy a legtöbb korombeli gyereknek van apukája, addigra Ace már felnőtt férfi lett. Mindig úgy gondoltam rá, mint az apámra, és úgy is éreztem iránta – megkeverte a kávét és mosolygott. – Az nem számít, hogy állandóan a pokolba

CHATERINE ANDERSON

134 FELKELŐ NAP

kívántam, mert állandóan azt a borzasztó célba lövést gyakoroltatta velem. Matthew hátravetette sötét fejét, és nevetés tört ki belőle. Amikor abbahagyta, megkérdezte: – Hogy a fenébe tudtak annyira sokat gyakorolni a városban? – Csak akkor költöztünk a városba, amikor Ace elkezdett a kártyán nyerni, és jól jövedelmező vállalkozásokba kezdte fektetni a pénzünk, úgy tizenhárom voltam akkor. De onnan is hetente többször vidékre cibált, hogy gyakoroljunk. – Van egy olyan érzésem, hogy égetnivaló kislány lehetett. – Önfejű – vallotta be Eden – és lobbanékony természetű. Biztos megátalkodott kölyök voltam. Ace azonban soha nem veszítette el a türelmét. Joseph, a második legidősebb fivérem viszont teljesen más történet. Állandóan harcoltunk egymással, akár a kutya meg a macska. Hátha csak egy van belőle, Eden visszaadta Matthew-nak a bögrét, hogy megosztozzanak a kávén. A férfi kénytelen volt kortyolni egyet belőle, mielőtt visszaadta volna neki. – Tudja, lehet, hogy találkozni fog a bátyáimmal. Tudom, hogy keresnek. – Biztos vagyok benne. Ha valaki elrabolná valamelyik testvéremet, vérszomjas vadállat válna belőlem. – Hát igen. Ha az enyémek utolérnek minket, álljon félre, és hagyja, hogy én beszéljek. Ha azt hiszik, hogy maga az elrablóim egyike, előbb lőnek, és csak aztán kérdeznek. Matthew bólintott, mintha tökéletesen értené, amit Eden mond. A lány, figyelembe véve azt a tényt, hogy a férfi három hosszú éve üldözi a Sebastianokat, valószínűleg azért, hogy megbosszulja feleségét, úgy gondolta, a férfi még őnála is jobban érti, hogyan érezhetnek most a bátyjai. Csodálta a férfi kitartását. Az efféle szívósság mutatta meg egy férfi igazi természetét. Matthew-t nem lehetett gyávának vagy ijedősnek nevezni. Eden rájött, hogy ő viszonylag sokat mesélt neki a családjáról, miközben a férfi alig beszélt egy keveset a sajátjáról. Félretette a kávét, magasra dobta a bőrdarabot, és felkiáltott: CHATERINE ANDERSON

135 FELKELŐ NAP

– Pisztolyt elő! Matthew tovább guggolva hirtelen megfordult, és olyan sebesen rántotta elő a két Coltját, hogy Eden alig látta a mozdulatot. – Nem rossz – mondta. – Még Ace is nagyra értékelné. A sok gyakorlás meghozta gyümölcsét. – Nem igazságos. Nem figyelmeztetett előre. – A Sebastianok sem fogják – emlékeztette Eden. – De meggyőzően gyors volt. Matthew visszacsúsztatta a fegyvereket a helyükre, és figyelmét újra a „mindent bele” reggelinek szentelte. – Négy makk hatvankét méterről. – Függetlenül a tereptől vagy az időjárástól? – kérdezte Eden hitetlenkedve. – Útközben gyakoroltam. Nem voltak velem a bátyjai, hogy noszogassanak, de az időjárás és a terep naponta változott. Eden megint kortyolt egyet a kávéból: – Na jó, megteszi társnak. Távolságban legyőzött, de makkban én vagyok a jobb. Két pisztolyt tartva a kezemben mindegyikkel különkülön leveszek egy-egy makkot. – Na, ja. És ezt csak most mondja. Mintha mesét hallgatnék. – Nem kérkedés, hanem tény – ugratta mosolyogva Matthew-t. – Ha ép bőrrel megússzuk, benne van egy céllövőversenyben? Matthew elfojtotta a mosolyát. – Rendben. Csak ne nagyon keseredjen el, ha én győzök! Eden nevetett. – Én is ezt mondom. Utálnám, ha megsérteném a férfiúi önérzetében. Ezzel a mondatával Eden kiérdemelt egy újabb aszimmetrikus vigyort. Matthew kiporciózott egy-egy adag húst mindkettőjüknek, és tett mellé a tegnap éjjel készített kenyérből is. Eden két falat között megszólalt: – Azt tippelem, hogy a bátyáim a határ felé indultak, miután a mama elmondta nekik, mi történt. Egyébként már itt lennének. Biztosan azt gondolták, hogy a banda Mexikó felé tart. Matthew beleharapott a nyúlhúsba. CHATERINE ANDERSON

136 FELKELŐ NAP

– Az átlagosan gondolkodó bűnözők így is tennének. Ez a baj a Sebastianokkal. Soha nem azt teszik, amit a normális ember gondolna. Amióta a nyomukban vagyok, csatlakoztam már néhány különítményhez, és a Sebastianok az összes keze közül kicsúsztak. Minden átkozott alkalommal az történt, hogy a törvény őrei megpróbálták kitalálni a következő lépésüket. A Sebastianokkal azonban ezt nem lehet megcsinálni. Mindig épp az ellenkezőjét teszik, mint amit várnánk tőlük. Bizonyos szempontból buták, mint a tök, ugyanakkor ravaszak, mint a róka, és teljesen kiszámíthatatlanok. – Végül úgyis a határ felé mennek majd. Valami rejtekhelyről beszéltek Mexikóban, és az volt a benyomásom, hogy az valahol a Rio Grande környékén van. És szerintem valamilyen városnak is kell lennie a közelben... – Eden hirtelen megállt, és elfordította a fejét. Nem szívesen idézte volna fel a bandatagok párbeszédét a mexikói szajhákról, akikkel annyira szerettek volna ágyba bújni. – Wallace szavaiból arra következtettem, hogy a rejtekhelyükhöz közel van egy bár. Egy Margarita's nevű hely. Matthew elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Köszönöm az információt. Lehet, hogy egyszer jól jön majd. Miután befejezték az evést, Eden rendet rakott, amíg Matthew felkészítette az állatokat az útra. Azután nekilátott eltüntetni a tábor nyomait. Miután a tüzet eloltotta, az elszenesedett fát a bokrok közé vitte, és elásta. Ezután földet dobott az elfeketedett talajra, és egy faággal elsöpörte a nyomaikat. – Gondolja, hogy ez megtéveszti őket? – kérdezte Eden. – Talán igen, talán nem. De nem akarok kőbe vésett meghívót itthagyni nekik, ha valahogy mégis képesek akkora utat megtenni, hogy utolérjenek minket, mielőtt le tudnánk lépni. – Gondolja, hogy ez előfordulhat? A férfi megrázta a fejét. – Kétlem, hogy a lovaikat össze tudták volna terelni tegnap délutánnál korábban. Még akkor is, ha tegnap egész éjjel lovagoltak, és bár nem volt könnyű feladat, de esetleg sikerült ráakadniuk arra a

CHATERINE ANDERSON

137 FELKELŐ NAP

helyre, ahol elhagytuk a patakot, legalább jó nyolc óra előnyünk van velük szemben. Mielőtt Eden észrevette volna, már a nyeregben is volt – Elfelejtettem megmosni a fogam! – kiáltotta. Matthew megfordult a nyeregben. – Most már késő. Várnia kell, amíg megállunk éjszakára. Pár perc múlva megállította a lovát, és leszállt, hogy megvizsgáljon néhány nyomot. Vigyorogva egyenesedett fel. – Épp, ahogy vártam. Ez itt még elég friss, úgy tizenkét órával ezelőtti, plusz-mínusz néhány óra. Mögöttük vagyunk. Eden a nyomokat bámulta. – Mi lesz, ha rájönnek, hogy egy kört írtunk le, és visszafordulnak? – Nem fognak azonnal rájönni. Észak felé mentünk, aztán egy ideig nyugatra. Lehet, hogy gyanakodni kezdenek, amikor a nyomok dél felé vezetnek, de egészen addig nem lehetnek biztosak benne, hogy körben haladtunk, amíg az ösvény kelet felé nem fordul. De akkorra már annyira messze lesznek, hogy inkább továbbmennek, mint hogy visszaforduljanak. Hosszú ideig keletre bámult. – Itt az idő, hogy döntsünk, Eden. Menjünk egyenesen egy közeli városba, amire a Sebastianok számítanak, vagy tegyünk még egy kört? Eden követte Matthew pillantását, és eltűnődött azon, milyen városok vannak abban az irányban. Mindösszesen két coloradói várost ismert, Denvert és No Name-et, amelyek nem voltak messze egymástól. De innen messze voltak, ráadásul, ha pontosak az ismeretei, délkeletre. Sóvárogva vágyott rá, hogy azt mondhassa, menjenek egyenesen a segítségért. A bordái megint fájtak, és nehezen kapott levegőt. Bár néhány órát jól aludt előző éjjel, a fáradtsága kezdett visszatérni. Ám sajnos, ha a Sebastianok tényleg olyan ravaszul rázzák le a különítményeket, ahogy azt Matthew állította, akkor lehet, hogy akkor is vág az eszük, amikor a zsákmányt kergetik. Bármilyen magabiztosnak is érezte magát a Coltokkal csípőjén, figyelembe CHATERINE ANDERSON

138 FELKELŐ NAP

kellett vennie a hirtelen támadás lehetőségét is. Ha, miközben egy város felé tartanak, a Sebastianok rajtuk ütnek, felkészületlenül éri őket a támadás, és ez kárukra válhat. – Szerintem azt kellene csinálnunk, amire nem számítanak – mondta ki végül. – Legalább néhány napig. Ki tudja? Talán szerencsénk lesz, és a bátyáim megtalálnak minket. Egy pillanatra úgy látta, elismerés csillan meg Matthew szemében. Majd a férfi megigazította ütött-kopott Stetsonját, hogy védje a szemét a kora reggeli napfénytől. – Biztos benne? Tudom, hogy végtelenül kimerült lehet a hat nap utazás után. – Biztos vagyok – és hirtelen Eden tényleg biztos lett benne. Az előző éjszaka óta saját maga számára is megmagyarázhatatlanul elkezdett bízni a férfiban. – Arra számítanak, hogy egyenesen segítségért megyünk. Az eszükbe sem jut majd, hogy itt körözgetünk. – Igazán össze fognak zavarodni, ha ugyanazon az úton megyünk ma is, amelyen tegnap jártunk. Eden elhelyezkedett a nyeregben. Hálás volt, hogy Matthew hajlandó volt megbeszélni vele, mit tegyenek, és a döntésnél számításba vette az ő véleményét is. – A legjobban úgy járhatunk túl az eszükön, ha tökéletesen az ellentétét csináljuk annak, amire számítanak – folytatta Matthew. – Ha ugyanarra megyünk, mint tegnap, épp ezt tesszük. A fejüket vakarva azon gondolkodnak majd, mi a fenére készülünk. Ráadásul a nyomaik mára már összekeverednek a mieinkkel. Ez még jobban megnehezíti számukra, hogy kövessenek bennünket – visszaült a lovára, és megragadta Herman vezetőszárát. – Ma éjjel tanulmányozni fogjuk a térképet. Amikor eljön a reggel, úgy teszünk majd, mintha a város felé haladnánk, aztán irányt váltunk egy másik város felé, vagy egy kört írunk le, teljesen másfelé. Ők is így szöktek meg újra meg újra: kiszámíthatatlanul lovagoltak egyszer erre, másszor arra. Edennek tetszett a terv. Csak azért imádkozott, hogy a nyeregben tudjon maradni. Elindult Matthew mögött, és amennyire csak tudta, CHATERINE ANDERSON

139 FELKELŐ NAP

próbálta a lovát a férfi lova mögött tartani. Amikor elértek ugyanahhoz a patakhoz, ahol előző nap megálltak, hogy a lovak pihenjenek, Matthew megint megszabadította őket a terheiktől, és zsákvászonnal lecsutakolta őket. – Kérdezhetek valamit? – kérdezte Eden. – Halljuk! – Miért veszi le a felszerelést minden alkalommal az állatokról, és miért csutakolja le őket, amikor megállunk? – Nyeregfájás. Általában nincs erre szükség, de ezeket az állatokat keményen dolgoztatjuk nap mint nap, megállás nélkül. Attól tartok, a felszereléstől, amely állandóan dörzsöli őket, hólyagok keletkezhetnek rajtuk. Szeretem lemosni róluk az izzadságot, és átvizsgálni őket. Ha valamelyikük bőre kisebesedik, időben észre fogom venni. Ez érthető volt Eden számára. Bármilyen sok időt is töltött lóháton, soha nem lovagolt hajnaltól sötétedésig minden áldott nap. Megették a reggeli maradékát. Mielőtt elindultak volna, Eden megint bekente az arcát sárral, hogy megvédje magát a naptól. Aztán Matthew átnyújtott neki egy viharvert és rendetlenül kisimított szalmakalapot, amelynek tetején hosszú hasíték virított. – Hőség esetére hordom magamnál. A nemezkalapoktól nyáron izzadok. – Köszönöm. – Nem vigyáztam rá túlságosan, csak belegyömöszöltem a csomagba, de legalább nem süt a szemébe a nap, és védi a bőrét is. Valóban többet beszélt ma, mint tegnap, gondolta Eden. Talán az, hogy van társasága, megoldja a nyelvét. Még mindig nem lehetett beszédesnek nevezni, de a lány hálás volt érte, hogy már nem hallgatott annyit. A nap folyamán Eden felfigyelt Matthew nyomkövető képességére. Gyakran leszállt a lóról, leguggolt a patanyomok mellett, és ujját finoman végighúzta a szélükön. Csizmájának orrával a lótrágyát is megrugdosta. – Mit gondol, mennyire frissek? – kérdezte a lány.

CHATERINE ANDERSON

140 FELKELŐ NAP

– Körülbelül tizenkét órával ezelőttiek – hosszasan mosolyogva nézett Edenre. – Igazán megszenvedtek azzal, hogy elkapják a lovaikat. Bárcsak ott lehettem volna és láthattam volna őket! Fogadni mernék, hogy úgy káromkodtak, mint egy kocsis. Eden sajnálta a lovakat. Látta, milyen kegyetlenül bántak velük a Sebastianok. – Nem csodálom, hogy az első adandó alkalommal futottak, amerre láttak. Matthew felpillantott. Pillantása egybeforrt Edenével. A levegő elektromossággal telt meg egy pillanatra. Majd a férfi mosolya lassan elhalványult, és az állizma rángatózni kezdett. Amikor visszaült a lóra, kivett egy aranyórát a zsebéből, és megérintette a hátulját. Mivel nem nyitotta ki, Eden csodálkozva nézte, főként Matthew zord arckifejezését látva. Livvy – gondolta. Az óra minden bizonnyal az ő ajándéka volt. Legalább három év telt el a halála óta, és a férfi még mindig gyászolja. A lány egyszer már abban az illúzióban ringatta magát, hogy rátalált az igaz szerelemre. Most, hogy látta Matthew szomorúságát, biztos volt benne, hogy John iránti érzései igen halványak voltak ahhoz képest, ahogyan a férfi érzett a felesége iránt. A felismerés megmagyarázhatatlan ürességgel töltötte el. Ha majd túl lesz ezen a megpróbáltatáson, és megint el tudja viselni a férfiakat, ezt a fajta szerelmet szeretné megtalálni. Nem azt a Papírvékony, felszínes szerelmet, amelyen Johnnal osztozott, hanem azt, amely a csontjáig hatol, és még a halál után sem engedi el a másik szívét. Igazán szeretve lenni – ó, mily csodás lenne! Azt kívánta, hogy egy napon egy férfi előhúzza az óráját a zsebéből, megérintse a szavakat, amelyeket ő vésetett bele, és teljes szívéből rá vágyjon.

CHATERINE ANDERSON

141 FELKELŐ NAP

Hetedik fejezet

A

zon az estén Matthew ugyanazon a helyen ütött tábort, mint előző éjjel. Mielőtt tüzet rakott volna, vagy levette volna a felszerelést az állatokról, lekuporodott, hogy megvizsgálja a földet. Eden mellésétált. – Tesznek egy második kört? – kérdezte. Matthew bólintott. – A lócitromból ítélve úgy hat órája járhattak erre. Eden gyorsan kiszámolta, milyen messzire vannak tőlük a Sebastianok, és megkönnyebbülve felsóhajtott. Negyven kilométer. Lóháton nagy távolságnak számít. – Ezek szerint időt veszítettek. – Valószínűleg elveszítették a nyomainkat a patakban. – Akkor bevált a csel. Matthew megint bólintott és felállt. – Holnap egészen más irányba kell mennünk, és néhány újabb trükköt kell alkalmaznom. Miközben Eden segített neki gondoskodni az állatokról és fát gyűjteni, arra gondolt, hogyan szegezett a férfira fegyvert az előző alkalommal, amikor itt jártak, és elszégyellte magát. Az elmúlt két nap során Matthew sok mindennek bizonyult, de gazembernek egyáltalán nem. Miközben figyelte, ahogy a férfi ellátta a lovakat, érezte, hogy torka olyan érzelmektől szorul össze, amelyeket ő maga sem tudott hova tenni. A fenséges hegyek és óriási sárgafenyők pazar háttere előtt Matthew olyan életerősnek látszott, mint a körülötte elterülő táj. Hihetetlen gyengéden érintette meg az állatokat: nagy, kérges keze finoman simogatta a sörényüket, és vakargatta őket. Hangja mélyen CHATERINE ANDERSON

142 FELKELŐ NAP

és nyugtatón úszott a lány felé a félhomályban. Nem tudta kivenni a szavait, de a hangja árnyalata mindent elárult. Valóban törődött Smokyval és Hermannal, és hamar barátságot kötött a pejjel is, amellyel a Sebastianok oly rosszul bántak. A ló felnyerített és felmordult: kifejezte a háláját az új gazdája kedvességéért. Szinte úgy tűnt, mintha beszélni próbálna, és a férfi is úgy reagált rá, mintha minden szavát értené. Eden, miután oly hosszú időt töltött a Sebastianokkal, épp oly hálás volt Matthew kedvességéért, mint a ló. A férfi ma útközben kikerülte az iszalagokat és a többi vadvirágot, amelyet tegnap Smoky még letaposhatott. Eden biztosan tudta, hogy nem azért, mert akár csak egy fikarcnyit is érdekelték volna a virágok, hanem azért, mert tudta, hogy Eden számára fontosak. Ez többet mondott Edennek a férfiról, mint akárhány szó. Amikor ellátta az állatokat, Matthew köveket gyűjtött a tűzrakóhely építéséhez, majd gúlába rakta az ágakat, hogy megint meleg ételt ehessenek vacsorára. Eden éhes volt, és már az ennivalóról álmodozott, amikor a férfi a csomagokban kezdett turkálni, majd elindult felé a tisztálkodószerekkel és a tiszta ruhákkal. – Maga kezdi – mondta, és mindent Eden kezébe adott. – Én meggyújtom a tüzet, amíg maga odavan, hogy felmelegedhessen, ha visszajön. A víz biztosan jéghideg. Eden elvette a holmit és elindult. – Ó, várjon egy percet! – kiáltott Matthew. – Hadd tisztítsam le a fogkefét, hogy használhassa! Ha magának mindegy is, én inkább nem közösködnék olyan nővel, aki szőrmét növesztett a fogára. A rettenetes kimerültség ellenére, amitől még állva maradnia is nehezére esett, Matthew szemének csillogása mosolyt csalt az ajkára. – Ha nekem szőrme nőtt a fogamon, magának egy egész prémes télikabát! Matthew kacsintott. – Nem, nem. Én tegnap fogat mostam, és ma is fogok, amikor maga már végzett.

CHATERINE ANDERSON

143 FELKELŐ NAP

Ahogy Eden pár pillanattal később a patak felé tartott, csodálkozva ráébredt, nem izgatja már magát azon, hogy Matthew leskelődik-e utána fürdés közben, ő nem az a fajta férfi. És amióta biztos ebben, a majdnem egy hete rátelepedő félelemnek az utolsó morzsája is eltűnt. Ace Eden gyerekkora óta arra tanította, hogy a férfiak nagy része vadállat. De szerinte több az emberekben a jóság, mint a gonoszság. Eden nem fogja úgy leélni az életét, hogy mindenkitől tart, akivel találkozik. Nem. Inkább arra gondol majd, hogy sokkal több Matthew Coulter van a világban, mint ahány Pete Sebastian. Ahogy Matthew megjósolta, a víz annyira hideg volt, hogy Eden lélegzete is elállt tőle, de azért elszántan belemászott. Miután megmosta a fogát, és a fogkefét egy sziklára helyezte, elkezdett szappanozni. Eleinte szinte gondtalannak érezte magát. Túl hosszú ideig tagadták meg tőle a tisztaság luxusát, és most, hogy végre mosakodhatott, mennyei érzés fogta el. Alig szappanozta be azonban a haját, máris megváltozott a hangulata. Ocsmányság. A Sebastianok kezdték betölteni a gondolatait. Szinte érezte a kezüket a bőrén. Miután legyőzte a sürgető kényszert, hogy lerángassa őket magáról, átgázolt a sekély vízen, letette a szappant a sziklára, és marokszámra kezdte magára kenni a homokot, hogy letisztítsa a bőrét. Le akarta dörzsölni a szagukat, és az ocsmányságuk minden nyomát. Elméje legmélyén tudta, hogy a dörzsölés fájdalmat okozhat neki, de ez a kis rossz érzés jelentéktelennek tűnt ahhoz az égető vágyhoz képest, hogy újra tisztának érezhesse magát. Nem tudta biztosan, mennyi ideig csutakolta magát, csak azt tudta, hogy Matthew halk hangja hirtelen kizökkentette. – Eden, ha így folytatja, lesikálja magáról a bőrt! Eden olyan gyorsan fordult meg, hogy hosszú haja az arcába csapódott, és nedves tincsei az orrához és az arcához ragadtak. Majd eszébe jutott, hogy meztelen, ezért a kezét a mellére szorította, és visszacsobbant a mélyebb vízbe, ahova állig bele tudott merülni. Matthew a parton állt széles terpeszállásban, és mereven nézte az Eden mögött elterülő, sötétedő látóhatárt. Állizma megrándult a CHATERINE ANDERSON

144 FELKELŐ NAP

vastag, sötét szakálla alatt, és ádámcsutkája föl-alá járt. Lassan megint Edenre nézett, az arcára összpontosítva. Szemére árnyék borult. – Nem tudja lemosni az emlékeket – súlyát áthelyezte egyik lábáról a másikra. – Bárcsak meg tudná tenni! De azzal, hogy a bőrét dörzsöli, nem tudja kitörölni mindazt, ami történt – kézfejét a szája elé emelte. – Ne haragudjon, hogy fürdés közben zavarom, de már olyan hosszú ideje volt távol, hogy aggódni kezdtem, és én... – a kalapját lesöpörte a fejéről, kezét végigszántotta a haján, majd visszahelyezte a Stetsont a fejére. – Nem akartam, hogy megfázzon, ezért gondoltam, inkább megnézem. Eden lepillantott mellének felső domborulatára, ahol ott virítottak körmének vörös nyomai. Egy pillanatra szédülés fogta el. Nem normális, hogy így megkarmolja saját magát. – Olyan... koszosnak érzem magam – bökte ki végül, szükségét érezve, hogy megmagyarázza őrült viselkedését. Nem akarta, hogy Matthew tébolyultnak higgye. – Le kell szednem magamról – csomót érzett a torkában, és forró könnyek futották el a szemét. Az emlékek egymást kergették a fejében. Halk sóhaj szakadt fel a torkából, majd, bármennyire is próbálta elfojtani, zokogás tört ki belőle. Matthew halkan káromkodott egyet. – Eden, azonnal ki kell jönnie abból a jeges vízből. Ha visszamegyek a táborba, biztos lehetek benne, hogy kijön? Eden nyelt egyet, és bólintott. Képtelen volt megszólalni. Amikor Matthew sarkon fordult és elment, könnyein keresztül bámult utána, amíg el nem tűnt a látómezejéből. Majd remegve kimászott a partra, megragadta a törülközőt, és elkezdett megszárítkozni. Akárhányszor meglátta a sebes bőrét, kételkedni kezdett a saját józan eszében. Mi kerítette hatalmába? Miután felöltözött, leguggolt a patakhoz, hogy kimossa az aznap viselt ruháját, amit Matthew adott neki. Ha a tűz mellett kiteregeti őket, talán megszáradnak reggelre, és holnap éjjel megint tiszta ruhába bújhat. Visszatérve a táborba, zavarban érezte magát: egyrészt a pataknál tanúsított megmagyarázhatatlan viselkedése miatt, másrészt azért, CHATERINE ANDERSON

145 FELKELŐ NAP

mert Matthew meztelenül látta őt. Ahogy visszaadta neki a tisztálkodószereket, nem tudott a szemébe nézni. Heves forróság öntötte el az arcát, ezért elfordult, hogy a nedves ruháit kiteregesse. Miközben Matthew megtisztította a fogkefét a whiskyvel, megszólalt: – Miután megfürdök, keresek villás faágakat, és csinálok egy ruhaszárítót közelebb a tűzhöz. Eden úgy érezte, mintha leragadt volna a nyelve. Erőlködnie kellett, hogy meg tudjon szólalni. – Köszönöm... jó ötlet. – Egyébként a farmer nem fog megszáradni holnapra. Eden még mindig borzasztó kényelmetlenül érezte magát, és nem akarta, hogy Matthew lássa, hogy elpirult, ezért elindult a csomagok felé, amelyeket már leszedtek Herman hátáról. Gyorsan keresgélni kezdett. – Amíg mosakodik, addig összedobok valamit vacsorára – mondta hátrapillantva. Matthew fejével a csomagok felé intett. – Ott van krumpli, répa és hagyma. Ha kis darabokra aprítja a szárított marhát, viszonylag puhára fő. Van pár konzervem is. Talán főzhetne egy kis levest. – Rendben, leves lesz.

M

iután Matthew megfürdött és felöltözött, lekuporodott a víz mellé, hogy levágja a szakállát. Előző éjjel kihagyta a borotválkozást, mert szégyellte a forradásait. De nem takargathatja őket örökkön-örökké. Most, hogy különben tiszta volt, ápolatlanságnak érezte a bozontos szakállát. Végighúzta állán a borotvapengéjét, és felelevenítette, amit Eden mondott neki, amikor rajtakapta, hogy homokkal dörzsöli a testét. Olyan koszosnak érzem magam. Le kell szednem magamról. Soha nem fogja elfelejteni, ahogy Eden akkor ránézett: szemét szégyen sötétítette el, mégis csillogott a könnyektől. Egy szörnyű pillanatra

CHATERINE ANDERSON

146 FELKELŐ NAP

késztetést érzett rá, hogy belegázoljon a vízbe, és a karjába kapja a lányt. Most rettenetesen hálás volt azért, hogy nem tette meg. Lehet, hogy Eden őrült pánikba esett volna. A fenébe is, nem lehet, hanem biztos. Pánikba esett volna. Amikor a lány társaságában volt, alaposan meg kellett gondolnia, mit csinál. Eden bátor hölgy volt, és akkora lelkierővel rendelkezett, amelyet Matthew rettenetesen csodált, de még így sem állt biztosan a lábán, és minden bizonnyal még hosszú hónapokig nem is fog. Amikor egy nővel erőszakoskodnak, az úgy megsérti valahol mélyen, hogy sok nő soha nem is tud igazán felépülni. Matthew reménykedett benne, hogy Edennel nem így történik majd. Érzékenység és harciasság, városi műveltség és vidéki báj érdekes elegye volt a lány. Ráadásul gyönyörű. Finom vonások, nagy kék szemek és tündöklő, kusza vörös haj. Nagy kár lenne, ha soha nem jutna túl azon, ami történt vele, és kimaradna azokból a csodálatos dolgokból, amelyeket az élet kínál: szerelem, házasság, gyerekek és boldogság. Matthew egy kis arcszeszt dörzsölt az arcára, majd követte Eden példáját, és kimosta a koszos ruháit. Azután felnyalábolta a holmiját, és visszaindult a táborba. Ahogy közeledett, egyre jobban bízott benne, hogy távolléte alatt Eden összeszedte magát. Utálta, hogy annyira zavarba hozta őt, ugyanakkor nem bánta, hogy az aggódástól vezérelve félbeszakította Eden eszeveszett mosakodását. Épp elég fájdalmat érez az összevert bordái miatt. Semmi szüksége sincs rá, hogy még a felsebzett bőrétől is szenvedjen. Ó, igen, Matthew biztos volt benne, hogy legalább két bordája eltörött. Közvetlenül azelőtt, hogy Eden belemerült volna a vízbe, látta az oldalát. Nemcsak egyszerű horzsolások voltak rajta, hanem meg is volt duzzadva. Az ördög vigye azt az átkozott Pete Sebastiant! Matthew Edent a tűz mellett guggolva találta. A levest és a kenyeret őrizte. Most is észrevette, hogy a lány minden mozdulatnál szorosan támasztja az oldalát. Tennie kell valamit, de csak azután, hogy egy kis whiskyt itat vele. Ha már most azonnal közeledni próbálna hozzá, rögtön a patakbeli összetűzés után, az derült égből villámcsapásként érné a lányt. CHATERINE ANDERSON

147 FELKELŐ NAP

Kiterítette a ruháit a bokorra, ahova Eden is terítette a sajátját, majd elindult ágakat keresni az állványhoz. Amikor néhány pillanat múlva a fénybe lépett, Eden egy hosszú pillanaton át csodálkozva nézett rá. – Mintha teljesen más ember lenne – mondta. Matthew feszélyezve érezte magát, ezért hátat fordított neki, és beverte a földbe a villás faágakat. A szakálla nélkül szinte meztelennek érezte magát. – Sajnálom. Tudom, hogy nem vagyok valami szívderítő látvány. Pete Sebastian megdolgozott egy pisztolymarkolattal – kifeszített egy kötelet az ágak közé, és elment a ruháikért. Amikor visszatért, hogy felakassza őket, hozzátette: – Soha nem voltam úgymond jóképű fiú.

A

férfi megjegyzései jobban meglepték Edent, mint a megjelenése. Az arcát eltakaró borosta nélkül az egyik leghelyesebb férfi volt, akit valaha látott. Lefegyverző volt a mosolya: szájának megbénult sarka, amely enyhén lefelé görbült, elvetemült kisfiús megjelenést kölcsönzött neki, amely ellensúlyozta az erőteljes arcvonásait. Kék szeme akkora ellentétben állt sötét bőrével a vibráló fényben, hogy szinte megigézte a lányt. Alig vette észre a sebhelyeket. Matthew csúnyának gondolja magát? Eden szerint semmi nem állt ennél távolabb az igazságtól. – Jó illata van – mondta a férfi, miközben lekuporodott Edennel szemben. Egyik szemöldökét felvonta, amikor látta, hogy Eden egy kanna kávét is feltett a tűzre, és előkereste a tányérokat, a kanalakat és a csészéket. – Hosszú idő eltelt azóta, hogy utoljára olyan ételt ettem, amelyet nem én magam főztem. Meglep, hogy tud főzni. Úgy viselkedett, mintha semmi nem történt volna, és ez enyhítette Eden szégyenérzetét. – Persze, hogy tudok főzni. A városi embernek is kell ennie. – Arra gondoltam, talán cselédeik voltak. – Voltak cselédeink, de volt, hogy szabadnaposak voltak. És ahogy már korábban mondtam, nem mindig volt pénzünk. Azután,

CHATERINE ANDERSON

148 FELKELŐ NAP

hogy a családom Kaliforniába költözött, évekig egy roskatag farmon éltünk a városon kívül, és nem nagyon volt pénzünk. – Roskatag, mi? Nehezen tudom elképzelni. Eden felpillantott. – Higgye el, roskatag volt. A bejárati tornác annyira szét volt rohadva, hogy majdnem összedőlt. A tető lyukas volt, mint a szita. Ace és Joseph folyamatosan foltozgatták. Eden a szájához emelte a kanalat, hogy megkóstolja a levest. – Egyébként pedig, visszatérve a főzőtudományomhoz, én azon a rogyadozó farmon születtem, és ott éltem gyerekkorom nagy részében. Hogy tudjunk mit enni, Ace bárokban padlót söpört, anyám pedig másokra mosott és takarított. A nap végére annyira elfáradt, hogy már viszonylag korán ki kellett tanulnom a háztartás csínjátbínját. Matthew sötét fejével az edény felé biccentett. – Remélem, ugyanolyan jó az íze, mint az illata. Eden elmosolyodott. – Én is remélem. Most nem rossz, de még elsózhatom. Matthew kuncogott. – Tudja, mit kell csinálni, ha elsózza az ételt? – Még több krumplit kell beletenni. – Maga tényleg tud főzni. – Elég jól. De olyan már rég volt, hogy tábortűznél főztem volna. Megvannak annak is a maga fortélyai. – Régebben gyakran előfordult? Eden gondolatai elidőztek a múltban. – Nem igazán. A szűkös időkben a bátyáim vadászni jártak, hogy legyen hús az asztalunkon, én pedig velük mentem, ha a mama megengedte. Később, amikor No Name-ben meglátogattuk őket, segítettem összeterelni a marhákat a legelőről. Amikor az ember kint van a szabad ég alatt, messze mindentől, nincs más lehetősége, csak a tábortűzön főzni. Matthew megrázta a fejét. – Maga tényleg csodálatos. Marhákkal dolgozott? – Nem munkaként, vagy ilyesmi, csak szórakozásképpen. CHATERINE ANDERSON

149 FELKELŐ NAP

– Tényleg szórakozásnak gondolja? – Nagyrészt. Nem vagyok ott, amikor megbélyegzik és kiherélik őket, mert attól felfordul a gyomrom, de a többit élvezem. Megnyugtató a csordát felügyelni. Főként az éjszakai munkát szeretem. Olyan békés a sötét és a csönd! Kint, a szabad ég alatt a csillagok oly csodásak, és a tehenek bőgése olyan, akár a zene. – Én is tereltem marhákat. Nem zavarta, hogy annyira távol van a tábortól az éjszaka kellős közepén? Eden megpaskolta a csípőjén lógó pisztolyait. – A Coltjaimmal nem. Ha olyan problémával szembesültem, amit egyedül nem tudtam megoldani, a bátyáim egy szempillantás alatt ott teremtek, ha hármat a levegőbe lőttem. – Értem – Matthew a lángokba bámult, majd ismét Edenre nézett. – Akkor szereti a zenét? – Igen. A bátyáim gitároznak. Ha összejön a család, sokat zenélünk. Matthew felállt, és odament a csomagokhoz. Amikor visszatért, hozta a whiskysüveget és egy kis zacskó cukrot. Miután mindkettőjüknek öntött egy csésze kávét, mindkét bögrébe löttyintett egy jókorát az alkoholból, és tett egy kanál édesítőt. Megkeverte az italokat, az egyiket átnyújtotta Edennek, és tósztra emelte a poharát. – A jó alvásra! Semmi nem kergeti el jobban a gondokat, mint egy jó erős ital. Eden nem volt biztos benne, hogy szeretné elkergetni a gondjait. Már nem érezte magát fenyegetve Matthew-tól, de még nem is bízott benne teljesen. Végül is a férfi, ha iszik, megkívánhatja a szerelmet. Akkor viszont Eden jó kis kalamajkába kerülne, főleg, ha lenne olyan bolond, hogy ő maga is mámorossá válik az italtól. Titokban figyelte a férfit, feltérképezte arcának nyers férfiasságát, széles vállát a kabátja alatt, és duzzadó combját, amelytől farmerjának anyaga megfeszült, ahogy ott guggolt vele szemben. Ha a férfi le akarná támadni, mi a fenét csinálna? Anyja azt szokta mondani, sok férfi mézes-mázossá válik, ha részeg, és olyankor még a legcsúnyább nő is szépnek tűnik számára.

CHATERINE ANDERSON

150 FELKELŐ NAP

– Én, hát, méltányolom a figyelmességét, Matthew, de nem igazán kedvelem a whiskyt. Nyugodtan igya meg az enyémet! Én meg üres kávét iszom. Matthew kortyolt egyet, és rámosolygott Edenre. – Még sosem kóstolta a whiskyt kávéval? Próbálja ki! Mennyei. A lány vonakodva kortyolt egyet. Tényleg mennyei volt. Már olyan régóta nem kóstolt semmi édeset, hogy szerette volna egy húzásra felhajtani az egészet. – Mmmm – mormogta elismerőn. – Nagyon jó. De csak egyet kérek. Ritkán iszom, és nem szeretnék becsípni. – Kit érdekel, ha becsíp egy kicsit? Edent érdekelte. Matthew tagadhatatlanul jóképű volt a maga sötét, veszélyes módján, de ő nem akart semmilyen testi kapcsolatba kerülni vele. Értékelte, hogy keresgéli a megfelelő szavakat, amikor Edennek szüksége van rájuk, méltányolta, hogy gyengéd a lovakkal, és azt is, hogy nem bámulta meg a pucér testét lent, a pataknál. De mindössze ennyiről volt szó. Figyelmen kívül hagyta a férfi kérdését, és mindkettőjüknek szedett a levesből. Egymás mellé ültek a vacsorához, és szürcsölgették az ír kávét két falat között. Eden kezdett átmelegedni. Az evés felénél Matthew készített mindkettőjüknek még egy italt. Eden ferde szemmel nézett a sajátjára: eltökélte, hogy nem iszik belőle, de azon kapta magát, hogy mégis a csészéjéért nyúl. – Ez remek – mormolta. – A cukor mennyisége épp megfelelő. – Mindig így készítem az ír kávét, ha úton vagyok. Kár, hogy most nem tudom egy kis tejszínhabbal feldobni. – Így csodálatos, ahogy van – mondta Eden, és komolyan is gondolta. Az édes íznek nehéz volt ellenállni. Még egyet kortyolt, és rámosolygott Matthew-ra. – Attól tartok, kezdek kicsit becsiccsenteni. – Nincs abban semmi rossz. Mire a vacsora véget ért, és elpakoltak, Eden tudta, hogy becsípett. Amikor Matthew újabb ír kávét kezdett készíteni, Eden felemelte a kezét. – Többet ne, Matthew! Nem akarok lerészegedni. CHATERINE ANDERSON

151 FELKELŐ NAP

– Nem fog. Csak az a célom, hogy ellazuljon kicsit, hogy jobban aludjon ma éjjel. Jobb meggyőződése ellenére Eden elfogadta a harmadik csésze kávét. A férfi letelepedett mellé, hogy ő is elfogyassza a sajátját. Karja alkalmanként hozzáért a lányéhoz, aki így érezhette Matthew férfias vonzerejét. Ha a férfi elveszítené a fejét, Eden nagy bajban lenne, csak most már valahogy egyáltalán nem érezte magát annyira fenyegetve. – Eden, ami lent történt a pataknál... Forróság öntötte el Edent. – Ne haragudjon érte. Nem tudom, mi jött rám. – Ne kérjen bocsánatot! Szerintem ha bárki más átélte volna mindazt, amit maga, ugyanígy reagálna. – Akkor miért hozza szóba? – Eden egyáltalán nem akart beszélni róla. – Én inkább lezárnám a témát. – Én nem tudom – mondta Matthew lágyan. – Nem hagy nyugodni, amit mondott. Maga nem piszkos, Eden. A Sebastianok azok. Velejükig romlottak – egyik karját Eden válla köré fonta, és határozottan maga mellé húzta a lányt. Eden megmerevedett az érintéstől, de aztán szép lassan feloldódott. – Amit érez... az a fejében van, és nincs az a mosdás, amely eltüntetné. Inkább azt kellene mondogatnia, hogy nem a maga hibája volt, és hogy semmi sem magán múlott. Hallja, amit mondok? Tudom, hogy nehéz, de túl kell lépnie rajta. – Azt hittem, már túl vagyok rajta – suttogta Eden, és próbálta leküzdeni a hangja remegését. – Olyan jó érzés volt bemenni a vízbe! Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy homokkal dörzsölöm a testem, hogy lecsutakoljam róla a mocskot. Matthew felsóhajtott, és állát Eden fejére tette. – Ó, Eden! Ez a két szó meleg füstfelhőként borította be Edent, és enyhítette a fájdalmat a mellkasában és a feszültséget a testében. Csönd telepedett rájuk. Eden Matthew-nak dőlve hallgatta a patak morajlását és a madarak csicsergését. Végül a férfi törte meg a csendet. CHATERINE ANDERSON

152 FELKELŐ NAP

– Remélem, nem hibáztatja magát azért, ami történt, Eden. Ugye nem? – Honnan...? – a lány csodálkozva nézett Matthew-ra. – Soha nem szóltam egy szót sem arról, hogy magamat hibáztatnám. – Nem kellett mondania. Én is átéltem ugyanezt. Nem pontosan úgy, mint maga, de átéltem. Őrült gondolatok születhetnek az ember fejében, ha valami szörnyűség történik vele. Újra meg újra eszébe jut, amit átélt: átgondolja, mi mindent csinálhatott volna másként, és hogyan változtathatott volna a helyzeten. Remélem, magának nincsenek ilyen gondolatai. Eden Matthew izmos vállára hajtotta fejét, és elmélázott azon, hogyan érezheti magát ilyen nyugodtnak Matthew karjával a vállán. A whisky – gondolta. Nem lett volna szabad elfogadnia a harmadik italt. – De, néha vannak. Amikor felszálltak a vonatra, felhívtam magamra a figyelmüket. Ez annyira buta dolog volt! Minden épelméjű nő ülve maradt volna, és befogta volna a száját. – Miért állt fel? – Lövöldöztek az emberekre, és a mögöttünk ülő kisfiú sírni kezdett. Wallace megfenyegette az anyját, hogy megöli a kisfiút, ha nem csöndesíti le – Eden becsukta a szemét. – Amikor Wallace Timothyra célzott, nem tudtam ülve maradni. A fegyver és a gyerek közé álltam. Timothy olyan édes kisfiú! Nem akartam, hogy baja essék. – És maga szerint ez buta dolog volt? Esetleg bátor, de nem buta. – Lehet, hogy nem rabolnak el, ha a helyemen maradok. Matthew felsóhajtott. – Talán igen, talán nem. De a kisfiú minden bizonnyal meghalt volna. A Sebastianok válogatás nélkül gyilkolnak időseket és fiatalokat. Lent, Mexikóban egy egész családot lemészároltak, beleértve a kisbabát is. Nem ismerik a könyörület szó jelentését, és semmi sem szent a számukra. A lány megborzongott. Matthew szorosabban átölelte.

CHATERINE ANDERSON

153 FELKELŐ NAP

– Megtette, amit tennie kellett, Eden, és szörnyű árat fizetett érte. De ez egyáltalán nem a maga hibája – megmozdult, hogy kényelmesebben üljön. – A vonatrablás reggelén követtem őket, ahogy már meséltem. Azt azonban elfelejtettem mondani, hogy útközben egy tisztáson egy házaló holttestére bukkantam. Elvágták a torkát. Gondolja, hogy a házaló hibája volt, hogy meghalt? Hogy tett valamit, amivel kiérdemelte a halált? – Nem. Természetesen nem. – Akkor ne hibáztassa magát azért, amit magával tettek! Verje ki az ilyen gondolatokat a fejéből! Megvédett egy gyermeket. Ha valakinek rosszul kellene éreznie magát, az a többi utas, akik nem tettek semmit. Főleg a férfiak. Eden feszülten felsóhajtott. – Néha teljesen értelmetlenek az érzések, Matthew. Az eszem tudja, hogy semmi sem az én hibám, de vannak pillanatok, amikor, ahogy mondta, újra meg újra átgondolok mindent, amit másképp csinálhattam volna. Ha velem lett volna a Coltom, megvédhettem volna magam és mindenki mást is. Ha a helyemen maradtam volna, és csak odaadom az értékeinket, talán észre sem vesznek. Matthew arcát Eden hajába fúrta, és Eden érezte, ahogy a szája félmosolyra húzódik. – Nehéz lett volna nem észrevenni magát ezzel a gyönyörű vörös hajával. Most Edenen volt a sor, hogy sóhajtson. – Köszönöm, Matthew, hogy beszélget velem. Jobban érzem magam, és mostantól azon leszek, hogy elfelejtsem az egészet. – Az ilyesmit elfelejteni szinte lehetetlen. De az idő segíteni fog. Viszont meg kell békélnie önmagával, és nyugodt szívvel gondolni erre az egészre. – Megpróbálom. – Ha majd nehezére esik, gondoljon arra, milyen szerencsés, hogy életben maradt! Az én Livvym belehalt. Miután mindegyikük átment rajta, késsel mentek neki – hangja elmélyült. – A kisbabánk meghalt a testében.

CHATERINE ANDERSON

154 FELKELŐ NAP

Eden felemelte a fejét, hogy megfigyelje Matthew arckifejezését. Szeme, akár a fényes ezüst csillogott a tűzben. – És hibáztatja magát – nem kérdezte, hanem kijelentette, mert érezte a bűntudatot a férfi hangjában. – Miért, Matthew? Nem igaz magára is minden, amit rólam mondott? Matthew nagy levegőt vett, majd lassan kiengedte az összepréselt ajkain. – Nálam más a helyzet – a sötétségbe bámult. – A pataknál voltunk piknikezni. Az volt a törzshelyünk. Ott kértem meg a kezét. Ott ünnepeltük mindig a házassági évfordulónkat. És azt a helyet választotta ki rá, hogy elmondja, végre állapotos. Nem gondoltam rá, hogy puskát vagy pisztolyt vigyek magammal, hisz a Lusta J. földjén maradtunk. Soha nem történt semmi baj azon a helyen. Még csak csörgőkígyók sincsenek arrafelé. Szóval fegyvertelenül mentem. Útban hazafelé a Sebastianok előjöttek a fák közül, és körbevették a szekerünket. Az értékeinket követelték, de mindössze Livvy jegygyűrűje volt nálunk, ami nem ért sokat. Az arany zsebórám épp az órásnál volt javításon – pillantása a távolba révedt, az arca eltorzult a fájdalomtól. – Dühösek voltak, mert nem zsákmányoltak tőlünk semmit, ezért lerángatták Livvyt a szekérről, hogy elvigyék. Amikor közbeléptem, hogy megvédjem, ketten lefogták a karomat, és Pete Sebastian ütlegelni kezdett egy pisztolymarkolattal. Miután a földre estem, elkezdett rugdosni. Néhány bordámat szétzúzta, és eltörte a csípőmet. Azután Livvyt távolabbra vonszolták. Hallottam, ahogy a nevem sikoltozza, de félig öntudatlan állapotba kerültem a veréstől, ezért bármennyire is akartam, nem tudtam felkelni. A sikoltozás viszonylag gyorsan véget ért. – Ó, istenem, Matthew, milyen szörnyű lehet ez magának! – Sokkal rosszabb volt Livvynek. A Sebastianok mindent megtesznek, hogy minél nagyobb fájdalmat okozzanak, amikor megerőszakolnak egy nőt. Amikor vele végeztek, egyikőjük mellkason lőtt engem. A golyó alig kerülte el a szívemet, és gondolom, azt hitték, meghaltam. A szemem tele volt vérrel, ezért nem láttam, melyikőjük húzta meg a ravaszt. Ez az utolsó dolog, amire emlékszem. A lövés. A szüleim aggódni kezdtek, amikor CHATERINE ANDERSON

155 FELKELŐ NAP

Livvy és én nem tértünk haza. A keresésünkre indultak. Elég rossz állapotban voltam, az orvos nem is gondolta, hogy túlélem. Ha anyám nem ápolt volna olyan gondosan, valószínűleg nem is sikerül. Amikor három hét múlva magamhoz tértem, Livvyt és a kisbabánkat már eltemették, és az egész addigi életem véget ért. Minden egy pillanat alatt összeomlott, akár a kártyavár. Ezért nem tudok visszamenni. Nem akarom újra felépíteni. – Ó, Matthew, annyira sajnálom! Matthew megköszörülte a torkát. Amikor folytatta, hangja ünnepélyes volt. – Soha senkinek nem meséltem még arról a napról. Nem tudtam beszélni róla. Eden megint Matthew vállára hajtotta a fejét. – Hát örülök, hogy el tudta mondani. A saját szavait kell ismételgetnie magának is. Nem a maga hibája, és nem szabad saját magát hibáztatnia. Nem ismertem Livvyt, de ha annyira mélyen szerette magát, ahogy maga szereti őt, akkor nem akarná, hogy ezt tegye. – Minden valamirevaló férfi megvédi a feleségét – jelentette ki Matthew. – Az én Livvym félénk kis teremtés volt. Hitt bennem, és bízott benne, hogy biztonságban van mellettem. De én csak feküdtem ott, a szekér mellett, és nem csináltam semmit, miközben őt megerőszakolták és megölték. – Csúnyán megsebesült. Annyira, hogy felkelni sem tudott. Hogyan hibáztathatja magát ezért? – Eden megérintette Matthew szájának lebénult sarkát. – A saját földjén volt, Matthew, egy olyan helyen, amelyet biztonságosnak vélt. Nem tudhatta, hogy fegyvert kellene vinnie magával aznap. Fogalma sem volt arról, hogy a Sebastian banda a környéken van, vagy arról, hogy betörtek a birtokára. Ami történt, az nem a maga hibája volt. Ha valaki más mesélné el magának ezt a történetet, hibáztatná a férfit azért, hogy nem védte meg a feleségét? Még ha lett is volna fegyver magánál, egyedül lett volna hat erős férfi ellen, és akkoriban bizonyára nem volt túl gyors lövő.

CHATERINE ANDERSON

156 FELKELŐ NAP

– Nem, de annak kellett volna lennem – suttogta mérgesen. – Ehelyett azonban megvártam a feleségem halálát a gyakorlással. Van ennek értelme? Mielőtt megkértem a kezét, minden veszélyre fel kellett volna készülnöm. Egy férfi legyen biztos benne, hogy jó férj lesz, és csak utána vállalja a felelősséget. És én nem ezt tettem. Eden őszintén szomorúságot érzett Matthew miatt, és saját maga miatt is. A Sebastianok miatt mindketten szörnyű fájdalmakat éltek át. Vajon túljutnak rajta valaha, vagy egész életükben kísérteni fogja őket? – Tudja mit, Matthew? – Nem. Mit? – kérdezte Matthew bizonytalanul. – Szerintem mi ketten fontos döntés előtt állunk. Talán életünk legfontosabb döntését kell meghoznunk. Megpróbálhatjuk elfelejteni életünk legszörnyűbb napját, és megtenni mindent azért, hogy boldogok legyünk. Vagy élhetünk továbbra a múltban, és halálunkig cipelhetjük ezt a terhet. Ha az utóbbi történik, a Sebastianok győznek. Még akkor is, ha elkapja és pokolra küldi őket, ők nyernek. – Igen, azt hiszem, igaza van. – Nem ismerem annyira magát, de ez a gondolat nem tetszik nekem. Egyszer már legyőztek. Nem akarom hagyni, hogy még egyszer megtörténjen. Matthew pillantása végre találkozott Edenével. A lány szíve összeszorult, amikor könnyeket látott a férfi szemében megcsillanni. – Nem semmi hölgy maga, Eden Paxton. És igaza van. Maga mögött kell hagynia az egészet. Csak kérem, értse meg, hogy ez nem az én utam. Ezek a gazemberek nem csak engem bántottak. A feleségem és a kisbabám meghalt. Soha nem fogok megbocsátani magamnak. Soha – kezét a szeme elé tette. – Oly rég történt már, hogy szinte nem is tudom magam elé képzelni Olivia arcát. Nem emlékszem a hangjára. Többször előfordult, hogy megkérdeztem magam, mi a fenét keresek itt a vadonban, és kergetek olyan embereket, akiket a különítmények sem tudtak elkapni. Mégis, nem vagyok képes feladni. Az egyetlen dolog, amelybe a múltamból kapaszkodhatok, az ígéretem. Meg kell tartanom.

CHATERINE ANDERSON

157 FELKELŐ NAP

– Úgy, hogy közben bünteti magát? Livvy nem ezt akarná. Ha fent van a mennyországban, és lenéz magára, azt hiszem, megszakad a szíve. Azt szeretné, hogy meggyógyuljon, és békében éljen. Azt akarja, hogy boldog legyen. Képzelje el, milyen fájdalmat okozna magának, ha fordított lenne a helyzet, és maga nézne le rá. Nem azt szeretné, hogy Livvynek jó élete legyen? – De. Természetesen. Ha bárki megérdemelné a boldogságot, akkor az Livvy. Egy fikarcnyi rossz szándék sem volt benne. – Magában sincs – mondta Eden. – Egyre inkább azt hiszem, hogy maga egy jóravaló fickó, Matthew Coulter. És maga is megérdemli a boldogságot. Ne hagyja, hogy a Sebastianok megfosszák tőle! Eden elhajolt Matthew-tól, és a kávéjáért nyúlt. Miután ivott egy kortyot, ránézett a férfira. Mozdulatlanul ült, pillantása a távolba meredt, ahol a magasba emelkedő sárgafenyők fekete körvonala kirajzolódott a sötétedő égbolt előtt. Néhány perc múlva megmozdult, és a csomagjához sietett. Miután kipakolta a tartalmát, egy inggel a kezében tért vissza, amelyet a vadászkésével elkezdett csíkokra vágni. Ahogy közelített a tűzhöz, egyik kezében a ruhadarabot tartva, Edennek rossz érzése támadt, amikor a szemébe nézett. A szemében céltudatosság csillogott. – Mennyire van becsípve? Eden félretolta a harmadik italt, amelyből már alig volt. – Miért kérdezi? – Amikor lent voltunk a pataknál, láttam egy óriási dudort az oldalán – válaszolta Matthew a közepébe vágva. Leguggolt Eden elé. – Nem csak a bőre sérült meg, Eden. Pete legalább két bordáját eltörte, ha nem hármat. El kellett volna mondania nekem. – Nem sok mindent lehet csinálni a törött bordákkal. – Ez igaz, de ha szorosan átkötjük, a kötés legalább a helyén tartja őket. Kötés nélkül azonban, ha az egyik tényleg eltört, kilyukaszthatja a tüdejét, ha esetleg leesik a lóról. Eden bizalmatlanul nézte az anyagcsíkokat, amelyeket Matthew elkezdett összekötözni. – Szerintem nem ennyire vészes a helyzet. Matthew azonban nem hagyta abba a munkát. CHATERINE ANDERSON

158 FELKELŐ NAP

– Lehet, hogy igaza van, de nincs értelme kockáztatni. Ráadásul a szoros kötés a fájdalmát is enyhíteni fogja. Eden nem akart deréktól felfelé meztelenre vetkőzni, hogy Matthew beköthesse a bordáit. Mintha csak kitalálta volna a gondolatát, Matthew megszólalt: – Kényelmesen megkötheti az ingét a cicije alatt, és akkor csak a hasát és a hátát fogom látni. Eden elmosolyodott azon, hogy Matthew a cici szót használta. Úgy gondolta, a férfi a húgaitól hallhatta ezt a szót. – Matthew, tényleg nincs szükség erre. – Szerintem igenis szükség van rá. Emlékszik az egyezségünkre? Azt mondom, vegye le a kabátját. Eden vonakodva levette a kabátját, és az ingét megkötötte a melle alatt. Matthew jelezte neki, hogy álljon fel. Arckifejezése olyan rettenetesen elszánt volt, hogy Eden nem tudta, ki érzi magát kényelmetlenebbül. Matthew az egyik kezét Eden vállára tette, hogy a lány egyenesen álljon. – Jól van? – Azt hiszem, kicsit berúgtam. Matthew szeme huncutul csillogott. – Ez volt a célom. Hogy ellazuljon. Tudtam, hogy egyébként ez túl nyugtalanító lenne a maga számára. Így is elég nyugtalanító volt Eden számára. – Húzza be a hasát – utasította Matthew –, és tartsa behúzva, amíg átkötözöm. Minél szorosabb lesz, annál jobb. Edennek fájt, ahogy behúzta a hasát, de visszatartotta a lélegzetét, amíg Matthew kétszer átkötötte az anyaggal. Végül azt mondta neki, hogy lazíthat. Zavarban volt, ahogy ott állt fedetlen hassal a férfi előtt, de Matthew becsületére legyen mondva, hogy gyorsan végezte a feladatát. Mielőtt Eden észbe kaphatott volna, már készen is volt, és kioldhatta az ingét. A lány meglepetésére a szoros kötés tényleg enyhítette a fájdalmat az oldalában. Már nem volt olyan érzékeny, ha megmozdult, és mély levegőt is tudott venni. – Jobb? – Sokkal. CHATERINE ANDERSON

159 FELKELŐ NAP

– Talán ez és a whisky segítenek, hogy jobban aludjon. Miután leterítette az ágyneműt, az oldalára feküdt. Amikor Eden csatlakozott hozzá a takaró alatt, Matthew átölelte a derekát, és még jobban közeledett hozzá. Eden ezúttal nem húzódott el, és nem ragadta meg Matthew csuklóját. Arra gyanakodott, hogy a whisky elbódította, és elveszítette a józan ítélőképességét Ahogy egyre inkább elbódult az alkoholtól, különösen élvezte Matthew testének melegét, közben halványan érzékelte, hogy a férfi keze egy helyben maradt. Ettől a felismeréstől álmosan elmosolyodott. Talán néhány férfi elveszíti a fejét a nőkkel kapcsolatban, ha iszik, de Matthew Coulter egyértelműen nem tartozik közéjük. Arra az ajándékra emlékeztette őt, amelyet David bátyja adott neki a tizedik születésnapjára. A szűkös időkben történt, amikor nem engedhették meg maguknak a díszes papírokat vagy a sok ajándékot, ezért David újságpapírba csomagolta az ajándékát. Több réteget hajtogatott rá, mert szerette volna hosszúra nyújtani a kicsomagolás örömét. Csakhogy az újságpapír valahogy nedves lett, és a tinta elmosódott rajta. A fekete tintapaca rendkívül taszította ugyan, de Eden, hogy ne bántsa meg David érzéseit, miközben bontogatta, úgy csinált, mintha tényleg izgatott lenne. Közben pedig azon gondolkodott, milyen szörnyűség lehet a csomagban. A rettenetes összevisszaság közepén egy csodálatos, kis aranymedált talált egy finom láncon, amely selyemszálként simult a bőréhez. David három hónapon keresztül minden héten félretette fizetésének egy részét, hogy megvehesse Edennek. A lány pedig egészen a vonatrablásig legféltettebb kincsei között tartotta számon az ékszert. Akkor azonban a többi értékével együtt az összecsomózott zsebkendőbe tette. Kezdett gyanakodni, hogy Matthew Coulter nagyon hasonlít ehhez az aranymedálhoz. Mielőtt a csomagolást eltávolította volna, rendkívül visszataszítónak tűnt, de aztán szépen megmosakodott, és ma éjjel még egy réteget levetett magáról, így kiderült, hogy az érzelmei mélyek, erősek és igazak. Eden úgy érezte, ha a sors elég időt adna nekik, hű barátok lehetnének.

CHATERINE ANDERSON

160 FELKELŐ NAP

Ez volt az utolsó gondolata, amire emlékezett, mielőtt megadta volna magát az álomnak.

Nyolcadik fejezet

M

ásnap reggel Eden csalódottan vette tudomásul, hogy a ruhák, amelyeket a tűz mellé akasztottak száradni, még mindig elég nyirkosak, főleg a kék farmernadrág. Amikor megemlítette ezt a serpenyő mellett guggoló Matthew-nak, a férfi felpillantott, és azt mondta: – Ez az egyik oka, amiért leszoktam róla, hogy túl gyakran kimossam a ruháimat. Ha nedvesen elteszi őket, bepenészednek estére, hacsak napközben nincs nagy meleg, és akkor megint ki kell mosni őket. Ez pedig rengeteg munkával jár. Már az is rengeteg vesződséggel jár, hogy az ember egyszer kimossa a patak vizében a ruháit, és Eden nem szerette volna, hogy az erőfeszítéseik kárba vesszenek. Miután átgondolta a dolgot, támadt egy ötlete: – Mi lenne, ha a nedves ruhákat Herman csomagjaira terítenénk? Megszáradnának estére, és megint lenne tiszta ruhánk. Matthew elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Hogyan akadályoznánk meg, hogy leessenek? A csomagok előre-hátra billegnek, ahogy Herman lépked. Minden leesik róluk, hacsak nem rögzítjük a ruhákat valahogy. Reggeli után Matthew a szárítón hagyta a nedves ruhákat, miközben felkészítette az állatokat az útra. Amikor a felszerelés már Herman hátán volt, hátrébb lépett, hogy szemügyre vegye a fából készült csomagtartót. – Mit gondol, ha egy kötelet kifeszítenék a két faváz közé, és bedugnánk a ruhákat a kötél alá, az megtartaná őket? CHATERINE ANDERSON

161 FELKELŐ NAP

– Érdemes megpróbálni – válaszolta Eden. – Majd figyelem őket. Ha kezdenek meglazulni, megállhatunk, és visszadughatjuk őket a kötél alá. Néhány pillanat múlva Matthew már teregette is a csomagokra a ruhákat. Edent nevetés fogta el. – Szegény Herman! Sétáló ruhaszárító lett belőle. Matthew kuncogott. – Őt nem érdekli, hogy néz ki, és szerintem működni fog a dolog – mosolyogva nézett a lányra. – Jó ötlet volt. Mielőtt Eden észbe kapott volna, már a nyeregben ült, és próbálta tartani a döglesztő iramot, amelyet Matthew diktálni kényszerült. Egy újabb kört írtak le, de most teljesen más irányban. Matthew megint útba ejtett egy patakot, majd a vízparton faágakkal tüntette el a nyomaikat. Hogy a lovak pihenni tudjanak, megállt egyszer reggel, ebédidőben, majd a délután közepén is. Mindig levette a felszerelést is a lovak és a szamár hátáról, és alaposan lecsutakolta őket. Azon az estén Eden olyan elcsigázott volt, hogy Matthew bejelentette, ő csinál mindent. Így viszont a lány haszontalannak érezte magát, és bűntudat fogta el. Nem volt jellemző rá, hogy miközben mások dolgoznak, henyéljen, de a bordái – bár a kötés némileg enyhítette a kínjait – nagyon fájtak. A könyörtelen fájdalom pedig mintha elszívta volna azt a kis energiát is, ami maradt még benne. Amikor lement a patakhoz fürdeni, megint hatalmas késztetést érzett, hogy a bőrét lesúrolja. Ezúttal azonban már fel volt készülve a heves kényszerre, és úrrá tudott rajta lenni. Meggyőzte magát, hogy csak a képzelete szüleménye, hogy be van szennyezve a teste. És Matthew-nak igaza van: nem tudja lemosni az emlékeket. Egyszerűen meg kell tanulnia kezelni őket. Miután megtörölközött, nem tudta elég szorosra megkötni magán a ruhacsíkokat, ezért begyömöszölte a kötést az egyik kabátzsebébe, majd kimosta a ruháit. Akárhányszor a farmert a kőhöz dörzsölte, úgy belehasított a fájdalom az oldalába, hogy csillagokat látott. A táborba visszamenet azon viaskodott magában, hogy meg kellene kérnie Matthew-t, hogy kötözze be. Most viszont úgy kell CHATERINE ANDERSON

162 FELKELŐ NAP

megküzdenie a szégyenlősségével, hogy nincs whisky, amely legalább tompítaná az érzékeit. Ez nem volt valami kellemes gondolat, de nem látott esélyt rá, hogy elkerülje, hacsak nem akar egész másnap kötés nélkül lovagolni. Matthew egész nap babot áztatott egy bőrzsákban a nyergére kötve, és miután Eden kiteregette a vizes ruháit a hevenyészett szárítóra, látta, hogy a férfi már fel is tette főni a hüvelyeseket a forró, vörösen izzó parázsra. Hogy finomabb legyen, szárított marhadarabokat, felaprított hagymát és répát dobott bele. Ahogy megkeverte, isteni illat kezdett kavarogni a levegőben. Eden összerezzent, ahogy leült a földre, a tűz másik oldalán. Matthew felhúzta sötét szemöldökét, és csodálatos kék szemét Edenre szegezte. – Segítsek bekötözni az oldalát? – Ha nincs ellenére – válaszolt Eden. – Próbáltam én magam megcsinálni, de nem tudom elég szorosra húzni. – Persze hogy nincs – a férfi a lány pillantását fürkészte, és kedvesen elmosolyodott. – Kösse fel az ingét! Eden keze remegett, miközben levette a kabátját, és megkötötte az ingét a melle alatt. Ahogy Matthew közelített hozzá, felállt, röviden rápillantott, majd elfordította a fejét. Képtelen volt elviselni, hogy ránézzen, amikor ennyire lemezteleníti magát. – Édes, nincs miért zavarba jönnie. Amikor kissé alulöltözött hölgyekről van szó, az egyik szemem megvakul, a másikkal meg nem látok. Hol van a kötés? Matthew kedves megszólítása meglepte Edent. – Én, hát, a zsebembe tettem. Matthew lehajolt, hogy megkeresse. Felegyenesedve próbálta kibogozni az anyagdarabot. Eden mereven nézte a férfi nagy kezét, és felidézte azt a melegséget, amely az előző éjjel áradt belőle. De még így is rettegett az érintésétől. – Húzza be a hasát! – mondta Matthew. – Ígérem, gyors leszek Egy rodeóversenyen kevesebb mint másfél percbe került, míg elfogtam lasszóval egy fiatal ökröt, a földre fektettem, és összekötöztem. Azt hiszem, elég gyors vagyok, ha szükséges. CHATERINE ANDERSON

163 FELKELŐ NAP

Ha egy erős ökröt ilyen gyorsan meg tud kötözni, mennyi időbe telne, hogy őt mozgásképtelenné tegye? – Eden, nézzen rám! A lány eddig a percig észre sem vette, hogy lehunyta a szemét. Felnyitotta a szemhéját, és könnyáztatta szemmel nézett Matthew-ra. – Magánál vannak a Coltok – emlékeztette a férfi. – Ha visszaélnék a helyzettel, nyugodtan lelőhet. Igaza volt. Fegyver volt nála. A merevség lassan kiengedett a gerincéből. – Ne vicceljen, Matthew! Soha nem lőném le. – Ezt jó tudni. Még soha nem babráltam olyan hölggyel, aki bármikor golyót röpíthet a homlokomba. Edennek nevetnie kellett. Matthew próbálta megnyugtatni, és a lány ezért hálásabb volt neki, mint azt a férfi képzelte. – Nagyon jól tette. Miközben Matthew körbejárta és szorosra húzta a kötést a bordái körül, ismerős dallamot fütyörészett halkan, de Eden túlságosan zavarban volt ahhoz, hogy emlékezzen a címére. Ígéretéhez híven gyorsan végzett, és a lány végre levegőhöz jutott anélkül, hogy az ájulás környékezte volna. Matthew hátrább lépett és feltartotta kezét, mintha Eden fegyvert szegezett volna rá. – Most már biztonságban vagyok? Eden tudta, hogy Matthew viccnek szánta a kérdést, és nevetnie kellene, de annyira megérintette a férfi kedvessége, hogy megint azon kapta magát, hogy könnyek futják el a szemét. A férfi mosolya elhalványult, szeme pedig olyan érzelmektől sötétedett el, amelyeket Eden nem tudott megnevezni. Amikor újra megszólalt, hangja rekedtes volt. – Azt hiszem, leugrom a patakhoz, és megmártózom gyorsan. Figyelne a babra, amíg távol vagyok? – Persze. Eden kikötötte a melle alatti csomót, gyorsan befejezte az öltözködést, majd mereven az elballagó férfi után nézett.

CHATERINE ANDERSON

164 FELKELŐ NAP

M

atthew halkan káromkodott, miközben anyaszült meztelenül belegázolt a vízbe, és elkezdett szappanozni. Édes? Mi a fenét gondolt, amikor így szólította? Megijesztette vele. Látta a lány szemében. Mi történt, hogy nem tudott vigyázni a nyelvére? Az nem kifogás, hogy olyan apa mellett nőtt fel, aki minden nőt becézett, legyen az fiatal vagy öreg, családtag vagy nem. Ez buta és meggondolatlan nyelvbotlás volt. Nincs több becézés, és kész. És nincs több elmerülés a lány szemében. Mégis, mi értelme van ennek? Matthew még mindig haragudott magára, amikor pár perccel később felöltözött, és leguggolt a víz mellé megborotválkozni. Első mozdulatával megvágta magát, és megint káromkodott egyet. Ahogy a szó elhagyta a száját, és visszhangzott körülötte a levegőben, kezdett beletörődni, hogy ő már soha többé nem lesz megfelelő társaság egy nő számára. Mocskos a szája. Még mindig nem használta a kérem, köszönöm vagy a bocsánat szavakat. Alapos tatarozásra szorult. Bizony, arra lenne szüksége.

A

Bab még akkorra sem készült el, amikor Matthew visszatért a táborba. Miután vizes ruháit Eden ruhái mellé terítette a szárítóra, átkutatta a csomagjait. Amikor megtalálta, amit keresett, visszatért a tűzhöz. Eden pillantását rögtön megragadta a kezében lévő ezüst hangszer. – Szájharmonika? Matthew bólintott, és leült a tűz másik oldalára. A Sebastianok túl messze voltak ahhoz, hogy a hangszer hangja eljusson hozzájuk, ezért úgy érezte, nem kockáztat semmit, ha elszórakoztatja egy kicsit az útitársát. – Kicsit kijöttem a gyakorlatból, de tegnap este azt mondta, szereti a zenét, ezért gondoltam, megpróbálom. Ajkát megtörölte a kézfejével, kezéből tölcsért formált, fogta a harmonikát és elkezdte játszani az Ó, Susannát. Eden egy percig hallgatta, majd elkezdett énekelni: hangja lágyan és édesen szállt, akár a madárdal.

CHATERINE ANDERSON

165 FELKELŐ NAP

– Éjjel esett, nappal sütött, mikor elhagytalak, olyan forró volt az idő, hogy majd' megfagytam. Susanna, ne sírj már! – Eden sugárzó mosollyal nézett Matthew-ra. – Ó, Susanna, ne sírj már! Alabamából jöttem a bendzsómmal hozzád! Matthew megállt, hogy levegőt vegyen. Eden mosolya ragadós volt: a férfi azon kapta magát, hogy ő is vigyorog, és megint elmerül a lány bájos, kék szemében. Rögtön folytatta a harmonikázást, és most a Szép álmodozó című számot kezdte el játszani. Eden ennek is ismerte a szövegét, és vele énekelt. A szövege miatt Matthew rögtön azt kívánta, bárcsak másik dalt választott volna, – Szép álmodozó, ébredj, s nézz rám, csillagfény s hajnal-csepp várnak terád. A zord világ hangját hallottad ma, de elcsendesíti azt a holdfény dala. Eden igazán szép – gondolta Matthew, miközben a lányt nézte a szájharmonikát tartó keze fölött. És már rettenetesen hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára nővel volt. – Szép álmodozó, dalomnak hölgye, figyelj, míg dallamom udvarol néked! A zenével akar udvarolni neki? A gondolat Matthew-t arra ösztönözte, hogy hirtelen áttérjen a Camptowni versenyekre. Eden huncutul mosolygott, az ütemes ritmust verte a térdén, és vidáman énekelt: – Ollé, ollé! A camptowni versenypálya tíz méter hosszú, ollé, ollé, ollá! Jó semleges téma. A férfi ezt a dalt végigjátszotta. Amikor véget ért a nóta, Eden csillogó szemmel mosolygott Matthew-ra a lángokon keresztül. – Köszönöm, Matthew, ez csodálatos volt! A férfi bedugta a harmonikát a kabátzsebébe. – Örülök, hogy tetszett – megnézte a babot. – Most pedig ehetünk, mert kész a vacsora, és aztán pihenhet egy kicsit.

E

den mindig is szerette a babot. Amikor kislány volt, családja

CHATERINE ANDERSON

166 FELKELŐ NAP

étlapján állandó szereplők voltak a hüvelyesek. – Majdnem ugyanúgy készíti a babot, ahogy anyám csinálta. Sokszor ettünk ilyet, amikor kicsi voltam, és ő is mindig hagymával csinálta. Ha volt, akkor hússal is – evett egy púpos kanállal, és elmosolyodott. – Mennyei! Matthew is evett egy kicsit és mosolygott. – Köszönöm. – Egyszer David kapott egy óriási combcsontot a mészárostól, és anyu belefőzte a babba. Az volt életem legfinomabb babja. Kukoricakenyeret sütött mellé, és valóságos ünnepet ültünk. Amennyire élvezte Eden a vacsorát, annyira gyorsan csillapodott az étvágya, és az ételt a felénél félre kellett tolnia. – Nem evett túl sokat – állapította meg Matthew. – Remélem, nem beteg! – Nem, csak rettenetesen fáradt vagyok. Matthew befejezte a vacsoráját, majd elment az ágyneműért. Leterítette a szalmaágyat és a takarót a tűz közelében, a földre, es azt mondta: – Parancsoljon! – De még nem mosogattunk el. – Majd én megcsinálom. Maga csak pihenjen nyugodtan! Eden felsóhajtott, és odaadta Matthew-nak a tányérját. – Utálom, ha mások terhére vagyok. Ki kellene vennem a részem a munkából. – Talán majd holnap, de ma biztosan nem. Túlságosan kimerült. Amilyen vonakodva hagyta Eden, hogy a férfi végezzen el mindent, olyan megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor végre lefeküdhetett. A kimerült kifejezés még csak a közelében sem járt annak, ahogy valójában érzett. Elszunnyadt, miközben Matthew mosogatott, de egy kicsivel később, amikor a férfi melléfeküdt a szalmaágyra, felriadt. Mintha megérezte volna a lány nyugtalanságát, Matthew, ahelyett, hogy átölelte volna, hanyatt feküdt. Pillantása messzire révedt, és azt mondta: CHATERINE ANDERSON

167 FELKELŐ NAP

– Akárhányszor rájuk nézek, csodálattal töltenek el azok a hegyek. Annyira hatalmasak és félelmetesek, miközben gyönyörűek. – Az égbolt is elbűvölő. Nézze azokat a csillagokat! Több ezer van belőlük. Egy pillanatra a férfi is rácsodálkozott a szikrázó mintákra. – Egy sosóni indián legenda szerint a Tejutat egy hatalmas grizzlynek köszönhetjük. – Tényleg? – Eden a csillagképet kereste. Amikor megtalálta, megkérdezte: – Hogy szól a legenda? – A grizzly felmászott magasan a hegyekbe, miközben jégdarabok és hó ragadt a talpára. Ahogy átszelte az eget, apró hó- és jégdarabok hullottak le róla, és ezekből lett a Tejút. Eden elmerengve nézte a csillagokat. – Ez egy aranyos történet. Ki mesélte magának? – Találkoztam egy öreg sosóni indiánnal, akit Két Kutyának hívtak, és elmenekült a rezervátumból, úgy egy hónapon át velem tartott. – Jó társaság volt? – Ahogy én, ő sem volt valami beszédes, de szeretett éjjel a tűz mellett történeteket mesélni. – Azt én is szeretek. Amikor kiskoromban a bátyáimmal vadásztunk, mindig könyörögtem, hogy meséljenek a vacsora után. Joseph szeretett kísértettörténetekkel rémisztgetni – a Tejútra nézve megkérdezte: – Mi történt vele? Mármint Két Kutyával. – Egy nap felkerekedett és elment. Azt mondta, lelki útra kell mennie. – Lelki útra? – Igen – mondta Matthew lágyan. – Nem magyarázta el, mi az, de gondolom, egy imádkozással töltött időszak. Mint egy lelkigyakorlat. Eden nyugtalansága csillapodott. Vajon Matthew azért kezdett beszélgetni vele, mert megérezte az idegességét? – Ismer más indián történeteket is a csillagokról? – Nem, de Két Kutya mesélte, hogy az ő emberei úgy hívják a Kis Göncölt, hogy Kis Medve.

CHATERINE ANDERSON

168 FELKELŐ NAP

Eden az oldalára fordult, szemben Matthew-val. A férfi arcéle olyan volt a tűz fényében, mintha tölgyfából faragták volna. – Kíváncsi lennék, miért van a medvéknek ilyen nagy szerepe a hitvilágukban. Matthew is az oldalára feküdt. – Nem tudom. Talán mert a medvék olyan nagyok és erősek. A legtöbb síkvidéki indián a bölényt is tiszteli, valószínűleg hasonló okok miatt. Tekintélyes, erős állatok. Eden addig fürkészte Matthew pillantását, amíg a férfi ujjbegyével meg nem érintette mindkét szemhéját, és arra nem ösztönözte, hogy csukja le őket. – Aludjon, Eden! Pihenésre van szüksége! – végighúzta ujját a lány orrnyergén, simogatása annyira lágy volt, hogy Eden úgy érezte, álmodik. – Szép álmokat! – Szép álmokat! – mormolta Eden. Ahogy mély álomba merült, érezte, hogy Matthew átkarolja, de ezúttal cseppet sem riasztotta a férfi ölelése.

A

zután, hogy Eden elaludt, Matthew még sokáig ébren küzdött az összekuszálódott gondolataival. Eden. Annyira átkozottul szép volt a lángvörös hajával és gyönyörű kék szemével! Egyre nehezebb volt a férfi számára, hogy ne erre gondoljon minden alkalommal, amikor ránéz. Amikor a fürdés után visszatért, eltökélte, hogy többé nem hagyja, hogy a pillantásuk egybeforrjon, de mégis megtörtént. A lány közelében teljesen eszét vesztette. Amikor próbált valami olyasmit találni, ami nem tetszett neki a lányban, semmi sem jutott eszébe. Lelkes, bátor és édes. Matthew sokkal jobban élvezte a társaságát, mint kellett volna. Mielőtt találkozott volna vele, olyan hosszú ideig nem nevetett, hogy azt hitte, talán soha többé nem is fog. Most pedig azon kapta magát, hogy állandóan mosolyog, és hogy elterelje a lány figyelmét a közelmúlt szörnyűségeiről, többet beszél, mint valaha. CHATERINE ANDERSON

169 FELKELŐ NAP

Szép álmodozó. Miért kezdte el ezt a dallamot játszani? Amikor Eden énekelt, Matthew a tűzön keresztül ránézett, és azt gondolta: Ébredj, s nézz rám! Ennyi elég – utasította magát szigorúan. Livvy sírjánál esküt tett, hogy felkutatja és megbünteti a gyilkosait, és, bár már nem is tudta tisztán maga elé képzelni felesége arcát, a fogadalmát becsületből be kell tartania. Talán – gondolta bizonytalanul – Livvy már nem is valódi személy számára, inkább egy gondolat, ami hajtja. Miért érezte annyiszor szükségét, hogy előhúzza az óráját a zsebéből, hogy megerősítse halványuló kapcsolatát Livvyvel? Talán attól félt, hogy enélkül feladná, és megszegné az ígéretét, hogy megkeresi a gyilkosait? Matthew már képtelen volt a Livvy iránt érzett érzelmeit megnevezni. Csak azt tudta, hogy a lány valamikor az egész világot jelentette számára. Akkor a kötelességének érezte, hogy a Sebastianok nyomába eredjen, és addig üldözze őket, míg meg nem öli az összeset, vagy bele nem hal az erőfeszítésbe. Már majdnem elaludt, amikor Eden hirtelen megfeszült, és felsírt álmában. Matthew kinyitotta a szemét, attól tartva, hogy karja nyomja a lány oldalát. – Ne! – kiáltotta Eden. – Ne! Matthew felkönyökölt, és megragadta a lány vállát. – Eden! Ébredjen fel! Ez csak egy rossz álom! Csak egy rossz álom! Eden dühösen ébredt, kezét ökölbe szorítva. Matthew nem számított rá, és a lány behúzott neki egyet. Egyenesen az arcába. Szerencsére nem esett komoly baja, és meg tudta ragadni Eden csuklóját, hogy nehogy újra megüsse. – Eden! Én vagyok az, Matthew! Ez csak egy rossz álom! A lány felsikoltott, és megpróbálta kicsavarni a csuklóját a férfi szorításából. – Ne érjen hozzám! Vegye le rólam a mocskos kezét! Annyira erősen csapkodott, hogy Matthew attól tartott, kárt tesz az egyébként is sérült bordájában. Hogy megnyugtassa, leszorította a lány karját a feje fölött, és a combjával ránehezedett a lábára. CHATERINE ANDERSON

170 FELKELŐ NAP

– Eden, nézzen rám! Biztonságban van. Matthew vagyok! Nem fogom bántani. Eden torkán rekedt a levegő, és a rettegéstől üveges szemmel nézett Matthew-ra. Aztán kezdte felismerni a férfit: a teste ellazult, és megkínzottan zihálva könnyekben tört ki. – M-Matthew? – zokogta. – Ó, istenem! S-sajnálom! Annyira ssajnálom! Megütöttem. Annyira s-sajnálom! Matthew elengedte a lány csuklóját, felemelkedett és magához húzta. – Pszt! – suttogta. – Ne! Minden rendben. Szinte nem is fájt. Eden megmarkolta a férfi kabátját, és arcát Matthew nyakába temette. – A Sebastianok. Azt álmodtam, hogy megint elkaptak. A férfi Eden nyaka köré fonta karját, és beletúrt sűrű, göndör hajába. – Tudom – mondta kedvesen. – Tudom. De csak egy szörnyű álom volt. Most velem van, és amíg élek, nem engedem, hogy akár egy ujjal is magához érjenek. A lány karcsú teste rázkódott a zokogástól. Karját Matthew nyaka köré fonta, és szinte őrjöngve belekapaszkodott. – A-annyira r-ret-rettenetes volt! Szörnyű dolgokat t-tettek velem. – Vége van, Eden! Vége! – Az á-álmaimban m-még nem. A-annyira valóságos volt, Matthew! Éreztem az é-érintésüket a b-bőrömön. A férfi még szorosabban ölelte Edent. Tanúja volt, mit tettek vele, és nem tudta, mit mondhatna, hogy megnyugtassa. Ezért egyszerűen csak átölelte. Matthew nem tudta megmondani, milyen sokáig sírt Eden. Csak azt tudta, hogy amikor a lány végül kimerülten álomba szenderült, csinos teste meghitten az övéhez simult. Kabátja szétnyílt, és ugyanez történt Matthew-éval is. A lány mellbimbója forró parázsként mintha lyukakat égetett volna a mellkasába. Próbált nem figyelni rá, de Eden érintése olyan átkozottul jó érzés volt, hogy kudarcot vallott. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy

CHATERINE ANDERSON

171 FELKELŐ NAP

megmerevedett hímvesszőjének lüktetését érzi. Összeszorított foggal imádkozott, hogy elmúljon. Ám nem volt szerencséje. Ilyenkor úgy tűnt, testének ezen része elméjétől függetlenül működik. Fájdalmasan vágyott a megkönnyebbülésre, és arra sóvárgott, hogy ezt Eden forró, nedves rejtekében érje el. De tudta, hogy már maga a puszta gondolat is őrültség. Amikor már végképp nem tudta elviselni a helyzetet, óvatosan, nehogy felébressze Edent, kicsusszant az ágyból. Fogta a fegyverét és a törülközőjét, és a patak felé indult. Abban bízott, hogy a jéghideg víz lehűti izgalmát, és újra tiszta lesz az agya. Egy óra múlva visszatérve az ágyba teste csonttá fagyott, a bőre teljesen ráncos volt. Fogalma nem volt arról, melyik idióta találta ki, hogy a jéghideg fürdő lelohasztja a férfias vágyat, de végül is működött. Ám megismételni nem akarta. Csoda, ha most nem kap tüdőgyulladást. Amikor visszabújt a takaró alá, és csatlakozott Edenhez a szalmaágyon, a lány valamit mormogott álmában, és közelebb húzódott hozzá, Matthew agyában megszólalt a vészharang. Ő is csak ember, aki hosszú hónapok óta nem volt nővel. De amikor Eden közelebb bújt hozzá, nem volt szíve elhúzódni tőle. Ehelyett arcát a lány hajába fúrta és átölelte – közben abban bízott, hogy testének az a bizonyos része jól viselkedik majd. Ezt az éjszakát nem lehetett igazán jól sikerültnek nevezni,

M

ásnap reggel Matthew kissé nyúzottnak tűnt, Edennek eszébe jutott a rémálom, és attól tartott, a férfi talán mérges, hogy megütötte. Nem szándékosan tette. Azaz, ez nem teljesen igaz. Szándékosan tette, de csak azért, mert valaki másnak hitte. Ahogy csöndben kortyolgatták a kávéjukat, a nap egyre magasabbra emelkedett az égen, és a madarak énekelni kezdtek. Eden hallgatta őket egy kicsit, majd megszólalt: – Nem csodálatos ez a madárdal? A férfi összevonta a szemöldökét.

CHATERINE ANDERSON

172 FELKELŐ NAP

– Ez csak egy csapat madár, Eden. Mindennap hallja őket. Edennek feltűnt a férfi mogorvasága. – Matthew, haragszik rám a tegnap este miatt? A férfi haragos tekintettel nézett rá. – Mi történt tegnap este? – Hát tudja, megütöttem. De egyáltalán nem volt szándékomban. Őszintén. Álmomból felriadtam, és beletelt egy időbe, mire rájöttem, hogy hol és kivel vagyok. Matthew arckifejezése meglágyult. – Természetesen nem haragszom magára. Tudtam, hogy nem tudja, kinek húz be. Eden elhallgatott egy pillanatra. Majd, mivel képtelen volt annyiban hagyni, folytatta: – Akkor miért haragszik rám? – Nem haragszom magára – előrehajolt, hogy még egy kis kávét töltsön a bögréjébe. – Csak akadt egy kis problémám. – Ó – Eden is töltött még magának. – Szeretne beszélni róla? Az néha segít. Mármint a másik ember szemszögéből látni a dolgot. Matthew elképesztően kék szemében csodálkozás csillant fel, és úgy tűnt, elnyom egy mosolyt. – Köszönöm a kedvességét, de nem hiszem, hogy segítene rajtam, ha átbeszélnénk. Eden félretette a bögréjét, hogy mindkettőjüknek szedjen a maradék babból, amelyet reggelire felmelegítettek. Evés közben megszólalt: – Olyan nagyszerű hallgatóság volt, és annyira sokat segített nekem. Ha meggondolná magát, mindenképpen szóljon! Erre valók a barátok: hogy meghallgassák az embert, és megpróbáljanak segíteni.

M

atthew csodálattal vegyes aggodalommal nézett Edenre. Nemcsak, hogy elkezdett bízni benne, de most már a barátjának is tartja? Ahogy a lány kék szemét fürkészte, nem látott benne bizalmatlanságot, csak őszinte vágyakozást, hogy segítsen a másik problémáját megoldani. Valószínűleg ájultan esne össze, ha

CHATERINE ANDERSON

173 FELKELŐ NAP

elmondaná neki, mi a gondja: úgy érzi, már nem elég erős ahhoz, hogy vele alhasson. Matthew próbált lelkesen nekiállni a reggelijének, de nem volt étvágya. Tudta, hogy minden bajának oka ott ül vele szemben, a tűz másik oldalán. Hogy a pokolba fogja túlélni az elkövetkező napokat, ha a lány az ő gondjaira van bízva? Csak egy ágyneműjük volt, és Eden halálra fagyna, ha ő nem bújna mellé. Egészen a mai éjszakáig ez nem jelentett gondot számára, de most úgy érezte magát, akár egy időzített bomba. Ezt semmiképpen sem mondhatja el Edennek. Ez a gondja, és ezt egyedül ő maga oldhatja meg, még akkor is, ha minden éjjel a saját kezét kell segítségül hívnia. Bár Matthew ezt a lehetőséget nem találta túl vonzónak. Egy olyan készséges, lehetőleg rosszhírű nőre lenne szüksége, aki boldogan felajánlaná a kegyeit néhány dollárért cserébe. Sajnos azonban több száz kilométeren belül egyetlen mulató sincs, és ha lenne is, nem hagyhatná magára Edent. Matthew úgy döntött, másféle minta szerint fognak lovagolni: ezúttal cikcakkvonalban haladnak majd, előbb az egyik, majd a másik irányba. Egy ponton rátaláltak a Sebastianok nyomaira. A férfi legalább egynaposnak ítélte őket, pedig korábban biztos volt abban, hogy a banda még nem járt ezen a területen. A nyomokat látva borsódzott a háta. Végül úgy döntött, nem terheli Edent a felismeréssel. A lánynak sikerült tartania a tempót, de Matthew tudta, mennyi erőfeszítésébe kerül ez. Végül is semmilyen konkrét veszélynek nem voltak kitéve, és Edennek így is elég sok mindennel meg kellett birkóznia. Mire elérkezett az ebédidő, Matthew nagy megkönnyebbülésére úgy látta, Eden jobban érzi magát. Hallotta, hogy a Szép álmodozó dallamát dúdolja. Először nem is foglalkozott vele, de egy idő után elvesztette a türelmét, és majdnem rárivallt Edenre, hogy hagyja már abba. Miért ez a dal? Miért csak ez a dal? Matthew-nak hamarosan felállt tőle a szőr a hátán, és a romantikus szöveget nem tudta kiverni a fejéből. Elhatározta, hogy aznap este játszik a lánynak egy csomó új dalt. Kivéve ezt az egyet, hogy holnap nehogy ezt dúdolja.

CHATERINE ANDERSON

174 FELKELŐ NAP

A férfi ideges és morcos volt. Amikor pihenőt tartottak aznap délután, azon kapta magát, hogy mérges Edenre. Amíg a pataknál időzött, hogy megitassa a lovakat, keményen leteremtette saját magát. Nem Eden hibája, hogy ekkora pácba kerültek, és egyáltalán nem a lány hibája az sem, hogy Matthew-t elárulta a teste. Szép álmodozó, ébredj, s nézz rám. Kezdett megőrülni. Ez az igazság. Mire szürkülni kezdett, Matthew idegei pattanásig feszültek. Akárhányszor eszébe ötlött, hogy Edennel tölti majd az éjszakát, a bőre nyirkossá vált. Mi lesz, ha a lány megérzi a merevedését, és megrémül? Akkor aztán szép kis slamasztikába kerülnének mind a ketten. Nem hagyhatja, hogy Eden egyedül aludjon, hacsak nem adja oda neki a kabátját. Ha viszont odaadja neki a kabátját, ő nem fog tudni aludni egy szemhunyásnyit sem egész éjjel. A lány élete viszont azon múlik, hogy Matthew-nak helyén van-e az esze. Ha viszont nem pihen, lehetetlen, hogy egész nap észnél legyen. Matthew épp megfelelő helyet keresett a táborveréshez, amikor Eden hirtelen megálljt kiáltott. A férfi megfordult a nyeregben, a szíve a torkában dobogott. Bármilyen fárasztó is volt Eden számára ez az egész bolyongás, soha nem állította még meg a férfit. Matthewt először elfogta a félelem, hogy valóra válik, amiről a kezdetek óta tart: a lány összecsuklik a fáradtságtól. Eden leszállt a lóról. Csak a jobb kezére támaszkodott, ahogy leugrott a nyeregből. Azután oldalát támasztva, pár lépésnyire eltávolodott a lovától, és leguggolva mereven tanulmányozott valamit. Matthew azért imádkozott, nehogy a banda nyomai legyenek azok. Az előző éjszakai rémálom után, ha tudná, hogy a banda a környéken van, egész testében remegne a félelemtől. – Mi az? – kiáltott Matthew. Eden ragyogó mosollyal és csillogó szemmel nézett rá. – Matthew, ezek Shakespeare nyomai! Bár Matthew semmit nem olvasott Shakespeare-től, úgy tudta, az író több mint kétszáz éve halott. Leszállt a lóról, és elindult Eden felé. Attól félt, a lány félrebeszél a láztól. – Eden, Shakespeare nem járhatott erre. Jó ideje halott. Jól van? Eden elmosolyodott, és megrázta a fejét. CHATERINE ANDERSON

175 FELKELŐ NAP

– Nem az a Shakespeare! Ace csődörére gondolok. Nézze! Látja azt a bemetszést a patkón? Ez Ace jele. A férfi leguggolt, hogy megvizsgálja a nyomot. Tényleg meg volt jelölve a ló patkója. – Mi a fenéért jelöli meg Ace a lova patkóját? – Shakespeare az ő büszkesége és öröme: egy csodálatos és nagyon drága, fekete csődör. Ha valaha ellopnák, Ace ezer közül is felismerné a patájának a nyomát, hogy követhesse a tolvajt. Matthew nem akarta, hogy a lány hiú reményeket tápláljon. – És mi van akkor, ha ez valaki másnak is az eszébe jutott? – Gondolom, előfordulhat, de egy teremtett lelket sem láttunk errefelé. Hány lovas lehet ezen a vidéken bemetszett patkójú lóval? Szerintem a bátyáim próbálnak a nyomunkra bukkanni. Matthew a többi patanyomot is megvizsgálta, majd ő maga is reménykedni kezdett. – Négy lovas és pár jó nehéz rakományt cipelő teherhordó állat járt erre – mondta, miközben visszasétált Edenhez. – A bemetszett patkójú lovon ülő férfi nehezebb a többinél. – Az Ace. Ő hatalmas. Hát nem kövér, vagy ilyesmi, de mégis a többiek fölé tornyosul – kinyújtotta a karját, hogy megfogja Matthew kezét. A férfi automatikusan viszonozta a kézfogást, és megfogta Eden kecses kezét. – Ezek ők! Tudom, Matthew! Minket keresnek. Matthew bízott benne, hogy Edennek igaza van. Talán előkerülnek, még mielőtt lefeküdnének, és elviszik tőle a lányt. A férfi az erdő elé fordult. – Ezek régi nyomok. Szerintem úgy két nappal ezelőtt járhattak erre. Isten tudja, hol vannak most. Eden kivette a kezét a férfiéból, és nehézkesen felállt. Bár arca kipirosodott az izgalomtól, még mindig sápadt volt, és ez aggasztotta Matthew-t. – Az a lényeg, hogy itt vannak valahol. Sokkal jobban érzem magam most, hogy ezt tudom. Amikor röviddel később egy kis tisztáshoz értek a patak partján, Eden csak úgy pezsgett a lelkesedéstől.

CHATERINE ANDERSON

176 FELKELŐ NAP

– Talán követhetnénk a nyomaikat, Matthew, és megkereshetnénk őket ahelyett, hogy megvárjuk, amíg ránk találnak. Matthew átgondolta a lehetőséget, de úgy döntött, ez a megoldás túl kockázatos. Az Eden szemében csillogó buzgó várakozás miatt viszont úgy döntött, mégsem tartja magában, hogy reggel a Sebastianok nyomaira bukkant. – Szerintem ez nem jó ötlet, Eden. – Miért? – Mert a Sebastianok is itt járnak a környéken. Láttam a nyomaikat ma reggel. Holnap szélsebesen nyugat felé lovagolunk, majd egy újabb kört teszünk. – Értem – mondta Eden, a hangjában csalódottság bujkált. – Óvatosnak kell lennünk. Honnan tudjuk, hogy a Sebastianok nem ugyanabba az irányba mennek, amerre a bátyjai? Az ő nyomuk úgy egynapos, a bátyjaié pedig kettő. Ha a nyomukba eredünk, belefuthatunk a bandába. Eden csüggedten nézett abba az irányba, amerre a bátyjai mehettek, de vidám természete már pillanatok múlva újra mosolygásra késztette. – Még így is izgatott vagyok amiatt, hogy tudom, a bátyáim valahol a közelben vannak. Hamarosan megtalálnak minket. Csodálatos lesz, nem? Furcsa, szívfacsaró fájdalom hasított Matthew mellkasába. Hosszan, komolyan nézte Eden bájos arcát: kecses orrának finom vonalát, apró, makacs állát és törékeny arccsontját. Ha a bátyjai megjelennek, és elviszik, valószínűleg soha többé nem látja majd. Nem tudta, miért vált búskomorrá ettől a gondolattól, de így volt. – Igen, valóban csodálatos lesz – értett egyet. És tényleg így gondolta. Egyedül volt öt kegyetlen gyilkossal szemben, és Eden biztonságára kellett gondolnia. Hitt benne, hogy le tudja győzni a Sebastianokat, de mi van, ha mégsem? A lány túl édes és csodálatos volt ahhoz, hogy az életét kockára tegye csak azért, mert retteg búcsút venni tőle – de ennek egyébként sincs semmi értelme. Nem akart még egy nőt az életébe. Más kötelezettségei voltak, és addig nincs nyugta, amíg azokat nem teljesíti. CHATERINE ANDERSON

177 FELKELŐ NAP

De – és hirtelen egy óriási de fészkelte be magát Matthew fejébe – még soha nem találkozott olyan nővel, aki akár csak egy kicsit hasonlított volna Eden Paxtonra. És Matthew kételkedett benne, hogy ez valaha még egyszer meg fog történni. Eden elbűvölő volt – de evvel még nem mondtunk el mindent. Matthew tanúja volt hihetetlen kitartásának, amikor még a lábát is alig tudta felemelni. Hallotta a nevetését, amikor majdnem összeroskadt a kimerültségtől. Láthatta, milyen eszméletlen bátorsággal és rettentő elszántsággal küzdött az életben maradásért azon a bizonyos első éjszakán, amikor a Sebastianok úgy csaptak le rá, mint éhes kutya a csontra. Eden valahogy életben maradt, és új életet tudott kezdeni, eleinte szörnyen óvatosan és ijedősen, de ahogy teltek a napok, ez egyre inkább megváltozott. Ő nemcsak egy egyszerű hölgy, hanem elképesztően különleges hölgy. Matthew, bár nem hitte, hogy szükség lenne rá, elővigyázatosságból mégis úgy döntött, azon az éjszakán csak kis tüzet rak. Miközben azt a néhány darab aprófát elrendezte, átkozta az egész helyzetet. Azt kívánta, bárcsak lobogó lángokat gyújthatna, hogy Eden megmelegedhessen, és ne kelljen vele aludnia. Nem mintha ez megoldás lenne. Azon az első éjjelen rengeteg fát dobott a tűzre, de Eden akkor is remegett, és képtelen volt pihenni. Megint a felmelegített babot ették, ami megkímélte Matthew-t a nyűgtől, hogy újra össze kelljen ütnie valamit. Ahogy édesanyja mutatta, vizet öntött az edénybe, és tíz percig forralta a paszulyt, hogy ne égjen oda. Miközben a bab forrt, a férfi kukoricakenyeret készített az étel mellé. Ez nem telt sok időbe, és miután megvacsoráztak, még mindig alig sötétedett. A férfi letelepedett a tűz mellé, és eltökélten, hogy kiveri Eden fejéből a Szép álmodozó dallamát, elővette a harmonikáját a zsebéből. Ha Eden másnap is azt fogja dúdolni, Matthew megőrül. A lány nézte, ahogy Matthew a tűz másik oldalán kézbe veszi a hangszert. – Biztonságos dolog ma este játszani, Matthew? Mi lesz, ha a hangot elviszi a szél? CHATERINE ANDERSON

178 FELKELŐ NAP

– Ilyen hegyes, erdős vidéken a zeneszó nem száll olyan messzire. A közvetlen közelünkben kellene lenniük ahhoz, hogy hallják, akkor pedig amúgy is nagy slamasztikában lennénk. Matthew ajkát a hangszerhez helyezte, de még mielőtt az első hang kijöhetett volna belőle, Eden megszólalt: – Gyönyörűen játszik, tudja? Nem hiszem, hogy ahogy mondta, kijött volna a gyakorlatból. – Hébe-hóba játszom Hermannak és Smokynak – vallotta be Matthew. – úgy tűnik, a zene megnyugtatja őket – valójában a zene őt is megnyugtatta. Több nap némaság után néha nyugtalanná vált, és olyankor a zene ellazította. – De nem ismerek olyan sok dalt, csak úgy egy tucatot. Ezen az éjjelen a Kék hasú bögöly című dallal kezdte. Arra számított, hogy Eden együtt énekel majd vele, és amikor nem így történt, arra gondolt, talán nem ismeri a szöveget. Félbeszakította a játékot, hogy megkérdezze: – Miért nem csatlakozik? Eden csodálatos szemére árnyék ült. – Mert szerintem ez egy nagyon szomorú dal. Azt hiszem, ezt a dalt nem is lett volna szabad megírni. – Miért? – Mert egy rabszolgáról szól, aki örül, hogy az ura meghalt. Elsőre vidám dallamnak tűnik, de amikor énekelem, mindig az jut eszembe, milyen szörnyű dolog volt a rabszolgaság, és milyen rettenetes volt azoknak a szegény embereknek az élete. Matthew ismerte a dal szövegét – ezerszer énekelte már –, de még soha nem jutott ez eszébe róla. Edennek azonban igaza volt. Ez egy szomorú dal. Ezért inkább váltott, és rákezdett A medve felment a hegyre kezdetű nótára. Eden nevetett, és elkezdett énekelni. Hangja lágyan szállt a szürkületben. Utána Matthew egy Stephen Foster-dalt kezdett el játszani, a Régi kentuckyi otthonomat. Eden most sem énekelt. Matthew végiggondolta a szöveget, és nem kellett nagyon sokat gondolkoznia, hogy megértse, miért. A gondjaira bízott lánynak finom lelke volt. Nem szerette és nem énekelte az olyan dalokat, amelyek a CHATERINE ANDERSON

179 FELKELŐ NAP

rabszolgaságról szóltak. Matthew tisztelte és csodálta ezért, és új nótába kezdett. Ezúttal egy könnyed, biztonságos dalt választott, a Camptowni versenyeket. Eden hangosan énekelt, láthatóan élvezte a dalt. Matthew végigjátszotta, majd az Ó, Susannaval folytatta, amely szintén egy rabszolgáról szól, de egyáltalán nem bántotta Eden érzékenységét. Amikor Matthew harmonikája elcsöndesedett, Eden várakozón nézett rá a tűzön keresztül. Matthew olyan dalt keresgélt, amely tetszene a lánynak, de nem jutott eszébe semmi. – Játssza el a Szép álmodozót – javasolta Eden. – Az az egyik kedvencem. Ahogy Matthew pillantása találkozott Edenével, nem tudott nemet mondani. Nagy levegőt vett, belefújt a harmonikába, és elkezdett játszani. A lány tekintete egybeforrt az övével, és a lány úgy énekelte a szöveget, mintha egyenesen neki dalolna. Matthew Eden elragadtatott arcát fürkészte, és az a szörnyű érzés fogta el, hogy a lány flörtöl vele. Igen, semmi kétség, Eden tényleg flörtöl vele. Ártatlanul, és talán nem is tudatosan, de a tekintete úgy csüngött Matthew-n, mintha a férfi valamilyen különleges lény lenne. És ekkor Matthew-nak beugrott, hogy a lány szemében ő valószínűleg tényleg különleges, hiszen ő mentette meg az életét. Eden minden bizonnyal úgy gondolt őrá, mint csillogó fegyverzetű lovagjára. Szép kis felismerés volt. Mire eljött a lefekvés ideje, Matthew már kínban volt. Miközben leterítette az ágyneműt, Eden megszólalt: – Tudja, mit, Matthew? Gondolkodtam. – Ó, igen? Miről? – Szerintem sokkal jobban átadhatnánk egymásnak a testünk melegét, ha levennénk a kabátjainkat, és inkább magunkra terítenénk őket. Matthew erősödő rémülettel bámult rá. Semmi nem takarta Eden mellét, csak a kopott inge. És épp ez okozta Matthew vesztét az előző éjjel. – Hát, szerintem ez nem jó ötlet. – Miért? A testmelegnek így át kell hatolnia a két kabáton. CHATERINE ANDERSON

180 FELKELŐ NAP

És Matthew szerette volna, ha ez így is marad. Két réteg épp megfelelő volt, sőt inkább kiváló. Csakhogy nem tudott semmilyen hihető érvet kitalálni, hogy megvétózza Eden ötletét. Hacsak nem mondja el neki a kendőzetlen igazságot. – Nem melegedett fel eléggé tegnap éjjel? – De igen, csak hosszú időbe telt, mire sikerült. Sokkal hamarabb elaludnék, ha gyorsabban felmelegedhetnék. És még akkor is mindketten teljesen fel leszünk öltözve. Matthew komolyan elgondolkodott rajta, hogy elordítja magát. – Az együttalvásnál helyénvalóbb a kabát viselése – próbálkozott. – Ki fog pletykálni rólunk? A mókusok? Matthew emlékezett rá, hogy ezt ő mondta a lánynak. Azt kívánta, bárcsak akkor okosabb lett volna. Eden őszinte szemébe nézve nem tudta rávenni magát, hogy elmondja neki, probléma a számára, ha a közelében kell lennie. Ezzel megijesztené a lányt, pedig most ő az egyetlen, akire számíthat. – Rendben – hallotta Matthew a saját hangját. – Miért is ne?

K

iderült, hogy Edennek igaza volt. A kabátok nélkül sokkal könnyebben felmelegítették egymást. A lány módszere bizony hatékonyabb volt, rögtön feltüzelte a férfit, bárhol ért is hozzá. Amikor átölelte, és kezét az oldalára tette, tenyere a lány szinte ruhátlan melléhez ért. Oly csábítóan lágy volt, hogy Matthew attól félt, miután elalszik, megmarkolja. Fiatal fiúként bátyjaival elkeresztelték a férfiasságukat. Matthew arra már nem emlékezett, testvérei hogyan nevezték el a sajátjukat, de az övé a Régi Dicsőség nevet kapta. Fogalma nem volt, miért. Csak azt tudta, hogy Régi Dicsőség most keményebb volt, mint a kő, és ma megint el kell látogatnia a patakhoz. Tüdőgyulladás veszélye fenyegetett. – Ó – mormolta Eden –, ez csodálatos. Matthew csikorogva összeszorította a fogát.

CHATERINE ANDERSON

181 FELKELŐ NAP

– Ma sokkal jobban melegítjük egymást, mint bármikor korábban – tájékoztatta Matthew-t. – Pletykáljanak a mókusok, amit akarnak! Matthew akarata ellenére elmosolyodott. Az ég áldja Edent, fogalma sem volt arról, mennyire veszélyes ez a helyzet. De a férfi igyekezett ezt továbbra sem a tudomására hozni: próbált megfelelő távolságot tartani a lány gömbölyded hátsója és a saját lágyéka között. Eden nem lenne ennyire boldog, ha Régi Dicsőség fenékbe bökné. – Otthon egy forró követ használok arra a célra, hogy hideg éjszakákon melegen tartsam magam – mormogta a lány. Matthew-nak volt egy forró köve, amellyel szívesen felmelegítette volna. – A mama a kemencében felmelegített egyet magának és egyet nekem, majd törülközőbe csavarta őket. Matthew szerette volna, ha a forró kövét női kehelybe csomagolhatja, és ettől a gondolattól majdnem a nadrágjához nyúlt. Távol az az átkozott patak... – Eden, itt az ideje az alvásnak. Ma már nincs több beszélgetés. Rendben? – Jó – egyezett bele Eden lágyan. Matthew megkönnyebbülten sóhajtott. – Csak... Mivel a lány félbeszakította a gondolatát, Matthew szétnyitotta összezárt fogait, hogy megkérdezze: – Csak mi? – Sokkal szívesebben bújok magához, mint egy kőhöz. Maga magasabb, és a fejem búbjától a talpamig átmelegít. Jézus Krisztus. Most Eden megpróbálja pattanásig feszíteni a húrt? Matthew megint összeszorította a fogát. Annyira kívánta a lányt, hogy attól félt, elkezd remegni. Mi lenne akkor? Azt mondaná a másiknak, hogy beteg? Örült, hogy a lány elkezdett bízni benne. Megdolgozott érte. De soha nem gondolt arra, milyen csalóka lehet egy ilyen gyönyörű, bizalommal teli nő. Tudta, hogy Eden nem akarja elcsábítani, de a testének buja ívei megtették helyette.

CHATERINE ANDERSON

182 FELKELŐ NAP

Amikor Eden fenekét közelebb tolta Matthew nadrágjához, a férfi a hátára fordult és felemelte a takarót. – Mennem kell, szólít a természet. – Ó, vigyázzon odakint! Messze a tűztől elbotolhat a sötétben. Csupán Régi Dicsőség volt az egyetlen, amelyben Matthew félt, hogy elbotlik. A legtöbb férfi azt szeretné, ha olyan adottságai lennének, mint egy lónak. Ebben a pillanatban Matthew megelégedett volna egy gyűszűnyi férfiassággal is. Miközben lépkedett, felkapta a törülközőjét a szárítóról. Bízott benne, hogy Eden nem veszi észre a mozdulatot. Halaszthatatlan randevúja volt a jeges vízzel. Matthew ezúttal olyan sokáig maradt a jéghideg patakban, hogy végül úgy érezte, mintha már megfagytak volna a tagjai. – Amikor görcsös remegése arra kényszerítette, hogy kijöjjön a vízből, lenézett irányíthatatlan testrészére és káromkodott egyet: Régi Dicsőség még mindig csak félárbocra volt eresztve. Öltözködés közben úgy reszketett, akár a nyárfalevél. Majd elment a bokrok közé, hogy a kezével segítsen önmagán. Közben imádkozott istenhez, hogy O'Flannigan atyának, Crystal Falls plébánosának ne legyen igaza abban, hogy az efféle cselekedetektől egyes férfiak megvakulnak.

Kilencedik fejezet

A

következő három nap során Matthew a démonjaival küzdött, miközben Eden láthatóan nyerésre állt a sajátjaival szemben. Továbbra is odabújt hozzá éjszakánként, és már nem húzódott el, amikor a férfi átkarolta. Amikor a másik bekötözte a bordáját, már nem sápadt el, és nem reszketett egész végig. Többé rémálmok sem gyötörték. CHATERINE ANDERSON

183 FELKELŐ NAP

Mialatt Eden egyre inkább közeledett a normalitás felé, Matthew problémája nőttön-nőtt. Úgy érezte, éjszakánként több időt tölt a patakban, mint az ágyban. A bokrok között végzett kézimunka is csak úgy egy órára enyhítette a lágyékában lüktető fájdalmat. Egy óra múlva minden kezdődött elölről, megint merevedése támadt. Olyan elviselhetetlenné vált a helyzet, hogy már-már azt kívánta, bárcsak mégis igaza lenne O'Flannigan atyának. Egy vak férfi nem venné észre Eden mellének ugrálását a kopott ing alatt, vagy hátsójának gömbölydedségét a kölcsönfarmerban. Nem gondolná azt, hogy belefullad a gyönyörű kék szemébe, és sugárzó mosolyától nem érezné úgy, mintha a napon sütkérezne. Egyik este, amikor a ruháik kimosása után visszatértek a táborba, Eden visszahúzódónak és távolságtartónak tűnt. Amikor séta közben Matthew karja véletlenül hozzáért az övéhez, a lány ellépett tőle. Amikor újra a táborban voltak, Eden a ragut kavargatta – amelyet még akkor feltettek főni, amikor lementek a patakhoz –, és szemöldökét gondterhelten összeráncolta. – Miért ilyen gondterhelt? – kérdezte Matthew. Amikor Eden felpillantott, a férfi ünnepélyesen ránézett és hozzátette: – Ha megint a Sebastianokra gondol, verje ki őket a fejéből! Már vége van. Emlékszik? Eden bájos ajka összeszorult, és újra az edény fölé hajolt. Az aggódó Matthew törökülésben ült a tűz közelében, és karját a térdén pihentette, miközben Eden arcát fürkészte. Napok óta nem volt ennyire csöndes és magába forduló. Mondott vagy csinált valamit, amivel megbántotta? – Eden, beszélgessünk! Mi bántja? Végül Eden ránézett. – Sosem szoktam köntörfalazni, Matthew. Talán jobb lenne, ha nem is kérdezne, mert lehet, hogy nem fog tetszeni a válaszom. Köntörfalazni? Ezt a szót Matthew még nem hallotta, de nagyjából értette a szó jelentését. – Ha nem tetszik a válasz, akkor nem tetszik a válasz. Valami bántja magát, és lehet, hogy tudok segíteni. CHATERINE ANDERSON

184 FELKELŐ NAP

A lány beleharapott a felső ajkába apró, gyöngyfehér fogaival. – Csak... – félbehagyta a mondatot, és folytatta a kavargatást. – Aggodalommal tölt el, ahogyan maga iránt kezdek érezni. – Pontosan hogyan kezd érezni irántam? Eden, miközben minden kavarásnál megcsörrentette a kanalat az edény falánál, mormogott valamit, amit a férfi nem tudott kivenni. – Megismételné? Nem hallottam. Eden abbahagyta a kevergetést, belenézett Matthew szemébe, és nyelt egy nagyot, mielőtt megismételte volna. – Kezdek vonzódni magához. A férfi, miközben próbált teljesen nyugodtnak és higgadtnak tűnni, felállt, majd közel hajolt a tűzhöz, hogy kávét töltsön magának. Csakhogy nem figyelt rá, mennyi ital van a bögrében, és forró kávé loccsant a kezére. – A rohadt életbe! Eldobta a bögrét, és rázni kezdte a kezét, miközben alig tudta visszarakni a kannát a helyére anélkül, hogy kiöntötte volna az egészet. – A pokolba! Eden fogta azt a hideg vizet, amit nem használt fel a főzésnél, és átrohant a tűz másik oldalára a férfihoz. – Tessék, Matthew, lógassa bele a kezét! Csökkenti a fájdalmat. Ám amikor a csuklójáért nyúlt, a férfi elrántotta a kezét. – Ne! Jól vagyok. Edzett a kezem, akár az állatbőr.

E

den érezte már azokat a kezeket meztelen bőrén: érdességüket, erejüket és gyengédségüket. Még a Sebastianokkal átéltek után is – ha őszinte volt magához nem állíthatta, hogy megijesztené, ha a férfi újra megérintené. Őrültség. A szíve mélyén tudta, hogy semmiféle intimitásra nem áll még készen. De az érzelmek akkor is ott voltak, és egyre erősödtek. Mintha egy apró lyuk keletkezett volna a gáton, és bármennyire is próbálta visszatartani az áradást, az érzelmek így is, úgy is átszivárogtak rajta, és elöntöttek mindent. Arra gondolt,

CHATERINE ANDERSON

185 FELKELŐ NAP

mindennek Matthew kedvessége az oka. Kezdett barátjaként gondolni rá, és mára már szinte úgy megbízott benne, mint a bátyjaiban. Vonzódása voltaképp helyesnek és természetesnek tűnt számára. Visszament a tűz túloldalára, és leguggolt. – Megijesztettem. Elnézést kérek. A bátyám, David azt mondja, én vagyok a legszókimondóbb ember, akit valaha ismert. De nem bóknak szánja. Kérdezett valamit, és én tudtam, hogy jobb lenne nem válaszolnom, de maga ragaszkodott hozzá. Matthew egyik kezével megdörzsölte az arcát, és nagyot pislogott. Eden látta már tőle ezt a mozdulatot, amikor rászólt az iszalagok letaposásáért. Arra következtetett, akkor csinálja ezt, ha valami kizökkenti az egyensúlyából. A férfi meglepte Edent a válaszával. – Most nem gondolkodik tisztán. Ennyi az egész. – Mire gondol? Matthew vállat vont. – Teljesen egyértelmű. Szörnyű megpróbáltatásokat élt át. Megmentettem magát, és most az érzelmei összezavarodtak. Ez sokszor megtörtént már az olyan nőkkel, akiket az indiánok foglyul ejtettek. A rettenetes bánásmód után az első férfiba, aki akár csak egy kicsit is kedves volt hozzájuk, beleszerettek, ez egy csalóka érzés. Néha annyira beleélték magukat, hogy nehezményezték, ha eljöttek értük, és haza akarták őket vinni a családjukhoz. Eden elmerengett ezen a lehetőségen, nem tudta eldönteni, hogy Matthew-nak igaza van, avagy sem. Kétségtelen, az érzelmei teljesen összekuszálódtak, és tényleg mélységes hálát érez a férfi iránt, nemcsak azért, mert megmentette, hanem a kedvességéért és a megértéséért is. Amikor megpróbálta kívülről, ésszerűen nézni a helyzetet, be kellett vallania, lehetséges, hogy a férfi iránt érzett vonzódása tényleg a zavarodottságából fakad, és az idő elhomályosítja majd. Másrészt viszont nagyon is valódinak érezte ezt a vonzódást, és az érzelmei mégiscsak az ő érzelmei, akármi is okozza őket.

CHATERINE ANDERSON

186 FELKELŐ NAP

Matthew egy pillanatig Edent fürkészte, majd előhúzta az óráját a zsebéből, hogy megsimogassa a vésést a hátoldalán. – Ne gondolja, hogy nem hízelgő a számomra, amit mond – szólalt meg újra. – Bármelyik férfi számára az lenne. Maga csinos nő, és vaknak kellene lennem ahhoz, hogy ezt ne vegyem észre. – Köszönöm. Visszatette az órát a zsebébe. – De van egy probléma. Azonkívül, hogy gyönyörködöm magában, nem mehetek tovább. Azután, ami Livvyvel történt, megesküdtem, hogy sosem házasodom újra. Nem tudtam megadni neki a biztonságot, és ha megint elvennék valakit, lehet, hogy őt sem tudnám megvédeni – esetlenül gesztikulált a kezével. – Még ha ezen túl is tudnám tenni magamat, nem mehetek bele egy új kapcsolatba addig, amíg el nem kapom a Sebastianokat. És lehet, hogy erre soha nem kerül sor. Eden ezt már korábban is megértette Matthew-val kapcsolatban, és tisztelte is őt miatta. Megesküdött, hogy örökké szeretni fogja a feleségét, és tartja magát az adott szavához. Tökéletes bizonyíték erre az, hogy bármilyen nehéz is, három hosszú éve tartja a fogadalmát, amelyet a felesége sírjánál tett. Matthew felvette a földes bádogbögrét, és úgy bámult rá, mintha akkor látná életében először. Majd visszadobta a földre, és elballagott a sötétbe. Egy pillanattal később Eden hallotta, hogy az állatokhoz beszél. Hallgatta mély, monoton hangját, és felsóhajtott. Megtanulja valaha tartani a száját? Davidnek igaza volt, az őszinteség nem mindig a legjobb politika. Most Matthew kényelmetlenül érezte magát a társaságában, és Eden nem hibáztathatta ezért. Helytelen volt megvallania neki az érzelmeit. Ha egy nő vonzódik egy férfihoz, rezegtesse a szempilláit, szendén mosolyogjon, és időnként csinosan piruljon el. De ne árulja el azonnal az érzéseit. Az égett ragu illata figyelmeztette Edent, hogy gyorsan le kell kapnia az edényt a tűzről. Megkavarta az ételt, majd megkóstolta, hogy ellenőrizze, mennyire égett oda. Elfogadható. Ha megsózza egy kicsit, Matthew talán észre sem veszi.

CHATERINE ANDERSON

187 FELKELŐ NAP

A férfi pár perc múlva tért vissza a táborba. Miután kiöblítette a bögréjét, és töltött magának egy kis kávét, megint lekuporodott a lánnyal szemben. Eden már megszokta a hosszú hallgatásokat, de ez most más volt. A levegő tele volt feszültséggel. Amikor már nem bírta tovább, megszólalt: – Ne haragudjon, Matthew! Én... – Hagyjuk a témát! Rendben? Eden felnézett rá. – Csak azt akartam mondani, hogy odaégettem a ragut. Matthew épp kortyolt egyet, és majdnem megfulladt, ahogy elnevette magát. – Ó! Eden örült, hogy a férfi megint mosolyog, és újra megkavarta az ételt. – Szerintem nem olyan rossz. Az utolsó pillanatban vettem le a tűzről. – Ettem én már égett ragut. Szerintem, ha tele lesz a hasam, túl fogom élni. Eden levette a kenyeret a tűzről, majd a csomagokhoz ment, hogy tányért és kanalat hozzon. Néhány perc múlva enni kezdtek. Eleinte csöndben, majd keveset beszélve, szigorúan semleges témáknál maradva. Eden tudta, hogy a férfi hirtelen támadt esetlensége teljes mértékben az ő hibája. Lent a pataknál mosás közben még nevetgéltek és viccelődtek. Most pedig úgy tűnt, mintha fal tornyosulna közöttük. – Sajnálom, Matthew, hogy annyira őszinte voltam az érzéseimmel kapcsolatban. Igazán sajnálom. Tudom, helytelen volt. Hajlamos vagyok rá, hogy kimondjam, ami a szívemet nyomja. Attól tartok, ez egy rendkívül előnytelen tulajdonságom. – Én nem találom előnytelennek, csak egy kicsit zavarónak. A férfi feszült viselkedése alapján viszont Eden úgy gondolta, ezt nem őszintén mondta. Vacsora után rendet raktak, és beszélgetés nélkül lefeküdtek. Ezen az éjszakán Matthew nem ölelte át a lányt, és Eden a megnyugtató nehezék nélkül merült álomba.

CHATERINE ANDERSON

188 FELKELŐ NAP

M

ásnap reggel Matthew nagyon keveset beszélt reggeli közben, és valahányszor Eden megpróbált a szemébe nézni, elkapta a fejét. Miközben felkészítették a lovakat az útra, a férfi igyekezett a lánnyal való testi érintkezést is elkerülni. Eden azt is megfigyelte, hogy állandóan előveszi az óráját, és végigsimítja a hátlapján lévő betűket. Mintha a talizmánja lenne, amely megvédi az ördögtől. Ez a szokás először idegesítette Edent, majd szórakoztatni kezdte, végül pedig elszomorította. Ha egy férfi ennyi mindent megtesz azért, hogy távol tartson egy nőt magától, akkor minden bizonnyal fenyegetve érzi magát általa. Mivel Eden fizikai ereje nem volt elegendő a férfi legyőzéséhez, az egyetlen magyarázat Matthew óvatosságára az lehet, hogy ő is épp úgy vonzódik Edenhez, mint a lány őhozzá. Szegény Matthew. Nem jó ez így. Nem érzi a férfi, hogy neki is vannak szükségletei? Nemcsak testi, de érzelmi szükségletei is. Gondoskodó, gyengéd férfi, Eden sokszor tanúja volt már a lovakkal és az öszvérrel szembeni kedvességének: mindig a sajátja elé helyezi az ő igényeiket. A pihenőkkor és a nap végén, mielőtt a saját kényelméről gondoskodott volna, mindig megitatta és megetette az állatokat, majd lecsutakolta őket. Ebben a férfiban ott van a szeretet képessége, de ő megtagadja magától a jövőt, azért, hogy a felesége emlékét őrizze, aki minden bizonnyal sírva nézi a mennyországból, hogy Matthew ilyen magányos és örömtelen életet él. Nagyjából a délelőtt felénél jártak, amikor a férfi hirtelen megállította Smokyt, majd jobbra fordította az állatot. Eden először azt gondolta, pihenni állnak meg, de amikor észrevette a férfi vállának merevségét, azonnal tudta, baj van. – Maradjon ott, ahol van, Eden! – mondta Matthew halkan. – Ne mozduljon, és ne hívja fel magára a figyelmet! Ha ugrik, azt akarom, hogy engem támadjon meg. Eden kétségbeesetten nézett körül, majd meglátta a pumát: óriási hím lapult egy kiugró sziklán, közvetlenül a férfi fölött. A macska felkészült az ugrásra. A felnőtt pumának annyira erős az állkapcsa, hogy egyetlen harapással szét tudja zúzni az ember nyakcsigolyáját, mancsának egyetlen lendítésével is képes megölni áldozatát.

CHATERINE ANDERSON

189 FELKELŐ NAP

Eden, a férfi kérésének megfelelően, le sem vette a szemét a macskáról, és meg sem moccant. Matthew. A puma és őközé állt, és ott is szándékozott maradni, hogy ő ne sérüljön meg. Eden ebben a pillanatban tudta, hogy kezd szerelmes lenni Matthew Coulterba. Tétován és óvatosan ugyan, de igen, szerelmet érez. Matthew most is az életét kockáztatja érte. Visszatartotta a lélegzetét, és azért imádkozott, hogy az állat visszavonuljon, és békén hagyja őket. Mi a fenéért nem kapta elő Matthew a puskáját? A Sebastianok – ötlött az eszébe. Matthew attól tart, hogy a nagy horderejű fegyver hangját meghallaná a banda, és az elvezetné őket hozzájuk. Ebben a pillanatban Herman megérezte a nagymacska szagát, ijedten felbőgött, oldalra lépett, és a vezetőszárat rángatta, hogy elszabaduljon. A macskát feltüzelte az öszvér éles ordítása. Elképesztő sebességgel ugrott le a szikláról, egyenesen Matthew-ra, azonnal ledöntve őt a lováról. Eden rögtön előkapta mindkét fegyverét, de a férfi és a puma olyannyira összegubancolódva gurultak a földön, hogy nem tudott tüzelni. Ó, istenem, ó, istenem! Darabokra fogja tépni a férfit. Eden lecsúszott a lováról, és közelebb szaladt. Abban bízott, hogy pontosan tud majd célozni. Épp megpróbált tüzelni, amikor fémpenge csillant meg a délelőtti napfényben. Matthew vadászkése. Oldalra lendítette, és egy erőteljes döféssel a puma nyakába szúrta, majd megcsavarta a nyelét. A puma egy szörnyű pillanatig még tovább küzdött, azután mély hörgést hallatott, végül szűkölő sóhajjal elernyedt, Matthew-t maga alá temetve. Eden visszatette fegyvereit, és odaugrott. – Matthew! Ó, istenem, Matthew, nagyon megsérült? A férfi próbálta letolni magáról a pumát. Eden lehajolt, hogy segítsen. Végül együtt sikerült legördíteniük az állatot. Eden letérdelt Matthew mellé. Kék inge cafatokban lógott, és vér áztatta. Sötét arca csillogott az izzadságtól, kék szeme kifejezéstelenül előremeredt. Eden megragadta az ingét a szétnyíló gallér alatt, és olyan hevesen megrántotta, hogy a gombok lerepültek. A látványtól, amely a szeme

CHATERINE ANDERSON

190 FELKELŐ NAP

elé tárult, majdnem elájult. Mély, karmazsinvörös karmolások futottak végig a férfi izmos mellkasán. – Ó, Matthew! A hátán is megsérült? – Csak elöl – nyögte ki Matthew. – Sze-szerencsém van. Meg is ölhetett volna – ádámcsutkája fel-le ugrált. – Hozza ide... a whiskyt! Nincs rosszabb a... fertőzésnél. Le kell mosnia a sebet... amilyen gyorsan csak tudja. Eden visszarohant a lovakhoz. Herman még mindig bőgött, és próbált elszabadulni. Eden megpróbálta egy picit lecsendesíteni, hogy nyugton maradjon, amíg átnézi a csomagokat. – Minden rendben, Herman. Minden rendben. Meghalt, kedves, és már nem bánthat téged. Amikor végre megtalálta a whiskyt, visszarohant Matthew-hoz. Miközben kihúzta a dugót a flaskából, nem tudott másra gondolni, csak arra, mennyire csípi majd az alkohol Matthew bőrét. A férfi üveges tekintettel nézte Edent. – Ne habozzon! Csinálja már! Gyorsan essünk túl rajta! Eden bólintott, és alkoholt löttyintett Matthew mellkasára. A férfi mély levegőt vett, összeszorította a fogát, némán tűrte a szörnyű fájdalmat, amíg az égető érzés nem csökkent. Izzadság gyöngyözte a homlokát, majd lassan végigcsorgott a halántékán. Eden, miközben erőlködött, hogy nyugodt maradjon, a karmolásokat vizsgálta. – Ó, Matthew, néhányat össze kell varrni! Nagyon mélyek. Matthew becsukta szemét a hír hallatán, majd ünnepélyes hangon elsorolta, hol tartja a tűt és a cérnát. Eden, miután megtalálta, amire szüksége volt, visszatért Matthew-hoz. Miután lefertőtlenítette a whiskyvel, befűzte a tűt. – Ez szörnyű lesz... mint a pokol tüze – mondta Matthew vontatottan. – Miközben... összevarr, beszéljen... hozzám! Eden keze annyira remegett, hogy attól félt, elrontja. Látta már, ahogy az anyja összevarrja testvérei sebeit, de neki magának még soha nem kellett ilyet csinálnia. – Miről beszéljek? – Bár... miről – Matthew hagyta, hogy lecsukódjon a szeme. CHATERINE ANDERSON

191 FELKELŐ NAP

– Mondjon nekem valamit... amire gondolhatok... a fájdalmon kívül. Edennek semmi nem jutott eszébe. Az előtte álló szörnyű feladat uralta a gondolatait. A Matthew szíve közelében lévő sebhelyet nézte, amelyről azt gondolta, valamelyik Sebastian golyója okozta a Lusta J.-nél történt támadáskor. – Van egy bemélyedés... a bal gyűrűsujján – mondta Matthew. – Meséljen... róla! Eden a bal kezére pillantott, és tényleg, John gyűrűje halvány nyomot hagyott rajta. – Szeretne néhány korty whiskyt, mielőtt elkezdem a varrást? – Inkább tartalékoljuk a karmolásokra! A nagymacskák karcolása nagyon fertőző. Ahogy Eden belenyomta a tűt Matthew húsába, a férfi olyan erővel szorította össze az öklét, hogy elfehéredtek az ujjai. Eden eszeveszetten szerette volna elterelni a figyelmét, ezért beszélni kezdett. Hangja remegett az érzéstől, hogy ekkora fájdalmat kell okoznia. – Egy héttel a vonatrablás előtt még egy John Parrish nevű férfi jegyese voltam. Az ujjamon lévő mélyedés annak a gyűrűnek a nyoma, amelyet öt éve adott nekem. Matthew eddig összeszorította a fogait, most mégis megkérdezte: – Mi... történt? Eden megint beleerőltette a tűt a húsba. Majdnem ugyanúgy izzadt, mint Matthew. A tű tompa volt, ezért erősen nyomnia kellett, mégis minden öltésnél érezte a hús ellenállását. Tudva, milyen szörnyű fájdalmat okoz a férfinak, a hányinger kerülgette. – Beszéljen... tovább – ösztökélte Matthew. – Ne... gondoljon arra..., mit csinál! Csak... beszéljen! – De fájdalmat okozok magának! – Átéltem már... rosszabbat is, és... túléltem. Mi... történt? Miért... nem viseli... már... a gyűrűt? – A származásom nem felelt meg a szülei elvárásainak – Eden megint szúrt egyet, és nagyot nyelt, hogy elfojtsa a hányingerét. – Ó, Matthew, annyira sajnálom! CHATERINE ANDERSON

192 FELKELŐ NAP

– Ne gondolkodjon... Csak beszéljen, ahogy kértem! Eden megint nyelt egyet. – Hol is tartottam? – A szülei nem... helyeselték. Eden keze remegett, miközben átrángatta a tűt. – Nagyjából ez történt. Kifogásolták a személyem, és az apja megfenyegette, hogy kizárja az örökségből, ha elvesz feleségül. – Ezért John... kihátrált? – Egy ideig nem. Hanem csak halogatta, és kifogásokat talált, hogy elhalasszuk a lakodalmat. Amilyen idióta voltam, egyáltalán nem gyanítottam, hogy mi történik, amíg meg nem írta azt a levelet, amelyben felbontotta az eljegyzést. – Fattyú. Mi a fene... baj van... a maga származásával? Eden végzett az első karmolással. Amíg újra befűzte a tűt, mesélt Matthew-nak az igazi apjáról, Connor O'Shannessyről. – Szörnyű ember volt: hazug, csaló, részeges gyilkos. Kegyetlenül visszaélt anyám helyzetével, miközben tudta, hogy nem fog megkegyelmezni a férjének, bármennyire is mindent megtesz anyám, hogy a kedvében járjon. Röviden, Matthew, én vagyok a fattyú. John családfáján semmilyen szégyenfolt nincs. Azt hiszem nem hibáztathatom a szüleit, hogy nem akartak engem a menyüknek vagy az unokáik anyjának. – Baromság – Matthew megrándult a tűszúrástól. Ajka elszürkült a fájdalomtól. – Tárt karokkal... kellett volna... fogadniuk magát... a családjukban. Szerette... azt a gerinctelen férget? Más körülmények között Eden elmosolyodott volna ezen a mondaton. Néha ő maga is hasonlóan gondolkodott Johnról. – Valamikor régen azt hittem, szeretem. Csak tizenhét voltam, amikor megismerkedtünk, tizennyolc, amikor eljegyzett – bölcs dolog volt Matthew-tól, hogy ragaszkodott hozzá, hogy beszéljen, mert így elterelte a gondolatait arról, amit csinált. – Most már, így visszagondolva, azt hiszem, inkább a szerelem gondolatába voltam szerelmes, mint magába a férfiba. Először minden olyan izgalmasnak tűnt. Kiválasztani az esküvői ruhám, megtervezni a nászutat, szakácskönyveket lapozgatni, hogy tudjam majd irányítani a CHATERINE ANDERSON

193 FELKELŐ NAP

személyzetet, eldönteni, melyik ruhámat viseljem, amikor John elvisz a színházba vagy az operába. Annyira ezekre a szórakoztató dolgokra koncentráltam, hogy kevés időm maradt arra, hogy befelé is figyeljek. És, hogy őszinte legyek, egyébként sem hiszem, hogy annyi idősen értettem volna, mi is az az igazi szerelem. Miközben az utolsó sebet kezdte összevarrni, tovább mesélt Matthew-nak arról, hogyan tették tönkre a jó hírét John szülei, hogy megvédjék a fiuk becsületét. – Az úgynevezett barátaim megvetéssel elfordultak tőlem. Ha megláttak az utcán, úgy csináltak, mintha nem vennének észre. Anyámat és engem nem láttak szívesen olyan házakban, ahol évekig kedves vendégek voltunk. És a helyzet egyáltalán nem javult volna az idő múlásával. Az emberek memóriája jó, ha botrányról van szó. A fattyúkat és a szülőanyjukat messziről elkerülik Nem akartam így élni életem végéig, és még kevésbé akartam azt látni, hogy az anyámmal bánjanak így, ezért úgy döntöttünk, eladjuk a házat, és elköltözünk. – S-sajnálom. – Ne tegye! Legalábbis miattam ne! Anyám szeretett a városban lakni, de én mindig fullasztónak találtam a szigorú társadalmi elvárásokat. Bár befejeztem az iskolát, és megtanultam, hogy a „legyen átkozott” helyett a „kegyelmezz nekem”-et kell használni, ugyanaz a régi Eden maradtam. Csak egy kicsit csiszoltabb és műveltebb változatban. Attól, hogy valaki beszél franciául és latinul, legbelül ugyanaz az ember marad. Ezért a gondolatért Matthew halvány mosollyal jutalmazta. – Ace tanította magának, hogy „legyen átkozott”? – Nem. Ezt Josephnek köszönhetem. Amikor gyerekek voltunk, a mamának dolgoznia kellett, hogy Ace-szel együtt pénzt keressen. Általában Josephre maradt a feladat, hogy vigyázzon rám. Állandóan csúnyán beszélt a jelenlétemben, és úgy nőttem fel, hogy nem voltam tudatában, hogy bármi rossz lenne ebben. Amikor Ace elkezdett nyerni a kártyán, a mama végre otthon tudott maradni, és akkor elkezdte csiszolni az érdességem, hogy igazi hölggyé válhassak.

CHATERINE ANDERSON

194 FELKELŐ NAP

Eden megkönnyebbült sóhajjal kötötte meg az utolsó csomót, és visszaült a sarkára. – Tessék, kész vagyunk. – Nem egészen. Megint öntsön rá... whiskyt, csak a biztonság kedvéért. Eden, nem kis sajnálkozással, de azt tette, amit Matthew kért. A férfi az égető érzéstől felszisszent. Azután a lány keresett egy másik inget, hogy a legyek ne férjenek a sebhez. Amikor visszatért, úgy tűnt neki, Matthew vagy mélyen alszik, vagy elájult. Ahogy Eden megpróbálta feladni rá az inget, megállapította, hogy az utóbbi, mert hiába rángatta, húzogatta és lökdöste a felsőtestét, a férfi nem ébredt fel. Amikor Eden végzett, leterítette az ágyneműt, és rágörgette Matthew-t a szalmaágyra. Aztán felállította a tábort. Mire begyújtotta a tüzet, már rettenetesen fájtak a bordái. Sóvárgott a pihenésre, de még el kellett temetnie a pumát. A friss hulla szaga idevonzhat más ragadozókat. Matthew ásójával addig lazította a kemény földet a macska közelében, amíg sikerült egy megfelelő nagyságú gödröt ásnia. Szíve összeszorult a fájdalomtól, amikor az állatra nézett. Még halálában is méltóságteljes volt. Miért, miért nem futott el? Inkább támadott, ezáltal megpecsételve a saját sorsát. A tetemet megmozdítani újabb kihívást jelentett neki, hiszen jóval nehezebb volt, mint Eden. Mire a lány eltapodta a földet, a lába remegett, és a térdét elhagyta az erő. Ekkor Matthew megmozdult. Eden odarohant hozzá. A férfi homályos tekintettel nézett rá. – Mennyi ideig nem voltam magamnál? – Pár óráig. Matthew arca megrándult, ahogy felült. – Azonnal el kell húznunk a csíkot. Eden alig hitt a fülének. – Nem lovagolhat ebben az állapotban! – Az átkozott dög nem belezett ki, csak kicsit megkarmolt. – Felnyílhatnak a sebei! – Nem olyan mélyek!

CHATERINE ANDERSON

195 FELKELŐ NAP

Eden tehetetlenül figyelte, ahogy Matthew lábra küzdi magát. Szüksége volt hozzá egy kis időre, hogy megtalálja az egyensúlyát, de ahogy sikerült neki, lehajolt, hogy feltekerje a szalmaágyat. – Majd én! – kiáltotta a lány. Matthew dühösen nézett rá. – Nem sérültem meg annyira, Eden! Ne csináljon ekkora felhajtást miattam! Eden ellenkezése ellenére segített lebontani a tábort, és eltökélten felnyergelte a lovakat. Amikor a lány próbált segíteni neki, elhessegette: – Összetörtek a bordái, a fenébe is! Sokkal rosszabb állapotban van, mint én. Amikor a lovak útra készen voltak, Matthew felhúzta magát Smokyra. Edennek sem volt más választása. Beállt az öszvér mögé, és a férfi hátát nézte. Bolond egy fickó! úgy ülte meg a lovat, mintha semmi nem történt volna. A legyőzhetetlenségét próbálta bizonyítani? Tény, hogy a karmolások nem voltak mélyek, de biztos, hogy akárhányszor megmozdult, belenyilallt a fájdalom. Alkonyatkor megálltak, hogy a teljes sötétség beálltáig pihentessék a lovakat. Aztán Matthew ragaszkodott hozzá, hogy még két órán keresztül lovagoljanak, hogy behozzák a lemaradásukat. Eden olyan kimerült volt, amikor végül megálltak, hogy alig tudta vonszolni magát, amikor elrendezték az állatokat éjszakára. Nem tudta megenni a szárított marhahúsadagját, csak egy kis vizet ivott. Matthew szemmel láthatóan éppolyan fáradt volt, mint a lány, ezért ahogy megette a vacsoráját, leterítette az ágyneműt, levette a kalapját, a fegyverövét, és óvatosan lefeküdt az ágyra. A mozdulatai alapján Eden arra következtetett, hogy sebesülései fájdalmasabbak, mint amilyennek mutatja őket. Ahogy csatlakozott hozzá a takaró alatt, arra is rájött, hogy a férfi nem szándékozik közel húzódni hozzá, hogy megosszák egymással a testük melegét. Azt feltételezte, a vallomása, amellyel beismerte vonzódását, még mindig ott lebeg közöttük a levegőben. Ez elszomorította. Matthew-nak jóval több

CHATERINE ANDERSON

196 FELKELŐ NAP

sérülése volt a friss karmolásoknál: mély sebek, amelyek még mindig nem hegedtek be. Hanyatt feküdtek, pillantásukat az égboltra szegezték. Eden emlékei szerint még sosem látott ennyi csillagot. Még így is, hogy több centiméterre feküdtek egymástól, Matthew nyúlánk testéből forróság sugárzott, amely melegséggel vonta be Edent. Ó, mennyire reménykedett benne, hogy Matthew-nak nincs láza! Mit tenne, ha a férfi sebei elfertőződnének? Már alig volt whiskyjük, és az elmúlt két nap során Eden egyetlen nyárfát sem látott, amelynek kérgéből lázcsillapításra alkalmas teát főzhetne. Arra gondolt, ha Matthew lebetegedne, el kellene rejtenie, amíg ő keres valahol egy nyárfát. Próbálta lehunyni a szemét és elaludni, de az elméje nem tudott lenyugodni. Volt egy-két dolog, amit szeretett volna elmondani Matthew-nak. Olyan dolgok, amelyeket, úgy érezte, a férfinak mindenképpen hallania kell. – Amikor kislány voltam, anyám néha azt mondta nekem, hogy az összes gyereke közül engem szeret a legjobban – Matthew nem mondott semmit, de Eden elszánta magát, hogy befejezi, amit elkezdett. – Ez irtózatosan zavart – folytatta. – Sajnáltam a bátyáimat, és nem kevés bűntudatot éreztem. Úgy gondoltam, mindannyiunkat pontosan ugyanannyira kellene szeretnie. Eden az oldalára fordult, hogy lássa Matthew-t. A férfi az égre nézett, enyhe arcszeszillata volt, amely azóta lengte körbe, hogy előző éjjel megborotválkozott. – Egy nap, amikor ezt mondta, nem tudtam megállni, és megkérdeztem, hogy szerethet jobban engem, mint a testvéreimet. Elmondtam neki, hogy szörnyen érzem magam ettől. Matthew állizma rángani kezdett. Eden felsóhajtott, de nem hagyta, hogy a férfi csöndje elbátortalanítsa. – Anya csak nevetett, és megölelt. Majd mesélt nekem a szíve különböző csücskeiről, és hogy mindegyik csücskén másik gyermekének a neve áll. Ace csücskében Ace-t szerette a legjobban. Az enyémben engem. Ahogy mindannyiunkat felsorolt, kezdtem

CHATERINE ANDERSON

197 FELKELŐ NAP

teljesen megérteni őt, és többé már nem zavart, amikor a kedvencének nevezett. Matthew végre megfordult, hogy Eden arcát fürkéssze. – Mire akar ezzel kilyukadni, Eden? – Szerintem tudja, Matthew. A maga szívének is sok csücske van. Lehet, hogy az én nevem soha nem lesz ott egyiken sem, de a lényeg akkor is ugyanaz: úgy is tud valaki mással élni, hogy nem szegi meg az esküjét, miszerint örökké szeretni fogja Livvyt. Neki már van egy saját csücske a maga szívében, és abban a csücsökben mindig, mindig szeretni fogja. – Van olyan nő a világon, aki jól érezné magát velem, úgy, hogy tudja, még mindig szeretem a halott feleségem? – Van olyan nő, aki érdemes lenne a szeretetére, de visszautasítja őt? – vágott vissza Eden. – Szerette Livvyt, és mindig is szeretni fogja. A szerelem nem olyan érzés, amelyről egyszeriben eldönthetnénk, hogy abbahagyjuk. Egész életünkben velünk marad. Csodálom az iránta érzett hűségét. Számomra ez azt mutatja, hogy amikor szeret, akkor igazán mélyen szeret. Ez pedig nem rossz, hanem igenis jó dolog. Csodálatra méltó tulajdonság. Matthew hosszú ideig nézte Edent. Majd visszafordította a pillantását az ég felé. Eden azt kívánta, bárcsak mondana valamit, de nem tette. És makacsul megtartotta a biztonságos távolságot Edentől, még a keskeny szalmaágyon is. Eden sem mondott többet. Elég gondolkodnivalót adott Matthewnak erre az éjszakára.

M

atthew még sokáig ébren feküdt, miután Eden elaludt. A lány lágy szuszogása nem volt igazi horkolás, de közel állt hozzá. Szívének csücskei. Micsoda sületlenség! És, hacsak nem téved, Eden eltökélten szeretné felírni a nevét az egyikre. Már maga a gondolat is halálra rémítette. Semmi kétség afelől, hogy Eden gyönyörű nő kívánatos csomagolásban, de Matthew nem engedheti meg magának, hogy megint szerelembe essen. Az élet túl kockázatos. Ha az a

CHATERINE ANDERSON

198 FELKELŐ NAP

nagymacska ma a lányt támadta volna meg őhelyette, Eden halott lenne. Lehet, hogy holnap újabb veszély leselkedik rájuk. Semmi biztosíték nincs rá, hogy másodszor is képes lesz megvédeni. A lényeg az, hogy nem szabad közel engednie magához Edent, hogy aztán majd eltemethesse. Egyszerűen nem. Mondja rá bárki, hogy gyáva, ő akkor sem hajlandó ezt még egyszer átélni. Eden nagy kék szemében olyan érzelmeket látott, amelyektől úgy érezte magát, mintha a szakadék szélén állna, Eden pedig készülne lelökni őt. Ez a lány teljesen összezavarta. Olyan elveit kérdőjelezte meg, amelyekben három éve hisz. Matthew-n már attól, hogy ránézett a lányra, végigfutott az izgalom. Elég. Mostantól kezdve prédikálhat bármiről, Matthew nem köteles meghallgatni. Ami pedig a Matthew iránti vonzódását illeti, azt csírájában fogja elfojtani. Még nem tudja, hogyan, de van egy ötlete.

M

ásnap reggel Eden Matthew-nál korábban kelt fel. Tudta, hogy a férfi nagyobb fájdalmakat él át, mint mutatja, ezért remélte, hogy könnyíteni tud a terhein. Felcsatolta a fegyvereit, magára öltötte a kabátját, és a hajnali pirkadatban elballagott tűzifát gyűjteni. Majd átkutatta a csomagokat a reggeli hozzávalói után. A vadászat nem jöhet számításba, úgy gondolta, hogy egy kezdetleges lándzsával semmit nem tudna fogni, fegyverrel lőni pedig túl kockázatos lenne. Talált egy marhakonzervet, és úgy döntött, a sült krumpli jól illene hozzá. Ahogy nekilátott: meggyújtotta a tüzet és elkezdett krumplit pucolni, Matthew felébredt. Amikor látta, hogy Eden már feltette a kávét, és belekezdett a főzésbe, felült, és végigsimította a haját. Olyan jóképű volt, hogy Edennek majdnem elállt tőle a lélegzete. Leginkább Matthew szeme ragadta meg Edent: olyan elképesztően kék és hihetetlenül tiszta volt, mint a tenger hulláma egy nyugodt nyári napon. Ellentétben azzal, amikor először találkozott vele, az elmúlt napokban rendkívül kifejezőnek tűnt számára: vidámságtól csillogott, ha a férfi nevetni készült, melegség

CHATERINE ANDERSON

199 FELKELŐ NAP

áradt belőle, ha Eden arcát fürkészte, és a viharos felhők sötétjét tükrözte, ha szomorú volt, vagy aggódott. Ezen a reggelen viharos felhők néztek vele farkasszemet. Ahogy a férfit figyelte, Eden tudta, hogy veszélyes terepen jár: olyan férfinak dobja oda a szívét, aki azt állítja, semmit sem adhat érte cserébe. – Hogy van a mellkasa ma reggel? – kérdezte. – Jól – mormogta Matthew. – Nem olyan mélyek a vágások. Ha nem fertőződnek el, gyorsan begyógyulnak. – Jól kitisztítottam őket. Bízzunk benne, hogy nem fertőződnek el! A férfi lábra küzdötte magát, és lehajolt, hogy feltekerje az ágyneműt. – Majd én megcsinálom, Matthew! – Maga is megsebesült, és nálam sokkal jobban – vágott vissza Matthew. – Mondtam már, hogy jól vagyok. – Édes istenem, nem vagyunk túl vidámak ma reggel! – Lehet, hogy gyakrabban vagyok morcos reggelente, mint gondolja. Erre még nem gondolt? Azt hiszi, ismer engem, de nem így van. Lesétált a patakhoz anélkül, hogy magával vitte volna a borotválkozófelszerelését. Eden elgondolkodva bámult utána. Amikor pár perc múlva visszatért, a lány megkínálta kávéval. Elfogadta anélkül, hogy megköszönte volna. Majd néma csöndben megreggeliztek. Amikor a reggeli maradékát eltakarították, hang nélkül tábort bontottak. Eden már belefáradt a lovaglásba. Előző este már annyira kimerült, hogy többször azon kapta magát, hogy elszundít a nyeregben. Nem vágyott egy újabb hosszú napra, főleg így, hogy a társasága ilyen mogorva lett. De semmit sem tehetett ellene. Ha túl korán elindulnak valamelyik város felé, a Sebastianok eléjük vághatnak, mielőtt odaérnének. Mivel tudta, milyen veszélyes, el akarta kerülni a tűzharcot. A célba lövés teljesen más, mint amikor egy élő emberre kell pisztolyt szegezni, majd meghúzni a ravaszt. CHATERINE ANDERSON

200 FELKELŐ NAP

Amíg Matthew felnyergelte a lovakat, Eden elsietett a patakhoz egy gyors mosdásra. A víz jéghideg volt, de élvezte az első frissítő csobbanást, amely elűzte az álmot a szeméből. A víztükör segítségével megigazította a frizuráját. Göndör fürtjeit lehetetlen volt hajkefe és hajtű nélkül megszelídíteni, ezért úgy döntött, ujjával átfésüli, majd copfba köti tincseit. Így legalább, ha később feltámad a szél, nem fújja a szemébe a haját. Már napok óta nem kent sarat az arcára, mert az égései begyógyultak, és az ütött-kopott szalmakalapnak, amelyet Matthew adott neki, elég széles karimája volt ahhoz, hogy megvédje őt a napsugaraktól. Amikor visszatért a táborba, Matthew épp a csomagokat rakta fel Hermanra. Ezért Eden elkezdte eltüntetni a tábortűz nyomait, ahogy azt korábban a férfitól látta, majd elsöpörte a lovak nyomait is. A bordáit védő kötés valóságos isten áldása volt a számára. Amikor végzett a nyomok eltüntetésével, remélte, hogy Matthew megdicséri, ehelyett azonban a férfi felugrott a nyeregbe, kalapját a fejébe húzta, hogy védje szemét a naptól, és elindult, még mielőtt a lány lóra szállhatott volna. Igyekeznie kellett, hogy le ne maradjon. Aznap reggel Matthew északnyugat felé, a hegyek irányába haladt, kétségkívül azért, hogy újabb kört tegyenek. Amióta rátaláltak a Sebastianok nyomaira, különösen éberen figyelték a környéket: vagy a hegyoldalt fürkészték, vagy olyan jeleket kerestek, amelyek arra utaltak, hogy a banda a környéken járt. Eden azt is észrevette, hogy Matthew csak apró tüzet rak esténként, és ebből arra következtetett, hogy a férfi attól tart, a bűnözők valahol a közelben lehetnek. Pár perc múlva, amikor egy tisztásra értek, Matthew lelassította lovát, hogy Eden beérhesse. – Tegnap, amikor Johnról mesélt, azt mondta, az apja megfenyegette, hogy kitagadja az örökségéből, ha elveszi magát. Jól értem, hogy ez azt jelenti, John egyszer gazdag lesz? Eden bólintott. – Az apjának öt bankja van, és jó néhány üzletet tart a markában. – Tehát John jó parti volt. – Azt hiszem, lehet ezt mondani. CHATERINE ANDERSON

201 FELKELŐ NAP

Matthew megállította a lovát, és egyenesen Eden szemébe nézett. – Legközelebb, ha úgy érzi, vonzódik hozzám, jusson eszébe: én nem vagyok jó parti. Nagyon kevés a pénzem, és lehetőségem sincs rá, hogy megsokszorozzam. – A pénz nem minden. Maga nem fél a kemény munkától, és az égiek is tudják, hogy mindenre elszánt. – De van egy nagy probléma: nincs földem. Ugye tudja? – Van földje Oregonban. – Még ha úgy is döntök, hogy hazamegyek, amire egyébként semmi esélyt nem látok, akkor is, a Lusta J. családi birtok, és az ott megtermelt hasznot szétosztjuk. Az én részem sosem volt nagy, és mindnyájan nagyon messze vagyunk a gazdagságtól. A szüleim háza megfelelő, de nincs benne semmi cicoma. A kunyhó, amit Livvyvel megosztottam, sem volt semmi különös: egy aprócska, kétszobás házikó. – Én sem éltem mindig különleges házban, Matthew, és nincs is szükségem rá. Vannak sokkal fontosabb dolgok az életben. Boldog tudnék lenni egy olyan tanyán is, ahol épp csak a legszükségesebb dolgok vannak meg. – Most ezt gondolja, de amint elmúlik a kezdeti varázs, lehet, hogy másként látja majd. A farmon a marhákkal való foglalkozás nem csak szórakozás, és nem kerülheti el a kellemetlen feladatokat csak azért, mert felfordul a gyomra tőlük. A bélyegezés és a herélés is ugyanúgy része a munkának. Csakúgy, mint az állatok eladása a mészárszékre, attól függetlenül, mennyire kedveli őket. Ez kemény és kegyetlen élet, kevés pihenéssel. Nincsenek drága nászutak, luxusruhák, opera vagy színházlátogatások, nincs személyzet, akikre felügyelhet. Maga különleges nő, Eden, ebben biztos lehet. De nem elég kemény fából faragták ahhoz, hogy egy farmer felesége legyen. Matthew ügetésre fogta lovát, hogy Eden megint mögé kerüljön. A lány szeretett volna válaszul kiáltani valamit, de semmi nem jutott eszébe. Miért becsüli őt mindig alul? Annyira dühös lett, hogy össze kellett szorítania a fogát, hogy ne sikoltson egyet. Tegnap, a puma támadásakor tétovázott, amikor össze kellett varrnia a sebet? Nem, a CHATERINE ANDERSON

202 FELKELŐ NAP

legkevésbé sem! Hogy merészeli Matthew azt állítani, hogy nem lenne alkalmas arra, hogy egy farmer felesége legyen?!

M

atthew vagy öt percig úgy érezte, jó munkát végzett. Egy nő nem tarthat igazán vonzónak egy olyan férfit, aki minduntalan felbosszantja. Hamarosan azonban égő bűntudat lepte meg. Látta a fájdalmat és a sértődést Eden szemében, amikor mondandóját befejezte, és most azt kívánta, bárcsak visszaszívhatná. Edent igenis elég kemény fából faragták ahhoz, hogy egy farmer felesége legyen, Matthew pedig aljas, gyáva, alávaló fráter, hogy az ellenkezőjét állította. Csak azért, mert kezdi megkedvelni a lányt, nincs joga ahhoz, hogy őrült hazugságokat vágjon a fejéhez, és ahhoz sem, hogy megbántsa az érzelmeit. A fene vinné el. Akárhányszor ránéz a lányra, elveszíti a fejét. Rettegett a bocsánatkéréstől, de tudta, nincs más megoldás.

E

bédre megálltak egy olyan ér keskeny közelében, amely sárgafenyők gyönyörű csoportja között kanyargott. Amíg a lovaik pihentek, és ők szárított marhát rágcsáltak, Matthew az ölébe terített egy térképet a környékről. Eden, bár még mindig bosszús volt, közelebb húzódott hozzá, hogy ő is láthassa. – Ez itt Holden Creek – mondta Matthew, és egy apró pontra mutatott. – Miután feltartóztatták a vonatot, oda mentem segítségért. Ha azt mondom, nem nyűgözött le a békebíró, finom voltam. Öreg, pocakos, részeges alak, hozzá hasonló társakkal. Nem jelentenének igazán védelmet a Sebastianokkal szemben. – Nem – értett egyet Eden. – Olyan város felé kellene indulnunk, ahol sokan laknak, és amely elegendő rendőrrel rendelkezik, hogy a fegyveresekkel is elbírjanak. Denver ideális lenne – hunyorogva, hogy kivegye a térképre jegyzett macskakaparásokat, megkérdezte: – Hol vagyunk most?

CHATERINE ANDERSON

203 FELKELŐ NAP

Matthew rámutatott egy helyre. Amikor Eden meglátta a pontot, amelyet Matthew megjelölt, elszorult a szíve. – Ó, kérem, Matthew! A semmi közepén vagyunk – ahogy beazonosította Denvert, a szíve még jobban elfacsarodott. – Kérem, mondja azt, hogy nincs olyan messze, mint ahogy elsőre látszik! – Egyáltalán nincs olyan messze, mint ahogy először látszik, de azért elég szép távolságra van. úgy gondolom, öt- vagy hatnapnyi lovaglóútra van, esetleg hét. De nem számít. Eden megrökönyödve nézett rá. – Hogy érti? – Nem megyünk oda. – Akkor hova megyünk? Matthew megdörzsölte az állát, és a távolba pillantott. – Sehova – mormogta. – Tessék? Matthew megismételte hangosabban: – Sehova. Eltöprengtem rajta, és arra jutottam, hogy különböző területeket kellene bejárnunk, körbe-körbe lovagolva. A bátyjai viszonylag jó nyomkeresők, ugye? – Igen. David seriffként dolgozik, úgyhogy ő különösen jó. – Láttuk a nyomaikat. Tudjuk, hogy itt vannak valahol. Csak meg kell várnunk, amíg ránk találnak. – Folyamatosan patakokon gázolunk át, és állandóan eltakarítjuk a nyomainkat. Lehet, hogy még több napig nem találnak ránk, vagy akár hetekig sem – Eden tátott szájjal nézett Matthew-ra. – Mi lett azzal a tervünkkel, hogy pár napig körözünk, azután elindulunk valamelyik város felé? – Nos, éppen erről van szó. Több város is van a környéken, de a térképről nem derül ki a lakosaik száma, ezért nem tudom mekkorák, vagy milyen rendfenntartó erővel rendelkeznek. Ha maga tud róluk valamit, amit én nem, akkor tájékoztasson, mert véleményem szerint Denver az egyetlen biztos esély, és ha én ezt gondolom, akkor minden bizonnyal a Sebastianok is. – Tehát fél odamenni?

CHATERINE ANDERSON

204 FELKELŐ NAP

– Ha arra megyünk, mérget vehet rá, hogy leelőznek minket. Én pedig, ha van rá mód, ezt inkább elkerülném. – Maga szerint nem tudnánk legyőzni őket? Matthew sóhajtott, és megint Eden szemébe nézett. – Mindketten elég jó lövők vagyunk, de ők is. Tűzharcban ketten lennénk öt ellen. Mekkorák az esélyeink? Ha bármilyen pici hiba csúszik a számításunkba, halottak vagyunk. Eden meghökkenve nézett a férfi szemébe. – De, Matthew! Nem lovagolhatunk körbe-körbe a végtelenségig! Elfogynak a készleteink. – Vadászni fogok. Nem fogom hagyni, hogy éhen haljon. – Fáradt vagyok. Nem tudom, mennyi ideig tudom még folytatni. – Ha kimerül, majd viszem magam előtt a lovamon. Eden tudta, hogy Matthew tényleg így tenne, még szétmarcangolt mellkassal is. – Nem vagyok kicsi nő, Matthew. Már néhány óra múlva is úgy érezné, hogy leszakad a karja. – Maga nem olyan nehéz. Már felemeltem. Emlékszik? Ha arra kerülne sor, tudnám vinni. Semmi gond. Eden épp egy újabb érvet akart felhozni, de Matthew felemelte a kezét, hogy elhallgattassa. – Tudom, hogy nem lesz könnyű, Eden, és megértem, hogy a kilátások nyomasztónak tűnnek. De tiszta lelkiismerettel nem kockáztathatom az életét, főleg így, hogy van más lehetőség – nagy levegőt vett, majd lassan engedte ki a levegőt. – Attól a pillanattól kezdve, hogy elhoztam abból a táborból, a maga életéért én felelek. Ezt nem vehetem könnyedén, és mindent, ami erőmből telik, meg kell tennem, hogy biztonságban tudjam. Akkor is, ha ez azzal jár, hogy hetekig itt körbe-körbe lovagolunk. Érti? Ha van egy kis szerencsénk, a Sebastianok belefáradnak az üldözésbe, és feladják. Eden értette Matthew érvelését, de azt kívánta, bárcsak ne így lenne. – Talán taktikát válthatnánk, és elkezdhetnénk üldözni őket – javasolta. – Ha meglepetésszerűen rajtuk ütnénk, az növelné az esélyeinket. CHATERINE ANDERSON

205 FELKELŐ NAP

– Még úgy is kockázatos lenne. Én azt mondom, hogy továbbra is túl kell járnunk az eszükön, egészen addig, amíg a bátyjai ránk nem találnak. Ha ez megtörténik, hat fegyver áll majd szemben öttel. Akkor legalább tisztességes lesz a harc. Még az is lehet, hogy meglepetésre Ace kettőjüket teríti le egyetlen lövéssel. – Van szavazati jogom? Matthew elkapta a pillantását a lányról. – Nem. Nem mondanám. Nekem kell a maga biztonságáról gondoskodnom, ahogy tőlem telik, és ez a legjobb, amit tehetek. – Le tudjuk győzni őket, Matthew! Tudom, hogy le tudjuk. Matthew visszanézett Edenre. – Eden, ölt már valaha embert? – Nem. – Hát én is csak egyszer. Tudja, milyenné tud válni olyankor az ember? Zöldfülűvé. Beszélni könnyű róla, de mi lesz, ha eljön a pillanat, amikor meg kell húzni a ravaszt, és az egyikőnk visszahőköl? Más a fáról makkot lőni, mint embert ölni. Lehet, hogy a Sebastianok a föld legmocskosabb lényei, de akkor is emberek. Képes rá, hogy a szemembe nézve azt mondja, nem jut majd ez az eszébe, amikor lőni készül? – Nem – válaszolt Eden remegve –, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nem haboznék. Vagy mi maradunk életben, vagy ők. – Igen, de ha mégis habozna, akkor lehet, hogy ők. Őrültség lenne szándékosan a nyomukba eredni, amikor maga velem van. – És mi lesz, ha a testvéreim nem találnak meg minket? – Keresik magát, ezért meg is fogják találni. – De a nyomainkat jórészt eltüntettük, hogy megtévesszük a Sebastianokat. Ha őket félrevezettük, honnan tudja, hogy nem csaptuk be a bátyjaimat is? – A Sebastianok nem olyan okosak. Talán ravaszak és kiszámíthatatlanok, mert nem úgy gondolkodnak, ahogy az átlagember, de a sor végén álltak, amikor az észt osztogatták. Minden éjjel a sárga földig leisszák magukat, amitől még kevésbé vág az eszük, mert állandóan másnaposak. Félre tudjuk őket vezetni, ha

CHATERINE ANDERSON

206 FELKELŐ NAP

használjuk az eszünket, de ez nem igaz a bátyjaira. Ők végül meg fognak találni bennünket. Fogadni mernék az életemre. – Mi lesz, ha elfogy a Sebastianok alkoholja, és kitisztul az agyuk? – Nem fog elfogyni. Amikor már kevés van, az egyikőjük elmegy valamelyik városba, és vesz még. – Honnan tudja? – Mert így kaptam el Ericet, a legfiatalabbat, és ezért vannak csak öten. Elküldték egyedül Tucsonba, hogy whiskyt vegyen. – Honnan tudta biztosan, hogy ő az? – Láttam őket azon a napon, amikor Livvy meghalt, és utána még ezerszer álmomban. Amikor útnak indultam, „Körözés alatt” plakátokat gyűjtöttem, hogy össze tudjam kötni a nevüket az arcukkal – kemény tekintettel nézett Edenre. – Nem kétség, Eric Sebastian volt az. Miután végeztem vele, abban bíztam, a bátyjai megérdeklődik Tucsonban, ki ölhette meg. Örültem volna, ha utánam jönnek. Ha így lett volna, nem lennék még most is itt, és nem járnék még mindig a gazemberek nyomában. De nyilvánvalóan fogalmuk sincs, ki lőtte le. Eden nem tudott több érvet kitalálni, hogy miért ne maradjanak a vadonban, amíg a bátyjai meg nem találják őket. – Mikor döntötte el, hogy szinte a végtelenségig akar itt időzni? – Már majdnem a legelején – mondta Matthew olyan halkan, hogy Eden alig hallotta. – Ismételje meg! – Már majdnem a legelején – mondta Matthew hangosabban. – Tehát amikor egyik reggel a véleményemet kérdezte, csak a látszat kedvéért tette. Nem Vett emberszámba. Matthew nem tagadta, és Eden érezte, hogy haragra lobban. Zsebre tette a marhahúst, és dühösen felállt. Mielőtt méltóságteljesen faképnél hagyta volna, Matthew felé fordult. – Soha többé ne játszadozzon velem! Én nem egy üresfejű nőszemély vagyok, aki díjazza, ha rászedik. – Nem játszadoztam magával. Csak nem akartam túl korán beszélni, mert tudtam, hogy nyugtalanítaná. CHATERINE ANDERSON

207 FELKELŐ NAP

– Sokkal jobban nyugtalanít az, hogy rájöttem, majdnem az elejétől fogva hazudik nekem. – Valójában nem hazudtam. És nem gondolom, hogy üresfejű lenne. Amikor megkérdeztem a véleményét, számítottam a józan ítélőképességére, és hogy ugyanarra a következtetésre jut majd, amire én. Ez jobb megoldásnak tűnt, mint a saját elképzelésemet lenyomni a torkán. Eden remegett a dühtől, ahogy a lóhoz tartott. Nem faragták elég kemény fából ahhoz, hogy egy farmer felesége legyen? Most pedig rájött, hogy Matthew az első naptól kezdve becsapta. Amikor megfogta a nyeregtakarót, a férfi zsebre dugta a térképet, és nagy nehezen felállt. – Azt majd én elintézem. Nehéz munka. – Úgy érti, férfimunka? – könyökével félretolta Matthew-t, hogy megragadja a nyerget. – Lehet, hogy nincs meg bennem mindaz, amire egy farmer feleségének szüksége van, Matthew Coulter, de az halálbiztos, hogy fel tudok nyergelni egy lovat. – Nézze, most joggal haragszik rám, de ez még nem ok arra, hogy kockáztassa az egészségét. Eltörtek a bordái. Ez pedig túl nehéz magának. – De maga meg tudja csinálni összevarrt mellkassal? Egész életemben lovakat nyergeltem – valójában az egyik alkalmazottjuk gyakran megcsinálta helyette, de Eden most túlságosan ideges volt ahhoz, hogy ezt megemlítse. – Nincs szükségem egy nagy és erős férfira ahhoz, hogy megcsinálja helyettem. – Nem engedem, hogy felnyergelje ezt az átkozott lovat. Kirántotta Eden kezéből a nyerget. Parancsoló hangneme miatt Eden legszívesebben megrúgta volna. Nem nebáncsvirág ő, és fájt neki, hogy Matthew annak gondolja. – Mondtam, hogy megcsinálom! – kiáltotta. – Én pedig azt mondom, hogy nem – feltette a nyerget a ló hátára, és kihívó pillantással nézett Edenre. – Nagyobb vagyok magánál. Az én szavazatom többet nyom a latban.

CHATERINE ANDERSON

208 FELKELŐ NAP

Semmi probléma. Eden közelebb lépett, és karjával eltolta Matthew-t a lovától. Matthew határozottan megfogta a lány vállát, felemelte, mintha pehelykönnyű lenne, és odébb tette. – Ne közelítsen! – mondta nyugodtan. – Én nyergelem fel azt az átkozott lovat, punktum. – Akkor segítsen, Matthew, és ne legyen gőgös! Matthew megint sötét pillantást vetett rá. – Találkoztam már makacs emberrel, édes, de maga mindent visz. – Ezt úgy mondja, mintha magával lehetne beszélni – miközben Eden dühösen folytatta, mintha vigyorra húzódott volna a férfi szája sarka. – Ne merjen kinevetni! A vigyor győzött, és Matthew felnevetett. – Nem magán, esküszöm. Vagy legalábbis nem csak magán. Mindkettőnkön nevetek. Itt állunk, két felnőtt ember, és úgy viselkedünk, mint a gyerekek – Eden felé fordult, egyik karját a nyergen tartva, – Ha hagyom, hogy a többit maga csinálja meg, akkor megnyugszik? Eden dühös akart maradni, de Matthew jókedve átragadt rá. Tényleg úgy viselkedett, mint egy gyerek. Próbált nem mosolyogni, de a férfi szégyenlős mosolyától elpárolgott a dühe. A következő pillanatban azon kapta magát, hogy együtt nevet Matthew-val. Tudta, hogy a helyzet bizonyos szempontból nem igazán vicces, és még mindig haragudnia kellene a férfira, mégis addig kacagott, amíg ki nem fulladt, és meg nem kellett fognia a fájó oldalát. Matthew épp úgy nevetett, mint a lány, és közben a kezét a mellkasára szorította. Amikor vidámságuk lecsillapodott, Matthew letörölte a könnyeit az arcáról, Eden pedig remegve felsóhajtott, és megkérdezte: – Mindig ennyire kiállhatatlan, amikor meg van kötve a keze? – Néha még jobban. A férfi megint erőtlenül felnevetett, de a kezét feltartotta, hogy a lány ne nevessen tovább. – Mindig ennyire csökönyös? – Eden nem tudta kihagyni a kérdést, – Csak amikor megmakacsolom magamat. – És ez milyen gyakran történik meg? CHATERINE ANDERSON

209 FELKELŐ NAP

– Csak hébe-hóba, amikor egy üresfejű nőszemély kiprovokálja. Végül is én vagyok a férfi. Nekem kell a nadrágot hordanom. Csak azért, mert kölcsönvett egyet, az még nem jelenti azt, hogy illik is magához. Eden dühe elpárolgott, ezért úgy értelmezte a szavakat, ahogyan azokat Matthew szánta: ugratásként. Miközben megszorította lovának nyergét, a férfi óvatos mozdulatokkal felnyergelte Smokyt. Miközben dolgozott, megszólalt: – Eden, bocsánatkéréssel tartozom magának. A lányt meglepte a kijelentés, és várakozva nézett Matthew-ra. A férfi egyik kezével végigsimított Smoky sörényén. – Nem gondoltam komolyan, amikor azt mondtam, nem elég kemény fából faragták ahhoz, hogy egy farmer felesége legyen. Igenis abból faragták, és rohadt dolog volt tőlem, hogy az ellenkezőjét állítottam. Nem ez volt Eden életének legkacifántosabb bocsánatkérése, de ahogy a férfi pillantását figyelte, tudta, hogy szívből jött. – Ha nem gondolta komolyan, Matthew, akkor miért mondta? A férfi felsóhajtott, és visszatette kalapját a sötét fejére. Azután egyik lábáról a másikra helyezte át a testsúlyát. Láthatóan zavarban volt. – Úgy érzem, sarokba szorít – vallotta be. – Amikor magára nézek, olyan dolgokra vágyom, amelyekre nem lenne szabad. Hosszú ideig egy irányba haladtam, és most hirtelen úgy érzem, keresztúthoz értem. Érti, mire gondolok? – megdörzsölte az arcát az egyik kezével, és felsóhajtott. – A szívem csücskeiről magyaráz, meg arról, hogy nem az én hibám, ami Livvyvel történt. – Nem a maga hibája, Matthew. – Látja, megint. És azok az átható pillantásai! Azt hiszi, nem érzem a kísértést? Hogy én nem akarom azt, amit más férfiak? Ha így gondolja, nagyon téved. Csak most nem tehetem azt, amit szeretnék. Végére kell érnem a küldetésemnek, és amíg ez nem történik meg, nem kötelezhetem el magamat. – Tehát azért támadott rám, hogy magára haragítson? Matthew szégyenlősen nézett rá. CHATERINE ANDERSON

210 FELKELŐ NAP

– Jó tervnek tűnt – pillantása összeforrt Eden tekintetével. – Tegnap reggel meghalhatott volna, Eden. A puma akár magára is ugorhatott volna. – De nem így történt. Maga a saját életét kockáztatta, hogy megmentsen engem. – Lehet, hogy legközelebb nem tudom megmenteni. Mi lesz akkor? Én fogom eltemetni. Eden ebben a pillanatban rájött, hogy Matthew gyengéd érzelmeket táplál iránta, de erősen küzd ellenük. És most végre, nem úgy, mint korábban, megértette, miért. – Rossz dolgok is történnek, Matthew. Nem készülhetünk fel rájuk, és gyakran semmit sem tehetünk azért, hogy elkerüljük őket. De ez nem jelenti azt, hogy nem kellene a maga teljességében megélni az életet. – Az élet egy nagy szerencsejáték. Bizony, az – válaszolt Matthew. – És nekem mindig pocsék lapokat osztanak. Meghúzta Smoky nyergét, és felugrott a lóra, sajátos módon befejezve ezzel a társalgást. Eden egy pillanatig nézte őt, és azt kívánta, bárcsak mondhatna neki valamit, amivel megnyugtathatná, de nem volt mit mondania. Veszélyes vidéken járnak, és lelkiismeretlen emberek üldözik őket. Nem ígérhette, hogy semmi rossz nem fog történni. Ismét elindultak, és Eden majdnem felnyögött a kényelmetlenségtől. – Sajnálom, hogy ezt kell csinálnunk – mondta Matthew a válla fölött. – Ha úgy gondolnám, hogy biztonságos, egyenesen hazavinném. De Edennek többé már nem volt otthona. Mindazok után, ami vele történt, olyan városba kellene költöznie, ahol senki sem ismeri, és hazudnia kellene a múltjáról. Egy olyan nőt, akit erőszaktevők raboltak el, és öt napig fogva tartottak, automatikusan megbecstelenítettnek gondolnak. Egy olyan hajadon nőt, aki heteket töltött egyedül egy férfival – ami Edennel is előfordulhat, mielőtt ez a történet véget ér –, azonnal hírbe hoznak. Az a hely, ahol a

CHATERINE ANDERSON

211 FELKELŐ NAP

legközelebb élhetne a bátyjaihoz, Denver lenne, ebben a pillanatban azonban úgy tűnt, Denver több ezer kilométer távolságra van. – Jól vagyok! – kiáltotta. – Kezdem megkedvelni a körbe-körbe lovaglás gondolatát.

Tizedik fejezet

Matthew a délután közepe felé meghúzta a gyeplőt, hogy a lovak

megint pihenhessenek. Eden rettenetesen megkönnyebbült. Annyira fáradt volt! Miközben a férfi leszerszámozta a lovakat, és a nyeregfájdalomról dünnyögött valamit, Eden talált a füvön egy napsütötte helyet, ahova lefeküdhetett élvezni a meleget. Annyira kellemesen érezte magát, hogy akár órákig is szívesen elidőzött volna. De bűntudat gyötörte, ezért felállt, hogy kövesse Matthew-t a patakhoz, és ő is kivegye részét a munkából. Általában amíg a lovak ittak, a férfi lecsutakolta őket, Eden pedig segített neki. Tudta, hogy útitársa valószínűleg komoly fájdalmakat érez a mellkasában. A föld sziklás volt, ezért muszáj volt a lába elé néznie. Ahogy közeledett a patakhoz, felpillantott. A látványtól elállt a szívverése, és földbe gyökerezett a lába. Kígyók. Amíg a lovak ittak, Matthew a hasára feküdt a sziklák között, hogy ő maga is ihasson. Most teljesen mozdulatlanná dermedt. Könyökétől úgy félméternyire feltekeredett csörgőkígyó feküdt. A férfi nyilvánvalóan meghallotta a csörgését, és tudva, hogy a közelében van a kígyó, moccanni sem mert. Máskülönben Eden azonnal cselekedett volna, de most nem ez a kígyó volt az egyetlen veszélyforrás. Matthew és a lovak körül hemzsegtek a kígyók. A lány még soha nem látott ennyi csörgőkígyót egy rakáson. Soha. Legalább száz darab volt körülöttük. Lehetetlen. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy csak rémeket lát. De nem. A kígyók valódiak voltak. CHATERINE ANDERSON

212 FELKELŐ NAP

Nem volt idő gondolkodni. Eden előkapott egy Coltot, leguggolt, és célba vette a Matthew könyökénél lévő kígyót, és tüzelt. A kígyó feje leröpült. Azután felhúzta a fegyvert, és minden csúszómászóra rálőtt, amely a szeme elé került. A lovak és az öszvér megbolydultak. A férfi állatai hozzászoktak már a lövésekhez, és megtanulták, hogy ne veszítsék el a fejüket egy kígyó láttán, de itt most nem csak egy kígyó volt. Ó, istenem, ha megharapják őket, meghalhatnak. Eden Matthew mindkét állatát nagyon megszerette, meg a lopott pejt is. Végzett a férfi melletti kígyóval, ezért most az állatoknál lévőkre koncentrált. Veszélyes feladat. Matthew mozdulatlan maradt, amikor azt a kígyót lelőtte, de a lovak és Herman összevissza mozogtak. A lánynak igencsak koncentrálnia kellett, hogy egyiküket se lője lábon. Miután mind a tizenkét golyót kiürítette mindkét fegyverből, őrült tempóval kezdett újratölteni: biztos kezekkel rántotta elő a töltényeket az övéből, pedig annyira féltette Matthew-t, hogy szinte gondolkodni sem tudott. Miközben megtöltötte a tárakat, a férfi lövéseit hallotta, és rájött, hogy ő is tüzel. Amint öt töltény már a fegyverben volt, újra lőtt, és amikor azok is elfogytak, megint újratöltött. Hány kígyót lőttek le Matthew-val? Nem tudta. Valahol mélyen még mindig kétségek gyötörték. Valóság ez, vagy álom? Még csak június volt. A magas coloradói hegyek hűvösében nem kellene ilyen sok kígyónak kint lennie. Ebben a magasságban még augusztusban is kevesen vannak. Honnan jöttek? Hogy létezhet ez? De ott voltak. Hacsak épp nem álmodik. Megint lőtt. újratöltött. Ismét tüzelni kezdett. Amikor az összes kígyó, amelyet nem lőttek apró cafatokra, elkezdett visszacsúszni a sziklák közti búvóhelyére, Eden megremegett, és leengedte a kezét. A pisztolyai erőtlenül lógtak izzadt tenyerében. Bambán nézett Matthew-ra, aki őhozzá hasonlóan mozdulatlan maradt. Matthew egy percig kifejezéstelenül bámult Edenre, majd lassan az a görbe mosoly jelent meg az arcán, amelyet Eden annyira megszeretett. – Szűz Mária, Eden, maga aztán tud lőni! Maga sokkal lenyűgözőbb, mint bárki, akit valaha láttam.

CHATERINE ANDERSON

213 FELKELŐ NAP

Eden szeme megtelt könnyel. A férfi meg is halhatott volna. Hirtelen a lovak és az öszvér felé fordult. Még mindig remegtek, de legalább már nem ágaskodtak, és nem nyerítettek eszeveszetten. – Matthew – mondta Eden halkan –, menjen onnan! Azt hiszem, ez egy kígyóbarlang. Csak egyetlen lyukba láttam lemenni őket, de más kijáratok is lehetnek. Vigye innen az állatokat! Matthew körbepillantott a sziklákon, amelyek a patakot körülvették. A víz másik oldalán agyagszikla magasodott az ég felé, egészen a fák tetejéig felnyúlva. – Eddig még, hála istennek, sosem találkoztam kígyóbarlanggal. De most minden bizonnyal egy kígyóbarlang tetején állok a lovakkal együtt. Eden bólintott, és fürgén újratöltötte mindkét fegyverét. Amikor végzett, fél térdre ereszkedett, hogy készenlétben legyen, ha szükség lenne rá. – Vezesse le a lovakat és az öszvért! Most. Majd én fedezem. Matthew megint körbenézett. Az állizma rángatózni kezdett. – Általában hány kígyó él egy barlangban? – Fogalmam sincs, de nyár eleje van, és ilyenkor merészkednek elő. El kell tűnnie onnan! Pillantásuk találkozott. – Ha a barlang tetején állok, a kígyók megint megtámadhatnak. A lovak nehezek, és minden lépésnél megremeg alattuk a föld. Nem tudom levezetni őket és az öszvért, miközben a fegyvert fogom. – Nem lesz szüksége fegyverre! Majd én fedezem! Bízzon bennem és induljon! Matthew megint körülnézett. Majd óvatosan előrelépett, hogy megfogja a gyeplőket. – Ha ez tényleg egy kígyóbarlang, és megmarják a lovakat, nekünk végünk. Nem tudjuk kijátszani a Sebastianokat lovak nélkül. Ebben a pillanatban a Sebastianok érdekelték a lányt a legkevésbé. Mindössze arra vágyott, hogy Matthew megússza ép bőrrel. Mindkét fegyver ravaszán rajta tartotta az ujját. Amikor a lovak és az öszvér elindultak, Eden a földet fürkészte az állatok és Matthew körül. Jól sejtette, több kijárata is volt a barlangnak. CHATERINE ANDERSON

214 FELKELŐ NAP

Amikor a kígyók kidugták a fejüket, és villás nyelvükkel elkezdtek csapkodni, Eden azonnal célzott és lőtt. Lepuffantotta őket, még mielőtt kijöhettek volna. Amikor Matthew a lányhoz ért, térdre rogyott, kabátjának ujjával megtörölte a száját, és hosszú percekig csak ült a csizmája sarkán. – Maga tényleg a legelbűvölőbb nő, akit valaha láttam. Azt hittem, végem van. Lefeküdtem, hogy igyak a patakból, és egyszer csak ott volt, közvetlenül mellettem. Nem mertem levegőt sem venni, nemhogy megmozdulni. Megölhetett volna, ha a szívemhez annyira közel megmar. Maga viszont tíz méterről ledurrantotta a mocskos fejét. – Gyerünk, hajtsuk el innen az állatokat, Matthew! Isten tudja, hányan vannak még! Matthew talpra állt, és a lovakat és az öszvért visszavezette a tisztásra. Eden ott maradt, ahol volt, amíg a férfi és az állatok nem kerültek biztonságos távolságra. Amikor odaért hozzájuk, azt mondta: – El kell tűnnünk innen. Semmit nem tudok a kígyóbarlangokról, de azt hiszem, nem minden kígyó van a barlangban. Matthew marásnyomokat keresve ellenőrizte az állatokat. Szerencsére mindhárman megúszták. Felemelte Smoky nyergét, majd ledobta, és Edenre nézett. – Megmentette az életemet. Eden még mindig feszülten figyelt, nem lát-e a közelben kígyót. – Maga is ezt tette volna. – Még soha senkit nem láttam, aki így lőtt volna. Azt hittem, eltalálja valamelyik lovat, de nem. Maga elképesztő, Eden! Teljesen elképesztő! – Maga sem volt rossz. Matthew sietett, hogy minél előbb elindulhassanak. Eden készenlétben tartotta a fegyvereit. Ennyi kígyó! Borsódzott tőlük a háta. – Miért vannak ennyien az évnek ebben a szakában? – A tavasz, a nyár eleje az új élet ideje – válaszolta Matthew, miközben átnyújtotta neki a pej kantárszárát. – Amikor átvezettem a CHATERINE ANDERSON

215 FELKELŐ NAP

lovakat a barlang tetején, gondolom, felzavartam néhány vérszomjas kígyómamát. Eden most is figyelt a bordáira, és visszatartotta a levegőt, ahogy felugrott a nyeregbe. – Ébernek kell maradnunk. Fogalmam sincs, milyen messzire kóborolnak el a kígyók a barlangjuktól. Lehet, hogy az egész vidéket ellepték. – Nyitva tartom a szemem. Matthew ment elöl, fegyvereit készenlétben tartva, és Eden követte. Minden lépésnél hálát adott azért, hogy nem maradt ott a földön a csodálatosan melengető napsütésben, és nem aludt el, amire különben annyira vágyott volna. Ha megteszi, Matthew-t megmarták volna a kígyók, és a lovakat, meg az öszvért is. Egyedül maradt volna, ló nélkül. Tisztában volt vele, hogy nem csak maga miatt aggódott. Hanem Matthew-ért is. Amikor meglátta azt a kígyót a könyökénél, majdnem elállt a szívverése. Sokkal jobban aggódott érte, mint amennyire az bölcs vagy akár csak megmagyarázható lenne. Nem tudja, mint csinálna, ha valami történne a férfival. Vett egy nagy levegőt, és lassan kieresztette, hogy elmúljon a remegése. Most, hogy már túl voltak rajta, úgy érezte magát, mintha minden porcikáját mozsárban törték volna össze. Matthew felemelte a hangját, hogy hátrakiáltson a válla fölött. – Szerintem most már elég messze vagyunk ahhoz, hogy ne kelljen aggódnunk a kígyók miatt. Hacsak nem a két lábon járókról beszélünk. Eden szíve megint hevesebben kezdett verni a félelemtől. A lövések. – Ó, istenem, Matthew, gondolja, hogy a Sebastianok meghallották a lövéseket? – A hang elég messzire elhallatszódhat. Ha itt vannak valahol, ezen a környéken, lehet, hogy meghallották. Haladnunk kell, gyorsan haladnunk, édesem. Menjünk innen olyan messzire, amennyire csak lehet. Különben váratlan vendégeink érkezhetnek. Gyors ügetésre ösztönözte Smokyt. Eden hátaslova is felvette a tempót, hogy ne maradjanak le. A következő néhány órában hajtották CHATERINE ANDERSON

216 FELKELŐ NAP

a lovakat: a gyors ügetést alkalmanként sétára váltották, hogy az állatok kicsit szusszanhassanak. Eden tudta, hogy nagy távolságot tettek meg, de csak imádkozni tudott, hogy elég legyen. Alkonyatkor megálltak, hogy a lovak pihenjenek, de amikor leszállt a teljes sötétség, megint elindultak, és egész éjjel lovagoltak. Eden azt feltételezte, hogy megint körben mennek, de annyira kimerült, hogy azt sem tudta megjegyezni, mikor melyik irányba haladnak. Csak nézte Matthew-t, és követte. Hajnalban megálltak enni, pár órára megpihentetni a lovakat, és aludni. Eden még akkor is alig élt, amikor Matthew felébresztette. – Sajnálom, Eden. Tudom, hogy iszonyú fáradtnak érzi magát, de muszáj megint továbbindulnunk. A nap hátralévő részét lóháton töltötték, csak az állatok pihenői miatt álltak meg. Amikor végre lement a nap, és elsötétült az erdő, Matthew úgy ítélte meg, hogy biztonságosan tábort üthetnek éjszakára. Nem gyújtottak tüzet, és csak szárított marhát ettek. A szerény vacsora után Eden azonnal leterítette az ágyneműjüket, lefeküdt, és álomtalan álomba süllyedt.

M

ásnap Eden ragyogó napfényre és friss kávé illatára ébredt. Matthew egy apró tűz mellett guggolt, és Edenre mosolygott, ahogy a lány felült. – Jó reggelt, álomszuszék! Bármennyire is vágyott Eden egy csésze forró kávéra, aggódva nézte a lángokat. – Nem veszélyes ez? Mi lesz, ha meglátják a füstöt? – Az a kis füst, ami itt keletkezik, nem látható messziről. Ráadásul szerintem elég messze vagyunk már a kígyóbarlangtól ahhoz, hogy egy kicsit lazíthassunk. De ha szerencsénk van, a Sebastianok rátalálnak. Edennek tetszett a gondolat: rátalálnak a kígyók a kígyókra.

CHATERINE ANDERSON

217 FELKELŐ NAP

– A biztonság kedvéért csak kis tüzet raktam, de valószínűleg ez is felesleges óvatosság a részemről. Olyan tempóban jöttünk, hogy biztos nem tudtak követni bennünket. – Ez azt jelenti, hogy ma lassíthatunk? – Igen. Ez örvendetes hír volt. Eden minden porcikája fájt. Nem vágyott rá, hogy megint a lovon üljön, hát még az egész napos csonttörő ügetésre. – örülök. – Nagyszerű volt, Eden – mondta Matthew. – Tudom, hogy kemény lehetett magának. – És még keményebb az állatoknak. Eden segített összedobni egy gyors reggelit és elmosogatni. Majd egymás után lementek a patakhoz megfürdeni. A lány, bár tudta, hogy őrültség, mégis végig figyelte mosdás közben, nem lát-e kígyót. Amikor visszatért a táborba, Matthew már összepakolta a felszerelést és felnyergelte a lovakat. Nem maradt más hátra, csak hogy felsóhajtson. A legkevésbé sem vágyott vissza a ló hátára.

A

vidám természetű Eden mégis belenyugodott, hogy egy újabb napot kell a nyeregben töltenie. Amíg a bátyjai fel nem bukkannak, Matthew Coulter mögött fog körbe-körbe lovagolni. Nem volt más lehetőség. Ha sóhajtozik és nyögdécsel, azzal csak elkedvetleníti önmagát, és tovább nehezíti az amúgy sem könnyű helyzetet. Úgy döntött, a dolgok jó oldalára fog koncentrálni. Első és legfontosabb, hogy kedveli az útitársát, és élvezi a társaságát. Még a veszekedéseik is nevetésbe fulladtak. Eden, anyjának köszönhetően, jól ismerte a Colorado ehető növényeit, ezért attól sem kellett félniük, hogy éhen halnak. Abban a reményben, hogy fel tudnak halmozni egy kis tartalékot, Eden elkezdett ehető növényeket gyűjtögetni. A délután folyamán összeszedett egy jó adag gumósbükkönyt, egy az édeskrumplihoz hasonló ízű gumót, salamonpecsétet, amely nagyszerűen helyettesíti

CHATERINE ANDERSON

218 FELKELŐ NAP

a spárgát, és salátának valókat: mezei salátát, amarántot, vadhagymát és pitypanglevelet. Még oregánót is talált, amely csodás fűszer húsok mellé, és sárga kucsmagombát – ez igen finom lesz akármilyen hússal megsütve, akár a szárított marhával is. A gyűjtögetés miatti állandó le-fel szállás sok energiát elvett Edentől, de a lány a férfi ellenkezése ellenére is folytatta. A férfi segített neki a növényeket kiásni és összeszedegetni, de még így is sokat kellett dolgoznia. Estére, amikor Matthew végre megfelelő táborhelyet talált a patak partján, Edennek be kellett ismernie, hogy útitársának igaza volt, amikor megpróbálta lebeszélni a gyűjtögetésről. Annyira fáradt volt, hogy lépni is alig tudott, hát még kitalálni, hogy mit is főzzön. Mégsem hagyhatta, hogy mindaz, amit a szoknyája ráncaiba gyűjtött, kárba vesszen. Miután lerakta a földre a növényeket, elkezdett köveket gyűjteni, hogy tüzet rakhasson, majd tűzifát keresett, miközben Matthew az állatok körül szorgoskodott. Mire a férfi végzett a feladataival, Eden már meggyújtotta a tüzet, lemosta a zöldségeket, és épp egy csésze kávét iszogatott. – Milyen húst enne ma este? – kérdezte Eden. Matthew egy olyan csomaghoz lépett, amelyet ritkán nyitott ki, és előhúzott egy íjat és egy nyilat, amelyről a lány nem is tudott. – Nem tudom, maga hogy van vele, de nekem jólesne valami friss hús a változatosság kedvéért. Sok őznyomot láttam napközben. Azt hiszem, szerencsét próbálok. – A fogamra való lenne egy kis őzcomb – már a puszta gondolattól is összefutott a nyál Eden szájában. – Jobb, mint szárított marhát és nyúlcsontot rágcsálni. Kicsit több időbe telik nagyvadat találni, de szerintem megéri az erőfeszítést. – Remélem, nem megy messzire. – Ha lő egyet a levegőbe, egy szempillantás alatt itt termek. Csak legyen kéznél a fegyvere! Amíg Matthew vadászni volt, Eden kihasználta a távollétét, és megfürdött, megmosta a haját, és kimosta a ruháit. Miután belelépett a vízbe, megint elfogta a kényszer, hogy elkezdje dörzsölni a bőrét, de rögtön sikerült is lebeszélnie magát róla. Miközben megtörülközött, megjegyezte magának, hogy ha Matthew is végzett a CHATERINE ANDERSON

219 FELKELŐ NAP

tisztálkodással, ne felejtse el kimosni a vászontörülközőt. Olyan vékony az anyaga, hogy könnyen megszárad másnap reggelre, ha a tűz közelébe teríti. Bordáit most sem tudta szorosan körbetekerni, ezért félretette a hosszú anyagcsíkot, és beletörődött, hogy még az este folyamán fel kell fednie a meztelen hasát útitársa előtt. A kötés tényleg sokat enyhített a fájdalmain, és most elég utálatos volt nélküle mozognia. Összezárt lábakkal ült a tűz mellett, és próbálta megszárítani a dús haját, amikor Matthew visszaért a táborba. A férfin nem volt rajta a bőrkabátja, és a homályban Eden látta, hogy a napbarnított, izmos alkarja egészen a kék ingének feltűrt ujjáig csupa vér. Mögötte egy már kibelezett őz feküdt Smokyn. – Sikerült egyet lelőnie! – ahogy Eden Matthew felé közeledett, hirtelen szomorúság nyilallt belé az őz miatt, de gyorsan el is múlt. Hús nélkül, mégpedig sok hús nélkül nem élnék túl a vadont. – Szép munka. Miközben Matthew lerángatta a tetemet a lóról, Eden megfigyelte, hogy egy kis bak az áldozat. Az őzborjak általában június elején születnek ezen a vidéken. Eden szörnyen érezte volna magát, ha tehetetlen kisborjak maradtak volna magukra az erdőben, és haltak volna éhen, csak azért, hogy ő jól lakhasson. – Örülök, hogy nem egy őzsuta – merengett hangosan. – Soha nem lőnék le egy sutát, csak végső kétségbeesésemben. Még nagy hó idején is, amikor alig volt húsunk, apa mindig borjat hozott, soha nem sutát – felpillantott. – Ők tartják életben az őzcsapatot. Eden összébb húzta magán a kabátot. Csípős volt az esti levegő. – Sokat havazik Lusta J.-n? – Olyan sokat, hogy a nagy hó miatt fel kell emelnünk a teheneket, hogy megfejjük őket. Eden halkan felnevetett. – Az tényleg rengeteg. – Óriási hó szokott nálunk lenni. Sokat kell lapátolnunk, az biztos. Beleszúrta kését az izmokba és az inakba közvetlenül az őz-bak térdei fölött, majd beledöfött egy vastag ágat a nyílásokba, és a bak CHATERINE ANDERSON

220 FELKELŐ NAP

hamarosan fejjel lefelé lógott egy faágról. Eden, ahogy figyelte Matthew-t munka közben, óhatatlanul észrevette a férfi izmainak játékát a karján és a vállán, férfiasan elvékonyodó formáját a keskeny derekánál és a szikár csípőjénél, és combjának erőteljes körvonalát. Könnyedén mozgott, és mindene olyan férfias és vonzó volt, hogy Eden lába majdnem összecsuklott. Megnyugtatta magát, hogy csak a kimerültség az oka, de amikor ez a gondolat végigfutott az agyán, pillantása Matthew nagy kezére kalandozott, amely erősnek és hozzáértőnek tűnt, mégis, amikor korábban hozzáért, milyen gyengéd volt. Matthew pár perc alatt megnyúzta és megtisztította az őzet. Csupán egy fadarabot használt asztal gyanánt, és nagy gyakorlattal forgatta a kést, majd átnyújtott Edennek négy vastag szelet húst. A lány levitte a patakhoz megmosni. Amikor visszatért a táborba, hozzálátott az étel elkészítéséhez, miközben a férfi befejezte az őz darabolását. Amikor Matthew megfürdött, és csatlakozott a lányhoz a tűznél, Eden csodás vacsorával várta: fűszeres őzsteak vastagon meglocsolva kucsmagombaszósszal, serpenyőben sült gumósbükköny, hegyi spárga és kevert zöldsaláta. Matthew szeme elkerekedett, amikor Eden átnyújtotta neki a púpos tányért és a gőzölgő bögre kávét. – Igazi királyi lakoma. Eden elégedetten mesélte: – Édesanyámat elbűvölték a vadnövények, és mi örököltük az érdeklődését. Minden No Name-be látogatáskor sokat tanultam Colorado ehető növényeiről. Lóháton és gyalog is sokat jártuk a vidéket. Anyám minden füvet ismer, és tudásának nagy részét átadta nekem – karját körbelendítette –, Isten terített asztala. Ha tudja, mit keressen, számtalan harapnivalót talál itt. Matthew megkóstolta a köretet, rágta egy pillanatig, majd felhúzta a szemöldökét. – Ez jó. Holnap nem fogok panaszkodni, ha megáll gyűjtögetni – még elismerőbben dörmögött, amikor megkóstolta a gumósbükkönyt. – Ez micsoda? CHATERINE ANDERSON

221 FELKELŐ NAP

Eden is evett. – Gumósbükköny. A föld alatt terem lila virágú növényen. Egész évben le lehet aratni, de ősszel a legjobb. A sógornőm, Caitlin minden ősszel annyit gyűjt, hogy télre is maradjon. Valószínűleg sokkal táplálóbb, mint a sima krumpli. – Akár tápláló, akár nem, kimondottan finom. Matthew hasonló megjegyzésekkel illette a spárgát és a salátát is, de a puha, kucsmagombás szósszal nyakon öntött őzsteak ízlett neki legjobban. – Nem tudom elhinni, hogy ilyen ételt rittyentett abból, amit a földön talált – mondta. – Nem egyedül csináltam. Maga is segített. Azt tervezem, hogy annyi vadnövényt gyűjtünk, amennyit csak tudunk, hogy minél tovább kitartsanak a városi készleteink. Matthew bólintott. Majd elcsöndesedett, az arckifejezése elkomorodott. Amikor a tányérja üres volt, felpillantott, és görbe, szándékosan szégyenlős mosollyal nézett Edenre. – Megint bocsánatot kell kérnem. Egyáltalán nem lett volna szabad azt mondanom, hogy nincs meg magában az, amire egy farmer feleségének szüksége van – fény táncolt a szemében. – Annyi ideje rángatom ide-oda, hogy már az idejét sem tudom. Az utolsó két nap maga volt a pokol. És mégis itt vagyunk, és olyan ételt eszünk, amelyet az út mentén talált növényekből főzött. – Hát, a köret, amelyet készítettem, igen kevéske lenne a maga által lőtt friss vadhús nélkül. Maradjunk inkább annyiban, hogy közös erőfeszítés volt, és vállon veregethetjük egymást. – Határozottan nem szeretnék játszadozni magával. Eden visszafojtotta a kuncogását. – Hát remélem is. – Nem hibáztatom magát – megint rövid csendbe burkolózott –, hogy aznap reggel megharagudott rám. Ezt már aznap éjjel is akartam mondani, csak belefutottunk a kígyókba, így mással voltam elfoglalva. Eden mondani akart valamit, de Matthew nem hagyta.

CHATERINE ANDERSON

222 FELKELŐ NAP

– Fölényeskedő és alattomos dolog volt, hogy meghoztam egy döntést, és olyan hosszú ideig nem osztottam meg magával. De tényleg nem játszottam magával. Csak tudtam, mennyire kimerült, és úgy gondoltam, nem örülne ennek a hírnek, ezért inkább eltitkoltam, ameddig csak lehetett. Eden elgondolkodva kortyolt bele kávéjába. – Elkapkodtam én is – bocsánatkérőn mosolygott Matthew-ra. – Nem ilyen hírre számítottam. Korábban avval vigasztaltam magam, hogy bármit tudok még folytatni egy kicsit, de amikor megtudtam, hogy a még egy kicsit akár heteket is jelenthet, hát az elég nyomasztóan hatott rám. A korábbi megjegyzése is bosszantott, miszerint nem ütöm meg egy farmer feleségének a szintjét. Mindezek összessége, a kimerültségem, a sebzett büszkeségem és az előttünk álló hetek hát azt hiszem, együttesen kavartak fel. Aztán egyszer csak kirobbant belőlem a harag – felhúzta a vállát. – Lobbanékony természetű vagyok, és ha elkap a hév, nem vagyok valami racionális. Ragaszkodtam hozzá, hogy felnyergeljem a lovakat, csak azért, hogy bizonyítsak valamit. Pontosan nem is tudom, hogy mit, de akkor így tűnt helyesnek. Matthew nevetett. – Láttam magán – megforgatta a bádogbögrét a nagy kezében. Ahogy a kávézaccot bámulta, megint felpillantott Edenre. – Nem lett volna szabad azt mondanom magának, Eden. Színtiszta hazugság volt, és igazán sajnálom – feltolta a kalapjának karimáját, és megdörzsölte a szemét. – Az igazság az, hogy bármelyik férfinak nagyszerű felesége lenne. Maga karakánabb, mint bármelyik nő, akit ismerek, beleértve anyámat is, aki pedig ember a gáton. – Csak azt nem szeretné, hogy maga legyen az a szerencsétlen flótás? – kérdezte Eden olyan könnyedséggel, amelyet valójában egyáltalán nem érzett. Matthew megint időt adott magának, mielőtt megszólalt. Amikor pillantásuk találkozott, szeme úgy csillogott a tűz fényében, akár a fényes ón. – Szeretnék az lenni – mondta ünnepélyesen. – De már maga a gondolat is halálra rémiszt. Meg tudja érteni? CHATERINE ANDERSON

223 FELKELŐ NAP

Nagyon megérintette Edent, hogy Matthew bevallotta a félelmeit. A legtöbb férfi inkább leharapta volna a nyelvét. – Tökéletesen. – Mindegy – erőtlenül gesztikulált. – Ahogy már mondtam, sarokba szorítva éreztem magam azon a reggelen. Amikor rám néz, gyöngédséget látok a szemében – nagyot nyelt, és táncolt az ádámcsutkája. – Olyan érzelmek ébredtek fel bennem maga iránt, amelyeket nem szeretnék érezni. Érzelmek, amelyekről azt hittem, soha többé nem találkozom már velük. Ezért inkább magára támadtam. Egyszerűen még nem vagyok kész arra, hogy újra megéljem ezt, Eden. Még nem. De lehet, hogy soha nem is leszek. Eden gondolatban felelevenítette az ismétlődő kényszert, hogy lesúrolja a bőrét fürdés közben, és könnyen át tudta érezni Matthew érzéseit. Talán könnyebben, mint a férfi maga. – Azt hiszem, ez mindkettőnkre igaz. Bármilyen erősen is vonzódom magához, Matthew, nem vagyok biztos abban, hogy készen állok rá. A férfi félretette a kávésbögréjét. – Majd eljön az is, amikor készen áll rá, édesem. Csak időre van szüksége, és a megfelelő férfira, akivel megtalálja a saját útját. Eden, miközben nézte, ahogy Matthew újratölti a bögréjét, elmélázott. Mi lesz, ha Matthew a megfelelő férfi? De ezt a kérdést nem mondta ki hangosan. – Sajnálom, hogy sarokba szorítva érezte magát miattam – mondta kedvesen. – Megpróbálok azon lenni, hogy ez többé ne forduljon elő. A férfi felhúzta sötét szemöldökét, és enyhén elmosolyodott. – Az igazat akarja hallani? Hosszú idő óta a legnagyszerűbb, ami történt velem az, hogy magával találkoztam. Olyan dolgokat juttat eszembe, amin nem akarok elgondolkodni, és kényszerít rá, hogy egy új szemszögből nézzem az életem. Sok töprengenivalót ad nekem. – Nekem is sok mindent kell átrágnom magamban – Eden feltérdelt, hogy újratöltse a bögréjét. Miközben visszaült, megszólalt: – Kössünk üzletet! – Miféle üzletet?

CHATERINE ANDERSON

224 FELKELŐ NAP

– Hogy csak barátok leszünk. Nincs semmi nyomás, semmi elvárás, és semmi kiábrándulás, ha csak barátok vagyunk – megint keresztbe tette a lábát, előrehajolt, hogy karját a bögrével együtt megpihentesse a térdén. – Maga csodálatos barát, Matthew. Remélhetőleg maga is ezt gondolja rólam. Csak barátok. Így egyikőnk sem fogja soha sarokba szorítva érezni magát. A dolgok majd maguktól megtörténnek, vagy nem. – A történéseknél maradva... – Matthew hangja elhalkult, tekintete a sötétbe kalandozott. – Maga volt már valaha...? – Én már valaha mit? – Maga már volt valaha valakivel? Mármint férfival. – Bibliai értelemben? Matthew kuncogott. – Ahonnan én jövök, ott a bibliának semmi köze nincs ehhez, de igen, a bibliai értelemben volt már maga férfival? Eden elpirult. – John és én csókolóztunk, de én minden másra mindig nemet mondtam. Egy nő azt a házasságra tartogatja. Ace szerint a férfi nem veszi meg a tehenet, ha ingyen is megkapja a tejet. – Nagyon okos ember a bátyja. A férfi befejezte a beszélgetést azzal, hogy elkezdett elpakolni. A lány segített neki, és szép csendben dolgoztak egymás mellett. Amikor Matthew leterítette az ágyneműt, Edent úgy vonzotta az ágy, akár a mágnes. Leült, hogy levegye a csizmáját és a kabátját, majd mellé tette a fegyverövét és a kalapját. – Miután megfürödtem, nem tudtam feltekerni a kötést a derekamra – mondta. – Nem bánná, ha megkérném, hogy csinálja meg megint? – Cseppet sem. Kösse meg az ingét a melle alatt, és álljon fel! Eden mosolygott magában, miközben megcsomózta a melle alatt az ingét. Annyira jellemző volt Matthew-ra, hogy oldani próbálja az ő feszültségét. – Tudja, ez olyan illetlen. Bár mindazok után, ami velem történt, tudom, hogy abszurd az illem miatt aggódnom. De amióta édesanyám eltökélte, hogy hölgyet farag belőlem, folyamatosan CHATERINE ANDERSON

225 FELKELŐ NAP

sulykolta belém az illemszabályokat. San Franciscóban egy igazi hölgy nyilvános helyen kesztyűt visel, és ha a szél fellebbenti a szoknyáját, és kilátszik a bokája, a jó hírnevét kockáztatja. Csak gondolja el, mit szólnának az emberek, ha látnák, hogy estéről estére mutogatom a hasam. Matthew ajka megértő mosolyra húzódott. – Nem hibáztatom azért, hogy zavarban van. Én is egy kicsit kényelmetlenül érzem magam. Mindeddig minden barátomnak szőrös volt a hasa. Eden majdnem megfulladt a nevetéstől, úgy kacagott. Matthew félszegen mosolygott rá, és elkezdte bekötözni a derekát. Amikor keze végigsimította Eden bőrét, a lány hirtelen megfeszült, de most nem a félelemtől. Finom, bizsergető meleg futott végig rajta, és folyékony tűzként áradt szét a hasában. Mintha Matthew is ugyanezt érezte volna, habozott, és szúrós szemmel nézett Edenre. A lány nem volt biztos benne, de mintha a férfi keze remegett volna, ahogy befejezte a kötözést. – Köszönöm, Matthew. Sokkal jobb így. Mire Matthew csatlakozott hozzá, már összekucorodott a takaró és a kabátok alatt. A férfi erős kezével átkarolta a derekát, miközben az egész testével hozzásimult, és játszott a még nedves hajával. Érintése olyan könnyed és légies volt, mintha tollpihével cirógatták volna. Edent megint elárasztotta az a heves, bizsergető érzés. Próbált rájönni, miért öntötték el hirtelen ezek az érzések, de túlságosan fáradt volt hozzá. Ahogy átjárta ez a boldog hangulat, lecsukódott a szeme. Annyira csodálatos érzés volt, hogy Matthew megint átölelte. Mielőtt az álom legyőzte volna, az utolsó gondolat, amely átfutott fáradt agyán, az volt, hogy talán sokkal inkább készen áll arra, hogy szerelmeskedjen Matthew Coulterrel, mint amennyire készen áll arra, hogy ezt bevallja, akár csak a saját magának is.

E

ttől az éjszakától kezdve Matthew és Eden között szoros barátság kezdett kialakulni. Eden napról napra jobban csodálta Matthew-t,

CHATERINE ANDERSON

226 FELKELŐ NAP

azért ahogy a vadonban feltalálja magát. Folyamatosan ellátta őket hússal, vagy az összeeszkábált lándzsával, vagy az íjjal, ha nagyobb vadállatra volt szükségük. Eden nagyon hálás volt a friss élelemért, és továbbra is hozzátette a saját részét: gyökereket és más ehető vadnövényeket gyűjtött, tűzifát szedett, segített a lovakat gondozni, ügyelt rá, hogy a kulacs mindig tele legyen friss vízzel; reggel és este pedig segített főzni, majd elpakolni. A napi többórás lovaglás mellett ezek a pluszfeladatok kimerítették, de amíg képes volt felemelni a kezét, kényszerítette magát, hogy tegye a dolgát. Mindkettőjük erőfeszítéseire szükség volt ahhoz, hogy túléljék ezt az egészet, és nem akarta Matthew-t cserben hagyni. Matthew Eden iránti tisztelete hasonló mértékben nőttön-nőtt. Tíz nappal a pumával való kaland után Eden eltávolította a varratokat a mellkasából. A sebek majdnem teljesen begyógyultak. A férfi ahányszor csak levetkőzött, és meglátta a mérges vörös hegeket, hálával gondolt Edenre az ügyes öltésekért. Gyönyörűen sikerült a varrás: sokkal jobban, mint valamikor a Dokinak, amikor az arca sebét öltötte össze. Egyszer már megmentette a lány az életét, és Matthew-ban felmerült, hogy talán újra meg fogja tenni. Más tekintetben is mély benyomást tett rá Eden. Nyilvánvalóan fárasztó volt örökké leszállni a lóról, hogy ehető növényeket szedjen, ennek ellenére napról napra kitartóan folytatta a munkát. Amikor hátrapillantott, többször is azt vette észre, hogy a lány elszundított a nyeregben: annyira kimerültek a tartalékai, hogy nem tudott ébren maradni. Matthew tudta, mennyire fájhatnak a bordái, mert neki is volt már ilyen sérülése, és még három hét pihenés után is kínok gyötörték. Mégis, Eden sosem panaszkodott. Szenvedésének egyetlen jele annyi volt, hogy mozgás közben fogta az oldalát. Matthew esténként mindent megtett, hogy levegyen némi terhet Eden válláról, de hamarosan rájött, hogy Eden tényleg a legmakacsabb nő, akivel valaha találkozott. Ha Matthew előkészítette a vacsorát helyette, Eden talált magának másik munkát, gyakran nehezebbet, mint a főzés. Bár értette, hogy Eden fontosnak tartja, hogy kivegye a részét a munkából, a lány elszántsága aggodalommal töltötte el. Most, hogy meggyógyult a leégés az arcán, CHATERINE ANDERSON

227 FELKELŐ NAP

sápadtnak tűnt, és Matthew úgy látta, fogyott is. Néha, bármilyen finom is volt az étel, csak turkált a tányérjában. Éjszaka, amikor végeztek a munkával, néha leültek egymással szemben törökülésben, a térdük majdnem összeért, és dáma-játékot játszottak: négyzethálót rajzoltak a porba, és kavicsokat használtak bábuként. Mivel a tábla egyszínű volt, nehéz volt megjegyezni, mely négyzetek fehérek, és melyek feketék. Ha valamelyikük eltévesztette, nem térhetett ki a másik tréfái elől. – Maga kis csaló – vádolta Matthew. Eden nevetett. – Nem vagyok csaló. Csak kreatív. Amikor nem volt kedvük dámázni, vidáman akasztófáztak a tűz fényénél, hogy lássák a földre vetett betűket. Egyik este Matthew az alkalmatosság szót választotta, hogy kifogjon csinos ellenfelén. Amikor Eden végül feladta, a férfi elárulta a megfejtést, ám a lány éles, csodálkozó pillantást vetett rá. – Maga hazudós, – Miért? – Az első reggelen, amikor megkérdeztem, van-e ivóalkalmatossága, úgy csinált, mintha nem ismerné ezt a szót. Most pedig kiderül, hogy teljes mértékig tisztában van a szó jelentésével. Matthew önkéntelenül elmosolyodott. – Soha nem mondtam, hogy nem ismerem a szó jelentését. Csak ahonnan én származom, ott nem hívjuk a bögrét alkalmatosságnak. – Akkor minek hívják? – Bögrének. Eden óriási hahotában tört ki, meg kellett támasztania a fájó oldalát. A vidámság könnyei csurogtak végig az arcán. Amikor újra kapott levegőt, kipréselte magából: – Azt hiszem, néha tényleg jobb a dolgokat leegyszerűsíteni. Néha játék helyett Matthew szájharmonikázott, Eden pedig énekelt. Amikor a férfi által ismert dallamok unalmassá váltak, Eden új dalokat dúdolt neki, amelyeket Matthew hallás után eljátszott. Máskor kitalált történeket meséltek egymásnak: hol vicceseket, hol félelmeteseket. CHATERINE ANDERSON

228 FELKELŐ NAP

Egyik este Eden lebilincselő történetbe kezdett: – Amikor kislány voltam, nyolc, a közelben élő férfi elment vadászni, és hetekre eltűntek – mesélte. – Keresőalakulatokat küldtek utánuk, de senki sem találta meg őket. Végül az egyik feleségének eszébe jutott, hogy a férje említett egy tábort a Stillman folyó mentén. Ezért az egyik alakulat felment a patak mentén a hegyekbe, hátha találnak valamit. – És? – kérdezte Matthew. – Megtalálták a férfiakat? Eden bólintott. – Mindegyiket, egy kivételével. Hét férfit és nyolc lovat találtak, mindegyiket holtan. – Holtan? Eden megint bólintott, majd megremegett. – Különös volt. A keresők szerint semmi oka nem volt a férfiaknak arra, hogy a táborban maradjanak. De ők mégis maradtak. Ahelyett, hogy hazamentek volna, addig böjtöltek, amíg éhen vagy szomjan nem haltak. És képzelje, pár méterre tőlük ott volt a víz. Matthew elnyomta a mosolygását, mert már hallotta ugyanezt a történetet, csak az négy emberről szólt, akik Oregon hegyei között tűntek el. – És mi történt a nyolcadik férfival? – Ez az igazán félelmetes a történetben. Rátaláltak az erdőben sétálva, csont és bőr volt szegény. A haja, amely régebben fekete volt, olyan fehér lett, mint a hó. Őrültségeket beszélt. A keresők megállapították, hogy valami, amiről fogalmunk sem volt, hogy mi lehet, körbevette a tábort, és úgy megrémisztette a férfiakat, hogy nem mertek kijönni. Inkább ott maradtak azon a helyen, és éhen haltak, csak ne kelljen szembenézniük azzal a szörnyűséggel, amely az erdőben várja őket. Csak egyetlen férfi volt elég bátor ahhoz, hogy elfusson, de ő elvesztette a józan eszét. – Később jobban lett? Eden arca elszomorodott, és megrázta a fejét. – Soha nem gyógyult meg, és soha senkinek nem tudta elmondani, mi történt. A mai napig eltűnnek azok a vadászok, akik a Stillman

CHATERINE ANDERSON

229 FELKELŐ NAP

folyó partjára merészkednek. Csak ma már nem megy utánuk senki. Túlságosan félnek. Matthew igyekezett komoly arcot vágni. – Mit gondol, mi van ott? Eden megremegett, és megdörzsölte a karját a kabátujján keresztül. – Ördögi erők vannak a világban, Matthew. Erők, amelyeket nem látunk vagy érzünk, csak amikor már késő. Szerintem ez van ott: valami kimondhatatlanul ördögi. Matthew végül nem fojtotta el a mosolyát. – Lehetetlen, hogy az ember haja néhány hét alatt megőszüljön. Az emberi haj csak úgy egy centit nő egy hónap alatt. Először a gyökerénél lesz fehér, és utána, ahogy nő, apránként válik hófehérré. Eden arcán kis gödröcske jelent meg, ahogy szája huncut mosolyra húzódott. – Tudom, de nem nagyszerűen félelmetes ez a történet? Matthew hátravetette fejét, és elkezdett vihogni. – Maga kis huncut! Ott ült, és úgy csinált, mintha rettenetesen félne. Egyetlen szavát sem hitte ennek az egész történetnek! – Nem, de attól még vicces elmesélni. Nem sokkal később, amikor lefekvéshez készülődtek, hangos csattanás hallatszott a fák közül. Akár a hangos fegyverropogás. Ez nem volt ritka az erdős vadonban. Állandóan faágak törtek le váratlanul. Matthew nem tartott attól, hogy a Sebastianok közelednének feléjük. Azok a gazemberek úgy érkeznének, akár a kígyók, csöndben csúszva a bokrok között, hogy meglepetésszerűen támadjanak rájuk. Ennek ellenére Eden nagyon megijedt, szinte sóbálvánnyá merevedett. A férfinak megint el kellett harapnia egy mosolyt. A lánynak őt nem sikerült megijesztenie a történettel, de saját magát egy perc alatt halálra rémiszti. Amikor lefeküdtek, Eden szorosan hálótársához bújt. Egyértelműen ideges volt, és szüksége volt a férfi közelségére. Édes kínzás. Matthew képtelen volt úgy ölelni őt, hogy közben ne ébredjen fel benne a vágy. Egyszerűen csak megtörtént. Régi Dicsőség a saját feje után ment. Csakhogy ezen az éjjelen Matthew meglepetten vette CHATERINE ANDERSON

230 FELKELŐ NAP

tudomásul, hogy Régi Dicsőség nem az egyetlen önfejű testrész a takaró alatt. Csuklója véletlenül hozzáért Eden melléhez. A lány mellbimbója olyan kemény volt, akár egy fémszög. Korábban nem azért érintette meg, hogy kiváltsa belőle ezt a reakciót. Ez most mit jelent? Hogy Eden is éppolyan izgatott, mint ő? A pokolba. Próbálta kiverni a fejéből a gondolatot, de most már ott volt, és egyre inkább behálózta. Eden vágyott rá. És, isten segítsen rajta, ő is vágyott a lányra. De Eden még nem állt készen, és ő sem. És útitársa nem az a fajta nő, akit használni lehet, majd eldobni. Ha magáévá teszi, készen kell lennie arra is, hogy a kapcsolatukat másik szintre emelje: az örökké tartó szintre. Ez pedig olyan vidék volt, ahova Matthew még nem akart eljutni. Mielőtt az éjszaka véget ért, Matthew megint a patakban kötött ki: befagyott a feneke, és átkozta Régi Dicsőséget, aki nem volt hajlandó megadni magát. A lány szórakoztató társaságnak bizonyult – bár Eden közelsége folytonos izgalomban tartotta Matthew-t –, mindig kész volt az ugratásra vagy a nevetésre, bármilyen kimerültnek is érezte magát. Matthew számára, aki oly hosszú ideig egyedül volt úton, Eden jelenléte egyre értékesebbé vált. Az időt, amit a szórakozásra szántak, tudatosan egy órára korlátozta, hogy a lány pihenhessen, de olyan jól érezte magát, hogy sokszor nehezen vetett véget a napnak, főleg olyankor, amikor tudta, az éjszaka folyamán legalább egyszer a patakban köt majd ki. Eden kimerültsége ellenére reggelente néha Matthew-nál is korábban ébredt, és mire a férfi kinyitotta a szemét, a lány már a reggelit készítette. A férfi többször is arra gondolt, hogy Eden a legkacifántosabb nő, akivel valaha találkozott, de nem lekicsinylő értelemben. Eden minden kihívást egyenes háttal és felemelt fejjel fogadott. Hihetetlen lelkiereje volt. Matthew képtelen volt elképzelni Edent egy díszes szalonban úri, begyöpösödött társaságban, ahogy teát szolgál fel, és úgy tesz, mintha semmi más nem járna a fejében a szabójával megbeszélt időponton vagy a jótékonysági bálon kívül. Ugyanúgy nem tudta elképzelni, hogy boldog volt egy ilyenfajta életben. CHATERINE ANDERSON

231 FELKELŐ NAP

Napközben, a hosszú lovaglások alatt néha azzal törték meg az egyhangúságot, hogy történeteket meséltek egymásnak az életükről és a családjukról. Eden nevetett Matthew történetein, és ő is nevetett a lány elbeszélésein. Bár a Matthew által érzett vágy egy percre sem csillapodott, a történetmesélések révén barátságuk elmélyült, messze túlmutatott minden testi érzésen. Úgy törődött Edennel, ahogy első találkozásukkor elképzelhetetlennek tartotta volna. Talán tényleg több csücske van az ember szívének. Eden is hasonlóan érzett, egyre gyakrabban futott át a testén heves bizsergés. Ha Matthew csak egyszerűen megérintette a kézfejét, mintha áramütés futott volna végig a karján, éjszaka pedig, amikor a férfi átölelte, teste tele lett vágyakozással. Néha szinte fájón kívánta, hogy Matthew megérintse a mellét. Máskor különös nedvességet érzett a combjai között. Először arra gondolt, talán valami női nyavalya fog kitörni rajta, mert intim testrészei szinte lázasan égtek és együtt lüktettek a szívével. De nem. Végül rájött, az eddig ismeretlen érzések a vágyból fakadnak. Azok után, amit a Sebastianok tettek vele, nem számított rá, hogy valaha izgatni fogja majd egy férfi. De amikor Matthew karja ölelte, olyan biztonságban érezte magát, ahogy soha máskor, még a kölcsönkapott Coltok viselésekor sem. Ahogy a vadonban töltött hetek lassan egy hónapra duzzadtak, Matthew-t olykor szorongás fogta el lovaglás közben. Aggasztani kezdte a dolog, mert a megérzései ritkán hagyták cserben. Attól tartott, hogy a Sebastianok valahol a környéken ólálkodnak. Nem gondolta, hogy elég közel vannak ahhoz, hogy valódi veszélyt jelentsenek, de tudni akarta, merre járnak, és mire készülnek. Nem akarta Edent feleslegesen megijeszteni, ezért néhány nappal később úgy döntött, egyedül kilovagol, és felderíti a terepet. Mikor egyik kora délután tábort vertek, azt mondta Edennek, hogy vadászni megy. – Nem láttam őznyomokat ezen a részen – mondta. – Lehet, hogy sötétedés utánig is távol leszek, amíg nem találok valamit. Eden bólintott, és az erdőre meredt. – Addig majd keresek növényeket. CHATERINE ANDERSON

232 FELKELŐ NAP

Matthew szerette volna, ha Eden inkább pihen, de tudta, falra hányt borsó lenne, ha ezt kérné tőle. Még mielőtt elindult volna, Eden már a közeli fák felé tartott. Felelevenítve, hogy merre jártak az elmúlt néhány napban, a férfi végül úgy döntött, kelet felé lovagol pár órát, és arra keresi a nyomokat. Semmi. Néhányszor keresztezte a saját korábbi útjukat, de semmi jelét nem találta annak, hogy a Sebastianok a közelben lennének. Épp megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor egy keskeny hasadékhoz ért, amelyét hegyszorosnak hívnak arrafelé, ahonnan származik. Ahogy végiglovagolt a nyugati peremen, hogy áthaladjon a szoroson, megtalálta azt, amit legszívesebben elkerült volna: friss patanyomokat. Szíve egy pillanatra megszűnt dobogni, amikor leguggolt, hogy megvizsgálja őket. Akkor sem lehettek volna frissebbek, ha a lovak még mindig rajtuk álltak volna. Felállt a szőr Matthew hátán. Hideg veríték öntötte el homlokát. A francba. Az órájára nézett, és megállapította, hogy még csak két és fél órája lovagol. Pulzusa hevesen kezdett verni. Felugrott Smokyra, és elindult a nyomokat követve. Semmi tévedés. Felismerte Wallace Sebastian lovának különös kaszáló járását. A banda jóval közelebb volt, mint ami biztonságosnak lett volna nevezhető. Matthew szerette volna követni a nyomokat, hogy megnézze, merre ment a banda, ugyanakkor szeretett volna visszatérni Edenhez olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Fontos volt megtudnia, mire készülnek a Sebastianok, de nem akarta a társát túl sokáig egyedül hagyni. Úgy érezte, kétfelé szakad, és nem tudta, mit tegyen. A fészkes fenébe. Épp eldöntötte, hogy visszafordul, amikor hangokat hallott. Mintha kilőtték volna a nyeregből, azonnal a földre ugrott, és egy magas bozótosba kuporodott, maga mögé húzva Smokyt. – Ha megtaláljuk és megöljük azt a fattyút, nem sajnálom majd a nőre az időt. Nincs több játszadozás a tűznél. Megerőszakolom a kis kurvát. A mély férfihang olyan tisztán hallatszott, mintha a beszélő és Matthew egymással szemben álltak volna. Matthew befogta Smoky száját, jelezve a lónak, hogy maradjon csendben. Ha a ló akár csak CHATERINE ANDERSON

233 FELKELŐ NAP

prüszkölne egyet, a Sebastianok meghallanák őket. Izzadság folyt a szemébe, de nem merte elvenni a kezét a ló orra elől, hogy megtörölje a szemét. – Épp itt az ideje, hogy megjöjjön az eszed, Wallace – mondta a másik férfi. – A pokolba is az ötlettel, hogy eladjuk a határon túl! Én egyébként sem tartottam soha jó ötletnek. – Én sem. Megőrülök a gondolattól, hogy nem élveztük ki eléggé, amíg a miénk volt. – Fogjátok már be mindannyian! Így gondoltam helyesnek. Még mindig szép kis pénzt hozhatna nekünk. Csak most túl ideges vagyok ahhoz, hogy ezen gondolkodjam. – Te vagy ideges? – kiáltotta egy harmadik férfi. – Az én átkozott lovamat lopták el! Nem neked van új lovad! Amikor éjszaka megpihenünk, úgy érzem magam, mintha kettészakítottak volna. A heréimtől egészen a nyakamig fáj mindenem. Még soha nem láttam ilyen széles hátú lovat. – Fejezd be a nyavalygást! Legalább van min lovagolnod. A férfiak ahhoz a bokorhoz értek, ahol Matthew lapult. Ahogy az ágak között leskelődött, még levegőt sem mert venni. Ha egy követ elhajított volna, bármelyiküket eltalálhatta volna, annyira közel voltak. Ha Smoky fújtatna vagy mozgolódna, Matthew szép kis pácba kerülne. Nem félt megütközni az öt férfival. Sőt ez volt a célja. De nem tehette kockára az életét, amikor Eden számított rá. Azzal a kezével, amelyben a gyeplőt tartotta, letörölte az izzadságot a homlokáról, hogy ne folyjon a szemébe. Pete volt az, akinek új lova volt. Még majdnem egy méter távolságról is észre lehetett venni bőrszínének szürkés árnyalatát, amely a tisztálkodást nélkülöző hónapoknak volt köszönhető. Mosdatlan testek szaga ütötte meg Matthew orrát, olyan orrfacsaró bűz, amely szinte égette az orrát, és tüsszentésre ingerelte. Nagyot nyelt, és visszatartotta a lélegzetét. Ha tüsszentene, amit egyszerűen nem tehet meg, az a végét jelentené. Pete tovább siránkozott, hogy milyen kényelmetlen egy ilyen széles hátú lovon lovagolni.

CHATERINE ANDERSON

234 FELKELŐ NAP

– Utálom a lovat szőrén megülni. Az átkozott hátcsontja nyomja a golyóimat. Ha elkapjuk azt a kis kurvát, úgy fog fájni a botom, hogy nem tudom majd beledugni a kis szajha mézes bödönjébe. Miért nem állunk meg pihenni? Ne! – imádkozott Matthew. Tovább kell menniük. Nem tudta biztosan, meddig tudja még Smokyt elnémítani. – A fenébe is! – kiáltott Wallace. – Esküszöm, Pete, olyan gyenge vagy, akár a nádszál. Két órával ezelőtt pihentünk. – Csak néhány percre. Próbáld meglovagolni ezt a hátast, és lássuk, hogy bírod! A férfiak Matthew bokrától néhány méterre leszálltak a nyeregből, kikötötték a lovaikat, és leültek egy fa árnyékába. James, mielőtt csatlakozott volna a többiekhez, előhúzott egy flaska whiskyt a nyeregtáskájából. Körbeadták az üveget, úgy vedelve az alkoholt, mintha víz volna. Matthew nem nagyon reménykedhetett abban, hogy ebben a korai órában eszméletlenre isszák magukat, ezért majd kiugrott a szíve a helyéről. Smoky előbb vagy utóbb biztos felhorkan vagy felnyerít. – Szóval szerinted merre menjünk, Wallace? – kérdezte Pete. – Az ösztöneim azt súgják, nyugatra vannak – Harold koszos kézfejével megtörölte a száját, és visszaadta az üveget Jamesnek. – Szerintem megint arra kellene mennünk. – Nem nyugatra vannak – Wallace kikapta a palackot a legfiatalabb öccse kezéből, és megint meghúzta az üveget. – Arra jártunk tegnap, de sehol nem láttunk friss nyomokat. – Szerintem az a Coulter fickó eltakarítja őket – vágott vissza Harold. Matthew meglepetten hallotta, hogy a férfiak a nevét emlegetik. Az első végzetes találkozást és azt az éjszakát leszámítva, amikor megmentette Edent, csak egyetlen Sebastiannal találkozott, aki azonban nem élte túl a randevút, hogy elmondja nekik a történetet. Honnan a fenéből tudták a nevét? Nyomban beugrott a válasz: az évek során számtalan városban járt, és állandóan érdeklődött, hol látták utoljára a Sebastianokat. A banda azóta bizonyára járt

CHATERINE ANDERSON

235 FELKELŐ NAP

néhányban közülük, ahol elmondták nekik, hogy egy Coulter nevű alak égen-földön keresi őket. – Nem tudja az összeset eltakarítani – horkant fel Wallace felháborodva. – Esküszöm, Harold, nem látsz az orrodnál tovább. Most, hogy megpróbáltuk lerövidíteni az utat, dél felé megyünk. Nem követjük azt a fattyút. Körbe-körbe megy, bár semmi értelme sincs. Az egyetlen esélyünk rá, hogy elkapjuk, az, ha összevissza csalinkázunk., amíg nem találunk friss nyomokat. – Miért menne délre? – kérdezte Pete. – Mert arra kell mennie, mielőtt kelet felé fordulna Denverbe – válaszolt Wallace. – Az az egyetlen viszonylag nagy város a környéken, amelynek a rendőrei többet érnek a légypiszoknál. Ebben a pillanatban az a legnagyobb gondja, hogy megvédje azt a tűzhajú kis kurvát, aki mostanra már biztosan kimerült. Ha Coulter nem látja semmi jelét annak, hogy követjük, elég gyorsan Denverbe indul majd. Csak annyit kell tennünk, hogy letáborozunk valahol, naponta néhányszor kilovagolunk, élvezzük az életet, és várunk, hogy az a bolond elinduljon. Ha észrevesszük, hogy elindult, úgy meglepjük, hogy összehugyozza magát a félelemtől. Pete felemelte a kezét. – Tegnap azt mondtad, nem akar Denverbe menni, mert tisztában van vele, hogy mi épp erre számítunk. – Az tegnap volt – Wallace megint nagyot húzott a whiskyből. – Most ezt diktálják a megérzéseim, és én mindig hallgatok rájuk. Ha elviszi azt a nőt Denverbe, vége a történetnek, és mi húzzuk a rövidebbet. El akarod kapni, és vissza akarod szerezni a lovad, vagy nem? – Annál sokkal többet akarok – morogta Pete. – Senki nem győzheti le a Sebastianokat, és senkinek nem hagyhatjuk, hogy ezzel dicsekedjen, nem maradhat életben. A lólopásról nem is beszélve. Kicsipkézem a késemmel azt a fattyút, és lenyomom a farkát a torkán, amíg még életben van, hogy attól fulladjon meg. Matthew végighallgatta, ahogy kitárgyalták, hogyan fogják őt megkínozni, úgy, hogy közben jobbnál jobb ötleteik támadtak. Azt kívánta, bárcsak abbahagynák a tervezgetést, és elindulnának. Ha ez CHATERINE ANDERSON

236 FELKELŐ NAP

nem következik be hamarosan, kénytelen lesz ő maga mozdulni. Igen kockázatos vállalkozás a bokorban guggolni egy nyugtalan lóval. Akkor már jobb nekiindulni, és futni, amerre lát. Matthew, lovasember fiaként csikókora óta dolgozott Smoky-val. A szürke pej nemcsak azt tudta, mikor kell csöndben lennie, hanem azt is, hogyan haladjon hátrafelé. Matthew még a kezdetek kezdetén megtanította neki, hátha egyszer szüksége lesz rá, hogy a kantárszárral kihúzza őt a mocsárból. Egy farmer soha nem tudhatja, mi történhet vele, ha magára marad valahol. Egy jól képzett ló az életét is megmentheti. Most egészen más okból volt szüksége Matthew-nak Smoky különleges tudására. Ki kellett jutniuk ebből a bozótosból, és előre nem mehettek. Tenyerét még mindig a ló szájára tapasztva Matthew a fülébe suttogta: – Hátra! Smoky lehajtotta, majd felemelte fejét. – Hátra! – utasította megint Matthew. A ló marja megfeszült, de végül elkezdett mozogni. – Hallottál valamit? – kérdezte Pete, félbeszakítva Wallace-t. Csönd. Matthew hirtelen megállította Smokyt. A teste annyira megfeszült, hogy a lába belefájdult. Tudta, hogy a bandatagok füle nagyon éles. Végül Wallace azt mondta: – Csak az egyik ló volt az, semmi más – majd felröhögött. – Azt gondolod, Pete, hogy az a Coulter fickó ennyire vakmerő? Nagyon ostobának kellene lennie, hogy fényes nappal körülöttünk szaglásszon. – De én hallottam valamit. – Jól van, hallottál valamit. Kong a fejed az ürességtől. Matthew, remélve, hogy a beszélgetés alapzaja elnyomja Smoky patáinak hangját, megint mozgásra ösztökélte lovát. De nem volt szerencséje. – Megint hallom! – kiáltott Pete. Matthew hallotta, hogy a férfiak feltápászkodnak. Felugrott a nyeregbe, erősen megrántotta a gyeplőt, hogy a lova megforduljon, CHATERINE ANDERSON

237 FELKELŐ NAP

majd ráhajolt Smoky nyakára, és megsarkantyúzta az állatot. A szürke ló úgy átugrotta a magas bokrokat, mintha ott sem lettek volna. Amint átjutottak a kusza ágakon, vágtázni kezdett. A háta mögül Matthew lövéseket hallott. Egy golyó annyira közel süvített el mellette, hogy szinte súrolta a kalapját. Mindkét kezével szorosan tartva a kantárszárat, még közelebb hajolt Smoky füléhez. – Gyerünk, fiú, gyerünk! A ló mindig gyors lábú volt, de azt mégsem gondolta volna a gazdája, hogy ekkora sebességre is képes. Talán a lövések hangja ösztönözte, és a patái által felvert por. Matthew tudta, hogy bármelyik pillanatban golyót kaphat a hátába. Matthew átadta a lónak az irányítást, aki mindent megtett érte: cikcakkban vágtázott a fák között, átvágott egy tisztáson, még csak nem is lassított. A lövéseket még mindig hallották, ami arra utalt, hogy a Sebastianok kergetni kezdték őket. Egyszer csak Matthew úgy érezte, mintha valami megütötte volna a karját. Nem lövedék. Inkább olyan érzés volt, mintha egy férfi összeszorított ökle csapta volna meg teljes erővel. Valószínűleg egy kő, amelyet megütött egy puskagolyó. Smoky szélsebesen vágtatott. Matthew mindig becsülte a lovát, és közeli, bizalmas barátjának érezte. Most a ló meghálálta a gondoskodást: minden erejét beleadta a futásba. Gazdája gyűlölte, hogy ennyire hajtania kell, de nem volt más választása. Smoky nyakán hamarosan izzadságpöttyök jelentek meg, és Matthew hallotta, hogy fújtat. Egy hűséges ló addig menne, amíg össze nem roskad. De ha ez megtörténik, már soha többé nem áll fel. Csak Smokyt ne! Kérlek, istenem, Smokyt ne! Matthew elveszítette az időérzékét, de az imája mégis meghallgatásra talált, mert a lövések végül elhallgattak. Smoky legyőzte a Sebastianok hátaslovait. Lassítania kellett az iramon, hogy ne kockáztassa lova életét. Matthew majdnem felkiáltott a megkönnyebbüléstől, amikor egy patakhoz értek. Megállította Smokyt egy kicsit, átgondolta a helyzetet, és visszafordult, hogy dél felé menjen, amíg nem talál egy agyagpala tisztást, ahol a ló patái nem hagynak nyomot. Amikor átért CHATERINE ANDERSON

238 FELKELŐ NAP

a patak másik oldalára, levágott egy hosszú ágat az egyik fenyőfáról. Gyalog vezette Smokyt, és néhány lépés megtétele után újra és újra megállt, hogy elsöpörje a nyomaikat. Egészen addig eltüntette minden nyomukat, amíg újra a patakhoz nem értek. Bevezette a lovat a térdig érő vízbe, és visszagázolt a partra, hogy az utolsó néhány méteren is eltörölje a nyomokat, majd a fenyőággal a kezében visszaült Smokyra. Gyűlölte, hogy kelet felé kell haladnia a vízfolyás irányában, és így egyre távolabb kerül Edentől, de nem volt más választása. Ha nyugat felé megy, és a Sebastianok követik, egyenesen a lányhoz vezeti őket. Az volt az érzése, hogy ez ugyanaz a patak, mint amelyik a táboruk mellett kanyarog. Smoky nehezen lélegzett. Szürke szőre fehérlett a tajtéktól. Matthew azt kívánta, bárcsak megállhatna, hogy a ló pihenhessen, de a séta volt az egyetlen biztonságos módja a lenyugtatásának. Örült a folyóvíznek. Talán a víz csörgedezésének hangja elnyomja a ló patájának kopogását a köves patakmederben. Pete-nek nyilvánvalóan éles füle volt, a hang pedig messzire elhallatszik, ha a szélirány épp nekik kedvez. Matthew nem vágyott arra, hogy megint találkozzon azokkal a gazemberekkel. A fenyőágat a patak északi oldalán bedobta egy sűrű bokorba. Ahogy teltek a percek, a feszültség kezdett kiengedni Matthewból. Szokatlanul fáradtnak érezte magát, mintha ő futott volna a ló helyett. Arra gondolt, az ijedtség szívta ki az erejét. Egy kicsit még szédült is. Amikor a tekintete lefelé vándorolt, valami vöröset pillantott meg a bal kezén. Vér. Megállította Smokyt, és levette a kabátját, hogy megnézze, hol sérült meg. Ingének ujja válltól lefelé végig karmazsinvörös volt. Matthew hitetlenkedve rájött, hogy az ütést, amelyet a vállában érzett, mégsem kő okozta. Meglőtték.

CHATERINE ANDERSON

239 FELKELŐ NAP

Tizenegyedik fejezet

M

atthew figyelmeztette Edent, hogy jóval sötétedés utánig távol maradhat. így a lány egészen addig nem aggódott, amíg igazán késő nem lett. Vajon merre lehet Matthew? A főzéssel megvárta, amíg lement a nap, mert bízott benne, hogy az ételt melegen tudja tartani a férfi számára. De mostanra már az is jéghideg. Nem volt órája, hogy megnézze az időt, de úgy tűnt számára, mindjárt éjfél. Ha rajta múlna, Matthew soha nem maradna el ilyen sokáig. Valami történt. Érezte a csontjaiban. Arra gondolt, felnyergeli a pejt, és megpróbálja megtalálni a férfit, de a sötétben szinte lehetetlen lenne rátalálni a nyomaira. Ha Matthew nem jön vissza, reggelig várnia kell, amíg elindulhat utána. Eden sokkal jobban aggódott, mintsem hogy aludni tudjon. A tűz mellett várakozott, hegyezve a fülét, hátha meghallja Smoky patáinak hangját. Amikor végre lódobogást hallott, felpattant. Az első gondolata az volt, hogy a férfi elé rohan, de rögtön meggondolta magát. A közeledő lovas valószínűleg Matthew, de mi van, ha mégsem? Egy fa mögé bújt, mindkét kezét a Coltok markolatára helyezte. Hallotta, ahogy a ló bevánszorog a táborba. Ahogy a lovas leszállt a lóról, a nyereg megcsikordult. – Eden! Hol van? Eden, megkönnyebbülten, hogy Matthew hangját hallja, előlépett a fa mögül. – Itt vagyok. Csak biztos akartam benne lenni, hogy maga az, mielőtt meglát. – Jól tette. Eden Matthew felé indult, és megragadta a férfi alkarját.

CHATERINE ANDERSON

240 FELKELŐ NAP

– Nagyon izgultam. Nem számítottam rá, hogy ennyi ideig lesz távol. Mi a fene miatt volt el ilyen sokáig? Matthew távolabb lépett Edentől, és a pislákoló tűz fényébe meredt. – Találkoztam a Sebastianokkal. A tűz mellé telepedett, és mesélni kezdte a délután történéseit. Eden is leült mellé, és lélegzetvisszafojtva hallgatta. – Ó, istenem, Matthew! Meg is ölhették volna! – Közel jártam hozzá – Matthew felemelte a bal karját, amelyet vér borított. – Az egyik gazember meglőtt. – Micsoda? – Eden szíve hevesebben kezdett dobogni. – Hol? Mennyire komoly a sérülés? Vegye le a kabátját, hogy megnézzem! Matthew, miközben lehámozta magáról a kabátot, azt mondta: – Nem olyan komoly, édesem, csak egy kis horzsolás. Először egy kicsit szédültem a vérzéstől, de ahogy megálltam, elmúlt. Még a pataknál levágta az ing ujját a vállban, és az anyagdarabbal bekötötte a sebet. Eden remegő kézzel lazította meg a kötést, hogy megnézze a sérülést. A puskagolyó barázdát rajzolt Matthew felkarjának húsába, de a seb nem volt mély, és nem kellett összevarrni. Eden hálát adott az égnek. Nem akarta soha többé összevarrni a férfi sebeit. – Ki kell tisztítanunk – mondta. Amikor pár perc múlva visszatért a tűzhöz a whisky maradékával, Matthew meglehetősen nagyot nyelt, mielőtt megengedte volna neki, hogy öntsön belőle a sebre. Annyira csípte a sebet, hogy sziszegve össze kellett szorítania a fogát. Eden úgy döntött, nem köti be újra Matthew karját. – A seb nem olyan mély. Ha nem kezd el újra vérezni, szerintem hagyjuk szabadon. Elment, hogy másik inget keressen, majd visszatért eggyel a kezében. Matthew, miközben felvette az inget, a sötétbe meredt. Eden követte a pillantását. – Attól tart, hogy esetleg követték?

CHATERINE ANDERSON

241 FELKELŐ NAP

– Nem hiszem. Smoky a szívét is kirohanta értem, jól lemaradtak mögöttünk. Majd, miután félrevezető nyomokat hagytam magam után, három órán keresztül kelet felé haladtam egy patakban, és csak akkor fordultam vissza. Eden nem értette, hogy ha Matthew nem izgult amiatt, hogy követnék, miért tűnt mégis olyan gondterheltnek. De úgy döntött, nem feszegeti a témát. A férfi úgyis el fogja mondani, mi bántja, amikor készen áll rá, de annál nem korábban. – Szeretné, hogy gondoskodjam Smokyról maga helyett? Matthew megrázta a fejét. – Éhen halok. Majd én elrendezem a lovat, amíg maga felmelegíti a vacsorám.

M

ialatt Matthew lecsutakolta és megetette Smokyt, felidézte magában a Sebastianok párbeszédét, amelyet kihallgatott. Rájöttek, hogy szórakozik velük, ezért taktikát változtattak. Most, abban bízva, hogy friss nyomokat találnak, egyenes vonalban haladnak egy ideig, majd irányt változtatnak, nagyjából úgy, ahogy Matthew tette ma. Csak isten kegyelmének köszönhető, hogy az előző napi kísérletük sikertelen volt. Reggel Matthew-nak és Edennek kereket kell oldaniuk, és szélsebesen el kell hagyniuk a környéket. El kell tüntetniük minden nyomot, hogy megtévesszék a Sebastianokat, mielőtt délre, Denver felé veszik az irányt. Matthew azt kívánta, bárcsak kereszteznék Eden bátyjainak útját. Jól jönne még egy kis férfierő. Eddig Eden nagyszerűen teljesített egyetlen zokszó nélkül, de a férfi kételkedett benne, hogy a lány akkor is bírná az iramot, ha még gyorsabban haladnának. Márpedig nagyon kell sietniük, hiszen a Sebastianok egyre közelebb vannak hozzájuk. Miután megvacsorázott, Matthew óvatosan vetette fel a témát, amelyről tudta, hogy felborzolja vele Eden kedélyeit. Tenyerével elsimította a homokot a tűz mellett, és egy bottal kezdetleges térképet rajzolt.

CHATERINE ANDERSON

242 FELKELŐ NAP

– Körülbelül itt vagyunk – mondta, hogy szép lassan vezesse fel a témát. – Amikor belefutottam a Sebastianokba, körülbelül itt voltam. Eden ijedten nézett rá, kék szeme elkerekedett az aggodalomtól. – Az nincs túl messze. – Nem, nincs – elmesélte neki a beszélgetést, amelyet kihallgatott. – Rohadtul szerencsések vagyunk, hogy tegnap nem keresztezték az utunk, és nem támadtak ránk. – Fogalmam sem volt róla, hogy ennyire közel vannak. – Én gyanítottam. Ezért mentem ma kelet felé. Eden tekintete még jobban elkomorodott. – Akkor tehát nem is vadászni indult. – Ó, de igen, vadásztam, csak nem szarvasra – próbált rájönni, hogyan magyarázhatná meg a lánynak. – Néha megsejtek dolgokat. Mondhatjuk úgy, hogy ösztönösen megérzem őket. Az elmúlt napokban többször is elkapott valami furcsa izgatottság, egyszer pedig úgy éreztem, mintha tábortűz füstjének a szagát érezném, amely biztosan nem a miénk volt. Ha a szélirány megfelelő, a füst illata messzire elszáll – le kellett ellenőriznem a biztonság kedvéért. – Tehát nem véletlenül talált rá a Sebastianokra. Tudatosan kereste őket. – Igen, de egy kicsit jobban sikerült, mint ahogy terveztem. – Meg is ölhették volna, Matthew. – Smoky gyorsaságának hála nem így történt. A lényeg, hogy ép bőrrel megúsztam. Most már csak azt kell kitalálnunk, mitévők legyünk. – Van valami ötlete? – Eden aggódva pillantott hátra. Matthew úgy gondolta, ahhoz, hogy ebből a kalamajkából kikeveredjenek, különböző, kiszámíthatatlan irányba kell lovagolniuk, hosszú ideig, megállás nélkül. Eden még nem volt elég erős ahhoz, hogy ezt végig tudja csinálni. A bordái már majdnem meggyógyultak, de Matthew szerint még mindig sápadt volt, és napról napra fogyott. Elmagyarázta, hogy szerinte mit kellene tenniük, majd óvatosan hozzátette, hogy szerinte a lánynak még nincs elég ereje ahhoz, hogy ilyen keményen lovagoljon megállás nélkül. CHATERINE ANDERSON

243 FELKELŐ NAP

– Egyszerűen ezt kell csinálnom, és kész – mondta a lány. – Ha megváltoztatták a taktikájukat, nincs más esélyünk, mint elhagyni ezt a vidéket, és lehagyni őket. Valójában volt még egy lehetőség, de Matthew félt tőle, mi lesz Eden reakciója, ha elmondja neki. Akárhogy is, meg kell osztania vele a gondolatait, mégpedig minél előbb. Nem akarta, hogy Eden megint azzal vádolja, játszadozik vele. – Van egy másik megoldás is – mondta óvatosan. – Megpakolhatnám a pejt néhány csomaggal Herman csomagjai közül, hogy úgy nézzen ki, mintha a maga súlyát cipelné. Kereshetnék magának egy biztonságos helyet, és én egyedül lovagolhatnék. Amikor biztos vagyok benne, hogy elég messzire vezettem őket, akkor visszajöhetek magáért. Eden, ahogy Matthew számított rá, felkapta a fejét. – Azaz azt tervezi, hogy engem elrejt valahova, és maga egyedül vállalja a kockázatot, hogy megmentsen engem. Ez a mondat nagyjából összefoglalta Matthew tervét, de mindent megtett, hogy enyhítse a lány büszkeségén esett csorbát. – Édesem, maga már így is teljesen kimerült, ami teljesen érthető mindazok után, amin keresztülment. így néhány napig pihenhet. Itt hagyok rengeteg húst, és keresek magának egy jó kis rejtekhelyet a víz közelében. Ehet, alhat és heverészhet. Amikor visszatérek, megint ép és egészséges lesz, és készen áll majd bármire. – Nem – Eden átkarolta a behajlított térdét, és Matthew-ra bámult. – Elég rossz volt már az is, hogy ma nélkülem ment el megkeresni őket. Nem fogok elbújni, miközben maga hőst játszik. Vagy együtt csináljuk, vagy egyáltalán nem csináljuk. – Eden, nincs még elég ereje, hogy ilyen keményen és ilyen sokáig lovagoljon, hogy legyőzze őket. Nekem van. – De meglőtték! – Jól vagyok. Ez csak egy kis horzsolás. Mindkettőnk élete azon múlik, hogy most képes-e racionálisan gondolkozni. Ha együtt maradunk, lelassít engem, és sokkal inkább kockáztatjuk, hogy a Sebastianok utolérjenek bennünket. Most az egyszer hagynia kellene,

CHATERINE ANDERSON

244 FELKELŐ NAP

hogy egyedül csináljam végig, hiszen a végsőkig kimerült. Utána pedig, esküszöm, együtt maradunk! – Egyedül lesz öt emberrel szemben, Matthew. Bármilyen fáradt is vagyok, jól lövök. Mi lesz, ha nem tudja lehagyni őket, és utolérik? Több esélye van, ha ott vagyok, és segítek legyőzni őket. Azt hiszi, itt fogok piszmogni a tűz körül, egy kövön ücsörögve, miközben halálra idegeskedem magam végig, amíg távol van? Nemcsak magamért, hanem magáért is! A vita egyre hevesebb lett, mindketten újabb és újabb érveket dobtak be, hogy meggyőzzék a másikat. Mire elérkezett az alvás ideje, a helyzet még mindig nem oldódott meg, Eden összekuporodva feküdt az oldalán, Matthew-nak háttal. Dühe és csalódottsága feszültséggel töltötte meg a levegőt. A férfi mélabúsan bámulta a csillagokat, és próbálta beleképzelni magát Eden helyébe. Akármennyire civódott is a lánnyal, megértette az érzéseit. Neki sem lenne ínyére, ha száműznék valahova, miközben a társa vállalna minden kockázatot helyette. – Rendben, maga nyert – mondta kedvesen a férfi. Eden megmozdult, hogy törékeny válla fölött hátranézzen a férfira. Matthew hirtelen felfigyelt a törékenységére. Nem is gondolta, hogy ennyire lefogyott. A vagány lány, akit egy hónappal korábban megmentett, mára csupa csont és bőr lett. Valami összefacsarta a szívét, ahogy ránézett, és hirtelen mély, csontjáig hatoló félelem zuhant rá, akár a jeges áradat. Ha a lány meghalna a kezei között... Még a gondolatát is képtelen volt elviselni. – Hogy érti ezt? – kérdezte Eden. – Úgy értem, hogy maga nyert. Együtt megyünk. Ha túl erőtlen lesz a lovagláshoz, majd viszem magam előtt a lovamon. Eden a hátára fordult a férfi mellett, és ő is a csillagokat kezdte nézegetni. Csak hosszú idő után szólalt meg: – Ez a legbutább ötlet, amit valaha hallottam. Matthew meglepetten nézett rá. – Hogy érti azt, hogy buta? Hiszen ezért küzdött egész este. – Nem mindig azért küzdök, ami jó nekem, Matthew – becsukta a szemét. – A maga ötlete jobb. Ha magával visz, csak lelassítom – CHATERINE ANDERSON

245 FELKELŐ NAP

karcsú nyakával bólintott, ahogy folytatta. – Igaza van abban, hogy nem tudom végigcsinálni. Nem tudom, miért vagyok ennyire nyúzott. Mindig azt hiszem, hogy felfrissülök, de aztán mégsem sikerül. Talán igaza van, és a pár nap pihenés lesz a megoldás. Matthew megint azt a szörnyű szorító érzést tapasztalta a mellkasában. – Beteg, drágám? – Nem vagyok beteg, csak nem vagyok magam. Általában tele vagyok energiával, és jó az étvágyam. De most kimerülten fekszem le, és kimerülten ébredek. Amikor igazán éhesnek érzem magam, akkor is néhány falat után már nem kívánom az ételt. Nem tudom, mi a baj. Matthew-nak volt egy tippje. – Több mint egy hónapja legalább napi tizenkét órát tölt a nyeregben. Öt napig a Sebastianokkal, és több mint négy hete velem. Az átélt fizikai megpróbáltatásokon túl még két vagy három szétzúzott bordája is van. Szerintem érthető, hogy elveszítette az egyensúlyát. Rengeteg pihenésre és evésre van szüksége. Elvinném valamelyik városba, ha tudnám. Elhelyezném egy hotel pihe-puha ágyában, és hagynám, hogy egy hétig aludjon. – Rengeteget pihenek majd, ha nélkülem elindul. Matthew figyelt, hogy hall-e kétségbeesést Eden hangjában, de csak elszántságot és eltökéltséget érzett ki belőle. Eden, úgy döntött, ott marad, és most, hogy eldöntötte, a rá oly jellemző módon már nem siránkozott miatta. – Nem semmi hölgy maga, Eden. Tudja? – suttogta. Semmi válasz. Matthew lehajtotta az állát, hogy ránézzen. A lány mélyen aludt. A férfi szája gyengéd mosolyra húzódott. Az oldalára fordult, hogy Eden profiljában gyönyörködhessen. Elmélázott azon, vajon mikor vésődött a szívébe a lány arcának minden kis görbülete. Tétován kinyújtotta a kezét, hogy végigsimítsa a lány szemtelen kis orrát, majd a lágy, telt ajkát, és hegyes állának makacs ívét. Ezután csöndes imát mormolt magában, hogy a pár nap pihenés tényleg meggyógyítsa Edent, mert, akár tetszik neki, akár nem, a lány mostanra már sokat jelentett számára. CHATERINE ANDERSON

246 FELKELŐ NAP

M

atthew egész másnap reggel azzal foglalkozott, hogy biztonságos búvóhelyet találjon Edennek. Amíg a lány reggelit készített, ő felnyergelte Smokyt, és felfedezőútra indult. Egy órán belül talált egy kis barlangot: egy körülbelül két méter széles és négy méter mély üreget. Egy lélek sem volt benne, amikor belépett. Kőhajításnyira patak csörgedezett. A sárgafenyők és az aljnövényzet tökéletesen elrejtették a barlang bejáratát. Ha Matthew figyelmesen eltakarít minden nyomot, amely oda vezethetne bárkit is, és Eden csak kis tüzet gyújt, a Sebastianok addig kereshetik, amíg el nem unják az életük. Amikor Matthew visszatért a táborba, a reggeli már a tűz szélére volt készítve, és Eden szorgalmasan keresgélt a csomagokban: kiválasztott néhány konzervet, néhány romlandó ételt, és a főzéshez szükséges eszközöket. Szervizt – ahogy ő nevezte őket. Most, hogy Matthew egyre jobban megismerte a lányt, rájött, hogy sokszor elegáns kifejezésekkel nevezi meg a hétköznapi dolgokat. Valószínűleg tökéletesen egyensúlyozna a süteményes tálcákkal egy bársonyfalú társalgóban, miközben úgy intézi el a csörgőkígyókat, akár egy bérgyilkos. Ahogy Matthew leugrott Smokyról, Eden felpillantott, és rámosolygott. – Remélem, nem bánja. Megpróbálok összeszedni némi holmit a következő néhány napra. Matthew-t megdöbbentette a lány jókedve. Nem sok olyan ember akadt az ismerősei között, aki boldogan vette volna tudomásul, hogy egyedül hagyják a vadonban, ráadásul ló nélkül. De ha izgult is, akkor sem látszott egy cseppnyi aggodalom sem az arcán. – Nem fogom megrövidíteni – biztosította Matthew-t. – Általában jól elleszek a növényeken, amiket találok. Leginkább húsra van szükségem. Matthew torka összeszorult. Nem tehetett róla, de Livvy jutott eszébe: ahogyan ő próbálna most belekapaszkodni, és könyörögne, hogy ne hagyja itt. Nem mintha hibáztatta volna a feleségét. Senki sem lehet édesebb és kedvesebb nála, és jobban szerette őt, mint

CHATERINE ANDERSON

247 FELKELŐ NAP

bármi mást a világon. Livvy egyszerűen csak nem tudott volna ezzel a helyzettel olyan könnyedén szembenézni, ahogy Eden. – Lövök magának egy őzet, mielőtt elindulok – Matthew lekuporodott Edennel szemben, és rögtön észrevette, mennyire kevés konzervet tett félre magának a lány. – Édesem, ennél sokkal többre lesz szüksége. Mi lesz, ha valami balul sül el, és nem tudok olyan gyorsan visszatérni? Eden megvonta a vállát. – Majd megleszek valahogy. Ha van egy egész őzem, mi másra lenne szükségem? A férfi agyán végigsuhant a gondolat, hogy a lánynak szüksége lehet valakire, aki éjszaka átöleli. Kegyetlenül magányos lehet az ember egyedül a semmi közepén, útja elején, bár nem szívesen vallja be, Matthew gyakran reszketett a félelemtől. – Félni fog? Mármint a sötétben. Eden elgondolkodva nézett el az erdő fele. – Nem. A sötét egyszerűen a világos ellentéte. A szörnyek nem jönnek elő csak azért, mert a nap lemegy. Ez igaz, de a medvék és a pumák igen. Matthew egy gallyal kapirgálta a földet. – Attól még félelmetes lehet itt éjszaka egyedül. – Nem leszek egyedül. Isten velem lesz – Eden elkapta Matthew pillantását, és elmosolyodott. – Befejezné az aggodalmaskodást, Matthew? Felnőtt nő vagyok. Van nálam pisztoly és rengeteg lőszer. Minden rendben lesz. Valójában nagyobb biztonságban leszek, mint maga – elkomorodott az arca. – Az egyetlen dolog, ami aggaszt, hogy maga elmegy, és egyedül vállal minden kockázatot, miközben én tele pocakkal, kényelmesen melegedem a tűznél. Gyűlölöm még a gondolatát is. Matthew tudta, hogy fordított helyzetben ő is hasonlóan érezne. – De ezzel ne foglalkozzon – folytatta. – Bevallom, kimerültem. Ezen nem lehet segíteni. Fejezzük is be – várakozás csillant meg a szemében. – Jó rejtekhelyet talált nekem? – Tökéleteset – Matthew leírta a barlangot és a közeli patakot. – Ha az idő rosszra fordul, lesz hova bújnia. Éjszaka három oldalról CHATERINE ANDERSON

248 FELKELŐ NAP

védve lesz, így senki nem tud majd váratlanul odasettenkedni magához. – Ez tényleg tökéletesen hangzik – nadrágján tisztára törölte a kezét. – Elmegyünk oda reggeli után, vagy előbb vadászni szeretne? Matthew félig-meddig arra számított, Eden azt mondja: Akkor hát le is út, fel is út. Azon kapta magát, hogy mosolyogni szeretne. Épp, amikor már azt gondolja, érti a hölgyet, Eden megint meglepi. – Arra gondoltam, először elrendezem magát, és utána próbálok lőni egy őzet. Nincs értelme ide-oda hurcolászni a húst. – Ez igaz – a lány az oldalára szorítva a kezét felállt. – Kész a reggeli: őzsteak és sült krumpli kukoricakenyérrel. – Egészen jól hangzik!

A

nap már a zenitjén járt, amikor elérkezett az idő, hogy Matthew egyedül hagyja Edent a rejtekhelyén. A lány a lovához kísérte őt, és mielőtt hozzá fordult volna, elbúcsúzott a pejtől. Ahogy Matthew a lány nagy kék szemét fürkészte, nyugtalanságnak nyomát sem találta benne. Tényleg nem félt az egyedülléttől. Matthew úgy érezte, ő viszont épp eleget aggódik kettejük helyett is. – Ha nemsokára nagy füstöt lát, ne ijedjen meg – mondta. – Óriási tüzet fogok rakni ott, ahol tegnap táboroztunk, majd lelocsolom vízzel. Azt akarom, hogy a Sebastianok észrevegyék. – Hogy biztosan odataláljanak, és kövessék? – Pontosan. Olyan nyomokat hagyok, amelyeket még egy vak is észrevenne, hogy északra csaljam őket. – De innen eltünteti a nyomokat, ugye? Matthew bólintott. – Nem fogják megtalálni magát. Arra fognak összpontosítani, hogy engem kövessenek – lesöpörte a fejéről a kalapját, és végigsimította a kezével a haját. Most, hogy elérkezett a búcsú pillanata, nem volt biztos benne, hogy jól döntött. – Biztos, hogy minden rendben lesz? Eden játékosan meglökte Matthew jobb karját.

CHATERINE ANDERSON

249 FELKELŐ NAP

– Menjen már innen, maga bolond ember! Persze hogy minden rendben lesz! – mosolya hirtelen elhalványult, és jó erősen megszorította a másik kezét. – Legyen óvatos, Matthew! Megígéri? – Óvatos leszek – csizmájával a homokot rugdosta: úgy érezte, mintha lenne még valami befejezetlen ügyük, de nem tudott rájönni, mi lehet az. – Már jó ideje a nyomukban járok, ugye tudja, és még soha nem keresztezték az utam, csak én az övék. Sokat tanultam tőlük az évek során. Lehet, hogy ravaszok, de ez nem jelenti azt, hogy okosak lennének. Matthew lóra szállt. A pej és az öszvér egymás után volt kötve, a pej vezetőszára pedig a férfi nyergéhez volt rögzítve. Megbökte a sarkával Smokyt, és lassan elindult. Már megtett néhány métert, amikor megállította a lovát, és hátranézett. Eden egyedül állt a fák között, karját a dereka köré fonta. Amikor látta, hogy Matthew visszanéz rá, mosolygott és integetett. Bátran, mint mindig. A pokolba is. Befejezetlen ügy – ez nem kifejezés. Halkan káromkodott egyet, leugrott a lóról, és elindult Eden felé. A lány meglepetten nézett rá. – Valamit elfelejtett? Matthew megbökte a kalapjának karimáját, miközben közelebb lépett hozzá. – Emlékszik a szív átkozott csücskeire, amelyekről mesélt nekem? Aprócska ránc jelent meg Eden hibátlan bőrén, finoman ívelt szemöldökei között. – Igen. – Nos, minden óvatosságom ellenére egy csinos, ámbár heves természetű és kissé pimasz vöröske beóvakodott a szívembe. Eden még jobban összeráncolta a szemöldökét. – Tessék? Matthew megdörzsölte a száját. – Jól hallotta – köszörülte a torkát. – Beóvakodott a szívembe, és ott dolgozni kezdett: mindennap faragott rajta egy kicsit, mígnem kivájta az egyik csücsköt magának, majd, mintha ez nem lett volna elég, még a nevét is belevéste.

CHATERINE ANDERSON

250 FELKELŐ NAP

Eden szemét elfutották a könnyek, amelyek úgy csillogtak a napfényben, akár a gyémánt. Remegő hangon szólalt meg: – Ó, Matthew! – Átkozott legyek, ha most csak úgy ellovagolok. Mi... mi lesz, ha történik valami, és soha nem térek vissza? Nem valószínű, de azért megtörténhet. Attól tartok, ha nem szedem össze a bátorságom, hogy elmondjam, hogyan érzek, mielőtt elmegyek, örökké bánni fogom. – Hogyan érez? Matthew nagyot nyelt. – Leginkább zavarosan! Annak ellenére, hogy könnyek gördültek le a sápadt arcára, Eden elnevette magát. Könnyed, csilingelő hangon, amely Matthew-t mindig felmelegítette. – Maga szerint ez vicces? Eden megrázta a fejét és letörölte a könnyeit. – Nem, természetesen nem. Maga is kivájt egy csücsköt az én szívemben, Matthew. Jó tudni, hogy nem csak én érzek így. – Nos, most, hogy már elmondtam, lelkiismeret-furdalás nélkül indulhatok el – megfordult, de alig tett egy lépést előre, máris úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz ragadta volna meg a vállat. Megállt, sarkon fordult és megszólalt: – Még valami. Hosszú idő telt el azóta, hogy Matthew utoljára megcsókolt egy nőt, annyira átkozottul hosszú, hogy már el is felejtette a mozdulatokat. Az út menti bárok felső szobáiban élő szomorú szemű szajhák nem örültek az efféle intimitásnak. Levette a kalapját, majd, ő sem tudta, miért, visszaejtette a fejére. Előrehajolt egy kicsit Edenhez, majd visszadőlt és megvakarta az orrát. A fenébe. Úgy viselkedik, mint egy kamasz. Majdnem harmincegy éves. Ha mostanra nem tanulta meg, hogyan kell megcsókolni egy nőt, arra nincs bocsánat. A pokolba is a mozdulatokkal! Valószínűleg amúgy sem voltak tökéletesek. A csókolózás meg olyan, mint a lovaglás: nem lehet elfelejteni. Megragadta Eden karját, és a mellkasához húzta a lányt. Egyszerűen megcsókolja, ahogy kell, és ennyi. CHATERINE ANDERSON

251 FELKELŐ NAP

Ahogy már annyiszor, Eden most is meglepte. Ahelyett, hogy félénken viselkedett volna, úgy olvadt el a férfi mellkasához simulva, mint vaj a forró süteményen: lábujjhegyre állt, és karját Matthew nyaka köré fonta. – Matthew Coulter, maga utánozhatatlan – suttogta, és előrehajolt, hogy ajkát Matthew ajkához szorítsa. Van egy kis gond. A lány ajka szorosan összezárva maradt. Amikor Matthew nyelve próbált volna bejutni az ajkai közé, Eden megrándult, mintha méh csípte volna meg. Továbbra is átkarolta Matthew nyakát, de hátrébb húzódott, és meglepett rémülettel nézett a férfira. De ebben a bizonytalan pillantásban Matthew újra megtalálta a magabiztosságát. – Kedvesem, emlékszel arra a rengeteg gyakorlásra a tükör előtt? Az összezárt fogak nem igazán hatékonyak. Látta, ahogy Eden állkapcsa ellazul. – John soha... – Én nem John vagyok – suttogta szenvedélyesen, ahogy lehajtotta a fejét –, ezt ne felejtsd el! Ahogy Matthew ajkát Eden ajkához érintette, rögtön elfelejtette eredeti tervét, hogy gyorsan végezve máris elindul. Méz és selyem. Ahogy nyelve elmerült a lány szájában, lábujjai bizseregni kezdtek, és azonnal elveszett a lány édességében. Eden. Ecet, fűszer és cukor – mindez összekeverve. Makacs, energikus, néha érthetetlen, de mégis: neki a mindene. Matthew azt kívánta, bárcsak el tudná ezt neki mondani. Szívének különleges csücskében Eden lett az ő megmentője, és nem fordítva. Mélyre ásott, és megkereste Matthew fájó pontjait, hogy elsimítsa a fájdalmat, reménnyel töltse el, amikor azt hitte, már minden reménye elveszett, megbocsássa a hibákat, amelyekért örökké magát okolta volna, és visszaadja neki azt a képességet, hogy bűntudat nélkül tudjon nevetni. Legfőképpen pedig megtanította neki, hogy a Livvy iránt érzett szerelméből semmit sem von le, ha megengedi magának, hogy beleszeressen valaki másba. Nem kell búcsút mondania Livvynek, hogy fogadhassa Edent. CHATERINE ANDERSON

252 FELKELŐ NAP

Ez a csók oly mély és szédítő volt, hogy végre felrázta. Szerette volna a karjába venni Edent, elvinni a barlanghoz és szerelmeskedni vele. Ehelyett most indulnia kellett, és abban sem lehetett biztos, visszatér-e valaha. Ahogy átfutott az agyán ez a gondolat, még szorosabban ölelte őt, és nem is akarta elengedni. Amikor végre levegőt tudott venni, elszédült. Eden gyönyörű, kobaltkék szeme magával ragadta. A lány belekapaszkodott Matthew kabátjába, mintha nem tudna megállni a saját lábán. – Ó, egek. Matthew azt gondolta: Ó, a pokolba – mert ebben a pillanatban már biztos volt benne, hogy szerelmes Edenbe. Csak imádkozni tudott azért, hogy olyan sikeresen tévútra tudja vezetni a Sebastianokat, hogy azt sem tudják majd, melyik országban vannak. És hogy aztán visszataláljon a lányhoz. Erős késztetést érzett rá, hogy újra megcsókolja, és teljes szívével azt kívánta, bárcsak maradhatna. Csakhogy nem maradhatott. Kényszerítenie kellett magát, hogy véget vessen a lány édes ajkával való találkozásnak. Megborzongott, elengedte Edent, és hátralépett. Az érzés nem változott, csak a cél. A végső célja az lett, hogy újra lássa a lányt. – Visszajövök – suttogta rekedten. – Ha tovább maradok, mint ahogy gondolnád, akkor se aggódj! Esküszöm, történjen bármi, visszajövök! Még akkor is, ha térden csúszva kell megtennem a visszafelé vezető utat. A lány bólintott. – Jobban teszed, ha visszajössz, Matthew Coulter, mert ha nem, levadászlak. Matthew alig hitte el, hogy Eden még akkor is mosolyt tud csalni az arcára, amikor ő úgy érzi, majd megszakad a szíve. Mégis így történt. Egy pillanatig meredten nézte őt, hogy arcának minden apró részletét jól az eszébe vésse, majd megint azon kapta magát, hogy átöleli, pedig ennek már semmi értelme nem volt. Indulnia kellett. A lány biztonsága múlott rajta. – Eden – mondta rekedten –, ha véletlenül mégis történne valami, rá kell jönnöd, hogyan vezetheted el a bátyjaidat a rejtekhelyedre! Itt

CHATERINE ANDERSON

253 FELKELŐ NAP

vannak valahol, és téged keresnek. Tudom, hogy így van. De hiába kértem az istent, nem találkoztunk eddig velük. – Nem akarok arra gondolni, hogy bármi rossz történik, Matthew. – Nem valószínű, de azért van rá esély. Tudnom kell, hogy akkor is minden rendben lesz. – Visszajössz. Világos? – ahogy Matthew megmozdult, Eden megcirógatta a férfi arcát, és könnyes szemmel rámosolygott. – Komolyan mondom, Matthew Coulter, és ne hidd, hogy másként is történhet! Huszonhárom éves vagyok, és még szűz. Azt akarom, hogy te vedd el a szüzességem! Tényleg ő volt a legkacifántosabb nő, akivel Matthew valaha találkozott. – Nem is kértem meg a kezed. És mi van avval, hogy egy férfi nem veszi meg a tehenet, ha ingyen is kap tejet? Eden arcán huncut mosoly jelent meg. – Ha megvárnám, hogy megkérd a kezem, öreg matróna lennék, mire kiböknéd, mit akarsz. Úgy érezte, a lánynak igaza van. Majdnem feladta, amikor megpróbálta elmondani neki, mit érez, tudta, hogy talán újra megfutamodik. – Egyébként pedig nem érdekel már a gyűrű és az eskü. – Nem? – A fenébe is, nem! – kisujját behajlította Matthew orra előtt. – El akarom rabolni a szíved. Ha ez sikerül, Matthew, akkor minden sikerül.

E

den nyilvánvalóan elrabolta Matthew szívét. Ahogy a férfi ellovagolt, a gondolatai továbbra is a barlangnál maradtak, és erőnek erejével kellett visszatartania magát, nehogy visszaforduljon. A valamikor energikus, kicsattanó egyéniségű lány most nyúzott, kimerült és törékeny lett. Matthew életének egyik legnehezebb pillanata volt az, amikor ott kellett hagynia egyedül a vadonban, amely hemzseg a grizzlyktől és a pumáktól. Vajon elég magasra

CHATERINE ANDERSON

254 FELKELŐ NAP

lógatta a húst a fán? És elég messzire a táborhelytől? A fenébe. Egy medve akár két kilométerről is megérzi a friss hús szagát. A puma is. Mi a fenét csináltál, Matthew?! Makacsul haladt tovább. Amikor átgondolta a szóba jöhető veszélyforrásokat, rájött, hogy a legnagyobb fenyegetést nem a medvék és a pumák jelentik a lány számára. A Sebastian banda volt az igazi veszély. Nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy kicselezzék őket. Matthew az orruk elől lopott el egy nőt, aki csinos kis summát hozott volna nekik a határon túl. Elvitte az egyik lovukat, és bolondot csinált belőlük. Buta emberek voltak, akik azt akarták, minden úgy történjen, ahogy azt ők elképzelik. Belovagoltak, öltek, raboltak, fosztogattak, majd ellovagoltak, és eldicsekedtek a tetteikkel. Soha senki nem kapta el őket. Soha senki nem packázott velük. Soha senki nem tett nekik keresztbe. Most pedig rémesen dühösek voltak. Ez már nem a pénzről szólt, amelyet Edennel kereshettek volna a határon túl. Ez már nem a pejről szólt, amelyet a részegen hortyogó orruk elől rabolt el. Azért voltak még mindig Matthew és Eden nyomában, mert nem hagyhatták, hogy Matthew legyőzze őket. Mert ha hagynák, olyannak kéne látniuk magukat, amilyenek valójában: buta, jelentéktelen kígyóknak, akiket végül úgyis elkapnak és felkötnek. Matthew-nak lovagolnia és lovagolnia kell, olyan keményen, ahogy csak bír. El kell terelnie a Sebastianok figyelmét Eden búvóhelyéről. De miután tanúja volt a lány céllövő tudományának, reménykedett, hogy ha kap elég időt, Eden képes lesz golyót röpíteni valamelyik tetű homlokába. Ha elfogy a hús, talál majd gumókat és hajtásokat, amelyekkel kihúzza, amíg kell. Vagy rájön, hogyan tudna vadászni. De Matthew hitt benne, hogy a bátyjai végül megtalálják. Így akkor is, ha ő ólommal a testében végzi, Edennel minden rendben lesz. Pár száz méterre a barlangtól Matthew leszállt, hogy egy szilfáról ágakat vágjon le. Az ágakat Herman háta mögé kötötte, ahogy az indiánok szokták. Amikor már lovagolt, időnként hátranézett, hogy ellenőrizze, hogy az ágak eltörlik-e az összes nyomot. Megkönnyebbülten látta, hogy a módszer működik. CHATERINE ANDERSON

255 FELKELŐ NAP

Ahogy visszaért az előző éjszakai táborhelyükre, megint tüzet rakott, és a zöld ágakat a tűzre dobta. Amikor vizet locsolt a tűzre, a füst hirtelen felszállt, olyan erősen jelezve, hogy Matthew biztos volt benne, nem marad észrevétlen. Néhány fadarabot parázslani hagyott, hogy a füst tovább gomolyogjon. Ezután észak felé indult. Nem törődött vele, merre megy, csak az volt a fontos, hogy útja messzire kanyarodjon Edentől. A Sebastianok követni fogják. Ebben biztos volt. Arra számítanak, hogy körbelovagol majd, ahogy korábban tette. Ezúttal azonban nem így lesz. Cikcakkban halad majd: először az egyik, majd a másik irányba, hogy pokolian összezavarja a szemétládákat.

E

dennek rettenetesen hiányzott Matthew azon az első éjszakán. Jóval sötétedés előtt megfőzte a vacsoráját, mert napfénynél kevesebb esély volt rá, hogy a tüzet észrevegye valaki. A fák között rakott egy kis tüzet, mert bízott benne, hogy a sűrű fenyőágak eltérítik a füstöt, és az elillan, még mielőtt túl magasra szállna. Matthew úgy gondolta, a Sebastianok valahol a közelben vannak, ezért különösen óvatosnak kellett lennie. Amint kész volt az étel, port rúgott a lángokra. Ez volt az egyedüli módszer, amellyel elolthatta a tüzet anélkül, hogy szürke füst gomolyogna belőle. Nem hagyta, hogy a sötétben a tűz égve maradjon, pedig akkor látott volna valamit, de jobb volt ez így, hisz a lobogó lángok felértek volna egy meghívóval a Sebastianoknak. Biztosította Matthew-t róla, hogy nem fog félni az éjszaka, és ez is volt az igazság. Amikor marhákat tereltek, sokszor egyedül maradt a táborban. Csakhogy akkor mindig volt fény. Ez az éjszaka teljesen más lesz. Ó, jaj. Ahogy Ace mondaná: ha nem tudja cipelni, miért vette fel. Holnap éjjel már sokkal könnyebb lesz. Addigra Matthew jó messzire elvezeti a Sebastianokat erről a vidékről, és Eden nyugodtan égni hagyhatja a tüzet. Miközben vacsorázott, minden harapásnál Matthew-ra gondolt. Ízlene neki a szószos hús, gondolta, és elismerő hangokat hallatna a

CHATERINE ANDERSON

256 FELKELŐ NAP

gumósbükköny habzsolása közben. Bárcsak neki is ilyen jó étvágya lenne! Nő létére általában sokat evett, de mostanában nagyon gyorsan jóllakott, és alig tudott magába erőltetni még egy-két falatot. Tudta, hogy hirtelen lefogyott. Az elmúlt pár nap alatt többször is rövidebbre kellett vennie a kötelet, amelyet Matthew öv gyanánt adott neki. Miután megevett mindent, amit tudott, a maradékot eltemette, hogy ne vonzza oda a ragadozókat. Elmosta az edényeket, majd bement a barlangba, hogy kitalálja, hol aludjon. Ahogy az üreg belseje felé haladt, ismerős tárgyba botlott. Az ágynemű. Matthew bizonyára becsempészte, amikor Eden nem figyelt oda. Könnyek gyűltek a szemébe. Bosszantotta, hogy a férfi itt hagyta az egyetlen takaróját, de annyira kedves és figyelmes volt ez a gesztus, hogy úgy érezte, mintha Matthew egy ölelést küldött volna neki a távolból. Ma éjjel le fog fagyni Matthew feneke. Ellentétben Edennel, ő nyílt vidéken lesz, kitéve a szél és az időjárás szeszélyeinek. Makacs fickó. Eltökélte, hogy hőst játszik, akár tetszett a lánynak, akár nem. A szalmaágyból és a takaróból Matthew illata áradt: állatbőr, izzadság, szappan és pézsmaillat csodálatos elegye. Ahogy Eden összekuporodott a barlang végében, és próbált elaludni, orrát betúrta a gyapjúba, és úgy csinált, mintha Matthew is mellette lenne. Matthew. Elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogyan mondta el neki, hogy kedveli. Minden óvatosságom ellenére egy csinos, ámbár heves természetű és kissé pimasz vöröske beóvakodott a szívembe... Eden fiatal lányként sokat álmodozott arról, hogyan fog majd egy napon egy férfi szerelmet vallani neki. Kedvenc forgatókönyve az volt, hogy egy jóképű, öltönyös férfi letérdel, és romantikusan vallomást tesz neki, miközben virágcsokrot tart a kezében. Na, persze! John valóra váltotta ezt a fantáziát, de ahogy Eden most visszaemlékezett rá, közel sem volt olyan nagyszerű, mint amilyennek elképzelte. Most pedig a gazdag, elegáns férfi helyett egy piszkos, szűkszavú cowboyjal keveredett kapcsolatba. De ezer San Franciscó-i ficsúrra sem cserélte volna el. Matthew vallomása szívből jött. Látta a szemén. Ami pedig ennél is fontosabb, Matthew

CHATERINE ANDERSON

257 FELKELŐ NAP

minden szaváért megküzdött. Bár nem mondta ki, hogy szereti Edent, mégis tisztán kivehető volt a szavaiból. Ahogy arra gondolt, milyen finom volt Matthew csókja, Eden biztosan tudta, hogy soha nem szerette igazán Johnt. Az ő csókjaitól sosem érezte úgy magát, mint Matthew-étól, és soha nem kavarta fel ennyire, amikor John a karjában tartotta. Amikor Matthew-val megismerkedett, Eden vonakodott a testi érintkezéstől. A Sebastianokkal átéltek miatt rettegett tőle, hogy bárki is megérintse, és úgy érezte, ha az, amit a banda tagjai csináltak vele, akár csak egy kicsit is hasonlít ahhoz, ami egy férfi és egy nő között a nászágyban zajlik, akkor ő nem kér belőle. De mostanra már nem érzett így. Ahogy felidézte a sógornője arcán csillogó boldogságot, tudta, hogy ez két olyan ember között, akik szeretik egymást, máshogy működik. Ennél is fontosabb, hogy már teljesen megbízott Matthew-ban. Ő soha nem tenne semmi olyat, amivel fájdalmat okozna neki, Eden ebben biztos volt. Összébb húzta a takarót, és próbálta elképzelni, milyen lenne, ha a férfi megérintené a testét. Nem személytelenül, ahogy korábban többször, hanem a szerelmeként. A zsigereiben érezte, hogy a férfi könnyed cirógatása csodálatos érzéseket keltene benne. Ha Matthew valaha arra kérné, feküdjön le vele, nem habozna igent mondani. Mielőtt álomtalan álomba szenderült, Eden elmondott egy imát Matthew-ért. Ha meghalna valahol a vadonban úgy, hogy őt próbálja védeni, azt Eden sosem tudná megbocsátani magának. Soha. Ezáltal a gondolat által sokkal jobban megértette a férfi Livvy halála miatt érzett bűntudatát, mint korábban. Eden örült ennek. Matthew Coulter olyan nőt érdemelt, aki megérti őt. Olyan nőt, aki szereti, támogatja és mellette áll. Eden minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy ő legyen ez a nő.

CHATERINE ANDERSON

258 FELKELŐ NAP

Tizenkettedik fejezet

M

atthew-nak fájóan hiányzott Eden, amikor megállt éjszakára. Bár hozott magával valamennyi őzhúst, a vacsora, amelyet készített belőle, félig sem lett olyan ízletes, mint amilyet Eden csinált volna. A lánynál hagyta a kávéfőzőt is, és a lötty, amelyet a bádogkannában főzött, olyan erős lett, mint a méreg. Miután evett, próbálta harmonikázással szórakoztatni magát, de közel sem volt olyan kellemes, mint amikor Eden vele énekelt. A Szép álmodozóval fejezte be, és ahogy az utolsó hang is elszállt, Matthew szemét könnyek homályosították el. Furcsán érezte magát, ezért eloltotta a tüzet, hogy minél hamarabb véget érjen az este. Amikor Edennel volt, az indulással mindig megvárta a hajnalt. Most azonban, hogy egyedül van, akár sötétben is elindulhat, ha akar, és kora hajnalban, amikor megbotolhatnak az állatok, megállhat újra, hogy pihenhessenek. A nyergét párnaként használva elnyújtózott a földön. Egyedül a kabátja nyújtott némi védelmet számára. Annyira hideg volt, hogy szinte látta, hogy reggelre betakarja a zúzmara. Mégsem bánta igazán az ágynemű hiányát. Edennel aludt, hogy felmelegítse, és nem fordítva. Három év alatt már megszokta a hideget. Nagyot sóhajtott, ahogy a csillagokat bámulta. Egy ideig a Sebastianokra gondolt, hogy vajon milyen messze lehetnek tőle. Holnap megint cikcakkban fog lovagolni. Ha már elég messzire elcsalta őket Edentől, jó darabig a patakban megy tovább, azután amikor elhagyja a vizet, minden nyomot eltörölve maga után, továbblovagol. Ha elég messzire el tudja csalni őket északra, és csak ezután fordul vissza a barlanghoz, akkor talán elviheti Edent Denverbe. Nagyon aggasztotta, hogy a lány ilyen sokat fogyott, és ennyire sápadt. Nemcsak pihenésre és evésre van szüksége, hanem orvoshoz is el kellene mennie. Matthew-t az a rossz érzés gyötörte, hogy a lány törött bordái nem jól gyógyulnak. Amennyire tudta, egy

CHATERINE ANDERSON

259 FELKELŐ NAP

orvos nem tehet túl sokat az ügy érdekében, de talán van valamiféle gyógyír, amellyel vissza lehetne hozni a lány erejét. Elmosolyodott a sötétben, ahogy eszébe ötlött, Eden mennyire csökönyösen fel akarta nyergelni a lovát. Eltökélte, hogy megmutatja Matthew-nak, hogy olyan erős, amilyen erős egy nő csak lehet, és szitkozódott, amikor nem sikerült. Ha száz évig él is, Matthew akkor sem fogja elfelejteni azt a napot a kígyóbarlangnál, és azt, ahogy Eden akkor a fegyverrel bánt. Ismert nála szívósabb és erősebb nőket, de egyikük sem volt olyan bátor, mint Eden. Furcsa, fájdalmas érzés töltötte el Matthew szívét, ahogy felelevenítette az aznap délutáni búcsújukat: ahogyan Eden megfogta a kezét, és a szeme olyan gyönyörűen csillogott a könnyektől. Bánta, hogy olyan esetlenül és határozatlanul mondta el neki, mit érez iránta. Arra számított, hogy találkoznak még, de mi van, ha mégsem? Nem mondta ki azt a szót, amelyet Eden szeretett volna hallani – most gyáva féregnek érezte magát. Szeretem. Miért nem tudta kibökni? Matthew úgy sejtette, ez valamilyen módon Livvyvel kapcsolatos: azzal a mélyen gyökeredző érzéssel, hogy elárulja őt. Amikor beleszeretett, még csak pelyhedzett a bajusza, de még ma is szerette őt. Mindig is szeretni fogja. Különös, hogy ugyanakkor Eden iránt is ilyen erős érzései vannak. Mintha valami nőcsábász lenne, pedig világos, hogy nem erről van szó. Egy férfi nem lehet hűtlen egy halott nőhöz, csak az emlékéhez. De hát ez fel sem merülhet. Mindörökké őrizni fogja magában az Oliviához fűződő emlékeit, örökké nagyra fogja tartani őt. Soha egy rossz szó nem fogja elhagyni a száját a személyével kapcsolatban. Egyszerűen csak készen állt a továbblépésre: hogy búcsút mondjon neki, és menjen tovább a maga útján. Hosszú idő után először tudta pontosan maga elé idézni Livvy arcát, gyengéd mosolyát, és az ártatlan, nagy, barna szemét. Oly sokáig csak az utolsó pillanataira emlékezett, és egyáltalán nem gondolt az együtt töltött szép napokra. Most hirtelen megszűnt a fájdalom. Eszébe jutott, amikor egyszer a karjában próbálta átvinni a lányt a kunyhójuktól a szülei házába a hóban, és rosszul lépett. CHATERINE ANDERSON

260 FELKELŐ NAP

Mindketten nyakig elmerültek a hóban. Livvy csinos ruhában volt, és Matthew arra számított, morcos lesz. Ehelyett a lány nevetve felsikoltott, megragadott egy marék havat, és Matthew arcába dörzsölte. Matthew visszafizette a kölcsönt, és máris hócsatázni kezdtek. Kipirult arccal, csuromvizesen és a nevetéstől elgyöngülve érkeztek meg vacsorára Matthew szüleihez. Livvy mindig ilyen drága volt, és Matthew volt a mindene. Egyszer mikor odaégette a férfi születésnapi tortáját, kisírta a szemét, hogy elrontotta az ünnepet. Matthew sehogy sem tudta megvigasztalni. Azt akarta, hogy tökéletes legyen az a nap. Máskor meg, amikor kiégette Matthew vasárnapi ingét a vasalóval, a következő héten minden szabad percét arra áldozta, hogy újat varrjon neki. Amikor pedig nem esett teherbe, aggódni kezdett, mert tudta, Matthew mennyire szeretne gyereket. Dióhéjban: a legfontosabb Livvy számára az volt, hogy ő boldog legyen. Hogyan hihetné, hogy most boldogtalannak akarja őt látni? Matthew tudta, hogy ha Livvy a mennyországban van, ahogy Eden mondta, akkor most örül, hogy Matthew végre talált magának valakit. Nem akarná, hogy Matthew egyedül legyen. Nem akarná, hogy bűntudatot vagy szomorúságot érezzen. Itt az idő, hogy Matthew elengedje őt. Matthew mély levegőt vett, és lassan kiengedte. Elengedni. Sokáig vasököllel ragaszkodott a szomorúságához, és nem tudta elengedni. Úgy érezte, mintha súlyos teher gördült volna le a válláról, és hirtelen pehelykönnyűnek érezte magát. Könnyűnek és szabadnak. Nincs aggódás a hűtlenség miatt, nincs bűntudat. Ő volt a legjobb férj Livvy számára, hiszen tudta, miként legyen az. Nem az ő hibája, hogy a Sebastianok betörtek Lusta J.-re azon a délutánon. Nem az ő hibája, hogy gyilkos szemétládák. Nem az ő hibája, hogy eszméletlenre verték, és hogy képtelen volt felkelni, hogy megvédje a feleségét.. Semmi, egyáltalán semmi sem az ő hibája. E beismerés nyomán még jobban megkönnyebbült. Elég sokáig görnyedt a bűntudat súlya alatt. Egész nap próbálta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy milyen érzés volt Edent megcsókolni. Valahol mélyen tudta, hogy miért. Bár CHATERINE ANDERSON

261 FELKELŐ NAP

fájdalmas volt beismernie, Livvy csókjától soha nem forrt fel úgy a vére, ahogyan Edenétől. Amikor felidézte, hogyan simult hozzá Eden, és milyen mámorító íze volt a csókjának, a torka rettentően kiszáradt. Nem mintha nem élvezte volna Livvy csókjait. Csak teljesen másként érezte magát a két nővel. Livvy félénk volt, és túl szemérmes, ezért több hónap után láthatta csak mezítelenül. És amikor először meg szerette volna igazából csókolni, Livvy ellenállt. Az ágyban a férfi mindig próbált gyengéd lenni, és soha semmit nem erőltetett, amitől az asszony kellemetlenül érezhette volna magát. Szeretkezéseik még öt év után is nagyon szelídek voltak. Matthew nem hitte, hogy ez Edennel is így lenne. Miután sikerült meggyőznie, hogy csók közben ne szorítsa össze a fogait, Eden lágyan alkalmazkodott. Matthew úgy érezte, szeretkezéskor is így lenne. Eden mindent-vagy-semmit típusú nő volt. Más különbségek is voltak közte és Livvy között. Eden vészhelyzetben soha nem bújna Matthew háta mögé, és nem kukucskálna kifelé a karja mögül. Inkább elé állna, hogy ő kapja a golyót. Már a gondolattól is halálra rémült. Nem akarta, hogy Eden védje meg őt. Ennek épp fordítva kell lennie, de az volt az érzése, hogy pokoli sok energiájába fog kerülni, mire erről meg tudja majd győzni a lányt. Ha a baj bekopogtatna hozzájuk, Eden ajtót nyitna, és megküzdene vele. Matthew-nak tiszteletben kell ezt tartani, hiszen ő maga is ugyanígy cselekedne, de egy ilyen nőt szeretni nem könnyű, és valószínűleg gyakrabban kell majd aggódnia miatta, mint ahogy szeretné. Mielőtt álomba merült, Matthew előhúzta a zsebéből az óráját, hogy végigsimítson a feliraton. Most utoljára. Az arany olyan sárgán csillant meg a holdfényben, mint a napsugár. Furcsa. Általában inkább úgy nézett ki a sötétben, mintha patinás ezüst lenne. Valószínűleg bolondság volt tőle, de Matthew ezt jelnek vette: utolsó üzenetnek Livvytől, hogy áldását adja rá. Szinte hallotta, ahogy Livvy megszólal: Ne légy már ilyen csacsi, Matthew! Eden csodálatos. Szeresd őt teljes szíveddel, és ne nézz hátra! Talán csak

CHATERINE ANDERSON

262 FELKELŐ NAP

felidézte, amit hallani szeretett volna, de akár a képzelete játszott vele, akár nem, jó érzés volt ezeket a szavakat hallani. Most, hogy elkötelezte magát Eden mellett, meg kell válnia az órától. Nem várhatta el a lánytól, hogy elviselje, mindig nála van. Akárhányszor megnézné az időt, Eden tudná, hogy Livvy jut az eszébe. Amikor visszamegy a barlanghoz, elrejti valamelyik csomagban. Ha majd Edennel letelepedhetnek valahol, keres egy különleges helyet az órának, talán egy fiók mélyén, ahol biztonságban tudhatja. Nem kellett megkérdeznie, tudta, Eden nem várja el tőle, hogy eldobja az órát.

A

következő három napon Eden ehető növényeket gyűjtött, hogy feltöltse az élelmiszerkészleteit. Tűzifát gyűjtött, főzött, takarított, ráérősen mosakodott, kimosta a ruháit, és pihent. El sem tudta hinni, mennyit aludt. Az első napon rögtön reggeli után visszafeküdt, és késő délutánig szundikált, de még így is ugyanúgy tudott aludni, amikor besötétedett. A második nap reggelén kevésbé érezte magát levertnek, de még mindig jókat pihent két feladat között, és éjszaka ismét úgy aludt, mint egy lábadozó beteg. A harmadik napon kezdte végre úgy érezni magát, mint régebben. Mohón befalta a reggelit, és azt kívánta, bárcsak többet készített volna. Amikor elment sétálni az erdőbe, hogy gumósbükkönyt és gombát gyűjtsön, újra könnyűnek érezte a lépteit. Amikor mélyen beszívta a friss hegyi levegőt, érzett ugyan egy kis fájdalmat az oldalában, de most már nem hajlott kétrét tőle. Matthew-nak igaza volt: mindössze egy kis megszakítás nélküli pihenésre volt szüksége. Folyamatosan Matthew miatt aggódott. Merre jár? Biztonságban van? Már útban van visszafelé? Néha látta maga előtt, ahogy a sziklák mögé rejtőzve lőpárbajba keveredik a Sebastianokkal, és elfogy a lőszere. Máskor elképzelte, ahogy főz a tűznél vagy mosogat. Imádkozott, hogy biztonságban legyen. Ó, mennyire hiányzott neki! Furcsa, milyen hamar elveszettnek érezte magát nélküle. Sóvárogva vágyott hallani a mély, selymes tenorját vagy a

CHATERINE ANDERSON

263 FELKELŐ NAP

rekedtes nevetését. Szerette volna érezni nagy testének keménységét és melegét, amikor éjszaka elnyújtózik mellette. Kínzón vágyott az érintésére. A negyedik napon Eden már rettentően aggódott. Matthew azt remélte, hogy csak két-három napig lesz távol. Mi telik ilyen hosszú időbe? Mi lesz, ha meghalt? Egész délután fülelt, de nem hallott lódobogást. Valami baj történt. Biztos volt benne. Az ötödik napon Eden tudta, meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy Matthew esetleg soha többé nem tér vissza. Amikor késő délután a nap lemenőben volt, leült a tűz mellé, átkarolta a behajlított térdét, fejét lehajtva zokogni kezdett. Ó, istenem! Soha nem látja többé Matthew ferde mosolyát, soha nem érzi az erős karját, soha nem hallja a hangját. Miért engedte meg neki, hogy elmenjen nélküle? Ha tényleg akarta volna, tartani tudta volna az iramot. Amikor Eden már minden könnyét elsírta, eloltotta a tüzet, és olyan éles fájdalommal a bordájában tért nyugovóra, amely még órákig nem hagyta elaludni. Matthew. Ha meghalt, örökké önmagát fogja hibáztatni. Ki kellett volna tartania mellette. Reggel a tűz mellett ülve megint sírt egy nagyot. Hat nap. Valami történt. Szembe kell néznie a ténnyel: Matthew magától soha nem maradt volna távol ilyen sokáig. Akkor most mitévő legyen? Matthew mielőtt elment, azt kérte, hogy gondoskodjon magáról. Bár ő ezt nem ígérte meg, biztosította a másikat, hogy nem kell aggódnia érte. Az is eszébe jutott, mennyit szónokolt neki, hogy Livvy elvesztése után feladta. Most a saját korábbi szavait magára érezte érvényesnek. Matthew nem szeretné, hogy leüljön ennek a barlangnak a szájánál meghalni. Azt szeretné, hogy szedje össze magát, porolja le a nadrágját, és kezdje el azon törni a fejét, hogyan fogja túlélni ezt a kalandot. Nem volt lova. Az őzhús, amelyet Matthew a fán hagyott, hamarosan megromlik, és nem lesz több húsa. A bátyjai keresik. Ki kell találnia, hogyan jelezhetné nekik, hogy itt van. Eden lábra kényszerítette magát. Ha Matthew a mennyben van, és most őt nézi fentről, azt akarta, hogy büszke lehessen rá.

CHATERINE ANDERSON

264 FELKELŐ NAP

Az első feladata az volt, hogy kigondolja, hogyan tudná az őz-húst tartósítani. Kilazította a kötelet, amely a félig elfogyasztott tetemet rögzítette a faághoz, és leengedte az állatot az általa készített fenyőtű ágyra. Azután nekilátott levágni a húst a csontról. Szakadt utazóruhájának nagy hasznát vette. A hús egy részét félretette, hogy később megfőzze, a maradékot pedig a ruhára helyezte. Batyut kötött belőle, majd kötél gyanánt rákötözte a bordakötését. A patak vize jéghideg. Az állandó áztatás miatt a hús felszíne megfehéredik ugyan, de a hideg miatt néhány nappal tovább eláll majd. Közben pedig ki kell eszelnie, hogyan fog húst szerezni anélkül, hogy fegyvert használna. Mivel a medvéket és a pumákat magához vonzhatja a feldarabolt őzhús, Eden elindult a folyás irányába, a tábortól távolodva, amíg nem talált a parton egy pont megfelelő, fiatal fát. A bordakötése egyik vége már a batyuhoz volt kötözve, a másik végét pedig az égerfa karcsú törzséhez rögzítette. A hús nemsokára a patakban lebegett. Leguggolt a vízhez, hogy kezet mosson. A hús-darabolás véres munka. Amikor visszatért a táborba, rájött, hogy már ebédidő van. Ahhoz, hogy az ereje kitartson, ennie kellett, ezért ebédet csinált, és kényszerítette magát, hogy az utolsó falatig megegye. Miután elmosogatott, talált egy kis darab agyagpalát, amellyel gödröt ásott az őzcsontoknak. Mire végzett, úgy izzadt, mint a ló, de a legnagyobb meglepetésére nem akart összeesni a fáradtságtól. A rengeteg alvás tényleg rendbe tette. A bordái még mindig fájtak, de nem annyira, amennyire korábban. Nem szédült. Nem érzett szúró fájdalmat. A gyógyulás útjára lépett. Akkor hát mi a következő teendő? Úgy döntött, dárdát készít, amellyel vadászhat, és egy horgászbotot. A tűz mellett ülve kővel megélesítette a kést, amellyel feldarabolta az őzet. Amikor már pengeéles volt, keresett egy viszonylag egyenes ágat, és lement a patakhoz, hogy csíkokat hasítson hozzá a régi szoknyájából. Utána visszatette a húst a vízbe, és végül is sikerült egy félig-meddig tűrhető dárdát készítenie. Másnap reggel első dolga lesz gyakorolni a

CHATERINE ANDERSON

265 FELKELŐ NAP

dárdával. Valószínűleg néhány napig semmit sem ejt majd el, ezért addig kell megtanulnia a használatát, amíg kitart az őzhús. Már kezdett alkonyodni, mire nekilátott a horgászbotnak. Nem könnyű feladat. Bár hajlékony ágat elég hamar talált. Kivett néhány hajtűt a hajából, és a nadrágja zsebébe dugta, hogy a horoghoz felhasználhassa őket. De nem volt horgászzsinórja. Lefejthetné a gyapjútakaró egyik végét, de a fonal túl vastag, és túl jól látható lenne a halak számára. Lószőrre vagy valami ilyesmire volt szüksége, de nem volt kéznél egyetlen ló sem. Viszont kéznél volt a saját sörénye. Nem volt ínyére a gondolat, hogy kitépkedje a saját haját. Egyrészt fájna, másrészt három szálat kellene összesodornia ahhoz, hogy elég erős legyen a zsinór. De a muszáj nagy úr. A haja épp megfelelő horgászzsinórnak. Leült a tűz mellé, és hozzálátott a feladathoz: hosszú hajszálakat rángatott ki a hajából tövestül. Minden tépést megszenvedett a fejbőre. Amikor már eleget kiszedett, elkezdett három szálat összedolgozni egyetlen vékony fonattá. Hiába a rengeteg huzigálás, még mindig csak egyméteres volt a madzag. Hosszabbnak kell lennie, hogy mélyre behajíthassa a vízbe. Lehet, hogy félig kopasz lesz, mire végez ezzel a feladattal. A haja azonban vissza fog nőni. Ha éhen hal, mielőtt a bátyjai rátalálnak, akkor viszont nem lesz második esélye. Elszántan, hogy még vacsora előtt elkészíti a horgászzsineget, és a fájdalomtól összeszorított fogakkal, elkezdett újabb hajszálakat kitépkedni. – Tudtam, hogy aggódni fogsz, de nem gondoltam volna, hogy a hajadat téped majd. Eden összerezzent, és felkapta a fejét. – Matthew? Matthew a tűz túloldalán állt, hosszú lábát széles terpeszbe tette, nagy keze keskeny csípője mellett lógott. Az ütött-kopott Stetson árnyékot vetett a szemére. Nem viselt kabátot, és ruháját vörösesbarna por lepte be. – Valaki másra számítottál?

CHATERINE ANDERSON

266 FELKELŐ NAP

Eden felpattant, megkerülte a tüzet, és Matthew-hoz szaladt. Amikor a férfi erős karja összezárult körülötte, a lányból zokogás tört fel. – Tényleg te vagy az! – kiáltotta. – Hála istennek, hála istennek! Biztosra vettem, hogy meghaltál. Matthew még szorosabban átölelte, és még határozottabban magához húzta. Arcát a lány hajába fúrta, és elkezdett előre-hátra ringani vele. – Nem fogsz ilyen könnyen megszabadulni tőlem. Csak kicsit ravaszabbnak bizonyultak a Sebastianok, mint feltételeztem, és hosszabb időbe telt leráznom őket. Eden mindkét karjával átölelte Matthew nyakát, és felállt a férfi csizmájának orrára, hogy szorosabban átölelje. Összekuszálódtak az érzései: megkönnyebbülés és öröm keveredett a sürgető vággyal. – Annyira örülök, hogy látlak! Annyira örülök! – Én is örülök – dörmögte Matthew. – Nagyon hiányoztál. – Te is hiányoztál nekem – Eden hátradőlt, hogy könnyei fátyolán át felnézzen a férfi sötét arcára. – Akkor leráztad őket? – Úgy eltévedtek, mint hangya az árpában. Remélhetőleg egy ideig ott is maradnak. Szeretnélek elvinni Denverbe, mielőtt rájönnének, mi történt. Eden már nem törődött azzal, hogy Denverbe jusson. Mindaddig, amíg Matthew vele van, mindene megvan. Annyira túlcsordult a boldogságtól, hogy úgy érezte, a szíve mindjárt szétrobban. Matthew lehajolt, hogy megcsókolja. Kalapjának karimája nekiütődött Eden homlokának, és leesett a fejéről, de nem foglalkozott vele. Száját Eden szájára tapasztotta. Eden szíve ekkor tényleg szinte túlcsordult a boldogságtól. Matthew. Ahogy a csók egyre mélyült, Eden úgy érezte, mintha testének minden idegvégződése táncra perdülne. Nem érezte a lábát, és a gyönyörtől szédülni kezdett. Amikor Matthew végül levegőt vett, az Eden által annyira kedvelt, rá oly jellemző félszeg pillantással nézett rá. – Mondtam már neked, milyen gyönyörű vagy? – Ezt a bókot boldogan hallom többször is. CHATERINE ANDERSON

267 FELKELŐ NAP

– Annyira gyönyörű vagy, hogy kiszárad a szám, amikor rád nézek. – Én meg az eszemet vesztem, ha a karodban tartasz. Matthew meglepetten nevetett. – Panaszkodsz? – Nem. Remélem, állandó lakhelyre lelek ott. Matthew megint kacagott. – Megfelelnek az alkalmi vizitek is? Nem tudok majd túl sok mindent csinálni, ha folyamatosan téged kell ölelnem. Eden Matthew nyakába kapaszkodva kinyújtott karral hátradőlt, hogy felnézzen rá. Imádta a férfi arcának minden egyes vonalát és szögletét. – Gyógyír vagy a beteg szemnek, Matthew Coulter. – Te is, Eden Paxton. Próbáltam előbb visszaérni. Tudtam, hogy betegre aggódod magad, de nem tudtam lerázni a szemétládákat. – Most itt vagy. Csak ez számít. Matthew oda pillantott, ahol Eden akkor ült, amikor ő megérkezett. – Tudom, hogy buta kérdés, de mégis miért tépkedted a hajad? – Hogy horgászzsinórt csináljak – elmesélte neki az aznap történteket. – Azt akartam, hogy ha fent vagy a mennyországban, lásd, hogy igenis mindenem megvan ahhoz, hogy egy farmer felesége legyek. Matthew megint vigyorgott. – Ha a mennyországban lennék, ez miért számítana? – Azt akartam, hogy büszke légy rám. A férfi Eden pillantását fürkészte. – Az vagyok. Jó tudni, hogy ha valami történik velem, elboldogulsz – felhúzta az egyik szemöldökét. – Hogy van a bordád? – Sokkal jobban. Igazad volt: csak sok pihenésre volt szükségem. Jól érzem magam, és az étvágyam is kezd visszatérni. Erről jut eszembe: bizonyára éhes vagy. Lemegyek a patakhoz, és hozok húst vacsorára.

CHATERINE ANDERSON

268 FELKELŐ NAP

Matthew elengedte Edent, hogy a lány hátrébb tudjon lépni. Majd, mielőtt ez megtörténhetett volna, megragadta a karját és erősen megszorította. – Siess vissza! Számtalanszor megesküdtem visszafelé, hogy soha többé nem engedlek messzire magamtól. – A patak nincs olyan messze. – Amíg távol vagy, elrendezem az állatokat. Azután segítek vacsorát készíteni.

M

ialatt Matthew tehermentesítette a lovakat és az öszvért, majd nekilátott lecsutakolni őket, gondolatai végig Edennel maradtak. Nem tudta eldönteni, mire vágyott jobban: egy falat ennivalóra, vagy arra, hogy végre megízlelhesse Edent. Annyira átkozottul szép volt. Azok után azonban, amit a Sebastianokkal átélt, nem akarta lerohanni. Úgy döntött, okosabb egyszerűen csak megvacsorázni, és távol tartania magát a lánytól. Nem tűnt túl bizalmatlannak vele szemben, de Edenről nehéz megállapítani, mit is akar. Könnyedén tetteti magát erősebbnek és bátrabbnak, mint amilyen valójában. Matthew, miután megitatta az állatokat, és adott nekik jutalmul egy kis zabot, lement a patakhoz megfürdeni és megborotválkozni, amelyre már igen nagy szüksége volt. Kimosta a ruháit, majd csatlakozott Edenhez a tűznél. Krumplit hámozott, miközben Eden belisztezte a hússzeleteket, és sütni kezdte őket a serpenyőben, meg salátát készített. Miközben Matthew dolgozott, folyamatosan Eden teste körül jártak a gondolatai. Habár azon az éjszakán, amikor félbeszakította a lány fürdését, megpróbált nem odanézni, bizonyos részletekre mégis felfigyelt. Eden bőrének színe olyan volt, mint a friss tejszínhab: sápadt és selymes. És gyönyörű melle volt: kicsi, telt, szamócaszínű bimbóval. Karcsú dereka olyan csábítóan kerek csípővé szélesedett, hogy viszketett a keze a vágytól, hogy végre megsimogathassa. Amikor a vacsora fél óra múlva elkészült, Matthew megint készen állt egy fürdőzésre a patakban. A felismerés idegesítette és egyben

CHATERINE ANDERSON

269 FELKELŐ NAP

mulattatta. Amennyire szeretett Edennel lenni, annyira édes kínt is jelentett számára. Elszántan, hogy kiveri a fejéből a testiséget, leült Eden mellé, és úgy esett neki a vacsorának, mint aki napok óta nem evett. A hölgy igencsak jól főzött. – Hiányoztak a sültjeid és a salátáid, amíg távol voltam. Semmi, amit én csináltam, nem volt annyira finom, mint ez. Eden kedvesen elmosolyodott. – Remélem, hogy más okokból is hiányoztam. – Sok más dolog miatt is. Egyedül akasztófázni is elég unalmas. Eden forgatta a szemét. – Milyen romantikus vagy! Matthew felidézte magában, mennyire bánta, hogy mielőtt elment, nem mondta el neki, hogy szereti. – Lehet, hogy nem vagyok túl romantikus, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé szeretlek. Eden pillantása rögtön Matthew-ra szegeződött. – Mit mondtál? – Azt mondtam, hogy szeretlek. A füleden ülsz? Eden szeme ragyogni kezdett. – Nem, nem. Csak nem gondoltam... – Hogy valaha is összeszedem a bátorságomat, hogy bevalljam? Eden félénken mosolygott. – Gondoltam, hogy majd bevallod a maga idejében a magad módján. Matthew várakozón nézett rá. – Nos? – Nos, micsoda? – Te nem mondasz nekem semmit? Eden arcán a huncut mosolytól egy kis gödröcske jelent meg. – Szeretlek, Matthew Coulter. Most, hogy már mindketten kimondtuk, mit fogunk tenni? Matthew megfontolta a választ.

CHATERINE ANDERSON

270 FELKELŐ NAP

– Édesem, fájó szívvel mondom ezt, de szerintem várnunk kellene egy ideig, és időt kellene adnunk magunknak, hogy hozzászokjunk a gondolathoz. Eden félretolta a tányérját és a bögréjét. – Én már hozzászoktam a gondolathoz. Szerintem most már itt az ideje, hogy hivatalossá tegyük. Nem akarsz szeretkezni velem? Matthew majdnem megfulladt egy félig megrágott húsdarabtól. Amikor végre lenyelte, Edenre bámult. Nem tudta, mit válaszoljon a kérdésre. Végül hirtelen kibuggyant belőle a válasz: – Dehogynem. – Hát akkor? Matthew zavartan megkavarta a krumplija maradékát. – Hát akkor micsoda? – Szerinted nem kellene... valamit csinálnunk is? Matthew meghagyta azt a keveset, ami még a tányérján volt, és félretolta az ételt. – De még nem házasodtunk össze. – Ha nem veszel feleségül olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tudsz, megmondom Ace-nek, hogy készítse elő a vadászpuskáját. Matthew megrázta a fejét. – Szerintem te örömödet leled benne, hogy megdöbbenthetsz engem, Eden Paxton. Talán az anyukád sosem magyarázta el neked, de a dolgoknak nem ez a sorrendje. – Aha! Gondolom, egy nőnek nem illik bevallania, hogy szerelmeskedni szeretne. Milyen helytelen dolog ez részemről! Akkor mi a dolgok sorrendje, Matthew? A férfi megdörzsölte a tarkóját. – Pokolian sok mindenen mentél keresztül. Milyen alak lennék, ha sürgetnélek, mielőtt készen állnál? – megállt egy pillanatra. – Emellett ízig-vérig nő vagy. Bármit is csinálunk, lehet, hogy reggelre bánni fogod. – Senki sem kényszeríthet olyanra, amit nem akarok megtenni, Matthew. És ennél készebb már nem is lehetnék. Semmit nem fogok bánni reggel.

CHATERINE ANDERSON

271 FELKELŐ NAP

Ruganyosan felállt, és eltűnt a barlangban. Amikor visszatért, hozta az ágyneműt. Miután leterítette a tűz mellé, a földre, felegyenesedett, hogy levegye a kabátját. Ingje gombjaihoz nyúlt, mire Matthew szíve majd kiugrott a helyéről. – Mit csinálsz? – kérdezte rekedten. – Leveszem a ruhám – Eden bájos pillantása találkozott a férfiéval. – Nincs más választása a nőnek, ha a férfi nem teszi meg helyette. Matthew mozdulatlanná dermedve ült, miközben a lány ujjai végigmentek az ingen. Amikor az utolsó gomb is kiszabadult, Matthew azon kapta magát, hogy felállt, anélkül, hogy észrevette volna, hogy egyáltalán megmozdult. Megkerülte a tüzet, és megragadta Eden csuklóját. – Az ajándékot jobb szeretem én magam kicsomagolni. Eden keze elernyedt. – Akkor hagyom, hogy te csináld. – Mondtam már, hogy te vagy a legkacifántosabb nő, akivel valaha találkoztam? – Azt hiszem, igen – Eden felemelte az állát. – Amikor azt hittem, meghaltál, két dolgot bántam szörnyen. Az egyik, hogy hagytam, hogy elmenj nélkülem. A másik pedig, hogy elszalasztottam az esélyét, hogy szeretkezzek veled. Most megint itt vagy, épen és egészségesen. Nem vagyok az az ember, aki szereti kétszer elkövetni ugyanazt a hibát. Nem tudjuk megjósolni, mi vár ránk a következő kanyarban, Matthew. Nem akarok úgy meghalni, hogy nem voltam veled. Lehet, hogy vakmerő vagyok, de legalább egyszer meg akarom tenni, és ha szerencsém van, utána még sok-sok alkalommal. Nincs szükség esküre, nincs szükség gyűrűre. Csak vicceltem Aceszel és a fegyverrel kapcsolatban. Tudom, hogy a szíved nagy része még mindig Livvyé, és talán még nem állsz készen minderre. De nem számít. Csak azt kérem tőled, hogy szerelmeskedj velem. Matthew soha életében nem kívánt annyira egy nőt sem, mint Edent. Amikor arra a jó pár estére gondolt, amikor nyakig elmerült a jéghideg vízben, hogy megpróbálja elfojtani az iránta érzett vágyát, majdnem elnevette magát. Ehelyett most a két kezébe fogta Eden CHATERINE ANDERSON

272 FELKELŐ NAP

édes arcát, és lágyan az ajkához érintette az ajkát. – Ezt nem kell kétszer mondanod.

Tizenharmadik fejezet

E

den arra számított, Matthew azonnal lehámozza róla az inget. Ezt is akarta. Miután annyiszor feküdt ébren a férfi karjában, és epedve arra vágyott, hogy a férfi megérintse a mellét – most mohón kívánta, hogy végre megtörténjen. A félelemnek az árnya sem suhant át rajta. A rémület hullámai sem zuhantak rá. Ez itt Matthew volt, a legjobb barátja, akiből épp most lesz a szerelme. Csalódott volt, amikor Matthew nem törődött az inggel, hanem gyengéden a szalmaágyra ültette. Majd lekuporodott elé, és elkezdte lehúzni Eden csizmáját. A csizma két rántással le is került a lábáról, majd a zoknija is követte. Matthew előredőlt a térdére, levette a fegyverövét és félretette. Majd nagy kezét a lány vállára tette. – Mielőtt megtesszük, egy dolgot tisztáznunk kell. – Mi az? – kérdezte Eden, és azt kívánta, bárcsak sietne. – Csak egy nő számára van hely a szívemben – mondta fátyolos hangon. – Livvynek még mindig van egy saját csücske, de most már az összes többi csücsökre a te neved van írva. Amíg távol voltam, elbúcsúztam tőle, és úgy hiszem, ő is így akarja. Itt az ideje elengedni és továbblépni. Nem elfelejteni, csak továbblépni. – Ó, Matthew – könnyek gyűltek Eden szemébe. Természetesen vágyott rá, hogy a férfi ezt mondja, de nem volt biztos benne, hogy ez valaha megtörténik. – A te neved is ott van az én szívem összes csücskén. – Tudom – suttogta Matthew. Ahogy Edent hátradöntötte a szalmaágyon, selymes ajkát végighúzta a lány szemöldökén, majd megcsókolta a becsukott szemét. – Szeretlek, Eden. Csak téged, CHATERINE ANDERSON

273 FELKELŐ NAP

egyedül téged, és amint elérünk Denverbe, elveszlek feleségül, ha hozzám jössz. – Tényleg meg kell kérdezned? Matthew mesés tehetségű ajkát megpihentette a lány ajkán, és olyan hevesen kezdte csókolni, hogy Eden belezsibbadt. Két lélegzetvétel között úgy érezte, mintha a világ kifordult volna a tengelyéből. Ez itt Matthew volt, az ő szerelmes barátja, akit úgy szeretett, ahogy még soha senkit. Nem volt helye köztük habozásnak vagy félénkségnek, sem bolond kétkedésnek az utolsó pillanatban. A férfi ajka kínzó fájdalmat okozva, Eden ajkáról a lány füle alatti érzékeny részekre kalandozott. Majd nyelvének hegyével a lány nyakát ingerelte. Mire lejutott a melléhez, az ing valahogy lekerült róla. A lány nem emlékezett arra, hogy a férfi levette volna, csak azt tudta, hogy már nincs rajta. Amikor Matthew forró szája bezárult Eden mellbimbója körül, a lány a testén átfutó érzéstől hirtelen a férfi testének feszült. Matthew. A férfi neve lágy dallá vált elméjében. Szájának érintése Eden mellén, a munkától megkeményedett tenyerének simogatása a bőrén leírhatatlanul csodálatos és teljesen helyénvaló borzongást keltett. A lány képtelen volt gondolkodni. Csak érezni tudott, és minden érzése éppoly mesés volt, mint ahogy korábban elképzelte. Ahogy a férfi Eden mellével játszott, a lányban is sürgető érzés támadt, hogy megérintse őt. Az inggombokkal kotorászott, ám hasztalan, mert kicsúsztak az ujjai közül. Matthew egyik kezét szabaddá tette és segített neki. Eden felsóhajtott, amikor tenyere végre megérinthette a férfi mellkasának meleg, izmos körvonalát. Mohó vággyal, hogy megismerje testének minden részét, kezét a férfi válla felé csúsztatta. Érezte a lőtt seb gyógyuló vonalát a felkaron, és arrébb húzta a kezét. Matthew izmai olyan vastagok és vibrálóak voltak, hogy Edennek keresnie kellett a csontokat. Türelmetlen ujjbegyeivel felfedezte és végigsimította Matthew kulcscsontját. Hamarosan azonban ez már nem elégítette ki, ezért odébb hajolt, hogy ajkával is végigsimítsa a férfi hasának izmos domborulatait. ízlelőbimbói gyönyörűséget leltek bőrének férfias pézsmaillatában.

CHATERINE ANDERSON

274 FELKELŐ NAP

Eden ajka többre éhezett, ezért lejjebb vándorolt. A férfi felnyögött. – Hahó, édes! Lassíts, vagy ennek előbb vége lesz, mint hogy elkezdődne. Eden alig hallotta őt. Akarta. Az egész Matthew-t akarta. Az egészet. Nyelvével érezte a férfi szívverését, ahogy gyors ritmusa az ő szívének ritmusát visszhangozta. Kemény férfiassága Eden combjának nyomódott a farmernadrágján keresztül. A saját akaratának engedelmeskedve a lány keze odavándorolt. A férfi megrándult, és hirtelen nagy levegőt vett. Majd megint felnyögött. Eden lassan ráébredt, hogy érintése éppoly izgató volt Matthew számára, mint a férfi érintése az ő számára. Ujjait a nadrágjának derékszíja alá csúsztatta, de útját állta az öv csatja. – Édes istenem – Matthew lélegzetvétele hangos és gyors volt Eden fülénél. Érezte, ahogy a férfi az övével kotorászik, és kigombolja a farmernadrágját. – A vesztemet akarod, te lány! Elégedett gyönyör hömpölygött végig Edenen, amikor keze végre Matthew kemény, lüktető lándzsája köré fonódhatott. Matthew megrándult Eden érintésétől, és halkan káromkodott egyet: hangja mély, a kéjtől rekedtes volt. Majd az Eden derekánál lévő kötél után nyúlt, és lehúzta a lány nadrágját. Amikor ujjai megtalálták Eden forró, nedves középpontját, hirtelen a lány egész teste megfeszült a lökésszerűen rázúduló, vibráló érzéstől. Eden úgy gondolta, semmi nem lehet ennél jobb, semmi, de egy másik érzékeny pontját könnyedén megsimítva Matthew rögtön bebizonyította ennek ellenkezőjét. Hamarosan, mélyen lent a hasában, remegő feszültséget kezdett érezni. A lány tudta, hogy közeledik valamihez, ahová Matthew elszántan el akarja őt juttatni. – Matthew? – Minden rendben – suttogta a férfi. – Bízz bennem, édesem! Kapaszkodj a nyakamba, és csak hagyd, hogy megtörténjen! Eden úgy tett, ahogy Matthew mondta: teljes szívével bízott benne, de a bensőjében erősödő érzés olyan intenzív volt, hogy mármár félelmetesnek találta. A férfi pontosan tudta, hogyan érintse meg őt. Hozzáértő simogatásokkal őrjítette meg Edent: a lány lélegzete CHATERINE ANDERSON

275 FELKELŐ NAP

elakadt, majd megborzongott. Nem látott, és alig tudott gondolkodni. Ez volt élete legcsodálatosabb élménye. Amikor a lány az orgazmus után elcsigázottan és remegve feküdt, Matthew föléemelkedett, és Eden válla mellett megtámasztotta a karját. Mellkasa hullámzó bronzbaldachinként terült el fölötte. A pumatámadás gyógyuló sebei már alig látszottak. A tűz fényében úgy festett, akár egy szobor, és ahogy Eden fátyolos szemmel nézte, tudta, hogy isten a férfi testének minden porcikáját neki teremtette. Szétnyitotta a combjait, hogy a férfi térde beférjen közéjük. Elég időt töltött már lovak között, hogy tudja, mi fog következni, és tudta, az első alkalom fájdalmas lehet. De nem félt. Matthew kissé megmerevedve habozott. A kavargó tűzfényben és az erősödő sötétségben kék szemét Edenre szegezte. – A fenébe is, édesem! Nem akarok fájdalmat okozni neked, de sehogy sem tudom elkerülni. – Minden rendben, Matthew. Szerintem nem fog annyira fájni. Matthew előretolta a csípőjét, mire Eden levegő után kapkodott az éles fájdalomtól. – A francba – mondta a férfi. – Minden... rendben – Eden attól félt, hogy a férfi elhúzódik, ezért karját újra a férfi nyaka köré fonta. – Már nem fáj, Matthew. Minden rendben. A feszültség úgy áradt a férfi testéből, akár a vulkán. – Biztos? Eden, csodálkozva azon, hogy amit mond, tényleg igaz, bólintott. A fájdalom rettenetes volt, de Matthew olyan gyorsan tette a dolgát, hogy az érzés véget ért, mielőtt elkezdődött volna. A lány bensőjében forróságot és teljességet érzett, de fájdalmat már nem. Miközben lábát a másik lába köré fonta, a sarkán és a bokáján érezte a férfi farmerjának dörzsölését. Amikor felemelte a csípőjét, hogy érezze a férfiét, Matthew vállizmai egy csomóba rándultak, finoman kidolgozott vonásai eltorzultak, ajka elhúzódott, és felfedte az összezárt fogsorának fehér sávját. Sötétbarna hajának egy tincse a homlokába hullott, és megcsillant a tűz fényében.

CHATERINE ANDERSON

276 FELKELŐ NAP

Matthew végre megadta magát a saját testének, és elkezdett Edenben mozogni. Eden felkészült a további fájdalomra, de helyette újra gyönyör futott végig rajta. Feltolta a csípőjét, hogy találkozzon Matthew döféseivel: eleinte a tapasztalatlansága miatt nem találta a ritmust, de hamarosan a férfival összhangban mozgott. – Gyere velem! – suttogta Matthew szakadozva. Ezúttal Eden nem lepődött meg, amikor a sürgető érzés és a gyönyör nőni kezdett benne. Elfogadta Matthew meghívását, és vele ment, hiszen tudta: a céljuk a földi mennyország. Később bágyadtan feküdtek egymás karjában. Egy ideig annyira nem kaptak levegőt, hogy még beszélgetni sem tudtak. Eden olyan kielégültnek érezte magát, ahogy sosem képzelte volna. Szorosan Matthew-hoz bújt, és hallgatta a tűz pattogását. Amikor végre ismét rendesen kaptak levegőt, Matthew törte meg a csendet. – Azt akartam, hogy az első alkalom tökéletes legyen. – Az volt – tiltakozott Eden, aki el sem tudta képzelni, hogyan gondolhat Matthew mást. – Úgy szeretkeztem veled, hogy a rohadt csizmám végig rajtam volt. Ez olyan morcosan hangzott, hogy Eden Matthew vállának mélyedésébe fúrta az arcát, hogy elnyomja nevetését. – Szerinted ez vicces? Még az átkozott nadrágomat sem húztam le rendesen. Az első alkalomnak lassúnak és könnyednek kellene lennie. – Miért? – Azért, mert. Soha nem lett volna szabad hagynom, hogy ide juttass. Eden álmosan mosolygott. – Én is szavazhatok? – Nem. Nagyobb vagyok nálad, ezért az én szavazatom a döntő. Az én feladatom az volt, hogy az első alkalom tökéletes legyen. – Az volt, legalábbis számomra. Neked nem volt tökéletes?

CHATERINE ANDERSON

277 FELKELŐ NAP

– Nagyon közel volt hozzá – ismerte be végül. – Csak soha nem szeretkeztem még szűzzel úgy, hogy az övcsatom a térdemnél zörögne. Edenből kitört a nevetés, és hamarosan Matthew is vele nevetett. Amikor vidámságuk alábbhagyott, a lány azt mondta: – Ha majd letelepedünk valahol, szeretném elkérni ezt az övet, Matthew. – Miért? – Hogy bekeretezhessem a csatot, életem legcsodálatosabb éjszakája emlékére. Matthew arrébb gördült, hogy szorosan átölelhesse Edent. Ahogy szenvedélyük láza elhalványult, elkezdték érezni az esti levegő hűvösséget. Matthew takaró után kotorászott. – Talán életed legemlékezetesebb éjszakája – mondta Matthew, ahogy betakaróztak –, de nem a legcsodálatosabb; ígérem! Legközelebb lassan és illendően szeretkezem majd veled. Eden teljes szívéből kívánta, hogy Matthew betartsa ezt az ígéretét. Igazából nem kellett sokáig várnia. Egy kis pihenést követően megint szeretkeztek. Ezúttal csizma és farmernadrág nélkül. Amit a férfi tett vele, és amire megtanította, hogy ő tegyen vele, olyan édes és leírhatatlanul bensőséges volt, hogy a lány tudta, másnap minden alkalommal, amikor a férfi ránéz, el fog pirulni. De ez sem akadályozta meg abban, hogy minden érzést és ragyogást élvezzen a fokozódó lávakitörésben, amely következett.

K

ésőbb elcsigázott álomba merültek, mint a gyerekek, akik elszenderültek játék közben: a kezük és a lábuk összegabalyodva, a testük szorosan összetapadva, hogy melegítsék egymást. A lány kora hajnalban arra ébredt, hogy Matthew a mellét harapdálta. Eden azonnal felizgult, és újra szerelmeskedtek a keleti égbolton végighúzódó rózsaszínű ragyogásban. Azt kívánta, bárcsak sosem lenne vége, de hamarosan elérkezett a csúcspont, amely most is gyönyörű és kimondhatatlanul édes volt.

CHATERINE ANDERSON

278 FELKELŐ NAP

Később együtt készítették a reggelit, majd Eden eltakarította a maradékot, miközben Matthew felkészítette az állatokat az útra. A férfi, Eden szerint túlságosan gyorsan, kiszedte a húst a patakból, felakasztotta a csomagokat, és a tábor utolsó nyomát is eltüntette a föld színéről. Szomorúság öntötte el Edent, mert ez a hely életük különleges helyszínéül szolgált, de most már soha többé nem láthatja. – Mi az? – kérdezte Matthew. Eden elmagyarázta, miért szomorú. Matthew elmosolyodott. – Találunk majd egy másik különleges helyet. – Ilyen különlegeset sosem. – Ó, de igen. Azt tervezem, hogy számtalan különböző helyen szeretkezem majd veled, és külön-külön mindegyik kimagaslik majd az emlékeid közül. Adj nekem egy évet, és utána eldöntheted, melyik a kedvenc helyszíned. Miután minden nyomot elsöpört, Matthew Hermanhoz sétált. Eden látta, ahogy kiveszi az órát a zsebéből, és beteszi az egyik csomagba. – Mit csinálsz? – kiáltotta. – Itt az ideje, hogy eltegyük pihenni – válaszolta a férfi. Eden szíve összeszorult. – Nem, Matthew. Kiveszed onnan azt az órát, és visszateszed a zsebedbe. – Itt nincs szükségem órára. A nap elirányít. És különben sem kellene magamnál hordanom az első feleségemtől kapott órát. – Miért nem? – Mert nem helyes. – Miért nem? Livvy fontos szerepet játszott az életedben. Az az óra sokat jelent neked. Komolyan azt akarom, hogy hordd magadnál. – És minden alkalommal ő jusson eszembe, amikor ránézek? – Igen – Eden megfordította a lovát, hogy Matthew szemébe nézhessen. – Megérdemli, hogy emlékezz rá. Nem érzem magamat fenyegetve általa, és nagyon felzaklatna, ha mindent eldugnál, ami őrá emlékeztet. – De... CHATERINE ANDERSON

279 FELKELŐ NAP

– Semmi de. Tedd vissza az órát a zsebedbe! – Szerintem jobb lenne elrakni. Eden felelevenítette magában, amikor arra vágyott, hogy őt is úgy szeressék, ahogyan Matthew szerette Livvyt. Ha arra biztatná, hogy felejtse el a feleségét, ő maga sem érdemelné meg, hogy emlékezzenek rá. Kell hogy legyen hely a kapcsolatukban Livvy emlékének, és az ő feladata ezt biztosítani. – Kérlek, Matthew! Nehéz megmagyarázni, hogyan érzek az órával kapcsolatban, de fontos nekem, hogy magaddal hord. Matthew felsóhajtott, és visszatette a zsebébe az órát. Közben megkérdezte: – Most boldog vagy? – Igen. Ott a helye. Ahogy Matthew Eden pillantását fürkészte, szeme olyan érzelmektől sötétült el, amelyeket Eden nem tudott megnevezni. Majd újra megszólalt a férfi, de mintha gombóc lett volna a torkában. – Bolond vagy. Tudod? Ha magaddal hordanál valamilyen emléket egy férfitól, akit valaha szerettél – én azt nem tudnám elviselni. – Mondhatsz akármit, de szerintem így helyes.

A

mikor már jelentősen eltávolodtak a barlangtól, és Matthew eltüntette minden nyomukat, egymás mellett lovagoltak a mezőn, amely friss zöld szőnyegként terült el a fák csoportjai között. A füvön nem kellett annyira aggódniuk a nyomok miatt, ezért Matthew pihenhetett. Egyik kezével a kantárszárat tartotta, másikkal elővette az órát, hogy megnézze, mennyi az idő, majd visszacsúsztatta a zsebébe anélkül, hogy megérintette volna a belevésett betűket. – Kérdeznem kell tőled valamit – mondta fátyolos hangon. – Amikor távol voltam tőled, egyik éjszaka egy rossz pillanatomban azon gondolkodtam, milyen feldúlt lennék, ha csak egy percre is azt érezném, hogy még mindig Johnt szereted. Azt hiszem, megbolondulnék tőle, és nagyon nehéz megértenem, hogy te annyira

CHATERINE ANDERSON

280 FELKELŐ NAP

másként érzel ezzel kapcsolatban. Azt hittem, örülni fogsz, ha nem hordom magamnál tovább az órát. Miért nem így van? Eden igyekezett megmagyarázni. Ahogy a szavak ömlöttek belőle, tudta, hogy összevissza beszél, ezért újra meg újra belekezdett, de nem tudta befejezni. Végül feladta, és egyszerűen fejest ugrott a témába. – Így érzek – ökölbe szorította a kezét, és a szívére helyezte. – A szerelem egy csoda, Matthew, isten értékes ajándéka. Ha csak egy kis időre kapjuk meg ezt az ajándékot, mint ahogy ez veled és Livvyvel történt, akkor sem kevésbé csodálatos vagy értékes. Ha arra biztatnálak, hogy dobd el vagy rejtsd el, illetve ha egyszerűen csak beleegyeznék, hogy ez történjen, akkor úgy érezném, szörnyű bűnt követek el. Nem szó szerint gyilkosságot, de majdnem olyan rosszat. Szeretted őt. Teljes szíveddel. A te gyereked hordta a szíve alatt, amikor meghalt. Így egy részed vele együtt meghalt, és egy részed vele együtt fekszik abban a sírban. Szerintem fontos, hogy mindketten emlékezzünk Livvyre. – Mindketten? Soha nem is találkoztál vele. – Nem, de mégis valamiféle közösséget érzek vele, mert ugyanúgy szeretlek, ahogyan ő szeret téged. – Ő már halott. Úgy beszélsz róla, mintha nem lenne az. – Halott, igen, de egyikőnk sem szűnik meg létezni, amikor meghalunk. Legalábbis én hiszem, hogy nem. Livvy még mindig szeret téged, és most már én is. Az a szerelem, amelyik véget ér, nem igazi szerelem. Talán zavaros egy kicsit, amit mondok, de úgy tűnik nekem, hogy minden, ami köztünk van, valahogy kevesebb lesz, ha hagyom, hogy elfelejtsd őt. Azt szeretném, hogy engem soha ne felejts el, az biztos. Ezt megérted, ugye? Matthew levette a kalapját, hogy végigsimítsa a csillogó sötét haját. – Édes, soha nem foglak elfelejteni. Ha ma meghalsz, és isten csak ilyen kevés időt adott nekünk, amennyit eddig átélhettünk, akkor sem foglak elfelejteni. Hogy is tehetném? – Akkor ne tégy úgy, mintha elfelejtenéd Livvyt, és a gyermeket, akit elveszítettél, Matthew. Nekem ez nem esik jól. CHATERINE ANDERSON

281 FELKELŐ NAP

A férfi megdörzsölte a sebhelyes arcát az öklével. – Mindig azon törtem a fejem, vajon lány volt, vagy fiú. Nagyon hosszú ideig próbálkoztunk, majdnem öt évig, és már kezdtem arra gondolni, hogy valamelyikünkkel baj van. Szerettem volna gyerekeket, szörnyen szerettem volna, de ha nem sikerült volna, akkor is ugyanúgy szerettem volna Livvyt. úgy gondoltam, hogy mivel nagy családból származom, a testvéreim végül is elég unokaöccsel és unokahúggal látnak majd el bennünket, akiket szerethetünk. De ő nem ezt akarta. Saját gyerekkel szeretett volna megajándékozni, és állandóan ette magát emiatt. Ha bármikor megjött neki, mire hazaértem, duzzadtra sírta a szemét. Eden nagyot nyelt. Meg tudta érteni, hogyan érezhetett Livvy. Most pedig őrajta áll, hogy boldoggá tegye Matthew-t, akinek nem nehéz a kedvében járni. Livvy bizonyára rettenetesen szerencsétlennek érezte magát, hogy oly sok éven át nem sikerült teherbe esnie. – Mondtam neki, hogy ez nem számít. Nem akarok annyira saját gyereket, hogy az élet összes többi áldását elhanyagoljuk. De neki nagyon fontos volt a gyerek. Aznap, közvetlenül azelőtt, hogy meghalt... – hangja elnehezedett – szóval nagyon boldog volt. Titokban tartotta előttem a várandósságát, csak az anyjának árulta el, és azért szervezte meg a pikniket a kedvenc helyünkre, hogy emlékezetessé tegye a pillanatot, amikor elmondja. Be kell vallanom, én is éppolyan izgatott lettem, mint ő, és alig vártuk, hogy hazaérjünk, és elmondjuk a szüleimnek, hogy hamarosan unokájuk születik. – És akkor jöttek a Sebastianok – Eden már hosszú ideje maga elé tudta képzelni azt a szörnyű pillanatot. – Ó, Matthew! Ha lány lett volna, hogy hívták volna? – Hattie-nak anyám után, és Marie-nak az ő anyja után. – És ha fiú? – Nem voltunk benne biztosak. Már volt két Matthew a családomban, ezért arra hajlottunk, hogy az ő apjáról nevezzük el – vállat vont és kifújta a levegőt. – A fejfán csak annyi áll, hogy

CHATERINE ANDERSON

282 FELKELŐ NAP

„Olivia Coulter, ifjabb Matthew Coulter szeretett felesége, és a Coulter baba”. A rokonaink nem tudtak jobb feliratot kitalálni. Eden soha nem fogja sajnálni, hogy amikor találkoztak, Matthew szabad volt, és nyitott a szerelemre. Mégis, lényének egy része mindig is szomorúsággal gondol majd a halott Livvyre és Matthew gyermekére. – Én majd szülök neked gyerekeket, Matthew. Jó tenyészfajtából származom. Matthew ferde szemmel nézett rá. – Szavadon foglak! De ha mégsem így lesz, keseredj úgy el, mint Livvy! Rendben? Ha nem esnél teherbe, rengeteg olyan árva van, akinek rendes, szerető otthonra van szüksége. Eden kedvesen felnevetett. – Megint kezded! De nem lehet mindegyik fiú, Matthew! Legalább egy lányt akarok, és akár a sajátom, akár árvaházból való, Oliviáról fogjuk elnevezni. Az elsőt Livvy emlékére. Pillantásuk összeforrt, majd Matthew bólintott. – Én is így szeretném. És ha majd valamikor meglátogatjuk a családom Oregonban, együtt elmegyünk a sírhoz, eltöltünk ott egy kis időt, és elrendezzük a sírt. – Megérted az érzéseim? Matthew bólintott. – Igen. Az, hogy beszélgetünk róla, segít megértenem az órás ügyet is. Ha elveszítetted volna a férjed, attól én még szeretném a vele kapcsolatos emlékeid, és nem esnék kétségbe miattuk. De érts meg engem! Ha valaha megneszelem, hogy beleszerettél valakibe, aki még él, hamar távozik az élők sorából – arról gondoskodom! Eden nevetett. – Csak téged szeretlek, Matthew, senki mást. Se élőt, se holtat. Nem kell aggódnod. – Remek, mert nem állok jót magamért. Eden mosolygott, és közelebb irányította a pejt Smokyhoz. – És ha te bármikor is akár csak ránézel egy másik nőre, erőszakot fogok alkalmazni. Matthew vigyorgott. CHATERINE ANDERSON

283 FELKELŐ NAP

– Igen? Végre jól beszélsz. Szerintem egy nőnek, aki igazán szeret egy férfit, néha kicsit el kell zöldülnie a féltékenységtől. – Ó, nem, nem zöldülök el soha – elsimított egy kósza tincset, amely az arcába hullott. – Túlságosan indulatos vagyok ahhoz. Csak vörös leszek a haragtól. És nem lenne igazságos, ha a hölgyet kapnám el. – Nem? – Nem. Téged foglak elkapni. Matthew hátravetett fejjel kacagott. – Ezt figyelmeztetésnek veszem. Matthew megint elővette az órát, és odaadta Edennek. Eden elfogódottan vette el az aranytárgyat. Amikor elolvasta a hátán lévő feliratot, könnyezni kezdett. Tudta, hogy Livvy valamikor régen a kezében tartotta ezt az órát, majd végtelen szerelemmel Matthew kezébe csúsztatta. Amikor visszaadta a férfinak, mosolygott. – Örökké. Igazam volt, Matthew. Az örökké hosszú idő. Úgy helyes, hogy mindig nálad legyen ez az óra. Matthew bólintott, miközben visszatette az órát a zsebébe, majd felsóhajtott, és újra rámosolygott Edenre. – Most, hogy megismertelek, az örökké egyáltalán nem tűnik elég hosszúnak. – Ó, az örökké elég lesz nekünk – biztosította Eden. – Már egy hónap is megteszi, Matthew. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít. A tegnap éjjel is olyan csodálatos volt! Matthew előremeredt és hunyorgott. – Eléggé biztos vagyok benne, hogy leráztam azokat a gazembereket. Ha találok egy félreeső helyet az ebédhez, fontolóra vennéd, hogy fényes nappal enyelegj velem, Miss Paxton? Eden nem szégyellte magát a férfi előtt. Matthew a szívének a másik fele volt. – Van itt olyan hely, amelyik nem félreeső? – Ez igent jelent? – Majd meglátod. Egy patak partján szeretkeztek. Mennyei volt, de a végén Matthew átkozta a homokot, mert nem jutott eszükbe, hogy a takaróra CHATERINE ANDERSON

284 FELKELŐ NAP

feküdjenek. Szemcsék borították Eden ágyékát, és Matthew-éhoz is hozzátapadtak. Nem volt felhőtlen így az élvezetük, de ekkor Eden megfogta a férfi arcát, elsimította a homlokráncait, és azt mondta: – Mindig is azt gondoltam, hogy homokra nem lehet építeni. Matthew még akkor is nevetett, amikor anyaszült meztelenül belegázoltak a patakba, hogy lemossák magukról a homokot. Eden, amikor meglátta a férfi szoborszerű, izmos testét, amelyet csillogó vízcseppek borítottak, megint megkívánta. Lassan elindult felé, pillantását a férfira szegezve. – Mi a helyzet az ebéddel? – kérdezte Matthew sokatmondó pillantással. – Nem érdekel az evés. Eden odaért Matthew-hoz, átkarolta erős nyakát, és testét a testéhez szorította. A férfi széles mellkasából hangos moraj tört fel. Eden elégedetten mosolygott, majd mély, zsibbasztó csókban merültek el.

K

ésőbb a délután folyamán, miután Eden órákig idegen lovak nyomait kutatta, ideges sóhajjal Matthew felé kiáltott. – Tudom, hogy itt vannak valahol a testvéreim. Akkor miért telik nekik olyan pokolian hosszú időbe, hogy ránk találjanak? – Eltüntettük a nyomainkat – kiáltott vissza Matthew, és hangja magabiztosan csengett. – Ha Ace Keeganről csak a fele igaz, ami azokban a ponyvaregényekben olvasható, akkor megtalál bennünket. Csak adj neki időt! Eden már nem várta őrjöngve, hogy lássa a bátyjait, de még mindig örömmel töltené el a látványuk. Ha megjelennek, nem tesz majd úgy, mintha semmi nem történt volna közte és Matthew között. Egyébként is nehéz lenne ezt letagadni. Sokat gondolkodott ezen a nap folyamán, de nem érezte magához méltónak a titkolózást. Egyenesen megmondja majd nekik, hogy Matthew az élete szerelme, és nem fogja szégyellni, hogy meddig jutottak.

CHATERINE ANDERSON

285 FELKELŐ NAP

Aznap este egyszerű vacsorát ettek. Utána a fürdőzés szeretkezésbe fulladt a patakban. Majd Matthew leült Eden mellé a tűzhöz, elővette a harmonikáját, és elkezdte játszani a Szép álmodozót. – Évek óta nem játszottad ezt nekem – panaszkodott Eden. Matthew elhúzta a harmonikát a szájától, és parázsló pillantást vetett rá. – Nem voltam rá képes. Akkor jöttem rá, hogy kezdek beléd szeretni, amikor ezt a dalt énekelted. – És? – Halálra rémisztett. Eden kuncogott, és megpaskolta a férfi karját. – Gyáva. Matthew csak vigyorgott. – Hogyhogy ez a dal ébresztett rá az érzéseidre? – kérdezte Eden. A férfi ádámcsutkája fel-le mozgott, ahogy nyelt egyet. – Mert annyira átkozottul szép vagy. Rád néztem a tűzön keresztül, és azt akartam, hogy ébredj, s nézz rám. Könnyek szöktek Eden szemébe. – Ó, Matthew, most már veled ébredek. – Hála istennek! Fogalmad sincs, milyen az egy férfinak, hogy egy ágyban fekszik egy nővel, miközben rettenetesen kívánja a másikat, de nem érhet hozzá. Nem tudom, hányszor rohantam a patakhoz, miután te elaludtál. Eden összeráncolta a szemöldökét. – Mi a fenét csináltál a pataknál? – Levetkőztem, és álltam a jéghideg vízben. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy távol tartsam tőled a kezem. Miközben Matthew Eden kedvenc dalát játszotta, a lány átkarolta a férfit, és megpihentette az arcát a férfi vállán. A megfelelő pillanatban felemelte a fejét, hogy ránézzen, és lágyan suttogta: Ébredj, s nézz rám! Matthew megállt, zsebre dugta a harmonikát, és átölelte Edent. Az ezt követő csóktól Edennel forogni kezdett a világ. A következő

CHATERINE ANDERSON

286 FELKELŐ NAP

pillanatban arra eszmélt, hogy Matthew az ágy felé viszi. Ahogy lehámozta róla a ruháit, rekedt hangon azt suttogta: – Arra a szóra gondolok, amely leírja, hogy érzem magam, amikor szeretkezünk. Kilenc betű. Amíg Matthew felfelé haladt Eden lábujjától a térdhajlatáig, és Eden szinte megőrült a vágyakozástól, jó néhány szó átsuhant elméjén, de egyik sem volt kilencbetűs. Eszébe jutottak a boldogan, tökéletesen, fenségesen, felejthetetlenül, leírhatatlanul szavak. Amikor azonban Matthew beléhatolt, minden gondolata elszállt. Ahogy a férfi hazatalált, és majdnem eljuttatta Edent a csúcsra, végre megvolt a megoldás. Csodálkozott, hogy nem jutott rögtön az eszébe. Mennyeien. Ez az. Ha akasztófáztak volna, Eden győzött volna. De örült, hogy nem azt játszották. Ha soha nem akasztófázhatna vele többé, azt sem bánná. Inkább szerette volna megmutatni neki, mennyire szereti. De nem volt elég levegője ahhoz, hogy megszólaljon, és túlságosan elmerült a szenvedélyben, hogy bármi mással törődni tudjon azonkívül, hogy Matthew-val együtt eljusson az eksztázis birodalmába.

Tizennegyedik fejezet

A

következő három napon, ahogy Denver felé lovagoltak, a férfi betartotta az arra vonatkozó ígéretét, hogy számtalan különböző helyen szeretkeznek majd, és mindegyik egytől egyig emlékezetes lesz. Bár a nappali órák többségét nyeregben töltötték, mindig megálltak egy kicsit pihentetni a lovakat. E pihenők alatt minden alkalommal karjába kapta a lányt, aki egy cseppet sem ellenkezett. Az egyik délután káprázatos vízeséshez értek, és Matthew a zuhogó víz habzó függönye mögé vitte a lányt. A dübörgő zajtól semmit sem lehetett hallani. Matthew ezt úgy küszöbölte ki, hogy erősen CHATERINE ANDERSON

287 FELKELŐ NAP

artikulálva elsuttogta a szeretlek szót, miközben Edenbe hatolt. Máskor napmelegítette sziklára terítette a szalmaágyukat, a sziklás hegycsúcsok tövében, ahol a fejük felett sasok köröztek. Még a zord időjárás sem rettentette el a férfit. Egy felejthetetlen reggel, amely örökre bevésődött Eden emlékezetébe, mezítelenre vetkőztette a lányt, miközben felhők gyűltek a coloradói égbolton, majd a lágy eső meleg permetében szerzett érzéki örömöt neki. Szerelmeskedéseik csodás édessége teljesen elborította Eden elméjét, és elhalványította a Sebastianok emlékét. Még sohasem volt ilyen boldog. Rászoktak, hogy amint nyílt vidékre érnek, egymás mellett lovagolva beszélgetnek. Matthew mesélt még neki a szüleiről, családjáról és Oregonról. Eden, sóvárogva szívott magába mindent, hogy minél többet megtudjon róla. – Elmegyünk valamikor Oregonba meglátogatni őket? – kérdezte az egyik reggel. Matthew egy pillanatig várt, mielőtt válaszolt volna. – Mit szólnál, ha azt mondanám, telepedjünk le ott? Eden szíve összeszorult. Hitetlenkedve nézett Matthew-ra. – Komolyan mondod? Azt hittem, nem szeretnéd. A férfi enyhén elmosolyodott. – Már nem csak rossz érzések töltenek el, ha az otthonomra gondolok. Meleg volt a reggel, ezért mindketten levették a kabátjukat. Matthew, attól félve, hogy az óra kiesik a kabátzsebéből, becsúsztatta az ingje bal zsebébe. Eden örült, hogy a férfi végül úgy döntött, magával hordja ezt a becses tárgyat. – Hosszú ideig – folytatta – csak a támadás jutott róla eszembe, és soha nem az ott töltött szép napok. Mióta megismertelek... Hát, te segítettél ezen túljutni – felelevenített néhány történetet Livvyről, amelyekkel megnevettette Edent. – Egyébként is, úgy gondolom, vissza kellene mennem. A kérdés csak az, te boldog lennél-e ott. Tudom, hogy nagyon szereted édesanyád és a bátyáid. Crystal Falls messze van Coloradótól.

CHATERINE ANDERSON

288 FELKELŐ NAP

– Látogatóba még elmehetek – izgatottság fogta el Edent. – És ami anyámat illeti, lehet, hogy még jót is teszek vele, ha nem No Name-ben vagy a környékén lakom – már elmesélte korábban az igazat arról, hogy az apja, Connor O'Shannessy. – Az emberek lenézik a házasságon kívüli gyerekeket, és a Caitlinhez való hasonlóságom túl feltűnő ahhoz, hogy észrevétlen maradhasson. – Az emberek annyira kicsinyesek! Mintha a te hibád lenne, hogy anyádat megerőszakolta az a rettenetes ember. – Valójában nem megerőszakolta. Ő ajánlotta fel a testét O'Shannessynek, cserébe a férje életéért. – Attól még ez erőszak. Nem akart azzal a férfival lenni. A férfi kényszerítette őt, majd nem tartotta be a szavát. Meg kellett volna korbácsolni. – Egyetértek. Könyörtelenül kihasználta anyám férje iránt érzett szerelmét. De ez most mellékes. Bárki, aki meglát engem, azonnal tudni fogja, hogy Caitlin és én közeli rokonok vagyunk. Az idő előrehaladtával egyszer csak valaki összerakja a mozaikokat, és rájön, hogy Connor törvénytelen lánya vagyok. Ezért lehet, hogy elutasítóak lesznek velem és az anyámmal is. Ha csak látogatóba megyek oda, mindezt elkerülhetem, ha valamelyik farmon maradok, és nem megyek be a városba. – Biztos vagy benne, hogy nem érzed majd úgy... nem tudom... hogy elszakítottak a családodtól? – Teljesen biztos vagyok benne. Vigyázz, Oregon, jövünk! Matthew kuncogott. – Lenne egy kérésem. – Micsoda? – Ha vonaton utazunk majd No Name-be, ne felejtsd otthon a Coltjaid! Eden hahotázni kezdett. Amikor vidámsága csendesedett, elkezdett álmokat szőni a közös jövőjükről. Oregon. Kérdésekkel ostromolta Matthew-t: a kunyhóról, amelyet hamarosan otthonának nevez majd, arról, milyen vadvirágok teremnek a farmon, tartanak-e majd csirkéket, és hogy mit szólna Matthew, ha lenne egy kutyájuk. Azóta szeretne kutyát, amióta Sam meghalt, de akkor annyira CHATERINE ANDERSON

289 FELKELŐ NAP

szegények voltak, hogy anyja nemet mondott a kérésére. Később, amikor már a városban laktak, nem tett egy lépést sem az ügy érdekében, mivel úgy gondolta, egy kutyának szabad térre van szüksége a rohangáláshoz és a játékhoz. – Nem ismerem minden virág nevét – vallotta be Matthew de sok vadvirág nyílik nálunk tavasszal, nyáron és ősszel. És természetesen tarthatunk csirkét. Annyi kutyád lehet, amennyit csak akarsz – biztosította Edent. – Végül is rengeteg hely van. Ami pedig a kunyhót illeti, először az lesz az otthonunk, de később majd szeretnék egy nagyobb házat építeni. – Nincs szükségem nagyobb házra, Matthew. Tényleg nincs. Matthew rákacsintott. – Szükséged lesz rá, amikor majd sorra megszületnek a gyerekek. – Jobban tennénk, ha már most elkezdenénk kigondolni az alaprajzát, mert úgy érzem, elég gyorsan áldott állapotba kerülhetek. Matthew vigyorgott. – Ha mégsem, annak nem az lesz az oka, hogy nem próbálkoztunk eleget.

N

éhány perccel később Matthew-nak rossz érzése támadt. Nem tudta pontosan megmondani, miért. Csodás, napos reggel volt. Madárdal töltötte meg a levegőt. Azzal a nővel volt, akit szeretett, és soha nem volt ennél boldogabb. Akkor hát miért lett hirtelen feszült? Tekintetével körbepásztázta a terepet. Semmi gyanúsat nem látott, de a rossz előérzete továbbra sem múlt el. Jobb félni, mint megijedni. Elővette az egyik Coltját. – Eden – mondta lágyan –, oldd ki a pisztolytáskád! Eden meglepetten nézett rá. Miközben kiszabadította a pisztolyait, ő is elkezdte az erdőt fürkészni. – Láttál valamit? – suttogta. – Nem – válaszolt Matthew. – Csak nyugtalanság fogott el, mintha valaki figyelne bennünket. Valószínűleg nincs semmi baj, de én...

CHATERINE ANDERSON

290 FELKELŐ NAP

Puskalövés hangja hasított a levegőbe. Matthew érezte, hogy a lövedék megüti a mellkasa bal oldalán: akkora volt a becsapódás ereje, hogy lelökte a lóról. Messziről hallotta Eden sikoltását. Majd puskalövések zaja hallatszott. Egy pillanatra Matthew annyira megdöbbent, hogy csak feküdt a porban, és képtelen volt megmozdulni. Egy másik napsütéses nap emlékei kavarogtak a fejében, amikor mozgásképtelenné tették, és amikor azt hallotta, hogy a nő, akit szeret, a nevét kiáltja. Nem történhet meg újra. Felkönyökölt, majd feltérdelt. Amikor lenézett, arra számított, az egész inge csupa vér lesz, de csak az inge szakadt el a zsebénél. Az óra. Hisztérikus nevetés tört rá. A golyó az órát találta volna el? – Matthew? Felnézett, és látta, hogy Eden a lova mellett áll, és a nyerge mögül válaszol a Sebastianok lövéseire. Még csak rá sem pillantott. – Milyen komoly a sérülés? Matthew visszaszerezte a pisztolyát, amelyet elesve eldobott, és talpra ugrott. – Jól vagyok. – De meglőttek! Matthew-nak nem volt ideje megmagyarázni. – Bízz bennem! Jól vagyok. Ahogy a környéket figyelte, észrevett egy kidőlt fatörzset úgy hat méterrel mögöttük. Megragadta Edent, megfordította, és felkiáltott. – Rohanj oda! Én addig lefoglalom őket. Eden legörnyedve a kidőlt fenyőhöz szaladt. Matthew visszafordult, és előkapta a másik pisztolyt is a pisztolytáskájából. Az erdős hegyoldalt pásztázta, de nem látta a támadóikat. Arra nézett, ahonnan a lövéseket sejtette, és tüzelt. Abban bízott, hogy elvonja a gazemberek figyelmét. – Itt vagyok! – kiáltotta Eden Matthew háta mögül. – Gyerünk, Matthew! Fedezlek! Matthew nem szerette volna az állatokat könnyű prédaként maga mögött hagyni. Miután előkapta a puskáját, késével elvágta a vezetőszárat, hogy Smoky a pejjel együtt elszabadulhasson. Majd megragadta Herman kötőfékét, és futni kezdett. Az öszvéren lévő CHATERINE ANDERSON

291 FELKELŐ NAP

csomagokban volt minden tartalék tölténye. Minden golyóra szükségük lesz, amíg ez a tűzpárbaj véget nem ér. Matthew-nak úgy tűnt, mintha derékig érő vízben próbálna előrejutni. Érezte, hogy mozog a lába, és hogy levegőért kapkod, de mintha mégsem közeledett volna a fatörzshöz. A hat méter egy kilométernek tűnt. Futás, futás. Fogai minden lépésnél összekoccantak, és az egész teste rázkódott. Eden. El kell érnie. Ha meghalna, Eden egyedül maradna. Matthew megpillantotta Eden vörös haját, ahogy a lány felemelte a fejét a fatörzs mögött, hogy tüzeljen. Buta módon az jutott eszébe, hogy hova tűnhetett a lány kalapja. Kérlek, istenem, kérlek, istenem, ne hagyd, hogy eltalálja egy golyó! Amikor végre odaért, átszökkent a rönkön, anélkül, hogy átgondolta volna, hogyan ér majd földet. Herman megrémülve a körülötte süvítő golyóktól, átugrotta utána az akadályt. A férfi gyorsan feltérdelt, és levágta a csomagokat az öszvér hátáról. Amikor a pakk a földre esett, keményen megcsapta az állat farát, hogy elhajtsa, majd lehasalt Eden mellé. Herman rémülten felbőgött, és minden lépésnél felordítva az erdőbe ügetett. – Biztos vagy benne, hogy nem lőttek meg? – kiáltott Eden. – Egészen biztos. Azt hiszem, a golyó az órámat találta el – még nem volt ideje megnézni az órát. Az arany lágy fém, ezért normális esetben nem állítana meg egy puskagolyót. – Szerintem lepattant róla, vagy ilyesmi. Éreztem az ütést, és el is szédített, de amennyire meg tudom ítélni, nem sérültem meg. – Hála istennek! – Eden kissé hisztérikusan felnevetett. – És hála Livvynek! – És hála neked, hogy ragaszkodtál hozzá, hogy magamnál tartsam! – Matthew megfordult, hogy átnézzen a fatörzs fölött. – Kiszúrtad már őket? – Ott fent vannak a lejtőn, azok mögött a sziklák mögött – Eden lehúzódott a kidőlt fa mögé, hogy újratöltsön. – Nincs több töltényem. – Van még a csomagban – Matthew a vállához emelte a Winchestert, a csövét a fakéregre helyezte, és figyelte a mozgást a szikláknál. Amikor megpillantott egy kalapot, ujját a ravaszra CHATERINE ANDERSON

292 FELKELŐ NAP

szorította, figyelmesen célzott, és lőtt. Mély, fájdalmas üvöltés hallatszott, amelyet hamarosan bosszúlövések zápora fojtott el. – Ne emeld fel a fejed, Eden! – Te rohadt szemét! – kiáltotta az egyik férfi. – Lelőtted Jamest! Búcsúzz el az életedtől, Coulter! Matthew abban bízott, hogy ha arra kerülne a sor, minél többet vinne magával közülük a pokolba. Eden hason csúszva próbálta elérni a csomagokat. Amikor néhány perccel később visszamászott, hozta a nagy bőrtáskát, amelyben a férfi tartalék lőszerei voltak. Matthew a fatörzs mögé bújva újratöltött. Amíg megtöltötte a puskát, Eden válaszolt a lövésekre. Lopva gyorsan a lányra nézett – az iránta érzett csodálata csak nőttön-nőtt. Eden figyelte a mozgást, óvatosan célzott, és habozás nélkül meghúzta a ravaszt. A káprázatos volt az egyetlen szó, amely jól jellemezte őt. Hihetetlenül káprázatos. Matthew hallotta, hogy egy másik Sebastian kiált fel fájdalmasan. – Szép munka, pajtás! Eden elmosolyodott, de tekintetét továbbra is a hegyoldalra szegezte. – Kettő kész, már csak három van hátra – célzott és megint lőtt. – A francba! Elvétettem! Matthew megfordult, és lekuporodott Eden mellé. – Elég messze vannak a Colthoz. – Fogd be! Ha az egyiküket eltaláltam, a másikukat is el tudom. Matthew megint célba vette a sziklákat, de a Sebastianoknak már két embere meghalt, ezért óvatosabbak voltak. A férfi feszülten az izgalomtól le sem vette a szemét a nagy kövekről. Ha lőni akarnak, elő kell bújniuk, akár csak egy másodpercre is, és fel akart rá készülni. Hiba. Fém csillant meg a reggeli napfényben, és közvetlenül Matthew álla alatt szétrobbant a fatörzs kérge. A férfi lehúzta a fejét. – Szent isten! – szíve majd kiugrott a helyéről. – Maradj lent! Olyan erős golyózápor zúdult a kidőlt fenyő másik oldalára, hogy Matthew válla belerázkódott. Megvárta, amíg a lövések abbamaradnak, felemelkedett, és ő is tüzelni kezdett. Nem mintha CHATERINE ANDERSON

293 FELKELŐ NAP

bármit is látott volna, hanem mert abban bízott, hogy sikerül annyira elbátortalanítania a Sebastianokat, hogy elhagyják a sziklák védelmét. Ám ha egyikük elindulna, és sikerülne mögéjük osonnia, akkor már két irányból záporoznának rájuk a golyók. Amikor megosztotta az aggodalmát Edennel, a lány nyugtalanul nézett rá. – Nem tüzelhetünk a végtelenségig, Matthew! Elfogy a lőszerünk. Már Matthew is gondolt erre. Tekintélyes mennyiségű tartalék lőszert hordott magánál, de az sem fog örökké tartani. – Ha észreveszed, hogy már alig van, egyet tarts meg! Ígérd meg nekem! Pillantásuk összeforrt. – Nem hagyom, hogy élve megkaparintsanak, Matthew! Ne aggódj! A férfi bólintott. – Én is így teszek. Ha arra kerül a sor, jobb, ha mindketten meghalunk. Eden szeme könnyektől csillogott. – Szeretlek, Matthew Coulter. Akármi is történjék, ezt ne feledd! Szorító, fullasztó érzés feszítette a férfi torkát. – Én is szeretlek. Figyelmüket megint a sziklák felé fordították. Egy idő után Matthew elveszítette az időérzékét. Csak azt tudta, hogy olyan gyakran lőtt a Winchesterrel, hogy a ravaszon nyugvó mutatóujja megfájdult, és a puska csöve tűzforró lett. Valószínűleg Eden is kezdett elfáradni, de nem volt más választásuk, csak hogy folytatják a lövöldözést. Az életük múlott rajta. A nap már lemenőben volt, amikor Eden kimondta azokat a szavakat, amelyektől Matthew végig rettegett. – Most kezdtem meg az utolsó negyvenöt golyós csomagot a Coltokhoz, neked pedig már csak hat körre való van a Winchesteredbe. – Tarts meg egyet – emlékeztette a lányt. Eden sápadt arccal, elvékonyodott ajakkal bólintott. – Ez itt a vége, ugye? A férfi összeszorította a fogát. CHATERINE ANDERSON

294 FELKELŐ NAP

– Sajnálom, Eden. – Mit sajnálsz? Ez nem rajtad múlott, Matthew. Semmi sem. Eden megint a sziklák felé lőtt, és a férfi hallotta, ahogy halkan azt mondja: – Egy. Matthew-nek hányingere támadt. Eden. Itt fog meghalni a vadonban. Mindent elkövetett, hogy a lány biztonságban legyen, de néha a minden is kevés. Istenem, olyan fiatal még! Hosszú élet állna még előtte. Matthew azt akarta, hogy Eden tovább élhessen, és gyermekeket szülhessen, még ha nem is neki. Azt akarta, hogy Eden ismerje meg az ébredés örömét egy olyan férfi mellett, akit szeret, még ha az a férfi nem is ő lesz. Valamit tennie kell. Csak azt nem tudta, mit. Azután hirtelen ráébredt. – Eden, teszek egy kört, és föléjük kerülök a hegyoldalon. Az a nagy sárgafenyő majd eltakar valamennyire. – Micsoda? Alig van már lőszered. Nem mehetsz fel oda! Matthew leguggolt a fatörzs mellé, és belenézett Eden könnyekkel teli szemébe. – Muszáj. Azt akarom, hogy ha odaérek, és elkezdenek rám tüzelni, te fuss! Próbáld megkeresni a lovakat! Smoky már ismer téged. Szerintem hagyni fogja, hogy meglovagold. Menj délre! Ha tölgyeket látsz, fordulj kelet felé, Denver irányába! – Nem! Nem teheted ezt! Kérlek! Azt mondtad, összetartozunk, Matthew! Megígérted! Néha meg kell szegni az ígéreteket. Eden túl kedves és túl értékes volt Matthew számára ahhoz, hogy itt a fatörzs mögött hagyja meghalni. Ha viszont sikerül végrehajtania a tervét, Edennek legalább lenne lehetősége harcolni. Matthew elkapta a pillantását Edenről, és hason csúszva elindult a bozót felé, amely úgy egy méterrel a fatörzs mögött volt. Figyelmen kívül hagyta Eden könyörgését, hogy maradjon ott, ahol van. Akár megérti a lány, akár nem, ezt meg kell tennie.

CHATERINE ANDERSON

295 FELKELŐ NAP

E

den fájó szívvel tűzszünetet tartott, és nem felelt a Sebastianok lövéseire. Spórolni akart a lőszerrel, hogy segíteni tudjon Matthewnak. Fusson? Ha a férfi azt gondolja, hogy elfut, akkor nagyot téved. Matthew soha nem hagyná őt magára, és ő sem fogja ezt megtenni vele. Együtt fogják végigcsinálni. Ha ez azt jelenti, hogy Edennek Matthew-val együtt kell meghalnia, hát legyen. Figyelmesen fürkészte a sziklák fölötti lankát. Mennyi időbe telik Matthew-nak amíg odaér? Csak imádkozni tudott, hogy közben ne történjen baja. Végre megvillant a hegyoldalon valami kék. Matthew futott cikcakkban a sárgafenyők között. Mint egy futóversenyző, aki épp beér a célba, lábfejét oldalra fordítva fékezett, és a csípőjén csúszott le egy vastag fa tövéig. Eden látta, hogy a Winchestere csöve megcsillan a lemenő nap fényében. – Dobják el a fegyvert! – kiáltotta. – Különben meghalnak! Dobják el most! A Sebastianok azonban ahelyett, hogy eldobták volna a fegyvert, Matthew felé fordultak, és tüzelni kezdtek. Eden is eleresztett két kört, abban bízva, hogy legalább az egyikőjük figyelmét magára tudja vonni. Három. Már csak három tölténye volt, és az egyikre rá volt írva a neve. Szinte elvakították a könnyek, miközben újra lőtt, Matthew. Azért ment fel oda, hogy meghaljon érte. Azt kívánta, bárcsak mellette lehetne. Azt szerette volna, hogy ha maga ellen kell fordítania a fegyverét, Matthew arca legyen a legutolsó, amit életében lát. De nem így lesz. Látott valakit a szikláknál, tüzelt, de elvétette. Már csak az utolsó töltény volt hátra. Lerogyott a fatörzs mögé. Ennyi. Már nem tud segíteni Matthew-nak. Csakhogy, ahogy lenézett a pisztolyra, képtelen volt rávenni magát, hogy a csövét a fejéhez szorítsa. Az élet értékes. Vár addig, amikor már a Sebastianokkal kénytelen farkasszemet nézni. Történhetnek csodák. Számításai szerint Matthew-nak még körülbelül tíz tölténye van. Talán mindenki döbbenetére legalább hárommal célba talál. A hegyoldalban újabb lövések hangzottak fel. Eden mostanra már hozzászokott a zajhoz, ám eltompult elméje végre ráébredt, hogy a CHATERINE ANDERSON

296 FELKELŐ NAP

puskaropogás a sziklák jobb oldaláról is hallatszik. Térden állva megfordult, és kikukucskált a fatörzs mögül. Teljesen biztos volt benne, hogy egy farmernadrágos alakot látott a lejtő azon részén, ahol elvileg senki sincs. Attól félt, képzelődik, megdörzsölte a szemét, és megint odanézett. Ott! Egy férfi. Alig tudta elhinni, de valaki a megmentésükre sietett. Az immáron két oldalról rájuk zúduló lövéseket kerülgetve a három életben maradó Sebastian előrohant a sziklák mögül, és fától fáig fedezékbe szaladt. Mielőtt Eden egyet pislanthatott volna, eltűntek az erdőben. Egy perccel később vágtázó lovak dobogásának összetéveszthetetlen hangját hallotta, ahogy egyre távolodtak. Elmentek. És egyszeriben minden véget ért. Matthew előbukkant a fenyők mögül. Ledobta a Winchestert, és felemelte a két kezét. – Ne lőjenek! Nem közülük való vagyok. Egy magas férfi lépett elő az egyik bokorból. Ace. Eden majdnem felsikoltott a boldogságtól. A bátyjai! Végre megtalálták. Hálaimákat rebegett magában, ahogy előmászott a fatörzs mögül. Majd futni kezdett: először testvérei felé, majd hirtelen meggondolta magát, és Matthew felé kanyarodott, aki még mindig a hegyoldalban állt, feltartott kézzel. – Ne lőjetek! – kiáltotta. – Ő jó barát! – alig kapott levegőt. A lejtő meredek volt, és Eden igyekezett minél gyorsabban feljutni. – Matthew! Minden rendben. Odaért a férfihoz, karját nyaka köré fonta, és szorosan belekapaszkodott, bár Matthew-nak némi időbe telt, mire leeresztette a karját, hogy viszonozza az ölelését. Eden annyira remegett, hogy nemcsak a saját teste, de a férfié is vele együtt rázkódott. Közeledő lépések zaját hallotta. – Eden? Joseph volt az. Elengedte Matthew-t, megfordult, és szemben találta magát a bátyjával. Néhány méterre tőlük, szétterpesztett lábakkal állt, Coltjai lazán lógtak a kezében. Megjelenése nem volt félelmetes, de Eden tudta, milyen feszült lehet – és Joseph villámgyorsan bánt a fegyverrel. A szellő belekapott a vállig érő CHATERINE ANDERSON

297 FELKELŐ NAP

szőke hajába, és a hajszálakat kék szeme elé sodorta. Még csak nem is pislogott. Eden, remélve, hogy sikerül oldania a feszültséget, előrébb lépett, hogy átölelje Josephet. – Soha senkinek nem örültem még ennyire! Hogy a fenébe találtatok meg minket? Joseph eltette a fegyvereit, és viszonozta az ölelést, de közben le nem vette a szemét Matthew-ról. – Késő délelőtt hallottuk meg a lövéseket, és egész délután követtük a hangjukat. Ám nem mondhatni, hogy túl korán érkeztünk volna. Végre Ace is odaért hozzájuk, és Eden a karjába repült. A férfi hevesen átölelte, és arcát a lány hajába nyomta. – Te... – suttogta fátyolos hangon – sok álmatlan éjszakát okoztál nekem. Már majdnem feladtuk a reményt, hogy valaha megtalálunk. – Hála istennek, hogy nem hagytátok abba a keresést! – Eden hátradőlt és rámosolygott. – Láttam a nyomaitokat, és tudtam, hogy itt vagytok valahol. – Isten minden földjét bejártuk öt hét alatt, hogy megtaláljunk. Kezdetben a határ felé indultunk, abban a reményben, hogy keresztezni tudjuk a banda útját. Amikor semmi nem történt, elmentünk a vonatrablás helyszínére, és ott végre ráleltünk a nyomukra. Először az ő nyomaikat követtük, és abban reménykedtünk, hogy megtaláljuk őket, de utána rájöttünk, hogy valaki mással vagy. Ti ketten szép kis hajtóvadászatot rendeztetek nekünk. Eden megölelte Davidot és Esát, ahogy ők is megérkeztek. Majd visszatért Matthew mellé, és megfogta a kezét. – Ő itt Matthew Coulter. Megmentette az életem – Ace felé fordította a tekintetét. – Nagyon jó barátom lett. – Nekem úgy tűnik, több mint egy jó barát – észrevételezte Joseph szárazon. – Még soha nem láttam, hogy a családtagjaidon kívül bárkit így öleltél volna meg. Még azt a hűtlen, gazember Johnt sem.

CHATERINE ANDERSON

298 FELKELŐ NAP

Eden túl sok mindenen ment keresztül az elmúl néhány órában ahhoz, hogy Joseph rosszkedvével foglalkozzon, ezért egyenesen a tárgyra tért. – Igazad van. Matthew tényleg több mint egy barát. Teljes szívemmel szeretem őt. Joseph azonnal Matthew-ra nézett. – Nos, ez nagyszerű. A kérdés az, hogy ő is szeret-e téged? Ace és David a bátyjuk mellé álltak. Esa egy kicsit távolabb maradt. Ace, a legidősebb, kimagaslott a testvérei közül, akár egy szálfa. Ámbár fiatalabb testvéreit is erős férfiakká nevelte, akik szintén kitűnnek a tömegből, függetlenül attól, hogy mekkorák valójában. – Joseph, fogd vissza magadat! – figyelmeztette Ace. – Igen, Joseph, kérlek – tette hozzá Eden. – Az elmúlt néhány órában Matthew és én megjártuk a poklok poklát. Fáradtak vagyunk, és össze kell szednünk magunkat, mielőtt elkezdenél minket kínozni. – Fogjam vissza magam? – Joseph kék szeme lángolt. – Azt hiszem, jogom van kérdezni, amikor kiderül, hogy a kishúgom túljutott a kézfogáson is egy olyan férfival, akit még soha életemben nem láttam. Eden rémületére Matthew lejjebb ereszkedett a lejtőn, hogy közvetlenül a testvérei elé állhasson. – Ahogy Eden is mondta, Matthew Coulter vagyok. Oregonból származom, és hacsak Eden nem gondolja meg magát, feleségül szeretném venni. – Anélkül, hogy megkérné valamelyikünktől a kezét? – Joseph gúnyos mosolyra húzta el a száját. – A mi családunkban ez nem így működik. Majd mi eldöntjük, hogy feleségül veszi-e, vagy sem. – Ó, az ég szerelmére! – Eden Matthew mellé lépett. – Felnőtt nő vagyok, Joseph. Ezt a kérdést én döntöm el. – Eden, hagyd ezt rám! – mondta Matthew hangjában olyan éllel, amely ismeretlen volt Eden számára. – Sosem bújtam még egy nő szoknyája mögé, és most sem tervezem. – Nincs is rajtam szoknya – az egyik férfiról a másikra nézett, de semmi mást nem látott az arcokon, csak hideg haragot vagy bolond CHATERINE ANDERSON

299 FELKELŐ NAP

férfibüszkeséget. Nem tudta elhinni, hogy ez történik. – Ne bámuld, Joseph! Ő a barátom. Ha megbántod, soha nem bocsátom meg neked! – Eden – mondta Matthew figyelmeztetéssel teli, kedves hangon. Eden szorosan összezárta az ajkát, és aggódó pillantást vetett Josephre, aki a legrobbanékonyabb volt közöttük. David, aki lassabban gurult dühbe, megszólalt: – Felejtse el a kézfogásos dumát! Egyenes választ kérek. A megengedettnél tovább ment a húgunkkal, Coulter? – Ő felelősségteljes felnőtt ember, és szeretjük egymást – válaszolta Matthew. – Ne csináljanak ebből valamiféle piszkos ügyet! Most őt támadják, pedig ezt nem engedhetem meg. – Maga nem engedheti meg? – Joseph hangja mézesmázos lett. Eden felkészült a legrosszabbra. Nem jó irányba haladtak a dolgok. Joseph mindjárt felrobban. Őrjöngve Ace-re nézett, de ő csak mosolygott, és az állát dörzsölgette. – Azt hiszem, ennek a beszélgetésnek szűkebb körben kellene folytatódnia – mondta Matthew, és egy centimétert sem mozdult. – Eden épp elég szörnyűséget élt át ma. Ha meg akar szerezni belőlem egy darabot, Joseph, hát tegye, de ne őelőtte! Joseph ugrásra készen állt. – Nem emlékszem a bemutatkozásra. Honnan tudja, hogy én vagyok Joseph? – A testvérei a nevén szólították, és Eden viszonylag tiszta képet festett nekem magukról, Joseph, a hirtelen haragú. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kitaláljam, ki kicsoda – Eden felé fordulva folytatta: – Édesem, menj vissza a fatörzshöz! Pár perc múlva mi is ott leszünk. Eden tátott szájjal nézett rá. Nem érti, milyen veszélyesek a bátyjai? – Menj! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Eden ökölbe szorított kézzel indult el lefelé a lejtőn. Amikor a bátyjai mellé ért, azt mondta: – Komolyan beszélek. Ha csak a haja szála meggörbül, velem gyűlik meg a bajotok! CHATERINE ANDERSON

300 FELKELŐ NAP

– Eden! – mondta Matthew mérgesen. – Elég a szóból. Menj! Eden elindult, de ez volt élete leghosszabb útja. Ahogy elhaladt a sziklák mellett, látta, hogy Pete volt a második Sebastian, aki meghalt. A felismeréstől, hogy az ő fegyvere ontotta ki a férfi életét, majdnem a bokorba kellett szaladnia, hogy könnyítsen a gyomrán. De a hányinger hamar elmúlt, úgy érezte, győzött az igazság. A Sebastianok közül ő volt vele a legkegyetlenebb. Talán így fizette vissza isten ennek a gazembernek a kölcsönt.

Tizenötödik fejezet

M

atthew megvárta, hogy Eden biztosan hallótávolságon kívülre kerüljön. Majd Joseph szemébe nézett. – Csak egyszer fogom elmondani, Paxton, úgyhogy jól figyeljen! A maga testvére a legremekebb ember, akivel valaha találkoztam, és ízig-vérig nő. Ami köztünk történt, az rajtam múlott, és nem őrajta. – Nem volt választási lehetősége? Miről beszél, Coulter? Kényszerítette rá? – Természetesen nem kényszerítettem. Csak azt mondom, hogy sokkal inkább az én hibám volt, mint az övé. Én vagyok az idősebb és a tapasztaltabb. Ha magamon hagyom a nadrágom, semmi nem történt volna. Cseppet sem csodálkozom, hogy ideges, de ne Edent hibáztassa. Joseph a földre köpött. – Úgy tűnik, magának nagyobbak a golyói, mint egy fehér bikának, de az agya viszont feleakkora. – Lehet, hogy nem én vagyok a legokosabb ember a földön – válaszolta Matthew –, de szeretem ezt a lányt. Mondjon nekem, amit akar, de ne előtte! Csak ennyit kérek. Ezek a gazemberek elrabolták és fogva tartották öt napig. Megjárta a pokol minden bugyrát. CHATERINE ANDERSON

301 FELKELŐ NAP

Amikor ott hagytam a mögött a fatörzs mögött, hogy feljöjjek ide, már csak három tölténye volt. Az utolsó golyónál tartott, és valószínűleg épp készült fejbe lőni magát, amikor maguk megjelentek. Azt hiszem, ennyi épp elég neki erre a napra. Joseph lehajtotta a fejét, és a földet bámulta, miközben kezével a Coltjait babrálta. A merevség eltűnt a gerincéből. A legmagasabbat közülük, egy sötét arcú, kávébarna szemű és fekete hajú férfit vélte Matthew Ace-nek. Kicsit idősebbnek tűnt a másik háromnál. Testsúlyát áthelyezte a másik lábára, összefonta a kezét a mellkasa előtt, és azt mondta: – Ez nekem korrekt kérésnek tűnik, Joseph. Semmi kétség, Coulter még nyulat sem lőtt, máris eszi – de ez nem jelenti azt, hogy Edennek kellene ezért megfizetnie. Joseph ránézett. – Jól megnézted őt, bátyám? Nem elég finom anyagból szabták ezt a fickót ahhoz, hogy a húgunk férje legyen. Sokkal inkább tűnik lóháton kóborló csavargónak, ha engem kérdezel. – Nem a ruha teszi az embert. Ezt te is éppolyan jól tudod, mint én – Ace előrelépett, és kezet nyújtott Matthew-nak. – Ace Keegan vagyok. Ha az, amit Eden mondott, igaz, és maga mentette meg az életét, úgy gondolom, szívből jövő köszönettel tartozom magának, és nem szemrehányással. – A húgunkkal enyelgett! – kiáltotta Joseph. – Fogj kezet a gazemberrel, ha akarsz, de átkozott legyek, ha én megteszem! – Ez már rajtad múlik – mondta Ace. – Én úgy látom, hogy Eden már nem gyerek. Ő választott, és nekünk el kell fogadnunk a választását. – Nem is olyan régen, a férfi, akit választott, felbontotta az eljegyzésüket, bemocskolta a nevét, és összetörte a szívét. Most meg elhiggyem, hogy tudja, hogy mi a jó neki? – John Parrish még a lába nyomába sem léphetne ennek az embernek – válaszolt Ace. – Az a városi anyámasszony katonája nem állt volna ki eléd úgy, ahogy Coulter tette. Összevizelte volna magát a helyében. Hangsúlyozom, hogy a húgunk halott lenne, ha Johnnak kellett volna kimentenie azoknak a senkiháziaknak a kezéből. CHATERINE ANDERSON

302 FELKELŐ NAP

Matthew megragadta Keegan felé nyújtott kezét. – Elnézést kérek, hogy kissé elsiettem a dolgokat, Ace. Az érzelmek elborították az agyam, és nem volt kéznél egyetlen prédikátor sem. Ace Matthew pillantását fürkészte. – Tetszik a karakánsága, Coulter. – Tudnia kell még valamit – vágott közbe David. – Ha nem bánik jól vele, mi tenni fogunk róla, hogy változtasson a viselkedésén. Matthew mosolygott. – Jól fogok bánni vele. Joseph sarkon fordult, és elindult a lejtőn keresztül oda, ahol a lovaikat hagyták. Esa és David még ott álldogált egy darabig, majd úgy döntöttek, követik fivérüket. Egyértelmű, hogy Ace-é volt az utolsó szó Eden jövőjét illetően. Joseph a válla fölött hátrakiáltott: – Ha feleségül veszi, jobban teszi, ha megbecsüli! Csak egyszer erőszakoskodjon vele, és én megölöm! Matthew elharapott egy mosolyt. Ő és Joseph Paxton még nem jutottak dűlőre egymással, de úgy érezte, egy nap kedvelni foga ezt az embert. Hűséges volt, és rettenetesen szerette és értékelte a családját. Ezek Coulter-vonások is, olyanok, amelyeket Matthew értett és csodált. – Tudja, milyen közel került ahhoz, hogy golyót kapjon a seggébe? – kérdezte Ace. – Joseph soha nem beszél a levegőbe. – Inkább megkockáztatom, hogy meglőjenek, mint hogy olyan családba nősüljek, ahol nem tisztelnek a férfiak. Ace megrágta ezt a gondolatot, majd bólintott, mint aki megértette. – Hogy sikerült megmentenie a húgunkat? – A Sebastianok megölték az első feleségem, három éven át követtem őket. Eden az utamba került. – A legtöbb férfi nem beszél az első feleségéről, csak akkor, ha már van egy második. Kérem, ne mondja azt, hogy nős, mert én magam ölöm meg! Matthew megrázta a fejét. CHATERINE ANDERSON

303 FELKELŐ NAP

– Még soha nem fenyegettek ennyit, mint ma – észrevette Ace gyilkos pillantását, ezért gyorsan hozzátette: – Valójában van második feleségem. Ott ül lent azon a fatörzsön. Ace lenézett a hegyről Edenre. – Eden nem olyan nő, akivel egy férfi, ha egy kevéske kis illem is szorult belé, enyeleghetne – folytatta Matthew. – Már a kezdetek kezdetén is tudtam, hogy gyűrűre és esküre van szüksége, és ezt szeretném is megadni neki, ha isten és Joseph is úgy akarja. Lehet, hogy maga nem így látja, de számomra az esküvő nem több puszta formalitásnál. A valódi házasságunk akkor kezdődött, amikor először megérintettem őt. Ace lassan elmosolyodott. Matthew csak ekkor vette észre, hogy arcának egyik felén forradás húzódik, és azon az oldalon a szája széle sem mozdul. Mintha csak tükörbe nézett volna. – Kedvelem magát, Coulter. De ezt ne vegye úgy, hogy áldásom adtam a dologra. Mielőtt az megtörténne, többet kell megtudnom magáról: milyen családból származik, és hogyan fog gondoskodni a húgomról. De ennek nem most van itt az ideje. Matthew egyetértett vele. Túl kimerült volt, és túlságosan aggódott Edenért ahhoz, hogy tiszta fejjel gondolkodhasson, nem is beszélve arról, hogy jó színben tüntesse fel magát a lány családjának feje előtt.

A

mikor Eden legfiatalabb bátyja odaért a fatörzshöz, ahol a lány ült, David és Esa azonnal a lovakkal kezdtek foglalkozni, majd elmentek horgászni a patakhoz, amelyet látni nem is lehetett, csak hallani. Eden gyanította, hogy szándékosan távoztak, hogy ő és Joseph nyugodtan beszélgethessenek. Nem volt kedve veszekedni, de Joseph testtartásából megállapította, hogy ő nem így van vele. A bátyja először nem szólt egy szót sem. Csak leült Eden mellé, lekapta a fejéről a kalapját, és megforgatta. – Ne haragudj, hogy meggondolatlan voltam. Eden erre a mondatra számított a legkevésbé.

CHATERINE ANDERSON

304 FELKELŐ NAP

– Jól hallottam, hogy bocsánatot kértél? Joseph mogorván nézett rá. – Senki sincs hiba nélkül. Megjártad a poklok poklát. Gondolnom kellett volna erre. Ehelyett azonban kijöttem a sodromból. Eden elmosolyodott, belekarolt a bátyjába, és a fejét a vállára hajtotta. – Ez a mi gyenge pontunk. Ha eljön az a nap, amikor nem jössz ki a sodrodból, Joseph, azt hiszem majd, hogy beteg vagy, és megmérem a lázad. Joseph csókot nyomott Eden feje búbjára. – Féltelek, édes. Nem ismered ezt a fickót valami jól, és nekem nem tetszik a fizimiskája. – Ennél jobban is kit tud nézni, és mindent tudok róla, amit tudnom kell – szorosabban kapaszkodott Joseph karjába. – Mennyi idő alatt szerettél bele Rachelbe, joseph? – Miért fontos ez? – Mennyire ismerted őt? – Elég jól. Nem értem, mi köze van annak ehhez. – Ahogy én emlékszem, mindössze egy hónapja ismerted Rachelt. Olyan gyorsan összeházasodtatok, hogy anya és én oda sem értünk az esküvőre. Mégis, amennyire tudom, jól sült el. Mindketten nagyon boldogok vagytok, ugye? – Igen. – Akkor hát? Ne ítélj el azért, mert beleszerettem egy férfiba, akit kicsivel több mint egy hónapja ismerek. – Én elvettem Rachelt, mielőtt mi... – félbeszakította a mondatot. – Nem haraptam bele a kenyérbe, mielőtt meg lett volna vajazva. Mi lesz, ha teherbe esel tőle, ő meg otthagy? – Nem fog. – Hogy lehetsz biztos benne? – Egyszerűen az vagyok. Az elmúlt hetekben számtalanszor kockáztatta az életét miattam. Szerinted egy ilyen ember megszegné az ígéretét, és elhagyna? Joseph felsóhajtott, és kihúzta a karját Edenéből, hogy átkarolja a lány vállát. CHATERINE ANDERSON

305 FELKELŐ NAP

– Nem, nem hiszem, úgy tűnik, bocsánatot kell kérnem attól a gazembertől. Eden átölelte a férfi derekát. – Igen, bár Matthew valószínűleg nem várja el tőled. Ő is szereti a testvéreit. Hasonló helyzetben lehet, hogy ő is kijött volna a sodrából. – A mai eseten kívül mikor tette kockára az életét miattad? Eden elmesélte neki azt az első éjszakát, amikor Matthew beóvakodott a Sebastianok táborába, és kimentette őt, majd visszament, hogy ellopja a pejt, és elijessze a banda lovait. – Azóta folyamatosan kockáztatta az életét értem. A Sebastianok bolondok. Az a tény is ezt bizonyítja, hogy azóta a nyomunkban vannak. Épelméjű emberek pár nap után feladták volna, és elmenekültek volna a határ felé. De a Sebastianok nem. Lehet, hogy büszkeségből, de nem akarták hagyni, hogy Matthew legyőzze őket, és ép bőrrel megússza. – Meg fogom ölni őket, ugye tudod. Eden szorosabbra fonta a karját a bátyja körül. – Nem, Joseph! Matthew már három évet elvesztegetett az életéből azzal, hogy megpróbálta elkapni őket. Téged vár a feleséged és a csodálatos jövőd. Ne hagyd, hogy a meggondolatlan bosszú megfosszon mindettől! – Meggondolatlan? Bántottak téged! Nem hagyhatom, hogy megússzák. – Most már jól vagyok. El fogják kapni őket, és lógni fognak. Hagyjuk, hogy a törvény emberei bánjanak el velük! Neked sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznod. Joseph nem mondott semmit. Csakúgy, mint Matthew-nak, most már neki is kiegyenlítetlen volt a számlája a Sebastianokkal, és nem fogja egykönnyen feladni. Edennek semmi nem jutott eszébe, amivel rávehette volna a bátyját, hogy megváltoztassa a döntését, ezért ő is hallgatott. Matthew és Ace egy pillanattal később érkezett. Joseph felállt. A bocsánatkérés sosem ment könnyen neki, ezért megpróbálta gyorsan lerendezni. CHATERINE ANDERSON

306 FELKELŐ NAP

– Helytelenül viselkedtem az előbb, Coulter. Köszönöm, hogy megvédte a húgunkat. – Nem kell, hogy köszönetet mondjon. A két férfi kezet rázott. Eden égett a vágytól, hogy odamehessen Matthew-hoz. Szeretett volna mellette lenni, és újra érezni a karjának erejét. Az alkalo m azonban nem volt pont a legmegfelelőbb. A bátyjai épp minden erejükkel azon voltak, hogy elfogadják a tényt, miszerint meghitt kapcsolatba került egy férfival, akit nem is ismertek. Hiba lenne felfújni és állandóan az eszükbe juttatni a problémát azzal, hogy belecsimpaszkodik Matthew-ba. Ezért inkább otthagyta a három férfit, hogy hadd ismerkedjenek meg, és elindult megkeresni a folyót. A torka olyan száraz volt, akár a tapló. A folyónál találta a két fiatalabb bátyját: David egy sziklán ült, Esa pedig a parton elterülve ivott. A hat ló, amelyek közül kettő csomagokkal volt megpakolva, lejjebb szürcsölte a vizet. – Sikerült Josephet lecsillapítani? – kérdezte David. Eden elmosolyodott a kérdésen. – Igen. Most pedig azért jöttem, hogy veletek is beszéljek – leguggolt Esa mellé, és vizet mert a patakból. Miután ivott, megtörölte a tenyerét a nadrágjában, és csatlakozott Davidhez a sziklán. Miután neki is elmondta ugyanazt, amit Josephnek, így szólt: – Tudom, hogy ez nem könnyű neked, David, de remélem, adsz egy esély Matthew-nak. Rendes ember. Szerintem kedvelni fogod, ha közelebbről is megismered. – Van mersze. Ezt a javára írom – mondta Esa. – Nem sokan állnák a vitát Joseph-fel, amikor dühbe gurul. David felsóhajtott, és megbökte a kalapja karimáját, hogy Eden szemébe nézhessen. – Ha ő mentette meg az életed, ahogy mondod, azt hiszem, kell adnom neki egy esélyt. Eden ezt akarta hallani. – Ma reggel, amikor a Sebastianok ránk támadtak, Matthew elengedte a lovakat és az öszvért. Nem tudom, milyen messzire kószálhattak. CHATERINE ANDERSON

307 FELKELŐ NAP

– Azt akarod, hogy megkeressük őket? – kérdezte Esa. – Megtennétek? Biztos vagyok benne, hogy Matthew aggódik miattuk. Hosszú nap volt a mai, és utálnám, ha gyalog menne el felkutatni őket.

M

atthew arra számított, hogy Ace bizalmas beszélgetésre félrehívja, ehelyett azonban elővett egy flaska whiskyt, körbeadta, és Joseph jelenlétében elkezdte faggatni. Matthew minden kérdésre őszintén válaszolt, mesélt a két férfinak az otthonáról, a családjáról, és pénzügyi kilátásairól – tartott tőle, hogy ez utóbbi a hátrányára válik. A Coulter család nyílt és szorgalmas emberekből áll, de a legjobb indulattal sem lehet őket gazdagnak nevezni. Meglepetésére azonban Ace vállat vont: – A pénz nem garantálja a boldogságot. Nekem csak az számit, hogy tetőt tud biztosítani a húgom feje fölé, ennivalót az asztalára, és képes boldoggá tenni. – Mindene meglesz. A szavamat adom rá. Ace mosolygott. – Akkor áldásom rátok. – Tudja Eden, hogy el akarja vinni Oregonba? – kérdezte Joseph. – Beszéltünk már róla. Attól féltem, hogy esetleg nem akarja elhagyni Coloradót, de azt mondja, hogy mindent összevetve, Oregonban jobb lesz neki – Ace-re pillantott. – A feleségével való hasonlósága nagyon zavarja. Attól tart, valaki rájön, hogy Connor O'Shannessy lánya, és az emberek messzire elkerülik az anyját. – Lehet, hogy igaza van – mondta Joseph. – A legtöbb No Nameinek jó szíve van, de ez nem garancia semmire. Az emberek sokszor elhamarkodottan ítélnek az ilyen ügyekben. – Mikor indulnak Oregonba? – érdeklődött Ace. – Amint lehet – válaszolt Matthew. – De van még egy kiegyenlítetlen számlám, amit rendeznem kell. Ahogy azzal végeztem, visszajövök Edenért. – Kiegyenlítetlen számla? – Joseph felhúzta a szemöldökét.

CHATERINE ANDERSON

308 FELKELŐ NAP

– A Sebastianok, gondolom. Matthew bólintott. – Meggyilkolták a feleségem és megkínozták Edent. Ezt nem hagyhatom annyiban. – Nekünk is rendezni kell velük a számlát – mondta Joseph. – Ahogy biztonságban tudjuk Edent Denverben, magával tartunk. – Értékelem az ajánlatát, Joseph – Matthew belenézett a másik szemébe és megértem az érzéseit, de ez egy olyan dolog, amit egyedül kell végigcsinálnom. Joseph álla rángatózni kezdett. Ace a kezét öccse vállára tette. – Joseph, épségben haza kell juttatnunk Edent. Most ez a legfőbb feladatunk. – Épségben hazajuttathatod őt Esával és Daviddal, Hárman lennétek három ellen, és még ott lenne Eden is tartaléknak. – Nem – mondta Ace határozottan. – Mindnyájan hazakísérjük őt. Semmilyen kockázatot nem vállalok Edennel kapcsolatban. Világos? Főleg nem a Sebastianokkal. – A fenébe, Ace! – Morogj, ahogy akarsz, de nem másítom meg a döntésem. Ráadásul téged otthon vár a feleséged a babával a hasában. Nem rohanhatsz lélekszakadva a zsiványok után, hogy lelövesd magadat. Joseph döbbenten nézett rá. – Micsoda? – Rachel várandós. Épp indulás előtt mondta el Caitlinnek. – De mi a fenéért neki mondta el, és nem nekem?! – A nők egymással osztják meg az ilyen dolgokat. Rachel úgy tervezte, hogy elmondja neked, de akkor érkezett a hír Edenről, és úgy döntött, megvárja, amíg hazaérünk. Nem akart nyugtalanítani, vagy lelkiismeret-furdalást okozni neked azért, hogy magára hagyod. – Terhes? – Joseph úgy festett, mint akit fejbe vertek. – Igen. Apa leszel. És ha valami történik veled, mit fog Rachel csinálni? Nem tudja egyedül vezetni a farmot. Tudom, hogy el akarod intézni a szemétládákat azért, amit a húgunkkal tettek. Én is így vagyok vele. De ez egy olyan dolog, amellyel a hatóságoknak kell foglalkoznia – sötét szemét Matthew-ra szegezte. – Ugyanez CHATERINE ANDERSON

309 FELKELŐ NAP

igaz magára is. Nem az a megfelelő lépés, ha a saját kezébe veszi a törvényt. Eden szereti magát. Közel kerültek egymáshoz. Mi lesz, ha kiderül, hogy terhes? Ha ragaszkodik hozzá, hogy kövesse a gazembereket, akkor legalább előbb vegye el Edent. Nem hagyom, hogy a testvérem házasságon kívül adjon életet egy gyereknek. – Ezt teljesen érthető – mondta Matthew. – Van itt valahol egy olyan város, aminek van békebírája? Ha azzal húzom az időt, hogy Denverig elmenjek, bottal üthetem a Sebastianok nyomát. – Este megnézzük a térképet. David és Esa épp ekkor érkeztek vissza a lovakkal, és még hallották a beszélgetés végét. – Ha a Sebastianok után indul, velünk is számoljon – mondta David. – Senki sem úszhatja meg szárazon, ha kezet emel a húgunkra. Ace felemelte a kezét. – Egyikünk sem megy a Sebastianok után. Ha Coulter így dönt, az az ő dolga, de nektek nem káposztálé lötyög a fejetekben. Haza kell Edent épségben juttatnunk. – De el kellene őket intéznünk – ellenkezett Esa. – Nem. Ez a hatóságok dolga. – Én a törvény embere vagyok – vágott közbe David. – Igen – vágott vissza Ace –, és No Name polgárai tisztességesen megfizetnek azért, hogy megvédd őket. Már több mint egy hónapja távol vagy. Ott van dolgod, és nem itt. Ez nem a te hatásköröd. – Nem hagyhatjuk, hogy csak úgy meglépjenek! – kiáltott fel Esa. – De igen. Neked van egy farmod, amelyet irányítanod kell. Josephnek van egy terhes felesége. Davidnek ott a munkája. Nekem a feleségemre és a gyerekeimre is gondolnom kell. Én vagyok a családfő, én döntök. A törvény nem huny szemet az önbíráskodás felett, és az önjelölt igazságosztók könnyen a börtönben köthetnek ki. Lógni akartok, mert a másvilágra küldtetek egy csapat szemétládát? Nem, nem veszítjük el a józan eszünk, és hagyjuk, hogy a hatóságok intézkedjenek. David motyogott valamit a bajsza alatt.

CHATERINE ANDERSON

310 FELKELŐ NAP

– Nincs több vita – Ace a nyeregtáskában kotorászott, és elővett egy ásót. – Most pedig sírokat kell ásnunk. – Sírokat? – Joseph megrázta a fejét. – Átkozott legyek, ha megteszem. Hadd lakmározzanak belőlük a héják! – Nem – mondta Ace csöndesen. – Megtesszük, amit a tisztesség megkíván, és eltemetjük őket. Bármilyenek voltak életük során, attól még ők is emberek. – Ez vitatható – ellenkezett Joseph. – Megvitathatjuk a témát ásás közben. Joseph felemelte a kezét. – Esának és nekem meg kell keresnünk Coulter lovait és öszvérét – mondta David. – Ha adnak nekem egy lovat és némi lőszert, elmegyek megkeresni őket – vágott közbe Matthew. – A lovam, Smoky, nem kedveli az idegeneket. Lehet, hogy nem hagyná elkapni magát.

E

den nem akart hallgatózni. Egyszerűen csak követte a testvéreit, és elcsípte Matthew és Ace beszélgetésének a végét. A hallottaktól pedig földbe gyökerezett a lába. Matthew még mindig a Sebastianok után akar menni? Nem! Már a puszta gondolattól is remegni kezdett. Épp most menekültek meg a halál torkából! Valóságos csoda, hogy a családja épp a legjobbkor jelent meg. Csoda. A szörnyű előzmények ellenére kaptak még egy esélyt, hogy együtt építsék fel az életük. És most Matthew ezt el akarja dobni azért, hogy három férfi nyomába eredjen, akik akár meg is ölhetik. Nem hagyhatja, hogy ez megtörténjen. Nem fogja hagyni. Mindig is tiszteletben tartotta Matthew elszántságát, hogy bosszút álljon Livvyért, és a kezdetek kezdetén nem is álmodott róla, hogy akadályt gördítsen az útjába. De a dolgok azóta megváltoztak. Rettenetesen szerette Matthew-t. Hogy élhetne nélküle? Itt az ideje, hogy leszámoljon a múltjával, és előre nézzen. Itt az ideje, hogy elengedje a gyűlöletet és a bosszúvágyat. Most már Eden is jelen van az életében, akinek olyan szükségletei, vágyai és álmai vannak,

CHATERINE ANDERSON

311 FELKELŐ NAP

amelyeket csak ő tud valóra váltani. A majdnem végzetes kimenetelű mai nap után, nemcsak bolond, de meggondolatlan dolog is lenne a Sebastianok nyomába eredni. Eden megpróbált megnyugodni, megkerülte a fát, és az öt férfi elé lépett. – Ha nem bánod, Matthew, elmegyek veled a lovakért. Azt hiszem, beszélnünk kell. Matthew kérdőn nézett rá. – Miről? – Majd útközben elmondom. Elment a bátyjai két lováért.

A

mikor már eltávolodtak a többiektől, Eden nem tudta, hogyan öntse szavakba a gondolatait. Jelentősége lehet, hogy mit és hogyan mond. Valahogy meg kell győznie a férfit arról, hogy ne menjen el. Hogy tudná egy nő, aki szeret egy férfit, nyugodt szívvel végignézni, hogy a párja olyan útra indul, amely akár a halálával is végződhet? Neki nincs ehhez ereje. Már a puszta gondolattól is pánikba esett. Ló- és öszvérnyomokat keresve a földön Matthew megkérdezte: – Miről akarsz beszélni, drágám? Eden nagy levegőt vett, majd lassan kieresztette. – Hallottam a beszélgetésetek végét Ace-szel és Joseph-fel, Matthew. – És? – Nagyon felizgattam magam. Ma majdnem meghaltunk. Tudod, milyen közel voltam ahhoz, hogy fejbe lőjem magamat? Annyira boldog vagyok, hogy ép bőrrel megúsztuk! Annyira hálás vagyok istennek, hogy vigyázott ránk! Erre te most megint a bajt keresnéd, és azok után a férfiak után indulnál, akik rögtön lelőnek, ahogy meglátnak? – Ezt az ügyet még be kell fejeznem. Soha nem hazudtam neked ezzel kapcsolatban, Eden, és azt hittem, megértettél.

CHATERINE ANDERSON

312 FELKELŐ NAP

– Tényleg megértettelek, Matthew, de azóta megváltozott a helyzet. – Hogyan? Eden nem hitte el, hogy Matthew felteszi neki ezt a kérdést. Számára nem volt világos? Most már ő is az élete része, és ha igazán szereti őt, akkor hogyan gondolhat arra, hogy elhagyja, és talán soha nem is tér vissza hozzá? – Itt az ideje, hogy lezárjuk a múltat, Matthew. Már három éve a Sebastianokat kergeted. Ha most megint utánuk mész, lehet, hogy újabb három évedbe fog telni, vagy talán soha nem is jössz vissza. Van fogalmad róla, mennyire rettegek ettől? – Sajnálom, hogy megijeszt a gondolat, édes – megállította a lovát, és a lány felé fordult. – Csak hinned kell bennem. Ez a dolog még nincs befejezve. Nem hagyhatom ennyiben. Milyen férfi tudna hátat fordítani nekik, azok után, amit veled tettek, nem is beszélve Livvyről? – Én jól vagyok, Matthew. Túléltem és feldolgoztam az egészet. Mi mást kérhetnék még? Szeretlek. Mi van, ha terhes vagyok, és nem leszel ott a gyermeked születésénél? Matthew merengve nézett az Eden mögötti fák felé. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire válaszolt: – Majd látom a babát, amikor visszatérek. Ha azonnal elindulok utánuk, valószínűleg nem maradok sokáig. Ma végeztünk Jamesszel és Pete-tel. Már csak hárman maradtak. Most már sokkal jobbak az esélyeim. Gyorsan lerendezem, és már jövök is érted, mielőtt egyáltalán észrevennéd, hogy elmentem. Eden már most úgy érezte, mintha Matthew már el is ment volna, és ez teljesen vigasztalhatatlanná tette. – Ezt nem ígérheted meg nekem. Megölhetnek. Mi lesz akkor velem, Matthew? Mit mondok majd a gyermekünknek? Hogy az apjának valamit be kellett fejeznie, ami jobban érdekelte őt minden másnál? – Ez nem fair. Megesküdtem, Eden. – Livvynek? – Igen. És magamnak. CHATERINE ANDERSON

313 FELKELŐ NAP

– Livvy elment, Matthew. Ha szeretsz engem, ha igazán szeretsz, elengeded a bosszúvágyad, és új életet kezdesz velem. – Semmi mást nem szeretnék jobban, de először ezt be kell fejeznem. Ha szeretsz engem, ha igazán szeretsz, akkor megpróbálod megérteni. Könnyek öntötték el a lány szemét, így a férfi napbarnított arca hirtelen elhomályosodott a szeme előtt. A fejét rázta. – Igazán szeretlek, Matthew, de nem vagyok hajlandó a gyűlölet és a bosszú árnyékában élni. Az embernek néha el kell engednie dolgokat, és túl kell lépnie rajtuk. A hatóságok úgyis utolérik a Sebastianokat. Meg fognak fizetni minden ördögi tettükért. Nem a te feladatod megbüntetni őket. – Én úgy érzem, igen – lekapta a fejéről a kalapját, és beletúrt a hajába. – Szeretlek, drága. Kérlek, ne csináld ezt! – Azt hiszem, nem szeretsz eléggé. – Ne mondd ezt! Annak, hogy el kell kapnom a Sebastianokat, semmi köze sincs ahhoz, hogy mennyire szeretlek. Azt tervezem, elveszlek, mielőtt elindulok. Megtenné ezt egy olyan férfi, aki nem szeret téged? – Nem megyek hozzá olyan férfihoz, aki nem szeret engem teljes szívével, Matthew. Egyszer már megelégedtem a nem teljesen tökéletessel. De tanultam belőle. – Ne hasonlíts engem Johnhoz! – Hogy tudnálak nem összehasonlítani? Számára a pénz volt az első. Számodra a bosszú. Akárhogy is, nekem csak a második hely marad – hideg könnyek csorogtak az arcára. – El tudom fogadni a Livvy iránti szerelmedet, és ez mindig is így lesz, Matthew, de azt nem tudom elfogadni, hogy őt helyezed az első helyre. Ha ezt teszed, azzal azt mondod nekem, hangosan és világosan, hogy a fogadalmad fontosabb, mint amit nekem ígértél. – Ez nem így van – Matthew összeráncolt homlokkal nézett rá. – Milyen ígéretre gondolsz? – Hogy örökké együtt leszünk. Megígérted, és most mégis arról beszélünk, hogy megint elhagysz. – Eden, te vagy számomra a legfontosabb az egész világon. CHATERINE ANDERSON

314 FELKELŐ NAP

– Fontosabb, mint a fogadalmad, hogy megbosszulod Livvy halálát? Amikor Matthew nem válaszolt rögtön, Eden már tudta a választ. Úgy érezte, mintha egy erős kéz egyre erősebben és erősebben szorítaná a szívét. Csak nézte Matthew kedves arcát, és tudta, hogy a férfi a maga módján szereti őt. De ez neki nem elég. – Ha hajthatatlan vagy, Matthew, menj! – mondta ki nagy nehezen. – De tudnod kell valamit. Nem fogok várni egy olyan férfira, aki a második helyre helyez engem. De ha elmész, éppen ezt teszed. Megfordította a lovát, és visszament a testvéreihez. Minden lépésnél azért imádkozott, hogy Matthew kövesse. De ez nem történt meg. Amikor megfordult, hogy visszapillantson, a férfi már eltűnt az erdőben.

A

mikor Eden visszaért a patakhoz, a bátyjai már eltemették a két Sebastiant, és épp tábort vertek a víz közelében. Ace, aki a tüzet próbálta beizzítani, ránézett, és azonnal felugrott. – Mi a baj? Eden a könnyeivel küszködve megrázta a fejét. Leugrott a lóról és az erdőbe rohant. Amikor talált egy kidőlt fatörzset, leült, és az arcát a kezébe temette. Matthew. Annyira szerette őt! Annyira nagyon! Miután John felbontotta az eljegyzésüket, azon csodálkozott, hogy több haragot érez a férfi árulása miatt, mint amennyi fájdalmat. Most nem volt benne harag, csak óriási fájdalom terjedt szét minden porcikájában, és megnehezítette a mozgását, még a levegővételt is. Hirtelen felpattant, mert egy kéz nehezedett a vállára. Egy futó pillanatra azt hitte, Matthew meggondolta magát, és visszajött érte. De nem. Ace volt az. – Mi az, Eden? – Matthew és én... hát, szörnyű vitánk volt. Ace összeráncolta a szemöldökét, és felemelve hangját megkérdezte:

CHATERINE ANDERSON

315 FELKELŐ NAP

– Micsoda? – Elmegy a Sebastianok után, annak ellenére, hogy könyörögtem neki, hogy ne tegye. A kettőnk kapcsolatának vége. Ace mereven nézett rá. – Micsoda? Egy órával ezelőtt mindketten biztosítottatok bennünket a sírig tartó szerelmetekről. – Ha igazán szeretne, Ace, velem maradna, és velem kezdene új életet. Ehelyett bevált egy olyan ígéretet, amelyet a halott feleségének tett, és elmegy azok után az állatok után, pedig tudja, akár meg is ölhetik. Ace felsóhajtott, és izgatottan fel-alá kezdett járkálni. – Ez őrület. Vagy szereted ezt a férfit, vagy nem. – Szeretem – mondta Eden reszkető hangon. – Annyira, hogy alig kapok levegőt, ha arra gondolok, hogy elveszíthetem. – Akkor nőj fel már végre! Eden úgy érezte magát, mintha Ace arcul csapta volna. Döbbenten nézett rá. – Szeretlek, Eden. Mindig is szerettelek, és szeretni foglak, de ettől még látom a hibáid. Amikor felizgatod magad, nem látsz az orrodnál tovább, meggondolatlanul beszélsz, és olyan dolgokat teszel, amelyeket később nagyon megbánsz. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de bizonyos szempontból kissé el vagy kényeztetve. – El vagyok kényeztetve? – Eden ökölbe szorított kezekkel talpra ugrott. – Hogy mersz ilyet mondani nekem? Nem vagyok elkényeztetve! – El vagy kényeztetve, és akaratos, indulatos, makacs és kiszámíthatatlan vagy, akár az időjárás. Ezeknek a tulajdonságoknak nincs nagy sikerük a kapcsolatokban – kezét abba az irányba lendítette, amerre Eden és Matthew nemrég ellovagoltak. – Te mondtad nekem, hogy ez az ember számtalan alkalommal az életét kockáztatta érted. Hogy gondolhatod akkor akár csak egy percre is, hogy nem szeret téged teljes szívével? Megmondom neked, hogyan: mert elkövette azt a végzetes hibát, hogy nem hagyta, hogy a dolgok a te akaratod szerint történjenek.

CHATERINE ANDERSON

316 FELKELŐ NAP

– Nem erről van szó! Szeretem őt, és ő... elhatározta, hogy azok után a szemetek után megy, és lelöveti magát! Megígérte nekem, hogy soha többé nem hagy el, és épp most készül megszegni az ígéretét. Állnia kellene a szavát, és velem kellene maradnia. Ace visszaült a fatörzsre. Fáradt sóhajjal folytatta: – Eden, az a vágy, hogy egy férfi állandóan a szoknyád mellett üljön, nem tűnik valami ésszerűnek. Eden nem akart ésszerű lenni. Azt akarta, hogy Matthew úgy szeresse őt, ahogy ő szereti a férfit. – Néha egy férfinak el kell mennie, és néha kockára kell tennie az életét. Ez így működik. Egy érett nő, aki igazán szereti a másikat, bár nem örül neki, de megérti, és az áldását adja rá. – Mondj nekem egy olyan alkalmat, egyetlenegy olyan alkalmat, amikor azóta, hogy feleségül vetted Caitlint, elrohantál, és kockára tetted az életed! Ace egyenesen Eden szemébe nézett, és kedvesen azt mondta: – Öt héttel ezelőtt, amikor egy veszélyes banda nyomába szegődtem, hogy megkeressem a húgom. Eden a könnyei fátyolán keresztül nézett rá. Szája remegett, a keze még mindig ökölbe szorult. – Ez olyan igazságtalan! Veszélyben voltam, és eljöttetek, hogy megmentsetek. Matthew-nak nincs kit megmentenie. Csak befészkelte magát a fejébe a gondolat, hogy le kell számolnia Livvy gyilkosaival. Ace azzal az engesztelhetetlen pillantásával nézett rá, amelyet Eden már olyan jól ismert. – Elgondolkodtál már azon, hogy esetleg elsősorban azért dühös rájuk, amit veled tettek? Mondta egyetlenegyszer is, hogy emiatt a hogyishívják miatt teszi? – Livvy a neve. És anélkül is tudom, hogy mondaná. – Soha nem mondta, hogy miattad is bosszút akar állni? Eden lehajtotta a fejét. – Néha nagyon utállak.

CHATERINE ANDERSON

317 FELKELŐ NAP

– Ó – Ace felnevetett, majd felállt, és átkarolta Eden vállát. – Ezt vehetem úgy, hogy igen, a te neved is megemlítette, amikor azt próbálta elmagyarázni neked, miért akarja elkapni őket? – Igen, de csak másodsorban. – Baromság – Ace megfogta Eden állát, és felemelte a fejét. Miután letörölte a könnyeit, azt mondta: – Beszéltem vele. Láttam a szemében a szerelmet, amelyet irántad érez. Bántották a halott feleségét, és most bántottak téged. Matthew nem fordíthat hátat ennek. Talán rosszul gondolkodik, és talán majd meggondolja magát, de ha nem, akkor a te feladatod, aki szereted őt, a megértés és a támogatás. Ehelyett azonban úgy tűnik nekem, hogy hisztériás rohamot kaptál. – Nem szoktam hisztériás rohamot kapni. – Tényleg? Akkor azt hiszem, nagyon sokat változtál azóta, hogy utoljára találkoztunk. Eden meg akarta ütni a bátyját. Ace felsóhajtott. – Drágám, tudom, hogy halálra rémiszt a tudat, hogy megsérülhet vagy akár meg is halhat, de ne heréld ki őt a szerelmeddel! Eden nem akart hinni a fülének. – Micsoda? – Jól hallottad. Az a férfi szeret téged. Hatalmad van fölötte, és arra kényszerítheted, hogy úgy kövessen téged, akár egy pincsikutya. Eden csak ezt szerette volna. – Nem, nincs hatalmam. Világosan kijelentette, a legkisebb bizonytalanság nélkül, hogy én csak a bosszúvágya után következem. – Gondolkodni fog rajta, és meg fogja másítani az elhatározását. Nincs más választása. Vagy veled marad, vagy elveszít téged. Eden szívében fájó remény ébredt, de Ace rögtön el is kedvetlenítette. – Az evvel a probléma, hogy olyan dolgot kényszerül feladni, amelyre igazán nagy szüksége lenne. Soha többé nem fog ugyanúgy érezni önmagával kapcsolatban. Ezt akarod? Hogy melletted maradjon, és elveszítse az önbecsülését?

CHATERINE ANDERSON

318 FELKELŐ NAP

Lehajolt, és megcsókolta Eden homlokát, majd megfordult, és visszament a táborba. Eden mellett elhaladva még azt mondta: – Kölyök, akkor is te vagy a legkedvesebb húgom. – Én vagyok az egyetlen húgod! – kiáltotta utána Eden. – Mi lenne, ha nekem adnál igazat? – Nem adhatok neked igazat, amikor életed legnagyobb baklövését készülsz elkövetni. Eden nézte, ahogy elmegy, majd visszarogyott a fatörzsre. El van kényeztetve? Ez nem igaz. Nem várta el, hogy mindig az ő akarata érvényesüljön. És egyáltalán nem akarta kiherélni Matthew-t a szerelmével. Vagy igen? Nagyon zavarta Edent a gondolat, hogy ennyire önző lenne. Mégsem tudta elfelejteni azt a pillanatot, amikor megkérdezte Matthew-t, mi fontosabb számára: ő vagy az ígérete, amelyet egy halott nőnek tett. A férfi hallgatása szíven találta. Több időre van szüksége ahhoz, hogy ezzel megbirkózzon.

A

testvérei hoztak Edennek is egy szalmaágyat. Azon az éjjelen a tűz közelében aludt, közelebb Josephhez és Davidhez, mint Matthew-hoz. Vacsora közben Matthew többször is próbálta elkapni a lány pillantását, de a lány nem nézett rá. A fájdalom, amelyet akkor érzett, amikor Matthew-ra szegezte tekintetét, elmondhatatlanul mély volt. A második legfontosabb. Miért érné be morzsákkal az egész kenyér helyett? Miért nem tudja egy férfi sem teljes szívével szeretni őt? Van valami szörnyű hibája, amelyről fogalma sincs? Szeretett volna összegömbölyödni, és álomba sírni magát, de a büszkesége nem engedte. Matthew meghallhatná és odajönne hozzá. Ha csak megérintené a haját, és azon a mély, selymes hangján hozzászólna, Eden darabokra esne. Ha el akar menni, ő nem fogja sírással vagy könyörgéssel visszatartani. Ez a férfi döntése, amelyet felemelt fejjel fog fogadni. Soha nem fogja elmesélni neki, milyen kicsinek érezte magát akkor ott kinn az erdőben, és hogy mennyire megbántotta őt. Amikor a szerelmeskedéseik jutottak eszébe,

CHATERINE ANDERSON

319 FELKELŐ NAP

összekuporodott. Mindenét odaadta neki, semmit nem tartott vissza magából, és bolond fejjel azt hitte, Matthew is ezt teszi. De ő énjének egy részét mindvégig elzárta előle, és nem szerette őt teljesen és tökéletesen, úgy, ahogy ő szerette a férfit. Eden azon az éjjelen keveset aludt, és már ébren volt, amikor a hajnal első rózsaszín csíkjai felderítették az eget. Belefáradt abba, hogy a kemény földön hánykolódjon, ezért elrendezte az ágyneműjét, majd lement a patakhoz, hogy kimossa az álmot a szeméből. Nem lepődött meg igazán, amikor Matthew megszólalt mögötte. – Édesem, beszélhetnénk? Eden tovább guggolt, de megfordult, és felnézett a másikra. Összefacsarodott a fájdalomtól a szíve, ahogy ránézett, mert Matthew arcának minden apró részletét, hajának minden egyes fürtjét megszerette. Lerázta a kezéről a vizet és megkérdezte: – Miről? Matthew kabátot viselt a reggeli csípős hideg ellen. – Egész éjjel ébren feküdtem, mert sajgott a szívem – széles kezével megdörzsölte az állát, majd megvakarta az orrát. – Teljes szívemmel szeretlek, Eden. Ha elveszítenélek miatta, akkor inkább nem megyek. Semmi nem fontosabb nálad, semmi. Sajnálom, hogy azt éreztettem veled, hogy csak második vagy. Ez nem igaz. Eden alig látta Matthew-t a könnyein keresztül. Ace fején találta a szöget. Matthew annyira szerette, hogy megváltoztatta a döntését, és feladott valamit, ami rendkívül fontos a számára. Csakhogy most mi történik majd vele? Ha a tükörbe néz, utálni fogja magát egész életében? Eden ezt nem akarta. Nem vette észre, hogy a lába megmozdult volna, de hirtelen a férfi karjában találta magát, ahogy teljes erejével belekapaszkodott. – Ó, Matthew, sajnálom. Ace-nek igaza van. Elkényeztetett kis kölyök vagyok. – Micsoda? – Ace – mondta Eden könnyes szemmel nevetve – jól odamondogatott nekem: azt mondta, elkényeztetett, akaratos és indulatos vagyok. Ó, és hogy ki ne felejtsem, kiszámíthatatlan, mint az időjárás. CHATERINE ANDERSON

320 FELKELŐ NAP

– Nem vagy elkényeztetve – Matthew hangja dühös lett. – Miért mondta ezt neked? Egy kicsit akaratos vagy, talán, és indulatos is tudsz lenni. De én szeretem ezt benned. Eden szorosabban ölelte Matthew-t, és behunyta a szemét. Kereste a szavakat, amelyekről tudta, hogy ki kell mondania, bár a szíve majd megszakadt miattuk. Ahogy Ace oly nyersen megfogalmazta, nem herélheti ki Matthew-t a szerelmével. Hagynia kell, hogy azzá legyen, amivé nevelték. Ha nem hagyja, akkor sosem lenne önmaga. – Matthew – bökte ki végre –, nem volt igazam tegnap. Akár megértem, akár nem, az, hogy a Sebastianok után menj, olyan valami, amit meg kell tenned. Nem veszítesz el engem, ha elmész, ígérem. Várni fogok rád. Ha kell, mindörökké. Matthew Eden hajába temette az arcát, és nagy levegőt vett. – Igaza van Ace-nek. Olyan kiszámíthatatlan vagy, mint az időjárás. Eden megint nevetett. – Hát legalább sosem fogsz unatkozni mellettem. Matthew megtalálta a lány füle mögötti érzékeny részt, és megcsókolta. – Komolyan mondod? Mármint azt, hogy elmehetek. Várni fogsz rám, akármennyi időbe telik is? – Hogy tehetnék másként, Matthew? Te vagy a másik felem. Matthew körbefordult egyet Edennel, majd hosszan és mélyen megcsókolta. Amikor felemelte a fejét, a szeme gyanúsan nedvesnek tűnt. – Te pedig az én másik felem vagy. Ne haragudj, hogy ekkora késztetést érzek rá, hogy utánuk menjek. Ha el tudnám ezt engedni, megtenném. Eden hátradőlt, hogy a férfi arcának minden szegletét lássa. – Ha el tudnád engedni, Matthew, akkor nem az a férfi lennél, akibe beleszerettem.

A

zon a délutánon összeadta őket a békebíró egy rozzant

CHATERINE ANDERSON

321 FELKELŐ NAP

kisvárosban, amelyet Big Waternek hívtak. A békebíró, aki a szertartást a saját nappalijában tartotta, kecskéket, tyúkokat és disznókat is tartott. Amikor Eden belépett az ütött-kopott előtérbe, a szag megütötte az orrát. Nyilvánvaló, hogy a háziállatok időnként betévedtek a házba. Matthew egyre erősebben szorította Eden kezét. Halkan azt mondta: – Esküszöm neked, Eden, hogy ha visszajövök, lesz igazi esküvőnk prédikátorral, és mindennel, ami kell. Eden bólintott, és bizonytalanul elmosolyodott. Közben elborzadva meredt a nappali szőnyegére, amely tele volt csirkeürülékkel. Egymásra néztek, és Eden elfojtotta a kuncogását. Ez borzalmas. – Matthew Coulter, ezt az ígéreted be kell tartanod. Matthew elmosolyodott, és az öregember elé vezette Edent. Eden testvérei kalapjukkal a kezükben félkörben álltak mögöttük, hogy tanúi legyenek a násznak. A békebíró megvakarta a fejét. Korpás ősz hajszálai a könyvre hullottak, amelyet a kezében tartott. – Hőn szeretett testvéreim, azért gyűltünk ma össze... Eden csak ennyit hallott, mielőtt az idős hivatalnok rázendített volna: – Matthew James Coulter, esküszöl az élő istenre, hogy ezt a nőt szeretni és tisztelni fogod, és gondoskodsz róla, amíg a halál el nem választ? Matthew megszorította Eden kezét. – Esküszöm. – Eden Dorelle Paxton, esküszöl az élő istenre, hogy ezt a férfit szeretni és tisztelni fogod, és engedelmeskedsz neki, amíg a halál el nem választ? Eden nem volt biztos benne, hogy tetszik neki az „engedelmeskedsz neki” rész, de félretette a fenntartásait, és azt mondta: – Esküszöm. Lopva Matthew-ra nézett, és látta, ahogy a férfi elharap egy mosolyt. Mindketten elkomolyodtak, amikor elérkezett a pillanat, CHATERINE ANDERSON

322 FELKELŐ NAP

hogy Matthew Eden ujjára húzza a gyűrűt. Fél órával korábban vette a helyi vegyeskereskedésben, és azt mondta Edennek, attól fél, hogy az arany lekopik róla. De ebben a pillanatban Eden nem törődött a gyűrű minőségével. Csak az számított, amit jelképezett: a soha el nem múló szerelmet. Miközben Matthew lehajtotta sötét fejét, és próbálta felhúzni a gyűrűt Eden ujjára, a lány tudta, hogy örökké szeretni fogja őt, és szíve mélyén abban is biztos volt, hogy a férfi is ugyanazzal az állhatatossággal fogja őt szeretni. Amikor végre férj és feleség lettek, Matthew előrehajolt, hogy ajkát Eden ajkára tapassza. Amikor a nyelve mélyebbre hatolt, Joseph megköszörülte a torkát. Ennek hallatán Matthew felegyenesedett, és ismét megszorította Eden kezét, mielőtt aláírták volna a szükséges papírokat és kifizették volna a hivatalnokot. Amikor kiléptek az épületből, Eden nagyot szippantott a friss levegőből, és Matthew-ra mosolygott. – Attól féltem, hogy a csirkék is részt vesznek majd az esküvőn. – Én meg attól féltem, hogy lefújod az egészet, amikor azt mondta, hogy „engedelmeskedsz” – mondta Matthew nevetve. – Leírhatatlan volt az arckifejezésed. Ace lépett hozzájuk, hogy kezet fogjon Matthew-val. – Üdvözöllek a családban – mondta. – Tedd Edent boldoggá, és akkor sosem lesz hozzád egy rossz szavam sem – majd a húgához fordult. Miután egy hosszú percig az arcát fürkészte, rákacsintott. – Kishúgom, felnőttél. Nem tudom elhinni, hogy férjes asszony vagy. Eden rávigyorgott. – Tegnap este még nem úgy tűnt, hogy felnőttnek tartanál. Ace felnevetett. – És még soha nem voltam ennyire boldog, mint most, amikor kiderült, hogy tévedtem. Eden többi testvére is követte Ace példáját: üdvözölték Matthew-t a családban, és megölelték a húgukat. – A tyúkszar nagyon megindító volt – mondta Joseph, miközben átölelte Eden vállát. – De örülök, hogy kecskék nem vettek részt a szertartáson. CHATERINE ANDERSON

323 FELKELŐ NAP

David felnevetett, és könnyedén hátba veregette Matthew-t. – A legtöbb férfi úgy házasodik, hogy tudja, élete egyik legnagyszerűbb pillanata lesz az esküvő. Te viszont szerencsés fickó vagy. Innen már csak felfelé vezet az út. – Nem volt annyira rossz – ellenkezett Eden. – Legalább papírom van róla, hogy tisztességes asszony lett belőlem. David visszatette a kalapját a fejére, és lehajolt, hogy megcsókolja Eden arcát.

M

iután feltöltötték készleteiket, beleértve a whiskyt is, Matthew Edennel és bátyjaival együtt a város széléhez lovagolt, ahol ideiglenesen tábort ütöttek. Matthew tudta, hogy Eden arra számít, hogy ő azonnal elindul, amint megérkeznek, de neki más tervei voltak. Nem tudott Edennek olyan gyűrűt és szertartást biztosítani, amilyet a lány megérdemelt volna, de halálbiztos, hogy olyan nászéjszakában részesíti, amelyet sosem fog elfelejteni. Szándékosan Eden testvéreitől megfelelő távolságra vert tábort, majd visszament a feleségéért. Eden nevetett, amikor Matthew a karjába vette. – Mit csinálsz? – Átviszlek a küszöbön. – De hát nincs is küszöbünk. Matthew, karjában Edennel, a saját táboruk felé indult. – Ezzel vitatkoznék. Szeretném tökéletesen csinálni – amikor odaért a tűzrakóhoz, amelyet nemrég épített, leültette a feleségét a tűz közelében lévő szalmaágyra, és elkezdett mindkettőjüknek ír kávét készíteni. Miközben a cukrot kevergette, izzó pillantást vetett Edenre, és azt mondta: – Addig fogok szeretkezni veled, amíg bírod erővel, és utána megint szeretkezni fogok veled. Ha holnap reggel elmegyek, a mai éjszaka emléke ki fog tartani mindaddig, amíg távol leszek. Ez tetszett Edennek. Nagyon tetszett. – Ír kávét készítesz?

CHATERINE ANDERSON

324 FELKELŐ NAP

Mindketten összerezzentek. Elképedten néztek egymásra, miközben Joseph csatlakozott hozzájuk. – Nekem is jólesne egy bögrével. Van még belőle? Matthew hosszan és keményen nézett a sógora szemébe. Majd azt mondta: – Persze. Van még egy flaskával a városban. De csak két bögrénk van. Joseph elvigyorodott, és felemelte a fémbögréjét. – Készültem! Mielőtt Eden felfoghatta volna, mi is történt, mind a négy bátyja csatlakozott hozzájuk, és Ace hozott még egy üveg whiskyt. Egyértelműen ott szándékoztak maradni egy jó ideig. Két kör ital után Matthew rájuk nézett, és azt mondta: – Uraim, ma van az esküvőnk éjszakája. – Tudjuk – Joseph Matthew felé nyújtotta az üres bögréjét. – Ezért vagyunk itt. Hogy veletek ünnepeljünk. David lehajtotta a fejét, és lejjebb húzta a kalapját, hogy elrejtse a mosolyát. Matthew újabb italt készített Josephnek. – Az ünneplés rendben van. De egy időre ez lesz az utolsó közös éjszakánk, és bármennyire is élvezzük a társaságotok... hát, tudjátok, más terveink is vannak ma éjszakára. Joseph gúnyos tósztra emelte a bögréjét. – Igyunk azokra, akik még nyulat sem lőttek, de máris belekóstolnak a húsba – mondta mosolyogva. – Nem te vagy az egyetlen ember a családban, aki szeret bosszút állni. Matthew egy pillanatig zavartan nézett, majd hátravetette a fejét, és hahotázni kezdett. Mindenki vele nevetett, és elkezdődhetett a lakodalom. Az ifjú férj hamarosan elővette a harmonikáját, és Eden mindegyik bátyjával táncolt a tűz körül. Amikor Matthew keringőt akart táncolni a menyasszonyával, és senki nem tudott talpalávalót szolgáltatni, Edennel együtt eldúdolták a Szép álmodozó dallamát. Ahogy táncoltak a sötétben, Matthew az erdő felé vette az irányt. Amikor már elég távol voltak ahhoz, hogy ne lássák őket, fejét csókra hajtotta. CHATERINE ANDERSON

325 FELKELŐ NAP

– Nono! – kiáltotta Ace. – Semmi ilyesmi, amíg vendégeitek vannak! Matthew felsóhajtott, és homlokát Edenéhez szorította. – Megölöm őket! Eden osztozott Matthew indulatában, de látta a dolog humoros oldalát is. – Hamarosan elmennek. – Ígéred? – Ha nem, én fogom megölni őket.

K

éső volt, mire Eden testvérei elmentek, és Matthew végre kettesben lehetett a feleségével. Ígéretét betartva lassan, szenvedélyesen szerelmeskedett vele, miután Eden ernyedten és remegve pihegett a szalmaágyon. Tündöklő haja szétterült a feje körül, fürtjei úgy csillogtak a tűz fényében, akár a vörösréz. Ebben a pillanatban tudatosult Matthew-ban, hogy még sosem látott nála gyönyörűbb nőt. A lány teste a tejszínhabos eperre emlékeztette, és minden porcikája, amelyet végigcsókolt, éppolyan édes is volt. Felkönyökölt, és ünnepélyesen ránézett. – Szeretlek – mondta, és a hangja megremegett az érzelmektől. – Isten segítsen engem, Eden, mert nem tudom, hogyan leszek képes itt hagyni téged holnap reggel. Eden álmosan nézett fel rá. – Én pedig nem tudom, hogyan tudlak majd elengedni – kinyújtotta a kezét, és ujjait Matthew ujjai közé fonta. – De annyira kell szeretnem téged, hogy meg tudjam tenni. A férfi lehajolt, és ajkával végigsimította Eden arcát. – Visszajövök hozzád, Eden. Esküszöm. – Jól teszed, Matthew Coulter, mert különben levadászlak. Matthew elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, amikor Eden ugyanígy fenyegette meg a barlangnál, közvetlenül mielőtt elment. Utána megint szerelmeskedtek. Majd kimerült álomba zuhantak egymás karjában.

CHATERINE ANDERSON

326 FELKELŐ NAP

M

ásnap reggel nagyon korán felébredtek, majd együtt reggeliztek a rájuk telepedő csendben. Elérkezett az idő, hogy Matthew elinduljon. Amikor Eden elkísérte a lovához, egész testében remegett. Élete legnehezebb pillanata lesz, amikor el kell búcsúznia tőle. Nem tehetett mást, mint imádkozott istenhez, hogy adjon elég erőt hozzá. Matthew becsúsztatta a Winchesterét a tokjába, feleslegesen babrált a nyereghevederével, miközben szikár álla idegesen megmegfeszült. Amikor végül ránézett Edenre, könnyek csillogtak a szemében. Ünnepélyes hangon szólalt meg: – Ne búcsúzz el tőlem! Azt hiszem, nem tudnám elviselni. Csak annyit mondj, hogy nemsokára találkozunk! Eden nem tudott megszólalni a torkában lévő csomó miatt. Nagyot nyelt. – Mondhatok még valamit? A férfi bólintott. – Szeretlek, Matthew. Teljes szívemmel és lelkemmel szeretlek. Matthew átkarolta Eden vállát, és magához húzta a lányt. Úgy állt, mint aki karót nyelt. – Én is szeretlek. Jobban, mint ahogy azt el tudom mondani. Átkozottul bolond vagyok, hogy itt hagylak téged, Eden, de attól félek, ha nem teszem meg, egész életemben bánni fogom. Eden egy percig belekapaszkodott Matthew-ba, majd minden erejét összeszedve hátralépett, és rámosolygott. – Tudom. Ígéred, hogy óvatos leszel? – Óvatosabb, mint korábban bármikor. Hiszen te vársz rám. – Sok szerencsét, Matthew – Eden remegő ujját a férfi ajkához érintette, majd csókot lehelt felé. – Nemsokára találkozunk! – Nemsokára – suttogta Matthew. Felugrott a nyeregbe. Eden mereven bámult utána, és nem engedte meg magának, hogy sírjon. Csak akkor, amikor már elvesztette a szeme elől.

CHATERINE ANDERSON

327 FELKELŐ NAP

Tizenhatodik fejezet

M

iközben Eden bátyjai tábort bontottak, és felnyergelték a lovakat, Eden próbált az előttük álló útra koncentrálni. Matthew mára már javában a Sebastianok nyomában jár, és jó eséllyel meg is találhatta őket. Ha eljut idáig, egyedül kell felvennie a harcot a három férfival. Eden képtelen volt másra gondolni, csak arra, mi lehet vele. Hacsak isten nem tesz újabb csodát, Matthew meghalhat. Ebbe a gondolatba belesajdult a szíve. Hogyan éli túl, ha elveszíti őt? A No Name-be vezető út Eden számára összefolyt: egyik végtelennek tűnő nap után jött a másik. Bár Matthew egyszer megmutatta neki Denvert a térképen, és mondta is, hogy több nap távolságra nyugatra vannak tőle, mégsem számított rá, hogy a város ennyire messze van. Most jött rá, milyen óriási ez az ország. Ő és a bátyjai jelentéktelen, parányi pöttyök a hegyláncok között, amelyek mintha soha nem akartak volna véget érni. Ami pedig még rosszabb, Matthew-val is ugyanez a helyzet. Ráadásul ő teljesen egyedül van. A hatodik napon végre tölgyek jelentek meg a hegyoldalon, és nyugat felé fordulhattak No Name irányába. Épp alkonyodni kezdett, amikor elérkeztek a Paradicsomba, Ace farmjára. Ahogy észrevette őket, Dory Paxton repült kifelé a házból. Szoknyája csak úgy lobogott mögötte. Eden leszállt a lóról, és elcsigázva omlott az anyja karjába. – Ó, istenem, de jó téged látni! – kiáltotta Dory. – Azt hittem, örökre elvesztettelek. Megsebesültél? Szólalj meg, drágám! – Jól vagyok, mama. Túléltem. Caitlin jött le a lépcsőn kisbabát tartva a karjában. Eden próbált úgy viselkedni, mintha lelkes és szerető nagynéni lenne, aki életében először látja az unokahúgát, de legbelül halottnak érezte magát. De még így is látta, hogy a kis Dory gyönyörű: tökéletes mása a saját és Caitlin arcának, de semmit nem érzett, amikor ránézett. A kis Ace ugyanúgy nézett ki, csak egy kicsit magasabb és kevésbé duci volt, mint amikor utoljára, nyolc hónappal korábban látta. És még mindig CHATERINE ANDERSON

328 FELKELŐ NAP

aranyos, bár az idegenekkel szembeni szégyenlősségnek, amely az ő korában jellemző a gyerekekre, már nyoma sem volt. Addig kapaszkodott Eden lábába, amíg a lány le nem hajolt, hogy felvegye. Meghökkenve tanulmányozta Eden arcát, majd megszólalt: – Mama? Mindenki nevetett, még Eden is, bár az ő nevetése kissé kényszeredettre sikerült. – Nem, édes, nem a mamád vagyok. Csak hasonlítok rá. A kis Ace még mindig zavarban volt, de a gyerekekre oly jellemző módon elfogadta a megmagyarázhatatlant: anyjának tökéletes mása megjelent a kertjükben. Amíg David és Esa a lovakat az istállóba vezették, Caitlin a többieket behívta a házba, a kis Doryt betette a bölcsőbe, és a konyhába szaladt, hogy felvegye a kötényét. – Szent isten, milyen éhesek lehettek! Dory, segítenél nekem teríteni? Ace követte a feleségét a konyhába, átkarolta, és szenvedélyes csókot lehelt az ajkára. Felemelve a fejét azt mondta: – Több mint egy hónapig távol voltam, és amikor végre hazaérek, tudomást sem veszel rólam? Ahogy elengedte a feleségét, Caitlin elpirult, és megigazította összekócolódott haját. – Később állok majd szolgálatára, Mr. Keegan. – Nekem ne tálalj, húgom! – mondta Joseph. – Haza kell mennem Rachelhez – elbúcsúzott, megölelte Edent, Caitlint és az anyját, majd az ajtó felé indult. – Holnap majd benézünk! – Várunk titeket! – mondta Ace. Miután Joseph elment, Eden, anyja segítségével rátalált az utazóládájára az egyik hálószobában, tiszta ruhát keresett, és besurrant a fürdőszobába, mert már nagy szüksége volt a fürdésre. Ace bevezette a vizet a házba, így a kád gyorsan megtelt. Levette a ruháit, amelyeket Matthew adott neki, belépett a porcelánkádba, és nyakig elmerült a forró vízben. Szemét lehunyta, mert hirtelen könnyzápor árasztotta el. Matthew inge, Matthew nadrágja. Eszébe jutott az éjszaka, amikor kölcsönkapta őket, és elkezdett zokogni. Ó,

CHATERINE ANDERSON

329 FELKELŐ NAP

istenem, hol van most Matthew? Nem tehetett semmit, csak buzgón imádkozhatott a testi épségéért, és hogy a végén hazajöjjön hozzá. A következő néhány napban Eden, amikor senki nem vette észre, rendszeresen elbújt, hogy kisírhassa magát. Miután letörölte a könnyeit, Matthew-ért imádkozott. Állandóan visszatért annak a vitának az emléke, amikor a fejéhez vágta, hogy nem fog várni rá. Akkor úgy érezte, oka van ezt mondani, de most, visszagondolva, őrültnek és éretlennek érezte magát. Hogyan mondhatott neki ilyeneket? Teljes szívével szerette őt, és komolyan gondolta, amikor később kijelentette, hogy egész életében várni fog rá. Nem volt más választása. Soha nem fog senkit úgy szeretni, ahogyan Matthew-t szereti. Soha. Gyakran elmerengett rajta, vajon Matthew feleleveníti-e magában azt a szörnyű délutánt: vajon azok a szavak, amelyeket akkor dühében hozzávágott, őt is úgy kísértik, mint Edent? Azt kívánta, bárcsak írhatna neki. Ó, mily csodás lenne az érzelmeit és a gondolatait papírra vetni, annak tudatában, hogy a férfi el fogja olvasni! Lassan teltek a napok, ólomlábakon járt az idő. Egyik reggel, amikor Eden tükörbe nézett, sötét karikákat vett észre a szeme alatt. Uralkodnia kellene az érzelmein, de úgy tűnt, nem képes rá. Matthew akár úgy is meghalhat a vadonban, hogy egyedül éri a halál. Miért nem ajánlotta fel, hogy vele megy? Lehet, hogy a férfi elfogadta volna. Akkor most vele lehetne – jóban, rosszban. Hiszen a házasság erről szól: bármi is történjék, a két ember összetartozik. Hogyan engedhette el őt egyedül? Dory kereste a lányát az egyik délután, végül egy szalmabálán üldögélve talált rá a szénapajtában. – Lenne kedved sétálni velem egyet, kedvesem? Csodálatos napunk van ma, és a virágok olyan szépek ebben az évszakban! Arra gondoltam, szedhetnénk egy csokrot Caitlin asztalára. – Ne haragudj, mama, de talán majd máskor. Dory sóhajtott egyet, és leült a szalmára a lánya mellé. Szoknyája suhogott, ahogy elhelyezkedett.

CHATERINE ANDERSON

330 FELKELŐ NAP

– Meg tudod mondani nekem, mi bánt annyira, kedvesem? Talán tudok segíteni. – Senki nem tud rajtam segíteni. Ó, mama, annyira szeretem őt! Mit csinálok, ha meghal? – összevissza beszélve elmesélte anyjának azokat a rettenetes dolgokat, amelyeket Matthew-nak mondott, amikor megtudta, hogy továbbra is üldözni akarja a Sebastianokat. Azt is elmondta, hogyan szidta le őt Ace az önzése és a meggondolatlansága miatt. – Megérdemeltem minden szörnyűséget, amit Ace a fejemhez vágott. Matthew szeret engem. Tudom, hogy szeret. Az, hogy a Sebastianok után megy, olyasmi, amit meg kell tennie. Ezt a kezdetektől fogva tudtam, és megértettem. Hogyan felejthettem el ezt egy percre is, és hogy gondolhattam csak saját magamra? Félek, hogy állandóan azokon a dolgokon rágódik, amiket a fejéhez vágtam. Mi lesz, ha meghal, és ezek lesznek az utolsó gondolatai? Dory átkarolta Eden vállát. – Bolond kislány! Nem vagy önző, és nem vagy meggondolatlan. Gyanítom, hogy a bátyád egyszerűen átlátta, mennyire elvesztél a saját érzéseidben, és hogy szörnyű nagy hibát követsz el. Ace valójában nagyon tisztel téged. A hátad mögött ódákat zeng rólad, és azt mondja, hogy erős, hűséges és kitartó vagy. – Komolyan? – Apád helyett apád volt, nem igaz? Büszke rád. Edent már nem nagyon érdekelte, mit gondol róla Ace. Egész lényét áthatotta a Matthew-ért való aggódás, és az a félelem, hogy talán soha többé nem látja őt. – Nem veszíthetem el őt, mama! Meghalok, ha valami történik vele! – Nem, drága szívem, csak azt hiszed, hogy meghalsz. Eden rájött, hogy egy olyan nővel beszélget, aki két olyan férfit is elveszített, akiket szeretett. Zavart pillantást vetett az anyjára. – Hogy a fenébe élted túl, mama? – Úgy, hogy egyik lábamat a másik után tettem, és a gyerekeimre összpontosítottam. És te is ugyanezt fogod tenni, ha Matthew nem jön vissza. CHATERINE ANDERSON

331 FELKELŐ NAP

– Nekem nincsenek gyerekeim. Semmim nincs. Dory kedvesen elmosolyodott. – Hm. Szerintem ebben tévedsz. Egyik reggel hallottalak a fürdőszobában, úgy tűnt nekem, mintha öklendeztél volna. Az ételben is turkálsz. Szerintem babát vársz. Eden tátott szájjal nézett az anyjára. – Egyszerűen csak kétségbe vagyok esve. Tudod, milyen vagyok. Mindig a gyomromra megy az idegesség. – Igen, de akkor nem csak reggelente – Dory erősen átölelte. – Higgy nekem: kisbaba van a dologban. Mikor jött meg utoljára? Eden azóta nem menstruált, hogy elhagyta San Franciscót. – Én, hát, nem is emlékszem pontosan. Meg kellett volna jönnie akkor, amikor Matthew-val voltam, bár még jóval azelőtt, hogy szerelmeskedtünk volna. De nem jelentkezett, biztos vagyok benne, hogy a rengeteg megpróbáltatás miatt, amelyen átmentem. – Nem lehetetlen. De most már semmilyen megerőltetésnek nem vagy kitéve. A testednek helyre kellett volna állnia. Megtörtént? – Nem, de még mindig nagyon aggódom, mama. Nem tudok aludni, mert mindig arra gondolok, hogy mi lehet vele. Ez nem zavarhatja meg a testem? – Talán igen. Én mindenesetre elkezdem összeállítani a babakelengyéd. Azt hiszem, itt az ideje előkeresni a horgolótűim. Eden védelmezőn megfogta a pocakját. Bármennyire is aggódott Matthew-ért, kétkedő öröm áradt szét benne. Ha nem is jön vissza, talán egy kis darabot hátrahagyott magából. Könnyezve mosolygott az anyjára. – Tényleg azt gondolod...? Dory kuncogott és felállt. Kisimította a szoknyáját, miközben a tekintete találkozott a lánya hitetlenkedő pillantásával. – Drágám, nyilvánvalóan hanyag voltam, hogy csak a madarakról és a darazsakról beszélgettünk. Ugyanis akárhányszor elfelejtettem ecetbe mártott szivacsot használni, ha szerelmeskedtem valamelyik férjemmel, isten nyugosztalja őket, teherbe estem. Joseph azt mondogatta, hogy már azzal teherbe ejt, ha a nadrágját az ágy végére akasztja. A lányom vagy, és ha elfelejtettem szólni róla, hogy CHATERINE ANDERSON

332 FELKELŐ NAP

valószínűleg örökölted ezt a hajlamot, akkor komoly mulasztást követtem el. Eden könnyei potyogtak nevetés közben. – Mama, soha nem beszéltél velem a madarakról és a darazsakról! – Nem? – Dory összeráncolta a homlokát, és megigazította a rubinbrossát. – De, biztos. Csak nem emlékszel rá. – Nem. Ace mesélt róla. Ő beszélt a fiúkkal is, ezért, gondolom, úgy érezte, az is az ő feladata, hogy velem beszéljen. – Ó, kedvesem! – Dory tovább ráncolta a homlokát. – És mit mondott? Eden azóta nem érzett késztetést a vidámságra, amióta búcsúcsókot lehelt Matthew-ra. De most hátradőlt a szalmán, és alig tudta visszatartani a nevetését. – Azt mondta, ha szerelembe esem, mindig legyen egy fémpénz a fűzőmben. – Minek? Eden kuncogott. – Hogy ha a kedvesem felhevülne, a fémpénzt szorítsam a két térdem közé. – Édes istenem! – Dory szeméhez emelte a kezét, és visszasüppedt a szalmába, hogy együtt nevessen a lányával. – Férfiak. Az isten áldja meg, hiszen jót akart – megint rosszallás redőzte Dory homlokát. – Nem hiszem el, hogy nem beszéltem veled erről. Hol járhatott akkoriban az eszem? – Annyira el voltál foglalva azzal, hogy megtanítsd, melyik kést használjam a salátaevéshez, hogy szerintem egyszerűen csak elfelejtetted. Dory megint nevetésben tört ki. – Valószínűleg igazad van. Olyan hosszú ideje nem voltam már férfival, hogy alig emlékeztem már arra, milyen is az – álmodozás ült ki az arcára. – Hát, azért ez túlzás. Nagyon is jól emlékszem. Csak ilyenfajta örömben már rég nem volt részem, ezért, gondolom, úgy döntöttem, inkább nem foglalkozom vele – arca felragyogott az emlékezéstől. Majd kérdőn Edenre nézett. – A te Matthew-d... szóval úgy érzed magad vele, mintha lehozná neked a csillagokat? CHATERINE ANDERSON

333 FELKELŐ NAP

Eden elmosolyodott, és finoman megsimította a hasát. – Úgy érzem magam vele, mintha még a holdat is lehozta volna, mama. Talán az egész világegyetemet. Dory kuncogott, és megpaskolta Eden térdét, újra felállt, és Eden felé fordult. Arcáról eltűnt a mosoly, tekintete határozottá vált. – Mostantól, Eden Coulter, ez már nem csak rólad és Matthew-ról szól. Kényszerítened kell magad az evésre. Ha nem tudsz éjjel aludni, akkor szundikálj napközben! És ha a gondolataid elkomorodnak, meg kell találnod a módját, hogy felvidítsd magad! A baba nem fejlődik jól az anyaméhben, ha az édesanyja ideges. A te felelősséged biztosítani, hogy Matthew Coulter gyermeke megerősödjön benned, épségben világra jöjjön és megérje a felnőttkort. Ha ezt nem vagy képes megtenni magadért, hát tedd meg Matthew-ért! – De nem tudom elhinni, hogy terhes vagyok. Dory a szemét forgatta. – Majd meglátjuk, mit gondolsz erről holnap reggel, amikor megint a hányingerrel küszködsz.

E

z után a beszélgetés után Eden rengeteg időt töltött Ace és Caitlin verandáján a hintában üldögélve, és a messzeséget fürkészte egy lovasra várva. Az egy hétből kettő lett, a kettőből három. Anyja tanácsát követve megpróbálta felvidítani magát azzal, hogy leveleket írt Matthew-nak. Kiöntötte a szívét bennük, leírta, menynyire szereti a férfit, mesélt arról, hogy talán áldott állapotban van, és hogy mennyire várja már az érkezését. Minden levelet a Crystal Falls-i postára címzett, és Ace adta fel helyette. Ha Matthew visszatér, márpedig Eden kitartott amellett, hogy így lesz, akkor majd elolvashatja a leveleket, amikor Oregonba költöznek.

M

atthew több mint három hete követte a Sebastianok nyomát, amikor egy délután letelepedett egy borókafenyő alá, miközben a CHATERINE ANDERSON

334 FELKELŐ NAP

lova és az öszvér pihenhettek. Eden. Istenem, mennyire hiányzott neki! Néha azon kapta magát, hogy önző módon arról álmodozik, bárcsak magával hozta volna. A lány nem habozott volna igent mondani. Ebben a férfi biztos volt. De akkor esetleg akaratán kívül hozzájárul a halálához. Fogalma sem volt, hogyan fog végződni ez a dolog, csak azt tudta, kezdi elveszíteni lelkesedését a bosszú iránt, és kezd egyre kevésbé megbízni a saját józan eszében. Mint mindig, a Sebastianok most is olyan szeszélyesek voltak, mint az áprilisi idő. Matthew emlékezett rá, hogy azt ígérte Edennek, gyorsan elintézi őket, és hamarabb hazaér, minthogy a hiánya a lánynak feltűnne. Eden nem hitt neki, és most már be kellett látnia, hogy igaza volt. Lehet, hogy megint három évig fogja kergetni azokat a gazembereket? A pokolba is, ahogy ismeri őket, akár hat vagy hét évig is eltarthat. Hét év múlva Eden harmincéves lesz. Az álma, hogy sok gyermeke legyen, talán nem válhat valóra, ha addig várnia kell Matthew-ra. Márpedig a férfi a szíve mélyén tudta, hogy a világ végezetéig vár majd rá. Egyik fele azt remélte, hogy Eden, ha ő évekig távol marad, halottnak nyilváníttatja majd, és továbblép. A másik fele azonban rettenetesen szeretett volna az a férfi lenni, aki mellett Eden reggel felébred. És ez jelentette Matthew számára az igazi dilemmát. Már nem volt biztos benne, hogy itt kell lennie. A fenébe! Talán Edennek igaza volt a többi dologban is, csak ő egyszerűen túl vak volt hozzá, hogy belássa. Amikor megtámadták őket a Sebastianok, mindketten nagyon közel kerültek a halálhoz. Matthew soha nem fogja elfelejteni azt a döbbent csodálkozást és kétkedő megkönnyebbülést, amelyet akkor érzett, amikor észrevette, hogy váratlanul segítség tűnt fel a semmiből. Csoda? Azért ment fel arra a lejtőre, hogy meghaljon, és azért imádkozott, hogy Eden teljesítse a kérését és elfusson. Isten áldja azonban Eden bátor szívét: ott maradt, és az utolsó tartalék golyóit is felhasználta, hogy megpróbálja megmenteni Matthew-t. Tényleg kapott istentől egy második esélyt, és bolondság volt tőle, hogy el akarta dobni. Miért nem volt most azzal a nővel, akit szeret, és miért nem élt a lehetőséggel, amelyet istentől kapott? Inkább az CHATERINE ANDERSON

335 FELKELŐ NAP

esetleges halál felé lovagol. Ahogy Eden mondta, akármit csinál, soha semmi nem tudja visszahozni Livvyt. És akármit csinál, soha semmi nem tudja meg nem történtté tenni azt sem, amit Edennel tettek. Akkor hát mégis mit csinál? Bolond küldetést próbál teljesíteni – ezt csinálja. Már elbúcsúzott Livvytől. Livvy még meg is csillantotta az órát a csillagfényben, hogy üzenjen Matthew-nak, áldását adja rá. Vagy ő legalábbis így gondolta. Mégis itt van a vadonban, és még mindig a gyilkosait keresi. Matthew felsóhajtott, és fejét a fának támasztotta. Kalapja előrecsúszott a szemére, így megvédte a naptól. Annak az éjszakának a képei villantak fel az agyában, amikor megmentette Edent: amit azelőtt látott, hogy besurrant a Sebastianok táborába, hogy kiszabadítsa a lányt. Amikor arra gondolt, amit azok az állatok tettek vele, nem tehetett róla, de a vérüket akarta. Eden azt hitte, hogy Matthew egyetlen célja, hogy Livvy halálát megbosszulja, de ez csak részben volt igaz. Igen, a gazembereknek fizetniük kell azért, amit az első feleségével tettek, de Matthew számára most ennél is fontosabb volt az, hogy megbüntesse őket azért, amit Edennel tettek. Edennek együtt kell élnie az emlékeivel. Livvy már a mennyországban volt, az angyalokkal énekelt, és nem kellett itt a földön átélnie a poklot. Soha nem fogja elfelejteni, amikor a patak partján állt, és látta, ahogy az a gyönyörű fiatal nő sebesre dörzsöli a bőrét a homokkal. Jól vagyok, Matthew. Túléltem és feldolgoztam az egészet. És isten segítse őt, ez igaz is volt. Lehet, hogy valamiképp ő is segített neki ebben egy keveset, de Eden talpra állása a hihetetlen lelki erejének köszönhető. Eltökélte, nem hagyja, hogy a Sebastianok tönkretegyék az életét, és meg is nyerte a küzdelmet. Eden most szerette volna élvezni, üstökön ragadni és teljességében megélni az életet. És ahhoz, hogy ezt megtehesse, szüksége volt arra, hogy Matthew mellette legyen. Akkor hát mit csinál itt, olyan embereket hajkurászva, akiket szinte lehetetlen elkapni? Eden szerette volna, ha a férfi fogja a kezét. Szerette volna, ha gyermekekkel ajándékozza meg. Szeretett volna együtt lenni vele, hogy közösen építhessék fel az életük. CHATERINE ANDERSON

336 FELKELŐ NAP

Megkönnyebbült sóhaj tört fel Matthew mellkasából. Teste elernyedt. Ki kell tisztítania a fejét, és haza kell mennie a feleségéhez. Minden valamirevaló férj otthon marad, hogy gondoskodjon a családjáról. Matthew most annyira szerencsétlen volt, hogy saját magáról is alig tudott gondoskodni, nemhogy egy nőről, és esetleg egy gyerekről, újra el kell kezdenie dolgozni. A támadás napja óta Matthew-nak nem volt szíve megnézni az óráját. Tudta, hogy a golyó teljesen tönkretette. De most, azzal a szándékkal, hogy eltemesse, elővette a zsebéből. Eden szíve a helyén volt, amikor ragaszkodott hozzá, hogy Matthew továbbra is magánál hordja, és ő meg is értette az érvelését. De most már nem csinálja tovább. Olivia emléke örökké vele lesz, mélyen eltemetve, mint ahogy hamarosan az óra is. De mostantól az emlékeknek nem lesz helye a mindennapjaiban. Amikor Matthew előhúzta az aranyórát a zsebéből, szokás szerint végighúzta az ujját a hátoldalán, hogy kitapintsa a jól ismert szöveget. Megrándult az arca és elhúzta a kezét. Az órát csúnyán megrongálta a golyó: a fém összeroncsolódott, a finoman bevésett felirat kitapinthatatlanná vált. Megfordította és elmosolyodott a látványtól. A bevésésből csak a szerelemmel és a Matthew szavak maradtak meg. Az örök szóból semmi. Livvy neve is eltűnt. Csak egy egyszerű felszólítás maradt meg isten jóvoltából: Szerelemmel, Matthew! Ó, istenem, az óra, amely torz ronccsá változott két kacsingató szóval, teljesen felszabadította Matthew-t. Edennek megint igaza volt. A támadás napján nem csak egy csoda történt. Matthew ebben most már biztos volt. Amíg él, hinni fog abban, hogy Livvy irányította a kezét azon a reggelen, hogy az órát a mellső zsebébe tegye, mert így próbálta megvédeni őt, hogy tovább élhessen, és újra megismerhesse a szerelem örömeit. Végzett a Sebastianok üldözésével. Végzett az élete szétverésével. Ha hagyjuk, hogy ez történjen, Matthew, akkor ők győznek – mondta Eden. És igaza volt. A gazemberek addig fognak fosztogatni és gyilkolni, amíg meg nem állítják őket, de nem az ő feladata az igazságszolgáltatás. CHATERINE ANDERSON

337 FELKELŐ NAP

Hazamegy a feleségéhez.

Ú

gy egy héttel később, egy késő délutánon Eden a verandán lévő hintában ült, és hogy Caitlinnek segítsen, vigyázott a kis Ace-re, amikor feltűnt a távolban egy magányos lovas. Ha időről időre meglátott valakit közeledni, abban a reményben ringatta magát, hogy Matthew az, de mindig valamelyik bátyja jelent meg. Most már nem volt hajlandó reménykedni. A csalódás túlságosan nagy fájdalmat okozna. Most azonban hiába határozta el, hogy nem ringatja magát hamis illúziókban, mégis bizsergés futott végig rajta. Olyan érzés, amilyet nyugodt éjszakákon érez közvetlenül a vihar előtt: amikor a levegő szinte izzik az elektromosságtól. Eden lassan felállt, szemét le sem vette a lovasról. Ahogy a férfi közeledett, látta, hogy egy teherhordó állatot vezet, és úgy tűnt, hogy a lova szürke. Izgatott borzongás futott végig rajta. Felkapta a kis Ace-t, kicsapta a bejárati ajtót, és letette a kicsit a nappaliban. – Caitlin, Matthew jön! Azt hiszem, Matthew! Elé kell mennem! Caitlin kijött a konyhából, ragyogó mosollyal ránézett, majd a kötényével elhessegette. – Menj! Átveszem a kis Ace-t. Menj! Eden becsapta az ajtót, és lerohant a lépcsőn. Matthew. Egyértelműen ő az! A ló tényleg szürke volt, és Eden felismerte Matthew testtartását a nyeregben: széles vállát lazán leejtette, felsőteste pedig a ló minden mozdulatát követte. Eden szoknyáját és alsószoknyáját a kezébe fogta, és rohanni kezdett. – Matthew! – kiáltotta, bár tudatában volt, a férfi valószínűleg még nem hallhatja. – Matthew! Ekkor Matthew minden bizonnyal észrevette őt, mert ügetésre ösztönözte Smokyt. Eden nem lassított. Lerohant az útra, kiszaladt a bejárati kapun, ki a mezőre. Olyan túlcsorduló boldogság szállta meg, hogy eszébe sem jutottak a keréknyomok és a vakondtúrások. Addig futott, amíg már csak nehezen kapott levegőt, és az oldalába

CHATERINE ANDERSON

338 FELKELŐ NAP

olyan erős fájdalom nyilallt, hogy meg kellett állnia. De Matthew továbbra is közeledett. Eden hamarosan már az arcát is tisztán látta. Mosolygott, azzal a csodálatos, szívbe markoló mosollyal, amelyről Eden azt hitte, soha többé nem látja már. Smoky Edentől úgy hat méterre megállt. Eden megint futni kezdett, miközben Matthew leugrott a lóról. Testük összeütközött a találkozáskor, és Eden olyan erővel repítette a karját a férfi nyaka köré, hogy leverte a fejéről a kalapját. Matthew szorosan átölelte őt. Annyira hatalmukba kerítették őket az érzéseik, hogy megszólalni sem tudtak percekig, ezért csak egyszerűen egymásba kapaszkodtak. Majd, amikor a szavak végre megtalálták őket, mindketten egyszerre szólaltak meg, és ugyanazt mondták: – Annyira szeretlek! Mindketten nevettek, és könnyek csorogtak le az arcukon, ahogy együtt billegtek a szélben, amely keresztülsüvített a síkságon. – Elkaptad őket? – Eden végre visszanyerte annyira a lélekjelenlétét, hogy kérdezni tudjon. – Feladtam – suttogta Matthew érzelmektől elcsukló hangon. – A pokolba a gazemberekkel! Vissza kellett jönnöm. Te vagy számomra a legfontosabb a világon, Eden. Semmi, és komolyan mondom, hogy semmi sem számít, csak te. – De Matthew, ez olyan sokat jelentett neked! Nem akarom, hogy miattam feladd a terved. Várni fogok. Mindegy, mennyi időbe telik, én várni fogok. Matthew Eden tündöklő hajába temette arcát, és belélegezte az illatát. Rózsavíz illata volt, amely újdonságot jelentett Matthew számára, de így is érezte Eden bőrének illatát. Azt, amelyről oly gyakran álmodott az elmúlt hónapban. – Nem megyek sehova. Mától fogva összetartozunk. Soha többé nem vagyok hajlandó elhagyni téged. Soha. Matthew elmesélte az óra történetét és azt, hogy úgy hiszi, Livvy egy utolsó üzenetet küldött neki: hogy lépjen tovább, és szeresse Edent teljes szívével. Amikor befejezte a mesélést, Eden hátrébb lépett és ránézett. – Dél-Coloradóban temetted el? CHATERINE ANDERSON

339 FELKELŐ NAP

– Így tűnt helyesnek. Livvynek most már nincs helye az életemben. És nincs helye a szívemben sem. Mindig is emlékezni fogok rá, de ez minden: emlék – lehajtotta a fejét, és végighúzta az ajkát Eden finoman rajzolt szemöldökén. – Ha hordok magamnál egy órát, amelybe szerelmes szavak vannak bevésve, azt szeretném, hogy tőled legyen. Talán lehetne ez a te esküvői ajándékod számomra. Emlékezz rá, hogy ígértem neked egy igazi szertartást prédikátorral, és a megfelelő körítéssel. Eden rámosolygott, kék szemében vidámság táncolt. – Csirkék nélkül? – Se csirkék, se kecskék. Semmiképpen. Eden tenyerét Matthew szikár arcához nyomta, és magába szívta a férfi arcának minden részletét. – Most borotválkoztál. – Tetőtől talpig tiszta vagyok. Megálltam egy pataknál, hogy megfürödjek, mielőtt megérkezem. Eden arca kipirult az izgatottságtól. – Csodálatos hírem van, Matthew! Azt hiszem, viselős vagyok. – Mit viselős? Eden megint Matthew nyaka köré fonta karját, és olyan közel bújt hozzá, amennyire csak tudott. – Azt hiszem, babát várok: Csak egyszer maradt ki a vérzésem, de nálam nem szokott előfordulni. Azt hiszem, újabb Coulter baba van úton. A férfi kurjantott egyet örömében, karját szorosabbra fonta Eden dereka körül, és megforgatta a mező közepén. Majd hirtelen elállt a szívverése, és megállt. – Nem okoztam fájdalmat, ugye? Eden kuncogott. – Nem vagyok porcelánból, Matthew, és a baba sem! Persze hogy nem okoztál fájdalmat. Matthew ekkor megcsókolta. Mélyen és áthatóan. Eden elolvadt a férfi karjában, szétnyitotta az ajkát, és teljesen átadta magát az érzéseinek. Ahogy a férfi még szorosabban átölelte, tudta, hogy jól választott. CHATERINE ANDERSON

340 FELKELŐ NAP

Az egész világot a karjában tartotta.

M

ielőtt bementek volna a házba, kerestek egy eldugott helyet, ahol nyugodtan beszélgethetnek, és megtervezhetik a második esküvőjüket. Egy bütykös, öreg tölgy alatt kötöttek ki, ahol oly sok évvel korábban idősebb Joseph Paxtont felakasztották. Miután látta a tölgyet, és megtudta Edentől, mi történt ezen a békés helyen, Matthew-nak eszébe jutott az, amit Eden mesélt neki Ace bosszúvágyáról, hogy tisztárra mossa a nevelőapja nevét. Jól döntött, hogy elengedte ezt a vágyát, és helyette inkább feleségül vette Caitlint. Matthew a saját kárán tanulta meg, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak az életben annál, minthogy a rossz dolgokat helyrehozzuk. Ha egy férfi hagyja, hogy feleméssze a gyűlölet, kihagyja mindazokat az édes dolgokat, amelyeket az élet tartogat számára. Nagyon, nagyon édes dolog volt ott ülni Edennel az árnyékban, és újra látni a bájos arcát. Olyan pillanat, amelyre mindig emlékezni fog. Az a gondolat, hogy talán várandós az első gyermekükkel, még édesebbé tette. – Most azonnal szeretném a második esküvőnket megtartani – mondta Edennek. – újra dolgoznom kell, és gondoskodnom kell a családomról. Addig viszont nem tudom elkezdeni, amíg vissza nem térünk Oregonba. – Imádom a család szó hangzását – mondta Eden kedvesen, és tenyerét védelmezőn a hasára tette. – Gondolj arra, Matthew, hogy valószínű hamarosan gyerekünk lesz! Matthew felemelte Eden kezét, és csókot lehelt a tenyerére. – Már így is a világ legboldogabb emberévé tettél. Ha nem vagy várandós, az sem baj. Ha az vagy, akkor az csak hab a tortán. Eden összezárta a tenyerét a csók körül, majd Matthew-hoz bújt. – Biztos vagy benne, hogy nem fogod megbánni, ha nem keresed meg a Sebastianokat? – Teljesen biztos. Számomra ennek vége. Soha nem nézek már hátra, csak előre.

CHATERINE ANDERSON

341 FELKELŐ NAP

Eden Matthew vállára hajtotta fejét, és elégedetten felsóhajtott. – Remélem, lány lesz, Matthew! Ha igen, akkor még mindig Oliviának szeretném elnevezni. – Ugye nem ragaszkodsz túlzottan ehhez? Én szívesebben nevezném el őt valamelyik családtagunkról. Eden elmesélte neki, miként érez afelől, hogy a gyerekeket a még élő családtagok után nevezik el. – Szerintem ez mindenki számára zavaró, és a gyerek számára is kínos a későbbiekben. Amikor Ace fia felnő, valószínűleg akkor is kis Ace-nek fogják majd hívni. Én nem szeretném ezt csinálni a gyerekünkkel. Matthew úgy nőtt fel, hogy általában mindkét keresztnevét használták megszólításkor, mert őt is az apja után nevezték el. Ez sosem zavarta igazán, de megértette Eden álláspontját. – Akkor elnevezhetnénk őt valamelyikünk nagymamája után. – Lesznek még lányaink, Matthew. Azt szeretném, hogy az első lányunk Livvy névrokona legyen. Ez fontos nekem. Matthew Eden hanghordozásából rájött, hogy a lány igen eltökélt ebben a kérdésben. Olivia. Mindig szerette a név csengését, és úgy gondolta, a Livvy becenév nagyon aranyos. A dolog pedig egyértelműen nem annyira fontos, hogy összekapjon miatta Edennel. úgy érezte, anélkül is elég sok mindenen fognak majd összekapni az évek során, hogy ilyen kis dolgokon is veszekednének. – Min mosolyogsz? – kérdezte Eden heccelő hangnemben. Matthew kuncogott. – Ne akard tudni. – De igen! – Csak arra gondoltam, hogy milyen pimasz, nyakas fehérnéppel kötöttem össze az életem, akit minden bizonnyal nap mint nap emlékeztetném kell majd arra, ki hordja a nadrágot ebben a családban. Eden is kuncogott. – Igaz, hogy te hordod a nadrágot, Matthew, de mindig tartsd észben, hogy én meg fehérneműt viselek. – És az miért fontos? CHATERINE ANDERSON

342 FELKELŐ NAP

– Mert soha nem fogod tudni leszedni rólam, ha parancsolgatsz és hatalmaskodsz. Matthew hátravetette a fejét és óriásit hahotázott. Majd nekilátott a feladatnak, hogy lehámozza Edenről azt az átkozott fehérneműt, hogy végre átadhassák magukat az édes, szenvedélyes szerelemnek. Attól félt, Eden szégyenlős lesz. Végtére is fényes nappal volt, és nem voltak túl messze a házuktól. De mint mindig, Eden most is habozás nélkül a karjába omlott. A férfi az Eden füle mögötti érzékeny területtel kezdte, majd egyre lejjebb lehelte a csókjait, miközben meglazította a fűzőjét. Eden lélegzete elakadt, és megborzongott, amikor Matthew ajka összezárult a mellbimbója körül. A férfi hajába kapaszkodott, mintha attól félt volna, Matthew megáll. Attól tartva, hogy megzavarhatják őket, Matthew úgy döntött, nem törődik a fehérnemű aljával, és a ruhát is békén hagyja. Megelégedett azzal, hogy kezét Eden bugyija alá csúsztatta, és eljuttatta őt a csúcsra anélkül, hogy levetkőztette volna. Amikor elérkezett a pillanat, hogy lándzsáját Eden nedves kelyhébe temesse, egyszerűen kigombolta a sliccét. Majd egy pillanatig habozott. – Ha terhes vagy, szabad ezt csinálni? Eden álmodozón mosolygott rá. – A nők a terhességük alatt végig tudnak szerelmeskedni. Minden rendben, Matthew. Mindenesetre a férfi óvatosan hatolt belé, és döfései is lágyabbak voltak a korábbiaknál. A gyönyör, amelyen osztoztak, így is intenzív és leírhatatlanul csodálatos volt. Otthon. Matthew most ráébredt, hogy az otthon nem egy hely. Az otthon számára ennek a nőnek a karjai között van. Később, amikor elcsigázottan feküdtek a tölgy árnyékában, és Matthew felpillantott a bütykös ágakra, arra gondolt, hogy itt valaha egy élet véget ért. Most pedig egy másik elkezdődött.

CHATERINE ANDERSON

343 FELKELŐ NAP

E

den és Matthew második esküvői szertartása másnap délután volt Ace és Caitlin nappalijában. Hannibal St. John, a No Name-i templom prédikátora tartotta. Amikor Eden és Matthew letették az esküjük, Eden ránézett a férfi kedves arcára, és arra gondolt, hogy különbözőképpen ugyan, de mindketten bezárták a múltjuk kapuját. Matthew szörnyű emlékek sokaságát hagyta maga mögött, ő pedig végre elfelejtheti vér szerinti apját, Connor O'Shannessyt. Oregonban a Caitlinnel való szembetűnő hasonlósága nem számít. Lángvörös haja nem jelzi többé törvénytelen mivoltát. Soha többé nem kell aggódnia amiatt, hogy valaki rájön a titkára, és anyjának szenvednie kell miatta. Miután a szertartás véget ért, Eden és Matthew felvágta a tortát, amelyet Dory és Caitlin fél éjszakán át sütött és díszített. Ace behozott egy adag fagylaltot, amelyet a városban vásárolt, és egy dézsa jégben tartott hidegen. Amikor mindenki végzett az édességekkel, és pezsgővel felköszöntötték az ifjú párt, Eden és Matthew kinyitották az ajándékaikat. Majd egymást is megajándékozták. Matthew Edennek egy zárható, kis ládikát adott. A fedél belsejére az ékszerésszel az Edennek, életem szerelmének, Matthew szavakat vésette be, amit a dátum követett. Eden határozott utasításokkal Davidet küldte a városba, hogy ajándékot válasszon a férjének. Amikor Matthew kinyitotta a kis csomagot, és meglátta benne az arany zsebórát, elmosolyodott. Amikor megfordította az órát és elolvasta a feliratot, könnybe lábadt a szeme. Eden lemásolta annak a másik órának a szavait, amely valahol a Dél-Coloradói vadonban volt eltemetve. De a dátum és a név az ígéret után most már más volt. Örök szerelemmel, Matthew. Mindörökké a tiéd, Eden, 1890. Végigfuttatta ujjait a szavakon, mélyen Eden szemébe nézett, majd a zsebébe csúsztatta az órát, – Mindig magammal fogom hordani. Eden tudta, hogy ez tényleg így lesz, de többé soha nem tölti el szomorúság, ha megnézi az időt. Úgy tervezte, mindaddig Matthew mellett marad, amíg nagyon öreg ember nem lesz belőle. Átölelte a férfi derekát, és megköszönte a csodálatos ládikót. Tudta, hogy CHATERINE ANDERSON

344 FELKELŐ NAP

Matthew annyi pénzt költött rá, amennyit aligha engedhetett meg magának. David szólalt meg ekkor. – Tudom, hogy odaadtam már nektek az asztalterítőt, de hoztam egy másik nászajándékot is, amelynek szerintem mindketten még jobban fogtok örülni. – Eden Matthew-nak dőlve rámosolygott a testvérére. – Az asztalterítő gyönyörű, David, és bizonyára nagyon sokba került. Bármi mást is hoztál, kérlek, vidd vissza! David elmosolyodott. – Ez nem egy olyan ajándék, kishúgom, amit meg lehetne venni. Ez egy hír, amelyet ma reggel kaptam táviratilag. A Sebastianokat három nappal ezelőtt elkapta egy különítmény Dél-Coloradóban. Két hét múlva állnak bíróság elé. Eden a férjére nézett. Matthew arcára döbbenet ült. – Biztos vagy benne? David bólintott. – Egyenesen a marsalltól jött a hír, aki letartóztatta és fogva tartja őket. Visszatáviratoztam neki, hogy megkérdezzem, szükség lehet-e a tárgyaláson a tanúvallomásotokra. Azt válaszolta, ez csak rajtatok áll – David Edenre szegezte pillantását. – Ha biztos akarsz benne lenni, hogy kihallgatják őket emberrablás és erőszaktevés bűne miatt is, akkor hivatalos feljelentést kell tenned, és minden tárgyaláson tanúskodnod kell. Ha nem szeretnéd ezt megtenni, annyi egyéb vádpont van ellenük, és olyan sok a tanú, aki rájuk vall, hogy minden bizonnyal úgyis felakasztják őket. Ha mégsem, akkor életük végéig börtönben fognak ülni. Akárhogy is döntesz, vége a kiskirályságuknak. Eden kérdőn nézett Matthew-ra. – Szerinted mit kellene tennem? Matthew vigyorgott. – Hallottad a testvéred. Végük van. Szerintem le kellene zárnod a múltat, és új életet kellene kezdened. Velem, Eden felnevetett, és lábujjhegyre állt, hogy átölelje Matthew erős nyakát. CHATERINE ANDERSON

345 FELKELŐ NAP

– Az összes csodálatos nászajándék közül ez a legszebb! Elkapták őket, Matthew! Elkapták! Matthew átölelte Edent, és arcát a lány nyakába temette. – Hála istennek! Alig tudom elhinni! Már attól féltem, ez a nap sosem érkezik el. – Éppen ideje volt – mondta Ace, és felemelte a pezsgőspoharát. – Halljunk egy pohárköszöntőt, Matthew! Matthew egyik karját levette Eden nyakáról, hogy felemelje a poharát. Joseph odalépett hozzá, hogy újratöltse. Matthew megköszörülte a torkát, meleg szemmel Edenre nézett, és azt mondta: – Az igazságra! Végre meg fognak fizetni a bűneikért. Most, hogy ezt tudom, ma éjjel jobban alszom. Eden elmosolyodott, ahogy Matthew a kristálypoharat az ajkához emelte. – Az igazságra – mormogta. – Ma éjjel én is nyugodtabban alszom, Matthew. Soha többé nem fognak bántani senkit – amikor Matthew félretette a poharat, Eden megint lábujjhegyre állt, hogy átölelje a férfi nyakát. – Egy újabb csoda – suttogta. – Isten megint csodát tett. Ahogy Matthew is átölelte őt, Eden felsóhajtott, és hozzásimult. Nem volt kétsége, hogy pontosan ott van, ahová tartozik, és ahol mindig is szeretett volna lenni: Matthew Coulter karjában.

CHATERINE ANDERSON

346 FELKELŐ NAP

Epilógus Oregon 1891.június 12.

A

délutáni napsütés melegítette Eden vállát. A lágy szellő vadvirágok és mezei lóhere illatát hozta, és a halántékánál összeborzolta a hajfürtjeit. Három hónapos kisbabáját, Oliviát tartotta a karjában, miközben leguggolt, hogy kiszedje a gazokat az első Olivia sírjából. Ahogy dolgozott, lágyan mosolygott, és Matthew-ra gondolt. A férfi boldog volt, és annyira szerette a kislányukat, hogy alig tudott a munkájára összpontosítani. Naponta többször félbehagyta a feladatát, és hazatért, hogy a babával játsszon. Eden ilyenkor megszidta, bár sosem gondolta komolyan. Csodálatos volt látni az örömöt az arcán, ahogy a karjába veszi a gyermeket. Eden végigsimította az ujjával a gránit sírkőbe vésett szavakat. Coulter baba. A tudat, hogy Matthew első gyermeke sosem kapott rá esélyt, hogy élhessen, elszomorította. Amikor Livvy nyughelyét rendbe tette, Eden körbejárt a kis temetőben, hogy Matthew nagyszüleinek sírját is rendbe tegye. Család. Ezen a helyen Eden olyan közel érezte magához a Coultereket, hogy egészen a csontjáig hatolt az érzés. Az alatt az idő alatt, amelyet eddig Oregonban töltött, megkedvelte az öreg Matthew-t és Hattie-t. Kedves, őszinte és szorgos emberek voltak éles elmével és jó humorérzékkel. Eden férje testvéreivel is szoros kapcsolatba került. Néha hiányzott a saját családja, de azok a percek hamar elmúltak. Matthew-val úgy tervezték, hogy szeptemberben, amikor Olivia már elég nagy lesz ahhoz, hogy vonatozhasson, CHATERINE ANDERSON

347 FELKELŐ NAP

Coloradóba látogatnak. Eden már nagyon várta az utazást, de ugyanolyan boldog lesz majd, ha visszatérnek Oregonba. Most már ez volt az otthona. – Mit csinálsz? Eden felegyenesedett. – Matthew, halálra rémisztettél! A férfi a fémkapun kívül állt széles terpeszben, keresztbe font karokkal. Bár már több hónapja házasok voltak, Eden szíve még mindig megdobbant, amikor Matthew ránézett, és ez valószínűleg örökké így lesz. Kétségkívül ő volt a leghelyesebb férfi, akit valaha látott. – Nem ijednél meg olyan könnyen, ha nem töltenél annyi időt ebben a temetőben! Eden tisztára törölte a kezét a kötényében. – Azt hittem, dolgozol. Matthew tekintete egybefonódott Edenével. A huncut mosolytól, amely határozott ajkán játszott, Eden pulzusa hevesebben kezdett verni. – Végeztem, és úgy döntöttem, mára befejezem a munkát. Gyönyörű nap van ma. Szeretném a nap hátralévő részét a gyönyörű feleségemmel és a lányommal tölteni. Arra gondoltam, elmehetnénk piknikezni a patakhoz. – Piknikezni? De hát nincs is mit ennünk. Matthew kinyújtotta a karját Eden felé. – Majd segítek csinálni valamit. Nem kell nagy felhajtás. Eden elindult Matthew felé. Amikor a kapuhoz ért, a férfi lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja. A csók hosszú és mély volt, és Edent egyszerre árasztotta el megelégedettséggel és vágyakozással. – Mondj igent! – suttogta Matthew. Eden nevetve válaszolt: – Nem egyszerű neked nemet mondani. Matthew átvette a kislányát Edentől. – Akkor induljunk! Menjünk be, és töltsük meg a piknikkosarat! Bal karjának hajlatába tette Oliviát, kitárta a kaput, megfogta Eden kezét, és kihúzta a kerítésen kívülre. Eden átkarolta Matthew CHATERINE ANDERSON

348 FELKELŐ NAP

derekát, ahogy áthaladtak a mezőn, és élvezte, ahogy a férfi szikár lába a csípőjének ütődik járás közben. A csirkék kotkodácsoltak és szétrebbentek, amikor megérkeztek a kertbe. Eden még nem szerzett kutyát, de az egyik szomszéd farmer megígérte, hogy amint elég idősek lesznek a kutyakölykei ahhoz, hogy elválasszák őket, kaphat egyet az alomból. Ő már szemet vetett egy bájos szénfekete kan kölyökre, amelyiknek egy fehér folt van a homlokán. Amikor beértek a kunyhóba, nekiláttak megtölteni a piknikkosarat. Amikor Matthew elővett egy üveg házi készítésű whiskyt a szekrényből, Eden felhúzott szemöldökkel nézett rá. – Milyen alkalomból? Matthew rákacsintott. – Legyen meglepetés. Miután előhozta a kis szekeret a ház elé, visszament, hogy magára csatolja a fegyverövét. A Winchesterét is magához vette. Ha az állandó helyükre igyekeztek a patakhoz – amely nem ugyanaz volt, mint Oliviával Matthew mindig magával vitte a fegyvereit. – Hozz néhány takarót! – mondta, és kivette a kisbabát a bölcsőből. – Néhányat? – Egyet Livvynek, és egyet nekünk – viccelődve nézett Edenre. – Miután ettünk, szeretném a feleségem a karomban tartani, és nézni, ahogy a felhők elúsznak a fejünk felett. Vedd ezt az én saját készítésű, különleges desszertemnek! Eden nevetett. – Az almás pite nem elég? – Nem, ha téged is a karomban tarthatlak. Az út a patakhoz elbűvölő volt. Eden a jobb karjában tartotta Oliviát, hogy a férjéhez bújhasson, miközben ő a lovakat vezeti. Amikor elérkeztek a patak kanyarulatához, Matthew megállította a lovakat, és leugrott a szekérről. Levette a kisbabát, aztán segített Edennek is leszállni a szekérről. Perceken belül leterítették az egyik takarót egy öreg tölgy árnyékába, és puha ágyikót készítettek a másikból a baba számára. Ahogy Eden leült a férje mellé, mélyen belélegezte a meleg nyári CHATERINE ANDERSON

349 FELKELŐ NAP

levegőt, és élvezte a levegőben lebegő illatokat: a sárgafenyő, az édes lucerna és a vadvirágok szagát. A patak vidáman csörgedezett a sziklákon. A magasban, az ágakon madarak csiviteltek. Eden átölelte a térdét és felsóhajtott. – Ó, Matthew, milyen csodás ötlet volt ez! Annyira örülök, hogy elhoztál! Matthew elővette a whiskyt a kosárból, és nekilátott kibontani. Eden előhalászta a kávét és a bögréket, amelyeket magukkal hoztak. Miközben a férfi mindkettőjüknek kevert egy italt, amelynek tetejére tejszínhabot tett, Eden az arcát fürkészte. – Nem sűrűn történik meg, hogy ilyen korán otthagyod a munkát, és ez a whisky... Meghalok a kíváncsiságtól. Milyen alkalomból? Matthew elvigyorodott, és előhúzott egy köteg vastag, összehajtott papírt az ingéből. – Valamit mutatnom kell neked. Semmi nincs még kőbe vésve. Valószínűleg változtatni akarsz majd rajta. De már elkezdtem dolgozni a házunk tervein. Ahogy szétnyitotta a papírt, és kisimította a gyűrődéseket, Eden közelebb hajolt, hogy áttanulmányozza a rajzot. – Társalgó? – kérdezte Eden hitetlenkedve. – Persze. – És egy dolgozószoba? Matthew, nem engedhetünk meg magunknak ekkora fényűzést. Hat hálószoba? Ez hatalmas. – Úgy tervezem, hogy megtöltjük azokat a szobákat. És szeretném megadni a feleségemnek azt a házat, amelyet megérdemel. Könnyek szöktek Eden szemébe. – Nekem nincs szükségem óriási házra, Matthew. Ha hozzáépítesz még néhány szobát a kunyhóhoz, én teljesen boldog leszek. – Én viszont nem – kortyolt egyet az ír kávéból, majd a végtelenbe nyúló sárgafenyők felé mutatott, amelyek körülvették őket. – Rönkház lesz, édesem, rengeteg fánk van. Jövő héten Hoyt segít nekem kivágni őket. Kiszárad jövő tavaszra, hogy elkezdhessük az építkezést – Eden arcát fürkészte. – Azt hittem, boldog leszel. Eden előrehajolt, hogy megcsókolja Matthew-t.

CHATERINE ANDERSON

350 FELKELŐ NAP

– Boldog vagyok. Csodálatos ház lesz. Csak nem akarom, hogy azt gondold, hogy meg kell építened. – Tudom, hogy nem kell, édes. De akarom – megütögette a rajzot. – Nézd át a tervet! Alakítsd kedved szerint! Azt akarom, hogy teljes mértékben megfeleljen neked. Eden a takaróra rakta a bögréjét, hogy átböngéssze a rajzot. – Ó, Matthew, ez így tökéletes – felpillantott Matthew-ra, elképzelte, hogy a gyermekei ezek között a falak között nőnek fel. Olivia és az öccsei meg a húgai. Nagy családot akart, és így volt ezzel Matthew is. – Imádom! – Remélem, azért nem annyira, mint amennyire engem imádsz! – Soha. Nálad jobban soha semmit és senkit nem fogok szeretni. Matthew kedvesen elmosolyodott, és finoman megérintette a kislányuk sötét, göndör fürtjeit. – A szívem különleges csücskében? – mosolya elmélyült. – Tudod, kezdem megérteni. Annyira szeretem a kisbabánkat, hogy már szinte fáj – Edenre nézett. – És mégis, jobban szeretlek téged, mint az életem. Ez egy rejtély. Igazi rejtély, hogy mennyire tudunk szeretni, nem? Eden végigfuttatta ujjait Matthew régi sebhelyén. – Az. Rejtély – értett egyet. – Különös rejtély. Matthew leengedte a fejét, hogy megcsókolja Edent. A whisky kilöttyent a bögréjéből. Nevetve váltak szét. Majd nevetésük elhalványult, és mélyen egymás szemébe néztek, ahogyan csak a szerelmesek tudnak. – A legnagyszerűbb dolog, ami valaha történt velem az, hogy veled találkoztam – suttogta Matthew. – Velem is. – De én komolyan is gondolom. Te adtál nekem okot rá, hogy megint élni akarjak. Letette a bögréjét. Elfelejtkezve az italról hátradőltek, és egymás karjába fonódtak. Az ágak között áthatoló napsugár játszadozott rajtuk, a patak vidáman énekelt a háttérben. A madarak éneke visszhangzott Eden gondolataiban. Ahogy beszippantotta a virágillatú levegőt, úgy érezte, nincs más hely a világon, ahol CHATERINE ANDERSON

351 FELKELŐ NAP

szívesebben lenne. És ami még ennél is csodálatosabb, hogy nincs ennél jobb hely, ahol élete hátralévő részét eltölthetné.

CHATERINE ANDERSON

352 FELKELŐ NAP

Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Zrt.-ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató

CHATERINE ANDERSON

353 FELKELŐ NAP

A ROMANTIKUS REGÉNYEK SOROZATBAN EDDIG MEGJELENT KÖTETEINK KATHERINE STONE: KEGYETLEN EMLÉKEK • ILLÚZIÓK • SZENVEDÉLY • ÍGÉRETEK • ÁLMOK SZÁRNYÁN • IKREK • MAGÁNYOS SZÍV • TITKOK • REJTÉLYES SZERELEM • ÚJRA EGYÜTT • GYÖNGYHOLD • HAMIS CSILLOGÁS • VÁGYAK • MARADJ VELEM • HULLÓ CSILLAGOK • ÁLOMSZIGET • RAGYOGÁS • LAURA • EGY MÁSIK SZERELEM • VÁRATLAN SZERELEM • VISSZATÉRÉS • CAROLINE NAPLÓJA

LISA JACKSON: MINDHALÁLIG • SUTTOGÁS • KÍVÁNSÁGOK • KINCSEK • EMLÉKEK • ÉRINTÉS • FORRÓ SZÍVEK • JÉGSZÍVEK • TEGNAP ÉJJEL • ÉBREDÉS • RAJONGÁS • IDEGENEK • CSÁBÍTÁS MARY JO PUTNEY: A NÉMA VIRÁG • PORCELÁN MENYASSZONY • A SELYEMFÁTYOL • A SORS KEREKE • TŰZFOLYÓ • AZ ELCSERÉLT MENYASSZONY • SELYEM ÉS ÁRNYÉK • VESZÉLYES VONZALOM • SZIRMOK A SZÉLBEN • VÉGZETES CSÓK • KÜLÖNÖS TALÁLKOZÁS • VIHAR ÉS RÓZSÁK • KÖNNYELMŰ ÍGÉRET • MEGTÖRT SZIVÁRVÁNY • MÍG A HALÁL EL NEM VÁLASZT • SELYEM ÉS TITOK • KANYARGÓ ÖSVÉNY • BŰVÖLET • FORTUNA LÁNYA • TÁNC A SZÉLBEN • ÉRZELMEK KÖRHINTÁJA • EGYETLENEM • ELVESZETT SZERELEM CATHERINE ANDERSON: MINDÖRÖKKÉ • FANTOMKERINGŐ • ÉDES SEMMISÉGEK • AZ ÉG KÉKJE • CSAK EGY ÉRINTÉS • MEGSEBZETT SZÍV • A NAP FÉNYE • CSILLOGÓ SZEMMEL • ÖRÖKKÉ A SZÍVEMBEN • DÉDELGETÉS • GYÓGYÍTÓ SZENVEDÉLY • A LÉLEK DALA • TISZTA SZERELEM • A NAP ÉRINTÉSE •

CHATERINE ANDERSON

354 FELKELŐ NAP

HETEDIK MENNYORSZÁG • NYÁRI SZELLŐ • HAJNALI FÉNY • CSILLOGÁS • FELKELŐ NAP MARY JANE CLARK: KÖZEL HOZZÁD DIANA DIAMOND: SZÉLLEL SZEMBEN NICHOLAS SPARKS: SZERELMÜNK LAPJAI • ÉJJEL A PARTON • ELTÉKOZOLT ÉVEK • AZ ŐRANGYAL • IGAZ HITTEL • ÜZENET A PALACKBAN • ELSŐ LÁTÁSRA • KEDVESEM • VÁLASZÚTON ERICH SEGAL: SZERELMI TÖRTÉNET / OLIVER SZERELME • AZ ELFELEJTETT KALAND • HÍVŐ LELKEK • HOSSZÚ AZ ÚT A DICSŐSÉGHEZ • CSAK A SZERELEM JUDITH McNAUGHT: FÖLDI MENNYORSZÁG • MÍG EL NEM JÖTTÉL • ÉDENKERT 1-2. • ÖRÖK BIZALOM • WHITNEY, KEDVESEM • ÖSSZETÖRT IDILL 1-2. • ÉDES GYŐZELEM • VÉGTELEN SZERELEM • VARÁZSLAT • SZERELMES ÉJSZAKÁK HEATHER GRAHAM: HOLLYWOODI ROMÁNC BRENDA JOYCE: HALÁLOS SZERELEM • HALÁLOS GYÖNYÖR • HALÁLOS VISZONYOK • HALÁLOS VÁGY • HALÁLOS ÖLELÉS ELIZABETH HOYT: HOLLÓHERCEG • LEOPÁRDHERCEG • KÍGYÓHERCEG BELVA PLAIN: BIZTATÓ SZAVAK • SZÉP EMLÉKEK

CHATERINE ANDERSON

355 FELKELŐ NAP

A ROMANTIKUS REGENYEK SOROZATUNKBOL AJÁNLJUK A SZERZŐ KORÁBBI KÖNYVÉT

Catherine Anderson

CSILLOGÁS Fordította: Dézsi Tímea Rainie Hall elhatározza, hogy maga mögött hagyja egész addigi életét, keserves házasságát, brutális férjét, és új személyazonossággal letelepedik Crystall Falsban. Könyvelői állást talál Parker Harrigannél, akinek már az első pillanatban megtetszik az asszony. Kapcsolatuk óvatosan, fokozatosan teljesedik ki, hiszen Rainie szörnyű titkának emlékei újra és újra kettejük közé állnak. Parker megpróbálja rávenni, hogy forduljon a rendőrséghez, ám a nő hajthatatlan: biztos benne, ha felfedi személyazonosságát, a férje a nyomára bukkan, feldúlja alakuló boldogságát,és végez vele. A gyengéden szerető Parker és az egész Harrigan család felajánlja segítségét, hogy Rainie végleg lezárhassa a múltat. De elég lehet mindez az alattomos férj ellen? Rainie átadhatja magát a valódi boldogságnak?

Könyveinket keresse, kérje a könyvesboltokban vagy a kiadóban!

CHATERINE ANDERSON

356 FELKELŐ NAP