General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

Romantikus Regények

Mary Jo Putney

Elveszett szerelem General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

MARY JO PUTNEY

2 ELVESZETT SZERELEM

A mű eredeti címe Loving a Lost Lord Copyright © 2009 by Mary Jo Putney, Inc. Published by Arrangement with KENSINGTON PUBLISHING CORP., NEW YORK, USA and ANDREW NÜRNBERG LTD–BUDAPEST. All Rights Reserved. Hungárián translation © Balog Edina © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította BALOG EDINA Szerkesztette HÁMORI VALI A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN készítette ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 235 5 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt. 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu generalpress®generalpress.hu www.romantikusregenyek.hu Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi vezető PÁLVÖLGYl LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZALA BOGLÁRKA Készült 20,5 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3073-10

MARY JO PUTNEY


Azoknak a tanítóknak, akik megszerettették velem a könyveket és a tanítást. Köszönet a türelmükért!

MARY JO PUTNEY


Köszönetnyilvánítás

Külön köszönet Shobhan Bantwalnek, a kiváló szerzőnek és minden hindu dolog szakértőjének. Bármely tévedés az én hibám. Mint mindig, köszönet a Cauldron tagjainak az ötletekért és a támogatásért. Hálás köszönet Kate Duffynak, a szerkesztőnek, aki tudja, hogyan lehet hízelegni a szerzőknek.

MARY JO PUTNEY


Első fejezet Kent, 1812

A

késő esti látogatók, sosem jelentenek jót. Lady Agnes Westerfield dörömbölésre ébredt a Westerfield-birtokon. Szolgálói két emelettel feljebb aludtak, és mivel meg akarta szüntetni a zajt, mielőtt az felébreszti a diákjait, belelépett a papucsába, és belebújt egy meleg köntösbe. A gyertya fénye különös árnyakat vetett, ahogy az ajtó felé haladt. Csendes, kitartó eső verte az ablakokat; az előcsarnokban az óra kettőt ütött. Kent csendes dombjai között egyáltalán nem tűnt valószínűnek, hogy a bejárati ajtón rablók kopognának, ő mégis így kiáltott: – Ki az? – Randall. Lady Agnes, felismervén az ismerős hangot, kitárta az ajtót. Elszorult a szíve, ahogy meglátta a három magas fiatalembert a lépcső tetején. Randall, Kirkland és Masterson még a legelső osztályába járó diákok közül került ki – az ő elveszett lordjai, akiknek különleges törődésre és nevelésre volt szükségük. Abban az osztályban volt hat fiú, akik még annál is közelebb kerültek egymáshoz, mint ha testvérek lettek volna. Egyikük Franciaországban tűnt el a zűrzavarban; egy másik Portugáliában volt. Ennek a háromnak az elgyötört tekintete semmi jót nem sejtetett. Betessékelte őket.

MARY JO PUTNEY


– Ballardról van szó? – kérdezte, hangjában az elmúlt hónapok aggodalmával. – Portugália rendkívül veszélyes hely a francia hadsereg ámokfutása miatt. – Nem Ballardról. – Alex Randall belépett, és levette csuromvizes köpenyét. Az Ibériai-félszigeten szerzett sérülése miatt sántított, mégis hihetetlenül megnyerő volt skarlátvörös egyenruhájában. – Hanem... Ashtonról. Ashton volt a hatodik, a legrejtélyesebb, és talán a legkedvesebb mindnyájuk közül. A lady megkapaszkodott. – Meghalt? – Igen – válaszolta James Kirkland határozottan. – Amint értesültünk róla a klubban, azonnal idelovagoltunk, hogy elmondjuk. Az asszony kétségbeesetten lehunyta a szemét. Egyszerűen igazságtalan, hogy a fiatalok meghalnak, miközben idős hozzátartozóik élnek. Korán megtanulta azonban, hogy az élet nem mindig igazságos. Egy kar megnyugtatóan átölelte a vállát. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Will Masterson az, aki szolid volt és csendes, és mindig tudta, mit kell tennie. – Azért jöttek, hogy támogassanak, ha ideg-összeroppanást kapnék? – kérdezte, miközben igyekezett ugyanaz a nyugodt igazgatónő maradni, akinek oly sok éve ismerték. Masterson mosolyt erőltetett az arcára. – Talán. De talán sokkal inkább mi szeretnénk vigaszt kapni öntől, nem pedig fordítva. Ez lehet a valódi ok, mérlegelt az asszony. Az ifjú úriemberek egyikének sem volt igazi anyja, ezért hát ő töltötte be az életükben ezt a szerepet. Egy ásítozó cselédlány jelent meg, Lady Agnes ennivalót hozatott a vendégeinek. A fiatalemberek folyton éhesek, különösen egy ilyen hosszú londoni út után. Miután felakasztották csepegő köpenyüket, bevezette őket a szalonba. Mindannyian ismerték a járást, hiszen tanulmányaik befejezését követően gyakori látogatói maradtak iskolájuknak. – Azt hiszem, mindannyiunkra ráférne egy kis brandy. Randall, volna kedves tölteni? – mondta Lady Agnes.

MARY JO PUTNEY


Randall halkan kinyitotta a pohárszéket, és elővett négy poharat. A lámpafény csillogott szőke haján. Közel állt az összeomláshoz. A lady elfogadott egy pohár italt, és kedvenc székébe huppant. A brandy belülről égetett, ugyanakkor élesítette is az elméjét. – Mondja el, mi történt! Baleset volt? Kirkland bólintott. – Ashton soha, egyetlen napot sem volt beteg egész életében – mondta a férfi, aki legalább tíz évvel látszott most idősebbnek valódi koránál. – Miss Emily itt van? Neki is tudnia keli róla. Lady Agnes a fejét rázta, miközben azt kívánta, régi társa és barátnője bárcsak jelen lenne, és együtt gyászolhatnának. – A családjához utazott látogatóba Somersetbe, és előreláthatóan nem tér vissza egy héten belül. Rawlings tábornok szintén távol van. A poharát nézegette, azt fontolgatva, vajon illendő volna-e addig innia, amíg elveszíti az eszméletét. Ez soha nem fordult még elő vele, de most itt az alkalom, hogy megtegye. – Ő volt a legelső tanítványom – mondta gyengéden. – Ha Adamnek nem lett volna szüksége rá, a Westerfield Akadémia nem létezne. – Észre sem vette, hogy amikor Ashton hercegéről beszél, a keresztnevén szólítja, nem pedig a rangján. – Hogyan történt? Soha nem hallottam ezt a történetet. Tudjátok, milyen volt Ash. Amikor a magánélete került szóba, egy osztriga is beszédesebbnek bizonyult nála. Mialatt Masterson beszélt, a cselédlány egy roskadásig megrakott tálcával érkezett vissza. A fiatalemberek éhes farkasként vetették magukat a szeletelt húsra, sajtra, kenyérre és a savanyúságra. Lady Agnes mosolygott, miközben mindannyiuknak vörösbort töltött, és boldog volt, hogy legalább a testükért tehet valamit, ha már a lelkükért nem. Randall felpillantott. – Mesélje el, hogyan kezdődött az egész! A lady habozott, de végül belátta, akarja – szüksége van rá –, hogy elmondja, miként találkozott a szinte még gyerek Ashton hercegével. – Emilyvel éppen hazatértünk az utazgatásainkból. Bár nagyon szerettem távoli helyekre látogatni, mégis eljött az ideje annak, hogy hazatérjek. Apám betegeskedett, és... nos, egyéb okok is voltak, de ezek MARY JO PUTNEY


most nem érdekesek. Miután három hónapja voltam már Angliában, azon töprengtem, mihez is kellene kezdenem. Az intézőt már eligazítottam a Westerfield-birtok ügyeivel kapcsolatban, és kihívásra volt szükségem. Sajnálatos, hogy a nőket nem engedik be a parlamentbe. Kirkland mosolyogva pillantott fel a marhaszelet átszellemült élvezetéből. – Szeretném látni, ahogy a Lordok Házának uraihoz beszél, Lady Agnes. Tudom, pillanatok alatt megregulázná őket. – Jobb módszert találtam az energiáim lekötésére. Egy nap a Hyde Parkon sétáltam keresztül, és épp azon töprengtem, mit is kezdjek az életemmel, amikor ostorcsattanást hallottam. Azt gondoltam, valaki a lovát veri ostorral, de ahogy a bozótos felé néztem, egy szörnyű kis embert láttam, amint egy fa tetején szitkozódott. A fölötte lévő egyik ágon Ashton gubbasztott, ölében egy kimondhatatlanul csúnya kölyökkutyával. – Bhanu! – kiáltott fel Masterson. – Még mindig hiányzik az a kutya. Hogy a csudába vitte fel Ashton egy fa tetejére? – És miért? – kérdezte Kirkland. – A férfi Ashton házitanítója volt, Sharpnak hívták. Az igazat megvallva, Ashton megőrjítette azt az embert – látta be a nő. – Megtagadta, hogy angolul beszéljen, ahogy azt is, hogy bárkinek egyenesen a szemébe nézzen. Az egyetlen barátja ez a ronda kis kölyökkutya volt, amelyet úgy talált valahol. Sharp egyszer megparancsolta, hogy pusztítsák el a kiskutyát, de a lovászinas, akit megbízott vele, nem volt hajlandó megtenni, inkább szabadon engedte Bhanut a Hyde Parkban. Amikor Ashton megtudta ezt, elszökött az Ashton-kastélyból, hogy megkeresse a kiskutyáját. – És nem is adta fel mindaddig, amíg sikerrel nem járt – morgott Randall. – A legmakacsabb ember, akivel valaha találkoztam. – Te beszélsz!? – kiáltott fel Kirkland. A megjegyzés nyomán kitörő nevetés kicsit felvidította őket. – Amikor megjelentem, és megkérdeztem, mi a baj, Sharp minden csalódottságát rám zúdította – folytatta Lady Agnes. – Azzal bízták meg, hogy készítse fel a fiút Etonra. Két hét leforgása alatt kis híján az őrületbe kergette Sharpot, aki ezek után meg volt győződve arról, hogy MARY JO PUTNEY


Ashton új hercege értelmi fogyatékos, nem beszél angolul, és határozottan alkalmatlan arra, hogy Eton-ba járjon. A fiú egy hitvány ördögfióka volt! Méltatlanul volt herceg; a címnek egy tisztességes angol unokatestvérre kellett volna szállnia! De a fiú apja egy olyan bolondos unokatestvér volt, aki sosem gondolta, hogy megörökli a címet, úgyhogy amíg Indiában állomásozott, feleségül is vett egy hindu némbert. Amikor a többi örökös meghalt, a mi Ashtonunk, mindenki rémületére a családban, megkapta a címet. Mindannyian levegő után kapkodtak. – Meg vagyok lepve, hogy Ash nem eredt a tanára után egy késsel – sóhajtotta Masterson. – Kísértésbe estem, hogy elvegyem Sharptól az ostort, és rajta is kipróbáljam. A lady ehelyett csak nézte a fát, és a fiú arcán mélységes szomorúságot látott, a tanára meg tombolt. A gyerek minden egyes szót értett, és tudta, hogy megvetik. A fiú abban a pillanatban rabul ejtette a nő szívét. Lady Agnes rengeteget tudott arról, milyen másnak lenni, különbözni – kitaszítottnak lenni abból a társadalomból, amelybe beleszületett. Ennek a megdöbbentően zöld szemű kicsi fiúnak szüksége volt egy szövetségesre. – Ashtont megvetette a környezete, amióta csak elszakították az anyjától Indiában, és hajóval visszaszállították Angliába. Nem csoda, ha abban reménykedett, hogy rémes új élete bárcsak eltűnne örökre. Tekintetét körbehordozta a férfiakon. – És, uraim, ez volt az, ami a Westerfield Akadémia megszületésének gondolatát ihlette. A legelőkelőbb módon bejelentettem, hogy Lady Agnes Westerfield vagyok, Rockton hercegének leánya, tulajdonosa egy olyan intézménynek, amely kiváló családokban született, de rossz magaviseletű fiúk nevelésére jött létre. Azt is hangsúlyoztam, hogy a misztikus Keleten tett utazásaim során a nevelés ősi módszereit tanulmányoztam. Sharp izgatott lett, és alkut kötöttünk. Ha le tudom hozni Ashtont a fáról, és ha ezután udvariasan viselkedik, Sharp ajánlani fogja a megbízóinak, hogy a fiút Eton helyett az én iskolámba küldjék. Ekkor hallótávolságon kívül küldtem a férfit, felidéztem a hindi nyelvet, amelyet az Indiában töltött éveim alatt MARY JO PUTNEY


tanultam, és megkértem Adamet, hogy jöjjön le. – Gyengéden elmosolyodott erre az emlékre. – Természetesen tökéletesen beszélt angolul; biztos voltam benne, hogy meg kellett tanulnia a nyelvet az apjától. Minthogy megkíséreltem hindi nyelven szólni hozzá, úgy döntött, itt az ideje lemászni a fáról, és alkut kötni az őt körülvevő világgal. – Könnyes volt az arca, amikor földet ért, de a lady ezt még soha nem mondta el senkinek. – Bár rosszul beszéltem a nyelvet, legalább megpróbáltam. Mi ketten megkötöttük a saját alkunkat. Hajlandó volt az új iskolámba járni, ha megengedem neki, hogy megtartsa Bhanut, és folytassa a mechanikai tanulmányait, amelyeket még az apjával kezdett el. Azt gondoltam, ez tökéletesen ésszerűnek hangzik. Cserébe azt vártam el, hogy belevesse magát a tanulmányaiba, és elsajátítsa, hogyan kell angol úriember módjára viselkedni. Az asszony azt is megígérte neki, hogy a legbensőbb meggyőződését megtarthatja. A szülőföldjétől és az anyjától elszakítva, szüksége volt arra, hogy mindezt tudja. – Aztán további diákok keresésére indultam. Önök mindannyian pontosan tudják, hogyan kerültek a Westerfieldbe. Az angol főnemesség nem volt híján az olyan dühös, elnyomott fiúknak, akik nem feleltek meg az elvárásoknak. Randallnek például sikerült kicsapatnia magát Etonból, Harrow-ból és Winchesterből, a három legtekintélyesebb középiskolából Britanniában. A lady ezt páratlan bravúrnak könyvelte el. Első osztályának szülői és gyámjai hálásak voltak, hogy egy olyan tiszteletre méltó iskolát találtak, amely diákul fogadta problémás fiaikat. Lady Agnes hatalmas birtoka alkalmas volt arra, hogy iskolát létesítsen, és a lady előkelő származása is hathatós vonzerőnek bizonyult. Hasonlóképpen Philip Rawlings tábornok megnyerése is. A tábornoknak tündöklő katonai hírneve volt, és a szülők méltán remélték, hogy vasmarokkal fog rendet tartani a fiúk között. Ehhez képest a tábornok osztotta a lady véleményét, miszerint az erőszak sosem lehet megoldás a gyermekek nevelésében. Nyugalmazott tábornoki életmódját megunva, lelkesen fogadta a lady felkérését. A lady, felső tízezerhez fűződő kapcsolataival, és a tábornok azzal, hogy képes volt anélkül irányítani a fiúkat, hogy egyszer is felemelte volna a hangját, egyedülálló iskolát hozott létre. MARY JO PUTNEY


Egy éven belül újabb szülők igényeltek helyeket az iskolában, és a következő osztályok még nagyobb létszámúak lettek. Lady Agnes, rejtélyes keleti útjain elsajátított módszereinek segítségével, a jól nevelt és jó modorú ifjú úriemberek nevelésének a szakértőjévé vált. Módszerei egyáltalán nem voltak titokzatosak, sem misztikusak, noha valójában nem a megszokott módszerek voltak. Amikor megismert egy új fiút, azt derítette ki legelőször, mi az, amit a legjobban akar, és mi az, amit a legjobban utál. Biztosította számára, hogy megkapja, amit akar, és hogy ne kényszerítsék arra, hogy kibírja azt, amit elviselhetetlennek tart. Cserébe megkövetelte a fiúktól, hogy keményen tanuljanak, és elsajátítsák, hogyan kell beilleszkedni a társadalomba. Ha a diákjai egyszer csak rájöttek, hogy a tőlük elvárt szerepeket anélkül is el tudják játszani, hogy elveszítenék a lelküket, akkor jól csinálták. Kirkland újra bort töltött mindenkinek, azután köszöntésre emelte a poharát. – Adam Darshan Lawfordra, Ashton hetedik hercegére, és a legjobb barátra, akit csak el lehet képzelni! A többiek is ünnepélyesen megemelték a poharukat. Lady Agnes remélte, hogy a szemébe toluló könnyek nem látszanak az alig megvilágított szobában. Nem akarta ugyanis tönkretenni a jó hírét. A pohárköszöntő után Kirkland azt mondta: – Most az unokafivére, Hal a nyolcadik herceg. Voltaképpen Hal értesített bennünket. Brooks éttermében talált meg minket, tudta, hogy mielőbb meg akarnánk tudni, mi történt. – Hal jó cimbora – jegyezte meg Masterson. – összeomlott a hír hallatán, örökölni egy hercegséget, az mind nagyon szép, csakhogy barátok voltak Adammel. Lady Agnes ismerte Adam unokafivérét, Halt. Valóban rendes fiú, bár túl konvencionális. Az élet is, és az Ashton hercegi cím is megy tovább. Azon töprengett, vajon van-e olyan kisasszony, akit értesíteni kellene Adam haláláról, noha Adam soha nem mutatott komolyabb érdeklődést egyetlen hölgy iránt sem. Mindig nagyon zárkózott volt a magánéletét illetően, még vele is. Végül is, a hír igen hamar nyilvánosságra fog kerülni.

MARY JO PUTNEY


Ráébredt, hogy még nem is hallotta a teljes történetet Adam-ről, így megkérdezte: – Milyen balesetben halt meg? Lovagolt? – Nem, ki akarta próbálni az új gőzhajóját, az Enterprise-t, fent, Glasgow közelében – válaszolta Randall. – A mérnökeivel próbautat akart tenni a Clyde folyón lefelé. Meg is tettek valamekkora távolságot. Éppen visszafordultak, amikor a kazán felrobbant. A hajó szinte azonnal elsüllyedt. Fél tucat mérnök és a személyzetből néhányan életben maradtak, de jóval többen vannak, akik nem élték túl. – Ash valószínűleg a gépteremben volt, és azt az átkozott dolgot piszkálta, amikor az felrobbant. Elég... gyorsan történhetett – mondta Masterson szomorúan. A lady feltételezte, ha Ashton megválaszthatja a halálát, ilyesmit kért volna. Bizonyára ő volt az egyetlen herceg Angliában, aki a mechanikus szerkezetek építéséért lelkesedett. De sok más szempontból is különc volt. Ekkor megállt, és végiggondolta, miről is beszéltek. – A testét megtalálták? A fiatalemberek egymásra néztek. – Arról nem hallottam – felelte Randall. – Bár lehet, hogy az információnk hiányos. Lehet, hogy él! Bár kétségbeesetten hinni akarta, tudta, hogy ez a gondolat csupán remény, nem pedig bizonyosság. De mégis... – Tehát nincs rá bizonyíték, hogy halott. – Tekintve a tüzet, és hogy a hajó elsüllyedt abban a hatalmas vízben, lehet, hogy a testét sohasem találják meg – mondta csendesen Masterson. – De lehet, hogy életben maradt. – Szemöldökét ráncolta, ahogy gondolkozott. – És ha csak megsebesült, és valamivel távolabb partot ért? Az egyik levelében arról írt nekem, hogy milyen erősek az áramlatok a skót és a cumberlandi partok körül. Végül is lehet, hogy... a teste olyan távolságra sodródott, sok mérföldre onnan, ami már nem hozható összefüggésbe egy gőzhajórobbanással. – Úgy vélem, ez lehetséges – mondta Randall összevont szemöldökkel.

MARY JO PUTNEY


– Akkor miért vannak itt, ahelyett hogy őt keresnék? – csattant fel Lady Agnes. Mindannyian meglepődtek az éles hang hallatán. Hosszú csend következett, mielőtt Masterson az asztalra csapta borospoharát. – Ez egy átkozottul jó kérdés. Annyira le voltam taglózva a hír hallatán, hogy megszűntem gondolkodni. Egyenesen északra megyek, és kiderítem, mi történt. A túlélők többet tudnak majd mondani nekünk. Talán... talán csoda történik. – Cseppet sem valószínű – mondta kíméletlenül Randall. – Lehet, hogy nem, de legalább többet megtudok a haláláról. Masterson felállt, orra alatt szitkozódva, miközben a kimerültségtől és az elfogyasztott ital mennyiségétől már imbolygott. – Én is veled megyek – mondta Kirkland határozottan. Mastersonnal együtt Randallra emelték a tekintetüket. – Hiábavaló erőfeszítés lesz! – kiáltotta Randall. – A hamis reménybe való kapaszkodás a végén még keserűbbé fogja tenni az igazságot. – De nem nekem! – vágott vissza Masterson. – Jobban fogom érezni magam, mert tudom, hogy megpróbáltam. Belátom, elég valószínűtlen, hogy életben maradt, de van némi esély arra, hogy megtaláljuk a testét. Randall mogorván nézett maga elé. – Nos, jól van, csatlakozom hozzátok. Ashton minden erőfeszítést megérdemel. – Akkor ez el is dőlt, uraim. Itt tölthetik az éjszaka hátralévő részét, és reggel az istállómból pihent lovakat kapnak. Lady Agnes felemelkedett, és egymás után mindhármuk szemébe belenézett. Hangja acélosan csengett, ahogy rájuk parancsolt: – Ha Adam él, elvárom, hogy hazahozzák őt!

MARY JO PUTNEY


Második fejezet Északnyugugat Anglia, Cumberland

Két hónappal korábban

M

ariah Clarke szédült a boldogságtól, amikor bejárván a házat, a szalonba ért. – Csodálatos! Ahogy széttárt karral körbefordult, és szőke haja meglibbent, inkább egy hatéves gyermekre hasonlított, mint felnőtt nőre. Apja, Charles az ablakhoz lépett, és onnan csodálta az Ír-tengert, amely a birtok nyugati határán csillogott. – Végre otthonra leltünk! A te érdemed – pillantott rá a férfi kedvesen. – Mától Miss Clarke of Hartley a neved. Miss Clarke of Hartley. Ez meglehetősen félelmetesen hangzott. Eljött az ideje, hogy ifjú úrnőként tevékenykedjen. Megigazította, és hátul lazán összefogta hosszú haját, miáltal sokkal inkább huszonöt évesnek látszott. Mint Sarah. Gyerekkorában gyakran volt egyedül, ezért azt képzelte, hogy van egy ikertestvére, akit Sarah-nak hívnak. Sarah mindig hajlandó volt játszani vele, mindig hűséges volt. Tökéletes barát. Sarah igazi hölgy volt, Mariah viszont nem volt az. Ha Sarah valóban létezne, kifogástalan lenne az öltözéke és a hajviselete is. Sosem hiányozna egyetlen gomb sem a ruhájáról, és sosem volna foltos a szoknyája a fűben üldögélés után. Mindig női nyeregben lovagolna, és MARY JO PUTNEY


soha nem botránkoztatná meg a környezetét azzal, hogy férfi módjára lovagol. Képes volna mindenkit elbűvölni, a nehezen kezelhető gyermekektől a maradi ezredesekig. – Meg kell majd tanulnom a nagy háztartás vezetésének művészetét. Megengedhetünk magunknak nagyobb számú személyzetet? Az itteni három fő nem elegendő egy ekkora házban. A férfi bólintott. – Ugyanaz a kártyajáték, amelynek során a Hartley-birtokot nyertem, jelentős pénzösszeget is hozott a konyhára. Gondos odafigyeléssel elegendő lesz a birtok működtetésére és fejlesztésére is. Ha jól irányítjuk, tiszteletre méltó jövedelmet fog eredményezni. Mariah bosszúsan összevonta a szemöldökét, nem szívesen emlékezett arra, hogyan szerezte apja az uradalmat. – Az az úriember, aki elvesztette a birtokot, nincstelenül távozott? – George Burke gazdag családból származik, úgyhogy nem fog éhezni. – Charles megvonta a vállát. – Nem kellett volna hazardíroznia, ha nem engedhetné meg magának, hogy veszítsen. Bár Mariah nem tudott olyan kíméletlenül nemtörődöm lenni Burke sorsával kapcsolatban, mint az apja, nem folytatta a témát. Kisgyermekkorában a dédanyjával élt, akinek cigány vér folyt az ereiben. Rose mama halála után Charles mindenhová magával vitte Mariah-t. A lány, bár szerette az apját, soha nem élvezte utazó életmódjukat. Igen hányatott élet volt ez, amelynek során apja kellemes megjelenése és kártyajátékokban mutatott ügyessége biztosította a megélhetésüket. Amikor pedig Charles tárcája különösen lapos volt, Mariah falusi vásárokon jósolt, ahogy a dédanyjától tanulta. Jövőbe látó ugyan nem volt, de jól olvasott az emberekben, így azok, a jóslás után, életük és kilátásaik miatt boldogabban távoztak. A jövendőmondás nem éppen az a foglalkozás volt, amelyet valaha is szívesen beismerne Miss Clarke of Hartley! De szerencsére soha többé nem kell újra ezt tennie. – Tanulmányozni fogom a birtok számlakönyveit, így jobban fogok érteni a pénzügyekhez. – Ó, én gyakorlatias kicsi lányom! – mondta vidáman Charles. – Nagyon hamar meg fogod találni itt a helyed. – Én is azt hiszem. MARY JO PUTNEY


Lehúzott egy holland takarót a legközelebbi bútorról, feltárva egy kék brokátkárpittal borított fotelt. Mint a legtöbb bútor, amely a házban maradt, ez is kopott volt, de használható. A szobák és falak tele voltak üres foltokkal, ahonnan George Burke eltávolította az értékesebb darabokat. Sebaj – a bútorok és a festmények mindig pótolhatók. – Ilyen alacsony létszámú személyzettel sem a ház, sem a kert nem gondozható úgy, ahogy azt az ember szeretné. – Burke jobban szerette az előkelő londoni életre költeni a pénzét. – Charles sajnálattal nézett a lányára, amikor az anyjára gondolt, akire Mariah nem emlékezhetett. – A birtok ragyogó úrnője leszel. De már most emlékeztetlek, hogy amint megállapodtunk, néhány hétre el kell mennem. A lány rémülten nézett rá. – Mindenképpen szükséges ez, Papa? Azt gondoltam, most, hogy van otthonunk, itt fogunk maradni. – Én is azt szeretném, Mariah. – Elhúzta a száját. – Nem vagyok már olyan fiatal, mint egykor voltam, és egy kényelmes otthon gondolata nagyon vonzó. De van... egy kis családi ügy, amelyet el kell intéznem. – Családi ügy? – kérdezte Mariah megdöbbenve. – Nem is tudtam, hogy vannak rokonaink. – Egy egész rakás van belőlük. – Apja felemelte a tekintetét, ismét a tengerre. – Én voltam a család fekete báránya, így apám kitagadott. Igazság szerint lehet, hogy visszafogad. Most, hogy jó hírnévre tettem szert, itt az idő, hogy rendezzük az ügyeinket. Család. Milyen furcsa egy fogalom. – Vannak fivéreid és nővéreid? Lehet, hogy akkor nekem meg vannak unokatestvéreim? – Hogyne, unokatestvérek. Nem mintha bármelyikükkel találkoztam volna. – Sóhajtott. – Nagyon vad fiatalember voltam, Mariah. Egészen addig, amíg felelőssé nem váltam érted, képtelen voltam felnőni. A lány megpróbálta elképzelni, milyen is lehet az apja családja. – Mesélj nekem a családodról, a családunkról! Apja a fejét rázta. – Nem mondok többet. Nem akarom, hogy csalódott légy, ha esetleg még mindig ki vagyok tiltva a családi fészekből. Igazán nem tudom elképzelni, mit fogok ott találni – mondta komor arccal. MARY JO PUTNEY


– Biztos vagyok benne, hogy legalább néhány rokon örülni fog neked. – A lány igyekezett nem túl várakozónak tűnni, amikor hozzátette: – Esetleg meglátogathatnám őket? – Biztos vagyok benne, hogy még azok a rokonok is, akik neheztelnek rám, örülnének, ha találkozhatnának Miss Clarke of Hartley-val. – Mosolygott. – Most pedig vegyük szemügyre a konyhát! Úgy gondolom, Mrs. Beckett felettébb kiváló szakács. A lány boldogan követte, készen arra, hogy megkóstolja a friss kenyeret, amelynek már érezte az illatát. Nem olyan nagy baj, ha hiányolnia kell apját egy vagy két hétig, ha végül családra lelhet.

Hartley-birtok, néhány héttel később

Mariah mosolyogva ébredt fel, ahogy mostanában minden reggel. Kicsusszant az ágyból, köntöst vett magára, és odalépett az ablakhoz, hogy kinézzen a tengert szegélyező csillámló homokra. Még mindig alig tudta elhinni, hogy ez a csinos kis birtok a saját otthona. Elfogadta, hogy nagyon sok munka vár rá, de mindennap volt egy kis előrelépés. Amikor az apja visszatér majd, meglepődik, és nagyon elégedett lesz az elért eredménnyel. Finom kis eső szitált halkan a tájon. Amikor otthont kívánt magának, biztosan nem Anglia legnyirkosabb csücskét választotta volna elsőként, de nem baj. Most, hogy itt van, minden egyes esőcseppet és ködfoltot szeret. Azt remélte, hogy aznap végre levelet kap az apjától. Felöltözött, és minden tőle telhetőt megtett, hogy úgy nézzen ki, mint képzeletbeli méltóságteljes nővére. Hozzáfogott kifésülni a haját, és közben átgondolta az aznapi feladatait. Miután megreggelizett, bemegy a faluba. Először is felkeresi a lelkészt, aki megígérte, hogy ajánl néhány olyan férfiembert, akik segítségére lehetnek a kinti munkákban. Gondolatai elidőztek a lelkészen. Mr. Williams nőtlen volt és vonzó, és találkozásuk alkalmával melegséget fedezett fel a tekintetében. Ha MARY JO PUTNEY


feleséget keresne, inkább akarná Sarah-t, mint Mariah-t, de a lány sokat fejlődött a tiszteletreméltóság elérésében. Mr. Williamsnél tett látogatása után új barátnőjével, Mrs. Julia Bancrofttal fog teázni. Egy okos, szórakoztató, hozzá hasonló korú hölggyel barátkozni, bizonyos szempontból, még jobb, mint a lelkészről ábrándozni. Julia, a helyi bába, ifjú özvegyasszony volt, aki a helyettes orvosi teendőket is ellátta, amióta nem voltak igazi orvosok több mérföldes távolságban. Kisebb sérüléseket és betegségeket is kezelt, és ismerte a gyógynövényeket. Az egyik istentisztelet után ismerkedtek meg, és azonnal barátság szövődött köztük. Rose mama nagyon sok mindent megtanított Mariahnak a gyógynövényekről. Mariah nem volt gyógyító, mint Julia, de nagyon örült, hogy továbbadhatta dédanyja tudását egy olyan asszonynak, aki értékeli azt. Amikor végre kifésülte a haját, kis kontyba csavarta fel hátul. Sarah helyeselt. A fiatal mindenes cselédlány érkezett, kezében tálcával, rajta egy pirítóssal és egy csésze forró csokoládéval. Aztán segített Mariahnak felöltözni. Mariah igazi úrihölgynek érezte magát. Miután befejezte a könnyű reggelit, felvette a kesztyűjét és a köpenyét, megkötötte a főkötőjét, azután derűsen fütyörészve lement a lépcsőn. Megállt, mielőtt elérte volna a konyhát. Egészen biztos volt abban, hogy Sarah nem tudja, hogyan kell fütyülni. – Jó reggelt, kisasszony! A szakácsnő, Mrs. Beckett olyan erős cumbriai dialektusban beszélt, hogy Mariah alig értette őt. Rendes, becsületes szakácsnő volt, aki előre köszönt, hiszen az új tulajdonosok voltak otthon a házban. Mrs. Beckett éveken keresztül házvezetőnő volt, és azon ritka alkalmakkor, amikor az előző tulajdonos úgy döntött, meglátogatja a birtokot, még főzött is. Örült, hogy stabil a helye, mint azt egyszer bizalmasan megvallotta, de nagyon hiányzott neki, hogy emberek vegyék körül. – Szüksége van valamire a faluból? – kérdezte Mariah. A szakácsnő megrázta a fejét. – Nincs szükség semmire, az éléskamra teli van. Kellemes sétát, kisasszony!

MARY JO PUTNEY


Mariah épp a köpenyét kötötte meg, amikor a cselédlány rémült tekintettel szaladt be a konyhába. – Mr. George Burke keresi önt, kisasszony – kottyantotta ki a lány. Mariah jókedve elpárolgott. Bárcsak itt lenne az apja! Ráadásul még egy levelet sem kapott tőle a hét folyamán. – Feltételezem, hogy muszáj fogadnom azt az embert – mondta vonakodva. – Kérem, mondja meg neki, hogy a kis szalonban várjon. Miután a cselédlány távozott, Mariah azt mondta: – Nem hiszem, hogy ebben az órában azt várná tőlem, hogy frissítővel kínáljam. Azon töprengek, vajon mit akarhat. Mrs. Beckett összevonta a szemöldökét. – Tény, hogy nem tudom, Mr. Burke mit akar. Úgy hallottam, a Bika és Horgony fogadóban szállt meg. Azt reméltem, a gazember anélkül hagyja el Hartley-t, hogy idejönne. Vigyázzon vele, Miss Mariah. Mariah szerencsére úgy volt öltözve, mint aki indulni készül. Ez segítségére lesz abban, hogy a találkozó ne nyúljon hosszúra. – Megfelelő az öltözékem? – Igen, kisasszony. Mariah, miközben elővarázsolta Sarah derűs arckifejezését, elindult a kis szalonba. Amikor odaért, George Burke épp egy kicsi, intarziás asztalt nézegetett. Harmincas évei elején járt, szőke volt, jóképű és férfiasan csinos. A lány, ahogy belépett a szalonba, megszólalt: – Mr. Burke? Mariah Clarke vagyok. – Köszönöm, hogy fogadott. Reménytelenül vágyakozva futtatta végig az ujjait az asztalka intarziáján. – Ez az asztal a nagyanyámé volt. Csinos kis asztal volt, Mariah-nak is tetszett. Abban egyetértettek az apjával, hogy Burke-nek meg kell engedni, hogy a személyes holmijait és minden mást is, amihez érzelmi szálak kötik, elvihesse. – Ebben az esetben tartsa meg, Mr. Burke. A férfi nem nézett rá akkor, amikor belépett, de e szavak hallatán felpillantott. Arckifejezése megváltozott. Mariah felismerte ezt a pillantást. Egy olyan férfi érdeklődése volt ez, aki vonzónak talál egy nőt, és azon töpreng, a nő vajon milyen lehet az ágyban. MARY JO PUTNEY


– Ön nagyon kegyes – mondta. – Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk. Akkor miért nem maradt távol innen? – Visszatért Hartley-ba egy látogatás kedvéért? – kérdezte a lány hűvösen. – Megszálltam a fogadóban, és maradok. – Felvonta a szemöldökét. – Nagyon kellemetlen ez most nekem. Főként azért kerestem fel, mert azon töprengtem, vajon hallotta-e az apjáról szóló híreket. Félelem futott végig a lány gerincén. – Miféle híreket? Ha beszélni óhajt vele, meg kell várnia, amíg visszatér Londonból. – Ezek szerint nem hallotta. Ettől tartottam. Burke elnézett mellette, nem tudott a szemébe nézni. – Útonállók megölték az apját Hertfordshire-ben, épp mielőtt Londonba ért volna. A helyi fogadóban szálltam meg, amikor hallottam egy idegenről, akit meggyilkoltak, úgyhogy megálltam, hogy megnézzem, arra az esetre, ha segíteni kellene azonosítani őt. Azonnal felismertem az apját. Az arca, a sebhely a bal kézfején. Minden kétséget kizáróan ő volt az. A lány zihált, miközben hitetlenkedve kérdezte: – Honnan tudjam, hogy igazat mond-e? – Ön sérteget engem, kisasszony! – Burke mély lélegzetet vett. – Megértem a fájdalmát. De úgy látom, nem hisz nekem. Mióta nem kapott az apjától levelet? Túl hosszú ideje. Amikor először volt távol, minden másnap érkezett egy levél. – Talán... több mint egy hete. A lány leroskadt egy székre, nem akarta elfogadni, hogy az apja esetleg örökre távozott. De az országutak veszélyesek tudnak lenni, és a levelek elmaradása is nyugtalanította. Az apja megígérte, hogy gyakran fog írni, és sosem szegte meg a lányának adott szavát. – Ezt az apjáról vették le. Nem tudták, van-e családja. Mivel épp Hartley-ba készültem, felajánlottam, hogy én visszajuttatom a családjának – húzott elő a mellényzsebéből egy, körben kelta mintával díszített aranygyűrűt. A lány remegő ujjakkal fogta meg. A gyűrű

MARY JO PUTNEY


meglehetősen kopott volt, és a legteljesebb mértékben ismerős. Az apja állandóan viselte. Kesztyűbe bújtatott kezébe szorította a gyűrűt, és megértette, hogy Burke az igazat mondja. Egyedül volt a világban. Az apjától érkezett utolsó levele nem beszélt arról, hogy felkereste-e már a rokonait, tehát nem tudnak az ő létezéséről. Halvány elképzelése sem volt, hol élhet apja családja, így hát még csak nem is tud írni nekik, hogy bemutatkozzon. Gyakorlatilag nem léteznek a számára. Egyedül volt. Rose mama és az apja is elment; minden, amije csak volt, az Hartleyuradalom. És ez sokkal több, mint amivel két hónappal korábban rendelkezett. Megrázkódtatással és hitetlenkedve megkérdezte: – Miért nem értesített, akkor láthattam volna, hogy illően eltemettéke? – Akkor még nem tudtam a létezéséről. De nyugodt lehet, tisztességes temetése volt. Amikor megtudtam, hogy ő az, pénzt adtam a hatóságnak, hogy a helyi temetőben helyezzék nyugalomra. És megadtam nekik az apja ügyvédjének a nevét és címét, azét, akivel a Hartley-birtok tulajdonjogának átírása okán találkoztam. Valószínűnek tartom, hogy hallani fog még felőle. – Köszönöm – mondta a lány tompán. – Nagyon sajnálom, Miss Clarke, de meg kell önnek mondanom, hogy az apja csalt abban a játékban, amelyben elnyerte a birtokomat – mondta tömören Burke. – Kész voltam arra, hogy hivatalosan kérdőre vonjam őt, de a halála bonyolítja a helyzetet. Azért tértem vissza Hartley-ba, hogy visszaköveteljem a tulajdonomat, ekkor szereztem tudomást magáról. Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha meglátogatom, és közlöm önnel a rossz hírt, ha még nem tud róla. A férfi szavai megdermesztették a lányt. – Hogy merészeli ezzel vádolni? Ön sértegeti az apámat uram! Felháborodása ellenére, elméje nem zárta ki a lehetőséget, hogy esetleg mégis igaz a vád. Apja általában becsületes szerencsejátékos volt. Ahogy többször is hangsúlyozta, a játék csupán jó üzlet volt számára. Egy csalót hamar kizárnának az úriemberek játékából. De Charles Clarke tudta, hogyan lehet csalni. Kártyapörgetést, cinkelt lapok technikáit és egyéb módszereket mutatott be Mariah-nak, MARY JO PUTNEY


hogy később, amikor a lány maga is játszik, könnyen felismerje a trükköket. A lány elég jó kártyajátékos volt, és gyakran tapasztalta, hogy nagyszerű hölgyek is csalnak, függetlenül attól, milyen ősi és tiszteletre méltó családból származnak. Mariah tudta, szükség esetén hogyan lehet ellenük csalni. Burke-nek azonban semmi esetre sem mutatta volna ki az apjával kapcsolatban támadt kétségeit. – Az én apám becsületes ember. Ha itt lenne, megvédené magát e rágalmakkal szemben! – Amióta nincs már közöttünk, nem kell többet arról beszélnem, hogy mit tett. – Burke halványkék, számító tekintettel fürkészte a lány arcát. – Clarke kisasszony, tudom, hogy ez nem a megfelelő pillanat, de eszembe jutott valami. Ön árvaságra jutott, én pedig vissza akarom szerezni a birtokomat. Arra készültem, hogy jogi úton követeljem vissza, de a bíróságok sajnos nagyon lassúak és költségesek. Van azonban egy sokkal kényelmesebb megoldás mindkettőnk számára. Meg kívánok nősülni, ön pedig egy nemes hölgy, akinek férfi támaszra van szüksége – folytatta. – Azt javaslom, házasodjunk össze. Elkerülhetjük a pert és a többi kellemetlenséget. Mindkettőnknek otthona lesz, jövedelme és társadalmi rangja. Ez egy felettébb előnyös házasság lenne. – Elégedetten pillantott körbe a szalonban. – Látom, hogy a háztartás jól működik a felügyelete alatt, ami majdnem olyan örömmel tölt el, mint az ön szépsége és bája. Megtisztel azzal, Clarke kisasszony, hogy a feleségem lesz? A lánynak a megdöbbenéstől elakadt a szava. Egy vadidegen arra kéri, hogy keljen egybe vele, csak azért, mert az Kényelmes volna? Ez a baj azzal, hogy igazi hölgynek akar látszani: nyilvánvalóan úgy néz ki, mint egy kötözni való bolond. Ajánlata felháborító lett volna, még akkor is, ha szerette volna a férfit. Meg kell hagyni, jóképű férfi volt, és ajánlatának megvolt a maga logikája, de a lány nem vágyott arra, hogy összekösse az életét egy megrögzött szerencsejátékoséval. Látta, milyen pokollá tudják tenni ezek az emberek a családjuk életét. Ha hozzámenne a férfihoz, a kiszolgáltatottjává válna. Burke ajánlatának képtelensége hisztérikus nevetésre ingerelte Mariah-t. A szájára szorította a kezét, hogy elfojtsa. A férfi összeszorította az állkapcsát. MARY JO PUTNEY


– Nevetségesnek találja az ötletet? Biztosíthatom, a származásom több mint megfelelő, és azt gondolom, teljesen nyilvánvaló, hogy ez a házasság mindkettőnk alapos érdeke. Az igazat megvallva, figyelembe véve homályos származását, önnek sokkal előnyösebb lenne ez a frigy, mint nekem. A helyében alaposabban megfontolnám e tiszteletre méltó házassági ajánlatot. Mrs. Beckett óvta a lányt Burke-től, és a férfi tekintete megerősítette, hogy veszélyes lehet keresztülhúzni a számítását. A lány lehiggadt, és nyíltan a férfira nézett. – Annyira sajnálom, Mr. Burke. Azért nevettem, mert annyira lesújtott mindaz... ami történt. – Hihetetlenül zavartnak tűnt, és a bánat lesújtotta. De milyen kifogást hozhatna fel, amellyel egyszer s mindenkorra eltávolítaná a férfit? Gyalázatos gondolata támadt. Egy pillanatig fontolgatta. Meghökkent azon, hogy kibúvót keres. De ez a szokatlan hazugság el is érné a célját. – Megtisztelő az ajánlata – mondta a legőszintébb arckifejezésével –, de már van férjem.

MARY JO PUTNEY


Harmadik fejezet M

aga házas? – Burke pillantása Mariah bal kezére tévedt. Mariah ellenállt a kísértésnek, hogy a háta mögé rejtse a kezét. Szerencsére kesztyűt viselt, mivel arra készült, hogy lesétáljon a faluba, úgyhogy nem lehetett látni a gyűrűsujját. – Tényleg az vagyok, Mr. Burke. Bár nagyon megtisztelő számomra a házassági ajánlata, nyilvánvalóan nem fogadhatom el. – A faluban senki nem beszélt arról, hogy ön férjnél van – mondta a férfi gyanakodva. – Ráadásul Clarke-nak hívják, mint az apját. Tulajdonképpen mindenki Clarke kisasszonynak szólítja önt. – A férjem távoli unokatestvérem, akit szintén Clarke-nak hívnak – vonta meg a vállát a lány. – Amióta engem Clarke kisasszonyként és asszonyként is ismernek, mindkét megszólításra hallgatok. A férfi körbepillantott a szobában, mintha arra várna, hogy a férj hirtelen megjelenjen. – És hol van ez a rejtélyes hitves? – Még csak néhány hete vagyok Hartley-ban – hangsúlyozta a lány. – Még nem volt ideje csatlakozni hozzám. Burke még gyanakvóbban nézett. – Milyen férj az, aki nincs együtt a gyönyörű feleségével, amikor az új otthonba költözik? A lánynak elege lett Burke-ből, toppantott a lábával. – Olyan férfi, aki inkább a hazáját szolgálja a félszigeten, semmint az örökségét játssza el részeg kábulatban szerencsejátékon! Itt az ideje, hogy távozzon, Mr. Burke! Fogja a nagyanyja asztalát, és hagyja el a házat! A kellemetlenkedő férfi ahelyett, hogy kijött volna a sodrából, a lányra mosolygott. Mint minden vérbeli játékos, szerette a kihívást. Szerette a kockázatot. MARY JO PUTNEY


– Bocsásson meg, Clarke asszony. Nem kellett volna magánügyekről beszélnem önnel, amikor még az apja halálának hírét sem dolgozta fel – mondta, miközben meghajolt. – Fogadja őszinte részvétemet. Vissza fogok térni az asztalért egy későbbi időpontban. – Megfordult, és csendben becsukva maga mögött az ajtót távozott. Soha többé nem akarta látni Burke-öt, de még a jelenlétének tudata is őrjítően zavaró volt. Térde elgyengült, így leült, és kinyitotta a jobb markát, hogy megnézze apja aranygyűrűjét. Apja halott. Még mindig nem tűnt igaznak. Kapcsolatba kell lépnie azzal a londoni ügyvéddel, aki a Hartley-birtok tulajdonjogának átruházását intézte, és meg kell kérnie őt, hogy nyomozzon tovább. Több részlet ismeretében talán sokkal hihetőbb lenne Charles Clarke halála. Azt is megbeszélné vele, hogy apja testét elhozassák Hartley-ba újra eltemetni. A Papa annyira várta, hogy itt éljen. Mariah behunyta könnytől égő szemét. Apja túl fiatal volt ahhoz, hogy meghaljon! És számára túlságosan nélkülözhetetlen. De többször látott már hirtelen halált, és nem akarta elfogadni. A lehető legtöbbet kell kihoznia az életéből itt, Hartley-ban. Hálát adott a sorsnak, hogy sokkal jobb helyzetben van, mint két hónappal korábban. Az apja szerencséje a kártyában sokkal inkább átlagos, mint súlyos helyzetben lévő fiatal nővé tette. Ez volt apja utolsó ajándéka. Az egyetlen kétségbeesett tette az az óriási hazugság volt, amelyet az imént mondott. Apjával töltött utazós éveinek néha meglehetősen kellemetlen helyzetei jól megtanították őt füllenteni. Szükség esetén teljes meggyőződéssel tudott hazudni, nagyra nyitott barna szemmel, bár sosem szerette, ha ehhez kellett folyamodnia. De életrevaló nő volt, és amikor kieszelte ezt a különös hazugságot, el volt szánva arra, hogy olyat mondjon, amivel eléri Burke-nél, hogy elmenjen, és békén hagyja őt. Mondta valaha azt a faluban bárkinek, hogy nincs férjnél? A téma nem igazán került szóba, arra emlékezne. Clarke kisasszonynak szólítják, és kétségkívül mindenki azt feltételezi, hogy hajadon, de ő ezt soha senkinek nem mondta. Nyilvánosan általában kesztyűt viselt, mint egy igazi hölgy, úgyhogy a gyűrű meglétét vagy hiányát valószínűleg nem vették észre, kivéve az uradalom szolgálóit és a barátnőjét, Julia Bancroftot. Mariah-nak MARY JO PUTNEY


muszáj gyűrűt találnia a gyűrűsujjára, legalábbis addig, amíg Burke örökre elhagyja Hartley-t. Apja, hogy nevetne, ha elmesélhetné neki ezt a jelenetet... A teste megfeszült, ahogy arra gondolt, hogy apja halott. Vigasztalhatatlanul sírva fakadt. Nyugodj békében, Papa.

A Burke látogatását követő napon levél érkezett attól a londoni ügyvédtől, aki a birtok tulajdonjogának átírását intézte. Megerősítette Charles Clarke halálát, és száraz, ügyvédi stílusban részvétét nyilvánította. A levél végképp kioltotta Mariah kétségbeesett reményét, hogy Burke azért, hogy házasságra bírja, hazudott az apja halálával kapcsolatban. A következő, fájdalommal terhes napokban George Burke rendszeresen felkereste őt. Virágot hozott és udvarias jókívánságokat küldött, annak ellenére is, hogy a lány nem akarta fogadni őt. Egyedül csak a szolgákat és a barátnőjét, Juliát tudta elviselni maga körül. A szociális érzékenysége végül felülkerekedett rajta, és lement Burke-höz, amikor újra látogatóba érkezett. A férfi olyan udvarias és kedves volt, hogy a lány azon töprengett, vajon félreismerte-e őt. Az első alkalommal, amikor találkoztak, mindketten feldúltak voltak és méltatlanul viselkedtek. Azt gyanította, hogy Burke arra próbál rájönni, valóban van-e férje. A férfi vonzódik hozzá – áradó vágyat érzett felőle, és talán azt is megérezte, hogy a lány hazudott. Bármit gondolt is magában, a viselkedése kifogástalan volt. Mivel úriemberként viselkedett, a lánynak is hölgyként kellett. Ahogy kezdett belenyugodni új életébe, a benne élő Sarah duruzsolni kezdett, hogy talán meg kellene fontolnia Burke ajánlatát. Bár a lány a lelkészért rajongott, az csupán merő álmodozás volt. Burke valódi ajánlatot tett neki, és ha feleség lenne, az nagyobb rangot biztosítana számára a közösségben. A férfi ideje nagy részét – feleségét magára MARY JO PUTNEY


hagyva, hogy vezesse a birtokot – valószínűleg Londonban töltené. Ráadásul tagadhatatlanul jóképű volt. Egy nő rosszabbul is járhat, ha férjhez megy, ahogy sokuk esetében így is van. Azonkívül pedig borzasztóan magányos volt amiatt, hogy az apja soha többé nem tér haza... Mariah elmélkedéseiben ezen a ponton azt mondta Sarah-nak, hogy talán nem kellene magányosnak lennie egy – a fejében élő – képzeletbeli nővérrel. Burke szerencsejátékos, ami pokollá változtathatja a felesége életét. Valószínűleg továbbra is hazardírozna, és eljátszaná a Hartley-birtokot Mariah feje fölül. Túlságosan régóta vágyott az állandóságra, hogy megbízhatatlan kezekbe helyezze a jólétét. Így tehát sokkal jobb, ha Burke azt hiszi, hogy férjnél van, mert ezáltal kikerülhet a vadászterületéből. Mindazonáltal Burke kitartóan udvarias és figyelmes volt. Egyik éjszaka Mariah összetörten riadt fel abból az álomból, amelyben feleségül ment hozzá. Férjnek és feleségnek nyilvánították őket, a férfi megfogta a kezét, fájón megszorította, tőrbe csalta örökre. Tudta, miért álmodta ezt: épp aznap délután ismét látogatóban volt nála a férfi, és a bókjai között perre célozgatott. Egyre jobban szorult a nyaka körül a hurok. Arcát a kezébe temette, és azt suttogta: – Rose mama, mit tegyek? Ha Burke továbbra is kitartóan a nyakamra jár, egy gyenge pillanatomban lehet, hogy igent mondok. Amíg Sarah a képzelet szülötte, Rose mama a múlt kitörölhetetlen része volt. Sötét, nyugodt, szeretetteljes, ő nevelte Mariah-t, tanította sütni-főzni, lovagolni és nevetni. Bár Mariah lélegzetét visszafojtva várta apja látogatásait, Rose mama volt az élete középpontja. Voltak néhányan a falujukban, Appletonban, akik boszorkánynak tartották a dédanyját. Ez természetesen ostobaság volt. Rose mama gyógyfüvekből készített italokat, tenyérből jósolt, és bölcs tanácsokat adott a falu leányainak és asszonyainak. Néha rítusokat is végrehajtott, hogy bizonyos eredményeket elérjen, bár utána mindig azt mondta, hogy nem alkalmazott varázslatot. Sőt, a szertartásai segítették arra összpontosítani az elmét, amire vágyott, és ez könnyebben elérhetővé tette a célokat. Mint az imádság, csak gyógyfüvekkel kiegészítve.

MARY JO PUTNEY


Mariah-nak szüksége volt egy megfelelő rituáléra. Visszaemlékezett, és eldöntötte, hogy egy kívánságbűbáj lesz a legalkalmasabb, amellyel bármit tud kérni, amivel a leginkább meg tudná oldani a problémáit. A dédanyja mindig figyelmeztette Mariah-t, hogy legyen egyértelmű, amit kíván, mert néha az a legjobb megoldás, amelyre még csak nem is gondolt. Volt még abból a szerencsetömjénből egy kevés, amelyet a dédanyjával együtt készítettek évekkel azelőtt, és aznap este a telihold a legjobb időpont volt egy rituáléra. Mivel úgysem tud aludni, akár ki is próbálhatna egyet. A legkevesebb, hogy megerősítse azt az elhatározását, hogy a megfelelő távolságon kívül tartsa George Burkeöt. A hálóingére felvett egy köntöst, papucsba bújt, azután egy vastag kendőt terített a vállára. Miután magához vette a gyújtós dobozát és egy adag szerencsetömjént, lement a lépcsőn, és elindult ki, a tenger felé. Az éjszaka hűvös volt és tiszta, a holdfény ezüstbe vonta a földeket és a tengert. A kerthez egy kőkerítéssel körbevett nyitott filagória és egy napóra is tartozott. Mariah úgy gondolta, ez a hely megfelelő lenne a szertartásra. Lehunyta a szemét, és elveszített szeretteire gondolt, egészen addig, amíg megérezte barátságos jelenlétüket. Azzal kezdte, hogy elhelyezte a tömjént a napóra réztetején. Miután meggyújtotta és felizzította, csendesen segítséget kért ezekre a nehéz időkre. Gyógyulást, védelmet, kitartást, szerencsét... Egy pillanatra elképzelt egy igazi férjet – nem Burke-öt, hanem egy olyan férfit, aki megfelel az elképzeléseinek. Könyörtelenül elnyomta magában ezt a képet, és a szellemi és érzelmi erő kérésére koncentrált. Amint az izzó tömjén csípős illata összekeveredett a széllel, belépett a filagóriába, és leült a körben elhelyezkedő kőpadok egyikére. Hátával nekidőlt a falnak, nyugodtnak érezte magát. Éjszakára befont haja kibomlott, és a vállára omlott, de lustának érezte magát ahhoz, hogy megigazítsa. Gyerekkorában kevés játszótársa volt, ezért találta ki Sarah-t. De ott volt a dédanyja, akivel hosszú éveken keresztül mindent együtt csináltak. Amikor az idős asszony súlyosan megbetegedett, ő gondosan ápolta, végül még az apja is segített. Mariah és Charles megsiratták MARY JO PUTNEY


Rose mamát, majd nekivágtak egy nyugtalan utazgatásnak a Britszigetek körül. Most, hogy mindketten elmentek, volt először igazán egyedül életében. Ez volt az oka annak, hogy George Burke ajánlata vonzónak látszott. Úgy tűnt, a férfi kedveli, és az nagyon hízelgő volt, hogy valaki akarja őt. De nem George Burke. Bár egy nap szeretne majd férjet, inkább egy olyan megbízható, kedves férfit akart, mint a helyi lelkész. Akit az apja halála után kialakult bonyolult helyzet miatt azóta is elkerült. Nem tudott volna Burke jelenlétében a lelkész szemébe nézni, amikor azt állította, hogy férjnél van. Lehunyta a szemét, pihent. Tarts ki, tarts ki, tarts ki... Lelkének távoli zugában, ahová visszahúzódott, tudta, hogy közel a vég. Az örökkévalóságig ragaszkodott az élethez, de a tenger hamarosan magának követeli őt. Ekkorra már nem érdekli, él-e vagy meghalt. Már nem érdekli. Az álom hirtelen felébresztette Mariah-t. Menj a partra! A belső hang olyan volt, mint a dédanyjáé, és sürgetően hangzott. Összefogta vállán a kendőjét, és egy fiatal fiú gyorsaságával lesietett a keskeny úton. A telihold fénye ragyogó, de hátborzongató volt, és hideget érzett, mintha belépett volna egy olyan világba, ahol a varázslat valóban megtörténhet. A keskeny, homokos és kavicsos parton a hullámok keményen megtörtek. Megállt, és azon töprengett, vajon miféle őrület hozta őt ide éjnek évadján. Akkor meglátott egy sötét tárgyat, nem messze a parttól a vízben lebegni, amely minden hullámmal közelebb jött. Tűnődve fürkészte. Szent egek, az egy fej? Talán egy holttest? Öklendezett a gondolatra, és el akart szaladni. De ha az egy vízbe fulladt ember, keresztényi kötelessége partra húzni őt, hogy tisztességesen eltemethessék. Hamarosan apály lesz, így nem lehet biztos benne, hogy azt a... valamit... újra partra veti a víz. Levette a papucsát, beletekerte a kendőjébe. Miután biztos helyre tette a csomagot, belegázolt a hullámokba. Azok kis híján ledöntötték a lábáról, a víz jéghideg volt. Szerencsére sikerült megvetnie a lábát, MARY JO PUTNEY


mielőtt teljesen elmerült volna, de mire elérte az úszó tárgyat, csuromvizes lett. Reménykedett, hogy a látvány nem lesz túl rettenetes, mert, ahogy közelebb ment, látta, hogy valóban egy emberi test. Karjai egy hatalmas tuskót öleltek, talán egy gerendadarab lehetett. Miközben azon töprengett, lehetséges-e, hogy életben van, megragadta a fát, és a partra húzta az embert a gerendával együtt, miközben végig a viharos vízzel küzdött. Az utolsó hullám segített neki kiemelni a testet az árapályszint fölötti homokos részre. A ruhái az illetlenség határáig el voltak rongyolódva. Reszketve térdelt mellette, és óvatosan az ing alá csúsztatta a kezét. Legnagyobb ámulatára gyenge, lassú szívverést érzett. A férfi teste halálosan dermedt volt a víztől, zúzódások és más sérülésnyomok is voltak a bőrén, de élt! A haja és az arcszíne sötétnek tűnt a holdfényben, ezért azt feltételezte, a férfi külföldi tengerész lehet. Mivel a víz már csak a lába körül csapdosott, a lány megragadta a férfit a hónaljánál, és kivonszolta őt a durva homokra. Ahogy húzta, a férfi görcsösen köhögni kezdett. Hirtelen elengedte, a tengerész az oldalára fordult, és vizet okádott. Amikor a heves roham véget ért, zihált, de minden kétséget kizáróan élt. A lány megkönnyebbült, és azon kezdett töprengeni, mit is kell tennie. Nem akart segítségért menni, és ott hagyni a férfit egyedül, de minél gyorsabban meleg helyre tudja vinni, annál jobb. Azt remélve, hogy a férfi képes járni, odahajolt, és megkérdezte: – Érti, amit mondok? A férfi egy hosszú pillanat után bólintott. – Ha segítek, gondolja, hogy el tud jönni a házamig? Nincs messze. Megint bólintott. Bár a szeme csukva volt, és reszketett a hidegtől, de legalább volt valami fogalma a helyzetéről. A lány lesöpörte a lábáról a homokot, visszavette a papucsát, letérdelt, és a vállára emelte a férfi bal karját. – Fel fogom emelni, ahogy tudom, de nem fog menni a segítsége nélkül. A lány emelkedett, a férfi vele küzdött. Lábra állt, de nagyon bizonytalan volt. A lány arra használta a szabad kezét, hogy a kendőjét

MARY JO PUTNEY


a férfi vállára terítse, remélve, hogy a vastag gyapjú némileg ellensúlyozza a hideget. – Elindulunk. Nem tart soká. A férfi nem válaszolt, de amikor elindultak, követte a lányt. Bukdácsolva haladtak a homokon, gyötrelmes volt, a szél átfújta vizes ruhájukat. Némileg javult a helyzet, amikor elérték az ösvényt. Sajnos végig felfelé kellett haladniuk. De azzal, hogy a lány tartotta a karját, és tartotta a fele súlyát, a tengerésznek sikerült folyamatosan lépkednie. A korlátot használta arra, hogy felsegítse magát a házba vezető lépcsőkön, Mariah pedig a másik oldalon támogatta őt. Betámolyogtak, miközben Mariah azon gondolkodott, hogyan legyen ezután, hiszen biztos volt benne, hogy a férfi nem tudna egy újabb lépcsősoron felmenni a vendégszobába. Ekkor eszébe jutott, hogy van egy kis szoba a földszint hátsó részén. Valamikor egy idős házvezetőnő lakott benne. A szoba kopott volt és alig bútorozott, de volt benne egy ágy. Az most elegendő is lenne. A sötét házon keresztül odavezette a tengerészt, közben néha beleütköztek egy-egy bútorba. Remélte, nem szereztek további sérüléseket. Óriási megkönnyebbülés volt végre belépni a kicsi hálószobába. Mivel az idős házvezetőnő gyenge volt, az ágyat alacsonyra építették. Utolsó erőfeszítésével odavezette a férfit. – Most már lefekhet. A tengerész egy esetlen mozdulattal az ágyra zuhant, és ugyanazzal a mozdulattal megragadott egy párnát, és a feje alá tette. Mariah felsegítette a lábát a matracra, aztán meggyújtott egy lámpát. Bár a szobát éveken keresztül nem használták, a tehetséges Beckett asszonyságnak volt a lámpához olaja és a kis kandallóhoz tüzelője. Az ágyat nem vetették meg, de a kicsi, viharvert ruhásszekrényben voltak takarók. Miután meggyújtotta a tüzet, ágyneműt húzott arra a párnára, amelyet a férfi a feje alá gyűrt. – Most már biztonságban van. Biztonságban. A férfi szorítása enyhült, így a lány el tudta venni a párnát, és meg tudta vizsgálni a férfit. A remegő testet egy vékony törülközővel szárazra törölte. A férfi ruházata annyira rongyos volt, hogy anélkül is alaposan meg tudta vizsgálni, hogy levetkőztette volna. A ruhái közül MARY JO PUTNEY


néhánynak a széle szénné égett. Talán kigyulladt a hajó, és a tűz arra kényszerítette, hogy a vízbe vesse magát. Súlyosan megsérült, horzsolások, számtalan vágás és karcolás borította a bőrét. Testének egyes részei felhólyagosodtak, a megperzselt felületekre ráégtek a ruha foszlányai. Az égési sérülések szerencsére nem voltak súlyosak. Valószínűleg gyorsan elérte a vizet. A végtagokon és a felsőtesten nem talált jelentős sebeket. Bár néhány sérülés vérzett, a tengervíz lemosta a vért, így ekkor semmi sem tűnt úgy, hogy vérezne. Mariah takarókat vett elő a szekrényből, és több réteget terített a férfira. Szerencsére a tűz gyorsan befűtötte a kicsi szobát, így a férfi testét is hamar átjárta a meleg. Mariah fogta a lámpát, felment a szobájába, hogy száraz ruhákat hozzon, majd a konyha felé vette az irányt. Amíg felforrt a teavíz és felmelegedett a leves, visszatért a pácienséhez egy korsó vízzel és egy pohárral. A férfi aludt. A lágy fényben arcszíne és divatjamúltan hosszú haja sötétnek látszott. Mariah nem volt jártas a férfiszakáll dolgában, de úgy nézett ki, mint aki napok óta nem borotválkozott. Ha a férfi tényleg olyan hosszú ideje volt már a vízben, bivalyerősnek kell lennie, ha túlélte. Az arcán lévő zúzódások miatt nehéz volt megítélni a korát, de úgy harmincéves lehetett. Bár nem volt erős felépítésű, a teste mégis jól kidolgozott és izmos, keze pedig kemény volt. Elcsodálkozott, amikor észrevette, hogy a fején bal oldalon egy sávban mennyire csapzott a haja. Letette a lámpát, és ujjbegyével tapogatva felfedezett egy hosszú, mély vágást, amelyből lassan szivárgott a vér. Feltámasztotta a férfi fejét egy másik törülközővel, és közben csendesen szitkozódott. Mindent a józan ész diktált, amit addig tett, de a fejsérülés komolyabbnak tűnt, és nem tudta, mit tegyen. Ide kell hívnia Julia Bancroftot, mégpedig azonnal, nem várhat reggelig. Mariah kisimította a tengerész arcából a nedves hajat, és azon töprengett, vajon honnan származhat. Talán valamely mediterrán vidékről. Éppen megigazította a takarókat, amikor a férfi szeme kinyílt, és ráemelte igézően zöld tekintetét.

MARY JO PUTNEY


Negyedik fejezet Ö

rökkévalóságnak tűnő hideg víz, zsibbadtság és kétségbeesés után partra húzták. Azért tudott olyan sokáig életben maradni, mert sikerült a víz felszínére emelkednie. Csak homályosan emlékezett arra, ahogy segítséggel előrebotorkált, majd elmerült a sötétségben, végül felébredt... a tökéletességben. A föléje hajoló nő sokkal inkább tűnt álomnak, mint valóságnak, de a belőle áradó melegség tapintható volt. Barna szeméből meleg tűz áradt, tökéletes ovális arcát felhőként ölelte körül aranyszőke haja. Csillogott a lámpafényben. A férfi, miközben azon töprengett, vajon megfulladt-e, és átkerült-e egy másik világba, bizonytalanul felemelte a kezét, hogy kipergesse ujjai közül a homokot. Mintha könnyű selyem tekeredett volna az ujjaira. – Most már biztonságban van. Megfogta a haját, és a hosszú, aranyló tömeget a tarkójára kötötte egy laza kontyba. Minden mozdulata bájos volt. – Beszél angolul? A férfinak gondolkodnia kellett, hogy válaszolni tudjon a kérdésre. Angol. Nyelv. Beszéd. Megnyalta száraz ajkát, és suttogva válaszolt: – Igen. – Jól van. Ez megkönnyíti a dolgunkat. A válla alá csúsztatta a karját, és felemelte a férfit, hogy inni tudjon az ajkához tartott pohárból. Szomjasan nyelt, és közben arra gondolt, milyen furcsa, hogy ennyire kívánja a vizet, amikor az majdnem megölte őt. És milyen megalázó, hogy ráadásul olyan gyenge, hogy még inni sem tud segítség nélkül. Amikor eleget ivott, a lány elvette a poharat és óvatosan visszafektette. Hálóinget és köntöst viselt, amely bár teljesen eltakarta, elragadó volt. – Milyen zöld a szeme! – állapította meg a lány. – Szinte világít a barna arcán. MARY JO PUTNEY


Zöld lenne a szeme, a többi része pedig barna? A jobb kezére pillantott, és hosszan nézte. A bőre csak közepesen barna volt mégis sokkal sötétebb, mint a lány elefántcsontszínű arca. Ráébredt, hogy fogalma sincs arról, hogy a sérülésein és a barnaságán kívül, hogy néz ki. Vagy hogyan kellene kinéznie. – Meg tudja mondani a nevét? – kérdezte a lány. Kutatott az emlékezetében, de nem jutott eszébe semmi. Semmilyen név, hely, sem a múlt, semmi, mint ahogy a saját testével kapcsolatban sem rendelkezett emlékekkel. És ez nagyon rossz volt. Félelem fogta el, sokkal rémisztőbb félelem, mint korábban a jeges vízben, amely majdnem az életét követelte. Semmi nem volt, senki nem volt; kitaszítva a múltjából, és belelökve az ismeretlen jelenbe. Minden sejtjében ennek a rémülete visszhangzott. Miközben küzdött, hogy úrrá legyen a félelmén, kibökte: – Én... nem tudom. A lány, megértve a félelmét, meleg tenyerébe fogta a férfi hideg kezét. – Hihetetlen megpróbáltatáson ment keresztül. Miután pihent, és magához tért, biztosan emlékezni fog – felelte, és bizonytalanul összevonta a szemöldökét. – Elfelejtette, hogy a felesége, Mariah Clarke vagyok? – Az én... feleségem? Hitetlenkedve nézett. Hogyan is felejthette el, hogy nős, ha egy ilyen asszony a felesége? Bár nem emlékezett a házasságkötésükre, aggodalma csökkent, ahogy megfogta a lány kezét. – Akkor... én egy felettébb szerencsés ember vagyok. A lány kedvesen mosolygott. – Pihenjen, amíg teát és levest hozok. Küldettem valakiért, aki tudni fogja, hogyan lehet a fején lévő sérülést kezelni. Ha szerencsénk van, hamarosan itt lesz. Holnapra valószínűleg már magától emlékezni fog mindenre. A férfi bizonytalanul felemelte az ujját, és megérintette a koponyája bal oldalán húzódó sebet. Oly sok fájdalma és horzsolása volt, amelyet különösebben észre sem vett, de most, hogy a lány megemlítette, ráeszmélt, hogy a feje pokolian lüktet. – A tea... nagyon jó lenne. MARY JO PUTNEY


– Néhány percig leszek csak távol – ígérte, és kisurrant. A férfi a mennyezetet bámulta. Felesége van. Gyűlölte, hogy nem emlékszik sem arra a szeretetre méltó lényre, aki megmentette az életét, sem arra, hogy nős. Könnyű volt elképzelnie, hogy megcsókolja őt, sőt még annál is többet. De valós emléke nem volt semmiről. És ez átkozottul igazságtalannak tűnt. Arra használta fel a lány távollétét, hogy az emlékezetében kutatott, és megpróbálta nem összekuszálni a szálakat. Felismerte maga körül a tárgyakat. Ágy, takaró, tűz. Rózsaszín az ég alja. Akkor... pirkad. Furcsamód más szavak tolultak az előbbiek helyére: palang, kambal, aag. Biztos volt benne, hogy a szavak jelentése megegyezik az előbb eszébe jutott angol szavakéval, tehát valószínűleg egy másik nyelven is tud, bár arról fogalma sem volt, melyik lehet az. Nem voltak személyes emlékei. Megint felerősödött benne a félelem. A sebezhetőség tudata, az egyedüllét gyámoltalanná tette, és nem tudta, mi fenyegetheti még. Furcsamód mélyen belül azt érezte, hogy nem ez volt az első alkalom, hogy elveszítette magát. Talán ezért olyan erős a félelme. De semmire nem tudott visszaemlékezni azzal a másik helyzettel kapcsolatban; bármi megtörténhetett. Túlélte azt a korábbi veszteséget. Most pedig felesége van, aki azt mondta neki, hogy biztonságban van. Biztosan addig vigyázott volna rá a lány, amíg elég erős nem lesz ahhoz, hogy ő vigyázzon a lányra. De most a legalapvetőbb dolog, amire emlékezett, hogy ő férfi, Mariah Clarke pedig nő.

Mariah a szégyentől elpirulva csörömpölt lent a konyhában. Mi a csudának kellett ilyen gyalázatos kijelentést tennie? Azt mondani ennek a szegény férfinak, hogy ő a felesége! A szavak majdnem olyan hirtelen szaladtak ki a száján, mintha Rose mama beszélt volna az ő nevében. De a férfi olyan súlyosan megsérült, hogy Mariah rájött: nem emlékszik semmire. Valójában meg volt rémülve. Amikor a saját félelmeire gondolt, hogy esetleg egyedül marad a világban, megértette. MARY JO PUTNEY


Nagyon rossz egyedül lenni, rokonok nélkül, csupán néhány baráttal, de ő legalább tudja, hogy kicsoda. Az ember elveszítheti az önazonosságát... Elborzadt a lehetőségre. Bizarr gondolata támadt. Elvégezte a kívánságrituálét, hogy segítséget kérjen. Egy órán belül ezt a különös férfit kézbesítettek neki, mint a tenger ajándékát. Ráadásul a dédanyja sürgető hangját hallotta, hogy siessen a partra. És megesküdne rá, hogy Rose mama volt az, aki azt mondta, hogy ő a férfi felesége. Valójában Mariah mondta azt George Burke-nek, hogy férjnél van, de csak azért, hogy elriassza. Lehet, hogy a tengerész lesz az, akit a hitvesének mondhat, egy idegen, aki a kívánságára érkezett válasz? Rose mama irányítja, vagy egyszerűen csak megőrült? Bensőjének Sarah-része szerint teljesen világos: Mariah elméje megbomlott. Csakhogy nem érezte magát őrültnek. Rose mama nem volt boszorkány, sem látnok, de kiváló megfigyelő igen, és hitt a megérzéseiben. Ha valamiről úgy érezte, hogy rossz, az valóban rossz volt, még ha az okok annyira szövevényesek is voltak, hogy nehéz volt meghatározni őket. Mariah-nak rossz érzése volt azzal kapcsolatban, hogy az apja Londonba ment, és igaza is lett. Mindennap újra és újra elolvasta a londoni ügyvéd levelét, azt remélve, hogy a szavak megváltoznak benne, de ez nem következett be. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha valami helyesnek tűnik, az valószínűleg az, ha az ember világosan gondolkodik. A megérzése vezette őt a tengerészhez, és a megérzése sugallta neki azt is, hogy talán bölcs dolog lenne kihasználni ennek a lehetőségnek az előnyét, és ezzel a kitalált férjjel egyszer s mindenkorra elriasztani George Burke-öt. Helyesnek tűnt a tengerészt megnyugtatni azzal, hogy nincs egyedül a világban. Látta a férfi arcán, hogy a szavai bizonyos mértékben eloszlatták a félelmeit. A férfinak, a saját érdekében, az volna a legjobb, ha emlékezne az életére. A lány emlékezett a nagyanyja falujából egy tetőfedőre, aki egyszer leesett egy tetőről, betörte a fejét, és soha többé nem tudott visszaemlékezni semmire, ami az előtt történt. Továbbra is meglehetősen normális életet tudott élni, és hamar megtanulta újra a tetőfedést. A felesége bizalmasan közölte Rose mamával, hogy volt

MARY JO PUTNEY


néhány dolog, ami miatt boldog, hogy az öregfiú elfelejtette az előző időszakot. Talán a tengerész esetében is hasonlóan fog alakulni a dolog. Ha mégsem nyerné vissza az emlékezetét, Mariah-nak végül meg kellene vallania neki, hogy nem házasodtak össze, de most még nem foszthatja őt meg ettől a biztonságtól. Ha pedig már emlékszik majd, el fogja magyarázni, hogy azért mondta, hogy a felesége, hogy ne érezze magát olyan egyedül, és ne kényszerüljön visszautasítani a gondoskodását. Ezek jó indokok voltak. Kétségtelenül nemes indokok. A lelkiismerete megbékélt; készített egy kanna teát, sok cukorral, hogy jó édes legyen. A húsleves is forró volt, így töltött belőle egy bögrébe, azután mindent rátett egy tálcára. – Parancsoljon – mondta vidáman, ahogy belépett a szobába. – Melyiket kéri előbb, a teát vagy a levest? – A teát, legyen szíves. A férfinak jó modora volt, és szépen beszélt. Mariah úgy vélte, hogy kapott némi neveltetést, és a beszéde, külföldi megjelenése ellenére, tökéletesen angolnak tűnt. Megigazította a párnákat a háta mögött, aztán az édes teával félig töltött egy csészét. A férfi nyelt egyet, és örömében felsóhajtott: – Mit csináltunk, mielőtt felfedezték a teát? – Majd még lassabban kortyolva, kiitta a csészét. – Meglehetősen szenvedtünk. – Újratöltötte a csészét. – A mentatea jó, de nem ugyanaz. – Mariah – mondta határozatlanul, mintha azt tanulmányozná, milyen érzést kelt kimondania –, hogy hívnak engem? A lány már gondolt erre a konyhában. – Adamnek – felelte azonnal. Az első ember neve. Megfelelőnek tűnt egy olyan férfi számára, aki épp akkor született a tengerből, és nem emlékszik a múltjára. – Adam Clarke. – Adam! – Az arcán mintha a felismerés fénye gyúlt volna ki. – Hát persze. – Emlékszik a nevére? – kérdezte a lány meglepetten. – Nem igazán – válaszolta lassan –, de jónak tűnik. – Emlékszik valami egyébre? Ha a férfi rövidesen visszanyerné a memóriáját, be lehetne fejezni a házasság színlelését. Ha így történne, megkérdezné, alakítaná-e a férje MARY JO PUTNEY


szerepét, amíg megszabadul Burke-től. Az ő Adamje kellemes embernek tűnt, úgyhogy talán hálából még együtt is működne. – Nem, semmi másra – rázta meg a fejét komor arccal. – Bár az Adam név jónak tűnik, a Clarke kevésbé az. Semleges. – Elhúzta a száját. – Körülöttem mindenki sokkal többet fog tudni az életemről, mint én magam. – Voltaképpen nem mondanám. Csak néhány hónapja élek Hartleyban, és ön éppcsak megérkezett, ezért ismeretlen a környéken. – A férfi javarészt meztelen volt a takarók alatt, úgyhogy a lány megpróbálta nem észrevenni, milyen szép a válla. Nagyon kevés csupasz férfivállat látott életében, de a látvány rendkívül megnyerő volt. Méltóságot erőltetett magára, és folytatta: – Apám kártyán nyerte a birtokot, ezért kerültünk ide, idegenként, erre a vidékre. – Az apja volt, akit segítségért küldött? A lány az ajkába harapott. – Bárcsak ő lett volna, de őt néhány héttel ezelőtt megölték nem messze Londontól. – Részvétem. – Adam együtt érzőn megfogta a lány kezét. Hűvös érintése megnyugtató volt. – Ez őrjítő, hogy átérzem az önt ért veszteséget, de nem tudom felidézni az arcát. – Ön nem ismerte őt. – Felidézte, amit Burke-nek mondott, és hozzátette: – Távoli rokonok vagyunk, mindkettőnk neve Clarke. – Tehát a házasság jogán az ön neve Mariah Clarke Clarke – mondta halvány mosollyal. – Legalább nem kellett megváltoztatnom az aláírásomat – mosolygott. Boldog volt, hogy a férfinak van humorérzéke, amely, a jelenlegi helyzetben, megmaradt. A férfi elkapta a lány tekintetét, zöld szeme kérlelhetetlen volt. – Meséljen nekem magamról. Mariah habozott, miközben azon gondolkodott, hogyan lett ilyen gyorsan ennyire bonyolult a helyzet. – Úgy gondolom, jobb lesz, ha egyedül emlékezik. Sok mindent nem tudok a hátteréről. Csak röviddel azelőtt ismertettek össze minket, mielőtt egybekeltünk. – Elképesztően rövid idővel azelőtt: kevesebb mint egy órával korábban. – Nem akarok olyan emlékeket ébreszteni,

MARY JO PUTNEY


amelyekről később kiderülhet, hogy kevésbé bizonyulnak helyesnek – folytatta. A férfi úgy nézett rá, mintha tiltakozni készülne, azután nagyot sóhajtott. – Ez érthető, úgy vélem. Az elmém annyira üres, hogy az lesz a legjobb, ha vigyázok, mivel töltöm meg. Még mindig tartotta a lány kezét, hüvelykujjával finoman simogatva a tenyerét. Ezt túl jó érzésnek találta. Elhúzta a kezét, és megkínálta a levessel. – Mennyi ideig hányódott a tengeren? – Úgy tűnt... örök időktől fogva, úgy emlékszem, legalább két nap, két éjjel. Talán több is. Az egész összemosódik a fejemben. – Óvatosan kortyolta a levest. – Mivel tudtam, hogy a jéghideg víz halálos lehet, lelassítottam a légzésemet, és lecsendesítettem a gondolataimat, befelé figyeltem, hogy túléljem. – Lelassította a légzését, és lecsendesítette a gondolatait? – kérdezte a lány zavartan. Úgy tűnt, a férfi is zavarban van. – Ez valami olyasmi, amit ön nem tesz? Nekem ez nagyon természetes. – Soha nem hallottam még ilyesmiről, de úgy tűnik, működik. Hibátlan angol beszédét hallva, a lány megint azon töprengett, vajon külföldi-e. Lecsendesíteni az ember elméjében lévő gondolatokat, hogy a veszélyes körülményeket túlélje, az... meglehetősen idegennek tűnt. De működnie kell, ha ilyen sokáig életben maradt. – Miért voltam a tengeren? – kérdezte. Megint azokra a hirtelen hazugságokra gondolt, amelyeket George Burke-nek mondott. – Távol volt, a kontinensen, aztán úton, hogy csatlakozzon hozzám itt. Hajótörést szenvedhetett, mielőtt partot ért volna. Megkönnyebbült, amikor félbeszakították őket, még mielőtt további kérdéseket tehetett volna fel a férfi, Julia Bancroft lépett a szobába, Tom Hayes, a lovász kísérte be, aki elhozta Juliát a birtokra. – Jöttem, amilyen hamar csak tudtam, Mariah. Ő a sérült férfi? Julia letette a gyógyszeres táskáját, és az ágyhoz lépett. Adamet végső ereje is elhagyta, teljesen kimerültnek látszott. MARY JO PUTNEY


– Mrs. Bancroft, Adam Clarke – mutatta be őket egymásnak Mariah. – Bocsánatát kérem, Mrs. Bancroft, hogy nem kelek fel üdvözölni önt – mondta Adam gyenge, rekedt hangon. Julia mosolygott, ahogy fölé hajolt. – Megvan az ideje az udvariasságnak, Mr. Clarke. Ez most nem az. Ahogy Mariah közel tartotta a lámpát, Julia megvizsgálta a sérült fejét. – Ez egy csúnya vágás. – Nem vagyok súlyosan sérült, asszonyom – tiltakozott Adam. – A feleségem kiválóan gondoskodott rólam. Julia Mariah-ra pillantott. Mariah alig észrevehetően megrázta a fejét, késleltetni akarta a kérdéseket. – Keresnél Mr. Clarke részére egy tiszta hálóinget? A lehető legmelegebbet, ami csak van – kérte Julia megértően. Mariah bólintott, és távozott. Miután tudomást szerzett apja haláláról, többször bement a szobájába, megérintette a holmijait, belélegezte az illatát, mert ez biztonságérzetet adott neki. Azután sírva távozott, képtelen volt megszabadulni apja holmijaitól. Most boldog volt, mert talán Adam, aki hasonló méretű és testalkatú, használhatná a ruháit. Talált egy vastag flanel hálóinget és egy viseltes, de meleg gyapjúköpenyt, amely nagyon hasznos lesz, amikor Adam képes lesz már felkelni az ágyból. Mire visszaért a betegszobába, Adam aludt, arca szürke volt a kimerültségtől. Julia a férfi mellkasán pihentette a kezét, tekintete a távolba révedt, arckifejezése elszánt volt. Amikor Mariah belépett, Julia tekintete visszatért a szobába. – Imádkoztam – mondta egyszerűen. – Azt gondoltam, az biztos nem fog fájni. Mariah bólintott, és arra gondolt, hogy a tengerből érkezett férfinak minden segítségre szüksége van, amit csak megkaphat. – Hogy van a beteg? – Mindent figyelembe véve egész jól. Menj a konyhába, és készíts még teát, amíg Mr. Hayesszel feladjuk rá a hálóinget – válaszolta Julia. – Aztán ott majd beszélünk. Mariah beleegyezően bólintott, és lement. Odakint már pirkadt, Mrs. Beckett és a cselédlány hamarosan felkel. Mariah, miközben elfojtott MARY JO PUTNEY


egy ásítást, szenet dobott a tűzre, és feltett egy kanna vizet melegedni. Talált egy darab kenyeret, felszeletelte pirítósnak. Mire Julia megérkezett, már készen volt a tea, a pirítós, és előkészítette a narancslekvárt is. – Hova lett Tom Hayes? – kérdezte Mariah, miközben teát töltött. – Úgy döntött, jobb, ha alszik még egy órát, mint ha hajnalok hajnalán jól megreggelizne. – Julia narancslekvárt tett a pirítósára, és jókedvűen beleharapott. Miután lenyelte a falatot, és kortyolt egyet a teából, folytatta: – Nem szeretek hallótávolságon belül páciensekről beszélni, még akkor sem, ha úgy tűnik, alszanak. Többet hallhatnak és érthetnek a beszédünkből, mint gondolnánk. Mariah letette a csészéjét, és torkában dobó szívvel kérdezte: – Adam veszélyben van? – Fiatal és erős, így, azt gondolom, gyorsan fel fog épülni – válaszolta Julia. – De nem vagyok orvos, és nem rendelkezem komoly tapasztalattal a fejsérülések terén. – Küldessek orvosért vagy sebészért Carlisle-be? – Megteheted, de hogy őszinte legyek, nem hiszem, hogy sokkal többet tudnának tenni, mint én. A fejsérülések rejtélyesek. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy várunk, és meglátjuk, hogyan gyógyul. Mariah kénytelen volt ezzel egyetérteni, Julia már megtisztította a sebet, és kenőcsöt is tett rá. Valószínűleg egy sebész is ugyanezt tenné, és sokkal többet kérne a szolgálataiért. – Feltételezem, csodálkozol, hogy eddig még soha nem említettem, hogy férjnél vagyok. – El kell ismernem, hogy kíváncsi vagyok. De a titkok olyan dolgok, amelyekhez nagyon jól értek. – Fanyar mosolyt erőltetett az arcára, és vett még egy pirítóst. – Nekem is épp elég titkom van. Más szóval, Julia biztosan nem pletykálna a különös férfiról és annak Hartley-birtokbeli örökösnőjével való kapcsolatáról. Mariah azonban erős késztetést érzett arra, hogy könnyítsen a lelkén. – Elmesélhetem az egész történetet? Miután Julia bólintott, Mariah tömören elmondta, milyen nyomást gyakorolt rá George Burke, hogyan támadt sürgető igénye egy férjre, és hogyan érkezett meg, véletlenül, a tengerről, a szobában pihenő férfi.

MARY JO PUTNEY


– Remélem, hamar visszanyeri az emlékezetét. És ha igen, együtt fog működni velem abban, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljak Burke-től. – De lehet, hogy nem nyeri vissza a memóriáját, és ő már hozzád ragaszkodik – hangsúlyozta Julia. – Azt gondolom, az a meggyőződése, hogy a felesége vagy, kapaszkodót jelent majd neki ezekben a nehéz időkben. Mit fogsz tenni, ha többé nem fog emlékezni a korábbi életére, és követelni akarja a házastársi jogait? A férfiak hajlamosak arra, hogy megtegyék. Házastársi jogok. A pirítósnak hirtelen olyan íze lett, mint a hamunak. – Én... nem is gondoltam erre. Elképzelte, ahogy az a zöld szempár összekapcsolódik az övével, az izmos test magához szorítja, és beleremegett a gondolatba. De nem volt ellenérzése. – Ha megkedveljük egymást, elmegyünk Gretna Greenbe, és hivatalossá tesszük az együttélésünket. Amit eddig láttam a tengerről érkezett férfiból, hát sokkal inkább ő, mint George Burke. – Egy vadidegen, ismeretlen származással és családi háttérrel? – Julia felvonta a szemöldökét, és folytatta: – És ha valahol felesége és gyerekei vannak? Mariah félrenyelte a teát. – Erre nem is gondoltam! Milyen szörnyű lehet nekik, hogy halottnak hiszik! – Nem tudjuk, hogy van-e már családja, vagy nincs. De biztos vagyok benne, hogy valahol vannak emberek, akiknek hiányzik. Ritka az olyan ember, aki úgy el tud tűnni, hogy senki nem veszi észre. – Julia bátorítóan mosolygott. – Jó esély van rá, hogy ez a helyzet egy-két napon belül magától megoldódjon, ahogy Adam felépül a sérülései okozta megrázkódtatásból, és abból, hogy majdnem megfulladt. Nem gondolom, hogy képes volna ilyen értelmesen beszélni, ha súlyos agyi sérülései volnának, ahhoz viszont elég komolyak, hogy véglegesen kitörölhessék a múltját. – Ez lehetséges – mondta Mariah megkönnyebbülve. – Meg kell várnom, hogy visszataláljon önmagához. És ha nem így történne, megmondom neki az igazat. MARY JO PUTNEY


– Csak ne túl hamar mondd el – nyomott el Julia egy ásítást. Odakint madarak hajnali kórusa csivitelt, elkezdődött a nap. – Bár hiszem, hogy magához fog térni, a fejsérülései elég komolyak, és nagyon legyengült állapotban van. Óriási megrázkódtatás lenne számára, ha hirtelen kiderülne, hogy nincsen se neve, se felesége, és egy vadidegen világba került. Mariah szorongással ismerte fel az elhangzottak igazságát. Meggondolatlanul mentőkötelet dobott egy idegennek, hogy lehorgonyozza őt. Hirtelen nem dönthet úgy, hogy eloldozza azt.

MARY JO PUTNEY


Ötödik fejezet M

r. Burke érkezett látogatóba. Mariah felpillantott a számlakönyveiből. Kimenteni a tengerből egy embert, azzal járt, hogy nem aludt az előző éjszaka, és a fáradtság arra késztette, hogy otthonlétét letagadja. Ugyanakkor végérvényesen el akarta küldeni George Burke-öt, és most itt volt az alkalom. – A szalonban van? A cselédlány bólintott. – Parancsolnak frissítőt? – Nem lesz rá szükség. Mr. Burke nem marad sokáig. Mariah felemelkedett az íróasztala mellől, és tudta, hogy a hosszú éjszaka után nem fest a legjobban. Az lesz a legjobb, ha elküldi Burkeöt. A hátsó lépcsőn ment le a földszintre, kiért arra a keskeny átjáróra, amely a ház elülső részén lévő szalont elválasztotta Adam szobájától. Az elmúlt órában nem nézte meg, így most bepillantott hozzá. A férfi békésen aludt, és kicsivel jobb színe volt az arcának. Mozdult egy picit, amikor az ajtó kinyílt, de nem ébredt fel. Julia azt mondta, hagyja őt aludni, hiszen a pihenés a legjobb orvosság a megpróbáltatásaira. Mariah megnyugodott, megfordult, és benyitott a szemben lévő ajtón, amely a szalon hátsó részébe vezetett. Ahogy belépett, Burke-öt találta ott, ahogy bámult kifelé az ablakon. A szokásos dendi eleganciával volt felöltözve. Csinos férfi. Kár, hogy nem rokonszenvesebb. Egy pillanatra még némi rokonszenvet is érzett iránta. MARY JO PUTNEY


A tény, hogy Burke ostobán eljátszotta a birtokát, nem csökkentette Mariah-ban a férfi vesztesége miatt érzett szánalmat. Sőt, ellenkezőleg. A rokonszenv akkor szűnt meg, amikor a férfi feléje fordult, lustán elmosolyodott, és kendőzetlen tekintettel végigmérte őt. Összevonta a szemöldökét. Hozzászokott már, hogy a férfiak megcsodálják, de az udvariasak legalább az arcát nézték. – Mariah! – A mosolya több bizalmasságot mutatott, mint amennyiben része volt. – Milyen csinos ma. A szeme alatti karikák tudatában a lány azt gondolta, a férfi vagy nem lát a szemétől, vagy hazudik. – Maga hízeleg nekem. Pontosan úgy nézek ki, mint aki nem aludt éjszaka. Éppen el akarta magyarázni, hogy a férje késői visszatérése miatt egész éjjel fent volt, amikor Burke negédes aggodalmaskodással megjegyezte: – Túl nagy teher az egy nőnek, amit a vállán cipel. Csodálom a lelkesedését és az eltökéltségét, ahogy igyekszik a birtokot egyedül irányítani, de szüksége van egy férfira, aki gondoskodik az üzleti ügyekről. – Nincs szükségem – vágott vissza a lány. – Teljesen alkalmas vagyok rá, hogy irányítsam Hartley-t. És ha segítségre lesz szükségem, itt lesz a férjem. Burke szánakozón mosolygott. – Nem lenne már itt az ideje abbahagyni ezt a színjátékot? Tudom, hogy kitalált magának egy férjet, csakis azért, hogy távol tartson engem, mert voltam olyan bolond, hogy házassági ajánlatot tegyek önnek, amikor még az apja halálhírét sem heverte ki. De elérkezett az idő, hogy őszinték legyünk egymással. Közelebb lépett, és megfogta a lány kezét, arca komoly volt. – Jöjjön hozzám, Mariah! Felmehetünk Gretna Greenbe, akár már holnap házasok lehetünk. – A hangja simogató volt. – Szeretném Londonba vinni önt, mielőtt véget ér az évad. Maga megérdemel egy báli szezont Londonban, és sokkal jobb, ha a város előnyeit egy odaadó férj oldalán élvezheti. Nevetnie kellett. Esetleg hozzá kellene vágnia valamit a férfihoz.

MARY JO PUTNEY


– Kétlem, hogy képes volna odaadó férj lenni! De még ha képes is volna, tegnap éjszaka megérkezett a férjem. – Sikertelenül próbálta kihúzni a kezét a férfi szorításából. – Egyébként pedig nem adtam engedélyt arra, hogy a keresztnevemen szólítson. Önnek Mrs. Clarke vagyok. A férfi egy pillanatra megdöbbent, de aztán hangosan felnevetett. – Ön határozottan kitart az állítása mellett! És ugyan hol van az a férj? Boldogan találkoznék vele. Felbőszítette a férfi arroganciája. Sikerült kiszabadítania a kezét. – Most éppen nem találkozhat vele. Beteg, és megpróbálja kipihenni magát a megerőltető út után. – Én pedig Arábia hercege vagyok. – Arckifejezése megváltozott, és a lány meglátta rajta az első őszinte érzést: a vágyat. – Imádom magát, Mariah! Az ön kedvéért, azt hiszem, még odaadó férjévé is válhatnék. Mielőtt a lány tiltakozhatott volna, a karjába vonta, és szájon csókolta. Brandy íze volt, ilyen kora reggeli órán! Nem csoda, hogy ilyen minősíthetetlenül viselkedik. A lány elfordította a fejét, és rákiáltott: – Eresszen el! A férfi figyelmen kívül hagyta a tiltakozását, és zavartan megszólalt: – Mindketten szépek vagyunk, és kissé gonoszak is. Bennünket egymásnak teremtettek, Mariah! – Megpróbálta újra megcsókolni. A lány igyekezett kiszabadítani magát, de csak annyit sikerült elérnie, hogy mindketten elveszítették az egyensúlyukat. Ráestek a férfi nagyanyjának az asztalára, amely nagy reccsenéssel összetört, de a férfi továbbra is a szorításában tartotta őt. Mariah-t már korábban is megcsókolták szerelmes és ravasz úriemberek, de soha nem érzett igazi félelmet, mert az apja mindig a közelben volt. De most védtelen volt, és az övé nem ért fel Burke erejével. Férfi cselédek nem voltak a házban, csak a házvezetőnő és két cselédlány, akik valószínűleg nem voltak hallótávolságon belül. Tehetetlen dühében bokán rúgta a férfit, a puha papucsa által rámért rúgás azonban nem késztette őt meghátrálásra. Miközben felemelte a lábát, hogy újra rúgjon, érezte, hogy fájnak a lábujjai. Mielőtt rúghatott volna. Burke olyan hirtelen elengedte, hogy kis híján elvágódott. Nem, nem a férfi engedte el. A férfit rántotta félre – Adam. MARY JO PUTNEY


A tengerész mezítláb, bekötözött fejjel, az apja viseltes köntösében is fenyegető volt. Döbbenten látta, hogy a férfi megfordította és keresztüllódította a szobán Burke-öt. Támadója, akit belenyomtak a kanapéba, majd legyűrtek a padlóra, hitetlenkedve nézett. Adam megfogta a lány könyökét, felsegítette, és aggódva kérdezte: – Jól érzi magát? A lány bizonytalanul bólintott: – Elég jól. – Szegény drágám. Bal karjával átölelte a vállát, azután a támadóhoz fordult. Adamnek, aki bár nem volt olyan magas, mint Burke, olyan tekintélyt parancsoló volt a kisugárzása, ami kétszer olyan erőssé tette. – Soha többé ne merészeljen egyetlen ujjal is a feleségemhez érni – mondta szárazon. – Elég világosan fejeztem ki magam? – Én... nem hittem el, hogy Mariah valóban férjnél van – dadogta Burke. – Nem szólíthatja a feleségemet a keresztnevén – mondta Adam hidegen, és még szorosabban ölelte át a lány vállát. – Magának ő Mrs. Clarke, és bocsánatkéréssel tartozik neki. Nemcsak bántalmazta őt, hanem megsértette azzal, hogy nem hitte el az igazságot. Mariah összerezzent. Valójában Burke tisztában volt a hazugságaival. De az akkor sem jogosítja fel arra, hogy inzultálja őt! Burke talpra állt, de többé nem volt már magabiztos piperkőc. – Én... azt hittem, hogy csak valamifajta játékot játszik velem. Hartley-ban mindenki úgy gondolja, hogy hajadon. Az első alkalommal, amikor említette a férjét, úgy tűnt, mintha légből kapott gondolat volna. Biztos voltam benne, hogy ha kiheverte az apja halálhírét, belátja a házasság előnyeit, és elfogadja az ajánlatomat. – Vissza akarja szerezni a birtokát – magyarázta Mariah. – George Burke az a korábbi tulajdonos, aki az apámmal szemben elveszítette ezt a birtokot egy kártyajátékban. Isten ments, hogy egyetlen nő is rábízza a jövőjét! – Mély lélegzetet vett. – De nem hiszem, hogy szándékában állt bántani engem. Csak... meggondolatlan volt, és elvetette a sulykot. Burke tekintete mogorva volt, de arckifejezése egyszerre tükrözött haragot és szégyent.

MARY JO PUTNEY


– Elnézést kérek a viselkedésemért, Mrs. Clarke. Az ön iránt érzett rajongásom és a vágyaim arra késztettek, hogy félreértsem a helyzetet. – Kezébe vette a kalapját. – Még ma elhagyom Hartley-t. Többé nincs már itt számomra semmi. A pert egy szóval sem említette. Talán mindig is csak üres fenyegetés volt, amit most szétzúzott egy hús-vér férjnek a jelenléte, aki hajlandó volt megvédeni Mariah-t és a jogait. Azt remélve, hogy nem lesz több harc, Mariah csendesen megszólalt: – Isten önnel, Mr. Burke. A férfi egy kurta biccentéssel viszonozta, azután távozott. A lány hatalmasat sóhajtott. – Sajnálom ezt az embert, de nem fog hiányozni. – Adamre nézett, aki a veszély elmúltával kimerültnek látszott. – Hallotta a szóváltásunkat? – Az erősödő hangok és az összetörő bútorok fel tudják kelteni az ember figyelmét. Amikor túlzottan kezdett már a vállára nehezedni, a lány a kanapéhoz vezette a férfit. – Üljön le. Csak ámulok, hogy volt annyi ereje, hogy idejöjjön, és megmentsen George Burke-től. Adam olyan édes meghittséggel mosolygott rá, amitől elakadt a lélegzete. – Nem engedhettem meg annak az alaknak, hogy bántsa a feleségemet. – Nagyon örülök, hogy bejött. – Szégyellte, hogy remeg a hangja. – De hogyan tudott egy ilyen termetes embert, mint Burke, áthajítani a szobán? Adam zavartan vonta fel a szemöldökét. – Én... csak tudtam, hogy meg tudom tenni. Van mód arra, hogy egy embernek a saját súlyát és méretét saját maga ellen fordítsuk. Nem mintha gondolkodtam volna ezen. Csak láttam magát küzdeni vele, és ösztönösen cselekedtem. Bármi legyen is a múltja, ismeri a módját annak, hogyan kell harcolni. Ez illett is a dolgos kezekhez, de a művelt beszédhez nem. A férfi egy igazi rejtély. És teljes mértékben hisz a házasságukban. Annak

MARY JO PUTNEY


tudatában, hogy a férfi Burke-kel szemben megvédte a becsületét, a lány gonosznak érezte magát. – Segítek visszatérni a szobájába, ha már újra tud majd járni. Ragyogóan fel fog épülni, de Julia nem fog örülni, ha hagyom, hogy megerőltesse magát. – Szeretnék egy kicsit ülni. – Maga mellé ültette a kanapéra, átölelte, és magához vonta. – Hiányzott nekem. Bár tudta, hogy esztelenség, hálás volt az erejéért és a védelmezéséért, elengedte magát. – Emlékszik arra, hogy velem van? – kérdezte óvatosan. – Sajnos nem. – Az állát a lány feje búbján pihentette. – De annyira jó érzés magához érnem, hogy tudom, hiányoznia kellett. A lány csalása minden pillanattal egyre veszélyesebb lett, de nem tudta rávenni magát, hogy távolabb menjen. Neki is nagyon jó volt a férfi közelében lenni. – Úgy látom, jobban érzi magát. – A fejem még mindig fáj, és ahhoz túl gyenge vagyok még, hogy meglengessek egy korbácsot, de sokkal jobban érzem magam, mint amikor a tengeren a roncsba kapaszkodtam. – Meleg kezével végigsimított a lány karján. – Bár lehet, hogy jobb, ha nem beszélünk a múltamról. De mi van a maga apjával? Hogyan sikerült elnyernie a birtokot a kellemetlen Mr. Burke-től? – Azzal tartott el minket, hogy egyik partiról a másikra utaztunk. Kedves vendég volt, remek sportember, soha nem volt a terhére senkinek. Elég jó kártyajátékos volt ahhoz, hogy kényelmesen megéljünk belőle – magyarázta a lány. – Mr. Burke, vele ellentétben, nem jó kártyajátékos. – Az apja környékbeli volt? – Adam elhallgatott. – Hol vagyok egyáltalán? – Cumberlandben. A szélsőséges Északnyugat-Angliában, Skóciától éppen délre. Értelmezhető ez így az ön számára? A férfi hunyorított, majd szabad mutatóujjával egy alakzatot kezdett rajzolni a térdét borító köntös szövetén. Mariah felismerte, hogy a rajz Britanniát ábrázolja. – Cumberland itt van, ugye? – bökött egy pontra az északnyugati parton. MARY JO PUTNEY


– Pontosan. Tehát emlékszik Britanniára – pillantott fel a férfira. – Tudja magáról, hogy brit? A férfi ismét összevonta a szemöldökét. – Az elmémben igent és nemet hallok egyszerre. – A dolgoknak az egy nagyon érdekes keveréke, amit tud, és amit nem tud – mondta a lány elgondolkozva. – Biztosan hamarosan vissza fog emlékezni mindenre. Minél hamarabb, annál jobb. Nem hagyja őt nyugodni a dolog; most, hogy Burke elhagyta Hartley-t, elmondhatná „Adam”-nek az igazat: azt, hogy idegenek, és nem egymás hitvesei. De nem tehette ezt vele. Nem, amikor a férfi, ha csak ránézett, olyan volt, mintha ő volna a világának a középpontja. Nem tudta volna elviselni, ha azt kell neki mondania, hogy név, család és barátok nélkül, egyedül van. Az ő segítsége szabadította meg őt Burke-től. Most neki kell segítenie, amíg a férfi sebezhető. – Meséljen magáról, kérem – mondta. – Hol született? Hol van a családja? Most, hogy az apja nincs már, vannak rokonai a közelben? A lány bánatosan mosolygott. – Kicsivel többet tudok magánál a családi hátteremről. Apámmal nagyon közel álltunk egymáshoz. Mindenkinél jobban ismertem őt. Mégis, soha nem beszélt nekem a múltjáról. Nem tudom, hol született, sem azt, hogy ki a családja, hogy anyámmal hogyan találkoztak, ahogy azt sem, hogyan halt meg az anyám. – Akkor tehát két rejtélyes férfi van az életében. – Adam elhúzta a száját. – Vajon miért nem akart az apja beszélni a múltjáról? – Úgy gondolom, nemesi családban született, és a rossz magaviselete miatt kitagadták – felelte nyíltan. – Alig húszéves volt, amikor megszülettem, és elvesztette az anyámat, amikor én körülbelül kétéves voltam. Semmire sem emlékszem az anyámból. Azután a dédanyámmal éltem Shropshire-ben. Apám számtalanszor meglátogatott minket minden évben. Nekünk voltak a legszebb karácsonyi szünidőink. Azután elment, hogy részt vegyen néhány vadászpartin. – Sóhajtott, és közben arra gondolt, milyen nehéz volt elbúcsúzni tőle mindig, amikor újra útra kelt. – Az ő családja volt shropshire-i?

MARY JO PUTNEY


– Bár Rose mama ott élt, soha nem hallottam semmit arról, hogy bárkivel is rokonságban álltunk volna a környéken. Nem állt szándékában többet mondani a dédanyjáról, de ekkor megváltoztatta a véleményét. Az a tény, hogy egy hatalmas hazugságot mondott Adamnek, fontossá tette számára, hogy minden mással kapcsolatban igazat mondjon. – Rose mama félig cigány volt. Falusi bába volt és gyógyító. Mariah felpillantott, hogy lássa, Adam megdöbbent-e, azt hallván, hogy cigány vér folyik az ereiben, de a férfi csak érdeklődőnek tűnt. – Hallani a hangjában, amikor beszél róla, milyen fontos volt önnek. Tőle örökölte a barna szemét? Mariah bólintott. – Azt mondta, a cigány vér ellenállhatatlanná teszi a nőket a családunkban. Azt gondolom, bennem ez elhalványult, de Rose mama a halála napjáig gyönyörű volt, és a lánya is elég csinos lehetett, ha elnyerte egy úriember szívét. – Az a vér nem halványult el önben – felelte Adam meggyőződéssel. A tekintete olyan meleg volt, hogy Mariah elpirult, és félre kellett néznie. – Tizennyolc éves voltam, amikor Rose mama meghalt, azután a papával utazgattam. – Összeszorította a száját. – Burke azzal vádolta meg őt, hogy csalt a játékban, hogy elnyerje tőle Hartley-t, de ez hazugság. Papa soha nem csalt. Soha nem is volt, szüksége rá. Burke azzal fenyegetőzött, hogy perbe fog, hogy visszaszerezze a birtokát, és a csalást akarta felhasználni indokul. Ha hozzámentem volna feleségül, nem perelt volna be. – Felháborító, ahogy egy férjes asszonnyal beszélt! Hozzá kellett volna őt vágnom a másik falhoz is, mielőtt távozott. – Ön nem volt itt, és nem volt senki, akivel megvitathattam volna a helyzetemet. – Nevetett. – Nem beszélni a múltról, úgy tűnik, az én családomra is jellemző, úgyhogy meg tudom érteni, hogy Burke nem hitt nekem. De őrjítő volt, hogy azt gondolja, arra van szükségem, hogy egy férfi vegye át az irányítást a Hartley-birtok fölött. Bár nem sokat tudok a mezőgazdaságról, képes vagyok megtanulni; a számlakönyvekben máris sokkal jobb vagyok, mint amilyen George Burke valaha is volt. MARY JO PUTNEY


– Ha egy kicsit erősebb leszek, át tudom venni a birtok irányítását – mondta Adam. A lány ránézett, megdöbbentette az a nyugodt feltételezése, hogy átvenné az ő birtokának az irányítását. De a férfi nyilván úgy gondolja, mivel a férje, az angol törvény értelmében a feleség birtoka egyben a férj tulajdona is. A másik baj az volt, hogy a férfi úgy gondolja, ők valóban házasok. Félreértve a lány arckifejezését, Adam hozzátette: – Azt hiszem, van némi gazdálkodási tapasztalatom bár részletekre nem tudok visszaemlékezni. – Felvonta a szemöldökét. – Ezek csak érzések, hogy valamennyit értek hozzá. – További rejtély. – Összeszedte magát. – Arra számítok, hogy hamarosan emlékszik majd mindenre, de ha nem amikor jobban lesz, körbevezetem a Hartley-birtokon, és akkor próbára tehetjük a hozzáértését. A férfi már állt, önuralmat erőltetve magára. – Úgy gondolom, a segítségével vissza tudok menni a hálószobába. Megígérem, hogy fel fogok ébredni, ha ismét szükség lenne egy újabb engedetlen fickó felpofozására. A lány nevetett, és átölelte a férfi derekát. Szerette megérinteni őt, szerette, ahogy a férfi karja könnyedén átöleli a vállát. Visszatértek a férfi szobájába, ahol a lány segített neki kibújni a köntösből, és visszafeküdni az ágyba. Ahogy betakarta, a férfi megkérdezte: – Rábeszélhetném, hogy idefeküdjön mellém? Csak amíg elalszom. A javaslat felkavaró volt, egyben vonzó is – és nem lett volna felkavaró, ha valóban házasok. A döntő tényező a lány fáradtsága volt. – Igazán remek ötletnek tűnik. – Körültekintően elnyújtózott a takarók tetején, a férfi jobb oldalán, úgy, hogy ne sérüljön meg a feje, ha az ő irányába gurulna. Igyekezett az eszébe vésni, hogy később ne felejtse el ellenőrizni, nem kell-e kicserélni a kötést. És most pihent. Bár ő volt kívül, a takarók tetején, a férfi pedig alattuk, mégis olyan gyönyörűségesen pajzán érzés volt teljes egészében a férfihoz bújni. Gyengédség járta át...

MARY JO PUTNEY


Fáradtsága ellenére Adam éber volt. Már eleget aludt, sokkal inkább ki akarta élvezni az érzést, hogy a karjában tartja a feleségét. A lány azonnal elaludt, ahogy a vállára hajtotta a fejét, kifárasztotta a hosszú éjszaka és a nehéz beszélgetés az erőszakos Burke-kel. Hál' istennek Adam képes volt összeszedni az erejét, hogy megvédje őt. Csillogó szőke haja legnagyobb része illedelmesen hátra volt tűzve, de néhány rakoncátlan tincs, amely kicsúszott, selymes érintésű volt. Annak az emléke, ahogy ragyogott a lány a lámpafényben előző éjjel, amikor ő felébredt, elég volt ahhoz, hogy azt kívánja, elég erős legyen hozzá, hogy odaadó férje lehessen. Nagy veszteség lenne, ha nem térne vissza az emlékezete. Minden részletét vissza akarta idézni annak, hogyan találkoztak. Az első csókjukat. A nászéjszakájukat. Arra is emlékezni akart, mennyire fájt, amikor el kellett hagynia őt. De hol volt egyáltalán, és miért ment el? Sóhajtott egyet. Mindent a maga idejében. Odahajolt, és megcsókolta a lány feje búbját. Ha soha nem térne vissza az emlékezete, új emlékeket kell szerezniük.

MARY JO PUTNEY


Hatodik fejezet Glasgow

R

andall kifelé bámult a postakocsi ablakán, miközben keresztülhajtottak a nyüzsgő városon. – Nem tudtam, hogy Glasgow ilyen nagy. – Nem olyan nagy, mint London, de a város Britannia legnagyobb kereskedői és gyárosai közül jó néhánynak otthont ad – mondta Kirkland. – És nagyobb a nyüzsgés, mint egy méhkasban. – Az akcentusod kicsit skótos – állapította meg Masterson érdeklődve. – ’z csak természetes – mondta Kirkland szándékosan érthetetlenül. – De ha úgy találod, hogy skótnak hangzom, megvárom, hogy hallj egy született glasgow-it. Valószínűleg azt sem fogod tudni, hogy angolul beszél. Randall elmosolyodott barátai évődésén. Alapjában véve csöndes útjuk volt Londonból. Béreltek egy postakocsit, és amilyen hamar csak lehetett, elindultak Skóciába. Minimális pihenőik ellenére, egy kocsiba összezárva, sebesült lába miatt, az utazás maga volt a pokol, mégis jól haladtak. Ám ha nem sebesült volna meg, most is a félszigeten lenne, és csak hetekkel az eset megtörténte után szerzett volna tudomást Ashton haláláról. A hadjáratban veszített el barátokat, kettőt is, csatában és súlyos lázban, például azt, akit Will Masterson hazavitt, hogy magához térjen. Azok a barátok, akik visszatértek Angliába, valószínűleg már biztonságban vannak. Róluk nem hitték azt, hogy felrobbantak egy átkozott gőzhajóval. MARY JO PUTNEY


Ahogy áthajtottak a Clyde folyó fölött egy hatalmas, zsúfolt hídon, arra gondolt, micsoda megkönnyebbülés, hogy végre itt vannak, hátha tehetnek valamit. – Tudjuk, merre van Ashton hajógyára? – Valahol Glasgow kikötőjében, a várostól nyugatra – válaszolta Kirkland. – Nem lesz nehéz megtalálni. Glasgow-ban több van belőlük, mint ahány mérnök, vagy olyan vállalkozás, amilyen Ashtoné is. A város minden kocsmájában és kávéházában ezekről beszélnek. – Úgy tűnik, jól ismered Glasgow-t – jegyezte meg Masterson. Kirkland megvonta a vállát. – Hosszú időt töltöttem itt gyermekként. Szerencsétlen kereskedelmi előéletem segített hozzá ahhoz, hogy a Westerfield Akadémia diákja lehessek, amiért nem tudok elég hálás lenni. Masterson elnevette magát. – Szeretném ismerni az összes okot, amely miatt egy diák Lady Agnes szárnyai alá kerülhet. – Nem szükséges hozzá több mint, hogy egy fiú ne feleljen meg a civilizáció követelményeinek – felelte szárazon Randall. – És mi voltunk ebben a legjobbak. Meddig tart még, amíg a glasgow-i kikötőbe érünk? – Legalább egy óra. – Kirkland szigorúan figyelte Randallt. – Addigra éppen vacsoraidő lesz már. Azt javaslom, szálljunk meg egy fogadóban, pihenjünk egy nagyot ma éjjel, mielőtt kérdezősködni kezdünk Ashtonról és az Enterprise-ról. Randall bólintott. Türelmetlen lénye azonnal nyomozásba akart kezdeni, de sebesült testének szüksége volt a pihenésre. Az időt nem vesztegethetik el. Ismeri Kirklandet, az értesülésekből következtetések nagymesterét, így reggelre már tudni fogják, hol kezdjék a keresést.

Randall

feltevése helyesnek bizonyult. Amikor másnap reggel

találkozott a barátaival a Fővitorla fogadó söntésében, hogy elköltsék a reggelijüket, Kirklandnek már megvolt az Enterprise főmérnökének a címe. Archibald Mactavish egy csendes utcán álló kellemes házban élt, MARY JO PUTNEY


nem messze a nyüzsgő vízparttól. A férfiakat egy olyan szégyenlős kis cselédlány jelentette be, aki, miután átvette a névkártyájukat, azonnal elszaladt, hogy elújságolja a ház úrnőjének, hogy három úriember érkezett látogatóba. Mrs. Mactavish egy fáradtnak látszó fiatalasszony volt, aki egy totyogó babát vezetett, és egyáltalán nem örült annak, hogy három úriember van a társalgójában. – Nem érek rá szórakoztatni magukat – mondta nyersen. – A férjemet keresik? – Ha lehetséges – válaszolta Kirkland, némi skót akcentussal. – Ashton hercegének vagyunk a barátai, és szeretnénk többet megtudni arról a balesetről, amelyikben életét vesztette. – Nem Mactavish hibája volt! – mondta a nő hevesen. Masterson, inkább tapintatosan, azt mondta: – Nem azért jöttünk, hogy megkeressük a felelőst, Mrs. Mactavish, csak szeretnénk megérteni, mi történt. Mindannyian együtt jártunk iskolába Ashtonnal, aki nagyon kedves nekünk. Szeretnénk többet megtudni, ha a férje van olyan jól, hogy beszéljen. – Jól van – mondta a nő vonakodva. – Megkérdezem, hajlandó-e. A gyermekkel együtt elhagyta a szobát, majd jó néhány perccel később, egyedül tért vissza. – Beszél magukkal. De vegyék figyelembe az állapotát. Szerencséje volt, hogy túlélte. Felvezette őket egy olyan hálószobába, amelynek az ablakai a Clyde folyóra néztek. Mactavish sovány, középkorú férfi volt, gyér, vörös hajjal, rengeteg horzsolással és kötéssel, és nyomorúságos arckifejezéssel. A felesége párnákkal támasztotta fel a hátát, ülő pozícióba, azután elővette a látogatók kártyáit. – A látogatóid. Kirkland, Masterson és Randall. Nem tudom, melyik melyik. – Én vagyok Kirkland – mondta ismét magához véve a kezdeményezést Kirkland. Előrelépett, hogy a kezét nyújtsa, aztán megtorpant. Mactavish jobb karja egy bekötözött csonkban végződött. A másik férfi szája keserű fintorba torzult, ahogy felemelte a csonkot.

MARY JO PUTNEY


– Á, igen, hát ez nem sok egy mérnökből, ami most vagyok. Mit akarnak tudni? – Hogyan és hol halt meg Ashton? – kérdezte Randall, mielőtt még a csönd túl kellemetlenné válhatott volna. – Azt reméljük, ha meg tudjuk határozni a robbanás helyét, esetleg megtalálhatjuk a testét, hogy hazavihessük eltemetni. Mactavish arckifejezése ellágyult. – Ez az, amit a barátok tehetnek, bár lehetséges, hogy a tenger nem lesz együttműködő. Nagyon jó ember volt Ashton. Az ember aligha venné észre, hogy herceg volt. – Hiányozni fog – mondta csendesen Masterson. – Tudja, mi okozta a robbanást? A gőzgépek bonyolult szerkezetek, de Ashton a leveleiben arról számolt be, hogy a munkálatok jól haladnak. – Igen, így volt. – Mactavish ökölbe szorította a bal kezét, és dühösen ütötte az ágyat. – Egész végig nagyszerű utunk volt lefelé a Firth of Clyde-öbölben. A motor úgy dalolt, mint egy fülemüle. – Az bizony nagy távolság – mondta Kirkland meglepetten. – Valóban az. Elegendő üzemanyaggal lemehettünk volna egész Liverpoolig. Éppen visszafordultunk, amikor a kazán felrobbant. Olyan volt, mintha becsapott volna a villám. – Az megtörténhetett? – kérdezte Masterson. – Már ha volt vihar... A mérnök a fejét rázta. – Volt egy kis köd, de vihar nem volt. – Ashton hol volt, amikor a kazán felrobbant? – Kirkland ekkor feltette a kérdést: – Maga vele volt? – Én odafent voltam a fedélzeten, megpróbáltam kiszámolni, milyen messzire jutottunk. Éppen rájöttem, hogy Arran szigete közelében vagyunk, amikor a kazán felrobbant. Engem a vízbe lökött. – Mactavish az undorító csonkra pillantott. – Arra sem emlékszem, hogyan zúzódott össze a kezem. Szerencsém, hogy Davy, a kormányos, kiváló úszó. Ő kapott el, és tartott fenn, majd kihúzott a partra az Arranon, amely nem volt túl messze. – Látta Ashtont a vízben? – kérdezte Kirkland újra. – A színét sem láttam – válaszolta a mérnök. – Valószínű, hogy a fedélzet alatt volt, a gépteremben. Meglehetősen sok időt töltött ott. – Megérintette bekötözött fejét. – Az elmém összezavarodott, és Davyn MARY JO PUTNEY


kívül senkire sem emlékszem, hogy láttam volna. Később meglepődtem, amikor megtudtam, hogy két ember szintén partra jutott még. Randall erőt gyűjtött, hogy feltegye a legnehezebb kérdést: – Hallott olyasmiről, hogy időnként vetődnek partra testek azon a területen? – Olyan sok sziget van, hogy egy test millió helyre eljuthat, anélkül hogy megtalálnák – felelte Mactavish. – Ashton teste szerintem a hajóroncsba szorult be. Ez elég valószínűnek tűnt. – Hány áldozat volt összesen? – kérdezte Randall. – Ashtonéval együtt négy. Egy Troon közelében, Arrannal szemben, a kontinensen sodródott partra – sóhajtott nagyot Mactavish. – Amennyire én tudom, a többieket még nem találták meg. És lehet, hogy soha nem is találják meg. Randall visszatért ahhoz, amit a mérnök korábban mondott. – Mivel az Enterprise a part közelében süllyedt el, van bármilyen esély a roncs kiemelésére? Mactavish a gondolataiba merült. – Hát ez lehetséges. Nekem is érdekem lenne, hogy kiderítsem, vajon miért robbant fel a motor. – Szükségünk lesz egy jó erős, daruval is rendelkező mentőhajóra és tapasztalt legénységre – mondta Masterson. – Tudja, ki lehetne alkalmas erre a munkára? – Jamie Bogle Greenockban, ő a megfelelő ember. Övé a legjobb mentőberendezés Skóciában. – Mactavish szemében szikra gyulladt. – Látnom kell a mentést. – Azt elintézhetjük. – Kirkland teljesen elfogadta Mactavisht. – Ha ismét munkába tud majd állni, a bácsikám, Dunlop épp mérnököt keres a hajógyárába, ráadásul olyat, akinek gőzhajón szerzett tapasztalata van. – Maga George Dunlop unokaöccse? – Mactavish döbbenten nézett, a felesége, aki addig csendben ült mellette, visszafojtotta a lélegzetét. Most, hogy Mactavish munkahelye felrobbant, és megnyomorította a férfit, aggódniuk kellett a megélhetés miatt. A mérnök a jobb keze helyén lévő csonkra pillantott. – Én... én többé már nem tudom elvégezni azt a munkát, amelyet azelőtt végeztem. MARY JO PUTNEY


– Kezet lehet csináltatni. A bácsikámat egy mérnök esze és tapasztalata érdekli. Megmondom neki, hogy talán fel fogja őt keresni. – Kirkland a kabátjába nyúlt egy kis jegyzetfüzetért. – Most pedig nézzük, kik a túlélők, és tudja-e, hol lehet megtalálni őket? Mielőtt távoztak, Mrs. Mactavish annyira elégedett volt a látogatóival, hogy már teát és süteményt is felszolgált nekik. A kocsihoz menet Randall megkérdezte: – Dunlop bácsikád tényleg gőzhajón szerzett tapasztalattal rendelkező mérnököket keres? – Ha nem, majd fog – válaszolta Kirkland. – Az egyik legjobb hajóépítő lett Britanniában azért, mert kiváló embereket vett fel. Boldog lesz, hogy ez az ember az övé lehet. Randall hátradőlt az ülésén. Lehet, hogy aznap nem jutottak sokkal közelebb Ashtonhoz, de legalább valakivel jót tettek.

MARY JO PUTNEY


Hetedik fejezet többi fiúval együtt ő is bentlakó volt. – Látod, így kell átdobni valakit – mutatta be egy szőke legénykén a neki tanított módszert, azt, hogy hogyan kell az ellenfelet az ágyra dobni. A szőke fiú először megdöbbent, azután felvidult. – Mutasd meg, hogy kell! – kiáltotta. – Nekem is, nekem is! – visszhangozták a többiek is a szobában. Örömmel megmutatta, hisz tudta, hogy harcművészeti képességei nemcsak mókásak és hasznosak, de tiszteletet parancsolóak is. Egy magas, energikus nő lépett a szobába, amikor a fiúk közül kettő, két másik fiú kezében, épp a levegőben volt. Azonnali csönd fogadta a matracokra lepottyantó kicsi testeket. A nő felmérte a helyzetet, és a fiú megesküdött volna, hogy vidámságot látott a nő szemében. – Látom, a labdajátékokra kell beállítanom önöket, ifjak, mielőtt még az energia túltengése miatt kioltják egymás életét. Bár a falusi fiúkkal kell játszaniuk, mert az iskolában nincsenek elegen egy rendes labdarúgó-mérkőzéshez vagy kriketthez. – Mi vagyunk a jobbak – mondta egy sötét hajú és annál is sötétebb szemű fiú. – A vér megkülönböztet, ahogy apám mondja. – De nem a sportpályán – felelte a nő közönyösen. – Jót fog tenni önöknek, ha olyan fiúk győzik le magukat, akiknek jobbak a képességeik, mint a származásuk. – Komoly tekintete egyik fiúról a másikra vándorolt. – Az időt némi alvásra kapták, nem pedig a bútorok összetörésére!

A

MARY JO PUTNEY


Tisztességtudóan bólintottak, de azután, amikor a nő már tisztes távolban volt, kitört belőlük a nevetés. De nem volt több verekedés. A testes, vidám tekintetű, barna hajú fiú elővett egy gyömbéres süteménnyel teli dobozt. A sütit megosztották egymással, és közben az ágyakon terpeszkedve beszélgettek. Némelyek többet beszéltek, mint a többiek. Nem emlékezett nevekre, sem a beszélgetésre. De érezte közöttük a jó szándékot és a szeretetet. Barátok. Voltak barátai.

Adam korán ébredt, mosolyogva az álom hosszan megmaradt foszlányain. Egy óvatos nyújtózkodás megerősítette benne, hogy a horzsolások és a fájó izmok még nem gyógyultak meg, de ettől eltekintve nagyon jól érezte magát. Erőltette az emlékezetét, és közben azon töprengett, hogy az álom a múltjának egy darabkája volt, vagy csupán egy álom, amelyet a George Burke-kel való összeütközése ihletett. Legkorábbi valós emlékei még mindig a vízben töltött időhöz kötődtek, és inkább a halál felé sodródtak. Semmire sem emlékezett azelőttről, bár az azóta történt események, amióta Mariah partra húzta őt, tökéletesen tiszták voltak. Legtisztábban valamennyi közül arra a félelemre emlékezett, amelyet akkor érzett, amikor a lányt megtámadta Burke. Még mindig nem tudta, honnan meríthette az erőt, amellyel áthajította a férfit a szobán. De azt tudta, hogy ha szükséges, bezárt ajtókon is áttört volna, hogy odaérjen Mariah-hoz. Legélénkebben az a békesség élt benne, amelyet akkor érzett, amikor Burke távozása után a feleségével lepihentek. A lány egy vagy két óra múlva ment ki a szobából, miután gyengéden megérintette a haját. Vagy talán meg is csókolta? Szerette volna ezt gondolkodni inkább. Már egy napja aludt, olykor felébredt, akkor evett, ivott, használta az éjjeliedényt. Homályosan emlékezett Mrs. Bancroft látogatására is, aki kicserélte a kötését, és azt mondta, javul az állapota.

MARY JO PUTNEY


Ekkor teljesen ébren volt, és már nem érezte úgy magát, mint egy rokkant. Lekászálódott az ágyról, és felállt. Egy pillanatig bizonytalanul imbolygott, azután sikerült gond nélkül odasétálnia a mosdóállványhoz. Elfintorodott, amikor meglátta a tükörképét a mosdótál fölött lógó aprócska tükörben. Úgy festett, mint egy igazi útonálló. Az állát sötét borosta borította, a sérülései lilából kellemetlen zöld és sárga foltokba fordultak, a fején lévő kötés pedig mulatságosan félrecsúszott. Elgondolkozva nézegette a szakállát. Azon töprengett, hány nap alatt nőhetett ekkorára. Lehetetlen megmondani anélkül, hogy tudná, milyen gyorsan nő a szakálla, de úgy sejtette, hogy eléggé életerős. Miután megmosta az arcát, borotva után kutatott, eredménytelenül. Kért egyet Mariah-tól. Anélkül, hogy tudta volna, mit tesz, leereszkedett, és keresztbe tett lábbal a kopott szőnyegre ült. Kezeit, nyitott tenyérrel felfelé, a térdein pihentette, becsukta a szemét, és mély lélegzetet vett. Máris belehelyezkedett a lassú légzés ritmusába, anélkül hogy belegondolt volna, mit is tesz. Világos, hogy ez a testhelyzet olyasvalami, amit rendszeresen csinál, de valahogy biztos volt abban, hogy a körülötte lévők furcsának fogják találni. Tehát mit is csinál? Meditál. A szó hirtelen villant az elméjébe. Gyakorlott könnyedséggel lecsendesítette a gondolatait, és tudatát lénye középpontjába irányította. A múltját borító sötét fátyol ellenére életben volt, jól érezte magát, és biztonságban. Egyelőre elég volt ennyi. A nyugalom néhány perce alatt összpontosított, és késznek érezte magát, bármi is jöjjön. Úgy gondolta, minden reggel, mosakodás után, meditálni szokott. Az arcára fröccsent víznek be kellett indítania egy régóta berögződött menetrendet. Ahogy ott állt, azon töprengett, vajon milyen egyéb szokásminták jelennek még meg. Az emlékezet hiányában az intuíció lesz a legjobb tanácsadó. Voltak már pillanatok, amikor egyes témákban tájékozottnak érezte magát. Biztos volt benne, hogy van némi tudása a mezőgazdaságról. Mit tud még? Lovak. Teljesen biztos volt benne, hogy ért a lovakhoz. Kész volt kideríteni, így átvizsgálta a kis ruhásszekrényt. Sokféle öltözéket talált, valamennyi viseltes volt, de még használható. Azt MARY JO PUTNEY


gondolta, nem az övé; ő más színt és anyagot választana. A ruhák jó szabásúak voltak, és szépek, de nem érezte őket a sajátjának. Biztos Mariah hozta, amíg ő aludt. Hacsak nem változott meg az ízlése az emlékezetkieséssel együtt. Ez aggasztó gondolat, jobban szeretette volna azt hinni, hogy ő ugyanaz az ember, aki mindig is volt, csak az emlékeihez ideiglenesen nem tud hozzáférni. Hinnie kellett valamiben. Hitte, hogy szerencsés férfi, hogy olyan feleséget kapott, mint Mariah. Melegség járta át a gondolatra. Felvette a ruhákat, amelyek tökéletesen illettek a vidékhez. Az öltözködés megerősítette, hogy e holmik nem az ő ruhái. Ő kicsit magasabb, derékban kissé keskenyebb, a kabát és a csizma más testére való. De összességében minden rendben volt. Sokkal jobbak voltak azoknál a rongyoknál, amelyekben megmentették őt. Úgy vélte, a ruhák apósa ruhái. Megpróbálta felidézni Mariah apját, de csak a lány férfi hasonmása jött elő, szőke hajjal, meleg, barna szemmel. Kitalált kép, nem emlék. Az igazi Charles Clarkeról nem talált az elméjében semmit. Kíváncsian arra, hogy felfedezze a sose látott otthont, elhagyta a szobáját. Hamarosan sürgölődni fog az egész ház, de ekkor még minden csendes volt, ahogy odakint folytatta az útját. A vidéki kastélyból szép kilátás nyílt nyugatra, az ír-tenger távoli szigetecskéi és talán egy félsziget irányába. A napnyugták minden bizonnyal emlékezetesek lehetnek. Talált egy ösvényt, amely a birtokról a partra vezetett, így lesétált a homokkal és kaviccsal borított keskeny sávon, Ez lehet az az út, amelyen feljöttek, miután Mariah kihúzta őt a tengerből. A távolság most rövidnek tűnt. Azon a másik éjszakán ez a szakasz végtelenül hosszúnak tűnt. Belélegezte a sós levegőt, a hullámok egyméternyire csapdostak a lábától. Tengerész vagy csak egy férfi a tengerből? Nem tudta biztosan. Jól ismerte a tengert; még most is, miután majdnem örökre elnyelte a sötét mélység, szívesen volt a víz közelében. Mégsem érezte, hogy az élete a tenger körül forogna, ami így kellene legyen, ha tengerészkapitány volna. MARY JO PUTNEY


Most meg miért gondolta automatikusan, hogy kapitány volna? Azt gyanította, hozzászokott ahhoz, hogy parancsokat osztogasson. Ahogy visszafelé felkapaszkodott az ösvényen a házba, levegő után kapkodott, és remegtek a végtagjai. Bár az elméje éber volt, a teste még nem heverte ki teljesen a megpróbáltatásokat. Ahelyett, hogy visszatért volna a házba, a melléképületekhez ment. Az istállók szomszédságában lévő bekerített kifutón számtalan ló legelészett. Az egyik, egy csillogó szemű pej, lelkesen ügetett el mellette. Elmosolyodott, és felgyorsította a lépteit. A lovak kérdése feltétlenül olyan téma, amelyet ismer.

Mariah, a reggelihez lefelé menet, megállt Adam szobája előtt, hogy megnézze, hogy van. A szíve majd kiugrott, amikor kopogtatás után benyitott az ajtón, és üresen találta a szobát. Mi van, ha éjszaka elkószált, és eltévedt? Mi van, ha megint lement a tengerhez, és elsodorta az ár? Magára parancsolt, hogy ne legyen már ostoba. Adam megfelelően racionális volt azokban az időközökben, amikor ébren volt, tehát sokkal inkább az a valószínű, hogy korán ébredt, és úgy döntött, elég jól van ahhoz, hogy felkeljen. A ruhásszekrényt megvizsgálva azt tapasztalta, hogy apja ruháinak egy része hiányzik. Azt remélte, Adam nem ment a konyhánál messzebbre. Lement, és ott találta Mrs. Beckettet, aki szárított ribiszkével ízesített zablisztfánkot sütött éppen. Mariah vett egyet, de az olyan forró volt, hogy megégette az ujjait. Ahogy megvajazta a fánkot, megjegyezte: – Mr. Clarke már felkelt. Járt erre? – Még nem. – A szakácsnő szigorúan nézett rá. – Soha nem említette, hogy férjnél van. – Olyan keveset láttam őt eddig, hogy nem is éreztem magam igazán házasnak – válaszolta Mariah, miközben a lelkiismerete lázadozott. Szörnyű, hogy egyetlen hazugság hazugságok egész sorát vonja maga

MARY JO PUTNEY


után. – Újra meg kell ismerkednünk egymással. – Beleharapott a fánkba. – Finom! Gyanította, hogy Mrs. Beckettnek lesznek még kérdései ezzel a hirtelen felfedett házassággal kapcsolatban, de az idős hölgy nem folytatta a témát. – Mr. Clarke milyen ételeket szeret? Ha már fent van, biztosan szívesen enne valami jó kis reggelit. – Könnyű étel volna mára a legjobb – felelte Mariah, mivel a leghalványabb elképzelése sem volt arra vonatkozóan, milyen Adam ízlése. – Talán egy tápláló leves, vacsorára pedig egy kis hal. – Elvett még három fánkot. – Megyek, megnézem, kint van-e. – Ha megtalálja, készítek neki egy jó kis fűszeres omlettet reggelire. – Én is kérek. – Mariah megcsókolta a szakácsnő arcát, miközben az ajtó felé tartott. – Mrs. Beckett, maga egy kincs! Az idős hölgy nevetgélt. – Valóban az vagyok, nehogy elfelejtse. Mariah odakint a tengerhez vezető lejtőt kémlelte, de nem látta Adamet. Az istállók felé fordult, a fánkokkal a kezében. Tapasztalatai szerint ritka az a férfi, aki nem vonzódik a közelben lévő lovakhoz, úgyhogy a legjobb ötletnek az istálló tűnt. A Hartley-birtokon természetesen voltak igáslovak, és volt két kiváló hátasló is, amelyeket az apja kártyán nyert. Éppen újabbat harapott az egyik fánkból, amikor az apja lovagolt elő az istálló mögül. Mariah felkiáltott, a szájára szorította a kezét, a fánkok a fűre estek, ahogy kis híján elájult a sokktól. Adam leugrott a lóról, és a lányhoz lépett, élénk szemében tele aggodalommal. – Mariah, mi a baj? Adam. Nem az apja – Adam. Reszketve fuldoklott. – Azt... azt hittem, hogy maga az apám. Viseli a ruháját, a lován, Grand Turkön ül. Egy pillanatra azt hittem, maga az apám. Miközben Grand Turk az egyik fánk maradványait szedegette fel a földről, Adam átölelte a lányt. A ruhákban még gyengén érződött az apja illata, de az ölelés határozottan Adamé volt. – Szegény kedvesem – mondta gyengéden. – Néhány nagyon nehéz hete volt. Sajnálom, hogy annyira megijesztettem.

MARY JO PUTNEY


A lány a férfi mellkasába vackolta magát, fájdalmasan hálás volt a támogatásáért. – Én... még mindig nem tudom elfogadni, hogy a Papa elment – magyarázta. – Ha láttam volna őt holtan, az más lenne, de csak hallani a hírt, az nem ugyanaz. Ahogy Adam simogatta a haját, Mariah rájött, hogy van valami szokatlan abban, ahogy a karjában tartja. Az ölelésben nem volt vágy, mégis több volt egy barát vigasztalásánál. Ez... a meghittség? Adam a férjeként gondolt magára, és oltalmazó gyöngédséggel cselekedett, amit természetessé tett az a tény, hogy nyilván joga van ahhoz, hogy a karjában tartsa őt. Ez a gondolat pont olyan zavaró volt, mint amilyen kellemes a férfi érintése. Annyira természetesen mozgott a férj szerepében, hogy a lány azon kezdett töprengeni, nem lehet-e valahol igazi felesége. Egy feleség, aki ugyanúgy kétségbeesett, amikor értesült a férje sorsáról, mint ahogy Mariah, amikor megtudta, mi történt az apjával. Hogy elrejthesse a gondolatait, eltávolodott a férfitól. Az pedig felszedte a földről a másik két fánkot, mielőtt Turk megette volna. A sütemény még mindig meleg volt, ahogy az egyiket odanyújtotta lánynak. – Hogyan szerzett tudomást az apja haláláról? Lehet, hogy téves a hír? – George Burke-től értesültem. – Ahogy meglátta Adam arckifejezését, elmosolyodott. – Nem, ő nem szavahihető forrás, de nála volt az a gyűrű, amelyet apám állandóan viselt. Ez meggyőző volt. – Találkozhatott vele, és nem lepne meg, ha azt hallanám, hogy ellopta a gyűrűt – mondta Adam, mielőtt beleharapott a fánkjába. – Valószínűleg képes lenne rá, de nem sokkal később kaptam egy levelet a londoni ügyvédünktől, amelyben megerősítette Papa halálhírét. – Keményen beleharapott a fánkjába, elgondolkozva rágta, majd azt mondta: – A legmeggyőzőbb bizonyíték mégis az, hogy nagyon régóta nem kaptam tőle híreket. Hetente többször is írt nekem. Aztán... semmi. Egyszerűen nem tenné meg, hogy nem ír, ha jól van. – Nagyot sóhajtott. – Én elhiszem, hogy halott, még ha tökéletesen természetesnek látszott is, hogy Turkön lovagolva jön felém. Adam bekapta az utolsó falat fánkot. MARY JO PUTNEY


– Azt hiszem, természetes dolog reménykedni abban, hogy tévedés történt. Ez a tragédia nem törhet meg minket. – Ezt tapasztalatból tudja, vagy ennyire bölcs? A férfi a gondolataiba merült. – Nem tudom, de nem kockáztatnám meg, hogy hatalmas természetes bölcsességgel rendelkezem. A lány kuncogott. Ha Rose mama csak egy egyszerű férjet küldött, hát talált egyet, kiváló humorérzékkel. – Kedveli Grand Turköt? Apám azt mondta, ő a legjobb ló, amely valaha a birtokában volt. Természetesen kártyán nyerte őt is. Adam arca felragyogott. – Pompás állat. Szép járású, és tüzes, mentes minden gonoszságtól. A gesztenyeszínű kanca szintén kiváló. Ő is egyike a játékasztal mellett nyert díjaknak? – Igen. Ő az én hátasom, Hazelnut. Röviden Hazel. – Mariah Adamet nézte, aki úgy festett, mint egy, az apja ruháját viselő kiváló vidéki úriember, de az arca nyúzott volt. – Nem számítottam arra, hogy lóháton találom. A lovaglás nem túlzás egy kicsit a maga állapotában? – Az erőm még nem tért vissza egészen – ismerte be –, de nagyon vágytam újra lovon ülni. Esetleg kilovagolhatunk ma a birtokra? – Később, ha úgy gondolja, hogy készen áll rá. Most azonban Mrs. Beckett szeretne megreggeliztetni bennünket. Készen áll egy omlettre? – Határozottan! Egymásba karoltak, és elindultak a ház felé. A férfi szerette az érintkezést. A lány megint azon töprengett, hogy a férfi vajon a házas ember könnyedségét mutatja, aki hozzászokott ahhoz, hogy felesége van, akit bármikor megérinthet, amikor csak akarja. Minél előbb visszatér az ő tengerből kapott ajándékának az emlékezete, annál jobb lesz mindkettejüknek.

A fenséges reggeli után Adam visszavonult a szobájába, hogy ismét lepihenjen. Mariah kora délután bement a férfihoz, és az ágyon keresztben, hanyatt fekve találta őt. A csizmáját és a kabátját levette, de MARY JO PUTNEY


még mindig rajta volt az ing és a nadrág. Pompás alakú férfi volt, aki az egészséges, jó arányokkal bíró, főúri elegancia ideálját testesítette meg. Vajon úriembernek is született? Nem volt benne biztos, de abban igen, hogy azzá vált. Úgy gondolta, hagyja őt aludni, ha nem ébred fel könnyen. Suttogva szólította: – Adam? Hogy érzi magát? Felébredt, és egy olyan mosolyt ajándékozott neki, amelytől a legkülönlegesebb nőnek érezte magát a világon. – Szívesen körbelovagolnám a birtokot. A lány hosszasan tanulmányozta őt, a látható horzsolások emlékeztették azokra, amelyek nem voltak láthatóak. Heves szívdobogása lett. – Várjunk vele holnapig! Jobb, ha nem erőlteti meg magát. – Akkor találnom kell magamnak valami más fizikai elfoglaltságot. – Megfogta a lány kezét, és magához húzta úgy, hogy teljes hosszában mellé került az ágyon. Élénk tekintettel azt mondta: – Szeretnék emlékezni az első csókunkra. Mindent elölről kell kezdenem. Mielőtt még a lány felfoghatta volna a szándékát, a férfi már meg is csókolta. A szája határozott és meleg volt, a nyelve nemes ékként választotta szét a lány ajkait. A testét elárasztó érzés összezavarta az értelmét és az ítélőképességét. Csókolták már meg komoly fiatalemberek, és többször harcolt Burke-höz hasonló, ittas férfival is, de ilyen csókban még soha nem volt része. Érezte a férfi csodálatát és elragadtatását, mintha ők ketten újdonsült szeretők volnának, de megérezte az elkötelezettségét és azt a meggyőződését is, hogy közös múltjuk van. Azt, hogy egymáshoz tartoznak. Zihált, ahogy a férfi kezei a hátát simogatták, megérintve minden hajlatot és lankát. Ahol a testük egymáshoz ért, szinte perzselt. Eggyé akart olvadni a férfival, csókolózni akart, amíg mindketten öntudatlanná nem válnak. A férfi jobb keze a köntöse alá siklott, és elindult felfelé a lány meztelen combján, ami olyan megrázó volt, mint amilyen csábító. Kiszabadította magát az öleléséből, a szíve hevesen dobogott. Valahol MARY JO PUTNEY


mélyen, belül, megszólalt énjének Sarah-része: Ez mind egyedül csakis a te hibád. Mariah nem tudná visszautasítani. De ha így folytatják, elveszítené az ártatlanságát, és esetleg házasságtörésre csábítaná Adamet. Sikítva kellene menekülnie ebből a lehetetlen helyzetből. A férfi tanácstalanul és kicsit megbántottan nézte a lány felhevült arcát. – Mi a baj, Mariah? Egy pillanatig arra gondolt, mindent bevall, de nem tudta elviselni annak a gondolatát, hogy azzal megfosztaná őt attól a kevés biztonságérzettől, amije van. Olyan választ keresett, amely egy kicsit nagyobb távolságot eredményezne közöttük, ugyanakkor van benne némi őszinteség. – Sajnálom, Adam. – Felült az ágy szélén, a férfi karjában képtelen lett volna világosan gondolkodni. – Nekem... nekem ez túl hirtelen. Olyan kevés időt töltöttünk együtt, és én most teljesen idegen vagyok magának. – Egy szeretett idegen – mondta csendesen. – És biztos vagyok benne, hogy én nem vagyok idegen önnek. Vagy nagyon megváltoztam? A lány remegett, és azon töprengett, ha a férfi érzései az igazi feleségének szólnak, akkor Mariah csupán egy kényelmes helyettes. Eszébe jutott, hogy mit mondott Mrs. Beckettnek, és így szólt: – Nem arról van szó, hogy ön megváltozott, hanem arról, hogy maga a helyzet igen különös. Udvarol majd nekem, mintha épp most ismerkedtünk volna meg? Újból fel kell fedeznünk egymást. – Megfogta a férfi kezét. – Az emlékezete bármikor visszatérhet, természetesen, és az le fog egyszerűsíteni mindent. De amíg az megtörténik, újra tudjuk kezdeni? Adam habozott, a lány úgy vélte, a férfi jobban szeretné őt a bibliai módon megismerni. De a férfi ekkor elmosolyodott, és felemelte összekulcsolt kezüket, majd megcsókolta a lány ujjbegyeit. – Micsoda remek ötlet! Clarke kisasszony, ön a legnagyszerűbb teremtmény, akivel valaha találkoztam. Volna kedve csatlakozni hozzám egy sétára a kertben? – Nagyon szívesen, Mr. Clarke – felelte a lány megkönnyebbülve. – Megcsodálhatjuk a nárciszokat és egymást. MARY JO PUTNEY


A férfi felnevetett, és lábát letette a padlóra. A csizmájáért nyúlt. – Remélem, elbűvölőnek találja a sérüléseket és a pofaszakállat. Nem tudom biztosan, hogyan festhetek. – Mindent egybevéve remekül néz ki – mondta Mariah szilárd meggyőződéssel. És ez most a lehető leghatározottabban igaz volt.

MARY JO PUTNEY


Nyolcadik fejezet M

ire Adam felvette a csizmáját és a kabátját, Mariah is visszatért egy bájos, selyemvirágokkal díszített kalapban és egy kopott kék kendőben. A férfi a karját

nyújtotta. – Elbűvölően fest, Miss Clarke. A lány megrezegtette a szempilláit, ahogy belékarolt. – Ez kedves öntől, uram. Ha nagyon-nagyon jó lesz hozzám, végül megengedem majd önnek, hogy a keresztnevemen szólítson. A másik mosolygott, ahogy kinyitotta az ajtót, majd elhagyták a házat. – Ha nem lenne túl megterhelő önnek, megtisztelne, ha Adamek szólítana. – Soha semmit nem teszek elhamarkodottan, Mr. Clarke – válaszolta a lány szilárdan. – Én egy megfelelő tanítást kapott, jól nevelt ifjú hölgy vagyok, előbb meg kell ismernem magát. A férfi biztosította őt, hogy ezt nem is gondolhatná másképp senki. Csalódott volt – nagyon csalódott –, hogy a lány vonakodott, és nem akart szeretkezni vele, de ekkor belátta, hogy neki volt igaza. Szükségük van arra, hogy újra megismerkedjenek, hogy újra megalapozzák a vonzalmukat és a kapcsolatukat. A vágy kellemes dolog a házasságban, de itt többről van szó; másra is szükség van, különösen egy olyan elszánt nő számára, aki szembeszáll a férjével, mert az nem emlékszik rá. Nemcsak arról van szó, hogy újra megismerjék egymást, hanem arról is, hogy a „tegyünk úgy, mintha” játék még a valóságnál is gyönyörűségesebb, mert a vége, a hitvesi ágy, már meg van vetve. A MARY JO PUTNEY


férfi azt kívánta, bárcsak emlékezhetne, milyen a lány elegánsan kecses alakja a ruhája alatt, őrjítő volt a tudat, hogy bár szeretők, nem képes pontosan felidézni a lány testét. Sem az ízét, vagy az érintés érzését. Balra haladtak, a kastéllyal szemben álló istállók és egyéb gazdasági épületek mellett. A férfi, ahogy a lány keze a karján pihent, érezte a melegségét, és beleszippantott a ruhájából áradó levendulaillatba. – Nem sokat értek a divathoz, de ennek az elbűvölő kalapnak feltétlenül divatosnak kell lennie. – Köszönöm, uram. – Túlzott illedelmességét félretéve, kuncogni kezdett. – Ezt a szalmakalapot az idők folyamán már többször átalakítottam, úgyhogy nem túlzottan divatos. Ritkán tudtam félretenni, ezért beletanultam az öltözékek és a kalapok csipkével, szalaggal vagy virágokkal való felújításába. Vajon minden előkelő kisasszony önként bevallotta volna hátrányos helyzetét, vagy őszintesége csak a házasságuknak köszönhető? Bármi is a magyarázata, szókimondása üdítő. – A kendője viszont egyáltalán nem tűnik divatosnak. – Rose mama ajándékozta nekem egyszer, karácsonykor. Amikor viselem, mindig úgy érzem, mintha átölelne. Nagyon szívesen hordom. Bár könnyed hangon beszélt, a férfi mégis megérezte a lány szavai mögött rejtőző magányt. Olyan szokatlan élete volt, amelynek kevés köze volt más, megfelelő nevelést kapott ifjú hölgyéhez. – Nehéz volt mindig úton lenni, folyton helyet változtatni anélkül, hogy valahol igazi gyökerei lettek volna? Mi volt a szórakozása? Gyanítom, egyes háztartásokban a nők zokon vehették, hogy egy olyan csinos lány van körülöttük, mint kegyed. A lány elkomorodott. – Ügyesen rátapintott a lényegre. Apám jelenlétét mindenki élvezte, hiszen remek társaság volt. De a nők gyakran gondolták azt, hogy csak azért vagyok ott, hogy házasságra bírjam a fiaikat. Egy nincstelen menyasszony sohasem jó vendég. A férfi kimondta, ami már régóta aggasztotta: – Ezek szerint nincstelen férjet választott? Képtelen voltam tisztességes otthont biztosítani önnek? A lány zavartan félrenézett, mintha nem tudná biztosan, mit is válaszoljon. MARY JO PUTNEY


– Magának kiváló szellemi képességei és jó kilátásai voltak. Nem aggódtam a jövőnkért. Miután egybekeltünk, hamarosan távoznia kellett, úgyhogy annak volt értelme, hogy apámnál maradok, amíg ön visszatér. – Széles mozdulatot tett a birtok irányába. – Aztán jött Hartley. – Milyen sokáig voltunk külön? – Nekem egy örökkévalóságnak tűnt. – Miért kellett elhagynom magát? Mi a foglalkozásom? – Egy meglehetősen titokzatos kormányzati munkában volt érintett. Soha nem beszélt róla nekem. Úgy gondoltam, jobban értékeli, ha nem is kérdezem róla. – A témaváltás érdekében bánatosan azt mondta: – Ez a séta romantikusabb volna, ha a kertek szépek lennének, de elvadultak, sajnos még nem volt időm, hogy átgondoljam, mit kellene tenni. Burke, ha tehette, egyetlen pennyt sem költött a birtokra. Mrs. Beckett, a szakácsnő azt mondja, hogy volt itt egy öreg kertész, de meghalt, és nincs helyette másik. A kertek most leginkább egy dzsungelhez hasonlítanak. Némileg túlzott, de csak kevéssé. Ugyanis a gazzal benőtt alsó kert leginkább egy útvesztőre hasonlított, a fák bozontosak voltak, mert nem voltak megmetszve, a virágágyások és az ágyásszélek elhanyagoltak voltak. Tavasszal még csak elhanyagoltnak tűntek a kertek. A nyár közepére azonban néhány terület áthatolhatatlanná válik. – Sok munkára lesz szükség – mondta a férfi egyetértve, ahogy lefelé mentek a durva, köves úton. – De az alapelrendezés jó, és a növények határozottan életerősek. – Megállt egy pillanatra, hogy Mariah előremehessen. – Nem bánná, ha a kezemet a kertek rendezésében próbálnám ki? A lány gyorsan rápillantott. – A kertészkedést ismerősnek találja? – Annak tűnik – felelte, és öntudatlanul behajlította az ujjait. – Olthatatlan vágyat érzek, hogy kétkezi munkát végezzek. Hogy megfogjak valamit, és jobbá tegyem. – Akkor lehet ezzel kezdeni. Bármit csinál, az mindenképpen előrelépés lesz. Felfogadhatunk néhány falubélit, hogy segítsenek magának, ha óhajtja. – Az jó lesz, miután eldöntöttem, milyen munkára van szükség. MARY JO PUTNEY


Felemelte a kezét, és ujjait a lányéiba kulcsolta. Mariah-nak elakadt a lélegzete; mivel nem volt rajta kesztyű, csupasz bőrük összeért. Ahogy folytatták a sétájukat, a férfi megjegyezte: – Egész másképp látom most a kerteket, hogy kiterveltem, mi lesz a sorsuk. A lány felnevetett: – A bokrok törődésre vágynak. Vannak a kertnek olyan részei, amelyeket még sosem láttam. Mindig túl sok egyéb tennivaló van. – Akkor minden egyes négyzetcentimétert fel kell fedeznünk. Hová vezet ez az ösvény? – Nem tudom, de nagyon szeretném kideríteni – válaszolta, és közelebb lépett, ahogy a sövény összeszűkült előttük. – Határozottan sövénynyírásra van szükség. A kezeire pillantott, égve a vágytól, hogy végre dolgozhasson, de a rang és az osztály kérdései tolultak az elméjébe. – Akkor én most nem vagyok úriember? – Számomra mindig is az volt. – Végighúzta az ujját a férfi jobb tenyerének középső vonalán. Ez az érintés villámként hasított keresztül Adamen, bizsergető és erotikus volt. Emlékeztetnie kellett magát arra, hogy még csak udvarol a lánynak, így nem fektetheti őt a buja fűbe, és nem fedezheti fel újra ezt a kedves, puha testet. Mély lélegzetet vett, hogy lecsillapítsa ösztöneit, és folytatta a sétát. Az ösvény jobbra kanyarodott, és egy bekerített, kisebb kertben végződött. Két oldala szépen rakott kőfal volt, amelyek a lejtőn derékszögben futottak össze, a másik két oldalt sűrű bozót alkotta. A nárciszok éppen virágbontás előtt voltak, és a déli fallal szemben keskenyre nyírt gyümölcsfa terpeszkedett. A másik falat szőlővel futtatták be, amely ragyogó piros lehet ősszel, míg a pompás fa árnyékot ad. A férfi megállt, és visszafojtotta a lélegzetét. – Ez... nagyon meghitt. A lány hirtelen felpillantott. – Járt már itt azelőtt? – Nem – felelte lassan, ahogy megpróbálta elemezni az elméjében hirtelen felbukkanó képet, még mielőtt végleg eltűnt volna. – Inkább a hangulata ismerős. MARY JO PUTNEY


– Milyen értelemben? – kérdezte bátorítóan. – Abban, hogy be van kerítve... Biztonságérzetet ad. Védett. Békés. – Behunyta a szemét, és megpróbálta felidézni azt a másik kertet. – Halványan emlékszem egy hasonló helyre, bár ott sokkal több virág van. Csodálatos virágok. Az egyik sarokban egy szökőkút, közepén egy... elefánttal? Azt hiszem, elefánttal. – Az a kert valószínűleg nem Angliában van. – Nem – mondta meggyőződéssel a hangjában –, de azt nem tudom, hol lehet. Kinyitotta a szemét, és tanulmányozta a kertet. A bokrok lombozata a színek és formák kellemes keveréke volt. Halszálkamintájú köves sétányokat alakítottak ki, hatalmas kövek kínálkoztak leülésre. – Azt gondolom, mindkét helyet arra tervezték, hogy elmélkedjenek, vagy arra, hogy imádkozzanak, illetve megnyugodjanak benne. – Ha már a nyugalomról beszélünk, ott van Mrs. Beckett macskája, Annabelle. A macska a keskenyre nyírt gyümölcsfa alatt szundított a napsütésben. A macskaszemek kinyíltak, ahogy Mariah közeledett, de nem volt ellenére, hogy felkeltették és simogatják. Adam úgy találta, Mariah-nak mindenhová magával kellene vinnie a macskát. Ellenállhatatlan volt a vállára omló szőke hajával és a karjában doromboló fekete-fehér macskával. A gyengéd szeretet még szebbé tette őt. – A konyhai lét lesz a magyarázata Annabelle pompás alakjának. – Ez rendkívül udvarias megjegyzés volt – mondta Mariah kuncogva. – Édes kis cicus. Ráadásul néha az ágyamon kegyeskedik aludni éjszaka. Adam lassan körbefordult, miközben arra a másik kertre gondolt. Most már világosabban látta. A szökőkút vize nem egy elefánt ormányából, hanem egy elefántfejű ember ormányából tört elő. Nagyon nem angol. A levegő égetően forró volt, és egy nő ült egy nagy fa árnyékában. Nem látta világosan, de tudta, hogy sötét a haja, és gyönyörű... Mariah, a macskával a karjában, leült a legnagyobb sziklára. – Belátom, hogy egy ilyen környezet alkalmas arra, hogy lecsendesítse az ember idegeit. MARY JO PUTNEY


– Kitisztítom ezt a helyet, és első igazi ténykedésemként meditációs kertté fogom változtatni. – Leült a lány mögött a sziklára, és ujjával, ingerlően közel Mariah melléhez, megsimogatta Annabelle selymes bundáját. – Ha udvarolnék önnek, Miss Clarke, arra használnám ezt az elvonultságot, hogy lopjak egy csókot. Előrehajolt, és ajkát a lányéra tapasztotta, de olyan gyengéden, mintha ez volna az első csókjuk. A lány torkából halk nyögés tört fel, ajka a férfién csüngött. Az ártatlanul elkezdett csók egyre több és több lett. A férfi közelebb hajolt, és megfogta a lány mellét. A macska tiltakozva felnyávogott, majd egy rúgással kiugrott Mariah öléből. Annabelle menekülése arra késztette Mariah-t, hogy zihálva visszahúzódjon. – Megengedtem önnek, hogy lopjon egy csókot, de többet nem. Mert én... tisztességes ifjú hölgy vagyok. A férfi keze ökölbe szorult. Bár a teste kiáltott a lány intim melegségéért, beleegyezett, hogy lassítson. A lány többet érdemel. – Egy nem éppen tisztességesen viselkedő úriemberként bocsánatát kérem a bárdolatlanságomért, és közben, titokban, azt remélem, hogy amint lehet, megismételjük. A lány zavartan nevetgélt, ahogy megigazította a szoknyáját. – Azt gondolom, maga őszintébb, mint amilyen egy udvarló lenni szokott. – Ez nem egy szokványos udvarlás. – Felállt, kicsit meggondolatlannak érezve magát. Karját nyújtva a hölgynek, megkérdezte: – Visszatérünk a felfedezéseinkhez? – Amennyiben elkerüljük azokat a kerteket, amelyek túl bensőségesek. A konyhakert megművelése hasznos lenne. Azok a zöldségek nem romantikusak. Bizonytalanul mosolygott, ahogy elfogadta a férfi karját. Adam pedig újra emlékeztette magát, hogy a lánynak időre van szüksége, elfogadni azt, hogy ő megváltozott. Nem ugyanaz az ember, aki azelőtt volt, és a tény, hogy házasok, nem jelenti automatikusan azt, hogy megosztja vele az ágyát. Szorongva töprengett azon, hogy az amnézia vajon egy házasság érvénytelenítésére alapul szolgálhat-e. Reménykedett benne, hogy nem. MARY JO PUTNEY


Kilencedik fejezet Skócia, Greenock és Arran

M

asterson megkapaszkodott a hajó korlátjában, ahogy az Annie lehorgonyozva fel-le mozgott egy hűvös, esős délutánon. Mellette Randall azt kérdezte: – Mi az ott a hátsó fedélzeten? – Egy búvárharang – válaszolta Will. – Mint a templomharangnak, ennek is nyitott az alja. A súlya miatt függőleges marad, amikor lesüllyed a vízbe, és a levegő beszorul alá. A búvárok le tudnak merülni a harangban, és át tudnak úszni oda, ahol dolgoznak, azután visszamennek a harangba, amikor újra lélegzetet kell venniük. – Ötletes – jegyezte meg Kirkland. – Mit fognak kitalálni ezután? – Már Arisztotelész is említ egy korai búvárharangot, úgyhogy ez nem tartozik a legújabb találmányok közé – mondta Will. – De a legutóbbi években sokat fejlődtek. Ennek van egy kicsi ablaka, ahol ki lehet látni a tengerbe, és sűrített levegő van benne, úgyhogy tovább maradhat lent a víz alatt. Randall felvonta a szemöldökét. – Remélem, ezzel tudunk dolgozni. – Ez olyan, amilyen Ashnek is volt a gépteremben. Ha így van, meg fogjuk találni a testét.

MARY JO PUTNEY


Will hangja nyugodt volt, az érzései korántsem. Amíg meg nem találják a testet, ragaszkodhat a halvány reményhez, hogy Ash még mindig él. Kiáltások közepette, nyikorgó deszkákkal elindult az Annie. Archie Mactavishnek igaza volt: a greenocki Jamie Bogle első osztályú mentőberendezéssel rendelkezett, a legújabb fejlesztésűvel. A búvárharang is sűrített levegővel működött. És Bogle-nak volt még valamije: személyes indítéka, hogy megtalálja az Enterprise-t. Unokafivére, Donald az eltűnt és holtnak nyilvánított férfiak egyike volt. – Donald szívesen dolgozott a hercegnek – mondta Bogle Willnek mogorván, amikor találkoztak, és megbeszélték, hogy a férfi vállalja-e a munkát. – Aszonta, ez volt a legjobb munka, amit valaha végzett. – Akkor talán haza tudjuk hozni a testét – válaszolta Will. – A családja szeretné – mondta Bogle. – Ki tudnak hajózni a délutáni dagállyal? Tudtak. Az Annie nevű mentőhajó és egy bárka dél felé haladt Willel, Randall-lel, Kirklanddel és még két másik utassal: Archibald Mactavishsel és Davy Collinsszal, az Enterprise két túlélőjével a négy közül. Visszaemlékezve az Arran szigetén lévő tájékozódási pontokra, alig egy napba került, hogy lokalizálják a gőzhajó roncsát. A víz sekély volt, ami azt jelentette, hogy a mentés nehéz lesz. A nyirkos és fenyegető ég alatt a búvárharang a két búvárral lemerült, egyikük Bogle fia, Duncan volt. Az idő azok számára, akik lent voltak, végeláthatatlannak tűnt, pedig nem tartott sokáig. A daru lánca csörgött, majd megfeszült, ahogy hozzáerősítették a roncs egyik darabjához. A búvárok visszatértek a felszínre. Ahogy meleg gyapjútakarókba burkolóztak, Duncan azt mondta: – Megtaláltuk a hajó hátsó részét, a gépteremmel együtt. Az Enterprise szerencsére nem volt túl nagy hajó. Szerintem óvatosan fel tudjuk húzni. Az apja bólintott, és utasította a legénységét, hogy kezdjék el a kiemelést. A lánc sikított, miközben kiemelték a terhet, minden repedésből és hasadékból ömlött a víz, amikor a hatalmas darab roncs a vízfelszín fölé emelkedett. MARY JO PUTNEY


Will ujjai erősen markolták a hajó korlátját, ahogy azon töprengett, vajon Ash benne van-e. Nehezére esett elhinni, hogy Ash, aki maga volt a csendes bölcsesség és a feltétlen hűség, tényleg meghalt. Emiatt volt annyira fontos megtalálni a testét. A daru a bárka irányába emelte a roncsot, amikor a terhet tartó lánc Duncan Bogle irányába csapott. Randall megpróbálta elrántani a fiatal tengerészt a csapódó lánc útjából, de csak részben sikerült. A lánc vége brutális erővel ütötte meg Duncant. A fiatalember felkiáltott, és elvágódott a fedélzeten. Egy hatalmas hullám csapott ki a vízből, majd szétfröccsent minden irányban. A roncs visszazuhant a vízbe, megrengetve az Annie-t. A kapitány káromkodva hajolt a fia fölé, aki még mindig hevesen zihált a visszacsapódó lánc ütésétől. – Rendben vagy, fiam? – Rendben... igen – mondta a fiatalember. – Ha ez a nyápic ángilus nem ránt félre, az az átkozott lánc kettévágott volna. – Még így is túl közel volt. – Randall, akinek volt tapasztalata csatatéren megsérült emberek ellátásában, letérdelt Duncan mellé, és megvizsgálta a vállát és a mellkasát. – Törött váll és talán egy repedt borda, azt hiszem. Bekötözés után jól kell gyógyulnia. – De egy darabig nem fog merülni. – Bogle szigorúan nézett. – A láncokat tudom helyettesíteni, de a merülés kétszemélyes munka. Wee Geordie nem tudja megoldani egyedül. Vissza kell mennünk Greenockba egy másik búvárért. – Én le tudok merülni – ajánlotta Will. – Gyerekkoromban a NyugatIndiákon éltem, és úgy megtanultam úszni, mint a halak. – Biztos benne? – kérdezte a kapitány kételkedve. – A haranggal merülés még egy tapasztalt búvárnak is kemény, veszélyes feladat. – Van tapasztalatom a haranggal. Még az Indiákról, ahol egy spanyol kincskereső mentőhajón dolgoztam – válaszolta Will. – Nem is tudtam – mondta Kirkland, aki épp ekkor csatlakozott hozzájuk. Will elmosolyodott. – Mindannyiunknak vannak titkai. Mennyi idő múlva tudjuk újra leengedni a harangot, kapitány? MARY JO PUTNEY


Bogle az eget és a tenger felszínét kémlelte. – Az időjárás hamarosan megváltozik, úgyhogy minél előbb meg kell próbálnunk. Talán egy fél óra múlva. Meglepő mennyiségű szitkozódás közepette lecserélték a láncot. Will szerette volna érteni a Glasgow-ban beszélt skót dialektust: a szaftos káromkodások szinte már költőiek voltak. Ahogy a harangot újra előkészítették, Will egy durva, bőrből készült öltözékbe bújt, amelyet a hideg ellen használtak. Duncan ruhája volt, ezért nedves volt még, és nem is elég nagy, de Will hálás volt a védelemért, amelyet a ruha a merüléskor nyújtott. Wee Geordie izmos fiatalember volt, nagyjából olyan magas, mint Will. Átkozottul hideg volt a harang belsejében, ahogy alámerültek. Ahogy Will a harang belsejében körbefutó hideg fémpadra ült, reménytelen vágyakozással gondolt a Nyugat-Indiák tiszta, türkizkék vizeire. Ahogy merültek, a vízszint lassan elérte a lábfejét, majd a bokáját. Fájni kezdett a füle. Erről egészen megfeledkezett. – Szerencsére néhány öl mélyen van csak a roncs – mondta Wee Geordie. – Máskülönben úgy éreznénk, mintha a fülünkbe tűket döfnének. – Összevonta a szemöldökét. – Biztos benne, hogy tudja, mit csinál? – Azt hiszem, de itt maga a szakértő. Úgy vélte, a skót nem hiszi, hogy egy angol főnemes bármire is alkalmas volna. Igaza volt. Csakhogy Will sosem volt angol főnemes. – Maga már tanulmányozta a helyzetet. – Nem hinném, hogy túl nehéz volna a hajó hátsó részét újra megtalálnunk – mondta Wee Geordie. – A láncok is lesüllyedtek vele együtt, vagyis csak újra rá kell akasztani őket. Hamarabb feljövünk, mint gondolná. Will merőn bámult a harang falában lévő nehéz üvegablakon át. Azoknak a sötét árnyaknak, amelyek a vízben fenyegetően közeledtek, az Enterprise maradványainak kellett lenniük. Amikor a megfelelő helyre értek, Wee Geordie számtalan mély lélegzetet vett. Will ugyanígy tett. – Ne próbáljon meg túl sokáig a harangon kívül maradni – mondta a búvár. – A kapitány egy vagyont fizetett a levegősűrítő berendezésért, MARY JO PUTNEY


és azt szereti, ha használjuk. – Előredőlt, azután elsőnek csusszant bele a vízbe. Will néhány másodperc múlva követte. A víz hideg volt! Még egyszer vágyakozva gondolt vissza az Indiákra. A bőr búvárruha védelme ellenére nagyon gyorsan kellett dolgozniuk, különben súlyos meghűlésnek teszik ki magukat. Nyugodt, erőteljes mozdulatokkal Wee Geordie után úszott. Ahogy a fiatalabb férfi jósolta, a roncsfeltárási műveletek zavartalanul folytak. A horgokat a láncok végén újra fel kellett erősíteni, a daru horgát pedig oda, ahol a három emelőlánc összeért. Többször vissza kellett térniük a haranghoz, Willnek gyakrabban, mint Wee Geordie-nak. A légzéstechnikája nem volt olyan jó, mint amikor rendszeresen úszott. Amikor a láncok szilárdan a helyükön voltak, visszatértek a haranghoz, és Will megkérdezte: – Duncannel ellenőrizték a roncs többi részét is, emberi maradványok után kutatva? – Igen, ellenőriztük. A roncs legtöbb része nyitva volt, így valószínűleg már minden testet elmosott a víz. A hajótest hátsó része viszont eléggé zárt ahhoz, hogy esetleg találjunk valamit. Amikor készen álltak, hogy visszatérjenek a felszínre, jeleztek, hogy húzzák fel őket. Amint felértek, azonnal meleg takarókba burkolták, és több bögre, cukorral és whiskyvel ízesített gőzölgő teával itatták meg őket. Will lenyelte az italt, majd újabbat kért. Miután kiengedtek a csontjai, lement, hogy száraz ruhába öltözzön. De megtartotta a takarót. Amikor újra a fedélzetre ért, éppen az Enterprise hátsó részét helyezték el a bárkán. Kirkland átsegítette Archie Mactavisht a járművek között, hogy a mérnök megállapíthassa, mi történhetett. Bogle emberei közül ketten azon dolgoztak, hogy a feszítővasakkal és az emelőrudakkal eléggé megnyissák a roncsot ahhoz, hogy be tudjanak hatolni. Mindenki más csöndben várakozott. Feltámadt a szél, és esni kezdett az eső. Will megkapaszkodott, amikor az egyik férfi felkiáltott: – Van itt bent egy test!

MARY JO PUTNEY


A két munkás kihozta a halott férfit, és tiszteletteljes mozdulattal a bárka padlójára fektette. Randall letérdelt a test mellé. Egy feszült pillanat után azt mondta: – Nem Ashton az. – Ajaj – mondta a kapitány fájdalmasan. – Hát ez az unokatestvérem, Donald. – Levette a kalapját, és a szívéhez szorította. – Legalább most már tudjuk. Will megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, örült, hogy nem Ash halálát kellett megerősítenie, és sajnálta, hogy bizonytalanságban kell távozniuk. – A rejtély csak még nagyobb lett. Vessünk egy pillantást a motorra! A személyzet egyik tagja lámpást gyújtott, és Will, Mactavish és a kapitány belépett a roncsba. Mactavish lelkiismeretes alapossággal tanulmányozta a motort, miközben a másik két férfi a lámpásokat tartotta. Amikor befejezte a motor elülső részének és oldalainak a vizsgálatát, azt mondta: – Semmit nem látok, ami a robbanást okozhatta volna. – Jöjjön hátra – javasolta Will. – A motor szabadon van, így meg tudja nézni ezt az oldalát is. Besegítette Mactavisht a szűk, sötét helyre, aki így a kazán hátsó részét is megnézte. Egy pillanattal később dühösen káromkodott: – Ezt nézze meg! – jobb karja csonkjával egy, a kazán görbe oldalán tátongó résre mutatott. Will összevonta a szemöldökét a lyuk láttán. – A motor nyilvánvalóan onnan repült ki. De miért? A kazánház borítása gyenge volt? – Közelebbről nézze meg – morgott Mactavish. Will közelebb hajolt, a lyuk szélein friss forrasztás nyomait látta. – A kazán gyenge pontját itt foltozták meg, és a javítás nem sikerült tartósra? – A kazán tökéletes. Ezt a lyukat valamiért belevágták, majd rosszul forrasztották meg, úgy, hogy csak azt követően történjen szerencsétlenség, miután egy darabig már használták. – Akkor ez azt jelenti... – szólalt meg Bogle kapitány hitetlenkedve. – Hogy a robbanás nem baleset volt – fejezte be a mondatot ádáz hangon Will. MARY JO PUTNEY


Tízedik fejezet A

hatalmas ajtót egy szigorú arcú, libériába öltözött férfi nyitotta ki. Ahogy az inas meglátta, ki áll a küszöbön, megpróbálta becsapni az ajtót. Adam hirtelen az ajtórésbe tette a lábát, és örült, hogy a legkeményebb csizmája van rajta. – Látni akarom! – mondta Adam fenyegetően. – Elmondja, hol van, vagy átkutassuk a házat? – Ez felháborító! – vicsorgott az inas, miközben megpróbálta kirúgni Adam lábát a nyílásból. Felemelte a hangját, és felkiáltott.– Segítség! Betörtek a házba! Tudomást sem véve az inas kiabálásáról, Adam és három társa erőszakkal kinyitotta az ajtót. – Maradjunk együtt! – kiáltotta Adam. – Valószínűleg fent van! Ahogy a sikoltozó cselédlányok és kiabáló inasok az ellenkező irányba szaladtak, Adam és társai felrohantak a lépcsőn. Az egyik hálószobában megzavarnak egy titkos légyottot egy cselédlány és egy szolga között, de nem találták meg azt az embert, akit kerestek. Amikor elhagyták az utolsó szobát is, Adam azt mondta: – A padlásra! A lépcső borzasztóan keskeny volt, a hőség pedig fullasztó. Az üres padlásszobák többsége a szolgálólányoké volt. A padlás legkisebb, leghitványabb szobájában találták meg a férfit, ahol a mennyezet majdnem leszakadt, a padlót por és elhullott legyek borították. Egy rozoga ágy kivételével semmilyen berendezés nem volt a szobában. A fertőzés és a mosdatlan test bűze undorító volt.

MARY JO PUTNEY


Adam meghökkent a csontvázszerű, mozdulatlan alak látványától, attól félt, hogy a barátja meghalt. Arca élettelen volt, szőke haja csapzott és mocskos. De lassan felnyitotta a szemét, amikor Adam letérdelt az ágy mellé. – Már... nem tudtam elképzelni, mikor érsz ide – mondta erőltetett mosollyal a férfi. – Sajnálom, hogy nem értem ide hamarabb. Nem voltam a városban. Adam végigtapogatta a sérült testet, és remélte, hogy képesek lesznek anélkül elvinni onnan, hogy további sérülést okoznának. – Valaki hozzon egy kis vizet és egy takarót valamelyik másik szobából – mondta Adam hangosan. Néhány pillanat múlva már a kezében volt egy kancsó langyos víz és egy repedt pohár. – Kérsz inni? – kérdezte, ahogy vizet öntött a pohárba. – Istenem, igen! Adam felemelte a barátja fejét, hogy segítsen neki inni. A férfi nyakán látszott, ahogy görcsösen nyeli a vizet. – Egyelőre ennyi elég – mondta Adam, ahogy elvette a férfi szájától a poharat. – Ha túl sokat iszol, rosszul lehetsz A szőke férfi ránézett, mintha vitatkozni akarna, azután meggondolta magát. – Öntsd a megmaradt vizet a fejemre. Adam eleget tett a kérésnek, mire a szőke férfiból a megkönnyebbülés hosszú sóhaja szakadt fel. – Isten tudja, mióta nem éreztem ilyet. – Takarjuk be, és vigyük ki innen – mondta Adam felállva. A társai közül ketten a padlóra terítették a takarót, azután óvatosan átemelték a szőke férfit a mocskos ágyról a durva szövet közepére. A sérült fájdalmasan felnyögött, de ez volt az egyetlen hang, amelyet kiadott. Annak ellenére, hogy az őt cipelő két férfi minden erőfeszítése dacára a feje és a lába oda-odakoccant a keskeny lépcsőház falához A következő lépcsősor szélesebb volt. Ahogy leértek az előcsarnokba, egy dühös öregember ugrott elő a szalonból, hogy elállja a kijáratot. Drága öltözéke gazdagságot sugallt, szeme szikrázott a dühtől, bütykös kezében vadászpuskát tartott

MARY JO PUTNEY


– Legyen átkozott, maga gőgös gazember! – ordította, a fegyverrel egyenesen Adam szívére célozva. – Nincs joga, hogy elvigye a házamból! Adam mély lélegzetet vett, és azon töprengett, milyen nagy lyukat tud ütni egy vadászpuska ilyen távolságból. – Magának meg ahhoz nincs joga, hogy gondatlanságból hagyja őt meghalni! – Megérdemli, hogy meghaljon! – mondta az öreg, és a vadászpuskát: a takaróba csavart férfira irányította, majd vissza Adamre. – Lőjön, ha akar – mondta Adam. – De ha el akarja kerülni a botrányt, a gyilkosság nem a legmegfelelőbb mód. A vadászpuska megingott, majd leereszkedett. – A pokolba! – káromkodott szilaj tekintettel az öregember – Legyen átkozott az összes gonosz és féktelen barátjával együtt! – Semmi kétség, a kárhozat a megfelelő időben meg fog érkezni. De nem ma. Adam kitárta az ajtót, és kitessékelte a többieket, mielőtt az öregember meggondolhatta volna magát. Azt hitte, az öreg elfogja sütni a puskát, mégis gond nélkül be tudták tenni a sérült férfit a kocsiba. Ahogy Adam a sebesült arcát tanulmányozta, azon töprengett, vajon meg tudták-e menteni a barátja életét, vagy túl későn érkeztek. Becsukta a kocsiajtót, amikor eldördült egy lövés.

Adam rángatózva, kalapáló szívvel ébredt. Valami más, erőteljes hangot hallott. Nem lövést, hanem mintha egy fejsze fát aprítana. Mariah-val megbeszélték, hogy eltávolítanak egy elhalt fát, és valószínű, hogy aznap reggel végezték el a munkát. Micsoda hatékony asszony a felesége. Felkelt, odament a mosdóállványhoz, amelyen talált egy borotvát, így átmenetileg eltüntethette a szakállát. Ahogy mosakodott és borotválkozott, az álmán gondolkodott. Vajon az egész csupán a

MARY JO PUTNEY


képzelet játéka volt, vagy visszaemlékezés egy megtörtént esetre? Nagyon valóságosnak tűnt. Amint lecsendesedett a meditáció után, azon töprengett, hogy az álom vajon milyen üzenetet akart közvetíteni egy, az életéből való igazi incidens felidézésével. Ki volt az a szőke férfi, és mi késztette arra Adamet, hogy erővel behatoljon egy nagy házba? Néhány válasz kikövetkeztethető. A szőke férfit egyértelműen utálta a dühös öregember, és hagyta volna, hogy egy komoly sérülés után, ápolás híján, meghaljon. Adam megtudta, hogy mi történt, és megmentette a barátját. Az öregember őt is utálta. Nagyon valószínű, hogy mindenkit utált. Hangoztak el nevek? Egyet sem tudott felidézni. Könnyebb lett volna, ha az öregember alaposabban sértegeti őket. Mi mást akart még sugallni ez az álom? Azt, hogy Adam magas körökben mozgott, bár a saját társadalmi rangja nem volt világos a számára. Azt is sugallta, hogy hozzá volt szokva ahhoz, hogy utasításokat adjon. Továbbá azt, hogy voltak barátai.

Amikor Mariah megállt Adam szobája előtt egy gyors ellenőrzésre, megint csak azt tapasztalta, hogy a férfi eltűnt. Úgy tűnik, hogy korán kelő ember. Valamint elég egészséges ahhoz, hogy ne kelljen rendszeresen ellenőrizni őt. A reggelizőhelyiségben találta, éppen egy tányér tojás, sonka és pirítós fölé hajolva. – Remekül fest ma reggel – mondta Mariah, majd intett a cselédlánynak, hogy hozza az ő reggelijét is. Öntött egy csésze teát, és letelepedett a férfival szemben. – Nem érzi úgy, hogy megerőltette magát a tegnapi munkával? A férfi a fejét rázta. – Egy kis izomláz és néhány egyéb fájdalom – mondta, és megérintette a kötést a fején. – De elég jól érzem magam ahhoz, hogy ma kilovagoljak a birtokra. MARY JO PUTNEY


– Nos, rendben. Akkor reggeli utánra kéretem a lovakat. Belekortyolt a teájába, és közben arra gondolt, mennyire szereti nézni őt. Volt valami egyszerű hatékonyság a mozdulataiban, látható volt, hogy kényelmesen érzi magát a bőrében, még akkor is, ha nem emlékszik a múltjára. Azon töprengett, vajon akkor is ilyen kiegyensúlyozott lenne-e, ha nem Adam Clarke hamis személyazonosságát viselné. Mennyivel könnyebb lenne az élete, ha bevallhatná neki az igazságot! Minél tovább hagyja hazugságban, annál dühösebb lehet majd, ha felfedezi azt. A tény, hogy vonzónak találja őt, még bonyolultabbá tesz mindent. – Van valami újonnan felbukkant emlék ma? – kérdezte reménykedve. A férfi hunyorított. – Volt egy álmom, amely annyira élénk volt, hogy emléknek tűnt, de még így sem tudtam meg semmi újat magamról. Egyetlen név vagy hely sem hangzott el, bár azt hiszem, London volt a helyszín. – Hát ez nem valami nagy segítség – mondta Mariah csalódottan. A cselédlány elé is letett egy tányér tojást és pirítóst. A reggelijére koncentrálva azt mondta: – Nagyon várom, hogy megtudjam, mit tud a gazdálkodásról. – Én is – mosolygott a férfi.

Három órával később lovaikkal egy olyan dombra értek, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a birtokra, a tengerre és a meredek hegyekre. A lánynak eszébe jutott egy válasz. Adam magától értetődő természetességgel lovagolt, és a mezőgazdaságról úgy beszélt, mint egy hercegi birtok intézője. – Ön tehetséges ember, Adam – mondta, gondosan megválogatva a szavait. – Soha azelőtt nem hallottam még a mezőgazdaságról beszélni, de nyilvánvaló, hogy rengeteget tud róla. – Nem vettem észre, hogy a haszonállatokról és a termelésről olyan sokat tudnék. Tudom, melyik disznófajta hízik gyorsan, mely tehenek

MARY JO PUTNEY


adják a legjobb tejet. – Sóhajtott. – Őrjítő, hogy marhákra és disznókra emlékszem, az életemből meg semmire. – Az is el fog jönni. – Remélem. – Lovával lefelé indult a dombról. – Igaza volt, kedvesem, amikor azt mondta, hogy Burke szégyenletesen elhanyagolta ezt a helyet. A birtoknak elég sok megművelhető földje van Angliának ezen a részén, de egy vetőgép és egy aratógép feltétlenül szükséges, továbbá jobb vetőmagokat is be kell szerezni. Egy kis befektetéssel és megfelelő irányítással öt éven belül megduplázhatjuk a birtok bevételét. – Ennek határozottan nagyon örülnék. Találnia kell egy intézőt, aki vezetni tudja a gazdaságot. Adam csodálatos lenne, de nagyon valószínűtlen, hogy hosszú ideig itt maradna. Oldalra pillantott, csodálta, ahogy a férfi megüli a lovat. Bár sose nyerné vissza a memóriáját... Bizonytalan vágyakozása szinte csörömpölve ébresztette tudatára annak, lehet, hogy van felesége, aki egyre növekvő félelemmel várja, hogy a férje hazatérjen. Ha Adam Mariah férje lenne, ő határozottan keresni kezdené, ha eltűnne. Rémisztő belegondolni, mi történik, ha a felesége pontosan ezt teszi, és egyszer csak felbukkan a Hartleybirtokon, hogy visszakövetelje a férjét. Mariah reszketett, miközben arra gondolt, túl sokat képzeleg. Boldog volt, amikor Adam egy dombtetőn felbukkanó templomtoronyra mutatott. – Az ott a falu? Odamegyünk? A lány szorongva harapott az ajkába. Sokkal jobban szeretné, ha nem kellene Adamet a férjeként bemutatnia a faluban. De ennek előbb-utóbb úgyis meg kell történnie. – Odamehetünk, ha elég erősnek érzi magát. Biztos benne, hogy nem akar inkább hazamenni, és pihenni egy kicsit? A férfi szélesen és láthatóan erőltetetten elmosolyodott. – Biztos vagyok benne. Valószínűleg ki akarja próbálni magát, méghozzá olyan keményen, ahogy csak lehetséges, hogy minél előbb visszanyerje az erejét. Talpig férfi. – Jól van, akkor irány a falu. Az út hamarosan elágazik. Ha jobbra fordulunk, akkor az levisz bennünket a főutcára. MARY JO PUTNEY


Néhány perccel később elérték az elágazást, és ráfordultak az útra. Olyan mélyre süllyedt az út a számos nemzedék használata következtében, hogy szinte olyan volt, mint egy csatorna. – Ha esik, a víz szökőárként zúdul itt le – jegyezte meg Adam. Mariah a mélyen kitaposott utat és a meredek oldalakat nézte, és arra gondolt, nem szeretné, ha egy heves vihar során ki kellene másznia onnan. – Úgy vélem, igaza lehet, de még sosem láttam ilyet. Általában nem járok erre. Közeledtek a falu felé, amikor hirtelen egy kutya őrjöngő ugatását hallották. Adam felvonta a szemöldökét, és ügetőre fogta a lovát, Mariah pedig követte. Miután elhagytak egy kanyart, azt látták, hogy három fiú kövekkel dobál egy kölyökkutyát. A kutya próbált elmenekülni, Adam és Mariah felé szaladt, de bicegése lelassította, és az út széle túl meredek volt ahhoz, hogy félre tudjon ugrani, és el tudjon szaladni. Ahogy a lány nézte őket, elborzadt, amint egy kő, amelyet a legnagyobb fiú a kutya felé dobott, eltalálta a kis jószágot. A kutya szűkölt, a fiatalabb fiúk pedig üdvrivalgásban törtek ki. Adam vágtára fogta a lovát, és rádörrent a fiúkra: – Állj! – Leugrott a lováról, és felcsattant: – Hogy merészelsz bántani egy gyámoltalan teremtményt?! Hol vannak a szüleid? – Ez a kutya ne legyen senkié! – válaszolta a legidősebb fiú. – Apám azt mondta, kergessem el a háztól. – Ezért tehát úgy döntöttél, hogy megkínzod ezt a szegény állatot – mondta Adam metsző hangon. – Az élet drága kincs, és soha nem véletlenül ér véget. A viselkedésed szégyenletes. Hogy éreznéd magad, ha halálra köveznének, amikor csak menekülni próbálsz? A fiúk úgy néztek rá, mintha el akarnának szaladni, de nem tudtak volna olyan könnyen elmenekülni, mint ahogy a kutya tudott volna. – Nem akartuk megölni ezt a kis rondaságot, csak el akartuk kergetni – mondta az egyik fiatalabb fiú. Mariah felemelte a ziháló kölyökkutyát, és a karjába vette. A vér és piszok alatt lógó fülek látszottak, és barna meg fekete foltok keveredtek fehérrel. Úgy vélte, hogy vadászkutya és ki tudja, milyen másik kutya keveréke lehet a kölyök. MARY JO PUTNEY


A kutya először küzdött, de Mariah szorosan tartotta, és közben simogatta, megnyugtató hangon szólongatva: – Szegény kis kölyök, ne aggódj, most már biztonságban vagy. A kutyus túlságosan kimerült volt már a meneküléshez, így elnyugodott a karjában. Mariah elszalasztotta azt a részt, amikor Adam megszidta a fiúkat, de amikor felnézett, azt látta, hogy a kis bűnösök majdnem sírnak. – Szavatokat adjátok, hogy többé nem fogtok ilyen kegyetlenséget művelni? – kérdezte végül Adam. A fiúk némán bólintottak. – Akkor e szerint éljetek – mondta Adam, mire a fiúk megfordultak, és eliszkoltak. – Gondolja, hogy a jövőben jobban viselkednek majd? – kérdezte Mariah, ahogy a fiúk eltűntek a kanyarban. – Egy lecke nem fogja őket teljesen megváltoztatni, de talán kétszer is meggondolják, mielőtt legközelebb meg akarnának kínozni egy másik teremtményt. Megfordította, és óvatosan elvette a lánytól a kutyát. Az lassan magához tért, felágaskodott, és nyalni kezdte Adam állát. A férfi nevetett. – Rendkívül elnéző természete van. Megtartjuk? Mariah világéletében szerette az állatokat, de vándorló életmódja nem tette lehetővé számára, hogy háziállatot tartson. Most, hogy végre igazi otthona volt, ideje volt szerezni néhány állatot, társnak. – Ha senki nem fogja keresni a faluból, megtarthatjuk. Bár valószínűleg nem jó semmire, bájos, és bízik az emberekben. – A lány vakargatta a kiskutya fejét, ő pedig boldogan fúrta a fejét a kezébe. – Hogy fogjuk hívni? – Bhanunak – válaszolta Adam gondolkodás nélkül. A lány felvonta a szemöldökét. – Ezt még soha nem hallottam. Mit jelent? A férfi tanácstalannak tűnt. – Nem tudom. De az elmémben ez határozottan egy kutya neve. – Újabb, magyarázat nélkül érkezett darabka a múltból – mondta Mariah szárazon, azon gondolkodva, milyen vonzóvá tesz egy férfit, ha

MARY JO PUTNEY


kedves az állatokhoz. – Tehát ő Bhanu. Nézze, mekkorák a lábai! Nagy testű kutya lesz. – Máris jókora. Én viszem őt haza. Remélem, nem tört el a lába. Adam letette Bhanut, és felsegítette Mariah-t a nyeregbe. Megfogta a kutyát, átadta neki, majd ő is felült a lovára, és visszavette Bhanut. A kutya boldogan helyezkedett el a férfi ölében. Sétamenetben folytatták útjukat a falu felé. Kis kitérőt tettek a vízpart felé, látták a hazatérő halászhajókat, majd befordultak a főutcára. – Ismerősnek tűnik Hartley – mondta Adam elgondolkozva. – Nem mintha jártam volna itt, de nagyon hasonlít számos más angol faluhoz. – Lehet, hogy szokványos, de nagyon csinos – mondta Mariah védekezőn. – Valóban nagyon csinos – értett egyet a férfi, miközben gyengéden a lányra mosolygott. Mariah elpirult, és elkapta a tekintetét. Nem lepődött meg, hogy pontosan azt látja, amitől félt: az emberek kíváncsian bámultak rájuk az ablakaikból, és néhányan igyekeztek valami indokot találni, hogy előjöjjenek a házukból. A legnagyobb területű birtok tulajdonosaként minden cselekedete óriási érdeklődésnek örvendett Hartley-ban. Különösen, ha váratlanul felbukkan a sosem látott férje. Az első, aki megállította őket, Mrs. Glessing volt, akit Mariah a templomból ismert. Ez az asszony volt a falu „nyelve”, aki elsőként újságolta lelkesen a híreket, bármiről volt is szó. – Mrs. Clarke, milyen jó önt újra látni! – mondta, és lelépett az útra, hogy kénytelenek legyenek megállni és üdvözölni öt. – És ez a jóképű fiatalember minden bizonnyal a férje, ugye? Fent a birtokon hallottam, hogy megérkezett, és egy történetet is meséltek arról, hogy a tengerből kellett kimenteni. Mariah tudta, hogy a történet túl jó ahhoz, hogy ne terjedjen el a faluban azonnal. – Valóban ő az – válaszolta Mariah, a bemutatást olyan rövidre fogva, amennyire csak lehetett. Mrs. Glessing összevonta a szemöldökét, amikor meglátta a kutyát. – Csak nem bántotta magukat ez a jószág? Itt kóborol a falu körül. – Ha nincs gazdája, hazavisszük – mondta Adam.

MARY JO PUTNEY


A férfi udvarias volt, de olyan hűvösen távolságtartó, amilyet Mariah még nem tapasztalt azelőtt. Ő is a kitérő válaszok mesterének bizonyult, amikor Mrs. Glessing a származásával kapcsolatban próbált információhoz jutni. Amikor továbbindultak, Mrs. Glessing semmivel sem tudott többet, mint amikor megállította őket. Szerencsére senki másnak nem volt mersze ahhoz, hogy megállítsa őket az utcán, bár sokan intettek nekik, akikkel Mariah korábban a templomban vagy vásárláskor ismerkedett össze. Mosolygott rájuk, biccentett is, de nem állt meg. Ahogy útjuk a Bika és Horgony fogadó mellett vitt el, Mariah arra gondolt, George Burke vajon elhagyta-e a települést. Természetesen reménykedett benne. – Ugye milyen bájos a templom? – kérdezte, ahogy közeledtek. – És nézze, ott jön Julia Bancroft a lelkésszel, Mr. Williamsszel. Közel lakik, és rendszeresen segít a templomban. Mariah szemöldöke felszaladt, ahogy együtt látta a barátnőjét és a lelkészt. Csodálta Mr. Williamst, amióta csak megismerte őt. Kedves volt és okos, hű az egyházához és az egyházközségébe tartozókhoz, azonkívül meglehetősen jóképű is. Arra gondolt, milyen különleges melegséggel fogadta őt a férfi, és arra, hogy néha arról álmodozott, vajon milyen volna egy lelkész feleségének lenni. A lelkész azonban nem volt hozzá való. Az a fajta úriember volt, aki egy olyan nő férje lehetne, mint amilyen a képzeletbeli nővére, Sarah. Vagy Julia, aki éppen nevetett valamin, amit a lelkész mondott. Mariah azon töprengett, lehetséges, hogy éppen egy csendesen romantikus kapcsolat alakul ki kettejük között. Julia természetesen csodás lelkészfeleség lenne. Mariah, enyhe fájdalommal, törölte Mr. Williamst az álmaiból. Csodálatra méltó személy, és érdeklődése nagyrészt azért vetült rá, mert ő volt a legvonzóbb és házasság szempontjából leginkább választható férfi a környéken. De sokkal jobban szerette Adamet, még akkor is, ha semmit nem tudott a múltjáról. Lehet, hogy úriember, lehet, hogy nem, de ez egyáltalán nem számított. Ő volt az, akiről mostanában álmodott. Adam, aki lehet, hogy nős, és a felesége aggódva várja a visszatérését. Julia felpillantott, és meglátta őket.

MARY JO PUTNEY


– Mariah, de jó, hogy újra látlak! Mr. Clarke, magának még nem szabadna lovagolnia. Úgy beszélt, olyan erőltetett vidámsággal, mint aki már megszokta, hogy a páciensei nem fogadják meg a tanácsát. Mariah hálás volt, hogy Julia megtette a bemutatásokat, megkímélve őt attól, hogy hazudnia kelljen a lelkésznek. Mr. Williams melegen mosolygott, és a kezét nyújtotta Adamnek. – Hallottam a megmeneküléséről, Mr. Clarke. Biztosan a gondviselés kímélte meg az életét, és hozta vissza önt a feleségéhez. – Igen, nagyon is tudatában vagyok ennek a ténynek – rázta meg Adam a lelkész kezét. – Leszállnék, de az felzavarná a kutyát, és ma nagyon nehéz napja volt. Williams nevetett, és megvakargatta Bhanu lógó füleit. – A falu körül kóborolt. Valószínűleg az egyik farmról kergették el. Most boldognak látszik. – Julia, megtennéd, hogy gyorsan megvizsgálod Bhanu bal hátsó lábát? – kérdezte Mariah. – Néhány fiú kövekkel dobálta, és erősen sántított, amikor Adam megmentette őt. – Szegény kis állat. Julia finoman megemelte a kutya lábát. Bhanu nyüszített egyet, visszahúzta a lábát, de nem küzdött. – Nem hiszem, hogy eltört a lába – mondta a vizsgálat után Julia. – Épp csak megzúzódott. Nagy szerencséje volt. Julia elővett egy zsebkendőt, és megtörölte a kezét. – Azt javaslom, amint hazavitték, fürdessék meg. – Igenis, asszonyom – mondta Adam mosolyogva. – Mr. Williams, örülök, hogy megismerhettem. Viszontlátásra vasárnap, a templomban. Ahogy hazafelé tartottak, Mariah azon gondolkodott, hogy Adammel határozottan helybéliek lettek. Nem tudta eldönteni, hogy ez jó vagy rossz.

MARY JO PUTNEY


Tizenegyedik fejezet

E

gy hatalmas, visszhangos teremben állt, a levegő pikáns, parfümillatú és egzotikus volt, azonkívül pedig kísértetiesen ismerősnek tűnt. A sötétség fullasztó volt, úgy érezte, hogy szinte már tapintható. Azután a rézlámpák lassan felgyulladtak a terem falai mentén. A pislákoló olajlámpások fénye gazdagon díszített mennyezetre és falakra vetült. Megfordult, közben megpróbált tájékozódni, és megdöbbenve tapasztalta, hogy egy hatalmas arany istennő tornyosul fölé. Arckifejezése jóakaratról tanúskodott, ahogy őt tanulmányozta. Négy bájos karja teljesen természetesnek látszott. Egy hosszú pillantás után elfordult tőle, mintha nem tulajdonítana neki fontosságot. Kétségbeesve próbálta visszaszerezni a figyelmét, rohant utána, de az istennő beleolvadt a sötétségbe. Egy kevés fény vetült a szemébe, megfordult, és egy másik hatalmas aranyalakot látott. Ekkor egy isten táncolt egy lángkörben, sokkarú mozdulatai az erő és derű időtlen egyensúlyát árasztották. Adam megpróbált közeledni hozzá, de az isten felemelte a karjait, és felemésztette a lobogó tűz. Adam, ezekkel a lényekkel összehasonlítva, annyira kicsi volt, mint óriások között egy egér. Ahogy ez a gondolat megformálódott a fejében, meglátott egy másik, hatalmas aranyistent. Ennek az istennek emberi teste volt, amely bölcs és öreg tekintetű elefántfejben végződött. Látta már valahol ezt a teremtményt, de nem tudott visszaemlékezni arra, hogy hol.

MARY JO PUTNEY


Szíve izgatottan vert ettől a rengeteg furcsaságtól, térdre borult, hogy tisztelje az istent. De ez a csillogó aranylény szintén eltűnt, ürességet hagyva maga után. Felállt a veszteség fájdalmával, és fuldokolva a súlyos, tömjénillatú levegőtől. Újabb mozgásra lett figyelmes. Most egy igazi nőt látott, aki normális méretű volt, rendes végtagokkal. Egy csomó lámpás és több csokor ragyogó virág előtt térdelt, de amikor a férfi lélegzetvisszafojtva figyelte, elpirult, és a szemébe nézett. Ruhája élénk színű fátyolból volt, aranyozott hímzéssel, amely kiemelte sötét hajú szépségét. A nő ránézett, ragyogóan elmosolyodott, és a kezét nyújtotta. Örömtől ujjongó szívvel a nő felé szaladt, tudta, hogy ő fogja betölteni az ürességet a szívében. De épp, mielőtt elérte volna, erőteljesen megragadták, és elhurcolták onnan. Őrjöngve rúgott, harapott és tekergőzött, hogy el tudjon menekülni a fogvatartójától, de tehetetlen volt. Tehetetlen. Az aranyistenek eltűntek, a gazdag, fűszeres illat elenyészett... a sötét hajú nő is örökre eltűnt.

Adam kínok kínja között ébredt. Amikor egy érdes nyelv nyalni kezdte az arcát, karját Bhanu köré fonta, hálás volt, hogy van egy meleg, szerető test az ágyában. A kutyának érzéke van hozzá, hogy megérezze a gyötrődését. Miért késztette őt arra ez az álom, hogy ilyen kétségbeesést érezzen? Talán mert az előző álmok úgy tűntek, hogy megtörtént eseményeket tükröznek vissza, de ez a látomások és hallucinációk világából származott. Megpróbálta felidézni azokat a hatalmas aranyalakokat, a lassú, hullámzó mozgásuk az életnek egy egészen másfajta ritmusára hangolódott, de a részletek kijátszották őt. Ismerősnek tűntek, de mégsem tudott emlékezni. Látta már az elefántfejű lényt azelőtt is, amikor egy nagyon régi kertre emlékezett. A szép, sötét hajú nő volt az egyetlen valóságos alak abban a kertben, ebben teljesen biztos volt. De milyen kapcsolatban voltak egymással? Azonos korúak voltak, vagy a nő egy kicsit fiatalabb

MARY JO PUTNEY


volt? És most eltűnt örökre. Talán azért égette az álom a veszteség érzését olyan mélyre, hogy még jobban formálja a lelkét. Az emlékezetkiesése volna a módja annak, hogy elrejtse maga elől ezt a veszteséget, mert kibírhatatlan volna számára az emlékezés? Mariah volt számára a biztos pont ezekben a nehéz időkben, de meglepően keveset tudott az életéről. Azt mondta, azért, mert nem voltak együtt elég hosszú ideig ahhoz, hogy sokat megtudjanak egymásról, de Adam azt gyanította, hogy az igazi probléma inkább az lehet, hogy nagyon keveset mondott el neki. Nagy bűnt követett el? Vagy kimondhatatlan tragédiában volt része? Ha így van, akkor a fejét ért ütés az elviselhetetlen múltból való, áldott szabadulást hozta meg neki. Rosszul érezte magát, felült az ágyban. Mély, sötét éjszaka volt, de kételkedett benne, hogy újra el fog tudni aludni. Bár behunyta a szemét, és el akart csendesedni, az elméje túl zaklatott volt a meditáláshoz. Felhagyott a próbálkozással, amikor Bhanu, horkantásokat hallatva, keresztbe feküdt az ölében. Megvakargatta a kutya fejét. Bár nem nézett ki sokkal jobban, mint amikor megtalálta, azért határozottan tisztább volt. – Ki mondta neked, hogy alhatsz az ágyon? Azt hiszem, megbeszéltük az alvással kapcsolatos lehetőségeidet, és a kandalló előtti szőnyeg mellett döntöttünk. Bhanu imádnivalón nézett rá, figyelmen kívül hagyva a férfi sületlenségeit. Az ablakon beszűrődő gyenge fény bohóc kinézetűvé varázsolta a kutya fekete-fehér pofácskáját. Adam nem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. Bár sokkal jobban vágyott szép felesége meleg társaságára, azért a kutya több volt a semminél. – Le akarsz jönni velem a könyvtárba? Bhanu hegyezte a fülét. – Sétára és evésre gondolsz. Nem lesz valami hosszú séta, de utána biztos találok neked valami ennivalót. Felkelt az ágyból, felvette meleg köntösét és túlméretes papucsát, azután meggyújtott egy lámpát, és lement a könyvtárba. Talán sikerül találnia egy könyvet, amelyből megtudhatja, amire szüksége van. A birtok többi részével összhangban a könyvtár is mutatott némi gondos törődést. Mindössze néhány könyvespolc volt, azokat is MARY JO PUTNEY


valószínűleg használtan vették, csak hogy közszemlére tehessék a tudást. A könyvek fele szentbeszédek, valamint régi és érdektelen magazinok gyűjteménye volt. De a kiválasztás puszta véletlenszerűsége azt jelentette, hogy talán akad néhány olyan kötet is, amely segíthet feltárni elméje titkait. Felcsavarta a lámpát, és tanulmányozni kezdte a könyveket.

Mariah épp a konyhába tartott, hogy valami késő esti harapnivalót keressen magának, amikor hangokat hallott abból a kicsi helyiségből, amelyet meglehetős nagyzolással könyvtárnak neveztek. Azt gondolta, Bhanu indult felfedezni a házat, hogy megtalálja a kijáratot. Benyitott, és ott találta Adamet, ahogy a polcok tartalmát vizsgálgatta módszeresen a lámpafényben. Felemelte a saját lámpáját, és megkérdezte: – Adam? Valami különlegeset keres? Ahogy Bhanu meglátta a lányt, odaszaladt hozzá, és örömében ugrálva üdvözölte. Adam megnyúlt arccal fordult felé. – Megint álmodtam, furcsa lényekről és szimbólumokról. Ismerősek voltak nekem, mintha a múltam részei lettek volna, de nem tudok visszaemlékezni. – Arckifejezése megváltozott. – Nem tudok emlékezni! Nyugtatgatom magam, hogy hamarosan fogok, a darabok elkezdenek majd lassan összeállni. Nappal még el is tudom hinni. Éjjel azonban... sokkal nehezebb. Mi lesz, ha arra leszek kárhoztatva, hogy örökké egyedül legyek az elmémben? Mostanáig úgy tűnt, hogy meglehetősen higgadt a helyzetével kapcsolatban, így borzasztóan megrázó volt látni a fájdalmat az arcán. Néhány halványuló horzsolást kivéve már nem is tűnt sérültnek. Ráadásul a fejkötése is lekerült, mert a seb jól gyógyult. De a lelke szívszaggatóan sebezhető volt. A lány letette a lámpáját az asztalra, és keresztülment a szobán, hogy megfogja a férfi kezét.

MARY JO PUTNEY


– Lehet, hogy soha nem fog emlékezni – mondta komolyan –, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül volna. Gondoljon azokra az emlékekre, amelyekre csupán néhány nap alatt tettünk szert. A férfi arckifejezése megenyhült. – Nem tudom, mihez kezdenék maga nélkül, Mariah. Ijesztő arra gondolni, mi történhetett volna, ha olyan idegen helyen érek partot, ahol nem tudják a nevemet, és senki nem törődik azzal, élek-e vagy meghaltam. A szavai tőrként hatoltak Mariah szívébe. Bár az alakoskodása miatti rosszallása napról napra nőtt, nem mondhatja meg neki, hogy valóban idegenek között ért partot. A férfinak hinnie kell benne. Mi lesz, ha soha többé nem emlékezik az igazi személyazonosságára? Ha nem fog emlékezni, és őt akarja, akkor. Isten előtt, a felesége lenne. Ha pedig másutt van egy felesége, az a nő talán belenyugodna az özvegységbe, és egyszer talán újra férjhez menne. Ha Adam arra ítéltetett, hogy múltját elfeledett férfi legyen, akkor most már őhozzá tartozik. Sok partiképes és kevésbé partiképes férfival találkozott, de Adam volt az egyetlen, akit igazán akart. Kedves volt, humoros és intelligens – megvolt benne mindaz, amit egy férjről remélt. Ha nem sikerülne többé rátalálnia az igazi személyiségére... nos, itt találhat magának egy újat. Együtt irányíthatnák a Hartley-birtokot békében és jólétben – bár szívesen rendezne egy kedves kis esküvői szertartást. Azt mondaná Adamnek, hogy amióta oly sok tekintetben új ember lett belőle, meg kellene újítani az esküjüket. Hazugságaitól ismét összezavarodva, azt mondta: – A múlt formál bennünket, de ami számít, az megvan önnek: a jelen és a jövő. Ezek pedig olyanná válnak, amilyenné formálja őket. – Kegyed éppen olyan bölcs, mint amilyen szép. A férfi tekintete összekapcsolódott az övével, kezébe fogta a lány arcát, sóvárgó ajkával megcsókolta. A lány visszacsókolta, a sötétség megkönnyítette kifejezni az érzéseit. Tengerből érkezett szerelme olyan kedves, olyan lenyűgöző és olyan férfias volt. Általában átlagos testalkatú férfinak gondolta, de nagyon magasnak és nagyon erősnek tűnt, ahogy megölelte őt. Szédülve érzékelte, hogy a háta a MARY JO PUTNEY


könyvespolchoz szorult, ahogy a férfi keze önkéntelenül kalandozni kezdett a testén. Meglazította a lány köntösének szalagját, és tenyerébe fogta a mellét. A tartózkodás nélküli, bensőséges érintés olyan megrázó volt, mint amilyen izgalmas. Szája befogadta a férfiét, nyelvük egymásra talált. Csípőjével a férfi testéhez feszült. Adam teste riasztóan forró volt, mégis olyan csábító, mint egy szirén dala. Kihívóan a férfi köntöse alá csúsztatta a kezét. Testének melege a hálóruhán keresztül is szinte égetett, ahogy simogatta a férfi szép, izmos hátát. Adam többször megcsókolta már, és ő visszacsókolta a férfit, de a vágy soha nem fenyegetett azzal, hogy irányíthatatlanná válna. Egészen idáig. Magába akarta fogadni a férfit, egybe akart olvadni vele. – Annyira kívánlak, édes feleségem – suttogta a férfi, mielőtt a száját a nyakára tapasztotta. A lány felnyögött, körmei a férfiba mélyedtek. Amikor Adam keze a hálóinge alá csúszott, és elindult a combján felfelé, szinte azonnal elolvadt. Egyetlen férfi ölelése sem hatott rá még így, soha, de soha. Ha most a férfi lehúzná őt a hideg és poros szőnyegre, boldogan hagyná. De mielőtt ez megtörténhetett volna, Bhanu mindkettejükre felágaskodott, és figyelmet követelt magának. Mariah zihálva elhúzódott, ahogy eszébe jutott minden ok, amely miatt nem kerülhetnek intim viszonyba egymással. Nem utolsósorban azért, mert hogyan magyarázná meg, hogy miért szűz. – Én... annyira sajnálom – suttogta. – Nem tudom megtenni. Most nem. Adam újra meg akarta ölelni, de aztán hátrahőkölt, kezei ökölbe szorultak. – Félsz tőlem, Mariah? Vagy arról van szó, hogy nem kívánsz? A lány szinte hisztérikusan felnevetett, majdnem megfulladt. – Nem gondolhatod azt, ezek után, hogy nem kívánlak! Hogyan is félhetnék tőled, amikor mindig kedves és megértő vagy? De... nekem ez még mindig túl korai. Talán amikor már jobban fogsz ismerni engem, nem engem akarsz majd. – Lehetetlen – felelte, és megérintette a haját, azután végigsimított a lány testén, érintése nyomán újra fellobbantva a tüzet. – Érzem a lelkem mélyén, hogy ismerlek téged. De... itt és most nem olyan jól. – Keze MARY JO PUTNEY


visszahullott, és elmosolyodott. – Ha a vérem lehűl, biztosan egyetértek majd veled. De ez most nehezen megy. Nem ő volt az egyetlen, akinek gondot okozott a túlhevült vére! Összekötötte a köntösét. – Jó volna enni valamit. Biztos vagyok benne, hogy Bhanu is ezt akarja. Én is éppen a konyhába tartottam, amikor meghallottam, hogy idebent vagy. Megnézzük, mit találunk az éléskamrában? Mrs. Beckett mindig jól feltölti. Adam nevetve karolta át. – Nagyszerű ötlet. Ha az egyik étvágyat nem lehet kielégíteni, legjobb gyógymód a másikat csillapítani. A lány elpirult, de élvezte a férfi karjának súlyát a vállán, miközben lementek a konyhába. Bhanu előreszaladt. – Mit kerestél a könyvtárban? – Reméltem, hogy találok egy könyvet azoknak a lényeknek a képeivel, akiket álmomban láttam. – Sóhajtott. – Ez volt a cél; azt gondoltam, érdemes megpróbálnom, hisz úgysem tudok aludni. – Én semmi használhatót nem találtam a könyvtárban a virágültetésről szóló kiadványon kívül. A tűzhelyen lévő, melegen tartott leves segíteni fog elaludni. – Jól hangzik. – A szeme sarkából a lányra nézett. – Többet segítene, ha megosztanád velem az ágyamat. A lány óvatosan megállt. – Azt hittem, megegyeztünk, hogy ennek nem jött még el az ideje. – Nem arra gondoltam, hogy úgy, mint a szeretők – mondta gyengéden. – De semmit sem szeretnék jobban, mint úgy pihenni, hogy a karomban tartalak. A lány elképzelte, ahogy körülveszi a meleg, erős test, és mosolygott. A drága Sarah nemet mondott volna. De Mariah egyszerűen nem volt olyan erényes. – Én is azt szeretném. Nagyon is azt szeretné.

MARY JO PUTNEY


Tizenkettedik fejezet A

leves, a kenyér, a sajt és a nevetés Mariah-val nem igazán hűtötte le Adam vérét, de a forróság kicsit alábbhagyott. Később felmentek a lány szobájába, amelyet Adam még nem látott azelőtt. Ahogy a ház többi részében is, a díszítés és a berendezés minőségben és állagban különböző volt, de a lány hálószobája kellemes volt, gazdagon festett, és levendulaillatú. Mariah szégyenlősen levette a köntösét, és bebújt az ágyba. A férfi felismerte, hogy még mindig idegen valamelyest a lánynak. De az nem volt idegen számára. Ez különös, hiszen ő az, aki elveszítette az emlékezetét. Felmászott az ágy szemben lévő oldalára, miközben igyekezett nem tűnni túl rémisztőnek. Mariah előrehajolt, hogy egy könnyű csókot leheljen az arcára. – Jó éjszakát, aludj jól! Lefeküdt, és háttal a férfinak az oldalára fordult. Nem a legbarátságosabb pozíció. De könnyen lehet rajta javítani, ő is az oldalára fordult, és a lány háta mögé hengeredve, kifli alakban hozzábújt. Volt valami bensőséges rend abban, ahogy a lány a férfi karjába illett. – Te vagy nekem a mennyország – mormolta a férfi. Mariah feszült volt, amikor a férfi karja a derekára fonódott, de a szavai megnyugtatták. – Te is aludj jól. Adam szerette a haja érintését az arcán. Egy nap, hamarosan, látni akarja majd az egész haj csodás aranyglóriáját, ahogy buján szétterül az ágyon, miközben a lány vágytól kigyúlt, csinos arcával őalatta fekszik MARY JO PUTNEY


majd. De most majdnem elég volt a mellkasához bújva, csak érezni őt. És nem lenni egyedül. Végigsimította a lány testét. A hálóinge régi, viseltes pamut volt, olyan elragadóan puha, mint maga a lány. Ahogy a férfi keze a hasához ért, a lány lélegezet-visszafojtva azt mondta: – Jobb volna, ha visszatérnél a saját ágyadba. Amit csinálsz, túlságosan izgató, és nem vagyok biztos benne, hogy van annyi akaraterőm, hogy ellenálljak. A férfi keze a lány hasának finom ívén nyugodott. A lány komolyan úgy gondolta, hogy a házasságukat nem teljesíthetik be újra, és a férfi gondolatban egyetértett, tudta, hogy ez így ésszerű és helyes. De nem tudta elviselni a gondolatot, hogy itt hagyja őt, és egyedül aludjon. – Ha a becsületszavamat adom, hogy nem teszlek a magamévá ma éjjel, megengeded nekem, hogy emlékeztesselek a gyönyörre, amelynek a részesei voltunk egykor? – Emlékszel arra, hogy szeretők vagyunk? – kérdezte lélegezetvisszafojtva a lány. – Nem – felelte Adam sajnálkozva. – De tudom, hogy mit kellett tennem, és újra meg akarom tenni. Egyrészt az érintésed gyönyöréért, másrészt abban a reményben, hogy hamarosan úgy döntesz, készen állsz arra, hogy igazán a feleségem legyél – mondta, miközben keze felkúszott a lány mellére, és hüvelykujjával finoman megérintette a mellbimbót. Azonnal megkeményedett. – Ó... – Lassan kiengedte a levegőt. – Becsületszavadra nem fogod elveszíteni az önuralmadat? – Esküszöm. És semmiképpen nem szegném meg az eskümet, mert akkor soha többé nem bíznál bennem – mondta őszintén. Megnyalta a sápadt, finom bőrt a lány füle mögött, élvezve a belőle felszakadó öröm sóhaját. – És ez jól is van így. Az én élvezetem pedig az lesz, hogy emlékeztetlek arra, mi mindent csinálhat férj és feleség a végső aktus előtt. Megengeded, hogy megmutassam? A lány bizonytalanul felnevetett: – Ha jobb és értelmesebb nő lennék, azt mondanám, nem, és máshová mennék aludni, hogy megóvjam magam a kísértéstől. De nem vagyok sem annyira jó, sem annyira értelmes, úgyhogy folytasd a bemutatódat. Csak ne feledkezz meg az ígéretedről! MARY JO PUTNEY


– Te igazán jó vagy, Mariah, és ebben a kérdésben talán egyikünk sem értelmes. – A lány kerek fenekéhez nyomta a csípőjét; olyan volt, mintha egymásba öntötték volna. – De van, hogy az értelem nem az igaz bölcsesség. A lány megfeszült a férfi vágyának bizonyosságától, de nem húzódott el. Adam úgy döntött, ebben a pozícióban marad, különben valószínűleg megfeledkezne az ígéretéről. Még így is elért minden édes kis zugot a lány elegáns ívű testén. A melle, ó, a melle... csinos, kerek, és tökéletesen belesimul a tenyerébe. Pont a megfelelő méret. Nem túl nagy, nem túl kicsi. Bár úgy érezte, bármilyen méretű volna is, ő akkor is tökéletesnek tartaná. Most, hogy a lány már nem aggódott amiatt, hol ér majd véget ez a szeretkezés, csodálatosan fogékony volt a férfi finom csókjaira a fülén, a nyakán, és a mellei lassú és alapos felfedezésére is. Nem tiltakozott, amikor a férfi keze a derekára csúszott, bár akkor megfeszült, amikor ujjai elérték a combjai közét. Ahogy ritmikusan simogatta a rejtett zugot, a lány csípője mozogni kezdett a férfi ellenében. Adam úgy vélte, a lány nem tudja, a teste mennyire elárulja őt. – Ne! – zihálta, amikor Adam felhúzta a hálóingét, hogy megérinthesse a lágy, intim részt. – Megígérted! – Nem felejtettem el – válaszolta neki nyugodt hangon, annak ellenére, hogy majd megőrült a vágytól. A lányra összpontosított, ami segített abban, hogy ne veszítse el a kontrollt. Pedig nagyon közel volt hozzá. – Abbahagyom, ha azt akarod. – Én... nem akarom, hogy abbahagyd. A bizalma túl fontos, túl édes volt, hogy elárulja őt. Ujjait a nedves, finom nyílásba csúsztatta. A lány teste emlékezett erre, még akkor is, ha az elméje óvatos volt. Simogatni kezdte a selymes meleget, és ahogy megérezte a lány növekvő izgalmát, egyre gyorsabban mozgatta az ujjait. A lány hirtelen fojtott kiáltást hallatott, teste összerándult, csípője hevesen a férfihoz nyomult. Adam lökései és a lány gyönyöre beindították a férfi erőteljes kilövellését. Magához szorította Mariah-t, ahogy végigsöpört rajtuk a tűz, egybeolvasztva testüket és lelküket. MARY JO PUTNEY


Végtelen hosszú ideig feküdtek szorosan egymás mellett. Amikor rájött, hogy olyan erősen szorítja a lányt, hogy szinte összeroppantja, engedett az ölelésén. Megemelte a haját, és megcsókolta a nyakát a tarkójánál. – Amikor téged választottalak – suttogta –, annál is jobban választottam, mint azt gondoltam. – Ez... több volt, mint amire egy ízelítővel kapcsolatban számítottam – mondta a lány halkan. – És több volt, mint szándékomban állt – válaszolt nevetve a férfi. Kikelt az ágyból, és átvágott a hideg padlón, hogy levegyen két törülközőt a mosdóállványról. A lépéseit az ajtó túloldaláról reményteljes nyüszítés és kaparászás fogadta. Úgy gondolta, szükségük lehet egy kis mókázásra, így beengedte Bhanut. A kutya boldogan lihegve, ugrándozva rontott be az ajtón. Adam megvakargatta a füle tövét, majd visszatért az ágyhoz, Mariah-nak adta az egyik törülközőt. Ahogy megtörölközött, azt mondta: – Hamarosan társaságunk érkezhet. Azon múlik, hogy Bhanu fel tude ugrani az ágyra. A kutya körmei megcsúsztak a diófa ládán, amely a baldachinos ágy lábánál állt. A matrac meghajlott, ahogy felugrott rá. Sokáig forgott körülöttük, aztán letelepedett a lábuknál, kellemes kutyameleget árasztva. Mariah kuncogott. – Okos Bhanu! Szerencse, hogy az ágy hármunknak is elég nagy. – Minden magányos teremtmény hozzád törleszkedik, hogy jobban érezze magát – mondta a férfi komolyan. Mariah nekidőlt a férfinak. – Nem hiszem, hogy Bhanu túlságosan válogatós lenne. Bármilyen ágy megtenné neki, csak legyen benne egy meleg test. – Ez rám nem igaz. Nem teszi meg bármilyen ágy – mondta, és megcsókolta oldalt a nyakát. – Csak a tiéd. Csak a feleségemé. Mariah-nak elakadt a lélegzete, és megszorította a férfi kezét, ahogy a bordáin pihent, és nem szólt többet. Kisvártatva lassú és szabályos légzéssel elaludt. Adam korábban, az után a lidérces álom után, azt gondolta, hogy aznap éjszaka már nem fog újra elaludni. Most fent akart maradni, hogy MARY JO PUTNEY


gyönyörködhessen Mariah-ban, ahogy a karjában tartja. Hogy emlékezzen arra az elragadtatott válaszra, amelyet az érintése váltott ki belőle. Legnagyobb meglepetésére azonban ásított, és hamarosan az álmok világa felé sodródott. Biztos, hogy nem rémálmok, ez alkalommal nem...

Az időjárás kellemetlen volt: havas eső, ónos eső áztatta oldalról érkezve az utat. Túl veszélyes egy kocsinak, nagyon hamar elakadhatott volna. Így inkább a legerősebb, legmegbízhatóbb lovát választotta. A városból kiérni általában nem tartott egy óránál tovább, de a vihar lelassította, lépésben tudott csak haladni. Többször tartott attól, hogy letér az útról. Ahogy egyre jobban zsibbadt a teste, azon töprengett, nem kellett-e volna magával hoznia valakit. De nem akart társaságot, főként nem egy ilyen utazáson. Végül elérte azt a csinos házat, amely a Temzére nézett. Közvetlenül az istállókhoz lovagolt; ló és lovas egyformán hálás volt, hogy kikerültek a metsző szélből. Lovász nem volt, mert a ház lovásza egy üzenettel Londonba lovagolt. Vissza akart térni, de Adam határozottan megtiltotta neki, mert a férfi már a városba lovagolástól félholtnak tűnt. Ezért aztán Adam maga nyergelte le, majd kefélte is le a fáradt heréltet, megetette és inni adott neki, annak ellenére, hogy türelmetlenül várta, hogy végre bemehessen. A jég és az eső újabb áradata zúdult a nyakába, ahogy átvágott a házhoz, és dörömbölni kezdett az ajtón. Hosszasan várt abban az ítéletidőben, amíg a szolga kinyitotta az ajtót. Az inas zihált. – Uram! Hála istennek, hogy itt van! Nem gondoltam, hogy meg tudja tenni az utat, amíg a vihar el nem vonul – Ezt az üzenetet nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Megszabadult a kabátjától, amely csuromvizes volt, hogy úgy érezte, mintha kövekkel volna tele a zsebe. – Hol van? – Fent, a szobájukban. Nem... nem fogja elhagyni őt. MARY JO PUTNEY


Adam átadta a csepegő kabátját és kalapját, azután felment a lépcsőn. Boldogabb időkben gyakran ellátogatott a házba. Most mindenhol bánat terjengett a levegőben. A barátját abban a szobában találta, amelyben fiatal feleségével lakott. A szobában csak a kályhában pislákoló tűz fénye világított. Az ágyon egy karcsú test alig látható halma domborodott az őt borító takaró alatt. A barátja, egy magas, széles vállú férfi, erőteljes végtagokkal, arcát a kezébe temetve ült az ágy mellett lévő széken. Felpillantott, amikor az ajtó kinyílt, és nem lepődött meg a látogatóján. – Elment. Megviselt arca a tűz fényében nagyon fiatalnak látszott. – Tudom. – Adam átvágott a szobán, és a barátja vállára tette a kezét. – És a baba? – A kisfiú... túl kicsi volt ahhoz, hogy életben maradjon. – A férfi Adam kezére tette a kezét, és borzongva sóhajtott egyet. – Hogyan éljek tovább nélküle? – El fogod viselni – felelte csendesen Adam. – Szomorú leszel, és a sebek örökre meg fognak maradni a lelkedben. De végül folytatni fogod. Ő is így akarná. – Azt hiszem, igazad van – mondta a férfi egyszerűen. – De ez rettenetes. – Valóban az Adam meglátott egy üveg brandyt az oldalsó asztalkán. Öntött két pohárba. Mindkettejüknek szüksége volt egy pohár brandyre, más-más okból. A barátja félig kiitta a tüzes italt, csuklott egyet, majd felhajtotta a maradékot. Amikor újra lélegzethez jutott, azt mondta: – Nem tudom, mit fogok kezdeni magammal ezután. – Új otthonra és új foglalkozásra van szükséged. Valami olyasmire, ami lefoglal. – Adam lassan kortyolta a brandyjét. – Mielőtt megnősültél, foglalkoztatott a gondolat, hogy belépsz a hadseregbe. Ez talán olyasmi, ami most illene hozzád. A másik férfi szórakozottan forgatta az üres poharat. – Lehet. Szolgálnám a hazámat, és valami külföldi harcmezőn talán megtalálna egy golyó. Mindkettő elég tisztességes kilátás. MARY JO PUTNEY


– Ne merészelj kimenni és megöletni magad! – csattant fel Adam. – Megtiltom. A barátja majdnem felnevetett, de az álom ekkor teljesen új irányt vett...

Mariah-nak a legboldogabb álomban volt része, amelyet valaha is tapasztalt – meleg, biztonságos és szeretetteljes álomban. Amíg rá nem jött, hogy nem álom, hanem valóság. Riasztóan hasított belé a felismerés, amikor eszébe jutott, mi zajlott le közte és Adam között a múlt éjjel. Haragudott magára, amiért megengedte neki azokat az érintéseket! De azt mégsem kívánhatja, hogy bárcsak ne tapasztalta volna meg azt a gyönyört. Könnyűvérű nő, pontosan olyan, amilyennek Sarah mondja. Óvatosan kinyitotta a szemét, és azt látta, hogy a hátán fekszik, Adam ölelő karjaiban, és a férfi zöld szeméből szeretetteljes melegség sugárzik. Tényleg hihetetlenül jóképű, némi egzotikus vonással az arcán. Lehet, hogy egy purista azt mondaná, le kellene vágni a haját, de a lány szerette, hogy hosszú. Megsimogatta a fényes, hosszú tincseket. – Jó reggelt. – Jó reggelt – válaszolta a férfi. – Jól aludtál? Adam mosolya eloszlatta azt az aggodalmat, amelyet egy nő akkor érez, amikor az első éjszaka után, egy ágyban ébred a férfival. Ez a házasság, ismerte fel – az intimitásnak olyan köre kötötte össze kettejüket, amely az ő saját paradicsomuk volt. Veszélyesen csábító. Öröme azonban elhalványult, amikor azon töprengett, milyen másik nő ismerheti őt így. Egy olyan nő, aki nem alkalmi szerető, hanem szeretett feleség. Mariah gyomra összeszorult. Most először remélte azt, hogy Adam soha nem fogja visszanyerni az emlékezetét. Akkor itt maradna, a férje lenne, amíg a halál el nem választja őket. Elborzadt ezen az önző reményén, felült és mosolygott. – Csodálatosan. És te? Adam a gondolataiba merült. MARY JO PUTNEY


– Nem számítottam arra, hogy elalszom, de sikerült. És álmodtam is, bár ez nem olyan rémálom volt, mint a korábbi. Bhanu felemelte a fejét, és felugrott az ágyra, majd közéjük telepedett. Jó. Minél távolabb vannak egymástól, annál jobb. Megsimogatta a kutya lógó füleit, mire a kölyök a kutyaboldogság sóhajával jutalmazta. – Mit álmodtál? – Többfélét is. Az egyikben egy olyan baráthoz lovagoltam, aki éppen akkor vesztette el a feleségét. Nagyon szomorú volt, de nem rémálom. Aztán arról álmodtam, hogy két másik gyerekkel játszottam, egy fiúval és egy lánnyal. A fiú hasonló korú volt, mint én, a lány kicsit fiatalabb, azt hiszem. Mindketten zöld szeműek. Azon gondolkodom, lehet, hogy vannak testvéreim? A lány, hogy elkerüljön egy újabb hazugságot, csak annyit mondott: – Ha vannak is, sosem hallottalak beszélni róluk. – Azon töprengek, vajon meghaltak-e. Veszteségérzet töltött el álmomban. – Fejét csóválva kelt fel az ágyból. – Úgy érzem, mintha volna egy maroknyi darabkám egy kirakós játékból, amely olyan hatalmas, hogy soha nem fogom látni az egészet. – Adj időt magadnak! – javasolta a lány. – Julia Bancroft szerint az elme a test legbonyolultabb része. – Ahogy Mariah Adamet nézte, a köntösét és a papucsát, úgy döntött, a lehető legjobb megoldás az lesz számára, ha visszanyeri a memóriáját, megtudja, hogy nőtlen, és hajlandó lesz megbocsátani a csalását. Azután, talán, lehet közös jövőjük – de erre elég csekélynek látszott az esély. Mariah mindenesetre élvezte az együtt töltött időt. – Szeretnél kilovagolni ma reggel? – Igen, nagyon. – Mosolygott. – Akkor, drága hölgyem, el kell kezdenem a kerted kialakítását.

MARY JO PUTNEY


Tizenharmadik fejezet Skócia, Greenock

E

gy újabb, különböző vizsgálatok lefolytatásával eltelt, hosszú nap után, a három férfi vacsorára találkozott annak a fogadónak a különtermében, amely a főhadiszállásuk lett. Kirkland egy székre rakta nyirkos kabátját, és a hosszú, bőrrel borított tokot az asztalra tette. A barátai már megérkeztek. Randall egy lapát szenet dobott a tűzre. – Még ezt az átkozottul hideg skót időjárást! – mondta lehangoltan, és visszabicegett a tűztől egy székhez. A keresés igencsak megviselte a sérült lábát. Kirkland mosolygott. – Ez üdítő. Csak a híg vérű ángilusok panaszkodnak. Rendelt valaki vacsorát? – Már készül – válaszolta Will. – Megtudtál valamit? – Egy lehetőséget. De gyenge. Nálatok mi hír? Kirkland elfogadott egy pohár vörösbort Willtől, és lerogyott egy székre a tűz mellett, majd fáradtan feltámasztotta a lábát. – Valamennyi mérnök, akit odahívtam, hogy megvizsgálja a gőzmotort, egyetértett Mactavishsel – mondta Will. – A kazánon megfoltozott réssel az volt a cél, hogy megsemmisítsék a hajót. Egy igazi mérnök sosem javítana meg így egy kazánt, mert az garantáltan elromlik. De egyikünk sem talált egyértelmű bizonyítékot, amely alapján kideríthetnénk, ki tehette ezt a szörnyűséget.

MARY JO PUTNEY


– Mérnöki tapasztalattal rendelkező embernek kellett lennie – felelte Kirkland. – És a legmegfelelőbb időpontban kellett elkövetnie, hogy ne fedezzék fel. Will bólintott. – A legjobb ötletünk az, hogy egy éjjel felment a fedélzetre, amikor a kazánt már behelyezték, de még nem rögzítették. Amióta a Clyde partján másról sem beszélnek a kocsmákban, csak erről a tervről, egy okos ember könnyen kiderítheti, mikor a legalkalmasabb megtenni a döntő lépést. Ha a foltozást felfedezték volna, a balesetet meg lehetett volna előzni, de a vandált, aki a kárt okozta, valószínűleg nem kapták volna el, úgyhogy volt némi kockázat a dologban. Randall, megtudtál valamit arról a férfiról, aki az Enterprise építésén dolgozott? – A legtöbbjüket kikérdeztem. Köztiszteletben álló, jó hírű, helybéli emberek, akiknek semmi okuk, hogy megsemmisítsék bárkinek is a hajóját – válaszolta Randall. – Ismered Asht, soha nem volt ellenére, hogy jó pénzt fizessen azért, hogy a legjobbakat alkalmazhassa. Az ő emberei azok a fajták, akik hiszik, hogy mindenkinek, aki a Clyde partján dolgozik, hasznára válik az újítás. – A legtöbbjüket? – Kirkland újratöltötte vörösborral a poharát. – Találtál néhány olyan férfit is, aki kevésbé derék? – Az egyik férfi, aki odaveszett, amikor a hajó elsüllyedt, új volt a környéken. A neve Shipley – válaszolta Randall. – Különbözőképpen vélekednek róla, úgy gondolják, ír vagy londoni lakos lehetett, de csendes ember volt. Senki nem tudott róla sokat, kivéve azt, hogy rossz matróz, de tehetséges műszaki segéd. Tetoválásokkal. – A testét megtalálták? – Még nem – rázta a fejét Randall. – Ha meghalt a robbanásban, valószínűleg nem ő okozta – mondta Kirkland. – Természetesen előkészíthette a dolgot, és elhagyhatta a hajót a robbanás előtt. De ha ő tette, a távozásáról szerintem tudtak volna, a túlélők közül azonban senki nem említett ilyesmit. – Mindazt, amit eddig megtudtunk, megírtam Lady Agnesnek, és megkérdeztem tőle, van-e tudomása esetleg valakiről, akinek érdekében állhatott Asht holtan látni – mondta Will csendesen. Rövid, súlyos csend következett.

MARY JO PUTNEY


– Nem lehetünk biztosak abban, hogy a hajó megrongálásának Ash volt a célpontja – mondta végül Kirkland. – Nem. De ez a legvalószínűbb magyarázat. Nincs senki más a fedélzeten, aki célpontja lehetett volna egy gyilkossági kísérletnek, és éppen elég fejlesztés alatt álló gőzhajó van még, így elég valószínűtlen, hogy bárki kizárólag a rombolás kedvéért választotta volna az Enterprise-t – mondta Will nyersen. – Minthogy Ash herceg, lehettek néhányan, akik már csak a puszta létezése miatt is nehezteltek rá. – Ha valaki holtan akarta volna látni Asht, nem lett volna nehéz késsel vagy pisztollyal megölnie – ellenkezett Randall. – Ha a robbantás olyan gyilkossági kísérlet volt, amelynek ő volt a célpontja, jelentős erőfeszítést igényelt, hogy úgy sikerüljön, hogy a haláleset balesetnek tűnjön. – Egy balesetnek álcázás igen kockázatos módja egy ember megölésének – érvelt Will. – Könnyen lehet, hogy életben marad. Ahogy az Enterprise-on az ott lévők fele túlélte. – Ha életben maradt volna, újabb kísérletet tehettek volna – mutatott rá Kirkland. – Szerencsések vagyunk, hogy ilyen hamar megtaláltuk a roncsot, és kiemeltük a motort. Ha a hajó mélyebb vizeken süllyed el, lehet, hogy nem tudtuk volna kiemelni, és soha nem kezdtünk volna gyanakodni. – Most, hogy mindannyian elmondtuk, amit megtudtunk, rájöttél valamire, Kirkland? – kérdezte Will, és az asztalon fekvő, bőrrel borított tokra pillantott. Kirkland kinyitotta a tokot, és kivett belőle egy összetekert térképet. – Mentési munkálataink után három férfit még mindig eltűntként tartunk számon. Ashton, Shipley és egy O'Reilly nevű tengerész nincs meg. Ma reggel megtudtam, hogy egy testet, jóval lejjebb, partra mosott a víz. Randall megdermedt. – Asht? – O'Reillyt. Egy ír mintás pulóver volt rajta, amely segített azonosítani a vízbe fúlt holttestét. Így tehát már csak Ashton és Shipley nincs meg továbbra sem.

MARY JO PUTNEY


Kirkland az asztalra terítette a térképet, lesúlyozta a sarkait, így a többiek jól láthatták a parti területet, kicsit északabbra Glasgow-tól egészen Lancashire-ig. – A délutánt a halászok kocsmájában töltöttem, iszogattam, és a vízről kérdezgettem őket. Egészen pontosan arról, vajon milyen messzire sodorhat el a víz egy testet, amely Arran szigeténél tűnt el. Hol bukkanhat fel újra? – Feltéve, ha egyáltalán megtalálják – mondta Randall kíméletlenül. Odalépett Kirkland mellé, így ő is a térképet nézte. – Hol bukkant fel O'Reilly? – Ennek a Southerness nevű településnek a közelében – mutatott Kirkland a térképre. Randall halkan füttyentett. – Olyan messze? Ez már az angliai Solway Firthön túl van. – A szélnek, az időjárásnak és az árapály mozgásának igencsak sok tényezője van. Kérdezősködnünk kellene egész Írországban, az ténylegesen közelebb van Arranhez, mint Southernesshez – mondta Kirkland sóhajtva. – Senki nem maradhatott életben ilyen messzire sodródva. Ilyen hideg vízben semmiképp. Ha Ashton biztonságban partot ért, mostanra már visszatért volna Glasgow-ba, vagy legalábbis értesítette volna az ottaniakat. – Lehet, hogy olyan súlyosan megsebesült, hogy nem tudja megtenni – ellenkezett Will makacsul. Kirkland belátta, hogy Will nem fogja feladni a reményt, amíg csak egy fikarcnyi is van. – Ez lehetséges – értett egyet –, de nem túl valószínű. Túlságosan sok idő telt el a baleset óta. Egy súlyos sérülést... valószínűleg nem lehetett túlélni. Randall rábökött azokra a keresztekre a térképen, amelyeket valaki a partvonal mentén végig berajzolt. – Ezek a jelzések mit jelentenek? – A legvalószínűbb helyeket jelölik, ahol a szokásos vízmozgás alapján partra sodródhat egy test. Azt gondolom, fel kellene osztanunk egymás között, és a Southerness körüli területet végig kellene látogatnunk, hogy kiderítsük, találtak-e vízbe fulladt embert – mondta

MARY JO PUTNEY


Kirkland. Egyes falvakban és farmokon a helybéliek éppen csak mondanak egy imát, és eltemetik az azonosítatlan testet. – Hogyan fogjuk felosztani a területet? – kérdezte Will. Hamar felosztották a partvidéket egymás között úgy, hogy lehetőleg ne legyen átfedés. Miután megvoltak, Randall komoran azt mondta: – Ez az egyetlen, amit még megtehetünk. Utána mindannyian visszatérünk a normális életünkhöz. Will felsóhajtott: – Nem túlságosan szeretném, ha azt kellene mondanom Lady Agnesnek, hogy kudarcot vallottunk. – A legfontosabbnak mindig azt tartotta, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt – mondta Kirkland. – A siker értékes, de nem lényeges. Két szolgálólány lépett be hússal, kenyérrel és burgonyával megrakott tálcákkal. Kirkland rájött, hogy éhes, így ideje befejezni a beszélgetést. A térképen lévő legdélebbre fekvő keresztre pillantott. – Amikor mindenki végzett, találkozzunk ezen a kicsi településen, Solway Firth angol felén, mivel az többé-kevésbé Southerness-szel szemben fekszik, és elég nagynak tűnik ahhoz, hogy legyen egy fogadója. – Ujjával egy pontra bökött. – Hartley-ban.

MARY JO PUTNEY


Tizennegyedik fejezet M

ariah hamarosan láthatta, hogy Adam komolyan beszélt, amikor azt mondta, épít neki egy kertet. A következő napokban vagy egy fél tucat embert fogadott fel a faluból, hogy kezdjék megtisztítani az elhanyagolt ágyásokat és ültetvényeket. A tavasz serkenő időszaka kezdődött éppen, úgyhogy elengedhetetlen volt rendet tenni a kertekben. Ez történt nappal. Éjjel megosztották egymással az ágyat, de nem lépték át azokat a testi határokat, amelyeket Mariah kijelölt. Adam egy alkalommal felugrott, és zsörtölődve visszatért a saját szobájába, mielőtt elvesztette volna az önuralmát. A lány hálás volt a férfi józanságáért, ugyanakkor sajnálta, hogy nem maradt vele. Szerette a férfit a közelében tudni, szerette az általa megismert gyönyört. Hamarosan ő is megtanult örömet szerezni a férfinak, akinek az után az éjszaka után nem kellett többé távoznia. Hogy ér majd véget ez az egész? Úgy, hogy visszatér az emlékezete, és elhagyja őt, vagy úgy, hogy szeretők lesznek? Vagy mindkettő, de nem feltétlenül ebben a sorrendben. Fatalista szemléletben nőtt fel. Addig fogja élvezni a férfi jelenlétét, amíg megteheti – és megpróbál elkerülni mindent, ami lerombolhatja a jövőjét.

Adam munkásokból álló csapata a nagyobb kertekkel birkózott, míg a bekerített kerten ő maga dolgozott személyesen. Az volt a célja, hogy egy igazi meditációs teret hozzon létre, amely derűt varázsolna MARY JO PUTNEY


mindenkiben, aki belép oda. A szőlő megmetszése és a burjánzó növényzet megfékezése az elégedettség mély érzésével töltötte el, bár sáros megjelenése a nap végén meglehetősen jogosan kérdőjelezte meg úriember mivoltát, akár az volt, akár nem. Nem volt az. Mariah türelmetlenül várta, hogy láthassa már a meditációs kertet, de a férfi nem engedte őt oda, amíg el nem készült vele. A lány mindennap egyszer kiment a dolgozószobájából egy kis friss levegőt szívni, igyekezvén besurranni a kertbe. A férfi pedig igyekezett megakadályozni őt ebben. Olyan játék volt ez, amelyet mindketten nagyon élveztek. Éppen végzett annak a szétmállott kő szökőkútnak a megtisztításával, amelyet a falba beágyazva talált, amikor Bhanut hallotta közeledni, ami azt jelentette, hogy Mariah is vele van. Sietve felállt, megtörölte a kezét egy régi, kopott törülközőben, aztán elé ment, fogadni őt, mielőtt még elérte volna a kert bejáratát. Mariah huncutul hízelgő mosollyal nézett rá. Világoskék, délelőtti öltözékében elbűvölő volt. – Kész vagy már? Meghalok a kíváncsiságtól! Adam nevető szemmel rázta meg a fejét. – Még nem. Természetesen egy kert soha nem lehet igazán kész, de azt szeretném, hogy ez a kert megfelelő legyen amikor meglátod. – Megtiltani, hogy belépjek ide, a legjobb módszer arra, hogy mindenre elszántan látni akarjam. – Gyors léptekkel kerülgette a férfit, aki végül nevetve elkapta. – Vannak bizonyos dolgok, amelyekre érdemes várni. Odahajolt, és megcsókolta a lányt. Csak az ajkuk érintkezett, mert nem akarta bepiszkolni a lány ruháját. Mariah ajka igazi lakoma volt számára, és ő folyamatosan ki volt éhezve rá. – Mindig megpróbálod elterelni a figyelmem – mondta a lány a csókolózást követően, levegő után kapkodva. – És sikerül? – Attól tartok, igen – nézett rá túlzott zavarban. – Miért is jöttem le ezen az ösvényen? A férfi megfogta a lány állát, és megsimogatta.

MARY JO PUTNEY


– Meg akartál kérdezni, mikor lesz kész a kert, hogy megnézhesd, és azt javasoltad, hogy arra a napra Mrs. Beckett készítsen nekünk piknikcsomagot, hogy itt ehessünk. A lány kuncogott. – Ez volt a küldetésem? Remek, nos, mikor lehet megnézni majd? – Két nap múlva, ha kitart a jó idő – felelte a férfi az eget kémlelve. – Ami persze Angliának ezen a részén egyáltalán nem megszokott. – Reméljük a legjobbakat. Mrs. Beckett boldog lesz, hogy közreműködhet. Imádja a nagy étvágyadat. Megpróbált óvatosan átcsusszanni a férfi mögött. Adam ügyesen elkapta a rafinált nőszemélyt, és újra megcsókolta. – Vacsoránál találkozunk, és megbeszéljük, ki hogy haladt. – Jól van – mondta a lány, és Bhanura nézett, aki boldogan szaglászta az érdekes illatokat. – Bhanu, velem jössz, vagy itt maradsz Adammel? A kutya ránézett, majd úgy döntött, hogy tovább szaglászik. – Úgy látom, pillanatnyilag ti nyertétek el a kerttel Bhanu figyelmét. – Ingatag jószág, hamarosan máris téged fog keresni – felelte, miközben a kutyát figyelte. – Hogyan lehetséges egy teremtménynek egyidejűleg ilyen szeretetre méltónak és ilyen undoknak lennie? – Úgy, hogy ő egy kivételesen tehetséges eb. Mariah egy utolsó, kedves pillantással megfordult, és visszament a házba. Adam úgy érezte, mintha a szíve követné őt végig az úton. Micsoda egy szerencsés férfi! Különös álmait leszámítva, még mindig nem emlékezett a múltjára, de Mariah-nak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a jelen és jövő fontosabb. Amíg itt van neki a lány, a múlt talán tényleg nem számít.

A kellemes időjárás kitartott, amiért Mariah hálás volt. Irigyelte Adamtől a kinti munkát. Sok időt töltött annak tanulmányozásával, milyen fejlesztési tervet érdemes kidolgozni a meglehetősen szerény alapokkal rendelkező birtok vonatkozásában. Adam nagy segítségére MARY JO PUTNEY


volt. De még ennél is jobb volt, hogy a lelkész bemutatta őt Horace Cochrane-nek. Mr. Cochrane egy Northumberlandben élő grófnak volt az intézője. Amióta eljártak felette az évek, visszavonult, és hazatért a szülőhelyére, Hartley-ba. Egy hónap semmittevés meggyőzte őt arról, hogy sokkal inkább dolgozni szeretne, de kevésbé kimerítő tempóban. Már a néhány, Hartley-ban töltött nap alatt különbséget tudott tenni. Mariah-nak ezen a napon kellett megnéznie Adam kertjét, így nehezen tudott a számláira koncentrálni. Megkönnyebbült, amikor dél lett, és félretehette a munkáját. Adam bejelentette a reggelinél, hogy a meglepetés miatt szeretné bekötni a szemét, mielőtt belép a kertbe. Erről eszébe jutott, hogy cserébe ő is meglephetné a férfit. Vidáman csillogó szemmel ment a konyhába, hogy magához vegye azt a piknikkosarat, amelyet Mrs. Beckett előkészített. A férfi, mint mindig, most is hallotta őt a kanyargó ösvényen közeledni, így elébe indult. A kinti munka remekül illett hozzá. A horzsolások eltűntek, fitt volt és egészséges. Nem volt rajta kalap, sötét haja kócos volt, szeme élénk, zöld színe ragyogott a körülötte lévő, általa nevelt növények lombjától. Fehér ingében és sötétkék nadrágjában határozottan elbűvölően nézett ki. A lány mosollyal köszöntötte. – Az a kellemes, napsütéses tavaszi nap, amelyet rendeltél, menetrend szerint megérkezett. – Erre vagyok a legbüszkébb. A tökéletes időjárás megrendelése oly gyakran sikertelen. Megcsókolta a lányt, akit a lábujja hegyéig átjárt az öröm. Az utóbbi napok olyan tökéletesek voltak, hogy úgy érezte, mintha nászúton lennének. Átvette a nehéz kosarat, és megkérdezte: – Beköthetem a szemed az egyik puha szalaggal ezek közül? A lány bólintott. – Arra gondoltam, ha szalagokat kötök a fülére, akkor ünnepélyesnek fog látszani a kosár. Hiszen ez egy különleges alkalom. A férfi visszanézett az ösvényre. – Hol van Bhanu?

MARY JO PUTNEY


– Fontolgatta, hogy csatlakozzon-e hozzám, de nem akarta elhagyni a konyhát. Mrs. Beckett húst süt vacsorára – mosolygott Mariah. – Ráadásul Bhanu és Annabelle eléggé összebarátkozott. Láttam őket, ahogy a tűzhely körül kergetőztek. – A kis csalfa kölyke! Letette a kosarat, és kioldozta a kék szalagot, amelyet a lány gondosan választott ki, hogy menjen a ruhájához. Ahogy a férfi a feje köré kötötte, hogy a szemét teljesen eltakarja, megjegyezte: – Tudod, ez olyan mulatságos. Biztos vagyok benne, hogy szeretni fogom, amit létrehoztál, akkor is, ha nem lenne meglepetéssel kombinálva. – Remélem – felelte, majd belekarolt a lányba, és felvette a kosarat. – De az igazi ok, amiért bekötöttem a szemed, az, hogy először a többi érzékeddel fogod megismerni a kertet. A látvány olyan erőteljes, hogy minden mást felülírna. – Ez egy érdekes ötlet – mondta, majd jó néhány lépés után így folytatta: – Igazad van, körültekintőbb vagyok, ahogy a köveket érzem a lábam alatt. Kis szabálytalanságok, fűcsomók a kövek között, ott, ahonnan felemeltek egyet, vagy összetört egy másik. Szorosabban fogta a férfi karját, amikor egy különösen alacsony kőre lépett. – Furcsa, ha az ember egy olyan egyszerű dologban, mint amilyen egy séta, a másik ember segítségére van utalva. – Nem akarlak tévútra vezetni. – A férfi hangja mély volt és határozott. Élénken figyelve a körülötte lévő rengeteg hangra, azt kérdezte: – Úgy kötötted be a szememet, mint... mint annak a jelképe, ahogy kísérlek téged az úton, amióta nem vagy képes látni a múltadat? – Erre nem gondoltam, de igazad van – mondta a férfi döbbenten, és megcsókolta a homlokát. – Te nem vezettél félre engem. A hangjából áradó bizalom arra késztette a lányt, hogy alázatosabb legyen. Néhány további lépés után azt mondta: – Épp most mentünk át a boltív alatt, amely bevezet a kertbe? A levegő... most sokkal sűrűbbnek érződik.

MARY JO PUTNEY


– Nagyon jó megfigyelő vagy – állapította meg, majd néhány lépés után megállította, és elengedte a karját. – Itt vagyunk. Mondd meg, mit érzékelsz! – Először is, az előbb azt hallottam, hogy letetted a kosarat. A kövek, amelyeken állok, különböznek annak az útvonalnak a kőlapjaitól, amely idevezetett. Puhábbak, de egyenletesebbek – mondta, és lassan befelé fordult. – Csend van, a falak megszűrik a szellő susogását. És magukba gyűjtik a napsugarakat, itt bent észrevehetően melegebb van, mint kívül. – Mit hallasz? A lány visszafojtotta a lélegzetét. – Vízcsobogást! Az összhangzat számtalan hangból áll össze, amelyek olyanok, mint a hangjegyek, magasak és mélyek. Szökőkutat építettél? – Csak rendbe hoztam egy meglévő szökőkutat, amely a szőlőindák alatt rejtőzött – válaszolta. – Mit hallasz még? – Madárdalt. Énekesmadarak mindenhol vannak az országban, és általában nem veszem észre őket. Itt, a kertedben, pipiskék vannak, ugye? És hallok még... poszátákat és verebeket, azt hiszem. Távolabb... kedves hangok sokféleségét. És az illatok! A nárciszok teljes virágban vannak, azt hiszem. Érzem az illatukat. Mindig a vaj jut eszembe, ha megérzem ezt az illatot. De más illatok is vannak. Különböző növények illata. És azt hiszem, hogy az a keskenyre nyírt gyümölcsfa is virágozni kezdett. Alma? A férfi nevetgélt. – Ez remekül megy neked. Használtad a szaglást, a hallást és a tapintást. Az ízlelésen kívül mindent. Kérsz egy falat virágot? – Annál sokkal jobbat tudok – mondta, majd követve a férfi hangját, odalépett hozzá, megfogta a karját, lábujjhegyre állt, és megcsókolta a nyakát. – Mmm, sós. Nagyon kellemes. – Megnyomta a karját. – Erős, mégis gyengéd. Kellemes, megnyugtató érzés. A férfi felnevetett, és megölelte a lányt, aki nagyon odafigyelt arra, hogy a teste, hosszában, mennyire simul a férfiéhoz. Annyira felizgatta a közelsége, és az, ahogy a melle a férfi mellkasához ér, hogy legintimebb testrészeiben pezsegni kezdett a vér.

MARY JO PUTNEY


Hirtelen tért vissza a látása, amikor Adam levette a szeméről a szalagot. Szinte sajnálta, hogy vissza kellett térnie az érzékelés birodalmából, de boldog is volt, mert a férfi sötét, jóképű arcát annyira közel találta az övéhez. – Győztesként végeztél – mondta a férfi. – Azt hiszem, gyerekkoromban engem is elvittek bekötött szemmel egy kertbe. Erre sem emlékszem igazán, de úgy érzem, mintha ugyanezt tapasztaltam volna meg én is régen. Ezért szerettem volna, hogy te is kipróbáld. – Ez a látogatás abban a másik kertben volt, amelyre emlékeztél? – kérdezte, miközben kibontakozott a férfi öleléséből. Adam lebiggyesztette a száját, és felvonta a szemöldökét. – Talán, de őszintén szólva nem tudom. Miközben el akarta űzni a férfi arcáról a sötét kifejezést, felmérte a kertet. Elvadult állapotában is egész kedves kis kert volt, de Adam gondos munkája mély harmóniát teremtett benne. Egy öreg fából készült pad állt hívogatóan a fa alatt, és ami addig rendezetlen zöld foltokból állt, most kellemesen rendezett pázsittá változott. A szökőkút volt a legnagyszerűbb. Átvágott a kerten, hogy közelről is szemügyre vegye. – Tetszik nekem a víz útja, ahogy az oroszlánok szájából felfelé halad, aztán átbukik azokba a különböző méretű medencékbe, hogy a legkülönfélébb hangokat hozza létre. Azt mondtad, hogy a szökőkút itt volt, amikor megtisztítottad a szőlőt? – kérdezte, és közben megérintette az oroszlánok mohával bevont szürke kőfejét, azután belemártotta az ujját az alsó medence tiszta vizébe. – Igen, teljesen befutotta. Azt terveztem, hogy építek egy szökőkutat, úgyhogy nagy szerencse volt, hogy ezt felfedeztem. A csövet és a medencéket meg kellett tisztítani, de ez volt minden. A lány szemlélődve és meghatottan járta körbe a kertet. – Csodálatos munkát végeztél itt! Már a puszta levegővétel is megnyugtat. – Boldog vagyok, hogy tetszik – felelte Adam, és elégedetten nézett körül. – Még sok tennivaló van, de elégedett vagyok, hogy olyan lett, amilyet akartam. – Itt az ideje, hogy megünnepeljük a munkádat!

MARY JO PUTNEY


A lány felemelte a kosár fedelét, de csak annyira, hogy ki tudjon húzni belőle egy kopott takarót. Leterítette a fűre, a közepére állította a kosarat, és bájosan letelepedett mellette. Legalábbis remélte, hogy annak tűnt. – Volt egy meglepetésed számomra. Most nekem van egy a te számodra – mondta, és huncutul mosolygott. – Sötétben fogunk vacsorázni.

MARY JO PUTNEY


Tizenötödik fejezet M

ariah szavai hallatán Adam felnézett az égre, amelyen csak néhány habos, fehér felhő úszott. – Remélem, ez nem azt jelenti, hogy addig kell várnom az evéssel, amíg leszáll az éj. – Most fogunk enni, de bekötött szemmel – magyarázta. – Apám egyszer részt vett Párizsban egy játékon, és abban a házban souper noirt, sötétben elköltött vacsorát adtak. Az étkezőben egyáltalán nem volt világítás, a szolgák pedig vak emberek voltak, akik kiválóan tudtak dolgozni a sötétben. Sokféle ételt szolgáltak fel. Apám azt mesélte, hogy érdekes volt, bár meglehetősen zavarba ejtő. Azt is elmondta, hogy a vacsora lényegében egy orgia előjátéka volt. – Apád ilyesmiről beszélt a kislányának? – kérdezte Adam megbotránkozva. – Meglehetősen finoman fogalmazott, de a lényege ez volt. Egy pillanatra megint érezte a veszteség okozta fojtogató fájdalmat. De már nem volt olyan elviselhetetlen, amióta Adam megérkezett. Majdnem feladta a reményt, hogy egy vidám, hírekkel teli levél érkezik az apjától, amelyben bocsánatot kér, amiért oly sokáig nem írt. Kényszerítette magát, hogy folytassa, és azt mondta: – Apám úgy vélekedett, hogy tisztában kell lennem a világ dolgaival, miután elkísértem őt azokra a vidéki kastélyokban rendezett mulatságokra. A sötét vacsora története csak a szórakoztatás miatt volt, de ez már oly sok évvel ezelőtt történt. Úgy vélem, fiatal legény lehetett a Grand Touron. – Megcsinálta a Grand Tourt? Szerencséje volt, hogy volt rá alkalma – mondta Adam, és lehevert a takaróra. – A francia forradalmat MARY JO PUTNEY


követően az angol ifjakat megfosztották a lehetőségtől, hogy nevetségessé tegyék magukat Európa nagy fővárosaiban. Apád gazdag családból származott? A lány elfintorodott. – Soha nem beszélt ilyesmiről. Az volt a benyomásom, hogy egy gazdag úr örökösének az útitársaként utazgatott. Aggasztó a gondolat, hogy apám volt a felelős mindkettőjükért! Adam elnevette magát. – Bármi volt is a hibája, felnevelt egy csodálatos lányt. A lány eloldozta a másik szalagot is a kosár füléről. – Nekem sincs több ötletem, mint neked, hogy mi lehet benne. Mrs. Beckettnek meséltem a sötét vacsoráról, és azt kértem tőle, használja a fantáziáját. Elég lelkesnek tűnt az ötlet hallatán, úgyhogy készülj fel! – mondta, és feltérdelt, hogy a férfi szemére kösse a szalagot. – Látsz valamit? – A fény gyengén áthatol az anyagon, de nem látok semmit. Furcsa érzés – mondta elgondolkozva. – Más, mint az éjszakai sötétség. Több... sebezhető. Most te is. Be tudod kötni magadnak? De közben nem szabad csalni! – Az elrontaná a mókát. Körbe tudom tekerni, de segítség volna, ha megkötnéd. A fejére tette, úgy, hogy befedje a szemét, olyan alaposan csinálta, ahogy Adam esetében is. – Áthajolok a kosár fölött úgy, hogy meg tudd húzni erősen a szalagot. Hallotta a férfi helyzetváltoztatásának finom neszeit. Majd a tapogató ujjak megérintették a tarkóját. Visszafojtotta a lélegzetét, ahogy erotikus érzések árasztották el a testét. A hangja sokkal kevésbé volt már kiegyensúlyozott, amikor azt mondta: – Az a nyakam. A szalag néhány centivel közelebb van hozzád. – Bocsánat. Kezeit a lányéihoz közelítette, ahogy a szalag végeit tartotta a feje mögött. Ahogy ügyesen megkötötte, csodálkozva tapasztalta, hogy minden érintésük sokkal intimebbnek tűnt így, bekötött szemmel. És az is lebilincselő volt, ahogy a lány haján lesiklottak az ujjai. Miután a szalagja meg lett kötve, Mariah felnyitotta a kosár fedelét. MARY JO PUTNEY


– Akkor derítsük ki, hogy mink van. Ah, négy szalvéta! Tehát az ölünkbe tudunk teríteni egyet, és marad egy tartalékunk, feltakarítani, ha kiborul valami. Tessék, a kosár közepe fölött nyújtom a tiédet. – Ő egy bölcs asszony. A rendetlenség elkerülhetetlen. Bár szerintem szórakoztató. A férfi keresgélő kezei rátaláltak a szalvétákra. – Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha egyszerre csak egy ételt eszünk, mert lehet, hogy ha valamit letettünk, azt többé nem találjuk meg. Mariah az ölébe terített egy szalvétát, majd megint belenyúlt a kosárba. – Kezdjük az italokkal! Mrs. Beckett azt mondta, hogy két palackkal tesz bele valami finomat, de azt nem árulta el, mit. Tessék, a tiéd. Pillanatok teltek el, amíg a férfi keze elérte a palack alját, aztán a lány ujjait, melyek a férfi tenyeréhez simultak. Mariah megnyalta az ajkát, miközben arra vágyott, hogy előrehajoljon, és a férfiba harapjon. A lány nagyon óvatos volt, bizonyos szempontból sokkal körültekintőbb, mint amikor látták egymást. A teste felforrósodott. Szándék izzott a levegőben, amikor a férfi felé nyújtotta a kezét. Halk neszeket hallott, amelyek akkor is keletkeznek, amikor valaki nyugodtan ül. Érezte a férfi illatát, amelyet korábban nem érzékelt. A férfi... lenyűgöző volt. Férfias. Hozzá akarta érinteni az arcát. Elpirult, ahogy ráébredt, hogy az öntudat akkor sem tudna éberebb lenni, ha meztelenül ülnének a takarón. Hála az égnek, hogy a férfi nem láthatja a reakcióit! Adam ujjai elérték a palackot, miközben hozzáértek a lány kezének az oldalához. – Megfogtam, elengedheted. Egy dugó, érzem, nincs túl mélyen. Egy pukkanás következett, amelyet sistergő hangok követtek. – Pezsgő! Mrs. Beckett határozottan átérezte az alkalom hangulatát. Lássuk, hogy a másik palackban is ugyanaz van-e! A férfi azt is kinyitotta. Még több sistergés. – Pezsgő mindkettőnknek. Tessék, a tiéd. A lány fogta a palackját, és megbillentette, hogy kortyolni tudjon belőle. Az ital végiggurult a torkán, ugyanolyan buborékos érzést keltve benne ezzel. – Finom! Azt gyanítom, ez Burke pincéjének a büszkesége. MARY JO PUTNEY


– Remek nedű – mondta a férfi elismerően. – Mi következik? A férfi palackja is bugyborékolt, ahogy megbillentette, hogy igyon. A lány elképzelte, ahogy a férfi ajka az üveg szájára tapad, és megremegett a gondolatra. Annak érdekében, hogy a saját palackját biztonságosan meg tudja tartani, és könnyen megtalálja, a térdei közé állította. Hálás volt, hogy a férfi nem láthatta hölgyhöz nem illő viselkedését. – Te választasz. Lágy hangok hallatszottak, ahogy a férfi feltárta a kosár tartalmát. – Mindenféle érdekes alakú dolog van benne. Lássuk csak ezt a kerek tárgyat, amelyet sajtkendőbe csomagoltak. – Bánatos nevetgélést hallatott. – Sajnálom, nézni és látni szorosan hozzátartozik a nyelvhez, és oly nehéz nem használni e szavakat. A lány is mosolygott. – A tapintása és az illata alapján minek gondolod? Mozgásban levő vékony szövet susogása hallatszott. Azután szaglászás. – A csomag két, nagyjából nyolc centiméter átmérőjű gombócot tartalmaz. Meleg és puha. Ropogós és igen zsíros. Valamilyen sült hús, azt hiszem. – Szünetet tartott. – Vannak helyek, ahol a bikának ama bizonyos... reproduktív szervének a legfontosabb részeit eszik különleges csemegeként. Nem gondolod, hogy... az lehet? – Mrs. Beckett biztosan nem tenne ilyet velünk, azonkívül, feltételezem, a hozzávalók könnyen beszerezhetők voltak. – Ő is szünetet tartott, zavarban volt. – Vagy mégis megtenné? Melyikünk kóstolja meg először? – Én, mert én egy bátor férj vagyok, aki megvédi a feleségét a kellemetlenségektől. – Harapása óvatosnak tűnt. – Húsból van, de belül sima és csúszós. Nem gondolom, hogy ez az, amiről az előbb beszéltünk. Itt van a másik. Te talán be tudod azonosítani. Egy élvezetes ujj-összegabalyodás után elvette tőle a meleg gombócot. Egy harapás megerősítette a gyanúját. – Skót tojás! Rá kellett volna jönnöm, de eddig mindig csak a látvány alapján azonosítottam az ilyet.

MARY JO PUTNEY


Egy nagy korty pezsgővel leöblítette a falatot. Finom, boldog zsibbadást kezdett érezni az alkoholtól. Ha bálban volnának, egész éjszaka táncolna. – Egy keményre főtt tojás fasírtba töltve, amelyet tojásba és zsemlemorzsába forgatnak, azután kisütik. Egész jóízű, ha az ember tudja, mi az. – Sokkal jobb az íze most, hogy tudom, mi az. Nevetés hallatszott a hangjában. Befejezték a skót tojást. – Te jössz. A lány körbetapogatott a kosárban. – Bedugaszolt tetővel két alacsony, tömzsi csuprot találtam. Meleg. – Megemelte az egyiket, és megbillentette. – Szerintem leves. Mrs. Beckett csodás leveseket készít. Kérsz? Megfogta a meleg kerámiacsuprot, és eltávolította róla a tetejét. Egzotikus, fűszeres illatot érzett. – Édes jó istenem, ez curry! – kiáltott fel. A lány is kinyitotta a sajátját, és beleszagolt. – Nagyon jellegzetes, ugye? Alkalmanként ettem curryvel készült ételt. Nyilvánvalóan te is. – Az illat nagyon ismerős – mondta lassan. – Azt gondolom, gyakran ettem ilyet, de nem emlékszem semmilyen különös alkalomra. – Talán ha megkóstolod a levest, az fel fogja frissíteni a memóriádat. Kanál biztos van a kosárban, igen, itt van a tiéd. Kifejlesztettek egy egyszerű módszert arra, hogy a kosár fölött mindig ugyanazon az útvonalon tudják átadni-átvenni a különböző dolgokat. Amikor a férfi keze megérintette a lányét, ujjai a finom csuklót érintve már a lány pulzusát érezték. – Hm, lágy – mondta. – Nem kanál. Mariah ujjai önkéntelenül ökölbe szorultak a fémeszközön. Erőfeszítésébe került nyugodtan beszélni: – A kanala, uram. A férfi elfogadta azt, a lány pedig belekóstolt a levesbe. – Krémes. Azt hiszem, apróra vágott hagyma és sárgarépa lehet benne, de nem tudom biztosan, milyen hús. Talán csirke? – Az. Vagy nyúl. Nehéz megmondani, mert egyik sem különösebben jellegzetes. Azért jó. MARY JO PUTNEY


Miután végeztek, és Mariah visszatette az üres csuprokat a kosárba, a férfi megszólalt: – A curry íze provokatív és feledhetetlen. Szomorúság érződött a hangjában, így a lány azt mondta: – Meg kell kérnem Mrs. Beckettet, hogy addig készítsen currys ételeket, amíg alakot nem öltenek az emlékek. Most te választasz. Adam megint nekilátott. – Itt van még egy puha tétel, amelyet sajtkendőbe csomagoltak. Lássuk... két szelet krémes állagú töltelékkel töltött tészta. Tessék, a tiéd. Intenzív aromája volt, ismerős, de teljességgel meghatározhatatlan. – Nem sajt. Valami húsos dolog. Lecsípett belőle egy darabot, és hagyta, hogy szétolvadjon a szájában, így tökéletesen érezte az ízét. – Pástétom. – Gombával ízesítve – értett egyet a férfi. – Mrs. Beckett egyszerűen lenyűgöző. A lány megette a maradékot, és leöblítette. Mindennek sokkal jobb az íze, ha pezsgő jön utána. – Kezdek meglehetősen eltelni, de a kosár még nem ürült ki. Meglátom, találok-e valami édességet a végére. Kotorászó keze egy fedeles, ovális cserépedénybe ütközött, amelynek az érintése meleg volt. – Találtam egy olyan lapos edényt, amelyben talán pudingfelfújt lehet. Lássuk... – mondta, majd felemelte a fedelet, és beledugta az ujját. Abban a pillanatban ki is rántotta. – Jaj, ez undorító! Olyan, mintha apróra vágott giliszták lennének. – Biztosan nem azok – mondta a férfi, és ujjai hozzáértek a lányéihoz, ahogy kitapogatta az edényt, megsimította az ujjait, majd ő is belenyúlt. – Határozottan... furcsa – mondta egyetértéssel. – De jó az illata, és én bízom Mrs. Beckettben. Megkóstolom. A lány hallotta, ahogy megkóstolja, és lenyeli. – Sajtos makaróni – jelentette ki a férfi. – És nagyon finom. Soha nem gondoltam volna, hogy a sajtos makaróni ilyen ijesztő lehet, ha az ember nem látja. Ez egy olyan étel volt, amelyet Mariah nagyon szeretett. MARY JO PUTNEY


– Meg kell osztoznunk rajta, mert csak egy tál van – mondta a lány. – Tessék, a villa. Középen tudjuk tartani az edényt, így mindketten tudunk enni belőle. Az étel nagyon jóízű volt, gyorsan fogyott, így hamarosan azon nevettek, ahogy a villájuk összekoccant. – Az ujjamat kell arra használnom, hogy megnézzem, maradt-e az edényben még valami. Ó, itt van még egy kevés. Megeheted, mert voltál elég bátor, hogy szembeszállj az aprított férgekkel. El tudod venni az ujjaim közül ezt az utolsó falatot? – Hogy bebizonyítsd, hogy a tenyeredből etetsz? – kérdezte mosollyal a hangjában. – A lehető legnagyobb örömmel. A lány egész teste megremegett, amikor a férfi megtalálta a nyalánkságot, és meleg ajkával elvette azt a lány ujjairól. Közben lenyalogatta és leszopogatta az ujjak hegyét. Mariah mély lélegzetet vett, érezte, amint egész testét bizsergés járja át. – Az ujjaim... nem szerepelnek az étlapon. – Nem? – Nyelvével a lány tenyerének különlegesen érzékeny középső pontja felé haladt. A lány tompán felnyögött. Adam visszatartotta a lélegzetét, és egy pillanatra beletemette arcát Mariah tenyerébe. – Édesebb vagy, mint a legfinomabb étel, amelyet valaha is megalkottak – suttogta. Félretolta a kosarat, és a lányt a takaróra húzta. A szája rátalált a lányéra, és nyelvük vad, érzéki táncba kezdett. Szédülve a pezsgőtől és az erotikus játéktól, Mariah lényének minden porcikája a férfi érintésére vágyott. Az elmúlt éjszakákon egymás testének kölcsönös felderítése már megtanított neki egyet s mást a szenvedély élvezetéből. Most már akarta a férfit – mindenestől. Bekötött szemük áthelyezte őket a normális világból a tiszta gyönyör birodalmába. Érzékei lángra gyúltak. Szerette a férfi ízét, illatát, hangját. A legjobban pedig a keze és az ajka érintését szerette, ahogy felhúzta a szoknyáját, és ahogy simogatta a hasa puha bőrét. Zihált, ahogy a

MARY JO PUTNEY


kezét a combjai közé csúsztatta, az ujjai olyanok voltak, mint a huncut ajkak. – Gyönyörű – sóhajtott a férfi. – Testestől, lelkestől, minden szempontból gyönyörű vagy. Megszédülve a vágytól és a pezsgőtől, Mariah-t nem érdekelte sem az erkölcs, sem a jövő, sem a lehetséges következmények. A szenvedély az óta az éjszaka óta erősödött benne, amikor először találkoztak, és semmi nem számított, csak az, hogy a lehető legegyszerűbb módon egyesüljenek. Torkából nyögés szakadt fel, amikor Adam ujjai mélyen beléhatoltak. Mindene perzselt, nedves volt, és őrülten kívánta a férfit. Azok a pillanatok, amikor Adam szünetet tartott, hogy kigombolja a nadrágját, és kiszabadítsa magát, túl hosszúnak tűntek. A férfi vállába harapott, élvezni akarta őt. – Nem hiszem, hogy vissza tudom tartani magam – mondta a férfi, ahogy magához szorította a lányt. – Nem baj! – mondta a lány vadul átölelve a férfit, és magára húzta a testét. Olyan gyorsasággal egyesültek, hogy nem maradt idő a további gondolatok számára. A férfi beléhatolt, forrón és keményen, hihetetlen volt és megrázó, és mindenképpen szükségszerű. A pillanatig tartó fájdalom nem halványította el a vágyát, hanem inkább csak erősítette a férfi iránti éhségét. Vele együtt ringott, érezve a karcsú, erőteljes test minden mozdulatát. Hamar megtalálták azt a ritmust, amely minden lökéssel egyre fokozta bennük a kéj érzését. A lány olyan volt, mint egy elviselhetetlenül szorosra tekert spirál, egészen addig, amíg a férfi kettejük közé nem csúsztatta az ujját, és hihetetlen érzékkel, épp a kellő helyen meg nem érintette őt. A lány megsemmisült, minden határ megszűnt közöttük. Csak a bensőségesség és a szentségtelen öröm létezett, túl mindenen, amiről valaha álmodott. Édes istenem, édes istenem, édes istenem... Ahogy körmei a férfi hátába mélyedtek, az tompán felkiáltott, és megmerevedett. A lány átölelte a karjaival és a lábaival is, erősen tartva, amikor a férfi a csúcsra ért.

MARY JO PUTNEY


Ahogy a szenvedély elégett, a normális tudatosság visszatért. Mariah fáradtan felsóhajtott, és ráébredt, hogy egymásba forrva fekszenek egy takarón, hallotta, hogy a madarak továbbra is úgy énekelnek, mintha a két ember alattuk éppen nem tett volna valami olyat, ami visszavonhatatlanul megváltoztatta a kapcsolatukat. A feje zúgott a pezsgőtől és a megrázkódtatástól. – Mariah, szerelmem – mondta Adam, és a lány mellé hemperedett, még mindig szorosan tartva őt. Hallotta a susogást, ahogy a férfi leveszi a szemkötőjét. Aztán az övét is lehúzta. Ahogy az erős fényben pislogott, Adam szívszorító gyengédséggel csókolta meg a szeme sarkát. A férfi olyan őszinte, olyan becsületes volt. Ő viszont nem. – Hálás vagyok a napért, amikor feleségül jöttél hozzám. De... – habozott, a hangja bizonytalan volt. – Talán tévedek, de... nem teljesült be a házasságunk az esküvőnk után? Még most is bízik benne, még mindig nem kételkedik, pedig a tények nem egyeznek meg azzal, amit korábban mondott neki. A hazugságai miatt érzett bűntudat kiszakadt belőle. Lába elgyengült, a kín és az önutálat könnyei csordultak ki a szeméből. – Sajnálom – zihálta. – Annyira sajnálom! El akart menekülni, még mielőtt teljesen összeomlik. Felugrott, hogy kimeneküljön a kertből, de a férfi gyorsabb volt. Hátulról kapta el, majd maga felé fordította, és átölelte a vállát. – Sajnálom, Mariah – mondta zavarodottan. – Azt hittem, velem akarsz hálni. – Akartam – válaszolta elcsukló hangon. – Fájdalmat okoztam? A legutolsó dolog volna, amit akarnék. Egyik kezével a lányt tartotta, a másikkal pedig végigsimította a haját és a vállát, mintha meg akarná nyugtatni őt. – Szóra sem érdemes – suttogta. – Akkor mi a baj, Mariah? Szeretlek, és jó férjed akarok lenni. Ennyire más vagyok, mint amilyen azelőtt voltam? Még ha sokkal inkább azt szeretné is, hogy elnyelje a föld, el kell mondania neki az igazságot. Mély lélegzetet vett, és kiszabadította magát a férfi öleléséből, megfordult, és a szemébe nézett.

MARY JO PUTNEY


– Nem tudom, milyen voltál azelőtt – mondta szárazon. – Nem vagyunk férj és feleség. Soha életemben nem láttalak téged az előtt az éjszaka előtt, amikor kimentettelek a tengerből.

MARY JO PUTNEY


Tizenhatodik fejezet A

dam lélegzete úgy elakadt, mintha egy óriás gyomorszájon vágta volna. Mariah szőke haja, amelyet a férfi az imént bontott ki, hogy láthassa, lágyan és érzékien omlott a lány vállára. A karjában tartotta – és most azt kell hallania, hogy nem tartoznak egymáshoz. – Nem vagyunk házasok? – kérdezte zsibbadtan, képtelenül arra, hogy elhiggye, a lány nem az övé. – Nem vagy a feleségem? A lány felvett egy kendőt, hogy letörölje a könnyeit. Még kisírt szemmel és vörös orral is elbűvölő volt. – Nem. Sajnálom. Hazudtam, és az... az egészet csak kitaláltam. – Miért mondtad, hogy házasok vagyunk? A lány felkapta a nedves kendőt. – Olyan magányos voltam, és George Burke udvarolt nekem – mondta szaggatottan. – A lelkem mélyén azt éreztem, végzetes hiba volna hozzámennem, bár általában kedves volt, és indokolt is lett volna. Úgy éreztem, afelé sodródom, hogy igent mondjak. Elkerülhettem volna a pert, lehetett volna egy férjem, aki Hartley-ba valósi... annyival egyszerűbb lett volna minden. Egy idő múlva talán el is tudtam volna fogadni őt. Aztán... aztán azt mondtam neki, hogy férjnél vagyok, és a férjem távol van, a félszigeten. – Harcolni a franciákkal? – Katonák, magasan fekvő, forró síkságok és véres küzdelem képei tolultak a férfi elméjébe. Megtapasztalta volna? Talán csak olvasott a küzdelmekről az újságokban, vagy ezek a képek hiányoztak az álmaiból. – Aztán megjelentem én, és nem tudtam, ki vagyok. Kézenfekvő lehetőség egy olyan férj alapjául, aki soha nem létezett. MARY JO PUTNEY


– Több volt ennél. – A lány leroskadt a pad túlsó végén. – Rose mamától különböző apró rítusokat tanultam. Egyszerű módokat, hogyan összpontosítsunk arra, amit akarunk, vagy amire szükségünk van. Egy éjjel kétségbeesve ébredtem fel, és úgy döntöttem, hogy elvégzek egy kívánságrítust, a Burke-kel való problémám megoldását kérve. – Szomorúan elmosolyodott. – Rose mama azt mondta, hogy a rítusai olyanok, mint az imák gyógyfüvekkel kiegészítve. – Tehát egy férjet kívántál. – Nem teljesen ez volt a szándékom. De ahogy elégettem a tömjént a filagóríában, arra eszméltem, hogy... álmaim férje után sóvárgok. Valakire, aki nem olyan, mint Burke. A rítus után békét éreztem a lelkemben, és egy keveset szundikáltam is, aztán arra ébredtem, hogy egy sürgető hangot hallok az elmémben, amely éppen olyan volt, mint Rose mama hangja. Azt mondta, menjek le a partra. – Felpillantott a férfira. – Akkor találtalak meg téged. – Nehezen hinném, hogy úgy nézek ki, mint bárki álmai férje. A pad túlsó végén ült, olyan messze Mariah-tól, amennyire csak lehetett. Személyiségtudata darabokra törött, és reménytelenül szertehullott. Nem Adam Clarke. Senki sem. Belátta, hogy szereti Mariah-t, mert a felesége, hát persze hogy szereti. Hitt neki, megadta magát a lány szépségének, kedvességének. De minden, ami köztük történt, hazugságon alapszik. Idegenek egymásnak, és a férfi már nem is tudta, mit érez iránta. – Először nem is kötöttelek össze a kívánságrítussal. Csak azt akartam, hogy kint legyél a parton, biztonságban – folytatta a lány, majd néhány szívdobbanásnyi csend után újra beszélni kezdett: – Amikor azt kérdeztem tőled, emlékszel-e arra, hogy a feleséged vagyok, az olyan volt, mintha Rose mama szólt volna belőlem. De nem hibáztathatom őt. Én mondtam ki ezeket a szavakat, és később nem vontam vissza őket. Furcsamód, a férfi megértette, hogy a körülmények mennyire igaznak és logikusnak láttatnak dolgokat, amelyek egyáltalán nem azok. De a lány hazudott egy nagyon fontos témában, ami az ő kapaszkodójává vált. Ez a kapaszkodó most eltűnt örökre. – Akkor hát a felbukkanásom végzetesnek tűnik. De miért nem mondtad el az igazat, miután Burke elment? MARY JO PUTNEY


– Akartam, de olyan boldognak tűntél a gondolattól, hogy a feleséged vagyok – felelte, miközben a kezében lévő összegyűrt kendőre nézett. – Aggódtam, hogy miként reagálnál, ha megtudnád, hogy egyedül vagy, miközben fogalmad sincs arról, ki vagy. Jogos volt az aggodalma, de a férfi úgy gondolta, mégis könnyebb lett volna az elején elfogadnia, hogy nem isménk egymást. Attól a pillanattól kezdve, amikor felébredt, még mindig vizesen, belekapaszkodott a kijelentésbe, hogy házasok. Hamarosan eljutott addig az érzésig, hogy semmi mást nem kell tudnia. Abban a pillanatban sok minden értelmet nyert, ami addig rejtély volt. Nem csoda, hogy a lány annyira tájékozatlan volt a családját, származását, foglalkozását illetően. Talán a fejét ért ütés miatt fogadta el oly könnyen Mariah magyarázatait. Visszatekintve, nem is értette, miért nem faggatta őt határozottabban. – Miért neveztél el Adamnek? – Mert ő volt az első férfi, és mert úgy tűnt, nem esik nehezedre hallgatni rá – sóhajtott a lány. – Kitartóan reménykedtem benne, hogy hamar visszatér az emlékezeted, és mindent bevallhatok. Ha csak egy napig tartott volna, nem lett volna olyan nagy baj a hazugságból. Előállhattam volna valami olyan indokkal, amely hihetőnek tűnik. De minél több idő telt már el, annál nehezebb volt előhozakodni az igazsággal. Szóval ő egy névtelen idegen, aki egy olyan nő jótékonykodásából él, akinek védelemre van szüksége egy gazemberrel szemben. Ránézett kérges kezeire. Nem egy úriember keze. Ha tudná magáról, hogy kertész vagy tengerész, nem zavarná különösebben. De nem tudva, ki is ő valójában, zavarta. – Holnap elmegyek, de kölcsön kell kérnem a ruhákat, mivel semmim nincs – mondta a férfi, és szárazon felnevetett. Nem volt semmije, nem tudott semmit, hiszen ő maga sem volt senki. – Nem! – mondta a lány, és döbbenten bámult a férfira. – Boldogan kisegítelek ruhával és pénzzel, de hová mennél? Mihez kezdenél? – Nem tudom. De átkozott bolond lennék, ha a házadban maradnék, mint egy koldus – mondta ridegen. – Nem vagy koldus! – ellenkezett a lány. – Te a... a barátom vagy. Téged itt mindig szívesen látnak. MARY JO PUTNEY


– A barátod. – A bensőjében elkezdődött zsibbadás szétáradt a testében, feloldva az erőt és a boldogságot, amelyet Mariah-val ismert meg. – Azt hittem, valahogy sokkal több vagyok. De így már értem, miért kerülted el az ágyamat. – Csak... megpróbáltam bölcs maradni – suttogta a lány. A férfi a lány arcát tanulmányozta. – És ma miért változtattad meg a véleményed? Esztelenség volt tőled, hogy odaadtad az ártatlanságodat egy idegennek. – Te nem vagy többé idegen – mondta a lány elpirulva. – Ma olyan nagyon kívántalak, hogy egyáltalán nem érdekeltek a következmények. A lány megjegyzése hízelgő volt, de mégis lehűtötte a férfit. – És ha a következmények között szerepel egy gyermek? A lány arcából kiszaladt a vér. – Én... semmi másra nem gondoltam, annyira kívántalak. – A gyermek szokványos következménye a nemi kapcsolatnak. Sőt, éppenséggel az oka is – mondta, ahogy végignézett a kertjén, amely többé már nem volt az övé. – Ha gyereked lesz, és én elmegyek, azt mondhatod a szomszédoknak, hogy meghaltam. Ez tisztességes özveggyé tesz téged. Megígérem, hogy soha nem fogok visszatérni, és nem fogom feldúlni az életedet. – Nem akarom, hogy elmenj! – mondta Mariah könnyes szemmel. Adam újra a lány arcát fürkészte. Talán fel kellene háborodnia a hazugságai miatt, de javarészt inkább mélységesen szomorúnak érezte magát. Megértette, hogyan kezdte el a lány egy kicsi, hasznos hazugsággal, amely aztán kontrollálhatatlan örvénnyé növekedett. Elgyötört arcáról most sütött az őszinteség. Természetesen a szenvedélye is valódinak látszott. Bár azelőtt vakon megbízott benne, ez az egyszerű bizalom többé már nem volt lehetséges. Még mindig kívánta a lányt. Megfogta a bal kezét. Mariah hideg ujjai erősen megszorították a férfi kezét. – Ha azt akarod, hogy maradjak, a hazugságot könnyen igazzá tehetjük. Gretna Green nincs messze. A lány az ajkába harapott. – Semmi nincs, amit jobban szeretnék. De mi van, ha már van feleséged?

MARY JO PUTNEY


Adam úgy érezte, mintha erkölcsi ütleget kapott volna. Lehet, hogy egy másik nő a felesége? – Nekem... nem is volt időm erre gondolni. – Olyan természetesen vetted fel a férj szerepét, hogy el kellett gondolkodnom, lehet, hogy nős vagy – mondta remegő szájjal. – Ez sokkal hihetőbbnek tűnik, mint az, hogy egyedülálló lennél. Túlságosan jóképű és kedves vagy ahhoz, hogy ne lettek volna hölgyek körülötted, akik szívesen hozzád mentek volna. Ha pedig egy olyan alacsony, szőke feleséged van, mint én, még hasonlónak is érezhetted a helyzetet. Ez még hízelgőbb volt, de nem tudott ezeknek a gyakorlatias dolgoknak a valóságosságához közelebb jutni; nem volt egyetlen fillérje, sem neve, sem ruhája. Megdörzsölte lüktető halántékát. Úgy érezte, az erei pattanásig feszültek. – Egy másik feleség gondolata több, mint amennyit képes vagyok felfogni. Mariah átvette a kendőt a másik kezébe. – Azt képzeltem, hogy a feleséged vár rád, kétségbeesetten reméli, hogy visszatérsz. És talán gyerekeid is vannak. Hogyan mehetnék hozzád azzal a gondolattal, hogy egy másik nőnek megszakad a szíve, mert eltűntél? Nemcsak azért, mert az bigámia lenne, hanem azért is, mert az rossz. A férfi egészen elgyengült. Gyerekekre nem is gondolt. Bár egyáltalán nem volt esztelenség, hogy van családja. – Ha vannak gyerekeim, természetesen nem tudnám elhagyni őket. De mi van, ha soha nem fogok visszaemlékezni arra, hogy ki vagyok? Egyedül kell leélnem az életem? – Én is rengeteget gondolkodtam ezen – felelte a lány bátortalan mosollyal. – Még nem telt el túl sok idő a baleseted óta. A tény, hogy vannak álmaid, és hogy az álmok utalásokat tartalmaznak, valószínűsítik, hogy hamarosan eszedbe fog jutni, ki vagy. A férfi visszagondolt az álmaira. Valahol mélyen belül tudta, hogy létezik a személyazonossága. Az egyetlen dolog, amit tennie kell, az, hogy megtalálja. – Milyen sokáig kell várnom, hogy az életemet biztonsággal folytathassam?

MARY JO PUTNEY


– Azt hiszem, egy férfinak hét évig kell eltűntnek lennie ahhoz, hogy holttá nyilvánítsák – mondta a lány bizonytalanul. – És ha még ennek az időnek az elteltével sem tudnád, hogy ki és hová valósi vagy, biztonsággal elfogadhatnád az új életedet, mint az egyetlent, amelyet élni akarsz. – Hét év – mondta tompán a férfi. – Az nagyon hosszú idő. Rengeteg dolog történhet az alatt az idő alatt. – Gondolod, hogy egyszer még képes volnál újra bízni bennem? – kérdezte a lány suttogva. – Vagy ha is nem bízni... legalább megbocsátani. – Remélem. – Nézte a lány finom vonásait, érzéki, tökéletesen arányos alakját, és közben azt kívánta, bárcsak láthatná őt meztelenül. Feltételezte, hogy nem jelent túl sokat, ha egy emlékezetkieséses férfi azt gondolja, hogy ő a legszebb nő, akit valaha látott, bár ez a lány több mint szép, egyszerűen... drága. Bizalomnak és vágynak nem sok köze van egymáshoz. – Hamarosan. A lány bólintott, nem volt meglepve. – Bárcsak volna valami, amit tehetnék, hogy segítsek visszanyerni az emlékezetedet! Te olyan sokat segítettél nekem George Burke eltávolításában. Ő most azt gondolja, hogy van egy férjem, aki megvéd engem, így nem fenyeget többé perrel. – Jobban örülnék, ha nem tennél semmit. De annak én is örülök, hogy Burke nem zaklat téged többé. – Nézte a szökőkútban csobogó vizet. – Ha gyereket vársz, azt hiszem, hozzám kell jönnöd. És ha egyszer feleszmélek, és emlékezni fogok, hogy van családom valahol máshol, akkor elmegyek, te pedig elterjeszted a hirtelen halálom hírét. Akkor a gyermek legalább nem fogja viselni a törvénytelenség bélyegét. – Ez... ésszerűnek hangzik – felelte a lány elcsukló hangon. Bár nem bízott már benne, nem bírta elviselni, hogy boldogtalannak lássa. Áthajolt a padon, és szorosan megölelte a lányt, miközben azon gondolkodott, milyen gyorsan lett a szenvedélyes örömből ugyanolyan szenvedélyes bánat. Mariah mellette maradt, először remegett, aztán fokozatosan megnyugodott. Simogatta a csillogó haját, és közben az ujjait az aranyzuhatagba csúsztatta. Le akarta húzni őt ismét a puha fűre, és MARY JO PUTNEY


szeretkezni akart vele. Ezúttal lassan és érzékien, minden ruhát eltávolítva magukról, hogy érezzék egymás bőrét. De most, hogy már tudta, nem házasok, nem élhetik ki a szenvedélyüket. Ha nem esett teherbe a lány az előbb, nem kockáztathatják, hogy megtörténjen, amikor az olyan bizonytalan. Arcát a lány hajába temette, és azon töprengett, mi vár rájuk.

Aznap éjjel mindketten külön aludtak. De az is lehet, hogy nem aludtak.

MARY JO PUTNEY


Tizenhetedik fejezet Észak-Anglia, Hartley

A

nappalok egyre hosszabbak lettek, ahogy a tavasz nyárba fordult. Will Masterson örült ennek, hisz nem kellett sötétben lovagolnia. Ami nem túl bölcs dolog, ha az ember idegen helyen, vad tájakon utazik. Belovagolt Hartley egyetlen fogadója, a Bika és Horgony udvarába, ahogy a fény kezdett elhalványulni az ír-tenger fölött. A hely kicsi volt, de megfelelőnek tűnt. Remélte, hogy van egy szabad helyük számára, de tekintettel fáradtságára, készségesen beérte volna egy szalma fekhellyel is valamelyik istállóban, ha az elfogadhatóan tiszta. Szerencséje volt. A fogadó öt szobájából három szabad volt, tehát ha Randall és Kirkland másnap terv szerint érkezik, lesz hely. Aznap este Will örült, hogy egyedül van. A söntésben tisztességes főtt marhát és sört szolgáltak fel. Fontolgatta, hogy megkérdezi a tulajdonost, vetődött-e partra bármilyen test az előző hetekben, de végül úgy döntött, megvárja, amíg a barátai csatlakoznak hozzá. Nem akart több rossz hírt. Így hát csendesen megvacsorázott, abban a tudatban, hogy Hartley a keresésük utolsó állomása. Amint befejezte a vacsorát, kihasználta a hosszan tartó északi szürkületet, és lesétált a település vízpartjára. Fél tucat halászhajó volt kikötve a kis dokkban. A hullámok loccsanása és a sirályok gyászos kiáltásai megnyugtatóak voltak. MARY JO PUTNEY


Bár a barátai javíthatatlan optimistának tartották, tudta, nem sok esély maradt, hogy Ashtont életben találják. Mégis azt remélte, hogy legalább a testét megtalálják, amelyet hazavihetnek. Ash megérdemli egy tisztességes temetés méltóságát. Bár rangjánál fogva voltak ellenségei, mégis, amilyen ember volt, sokkal több baráttal büszkélkedhetett. A tisztességes temetés esélye elég csekély volt. Ilyen sok idő elteltével a tenger valószínűleg nem hozza már felszínre a holttestét. Will, miközben a napnyugtát nézte az égen, lassan megbékélt ezzel a tudattal. Ash szerette a tengert, amely nem is olyan rossz nyughely egy ember maradványainak. De továbbra is ott volt az a kérdés, hogyan halt meg Ashton. Will sok barátját veszítette el csatában, betegségben és balesetben, és egy átkozott bolondot, akit egy féltékeny spanyol férj lőtt agyon, mert képtelen volt begombolva tartani a nadrágját. De soha nem veszített még el barátot egy hidegvérű gyilkos miatt. Az Ashton teste után folytatott kutatás véget ért. De a gyilkosa utáni kutatás addig nem ér véget, amíg meg nem találják a gazembert.

Willnek

másnap reggel alkalma nyílt megtapasztalni, hogy a

fogadóban meglehetősen kiadós reggelit szolgálnak fel. A fogadós csinos, fiatal lánya, Ellie hatalmas tálcával érkezett, rajta gőzölgő bögrével, frissen pirított kenyérrel és egy tállal, amely kolbásztól, tojástól, pirított krumplitól és sült hagymától roskadozott. – Van még valami kívánsága, Mr. Masterson? – kérdezte Ellie, ahogy letette az ételt. Will, miután kortyolt a teából, úgy gondolta, itt az ideje, hogy feltegye a kérdést: – Az egyik barátom eltűnt, miután elsüllyedt a hajója innen északra. Két barátommal kutatunk utána, hátha felbukkant a teste valahol a part mentén. Tud róla, hogy találtak-e az elmúlt két-három hétben vízbe fulladt férfit a környéken? A lány a fejét ingatta. MARY JO PUTNEY


– Csak Mrs. Clarke férjét mosta partra a víz, úton volt hozzá haza, de életben van. Holttestet nem találtak, az Úrnak legyen hála. Will megdöbbent. – Ez a Mr. Clarke, gondolom, jól ismert helybéli. Hajóbalesete volt? – Igaza van a balesettel kapcsolatban, de ő új Hartley-ban – válaszolt Ellie. – A felesége megörökölte a Hartley-birtokot, és Mr. Clarke épp úton volt hozzá, amikor elsüllyedt a hajója, vagy valami ilyesmi. – A lány rosszallóan nézett. – Senki nem tudja a környéken, hogy mi is történt valójában. Világos volt, hogy a hiányos információ bosszantja. – Maga látta Mr. Clarke-ot? – kérdezte Will, hirtelen levegő után kapkodva. Amikor a lány bólintott, folytatta a kérdezősködést: – Hogy néz ki? – Ó, hát nagyon jóképű fickó, igazi úriember – felelte melegséggel a hangjában. – Láttam néhányszor, ahogy átlovagolt Hartley-n. Nem túl magas, de pont megfelelő méretű férfi. Barnás a bőre, és a szeme színe a zöldnek valami rendkívüli árnyalata. Egy áldás, hogy nem fulladt meg. Will az orra alatt káromkodott, majd felugrott a székéről. Még mielőtt Ellie befejezte volna a mondókáját, ő már úton volt az istállók felé.

MARY JO PUTNEY


Tizennyolcadik fejezet M

ariah pihenés nélkül töltötte az éjszakát, azon gondolkodva, vajon Adam szótlan dermedtsége nem csap-e át haragba. A férfi arcára telepedett szomorúságba, amikor bevallotta neki a hazugságait, majdnem belebetegedett. Megvetette magát a vétke miatt, és nagyon hiányolta Adamet az ágyából. Bár néhány éjjel aludtak csupán együtt, és csak egyszer szeretkeztek, hiánya úgy fájt, mint egy levágott végtagé. Nagyon szenvedett a gondolattól, hogy talán soha többé nem lehetnek fizikai közelségben egymással. Volt egy kevés jó érzés az ébredésben, amikor Annabelle-t a mellkasán találta, és a bolyhos fekete-fehér pofikával nézett szembe a halvány fényben. A macska általában a tűz mellett maradt a konyhában, de most talán érzékelte Mariah gyötrődését. Bármi volt is az ok, boldog volt, hogy a fényes fekete-fehér test odatelepedett mellé. Mariah nyugtalan volt, amikor felkelt, és lement. Adam nem volt a reggeliző szobában, amikor belépett. Képzelete azonnal produkált egy képet, amelyen Adamet látta, ahogy az éjszaka kellős közepén sietősen összepakol, és lóháton menekül, hogy minél messzebb kerüljön az ő hazugságától és megbízhatatlanságától. Nővére, Sarah soha nem került volna ilyen helyzetbe. A férfi éppen akkor jelent meg, amikor a lány teát töltött, és halványan elmosolyodott, miközben elfogadta a neki szánt csészét. – Jól aludtál? – Őszintén? Nem – mondta bánatos mosollyal a lány. – Annabelle volt a társaságom.

MARY JO PUTNEY


– Bhanu pedig hozzám csatlakozott – mondta Adam, és megvajazott egy pirítóst. – De... nem ez volt az, amit elképzeltem. Egymásra néztek. A lány egészen megkönnyebbült. Előfordulhat, hogy lehetetlen lesz együtt lenniük a jövőben, de nagyon fontos volt számára, hogy a férfi legalább nem gyűlöli. Szörnyű kísértést érzett, hogy megcsókolja a férfit, de emlékeztette magát, hogy Adam emlékezetébe bármelyik pillanatban visszatérhet egy olyan élet, amelyben számára nincs hely. – Kóstold meg a szederbefőttet, Mrs. Beckett lánya készítette. – Köszönöm – mondta a férfi, és elővett egy kanalat. – Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha úgy folytatjuk az életünket, ahogy azelőtt. Egy bizonyos határig. Mariah pontosan tudta, mi az a határ. A férfi még nem érintette meg újra az előző napi kétségbeesett ölelkezés óta. Bölcs volt. Bölcsebb, mint a lány. – Egyetértek. Sokkal szívesebben vagyok barátságos viszonyban veled. – Ahogy én is veled – mondta gyengéden a férfi. Barátságosan beszélgettek, majdnem úgy, mint a lány szörnyű vallomása előtt, amikor a földszinti cselédlány izgalomtól tágra nyílt szemmel benyitott a reggeliző szobába. – Egy úriember van itt, aki Mr. Clarke-kal kíván beszélni. Egy bizonyos Mr. Masterson. Odalent vár a szalonban. Rose mamának voltak időnként örök érvényű kijelentései, mint például amikor egy helyzetre azt mondta, hogy az olyan, mintha jéghideg vízzel öntenék nyakon. Mariah, életében először, megtapasztalta ezt az érzést. Adam felállt, és azt mondta: – Valószínűleg a faluból valaki, aki alkalmazást keres. Cochrane-hez kellett volna mennie, de valószínűleg nem tudja, hogy felvettünk egy intézőt. Beszélek vele. Szeretem kikérdezni az embereket, akiket aztán alkalmazni... – Adam habozott, majd folytatta: – alkalmazni fogsz. Kalapáló szívvel állt fel Mariah is. – Veled megyek. Talán felismerek benne valakit a templomból.

MARY JO PUTNEY


Ahogy Adam mellett lépkedett, azt kívánta, bárcsak megragadhatná a kezét, és elfuthatnának messzire, de minden sejtjével tudta, bármilyen sors vár is rájuk, nem kerülhetik el. Ahogy beléptek a szalonba, azonnal megértette, miért mondta a cselédlány, hogy úriember. A magas idegen, Masterson az ablaknál állt, teste megfeszült az izgalomtól. Barna haja és szürke szeme volt, erő és tekintély sugárzott belőle, amit olyan természetesen és könnyedén viselt, mint az elegáns ruháit. Adamhez hasonló korú férfi volt, bár nem annyira jóképű, de csontos, széles arcát mintha nevetésre szabták volna. Ahogy beléptek, Adamre szegeződött a tekintete, és suttogva annyit mondott: – Ash! Mariah-t átjárta a félelem. A katasztrófa bekövetkezett. Masterson előrelépett, és mindkét kezével megragadta Adam jobb kezét. Mariah-t nem is vette észre. – Istenem, te élsz! Mindannyian azt hittük, vízbe fulladtál! Mariah úgy érezte, Adamet a döbbenet járja át. Döbbenet és persze mohó kíváncsiság. – Maga ismer engem? – Idestova legalább húsz éve! Masterson a homlokát ráncolva elengedte Adam kezét, amikor rájött, hogy valami nincs rendben. – Nem ismersz meg? – kérdezte. – Attól tartok, nem – felelte Adam, miközben becsukta az ajtót. – Beszélnünk kell. Miért gondolta, hogy meghaltam? – kérdezte, miközben megfogta Mariah kezét, izgatottan megszorította, és odahúzta a kanapéhoz. Masterson leült szemben egy székre. – A gőzhajód felrobbant a próbaútján Glasgow-ból kihajózva. Eltűntél, és azt mondták, hogy vízbe fulladtál. Miután elért hozzánk a hír, Randall-lel és Kirklanddel odautaztunk, és kutatni kezdtünk utánad, vagy legalábbis a holttested után. Hogy jutottál el ilyen messzire? – kérdezte, és Adam közömbös arcát fürkészte. – Volt egy fejsérülésem, amely kissé összezavarta az elmémet – válaszolta Adam, és szórakozottan megérintette a fején a már begyógyult sebet. – Nem emlékszem a balesetre, de a régmúlt időkből MARY JO PUTNEY


halványan előjönnek és összeállnak egyes darabkák. Napok. Végül úgy értem partot, hogy nem emlékeztem sem a nevemre, sem a múltamra. – Hunyorítva Mastersonra nézett. – Bár... a maga arcára emlékszem az egyik álmomból. Egy jéghideg éjszaka London közelében, és egy nő halála. Masterson elsápadt. – Az egy olyan éjszaka volt. Semmi másra nem emlékszel az előttről, hogy a vízbe kerültél? – Csak álmaim vannak, amelyek lehet, hogy igaz álmok. – A hangja megváltozott. – Honnan ismerem önt? – Hatan vagyunk, akik a Westerfield Akadémia első osztályában találkoztunk, amikor tíz-tizenegy évesek voltunk. Az első pillanattól fogva barátok vagyunk – mondta halvány mosollyal. – Az egy problémás fiúknak létesített iskola volt. Will Masterson vagyok. Az én nagy vétkem a megrögzött konokság volt. Most először tűnt úgy, hogy észrevette Mariah-t, kínosan fürkész tekintettel nézett a lányra. – Bemutatnál a hölgynek? – Mariah Clarke kisasszony. Ő az, aki megmentette az életemet azzal, hogy kihúzott a vízből, és befogadott. – Adam még erősebben szorította a lány kezét. – A menyasszonyom. Mariah ugyanúgy megdöbbent, mint Masterson, akinek leesett az álla. Adam nyilvánvalóan fenn akarta tartani az illúzióját annak, hogy ők ketten összetartoznak. Mintha lehetséges lenne. Mariah, a legrosszabbtól tartva, megkérdezte: – Még nem nős, ugye? – Nem. Masterson összeszedte magát. – Bocsássa meg az udvariatlanságomat. Csupán meglepett a hallottak váratlansága, örülök, hogy megismerhetem, Miss Clarke. Különösen amiatt, hogy ön mentette meg Ash életét. Mariah szinte megkönnyebbült. Hála az égnek, hogy az elképzelt odaadó feleség és a szerető gyermekek nem léteznek! Nem tudta biztosan, hogy Adam miért nevezte őt a menyasszonyának, de azt gondolta, hogy ezzel védekezik az újabb bizonytalansággal szemben.

MARY JO PUTNEY


– Örülök, hogy nem feledkeztem el a családomról – mondta Adam. – De még nem mondta el, hogy én ki vagyok. Masterson bocsánatkérőn mosolygott. – Bocsánat, nem gondolkodom világosan. Még mindig elkábít a visszatérésed csodája. A neved: Adam Darshan Lawford. – Adam? – A férfi döbbenten Mariah-ra nézett. – Csak véletlenül találtam ki ezt a nevet – suttogta a lány. – Akkor ez a magyarázata, hogy miért tűnt számomra olyan természetesnek ez a név – mondta, majd Mastersonhoz fordult. – Szóval a nevem Adam Lawford. Hol élek? Mi a foglalkozásom? Egyáltalán van? – Számos otthonod van. Egy Londonban is, természetesen – felelte Masterson, mintha egy londoni ház a világ legtermészetesebb dolga volna, majd folytatta: – Számos más birtokod is van, de a fő székhelyed a Wiltshire-ben lévő Ralston-birtok. Míg Mariah az ajkába harapott ennyi gazdagság hallatán, Adam óvatosan megjegyezte: – Elég... jómódúnak tűnök. – Sokkal több mint jómódú – mondta Masterson nevetve –, meglehetősen elfoglalt is vagy. Te vagy Ashton hetedik hercege. Mariah megkönnyebbülése, Adam társadalmi státuszát hallva, eltűnt. Adam herceg? A férfi olyan távol került tőle, mint még soha. Talán még annál is távolabb. Adam hallotta, ahogy Mariah levegő után kapkod. A lány megrendülése rá is hatott. Rettenetesen elege volt már a megrázkódtatásokból. – Herceg. Ha jól emlékszem, az egy nagyon magas rang, igaz? – A legmagasabb, a királyi családot leszámítva – válaszolta Masterson. Herceg. Adam gyűlölte a gondolatot. Már a puszta gondolat is fojtogatta. – Teljesen valószínűtlennek tűnik, hogy hercegnek kellene lennem. – Valószínűtlen, de igaz – felelte Masterson patetikusan. Nagyon furcsa volt úgy beszélgetni egy régi baráttal, hogy az nem ismeri fel őt. Bár korántsem volt annyira furcsa, mint amilyen különös a régi barát volt. MARY JO PUTNEY


Adam visszagondolt arra a korábbi álomra, amelyben a fiatal Masterson éppen elveszítette szeretett feleségét. A közte és Masterson között lévő barátság tapintható volt. Még nem voltak igazi emlékképei ezer más apró eseményről, amelyre ez a barátság alapult. Mindazonáltal bíznia kell benne. Nem volt kétsége afelől, hogy Masterson az igazat mondja. Adam arra számított, hogy boldog lesz, ha újra felfedezi a múltját, de remélte, hogy az emlékei saját maguk fognak visszatérni. Hogy elmesélik neki a saját életét, hát ez szörnyen furcsa volt. – Boldog vagyok, hogy feleség és gyerekek nem gyászolnak engem. – Újra megszorította Mariah kezét. Rettenetesen kellemetlenül alakult a helyzetük, de a lány legalább ismerős volt. – Van másik családom? Anyám, fivérem, nővérem? – Nincs sok közeli hozzátartozód – válaszolta Masterson, és felvonta a szemöldökét. – Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha az elejéről kezdem. Indiában születtél. Apád brit állampolgár létére az egyik hindu királyi bíróságnál szolgált; nem tudom, pontosan melyiknél. Ashton hercegének unokatestvére volt, de nem az egyenes ági örökösök vonalából. Azt hiszem, volt négy vagy öt közelebbi örökös. Így tehát, amikor beleszeretett egy csinos, magas rangú hindu lányba, úgy tűnt, nincs semmi akadálya a házasságnak. Számos Indiában szolgáló brit tisztviselő tett hasonlóan. Adam a kezére pillantott. Szóval ez a magyarázata az ő sötét, nem angol színének. A curry ismerős ízére gondolt, és az egzotikus virágokkal teli kertre. De leginkább a gyönyörű, sötét hajú nőre. – Feltételezem, hogy a többi örökös kihalt, aztán apám is meghalt, így az Ashton-örökség egy nem angol félvérre szállt. – Pontosan. Azt hiszem, az apádat éppen csak tájékoztatták, hogy ő lett Ashton hatodik hercege, és vissza akart térni Angliába, amikor kitört rajta valami láz, és belehalt. – Masterson hangja száraz lett: – A hatóságok természetesen közbeavatkoztak, és téged Londonba küldtek egy éppen hazatérő brit családdal, hogy tisztességes angol úriembert faragjanak belőled. Azt, hogy a „hatóságok” mellesleg mennyire távol tartották őt mindentől, Adam tudta. – Mi van az anyámmal? Vannak testvéreim? MARY JO PUTNEY


Arra az álomra gondolt, amelyikben a zöld szemű kisfiúval és kislánnyal játszott. Masterson válaszolni készült, de megtorpant. – Most, hogy ezen gondolkodom, rájöttem, hogy nem is ismerem anyád halálának a körülményeit. A múltadról soha nem beszéltél sokat. Talán meghalt, még mielőtt az apád megörökölte a címet. Nem voltak kisebb gyerekek, vagy őket is hazahozták. – Miféle vétkem juttatott a problémás fiúk iskolájába? Az, hogy idegen voltam? – kérdezte Adam éles hangon. Masterson, úgy tűnt, zavarban van. – Úgy gondolom, az volt a legfőbb ok. Bonyolult lélek voltál, a gyámjaid nem tudták, mit kezdjenek veled. A legkézenfekvőbb volt a Westerfield Akadémiára küldeni téged. Lady Agnes Westerfield az iskola alapítója és igazgatónője, ő a legbámulatosabb asszony, akit ismerek. Beutazta a világot, vad és veszélyes helyeken járt. Ha jók voltunk, mesélt mindarról, amit átélt. Azért hozta létre az iskolát, hogy elfoglalja magát. Tényleg szereti a gyerekeket, amivel igazán kellemessé tette az iskolát – mondta, majd csendesebben hozzátette: – Anyánk helyett anyánk lett. Adam újra a sötét kezeire nézett. Nem tudta elképzelni, hogy herceg volna. – Akkor hát nincs családom? – A nyarakat és a szünidőket apád első unokafivérének a házában töltötted. Ő és a családja távol volt Angliától; amikor először visszatértél, hozzájuk küldtek Westerfield helyett. Henry bácsinak és Georgiana néninek hívtad őket. A bácsi meghalt, de a néni és a két gyerek, Hal és Janey él még. Boldog volt, hogy vannak még rokonai. – Az unokatestvéreimnek is zöld a szemük? Masterson elgondolkodott. – Tulajdonképpen igen. Nagyon hasonló a tiédhez. Amennyire emlékszem, nagyon jól kijöttél velük. Hal helyes kölyök, Janey pedig egy igazán elbűvölő kis teremtés. Adamnek eszébe jutott valami. – Ez a kis unokatestvérem, Hal, ő lehet az örökösöm. Gondolom, nem örülne, ha megtudná, hogy életben vagyok. MARY JO PUTNEY


– Feltételezem, hogy így van. – Masterson arckifejezése megváltozott, mintha egy kellemetlen gondolat futott volna át az elméjén. – Valószínűleg csalódott lesz, hogy nem ő lesz a nyolcadik herceg, de ez emberileg érthető is. De azért, azt hiszem, jobban fog örülni, mint bánkódni, ha megtudja, hogy életben vagy. Masterson kijelentése meglehetősen ingatagnak tűnt. Még egy kedves unokatestvér is hajlamos lehet arra, hogy csalódottnak érezze magát, amikor a nagy örökség, amelyre számított, mégsem lesz az övé. Sajnos Adamet nem hagyták Indiában, úgyhogy ez az unokatestvér nem lett herceg. Pedig biztosan élvezte volna a rangot. Adam Mariah-ra pillantott, aki csendesen és boldogtalanul ült mellette, miközben ujjai összekulcsolódtak az övéivel. Szeretetre méltó szőkeségében úgy ült ott, mint egy megsebzett Madonna. Ha nem hagyta volna el Indiát, soha nem találkozik vele, tehát a hozzá fűződő zavaros érzései ellenére neki kell hálásnak lennie az örökségéért. – Mit szeretnél még tudni? – kérdezte Masterson széttárt karral. – Nem tudom, hol kezdjem. Nagy becsben álló férfi vagy, rengeteg baráttal megáldva. Szereted a fizikai munkát, különösen a kétkezit, mindegy, hogy hajómotor építéséről van szó, vagy a kerted felásásáról – mondta, miközben pillantása megpihent Mariah arcán. – A legjobb partinak számítasz a társadalom legfelsőbb köreibe tartozó nőtlen férfiak sorában. Adam összerezzent. – Azt hiszem, jobb lett volna, ha ezt nem tudom meg. A feje olyan iszonyú fájdalommal zúgott, amilyet nem érzett azóta, hogy Mariah kimentette őt a tengerből. Most, a hallottak ellenére, kettesben akart maradni a lánnyal. – Azt gondolom, mindent hallottam, amit pillanatnyilag be tudok fogadni. Masterson megértette a célzást, és felállt. – Kirkland és Randall előreláthatóan ma érkezik Hartley-ba. Ők is látni akarják majd, hogy élsz. Mikor lenne alkalmas a látogatásuk? Ahogy Adam és Mariah felállt, a lány így szólt. – Mindnyájukat szívesen látjuk ma este vacsorára, ha neked is megfelel, Adam. MARY JO PUTNEY


A nap hátralévő részében lesz alkalma összeszedni magát. Bólintott. – Később találkozunk, Mr. Masterson. – Willnek szólítottál, ahogy mindenki. Masterson az ajtóhoz menet megállt Adam előtt. – Magam is kitalálok. És... hálát adok az istennek, hogy életben vagy – mondta, majd sietve távozott, mintha zavarba jött volna attól, hogy ilyen nyíltan kimutatta az érzelmeit. Amint Masterson elhagyta a szobát, Adam Mariah-hoz fordult, és megölelte. – Azt hittem, örülni fogok, ha megtudom, ki vagyok – mondta szomorúan. – Most azt kívánom, bár sose talált volna meg Masterson. A lány a férfi vállába temette az arcát, és ő is szorosan megölelte a férfit. – Én azt hiszem, jobb, hogy tudod. Bár ez a tudás... felfoghatatlanul óriási. – Túlságosan is az – mondta a férfi sápadtan, és kibontakozott az ölelésből. – Menjünk ki. Békességre vágyom. Egymás mellett haladva elhagyták a házat, és felmentek a meditációs kertbe. – Egyszer hatalmas, aranyszínű, sokkarú lényekről álmodtam – mondta. – Akkor nem értettem, de azt hiszem, hindu istenek voltak. – Biztosan láttál ilyen szobrokat gyerekkorodban Indiában – felelte a lány, és a férfira nézett. – A kert, amelyre emlékeztél, szintén Indiában volt? – Azt hiszem, ott kellett lennie. A formák és a virágok nem európaiak voltak – mondta Adam, és újra felidézte a kertet. – Számtalanszor álmodtam egy gyönyörű, sötét hajú nőről, azt hiszem, ő az anyám lehet. A lány megfogta a kezét. – Milyen szomorú, hogy olyan fiatalon elveszítetted őt! – De elég sokáig vele voltam, hogy maradjanak róla emlékeim. Neked még ennyi sem jutott, ha jól tudom. Ez a fájdalom összekötötte őket. Csendben folytatták az utat a meditációs kertbe.

MARY JO PUTNEY


A férfi feszültsége enyhült, ahogy beléptek a bekerített térbe. A lágyan csobogó víz mérhetetlenül enyhítő volt. Annyira közel ültek egymáshoz a padon, hogy majdnem összeértek. – Azon töprengek, vajon szerettem-e herceg lenni egykor. Ez a gondolat határozottan nem tetszik nekem. Olyan, mintha... kalitka lenne, aranyrácsokkal. – Én sem rajongok a gondolatért, egyáltalán nem – sóhajtott a lány. – Rádöbbentem, hogy az a halvány reményem is elszállt, amelyet magamban őrizgettem, hogy egyszer talán még együtt lehetünk. Annyival felettem állsz társadalmilag! – Ne mondd ezt! – kérte a férfi fájdalmasan. – De ez az igazság – felelte a lány csendesen. – A vagyon és a hatalom nagy felelősséggel jár, és komoly odafigyelést igényel. Egy ilyen fontos férfi általában hasonló hátterű nőt vesz feleségül, hogy az vezesse a férfi hatalmas háztartását, vendégül lássa a barátait, elismerést szerezzen a nevének. Egy ilyen férfi nem veszi feleségül egy aligha tiszteletre méltó szerencsejátékos lányát. – Masterson nem tudja, ki volt az apád – mutatott rá Adam. – Nem, csupán azt gyanítja, hogy én olyan elvtelen nőszemély vagyok, aki kihalászott magának, amíg sebezhető és zavart voltál – felelte mosolyogva. – De nyugodtan mondhatod, hogy a menyasszonyod vagyok, amíg szükséged van védőpajzsra az ambiciózus hajadonok és anyáik ellen. Amikor majd biztosnak érzed magad a pozíciódban, udvariasan felbontom az eljegyzést, és nem fog botrány tapadni egyikünk nevéhez sem. Szavamat adom erre. – Arckifejezése megváltozott, amikor rádöbbent, hogy a férfinak megvan rá az oka, hogy kételkedjen a szavában. – Rose mama sírjára esküszöm, hogy nem foglak kényszeríteni, hogy tartsd magad egy nem kívánt jegyességhez. Adam hitt a lány esküjében. Mindig hitt neki. Ez volt a baj. – Elfogadom az ígéretedet, örülök, hogy van rá okom, hogy magam mellett tudhassalak, amíg újra felfedezem, ki is vagyok valójában. – A menyasszonyodnak nevezni engem, lehet, hogy sokkal több gondot fog okozni, mint amennyi előnyt kínál – mondta aggódva. – Mindig a társadalom peremén éltem, és a jó családból való emberek kegyetlenek tudnak lenni azokhoz, akik alacsonyabb rangúak náluk. MARY JO PUTNEY


Még Masterson, a könnyed jó barát sem volt elégedett, amikor azt mondtad, hogy eljegyeztük egymást. Adam felemelte a lány kezét, és megcsókolta a tenyerét. Mariah megremegett az ajka érintésétől. – Nem fogtam fel, mennyire egyszerű volt az életem, mielőtt Masterson felbukkant – mondta, miközben ujjait összekulcsolta a lányéival. – Amiatt kellett csak aggódnom, hogy elveszítettem az emlékezetemet. Most úgy érzem magam, mintha egy szakadék szélén állnék. – El tudom képzelni, milyen nehéz lehet a helyzeted. Sajnálom, hogy mindent elrontottam. – Azt mondtad, barátok vagyunk, Mariah. Csak... maradj továbbra is a barátom. Kedvelem Mastersont, de pillanatnyilag te vagy az, akit bárkinél jobban ismerek. Egészen intim módon ismeri őt. Ismeri a teste édességét, a nevetése örömét... Adam élesen lefékezte a képzeletét, mielőtt engedett volna a vágynak, és esetleg még katasztrofálisabbá tette volna az aktuális helyzetet. – Bármit kívánsz, igyekezni fogok megadni – mondta a lány egyszerűen. – Ennyivel tartozom neked. A férfi nagyot sóhajtott. – Ha erősebb férfi volnék, kötelességem lenne visszautasítani a segítséged, de most szükségem van rá, hogy mellettem légy. – Erős vagy, Adam. A legtöbb férfi tébolyult őrült lenne abban a helyzetben, amelyet átéltél. – Egy pillanatra elhallgatott. – Ashtonnak kellene szólítsalak? Vagy Főméltóságodnak? A férfi összerezzent. – Az Adam is megteszi. A hercegséget éppen elég lesz előbb megemészteni. – Voltaképpen semmi bajom azzal, hogy hercegnek lássalak téged – mondta Mariah, maga is meglepődve. – Az ismereteid oly sokrétűek. Olyan a lélekjelenléted, ami azt sugallja, bárhol otthon tudod érezni magad, még ha most némileg nyugtalan is vagy. Olyan tekintély árad belőled, mintha hozzászoktál volna ahhoz, hogy akik hallanak, azonnal engedelmeskednek.

MARY JO PUTNEY


– Ez lett volna az utolsó, amit magammal kapcsolatban gondoltam volna. Sokkal gyakrabban gondoltam azt, hogy hajóskapitány voltam. Hosszú utat kell még megtennie, amíg ismét hercegnek tudja magát.

MARY JO PUTNEY


Tizenkilencedik fejezet W

ill nyugtalan volt, több órát lovagolt a dombvidéken, mielőtt visszatért Hartley-ba. Már délután volt, amikor belovagolt a Bika és Horgony udvarára. Kirkland és Randall lova már az istállóban pihent, tehát mindhárman a Hartleybirtokon vacsorázhatnak. Miután ellátta a lovát, közvetlenül a különterembe ment. Ahogy gondolta, barátai felvágottat és sajtot ettek éppen. Kirkland öntött egy korsó világos sört, és megkínálta Willt. – Fogadok, hogy ennél valamit. A fogadós azt mondta, hogy tegnap este megérkeztél, azután elmentél valahová. – Ha arra vagy kíváncsi, hogy be tudunk-e számolni valami újdonságról, hát a válasz: nem – tette hozzá Randall. – Veletek ellentétben nekem vannak híreim – mondta Will, miközben kortyolt egyet a sörből, és leült az egyik székre. – Javarészt jó hírek, de nem teljesen. Kirkland visszatartotta a lélegzetét. – Megtalálták valahol Ash holttestét? – Annál sokkal jobb. Életben van, egészséges, de olyan fejsérülést szenvedett, hogy semmire sem emlékszik az Enterprise elsüllyedése előtti időkből – válaszolta, és újabbat kortyolt a sörből. – És ez ránk is vonatkozik. Idegen voltam számára. – Úristen! – Randall kirúgta maga alól a széket, ahogy felállt. – Hol van? Miért nem hoztad ide? Kirkland arca felragyogott.

MARY JO PUTNEY


– Nem hittem, hogy még életben lehet. De az amnézia... – Habozott, aztán megkérdezte: – Biztos vagy benne, hogy ő az? – Kétségkívül ő az. A jobb kezén ott van az a sebhely, amelyet akkor szerzett, amikor szétválasztott két marakodó kutyát. Hogy miért nem hoztam őt magammal... – Rosszallóan nézett. – Egy idevalósi nő találta meg. A fogadós lányától tudom, hogy Asht a parton találták meg, és azt is mondta, hogy Mr. Clarke-nak hívják, és házasságban él a nővel, akit Mariah Clarke-nak hívnak. Ash azt mondja, a nő a menyasszonya. Biztonságot nyújt neki, és nem engedi el. Randall visszaroskadt a székére. – Az a hozományvadász hárpia jól ráakaszkodott Ashre, ezt leszögezhetjük. De a fontos az, hogy él. – Nem hinném, hogy a nő hozományvadász. Borzasztóan megdöbbent, amikor megtudta, hogy Ash herceg. – Lehet, hogy csak jó színésznő – mondta Randall cinikusan. – Lehet, hogy egyszer látta Londonban, és felismerte, amikor felbukkant itt gyámoltalanul és zavarodott elmével. – Lehet, de nem valószínű – vetette ellen Will, miközben vágott magának két szelet kenyeret. – Asht is sokkolta annak a híre, hogy ki is ő valójában, és egyáltalán nem örült neki. – Talán ő a leglelkiismeretesebb herceg egész Angliában – jegyezte meg Kirkland. – De igazán csak a gőzhajózásban, a kertészkedésben és egyéb tevékenységekben érzi jól magát. – Talán épp azt élvezi, hogy nem herceg. Will vastagon megkent egy szelet kenyeret chutney-val, aztán készített egy sajtos-sonkás szendvicset. – Ha valaki nem tudja magáról, ki ő valójában, az pokolian nyugtalanító lehet, de van benne egy bizonyos fokú szabadság is. Miss Clarke megmentette Ash életét, egy igazi szépség, és övé a Hartleybirtok. A körülmények furcsák és szokatlanok, de az asszony nem egy nincstelen némber. – Nem csoda, ha hálás neki – állapította meg Kirkland. – De a hála nem jelent házasságot. – Ashton nincs abban a helyzetben, hogy feleséget válasszon, pláne nem egy ilyen szörnyű fejsérülés után – tette hozzá Randall.

MARY JO PUTNEY


– Talán szerelem első látásra, ami nagyon romantikus – mondta Will, akivel ez történt, amikor megismerkedett Ellennel. Gyorsan beleharapott a szendvicsébe. – Kedves lánynak tűnik, és az igazat megvallva, boldog vagyok, hogy Asht ennyire szerelmesnek látom. Néha már azon töprengtem, hogy egyáltalán szereti-e a nőket. Mesterien tartotta távol magától őket. – Mindenkit távol tart magától – jegyezte meg Kirkland. – Minket is. A legálhatatosabb barátokkal dicsekedhet. De milyen gyakran adta ki magát, vagy kért segítséget? Együtt nőttünk fel vele, mégis sok szempontból rejtély. – Néha eltöprengtem, hogy van egy olyan része a személyiségének, amely túl idegen ahhoz, hogy meg lehessen ismerni – mondta Randall elmélázva. – Nekem is hasonló gondolataim voltak – csatlakozott hozzá Will –, de úgy vélem, hogy Ash védőfalat emelt magának azzal a társadalommal szemben, amely nem mindig fogadta be őt. Bármilyen jellem is, úgy tűnik, Mariah Clarke áthatolt Ash falán. Vagy talán az, hogy nem tudta magáról, ki ő, képessé tette, hogy úgy mutatkozzon meg, ahogy Ashton hercegeként nem tudott volna. Érdekes gondolat. – Van olyan jól, hogy visszatérjen Londonba? – kérdezte Randall. – Reggel indulhatnánk. Nincs miért itt időznünk tovább, a világ végén. – Szerintem ő még maradna – felelte Will, miközben készített magának egy marhahúsos szendvicset. – Nem rabolhatjuk el csak úgy. Randall megvonta a vállát. – Hajlandó vagyok bármit megtenni azért, hogy kikerüljön ennek a nőszemélynek a karmai közül. Mivel megsebesült, jogunk van ahhoz, hogy az ő érdekében cselekedjünk. – Az ő érdekében cselekedni, ez egy nagyon veszélyes frázis – morogta Kirkland. – Ilyesmit akkor mondtak nekünk, amikor gyerekek voltunk, és nem akartuk azt tenni, amit a felnőttek a legjobbnak tartottak. Randall összerezzent. – Ez persze jellemző rád. – Lady Agnes soha nem mondta azt nekünk, hogy a mi javunkra cselekszik. Megkérdezett minket, hogy mit akarunk, meggyőződött róla, hogy megértettük-e, hogy mi a siker ára, aztán segített, hogy elérjük, ha MARY JO PUTNEY


még mindig akartuk – mondta Will. – Ha már Lady Agnesről beszélünk, meg kell írnom neki és Hal Lawfordnak, hogy megtaláltuk Asht. Csendben gondolkodtak, mielőtt Randall megszólalt. – Azért ez nagy arculcsapás lesz Hal számára. Ashsel mindig barátok voltak, de ha olyanokat keresünk, akiknek volt indítékuk megölni őt, nos, Hal határozottan sokat nyert volna a halálával. Kirkland a fejét rázta. – Elég jól ismerem Halt, és ez nem tűnik valószínűnek. Szeretne Ashton hercege lenni, de hogy gyilkosság árán? Azt nem hiszem. Randall vállat vont. – Bár nem vagyok filozofikus alkat, nekem Lawford mégis gyanús. És azzal a nőszeméllyel is találkozni akarok, aki Ashton nyakába varrta magát. – Erre hamarosan lehetőséged lesz – mondta Will, és öntött magának még egy kis sört. – A lány ugyanis mindannyiunkat meghívott vacsorára hozzájuk ma este a Hartley-birtokra.

MARY JO PUTNEY


Huszadik fejezet M

ariah gondosan válogatta össze az öltözékét erre a váratlan vacsorára. Új ruhája nem volt. Amikor az apjával utazgatott, néha azoktól az asszonyoktól, akiknek a házában vendégeskedtek, kapott ruhákat. Egyszer egy varrónő megtanította, hogyan tudja kedvére alakítani ezeket a kapott holmikat. A legjobb estélyi ruhája egy olyan vidám nőtől származó ajándék volt, aki határozottan nem volt igazi hölgy, de ő volt az, aki értékes információkkal látta el Mariah-t a világ dolgaival kapcsolatban. Aznap estére egy egyszerű, de elegáns, kék, visszafogott világos csipkével díszített ruhát vett fel, amelyben ártatlannak és fiatalnak látszott. Nem pedig olyan hozományvadásznak, amilyennek Adam barátai gondolják. Magához a vacsorához való hozzáállása hasonlóképpen gyakorlatias volt. Mrs. Beckett nem volt híres francia séf, ellenben kiváló vidéki angol szakácsnő. Mariah-nak az volt a tapasztalata, hogy a legtöbb férfi örül, ha ízletesen elkészített, bőséges étkezésre nyílik lehetősége, és a Hartley-birtok ezt tudja nyújtani. A vendégek biztos nem veszik rossz néven, ha frissen fogott, borban párolt halat kapnak ízletes mártással. Adam kedvéért Mariah currys csirkét rendelt hozzá. Ha még a finom köreteket is figyelembe vesszük, senkinek nem lesz oka panaszra. Ashton hercegének bizonyára létezik valahol kifogástalanul szabott, ízléses öltözékekkel teli ruhatára, de most Mariah apjának legjobb nadrágjában és felöltőjében fogadja majd a vendégeket. Mariah sok időt töltött azzal, hogy átalakítsa a felöltőt. Adam ellenkezett vele. MARY JO PUTNEY


– Nem kellene ennyit bajlódnod vele. Ahogy Masterson mondja, húsz éve ismerem már ezeket az embereket, nem kell elbűvölnöm őket. – Neked nem is, de nekem igen – válaszolta a lány. – Még ha nem is vagyunk valódi jegyesek, azt akarom, hogy legalább azt lássák, hogy megfelelően gondoskodom rólad. – Erről kezeskedem. A férfi szeméből áradó melegség arra késztette a lányt, hogy pirulva lesüsse a szemét. Adam nem ellenkezett tovább. Vendégeikre várva, kéz a kézben ültek a kanapén, és bár nem beszélgettek, Mariah a szeme sarkából figyelte Adamet. Aznap este különösen jóképűnek tűnt, szabályos arca nyugodt volt és tartózkodó. Masterson látogatása óta nagyon csendes volt. Az idegei pattanásig feszültek, hogy találkozni fog azzal a három férfival, akik nagyon sokat tudnak róla, míg ő gyakorlatilag semmire nem emlékszik velük kapcsolatban. Bár ilyesmit sosem ismerne be. Mariah ijedtében felugrott, amikor a hatalmas ajtón kopogtattak, és a kopogtatás hangja az előtér és a környező szobák falairól visszhangzott. Adam mosolyogva állt fel. – Jöjjön, hölgyem. Ez egy tanulságos este lesz. – A szűkszavúság mestere vagy – mondta a lány, összeszedve magát. Hálás volt a férfi érintéséért, ahogy finoman megsimította a hátát. Szembenézni ezekkel az idegenekkel, ez összekovácsolta őket. A cselédlány bevezette a vendégeket, majd elkerekedett szemmel jelentette be őket: – Lord Masterson, Lord Kirkland és Randall őrnagy – mondta, majd visszavonult a konyhába, hogy folytassa a vacsora előkészületeit. Szent egek, hát ezek a férfiak is főúri rangúak? Legalább Masterson rámosolygott, talán azért, mert előzőleg már találkoztak. A másik kettő visszafogott sietséggel Adamhez lépett. Randall feszes és veszélyes tekintetű, szőke férfi volt. Katonás testtartása volt, de észrevehetően bicegett. A sötét hajú Kirkland tartózkodóbb volt. Nehezen kiismerhető férfi lehet, ahogy Mariah gondolta róla. De legalább Adam és Randall boldog volt.

MARY JO PUTNEY


– Istenem, Ash! – Kirkland mindkét kezével megragadta Adam jobb kezét. – Bevallom, megfordult a fejemben, hogy Masterson elvesztette az eszét, de tényleg te vagy az! Randall erőteljesen vállon veregette Adamet. – Ne merészeld kitenni magad még egyszer ilyen veszélynek! Az alatt az idő alatt, amíg a holttested után kutattunk, az én ízlésemnek túlságosan sok borzalmas skót ételt voltunk kénytelenek elviselni. Adam kezet fogott Randall-lel. Mariah azon töprengett, hogy vajon a másik kettő észreveszi-e, milyen kényelmetlenül érzi magát Adam, hogy ilyen bizalmasan üdvözlik, miközben mindannyian idegenek számára. – Masterson beszélt az amnéziámról? – kérdezte Adam. – Pokolian furcsa érzés lehet – bólintott Kirkland. – Remélem, hogy mire a végére érünk annak, hogy elmondjuk, amit tudunk rólad, magad is emlékezni fogsz. Mint egy feltöltött szivattyú. Adam töprengve nézett Randallre. – Álmodtam Mastersonról és rólad is. Beteg voltál, és én... erővel elhoztalak onnan, ahol éltél. Randall furcsa képet vágott. – Minden átkozott dologra emlékezni – mondta, és közben a viselkedésére gondolva Mariah-hoz fordult: – Bocsásson meg, Miss Clarke, hogy elmulasztottam illendően üdvözölni kegyedet. A lány ellenségességet vélt felismerni a tekintetében. Masterson könnyed volt, és hajlott arra, hogy Adam kedvéért bízzon a lányban. Bár Kirkland elítéli, a másik férfi tisztességesnek tűnik, latolgatott a lány. De Randall, a régi barátja, veszélyesnek találja őt, és nem fogja elfogadni egykönnyen, ha egyáltalán sor kerül erre valaha. – Természetesen. Ön érthető módon izgatott, hogy újra látja elveszettnek hitt barátját – mondta szelíden. – Ha elveszteném Adamet, határozottan boldog lennék, ha megtalálnám őt. Uraim, kérnek egy kis sherryt? Mindannyian igent mondtak, úgyhogy töltött. – Úgy tűnik, rólad nem álmodtam – mondta Adam Kirklandnek. – Kivéve... talán olyasmit, amikor még gyerekek voltunk. Azt álmodtam, hogy egy többágyas szobában voltam, ugrándozó kis ördögfiókákkal. Bejött egy asszony, hogy elhallgattasson minket. Azt javasolta, a MARY JO PUTNEY


helybeli fiúkkal sportoljunk inkább, hogy azáltal vezessük le az energiánkat. – Lady Agnes! – mondta Kirkland mosolyogva. – Meglehetősen gyakran kellett lecsendesítenie minket. Adam, sherryvel a kezében, a kanapéhoz vezette Mariah-t. – Meséljetek még erről az iskoláról! A látogatók boldogan tettek eleget, és italukkal maguk is elhelyezkedtek a szalonban. Ahogy a Westerfield Akadémiáról meséltek, Mariah rájött, hogy Masterson nem túlzott, amikor azt mondta, hogy egyik diáknak sem volt igazi anyja. De ott volt nekik a nagyszerű és különc Lady Agnes, egy herceg melegszívű lánya, aki tudott bánni a kicsi, dühös fiúkkal. Lady Agnes, a segítője, Miss Emily, a tábornok, az idillikus zöld Kent környéke – minden szinte megelevenedett élénk leírásaikból. Adam, bár érdeklődéssel hallgatta őket, semmire sem emlékezett. Ahogy átmentek az étkezőbe, azt mondta: – Kiváló, bár meglehetősen különös iskola lehetett. Milyen hosszú időt töltöttem ott? – Nyolc évet, aztán Oxfordba kerültél. A szünidőket általában az unokatestvéreidnél töltötted – válaszolta Kirkland. – Nem emlékszel ebből semmire? – Nem. Mégis mindaz, amit mesélsz... nem tűnik ismeretlennek. – Adam egyik férfiról a másikra nézett. – Mi négyen voltunk az első osztály? Amint helyet foglaltak az asztalnál, Kirkland válaszolt: – Volt még két másik fiú is. Ballard többnyire Portugáliában él, amióta elvégezte az iskolát, a családja kereskedelmi társaságát vezeti. Évente vagy kétévente látogat haza. Wyndham... hát róla nem tudunk biztosat. Talán életben van... de az is lehet, hogy nem. Franciaországban volt, amikor az amiens-i béke után a franciák minden angol férfit elfogtak az országban. Azóta nem hallottunk róla. – Alkalmanként sikerül kicsempészni Angliába címzett leveleket Franciaországból – tette hozzá Masterson. – Wyndham nevét egyikben sem említették, de ez nem jelenti azt, hogy nem él. – Adamre emelte a poharát. – Végül te is visszatértél a halálból.

MARY JO PUTNEY


A többiek is csatlakoztak a közvetlen köszöntőhöz. Mariah gondolataiba merülve belekortyolt a borba. Ezek a barátok már éltek bizonytalanságban amiatt, hogy nem tudták egyik társukról, él-e vagy meghalt. Lehet, hogy ez a magyarázata annak, hogy ilyen megszállottan keresték Adamet. Masterson Mariah-ra nézett. – Sajnálom, ha untatjuk ezekkel a történetekkel, Miss Clarke. Kérem, meséljen magáról! A fogadóban mondták, hogy nemrég örökölte a birtokot. A lány már eldöntötte, hogy nem fog úgy tenni, mintha másvalaki volna, mint aki valójában. – Apám elnyerte a birtokot az előző tulajdonostól, George Burke-től. Kora tavasszal érkeztünk ide. Néhány héttel később apám Londonba utazott, és... útonállók megölték. Most én vagyok a Hartley-birtok úrnője. Elhatározta magában, hogy ismét ír az ügyvédnek. Választ kell kapnia, hiszen az örökléshez szükséges formalitásokról tájékoztatást kell kérnie. Talán amióta késik a válasszal, már sikerült valamit megtudnia az apja haláláról. – Részvétem – morogta Masterson. Randall kevésbé udvariasan, éles hangon kérdezte a lányt: – Charles Clarke volt az apja? – Igen. Ismerte? – kérdezte a lány izgatottan. – Személyesen nem, de hallottam róla. Sharp kapitányként szerzett hírnevet, aki nem túl becsületesen játszott. – Tévesek az értesülései – felelte a lány hűvösen. – Nagyon ügyes kártyajátékos volt. Soha nem kellett csalnia. Az ellenfelei, akik általában részegek vagy gyakorlatlanok voltak, néha talán mindkettő, gyakran kérdőjelezték meg inkább a becsületességét, mint hogy bevallják az ügyetlenségüket. – Azt mondta, az apja elnyerte ezt a birtokot – mondta barátságtalanul. – Kiforgatni egy fiatalembert az örökségéből, nem úriemberhez méltó cselekedet. A lány abbahagyta az evést, és emlékeztette magát, hogy Sarah soha nem támadna rá egy vendégre az asztalánál. A pokolba Sarah-val! MARY JO PUTNEY


– Nem beszélhet így az apámról a házamban – mondta kereken. – Bocsánatot kér, vagy meg kell kérnem, hogy távozzon. Tompa zajt hallott, mintha Masterson éppen bokán rúgta volna Randallt. – Sajnálom – mondta a szőke férfi mereven. – A megjegyzéseim nem voltak helyénvalóak, különösen azért nem, mivel soha nem találkoztam az apjával. – Elfogadom a bocsánatkérését. Egymásra néztek. Egyikük sem érezte túlzottan elnézőnek magát. De, hála az égnek, a nehéz helyzetek is mindig megoldódnak. Masterson, enyhíteni próbálván a fagyos légkört, megszólalt: – A szakácsa kiváló, Miss Clarke. Gondolja, hogy esetleg elárulná a gombás borjúbecsinált receptjét? Ez a legjobb, amit valaha ettem. – Meg fogom kérdezni. Azt hiszem, Mrs. Beckettet meg lehet győzni. Szereti, ha tetszést arat a főztje. Ha a nagy mennyiségű étel elfogyasztása elismerést jelent, Adam barátai nagyon hálásak voltak. Amikor az étkezés a végéhez közeledett, Kirkland megszólalt: – Feltételezem, vissza akarsz majd térni Londonba, Ash. Visszamehetünk együtt. – Nem tudom, hogy Londonba akarok-e menni – felelte Adam feszülten. Barátai rémülten néztek rá. Mariah azon töprengett, ha bármelyikük tudná, milyen nehéz – és ijesztő – Adamnek visszatérni egy olyan bonyolult világba, amelyben olyan hátrányos helyzetű volt. Az emberek olyan igényeket támasztanának, mintha ugyanaz az ember volna. Nem tudná, kiben bízhat. Az Adam pozíciójában lévő emberek mindig mágnesként vonzzák a megbízhatatlanokat. – Sok területen van felelősséged – mondta Kirkland. – Ezeket nem fogod tudni örökre figyelmen kívül hagyni. Legalább azt a tévhitet kell eloszlatnod, hogy meghaltál. – Figyelembe véve, hogy a felelősségek közül egyikre sem emlékszem, kételkedem benne, hogy teljesíteni tudnám azokat – válaszolta Adam szárazon. – Nem alkalmaztam hozzáértő embereket, hogy a távollétemben felügyeljék a vagyonomat? Biztosan el tudnak egyedül is boldogulni. MARY JO PUTNEY


– Kiváló alkalmazottaid vannak – mondta Masterson. – De még ha nem is tudsz a tőled megszokott módon dolgozni, elképzelhető, hogy az ismerős környezet serkenteni fogja a memóriádat. Adam összevonta a szemöldökét. – Igazad lehet. Jó, hogy rám találtál és azonosítottál, de nekem sokkal jobb volna, ha emlékeznék arra, hogy ki vagyok. Mariah szíve elszorult, de el kell fogadnia, hogy el fogja veszteni őt. Miután Adam visszatér a megszokott életéhez, az ő emléke elhalványul majd. Kezét összeszorította az asztal alatt. Biztos, hogy így lesz a legjobb, hiszen kételkedett abban, hogy be tudna illeszkedni a férfi világába, még ha ő akarná is. De arra nem számított, hogy ilyen hamar elveszíti majd. A férfi elszánt tekintettel nézett rá. – Ha Londonba megyek, Mariah-nak velem kell jönnie. A barátai nyugtalanul súgtak össze. Mariah megkönnyebbült, hogy Adam akarja őt, de kételkedve azt mondta: – Még ha a menyasszonyod vagyok is, nem utazhatom együtt veled és még három úrral. A te pozíciódat árgus szemmel figyelik. A jelenlétem hatalmas botrányt okozna. – Akkor összeházasodunk, mielőtt elindulunk. Gretna Green nincs messze. Mariah sóhajtott, a szíve összeszorult. – Nagyon szeretnék a feleséged lenni, de még túl korai volna. Időre van szükséged, hogy újra felépítsd az életedet. Mariah-val a többiek is egyetértettek. – Egy gretnai házasság botrányos volna, és rossz fényben tüntetné fel Miss Clarke-ot – mondta Masterson. – Az emberek azt feltételeznék róla, hogy egy gyenge pillanatodban elcsábított téged, hogy aztán házasságra bírjon. Randall cinikusan felvonta a szemöldökét, mint aki azt gondolja, pontosan ez történt, de nem szólt egy szót sem. – Semmiképpen nem szeretném tönkretenni Mariah jó hírét, de nem akarok nélküle Londonba menni – mondta Adam elszántan. – Nem lenne botrány, ha Miss Clarke-nak volna kísérete – mondta Kirkland. – Rendelkezik olyan baráttal, aki csatlakozhatna a társaságunkhoz, Miss Clarke? Ha nem, elmehetnék Glasgow-ba egy MARY JO PUTNEY


nagynénihez vagy egy unokatestvérhez, bár nem tudom garantálni, hogy olyat találok, aki jó társaság is. Adam elgondolkodott. – Mit gondolsz, Mariah, Mrs. Bancroft eljönne velünk? Ő egy józan gondolkodású özvegy, és a barátnőd is. Mariah elgondolkodott. Reménytelenül szeretett volna Adam-mel lenni, és majdnem ugyanolyan intenzitással Londonba menni, hogy az apja haláláról többet tudjon meg. – Nem tudom, Julia beleegyezik-e, de megkérdezem. Még ha hajlandó is volna a gardedámom lenni, kötve hiszem, hogy a londoni társaság érdekelné. Utálná az egészet. – Tiszteletre méltó gardedámban nem lesz hiány Londonban, hiszen ott van Ash Georgiana nénikéje és az unokahúga, Janey – biztosította őt Masterson. – Amire pillanatnyilag szükség van, az egy megbízható útitárs, hogy elkerülve a botrányt utazhassunk együtt. – Akkor ez mindannyiunk számára elfogadható terv? – kérdezte Adam. Az egyetértés moraja után folytatta: – Akkor tehát irány London. Adam nem tűnt lelkesnek. Nem halogathatja sokáig, hogy Londonba utazzon, de az is teljesen világos, hogy szüksége van a Mariah jelenléte által nyújtott biztonságra. Két cselédlány érkezett, hogy leszedje az asztalt. A sarkukban Bhanu jött, aki kiszökött a konyhából. Adam csettintett az ujjával, mire a kutya lobogó füllel szaladt oda hozzá. – Ritka tehetséged van ahhoz, hogy megtaláld a legcsúnyább kutyákat, Ash – mondta Randall mosolyogva. Azon az estén először, Adam is elmosolyodott. – Bhanu nem csúnya. Gyönyörű kutya, csak abban az értelemben, amelyre azelőtt nem gondoltál. Masterson visszatartotta a lélegzetét. – Volt egy kutyád az iskolában, Bhanunak hívtad. Elképesztően csúnya volt, és persze mindenki nagy kedvence. Közvetett módon neki köszönheted, hogy a Westerfield Akadémián kötöttél ki. Lady Agnes elmesélte nekünk ezt a történetet. – Valóban? – Adam vakargatta a kutya fejét. – Mit jelent a Bhanu? – Nap – felelte Kirkland. – Hindusztáni nyelven. Adam mosolygott. MARY JO PUTNEY


– Világos, hogy hindi értelemben mindkét Bhanu gyönyörű. A férfiak mindannyian nevettek, és Mariah abban a pillanatban biztos lett benne, hogy Adam visszanyeri az emlékezetét. Apró dolgok, mint a kutya neve és Adam álmai, bebizonyították, hogy a múltja közel van hozzá, csak a megfelelő pillanatra vár, hogy felszínre kerüljön. A férfinak azt követően soha többé nem lesz rá szüksége.

MARY JO PUTNEY


Huszonegyedik fejezet A

z egyik cselédlány egy palack bort és négy poharat hozott. Adam nem lepődött meg, amikor Mariah hirtelen felállt. – Uraim, hagyom önöket borozni – mondta ragyogva. Ahogy Adam megtöltött egy poharat, Kirkland megkérdezte tőle: – Ez Ballard bora? Származhat annak a régi iskolatársunknak a cégétől is, akiről korábban beszéltünk. Ez a bor nagyon jó. – Igazán nem tudom – mondta Mariah, és közben az ajtó felé haladt. – Valaki más töltötte meg a borospalackot. – Biztos vagyok benne, hogy boldogulni fogunk. – Adam odacsúsztatta a borospalackot Kirklandnek. – Később találkozunk a szalonban – mondta Mariah-ra pillantva, miközben igyekezett azt a benyomást kelteni, hogy tökéletesen megérti, hogy a lány minden vágya elmenekülni a vendégek elől egy időre. Sajnos Masterson szintén felállt. – Sokáig van még világos. Szeretném megnézni a birtokot, ha hajlandó körbevezetni, Miss Clarke. A lány nem tűnt lelkesnek, de túl udvarias volt ahhoz, hogy nemet mondjon. – Boldogan megmutatom önnek a birtok egy részét – válaszolta. – Engedje meg, hogy előbb magamra vegyek egy kendőt. Kisvártatva dédanyja kopott kendőjébe burkolózva tért vissza. Bizonyára úgy érezte, szüksége van Rose mama támogatására. Masterson kinyitotta neki az ajtót, és Bhanuval a sarkukban távoztak. Adam remélte, hogy Masterson tényleg olyan jóindulatú, mint amilyennek látszik. Mariah-nak épp elég lehetett megbirkózni a tudattal, hogy ezek az idegenek megszállták a házát. Adam persze MARY JO PUTNEY


abban sem volt biztos, ő maga hogyan érez velük kapcsolatban. A barátai mindannyian tiszteletre méltó, intelligens emberek, még Randall is, leszámítva nyilvánvaló gyanakvását Mariah-val szemben. De Adam nem érzett semmiféle különös kötődést. Fájó tenyerét dörzsölgette, miközben azon gondolkodott, hogy rendszeres fejfájása forrása a régi élete lehetett. Ahogy az ajtó becsukódott, megszólalt: – Hartley-ban úgy tudják az emberek, hogy Mariah-val házasok vagyunk. Ez jó ötletnek tűnt, hogy elkerüljük a botrányt amiatt, hogy a házában élek. Arra kérlek benneteket, tartsátok fenn ennek a látszatát, amíg itt vagytok. – Rendben van. Ez lesz a legegyszerűbb. Kirkland összevonta a szemöldökét. – Van valami, amit meg kell beszélnünk veled, Ash, amit, ha lehet, nem Miss Clarke előtt tennénk. – Remélem, nem kívántok meggyőzni, hogy nem lenne megfelelő feleség számomra – válaszolta Adam remegő hangon. Talán nem lehet biztos abban, hogy megbízható, de nem lenne szép tőle, ha hagyná, hogy olyan emberek kritizálják, akik nem is ismerik. – Ilyesmiről szó sincs. Vonzó, értelmes, ifjú hölgy, és látszik, hogy odafigyeltek egymásra, ami nagyon is jó alap egy házassághoz. Egész másról van szó. Kirkland és Randall összenézett. – Emlékszel valamire abból a balesetből, amelyben megsérültél, majd utána eltűntél, és a tengeren hányódtál? Adam erőlködött, hogy eszébe jussanak a legkorábbi, leghalványabb emlékei. – Homályosan emlékszem, hogy kapaszkodom egy gerendába, és arra, hogy a hideg vízben lebegek, ami egy örökkévalóságnak tűnt. De nem emlékszem a balesetre. Miért, számít ez valamit? – Azért, mert a keresésedet azzal kezdtük, hogy kiemeltük a hajód, az Enterprise roncsát – válaszolta Randall. – Azt tapasztaltuk, hogy a kazánt szándékosan megrongálták, és hanyagul javították meg, úgy, hogy biztosan felrobbanjon. Úgy tűnik, valaki megpróbált az életedre törni. – Az életemre törni? – kiáltott fel Adam döbbenten. – Mit követhettem el, hogy ilyen ellenséget szereztem magamnak? MARY JO PUTNEY


– Semmit – válaszolta Kirkland. – De akadnak néhányan, akik helytelenítik, hogy egy félig hindu, félig angol férfi herceg legyen. Sértő karikatúrák és szatirikus darabok kedvelt célpontja voltál. Bár ennek semmi köze a személyedhez, de vannak olyanok, akik elvből nem kedvelnek téged. – Meg tudom érteni, hogy megvetnek a származásom miatt – mondta Adam elgondolkodva –, de vajon ez a fajta harag elég nagy ahhoz, hogy felrobbantson egy skót hajót angol személyzettel a fedélzetén? Ez lényegesen bonyolultabbnak tűnik ahhoz képest, mint amikor egy golyót repítenek az ember szívébe. A gazember magát a hajót akarta volna megsemmisíteni? Talán egy rivális gőzhajóépítő akarta elejét venni a további versengésnek. Kirkland bánatos arcot vágott. – Bármi lehetséges. Semmire nincs bizonyítékunk. De nincs példa arra, hogy gyilkos ellenségeskedés volna skót hajóépítők és mérnökök között. – Ha valóban célpont vagyok, lehetséges, hogy újra megkísérlik. – Adam igyekezett felfogni a tényt, hogy valaki megpróbálja őt megölni. – Ha Mariah-t magammal viszem Londonba, lehet, hogy ő is megsebesül, ha valaki rám vadászik. Bár Randall úgy látta, ez megfelelő indok volna arra, hogy ott hagyja a lányt, Kirkland másként vélekedett: – Úgy gondolom, velünk biztonságban lennétek, és a magad jogán félelmetesebb vagy. De körültekintőnek kell lenned, mivel valaki a halálodat kívánja. – Félelmetes lennék? – kérdezte Adam zavartan. – Erről fogalmam sem volt. Randall szeme felcsillant. – Ha jó napod van, úgy tudsz lőni, ahogy én. – És közelharcban bármikor le tudod győzni Mastersont, Randallt vagy engem – tette hozzá Kirkland. – Gyerekkorodban megtanultál néhány hihetetlen küzdőtechnikát Indiában, és mert edzőtársakra volt szükséged, megtanítottad az osztálytársaidat. Bár egyikünk sem volt igazán jó. – Mindig gyanítottam, hogy nem tanítottad meg a legjobb mozdulataidat, ahhoz viszont túl gyors voltál nekem, hogy el tudjam MARY JO PUTNEY


lesni őket. – Randall a távolba révedt. – De ahhoz azért mindig eleget tudtam, hogy többször is megmentsem az életemet egy-egy csatában. – Tehát herceg vagyok, és a harcművészetek mestere – állapította meg Adam szárazon. – Ezt nem tudtam. De azt tudom, hogy mindent egybevetve, egyszerűbb lett volna, ha nem találtok meg. – Annak jobban örültél volna? – kérdezte Kirkland csendesen. Adam ismét fájó fejét masszírozta, és közben töprengett. Az az élet, amelyet odahagyott, nagyléptékűnek hangzott, és nem volt különösebben vonzó. Cumberland sokkal békésebb, és lenne ideje, hogy megbékéljen a Mariah-val kapcsolatos bonyolult érzéseivel. De ameddig hiányos az emlékezete, mindig azon töprengene, mit veszített még el. – Úgy vélem... jobb tudni az igazságot. Kijelentése ellenére nem volt egészen meggyőződve erről.

Ahogy Mariah a vendégével elhagyta a házat, azt mondta: – Adam a kert felújításán dolgozott. Lord Masterson. Elsétálhatunk oda, vagy megmutathatom azt a partszakaszt, ahol rátaláltam a vízben. Nincs messze. – Szólítson Willnek. Mindenki így nevez. Szeretném látni, hol találta meg Asht. – Masterson a lányéihoz igazította a lépteit. – Holnap talán meg tudja mutatni nekünk a kertet. Mindig érdekelte a kertészkedés. A Ralston-birtok földje az egyik legkiválóbb Angliában. Az Ashtonkastély kertje természetesen sokkal kisebb, de nagyon szép, rendezett. Amikor az ember ott sétál, nehezen hiszi el, hogy London szívében jár. Mariah egy-két hét múlva egy herceg vendégeként Londonban lesz. Ez a látogatás merőben különbözik majd azoktól az alkalmaktól, amikor az apjával utaztak, bérelt szállásokon laktak, amelyek a legjobb esetben is csak szerények volt. Fájón vágyott azokra a napokra, amikor még élt az apja, és állandó társak voltak, de ez már nem tér vissza. Amíg Adammel együtt voltak, volt esélyük a jövőre, még ha kevéske is. Lementek a keskeny ösvényen a vízpartra. Örült, hogy Masterson nem nagyon akar csevegni, igaza volt a hosszú nappalokkal MARY JO PUTNEY


kapcsolatban itt fent, a messzi északon. Bár már jóval vacsora után voltak, a nap még mindig a horizont fölött volt. Nyár közepén majd nem lesz már sok jó éjszaka! A part szeles volt, a hatalmas hullámok erősen csapódtak ki a homokra és kavicsokra. Bhanu odaügetett a víz széléhez, majd nyüszített egyet, amikor egy hullám az orrára fröccsent. – Akkor is ilyen vad volt a víz, amikor kimentette Asht? – kérdezte Masterson. – Rosszabb volt. Késő volt, majdnem éjfél – felelte Mariah, miközben arrafelé mutatott, ahol meglátta Adamet. – A holdvilág elég erős volt ahhoz, hogy meglássam, valami sötét folt lebeg a vízen. Azt gondoltam, vízbe fulladt valaki. Nagy volt a kísértés, hogy elszaladjak, de jött az apály. Arra gondoltam, a víz kiviheti a testet a nyílt tengerre, úgyhogy belegázoltam a vízbe, és kihúztam Adamet. Nem halt meg, de nagyon közel volt hozzá. Nem hiszem, hogy bírta volna tovább. – Egyáltalán mit keresett a parton azon a késő éjjeli órán? – kérdezte a férfi kíváncsian. Ha elmesélné neki Rose mama rituáléját, a férfi biztosan túlságosan furcsa nőnek tartja majd egy herceghez. – Nyugtalan voltam, nem tudtam aludni. Burke, a birtok, előző tulajdonosa, megpróbált rábírni, hogy feleségül menjek hozzá, és attól féltem, hogy egy gyenge pillanatomban beleegyezem, aztán egész életemben bánni fogom. Ezért úgy döntöttem, sétálok egyet, hátha attól elfáradok. A férfi bólintott, mintha ez a magyarázat teljességgel hihetőnek tűnne. A vizet nézve beszélni kezdett: – Nagyon meglepődtem, hogy Ash ilyen messze délre sodródott, és mégis túlélte a jeges vizet. A hajója Arran közelében süllyedt el, ami nem egészen Glasgow, de nincs messze onnan, úgyhogy napokig kellett hányódnia a vízben. Csoda, hogy életben maradt. – Nem egészen – felelte Mariah, miközben megpróbálta felidézni, pontosan mit is mondott Adam. – Adam elmondása szerint a legelső, amit tett, az volt, hogy lelassította a légzését, és kiürítette az elméjét, hogy életben tartsa magát. Soha azelőtt nem hallottam ilyet, de talán tényleg emiatt maradt életben. Masterson érdeklődve nézett a lányra. MARY JO PUTNEY


– Ez úgy hangzik, mint egy hindu varázslat. – Varázslat? – kérdezett vissza a lány óvatosan. Nem mintha kétségbe vonta volna a varázslatok létezését. Rose mama felhívta a figyelmét, hogy az emberiség nagy része nem hisz benne. – Nem szó szerint varázslat, de talán ön is tudja, hogy Ash, hindu neveltetéséből következően, végez különféle rítusokat. Mint például a mindennapi meditáció. – Nem tudtam róla – válaszolta Mariah. Masterson értetlenül nézett. – Talán elfelejtette megemlíteni. Mindennap, a reggeli tisztálkodás után, csendes meditációt szokott végezni. Ha most is csinálja, önnek nem feltétlenül kell tudnia róla. Ez egy nagyon bensőséges dolog. Az Angliában töltött évei alatt, a vegyes származása miatt, megvetés és sértegetés tárgya volt. Az volt a feladata, hogy kifogástalan angol úriember váljék belőle, indiai származása pedig maradjon rejtve. – Kikelt a betegágyából, és áthajította a szalonon George Burke-öt, amikor az kezdett fenyegetően viselkedni velem – mondta Mariah elgondolkodva. – Csodálkoztam, hogyan lehet képes erre. A mozdulatai nem hasonlítottak a bokszolókéihoz. Inkább hindu mozdulatok lehettek? Masterson bólintott. – Kalarippayattu a neve, amely egy harcművészeti irányzat, a délindiai Kerala államból származik. Adam északról való, a kalarippayattut: együtt tanulta a királyi bíró fiaival, akiknek az összes harcművészeti ágat megtanították. Adam bennünket is magtanított néhány fogásra, általában késő éjszaka. – Masterson sejtelmesen mosolygott. – A kisfiúk szörnyűségesek tudnak lenni. Ash nagy tiszteletet vívott ki a harcművészeti tudásával. – Miért meséli el nekem mindezt? – kérdezte a lány. – Nem folytatunk túlzottan szokványos társalgást. A férfi bánatosan mosolygott. – Gondoltam, hogy szóvá teszi. Azért magyarázom el önnek Ash hátterét, mert ön fontos számára, és pillanatnyilag ön az a személy, aki a legközelebb áll hozzá. Minél többet tud meg róla, annál jobban megérti őt, és így mindkettejüknek jobb lesz. A lány csodálkozva nézett rá. MARY JO PUTNEY


– Tehát ön nem helyteleníti, hogy Adam menyasszonya egy szerencsejátékos lánya? – Talán ön is szerencsejátékos? – kérdezte a férfi. – Semmi esetre sem. Idegenkedem az ilyesmitől – felelte, és halványan elmosolyodott. – Számomra a pénz olyasvalami, amire vigyázni kell, és értelmesen felhasználni, nem pedig felelőtlenül elszórni. – Bölcs hozzáállás. Van esetleg valami hibája? A lány nevetett. – Adam feleségének szerepe miatt kérdezget? A férfi vele nevetett. – Lehetséges. Ha az emberek társaságban találkoznak, általában tisztában vannak egymás hátterével, vagy hamar megismerik. Itt nem ez a helyzet. Maga kedves, és műveltnek tűnik, és szépen gondoskodik Ashtonról. Úgy gondolom, remek felesége lehetne. A lány megfordult, és a vizet kémlelte. Azon gondolkodott, mennyire nem kedvére való, hogy Ashton hercegnéje legyen. Nem akarta megvallani, hogy Ashton miért és hogyan veszítette el a belé vetett bizalmát, de részleges választ azért tudott adni: – Az igazat megvallva, arra számítok, ha Adam visszatér az egykori életébe, és újra emlékezni fog, a mi jegyességünk véget ér. Ha újra emlékezni fog a barátaira, többé nem lesz szüksége rám úgy, ahogy most. – Nagyon remélem, hogy emlékezni fog a barátaira – mondta Masterson, és futólag komoran a lányra pillantott. – Kegyed rendkívül nyugodtan várja, hogy esetleg elveszíti őt. Azt hittem, jobban... kötődik hozzá. Mariah felsóhajtott. A férfi szerencsére volt annyira diszkrét, hogy nem kérdezte meg nyíltan, szerelmes-e Adambe. Arról nem szeretett volna beszélgetni. – Világéletemben gyakorlatiasnak kellett lennem. A romantikus képzelgések túl gyakran végződnek szenvedéssel. – Összébb húzta magán a kendőt, közelebb akarta érezni magához Rose mamát. – Bár Adam nem nős, gondoltam rá, hogy lehet valahol kedvese, akinek titokban udvarolt. Ha van ilyen személy, hamar elő fog kerülni, ha megtudja, hogy Adam életben van. MARY JO PUTNEY


– Nem ismerek ilyen nőt – mondta Masterson ijedten. Bhanu megfordult, és puha mancsát Mariah köpenyére tette. A lány lehajolt, és megsimogatta a kutya fülét. – Biztos benne, hogy nincs ilyen személy? – Nem – ismerte be. – Mint mondtam, Ash nagyon zárkózott, én pedig az utóbbi időben nem sokat voltam Londonban. De ha nincs ilyen hölgy, és ő még mindig el akarja venni kegyedet, hozzámenne? Vagy csak azért játszotta a menyasszony szerepét, mert Adam annyira egyedül volt? Masterson, férfi létére, rendkívül jó megfigyelőképességgel rendelkezett. – Boldogan hozzámennék, ha ez volna a kívánsága. De kétlem, hogy hamarosan tudni fogja, mit akar. Ha végül nem akar majd engem – úgy tett, mintha ennek nem lenne nagy jelentősége –, nem kívánom akarata ellenére lekötelezni, és nem fog hiányozni, hogy hercegné legyek. Úgy gondolom, hogy egy ilyen főrangot folyamatosan figyelnek, értékelnek és megítélnek. – Kiváltképp, ha gyönyörű és ifjú a hercegné – értett egyet a férfi. – De ön választhatja meg, mennyire él nyilvános életet. Ashton rendszeres társasági életet él, de nem tulajdonít ennek különösebb jelentőséget. Valószínűleg sokkal jobban fog örülni annak, ha otthon maradhat kegyeddel. Ez nem hangzott rosszul. – Az előbb a hibáimról kérdezett, Will. Van, hogy túl sokat fantáziálok, és ez néha bajba sodor – mondta, és a nagyon megfontolt, képzeletbeli Sarah-ra gondolt. – De igyekszem az ellenőrzésem alatt tartani. – Vannak sokkal rosszabb dolgok is, mint a képzelgés. A nap lassan vörössé változott, aztán arannyá és indigószínűvé, ahogy a férfi visszafordult a tenger felől. – Egyre hűvösebb lesz. Ideje, hogy visszatérjünk a házba. A lány szorosabbra vonta magán a kendőt, aztán Bhanu nyomában elindultak vissza az ösvényen, a kutya lábai és hosszan lelógó fülei csuromvizesek voltak. Nagyon megkedvelte Adamnek ezt a barátját. Jó, hogy lett egy szövetségese.

MARY JO PUTNEY


Miután Mariah és Masterson visszatért a házba, a szalonban felszolgálták a teát. A társaság, kicsivel ezután, feloszlott. Adam barátai a lehető legtöbbet elvégeztek abból, amit délre utazásukkor terveztek. Adam készségesen elfogadta az ötleteiket, lévén neki magának sem voltak jobbak. Mariah-val kikísérték a vendégeiket, majd mindketten megkönnyebbülten felsóhajtottak, ahogy a vendégek távoztak. Ahogy fáradtan visszamentek a bejárati ajtótól, Adam arra vágyott, hogy megölelje a lányt, de erőt vett magán. Túl könnyű lenne visszacsúszni az intim viszonyba, ami egyikük szempontjából sem volna tisztességes, amíg a férfi bizonytalan az érzéseiben. – Nagyjából olyan jól ment, mint ahogy reméltük. Visszatért valamilyen emlék, miközben a barátaiddal beszélgettél? – kérdezte Mariah. Adam a homlokát dörzsölte. – Nem, de már értem, miért lettünk barátok. Kellemesen érzem magam velük, pedig valójában nem emlékszem rájuk. A lány aggódva nézett rá. – Fáj a fejed? Adam leengedte a kezét. – Egy kicsit. Egyfolytában reménykedve néztek rám, arra várva, hogy egyszer csak felkiáltok, hogy „Most már emlékszem mindenre!” – Felsóhajtott. – Bárcsak megtehetném! Ahogy a fejem fáj... az majdnem olyan, mintha az információkat bezárták volna az elmémbe, és csak arra várnának, hogy kitörhessenek onnan. De még nem történt meg. – Meg fog – mondta a lány megnyugtatóan. – Amikor visszatérsz az otthonodba, valószínűleg egyik reggel felébredsz, és mindenre emlékezni fogsz. – Talán. Adam jobban szerette volna, ha másnap reggel, amikor felébred, Mariah-t találja maga mellett. Összekulcsolta két kezét, hogy elejét vegye, hogy megérintse a lányt. – Jó éjszakát. Köszönöm, hogy ilyen remekül megvendégelted a régi barátaimat. MARY JO PUTNEY


A lány habozott, mintha jó éjt csókra vagy legalább egy érintésre várna. Arca kisimult, ahogy elfogadta, hogy a férfi nem fog tenni semmit. – Aludj jól, Adam. Adam nézte a lányt, ahogy távozik, nézte bájos lépéseit, ringó csípőjét. Vágy, igen. Felforrósodott a vére. De kevésbé volt tisztában azzal, hogy mi van a vágyon túl.

Adam rosszul aludt, álmában haragvó istenek és gyilkos idegenek kísértettek. Ha ezek emlékek, nem akarta, hogy része legyen bennük.

MARY JO PUTNEY


Huszonkettedik fejezet M

ariah másnap reggel bement a városba, hogy Julia Bancroft-tal találkozzon. Barátnője mosolyogva fogadta: – Örülök, hogy végre viszontlátlak! Azóta nem beszéltünk, amióta Adam felépült annyira, hogy már nem volt szükség a segítségemre. Épp teázni készültem, velem tartasz? – Olyan rég lett volna? Talán igazad van. Mariah levette a kalapját, és követte barátnőjét a ház hátsó részében lévő konyhába. – Sajnálom. Annyira zavart voltam. Julia teát töltött Mariah-nak, és megkínálta gyömbéres süteménnyel. – Heves szóbeszéd kelt szárnyra, amióta az a három lenyűgöző úriember megérkezett a Bika és Horgony fogadóba. Hallom, tegnap este a majorságban vacsoráztak. – Valóban így volt – sóhajtott Mariah. – Reméltem, hogy megtudom tőled az igazságot – nevetgélt Julia. – És ha ez nem elég komoly célzás, akkor meg kell tanulnom majd a kíváncsiságommal élni. Mariah a gyömbéres süteményt majszolva azon töprengett, hol is kezdje. – Az úriemberek valamennyien Adam barátai, akinek a keresztneve csodával határos módon tényleg Adam. Régóta keresték már, illetve inkább már a tetemét, mivel Arran szigeténél elsüllyedt a gőzhajó,

MARY JO PUTNEY


amelyiken ő is rajta volt. Hát most megtalálták, de Adamnek eddig semmilyen emléke nem tért vissza. – Tekintettel arra, hogy a barátai milyen jól öltözöttek, feltételezem, Adam nem matróz volt a hajón. Ő a hajó tulajdonosa? – Annál is rosszabb. – Mariah összeszorította a száját. – Ő Ashton hercege. – Te jóságos ég! – mondta Julia sápadtan. – Herceg? – Igen, az. Vagy a barátai egyformán hazudnak. – Mariah morzsolgatni kezdte a süteményt. – Haza akarják vinni Londonba. Mi ketten... sokkal jobban érdekeljük egymást, de azt hiszem, elvesztettem őt, Julia. Mielőtt a barátai megérkeztek, bevallottam neki, hogy hazudtam azzal kapcsolatban, hogy házasok vagyunk. Természetesen felzaklatta magát, és most nem biztos abban, mit is gondol rólam. Nem gyűlöl, de nem is bízik bennem. Azt gondolom, amint visszatér a régi életébe, ott nem lesz már hely számomra. – Annyira sajnálom! – mondta Julia csendesen. – A körülmények alakulása hirtelen hozott össze benneteket. Értem, miért állítottad azt, hogy házasok vagytok, de azt is megértem, miért feldúlt most. Talán időben meg fogja bocsátani az igazság elhallgatását. – Talán, bár már nem bizakodom – felelte Mariah, és a szája legörbült. – De azt akarja, hogy vele menjek Londonba. Talán azért, hogy legyen egy ismerős arc a közelében. Aztán az majd eltűnik, ha a korábbi életében ismét kényelmesen érzi majd magát. Mégis el akarok menni, ha másért nem is, de legalább azért, hogy beszéljek az ügyvéddel apám haláláról. – Még mindig nem tudsz semmit? Talán az ügyvéd maga is beteg. – Vagy az, vagy nem érzi szükségesnek a fáradozást, hogy egy hölgy ügyfél képviseletében járjon el. Ebben az esetben új ügyvédet kell találnom. Mariah nem tűnt különösebben elszántnak, hogy a késlekedő ügyvéddel találkozzon, mindenesetre meg kellene tanulnia, hogy úgy tegyen, mintha arról lenne szó. Masterson talán segítene neki egy megfelelőbb embert találni, ha a szükség úgy hozná. – Ha egy jóképű fiatalemberekből álló csoporttal utazol Londonba, szükséged lesz egy szolgálólányra – mondta Julia. – Még jobb lenne egy gardedám. MARY JO PUTNEY


– Ez az egyik oka, amiért ma meglátogattalak – mosolygott sejtelmesen. – Szeretnél Londonba kirándulni úgy, hogy minden költségedet fizetik? – Azt akarod, hogy én menjek? – Julia majdnem leejtette a teáscsészéjét. – Lehetetlen. Mi lesz a pácienseimmel? Mariah tudta, hogy barátnője ellenkezni fog. Julia nem volt cumberlandi születésű. Beszédmódja műveltségről tanúskodott, mintha egy orvos vagy egy lelkész lánya lenne. Mariah azt gyanította, hogy barátnője azért választotta Angliának ezt a távoli szegletét, hogy elmeneküljön a múltja elől. De sóvárogva gondolt Londonra. – Azt mondtad, az inasod már igen képzett. Ha komoly veszély lenne, Jenny vagy maga a páciens is tud hívni egy másik gyógyítót. Julia hajlott az utazásra, de még nem volt meggyőzve. – Nincsenek megfelelő ruháim. Még ha az utazás és a szállás költségeit fedezik is, zsebpénzre is szükségem volna. – Mosolygott. – A bevételem nagy része barter, és nem hiszem, hogy Londonban fizetőeszközként használhatnék például egy csirkét. – Én is úgy vélem – nevetett Mariah. – De nagyjából azonos a méretünk, úgyhogy megosztozhatnánk néhány ruhán. A ruhásszekrényem ugyan nem a londoni divatot tükrözi, de olyan hölgyektől származik, akikkel az utazásaink során ismerkedtem meg, és kaptam néhány megfelelő holmit. Azonkívül remekül varrok. Vehetnénk néhány használt ruhát, át tudom alakítani őket. Nem volna jó kiszabadulni egy kicsit? – kérdezte, enyhén megváltoztatva a hangját. – Megnézhetnénk együtt London nevezetességeit. – Tényleg nem tudok elmenni – mondta Julia, de a szeme vágyakozva csillogott. – Nem kell társaságba menned – nyugtatta meg Mariah. – Nem kell, ha nem akarsz. – Honnan tudod, hogy el akarom kerülni a társaságot? – kérdezte Julia sejtelmes mosollyal. – Csak feltételezés volt részemről – felelte Mariah. – Magam sem lelkesedem az ötletért, de meg kell tudnom, hogy tudok-e mozogni azokban a körökben, ha bármikor is fölmerül, hogy Adammel összeházasodjunk. Apámmal soha nem fordultunk meg ilyen előkelő

MARY JO PUTNEY


körökben, de folyton új helyzetekhez kellett alkalmazkodnom, úgyhogy elvileg tudnom kellene boldogulni. Julia bizonytalan arckifejezéssel nézett rá. – Tudom, hogy nem szabadna nekem, de... igen, elmegyek veled. Nekem is van egy kis dolgom Londonban. – Odalépett Mariah-hoz. – A ruhákkal kapcsolatban várj egy pillanatot. Amíg Mariah várakozott, Julia cirmos cicája felugrott az ölébe, és kényelmesen elhelyezkedett. Elfogyasztott még egy csésze teát és egy süteményt is, mire Julia egy halom ruhával visszatért. Egytől egyig jó minőségű, nappali viselet volt, nem a legújabb divat szerint, de jó anyagú és élénk színű. Mariah visszatartotta a lélegzetét, és letette a macskát az öléből. – Honnan...? – Ne kérdezd, kérlek – mondta Julia, ahogy egy székre fektette a ruhákat. Mariah bólintott, és azt gondolta, hogy a ruhák valószínűleg Julia korábbi házasságából származnak. Nagyon fiatalon veszíthette el a férjét, mert nem volt sokkal idősebb, mint ő maga, és már évek óta Hartley-ban élt. Mariah felhajtotta a legfelső ruha szegélyét, és a varrást tanulmányozta. – Nagyon szépen van megvarrva. Kissé kimentek már a divatból, de át tudjuk alakítani őket, hogy divatosabbak legyenek. – Nem akarok divatosat – mondta Julia határozottan. – Egyszerűek és szerények legyenek. Az most valóban illene Julia stílusához, de a ruhák megerősítették Mariah gyanúját, hogy barátnőjének előkelő múltja volt. – Ahogy kívánod. Nem fog sokáig tartani, amíg megcsinálom a változtatásokat. Kicsit átszabom őket, és azokra, amelyeknek mélyebb a dekoltázsa, talán vállkendőt varrok. Julia előhúzott egy rózsaszínű köpenyt a halom aljáról. – Szeretném, ha ezt elfogadnád. Ez a szín sokkal jobban illik hozzád, mint hozzám. Mariah örömmel simogatta az anyagot.

MARY JO PUTNEY


– Biztos vagy benne? Ez a szatén nagyon szép. A köpenyt átszabhatnánk, és kiegészíthetnénk olyan színekkel, amelyek illenek a sötét hajadhoz. – Jobban szeretném, ha a tiéd lenne. Barázda jelent meg Julia homlokán, mintha a ruha kellemetlen emlékeket idézett volna fel benne. Mariah kihúzott egy szép zöld délutáni viseletet. – Vedd fel ezt, és nézzük meg, mit kell tennünk vele! Julia általában komoly arca felragyogott. – Rendkívüli módon élvezni fogom ezt, Mariah! Elkerülve a társasági életet, csodásan fogom tölteni az időmet!

Mariah már megreggelizett, és elhagyta a házat, mire Adam másnap reggel, a rossz álmoktól és a kevés alvástól fáradtan felébredt. Éppen reggelizett, amikor Randall besurrant a cselédlány előtt, aki be akarta őt jelenteni. – Jó reggelt, Ash. Arra gondoltam, elviszlek egy kis lőgyakorlatra. Adam rákacsintott. – Azt gondolod rólam, hogy már reggeli előtt védtelen teremtményeket öldösök? Randall csak vigyorgott. – Ez a legmeggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy te még mindig te vagy. Gondolod, hogy kaphatnék egy kis sonkát? Választ sem várva, kiszolgálta magát, pirítóst és sonkát vett, teát is töltött magának, aztán leült az asztalhoz Adammel szemben. – Soha nem úgy ismertelek, mint aki szórakozásból vadászna, de mint tegnap este mondtam, kiváló lövő vagy. Arra gondoltam, kereshetnénk valami célpontot, és gyakorolhatnánk a lövést. Látom, elég jól vagy. – Érdekes kérdés: a célzóképesség vajon az ember elméjéből vagy a testéből ered? – vetette fel Adam elgondolkozva. – Nem tudom, hogyan kell fogni egy fegyvert.

MARY JO PUTNEY


– Jó! Ha szöget ütött a fejedben, hogy veszélyben lehet a céllövő képességed, akkor tényleg ki kell, vigyelek ma gyakorolni – mondta Randall, és újabb pirítóst vett. – A többiekkel együtt azért igyekszel időt tölteni velem, hogy rájöjjetek, melyek azok az emlékek, amelyek fel tudnak rázni? – kérdezte Adam szárazon. – Nem tartott sokáig, hogy kikövetkeztesd – felelte Randall, lenyelve a sonkát. – Miss Clarke szakácsa igazán kiváló. Nem csoda, hogy nem akarsz elmenni. – Versenyeztek, hogy melyikőtök tudja leghatékonyabban serkenteni az emlékezetemet? – Még nem, de jó gondolat. Randall lenyelte az utolsó falatot, és Adam üres tányérjára nézett. – Készen állsz, hogy kipróbáljuk a céllövő képességedet? – Úgy tűnik, nincs más választásom. Gondolom, te biztosítod a fegyvert – mondta Adam, miközben felállt, és beismerte magának, hogy tényleg kíváncsi arra, megmaradt-e a képessége. – A fegyverek a specialitásaim közé tartoznak. Ahogy kimentek a hallba, Randall előhúzott egy hosszú, bőr fegyvertokot, amelyet korábban titokban a sarokba támasztott. A kora reggeli szitáló eső sápadt tavaszi napsütéssé változott. Adam azon töprengett, hol lehet Mariah. Sokkal boldogabb volt, amikor tudta, hogy a közelben van. Valószínű, hogy lement a városba meglátogatni Julia Bancroftot. – A kerteken túl van egy olyan terület, amely megfelelhet a célnak. Néhány fa, gyér aljnövényzet és egy domb is hátul, így az irányt tévesztett golyók a földbe fognak csapódni. – Tehát emlékszel valamire, noha nem tudod, hogy emlékszel – állapította meg Randall elgondolkozva. – Talán. De az is lehet, hogy ez csak a józan ész. Adam figyelte a másik férfit. A magas, szőke, szikár testalkatú Randall tipikus angol úr benyomását keltette, bár felfokozott izgatottsága kevésbé volt tipikus. – Sokkal vidámabb vagy, mint tegnap este. Úgy festettél, mint aki meg akar harapni valakit. Melyik jellemzőbb rád?

MARY JO PUTNEY


– A harapós, azt hiszem. Ma jó hangulatban vagyok, mert végleg kiderült, hogy tényleg élsz. Nincs olyan sok barátom, hogy egyet is nélkülözhetnék. Hadseregbeli barátok elvesztése nem váratlan, de olyan felső osztálybeli férfiak elvesztése felfoghatatlan, akiket egész Angliában ismernek. – Sajnálom, hogy majdnem cserbenhagytalak benneteket. Adam ráeszmélt, hogy olyan tréfás ugratásba kezdtek, amit csak igazán régi jó barátoktól fogad el az ember. Érdekes. – Volt egy álmom, hogy kimentettelek téged egy londoni házból, amikor nagyon beteg voltál. Az tényleg megtörtént? Randall arca komorrá változott. – Egy olyan ember unokaöccse vagyok, aki nem túlságosan rajong értem. Mivel nyíltan nem tudott megölni, amikor sebesülten visszatértem a félszigetről, úgy akart végezni velem, hogy nem engedett ápolni. Adam összerezzent. – Boldog vagyok, hogy így cselekedtem. Lett bármilyen törvényes következmény? A másik férfi a fejét rázta. – Alig tudott megvádolni valamivel anélkül, hogy beismerte volna, ő mit tett, úgyhogy ejtették az ügyet. Aztán szépen felépültem az Ashtonkastélyban. Ez a múlt nyáron történt. Megmentetted az életemet. Az adósod vagyok, nem vitás. – Tekintettel az amnéziámra, azt mondanám, hogy semmilyen adósság tekintetében nincs miért aggódnod. Elhagyták a franciakerteket, és feljutottak egy tisztásra, szemben egy dombbal. – Itt van az a hely, ahol, szerintem, gyakorolhatnánk. – Tökéletes. Volt ott jobbra egy asztal méretű sziklás kiugró, Randall tehát odafektette a fegyvertokot, és kinyitotta. Két fényes puska és egy pár pisztoly volt benne, hozzá puskapor és golyók. Adam nézegette a fegyvereket. – Mindig ennyire felfegyverkezve utazol? – Hosszú, országok közötti utazások alkalmával általában van egy puskám és valamilyen kézi lőfegyverem is. És természetesen egy kés. MARY JO PUTNEY


– Természetesen – mondta Adam szárazon. – Egy úriember és egy fegyverarzenál. Randall vigyorgott, és megpaskolta az egyik puskát. – Ez az enyém, a másik Mastersoné. Az egyik pisztoly Kirklandé. Akarod tudni, hogy mire emlékszel? Gyorsan cselekedtek, így nem gondolkodhatott sokáig. Adam felemelte Masterson puskáját, és megnézegette. Szép fegyver. Nézegette, mennyire tiszta, és nem volt meglepve, hogy makulátlannak találja. Begyakorlott mozdulatokkal puskaport töltött bele fojtást, majd golyót tett bele, aztán célpontot keresett. – Lássuk, milyen pontos ez a puska! Annak a tövises rekettyebokornak a tetején lévő virág a cél. Még mindig ösztönösen, felemelte a puskát, és tüzelt. A sárga virág közepébe talált. – Elég pontos, bár azt gondolom, egy kicsit balra húz. – Leengedte a fegyvert. – Arra is emlékeztem, hogyan kell lovagolni. Úgy tűnik, az izmoknak vannak olyan emlékeik, amelyek elkülönülnek az elme emlékeitől. – Lehetséges. Természetesen szemernyit sem vesztettél a célzóképessegedből – jegyezte meg Randall. – Nem tudom eldönteni. hogy most örüljek vagy inkább csalódott legyek. – Inkább örülj! Ha mosolyogsz, jobban érzed magad – felelte Adam. – Ha felidézem a tegnap esti beszélgetést, meg tudod csinálni. Mutasd! Randall megtöltötte a fegyverét. Egy varjú repült el felette ráemelte a puskáját. – A mozgó célpont nagyobb kihívás. Adam felemelte a kezét. – Ne! Ez az élőlény nem bántott téged. Randall leengedte a fegyvert, és csodálkozva nézett Adamre – Te tényleg nem változtál, belül sem. Jól van. Akkor ugyanannak a bokornak a bal oldalán lévő virágot próbálom meg eltalálni – mondta, majd gyorsan célzott, és lőtt. Ahogy a virág lehullott, Adam megszólalt: – Másik bokrot kell keresnünk. Ez már eleget áldozott a mi céljaink oltárán. Randall nevetett. MARY JO PUTNEY


– Ez is jellemző rád. Isten hozott újra köztünk, Adam! Kipróbáljuk a pisztolyokat?

MARY JO PUTNEY


Huszonharmadik fejezet A

három napban, mielőtt Londonba utaztak, Mariah alig látta Adamet. Főleg a barátaival volt elfoglalva, ő pedig ideje nagy részét Juliával töltötte, mivel a ruhák átalakításán dolgoztak. Nyugalmasabb volt a barátnőjével lenni, mint Adammel. Arra volt elég egy-egy találkozás, hogy a legfontosabbakat megbeszéljék egymással: Igen, Julia hajlandó elkísérni Mariah-t. Igen, Kirkland bérelt két postakocsit Carlisle-ben, és kedd reggel mindenkit felvesz. Nem, nem lesz gond Cochrane-nel, tudja irányítani a birtokot, amíg Mariah távol lesz, és tudja, hogy írhat neki az Ashton-palotába, ha bármi létfontosságú dolog úrnője figyelmét igényelné. Az intézőt sokkal inkább lenyűgözte a hír, hogy Mariah egy herceg vendége lesz. A lány feltételezte, hogy Adam elmondja neki, ha az emlékezetével kapcsolatban bármilyen áttörés történik, de nem mondott semmit. Bár a barátai az életéről tanították őt, eddig ez nem indította el az emlékek áradatát. Mariah utolsó estéjét a könyvtárban töltötte, amelyet hivatalosan is irodaként és dolgozószobaként használt. Éppen az egyik ruhát varrta, amikor könnyed kopogtatást hallott. Adam lépett be, nyugodt és tartózkodó volt, és rettenetesen jóképű. – Ne haragudj, hogy megzavarlak – mondta, és megállt a nyitott ajtóban, mintha attól félne, hogy túl közel merészkedik. – Ellenőrizni akartam, hogy minden készen áll-e a holnapi indulásra. Van valami, amit szeretnél, hogy még elvégezzek? – Nem, készen vagyok, amint ezt a ruhát befejeztem és becsomagoltam. Julia is felkészült. Nagyon várja már az utazást. – Mariah összecsomózta a cérnát, és elharapta. MARY JO PUTNEY


– Jó – mondta Adam, és megérintette a fejét. A haja elég hosszú volt, hogy eltakarja a begyógyult sebhelyet, de a seb nyilvánvalóan még zavarta. – Soha meg sem kérdeztelek, hogy hajlandó vagy-e Londonba jönni velem. Azt szeretném, hogy ott legyél velem, hogy ne legyek olyan egyedül. De ha nem szeretnéd ezt az utazást, még nem késő megváltoztatni az elképzelésedet. Valóban nagyon későre hagyta ezt. Mariah megint befűzte a tűt. – Nem baj. Bármi történik is köztünk, Londonba akarok menni. Beszélnem kell az ügyvédemmel, Mr. Grangerrel, meg akarom tudni, miért nem válaszol a kérdéseimre. Lehet, hogy nincs több információja apám halálával kapcsolatban, de az örökségemről tájékoztatnia kellett volna. – Természetesen. Talán tudok segíteni. Ez egy olyan helyzetnek tűnik, amelyben lehet, hogy egy herceg tud segíteni. Adam egyik lábáról a másikra állt, nyugtalan volt, és nyilvánvalóan nem akaródzott neki távozni. Testét a vágy hullámai árasztották el. És ha Isten segít neki, a lány ugyanazt érzi. Megvan annak az oka, hogy a nőtlen férfiakat és a hajadonokat miért tartották távol egymástól. Csakhogy közülük kettőnek itt a pajzán gondolatok túl könnyen mennek. A lány azon töprengett, vajon hogyan reagálna Adam, ha ő átkelne a szobán, átölelné izmos testét, magához szorítaná, és megcsókolná. Úgy gondolta, a férfi minden kétségét félredobná, és az ő teljes együttműködésével leteperné őt a könyvtár szőnyeggel borított padlójára. Egy pillanatra behunyta a szemét, és hagyta, hogy testét elárasszák szeretkezésük emlékének érzéki hullámai. Nem! Eszébe jutott a hír, amelyet el kell mondania neki: – Egy dologban legalább megnyugodhatsz – mondta neki. – Ma kiderült, hogy nem vagyok állapotos. – Hála istennek! – mondta a férfi megkönnyebbült sóhajjal. Milyen boldog, hogy megszabadul tőle. Olyan erővel döfte a tűjét a szegésbe, hogy megszúrta az ujját. – Tényleg nem szükséges magaddal vinned Londonba. A barátaid gondoskodni fognak rólad, elég jól ismered már őket, nem fogod egyedül érezni magad. Egyedül utazom Londonba. MARY JO PUTNEY


– Képtelenség. Sokkal nagyobb biztonságban leszel velünk. Ráadásul kényelmesebb is – mondta a férfi olyan mosollyal, amely felolvasztotta jeges ingerültségét. – És igazán azt szeretném, ha a közelemben lennél. Az a legkevesebb, hogy vendégül lássalak, ezzel tartozom neked, és... ennél sokkal többel is. – Rendben van. Akkor pénzt takarítok meg, ha veled utazom. – Utálok a barátaimtól függeni. Először te, és most a többiek. Kirkland bérli a kocsikat, Randall és Masterson gondoskodnak a szállásról és az étkezésről. Szándékomban áll visszafizetni mindenkinek mindent, de pillanatnyilag még a rajtam lévő ruha sem a sajátom. – Az a benyomásom, hogy nagyon sokat tettél a barátaidért korábban, amit ők most boldogan viszonoznak neked. – Újra öltött. – Fogadd el nagylelkűen, jó hatással lesz a lelkedre. A férfi mosolygott, kicsit kiengedett. – Kiváló tanács. Mindent megteszek. A lány újra öltögetni kezdett. – Továbbra is azt kívánod, hogy fenntartsuk az eljegyzés illúzióját? – Igen – sóhajtott a férfi. – Kérlek, legyél türelmes velem, Mariah! Nem veszítettem el az érdeklődésemet irántad. Egy cseppet sem. De... meg kell értenem azt az életet, amelynek a része vagyok, hogy megtudjam, mi az, amit megváltoztathatok, és mi az, amit el kell fogadnom. A lány azon töprengett, vajon hajlandó lenne-e Adam barátai közül bármelyik is bevallani a sebezhetőségét. Esetleg Masterson. Kirkland... ebben nem volt biztos. Randall valószínűleg inkább vadlovakkal tiportatná agyon magát, semmint bevallja a gyengeségét. – Igazad van, hogy óvatosan jársz el. Megpróbálom elképzelni, milyen lehet mindazzal megbirkózni, amit rád zúdítottak, de csak találgatni tudok. – A férfira mosolygott. – Tudod, bámulatosan csinálod. A férfi szemöldöke felszaladt. – Ügyetlennek és kívülállónak érzem magam, örülök, hogy te nem így gondolod. Mariah az ölében pihentette a kezét. – Az emlékezet elvesztése épp annyira ajándék, mint amennyire katasztrófa. Megvan a lehetőséged arra, hogy az a személy légy, akinek gondolnak téged, annak a korlátai nélkül, hogy hogyan nőttél fel, vagy, MARY JO PUTNEY


hogy mások mit várnak el tőled. A barátaid másmilyennek látnak téged, mint azelőtt? – Masterson tett ma egy ilyen megjegyzést – felelte Adam meglepetten. – Azt mondta, kevésbé látszom kimértnek. Kevésbé... kevésbé herceginek. – Valószínűleg ez nem egy rossz dolog tekintettel arra, hogy a hercegséget olyan fiatalon kényszerítették rád. – A lány a homlokát ráncolta. – Azon töprengek, vajon mit gondoltam volna rólad, ha a baleseted előtt találkozunk? Nekem vajmi kevés dolgom volt a felső körökben. Valószínűleg túl előkelőnek találtalak volna ahhoz, hogy megszólítsalak. Most teljesen megközelíthető vagy. Adam felnevetett. – Megközelíthetőnek lenni, az nagyon jó, de mint a legtöbb férfi, jobban szeretném, ha egy gyönyörű nő úgy gondolna rám, mint lehengerlő vagy jóképű, vagy lenyűgöző férfira. – Ez mind igaz is – mondta a lány gyengéden. A férfi megfogta az ajtógombot, miközben a tekintetük összekapcsolódott. Te jó ég, a lány oda akar menni hozzá! – Most távozom, még mielőtt valami olyat teszünk, amit aztán mindketten megbánunk – mondta határozottan. Megfordult, és határozottan becsukta maga mögött az ajtót. Mariah égető kielégítetlenségében megharapta a jobb kézfejét. A beszélgetés alatt szinte felforrt a vére. Egy igazi hölgy nem érezne ilyen... ilyen buja vágyat! Sarah biztosan nem. Mariah sokkal inkább könnyűvérű tehenészlánynak érezte magát. Az egyetlen vigasza az volt, hogy Adam pontosan ugyanazt érezte.

Adam rájött, hogy hiba volt lefekvés előtt Mariah-val beszélgetnie; a puszta látványa felkorbácsolta benne a vágyat, sóvárgott utána. Annyira nyíltnak, őszintének és becsületesnek tűnt, és olyan elbűvölően csinos volt. Bár őszintének tűnt az első pillanattól, amikor kinyitotta a szemét, és az ágya fölé hajolva meglátta őt. Elmarasztaló ítélete MARY JO PUTNEY


elhamarkodott volt. Talán újra bízhatna benne. De ami még egyértelműbb volt számára, hogy magában nem bízhat. Amikor végül elszunnyadt, nagyon nyugtalanító álmot látott, amely azzal kezdődött, hogy sikítozó kisfiúként elvonszolták az otthonából. A környezet India volt, és a rossz érzés érthető. Olyan emlék volt ez, amely jobb lett volna, ha nem bukkan fel. Ezt egy zavarba ejtő álom követte, amelyben egy csinos fiatal nőt tartott a karjaiban. Beszélt hozzá, és a nő ráemelte sugárzó tekintetét. Szép volt, tiszta, zöld szemű és angol, és nem az anyja. Bár felesége nincs, lehet, hogy van egy kedvese? Mariah gondolt rá, hogy az is elképzelhető, hogy hasonlít egy másik nőre az életében, és lehet, hogy neki van igaza. A legrosszabb álma az volt, hogy besétált egy bálterembe, amely tele volt szép, kifogástalan öltözetű emberekkel – neki azonban rá kellett jönnie, hogy ő viszont meztelen, sötét bőre teljesen fedetlen. Verejtékben úszva ébredt, a szíve és a feje zakatolt. Belégzés, kilégzés. Belégzés, kilégzés. Miután megnyugodott, megértette a helyzetet. Biztos volt benne, hogy ilyen kellemetlenség soha nem történt. Az álom a londoni elitbe történő visszatérésével kapcsolatos félelmeit jelenítette meg, hiszen még annyira felkészületlennek érzi magát. Mindegy, mit viselne, meztelennek és sebezhetőnek érezné magát. Istennek hála a barátaiért. Bár az emlékezés hiánya csalódást okozott nekik, nem hagyták el őt. Megvédték volna. Hálát kell adnia Mariah-ért is. Olyan mély fájdalom volt, hogy hazudott a házasságukkal kapcsolatban, ennek ellenére még mindig a legkedvesebb személy volt számára. Több mint bárki, olyannak látja őt, amilyen most. Jobban érzi magát, amikor együtt vannak. Ráadásul sajnos képtelen vele anélkül beszélni, hogy el ne borítaná a vágy, és minél kevesebbet lát belőle, annál erősebb a sóvárgása. Ez volt a másik oka annak, hogy nehezen tudott elaludni. Végül kitalálta, hogyan enyhíthetné féktelen vágyát, bár semmi nem lehetett olyan kielégítő, mint együtt lenni Mariah-val. Miután könnyített magán, azon töprengett, vajon ez a viselkedés tiltott-e az angol társadalomban. Ez azonban olyan információ volt, amelyre egyáltalán nem volt szüksége. MARY JO PUTNEY


Mariah,

a háromnapos elfoglaltság után, megkönnyebbülve

engedte, hogy Adam felsegítse őt a „sárga hintó”-ba, ahogy akkoriban a bérkocsikat nevezték. A fényes sárgára festett utastér összetéveszthetetlenné tette a bérelt hintókat. Négy utas számára volt hely bennük, és négy ló húzta. Az a kocsi is ilyen volt, amelyik Adam barátait szállította Hartley-ból. Napi többszöri lóváltással egy hét alatt Londonba érhetnek. Egy rendes postakocsi gyorsabb lenne, de utazni hintóban a legjobb. Mariah és az apja általában menetrend szerinti postakocsival utazott, de az lassabb volt, és kevésbé kényelmes. Ahhoz képest egy ilyen hintó igazi luxusnak tűnt. Kényelmesen hátradőlt a bőrülésen, és elfojtott egy ásítást. Előző éjjel keveset aludt, mert aggódott, hogy becsomagolt-e mindent, amire szüksége lehet, és persze Adamről ábrándozott. Annabelle, amikor aznap reggel leugrott az ágyáról, sértett pillantással nézett rá, aztán leszaladt a konyhába. Mariah remélte, hogy a macska meg fogja bocsátani a távollétét, amikor visszatér majd Hartley-ba. A macska és a birtok Mrs. Beckett és Mr. Cochrane személyét tekintve megbízható és ügyes kezekben lesz. Adam épp arra készült, hogy csatlakozik hozzá a kocsiban, amikor Bhanu lelkesen beugrott előtte. Úgy tűnt, tökéletesen készen áll, hogy elhelyezkedjen, és Londonba utazzon. Mariah előrehajolt, és megvakargatta a kutya fejét. – Sajnálom, de itt kell maradnod. Gondolj bele, Annabelle-nek, hogy hiányoznál! Adam a karjába vette a kutyát. – Azt hiszem, be kell zárnunk, különben követni fog minket. Beviszem a konyhába, akkor nem fogja észrevenni, hogy elindulunk. Eltelt egy kis idő, amíg bevitte Bhanut. Aztán visszatért, és a kocsi elindult. Adam a házat nézte, ahogy távolodtak. – Arra gondolsz, lehet, hogy soha többé nem térsz vissza? – kérdezte a lány remegő hangon. – Természetesen remélem, hogy egyszer visszajövök ide, de... hát nem is tudom – mondta a férfi, látszólag kényelmetlenül érezve magát. MARY JO PUTNEY


A kocsi áttért arra a keskeny sávra, amely az úthoz vezetett, így Adam nem láthatott rá tovább a házra. Mariah-t nézte. – Olyan sok minden történt itt. – Azon töprengtem, hogy lesz akkor, ha történik valami, ami visszahozza a korábbi életed emlékeit, és közben a baleset óta eltelt idő eltűnik – mondta elgondolkodva. – Egyszer találkoztam egy orvossal, aki sok fejsérülést kezelt már, hát, bármi megtörténhet. – Nem tudom elképzelni, hogy elfelejtselek téged – felelte élénk tekintettel. A lány nyugtalanul kapta el a tekintetét, közben a hintó egy kátyú miatt nagyot zökkent. A térde hozzáért a férfi térdéhez, aki hirtelen visszatartotta a lélegzetét. – Azt hiszem, többnyire a másik hintóban kellene utaznom. Nem azért, mert nem akarok veled lenni. Hanem... épp ellenkezőleg. – Nagyon bölcs gondolat – értett egyet a lány. – Természetesen Julia velem fog utazni, de ha nem, akkor mindig fennállna annak a veszélye, hogy ez történik. Előrecsúszott, és megfogta a férfi vállát, majd gyengéden megcsókolta, mintha ezzel a csókkal akarná elmondani mindazt, amit szavakkal nem tudott. Azt, hogy szereti őt, vágyik az ölelésére, kívánja, és, hogy sajnálja, hogy hazudott... Vajon ha nem állította volna azt, hogy házasok, akkor is ilyen közel kerültek volna egymáshoz? Ezen már felesleges töprengeni. Adam zihálva ölelte át a derekát, ahogy visszacsókolta a lányt, szája követelőzve tapadt az övére. – Ez nagyon veszélyes – mondta Adam fátyolos hangon. – Nincs elég hely a huncutkodásra egy ilyen hintóban – mondta a lány fojtott nevetéssel. – Úgy gondolod? – Erősebben megfogta a lány derekát, megemelte, és lovagló pózban az ölébe ültette. Mariah megdöbbent, hogy hirtelen milyen intim helyzetben simulnak egymáshoz. Megdöbbent, és meg is riadt. Ahogy a férfi kezei a hátát simogatták, eggyé akart olvadni vele, a csípője önkéntelen ritmusban kezdett mozogni. – Könnyű lenne... – zihálta.

MARY JO PUTNEY


A kocsi ringása még jobban felerősítette a mámorító mozgást. A lány kettejük közé csúsztatta a kezét. – Könnyű, de nem bölcs. – A férfi kapkodva lélegzett, megfogta a lány kezét, mielőtt elhúzódott volna. – Szerencsére rövid az út Hartleyba. – Ó, egek! – ahogy Mariah magához tért, újra megpróbált elhúzódni. A férfi még mindig az ölében tartotta őt, továbbra is simogatva. – Van még néhány percünk. De csak néhány. Mariah azon töprengett, vajon ez az utolsó csókjuk? Volna még lehetőség, hogy az utazás alatt kettesben legyenek, és aztán amint elérték Londont, a körülmények gyorsan közéjük állnának. A lány a férfi vállára hajtotta a fejét, ahogy az előttük álló napokra gondolt. – Készen állsz Londonra? – Amennyire lehet, készen. – Átölelte a lány vállát. – Megkértem a többieket, hogy ne beszéljenek az amnéziámról. A meghitt barátaim és a családom tudjon róla, de jobban szeretném, ha a londoni társasági életben senki sem, csámcsogna a gyengeségemen. – Ez nem gyengeség; ez egy sérülés. – De gyengeségnek tűnik, ha mindenki többet tud az életemről, mint én. – De te herceg vagy – érvelt a lány. – Nevesd ki őket. Meglepődött a kijelentésen. – Te egy huncut, csintalan nőszemély vagy – mondta, és átölelte. – Hogy lehet valami rossz, amikor jó? – Úgy, hogy két különböző skálán mozogsz. – Végighúzta a kezét a férfi mellkasán. – Az érzés, az... érzés. Íz, érintés, érzelem, izgalom: a szív dolgai. Rossz és jó, két teljesen különböző dolog. Magukban foglalják az erkölcsöt, a bölcsességet, az igazságot – az ész dolgait. – Sóhajtott. – Nagyon gyakran nem esnek egybe. – A bölcsességed olyasvalami, ami nagy hasznodra lesz Londonban. Remélem, legyőzöm az elmém démonait. Aztán... meglátjuk, mi jön azután. Gyengéden megsimogatta a lány arcát, majd felsegítette őt az öléből – nem volt könnyű, hiszen ő is ült –, és visszaültette a helyére. – Zavarba ejtően illedelmesnek tűnsz. MARY JO PUTNEY


– Ez a specialitásom. – Mariah összekulcsolta kesztyűs kezeit illedelmesen. Néhány perccel később megálltak a Bika és Horgony előtt. A másik hintó ott várakozott, Adam barátai a szabadban álldogáltak, amíg lehetett. Majd beszálltak, és Julia házához hajtottak, amely a városból kivezető út mellett állt. Mariah kiszállt a kocsiból, és a bejárati ajtóhoz ment, Adam követte. Julia kinyitotta az ajtót, kalapot vett, készen állva az indulásra. Ahogy Mariah poggyásza, az övé is kis bőröndből és kalapdobozból állt. Adam felemelte a bőröndöt. – Ezt majd én viszem. Julia zavartan nézett rá. – Nem tudtam, hogy a hercegek bőröndöt is visznek. – Meggyőződésem, hogy Londonhoz közeledve nőni fog bennem az arrogancia – válaszolta Adam ünnepélyesen. – De most inkább hasznos akarok lenni. – Megfordult, és a kocsikhoz ment. Mariah megvárta, hogy Julia bezárja az ajtót. – Meggondoltad magad? – Kétszer, háromszor, négyszer, ötször – felelte fanyarul Julia, ahogy odasétáltak a hintóhoz. – De... boldog vagyok, hogy megyek. Van valaki, akit még látnom kell, amíg nem késő. – Támogatnunk kell egymást. Azt gyanítom, szükségünk is lesz rá. Amint a hintókhoz értek, Adam bemutatta Juliát a barátainak, akik éppen kikászálódtak a hintóból, hogy megismerkedjenek vele. Masterson szokása szerint barátságos volt, Kirkland kifogástalanul udvarias, de Randall összevont szemöldökkel állt, és olyan fagyos tekintettel nézett Juliára, hogy attól még egy jegesmedve is megdermedt volna. – Örvendek a találkozásnak, Mrs. Bancroft – mondta fagyosan. – Az öröm kölcsönös – felelte Julia szemrebbenés nélkül. Megengedte, hogy Adam felsegítse őt a hintóba, majd Mariah is követte. Adam sokat sejtetően megszorította Mariah kezét, de aztán elfordult, és azt mondta a barátainak, hogy nem lehet olyan önző, hogy kisajátítsa magának a két hölgyet, és meg is kérdezte, ki szeretne élni a lehetőséggel, hogy elsőként velük utazzon.

MARY JO PUTNEY


– Mi volt ez? – érdeklődött Mariah suttogva, amíg a férfiak a két hintó utasainak elhelyezkedését vitatták meg. – Ismered Randallt? Julia a fejét rázta. – Soha nem találkoztunk. Nyilvánvalóan azonnal ellenszenvesnek talált. Mariah felhördült. – Randall nem tartja valami sokra a nőket. Meggyőződése, hogy hozományvadász vagyok, és a házasság csapdájába csaltam Adamet. – De hát neked fogalmad sem volt arról, hogy kicsoda Adam, amikor rátaláltál. – Randall nem az a férfi, aki hagyná, hogy a tények beleavatkozzanak egy jó kis acsarkodásba. Egymásra mosolyogtak. Masterson nyitotta ki az ajtót, és csatlakozott hozzájuk. – Én vagyok az a szerencsés férfi, aki megnyerte a két csinos hölgy társaságát. Mariah nevetett. – Engednünk kellett volna Bhanunak, hogy velünk jöjjön, úgy egyensúlyba kerülne a szeretetreméltóság. Bár, hogy őszinte legyek, szépnek találom őt. – Ha kegyed képes egy csúnya kutyát annyira szeretni, hogy már szépnek találja, nem szabadna arra tékozolnia magát, hogy egy Ashhez hasonló jóképű férfihoz menjen feleségül – mondta azonnal Masterson. – Inkább egy hozzám hasonló férfihoz kellene kötnie az életét, akinek arra a nagylelkű ajándékra van szüksége kegyedtől, hogy ön figyelmen kívül tudja hagyni a látható valóságot. Mariah egy pillanatig valami olyasmit látott a férfi tekintetében, ami arra késztette, hogy azt gondolja, a férfi legalább félig komolyan gondolta, amit mondott, de aztán a pillanat elillant. – Mire Londonba érünk, mindannyian szívből unni fogjuk egymás látványát – felelte a lány. – És törődöttek, merevek és fáradtak leszünk az utazástól – tette hozzá Julia. – De legalább nagyobb sebességnél fogjuk rosszul érezni magunkat – mutatott rá Masterson. Mindannyian felnevettek. Jó kezdet egy hosszú útra. MARY JO PUTNEY


Huszonnegyedik fejezet A

dam azt feltételezte, hogy az Ashton-kastély egy jelentős méretű városi ház lesz, nem pedig egy különálló mayfairi palota, amelyet kertek és egy, a tetején félelmetes tüskékkel kirakott, magas kőfal vesz körül. – Te jó ég! – mondta, amikor a magas vaskapukhoz kanyarodtak. – Ez sokkal nagyobb, mint amire számítottam. Kirkland, aki szemközt ült vele a hintóban, megszólalt: – Egyikünk sem említette volna, hogy ez a legnagyobb magánház Londonban? Voltaképpen egész jó. Számos szoba van a barátaid számára, ezért gyakran inkább egy rendkívül kellemes hotelnek tűnik. – Mindig az Ashton-kastélyban szállok meg, amikor Londonban tartózkodom – mondta Randall. – Voltaképpen adtál nekem egy szobát. Ez továbbra is elfogadható? – Természetesen. – Adam az elképesztő méretű házat tanulmányozta. – A hely olyan hatalmas, hogy napokig járkálhatnék benne anélkül, hogy összetalálkoznánk. Az utazás olyan simán zajlott, ahogy csak el lehetett képzelni, számtalan lóváltással, és csak egyetlen megfenekléssel a sárban, amikor elkapta őket egy kiadós felhőszakadás, jó fogadókban szálltak meg, általában három szoba mellett döntöttek, egyikben a hölgyek aludtak, a másik kettőn a férfiak osztoztak. De a kocsiban töltött napok elég időt biztosítottak a gondolkodásra is. Adam kétségkívül megbirkózna Londonnal és a kihívásokkal, bár az a tény, hogy valaki megkísérelte őt megölni, túl sok izgalmat adott ehhez a helyzethez. Mivel nem beszéltek erről, nagyon körültekintő volt, a barátai pedig szemmel tartották a környezetet. Mivel Masterson MARY JO PUTNEY


megírta az Ashton-kastély alkalmazottainak és az unokatestvéreknek, hogy Adam visszatért, nem lehetett kizárni, hogy az eltökélt merénylő esetleg újból keresztezze az útjukat. Ez volt a másik oka annak, hogy nem utazott egy kocsiban Mariah-val. Ha őt lelövik, legalább a lány legyen biztonságban. De ez azt jelentette, hogy szinte alig látták egymást. A lány hiánya olyan fájdalmasan érintette, mintha elveszítette volna az egyik végtagját. Csak akkor látták egymást, amikor mind a hatan együtt étkeztek a különböző fogadók különtermében. Nem számított, milyen hosszú volt a nap, Mariah nyugodt volt és higgadt, nem panaszkodott. Julia Bancroft szintén kellemes útitárs volt. Bár elég csendes volt, a jelenléte nyugtatóan hatott. Mindenki kedvelte, csak Randall dermedt meg azonnal, amikor a nő a közelében volt. Randall volt az egyetlen, aki soha nem utazott együtt a hölgyekkel. Mastersonnal és Kirklanddel kellemes társalgásokat folytattak, örömmel vacsoráztak velük együtt. Étkezés után a hölgyek visszavonultak a közös szobájukba. Adam nem volt kettesben Mariah-val, amióta együtt ültek a hintóban a Hartley-birtokról a városba menet. Egy ilyen hatalmas ház elképesztően nagy szárnyaiban talán lesz alkalmuk némi magánéletre. Nem azért, mert el akarta bűvölni a lányt – voltaképpen akarta, de nem tette volna meg –, de szeretett volna mellé ülni, együtt teázni vele, és talán a kezét is megfogni. Kikapcsolódni vele együtt úgy, ahogy senki mással nem tudott. Egy idős, de éles szemű, libériába öltözött kapus jött elő a kapu előtti őrbódéból, hogy megvizsgálja a két sáros sárga bérhintót. Adam kocsisa jelentőségteljesen jelentette be őket: – Ashton hercege, a barátaival. A portásnak tájékozottnak kellett lennie Adam túlélésével kapcsolatban, de egy pillanatra mégis gyanakodva nézett be a hintóba, hogy ellenőrizze Adam személyazonosságát. – Isten hozta itthon, Főméltóságod. Mélyen meghajolt, azután kinyitotta a kaput. Ahogy felhajtottak a kocsifeljárón a ház bejárata elé, Randall megszólalt: – Visszatértünk a nyugtalanító szolgák és a társadalmi kötelezettségek terepére. MARY JO PUTNEY


– Panaszkodj csak, ha akarsz – vágott vissza Kirkland de én örülök, hogy végre lesz tiszta ruhám, és itt van a komornyikom is, hogy felöltöztessen – mondta, miközben végignézett sötétzöld kabátján és barnássárga pantallóján, amelyek igen viseltesnek látszottak. – Meg kell mondanom Jonesnak, hogy égesse el, ami rajtam van. Ilyen módon utazni, hát, megtanítja az embert, hogy értékelje a civilizáció kényelmét. – Így utazni olyan, mint a visszavonulás La Coruñánál – mondta Randall szárazon. – De Skóciába utazni csupán fárasztó. Bár bevallom, a szállásomat heteken át megosztani veled és Mastersonnal, na, az büntetés volt a javából. Adam és Kirkland nevetett, ahogy a hintó megállt a széles kapuzat alatt. Egy fiatal inas, rizsporos parókában, eléjük szaladt, arca sugárzott az izgalomtól. Ahogy kinyitotta a hintó ajtaját, és lenyitotta a lépcsőt, Adam megszólalt: – Kíváncsi vagyok, mekkora lesz a fogadóbizottság. Randall elhúzta a száját. – Nagy. Bár senki nem tudja az érkezés konkrét időpontját, a délután elteltével London előkelő köre már tudni fogja, hogy megérkeztél, és meg akar majd látogatni, hogy a saját szemével lássa, hogy életben vagy. – Arról nem is szólva, hogy a személyzet odabent várakozik – tette hozzá Kirkland. A másik hintó is megállt mögöttük, az inas kisegítette Juliát és Mariah-t, akiket Masterson követett. Adam felajánlotta a karját Mariahnak. – Belépünk hát az oroszlán barlangjába? A lány szeme mosolygott, ami megnyugtatta a férfit. Belekarolt Adambe, és azt mondta. – Csak ön után, Főméltóságod! Ez volt az első alkalom, hogy Hartley óta először érintették meg egymást. A hatás... felvillanyozó volt. Annak ellenére, hogy az utazás alatt izgatott volt, most úgy érezte, lelkesen alámerül a saját életében. Itt biztosan visszaszerzi azt, amit elveszített.

MARY JO PUTNEY


A társaság belépett egy hatalmas, három emelet magas, visszhangzó terembe. A terem tele volt szolgákkal. Több tucat szolgával. Amikor Mariah-val megjelentek, hatalmas mozdulathullám indult el, ahogy a nők pukedliztek, a férfiak pedig meghajoltak. Bárhová nézett, mindenki mosolygott. Nem tudta megállapítani, hogy ezek az emberek egyöntetűen örülnek-e annak, hogy ő életben van. Több csinos szobalányt is észrevett, és abban reménykedett, hogy eléggé úriember volt, és nem zaklatta őket. A személyzet három, magasabb beosztású tagja közeledett. A makulátlan öltözetű, önbizalomtól sugárzó középkorú asszony kétségtelenül a házvezetőnő. A jobb oldalán levő férfi, szintén kifogástalan öltözetben, a főkomornyik lehet. Adam barátai adtak némi tájékoztatást róluk, úgyhogy tudta, hogy a párt Mr. és Mrs. Holmesnak hívják. Furcsamód, arra emlékezett, milyen hatalmas háztartást vezetnek, de a saját életére nem. A másik férfi... nagyon más volt. Jól öltözött, jól megtermett férfi, sebhelyekkel az arcán. Randall Adam fülébe súgta: – A jobb oldali férfi Wharf, a komornyikod. Többet kellett volna beszélnem neked róla. Túl késő. A trió odaért hozzá, és szinte tökéletes összhangban megszólították: – Isten hozta itthon, Főméltóságod. Adam azon gondolkodott, vajon begyakorolták-e a köszöntést, hogy ilyen egyszerre mondták. – Jó itt lenni – mondta. – A barátaim többségét már ismerik, de azt hiszem, Miss Clarke-kal és Mrs. Bancrofttal még nem találkoztak. Az Ashton-kastély vendégei lesznek egy ideig. Gondoskodjanak róluk, legjobb tudásuk szerint. – Természetesen, Főméltóságod. Mrs. Holmes gondolkodóba esett. – A kék lakosztályban két hálószoba van, amelyeket középen egy kis nappali köt össze. Az megfelelő lesz? – Természetesen – felelte halkan Mariah. Julia egyetértően bólintott. Mindkettejük arckifejezése nyugodt volt, mintha rendszeresen időznének hercegi palotákban. Adamet mulattatta MARY JO PUTNEY


ez, de nem szívesen emlékezett arra, milyen tehetséges színésznő Mariah. – Mr. Randall, az ön szokásos szobái is készen vannak – mondta a házvezetőnő, majd Adamhez fordult: – Amennyiben megfelel Főméltóságodnak, az ebédet egy óra múlva tálalnánk, így önnek és a vendégeinek is lesz ideje arra, hogy felfrissüljenek. A reggeli hajnalban volt, így Adam éhes volt, és feltételezte, hogy a barátai is azok. Masterson és Kirkland azt tervezte, hogy hazatér saját londoni otthonába, de a legkevesebb, amivel Adam tartozott nekik, hogy legalább egy ebéddel megvendégeli őket most, hogy már megteheti. – Az nagyon jó volna, Mrs. Holmes. Masterson, Kirkland, ugye maradtok? – Boldogan töltöm a következő órát a könyvtáradban, egy halom újság és egy pohár sherry társaságában – felelte Kirkland. – Mozdulatlanul! Masterson nevetett. – Csatlakozom hozzád. A személyzet beosztása szerint szétszóródott, Adam barátait különböző irányokban elkísérve. Adam a komornyikjához fordult: – Szeretnék átöltözni. Volna szíves a szobámhoz vezetni? – Természetesen, uram. Eddig jól ment. Ahogy követte Wharfot a lépcsőn felfelé, Adam azon töprengett, vajon mit hoz a délután.

Mariah hagyta, hogy egy cselédlány kicsomagolja a ruháit, és kinyitotta a nappaliba nyíló ajtót, Julia már ott volt, egy másik cselédlány épp kicsomagolt mögötte a szobájában. Ahogy becsukták az ajtót, és magukra maradtak, Mariah felkiáltott: – Láttál valaha ilyen helyet, Julia? Az ember feltételezi, hogy a hercegek gazdagok, de ez a hely megszégyeníti a Carlton-palotát!

MARY JO PUTNEY


– A Carlton-palota nagyobb, de kevésbé barátságos, legalábbis amennyit láttam belőle – felelte Julia, majd keresztülment a szobán, és az egyik ablakon kinézett a kertekre. Mariah elcsodálkozott. – Jártál a Carlton-palotában? – Sok évvel ezelőtt. De ez nem ritka kiváltság – mondta mosolyogva Julia. – Minden egyes arisztokratának, aki a régensherceg meghívott vendége, szolgák, munkások és mosónők tucatjai állnak rendelkezésére. Mariah nem feltételezte, hogy Julia mosónőként járt volna a királyi rezidencián, de nem kérdezősködött tovább. – Már nagyon várom, hogy megnézzük együtt a látnivalókat. De előtte meg kell találnom az ügyvédemet, és fel kell őt keresnem. Julia leült az egyik selyemmel kárpitozott karosszékbe. – Mindkettőnknek vannak intéznivalói, de biztos vagyok benne, hogy lesz időnk kirándulni is. Látva Julia feszült arcát, Mariah gyengéden azt mondta: – Az arckifejezésedből ítélve, a te intéznivalód nehéz lesz. Boldogan csatlakozom hozzád, ha az segíthet. Julia a fejét rázta, de arckifejezése megenyhült. – Nincs rá szükség. Szomorú vagyok, de ez egy nagyon különös fajta bánat. Meg fogom látogatni a nagyanyámat. Már öreg és törékeny, és lehet, hogy ez a látogatás lesz az utolsó esélyem, hogy viszontlássam őt. Sokáig és jól élt, és ez talán megkönnyíti annak az elfogadását, hogy hamarosan el fog menni. De látni akarom őt, ami nem történhetett volna meg, ha nem beszéltél volna rá, hogy veled jöjjek Londonba. Köszönöm. – Én tartozom neked köszönettel. Mariah az elegáns kanapén ült Juliával szemben, és a bonyolult díszítőelemeket és a kellemes festményeket szemlélte. Ez a nappali és a hálószobája volt a legcsinosabb hely, ahol valaha is időzött. Látva az Ashton-kastélyt, ráébredt, hogy valójában milyen hatalmas távolság van közte és Adam közt. Áthidalhatatlanul nagy.

MARY JO PUTNEY


Huszonötödik fejezet A

hogy Wharf kinyitotta a hercegi lakosztályba vezető ajtót, Adam megszólította: – Elmondták önnek, hogy az a fejsérülés, amelyet elszenvedtem, megzavarta a memóriámat? – Miután a komornyik bólintott, Adam folytatta: – A korábbi életemből nagyon kevésre emlékszem. Ez önre is vonatkozik. – A szeme huncutul felcsillant. – Ez a helyzet ideális volna arra, hogy ön azt mondja nekem, ígéretet tettem a béremelésére. – Nem, uram! – Wharf megdöbbent, ahogy becsukta a folyosóra nyíló ajtót. Egy tágas nappaliba léptek, amelyből számtalan ajtó nyílt. – Engem már most is igazán nagylelkűen megfizetnek – mondta a komornyik. Ez a férfi túl becsületes ahhoz, hogy eljátsszon a gondolattal, hogy kihasználhatná a gazdája emlékezetkiesését. Ez mellette szól. – Remélem, hogy idővel visszatérnek az emlékeim, de egyelőre jobban szeretném, ha a gyengeségem híre nem kelne szárnyra. Lehetetlen lesz persze egy ilyen dolgot teljes titokban tartani, de minél kevesebbet mondunk, annál jobb. Mivel ön lehet az elsődleges forrása ezen információknak, remélem, számíthatok a diszkréciójára. Wharf még jobban megdöbbent. – Én soha, de soha nem beszéltem Főméltóságod személyes ügyeiről. Természetesen ezután sem fogok. Egyre jobb. – Nem úgy néz ki, mint egy komornyik. Hogyan került az alkalmazásomba? Mi a története? Wharf arckifejezése óvatossá vált. MARY JO PUTNEY


– Az East Enden születtem. Apám rakodómunkás volt. Meghalt, amikor egy hatalmas hordó sherry rázuhant. Anyám mosónő volt, és nem tudott mindannyiunkat eltartani, így beálltam a hadseregbe, amikor elég idősnek látszottam már hozzá. Hazaadtam a keresetemet, hogy anyám tudjon gondoskodni a kicsikről. Így már érthető a londoni akcentus. Adam átment a nappalin, és kinyitott egy ajtót, amely egy hatalmas, kék drapériával és ezüstbrokát rojtokkal borított, baldachinos ággyal ellátott hálószobába vezetett. – Hány éves volt valójában? – Tizenhárom, de a koromhoz képest magas voltam. Akik bevonulnak, gyakran nagyon soványak, úgyhogy elég nagynak látszottam ahhoz, hogy belépjek. Adam keresztülment a hálószobán, Wharf követte. Egy másik ajtó egy tágas öltözőszobába nyílt, amely tele volt ingekkel, nadrágokkal és kabátokkal, amelyek különleges szerelvényekre akasztva lógtak. Csizmák, kalapok és egyéb férfiruhák töltötték meg a polcokat, katonás rendbe állítva. – Te jó ég, én tényleg viselem ezeket az öltözékeket? – Főméltóságod közismert kifogástalanul finom ruháiról, amelyek nem túl hivalkodók, de nem is túl konzervatívak – felelte a komornyik kissé fellengzősen. – Feltételezem, sokkal tartozom önnek a megjelenésemet illetően. Adam megtapogatott egy finom pamutinget, egyet a sok közül, amelyek különleges, fából készült, vállszélességű kereteken lógtak. A szoba túlsó felén lévő ajtó Wharf saját takaros hálószobájába vezetett, amelynek egy folyosóra nyíló ajtaja is volt. – Hogyan lett a komornyikom? – Elbocsátottak a hadseregből, miután megsebesültem és tífuszfertőzést kaptam. Engem is, és a társamat, Reget is hazaküldték, hogy felépüljünk, ha tudunk – magyarázta Wharf. – Londonba visszafelé jövet megtámadott minket egy csapat részeg briganti. Mindkettőnket alaposan helybenhagytak, mielőtt Randall őrnagy megérkezett, és elkergette őket. – Ő egymaga? – kérdezte Adam. – Mennyien voltak? – Reggel néggyel elbántunk, de további négy elmenekült. – Wharf sóvárogva nézett maga elé. – Ha szolgálatban vagyunk. Reggel MARY JO PUTNEY


elintézhettük volna őket, de abban a helyzetben nem, amelyben voltunk. Mégis, ritka élmény volt, hogy akció közben láttuk az őrnagyot. Úgy gondolta, hogy a kiszolgált katonáknak nem kellene az utcán éhezniük, magával hozott bennünket, és megkérdezte, tud-e munkát adni nekünk. Boldogan sikáltam volna a konyhában a padlót, mint egy mosogatólány, ha kapok ételt és fedelet a fejem fölé, de ön jobbat ajánlott. Reget az istállókban helyezte el, mert ért a lovakhoz. Nekem pedig azt mondta, hogy szüksége van egy új komornyikra, és megkérdezte, érdekelne-e, hogy kitanuljam a kereskedelmet. Amikor igent mondtam, ön felfogadott egy komornyikot az egyik közvetítőtől, hogy kitanítson engem azokra a trükkökre, amelyek egy úriember ruhatárának fenntartásához szükségesek. Adam talán már akkoriban is érzékelte, hogy a hűséget jobban meg kell becsülni, mint a referenciákat. – Kedvelnem kellett magát, ha kitaníttattam erre a munkára. – Igen, és bár sokat éheztem, olyan felépítésű voltam, mint egy harcos, és a ruháim mindig mutatósak voltak – mondta fanyarul Wharf. – Sosem arra neveltek, hogy divatos legyek, ezért ritka ajándék nekem, hogy szolgálhatom önt. – Pillantásával végigmérte Adam öltözékét. – Amit visel, nem rossz, de nem az általunk megszokott színvonal. Adam megfordult, hogy a komornyikja szemébe nézzen. – Milyen volt a kapcsolatunk? Nem vittem magammal Skóciába. Miért nem? Wharf arca elkomorult. – Anyám haldoklott, ezért azt mondta, maradjak vele Londonban. Épp az előtt halt meg, hogy megkaptuk az önt ért baleset hírét. – Fogadja részvétem – mondta Adam halkan. – Szörnyeteg lettem volna, ha még ilyen körülmények között is ragaszkodtam volna ahhoz, hogy velem jöjjön. – A legtöbb főúr a saját kényelmén kívül nem gondol másra – mondta Wharf nyersen. – Akkor nagyon hálás voltam, amiért nem ragaszkodott hozzá, hogy menjek, de ha ott lettem volna az Enterpriseon, talán nem sérült volna meg ilyen súlyosan. – De lehet, hogy meghalt volna. Nincs értelme a múlton keseregni. – Adam a komornyik sebhelyes arcát tanulmányozta. – Úgy tűnik, a

MARY JO PUTNEY


köztünk lévő kapcsolat... kevésbé formális, mint ahogy az egy úriember és a komornyikja között megszokott. – Mindig tudtam a helyemet, uram – mondta Wharf, gondosan megválogatva a szavait. – És remélem, hogy soha nem voltam tolakodó. Ön a legfinomabb úriember Londonban, és ezt nem csak azért mondom, mert önnél szolgálok. De... ön és én, mi mindketten kissé különbözünk az átlagtól. Azt gondolom, talán ez határozza meg, hogyan viselkedünk egymással. – Feltételezem, hogy az én különbözőségem a hindu véremből ered. – Adam megvizsgálta a remekül szabott kabátok állványát, elámult a színek gazdag, sötét skáláján. – Az tény, hogy magát nem szolgálatra nevelték. Wharf mélységesen elpirult. – Az is, de van még... én... önnek kell elmondanom először, még mielőtt valaki félrevonja önt, és megvádol engem. Regnek és nekem... természetellenes kapcsolatunk van egymással. Egy természetellenes kapcsolat? Akkor azt szexuális értelemben kell tekinteni. Valahonnan, az elméje legeslegmélyebb részéből Adam felidézte, hogy egy olyan kapcsolat főbenjáró bűnnek számít. Nem csoda, ha Wharf ennyire izgatottan nyilatkozik a dologról. – Valóban? – Igen, uram. – Wharf suttogva folytatta: – Elhagyhatjuk a házát, ha úgy kívánja. A „természetellenes kapcsolat” magyarázata lehet, hogy Whar-fot és a társát miért támadta meg egy csapat dühös ember. Adam azon tűnődött, pontosan mit is csinálhat egymással két férfi, de nem most volt itt az ideje, hogy ezt megkérdezze. – Tudtam erről azelőtt? A komornyik bólintott. – Feltételezem, hogy a tudat nem zaklatott fel különösebben. Wharf a fejét rázta. – Akkor nem tudom, miért kellene most felzaklatnia. – Visszafordult a ruhákhoz. – Választana nekem egy megfelelő öltözéket az ebédhez? Engem zavarba hoz ez a választék – mondta majd végignézett magán. – A jelenlegi öltözékemet kölcsönkaptam. Ki kell tisztíttatni, és rendbe kell hozni, hogy vissza lehessen adni. MARY JO PUTNEY


– Ahogy óhajtja, Főméltóságod – mondta Wharf, és a hangja megkönnyebbülésről tanúskodott. Adam elhagyta az öltözőszobát, és benyitott egy másik ajtón, zárva volt. Felvonta a szemöldökét. – Miért nem tudok bemenni ide? – Az a szoba az egyik... az egyik privát dolgozószobája. Azért van bezárva. – Tudja, hol van a kulcs? A komornyik bólintott. – Időnként én is takarítom a szobát, mert ön nem akarja, hogy a cselédek bemenjenek. Odalépett egy elegáns és bonyolult íróasztalhoz, kihúzta az egyik fiókot, és elővett egy kulcsot a fiók aljáról. – Itt tartjuk a kulcsot. Adam megvizsgálta a gondosan épített titkos rekeszt. – Úgy látom, szigorúan ragaszkodom hozzá, hogy senki más ne lépjen be oda. – Valóban, nagyon szigorúan – felelte Wharf, és átadta neki a kulcsot. – Előkészítem az öltözékét az étkezéshez, amíg ön szétnéz odabent. Adam boldog volt, hogy a komornyik magára hagyta. Kinyitotta az ajtót, és közben azon töprengett, hogy régi énje vajon mit akart titokban tartani. Belépett a szobába, és egy hindu szentélyben találta magát. A levegő füstölőillatú volt, a fény magas ablakokon keresztül áradt be, megvilágítva az istenségek gondosan faragott szobraival díszített oltárokat. A mennyezet közepéről gazdag színben pompázó drapériák lógtak, és ilyenek borították a falakat is, a szobát egzotikus sátorrá alakítva. A réz olajlámpások pontosan olyanok voltak, mint álmában. Az ajtóval szemben ott volt ismét az elefántfejű istenség, Ganésa. Most könnyen eszébe jutott a nevük és a jellemzőik. Ganésa népszerű isten, ő az akadályok leküzdésének és a kezdeteknek az ura. A művészetek, a tudományok és a bölcsesség védelmezője. Az oltárán egy csokor elszáradt virág feküdt, olyan száraz volt, hogy már nem lehetett megállapítani, milyen fajta virág lehetett. Ahogy Adam felemelte a csokrot, a szirmok a padlóra peregtek. Ha csak Wharf takarít itt, akkor Adam Skóciába utazása előtt ajánlotta fel

MARY JO PUTNEY


ezeket a virágokat. Miért imádkozott vajon? A gőzhajó sikeres útjáért, vagy valami kevésbé nyilvánvaló dologért? Ez a helyiség olyan mélységes nyugalmat árasztott, mint egy meditációs kert, csak még intenzívebben, jobbra fordult, és felismerte Laksmit, Visnu hitvesét, a szépség, a szerelem és a jólét istennőjét. Csakúgy, mint Aphrodité vagy Venus, Laksmi a nőiesség megtestesítője, akit a híres Diwalin, a fények fesztiválján ünnepelnek. Mariah egyáltalán nem hasonlított ehhez a sötét hajú istenséghez, de ugyanazzal a vele született mély nőiességgel rendelkezett. Volt egy Siva-oltár is, aki a rombolás és az újjászületés táncoló istene, és Visnu, a legfelső lény, aki minden más fölött áll. Ezek mind az álmaiban látott istenek. A hazatérés érzése itt sokkal erősebb volt, mint amikor belépett az Ashton-kastélyba. Adam körbefordult, a vastag szőnyeg elnyelte léptei zaját. Ez a szoba Adam titkos, hindu énjét képviselte. Amikor erőszakosan elszakították az anyjától, és Angliába vitték, hogy felkészítsék őt az örökségére, ösztönösen rájött, hogy ahhoz, hogy ép maradjon az elméje, angolnak kell látszania. A sötét bőrét nem tudta megváltoztatni, de tudott úgy beszélni, úgy öltözködni és úgy tevékenykedni, mint egy úr. Ezért lógnak azok az elegáns ruhák a másik szobában. Látta valaki ezt a magánszentélyt Wharfon kívül? Nem. Adam azonnal tudta, hogy még azok a barátai, akik mindent odahagyva Skóciába utaztak, hogy megkeressék a holttestét, még ők sem látták ezt a titkos szentélyt. Senki másban nem bízott meg önmagának ezt a részét illetően, csak a komornyikban, akinek viszont megvolt a jó oka arra, hogy tartsa a száját. Miközben azokkal a gondolatokkal küzdött, amelyeket nem tisztázhatott, ujjaival végigsimította a tüzet ábrázoló bronzkereket, amely a táncoló Sivát keretezte. Mély és bonyolult kapcsolat volt az amnéziája és aközött, hogy annyira elrejtette az igazi, belső természetét. De nem tudta biztosan, hogyan tudná magát ismét kiteljesíteni. Emlékezett, hogyan vett részt a templomi szertartáson Mariah-val Hartley-ban, és arra, hogy a szertartások természetesnek és felemelőnek tűntek, éppúgy, mint idebent. Kilépett a szentélyből, és bezárta maga után az ajtót. Wharf az öltözőszobában volt, egy sötétkék kabáttal foglalatoskodott. MARY JO PUTNEY


– Wharf, kereszténynek vallottam magam? A komornyik nyíltan ránézett. – Egyszer azt mondta nekem, hogy ön egyszerre keresztény és hindu, de nem hitt abban, hogy ezt az emberek meg fogják érteni. Adam felnevetett. – Valószínűleg nem is. Legjobb lesz, ha továbbra is magamban tartom. Ön az egyetlen személy, aki tud erről az én... magánszentélyemről? – Úgy gondolom, uram. A tekintetük egy pillanatra összetalálkozott, mielőtt Adam elnézett volna másfelé. Mind a kettőjüknek megvoltak a maguk titkai, és tisztelték a másikéit. – Gondolom, ez az a kabát, amelyet viselnem illene, amikor csatlakozom a vendégeimhez. – Igen, uram. A többi ruháját is előkészítettem. Délelőtti viseletre gondoltam, mivel a vendégeinek nincs lehetőségük lecserélni az úti öltözéküket. Néhány perccel később Adam már Ashton hercegének volt öltözve, hibátlan szabású kabátban, mellényben és nadrágban. El kellett ismernie, hogy a nagyszerű szabás hatása lenyűgöző. A csizmája ragyogott, és azt is felfedezte, hogy az ujjai emlékeznek arra, hogyan kell megkötni divatosan egy kravátlit. Úgy érezvén, hogy jobban ismeri magát, mint amikor megérkezett, megkérdezte: – Hogyan találom meg a vendégeimet? – Mutatom az utat, uram. Kell egy kis idő, mire kiismeri magát a házban. Adam, Wharf vezetésével, ugyanakkor érte el a kisebb szalont, amikor a vendégei. Mariah nevetett valamin, amit Julia mondott, és ettől olyannyira csinosnak és szeretetre méltónak tűnt, hogy Adam szíve majd kiugrott. Korábban feldúlta őt Mariah hazugsága arról, hogy házasok, de a rejtett hindu szentély bizonyíték volt arra, hogy ő sem volt őszintébb a saját életével kapcsolatban. Még mindig túl korai lett volna végső elkötelezettséget vállalni – még túl sok mindent kellett magában felfedeznie és újra a helyére illesztenie. De készen állt arra, hogy

MARY JO PUTNEY


elfogadja, hogy mindig a lánnyal akar lenni. Bensőségesen rámosolygott, és karon fogta Mariah-t. – Lássuk, milyen ételeket kínál nekünk az Ashton-kastély konyhája! – Bizonyára nagyon finom lesz – mondta a lány szemlesütve, ahogy a férfi arcára nézett. – Az ebéd több lesz, mint finom. A te alkalmazásodban áll London legjobb szakácsa, Ash – mondta Kirkland, és a karját Juliának nyújtotta. – Ez a jutalmunk az utazás során elszenvedett vacsorákért. Holmes, a komornyik elkapta Adam tekintetét, azután az asztal egyik vége felé pillantott, mutatva Adamnek, hová kell ülnie. A férfi kihúzta Mariah-nak a jobb oldalán levő széket, majd gyengéden odasúgta neki: – Később beszélnünk kell. Van valami, amit meg akarok mutatni neked. Szeretné felfedni neki a rejtett szentély titkát, mert ha van közös jövőjük, a lánynak meg kell értenie, és el kell fogadnia belőle azt a részét, amelyet ott eltemetett. Egy problémával azonban nem számolt. Mariah olyan megértő volt, mint amilyen szép. A tekintetük egy pillanatra találkozott, és a lány mosolyából valami olyasmi áradt, amit nem ölthetett volna szavakba nyilvánosan. Adam épp leülni készült, amikor három személy vonult be az étkezőbe. Az egyikük Ashton inasa volt, aki korábban felismerte Adamet, mögötte egy jól öltözött, szőke, Adam korabeli férfival, és egy csinos középkorú asszonnyal. Adam a fiatalember zöld szemébe bámult. Nem volt olyan sötét, mint az övé, de határozottan zöld volt. Lehet, hogy...? – Mrs. Lawford és Mr. Lawford – jelentette be őket lélekszakadva az inas. Adam unokafivére és nagynénje – a legközelebbi rokonai. A fiatalember arcán mosoly jelent meg. – Ashton, tényleg te vagy az! – mondta, és sietve Adamhez ment, és kezet fogott vele. – Tudod, az unokatestvéred, Hal vagyok – mondta egy levegővel. – Nem voltam biztos benne. Köszönöm, hogy megerősítetted – mondta Adam csendesen. Megrázta Hal kezét, és közben azt gondolta, hogy unokatestvére igazán boldognak látszik, hogy életben találta őt.

MARY JO PUTNEY


Hát persze, hiszen Hal már értesült a hírről, így hát volt ideje felkészülni a találkozásra. Ha színleli, hogy boldog, akkor remek színész. Adam próbaképpen azt mondta: – Nem vagy bosszús, amiért mégsem örökölsz? Hal bánatos arcot vágott. – Természetesen szeretném a címet, de még nem most. Jobban szeretnék sok gondtalan évtizedet még, mielőtt megöröklöm a címet amiatt, hogy neked csak lányaid születtek. Sokkal kellemesebb volna – mondta, és keményen megszorította Adam kezét. Hal anyja magas és jól öltözött asszony volt, némi ezüstös csillogással szőke hajában. – Drága fiam! Nem tudom elmondani neked, milyen csodálatos meglepetés volt megtudnom, hogy életben vagy. – Csókra nyújtotta az arcát, világoskék szeme kevés melegségről árulkodott. – Hal ragaszkodott hozzá, hogy azonnal átjöjjünk, ahogy értesültünk róla, hogy újra itthon vagy. Adam örült, hogy korábban megmondták neki a hölgy nevét. – Nagyon jó újra itthon lenni, Georgiana néni. Remélem, mindketten csatlakoznak hozzánk, és velünk ebédelnek. Ahogy a hölgy bólintott, Adam utasította az inast, hogy gondoskodjon két további terítékről. Amikor a szolga kiment, és csak a család és a barátok voltak jelen, Adam folytatta: – Bizonyára hallotta, hogy emlékezetkiesésem van. Arra sem emlékeztem, hogy ilyen gyönyörű nagynéném van. Az asszony tekintete ellágyult a hízelgés hallatán. – Boldog vagyok, hogy újra látlak, és hogy ilyen jól nézel ki azok után a megpróbáltatások után. Nem kevés hálával tartozunk a barátaidnak, hogy megtaláltak téged. – Messze túlmentek a kötelesség határán – mondta Adam, és Mariah vállára tette a kezét. – Engedje meg, hogy bemutassam az új barátaimat: Mrs. Bancroft – biccentett Julia felé – és Miss Clarke, mindketten velünk utaztak ide északról. Továbbra is Mariah vállán nyugtatta a kezét. – Miss Clarke-kal jegyesek vagyunk. Georgiana döbbenten felugrott. MARY JO PUTNEY


– Ashton, az lehetetlen! Te a lányom, Janey jegyese vagy!

MARY JO PUTNEY


Huszonhatodik fejezet J

aney jegyese. Adam ujjai erősen szorították meg Mariah vállát, a szavak pedig összetörték a lány szívét. Az a melegség, amellyel Adam ránézett, amikor az étkező előtt találkoztak, reményt ébresztett benne, hogy talán megoldhatják a problémáikat. Ez a remény most szertefoszlott. Adam és Janey együtt nőtt fel. Úgy ismeri a férfit, ahogy Mariah sosem fogja. Elhatározták, hogy összeházasodnak, és egy úriember nem bont fel egy jegyességet. Soha, semmilyen körülmények között. – Miért nem beszélt nekem erről eddig senki? – kérdezte Adam elhaló hangon. Hal látszólag megdöbbent, de nem tűnt meglepettnek. Felvonta a szemöldökét. – Évekig reménykedtem benne, hogy eljegyzitek egymást. Az én pajkos nővéremnek el kellett volna árulnia nekem, hogy mikor történt. Ti ketten mindig is egy húron pendültetek. Azt gondoltam, megvárod Janey huszonegyedik születésnapját, és akkor fogod megkérni a kezét. Addig már csak néhány hét van hátra. – Elmosolyodott. – Gratulálok! Nem is kívánhatnék jobb sógort magamnak. – Eredetileg várni akartál még, Ashton – mondta Georgiana. – De amikor eljöttél, hogy a beleegyezésemet kérd, azt mondtad, mivel Skóciában leszel egy ideig, meg akarod kérni Janey-t, mielőtt elutazol – mondta gyengéden mosolyogva. – Nem akartad, hogy beleszeressen valaki másba az idény alatt. – Ah... értem – mondta Adam vontatottan. Mariah látta, milyen küzdelmes számára elfogadni a tényt, hogy jegyben jár egy nővel, akire még csak nem is emlékszik. MARY JO PUTNEY


– Hol van most Janey? Miért nem jött veletek? – Visszavonult, miután megkérted a kezét – magyarázta Georgiana. – Már két idény is eltelt, és a mostanihoz nem volt kedve nélküled, így elutazott Lincolnshire-be, hogy meglátogassa a nővéremet, amíg megérkezel. Már éppen a bált szerveztem, amelyet Janey születésnapja és az eljegyzés bejelentése alkalmából akartunk tartani, amikor megkaptuk a hírt a szörnyű balesetről. Teljesen összeomlott, amikor megírtam neki, hogy meghaltál. Úgy döntött, inkább Lincolnshire-ben marad, magányos gyászban, semmint visszatérjen Londonba – mondta Georgiana fennkölt arckifejezéssel. – Tudja, hogy túléltem? – kérdezte Adam. – Azonnal írtam neki, amikor megkaptuk Masterson levelét, úgyhogy most már tudnia kell. Azonnal ide akart utazni, hogy üdvözöljön téged, de megbetegedett, ezért késlekedik. – Remélem, nincs komoly baj – mondta Adam mereven. – Váltólázat kapott, azt hiszem, a bánat és a nyirkos lápvidék miatt – mondta Georgiana gondterhelten. – Aggódtam a nyirkos idő miatt, amikor az utazás mellett döntött, de olyan nagyon akarta látni a nénikéjét és az unokatestvéreit. A nővérem pedig nem akarja visszaengedni őt Londonba, amíg nincs elég jól az utazáshoz, úgyhogy néhány hétig távol lesz még. – Mihamarabbi gyógyulást kívánok neki – mondta Masterson. Georgiana fagyos tekintettel Mariah-ra nézett. Boldog volt, hogy az ő lánya lesz a hercegné, és az arckifejezése világossá tette, hogy az égvilágon senki nem akadályozhatja meg ezt a tökéletes családi egyezséget. – Amint láthatja, Miss Clarke, teljességgel lehetetlen, hogy jegyben járjon Ashtonnal. Mariah, megpróbálván megőrizni a méltóságát, csak annyit mondott: – Természetesen Ashtonnal mindketten figyelembe vettük annak a lehetőségét, hogy létezhet egy olyan kapcsolat, amely mindeddig nem kapott nyilvánosságot. Tudod, hogy minden jókívánságom, a tiéd, Ash. Mariah úgy találta, hogy képes volt nyugodt hangon végigmondani, amit akart, de Julia és Masterson aggódva figyelték őt. – Köszönöm – mondta Adam elhaló hangon, ahogy keze, amelyet addig Mariah vállán nyugtatott, lehullott. MARY JO PUTNEY


A dermedt csend akkor tört meg, amikor a szolgák beléptek a két új terítékkel. A vendégek asztalhoz ültek. Számtalan tálon és tálcán feltálalták nekik az első fogást. Masterson és Kirkland, Hal Lawford segítségével, igyekezett fenntartani a folyamatos társalgás látszatát. A hölgyek egyaránt hallgatagok voltak, Randall pedig a tányérjába meredt. Adam kábultnak látszott. Bár az étel kétségkívül fenséges volt, Mariah úgy érezte, hogy a gyomrába csak kövek kerültek. Az étkezésnek mintha soha nem akart volna vége szakadni. Amikor már lehetséges volt, Mariah udvariasan kimentette magát: mivel az utazásban elfáradt, pihenni vágyik. Adam megsebzett tekintettel követte a lányt, amíg kiment az ajtón. Ha kicsit önzőbb volna, legalább annak örülhetne, hogy a férfi sem kevésbé boldogtalan, mint ő. Nagyon büszke volt magára. Egészen addig képes volt visszatartani a könnyeit, amíg szobája biztonságos menedékébe nem ért.

Mariah távozása után az ebéd hamar véget ért. A távozni készülő vendégek nyüzsgésében Adam Will Masterson mellé lépett. – Ez az eljegyzés Janey Lawforddal... ennyire kézenfekvő, hogy feleségül kértem őt? – Soha nem tettél rá utalást, hogy megkérted volna, de igen, volna értelme – válaszolta Will furcsa tekintettel. – Mindig nagyon gyengéd voltál Janey-hez. Azt gondoltam, inkább a húgodként tekintesz rá, de az érzések megváltozhatnak, és ő pajkos kislányból gyönyörű nővé érett. Adamnek eszébe jutott az álma, amelyben egy gyönyörű, zöld szemű szépséget ölelt. Talán épp arra emlékezett, amikor elkötelezték magukat egymás iránt? – Senki nem tűnt igazán meglepettnek az eljegyzés hallatán. – Sokkal közvetlenebb voltál Janey-vel, mint bármely más, hölggyel a városban, de mint törvényes gyámja, nem tekintetted volna helyénvalónak az érzéseid kinyilvánítását, amíg nagykorúvá nem válik. – Will elgondolkodott. – Ha csendben azt vártad, hogy betöltse a huszonegyedik évét, az azt is megmagyarázná, miért nem udvaroltál senki másnak.

MARY JO PUTNEY


Adam úgy érezte, mintha egy börtön kapuja csukódott volna rá, még a zár kattanását is hallani vélte. Egy olyan nő jegyese, akire még csak nem is emlékszik. Attól tartott, tudja a választ, mégis megkérdezte: – Ha jól emlékszem, teljesen elfogadhatatlan, hogy egy férfi felbontsa az eljegyzést, igaz? – Teljes mértékben. Tisztességes férfi nem tesz ilyet. – Masterson együtt érzőn nézett rá. – Ha újra találkozol Janey-vel, tudni fogod, miért akartad feleségül venni. Melegszívű, kedves, intelligens ifjú hölgy. – Will megtorpant egy pillanatra. – Ha az előtt találkoztál volna Miss Clarke-kal, mielőtt megkérted Janey-t, talán másképp alakult volna. Miss Clarke is melegszívű és intelligens, ráadásul olyan érettséggel és bölcsességgel rendelkezik, amelynek a kifejlesztésére Janey-nek még nem volt lehetősége. De túl későn találkoztál Miss Clarke-kal. Túl későn. A pokolba, még ő ragaszkodott hozzá, hogy Mariah vele menjen Gretna Greenbe! Mielőtt Adam válaszolhatott volna, egy higgadt, középkorú férfi szólította meg: – Főméltóságod, George Formby vagyok, az ön titkára. Ha ráérne ma délután, volna néhány olyan üzleti ügy, amelynek érdemes volna figyelmet szentelnie. Annyira szeretett volna Mariah után menni. De szólította a kötelesség, és minden valószínűség szerint Ashton hercege mindig eleget tett a kötelességének.

Az összeszedett Formby egy egész kupac aláírni való papírt tolt Adam elé. Adam aláírta azokat, amelyek sürgősek voltak, vagy egyszerűen lehetett dönteni róluk. Az összetettebb ügyeket későbbre halasztotta. A titkár részletesen elmagyarázott mindent. Adamnek volt némi halvány sejtése a dolgokról, de Formby nélkül elveszett volna. Fárasztó tanácskozás volt mindkettejük számára. Jócskán benne jártak már a délutánban, amikor Adam így szólt: – Mindent elvégeztünk, amit egy nap alatt képes voltam befogadni. Van még valami, ami azonnali intézést igényel? MARY JO PUTNEY


Formby néhány papírt vett elő, de aztán meggondolta magát. – Nincs semmi olyan, ami ne várhatna. Nagyon jól viselte az első napját itthon. – Összeszedte az Adam által aláírt papírokat. – Az egész háznép nevében nagyon örülünk, hogy Főméltóságod életben maradt. Adam a fájó halántékát dörzsölte. – Köszönöm, Formby. És köszönet a hiányosságaimmal szemben tanúsított türelméért. A titkár fejet hajtott, és visszavonult. Adam fáradtan ült az íróasztalánál. Ez a földszinti dolgozószoba sötét lambériájával, pazar keleti szőnyegeivel, a számos könyvvel és a kényelmes bútorokkal nagyon kedvére való volt. Jó kis barlangnak tűnt, ahol kellemesen el lehet rejtőzni. A leghalványabb elképzelése sem volt arról, hogy mit kellene tennie ezután. Az utazás alatt azt remélte, hogy az egykori életéhez való visszatérés az emlékeit is felszabadítja, és biztosítja majd a valahová tartozás érzését. Ehelyett inkább úgy érezte magát, mintha látogatóként csöppent volna bele egy idegen világba. Amikor halk kopogtatást hallott az ajtón, csak kiszólt, hogy a vendég menjen be. Mariah lépett be. Adam szíve majd kiugrott a helyéről. Felemelkedett a helyéről, és vágyakozó pillantással nézett a lányra. Az ő arckifejezése szinte nyugodt volt, bár hátával a csukott ajtónak támaszkodott, mintha menekülni akarna. – Csak azért jöttem, hogy engedélyt kérjek arra, hogy egy lakáj elkísérhessen holnap reggel az ügyvédemhez – mondta majdnem tökéletesen semleges hangon. – Szeretném elintézni az ügyeimet, amilyen gyorsan csak lehet, hogy mielőbb hazatérhessek. – Semmi szükség rá, hogy elmenekülj Londonból – mondta a férfi kiszáradt torokkal. – Mindig szívesen látott vendég vagy a házamban. – Minden okom megvan rá, hogy elmenjek – felelte gyengéden. – Nincs hely itt számomra. Bölcs volt. Bölcsebb, mint Adam, aki semmit nem akart jobban, mint maga mellett tudni a lányt. De ezt nem lehetett kimondani, mert az még súlyosabbá tette volna a helyzetet. Higgadtságot erőltetve magára, azt mondta: – Természetesen rendelkezésedre áll egy lakáj, ha kívánod, de miért nem küldesz előbb egy üzenetet? Ezzel megkímélhetnéd magad attól, MARY JO PUTNEY


hogy fölöslegesen menj az irodájába, és ne találd őt ott. – Mosolygott. – Használd az Ashton hercegi levélpapírt. Az fel fogja kelteni a figyelmét. A lány elhúzta a száját. – Nem szeretném a nevedet ilyesmire használni, bár kétségkívül kényelmes megoldás volna. Mr. Granger eddig közömbös volt. Egyetlen levelemre sem válaszolt. Bár lehet, hogy beteg, és ezért nem tudott. – Nagyvonalú vagy vele, hogy kifogásokat keresel számára. Szerintem inkább csak alkalmatlan – mondta Adam. – Egy hozzáértő ügyvéd akkor is megtalálná a módját, hogy foglalkozzon az ügyeivel, ha beteg. Szeretnéd, ha veled mennék? Örömömre szolgálna. A lány mérlegelte a javaslatot, majd bólintott. – Egy magányos nőt talán nem is venne komolyan. Aztán, ha már beszéltem vele, tudni fogom, hogy szükséges-e új ügyvédet keresnem. – Örülök, ha segíthetek neked, gondolom, Mrs. Bancroft úgyszintén – mondta, és furcsán elmosolyodott. – És talán végre a rangomnak is hasznát vehetjük. A lány is ugyanolyan mosollyal válaszolt. – Ha csak egyetlen dolgot is, de azt megtanultam rendhagyó életem során, hogy legyünk mindig gyakorlatiasak. Biztos vagyok benne, hogy ráijesztesz az ügyvédre, és ha George Burke valaha visszatér, és pert akar indítani, boldogan nézem majd végig, ahogy megfélemlíted. Köszönöm, Főméltóságod. A férfi fájdalmasan felsóhajtott: – Kérlek, ne szólíts így. Jobban szeretem, ha Adamnek, Ash-nek vagy Ashtonnak hívsz, de a „Főméltóságod” túlságosan abszurd a te szádból. – Rendben van, Ash – válaszolta, majd megfordult, és az ajtógomb után nyúlt. A férfi azt szerette volna, ha Adamnek szólítja őt a lány, de az túlságosan bensőséges lett volna. Szükségét érezve, hogy beszéljenek a helyzetükről, akadozva megszólalt: – Amikor azt mondtad, hogy nem lehetetlen, hogy elköteleztem magam egy nő mellett, akire nem is emlékszem, tényleg nem hittem volna, de igazad volt. Én... tényleg nagyon sajnálom. MARY JO PUTNEY


Mariah vágyakozva nézett rá, de megrázta a fejét. – Én is sajnálom. Amikor a nagynénéd szóba hozta az eljegyzést, örültem neki, hogy nem kapkodtunk el semmit. Egyetlen dolgot kapkodtak el, ott, akkor a kertben, de Adam nem sajnálta. – Jobb ember vagy, mint én. Az első gondolatom az volt, hogy sajnálom, hogy nem rohantunk Gretnába. Semmi sem történhetett volna, ha már házasokként érkezünk Londonba. – Azért mondod ezt, mert nem emlékszel Janey-re, de gondold végig, hogy érezte volna magát ő. Egész életében téged ismert a legjobban, talán egész idő alatt szerelmes volt beléd. Összeomlott volna, ha a feleségeddel tértél volna vissza. – Mariah arckifejezése egy kicsit megváltozott. – És valószínűleg sokkal jobb feleséged lesz. A te köreidben nőtt fel, ismeri a barátaidat, tudja, hogyan kell hercegnének lenni. Adam sóhajtott: – Igazad lehet. De nagyon nehéz így érezni egy idegen iránt. Te vagy az egyetlen, akit ismerek, és akit akarok. A lány szeme összeszűkült. – Amikor az étkező előtt találkoztunk, egész másképp néztél rám. – Amíg a lakosztályomban voltam, rájöttem, hogy a saját életemet illetően én sem voltam őszinte, és beláttam, hogy túlságosan felnagyítottam azt az egy hazugságot, amelyet elkövettél ellenem – mondta. – Szerettem volna a bocsánatodat kérni, abban a reményben, hogy ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk. – Nincs mit megbocsátani – válaszolta, és elkapta a tekintetét, mert képtelen volt tovább a férfi szemébe nézni. – Boldog vagyok, hogy találkoztunk, még akkor is, ha soha többé nem látlak viszont, miután elhagyom Londont. A szavai fájtak, de kétségtelenül igaza volt. Ha egy másik nőhöz kötötte magát, Mariah-t őrültség és tisztességtelen volna viszontlátnia. De még ha nem is élheti az életét Mariah-val, akkor is azt akarta, hogy a lány megismerje lényének rejtett részét. – Feljönnél velem a lakosztályomba? Van ott valami, szeretném, ha látnád – mondta huncut mosollyal. – Tudom, hogy nem illendő

MARY JO PUTNEY


odavinnem téged, de tisztességesek a szándékaim, és úgy gondolom, hogy amit mutatni akarok, azt... érdekesnek találnád. – A kíváncsiságom mindig erősebb volt, mint a józan eszem – válaszolt olyan mosollyal, amelynek láttán a férfi majdnem megfeledkezett a tisztességes szándékairól. – Induljunk, Főméltóságod. Ash. Ahogy elhagyták a dolgozószobát, és elindultak felfelé, a férfi megkérdezte: – Kényelmes a szobád? – A legjobb, ahol valaha is megszálltam; és beszéltem valakivel, aki több házban vendégeskedett már, és ő is így gondolja – válaszolta, majd kíváncsian a férfira nézett. – És te hogyan vélekedsz a házról? Ismerősnek találod? – Egy kicsit. De azt reméltem, ha visszatérek az otthonomba, az visszahozza majd a múlt emlékeit. – Ahogy felértek a lépcsőn, a férfi jobbra irányította a lányt. – Ehelyett azonban rengeteg csalódás ért. Egyetlen hely van csak, amely igazán megszólít. Ezt akarom megmutatni neked. Kinyitotta a lakosztály ajtaját, odament az íróasztalhoz, és kivette a kulcsot a helyéről. Nem akarta Mariah elől eltitkolni a rejtekhelyet. Ez egy apró bizalmi gesztus volt, hiszen most úgyis leleplezi teljes belső világát. – Lépj be a titkos menedékembe – mondta, majd kinyitotta az ajtót, és betessékelte a lányt. Mariah tágra nyílt szemmel lassan körbefordult, elbűvölten tanulmányozta a szobrokat. – Szerintem ez imádság, és nem művészet. – Én ezt nem tudtam így megfogalmazni – bólintott a férfi. A lány megérintette a Laksmi előtt heverő, elszáradt virágokat. – A szívedben őrzöd gyermekkorod hitét. – Megdöbbentél a pogány szokásaimon? Nem vagyok derék angol keresztény úriember. – Ismered az anglikán imákat és szertartásokat, éppúgy, mint én – mondta elgondolkodva. – Szerintem ettől inkább több vagy, mint egy átlagos angol férfi, nem kevesebb. A férfi megkönnyebbülve nézett rá. MARY JO PUTNEY


– Nem tudtam biztosan, mit fogsz érezni ezzel kapcsolatban. Talán nem kellene azzal törődnöm, mit gondolsz az én hindu természetemről... de fontos nekem. Nem akartam, hogy elrettenj. – Rose mama mesélte, hogy sok-sok évvel ezelőtt a romák – a cigányok – Indiából vándoroltak el. Talán nagyon távoli rokonok vagyunk. – Laksmira mutatott. – Te sem csodálkoztál, amikor a cigány származásomról meséltem neked. Elfogadók vagyunk egymással. – Köszönöm a nyitottságodat – felelte csendesen. – Szeretnél többet tudni ezekről az istenekről? A lány hirtelen a férfira mosolygott. – Igen. Adam, ahogy a különböző istenségekről mesélt, sikerült elterelnie a figyelmét egyre növekvő vágyáról. Amikor befejezte, és elhagyták a helyiséget, a lány azt mondta: – Nagyon sok mindenre emlékszel ezekkel az istenekkel kapcsolatban. A memóriádnak ez a része, azt hiszem, kiválóan működik. – Így van – mondta meglepetten. – Remélem, ez jó jel. Úgy gondolom, annak a beismerése, hogy a személyiségem egyik fele hindu, kritikus pont abban a folyamatban, hogy visszaszerezzem a múltamat. – Bezárta az ajtót. – Azon gondolkodtam, Janey vajon elfogadja-e ezt a részemet, vagy meg fog rettenni. – Nem hiszem, hogy megkérted volna a kezét, ha nem hinnél abban, hogy elfogadja – felelte Mariah –, sőt, talán már őt is elhoztad ide. – Érdekes gondolat. Mindig előttem jársz egy lépéssel. – Homlokát ráncolva megpróbálta elképzelni magát és Janey-t a szentélyében. – Nem tűnik úgy, mintha megtörtént volna, de nem bízom magamban ezzel kapcsolatban, hiszen arra is alig emlékszem, hogy néz ki. – Egyáltalán emlékszel rá? – Azt hiszem – felelte vonakodva. – Van egy emlékképem róla, ahogy átölel, és sugárzóan mosolyog rám. Talán akkor volt, amikor megkértem a kezét. – Nagyon valószínű. – Minden élénkség eltűnt a lány arcáról, ahogy a folyosóra vezető ajtóhoz lépett. – Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velem a személyiségednek ezt a nagyon fontos részét.

MARY JO PUTNEY


A lány szavai tőrként fúródtak Adam szívébe. Mindjárt kisétál, aztán hamarosan végleg eltűnik az életéből. Elviselhetetlen volt a gondolat. Utolérte, mielőtt a lány kinyitotta volna az ajtót. – Mariah... A lány megfordult, arca meggyötört volt. Emésztő tűzzel estek egymásnak, kétségbeesetten csókolták és simogatták egymást. A férfi beletúrt a lány napsugaras hajába. Mariah ajka mámorító volt, meleg teste tökéletesen illett a férfiéhoz. Adam, ahogy simogatta, ízlelgette a lányt, és beszívta az illatát, teljesen elfeledkezett a köztük lévő akadályokról. Mariah, a megmentője, gyönyörűsége, az élete értelme. Védelmezni akarta egy életen át, és szeretkezni vele, amíg csak lehet. – Próbálok helyesen cselekedni, Adam – suttogta megtörve –, de olyan nehéz, amikor annyira szeretnélek, és te nem lehetsz az enyém. Az ajtóhoz tapadtak, lüktető ágyékuk ösztönösen arra vágyott, hogy egyesüljenek. Adam égő vággyal, gyengéden megcsókolta a lány nyakát. – Hogy lehet az, hogy ez nem helyes? A lány zihálva a férfi hátába mart. Aztán kiszakította magát az ölelésből, megpróbálta visszanyerni az önuralmát. – Amit teszünk, az tisztességtelen. Nem szabad folytatnunk, bármennyire emésztő is a vágy. Adam újra a karjába akarta őt venni. Sőt az ágyához akarta vinni. De hirtelen, az elméjének egy rejtett zugából, kipattant a megértés szikrája, tudta, hogy a lánynak igaza van. – Amit irántad érzek, az jóval több, mint vágy. De... a tisztesség fontos. – Nem maradhatunk újra kettesben – mondta édesen mosolyogva, ahogy megigazította a haját. Mikor bomlott ki a szőke zuhatag? – Egyikünkben sincs akaraterő ellenállni. – Nem maradhatunk kettesben, de együtt lehetünk nyilvánosan abban a kis időben, amely még megadatik együtt. A férfinak szüksége van emlékekre, hogy elraktározza őket azokra a komor évekre, amikor már nem lesz vele a lány. – Kilovagolnál velem reggel? Lóháton a parkban, lovászinas kíséretében, talán ellen tudunk állni a kísértésnek. A lány bánatosan felsóhajtott: MARY JO PUTNEY


– Ha bölcs volnék, nemet mondanék. De rendben van, holnap reggel kilovagolunk. Ma este azonban a szobámban vacsorázom, mert nem hiszem, hogy ezek után képes lennék egy asztalnál ülni veled. Adam, a közös lovaglás ígéretével, látszólagos nyugalommal el tudta őt engedni. – Kinézek a folyosóra, jobb, ha nem látja senki, ahogy a szobámból távozol. A lány lesimította a haját, és nyugodt arckifejezést erőltetett magára. – Szóval, mindenesetre, a látszatot tartsuk fenn, hiszen a helyes viselkedéssel már elkéstünk. Adam kinyitotta az ajtót, és kinézett. Senki sem volt odakint. Visszalépett, és kiengedte a lányt. De ahogy a lány kilépett, Adam még megsimította a haját, és képzeletben magához ölelte.

MARY JO PUTNEY


Huszonhetedik fejezet A

hogy Mariah visszatért a szobájába, az ágyra borult, és keservesen sírva fakadt. Lehet, hogy jobb lett volna, ha Adam nem bocsátja meg a hazugságát? Szívet tépő volt a tudat, hogy most, amikor Adam újra akarja őt, köztük áll ez a feloldhatatlan társadalmi szokás. Eszébe jutott egy gonosz, de nem Sarah-tól származó gondolat, hogyan tudná mégis házasságra bírni a férfit. Amnéziája azt jelenti, hogy az úriemberi tisztesség fogalmának értelmezése számára nem azt jelenti, mint amit egyébként jelentene. A gondolat csábító volt, annyira csábító. De Adam élete még mindig túl sok változással van tele. Őrültség lenne rávenni olyasvalamire, amit aztán élete végéig bánhatna. De a gondolat mégis... fájdalmasan csábító volt.

Mariah, másnap kora reggel, együtt teázott és reggelizett Juliával a közös nappalijukban, aki aztán segített a barátnőjének felöltözni. Egy barna, ezüstszegélyes ruhát vett fel, amelyet Adam még nem látott rajta. Miután Julia távozott, Mariah szemügyre vette a toalettjét. Nem hoz szégyent egy hercegre. Bár a ruhát évekkel azelőtt egy idősebb hölgytől kapta, tehetségével és jó érzékével eltávolította a divatjamúlt részeket, átalakította, újszerűvé és divatossá tette a ruhát. Könyörtelenül emlékeztette magát, honnan származik a ruha, hogy ezzel is megerősítse az Adam és közte lévő társadalmi szakadék tudatát. Adam herceg, ő pedig csak egy alig elfogadható, házilag átalakított ruhát viselő nő. És a férfi jegyben jár. Különböző világban élnek. MARY JO PUTNEY


Gondosan beigazított egy rakoncátlan tincset a maga tervezte kalap alá. Megjelenése tökéletes ellenőrzés alatt állt. Indulásra készen állt, hogy kilovagoljon a parkba a férfival, aki nem lehet az övé. Elhagyta a szobáját, majd a főlépcsőn lement az elülső hallba. Adam már várt rá, arcán csodálat tükröződött, ahogy üdvözölte őt. Egy pillanatra megdermedt, felismerve, hogy a megjelenését az ellenőrzése alatt tarthatja, de a pillantását nem. Imádkozott, hogy a tekintete ne áruljon el olyan sokat, mint amennyiről Adam tekintete árulkodik. – Kellemes a reggel a lovagláshoz – szólalt meg Mariah illedelmesen. – Valóban az, és tetszenek a lovak is, amelyeket a főlovász választott ki nekünk – válaszolta Adam hasonlóan tárgyilagosan. Miközben elhagyták a házat, és az istállók felé haladtak, közhelyekben gazdag eszmecserét folytattak. És nem néztek egymásra. A lovak valóban csodálatosak voltak. Mariah lovaglóbakot használt, hogy felszálljon a neki választott gesztenyeszínű ló oldalnyergébe. Jobb, ha nem engedi Adamnek, hogy segítsen. Élénk öntudata arra késztette, hogy rájöjjön, bölcsebb lett volna visszautasítani ezt a meghívást. De egy jó vágtára vágyott, hogy kiadja felgyülemlett energiáját, és legalább annyira vágyott arra is, hogy Adam társaságában legyen. Murphy, egy sovány, keménykötésű ír férfi vezette őket. Mayfair utcáin lovagoltak végig a parkhoz, ami felkeltette az emberek figyelmét, főleg ezen a korai órán. Mariah feszültsége akkor kezdett kiengedni, amikor elérték a Hyde Parkot. A divatos késő délutáni órákban a Rotten Row hemzsegne a kocsiktól, de ekkor szinte kihalt volt. – Vágtassunk végig a Rotten Row-nl – kiáltott oda Adamnek. Nem várva meg a választ, leléptetett a széles, homokos útra. Csodás érzés volt, ahogy a szél az arcába fújt, mintha csak elfuthatott volna a problémái elől. Hallotta Adam nevetését, ahogy hozzá igazította a lépést. Egymás mellett vágtattak végig a Rotten Row-n. Ahogy közeledtek a végéhez, Mariah sétára lassította a lovát. Adam ugyanígy tett. Amikor visszafordultak, Mariah megpaskolta a gesztenyeszín ló nyakát. – Igazán kiváló az istállód, Ash. MARY JO PUTNEY


– Lenyűgöző a képességem, amellyel kiválasztom a lovakat, bár valószínűleg Murphynek kellene köszönetet mondanom. – Elragadtatott pillantással mérte végig a lányt. – Különösen elbűvölő látványt nyújtasz ebben a lovaglóruhában. Nem minden szőke tudja a sötétbarnát viselni. Mariah, figyelmen kívül hagyva a bókot, azt felelte: – Ez úgy hangzik, mintha a divattal kapcsolatos emlékeid visszatértek volna. Egyebeket is sikerült felidézned? – Úgy tűnik, a dolgokra jobban emlékszem, mint az emberekre. – Felsóhajtott. – Reméltem, hogy valami elindítja majd az emlékeim áradatát, és azonnal vissza tudok idézni mindent, de ez egyre kevésbé tűnik valószínűnek. – Talán, amikor Janey visszatér, minden összeáll – válaszolta Mariah, óvatosan semleges hangon. A férfi megvonta a vállát. – Talán. Mire visszatérünk az Ashton-kastélyba, az inasnak válasszal kell visszaérkeznie az ügyvédedtől. Feltételezem, hogy mindent te örökölsz, lévén apád egyetlen örököse vagy, még akkor is, ha nem hagyott végrendeletet. – Nagyon valószínű, de egy végrendelet egyszerűbbé tenné az eljárást. Tudom, hogy szándékában állt, hogy összeállítsanak egyet, de nem tudom, volt-e ideje, mielőtt... mielőtt meghalt. Azon töprengett, vajon mikor lesz képes anélkül beszélni az apja haláláról, hogy elcsuklana a hangja. – Semmi nem pótolhat egy elvesztett szülőt, de legalább megfelelő körülmények között hagyott itt téged – mondta Adam csendesen. – Nagy szerencse – felelte mosolyogva. – Hálás is vagyok érte. Miss Clarke of Hartley vagyok, ami magabiztossággal tölt el. Visszafelé léptettek a Rotten Row-n, lassan, mintha egyikük sem akarná, hogy véget érjen a lovaglás. Murphy, néhány méterrel lemaradva, diszkréten követte őket. Adamnek igaza volt: egy lovász a közelben segít kordában tartani az érzelmeket. De Mariah még így is tökéletesen tisztában volt vele, hogy Adam csak néhány lépésre van tőle, és az idő fogytán van. Ekkor már többen is lovagoltak. Egy katonatiszt vágtatott feléjük egy szép pej hátán, távolabb többen kényelmesen ügettek. Nehéz volt elhinni, hogy a park London szívében van. A jobb oldali fák eltakarták MARY JO PUTNEY


a város utcáit, balra pedig kacsák civakodtak a Serpentine nyugodt vizén. Murphy hirtelen felkiáltott: – Uram, egy fegyveres férfi a fán! Meneküljön! Mariah jobbra kapta a fejét, és látta, amint megcsillan a napfény egy hosszú puskacsövön, amely rájuk mered. Adam a lány és a fegyveres férfi közé ugratott, és ostorával a lány lovára csapott. – Menj! A gesztenyeszín ló megugrott, mint egy riadt róka, ahogy egy lőfegyver dörrenése megtörte a reggeli csendet. Miközben Mariah azzal küzdött, hogy a nyeregben maradjon, Adam lova odaugratott az övé mellé. Lassan visszanyerte az egyensúlyát, azután, a válla fölött hátranézve, Murphyt látta, ahogy bőszülten a liget irányába vágtat, pisztollyal a kezében. A katonatiszt külsejű úriember szintén a bozótra támadt. Egy második lövés is eldördült. Mariah érzékelte, hogy a golyó a közelükben süvít el, ahogy a lovuk nyakára hajolva vágtatnak. A Rotten Row hosszának felét vágtában tették meg, majd Adam sétára lassította a lovát. – Most már hatótávolságon kívül vagyunk. A férfi homlokráncolásából Mariah azt a következtetést vonta le, hogy nincs ínyére menekülni, míg a többiek a merénylőt üldözik. Az ő biztonságát a saját, üldözés iránti vágya elé helyezte. – Milyen őrült lövöldöz idegenekre egy parkban? – Nem tudom – felelte, megérintve a jobb vállát, mire az ujjai vörösek lettek. Mariah megijedt, ahogy meglátta a növekvő foltot a férfi fehér ingén. – Adam, te vérzel! A férfi zavartan nézett véres ujjaira. – Nem vettem észre, amíg nem mondtad. A vállamat súrolta. De golyót nem érzek. Mariah, megrémülve, hogy a férfi súlyosan megsebesült és sokkot kapott, leugrott a lováról. – Szállj le a lóról, hogy megvizsgálhassalak. Adam engedelmeskedett, és közben összerándult. A lány segített neki kihúzni a jobb karját a felöltőjéből. Volt egy lyuk az ing vállán, és

MARY JO PUTNEY


rengeteg vér. Eltépte a szövetet, és látta, hogy egy puskagolyó felhorzsolta a bőrt. – Valószínűleg nem súlyos, ha nem fertőződik el. Kitisztítás és egy kis bazsalikomporos kezelés után hamar meg kell gyógyulnia. – Milyen mocskos. – A vállára nézett. – Nem szeretem a saját véremet látni. – Én sem mondhatom, hogy odavagyok a véred látványáért – felelte, majd összehajtogatta a zsebkendőjét, aztán kikötötte és levette a férfi kravátliját. – Jó, hogy a nyakkendőd ilyen hosszú, így kötszerként is használható. – Ki gondolta volna, hogy a divat praktikus is lehet? – A hangja könnyed volt, de felszisszent, ahogy a lány a sebre nyomta a zsebkendőt. – Wharf nem lesz lenyűgözve, ha meglátja, hogy tönkretettem ezt a felöltőt. Mariah megkötötte a nyakkendőt Adam mellkasán, aztán segített a vállára tenni a felöltőt, hogy a sebesülés és a vér ne legyen annyira nyilvánvaló. – Annak fog örülni, hogy életben vagy, és ápolhat. Ha néhány centivel lejjebb megy a golyó, már nem élnél. Murphy és a katonaruhás férfi csatlakozott hozzájuk. – Sajnos nem tudtuk elkapni a gazembert, uram – mondta a lovász leszállva a lováról. – Egy park széléhez közeli leshelyet választott, így igen gyorsan és könnyen el tudott tűnni az utca forgatagában. – Elsötétült a tekintete, ahogy meglátta a kötést. – Megsérült, uram? – Csak egy horzsolás, Murphy. Köszönöm, hogy a gazember után eredt. – Wharf a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak önre, uram. Adam bólintott, mintha a szavak megerősítettek volna benne egy gondolatot. – Maga a barátja, akivel együtt szolgált a hadseregben. Murphy, kissé aggodalmas tekintettel, azt mondta: – Igen, uram. – Mindkettejüknek hálás vagyok, amiért ügyelnek a testi épségemre. A katonaruhás férfi, aki délceg tartású, ősz hajú férfi volt, azt mondta: – A fegyver egy Baker puska volt. Megismertem a hangjáról. MARY JO PUTNEY


Murphy egyetértően bólintott. – Az a puska egy gyalogsági fegyver, és az a mocskos fattyú pokolian jól lőtt. Szerencséje volt, uram. – Ekkor hirtelen ráébredt, hogy Mariah is jelen van, így gyorsan lekapta a kalapját. – Elnézést kérek a szabadszájúságomért, kisasszony. – Egyetértek a megállapításaival – felelte Mariah, és abba az irányba nézett, ahol korábban a merénylő elrejtőzött. – Úgy gondolom, ideje visszatérni az Ashton-kastélyba, és hívni egy sebészt. – Egyetértek – felelte Adam, majd karját beledugta a felöltőbe, de közben újra felszisszent. A katonaruhás idegenhez fordult. – Ashton vagyok, ő pedig Miss Clarke. Köszönöm, hogy segített üldözni a gazembert, mielőtt komolyabb bajt okozhatott volna. A férfi ravasz szürke szemével intenzíven tanulmányozta Ashtont. – Úgy értsem, Ashton hercege? Nemrég tértem vissza Indiából, ott szolgáltam. Hallottam önről, de amikor Londonba értünk, az a hír járta, hogy ön Skóciában, egy gőzhajóbalesetben életét vesztette. – Megsérültem, de túléltem. Csupán tegnap tértem vissza Londonba. – Örömömre szolgál életben látni önt – mondta az idős férfi kifürkészhetetlen arccal. – John Stillwell vagyok. Murphy felkiáltott: – John Stillwell of Mysore tábornok, uram? Stillwell bólintott: – Igen, így neveztek. A hadseregből vonultam nyugdíjba. Szerény szavai elfedték azt a tényt, hogy háborús hős. Mariah néhány évvel azelőtt az újságban olvasott róla. Nem csoda, hogy azonnal üldözőbe vette a veszélyes merénylőt. Érdekes találkozás volt, de Mariah megszólalt: – Nagyon jó, hogy mindketten itt voltak, de most ideje indulnunk. Murphy, felsegítene a lovamra? A férfi előrelépett, összekulcsolta a kezét, hogy segítsen felszállni Mariah-nak a gesztenyeszín ló nyergébe. Adam felszállt a saját lovára, nem mutatva a fájdalmat, amelyet érzett. – Stillwell tábornok, hálás lennék, ha ez a kis baleset köztünk maradna. Nem vágyom további pletykák témájául szolgálni. Épp elég drámai volt a halálból visszatérni.

MARY JO PUTNEY


– Természetesen. – Stillwell könnyedén felugrott a lovára. – Ha megengedi, szívesen meglátogatnám. Ismertem az édesapját Indiában. – Nagyon szívesen látom önt – válaszolta Adam mosolyogva. – Tudja, merre van az Ashton-kastély? – Van, aki nem tudja? – kérdezett vissza tréfálkozva a tábornok. – Hamarosan meg fogom látogatni, Ashton. – A Rotten Row távolabbi vége felé fordította a lovát elgondolkodva, és ellovagolt. – Másik úton menjünk vissza. Sosem lehet tudni – javasolta Mariah. Murphy egyetértően bólintott. Adam és Murphy egyáltalán nem tűnt meglepettnek ez után a kis híján halálos kimenetelű baleset után. Valami nincs rendben – és Mariah ki fogja deríteni, hogy mi az. Ahogy Adam Mariah-val és Murphyvel visszatért az Ashtonkastélyba, Adam megjegyezte, hogy a lovász folyamatosan figyelte a környezetet, nehogy veszélybe kerüljenek. Mint egy katona vagy egy testőr. Ha Murphy nem figyelt volna, a merénylő sikerrel is járhatott volna küldetése végrehajtásában. A gondolat, hogy egy titkos ellenség ténykedése eredményezte a hajója felrobbanását, kissé elhalványult már, de a vállában érzett fájdalom élénken valódi volt. Az ellenségét lokalizálni kell, és meg kell állítani, különben Adamnek, egész hátralévő életében, bezárt ajtók mögött kell rejtőzködnie. Mariah megigazította a ruháját, de a sürgölődő szolgák nem kerültek elő olyan gyorsan, mint amilyen hamar ők ketten beléptek a házba. Ahogy elérték az előcsarnokot, Mariah csendesen megszólalt: – Adam, senki nem lepődött meg túlságosan azon, hogy London kellős közepén rád lőttek. Van valami, amit nem mondtál el nekem? Mariah-nak joga van megtudni az igazságot. – A barátaim szerint valaki az életemre tör – válaszolta Adam. – Eddig nem akartam elhinni, de a mai nap után már hajlandó vagyok azt gondolni, hogy igazuk van. A lány elsápadt. – Miért akarna bárki megölni téged? – Ez egy érdekes kérdés. Bárcsak tudnám a választ! Talán azért, mert a pogány vérem a brit arisztokrácia szégyenfoltja. Senkinek sincs ennél

MARY JO PUTNEY


jobb magyarázata – mondta, majd odafordult a komornyikhoz. – Holmes, hívna egy sebészt? Volt egy kis balesetünk a parkban. Holmes szeme tágra meredt, amint meglátta a vérfoltokat, amelyeket Adam felöltője már nem tudott elrejteni. – Azonnal intézkedem, Főméltóságod. Miután a komornyik elsietett, Adam megszólalt: – Tekintettel arra, hogy újra célpont lettem, az volna a legjobb, ha mielőbb visszatérnél északra. Téged is lelőhettek volna ma. – Ez a gondolat megdermesztette. – Ha ez történne, nem tudnám elviselni. – Nem hinném, hogy képes volnék hazamenni, és otthon hallani a hírt, hogy Ashton hercegét meggyilkolták – válaszolta a lány. – Az nem fog bekövetkezni – mondta nagyobb meggyőződést mutatva, mint amekkorát valójában érzett. – De most, hogy bebizonyosodott, van egy ellenségem, bevetem a hercegi hatalmamat annak érdekében, hogy kézre kerítsük. Nem akarta elmagyarázni, hogyan gondolja mindezt véghezvinni. Észrevett egy halom levelet és üzenetet a polírozott asztalon. Kihúzott egyet a kupacból. – Itt van az ügyvéded válasza – mondta, és átnyújtotta Mariah-nak a levelet. A lány feltörte a pecsétet, és átfutotta a sorokat. – A titkára írt. Mr. Granger nincs a városban, de valamikor a mai nap folyamán várható, hogy hazaérkezik. A titkára előjegyzett egy időpontot nekünk holnap reggelre. Feltételezem, hogy Mr. Granger távolléte a magyarázat arra, miért nem válaszolt oly sokáig. – Kíváncsi vagyok, milyen magyarázatot fog adni, amikor meglátogatjuk – mondta, mire a lány érdeklődve pillantott rá. – Címer nélküli, egyszerű hintóval fogjuk elhagyni a házat. Nem akarok újra könnyű célponttá válni. – Így kell cselekednünk – mondta a lány, még mindig zavartan. Nem hibáztatta. Ő maga is zavart volt még. De nem akarja a hátralévő életét rejtőzködve leélni. Újra a levelekre pillantott, és észrevett egyet, olyan kézírással, amely nagyon ismerősnek tűnt. Feltörte a főúri viaszpecsétet, és látta, hogy a levél Lady Agnes Westerfieldtől érkezett.

MARY JO PUTNEY


Legdrágább Adam! Nincsenek szavaim, hogy kifejezzem azt az örömet, amelyet Masterson levele okozott nekem, amelyben megírta, hogy ön életben van! Nincs annyi jó ember a világon, hogy egyről is le lehetne mondani. Beszámolt róla, hogy ön, a baleset következtében elveszítette az emlékezetét. Megpróbáltam elképzelni, milyen furcsa érzés lehet, hogy nem tud ráismerni a saját életére, de kevéssé sikerült. Hihetetlenül aggasztó lehet. Beszéltem Mr. Richardsszal, azzal az orvossal, aki oly sok diákomat ápolta, önt is beleértve. Neki volt már dolga néhány fejsérüléssel, és azt mondta, hogy lehetetlen megmondani, hogy az emlékezet visszatér-e valaha, ami eléggé megdöbbentő. Ha soha nem fog emlékezni a korábbi évekre, akkor teljesen új életet kezdhet, ami egyáltalán nem rossz dolog. Kevesen vagyunk csak, akiknek nincsenek olyan tapasztalatai, amelyeket szívesen elfelejtene. Bár nem lehetett gyerekként része abban, hogy vannak szülei, akik felnevelik és védelmezik, rengeteg barátja van, akik bármit megtesznek önért. Én is közéjük tartozom. Bár borzasztóan szerettem volna a városba menni, hogy viszontlássam önt, az új diákjaim közül az egyik nagyon nehéz időket él, így nem hagyhatom őt magára. De amint lehet, én is Londonban leszek Ezt ígéretnek, de fenyegetésnek is veheti. Már kisfiúként is nagy változásokat hozott az élete, amelyeket el kellett viselnie, és mindig nagyszerűen alkalmazkodott hozzájuk. Most is sikerülni fog. A legszeretetteljesebb kívánságokkal: Lady Agnes Westerfield Egy gyengéd női hangot hallott a fejében, miközben a sorokat olvasta, és emlékek tolultak az elméjébe. Először tisztán emlékezett, hogy egy magas, csinos nő szinte tökéletes természetességgel beszél egy fán ülő kisfiúhoz, aki egy koszos kis keverék kutyába kapaszkodik. Lelki szemeivel látta a kutyát, és megértette, hogy a barátainak igazuk

MARY JO PUTNEY


volt: az eredeti Bhanu valószínűleg a legcsúnyább pofácskájú kutya volt a világon, neki mégis a legkedvesebb. Lady Agnes megértette ezt. Más emlékek is keringeni kezdtek róla az elméjében. Tanítás, fegyelem, megnyugvás. Szinte érezte a karját, ahogy átöleli őt, amikor levél érkezett az Ashton család ügyvédeitől, amelyben arról értesítették, hogy meghalt az édesanyja. Lady Agnes biztosította számára azt a melegséget, amelyre akkor reménytelenül szüksége volt, anélkül hogy bárkinek is elmondta volna azt, hogy Adam gyengeségében sírva fakadt. Az emlékek fájdalmasan törtek előre. Mariah gyengéden megérintette a karját, és a szomszédos ajtóhoz irányította. – Várjuk meg az orvost a kis szalonban. Ahogy magukra maradtak, a lány maga mellé ültette a férfit a kanapéra, és érdeklődve nézett rá. – Mi a baj? Úgy nézel ki, mint akit fejbe kólintottak, ahogy elolvastad azt a levelet. Adam fájó homlokát dörzsölgette, majd az ölébe ejtette a kezét. – Nagyon kedves levelet kaptam Lady Agnes Westerfieldtől, és ettől rengeteg emlék tolult az elmémbe az iskolás éveimből. Egyfajta csapásként jött, de jó értelemben véve. – Ez csodálatos! – lelkesedett a lány, és megfogta a férfi kezét. – Másra is emlékszel, például arra, hogy Skóciába utaztál kipróbálni a gőzhajódat? A férfi gondolkodott, aztán megrázta a fejét. – És mi van a gyerekkoroddal Indiában? Megpróbált visszanyúlni azokhoz az időkhöz, de semmi újat nem talált. Bár a lány kérdései segítettek koncentrálni azokra az emlékekre, amelyek már visszatértek. – Legjobban az iskolára emlékszem, a barátaimra, arra, hogyan találkoztunk, hogyan lettünk barátok. – Időrendbe tudod állítani az iskolával kapcsolatos emlékeidet? – Lássuk csak... – összevont szemöldökkel próbált kiigazodni az emlékek zűrzavarában. – Emlékszem arra, hogy miközben a Kentben lévő házába tartok, találkozom Lady Agnesszel, majd találkozom a többi fiúval, miután megérkeztek. Tanulás. Bajba kerülés. Nyarak és vakációk az unokatestvéreimmel. MARY JO PUTNEY


Ekkor élénk emlékei voltak Janey-ről, igazán imádni való gyerek volt. Hűtlennek érezve a gondolatot, folytatta: – Úgy látszik, hogy a most visszatért emlékek főként az iskolás éveimre vonatkoznak, de mindenképpen teljesnek tűnnek. Mosolyogva emlékezett, hogyan szövődtek idővel a barátságaik, közös örömök, aggodalmak és alkalmi konfliktusok mozaikjaiból. Nemrég még csodálkozott, hogy Masterson, Randall és Kirkland egész Skóciát tűvé tette, hogy rátaláljon. Ekkor már tudta, hogy ő is pontosan ugyanezt tette volna bármelyikükért. Sokkal inkább fivérek voltak, mint barátok. Élénken felidézte, hogyan hajította át a szobán Randallt az egyik kalarippayattu-órán, amelyet ő tartott a többieknek. Randall karja eltört. Fájdalma ellenére csak nevetett, és azt követelte, hogy Adam tanítsa meg neki később annak a dobásnak a trükkjét. Richards, a középkorú helyi orvos látta el a sérülést. Számtalan hasonló eset volt, minden barátjához kapcsolódtak ilyen történetek – és Adam mindegyikre emlékezett, még azokra is, amelyeket a többi osztálytársával, Wyndhammel és Ballarddal élt meg. – Ez nagyon ígéretes – mondta a lány elgondolkodva. – Mivel az emlékeid egy jókora részét egyszerre nyerted vissza, lehetséges, hogy a többi darabka is hasonló teljességgel áll majd össze. – Talán azon múlik, hogy rátaláljak a megfelelő kulcsra. Lady Agnes volt a kulcs az iskolás éveim emlékeihez – mondta a férfi. Mariah arckifejezése semleges lett. – Janey lehet a későbbi éveid emlékeinek a kulcsa. Wharf lépett be, gondterheltnek látszott. – Főméltóságod megsebesült? Mariah felállt, kezét kihúzta Adam kezéből. – Az inasod gondjaira bízlak. Az orvos hamarosan itt lesz. Eseménydús napod volt. Egy gyilkossági kísérlet és az emlékei egy jelentős részének a visszatérése: valóban eseménydús. Izgalmas volt, hogy ilyen sok mindent visszakapott az életéből. Talán arra is rá tud jönni, ki akarta megölni őt. A legnehezebb azonban az volt, hogy látta, ahogy Mariah kisétál.

MARY JO PUTNEY


Huszonnyolcadik fejezet M

ariah jobban érezte magát, hogy úgy jött el Adamtől, hogy nem nézett vissza rá. Talán akkor jött rá erre a fortélyra, amikor legutóbb elváltak. Most azonban nem vetette magát sírva az ágyára. Inkább, szinte vakon, benyitott a Juliával közös kis nappaliba, és belehuppant egy puha fotelbe. A barátnője távol volt, így áldott csend honolt a szobában. A nők lehetnek a kulcsok Adam múltjához? Lady Agnes egy hatalmas ajtót nyitott ki, és Mariah azt gyanította, hogy Janey Lawford visszatérése Londonba ugyanilyen hatást fog kiváltani. Adam még több emlékre talált a hálószobájából nyíló kis szentélyben. Hamarosan a legtöbb emlék vissza fog térni az életéből. Nem lesz rá szüksége többé. És ez így van jól. Nem volt túl régen, amikor először találkoztak, csupán néhány hete. Miss Clarke of Hartley haza fog térni, és felépíti az életét. Amikor pedig már idős lesz, és ősz, az Adammel töltött idő már csak szép emlékként fog fodrozódni élete taván. De soha nem fogja elfelejteni őt. Ó, nem, soha nem felejti el. Zsibbadtsága addig tartott, amíg Julia sugárzó arccal bevonult a szobába. – Mariah, annyira boldog vagyok, hogy látlak! A legcsodálatosabb találkozásban volt részem: meglátogattam a nagymamámat. Minél tovább beszélgettünk, annál erősebbnek látszott. Annyira boldog vagyok, hogy vállalkoztam erre az utazásra! Mariah visszarángatta magát az álmodozásából, amely veszélyesen közel sodorta az önsajnálathoz.

MARY JO PUTNEY


– Öt évvel fiatalabbnak látszol a korodnál – mondta meleg hangon. – Mesélj nekem a nagymamádról! Julia megfontolt arccal kezdett beszélni. – Bölcs és kedves, és ráadásul mindig elfogadott engem, még akkor is, amikor senki más a családban. Nem tudom, hogyan boldogultam volna nélküle. – Pontosan erre valók a nagymamák – mondta Mariah nosztalgikus hangulatban. – Az én Rose mamám ugyanígy állt hozzám, amikor a legkezelhetetlenebb voltam. Julia a szemben lévő, szoknyákkal teli székre ült. – Élvezted a lovaglást Ashtonnal? – Egészen addig a pillanatig, amíg valaki rá nem lőtt – felelte Mariah tárgyilagosan. – Nem sérült meg komolyan, de nem volt jó kezdet a napra. Amint Julia kicsit megnyugodott, Mariah elmesélte, mi történt a parkban. – Ez a kellemes fiatalember, úgy tűnik, veszélyes ellenségeket szerzett magának – állapította meg Julia. – És te is megsebesülhettél volna. Sőt meg is ölhettek volna. Mariah sóhajtott. – Biztonságban leszek, miután elhagyom Londont, és az már csak néhány nap. Remélem, hogy Ash szintén biztonságban marad. – Úgy lesz. Erős és bölcs, és remek barátai vannak. – Remélem, az elegendő lesz hozzá. – Mariah szívébe hasított a fájdalom, ahogy arra gondolt, hogy Adam forró, szenvedélyes teste kihűlve, holtan fekszik. Észrevette, hogy a kezét tördeli, úgyhogy inkább óvatosan az ölébe ejtette. Olyan gondolata támadt, amely annyira bűnös volt, hogy nem mondhatta ki fennhangon, de most az egyszer személyiségének erényes Sarah-ja szenvedett vereséget. – Julia, tudod, hogy egy nő hogyan tudja megakadályozni, hogy állapotos legyen? Julia pislogott, de megdöbbenésének egyéb jeleit nem mutatta. – Egy vagy két módszerről tudok. Nem garantáltak, de általában hatásosak. – Halványan elmosolyodott. – A legtöbb nő ezért keres fel engem. Különösen olyan feleségek, anyák, akiknek már túl sok MARY JO PUTNEY


gyermekük van. Legyen baba, vagy ne legyen, ez állandó problémája a nőknek. – Mi a legjobb mód arra, hogy megakadályozzák azt, hogy legyen? – Mariah megint a kezét tördelte. Ha Julia megkérdezné, hogy miért akarja tudni, elsüllyedne szégyenében. Juliának azonban nem kellett megkérdeznie. – Egy ecetbe áztatott szivacs általában hatásos. – Nyugodt, előítélettől mentes szavakkal elmagyarázta, hogy a szivacsot hogyan használják. – Voltaképpen van is nálam néhány ilyen szivacs. Az ember soha nem tudja, hogy mikor fog találkozni egy olyan nővel, akinek szüksége van rá. Kérsz egyet? – Kérek – felelte Mariah alig hallhatóan. Julia felállt, és elindult a hálószobájába a szivacsért. Ahogy Mariah mellé ért, gyengéden a vállára tette a kezét. – Biztos vagy benne, hogy tudod, mit teszel? – Talán nem teszem meg. – Mariah körmei a tenyerébe mélyedtek. – De... lehet, hogy örökké bánni fogom, ha nem teszem meg. – Értem. Ahogy Julia a szobája felé indult, Mariah megkérdezte: – Van bármilyen romantikus érdeklődésed a tiszteletes úr, Mr. Williams iránt? – Szent egek, nincs! – kiáltott fel Julia. – Nekem volt már egy férjem, és egyáltalán nem vágyom másikra. Megengedem, hogy úgy flörtölj vele, ahogy tetszik, ha majd visszatérsz Hartley-ba. Mariah pajkosan elmosolyodott. – Talán fogok is. Kellemes és vonzó férfi, és miután hazatérek, és megkezdem ártatlan, erényes életemet, lehet, hogy ő lesz az egyetlen választható férfi, akivel valaha találkozni fogok. Julia nevetett. – Ha valaha bekerülsz a londoni társasági életbe, férfiak ezrei fognak körüludvarolni téged. Mariah elhúzta a száját. – Nem hiszem, hogy bármelyikük is elbűvölne engem. Julia elkomorodott. – Kívántad valaha, hogy Ashton bárcsak valaki más fövenyén bukkant volna fel? MARY JO PUTNEY


– Soha – válaszolt Mariah azonnal. – És azt sem bánom, hogy egymásba szerettünk. – Most végre kimondta hangosan. – Valószínűleg megszakad a szívem, de túl fogom élni. És eléggé kedvelem Mr. Williamst, tudod. Talán egy nap többet is érzek majd iránta. Ahogy Julia távozott, Mariah azon kezdett gondolkodni, vajon volna-e bátorsága használni a szivacsot, és elcsábítani Adamet. De ha meg is próbálná, nem biztos, hogy sikerrel járna. Ha Adam tisztán emlékezne az eljegyzésére, hűséges volna, és nem csalná megjövendő feleségét. De amíg Janey csak egy homályos kötelezettség... nos, az már egy másik kérdés. Janey örökre megkapja Adamet. Mariah mindössze egy éjszakát szeretne.

Mariah találkozója az ügyvédjével délelőttre volt kitűzve, így a szobájában elköltött reggeli után a ház mögötti istállóudvarra ment. Adam egy kicsi, némiképp kopott, zárt kocsi mellett állt, és Murphyvel beszélgetett. A lány zavartan megkérdezte. – Ez a kocsi korábban is az Ashton-istállókhoz tartozott, vagy csak a tegnapi eset miatt került ide? Adam elmosolyodott. – Csak most került ide. Tegnap beszéltem Murphyvel, elmondtam neki, mi történt, aztán, íme, csoda történt. A lány nevetgélt. – Ügyes munka, Murphy. Ez a jármű nagyon könnyen bele fog olvadni a londoni utcák forgalmába. – Már csak azért is, mert az Ashton-kastélynak van egy nagyon ritkán használt kapuja – mondta Adam. – Reméljük, a merénylőnek nincsenek társai, akik az összes kaput szemmel tartják. – Ezzel a kocsival ma reggel több kapun is ki-be közlekedtünk már, hogy úgy tűnjön, mintha valami kereskedőé volna – mondta Murphy. – Egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a herceg ezzel közlekedik.

MARY JO PUTNEY


Murphy szemmel láthatóan tehetséges védelmező volt, de ahogy besegítette Mariah-t a kocsiba, a lány azt kívánta, bárcsak ne lenne szükség a képességeire. A menetiránynak háttal ült le, így Adammel nem fognak egymás mellett ülni. Minél nagyobb a távolság köztük, annál jobb. Ebben a kicsi járműben különben sincs túl nagy hely, még akkor sem, ha mindkét utas mindent megtesz azért, hogy ne érjen egymáshoz. A kocsit maga Murphy hajtotta, akit rendes, de jellegtelen ruházatba öltöztettek. Ahogy a hátsó kertek mentén a kijárat felé haladtak, Mariah észrevette, hogy több, átlagos kinézetű férfi sétálgat a falakon belül. – Őreid vannak? – Egykori katonák – válaszolta Adam. – A titkárom, többek között, ehhez is ragaszkodott. Az őrök létszáma növekedni fog sötétedés után. Mariah megpróbált ellazulni a göröngyös ülésen. – Ez nem valami kényelmes életmód. – Remélem, nem tart hosszú ideig – sóhajtott Adam. – Le akartam mondani az őrökről, de sokan vannak a háztartásban, beleértve téged is. Megbocsáthatatlan volna, ha az én hanyagságom miatt bárkit megsebesítenének. – Kifelé nézett az ablakon azokra az utcákra, amelyek egyre jelentősebbekké váltak, ahogy a városközpont felé közeledtek, amely London ősi üzleti és pénzügyi negyede volt. – Az elővigyázatosságnak van értelme, de nem hiszem, hogy tökéletesen meg lehet óvni valakit egy eltökélt merénylőtől. – Szerencsére a fegyverek gyakran vallanak kudarcot, és ha közelharcban támadnak meg téged, nagyon tehetségesen meg tudod védeni magad – mondta tárgyilagosan. – Még mindig szívesen emlékszem arra, ahogy keresztülhajítottad George Burke-öt a szalonon. Adam mosolygása arra késztette, hogy előre akarjon dőlni, és meg akarja őt csókolni. De nem tette. Ellenben eszébe jutott, hogy nem sokat látta őt mostanában mosolyogni. – Azt mesélted, hogy a barátaid azzal kezdték, hogy veszélyben voltál. Miért mondták? A mosoly eltűnt az arcáról, és tömören elmagyarázta, amit az Enterprise-on történt robbanásról megtudtak. Amikor Adam befejezte, Mariah azt mondta:

MARY JO PUTNEY


– Tehát valaki meg akar téged ölni, ám nyilvánvaló indítéka nincs rá, kivéve talán az indiai származásod miatti ellenérzését. – Talán megbocsáthatatlanul megsértettem valakit, és nem emlékszem rá. Lehetett egy olyan züllött, titkos életem, amelyről sem a barátok, sem a család nem tudnak; bőven szerezhettem ellenségeket. – Vállat vont. – De sokkal kevésbé érdekelnek az okok, mint a fickó megfékezése. – Egyetértünk. – Mariah elmosolyodott. – Nekem gondot okoz, hogy züllött, titkos élettel képzeljelek el téged. – Nekem is – ismerte be a férfi. – Nem emlékszem eléggé a züllésre, hogy tudjam, mit követhettem el. Egymásra néztek, és kitört belőlük a nevetés. A lány eltakarta a kezével a száját, és kifelé nézett az ablakon, azon gondolkodva, milyen meghitt nevetésben volt részük. Remélte, hogy Adam és Janey is képes lesz együtt nevetni.

Mr. Granger irodája tűrhető környéken van, se nem gazdag, se nem szegény, állapította meg Mariah, amikor kiszállt a kocsiból. Ennek volt értelme. Apja hozzáértést akart, de jutányos áron. Murphy a kocsinál várt, amíg Adam bekísérte a lányt. Az iroda rendben volt, bár a fiatal titkár asztalán halomban hevertek az akták. Mosolyogva lépett eléjük. – Ön, ugyebár, Miss Clarke? – Igen, ő pedig a barátom, Ashton hercege – mondta, készen arra, hogy kihasználja Adam főúri jelenlétének összes lehetséges előnyét. A titkár szeme elkerekedett. – Máris szólok Mr. Grangernek, hogy megérkeztek. Eltűnt, majd egy percen belül visszatért, miközben egy hang hallatszott a háta mögül: – És teát is készíts a vendégeinknek! Mariah azon gondolkodott, Miss Clarke vajon akkor is kapott volna teát, ha egymaga jön? Amikor belépett az irodába, mögötte Adammel, Mr. Granger előjött, és melegen üdvözölte őt. Szikár férfi volt, őszülő MARY JO PUTNEY


hajú, és amíg kíváncsian nézett Adamre, nem tűnt úgy, mintha hízelegni akarna. – Üljenek le, kérem – mondta, és két széket húzott a hatalmas íróasztala elé. – Boldog vagyok, hogy végre megismerhetem önt, Miss Clarke. Az édesapja mindig olyan lelkesen beszél önről, és az ön üzleti érzékéről. Ő is Londonban tartózkodik? Mariah megdermedt. – Ön nem tudja, hogy meghalt? – Jóságos ég! Nem tudtam! – mondta Granger döbbenten. – Mostanában történt? Mariah nagyot nyelt, és éppen úgy érezte magát, mint amikor megkapta a hírt. Látva a gyötrődését, Adam vette át a szót: – Néhány hete történt. Mr. Clarke éppen Londonba utazott, amikor útonállók támadták meg, és megölték. Nekünk azt mondták, hogy a helyi egyházközségben van eltemetve Hertfordshire-ben. – Mr. Clarke úgy két hónappal ezelőtt meglátogatott engem – mondta lassan az ügyvéd. – Azt mondta, fontolgatja, hogy megváltoztassa a végrendeletét, és szándékában áll hamarosan visszatérni. De azóta nem láttam. Nem tájékoztattak arról, hogy ilyen szerencsétlenség történt vele. – Elmondta, miért akarja megváltoztatni? – kérdezte Mariah. – Én vagyok az egyedüli örököse. Ez az örökségemet érinti? – Nem beszélt az okokról – folytatta az ügyvéd –, de mivel az előző végrendelet változatlan, ön örökli minden vagyonát. – Nemrég szerezte a Hartley-birtokot, talán a régi szolgákról akart gondoskodni – mondta Adam. – Talán, bár ezt nem említette nekem. Lehet, hogy éppen azon gondolkodott, hogy megteszi. Elég lobbanékony természet volt. Mariah elméje újra működni kezdett. – Kaptam öntől egy levelet, Mr. Granger, amelyben megerősíti apám halálhírét. – Az lehetetlen – felelte kereken. – Most hallok először arról, hogy az édesapja elhunyt. – A levél az ön cégjelzésével nyomtatott levélpapíron érkezett. Az ügyvéd arckifejezése merev lett. – Én nem hazudok, Miss Clarke. MARY JO PUTNEY


Adam közbeavatkozott: – Egy cégjelzést el is lophatnak, de újat is készíthetnek. Itt van nálad az a levél? Mariah a fejét rázta. – Nem gondoltam, hogy szükségem lehet rá. Arra készültem, hogy elbocsátom Mr. Grangert, mert négyszer írtam neki, és egyszer sem válaszolt. Granger gondterhelten nézett rájuk. – Soha egyetlen levelet sem kaptam öntől, Miss Clarke. Azonnal válaszoltam volna rájuk. Tudom, hogy a Hartley-birtok Anglia egyik legtávolabbi részén fekszik, de biztos vagyok benne, hogy a Királyi Posta ott is működik. – Ez valóban így van. – Adam Mariah-ra nézett. – A Királyi Posta Hartley-ba is eljut, de a legtöbb településen a postahivatal egy boltban van. Ha ez Hartley-ban is így van, lehetséges, hogy George Burke rávette a bolt tulajdonosát, hogy tartsa vissza a leveleidet? – Az teljességgel törvénytelen volna! – kiáltott fel Granger. – De nem lehetetlen – válaszolta Adam. – Úgy tűnik, Burke tett valamit. Mariah kapkodva vette a levegőt, ahogy egy másik lehetőség is az eszébe jutott. – Ha az így van, az apámtól érkezett leveleket is elfoghatták. Lehet, hogy él! Adam együtt érző tekintettel nézett rá. – Talán. De már sokkal tovább maradt távol Hartley-ból, mint az szerinted várható volt. Adamnek igaza van, be kellett látnia. Azonkívül pedig ott volt még az apja aranygyűrűje, amelyet Burke adott neki. Ennek alapján elhitte, hogy az apja valóban meghalt. Bizonytalanul felállt a székéről, és az ügyvédhez fordult: – Kérem, bocsásson meg, Mr. Granger. Sok mindenen el kell gondolkodnom. Az ügyvéd és Adam is felállt. – Természetesen, Miss Clarke – felelte az ügyvéd. – Kérem, értesítsen, ha bármiben a segítségére lehetek, amivel megoldhatjuk ezt a rejtélyt. – Habozott, mielőtt folytatta: – Ha nincs egyértelmű bizonyíték MARY JO PUTNEY


az édesapja halálára, akkor ön még hét évig nem viselheti törvényesen a Hartley Manor-i címet. – Értem – mondta Mariah fásultan. Adam karon fogta a lányt. – Ha bármi hasznosat megtud, Mr. Granger, kérem, értesítsen engem vagy Miss Clarke-ot az Ashton-kastélyban. Mariah addig tudta tartani magát, amíg beszálltak a kocsiba, és visszaindultak a kastélyba. Majd remegni kezdett, Adamhez fordult, aki a karjába vette. A remény fájdalmas.

MARY JO PUTNEY


Huszonkilencedik fejezet A

dam addig tartotta a karjában Mariah-t, amíg elmúlt a remegése. Azt kívánta, bárcsak tehetne valamit, amivel enyhíthetné a fájdalmát. Már félúton jártak az Ashtonkastély felé, amikor Mariah visszahúzódott Adam öleléséből. Arckifejezése kemény volt, a szeme száraz. – Nagy nehezen sikerült elfogadnom apám halálát. Most pedig... nem tudom, mit gondoljak. – Valószínűnek tartom, hogy Burke hamisította a Grangertől érkezett levelet. Valószínűleg megtudta, hogy ki apád ügyvédje, amikor megvitatták a birtok átírását. Azt is gondolom, hogy van egy olyan szövetségese Hartley-ban a postánál, aki megakadályozta, hogy a leveleid Londonba jussanak. – Miközben azt kívánta, bárcsak optimistább lehetne, folytatta: – Ha így van, akkor a bűntárs azokat a leveleket is könnyedén el tudta tüntetni, amelyeket a birtokra címeztek neked. De ez nem magyarázat arra, hogy édesapád miért nem tért vissza személyesen. Mariah sóhajtott. – Bizonyára igazad van. De mi van akkor, ha megsebesült, vagy beteg, és nem tud útra kelni? Ebben az esetben könnyen késlekedhetne ennyit. Lehet... lehet, hogy épp most érkezik Hartley-ba, és meglepődve látja, hogy nem vagyok ott. – Elcsuklott a hangja. – Olyan nehéz, hogy nem tudom. Adam megfogta a kezét. – A tragédia egyszerűbb, mint a bizonytalanság. Nem könnyebb, de egyszerűbb.

MARY JO PUTNEY


– Azt hiszem, igazad van – bólintott a lány. – De mit tehetnék most? Hogy lehetne megtalálni egy férfit, aki eltűnt, és az is lehet, hogy meghalt? – Megbízok néhány embert, hogy kutassák föl apádat – mondta gyengéden. – Tudjuk, hogy ideért Londonba, hiszen meglátogatta Grangert. Írj le mindent, amit tudsz erről az időszakról: mikor hagyta el Hartley-t, mikorra tervezte a visszatérést, mivel utazott volna. Postakocsi, menetrend szerinti járat. Mit tudsz, mit gondolsz, mik a sejtéseid. És készíts leírást édesapád megjelenéséről, szokásairól. Vannak helyek vagy személyek, amelyeket és akiket meg akart látogatni londoni tartózkodása során? A lány gondolataiba merült, úgy érezte, pozitív kilátásai vannak ennek a tervnek. – Délutánra összeállítom számodra ezeket az információkat. Valamint megkérdezem Juliát, mit gondol arról a házaspárról, akik a postahivatalt üzemeltetik Hartley-ban. – Sok információ van odakint. – Még egyszer megszorította a lány kezét, aztán elengedte. – Ki fogjuk deríteni apáddal kapcsolatban az igazságot. – Ha megtalálnánk Burke-öt, megtudnánk tőle, amit akarunk. – Hidd el, az, hogy a gazember nyomára akadjak, előkelő helyen van a listámon. Mariah elégedett volt, átült a szemközti ülésre. Adam első alkalommal érezte magát boldognak amiatt, hogy átkozottul gazdag férfi. Ha arra volna szükség, minden pénzt megadna azért, hogy visszaadhassa Mariah-nak a lelki békéjét. Mariah megnyugodott, mire Adam bekísérte őt a kastélyba. Adam, önző módon, azt remélte, hogy az apjával kapcsolatos rejtély néhány nappal tovább Londonban tartja Mariah-t. Amint Janey Lawford visszatér Lincolnshire-ből, Mariah számára a helyzet tarthatatlanná válik, de pillanatnyilag több örömet okozott, mint fájdalmat, hogy továbbra is egy fedél alatt voltak.

MARY JO PUTNEY


A komornyik megjelent, amint beléptek a házba. – Főméltóságodnak látogatói vannak – mondta Holmes, és átadott egy gravírozott kártyát. – Stillwell tábornok, a felesége és a lánya várja önt a kis szalonban. A tábornok nem vesztegette az idejét a látogatást illetően. Adam meglehetősen cinikusan azon töprengett, hogy Stillwell vajon mit akarhat – talán társadalmi szívességet egy férjhez menés előtt álló lány okán. De a férfi bátorságot tanúsított, amikor üldözőbe vette a merénylőt, és ha abban reménykedik, hogy élvezheti egy herceg befolyását, nos, mindenképpen joga van a segítségét kérni. Adamnek meg kell vitatnia Formbyval, hogy mekkora befolyással bír, és azt is, hogyan használta ezt a befolyást a múltban. Mariah-ra pillantott. – Szeretnél találkozni Stillwell-lel? A lány mosolygott. – Nem is tudtam illő köszönetet mondani neki, úgyhogy ez egy kiváló alkalom. Adam követte Mariah-t a szalonba – aztán megállt, elakadt a lélegzete. Homályosan érzékelte Stillwell magas alakját és egy fiatal lányt, aki az ablaknál állt, de minden figyelme arra a nőre összpontosult, aki éppen felállt, és bizonytalan reménykedéssel nézett rá. Ő volt az a fekete hajú, csodálatos nő, akit álmaiban látott, és most egy pompás, skarlátvörös, hímzett szárit viselt. Lehetetlen. Lehetetlen! Úgy mosolygott, mintha bizonytalan lenne abban, hogy szívesen fogadják-e. – Darshan? Ő volt az egyetlen egész életében, aki a középső nevén szólította őt. Az emlékek elkezdtek az elméjébe tódulni, éppúgy, mint amikor Lady Agnes levelét olvasta, csak ezerszeres intenzitással. Emlékezett a gyerekkorára, az apjára, a hosszú utazásra Angliába. És nem csak a korai éveire, de arra az időre is, amikor Angliában befejezte az iskolát. Abban reménykedett, hogy az emlékek nagy hullámban fognak visszatérni – és most fennáll annak a veszélye, hogy ezek az emlékek elevenen felfalják őt. MARY JO PUTNEY


Mariah megérintette a karját, lehorgonyozva őt a jelenben. – Adam, jól vagy? Összeszedte magát annyira, hogy gyengéden a lányra mosolyogjon. Milyen furcsa egy nap volt ez Mariah és az ő számára is: mindketten megtudják, hogy elveszített szüleiket talán nem is veszítették el. Egyik fele vissza akart húzódni a szívszaggató fájdalomtól, de nem tudott, hogyan is tudott volna, amikor a csoda Ott állt előtte. Kinyújtotta a kezét, mintha attól félne, hogy nem valóságos. – Anyám? A nő sugárzó örömmel fogta meg Adam kezét. Érintése meleg volt és határozott. Adam megölelte őt, eszébe jutott az összes éjszaka, amikor az anyja után sírt. Most ő sírt a fiáért, arcát Adam vállába temetve. Anyja sokkal kisebb volt, mint az álmaiban, de a parfümje után bárhol felismerte volna, fűszeres, egzotikus, Angliában ismeretlen illata volt. Sokkal szebb volt, mint amilyenre emlékezett. Ilyen közelről látszottak a szeme körüli vékony ráncok, és annak a nőnek az arckifejezése, aki újra megtalálta élete egy részét. Mégis úgy látszott, hogy nagyon fiatal ahhoz, hogy annyi idős fia legyen, mint Adam. Rájött, hogy anyja valószínűleg nem sokkal lehetett idősebb, mint egy gyerek, amikor hozzáment az apjához. – Nekem azt mondták, meghaltál – mondta Adam elcsukló hangon. Stillwell tábornok felhördült. – A hatóságok, kiszakítva anyád karjából, természetesen azt mondanák, hogy meghalt, annak érdekében, hogy elszakítsanak az indiai gyökereidtől. Mindezt persze a saját érdekedben. A saját érdekedben. Adam el tudta képzelni a gyámjait, ahogy ezt mondják, abban az önelégült hitben, hogy ők tudják, mi a legjobb egy kiskorú hercegnek, akinek sajnálatos módon kevert a vére. Anyja hátralépett, szemében könnyek csillogtak. – Sajnálom, hogy ennyire elragadtattam magam – mondta bájos akcentussal, de folyékony angolsággal. – Azt gondolom, hogy az alkalom megérdemli a könnyeket – mondta Mariah gyengéden. – Talán mindannyian leülhetnénk. Csengetek teáért. Ahogy Adam anyja maga mellé ültette a fiát a kanapén, Mariah is helyet foglalt velük szemben, és nyugodt tekintettel nézte a férfit, arra MARY JO PUTNEY


az esetre, ha szüksége lenne rá. A férfi hálát adott az égnek, hogy Mariah ott van vele, hogy támogassa őt az érzelmek és az emlékek örvénylésében. Hirtelen egy gondolat ütött szöget a fejében, és csak zakatolt az elméjében a fájdalmas lármán keresztül. A tábornokra pillantott. – Ön a mostohaapám? A tábornok bólintott. – Mint mondtam a parkban, apáddal barátok voltunk. Laksmi írt nekem, és segítséget kért tőlem, amikor elszakítottak tőle, de én éppen hadjáraton voltam. Amikor visszatértem, te már úton voltál Angliába. Anyádnak csak annyit mondtak, hogy a társadalmi rangodnak megfelelő neveltetést fogsz kapni. – Mintha idegenek tudnák a legjobban, hogyan kell felnevelni a fiamat! – mondta Laksmi, és megfogta Adam kezét. A szeme szürkészöld volt, amelynek meglepő kontrasztot adott a barna arcbőr. – Mindig erről a napról álmodtam, de azt gondoltam, hogy soha nem fog eljönni. Amikor megérkeztünk Londonba, és azt hallottuk, hogy meghaltál... – mondta remegve. – Néha azt gondolom, hogy Laksmi csak azért jött hozzám feleségül, hogy végre elhozzam őt Angliába, és megtaláljon téged – mondta Stillwell szeretetteljesen. Az a meleg pillantás, amellyel a férjére nézett, megcáfolta Stillwell megjegyzését. – Szerencsém van a férjeimmel. A húgod is jól kezelte a helyzetet. – A húgom? – kérdezte Adam sápadtan. Bár a feje zsongott az emlékektől, testvére nem szerepelt köztük. Anyja a fiatal hölgyre mutatott, aki addig az ablaknál állt, és egyre növekvő érdeklődéssel szemlélte az eseményeket. – Ő a húgod. Lady Kiri Lawford. Állapotos voltam, amikor apád meghalt. De nem mondtam meg a hatóságoknak, mert attól féltem, őt is elszakítják tőlem. – Kiri. Milyen kedves név! – mondta Adam, és azon töprengett, vajon el tud-e viselni még több megpróbáltatást. A húga úgy nézett ki... mint Adam. Sötét haj, zöld szem, kicsit magasabb, mint az anyja. Európai stílusban volt felöltözve, bármelyik angol öltözőszobába beleillenének a ruhái, annak ellenére, hogy az őt körüllengő levegő MARY JO PUTNEY


finom, távoli helyek egzotikusságát idézte. Mint az anyja, ő is gyönyörű volt. – Mindig szerettem volna egy húgot – mondta Adam, miközben felállt, és odament hozzá. – De nem tudom, te vajon szerettél volna egy idősebb testvért? Megértem, ha nem, szörnyű teremtmények tudnak lenni. A lány vidám tekintettel a bátyjára mosolygott. – Szerencsére, kedves bátyám, nem voltál mellettem, hogy kínozzál, amikor kicsi voltam. – Bárcsak ott lehettem volna! – mondta Adam csendesen. – Én is örültem volna – válaszolta suttogva. A lány szavai benne rezegtek. A vér szólt a vérhez. Adam megfogta a lány kezét. – Akkor most kell elkezdenünk testvérnek lenni, Lady Kiri. Amikor a lány megszorította Adam kezét, a tábornok megszólalt: – Van még két féltestvéred is. Thomas és Lucia Stillwell. Adam megremegett a felismeréstől, hogy hirtelen egy egész családnyi rokonra tett szert. – Ők is itt vannak Londonban? Stillwell bólintott. – Igen, de nem akartunk lerohanni. – Azonkívül – mondta Kiri szenvtelenül ők meglehetősen komisz ifjak. Lehet, hogy jobban megfontoltad volna miattuk, elfogadj-e minket. – Kiri! – szólt rá az anyja komolyan. Adam mosolygott. – Nagyon várom, hogy megismerhessem őket. – De nem aznap. Dörzsölgette a sebhelyet a fején. – Meglehetősen túlterheltnek érzem magam. – Ashton fejsérülést szenvedett abban a robbanásban, amely majdnem az életét követelte, és amely az emlékezetkiesését is okozta – mondta Mariah. – Ráadásul tegnap rálőttek – állt fel Stillwell. – Nem akarunk maradni teára, de szeretnénk tudni, elismered-e anyádat és a húgodat. Adam felháborodva kérdezett vissza: – Azt gondoltátok, hogy nemet mondok? MARY JO PUTNEY


– Lehetséges lett volna – mondta Stillwell nyersen. – Attól függően, hogy az ügyvédek és a gyámjaid milyen kitartóan próbáltak meggyőzni, hogy szégyenkezz a származásod miatt. – Nem jártak sikerrel. Velem vacsoráztok holnap? Az egész család, Luciát és Thomast is beleértve. Addigra vissza kell már nyernie a nyugalmát, hogy azzal az örömmel köszönthesse őket, amelyet ez a helyzet megérdemel. – Remélem, Londonban maradsz egy ideig. – Talán örökre – válaszolta az anyja vállat vonva. – Mindkét gyermekem félig angol. Joguk van ahhoz, hogy ismerjék a származásukat. – Oldalra billentette a fejét. – Hiányzik India? Vagy boldog vagy, hogy Angliába hoztak? Soha nem tette fel magának ezt a kérdést. A válaszon gondolkodnia kellett. – Mindkettő. Hiányzik India, de nagyon szeretem az itteni barátaimat. – Mariah-ra pillantott. A lány aggódó tekintettel felállt. – Ash túlságosan úriember ahhoz, hogy távozásra kérje önöket, így én teszem ezt helyette. Még nem gyógyult fel teljesen a sebesüléseiből. – Természetesen – mondta az anyja, majd ragyogó mosollyal megérintette az arcát. – Nem festesz valami jól. Pihenj csak. Egyelőre elég csak azt tudni, hogy holnap újra találkozunk. Adam összeszedte magát, amíg elbúcsúzott tőlük, de miután Mariah kikísérte a vendégeit – a családját lerogyott a kanapéra, a térdére könyökölt, és arcát két kezébe temette. Olyan sok jó dolog történt aznap. Miért fáj mégis annyira?

MARY JO PUTNEY


Harmincadik fejezet M

iközben Stillwellék a kocsijukra vártak, Adam anyja elbűvölő mosollyal Mariah-ra nézett. Nem csoda, hogy már két férjet is lebilincselt. – Bocsásson meg, kisasszony, nem mutattak be minket egymásnak. – Oly sok minden történt – felelte, és azon gondolkodott, mit mondhatna röviden az Adam életében betöltött szerepéről. – Mariah Clarke vagyok. Az én birtokomon vetődött partra Ashton, és befogadtam őt. Eleinte nem emlékezett arra, hogy ki ő, de felépült. Az iskolatársai találták meg, és felajánlották nekem és a barátnőmnek, Mrs. Bancroftnak, hogy Londonba kísérnek minket. Ashton nagyvonalúan meghívott bennünket, hogy maradjunk nála a látogatás idejére. Laksmi szeme felragyogott. – Ön a jegyese? A reményteljes kérdés fájdalmas volt. – Nem, ő az unokahúgának, Janey Lawfordnak a jegyese. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan önök is megismerhetik. A tábornok elfogadta a magyarázatot, a két nő azonban hitetlenkedve nézett rá. Mariah hálás volt, hogy Stillwellék hintója begördült, így a beszélgetés nem folytatódik. Miután elköszöntek, megfordult, és visszaindult Adamhez. Újonnan meglelt családja kellemes emberekből áll, biztosan sok örömben lesz része a jóvoltukból. De úgy látszott, hogy Adam az összeomlás szélén áll, és nem a boldogságtól. Amikor Mariah belépett a szalonba, Adam össze volt görnyedve, mintha fájna valamije, és nagyon hangosan zihált. Leült mellé, és a hátára tette a kezét. – Úgy festesz, mint aki megjárta a poklot – mondta csendben. Adam szája mosolyra húzódott. – Ez egy találó meghatározás. – Testi fájdalmat érzel? Szellemit? Mindkettőt? MARY JO PUTNEY


Hosszan kilélegzett, miközben a választ latolgatta. – Mindkettőt. A sebhely a fejemen kibírhatatlanul fáj, de a szellemi fájdalom annál is rosszabb. Sok, talán az összes emlékem visszatért, és valamennyi helyért dübörög az elmémben. A végeredmény jó lesz. A folyamat... nehéz. Nem csoda, hogy eljutott a holtpontra. – Fel tudsz menni a hálószobádba? Újabb mély lélegzetet vett, ezúttal lassan, majd felállt. – Igen. Ott fizikai értelemben semmi rossz nem történhet velem. Csupán majd megfulladok a túl sok boldogságtól. – Az egész világod megváltozott, és a változás fájdalmas. Megfogta a karját, kivezette a szalonból, majd elindultak felfelé a lépcsőn. Amikor beléptek a lakosztályába, Mariah elővette a rejtekhelyről a kulcsot, és kinyitotta a titkos szentély ajtaját. Adam hosszú sóhajjal fújta ki a levegőt. – Honnan tudtad? Igazad van: békére és meditációra van szükségem. Csatlakozol hozzám? Hálás volt, hogy Adam az ő társaságára vágyik, így besétált a szentélybe. Ahogy a nyugalom átjárta, rájött, hogy neki is épp annyira szüksége volt erre, ahogy a férfinak. Amíg Adam ki nem húzott kettőt, Mariah nem vette észre, hogy nagy párnák lapulnak egy talapzat mögött. Elkészítették az ülőhelyeket, hiszen kényelmesebb párnán ülni, amikor a behajlított térdük kifelé néz. Adam mellette ült, gyakorlottsága miatt könnyedén behajlította a lábát, de az is lehet, hogy az egyedileg szabott ruházat miatt. Megfogta a lány kezét, becsukta a szemét, és elkezdett lassan, mélyen belélegezni. A lány követte a férfi vezetését, és érezte, hogy saját kavargó érzelmei lecsendesednek. Adam segíteni fog meglelni az igazságot az apjával kapcsolatban, ő pedig együtt fog élni azzal a tudással, mindegy, mi lesz az. Viszonylag hosszú, békés idő után, a férfi megszorította a kezét. – A fejem még mindig fáj, de rend kezd kialakulni a káoszból. Köszönöm. A lány kinyitotta a szemét, és látta, hogy az előbb még kimerült arckifejezés helyett újra a régi Adam néz vissza rá. MARY JO PUTNEY


– Nem tudom elképzelni, hogyan érezheted magad az után, hogy kiderült, él az édesanyád, és van családod, amiről eddig nem is tudtál. – Csodálatosan – válaszolta Adam. – Én ma egy csodát kaptam, amíg téged elbizonytalanítottak. Ez igazságtalannak tűnik. – Még ha apám nem is tért vissza a rejtélyes halálból, felnevelt engem, mellettem volt gyerekkorom éveiben. Te viszont több mint húsz évig nélkülözted édesanyádat. A helyzet talán kiegyenlítődik. – Nekem ott volt Lady Agnes, aki tisztességesen igyekezett pótolni anyámat. Ahogy olvastam Lady Agnes levelét, az felszabadította az emlékek egy részét. Az anyámmal való találkozás viszont sokkal erősebb hatást gyakorolt rám, az érzések és az emlékek őrülten kavarognak a fejemben. Borzasztóan felkavar. Olyan, mintha földrengés idején próbálnék sétálni, amikor még a lábam alatt lévő talaj szilárdságában sem lehetek biztos. – Gondolod, hogy most már mindenre emlékszel? – Mariah inkább ezt a látszólag semleges kérdést tette fel, mintsem megkérdezze, Adam vajon arra is emlékszik-e már, hogy beleszeretett Janey Lawfordba, és feleségül kérte. – Nehéz emlékezni arra, amire nem emlékszem. De miután megnyugodtam a meditációban, megpróbáltam rendszerezni az emlékeimet, és lassan összeáll a kép. Az utolsó hónapokig. Arra emlékszem, hogy a gőzhajóm tervein dolgozom, készen arra, hogy Skóciába utazzam. Aztán egy hatalmas űr következik, ősztől egészen odáig, hogy partra sodródtam Hartley-ban. A lány ekkor feladta a közömbösség látszatáért folytatott küzdelmet. – Nem emlékszel az eljegyzésedre? A férfi megrázta a fejét. – Minden, amire emlékszem, az a korábbi álomkép, amelyben Janeyt a karomban tartom – mondta, de nem nézett a szemébe. – Emlékszem rá, hogy mindig is nagyon... kedveltem őt. Ezek a szavak, bár tompították a probléma élét, de nyitva is hagyták a lehetőséget, ezért még mindig fájtak. Úgy érezte, ebben a témában nem számíthat csodára. Janey éveken át Adam kedves barátja volt, és a férfi elhatározta, hogy feleségül veszi a lányt. Szerencsére Mariah egyre jobban el tudta rejteni a különböző helyzetekben kialakult, valódi reakcióit. MARY JO PUTNEY


– Emlékszel bármi olyasmire, ami nyomra vezethet azzal kapcsolatban, hogy ki akarhat az életedre törni? – Sem egy halálos ellenségnek, sem a züllött életnek nem lelem nyomát. – Egyik kezével a hindu szobrok felé mutatott, a másikkal a lány kezét fogta. – Úgy tűnik, hogy ez az én egyetlen titkos életem. Miről lenne még jó tudni? – Amióta tudod, hogy Hal Lawford hasznot húzna a halálodból, eszedbe jut valami, ami esetleg a bűncselekmény gyanújába keverné őt? – Ahogy emlékszem rá, gátlástalan hazudozó és gerinctelen – válaszolta Adam. – Nehéz elképzelni róla, hogy megpróbálna megölni. – Az emberek tudnak meglepetést okozni. És mi mögé lehetne jobban elrejtőzni, mint a látszólagos őszinteség és nyíltság mögé, ahogyan Hal tette? – Ha majd az elméd lecsendesedik ez után az örvénylés után, talán többre fogsz emlékezni. – Talán – felelte Adam, majd felállt, és Mariah-t is felsegítette, aztán kikísérte őt a szentélyből. – Furcsa, egyben csodálatos is az emlékezetemben kutatva rátalálni valami másra, mint üres, kongó folyosókra. Lady Agnesnek igaza volt, amikor azt írta nekem, hogy mindnyájunknak vannak olyan emlékei, amelyekről jobban szeretnénk elfeledkezni. – Rossz dolgok, amelyek veled történtek, vagy olyan rossz dolgok, amelyeket elkövettél? – A velem történtek részei annak, ami vagyok. De az, amit tettem, azzal nehéz szembenézni. – Kicsit tétovázott, mielőtt folytatta: – Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy nagy fogadáson a palotában. Volt ott egy indiai úriember, talán diplomata. Az összes jelen lévő angol átnézett rajta, fel kellett volna állnom, és oda kellett volna mennem hozzá beszélgetni. Ehelyett én is másfelé fordultam. Nem akartam, hogy az emberek beszélgetni lássanak vele, és eszükbe jusson az én indiai származásom. A lány összerezzent. – Bizonyos szempontból ez csak egy apróság. Más szemszögből viszont az udvariasság sárba tiprása, és elárulása mindannak, ami te magad is vagy.

MARY JO PUTNEY


– Pontosan – felelte Adam a sebhelyét dörzsölgetve, miközben úgy tűnt, menten összeesik. – Azt kell gondolnom, mérhetetlenül unalmas lehet számodra, hogy mindig velem kell törődnöd. Ami miatt ez értékes nekem, hogy világosan emlékszem arra, hogy egészen a hajó felrobbanásáig egészséges voltam, mint a makk. A lány a férfi szikár, erős testére gondolt, és minden szavát elhitte. – Újra az leszel. Egy év múlva már csak úgy fogsz visszaemlékezni ezekre az időkre, mint egy érdekes álomra. – Feltéve hogy nem gyilkolják meg addig. – Akarod, hogy veled maradjak? A férfi a fejét rázta. – Most pihenni szeretnék. Remélem, az segíteni fog, hogy a helyükre kerüljenek a dolog a fejemben. Bár továbbra is túl sok a kérdés. – Nekem még soha nem volt amnéziám, és az elmém sincs rendben egyáltalán – mondta a lány vidáman. – Mondhatom Formbynak, hogy az a kívánságod, hogy kezdjen el vizsgálódni, mi történt az apámmal? Szeretném elkezdeni, amint lehet. A férfi bólogatni kezdett, majd azt mondta: – Inkább Randallt kérd meg. Ő sokkal alkalmasabb egy ilyenfajta nyomozásra. El sem tudom mondani neked, milyen jó, hogy már ilyesmi is az eszembe jut! – Láttam, ahogy küzdöttél magadban! – mondta gyengéden. – Soha többé nem fogom természetesnek tartani, hogy tudok gondolkozni és emlékezni. – Ahogy én sem. – Megfogta a lány kezét, az ajkához emelte, és megcsókolta az ujjait, olyan édesen, hogy Mariah beleremegett. – Mariah, te egy igazi kincs vagy! Köszönöm az összes általam ismert istennek, hogy megismerkedhettem veled. – Sors vagy lehetőség, mindketten nyertünk általa. Olyan könnyű volna a karjába vetnie magát. Ehelyett óvatosan elhúzta a kezét. – Wharfnak talán akad valami orvossága, amellyel enyhíteni tud a fejfájásodon. Adam elgondolkodott. – Voltaképpen van egy kiváló módszere a fájdalmak kezelésére. Meg kell kérdeznem.

MARY JO PUTNEY


Csengetett a komornyiknak. A lány nehezen hitte el, hogy valaki meg akarja ölni Adamet, de hát maga is látta a bizonyítékot. – Később találkozunk – mondta Mariah. – Ha vacsora helyett inkább alszol, nem fogok megneheztelni. Gyorsan kilépett a szobából, és a hatalmas házon keresztül a saját lakosztályába ment. Teáért csengetett, hogy lenyugtassa kissé felborzolt idegeit, majd leült a pompás íróasztalhoz a Juliával közös nappaliban. Minél részletesebb leírást készít az apjáról, annak szokásairól, a londoni utazásáról, az annál használhatóbb lesz. Éppen befejezte, amikor Julia, nagymamájánál tett újabb látogatása után, sugárzó mosollyal csatlakozott hozzá. Amíg Julia teázott, és elfogyasztott hozzá néhány gyömbéres süteményt, Mariah elmesélte neki az ügyvédnél tett látogatás részleteit, majd megkérdezte: – Gondolod, hogy a hartley-i postát üzemeltető házaspár rábírható lenne arra, hogy visszatartsa a leveleimet? Julia elgondolkodott. – Mr. Atkinst sokkolna egy ilyen ajánlat. De a felesége, Annie... – Julia a fejét rázta. – Szereti a jóképű férfiakat. Lehet, hogy tévedek, de el tudom képzelni, hogy George Burke képes volt rávenni, hogy megszerezze számára a leveleket. Kaptál levelet, amíg Hartley-ban voltál? – Mondhatni, soha. Annyira el voltam foglalva a birtok és a háztartás megszervezésével, hogy csak nagyon kevés időm maradt a levelezésre. A családdal nem is leveleztem, de apámmal igen, és éveken át annyit költözködtünk, hogy nem is voltam igazán meglepve, hogy olyan kevés levelet kapok. – Amikor nem kaptál levelet édesapádtól, az megerősítette Burke azon kijelentését, hogy esetleg megölték őt. Az, hogy nem kaptál levelet az ügyvédtől, egyértelműen azt sugallta, hogy rossz ügyvéd. – Pontosan. – Mariah lüktető halántékát dörzsölgette. – Folyton azt mondogattam magamnak, hogy apám meghalt, különben visszatérne Hartley-ba, de lehetetlen, hogy ne reménykedjek. – Az a tény, hogy George Burke rossz ember, nem jelenti azt, hogy hazudott édesapád halálával kapcsolatban – mondta Julia gyengéden. Az esze tudta ezt. De a szíve sokkal makacsabb volt. MARY JO PUTNEY


Gondolkodott, megossza-e a híreket Adam családjával kapcsolatban, és úgy döntött, megteheti. A család újraegyesítése hamarosan úgyis nyilvánosságra kerül, és talán jobb, ha a barátok bizalmas értesüléseket szereznek. Elmesélte a Stillwell család látogatását, azt, hogy Adam milyen sok emléke visszatért. Julia bódultan csóválta a fejét. – Nem szabadott volna elhagynom az Ashton-kastélyt. Annyi minden történt, amíg nem voltam itt! – A mai események mindenesetre sokkal jobbak, mint a tegnapi, amikor rálőttek Ashre. Mariah felállt, gondosan összehajtotta a feljegyzéseit. – Ezt most leviszem, és ott hagyom Randall számára. Éppen leért a lépcsőn, amikor egy inas Randallt és Will Mastersont fogadta. Lerázták az esőcseppeket a kalapjukról, és aggódva néztek rá. – Mariah, úgy örülök, hogy látom! – szólította meg Will. – Mi történt? Asht meglőtték? – Csak horzsolás – nyugtatta meg őket. – De ez már idestova két napja történt. Jöjjenek velem a kis szalonba, és elmondom, mi történt, amíg nem voltak itt. Ahogy belépett a helyiségbe a két férfival a nyomában, arra gondolt, hogy ez a kis szalon már most olyan meghitt és biztonságos számára, mint a sajátja Hartley-ban. A parkban történt baleset leírásával kezdte, már az elején megnyugtatva őket, hogy Adam nem sérült meg súlyosan. Ezt követően áttért Adam családjának felbukkanására, és arra, hogyan kezdett visszatérni Adam emlékezete. Amikor befejezte, Will a fejét csóválta, ahogy Julia is tette. – Vitathatatlanul csodálatos. Ön azt mondja, szinte mindenre emlékszik már? – Igen, egészen a skóciai utazást megelőző hónapokig. Randall az orra alatt mormogott valamit, majd érthetően azt mondta: – Remélem, erről az időszakról is hamarosan visszatér Ash emlékezete. Az nagyban segíthetne minket a merénylő elfogásában. – Adam azt mondta, ön az egyetlen, akivel érdemes a nyomozásról beszélni – mondta Mariah Randallnek. – Feltételezem, már elkezdték a vizsgálódást. MARY JO PUTNEY


Randall bólintott. – Ismerem az egyik Bow Street-i nyomozót, aki minden rejtélyt képes megoldani. Rob azóta dolgozik már az ügyön, amióta visszatértünk. – Van egy lehetséges gyanúsítottunk – vette át a szót Will akit Shipley-nak hívnak, és aki szintén eltűnt az Enterprise felrobbanásakor, de a testét nem találták meg. Szakértője a gőzmotoroknak, és londoni illetőségű. Kirkland megbízott néhány embert, hogy nyomozzanak Shipley után Glasgow-ban. Épp ma reggel kapott újabb híreket. Ha Shipley életben van, és visszatért Londonba... nos, nagyon érdekes lenne elbeszélgetni vele. Adam barátai nem tétlenkednek. – A Bow Street-i nyomozója – mondta Mariah – képes egyszerre több ügyön is dolgozni? Volna néhány sürgős problémám. – Hallgatom. Randall arckifejezése olyan bátorító volt, hogy már biztos elfelejtette, milyen gyanakvó volt eleinte Mariah-val szemben. Mariah még egyszer elmesélte a Mr. Granger irodájában tett látogatást, majd végül a következőt mondta: – Ki akarom deríteni, mi történt az apámmal. Ha valóban meghalt: elfogadom. De ha életben van... hol volt eddig? Mi történt vele? – Átadta a feljegyzéseket Randallnek. – Itt van minden hasznos információ, ami eszembe jutott. Randall átfutotta a jegyzetet. – Kitűnő. Át fogom adni Robnak. Lehet, hogy személyesen is beszélni akar majd önnel. Hajlandó fogadni? – Természetesen – felelte meglepetten. – Miért ne volnék? – Vannak hölgyek, akik úgy gondolják, hogy egy Bow Street-i nyomozó túlságosan otromba az ő kifinomult érzékenységüknek – válaszolta szárazon. – Az ön megítélése szerint hölgy lett belőlem? Megdöbbentett, de őszintén hízelgő. Will nevetett, Randall pedig zavartan lesütötte a szemét. – Ön sokkal inkább volt hölgy, mint amennyire én úriember voltam. Remélem, megbocsátja a kezdeti gorombaságomat. – Ön csak a barátját védte. Hogyan is hibáztathatnám érte? MARY JO PUTNEY


– Sokan megtennék – mondta, majd felöltője zsebébe süllyesztette a papírt. – Az édesapjával kapcsolatos információkon kívül azt is tudni óhajtja, hol van George Burke? – Apám sokkal fontosabb. De Burke megtalálása ebben is segíthet. – Összeszorította a száját. Ha szándékosan hazudta azt az apámról, hogy megölték, akkor egy nyomorult gazember. – Kívánja, hogy megöljem? – kérdezte Randall. – Ne kísértsen! – kiáltott fel a lány, és nem tudta eldönteni, Randall csupán tréfált-e. – Rendben van. Akkor csak megszorongatom egy kicsit. A Randall szemében égő tűzből Mariah biztosra vette, hogy a férfi nem tréfál. – De csak annyira, hogy ne sérüljön meg nagyon – mondta meglehetősen bátortalanul. Kénytelen volt belátni, hogy ha valóban olyan hölgy lenne, mint amilyennek képzeletbeli nővérét tartja, Randall ajánlata megdöbbentette volna. De az utóbbi hetek történései meggyőzték arról, hogy ő sohasem lesz az illendőség példaképe, így jobb, ha feladja a próbálkozást. Mivel Adam pihent, a barátai pedig távoztak, Mariah Mr. Formby keresésére indult. A titkárnak tágas hivatala volt a ház hátsó részében, és boldogan kisegítette Mariah-t a lincolnshire-i címmel, ahol Janey Lawford tartózkodott. Bérmentesített levélpapírral is el tudta őt látni, így tehát postaköltség fizetése nélkül el tudja küldeni a levelet. Mielőtt Adam Skóciába utazott, egy egész kupac üres levélpapírt aláírt a háztartás számára, így Formby egyik fiókja még félig volt velük. Odafent, az íróasztalnál ülve, mielőtt tollat fogott volna, Mariah gondosan átgondolta, mit is akar írni. Annak nem szabad érződnie, hogy Adam és közte bensőséges kapcsolat van. Jobb, ha úgy tűnik, mintha ő egy kedves nagynéni lenne. Drága Miss Lawford... Mentegetőzéssel kezdte, amiért úgy ír neki, hogy személyesen nem is ismerik egymást, majd összefoglalta, hogyan találkozott Adammel. Aztán eljutott addig, hogy elmagyarázza, miért is kezdett a levélírásba:

MARY JO PUTNEY


Az édesanyja természetesen még mindig aggódik az ön egészségi állapota miatt, de kérem, ha már felépült a váltólázból annyira, hogy vissza tud térni Londonba, ne késlekedjen. Ashton túlságosan tapintatos ahhoz, hogy ő maga kérje önt, hogy hagyja el Lincolnshire-t a kedvéért, de érintett barátként, úgy éreztem, tudatnom kell, hogy a jegyesének szüksége van önre. Őszinte tisztelettel: Miss Mariah Clarke Sóhajtott, majd lepecsételte a levelet, hogy reggel el is lehessen már küldeni. Lehet, hogy nem számít igazi hölgynek, de megpróbálta megtenni Adamért, ami meggyőződése szerint a legjobb a férfinak. Azt remélte, hogy valahol odafent a mennyországban értékelni fogják nemeslelkűségét.

MARY JO PUTNEY


Harmincegyedik fejezet A

dam lassan felébredt; hálás volt, hogy már nem fáj a feje. Sőt, a gondolatai olyan tiszták voltak, mint... amilyenek már nagyon rég nem. Behunyta a szemét, kitárta az elméjét. Önmaga zavaros, nyugtalan darabkái, úgy tűnt, mintha leülepedtek volna a békés teljességben. Néhány seb még gyógyulásra vár, de már nem érezte magát olyan széthullottnak, mint korábban. Már tisztán emlékezett azokra az évekre, amelyeket hercegként élt. Birtokainak és üzleti ügyeinek irányítása hatalmas feladat volt, még Formby és mások segítségével is. Ülések a Lordok Házában, vitákon való részvétel, javaslatok megszavazása és elvetése. Találkozás mindenféle népséggel, akik a maguk vagy a gyermekeik számára kívánták megnyerni hercegi befolyását. Cumberlandben nehézségei voltak rangja elfogadásával, de aznap rájött, hogy az egykori életében kényelmesen érezte magát hercegként. Lelkiismeretesen dolgozott azon, hogy a hatalmát és a pénzét jól használja fel, és sikeres is volt ebben. Módszeresen tekintette végig az életét, amit az Indiában töltött gyerekkorával kezdett. Bár az anyjáról álmodott, már az apjára is emlékezett: zöld szemű, jó természetű férfi volt, aki kedvét lelte az indiai élet sokszínűségében. Tíz év elég volt arra, hogy jól ismerje Andrew Lawfordot, és hogy örökre hiányozzon neki. Élénk emlékek rohanták meg. Talán a legkorábbi emlék egy elefánton való lovaglás volt, egy imbolygó howdah-ban, nyeregben ülve, Andrew ölelésében. Apja tündöklő virágokat és cikázó madarakat MARY JO PUTNEY


mutatott neki az erdőben, miközben meg is nevezte mindegyiket, hogy Adam megtanulhassa. Emlékezett a színekre, hallotta a madarak énekét, érezte a gazdag, kevert illatokat. Miután apját értesítették a megdöbbentő örökségről, az új, hatodik herceg előkészületeket tett az Angliába való visszatérésre. Adam tisztán érezte, hogy apja nem akart visszamenni. Andrew, két héten belül, elkapott valami lázat, amely aztán negyvennyolc óra leforgása alatt elvitte őt. Adam nem mehetett be hozzá a betegszobába, mert attól féltek, hogy megfertőződik. Visszatekintve, azon tűnődött, apja mennyire vonakodhatott a visszatéréstől, hogy még arra is kész volt, hogy elkapjon egy betegséget. Csontjai most már örökre szeretett Indiájában nyugszanak. Ahogy Adam végiggondolta életének ezt a szakaszát, rájött, hogy a fiatal John Stillwellről is van néhány emléke. Az előkelő származású hindu hölgyek általában elszigetelt életet éltek, de Laksmi a házassága révén kikerült az elszigeteltségből. Azért ment volna hozzá egy angol férfihoz, mert abban reménykedett, hogy több szabadságban lesz része? Úgy gondolta, ezt meg kell kérdeznie az anyjától. A tudat, hogy ezt megteheti, melegséggel töltötte el. Stillwell rendszeresen látogatta Lawfordék otthonát. Tekintete időnként reménytelen vágyakozással követte Laksmit. Adam, bár sosem gondolt arra, hogy anyja esetleg újból férjhez ment, és további gyerekei születtek, mindenesetre örült annak, hogy rátalált valakire, aki szereti és dédelgeti őt. Leszállt az ágyról, és felállt. Korábbi fáradtsága eltűnt. Már éjszaka volt, ami azt jelentette, hogy átaludta a vacsorát, sőt jóval tovább aludt. Csendben kiment a nappalijába, amelyet egyetlen kicsi lámpa világított meg. Miután visszatette a kulcsot, a lámpát a szentélybe vitte, és az istenek képeit tanulmányozta. A szobrok szinte elevennek tűntek a halványan pislákoló fényben, ősi bölcsességgel tekintve rá. A tekintete elidőzött Laksmin, akiről az anyját elnevezték. Majdnem halálos kimenetelű balesetéből és súlyos fejsérüléséből való felgyógyulása következtében végre megértette, mit is jelent számára indiai származása.

MARY JO PUTNEY


De ugyanannyira angol is volt, és keresztény. Angol úriembernek megfelelő nevelést kapott, és egy nagyra becsült angol rangot. Két részének ki kell egyeznie egymással. És most, végre úgy tűnik, sikerül. Átkozott legyen, ha még egyszer el akarná rejteni azt, aki. Elhagyta a szentélyt, és a kandallón lévő órára pillantott. Még nincs éjfél. Randall talán még fent van. Gondolkodott, felvegye-e a cipőjét, de végül is ez az ő háza. Ha cipő nélkül és ingujjban akar járkálni, megteheti. Az Ashton-kastély csendes volt, amikor elhagyta a lakosztályát. Nappal, a személyzet tevékenykedése miatt, folytonos a zümmögés, ami egy ilyen hatalmas ház működtetése során elkerülhetetlen. Túlságosan nagy ház ez egy egyedülálló férfinak. De vőlegény, és ha isten is úgy akarja, egy nap majd gyerekek töltik meg a még üres helyiségeket. Jobbra nézett. Mariah szobái ennek a folyosónak a túlsó végén vannak. Egy rövid séta csak odáig. Azt kívánta, bárcsak többre emlékezne az eljegyzésével kapcsolatban. Visszanyert ugyan néhány emléket a baleset előtti hónapokból, de semmi használhatót. Visszaemlékezett, ahogy az Enterprise fedélzetén élvezettel kacagtak, amint a gőzhajó a Firth of Clyde-on haladt lefelé. Mindenki őrült intenzitással dolgozott, és édes volt a siker. Ahogy körbepillantott, ugyanazt az örömet látta a mérnökei és a legénysége arcán. Szándékában állt megjutalmazni őket, akik közül néhányan már halottak, csupán azért, mert neki dolgoztak. Nyugodjanak békében. Janey sugárzó arcára is emlékezett, de zavarta egy emlékfoszlány hiánya. Beleszeretett volna az emlékezetéből kiesett hónapok folyamán? Természetesen szerette őt. A testvére volt, olyan testvér, amilyen Kiri nem lehetett, hiszen Janey-vel együtt töltötték a gyerekkorukat. De vajon úgy szerethette Janey-t, ahogy Mariah-t szereti? Elképzelhetetlennek tűnt. Visszatekintve eszébe jutott, hogy régóta úgy gondolta már, hogy egyáltalán nem fog megnősülni, mert nem akarja továbbörökíteni egy vegyes származás terheit a gyerekeinek. Bár vágyott társ és család után, szigorúan elrejtette énje hindu részét. Valami mély, irracionális szinten azt képzelte, végzetes volna felfednie magát, emiatt bizonyos távolságnál közelebb senkit nem engedett, még a legjobb barátait sem. Hogyan rejthetné el magát a felesége elől? MARY JO PUTNEY


Lehet, hogy épp ezért kérte meg Janey-t? Janey évek óta ismerte őt, társa volt a különcségeiben, ezért talán biztonságosnak tűnt. Mariah viszont bárkinél jobban ismeri őt, és teljes mértékben el is fogadta. Valójában úgy tűnt, hogy a lány éppen azt szereti benne, ami megkülönbözteti őt a többi embertől. Teljességgel tisztában volt azzal, és el is fogadta, hogy nem bonthatja fel az eljegyzést Janey-vel, még akkor sem, ha meg van győződve róla, hogy nem tudja úgy szeretni, ahogy Mariah-t. Az eljegyzést nem csak azért nem lehet felbontani, mert ezt kívánja meg tőle angol úriemberhez méltó becsülete. Janey szereti, és visszautasítani őt, amikor olyan örömmel fogadta az ajánlatát... elképzelhetetlen. Megfordult, és elindult balra, Randall lakosztálya felé. Az ajtó alatt fény szűrődött ki, így bekopogott. Széklábak csikorgását követően Randall kinyitotta az ajtót. Mögötte, az asztalnál, Masterson és Kirkland ült, szintén ingujjban, pohárral a kezükben, előttük borosüveg. – Látom, ti hárman megint készültök valamire – mondta Adam tárgyilagosan. – ideje, hogy csatlakozzam hozzátok. Kirkland felvonta a szemöldökét. – A herceg visszatért. – Néhány napja visszatértem már – jegyezte meg Adam, majd belépett a szobába, elfogadott egy pohár bort Randalltől, és leült az egyetlen üres székre. A lakosztály majdnem olyan nagy volt, mint az övé. Amióta Randall eljött a családjától, és nem volt szállása Londonban, Adam rendelkezésére bocsátotta ezeket a szobákat, hogy otthonául szolgáljanak, amíg csak a barátjának szüksége van rá. – De nem úgy, mint most – mondta Kirkland. – Mariah elmondta nekünk, hogy édesanyád meglátogatott, és hogy majdnem minden emléked visszatért. A változás szemmel látható. – Mennyiben tűntem másnak? – kérdezte Adam. A gondolkodás csendje következett, majd Will szólalt meg: – Nagyon élesen. Az alaptermészeted ugyanaz volt, akkor is, amikor az amnézia legrosszabb stádiumában voltál, de most kiegészült az összes tapasztalatoddal. – Kortyolt egyet a borból. – Már ha van ennek így értelme.

MARY JO PUTNEY


Adam ráébredt, hogy amióta csak Mariah megtalálta őt, a gyerekkori emlékek mögé rejtőzve védte magát. Még ezekkel a barátokkal is óvatos volt. De ez az, amit akart? Felállt. – Gyertek velem! Kissé értetlenül, de hajlandóak voltak követni őt a lakosztályába. Adam meggyújtott egy nagyobb lámpást, azután kinyitotta a szentélyt, és epés formalitással betessékelte őket: – Tekintsétek meg a titkos életemet! A barátainak leesett az álluk, ahogy körülnéztek. – Ez egy hindu templom, igaz? – kérdezte Randall bizonytalan tekintettel. – Ezek nagyszerűen faragott szobrok – mondta Kirkland, ahogy a szobában körbejárva az istenek szobrait tanulmányozta. – Úgy vélem, ez egy olyan magánkápolna, amilyennel több nagy udvarház is büszkélkedhet. – Csak feszület nélkül. Will átható tekintettel nézett Adamre. – Ez nem igazán meglepő számunkra, Ash. Soha nem csináltál titkot az indiai származásodból. – Valóban nem – látta be Adam. – De mindig eltitkoltam, mennyire fontos nekem. – Bízzál bennünk – mondta Will vidáman. – Tudtunk róla, de mivel soha nem beszélgettél velünk a témáról, mi sem tettük. – Will akár tudhatta is. – Kirkland lenyűgözve állt meg a táncoló Siva-szobor előtt. – Én nem mondhatom, hogy ilyen éléslátással rendelkeznék. De ezek a változások nem számítanak. – A szobrokra mutatott. – Voltál, aki voltál. Vagy, aki vagy. Nem akarnálak másmilyennek. Adamnek égett a szeme. Kétségtelenül a lámpa füstjétől. – Nem tudom pontosan, miért éreztem szükségét, hogy oly sok mindent elrejtsek a természetemből, de megtettem. Nagyon elszántan. – Jogosan – mondta Will józanul. – Bár mi nem vagyunk meglepve, lehet, hogy mások megrémülnének, ha megtudnák. Olyan tárgyaid vannak, amelyek szemmel láthatóan nem tartoznak egy műgyűjteménybe. A gyámjaid sokat küzdöttek azért, hogy méltóvá válj MARY JO PUTNEY


az angol hercegi címre. Sokkal inkább angolnak kellett lenned, mint azoknak, akik angolnak születtek. – Hála az égnek és Lady Agnes felforgató oktatási módszereinek – mondta Kirkland. – Különben mindannyian küzdhetnénk az üdvösségünkért. Ez így igaz. Lady Agnes volt az, aki engedte Adamnek, hogy megőrizze indiai származását. Ez segített neki megtartani szellemi épségét, amikor olyan sok változás volt az életében. Randall elfordult a szentélytől. – Ne feledkezzünk meg arról, hogy annak, aki meg akar ölni téged, talán nincs is más oka, mint a származásod okán érzett gyűlölet. E szavak hirtelen visszarántották őket a valóságba. A barátok, akik hosszú évek óta ismerik Adamet, könnyebben elfogadják, mint az éles nyelvű, ítélkező idegenek. A legbelsőbb hitét meg kell tartania magának. De már nem titok többé. Hogyan reagálna Janey? Elfogadná vagy elítélné? Ha elítélné, valószínűleg felbontaná az eljegyzést. A remény szikrája gyúlt fel benne erre a gondolatra. De hogy méltányos legyen Janey-vel, lehet, hogy az első reakciója a megdöbbenés lenne, de végül talán elfogadná az ő vegyes identitását, ahogy a többi barátja is tette. – Ha már itt tartunk, a férfiról, aki megkísérelt megölni, kiderült valami? – kérdezte, és átment a nappaliban lévő székekhez. – Itt is beszélgethetünk. Itt tágasabb, és a bor is jobb. – Alábecsülöd a bor minőségét, amelyet kihízelegtem a komornyikodtól. – Randall leült a kanapéra, hosszú lábai átérték keresztben a keleti szőnyeget. – Azt hiszem, számtalan üveg áll rendelkezésre az előttünk álló beszélgetésre. Wharf lépett be csendesen a szobába. Bizonyára felébredt a beszélgetésükre. Gyorsan körbepillantott, majd megkérdezte: – Óhajt valamit, Főméltóságod? Adam rájött, hogy éhes, mivel lekésett a vacsoráról. – Egy hidegtál jólesne. Csak hús és sajt, semmi más. Miután Wharf meghajolt, és lement a konyhába, Adam kivett egy üveg vörösbort a pohárszékből, és kinyitotta. Megelégedéssel állapította meg, hogy pontosan emlékszik, hol találja a kívánt bort. Ugyanilyen

MARY JO PUTNEY


könnyen elő tudott volna venni akár egy üveg sherryt, brandyt vagy akár rajnait. A hatalom összefügg a környezettel. Teletöltötte barátai poharát, amíg azok kényelmesen elhelyezkedtek. – Nos, újabb információk? – Ned Shipley egy londoni férfi, aki az Enterprise-on dolgozott – mondta Kirkland. – Glasgow-i kutakodásom alapján őt ajánlották neked erre a feladatra, mivel rendelkezett tapasztalatokkal a gőzmotorok területén. Visszafogott ember volt, aki nem beszélt sokat, de értette a dolgát, és keményen dolgozott. A robbanás után eltűnt, halottnak hiszik. Csakhogy nem találták meg a holttestét, így nem lehet eléggé halott. Adam elgondolkodott. Shipley. – Van némi homályos emlékem ezzel a névvel kapcsolatban. Ő vagy a robbanás áldozata, vagy az a személy, aki tudja, hogyan lehet előidézni a robbanást. – Nyomozunk utána Londonban. Lehet, hogy hamis nevet használt Skóciában. – Kirkland kortyolt egyet. – De részletes leírásom van róla. A bal kezére egy horgony, a jobbra egy koponya van tetoválva. Adam könnyen fel tudta idézni ezeket a tetoválásokat, de azt nem tudta biztosan, hogy emlékszik rájuk, vagy csak elképzeli őket. – Azt mondtad, ajánlották nekem. Ki ajánlotta? A barátai egymásra néztek. – Nem egészen egyértelmű – válaszolta Kirkland –, de... valószínűleg Hal Lawford. Adam kifejezéstelen arccal meredt a poharába. Bár nem volt biztos, de talán el kellene fogadnia, hogy Hal – jóságos isten, az unokafivére, egyben a jövendő sógora is! – lehet, hogy meg akarja őt gyilkolni. Az Ashton hercegi cím és az azzal járó vagyon elég vonzó lehet ahhoz, hogy sokakat megbabonázzon. – Van rá mód, hogy mihamarabb kiderítsük, Shipley volt-e, vagy Hal? – Azt hiszem, nincs – sóhajtott Kirkland. – Valószínűleg megemlítetted valakinek, hogy örülsz, amiért az unokafivéred beajánlotta Shipley-t, de ez egyelőre tisztázatlan. Hasznos volna, ha valami módon vissza tudnál emlékezni életednek erre az időszakára is. Bárcsak vissza tudna emlékezni! – Randall, végül megbíztad Bobot a merénylő kézre kerítésével? MARY JO PUTNEY


– Igen, de egyelőre nincs még vele sok dolga – válaszolta Randall –, ám megvannak az informátorai, akik Shipley után kutatnak. Éppúgy, mint George Burke után is, Mariah kérésére. – Van valami eredmény? – kérdezte Adam. – Ha Burke visszatért Londonba, nem lesz nehéz ráakadni, mivel valószínűleg nem akar elrejtőzni. Ha nincs a városban, akkor valamivel tovább fog tartani, amire a nyomára bukkanunk. Adam Mariah fájdalmára gondolt, amikor közölték vele, hogy az édesapja meghalt. Ha Burke hazudott... – Ha megtaláljátok Burke-öt, beszélni akarok vele. Randall rosszallóan nézett rá. – Veszélyes Londonban mutatkoznod. Ha a merénylő tegnap pontosabban célzott volna, már nem élnél. – Jó, de nem akarok úgy élni, mint egy kalitkába zárt madár. Ésszerű elővigyázatosságra hajlandó vagyok – felelte Adam. – Lehet, hogy ki is kell mozdulnom, hogy előcsalogassuk a támadót. Randall és Kirkland rémülten nézett rá, Masterson azonban azt mondta: – Van benne valami. Ha bármelyikőtök csapdába esne, benne is maradna? Nem, nem hiszem. – A zárt hintót fogom használni, és több testőrt is – mondta Adam, és kiitta az utolsó korty borát. – Vacsorát fogok adni, ahová meghívom Halt és az anyját, anyát és a családját, benneteket, Mariah-t és Juliát. Randall, neked fenyegetőnek kell majd tűnnöd. Talán rá tudjuk bírni Halt, hogy beszéljen. Töltött magának még egy kis bort. Lehet, hogy Hal ártatlannak bizonyul. De úgy tűnt, ez csak remény.

MARY JO PUTNEY


Harminckettedik fejezet T

ekintettel az előző napok drámai történéseire, Mariah másnap reggel eldöntötte, hogy úgy tesz, mint minden értelmes nő: vásárolni megy legkedvesebb barátnőjével. A leárazásoknál kezdték, majd a Bond Street felé vették az útjukat, ahol ugyan drágább volt minden, de olyasmiket is lehetett kapni, amikhez máshol nem lehetett hozzájutni. Dél körül már mindketten tele voltak csomagokkal, és Mariah már órák óta nem gondolt sem merényletre, sem elvesztett szülőkre. Az utolsó, útba eső textilkereskedésben Julia két vég szövetet nézegetett, az egyik egy halvány rózsaszín, mintás muszlin, a másik egy finom, levelekkel díszített zöld puplin volt. – Melyiket vegyem meg? Mindkettőt nem engedhetem meg magamnak. – Vedd meg mindkettőt – felelte Mariah –, mindegyik remekül fog állni. Carlisle-ben nem fogsz ezekhez foghatót találni. Mivel néhány nap múlva elhagyjuk Londont, most kell kihasználnunk a boltok nyújtotta lehetőséget. A jó ég tudja, mikor járunk erre legközelebb, és a jövőben az utazás költségeit is magunknak kell majd állnunk. Úgyhogy vedd meg mindkettőt abból a pénzből, amelyet az útiköltségen megtakarítottál. Julia mosolygott. – Nem jöttem volna el, ha ez az utazás nincs ingyen, de ezzel az indokkal most rávettél, hogy tékozló legyek. Ezzel el is döntötte, és jelezte az eladónak, hogy mindkettőt kifizeti. Amint kiléptek, Mariah egy pillanatra megállt a bolt ajtaja előtt, és végignézett a keskeny, nyüzsgő Bond Streeten. – Szeretem a vidéki életet, és már várom, hogy visszatérjek Hartleyba – mondta kicsit vágyakozva –, de szeretem Londont is. Papával rendszeresen maradtunk itt, amikor épp nem volt látogatásra alkalmas kényelmes vidéki birtok. – Elmosolyodott. – Természetesen a MARY JO PUTNEY


szállásaink akkoriban sokkal szerényebbek voltak, mint ahol most helyet kaptunk. – Legalább kellemes napunk volt a nézelődésre – felelte Julia. – Nem tudunk tovább vásárolgatni, mert nincs több kezünk, és táskánk sincs már több. Mit szólnál egy teázóhoz, hogy felfrissítsük magunkat, mielőtt visszaindulunk az Ashton-kastélyba? – Egy kisebb csomag kicsúszott a táskájából, ezért lehajolt, hogy felvegye. – Most már azt kívánom, bárcsak elfogadtuk volna Holmes ajánlatát, és kocsival meg inassal jöttünk volna. A lábam megfájdult már a sok sétálástól. – Nem akarok rászokni Ashton luxusára – mondta Mariah eltökélten. A kocsi és az inas ismételten csak arra emlékeztetné, mekkora a társadalmi különbség közte és Ashton között, csakhogy nincs szüksége több emlékeztetőre. Egy nőre lettek figyelmesek. Ahogy Mariah felnézett, látta, hogy egy divatosan öltözött matróna Juliát bámulja, majd a barátnőjéhez fordul: – Biztos, hogy...? – Lehetetlen – felelte sápadtan egy hasonlóan jól öltözött nő. – Ő meghalt. Julia elsápadt. Mariah ösztönösen megfogta barátnője karját, megfordította, és fürgén továbbmentek onnan, majd befordultak a következő sarkon. – Az a tea biztosan jól fog esni – mondta Mariah, amikor már biztos távolságra voltak tőlük. Julia lassú, mély lélegzetet vett. – Nem fogsz arról a nőről kérdezősködni? – Nem, ha te nem akarsz beszélni róla. – Köszönöm. – Julia fellélegzett. – Egyszer talán majd elmesélem. Talán jó lesz majd beszélni a múltról. Egy barátságos férfihang szakította félbe őket: – Miss Clarke! Mrs. Bancroft! Micsoda öröm önöket viszontlátni! Mariah megfordult, és látta, amint Hal Lawford kiszáll egy kocsiból. Ellenállhatatlan mosollyal közeledett feléjük, de ez sem segített elűzni Mariah fejéből a gondolatot, hogy esetleg ő állhat az Adam elleni merénylet hátterében. Ez a gondolat pedig, átmenetileg, megnémította. Julia összeszedettebb volt: – Szép napot, Mr. Lawford. Részünkről a szerencse. MARY JO PUTNEY


– Látom, kihasználják a londoni üzletek nyújtotta lehetőségeket! – Gyorsan felmérte a bevásárlásukat. – Felajánlhatom a kocsimat a csomagjaiknak, és meghívhatom önöket egy könnyű ebédre? A sarkon túl van egy kiváló teázó. Mariah és Julia összenézett. – Én szívesen hagyom magam elkényeztetni egy kis luxussal – felelte Julia. Juliának valószínűleg épp arra is van most szüksége. – Köszönjük, Mr. Lawford. Hálásan elfogadjuk mindkét ajánlatát – válaszolta Mariah. – Kérem, szólítson Halnek. – Intett az inasának, hogy szedje össze a csomagokat, és helyezze el őket a hintóban. – Bárki elmondhatja kegyednek, hogy közel sem vagyok olyan méltóságteljes, hogy rendszeresen úrnak kelljen szólítani. Szilárd ember ahhoz, hogy ellenszenvesnek találják, ismerte be magának Mariah. De nem tudta elhessegetni a gondolatot, illetve érzést, hogy a barátságos felszín alatt valami más is rejtőzik.

Megtudtak

valamit arról az alakról, aki megkísérelte lelőni

Ashtont? – kérdezte Hal komoly hangon, miután befejezték a pompás ebédet. – Felettébb nyugtalanítónak találom a gondolatot, hogy a gazember újra próbálkozhat. – Én magam is – válaszolta Mariah szúrós tekintettel. – Ha bárkinek listát kellene készítenie a lehetséges gyanúsítottakról, akik Adam halálát kívánják, ön szerepelne a lista élén. Hal, ahelyett hogy bűnbánóan nézett volna, keserűen azt válaszolta: – Ez az a tény, amely miatt rendkívül körültekintő vagyok. A helyzet iróniája, hogy én valóban nem kívánok herceg lenni; pokolian rosszul csinálnám. Adam kiváló: arra született, hogy felelősséget vállaljon. Az apja magas rangú brit hivatalnok volt Indiában, Adam pedig hindu hercegek vérét örökölte az anyja révén. Ő olvassa és érti a törvényjavaslatokat, amelyek fölött én azonnal elaludnék. Egyszer felajánlotta, hogy bejuttat engem egy, az Ashton-birtok felügyelte MARY JO PUTNEY


ülésre, az alsóházba. Rendkívül tekintélyes ajánlat, de nem éltem vele, mert kimondhatatlanul unatkoztam volna. Julia oldalra hajtotta a fejét. – Mi az, ami érdekli, Hal? Szerencsejáték? Hölgyek szórakoztatása? – Mindkettőt élvezem, de az igazi szenvedélyem a lótenyésztés. Ash anyjának ereiben királyi vér folyik. Az én anyám egy olyan ír családból származik, amely nemzedékeken át kiváló lovakat tenyésztett. – Kedvesen mosolygott. – A jogalkotással szembeni érdektelenségemmel ellentétben nevetségesen részletes tenyésztési feljegyzéseket vezetek minden egyes lóról, amely valaha megfordult az istállómban. És ez egy pillanatig sem unalmas. Mindannyian nevettek. Mariah mélyen benézett azokba az Adaméihez hasonló zöld szemekbe, de nem tudta eldönteni, hogy Hal Lawford becsületes ember, vagy a legveszedelmesebb hazudozó Londonban.

Adam megváltozott. Mariah rögtön észrevette, amint vacsora előtt belépett a szalonba. Egész nap nem látta őt a vásárlás miatt. De ahogy nézte, amint keresztülmegy a szobán, sötéten és tartózkodón, minden kétséget kizáróan tudta, hogy eljött az idő, hogy ő elhagyja Londont. Az a megviselt, emlékezetkieséses férfi, akit kimentett a tengerből, végül teljes mértékben Ashton hercege lett. A hatalmat és a tekintélyt éppolyan természetesen viselte, mint a hibátlanul szabott kabátját. Fokozatosan távolodott tőle, amióta csak a barátai felbukkantak Hartley-ban, hogy visszaköveteljék őt. Most, hogy Adam újra megtalálta a helyét a saját életében, számára nincs többé hely. Nyelt egyet, mert kiszáradt a torka. Nem kívánhatja tőle, hogy örökre a múltja nélkül éljen. De legalább egy rövid ideig, amíg ő egyszerűen csak Adam volt, a világ pedig messze volt tőlük, boldogok voltak. A férfi odalépett a pohárszékhez, és rájuk nézett. – Tölthetek sherryt?

MARY JO PUTNEY


Tekintete elidőzött Mariah-n, aki a pillantás melegségéből úgy vélte, nem hagyta még teljesen maga mögött Hartley-t. Mielőtt válaszolhatott volna, kinyílt az ajtó, és Holmes bejelentette, hogy a Stillwell család megérkezett. Szorosan mögötte ott állt Laksmi és Stillwell tábornok, Kiri, és két fiatal. Adam átvágott a szobán, hogy üdvözölje őket, és könnyedén arcon csókolta az anyját. – Tegnap nem álmodtam rólad, Anyám. Laksmi megfogta Adam könyökét, mintha meg kellene érintenie régen elveszett fiát. – Féltem, hogy soha nem lesz egyszerre egyazon helyen a négy gyönyörű gyerekem. – Végigmutatott rajtuk. – Kirivel találkoztál már. És most itt van Lucia és Thomas is. Hát nem bájosak? Lucia elpirult, de Adam nevetett, ahogy kezet fogva velük, üdvözölte a féltestvéreit. – Családi értelemben meggazdagodtam. Laksmi mind a négy gyermeke élénken beszélni kezdett, szavaik egybemosódtak. Gyönyörűek voltak, és úgy hasonlítottak egymásra, hogy nem lehetett nem észrevenni, hogy testvérek. Adam nyilvánvalóan szeretni fogja a legidősebb testvér szerepét. Bár Mariah-t ismét megérintette annak a szomorúsága, hogy nem lehet helye Adam életében, lehetetlen volt elrontani a férfi és újdonsült családja örömét. Lucia talán tizenhét éves lehetett, aki hamarosan olyan feltűnő szépséggé válik majd, mint Kiri. A szeme ugyanolyan szürkészöld volt, mint az anyjáé. Thomas egy-két évvel lehetett idősebb, csinos fiatalember, az apjáéhoz hasonló kékesszürke szemmel. Mind a négy gyereknek világosabb volt a bőre, mint Laksmié, de nyilvánvalóan sötétebb, mint általában az angoloké. Holmes sherryt töltött a vendégeknek, Stillwell tábornok pedig Mariah-hoz és Juliához csatlakozott. – Csinos gyerekek, igaz? – kérdezte büszkén. – Azok, bizony – értett egyet Julia. – Úgy tűnik, a legjobbat örökölték mind az angol, mind a hindu vérből. – Stillwell tábornok, nem aggódik, hogy a gyerekeinek intoleranciával kell majd itt szembenézniük? – kérdezte Mariah kíváncsian.

MARY JO PUTNEY


– Dehogynem aggódom – válaszolta mindkét nőre szélesen mosolyogva. – De a szülők arra valók, hogy aggódjanak. Kegyed is megtudja majd a maga idejében. Egyébként Indiában is ugyanúgy elutasítanák őket. De fel kell fedezniük az angol származásukat is. Kirit én neveltem, olyan, mintha a saját lányom volna, csakhogy ő egy herceg lánya, ami nagy jelentőséggel bír Angliában. Megérdemli, hogy megtapasztalja ennek az előnyét. És, nyersen fogalmazva, az ő rangja jó hatással lesz a fiatalabb testvéreire is. Nem csoda, ha a tábornok aggódott, Adam vajon elismeri-e fiatalabb féltestvéreit. Ha magukénak tudhatják Ashton hercegének támogatását, az mindannyiukon segít. Kiri még jobb helyzetben volt. Még ha apjának nem is állt módjában tisztességes végrendeletet készíteni, Adam minden bizonnyal kész lesz a társadalmi helyzetének megfelelő hozományt biztosítani számára. A komornyik bejelentette, hogy a vacsorát hamarosan felszolgálják. Ahogy a vendégek az étkezőbe indultak, Adam Mariah mellé lépett. – Anyám, két lánytestvér, egy fivér! Ez maga a csoda! – Bizony! – Mariah hagyta, hogy a mosolya elárulja, mennyire örül a férfinak. – Több is annál: kedves emberek, nem pedig hitvány haszonlesők, mint amilyenek sokszor a rokonok. Adam mosolygott, ahogy karon fogta Mariah-t. – A hitvány haszonlesőket is szívesen fogadnám, de ez így sokkal jobb. Amikor senki sem volt már a közelükben, Mariah halkabbra fogta a hangját, és azt mondta: – Beszéltem Juliával, aki azt mondja, könnyen elképzelhető, hogy Annie Watkinst, aki a férjével üzemelteti a postahivatalt Hartley-ban, elcsábították, megvesztegették, akár mindkettő, hogy a Hartleybirtokról küldött, vagy oda érkező leveleket visszatartsa. Adam tekintete felvillant. – Nem súlyos bizonyíték, de nagyon érdekes. Ha Burke visszatért Londonba, viszonylag könnyű lesz megtalálni. Lehet, hogy ő fog elvezetni ahhoz, hogy kiderüljön, mi történt édesapáddal. – Akkor, reméljük, hamarosan felbukkan. – Lassan sóhajtott. – Juliával azt tervezzük, hogy három nap múlva hazaindulunk.

MARY JO PUTNEY


Megkérhetem Holmest, hogy tudakolja meg nekünk a postakocsimenetrendet? Adam megszorította a lány karját, és szomorúnak tűnt. Mariah kedvesen fordult hozzá: – Eljött az ideje, Adam. Bármi derül is ki az apámmal kapcsolatban, megírhatod, mert biztosítalak, beszélni fogok Annie Watkinsszal. Nem fog több küldeményt eltéríteni. – Tudom, hogy igazad van. – Néhány pillanatig hallgatott. – Rendelkezésetekre bocsátom az egyik kocsimat. Nem akarom, hogy Juliával nyilvános útvonalon utazzatok. A lánynak nevethetnékje támadt. – Bőven van időnk, és semmiféle kárunk nem származna belőle. – Engedd meg, hogy megtegyem ezt érted, Mariah! – kérte elszánt tekintettel. Nyugtalanító volt látni a szemében, mennyire szeretné megtenni ezt érte, de egyben örömteli volt a tudat, hogy ami köztük volt, az igaz volt. – Ha szeretnéd. Bolond volnék visszautasítani, hogy egész hazáig ingyen és kényelmesen utazhatok. De még ha vissza is akarnám utasítani, Julia nem bolond, és nem hagyná, hogy megtegyem – felelte könnyedén. – Maradnál még egy napot? Rendezek egy összejövetelt, hogy a családom két fele megismerhesse egymást, és szeretném, ha ott lennél velem. – Halványan elmosolyodott. – Úgy gondolom, Juliával megnyugtató jelenségek vagytok. – Biztos vagyok benne, hogy Julia nem fog ellenkezni. És Mariah is szeretne még egy napot Adam közelében tölteni.

MARY JO PUTNEY


Harmincharmadik fejezet M

indössze másfél napba telt, hogy megtalálják George Burke-öt. Adam a dolgozószobájában volt, belemerülve abba a végtelen papírmunkába, amely a birtokaival kapcsolatban várt rá, és azon töprengett, valóban szüksége van-e arra, hogy meghosszabbítsa a haszonbérleti szerződéseket egy yorkshire-i birtokon. Amióta a birtok intézője a meghosszabbítást javasolta, már alá is írt egy megállapodást. A következő dokumentum olyan témákat érintett, amelyek a Lordok Házában képezték vita tárgyát. Itt volna az ideje, hogy újból látogatni kezdje az üléseket, most, hogy ismét felismeri az embereket. Volna néhány érdekes téma, amelyet megvitathatnának ezeken az összejöveteleken. Megkönnyebbülve tette félre a dokumentumokat, amikor Kirkland és Randall jelent meg az ajtóban. – Találtatok nekem valami mentséget, amelyre hivatkozva kibújhatok a kötelességeim alól? – Találtunk – válaszolta Kirkland. – Burke egy fogadóban szállt meg a Covent Garden közelében. Egy órával ezelőtt a szobájában volt. Meglátogatjuk? Adam fürgén pattant fel a székéről. – Minél előbb, annál jobb. Ekkor is a régi, zárt kocsival mentek. Amikor távoztak a hátsó kijáraton, Adam azon töprengett, vajon figyeli-e a házat a merénylő. Nehéz volt ilyesmire gondolni egy ilyen szép tavaszi napon, de a divatos inge és kabátja alatt lévő vállkötés nem engedte őt megfeledkezni arról, hogy óvatosnak kell lennie. Burke egy kopott, de jobb napokat látott fogadóban szállt meg. Adam azon töprengett, vajon mit használhat ez az ember fizetőeszközként most, hogy eljátszotta a birtokát. Az általa választott fogadó nem keltette azt a látszatot, hogy jól megy neki. MARY JO PUTNEY


A kocsi a fogadó főbejárata előtt állt meg. Ahogy a három férfi kiszállt, egy sovány, barna hajú alak lépett elő az árnyékból. Adam felismerte Rob Carmichaelt, a Bow Street-i nyomozót. Carmichael a hüvelykujjával felfelé mutatott. – Burke még mindig itt van. Jobbra, a legfelső szoba. – Köszönjük, hogy megtaláltad – mondta Adam, és felnézett az ablakra. – Sikerült kiderítened esetleg a rejtélyes Ned Shipley tartózkodási helyét is? – A parton azt hallottam, hogy látták mostanában, de az információt nem erősítették meg. Bár Carmichael munkásnak volt öltözve, beszédmódja kifinomult volt. Nem csoda, hiszen ő is a Westerfield Akadémián tanult. – Akarjátok, hogy veletek menjek? – Igen, az hasznos volna, ha további vizsgálódásra lesz szükség. Adam belépett a fogadóba, a többiek követték. A fogadós kidugta a fejét egy hátsó helyiségből, látta, hogy az újonnan érkezettek jól öltözöttek és eltökéltek, úgyhogy bölcsen visszavonult. Gyorsan felmentek a keskeny lépcsőn, jobbra fordultak, és már ott is voltak a sarokszoba ajtaja előtt. Adam nagy önuralommal kopogtatott, tekintettel arra, hogy legszívesebben puszta kézzel betörte volna az ajtót. – Ki az? – kiáltotta egy ismerős hang. Adamnek eszébe jutott, hogyan kellett lerángatnia Burke-öt Mariahról, és a keze ökölbe szorult. – Elhoztam a pénzt. Ennek ugyan semmi értelme nem volt, de arra gondolt, hogy bármilyen pénzre vonatkozó utalás fel fogja kelteni Burke érdeklődését. Így is történt. Volt némi kaparászás, ahogy az ajtógombot elfordították, majd Burke kinyitotta az ajtót. Ingujjban volt, és nem volt rajta kravátli, a szeme véraláfutásos volt. Felvonta a szemöldökét. – Mi már találkoztunk, de átkozott legyek, ha emlékszem, hol. Veszített ellenem kártyában? – A Hartley-birtok szalonjában találkoztunk. – Adam előrelépett, és taszított egyet az ajtón, mielőtt Burke becsaphatta volna az orra előtt. – Maga erőszakoskodott Mariah Clarke-kal.

MARY JO PUTNEY


Bármi látszott is Adam arcán, annak az lett a következménye, hogy Burke idegesen hátrálni kezdett befelé. – Nincs szükség arra, hogy idehozza a barátait azért, hogy elintézzenek. A szándékaim tisztességesek voltak. Ó, egek, hiszen én csak megkértem a lányt, hogy jöjjön hozzám feleségül! – Ha visszaemlékszik az első találkozásunkra, tudnia kellene azt is, hogy nincs szükségem segítségre, ha puszta kézzel el akarom látni a baját. A barátaim azért vannak itt, hogy megakadályozzanak ebben. – Adam fenyegetően mosolygott. – És nem ajánlott fel tiszteletre méltó házasságot. Erőszakkal próbálta rávenni Mariah-t, hogy a maga tékozló kezébe helyezze az életét és az örökségét. De nem ez a legrosszabb, amit elkövetett ellene. – Elhagytam Hartley-t, miután megtudtam, hogy férjnél van – mondta Burke védekezőn. – Nem ártottam neki. – Kivéve azt az aljas hazugságot, hogy az apja meghalt. – Adam lassan lehúzta a kesztyűit, mintha tettlegességre készülne. – Saját kezűleg ölte meg őt, Mr. Burke? Az Ószövetségben is az áll: szemet szemért. – Nem! – kiáltott fel Burke rémülten. – Nem láttam a gazembert, amióta az ügyvédje irodájába mentünk, hogy átírjuk rá a Hartley-birtok tulajdonjogát, miután veszítettem ellene. – És amíg ott voltak, ellopott Granger levélpapírjából néhányat, hogy azt felhasználva, az ügyvéd nevében, hivatalosan tájékoztassa Mariah-t az apja haláláról. Burke hátrahőkölt, ami megerősítette Adam gyanúját. – Mondtam már, hogy feleségül akartam őt venni! Ha egyedül érezte volna magát a világban, természetesen azt akarta volna, hogy legyen egy férfi, aki gondoskodik róla, és ki lehetett volna alkalmasabb nálam? Ismerem a birtokot és a települést. A kicsike egy igazi szépség, és mindketten jól jártunk volna. Nem akartam bántani. Amikor az apja visszatért volna, ő boldog lett volna, hogy viszontlátja, és mindannyian jót nevetünk. – Csakhogy Charles Clarke nem tért vissza – felelte Adam lágyan. – Ami ahhoz a logikus következtetéshez vezet, hogy megölte őt, hogy javuljanak az esélyei Miss Clarke-nál. Ezenkívül elcsábította és

MARY JO PUTNEY


megvesztegette Annie Watkinst, a postáskisasszonyt Hartley-ban, hogy eltérítse Miss Clarke postáját. – Honnan tudta meg, hogy...? – Burke zavartan tért vissza a lényeghez: – Nem öltem meg őt! Néhány héttel az után, hogy elvesztettem a birtokot, megálltam vacsorázni egy London közelében lévő fogadóban. A helyi békebíró is ott volt. Egy csapat katona éppen elfogott néhány útonállót, akik rettegésben tartották a környéket. Az előző hónapokban néhány embert megöltek, és számos másikat kiraboltak. A békebírónál volt egy doboz, tele olyan ékszerekkel, amelyeket visszaszereztek. Kíváncsi voltam, ezért megkérdeztem, megnézhetem-e azokat, azt állítva, hogy én is azok közé tartozom, akiket kiraboltak az útonállók. Észrevettem Clarke gyűrűjét. A díszítése szokatlan volt, ezért emlékeztem rá. Azt mondtam, hogy a gyűrű az enyém, így a békebíró megengedte, hogy magamhoz vegyem. – Azért, mert úriember? – kérdezte Randall hitetlenkedve. – Ash, lehet, hogy neked lelkiismereti aggályaid vannak, nekem azonban nincsenek. Engedd át nekem! Randall szavaira Burke elsápadt. Adam még megkérdezte: – Clarke azok között volt, akiket megöltek az útonállók? – Nem tudom. Neveket nem említettek. Ha Clarke azóta sem tért vissza Hartley-ba, lehet, hogy ő volt az egyik áldozat. Vagy valamilyen más módon végzett magával. Meg is érdemelte – mondta Burke mogorván. – Amint nálam volt a gyűrű, azzal a tervvel látogattam meg Mariah-t, hogy azt mondom neki, meghalt az apja, és akkor majd elfogadja az ajánlatomat. Nem gondoltam, hogy olyan sokáig kell majd őt győzködni. Anyám sírjára esküszöm, ha az apja meghalt, ahhoz nekem semmi közöm! – Van tudomása arról, hogy a postahivatalban lévő bűntársa eltérített-e bármilyen Charles Clarke-tól érkezett levelet, amely lehet, hogy azt bizonyítja, még él? – Fogalmam sincs. – Burke vállat vont. – Azóta nem láttam Annie Watkinst, amióta eljöttem Hartley-ból. Juliának tehát igaza volt abban, ki térítette el Mariah leveleit. – Teljesen biztos abban, hogy nincs tudomása arról, Charles Clarke él-e vagy meghalt?

MARY JO PUTNEY


Adam lazán Burke vállára és nyakára tette a kezét. A mozdulat nem tűnt veszélyesnek, de Adam meghatározott életpontokra fejtett ki erőteljes nyomást az ujjaival. Burke levegő után kapkodott, megszédült, és hátrafelé, a falnak tántorodott, miközben kétségbeesve próbált szabadulni Adam keze alól. – Nem tudom! Az isten szerelmére, engedjen el! – Rob, neked van közülünk a legtöbb tapasztalatod tolvajokkal és hazudozókkal. Gondolod, hogy igazat mond? – kérdezte Adam, miközben annyit lazított a szorításon, hogy Burke ne ájuljon el. Rob kicsit tanakodott. – Igen, gondolom. De ha szeretnéd, meggyújtok egy szivart, és kipróbálom rajta néhány helyen. Ez a módszer mindig beválik, hogy őszinte válaszokat kapjunk. Burke nyüszített félelmében. Adam undorodva eresztette el a férfit. – Mit csináljunk ezzel a gazemberrel? – Adjuk át egy toborzóirodának – javasolta készségesen Kirkland. – Közlegénynek lenni egy háborús különítményben, csodákat tud tenni egy ilyen féreggel. Burke zihált, és idegesen nézett az Adam háta mögött álló férfiakra. – Lehet, hogy kikönyörögné magát onnan – vetette ellen Adam. – Vádat emelhetünk ellene csalásért és a Királyi Postával való visszaélésért. Az főbenjáró vétség? – Valószínűleg – felelte Rob lassan. – Olyan sok bűneset van. Burke összerezzent. – A bírói eljárás sokáig tart. Jobb megoldást találtam ki – mondta Adam. Burke, félreértve Adam szavait, felkiáltott: – Nem ölhet meg puszta kézzel! Azért felakasztják! Adam nyájasan mosolygott. – Csakhogy nekem lehetőségem van arra, hogy megöljem magát, ha úgy döntök. A birodalom főrendje vagyok, Burke. A Lordok Házában ülök. Mögöttem három, előkelő származású, feddhetetlen úriember áll, akik, ha megölném magát, készségesen megesküdnének, hogy önvédelemből tettem. Mit gondol, mekkora az esély arra, hogy perbe fogjanak?

MARY JO PUTNEY


Burke kétségbeesve felismerte, hogy Adam következmények nélkül kisétálhatna onnan. Adam ekkor hirtelen megunta a játékot. Burke megfélemlítése nem enyhíti a bánatot, amelyet a kapzsisága és a rosszindulata okozott Mariah-nak. – Úgy gondolom, egy hosszú tengeri utazás Mr. Burke javára szolgálna. Kirk, mi a véleményed? – Szerencséd van – felelte Kirkland –, az egyik hajóm épp az esti apállyal indul Fokföldre, majd India felé tart. Biztos találunk helyet Burke számára, bár valószínűleg nem lesz valami kényelmes. – Akkor ez lesz a megoldás. – Adam felkészülve érkezett, így tehát előhúzott egy borítékot a zsebéből. – Itt van kétszáz font. Burke. Ez több, mint amennyit megérdemel, de legalább lehetősége lesz új életet kezdeni, bárhová is kerül. Vagy, ha azt szeretné jobban, eljátszhatja egyetlen éjszaka alatt, és utána éhezni fog. – Fenyegetően folytatta: – Ha egyszer is visszamerészkedne Angliába, számolja gondosan a napokat, mert nem lesz sok belőlük. Burke nem nézett egyikükre sem, valószínűleg felfogta, hogy nincs más választása. – Össze kell pakolnom, és meg kell írnom néhány levelet. Tudatnom kell néhány személlyel, hogy elhagyom Angliát. – Kirk, mennyi ideje lesz, mielőtt hajóra száll? – Talán két óra – válaszolta Kirkland. – Robbal itt tudunk maradni vele, amíg megteszi a szükséges előkészületeket, aztán feltesszük a hajóra. Adam beleegyezően bólintott. – Ha Rob is hajlandó, nagyon hálás leszek. Itt hagyom nektek a kocsit. Köszönöm. – Szívesen, Ash – válaszolta Carmichael, és úgy tűnt, remekül szórakozik. – Mindent megér, hogy újra akció közben láthattalak. – Nagyon kis akció volt. Csak egy élősködő kiiktatása. Adam sarkon fordult, és a barátai felé biccentve, elhagyta a szobát. Még mindig szörnyen dühös volt, amikor lement az emeletről, és elhagyta a fogadót, Randall-lel a nyomában. Adam utasította a kocsist, hogy várjon Kirklandre, Carmichaelre és Burke-re, majd nyugatra fordulva, gyors léptekkel hazafelé vette az irányt. Randall hozzá igazította a lépteit, ahogy mellé ért. MARY JO PUTNEY


– Kicsit eltúloztad, amikor azt mondtad, hogy három feddhetetlen úriember áll a hátad mögött – jegyezte meg. Adam összeszorított ajka mosolyra húzódott. – De jól hangzott. – Randallre pillantott. – Velem maradsz mint a testőröm? A barátja vigyorgott. – Csak akkor, ha szükséged van rá. Különben ez csak egy séta. Adam azon töprengett, vajon mennyi idő még, amire az élete ismét normálissá válik, és egy séta valóban egy séta lesz csak. Túl sok még.

MARY JO PUTNEY


Harmincnegyedik fejezet M

ariah szaladt, hogy kifésülje a haját, mert tudta, hogy kifutott az időből. Adam másnap este vacsorát ad, amelyen bemutatja a két családját egymásnak. Az azt követő reggelen Mariah és Julia elindul északra, hogy hazatérjen. Az aznap este viharos volt, kitartóan zuhogott az eső, és távol mennydörgött. Egy olyan este, amely alkalmas arra, hogy titkos, szégyenletes dolgokat vigyen véghez, mint amilyen például egy olyan férfi elcsábítása, aki nem az övé. Napokon át vívódott, annyira szeretett volna Adammel lenni, hogy az szinte már fájt, miközben tudta, hogy nem volna jó, mert a végén még mélyebb sebeket szerezne. Az aznap este az utolsó lehetőség, úgyhogy nem késlekedhet tovább. Bánatosan mosolygott a tükörbe. Döntött: inkább cselekszik, és kockáztatja, hogy megbánja, mint hogy konzervatív legyen, és a biztonságot válassza, amit pedig majd később még jobban megbán. A lelkiismerete, Sarah feladta, és már nem is beszélt hozzá. Igen későre járt, a ház csendes volt, így valószínűleg senki nem fogja meglátni őt az Adam szobájába vezető úton. Miután ecetbe áztatta a Juliától kapott szivacsot, és a kívánt módon felhelyezte, felvette a legjobb hálóingét és köntösét, egy fényes, tengerzöld színű selyemegyüttest, amelyet egy meglehetősen gazdag özvegytől kapott egy vidéki partit követően. Egy hozzáillő zöld szalaggal lazán megkötötte a haját, azután fogott egy lámpát a szobájából, amelyet kicsit eltakart, hogy csak egy keskeny fénycsíkot biztosítson útközben, és kilépett a szobájából. Nem hal bele,

MARY JO PUTNEY


ha a férfi visszautasítja. Biztos volt benne, hogy még azt is kedvesen tenné. De ha nem próbálja meg, akkor, a lelke mélyén, biztosan meghal.

Most, hogy otthon volt, és az emlékezetének legnagyobb részét újra birtokolta, Adam visszatért a reggeli meditációhoz. Néha éjjel is meditált, segített neki elaludni, ha kiürítette az elméjét. De nincs annyi meditáció, amennyi segíteni tudna neki elfelejteni, hogy néhány nap múlva Mariah örökre kilép az életéből. Miután végzett a szentélyében, bezárta az ajtaját, és eloltotta a nappalijában az összes lámpát. Csak a szomszédos hálószobában, az ágya melletti lámpát hagyta égve, hogy némi fényt azért biztosítson magának. Vihar vonult át a város fölött, így félrehúzta az egyik függönyt, és a villámok által megvilágított Londont nézte. Szerette a viharokat. Halk kopogást hallott az ajtó felől. A hangot szinte elnyomta egy távoli mennydörgés. Kíváncsian kinyitotta az ajtót, és ott találta Mariaht, alig néhány centire tőle. A lány feszülten nézett fel rá, oly kicsi és oly törékeny volt. – Bejöhetek? – kérdezte gyengéden. – Természetesen. Odébb lépett, beengedte a lányt, miközben azon töprengett, mi lehet az oka a látogatásának? Biztos nem azért, hogy... A lány belépett a szobába, bájosan és ellenállhatatlanul, egy olyan könnyű kis ruhában, amelyet minden kétséget kizáróan csábításra terveztek. Szembefordult a férfival, hatalmas barna szemét ráemelte, és kicsit bizonytalanul megszólalt: – Nem tudom finomabban megfogalmazni: akarsz velem hálni, Adam? Megtettem az óvintézkedéseket, hogy megelőzzem az esetleges nem kívánt következményeket. – Elkapta a tekintetét a férfiról. – Tudom, hogy helytelen, amit teszek, de Janey-nek örökre ott leszel. Csodálatos volna, ha lehetne egy közös éjszakánk, amikor szabadon,

MARY JO PUTNEY


szenvedélyesen és gyengéden szeretve egymást, együtt lehetünk. Feltéve... ha te is vágysz rám. Adam addig átélt megrázkódtatásai közül egyetlenegy sem volt nagyszerűbb ennél. – Hogy vágyom-e? Soha semmire, senkire nem vágytam jobban! – Összekulcsolta a kezét, harcolva a kísértéssel, hogy megérintse a lányt. – Nem volna szabad. Bár... nem érzem magam Janey jegyesének, ő nagyon kedves nekem, de a veled való együttlét nem megcsalásnak tűnik, hanem... helyesnek. – Akkor ma este legyünk együtt. – Reménytelenül vágyakozva mosolygott. – Olyan emlékekhez juthatunk, amelyek örökre a szívünkben fognak élni. Amnéziája megtanította Adamnek, hogy mennyi emlék határoz meg egy férfit, és hogy a memória hiánya hogyan dönti romba az önismeretét. A meditációs kertben történt szeretkezésük emléke szikrányi fényként melegítette őt. Sokkal több ilyen emlékre vágyott. Elvette Mariah-tól a lámpát, és az asztalra állította, majd megfogta az arcát, és kedvtelve nézte a lány selymes bőrét. Mariah felnézett rá merész, mégis sebezhető tekintettel, és éppolyan sóvárgással, mint amilyennel a férfi nézte őt. Korábban is csókolóztak már, de még soha olyan fájdalmas gyöngédséggel, amilyennel ekkor, amikor az idő vészes gyorsasággal fogyott. A lány szája mézédes volt, ahogy sietség nélkül elkezdték felfedezni egymást. Adam kioldozta azt a szalagot, amely összetartotta a lány gyönyörű haját, kiszabadítva a súlyos tincseket, és boldogan hagyta, hogy az ujjai köré tekeredjenek, mint egy aranyfolyó. – Annyira vágytam már látni téged – súgta a férfi. – Mindenedet. A lány halkan nevetett. – Én is vágyom rád. Az első találkozás alkalmával csak a sérüléseket és a horzsolásokat láttam, és egyáltalán nem érdekeltél – mondta, és forró kezét a férfi köntöse alá, a mellkasára csúsztatta. Édessége fehéren izzott. A férfi kioldotta az övet, és levette a lány köntösét. A két lámpa halovány fényében alakja csábítóan átsejlett a vékony hálóingen. – Mariah...

MARY JO PUTNEY


Képtelen volt rá, hogy eszébe jusson bármilyen szó, amely megfelelően kifejezhette volna a lány szépségét. Végigsimította a gyönyörű ívű hátát. Tökéletesen arányos volt a teste, olyan volt, mint egy filigrán istennő, aki elvette a józan eszét. Lehajolt, és a könnyű szöveten át megcsókolta a lány mellét. Érezte, ahogy a mellbimbó megkeményedik a nyelve alatt. Mariah kéjesen felsóhajtott, és kioldotta a férfi köntösén az övet. Ahogy szétnyitotta, feltárult a férfi meztelensége és növekvő vágyának cáfolhatatlan bizonyítéka. Felnyögött, amikor a lány megérintette őt. – A legjobb lesz, ha kicsit lassítunk, kedvesem, különben túl hamar véget ér. – Szeretném, ha a miénk lehetne az egész éjszaka. Lehúzta a köntöst a férfi válláról, és ujjbeggyel finoman végigkísérte útját a karján. Adam köntöse a padlóra hullott. Nem érezte a levegő hűvösségét, mert a világ körülötte csupa tűz és láng volt. Egy pillanatig tartott, amíg Mariah hálóinge is a földre hullott. – Nagyon csinos, de így sokkal csinosabb vagy. – Ahogy te is – felelte a lány, miközben Adam felemelte őt, és a hálószobába vitte, hogy az ágyra fektesse. A lámpafény felfedte Mariah minden érzékiségét, lénye ragyogását. Mennydörgés rázta meg a házat, a bútorokat, vagy talán csak a szíve dobbanása, ahogy Mariah-hoz simult az ágyon. – Meg akarom csókolni minden egyes porcikádat – mondta Adam, és miközben megcsókolta a lány nyakát, érezte gyorsuló szívverését, ahogy a kezébe fogta a melleit. – Sok porcikám van, de csak próbáld meg – duruzsolta, ahogy a férfi hajába túrt, és ujjaival a fejét masszírozta. – El sem merem hinni, hogy együtt vagyunk. Attól féltem, bölcs leszel. – Ha rólad van szó, a szívem legyőzi az eszemet. Korábban úgy szeretkeztek, ahogy a testük és az érzelmeik spontán alakították a mozdulataikat. Most azonban tudatában voltak a céljuknak, és minden simogatás, minden csók, minden finom lélegzet növelte a várakozásukat.

MARY JO PUTNEY


Amikor megérintette a legérzékenyebb pontját, Mariah kéjesen megremegett. Lassan kezdte, majd hozzáigazította a mozdulatait a lány egyre sürgetőbb vágyához, amíg csak lihegni nem kezdett a tomboló vágytól. Tompán felnyögött, ahogy a csúcsra ért, körmét a férfi vállába mélyesztve. Kábulattól bódultan, szemét kinyitva azt mondta: – Most már itt az ideje, hogy egyesüljünk. Minden félelme ellenére sikerült gyengéden hatolnia Mariah-ba, akinek ez még csak a második alkalom volt. Az eksztázis kis híján lehetetlenné tette, hogy tovább is kitartson, amíg a lány teste alkalmazkodik a férfi jelenlétéhez. Azután kéjesen felnyögött, és együtt mozgott Adammel. Olyan gyorsan megtalálták a közös ritmust, mintha öröktől szeretők volnának, ugyanakkor osztoztak az új szeretők mámorító csodájában is. ő volt az a társ, aki után a magány éveiben vágyódott, az a nő, aki kiegészítette őt. Elveszett, de a lány megmentette, a lelke körülfogta mindazt, ami ő. – Szeretlek – suttogta. – Mindörökké. – Én is szeretlek – suttogta, és tele lett a szeme könnyel. Adam az oldalára fordult, és magához húzta a lányt, ölelő karjai védelmet nyújtottak a vihar ellen, amely Londonban tombolt. Még az ég is sírt, mert ők csak szerették egymást, de az nem volt elég. Mariah békésen feküdt Adam karjában, elégedetten, ellazult arccal szendergett, ami ritkán fordult elő azóta, hogy a barátai rátaláltak a férfira Hartley-ban. Mariah megpróbált visszaemlékezni, milyennek is látta őt az elején, javarészt a horzsolásokat, zúzódásokat és az idegen származást látta. Eszébe jutott, amikor azt gondolta róla, lehet, hogy a horzsolások alatt jóképű. Aztán kiderült, hogy jelentősen alábecsülte. Adam Darshan Lawford szép volt, olyan markáns vonásokkal, amelyek egyedi és lenyűgöző arcban elegyítették kevert származását. Teste izmos volt, szép és ruganyos. Valószínűleg zavarba jönne, ha ezt elmondaná neki. Szerette a sötét bőrét, sokkal érdekesebbnek találta, mint az ő angol sápadtságát. Könnyedén végighúzta a kezét lefelé az oldalán, és azon tűnődött, milyen intenzív a jelenléte. Nehéz volt elfogadni, hogy ők már soha többé nem lehetnek így együtt. Nem is akarta elfogadni. Simogatta MARY JO PUTNEY


az arcát, és érezte a finom borostáit. A férfi mosolyogva kinyitotta a szemét. – Fázol? – Egy kicsit – válaszolta a lány. Az esős éjszaka hűvös volt, ők pedig meztelenül feküdtek a takarók tetején. A lány közelebb húzódott a férfihoz. Nem hitte volna, hogy ilyen természetesnek fogja érezni, hogy meztelenül feküdjön Adam mellett. Korábbi szemérmessége egy óra alatt elillant. Átélheti-e valaha is valaki mással ezt a közvetlenséget? – Szomorúnak tűnsz. – Hátrasimította a lány haját. – Megbántad, hogy idejöttél? – Nem. – Megpróbált mosolyogni. – Egyedül azt sajnálom, hogy ez az éjszaka véget fog érni. A férfi tekintete elkomorult, és bánat tükröződött a szemében. – Kár, hogy nem tudjuk az időt megállítani. – Egy könnyű takaró volt az ágy végében, Adam odahajolt, felhúzta, és betakarta vele a lányt. – De legalább kellemesen érezzük magunkat. – Köszönöm – mondta. – Bár te sokkal jobb takaró vagy. A férfi mosolyogva becsúszott mellé, a takaró alá. – Nem akarjuk alvásra pazarolni az éjszaka hátralévő részét, ugye? – Inkább további emlékezetes dolgokat csinálnék. A férfi a hátára fordult, és magára húzta a lányt. A szeme huncutul nevetett rá. – Biztos vagyok benne, hogy ki tudod találni, hogyan lehet felkelteni az érzékeimet. És a lány tudta, izgalmas és édes új szeretkezési módokat talált ki. Mindketten úsztak a verítékben, amikor a lány kicsit megpihent rajta, miután szinte az önkívületi állapotig szeretkeztek. – Nem tudtam, hogy a szenvedély ilyen is lehet – mondta a lány. – Vagy csak arról van szó, hogy a szeretkezésben is éppen olyan jó vagy, mint oly sok másban? A férfi a lány csípőjét simogatta. – Azelőtt én sem ismertem a szeretkezésnek ezt a mélységét. Ez kettőnkből fakad. És ha ez egy beugratós kérdés volt, elmondhatom, hogy nincs olyan sok tapasztalatom, mint amennyit feltételezel. – Fanyarul mosolygott. – Persze érdekelt a dolog, mint minden MARY JO PUTNEY


fiatalembert, de mindig nehéz volt lerombolnom a falakat magam körül. Kivéve veled. A lány átölelte a férfi mellkasát, és rátette az állát. – Azt gondolom, mérhetetlenül szerencsés vagyok, hogy megtaláltalak téged, amikor nem tudtad, ki vagy. Megismerhettem azt a férfit, aki lenni akartál. – Igyekszem egyre gyakrabban az a személy lenni. Újra az oldalukra feküdtek, a lány elől, háttal a férfinak, a férfi szorosan mögé bújva, karját a lány derekán nyugtatva. Testük tökéletesen illeszkedett egymáshoz. Igyekezett ébren maradni, hogy egyetlen felbecsülhetetlenül értékes pillanatot se szalasszon el. Adam kiegyensúlyozott légzése azt jelentette, hogy elaludt. Az idő lejárt...

A lámpa halványan pislákolt, amikor újra felébredtek. Azonnal csókolózni kezdtek. Ezúttal a vágy egészen másként perzselte őket, hiszen tudták, hogy ez lesz az utolsó, mivel a hajnal könyörtelenül közeledik. Amikor Adam beléhatolt, Mariah felsóhajtott, ahogy a gyönyör hullámai átjárták a testét. Ekkorra már ismerték egymás testét, és könnyebben olvadtak egybe. – Szeretlek – suttogta a férfi. – Soha ne kételkedj benne. – Soha nem felejtelek el. Kinyitotta a szemét, hogy lássa a férfi szeretett arcát, és egy sötét alakot pillantott meg, amint késsel a kezében, fenyegetően Adam fölé hajol. – Adam! – jobb lábával a férfi felé rúgott, erőteljesen ágyékon találta. – Szuka! – A férfi meghátrált, kiejtette a kést a kezéből. A kézfejére egy koponya volt tetoválva. – Ezért te is meghalsz! A merénylő újra előrelendült, amikor Adam megfogta a lány derekát, és együtt átfordultak az ágy másik oldalára, hogy távolabb kerüljenek a

MARY JO PUTNEY


férfitól. A padló megremegett, ahogy a takaróval együtt leestek az ágyról. Adam aláfordult, hogy ő essen alulra, és ezzel felfogja az ütés erejét. Mariah Adamre esett, alig kapott levegőt. Amíg szédülve megpróbálta összeszedni magát, Adam eltolta magától, és talpra ugrott. – Mariah, menj vissza! A lány és a merénylő közé került, védekezve leguggolt, és ahogy a férfi megkerülte az ágyat, a lámpa fénye megcsillant a kés pengéjén. A betolakodó magas, testes, teljesen feketébe öltözött férfi volt. A rémálom életre kelt. Adam meztelen és fegyvertelen volt, a támadóval összehasonlítva rémisztően sebezhetőnek tűnt. De félelem nélkül várta, hogy az ellenfél tegye meg az első mozdulatot. Mariah feltápászkodott, és kétségbeesetten gondolkodott, mit is tehetne. Tehetetlen volt a fegyveres férfival szemben. Hideg levegő áramlott be az egyik nyitott ablakon. Isten tudja, hogyan sikerült a támadónak behatolnia, és egyáltalán honnan tudta, melyik hálószobába kell betörnie. De ahogy Mariah az ablakra pillantott, meglátta a csengőzsinórt az ágy túloldalán. Átugrott az ágyon, és megrántotta a kötelet újra meg újra meg újra, hogy felébressze az összes szolgát a házban. – Csinos kis ringyó. Elkapom, miután veled végeztem. A férfi, veszélyesen hadonászva a késsel, újra támadásba lendült. Adam könnyed mozdulatokkal elkerülte a támadót, félreugrott, és elkapta a férfi karját. Megfordult, és a betolakodót egyenesen a falhoz vágta. – Jesszusom! – A férfi tovább káromkodott, miközben feltápászkodott. – Mocskos hitetlen! Miszlikbe aprítalak, hogy a saját anyád se fog felismerni! – Micsoda egy korlátolt gondolat – válaszolta Adam, miközben tovább körözött. – Kedvtelésből igyekszel hercegeket gyilkolni, vagy megfizetnek érte? – Mindkettő. Egyszerre üzlet és öröm. Adamre vetette magát, olyan mozdulatot téve a késsel, mintha meg akarná nyúzni. Csakhogy Adam nem volt ott. Még egyszer odébb lépett, mint az árnyék, a csupasz bőrén táncoló fény olyannak mutatta, mintha egy MARY JO PUTNEY


mozgó görög szobor volna. Elkapta a támadó nyakát. A merénylő félreugrott, de Adam mégis be tudott vinni neki egy kisebb ütést. Az öltözőbe és a Wharf szobájába vezető ajtókat hirtelen betörték. Wharf és Reg Murphy, a főlovász támadásba lendült, pisztoly volt náluk. Wharf, egy szempillantás alatt felmérve a helyzetet, felkiáltott: – Fattyú! Wharf és Murphy tüzet nyitott, olyan egyszerre sütötték el a fegyverüket, hogy szinte egy lövésnek hallatszott. A merénylő hirtelen az oldalához kapott. Ujjai véresek lettek. Nem sérült meg súlyosan, de a létszámfölény miatt végül kiugrott az ablakon. Mariah homályosan látta, hogy egy kötél lóg lefelé odakint, az esőben. A férfi megragadta, és már el is tűnt a szemük elől. Mariah borzasztóan meztelennek érezte magát, lehajolt, és felvette a padlóról a takarót. Miközben maga köré tekerte, lábdobogás hallatszott a folyosóról. Adam megragadta Mariah vállát, és a szolgák felé tolta. – Murphy, vigye ki őt innen, Wharf szobáján keresztül menjenek. Senki ne lássa meg! Wharf, maga pedig rejtse el ezt a két zöld selyemholmit! Mariah-nak nehezére esett a saját jó híre miatt aggódni, amikor Adamet kis híján meggyilkolták az ágyában, de azért szót fogadott, és kimenekült Wharf ajtaján keresztül, Murphy jobbra mögötte haladt. Ahogy a lovász becsukta maga mögött az ajtót, Adam Randall hangját hallotta, aki ekkor rontott be a nappaliba. – Ash! Ez úgy hangzott, mintha mások is volnának Randall nyomában. A lány és Murphy, az öltözőn keresztül, Wharf hálószobájába jutott, jókora szoba volt, közepén egy ággyal, rajta összekuszált ágynemű. – Az lesz a legjobb, kisasszony, ha pihen itt egy kicsit, és megnyugszik – javasolta Murphy. – A folyosók népesek lesznek még egy darabig. A pisztoly csövéből szálló füst és a fekete puskapor fanyar szaga érződött Murphy ruháján. Mariah észrevette, hogy bár Murphy és Wharf gyorsan és frappánsan reagált, csak félig voltak felöltözve, és ziláltak voltak. Ránézett az ágyra, majd elkapta onnan a tekintetét. – Jó, hogy mindketten itt voltak, és azonnal jöttek. Murphy kényelmetlenül érezte magát. MARY JO PUTNEY


– A főméltóságot ért támadások miatt Wharf úgy gondolta, hogy elővigyázatosságból mindig készen kell állnunk, és fegyvernek is lennie kell nálunk. Tudja, kisasszony, mindketten katonák voltunk. Mariah szeszélyes neveltetése a legtöbb ifjú hölgynél felvilágosultabbá tette őt. Pontosan tudta, mi az igazi oka annak, hogy ez a két férfi épp itt tartózkodott együtt, de nem volt szükséges erről tovább beszélgetni. Ahogy neki, Murphynek is jó oka volt elkerülni, hogy a háztartás többi tagja itt lássa őt. – Ashtonnak nagy szerencséje, hogy mindketten az ő szolgálatában állnak. – A herceg mindkettőnkhöz jó volt. Murphy odament hallgatózni ahhoz az ajtóhoz, amely a közös folyosóra nyílt. – Csendesnek tűnik. Megkockáztatja, hogy visszamenjen a szobájába, Miss Clarke? – Igen. – Bánatosan mosolygott. – Igen furcsán érzem magam ebben a takaróban. A férfi óvatosan kinyitotta az ajtót, és kikémlelt, majd intett neki, hogy jöhet. Mariah elment a férfi mellett, majd tovább, mezítláb, végig a folyosón. Murphy követte. Ahogy az ajtajához értek, a lány gyengéden megszólalt: – Meg kellene nézni a testőröket odakint. Lehet, hogy a merénylő megsebesítette egyiküket, hogy bejuthasson. – Igen, ez jó gondolat. Utána fogok nézni. – Habozott. – Nincs miért aggódnia, kisasszony, Wharffal hallgatunk. Soha nem tennénk olyat, amivel fájdalmat okoznánk önnek vagy a hercegnek. Úgy vélte, a lovász a tiltott szerelem szakértője. – Köszönöm, Mr. Murphy. Minél kevesebbet beszélnek rólunk, annál jobb. Besurrant a szobájába, ahol korábban égve hagyott egy lámpát, és ment egyenesen felöltözni. Egy flanel hálóing, a legsúlyosabb gyapjúköntöse és a papucsok váltották fel a takarót. A haját fonta éppen, amikor Julia berontott a szobába. – Mariah, mi történt? Ez egy lövés volt az előbb? Mariah rájött, hogy csupán néhány perc telt el a támadás óta. Egy villanásnyi mérlegelés után úgy döntött, elmondja az igazságot. MARY JO PUTNEY


– Adammel voltam, amikor egy merénylő, késsel a kezében, betört a hálószobájába. Adam fegyvertelenül védekezett, amíg meg tudtam húzni a csengőzsinórt. Wharf berontott egy pisztollyal, és rálőtt a férfira, aki kiugrott az ablakon, és patkány módjára leereszkedett a csatornacsövön. Murphyt nem volt miért megemlítenie. – Jóságos isten! – Juliának a lélegzete is elakadt. – Ashton nem sérült meg? – Nem. ő... hihetetlen volt. Ha nem lett volna olyan fürge és éber, és ha nem tudna úgy küzdeni, ahogy küzdött, már egyikük sem élne. Szalagot kötött a hajába. – Odamegyek a lakosztályához, mintha meg volnék lepődve a pisztolylövés miatt. – Veled megyek. Mi fogunk a legtisztességesebbnek tűnni. Mariah is azt remélte, mert a tisztességnek minden látszatát maga mögött hagyta.

MARY JO PUTNEY


Harmincötödik fejezet N

em volt meglepő, hogy Adam azon az éjszakán nem aludt többet. Addigra, amire odaértek a szobájához, újra rajta volt a köntöse. Úgy tűnt, a személyzet fele a lakosztályában van, odavonzotta őket a lövés. Randall gyilkos hangulatban volt, amikor megtudta, hogy mi történt, és azonnal kiment, hogy megnézze, talál-e bármilyen nyomot, amely a betolakodóra utalhat. Mariah és Julia néhány perccel később érkezett, vastag köntösbe burkolózva, és eléggé feldúlva ahhoz, hogy bárki azt hihesse róluk, hogy békés álmukból a lövés ébresztette fel őket. Mariah tekintete egy bensőséges pillanatra összetalálkozott Adamével, majd szándékosan körbenézett a szobában, és megkérdezte: – Mi történt? – Behatolt egy férfi, de elkergették. Senki sem sérült megpróbálta megnyugtatni a hölgyeket, és igyekezett nem gondolni arra, hogyan nézett rá Mariah, amikor a karjában tartotta. – Hála az égnek, hogy jól vagy! – Mariah remegett. – Ha London ilyen, alig várom már Hartley békéjét. Juliába karolt, és távoztak. Adam azon töprengett, vajon élne-e még, ha Mariah nincs vele. A merénylő nagyon csöndes volt. Ha aludt volna, lehet, hogy az a kés végül a szívébe szűrődik. Mariah volt az, aki észrevette a betolakodót, és a rúgása adta nekik az azonnali impulzust, hogy menekülniük kell. Szörnyű víziója támadt arról, hogy késszúrások végeznek vele, holtan fekszik, és a gyilkos előbb megerőszakolja, majd megöli Mariah-t.

MARY JO PUTNEY


Amikor Wharf a személyzet többi tagját elküldte, Randall tért vissza csuromvizesen és zord tekintettel. – Az egyik őrt eszméletvesztésig ütlegelték, majd megkötözték. A heves eső meghiúsította, hogy a betolakodót üldözni lehessen a falon át. Sikerült neki valahogy felmérnie a házat, és kötelet dobni az ablakodba. – Az őr rendbe jön? – kérdezte Adam. Randall bólintott. – Szerencséje volt. Tisztán láttad a támadót? – Egy tetovált koponya volt a kézfején – mondta Adam tömören. – Shipley tehát él. Akkor legalább tudjuk, kit keresünk – vonta le a következtetést Randall. – A saját trükkje csalja csapdába a gonoszt. – Adam koncentrált. – Annyit mondott, hogy élvezettel ölne meg egy olyan mocskos pogányt, amilyen én vagyok, és hogy még fizetnek is neki azért, hogy végezzen velem. Akkor csupán az a kérdés, hogy ki fizeti? – Ami azt jelenti, ha elkapjuk Shipley-t, sokáig életben kell még tartanunk, hogy megtudjuk, ki a megbízója. Gyalázat! – Randall az ajtó felé tartott. – Elmegyek Rob Carmichaelhez, hogy tájékoztassam. – Nem szükséges ebben az órában felébreszteni Robot – mondta Adam. – Kétlem, hogy Shipley ma este visszamerészkedne. Ahogy, fájdalom, Mariah sem fog.

Adam

a Randall-lel elköltött reggeli után, aki elment, hogy

felkeresse a Bow Street-i nyomozót, vonakodva az irodájába ment, hogy megtegye, amit a végeláthatatlan papírmunka egy hercegtől megkövetel. Ez volt a legutolsó dolog, amire vágyott az előző éjszaka szenvedélyessége és veszélye után. Száraz jogi feljegyzéseket, iratokat olvasni! Ráadásul aznap este lesz a családi vacsora, ami meglehetősen nyugtalanító gondolat volt. – Formby, utol fogom érni magam valaha ebben a munkában? – Főméltóságod jól halad – felelte a titkára a legformálisabb hangján, ami arra engedett következtetni, hogy nem fogja hagyni Adamnek, hogy most elszökjön. MARY JO PUTNEY


– Felvegyek maga mellé egy segédet? Valakit, aki segítségre lehet a szortírozásban és az egyszerű dolgokban, hogy magának több ideje maradjon azokra a feladatokra, amelyek tapasztalatot és megfelelő hozzáértést követelnek. Formby először megdöbbent, aztán izgatottnak tűnt arra a gondolatra, hogy lehet alárendeltje, akit ugráltathat. – Igen, ez valószínűleg segítene, és talán valamelyest csökkentené is az anyagot, amellyel Főméltóságodnak foglalkoznia kell. Adam igyekezett nem tűnni túlságosan megkönnyebbültnek. – Kitűnő – mondta Adam. – Kezdjen el keresni valakit, aki elég képzett, és megfelel magának. Formby sugárzott az örömtől. – Köszönöm, Főméltóságod. Van egy unokaöcsém, aki éppen megfelelő lehet. Az ajtó kinyílt, és egy zaklatott inas lépett be. – Bocsásson meg, Főméltóságod, de ez az úriember ragaszkodik ahhoz, hogy beszéljen önnel. Az inast félresöpörte egy jól öltözött, negyvenes évei elején járó úriember, akinek a jobb karja fel volt kötve, és visszafogott düh volt az arcán. Megállt Adam íróasztala előtt, és hangosan felcsattant: – Mit művel a lányommal? Jóságos isten, éppen olyan barna szeme van, és olyan szőke haja, mint Mariah-nak. Charles Clarke-nak kell lennie. Adam egy pillanatra úgy érezte, mintha a férfi valahonnan értesült volna arról, hogy az előző éjszaka milyen gyönyörűséges, életigenlő dolgokat műveltek Mariahval. De Clarke nem tudhatott erről. Adam halkan odasúgta: – Hívassa ide Miss Clarke-ot, Formby. Azonnal. – Ahogy a titkár bólintott, és visszavonult, Adam felállt. – Ön bizonyára Charles Clarke. – Tiszteletreméltó Charles Clarke Townsend – javította ki a jövevény. – Lehet, hogy nem vagyok herceg, de a családom befolyásos, és maga nem zárhatja be, és nem teheti tönkre a lányomat! – Semmilyen körülmények között sem tennék ilyet – válaszolta Adam nyugtatóan. Az, amit ők ketten tettek, nem tönkretétel volt, hanem nagylelkű, nyíltszívű szeretet. – A lánya megmentette az életemet, amikor kis híján vízbe fulladtam. Megbecsült vendég az MARY JO PUTNEY


otthonomban, Hartley-ból való barátnőjével, Mrs. Bancrofttal egyetemben, aki egy felettébb tiszteletre méltó gardedám. – Még ha nem is a szó legszorosabb értelmében. – Nemkülönben több héten keresztül viseltem az ön ruháit. Felettébb kifinomult ízlése van, uram. Megkérdezhetem, mi késztette arra, hogy azt gondolja, tönkretettem a lányát? Aki egyébként egy rendkívül önálló, független ifjú hölgy. Nem lenne őt könnyű tönkretenni, azt hiszem. És ön Mr. Clarke Townsend vagy Mr. Townsend? – Townsend, ha kérhetem. – A látogató összevonta a szemöldökét, a haragja enyhült. – Épp most jövök az ügyvédem irodájából. Granger azt mondja, hogy Mariah Ashton hercegével látogatta meg őt. Hogy Mariah azt hitte, meghaltam, és hogy ön úgy nézte őt, mint egy héja. Mintha az ön rabja volna. Hetek óta egyetlen levelemre sem válaszolt, ami azt jelenti, hogy valami szörnyűségnek kellett történnie. Akkor most ő az ön házában megbecsült vendég vagy fogoly? Townsend fájdalmának és haragjának dacára, Adamnek mosolyognia kellett a helyzet képtelenségén. Az ajtó irányába biccentett, ahol Mariah éppen akkor jelent meg egy bájos barackszinű reggeli öltözetben. Túlzottan finomnak és nőiesnek tűnt ahhoz, hogy előző éjszaka ágyékon rúgjon egy merénylőt, éppen egy szenvedélyes, tiltott szeretkezés kellős közepén. Az ő páratlan Mariah-ja. Ahogy Townsend megfordult, Mariah boldogan kiáltott fel: – Papa! – Sírva vetette magát az apja karjába. – Azt hittem, meghaltál! Apja felszisszent, amikor lánya a karjába vetette magát, de a másik karjával szorosan megölelte. – Annyira aggódtam, Mariah! Mi történt? – Dühös pillantást vetett Adamre. – Ez az ember kihasznált téged? Mariah nevetett. – Szó sincs róla. Ó, Papa, annyi minden történt! Egy politúrozott, bőr ülőgarnitúra volt az iroda egyik oldalán. Leültette az apját a kanapéra, és olyan közel ült mellé, hogy majdnem egymáshoz értek. Adam felállt az íróasztalától, és a széket a kanapéval szembe állította.

MARY JO PUTNEY


– Az imént azt mondta, hogy ön tiszteletreméltó Charles Clarke Townsend. Akkor tehát ön Torrington grófjának a fia? Clarke bólintott. – Én voltam a legifjabb és a fekete bárány. Apám néhány héttel ezelőtt meghalt. A halálos ágyánál kibékültünk. A kibékülésre sajnos nem lehetett előtte hosszabb ideig sort keríteni. Ég és föld volt a különbség köztünk. De... mindketten boldogok voltunk, hogy barátokként váltunk el, azt hiszem. A legidősebb bátyám lett az új gróf. Mariah közbeszólt: – Gondoltam, hogy talán nemesi családból származol, de azt nem hittem volna, hogy ilyen előkelő a rangod. – A Townsendek az egyik legkékvérűbb família Britanniában, amit az én szégyenletes viselkedésem a legrosszabb színben tüntetett fel – mondta. – Hivatalosan Mariah Clarke Townsend vagy. Leegyszerűsítettem a nevet, miután az apám kitagadott. Adam szigorúan nézett rá. – Ez nem valami szép egy tisztességes szülőtől. – Nem ok nélkül tette, bár kissé hevesen reagált. – Charles sóhajtott, majd Mariah-hoz fordult. – Engem már az előtt is vadnak tekintettek, mielőtt anyáddal Gretnába szöktünk tizenhét, illetve tizennyolc éves korunkban. Mindkét családot megbotránkoztattuk. Akkor kezdtem csak felnőni, amikor felelőssé váltam érted, de még akkor is nagyon nagy szükségem volt Rose mama segítségére. – Hol voltál az elmúlt hetekben? George Burke azt állította, hogy meghaltál, és igazolta is egy Grangertől szerzett hamisított levéllel, és bizonyítékként bemutatta az aranygyűrűdet. Megtudtuk, hogy elfogta a postát, de ez még nem bizonyította azt, hogy életben vagy. – Megérintette a kötést. – Megsérültél, és ezért nem tértél vissza Hartleyba, amikorra ígérted? – Részben ez az oka. De veled mi történt? – Még mindig gyanakodva fürkészte Adamet. – Miért vagy itt, ebben a házban, Londonban? Adam hagyta, hogy Mariah mesélje el a történetet, megfelelően felépítve. A következővel fejezte be:

MARY JO PUTNEY


– Juliával azt tervezzük, hogy holnap visszatérünk Hartley-ba, mivel Ashton kedvesen felajánlott egy kocsit. Biztos vagyok benne, hogy nem bánná, ha te kísérnél el bennünket. Készen állsz arra, hogy hazatérj? Apja huncutul mosolygott. Az a báj, amelyet arra használt, hogy annyi éven keresztül számtalan helyen szívesen látott vendégként fogadják, egyértelműen láthatóvá vált. – Az imént azt mondtam, hogy a sérülésem csak részben oka annak, hogy késlekedtem. A többi ok csupán néhány utcányira van innen. Velem jönnél, hogy részletesen elmagyarázhassam? A lány nevetett. – Soha nem tudtam ellenállni a meglepetéseknek. Azt kívánod, hogy találkozzam a rokonokkal, akikkel újra jóban vagy? – Mindig átláttál rajtam. Igen, erről van szó – ismerte be. – A fivérem sokkal elnézőbb velem a hiányosságaimat illetően, mint amilyen az apám volt. De nem árulok el többet. Ráérsz most? Nagyon szeretnélek odavinni. – Jó – válaszolta Adamre pillantva. – Velünk tartasz? A férfi igyekezett elkerülni a lány apjának szigorú tekintetét, miközben azt válaszolta: – Természetesen. Igyekezett a lehető legártatlanabb tekintettel Mariah-ra nézni, hogy ne ébressze fel újra az apja gyanakvását. Kételkedett benne, hogy sikerrel járt.

Adam kocsisa, Mariah apjának útmutatásával, egy, a Mayfair túloldalán lévő házba vitte őket. Amikor a járdára léptek, Charles feltűnően határozottan Mariah-nak nyújtotta a karját. Mariah azt gondolta, apja sokkal boldogabb volna, ha ő nem az Ashton-kastélyban vendégeskedne. Általában nem volt ennyire óvatos, de nagyon jó megfigyelőképességgel rendelkezett. Úgy vélte, apja megérezte az Adam és közte kialakult vonzalmat. Az előző éjszakai eső tisztára mosta az eget, és kellemes tavaszi napra virradtak. Mariah azt látta, hogy céljuk egy szépen rendben MARY JO PUTNEY


tartott, tipikus mayfairi ház, elefántcsontszínű szegéllyel és virágládákkal. Apja kulccsal nyitotta ki az ajtót, ami felettébb érdekes volt. Ahogy bekísérte Mariah-t és Adamet, így kiáltott: – Visszajöttem, és ő is itt van velem! Bevezette őket a jobbra nyíló szalonba, ahol két hölgy ült, és hímezett. Mindkettő talpra ugrott. Az egyik egy filigrán, negyvenéves körüli, vonzó nő volt, a másik pedig... Mariah. Mariah-nak elállt a lélegzete, majdnem elveszítette az eszméletét. Adam a karjánál fogva megtartotta. – Nyugodj meg. Mariah – súgta neki. – Úgy gondolom, ahogy nekem, neked is van egy számodra eddig ismeretlen nővéred. Mariah alaposan szemügyre vette a másik ifjú hölgyet. Bár nagyon hasonlónak tűntek, a másiknak az arca kicsit vékonyabb volt, szőke haját másképpen viselte, és az arckifejezése eltérő személyiségre utalt. De divatos délelőtti öltözéke, még árnyalatában is, ugyanolyan őszibarackszínű volt, mint amilyet Mariah viselt. – Mariah? – kérdezte a lány kissé határozatlanul. Mariah-nak nyelnie kellett, mielőtt meg tudott szólalni: – Papa, eltitkoltad előlem az ikertestvéremet? – Nos... igen. Mariah-nak hirtelen eszébe jutott valami: – Sarah-nak hívnak? – Igen! – mondta a nővére reménykedve. – Emlékszel rám? – Nem igazán. De áruld el, kérlek, te minden női erény mintaképe vagy? Sarah meglepettnek tűnt. – Egyáltalán nem! De ezt majd Mama mondja meg inkább. Mama? Mariah az idősebb nőhöz fordult, aki vágyakozva nézte őt. Mariah-nál kicsit alacsonyabb volt, és sötétszőke hajában ősz szálak keveredtek, de összességében úgy nézett ki, mint Sarah. Úgy nézett ki, mint Mariah. Mariah a szívére szorította a bal kezét, mert az mintha ki akart volna ugrani a helyéből. – Maga az anyám? Nekem azt mondták, hogy meghalt, amikor kétéves voltam. MARY JO PUTNEY


Apja a torkát köszörülte: – Én mindig csak azt mondtam, hogy elveszítettük édesanyádat. Sosem mondtam konkrétan, hogy meghalt. Mariah megdöbbenve bámult az apjára. – Nehogy azt mondd, hogy elhagytad anyámat, és mint egy pár kutyakölyköt, elválasztottál bennünket a nővéremmel! Adam elfojtott egy nevetést. – A törvény szerint joga volt ahhoz, hogy akár mindkét lányomat magához vegye, ha úgy dönt, úgyhogy hálásnak éreztem magam, hogy csak az egyiket vitte el – mondta az anyja, és komoly arccal közelebb lépett. – De egyetlen nap sem telt el anélkül, hogy ne gondoltam volna rád. Én elvesztett gyermekem! Adam szorosabban fogta Mariah könyökét, amint a lány tekintete az anyjáról az apján át a nővérére vándorolt. Nem tudta visszatartani magát, kitört belőle a nevetés: – Papa, te gazember! Hogy ennyi év alatt sohasem mondtad el! – Egyszerűbb volt így – felelte az apja, kicsit kényelmetlenül érezve magát. – Egyszerűbb! – csóválta Mariah a fejét. – Kezdem érteni, hogy az apád miért tagadott ki téged – mondta, majd a nővéréhez fordult. – Amióta az eszemet tudom, mindig azt képzeltem, hogy van egy nővérem, akit Sarah-nak neveztem el, és aki mindig tökéletes hölgyként viselkedett, ő a lelkiismeretem, és szinte az egyetlen barátom is. Most már tudom, hogy rád emlékeztem. – Őszintén remélem, hogy barátok leszünk! – mondta Sarah, majd előrelépett, és megfogta Mariah kezét, barna szemében vágyakozással. – Úgy nőttem fel, hogy tudtam, van egy testvérem, akit Mariah-nak hívnak, és imádkoztam, hogy egy nap viszontláthassuk egymást. – Én is ezt tettem volna, ha tudom. Mariah és Sarah hirtelen összeölelkezett. Mariah egyik kezét az anyja felé nyújtotta, és őt is magához húzta. Bár nem volt konkrét emléke az anyjáról és a nővéréről, de valahol a lelke mélyén ismerte őket. Betöltötték az űrt, amiről addig nem is tudott. Végül kibontakozott az ölelésből, elővette a retiküljéből a zsebkendőjét, hogy megtörölje a szemét.

MARY JO PUTNEY


– Papa, még mindig nagyon sok részlete van a történetednek, amelyről nem tudok. Először is, hol az ördögben voltál? És hogyan sebesítetted meg a karodat? – Magam is igen nyugtalanul várom, hogy megtudjam – jegyezte meg Adam. Mariah anyja Adamre pillantott, és apró kis barázda jelent meg a szemei között. – Még nem lettünk bemutatva a barátodnak. – Bocsáss meg, kedvesem – mondta Charles csillogó szemmel. – Engedd meg, hogy bemutassam Ashton hercegét. Főméltóságod, a feleségem, Mrs. Townsend, és a fiatalabb lányom, Miss Sarah Townsend. – Mennyivel fiatalabb? – kérdezte Mariah nagy érdeklődéssel. – Körülbelül öt perccel – válaszolt az anyja, Adamre pillantva. – Úgy gondolom, sok egyéb dologról is kell még beszélnünk, azt javaslom, üljünk le, máris hozatok teát. Mariah az újonnan megtalált anyja és testvére közé ült, és hálásan nézett Adamre, aki vele szemben foglalt helyet. Ő volt az, aki mindenkinél jobban meg tudta érteni a benne kavargó érzelmeket. – Mariah, említettem neked, hogy rendezni akartam a kapcsolatomat a családommal. Egyrészt látni akartam apámat, mivel úgy hallottam, hogy nagyon beteg. Másrészt látni akartam Annát. – Szerelmesen bámulta régen elhagyott feleségét. – Hatalmas vagyont örökölt, és mindenki azt feltételezte, hogy a pénzéért vettem őt feleségül. De mindannyian tévedtek. Anna felsóhajtott: – Én pedig voltam olyan bolond, hogy higgyek azoknak, akik azt mondták, ne bízzam Charlesban, mert ő csak egy vad, hozományvadász, tékozló férfi. Egy nap, amikor ti, lányok, kétévesek voltatok, veszekedni kezdtünk. Valami semmiség miatt, de aztán szörnyűségeket vágtunk egymás fejéhez, Charles tombolt, és azzal fenyegetőzött, soha nem tér vissza. – És mivel bolond voltam, meg is tettem – tette hozzá az apja szomorúan. – Túl sok éven át. Mariah előredőlt. – Miért, Papa? Nem akartál hazamenni? MARY JO PUTNEY


– Már akkor is tudtam, hogy rettenetes hibát követtem el, amikor eljöttem. Mindent elrontottam. Tényleg tékozló voltam, egy semmirekellő, komolytalan alak. Úgy döntöttem, nem térhetek vissza, amíg nem függetlenedem teljesen. Be akartam bizonyítani az apámnak, hogy nem vagyok értéktelen ember, Annának pedig azt, hogy nem vagyok hozományvadász. – Tehát így lett önből profi szerencsejátékos – mondta Adam szelíden. Charles elhúzta a száját. – A szerencsejáték nem a legjobb módja a jövő megalapozásának, de semmi egyébhez nem értettem. Elég jól ment ahhoz, hogy szerény körülmények között, de kényelmesen eltartsam Mariah-t és Rose mamát, de ahhoz nem elég jól, hogy tulajdont szerezhessek magamnak. A hibáim ellenére azonban arra sosem vetemedtem volna, hogy rászedjek egy fiatalembert, és elcsaljam tőle az örökségét. Aztán találkoztam George Burke-kel. Felnőtt férfi volt, de egy rosszindulatú, ostoba ember. Mivel úgy tűnt, hogy eltökélt elveszíteni a birtokát, úgy döntöttem, akár el is veszítheti azt, a javamra. Amikor elnyertem tőle Hartley-t, úgy gondoltam, ideje, hogy felkeressem Annát, és a bocsánatát kérjem. – A tekintete újra a feleségén nyugodott. – Legmerészebb álmaimban sem mertem remélni, hogy visszafogad, csupán azt akartam, hogy megtudja, mennyire sajnálom a történteket. És hogy soha senki mást nem szerettem. Mariah tudta, hogy ez nem teljesen igaz. De soha nem látott semmilyen jelet, hogy bármelyik nőbe, akivel dolga akadt, beleszeretett volna. Futó kalandjai voltak csak. Az anyjának azonban nem kell tudnia ezekről. Charles Sarah-ra nézett. – Látni akartam a másik lányomat is. Te áldás voltál nekem, Mariah. Amikor csak rád néztem, azon töprengtem, vajon hogyan nő fel a másik lányom. – Hamarabb haza kellett volna jönnöd, Charles – mondta Anna. Charles megfogta a kezét, és megcsókolta. – Most már tudom. Az életem legnagyobb ajándéka, hogy adtál nekem egy második lehetőséget.

MARY JO PUTNEY


Sarah Mariah-hoz hajolt, és pajkosan hangosan suttogva azt mondta neki: – Ezt csinálják, amióta Papa visszatért. Mariah nevetett. Szerette az igazi Sarah-t, sokkal jobban annál a lánynál, aki a képzeletében élt, és aki oly sok éven keresztül dorgálta őt. A kötésre pillantott, amely az apja karját tartotta, és megkérdezte: – Mama törte el a karodat, mielőtt elfogadta a bocsánatkérésedet? Az apja elmosolyodott. – Nem, bár lehet, hogy csábította a gondolat. Épp Hertfordshire felé utaztam, hogy meglátogassam őt, amikor útonállók támadták meg a kocsinkat. Hevesen küzdöttem ellenük, hogy megmentsem a gyűrűmet. Tudod, Annától kaptam. De a gyűrűmet elvették, a karomat pedig eltörték. Szerencse, hogy nem a nyakamat törték ki. Anna folytatta a történetet: – A helyi lap beszámolt a rablásról, és közölte a kárvallottak nevét. Amikor láttam, hogy egy Charles Clarke is szerepel a listán, támadt egy furcsa gondolatom, hogy meg kellene látogatnom őt a fogadóban, ahol állítólag lábadozik. – Így aztán megjelent a fogadóban, a szobámban, éppolyan szép volt, mint amikor megismerkedtünk, és azt mondta, cseppet sincs meglepve, hogy túléltem az útonállók támadását, hiszen, rossz pénz nem vész el – mondta Charles vidáman nevetve. – Ebben egyet is értettünk, majd együtt elhagytuk a fogadót. Rajongó tekintettel néztek egymásra. – Úgy érzem magam, mintha egy restauráció korabeli komédiába csöppentem volna – mondta Mariah. Sarah megértően mosolygott. – Valóban különös. De inkább kedves. Idős korukra egymás támaszai lesznek. Mariah úgy vélte, sokkal jobb, hogy a szülei ismét együtt vannak, mintha egyedül élnék idős napjaikat. Tekintettel arra, milyen fiatalok voltak, amikor megszöktek, rengeteg idejük és erejük maradt még a szenvedélyük kiélésére. De ennél mélyebben nem akart belegondolni! Apja lassan folytatta: – Írtam neked, Mariah, hogy tudassam veled, miért késlekedem, és hogy van egy csodálatos meglepetésem. De te nem válaszoltál. Eleinte MARY JO PUTNEY


teljesen megfeledkeztem mindenről Annával és Sarah-val, észre sem vettem, hogy repül az idő, de aztán egyre jobban aggódtam. Az az átkozott Burke ellopta a leveleinket! – Már elintéztük – jegyezte meg Adam. – Úgy döntött, a gyarmatok felé veszi az irányt, ahol talán újrakezdheti az életét. – Merem remélni, hogy nem önszántából döntött így – mondta Charles reménykedve. – Meggyőztük – felelte Adam rezzenéstelen arccal. – Nagyon sok pótolnivalójuk van, így én most távozom. Ma este azonban családi vacsorát adok, és Mariah is részt vesz rajta. Csatlakoznának önök is? Két, újra megtalált család lesz jelen, de még jobb lenne, ha egy harmadik is csatlakozna. – Örömmel elfogadjuk a meghívást – mondta Anna elégedett mosollyal. – Sarah-val javarészt vidéken éltünk, így nem volt lehetőségünk bővíteni az ismeretségi körünket Londonban. Ez a testvérem londoni háza, aki azt javasolta, látogassunk el ide gyakrabban. – Igazad van, Ash. Szívesen maradnék, és beszélgetnék a családommal – mondta Mariah, miközben felállt. – Kikísérlek. Kimentek az előcsarnokba, ahol Mariah végre bensőségesen rámosolygott, olyan mosollyal, amilyet a családja jelenlétében nem kockáztathatott meg. – Te megérted ezt, sokkal jobban, mint bárki más. – Az embernek rátalálni a régen elveszettnek hitt családjára, zavarba ejtő, de csodálatos – mondta Adam, majd előrehajolt, és gyengéden megcsókolta a lányt. – Örülj, Mariah! A rokonaid ráadásul kifogástalan emberek. Mariah felnevetett, Adam pedig elhagyta a házat. Továbbra is nagyon fájt neki, hogy el kell válniuk, de hála istennek, most már nem lesz egyedül.

MARY JO PUTNEY


Harminchatodik fejezet K

özeledett a pillanat, hogy Adam lemenjen, és köszöntse a vacsorára érkezett vendégeket. Majdnem befejezte az öltözést, amikor Wharf egy kiváló szabású, palackzöld felöltővel jelent meg. Adam csodálkozva nézett rá. – Egy olyan felöltőt szeretnék, amelyikben pisztolyzseb is van. Wharf felvonta a szemöldökét. – Főméltóságod valami bajt sejt? – Tegnap éjjel majdnem meggyilkoltak a saját ágyamban, és ez aggodalommal tölt el – felelte Adam. – Az élet kiszámíthatatlan mostanában. A pisztolyaim még mindig az íróasztalomban vannak? – Ott kell lenniük, uram. – A komornyik elgondolkodott. – Az őrök is újabb támadás lehetőségéről beszélnek. Úgy érzik, valami nincs rendben, ezért rendkívül ébernek kell lenniük. Talán ön is ezt érzi. Hozom a megfelelő felöltőt. Adam az íróasztalához lépett. A lakkozott diófa tok az egyik alsó fiókban volt, pontosan ott, ahol lennie kellett. Kinyitotta a tokot, és kiemelte a párba összeillesztett két pisztoly közül az egyiket. Ismerős érzés volt a kezében tartani. Kicsi, de rendkívül pontos fegyverek voltak, amelyeket Joseph Manton tervezett és készített, aki lőfegyverben a legjobbnak számított Britanniában. Mantonnak természetesen egy kisebb vagyont fizetett ezért, de a pisztolyok megérték az árukat. Adam megvizsgálta a fegyver állapotát, mielőtt megtöltötte. Mire elkészült, Wharf visszatért egy spanyolkék felöltővel. Ezt kicsit bővebbre szabták, mint az előzőt, és bal oldalon, belül, volt egy

MARY JO PUTNEY


megerősített zseb, amelybe a pisztolyt biztonságosan elhelyezhették. Mivel Adam jobbkezes volt, könnyen elérte, és ki tudta húzni. Egy hasonlóan megerősített zseb a jobb oldalon további golyóknak és puskapornak biztosított helyet. Nem tudott megölelni senkit anélkül, hogy észre ne vegyék a fegyvert és a lőszert, de úgy gondolta, ez nem lesz egy ölelkezős este. Miután felvette a felöltőt, és megkötötte a kravátliját, a tükörképét nézegette. Pontosan úgy festett, mint az a tökéletes herceg, aki éveken keresztül olyan keményen próbált kifogástalan lenni. De oly sok minden megváltozott. Majdnem meghalt; de aztán újra felfedezte magát, lépésről lépésre; családra lelt, és szerelmes lett. Bár Mariah közelgő elvesztése hatalmas kőként nehezedett a szívére, élete mégis sokkal gazdagabb és jelentőségteljesebb volt, mint valaha. Miközben azon töprengett, hogy a Stillwellek és a Lawfordok milyen jól kijönnek majd egymással, a fogadásukra indult. Bár nem volt katona, a feszültség nőtt benne, és érezte, ahogy egyre feljebb kúszik a gerincén. Még csak Mariah volt a szalonban. A kanapén ült, szemben a kandallóval, ahol már égett a tűz, mivel hűvös volt az este. A haja fel volt tűzve, és egy aranyszínű ruhát viselt, amely bájos redőkbe rendeződött. Olyan volt, mint egy hercegnő, csak valóságos. Adam elfojtotta magában a vágyat, mielőtt még hozzáérhetett volna. – Ma este különösen csinos vagy. A lány, sugárzó mosollyal, felnézett. – Adam, van egy nővérem! Ez annyira csodálatos, hogy alig tudom elhinni. A lány boldogsága rá is átragadt. – Úgy tűnt, ő is éppúgy örül. Mariah végigsimította a térdén a csillogó aranyszövetet. – Sarah kölcsönadta nekem ezt a ruhát. Bámulatba ejtő volt a látogatásunk. Bizonyos szempontból teljesen különbözőek vagyunk, más szempontokból viszont szinte a képtelenségig hasonlóak. Befejezzük egymás mondatait! A ruhái újak és divatosak, az enyémek inkább saját készítésűek, de a ruháit mintha rám szabták volna, és mindketten ugyanazokat a színeket szeretjük. Észrevetted, hogy az őszibaracknak ugyanaz az árnyalata volt rajtunk? MARY JO PUTNEY


Adam bólintott, és a kandallópárkánynak támaszkodott, mert tudta, jobb lesz így, mint ha túl közel megy hozzá. – Az a szín mindkettőtöknek jól áll. Van néhány azonos gesztusotok is. Felzaklatott, hogy ő gazdagabb körülmények között nevelkedett? – Nem igazán. A Papával soha nem vágytunk ilyesmire. Irigylem a tényt, hogy neki volt mamája, ő pedig Papával kapcsolatban érzi ugyanezt. – Mariah eltűnődött. – Úgy vélem, hogy én sokkal függetlenebb és alkalmazkodóbb vagyok, mint ő. Annak kellett lennem. Irigyli mindazt, amiről úgy gondolja, hogy kaland volt számomra. Neki pedig van önbizalma, és határozott képe önmagáról és a világban elfoglalt helyéről, amit én például hiányolok, mert Papával olyan sokat vándoroltunk, és a tiszteletreméltóságnak csak a határán jártunk. Sarahval arra jutottunk, hogy a kettőnk élete kiegészíti egymást. Bölcsek voltak. – Nincs férjnél, ugye? Meglehetősen szokatlan, hogy két ilyen csinos, huszonöt éves nővér nem ment még férjhez. – Jegyben járt, de a jegyese meghalt. – Mariah szomorúnak tűnt, ezért a következő pillanatban másra terelte a szót: – Nem figyelemre méltó egybeesés az, hogy mindketten rátaláltunk a számunkra ismeretlen családunkra? Hogy halottnak hitt rokonok kerülnek elő véletlenül? Nem tudom, mit gondoljak erről, azonkívül, hogy örülök neki. Kicsit úgy érzem, mintha egy színdarabba csöppentem volna. – Az események valójában nem voltak véletlenek – mondta Adam elgondolkozva. – Mindkettőnket kiszakítottak a rendes helyünkről, téged az apád, engem a mindenható hatóságok. Apád és a mostohaapám erőfeszítései végül visszajuttattak bennünket abba a családba, amely létezik. Valójában csak az időzítés tekinthető véletlen egybeesésnek, mert mindkettőnkkel azonos időben történt, de maguk az események logikusak. Mariah végiggondolta a hallottakat, majd azt mondta: – Én nem vagyok biztos benne, hogy ez véletlen egybeesés. Több szálon futottak az események. Ha nem hittem volna halottnak az apámat, nem hajtottam volna végre Rose mama rítusát, vagyis nem lettem volna odakint késő éjszaka, nem mentem volna le a partra, és nem találtam volna rád. Tehát nem tudnánk, hogy vannak véletlen egybeeséseink, mert soha nem találkoztunk volna. MARY JO PUTNEY


– Nem beszélve arról a tényről, hogy akkor minden bizonnyal nem élnék, így nem tudnék a régen elveszett családomról – mondta Adam szárazon. – Azt hiszem, én inkább a hindu szemléletet választom. Az volt a végzetünk, hogy találkozzunk, és egymás életének része legyünk. Bár most, hogy belegondolok, a keresztény magyarázat szintén lehetséges. – „Az Úr csodákon keresztül mutatja meg az ő arcát” – idézte Mariah egyszerre vágyakozva és szerelmesen mosolyogva. – Az volt a végzetünk, hogy találkozzunk. Szívesen gondolom azt, hogy a barátságunknak legalább jelentősége van, ha már folytonossága nem lehet. A köztük lévő kötelék olyan élénk volt, hogy Adam úgy érezte, meg tudná fogni. Mariah elkapta róla a tekintetét. – A hintódra nem lesz szükség végül. Holnap átköltözöm a nagybátyám házába, hogy a családommal legyek. Körülbelül egy két hét múlva indulunk Hartley-ba, de Mama kocsijával tudunk utazni. Évekig éltek egy olyan házban, amely a fivéréé. Tudom, hogy az is jó volt, de alig várja, hogy a saját birtokán, a saját házában élhessen. – Mariah elmosolyodott. – Kezdtem már úgy tekinteni Hartley-ra, mint a magam birtokára, úgyhogy fékeznem kell majd a nyelvem, ha Mama változtatásokat akar végrehajtani. Adam azt gyanította, lesznek majd konfliktusok, lévén Mariah éveken keresztül önállóan irányította az életét. De egymás iránti szeretetük majd átsegíti őket a nehézségeken. – Mi lesz Juliával? Boldogan adok mellé egy ashtoni cselédlányt, hogy legyen társasága az úton. Mariah a fejét rázta. – Julia szintén elhagyja az Ashton-kastélyt, és nálunk fog megszállni. Sok időt tölt a nagyanyjával, úgyhogy nem fog zavarni. Mariah tehát Londonban marad, de Adam már nem láthatja őt mindennap. De még ez is jobbnak tűnt, mint ha több száz mérföldre volna tőle. Odalépett a pohárszékhez. – Megfeledkeztem a kötelességemről. Kérsz egy sherryt? – Igen.

MARY JO PUTNEY


Elfogadta a poharat, amelyet Adam megtöltött, gondosan ügyelve, hogy ujjaik ne érintkezzenek. – Olyan sok vendéged lesz, hogy nem győzöd majd kiszolgálni őket. – Holmes máris átveszi tőlem. Adam töltött magának is egy kis sherryt, és nem árulta el, hogy abban a reményben jött le ilyen korán, hogy kettesben lehessen Mariahval még egy kicsit. – Úgy negyedóra múlva az inasok tálcán finomságokat szolgálnak majd fel, ami Mrs. Holmes ötlete volt. A vendégeim közül sokan nem ismerik egymást, így jó ötletnek tűnt, hogy mindenkinek legyen lehetősége megismerkedni a többiekkel, mielőtt a vacsoraasztalhoz ülünk a megszokott helyünkre. – Remek gondolat. – Mariah felemelte a poharát, de alig kortyolt a sherryből. – Az evés és az ivás segít mindenkinek jó hangulatba kerülni. Beszélgetésüknek vége szakadt, amikor Georgiana néni és Hal lépett a helyiségbe. Adam Mariah-ról élete megmaradt részére fordította a figyelmét, és az üdvözlésükre indult. – Jó estét! – Kezet rázott Hallel, és tisztelettel meghajolt nagynénje előtt. Az asszony Mariah-ra pillantott, és dühösnek tűnt, amiért a betolakodó még mindig ott van. – Mi hír Janey-ről? – kérdezte Adam. – Remélem, mostanra visszatér. – Még késlekedik az állapotában bekövetkezett enyhe visszaesés miatt, legalábbis azt írta. – Nagynénje szeretettel mosolygott. – Azt hiszem, arról van szó, hogy nem akar megjelenni előtted, amíg teljesen rendbe nem jön. Ettől a láztól nagyon haloványnak tűnik. – Tudnia kellene, hogy nekem ez mit sem számít. Ez igaz is volt. Rajongott Janey-ért. Talán szerette is. Bárhogy is, nem számit, hogy sápadt. – Remélem, hamarosan visszatér Londonba. – Biztos vagyok benne, hogy visszatér – felelte Hal derűsen. – Nem fordulhat elő, hogy Janey elszalasszon valami izgalmas dolgot, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy hamarosan megérkezik. Anyja szigorú pillantást vetett rá. – Nem kockáztathatja az egészségét. Nagyon sokáig élvezhetitek majd egymás társaságát, Ashton. MARY JO PUTNEY


A beszélgetés általános témákra terelődött, miután Masterson és Kirkland is megérkezett. Randall és Julia egymás mellett lépett be, bár nem együtt, mivel nem beszélgettek egymással, és még csak egymásra sem néztek. Adam úgy vélte, akkor találkozhattak, amikor a szobájukból elindultak lefelé. Ezt követően a Townsendek érkeztek meg. Mariah felállt, és üdvözölte őket, arca ragyogott az örömtől. A jelen lévő férfiak mindegyike elragadtatva gyönyörködött Sarah-ban. – Jóságos ég, két Mariah? – kiáltott fel Masterson, és mélyen meghajolt Sarah és az édesanyja előtt. – Az angol férfiak hogy lehetnek ilyen szerencsések? Sarah elpirult, Mariah pedig nevetett. – Hát nem kedves? Még csak ma szereztem tudomást az ikertestvéremről! Engedje meg, hogy bemutassam a szüleimet, Mr. és Mrs. Townsend, és a nővérem, Miss Sarah Townsend. Mariah, gyanúsan angyalian, folytatta a bemutatást a szobában. Georgiana Lawford összevont szemöldökkel nézett Charlesra. – Ön Torrington grófjának a hozzátartozója? – A fivérem – válaszolta Charles, a velejéig arisztokratikusan. – Néhány évig távol voltam, de boldog vagyok, hogy ismét itthon lehetek. Georgiana még sötétebben nézett Mariah-ra, akiről egyszeriben kiderült, hogy egy gróf unokája és unokahúga. Ez egy olyan rang, amely igencsak elfogadható volna hercegnének, így Mariah még inkább valós fenyegetésnek tűnt. Adam nagynénje nem bízott eléggé Adam tisztességességében. Nem hagyhatja el Janey-t. Adam próbált visszaemlékezni, hogy a nagynénje mindig ilyen rosszindulatú volt-e. Sosem volt különösebben melegszívű, de megfelelően bánt vele. Legalábbis, amíg a férje meg nem halt. A viselkedése azt követően sokkal mogorvább lett. Legvégül a Stillwellek érkeztek, velük mind a három gyerek. Lucia szinte a tanteremből érkezett, izgatottan vett részt egy felnőtteknek rendezett elbűvölő összejövetelen. Adam mosolyogva előrelépett, és arcon csókolta az anyját, aki szintén sugárzott az örömtől. Arannyal hímzett, karmazsinvörös szárít viselt; nagyon fiatalnak és egzotikusan szépnek tűnt.

MARY JO PUTNEY


– Az én jóképű fiam – mondta gyengéden. – Megérte körbehajózni a fél világot, hogy megtaláljalak. Adam, miután üdvözölte a tábornokot, a fivérét és a húgait, a többi vendéghez fordult: – Az az óriási megtiszteltetés ért, hogy bemutathatom az édesanyámat, aki nemrégiben érkezett Indiából, és a mostohaapámat, Stillwell tábornokot. És természetesen a testvéreimet: Lady Kiri Lawfordot, Lucia és Thomas Stillwellt. – Ashton, hogyan sikerült elérned, hogy ilyen sok gyönyörű hölgy legyen jelen egyszerre? – kérdezte Kirkland elragadtatottan. Kirin pihentette a tekintetét, amiért egy barátságos biccentést kapott cserébe. – A csodálat a két gyönyörű anyát illeti, akik ilyen szép lányokat szültek. Köszöntsük a hölgyeket! Adam Laksmira, majd Anna Townsendre emelte a poharát. A többiek mindannyian lelkesen visszhangozták a szavait és a gesztusát. Georgiana néni magában fortyogott, szúrós tekintettel méregetve Laksmit. Adam felismerte azt a fajta ellenszenvet, amely abból fakad, hogy olyan személlyel kellett találkoznia, akit társadalmilag alsóbbrendűnek hitt. Látta már ezt a kifejezést mások szemében is, amikor őt üdvözölték, de a nagynénjének ismernie kellene az etikettet, és elrejtenie az érzéseit. Családját körbevezette a szobában, hogy személyesen mutassa be őket. Mariah szó nélkül átvette a háziasszony szerepét, és összeismertette egymással a jelenlévőket. Természetes volt, ahogy Adammel együtt tudtak működni. A szoba hamarosan boldog csevegéstől volt hangos. A fiatalabbak, Sarah, Kiri és Lucia, önálló csoportot alkottak, és Adam barátainak lelkes odafigyelésében részesültek. Meglepő módon, Stillwell tábornok, Thomas és Mariah apja élénk beszélgetésbe kezdett, Laksmi és Mariah anyja teljes egyetértésben volt. Adam körülnézett, hogy a szobában senki nem maradt-e magányos. Georgiana néni meglehetősen szófukar harmadikként vett részt Julia és Hal beszélgetésében, de úgy tűnt, mindenki más jól érzi magát. Köszöntőjében a nagynénit is meg kellett volna említenie, annak ellenére, hogy Janey nincs jelen.

MARY JO PUTNEY


Adam éppen a főbejárat felé nézett, amikor az ajtó kinyílt, és egy magas, utazástól elgyötört hölgy lépett be rajta, olyan tartással, mint egy görög istennő. Lady Agnes Westerfield megérkezett. – Lady Agnes! Adam öles léptekkel átszelte a szobát, és megölelte az asszonyt. – Ashton! Ő is megölelte a férfit. Felvonta a szemöldökét, ahogy megérezte a pisztolyt Adam felöltőjében. – Felfegyverkezve a saját házában, fiam? Adam mosolygott. A szobában együtt volt az édesanyja és a nagynénje, akinek az otthonát ifjúkorában rendszeresen meglátogatta, de egyik sem volt jobban anyja, mint Lady Agnes, aki angol életének alappillére volt. – Később elmondom majd. Egyelőre legyen elég annyi, hogy visszanyertem az emlékezetem legnagyobb részét, és emlékszem minden szidásra, amelyet valaha is kaptam öntől. Nagyon boldog vagyok, hogy itt van. Lady Agnes körülnézett a szobában. – Mivel a problémás diákom jobban van, és most épp a krikettért rajong, úgy döntöttem, a városba jövök. Nem szeretném megzavarni a partit, de nem várhattam tovább, hogy viszontlássam önt. – Kuncogott. – Idefelé jövet találkoztam valakivel, akit minden bizonnyal nagyon szeretne már látni, de amikor megtudta tőlem, hogy vendégei vannak, elment rendbe szedni magát. Az én koromban a megjelenés már nem számít. – Csodálatosan fest. És természetesen itt marad vacsorára. – Jelentőségteljesen megszorította a karját. – Azzal kezdjük, hogy bemutatom az édesanyámat, Laksmi Lawford Stillwellt. – Adam! Csak nem? – kiáltott fel örömében. Adam röviden mindent elmesélt, amíg keresztülvezette Lady Agnest a szobán, miközben a többi westerfieldes nyugtalanul várta, hogy üdvözölhesse az asszonyt. Amikor Laksmihoz értek, Adam azt mondta: – Anyám, szeretném bemutatni Lady Agnes Westerfieldet, aki gondoskodott rólam, amikor nem lehettél mellettem.

MARY JO PUTNEY


Az anyja felemelkedett a kanapéról, és mélyen meghajolt, a karmazsinvörös selyem lágyan terült szét körülötte a padlón. – Teljes szívemből hálás vagyok önnek, Lady Agnes. Kissé zavarban a drámai gesztustól. Lady Agnes azt válaszolta: – Én is hálás vagyok önnek, hogy egy ilyen remek fiúval ajándékozta meg a világot. Miatta alapítottam az iskolát. Adam visszavonult, hagyva őket beszélgetni, és Mariah felé indult. A lány a szoba túlsó felén állt, kissé félrehúzódva, és a vendégeket nézte. Mosolyogva köszöntötte a férfit: – Ennyi remek ember egy helyen! Remélem, később én is megismerkedhetek Lady Agnesszel. – Természetesen. A szoba sarkában lévő ajtó kinyílt, és több inas lépett be, ezüsttálcákkal a kezükben. Egyikük, meglátván a herceget, azonnal odalépett hozzá, és megkínálta a tálcán lévő, fogpiszkálókra tűzött apró, leveles tésztából készült, töltött falatkákkal. Mariah is vett egyet. Ahogy óvatosan evett, majd a harapások között lenyalta a krémet az ajkáról, Adamnek félre kellett fordítania a tekintetét. Igazságtalanság, hogy úgy is csábító, hogy meg sem próbál az lenni. – Nagyon finom – mondta. – Kellemesen olvadt a sajt a belsejében. – Újabbat vett, majd azt követően is boldogan sóhajtott. Adam is megkóstolt egyet, azután még egyet. Majd egy harmadikat. Amikor már nem kértek többet, az inas egy következő beszélgető csoporthoz lépett. Egy másik inas indult feléjük, sült kolbásszal a tálcáján. Az egyenruhája különbözött a többiekétől, de Adam a következő pillanatban rájött, hogy Lawfordék egyik szolgája. Valószínűleg Halt és Georgiana nénit kísérte, és befogták őt is felszolgálni. Ahogy a férfi közeledett, Mariah a homlokát ráncolta, mintha valami nem volna rendben a férfival. A főbejárat felől közben mozgolódás támadt, és egyszer csak a férfiak felkiáltottak: – Itt van Janey! Adam odanézett, és a szélesre tárt ajtóban megpillantotta a jegyesét, aki végignézett a szobában összegyűlt csoporton. Annak a hölgynek kellett lennie, akit Lady Agnes említett, hogy egyszerre érkeztek. Bár MARY JO PUTNEY


még világos úti öltözékben volt, a haját szép frizurába rendezték, és kedves arcán élénk érdeklődés tükröződött. – Jó estét! – köszönt derűsen. – Éppen hazaértem Lincolnshire-ből, amikor megtudtam, hogy mindenki itt van. Remélem, nem alkalmatlankodom, Ash. – Persze hogy nem! – kiáltott a szoba túlsó feléről Adam, miközben pattanásig feszültek az idegei, ahogy ráébredt, hogy a lány érkezése mindent megváltoztat. Mellette Mariah hirtelen felkiáltott: – Adam! Vigyázz! Adam megfordult. Miközben a figyelem az akkor érkezett Janey-re irányult, a feléjük tartó inas egy kést húzott elő a tálca alól, és éppen emelte a karját, hogy lesújtson Adamre. Az inas magas, erőteljes alakja ismerős volt, ahogy fenyegető vicsorgása is. – Most nem menekülsz, te pogány fattyú! Adam félreugrott, és a pisztolyáért nyúlt. A kés átszaladt felöltője jobb ujján. Rossz előérzete helyesnek bizonyult, és most, hogy eljött a pillanat, végtelen nyugalom szállta meg. Előhúzta a pisztolyt, és célzott. – Dobd el a kést, Shipley! Shipley szeme elkerekedett a fegyver láttán. – A pokolba! Elhajította a tálcát, a kolbászkarikák szanaszét repültek, ő pedig megragadta Mariah-t. Erőszakosan rángatta a lányt, egyik kezével átfogta a derekát, a másikkal a torkának szegezte a kést. – Lőj csak, de azzal meg is ölöd az édes kis lotyódat! A megdöbbenés hangja morajlott végig a szobán, amikor a vendégek ráeszméltek, mi történik. Hal felkiáltott: – Shipley, te mi az ördögöt művelsz?! Randall káromkodott, és a támadó felé indult. – Állj! – Shipley Mariah nyakába szúrta a kés hegyét. Egy vékony, bíborszínű csepp végiggördült a lány halvány bőrén, és összekente az aranyszínű selymet. – Különben elvágom a ringyó torkát. Shipley szeme tébolyultan izzott. Egyetlen ép elméjű ember sem üldözné Adamet olyan könyörtelenül, hogy egy szemtanúkkal teli

MARY JO PUTNEY


szobában kíséreljen meg az életére törni. Az idegei pattanásig feszültek, de Adam leengedte a fegyvert. – Engedd el, és szabadon távozhatsz – mondta, és remélte, hogy sikerül meggyőznie ezt az őrültet. – Ő nem ártott neked. – Széttette a lábát egy mocskos indiai hercegnek! – fröcsögte Shipley. – Tisztességes angol nő nem tenne ilyet. Sarah előrelépett, arca fehér volt, de higgadtan beszélt: – Biztos benne, hogy őt látta? Vagy lehet, hogy én voltam az? Engedje el! Shipley összezavarodott, ahogy Sarah-ra, azután a foglyára nézett. Hátrálni kezdett, a személyzeti ajtó felé magával húzva Mariah-t. – Még ha nem is ez a ringyó, akkor is megölöm, ha követnek! Adam tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Shipley meg fogja ölni Mariah-t, amint elhagyták a szobát. Forr a gyűlölettől, és tele van csalódottsággal, vért akar. Adam várt, amíg Shipley pillantása a szoba túlsó felére esett. Akkor felemelte a pisztolyt, és hálát adott az égnek, hogy Mariah Shipley álláig sem ér. Némán imádkozott valamennyi általa ismert istenhez, hogy pontosan célozzon, majd meghúzta a ravaszt, és lőtt.

MARY JO PUTNEY


Harminchetedik fejezet M

ariah szíve majd kiugrott, amikor Shipley hátrafelé húzta őt. A férfi keze, amelyben a Mariah nyakához szorított kést tartotta, remegett, ahogy a szobában lévő dühös férfiakat figyelte, hogy támadásba lendül-e valaki. Remegve vette a levegőt, és közben igyekezett megakadályozni, hogy eluralkodjon rajta a félelem. Vajon ő az egyetlen, aki tudja, hogy Shipley megöli őt, amint biztos távolba kerülnek? Négyszer kísérelte már megölni Adamet, és mindannyiszor kudarcot vallott, vérszomjához kétség sem fér. Adam is rájött. Látta a felismerést a tekintetében. Cselekedni fog, de neki csak egyetlen pillanata lesz, hogy növelje az esélyét a túlélésre. Amikor Shipley elfordította a fejét, Adam felemelte a pisztolyát, és célzott. Azt remélte, valóban olyan jó lövő, amilyennek a barátai mondják. Mariah megragadta Shipley csuklóját, és ellökte a torkától a kést. Máskülönben, még ha Adam el is találja Shipley-t, a férfi keze begörcsölhet, és mégis megölheti őt. A lövés hangja megsüketítette. A golyó Shipley koponyájába fúródott. A merénylő összeesett, súlyos teste maga alá temette Mariah-t. Érezte, ahogy estében a kés felsérti a nyakát. Kábultan feküdt a szőnyegen, lélegezni is képtelen volt, félt, hogy halálosan megsebesült, de nem tudta biztosan, mennyire súlyos a sérülés. – Mariah! – Adam félrelökte Shipley testét, és kétségbeesve magához ölelte a lányt. – Jól vagy? Mariah, kiszabadulva Shipley alól, végre kapott levegőt. – Igen... azt hiszem.

MARY JO PUTNEY


Megérintette a nyakát, ujjai véresek lettek. Minden csupa vér volt. Odanézett, és látta, hogy Shipley koponyájából ömlik, úgyhogy fellélegzett. – Több levegőt kapnék, ha nem szorítanál olyan erősen. Adam erőtlenül felnevetett, és eleget tett a kérésnek, de továbbra is szilárdan tartotta a lányt. Mariah még mindig remegett, behunyta a szemét. Hálás volt Adam meleg öleléséért. Ő jelentette mindazt, ami visszatartotta attól, hogy sikoltozva darabokra hulljon. – Irgalmas egek! Meghalt a gazember? – kérdezte elborzadva Georgiana Lawford. – Igencsak – felelte Kirkland kíméletlenül. – Alaposan rászolgált, bár így nem fogjuk megtudni, hogy ki bérelte fel. Julia, az egyik férfi fehér zsebkendőjével, Mariah mellé térdelt. – Engedd meg, hogy megnézzem. – Finoman letörölte a vért, majd egy pillanattal később azt mondta: – A vágás nem mély. Vérzik, de nem komoly a sérülés. A zsebkendőt hosszú, keskeny párnává tekerte össze, és gondosan Mariah nyakára kötötte. – Ashton, mennyire sérült meg a karja? – Észre sem vettem – felelte Adam meglepetten. – Nem hiszem, hogy komoly. Mariah odanézett, és azt látta, hogy Adam egész jobb felöltő-ujja vértől vöröslik. Istenem, add, hogy ne legyen súlyos! Olyan sokat szenvedett már! Egy nő fogta meg a kezét, és ő azonnal tudta, hogy az ikertestvére az. – Annyira megijedtem, hogy elveszítelek, amikor éppen csak megtaláltalak, Mariah! – mondta Sarah. – Nem fogsz olyan könnyen megszabadulni tőlem. – Mariah Sarahra mosolygott. – Nagyon bátor tett volt, hogy megpróbáltad őt összezavarni. Cserébe tönkretettem a gyönyörű ruhádat. Csak fogták egymás kezét, nem volt szükségük szavakra. Egy ismeretlen női hang szólalt meg: – Ön Mariah Clarke? Azt gondoltam, sokkal idősebb. Mariah felemelte a tekintetét, és Janey Lawfordot pillantotta meg a figyelő férfiak körében. Gyönyörű volt, fénylő aranyhajú, élénk, zöld MARY JO PUTNEY


tekintetű. Adam vajon emlékszik már az eljegyzésükre most, hogy Janey személyesen megjelent? A többi nő korábban beindította az emlékeit. Mariah felült. Mivel Adam jövendőbelije megérkezett, elérkezett az ideje, hogy Mariah örökre kibontakozzon Adam öleléséből. Adam segített Mariah-nak felállni, mivel úgy látszott, összeszedte magát. – Amikor írtam önnek, igyekeztem idősebbnek és közömbösnek tűnni – magyarázta Janey-nek. – Most viszont nem tűnik közömbösnek. – Janey Mariah-ról Adamre nézett, majd vissza. Mariah, figyelmen kívül hagyva a megjegyzését, folytatta: – Látom, teljesen kigyógyult a lázból. – Lázból? – kérdezte Janey meglepetten. – Sosem vagyok beteg. Adam még mindig az ölelésében tartotta Mariah-t, megrendülve attól, hogy a kedvese milyen közel volt a halálhoz. A rémület, hogy majdnem elvesztette őt, ledöntött minden társadalmi korlátot, amelyek között felnőtt. Nem tudta elengedni Mariah-t, még nem. Ahogy Adam tekintete összetalálkozott az unokafivére tekintetével, ünnepélyesen azt mondta: – Nagyon örülök, Janey, hogy visszatértél. Meg kell beszélnünk az eljegyzésünket. – Hal említette, hogy összezavarodott az elméd, Adam, és tessék, itt a bizonyíték. – Janey komolyan nézett a férfira. – Miért gondolod, hogy eljegyeztük egymást? – Mivel valóban emlékezetkiesésem volt, édesanyád mesélt nekem az eljegyzésről és arról a tervünkről, hogy titokban tartjuk, amíg mindketten visszatértünk Londonba. – Összerezzent, ahogy felidézte Janey arcát. – Az emlék nem teljesen tiszta, de emlékszem, hogy átöleljük egymást. Nagyon boldognak tűntél. Nem akkor történt, amikor feleségül kértelek? – Emlékszem az alkalomra – mondta Janey erőltetett mosollyal. – De nem kérted meg a kezemet. Adam megmerevedett, ahogy az emlékek újra összeálltak. – Nem, valóban nem – felelte lassan. – Bele voltál habarodva egy meglehetősen megbízhatatlan férfiba. Georgiana néni ellenezte, de MARY JO PUTNEY


mivel én voltam a gyámod, engedélyt adhattam volna rá, akkor is, ha ő helyteleníti. Azt mondtam, ha az érzéseid fél év elteltével mit sem változnak, megfontolom ennek az alaknak az ajánlatát. Janey bólintott. – Annyira izgatott voltam, hogy megcsókoltalak. Azért, mert meghallgadtál. A mama dühös volt rád, mert azt mondtad, beleegyezel, ha Rupert az, akit igazán szeretek. De anyámnak volt igaza: végzetes hiba lett volna hozzámennem. Akkor jöttem rá erre, amikor néhány hétig távol voltam tőle. – Ez azonban nem magyarázza meg azt, hogy anyád miért állította, hogy eljegyeztük egymást. – Adam a nagynénjére pillantott, és közben úgy érezte, egyáltalán nem tetszenek neki azok a gondolatok, amelyek az elméjébe tolultak. – Georgiana néni, tudom, hogy mindig azt remélte, hogy össze fogunk házasodni. Arra gondolt, hogy kihasználja az emlékezetkiesésemet, hogy rávegyen arra, hogy oltár elé álljak? – Engem is rá akartál venni, hogy oltár elé álljak! – méltatlankodott Janey. – Imádom Adamet, Mama, de az olyan volna, mintha hozzámennék Halhez! – Amint túljutottál azon az ostoba fiún, azt gondoltam, lehet, hogy meggondolod magad – mondta az anyja védekezve. – Ashtonnal mindig olyan jól kijöttetek. Tökéletes házasság volna. – Dühösen Mariah-ra pillantott. – Csak biztonságban akartalak tudni. nehogy valami hozományvadász némber elbolondítsa Ashtont, mielőtt visszatérnél Londonba. Janey a fejét rázta. – Még ha hajlandó is volnék, ami nem vagyok, Adam sosem tekintett rám másként, mint a kishúgára. – Lehet, hogy anyánknak vérmesebb tervei voltak – mondta Hal olyan metsző hangon, amilyet Adam még sosem hallott tőle. Georgianára nézett. – Te bérelted fel Shipley-t, anyám. A több szolga megvetette őt, mert egy vadállat volt, és a szándékai sosem voltak tiszták. – Ismertem Shipley családját Írországban – csattant fel az anyja. – Ráadásul az a tény, hogy a hadseregben szolgált, arra késztetett, hogy úgy érezzem, megérdemli a tisztességes munkát.

MARY JO PUTNEY


– Felbérelted, hogy megölje Adamet? – Hal hangja úgy csattant, mint egy ostor. Az anyja felvonta a szemöldökét. – Ne légy nevetséges. Hal! Csupán egy inas volt, semmi több. Honnan tudhattam volna, hogy elveszíti a józan eszét, és megkísérli megölni Ashtont? – Az egyik előző kísérlete alkalmával Shipley azt mondta, hogy megölni egy olyan mocskos pogányt, amilyen én vagyok, egyszerre üzlet és öröm számára – mondta Adam kereken. – Úgy gondolom, megvetett azért, mert vegyes a származásom, de fizettek is neki azért, hogy végezzen velem. Hal kétségbeesett tekintettel közeledett az anyjához. – Anya, hogy tehetted? Adam olyan volt, mint a fiad! – Nem volt a fiam! Apád volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy velünk töltse a szünidőket. – Georgianát majd szétvetette a harag. – Érted tettem, Hal! Neked kellett volna hercegnek lenned, nem egy unokafivér külföldi fattyának! Adam felé fordította utálkozó tekintetét. – A férjemnek kellett volna Ashton hercegének lennie, nekem pedig a hercegnének, és Hal követte volna őt a hercegek sorában. Ehelyett arra kényszerítettek, hogy befogadjalak téged a saját otthonomba. Mondtam én a férjemnek, hogy a kisfiúk milyen könnyen meghalhatnak, de ő meg volt döbbenve az ötlet hallatán. – Mély lélegzetet vett, arca dühös volt. – Ha legalább feleségül vennéd Janey-t, ő lehetne Ashton hercegnéje, a fiúunokám pedig a következő herceg, de te nem vagy hajlandó megtenni, pedig nincs nála szebb lány Angliában! – Hogyan találta meg Shipley-t? – kérdezte Adam, mivel minden kérdésre választ akart kapni, amíg a nénje eléggé fel volt bőszülve ahhoz, hogy beszéljen. – A családja nálunk állt alkalmazásban Írországban – felelte mogorván. – Amikor felkeresett Londonban, és munkát kért, rájöttem, hogy ő a tökéletes eszköz, hogy megszabaduljak tőled. Gyűlölte a pogány külföldieket, és tudta, hogyan kell ölni. Amikor elmondtam neki, hogy mit várok tőle, örült. Azt mondta, azon lesz, hogy balesetnek tűnjön, de amikor azzal kudarcot vallott, direktebb megoldáshoz folyamodott. MARY JO PUTNEY


Döbbent csend követte az elhangzottakat. Stillwell tábornok átölelte a felesége vállát. Janey a szájára szorította a kezét, majdnem zokogott. – Tehát úgy döntöttél, megöleted Adamet, hogy Janey-nek és nekem valami olyat adj, amit mi soha nem akartunk – mondta Hal keserűen. – Mindannyiunkat megbecstelenítettél. Szégyellem, hogy a te véred folyik az ereimben! – Adamhez fordult: – Ha feljelented, felakasztják. Mindenki fültanúja volt annak, amit mondott. Adam, még mindig zsibbadtan a döbbenettől, a nagynénjét tanulmányozta. Azt is nehezen hitte, hogy esetleg Hal állhat a gyilkossági kísérletek hátterében. Az a tudat, hogy a nagynénje a felelős mindenért, másképpen volt hihetetlen. Bár a néni mindig távolságtartó volt vele, sosem gondolta volna, hogy annyira gyűlöli, hogy holtan akarja látni. – Adam! – suttogta esdeklő tekintettel Janey. Adam végiggondolta, milyen kellemetlenül érintené Halt és Janey-t egy bírósági tárgyalás, és döntött. – Ártatlan emberek haltak meg ön miatt Skóciában – mondta elszánt tekintettel a nagynénjének. – Shipley majdnem megölte Mariah-t. Mindez, ahogy a saját halála is, az ön lelkén szárad. Megérdemli, hogy felakasszák. De... elég már a halálból. Mit lehet vajon tenni egy ilyen gyilkos szándékú rokonnal? Nem küldheti a világ végére, ahogy Burke-öt, bár a gondolat csábító volt. Támadt egy ötlete. – Nem akarom, hogy az unokatestvéreimnek végig kelljen nézniük az ön kivégzését, de azt sem akarom, hogy az életem hátralévő részét úgy kelljen töltenem, hogy állandó rettegésben élek. Ügyvédi letétbe helyezem a bűnei bizonyítékát. Visszavonul a családi birtokaira Írországba, és soha többé nem lép Anglia földjére. Ha előbb halok meg, mint ön, a bizonyítékok a bíróság kezébe kerülnek, felakasztják, és elkárhozik. Hal mély lélegzetet vett. – Ez jóval nagylelkűbb, mint amit megérdemel. – Majd az anyjához fordult: – Most hazakísérlek. Holnap Írországba viszlek. – Érted tettem – nézett esedezve a fiára. Most, hogy kiadta a dühét, öregnek és törődöttnek látszott. – Megérdemelted volna, hogy Ashton hercege legyél! MARY JO PUTNEY


– Ha igazán ismernél, és érdekeltelek volna, tudnád, hogy sokkal jobban szeretem a lovaimat, mint a gondolatot, hogy gyilkos legyen az anyám. – A karját nyújtotta, arckifejezése ismét nyugodt volt. – Asszonyom, ideje távoznunk. Janey közeledett Adamhez, könnytől csillogó szemmel. – Köszönöm, hogy nem azzal bünteted, amit megérdemel. Az, amit tett, megbocsáthatatlan, de... ő az anyám. Követte a testvérét és az anyját, igyekezett emelt fővel távozni. Miután elmentek, mindenki hallgatott, amíg Lady Agnes meg nem szólalt: – A dráma után vacsora. – Fanyarul mosolygott. – A fiúk nevelése megtanított arra, hogy az étel csodákat tud tenni az ember hangulatával, és Ashton, az öné az egyik legjobb szakács Londonban. Adam ráébredt, hogy a szoba tele van a vendégeivel, így összeszedte magát: – Nagy kár volna eltékozolni egy kitűnő vacsorát. És ma este több okunk is van az ünneplésre: az újra egyesült családok. – Előbb a saját, majd Mariah családja felé biccentett. – Valamint az a tény is, hogy nem kell tovább aggódnom amiatt, hogy megölnek. Nagyon fárasztott már. – Ha megbocsátanak, én inkább visszavonulnék – mondta Mariah a kanapén ülve. – Pillanatnyilag nem vagyok túl jó társaság. – Elkísérlek, és rendesen bekötözöm a sebet a nyakadon – mondta Julia, majd Adamre nézett. – Wharf el fogja látni a karját. Adam tekintetével követte Mariah-t, aki Juliával távozott. Reménytelenül vele akart lenni, gondoskodni róla, meggyőződni arról, hogy nincs semmi baj. Elmondani neki, mennyire szereti. Mielőtt követhette volna, Holmes lépett be. – Tájékoztatnom kell a legközelebbi békebírót a... szerencsétlen eseményről, mivel az ügy kivizsgálást igényel. A vacsorát hamarosan felszolgálják, de talán tanácsos volna a vendégeket átvezetni a kis szalonba, amíg minden elkészül. Adam egyetértett. Shipley testét letakarták. Aztán hangosan, hogy mindenki hallja, Adam így szólt: – Vonuljunk át a kis szalonba, amíg a vacsorát felszolgálják! – Körbepillantott a szobában, valamennyi vendégére. – Értesíteni fogjuk a békebírót, és feltételezem, szeretne majd mindenkivel beszélni, aki jelen volt. Senkit nem kérek arra, hogy hazudjon. De... talán nem szükséges MARY JO PUTNEY


megemlíteni a nagynéném szerepét az ellenem elkövetett merénylettel kapcsolatban. A vendégek megértően bólintottak. Vannak dolgok, amelyeket legjobb a családon belül elintézni. Adam, miközben kitessékelte a vendégeit a szalonból, rájött, hogy valóban sok oka van az ünneplésre: a családja, egy halálos fenyegetés elhárítása és Mariah.

MARY JO PUTNEY


Harmincnyolcadik fejezet O

dafent a szobában, Julia eltávolította azt a zsebkendőt, amelyet korábban Mariah nyakára kötött, és egy nedves ruhával letörölgette a rászáradt vérfoltokat. – A vérzés elállt – mondta, amikor újra megvizsgálta. – Teszek rá egy kis kenőcsöt és egy könnyebb kötést. – Ez minden lehetőségem, hogy igazán párizsinak látsszam – mondta Mariah törékeny humorral, miközben Julia segített neki kibújni a ruhájából. – Azt mondják, a terror időszakában a divatos francia nők piros zsinórt kötöttek a nyakukba, frivol utalásként guillotine-ra. Julia megborzongott. – Nem vagyok felkészülve ennyi frivolitásra. Sokkal jobban szeretném, ha a következő napokban sálat hordanál. Mariah, miután maga sem érezte önnön frivolitását, egyetértett barátnőjével. Miután Julia a nyakára tette a friss kötést, Mariah-nak igazi megkönnyebbülés volt az egyik legrégebbi, legkényelmesebb hálóingébe átöltözni. Julia, mielőtt visszaindult volna, próbaképpen azt mondta: – Az a tény, hogy Adam még sincs eljegyezve, mindent megváltoztat. Talán. De az is lehet, hogy nem. – Képtelen vagyok most gondolkodni – felelte Mariah fáradtan –, csak ideges leszek mindentől. Másnap, amikor érzelmileg és fizikailag is pihentebb lesz, könnyen a végére tud járni, hogy lehet-e Adammel közös jövőjük.

MARY JO PUTNEY


– Abban a szobában mindenki tudja, hogy Shipley Adam ágyában talált engem. Már látom a karikatúrákat, miután Adam feleségül vett: a szajha hercegnő. Julia összerezzent. – A vendégek kivétel nélkül a rokonaitok: vagy a tieid, vagy Adaméi, úgyhogy jobb, ha vigyáznak a nyelvükre. Ha nem... nos, egyáltalán nem szokatlan, hogy a párok nem várnak az egybekelésig. – Nem a várakozás a probléma. Különösen, hogy már mindenki tudja Londonban. – Megborzongott a gondolattól. – Nem akarok most az apám, sem az anyám, sem a nővérem szemébe nézni. Vagy azon gondolkodni, hogy egy herceg vajon feleségül venne-e egy rossz hírű nőt. – Akarod, hogy maradjak? – kérdezte Julia. – Köszönöm, inkább nem. – Mariah lehajolt, hogy levegye a harisnyáját. – Szeretnék egyedül maradni, és aludni. Te nyilván éhes vagy. Menj csak vissza, és érezd jól magad! Julia a szemébe nézett. – Ahogy szeretnéd. Csak hívass, ha társaságra vágysz! Mariah, amikor végre egyedül maradt, egy székre roskadt, és a kezébe temette az arcát. Örült, hogy végre nem kell nyugodtnak és összeszedettnek látszania. Soha nem fogja tudni elfelejteni annak az őrült férfinak a szorítását, sem a kés hideg pengéjét a torkán. Akkor, ott, biztos volt benne, hogy meg fog halni, és a félelem és a sokk miatt újra rátört a remegés. Másnap ismét erősnek fog látszani. Fáradtan felállt a székről, lefeküdt az ágyára, és betakarózott. Aznap este akár meg is szűnhet az egész világ.

A

vacsora élvezetes, de furcsa volt. Mindenki erőlködött, hogy

vidámnak tűnjön, de a második fogásra már csak az erőlködés maradt. Adam Mariah-hoz akart menni, de a lánynak pihenésre volt szüksége, neki pedig valamelyest magához kellett térnie.

MARY JO PUTNEY


A vacsora éppen véget ért, amikor a békebíró, mindannyiuk megkönnyebbülésére, megérkezett. Alapos és bölcs volt. A sok előkelő szemtanú egybehangzóan állította, hogy egy tébolyult szolga megkísérelte megölni Ashton nemes hercegét, majd végzett magával, miután megfenyegetett egy kisasszonyt, így kétség sem férhet ahhoz, hogy mi történt. A családtagok és a barátok valamennyien távoztak, miután kikérdezték őket a kis szalonban. Adam azt javasolta a békebírónak, hogy először a Townsendek-kel beszéljen, így ő talán elkerülheti Mariah apját. Charles nem tűnt boldognak, hogy beigazolódott az Adammel kapcsolatos rossz előérzete. Amikor Laksmi és a családja távozott, az anyja megpaskolta Adam arcát. – Nem akarok több merényletet a fiam ellen. Én, az anyád, megtiltom! Adam fáradtan mosolygott, miközben megcsókolta őt. – Remélem, a világegyetem is hallja. Adamet kérdezték ki utoljára. A békebíró, miután biztosította, hogy ezt a kínos ügyet csendesen fogják megoldani, elengedte őt. Adam azt látta, hogy Randall még mindig fent van. A dolgozószobában várakozott, kezében egy pohár brandyvel. – Gratulálok, hogy életben maradtál a saját pokoli vacsorádon. – Randall Adamnek is odanyújtott egy brandyvel teli poharat. – Ha valaha valaki kiérdemelt egy italt, az te vagy. – Köszönöm. – Adam egy székbe roskadt, határtalan fáradtság uralkodott el rajta. – Nem tudom felidézni, hogyan kell holtrészeggé válni, de esetleg kipróbálhatom. – Nem ajánlom. Az ár, másnap reggel, túl nagy. – Randall belekortyolt a brandyjébe. – Visszanyerted minden emlékedet? – Azt hiszem. – Adam ki is próbálta magát. – A robbanásból semmire nem emlékszem, úgy érzem, örökre elveszett. Ugyanakkor néhány hiányosságra fény derült. – Örülök, hogy a lövészi képességeid olyan jók, mint amilyenek mindig is voltak. – Én is. – Adam kortyolt egyet a brandyből. Remegett a keze. – Azon gondolkodtam, milyen könnyen megölhettem volna Mariah-t. MARY JO PUTNEY


– De nem ölted meg. Felmérted a kockázatot. Ha nem próbáltad volna meg, valószínűleg Shipley kezétől halt volna meg. El volt szánva, hogy öljön. – Igen, én is gondoltam erre. – Újabb adag brandyt nyelt le, és igyekezett nem gondolni arra, milyen volt, amikor a golyó Shipley koponyájába fúródott. – Soha nem öltél még embert – mondta Randall gyengéden. – Ez egy olyan rekord, amelyet fenn kívántam tartani. – Adam ujjai görcsösen szorították a poharat. – De habozás nélkül újra megtenném. Csakhogy gyáva vagyok. Bárcsak ne lőttem volna le! – Ez nem azt jelenti, hogy gyáva vagy. Azt jelenti, hogy van lelked. Adam feszültsége csökkent. – Fájdalmas dolog a lélek. De jobb, mintha nem volna. Randall közelről tanulmányozta az arcát. Nyilvánvalóan eldőlt, hogy Adam mit tesz. Felhajtotta a brandyjét, és felállt. – Pihenj egy kicsit, Ash! Holnap jobb színben fogod már látni a világot. – Köszönöm, hogy itt voltál – felelte Adam csendesen. Randall elmosolyodott. – Ahogy te is mindig ott voltál velem, örülök a lehetőségnek, hogy én is tehettem érted valamit. – Elindulva kifelé, megérintette Adam vállát. – Ne hagyd, hogy a fattyúk nyerjenek, Ash! Miután Randall mögött becsukódott az ajtó, Adam lehunyta a szemét, és megkereste lelke nyugodt, csendes középpontját, igaz, meditáció után volt, de ahogy szelleme lecsendesült, végérvényesen felismerte a tragikus este áldását: szabad, feleségül veheti Mariah-t. Semmi nem állhat közéjük. Kivéve talán a lány maga. Lehet, hogy más elképzelése van arról, hogy összekösse-e az életét egy olyan férfival, aki majdnem megölte őt, csupán mert mellette állt. De aztán minden kétsége elillant. Kiürítette a poharát, majd elhagyta a dolgozószobát, hogy felmenjen. Éjfél volt, és ő annyira vágyott Mariah-ra, mint ahogy levegővételre vágyik az ember. Olyan sokat voltak együtt oly rövid idő alatt. Talán túlságosan is sokat. Ezalatt részük volt megtévesztésben, megbocsátásban és szenvedélyben is. Ó, igen, szenvedélyesek voltak. MARY JO PUTNEY


Csendesen belépett a lány szobájába. Lámpa nem égett, de a széthúzott függönyök között elegendő fény szűrődött a szobába, hogy meglássa az összegömbölyödött, apró alakot az ágy közepén. Teljesen be volt takarózva, kizárva a világot a takaró alól. Adam levette a cipőjét, a kabátját, és az ágyra feküdt, óvatosan, nehogy felébressze, átölelte a lány derekát. Beérte a közelségével. A férfi óvatossága ellenére, Mariah sóhajtott, és lehúzta a fejéről a takarót. Leomló haja lenszőkének látszott a holdfényben, törékeny alakja pedig inkább mesébe illő volt, mint valóságos. Fáradt mosollyal üdvözölte a férfit. – Véget ért a nap? Én igazán nagyon-nagyon szeretném, ha már véget érne. – Elmúlt éjfél, úgyhogy hivatalosan már holnap van. Túlságosan kimerült vagyok mindenhez, csak aludni szeretnék, de veled. – Gyengéden hátrasimította a lány haját, úgy érezte, olyan, mint a holdsugár. – Hozzám jössz feleségül, Mariah? Minél előbb, annál jobb. Összeszorult a szíve, ahogy Mariah elkomorodott. – Az a tény, hogy nem jegyezted el Janey-t, még nem jelenti azt, hogy kötelező feleségül venned engem. – A hangja fátyolos lett. – Engem hírbe hoztak. Ha nyilvánosságra kerül, komoly botrány lesz belőle. – Még ha az eljegyzés igaz lett volna, eldöntöttem, hogy felbontom. – A takaró alatt megtalálta a lány kezét, és kihúzta, hogy megcsókolja az ujjhegyeit. – Amikor olyan közel kerültem ahhoz, hogy elveszítselek, eldöntöttem, hogy nem törődöm a botránnyal. Megkönnyebbültem, hogy nem kell összetörnöm Janey szívét, de mindenképpen feleségül vettelek volna. A lány fürkészőn nézett rá. – Olyan sok minden történt. Talán várnunk kellene néhány hónapot. A normalitás meg tud változtatni... mindent. A férfi összekulcsolta az ujjait a lányéival. – Azt a tényt nem tudja megváltoztatni, hogy szeretlek. A lány az ajkába harapott. – Biztos vagy benne? Talán csak azért gondolod így, mert éppen ott voltam, amikor életed legnehezebb időszakát kellett megélned. Lehet, hogy megváltoznak az érzéseid, ha kipihened magad, és körülnézel. MARY JO PUTNEY


A lány bizonytalansága fájt neki, de csak addig, amíg be nem látta, hogy Mariah-nak éppoly rettenetes volt ez az este, mint neki. A lány eddig a társadalom perifériáján élt. Megnyugtatásra és meggyőzésre van szüksége. – Éveket töltöttem azzal, hogy a londoni társaságban forgolódtam, és soha nem találtam egyetlen olyan nőt sem, akit feleségül akartam volna venni. Nekem te vagy az igazi, Mariah. A szerelmem, öröktől fogva. Remélem, te is hasonlóképpen érzel irántam. A lány megszorította a kezét. – Pontosan úgy érzek. Hogyan is érezhetnék másképp? Én... éppen azt nem akarom, hogy valaha is megbánd. Az öröm kezdett túláradni benne, és ezzel el is mosta az este minden feszültségét és bánatát. – Elképzelhetetlen! Herceg vagyok: szenvedélyes, befolyásos, önző és döntésképes. Ha látok valamit, amit akarok, megszerzem. És én téged akarlak. – Előrehajolt, és megcsókolta a lányt, akinek a szája édesebb volt, mint a méz, mámorítóbb, mint az ópium. – Készülj fel, asszony, hogy legyőzlek. Az enyém vagy, most és mindörökké. – Ebben az esetben, legdrágább szerelmem, határozottan a feleséged kívánok lenni – felelte a lány, és ő is a férfival nevetett. – El fogsz bűvölni engem, szenvedélyes hercegem? – Teljes mértékben. Most azonnal. Aztán újra és újra. Hacsak nem szeretnél te elbűvölni engem. Amiben boldogan együtt is működöm. – Újabb csókot lehelt a lány fülére. – A hercegnőm leszel, mielőtt még kitalálnál valamilyen csalafinta okot, hogy kikosarazz. – Túlságosan határozott vagy ahhoz, hogy ellenálljak. Belenyugszom, hogy hercegnévé váljak. – Sugárzó mosollyal Adam arcára tette a kezét. – Szeretlek, Adam Darshan Lawford. Te vagy az én kincsem a tengerből. El sem tudom hinni, milyen szerencsés vagyok. – Hát még én! Hálával tartozom az áruló nagynénémnek. Soha nem találkoztam volna veled, ha ő nincs. – Kezét a takaró alá, majd a lány meleg mellére csúsztatta, amely akkor is tökéletes volt, amikor viseltes pamut hálóing fedte, és akkor is, amikor pazar selyem hálóing borította. A lány visszatartotta a lélegzetét, majd beletúrt a férfi hajába, és magához vonta egy csókra. Adam úgy érezte, mintha először tért volna haza az életében. MARY JO PUTNEY


– Azt hiszem, hogy már korábban is szerettelek téged – mormolta. – Tudod, a hinduk hisznek a reinkarnációban. Ez azt jelenti, hogy előző életünkben is szerethettük egymást, és a következőben is fogjuk. – Tetszik a gondolat, hogy össze vagyunk kötve, mindvégig. A végtelen időben, ámen. – Pajkosan mosolygott, miközben kioldotta Adam gyűrött kravátliját, majd tenyerét a férfi inge alá csúsztatta, és a mellkasán pihentette. – Mit is mondtál, mennyire vagy fáradt? Nem volt olyan fáradt, mint amilyennek gondolta magát. Valójában egyáltalán nem volt fáradt...

MARY JO PUTNEY


General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

Recommend Documents