Romantikus regények Mary Jo Putney
EGY HAMIS HÖLGY
General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN
A mű eredeti címe Nowhere Near Respectable Copyright © 2011 by Mary Jo Putney, Inc. Published by Arrangement with KENSINGTON PUBLÍSHING CORP., NEW YORK, USA and ANDREW NÜRNBERG LTD-BUDAPEST. All rights reserved. Hungarian translation © Hajnal Gabriella © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította HAJNAL GABRIELLA Szerkesztette ÁRKOS ESZTER A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN készítette ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 358 1 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt. 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu
[email protected] Felelős kiadó LANTOS KÁLMÁNNÉ Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Irodalmi vezető SZÁLA BOGLÁRKA Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA Készült 24,5 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3404-12 Nyomdai előkészítés TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOMDA Zrt.–ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató
MARY JO PUTNEY
2
EGY HAMIS HÖLGY
Két csodálatraméltó és imádott zsémbeskedő emlékére: Kate Duffynak, aki méltán érdemelte ki a Romantikus Regények Nagyasszonya címet. És a szerkesztőmnek, akinek a hiánya semmivel sem pótolható. Valamint Larry Krause kiadótulajdonosnak, szerzőnek, idealistának és ásványszakértőnek, egy olyan ritkaságszámba menő embernek, akinek elvei vannak.
3
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Köszönetnyilvánítás A Cauldronnak, tehetséges és szárnyaló fantáziával megáldott írótársaimnak. Valamint a Múzsáknak, akik állandóan ihletet adnak.
MARY JO PUTNEY
4
EGY HAMIS HÖLGY
Előszó
London, 1812. november eleje
A londoni napilapok halálozási rovatában megjelent hír méretét tekintve jelentéktelenre sikeredett, de
annál nagyobb érdeklődés övezte. Mad Mac Mackenzie halálhíre három szerencsejátékos társát hozta össze a klubban, akik emelték poharaikat elhunyt barátjuk tiszteletére. – Legalább a hóhér eszén sikerült túljárnia – mondta egyikőjük tisztelettudóan. Majd ismételten emelték poharaikat. Az előkelő társasághoz tartozó hölgyek java része sajnálattal sóhajtozott, talán még egy-két könnycseppet is hullatott érte mélységes gyászában. Férfiúhoz illő halál, mégha megbocsáthatatlan pazarlás is. Egy úr, aki Mackenzie barátjának vallotta magát, szitkozódás közepette, egyetlen mozdulattal gyűrte össze a kezében tartott újságot. Will Masterson Portugáliában értesült féltestvére haláláról, néhány nappal később. Egyetlen könnycseppet sem hullatott érte, viszont felettébb érdekelte, hogy a megátalkodott bátyja haláláról szóló hírek vajon igazak-e. Lady Agnes Westerfield, Mackenzie egykori nevelőnője lehunyt szemekkel könnyezte meg fogadott fia elvesztését. Egy percig sem akarta elhinni, hogy Mad Mac már nincs az élők sorában. A fiataloknak különben sem szabadna meghalniuk, csak miután felmenőik már jobblétre szenderültek. A sors olyan átkozottul igazságtalan! Mac, saját gyászjelentését olvasva, a homlokát ráncolta, és őszintén remélte, hogy fivére még nem értesült a dologról. Továbbá, az újságot félretéve, abban is reménykedett, hogy nem kell majd sokáig a halottat játszania. Az elhalálozás ugyanis nem tett jót az üzletnek.
5
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Első fejezet
Kent, 1812. október vége
A lány csilingelő kacajjal, földet seprő lovaglószoknyájában szökdécselt végig a hosszú folyosón, s még
azelőtt faképnél hagyva az aranyszőke hajú fiatalembert, mielőtt az befejezhette volna a neki szánt házassági ajánlatot. De amikor a folyosó végén nyíló ajtóhoz ért, hirtelen megtorpant, hogy válla fölött hátranézve, még egy hamiskás pillantást vethessen a szóban forgó úrra. A tiszteletre méltó Godfrey Hitchcock elmosolyodott, szőkesége és magabiztossága csak úgy tündökölt a napok óta tartó esőzést végre maga mögé utasító szikrázó napsütésben. – Lady Kiri, később még beszélnünk kell. És akkor majd teljes egészében ön elé tárom kérésem. Kiri Lawford olyan mosolyt villantott rá, amitől a férfiaknak általában elállt a lélegzetük, aztán besurrant az ajtón. Most, hogy már kikerült a férfi látóteréből, lelassított és gondolkodóba esett. Godfrey nemcsak elragadó volt, de a legmegnyerőbb kérője is az utóbbi egy évnek, amióta a lány családjával Londonba költözött. De tényleg össze akarta kötni az életét ezzel a férfival? Örömére szolgált, midőn Godfrey elkísérte egy késő délutáni lovaglásra, még akkor is, ha ezzel azt kockáztatták, hogy nem érnek vissza vacsorára. Nem akarta elszalasztani a lehetőségét az errefelé amúgy is ritka napsütésnek, miután a Grimes Hall-i meghívásnak eleget téve, megérkezése napjától ideje java részét kénytelen kelletlen a négy fal között töltötte. A férfi kiváló lovasnak bizonyult, nem jelentett nehézséget számára, hogy lépést tartson vele, amint a kenti dombokon vágtáztak. Kiri csak egy volt a vendégségbe meghívott hölgyek sorában. De mindenki számára nyilvánvalóvá vált, azért hívták meg, hogy Godfrey családja megismerhesse – s közben ők ketten, a kíváncsi tekintetek kereszttüzét elkerülve, közelebbi ismeretségbe kerülhessenek. Kiri édesanyja is a meghívottak közt szerepelt, ám a házuk tájékán dúló kanyarójárvány Londonban marasztalta. Szerencsére Kiri egy ideje már bátyja vendégszeretetét élvezte az Ashton-házban, így nem volt kitéve a fertőzésveszélynek. Ez lehetővé tette számára, hogy egy idősebb házaspár kíséretében, akiket szintén meghívtak, utazzon le Kentbe. A vendégség jól alakult. Hitchcockék olyan alapossággal szemlélték Kirit, ami arra engedett következtetni, részükről semmi akadálya, hogy a kötelék családjaik között szorosabbá váljon. Az angolokra jellemző hűvös mentalitás ellenére, Kiri viszonylag kellemes társaságnak találta őket. Godfrey, egy báró harmadszülött fiaként nem igazán számított jó partinak Kiri számára, hiszen ő egy herceg lányaként látta meg a napvilágot. De Kiri nagyon kedvelte a fiút. Egyébként sem talált nálánál vonzóbb, partiképes fiatalembert, mióta a családja visszatért Indiából. Godfrey egyáltalán nem úgy tekintett rá és nem is úgy bánt vele, mintha csak egy egzotikus szépségű, idegenből szakadt nőszemély lenne, akinek nem jár ki az őt megillető tisztelet. A csókja gyengéd volt, ami igen fontos szempont a jó férj ismérveinek sorában, lázadó magatartásra való hajlandósága pedig a sajátjával vetekedett. De vajon ez elegendő alap egy házassághoz? Kiri hindu származású édesanyjának ereiben királyi vér csörgedezett, de előkelő származása ellenére, dacolva a hagyománnyal, kétszer is angol férfit választott élete párjának. Mindkét házasság szerelemből köttetett. Kiri apja, Ashton hatodik hercege, még lánya születése előtt meghalt, de Lakshmi és második férje, John Stillwell közti szerelem nem maradt rejtve a lány előtt. Mostohaapját híres tábornoknak tartották Indiában, és ő volt az egyetlen, akit Kiri valaha is apjának tekintett. Jó apának bizonyult, aki soha nem tett különbséget mostohaleánya és két, vér szerinti gyermeke közt. Godfrey szórakoztató társaság volt, de Stillwell tábornokhoz képest csak szerény vagyon felett rendelkezett. De hát a férfiak többségével ez volt a helyzet. Habár Adam, a bátyja, nem sokkal maradt le a MARY JO PUTNEY
6
EGY HAMIS HÖLGY
tábornok mögött ebben a tekintetben. És most hogy így meggondolta, ugyanezt lehetett elmondani Adam érdekes barátainak többségéről is. Felettébb sajnálatos, hogy mindannyian csak a kishúgot látták benne. De az is lehet, hogy igazságtalanul ítélkezett Godfrey-t illetően. Az ismeretségük nem tekintett még vissza olyan régmúltra, hogy tudomása lehessen a férfi bárminemű gyengeségéről. Talán mégiscsak el kellene fogadnia a férfi édesanyjának, Lady Norland-nek korábbi ajánlatát, és még egy hetet el kellene töltenie Grimes Hallban. Azon töprengve, vajon szülei szerét tudnák-e ejteni egy látogatásnak, amennyiben meghosszabbítaná Grimes Hall-i tartózkodását, Kiri úgy döntött, hogy a szalonjában keresi fel Lady Norlandet. Ha nem ment fel korábban, hogy átöltözzön a vacsorához, a ház úrnője valószínűleg még ott tartózkodik, így Kiri szót ejthet vele vendégeskedése meghosszabbításáról. További egy hét Godfrey társaságában minden bizonnyal megmutatja majd, illenek-e egymáshoz. A grófnő szalonja pazarul berendezett, minden kényelmet kielégítő helyiségnek tűnt, ahol hölgyismerősei társaságában a ház úrnője ideje java részét kellemesen tölthette. Kiri halkan kinyitotta az ajtót, aztán látva, hogy Lady Norland éppen húgával, Lady Shrimptonnal folytat eszmecserét, megtorpant. Egy kanapén ücsörögtek, háttal az ajtónak, s nem vették észre az ajtóban álló Kirit. Kiri mondandója nem volt halaszthatatlan. Már éppen azt fontolgatta, hogy távozik, amikor Lady Shrimpton a következőt kérdezte: – Godfrey valóban nőül szándékozik venni ezt a Kiri nevű teremtést? A gúnyos hangnembe Kiri beleborzongott. Mi a csoda…? – Nagyon úgy tűnik – válaszolta Lady Norland. – Az a leány fülig beleszeretett. Na de melyik ifjú hölgy tudna ellenállni egy ilyen charme-os, jóképű fiatalembernek? – Meglep, hogy te és Norland hajlandóak lennétek áldásotok adni egy ilyen előnytelen frigyre – válaszolta a húga, hangjában felettébb rosszalló éllel. – Én biztos nem engedném, hogy valamelyik fiam egy félvér idegent hozzon a családba. Egy ilyen arcátlan, közönséges teremtést. Láttam miféle csáberőt vetett latba. A férfiak úgy zsongják körül, mint vadászkutya a zsákmányt. Godfrey sosem lehetne száz százalékig biztos az ő és a gyermekei közötti vérségi kapcsolatban. Kiri a döbbenettől szóhoz sem jutott, kezét mellkasában vadul kalapálni kezdő szívére szorította. A bátyjának, Adamnek, már jó néhányszor kellett szembesülnie a vegyes származását helytelenítő véleményekkel, de Kirivel, lévén csak egy ifjú hölgy és nem egy angol herceg, soha nem bánt még ilyen kegyetlenül az élet. Ha előkelő körökben akadtak is néhányan, akik nem nézték jó szemmel anyai ágon örökölt vonásait, általában nem adtak hangot ebbéli kétségeiknek. Soha nem esett még áldozatául e rosszindulatnak. – Ez a kis csitri félig angol, a mostohaapja pedig Stillwell tábornok, tehát csak szorult belé valami szikrája a jó modornak. –De Lady Norland szavai egyáltalán nem arról tanúskodtak, mintha valóban így is gondolta volna. – Ami igazán számít az az, hogy egy herceg leánya, aki csinos hozományra számíthat. Godfrey nagylábon él, és nála tehetősebb feleséget keresve sem találhatna magának. Ha esetleg más férfiak porontyait próbálná meg a nyakába varrni, nos, akkor még mindig ott van Godfrey két bátyja és azok fiai, így a leány vérvonala sosem fogja beszennyezni a családi címet. – A tekintélyes hozomány persze sok mindent feledtethet – helyeselt Lady Shrimpton. – De azzal az elborzasztó anyjával akkor is érintkezned kell. Pogány teremtés, és ráadásul ostoba is! – Lady Kirinek viszont helyén van az esze, a hozománya pedig nagyon csábító! – tette hozzá Lady Norland nevetve. – Sajnos az anyját nem nézhetem egyszerűen levegőnek, de biztosíthatlak, hogy Stillwell tábornokot leszámítva a családjaink közti társadalmi érintkezést a lehető legminimálisabbra fogjuk csökkenteni. Ahogy a gyilkos bosszúvágy egyre inkább elhatalmasodott rajta, Kiri tekintete elsötétült. Hogy merészelnek így beszélni az édesanyjáról, aki a legbölcsebb, legkifinomultabb és legkedvesebb nő, akit Kiri valaha is ismert. Egy kifogástalan hölgy, még a legszigorúbb mércével mérve is. Kiri a puszta kezével szerette volna cafatokra tépni azt a két alávaló nőszemélyt. Mindennél jobban vágyott rá, hogy letörölhesse képükről a gúnyos mosolyt és elejét vehesse túláradó vakbuzgóságuknak.
7
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
És képes is lett volna erre. Kislányként annyira elvarázsolták a harcos hindu királynőkről szóló régi mesék, hogy hindu származású unokafivéreivel együtt ő is elsajátította a hagyományos indiai harcművészet, a kalarippayattu alapjait. Kiri az egyik legtehetségesebb diáknak bizonyult az osztályban, és most égett a vágytól, hogy tudását a két megátalkodott nőszemélyen kipróbálhassa. De ez elég csúnya vég lett volna vendéglátóira nézve. Az sem lenne kellemesebb, ha az álnok, hozományvadász Godfrey-vel végezne. Sarkon fordult és dühtől elvakulva visszafelé botorkált a szobájához, s a gondolatra is összerezzent, amiért megfordult a fejében, hogy igent mond egy ilyen gazembernek. Felemelt kezével, annak reményében, hogy így megszabadulhat a férfi csókjainak emlékétől, erősen ajkait dörzsölte. Az édesanyját ért gyalázkodást csak tovább súlyosbították az őt ért szörnyűséges vádak, melyek szerint Kiri egy rossz hírű nőszemély, aki minden csáberejét latba vetve igyekszik megbéklyózni a szerencsétlen férfiakat. Katonai táborban nevelkedett férfiak közt, persze hogy élvezte a társaságukat! Alig tanult meg járni, amikor Stillwell tábornok alárendeltjei kézről kézre adták és megtanították lovagolni, vadászni és lőfegyverrel bánni. Felcseperedve, szerelmes fiatal tisztek egész sora hevert a lábai előtt. Persze hogy nem volt az a félénk angol kisasszonyka, aki feszélyezve érezné magát a családjához nem tartozó, idegen fiatalemberek társaságában! Nemhogy egyetlen nappal, de egyetlen órával sem volt képes tovább maradni ebben a házban. Megkönnyebbülten lépte át szobája küszöbét. Kölcsönvesz egy lovat Norlandék istállójából, és ha kell, lóháton vágtat egészen Doverig, ahol forgalmas kikötőváros lévén biztosan könnyűszerrel talál majd egy Londonba tartó postakocsit. Remegő kézzel és szerteszét röpködő gombokkal rángatta le magáról drága lovaglóruháját, amelyet a Godfrey-vel közös lovas túráikon szinte mindennap viselt. Minden tőle telhető módon azon igyekezett, hogy tökéletes angol hölgy benyomását keltse, de ennek most vége. Kiszabadítva testét a több méternyi szövet fogságából, a szekrénye mélyén kotorászva, kisvártatva előhalászta a kissé már viseltes, hasítékkal szabott szoknyanadrágját, amit még Indiából hozott magával. A különleges ruhadarabban lovagolni is lehetett, és azt remélte, majd itt is viselheti. Ahogy a barnássárga színű, sűrű szövésű pamutvászonból készült szoknyanadrág a csípőjére simult, megnyugtató érzés töltötte el. Amint egy divatos szabású felsőrészt is magára kanyarított, vetett egy pillantást a szekrény tükrös felére. Sötét haj, ragyogó zöld szempár, az angol lányok testmagasságához képest nyúlánk termet nézett vissza rá a tükörből. Arcszíne sötétebb árnyalatú volt az átlag angolok arcszínéhez képest, de az eltérés nem látszott szembetűnőnek. Ez volt az igazi Kiri Lawford – a birodalom gyermeke, félig angol, félig hindu, aki büszkén vállalta származását. Ahogy száriban és bindivel a homloka közepén pont úgy nézett ki, mintha indiai lenne, lovaglóöltözékében igazi angol hölgynek tetszett. De sosem lehetne csak az egyik vagy csak a másik. És ezen nem tudott, de nem is akart változtatni. Főleg nem azért, hogy kedvére tegyen olyan rosszindulatú nőszemélyeknek, mint Lady Norland és a húga. Mivel lóháton nem vihetett magával sok csomagot, körülnézett, hogy lássa, van-e valami, amit a pénzén kívül feltétlenül magával kell vinnie. Bár magával hozott néhányat legszebb ruháiból, esze ágában sem volt csak azért itt maradni, hogy azokról gondoskodjon. Az ékszereit bebugyolálta egy darab vászonba, majd a csomagot egy indiai kendővel is betekerte. Egy bőrből készült zacskóban elrejtve, a batyu diszkréten megbújik majd a nyerge mögött. Bármennyire is szeretett volna minél előbb kint lenni a házból, a neveltetése nem engedte, hogy egyetlen szó nélkül távozzon. Muszáj volt pár sort írnia a hölgynek, akinek társaságában érkezett, de ez egyáltalán nem esett nehezére. Godfrey-ről sem feledkezhetett meg, ami kellemetlenül érintette, de arra semmiképp nem vitte rá a lélek, hogy az üzenetet közvetlenül Lady Norlandnek címezze. Azzal a szándékkal ült le az asztalhoz, hogy minden dühét a férfira szabadítja. De a lelkében tomboló düh kifejezésére a kis papírdarab kevésnek bizonyult. Végül beérte a „Nézzen másik hozomány után. A holmimat, kérem, küldje az Ashton-házba.” sorokkal. Ez utóbbi mondat után megadta bátyja hercegi rezidenciájának címét. Lehet, hogy ezeknek a népeknek a szemében ő csak egy rossz hírű nőszemély, de hála istennek, legalább előkelő származású. MARY JO PUTNEY
8
EGY HAMIS HÖLGY
Mivel Kiri szolgálója a kanyarójárvány miatt nem tarthatott úrnőjével, Norlandék jelöltek ki számára egy kevésbé hozzáértő és nem is annyira ilyesféle szolgálatra termett cselédet. A lány szolgálatait megtérítendő, Kiri busás borravalót hagyott hátra, aztán sebtében becsukta maga mögött az ajtót. Szerencsére a Hitchcock család egyetlen tagja sem keresztezte útját lefelé igyekezvén a földszintre, s az istállók felé menet sem akadt össze egyetlen teremtett lélekkel sem. Pontosan tudta, melyik lovat választja – Törzsfőnököt, a kiváló vérvonalból származó pej heréltet, amely Godfrey idősebb bátyjának, George Hitchcocknak tulajdonát képezte. George, a bárói cím fellengzős várományosa, egy szelíd szőke teremtést vett feleségül, aki két ízig-vérig angol, hirtelenszőke fiúval ajándékozta meg. Nem érdemelt ilyen nemes lovat. Kiri viszont már régóta szeretett volna az állat nyergébe pattanni. Az istálló csendes volt, a lovászok valószínűleg a vacsorájuk elfogyasztásával foglalatoskodtak. Nem érdekes, az elmúlt héten Törzsfőnök és ő már amúgy is összebarátkoztak. Csak azon esett gondolkodóba, melyik nyerget válassza. Godfrey nyerge megfelelő méretű lett volna, de borsódzott a háta mindentől, ami a férfié volt, így inkább egy számára ismeretlen nyerget választott. Mindösszesen pár percbe telt, hogy Törzsfőnököt felnyergelje, majd kivezesse az állatot az istállóból. Úgy pattant nyeregbe akár egy férfi, Törzsfőnököt Dover irányába fordította, és örökre maga mögött hagyta Grimes Hallt.
A
Második fejezet
z egyetlen, ami vigasztalásra adhat okot, gondolta magában Kiri fanyarul, hogy legalább a benne felgyülemlő harag melegen tartja, különben most vacogna a foga. Október végén az eget elhomályosító felhőknek és a drasztikusan visszaeső hőmérsékletnek köszönhetően általában korán alkonyodott. Habár Törzsfőnök pompás hátas volt, csak lassan haladtak, mert a napok óta tartó esőzések jócskán feláztatták a talajt. Az út, ami észak felé, Dover irányába vezetett, göröngyös dombhátakon hol felfelé, hol lefelé kanyargott, ami az előrehaladást még inkább hátráltatta. De Doverig már csak néhány kilométer volt hátra. Amíg a parttal párhuzamos úton halad, nem kell félni úti célja szem elől tévesztésétől. Az éjszakát majd egy fogadóban tölti – egy barátságos, fűtött fogadóban –, reggel pedig felszáll egy Londonba induló postakocsira. Szemben a minden kényelmet kielégítő magánhintókkal, amelyekhez általában szokva volt, érdekesnek ígérkezett közönséges postakocsira szállni. Ha kényelmetlenséggel jártak is, az új élmények Kirinek mindig kedvére voltak. A dombról lefelé vezető út keskeny, árokszerű hasadékban kanyargott, ami meglehetősen szűkös volt ló és lovasa számára. Szerencsére pillanatnyilag a viszonylag biztonságosnak tekinthető Angliában lovagolt, és nem Indiában, ahol lesben álló haramiáktól is tarthatott volna. Gondolataiban éppen a kandallóban lobogó tűz melegénél tartott, amikor egy kanyaron túljutva egy csomó, libasorban várakozó, alaposan felmálházott, a hegy irányába igyekvő póni állta útját. Mi az ördög…? Nem kellett hozzá egy pillanatnál több, hogy Kiri felmérje a zord kinézetű férfiak, pónik és halványan pislákoló lámpások összevisszaságából képződött akadályt. Csempészek! Abban a pillanatban, ahogy átvillant agyán a gondolat, megpróbálta Törzsfőnököt hátrálásra ösztökélni, hogy kereket oldjanak, de addigra a kereskedők is felocsúdtak első meglepetésükből. – Kapjátok el! – ordította egy éles hang. – Az idegen nem menekülhet el! Egy csempész Kirire vetette magát. Miközben a lány a sarkával igyekezett Törzsfőnököt mozgásra bírni, lovaglóostorának nyelével a férfi arcába hasított. Mivel az ösvény túl szűk volt ahhoz, hogy a ló megfordulhasson, többen is utánakaptak. Kettőt egy-egy rúgással taszított odébb, mások felé az ostorával suhintott, de még mielőtt kiszabadulhatott volna, újból azt az éles hangot hallotta. – Jed, hozd a madárhálót!
9
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Ekkor egy súlyos, bűzös háló kapott szárnyra a levegőben, majd a lányra hullott, karjait és lábait teljesen összegubancolva. Ahogy szabadságáért küzdött, támadói kirángatták a nyeregből. Zúzódásoktól sajgó testtel zuhant a földre, miközben magából kikelve, csak úgy fröcsögtek szájából a hindi átkok. Egy vörös hajú fickó megragadta, és azt kiáltotta: – Jézusom, ez egy átkozott fehérnép! – Nadrágban és férfinyeregben? – kétkedett egy másik. – Tapintásra azért még felismerem a női mellet! Egy szikár, megnyúlt képű, mogorva arcvonásokkal rendelkező férfi lépett közelebb és térdelt le Kiri mellé. A lány kalapja a földre hullt, így a lámpás pislákoló fényében az arca tisztán kivehető volt. – Ez itt minden kétséget kizáróan egy nő – mondta vezetőhöz illő hangon. – Vagy legalábbis egy lány. Valamiféle furcsa nyelven hablatyolt az imént. Mondd csak, te lány, beszélsz angolul? – Nálad sokkal jobban! – Azzal Kiri megpróbálta térdét a férfi ágyékába nyomni, de a háló olyan szorosan feszült körülötte, hogy megakadályozta ebbéli törekvésében. – Hawk kapitány, az a nadrágos nőszemély lehet, hogy csak egy szajha – jegyezte meg az egyik csempész. – Nem vagyok szajha! – kezdett átkozódni Kiri újból, ezúttal angolul, de olyan mocskos szavakat használva, amilyen szavakat egy kislány egy katonai körletben csak megtanulhat. – Lehet, hogy nem szajha, de hogy nem úrinő, az biztos – mondta egy másik hangjában csodálattal. – Hallgattassátok el és a szemét kössétek be – mondta a Hawk nevű szűkszavúan. – Aztán kötözzétek meg, majd nyeregbe vele! Howard, Jed, vigyétek a barlangba és tartsátok rajta a szemetek! Penge Mac ma éjjelre várható, szóval fogadjátok szívélyesen, ha még előttünk érkezne. Hogy a lánnyal mihez kezdünk, azt ráérünk még később is eldönteni. – Én már most is tudom, mihez kezdenék vele, Kapitány – mondta egy férfi buja gondolatait röhögésbe fojtva. – Nekünk sosem lesz ehhez fogható lovunk – mondta Hawk, miközben Törzsfőnököt bámulta. – Ez a ló megér egy vagyont, tehát valószínűleg a lány is értékes portéka. – Óvatosnak kell lennünk – figyelmeztette egy tagbaszakadt alak. – Ha az övéi befolyásos népek, a váltságdíj hatására talán egy egész sereg katonát szabadítanak a nyakunkra. Biztonságosabb, ha miután kedvünkre elszórakoztunk a leánykával, néhány kővel a lába körül kihajítjuk egy csónakból. Kiri megmerevedett. Ha ezeknek tudomására jutna, hogy ő egy herceg húga, a következményektől berezelve valószínűleg azonnal a másvilágra segítenék. A lehető legkisebb feltűnést keltve, jobb hüvelykujjával elfordította a gyűrűjét, úgy, hogy a rajta lévő gyémántok rejtve maradjanak, és felül csak egy egyszerű karika látszódjon. – Se nem vagyok gazdag, se nem vagyok fontos, így semmi szükség rá, hogy meggyilkoljanak. – Pénzszagod van. – A kapitány szeme résnyire szűkült. – Hogy hívnak? Kiri gyorsan kieszelt egy a sajátjához hasonlatos nevet. – Carrie Ford. – Lakik néhány Ford odaát Dealben – találgatott az egyik férfi. – De ez itt egyáltalán nem úgy néz ki, mintha közülük való volna. Maradjunk hűek az igazsághoz, ha lehet. Ezért azt mondta: – Londoni vagyok, sosem jártam Dealben. – Hol tettél szert e pompás lóra? – kérdezte Hawk. Kiri ajka megremegett: – Elloptam, hogy megszökhessek egy férfitól, aki becsapott. – Ez legalább igaz volt. A csempészekből kitört a nevetés. – Úgy tűnik, ez a fehérnép itt a mi fajtánknak való – mondta az egyikük. – Lehet, hogy hazudik. – Hawk a szemöldökét ráncolta. – Majd később kiderítjük. Most kötözzétek meg, de bántódása ne essék! Lassan indulnunk kell. Kiri dühödt erőfeszítései ellenére, a csempészek ki tudták hámozni felsőtestét a háló szorításából, majd csuklói köré vékony, de durva zsinórt tekertek. Csalódottságában, amiért nem tudta kiszabadítani magát egy egyenlő esélyekkel folyó küzdelemhez, legszívesebben sikított volna. Most nagy hasznát vehette volna egy MARY JO PUTNEY
10
EGY HAMIS HÖLGY
késnek, amit nélkülöznie kellett, mivel az átkozott Norlandéknél tett látogatása alkalmával úrihölgy látszatát szerette volna kelteni. Howard, egy tagbaszakadt alak, valami koszos rongy segítségével megpróbálta elhallgattatni. – Maga disznó! – mondta Kiri fogát vicsorgatva, azzal beleharapott a férfi kezébe. – Szajha! – A férfi pofon csapta, majd fájdalmasan szorosra húzta a szája köré tekert rongyot, de Kirit elégedettséggel töltötte el, hogy támadója vérzett. A harapás után a csempészek a korábbinál jóval körültekintőbben őrizték. Jed, a sovány, de izmos testalkatú, vörös hajú férfi, bekötötte a szemét. Nem elég, hogy kötözött sonka módjára hevert Törzsfőnök hátán a nyeregben, még a lóhoz is hozzákötötték. A kényelmetlen rázkódástól felfordult a gyomra, főleg mivel semmit sem látott. Érezte, amint lefelé haladnak az ösvényen, ami olyan keskeny volt, hogy a lábát néha egy durva kőfal súrolta. Kiri közel járt hozzá, hogy mindent kiadjon a gyomrából, amikor a ló megállt, őt pedig eloldozták, majd leemelték a nyeregből. Megtántorodott, de egy erős kéz megragadta a könyökénél fogva. – Mivel nincs semmi, amit a sziklákon kívül láthatna – hallotta Jed hangját –, leveszem a kötést a szeméről, hogy a saját lábán mehessen. Az éjszaka látni engedett valamennyit a környezetéből, és a feje is kitisztult. Egy minden oldalról hatalmas sziklákkal határolt védett katlanban álltak. Egyik végében sebtében összetákolt karám volt lekerítve, ahol pár póni nagy halom szénából csemegézett. Továbbra is éberen figyelve, Jed megpróbálta levenni Törzsfőnökről a nyerget, de fáradozásai nem jártak sikerrel. Az alkarján rohamos gyorsasággal kékülő zúzódást dörzsölgetve azt morogta: – Akkor maradj csak felszerszámozva, és szenvedj, te ló! Törzsfőnök magától masírozott be a lekerített karámba, ahol ínycsiklandó széna várt rá. Pompás állat volt, ezért Kiri remélte, hogy a csempészek között legalább egyvalaki akad, aki ért is valamit a lovakhoz. Nem mintha hibáztatta volna Jedet, amiért félt. Törzsfőnök, hatalmas, tüzesvérű paripa lévén, szemmel láthatóan nem volt kibékülve az alsóbbrendű lényekkel. Jed karon fogta Kirit és egy sziklák közti hasadékban megbúvó ösvény felé vezette. Mivel a kezét nem használhatta, akár hasra is eshetett volna, ha a férfi nem tartja erősen. A szorosan a sarkukban kullogó Howarddal semmi esélyt sem látott a szökésre. Az ösvény egy szirtbe torkollott, ami viszont egy tengeri barlang szűk bejáratához vezetett. A szirtről ösvény ereszkedett alá egy sávszerűen elnyúló kavicsos tengerparthoz. Elegendő fény volt, hogy Kiri láthassa azt a néhány csónakot, amely a kicsi, természetes kikötőben horgonyzott. Remek rejtekhely volt ez a csempészek flottája számára, amelyeknek megtalálása – lévén nappal halászhajók, éjjel pedig szeszszállító alkalmatosságok – sok bajjal járhatott volna. Jed Kirit a barlangba vezette, ami egy meglepően hatalmas méretekkel rendelkező teremmé szélesedett. Kiri úgy vélte, legalább olyan tágas, mint a bálterem az Ashton-házban. Mihelyt a barlang belsejébe értek, kellő távolságra a bejárattól, Jed meggyújtott egy lámpást, ami az üreg jó részét megvilágította. A barlang falában található fülkék roskadásig tele voltak csempészáruval, főleg kis, könnyen szállítható hordókban tárolt borral és egyéb szesszel. Kiri hallomásból tudta, a szesz, amivel a csempészek kereskednek, olyan töménységű, hogy nagy mennyiségben az ember halálát is okozhatja. Fogyasztás előtt éppen ezért mindenképpen hígítani kellett. Voltak ott még olajjal impregnált anyaggal borított bálák, amelyek minden valószínűség szerint teát és dohányt tartalmaztak. A többi csomagot több vég ruhaszövetnek és csipkének, valamint egyéb más luxuscikknek vélte. Még csak elképzelni sem tudta, mennyit érhet a felhalmozott árukészlet. Minden bizonnyal rengeteget. Kirit a barlang egy távolabbi szegletébe vezették. Még mielőtt rájöhetett volna, hogy Howard mire készül, a férfi bilincset kattintott a bal csuklójára. Bár fortyogott a dühtől, amiért vadállat módjára a barlang falához van pányvázva, mozdulatlanul tűrte, amíg a férfi elvágta a csuklóit fogva tartó kötelet. Mivel a csomó a kötél végén egy matróz kézügyességét dicsérte, a csuklója körüli húsba vájódó kötél pokoli fájdalmat okozott Kirinek.
11
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Éppen a kötél által okozta horzsolásokat masszírozta, amikor Howard egyik kezével megragadta a mellét, majd durván markolászni kezdte. Kiri a felháborodástól hátrahőkölt, majd egy jól irányzott mozdulattal jó erősen ágyékon rúgta a férfit. A rúgás nem talált telibe, de lovaglócsizmás lába elég közel volt a célhoz, hogy Howard a sérülés helyét markolászva felkiáltson, és hanyatt vágódjon. – Te kis szajha! – Kétrét görnyedve és levegő után kapkodva, a férfi hirtelen kést rántott. – Ezt most nagyon megkeserülöd! – Ne a lányt hibáztasd, amiért nincs ínyére a durva közeledésed. – Jed a másik férfi karjára tette kezét, hogy társát megpróbálja féken tartani. – A kapitány tudni fogja, mihez kezdjünk vele. Te rakj inkább tüzet, én meg addig összeszedem a hozzávalókat egy üstnyi rumpuncshoz. Amikor a fiúk megérkeznek, a forró ital mindnyájuknak jól fog esni. Howard zúgolódva ugyan, de engedelmeskedett, és néhány perc múlva a két férfi már a tűz körül üldögélt és felváltva vedeltek egy üveg ginből. Kiri még a barlang túlsó végéből is tisztán felismerte a boróka semmivel sem összetéveszthető, szúrós illatát. A gin legalább arra az időre elhallgattatta Howardot, míg Jed a rumpuncs készítésével foglalatoskodott, amihez először is egy hatalmas kondér vizet kellett forralnia, amit aztán cukorral, citrommal és egy csipetnyi szerecsendióval ízesített. A csempészetnek megvolt az az előnye, hogy bármiféle hozzávalót könnyen be lehetett szerezni. Szerecsendió és citrom finom illata terjengett a levegőben, a füst pedig a barlang mennyezetében található hasadékokon át távozott. Kiri úgy gondolta, amikor az aromás víz felforr, rummal vagy valamilyen más szesszel elegyítik azt. Maga sem bánta volna, ha ihat egy kupányival – ugyanis iszonyú szomjúság gyötörte, és a tetejében még fázott is. Mivel semmit sem tehetett szomjúsága csillapítására vagy a hideg leküzdésére, Kiri hátát a falnak támasztva, térdeit felhúzva lekuporodott. Miközben csuklói az ölében pihentek, a rajtuk lévő bilincset kezdte vizsgálgatni. Bár a nyirkos barlangi levegőtől rozsdafoltok marták a fém felszínét, ettől még az anyag szilárdnak és elnyűhetetlennek látszott. Tényleg az volt? Bal kezével kapargatni kezdte a fémgyűrűt, és felfedezte, hogy a bilincs rozsdásabb, mint azt foglyul ejtői gondolták volna. Ha a fémet sikerülne kicsit jobban elkoptatni, talán képes volna egy rántással szétfeszíteni. A jobb kezén most is viselte a szüleitől tizennyolcadik születésnapjára kapott gyűrűt. Az elegáns, de nem hivalkodó ékszer tetején hét kisméretű, tökéletes gyémánt díszelgett sorban egymás mellett: a legnagyobb középen csúcsosodott, körülötte pedig egyre kisebb kövek következtek. A gyémánt rendkívül kemény anyag, egy egész sor belőle felvehetné a versenyt egy fűrésszel. Annyit kell tennie, hogy a rozsdásodó fémben a vájatokat tovább mélyíti, a bilincset elforgatja, és szétfeszíti. A gyémántokat máris a bilincs legrozsdásabb részébe mélyesztette, és örült, hogy a hullámverés elnyomja a fűrészelő mozdulatok által gerjesztett neszeket. A meglepetés ereje lenne a fegyver, amivel Jedet és Howardot legyőzhetné, ha sikerülne kiszabadítania magát, mielőtt a többi csempész visszatér. Ha Törzsfőnök nyergébe pattanhatna, már félúton járna Dover felé, mire elrablói rájönnének, egyáltalán mi is történt. Bár a gyémántok csak úgy ették a fémet, a folyamat fájdalmasan lassúnak bizonyult. Kiri még mindig kipányvázva raboskodott, amikor a csempészek visszatértek. A szerencsés partraszállás és a rendkívül gazdag zsákmány hihetetlen jó kedvre derítette őket. Még ha ki is tudna szabadulni, hogy megszökhessen, az egész banda mellett kellene elmennie. Amikor Hawk vizslató tekintettel közelített felé, Kiri egy gyors mozdulattal ölébe ejtette kezét, jobb kezének ujjaival eltakarva a csuklóján a bilincset. – Mihez kezdjünk veled? – mormolta a férfi egészen halkan. Howard hangosan felvihogott. – Csak óvatosan, Kapitány, a rúgása pont olyan halálos, mint a harapása. Be kellene törni, akár egy lovat. Én szívesen vállalom. – Csempészek vagyunk, nem bűnözők – vetette oda foghegyről Hawk. – Kár, hogy nem helyi csirke a leányzó, akkor bízhatnánk benne, hogy nem jár el a szája. MARY JO PUTNEY
12
EGY HAMIS HÖLGY
– Később is ráérsz még aggódni miatta, Hawk. – Egyik embere hozott egy kupára valót a még mindig gőzölgő rumpuncsból. – Most örüljünk inkább a jó fogásnak. Hawk hátat fordított Kirinék. – Swann-nek is küldjetek egy pohárkával, fent várja Macet. Ő is megérdemel egy kis kényeztetést. Kiri aggódó tekintettel nézett körbe. A csempészek többsége családos embernek tűnt, akikről nehéz lett volna elképzelni, hogy gyilkolni is képesek. De az ital még egy értelmes ember eszét is képes volt elvenni, és Howardból, meg még néhányukból, minden további nélkül kinézte, hogy hidegvérrel tudnának gyilkolni. Elkeseredetten folytatta tovább a bilincsen megkezdett munkát. Tennie kellett valamit, vagy különben megőrül. Az idő múlt, a csempészek egyre jobban felöntöttek a garatra – És akkor maga az ördög viharzott be a barlangba egyenesen a pokolból.
Harmadik fejezet
A Kiri gerincén végigfutó jeges borzongás csak akkor szűnt meg, amikor felismerte, hogy az új jövevény
csupán egy termetes férfi, akinek háta mögött egy fáklyát tartó csempész kölcsönözte az ördögi fényt. Sötét télikabátjának redői és a vadul lobogó lángok tették hasonlatossá az ördöggel, aki azért jött, hogy Faustot meglelje. Mikor belépett a fénybe, s kalapját leemelte, egy jóképű fiatalember tűnt elő, akiről lerítt, hogy ritkán aggasztják mélyenszántó gondolatok. – Üdvözletem – mondta könnyed hangon, amely betöltötte az egész barlangot. – Mi újság kedvenc csempészbandám háza táján? Az idegen feltűnését szaggatott kiáltások nyugtázták. – Ez Mackenzie! – Igen, maga Penge Mac, teljes életnagyságban! – Le merném fogadni, hogy minden csempésznek ezt mondod, te aranyszájú ördög! – Merre jártatok, gazfickók? – Gördíts arrébb egy sziklát és csatlakozz hozzánk, Mac! – Elnézést a késésért – válaszolta Mackenzie jókedvűen. – Kiszúrtam egy csapatnyi fináncot, és úgy gondoltam, nem örültél volna, ha idáig követnek. – Azzal kezet rázott a kapitánnyal. – Sikerült mindent beszereznetek, amit kértem? – A rajnai fehér borból hibádzik egy hordónyi, de minden más megvan. – Hawk bort töltött egy pohárba. – Kóstold meg ezt a vöröset! Idei termés, de rendkívül ízletes. Mackenzie elfogadta a bort, majd elgondolkozva belekortyolt a pohárba, hogy véleményt alkothasson arról. – Kiváló. Legközelebb ebből is kérek néhány hordóval. – Majd odanyújtotta a poharát egy újabb adagért. – És itt van a kedvenc francia dohányod. – Azzal Hawk átadott neki egy csomagot. – Az illata isteni, de nincs az a dohány, ami megérne annyit, amennyit azért fizetsz, hogy ebből szerezzek neked. Mackenzie elismeréssel szimatolt bele a csomagba, mielőtt télikabátja mélyére rejtette volna. – Minden pénzt megér. Csak egy pillanat, máris… – Azzal egy másik zsebbe nyúlt és előhúzott belőle két vászonerszényt, egy nagyobbat és egy kisebbet. Bennük a pénz tompán megcsörrent, amint átadta őket. – Ez itt a dohányért. Ez pedig a Londonba szánt borért és szeszért.
13
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Öröm veled üzletelni – mondta a kapitány arcán tőle egyáltalán nem megszokott mosollyal. Kirinek feltűnt, hogy nem számolta meg a pénzt. Ezek szerint Mackenzie régi, megbízható vevőnek számított. Habár az idegen hatalmas termetű, jóképű és jól öltözött férfi volt, nem ezért bámulta mindenki feltűnően a barlangban. A karizmatikus egyéniség kifejezés villant át Kirin abban a pillanatban. Egyszer régen rövid ideig flörtölt egy cambridge-i diákkal, aki azt állította, hogy Kiri karizmatikus egyéniség, mert a szépsége azonnal magára von minden érdeklődő tekintetet, amint valahová belép. Úgy mondta, a karizma valamiféle személyes varázs, amely rabul ejt másokat. A vezetőknek pedig megadja azt az erőt, ami híveiket behódolásra készteti. Aztán az ifjú megajándékozta egy görög nyelven írt költeménnyel, ami roppant kedves volt tőle, és ami nem hagyott kétséget afelől, hogy költőnek csapnivaló. Kirit karizmatikusnak nevezni nem volt egyéb puszta hízelgésnél, de Mackenzie a szó mögött rejlő jelentés tökéletes megtestesítője volt. Valamennyi csempész, beleértve még a méregzsák Howardot is, felderült, amikor az idegen egy pillantásra méltatta vagy egy mosollyal jutalmazta. Mackenzie éppen a vörösborát ízlelgette, amikor tekintete egyszer csak Kirire tévedt. – Hát ez a fiatal lány kicsoda? – kérdezte, s lépteit máris a fogoly irányába szaporázta. Hawk, Howard és Jed követték. – Gond – válaszolta a kapitány szárazon. – Éppen áruszállításkor botlott belénk. Muszáj volt foglyul ejtenünk, de fogalmam sincs, mihez kezdhetnénk vele. Talán kipuhatolhatnánk, mennyit érne meg a családjának, hogy visszakapják. – Ostobaság lenne részükről, ha fizetnének – morogta Howard. – Szelídítésre volna szüksége, és ha arra kerül a sor, én akarok lenni az első. Jed felnevetett. – Még szerencse, hogy a rúgása nem talált telibe, akkor erre már nem lennél képes. A csempészek ekkor meglehetősen közönséges stílusban kezdték ugratni egymást, de Mackenzie-t ez hidegen hagyta és fél térdre ereszkedett, hogy Kirit közelebbről is szemügyre vehesse. A lány összeszűkült szemekkel meredt rá. A férfi valahogy ismerősnek tűnt, de a lány mégis biztos volt abban, soha nem találkozott vele korábban. A természetes könnyelműség ellenére, ami csak úgy áradt belőle, mozgását egy katona kegyetlen ébersége jellemezte. Olyasvalaki, aki tud ölni. De hiányzott belőle a veszett kutyákra jellemző veszélyesség. – Ha tekintettel ölni lehetne, már valamennyien halottak lennénk – mondta szórakozottan. – A szájpecek nélkül akár szemrevaló is lehet. Tényleg szükség van erre? – Muszáj volt valahogy elhallgattatni, mert az ocsmányságok, amik kijöttek a száján, még számunkra is zavarba ejtőek voltak – válaszolta Hawk mogorván. – Káromkodik, akár egy kocsis. A csempészeket a dolog felettébb mulattatta, röhögésüktől az egész barlang visszhangzott. Kiri megdermedt a felismeréstől, hogy szépen lassan a részegség ama fázisába jutnak, amikor már nem fogja érdekelni őket, tetteik milyen következményekkel járnak. – Mik a szándékaid vele? – kérdezte Mackenzie. – Még nem tudom. Talán valakinek megér valamennyit, de nem tudom, ki lenne az illető. – A kapitány összevonta szemöldökét. – Nem az az együttműködő fajta. – Harap, akár egy vadmacska, a rúgása pedig vetekszik egy átkozott öszvérével – mormolta halkan Howard. – A lánynak van lélekjelenléte – helyeselt Hawk. – Az a fajta, aki képes lenne értesíteni a fináncokat, majd meggyőzné őket, hogy kézre kerítsenek bennünket. Azonkívül szerintem nagyon is tisztában van a rejtekhelyünk hollétével. Legyek átkozott, ha tudom, mihez kezdjek vele. – Kötözzünk rá köveket és dobjuk a Csatornába – javasolta Howard. Kiri gyilkos dühvel meredt a férfira. Egészen idáig nem jelentett veszélyt a fickók számára. Habár a csempészést nem helyeselte, tisztában volt azzal, ezen a vidéken nemcsak elfogadott, de majdhogynem tiszteletre méltó tevékenységnek számít. Nem avatkozott volna a dolgukba. De ezek után már nem tudott közömbös maradni. Tekintve hogy bántak vele, pontosan azt akarta tenni, amitől a kapitány tartott: rászabadítani a törvényt ezekre a mocskos emberrablókra. Habár ebbéli szándékáról szívesen lemondott volna, ha cserébe puszta kézzel vethet véget Howard életének. MARY JO PUTNEY
14
EGY HAMIS HÖLGY
– Azt állítja, hogy azt a pompás lovat csak lopta, de szerintem jómódú családból származik – folytatta Hawk. – Az öltözete furcsa, de nem kifejezetten filléres holmi. – Visszavásároltatni a családjával csak gondot okozna – vitatkozott Howard. – Szórakozzunk vele egy kicsit, aztán szabaduljunk meg tőle. – Kár lenne, ha egy ilyen finom darab ebek harmincadjára jutna. – Hűvös, kifürkészhetetlen tekintetét Mackenzie továbbra is Kirin pihentette. – Hogy hívják? Talán én meg tudom mondani, mennyire értékes. – Azt mondta, a neve Carrie Ford, de hazudhatott is – válaszolta a kapitány rosszalló arckifejezéssel. – Ismersz egyetlenegy gazdag Fordot is? – Nem, de ha eltávolítanátok azt a szájpecket, talán most, hogy volt ideje mérlegelni a helyzetet, valamivel beszédesebb kedvében lenne. – Csak vigyázz, hogy beléd ne harapjon – felelte Jed. – Vagy, hogy szétrúgja a golyóidat – tette hozzá Howard. – Csak a baj van vele. – A „baj” a középső nevem. – Mackenzie elkapta Kiri tekintetét. – Ha megszabadítom a szájpecektől, megígéri, hogy nem próbál meg rám támadni és nem kezd el szitkozódni, sértve ezzel barátaink érzékeny lelkületét? Kiri szerette volna letörölni a férfi szép arcának szája szegletében megbújó mosolyt. De még ennél is jobban szeretett volna megszabadulni a koszos és fullasztó szájpecektől, ezért bólintott. Mackenzie előrehajolt, majd kezével a lány feje mögé nyúlva kioldotta a szájpecket. Kiri örömében mély levegőt vett. – Már nagyon belevágott az arcába. – Egy pillanatra kezét a lány arcán felejtette, s gyengéd érintése Kirit szinte teljesen elbűvölte. Legszívesebben a férfi tenyerébe fúrta volna arcát, és közel járt ahhoz, hogy a foglyul ejtése óta először tapasztalt kedves gesztus miatt sírva fakadjon. De nem engedhette meg magának, hogy elgyengüljön. Érzelmeit elrejtve annyit mondott hát: – Köszönöm. – Szemei résnyire szűkültek. – Hálám jeléül, amiért kínjaimtól megszabadított, adok magának annyi előnyt, amíg háromig számolok, így elkerülheti, hogy megharapjam vagy megrúgjam. Egy… kettő… – Maga valóban szemrevaló teremtés – mondta a jövevény hangjában csodálattal, miközben biztonságos távolságra húzódott a lánytól. – Tényleg Carrie Fordnak hívják? – Azzal odanyújtotta Kirinek félig üres borospoharát. Kiri szomjúságtól mohón kortyolt a borból, és jóleső érzéssel töltötte el a bor íze, ami a szájpecek okozta mocskos utóízt egy pillanat alatt feledtette. – Hívjon, ahogy akar. – Rendben, szolga. – Tekintetét továbbra is Kirin nyugtatva, Mackenzie így szólt: – Megveszem tőled, Hawk, és szavamat adom, hogy erről a kis incidensről hallgatni fog. Hawk először megdöbbent, majd érdeklődő képet vágott. – Mekkora összegre gondoltál? Mac fontolóra vette a dolgot. – Van nálam ötven guinea, természetesen aranyban. Valami azt súgja, ennyi bőven elég lesz. Ez felért egy kisebbfajta vagyonnal, és nem várt jutalomnak sem volt utolsó, honorálandó az éjszakai műszakot. A kapitány szeme hirtelen résnyire szűkült, ahogy jobban végiggondolta az ajánlatot. – A családjának talán ennél többet is érhet. – Talán – helyeselt Mackenzie egyetértve. – Viszont megtalálni a hozzátartozóit nemcsak nehéz, de veszélyes is lehet. – Egy erszényes zacskót húzott ki a belső zsebéből, majd egyik kezével elkezdte méricskélni. A pénzérmék csábítóan csilingeltek. – Készpénz, és a továbbiakban nem a te gondod. Gondolkodás közben Hawk borostás állát vakargatta. – Jó üzletnek tűnik. – Aztán futó pillantást vetett az embereire, akik feszülten figyeltek. – Ti mit gondoltok? Az egyetértés megerősítésére szolgáló biccentések és „igenek” sorát Howard támadó hangvételű közbeszólása szakította félbe-. – Én ellenzem! Akarom azt a szajhát, és ezért tisztességes küzdelemre hívom ki ezt a londoni szélhámost: a tét ez a nőcske. – Akkor búcsút inthetünk a fizetségnek! – mondta valaki panaszosan.
15
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Én magam fizetem meg azt az ötven guinea-t érte – vágott vissza Howard. – Van neked egyáltalán ennyi pénzed? – kérdezte valaki más meglepődve. Howard haragtól izzó tekintettel bámult Kirire. – Pillanatnyilag… harminc guinea-t tudok felajánlani, a többit majd megadom a jövőben szerzett zsákmány engem illető részéből. Kiri megpróbálta palástolni a félelmét. Még hízelgő is lehetett volna rá nézve, hogy Howard hajlandó rááldozni kevéske megtakarítását és ezzel saját jövőjét kockáztatni, de annak tudatában, hogy nem élné túl, ha a férfi kezei közé kerülne, inkább lemondott volna a dicsőségről. A csempészek közül néhányan nyugtalankodni kezdtek, mások azonban felettébb szórakoztatónak találták az ügyletet. – Persze hogy kivárjuk, míg bejön az ára – mondta egyikük italgőzös állapotban. – De amikor már ráuntál a kicsikére, mi is részt kérünk belőle. – Akkor már nem lesz ilyen szemrevaló – válaszolta Howard. – Na, mi legyen, Mackenzie, pisztoly vagy kés? Vagy esetleg elállsz a küzdelemtől, mivel én láttam meg először? – Elfogadom a kihívást, de a helyzet az, hogy nem fűlik a fogam egy végzetes következményekkel járó pisztoly- vagy késpárbajhoz. Az az igazság, hogy a vér látványától kifejezetten undorodom. Főleg a sajátomtól. – Mackenzie tűnődött egy darabig. – Te vagy a kihívó, tehát én választok fegyvernemet. És a kártyára szavazok. Howard ocsmány fogait kivillantva vigyorgott. – Akkor a lány az enyém lesz, hiszen nincs olyan kártyás, aki Kentben felvehetné velem a versenyt. – Az isteni gondviselés még a legjobbakat is megtréfálhatja. – Mackenzie ezúttal egy másik zsebében kotorászott. – Van nálam egy vadonatúj pakli. Ellenőrizheted, mielőtt belevágunk. Mit játszunk? Howard a szemöldökét ráncolta, miközben alaposan megkeverte a paklit. – A brag a kedvencem. – Remek. Három játszma és a legjobb leosztás nyer. Bízzuk magunkat Fortuna istenasszony kegyeire. Howard előkészítette a kártyákat. – Az én tudásom nem igényli, hogy holmi szerencséért fohászkodjam. A bragnek számtalan különböző fajtája létezett, így mialatt a többiek egy ütött-kopott kártyaasztalt és két széket helyeztek a tábortűz közelébe, a küzdő felek megállapodtak a játékszabályokban. A csempészek persze fogadásokat is kötöttek a kártyacsata kimenetelére, jórészt Howardot hozva ki győztesnek. Amikor a két férfi az asztalhoz telepedett, Howard átnyújtotta a megkevert paklit az ellenfelének, aki azt újra megkeverte. – Tehát akkor a tét a hölgy megvásárlásának joga – tűnődött el egy pillanatra Mackenzie. – Ezer éve a legszórakoztatóbb tét, amiben fogadtam. Kiri azt kívánta, bárcsak sokkal komolyabban venné a férfi a játszma megnyerését, semmint szórakoztatónak tartaná. A jókora üstből felszálló és a levegőben rosszat sejtetően fodrozódó gőzzel, valamint a játszmát végigkövetni kívánó csempészek gyülekezetével, akiknek kapzsi ábrázatát a lámpások és a tábortűz fénye világította meg, a jelenet akár Dante Isteni színjátékába is beillett volna. Kiri összeszorított ajkakkal folytatta tovább a bilincsein a gyűrűjével megkezdett kaparászást. Akkora volt a zsivaj körülötte, hogy senki nem hallhatta, és végre jutott is valamire. Talán most már nem kell hozzá sok, hogy a bilincseket szét tudja feszíteni, és akkor megszökhet ettől a részeg csőcseléktől, még mielőtt lelepleződne. Ha mégsem így történne, még mindig imádkozhat az összes keresztény és hindu istenhez, hogy Mackenzie nyerjen. Semmit sem tudott a férfi jelleméről, de kizártnak tartotta, hogy olyan durva legyen, mint Howard. Az biztos, tisztának tisztább volt. Azonkívül az ő esélyei is sokkal jobbak volnának, ha nem két tucat, hanem csak egy férfi elől kellene kereket oldania. Az ellenfelek árnyékképe, amely a tűz fényében szépen kirajzolódott, Howardot mohónak és kegyetlennek, Mackenzie-t jóképűnek, elegánsnak és nemtörődömnek láttatta, talán túlságosan is. A játszma állásáról a nézők helyeslő sóhajai és bekiabálásai tájékoztatták. Azok ketten egymásban emberükre akadtak. Tudván mekkora elhivatottságot érez az angol úriemberek többsége a szerencsejátékok iránt, Kiri úgy vélte, Mackenzie jó játékos lehet. De attól tartott, Howard még nála is jobb. Az ajkát kezdte harapdálni, mikor rádöbbent, hogy a játszma a végéhez közeleg. – Íme, egy drill, Mackenzie! – mondta Howard kárörvendő tekintettel, amint kártyáit kiteregette. – Átkozottul szerencsésnek kéne lenned, hogy ezt túlszárnyald! MARY JO PUTNEY
16
EGY HAMIS HÖLGY
– Úgy tűnik, igazad van – válaszolta Mackenzie Kiri legnagyobb rémületére. – De lássuk csak, mit tartogat számomra a szerencse istenasszonya… Ahogy a feszültség fokozódott, a közönség egyre jobban elhalkult. A kártyalapok asztalra csapódását már csak a tenger hullámainak távolból hallatszó morajlása törte meg. Az idegösszeomlás határán Kiri egyre csak folytatta a bilincsek csiszolását, akkor is, amikor az ujjai már görcsöltek, a kezei pedig zsibbadtak a fáradtságtól. Már közel volt a szabadulás, olyan közel… A nézők a meglepetéstől levegő után kapkodtak, amikor Mackenzie örömmel nyugtázta: – Na, nézd már, nekem is drillem van, de az én drillem magasabb! A játszmát és a hölgyet tehát én nyertem! – Hogy a fene essen beléd! – Howard talpra szökkent, a kártyalapok pedig szanaszét szóródtak a padlón. – Csaltál, te nyavalyás hamiskártyás! Mackenzie hidegvérét megőrizve szintén felállt. – Csaltam? Könyörgöm, mégis hogy? Howard tétovázott. – Nem tudom biztosan, de csináltál valamit, és Istenemre mondom, hogy ezt nem úszd meg szárazon! – Azzal ellenfele felé lódult, aki minden különösebb erőlködés nélkül kitért Howard ökle elől. Hirtelenjében mindenütt verekedés támadt, mintha csak szikra lobbantotta volna lángra a puskaport. Howard Mackenzie-re vetette magát, aki rendkívüli ügyességgel tért ki ellenfele ökölcsapásai elől. Híveik egymásnak estek, szemmel láthatólag magáért a harc nyújtotta élvezetért. A gőzölgő vízzel teli üst felborult, a tűz kialudt. A levegőben szanaszét röpködő testek a három lámpás mindegyikét hatástalanították. A fullasztó sötétségben csupán néhány szem parázs világolt. Itt volt a lehetőség Kiri számára. Minden erejét összeszedve csavart egyet a bilincsen és sikerült a fémkarikát eltörnie. A következő csavarással tovább szélesítette a nyílást, és végre kiszabadult. A földről feltápászkodva olyan gyorsan iramodott a kijárat felé, amennyire erejéből még futotta, a dühöngő verekedés közepette minduntalan irányt változtatva. Nem tudta teljes mértékben elkerülni, hogy maga is közelharcba keveredjen. Egy rumtól bűzlő férfi szaladt bele Kiribe. A lány elgáncsolta, mire támadója üvöltve elvágódott. Egy lépéssel arrébb egy tagbaszakadt alakba ütközött. Amikor megpróbált kitérni a férfi útjából, az megragadta. Kiri ekkor könyökével mért erős ütést támadója lágy belső szerveire. A férfi szitkozódva ragadta meg a lány karját. Kiri inkább érezni vélte, semmint látta, hogy a férfi felemeli a jobb kezét. Arra gondolva, talán kés van nála, megragadta a férfi csuklóját és hátracsavarta. Az a fájdalomtól felordított, majd elengedte. Kiri ösztönös mozdulattal tépte ki a kést a férfi kezének lazuló szorításából. Örülve, hogy már fegyvere is van, ismét a barlang kijárata felé vetette magát. Semmi és senki nem akadályozhatja meg a szökésben.
Negyedik fejezet
Miközben igyekezett kitérni Howard elől, Mackenzie ügyesen felborította az üstöt, hogy elolthassa a
tüzet, aztán pedig az egyik lámpást is feldöntötte. Nem volt rá szükség, hogy a többivel vesződjön – azt megoldották az egymással verekedő csempészek, az ő közreműködése nélkül. A mindent elborító sötétség leple alatt a lány felé igyekezett, abban reménykedve, hogy a körülötte verekedőkbe ütközve sem veszti el tájékozódási képességét. A kőfal közelebb volt, mint gondolta, kinyújtott kezei folyton beleütköztek. A durva kőburkolat mentén tapogatózva biztos volt benne, hogy egyre közelebb araszol a helyhez, ahol a lányt kipányvázva látta. Az átkozott nőszemélyt azonban sehol sem találta. Ennyire eltájolta volna magát?
17
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Nem, tapogatózó jobb kezében éppen akkor csörrent meg a lánc. Ujjait végigfuttatta a láncszemeken, de a lány nem volt ott. Hogy az ördögbe…? A bilincs el volt törve és szét volt feszítve. Miss Carrie Ford még annál is elképesztőbb, mint gondolta. Megpördült és a barlang bejárata felé indult, abban bízva, hogy a lány nem keveredett közelharcba. Egy férfi kiáltása hallatszott: – Szökik a lány! – Kapd el! – üvöltötte Howard. A mindenünnen záporozó kérdések és a hatalmas zűrzavar hevében Mac a barlang kijáratához ért. A lány illata vezette nyomra. Már korábban is feltűnt neki parfümjének csábító illata, mely orgona és finom fűszerek elegyére emlékeztetett. Hálát adva az égnek, hogy a lány jól van, karját védelmezőn annak válla köré fonta… …majd azon kapta magát, hogy egy bokájára irányzott rúgástól egyensúlyából kibillenve hátratántorodik és zuhanni kezd. Mackenzie ösztöneire bízva magát a lány után kapott, s aztán egyszerre zuhantak a padlóra, miközben estében a lány fölébe került. Kiri dühös kísérletet tett, hogy térdét a férfi ágyékába nyomja. Mac pedig, a mozdulatlanságra ítélt lány füléhez hajolva azt suttogta: – Volna olyan kedves, hogy felhagy a próbálkozással, miszerint megfoszt a férfiasságomtól, miközben épp megmenteni próbálom? Kiri feladta a küzdelmet. – Akkor talán hagyja, hogy kijussunk erről az istenátka helyről. Mackenzie azonnal elengedte, majd mindketten feltápászkodtak a földről. Mielőtt követte volna a lányt a barlangból kivezető átjáróba, az erszényes zacskót, benne az ötven guinea-vel a barlangba hajította. Bár odakinn zuhogott az eső, a barlang sötétségéhez képest az éjszaka mégis világosabbnak tűnt. Mac most már legalább látni vélte közvetlen környezetének körvonalait. A férfit megelőzve, Kiri vakmerő gyorsasággal suhant a szirt mentén, majd megvadult hegyi kecske módjára szökkent fel a sziklás ösvényre. Mackenzie vigyorogva próbált lépést tartani vele. Bár a lányban minden bizonnyal rémisztő nyomot hagytak fogsága emlékei, nem hagyta, hogy a félelem megbénítsa. Ami jó volt, mivel fennállt a veszélye annak, hogy rövid időn belül Howard és néhány másik csempész a nyomukba ered. Az eső áztatta ösvény veszélyesen csúszós lett. Kiri már majdnem elérte a kis tisztást, ahol a karám állt, amikor kicsúszott lába alól a talaj és elesett, majd csúszni kezdett a szirt széle felé, így egyenesen a mélyben található sziklákra zuhant volna. Hajszálon múlott, hogy Macnek sikerült megkapaszkodnia egy ágas-bogas bokorban, és egy kétségbeesett mozdulattal elkapta a lányt. Karja lendületének ereje visszarántotta a lányt a sziklafal biztonságot nyújtó menedékébe. Egy pillanatig dermedten álltak, egymáshoz préselődő meleg testük a hideg, nedves sziklafalnak nyomódott. Az orgona, a fűszerek és a nő bőrének mámorító illatkeveréke akkora hévvel ragadta el, hogy az őket üldöző lerészegedett és feltehetően dühöngő csempészekről el is felejtkezett. Révületéből a lány váratlan kitörése hozta vissza a valóságba: – Eresszen már, maga fajankó! A férfi szorításából kiszabadulva Kiri sietve tért vissza az ösvényre. Mac néhány lépéssel a lány mögött lemaradva érkezett a tisztásra. Hallotta a lány ziháló lélegzetvételét, amint megáll a karám kapujában, és remélte, képes lesz annyira lenyugodni, hogy nem hergeli fel a benn lévő állatokat. Még mielőtt odaérhetett volna a lányhoz, Kiri kinyitotta a kaput és a bozontos pónik közé lépett. Egy magas hátasló, orrnyergén fehér sávval felhorkantott, majd lassan a lányhoz baktatott. Az lágy szavakat duruzsolt a lónak, majd könnyedén elkapta. Mac örömmel látta, hogy az állat fel van nyergelve és lovaglásra kész. Bár ez nem a csempészek lovas szakértelmét dicsérte, adott helyzetben nagyon is jól jött. Mivel Mac maga is csak rövid kiruccanást tervezett, az ő lova is fel volt nyergelve, így gyorsan kereket tudtak oldani. A levegőben lógó eső miatt tartalék köpenyt is hozott magával, Cézár nyerge mögé erősítve. Most csak előhalászta a köpenyt és kirázta, majd odavitte az ő harcos amazonjának, amint az éppen a lovát vezette ki a karámból. – Parancsoljon, hölgyem. Ahogy a lány megpördült, a kezében kés villant. – Tartsa magát távol tőlem! – Azt tegye le – mondta a férfi szelíden. – Gondoltam, felajánlom ezt a köpenyt, hogy ne fagyjon halálra. – Sajnálom. – Nem úgy tűnt, mintha komolyan gondolná, de a kést végül eltette, a köpenyt pedig elvette. – Köszönöm. MARY JO PUTNEY
18
EGY HAMIS HÖLGY
Mackenzie a lány fogainak erőtlen vacogását vélte hallani, amint a ruhadarabot maga köré tekerte. A köpeny a földet súrolta volna, ha bárki más veszi fel, de ez a lány olyan magas volt, hogy a szövet a bokája körül verdesett. – Akarja, hogy segítsek nyeregbe szállni? – kérdezte. A lány a hatalmas lóra pillantott. – Igen – válaszolta kelletlenül. Kiri nem volt beszédes kedvében, de amikor megszólalt, hangszíne az éjszakánál is fagyosabb volt. Lovaglócsizmás lábával Mackenzie összekulcsolt kezébe lépett, majd nyeregbe pattant. A férfi csodálattal nézte, miközben azon töprengett, vajon más nők is hajlandóak lennének-e az övéhez hasonló nadrágszoknyát felvenni. Mit sem törődve a férfival, Kiri olyan gyakorlott mozdulattal sarkantyúzta meg lovát és iramodott neki a lefelé ereszkedő csapáson, ami arra engedett következtetni, hogy a lány előbb tanult meg lovagolni, mint járni. Szórakozott fejcsóválás közepette Mac visszaterelt néhány szelíd pónit a karámba, hogy a kaput bereteszelhesse, majd felpattant Cézárra. A sötétség és az eső lassú tempót diktált Kirinék, így nem volt túl sok előnye a férfival szemben. Amikor ő is felért a kaptatóra, a lány ott állt és csak bámult bele a viharos éjszakába, a szélben csak úgy repdesett a köpeny körülötte. Feltételezve, hogy a lánynak fogalma sincs, melyik utat válassza, Mackenzie mellé lépett. – Doverig veszélyesen hosszú út van még hátra, a közelben sehol egy falu, és az eső oldalvást ver, úgyhogy jobb lenne valamiféle menedék után néznünk – jegyezte meg. – Tudok egy kényelmes pajtát lóháton nagyjából félórányira innen. Olyan messzire a csempészek biztos nem merészkednek. A sötét szövet takarásában Kiri ovális arca kifejezetten sápadtnak tetszett. – És ha mégis követnének? – Az ötven guinea-s vételárat otthagytam, a többséget az majd remélhetőleg lecsillapítja. – Mac azonban emlékezett Howard dühödt arckifejezésére. – De Howard elég részeg és mérges ahhoz, hogy a nyomunkba eredjen, és talán néhány barátját is képes lesz meggyőzni, hogy tartsanak vele. Jobb lenne, ha a köztünk és köztük lévő távolság nem csökkenne. – Nincs olyan, hogy köztünk, Mr. Mackenzie – válaszolta Kiri fagyosan. – Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy magától is távol tartsam magam. Eszem ágában sincs osztozkodni magával egy pajtán. – A Csatorna felől viharos szél közelít – mutatott rá a férfi. – Nem folytathatnánk ezt a társalgást fedéllel a fejünk felett? Kiri dideregve bámult bele az esőbe. Hosszú hallgatás után aztán megszólalt: – Úriemberi szavát adja, hogy egy ujjal sem ér hozzám abban a maga pajtájában? – Szavamat adom, hogy nem fogok ártani magának, de mit ér a szavam, ha nem vagyok úriember. Az ösztöneire kell hagyatkoznia. – Nem hiszem, hogy félnem kellene egy olyan férfitól, aki beismeri saját lustaságát és utálattal tölti el még a saját vérének látványa is – válaszolta Kiri sóhajtva. – Elég fáradt vagyok ahhoz, hogy vállaljam a maga kétes hírű becsületéből fakadó kockázatot. Ez a tudat és a késem majd megvédenek. – Egyet se féljen, ártalmatlan vagyok – válaszolta Mackenzie legjámborabb modorát elővéve. – Egy nő akkor is temérdek gonddal jár, ha készségesnek mutatkozik. Miért bajlódnék egy olyannal, aki semmiféle hajlandóságot sem mutat? A lány felhorkant. – Remek, de ne felejtse, Mr. Mackenzie, van nálam fegyver. Nem ez volt a legszívélyesebb megállapodás, amit a lány valaha kötött, de pillanatnyilag ez is megteszi. Cézárt elindította a megfelelő irányba, a harcos amazon pedig követte.
Mackenzie pajtája a semmi közepén állt, se közel, se távol nem volt egyetlen másik farmépület sem. Kiri
hálásan húzta meg magát benne. Csuromvizesen és a végtelenségig kimerülve bármilyen menedékért hálás lett volna. Hihetetlennek tűnt, hogy a napot Grimes Hall-i hálószobájában, egy csésze forró csokoládéval és friss kenyérrel kezdte.
19
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Nem szívesen látott kísérője leszállt a lováról, majd kinyitotta a széles ajtókat, így ő bevezethette Törzsfőnököt a pajtába. – Bent van széna is – mondta. – Ha befészkeli magát, hamar felmelegszik. A lovát majd én lecsutakolom. Kirinek minden porcikája fájt, így nehezére esett lekászálódni a nyeregből. – A lovamat sosem bízom másra. – Lovashoz méltó beszéd – mondta a férfi jóváhagyólag – Megnézem, tudok-e tüzet rakni. Nincs más a közelben, aki megtehetné. Miközben azon gondolkozott, honnan szerez a férfi száraz fát a tűzrakáshoz, levette Törzsfőnökről a nyerget és a takarót is. Amíg a ló az elébe rakott szénát ropogtatta, Kiri egy maréknyi száraz szalmával lecsutakolta az állatot. Amikor végzett a ló egyik oldalával és átment a másikra, meglepetten látta, hogy Mackenzie éppen egy kupac tapló alatt igyekszik tüzet csiholni. Az azonnal meg is gyulladt, és a lángok fényében egy halom gyújtóst, illetve egy rakás tűzifát vélt felfedezni. – A tűz mellett egészen kellemes idebent – mondta a lány, miközben a füst kifelé kígyózott az ajtón, amit Mackenzie félig nyitva hagyott. – A csempész barátai raktárnak használják ezt a pajtát? – Néha, ami magyarázatot adhat a fára. De ők nem a barátaim. – Azzal tűzszerszámát visszacsúsztatta a télikabátjába. – Csak üzletfelek. – Szeszkereskedelemmel foglalkozik? – Van egy érdekeltségem, amely jó minőségű borokat és szeszesitalokat igényel. – Mivel a tűz már lobogott, felállt és elkezdte lecsutakolni a lovát. – Közvetlenül Hawk kapitánytól vásárolni megfelelő minőséget biztosít. – Gyakorlatias, ha nem is teljesen törvényes. – Hogy jobban szemügyre vehesse Mackenzie hórihorgas, szerencsétlen kinézetű lovát, Kiri tekintete Törzsfőnök háta mögé kalandozott. – Ez egy elképesztően ronda ló. – Cézár a gúnyolódás tárgyává válhatna a Rotten Row-i versenypályán, de állóképesség tekintetében nincs az a ló, ami felvenné vele a versenyt. – Mackenzie megpaskolta a ló nyakát. – Egy zacskó dohányért szereztem Portugáliában. Olyan csúnya csikó volt, hogy kevés választotta el tőle, hogy a kondérban végezze. Az a nap mindkettőnk számára szerencsésen alakult. Mackenzie lova iránt tanúsított szemmel látható ragaszkodását Kiri igen megnyerőnek találta. De Törzsfőnök akkor is sokkalta tetszetősebb. A pajtában számos üres boksz sorakozott – amelyek a vörösboros hordók tárolására is alkalmasak voltak –, így Kiri bevezette Törzsfőnököt az egyikbe, és gondoskodott róla, hogy széna és víz is legyen előtte. Aztán letelepedett a tűz mellé. A pislákoló tűz fényében lopott kését nézegette. Fényes, mívesen megmunkált fegyver volt, elég kicsi ahhoz, hogy akár karra, akár lábra erősíthető tőrtartó hüvelybe csusszanhasson. Markolatát aprólékosan kidolgozott gravírozás díszítette, rövid pengéje hihetetlenül élesnek tűnt. Éppen a fogást gyakorolta rajta, amikor Mackenzie odaült hozzá a tűz mellé. A férfi egyenesen a rá szegeződő pengére meredt. – Ez valami figyelmeztetés akar lenni, arra nézvést, hogy tartsam magam távol? – Talán. – Miközben elfordította a kést, a lány a pengén visszatükröződő fényjátékban gyönyörködött. – Miért kellene bíznom magában? – Nem én vagyok, aki fogságba ejtettem és láncra vertem egy barlangban. Kiri szeme összeszűkült. – Ez igaz, de nem is igen zavartatta magát, látva mit műveltek az „üzletfelei”. Mackenzie felvonta a szemöldökét. – Segített volna talán, ha rémületemben elkiáltom magam: „Ti állatok! Az ifjú hölgyet azonnal engedjétek szabadon!”? Kiri a tekintetét ismét a késre vetette, de közben arra gondolt, hogy közelebbről szemügyre véve a férfi őrjítőén jóképű. – A képébe röhögtek volna, és még az is lehet, hogy mellém láncolva végzi. Ha megpróbált volna kiszabadítani, azonnal megakadályozták volna. – Pontosan. Nem árt, ha az ember tudja, kivel áll szemben – mondta. – Ha nem Howardról lett volna szó, szabadságának pénzzel való megváltása működhetett volna, de mivel neki esze ágában sem volt lemondani magáról, más megoldáshoz kellet: folyamodnom. Egy kártyaparti, amelynek tétje az ön sorsa, szórakoztatónak tűnt számukra. MARY JO PUTNEY
20
EGY HAMIS HÖLGY
Kirit kirázta a hideg. – Igazán leleményes, de akár veszíthetett is volna. Bár nyert, Howard, az a brutális állat, mégis csalással vádolta. – Lehet, hogy brutális állat, de nem ostoba – mondta Mackenzie szórakozottan. – Én csaltam. Kirinek a lélegzete is elakadt, szinte sokkolta a férfi véletlenszerű vallomása, mellyel beismerte, hogy tisztességtelenül viselkedett. – Maga mindig csal a kártyán? – Csak ha a helyzet úgy kívánja – válaszolta Mackenzie. – De ugye maga sem örült volna, ha veszítek, vagy igen? Kiri érezte, a szemei a kelleténél jobban elkerekednek. – Nem, de… ön úriember, és ez nem igazán vall tisztességes viselkedésre. – Nem vagyok úriember – válaszolta Mackenzie nevetve. – És az igazság az, hogy egyáltalán nem vagyok tisztességes, ami az úriemberséghez képest jelentős mértékben megkönnyíti az életet. Lévén addigi élete során jórészt köztiszteletben álló úriemberek vették körül, Kirit elbűvölte a gondolat, hogy lehetősége nyílt megismerkedni egy ilyen szórakoztatóan tisztességtelen férfival. – Howard nem vette észre, hogy a pakliban, amit maga elővett, cinkelt lapok voltak? – Az a pakli nem volt cinkelt. Új volt, ahogy azt állítottam is. Viszont a vele tökéletesen megegyező másik, amit a tenyeremben rejtegettem, valóban cinkelt lapokkal volt tele. Miután nyertem és Howard akadékoskodni kezdett, felrúgtam az üstöt és az egyik lámpást, hogy az így keletkezett zűrzavar közepette megszökhessünk. Kiri alig bírta elfojtani kacagását. – Örültem, hogy nyert, mert tudtam, hogy magától könnyebb lesz megszöknöm, mint egy egész csempészbandától. – Reggelre a vihar minden bizonnyal elvonul, és akkor majd megmutatom a Dover felé vezető utat. Akkor végleg megszabadulhat tőlem. – Azzal valamely belső zsebéből a férfi egy flaskát húzott elő. – Igyon egy kis konyakot. Ez majd felmelegíti. A flaskán még érződött Mackenzie testének melege. Kiri óvatosan kortyolt bele az italba és aztán nyugtázta, hogy erős, de hamisítatlan francia konyak van a palackban. – A konyak, amit a csempészektől szerez, első osztályú. – Az ügyfeleimnek mindenből a legjobbat. – Mac benyúlt egy másik belső zsebbe és egy meglehetősen fura formájú, vászonba tekert csomagot vett belőle elő. – Ha éhes lenne, itt egy kis sajt, hogy a kését is kipróbálhassa. Kiri ez alkalommal meg sem próbálta elrejteni mosolyát. – Elővett már pénzt, kártyát, italt, most meg még ennivalót is. Tulajdonképpen hány zseb van a télikabátján? – Sok. – Azzal kabátja rejtekéből elővarázsolt még két zsemlét, aztán a farakásból kihalászott két vékonyka gyújtóst. – Kicsit megpirítom a sajtot. Volna kedve csatlakozni? Meleg étel. Miután rádöbbent, hogy milyen éhes, Kiri a sajtot jó néhány nagyobb darabra szelte, majd a felét átnyújtotta a férfinak. – Felvágom a zsemléket is, hogy azokat is meg lehessen pirítani. – Remek ötlet. – Mackenzie átnyújtotta a zsemléket, hogy a lány azokat is felszeletelhesse. – Csinos kés. Nem is volt rá ideje, hogy előrántsa, amikor foglyul ejtették? – Akkor még nem volt nálam. – Kiri a kést a tenyerében tartotta, így a férfi jobban szemügyre vehette azt. – Egy csempésztől szereztem, aki szökés közben megpróbált leszúrni. Mackenzie döbbenten bámult. – Nem tudom, melyik rosszabb: tudni, hogy akár le is szúrhatták volna, vagy tudni, hogy akár engem is leszúrhatott volna. Kicsorduló véremnek már a puszta gondolata is ájulásra késztet. Kiri felnevetett. – Akkor még inkább örülök, hogy nem szúrtam meg. Mikor zsemléjének fele már megpirult, azt levette, majd a sajtot szúrta a bot hegyes végére. Amikor a halovány színű sajt olvadni kezdett és finom illatot árasztott, a megpirított kenyerére kente és beleharapott.
21
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Állagát, illetve ízharmóniáját tekintve a csípős olvasztott sajt tökéletes kontrasztját képezte a ropogós pirítósnak. Az élvezettől finoman felsóhajtott. – Akár az istenek eledele! Mackenzie is beleharapott a maga sajtos pirítósába, és ízlelgette. – Kétségkívül isteni. Csak a hideg, az eső, az éhség és az életveszély képes a legegyszerűbb fogást is mennyei eledellé varázsolni. – Határozottan örülök, hogy nem késeltem meg – döntötte el végül Kiri. – Ha megtettem volna, akkor éhen és szomjan maradok, és menedéket sem találtam volna. – Hasznossá tudom tenni magam. – Azzal nekilátott másik szelet zsemléjének megpirításához. – Hogy kerül egy ilyen felettébb okos fiatal hölgy csempészek fogságába? Kiri sóhajtva idézte emlékezetébe, mi miatt is került rossz időben, rossz helyre. – Éppen vidéken vendégeskedtem, és véletlenül meghallottam valamit, ami rettenetesen elszomorított. Azonnal Doverbe indultam, azzal a szándékkal, hogy ott majd felszállok egy hazafelé tartó postakocsira. De helyette az éppen zsákmányszerzésből visszatérő csempészekbe ütköztem, akik attól féltek, hogy esetleg feladom őket. Ha Törzsfőnöknek és nekem lett volna elég mozgásterünk, ami sajnos nem volt, elmenekülhettem volna, de így egy madárháló fogságába estem. – Balszerencse – mondta Mackenzie rokonszenvvel. – A ló, amivel Doverbe indult, kölcsönbe van? – Egy szőrszálhasogató valószínűleg azt mondaná, hogy elloptam – ismerte be Kiri. – De olyan dühös voltam! Ha ott maradtam volna, talán még valakiben kárt is teszek! Ezért kötöttem el Törzsfőnököt. Doverből majd visszaküldöm. – Minden különösebb nehézség nélkül el tudom képzelni, hogy képes akár tettleg is bántalmazni valakit – mondta a férfi arcán lusta, hódolattal teli mosollyal, amitől Kiri gyomra tájékán fura érzések keltek életre. – De ha nem lett volna fültanúja az említett párbeszédnek, sose találkoztunk volna. Elég önző vagyok ahhoz, hogy örüljek, amiért útjaink mégis keresztezték egymást. – Én nemkülönben, hiszen az ön segítsége nélkül nem valószínű, hogy elmenekülhettem volna. – Hogy bírta széttörni a bilincset? Szétmállott a rozsdától? – Elég rozsdás volt. – Amikor Kiri a jobb kezét a magasba emelte, a gyémántok megcsillantak a tűz fényében. – A gyűrű köveinek segítségével addig dörzsölgettem a fémet, amíg szét nem tudtam törni. – Ön a legbámulatosabb nőszemély széles e világon – mondta Mac hangjában minden elismeréssel. Kiri szégyenlősen kapta el a férfiról a tekintetét. – Miután visszatértem Londonba, személyesen gondoskodom róla, hogy anyagi veszteségeiért kárpótolják. Mackenzie mosolyra fakadt. – Más fizetséget is el tudok képzelni, ami éppen úgy megtenné. Kiri kezei a késére feszültek. Ha arra a gondolatra vetemedne, hogy ő majd önként felkínálkozik neki…! – Na, nem az, amire gondol, én harcos amazonom – szögezte le vigyorogva. – De egy csók egyáltalán nem volna ellenemre.
Carrie
Ötödik fejezet
Ford a férfi kérésére se nem a szüzek sértettségével, se nem a tapasztalt asszonyok érzéki megelégedettségével válaszolt. Helyette szemei macskamód összeszűkültek, s úgy tanulmányozta a férfit, mintha az egy kétes eredetű, figyelemre méltó műalkotás lenne. – Egy csók talán érdekes lenne. – A kést maga mellé szúrta a szénaboglyába. – De csak egy. – Akkor meg kell próbálnom mindent beleadni. – Mackenzie olyan közel csúszott, hogy végül már egymás mellett ültek, s combja szorosan Kiriéhez préselődött. Egyik kezével megsimogatta a lány orcáját. – Sosem láttam még ilyen igézően gyönyörű zöld szempárt – suttogta, arra gondolva, nem is lenne igazságos, ha a lány szemei nem volnának épp olyan különlegesek, mint amilyen ő maga. – Akár a legragyogóbb smaragd. A meglepetéstől a lány szemöldöke a magasba szökkent. MARY JO PUTNEY
22
EGY HAMIS HÖLGY
– Az ön szemei viszont különböző színűek. Az egyik barna, a másik pedig sejtelmes kékesszürke. Egészen szokatlan. – Úgy tartják, hogy a szemem hűen tükrözi felettébb különös természetem – mondta Mac, s élvezettel töltötte el a gondolat, hogy közvetlen közelről gyönyörködhet Carrie-ben. Amikor először látta Carrie-t, annak szája be volt tömve és forrt benne a düh, de most, hogy már megnyugodott, mutatkozott csak meg igazán a lány feltűnő szépsége. Ragyogóan fényes, sötét haja kibomlott, és szertelen hullámokban omlott a válla alá. Ahogy hátrasimította a lány haját, parfümjének illata az orrát csiklandozta. – Orgona és fűszerek keveréke. Légies, de mégis erőteljes. Kiri felnevetett. – Látom, ért a parfümökhöz. – A parfümökkel könnyebb zöld ágra vergődni, mint a hölgyekkel. – És ezzel a hölggyel, akinek finom arcvonásaiba halványan észrevehető egzotikus jegyek vegyültek, mindennél jobban szeretett volna zöld ágra vergődni. Mackenzie ujjai leheletfinom érintésekkel siklottak lefelé Carrie nyakán. A lány tökéletesnek mondható arcszíne meleg krémárnyalatban ragyogott, távolról sem emlékeztetett a divatos szőkék tejfehér sápadtságára. – Ön ennivalóan édes. – Talán inkább még egy kis kenyeret és sajtot kellene ennie. – Kiri hangszíne illedelmes volt, de zöld szemei huncutságtól ragyogtak. Mackenzie ajka gyengéd mozdulattal tapadt Carrie ajkára. Ő pedig ártatlan érdeklődéssel viszonozta a csókot. Aztán ajkai szétnyíltak a férfi ajkai alatt. A szenvedély mindkettőjüket azonnal lángra lobbantotta. Az érzéki vágy elemi erővel és mindennél sürgetőbben kerítette hatalmába őket. Mac közelebb vonta magához a lányt, mígnem annak keblei szorosan mellkasához simultak. A lány kezei a férfi derekán nyugodtak, körmei tigriskarmok módjára kapaszkodtak kabátjába. – Édes istenem, Carrie – suttogta rekedten, miközben kezei a lány hátát simogatták. – Ön minden képzeletem felülmúlja. Ajkai szétnyitásával adva át magát az ellenállhatatlan csábításnak, Kiri mély levegőt vett. – Határozottan jobban kedvelem Howardnál. – Magam is ebben reménykedtem! – Mac ismét megcsókolta, és Kiri nem figyelmeztette, hogy a fizetséget már lerótta. A férfi pulzusa lüktetett, csakúgy, mint a lányé. Orgona és fűszer, valamint összemorzsolt széna édes, friss illata árasztott el mindent. Mackenzie egyszer csak azt vette észre, hogy oldalvást fekszenek a szénában, térdével a lány térdei közé nyomakodott, keze a lány keblén nyugodott. Csípőjük ritmikus lüktetése, mintha csak a tökéletes egyesülésüket megakadályozó, testüket borító ruhaanyagot próbálná szétmarcangolni. – Ez nem túl bölcs dolog – suttogta Kiri, hangjában vágy és kétségek közt vergődve. – Tökéletesen igaza van. – De Mackenzie ennek ellenére sem akarta abbahagyni. Abban reménykedve, hogy a lányt még nem hagyta teljesen cserben a józan ítélőképessége, rekedten azt mondta: – Mondja, Carrie, hogy hagyjam abba. Vagy üssön meg. Ne túl erősen, de elég erősen ahhoz, hogy visszatérjen a józan eszem. – A nevem valójában Kiri, és nem Carrie – mondta a lány hangjában fojtott nevetéssel. – Nem akartam, hogy a csempészek rájöjjenek a valódi kilétemre. – Nem érdekes – mondta Mac átszellemülten. – Akárhogy is hívják, ön gyönyörű… Na, várjunk csak. Kiri. Életében csak egyszer hallotta ezt a nevet. A meglepetéstől elállt a lélegzete és olyan gyorsan engedte el a lányt, mintha izzó parazsat markolt volna. – Istenem! Kiri! Ön Lady Kiri Lawford! Ashton húga! – ördög és pokol, rá kellett volna jönnie, már amikor meglátta azokat a zöld szemeket. Kiri és a fivére hihetetlenül hasonlítottak egymásra. – Ön ismeri a fivéremet? – kérdezte Kiri elégedetten, amint a férfi fejét ismét magához húzta. Mackenzie néhány szédült pillanat erejéig el is felejtkezett róla, miért nem szabad ezt tennie. Aztán a tarkójába mélyedő éles körmök észhez térítették.
23
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Minden erejét összeszedve gördült a hátára, s levegő után kapkodva tekintetét a mennyezeten lévő gerendákra függesztette. – Ha még egyszer önhöz érek, nyugodtan szúrja belém a kését. Legalább nem kell megvárnom, míg Ashton szaggat apró cafatokra. Kiri az egyik könyökére támaszkodva meredt a férfira. – Maga meg mi az ördögről beszél? Adam a legjobb és legkedvesebb fivér ezen a világon. – És egyben az egyik legveszélyesebb férfi Angliában, ha megharagszik – mondta Mac komoran. – És volna is oka haragudni, főleg, ha tudná, hogy milyen közel jártam hozzá, hogy a húgát egy szénaboglyában elcsábítsam. – Nos, a fivérem valóban rendkívül jártas a puszta kézzel vívott közelharcban – ismerte be Kiri. – De nem hinném, hogy az a könnyen haragra gerjedő típus volna. És szó sem volt csábításról, csak néhány ártatlan csókról. Azok után, hogy egy hajszálon múlt az életünk, ennyit sem érdemlünk? – Egyáltalán nem! – Miközben Mac felült, tudatosult benne, hogy Kiri ártatlanabb, mint azt korábban gondolta, hiszen nem ismerte fel milyen közel jártak hozzá, hogy mindketten kísértésbe essenek. Még néhány perc és a józan ítélőképességük végleg oda lett volna. – El kell mennünk. Az eső már alábbhagyott. Kiri az őrület határán álló férfira nézett. – Ön és a bátyám ellenségek? – Nem, de az még nem jelenti azt, hogy helyeselné, ha megcsókolom. – Még kevésbé bármi mást, ami a csókolózásnál is bizalmasabb. – Ashtont még iskolás éveimből ismerem. Pár évvel fölöttem járt. – Ó, tehát a Westerfield Akadémiára, az előkelő származású, ám kicsapongó életet élő fiatalemberek gyűjtőhelyére gondol? – kérdezte Kiri szórakozottan. – Tehát mégiscsak úriember! Sokkal inkább az, mint az az alávaló gazember, akihez nem is olyan rég még szándékomban állt nőül menni. Nem értem, hol itt a probléma. Mackenzie tekintete egyenesen Kiri tekintetébe kapaszkodott, mintha csak azt próbálta volna tudatosítani benne, hogy komolyan gondolja, amit mond. – A westerfieldi diákok többsége kétségkívül úriember. Szép számmal vannak közöttük olyanok, akik magas ranggal büszkélkedhetnek, akárcsak Ashton. De én nem. Én egy színésznő törvénytelen fia vagyok, akit elbocsátottak a hadseregből, és aki szerencsejáték-barlangot üzemeltet. Ha a szeme elé kerülnék, Stillwell tábornok, az ön mostohaapja, azonnal megkorbácsoltatna. Mac felállt, majd kezét Kiri felé nyújtotta, hogy felsegítse. – Ha most azonnal elindulunk, nagyjából egy órán belül eljuthatunk a Westerfield Akadémiáig. – A mozdulataiból ítélve magam is katonának néztem. – Kiri szemöldökét ráncolva egyenesedett fel. – A tábornoknak nyilván nincs ínyére, hogy elbocsátották a hadseregből. Na de miért? – Ez egy meglehetősen bonyolult történet. – És ráadásul nemcsak bonyolult, de elég mocskos is, amit sosem osztana meg egy fiatal hölggyel, akinek a bensőjében lobogó tűz és bátorság ellenére idáig meglehetősen nyugodt mederben zajlott az élete. Kiri lerázta a szénát a szoknyájáról. – Miért kell Lady Agneshez fordulnunk? – Azért, hogy ne essen folt a becsületén. Lady Kiri, ön előkelő származású. És mindig lesznek olyanok, akik módot találnak majd rá, hogy a jó hírét befeketítsék. – Azért, mert félvér vagyok? – szögezte neki a kérdést a lány egyenesen. – Igen – válaszolta a férfi, hasonló őszinteséggel. – Önt mindig is a legmagasabb mércével fogják mérni. És sokan vannak, akik a másságban kifogásolnivalót találnak. – Mac nehezen tudta ugyan elképzelni, mi kivetnivalót találhatna bárki egy olyan figyelemre méltó és gyönyörű hölgyben, mint Kiri Lawford, de ahhoz eleget tudott a világról, hogy felismerje, a lány bármikor az irigy és kicsinyes emberek céltáblájává válhat. Kiri szája legörbült. – Ebben már volt részem. Mac szerette volna tudni, mire utal a lány. – Kis szerencsével sosem kerül nyilvánosságra, hogy elrabolták. De arra az esetre, ha netalán mégis, akkor az lenne a legjobb, ha az éjszaka hátralévő részét a feddhetetlenségéről ismert Lady Agnes védőszárnyai alatt töltené. – Lady Agnes maga is lázadó lélek hírében áll – mutatott rá Kiri. – Hogy tudná megóvni a jó hírem, ha nála éjszakázom?
MARY JO PUTNEY
24
EGY HAMIS HÖLGY
– Lévén egy herceg leánya és húga, köztiszteletben áll, tehát inkább tartják elbűvölő különcnek, semmint lázadónak. – A köpenyt Kiri vállára terítette. Orgona… fűszer… nő… Mély levegőt vett, aztán folytatta: – Szóval igen, Lady Agnes képes megóvni önt a lehetséges következményektől. – Akkor miért nem vitt mindjárt az elején a Westerfield-birtokra? – Ebben a cudar időben, lóháton, az egy órával több megpróbáltatással járt volna. Azonkívül, minél kevesebb ember látta, annál jobb. Ha kiderül, ki maga, az tovább bonyolítja a helyzetet. – Mac az ajtó felé intett. – Az eső elállt, így a következő óra lóháton már nem lesz olyan kellemetlen. Kiri a csuklyát sötét hajára húzta. – Amikor a barlangban megpillantottam, ismerősnek tűnt számomra. Láthattam önt a fivérem házában? A férfi a fejét rázta. – Nem vagyok bejáratos az efféle előkelő társaságba. De Lord Mastersonnal, a féltestvéremmel, találkozhatott. Nagyon hasonlítunk egymásra. – Hát persze! Will Masterson. Kellemes úriember. – Tekintete Mac arcát fürkészte. – A természetük nagyban különbözik. Mackenzie elvigyorodott. – Ezt vehetném akár sértésnek is, de igaza van. Will szolid, megbízható és tiszteletre méltó. Teljesen más, mint én. – De mindketten kedvesek – felelte Kiri lágyan. – Will minden bizonnyal. – Mac nem volt elragadtatva a kéretlen bóktól. – Az ő kedvessége nélkül csak a jóisten tudja, hogy hol végzem. De valószínűleg a Newgate-ben. – Azért, mert hamiskártyás? – Nagyon sok módja van annak, hogy valaki a Newgate-ben végezze. – Kivezette Kiri lovát a bokszból, majd nekilátott, hogy felnyergelje. – Anyám halálát követően nem sokon múlt, hogy egy parókiához tartozó szegényházba kerüljek, de a szolgálója elküldött apámhoz. Will megkedvelt és nem engedte, hogy elküldjenek. A Masterson örökösnek megfelelő neveltetésben kellett részesülnie, de apánk nem akarta, hogy törvénytelen gyermeke Willt Etonba is elkísérje. Így kerültem Lady Agneshez. Kiri ellenőrizte a nyerget és a hevedert. – Abból, amit a többi pártfogoltjától tudok, ön Lady Agnes-szel jobban járt. – Ez vitathatatlan. Nemsokára maga is osztani fogja ezt a véleményt. Kiri elfintorodott. – Az irántam tanúsított becsületessége arra kényszerít, hogy egyetértsek. A férfi elvigyorodott. – Élje csak bele magát nyugodtan, hiszen kényelmes ágyban alhat, s ha kívánja, még forró fürdőt is vehet. Amíg Cézár felnyergelésével foglalatoskodott, a lány így szólt: – Meséljen nekem a játékbarlangjáról! Egy pillanat erejéig Mac habozott. De mivel a nevét már úgyis tudja, a lánynak nem fog gondot okozni, hogy Londonba való visszatérése után többet is megtudjon a klubról. – Damian's a hely neve, és remélem, még sosem hallott róla. Az én klubom nem fiatal hölgyeknek való. – Persze hogy hallottam róla! – kiáltotta Kiri. – A Damian's rendkívül előkelő klub hírében áll. Hogy jut eszébe kétségbe vonni saját klubjának tiszteletreméltóságát, amikor még a régensherceg is törzsvendégnek számít ott? – A herceget aligha lehetne a tisztesség példaképének tekinteni. – Mac ajtót nyitott a hűvös, szélfútta éjszakába. A hold már magasan fent úszott az égen, ezüstös fénybe borítva a mezőket. Még visszalépett, hogy eltiporja a tüzet. – Ettől eltekintve, csak egy fokkal vagyok jobb egy szolgánál. Nem pusztán törvénytelen és rangjától megfosztott, de ráadásul szeszkereskedő. – Azt beszélik, a Damian's szakácsa egész Londonban párját ritkítja, és hogy az úriemberek hölgytársaságban is elkölthetik vacsorájukat – folytatta Kiri, miközben kivezették a lovakat. – A szakácsom valóban kivételes, de csak a rendkívül könnyűvérű hölgyek lépnek be az ajtómon – jegyezte meg Mac fojtott hangon. – Egy jelentős részük ráadásul nem is hölgy. – Az álarcosbáljai is igen népszerűek. – Kiri egyik lábával a férfi összekulcsolt kezeibe lépett és felült a nyeregbe.
25
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Egyetlen rövid, dermesztő pillanat erejéig az orgona, a fűszer és a nő volt az egyetlen, ami kitöltötte a férfi gondolatait. Az átkozott nőszemély veszélyes volt. – Vagy népszerűtlenek – válaszolta Mac, amikor az agya már kellő mértékben kitisztult. Kiri gondolataiba mélyedve nézett le a férfira. – Most már értem, miért van szüksége a legkiválóbb minőségű italokra, még ha illegálisan is szerzi be azokat. De honnan a klub neve? – A keresztnevem Damian. – Mackenzie bezárta a pajta ajtaját, majd felült Cézár hátára. Kiri kacagásban tört ki. – Az igaz, hogy nem látszik sem George-nak, sem Róbertnek. Na de Damian? – Ne felejtse, hogy anyám színésznő volt. Kellő drámai érzékkel. – Azzal Mackenzie ügetésre fogta a lovát, és célba vette a Westerfield Akadémiát. Minél messzebb kellett hogy kerüljön a veszedelmesen elbűvölő Lady Kiri Lawfordtól.
Hatodik fejezet
Kiri hitetlenkedve nézte, amint Mackenzie egy kővel célba vette a Westerfield-birtok egyik felső emeleti
ablakát. – így kell értekezni a nagylelkű és tiszteletre méltó Lady Agnes Westerfielddel, aki állítólag megvédi majd a becsületem? – Ne felejtse, a Lady maga is elég különc teremtés, és ráadásul iskolaigazgató. Nem én vagyok az első, aki így ébreszti. – Azzal elhajított egy újabb követ. – Ez is egyike azon alkalmaknak amikor nem tanácsos fellármázni az egész házat. Éppen egy harmadik kavics után kutatott, amikor a szárnyas ablak fent kivágódott és egy halk, de mégis metsző hang kiszólt: – Melyik csirkefogó az ott odalenn? – Damian Mackenzie vagyok, Lady Agnes. – Hogy a ház népét fel ne verje, ő is lehalkította a hangját. – Van velem egy ifjú hölgy, s a jó híre forog kockán. Az igazgatónő hangjában sokkal inkább érdeklődés, semmint döbbenet csendült. – Ha a hölgy az ön társaságában van, Mr. Mackenzie, akkor a jó hírén esett csorba alighanem helyrehozhatatlan. Beengedem magukat. Kirit furdalta a kíváncsiság, hogy Mackenzie vajon csak azért karolt-e belé, mert úgy vélte, hogy a fáradtságtól már az ájulás határán van. A tágas istállóban, ahol a lovaikat hagyták, közel járt ahhoz, hogy egy lópokrócot magára húzva bevackolja magát a szénába. Macnek tökéletesen igaza volt, amikor az útirányt nem egyenesen az akadémia felé vették. Az út még derült éjszakán is komoly erőpróbát jelentett. Az esőben maga lett volna a pokol. A kinyíló ajtó takarásában lámpással a kezében Lady Agnes jelent meg. Olyan magas volt, mint Kiri, élénkvörös, földig érő köntöst viselt, haja vastag fonatba rendezve hullott válla alá. Amint vendégei beléptek, felkiáltott: – Lady Kiri! Hogy botlott bele ebbe a gazfickóba? Egy dermesztő pillanatig Kirinek fogalma sem volt róla, menynyit áruljon el. Habár a fivére házában futólag már találkozott az igazgatónővel, nem igazán ismerte a hölgyet. De mivel Adam teljes mértékben megbízott benne, Kiri is így tett. – Csempészek fogságába estem és Mr. Mackenzie segített a szökésben. Az illendőség kedvéért, úgy vélte jobb, ha idejövünk. Lady Agnes felnevetett. – Az illendőség kedvéért, Mac? Még a végén a saját jó hírét teszi tönkre. De kerüljenek beljebb. Enne valamit a konyhában, vagy le szeretne inkább pihenni egy hálószobában? – Inkább lepihennék – válaszolta Kiri. – És ha lehet, le is mosdanék. – Amint látom, az útjuk elég csatakos volt – nyugtázta az igazgatónő. – Na és ön, Mac? – Én harapnék pár falatot, Lady Agnes. MARY JO PUTNEY
26
EGY HAMIS HÖLGY
– Akkor amint Lady Kirit elszállásoltam, csatlakozom önhöz a konyhában. – Miután gyertyát gyújtott Mackenzie-nek, Lady Agnes megfordult, és intett Kirinek, hogy kövesse. A lépcsőn felfelé menet Kiri megszólalt: – Lady Agnes, ön olyan tárgyilagosan kezeli a helyzetet. Gyakran történik ilyesmi? – A problémák változó természetűek, de az áldozatok felbukkanása bizonyos időközönként már-már törvényszerű. – Az idősebb nő nem állhatta meg kuncogás nélkül. – Tudja, egy egész nemzedéknyi nemes lelkületű, de lázadó szellemű ifjú pótmamájaként nem sok minden van, ami istenigazából meg tudna döbbenteni. Kiri szerette volna tudni, Mackenzie milyen lehetett kisfiúként, de túl fáradt volt ahhoz, hogy megkérdezze. Bár Lady Agnes szemmel látható rajongása a férfit kedvező színben tüntette fel. – Mivel Westerfield útba esik Dover felé, általában mindig elő van készítve egy vagy két vendégszoba szükség esetére. Csak beugrom a hálószobámba egy kancsó vízért. – Az igazgatónő elhozta a kancsót, aztán Kirit egy kényelmesen berendezett, már-már fényűző hálószobába vezette. Ha Kiri nem lett volna tetőtől talpig sáros, hasra vágta volna magát az ágytakarón. Lady Agnes a kancsót a mosdóállványra helyezte, majd meggyújtotta a tüzet az előre bekészített kandallóban. – Meleg vizet varázsolni most elég sok időbe telne, s annál később tudna csak lepihenni. Feltételezem, a hideg is megteszi. – Tökéletesen, köszönöm – sóhajtotta Kiri. – A mai reggel pont úgy indult, mint az összes többi. Nem számítottam rá, hogy a dolgok így alakulnak. – Pár év múlva, amikor majd az unokáinak mesél róla, vidám kalandként fog visszaemlékezni a történtekre. De beletelik még egy kis időbe, mire képes lesz az eseményeket a helyükre tenni. – Az idősebb asszony elmosolyodott. – A szekrényben talál tiszta hálóruhát. Aludjon jól, Lady Kiri. Holnap pedig minden visszatér a régi kerékvágásba. Lady Agnes maga mögött becsukva az ajtót távozott. Kiri fásultan fogott hozzá a vetkőzésnek. Mackenzie átnedvesedett köpenyét sáros szoknyájával együtt egy szék háttámlájára terítette a kandalló elé. Kis szerencsével reggelre meg is száradnak. Hogy újból szalonképesnek tűnjenek, mindegyikre ráfért volna egy alapos tisztítás. Gyorsan megmosakodott, majd belebújt a kikészített hálóingbe. Ugyan rövid volt neki, de Kirit ez egyáltalán nem érdekelte. Bemászott az ágyba, és még a feje búbját is betakarta. Soha az életben nem aludt ennél kényelmesebb matracon, de valószínűleg csak azért érezte így, mert minden porcikája sajgott. Kimerültsége ellenére, gondolatai még mindig zsongtak. Kirinek korábban sem voltak ellenére a vonzó udvarlókkal váltott csókok. Godfrey csókjait kifejezetten élvezte. Tulajdonképpen ez volt az egyik legnyomósabb ok, amiért azt fontolgatta, nőül megy hozzá. De a kevésbé tiszteletre méltó Damian Mackenzie egészen más kategóriába tartozott. Amikor az ölelkezésüket idézte emlékezetébe, testét még most is kellemes forróság árasztotta el. Vajon a férfi tapasztaltsága tette? A világ dolgaiban jártas férfi, aki minden bizonnyal kedvére válogathat a világ dolgaiban legalább annyira jártas asszonyok közt? Vagy a kettejük között szövődő vérpezsdítő, váratlan és meglepő köteléknek a folyománya, ami ahhoz hasonlatos, mint amikor a rózsa és tömjén elegyítésével kettejük összességénél jóval többet rejtő keverék keletkezik? Tekintve, hogy Mackenzie milyen zavartnak tűnt a csókváltást követően, Kiri hajlamos volt azt feltételezni, valami különös dolog történt köztük. Az egyetlen mód, hogy meggyőződjön feltevése igazáról, az lenne, ha további csókokat váltanának, de ennek kivitelezése akadályokba ütközik, hiszen reggel útjaik elválnak. Ha bármit tenni lehet, arra még ma éjjel kell sort keríteni.
Mire Lady Agnes csatlakozott hozzá a konyhában, Mac már majd egy tányér szeletelt sonkát és sajtot
befalt. Amikor fel akart emelkedni a székről, az asszony intett neki, hogy maradjon ülve.
27
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Ne szakítsa félbe éjféli lakomáját. Ahogy elnézem, ráfér önre egy kis táplálék. – Azzal helyet foglalt a virginiai borókafenyőből készült asztal túloldalán. – Hacsak egyszerre nem kétpohárnyit óhajt elfogyasztani abból a rendkívül finom, saját maga által forgalmazott vörösborból, feltételezem, az egyik pohár az enyém. – Éles szemű, mint mindig, Lady A. – Mac átnyújtotta az asszonynak a poharat. – A kevéske ital, amit önnek ajándékozok, igazán nem nagy ár a menedékért, amit szükség esetén kínál. Lady Agnes élvezettel kortyolgatta a vörösbort. – Ez a balul elsült kis kaland nem fog ártani a csempész barátaival való kapcsolatának? – Ahhoz túl fontos vevő vagyok a számukra. Miután magukhoz térnek a rumpuncs okozta kábulatból, az egyetlen, aki valószínűleg még mindig haragos lesz, az a kellemetlen fickó, aki előbb meg akarta becsteleníteni, majd végül meg akarta ölni Lady Kirit. Lady Agnes már a gondolatra is összerezzent. – Ön már sokszor megjelent itt váratlan hirtelenséggel, de egy halálos veszélyben lévő ifjú leányzóval még sosem. És rögtön mindjárt Ashton húgocskájával. – Sokáig fogalmam sem volt róla, hogy kicsoda, csak egy szemmel láthatóan segítségre szoruló ifjú hölgynek tűnt. – Macnek eszébe jutott, hogy törte szét a lány a bilincset, majd verekedte át magát a barlangon. – Habár elképesztő bátorsága arra enged következtetnem, hogy egyedül is képes lett volna megszökni. – Végül is Ashton húga, és ők ketten rettenetesen hasonlítanak egymásra. Akárcsak a fivére, Lady Kiri is mestere a kalarippayattunak. – Lady Agnes elvett egy darabka sajtot a tányérról. – Az édesanyja családjában régi hagyomány, hogy felfogadnak egy kalarippayattu mestert a család fiúgyermekeinek taníttatására. És persze a lányokéra is, ha azok érdeklődőnek bizonyulnak. – Akkor hát Lady Kiri ugyanattól a mestertől tanult, mint Ashton. Ez sok mindent megmagyaráz. – Mac elvigyorodott. – Kis híján egy életre megnyomorított, mire sikerült meggyőznöm, hogy segíteni próbálok. Azokat a harcos hindu királynőket meg a róluk szóló ősrégi történeteket juttatja az eszembe, amelyeket késő éjszakákba nyúlóan Ashton mesélt valamikor. – Kiri közvetlen leszármazottja azoknak a harcos királynőknek – mondta Lady Agnes komoran. – A családja azért költözött Angliába, hogy a lányok angol férjet találhassanak maguknak, de elég kevés az olyan férfi, aki Kirit és a maga nemében egyedülálló képességeit minden fenntartás nélkül el tudja fogadni. Egy gyönyörű ifjú hölgy csinos hozománnyal mindig is kelendő portéka a házasulandó ifjak számára. Bár a magyarázatot maga is teljesen logikusnak találta, Macnek egy csapásra elment az étvágya. A szelet sonkát becsomagolta egy darab rongyvászonba, majd visszavitte a kamrába. – Most már én is lefekszem, Lady Agnes. A szokott szobámat készítették elő? Az asszony bólintott. – De ne zajongjon. A szobája közvetlenül Lady Kiri szobája mellett van, mivel csak az a két vendégszoba lett előkészítve a házban. Gyertyával az egyik kezében lehajolt, majd szabad karjával megölelte az asszonyt. – Köszönöm, hogy mindig számíthatok önre, Lady A. Az asszony viszonozta az ölelést. – Én pedig köszönöm, Mac, hogy önnek hála sosincs időm unatkozni. – Nem hinném, hogy az akadémia vezetése mellett hiányt szenvedne izgalmakban – válaszolta a férfi nevetve. Macnek mindösszesen annyira futotta az erejéből, hogy felvonszolja magát a lépcsőn, és megszokott szobája menedékébe húzódjon. Gyalázatos tetteinek köszönhetően bizonyos rendszerességgel a ház vendége volt. Mindig örült, ha Lady Agnest viszontláthatta, bár a csempészekkel folytatott ügyleteiért az asszony nem volt oda különösebben. Tudta viszont, hogy szükségszerűek. Miután Mac meggyújtotta a tüzet, ingre és alsónadrágra vetkőzött, végül felvette a szürke gyapjúköntöst, ami ott lógott a szekrényben. Aztán beleült a kandallónál álló kissé már elnyűtt karosszékbe, lábát maga elé nyújtotta, és megpróbálta rendezni összekuszálódott gondolatait. Élete a piperkőc úri társaság világának peremére szorulva mindig is bonyodalmakkal volt tele. Bár barátai, akikre itt Westerfieldben tett szert, hű barátnak bizonyultak, és szíves örömest befogadták volna a társaságba, mások nem voltak ilyen jótét lelkek. Mivel vagyon és cím nélkül, ráadásul törvénytelen MARY JO PUTNEY
28
EGY HAMIS HÖLGY
gyermekként kezdte földi pályafutását, jobb szerette magát egy kevésbé kifinomult társadalmi réteg tagjának nevezni, ahol olyannak fogadták el, amilyen. Az unalmas társasági összejöveteleken és más divatos eseményeken való részvétel nem hiányzott neki, de hazugság lett volna a részéről azt állítani, hogy nem irigyli azokat a kifogástalan származású barátait, akik legalább tudják, hogy hová tartoznak. A számkivetettek élete érdekes volt, de egyúttal… fárasztó is. Úgy érezte, egy kis konyakra van szüksége, ezért előkotorta a flaskáját, de visszafelé menet a kandallóhoz sikerült felborítania egy széket. Ügyetlenségét nem annyira a korábban elfogyasztott ital mennyiségének, sokkal inkább a fáradtságnak tudta be. Ennek ellenére továbbra is a kandallóban lobogó lángokba bámult, és nem akaródzott neki lefeküdni. Damian Mackenzie tökéletesen tisztában volt vele kicsoda és micsoda valójában. Gyarló ember volt, akit sajnálattal töltött el a tudat, attól, ami sosem lehet az övé.
Hetedik fejezet
Kirit a szomszéd szobából áthallatszó tompa puffanás ébresztette álmából. Beletelt egy pillanatba, mire
emlékezetébe tudta idézni, hol is van. Ó, igen, a gyalázatos sértés, a lólopás, csempészek, emberrablás, szökés – Damian Mackenzie. A férfi, akit kész lett volna megkéselni, s aki aztán védelmezőjévé és szövetségesévé lépett elő. Odakinn még mindig sötét volt, Kiri tehát tudta, alig aludt valamicskét. Valaki, valószínűleg Mackenzie, leejthetett valamit vagy véletlenül beleütközött egy bútorba, és a zaj felébresztette. Mackenzie. Damian. Már maga a tudat, hogy a férfi valószínűleg anyaszült meztelenül tartózkodik az övével szomszédos szobában, forrósággal árasztotta el Kiri egész testét. Teljesen egészséges ifjú hölgy lévén, Kiri mindig is csodálattal adózott a vonzó férfiaknak. Habár élvezettel adta át magát az öleléseknek és csókoknak, a szenvedély még sosem kerítette hatalmába. Át akart sétálni a férfi szobájába, hogy erőtől duzzadó testéről letépjen minden ruhadarabot és aztán egész testével hozzásimuljon. A gondolat legalább annyira volt izgató, mint nyugtalanító. Kiri az ajkába harapott. Az illedelmes ifjú hölgyek nem vetemedtek ilyesmire, és lázadó természete ellenére Kiri illedelmes ifjú hölgy volt. Vagy legalábbis annak megfelelő neveltetést kapott. Ennek ellenére nem hagyhatta, hogy a legvonzóbb férfi, akivel valaha találkozott, egyszerűen kisétáljon az életéből, és talán soha többé nem találkoznak. Mackenzie egyértelműen a tudtára adta, hogy kettejüket hatalmas és áthághatatlan társadalmi különbségek választják el egymástól. Hogy hatalmas, azzal egyetértett, de hogy áthághatatlan? Abban már kevésbé volt biztos. Ha a köztük lévő szakadék valahogy mégiscsak áthidalható, neki kell megtenni az első lépést. Fáradtsága és az égbekiáltó illetlenség dacára, amit elkövetni szándékozott, tudta jól, a ma éjszakán kívül nem lesz több esélye. A szíve olyan hevesen vert, hogy majd kiugrott a helyéből. Nehezen tudná… elviselni, ha felkínálkozását a férfi nevetségesnek találná. Mackenzie kegyetlenségétől egyáltalán nem tartott, de udvarias, ám annál határozottabb visszautasítására számított. A férfinak minden bizonnyal rengeteg gyönyörű és tapasztalt asszonnyal volt már dolga. Mit akarhatna egy magafajta, tapasztalatlan, félvér ifjú hölgytől? És mégis, már az első találkozásuk alkalmával mindketten lángra lobbantak. Kiri biztos volt benne, hogy az ilyesféle szenvedély meglehetősen ritka. Muszáj volt kiderítenie, hogy ez a szenvedély mire elég. Miután emlékeztette magát, hogy ő harcos királynők leánya, Kiri felkelt és a kandallóhoz lépve gyertyát gyújtott. Az illendőség kedvéért köntösbe bújt.
29
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Gyertyával a kezében kilépett a szobájából, majd bekopogott a szomszéd ajtón. A lélegzetét is visszatartva reménykedett abban, hogy a férfi még ébren van. Legalább annyira, mint amennyire abban reménykedett, hogy már alszik. Próbálkozására halk szavú beleegyezés érkezett válaszul. Kiri vett egy mély levegőt, aztán benyitott a szobába. Hosszú lábait maga előtt kinyújtva, fáradtságtól nyúzott arccal Mackenzie a kandallónál ült. A rajta lévő köntös neki sem volt a mérete. Éppen kortyolt egyet ezüstszínű konyakosflaskájából. Ahogy a tűz fénye markáns vonásait megvilágította, sokkal vonzóbbnak tűnt, és semmiképp sem ártalmatlannak. Amikor felnézett – a félrenyelt konyaktól kis híján megfulladt. Miután köhögése alábbhagyott, tettetett szigorúsággal nézett a lányra. – Lady Kiri, azt hittem, már réges-régen ártatlan, édes álmok gyötrik. Kiri becsukta maga mögött az ajtót. – Tegnap éjjel talán lehettek volna még ártatlan álmaim. Macet szurkálni kezdte a bűntudat. – Sajnálom, amiért megcsókoltam. Kiri felszegte az állát. – Én nem sajnálom. – Rendben van, én sem sajnálom – válaszolta Mac. – De nem lett volna szabad megtennem. – Talán nem. – Nem állt volna itt mezítláb, fázós lábbal, ha nincs az a csók. – De ami történt, megtörtént. Ön… kíváncsivá tesz engem, Mr. Mackenzie. Szeretném Londonban viszontlátni. A férfi hirtelen elkomorult. – Az érzés kölcsönös, Lady Kiri. De felejtse el, Londonban mi nem találkozhatunk. – Ön nős ember? – kérdezte Kiri, felkészülve a válaszra, amit egyáltalán nem szeretett volna hallani. – Te jóisten, dehogy! – kiáltott fel a férfi döbbent arckifejezéssel. – De bennünket világok választanak el egymástól. És ennek így is kell maradnia. – Miért? – Kiri azzal a tudattal közelített a férfi felé, hogy nemcsak a harcos királynők leszármazottja, hanem azoké a páratlan szépségeké is, akik veszedelmes csábító hírében álltak. Az egyik ükanyja kezének elnyeréséért még háborút is vívtak. Az őseitől örökölt érzékiség páncéljában gyönyörűnek érezte magát. Gyönyörűnek, és kívánatosnak. – Jézusom, Lady Kiri! – Mac olyan hirtelen pattant fel székéből és hátrált előle, minthogyha a lány új tőrét szegezte volna neki. – Ön aztán nem könnyíti meg számomra, hogy tisztességesen ellenálljak! – Szólítson Kirinek. – Látva milyen hatással van a férfira, az elégedettségtől huncut mosoly jelent meg az arcán. Szemmel láthatólag mégiscsak rendelkezik ősei csáberejének legalább egy töredékével. – Egyáltalán nem érdekel, megkönnyítem-e a dolgát vagy sem. Kizárólag az foglalkoztat, hogy ez… jelent-e valamit. – Kiri egészen az ablakig követte a hátrálásra kényszerült férfit, majd kezeit annak karján pihentetve, ajkát csókra nyújtotta. – Ördög és pokol! – Mac flaskája e szitkozódás közepette hullt a földre, ő pedig a lányt keményen magához húzta. A tűz ismét lángra lobbant köztük, és a lángok a tudattól, hogy mindketten csak vékony hálóruhában vannak, még magasabbra csaptak. Kiri a férfi minden porcikáját érzékelte, és… még annál is többet. Sokkal többet. A férfi szája kiéhezve csapott le a lány szájára, nem kegyelmezve egy pillanatra sem. Kiri félelme szertefoszlott, nem maradt más, csak a vágy és a mindent elsöprő izgalom. Az érzés hevessége minden képzeletét felülmúlta. Pedig valóságos volt, valóságosabb, mint bármi, amit valaha tapasztalt… Ahogy Kiri egyre szorosabban simult hozzá, Macet a maradék józan esze is cserbenhagyta. A lány megrészegítő hatással bírt, olyan ellenállhatatlanul vonzó és kívánatos volt, akár fuldokló számára a levegő. Miközben csábító testének domborulatait cirógatta és nem győzött betelni a lány mindent elborító, édes illatával, folyton arra kellett gondolnia, hogy az ágy csak pár méterre van… Nem! Mindig büszke volt rá, hogy megálljt tudott parancsolni magának, de most minden erejét össze kellett szednie, hogy kezét a vállára téve, a lányt legalább karnyújtásnyi távolságra tolja magától. Kiri elbizonytalanodott, és tágra nyílt zöld szemeiben sebezhető pillantással bámult a férfira. – Mi a baj? MARY JO PUTNEY
30
EGY HAMIS HÖLGY
Mackenzie nem tudta eldönteni, hogy nevessen, vagy inkább üvöltsön kínjában. Kezeit leeresztve így szólt: – Önt minden bizonnyal az ördög küldte, Lady Kiri, hogy bűneimért kínzó kísértésbe vigyen. Kiri az ajkába harapott. – Kísértés helyett nem lehetnék inkább jutalom? Vagy a bűnei olyan rettenetesek, hogy sosem nyerhet bocsánatot? – Sokan vannak, akiknek nehezére esik megbocsátani. – Miközben végiggondolta mindazt, amit tett, és amiről azt kívánta, bárcsak ne tette volna, óvatosan még távolabb araszolt a lánytól. Emlékei közt kutatva végül azt mondta: – A legtöbb, ami felhozható mentségemre, hogy alapos indok nélkül soha nem öltem meg senkit, és nem háltam olyan nővel, akit nem szerettem őszintén. Kiri összevonta sötét szemöldökét. – A férfiak gyakran hálnak olyan nőkkel, akit nem szeretnek? Tüzes temperamentuma ellenére most látszott csak, hogy Kiri tényleg ártatlan még. – Néha – felelte a férfi szárazon. – Ahogy alkalmanként a nők is. A testi vágy még nem jelent barátságot vagy törődést. Kiri ezen elgondolkozott. – Én amondó volnék, hogy a gondoskodás csak fokozza a testi vágyat. Mackenzie megpróbált nem zavarba jönni Kiri kecses, mezítelen lábfejétől. – így van. Ezért választok mindig olyan hölgyet, akivel törődöm. Ahogy Kiri oldalra billentette a fejét, sötét, selymes haja a vállára omlott. – Nekem úgy tűnik, hogy… a vonzódás, amit egymás iránt érzünk, egészen ritka és különleges valami, amit nem szabadna veszni hagyni, bár e téren nincs sok tapasztalatom. Tévednék? Az ilyen mindent elsöprő vágy megszokott? – Valójában nagyon ritka – válaszolta a férfi, meg sem próbálva elkendőzni az igazságot. – De a szenvedély csak fájdalmat okoz, és nem nyújt élvezetet, ha a beteljesüléshez tisztességtelen út vezet. És legnagyobb sajnálatomra, esetünkben pontosan erről van szó. – Mackenzie mérhetetlenül sajnálta. – A kölcsönös vonzalom, amit egymás iránt érzünk, bár csodálatos, csak múló fellángolás. Kiri összeszorította kívánatos ajkait. – Nem vagyok róla meggyőződve, hogy nem lehet köztünk semmi. – A szenvedéllyel az a legnagyobb bökkenő, hogy megsemmisítő hatással van az elmére – mondta Mac csípősen. – Csak két lehetőség van, Lady Kiri. Szeretne belebonyolódni egy viszonyba? Egy jó családból való szűz lány, aki ezt tenné, tönkre is tenné az életét. Udvarlás? Az egész családja egy emberként próbálna elhessegetni az ön közeléből, és nagyon is igazuk lenne, ha így tennének. – Én semmiféle áthághatatlan akadályt nem látok társadalmi szempontból. – Most már a homlokát ráncolta. – Igen, ön valóban kereskedő, de nem ószeres vagy halárus. Az édesapja lord volt és a fivéremmel együtt járt iskolába. Úgy néz ki és úgy is beszél, mint egy úriember. Nem találkozhatunk vagy táncolhatunk legalább egy bálban? Nem kocsikázhatunk vagy lovagolhatunk a parkban? Mac a fejét rázta. – Leginkább a fivére az, aki miatt még ma éjszaka véget kell vetnünk ennek a dolognak. Túlságosan tisztelem őt ahhoz, hogy fájdalmat okozzak akár neki, akár önnek. Arról nem is beszélve, Ashton egyszer megakadályozta, hogy egy a vereséget nehezen viselő előkelő úr és bandája agyonverjen. – Hogy igazáról meggyőzhesse, a férfi tekintete a lány tekintetébe fúródott. – A képesség, amiért e szenvedély gyúlt bennünk, különleges adomány, Lady Kiri. Amit most irántam érez, ugyanazt fogja majd érezni az iránt a férfi iránt is, aki tisztességes, önhöz méltó partner lehet. Csak ki kell várnia, amíg eljön. – Nem lehetnénk akkor legalább barátok? – kérdezte Kiri halkan. Ha tőrrel ugyanolyan jól célzott, mint amennyire szavai telibe találtak, az összes útjába akadó férfi halott volna. Amikor már biztos volt benne, hogy hangja nem árulhatja el, Mac azt mondta:
31
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Bár lehetséges volna! De tekintve a kettőnk közti vonzalom intenzitását… nem, Lady Kiri, mi nem lehetünk barátok. Senki sem hinné el, hogy ami köztünk van, csak egyszerű barátság. És igazuk volna, mert sosem lennék képes elengedni magam mellől. A férfi szavai elsápasztották, de egy perc elteltével méltóságteljes beletörődéssel hajtott fejet. – Akkor nincs más hátra, minthogy megköszönjem az őszinteségét, Damian Mackenzie. Mint ahogy köszönöm azt is, hogy segítségemre sietett és kiszabadított a csempészek karmaiból. Szép álmokat! – Holnap reggel mire felébred, én már nem leszek itt. – Mac habozott, de aztán még hozzátette: – örömömre szolgált, hogy megismerhettem! – A találkozás számomra is örömteli volt és egyben tanulságos. – A lány szája szegletében halvány mosoly bujkált. – A tisztességességéhez kétség sem férhet, kár, hogy a jó híre nem olyan makulátlan. Az ellenkezője inkább volna kedvemre. Mac majdnem elnevette magát. – Ég áldja, maga kis csibész! Egy hét múlva hálás lesz nekem, amiért uralkodtam magamon. Kiri ajkáról lehervadt a mosoly. – Bárcsak biztos lennék ebben! – Aztán elment. Mackenzie kétségbeesett vágyat érzett rá, hogy utánamenjen, visszahozza a szobájába és az ágyába fektesse. Nemcsak azért, mert gyönyörű és tetőtői talpig kívánatos volt, hanem a szellemessége, a kitartása és életrevalósága miatt is, mert ahol csak megjelent, derűsebbé tette környezetét. Még soha az életben nem találkozott hozzá fogható nővel. Egy gyönyörű nővel, aki nem lehet az övé.
Nyolcadik fejezet
Miután elhagyta Mackenzie hálószobáját, Kirinek sikerült végre elaludnia, de álmában csempészek,
életét fenyegető vészjósló kések és csábító csókok kísértették. Nyugtalan éjszakája volt. Az életereje teljében lévő ifjúság sivítozására ébredt, amiből arra következtetett, hogy a gyakorlótér a birtok hátsó traktusában került elhelyezésre. Habár Kiri nem érezte magát se fiatalnak, se ereje teljében lévőnek, kényszerítette magát, hogy felkeljen és szembenézzen az előtte álló nappal. Nem is vette észre, hogy egy cselédlány járt a szobájában, aki elvitte a szoknyáját és a köpenyt, majd vélhetően kitisztította, és felvehető állapotban hozta vissza mindkettőt. Kiri szenvedélyesen kapta fel a köpenyt és temette arcát a súlyos, sötét redőkbe. Mackenzie illata járta át a szövetet, élénk képzetét keltve a férfi széles, erős vállának, huncut tekintetének, különböző színű szemeinek. Miután kiderült, hogy a férfi rá nézve nem jelent fenyegetést, minden vele töltött pillanatot élvezett. És ez az élvezet, ez a vonzalommal társuló heves vágy veszélyesen erős párosítás. Még ha Mackenzie-nek igaza is volt abban, hogy kettőjüknek nincs közös jövője, akkor is! Nem akarta sem a szeretőjének, sem pedig a férjének. Mennyire más lehetne minden, ha a körülmények lehetővé tennék az illendő udvarlást, amelynek során lenne idő ismeretségük alaposabb elmélyítésére. Ehhez képest Kirinek most hálát kellene éreznie, amiért a férfinak sikerült önmérsékletet tanúsítania. Kiri sóhajtva tette le a köpenyt. Ha drága darab lenne, visszaküldené. De nem volt több, mint egy egyszerű gyapjúköpeny, épp olyan, mint bármilyen munkásemberé, ráadásul eléggé elnyűtt állapotban. Hacsak Mackenzie nem kéri vissza, megtartja, hogy emlékeztesse a kettejük közötti csodálatos, de múló fellángolásra. A szobalány egy kancsó vizet is hozott, ami még meleg volt. Miközben Kiri mosakodott, egy fiatal szolgáló kukucskált be az ajtón, majd meggyőződve róla, hogy a vendég már felkelt, belépett. – Most, hogy már fenn van, segítsek önnek az öltözködésben, kisasszony? – Magam is boldogulok, de egy kis reggeli jólesne. – A földszinten balra – válaszolta a lány készségesen. – Máris szólok Lady Agnesnek, hogy csatlakozni tudjon önhöz a családi ebédlőben. MARY JO PUTNEY
32
EGY HAMIS HÖLGY
A szobalány pukedlizett, és mire Kiri kimondhatta volna, hogy nem szeretné megzavarni háziasszonyát a munkában, már ott sem volt. Emlékeztetve magát arra, hogy Lady Agnes valószínűleg semmi olyat nem tesz, amire egyébként nem lenne hajlandó, Kiri befejezte az öltözködést, majd a földszintre indult. Lefelé menet a helyzetét mérlegelte. A figyelemre méltó Damian Mackenzie kisétált az életéből, a méltóságos Godfrey Hitchcocknak a gondolatát sem állhatta, és se közel, se távol egy házassági ajánlat, ami felkeltette volna az érdeklődését. De épségben volt és várt rá a reggeli. Szerencséje nem hagyta cserben, így semmi sem indokolta, hogy ennyire lehangolt legyen. Jókedve szinte azonnal visszatért, amint pillantása a családi ebédlőben rá váró letakart tálakra és a gőzölgő teáskannára esett. Kiri tojást, szalonnát, babot és, pirítóst, valamint egy hatalmas adag kedgereet szedett tányérjára. Már javában falatozott, amikor Lady Agnes csatlakozott hozzá. – Hogy érzi magát ma reggel, Lady Kiri? – Az idősebb asszony elmosolyodott. – Azonkívül persze, hogy éhes. Kiri udvariasan felemelkedett a székről. – Valóban éhes vagyok. Mr. Mackenzie megkínált ugyan némi kenyérrel és sajttal, de ez az első tisztességes étel, ami tegnap reggel óta a tányéromra került. – Lady Agnes intésére Kiri visszaült. – Jól vagyok, és rendkívül hálás is egyben, hogy ennyivel megúsztam. Feltételezem, Mr. Mackenzie már úton van Londonba. – Igen. – Lady Agnes teát töltött magának, majd leült a vendégével szemközti székre. – A kérdést nem pusztán udvarias érdeklődésnek szántam, Lady Kiri. Az emberrabló csempészek fogságában töltött percek minden bizonnyal megrémítették. – Hatalmasat kortyolt a teájából. – Egyszer Indiában utazgatva, magam is átéltem banditák támadását. A sok súlyos sérült mellett az egyik őr meg is halt. Nagyon… felkavaró élmény volt. – Lady Agnes arcán kényszeredett, gúnyos mosoly villant. – Én, akit csak úgy emlegettek, mint az „őrülten bátor angol hölgy”, néhány hónappal a támadás után már nem nagyon szolgáltam rá korábbi hírnevemre. Kiri tányérjába fúródó tekintettel idézte fel a tehetetlenségében érzett félelmet és dühöt. – Igaza van. Az élmény valóban… felkavaró volt. – Olyasfajta, amely merőben másmilyennek láttatja az emberrel a világot. – Valójában, rémisztőnek mondanám. – A rettegés nagyon is ésszerű reakció vészhelyzetben – mondta az igazgatónő. – De ha ez önnek rémálmokat okoz, ne féljen segítséget kérni. Hozzám bármikor fordulhat. – Köszönöm. – Kiri a másik nő arcát tanulmányozta, azon gondolkozva, mennyi idős lehet. Nem olyan sok. Talán ötvenegynéhány éves. – Már értem, hogy az ön reményvesztett ifjú lordjai miért csodálják oly nagyon. Lady Agnes nevetésben tört ki. – Ami azt illeti, én is csodálom őket. Többségüknek megvan a maga keresztje, de azért rendes fiatalemberek. Csak sokkal több odafigyelést és feltétlen elfogadást igényelnek. – Az asszony tárgyilagosabb hangnemre váltott. – Jól értettem, hogy a lovát vissza kellene valahová küldeni? – Grimes Hallba. – Gondom lesz rá. A hintóm útra készen áll, azzal visszamehet Londonba. Az illendőség kedvéért egy komornát is a rendelkezésére bocsátok. – Köszönöm! Arra számítottam, hogy postakocsival kell visszamennem Londonba – mondta Kiri. – Hívatlan vendég létemre, ön rendkívül nagylelkűen bánik velem. – Mackenzie barátait mindig szívesen látjuk – válaszolta az idősebb asszony. – Nem vagyok a barátja – felelte Kiri kényszeredetten. – Én csak egy bajba jutott ifjú leány vagyok, aki hála az isteni gondviselésnek Mr. Mackenzie segítségével megmenekült. – Drámai körülmények közt a barátság gyorsan szárba szökken – jegyezte meg Lady Agnes. Kiri mintha szelíd figyelmeztetést vélt volna kihallani a szavakból, arra vonatkozóan, hogy ne zárja túlzottan a szívébe Damian Mackenzie-t. Istenem, Mackenzie talán elmesélte az idős igazgatónőnek, hogy Kiri a hálószobájában zaklatta? Kizártnak tartotta. Talán jobb lenne visszakanyarodni a lóhoz. – Búcsút veszek Törzsfőnöktől, és máris indulok magam is. Pompás egy állat.
33
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– És a nap végére ismét otthon lesz – ígérte Lady Agnes, miközben felállt és a kezét nyújtotta. – Nagyon örülök, hogy volt alkalmunk közelebbről is megismerkedni, Lady Kiri. Bizonyára Londonban is összefutunk még. Mivel az erszényen kívül, amelybe ékszereit rejtette, jószerével semmi sem volt nála, amit össze kellett volna csomagolnia, reggeli után kisétált az istállóba. Lestrapáltsága ellenére Törzsfőnök elégedettnek látszott. Finoman falta fel a lány kezében lapuló cukordarabkát, majd orrával a lány vállát bökdösve jelezte, hogy további kényeztetésben reménykedik. Ahogy a ló nyakán ujjai az állat fényes szőrét simogatták, váratlan kalandja idéződött emlékezetébe. Szökése Grimes Hallból meglehetősen nagy meggondolatlanságra vallott, de annak fényében, ami véletlenül jutott a fülébe, nagyon is volt értelme. Ha maradt volna, talán valakinek a nyakát szegi. Ha igaznak is bizonyultak a meggondolatlanságáról keringő történetek, legalább annyi előnnyel járt a dolog, hogy amilyen könnyen bajba keveredett, olyan hamar ki is tudott keveredni belőle. De a meggondolatlanság, abban a pillanatban, ahogy Mackenzie megcsókolta, színtiszta őrületbe csapott át. Mégis mi jutott az eszébe? Mire megvirradt, tegnapi viselkedése Mackenzie-vel a meggondolatlanságon túlmenően eszelős ostobaságba torkollt. Egyáltalán nem gondolta végig a dolgot, egyszerűen csak hagyta, hogy az a csodálatos, mindent elsöprő szenvedély maga alá gyűrje. Fütyült a következményekre, csak a pillanattal törődött. Ha Mackenzie az utolsó pillanatban nem adja tanúbizonyságát páratlan önuralmának, mostanra már szeretőként tekintenének egymásra. Ami valószínűleg csodálatos lenne – másfelől viszont egy súlyos katasztrófa előszele is egyben.
Még egyszer utoljára végigsimította Törzsfőnök nyakát, aztán megfordult, és a lépteit a Westerfield-
birtok kapuja felé irányította, ahol a hintó már várta. Normális körülmények között ő és Mackenzie sohasem találkoztak volna. Hogy soha többé nem találkoznak, annak legalább ekkora a valószínűsége. De ha valami csoda folytán erre a találkozóra mégis sor kerülne – nos, akkor legközelebb még azelőtt átgondolná a lehetséges következményeket, mielőtt ostoba viselkedésre ragadtatná magát.
Fél
órán belül, Lady Agnes bársonybélelésű hintójában ücsörögve, Kiri már hazafelé tartott. A szobalány, akit kísérőül kapott maga mellé az útra, egy csendes, idősebb asszony volt, aki szorgalmasan foltozgatott, már amikor az útviszonyok megengedték. Kiri az utazás java részét azzal töltötte, hogy a hintó ablakán kifelé bámulva az élénkzöld tájban gyönyörködött. Az elmúlt nap eseményei szinte álomszerűnek tűntek. Lady Norland lekicsinylő szavai ugyan még mindig kínozták, de már közel sem annyira. Kirinek amúgy is az volt az érzése, hogy Hitchcockék jobban bánkódnak lovuk, mint egy félvér örökösnő elvesztése miatt. Szerencsésnek mondhatta magát, hogy fizikai sérülés és hírnevének bemocskolása nélkül térhet haza. Mackenzie-t azonban nem tudta kiverni a fejéből. Ha a férfi nem egy botrányszagú szerencsejáték-barlang tulajdonosa lenne, talán mégis lehetne az udvarlója. De Mackenzie üzleti érdekeltségeire való tekintettel, bármiféle kapcsolat a férfival nemcsak személy szerint az ő jó hírét, de a családjáét is veszélyeztetné. Ifjabbik öccse és húga, Thomas és Lucia Stillwell, származásukat illetően hozzá hasonlóan félvérek voltak, és Lucia hamarosan házasulandó korba lép. Kiri bármi meggondolatlant tesz, az testvéreire és édesanyjukra is rossz fényt vethet. Hogy lehet az ésszerűség ilyen kényszerítő, s hagyhatja mégis teljesen hidegen?
Mire Mac hazaérkezett londoni otthonába, halálosan kimerült a fáradtságtól. Képtelen volt elaludni azok
után, hogy Kiri Lawford felkereste a szobájában, ezért már hajnalban elhagyta a Westerfield-birtokot. Írt pár köszönősort Lady Agnesnek, amiért befogadta őket, és egyúttal tájékoztatta vendéglátóját, hogy sürgősen vissza kell térnie Londonba, de tudja, Lady Kiri jó kezekben lesz nála. Minden szava igaz volt, tette mégis gyávaságra vallott. Kíváncsi lett volna rá, vajon Kiri jobban aludt-e nála. MARY JO PUTNEY
34
EGY HAMIS HÖLGY
Mac először is igazgatóját, Jean-Claude Baptiste-ot kereste fel, csak hogy megbizonyosodjon arról, a távollétében a Damian's-ben minden rendben ment. Baptiste nevetve küldte haza, amit nem volt nehéz teljesíteni, lévén Mac közvetlenül a klub szomszédságában lakott. Két és fél napja volt már talpon alvás nélkül egyfolytában, amikor óvatos léptek zaja rántotta vissza a boldog öntudatlanságból. Tekintetével a lehetséges veszélyforrás után kutatva a szobában, Mac kezében tőrrel ébredt. Majd megnyugodva hanyatlott vissza párnáira. – Ó, te vagy az, Kirkland? Nem kellene alattomban körülöttem settenkedned. Régi barátja, Kirkland, enyhe felháborodással azt mondta: – Jó vagyok a settenkedésben, ezért nem gondoltam, hogy felébresztelek. De ha már így esett, hol van a kedvenc dohányom? Mac elnyomott egy ásítást. A fényviszonyokból ítélve, már kezdett sötétedni, tehát így vagy úgy, hamarosan úgyis fel kell kelnie. – A télikabátom jobb felső, belső zsebében. Kirkland ott találta a kabátot egy széken, ahová korábban Mac azt ledobta, és kitapogatta a francia dohánnyal teli, tömött zacskót. Kinyitotta a csomagot és az illatos, szárított leveleket alapos vizsgálatnak vetette alá. Egy perc után felkiáltott: – Heuréka! A zacskóból előhúzott egy, a dohány színével megegyező színű, kicsi barna csövecskét. Egy gyors csavarással eltávolította az egyik végét, majd kihúzott belőle egy leheletvékony papírdarabot. Kirkland szigorú tekintettel vizsgálta a precíz munkával papírra vetett, parányi betűket. – Rossz hír? – Még mindig gyűrötten a fáradtságtól, Mac lelógatta lábait az ágyról. – Nagyjából, amire számítottam. Később majd figyelmesebben is átolvasom. – Kirkland a csövecskét és a papírt is egy zsebkendőbe csomagolta, majd gondosan elrakta. – Valami hír Wyndhamről? – Mac rendszeresen érdeklődött rég elveszett iskolatársukról, aki már jó ideje Franciaországban tartózkodott, amikor az amiens-i béke semmissé lett, és azóta sem hallottak róla. Mac mindig megkérdezte, Kirkland pedig, mint mindig, most is így válaszolt: – Semmi. Bár az informátorom azt állítja, hogy hallott bizonyos pletykákat egy fogságba esett angolról, akire mintha illene Wyndham személyleírása. Pillanatnyilag további információk után kutat. Mac nem akart reménykedni. Az évek során számtalan hamis nyomra bukkantak már. – És ha valamelyik szál valósnak bizonyulna, akkor mi lesz? – Akkor a segítségére sietünk – válaszolta Kirkland határozottan. – A szöktetés Franciaországból nehéz lenne, de ez olyan kihívás, amit gondolkodás nélkül vállalnék. – Rengeteg segítséged lenne. – Mac a mosdóállványhoz sétált és vizet fröcskölt az arcába, hogy a feje kitisztuljon. A maga határozott és átkozottul vicces módján, Wyndham igen nagy népszerűségnek örvendett a westerfieldi diákok körében. Eltűnése még sok év után is fájó volt. Könnyebb lenne a helyzet, ha biztosak lehetnének a sorsát illetően. Reálisan nézve a dolgokat, Macnek el kellett volna fogadnia, hogy Wyndham halott. Az amiens-i békét váratlanul helyezték hatályon kívül, és minden Franciaországban tartózkodó, tizennyolc és hatvan év közötti angolt őrizet alá vontak. Wyndham tiltakozhatott ez ellen, és az ellenállása valószínűleg az életébe kerülhetett. Viszont halálhírének megerősítése hiányában halvány remény még mindig maradt. – Remélhetem, hogy a csempészeknél tett látogatásod eseménytelen volt? – kérdezte Kirkland. – Valójában egyáltalán nem volt az. Egy ifjú hölgy szerencsétlenségére belebotlott az egyik felmálházott karavánjukba, így túszul ejtették. – Mac borostás állát tapogatva a borotvakészletéért nyúlt. A Damian's tulajdonosának mindig elegánsnak és kifogástalanul ápoltnak kell lennie. – A túszról kiderült, hogy nem más, mint Lady Kiri Lawford. – Te jóisten! – ült le Kirkland nyársat nyelve. – És jól van? – Lady Kirinek nem esett bántódása. – Mac beszappanozta a borotvapamacsot, majd a habot az arcára simította. – Amikor feltűntem a színen, a hölgy már egészen jól haladt szökési tervének megvalósításával. Szerény segítségemmel ki is szabadult, én pedig Lady Agneshez vittem. Kirkland megnyugodott.
35
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Ez jó hír. Ha Lady Agnes is érintve van a dologban, akkor az ügyet akár el is lehet tussolni. Kirinek igazán nincs rá szüksége, hogy további szégyenfolt essen a becsületén. – Talán büszkélkedhet párral? – kérdezte Mac hangjában a kelleténél több kíváncsisággal. – Mivel nem találkoztam a hölggyel korábban, így fogalmam sincs róla, mekkora megbecsülésnek örvend. – Egy herceg leánya, ez örvendetes. Csinos hozományra számíthat, ami remek. Származásának hindu vérvonala viszont felettébb sajnálatos – válaszolta Kirkland szűkszavúan. – Továbbá az erősebbik nem képviselői méltányolják, hogy a hölgy valódi szépség, viszont a hölgyek többsége, főleg a lányos anyák, akik szintén férjre vadásznak, azt a nézetet osztják, hogy az ilyen gyönyörű külső már-már közönséges. Mac elnevette magát. – Az biztos, hogy nem az a fajta, aki véka alá rejtené a képességeit. – Hát nem. – Kirkland megtömte pipáját az újonnan zsákmányolt francia dohányból egy kevéssel. – Mintha nem lenne elég, hogy épp olyan eszes, mint amilyen bájos, ráadásul még Ashton-nál is jobban feltalálja magát, bármilyen társaságban. A modora finom és született angolra vall, bizonyos körökben mégis tolakodónak tartják. – A férfi komor képet vágott. – Gyanítom, a férfiak közt is akad szép számmal, aki a sötét hajú, férfifaló, csábító démont látja benne. Mac négyszer egymás után megrántotta a csengőzsinórt, ami annyit jelentett nála, hogy egy kanna kávéra és néhány szendvicsre vágyik, aztán borotvakését kinyitva, nekilátott végre a borotválkozásnak. – Feltételezem, férjet keres. Vagy talán már talált is egyet? – Még nem. Sokat segítene, ha olyan szelíd és szerény volna, mint az édesanyja, de ez nem vallana Lady Kirire. – Kirkland elvigyorodott. – Ha a férjjelöltnek akad egy csepp sütnivalója, könnyen rájön, hogy Kiri megzabolázhatatlan nőszemély. Azt megakadályozandó, hogy elvágja saját torkát, Mac eltartotta a borotvát magától, miközben emlékezetébe idézte, Kiri milyen bájosan megzabolázhatatlan. Végül mély levegőt vett és folytatta a borotválkozást. – Ha nem a megfelelő úriember találna szaglászni Kiri és a hozománya körül, Ashton és Stillwell tábornok minden bizonnyal elkergetné. – Azt hiszem, egyszer vagy kétszer már ez is megtörtént. Kétlem, hogy akadna még leányzó Londonban, akinek ilyen félelmetes gyámjai volnának. Ez igazán remek, nyugtázta magában Mac. Lady Kiri eleven és különleges ifjú hölgy. Megérdemli, hogy olyan elkötelezett férfiak védelmezzék, akik a Machez hasonlókat képesek távol tartani. Örült neki, hogy ennyire vigyáznak rá. Ez Mac alantas énjét is kordában tudta tartani, és ez jól is jött. Vagy mégsem?
Kilencedik fejezet
Mivel fennállt a lehetősége, hogy a kanyarójárvány még mindig nem hagyott alább szülei háza tájékán,
Kiri a hintóval az Ashton-ház felé vette az irányt. Fivére londoni rezidenciája olyan hatalmas volt, hogy napokig is ellehetett ott anélkül, hogy bárkit is zavart volna. Kiri második otthonának tekintette az Ashtonházat, Adammel és Mariah-val pedig már régtől fogva jó barátságban volt. A főkomornyik barátságos arccal üdvözölte. – Olyan jó önt ismét Londonban látni, Lady Kiri! A hercegné házon kívül van, de ha szeretne találkozni a fivérével, őt a dolgozószobájában találja. – Mindig örülök, ha találkozhatom a fivéremmel, Holmes – mondta Kiri fesztelenül. Mackenzie köpenyét még mindig magával cipelte, s bár oda kellett volna adnia a komornyiknak, nem volt szíve megválni tőle. Ostobaság. Bekopogott a hercegi dolgozószoba ajtaján, és amikor Adam engedélyt adott, belépett. Fivére előbb csak felpillantott munkájából, majd tartózkodó mosolyát elővillantva felállt. – Kiri! Micsoda váratlan meglepetés! Hogy sikerült a látogatásod jövendőbeli férjed otthonában? MARY JO PUTNEY
36
EGY HAMIS HÖLGY
Korábban úgy gondolta, hogy a maga könnyed stílusában előadja majd fivérének, miért is jutottak Godfrey-vel arra az elhatározásra, hogy mégsem illenek egymáshoz, de legnagyobb megdöbbenésére hirtelen könnyekre fakadt: – Ó, Adam! Fivére máris mellette termett és karjába zárta Kirit. Átlagosnak tekinthető testmagasságával Adam alig valamivel volt csak magasabb Kirinél, de a belőle áradó erő és szívélyesség biztos menedéket nyújtottak érzelmi viharok esetén. Kiri úgy nőtt fel, hogy tudta, valahol a világ másik végén van egy idősebb fivére, aki herceg. Sokat álmodozott édesanyja elveszettnek hitt fiáról, és szerette volna tudni, vajon találkoznak-e valaha. De akkoriban fogalma sem volt arról, hogy fivére egyszerre lehet a barátja is, vigaszt nyújthat neki, és elláthatja bölcs tanácsokkal. Ahogy Kiri a fejét fivére vállára hajtotta, Adam végigsimította húga hátát. – Ha jól sejtem, a dolgok nem alakultak valami fényesen. – Az enyhe kifejezés. – Miközben Adam süppedős bőrkanapéjához vezette a lányt, Kiri minden igyekezetével könnyeit próbálta visszatartani. – Hallottam, amint Godfrey édesanyja azt mondja a húgának, hogy a hozományom csak egy másodszülött fiúval kötendő házassághoz elegendő, de ahhoz is alig. Azt mondták, közönséges vagyok, és minden csáberőmet latba vetem, csak hogy állandóan férfiak szaglásszanak körülöttem. És Anyánkról is szörnyűségeket hordtak össze. Miközben alig hallhatóan szitkozódott, Adam átnyújtotta a zsebkendőjét Kirinek. – Reménykedtem benne, hogy neked sosem kell majd szembenézned ilyen mérvű balítélettel, de valószínűleg elkerülhetetlen volt. Kiri felitatta könnyeit. – Lady Norland mindig szokatlanul hűvösen bánt velem, de azt hittem, csak a fia boldogsága miatt aggódik. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire megvet engem. – Az alsóbbrendű emberek gyakran viseltetnek megvetéssel azok iránt, akik valami miatt másmilyenek – mondta Adam nyugodtan. – Ez az egyetlen módja, hogy felsőbbrendűnek érezhessék magukat. Ez a kijelentés úgy meglepte Kirit, hogy könnyein át kuncogni kezdett. – Bizonyára igazad van. De akkor is megalázó volt rádöbbenni, hogy közönséges teremtésnek tartanak, akit csak a hozománya miatt tűrnek meg. Talán nem kellene olyan nagylelkűnek lenned a nekem szánt hozomány mértékét illetően. – Badarság! – csattant fel a fivére. – Te éppen úgy a hatodik herceg gyermeke vagy, mint én magam, rangodhoz méltó hozományra vagy jogosult. A pénz vonzza a szerencsevadászokat, de te nem vagy híján sem a józan észnek – Adam arcán ragyogó mosoly villant –, sem a védelmező családnak, aki meggyőződik arról, hogy a jövendőbelid valóban megérdemeljen téged. Kirinek hirtelen Mackenzie megjegyzése jutott eszébe, miszerint fivére az egyik legveszélyesebb férfi Angliában. Erről hajlamos volt megfeledkezni, hiszen Adam bámulatosan kiegyensúlyozott volt és rajongott nemrégiben felfedezett családjáért. De Mackenzie nem tévedett: Ashton hercegével nem lehetett ujjat húzni. – Ez a fajta védelem egyszerre áldás és átok – mondta a lány kényszeredetten. – Talán túl magasak az elvárásaid. Mi van, ha te és a tábornok nem osztjátok az én nézeteim érdem kérdésében? Adam elvigyorodott. – Akkor majd alkut kötünk. Az idő hajlamos begyógyítani a sajnálatos rajongásaink okozta sebeket, és közben megtanít minket az igaz érzelmek felismerésére. Ez ésszerűen hangzott. Két héten belül talán teljes egészében megfeledkezik majd Mackenzie-ről. De ami a mát illeti… Ekkor Kiri észrevette, hogy Mackenzie köpenyét még az ajtónál elejtette, amikor könnyekben tört ki, és meg kellett fékeznie magát, nehogy odarohanjon és felkapja. – Van még más is azonkívül, hogy Lady Norland és nem kevésbé szörnyűséges húga ennyire megaláztak. Annyira dühös lettem, hogy azonnal elkötöttem a legjobb lovat az istállóból, és lóháton Doverbe indultam, ahol fel akartam szállni egy Londonba tartó postakocsira. Amikor útra keltem, már későre járt, az éj is leszállt és egy csapat zsákmányszerző körútról hazatérő csempészbe botlottam.
37
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Adam mozdulatlanná dermedt. – És…? – Elraboltak és magukkal hurcoltak a parton lévő rejtekhelyükre. Italozás közben azon tanakodtak, mihez kezdhetnének velem, amikor megjelent egyik londoni ügyfelük, aki segített megszöknöm. Érdekes módon az egyik régi iskolatársad volt az. Adam vigyorgott. – Hadd találjam ki! Csak nem Damian Mackenzie? Kiri összehúzta szemöldökét. – Nem vetne valami jó fényt Mackenzie-re, ha Londonban mindenki megtudná, hogy csempészáruval kereskedik. – Kétlem, hogy erre bárkinek is lenne bizonyítéka. Sokkal inkább úgy áll a helyzet, hogy nem tudna ilyen kiváló minőségű borokat és szeszesitalokat árusítani, ha nem lennének összeköttetései a csempészekkel – magyarázta Adam. – De nem kell túlságosan izgatnod magad miatta. Mivel London vezetői politikusainak és diplomatáinak többsége rendszeresen látogatja a Damian'st és ott jól is érzik magukat, szívesen szemet hunynak az általuk elfogyasztott italok eredete felett. Kiri szerette volna hinni, hogy Adamnek igaza van. Majd kicsit átformálva az elmúlt éjszaka történéseit, hozzátette: – Mackenzie amilyen gyorsan csak tudott, a Westerfield Akadémiára kísért, ahol Lady Agnes gondjaira bízott. Szerinted a puszta tény, hogy jó néhány órán át együtt lovagoltunk kettesben, vajon jóvátehetetlen foltot ejtett a jó híremen? Úriember módjára viselkedett. – Will Masterson fivére, így alapjában véve megbízható, viszont a klubja, ami rendkívül felkapott, tiszteletre méltó helynek nem igazán mondható – jegyezte meg Adam. – Mivel volt olyan kedves és azonnal Lady Agneshez vitt, aztán pedig észrevétlenül távozott, nem gondolnám, hogy aggódnod kellene a jó híred miatt. – Lady Agnes szemmel láthatóan nagyra tartja – tette hozzá Kiri védekezően. – Valamennyi régi tanítványa kedves a számára, amiért magam is őszintén hálás vagyok. – Adam összevonta a szemöldökét. – Szándékodban áll elmesélni a szüleidnek, mi történt? Kiri habozni látszott. – Nem szeretek hazudni, de felizgatni sem akarom őket feleslegesen. Anyát biztosan bántaná, amit hallottam, a tábornok pedig azon nyomban a Grimes-birtokra akarna menni, hogy néhány fejet szétloccsantson. Talán az lenne a legjobb, ha egyszerűen annyit mondanék nekik, hogy Godfrey-t mégsem találtam megfelelőnek, és a további kellemetlenségeket elkerülendő inkább gyorsan távoztam. – A hozzávetőleges igazság általában megteszi – helyeselt Adam. – Úgy gondolom, a kanyarójárvány miatti karantént egy vagy két napon belül feloldják, de addig is az lenne a legjobb, ha itt maradnál, legalább ma éjszakára. – Te vagy a legkedvesebb fivér ezen a világon! – kiáltotta Kiri a meghatódottságtól. Adam elnevette magát. – Te és Thomas csodálatra méltóan közel álltok egymáshoz, szóval nem hiszem, hogy versenyre kelhetnék a címért. A következő pillanatban kinyílt az ajtó, és két gyönyörű, a tavaszzöld hasonló árnyalatát viselő szőkeség libbent a szobába. Ashton hercegnéje és ikertestvére újabb felfedezőútról tértek vissza. Kiri felállt és megölelte sógornőjét. – Minél többször látlak, annál könnyebben meg tudlak különböztetni Sarah-tól. Mariah nevetve simított végig domborodó hasán. – Egyfolytában Sarah-t méricskélem és vigasztalom magam, hogy egyszer egy szép napon talán én is megint olyan karcsú és csinos leszek, mint ő. – Amikor az a nap eljön, szunyókálásra sem lesz már annyi szükséged – emlékeztette Sarah ClarkeTownsend ellentmondást nem tűrő hangon. – Adam! Mariah elbóbiskolt hazafelé a hintóban. Fel kellene mennie, hogy pihenjen egy keveset. – Erre semmi szükség! – felelte Mariah ingerlékenyen. – Felesleges ekkora hűhót csapni! Az nem betegség, ha az ember másállapotban van. Kiri! Legalább egyvalaki támogatására szükségem volna! MARY JO PUTNEY
38
EGY HAMIS HÖLGY
– De az a valaki nem én leszek – válaszolta Kiri vigyorogva. – A gyermekvárás valóban természetes dolog, mint ahogy a folyamattal járó fáradtság is. Főméltóságod visszavonulhatna egy kis kényeztetésre. – És ha te nem teszel valamit az ügy érdekében, akaratod ellenére magam foglak felcipelni az emeletre – ígérte Adam huncutul csillogó szemekkel. – És még élvezném is! Mariah nevetve karolt bele férjébe, majd hagyta, hogy a férfi kikísérje a szobából. Amikor kimentek, Sarah sóhajtva kérdezte: – Szörnyen erkölcstelen dolog a részemről, hogy irigylem a nővérem, amiért ilyen csodálatos és gyengéd férje van? – Ha igen, akkor én is erkölcstelen vagyok. – Kiribe kínzó fájdalom nyilallt, mert az a nyavalyás Mackenzie jutott az eszébe. – Vannak rajta kívül is remek férfiak. Csak rá kell szánni az időt, hogy az ember megtalálja az igazit. Sarah tekintete elhomályosult. Kiri emlékezett rá, a lányt egyszer már eljegyezték, de a jövendőbelije meghalt, mielőtt még összeházasodhattak volna. Hogy elterelje a figyelmét, megrántotta a csengőzsinórt. – Igyunk egy teát! Bizonyára te is elfáradtál a vásárolgatásban. – Remek ötlet. – Ahogy Sarah helyet foglalt a bőrkanapén, kíváncsi pillantást meresztett Mackenzie köpenyére, ami még mindig a padlón hevert. Kiri felemelte a ruhadarabot a földről, majd egy szék háttámlájára hajtotta. Miután a szobába belépő inast utasította, hogy szolgálja fel a teát, így szólt: – Észrevettem, hogy a narancsjegyek kezdenek egyre markánsabbá válni a parfümben, amit neked kevertem. Talán időszerű lenne, ha tökéletesítenék rajta egy keveset. Sarah megszimatolta a csuklóját. – Igazad van, amikor már hosszabb ideje rajtam van, sokkal narancsosabbnak tűnik. Hihetetlen micsoda orrod van! Tulajdonképpen tetszik, legalábbis, mint nappali viselet, de ha lesz egy kis időd, megtennéd, hogy keversz valami gazdagabb, csábítóbb összetételűt estére is? – Szívesen. Szerintem minden nőnek egy egész szekrénykére való parfüm kellene, hogy mindig kiválaszthassa az éppen kedvére valót. Érdekes, mennyire másmilyen ugyanez az illat rajtad, mint Mariah-n. – Kiri nem tudott parancsolni kíváncsiságának. – Ha már az egypetéjű ikreknél tartunk, van itt egy meglehetősen megdöbbentő kérdés, aminek a megválaszolását nyugodtan el utasíthatod, de egyszerűen kíváncsi vagyok. Tekintve, hogy közted és Mariah közt mekkora a hasonlóság, nem vagy egy kicsit te is szerelmes Adambe? Sarah elképedt arcot vágott, és kifejezetten zaklatottnak tűnt az elveszített kedvesre utaló kérdés és az emlékek miatt. – A legkevésbé sem. Vagyis szeretem őt, de úgy, mint fivéremet. Adam valóban csodálatos, és ő meg Mariah nagyszerűen illenek egymáshoz, de férfiként egyáltalán nem dobogtatja meg a szívem. – Milyen szerencse. – Az időközben megérkezett teát Kiri csészékbe töltötte. Sarah nagyokat kortyolt a teájából. – Mariah és én külsőleg szinte teljesen egyformák vagyunk, és sok minden másban is nagy köztünk a hasonlóság, például ugyanarra az alkalomra ugyanolyan színű ruhát választunk. – Azzal Sarah a világoszöld színű délelőtti öltözékére mutatott, amely majdnem pontosan ugyanolyan árnyalatú volt, mint amelyet a nővére is viselt aznap. – De mivel egymástól távol nevelkedtünk önálló személyiséggé cseperedtünk. Mariah-ban van egyfajta báj, ami mindenkit elvarázsol, aki csak meglátja. Mivel Adam inkább az a tartózkodó fajta, tökéletes köztük a harmónia. – Ha az ideális kapcsolat fokmérője számodra a felek közti harmónia – folytatta Kiri izgatottan –, milyen férjet tudnál elképzelni magadnak? – Mariah neveltetése nem volt éppen szokványosnak nevezhető. Mivel korábbi élete során állandóan új élethelyzetekhez kellett alkalmazkodnia, valószínűleg Adam szilárd jelleme és megbízhatósága az, amibe beleszeretett – magyarázta Sarah. – Vele ellentétben én végtelenül nyugodt és tiszteletre méltó környezetben nőttem fel, ebből kifolyólag inkább félénk természetű vagyok ezért jobbára a szenvedélyesebb típusú férfiakhoz vonzódom. – Hirtelen elfintorodott. – Nem hinném, hogy ez illendő viselkedésre vallana.
39
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Te nem vagy félénk! – kiáltotta Kiri. – De ahogy elnézem, komolyan foglalkoztál már a témával. Én még mindig nem tudom eldönteni, milyen férfi illene hozzám a legjobban. Sarah vett magának egy gyömbéres süteményt. – Mivel még mindig keresgélsz, helyes az a következtetésem, hogy Godfrey Hitchcockot nem találtad megfelelő partinak? – Ezt a leghatározottabban állíthatom. – Kiri hangjában különös él csendült. Sarah a homlokát ráncolta. – Mi történt? – Kiri habozását látva így folytatta: – Ha valami szörnyűségről van szó, amit elmondtál Adamnek, ő úgyis elmeséli majd Mariah-nak, ő pedig nekem, tehát nincs értelme titkolóznod. Kiri elnevette magát. – Rendben. De meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. – Nem fogom – biztosította Sarah. – Tőlem senki nem tudja meg. Mivel teljes mértékben megbízott Sarah-ban, Kiri röviden összefoglalta, miért is szökött meg a Grimesbirtokról, és beszámolt arról is, ami azután történt. A másik lány feszült figyelemmel hallgatta. Amikor Kiri mondandója végére ért, Sarah sóvárogva jegyezte meg: – Hihetetlen, hogy Damian Mackenzie személyesen sietett a megmentésedre! Sok mindent hallottam már a klubjáról a megnyitása óta eltelt három évben. Az egyik legelőkelőbb éjszakai szórakozóhely Londonban. – Azzal két harapással eltüntetett egy mandulás süteményt. – A Damian'sben rendezett álarcosbálok igen népszerűek. Idén az utolsót pontosan két nap múlva rendezik. Szívesen elmennék, de az anyámat már a gondolattól is kirázná a hideg. – Az enyémet is. – Amint a gondolat befészkelte magát elméjébe, Kiri teáscsészét emelő keze félúton megállt a levegőben. – Csodás ötletem támadt! Mi lenne, ha együtt mennénk el arra az álarcosbálra? Amúgy is vissza kell fizetnem Mackenzie-nek a pénzt, amellyel megváltotta a szabadságomat, és a lehetőséget kihasználva, a klubot is megnézhetnénk. – Nem mellékesen muszáj volt mindennapi közegében látnia a férfit, ha valahogy túl akarta tenni magát rajta. Sarah szeme tágra nyílt a döbbenettel. – Én ilyesmire képtelen lennék! – Persze hogy képes vagy! A Damian's a Pall Mallen van, az üzleti negyed szívében, a legelőkelőbb klubok közvetlen szomszédságában, nem pedig valahol a rémséges vízparti mulatók sorában – vágta rá Kiri meggyőzően. – Tetőtől talpig csuklyás köpenybe burkolózva és fél arcunkat elfedő álarcban senki sem fog felismerni bennünket. És eljövünk, mielőtt még a vendégek felfednék kilétüket. – Titokban menni oda borzasztóan bűnös dolog lenne. – A másik lány az ajkát harapdálta. – Égek a vágytól, hogy egy kicsit bűnözhessek! De hogy tudjuk megvalósítani? – Jóllehet már mindketten elértük a nagykorúságot, és azt tehetünk, amit csak akarunk, mégis jobb lenne, ha a tervünk titokban maradna. – Kiri elmerengett. – Mivel én az elkövetkező néhány napot mindenképpen itt töltöm, mondhatnánk azt, te is itt maradsz, hogy élvezhessük egymás társaságát. – Ez beválhat! Mariah állapotának előrehaladtával, ő és Adam általában már vacsora után nem sokkal visszavonulnak a lakosztályaikba. Ahogy felmentek, akár indulhatunk is. – Megkérem Murphyt, a főlovászt, hogy vigyen el a klubhoz, és várjon is meg minket. Úgy vélem, meg tudom győzni, hogy amíg csak lehet, ne áruljon el bennünket. Sarah összevonta a szemöldökét – Ha segít nekünk, az a munkájába is kerülhet? Kiri megrázta a fejét. – Nem, Adam bízik Murphy józan ítélőképességében. A múltban tett szolgálataiért, a bátyám azt ígérte, hogy a halála napjáig nála dolgozhat. – Nos, akkor rendben. Másnap pedig Adamnek és Mariah-nak is elmondunk mindent. Nem hiszem, hogy továbbmondanák a szüleinknek. – A következő kérdés az, honnan szerzünk csuklyás köpenyeket. Nekem nincs. – Kiri gyászos pillantást vetett a rajta lévő szoknyanadrágra, aminek egy egyszerű tisztításnál többre volt szüksége; hogy ismét felvehető állapotba kerüljön. – Mivel úgy menekültem el Kentből, hogy a csomagjaim hátrahagytam, és a kanyarójárvány elvonulásáig otthonról sem szerezhetek ruhákat, nem mehetek társaságba, hacsak tetőtől talpig el nem takarom magam egy csuklyás köpennyel. MARY JO PUTNEY
40
EGY HAMIS HÖLGY
– Kölcsönvehetem a szüleimét. Mivel elég magas vagy, viselhetnéd az apámét. – Sarah arca csak úgy sugárzott. – Ez lesz aztán a szép kis kaland! Ahogy Lady Agnes szavait idézte emlékezetébe, Kiri grimaszt vágott. – Én már megtapasztaltam, hogy amikor a kellős közepén vagy, a kaland nem is tűnik annyira mulatságosnak. – Ha valaki emberrabló haramiák fogságába kerül, az már túlságosan is sok a kalandból – értett egyet a másik lány. – De részt venni egy álarcosbálon egy merész, de biztonságos klubban viszont maga a kaland! Mi baj történhet azonkívül, hogy egy úriember csókot lop az ember lányától? Kiri jó néhány dolgot fel tudott volna sorolni, ami bonyodalmat okozhat, de talán Sarah-nak ez egyszer igaza van. Megadja a tartozását Mackenzie-nek, száműzi gondolataiból a férfival kapcsolatos sóvárgó emlékeit, és csodás estéje lesz. Merész, de ártalmatlan.
Tízedik fejezet
Kiri bekukucskált a szekrényébe, hogy egy örömteli pillantást vessen csuklyás köpenyére. Minden a terv
szerint haladt, Sarah náluk tölthetett pár napot, és poggyászában a szüleitől kölcsönzött jelmezek is megérkeztek. Ma volt az álarcosbál éjszakája, ezért mindkettőjükön hihetetlen izgatottság lett úrrá. Egy kellemes este és ártatlannak tűnő kaland ígéretén túl, Kiri számára lehetőség nyílt rá, hogy nyomós indokból kifolyólag találkozhasson Mackenzie-vel. Hogy gondolatait elterelje, Kiri az íróasztalához ült, és levélírásba kezdett. Ténykedését kopogás szakította félbe. Amikor engedélyt adott a belépésre, az ajtóban Holmes, a főkomornyik jelent meg. – Egy úriember kívánja látni, Lady Kiri. Bár a nevét nem akarta elárulni, tiszteletre méltónak tűnik. – A személyazonosságának eltitkolására törekvő látogató miatt a főkomornyik hangjában rosszallás érződött. – A kisszalonba vezettem. Kiri szíve megdobbant. Mackenzie! Talán az elmúlt két napot ő is azzal töltötte, hogy rá gondolt, ahogy neki sem járt semmi más a fejében, csak a férfi? Nagyobb a valószínűsége, hogy a pénzét szeretné visszakapni. Nyugodt hangon így válaszolt: – Azt hiszem, ismerem az illetőt, tehát fogadom. Mielőtt lement, sajnálkozó pillantást vetett magára a tükörben. A haja ápolt volt, de pillanatnyilag szűkösre szabott ruhatára azt jelentette, hogy egy olyan egyszerű szabású, zöld délelőtti öltözéket volt kénytelen viselni, amit még Kentbe utazása előtt hagyott az Ashton-házban. Emlékeztetve magát a tényre, hogy Mackenzie már előnytelenebb külsővel is látta, lement a lépcsőn. Túlzott lelkesedését palástolni igyekezvén rontott a szalonba – ahol a méltóságos Godfrey Hitchcock várta, akinek szőkesége és csinos külseje mindjárt eszébe juttatta, miért is határozott úgy, hogy a férfi felesége lesz. Kiri egy pillanatra megdermedt, aztán azon tépelődött, vajon hindi átkokat zúdítson a hívatlan látogatóra vagy méltóságteljesen kisétáljon. Egyik keze még mindig az ajtógombot szorongatta, és közel volt hozzá, hogy kihátráljon, amikor Godfrey felkiáltott: – Lady Kiri, könyörgöm! Árulja el, mivel bántottam meg? – Egy lépéssel közelebb húzódott a lányhoz. – Azt hittem, mi ketten jól megértjük egymást. Aztán ön elment, egyetlen üzenetet hagyva számomra, amelyben arra buzdít, máshogy szerezzek vagyont magamnak. Elismerem, az örökségem nem ér fel az önével, de nem vagyok koldus, és ezzel mindketten tisztában voltunk. Mi változott? Ha valamivel megbántottam, nem adna legalább lehetőséget, hogy jóvátegyem a hibámat? Kiri nem ment ki, de hangja barátságtalanul csengett, amikor megszólalt:
41
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Azért tette meg ezt a hosszú utat Kentből, hogy ezt elmondja? – Ön kérte, hogy a csomagjait erre a címre küldessem, ezért úgy döntöttem, magam hozom ide. Épp most pakolják ki a hintómból. – Godfrey kék szemében aggodalom tükröződött. – Beszélni akartam önnel. Nagyon szeretném megérteni, mi történt. A férfi vagy bámulatra méltóan tudott hazudni, vagy egyáltalán nem ismerte anyja álláspontját, bár ez utóbbit azért nehéz lett volna elhinni. – Rájöttem, hogy nem illünk egymáshoz, ezért ha tovább maradok, az felettébb kínos lett volna mindenki számára – válaszolta Kiri. – A távozás tűnt a legésszerűbbnek. – Annyira kínos, hogy inkább fogott egy lovat és késő délután nekiindult, mit sem törődve a fenyegető viharral? – A férfi kétkedve rázta meg a fejét. – Olyan jól éreztük magunkat aznap! Készen álltam, hogy házassági ajánlatot tegyek önnek, s ez szemmel láthatólag nem volt ellenére. De még ha úgy is döntött volna, hogy nemet mond, biztos vagyok benne, oly módon utasított volna vissza, ami egyáltalán nem lett volna kellemetlen senkinek. Ehelyett úgy távozott, mint akit démonok üldöznek. Mivel szemmel láthatóan a férfit élesebb ítélőképességgel áldotta meg a sors, mint ahogy azt ő korábban feltételezte, Kiri felsóhajtott. – Tényleg tudni akarja az igazat? Bár kétlem, hogy boldog lesz, ha meghallgat. – Most sem vagyok boldog – préselte ki magából a férfi összeszorított szájjal. – Ha elmagyarázza, akkor legalább megértem. – Ahogy akarja. Miután visszatértünk a lovaglásból, megálltam a szalonnál, hogy elmondjam az édesanyjának, elfogadom a meghívását és egy kicsivel tovább maradok – mondta Kiri. – Az ajánlata gondolkodóba ejtett, de úgy véltem, kicsit több időt kellene együtt töltenünk. – Nem hinném, hogy anyám visszavonta volna a meghívást – tépelődött Godfrey. – Nagyon szerette volna, ha igent mond nekem. – Kizárólag a hozományom miatt – vágta rá Kiri keserűen – Épp amikor a szalonba belépni készültem, megütötte a fülem az édesanyja és a nagynénje, Lady Shrimpton között folyó párbeszéd. Azt mondták… – Kirit a gyomrát még most is felkavaró szavak habozásra késztették. – Mit mondtak? Kiri mély levegőt vett. – Hogy egy közönséges, idegenből hazaszakadt némber vagyok, akinek a származását a hozománya sem képes teljes mértékben ellensúlyozni. És az is csak egy nagy lábon élő másodszülött fiúhoz méltó. És milyen szerencse, hogy fivérei fiú utódokkal büszkélkedhetnek, így Norland jövendő lordjait sosem szennyezi majd az én hindu vérem. Godfrey-nek még a lélegzete is elakadt, de Kiri könyörtelenül folytatta: – Már ez is nagyon rosszulesett, de amit aztán az édesanyámról mondtak, az… igazán megbocsáthatatlan. Tudtam, hogy azonnal távoznom kell, különben törni-zúzni kezdek. Az udvariaskodás semmit sem segített volna. Most már érti? Godfrey igen rosszul festett. – Nem akarom elhinni, hogy anyám képes lenne ilyen szörnyűségeket mondani! – Tényleg nem hiszi? – kérdezte Kiri most már nyersen. A férfi beszélni kezdett, aztán megrázta a fejét. – Az anyám… sok tekintetben igen régimódi. Rettenetesen büszke családunk vérvonalára. De azt hittem, kedveli önt. Ön egy gyönyörű, életrevaló teremtés, aki egy sziklát is képes mosolyra fakasztani. A származása előkelőbb, mint az enyém, és persze hogy a csinos hozománya sem megvetendő. – Godfrey nagyot nyelt. – Talán mert annyira szerettem volna, hogy anyám tárt karokkal fogadja önt családunk tagjává, ez minden mást elhomályosított előttem. – A hozományomat fogadná is. Kétségtelen, hogy udvariasan bánna velem egészen addig a napig, amíg valamivel magamra nem haragítanám, vagy amíg túl sok sherryt nem inna, és a fejemhez vágná, mennyire megvet valójában. – Kiri az ajtó felé fordult. – Sajnálom, hogy meg kellett tudnia, de én csak a kérdésére válaszoltam. – Ne menjen még – könyörgött a férfi. – Esküszöm, hogy anyámmal ellentétben, nekem nincsenek előítéleteim. Megpróbálna legalább hinni nekem? Kiri emlékezett még a férfival váltott nagyon is élvezetes csókokra. Vajon tényleg előítéletektől mentes volt, vagy csupán úgy állt a helyzet, hogy eléggé kívánta őt ahhoz, hogy származásával kapcsolatos MARY JO PUTNEY
42
EGY HAMIS HÖLGY
öröksége felett szemet hunyjon? Talán kicsit mindkettő. Valószínű, hogy a válaszban maga a férfi sem volt biztos. – A bocsánatkérését elfogadom – mondta végül, mivel már nagyon szeretett volna véget vetni a kellemetlen beszélgetésnek. – Azt hiszem, a témát ezennel le is zárhatjuk. Ég áldja, Godfrey! – Szóval az anyám vétke miatt nekem kell bűnhődnöm? –A férfi szemében valódi fájdalom tükröződött. – Az én hitvesem lenne, nem az anyámé. Semmi közünk sem lenne hozzá. Őszintének látszik, gondolta Kiri, de amikor Godfrey-re nézett, egy fiút, és nem egy férfit látott. És az utóbbi napokban rá kellett döbbennie, neki egy férfira van szüksége. – Egy házasság majdnem olyan erős köteléket jelent a házasulandó felek családjai, mint egy férfi és egy nő között. Nem akarok beházasodni egy olyan családba, ahol nem szívesen látnak, mint ahogy az ön érdekében azt sem kívánnám, hogy elidegenedjen a tulajdon anyjától. – Kezét búcsúra nyújtotta a férfinak. – Menjen békével, Godfrey! A felé nyújtott kezet a férfi kis időre megszorította, majd a lányt útjára engedte. – Köszönöm az irányomban tanúsított őszinteségét és szívélyességét, Lady Kiri. Sajnálom, hogy anyám a kicsinyességével ennyire megsértette. A lány megrándította a vállát. – Hálás vagyok, amiért a grófné valós érzései még azelőtt lelepleződtek, hogy túl késő lett volna. Godfrey felsóhajtott, de mielőtt távozott volna, beleegyezőleg bólintott. Csak idő kérdése, gondolta, amíg talál egy kedves, szőke angol lányt, aki a családjának is megfelel. Amikor Kiri visszatért a szobájába, egy szobalány már a Godfrey által visszahozott poggyásza kicsomagolásával foglalatoskodott. Kiri kényszeredetten elmosolyodott. Most már legalább kicsivel több ruhából válogathat.
Sarahnak a lélegzete is elállt, amint a klub bálterme felett átívelő, csillogó kupolába bámult.
– A Damian's pontosan olyan, mint amilyennek gondoltam… igazság szerint, még sokkal olyanabb! Kiri egyetértett. Mackenzie klubja még a hindu templomok fényűző gazdagságához szokott szemek számára is káprázatos volt. A hatalmas, kör alakú báltermet színpompás festményekkel borított kupola fedte és egy tekintélyes méretű, szikrázó fényű gázcsillár világította meg. Kiri látott már néhányat az új utcai gázlámpák közül, de ez volt az első gázvilágítású épület, amelyben megfordult. Az álarcosbál már javában zajlott, a báltermet nevetgélő, vidáman tereferélő vendégek hada népesítette be. Néhányan csuklyás köpenyeiket palástszerűen, válluk mögé vetve viselték, így téve közszemlére a köpenyek takarásában megbúvó pompás öltözéküket és ékszereiket. Kiri és Sarah ezzel szemben csuklyás köpenyeik óriási lebernyegébe és félálarcaik mögé bújva álcázták magukat. Sarah hátrakötötte a haját, hogy fényes, göndörödő hajtincsei ne árulkodhassanak kilétéről. Kiri szoknyanadrágot és csizmát viselt. A csizma alig látszott ki fekete köpenyének szegélye alól, de magasságából adódóan akár férfinak is gondolhatták volna. Ketten együtt egy párnak látszottak, ami jobb volt, mintha két, zsákmányra vadászó nőnek tűntek volna. A bálterembe belépve az ívelt falak árnyékában álltak meg, és kíváncsi pillantásokat vetettek a körülöttük lévő forgatagra. A szomszédos termeket, ahol szerencsejátékokat játszottak, illetve frissítőket szolgáltak fel, boltíves ajtónyílásokon át lehetett megközelíteni. Kiri lába a zene ritmusára topogott. A zenészek egy felettük lévő erkélyen játszottak. A zene, csakúgy, mint minden más a Damian'sben, első osztályú volt. Fekete frakkos urak álarcban, de köpeny nélkül jártak teremről teremre, pezsgőspoharakkal teli tálcákkal egyensúlyozva kezükben. Egytől egyig hatalmas termettel voltak megáldva. Kiri úgy képzelte, a munkájukhoz a kellemetlenségek megelőzése éppúgy hozzátartozik, mint a pezsgő felszolgálása. Lehet, hogy Mackenzie is köztük van? Nemigen hitte. Egyikük sem büszkélkedhetett a férfiéhoz hasonlatos testalkattal, ahogy egyikük mozgása sem közelítette meg az övét. Habár valószínűleg csak áltatta magát, ha azt gondolta, hogy képes felismerni Mackenzie-t a maskarások tömegében.
43
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Egy úriember lépett oda hozzájuk, és mély meghajlással állt meg Sarah előtt. Fiatalos, vidám hangon kérdezte: – Szépséges hölgy, megajándékozna egy tánccal? Hanghordozása alapján Oxfordból idetévedt ifjúnak tűnt, aki legalább annyira el volt ragadtatva az eseménytől, mint Kiri és Sarah. Egyáltalán nem tűnt fenyegetőnek. Sarah Kirire pillantott, ő pedig beleegyezőleg bólintott. A dolgot előre megbeszélték. Sarah a szokványosabb feketétől eltérő, sötétkék színű köpenyt viselt, álarca csillogott a flitterektől, és egy sípot is tartott magánál, amit csak meg kell fújnia, ha bajba kerül. A hangból Kiri azonnal tudná, merre menjen, és talán a kalarippayattu terén szerzett tudományát is kamatoztathatná. A másik lehetőség a csempésztől korábban eltulajdonított kés volt, ami most az alkarjára erősített tőrtartó hüvelyben lapult. Habár amilyen nyugodt mederben folyt a vigalom az álarcosbálon, nem nagyon hitte, hogy fegyverre lenne szüksége. Néhány szenvedélyes csókban összeforró párocskán kívül semmi kínosnak mondhatót nem látott. Úgy egyeztek meg, hogy a bejáratnál található előcsarnokban találkoznak negyed órával éjfél előtt, hogy még azelőtt távozhassanak a helyszínről, amikor a vendégek álarcaik levételével felfedik inkognitójukat. Murphy, az Ashton-birtok lovásza, először szemöldökét ráncolta, amikor Kiri megkérdezte tőle, elvinné-e őket a Damian'sbe, de aztán azt mondta, nem eshet bántódásuk. Megígérte, hogy pár perccel éjfél előtt a csukott hintóval odaáll majd az ajtó elé. Ha esetleg nem jönnének ki éjfélre, Murphy azt is mondta, bemegy és maga hozza ki őket. Ez teljesen rávall. Az egykori katona tökéletes védelmezőnek tűnt éjszakai kiruccanásukhoz. Miközben Sarah boldogan táncolt titokzatos hódolójával, Kiri kíváncsian nézett körbe, s amíg pazar környezetében gyönyörködött, tekintetével egyfolytában Mackenzie-t kereste. A látvány nem sokban különbözött a magánházaknál rendezett grandiózus báloktól, talán csak az álarcok és csuklyás köpenyek képeztek ez alól kivételt. Az egészet a titokzatosság légkörének homálya lengte be, hiszen a vendégek közt bárki itt lehetett. Csinos idegenek éppúgy, mint hirtelenjében idegenné váló barátok. Előkelő urak, erkölcstelen nőszemélyek, vagy Sarah Clarke-Townsendhez hasonló, tisztességes házból származó hölgyek, akik épp csak vágytak egy kis pajzánságra. Három másik helyiség nyílt a bálteremből. Kettőben szerencsejátékokkal múlatták az időt, a harmadikat viszont hatalmas büfé-, illetve vacsoraasztalokkal rendezték be. Amikor Kiri belépett a bal oldali játékterembe, egy feketébe öltözött szolga lépett hozzá, hogy pezsgővel kínálja. Köszönettel elfogadott egy pohárkával, de közben ügyelt rá, hogy' hangját annyira lehalkítsa, hogy nembeli hovatartozása ne váljon nyilvánvalóvá. Az italt ráérősen kortyolgatva, Kiri folytatta a kószálást a teremben, miközben valamennyi érzékét latba vetve próbálta a légkört magába szívni. Elsősorban szaglására támaszkodott. Az abszolút hallással egyenértékű érzéke volt az illatok felismeréséhez, ami hatalmas kincsnek számított egy illatszerkészítőnek. Képes volt felismerni és beazonosítani még a több összetevőből álló keverékeket is, aztán pedig laboratóriumában általában elő is tudta állítani őket. Ilyen alkalmak kapcsán sajátította el, hogy hogyan zárja ki azokat a szokványos illatokat, amelyek vélhetőleg minden más illatot elnyomtak volna. De a többi vendég által viselt parfüm alkotójegyeinek beazonosítása élvezettel töltötte el. A használatban olyan általánosan elterjedt parfümök felismerése, mint az Eau de Cologne, a French Violet és a Hungary Water nem okoztak nehézséget számára. Nagyobb kihívást jelentett különbséget tenni azon finom eltérések vonatkozásában, amelyek magával a parfüm viselőjével voltak összefüggésbe hozhatók. Míg néhány emberen például a Hungary Water levendula vagy menta jegyei erősödtek fel, addig másokon a citrus jegyek váltak hangsúlyosabbá. Orrát fintorította, amikor elment egy nő mellett, akinek szabályosan erjedt citrusillata volt. Merthogy akadt néhány szegény szerencsétlen, akinek egyáltalán nem szabadott volna parfümöt viselnie, ugyanis teste olyan furán reagált a bőrére kent elegyre, hogy még a legfinomabb illat is megsavanyodott tőle. Alighogy belépett az étkezőszalonba, beleütközött egy vendég, s egy kis pezsgőt loccsantott Kirire. – Annyira sajnálom! – A hang egy jól nevelt, ám rendkívül izgatott lány hangja volt. Olyan sötétlila köpenyt viselt, ami már-már feketébe játszott. Habár parfümje egyedi rendelésre készített, drága MARY JO PUTNEY
44
EGY HAMIS HÖLGY
összetevőkből álló keverékre hasonlított, az elegy készítőjének hozzá nem értésére vallott e túlságosan intenzívnek ható illat egy ifjú leányhoz. Talán kölcsönvett egy keveset édesanyja illatából. – Semmi baj – válaszolta Kiri normál hangszínét használva, hiszen egy női hang kevésbé riasztó a lány számára. – Egy kevés kilöttyintett pezsgő meg sem látszik a fekete köpenyemen. – Ön igazán elnéző! – A lány szemei még így az álarc mögött is ragyogtak. – Ugye milyen mesésen izgalmas? Olyan csodálatos, hogy anélkül beszélhetek valakivel, hogy be lennénk egymásnak mutatva! – Tényleg felszabadító! – értett egyet a lánnyal Kiri. – Most járok először a Damian'sben. – Ahogy én is! – A lány boldognak tűnt, hogy talált egy hozzá hasonló elsőbálost. Kiri hálás volt, hogy a Damian's ártalmatlan hely, mivel a lány olyan naivnak látszott, hogy egy kevésbé szabályozott környezetben könnyen bajba keveredhetett volna. Néhány percig még beszélgettek, aztán elváltak. Kiri Sarah után kezdett kutatni, a lila köpenyes lány pedig újabb pohár pezsgőért ment, és hogy elcsipegessen pár homárpástétommal töltött apró vajassüteményt. Amikor rábukkant Sarah-ra, Kiri a lány nevetéséből, és abból, ahogy táncolt, arra következtetett, hogy barátnője remekül érzi magát. Mackenzie-nek még mindig nem volt semmi nyoma. Kiri remélte, hogy át tudja adni a köpenye alatt lapuló, arany guinea-kkel tömött erszényt. Adósságának törlesztésén túl azonban kíváncsiságát is szerette volna végre kielégíteni. Ahhoz viszont meg kellett volna találnia azt az átkozott férfit.
Tizenegyedik fejezet
Utat törve magának a tömegben Mac nemcsak élvezte az idény utolsó álarcosbálját, de egyben figyelt és
hallgatózott, hogy ő is biztosítsa a hely nyugalmát. A Damian's egyike volt azon kevés nyilvános helyeknek Londonban, ahol az előkelő származású urak és hölgyek tánc, koktélfogyasztás vagy szerencsejáték kapcsán egymás társaságát élvezhették. Gondosan ügyelt minden olyasmi elhárítására, ami a hölgyvendégeket elriaszthatta volna, hiszen kizárólag az ő érdemük volt, hogy a Damian's minden más klub fényét elhalványította. Mac báltermet pásztázó tekintete Jean-Claude Baptiste-ot, a klub igazgatóját kereste. A szikár, napbarnított bőrű Baptiste még fiatalemberként menekült el Franciaországból a Terror elől, s Londonban töltött éveinek hála, beszédén alig érződött francia akcentusa. Fekete frakkjában és álarcában nem volt nehéz a tömegben kiszúrni. Barátjával, egy Lord Fendall nevű igen előkelő úriemberrel beszélgetett, aki a Damian'st rendszeresen látogató, gáláns törzsvendégnek számított. Csuklyás köpenye névtelenséget biztosító rejtekét kihasználva, Mac egészen addig észrevétlen maradt, mígnem Baptiste közvetlen közelébe nem ért. Hangját kissé felemelve, a tömeg boldog morajlását túlharsogva Mac azt kérdezte: – Minden rendben? Baptiste összerázkódott a rémülettől. – Ha szívrohamot találnék kapni, annak egyes-egyedül te leszel az oka, drága barátom. Semmi, de semmi probléma, azt leszámítva, hogy a vártnál többen vannak. – Még szép! – vágta rá Fendall nyegle mosollyal. – Mivel tavaszig ez az utolsó álarcosbál a Damian'sben, ki kell használni a kínálkozó alkalmat. – Az utolsó morzsákból ítélve a homárpástétommal töltött apró vajassütemény is hatalmas tetszést aratott – tette szóvá Mac. – Az utánpótlás már úton van – válaszolta Baptiste. – Újabb adag borért és szeszesitalért is küldettem már a pincébe. Még szerencse, hogy az új szállítmány ma megérkezett. – És mi a helyzet a személyzettel? – kérdezte Mac. – Mintha idegen arcokat is látnék köztük.
45
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Felkértem néhány pénzszűkében levő színészt, akiknek elsősorban ételt és italt ígértem, illetve némi fizetséget is, ha végül mégis munkára kell fognom őket. – Baptiste a hozzá legközelebb álló fekete ruhás férfi felé bólintott, aki egy tálca pezsgőspohárral ácsorgott. – A végén valamennyit be kellett állítanom. – Ez bölcs előrelátásra vall. – Aznap, amikor Baptiste-ot alkalmazottjai sorába fogadta, Mac megfogta az isten lábát. A francia kiváló érzékkel igazgatta a klubot, és a mindennapi feladatok terhét szinte teljesen levette Mac válláról. – Teszek még egy kört a játéktermekben. Baptiste bólintott, aztán mindegyikük ment a maga dolgára. A beszélgetés foszlányait hallgatva Mac nem hallott mást, mint a vendégek szokásos kacérkodását, illetve elcsípett egy-egy megjegyzést azt igazolandó, hogy a vendégek milyen jól szórakoznak, s mennyire elégedettek a klub legutóbbi felújításával. Az álarcosbálokon ideje java részét Mac azzal töltötte, hogy a különböző játékasztaloknál zajló eseményeket követte. A bajkeverők általában távol tartották magukat a Damian'stől, de Mac tapasztalatból tudta, hogy az álarc és a csuklyás köpeny növeli a viszálykodás lehetőségét. Már majdnem körútja végére ért, és azt fontolgatta, hogy bekap pár falatot a büfében, amikor egy asztal a kettes számú játékterem hátsó traktusában magára vonta a figyelmét. Két játékos pikét játszott, de a légkör olyan feszültnek tűnt körülöttük, hogy Mac szinte látta az asztal fölött keringő légörvényt. Miközben átsétált a termen, tapasztalt tekintetével a helyzetet elemezte. Az egyik játékos csuklyája hátracsúszott, szőke haja és izzadságban úszó homloka is kivillant a takarásból. Arcának láthatóvá vált részéből ítélve a férfi fiatal és kifejezetten rémült volt. Ellenfele gyakorlott mozdulatokkal osztotta a kártyát, és az asztalon előtte heverő számtalan fecni mindegyike valószínűleg egy-egy váltó lehetett, amely a fiatal ellenfelétől elnyert, egyre több pénz igazolására szolgált. Mac szeme résnyire szűkült, ahogy a férfi kezét és annak szakavatott kártyavetési technikáját tanulmányozta. Miután a kézfején található kis forradásnak köszönhetően megbizonyosodott a férfi személyazonosságáról, az asztalhoz lépett. – Jó estét, Digby! Igazán figyelmes öntől, hogy hajlandó bevezetni ezt a fiatal úriembert a hamiskártyások tudományába? – Bár Digby vállára ereszkedő kezének szorítása lazának tűnt, ujjai mélyen belevájtak a férfi húsába. – Digby említette, hogy éppen órát ad önnek? Ahogy a fiatalember felnézett, álarcának szemnyílásán kivillanó tekintetében kétségbeesett remény látszott tükröződni. – Nem. Nem mondta. Azt akarja mondani, hogy ez nem is egy igazi játszma? – A lecke hatékonyabb, ha a helyzet életszerű – válaszolta Mac kedélyesen, ahogy a váltókat összeszedte. A felsőről sikerült a sebtében odavetett aláírást kibetűznie. – Várna itt pár percet, Mr. Beaton? Miután beszéltem Mr. Digbyvel, önnel is váltanék néhány szót az oktatási módszereinkről. Miközben a szerencséjétől még mindig elképedtnek látszó fiú bólintott, Mac kezének erősödő szorítása talpra kényszerítette a bajsza alatt ocsmány szitkokat mormogó Digbyt. Egy hanyag mozdulattal karját Mac a másik férfi válla köré fonta, és mindkettőjüket egy oldalajtó felé kormányozta. – Milyen közönséges beszéd ez! – szólt Mac. – Nem tűrhetem, hogy a hölgyeknek ilyen sértést kelljen elszenvednie! – Elvigyorodott, amikor még ocsmányabb szitkozódás volt a válasz, de ezúttal olyan halkan, hogy Macen kívül senki sem hallhatta. Mihelyt kiléptek a játékteremből az egyik személyzeti folyosóra, Mac behízelgő hangon szegezte neki a kérdést: – Talán nem fejeztem ki magam elég világosan, amikor kitiltottam önt a Damian'sből, Mr. Digby? Esetleg utaltam rá bármivel, hogy az álarcosbálok éjszakája ez alól kivételt képez? Digby morogva tépte ki magát Mac karjából. – Mivel valaki úgyis megkopasztja azt a fiút, akár lehetnék én a szerencsés! – Még ez is megeshet, de nem a Damian'sben! – Mac rosszalló arckifejezéssel lökdöste végig Digbyt a folyosón. – Valójában nem is olyan rossz ötlet a hamiskártyások trükkjeire tanítani a zöldfülű, vidéki fiatalembereket. Legalább maguk is meglátják, mitől kell óvakodniuk. Az intelligensebb fajta nem árt, ha megtanulja, hogyan vigyázhat a pénzére. – A többi viszont csak azt fogja elsajátítani, hogyan kell csalni – dünnyögte Digby. – Akkor legalább méltó ellenfélre lelhet. – Amikor elérték a külső ajtót, Mac megragadta a másik férfi csuklóját és nagyot csavart rajta. – Tekintse ezt utolsó figyelmeztetésnek! Teljesen mindegy, minek álcázva, MARY JO PUTNEY
46
EGY HAMIS HÖLGY
de ha még egyszer beteszi a lábát a klubba, a saját bőrén fogja megtapasztalni, hogy nem ok nélkül neveznek Penge Macnek! Digby hátratántorodott. – Nem kell aggódnia, közelébe se jövök többé a maga becses klubjának! – Amikor maszkját levette, menyétszerű arc villant elő alóla. – Igazán remek, hogy dűlőre jutottunk. – Mac tartotta az ajtót, amíg Digby távozott, aztán bezárta a férfi mögött. Most pedig itt volt az ideje, hogy Digby idióta áldozatával foglalkozzon. Kezében üres pezsgőspoharat szorongatva, Mac az ifjú George Beatont még mindig az asztalnál ülve találta. Mac leült a székre, amin korábban Digby ült, majd megenyhülve azt kérdezte: – Mi a csoda vitte rá, hogy egy álarcosbálon egy vadidegennel ilyen felelőtlen játszmába bonyolódjon? Mégha az ember ismeri is az ellenfelét, az álarc miatt kifürkészhetetlenné váló arcvonások csak megelőlegezik a vereséget. A fiú arcának fedetlen része elvörösödött. – Baráti játszmának indult. Mac előhúzta zsebéből az összegyűrt bizonylatokat és átlapozta őket, majd a rajtuk feltüntetett összegeket összeadva diszkréten füttyentett. – Nem sokáig maradt volna baráti. A fiú arcát vizslatta, legalábbis azt a részt, ami a maszk alól kilátszott. – Ön Alfréd Beaton fia? – Amikor a fiú bólintott, Mac azt mondta: – Hallottam, hogy édesapja nemrégiben elhalálozott. Kérem, fogadja őszinte részvétem. Miután az ifjú Beaton elsuttogott egy halk köszönömöt, Mac feltartotta a váltógyűjteményt. – Gondolja, hogy az apját ez büszkeséggel töltené el? A fiú korábban elvörösödött arca most elsápadt. Mac azonban kérlelhetetlennek bizonyult. – Feltételezem, a családi birtok jelzáloggal való megterhelése nélkül ezekre nem lett volna elegendő fedezete. Ugye önnek testvérhúgai is vannak? És egy frissen megözvegyült édesanyja? Vajon örülnének, ha egy viskóban kellene élniük, csak mert ön elkártyázta az otthonukat? Remélem, a húgai megbékélnek majd a nevelőnők sorsával, hiszen ha a hozományukat is eljátssza, többé semmi esélyük sem lesz, hogy rangjukhoz méltón menjenek férjhez. – De hát én nem akartam ártani senkinek! Mac felsóhajtott. – A szerencsejátékosok sosem akarnak. Valahogy soha nem az ő hibájuk, ha romlásba döntik az egész családjukat. Hol a kártyát, hol a kockát, hol pedig magát Fortuna istenasszonyt teszik felelőssé. – Ostoba voltam, beismerem. – Beaton a Mac kezében szorongatott váltókra meredt. – Soha többé nem fogok ekkora ostobaságot elkövetni. Visszaadná nekem azokat a váltókat? Mac úgy határozott, a lecke nem volt elég tanulságos. – Megőrzöm őket, mondjuk úgy… hm, három évig. Ha a kártya iránti szenvedélye ismét ilyen meggondolatlanságra sarkallja, előbb vagy utóbb a dolog a tudomásomra jut, és akkor a nyilvánosság is tudomást szerez e váltók létezéséről. Ott áll majd becsületétől megfosztva, ostobán, mivel olyan pénzt akart elkártyázni, amit már réges-régen elvesztett. – Az tönkretenné a jó hírem! – Az talán fájdalmasabb lenne, mint tönkretenni a szeretteit? – vetette oda Mac szárazon. – Megfordult esetleg már a fejében, hogy bölcsebb lenne felhagyni a szerencsejátékkal? – De hát mindenki hazardírozik – tette hozzá Beaton védekezőn. – Az apám is ellátogatott a Damian'sbe, valahányszor csak megfordult Londonban. – És soha nem vesztett többet, mint amennyit megengedhetett magának. – Mac valahogy megsejtette, hogy a ma esti virtuskodás valamiképp az apját elveszítő fiú bánatával, valamint férfiúi mivoltának bizonyításával hozható összefüggésbe. – Ha úgy véli, hogy a szerencsejáték elengedhetetlen része társasági
47
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
életének, elmondom önnek, hogy játsszon, anélkül, hogy tönkretenné magát. Az apja is ezt a módszert használta. Beaton összevonta szemöldökét. – Hogy csináljam? – Döntse el előre, mekkora összeget kockáztathat egy-egy esti kiruccanás alkalmával. Tíz fontot? Ötvenet? Annál többet biztosan nem. Azt mindig tartsa magánál készpénzben, és azt az összeget ne lépje túl semmivel. Ameddig nyerésre áll, folytassa a játékot, ameddig csak akarja. De amikor az utolsó fillért is elvesztette, amit magával hozott, a játszmának vége. Ne írjon váltót, és ne tegyen ígéreteket. – Mac futó pillantást vetett Beaton üres pezsgőspoharára. – És soha ne igyon kettőnél több pohárral a játszma folyamán, még akkor se, ha a parti egész éjjel tartana. – Zöldfülűek játszanak csak ekkora tétekkel! – kiáltotta a fiú. – Ezzel csak nevetség tárgyává teszem magam a barátaim előtt. – Akkor talán új barátok után kellene néznie. Azok, akik szórakoztatónak találják, ha ön romlásba dönti magát, nem érdemesek arra, hogy a barátai legyenek. – Mac meglóbálta a bizonylatokat. – És ha annyira elfelejtkezne magáról, hogy egy egész vagyont veszítene, akkor készen állok rá, hogy a jó hírét tönkretegyem! – Hisz maga zsarol engem! – törődött bele Beaton, inkább meglepődve, semmint mérgesen. – Kétségkívül – hagyta rá Mac jókedvűen. – És van értelme? Beaton mély levegőt vett. – Azt… azt hiszem, igen. Még életemben nem voltam annyira magam alatt, mint amikor rájöttem, valójában mennyit vesztettem. – Miközben nagyot nyelt, a fiú ádámcsutkája fel-alá ugrált. – Most már értem, mi hajszolja öngyilkosságba azokat, akik mindenüket elvesztették. De én csak azért folytattam a játékot, mert úgy véltem, ez az egyetlen módja, hogy mindent visszanyerjek. – Nem a legjobb stratégia, főleg nem, ha egy igazi hamiskártyásba botlik. – Csalt? Mac felkapta a kártyákat, majd szakértő mozdulatokkal megkeverte a lapokat, s közben megmutatta, hogy jó néhány közülük meg van kopva. – Igen. De még ha nem is csalt volna, ügyességének és gyakorlottságának hála valószínűleg akkor is nyert volna. Nem számít milyen jó játékos valaki, mindig van, aki nála is jobb. Vagy szerencsésebb. Beaton csúfondárosan elvigyorodott. – Nos, a lecke, úgy vélem, tanulságos volt. Soha többé nem hagyom, hogy olyanok vegyék át a sorsom irányítását, akik nem viselik szívükön azt. Ha jól sejtem, ön Damian Mackenzie? Hálás köszönetem, amiért időt szánt rá, hogy kirántson a magam ásta gödörből, és alaposan fejbe koppintott. – Képletesen szólva. Alapos indok nélkül nem jó politika a vendégeket tettleg bántalmazni. Menjen és egyen valamit a büfében. Az sokkal jobb kedvre deríti majd, mint a szerencsejáték. – Mac meghajtotta a fejét, és magára hagyta. A Damian'sben nagy pénzek forogtak kockán, akár nyerésről, akár vesztésről volt szó, de Mac sosem hagyta, hogy pelyhedző állú ostoba ifjak a vesztükbe rohanjanak. Ezt követően a bálterem bejáratánál cövekelt le egy kis időre, hogy a táncoló párokat vegye szemügyre. Szerette, ha vendégei jól érzik magukat, és ő is szeretett táncolni. Majd ha a vendégek felfedik inkognitójukat, talán ő is táncolhat egyet vagy kettőt, legalábbis, ha semmi rendkívüli nem történik közben. Egy feketébe burkolózott alak állt meg mellette, tekintetét hozzá hasonlóan a táncosokra vetve. Mac a felismeréstől először megdermedt, majd az érzés zsigerei mélyére hatolva egész testét lángra lobbantotta. Virágzó orgona, finom fűszerek, az ellenállhatatlan nő. Mielőtt még tudatosan átgondolta volna, Mac egyik karját a lány dereka köré fonta, majd keményen magához rántotta, mire Kiri háta szorosan a mellkasához préselődött. A domborulatait elrejtő köpeny alatt a lány teste karcsú volt és ruganyos, akár egy párducé. Miközben ereiben a vér féktelenül száguldozott, a férfi a lány fülébe súgta: – Ma este mit forgat abban a csinos kis fejében, Lady Kiri?
MARY JO PUTNEY
48
EGY HAMIS HÖLGY
Tizenkettedik fejezet
Kiri megmerevedett, amikor Mackenzie a semmiből egyszer csak ott termett és a lányt kemény, feszes
testéhez rántotta. Lapockájától le egészen az ágyékáig forróság öntötte el. Nem tudta eldönteni, hogy ki kellene-e szakítania magát az ölelésből, vagy még szorosabban hozzá kellene simulnia. Egyiket sem téve, szelíden megszólalt: – Csak azért jöttem, Mr. Mackenzie, hogy az ötven guinea-t, amivel tartozom önnek, megadjam. – Nem kölcsönnek szántam, Lady Kiri – válaszolta a férfi döbbenten. – Azt tettem, amit bármelyik férfi megtett volna a helyemben. Nem vártam viszonzást érte. – Talán nem. Én viszont nem kívánok az adósa maradni, és az ötven guinea egyébként is tekintélyes összeg. Vagy túl büszke, hogy egy nőtől pénzt fogadjon el? – Ha pénzről van szó, sosem vagyok büszke. – Amikor a lányt elengedte, meleg lehelete annak fülét csiklandozta. – De ekkora összeget nem kellene a nyilvánosság előtt átadnia. Menjünk talán az irodámba, ahol széf is van. Mac határozott mozdulattal a lány könyöke alá nyúlva, előbb a bal oldali játéktermen, aztán pedig egy, a falburkolatban észrevétlenül megbúvó ajtón tessékelte át Kirit. A túloldalon lévő folyosót kis gázlámpák világították meg. Miután becsukták az ajtót maguk mögött, a beszéd és a zene okozta zaj néma morajlássá változott, így normál hangerőt használva beszélgethettek. – A gázvilágítás egészen lenyűgöző – jegyezte meg Kiri, ahogy végignézett a folyosón. – A bátyám pont most fontolgatja, hogy az Ashton-házban is bevezettesse. Talán ösztökélhetném egy kicsit. – A gázvilágítás előnye a gyertyával és minden más lámpával szemben, hogy az általa kibocsátott fény erősebb és lobogás-mentes is. Mivel a Pall Mall volt Londonban az első olyan utca, ahol a gázvilágítást használták, intézkedtem, hogy egy időben azzal, itt is bevezessék. – Kezét még mindig a lány karján pihentetve, Kirit egy olyan folyosóra vezette, ahol ketten egymás mellett épp csak elfértek. – Egyedül jött? A lány megrázta a fejét. – Kísérőm is van, és amikor elhagyjuk a klubot, egy teljes mértékben megbízható jármű visz majd bennünket haza. Mac elmosolyodott. – Kissé ironikus, miszerint minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a klubot valamennyi ide betévedő számára biztonságossá tegyem, én mégis egy magára nagyon is vigyázni tudó ifjú hölgy miatt aggódom. – Egyáltalán nem szükséges aggódnia miattam – válaszolta Kiri csípősen. Előbb egy bal oldali folyosóra, aztán pedig ismét jobbra fordultak. – Átjárók labirintusa ez az egész – szögezte le a lány, miközben az épület hátsó traktusa felé közeledtek. A férfi lerántotta magáról álarcát. – A klub három, eredetileg különálló épületből jött létre. Az épületrészeket rengeteg folyosó köti össze, de azok rendszere minden logikát nélkülöz. A jobbra lévő ajtó az irodámba vezet. Ahelyett, hogy beléptek volna, Mackenzie átható tekintettel meredt a lányra. Aztán egyik kezét felemelve levette Kiri álarcát, keze leheletfinom érintése a lány haját cirógatta. A levegő egyszeriben elviselhetetlenül felforrósodott körülöttük. – Amikor a pajtában voltunk, bátorkodtam elfogadni öntől egy nem anyagi természetű jutalmat – suttogta rekedten. – Mivel feltett szándéka, hogy a pénzt most visszafizesse nekem, kénytelen vagyok visszaadni, amit akkor elvettem. Mac karjába vonta a lányt, és kíváncsiságtól vezérelve hajolt a lány ajkára. Ördög és pokol! Gondolta Kiri tehetetlenségében, ahogy ajka mohón szétnyílt a férfi ajkának érintésére. Az a mindent elsöprő fellángolás, amiben első találkozásuk alkalmával volt része, mégsem nevezhető puszta véletlennek. Eggyé akart válni a férfival, beszélgetni és nevetni akart vele, lelke épp annyira vágyott rá, mint ahogy a teste.
49
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Ő azonban tapasztalt világfi volt, akinek minden bizonnyal már sok hölggyel volt dolga. Így kellett, hogy legyen, különben nem értene hozzá olyan mesterien, miként fossza meg maradék józan eszétől is. Nem találna rá azonnal teste érzékeny hajlataira, az ő nyelvével incselkedő nyelve nem volna olyan izgató, nem akarna olyan szorosan hozzábújni, hogy szinte teljesen egybeolvadjon vele. Kiri kényszerítette magát, hogy ne feledkezzen meg a férfi klubjában rendszeres látogatónak számító legünnepeltebb londoni szépségekről, akik között szép számmal akadtak enyelgésre kapható férjezett hölgyek is. Ez a felismerés adott neki erőt, hogy zihálva azt mondhassa: – A csókot hiánytalanul visszakaptam. – Azzal kibontakozott a férfi öleléséből. – Ahogy átadom a pénzt, a számla mindkét részről ki lesz egyenlítve. Mielőtt az irodája ajtaját kinyitotta volna, Mackenzie egy hosszú, feszült pillanatig továbbra is a lányt bámulta. Aztán Kiri belépett, és az íróasztalnál ácsorgó, iratkötegeket tanulmányozó, sötét hajú férfi látványától mindjárt meg is döbbent. Az ösztönei veszélyre figyelmeztették és óvatosságra intették. Ahogy a férfi felnézett, vonásaiból tüstént nyájas szívélyesség áradt. Atyaisten, a férfi fivére iskolatársa, Lord Kirkland volt! A vagyonos, skót származású, hajózási és kereskedelmi érdekeltségekkel rendelkező Kirkland rendszeresen megfordult Londonban, és amikor a városban volt dolga, általában Adamet és Mariah-t is meglátogatta. Kiriben Kirkland udvarias, szórakoztató, ám kissé titokzatos férfi benyomását keltette. Azonban sosem fordult meg a fejében, hogy a férfi veszélyes lenne. Kirkland könnyed mozdulattal meghajolt. – Lady Kiri. Azt hiszem, nem szükséges megkérdeznem, mit keres itt. – Amikor elmosolyodott, napbarnított bőre a szeme körül finom ráncokba rendeződött. – Mackenzie elmesélte nekem múltkori kalandját, ha esetleg ezen töprengene. – Valóban – vallotta be Kiri, miközben kezét nyújtotta a férfinak. – Azért vagyok itt, hogy egy tartozást rendezzek, de mivel olyan sokat hallottam már a helyről, saját szememmel szerettem volna meggyőződni róla, valóban olyan káprázatos-e a Damian's. – Remélhetem, hogy kellemesen szórakozik? – Ó, nagyon is – biztosította a férfit. – A klub rászolgált a jó hírére. – Nem számítottam rád ma este, Kirkland – jegyezte meg Mackenzie, majd elmozdított egy bekeretezett, szatirikus jelenetet ábrázoló rajzot, amely mögül egy kifinomult zárszerkezettel bíró, falba süllyesztett széf tűnt elő. – Felmerült egy probléma, amit meg kell veled beszélnem – magyarázta Kirkland. – Jelentéktelen üzleti ügy. – Ha szavai könnyedek is voltak, tekintete mégis az ügy komolyságáról árulkodott. – Nem annyira köztudott – mondta Mackenzie, miközben kinyitotta a széfet –, de Kirkland és én társtulajdonosai vagyunk a Damian'snek. Kirkland a vállát vonogatta. – Igazából mindent Mac csinál. Én csak az unalmas pénzügyekbe folytam bele, illetve felügyelem a klub jövedelmező befektetéseit. Mackenzie elvigyorodott. – Lehet, hogy a pénzügyek unalmasnak tűnnek, de nélkülözhetetlenek. A pénzre visszatérve, Kiri kigombolta köpenyét, hogy hozzáférjen a guinea-kkel teli pénzes zacskóhoz. Ahogy átnyújtotta a pénzt, hivatalos hangnemre váltott: – Mr. Mackenzie, köszönet a bátorságáért, és a hajlandóságért, amiért csalt miattam a kártyán. A férfi nevetve vette át a pénzt, de ahogy ujjbegyei a lány ujjbegyeit súrolták, Kiri finom, áramütésszerű bizsergést érzett. Annyival egyszerűbb volna, ha a vonzalom kizárólag a közösen átélt kaland eredménye lett volna. De ez annál sokkal több volt. A lány úgy érezte, valamiféleképpen kötődik a férfihoz. Könnyed hangon azt kérdezte: – Nem óhajtja megszámolni, hogy tényleg ötven guinea van-e a zacskóban? Mackenzie felvonta a szemöldökét. – Kinézem önből, hogy inkább többet fizet, semmint kevesebbet. – Aztán megfontoltan mégiscsak méricskélni kezdte a zacskót. – De tekintve, hogy a múltban mennyi pénz átment már a kezemen, azt mondanám, ez itt pontosan ötven guinea. A férfi átkozottul kifinomult érzékekkel rendelkezett. Kiri gondolt rá, hogy több pénzt tesz a zacskóba, de fogalma sem volt róla, pénzben kifejezve mennyit érhet, amit a férfi érte tett. MARY JO PUTNEY
50
EGY HAMIS HÖLGY
– Most, hogy ezt rendeztük, én magukra is hagynám az urakat. – Amikor Mackenzie felállt, hogy kikísérje, egyik kezével intett. – Ne fáradjon, Mr. Mackenzie. Magam is visszatalálok. Már amúgy is ideje, hogy megkeressem a kísérőm, és távozzunk. – Őrülök, hogy sikerült túltennie magát az emberrabláson – zárta le a beszélgetést a férfi udvariasan, de szemében ugyanaz a visszafogott vágyakozás tükröződött, mint ami a lány szemében is megbújt. A lányt megnyugtatta, hogy nem ő volt az egyetlen, akit zavarba ejtett ez a kettejük közt a semmiből fellángoló vonzódás. Kiri kinyitotta az iroda ajtaját, s közben azon töprengett, milyen komoly, férfias témák kerülnek majd terítékre, amikor ő már hallótávolságon kívül lesz. Ahogy kilépett, tőle jobbra, a folyosó vége felé, ahol az egy másik folyosóba torkollott, a szeme sarkában mozgás vonta magára a figyelmét. Abban a pillanatban, amint megfordult, hogy láthassa, mi történt, a döbbenettől még a lélegzete is elakadt. Öt álarcos férfi vonszolt magával egy kisebb alakot, akit ráadásul sötétlila csuklyás köpeny takart. – Mackenzie! Kirkland! – kiáltotta élesen. – Megtámadtak egy hölgyet! Kiri rohanni kezdett a folyosón. Futás közben köpenyének utolsó gombját is kigombolta, és hagyta, hogy a köpeny a földre hulljon, s az egész testét beborító lebernyegből kiszabaduljon. Maga mögött már hallotta Mackenzie-t és Kirklandet, akik időközben elhagyták az irodát, hogy követhessék őt. A támadók és az áldozat egyszer csak eltűntek a jobb oldali keresztfolyosóban. Amikor Kiri a kereszteződéshez ért, észrevette, hogy a rövid átjáró egy ajtóba torkollik, ami a klub mögötti sikátorra nyílik. Az emberrablók már majdnem elérték az ajtót, és ebből a közelségből Kiri megbizonyosodhatott róla, hogy az áldozatuk az a lány volt, akivel korábban beszélt. A rúgkapáló lány álarcát letépték, és most durva kéz szorult a szájára. De vajon mi oka lehet rá öt férfinak, hogy elraboljon egy ártatlan teremtést? Talán felöntöttek a garatra és fogadtak? Csak nem arra készülnek, hogy megbecstelenítsék? Habár öt férfit egymaga képtelen lett volna megállítani, hogy Mackenzie és Kirkland érkezéséig időt nyerjen, meg kell próbálnia őket feltartani. Harcosokat megszégyenítő lelkesedéssel, kísérteties üvöltés kíséretében vetette magát a támadókra, kalarippayattu tudását felhasználva zavarta meg az emberrablókat. A kiáltásától elképedt férfiak megfordultak. Kiri egy lendületes rúgással a levegőbe szökkent, lovaglócsizmájának orra a csoport utolsó tagjának két lába között célba talált. – Bandita! – kiabálta. A férfi a fájdalomtól iszonyatosat ordított, majd sérülését markolászva a földre rogyott. Hálát adva az égnek, hogy lovaglószoknya és csizma volt rajta, előrántotta a korábban a csempésztől zsákmányolt csinos kis kését. Amikor egy másik támadót megszúrt vele, a férfi felüvöltött és hátrálni kezdett, a kés viszont olyan mélyen fúródott a férfi bal karjának izomzatába, hogy markolata a lány kezéből kicsavarodott. – Ki innen azonnal! – kiáltotta egy magas férfi parancsoló hangnemben. Szemmel láthatóan ő volt a banda vezére, és az elrabolt lánnyal már közvetlenül az utcára vezető ajtó mellett topogott. Nem vesztegethette az időt késének visszaszerzésére, amikor a többieket már csak egy hajszál választotta el attól, hogy a foglyot kiráncigálják az épületen kívülre. Kiri az emberrablókra rontott, ám hirtelen egy rászegeződő pisztolycsővel találta magát szemben, amit a férfiak közül a legtermetesebb és legfélelmetesebb tartott a kezében. Mivel a folyosón semmiféle fedezéket nem talált magának, elkezdett cikcakkban ugrándozni és imádkozni, hogy a férfi célt tévesszen, amikor lő végre. A férfi arcán alattomos mosoly terült szét, ahogy a pisztolyt célra emelte. Aztán a folyosón durranás visszhangzott, és az óriás vér áztatta arcából nem maradt más, csak apróra zúzott csontszilánkok. Egy pisztolygolyó pontosan telibe találta. Ahogy összeesett, fegyverének lövedéke célt tévesztve a falba fúródott. Amikor Kiri hátranézett, a kereszteződésben álló Kirklandet vette észre, füstölgő pisztollyal a kezében, akinek arcáról hűvös nyugalom áradt, miközben fegyverét újratöltötte. Addigra már Mackenzie is utolérte a többi emberrablót és ökle bokszolókra jellemző könyörtelen profizmussal mérte rájuk az ütlegeket.
51
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
A vezér egyik keze már az ajtógomb után nyúlt, másik keze a lány felső karja köré zárult. Kiri utolérte és a foglyot szorító karjába rúgott. A férfi szitkozódni kezdett, ahogy zsákmánya kicsúszott a kezéből. Kiri egyik karjával átkulcsolta a lány derekát és elvonszolta. Hogy foglyát visszaszerezhesse, a vezető feléjük lendült. – Hogy az ördög vigyen el! Egy ilyen értékes madárkát nem hagyhatok veszni! Volt valami a férfiban, ami azt sugallta, hogy nagy lábon él és előkelő körökben mozog. Ujjait Kiri ekkor hirtelen a férfi nyakába mélyesztette. A férfi fuldokolni kezdett. A megsemmisítő vereségbe látszólag beletörődve, fakó, haragtól izzó tekintettel tépte fel az ajtót, és félig-meddig már kinn is volt. Két embere közvetlenül a sarkában loholt. Mackenzie tombolt, amikor az emberrablók menekülőre fogták. – Átkozott csirkefogók! – kiáltotta, s a káromkodást abba sem hagyva, követte őket a sötét sikátorba. – Ezt nem viszitek el szárazon! Amint az ajtó bevágódott a férfi mögött, Kiri erősen magához szorította a reszkető lányt. – Jól van? A lány bólintott, de csakúgy záporoztak arcán a könnyek, bármilyen hősiesen is igyekezett visszatartani őket. Habár csinos volt, nem volt az a mindent elhomályosító szépség, amitől a férfiak eszüket vesztik. És nagyon, nagyon fiatalnak látszott. – Nem… nem bántottak. Padlóra szegeződő pisztollyal Kirkland csatlakozott hozzájuk. – Legalább megállítottuk őket, mielőtt még… A férfi hangja elnémult a döbbenettől, amikor a lila köpenyes lányra bámult. Fél térdre ereszkedett, és fejet hajtott. – Ő királyi fensége! Hála istennek, hogy biztonságban van. Ő Királyi fensége? Kiri döbbenten bámult a lányra, aztán a hirtelen felismeréstől maga is megbénult. Épp most mentették meg Charlotte walesi hercegnőt, a régensherceg egyetlen törvényes leányát, Anglia trónjának várományosát.
Tizenharmadik fejezet
Kiri még sosem találkozott Charlotte hercegnővel, hisz a lány még csak tizenhat esztendős volt, és
elképesztően óvták a nyilvánosságtól. De le se tagadhatta volna a királyi család hannoveri ágához tartozók örökségét. Az átlagosnál kicsit magasabb, szőke hajú, telt alkatú leányzó volt. De ami ennél is lényegesebb az az, hogy Kirklandnek szemmel láthatóan nem voltak kétségei a személyazonosságát illetően. Mivel úgy tűnt, a hercegnő most már a saját lábán is meg tud állni, Kiri elengedte, és mély meghajlással üdvözölte. – Ő királyi fensége, kérem, bocsássa meg nekem, ha a viselkedésem az illendőség terén kívánnivalókat hagyott maga után. – Én tartozom köszönettel önnek az érdekemben tett erőfeszítéseiért. – Charlotte világoskék szeme felragyogott. – Nem is tudtam, hogy egy nő képes így harcolni! – Elsajátítottam egy ősi hindu harcművészet alapjait – magyarázta Kiri, ahogy felegyenesedett. A küzdelemtől és a megdöbbentő találkozástól a szíve még mindig hevesen kalapált. – De Lord Kirkland és Mr. Mackenzie segítsége nélkül mindketten bajban lettünk volna. A hercegnő pillantása a Kirkland által lelőtt férfi véres holttestére esett. Egy másik férfi arccal borult a padlóra. Habár eszméletlenül hevert a földön és a vére hatalmas tócsában gyűlt körülötte, még lélegzett. Kiri úgy vélte, az emberrablók közül az a férfi volt, akit karon szúrt, de nem bírta elviselni a látványt, hogy megnézze, vajon a kése még azóta is benne van-e. A testek láttán Charlotte elsápadt, és a lány bizonytalanul megingott. Kiri elkapta a karját. – Őfenségét az irodába kísérem. Volna ott egy kis konyak? MARY JO PUTNEY
52
EGY HAMIS HÖLGY
– A szekrényben. Miután itatott őfenségével egy keveset, húzza meg háromszor egymás után a csengőzsinórt jó erősen. Két őr érkezik majd. – Kirklandről szinte sugárzott, hogy a maga kimért módján első döbbenetén próbál úrrá lenni. – A hercegnőt épségben kell hazajuttatnunk. Mivel jött a klubba, Kiri? – Sarah Clarke-Townsenddel érkeztem, és Adam főlovásza hozott ide bennünket. – Az egyik őrrel kerestesse meg Sarah-t és hozassa az irodába. A másik őr addig előkerítheti Murphyt és a hintót, és megkérheti, hogy hozza azt az épület oldalfrontján található kis utcába. Ön és Sarah, Murhpyvel és a biztonságukat felügyelő őrökkel, hazavihetik a hercegnőt. – Kirkland megkövült tekintettel tanulmányozta a földön fekvő férfit. – Én pedig meglátom, ki tudok-e deríteni valamit ezekről az alakokról, és hogy mi volt a céljuk. Megkönnyebbülést jelentett visszatérni a főfolyosóra, és megszabadulni a vér és a holttestek látványától. Miközben Kiri az iroda felé kormányozta a hercegnőt, aki menet közben kissé rátámaszkodott. Ahogy magához vette a köpenyt, amelyet az emberrablókat üldözve hagyott hátra, beleborzongott a felismerésbe, hogy a támadás valószínűleg nem volt véletlen. Az öt férfi felismerte és szándékosan rabolta el a hercegnőt. De vajon miért? És honnan tudták, hol akadhatnak a nyomára? Miután beléptek az irodába, Charlotte-ot a legkényelmesebb székhez vezette. – Feltételezem, csak egy kis kalandra vágyott, de ehelyett alaposan kijutott önnek a jóból. Charlotte cinkosán mosolygott. – Úgy bánnak velem, mint egy gyerekkel és társaságba sem engednek. A Damian'sről az a hír járta, hogy ártalmatlan hely. Warwick House-ban lakom, innen nem messze, így miután a nevelőnőm és a személyzet többi tagja is visszavonult, az anyámtól kölcsönvett köpenyben és álarcban kisurrantam. – Vagyis egyedül jött? – kérdezte Kiri, hangjában palástolni igyekezvén a rémületet. – Senki sem szólított le. – A hercegnő arcára reménytelen vágyakozás ült ki. – Olyan izgalmasnak tűnt, hogy végre kiszabadulhatok a kalickából, amelyben élek! Amikor a Damian'shez értem, úgy gondoltam, biztonságban vagyok. Remekül szórakoztam. Aztán az egyik férfi a játékteremben hangosan így szólt: „Őfensége”. Én persze magamról elfelejtkezve körülnéztem, és ezzel elárultam magam. Az a férfi és még néhány másik olyan szorosan körbevettek, hogy senki sem láthatta, amikor a vezetőjük megragadott es a kezét a számra tapasztotta. A játékteremből villámgyorsan kirángattak a folyosóra. Ellenkeztem, de semmi esélyem nem volt velük szemben. Ha ön nincs… – Megborzongott. – Az a konyak most jól fog esni. – Kiri kinyitott egy megfelelőnek tűnő szekrényt, és meg is találta az italt, illetve a poharakat. Miután felemelte az ezüstnyakú üveget, rajta Cognac felirattal, tisztességes adagot öntött egy pohárba és a hercegnőnek adta. – Aprókat kortyoljon. Attól tartok, erősebb, mint amihez szokva van. Charlotte óvatosan kortyolt bele az italba, majd a fojtogató érzés elmúltával újabb kortyot vett a szájába. – Igaza volt, erős, de roppant élénkítő. Kiri töltött egy másik pohárral is. – Engedelmével. – Válaszra sem várva kortyolt egyet, hálásan a jóleső, égető érzésért, amit az ital váltott ki belőle, amint a torkán végiggördült. – Akárcsak önnek, a vártnál nekem is több izgalomban volt részem. Charlotte kiitta az italt poharából, és újabb adagot kért. – Könyörgöm, árulja el, kit tisztelhetek az ön és másik két bátor megmentőm személyében. Az otrombaságáért magát legszívesebben felpofozni vágyó Kiri így válaszolt: – Lady Kiri Lawford vagyok, Ashton hercegének húga. Charlotte végre tisztán látott. – Tehát ön a fivéréhez hasonlóan félig hindu származású? Nem csoda, hogy ilyen gyönyörű, és még az egzotikus harcművészetekben is jártas. – A hercegnő irigykedni látszott. Kiri elpirult. – Köszönöm, fenség! A két úriember, Lord Kirkland, ő az, aki felismerte fenségedet, illetve Mr. Mackenzie, a Damian's tulajdonosa. – Jó erősen megrántotta a csengőzsinórt, aztán leült és figyelmét a konyakjára összpontosította. – Mielőtt megérkeznek az őrök, talán jobb lenne, ha ismét magára öltené az álarcát.
53
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Charlotte azonnal így is tett. – Ha ez kitudódik, abból szörnyű botrány lesz, ugye? – Botrány és nyilvános megtorlás az ön nevében. – Kiri habozott, és azon töprengett, vajon a hercegnőt valóban annyira oltalmazták-e mindentől, hogy emiatt még a saját szerepével sincs tisztában. – Fenség, ön roppant népszerű a nyilvánosság körében. Sokkalta inkább az, mint az édesapja. Charlotte arca felderült. – Valóban? – Valóban. – A lány boldogságától, amit népszerűsége miatt érzett, Kiri szíve sajogni kezdett. Szüleinek, a régenshercegnek és német unokatestvérének, Caroline braunschweigi hercegnőnek soha nem szabadott volna egybekelniük. Kezdettől fogva irtóztak egymástól, és nem sokkal Charlotte születését követően külön is váltak. A szerencsétlen leány kettejük állandó ellenségeskedésének áldozatává vált. A két őr, mindkettő magas, izmos férfi elegáns fekete öltözetben, rövid időn belül megérkezett. Kiri a pezsgőt kínáló inasokat vélte felismerni személyükben. Éppolyan eszesnek látszottak, mint amilyen erősek voltak. – Lord Kirklandnek az az óhaja, hogy egyikük kerítsen elő egy bizonyos hintót egy Murphy nevű hajtóval. – Kicsinek és kopottnak festette le a járművet, amit ahelyett használtak, amin Ashton hercegének címerpajzsa díszelgett. – Igen, kisasszony – mondta az egyik férfi, majd biccentett, és elhagyta az irodát. Kiri ekkor a másik inashoz fordult, akinek viharvert kinézete egykori bokszolóra emlékeztetett. – Az ön feladata pedig az lesz, hogy megkeresi és idehozza az egyik vendéget. A hölgy kicsi és törékeny, sötétkék köpenyt visel, és az álarca aranyflitterektől csillog. A férfi komor képet vágott. – Nem valószínű, hogy hajlandó lenne követni egy idegent. Miután rádöbbent, hogy a férfinak igaza van, Kiri azt mondta: – Mondja neki, hogy az üzenetet Mumtaz küldte. Távozása után Charlotte azt kérdezte: – Mi az a Mumtaz? – Mumtaz Mahal egy nagy mogul uralkodó, Sáh Dzsahán legkedvesebb felesége volt – magyarázta Kiri. – A férfi majdnem belehalt a bánatba, amikor felesége tizennegyedik gyermekük születésekor életét vesztette. Elhunyt kedvese emlékére építtette a Tádzs Mahalt, amely minden bizonnyal a világ leggyönyörűbb síremléke. Charlotte szeme elkerekedett. – Milyen romantikus történet! – Azt hiszem, még romantikusabb lenne, ha együtt és boldogságban öregedhettek volna meg – jegyezte meg Kiri szárazon. – Mivel Mumtaz az igaz szerelem és odaadás szimbólumává vált, róla neveztem el a Miss Clarke-Townsendnek kreált parfümömet. – Ön parfümöket készít? – A hercegnő tekintetében most már hősöknek kijáró csodálattal bámulta. – Ön olyan sok érdekes dolgot csinál! – Anyám családjában régi hagyomány, hogy a nők parfümkészítéssel foglalkoznak – mondta Kiri. – Indiában a parfümök java részében a tömjénillat alapelemei köszönnek vissza, épp ezért Európa virágos illatainak felfedezése hatalmas élvezet a számomra. Már majdnem ecsetelni kezdte, miként születnek a parfümök, de aztán leállította magát. Charlotte nem fogadhatott túl sok látogatót, és e látogatók számát Kiri biztosan nem fogja gyarapítani. A ma éjszaka történései után még az is elképzelhető, hogy apja a londoni Towerbe záratja a hercegnőt. Kiri pohara kiürült, így félretette. – Aggódom Mr. Mackenzie miatt, aki odakinn folytatta az emberrablók üldözését. Remélem, épségben tért vissza. Gondolja, hogy pár percre egyedül hagyhatom, fenség? Nem megyek messzire. Charlotte ismét töltésre nyújtotta poharát. – Még néhány korty konyak és jól elleszek. Kiri felemelte a palackot, de figyelmeztette a lányt: – Ha a kelleténél többet találna inni, reggel valószínűleg igen kellemetlenül fogja érezni magát! – El sem tudja képzelni, mennyire vágyom már egy kis kicsapongásra! – vallotta be Charlotte szemében kissé spicces villanással. MARY JO PUTNEY
54
EGY HAMIS HÖLGY
Pont úgy beszélt, ahogy Sarah. Az előkelő származású lányok szörnyen kevés dolgot engedhettek meg maguknak, a királyi hercegnők pedig jószerével még annyit sem. Miután töltött még konyakot Charlotte-nak, Kiri kilépett az irodából, majd lépteit szaporázva a vérontás keresztfolyosón található helyszínére sietett. Kirkland az egyik emberrabló mellett térdelt, és zord arckifejezéssel zárta le épp a férfi szemeit. A másik férfi az oldalán feküdt, szétroncsolódott arca így takarásban maradt, ami Kiri számára megnyugtató volt. – Mr. Mackenzie még nem tért vissza? – Még nem, de cseppet se aggódjon miatta – válaszolta Kirkland biztatóan. – Mac tud magára vigyázni. – Remélem, igaza van. – Amint megérezte, hogy a konyak kavarogni kezd a gyomrában, Kiri elfordította tekintetét a földön heverő férfiról. – Ez az alak még lélegzett, amikor az irodába mentünk. Talán halálos sérülést szenvedett? Kirkland arcán árnyék suhant át. – Igen, de mielőtt meghalt, sikerült még kiszednem belőle pár dolgot. Kiri hányingerrel küszködve latolgatta, vajon a másik férfi élne-e még, ha Kirklandnek nem lett volna szüksége információkra. De annyira tulajdonképpen nem érdekelte a dolog. A ma éjszaka azonban egyértelművé tette, hogy fivére elbűvölő barátja, ha kell, egy kis kegyetlenségtől sem riad vissza. Ha kikérdezési módszerei siettették az emberrabló halálát, nos, a férfi valószínűleg megérdemelte. Kirkland felemelt egy kést a padlóról. – Ez a karjában volt. Az öné? A lány bólintott. – Az egyik csempésztől szereztem, és ma este magammal hoztam, arra az esetre, ha fegyverre lenne szükségem. Bár nem hittem, hogy baj történhet. Kirkland gondosan megtörölte a kés pengéjét a halott férfi kabátjában, majd markolatával a lány felé nyújtotta. – Jó kis fegyver. Kiri tétovázva vette el a kést. – De ugye nem az általam okozott szúrt sebbe halt bele? – Nem – nyugtatta meg a férfi. – De lelassította, és ezáltal kiegyenlítette az esélyeket. Ha többé nem is szeretné magával vinni a kést, bátorsága tanúbizonyságaként azért megtarthatná. Ön nélkül Charlotte hercegnőnek örökre nyoma veszett volna. – De hát miért? – Kiri elfogadta a kést, ami tökéletesen tisztának tűnt, bár azonnal elhatározta, hogy mielőtt a jövőben újra magával viszi, forró vízben kifőzi. Felhúzta a ruhája ujját, hogy a Kést visszahelyezhesse a karján lévő tőrtartó hüvelybe. A kijárati ajtó tőlük alig pár méterre kinyílt és Mackenzie lépett be az épületbe. Fáradtnak és ingerültnek látszott, de arckifejezése a lány csupasz karját látva, azonnal megváltozott. – Már ideje volt, hogy a dolgok ma este jobbra forduljanak. Kiri elpirulva, de egyáltalán nem bosszankodva csúsztatta vissza a kést a tartójába, majd ruhája bő ujját is leengedte. – Megszöktek a gazemberek? Rosszalló arckifejezést öltve Mackenzie bal felső karját dörzsölgette. – Kocsi várta őket. Akkora volt, hogy mind az öt férfi és a lány is kényelmesen elfért volna benne, már ha sikerrel jártak volna. Az egyiküket majdnem elkaptam, de aztán mind a három rám támadt, és a túlerővel szemben alulmaradtam. Kirkland komor arccal állt fel. – A lány, akit megpróbáltak elrabolni, Charlotte hercegnő. Mackenzie a férfira meredt. – Az a Charlotte hercegnő? A régensherceg leánya? Kirkland bólintott. – Az egyetlen. Mac, csak nyugodtan! Vérzik a karod.
55
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Mackenzie a csöpögő vérre bámult. – Ugyan… semmiség. – Nagyot nyelt. – Csak egy kis karcolás. A következő pillanatban azonban ájultan zuhant a padlóra.
Tizennegyedik fejezet
Mackenzie! – szólítgatta Lady Kiri telt, dallamos hangja. Sietős léptek. Orgona és fűszer
illatának
elegyedése a parfümjében, ruhájának suhogása, amint a lány letérdelt mellé. – Megsérült! Ahogy az elméjét körülölelő kába sötétség szorítása engedni kezdett, Mac savanyú arckifejezéssel azon töprengett, vajon a férfiúi hiúság szempontjából lehet-e annál rosszabb, mint amikor az ember eszméletét veszti tulajdon vérének látványától egy csinos lány előtt, akit szeretne lenyűgözni. De a megaláztatással most nem akart foglalkozni. Arra később is lesz még idő. Olyan gyengének érezte magát, hogy a szemét sem bírta kinyitni, arra meg, hogy feltápászkodjon a hideg padlóról, ahol elterült, még úgyse volt képes. Viszont a hallásával és szaglásával nem volt semmi probléma. Hamarosan a beszédkészsége is visszatér majd. – A sérülés nem tűnik súlyosnak. – Kirkland volt az, a maga szokásosan nyugodt stílusában, bár hangjában némi aggodalmat lehetett felfedezni. Mac másik oldalán térdelt, és hozzáértő kezekkel vizsgálgatta a férfit. Egy-két percnyi tapogatást követően Kirkland végül azt mondta: – Megvágták a karját, de azt hiszem, ez minden. – A férfi kötést rögtönzött, aztán elkezdte betekerni vele Mac sérült bal karját. – Mackenzie mindig is rosszul reagált kifröccsenő vérének látványára. Mac szinte biztos volt benne, hogy Lady Kiri mindjárt elneveti magát. Azt kívánta, bárcsak teljesen eszméletlen volna, hogy ne kelljen hallania. Ehelyett azonban a lány nagyon komolyan így szólt: – Indiában egy katonaorvos egyszer azt mondta, hogy elájulni a vér látványától nem is annyira szokatlan. A legerősebb, legbátrabb férfiakkal történik meg a leggyakrabban. – S egy bársonyos kéz pihent meg a férfi homlokán. Mac megpróbált megszólalni, de csak reszelős suttogásra futotta. – Igazán megnyugtató gondolat. – Erőfeszítések árán, de képes volt kinyitni a szemét. A kezét ugyan elvette, de Kiri továbbra is fölé hajolt, s bár bájos arcán aggodalom tükröződött, a lány nem tűnt rémültnek. Pont annyira aggódott, amennyire azt a helyzet megkívánta. Egy hisztériás rohamot, amire csak a nők képesek, most nem tudott volna elviselni. Egy nő… Charlotte hercegnő… Te jóisten! Felküzdötte magát ülő helyzetbe. – A hercegnő őfensége itt járt és kis híján elrabolták? Sértetlen? – Jól van. Néhány perc múlva Lady Kiri és Miss Clarke-Townsend visszakísérik őt Warwick House-ba – közölte Kirkland. – Ashton kocsijai közül azt a megkülönböztető jelzéssel el nem látott hintót fogják igénybe venni, amit idefelé jövet is használtak. Két őr a klubból velük tart. Mac a homlokát dörzsölgetve próbálta helyére tenni a dolgokat. – Ördög és pokol! Most, hogy már tudom, kit akartak elrabolni, mégiscsak van értelme ennek az egésznek – motyogta. – A franciák állnak az ügy hátterében, és nem fogják feladni. Kirkland mozdulatlanná dermedt. – Ez megerősíti, amit az egyik férfiból még a halála előtt kiszedtem. Az idő szorításában vergődve, kezével a falnak támaszkodva Mac talpra küzdötte magát, de közben az agya egyre csak azon járt, mit kellene tenni. Tekintete a padlón heverő két férfira esett. Egyikük nagydarab, izmos alak, a másik alacsonyabb, vékonyabb testfelépítésű volt. De mindketten drága, fekete frakkot viseltek. MARY JO PUTNEY
56
EGY HAMIS HÖLGY
A főfolyosó felől hangfoszlányok érkeztek. Kiri felemelte a fejét. – Sarah már az irodában van. Azonnal hazavisszük a hercegnőt. – Várjon! – Mac homlokát ráncolva máris egy tervet latolgatott. – Miss Clarke-Townsend minden bizonnyal maga is el tudja látni a kísérői feladatokat. Lady Kiri, önt arra kérem, maradjon. Beszélnünk kell. Aztán majd gondoskodunk arról, hogy épségben hazajusson. – Tekintete ismét a földön fekvőkre tévedt. – És… rólam ne tegyen említést. Amennyire ön tudja, még mindig az emberrablókat üldözöm. Kirkland elgondolkozva nézett rá. – Mit forgatsz a fejedben? – Talán semmit, de nem tudom, míg nem beszéltünk. – Miután a többiek távoztak, Mac összeráncolt szemöldökkel nézte a halott férfiakat, és azon töprengett, szükség lesz-e a tervére. Csak remélni tudta, hogy nem, de a történtek miatt rossz előérzete támadt.
Amikor Kiri visszatért az irodába, Charlotte éppen az emberrablási kísérletet ecsetelte Sarah-nak, aki
rémült elragadtatással csüngött a hercegnő minden szaván. Most, hogy a veszély elmúlt és Charlotte biztonságban volt, két lórúgásszerű konyak hatására a lány egészen feloldódott. Valószínűleg sosem élt még át efféle izgalmakat. Kiri csak remélni tudta, azért a hercegnő nem találta annyira élvezetesnek a dolgot, hogy a jövőben ismét ki akarná játszani őrei éberségét. A szobába lépve Kiri így szólt: – Őfensége, ha nem akarjuk, hogy észrevegyék az eltűnését, ideje lenne hazatérnie. Sarah, elkísérnéd a hölgyet? Lord Kirkland-nek és nekem akadt még egy kis megbeszélnivalónk. Sarah felegyenesedett és a kezét Kirkland felé nyújtotta. Akárcsak Kiri, ő is rendszeresen találkozott a férfival az Ashton-házban. – Nem szabadna Kiri nélkül távoznom, Lord Kirkland. – Személyesen viszem vissza a hölgyet az Ashton-házba – ígérte Kirkland. Amint Sarah rápillantott, Kiri azt mondta: – Nem lesz semmi bajom. Te pedig szépen hazaviszed a hercegnőt. – Nos, rendben – egyezett bele Sarah kétkedve. – De mihelyt hazaérsz, azonnal gyere a szobámba, legyen bármilyen későn is. – Megegyeztünk. – Kiri meghajolt Charlotte hercegnő előtt. – Remélem, lesz még alkalmunk viszontlátni egymást, őfensége. Charlotte sóvárgó tekintettel nézett. – Nem tarthatnak bezárva örökre. Már nagyon várom a napot, amikor nyilvánosan is találkozhatom önnel, Lady Kiri. A hercegnő és Sarah, a két rátermettnek tűnő őr kíséretében, akik már Sarah-t és a kocsit is előkerítették, távoztak. Távozásukat követően Kiri Kirklandnek szegezte a kérdést: – Van róla elképzelése, mit szándékozik tenni Mr. Mackenzie? – Csak találgatni tudok, úgyhogy jobb, ha megvárjuk, mit akar mondani. – Kirkland az ajtó felé indult. – Megyek és megmondom neki, hogy most már észrevétlen be tud jutni az irodába. Ahogy a férfi távozott, Kiri fáradtan roskadt le egy székre. Egy-két dudort és horzsolást ő is szerzett az emberrablókkal folytatott küzdelemben, és mostanra sérülései kezdtek érezhetővé válni. Amikor a két férfi belépett az irodába, Mackenzie komolyabbnak tűnt, mint amire Kiri számított, Kirkland pedig szabályosan dühöngött. A lány újra kinyitotta az italszekrényt. – Uraim, konyakot? Vagy valami mást? – Én skót whiskyt kérek – válaszolta Mackenzie. – Kirklandnek jöhet a konyak, akár végeláthatatlan mennyiségben. Kirklandre pillantva Kiri látta, hogy a férfi halványan elmosolyodik. – Miért is tagadnám?
57
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Kiri Mackenzie-nek whiskyt, Kirklandnek konyakot, magának viszont vörösbort töltött, mert nem lett volna bölcs dolog még több égetett szeszt innia. Miután mindannyian helyet foglaltak, Kiri megkérdezte: – Miért olyan indulatosak mindketten, amikor az emberrablás végül is meghiúsult? És miért óhajtott beszélni velem, Mr. Mackenzie? – Több információra van szükségünk, Lady Kiri – felelte a férfi. – Ön került legközelebb az emberrablókhoz. Tudna róluk személyleírást adni? A lány homlokát ráncolva próbált meg emlékezni. – Minden olyan gyorsan történt, és valamennyien álarcot viseltek. A vezetőjük elég magas volt, világosbarna hajjal és kissé kopaszodott. Úriember benyomását keltette bennem, és talán kicsit piperkőcnek tűnt. Mackenzie bólintott. – A mozgásában volt valami ismerős. Valószínűleg már korábban is megfordult a Damian'sben. Észrevett még valamit? – Les Heures kölnit viselt. Ez egy rendkívül drága üzlet St. Jamesben – magyarázta Kiri. – A parfüm neve Alejandro. A parfümök illata a viselésüket követően egyénenként változik, épp ezért, ha újra találkoznánk, minden kétséget kizáróan felismerném. A két férfi a lányra meredt. – Tényleg képes lenne rá? – kérdezte Mackenzie. A lány bólintott. – Nem lehetetlen, hogy a kölni ugyanazt a reakciót váltja ki egy másik emberen, de az Alejandro egy vagyonba kerül, így nem igazán elterjedt. Tekintetbe véve a kisszámú vásárlót, szinte valószerűtlen, hogy a kölni pontosan ugyanazt a hatást fejtse ki valaki máson. Mivel a férfiak még mindig kétkedni látszottak, Kiri felállt és Kirklandhez lépett. – Az ön illata Imperial Water, konyakkal és titkokkal fűszerezve. – A lány a férfi döbbenetről árulkodó szemébe nézett. – Az Imperial Water viselése során a keverékből önnél a szegfűszeg válik uralkodóvá. A férfi nagy szemeket meresztett a lányra. – Milyen illata van a titkoknak? – Sötét. Áthatolhatatlan. Akár a tengerfenék, ahol különös dolgok rejtőznek. – Kiri elmosolyodott. – Az Imperial Water jól illik ahhoz a kedélyes úriember képhez, amilyennek a világ szemében látszani szeretne. Az ember illata, amit a nagy átlag érzékel, óráról órára, akár pillanatról pillanatra is változhat, de mindannyiunknak van egy egyedi illatanyaga, amely nem szűnik meg létezni, és éppolyan megkülönböztető jelleggel bír, minta hangunk. – Ön egészen elbátortalanít, Lady Kiri – jegyezte meg a férfi, résnyire szűkült szemmel. – Kirkland már azt fontolgatja, hogyan tudná kihasználni a képességét – fűzte hozzá Mackenzie. Kiri felnevetett, majd Mackenzie-hez fordult. A férfi egyedi illatanyagával olyan bizalmas viszonyban volt, hogy azt bármilyen körülmények között képes lett volna felismerni. De a szemléltetés kedvéért maradt annál, amit könnyű volt nevén nevezni. – Leheletnyi rozmaringot érzek, de azt hiszem, ez szappan. –Tekintetük egymásba fúródott. A férfi sokszínű szeme a lányt teljesen megbabonázta. Kék szeme ma éjjel sokkal inkább kékesszürkének látszott. – Ön rozmaring, vér, whisky és baj különös keveréke. – Nem is tudtam, hogy a bajnak is van illata – értetlenkedett a férfi magát kicsit kényelmetlenül érezve. – Illata akár a csípős fűszereké, amelyek az orrot ingerlik, a nyelvet égetik. – Fogalmam sincs, ez mit jelent. – A férfi egy mély levegővétellel szakította meg a kettejük közti intim pillanatot. – Na persze, a középső nevem Trouble, azaz „baj”. – Ez nem vicc – szólalt meg Kirkland. – Damian T. Mackenzie. A Trouble, a „baj” valóban a középső neve. Kiri pislogott. – A szülei igazán előrelátóak voltak. Mackenzie a megjegyzést szándékosan figyelmen kívül hagyta. – És a többi emberrablóról mit tud mondani? A lány visszaült a helyére, majd lehunyt szemmel töprengett tovább. MARY JO PUTNEY
58
EGY HAMIS HÖLGY
– Az egyik sötét hajú volt és az illata… talán francia? Kedveli a fokhagymát, és Hungary Watert permetezett magára. A másik bokszolókra emlékeztető, jól megtermett alakkal rendelkezett. A szaga olyan volt, mint egy igazi munkásemberé, aki nincs oda túlzottan a fürdőzésért. – Szemeit kinyitva csak annyit tett hozzá: – Sajnálom, de ez minden, amire emlékszem. Talán később eszembe jut még valami. És önök, uraim, mire jutottak? – Az a nagydarab munkásember profi bokszolóhoz méltón harcolt – szögezte le Mackenzie. – A bal ökle erősebb, mint a jobb. Felismerem a stílusát, ha ismét összefutunk. – A férfi, akinek az arcába lőttem, szintén bokszoló lehetett – összegezte Kirkland. – Volt a mozgásában valami ismerős. Talán majd a neve is eszembe jut. Egyéb? – Amikor odakinn üldöztem a másik hármat, egymás között franciául beszéltek – válaszolta Mackenzie. – Az emberrablási kísérlet nem volt véletlen. Egy nagy horderejű terv része lehet, bár részleteket nem sikerült megtudnom. De az biztos, hogy szándékukban áll újra megpróbálni. – Mit akarhatnak a franciák egy tizenhat éves lánytól? – értetlenkedett Kiri. – Egyelőre csak találgathatunk – válaszolta Kirkland, a homlokát ráncolva. – De abból, amit Mac hallott és az információ alapján, amit a sérült emberrabló elárult, mielőtt meghalt volna, nagyon úgy tűnik, hogy az összeesküvők abban reménykednek, hogy ha a franciák túszul ejtik Charlotte hercegnőt, akkor Anglia, a hercegnő biztonsága érdekében, hajlandó lesz békét kötni Franciaországgal. Kiri félrenyelte a vörösbort. – Nem gondolhatják komolyan, hogy megadjuk magunkat! – Nem megadásról van szó. Hanem békekötésről – emlékeztette Kirkland. – A napóleoni seregek idén már vereséget szenvedtek az Ibériai-félszigeten. Napóleon már vagy három évvel ezelőtt is szeretett volna békét kötni. S bár akkor titkos tárgyalásokba kezdett az angol miniszterelnökkel, az egyeztetések kudarcba fulladtak. – Tehát Napóleonnak érdeke lenne egy olyan megállapodás, amelyben cserébe a francia csapatok Spanyolországból és Portugáliából történő végleges kivonásáért, Anglia véget vetne a hadi-állapotnak – állapította meg Mackenzie elgondolkozva. – Természetesen Franciaország az összes többi általa meghódított területet megtarthatná. – Más szóval, majdnem egész Európa francia kézre kerülne – rázta a fejét Kiri. – Napóleon nem lehet olyan ostoba, hogy egy ilyen tervet működőképesnek tartson. Ha Anglia bele is menne a dologba, kizártnak tartom, hogy Franciaország többi ellensége szó nélkül tűrné a francia elnyomást. – Nem is, de mindig is Anglia volt az összes közül a legállhatatosabb és legsikeresebb Napóleon ellenfeleinek sorában – magyarázta Kirkland. – Ha tőlünk már nincs miért tartania, a császár sokkal jobb helyzetbe kerülne, akár alkut kíván kötni, akár további csatározásokba kíván bocsátkozni többi ellenlábasával. – Lehet, hogy a terv nem pont Bonaparte fejéből pattant ki… – bámult a whiskyjébe Mackenzie tűnődve. – Az orgyilkosság nem az ő stílusa. Azt gyanítom, hogy a háttérben egy becsvágyó alárendelt állhat, aki a saját pozíciójának megerősítése érdekében államcsínyt akar végrehajtani. – Van rá bármi esély, hogy a hercegnő foglyul ejtése működőképes terv? – kérdezte Kiri. – Charlotte nagy népszerűségnek örvend a nép körében. Mivel mind a király, mind a régensherceg egészségi állapota meggyengült, a hercegnő bármelyik pillanatban trónra kerülhet. – Az emberek között szép számmal akadnak, akik ellenzik a háborút, viszont a kormány Napóleon legyőzése mellett kötelezte el magát – mondta Kirkland megfontoltan. – Ha az elképzelés elsőre ostobán hangzik is, az összeesküvők komolyan gondolták és felkészültnek tűntek. Legközelebb a tervet akár sikerre is vihetik. – Vagy a kivitelezés közben a hercegnőt véletlenül meg is ölhetik – jegyezte meg Mackenzie. A gondolat, hogy a kíváncsi természetű fiatal leányra ilyen gyászos kimenetelű sors várhat, Kirit egyenesen elborzasztotta. – Meg kell őt védelmezni!
59
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– A hercegnő otthonául szolgáló Warwick House nem biztonságos – mondta Kirkland. – Az összeesküvőknek pedig bizonyosan van egy belső informátoruk a hercegnő háztartásában élő személyzet tagjai között. Ez a személy adhatta Charlotte hercegnőnek az ötletet, hogy vegyen részt a Damian's álarcosbálján. De legalábbis tájékoztatta az emberrablókat, amikor a hercegnő az éj leple alatt kisurrant a házból, és arról is, hogy milyen színű köpenyt fog viselni az este folyamán. – Arra is elég jó az esély, hogy itt a Damian'sben is van egy emberük – figyelmeztetett Mackenzie fagyos tekintettel. – Az emberrablók nemcsak azt tudták, hogyan kerülhetik ki a biztonsági személyzetet, de az épületen belül is meglehetős magabiztossággal tájékozódtak, amire egy kívülálló képtelen volna. Csakis így történhetett, hogy majdnem sikerrel jártak. Kirinek elállt a lélegzete. – Tehát nem tudni, kiben bízhatunk. Ha a hercegnő alkalmazottai közt áruló van, az illető akár Warwick House-ba is beengedheti az emberrablókat. Kirkland bólintott. – A hercegnőnek biztonságosabb helyre kell költöznie. Ebből a szempontból a windsori kastély volna a legmegfelelőbb, ahol a király és a királyné, illetve nagynénjei társaságát is élvezhetné. Nem fog neki tetszeni, hogy ott kell élnie, de az a hely Warwick House-nál sokkal védettebb. Kiri szórakozottan húzta ki tőrét a karjára erősített tartóból, és miközben fejében csak úgy kergették egymást a gondolatok, a tőrt ide-oda forgatta. Fel sem nézett, ahogy a kérdést nekik szegezte: – Megfordult a fejemben, hogy önök ketten titkos ügyletekben érdekeltek. Talán hírszerzésről van szó? Kirkland fojtott hangra váltott: – Vannak dolgok, amelyekről jobb nem beszélni. Mackenzie a fejét rázta. – Jobb lesz, ha kíváncsiságát kielégítendő, most már a részletekbe is beavatjuk Lady Kirit, különben félő lenne, hogy az ügybe beleásva magát, bajba kerül. – Az éleslátása lenyűgöző – felelte Kiri kényszeredetten. – A kíváncsiságomat valóban felkeltették, és ez veszélyes lehet. A megváltoztathatatlanba beletörődve, Kirkland szólalt meg: – Ahogy azt bizonyára ön is tudja, hatalmas kereskedelmi flottám van. Az évek során a hajóim éppúgy szállítottak információt, mint árut. Jómagam pedig a katonai hírszerző szolgálatnál amolyan titkos üzeneteket értő és továbbító szakértővé léptem elő. Mackenzie ragadta magához a szót. – Az érdemi munka tulajdonképpen Kirklandé. Én pusztán küldönc vagyok. A Damian's megnyitása kiváló ürügyet szolgáltatott olyan csempészekkel való üzletelésre, akik rendszeresen átjárnak Franciaországba. Ez biztosítja az üzenetek szabad útját Kirkland és a brit hadsereg kontinensen tartózkodó ügynökei közt. Akkor éjjel is, amikor találkoztunk, egy ilyen üzenetszerző körúton voltam. – Mackenzie alábecsüli szerepének fontosságát – folytatta Kirkland. – Nemcsak hogy kitervelte az üzenetek csempészek általi továbbítására alkalmas útvonalat, de a Damian'st is olyan előkelő klubbá alakította, ahol a diplomaták és kormánytisztviselők törzsvendégnek számítanak. Az alkoholos befolyásoltságuknak, illetve a szerencsejáték iránti szenvedélyüknek köszönhetően néha a kelleténél többet kifecsegnek. – A szívélyes házigazda pedig fáradhatatlanul járja a klubot, elsimítja a problémákat, figyel és talán értékes információkhoz jut – összegezte Kiri álmélkodva. – Legyen óvatos, Mr. Mackenzie! Ha ténykedéseire fény derül, az emberek elbűvölő csirkefogó helyett hősként fognak önre tekinteni. A férfi mintha zavarban lett volna. – Nem is tudom, melyik a rosszabb. Amint Kiri elkezdte visszacsúsztatni a tőrt hüvelyébe, Mackenzie rákérdezett: – Ugye ez az a tőr, amit az egyik csempésztől zsákmányolt? Most, hogy közelebbről látom, a külleme és a formája nagyon emlékeztet egy korábban látott tőrre. Megengedi? Kiri a fegyvert markolatával nyújtotta a férfi felé. – Ez a kis játékszer éppolyan csinos, mint amilyen veszélyes. Talán török eredetű, de ebben korántsem vagyok biztos. MARY JO PUTNEY
60
EGY HAMIS HÖLGY
Mac az aprólékos pontossággal gravírozott markolatot tanulmányozta. Aztán két kezébe fogta a kést és erőset csavart rajta. Amikor nem történt semmi, a csavaró mozdulattal az ellenkező irányban is megpróbálkozott, mire a markolat egy díszítő vonalnak látszó bevágás mentén kettévált. Belül egy üreg volt, amelyben szorosan összetekert papírdarab rejtőzött. Kirinek a meglepetéstől tátva maradt a szája. – Fogalmam sem volt róla, hogy titkos üreg van benne. Mackenzie széttekerte a papírt és szemügyre vette az apró betűs írást. – Olyan, mint a franciák által használt rejtjelek. Kirkland, te mit gondolsz? Barátja is megvizsgálta a rendezett sorokba szedett betűket. – Igazad van, ez olyan titkosírás, amivel korábban nekem is volt dolgom. Ez a te drágalátos csempészbandád elfoglalt egy társaság! Adj nekem egy percet, és talán egy részét ki is tudom silabizálni. Mackenzie beleszagolt a markolaton található üregbe. – Van itt valamiféle illatminta. Be tudná azonosítani, Lady Kiri? – Azzal a tőr mindkét darabját átadta a lánynak. Kiri becsukta a szemét, hogy az illatra összpontosíthasson. – Alig érződik valami. Talán a papír alapján könnyebben meg tudnám mondani. Kirkland átnyújtotta az üzenetet. A lány szorosan összetekerte, és megszagolta. Tágra nyílt a szeme. – A kölni az Alejandro, és az illatminta tökéletesen egyezik az emberrablók vezetőjének mintájával. Mackenzie halkan füttyentett. – Ha vadászkutyákat megszégyenítő szimata csalhatatlan, akkor az emberrablók szintén Hawk csempészbandáját használják a Franciaországba menő, illetve onnan jövő üzenetek továbbítására. Gondolja, hogy a vezető a barlangban tartózkodott, amikor mi is ott voltunk? Kiri megpróbálta felidézni fogságba esése éjszakáját. Mialatt a barlang falához láncolva raboskodott, alaposan megfigyelte a csempészeket, bár a többségük túl messze volt ahhoz, hogy megszagolhassa őket. Nem mintha túlzottan vágyott volna rá, hogy megtegye, mivel meglehetősen halszagú társaság volt. – Lehetséges, de nem láttam senkit, aki úgy mozgott volna, és nem is éreztem senkit, akinek olyan szaga lett volna, mint a vezetőnek. Ön volt az egyetlen, akivel találkoztam és úriembernek látszott. – A fickó valószínűleg nem is volt ott – értett egyet Mac. – Kíváncsi lennék rá, melyik csempész a küldönce. Többségük a Koronához hű angol alattvaló, de néhányan egy kis pénzért bármire képesek lennének. Kirkland visszakérte az üzenetet és tüzetes vizsgálatnak vetette alá a papírt, majd egyszer csak szitkozódni kezdett: – A pokolba! Bocsánat a kevésbé illő megfogalmazásért, Lady Kiri, de ez itt egy sokkal nagyobb szabású terv, mint ahogy azt eredetileg gondoltuk. Nemcsak hogy Charlotte hercegnőt akarják elrabolni, de a régensherceget is meg akarják gyilkolni, fivéreinek java részével együtt. Kirinek a lélegzete is elállt. – Az hatalmas zűrzavart okozna Angliában! Mackenzie pont olyan döbbentnek látszott, mint amilyen döbbenten érezte magát Kiri. – A király eszét vesztené, a régens-herceg és a királyi hercegek halottak lennének, az angol trón örököse meg francia fogságban sínylődne… ez elképzelhetetlen! – Még maguk az összeesküvők sem tudhatják előre, mi történne, ha valamennyi célkitűzésüket sikerülne megvalósítaniuk – jegyezte meg Kirkland elkeseredetten. – De nagy fejetlenséghez vezetne. Lehet, hogy a konzervatív tory kormányt is meneszteni akarják. A whig liberálisok sosem támogatták igazán a háborút. – Ezeknek elment az eszük! – kiáltotta Mackenzie határozottan. – Ha a királyi család elleni támadás sikerrel jár, Angliában mindenki Franciaország megtámadása mellett fog szavazni! A kisgyerekek kezükbe követ ragadnak, az idős hölgyek sétabotot és sodrófát. A háborúnak nem lesz vége, míg Párizst porig nem rombolják és Napóleont láncra nem verik.
61
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Hírből sem ismerik ezek az angolok konokságát – mondta Kirkland. – De mégha a törekvéseik ostobaságnak is tűnnek, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem járhatnak sikerrel egy a régensherceg, illetve a királyi család más hercegei ellen irányuló merénylettel. Ezt meg kell akadályozni. – Valamennyi embereddel, aki csak rendelkezésedre áll, az emberrablókat kell figyeltetned – sóhajtotta Mackenzie. – Én pedig legjobb lesz, ha távozom az élők sorából.
K
Tizenötödik fejezet
iri rémülten bámult Macre. – Remélem, nem szó szerint gondolta. – Nem, de az lenne a legjobb, ha mindenki azt hinné, ma este meghaltam. – A férfi elkomolyodott. – Ezért nem akartam mutatkozni, amíg nem tudtunk beszélni. A férfi magassága és testalkata, akit az arcán ért a lövés, nagyjából megegyezik az enyémmel, és az öltözetünk is hasonló. Ha engem vélnél felismerni benne, Kirkland, senki sem kételkedne. – Valószínűleg nem – értett egyet Kirkland, szemöldökét ráncolva. – De miért kellene megjátszani, hogy meghaltál? – Elkövettem azt az ostobaságot, hogy franciául szidalmaztam az emberrablókat, így most bizonyára meg vannak győződve róla, hogy azt is hallottam, amit a Charlotte hercegnő elleni legközelebbi próbálkozásukról mondtak. Ha azt hiszik, hogy meghaltam, ők sem fogják fenyegetve érezni magukat. Elég lövés dörrent ahhoz, hogy a halálom hihető legyen. – De a megölt férfit hiányolni fogják – mutatott rá Kiri. – Nem fognak rájönni, hogy aki meghalt, az nem maga, hanem az egyik emberük? – Véleményem szerint a bokszolok szanaszét szélednek London rossz hírű mulatókkal teli negyedében, és a vezetőnek fogalma sem lesz, hogy ki halt meg, vagy ki menekült el – magyarázta Mackenzie. – Ha megváltoztatom a külsőm, olyan helyekre is bejuthatok, ahol Damian Mackenzie túl nagy feltűnést keltene. – Ön a londoni társaság közismert alakja – mondta Kiri egyetértve, cseppet sem elragadtatva a férfi halálának gondolatától, még ha csak színlelés is az egész. – De a szemei azonnal leleplezik. – Az anyám színésznő volt, és magam is jól értek az álcázáshoz. – Mackenzie újabb adag whiskyt töltött a poharába. – Az emberrablók vezére pont annyira tűnt úriembernek, mint szerencsejátékosnak, és az emberei közül legalább az egyik hivatásos bokszoló lehetett. Elég jó esélyt látok rá, hogy szerencsejátékbarlangokban, bokszmérkőzéseken vagy más sportesemények helyszínén rájuk akadjak. Kiri minden további nélkül el tudta képzelni a férfit, amint fesztelenül jár-kel kétes hírű helyeken, készen arra, hogy maga körül mindenkit megtévesszen, de afelől már kétségei voltak, hogy a cselszövők felkutatásában szerencsével járna. Ugyanis nem igazán látta őket. Az ötlet, ami eszébe villant, épp annyira tűnt ijesztőnek, mint magával ragadónak. Gondolataiba mélyedve megfordult. Igen, pontosan ezt akarta tenni. – Szüksége lesz a segítségemre. Nem úgy néz ki, mintha külseje alapján bármelyiküket képes lenne azonosítani, hiszen álarcot viseltek, és csak futó pillantást vethetett rájuk. Önnel keli mennem, mert én jobban szemügyre tudtam venni őket, és az én módszerem sokkal jobb eséllyel kecsegtet. Mac rémült ábrázattal meredt a lányra. – Hisz ön be sem teheti a lábát azokra a helyekre, ahol kutakodni szándékozom! A férfi reakcióját mulatságosnak találva a lány azt kérdezte: – Miért nem? – Mert ön egy hölgy! – vágta rá a férfi. – A helyek többsége, amit át kell kutatnom, se nem biztonságos, se nem ízléses. – Bizonyára észrevette már, hogy képes vagyok megvédeni magam – érvelt Kiri. – Ketten együtt nagyobb biztonságban lennénk, mint külön-külön. És a segítségemmel talán időt is spórolhatunk. MARY JO PUTNEY
62
EGY HAMIS HÖLGY
Mielőtt még Mackenzie tovább tiltakozhatott volna, Kirkland tűnődve annyit mondott: – Lady Kiri képessége még jól jöhet. Pillanatnyilag amúgy sincs sok minden, amin el tudunk indulni. – A családja tiltakozni fog! – kiáltotta Mackenzie. – Ashton és Stillwell tábornok óvják még a széltől is. Szemmel láthatóan legszívesebben Mackenzie is így tett volna. – Nagykorú vagyok – emlékeztette Kiri. – Kifogást ugyan emelhetnek, de le nem beszélhetnek. – Mert egy hattyút olyan nehéz kiszúrni a csirkeólban, ugye? – okvetetlenkedett Mackenzie. Kiri szeretettel gondolt vissza O'Neil tiszthelyettesre, a tábornok ezredének őrnagyára. Olyan sok mindent tanult tőle! Ahogy a hadsereg közvetlen környezetéhez elválaszthatatlanul hozzátartozó markotányosnőket is volt alkalma alaposan megfigyelni. Nem tartott neki tovább egy pillanatnál, hogy elegáns hölgyekre emlékeztető testtartása egy örömlányéval vetekedjen, görbe hátgerince és laza térdtartása durvaság és otromba viselkedés látszatát keltse. – Azt gondolja tán, nem bírok úgy kinézni, mint egy rossz hírű, ír lotyó? – kérdezte tökéletes ír akcentussal. Mac csak ámult és bámult. – Hol az ördögben tanulta meg, hogy néz ki, és hogy beszél egy dublini szajha? – Ne felejtse, hogy Indiában, katonai táborokban nevelkedtem, és a katonák közt sok volt az ír. – A lány huncutul vigyorgott. – Tetszett nekik a sötét hajam és a zöld szemem. Egyfolytában azt mondogatták, hogy kiköpött mása vagyok az ír leányzóknak. Rengeteg időt töltöttem a közkatonák közt és sok érdekes dolgot tanultam tőlük. – És Stillwell tábornok mit szólt mindehhez? – kérdezte Kirkland elragadtatással. Ahogy Kiri kihúzta magát, ismét az ártatlan ifjú hölgy állt előttük. – Az apám rendkívül elfoglalt ember volt. Honnan tudhatta volna, hol vagyok naphosszat? – Ha csöppnyi esze lett volna, huszonöt éves koráig a szobájában tartotta volna lakat alatt – morogta Mackenzie. – De lehet, hogy jobb lett volna mindjárt ötvenig. – Lady Kiri közel sem lenne ilyen érdekes egyéniség, ha a tábornok így tett volna. – Kirkland hűvös, számító tekintettel tanulmányozta Kirit. – Az emberrablók felismerését illetően nálamnál és náladnál sokkal jobbak az esélyei, Mac. Ujjait hajába mélyesztve, Mackenzie ajkát ingerült sóhaj hagyta el. – Elméletben lehet, hogy jól hangzik, de akkor sem tudom elképzelni az Ashton-házból kilibbenő Lady Kirit, amint éjjelente más és más rossz hírű mulatóba kísér. – Adam és Mariah hamarosan vidéki birtokukra utaznak, és a családom is velük tart – mondta Kiri. – Én szép csendben meghúzhatom magam Londonban, így bárki, akit érdekel a hollétem, azt fogja feltételezni, hogy a többiekkel együtt én is Ralston Abbey-be mentem. – Van egy házam az Exeter Streeten, a Covent Garden közelében, ami csendes magányra vágyó ismerőseim előtt mindig nyitva áll – jegyezte meg Kirkland. – Ott mindketten meghúzhatjátok magatok, hiszen neked is szükséged lesz egy helyre, Mac, ahol elrejtőzhetsz a kíváncsi tekintetek elől. Mackenzie, ha lehet, még rémültebb arckifejezést öltve meredt Kirire. – De hát mi nem maradhatunk egy fedél alatt! Ha kiderülne, Kiri jó híre végérvényesen oda lenne! – Ön jobban aggódik a jó hírem miatt, mint én magam – vetette oda a lány mogorván. – Viszont Anglia és a királyi család sorsa a jó híremnél minden bizonnyal fontosabb! – Nem lennétek egyedül a házban – tette hozzá Kirkland. – A ház körüli teendőket ellátó házaspáron kívül Cassandra is ott lakik. Meg fogom kérni, hogy maradjon Londonban és segítsen a cselszövők előkerítésében. Szóval Lady Kirinek megfelelő gardedámja lesz. – Cassandra bámulatosan jó ügynök, de… mint gardedám? – Mackenzie szavaiból olyan fokú hitetlenkedés áradt, hogy Kiri azonnal találkozni szeretett volna a szóban forgó hölggyel. – Ha a dolog mégis kitudódna, az ő jelenléte csírájában fojtana el minden, az illendőség határait feszegető kérdést – szögezte le Kirkland. – És nagyban hozzájárulna Kiri védelméhez. Mackenzie horkantása nem hagyott kétséget afelől, mit gondol erről az egészről. Kiri tekintetét elkapva indulatosan jegyezte meg:
63
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Veszélyes nyomozásról van szó, Lady Kiri. Ez nem játék és nem is kaland. Sokat kockáztat, beleértve az életét is. Hacsak nem hiszi őszintén, hogy tényleg segíthet kézre keríteni ezeket a gonosztevőket, maradjon ki az ügyből. Tekintettel a személyére és társadalmi rangjára, mi Kirklanddel mindent el fogunk követni, hogy megvédhessük, de ez csak további kockázatot jelentene. Biztos, hogy erre akar kérni bennünket? Kiri jókedve elpárolgott. A gondolatra, hogy Mackenzie a védelme érdekében képes lenne magát megöletni, összeszorult a szíve. De ahelyett, hogy változtatott volna az elhatározásán, kijött a béketűrésből. – Hogy létezik, hogy csak a férfiak vállalhatnak kockázatot egy nemes cél érdekében? Nem vagyok törékeny porcelánbaba, amit feledésre ítélve vitrinbe száműznek! Talán tényleg tudok segíteni, és önöknek, uraim, minden segítségre szükségük lehet. – Igaza van – mondta Kirkland. – Gyorsan és ügyesen kell dolgoznunk. Lady Kiri gyönyörű és jó családból származik, de ugyanakkor harcos szíve van és rendelkezik egy különlegesen értékes képességgel. Mackenzie sóhajtva adta meg magát. – Nem kétlem, hogy igazad van, de attól még nem tetszik az ötlet. – Miközben felállt, dühös pillantásokat lövellt Kiri felé. – Szeretném remélni, hogy Stillwell tábornok önre zárja az ajtót, de gyanítom, ez nem fog megtörténni. Megtenné, hogy legalább beavatja a családját? Talán valamelyikőjük meggyőzőbb érveket tud felsorakoztatni. – Természetes, hogy beavatom őket. – Bár ők sem fogják tudni rábírni, hogy döntését megmásítsa. – Akkor én most megyek is. Kirkland, felhívnád rá Will figyelmét, hogy ne higgyen el mindent, amit a gyászjelentésekben olvas? Egy Spanyolországban szolgáló tisztnek nem hiányzik, hogy felzaklassák. – Gondom lesz rá, hogy az üzenet, amit küldök neki, kellőképpen megfontolt legyen – ígérte Kirkland. – Hogy akarod megrendezni a saját halálod? – Kiviszem a holttesteket az épület mögötti sikátorba – válaszolta Mackenzie. – Aztán úgy rendezem el őket, hogy azt higgyék, egymást ölték meg. – Miután megtetted, nagyon gyorsan el kell tűnnöd a színről. – Kirkland elővett egy kulcsot az egyik belső zsebéből. – Tudod, hol van a ház. Itt a kulcs. Mackenzie elvigyorodott. – Már korábban is jártam párszor az Exeter Streeten. Úgy gondolod, hiba volt pótkulcsot csináltatnom magamnak? Kirkland nevetett, majd eltette a kulcsot. – Micsoda hanyagság részemről nem észrevenni ilyesmit! A ma esti kalandnak ezzel vége szakadt, és Kiri rájött, iszonyúan fáradt. – Azt hiszem, részemről mára elég volt a meglepetésekből. – Elnyomott egy ásítást. – Akkor most hazakísérnének? Minden erőmet össze kell szednem, ha meg akarom győzni a szüleimet, hogy a királynak, a hercegnőnek és a hazának szüksége van rám és a szolgálataimra. – Ha szófogadó leány volna, ma este itt sem lett volna – emlékeztette Mackenzie szárazon. – Így igaz. – Kiri hamiskásan elmosolyodott. – De megpróbálok minél kevesebb fejfájást okozni nekik. – Most megyek és kerítek egy kocsit. – Kirkland is felállt. – Mac, akkor viszlát, az Exeter Streeten. Amikor találkozol Cassandrával, feltétlenül beszélj neki a tervről. Talán lesz néhány jó ötlete az üggyel kapcsolatban. – Neki mindig vannak ötletei. – Miután Kirkland elhagyta az irodát, Mackenzie kinyitotta a titkos széfet, hogy kivegye belőle az ötven guinea-t, amit korábban betett. Aztán Kirihez fordulva így szólt: – Ha megbocsát, most mennem kell, mert el kell még rendeznem néhány holttestet. Kiri fintorogva állt fel. – Ez elég ijesztően hangzik. Biztos, hogy bírni fogja? – Úgy érti, nem ájulok-e el újra? – A férfi elhúzta a száját. – Nem fogom élvezni, de más emberek vérének látványa közel sem zavar annyira, mint a sajátomé. Távozását egyre csak halogatva, Mac tekintetét továbbra is Kirin pihentette. Látszott rajta, azon tépelődik, megszökjön vagy inkább megcsókolja. Kiri jobban örült volna a csóknak, bár hihetetlen nagy ostobaság volna egy ilyen fékezhetetlen vonzódást bátorítani, főleg mivel jó ideig egy fedél alatt fognak élni. – Megyek, még mielőtt mindkettőnket bajba sodrom – mondta. – Kirkland majd mindenről tájékoztatja. MARY JO PUTNEY
64
EGY HAMIS HÖLGY
– Vigyázzon magára! – Kiri egyik kezét a férfi felé nyújtotta. – Nem szeretném, ha jelenlegi állapotához képest halottabb volna. A lány kezét a férfi két kezébe szorította, érintése meleg és védelmező volt. – Nem kell aggódnia! Már számtalan alkalommal bebizonyítottam, hogy a gonosztevők nem tudnak velem olyan könnyen végezni. – A gonosztevőknek elég csak egyszer sikerrel járniuk, Mr. Mackenzie. – Önhöz valóban nincs fogható, Lady Kiri – ismerte be a férfi kényszeredetten. – Ma este azonban már nem kell aggódnia miattam. A szomszédos épületben lakom, és van egy titkos bejárat egy olyan szobába, ahol minden, a külsőm megváltoztatásához szükséges eszköz a rendelkezésemre áll. Mire elindulok az Exeter Streetre, csak olyasvalaki lesz képes felismerni, aki nagyon jól ismer engem. – Ha az illatán nem változtat, én tudni fogom, hogy ön az – mondta a lány csillogó szemekkel. – Hál istennek, az önéhez fogható orra csak a vérebeknek van. – Mac elmosolyodott. – De az öné sokkal csinosabb. Veszedelmesen közel állva ahhoz, hogy elveszítse önuralmát, Kiri az ajkába harapott. – Tényleg az lenne a legjobb, ha menne. Minél tovább marad, annál nagyobb rá az esély, hogy meglátják. – Rendben. Megyek. Most. – Keze még szorosabban fonódott a lányéra. – Mielőtt még olyat teszek, amit nem kellene. Igen. Most már megyek. Kiri erőtlenül suttogta: – Mr. Mackenzie! Még mindig fogja a kezem. – Igen. – Ahelyett, hogy elengedte volna, a férfi felemelte a lány kezét, és ajkát a lány kézfejére szorította. Amikor vonakodva végül elengedte, még hozzátette: – Remélem, legközelebb kevésbé drámai körülmények között találkozunk. Vigyázzon magára, én harcos amazonom! Csendesen becsukta maga mögött az ajtót, és már ott sem volt.
Tizenhatodik fejezet
Kiri ökölbe szorította a kezét, mintha csak a férfi szája okozta érzést ily módon tovább életben tudná
tartani. Amikor Kirkland belépett, még mindig az ajtót bámulta. – A hintaja előállt, Lady Kiri. A fáradtságtól teljesen kimerülve lehajolt köpenyéért, majd az irodából kilépve követte a férfit. Kirkland egy oldalsó bejárathoz vezette, ahol a kocsi várakozott az ajtó előtt. A bakon a Damian's egyik feketébe burkolódzó, kötelességtudó őre ült. Ahogy Kirkland besegítette Kirit a hintóba, a lány azt mondta: – Nincs rá szükség, hogy személyesen is elkísérjen, Lord Kirkland. Biztos vagyok benne, hogy nyugodtan rábízhat a kocsisra, hiszen az éjszaka folyamán önre rengeteg tennivaló vár még a klubban. A férfi beugrott a hintóba és a lánnyal szemközt helyet foglalt. – Megígértem Miss Clarke-Townsendnek, hogy személyesen gondoskodom az ön hazaszállításáról. – És ő nem az a fajta férfi volt, aki megszegi az ígéreteit. – Szeretné, ha jelen lennék, amikor megbeszéli a családjával, mire készül? – Mint szövetséges? – kérdezte a lány elgondolkodva. – Lehet, hogy jói jönne. Ha tudok, már reggeli közben megpróbálok beszélni Adammel. A jelenléte komolyabbá és hitelesebbé tenné a beszélgetést. – Akkor bekukkantok. Ahogy a hintó zötyögve mozgásba lendült, Kiri a tompa fényben Kirklandet kezdte tanulmányozni. Feltűnően jóképű férfi volt, és több érdekes tulajdonsággal is bírt, amit eddig fel sem fedezett. Mégis,
65
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
valahányszor a férfi hozzáért, Kirinek olyan érzése támadt, mintha az érintés fivérei érintése volna. Mackenzie volt az, akitől felforrt a vére. Halk sóhajtás közepette dőlt hátra a bőrülésen. Ha ő és Kirkland egymásba szeretnének, minden olyan egyszerű volna. A férfi gazdag, jó családból származik, ráadásul fivére egyik legjobb barátjának mondhatja magát. A házasságuk ellen senki sem emelhetne kifogást. Rá kellett jönnie, hogy volt valami, ami az elrendezett házasságok mellett szólt. Vonzalomra és szerelemre alapozni a férfi és nő közötti kapcsolatot valahogy olyan tisztátalannak tűnt. Ha mégis megtörtént, az a nőket általában olyan nem megfelelő férfi utáni vágyódásra késztette, akikben az eszüket, humorukat és igéző vonzerejüket leszámítva nem akadt semmi dicsérni való… Szabadon szárnyaló gondolataiból a valóságba visszazökkenve, azt kérdezte: – Gondolja, hogy meg tudjuk állítani az összeesküvőket még mielőtt meggyilkolnák a királyi család tagjait? Ugyan a hercegek többsége pont olyan haszontalan, mint amilyen sok pénzébe kerülnek a Koronának, de Charlotte hercegnő bizakodásra adhat okot a jövőt illetően. – Ha beköltözik Windsorba, úgy vélem, többé nem kell aggódnunk a biztonsága miatt – válaszolta Kirkland. – Atyja és bácsikéi azonban nagyobb veszélynek vannak kitéve, mivel szanaszét élnek a városban. Ráadásul makacs egy társaság, és félő, hogy nem hajlandók tudomásul venni a rájuk leselkedő veszélyt. Megteszünk mindent, amit csak lehet. Amíg az összeesküvést sikerül kézben tartani, nincs szükség nagyszámú ember bevonására. – Feltételezem, minden lehetséges eszközt készek bevetni, hogy az összeesküvők nyomára bukkanjanak. – Kiri megpróbált olvasni Kirkland szigorú arcvonásaiból. – Hogy került kapcsolatba a hírszerzéssel? Kihívást érzett az efféle szellemi erőpróbák teljesítésére? Vagy csak szerette volna felajánlani a szolgálatait? – Azt hiszem, ez is, az is. – A férfi sóhajtott. – Valakinek ezt a munkát is el kell végezni. – De miért pont önnek? Hosszú hallgatás után Kirkland végül szóra nyitotta száját: – Igazából a véletlen műve volt az egész. Hallotta valaha akár Ashton, akár egy másik westerfieldi növendéktől a Wyndham nevet? – Az iskolatársuk nevét, akinek nyoma veszett, amikor az amiens-i békét felfüggesztették? Aki miatt mindannyiuknak rémálmai vannak? Kirklandnek csak egy halvány, fanyar mosolyra futotta. – A szellem… aki éppúgy lehet halott, mint ahogyan élő. Wyndham életerőtől duzzadó és szeretetre méltó ember volt. Kissé zabolátlan, de minden rosszindulattól mentes. Még mielőtt elment volna Franciaországba, megszervezte a westerfieldi diákok találkozóját, amire visszatérte után került volna sor. Miután Lady Agnes iskoláját magunk mögött hagytuk, mindannyiunk élete más irányt vett, ezért nagyon vártuk, hogy ismét találkozhassunk. A találkozóra az alattunk járó két osztályt is meghívta, hiszen kis létszámú iskola lévén valamennyien jól ismertük egymást. – De Wyndham sosem tért vissza – állapította meg a lány halkan. – Amikor a fegyverszünet véget ért, Franciaországban hatalmas zűrzavar uralkodott. – A férfi habozni látszott, és Kiri rájött, azon töpreng, mennyit is áruljon el neki. De aztán folytatta: – Kihasználva a családom tengeri kereskedelmi kapcsolatait, annak reményében, hogy a Franciaországban eltűnt Wyndham nyomára bukkanok, vizsgálódásba fogtam. Habár erőfeszítéseimet nem koronázta siker, olyan egyéb információk birtokába jutottam, ami a külügyi hivatal érdeklődését felkeltette. – És az egyik dolog hozta magával a másikat – suttogta Kiri. – Miután továbbadtam, amit megtudtam, azt mondták, hogy a „Whitehall” örömmel venné, ha folytatnám az információszerzést. – A férfi megrándította a vállát, bár a mozdulat a sötétben inkább érezhető volt, semmint látható. – Végül is egy-egy információ sokak életét mentheti meg. – De Wyndham sorsáról semmit sem sikerült megtudnia. – Nem. – Hosszú hallgatás után hozzátette: – Egyszer talán eljön ennek is az ideje. Kiri hallani vélte a férfi hangjában, hogy egyáltalán nem hisz benne, miszerint valaha is kiderül, mi történt a barátjával. De soha nem adná fel. És akkor úgy döntött, hogy Kirklandet sokkal inkább szeretné a barátjának tudni, mint az ellenségének. MARY JO PUTNEY
66
EGY HAMIS HÖLGY
K
iri nesztelenül osont be az Ashton-házba, és mivel a magyarázkodáshoz túlságosan elcsigázott volt, hálát adott az égnek, hogy a ház népe már aludt. De Sarah-nak megígérte, hogy tudatja vele, ha megjön, ezért bekopogott barátnője ajtaján. Sarah szinte abban a pillanatban szélesre tárta az ajtót. Hálóruha volt rajta, de nem úgy nézett ki, mint aki szemhunyásnyit is aludt volna. Arcán megkönnyebbüléssel invitálta Kirit beljebb. – Hála az égnek, hogy megjöttél! Egyfolytában ostoroztam magam, amiért egyedül hagytalak! – De hát igazán nem voltam veszélyben – mondta Kiri maga mögött becsukva az ajtót. – Lord Kirkland csak tudni szeretett volna mindent, amit megfigyeltem és hasznos lehet az emberrablókkal kapcsolatban. Sikerült visszajuttatnod Charlotte hercegnőt a palotába különösebb feltűnés nélkül? Sarah bólintott. – Egy felettébb ügyes titkos útvonalon tud kisurranni Warwick House-ból és besurranni oda. Tudtad, hogy a hercegnő szobájának ablakai közvetlenül a Carlton House-ra nyílnak? Ha úgy látja jónak, édesatyja bármikor szemmel tarthatja. – Mégha sikerült is észrevétlen ágyba bújnia, az emberrablás rá fogja nyomni a bélyegét élete további alakulására. – Úton hazafelé Kiri átgondolta, mennyit mondjon el Sarah-nak. Úgy döntött, elég lesz, ha elmond mindent az emberrablásról, de annál semmivel sem többet. – Kirklandnek oka van feltételezni, hogy a franciák állhatnak a rablási kísérlet hátterében. És szerinte újra meg fogják próbálni. Sarah-nak tátva maradt a szája. – Micsoda szörnyűség! Akkor most biztonságosabb helyre viszik? – Valószínűleg. Feltételezhetően a Windsor kastélyba. Ott biztonságban lenne. – Szeretném remélni. Most, hogy megismertem, megkedveltem. A szörnyűséges bánásmód ellenére, amit szüleitől és nagyszüleitől el kellett szenvednie, kedves természete és áldott jó szíve van. – Remélem, megvan a magához való esze is, hiszen egy szép napon akár Anglia királynőjévé is válhat. – Kiri elnyomott egy ásítást. – Megyek és lefekszem. – Most, hogy épségben hazaértél, én is. – Sarah a homlokát ráncolta. – Azt hiszem, kalandból egy időre nekem ennyi bőven elég. Kiri számára azonban a kaland még csak most vette kezdetét.
Miközben Mac ügyesen elrendezte a holttesteket a hátsó sikátorban, igyekezett különös gondot fordítani
rá, hogy a testesebb férfi hasonlítson a néhai Damian Mackenzie-re. Aztán gyalog tette meg azt a rövid távolságot a kapuig, ami házának fallal körülvett hátsó kertjébe vezetett. A kertből a házba egy, az épület középső traktusában elhelyezett szárnyas üvegajtón lehetett bejutni, de volt egy másik, alig észrevehető bejárat a hátsó fal jobb oldali kiszögellésének közelében is. Ez egy olyan szobába vezetett, amit eredetileg szerszámoskamrának és tárolóhelyiségnek építettek. Mivel a kert és a ház felől egyaránt meg lehetett közelíteni, Mac mindkét ajtóra erős zárat szereltetett és a szobát bűnös ténykedései főhadiszállásává alakította. Mac imádta nézni, ahogy színésznő anyja átváltoztatja a külsejét, és kisfiúként neki is az volt kedvenc szórakozása, hogy valaki más bőrébe bújva álcázta magát. Talán egyfajta menekülésféle volt ez, saját, kevésbé kívánatos személyiségének elfedésére. Habár cseperedvén egyre jobban érezte magát saját bőrében, a Kirklanddel történő együttműködés néha megkívánta, hogy egyszer munkásnak, másszor matróznak, megint más alkalommal kocsisnak nézzen ki, ha Londonban jártában-keltében észrevétlen akart maradni. A rendelkezésére álló ruhák és kiegészítők segítségével a piperkőctől a guberálóig szinte bárki bőrébe képes volt belebújni. Egyszerűbb lett volna persze, ha testmagasság és testalkat tekintetében is csak átlagos méretekkel rendelkezik. De az évek során elsajátított néhány trükköt, amivel magasságát és testfelépítését kevésbé feltűnővé tudta tenni. Az egyik lehetőségként elég volt magára öltenie egy kitömött mellényt, amiben aztán
67
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
alacsonyabbnak és testesebbnek látszott. A haja a középbarna szín jelentéktelen árnyalatában pompázott. Ma estére tökéletesen megfelelt, de szerzett már egy adag festéket, hogy sötétebbre és fakóbbra fesse. Aztán barna szemére szemvédő kötést helyezett. A szemkendők igen közkedveltek voltak, és amellett, hogy nem keltettek különösebb érdeklődést, a kötés az ő esetében elrejtette jellegzetes személyiségjegyét, azaz eltérő színű szemét. Fedetlen szeme a kéktől a szürkén át egészen a zöldig változtatta árnyalatát, attól függően, éppen mit viselt. Ez egy kaméleon számára felettébb hasznos adottság volt. Kocsis öltözéket öltött magára, mivel kényelmes viselet volt és elég jó minőségű ahhoz, hogy a kocsisok tiszteletre méltó képviselőjeként mutatkozzon. A csizma is kényelmesen simult a lábára, viszont a talpon igazítania kellett, hogy a járásán valamicskét változtatni tudjon. Akárcsak összes többi kabátján, soklebernyeges kocsis öltözékén kívül is és belül is sok zseb rejtőzött. A Lady Kiri által visszafizetett ötven guinea mellé fogott még egy köteg bankjegyet. Habár rendelkezett álnéven vezetett banki letéttel, amihez szükség esetén bármikor hozzáférhetett, ha vesztegetésről volt szó vagy menekülőre kellett fognia, a készpénzzel semmi sem vehette fel a versenyt. Miután jó néhány fegyverrel is felszerelkezett, és megpakolt egy zsákot egyéb, később szükséges holmival, készen állt az indulásra. Számtalan hamis nevet tartott talonban, de most a Daniels mellett döntött, amire nem lesz nehéz hallgatnia, mivel eléggé hasonlított a Damianhez. Ahogy becsukta maga mögött az ajtót és a kaput, azon tűnődött, vajon Lady Kiri Lawford fel fogja-e ismerni. Minden valószínűség szerint igen, hiszen nem permetezett magára kölnit, hogy illatát megváltoztassa. Miközben utat tört magának a sötétben, kényszeredett gondolatok kergették egymást a fejében. Habár a küldetése az volt, hogy megvédje a királyi családot, ha választania kell Charlotte hercegnő és Lady Kiri megmentése közt – a királyt, a hercegnőt és a hazát is megeheti a fene.
Uram! Jöjjön gyorsan! – A feketébe öltözött inas elsápadva szólította meg Kirklandet. – Két halott hever
az épület mögött, úgy hiszem, a klub vendégei lehettek. – Ördög és pokol! – Kirkland eltolta magát az asztaltól, majd felállt. Miután hazavitte Lady Kirit, visszament a klub irodahelyiségébe, hogy ott várja meg, amíg valaki rábukkan a holttestekre. Az inasban a klub egyik állandó alkalmazottjára, Bordenre ismert. – Hogy talált rájuk? – Éppen kifelé igyekeztem a bálteremből, hogy egy kis szünetet tartsak. Úgy gondoltam, hogy a hátsó sikátor alkalmas lenne egy pár percnyi pihenőre. – Borden elborzadva vette a levegőt. – És aztán ott találtam… őket. – Nem igazán szívmelengető! – Kirkland nagy léptekkel szelte át az előcsarnokot az inast követve. – Látta valahol Mackenzie-t? Ha azok ott kint a klub törzsvendégei voltak, ő minden bizonnyal azonosítani tudja őket. – Uram… – Az inas most már olyan sápadt volt, hogy közel állt az ájuláshoz. – Attól tartok… Mr. Mackenzie… – Nagyot nyelt. – Úgy láttam jónak, ha bekukkantok az irodába, és megkeresem önt. – Akkor jöjjön! – mondta Kirkland késlekedés nélkül. Sehol nem látott vérfoltokat, amelyek árulkodhattak volna róla, hol is halt meg a két férfi. Mac minden nyomot eltüntetett a folyosóról. Borden felemelte a lámpást, amit korábban a hátsó ajtónál hagyott, és azzal világította meg a sötét sikátort. A holttestek csak pár méterre voltak. Az egyik egy pisztolyt szorongatott a kezében; a másik maga mellé ejtett fegyverrel hevert a földön. – Úgy tűnik, megölték egymást – állapította meg Kirkland. – Talán összevitatkoztak a kártyán és úgy döntöttek, azonnal rendezik a dolgot, semmint szabályos párbajban állnak ki egymás ellen. Van ötlete, kik lehetnek? – Uram… – suttogta Borden. – Nézze meg közelebbről a testesebbet. Kirkland engedelmeskedett, és megpróbált úgy tenni, ahogy akkor tett volna, ha az egész jelenet váratlanul érte volna. Közelebb lépett az arcán megsérült nagydarab férfihoz, akinek a feje a velük ellentétes irányba nézett. A fickónak barna haja volt, amely hosszát és színét tekintve hasonlított Mac hajához. Borden lejjebb engedte a lámpást, és a fény a halott férfi bal kezén valami aranyos csillogásra villant. Ahogy Kirkland odanézett, szíve egy pillanatra a döbbenettől megdermedt. – Édes istenem! MARY JO PUTNEY
68
EGY HAMIS HÖLGY
Nem. Ez lehetetlen volt. Látta Macet élve és épségben kevesebb mint egy órával ezelőtt. Görcsbe rándult gyomorral ereszkedett térdre a holttest mellett. A pisztoly a halott kéz szorításában pont úgy nézett ki, mint Mac pisztolya, és a gravírozott gyűrű… Felemelte az ernyedt kezet, hogy tanulmányozhassa az aranyba gravírozott családi címerpajzsot. A minta a Masterson címert formázta, amit átlós irányban fekete ónixrúd hasított ketté. Egy balharántszalag volt, a törvénytelen származás jele. – Ez Mackenzie gyűrűje – suttogta összeszorult torokkal. – Lord Mastersontól, a fivérétől kapta ajándékba. – Mivel Will Mastersontól kapta, Mac nem ódzkodott szembetűnő módon közszemlére tenni törvénytelen származásának bizonyítékát. A gyűrűt mindketten rendkívül mulatságosnak tartották. – Re… reménykedtem, hogy tévedek – rebegte Borden sírástól elcsukló hangon. – Mr. Mackenzie megmentette az életem, uram. Bajban voltam, és már majdnem feltettek egy Botany Baybe tartó hajóra, amikor befogadott és munkát adott nekem. Nem tudom elhinni, hogy meghalt. Borden szavai elűzték Kirkland bénultságát. Természetesen Mac tisztában volt vele, hogy a gyűrűje tökéletesen igazolja majd személyazonosságát. A szívszaggató pillanat, amelynek erejéig Kirkland maga is elhitte, hogy barátja valóban halott, átkozottul meggyőző reakciót váltott ki belőle. – Hívja ide Baptiste-ot néhány másik emberrel együtt, és hozzon néhány takarót is, hogy a holttesteket le lehessen fedni. És küldessen egy halottkémért. – Tudva, hogy Mac szerette volna visszakapni a gyűrűt és nem akarta volna, hogy azt egy alkalmi tolvaj eltulajdonítsa, Kirkland leráncigálta a halott hideg kezéről. – Lord Masterson erre igényt fog tartani. Borden visszament az épületbe, egyértelműen örülve annak, hogy elhagyhatja a vérontás helyszínét. Kirkland fáradtan egyenesedett fel. Mac életben volt és nem esett bántódása, és hamarosan régi életéhez is visszatérhet majd. De Kirkland már másokat is a halálba küldött korábban, és ez a tudat rendkívül nyomasztólag tudott hatni egy ilyen éjszakán. A barátja, Wyndham is közéjük tartozott. Öt percen belül Baptiste viharzott ki az épületből, barátja, Lord Fendall kíséretében, nyomában két erős inassal, akik takarókat szorongattak. – Kirkland! Mondja, hogy nem igaz! – kiáltotta Baptiste kétségbeesetten. Baptiste rémülten bámult a gyűrűre. – Nem. Nem! Mackenzie nem halhatott meg! – Tekintete a hatalmas és erőteljes testre tévedt, amikor az inasok azt épp egy takaróval fedték le. A klub igazgatója fuldokolni kezdett, majd öklendezve fordult el, remegő kézzel támaszkodva a falhoz. Fendall közelebb húzódott Kirklandhez. – Mi történt? – kérdezte halkan, mintha legalábbis a holtakat zavarta volna a kiáltozás. – Azt hiszem, Mackenzie tetten érhetett egy tolvajt, és akkor halt meg, amikor megpróbálta megállítani. – Kirkland megrázta a fejét. – Valószínűleg sosem fogjuk megtudni. – Hát ez borzasztó! – jegyezte meg Fendall sajnálkozva. Elfordította tekintetét a holttestekről. – A halottkémeket várja? Kirkland bólintott. – Úgy gondoltam, a megérkezésükig legjobb lenne semmit sem elmozdítani. Baptiste visszafordult a faltól és zsebkendőjével megtörölte a száját. Még mindig sápadt volt, de időközben sikerült összeszednie magát. – Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy Mackenzie meghalt. Elpusztíthatatlannak tűnt. Kirkland megint csak bólintott, bár az idegességtől még ő is reszketett. – A klub – szólalt meg Baptiste tétován. – A Damian's. Most mi lesz vele? Lord Masterson, a katonafivér örökli? Az élet nem áll meg. Baptiste minden bizonnyal fel van dúlva a barátja és munkaadója elvesztése felett érzett fájdalomtól, de az is érthető, hogy aggódott a munkája miatt.
69
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Nem, Mackenzie és én társak voltunk, és a köztünk lévő megállapodás értelmében a túlélő társ az első számú kedvezményezett. Ha valamelyikünk meghal, mindent a másik örököl. – Kirkland a takaróval borított testre bámult, arra gondolva, milyen könnyen előfordulhatott volna, hogy a valóságban az áldozat Mackenzie. – Erre… egyikünk sem számított. Baptiste szomorúan rázta meg a fejét. – Belegondolni abba, hogy egy közönséges tolvaj végzett vele! Jobban járt volna, ha hagyja elmenekülni a gonosztevőt, mint hogy üldözés közben életét veszti. – Szégyen és gyalázat, hogy nem látjuk előre, mi vár ránk a jövőben! – értett egyet Kirkland. – De egyelőre nem változik semmi sem. Folytassa tovább a klub működtetését, ahogy eddig is tette. – Megrázta a fejét. – De a Damian's Mac nélkül már nem lesz ugyanaz. Baptiste néma főhajtással adott hangot egyetértésének. – Soha. De… ha úgy dönt, hogy az üzletet áruba bocsátja, ad rá lehetőséget, hogy megvegyem? Kirkland bólintott. – Ezt a jogot már kiérdemelte. De egyelőre maradjon minden a régiben. Az ezt követő csendben azon töprengett, mennyi időbe telik majd, míg Mac visszatérhet az őt megillető helyre.
K
Tizenhetedik fejezet
iri ugyan lefeküdt, de a fejében kavargó gondolatok miatt egy szemhunyásnyit sem aludt. Ásítozva ment le a reggelizőszalonba. Adam már ott volt, és reggelije utolsó morzsáinak elfogyasztása közben éppen egy újságot lapozgatott. Mosolyogva állt fel, amikor a lány belépett. – Jó reggelt, Kiri! Úgy nézel ki, mintha álmatlan éjszakád lett volt. A lány egy gyors, testvéri csókot lehelt fivére arcára. – Semmit sem aludtam. Mariah még alszik? Ilyenkor általában már fenn szokott lenni, ha kell, ha nem. – Úgy döntött, hogy áldott állapotát kihasználva ágyban reggelizik. Sarah is vele van. – Adam elvigyorodott. – Kacarászás ütötte meg a fülem lefelé jövet, úgyhogy nem hiszem, hogy mostanában lejönnének. Amint visszaült a helyére, Kiri így szólt: – Hamarosan újra kicsattan majd az energiától. Legalábbis ez az, amit Lady Julia állít. Olyan megnyugtató, hogy Mariah legjobb barátnője bába! – Kiri töltött magának egy csésze finoman illatozó, forró kávét az egyik ezüstkannából, mivel ma reggel a teánál valami erősebbre volt szüksége. – Egyfolytában attól rettegek, hogy egy szép napon megelégeled a társaságom, és Mayfair utcáira hajítasz. – Soha – nevetett fel a férfi. – Olyan sokáig vártam a családfői szerepre, hogy egyhamar biztosan nem fogok rád unni. Már alig várom, hogy jövő héten mindenki ott legyen körülöttem Ralston Hallban. – Töltött magának még egy kis teát. – Tegnap üzenet érkezett Stillwell tábornoktól. Talált egy eladásra kerülő birtokot Ralston közelében. Mint ahogy te is tudod, egy ideje már foglalkoztatja a gondolat, hogy vidéken vásároljon ingatlant. A látogatás alkalmával Blythe Manort is meg óhajtja tekinteni. – Igazán takaros név egy birtoknak! És az elhelyezkedése is remekül hangzik! így legalább közel lennénk egymáshoz, de mégsem lennénk láb alatt. Bepótolhatnánk azt a rengeteg elvesztegetett időt, amit egymástól távol, a világ másik oldalán kényszerültünk tölteni. – Amint kedgereet és tojást kanalazott a tányérjára a melegen tartó ezüsttálakból, azon tűnődött, vajon ez megfelelő időpont-e arra, hogy elmondja fivérének, nem áll szándékában Ralstonba utazni a család többi tagjával. Mielőtt még döntésre juthatott volna, a reggelizőszalon ajtaja kinyílt és szülei léptek be rajta. Míg Lakshmi az angol divatnak megfelelő öltözékében kicsinek és törékenynek hatott, és sötét tónusú bőrével káprázatos látványt nyújtott, a tábornok pontosan annak látszott, ami volt: magas, jóképű, katonáskodásra MARY JO PUTNEY
70
EGY HAMIS HÖLGY
termett férfinak, aki még mindig jó erőben volt ahhoz, hogy ha a helyzet úgy kívánja, az egész napot és a fél éjszakát lóháton töltse. Kiri a falatozást félbehagyva szaladt át a szobán s vetette magát egyenesen édesanyja ölelő karjai közé. Mennyi minden történt, amióta utoljára találkoztak! – Ó, Mama, milyen csodálatos, hogy kiszabadultál végre a szobafogságból! – Már majdnem egy hónap is eltelt az utolsó találkozásunk óta. Túlságosan rég volt. – Lakshmi Lawford Stillwellnek, Ashton özvegy hercegnéjének, bár ezt a címet sosem használta, mosolygós zöld szeme volt, és túl fiatalnak látszott ahhoz, hogy felnőtt gyermekei legyenek. Ezenkívül minden valószínűség szerint ő volt a legbölcsebb és legkedvesebb anya a világon, és Kiri már attól, hogy magához ölelhette, jobb kedvre derült. – Most rajtam a sor – szólt rá Adam. – Én sem láttam anyánkat már egy hónapja. Míg fivére Lakshmit ölelte, Kiri a tábornokhoz fordult. – Örülök, hogy végre kiszabadultál a karanténból – mondta Adam. – Thomast és Luciát is magaddal hoztad? – Bár már kikeveredtek a kanyaróból, még könnyen kifáradnak, ezért úgy gondoltam, jobb, ha otthon maradnak – válaszolta Lakshmi dallamos hangján. – De ha van kedved hozzá, meglátogathatod őket. – Úgy lesz. – Adam kezet rázott a tábornokkal. – Velünk reggeliznek? – Már ettünk – felelte a tábornok Kirit megölelve –, de nem mondok nemet egy csésze teára és néhány fahéjas süteményre, amit ott látok a tálalóasztalon. Amíg Adam hellyel kínálta édesanyját és mostohaapját, Kiri kitöltötte teáikat, és eléjük tette a fahéjas süteménnyel teli tálcát. Bár az Ashton-ház nem szűkölködött szolgák tekintetében, Kiri szerette azt a fajta családias hangulatot, amikor csak a családtagok tartózkodtak a reggelizőszalonban. Reggelijéhez visszatérve, Kiri csendesen folytatta az evést, míg a többiek vidáman beszélgettek. Most, hogy fivére és szülei is jelen vannak, tökéletesnek látszott az idő, hogy egyszerre beszéljen mindannyiukkal. De hogy lehetne félbeszakítani egy beszélgetést, hogy aztán azt mondja: – Jut eszembe, múlt éjjel kiszöktem és egy manapság nagyon divatos klubban jártam, ahol segítettem megakadályozni a királyi család ellen irányuló emberrablási kísérletet, és be fogok költözni egy veszélyes idegenekkel teli házba egy meglehetősen rossz hírű környéken, hogy aztán szajhának öltözve szerencsejáték-barlangokba járjak és férfiakat szagolgassak, csakhogy kiderüljön francia összeesküvőkről van-e szó. Nem is olyan egyszerű belevágni egy ilyen beszélgetésbe. Épp a megfelelő szavakat keresgélte, amikor az ajtó ismét kinyílt, és ezúttal Lord Kirkland lépett a szobába, aki a mögötte hagyott mozgalmas éjszaka ellenére is pont olyan tartózkodónak tűnt, mint mindig. Adam mosolyogva és kinyújtott kézzel sietett barátja üdvözlésére. – A reggelizőszalonom időközben talán London előkelő találkozóhelyévé lépett elő? – Nagyon úgy tűnik. – Körbenézve a szobában, Kirkland tekintete csak egy pillanat erejéig kapcsolódott össze Kiriével. – Lady Kiri, Mrs. Stillwell, Stillwell tábornok. Még mielőtt végképp inába szállt volna a bátorsága, Kiri megkönnyebbülve lélegzett fel a tudattól, hogy a rá váró beszélgetésben számíthat Kirkland támogatására. Miután a férfi töltött magának egy csésze kávét, a tábornokkal és Lakshmival szemben foglalt helyet az asztalnál. – Örülök, hogy mindannyian itt vannak, mivel valami fontos dolgot szeretnék megbeszélni Lady Kirivel kapcsolatban. A tábornok arca meglepettnek tűnt, de egyúttal elégedettség is látszott rajta. – Talán feleségül akarja kérni az én kicsi lányom? Nehezen kezelhető teremtés, de nem fogja megbánni. Lakshmi és Adam szintén meg voltak lepve, de mindez semmi volt a Kirkland arcára kiülő döbbenettel szemben. – Te jóisten, dehogy! – kiáltotta. Túl későn döbbenve rá, milyen sértő megjegyzést tett, sietősen hozzátette:
71
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Bár Lady Kiri gyönyörű, elbűvölő, eszes és találékony ifjú hölgy, nem táplálok gyengéd érzelmeket iránta. A képességeiről szeretnék néhány szót váltani önökkel, amire Angliának pillanatnyilag égető szüksége lenne. – Tekintetét Kirire villantotta. – Be kívánja avatni a jelenlévőket a részletekbe? A rászegeződő tekintetek kereszttüzében Kiri összeszedte magát, és örült, hogy higgadt tudott maradni. – Kalandos hetem volt – mondta a szüleinek. – Ahelyett, hogy megírtam volna, mi történt, szerettem volna személyesen beszámolni nektek a dolgok alakulásáról. Természetesen jobb szeretett volna hallgatni a csempészekkel megesett kis kalandjáról, de ez most már nem volt lehetséges, hiszen elrablása vezette egyenesen a Damian'sbe. Pár szóval elmesélte, hogy a hozományáról szóló beszélgetést kihallgatva miként távozott Grimes Hallból. Vendéglátói bigottságát ugyan nem hozta szóba, az édesanyja arcán átsuhanó árnyék azonban azt sugallta, hogy Lakshmi abból is megsejtett valamit, amit ő tapintatosan elhallgatott. Mint ahogy arra számítani lehetett, a tábornokot majd szétvetette a düh, amikor Kiri arról mesélt, hogyan esett a csempészek fogságába, és ösztönösen fegyverei után kapott, amelyek nem voltak nála. Miután Lakshmi egyik kezét a tábornok karjára tette, Kiri gyorsan azt mondta: – Amint látjátok, itt vagyok és nem esett bántódásom. Engedjétek meg, hogy folytassam. Adam összerezzent. – Tovább is van még? – Attól tartok. – A Damian'sben tett látogatásának leírását rövidre fogta, Kirkland azon utasításának engedelmeskedve, hogy csak annyit mondjon el, amennyi feltétlenül szükséges. Sarah-t meg sem említette. A meglepetés, ami fivérét és szüleit érte, illetve a rosszallásuk, ami a történet előrehaladtával egyre csak fokozódott, Charlotte hercegnő nevének említése kapcsán mélységes döbbenetté változott. Végül Kiri befejezte: – Mivel volt lehetőségem az emberrablókat szaguk alapján tanulmányozni, Lord Kirkland szerint jól jönne a segítségem, ha még azelőtt szeretnének az összeesküvők nyomára akadni, mielőtt azok még nagyobb tragédiát okozhatnának. Adam arckifejezéséből ítélve arra a következtetésre jutott, hogy fivérének van némi fogalma barátja titkos ténykedésének természetét illetően. Óvatosan fogalmazta meg hát a kérdést is: – És mégis miféle segítségről volna szó? – Ahelyett, hogy elmennék veletek Ralston Abbey-be, Londonban maradok, és végigjárom azokat a helyeket, ahol az összeesküvők felbukkanására számítani lehet – fogalmazott Kiri olyanformán, mintha, amit tenni készül, teljesen normális cselekedetnek minősülne. – Kifinomult szaglásomat felhasználva próbálom majd azonosítani az emberrablókat. Ha előkerülnének, elvezethetnének bennünket az összeesküvés többi résztvevőjéhez. Mielőtt még folytathatta volna, a tábornok talpra szökkent és akkorát csapott az asztalra, hogy a teáscsészék csak úgy csörömpöltek bele. – Játékbarlangokba és nyomortanyákra mennél? Megtiltom! Kiri kezét ökölbe szorítva közölte: – Nagykorú vagyok, uram. Nem akadályozhatja meg. – Isten nevére és mindenre, ami szent, de igen! Összekötözve viszlek Ralston Abbey-be, és miután odaértünk, bezárlak az egyik szerzetes cellájába! – Mostohaapja felháborodása mögött Kiri félelmet és aggodalmat érzett. Halkabban, de hangjában érezhető éllel, Adam szólalt meg: – Biztosan van más módja is az összeesküvők kézre kerítésének, Kirkland. A húgomnak nem szabadna ilyen veszélyes feladatban részt vennie. – Kiri szagfelismerő képessége egyedülálló a maga nemében – válaszolta Kirkland. – Megesküszöm, hogy nem esik bántódása. Az egyik házamban lakna, számtalan képzett ügynök társaságában, és nem menne veszélyes helyre testőrök nélkül. – Nem számít, hány őr vigyázna rá, a biztonságát akkor sem tudná garantálni! – szakította félbe a tábornok. – Még ha nem is sérül meg, mi lesz a jó hírével? Most először Lakshmi is megszólalt. – Elfelejted, kiről beszélsz, John. Kiri nem egy törékeny, üvegbura alatt nevelkedett virágszál. Harcosok leszármazottja, aki katonacsaládban nőtt fel, ezenkívül kötelesség- és tisztelettudó. Ha szükség van rá, hogyan utasíthatná vissza? A tábornok teljesen ledöbbent. MARY JO PUTNEY
72
EGY HAMIS HÖLGY
– Nem aggódnál, mi történik vele, ha veszélybe sodorja magát? – Persze, hogy aggódnék, de az életben semmire sincs garancia – mondta Lakshmi halkan. – Ha a kanyarójárvány súlyosabb lett volna, elveszthettük volna akár Thomast, akár Luciát, esetleg mindkettőjüket. Kiri eljöhet velünk vidékre, aztán lovaglás közben nyakát szegheti. – Kirire mutatott. – Nézz csak rá! Ég a vágytól, hogy elvégezhesse ezt a más által el nem végezhető feladatot, egyrészt azért, hogy a hazát szolgálhassa, másrészt azért, hogy saját magát is kipróbálhassa egy ilyen nagy jelentőséggel bíró ügyben. Megtagadnád tőle ezt a lehetőséget? Nem teheted. – Tünékeny mosoly villant az arcán. – Még ha akarnád sem. A szobában olyan tökéletes csend honolt, hogy a légy zümmögését is hallani lehetett. Lakshmi megértette az ő engedetlen leányát. Kiri törte meg a csendet, amikor okosan így szólt: – Most, hogy ezt így lerendeztük, kér még valaki teát? A többiek felnevettek, így hát a feszültség is oldódott valamicskét. A tábornokot azonban, ahogy Kirire nézett, továbbra is borús gondolatok gyötörték. – Papa – mondta lágyan a lány, szándékosan szólítva apját úgy, ahogy tette azt mindig kislánykorában. – Hallottam hírét egyszer egy vikárius családból származó ifjúnak. A fiú rendkívül eszes volt, és a családjának nagy tervei voltak vele. Oxfordban tanulhatott volna, biztos megélhetés várt volna rá, talán egy szép napon még püspökké is megválasztották volna. De a fiú arról álmodott, hogy katona lesz, és ellenállt minden olyan törekvésnek, ami arra irányult, hogy őt a mások által helyeselt útra térítse. A szomszédságban lakó fiúkból sereget verbuvált, és csatába vezette őket. A lovassági hadműveleteket öreg pónijával gyakorolta. Kizárólag azért tanult meg tökéletesen latinul, hogy Caesar háborús feljegyzéseit eredeti nyelven olvashassa. Szülei legnagyobb sajnálatára sosem lett belőle püspök. Ellenben igen kiváló és nagyra becsült tábornok lett idővel, igaz? Mostohaapja durva sóhajtással fújta ki a levegőt. – Nos, rendben van, drágám, megadom magam. Nem helyes, ha az ember gyerekét olyasvalamire akarják kényszeríteni, ami alaptermészete ellen vall. Te nem arra születtél, hogy naphosszat a szobádban hímezgess vagy festegess. De ha ezt meg kell tenned, kérlek, légy óvatos! Ezzel nagyon veszélyes vizekre evezel. Kiri felállt és megkerülte az asztalt, hogy megölelhesse az apját. – Ígérem, Papa, hogy nagyon óvatos leszek. És olyan emberekkel leszek körülvéve, akik maguk is mindent megtesznek majd, hogy biztonságban legyek. – Uram – mondta ekkor Adam –, biztosíthatom, hogy Kirklandnek rengeteg tapasztalata van ezen a téren, és még a legfelsőbb kormányberkekben is köztiszteletnek örvend. Az emberei, akikkel együtt dolgozik, egytől egyig kiválóak. Megbízom benne, ha ő azt állítja, Kirinek a haja szála sem görbül. – Hűvös tekintete azt sugallta, hogy Kiri biztonságban lesz, és valami mást is. A tábornok azt kérdezte: – És milyen hamar kellene Kirinek szolgálatra jelentkeznie? – Amilyen hamar csak lehet – válaszolta Kirkland. – Még ma. Lakshmi sóhajtott. – Hazajössz még meglátogatni a fivéredet és a húgodat, mielőtt belevágsz a küldetésbe? Ma! Kiri szíve a várakozástól heveset dobbant. – Természetesen. Látni szeretném őket, és néhány dolgot amúgy is össze kell csomagolnom. Kirkland arcán gyanakvás jelent meg. – De ruhát ne túl sokat. Ugyanis a ruhatára ott, ahová költözni fog, szinte teljességgel használhatatlan. – Értem. De néhány, a parfümkészítéshez szükséges anyagot mindenképpen magammal akarok hozni, mivel azok még hasznunkra válhatnak. Kirklanden látszott, hogy legszívesebben megkérdezné, miként, de mivel korábban ő maga nevezte ki a lányt saját illatszakértőjének, türtőztette magát. – Mit szólna hozzá, ha ma délután négy órára önért mennék a szülei házába? Rövid mérlegelést követően Kiri bólintott. – Ha készen álltok, indulhatunk is haza – mondta szülei felé fordulva.
73
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Nekik nem volt kifogásuk ellene, így egy szobalány máris nekilátott, hogy összepakolja Kiri holmiját. Miután Kiri elbúcsúzott Mariah-tól és Sarah-tól, szüleivel együtt elhagyta az Ashton-házt. Kirin furcsa, bizonytalan érzés lett úrrá, ami leginkább ijedtség és izgatottság különös keverékére hasonlított. Csak remélni tudta, hogy képes lesz életben maradni. Azt viszont minden idegszálával érezte, hogy ez a küldetés fordulópontot hoz majd életébe.
A Stillwell házaspár és Kiri távozása után beállt csendben Kirkland is búcsút mondott Ashtonnak:
– Nekem is mennem kell. Még sok dolgom van. – El tudom képzelni. – Ashton tekintete nyugtalanságról árulkodott. – A húgom bevonása az ügybe valóban az egyetlen lehetséges megoldás volt? – Nem. De a lehető legjobb – válaszolta Kirkland őszintén. – Kiri hihetetlenül ügyes, és könnyen lehet, hogy ő a kulcsfigura ennek a gyilkossági kísérletnek a megakadályozásában. – Rob Carmichael szintén a csapat része? – Természetesen. – Ez megnyugtató. Ő a legjobb. – Ashton minden ízében hercegnek látszott, amint a többiek távoztával felemelte az újságot, amit még korábban kezdett el tanulmányozni. Vastag betűs címsor kiáltotta világgá, hogy „A HÍRES KLUBTULAJDONOS RABLÁS! KÍSÉRLET ÁLDOZATÁVÁ VÁLT”. A címsor más újságokban is hasonló volt. Valakinek a meggyilkolása, aki előkelő körökben közismertnek számít, a sokkhatás alatt álló háztartások többségében város- és országszerte beszédtémává válik. Ashton folytatta: – Felettébb sajnálatos, hogy Mackenzie az összeesküvőik áldozatává vált. – Nem lehetett nem kihallani a hangjában bujkáló kérdést. Kirkland a titoktartási kötelezettségből kifolyólag tétovázott egy keveset, de aztán arra jutott, hogy vigye az ördög a fogadalmat, hisz mégiscsak Ashtonról, legrégibb és legmegbízhatóbb barátjáról van szó. – Nem kellene mindig mindent elhinned, amit az újságban olvasol. Aztán megfordult és távozott az Ashton-házból, de közben végig azért imádkozott, hogy semmi baj ne történjen azokkal az emberekkel, akik megbíznak benne.
Novemberben
Tizennyolcadik fejezet
hamar leszállt az éjszaka, és szinte sötét volt már, amikor a jelentéktelen bérkocsi megtette az Exeter Street 11-es szám felé tartó utat. Kiri az ablakon kinézve szemlélte az egyre szűkebbé és elhagyatottabbá váló utcákat. Kirkland megjegyezte: – Még nem túl késő, hogy meggondolja magát, Lady Kiri. A lány visszafordult és kíváncsian tette fel a kérdést: – Ha úgy döntenék, mégis hazamegyek, mit csinálna, hogy kézre kerítse az összeesküvőket? – Ugyanazt, mint amit most is, legfeljebb az eredmény kicsivel tovább váratna magára. Ebben a szakmában azzal dolgozunk, amink van. Ha a probléma megoldásába elegendő számú hozzáértő embert vonunk be, előbb vagy utóbb bekövetkezik az áttörés. – Hosszú szünet után azonban még halkan hozzátette: – Néha sajnos megesik, hogy túl későn. A katonáskodás tehát könnyebb, mint a hírszerzés, döntötte el magában Kiri. A küzdelem legalábbis nyíltabb. – Elmondaná, ki más lakik majd még a házban? Mackenzie-n kívül, természetesen. Mintha említést tett volna egy házaspárról, akik a háztartást vezetik.
MARY JO PUTNEY
74
EGY HAMIS HÖLGY
– Igen, Mr. és Mrs. Powell. Tudják a dolguk és rendkívül diszkrétek. Ha bármire szüksége van, csak szóljon valamelyiküknek. – Na és mi a helyzet Cassandrával, a gardedámommal? A férfinak nevethetnékje támadt. – Általában nem úgy gondolok rá, mint egy gardedámra. Ő az egyik legjobb ügynököm, és a közelmúltban tért vissza Franciaországból. Valahányszor Londonban időzik, az Exeter Streeten szokott megszállni. Ha Cassandra szeretné, hogy ennél többet tudjon róla, mesél majd magának. A bérkocsi egy tekintélyes méretű városi ház előtt állt meg. – Ez nagyobb, mint amire számítottam – álmélkodott Kiri. – Valamikor ez itt előkelő negyed volt. Az egykori lakók nyugatra költözésével a jó ízlés már csak a múlté, a pompás épületek azonban itt maradtak. Java részükben kiadásra váró lakások és szobák lettek kialakítva. A 11-es számot az ott megforduló rengeteg ember miatt leginkább valamiféle vendégháznak tekintik. – Kirkland kinyitotta az ajtót, kikászálódott, majd megfordult, hogy kezét nyújthassa a lánynak. – Őszintén remélem, sosem fogja megbánni, hogy ilyen bátran bele mert vágni a feladatba. – Kétlem, hogy valaha is megbánnám. – Kiri megfogta a férfi kezét és kimászott a bérkocsiból. Az érintése még mindig testvéri volt, nem mintha bármi kifogásolnivalót talált volna a testvéri megnyilvánulásokban. – Nem szoktam visszanézni. Valahányszor ostoba döntést hozok, tetteim következményeit saját bőrömön megtapasztalt tanulságként raktározom el, és egyfolytában azzal győzködöm magam, hogy még egyszer ugyanazt a hibát nem követem el. A férfi felnevetett. – Ön egy elképesztően bölcs ifjú hölgy. – A nagymamám mindig azt mondta, én egy öreg lélek vagyok, de ő elfogult volt velem szemben. Ha valóban az volnék, nem követnék el annyi hibát – vallotta be Kiri leplezetlen őszinteséggel. – Ha nem egy herceg leánya volna, gondolkodás nélkül bevenném az ügynökeim sorába – felelte a férfi hangjában meggyőződéssel. – Most pedig kerüljön beljebb és ismerkedjen meg azokkal, akiknek társaságát az elkövetkező időkben egy darabig élvezni fogja. Az lenne a legjobb, ha a saját nevét ez alatt az idő alatt elfelejtené. Mackenzie azt mondta, hogy a csempészeknek Carrie Ford néven mutatkozott be. Az megtenné? – Elragadóan hétköznapi. – A lépcsőn felfelé menet elgondolkozva azt mondta: – Érdekes lesz nem Lady Kiri Lawfordnak lenni. – Talán igen, de örülni fog, amikor a küldetés végeztével visszatérhet majd e névhez s személyhez. – Kirkland egy kulccsal kinyitotta az ajtót. – A saját problémáinknak megvan az a jó tulajdonsága, hogy velük bizalmas viszonyban vagyunk. A férfi bevezette a lányt az előcsarnokba. Az asztal és a mellette elhelyezett két szék a berendezés egyszerűségére utalt, az asztal fölött lógó, Temzét ábrázoló akvarell nevenincs művész alkotása volt, viszont minden kifogástalanul ragyogott a tisztaságtól. Egy középkorú férfi és nő jelent meg, őket egy jól megtermett, szolgának látszó férfi követte. Kirkland megszólalt: – Miss Ford, engedje meg, hogy bemutassam Mr. és Mrs. Powellt. Ő és a férje gondját viselik majd kegyednek. Mrs. Powell alacsony, gömbölyded asszonyság volt, okosan csillogó kék szemekkel, és arckifejezéséből ítélve nem lehetett egykönnyen kizökkenteni nyugalmából. – Örülök, hogy megismerhetem, Miss Ford. A bérlőink általában maguk gondoskodnak saját szükségleteikről, de hetente egyszer ki szoktam takarítani a szobákat, és őlordsága intézkedett, hogy az ön ellátásáról gondoskodjam. Ha teát főzni lenne kedve, a konyhában mindig szívesen látjuk. – Biztos vagyok benne, hogy jól fogom érezni magam, Mrs. Powell. – Ami pedig Mr. Powellt illeti… Kiri megkérdezte: – Ön a nyugalmazott Powell őrnagy volna? A férfi elvigyorodott. – Hát ilyen nyilvánvaló, Miss Ford? – Csak ráhibáztam – válaszolta a lány viszonozva a férfi mosolyát.
75
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Mrs. Powell így szólt: – Daniels, hozza be, kérem, Miss Ford csomagjait és aztán vigye mindet a hátsó szobába a második emeletre. A szolga biccentett a fejével, majd öles léptekkel az ajtó felé indult. Ahogy elhaladt Kiri mellett, a lány megérezte a férfi illatát. Döbbenete csak egy pillanatig tartott, aztán megpördült és megszólította a férfit: – Jó estét, Mr. Daniels. Nem találkoztunk már valahol? A fickó szemvédő kötést viselt, de a másik szeme hirtelen felcsillant. Mackenzie volt az, idősebb és testesebb kiadásban, és egyáltalán nem hasonlított fess klubtulajdonosi valójára. – Azt kétlem, kisasszony – válaszolta szokásos beszédstílusától épp csak valamicskét eltérő hangon. – Egy kegyedhez hasonló finom hölgyre biztosan emlékeznék. – Fedetlen szemével lustán kacsintott mielőtt kicsoszogott volna, hogy behozza a lány csomagjait. A Kiri arcán elterülő széles mosolyra Kirkland felé nyújtott keze volt a válasz. – A ház valamennyi lakójában megbízhat, Miss Ford. Sok szerencsét és remek vadászatot! – Igyekszem kihozni magamból a legjobbat. – Fejét büszkén a magasba emelte. – Most már hivatalosan is a Korona ügynöke vagyok? – Kétségkívül az. – A férfi tekintete komoly volt. – Legyen óvatos! Nem szeretnék a fivére szeme elé kerülni, ha önnek valami baja esik. – Ettől megpróbálom megkímélni – ígérte Kiri. Aztán Kirkland elment, és Kiri magára maradt. A saját érdemei elismerése végett fog győzni, vagy azok híján fog elbukni, és nem azért, mert a tábornok leánya, vagy mert hindu uralkodók vére csörgedezik az ereiben, se nem azért, mert egy angol herceg gyermeke. És ez a kilátás… szívderítő volt.
Mackenzie Kiri csomagjainak többségét már felvitte a lány szobájába, így az kicsomagolhatott. A szoba
egyszerű volt, de kellemes. Közepes méretű és nagyon tiszta, az ágy kényelmesnek látszott, és egy kopott, de vastag szőnyeg borította a padlót. Ahogy összehajtogatott ruháit a polcos szekrénybe helyezte, Kiri észrevette, milyen nagy gondossággal jártak el a ház tervezésekor. Semmiféle pompa nem vonta magára a környező szegénynegyed lakóinak sóvár tekintetét. Ennek ellenére a szerény berendezés szépen kivitelezett darabokból állt, és volt ott minden, amire egy vendégnek szüksége lehet, beleértve a sarokban felállított spanyolfalat, a mosdóállványt, egy íróasztalt és íróeszközöket is. Még néhány könyv is akadt, az egyik egy King James Biblia. Kirkland azoknak az ügynököknek hozta létre ezt a menedéket, akiket a munkájuk kimerített vagy érzelmileg túlontúl megviselt. A házban mindannyian szívélyes fogadtatásra számíthattak. Kiri szíve nagyot dobbant, amikor kopogást hallott az ajtón. Talán Mackenzie meghozta az utolsó darab csomagját is? De amikor kinyitotta az ajtót, csak egy olyan jelentéktelen külsejű nőt látott ott, akinek nem volt szüksége tömegre ahhoz, hogy láthatatlanná váljon. A jövevény Kirinél pár évvel idősebbnek tűnt, valószínűleg nem múlt még el harminc, bár ezt nehéz volt megítélni. Középmagas nő, barna hajjal, sárgásbarna árnyalatú, meglehetősen elnyűtt vászonruhában, cseppet sem figyelemre méltó kék szemmel. Ügynökhöz illő, tökéletes megjelenés. A jövevény kilétét találgatva, Kiri megszólalt: – Ön bizonyára Cassandra. Üdvözlöm szerény hajlékomban. – Hívj csak Cassie-nek! – A nő hangtalanul mozgott a szobában. – Te pedig Kiri vagy, vagyis inkább Carrie. Az én feladatom lesz vigyázni rád, és megakadályozni, hogy komolyabb bajba kerülj. Összehúzott szemmel vizsgálgatták egymást, akár a macskák. – Cassie és Carrie? – szúrt szemet Kirinek. – Ez még bonyodalmakat szülhet. Meg fogok felelni az elvárásoknak? A másik nő felsóhajtott. – Nem szabadna efféle munkát végezned. Hiába viselsz egyszerű szabású ruhát, a viselkedésed miatt akkor is lerí rólad, hogy arisztokrata és gazdag vagy.
MARY JO PUTNEY
76
EGY HAMIS HÖLGY
Kiri közelebbről is szemügyre vette, és rá kellett jönnie, hogy Cassandra szeme valójában nagyon is figyelemre méltó. Szeme kékségének feneketlen mélysége egészen a pokolig nyúlt. A felismeréstől kijózanodva Kiri csak annyit mondott: – Most még mindig Lady Kiri vagyok. De tudok más lenni. – Remélem is – vágta rá Cassie borúlátón. – Meg tudnád játszani a nincstelen londonit? Kiri hirtelen East End-i tájszólásra váltott. – Biza', hogy meg t'om. Van-e a közelbe' rongyos bőt, ahol akad tán valami nekem való? Cassie-nek a döbbenettől égbe szökkent a szemöldöke. – A kiejtésed egész jó – ismerte el –, de ez nem elég. Úgy jársz-kelsz, mint egy gyönyörű, magabiztos nő, aki tudja, hogy amikor belép valahová, minden tekintet rászegeződik. Ez Lady Kiri vonatkozásában nagyon is rendjén van, de ezen a környéken olyan Kirívó vagy, mint a tehénistállóba tévedt ló. Kiri az elmúlt évek során keményen küzdött, hogy ezt a viselkedést tökélyre fejlessze, hisz a tábornokkal való együttélés ráébresztette, az önbizalom mindennél fontosabb. Ha az ember félénknek és gyengének mutatkozik, akkor bizonyos helyzetekben, beleértve a londoni szalonokat is, egykettőre sakálok martalékává válik. Már amikor először jött Angliába, eldöntötte, hogy inkább vakmerőségéért, mint gyengeségéért vessék meg. Lehunyta a szemét és arisztokrata mivoltának még a gondolatát is igyekezett száműzni a fejéből, nemkülönben azt a tényt, miszerint ő egy tábornok leánya. Ehelyett ahhoz hasonló pillanatokat idézett emlékezetébe, mint amikor Lady Norland gúnyos megjegyzésekkel pocskondiázta félvér származása miatt. Lehet, hogy az édesanyja hercegnő és bráhmin, az édesapja és a fivére angol hercegek, de Carrie Ford attól még csak egy keverék, aki nem tartozik sehová sem. Gyors észjárása, férfiszemeket rabul ejtő csinos külseje és szenvedélyes eltökéltsége, amivel a túlélésért küzdött volt igazából minden, amire büszke lehetett. Bár korán elsajátította szépsége kihangsúlyozásának fortélyait, nem látszott könnyen elérhetőnek. Az önbizalom színlelése elegendőnek bizonyult a sakálok távol tartására. És Carrie pont olyan valóságos volt, mint Kiri. Szemét kinyitva, testtartásán kicsit lazítva azt mondta: – Ki mongya, hogy egy ilyen lyánynak nem lehet szép a ruhája? Hat shillingér' vettem a rongyos bótba', a vérfoltokat kivágtam, maj' magamra igazítottam. Ha szerinted gazdagnak és úri kisasszonkának láccom benne, há' bizisten emelnem kellene a tarifát. – Kiri zsákmányra vadászó markotányosnőket utánzó mozdulattal hintáztatta csípőjét. – Egy magamfajta lyánynak addig kell használnia, amije van, amíg a friss húsáér' jó árat kap. Döbbenete csak egy pillanatig tartott, aztán Cassie elnevette magát. – A tehetséged lenyűgöző. Tudhattam volna, hogy Mackenzie zöldfülűt sosem sózna a nyakamba. De valóban új ruhatárra lesz szükséged. A szomszédos utcában van is egy remek üzlet, ami még ilyenkor is nyitva van, már ha nem vagy túl fáradt, hogy most azonnal körülnézzünk. – Egyáltalán nem vagyok fáradt. – Kiri az ártatlan hercegnőre gondolt, aki mindaddig nem lesz biztonságban, amíg az összeesküvőket el nem kapják. – Minél előbb, annál jobb. Az ajtón ismét kopogtattak. Ez alkalommal Mackenzie volt az, és egy kicsi, bőrborítású ládikát cipelt. Fáradt szolga benyomását keltette. Gyakorlásképpen, Kiri egészen semmitmondó hangon a következőt mondta: – Kérem, tegye azt az asztalra, Daniels. Ahogy a férfi engedelmeskedett, Cassie csípősen megjegyezte: – Mindenki tudja, hogy te vagy a Mackenzie, úgyhogy akár nyugodtan ki is húzhatod magad. Találtál valami használhatót a nap folyamán? Mackenzie elvigyorodott és máris egy hajdanvolt katonatiszt testtartását öltötte magára. – Carmichael és én, azon kevés információ alapján, amit az emberrablókról tudunk, elkezdtük elkészíteni a leginkább számításba jöhető játékbarlangok és bokszklubok listáját. Carrie felhúzta a szemöldökét. – Ez nem kis feladat.
77
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Pontosan ezért igyekszünk szűkíteni a lehetőségeket. – A dobozt az íróasztalra tette. – A listájukon a Les Heures illatszerüzlet is szerepel? – A férfi kifejezéstelen arcát elnézve Kiri hozzátette: – Az az üzlet St. Jamesben, ahol az emberrablók vezére által használt kölnit készítik. Mivel ez az egyetlen dolog, amit tudunk, a kutatást ott kellene kezdeni. – Egy drága üzletben nem fogják felfedni vásárlóik kilétét – intette óva Mackenzie. – Talán nem, de egy próbát megér. Holnap délelőtt. – A lány elmosolyodott. – Úgy öltözzön, mintha a hűséges szolgám volna. Mackenzie akár egy béres, kapta kezét fedetlen fejéhez. – Igen, hölgyem! – Carrie vagy Kiri, de nem hölgyem. – Igaza van – figyelmeztette Cassandra. – Neked kéne tudnod a legjobban, Mac. Jól kell játszanunk a szerepünk! – Belátom! – Megkocogtatta a bőrládikát, amit behozott. – Mi van benne, Carrie? Valami mintha koccant volna. Csak nem egy hordozható likőrösszekrény? Az efféle kicsapongáshoz ön még túl fiatal. – Túl fiatal és túlontúl bölcs – válaszolta a lány, miközben a zárat a fedélen kinyitotta. – Ez itt az én utazó illatszeres ládikám. – A tetőt felhajtva eltávolított egy szögletes takarópárnát, ami alól kis állványokon, takaros rendben sorakozó fiolák bukkantak elő. – Anyám családjában a hölgyek parfümöt készítenek, amióta csak a világ tojása megrepedt. Az otthoni műhelyünkben sokkal több anyaggal és felszereléssel dolgozunk, de valami könnyen szállíthatóra volt szükségem. – És miért hoztad magaddal? – kérdezte Cassie a homlokát ráncolva. – Mivel a megbízást a kifinomult orromnak köszönhetem, úgy gondoltam, hasznát vehetem. Ha mégsem, nos, szeretek játszadozni az illatokkal. Mackenzie töprengő arckifejezéssel megkérdezte: – A világ tojása? – A hindu teremtésmítosz szerint a világ egy aranytojásból lett – magyarázta. – Az anyám családja az „amióta a világ tojása megrepedt” kifejezést a nagyon hosszú idő jelölésére használja. Aztán hirtelen rádöbbent, hogy Adam szájából még sosem hallotta e szavakat. Kiri addigi élete java részét Indiában töltötte, és nem okozott számára kellemetlenséget személyiségének hindu fele. Adamnek ifjú hercegként azonban állandóan tökéletes angolságát kellett bizonyítania, így múltjának ezt a felét meg kellett tagadnia. Még mindig csak tanulta, hogyan tudná örökségének e két részét egyensúlyba hozni. Cassie érdeklődéssel tanulmányozta a fiolákat. – Kinyithatok egyet? – Csak rajta! – Kiri a legfelső sorra mutatott. – Ezek itt parfümalapok, amelyek egy-egy parfüm alapjegyeit adják meg. Ez a csoport az alaphoz adható tömény kivonatokat tartalmazza – folytatta, ezúttal a középső sorra mutatva. – Az alsó sorban általam különösen kedvelt kész parfümök találhatók. Ami a kezedben van az Tavaszi Virágok névre hallgat. Cassie kihúzta az üvegcséből a dugót és óvatosan beleszagolt, majd arca olyan örömteli mosolyra húzódott, ami évekkel megfiatalította. – Csakugyan olyan, mint egy tavaszi virágoskert! – Óvatosan visszazárta az üveget és felkapott egy másikat a legfelső sorból. Ahogy beleszagolt, orrlyukai kitágultak. – Ez túl erős. Pézsmaillatú. – Azért, mert egy parfümalapot választottál. Ez nem kész parfüm – magyarázta Kiri. – A parfümkészítők közül sokan hasonló illatokat kevernek össze, hogy egyik a másikat erősítse. Én a több komponensből álló, összetettebb parfümöket kedvelem. Mindig arra törekszem, hogy megtaláljam azt az egyedülálló keveréket, ami az adott hölgy személyiségéhez a legjobban illik. Természetesen az illatnak viseléskor is érvényesülnie kell a hölgyön, ehhez viszont kísérletezés szükséges. Cassie kiválasztott egy rózsakivonatot tartalmazó üvegcsét, s miután megszagolta, sóvárogva fújta ki a levegőt. – Tudnál készíteni parfümöt nekem is? – Örülnék, ha megtehetném, de ahhoz jobban meg kell ismerjelek. – Kiri figyelmesen megnézte magának a másik nőt. – Titokzatos vagy, és a személyiséged is nagyon összetett. Úgy gondolom, ez együtt jár az általad végzett munkával. A számodra megfelelő parfümnek ezt kell tükröznie. Cassie üres arckifejezéssel bámult, miközben visszazárta az üvegcsét benne a rózsakivonattal. MARY JO PUTNEY
78
EGY HAMIS HÖLGY
– Jobban teszed, ha nem akarsz rólam többet megtudni. Gyere, elviszlek abba a használtruhakereskedésbe. – Én is megyek – mondta Mackenzie –, hogy hazahozhassam, amit a hölgyek vásároltak. – Nem valószínű, hogy sok segítségre lesz szükségem – mutatott rá Kiri. – Csak a legalapvetőbb ruhadarabokat akarom beszerezni. – Az úton viszont védelemre lehet szüksége. Cassie felfortyant. – Ha azt hinném, hogy szántszándékkal becsmérled a védelmi tudományom, ezért a megjegyzésedért megfizetnél, Mackenzie! A férfi élénk arckifejezését tettetett rémület váltotta fel. – Nem, nem! Nem sértésnek szántam! – Aztán egyszer csak elmosolyodott. – Főleg azért akarok menni, mert unatkozom. – Ezt meg tudom érteni – vágta rá Kiri. – Hát jól van – egyezett bele Cassie. – Gyere, de próbálj meg nem csinálni semmi ostobaságot! Mackenzie sértődött képet vágott. – Bajkeverő volnék? – Hiszen „Trouble” a középső neve! – mondta Kiri és Cassie teljesen egyszerre, aztán egymásra néztek és kitört belőlük a nevetés. – Akkor lehet, hogy névváltoztatással élek – válaszolta Mackenzie, miközben ajtót nyitót előttük, hogy távozhassanak Kiri szobájából. – Az a „T” utalhatna, mondjuk, Thaddeusra. Vagy Tarquinre. Esetleg Tancredre. Vagy talán… – A Trouble tökéletes – szögezte le Kiri huncut pillantással. Mackenzie jelenléte nem volt kötelező aznap éjjelre. De a lány bűnös örömmel gondolt arra, hogy a férfi vele van.
A
használtruha-kereskedés kicsi és gyatrán megvilágított üzlet volt, viszont a benne felhalmozott használt ruha mennyisége leginkább Aladdin mesebeli barlangjához tette hasonlatossá. Ahogy próbált eligazodni az összevisszaságban, Cassie elkiáltotta magát: – Mrs. B.! Vásárlói érkeztek! Van velem egy leányzó, akinek jó csomó mindenre lenne szüksége. A háttérben hallatszó suhogást egy sovány, de szívós testalkatú idős hölgy megjelenése követte, aki fogai közt meg nem gyújtott agyagpipával került elő. – Te vagy az, Cassie? Hát persze, és ez meg itt bizonyára az a leányzó. – Megállt Kiri mellett, majd a lány ruhájának bal ujjába csípve, hüvelyk- és mutatóujjával az anyagot kezdte dörzsölgetni. – Pompás darab. Áruba bocsátja? Cserébe legalább két ruhát adok magának, lehet, hogy többet is, attól függően, mit választ. Bár Kiri mindig is alkalmazkodó természetűnek hitte magát, a gondolatra, hogy a boltból származó mosatlan ruhák közül egyet is magára öltsön, összerándult. – Előbb megnézem, mije van. Ezt még drága jó édesanyám készítette közvetlenül a halála előtt, és nagyon szeretem. A pipa az idős hölgy szájában megrándult. – Van esetleg más is, amit ő készített és hajlandó lenne eladni? Kiri gúnyos csillogást látott Cassie szemében felvillanni, de aztán rájött, hogy a másik nő csak azt akarta látni, vajon Kiri hogyan boldogul az előkelő társaságból kiszakadva. Szomorúan rázta meg a fejét. – Nincs semmi egyebem, amit anyám készített volna. Egy szál ruhában szöktem meg az uram elől. Ezért vagyok most itt. – Azzal benyúlt a zsebébe és előhúzott egy arany guinea-t. – Ennyit költhetek. Mit vehetek egy guinea-ért? Miközben a tulajdonosnő szeme felragyogott, Mackenzie feltartott egy zöld szaténruhát. – Ezt próbálja fel. Remekül festene benne!
79
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Ha azt gondolja, Daniels, hogy másik férfit keresek – jegyezte meg Kiri pimaszul a padlásszobája máris kiadó. Hétköznapi ruhára van szükségem, nem pedig tetszetős, de haszontalan holmira, amit csak egy olyan nő viselhetett, aki cseppet sem volt jobb annál, mint amilyennek ebben a ruhában látszott. – Ne kéresse magát! – mondta a férfi hízelegve. – Csodásan fog kinézni a zöld selyemben. Színházba is jöhet benne. – Ha ragaszkodik hozzá – válaszolta Kiri hangjában tettetett vonakodással. Nincstelen londoniak álruhájába bújva kacérkodtak egymással, ami szavatolta kettejük közt a biztonságos távolságot. Carrie Ford megengedhetett magának olyan dolgokat, amelyeket Kiri Lawford nem. Ez a későbbiekben akár még érdekessé is válhat. – Valahol felpróbálhatom ezt, Mrs. B.? Nem szeretném, ha ez a Danny fiú azt a bolondságot venné a fejébe, hogy majd az ő szeme láttára vetkőzöm. – Szempilláit Mackenzie-re rebbentve vette el a zöld ruhát, miközben újhegyeivel végigsimított a férfi csuklóján. A férfi megpróbálta elkapnia a lány kezét, de ő gyorsabb volt és elillant, s csak annyit kérdett: – Cassie, segítenél? – Hátul a sarokban. – Mrs. B. előre menve mutatta az utat egy kicsi, kopott drapériával lefüggönyözött helyhez az üzlet hátsó részében. A külső helyiségből csak nagyon kevés fény szűrődött be, Kiri és Cassie épp csak elfértek a lyukban. Mrs. B. hátrébb húzódott és érdes hangon évődni kezdett Mackenzie-vel, aki hasonlóan válaszolgatott. – Na, jól csinálom? – kérdezte Kiri Cassie-t halkan, amint a másik nő segített neki kibújni a ruhájából. – Elég jól, de még csak öt perc telt el. – Cassie-nek félelmetesen gyorsan járt a keze. – Mrs. B. árukészlete lenyűgöző, de figyelmeztetlek, nehéz vele megalkudni. – Megpróbálom érzékeltetni vele, hogy nem olyan könnyű az eszemen túljárni. – Miután a zöld selyemruhát befűzték, Kiri szinte teljesen csupasznak tűnő kebleire bámult. – Ha a ruha dekoltázsa ennél is mélyebb volna, a köldököm is kilátszana. Cassie elégedetten kuncogott. – Ebben a ruhában játszi könnyedséggel férkőzhetsz a szerencsejátékosok közelébe, amikor betévedsz egy játékbarlangba. Az egyetlen kérdés, mennyire leszel képes vigyázni az erényedre? Az újabb tanulnivaló hallatán, Kiri összeráncolta a szemöldökét. – Túl jól. Ha nem vigyázok, akár csontok is törhetnek. Talán taníthatnál nekem néhány finomabb módszert a féktelen urak elbátortalanítására. Cassie meglepődött, és elkezdte furdalni a kíváncsiság. – Erre majd később még visszatérünk. – Futó pillantást vetett saját, szerényebb alakjára. – Nekem sosem volt rá szükségem, hogy erényem megvédése érdekében olyan ádáz küzdelmet folytassak, mint ami rád vár hamarosan. De most itt az ideje, hogy megmutasd magad és elkápráztasd sóvárgó lovagodat. Egy másik jellemző vonás, amivel családjának hölgytagjai amióta világ a világ büszkélkedhettek, az a képesség volt, hogy csáberejüket akkor és ott vetették latba, vagy fogták vissza, amikor csak akarták. Kiri úgy ment vissza az eladótérbe, mint aki saját maga is tisztában van a kihívó külsejéből áradó csáberővel. Mackenzie nagy szemeket meresztett a lányra, állkapcsában még egy izom is szemmel láthatóan megrándult. – Ha nem veszi meg ezt a ruhát, én veszem meg magának. Arcán elterülő bájos mosollyal a lány azon töprengett, a férfi reagálása mennyire fejez ki valós érzelmeket és mennyi csak a játszma része, amibe belebonyolódtak. – Gondolja, hogy tartozni akarok magának? Nem vagyok olyan ostoba. – Végigsimított a szoknya selymén. Az anyaga kissé bolyhosodott és egy kisebb folt is csúfoskodott rajta, de ettől még lélegzetelállító volt, és ha feslettnek is látszott benne, jól állt neki. – Sokkal nagyobb szükségem van másféle ruhákra, mint bármi ehhez hasonlóra. Mackenzie gyászos képet vágott. – Reménykedem, hogy meggondolja magát. Talán igen. De egyelőre nagyobb örömöt okozott neki, ha gyötörhette Mackenzie-t. Kiri végül a zöld selyemruhával, egy aranyszínű, a zöldhöz képest kevésbé közönséges estélyi öltözékkel, egy délelőtti viselésre alkalmas ruhával és még jó néhány másik darabbal hagyta ott Mrs. B. üzletét. A lány alkudozás terén megnyilvánuló tehetsége volt a következő, amitől Mackenzie-nek és Cassie-nek ismételten tágra nyílt a szeme. MARY JO PUTNEY
80
EGY HAMIS HÖLGY
Amikor Kiri egyetlen guinea-jét az utolsó fillérig is elherdálta, az összehajtogatott ruhákat Mackenzie kezébe nyomta. – Tegye magát hasznossá, Danny fiú, különben soha többé nem látja rajtam azt a zöld ruhát. – Igen, Miss Ford – válaszolta alázatosan, de fedetlen szemében ravaszkás csillogással a férfi. Már félúton jártak hazafelé, amikor Cassie nekiszegezte a kérdést: – Hol tanultál meg így alkudozni? Azt hittem, Mrs. B. a végén könnyekre fakad. – Legalább annyira élvezte, mint én magam. – Kiri elvigyorodott. – Ami a hol tanultam kérdést illeti, a keleti bazárnál nincs jobb terep a gyakorlásra. A másik kettő nevetett, ő pedig ösztönösen megérezte, hogy Cassie kétkedése, amit Kirivel kapcsolatban a feladat elvégzéséhez szükséges képességeinek hiánya miatt érzett, időközben alábbhagyott. Az első vizsgán tehát átment.
Tizenkilencedik fejezet
Mac kételkedett benne, hogy Kiri a zöld selyemruhát ölti magára a Les Heures-ben teendő látogatásuk
alkalmából, de azért reménykedett. Amikor meglátta a talpig feketébe öltözött lányt lefelé jönni a lépcsőn, első reakciója a csalódottság volt. Aztán hirtelen bénultság tört rá. Kiri egy otthonról magával hozott elegáns, fekete gyászruhát viselt. Mac úgy vélte, hogy a jó ízlés és erkölcs megkívánt volna egy, a mellénykéjébe tűrt kis vállkendőt. De a vállkendő hiányzott, s így épp eleget lehetett látni a lány pompás alakjából ahhoz, hogy minden épeszű férfi szerelmesen és azonnali bűntudattal sóvárogjon majd utána. Mélyen arcába húzott gyászkalapját többrétegnyi fekete fátyol díszítette, ami feje és válla körül lengedezett. A fátyol sejtelmessé tette arcvonásait és szomorú, kísérteties szépséggé varázsolta a lányt, na és persze felismerhetőségét is megnehezítette. Lélegezz, Mackenzie, lélegezz. Amikor úgy érezte, hogy agya kellőképpen kitisztult, annyit mondott: – Úgy néz ki, mintha most lépett volna ki egy gótikus regényből.– a Ledér Özvegy. – Ragyogó! – A lány felemelt egy fekete csipkelegyezőt és finoman legyintett vele. – Bánatos, de ugyanakkor kívánatos özvegy benyomását akartam kelteni, abban a reményben, hogy az együttérzés egy kis ledérséggel kombinálva értékes információkat hozhat felszínre. – Azoknak a szegény ördögöknek ott a Les Heures-ben esélyük sem lesz – válaszolta a férfi hangjában meggyőződéssel. – Remélem is, hogy nem. – Kézitáskájából Kiri előhúzott egy fekete karszalagot és a férfi karjára kötötte. – Természetesen a szolgáimnak is gyászolniuk kell. Egy igazán drága inas nem hordana szemkötést, ez viszont remekül illik a szürke libériájához. – A rizsporos parókától irtózom, de ha az ember más bőrébe igyekszik bújni, akkor minden részletre figyelni kell. – Azzal kikísérte a lányt a kinn várakozó kocsihoz. Kirkland számtalan járművet tartott Londonban. Az egyik egy feltűnő hintó volt, amelynek ajtaján ott díszelgett a családi címer, a másik pedig egy ütött-kopott bérkocsi, amit akkor használtak, amikor fontosnak tűnt megőrizni a benne ülők inkognitóját. A Mac által aznapra kiválasztott kocsi drágának tűnt, de híján volt mindenféle megkülönböztetésre alkalmas jelnek. Az előkelő St. James Street-i forgatagból egyáltalán nem fog Kiríni. Mac biccentett a kocsisnak, aki Kirkland egyik embere volt, majd besegítette Kirit a hintóba. Miután felhajtotta a kocsi lépcsőjét és becsukta az ajtót, maga is elfoglalta helyét a jármű hátsó lépcsőjén. Sokkal szórakoztatóbb lett volna benn a hintófülkében élvezni a hölgy társaságát, de pillanatnyilag ő csak szolga
81
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
volt. Valamivel emlékeztetnie kellett magát a valóságban kettejük közt fennálló társadalmi különbségre, mert agya a lány közelében hajlamos volt bűnös ábrándokba menekülni. A Les Heures-hoz megérkezve Mac kisegítette Kirit a hintóból. A lány egy darab összehajtogatott papírt nyomott a férfi kezébe és alig hallhatóan suttogta: – Menet közben ne felejtsen el jegyzeteket készíteni. Jegyzeteket? Engedelmesen válaszolt: – Igen, hölgyem. Leghivatalosabb inasformáját magára öltve tárta ki az üzlet ajtaját, hogy a lány nagyasszonyhoz méltón vonulhasson be az üzletbe, azt a látszatot keltve, hogy ahová belép, oda szolgák hada követi. A fekete fátyol leple alatt fenséges, de sebezhető volt, és valódi koránál idősebbnek látszott. A Les Heures tömény illatfelhőbe burkolózott és visszafogottan elegáns hely látszatát keltette. A pult mögött egy érett korú, jól öltözött férfi tett-vett. Ahogy Kiri nyomában Mackel belépett, a férfi a figyelmét azonnal rájuk összpontosította. Kiri negédes hangon fordult az árushoz: – Jó napot, uram! Úgy hallottam, hogy önöknél kapni a legfinomabb parfümöket egész Londonban. – Úgy van, ahogy mondja. Mr. Woodhull, engedelmével. És ön, Lady… – Hangjában kérdés bujkált. Kiri keze mozdulatával intette csendre a férfit. – Kérem, hagyjuk a neveket, Mr. Woodhull, bár nincs kétségem, hogy felismer. Nem igazán illő dolog részemről olyan haszontalan dolgot vásárolni, mint a parfüm, amikor drága jó uram talán még ki sem hűlt a sírjában. Mac csodálta a lány hangjából kicsengő, alig észrevehető csalafintaságot. A feldúlt özvegy, amint bátran kikezd valakivel. Kiri folytatta: – Ám abban reménykedem, egy finom parfüm segít elűzni a búskomorságot. – Nem ön az egyetlen, hölgyem, aki így érez – jegyezte meg behízelgő hangon Woodhull. – Mások is pontosan ugyanerről számoltak be. Önnek pedig kötelessége, hogy felhasználjon bármit, ami ilyen embert próbáló időben segít visszanyerni az erejét. – Hogy ez milyen igaz – válaszolta Kiri hálálkodva. – Ön szerint melyik a legfinomabb parfüm az üzletben? A férfi elgondolkozott. – Amit önnek ajánlanék, hölgyem, az a Royal Violets. – Kinyitott egy üvegfalú ládikát és kivett belőle egy aranyleveles motívummal gravírozott, csinos kis üvegcsét. – Josephine császárnénak is ez a kedvenc illata. Kiri boldog sóhajjal lélegzett fel. – Csodás! Szeretném kipróbálni. – Ahogy kesztyűjét bal kezéről lassan lehúzta, a fekete kesztyű buja kontrasztot képezett az alóla előbukkanó krém árnyalatú bőrével. Mr. Woodhull elragadtatással bámulta. Mac éppannyira el volt ragadtatva, de ugyanakkor csodálkozott is. A kesztyű eltávolítása felfedett egy sima aranykarikát, amely Kiri özvegységre utaló állapotát hivatott igazolni. Tehát a lány is tisztában volt az apró részletek jelentőségével. Tenyerével felfelé Kiri kecses mozdulattal Mr. Woodhull felé nyújtotta kezét. – Volna olyan kedves és cseppentene egy keveset a Royal Violetsből a csuklómra? A férfi nagyot nyelt, majd engedelmeskedett. Kiri felemelte a csuklóját, és a fátyolszöveten keresztül finoman beszippantotta az illatot. – Valóban nagyon kellemes! De szerintem ez nem csak ibolya. Van benne csipetnyi szegfű, és ha jól sejtem, leheletnyi gyöngyvirág is. A férfi szemöldöke a csodálkozástól az égbe szökkent. – Őladysége igazán kivételes szagérzékkel van megáldva. Kiri hosszú fekete szempilláinak visszafogott verdesése a fátylon keresztül is tisztán kivehető volt. – Néhány másik illatot is szeretnék még kipróbálni, ha nem bánja. Mr. Woodhull egyáltalán nem bánta. Számos másik üvegcse került még elő a zárt ládikából, és lett kipróbálva a lány alsókarján, aztán vált elemzés tárgyává. Kiri nemcsak parfümökkel kapcsolatos tudásáról adott számot, de annyira megizzasztotta a férfit, hogy az szinte belefulladt az elfojtott sóvárgásba. Ha nem lett volna maga is teljesen lenyűgözve, Mac jót derült volna a helyzeten. MARY JO PUTNEY
82
EGY HAMIS HÖLGY
Végül Kiri kiválasztott egy parfümöt, amiért elképesztően magas árat fizetett, további arany guinea-ket költve. Mac azon morfondírozott, hogy ezek közül bármi hogy lehet segítségükre az emberrablók vezérének megtalálásában, amikor a lány egészen közel hajolt Mr. Woodhullhoz és fojtott hangon a fülébe suttogta: – Van itt még más is, amiről beszélni szeretnék. Jól tudom, hogy önök készítik az Alejandro nevű kölnit? – Nos, hát igen. Ez a létező legfinomabb illat, ami úriemberek számára valaha készült, ha szabad ilyet mondanom. – Minden erőfeszítésével azon volt, hogy Kiri dekoltázsa helyett a szemébe tudjon nézni. – Valamikor talán megboldogult férjeura is ezt használta? – Ő az Eau de Colognet részesítette előnyben, aminek ugyan kellemes az illata, de nincs benne semmi rendkívüli. – Sajnálkozónak tűnt. – Kipróbálhatnám az Alejandrót, csak hogy lássam, jól emlékszem még az illatra? – Semmi akadálya, hölgyem. – Azzal kinyitott egy másik ládikát és kivett belőle egy üvegcsét. Karcsú csuklóját Kiri ismét Mr. Woodhull felé nyújtotta, aki cseppentett is rá egy keveset az illatból. Csuklóját az orrához közelítve, a lány lehunyta a szemét, majd lágyan belélegezte az illatot. – Ó, igen, pontosan olyan, mint amire emlékeztem. Kérek egy üveggel. – Ahogy óhajtja, hölgyem. – Mr. Woodhull még annál is magasabb árat számított fel, mint amennyit a Royal Violets üvegcséjéért fizetett. Miközben vastag, pergamenszerű papírba csomagolta a kölnit, azt kérdezte.– – Ajándék lesz? – Ezt… nehéz lenne megértetni. – Kiri szemérmesen lesütött szemmel tette a becsomagolt üvegcsét a már kézitáskájában lapuló Royal Violets mellé. – Különleges és bonyolult körülmények között megismerkedtem egy úriemberrel. Kedvessége nagyon sokat enyhített a szomorúságomon. Szeretném őt megtalálni, és viszonozni valamivel a kedvességét, de megzavartak bennünket, mielőtt még a nevét megtudhattam volna. Hogy Alejandrót visel, csak megérzés volt részemről, most viszont már egészen biztos vagyok benne. – Egészen bizonyos, hogy Alejandro volt? – kérdezte Mr. Woodhull. Kiri finoman felvonta szemöldökét. – Ha parfümökről van szó, sosem tévedek, uram. – Nem, nem, hát persze hogy nem – érkezett a sietős válasz. – A kegyed illatok terén megnyilvánuló szakértelme a hivatásos parfümkészítők szakértelmével vetekszik. Azért veszi meg a kölnit, hogy az úriember kedvességére emlékeztesse? Egy kellemes illat igen mélyen be tudja fészkelni magát az ember emlékezetébe. – Valójában ennél kicsit többen reménykedem… hogy megtalálom az úriembert. Mivel az Alejandro olyan ritka és drága kölni, talán nem tévedek, amikor azt állítom, alig akadnak, akik az üzletben ezt a parfümöt választják. Ugyan kinek származna belőle kára, ha felfedné előttem e vásárlók kilétét? – A lány elbűvölő mosolyt villantott rá. A szakmában szerzett jó hírnevének további megőrzése, illetve a hölgy kérésének azonnal eleget tenni kívánó vágyódása közt őrlődő Mr. Woodhull homlokát ráncolta kínjában. – Nem tudom, ildomos lenne-e részemről felfedni vásárlóim kilétét. – Mitől számítana egy férfiparfüm magánügynek, amikor azt a világ bármely pontján nyilvánosan viselik mindannyiunk legnagyobb örömére? – mutatott rá Kiri. – Ez igaz – mondta a férfi elbizonytalanodva. – De a vásárlók száma még így is elég tekintélyes ahhoz, hogy nehézségek nélkül valamennyit fel lehessen sorolni. Le tudná írni a szóban forgó úriembert? – Elég magas – Kiri kezével megmutatta nagyjából mekkora jól megtermett, széles vállú, jó alakú férfi. Nagyjából középkorú, a haja középbarna, kissé kopaszodik. – Ez valamelyest leszűkíti a lehetőségeket – állapította meg Mr. Woodhull. Vonakodva, de nem tudván ellenállni Kiri hatalmas, könyörgő szemének, az egyik fiókból előhúzott egy nyilvántartást. Mac még az üzlethelyiség távol eső szegletéből is jól ki tudta venni a bőrborításon díszelgő Alejandro feliratot. Kiri úgy mozdult, hogy Woodhull őt jól láthassa, Mac viszont észrevétlenül előhúzhassa a tőle kapott papírt és ceruzát. Mr. Woodhull átlapozta a könyvet. – Lássuk csak, kire illik az ön által adott személyleírás? Talán Lord Hargreave-re. Vagy Mr. Sheratonra. Esetleg Hawley kapitányra? Vagy talán…
83
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Ahogy a neveket sorolta, Kiri figyelmesen hallgatta, Mac pedig feljegyezte azokat. Nagyjából egy tucatnyi név felsorolása után az illatszerárus összecsukta a nyilvántartást. – Ez lenne az a társaság, hölgyem. Mint ahogy azt ön is megjegyezte, kevés az olyan férfi, aki Alejandrót használ, és még kevesebb azok száma, akikre illik az ön által keresett férfi személyleírása. – Ön igazán nagyon kedves! – Kiri előrehajolt és az arcát takaró fátylon keresztül finom csókot lehelt a férfi arcára. – Fogadja legmélyebb hálám! Mr. Woodhull valósággal ragyogott, de szemében szomorúság tükröződött. Illatszerárusként egyetlen lopott csókért is hálás lehet, jóllehet a titokzatos férfi, akire majd Kiri rábukkan, sokkal több figyelemben részesül és a társaságát is hosszasabban élvezheti. – Örülök, hogy szolgálatára lehettem, hölgyem. Még egyszer utoljára Kiri ragyogó mosolyt villantott fel, majd megfordult és az üzlet ajtaja felé indult. Mac kitárta előtte, aztán minden ízében tisztelettudó inas képében tetszelegve követte a lányt az utcára. Kirkland hintaja kicsivel távolabb várakozott az utcában. Amikor odaértek a járműhöz, Mac besegítette Kirit a kocsiba. Aztán ahogy odakiáltotta a kocsisnak, hogy az „Exeter Streetre legyen szíves” és bemászott a lánnyal szemközti ülésre, korábbi illedelmességének nyoma veszett. Hátrahajtva arcából a fátylat, Kiri a férfira vigyorgott. – Ez egész jól ment. De önnek nem kellene a fülkén kívül lennie? – Miután az elmúlt pár órában nagyon is tisztességesen viselkedtem, legfőbb ideje, hogy visszatérjek szokásos önmagamhoz. – Mivel ebben az intim közelségben félt a lányra nézni, inkább kitekintett az ablakon. Attól azonban, hogy megfosztotta magát a lány elbűvölő látványától, sajnos a lányt körülölelő finom illatfelhő csak még jobban beleitta magát a tudatába. Mélyet lélegzett. – Mitől voltak olyan őrülten drágák azok a parfümök? – Az alapanyagok is nagyon drágák, de ezenkívül a bérleti díjat is elő kell teremteni valamiből, nem is beszélve a haszonról, amivel egy illatszerárus számol – válaszolta Kiri. – A Les Heures törzsvásárlóinak többsége meg van győződve róla, hogy minél drágább egy parfüm, az annál jobb is. Az Alejandro tényleg nem rossz, de a Royal Violets egyáltalán nem mondható különlegesnek. Kísérletezem még vele egy keveset, hátha jobb lesz. – Miért vette meg őket? – Mivel felettébb feltűnő lett volna, ha beszélgetés közben folyton kifelé bámul az ablakon, ezért tekintetét a lány irányába fordította, de nem nézett rá a lányra. – Attól eltekintve természetesen, hogy a rengeteg pénz, amit elköltött, boldoggá tette az üzletvezetőt. – Ez is az okok közt szerepelt, de úgy gondoltam, hogy hasznos lenne, ha valamennyi, a nyomozásban érintett félnek lehetősége nyílna megtapasztalni, milyen illata is van az Alejandrónak. – Szöszmötölt egy keveset a kézitáskájában, majd előhúzta az üvegcsét és átnyújtotta a férfinak. – Elég jellegzetes ahhoz, hogy a legtöbb ember képes legyen azonosítani, még akkor is, ha a parfüm viselőjéből fakadó finom különbözőségek felismeréséhez nem elég kifinomult a szaglásuk. Mac kinyitotta az üvegcsét és beleszagolt. – Pézsma és valami más csípős elegyének tűnik. Nem mondhatnám, hogy tetszik. – Bedugaszolta, majd visszaadta az üvegcsét a lánynak. – Jó orra van. – Visszarakta az üvegcsét a kézitáskájába. – Jellegzetes, férfias, és pénzszagot áraszt, ami néhány férfinak kedvére való. A felsorolt nevek közül mond önnek valamelyik bármit is? – Többségük mind megfordult már a Damian'sben egy vagy két alkalommal. – Elkomorult. – Bárcsak közelebbről láthattam volna a fickót! Eleget láttam, hogy megerősítsem a személyleírást, amit róla adott, de nem eleget ahhoz, hogy tudnám, melyik vendégemről lehet szó. – Talán Kirklandnek támad valami jó ötlete, ha meglátja a listát. – Hangjából ítélve a lány derűsnek tűnt. – Miért nem akar rám nézni? Meg van döbbenve a flörtölési tudományomtól? Végül is azt a feladatot kaptam, hogy információt szerezzek, nem? Mac legszívesebben a fogát csikorgatta volna. – Azt vártam, hogy mikor rántja Mr. Woodhullt a pult mögé és részesíti életre szóló élményben. – Elég jó móka volt ez a kis következmények nélküli flörtölés – mondta Kiri tűnődve. „Következmények nélküli?” A férfi végül engedett a kísértésnek és ránézett a lányra, aki vészjóslóan csábító volt, akárcsak Lilith, s buja teste minden ízében maga volt a bűnre csábítás. Miután lerántotta az ablakokon a sötétítőket, megfordult és szenvedélyes, érzéki csókban forrt össze Kirivel. MARY JO PUTNEY
84
EGY HAMIS HÖLGY
Fel volt készülve a lány szájának édes ízére és ajkainak puha érintésére. De nem volt felkészülve rá, hogy a csókját viszonozva a lány szinte beleolvad a karjába. Szája hívogatóan szétnyílt, karja a férfi nyaka köré fonódott. Hevesen kalapáló szíve minden értelmes gondolatot kiűzött Mac fejéből. Aztán Kiri már az ölében ült, s térdei a férfi térdei köré kulcsolódtak. Szorosan egymáshoz simultak, a testük éppolyan sürgető mohósággal feszült egymáshoz, mint a szájuk. A józan ész végérvényesen cserbenhagyta mindkettőjüket. Mac gondolatait egyes-egyedül a lány töltötte ki, a bátor és ellenállhatatlan, és a kelleténél kicsivel ledérebb Kiri. A férfi keze a lány szoknyája alá csúszott és annak bal combján araszolt felfelé, míg végül fenekének tökéletes ívét nem simogatta. – Édes istenem! – sóhajtotta. – Kiri… Beleremegve a mindent elsöprő érzéki gyönyörbe és elborzadva a felismeréstől, hogy milyen őrültségre vetemedett, ölelő karjai szinte összeroppantották a lányt. Édes istenem! Lazított a szorításán, hogy a lány levegőhöz jusson, az arcát pedig annak selymes, illatos hajába temette. A lány fekete gyászkalapja hajtűivel együtt félrecsúszott. Valamikor korábban a férfi rizsporos parókája már a földre hullt. Kiri elfúló lélegzettel kérdezte: – Ez az volt, amire gondolok? Mackenzie megpróbálta összeszedni magát. – Attól tartok, igen. Fogadja legőszintébb bocsánatkérésem, Lady Kiri. Kisgyerekkorom óta nem viselkedtem ilyen lehetetlen módon. – Meghiszem azt, hogy sajnálja! – Kiri eszelős tekintettel emelte fel a fejét, majd a férfi vállába harapott. Erősen. – Ön az őrületbe kerget engem, Mackenzie! – Az érzés kölcsönös. – Lángoló arcából ítélve a lány pontosan olyan izgatott volt, mint ő, és ezt az egész istenverte helyzetet ő idézte elő azzal, hogy olyat tett, amit egyáltalán nem szabadott volna megtennie. – Engedje meg, hogy kárpótoljam! Egyik karját a lány válla köré fonva, Kirit maga mellé ültette az ülésre és újfent megcsókolta, közben keze a lábikrája hajlatából elindulva haladt felfelé a térdén túl, fel egészen combja sima, kemény húsáig. A lány szája szomjazott, térdei hívogatón szétnyíltak. Mac kínzó lassúsággal haladt, ahogy simogató mozdulatai egyre feljebb vándoroltak, a lány légzése úgy vált egyre szaggatottabbá. Már csak pihegett, és édes, selymes nedvesség és forróság öntötte el, amikor a férfi keze először érintette testének legintimebb pontját… Kiri felkiáltott, de kiáltásának hangját a férfi csókjai elnémították, amint mindössze néhány finom, cirógató kézmozdulattal a lányt a csúcsra juttatta. Amikor a lány teste lecsillapodott, közelebb vonta magához, nyugtatgatta és némán átkozta saját magát, amiért gyalázatos ostobasága idáig ragadtatta. Izzadtságtól nedves, összegabalyodott testük egymáshoz simult. A hintó belsejében uralkodó néma csendet a városi forgatag zaja törte meg. Hintók, egy utcai árus, amint fennhangon hirdeti az általa kínált osztriga árát, egy fuvaros, akinek szájából mocskosabbnál mocskosabb sértések záporoztak. De a kocsi belsejében a benn ülők fokozatosan alábbhagyó zihálásán kívül teljes csend honolt. Hogy Kirit a karjában tartotta, nagyobb boldogság volt számára, mint amiről valaha is álmodott. Most már értette, miről beszélt a lány, amikor azt mondta, hogy minden egyes embernek saját, egyéni illata van, mert még parfümjének és izzadságának takarásában is megérezte Kiri illatát, amit sosem fog többé elfelejteni. Az illatot, amiből erő, humor és vakmerőség áradt. A boldogság azonban kétségbeeséssel párosult. Sosem szabadott volna engednie, hogy ilyen bizalmas közelségbe kerüljenek egymással. Most majd ennél is többre vágyik, bár tisztában volt vele, hogy már így is többet vett el a kelleténél. Kiri fátyolos hangon suttogta: – Magyarázza el nekem, hogy valamit, ami ilyen gyönyörteli, hogy tekinthetnek helytelennek. – A szenvedélynek semmi köze a helyeshez és helytelenhez. Egyes-egyedül az emberi faj fenntartása miatt fontos. – Felsóhajtott és ujjaival végigsimította a lány majdnem derékig érő, sötéten fénylő hajzuhatagát. – De a társadalomnak megvan rá az oka, miért nem enged szabad folyást a szenvedélynek. Jó
85
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
okok, amelyek többsége a nők és gyermekek védelmével hozható összefüggésbe. Mivel társadalomban élünk, ezeket a szabályokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. – És ön itt és most, úgy gondolom, a létező összes szabályt megszegte – mondta a lány kényszeredetten. – Néhányat igen. De nem olyanokat, amelyek másoknak ártanának. – Ahogy hátrafésülte a lány haját, mozdulata felfedte Kiri finoman metszett arccsontját. – Főleg nem olyanoknak, akik fontosak nekem. – Akkor hát fontos vagyok önnek? Sóvárgása a férfi szívébe mart. – Hogyne volna fontos? Ön éppen olyan rendkívüli, mint amilyen gyönyörű. – Ajka megrándult. – Ha nem lenne fontos, sokkal jobban viselkedtem volna. – Hálás vagyok, hogy nem viselkedett. – Kiri felemelte fejét a férfi válláról, és Mac még a hintó homályában is észrevette a lány zöld szemének izzását. – Önnek igaza van abban, hogy a társadalom által hozott törvényeket saját felelősségünk terhére semmibe lehet venni. És nekünk most megadatott a pillanat, amikor mindketten elfeledhetjük, kik vagyunk és hová tartozunk, és én ki akarom használni a kínálkozó lehetőséget. – Szemében huncutság tükröződött. – Ahogyan önt is. Még inkább elbűvölve a lány személyiségében rejlő világiasságból és ártatlanságból fakadó kettősségtől, a férfi felnevetett. Hogy a hadsereg kötelékében nevelkedett és kíváncsi természettel volt megáldva, önmagában rengeteg olyan tapasztalathoz juttatta, amellyel az ő társadalmi osztályába tartozó fiatal hölgyek egyáltalán nem rendelkeztek. Ráadásul az ifjúság tiszta tüze lobogott lelkében, amit nem homályosított el még sem az igazságtalanság, sem a megbánás. Továbbá megvolt benne az előkelő származással együtt járó önteltség és a hit, miszerint ha megszegné a társadalomban érvényben lévő szabályokat, nem kellene számolnia tettének következményeivel. Ez akár még… problémákhoz is vezethet. Egymástól nagyon eltérő világ volt az övék, és most e világok határai a véletlen folytán egymásba folytak. Emlékeztetve magát erre az apróságra, Mackenzie így szólt: – Ez az idő valóban értékes, de nem áll szándékomban kihasználni önt, és meg fogok tenni minden tőlem telhetőt, hogy ön se használhasson ki engem. Karját a dereka köré fonva átültette a lányt a hintó másik oldalán található ülésre, oda, ahol eredetileg is hagynia kellett volna. – Jobban tennénk, ha olyan szalonképes formába hoznánk magunkat, amennyire csak lehet, mivel most már minden bizonnyal közel járunk az Exeter Streethez. Kiri felemelte a sötétítőt. – Uram, mindkettőnk kinézete botrányos. Mintha csak pontosan azt csináltuk volna, mint amit csináltunk. Lát egyet is a hajtűim közül a padlón? A lány bámulatosan nézett ki, a megjelenésében nem volt semmi botrányos, de még az Exeter Street cseppet sem hétköznapi világában is tartaniuk kell magukat bizonyos illemszabályokhoz. Mac keresgélni kezdett a padlón, és sikerült is megtalálnia jó néhány hajtűt. – Ennyi elég lesz? Tudom, hogy több volt, de ennél többet nem találok. – Ennyi is megteszi. – Kiri gyakorlott mozdulatokkal tűzte hátra súlyos hajtömegét, simította le gyűrött ruháját, tette fel kalapját, s végül takarta el arcát a fátylával. A ziláltságáról árulkodó finom jelek csak nagyon közelről voltak észrevehetőek. Azt kívánva, bárcsak neki is lenne fátyla, Mac felvette a rizsporos parókát a földről és újra a helyére illesztette. – Tisztelettudó inasnak látszom, vagy csak egy élemedett korú, spicces úriembernek? – Nem igazán lehet változtatni a tényen, hogy a libéria divatjamúlt. De a parókát a helyére lehet igazítani. – Áthajolt a hintón és aprólékos gonddal egyenesítette ki a csálén álló póthajat. Arca alig pár centi távolságra volt a férfi arcától. – Kész is. Most már sokkal jobb. A tekintetük találkozott, és Mac kíváncsi lett volna, hogy vajon az övében is annyi vágyakozás rejlett-e, mint a lányéban. Nagyon finoman előrehajolt és ajka érintésével édes, sajnálkozó csókot lehelt a lány ajkára. – Jobb lenne, ha sosem találkoztunk volna – suttogta, ahogy megérezte a lányból áradó melegséget és gyengédséget. – De nem tudom sajnálni, hogy így történt, még ha önző dolog is részemről. – Én sem sajnálom. – Kiri sóhajtva ült vissza a helyére. – Önnel ellentétben, én az önzést sem bánom. Néha pont az önzés a leghelyesebb, amit tenni lehet. MARY JO PUTNEY
86
EGY HAMIS HÖLGY
Mackenzie előbb csak pislogott, aztán nevetésben tört ki. – A fivérem, Will, azt állítja, hogy Ashton egyszerre keresztény és hindu is, de ön, harcos amazonom, egyszerűen csak pogány. Kiri arcán bajkeverőkre jellemző mosoly villant. – Annál jobb!
M
Huszadik fejezet
ire az Exeter Streetre értek, Mackenzie ismét tökéletes, kifejezéstelen ábrázatot öltő inassá változott. Kiri szerette volna remélni, hogy az ő alakítása legalább olyan jóra sikeredett, amikor a férfi kisegítette a hintóból és a házba kísérte. Mihelyt benn voltak, Mackenzie megszabadult a rizsporos parókától, és a vele együtt járó formalitásoktól is. – Utálom. Olyan mintha egy döglött állat lenne a fejemen. A Kiriben felgyülemlett feszültség az arcán felragyogó mosolytól enyhülni látszott. – Egy nyúl? Vagy esetleg egy vadászgörény? – Sokkal inkább egy borz. Olyan közönséges! – Elkomolyodva folytatta: – Most, hogy birtokunkban vannak azok a nevek, üzenek Kirklandnek, hogy szervezzen meg egy találkozót ő és Cassie részvételével. Kiri minden figyelmét kalapjának levételére összpontosította, ami jó kifogás volt arra, hogy ne kelljen Mackenzie-re néznie. A férfi mindig átkozottul vonzó volt, de minél intimebb viszonyba kerültek egymással, a lány annál ellenállhatatlanabbnak találta. – Cassie-nek mi a szerepe az ügyben? – Mivel félig francia és ideje java részét Franciaországban tölti, így nyugodtan rábízhatjuk a francia emigránsok által látogatott klubok és kocsmák ellenőrzését. – Egyedül kell csinálnia? – Kiri készen állt rá, hogy bűnbarlangokban tegyen látogatást, de még az ő harctudományával sem menne szívesen ilyen helyekre egyedül, hacsak a dolog nem volna élet-halál kérdése. – Ha minden igaz, Rob Carmichael személyében férfi kísérője is akad. Bár Rob elsősorban detektív, Kirklanddel is szokott dolgozni és kiválóan beszél franciául. – Bizonyára egy másik diák a Westerfield Akadémiáról. Bár Kiri a megjegyzést tréfának szánta, Mackenzie kuncogott. – Valójában igen. Szanaszét szóródva mindenütt ott vagyunk a világban. Ha az iskolában nem is voltunk különösképp jó barátságban, Lady Agnes eltévelyedett, de aztán jó útra tért tanítványai bizalommal viseltetnek egymás iránt. Kiri a lépcső felé indult. – És a bizalom ebben az ügyben igen lényeges. – A szokásosnál is lényegesebb. – Mac a homlokát ráncolta. – Más körülmények között Baptiste remek kísérője lehetne Cassie-nek, hiszen született francia, és rengeteg kapcsolata van az emigránsok közösségével. Évek óta ő igazgatja a klubot, és megbízom benne. De az emberrablási kísérletre való tekintettel senkiben sem merek megbízni, aki a Damian'sben dolgozik. – Láttam Baptiste-ot az álarcosbálon. – Bár Kirinek nem sikerült akkor ráakadnia Mackenzie-re, nem volt nehéz kiszúrnia a jól öltözött igazgatót, aki éber tekintettel követte nyomon az eseményeket. – A haláláról szóló hírek minden bizonnyal nagyon felzaklatták. – Kirkland szerint annyira ledöbbent, hogy szinte belebetegedett. – Mackenzie vonásai meglágyultak. – Amint kezdett egy kicsit jobban lenni, Baptiste azt mondta Kirklandnek, hogyha a klub eladásra kerül, szeretne ő is ajánlatot tenni. Ebből is látszik, a franciák milyen gyakorlatiasak.
87
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
A lépcsőfeljáró aljában kezét a korlát pillérén pihentetve Kiri megállt. – Lehet, hogy titokban bonapartista, aki segített az emberrablóknak? – Gondoltam rá – válaszolta Mackenzie habozva. – De ha így van, akkor ő az egyik legjobb színész Londonban. Mindig megvetette a forradalmat és a császárt is. A terror időszakában a fél családját kiirtották és ő maga is alighogy megúszta ép bőrrel. A lány összevonta a szemöldökét. – Ön a Damian'st kiváló közegnek tartja a beszélgetésekben elhangzó indiszkrét információk összegyűjtésére. Lehet, hogy ő is. Mackenzie komor képet vágva elgondolkodott. A lánynak tetszett, hogy a férfi megfontolni látszott, amit mondott, és nem utasította el a javaslatot, csak mert egy nőtől származott. – Elméletben elképzelhető, de nagyon jól ismerem Baptiste-ot. Már a Bonaparte név említése is olyan őrjítő dühöt vált ki belőle, hogy annak fizikai tüneteit bárki megtapasztalhatja. Mivel a férfi ismerte a franciát, ő viszont nem, Kiri elfogadta az érvelést. Mackenzie szakmájában nem ártott, ha valaki kiváló emberismerettel rendelkezik. – Majd tudassa velem a stratégiai megbeszélésünk időpontját. Ha odaadja a nevek listáját, készítek róla másolatokat. – Ez jó ötlet. – Visszaadta a lánynak a ceruzáját és a papírt, amire a neveket korábban felírta. Kiri elindult felfelé a lépcsőn, kínosan ügyelve rá, hogy még véletlenül se nézzen vissza a férfira. Ha megtenné, nem akaródzna neki megmozdulni. Ahogy a szobája felé közeledett, észrevette, hogy egy félénknek tűnő cirmos cica árnyékként követi. A macska szőre fényes volt és az állat jól tápláltnak látszott, tehát minden valószínűség szerint a ház lakója volt. Kiri szerette a macskákat, így nyitva hagyta a szobája ajtaját és hátralépett az útból. Óvatosan méregetve Kirit, a macska beszáguldott a szobába, aztán felugrott az ágyra és szertartásosan megfordult maga körül néhányszor, még mielőtt az ágy lábrészénél letelepedett volna. – Látom, nem kell egyedül aludnom – nyugtázta Kiri. – Ez igazán kedves tőled, Cicus! A macska zöld szeme egy bágyadt pillantás erejéig kinyílt, aztán újra lecsukódott. Kirinek az volt a benyomása, hogy a macska otthonosan érzi magát a szobában, és senki emberfiának nem hagyja, hogy napi ritmusát megzavarja. A délelőtti eseményektől kimerülve, Kiri a szobájában lévő faszékre kuporodott. Nem akart arra gondolni, mit érzett Mackenzie karjában, de semmi másra nem tudott gondolni. Csak a férfi érintésére, a belőle áradó melegségre és erőre. A remegés, ami végigfutott rajta, megsemmisítő csapást mért józansága megőrzésére tett elhatározására. Mackenzie-nek igaza volt, amikor azt állította, hogy a szenvedély a társadalmi szabályoktól független valami. Lázadó természete ellenére a családja biztos nem üdvözölt volna soraiban egy kétes hírnévvel megáldott szerencsejátékost. Mindenekelőtt a tábornok ereiben hűlt volna meg a vér, ha tudomására jutott volna, hogy Kiri egyáltalán szóba áll egy férfival, akit rangjától megfosztva bocsátottak el a hadseregből. Lehet, hogy hajlandó lenne vitába szállni a családjával egy nem megfelelő partinak tartott férfi miatt, de képtelen lenne olyat tenni, ami rossz fényt vethetne bármelyikükre is. Főleg nem olyasmit, amivel fiatalabb, tartózkodóbb és nála illedelmesebben viselkedő húga jövőbeni kilátásait veszélyeztethetné. Habár ő és Lucia állandóan kötekedtek, közel álltak egymáshoz. Kiri születése pillanatától fogva imádta húgocskáját. Thomasért is rajongott, bár sosem hozta volna egyikőjüket sem zavarba azzal, hogy ezt nyíltan ki is mondja. Lucia és Thomas mindketten Stillwellek voltak, természetüknél fogva józanok és gyakorlatiasak. De Adam az édestestvére volt, és annak ellenére, hogy a világ egymástól távol eső részén nevelkedtek, romantikus lelkületük, amit minden bizonnyal az Ashton hercegének címét rövid ideig magáénak tudható apjuktól örököltek, összekötötte őket. Apjuk annyira irtózott a hercegi rangnak már a gondolatától is, hogy inkább belehalt a lázba, hogy ne kelljen elhagynia Indiát. Legalábbis Adam elmélete szerint. Ha biztos lehetne benne, hogy saját magán kívül nincs más, akinek szenvednie kellene tettének következményeitől, gondolkodás nélkül Mackenzie karjába vetné magát. Amit meg is tett, amikor a hintóban megcsókolta a férfit. Ha egy csepp esze is lett volna, nem mentek volna tovább annál a csóknál. De a férfi iránt érzett mohó vágyakozása legyűrte és egy sokkal bensőségesebb viszonyba taszította őket. Kár, hogy saját magán kívül másokra is gondolnia kell. MARY JO PUTNEY
88
EGY HAMIS HÖLGY
De családja volt, akiket szeretett, és nem akart megszégyeníteni. Uralkodni az érzésein és vágyain még így is nehéz lesz. Segített, hogy Mackenzie szemmel láthatólag nem volt az a házasulós fajta. Kiri hitt benne, hogy valóban fontos a férfi számára. De azt is hitte, hogy életében már nagyon sok nő volt fontos a férfi számára. Ez azonban egyáltalán nem jelentette azt, hogy akármelyiküket is el akarta volna venni, vagy hogy így kellett volna tennie. Egy Damian Mackenzie-hez hasonló férfi számára a házasság csak egy kellemetlen, felesleges szórakozás volna. Amikor nőre volt szüksége, elegendő számú jelöltből választhatott. Ha valaha is nősülésre adná a fejét, valószínűleg egy színésznő mellett döntene, aki ugyanolyan magával ragadó és rossz hírű, mint amilyen ő is. De Kiri komolyan gondolta, hogy ki fogja használni a rendelkezésére álló rövid időt. Néhány napig, esetleg hétig egy közös küldetés erejéig egyesítik erejüket és egy fedél alatt élnek. Ha még néhány szabályt megszegne, akkor sem kerülne ennél előnytelenebb helyzetbe. Ha csak néhány hete van erre, a lehető legtöbbet kell kihoznia belőle.
Kirkland
azt mondta, lehet, hogy késni fog és azt is, nyugodtan kezdjük el a vacsorát nélküle – tájékoztatta Mackenzie Kirit, Casst és Rob Carmichaelt, a fejvadászt. Rob magas, szikár és tartózkodó férfi volt, egy kicsit Kirklandhez hasonló, de modorosságát kevésbé ügyesen tudta palástolni. Kiri arra gondolt, ha egy sötét sikátorban találkoznának, jobb szeretné a férfit a barátjának tudni. A stratégiai gyűlésre egy Mrs. Powell által készített hal- és zöldségpaprikás, valamint frissen sült kenyér mellett került sor. Közös megegyezéssel inkább az evésre, és nem annyira az ügyre koncentráltak. Miután a délutánt a szobájában töltötte, Kiri olyan jó étvággyal evett, hogy mire Kirkland megérkezett, már egy második tányér paprikás utolsó falatjainak elfogyasztásán fáradozott. A férfi sietősen üdvözölte a társaságot. – Örülök, hogy már ettek, mert amit mondani fogok, attól garantáltan elmegy az étvágyuk. Ma délután merényletet kíséreltek meg a régensherceg ellen. Kirinek a meglepetéstől a szája is tátva maradt. Lehet, hogy a régens elpuhult és kissé hóbortos, de ettől függetlenül még Anglia uralkodója. – Sikerült megölniük a herceget vagy csak megsérült? – Sértetlenül megúszta, bár érthető, hogy fel van dúlva. Most már sokkal komolyabban veszi ezt az összeesküvést. – Kirkland elkomorult. – Viszont az egyik emberem, aki a herceget próbálta védeni, súlyos sérülést szenvedett. – Kicsoda? – kérdezte Carmichael élesen. – És milyen súlyos a sérülése? – Edmund Stevenson. Az orvos szerint még megmenthető a karja. – Szegény ördög – dünnyögte Carmichael. – Még jó, hogy ott volt. Mackenzie megkérdezte: – Elkaptátok a merénylőt? – Hárman voltak. Kettő közülük megszökött, a harmadikat Stevenson lőtte le. Franciának tűnt. – Akarod, hogy megnézzem a holttestet? – kérdezte Cassie. – Talán tudom azonosítani. – Remélem, hogy tudod. – Kirkland a homlokát ráncolta. – Nincs ínyemre, de öntől is ezt kell kérnem, Kiri. Megtenné, hogy vacsora után elkíséri Cassie-t és engem, hogy megbizonyodhassunk róla, a fickó nem egyike-e a klubban ön által látott emberrablóknak? Ha Cassie képes holttesteket azonosítani, akkor Kiri is. – Természetesen. – Ha végeztek a vacsorával, akár azonnal mehetünk – tette hozzá Kirkland. Cassie szúrós pillantást vetett a férfira. – Ülj le és egyél valamit, Kirkland. Ha éhezel, az nem használ az agyadnak. Kirkland tiltakozni akart, de aztán fáradtan elmosolyodott. – Igazad van. – Leült és elfogadta a tányér paprikást, amit Cassie kimert neki.
89
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Amikor Kirkland az étkezéseket már napok óta kihagyó ember benyomását keltve az ételre vetette magát, Mackenzie megszólalt: – Egyéb dolgunk is akad. Meleg, titokzatos mosollyal ajándékozta meg Kirit. – Emlékszel még rá, Lady Kiri hogyan azonosította az emberrablók vezére által viselt kölnit? Ma reggel látogatást tettünk a kölnit készítő üzletben, ahol Kirinek olyannyira sikerült elbájolnia a tulajdonost, hogy az készségesen megadta azon vásárlók listáját, akik azt a kölnit használják, és akikre illik a férfi személyleírása, akit keresünk. Kirkland elismeréssel nézett fel a tányérjából. – Kiri, önt az Isten is ügynöknek teremtette. A lány elnevette magát. – Jó tudni, hogy bajkeverő természetem ellenére hasznom tudják venni. – Mindegyikőjüknek átadott egyegy pár cseppnyi Alejandrót tartalmazó apró fiolát. – Nincs rá semmi biztosíték, hogy az emberünk állandóan ezt viseli, de jó adalék a személyleíráshoz. Ahogy a többiek beleszagoltak az illatszeres üvegcsékbe, Kirkland azt mondta: – Látni szeretném a listát, amit kapott. – Ma délután készítettem néhány másolatot a listáról. – Kiri mindenki másnak is adott egyet. – Társaságban jó néhányukkal találkoztam, de jóformán semmit sem tudok róluk. – Legalább öt francia van köztük, vagy van szoros kapcsolatban az emigránsok közösségével – jegyezte meg Cassie. Kirkland is átfutotta a listát. – Merritt tavasz óta a Nyugat-Indiákon van, Palmer a haditengerészetnél szolgál, és alig bukkan fel Angliában, Lord Wellston pedig egy ír főnemes, aki ritkán kel át az Ir-tengeren. – Előhúzott egy ceruzát és megjegyzéseket írt a nevek mellé. – Az urak többsége elég gyakran megfordult a Damian'sben ahhoz, hogy felismerjem őket – nyugtázta Mackenzie. – Azt is tudom, hogy közülük kit gyanúsítanék elsősorban, de ez persze csak feltételezés. – Valaki, aki szerencsejáték-barlangot üzemeltet minden bizonnyal mindenki másnál jobb a feltételezések terén – válaszolta Kirkland. – Kikre gyanakodnál leginkább? Mackenzie felsorolta őket, majd a következő egy órában közösen meghányták-vetették a dolgot, mindannyian közreadva, amit tudtak, vagy ami a megérzésük volt. Mire befejezték, a lista arra a hat emberre szűkült, akikről a legvalószínűbbnek tűnt, hogy köze lehet az ügyhöz. Sir Wilbur Wilks, George Burdett, Jacques Masson, Lord Fendall, Comte Vasseur, Paul Clement. Kiri megcsillagozta a neveket a listáján. – És persze mindegyiknek van alibije – suttogta. – Egy-egy nyomozás során pontosan ezt kell megcáfolni. Apránként, míg össze nem áll a kép – mosolygott Carmichael. – Ez a munka türelmetlen embereknek nem való. Kirkland eltolta székét az asztaltól. – A kirakós megfontolás tárgyát képező következő darabja a megboldogult merénylő. Készen áll, Kiri? – Rajta, Lord Kirkland! – Kiri igyekezett uralkodni magán. Úriemberre vallott, hogy a férfi aggódott az érzékenysége miatt, de jobb szeretett volna Cassie-vel azonos megítélés alá esni: olyannak tűnni, aki készen áll bármire.
A
halott merénylő egy piszkos asztalon volt kiterítve egy hűvös helyiségben, a folyóparton. Kiri minden tőle telhetőt elkövetett, hogy szaglását egy időre kikapcsolja, hogy a régi épületben érezhető sokféle szag ne bénítsa meg nagy becsben tartott érzékszervét. Ahogy áthaladtak a rosszul megvilágított helyiségen, hogy pillantást vethessenek a holttestre, Mackenzie odasúgta neki: – Csak nyugalom, kislány! Kiri hálás volt, amiért a férfi meleg kezét megérezte a derekán, és remélte, idegessége a többiek közül senkinek sem tűnik fel. Magában ismételgetve, hogy meg tudja csinálni, az asztal egyik oldalához lépett, míg Cassie a másikon helyezkedett el. MARY JO PUTNEY
90
EGY HAMIS HÖLGY
Az állig felhúzott takaróval letakart holttest majdhogynem békésnek tűnt. Középmagas vagy egy kicsivel alacsonyabb férfi lehetett. Sovány. Kifejezetten cingár. Mackenzie a magasba emelt egy lámpást, hogy a merénylő arcába világíthasson. – Felismeri? Kiri miközben a ráncos arcot tanulmányozta, megpróbálta elképzelni álarccal félig letakarva. A férfi negyven körülinek látszott, de ha nehéz élete volt, akár idősebbnek is tűnhetett valódi koránál. A lány elkomorult, ahogy képek tolultak fel az emlékezetében. – A férfi bal arcát a klubban egy vágás csúfította el, innentől idáig. – Ujjával meg is mutatta. – Most jutott eszembe. – Na és te mit gondolsz, Cassie? – kérdezte Kirkland. – Felismerem. – Cassie szúrós tekintettel állt az asztal másik oldalán. – Láttam őt néhány francia vendéglőben. A neve Hervé. Egyike azoknak az alávaló gazembereknek, akik az emigránsok londoni közössége körül ólálkodnak. Úgy hallottam, hogy egészen a dezertálásáig Napóleon seregében szolgált. – Más szóval, Hervé az a fajta ember, aki a merénylethez hasonló bűncselekményekre bármikor kapható volt – szögezte le Kirkland. – Pontosan. Kérdezősködöm egy kicsit. – Cassie franciákra jellemző hanyagsággal megrándította a vállát. – Talán megtudhatjuk, ki bérelte fel. – Ha nincs több hozzáfűznivalója senkinek… – Kirkland a takarót Hervé fejére húzta. – Akkor hölgyeim és uraim, ezennel neki is kezdhetünk a nyomozásnak.
Huszonegyedik fejezet
Kiri az ostoba szajha szerepében tetszelegve suhant lefelé a lépcsőn, hogy Mackenzie-hez csatlakozva
első bevetésén vegyen részt a rossz hírű helyekben bővelkedő londoni éjszakában. Egyik kezét a korláton csúsztatta végig, másik kezével megbotránkoztató zöld selyemruhája szegélyét emelte meg kissé. Szemérmetlenül mély dekoltázsát tekintélyes méretű, ám értéktelen ékszer fedte – és egy saját maga kreálta illatkompozíciót viselt. Semmi orgona. Ma estére kevésbé szűzies illat dukált. A lány egy összecsukható legyezővel is felszerelkezett. Cassie előzőleg megmutatta neki azokat a pontokat, amelyek érzékenyen reagálnak egy legyező által okozott szúrásra, amennyiben arcátlan urakkal szemben kellene védekeznie. Mackenzie, tekintetét Kirire szegezve, a lépcsőfeljáró tövében várakozott. A lány észrevette mekkorát nyelt, mielőtt még Lancashire-i tájszólással megkérdezte volna: – Akkor hát készen áll, hogy belépjen egy bűnbarlangba életében először, Carrie kedvesem? – Hát persze, Danny fiú – válaszolta a lány hangjában ír dallamossággal, s közben Mackenzie-t tanulmányozta. A férfi ruházata piperkőcökre jellemzően közönséges volt, bőrének aranybarna ragyogása azt sugallta, túl soká időzött a napon. A szemkötés kék szemét takarta, fedetlenül maradt barna szeme tökéletes összhangban volt arcszínével. A hajába ősz szálak vegyültek és középtájon kipárnázta magát, hogy testesebbnek látsszon. Egy közeli barát is csak nehezen ismerte volna fel. A szerepeiket illetően már korábban megegyeztek. Mackenzie Daniel Mackey, egy jómódú, manchesteri gyáros bőrébe bújt, aki üzleti ügyben, illetve szórakozásból jött Londonba. Kiri Carrie Ford néven a kedvesét alakította. A férfiról lerítt, hogy vidéki, de ugyanakkor éles eszű. Kiri ezzel szemben egy ízig-vérig kacarászó szajha volt, akinek az érdeklődését nem lehetett sokáig fenntartani. A lányhoz rendkívül jól illett a szerep. Összecsukott legyezőjét kacérkodva érintette a férfi karjához. – Most járok először Londonban, s mivel ön egy igazi világfi, elvárom, hogy kedvemre szórakoztasson.
91
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Igyekezni fogok. – Mivel a halott francia szemrevételezését követően minden sűrű ködbe burkolózott, felsegítette a lányra a köpenyét. – Remélem, amolyan éjszakai bagoly típus, mivel a helyek, amelyeket felkeresni igyekszünk, éjfélkor vagy csak azután kezdenek felélénkülni. – Inkább vagyok bagoly, semmint pacsirta. – Azzal elfogadta a férfi karját és elhagyták a házat. Kinn egy ütött-kopott bérkocsi várt rájuk, amely szinte teljes egészében a ködbe veszett. Miközben Mackenzie besegítette a járműbe, Kiri pillantása a bakra esett. – Kirkland egyik embere – magyarázta. – Tökéletesen megbízható, és ha úgy adódna, a segítségünkre lehet. Miután helyet foglalt a lány mellett és a jármű elindult, Kiri megszólalt: – Most, hogy eljött a tettek ideje, úgy érzem, mintha tűt keresnénk a szénakazalban, de egyszerre mindjárt háromban. És lehet, hogy a tű nincs egyikben sem. Mi lesz, ha az emberünk nincs játékos kedvében, vagy jelenleg túl elfoglalt a szórakozáshoz, esetleg állandóan más játékbarlangban próbál szerencsét? Ne adj isten, kifogy az Alejandróból és nem óhajt egy kisebb vagyont áldozni egy újabb fiolára? – Akkor minden erőfeszítésünk hiábavaló – mondta Mackenzie rá cseppet sem jellemző, higgadt hangon. – Ez a fajta munka a lehetőségek kiküszöbölése tekintetében rengeteg erőfeszítést igényel. Ha a vizsgálódás során nem vagyunk elég alaposak, a dolog eleve kudarcra van ítélve. – Megfogta a lány kezét. – Ha nem is járunk szerencsével… még mindig van, ami kárpótoljon. A lány lágyan felnevetett és ujjait a férfi ujjai köré fűzte. – Hát van. Ahogy a hintő befordult a Strandre, Mac ismét megszólalt: – Akad itt még egy szénakazal, ami gondolkodóba ejt. Felismerné a csempészt, akitől a kést zsákmányolta? Kiri felidézte a koromsötét barlangban folyó csetepatét. A férfi termetéről, a bandában betöltött pozíciójáról, a belőle áradó halszagról és reszelős hangjáról szerzett benyomásait. – Nem vagyok róla meggyőződve. Minden olyan gyorsan történt, és nem igazán fedeztem fel vele kapcsolatban semmit, ami a többiektől megkülönböztethette volna, hiszen a parfümje csupán halszagú víz volt. Biztonságos volna visszamenni? Elég nagy ramazurit csaptunk. Mac elnevette magát. – Finoman fogalmazva. A rákövetkező nap, amint visszatértem Londonba, írtam Hawknak, hogy megtudjam, továbbra is szívesen látott vendég, illetve üzleti partner vagyok-e számukra. Szabad értelmezésben, a válaszban az állt, hogy a csempészek többsége szerint vidám kis felfordulást okoztam, a fehérnépért szerzett extra jövedelem a kedvükre volt, és hogy még mindig értékes vevőnek számítok. Mindaddig, amíg bírják az ígéretem, hogy Miss Ford nem viszi a nyakukra a katonákat, szemet hunynak a történtek felett. – Kétlem, hogy Howard ez utóbbival egyetértene – tette hozzá Kiri kényszeredetten. – Megeshet, de ő csak egy a sok közül. Ha Hawk védőszárnyai alatt látogatnánk vissza a rejtekhelyre, biztonságban lennénk. – A hintó egy meghatározhatatlan stílusú épület előtt állt meg a Jermyn Streeten. Az ajtó melletti kis rézplaketten a JOHNSON'S felirat volt olvasható. Mackenzie kimászott és leengedte a lépcsőt. – Ha le kellene utaznunk Kentbe, hajlandó lenne elkísérni, vagy elege van a csempészekből? Kiri megpróbált úrrá lenni idegességén, ami foglyul ejtésének és falhoz láncolásának emlékei hatására fogta el. – Vajon hogy reagálnának, ha a szemük elé kerülnék? Lehet, hogy feltüzelné őket. – Cassie el tudná maszkírozni annyira, hogy biztosan nem ismernék fel. Álcázhatná magát, mondjuk, fiatalembernek. – Elvigyorodott. – Bár az alakja elég sok változtatást igényelne. Szóval megértem, ha nincs ínyére, hogy újabb tű után kutasson egy haltól bűzlő szénakazalban. Kiri bánatosan vette tudomásul, hogy nem kell több, mint egy apró utalás, miszerint ő gyenge vagy túlságosan félős megtenni valamit, hogy azonnal arra az elhatározásra jusson, csak azért is megteszi. – Megyek. – Jó kislány! – Nagy keze még akkor is a lány derekára csúsztatva pihent, amikor két tagbaszakadt, éles szemű őr mellett elhaladva bevezette az épületbe. Kiri jobb szerette, ha a férfit kísérőként és nem a szolgájaként tudhatta maga mellett. MARY JO PUTNEY
92
EGY HAMIS HÖLGY
Belépve egy tágas előcsarnokba érkeztek, ami egy hatalmas játékterembe torkollott, tele tengernyi lehetőséggel kártyajátékok tekintetében és egy rulettasztallal. A berendezés és a vendégkör sem volt olyan előkelő, mint a Damian'sben, a törzsvendégek jobbára középosztálybelinek tűntek. Hölgyekből nem akadt túl sok, néhányan kártyáztak, a fiatalabbak és feltűnőbbek, akárcsak Kiri, kísérői minőségben voltak jelen. Egy éles szemű úriember közeledett feléjük, és hajolt meg előttük. – Jó estét! Mr. Johnson vagyok. Volt már szerencsém önökhöz korábban is? – Nem, csak most érkeztem északról és nem áll szándékomban soká maradni. A nevem Mackey. – Mackenzie manchesteri tájszólását hívta segítségül, de Kirit nem mutatta be. Miután alaposan szemügyre vette Mackenzie-t és tiszteletre méltónak találta, Mr. Johnson üdvözölte őket a létesítményben. Megkínálta őket egy pohár borral, majd továbbállt, hogy egy újabb vendég üdvözlésére siethessen. Kiri kioldozta a köpenyét és hagyta, hogy Mackenzie lesegítse róla, miközben a férfi ujjai tantaloszi kínokat kiállva simítottak végig nyakszirtjén. A rászegeződő tekintetek kereszttüzében a lány beleremegett a gyönyörűségbe. – Igaza volt abban, amit a ruha figyelemelterelő hatásáról mondott. A kísérője torkából feltörő morgás nem kerülte el a lány figyelmét. – Borzasztó nagy kedvem lenne földre teperni az összes önre bámuló férfit – zúgolódott Mac. Kiri rekedtes kacarászás közepette fogott hozzá szerepe alakításához. – Ne felejtse, ki kísér haza! – Szempillái rezegtetése közben sem kerülte el figyelmét, hogy a férfi értette a tréfát, s a szemében vágy tükröződődött. Remek. Később ez még jól jöhet. Az elkövetkező néhány órában Mackenzie különböző asztaloknál játszott, de egyiknél sem időzött sokáig. A játéka nem sok vizet zavart, és a tétek sem voltak sem túl magasak, sem túl alacsonyak. Kiri azt is észrevette, hogy a nyereményei sem rúgtak túl nagyra, nyert egy keveset, hogy aztán veszítsen valamennyit, míg végül aztán kicsivel többet zsebelt be. A lány szerint arra játszott, hogy hamiskártyás mivolta ne tudódjon ki. Kiri az idejét kószálással töltötte, s közben békésen borozgatott. Amíg Mackenzie a különböző asztaloknál játszogatott, ő módot talált rá, hogy a férfi ellenfeleit tanulmányozza. Azt követően pedig a játékban éppen szünetet tartó úriemberekkel flörtölt. Kacérkodása azonban fenyegető rosszallást váltott ki egy másik hölgyvendégből, aki azt hitte, hogy Kiri szemet vetett partnerére. – Egyet se aggódj, aranyom, van énnekem saját párom. Nincs miért lecsapnom a máséra. Azzal csípőjét kihívóan ringatva továbbállt. Miután a hazárdasztalnál végignézte, ahogy valaki éppen bűbájt bocsát az eldobott kockákra, visszatért Mackenzie mellé, aki ezúttal whistet játszott. A klubban egyre több volt a vendég, de Alejandrónak nyomát sem érezte egyikükön sem. Hungary Watert rengetegen viseltek, de senki olyan, aki az emberrablók közé tartozhatott volna. Kiri éppen a hölgyeknek fenntartott toaletthelyiségből tartott visszafelé, amikor egy részeg szerencsejátékos a folyosón sarokba szorította. – Te vagy itt a legcsinosabb, drágaságom! – mondta hangjában szentimentális csodálattal. – Adsz egy csókot? A lány felnevetett és megpróbált eloldalogni. – Nem osztogatok csókokat csak úgy, uram! – Akkor nevezzük kóstolónak, mert miután megízleltem a portékát, akár az árát is hajlandó vagyok megfizetni. – Gyors volt, és szinte a falnak szegezte a lányt, ahogy megpróbálta birtokba venni az ajkát. Émelyegve a férfi whiskey-bűzös leheletétől, Kiri erős ütést mért legyezőjével annak bordáira, de a férfi olyan részeg volt, hogy szinte észre sem vette. Amikor egy húsos mancs a mellét kezdte markolászni, olyan iszonyú haragra gerjedt, hogy nem sok híja volt, hogy térdével a férfi ágyékát darabokra zúzza. Még mielőtt végérvényesen megfoszthatta volna férfiasságától részeg támadóját, a férfi panaszosan felkiáltva hőkölt hátra. Mackenzie hátulról ragadta galléron az ittas férfit, majd olyan hangon förmedt a támadóra, amitől még egy józanabb férfi is kővé dermedt volna: – Vedd le a kezed a hölgyről!
93
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
A részeg ferdén nézett rá. – Ez itt nem hölgy! – mondta eléggé kifogásolható hangnemben. – A legédesebb bárányka, akivel valaha is találkoztam. Csak egy kicsit közelebbről is meg akartam ismerni. Mackenzie felháborodottságának hangot adva hajította a részeg disznót a szemben lévő falnak. A fickó hangos jajkiáltás közepette zuhant a padlóra. Mackenzie rúgást mért a részeg férfi bordáira, de nem akkora erővel, hogy ripityára zúzta volna azokat, viszont zúzódásokhoz épp elég keményen. – A hölgy velem van. Légy hálás, amiért megakadályoztam, hogy megfosszon az utódnemzés lehetőségétől. – Csak megmondtam neki, milyen szemrevaló! – válaszolta a részeg ingerülten. Mackenzie az előzőnél erősebben rúgott a férfi bordái közé. – Velem! – Kiri felé fordult és karját kínálta a lánynak. – Ideje volna indulni, ugye, kedvesem? Kiri kicsit megremegett, majd bólintott. – Előbb menjünk a köpenyemért. – Megvető pillantást vetett a részegre. – Jót fog tenni egy kis friss levegő. Visszatértek a nagyterembe. Ha a veszekedést észre is vette valaki, nem volt akkora horderejű, hogy bárkit közbelépésre késztetett volna. Mackenzie kikérte a lány köpenyét, majd olyan gyengéd mozdulattal terítette a vállára, mintha csak egy törékeny virágszál volna. Amikor kiléptek a szabadba, Kiri szorosabbra fogta magán a ruhadarabot. Az éjszakai levegő tovább hűlt és az eső is szemerkélt. Miközben a hintajukra vártak, a férfi nekiszegezte a kérdést: – Egy éjszakára elég is volt ennyi, ugye? Kiri mély levegőt vett. – Készen állok az újabb bevetésre. Tisztában voltam vele, hogy lesznek részeg férfiak. Azt volt a legnehezebb megállni, hogy ne okozzak neki komolyabb sérülést. – Ön aztán elszánt egy leányzó! – A hintó megérkezett és a férfi besegítette a lányt. Miután megadta a címet a kocsisnak, Mackenzie is beült a hintóba és vállánál átkarolva Kirit magához vonta. – Kiszúrt bárkit, aki gyanús lehetne? A lány közelebb húzódott a meleg férfitesthez. – Jó néhányan voltak, akik Hungary Watert használtak, de egy sem, aki hasonlított volna az emberrablókra. És ön megtudott bármi érdekeset? A férfi megrázta a fejét. – Hihetetlenül nagy szerencse kellene hozzá, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt kiderüljön bármi. Lehet, hogy hetekig vagy akár hónapokig kell ilyen helyekre járjunk, és akkor sem bukkanunk semmire. De az is elképzelhető, hogy már a következő alkalommal megtaláljuk a gazembert. – A hírszerzés nem az én vérmérsékletemnek való – döntötte el Kiri. – A türelem valahogy nem az erősségem. – Nagyjából velem is ugyanez a helyzet – vallotta be Mackenzie. – De ha szükség van rá, segítek Kirklandnek. Az információszerzés hasznossága nem mindig egyértelmű, de most csak az számít, hogy megelőzzük a merényletet. – Mi a neve a helynek, ahová legközelebb megyünk? – Captain's Club. Ez inkább egy játékbarlang, semmint igazi klub, de valamikori és jelenlegi katonák is megfordulnak ott szép számmal. Hölgyből az előzőnél is kevesebb lesz. – Vagyis akkor kisebb az esély, hogy ki akarnák kaparni a szemem. – Valahogy az a meggyőződésem, ön bármely elmérgesedő vitából győztesen tud kikerülni – szögezte le barátságos hangnemben, de kissé pimasz éllel a férfi. – Kivéve talán, ha Cassie-vel kerülne összetűzésbe. Az felettébb érdekes küzdelem lenne. Kirinek nevetnie kellett. – Minden lépésem árgus szemekkel figyeli, ugye? Meglehetősen hamar ott termett akkor is, amikor azzal a részeg alakkal akadtam össze. – A legfontosabb dolgom, hogy önt megvédjem. Minden egyéb másodlagos. MARY JO PUTNEY
94
EGY HAMIS HÖLGY
– Köszönöm. – Megfogta a kezét, és azzal a tudattal vigasztalta magát, hogy egy csapatot alkotnak. – Akkor holnap folytatjuk? – Igen, méghozzá egy olyan játékbarlang felkeresésével, amelyet egy hölgy a saját házában működtet. Madame Blanche létesítménye nem annyira klub, mint inkább afféle családias hangulatú privát estély tánccal, finom ételekkel és persze szerencsejátékkal fűszerezve. A tökéletes álcázáshoz Cassie segítségére lesz szüksége. – Mackenzie elkomorult. – Nem sokáig halogathatjuk, hogy egy bokszmeccsre is elmenjünk, főleg, ha az az a hely, ahol a harmadik, életben maradt emberrabló felbukkanására számítani lehet. – Az érdekes lenne. Még sosem láttam igazi bokszmeccset – ismerte be. – Csak szabályok nélküli katonák közti küzdelmet. – Maga a tény, hogy a hagyományos meccseken a Broughton-féle szabályokat követik, még nem jelenti, hogy egy-egy küzdelem nem lehet kegyetlen – figyelmeztette. Nem számít. Mackenzie-vel ott is biztonságban lenne.
A
Captain's Club kisebb volt, és ahogy azt Mackenzie korábban mondta, tényleg csak pár nő volt jelen a társaságban. Maga a játékterem nyugodt volt, csak a játékkal kapcsolatos megjegyzések és a zöld filccel borított asztallapokon csattanó kártyalapok tompa morajlása töltötte be a teret. A házigazda sietett elébük. – Mr. Smythe, szolgálatukra – mondta szívélyesen. – Üdvözlöm önöket a Captain's Clubban. Mit játszanának ma este? – Önnek is jó estét, uram! – viszonozta a köszöntést Mackenzie erőteljes északi akcentusával. – Dan Mackey, és hombréhoz lenne kedvem. – Szerencséje van. Egy hombreparti nemsokára kezdetét veszi, és egy játékos helye még kiadó. – Smythe hátra vezette őket egy kerek asztalhoz, amely körül négy férfi ült. – Uraim, Mr. Mackey csatlakozna önökhöz. Mr. Mackey, engedje meg, hogy bemutassam önnek Hardy főhadnagyot, Welsh őrnagyot, Swinnerton kapitányt és Mr. Reedet. A Kiri mellett ácsorgó Mackenzie kővé dermedt. Valami azt súgta a lánynak, hogy Mac jól ismeri az egyik férfit és tart a lelepleződéstől. Egy pillanatig az volt az érzése, hogy a férfi közli, jobb szeretne másik asztalnál játszani. De a többi játékos jóformán arra sem vette a fáradságot, hogy kártyájából és italából feltekintve tudomást vegyen a férfi jelenlétéről. Mac, a jövevény civil volt, északi és a szemükben jelentéktelennek tetszett. És persze tökéletes volt az álcázása. Miután sikerült legyőznie kétkedését, Mackenzie leült játszani. Osztás közben Kiri körbejárta az asztalt, hogy ellenőrizhesse a játékosok illatát. Sehol egy csepp Alejandro, az egyik férfin Jockey Club, két másikon Guard Bouquet illatot érzett. A negyedik egyáltalán nem viselt kölnit, viszont igen erős istállószagot árasztott. Amint a lány a Jockey Club felhőben illatozó Swinnerton széke mellett elhaladt, a férfi ellenséges tekintettel kezdte méregetni, majd Mackenzie-re rivallt: – Tartsa féken a szeretőjét, ha nem akarja, hogy az a vád érje, miszerint a többi játékos lapjait kémleli. Kiri ártatlan felháborodást színlelve nézett a férfira: – Sosem tennék ilyet! Mackenzie kihúzott egy üres széket maga mellett az asztalnál és megütögette. – Ülj ide, kedvesem! – Igéző mosolyt villantott a lányra. – Hozz nekem szerencsét! – A lánynak feltűnt, hogy a férfi kiejtése hirtelen még érthetetlenebb lett, és a hangszíne is elváltozott. Kiri kurtizánokra jellemző fintorgással engedelmeskedett. Az asztal kicsi volt, ami mentségül szolgált arra, hogy olyan közel ülhessen hozzá, hogy combja szorosan Mac combjához préselődött. Mivel a beszélgetés szinte kizárólag a játszmához szükséges közlésekre korlátozódott, Kirinek rengeteg ideje volt, hogy a klub vendégeit tanulmányozhassa. Habár ahhoz messze volt tőlük, hogy illatuk alapján ítélhesse meg őket, senkit sem látott, aki termetre, testalkatra vagy mozgásra az emberrablók közé tartozhatott volna.
95
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
A tekintete végül Swinnertonon pihent meg, aki vele szemközt foglalt helyet. Most, hogy közelebbről is szemügyre vette, fokozódott a férfi iránti érdeklődése. Kimért modorú férfi volt, akinek zordságán csak az előtte félig megüresedetten álló konyakosüveg enyhített valamicskét. Bár nem viselt Alejandrót, a testalkata és a viselkedése is sokban emlékeztetett az emberrablók vezérére. Lehetséges lenne, hogy ő az, akire vadásznak? Nem előírás, hogy egy férfinak ugyanazt a kölnit kell viselnie mindennap. Mielőtt új játszmát kezdtek volna, Hardy főhadnagy csak úgy mellékesen megjegyezte: – Swinnerton, hallottad, hogy vesztette életét a Damian's tulajdonosa valamelyik éjjel? Azt beszélik, hogy egy tolvajt vett üldözőbe és fáradozásaiért cserébe lelőtték. Kiri érdeklődése tovább mélyült, Mackenzie combja megfeszült, bár arckifejezése semmit sem változott. Fura érzés lehet, amikor az ember másoktól értesül saját haláláról. Feszültsége csak tovább fokozódott, ahogy Swinnerton azt mondta: – Nem kár érte, Hardy. Azt a szörnyeteget még a hadseregből is elbocsátották, tudod. Hál' istennek, hogy megszabadultunk tőle! – Erről egyáltalán nem hallottam. – Hardy a lapokat a kezében legyező alakban szétterítette, és rosszalló arckifejezése egyértelműen azt sugallta, cseppet sem volt megelégedve azzal, amije volt. – Egyszer vagy kétszer összefutottam Mackenzie-vel a klubjában. Felettébb kellemes fickónak tűnt. Miért menesztették? Swinnerton szoborszerűvé merevedett arccal válaszolt: – Megbecstelenítette és meggyilkolta egyik tiszttársa feleségét.
A
Huszonkettedik fejezet
durva kijelentés hallatán az asztal körül ülők mindegyikének elakadt a lélegzete. Valaki elborzadva felkiáltott: – Te most komolyan beszélsz?! Mac megdermedt, a szíve vadul kalapált. Csak valami istenverte balszerencse folytán kerülhetett Rupert Swinnertonnal egy asztalhoz. Még ha így is van, sem számított rá, hogy egy kártyaparti közepén lát napvilágot e szörnyűség. Habár lehet, hogy számolnia kellett volna a lehetőséggel. Mackenzie halálhírének bejelentése a jelek szerint az újdonság erejével hatott Swinnertonra. Swinnerton még három év elteltével sem árulta el, hogy ő volt az a férfi, akinek a feleségét meggyilkolták. A történet egyikőjükre sem vetett volna jó fényt. Ahogy valamennyi szempár, beleértve Kiriét is, Swinnertonra szegeződött, Hardy hangjában döbbenettel azt kérdezte: – Ha ez igaz, hogy kerülhette el a bitófát? – A gyilkosság Portugáliában történt. Háborús időkben, egy távoli országban nem okozott túl nagy nehézséget eltussolni a bűncselekményt – válaszolta Swinnerton keserűen. – Mackenzie a Masterson család fattya volt. A féltestvérének és egy állítólagos előkelő barátjának közbenjárására ejtették az ellene felhozott vádakat. Cserébe csak annyit kellett megígérniük, hogy hazaszállítják, és tiszti rangjától megfosztják. – Vagyis akkor azzal, hogy lelőtték, egyszerűen csak utolérte a végzet – suttogta Welsh őrnagy, amint kijátszott egy kártyát. – A végzet vagy a férj, akit megszégyenített – mondta Mr. Reed eltökélten. – Ha Mackenzie ezt az én feleségemmel művelte volna, már sokkal hamarabb meghalt volna. – Nehéz elhinni, hogy egy tiszt feleségének a meggyilkolását csak úgy el lehet tussolni – vélekedett Hardy a homlokát ráncolva. – Nem lehet, hogy a szóbeszéd némiképp elferdítette a történetet? Swinnerton megrázta a fejét. – Az információim egy olyan tiszttől származnak, aki maga is ott volt, amikor a dolog megesett, és melegében vizsgálhatta ki az egészet. Szörnyű ügy volt. Mivel a nőnek viszonya volt Mackenzie-vel, a férjnek nem nagyon akaródzott a dolgot világgá kürtölni. MARY JO PUTNEY
96
EGY HAMIS HÖLGY
– Ez egyáltalán nem meglepő. – Welsh a fejét csóválta. – Szegény ördög! Nem elég, hogy ilyen szörnyű körülmények közt vesztette el a feleségét, még az igazságszolgáltatástól is megfosztották. Feltételezem, Mackenzie még azelőtt elmenekült Portugáliából, hogy a férj kihívhatta volna párbajra. Mielőtt még Swinnerton válaszolhatott volna, Reed türelmetlenül felcsattant: – Rendkívül sajnálatos eset, de szót se többet róla. Kártyázni jöttünk. Habár a társalgás abbamaradt, Mackenzie még mindig egész testében remegett. A spanyol eredetű hombre, ami sokkal inkább a jó taktikázáson, semmint a szerencsén múlott, az egyik kedvence volt, de szinte nem is látta a lapokat. Combján erős női kéz szorítását érezte, majd Kiri a fülébe dorombolt: – Kezdek elálmosodni, drágám. Hajlandó lenne hazavinni, hogy ágyba bújhassunk? Amikor a lány incselkedve megnyalta a fülcimpáját, a férfi majd kiugrott a bőréből, de legalább Kiri mentséget szolgáltatott neki a távozásra. A játszma épp véget ért, így azt mondta: – Mivel szívem hölgye fáradt, kénytelen vagyok visszavonulni magam is, uraim. Köszönöm a játszmát, és jó éjszakát! A többiek sokat sejtető arckifejezéssel kívántak jó éjszakát és néhányukat, Kirit látva, elfogta az irigység. Kifelé menet a lány imádattal karolt Macbe és a csípőjét minden korábbinál csábítóbban riszálta. A jelenlévő férfiak közül egy sem fog emlékezni az arcára, mivel túlságosan lefoglalta őket más testrészeinek a fixírozása. Tudván, hogy Kiri szeretne minél előbb tisztán látni a Swinnerton ügyben, Mac a lány vállára terítette a köpenyt és az odakinn várakozó kocsihoz vezette. Mihelyt beszálltak és a hintó elindult, a lány szelíden azt kérdezte: – Mi történt valójában? – Hát nem hallotta? – kérdezett vissza rideg hangon. – Megbecstelenítettem és meggyilkoltam az egyik tiszttársam feleségét, és épp csak megmenekültem a jól megérdemelt akasztástól. – Badarság! Ön igazi védelmező, nem pedig erőszaktevő vagy gyilkos. – A sötétben kezeit a férfi kezei köré kulcsolta. Mac ujjai görcsösen fonódtak a lány ujjaiba. – De öltem! – mondta fagyosan, s a múltban elkövetett hibái mázsás súlya alatt szinte összeroppant. – Túl gyakran. – Persze hogy ölt. A katonák általában ölni szoktak – felelte Kiri nyugodtan. – És van olyan harc is, amit nem a csatamezőn vívnak, mint például ez a mi kis nyomozásunk a merénylők után. De hogy képes lenne meggyalázni, és aztán pedig megölni egy védtelen nőt? Ki van zárva! – Köszönöm. – Miközben lehunyta a szemét, hihetetlen hálát érzett, amiért a lány hitt benne. – Rettenetes érzés, ha az embert ilyen szörnyűséges bűntett elkövetésével vádolják. És ami még ennél is rosszabb, hogy néhányan hitelt is adtak a szóbeszédnek. – Mi történt? – kérdezte Kiri lágyan. – A szóban forgó hölgy, akit meggyilkoltak Harriet Swinnerton volt, annak a Rupert Swinnertonnak a felesége, aki a történetet elmesélte. Kirinek a lélegzete is elállt. – Együtt szolgált vele? – Az túlzás. Amikor beléptem a hadseregbe, Alex Randall alatt szolgáltam. Miután Portugáliába vezényeltek bennünket, másik alakulathoz kerültem, amelynek fiatal tisztekre volt szüksége. Habár Swinnerton főhadnagyi rangban szolgált és a felettesem volt, nagyon ritkán láttam csak. A nőügyei állandóan lefoglalták. – Mac sóhajtott – Tettem a kötelességem, de nem igazán voltam katona, Kiri. Csak azért léptem be a seregbe, mert apám felajánlotta, hogy tiszti rangot vásárol nekem, hogy megvethessem a lábam a világban. Ez sokkal több volt annál, mint amire atyjától egy fattyú számíthat. – És a harcot talán még élvezte is – jegyezte meg Kiri. – Valahogy egy egyházközség élén nem tudnám elképzelni. Mackenzie majdnem elnevette magát.
97
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Milyen igaz! A tényleges küzdelem izgalmas volt. Az ember valahogy elevennek érzi magát tőle. Rémültnek és túlfeszítettnek és kihívásokra késznek. De katonának lenni nem kizárólag csatározásokról szól, és ami a többit illeti, nos, utáltam a szabályokat, a korlátozásokat, és persze az ostoba emberek ostoba parancsait. – Az olyanokét, mint például Swinnerton? – Ő nem egyszerűen csak ostoba volt, hanem elképesztően ostoba. Az a szóbeszéd járta, hogy kénytelen volt elvenni Harrietet, miután elcsábította. Hogy nem szívlelték egymást, egészen biztos. Egyikük sem bírt meglenni újabb és újabb hódítások nélkül. – A fejét csóválta, mert még rnost is meglepte akkori ostobasága. – Tudtam, hogy hibát követek el, ha viszonyba bonyolódom vele, de valahogy mégis megtörtént. – Szerette őt? – kérdezte Kiri halkan. Mackenzie még három évvel a történtek után sem volt biztos a válaszban. – Egy kicsit, azt hiszem. Harriet gyönyörű volt és lázadó természetű. De ugyanakkor volt benne valami törékeny is, ami arra késztetett, hogy meg akarjam védeni. Magányos voltam, és amikor kikezdett velem, nem mondtam nemet, ahogy nálam bölcsebbek azt bizonyára tették volna. – Végtére is Harriet hihetetlenül gyönyörű volt és tapasztalt szerető. – A végzete sorsszerűnek tűnik – mondta Kiri. – Hogy halt meg? Annak az éjszakának minden egyes perce belevésődött az emlékezetébe. – Az otthonában kerestem fel aznap éjjel Swinnerton távol volt, így a dolog biztonságosnak tűnt. Akkor éjjel nyugtalanul viselkedett, és amikor távozni készültem, hirtelen azzal az ötlettel állt elő, hogy szökjünk meg. – Engedett a kísértésnek? – A kocsi ablakán beszűrődő sápadt fényben Kiri arcéle elszántnak és bájosnak látszott. – Egy kicsit sem. Már egy ideje azon gondolkoztam, hogy véget vetek a kettőnk viszonyának, és a javaslata csak megerősített benne, hogy ennek eljött az ideje. Harriet nem volt szerelmes belém. Csak el akarta hagyni Portugáliát. Az viszont mindkettőnk jó hírét tönkretette volna. – Grimaszt vágott. – De ha akkor igent mondtam volna, talán még ma is élne. – Ezt miből gondolja? – Iszonyú dühös lett rám, tombolt és vázákkal dobálózott, és megfenyegetett, hogy elmondja a férjének, hogy megpróbáltam ráerőltetni magam. Ez jócskán megkönnyítette a szakítást, és tudtam, hogy helyesen cselekedtem. – Tehát amikor távozott, ő még életben volt. – Nagyon is. – Mély levegőt vett, mint aki utál arról beszélni, ami ezután következett. – Aztán Swinnerton váratlanul hazaérkezett és elszabadult a pokol. Azt mondta, hogy Harrietet és portugál szolgálóját brutálisan összeverve, félholt állapotban találta. Kiri élesen felszisszent, de Mac folytatta, hogy amilyen hamar csak lehet, túl legyen az egészen. – Swinnerton azt állította, Harriet még életben volt, amikor rátalált, és hogy a halála előtti utolsó pillanatban még megvádolt azzal, hogy megbecstelenítettem, illetve megvertem őt is és a szolgálóját is. – Édes istenem! – suttogta Kiri, miközben keze bilincsként szorult a férfi kezére. – Gondolja, hogy Swinnerton tudomást szerzett a viszonyról, és így akart bosszút állni mindkettőjükön? Mackenzie bólintott. – Azt hiszem, Harriet olyan dühös volt rám, hogy mindent bevallott a férjének velem kapcsolatban, talán még a többi viszonyát is, ő pedig ettől megvadulhatott – mondta. – Miután meghalt, Swinnerton Harriet állítólagos vallomását használta fel, hogy másnap reggel rögtönzött hadbíróság elé idézzen engem. Bűnösnek nyilvánítottak, korbácsolásra, majd kötél általi halálra ítéltek. Kiri megborzongott. – Hogy sikerült megmenekülnie az akasztástól? – Alex Randall és a fivérem, Will segítségével. A felettesem üzenetet küldött Willnek, aki késlekedés nélkül Lord Wellingtonhoz fordult, míg Randall azon nyomban a táborunkban termett, hogy kideríthesse, mi folyik ott. – Mac arcán sótlan mosoly villant. – Ha Swinnerton nem ragaszkodik olyan betegesen a megkorbácsolásomhoz, már rég halott lettem volna, mire Randall megérkezett. Így viszont lehetőségem adódott, hogy bebizonyíthassam az ártatlanságom és elmondhassam Randallnek, szerintem mi történt valójában. MARY JO PUTNEY
98
EGY HAMIS HÖLGY
– Isteni szerencse, hogy időben érkezett és hitt magának? – nyugtázta a lány indulatoktól elfúló hangon. – És hogy Randall volt az. – Mac még most is hitetlenkedve rázta a fejét. – Ott állt az épület előtt, ahová bebörtönöztek és azt mondta, nem hisz a bűnösségemben, és azt is, hogy ha közvetlen bizonyíték nélkül merészelnek felakasztani, akkor vele gyűlik meg a bajuk. – Elégszer volt szerencsém találkozni Randall-lel, hogy elhiggyem, képes farkasszemet nézni, ha kell, akár egy egész lövészszázaddal is – mondta Kiri félelemmel vegyes tisztelettel a hangjában. – Na és hogy reagált Swinnerton? – Éppen Randall-lel ordítozott és fenyegetőzött, amikor Wellington és Will bevágtattak a táborba. Míg Wellington mindenkinek megálljt parancsolt és hallani akarta, mi történik, Will talált valakit, aki szemtanúja volt a veréseknek. A szolgálónak alaposan ellátták a baját, de életben maradt és tanúvallomást tudott tenni. Alátámasztotta, hogy Harrietnek és nekem viszonyunk volt egymással, de azt is, hogy amikor aznap éjjel elhagytam a házat, úrnője jól volt és sértetlen. – Azonosítani tudta a valódi gyilkost? – Azt mondta, nem látta tisztán a férfit, de szinte teljesen biztos benne, hogy az illető alacsony volt és portugál – válaszolta Mac szárazon. – Egy tolvaj, valószínűleg. – Úgy véli, hogy felismerte Swinnertont, csak nem merte bevallani? – Ez csak az én feltételezésem, de lehet, hogy tévedek. Ellene sem volt több bizonyíték, mint ellenem. Nem voltak rajta vérfoltok, bár az igaz, hogy a lakosztályát nem kutatták át, így akár át is öltözhetett, mielőtt riadót fújt volna. – Mac szája elkeskenyedett. – Egy másik szárnyra kapott elmélet szerint együtt háltam a szolgálóval is, ezért hogy megvédjen, hazudott az érdekemben. – Miért hazudna, hogy megvédjen egy férfit, aki meggyilkolta az úrnőjét és kis híján őt is? – kérdezte Kiri. – Ennek semmi értelme. – Az efféle ügyeknek semmi köze az értelemhez – felelte a férfi az előbbinél is kimértebb hangszínben. – Lord Wellington úgy döntött, hogy a brit hadsereg tisztjét nem lehet bizonyíték nélkül kivégezni. Még ha Harriet ellenem vallott is, egy ilyen súlyos sérüléseket szenvedett nő akár félre is beszélhetett, a nő viszont, aki életben maradt, egyértelműen bizonyította, hogy nem én vagyok a gyilkos. – Miután az ellenem felhozott vádat ejtették, Wellington nyomatékosan felhívta rá a figyelmem, hogy lépjek ki a hadsereg kötelékéből és haladéktalanul térjek vissza Angliába. Hát így tettem. – De a fivére segítsége nélkül nem tudta volna megtenni. Will csak pár évvel volt idősebb nála, de mindig számíthatott rá a bajban. – Bölcs lépés volt. Habár végül felmentették, soha többé nem szolgálhatott volna ugyanabban az ezredben. – Örültem, hogy visszatérhetek Londonba, bár fogalmam sem volt róla, mihez kezdjek. Aztán Kirkland keresett fel, és egy egészen másfajta karrierlehetőséget ajánlott nekem. – Az ötlet, hogy végre valami hasznosat is csinálhat, és nem csak a Mastersonok szégyentelen fattyának szerepében tetszeleg, hihetetlenül vonzónak tűnt. És, mint ahogy időközben kiderült, szerencsejáték-barlang tulajdonosként és hírszerzőként sokkal jobban megállta a helyét, mint katonaként. – Jól sejtem, hogy Harriet meggyilkolásának ügye azóta sem tisztázódott? – Hivatalosan nem. Az incidens két karriert is tönkretett. Swinnerton sosem volt igazán népszerű, így hozzám hasonlóan ő maga is gyanúba keveredett. A családja tiszthelyettesi pozíciót vásárolt neki egy a Nyugat-Indiákon állomásozó ezrednél, így a botrány szaftosabb részét sikerült elkerülnie. – Tekintve a világ azon részén előforduló betegségek számát, ez már önmagában is elég büntetés – jegyezte meg Kiri. – Napbarnított bőre szinte sárgállott. Talán egészségi okok miatt bocsátották haza. – Nem hallottam róla, hogy ismét Londonban van, úgyhogy valamikor a közelmúltban térhetett vissza. – Mac elfintorodott. – Nem bántam, hogy ott kellett hagynom a sereget. Ennél jobb nem is történhetett volna velem.
99
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Sajnálom, hogy ennyi mindenen kellett keresztülmennie. – Kiri megfordult és fejét a férfi vállára hajtotta, szabad karját pedig a dereka köré fonta. Meleg és csodálatos női testével szorosan a férfihoz simult. Aztán folytatta.– – Rupert Swinnerton szörnyetegnek tűnik. Lehetne akár az egyik emberrabló is. Mac egyből felélénkült. – Alejandrót viselt? – Nem, de felettébb emlékeztet az emberrablók vezérére. Jobban, mint bárki más, akivel az este folyamán találkoztunk. – Mennyire tűnik biztosnak benne, hogy ő az, akit keresünk? – Nem vagyok meggyőződve róla – figyelmeztette a lány. – De nem ártana szemmel tartani. Mac végiggondolta mindazt, amit Swinnertonról tudott. A férfi számító volt, akár egy kígyó, és a seregben elsajátíthatott mindent, aminek egy merényletnél hasznát veheti. – Próbálok nem részrehajló lenni. De igazság szerint Rupert Swinnerton bármire képes. – Merem remélni, hogy bűnös – felelte Kiri hangjában szomorkás vágyódással. – Meglehetősen kellemetlen alaknak találtam. – Legalább jutottunk végre valamire az est folyamán. Most már lesz min elindulni. – Örült az előrelépésnek, és hálás volt Kirinek a megértéséért. Mac lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja. Ajka a lány arccsontjának finom ívén állapodott meg. A lány átadta magát a csóknak és a köszönet hirtelen szenvedélybe csapott át. A zöld selyemruha az első pillanattól fogva, hogy magára öltötte, az őrületbe kergette a férfit, és most semmit sem szeretett volna jobban, mint kihámozni a lányt a ruhából. A keblei olyan teltek és tökéletesek voltak! Az egzotikus parfüm, amit a lány viselt, maradék józan eszétől is megfosztotta a férfit, a lány illatát, Kiri eszenciáját pedig csak még jobban kihangsúlyozta. A lány térde a férfi térdei közé nyomakodott, kezei a férfi kezéhez hasonlóan felfedezőútra indultak. Ahogy a bérkocsi csikorogva megállt, felért egy igazi megrázkódtatással. Az Exeter Street 11-es számhoz érkeztek. Még mindig remegő testtel, Mac vetett véget az ölelésnek. – Mi a csoda ez a kocsikázással? – suttogta elfúló hangon. – Amikor önnel utazom, a józan ész mintha állandóan a kocsin kívül ragadna. – Ez teljesen logikus – válaszolta a lány elfojtott kuncogással. – A hintóban meghitt közelségben és teljesen egyedül vagyunk. Valahányszor ez történik, éhes ragadozóként vetjük magunkat egymásra. – A logikai érzéke hibátlan. – A lány fejét gyengéden a vállára hajtotta. – És hát a ragadozásban is legalább olyan jó. – Mindez a macskák alapos megfigyelésének köszönhető. – Keze a férfi lábai közé csusszant és dermesztő alapossággal kezdte simogatni. – Most, hogy eddig a pontig merészkedtünk, azt hiszem, a logika azt diktálná, hogy felmenjünk a szobámba és őrült, szenvedélyes szerelmeskedésbe fogjunk.
Kiri
Huszonharmadik fejezet
szavainak hatására a Mac agyától az ágyékáig behatárolható terület egyetlen összefüggő lángtengerré olvadt. Testének minden izma megfeszült abbéli igyekezetében, hogy önuralmát valahogy visszanyerje. Az isten szerelmére, hiszen egy bérkocsiban ültek! Az épület előtt, amit ideiglenesen otthonuknak nevezhettek. Muszáj lesz kiszállniuk és bemenniük. Látta magukat szenvedélyesen összeforrni a pillanat hevében és szinte érzékelte, amint az egész hintó vadul rázkódik alattuk. A helyzet abszurditása segített megtisztítani gondolatait. – Most kiszállunk ebből a bérkocsiból és magunk mögött hagyjuk ezt az őrületet – mondta határozottan. – Bemegyünk és ki-ki visszavonul a maga hálószobájába, ahol mindketten egyedül hajtjuk fejünket álomra. – MARY JO PUTNEY
100
EGY HAMIS HÖLGY
Kivéve azt a jelentéktelen apróságot, hogy a rátörő, mindent elsöprő, de be nem teljesült vágytól egész éjszaka álmatlanul fog hánykolódni, és bármennyire is igyekszik, kínjainak nem lesz képes véget vetni. – Ne legyen már nevetséges! – vetette ellene a lány mogorván, miközben lesimította a ruháját és helyére igazította a kalapját. – Lehet, hogy nincs jövőnk, de van jelenünk. Kívánjuk egymást, és pillanatnyilag egyikünket sem zárja kalitkába a világ, ahová tartozunk. Ameddig tart ez a nyomozás, azt tehetjük, amit csak akarunk, anélkül, hogy ezért bárki elítélhetne bennünket. Mivel a kísértő látomást valamiképp csillapítania kellett, Mac feltépte a hintó ajtaját és kiugrott. Ez alkalommal nem nyújtotta kezét a lánynak, hogy kisegítse, mivel nem merte megkockáztatni, hogy hozzáérjen, másrészt meg biztosra vette, hogy a lány maga is ki tud szállni a kocsiból. Be is bizonyította, hogy ki tud, de ahogy karon ragadta a férfit, annak minden jó szándéka semmivé foszlott. Szó nélkül mentek fel a lépcsőn, majd Mac kinyitotta az ajtót. Bent a kis előcsarnokban halvány fényű lámpa mutatta nekik az utat. Az asztalon egyetlen gyertya árválkodott, vagyis a ház többi lakója már korábban hazatért és szobájába vonult. Mackenzie hangját lehalkítva szólalt meg: – Az Édenkertben ott volt Ádám, Éva és a kígyó. Ön, Lady Kiri, minden kétséget kizáróan a kígyó leszármazottja, aki a kísértésért cserébe Ádám és Éva lelkét kéri. Ahelyett, hogy megsértődött volna, Kiri felnevetett. – Azt olvastam, hogy a kísértés maga a szexualitás volt, amivel a kígyó megkörnyékezte az emberpárt, s Ádám és Éva minden leszármazottja azóta is szűnni nem akaró lelkesedéssel fogyasztja ezt az édes csemegét. – Nevetése alábbhagyott, ahogy kesztyűjét kezéről lehámozta, és kecses, hosszú ujjai egymás után tűntek elő. – Mi akadálya volna, hogy mi is ezt tegyük? Kinek ártanánk vele? Már a gondolatra is, hogy azok a finom, fedetlen ujjak a testén kalandoznak, gombóc képződött a torkában és muszáj volt elfordítania a tekintetét. – Ön túl intelligens ahhoz, hogy ne értse, a testi vágy illékony természetű, sőt néha veszélyes. Borzasztó nagy fájdalmat és szenvedést okozhat. Engem majdnem sikerült az életemtől is megfosztania. – Nekem nincs őrült férjem, és hacsak nem rejtegeti valahol titokban, önnek sincs őrült felesége – mutatott rá Kiri. Mackenzie szája megrándult. – Harriet halála óta nem háltam együtt egyetlen asszonnyal sem. A lánynak a meglepetéstől még a lélegzete is elakadt. – De ennek bizonyára nem az ehetőség hiánya szabott gátat. – Nem. Az ok feltételezhetően a… bűntudat. – Kényszert érzett rá, hogy elmagyarázza, miért nem bonyolódott közelebbi kapcsolatba egyetlen másik hölggyel sem az óta. – Ami Harrietet illeti, meggondolatlan voltam és ez katasztrófához vezetett, ami neki az életébe került, de sok mindenki mást is megsebzett. Ez… elővigyázatosságra késztet. – Talán eleve így volt megírva a sors könyvében. Ha Swinnerton akkor éjjel nem veri halálra, valószínűleg megtörtént volna máskor – mondta Kiri csendesen. – Nem jött még el az ideje, hogy ismét teljes, megalkuvások nélküli életet éljen? A férfi a lány szemébe nézett, ami a tompa fényben is zöldellett. – Ön valóban pogány. De túl intelligens, hogy ne tudná, a következmények nagyon is valóságosak. Ha meg is menekülnék attól, hogy édesatyja vagy fivére lelőjön, egy nem kívánt gyermekkel még mindig számolnunk kellene. – Akkor nyugodtan elismerését fejezheti ki bölcs előrelátásomért – mondta pajkos mosollyal arcán. – Amikor fontolóra vettem, hogy nőül megyek Godfrey Hitchcockhoz, megkérdeztem Julia Randallt, hogyan lehet megelőzni a nem kívánt terhességet. Remek, ha az ember ismeretségi körében akad egy jó bába! Felkészülve jöttem az Exeter Streetre, mivel annyit szeretnék együtt lenni önnel, amennyit és amíg csak lehet.
101
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Ez rendkívül hízelgő rám nézve – vallotta be Mac őszintén. – De mégha ön hajlik is egy efféle alkalmi kapcsolatra, nem tudom, nekem menne-e. – Jóllehet Harriet Swinnertont megelőzően a könnyű kis kalandokra specializálódott, ma már távolról sem ugyanaz a férfi. Kiri ujjait könnyed, cirógató mozdulattal húzta végig a férfi állkapcsán. – Tekintve, hogy az utolsó kalandja katasztrofális véget ért és három évig magányos cölibátusban tengődött, semmilyen új viszony nem lenne alkalmi. Vagy egész hátralévő életét cölibátusban kívánja tölteni? A lány ujjainak érintésébe beleremegett. – Távolról sem. De jobb, hogyha az érzéki bűnöknek egy idősebb és tapasztaltabb hölggyel adom át magam, hogy a következményekből, amelyekkel számolni kell, minél kevesebb legyen. – Nem kell, hogy kettőnk kapcsolatának bárminemű következménye legyen, hacsak az nem, hogy amikor eljön az elválás ideje, mindketten sajnálni fogjuk, amiért így kell lennie. – Csak amikor levette a kalapját, vált láthatóvá, hogy ragyogó hajkoronája a hintóban történt szenvedélyes csókolózásuk alkalmával bájosan összekuszálódott. – Nem gondolja, hogy az élvezet, amelyben az elválás előtt még részünk lehet, megér ennyit? Mackenzie nem tudta, sírjon-e, vagy nevessen. – Ön egyetlen egy általam korábban ismert hölgyhöz sem fogható. Ha egy csepp eszem is lenne, most felszaladnék az emeletre és a hátam mögött becsapva az ajtót, bezárkóznék a hálószobámba. A halvány fényben a lány titokzatos szépsége hihetetlenül egzotikusnak tetszett. – Úgy gondol rám, mintha angol volnék, mert a természetemnek csak ezt az oldalát látja, de legalább ennyire erősen élnek bennem indiai gyökereim. Általában a gondolkodásom sem úgy működik, mint ahogy azt szeretné. – Ezt észrevettem. – Próbálta nem árgus szemekkel bámulni, ahogy Kiri levette köpenyét és előtűnt alóla csupasz bőre és finom hajlatai. – A hindu nők mind ilyen veszedelmes csábítók? – Csak nagyon kevesen közülük. – Csábosán elmosolyodott. – Önnek, uram, szerencséje van. Az előcsarnok szűkös volt, így nem tudott kitérni előle, amikor a lány karját a nyaka köré fonta. A hangja, az illata, a csodálatosan karcsú teste elárasztották az érzékeit. Lágy hangon suttogta: – Úgy gondolja, hogy ártatlan ifjú hölgy vagyok, aki védelemre szorul. De nem vagyok ártatlan. – Ezt egy csókkal be is bizonyította, ami a férfit testileg-lelkileg egyaránt felkavarta. – Az értelem utolsó parányi szikráját is sikerült kiűznie belőlem, Kiri – mondta Mackenzie összezavarodva, amint ismét levegőhöz jutott. – Közel járok hozzá, hogy elhiggyem, anélkül lehetünk szeretők, hogy ezzel újabb katasztrófát idéznénk elő. És ha mégsem így lenne… pillanatnyilag nem érdekel. – Anélkül is együtt lehetünk, hogy tönkretennénk egymást. – Kiri hátralépett és megragadta a férfi kezét. – Ígérem. Most pedig jöjjön! Mac a lámpás segítségével meggyújtott egy gyertyát, aztán hagyta, hogy Kiri felvezesse az emeletre. A huzatos lépcsőfeljáróban a gyertyaláng vadul lobogott, ami a lányt még inkább álomszerűvé, semmint valóságossá tette. Egy senki máshoz nem hasonlítható, hihetetlen és gyönyörűséges nővé. Aki erős volt, és nem szorult segítségre. Aki képes volt anélkül adni, hogy a férfi lelkét kérte volna érte cserébe. Túl szép volt, hogy igaz legyen. De ma éjszaka kétségbeesetten szeretett volna elhinni mindent.
Lelkesedése és merészsége felett érzett rémülete közt vergődve vonszolta Kiri Mackenzie-t egészen a
szobájáig. Bár korábban tágasnak találta a hálóhelyiséget, most mintha a szoba a férfi széles vállától és testmagasságától összezsugorodott volna. Amint az ajtó bezárult mögöttük, a férfi az asztalra helyezte a gyertyát, és a lányt örömmámorban úszva vonta ölelő karjába. Kirit már akkor elbűvölte, amikor hősiesen próbált ellenállni neki. Most, hogy végre szabad utat engedhetett vágyainak, egyszerűen ellenállhatatlan volt. A szobát csak egyetlen gyertya fénye világította meg, így Kiri a férfiból többet érezhetett szaglása és tapintása, semmint a látása segítségével. Finom volt és szerette volna magába szippantani. Megízlelni, és felfalni. Mindenestül magába olvasztani. MARY JO PUTNEY
102
EGY HAMIS HÖLGY
Mackenzie hosszú ujjai szakértő mozdulatokkal simogatták a lány hátát. A kényeztetés olyan jólesett, hogy Kiri észre sem vette, a férfi menet közben a ruháját is kioldozta. Mac hátralépett és a hűvös, zöld selyem a földre csusszanva a lábánál állapodott meg egy kupacban. Bár alsóruhája és fűzője semmivel sem takart kevesebbet testéből, mint a ruhája, a férfi mégis el volt ragadtatva a látványtól. – Miért van az, hogy az alsóneműk ilyen átkozottul ingerlőek? – kérdezte kíváncsian, miközben a fűző szegélye mentén ujjait végigfuttatta a lány mellein. – Mert tiltott gyümölcsnek számítanak – válaszolta fátyolos hangon, s bőre életre kelt a férfi érintése alatt. – De most önön a sor. Közelebb lépett hozzá, és ahogy kioldozta és eltávolította a nyakkendőjét, Mac nyaka szabaddá vált. Amikor csókot lehelt rá, a férfi szívverése ajka alatt pulzált. Kiri valami sós ízt is érzett, ami mintegy körülölelte mindazt a rejtélyes eszenciát, ami maga a férfi volt. – Ne mozduljon – parancsolt rá. – Szeretném az őrületbe kergetni. – Már megtette – sóhajtotta megadóan, és szoborszerű merevséggel tűrte, amíg a lány kihámozta kabátjából, kihúzta ingét a nadrágjából, majd ingerlő kézmozdulatokkal felfedezőútra indult az izomkötegek felett feszülő bőrén. Tetszett neki a férfi mellkasát borító szőrzet rajzolata, és az is, ahogy vörösarany csillámok ragyogtak rajta a gyertyafényben. Beleszédült, ahogy a fején áthúzva lerántotta a férfiról az inget, majd kiszabadította a kitömött mellényből, amit azért viselt, hogy testesebbnek tűnjön. Ahogy tüsténkedése közepette ujjai a férfi hátát súrolták, keze alatt a bőrének meglepően durva tapintása volt. Kíváncsiságtól vezérelve lépett a háta mögé, hogy közelebbről is szemügyre vehesse. Elállt a lélegzete, amikor meglátta a férfi irgalmatlan mennyiségű, egyenetlen forradással barázdált hátát. Mivel katonacsaládban nevelkedett, tisztában volt vele, hogyan keletkeztek a sebek. Kezét lágyan a férfi háta közepére fektette. – A Swinnerton-féle korbácsütések nyomai, gondolom. Kész csoda, hogy egyáltalán túlélte. – Pokolian közel jártam hozzá, hogy bevégezzem – vallotta be a férfi fakó hangon. – A maximálisan kiszabható, ezerkétszáz korbácsütést adta parancsba, de valahol az ötszázadik tájékán elvesztettem az eszméletem. Swinnerton azonban ragaszkodott hozzá, hogy a felakasztásom előtt megkapjam, ami jár, így elhurcoltak és bebörtönöztek. Aztán hívatták a tábori orvost, hogy legalább annyira befoltozza a sérüléseim, hogy a maradék korbácsütést is megkaphassam. – És ekkor érkezett Randall, ugye? Azt mondta, ha Swinnerton nem ragaszkodott volna annyira a korbácsoláshoz, már azelőtt felakasztották volna, hogy a segítség megérkezett volna. Mackenzie széles mellkasa kitágult, ahogy mélyen beszívta a levegőt. – Csak annyi erőm maradt, hogy elmondhassam Randallnek, mi történt. Neki volt már szerencséje korábban is Swinnertonhoz, és ez megkönnyítette a dolgot. Mire Will és Wellington megérkeztek, valamelyest javult az állapotom. Kiri csak kínlódások árán tudta visszatartani kibuggyanni készülő könnyeit. – Ez esetben hálás vagyok a sebekért, mert ha nincs az a korbácsolás, meghalt volna, mielőtt még megismerhetem. – Az ön szempontjából jobb lett volna, ha így történik, én harcos amazonom – jegyezte meg ezúttal fagyosan. – Csak ártok magának. – Badarság! – vágott vissza Kiri. – Ön egy hihetetlenül izgalmas egyéniség. És pótolhatatlan veszteség lett volna, ha meg sem ismerhetem. – Nem hinném, hogy nagy veszteség érte volna – élcelődött kérlelhetetlenül a férfi. – Viszont ha felakasztanak akkor, most erőszaktevőként és gyilkosként emlékezne rám az utókor. Nem vitt volna rá a lélek, hogy Willre ekkora átok terhét rójam. – Ez magától értetődő. – Még egy Will Mastersonhoz hasonlóan nyugodt ember is kiborulna efféle híresztelések hallatán. Most már mindkét keze a férfi hátát simogatta. – De nem követett el bűnt.
103
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– A törvény oldaláról nézve nem, de a forradásoknak, amelyek szégyenteljes ostobaságomra vallanak, most már örökre nyoma marad. Harriet Swinnerton más tisztekre is kivetette a hálóját. Vajon Will viszonozta volna a közeledését? Na és Randall? Nekik valószínűleg ifjú tisztként is több eszük volt. Kiri hirtelen megértette, hogy Mackenzie a forradásokat nemcsak ostobasága tanúbizonyságának, de egyszersmind szégyenfoltnak is tekinti. Karjait a férfi dereka köré fonta, arcát pedig elcsúfított hátához szorította. – A forradások ugyanakkor az igazságtalanság jelképei is – suttogta egészen lágyan. – Ön majdnem az életével fizetett egy olyan bűnért, amit el sem követett, és emiatt vált az igazságosság elkötelezett harcosává, nem igaz? Többek között ezért is működik együtt Kirklanddel. Ön megváltozott és jobb ember lett. Miután sokáig csak szívverésük törte meg az időközben beállt csendet, a férfi vonakodva jegyezte meg.– – Szeretném hinni, hogy így van. Kiri továbbra is átölelve tartotta, érezte szívének minden egyes dobbanását, tüdejének kitágulását és elernyedését, amikor belégzéskor a levegő előbb tüdejébe, majd kilégzéskor onnan kifelé áramlott. Mackenzie-ből áradt az erő, a férfiasság és az elevenség. Ha nem ilyen lett volna, Kiri sosem tudja meg, mit veszített. – Jobb, ha az ember eleve bölcsnek születik? – kérdezte a férfi. – Vagy üdvözítőbb, ha végzetes tévedések sorozata vezet rá bennünket, mi helyes, és mi nem? Kiri gondolkodóba esett. – Bölcsnek születni sok mindent leegyszerűsít. A húgom, Lucia, ész tekintetében az apjára ütött, és már gyermekként is bölcsnek volt mondható. – Ellentétben Kirivel – Viszont elméleti megközelítésben, azt hiszem, többre becsülendő, ha valaki fáradságos küzdelem árán győzi le a gyengeségét, hogy ezáltal jobb ember váljék belőle. – Egyszer csak nevetésben tört ki. – Vagy legalábbis érdekesebb. Mackenzie megfordult és Kirit szorosan a mellkasára vonva, arcát a lány hajkoronájába fúrta. – Biztos vagyok benne, hogy Lucia elragadóan bájos ifjú hölgy. Ha Önre hasonlít, csak gyönyörű lehet. De talán nincs benne semmi elbűvölő. Esze és szépsége együtt sem lenne képes gondolataimba férkőzni és emlékeim közt gyökeret verni. – Ha a férfiak oly ritkán fel is figyelnek az eszemre, sosem helyezik azt előtérbe a szépségemmel szemben – mondta jóváhagyólag. – Ezért is haladja meg az erőmet, hogy egy ilyen értékes férfit csak úgy elengedjek. De nem haladja meg az erejét, hogy ölelő karjában keressen menedéket. Szerette a férfi széles vállából és izmos testéből áradó erőt. Odáig volt attól, ahogy a férfi csókolta és cirógatta, mintha csak minden gondolata körülötte forogna. Imádta, ahogy testének minden egyes porcikája reagált a férfi érintésére, el akarta csábítani, be akart neki hódolni, szeretett volna eggyé válni vele. Mackenzie fürge ujjai egykettőre kioldozták Kiri fűzőjét, majd masszírozó mozdulatai száműzték a lány oldalában felgyülemlett feszültséget. Aztán kezei feljebb siklottak, hogy a lány mellére simulhassanak. Alsóruhája vékony pamutanyagán keresztül finoman gyömöszölte az érintésre vágyakozó domborulatokat, s miközben hüvelykujjával mellbimbóit addig ingerelte, hogy azok meredezni kezdtek, a lány háta az érzéki gyönyörtől ívben hátrafeszült. Kiri alig kapott levegőt: – Egy pár pillanatra magára kell hagyjam, hogy a spanyolfal mögött megtehessem a szükséges óvintézkedéseket. Mire visszajövök, szeretném, ha a kandallóban lobogna a tűz, ön pedig meztelen volna. Mac elvigyorodott. – Óhaja parancs számomra, harcos hercegnőm! Kiszakította magát a férfi öleléséből és nem nézett hátra, mert tisztában volt vele, ha ránéz, egy pillanatra sem lesz képes magára hagyni. Örök bizakodó lévén, már korábban odakészítette a szivacsot és az ecetet is. Egyetlen pillanatot vett csupán igénybe, hogy a helyükre kerüljenek. Korántsem volt azonban őszinte, amikor azt mondta Mackenzie-nek, hogy a kettejük közti intim kapcsolatnak nem lesznek következményei. A maga részéről a férfi neve lángoló betűkkel lesz a szívébe vésve, s e névre egészen haláláig emlékezni fog. Viszont minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy fizikai következményei valóban ne legyenek ennek a légyottnak. Ha mégis áldott állapotba kerülne, a férfi van olyan úriember, hogy elvegye, de nem igazán fűlt a foga egy vonakodó férjhez. MARY JO PUTNEY
104
EGY HAMIS HÖLGY
Szén sistergése hallatszott, ahogy Mac tüzet gyújtott. Aztán ruhájának és csizmájának suhogása hasított a levegőbe, amikor vetkőzni kezdett. A tudat, hogy mit csinál a férfi, észvesztően izgató volt. Kiri kibújt a fűzőjéből, majd levette az alsóruháját és a harisnyáját, majd mindegyik ruhadarabot gombócba gyűrte és egyenként hajította át őket a paraván túloldalára. – Ön aztán tudja, hogyan öntsön olajat a tűzre, nem igaz? – sóhajtott a férfi hangjában csodálattal. – Próbálkozom. – Bár a helyzetet tekintve kissé nevetségesnek tűnt, Kirin hirtelenjében félénkség lett úrrá, ezért sűrű sötét haját kiengedte, amely fénylő zuhatagként egészen derekáig omlott alá. Mély levegőt vett, majd előmerészkedett a paraván mögül. Már apró pici gyermekkora óta állandóan azt mondogatták neki, hogy milyen szép. Hát most kiderül, igazat mondtak-e. Mackenzie döbbent arckifejezéséből ítélve megállták helyüket az efféle vélekedések. – Ó, drága hölgyem! – lehelte. – Hogy lehet, hogy egyszerre ártatlan, akár csak Éva, és kívánatos, mint Aphrodité? – Nem vagyok se Éva, se Aphrodité, bár kedves, hogy így gondolja. – Szeme összeszűkült, ahogy szemügyre vette a férfi testének minden csodás centiméterét, kezdve sűrű barna hajának lágy hullámaival, folytatva széles vállával és mellkasával, végül befejezve keskeny csípőjével és izmos lábával. És nem kerülte el figyelmét annak bizonyítéka sem, mennyire kívánja őt a férfi. Mackenzie akár egy görög szobrásznak is modellt állhatott volna, de a hús-vér valóság sokkal megindítóbb volt. – Szépség vonatkozásában önnek sincs oka panaszra, Damian, bár nem hinném, hogy ártatlan volna. – Hát ártatlan egy kicsit sem vagyok. – Előrelépett, hogy megfoghassa a lány kezét. – De ma éjjel, úgy érzem, mintha újjászülettem volna. Mintha ez lenne számomra az első alkalom. – Ujjait Kiri ujjai köré fonta, s a lány kezét a szívére húzta. A mozdulat olyan közel vonta őket egymáshoz, hogy csupán pár centiméter választotta el testüket. Kiri elég közel volt hozzá, hogy érzékelje a férfi testéből áradó forróságot. Kezük bőrének színe nem sokban különbözött, viszont a lány tetőtől talpig barnás árnyalatú bőre éles kontrasztot képezett a férfi angolokra jellemző, sápadtfehéren világító testével. Kiri előrelépett, majd puha testét Mackenzie kemény izmaihoz és bordáihoz préselte. Akár a férfit és a nőt, mintha csak egymásnak teremtették volna őket. Karjuk egymás köré fonódott, a felfedezés öröme ajkukat szelíd csókban forrasztotta össze. Elég volt azonban pár pillanat, hogy a szelíd egymásra találás szenvedélyes csókokba, mohó ölelésbe és egész testüket lángra lobbantó vad izzásba csapjon át. Ahogy ott álltak meztelen testükkel szorosan egymáshoz simulva, hirtelen nyilvánvalóvá vált, hogy értelmetlen pazarlás volna veszni hagyni a meghitt pillanatot, hiszen ha leheverednek az ágyra, ennél is bizalmasabb közelségbe kerülhetnek egymással. Még mielőtt megszólalhatott volna, Mackenzie felnyalábolta. Egyik erős karját Kiri dereka köré fonta, másikkal meztelen combja alá nyúlt, miáltal a lány testének minden rejtett zugát lávafolyamszerű forróság árasztotta el. Mielőtt a lányt az ágyra helyezte volna, az ágytakarót visszahajtotta, így Kiri a használatban kissé megkopott lepedőre fekhetett. Megpróbálta őt is az ágyra húzni, de Mackenzie eltolta magától a lány felé nyújtott karját. – Ki vagyok éhezve – mondta vágytól csillogó tekintettel. – Szóval még a beteljesülés előtt felfalom. Azzal fölé ereszkedett, de úgy, hogy mellkasa és combja, valamint… férfiassága épp csak súrolták a lányt, a hatás ennek ellenére őrülten érzéki volt. Aztán megnyalta a lány fülét, ahogy azt ő is tette korábban. Miközben Kiri levegő után kapkodott, a férfi szája már a nyakán vándorolt. A lány félig önkívületi állapotban még ennél is többre vágyva vonaglott alatta. Szája tovább folytatta a kalandozást Kiri testén, aztán már a lány melleit szopogatta. Kiri az ujjait a férfi lágyan hullámzó hajába temette. Szinte észre sem vette, hogy Mackenzie keze felfelé kúszó, lassú mozdulatokkal combját simogatja, mígnem végül ujjai a nedves, hívogató rejtekre nem leltek. Kiri a megsemmisülés határán lebegett, ahogy a férfi felsőtestének minden egyes centiméterét csókjaival borította be. Nyelvével a köldökét nyalogatta, ajkaival a lány hasát csiklandozta…
105
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Jóságos ég! Amikor a férfi hozzáértésről tanúskodó forró szája és nyelve a lába közti hihetetlenül érzékeny területre tévedt, a fékezhetetlen vágy maga alá temette. Csípője megállás nélkül mozgott előrehátra, körmei szinte a férfi koponyájába fúródtak. Amikor belefeledkezve a gyönyörbe élesen felkiáltott, Mackenzie csak a lány szájára tapasztott kezével tudta elnémítani. Ahogy tudatuk szép lassan kitisztult, felemelkedett és a lány lába közé furakodott. Magától értetődő természetességgel és minden különösebb ellenállás nélkül hatolt a lányba, leszámítva azt az egyetlen kritikus pillanatot, mielőtt egyesülésük betetőzött volna. Amikor Kiri elragadtatott tekintetét Mackenzie-re szegezte, a férfi arcán meglepetést látott tükröződni. Ami azon nyomban eltűnt, amint a lány közelebb préselte magát a férfihoz, hagyva, hogy mélyebbre hatolhasson, kitöltse és eddig teljesen ismeretlen érzéseket keltő vizekre evezzen vele. Mozdulata a férfiban is olyan heves és mámoros kielégülést idézett elő, mint amilyen az övé volt, majd ismét a tetőpontra jutott. Mackenzie kétségbeesetten sóhajtozott, szakadatlan folytatva az előrenyomulást, míg az extázis pillanata, amit egyszerre éltek meg, lassan alább nem hagyott. Kiri szorosan lehunyt szemmel hagyta magát elveszni a szeretkezésük nyomán felszabaduló illatfelhőben és a vihar elülését követő békességben. Ez volt álmai netovábbja, és Damian Mackenzie minden elképzelését túlszárnyalta.
E
Huszonnegyedik fejezet
gész testében reszketve Macnek épp csak sikerült az oldalára gördülnie, hogy agyon ne nyomja Kirit. Még ha a három évig tartó cölibátusi fogadalmát figyelmen kívül is hagyja, a szenvedély és a kielégülés, amiben része volt, minden képzeletét felülmúlta. A közös párna, amin osztoztak, lehetővé tette a férfi számára, hogy a lány finom vonalú arcélében gyönyörködjön. Amikor Kiri csukott szeméből lassan szivárgó könnycseppeket vélt felfedezni, összeszorult a szíve. Jóságos isten, újabb végzetes hibát követett volna el a női nem ellen? Hiszen a lány legalább annyira akarta ezt az egészet, mint ő maga. Nyugtalanul szegezte neki a kérdést: – Kiri, mi a baj? Fájdalmat okoztam? A fejében hirtelen szöget ütött egy gondolat, amit aztán azonnal el is vetett, amikor a lány kinyitotta a szemét és tündöklő mosolyát villantotta a férfira. – Ezek itt nem a bánat könnyei. Csak örömömben sírok. – Ezt jó hallani. De még ha így is van, akkor is felettébb nyugtalanítóak. – Fejét kezére támasztotta, és miközben a takarót magukra húzta, a lányt kezdte tanulmányozni. A kandallóban lobogó tűz most, hogy már testük izzása alábbhagyott, kevésnek bizonyult a szoba felfűtéséhez. Aztán a tudatába megint csak befészkelte magát az a korábbi gondolat, és lelki szemei előtt újra lepergett együttlétük minden egyes, emlékezetében elevenen élő pillanata. Hitetlenkedve szólalt meg: – Nem vagyok szakértő az efféle dolgokban… de tudhattam volna, hogy még szűz. Pedig azt mondta, hogy nem az. – Azt mondtam, nem vagyok ártatlan. – Kiri állta a férfi tekintetét. – Bár a szó szoros értelmében, azt hiszem, szűz voltam. – Ördög és pokol! – kiáltotta Mackenzie, miközben mihaszna elégedettsége egy szempillantás alatt semmivé lett. – Ha tudtam volna, biztos, hogy hallgattam volna a lelkiismeretemre és távol tartottam volna magam öntől. – Én pedig pontosan ezért vezettem félre, Damian. Sajnálom, hogy nem voltam teljesen őszinte, de egyáltalán nem bántam meg. – Kiengesztelő mosollyal próbálta kárpótolni. A csontjába hatoló jeges rémület egyre jobban elhatalmasodott rajta.
MARY JO PUTNEY
106
EGY HAMIS HÖLGY
– Méltányolnám, ha elmagyarázná. Nem vagyok hajlandó elhinni, ha azt állítja, hogy őrülten és visszavonhatatlanul belém szeretett, és az volt a feltett szándéka, hogy így vegyen rá a házasságra. Nem vagyok ugyanis az a kifejezett főnyeremény. Kiri arcán szomorkás mosoly jelent meg. – Tudom, hogy nem az a házasulós fajta, és bár minden eszközt megragadtam, hogy az ágyamba csábítsam, sosem vetemednék efféle trükkökre, hogy az oltár elé ráncigáljam. – Akkor miért? – kérdezte összezavarodva. – Pusztán a testi vágy miatt? Ez elég hathatós érv volna. – Hihetetlenül és észvesztőén hathatós érv. – De egy önhöz hasonló, elszánt ifjú hölgy esetében cseppet sem hihető. – A válasz meglehetősen bonyolult. – Tekintete a mennyezetre vándorolt. – Akkor könyörgöm, világosítson fel, csak hogy tudjam, illenék-e haragudnom – mondta kimérten. – Remélem, nem fog, bár minden joga megvan rá, hogy így tegyen. – Továbbra sem nézve Mackenzie-re, folytatta: – Még Indiában történt, hogy beleszerettem apám egyik fiatal tisztjébe. Mindent elsöprő szerelem volt, az ifjúság és az ébredező szenvedély hevével. Charles tiszteletre méltó volt, és távol állt tőle, hogy ártson nekem, de nagyon fiatalok lévén kétségbeesetten sóvárogtunk egymás iránt. Megtaláltuk a módját, hogy találkozzunk, amikor csak tudtunk. Sebezhető arckifejezésével semmiben sem emlékeztetett a naiv, ám mindig magabiztos Kirire. Amikor Mac kezdte kapizsgálni, mindez mit jelent, csendesen megjegyezte: – Szóval akkor önök ketten a szenvedély minden lehetséges megnyilvánulását megtapasztalták, és csakis kizárólag magától a testi egyesüléstől tartózkodtak? A lány ajkába harapva bólintott. – Csodálatos volt. Mámorító. – Talán meggondolta magát? – Csak remélni tudta, hogy az ő Charlesa nem félvér származása miatt utasította el a lányt! Ha mégis így történt volna, ő a föld alól is előkerítené azt az ördögfajzatot és kitekerné a nyakát. Kiri nevetése nem igazán volt felhőtlen. – Bárcsak azt tette volna! De ehelyett az az istenverte alak megölette magát. Éppen egy őrjáratot vezetett valahol fent a hegyekben, amikor a keskeny ösvény omlásnak indult, és az embereinek a fele a mélységben háborgó folyóba zuhant. Charles kiváló úszó volt, ezért újra és újra a vízbe vetette magát, és ki is mentette mindegyiküket, egy kivételével. Éppen az után az utolsó ember után igyekezett, amikor elfogyott az ereje és… meghalt. – Ó, te jó ég! – suttogta halkan a férfi. – Annyira sajnálom! De egy jó tiszt sosem hagyja cserben az embereit és ő valóban jó tiszt volt. Hősként halt meg. – Tudom. – Kiri próbálta visszapislogni szemébe a könnyeket. – Én mégis azt kívántam, hogy a kötelességtudata bárcsak ne okozta volna a vesztét. Mac közelebb vonta magához. – Nem hinném, hogy jő megoldás, ha olyan férfival szerelmeskedik, akit nem szeret, kedvesem. Bárcsak az lehetnék, akire szüksége van! – De hiszen az! – Kiri felnézett, arca alig pár centire volt az övétől. – Charles elvesztése óta hatalmas űr tátong a szívemben, és persze… harag. Azt kívántam, bár lettünk volna szeretők, így legalább az az emlékem megmaradt volna. – Én nem ő vagyok. Még csak a nyomába sem érhetek. – Kényszeredetten elmosolyodott. – Amúgy is csekélyke számú erényeim listáján a hősiesség egyáltalán nem szerepel. És persze nem vagyok odáig a lehetőségtől, hogy afféle… Charles-pótlék legyek. Kiri gyorsan megrázta a fejét. – Nem erről van szó. Ön valóban nagyon más, mint Charles volt. Viszont ugyanúgy meg tud nevettetni. – Arckifejezése elgondolkodóvá vált. – És… kívánom önt, ahogy egyetlen férfit sem Charles halála óta. Talán még annál is jobban, ahogy őt kívántam, bár ezt mondani olyan, mintha elárulnám az emlékét.
107
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Nehéz ingerültnek mutatkozni, amikor egy elbűvölően szép nő azt állítja, hogy őrülten kívánja az ember fiát. – Most már tudja, mit mulasztott. – Lágy hangon folytatta. – Habár Charlesszal a szerelmen kívül a vágyat is megkaphatta volna, és ez egészen új megvilágításba helyezte volna a kapcsolatukat. – Valószínűleg igaza van, de… az idők változnak. És én sem vagyok már az, aki voltam. A ma éjszaka talán segíthet, hogy képes legyek végre túltenni magam a szörnyű veszteségen. – Keze a férfi mellkasát simogatta. – Ön és én mostantól fogva addig leszünk együtt, amíg csak lehet, aztán pedig mindketten megyünk tovább a számunkra kijelölt úton. Amikor megfontolt, idős hölgy lesz belőlem, csendes vágyódással teli mosollyal emlékszem majd önre, de megbánás az nem lesz bennem. Mackenzie-nek nevethetnékje támadt. – Önből sosem lesz megfontolt, idős hölgy, Lady Kiri. – Ha megfontolt nem is leszek, különc idős hölgy még válhat belőlem – mondta cinikusan. – Talán macskáim is lesznek, mint az ott, amelyik az ágy lábrészénél öltött testet. A férfi odanézett, és észrevett egy cirmos cicát, amely úgy gömbölyödött össze az ágy sarkában, mintha az egész éjjelt ott töltötte volna. – Honnan az ördögből került ide az a macska? – Fogalmam sincs. De azt hiszem, Cica ismer néhány titkos ki- és bejáratot, amin zavartalanul közlekedik. Mac megrázta a fejét. – Az a sanda gyanúm, hogy ön már most is meglehetősen különc, de ebben nem látok semmi kivetnivalót. Az arisztokraták megengedhetnek maguknak dolgokat, amiket a közönséges földi halandók nem. – Azzal felült, és ahogy a takaró lecsúszott róla, hűvös levegő szele csapta meg bőrét. – Nem tudom meg nem történtté tenni, amit épp most tettünk, de meg tudom akadályozni, hogy ismét megtörténjen. Megkapta a beteljesülést, amire annyira vágyott, és amikor ismét a saját életét élheti, megtalálja majd az ön számára érdemes férfit. Kiri végigsimított a férfi combján. – Ahogy ön is mondta, a történteket most már lehetetlen nem megtörténtté tenni. Akkor viszont mi értelme megtagadni magunktól azt, amire olyan kétségbeesetten vágyunk mind a ketten? Van még körülbelül két hetünk, esetleg kétszer kettő, hogy osztozzunk az élvezetekben. Később vajon nem fogja megbánni, ha most nemes lelkűen viselkedik? – Valószínűleg megbánom – mondta Mac határozottan –, de a megbánás még mindig jobb, mint gazemberként viselkedni. Már azon volt, hogy kikászálódjon az ágyból, amikor a lány keze feljebb siklott a combján és megállapodott férfiasságán. Mackenzie megdermedt. Egy perccel ezelőtt még meg volt róla győződve, hogy a kettejük közti aktus annyira kimerítette, hogy pár órán belül képtelen lesz ismét szerelmeskedni. Azonban tévedés lett volna részéről ilyet állítani. – Kiri – suttogta kétségbeesetten. Épp annyira képtelen volt gondolkodni, mint ahogy már abban sem volt biztos, mi az, ami helyes és mi az, ami nem. – Valahányszor összebújunk, egyre nagyobb lesz a kockázata, hogy fájdalmat okozunk egymásnak. – Nem. Ez nem így van. – Amint megérezte keze alatt megkeményedő férfiasságát, Kiri magához vonta és megcsókolta. Már majdnem megvirradt, mire Mackenzie visszatért a szobájába.
Aznap este Powellék konyhájában ínycsiklandó egybesült bélszín volt a menü, héjában sült burgonyával
és sajttal. Mac attól való félelmében, hogy arcára kiülő érzelmei leleplezhetik, nem mert Kirire nézni és mindvégig a tányérjára összpontosított. A lány higgadtnak tűnő arckifejezéssel ült az asztal átellenes oldalán, tekintetével igyekezett kerülni a férfit. Mackenzie még mindig amiatt gyötrődött, hogy a józan ész akaratának engedelmeskedjen-e, vagy a testi vágynak. Azok a hatalmas zöld szemek nagyon meggyőzőek voltak, amikor a lány kijelentette, hogy ha szeretőkként folytatnák, az sem ártana többet a jó hírének, mint az éjszaka, amit együtt töltöttek, ösztönei MARY JO PUTNEY
108
EGY HAMIS HÖLGY
arra figyelmeztették, hogy soha többet ne érjen a lányhoz, Kirinek azonban minden akaraterejétől sikerült megfosztania a férfit, s ez korábban még egyetlen nőnek sem sikerült. Uralkodnia kell magán, ha nem akarja, hogy a dolgok még ennél is tovább fajuljanak. Te jóisten, mit szólna Lady Agnes, ha tudomást szerezne róla, hogy együtt hál Ashton húgával? A gondolatba is beleremegett. Feszülten és fáradtan Kirkland lépett be. Nem tiltakozott, amikor Cassie egy étellel teli tányért rakott elé és egy pohár bort is öntött neki. – Mac, ahogy megkaptam az üzeneted, Rupert Swinnertont megfigyelés alá helyeztem. Cassie, te és Rob megtudtatok valami érdekeset? A nő bólintott. – Sikerült azonosítanunk az elhunyt bokszolót. Dublini illetőségű, hivatásos bokszoló volt, akit Ruffian O'Rourke néven ismertek. Azzal a szándékkal jött Londonba, hogy megcsinálja a szerencséjét, de nem volt elég jó, hogy igazán sikeres lehessen, így kevésbé legális ügyletekbe keveredett. Kirkland arcán hirtelen fintor jelent meg. – Akkor időszerű volna Mac temetésével foglalkozni. Ha Londonban tartanánk, valószínűleg túl sokan akarnának részt venni a szertartáson, ami további bonyodalmakhoz vezetne, amikor Mac feltámad majd halottaiból. Megjelentetek egy hirdetést az újságban, miszerint a temetés vidéken lesz. O'Rourke holttestét pedig visszaküldjük Dublinba, ahol saját nevén temethetik el. – Willt értesítetted? – kérdezte Mac. Képes volt megbirkózni a halálhíréből keletkező bonyodalmakkal, de nem tudta volna elviselni, ha egyetlen megmaradt családtagja, Will halottnak hiszi. – Még az állítólagos halálod napját követő reggel – biztosította Kirkland. – Azelőtt kézhez kell hogy kapja a levelem, mielőtt a londoni napilapok Spanyolországba eljutnának. – Cassie-re és Carmichaelre pillantott. – Sikerült eleget megtudnotok O'Rourke társairól, ami az emberrablók nyomára vezethet? – Egy vagy két napon belül ennél is többet fogunk tudni – válaszolta Carmichael. Kirkland bólintott, majd a beszélgetés semleges témákra terelődött. Amikor az étkezést befejezték és a nyomozók távozni igyekeztek, hogy felkészüljenek újabb esti portyájukra, Kirkland megszólalt: – Mackenzie, maradnál egy pillanatra? Beszélnem kell veled. Nem volt valami jó jel, hogy Mackenzie-nek szólította. Mac gyanakodva bár, de engedelmeskedett, és furdalta a kíváncsiság, mi mondanivalója lehet Kirklandnek, amit mások nem hallhatnak. A másik férfi megvárta, amíg az étkező ajtaja becsukódott és magukra maradtak, majd kimért hangon folytatta: – Őszintén remélem, hogy nem kell magyarázkodnom Ashton előtt, amiért elcsábítottad a húgát. Mac érezte, hogy elsápad. – És mégis miből jutottál erre a következtetésre? – Nem vagyok ostoba – felelte Kirkland fogai közt szűrve a szavakat. – Gyakorlatilag mindkettőtök tekintete sugárzik a sóvárgástól, és a munka, amin ügyködtök, csak még közelebb sodor benneteket egymáshoz. Kiri egy ártatlan ifjú leányzó, tehát egyáltalán nem lep meg, hogy egy rámenős gazember felkeltette az érdeklődését, de átkozottul jól tudod te is, hogy jobbat érdemel, minthogy játszogassanak vele. Ha Kirkland azt gondolta, hogy Kiri ártatlan, akkor nyilvánvalóan fogalma sem volt róla, milyen is valójában a lány. Mint ahogy valószínűleg azt sem sejtette, mi történt az előző éjszaka, ami megkönnyebbülést jelentett. Kirkland előtt ugyanis nem nagyon voltak titkok. – Tudom, kicsoda Lady Kiri – vágott vissza Mac. – Ha olyan nagy tiszteletben tartottuk volna a fiatalságát és a társadalmi helyzetét, nem engedtük volna, hogy részt vegyen ebben a nyomozásban. Kirkland szája összeszűkült. – Sajnálom, szükség volt erre a lépésre. – Mindazonáltal te magad akartad mindenáron bevonni az ügybe – folytatta Mac. – A kötelesség olykor mázsás súllyal nehezedik az emberre. Hogy őszinte legyek, örülök, amiért nem nekem kellett választanom aközött, hogy csodás szaglóképességét használjam-e, vagy a saját világában igyekezzem oltalmazni. Szóval ne engem vádolj, amiért itt van.
109
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Nem volt könnyű döntés, de a tét sem volt kicsi. – Kirkland szemében kimerültség tükröződött. Túl sok nehéz döntést kellett már meghoznia a titkos küldetésekkel töltött évek alatt. Mac rokonszenve azon nyomban semmivé lett, mihelyt Kirkland hozzátette: – Tartogasd a csáberődet a Damian'sben megforduló nagyvilági dámákra. Néhány hét, és az életed visszatér a régi kerékvágásba. Addig meg minden bizonnyal kibírod nő nélkül. Ha az elmúlt években Mac nem folytatott volna önmegtartóztató életmódot, a megjegyzés akkor is felbőszítette volna. – A szerzetesi lét nem tehet boldoggá mindnyájunkat – förmedt rá ingerülten barátjára. Anélkül, hogy egyetlen arcizma is rándult volna, éktelen haragjában Kirkland falfehérré vált. A nevén nem nevezett múlttal kapcsolatos tapintatlansága miatt Mac a legszívesebben felpofozta volna magát, ezért végül csak annyit mondott: – Sajnálom! Ez övön aluli ütés volt. – Semmi jelentősége – morgott Kirkland. – Hidd el, Lady Kiri nagyon is tudja, mit akar – mondta Mac, békülékeny hangot megütve. – Okos, a világ dolgaiban jártas, és egyáltalán nem olyan fiatal. A vele egyidős hölgyek java része már férjnél van és gyermekei vannak. – Tudom, hogy igazad van – sóhajtotta Kirkland. – De ő nem egyszerűen csak egy a rettenthetetlen ifjú hölgyek sorában. Ő egy igazi kincs. – Igen, az. – Amikor eszébe jutott, mi történt az elmúlt éjszaka, Mac folytatta: – Ha attól jobban érzed magad, akkor megígérem, nem áll szándékomban elcsábítani. – A valóság azonban ennek pontosan az ellenkezője volt. – Az a feladatom, hogy megvédjem, és nem az, hogy tönkretegyem. Kirkland a kalapjáért nyúlt, és indulni készült. – Sajnálom, hogy kételkedtem benned. Több eszem is lehetett volna, de erőt próbáló hetem volt. – Ahogy mindannyiunknak. Ha ez minden, akkor megyek és felkeresek néhány további szerencsejátékbarlangot a szóban forgó hölgy társaságában. Kirkland bólintott, Mac pedig elhagyta a szobát. Előző éjjel eléggé felzaklatta, amikor Kiri szándékosan fogalmazott úgy, hogy mondandója az igazsághoz képest mást engedett sejtetni. És most ő is ugyanezt tette Kirklanddel. Kénytelen-kelletlen szembesült gyalázatos viselkedésével. Az elmúlt éjszaka nem tudott ellenállni a Kiri nyújtotta édes élvezeteknek, de nem hagyhatja, hogy ez megismétlődjön. Tudta, mit kell tennie, ha helyesen akar cselekedni. Épp csak abban nem volt biztos, képes lesz-e megtenni.
Huszonötödik fejezet
Ahogy felfelé igyekeztek az emeletre, Kiri így szólt Cassie-hez:
– Ma este Madame Blanche-hoz megyünk, és Mac azt mondta, hogy tőled kérjek segítséget az átváltozáshoz. Szajhának vagy hölgynek öltözzem? Cassie az ajkát biggyesztette. – Inkább hölgynek. Blanche otthona akár a Damian's, olyan előkelő származású emberek gyülekezőhelye, akik kifinomult környezetben szeretnek hódolni az élvezeteknek. Szóval lehet, hogy rábukkansz az alejandrós alakra, akit keresel, de annak még nagyobb a valószínűsége, hogy valaki, aki találkozott már veled valamilyen divatos társasági eseményen, felismerhet. – Még csak tavasz óta vagyok Angliában, szóval nem lehetek valami ismert – tiltakozott Kiri. – Viszont a külsőd túl feltűnő. Átlagosabb megjelenésre lesz szükséged. Összeszedek pár dolgot, aminek hasznát vehetjük, aztán a szobádba megyek. – Saját szobája felé fordulva Cassie még hozzátette: – Az aranyszínű ruhát vedd fel. Az valamivel kevésbé kihívó, mint a zöld. – Nem sokkal! MARY JO PUTNEY
110
EGY HAMIS HÖLGY
A másik nő grimaszolt egyet. – Az a nem sok Madame Blanche-hoz megteszi. Most pedig lássunk hozzá, hogy senki ne ismerje fel benned egy herceg lányát. Az aranyszínű estélyi ruha kivágása nem volt olyan mély, mint a zöld selyemruháé, de ezzel együtt sem volt az a fajta ruha, amit fiatal hölgyeknek ildomos lett volna viselni. De Kirinek ez nem okozott fejfájást, a fehér muszlin pedig egyébként sem nyerte el a tetszését. Cassie épp időben érkezett, hogy segédkezhessen Kirinek a ruha felvételében. – Ebben kicsit idősebbnek látszol, és olyan vagy, akár egy nagyvilági dáma, ami még jól jöhet – mondta egy zsinórt feszesebbre húzva. – Ha változtatni akarunk az arcod színén, parókára is szükséged lesz. Kettőt is hoztam, választhatsz. Azzal feltartotta mindkettőt. Az egyik középbarna volt, amelybe őszülő hajszálak is vegyültek. A másik színre világosabb barna, de rövidre vágott, göndör tincsekkel tűzdelt. – Legyen ez. – Kiri a göndör parókáért nyúlt. – Amúgy is mindig kíváncsi voltam rá, hogy néznék ki rövid hajjal. – Az olyan hajat, mint a tiéd, bűn lenne levágni, viszont szorosan össze kell tűznöd, ha parókát akarsz viselni. – Cassie egy maréknyi hajtűt adott át neki. Miután a haját feltűzték és a paróka a helyére került, Cassie azt mondta: – Most pedig jó erősen bepúderezem az arcod. Ettől a bőröd világosabb lesz, és kevésbé üt el a parókától. Idősebb nő látszatát kelted majd, aki fiatalosnak álcázza magát. – Miközben fiatal lány vagyok, idősebbnek maszkírozva. – Kiri megtapogatta fején a göndör fürtöket. – Olyanok a tincseim, mint a csitriknek. Cassie kinyitotta szépészeti eszközöket rejtő ládikáját és munkához látott. Amikor végre elégedett volt az eredménnyel, így szólt: – Nézd meg magad a tükörben. Kiri engedelmeskedett, és a döbbenettől elállt a lélegzete. A tükörből visszanéző sápadt angol nőben egyáltalán nem ismert magára. Cassie a szája köré és a szeme sarkába is sötét vonalakat húzott, aztán hogy ügyetlenül elkendőzött ráncok hatását keltse, bepúderezte azokat. Valamit a szemével is csinált, mert a ragyogó zöld szempár élénkségéből veszítve egészen fakó lett. – Legalább tíz évvel idősebbnek látszom és született angolnak. A tulajdon anyám sem ismerne rám, ha meglátna. Cassie elégedetten bólintott. – És ez itt a lényeg! Kiri kinyitotta illatszeres ládikáját és kivett belőle egy üvegcsét. – A magam szerény módján én ezzel szeretnék hozzájárulni a külsőm megváltoztatásához. Ez egy légiesen könnyű, virágos illat, meglehetősen eltérő attól, amit általában viselek. Az illatok fontos szerepet játszanak abban, ahogyan egymást beazonosítjuk, mi emberek is, habár ennek nincs mindenki a tudatában. – Egy keveset magára permetezett, majd átnyújtotta Cassie-nek. A másik nő beleszagolt az üvegcsébe. – Nagyon kellemes és remekül illik azokhoz a göndör fürtökhöz… értem, mire gondolsz. Az illat miatt más emberré lettél. – Ujjait tétován húzta végig a ládikában sorakozó üvegcséken. – Egészen idáig fogalmam sem volt róla, milyen keveset konyítok az illatokhoz. A nő sóvárgását érzékelve Kiri kivett egyet a már kész parfümök sorából. – Próbáld ki. Szerintem illene hozzád. Gazdag illat volt, amelyben a cédrus és a tömjén adták a markánsabb jegyeket, s csodásan kiemelték az ember személyiségének rejtett mélységeit, és a frangipáni pedig lágyította az összhatást. Cassie arca felragyogott, ahogy megszagolta. – Ez egyszerűen csodálatos! Kaphatnék belőle egy keveset ma éjszakára? – Az egész üveg a tiéd lehet. Wood Song névre kereszteltem. – Találó név. – Cassie rakott egy keveset belőle a nyaka tövéhez. – Olyan, mintha… – A nő arca egy pillanatra elsötétült. – Köszönöm. Nagy becsben fogom tartani.
111
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Szívesen készítenék számodra saját illatot is – mondta Kiri. – Egy nap talán ennek is eljön az ideje. De előbb meg kell mentenünk Angliát. – Cassie hangjába mintha némi öngúny vegyült volna. Már maga a gondolat kijózanító hatással volt Kirire, hogy csekélyke tapasztalatára alapozva egy nemzet sorsát adták a kezébe. Vagyis inkább bízták hihetetlenül kifinomult orrára. – Csak azért veszik hasznom, mert véletlenül szemtanúja voltam az emberrablási kísérletnek. Az igazi hősök azonban te és az ügynöktársaid vagytok, még akkor is, ha munkátok java része a nyilvánosság kizárásával zajlik. – A te olvasatodban az ügynöki munka sokkal romantikusabbnak tűnik, mint amilyen az valójában. – Cassie elhúzta a szája szélét. – Sivár, gyakran piszkos munka a miénk. Az a fajta, amely felőrli az ember ifjúságát és elrabolja az álmait. – Ennek a veszélye akkor is fennáll, ha mosogatólányként dolgozol, ráadásul az a munka cél- és haszontalan. – Kiri karjára hajtogatta a köpenyét. – Most már indulnunk kellene. Eredményes vadászatot! – Nektek is! Kiri lement a földszintre, majd a kis szalon felé vette az irányt, ahol Mackenzie-vel volt találkozója. Amikor kinyitotta az ajtót, csak egy fáradt öregembert látott, aki a kandalló mellett üldögélt és újságot olvasott. Óvakodván attól, hogy a házban bárkit is pusztán az ábrázata alapján ítéljen meg, leleményesen azt kérdezte: – Talán ön lenne a kísérőm, uram? Nekem azt mondták, hogy ma este egy jóképű, ereje teljében lévő fiatalember társaságában tehetek látogatást Madame Blanche-nál. Ügy tűnik, félrevezettek. Ahogy Mackenzie felnézett az újságja felett, széles mosoly terült szét arcán. – Én pedig úgy tudtam, egy csinos fiatal leányzót bíztak a gondjaimra – válaszolta a férfi rekedtes hangon. – Látta valahol az emeleten? Elég magas, sötét hajú és elegáns…? – Nem találkoztam ilyen leánnyal – felelte, s közben nem győzte csodálni Mackenzie álruháját. A férfi félretette az újságot és talpra szökkent. A haja szinte teljesen ősz volt, és a háta hajlott korára való tekintettel görnyedt. Ma éjjel nem volt szemkötője sem, viszont a pápaszem, amit viselt, úgy elhomályosította két egymástól eltérő színű szemét, hogy a különbség szinte észrevehetetlen volt. És nem mellesleg egy sétabotra támaszkodott. Eredeti hanghordozására váltva, Kiri csak annyit mondott: – Az emberek azt fogják hinni, hogy a lánya vagyok. – De csak addig, amíg fel nem ismerik valamelyikünket. – Elvette a lány köpenyét és a vállára terítette. – Volna olyan kedves, hogy egy öregember kedvében járjon ma este? – Kizárólag akkor, ha megígéri nekem, hogy nem kap szívszélhűdést a végén. – Aztán belekarolt a férfiba és elhagyták a szalont. Tisztességes életet élni korántsem volt ilyen élvezetes.
Kiri
csodálkozva tapasztalta, hogy Madame Blanche előkelő szalonja a divatos Mayfair negyed határában áll. Miközben felfelé igyekeztek a lépcsőn, Mackenzie alig hallhatóan annyit mondott: – Blanche özvegyasszony, akinek a férje halálát követően egyedül kellett gondoskodnia saját magáról és a gyermekeiről is. Ami a családja támogatását illeti, megboldogult férje ebbéli ténykedése egy napon sem említhető az övével. A Damian's törzsvendégei is gyakran teszik tiszteletük nála, ezért is fektettem ekkora energiát a ma esti külsőmre. Megeshet, hogy a vendégek közt a családja baráti köréből is akadnak néhányan. – Ha így is van, kétlem, hogy felismernének – válaszolta a lány tökéletes közép-angliai kiejtéssel. – De úgy tűnik, ön igen közeli ismeretségben van a ladyvel. Rájöhet a kilétére? – Az esély megvan rá. De ha ez megtörténne, sem kell tartanunk a lelepleződéstől. Madame Blanche rendkívül diszkrét asszony. – Megragadta a súlyos kopogtatót. Egy inas bocsátotta be őket, aki miután zsebre tette a sebtében átadott belépti díjat, elvette Kiri köpenyét és Mackenzie télikabátját. Ahogy beléptek egy hatalmas, nevetgélő és beszélgető emberekkel teli játékterembe, Madame Blanche sietett elébük, hogy üdvözölje őket. A játékbarlang tulajdonosnőjének korát nem igazán lehetett megítélni, szemének ravaszkás pillantása azonban, ahogy azt Kiri már megtanulta, a hozzá hasonszőrűek jellegzetes ismertetőjegye volt. Az asszony MARY JO PUTNEY
112
EGY HAMIS HÖLGY
bemutatkozáskor el-elkalandozó tekintete, amikor Mackenzie-re nézett, hirtelen megállapodott. Az érdeklődés szikrája csillant szemében, de arckifejezése továbbra is közömbös maradt. Újdonsült vendégként bánt velük, tájékoztatta őket a szórakozási lehetőségekről, aztán kellemes estét kívánva nekik, útjukra bocsátotta őket. Amikor megindultak, Mackenzie egyik kezével a botjára támaszkodott, másik karját pedig a belékaroló Kirinek nyújtotta. A lány azt suttogta: – Remek, hogy a Madame ilyen diszkrét. – Valóban. – A férfi hangját kissé megemelve kérdezte: – Akarja, hogy körbenézzünk, mielőtt letelepednénk valamelyik asztalnál, kedvesem? – Feltétlenül. Ez a ház csodaszép. A férfi szemüvege mögül derűs pillantással nézett körbe, majd felfedezőútra indultak. A vendégek közt nagyjából ugyanannyi nő volt, mint férfi, és a vidám embertömeg akkora lármát csapott, hogy hangjukat lehalkítva Kiri és Mackenzie nyugodtan beszélgethettek. Közben Kirinek alkalma nyílt elég közel férkőzni a vendégekhez, hogy azonosítani tudja az általuk viselt kölniket, illetve parfümöket. Néhány tekintetet ugyan mostani külsejével is magára vont, de ezek száma nem volt jelentős, és sokkal inkább véletlenszerű volt, mint amikor szokásos valójában jelent meg valahol. Az álcázása tehát tökéletesre sikeredett. Amikor beléptek az első kártyaszobába, Alejandro illata csapta meg az orrát. Érzékei azonnal riadót fújtak. A szag nem teljesen egyezett a keresett férfi illatával, de továbbra is az asztal irányába igyekezett, ahonnan az illat feltételezhetően terjedt. A tőle telhető legostobább hangon kérdezte: – Miféle játék ez, drágám? – Baccarat. Ez egy francia kártyajáték. Szeretné kipróbálni? – Mackenzie engedékeny hangnemben válaszolt, amelyen azok a férfiak szoktak, akik tudják, hogy kedvesüket nem sok ésszel áldotta meg a teremtő, de ez nincs ellenükre. – Ó, nem. Csak kíváncsi voltam. – Azzal máris továbbment. Amint kissé eltávolodtak, Mackenzie megkérdezte: – Mit érzett? – Alejandrót, bár nem a megfelelő személyen. – Kiri megrándította a vállát. – Ott, azon az ősz hajú asszonyon. Végül is nem tiltja a törvény, hogy a nők férfiillatot viseljenek. Szempilláit rebbentve nézett Macre. – Benézhetnénk egy kicsit a bálterembe? – Hát jó, legyen. – A férfi felsóhajtott. – Sajnálom, szerelmem, a tánchoz ma este túlságosan roggyant vagyok. – Nem számít. – Amikor a bálterembe belépve reménytelen sóvárgással bámult a táncoló tömegre, Kirinek rá kellett döbbennie, nagyon is számít. Azon kapta magát, hogy szabad kezével megállás nélkül a zene taktusát üti. igazán kár, hogy ő és Mackenzie nem állhattak be a francia négyesbe, mivel lehet, soha többé nem lesz rá lehetőségük. Tekintve Mackenzie szemmel látható fogyatékosságát, a táncparkett nyújtotta élvezetekről kénytelenek lesznek lemondani. Hogy ne kerüljenek a táncosok útjába, a falhoz közel húzódva folytatták a sétát a bálteremben. A táncolók java része meglehetősen fiatal és energikus volt, de akadt néhány idősebb pár is, akik csatlakoztak hozzájuk. Ahogy tekintete egy ősz hajú párra tévedt, Kiri elgondolkozott, vajon milyen érzés lehet ilyen idősnek lenni és még mindig együtt táncolni. Vele és Mackenzie-vel azonban ez nem fog megtörténni. A férfi egészen más körökben mozgott, és nem volt az a házasulós fajta. De ideig-óráig még az övé volt. És egyelőre beérte ennyivel. Félúton járhattak a bálterem megkerülésével, amikor az illattól, ami az orrát megcsapta, Kiri lemerevedett. Megérezve a lány érintésében bekövetkezett változást, a férfi azt kérdezte: – Mi az?
113
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Az a csoportnyi férfi, aki mellett az imént haladtunk el – válaszolta halkan. – Hátráljunk néhány lépést és álljunk meg a közelükben. – A szeme sarkából folyamatosan a férfiakat szemlélve, Kiri óvatosan szimatolni kezdett. Amikor biztos volt a dolgában, belekarolt Mackenzie-be, majd ismét járkálni kezdtek. Mihelyt biztonságos távolságba értek, azonnal megkérdezte a lánytól: – Jutott valamire? A lány a homlokát ráncolta. – A férfiak közül az egyik Alejandrót viselt, és az illat is szinte pontosan megegyezik. De… nem teljesen. Nem hinném, hogy ő lenne az emberünk. Magasnak sem elég magas. A sötét kabátos az, aki hátat fordit a táncoló tömegnek. – Őt ismerem – suttogta Mackenzie. – Lord Fendall az. A neve szerepel a gyanúsítottak listáján. Rendszeres látogatója a Damian'snek, és az igazgatóm, Baptiste barátja, de nem tudok róla sokat, azt leszámítva, hogy szerencsejátékos, aki nagy összegeket szokott nyerni és veszíteni. A listára Kirkland írta fel a nevét, de nem igazán tudom, miért. – Ha az igazgató barátja, akkor elviekben nincs akadálya, hogy ismerhesse a Damian's útvesztőit – tűnődött Kiri. – De ettől még mindig nem elég magas. És túl széles is. – Akárcsak Rupert Swinnertont, őt is megfigyelés alá kell helyezni. Túl sok itt a véletlen egybeesés. – Mackenzie kíváncsian ráncolta a szemöldökét. – Változnak vajon annyit az egyéni illatok a mindennapok során, hogy egy másik alkalommal is olyan illata legyen, mint amire emlékszik? Kiri tétovázott. – Talán. De ezzel együtt még mindig nem elég magas és valahogy nem illik a társaságba. Nem hinném, hogy az emberrablók egyike volna. Viszont lehet, hogy kapcsolatban áll velük. – Annak, hogy halottnak hisznek, sajnos megvan az a hátránya, hogy nem beszélhetek Baptiste-tal Fendallről – morogta Mac. – A dolgot Kirklandre kell bíznunk. – Úgy tűnik, mégiscsak jutunk egyről a kettőre, így nem kell már sokáig halottnak lennie. – Ez Mackenzie-nek jó hír volt, de Kirinek, akinek vissza kell térnie korábbi életéhez, nem annyira. A vidéki élet ezek után felettébb egyhangú volna. Madame Blanche-nál akkora volt a nyüzsgés, ami indokolta, hogy jóval éjfél utánig maradjanak, így aztán Kiri az összes vendéget ellenőrizni tudta. Viszont nem akadt további nyomra. Épp elhagyni készültek a házat számos másik csoporttal egyetemben, amikor egy illat, amire vadászott, megcsapta az orrát. Fokhagyma, valami franciás, és egy parfüm, amit megnevezni ugyan nem tudott, bár emlékeiben nyomot hagyott. Lefelé igyekezvén az utcaszintre vezető lépcsőkön, körmei Mackenzie karjába vájtak, kutató tekintete ide-oda cikázott, így próbálva azonosítani az illat kibocsátóját. Mackenzie csendesen kérdezte: – Ki az? A lány tekintete egy, az utcán egyedül bandukoló férfi széles vállán állapodott meg. – Ő – suttogta. – Az illata tökéletesen megegyezik annak a francia férfinak az illatával, akit a Damian's-ben láttam. – Ha nem tévedek, Paul Clement az, egyike a listán szereplő gyanúsítottaknak. Kapóra jön, hogy pont a hintónk felé tart. – Bár továbbra is sétabotjára támaszkodott, Mackenzie léptei felgyorsultak. Amikor gyors léptekkel elviharzottak a rájuk váró bérkocsi mellett, Kiri észrevette, hogy a kocsis ugrásra készen figyeli, amint a sarkon befordulva követik emberüket egy kihalt mellékutcába. – Beszélek vele – suttogta alig hallhatóan. Aztán hangját felemelve megszólította: – Uram? Uram! Ha emlékeim nem csalnak, nekünk már volt szerencsénk egymáshoz, nemde? Talán az Almack'sban? A férfi előttük egy darabig tétovázott, aztán megfordult. Folyékony, bár franciás angolsággal, hangjában érezhető gyanakvással válaszolt: – Nem hinném, hogy volt részem efféle élvezetben, madame. – Könnyedén meghajolt. – Egy ilyen gyönyörű hölgyre biztosan emlékeznék. És most, ha megbocsátanának… Időközben olyan közelségbe kerültek, hogy Kiri bizonyosságot szerezhetett. Igen! És a férfi bal arcán ott virított a forradás is. Erős testalkatával és konzervatív ruházatával nem igazán keltette francia ügynök benyomását, de Kiri már megtanulta, hogy az átlagos külső alapkövetelmény az ügynökök bevethetősége szempontjából. – Ő az – mondta Mackenzie-nek. – Semmi kétség. A lány hangjából kicsendülő határozottság a franciát cselekvésre ösztönözte. Kabátja rejtekéből egy pisztolyt rántott elő és lövésre készen felemelte. MARY JO PUTNEY
114
EGY HAMIS HÖLGY
– Nem tudom, mit gondolnak, ki vagyok, de biztosíthatom önöket, hogy csak egy jelentéktelen senki. Ha ki akarnának rabolni, figyelmeztetem önöket, hogy üldözőből könnyen üldözötté válhatnak, mert habozás nélkül meghúzom a ravaszt. Mielőtt még Clement befejezhette volna mondandóját, Mackenzie, fegyverként használva sétabotját, suhintott egyet. A pálca markolata, húsában csontig hatoló sérülést okozva, a francia kezére csapott, a pisztoly, amit leejtett, a járdán tovaszánkázott. Mialatt Kiri a fegyver után kapott, Mackenzie Clementre vetette magát, s már nyoma sem volt aggságának vagy bármilyen más testi fogyatékosságnak. Clement franciául szitkozódva próbálta kiszabadítani magát, de Mackenzie a botját használta, hogy a másik férfi dühkitöréseinek gátat szabjon. A küzdelem véget ért, amikor Mackenzie ellenfele kezét a háta mögé csavarta, Kiri pedig a kibiztosított fegyverrel egyenesen Clement szívére célzott. – Ne mozduljon! – utasította. – Vagy keresztüllövöm. Clement elsápadva adta fel a küzdelmet. Mackenzie matatását a francia háta mögött fémes valami kattanása követte, aztán ellépett a férfi mellől. – Megbilincseltem, de amíg átkutatom, tartsa rajta a szemét. – Bilincset hord magával? – kérdezett vissza a lány döbbenten. – Sosem lehet tudni, mikor lesz rá szükség – válaszolta Mackenzie Clement átkutatása közben. Kiri elvigyorodott. Egy nap szeretné majd átvizsgálni a férfi télikabátjának összes zsebét. A jó ég tudja csak, mi mindent találna bennük. Mackenzie elvett egy kést és néhány papírt, aztán fejével a hintójuk felé intett, amely követte őket a mellékutcába. A kocsis egyik kezével a gyeplőt fogta, a másikban egy sörétes puskát tartott. Hasznavehető ember volt, ahogy Mackenzie azt korábban már mondta. A kocsi ajtaját kinyitva, Mackenzie így szólt: – Szálljon be! A neve valóban Paul Clement? Vagy ez csak afféle fedőnév a kémek világában? – Paul Clement a becsületes nevem és a leghalványabb sejtésem sincs, hogy miről beszél – válaszolta a francia hűvösen. Negyvenegynéhány éves lehetett, és Kiri szentül hitte, hogy kötélből vannak az idegei. Kiri annyira kijött a sodrából, hogy előrelépett, és a pisztolycsövet a férfi rekeszizmába nyomta. A forradás, az illat, a testalkat, minden a helyén volt… egyértelműen ő a keresett férfi. – Ne próbálja hazugságok mögé bújva menteni a bőrét? – kiáltotta. – Láttam magát a Damian'sben. Clement szemében halvány fény villant, arca azonban ugyanolyan kifejezéstelen maradt. – Gyakran megfordulok azon a helyen, asszonyom, mint ahogy teszik azt még rajtam kívül sokan mások. Nem tudtam, hogy ez bűn. – Nem az – felelte a lány halkan. – Viszont az emberrablás és a gyilkossági kísérlet már igen. – Kár a fáradságért, nem fog beszélni – dünnyögte Mackenzie. – De akad néhány nagyon meggyőző barátunk. Ők majd megtalálják a módját, hogy megtudják, amit akarunk. Ha Monsieur Clement együttműködőnek mutatkozik, egyetlen testrészétől sem kell megválnia. Kiri nem tudta biztosan, hogy Mackenzie komolyan gondolta-e, amit mondott, vagy csak meg akarta félemlíteni a foglyot. Szavaknál azért többre lenne szükség, hogy Clement megijedjen. Hátralépett és a pisztolyt leengedte, de továbbra is kibiztosítva tartotta. Mackenzie bepréselte a franciát a hintóba, aztán megadta a címet a kocsisnak. Kiri úgy szállt be, hogy a pisztollyal mindvégig a kémre célzott. A férfi szárazon közölte: – Remélem, hogy a Madame nem ereszt belém egy golyót véletlenségből, ha megrázkódunk a köveken. – Nem szoktam embereket ölni véletlenségből. Az egyik emberrablónak a Damian'sben ezt a saját bőrén sikerült megtapasztalnia. – Nem mintha Kiri egyetlenegyszer is lőtt volna, de könyörtelennek akart látszani. – Azért ment Madame Blanche-hoz, hogy Lord Fendall-lel beszélhessen? Netán valaki mással? Mintha meg sem hallotta volna a lány kérdését, a férfi kibámult a sötétségbe. – Mindig tudtam, hogy egyszer vége lesz – szögezte le kimérten. – Csak arra nem számítottam, hogy már ma este. Többet nem szólalt meg. A kocsi egy, a Whitehall közelében található, ismeretlen épülethez vitte őket. Mackenzie segített kikászálódni Clementnek a bérkocsiból, majd bekísérte. Miközben Mackenzie
115
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
visszatérését várta, Kiri azon morfondírozott, milyen sors vár a franciára. Mivel minél előbb meg kell szerezniük az információt, a kihallgatás során alkalmazandó módszerek sem lesznek kíméletesek. A gondolatra, hogy a férfit minden valószínűség szerint megkínozzák, felfordult a gyomra. De ha már kínzásra kerül sor, remélte, hogy legalább az összeesküvés megakadályozásához szükséges információk birtokába jutnak.
K
Huszonhatodik fejezet
iri éppen egy hatalmasat ásított, amikor Mackenzie visszatért a hintóhoz. Amint elindultak vissza az Exeter Streetre, a lány megkérdezte: – Most mi történik Clementtel? – Egy cellába zárva vár sorsa alakulására. Mihelyst Kirkland megérkezik, a kihallgatás kezdetét veszi. – Ami annyit jelent, hogy Kirkland kénytelen lesz még egy éjszakát alvás nélkül tölteni. Mac tapasztalatból tudta, állóképesség dolgában barátjával nem sokan kelhetnek versenyre. De mindenkinek megvannak a maga korlátai. Hosszú hallgatás után Kiri tovább kíváncsiskodott: – Kínzás? Hüvelykszorító, kínpad, izzó vas? – Csak ha nem marad más választásunk. – Mac gondterhelt arcot vágott. – A kínzás nem valószínű, hogy előbbre vinné az ügyet. Clement szemmel láthatólag tisztában van vele, ténykedése milyen kockázatot hordoz magában. Nem hinném, hogy könnyű lesz megtörni. – Nekem is ez volt a benyomásom. – Reggel magam is bejövök a vallatásra. – Kirire nézett, de a hintó belsejében uralkodó sötétségben nem láthatta a lány arckifejezését. – Ön is csatlakozni kíván? – Szükség lehet rám? – Nem. Az azonosítással az ön feladata véget ért. Semmi mást nem kell tennie. Hacsak nem szeretne jönni mégis? – A holnap esti kiruccanásunkig inkább a házban maradok, és megírok néhány levelet, illetve parfümöket készítek. – Sóhajtott. – A ma este megértette velem, hogy ez nem játék. Egy férfi börtönbe került, és lehet, hogy meg is hal miattam. Ez… felettébb kijózanító. És kegyetlen is, főleg olyan küzdelemhez hasonlítva, ahol önvédelemből okozunk valakinek sérülést vagy ölünk meg valakit. – Ez a munka ezzel jár. Az ellenség igyekszik információkat gyűjteni rólunk, mi pedig megpróbáljuk keresztülhúzni a számításaikat. Akárcsak egy remek sakkpartiban. – Úgy vélem, egy merénylet nem vehető egy kalap alá ezzel – ellenkezett. – Egy dolog információkat lopni. Teljesen más dolog azonban életeket áldozni. – Egyetértek. – Habár az információszerzés is sokak életébe kerülhet. – Különösen, ha tizenhat éves lányok élete a tét. – És ez az, amit nekünk kell megakadályozni. – Kiri megfogta a férfi kezét. Hálát érezve minden érintésért, amivel a lány megjutalmazta, Mac ujjait a lány ujjaiba fonta. – Ha Clement elárulja nekünk, kik az összeesküvők, egy vagy két nap múlva ennek az egésznek vége szakad. – És akkor Lady Kiri Lawford visszatérhet megszokott életébe, ahogy ő is visszatérhet az övébe. Egyedül.
Az Exeter Streetre megérkezve Kiri még akkor is Mackenzie kezét szorongatta, amikor beléptek az
ajtón. Az aznap éjszaka átélt izgalmak után majd elepedt, hogy a férfi ölelő karjába vesse magát, de úgy gondolta, amíg a biztonságot adó szobája rejtekébe nem érnek, nem ragadtathatja magát ostobaságra.
MARY JO PUTNEY
116
EGY HAMIS HÖLGY
A lépcsősor tetején a ház utcafronti oldalára tévedt tekintete és észrevett egy árnyalakot, aki Cassie szobájának ajtaján kopogtatott. Rob Carmichael volt. Cassie kinyitotta az ajtót és a férfi karjába fészkelte magát. Sietősen megcsókolták egymást, aztán eltűntek a szobában. Amint az ajtó becsukódott mögöttük, Kiri suttogva kérdezte: – Viszonyuk van? – Barátok és bajtársak is egyben. – Mackenzie belekarolt a lányba, hogy a hallon át Kirit a szobájához kísérje. – Hogy mit művelnek a zárt ajtók mögött, az egyes-egyedül csak rájuk tartozik. – Hát hogyne, de attól még érdekes! – Ahogy a lány szobájába értek és az ajtó bezárult mögöttük, Kiri megpróbálta elképzelni a rendkívül hallgatag Carmichaelt és Cassie-t együtt. – A nyilvánvaló bizonyíték ellenére is nehéz elhinni, hogy szerelmesek egymásba. Mindketten olyan komolynak tűnnek! – A szerelmesek elég kiismerhetetlenek. – Mac a kandallóhoz lépett és tüzet rakott. A lángok lassan életre keltek, s ahogy ott állt, magas, sötét árnyékát a kandalló tüzének fénye lengte körbe. – Mindketten olyan dolgokat éltek át, ami a törékeny lelkületű embereket pusztulásra ítélte volna. Ha most egymás karjában találnak vigasztalást, az olyan adomány, amit nem szabad veszni hagyni. Kiri ezt úgy értelmezte, hogy Carmichael és Cassie ugyan megosztják egymással az ágyat, de nem kötelezték el magukat egy egész életre. Úgy vélte, valami ilyesmiről lehet szó közte és Mackenzie közt is. Az édes érzés és a szenvedély lehet, hogy tiszavirág-életű lesz, de legalább valós. Az elmúlt éjszakát megelőzően a szenvedély hatalma ismeretlen volt a számára. Most viszont azt kívánta, a másik két ügynök olyan hosszan élvezze ki a kínálkozó alkalmat, ameddig csak lehet. Ha Clement foglyul ejtésével az összeesküvés darabjaira hullna, ő és Mackenzie mindösszesen néhány éjszakát tölthetnének együtt. Kétségbeesetten vágyva rá, hogy egyetlen másodperc se maradjon kihasználatlan, egyik karját a férfi dereka köré fonta, fejét felemelve ajkát csókra nyújtotta. – Akkor mi se hagyjuk veszni e drága kincset! Mackenzie leheletkönnyed csókot nyomott a lány ajkára, aztán kiszakította magát az ölelésből és eltávolodott a lánytól. – Ezúttal egyedül fog nyugovóra térni, Kiri. A lánynak tátva maradt a szája. – De azt hittem, egyetértett azzal, hogy ideig-óráig szeretők legyünk! – Valójában egyáltalán nem értettem egyet – mondta a férfi bánatos arckifejezéssel. – Egyszerűen csak képtelen voltam ellenállni önnek az elmúlt éjszaka. De azóta is kétség gyötör. És egyre rosszabb. Az sem segít, hogy Kirkland megsejtett valamit a kettőnk közti kapcsolatból, és jól a fejemre olvasott. Hála a jóistennek, hogy nem jött rá, mi történt köztünk valójában! – Kirkland se nem az apám, se nem a bátyám! – kiáltotta Kiri, még mindig nem tudva feldolgozni, hogy Mackenzie képes volna lemondani mindenről, amit közösen átéltek. – Nincs hozzá joga, hogy elítéljen! – Nem is ön az, akit elítél, hanem engem – közölte Mackenzie tárgyilagosan. – Ön a megrontott áldozat, én pedig a gaz csábító! A lánynak leesett az álla. – Ön is tudja, hogy ez nem igaz! – Persze hogy tudom! Ön egy erős, független nő, aki tudja, mit akar. – Homlokát ráncolta és szemmel láthatólag kereste a szavakat. – De amikor Kirkland elfogadta a segítségét a nyomozásban, szavát adta a családjának, hogy úgy vigyáz majd önre, mintha csak apja védőszárnyai alatt volna odahaza. Bízott bennem és abban, hogy nem teszem tönkre a jó hírét és én… kudarcot vallottam. De ez még egyszer nem fog előfordulni! – Nem éreztem, hogy becstelenséget követtünk volna el múlt éjjel. – Megragadta a férfi kezét remélve, hogy talán jobb belátásra tudja téríteni. – Ön talán igen? Mackenzie habozni látszott. – A szenvedély elhomályosítja az ember ítélőképességét. Múlt éjjel eszembe sem jutott a becsület. Sem az öné, sem az enyém. Ma éjjel azonban már nincs mentségem.
117
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
A lány szorosan átölelte, teljes testével a gyönyörű és kemény férfitesthez simult. A férfi legalább annyira kívánta, mint amennyire ő a férfit; ez a napnál is világosabb volt. – Egy újabb éjszaka hogy árthatna többet a jó híremnek, mint amennyit már eddig is ártottunk neki? – Nem! – Mac kitépte magát a lány karjából, lélegzete szaggatottá vált. – Képzelje el, hogy megcserélődnek köztünk a szerepek. Ha férfi volna, én pedig nő, és ön arra akarna rábírni, hogy önnel háljak, akkor is, ha az lelkiismeretem ellenére volna és ártana a jó híremnek, mit gondolna erről? A lány megrándult, mintha csak pofon csapták volna. Egy végtelenül hosszú, megrázó pillanatot követően bevallotta: – Azt mondanám, hogy… a viselkedésem nem vall úriemberére. – És milyen igaza volna – helyeselt a férfi halkan. – Tudnia kell, hogy éppen annyira kívánom, ahogy ön is engem. De nem ilyen áron. – Mi a becsület? – kérdezte a lány tehetetlenül. – Hogy lehet helytelen, ha ennyire kívánjuk egymást? – A vággyal magával nincs baj. Csak azzal, ha hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk. – Merev ujjai végigszántottak a lány haján. – A férfiak másképpen értelmezik a becsületet, és a legtöbb mércével mérve, nekem ebből van a legkevesebb. Nincs tiszteletre méltó nevem, gyalázatos körülmények között hagytam magam mögött a sereget, életem java részét a társadalomból kirekesztve, kétes társaságban töltöm. Azt a kevés becsületem, ami még megmaradt, nem veszíthetem el. Kiri rádöbbent, hogy ha akarna, változtatni tudna a férfi elhatározásán. Minden egyes porcikája a lány utáni vágyódását visszhangozta. Ha asszonyi csáberejét latba vetné, meg tudná törni a férfi ellenállását, és akkor perceken belül meztelen testtel simulnának egymáshoz az ágyban, a szenvedély és beteljesülés hevében minden másról elfeledkezve. De ezzel mélyen megbántaná a férfit. Mackenzie kitalált magának egy saját, kőbe vésett becsületkódexet, és végzetes tévedés lenne Kiri részéről, ha a férfit az általa felállított szabályok megszegésére késztetné, ökölbe szorított kézzel mondta hát: – Rendben. Nem áll szándékomban tovább tetézni a becsületén esett csorbát. Mackenzie megkönnyebbülve préselte ki tüdejéből a levegőt. – Hála istennek! Mert tényleg képtelen vagyok ellenállni önnek. – Tudom. – A lány elhúzta a szája szélét. – Én legalább olyan nehezen tudok ellenállni önnek. Ma éjjel, míg egyedül forgolódom majd az ágyban, lesz időm eltöprengeni, mit is jelent valójában a becsület. De előtte még, kérem, oldja ki a ruhám. Segítség nélkül nem tudok kibújni belőle. – Azzal megfordult és merev hátát mutatta a férfinak, ami annyi előnnyel járt, hogy árulkodó szemei rejtve maradtak, ösztönei azt súgták, a férfi a könnyekre érzékenyen reagálna. Csak akkor bírják távol tartani magukat egymástól, ha egyikük sem gyengül el. – Köszönöm, hogy megért engem – suttogta a férfi halkan. Meglazította a fűzőket, majd gyors mozdulatokkal eltávolította a tűket. Bár a művelet közben alig ért a lányhoz, bőrét súroló ujjhegyeinek érintésétől Kiri gerincoszlopán többször is borzongás futott végig. Kíváncsi lett volna rá, vajon a procedúra a férfi számára is olyan erőt próbáló-e, mint számára. Minden bizonnyal az. – Jó éjt, hölgyem! – mondta, ahogy az ingváll meglazult és lecsúszott a lány vállán. Mielőtt még a lány megfordulhatott volna, hallotta, amint a férfi háta mögött becsukódik az ajtó. Kiri befejezte a vetkőzést és magára öltötte a hímzett, pamutszövetből készült hálóingét, amivel előző este egyáltalán nem bajlódott. Most viszont, hogy Mackenzie-t nélkülöznie kellett, a szoba a kandallóban lobogó tűz ellenére is olyan hideg volt, akár egy jégverem. Ahogy befeküdt a jéghideg ágyba, minden olyan sivárnak tűnt. Bár soha nem okozott nehézséget számára, hogy megszerezze, amit csak akart, természeténél fogva nagylelkű volt. Imádott másoknak adni, lett légyen szó ajándékról vagy egy jó szóról. Ez a nagylelkűség volt az, ami ugyancsak az alaptermészetéből fakadó önzőségét olyan jól palástolta. Most viszont azzal a ténnyel kényszerült szembenézni, hogy vannak dolgok, amelyekre nem szabadna igényt formálnia. Főleg nem akkor, amikor azért valaki másnak kell súlyos árat fizetnie. A mennyezetet bámulta, és egyfolytában azt mondogatta magának, hogy nem szabad sírnia. A könnyek itt hasztalanok, és ha egész éjjel itatja az egereket, reggelre kipirosodik az orra. Szerelmeskedni akart egy férfival, akivel törődött, hogy ily módon tudhasson magáénak valamit, amiben Charlesszal korábban sosem lehetett része. És elérte. Ennél többre vágyni mohó, önző és végzetes dolog lett volna. És helytelen. MARY JO PUTNEY
118
EGY HAMIS HÖLGY
A tompa puffanást az ágyon léptek zaja követte, amelyek Kiri felé araszoltak. Cicának ismételten sikerült bejutnia. A macska erőteljes doromboló hangot hallatva gömbölyödött össze a lány bal karja alatt. Kiri elmosolyodott, és ahogy a macska nyakát vakargatta, feszültsége valamelyest oldódni látszott. Legalább nem kellett egyedül aludnia.
Huszonhetedik fejezet
Mac és Kirkland egyszerre érkeztek a jelentéktelen külsejű épülethez.
– Az elmúlt éjjel, látom, nem unatkoztál – mondta Kirkland, ahogy a szemerkélő eső elől menedéket keresve befelé igyekeztek. – Találtál egy több mint gyanús, fokozott megfigyelés alá helyezendő jelöltet, és foglyul ejtettél egy másikat. – Mit tudsz Clementről? – kérdezte Mac, miközben levette a kabátját és lerázta róla az esőcseppeket, mielőtt még felakasztotta volna. Aztán követte Kirklandet barátja irodájába. – Évek óta Londonban él. Azt állítja, hogy a köztársaságpárti franciák elől keresett menedéket és egy szabóműhelyből tartja fenn magát. Családja nincs, barátja is csak kevés, közeli talán egy sem, de néha azért eljárt egy-két, az emigránsok törzshelyének számító kocsmába. – Találtál valamit, ami arra utalna, hogy egész idő alatt kémkedett? Kirkland arcán a zsákmányra éhes szerencsevadászok gunyoros mosolya villant. – Találtam bizonyítékot arra nézvést, hogy egy Whitehallban fellelhető forrástól szerzett információkat. Úgy vélem, ez volt a fő feladata, de amióta Londonban van, valószínűleg beszervezhették az emberrablásba és az összeesküvésbe is. Neked mi a benyomásod vele kapcsolatban? – Csak az, hogy eléggé hajthatatlan, remekül tud uralkodni magán, és jóformán nem lehet belőle kihúzni semmit sem. – Azokkal, akik pénzért csinálják, sokkal könnyebb dűlőre jutni – dünnyögte Kirkland. – Nem kell mást tenned, csak magasabb árat ajánlani. A patriótákkal már sokkal nehezebb. Csengetett, mire néhány pillanattal később egy hallgatag szolga gőzölgő kannával, három ónötvözetből készült ivóedénnyel, egy tányér molnárkaszerű péksüteménnyel, tejszínkiöntővel és cukortartóval megrakott kávéstálcával érkezett. – Mac, volnál kedves hozni a tálcát? Nekem szükségem lesz a kezemre, ha Clement szökéssel próbálkozna, és ezért a dolog tettlegességig fajulna. Mac felemelte a tálcát. Neki sem okozott gondot, ha csontját kellett törni valakinek, de Kirkland, dacára simulékony modorának és civilizált megjelenésének, jobb volt ebben. A kicsiny épület Kirkland hírszerző ügynökségének főhadiszállásául szolgált. A férfi a kormány egyik magas rangú tisztviselőjének tett jelentéseket, de még maga Mac sem volt azzal tisztában, egészen pontosan kinek. Nem mintha kíváncsi lett volna az illetőre. Segített, amikor a helyzet úgy kívánta, de Kirkland volt az, aki hűvös és számító arroganciájával kiigazodott a hírszerzők, ügynökök és kémek világában. Lámpással a kezében Kirkland mutatta az utat lefelé a pincébe, ahol két igen biztonságos, a lehető legjobb zárral felszerelt és ajtóval ellátott cella volt berendezve. Egyetlen rab sem szökött meg még innen. Kirkland bólintott az őrnek, aztán kulcsával kinyitotta a jobb oldali ajtót. A cella szűk volt és sötét, vizesnek nem kifejezetten mondható, és egy magasan a falba vájt ablakon keresztül még némi fény is beszűrődött. Clement a priccsen feküdt, de villámgyorsan talpra ugrott, arcán gyanakvó kifejezéssel. – Megérkezett hát a hóhér. – Csak mert francia, nem kell annyira érzelgősnek lenni – jegyezte meg Kirkland epésen. – Kér kávét? – Bármit, ami forró.
119
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Mac letette a tálcát a priccs egyik végébe, majd hálát adva, hogy magát is megkínálhatja, megtöltötte a három bögreszerűséget. Az ezt követő jó néhány perc azzal telt, hogy mindannyian elkészítették maguknak a kávét. Clement nagyokat kortyolva megivott egy egész bögrényit, majd újabb adagot öntött magának. – Angol létére egész tűrhető kávét készít. – Egy francia emigráns készítette. Mármint egy igazi, nem olyan hazug fajta, aki valójában kém – mondta Kirkland. Clement arca elsötétült. – Most, hogy kissé felélénkítettek, addig fognak ütlegelni, míg választ nem kapnak a kérdéseikre? – Nem különösebben kedvelem a kínvallatást – közölte Kirkland. – Habár, amint látja, hoztam valakit, aki kész magára vállalni a feladatot. Mac kis híján megfulladt a félrenyelt kávétól, amikor meghallotta, milyen minőségben beszélnek róla, de sikerült úrrá lennie a meglepetésen. Összehúzta a szemét és megpróbált könyörtelennek látszani. Nem volt semmi haszna. Clement először figyelemre sem méltatta, most viszont közelebbről kezdte vizslatni. – Ah, az úriember, aki foglyul ejtett, és aki már egyáltalán nem olyan erőtlen. Ön mint vallató? A hölgyismerősét veszélyesebbnek gondoltam volna. – Az is – mondta Mac. – Legyen hálás, hogy helyette én jöttem. Kirkland folytatta: – Ön hivatásos ügynök, Monsieur Clement. Mint olyannak tudnia kell, ha elkapják, bizonyos, hogy az életévei játszik. Clement levett a tálcáról egy süteményt, és bár próbált közömbösnek látszani, a keze megremegett. – Tudom. Mivel így is, úgy is végeznek velem, jobb szeretném, ha minél gyorsabban történne. Nem fogom elárulni Franciaországot, és ha választhatok, inkább elkerülném az értelmetlen kínzást. – Ezzel mindannyian így vagyunk, nem? – morogta Kirkland. – Tisztelem a hazája iránt tanúsított lojalitását. Főleg azokkal szemben, akik szolgálataikért cserébe csak pénzt kérnek. Így viszont mindkettőnk dolgát megnehezíti, bár csodálatra méltó is egyben. Jobb szeretném, ha nem kellene megölnöm, szóval valamiféle megoldást kellene találnunk. Clement felvonta a szemöldökét, de reménysugár csillant a szemében. – Ha nem vagyok hajlandó elárulni a hazám, mégis milyen címen tárgyalhatnánk? – Az egymással háborúban álló országok rendszeresen lopnak információt egymástól – jegyezte meg Kirkland. – Gondolja, hogy az efféle játszmákba a gyilkosság és az emberrablás is beletartozik? Főleg, ha az áldozatok egyike egy tizenhat esztendős leányzó? Clement szája elkeskenyedett. – Nem az én ötletem volt. Én csak az összekötő szerepét töltöttem be. – Szóval összekötő – összegezte Kirkland elgondolkozva. – Vagyis a terv kiötlője egyik részről francia, másik részről angol, ön pedig csak a közvetítő szerepét vállalta. Clement rosszalló arckifejezést vágott, amikor rájött, hogy ezt elárulta, de nem beszélt. Kirkland folytatta: – Vagyis a brit királyi család elleni merénylet ötlete nem öntől származott. Mindazonáltal elnézte. Ezt hogy bírja összeegyeztetni a lelkiismeretével? Minden bizonnyal elég régóta él már ahhoz Angliában, hogy tudja, ez a terv nem ültet bennünket tárgyalóasztalhoz. Épp ellenkezőleg. – Nagy Britanniának is jobb lenne, ha megszabadulna a régenshercegtől és tékozló fivéreitől. A lánynak senki sem akart ártani – mondta Clement védekezőn. – Ezért magam kezeskedtem volna. – De most már nem tud, mivel eltávolítottam a hadszíntérről – mutatott rá Kirkland. – Bízik benne, hogy a bajtársai önhöz hasonlóan körültekintőek? Vagy az is lehet, hogy úgy döntenek, ha nem tudják elrabolni, az orgyilkosság is megteszi? A francia elfordította a tekintetét, és szemmel láthatólag kényelmetlenül érezte magát. – Ha annyira aggasztja önt a lány biztonsága, akkor engedjen el, hogy megvédhessem a jövőben ellene irányuló merényletektől. – Ön is tudja, hogy ez nem fog megtörténni. – Kirkland a férfi arckifejezését tanulmányozta. – Viszont volna egy ajánlatom az ön számára. Clement tekintetét ismét Kirklandre emelte. MARY JO PUTNEY
120
EGY HAMIS HÖLGY
– Valóban? – Nem fogom azt kérni, hogy árulja el a hazáját, de esetleg elgondolkozhatna rajta, hogy árulás lenne-e feladni az összeesküvésben részt vevő, gyilkos szándék által vezérelt társait. Veszélyesen ostobák, akik valószínűleg többet ártanak, mint használnak Franciaországnak. – Ha úgy döntök, hogy elfogadom az ajánlatát, mit nyerek vele? Kevésbé fájdalmas halált? – A szabadságát, na persze nem most rögtön. A háború befejezését egy kényelmesebb börtönben várhatná ki. Egy vagy két éven belül erre biztosan sor kerülne. A császára már most is menekülni kényszerül. Amikor megadja magát, ön is visszatérhet Franciaországba. – Kirkland halványan elmosolyodott. – De akár Londonban is maradhat. Jó szabókra mindig szükség van. – Hogy lehetnék biztos benne, hogy be is tartja, amiben megállapodunk? – kérdezte Clement egy hosszabb szünet után. – A szavamat adom önnek. A francia szája grimaszra húzódott. – Egy önhöz hasonló angol úriember becsületbeli kötelességének érezné, hogy betartsa egy szabó fiának tett ígéretét? – Egy szabó fia becsületbeli kötelességének érezné, hogy betartsa egy úriembernek tett ígéretét? – Kirkland a kezét nyújtotta felé. – A bizalomnak semmi köze a társadalmi ranghoz. – Ironikus… azt érezni, hogy jobban bízhatok az angol ellenségben, mint az angol szövetségeseimben – válaszolta Clement megfontoltan. – Nem tudom, módomban áll-e megtenni, amire kér. Mindenesetre megfontolom. És… hiszek benne, hogy állja a szavát. – Azzal elfogadta Kirkland felé nyújtott kezét. Miután kezet ráztak, Kirkland így szólt: – Szállítson nekem használható információt és cserébe átvitetem egy kevésbé lehangoló börtönbe. De az időnk véges. Ha időközben a királyi család egyetlen tagját is megölik vagy elrabolják, az ajánlatom semmis. – Megértettem. – Clement szája újabb grimaszra rándult. – A hüvelykszorító talán mégiscsak egyszerűbb lett volna. – Egyikünk sem azért született erre a világra, hogy a másik dolgát megkönnyítse. – Kirkland Macre pillantott. – Hagyj itt neki egy bögrét és a süteményeket. Más szóval semmi olyat, amit a rab fegyverként használhatna. Elméletben egy ónötvözetből készült bögrét késsé lehetne alakítani, de sok időbe telne és szerszámok nélkül nemigen menne. Mac a maradék kávét Clement bögréjébe töltötte, aztán összeszedte a tálcát és a többi ivóedényt. Amikor elhagyták a cellát, Kirkland gondosan bezárta maga mögött az ajtót. Odaszólt az őrnek. – Maradt a rabnál egy bögre. Legyen rá gondja, hogy később begyűjtse. Elindultak felfelé. Amikor visszaértek Kirkland irodájába, Mac megkérdezte: – Szerinted hajlandó lesz használható információval szolgálni? – Bízzunk benne. Az azonban napnál világosabb, hogy egy orgyilkosságig fajuló összeesküvés gondolatát nem támogatja, és az is lehet, hogy úgy dönt, hercegnőket gyilkolni nem feltétlenül szolgálja Franciaország érdekeit. – Kirkland megvonta a vállát. – Az eszére hatni célravezetőbbnek tűnt, mint erőszakhoz folyamodni. – Ha úgy dönt, elfogadja az ajánlatod, remélem, nem késlekedik soká – jegyezte meg Mac. – Most, hogy az összekötőjük eltűnt, az összeesküvők meghúzzák magukat valahol és akkor nehezebb lesz megtalálni őket. – Az is lehet, hogy kellőképpen megriadnak és felhagynak a tervükkel. Mac szemöldöke égbe szökkent a csodálkozástól. – Ezt te magad sem gondolhatod komolyan! – Tényleg elég valószerűtlennek tűnik. – Ez is egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor Kirkland elmosolyodott. – De a remény attól még örökké él.
121
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Huszonnyolcadik fejezet
Másnap borult, esős, őszi reggelre ébredtek, ami illett Kiri hangulatához. Egyfolytában azon járt az esze,
vajon miként reagálnak, ha ő és Mackenzie viszontlátják egymást. Nem lesz könnyű. Óvakodva közelített az étkező felé, de csak Cassie-t találta ott. Bár a másik nő kicsit fáradtnak tűnt, arcán halvány mosoly suhant át. Minden bizonnyal élvezte, hogy előző éjjel megoszthatta ágyát Carmichaellel. Eszébe jutott, hogy Mackenzie már korábban elment, és csatlakozott Kirklandhez, hogy együtt hallgassák ki a franciát. Kiri üdvözölte Cassie-t, majd babot, szalonnát és pirítóst szedett a tányérjára, s mellé jó nagy adag, forrón gőzölgő teát is töltött magának. Cassie megkérdezte: – Jutottatok valamire Madame Blanche-nál? Két falat közt Kiri beszélt neki Lord Fendallről, akinek az illata bár nem egyezik tökéletesen, de megtévesztően hasonlít a keresett személyére, és szóba hozta a francia foglyul ejtését is. Épp beszámolója végére ért, amikor Mackenzie a szobába lépett. Kiri idegei pattanásig feszültek, és arra lett volna kíváncsi, vajon a férfi is olyan rosszul aludt-e, mint ő. Remegő kézzel öntött magának újabb adag teát. Cassie jelenléte volt az, ami segített megőrizni a lelki nyugalmát. – Sikerült használható információt kihúzni Clementből a kihallgatás során? – Azt még túl korai lenne megmondani. – Egy halom levelet tett az asztalra. – Ezeket az imént hozta egy inas. Felismerve a tábornok kézírását a legfelső levélen, Kiri átvizsgálta a kupacot. – Írtam mindenkinek a családban, nehogy szörnyű gondolataik támadjanak velem kapcsolatban. Talán van itt valami neked is, Cassie. A másik nő fel sem nézett a tányérjából. – Sosem kapok levelet. – Problémát okozna, ha egy reggeli erejéig csatlakoznék a hölgyekhez? – kérdezte Mackenzie. – Ugyan ettem pár péksüteményt és ittam egy kis kávét Kirklanddel és a francia kémmel, de egy ilyen hideg naphoz több energiára van szükség. – Semmi akadálya, szolgáld csak ki magad, közben pedig mesélj nekünk a kihallgatásról – válaszolta Cassie. – Kirkland méltányosan bánt Clementtel. – Mac a maradék szalonnát és pirítóst egy babbal megrakott tányérra halmozta, majd miután teát töltött magának, leült az asztalhoz. Falatozás közben felvázolta nekik Kirkland stratégiáját. Cassie a férfi beszámolója végén helyeslően bólintott. – A tiszteletteljes bánásmód, valamint hogy rámutatott a szóban forgó összeesküvés gyalázatos mivoltára, igazán bölcs dolog volt. Remélem, Clementet a lelkiismerete józan belátásra bírja és elárulja nekünk, kik vannak még benne az összeesküvésben. Miközben átfutotta a leveleket, hogy lássa, ki írt, Kiri bólintott. – Örülök, hogy kínvallatásra mégsem került sor. Nem hiszem, hogy elég könyörtelen lennék ahhoz, hogy igazi ügynök váljon belőlem. – A kínvallatás nem mindig váltja be a hozzá fűzött reményeket – jegyezte meg Mac. – Az ember kínok közepette hajlamos rá, hogy azt mondja, amit vallatói hallani akarnak. – Ez logikusnak tűnik. – Kiri kíváncsian emelt fel a kupacból egy levelet, amelyet számára ismeretlen kézírással drága, krémszínű papírosra írtak. – Te jóisten! Ez egy királyi pecsét? – Feltartotta a levelet, hogy a többiek is láthassák a viaszpecsétet. – Királyinak tűnik – felelte Cassie érdeklődéssel. – Nyisd ki! Kiri feltörte a pecsétet és pillantása egy hivatalos üzenetre esett, ami ő királyi fensége, Charlotte Augusta hercegnő teára szóló meghívását tolmácsolta Lady Kiri Lawford számára, Warwick House-ba.
MARY JO PUTNEY
122
EGY HAMIS HÖLGY
A meghívó szövegét egy titkár vethette papírra csodálatosan szép kézírással, de alatta fiatalos, kevésbé hivatalos hangvételű üzenet állt, amelyet maga a hercegnő írt. Drága Lady Kiri! Szeretnék találkozni Önnel, még mielőtt beköltözöm Windsorba! Amikor meglátogat, volna olyan kedves az indiai hölgyek által viselt szárit magára ölteni? Borzasztóan szeretnék egyet közelebbről is szemügyre venni. Szeretettek Charlotte Augusta hercegnő Kiri elképedve nyújtotta át a levelet Cassie-nek, aki hangosan is felolvasta azt. – Le vagyok nyűgözve, Kiri. Észrevetted, hogy őfensége meghívása a mai napra szól? – Hogy micsoda? – Kiri megragadta a levelet és újból elolvasta. – A szüleimnek címezték, vagyis egy nappal tovább tartott, hogy ideérjen. Ma délután? Szükségem lesz egy hintóra! Mackenzie kivette a levelet a lány kezéből. – Üzenek Kirklandnek, hogy küldje át a legjobb hintóját. Nincs túl sok időnk. Van magánál szári? – Voltaképpen igen. – Kiri idegesen harapdálta a száját. – Bár valószínűleg meg fogok benne fagyni. Az időjárási viszonyok itt Angliában ugyanis nem igazán kedveznek a szári viselésének. – Húzzon köpenyt és ne felejtse, nem ez lesz az első alkalom, hogy találkoznak – mondta Mackenzie nyugtatóan. – Őfensége személyesen hívta meg, tehát bármit is vesz magára, boldog lesz, ha viszontláthatja. – Én pedig elkísérlek mint a szobalányod – ajánlkozott Cassie. – Hogy növeljem a tekintélyed. – Egy herceg leánya egyetlen lépést sem tehet a szobalánya nélkül – értett vele egyet Mackenzie. – Én pedig a szolgájaként kocsissá lépek elő. Örülve, hogy legalább a barátai vele mennek, Kiri felállt. – Küldessen a kocsiért. Én pedig megyek és átöltözöm. – Szükséged lesz segítségre? – kérdezte Cassie. – Még sosem láttam szárit. – Köszönöm, de nem. Egy szárival nem kell annyit vesződni, mint egy divatos angol ruhával – felelte Kiri. – Gyere be hozzám, ha már átalakultál szobalánnyá, és megmutatom, hogyan kell viselni. Ahányan voltak, annyifelé mentek, Mackenzie egy kellőképpen elegáns kocsit keríteni, Kiri és Cassie pedig átöltözni. Kiri csak megszokásból csomagolt ruhái közé szárit, mivel fogalma sem volt arról, mit is kell majd tennie ezen a küldetésen. Amikor visszatért a szobájába, poggyászából előhalászta a szárijához tartozó darabokat. Az öltözék három részből állt: egy közel hat és fél méter hosszúságú, arany hímzéssel díszített skarlátvörös selyemből, egy hozzáillő, bokáig érő alsószoknyából és egy ugyancsak hozzáillő blúzból, az úgynevezett choliból. Bár szárihoz illő lábbeli nem állt rendelkezésre jelenlegi ruhatárában, egy estélyre való papucs selyemharisnyával ugyanúgy megtette. Belebújt a harisnyába, felvette az alsószoknyát és a cholit, majd kifésülte a haját, amit középen elválasztott. A sötét hajtömeget a tarkóján kontyba csavarta. Szépészeti ládikájában volt valamennyi a vörös pasztából, amire a bindihez volt szükség, így nagy gonddal és körültekintéssel homlokára egy piros pöttyöt is festett. Ekkor kopogtak az ajtón. – Kiri? Cassie vagyok. Miután Kiri engedélyt adott neki a belépésre, Cassie egy egyszerű szabású barna ruhában, szobalányos arckifejezéssel jelent meg. A másik nő szeme azonnal a jóformán semmit sem takaró cholira szegeződött, aminek rövid volt az ujja, elöl meglehetősen mély a kivágása, és a tetejében jó néhány centiméterrel derék fölött végződött. – Az a felsőrész nagyon csinos, de most már értem, mire céloztál a megfagyással. – Nem sokkal rosszabb, mint egy kifejezetten divatos, angol esti öltözet, de az nem árul el annyi mindent a viselőjéről. – Kiri felemelte a szári összetekert selymét. – Épp időben érkeztél a mutatványhoz. Ez az
123
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
egyik legjobb szárim. Az anyag redőzését illetően többféle stílusirányzat is létezik. Az én családom északról származik, mint ahogy azt akármelyik indiai meg tudja állapítani abból, hogy hogyan viselem a szárim. Gyakorlott kézmozdulattal ragadta meg a szári sima, díszítőmotívumoktól mentes végét és kezdte el maga köré tekerni, alsószoknyája derekába tűrve az anyag szélét. Cassie elragadtatással szemlélte, ahogy Kiri összeszedi és beráncolja, majd bal vállára igazítva, hátul egészen a térdéig engedi omlani az anyag mintás végét. – Az igazat megvallva, a köldökömet fedetlenül kellene hagynom, hiszen a mi kultúránkban az a teremtés és az élet forrásának szimbóluma. – Kiri a tükörbe nézve az anyag esését tanulmányozta. – De az itt Angliában valószínűleg túlságosan kihívónak számítana. – És Mackenzie-t is az őrületbe kergetné – tette hozzá Cassie magában mulatva. – Láttam, ahogy rád néz. Ha még ennél is többet hagysz magadból csupaszon, a végén még szívszélhűdést kap. Kiri hihetetlen gyorsasággal emelte tekintetét a nőre. – Tessék? – És te pont úgy nézel őrá. – Cassie sóhajtott. – Ez teljesen természetes. Fiatal vagy, és ez egy izgalmas kaland a számodra. De ne feledkezz meg a jövőről és ne hagyd, hogy túl közel kerüljetek. A küldetés végeztével visszatérsz a régi életedhez. Nem akarhatsz mindent felégetni magad mögött. Más szóval, ne tegye tönkre magát. Mivel rettenetesen bosszantotta, hogy a környezetében mindenki jogot formált rá, hogy kéretlenül is jó tanácsokkal lássa el, Kiri megkérdezte: – Mr. Carmichael is ugyanígy néz rád? Cassie szemöldöke a magasba szökkent, de nem úgy nézett ki, mint aki zavarba jött volna. – Észrevetted? Nem, mi nem így nézünk egymásra, de mi már öregek vagyunk és elcsigázottak. Kettőnk közt csak barátság van, semmi több. – Egyikőtök sem öreg, és nekem nagyon úgy tűnt, hogy barátságnál többről van itt szó. – Ha a testünk nem is, a lelkünk attól még öreg. – Cassie a parfümösládikát tanulmányozta. – És igen, többek vagyunk egyszerű barátoknál. Rob és én bajtársak vagyunk. Sok veszéllyel kellett már szembenéznünk. Arra az elhatározásra jutva, hogy Cassie és Rob kapcsolatának jellege meghaladja a felfogóképességét és valószínűleg nem is az ő dolga, Kiri kinyitotta ékszeres ládikáját és kivett belőle egy pár finoman megmunkált, pici aranyláncocskák végén csillogó gránátkövecskékkel díszített fülönfüggőt, amely szinte meztelen vállát súrolta. A hatást fényűző arany nyakékkel, illetve csuklóira húzott tucatnyi karkötővel emelte. Charlotte hercegnőnek nem lesz oka panaszra a bemutatót illetően. Az öltözködéssel apránként eljutott személyisége magjához, hindu természetéhez. Kiri nemcsak hogy sosem lesz hasonló szelíd édesanyjához, s annak elfogadó bölcsességéhez, de egyenesen élvezte, amikor szabad utat ereszthetett annak az oldalának, amit nem lehet angollá formálni. Miután a tükörbe nézve egy utolsó kézmozdulattal megigazította a válláról aláomló selymet, Cassie-hez fordult: – Szerinted készen állok rá, hogy őfensége színe elé járuljak? – Bámulatosan nézel ki – mondta Cassie. – És olyan nagyon másnak! A vonásaid és az arcod színe mit sem változott, de mintha egy teljesen más nőt látnék magam előtt. – Igen, így van. – Ahogy végignézett magán és azt látta, amit látott, hirtelen minden korábbinál erősebben tudatosult benne, mennyi minden választja el Mackenzie-től. Nemcsak származása és társadalmi pozíciója, de kettős személyisége is. Képes lenne ezt egyáltalán egy angol megérteni? Mariah-ra, Adam feleségére gondolt. Nála tündöklőbb aranyhajú angol szépséget elképzelni sem lehetne, de mégis érző szívű. Nem úgy, mint Godfrey Hitchcock. Ha Kiri valaha is igaz társra találna, az illető csakis egy megértő és elnéző férfi lehetne. A tábornok megértette Indiát, és Lakshmi személyében olyan emberrel kötötte össze életét, aki méltó megtestesítője számára annak az országnak, ahol fél életét töltötte. De hozzá hasonló férfit találni nem könnyű. De elég a filozofálgatásból. – Meg szeretném ajándékozni a hercegnőt egy parfümmel. Arra nincs idő, hogy a személyiségére szabott illattal lepjem meg, de úgy vélem, ez itt tetszene neki. – Kiri kiválasztott egy üvegcsét és átnyújtotta Cassienek. – Szerinted milyen? Cassie elgondolkodva szippantott bele a fiolába. – Finom. Fiatal leánynak való. Ártatlanság és remény elegyének illata árad belőle. MARY JO PUTNEY
124
EGY HAMIS HÖLGY
– Ami nem egészen illik egy lányhoz, akin a szülei úgy marakodnak, mintha csak egy darab csont volna, és aki egy nap talán Anglia uralkodója lesz. – Miközben Kiri átvizsgálta illatszeres ládikáját, azt kívánta, bárcsak rendelkezésére állna laboratóriumának teljes eszköztára. Miután kiválasztott egy üvegcsét, amelyben a saját maga által kreált Ciprus kompozíciót tartotta, azt mondta: – Ez talán segít. A fiatal leánynak szánt parfümöt a készletében fellelhető legcsinosabb díszüvegbe, egy kecses, csúcsos, skarlátvörös fiolába töltötte. Majd leheletnyi Ciprussal fűszerezte. Aztán bedugaszolta az üvegcsét, összerázta, végül ismét kinyitotta. És az eredménnyel elégedett volt. – Neked mi a véleményed, Cassie? A másik nő ismét beleszagolt az üvegcsébe, és csak pislogni tudott. – Káprázatos. Most mintha testesebb lenne, nyersebb, kevésbé légies és sokkal összetettebb illat… ha jellemezni akarnám, nos, a szűnni nem akaró szomorúságot juttatja eszembe. – Pontosan ezt a hatást akartam elérni. – Kiri tekintete ismét a többi üvegcsére tévedt. Talán egy csipetnyi tölgymoha nem ártana még… nem, most kell abbahagyni, a végén még tönkreteszi. A ládikában fellelhető jó néhány méternyi keskeny szalagból kihúzott egy ezüstszínűt és jókedvűen az üvegcse nyaka köré kötötte. Végül az üveget fehér szaténba csomagolta. Mekkora szerencse, hogy minden eshetőségre felkészülve érkezett! Még egy kisméretű selyem bugyelláris is előkerült, belsejében rejtett tükörrel, amit kézitáskaként magával vihetett. A parfümöt a táskába süllyesztve így szólt: – Menjünk, ne várassuk a kocsit! – Engedje meg, úrnőm, hogy vigyem a köpenyét! – Cassie azonnal a szerepe által megkívánt szolgálóvá vedlett, aki észrevétlenül, de annál hozzáértőbb mozdulatokkal hajtotta karjára a kék köpenyt. Kiri álmélkodva meg is jegyezte: – Sokkal inkább látszol szolgának, mint bárki, akivel eddig ilyen minőségben dolgom volt. – Kicsit talán túljátszottam a szerepem. – Cassie megengedett magának egy halovány mosolyt, és alakításán finomítva máris kevésbé tűnt észrevétlennek. – Remek színésznő vált volna belőled – szögezte le Kiri az ajtó felé menet. – Volt már arra is alkalmam. – Azzal Cassie ajtót nyitott újdonsült úrnője előtt. Kiri vidám gondolatok közepette lépett ki szobájából, és igyekezett le a földszintre. Annak ellenére élvezte bőrén a hűvös selyem simogatását, hogy szinte teljesen csupasz karja és válla kezdett libabőrös lenni. Mackenzie az előcsarnokban várakozott. A lány lépteit hallva megszólalt: – Remek időzítés. A hintó az imént érkezett. – Kirire pillantva megdermedt, úgy nézett ki, mint akit fejbe kólintottak. Ha nem tudná, hogy a férfi makkegészséges, akkor most aggódhatna, hogy a végén tényleg szívszélhűdést talál kapni, pontosan úgy, ahogy azt Cassie tréfásan előre megjósolta. A lépcső alján Kiri két tenyerét mellkasa előtt összeérintette, s derékból kissé meghajolt: – Namaste, szahib. A férfi nagyot nyelt, majd mélyen meghajolt. – Hölgyem, ön egyszerűen elbűvölő! A lány nevetett. – A szári talán a legelegánsabb ruhadarab, amit valaha feltaláltak. Bízom benne, hogy Charlotte hercegnőnek is tetszésére szolgál majd. – Abban biztos lehet. – Mackenzie elvette a köpenyt Cassie-től és Kiri vállára terítette, s ahogy ujjhegyei a lány meztelen nyakát súrolták, Kiri egész testében kellemes bizsergést érzett. – Ha a megjelölt időpontban akar Warwick House-ba érni, most már indulnunk kell. Kiri kimasírozott a férfi által nyitva tartott ajtón. Amióta Godfrey Hitchcocknak búcsút intett, az élete felettébb érdekes fordulatot vett.
125
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Huszonkilencedik: fejezet
Ó, a mindenit! – sóhajtott hatalmasat Charlotte hercegnő, amint Kiri belépett őfensége saját célokra
használt szalonjába. – Mesésen néz ki! Mintha Az Ezeregyéjszaka meséiből lépett volna ki. – A hercegnőt a magassága és telt alakja tizenhat évesnél idősebbnek láttatta, de a szemében csillogó ártatlan lelkesedés elárulta valódi életkorát. Csak egy lány volt, akit emésztett a kíváncsiság, hogy minél többet tudjon meg a körülötte lévő világról. Ahogy Kiri meghajlással köszöntötte, szárija lágyan hullámzott körülötte. – Fenséged nagyon kegyes! A meghívásért fogadja hálás köszönetem! – Feltétlenül látni szerettem volna, mielőtt még holnap házam népével együtt beköltözöm Windsorba. – Charlotte arcán grimasz jelent meg. – Félek, az élet Lower Lodge-ban még annál is unalmasabb lesz, mint amilyen Warwick House-ban volt. De legalább nem lesznek szerencsejáték-barlangok, ahová a lány titokban kiosonhat. És ha szerencséje van, a Lower Lodge Windsor jobb állapotban lesz, mint amilyenben Warwick House. Kirit jóformán sokkolta a királyi család utóbbi rezidenciájának lepukkant mivolta. A régensherceg irgalmatlanul nagy összegeket költött saját palotáira, míg az angol trón feltételezett örökösét arra kárhoztatta, hogy egy, az Exeter Street 11-es szám alatt található ház méretével megegyező helyen tartózkodjon, ami minden volt, csak nem jól karbantartott. A véleményét magának megtartva, Kiri így szólt: – Őfensége mostantól legalább vidéken élhet. Úgy hallom, vérbeli lovas. A hercegnő elvigyorodott a jellemzésre. – Valóban az vagyok. De a jó modorról egészen megfeledkeztem. Máris hozatom a teát. Kérem, foglaljon helyet! Kiri megvárta, hogy a hercegnő leüljön, aztán átnyújtotta neki a selyemborítású csomagot. – Hoztam önnek egy aprócska ajándékot. Ez itt egyike az általam készített parfümöknek. Charlotte szemei csak úgy ragyogtak a boldogságtól, ahogy az üvegcse kicsomagolásán fáradozott. Azonnal kinyitotta és megszagolta. – Nagyon köszönöm! Finom az illata. Neve is van? A hercegnő valószínűleg nem volt nagy szakértője a parfümöknek, de elismerése őszintének tűnt. Kiri gyorsan kiötlött hát valamit. – A Hercegkisasszony nevet választottam neki, és önnek készítettem. Amikor Charlotte egy kevés parfümöt dörzsölt a nyakára és a csuklójára, már egész arca sugárzott a boldogságtól. – Készít még többet is, ha ez elfogyott? Talán hivatalosan is kinevezhetném udvari parfümkészítő mesteremnek! Kiri elmosolyodott. – Örömömre szolgálna, de nem vagyok hivatásos parfümkészítő, így jobb lenne nem bitorolnom egy ilyen címet. Tekintse apró figyelmességnek jövendő alattvalója részéről. – Persze egy hölgy az ön társadalmi pozíciójában nem kaphat efféle megbízatást – helyesbített Charlotte. A beszélgetést a szobába lépő szobalány szakította félbe, kezében teástálcával. Jó néhány perc telt el, amíg kitöltötte a teát és kitálalt egy tányérnyi vegyes aprósüteményt. Amikor ismét magukra maradtak, a hercegnő azt mondta: – Szeretnék köszönetet mondani önnek, amiért akkor éjjel megmentette az életem, de azt is szeretném megkérdezni, tudja-e, mi volt a célja az emberrablási kísérletnek? Nem hinném, hogy a véletlen műve volt. – Hát senki nem mondott önnek semmit? – kérdezte Kiri meglepetten. Charlotte ajka egyetlen vékony vonallá keskenyedett. – Atyám rettenetesen összeszidott, és azt mondta, Windsorba kell költöznöm, de magyarázatot a dologra nem kaptam. – Végtelenül hosszúnak tűnő pillanat után hozzátette: – Hogy lehetnék alkalmas az uralkodásra, amikor mindenki gyerekként bánik velem? MARY JO PUTNEY
126
EGY HAMIS HÖLGY
Kiri ismételten megdöbbent. Lehet, hogy Charlotte neveltetése és iskoláztatása hagy némi kívánnivalót maga után, de attól még nem ostoba. Szüksége van rá és meg is érdemli, hogy felnőttként kezeljék. Habár Kiri tisztában volt vele, nagyfokú ostobaság lenne a gyakran ingerlékeny régensherceg és lánya amúgy sem felhőtlen viszonyán tovább rontani, annyira mérges lett, hogy a pillanat hevében elfelejtkezett az óvatosságról. Biztonsága érdekében Charlotte-nak tudnia kellett az ellene irányuló fenyegetésről. – Amit most elmondok, az szigorúan bizalmas. Senkinek sem beszélhet róla. – A szavamat adom. – Ahogy fogadalmát szavakba öntötte, Charlotte hirtelen évekkel látszott öregebbnek. – A franciák összeesküvést szőttek a brit királyi család ellen, amelynek ön volt a célpontja – foglalta össze a lényeget Kiri szűkszavúan. – Önt el akarták rabolni, atyját, illetve atyja fivéreit meg akarták gyilkolni. Egy uralkodásra képtelen királlyal, valamint egy fogságba ejtett trónörökössel hatalmas összevisszaság támadna, amely hozzásegíthetné Franciaországot egy általa elfogadható feltételekkel kicsikart békéhez. Charlotte levegő után kapkodott, arca egészen elsápadt. – Ez… ez vérlázító! Hogy merészel Napóleon ilyesmire vetemedni?! – Nem tudjuk, hogy az összeesküvés terve valóban Napóleon fejéből pattant-e ki. Azt viszont tudom, hogy a Damian'sben történt incidens óta egyszer már megpróbáltak atyja életére törni. – Miután Kiri emlékeztette magát, hogy semmilyen körülmények között ne kritizálja a régensherceget, így folytatta: – Ezért kel! Windsorba költöznie. Az élete túl értékes, hogy ekkora veszélynek legyen kitéve. – Az apám miért nem világosított fel erről? – kérdezte Charlotte panaszosan. Kíméletes magyarázatra törekedve Kiri azt mondta: – A mostohaapám gyakran mondogatta, hogy a gyerekek gyorsabban felnőnek, mint ahogy azt egy apa észreveszi, vagy valójában szeretné. A régensherceg is csak olyan ember, mint a többi, és minden bizonnyal nem akarta önt felzaklatni. Charlotte kételkedni látszott. – Méltányolom, Lady Kiri, hogy nem hallgatta el előlem az igazságot. – A tekintete sóvárgásról árulkodott. – Ha tarthatnék udvarhölgyet, a választásom önre esne. – Fenséged igazán kegyes – válaszolta Kiri, de egyben örült is, hogy ez idő szerint távol maradhatott az unalmas udvari élettől. Ha a hercegnő szolgálatába kellene állnia, aki korlátok közt kényszerült élni az életét, abba bele is őrülne. – Amikor eljön majd az ideje, biztosan számtalan arra érdemes jelölt áhítozik majd e tisztségre. – Szívem szerint kedves barátnémat, Miss Elphinstone-t választanám. De még nem most – Charlotte összevonta szemöldökét. – Őszintén remélem, hogy az összeesküvők mihamarább kézre kerülnek, ugyanis részt kívánok venni a parlament következő ülésszakát megnyitó, két hét múlva esedékes ceremónián. Jóságos ég, Kirkland vajon tudott erről? – Nem az én tisztem, hogy ezt mondjam, de részt venni egy ilyen nyilvános eseményen nem vall túlzottan bölcs döntésre. Hatalmas lesz a tömeg, amit az emberrablók vagy a merénylők akár a maguk javára is fordíthatnak. Charlotte felszegte az állát. – Ez lesz az első alkalom, hogy ott lehetek. Nem fogom lemondani. – Ez veszélyes lehet – mondta Kiri kertelés nélkül. – Ha nem tudják elrabolni, talán megpróbálják majd megölni. Charlotte rémültnek tűnt, de egyszersmind makacsnak és kétségkívül fenségesnek. – Aki gyáva, az nem méltó rá, hogy Anglia uralkodója legyen! – Ezzel nehéz vitatkozni. – Főleg azért, mert Kiri nem akarta Charlotte hercegnőt gyerekként kezelni. A lányt fel kell készíteni, hogy a jövőben rá nehezedő kötelezettségek terhét el tudja viselni. – Vannak rendkívül rátermett emberek, akik életüket is áldoznák az ön biztonságáért, de emellett nem árt, ha ön is elővigyázatos, és tudatában van mindannak, ami ön körül zajlik. Charlotte a homlokát ráncolta.
127
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Ha nem reagáltam volna rá, amikor az emberrablók „őfenségének” szólítottak, nem találtak volna meg. Erre céloz? – Pontosan. A józan eszünk az első számú fegyver a védekezésben. – Miközben azon merengett, mennyi ideig illene maradni, Kiri belekortyolt a teájába. Úgy vélte, a protokoll csak rövid látogatást engedélyez. – Hallgasson az ösztöneire! Ha egy helyzet vagy egy személy nyugtalanítónak tűnik, megvan rá az esély, hogy a józan esze még azelőtt riadót fúj, hogy ön biztos lenne a dolgában. Charlotte sóhajtott. – Királyi hercegnő lévén a körülettem lévő emberek java része furcsán viselkedik, így ezt nehéz lenne megmondani. De megpróbálom követni a tanácsát. – Aztán témát váltott, és így szólt: – A szárija egyszerűen gyönyörű. Mi tartja a helyén? – A redőknek és hajtásoknak köszönhető, bár a viseléséhez némi gyakorlat is szükséges – magyarázta Kiri. Az indiai öltözködési szokások megtárgyalása biztonságos és semleges beszédtémának tűnt. Így felállt és bemutatta, hogyan tekeri magát az ember száriba, redőzi és rögzíti azt. Amikor észrevette, hogy már húsz perc is eltelt, azt mondta: – Fenség, illene most már mennem. Biztos vagyok benne, hogy indulás előtt még rengeteg teendő vár önre. Charlotte megint csak sóhajtott. – Ami azt illeti, igen. Köszönöm, hogy nem mondott nemet váratlan meghívásomra. – Ahogy felállt, azt kérdezte: – Megengedi, hogy megérintsem a szárijának a selymét? Olyan vékonynak látszik! – Hát persze. – Kiri a hátán leomló anyagot előrehúzta, hogy a hercegnő megtapinthassa. – Vannak olyan finom anyagból szőtt szárik, amelyeket át lehet húzni egy gyűrűn. Ez egy kicsit vastagabb selyemből van, mivel Angliában hűvösebb az éghajlat. – Bár lenne vastagabb! Charlotte elragadtatással szemlélte kezében a maréknyi selymet, majd hagyta, hogy a levegőben szabadon úszva hulljon alá újra. – Ha majd királynő leszek, minden általam kormányzott ország viseletéből lesz egy a ruhatáramban. – Ez hihetetlenül kedves gesztus volna, fenség! – Kiri térdet hajtott. – Kérem, tudassa velem, ha újabb adag parfümre lenne szüksége! – Remélem, akkor is számíthatok a látogatására, amikor majd visszatérek Londonba. – Miközben Kiri keze már az ajtógombot szorongatta, Charlotte reménykedve azt kérdezte: – Leszek még valaha szabad és boldog? – Csak az lehet teljesen szabad, akinek nincs vesztenivalója, de ezt a fajta életet csak kevesen választják maguknak. – Ahogy a bizonyosság egy pillanat erejéig lelki szemei előtt körvonalazódni látszott, Kiri egy cseppet tétovázott. – De önre is rátalál majd a szerelem és a boldogság. Biztos vagyok benne. Charlotte arca felragyogott. – Köszönöm, Lady Kiri. Kiri fejet hajtott, majd elhagyta a szalont, ösztönei valóban azt súgták, hogy Charlotte-ra rátalál a boldogság, de azt is előrevetítették, hogy e boldogság csak ideig-óráig fog tartani. De legalább jut neki osztályrészül valamennyi a boldogságból. Uralkodók esetén erre nem volt igazán garancia.
Mivel az idő folyamatosan rosszabbodott, Mac örült, hogy a királyi látogatás nem tartott sokáig. Amikor
Kiri kilépett Warwick House-ból, köpenyének fejére húzott csuklyája arcát teljesen eltakarta. Cassie illedelmesen, két lépéssel mögötte lépdelt. Mac szerette volna megkérdezni Kirit, megtudott-e valami érdekeset, de még nem jött el az ideje, hogy inasi szerepköréből kilépjen. Kinyitotta a hintó ajtaját és leengedte a lépcsőt, hogy a ködös eső elől mielőbb elmenekülhessenek. Mihelyt a hölgyek kényelmesen elhelyezkedtek, ő is elfoglalta helyét a kocsi hátulján lévő bakon. Hideg, esős novemberi este volt, és már jócskán besötétedett, amikor az Exeter Streetre értek. Az eső is egyre jobban nekikeseredett.
MARY JO PUTNEY
128
EGY HAMIS HÖLGY
Hálát adva az égnek, hogy nem volt igazi inas, Mac kisegítette Kirit és Cassie-t a hintóból. Kirin kesztyű volt, és nem nézett rá egy pillanatra sem, ennek ellenére a férfin kellemes bizsergés futott végig, amint keze a lány kezét érintette. – Kirkland azt ígérte, ha tud, csatlakozik hozzánk vacsorára. Gondolom, semmi érdekeset nem tudott meg Charlotte hercegnőtől. – Valójában nagyon is megtudtam. – Kiri elindult felfelé a lépcsőn. – Tervei közt szerepel, hogy részt vegyen a parlament következő ülésszakát megnyitó, két hét múlva esedékes ceremónián. A tömegre gondolva Mac összerándult. – Az nem jó. Meg tudta győzni, hogy változtassa meg az elhatározását? – Kinyitotta a bejárati ajtót. – Nem jártam szerencsével. Makacs, mint a Hannover-ház valamennyi szülötte. Kötelességének érzi. – A házba befelé menet Kiri futó pillantást vetett a férfira. – A kötelességtudattal nehéz harcba szállni. – Ezt magam is megerősíthetem. – Cassie szorosan Kiri mögött lépett a házba és azonnal a lépcső felé indult. – Vacsoránál találkozunk. Mac egyedül maradt Kirivel az előcsarnokban. A lány mögé lépett, hogy levegye válláról az eső áztatta köpenyt. Ahogy kiszabadította belőle, először a lány sűrű, sötéten fénylő hajából csavart konty tárult a szeme elé, aztán mellének domborulata, végül pedig csupasz bőre az élénkvörös ingváll alatt. A lány tökéletes alakját a testét lágyan körülölelő szári csak még jobban kihangsúlyozta. Amint a válla fölött kacéran hátranézett, tekintetében az élénkvörös selyem és a mámorító parfüm csábítása csillant. A férfi megdermedt, kezei görcsösen markolták a köpeny vastag gyapjúszövetét. Kiri maga volt a minden képzeletet felülmúló szépség és csábítás, és ő nem akart mást, csak a karjaiba zárni a lányt. Le akarta róla tekerni selyemszáriját, hogy az alatta rejlő, még annál is selymesebb bőre kivillanjon. – Miért bámul így? – kérdezte Kiri, miközben hangjának édes dallama a férfit maradék józan eszétől is megfosztotta. Önuralma semmivé lett, karját a lány köré fonta, hátát és tökéletesen kerek fenekét szorosan magához húzta. Kalapáló szívvel mondta: – Kérem, Kiri, ne kacérkodjon velem! Akkor is nehéz megállnom, hogy egy ujjal se érjek önhöz, amikor angol hölgynek van öltözve. Ezt a szárit arra tervezték, hogy az embert kísértésbe vigye. Ahogy egy pillanatig magához szorítva tartotta, a lány testéből áradó heves lüktetés érzékeit a vékony selymen keresztül is felkorbácsolta. Őrült vágyat érzett, hogy a fényes szövetet felhajtsa, és Kiri csábító domborulatait megcirógassa… Csókot lehelt a lány nyakára, mire az szaggatott zihálásba kezdett. Bár a bizonyosság, hogy nem közömbös a lány számára, örömmel töltötte el, elengedte és hátralépett, átkozva magát tulajdon ostobaságáért, amiért már megint hozzáért. Kiri körül csak úgy örvénylett a selyem, ahogy élénken ragyogó arccal megfordult. – A szárit arra tervezték, hogy a pokoli hőségben is kellemes viselet legyen. Hogy egyeseket kísértésbe visz, csupán áldásos körülmény. – Áldásos, és egyben őrjítő – mondta Mackenzie bénultan. – Ebben az öltözékben ön a férfiak képzeletében életre kelő, buja és egzotikus Kelet tökéletes megtestesítője. A lány zöld szeme, akár egy feldühödött macskáé, összeszűkült. – Ön pedig egyike azon férfiaknak, akik azt gondolják, hogy a keleti nők csak az európai férfiak kényekedvének kitett játékszerek? – Ön is tudja, hogy ez nem igaz. – Habár tökéletesen tisztában volt vele, miért érinti a lányt olyan érzékenyen a kérdés. – Nem számít, hogy mit visel, ön gyönyörű és csábító mindenben és mindenkor, mert bámulatosan elegyíti magában a varázslatos keletet és a civilizáltnak tűnő nyugatot. Szabaduljon meg ezen örökség bármelyikétől, és máris elveszíti mindazt, ami olyan ellenállhatatlanul vonzóvá teszi. Most is elragadó, de ötven év múlva, amikor már egy egész életre elég tapasztalat és bölcsesség lesz a tarsolyában, még ennél is elragadóbb lesz.
129
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Kiri arcán bocsánatkérő mosoly jelent meg. – Jól van, Mackenzie. Sok oldalamról volt már lehetősége megismerni. Mivel ebben a pillanatban egy szári mindennek tűnik, csak nem a megfelelő választásnak, ezért megyek, és még vacsora előtt átöltözöm, és felveszek valami sokkal kevésbé kihívót és hétköznapit. – Azzal megemelte a szoknyáját és elindult felfelé a lépcsőn, egyik kezével a korlátot simítva végig. – Ön semmilyen körülmények között sem tud hétköznapi lenni – suttogta a férfi lágyan. A lány azonban figyelemre se méltatta szavait. Tudván, hogy amilyen gyönyörű száriban, még annál is gyönyörűbb anyaszült meztelenül, le sem vette a szemét a lányról, ahogy az felfelé igyekezett. Az élet kevésbé volna bonyolult, ha nem tapasztalatból tudná, milyen szép is a lány valójában.
Vacsorára tűzforró pásztorpite volt, ami egy hideg, esős estéhez kiváltképp illett. Mac észrevette, hogy
Kiri ezúttal egy egyszerű, magas nyakú ruhát visel, ami bőrének egyetlen centiméterét sem hagyta fedetlenül a nyaka és bokája közt. Ám a lány még így is jobban izgatta, mint az előtte gőzölgő finomság. Ahogy Kirkland az asztalnál ülőknek jóféle vörösbort töltött, megkérdezte: – Van valakinek valami jelenteni valója? Cassie azt mondta: – Abból, amit Rob és én az emigráns közösségben hallottunk sutyorogni, úgy tűnik, hogy készülőben van valami, de egyelőre semmi konkrét. Clement titokzatos eltűnése is beszédtéma, de ez idáig senki sem mondott semmit, ami arra utalna, hogy a férfit összefüggésbe hoznák a hírszerzéssel. – Szóval akkor kicsi a valószínűsége, hogy bárki is előálljon a letartóztatott fogoly elővezetését elrendelő végzéssel, és Clement szabadon bocsátását követelje, mivel vádemelés nélkül tartjuk fogva. – Kirkland megrázta a fejét. – Nem vagyok kibékülve az angol jogalkotással! – Emiatt ne aggódj feleslegesen – tanácsolta Carmichael. – Clementnek tudnia kell, hogyha megvádolnák, akkor az ellene felhozott vád főbenjáró bűn volna, és ez esetben sorsa nagyon hamar megpecsételődne. – Éppen ez az, ami aggaszt. – Kirkland rosszalló képet vágott. – Remélem, rááll, hogy további információkat szolgáltasson ki nekünk. Azzal nem jutnánk előrébb, ha a bitófán végezné. Kiri belekortyolt az italába. – Egy másik hír, hogy ma Charlotte hercegnővel teáztam. A kijelentésnek Kirkland teljes figyelmet szentelt. – Hiszen már Windsorban kellene lennie! – Holnap oda is költözik, csak még köszönetet akart mondani, amiért a Damian'sben a segítségére siettem – magyarázta Kiri. – Vittem neki ajándékba egy kis üveg parfümöt, ő pedig elmesélte, hogy fontolgatja a parlament két hét múlva esedékes, soron következő ülésszakának megnyitóján való részvételét. Kirkland ha suttogva is, de olyan hévvel kezdett szitkozódni, hogy az még Macet is elképesztette. A másik férfi kiegyensúlyozott lelkiállapotáról volt híres, nem volt szokása, hogy elragadtassa magát, kiváltképp, ha két hölgy is volt a társaságban. Mac így szólt: – A reakciódból ítélve, úgy tűnik, mintha a részvétele még annál is kockázatosabb volna, mint ahogy gondoltam. Kirkland fáradtan roskadt vissza a székébe. – Clementet a társai iránti lojalitásból fakadóan még mindig nem viszi rá a lelkiismerete, hogy neveket mondjon, viszont nem helyesli a királyi család tagjainak meggyilkolását. Az egyetlen információ, amivel a mai nap folyamán szolgált, az volt, hogy legyünk nagyon körültekintőek a királyi család azon tagjainak biztonságát illetően, akik részt kívánnak venni a parlament nyitó ülésén. Cassie a gondolataiba mélyedt. – Azon tűnődöm, lehetséges-e, hogy az összeesküvők robbantásos merényletre készülnek a Westminster Palotában. Guy Fawkes puskaporos hordói ezúttal a Lordok Háza alá kerülnének?
MARY JO PUTNEY
130
EGY HAMIS HÖLGY
– Abban biztos lehetsz, hogy az épületet a pincétől a padlásig átvizsgáljuk, egyetlen lyukat sem hagyhatunk ki, sőt még az árnyékszékeket sem – közölte Kirkland. – De egyéni merénylők ettől még könnyen a királyi családot szállító hintók közelébe férkőzhetnek, vagy akár az épületbe is behatolhatnak. – Viszont Charlotte hercegnő az, aki miatt mindannyian a leginkább aggódunk – mondta Cassie minden egyes szót megrágva. – Mi lenne, ha Kiri lenne az egyik kísérője? Senki sem lepődne meg, ha egy herceg lánya is be lenne vonva a dologba, másrészt, ha a szükség úgy hozza, eggyel többen lennénk a védvonalban. Mac egész testében megfeszült. – Ha valami baj történne, akkor közvetlenül a tűzvonalban lenne. Ashtonnak ez nem tetszene. – Ahogy Mac sem volt oda az ötlettől. – De hát ezért vagyok itt. – Kiri állta a férfi tekintetét. – Nem tűnik különösebben kockázatosnak. – De veszélyesre fordulhat – figyelmeztette Kirkland nyersen. – Ma délután valaki megpróbálta lelőni a yorki herceget, amint az elhagyni készült a Horse Guards épületét. Szerencsére a lövés túl távoli volt és célt tévesztett. A szobára csend telepedett. A yorki herceg, aki korban fivére, a régensherceg után következett, közvetlenül Charlotte-ot követte a trónöröklési rangsorban. – Vagyis az összeesküvés elsődleges célja még mindig a királyi család tagjainak félreállítása – összegezte Carmichael. – Szerettem volna remélni, hogy eddigi fáradozásainknak meglesz az eredménye, és szétszélednek, mint patkányok a szennyvízcsatornában. – Sajnos nincs meg! – Kirkland arca szoborszerűvé vált. – Meg kell találnunk az összeesküvőket, de úgy, hogy azzal ne keltsünk tömeges méretű pánikot. – Ez esetben – vette át a szót Mac, ahogy kinyitott egy másik üveg vörösbort és teletöltötte valamennyiük poharát – igyunk a sikerre! Azt gondolta, komolytalan megjegyzése Kirklandet arra készteti, hogy borospoharának tartalmát Mac arcába öntse, gyarlósága büntetéséül. Barátja azonban higgadt maradt és felemelte a poharát. – A sikerre! Koccintottak, majd ittak. Ahogy Mac a vörösbort ízlelgette, próbált nem gondolni arra, ahogyan a gladiátorok üdvözölték a császárt az arénában: „Ave, Caesar, morituri te salutant!” Üdvöz légy, cézár, köszöntenek a halni készülők!
W
Harmincadik fejezet
illiam Lord Masterson őrnagy éppen egyik régi iskolatársánál, Justin Ballardnál vendégeskedett Portóban, Portugáliában, amikor értesült a hírről. Mivel a hadsereg téli táborhelyére költözött, Will arra az elhatározásra jutott, pár hónapra hazamegy. Egyrészt elvi okokból kifolyólag, másrészt egy nyugtalanító érzés miatt, ami egyre jobban elhatalmasodott rajta. Katonaösztöne súgta neki, így jobb volt nem figyelmen kívül hagyni. Minthogy igen későre járt már, amikor előző éjjel Ballardhoz megérkezett, úgy aludt, mint a bunda, és másnap reggel nagyot ásítva lépett a reggelizőszalonba. Az étellel mit sem törődve vágott át a szobán és ment oda az ablakhoz, hogy az alant kanyargó Douro folyó fénylő kanyarulatára vessen egy pillantást. – Tetszik az új házad, Justin. Múlt éjjel túl sötét volt, hogy a kilátásban gyönyörködhessek. – Majd összeestél a fáradtságtól. – Ballard egy bögrébe forró és erős kávét töltött, amibe tejszínt és cukrot is tett, majd átnyújtotta Willnek. – Örülök, hogy úgy döntöttél, pár napot nálam töltesz, mielőtt még hazamennél. Will elvette a bögrét, majd egy hajtásra kiitta a forró italt, amitől egyből olyan nyugalom árasztotta el, amilyen már hónapok óta nem.
131
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Ostoba volnék, ha hanyatt-homlok igyekeznék vissza a novemberi Angliába, ahelyett, hogy meglátogatnám az embert, aki egész Portugáliában a legjobb portóit készíti. Ballard nevetett. – Nem esküszöm meg rá, hogy ez a legjobb, de annyit ihatsz belőle, amennyit csak akarsz. A harcok miatt a portói gyártása terén is elég nagy a zűrzavar mostanában, de idővel helyreáll a rend. Tekintetét Will a parányi hajóktól hemzsegő folyóról a barátjára fordította. A sötét hajú, félig portugál származású és mindkét nyelvet tökéletesen beszélő Ballardnak nem okozott nehézséget, hogy elvegyüljön a helyiek között. – Gondolod, hogy valaha még visszaköltözöl Angliába? – Hát persze. A köd és a zöld növényzet hiányzik. De szeretem Portugáliát. – Ballard kortyolt egyet a kávéjából. – Minden embernek előnyére válna, ha legalább egy évet élete során egy másik országban töltene. – Főleg ha ezt úgy tudja megtenni, hogy közben nem lövik le – jegyezte meg Will fanyarul. – Néha az az érzésem, hogy se Portugáliából, se Spanyolországból sem láttam még semmit, ami arra igazán érdemes volna. – Ha végre-valahára megköttetik a béke, hosszabb időre vissza kellene térned. – Ballard ellépett az ablaktól. – Reggelizz valamit. A tojásrántotta hagymával és chorizo kolbásszal készült, aminél pompásabban kezdeni a napot nem is lehetne. Ezenkívül van itt néhány londoni napilap is, amelyek most érkeztek a hajóval, és egyikük sem régebbi egy hétnél. – A postahajó ezek szerint jó szelet fogott ki. – Will dupla adag rántottát szedett a tányérjára és két szelet, frissen sült kenyeret is. Aztán Ballarddal szemközt leült az asztalhoz, újabb adag kávét töltött magának, végül pedig a nem sokkal korábban kézbesített, kupacba halmozott újságok tetejéről levette a London Paper legfrissebb számát. A régi barátokban az egyik leginkább tiszteletre méltó tulajdonság az, hogy társaságukban hallgatni is lehet. Ráérősen lapozgatta az újságot, csak az érdeklődését felkeltő cikkeket elolvasva. Aztán pillantása a gyászjelentésekre tévedt, és lemerevedett. Meghűlt a vér az ereiben. Bizonyára valamiféle hangot is hallatott, mert Ballard felkapta fejét a maga újságjából. – Talán valami rossz hír? – Úgy tűnik, a fivérem meghalt. – Will vett egy mély levegőt, de nehezére esett elképzelni az elképzelhetetlent, miszerint a megzabolázhatatlannak tűnő Mackenzie távozott az élők sorából. – Eszerint akkor lőtték le, amikor megpróbálta megakadályozni a klubja ellen irányuló rablótámadást. Ballard elvette az újságot és döbbent arckifejezéssel futotta át a cikket. – Hihetetlenül hangzik. Mackenzie mindig olyan elpusztíthatatlannak látszott. – A hír talán nem is igaz – latolgatta Will, mint aki továbbra sem akarta elhinni, amit olvasott. – Kirklanddel együtt dolgozni elég gyakran azt jelenti, hogy a dolgok egyáltalán nem úgy festenek, mint amilyennek elsőre látszanak. – Talán nem – mondta Ballard halkan. – De… ennek az esélye elég kicsi. – Tudom. – Will talpra ugrott, az étvágya egy csapásra elment. – Minden további késedelem nélkül a következő hajóval hazamegyek. – Egy postahajó ma délután indul vissza Londonba – állt fel most már Ballard is. – Elküldöm a titkárom, hogy érdeklődjön utána, van-e rajta üres kabin. – Ha kell, akár a fedélzeten is elalszom, de rajta leszek azon a hajón – vágta rá Will ellentmondást nem tűrő hangon. – A fedélzeten, novemberben? Nem valami bölcs ötlet. A hadsereg tisztje vagy, úriember, és ráadásul angol lord. A fedélzetnél azért talán jobb helyet is tudnak biztosítani számodra. – Mielőtt távozott volna, hogy titkárát utasítsa, Ballard egy pillanatra Will vállára fektette a kezét. Will átnézte a többi újságot is, de egyetlen másik cikket sem talált, ami bővebb információval szolgált volna a történtekről. Damian Mackenzie. Holtan egy sikátorban, a klubjának falain kívül. Ez a kép valahogy nem állt össze lelki szemei előtt. Ehelyett folyton az első találkozásuk alkalmával elé kerülő, még gyermek Mac jutott az eszébe. Aki épp akkor veszítette el édesanyját, akit idegenek ide-oda taszigáltak egymás közt, a kisfiú, aki rettenetesen meg volt rémülve, de elhatározta, hogy bátran fog viselkedni. MARY JO PUTNEY
132
EGY HAMIS HÖLGY
Közös apjuk távol volt, és a szolgák nem tudták, mihez kezdhetnének a furcsa kisfiúval, akit néhai édesanyja szolgálója küldött a házhoz. A szolgálónak ugyan nyoma veszett, de kifizette Mac útiköltségét, így a fiú a személyazonosságát igazoló okmánnyal együtt eljutott apja házáig. A főkomornyik azon mesterkedett, hogy a családi fészekbe pottyant kakukkfiókát kiebrudalja és a legközelebbi szegényházba zárassa, de Will nem engedte, hogy ez megtörténjen. Az ifjú lord alapjában véve könnyen kezelhető, jó természetű és segítőkész gyermek volt, de aznap a felszín alatt rejtőző, arisztokratikus önteltsége is kiütközött rajta. Bár a főkomornyik azt mondta, hogy Will nem fogadhat örökbe egy furcsa jövevényt, mintha csak kis házi kedvenc volna, a fiú valójában pontosan ezt tette. Mindig is szeretett volna egy fivért, vagy még inkább egy húgocskát, de ez a kívánsága sosem vált valóra. Aztán csodával határos módon, a semmiből került elő ez a testvér, aki túlságosan hasonlított Willre, semmint hihető legyen, hogy nincs köztük vérségi kötelék. Mac kezdeti ellenszegülése pillanatok alatt semmivé lett. Will semmi mást nem tett, csak kedvesen bánt vele. Újdonsült testvérkéjét felvitte a szobájába, bemutatta a dajkájának, és néhány játékával is megajándékozta. Mire Lord Masterson hazatért, Mac már a családhoz tartozott, és Will egyértelművé tette, nem fogja hagyni, hogy testvérét kitegyék, és bizonytalan sorsra ítéljék. Akárcsak Will, Lord Masterson sem kedvelte a kellemetlen helyzeteket. Mivel érzett némi felelősséget házasságon kívül született fia iránt, Mac velük maradt, és szinte úgy bántak vele, mintha a család törvényes gyermeke lett volna. Szinte, de nem egészen. Egyedül Will fogadta el őt fenntartások nélkül, mintha törvénytelen származása cseppet sem számítana. Így történhetett, hogy végül mindketten a Westerfield Akadémián kötöttek ki. Lord Masterson egy idő után felhagyott minden próbálkozással, ami a fiúk elválasztására irányult, de törvénytelen fiát nem akarta Etonba küldeni. Will így került Lady Agneshez, Macet pedig a westerfieldi egyházközség lelkészénél szállásolták el. A lelkész addig tanította Macet, míg a fiú hiányos neveltetése meg nem felelt a Lady Agnes által támasztott követelményeknek, amikor is az akadémia tanulója lett, eggyel a Will osztálya alatti évfolyamon. Miután elhagyták Westerfieldet, annak ellenére, hogy a távolság gyakran elválasztotta őket egymástól, megmaradt köztük a szoros kapcsolat. Mac belépett a hadseregbe. Will szeretett volna hasonlóképpen cselekedni, de apja egyetlen örököseként ezt nem tehette. Amikor egy tragédia következtében Will feloldozást nyert angliai kötelezettségei alól, rákerült a sor, hogy belépjen a hadseregbe, Mac pedig hazatérjen. De levelezés útján továbbra is kapcsolatban álltak. Az évek során temérdek mennyiségű levelet váltottak egymással. Mac levelei szellemesek, sőt kimondottan viccesek voltak. Will tisztában volt vele, hogy az ő levelei kevésbé érdekesek. Nos, Will maga sem volt valami érdekes. De a levelek legalább életben tartották a köztük lévő köteléket. Ha egyiküknek meg kellett halnia, Will volt kettejük közül az esélyesebb jelölt, hiszen háborús időkben teljesített aktív katonai szolgálatot. De nem, egyetlen súlyos lázrohamot leszámítva többévnyi háborúskodását megúszta sérülés nélkül. Macnek biztonságban kellett volna lennie. Ha lenne igazság ezen a földön, humora és életöröme halhatatlanná tette volna. Annyi év katonáskodás után az ember azt gondolná, hogy Will derűlátása alábbhagyott. Fogalma sem volt róla, mennyi ideig bámulta a Douro folyó ezüstösen csillogó felszínét, de ábrándozásának Ballard visszaérkezése vetett véget. – Van kabinod a három óra múlva induló postahajóra – mondta a barátja. – Kicsi, és meg kell osztanod egy nagydarab borkereskedővel, de tartozik nekem egy szívességgel, úgyhogy nem volt ellenvetése. Olyan szűken lesztek, hogy valószínűleg csak felváltva vehettek majd levegőt. – Megleszünk. Köszönöm, Justin. – Will félszegen elmosolyodott. – Még jó, hogy nem kezdtem el kicsomagolni. Hálás volt, amiért máris indulhat Londonba. És ahogy megérkezik, megkeresi Kirklandet és megkérdezi tőle, mi az ördög történt egyetlen testvérével.
133
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Ahogy
Harmincegyedik fejezet
a reggelizőszalonba igyekezett lefelé, Kiri egyfolytában ásítozott. Bár imádta a társasági eseményeket és szeretett mindenféle emberrel találkozni, tíz, klubokban és szerencsejátékosok közt eltöltött éjszaka után, alkoholtartalmú italok kortyolgatásától másnaposan bármennyire is nem akarta bevallani magának, semmi másra sem vágyott, mint egy nyugodt estére az Exeter Streeten. Még ennél is jobb lett volna egy csendes este a családja társaságában, de ők mindannyian északra utaztak fivére birtokára. Kiri jobb szerette, ha a szívének kedves embereket közvetlen közelében tudhatja. A családja hiányánál is rosszabb volt azonban a tudat, hogy már csak egy hetük maradt a parlament ülésszakának megnyitásáig, és az összeesküvés leleplezésére irányuló törekvéseik tekintetében nemigen jutottak egyről a kettőre. Bár újabb gyilkossági kísérlet nem történt, ez arra is utalhatott, hogy az összeesküvők komolyabb csapásra készülnek. Kiri nem tartózkodott még olyan hosszú ideje Londonban, hogy alkalma lett volna részt venni a parlament megnyitásán, de Mackenzie szerint ez egy hatalmas jelentőséggel bíró esemény, ahol a londoniak tömegestül kísérik figyelemmel a királyi család tagjainak és a kormány minisztereinek megérkezését. A hatalmas pompa és a hagyományok tiszteletben tartásával lebonyolított ceremónia a királyság erejét és ragyogását hivatott demonstrálni. A gonosztevők ennél jobb lehetőséget nem is találhattak volna. Cassie és Mackenzie épp reggeliztek. A férfi felnézett és melegen a lányra mosolygott. Kiri őszinte sajnálatára az elmúlt néhány napban mindkettejüknek sikerült kizárólag a kitűzött feladatra koncentrálni és tisztességesen viselkedni. Akárhányszor a férfira nézett, az jutott eszébe, milyen érzés volt, amikor ölelő karjába zárta és arra kérte, ne kacérkodjon vele. Egyik karját a dereka köré fonta, másik karját a lány mellein nyugtatta, miközben teste teljes hosszában az övéhez simult. Egy röpke, ám boldog pillanat erejéig Kiri azt gondolta, a férfi megváltoztatta tisztességről alkotott véleményét, de nem, elengedte az az átkozott. Vonakodva bár, de megtette. Azzal nyugtatgatta magát, nem is akarna olyan férfit, akinek nincs önfegyelme, de maga sem volt meggyőződve arról, hogy ezt komolyan gondolja. Elnyomva egy újabb ásítást, a reggelijüket melegen tartó edényt kezdte tanulmányozni. A menü hagymás rántotta volt, szalonnába göngyölt burgonyakörettel. Kiváló energiabomba egy derűs, ám fagyos reggelen. Jelentőségteljes képet vágva Carmichael lépett a reggelizőszalonba. Cassie azonnal felnézett. – Valami jó hír? – kérdezte. – Sikerült elkapni az összeesküvőket? – Még nem, de az események legalább felgyorsulni látszanak – válaszolta Carmichael. – Ma délután bokszmérkőzés lesz. Na, nem valami nagy bajnokság, csak olyan kisebbfajta, ahol londoniak és a sportág fanatikus rajongói egyaránt képviseltetik majd magukat. Kiri hirtelen felélénkült. – Olyanok, mint az emberrablók a Damian'sben? – Pontosan – felelte a nyomozó. – Gondolja, Kiri, hogy fel tudná ismerni? – Talán igen – válaszolta a lány megfontoltan. – Bár nem használt különleges kölnit, az alakját és a mozgását jól láttam, felismerném… és megszaglásznom is sikerült. – Egy próbálkozást mindenképpen megér – mondta Mackenzie. – Az idő fogy, mi pedig csak egy helyben topogunk. – Kirkland rajtunk kívül több vasat is tart a tűzben. – Carmichael grimaszt vágott. – Sajnos hasonlóan eredménytelenül. – A kocka bármikor fordulhat. – Mackenzie Kirire pillantott. – Valami diszkrét ruhát válasszon. Nem akarunk feltűnést kelteni. – Ráadásul ma elég hideg van odakinn – figyelmeztette Cassie. – Na, és kik fognak megküzdeni? – Két fiatal bokszoló, egy McKee és egy Cullen nevű. Mindkettő ígéretes tehetségnek számít, úgyhogy izgalmas mérkőzésnek nézünk elébe. – Szerencsétlen fajankók! – motyogta Cassie. – Ez nem fog neked tetszeni, Kiri. MARY JO PUTNEY
134
EGY HAMIS HÖLGY
– Valószínűleg nem – értett egyet a lány, miközben egyre csak az járt az eszében, amit a kesztyű nélküli bokszolásról hallott. – De legalább újabb tapasztalattal gazdagodom. Mióta Angliába érkezett, mást se csinált, mint újabb és újabb tapasztalatokra tett szert. Vizsla tekintetét egyfolytában Mackenzie-n tartotta, miközben a férfi reggelit szervírozott magának. Merthogy az újonnan szerzett tapasztalok sorában volt egy, amit szeretett volna minél hamarabb újra átélni…
Éjjel kemény fagy volt, így nappal derűs, de hideg idő borult a városra. A mérkőzés hatalmas tömegeket
vonzott az egyik folyóparti vendéglő mögött elterülő mezőre. Mivel Kirit nyugtalansággal töltötte el ez a felfokozott hangulatú tömeg, Mackenzie karjába kapaszkodott. A nézők java része munkásember volt, de a tömegben szétszóródva néhány jól öltözött úriembert is látni lehetett. Ők négyen egy ütött-kopott, ám tekintélyes méretű kocsin érkeztek a küzdelem helyszínére, amit a kocsis a mező túloldalán állított le. Néhány kocsi tulajdonosa, hogy a látványt semmi se zavarja, a kocsik tetejére mászott, de az Exeter Street-i különítmény elvegyült a tömegben. A közönség soraiban nők nemigen voltak, úrihölgy pedig természetesen egy sem. A mező közepén egy körülbelül hat és fél négyzetméter nagyságú, sarkain cölöpökkel kijelölt területet kerítettek körbe. A kedvencüket támogató nézők közbekiáltásainak kereszttüzében egy pár deréktól felfelé meztelen férfi állt az alkalmi szorító egy-egy ellentétes sarkában, és méregette egymást ellenségesen. Mackenzie, aki egy pillanatra sem esett ki az északról érkezett kereskedő szerepköréből, a látottakat magyarázta: – A küzdő felek mindegyikének van két segítője, akik ha kell, vizet és narancsot kínálnak a küzdőknek, illetve törülközőt a vér és izzadság letörlésére. Egy menet addig tart, míg valamelyikőjük a földre kerül. Ekkor, hogy kicsit magukhoz térjenek, harminc másodperc áll rendelkezésükre. Aztán kezdődik a következő menet. A küzdelem addig tart, míg egyikőjük feladja. A lány elfintorodott, bár az arcába mélyen behúzott kalapja mögé bújva ezt a férfi nem láthatta tisztán. – Ing nélkül mintha kissé fáznának. – Mihelyt a küzdelem kezdetét veszi, azonnal felmelegszenek – emlékeztette Mackenzie. Tudván, hogy sok úriember tanult bokszolni a Jackson szalonban, megkérdezte: – Ön bokszol? – Hogy tönkretegyem a csinos arcom? Az nem az én sportom, kedvesem! – Szemöldöke viccesen ugrándozott fel és le. – Mindjárt elkezdődik. A szőke fickó Cullen, a sötét hajú pedig McKee. Három perc elteltével Kiri tudta, hogy soha az életben nem szeretne többé bokszmérkőzésre menni. Valahányszor a két férfi valamelyike behúzott a másiknak, összerezzent és elfordította a tekintetét. – Ez szörnyű! Úgy néznek ki, mintha bármelyik pillanatban készek lennének egymást gyilkolni. – Nem ez a cél, de előfordul, hogy a bokszolok belehalnak az elszenvedett ütlegekbe – ismerte be Mackenzie. – Az ügyesség azonban fontosabb, mint a nyers erő. McKee a jobb kettejük közül és annak ellenére, hogy ő a kisebb, állja a sarat. Figyelje a gyors lábmunkáját, amint belelendül egy ütésbe, aztán pedig visszatáncol, hogy kitérjen Cullen ökle elől! Kénytelen-kelletlen Kirinek meg kellett állapítania, hogy kísérőjét épp annyira magával ragadta a küzdelem, mint a jelenlévő összes többi férfit. – Ne felejtse, miért vagyunk itt – mondta hangját egészen lehalkítva, bár a tömeg akkora zajt csapott, hogy a beszélgetésüket simán elnyomta. – Nézheti a mérkőzést, de közben a tömeg szélére húzódva sétálhatnánk esetleg körbe-körbe, hogy a gyanús személyek után kutathassak? A férfi szomorkás mosolyt villantott a lányra. – Sajnálom. A mérkőzés remek, de önnek igaza van, első a kötelesség. Miközben Mackenzie a nézőközönség szélére araszolva körbe-körbe irányította lépteit, Kiri továbbra is a karjába kapaszkodott, mintha a hullámzó tömeget fenyegetőnek találná. A kalapja kínálta láthatatlanságba burkolózva tanulmányozni tudta a férfiakat. Izmos testük és összevert arcuk miatt szép számmal akadtak, akik maguk is bokszolónak látszottak, de nem látott senkit, aki hasonlított volna a harmadik emberrablóra.
135
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Ebben a tömegben lehetetlenség volt kivenni az illatokat, főleg mivel a harmadik emberrabló nem használt sem kölnit, sem illatosított szappant. Ezek használata csak a jómódúak kiváltsága volt. Egy ilyen emberáradatban, ahol a többség nem volt híve a rendszeres tisztálkodásnak, szinte lehetetlennek tűnt beazonosítani egy férfit egyedi illatmintája alapján, hacsak nem kerül vele közvetlen fizikai kontaktusba. Viszont elég közelről látta a férfit ahhoz, hogy a tömegben kiszúrhassa. Elmentek Carmichael és Cassie mellett, akik egy helyben álltak és sasszemeket meresztve figyelték a tömeget. Carmichael figyelmét, csakúgy, mint Mackenzie-ét, néha elvonta a küzdelem. Férfiak! A tömeget elözönlő mozgóárusokban sem volt hiány, akik a küzdelmet anyagilag támogató vendéglőből származó frissen sült pitéket, illetve sört árusítottak a nézőknek. Mackenzie vett két pitét, egyiket Kiri jó étvággyal el is fogyasztotta. Míg ettek, a vizsgálódást felfüggesztették. Ahogy Kiri tekintete ismét a szorítóra tévedt, elborzadt a küzdő felek látványától, akiknek mellkasán az arcukat ért sérülések következtében patakokban csurgott a vér. – Nincs még vége? – Még mind a ketten állnak és küzdeni akarnak. Habár, úgy vélem, McKee hamarosan pontot tesz a dolog végére. Fölénye egyre inkább kezd megmutatkozni. Kiri nem bírta rávenni magát, hogy tovább nézze, ezért elfordította a tekintetét. A tömeg zajongása ellenére is hallotta a testbe teljes erőből belevágódó öklök tompa puffanását. Ő és Mackenzie megálltak egy rövid pihenőre a várakozó kocsik szomszédságában, így azokat is tanulmányozhatta. A lovak látványa kellemesebb volt az emberi brutalitásnál. Egyszer csak szemet szúrt neki valami. Két kocsi között egy széles vállú, izmos alakot, aki hasonlított a bokszoló kinézetű emberrablóra, néhány másik férfi szólított le. Körbevették, és úgy tűnt, mintha heves szóváltásba keveredtek volna. A bokszolója próbálta menekülőre fogni, de a többiek üldözőbe vették és elkezdték ütlegelni. Habár a fickó visszaütött, a támadókkal szemben alulmaradt és elég hamar a földre zuhant. Kiri ujjai Mackenzie karjába mélyedtek. – Megtámadtak egy férfit, aki lehet, hogy megegyezik az általunk keresett személlyel! Ott, a két kocsi között. Aztán, mint akit puskából lőttek ki, a harc helyszíne felé iramodott.
Tekintetét elszakítva a küzdelemről, Mac megfordult. A várakozó kocsik a hátuk mögött voltak, és
észrevette, hogy egy fél-fedeles, együléses sporthintó, más néven phaeton és egy kétkerekű, könnyű lovas kocsi, azaz curricle között gyilkosság van készülőben. Az áldozat a földön hevert, támadói pedig agyba-főbe rugdosták. Mac Kiri után vetette magát. Egykettőre utolérte a szoknyája ellenére is bámulatos gyorsasággal mozgó lányt. Amikor már elég közel voltak, és a tömeg zajongása sem nyomta el hangjukat, odakiáltott: – Hé, megálljatok! Mi folyik ott? – Maradj ki ebből! – mordult rá az egyik támadó. – Ollie csak azt kapja, amit megérdemel! – A küzdelem nem tűnik számomra tisztességesnek. – Mac mostanra elég közel ért hozzájuk, hogy meglendítse sétabotját. A nehéz, rézből készült fogantyúval erős ütést mért annak a férfinak a nyakára, aki az előbb megszólalt. Nem akart megölni senkit, csak megpróbálta megfutamodásra kényszeríteni a támadókat. De nem volt szerencséje. Hirtelenjében három férfi támadt Mackenzie-re. Sétapálcáját úgy használta, mint botvívásnál a küzdő felek egy valamilyen botszerű alkalmatosságot, kivédte az ellene irányuló ütéseket, illetve ütlegeket mért támadóira. Kiri mellette maradt, hogy az isten verje meg, és bár ismerte a lány képességeit, elborzadt egy pillanatra, amikor azt látta, hogy a lány az Ollie-t a földre kényszerítő férfira veti magát. Kiri a fickót az egyik hintó kerekei közé taszította. Ahogy a fagyos földre zuhant, látszott, hogy a szerencsétlen flótásnak fogalma sem volt róla, mi üthette ki.
MARY JO PUTNEY
136
EGY HAMIS HÖLGY
Azt kívánta, bár lennének a küzdelemnek szemtanúi is, hogy a támadók fontolóra vehessék a visszavonulás lehetőségét. Mac a pálcája fogantyújával jól irányzott ütést mért az egyik férfi lábai közé. Célpontja furcsa, velőtrázó jajveszékelésbe kezdett, aztán az ütés helyét markolászva a földre zuhant. A harmadik férfi előrántott egy kést, és látszott, hogy ügyesen bánik a fegyverrel. A pálcának azonban megvolt az az előnye, hogy Mac tisztes távolból is közbeavatkozhatott. Megfelelő irányzékkal kiüthette a kést a gazember kezéből. Akárcsak most. A háttérben sikoltozás támadt, és a kocsik közti teret a tömegből kiváló férfiak özönlötték el. A verekedés a tetőfokára hágott, amikor a sörtől kissé kapatos szurkolók is csatlakoztak hozzájuk, és néhányan McKee pártfogói közül a Cullen szimpatizánsokra támadtak. Mac most már erejét megsokszorozva folytatta a küzdelmet, latba vetve élete során szerzett minden képességét, és persze ösztöneit. Sétapálcáját, öklét, lábát, könyökét, térdeit, de hova az ördögbe lett Kiri? Nem számít, a lány milyen remek harcos volt, ez a mindenki mindenki elleni küzdelem nem neki való. Megpördült, és hogy távol tartsa magától a többieket amíg az egymással dulakodók tömegét pásztázza, sétabotját meglengette. Aztán kétségbeesett tekintete a phaeton mögé tévedt, és meglátta Kirit, aki egy vértócsában hevert.
Kiri!
Harminckettedik fejezet
Az agyában egymást kergető rémképek hirtelen ijesztően valóságossá váltak. A szíve mintha megszűnt volna dobogni, s ahogy a sötétség kezdte hatalmába keríteni, megingott. Nem! Ha a fene fenét eszik, sem fog elájulni. Nem teheti! Most nem. Szédülésével küszködve botladozott a lány felé, de életében nem volt még annyira megrémülve, mint ebben a percben. Lehet, hogy nincs hozzá joga, hogy kezével illesse, de a lányt életben kellett tudnia és a boldogsága, ha tőle távol is, mindennél fontosabb volt számára. Szüksége volt a lányra… Egyik kezével, hogy egyenesben tartsa magát, a phaeton szélébe kapaszkodott, a másik kezében viszont meglengette a sétapálcát, míg végül sikerült neki utat törnie a zűrzavarban. Talán két méterre lehetett a lánytól, amikor Kiri feltápászkodott, majd talpra rángatta a jól helyben hagyott Ollie-t. Az arcát vérfoltok tarkították, ahogy a köpenye is össze volt spriccelve, de a mozgásából ítélve nem valószínű, hogy megsérült volna. De ennyi vér! Rekedten kérdezte: – Hol sérültél meg, Kiri? Riadalma minden bizonnyal az arcára lehetett írva, mert a lány megnyugtató hangon válaszolt: – Jól vagyok, nem az én vérem. Az emberrablónk a kocsinak vágódott és felrepedt a feje, amitől vérzik, akár a disznó, amikor ölik. – Mivel Ollie megpróbált kereket oldani, a lány a kabátjánál fogva ragadta meg. – Ne engedje elszökni! A bokszoló termetes volt, de Mac mellett eltörpült. A férfi megragadta a fickó karját, majd rövid tusakodás után csuklóit egymás mellé szorította, előrántotta a bilincseket és egy kattintással a helyükre illesztette azokat. Bár kissé még mindig imbolygott, segített valamicskét, ha nem nézett Kirire. A gondolatát is kiűzte fejéből a képnek, ahogy a lány ott hevert a földön vérben fürödve, ahogy szépséges arcát elöntötte az élénkvörös rettenet. Mire az emlékezetébe idéződő látványt sikerült ismét legyűrnie, már majdnem öklendezett. Utat törve a zajos csetepaté közepette, a mező másik oldaláról érkezve Carmichael és Cassie tűnt föl a színen. Mindketten viseltesek voltak és kisebb-nagyobb horzsolások tarkították őket, de nem esett komolyabb baja egyiknek sem. Kiri így szólt: – Íme az emberrablónk.
137
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Még jó, hogy a kocsinkban rengeteg hely van – szögezte le Carmichael röviden. – Az emberrabló barátocskád el lesz ragadtatva a találkozástól. – Megragadta Ollie-t a karjánál fogva, majd tiltakozása ellenére a várakozó járművek mögött ácsorgó hintójuk irányába tuszkolta a férfit. Ollie másik oldalán Cassie lépdelt. Még mielőtt a nyomukba eredt volna, Kiri karon ragadta Macet. – Úgy néz ki, mint aki mindjárt elvágódik. Megsérült? – Csak pár karcolás, semmi több. – Nem sok sikerrel, de azért próbált nyugodt hangon válaszolni. – Tudja, nem állhatom a vér látványát. – Ez alkalommal legalább nem az ön vére. – Még akkor sem engedte el a férfi karját, amikor ő már arra ösztökélte, kövessék a többieket. – Azt hittem… az öné. – Szemét szorosan összezárta, így próbálta száműzni fejéből a minduntalan emlékezetébe toluló borzalmas képek sokaságát. – Egy vér áztatta nő… annál is rosszabb. – Értem. Megfontolt hangjából ítélve azt gyanította, a lány maga is sok rémes dolgot látott már. Minden tőle telhetőt megtett, hogy összeszedje magát. Mire a kocsihoz értek, Cassie és Carmichael a fogollyal együtt már elhelyezkedtek. Mac látszólagos higgadtsága bárkit meggyőzött volna, Kirit azonban nem tudta átverni, és ezt tudta ő is. Ollie a menetiránynak háttal eső oldal közepén ült, Rob társaságában. Megremegett a válla, ahogy megbilincselt csuklójára bámult. Fejsérülését hevenyészve rögtönzött kötés fedte, de az őt ért véres támadásnak egész testén jól látható jelei voltak. Macnek kellett volna Ollie másik oldalára ülnie, de Kiri megelőzte. Talán meg akarta szaglászni a férfit. Ezenkívül Macnél kisebb helyet foglalt el. Az ülés felettébb szűkös lett volna, ha a három férfi egymás mellé zsúfolódik. Miután a kocsi elindult Kirkland irodája felé, Newcastle-i akcentusán Ollie is megszólalt: – Mit szándékoznak tenni velem? Esküszöm, hogy az emberrablással kapcsolatban egyetlen szót sem húznak ki belőlem! Carmichael Macre nézett, némán jelezte, hogy a kihallgatást átengedi neki. Mac nem tudta, ez annak köszönhető-e, hogy pont szemben ül a fogollyal, vagy csak annak, mert Rob rádöbbent, hogy Macnek muszáj lesz valamivel lefoglalnia magát, ha nem akar darabjaira esni. Ollie beismerő vallomása hitelt érdemlően bizonyította, hogy ő az emberük. Mac Kirire pillantott, aki megerősítésként bólintott. Megtalálták az emberrablót, akit kerestek. Tekintetét ismét a fogolyra szegezve, ráparancsolt: – Nézzen rám! Amint Ollie vonakodva felemelte a fejét, két dolog is szemet szúrt Macnek. Először is az, hogy a fickó fiatal volt, inkább fiú, semmint férfi. Másodszorra, ernyedt arckifejezése arra engedett következtetni, hogy a szorítóban komoly agykárosodás érte. Feltételezve, hogy türelmes kérdésekkel többre megy, mint megfélemlítéssel, azt kérdezte: – Mi a teljes neve? – Ollie Brown – motyogta. – Ollie. – Newcastle-be való? – Igen – válaszolta a fiú, akit meglepett, hogy Mac tisztában volt a származásával. – Felismerte a támadóit? – Az a nagykutya küldte őket. – Ollie zavartnak tűnt és tanácstalan volt. – Meg akartak ölni. Miért akadályozták meg őket? Mihez akarnak kezdeni velem? – Arra vagyunk kíváncsiak, amit az emberrablókról tud, hogy elkaphassuk őket – magyarázta Mac, tekintetét Ollie-n tartva. – Hogy került kapcsolatba velük? Ollie egyikük arcáról a másikra nézett. A két hölgy és a két furcsa férfi megjelenése mintha arról győzték volna meg, miszerint ők nem a nagykutya küldöttei, és még arról is, jobban jár, ha elmondja nekik, amit tud. Vontatottan formálta a szavakat: – A barátom, Ruffian O'Rourke tudta jól, arra gyűjtök, hogy hazamehessek Newcastle-be. – Haza akart menni? Ollie bólintott. MARY JO PUTNEY
138
EGY HAMIS HÖLGY
– Azt gondoltam, eljövök Londonba és itt majd bajnok leszek a hivatásos ökölvívók közt. – Mosolya keserűségről árulkodott. – Ehelyett kis híja, hogy szét nem loccsantották a fejem. Az apám patkolókovács, és nekem sem szabadott volna elhagynom a műhelyt. Mivel szükségem volt pénzre, hogy hazamehessek, Ruff azt mondta, csatlakozzak hozzá, mert a munkára, amire felfogadták, kellett még egy ember. – Miféle munkára? – unszolta Mac. Ollie ijedtnek tűnt. – Ennek a nagykutyának néhány erős emberre volt szüksége. Ruff biztosított róla, hogy nem rablásról van szó, így hát aztán azt gondoltam, üsse kő. Egy éjszaka alatt eleget kereshetek a hazaútra. Fogalmam sem volt róla, hogy bárkinek baja eshet! Mint ahogy arról sem, hogy egy lányt akarnak elrabolni. – Megremegett a szája széle. – Ruff meghalt. Ő volt a legjobb barátom Londonban. – És aztán mihez kezdett? – A nagykutya iszonyú dühös lett és pisztolyt rántott. Az a piperkőc francia, akit nem ért találat, megpróbálta lecsillapítani, de én jobbnak láttam, ha eltűnök, amíg még tudok. Úgy döntöttem, megbújok valahol, s ha már elég pénzt gyűjtöttem össze, akár gyalogszerrel is elindulok haza. A hamarosan beköszöntő télben észak felé venni az útirányt és gyalogosan megtenni a Newcastle-be vezető utat, komoly kétségbeesésre vallott. Mac azt kérdezte: – Ma miért jött el a mérkőzésre? Ollie a padlóra szegezte tekintetét. – Olykor megesik, ha egy küzdelem hamar véget ér, önként jelentkezőket kérnek fel egy újabb menetre. Ha kiálltam volna, akkor most postakocsira is futná hazáig. És a szegény ördögnek feltehetőleg azt a kevés eszét is porrá zúzták volna, ami még megmaradt. – Ehelyett a nagykutya megsejtette, hogy felbukkanhat a mai mérkőzésen, és ideküldte az embereit, hogy intézzék el végérvényesen. Ollie hátradőlt. – Mit szándékoznak tenni velem? – Nem tudom – válaszolta Mac. – Ez nem tőlem függ. De legalább nem fogjuk bántalmazni, sem pedig vérbe fagyva az utcán hagyni. Ollie megpróbálkozott egy gúnyos megjegyzéssel. – Amúgy se hinném, hogy a hölgyek jelenlétében ilyesmire vetemednének! – Ne becsülje alá a hölgyeket! – figyelmeztette Mac fagyosan. – Bármelyikük képes puszta kézzel véget vetni a nyomorult életének! Működjön együtt velünk, és akkor talán megéri, hogy viszontlátja Newcastle-t. Szavai hatására Ollie óvatos pillantást vetett a szorosan mellette ülő Kirire. – Akkor nem fognak száműzni? – Ha segít nekünk, valószínűleg nem – mondta Mac. – Most pedig meséljen arról a nagykutyáról! Hogy nézett ki? Tudja a nevét? – Magas fickó. De álarc nélkül sosem láttam. – Ollie eltűnődött. – A haja barna. A tartásából ítélve a seregben szolgálhatott. Elegáns ruhákat hord, és drága kölnit visel. Mac észrevette, Kiri felélénkült a megjegyzésre, de a lány óvakodott tőle, hogy azt gondolja, egy Ollie hoz hasonló, magát kifejezni is alig tudó alak enné! pontosabb leírást lenne képes adni egy kölniről. Mac egész idő alatt folytatta a kérdezősködést, de igazából semmi hasznosat nem tudott kideríteni. Amikor az irodához értek, Carmichael szólalt meg: – Majd én bekísérem Mr. Brownt. Amúgy is volna még néhány kérdésem. Ollie riadtnak tűnt, amint Carmichael kirángatta a kocsiból. Már az Exeter Street felé tartottak, amikor Kiri megkérdezte: – Mi történik szegény Ollie-val? Halálra volt rémülve. – Lehet is. Annyi év fejvadászi tapasztalattal a háta mögött, Rob egyetlen fenyegető pillantással képes röptében elkapni egy legyet – mondta Mac kimérten. Cassie felnevetett.
139
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Találó jellemzés. Azt gyanítom, Kirkland minden lehetséges információt kisajtol majd az ifjú Mr. Brownból, aztán amíg tart az összeesküvés, bezárja majd egy cellába Clement mellé, végül pedig megváltja a jegyét egészen Newcastle-ig. – Tehát nem kell a Newgate mélyén sínylődnie, és nem is száműzik? – kérdezte Kiri. – Erre semmi szükség – válaszolta Mac. – Nem egy megátalkodott bűnözőről van szó, csak egy szerencsétlen, ostoba flótásról, aki az apja műhelyében kezdte szárnyát bontogatni, és azt hitte, ez elegendő lesz ahhoz, hogy Londonban bajnokká váljon. – Mivel Kirkland elég gyakran kényszerül megkerülni a törvényt – mormogta Cassie –, néha felettébb furcsán szolgáltat igazságot Az út hátralévő részében már nem beszélgettek. Mac hálás volt, hogy a novemberi, kora esti szürkület elhomályosította annyira a hintő belsejét, hogy nem láthatta a Kiri bájos arcát beszennyező vért. Hasonlóképpen őrült, hogy a sötétség jótékonyan elfedte vonásait és ökölbe szorított kezét. Amint a kocsi megállt az Exeter Street 11-es szám előtt, Cassie annyit mondott: – Nagyon ügyes voltál, Kiri. Két emberrablót megtalálni igazán szép teljesítmény. – De mind közül a legfontosabb még mindig hibádzik – mondta Kiri rosszkedvűen. – Még most sem tudjuk, kicsoda Ollie nagykutyája, pedig ő az, aki igazán számít. – És ezzel együtt elképzelhető, hogy nem is ő ál! az összeesküvés hátterében – mutatott rá Cassie. – Ez a fajta munka rendkívül időigényes és türelmet kíván, olyan, mintha darabonként kellene összeilleszteni egy előtte foszlányaira szedett térképet. Ollie és Clement szembesítésével Rob és Kirkland talán ráakad a kirakós néhány további, használható darabjára. Ennek az esélye vajmi kevés volt, és ezt Mac is tudta. Ami őt illette, azért imádkozott, hogy megtépázott idegeit legalább addig kordában tudja tartani, míg az Exeter Streetre érnek, s azok csak aztán mondják fel a szolgálatot.
Ollie-nak
minden bátorsága az inába szállt, ahogy egyszerre szemben találta magát Kirklanddel és Carmichaellel. Forró, édes teájának bögréjébe kapaszkodva, idegesen szólalt meg: – A másik fickó, az, akinek szemkötője van, azt mondta, ha hajlandó vagyok együttműködni, kevésbé lesz a dolog fájdalmas számomra. – És igazat mondott. – Kirkland, mielőtt folytatta volna, olyan hosszúra nyújtotta a csendet, hogy a fiatal bokszoló szinte már kiugrott a bőréből.: – Tudta, hogy az emberrablási kísérlet, amit kiterveltek, nem pusztán akasztófát érő bűntett, hanem támadás a Korona ellen? Ollie láthatóan elsápadt az arcát borító kosz és vérfoltok alatt, és a keze annyira remegett, hogy a tea kiloccsant a bögréjéből. – Nem, uram! Ezt nem tudtam! Én nem vagyok áruló! – Akkor mondjon el nekünk mindent, amire az emberrablással kapcsolatban emlékszik. – Igen, uram! Amit csak akar, uram! Kirkland és Carmichael is kérdezgették. Ollie szemmel láthatólag igyekezett, de annál, amit már elmondott, nem tudott sokkal többet. Egyórányi hiábavaló kérdezősködés után Kirkland úgy döntött, szembesíti őt Clementtel, bár nemigen várt különösebb eredményt attól sem. – Most találkozhat az egyik másik emberrablóval. Az majd kissé talán felfrissíti az emlékezetét. Ő és Carmichael lekísérték Ollie-t a pincébe és kinyitották Clement cellájának ajtaját. Carmichael, háta mögött közvetlenül a rab állandó felügyeletét ellátó őrrel, elállta a kijáratot, bár elég kicsi volt a valószínűsége, hogy Ollie szökést kísérelne meg, amikor enni kapott, viszonylag melegben volt, és az őt agyonverni igyekvő férfiaktól sem kellett tartania. Habár Clement kapva kapott minden lehetőségen, hogy szabadságát visszanyerje, ahhoz túl okos volt, hogy elhiggye, itt és most eliszkolhat. – Feltételezem, önök ketten ismerik egymást – mondta Kirkland, miközben Ollie-t befelé tuszkolta a cellába. – Hát hogyne, ez az a piperkőc francia – válaszolta Ollie, örülve, hogy végre akadt kérdés, amire tudta is a választ. – Ő volt ott akkor este a nagykutyával. És a fickó hallgatott rá. Clement a priccsen heverészett, de felállt, amikor a társaság a cellájába lépett. MARY JO PUTNEY
140
EGY HAMIS HÖLGY
– Nos, a fiatalember és én valóban találkoztunk azon a baljóslatú éjszakán, bár a nevét még most sem tudom. – Ollie Brown, szolgálatára – felelte Ollie ellenségesen. – És nem vagyok áruló! – Ahogy én sem vagyok hajlandó elárulni Franciaországot. – Clement meglepettnek tűnt. – Az itteni munkámra úgy tekintek, mintha katona módjára szolgálnám a hazámat. – Átkozott kém! – Ollie egyik öklét a francia felé lendítette. Kirkland még azelőtt elkapta a csuklóját, hogy az ütés betalált volna. Lehet, hogy Ollie Brown nem valami briliáns elme, de hazafiasságához nem fér kétség. – A találkozás talán felidézett bizonyos dolgokat? Clement megrándította a vállát. – Mr. Brown volt az erőember. Nemigen volt dolgunk egymással. Ollie a homlokát ráncolta. – A francia kapitánynak szólította azt az alakot. Talán mégiscsak igazam volt, amikor azt gondoltam, hogy katona? Clement szemének villanásából Kirkland arra következtetett, hogy Ollie nem téved: a vezér a hadsereg tisztje lehetett. Eggyel több információ, ami lehet, hogy hasznos, de az is lehet, hogy nem. – A kapitány nem francia? Ollie megrázta a fejét. – Angol, akárcsak ön vagy én. Kirkland hajlott rá, hogy elhiggye, mivel Ollie az a fajta volt, aki azonnal gyanakvóvá válik az idegenekkel szemben, csakúgy, ahogy Clementtel. – Ennyi elég is lesz ma estére. Szép álmokat, Monsieur Clement! Kikísérte Ollie-t a cellából, bezárta az ajtót és mielőtt még távozott volna, ellenőrizte. – Ez pedig itt az ön cellája, Mr. Brown. Hamarosan küldetek valami ételt. És egy törülközőt, valamint egy mosdótálat is, hogy a vérfoltok nagyját eltávolíthassa. Az őr kinyitotta a másik cella ajtaját és Ollie besétált. – Jobb, mint a híd alatt aludni – mondta a fiú. Reménykedve pillantott Kirklandre. – Elég együttműködőnek bizonyultam, uram? Hatalmas termete és izmai ellenére Ollie még most is egy hihetetlenül sebezhető fiú volt. Kirkland néha nagyon utálta ezt a munkát. – Sokat segített. De ha bármi más az eszébe jutna, ami segíthet kézre keríteni a vezért, szóljon csak az őrnek, és ő majd értesít. – Igen, uram. Kirkland és Carmichael szó nélkül ballagtak felfelé a lépcsőn. Amikor Kirkland irodájához értek, Carmichael megjegyezte: – Az az érzésem, mintha egy taknyos kölyköt fenekeltem volna el. Kirkland arcán ferde mosoly villant. – A fiú csak egy ártalmatlan bolond. – Azt mondanám, az egyetlen biztonságos hely a számára a családja társasága. – Carmichael kíváncsian vonta fel a szemöldökét. – Ha ennek egyszer vége lesz, felrakom egy postakocsira és hazaküldöm – nyugtázta Kirkland. – Felesleges pénzkidobás lenne a kormány részéről, ha börtönbe vetnénk. Carmichael megelégedetten bólintott. Mindketten képesek voltak elmenni a végsőkig, de egyikőjük sem szeretett éretlen tacskókat elfenekelni.
141
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Harmincharmadik fejezet
Mackenzie remek színész volt, de ahhoz nem elég jó, hogy el tudja hitetni Kirivel, jól van. A hintóban
uralkodó sötétség ellenére a lány szinte tapintani tudta a férfiban felgyülemlett feszültséget. Valami történt a bokszmérkőzésen, és ez a valami feltételezése szerint az ő vérrel befröcskölt testének látványával lehetett összefüggésben. A férfi bizonyára azt gondolta, meghalt vagy halálos sérülés érte, és ez olyan heves reakciót váltott ki belőle, amitől kis híján az eszét vesztette. Kíváncsi lett volna rá, vajon Cassie számára is olyan egyértelmű, hogy Mackenzie látszólagos nemtörődömsége valójában törékeny lelket takar. Van rá esély, hiszen a másik nő szintén jó megfigyelő. Csakhogy ő nem hált együtt a férfival. Habár csak egyetlen alkalommal voltak együtt, a férfi mindenestül az érzékeibe ivódott. Szenvedett, és szenvedése Kirinek is fájdalmat okozott. Amikor az Exeter Streetre értek, Mackenzie úgy segítette ki a két nőt a kocsiból, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna. Ahogy az egy úriembertői elvárható, leszámítva, hogy Kiri a kesztyűjén keresztül is érezte a benne vibráló feszültséget. Abban a pillanatban, ahogy házon belül voltak, így szólt: – Kissé megfájdult a fejem, így most lepihenek, és engedelmükkel ma este nem vennék részt a közös vacsorán. – Azzal udvariasan meghajolt, majd gondosan kerülve Kiri tekintetét, elindult felfelé. Aggódását nem, de köpenyét levetve a lány a ruhadarabban keletkezett kárt szemlélte. – A vért, miután teljesen megszáradt, ki lehet majd kefélni az anyagból, de a ruhám alapos mosásra szorul. Remélem, nem marad foltos. – Mind a kettőt add csak nyugodtan Mrs. Powellnek. Ha vérfoltok eltávolításáról van szó, abban nála nemigen találni jobbat. – Cassie szája körül gúnyos mosoly látszott. – Kirkland ügynökeinek elszállásolása kellő tapasztalat birtokába juttatta. – Vészjósló gondolat. – A hirtelen rátörő fáradtságtól Kiri is elindult felfelé a lépcsőn. – Azután, hogy annyit hemperegtem a mezőn, muszáj megfürödnöm. Kérhetném a vacsorám a szobámba? – Powellék gondoskodnak majd a vacsorádról, ahogy forró vízről is a fürdődhöz. – Cassie elnyomott egy ásítást. – Azt hiszem, én is így teszek. A verekedés mindig kifáraszt. Kiri szemöldökét felvonva fordult meg a lépcsőn. – Gyakran esik meg veled ilyesmi? – Ebben a munkában ez természetes. – Cassie kihúzta hajtűit és megrázta a fejét, aztán ujjaival úgy szántott keresztül a haján, mintha ő maga is közel járt volna hozzá, hogy fejfájás kerítse hatalmába. – Ha esetleg megfürödnél, van nálam illóolaj – mondta Kiri. – Citromverbénát vagy rózsaolajat szeretnél? – Fürdőolaj! – Cassie arca felragyogott. – Már az idejét sem tudom… Rózsát kérek. – Átviszem a szobádba. – Kiri örült, hogy a rózsaolajnak már a gondolata is mosolyt tudott csalni Cassie arcára. A mosoly éveket fiatalított rajta. Vajon milyen élete lehetett, mielőtt magába szippantotta a háború és ügynöknek állt? Természetesen egyik sem tartozott Kirire. De ettől még égett a vágytól, hogy megtudja. Mivel Kiri fenn állt a lépcsőn, rálátott Cassie fejére. Meglepődve hajolt át a korláton, hogy a látványt közelebbről is szemügyre vehesse. – A hajad töve vörösnek látszik. Cassie elfintorodott. – Esedékes lenne már egy festés. A hajam természetes vörös színe túl feltűnő, és létezésem legfontosabb alapelve, hogy minél kevésbé legyek az. A festék, amit használok a barnának egy eléggé semmitmondó árnyalata, viszont idővel lekopik, és a töveket időről időre újra kell festeni. – Bámulatosan értesz hozzá, hogyan tedd magad észrevétlenné – mondta Kiri, miközben próbálta maga elé képzelni a másik nőt vörös hajjal. A bőre valószínűleg szinte áttetszően fehérnek tűnne tőle. – Remélem, eljön még a nap, amikor úgy láthatlak, hogy nem akarsz a láthatatlanság álarca mögé bújni. – Legjobb formámban sem vagyok az a kifejezett szépség – biztosította a lányt Cassie. Talán tényleg nem az, gondolta magában Kiri, amint folytatta tovább a felfelé menetelést. De hogy Cassie feltűnő jelenség, abban szinte teljesen biztos volt.
MARY JO PUTNEY
142
EGY HAMIS HÖLGY
Mr. Powell és egy szolga felhozta Kirinek a vacsorát, amit el is fogyasztott, amíg azok ketten vizet
melegítettek a fürdőjéhez. Aztán hoztak egy ülőkádat is, meg több kannányi, gőzölgő forró vizet. Amikor távoztak, a köpenyét és a ruháját is magukkal vitték, tisztítás végett. Miután átvitte a rózsaolajat Cassie-nek, Kiri a saját fürdővizéhez citromverbénát cseppentett. A finom, jellegzetes illat mámorító volt, az ülőkád pedig elég nagy, hogy lábait felhúzva nyakig elmerülhessen a habokban. A forró víz enyhített valamicskét számtalan, zúzódás okozta sérülésén, amelyből többet is szerzett, mint ahogy azt eredetileg vélte. Addig ücsörgött a kádban, míg a víz teljesen ki nem hűlt és a kiázástól bőre ráncosodni nem kezdett, akkor megszárítkozott, majd belebújt hálóingébe és köntösébe. Fontolóra vette, hogy olvasson vagy leveleket írjon, sőt azt is, hogy nyugovóra tér. De a gondolatai továbbra is Mackenzie körül jártak. Elképzelhető, hogy a pihenés enyhített valamit a férfi rossz idegállapotán, de ebben nem nagyon bízott. Ha a saját szemével nem győződhet meg róla, hogy a férfi jól van, rá is nyugtalan éjszaka vár. Kirinek nem állt szándékában elcsábítani Mackenzie-t, akinek feldúltsága miatt az önbecsülésére most még inkább szüksége volt. Bokáig érő hálóinge és köntöse a lány testét teljesen elfedte, ő maga alaktalannak látszott. Vastag, kötött zoknija kiválóan alkalmas volt rá, hogy a lábát a hideg padló ellenére is melegen tartsa, és olyan kevésbé tűnt kihívónak, amennyire egy ruhadarabról ez csak elmondható. Mindezek ellenére sem felejtkezett meg azonban azokról az óvintézkedésekről, amelyeket Júlia Randall tanított neki egy nemkívánatos terhességet megelőzendő. A közte és Mackenzie közt kialakult vonzalom miatt ugyanis szinte lehetetlenség lett volna megjósolni, mi történhet. Amint némán lefelé igyekezett az előcsarnokba, megesküdött magában, hogy nem fogja a férfit olyan viselkedésre ösztönözni, amit az később megbánhat. Abból ítélve, ahogy akkor kinézett, amikor szobájába visszavonult, volt baja így is elég. A férfi szobájának ajtajához érve halkan bekopogott, de nem kapott választ. Lehet, hogy elment valahová? Ösztönei azt súgták, nem, Mackenzie a szobában van, de szándékosan nem reagál a kopogásra. Kiri elfordította az ajtógombot. Érintésére az ajtó halkan kinyílt. Az egyetlen fény, ami a szobában derengett, a kandallóban pislákoló szén izzásának volt köszönhető, de ez is elég volt, hogy az ablaknál ácsorgó és a hideg, téli éjszakába kifelé bámuló, barátságtalan alakot megvilágítsa. Mackenzie nem viselte már se a kabátját, se a csizmáját, de még a szemkötőjét sem, viszont a démon, ami hatalmába kerítette, még most is fogva tartotta. – Igazán sajnálatos, hogy nincs zár ezeken az ajtókon – mondta a férfi kimerülten. – Sejtettem, Kiri, hogy tiszteletét fogja tenni. Most viszont legyen olyan jó, hogy megfordul és maga mögött bezárva az ajtót, távozik. A lány hangtalan léptekkel szelte át a szobát. – Ha tudta, hogy át fogok jönni, akkor azzal is tisztában van, hogy nem vagyok az az engedelmes típus. – Ezt már tapasztaltam – válaszolta Mac fagyosan. Habár nem nézett a lányra, Kiri érezte, hogy hálás, amiért már nincs egyedül. Nem szabad hozzáérnie. Az csak további bonyodalmakat szülne, és nem oldana meg semmit sem. Mellé lépett és az ablakon keresztül az alig kivehető londoni háztetőkre bámult. – A vér és a nők hát a kulcs rémálmai saját, külön bejáratú rejtekéhez, ugye? A férfi nem válaszolt, de Kiri látta, hogy arcizma megfeszül. Gyönyörű volt és elveszett, akárcsak egy mennyországból száműzött arkangyal, aki tehetetlenül sodródik sorsa elkerülhetetlen beteljesedése felé. – Reakciója intenzitásából ítélve, nem én vagyok az első nő, akit így kellett látnia. Valamit bizonyára felidéztem önben, ami már korábban is marcangolta a lelkét. – Egy pillanatig tétovázott, de továbbra sem volt képes elhinni, hogy a férfi esetleg megölte volna a szeretőjét. Viszont, ha részeg volt, és úgy érezte, elárulták, vagy ha a nő provokálta, akkor bármi lehetséges. – Harriet Swinnertonon jár az esze? Mackenzie szaggatottan vette a levegőt. – De nem azért, mert megöltem. Miután Rupert visszatért és állítólag hallotta, hogy utolsó lélegzetvételével Harriet engem nevez meg gyilkosaként, ő és még néhányan az egységéből kirángattak az
143
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
ágyamból és a gyilkosság helyszínére cipeltek. Miközben záporoztak fejemre a vádak, látnom kellett, ahogy Harriet ott fekszik összetörve, vérben fürödve… A látvány emléke mindmáig gyötörte. Kiri inkább összekulcsolta a kezét, nehogy véletlenül megérintse a férfit. – Lehet, hogy nem volt mindent elsöprő szerelem a miénk, de fontos volt nekem – mondta akadozva. – Harriet kissé követelőző volt, de ugyanakkor bohó és nagylelkű is. Szerettem a kedvére tenni. Meg kellett volna tennem mindent, hogy megvédjem. Ehelyett azonban a vesztét okoztam. Ahogy maga elé képzelte a jelenetet, Kiri egyszer csak összehúzta a szemöldökét. – Elképzelhető, hogy Harriet férjének társa is akadt a tett elkövetésében? Ha valóban azt hitte, ön a gyilkos, lehet, hogy úgy érezte igazságosnak, ha szembesíti önt a bizonyítékokkal. Mackenzie a fejét rázta. – Nem, Swinnerton ölte meg. Talán csak bosszúból akarta, hogy lássam Harriet meggyötört testét, vagy az is lehet, hogy a maga elmebeteg módján csak dicsekedni akart. Bármi volt is az oka… holtan látni Harrietet, azóta is kísért rémálmaimban. – Talán pont ez volt a célja. Nem mintha sokáig gyötörhették volna rémálmok, ha sikerült volna önt bitófára juttatnia – jegyezte meg Kiri gyászosan. – Már maga a tudat, hogy meggyilkolták, az is elég fájdalmas lehetett, a látvány érthető módon csak megsokszorozta kínjait. – Rádöbbentett és megértette velem, hogy bűnös vagyok. – A sorsát egyikőjük sem kerülhette el – mondta a lány határozottan. – Életük színművében önnek csak mellékszerep jutott. Jelentéktelen, de majdnem végzetes. – Nem tudok nem egyetérteni – mondta a férfi barátságtalanul. – De ettől még nem érzem jobban magam. – A lelkiismeret olykor komoly nyűg. A férfi elhúzta a szája szélét. – Nekem abból amúgy sincs sok, kivéve, ha a hölgyek tönkretételéről van szó. Volt valami a hangjában… Feladva kezdeti elhatározását, miszerint egy ujjal sem ér a férfihoz, kezét most mégis annak csuklója köré fonta. – Most egy másik meghalt hölgyre gondol, ugye? – Nem tartott tovább egy pillanatnál, és már ki is találta. – Az édesanyjára. Kirántva magát Kiri szorításából, Mackenzie hátrahőkölt. – Erre meg honnan a pokolból jött rá? – kérdezte dühösen. – Maga valamiféle boszorkány? – Természetesen nem – felelte a lány halkan. – Csak egy nő, aki szereti önt, és ismeri a rezdüléseit. A férfi megrökönyödve bámult Kirire. – Szeret engem? Ettől most jobban kellene éreznem magam? A lány bánatosan elmosolyodott. – Sem jobban, sem rosszabbul nem kell, hogy érezze magát ettől. Egyszerűen így van. Nincsenek elvárásaim önnel szemben, bár az őszinteségét méltányolnám. – Nem kizárólag a saját kedvéért, hanem mert azt gondolta, hogy az őszinteség a férfi háborgó lelkére éppoly megnyugtató hatással volna. Megfogta a férfi kezét, és maga mellé húzta az ágy szélére. – Áruljon el nekem valamit, Damian. Ön még csak gyermek volt, amikor elveszítette az édesanyját. Miért hibáztatja magát a haláláért? Mackenzie üveges tekintettel bámult a kandallóban lobogó tűzbe. – Antoinette Mackenzie hamisítatlan színésznő volt. Utolérhetetlen, szépséges, csapodár természetű, kiszámíthatatlan, de céltudatos. Néha majomszeretettel csüngött rajtam, és egyfolytában azt mondogatta, hogy én vagyok az ő gyönyörű kisfia, és milyen boldog, amiért ennyire hasonlítok apámra. Máskor a puszta látványomat sem állhatta. Az idők során kitanultam, hogy éppen milyen hangulatban van, ahogy azt is, mikor célszerű kámforrá válnom. Haragos arckifejezés mögé bújva Kiri azt gondolta, nem kedvelte volna a férfi édesanyját. – Valóban Antoinette Mackenzie-nek hívták? – Szerintem ez afféle művésznév lehetett, de ha így is volt, az igazi nevét soha nem árulta el. – Észre sem vette, hogy keze Kiri kezére kulcsolódott. – Mindennél jobban vágyott rá, hogy hölgy lehessen, és azt hitte, Lord Masterson megadja neki ezt a kegyet. A lord felesége törékeny teremtés volt. Valószínűleg ez lehetett MARY JO PUTNEY
144
EGY HAMIS HÖLGY
az oka, hogy őlordsága szeretőt tartott, mivel így nem kellett a feleségét házastársi kötelességei teljesítésére kényszerítenie. Amikor hallgatásba burkolódzott, Kiri megkérdezte: – Az édesanyja arra számított, ha a lord megözvegyül, akkor majd őt veszi feleségül? – Szilárd meggyőződése volt. – A férfi ajka elkeskenyedett. – Éppen úton voltunk Yorkshire felé, északra, és Granthamben tartózkodtunk egy fogadóban, amikor egy újságból értesült Lady Masterson haláláról. El volt ragadtatva és azon nyomban tollat ragadott, hogy levelet írjon a lordnak, amiben valószínűleg olyan meggondolatlan dolgokról ejtett szót, minthogy mióta várja már a pillanatot, hogy ők ketten összetartozhassanak. A lord azonnal válaszolt anyám levelére, és közölte, hogy sosem fogja nőül venni, de természetesen a gyermekkel szembeni kötelezettségeinek eleget fog tenni. Kiri összerezzent. – Lehet, hogy ez annyira felzaklatta, hogy végül öngyilkos lett? Mackenzie olyan görcsösen szorongatta Kiri kezét, hogy félő volt, az általa okozott zúzódásoknak később is nyoma marad. – Anyám mindig hajlamos volt a hisztériára. Viszont ez alkalommal legalább akkorát robbant, mint egy egész sorozat Congreve-röppentyű. Azt vágta a fejemhez, hogy a születésem egyetlen oka az volt, hogy így tudja magához láncolni Lord Mastersont. Úgy vélte, ha gyermeket szül őlordságának, azzal megnő a valószínűsége, hogy az majd elveszi, de nem, a gyermekszüléssel járó fájdalom és nyűg mind-mind hiábavaló volt. – Ó, Damian! – sóhajtotta Kiri gyötrődve, mint aki továbbra is képtelen elhinni, hogy egy anya ilyet mondhat a gyermekének. – Ezt biztos nem gondolta komolyan. Csak el volt keseredve. – Naná, hogy el volt keseredve, de ettől még nagyon is komolyan gondolta. Néha úgy tűnt, örül, hogy van egy gyermeke, de legtöbbször a szobalánya gondjaira bízott, aki később a dajkám lett. Ezen a bizonyos napon – itt pár pillanat erejéig félbeszakította mondandóját, és szemmel láthatólag még a levegővétel is nehezére esett – azt mondta, hogy őlordsága, az az átkozott, ezt még megkeserüli. Meg azt is, hogy először velem, aztán pedig magával végez. Bár Kirinek a lélegzete is elakadt, a férfi kérlelhetetlenül folytatta: – És mivel anyám állta a szavát, elmetszette a torkom.
Harmincnegyedik fejezet
Mackenzie szavai határozottan csengtek, hihetetlennek, mégis tökéletesen hihetőnek tűntek. Kiri arccal
a férfi felé fordult. Mivel a nyakkendőjétől már korábban megszabadult, a lány az ingét gyengéden kigombolta és a nyakát takaró anyagot félrehúzta. Közvetlenül Mac kulcscsontja felett egy régen begyógyult seb vékony, halvány vonala húzódott. – Elmondhatatlan öröm számomra, hogy az édesanyja nem végzett valami remek munkát – suttogta a lány feldúlva, miközben pihe-puha ujjakkal simította végig a heget. – Mivel megállás nélkül izegtem-mozogtam és próbáltam kitérni az útjából, nem tudott mélyen megvágni – mondta a férfi távolinak tűnő hangon. – De pillanatok alatt minden csupa vér lett, ezért úgy gondolta, hogy ez elegendő lesz. Aztán pályafutása legremekebb öngyilkossági jelenetét idézve a Rómeó és Júliából, felkiáltott: „Őlordsága, az az átkozott, most meglátja!”, majd a tőrt egyenesen a szívébe szúrta. – És önnek ezt végig kellett néznie? – Kiri szerette volna megsiratni a gyermeket, akinek ezt át kellett élnie, de nem engedhette meg magának, hogy elérzékenyüljön. A fájdalom, amit afelett érzett, ami a tudomására jutott, semmi volt ahhoz képest, amivel a férfinak kellett együtt élnie egész életében. Mackenzie bólintott.
145
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Miután leszúrta magát, furcsa képet vágott, mintha egyáltalán nem számított volna sem fájdalomra, sem pedig vérre. A színház annyira beleivódott, hogy a színpad és a valóság közt sokszor nem is tudott különbséget tenni. Elkezdett levegő után kapkodni, majd a földre rogyott és… végül elvérzett. A vértócsában haláltusáját vívó anyja kitörölhetetlen emlékképpel hagyta hátra fiát. Hogy az isten verje meg azt a nőt önző viselkedéséért! Kiri nagyot nyelt, majd nyugalmat erőltetve magára a következő megállapításra jutott: – Minden bizonnyal őrült volt. – Egy kicsit… biztosan. – Felsóhajtott. – Még szerencse, hogy én a Mastersonok kiegyensúlyozottságát örököltem, így aztán nem kell tartanom tőle, hogy zárt osztályra kerülök. Ezzel ugyan nem érdemeltem ki, hogy tiszteletre méltónak tekintsenek, de legalább az épelméjűségemet nem vonják kétségbe. – Újabb hosszú hallgatás után még hozzátette: – Most már megérti, miért Will számomra a legfontosabb ember ezen a világon? – Az ön számára ő jelenti az állandóságot, a hűséget és az elfogadást – válaszolta, s közben azt kívánta, bárcsak jobban ismerné Lord Mastersont. Találkozott vele többször is, hiszen egyike volt Adam legközelebbi barátainak, de mindig csak futólag. Masterson jól megtermett, higgadt férfi volt, aki sokban emlékeztetett Mackenzie-re, bár nálánál nyugodtabb természettel áldotta meg a sors. Amikor legközelebb találkoznak, még az is meglehet, hogy térdre borul előtte és a lába nyomát is megcsókolja mindazért, amit Will az ő sokat szenvedett, törvénytelen származású kisöccséért tett. Olyan könnyedén hátat fordíthatott volna neki! – Nagy szerencse, hogy ő kiállt magáért. – Ha Will nincs, akkor minden valószínűség szerint egy kereskedő segédjeként végeztem volna, vagy pedig szolgasorsa ítéltettem volna egy szegényházban. Amikor beállt a seregbe, szinte belebetegedtem a gondolatba. Kettőnk közül én vagyok a feláldozható, és nem Will. – Ön egyáltalán nem feláldozható! – Kiri előrehajolt, majd nyelvével végigsimítva a sérült bőrszöveten, csókot lehelt a forradásra, amit anyja tőre okozott. – Amikor arra gondolok, hogy talán soha meg sem ismerhettem volna… A férfinak egy pillanatra elállt a lélegzete és ajkai alatt a lány érezte egyre gyorsuló érverését. – Sokkal jobban járt volna, ha soha nem találkozunk, én harcos hercegnőm – suttogta, de kezei már a lány dereka köré fonódtak. Kiri felemelte a fejét és merev tekintettel bámult a férfira. – Feltételezem, nem könnyű tisztelnie saját magát, amikor a tulajdon anyja sem becsülte semmire, de én hallani sem akarok erről! Megvan önben apja családjának ereje és büszkesége, valamint öné anyja bája és szellemessége, és ezen tulajdonságok együttes jelenléte a személyiségében figyelemre méltó emberré teszik önt, Damian Mackenzie. A férfi arckifejezése ellágyult. – Ön túlontúl nagyra becsül engem, hölgyem. – Ön pedig saját magát túlságosan kevésre. – A férfi arcát tenyerébe fogta, tekintete a férfi tekintetébe fúródott. – Nem áll szándékomban megsérteni a büszkeségét. De nagyon szeretném megvigasztalni. – Azzal kissé hátrabillentette a fejét és a szenvedély leghalványabb csíráját is elfojtva szeretettel megcsókolta. A szenvedélynek azonban nem lehetett sokáig gátat szabni. A vágy mindkettejükben fellángolt, s a lány jó szándéka, csakúgy, mint a férfié, egy csapásra semmivé lett. Karjait Mac szorosan a lány köré zárta. – Édes istenem, Kiri! – lehelte. – El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy egészben van és él. A lány vére felforrósodva dübörgött ereiben, a halál szele egy cseppnyit sem szívott ki belőle. Szorosan a férfihoz simult, aztán összefonódva hanyatlottak az ágyra. Amikor a lány ismét megcsókolta, a férfi kezei már a testén kalandoztak. – Olyan jó az illata! – suttogta. – Citrom és még valami. Friss. Pikáns. Finom. – Verbéna. Jó orra van. – Kissé megemelte magát, majd két karjával kétoldalt megtámaszkodva ölelte át a férfit. A szobában túl sötét volt ahhoz, hogy két szemének különbözősége láthatóvá váljon, de arccsontjának markáns, mégis finom metszésű íve kirajzolódott a tűz fényében. – Talán ön nem akarja kihasználni a fiatalságomból fakadó ártatlanságomat, de az egészen más, ha én akarom kihasználni az ön érettségéből adódó csodálatos élettapasztalatát. MARY JO PUTNEY
146
EGY HAMIS HÖLGY
Egy pillanatig a férfi mintha döbbentnek tűnt volna. Aztán döbbenete nevetésbe olvadt, és karja a lány dereka köré fonódott. – Hogy tudnék ellenállni önnek? – a hangja rekedtessé vált. – Vagy az élvezetnek és az őrületnek, amit kínál, amikor… oly nagy szükségem van mindkettőre. – Az öné mindegyik, csak el kell vennie, Damian, drágám. A férfi elhúzta a száját. – A rossz hírű Damian feléledni látszik. – Ez elválaszthatatlanul hozzátartozik vonzerejéhez! – Miközben lehajolt, hogy a férfi nyakára újabb csókot leheljen, ujjait sűrű hajába mélyesztette. A lábuk lelógott az ágyról, de egyetlen hirtelen mozdulattal, amivel Mackenzie arrébb gördült, máris mindketten a matracon voltak és ő a lány fölébe került. Kezei most már szabadok lévén, Kiri meg tudta lazítani a férfi nadrágjába tűrt ingét, és hátának meleg bőrét kezdte simogatni. Ahogy a lány meztelen bőrét érintette, a férfi váratlanul hátrahőkölt. – Hiszen jéghideg a keze! – Ön majd kellemesen felmelegíti – válaszolta Kiri hangjában rekedtes kuncogással, s egyetlen további pillanatot sem vesztegetve kirángatta az inget, majd a fején átbújtatva, megpróbálta a férfit a ruhadarabból kihámozni. Mackenzie-nek segédkeznie kellett a műveletben. Mire leküzdötte magáról a lenvászon ruhaneműt, a lány már a nadrágja kigombolásával is végzett. Ahogy kezei előtt szabaddá vált az út, egyre merészebb lett, mire a férfi megmerevedett. Amikor legérzékenyebb pontját érintette, a Kiri ujjaiban korábban tapasztalható hidegségnek már nyoma sem volt. – Ne… olyan… gyorsan! – kérlelte elfúló hangon, majd oldalára hengeredett, hogy a lány kezéből kicsusszanjon. Ebben a pozitúrában egészen a válla magasságáig fel tudta hajtani a lány köntösének és hálóingének szegélyét. A testét nyaldosó hűvös levegőt Kiri szinte észre sem vette, főleg nem akkor, amikor a férfi szája a mellére tapadt. – Mivel nem vacsoráztam, rettenetesen éhes vagyok – mondta, meleg leheletével a lány mellbimbóját cirógatva. Ahogy testén egyre lejjebb és lejjebb araszolt és újabb csókokkal illette, a lány elégedett nyöszörgésbe kezdett. Csak halványan emlékezett rá, mikor csúszott ki kezéből az irányítás és vette át a férfi a kezdeményezést, de nem igazán érdekelte. Főleg nem akkor, amikor ilyen csodás, ingerlő dolgokat művelt vele. – Enyhe ecetszagot érzek – jegyezte meg Mackenzie érdeklődve. – Tán azzal a szándékkal jött, hogy elcsábítson? – Esküszöm, hogy nem – suttogta Kiri levegő után kapkodva, ahogy megvonaglott a férfi combja közét illető simogatásaitól. – De mint ahogy arra maga is emlékszik, egy tábornok nevelt fel. És ő azt mondta, hogy az ember… mindig minden eshetőségre legyen felkészülve. – Most valahogy nem szeretnék a tábornokra gondolni, annál inkább sem, mert biztos vagyok benne, hogy lovaglóostora lenne az első, amit keze közé venne. És joggal. Viszont az a rémes ember mégiscsak felnevelt egy ellenállhatatlan leányt. – Ez az érdem sokkal inkább az édesanyámé, akiben a vágy istennője öltött testet. – Amikor a férfi hozzáértő szája testének legérzékenyebb pontjára lelt, Kiri egy szót sem tudott többé kinyögni. A gyönyör mindent elsöprő hullámai temették maga alá, teste és lelke külön utakon járt, esztelen boldogság kerítette hatalmába. Ahogy a lány elragadtatása kissé alábbhagyott, a férfi újult erővel nyomult előre, egyenesen a lány felforrósodott testének közepébe. Meglepetésére a gyönyör ismét magával ragadta a lányt, de ezúttal olyan elemi erővel taglózta le, hogy nem igazán volt tudatában, hol végződik ő, és hol kezdődik a férfi. Az érzés erőt adott neki, úgy érezte, bármire képes lenne, ugyanakkor egyfajta biztonságot is jelentett számára, és megnyugtató volt, hogy valaki ennyire szereti.
147
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Ahogy a férfival tökéletesen egybeolvadva görcsösen összerándult, tudta, érdemes volt a fél világot átutaznia, hogy erre a férfira rátaláljon, hogy vele élje át ezt a felemelő pillanatot.
Bár
Kirit biztonságot nyújtó karjai közt tudhatta, Mac mégis levegő után kapkodott. Sikerült végérvényesen száműznie gondolataiból a lány halálát előrevetítő képeket, de milyen áron? – Remélem, nem érzi úgy, hogy valami gyalázatos dolgot művelt – suttogta Kiri a férfi vállába. – Csak mert elfogadtam tiszteletre méltó és nagylelkű ajándékát? – Csókot nyomott a lány csodás mellei közé. – Hogy a pompás testét már ne is említsem. Bár most már valóban nem tudom, mit jelent a becsület. Ha a szándékaim tisztességesek is, a társadalom szemében végképp elbuktam. A lány felsóhajtott. – A „tisztességes szándék” rendszerint házassággal végződik, nem? Legalábbis ez az általánosan elfogadott nézet. Szerintem viszont nem a házasság az egyetlen tisztességesnek tekinthető állapot. – Rövid hallgatás után még hozzátette: – Ezt diktálja az illem, de az nem ugyanaz. – Ebben a percben egyikünk viselkedése sem tekinthető túlontúl illendőnek. – Mac akaratlanul is elhúzta a szája szélét. – És az a pokoli ebben az egészben, hogy ha meg is kérném a kezét, az sem változtatna a helyzeten semmit sem. – Tessék? – Elképedt arcot vágva nézett a férfira. – Azt hittem, nem az a házasulós fajta. – Ön elképzelhetetlen dolgok megfontolására késztet engem, Kiri. – Mutatóujja köré csavarva egy fényes tincset, a férfi a lány hajával játszadozott. – Vannak olyan romantikus képzelgések, miszerint a szerelem ellen nincs orvosság, de ez csak hiú ábránd. Ha olyan ostoba lenne, hogy elfogadná a házassági ajánlatom, hogyan érezné magát, ha cserébe a családja kitagadná? A lány megdöbbent a felvetéstől. – Az anyám sosem tenne ilyet! – De a mostohaapja vélhetőleg igen – mutatott rá a férfi. – Stillwell tábornok a brit hadsereg egyik legkiválóbb, hősként kezelt tisztje, de sajnos a tábornokoknak megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy az igazság számukra mindig fehér vagy fekete. Én legjobb formámban is csak középszürke lehetek. Az ő szemében én mindig a rossz megtestesítője volnék, míg ön az ártatlanságé. A lány a kezét a férfi karjára fektette, hogy a bőrszínük eltérő tónusát érzékeltethesse. – Az én bőröm kellemesen napbarnított, míg az öné olyan, mintha nem sült volna meg eléggé. – Igaza van, kissé korábban kivettek a sütőből – felelte Mackenzie hahotázva. Aztán a szót ismét komolyra fordította. – A házasság nem pusztán két ember egymás iránti elköteleződése, hanem a két család között szövődő egyfajta kötelék is. Ön egy herceg leánya és örököse. Én egy színésznő törvénytelen gyermeke vagyok. Azok szemében, akik hisznek a társadalom osztályok szerinti rétegződésében, a köztünk tátongó különbség hatalmas és egyben rémisztő is. És az emberek többsége így gondolkodik. Kiri vonakodva szólalt meg: – Indiában a kasztrendszer az itteninél sokkal merevebb határokat von a különböző társadalmi rétegek közé. Az egyik dolog, amit Angliában szeretek, hogy ezt itt szabadabban kezelik. – De korlátoktól ez a világ sem mentes. – Hogy igazát bizonyítsa, a férfi próbált valami konkrét példával előhozakodni. – Ha mondjuk, ön és a bátyám egymásba szeretnének, és össze akarnának házasodni, azt valószínűleg a tábornok sem ellenezné. Az esélye még így is megvolna, hogy az ön szempontjából a házasságot rangon alulinak tekintenék, hiszen ön mégiscsak egy herceg leánya. Will csak egy báró, de ez nem akkora különbség, ha rangokról van szó, és mivel főnemes, ez a házasság társadalmi szempontból elfogadható lenne. A családja is örömmel üdvözölné őt soraiban. Engem azonban nem lehet egy kalap alá venni vele. – Ön és Adam barátok, vagy nem? Ez minden bizonnyal segítene. – Jó viszonyban vagyunk és ugyanabba az iskolába is jártunk, de közel sem vagyunk olyan jó barátok, mint ő és Will. – Tétovázott, mielőtt beismerte volna: – Őszintén szólva mindig gyanítottam, hogy Will volt az oka, hogy a westerfieldi diákok maguk közé fogadtak. Őt mindenki kedvelte és tisztelte, ezért engem is megtűrtek. MARY JO PUTNEY
148
EGY HAMIS HÖLGY
– Ez képtelenség – jelentette ki a lány határozottan. – A Westerfield Akadémia egy híresen befogadó közösség. Mint ahogy valamennyi, korábban az intézetben tanult fiúnak is jó oka volt azt hinni saját magáról, hogy kitaszított. Lehet, hogy önnek sokkal több akadályt kellett legyőznie, mint a fiúk többségének, de sikerült, és saját maga miatt fogadták el. Önt igenis kedvelik. Mackenzie megvonta a vállát. – Kedvelnek, de nem tisztelnek. Egy dolog tréfálkozni egy szerencsejáték-barlang tulajdonosával, de egészen más dolog hagyni, hogy elvegye az ember lányát. – Már megint házasságot emleget. – Kiri szeme résnyire szűkült, akár egy macskáé. – Ez csak valami filozófia vagy személyes vonatkozása is van? Egy házasság megoldhatná rég elvesztett becsülete miatt érzett aggodalmát. Egyfolytában azon töprengve, mi járhat a lány csinos fejében, így felelt: – Nem vagyok filozófus! Tetszik az ötlet, hogy elvegyem, de gondolkozzon, Kiri! Nem számít, mennyire szeretjük – lassú kézmozdulattal végigsimított a lány testén a vállától egészen a térdéig – és kívánjuk egymást, képes lenne valaha is hátat fordítani miattam az egész családjának? Ha azt mondja, igen, nem hiszek magának. A szenvedély hihetetlen hatalommal bír, de idővel lecsendesedik. Ezért kell egy házasságot ennél biztosabb alapokra építeni. – Itt jönnek képbe a család és a barátok. A férfi bólintott. – Engem nagyon… nagyon felzaklatna, ha Will kitagadna. Amit meg is tenne, ha úgy érezné, hogy tönkretettem Ashton húgát. – Valójában azonban Mac nem csak fel lenne dúlva, ha Willt elvesztené. Az elviselhetetlen volna a számára. – Önnek nagyobb családja van, így a veszítenivalója is nagyobb. Nem áldozhatja fel őket holmi szenvedélyért, lett légyen az ebben a pillanatban bármilyen heves is. A lány lehunyt szemmel sóhajtott – Ezt eddig is tudtam. A hinduk meglehetősen fatalisták, de amellett toleránsak is, így egyik felem tisztában van vele, hogy köztünk a házasság elképzelhetetlen. Ezért is akartam annyira, hogy legalább ez a pár éjszaka megmaradjon nekünk. – Ahogy a szemét újra kinyitotta, tekintete szinte lángolt. J De angol is vagyok, és ez a felem kész dacolni a szabályokkal, és mindennél jobban vágyik arra, hogy a nyilvánosság színe előtt is felvállalhassuk ezt a kapcsolatot. – Egy ízig-vérig harcos hercegnő. – A férfi átkarolta a lány vállát, majd a szívére ölelte. Bár életkora ellenére rendkívüli bölcsességről tett tanúbizonyságot, fiatal volt és kiváltságos, és ez tette bizakodóvá és hitette el vele, hogy megtalálhatják a módját, hogy leküzdhessék családjaik és a társadalom rosszallását, és kapcsolatukat elfogadtassák. Mac viszont egyáltalán nem volt derűlátó, ő már túl sokat látott és tapasztalt a világ gonoszságából. És már nem hitt a csodákban.
A
Harmincötödik fejezet
gonosztevők nem pihentek meg egy percre sem. Bár Kirkland tennivalóinak listáján minden mással szemben elsőbbséget élvezett a brit királyi család elleni összeesküvés kivizsgálása, más ügyek is vártak felgöngyölítésre, amelyek legalább akkora jelentőséggel bírtak, és voltak még más ügynökök is, akik válaszra és persze törődésre számítottak. Nem beszélve arról a rengeteg oldalnyi dokumentációról, amit még el kellett olvasni, át kellett gondolni, és amivel kapcsolatban döntésre kellett jutni. Már majdnem éjfél volt, mire mindennel végzett. Amikor fel akart állni, kissé megingott. Ennyire kimerült volna? Rövid önvizsgálat után arra jutott, hogy állapota leginkább a vacak szóval volna körülírható.
149
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Megfázás vagy ehhez hasonló betegség tüneteit vélte magán felfedezni. Semmi komoly, de ahhoz elég, hogy fáradtságát megsokszorozza. Elhagyta az épületet, amely az általa működtetett kicsi, titkos ügynökségnek adott otthont, és az útirányt a Damian's felé vette. Szinte minden este megtette ezt a kis kitérőt, mivel névlegesen most már ő volt a klub tulajdonosa. És persze a klubban történt emberrablási kísérlet óta éberen figyelt, hátha meglát valakit, vagy megtud valamit. A fagyos éjszakában minden egyes levegővétele fehér, pamacsszerű gomolyag formájában nyomott hagyott a levegőben. November közepéhez képest szokatlanul hideg volt, de feltételezése szerint a parlament nyitóülésének napjára az idő ismét melegebbre fordul. Miközben a kocsi a Damian's felé döcögött vele, elbóbiskolt. Most már tényleg szüksége volna egy kiadós alvásra, mert már az idejét sem tudja, mikor aludta végig az éjszakát. De nem ma este. Ahhoz túlságosan sok dolga van. Amikor a klubhoz ért, elküldte a kocsit, mivel nem tudta biztosan, milyen hosszú időre nyúlik a látogatása. Amikor indulásra kész, megkéri majd a Damian's portását, hogy hívjon neki egy bérkocsit. A klub meglehetősen zsúfolt volt, bár talán nem annyira, mint mielőtt Mackenzie halálhíre kiszivárgott volna. Baptiste-nak nyoma sem volt, így Kirklandet egy inas kísérte az épület hátsó traktusában található irodájába. A klub igazgatója azonnal talpra szökkent, ahogy Kirkland belépett. A lövöldözés éjszakája óta Baptiste mintha ötkilónyit fogyott volna és legalább tíz évet öregedett. – Uram! – Üdvözlésképpen meghajolt. – Remélem, minden rendben van. – Csak annyira, amennyire ebben a helyzetben várható. – Mivel Mackenzie halálának hitelesnek kellett tűnnie, Kirkland minden, a férfi személyes tulajdonát képező tárgyat kipakolt annak íróasztalából és irodájából. A helyiség meglehetősen kopárnak tűnt, és az egyetlen dolog, ami a néhai klubtulajdonosra emlékeztetett, egy csinos kupac felbontatlan levél volt Mac íróasztalán. Baptiste hagyta ott őket Kirklandnek, mivel ő volt Mac végrehajtója. Kirkland átlapozta a levélhalmot. Egy illatosított üzenet egy hölgytől, aki bizonyára nem értesült a férfi haláláról, néhány hivatalos levél, valószínűleg számlák. – Ezeket majd elintézem. Hogy állunk a bor- és alkoholkészletekkel? – Szerencsére érkezett egy szállítmány közvetlenül… mielőtt… – Baptiste nyelt egyet, de képtelen volt befejezni a mondatot. – Hamarosan Kentbe utazom, hogy beszéljek a szállítóinkkal. Természetesen a „csempész” szó nem hangzott el. – Ismeri a szállítók főhadiszállására vezető utat? Baptiste bólintott. – Mackenzie egyszer magával vitt és bemutatott az ő… képviselőjüknek, hogy fel legyek rá készülve, ha bármi… – a hangja elhalt. – Ez bölcs előrelátásra vallott. Járjon utána, tud-e még szerezni abból az újfajta vörösborból. – Megpróbálom. – Baptiste komoly képet vágott. – Nem néz ki valami jól, uram. Talán pihennie kellene egy keveset. – Ez a következő napirendi pontom. Jó éjszakát! – Kirkland a leveleket a kabátja egyik belső zsebébe gyűrte, majd távozott A klubot a központi játékszalonon keresztül hagyta el. Ám amint az ajtó felé igyekezett, a rulettasztal mellől egy férfi emelkedett fel, és sietett az üdvözlésére. Lord Fendall volt az, az egyik olyan személy, aki az összeesküvéses merénylettel kapcsolatban felkeltette az érdeklődésüket. Kirkland szétszórt figyelme máris az útjába vetődő feladatra összpontosult. – Jó estét, Fendall! Örülök, hogy itt látom. – A városba csak úgy özönlenek az úriemberek, ahogy közeleg a parlament megnyitásának napja – magyarázta Fendall. – Mr. Mackenzie-re megemlékeznek valamiféle szertartással? Ha igen, szeretnék ott lenni. – Egyelőre várom az utasításokat a fivérétől, aki jelenleg Spanyolországban tartózkodik – válaszolta Kirkland. Elég kellemetlen volt Mac holttá nyilváníttatása is, egy megrendezett gyászszertartáshoz már végképp nem volna gusztusa. – Véleményem szerint Lord Masterson a családi birtokon kívánja majd eltemettetni Mackenzie-t. MARY JO PUTNEY
150
EGY HAMIS HÖLGY
– Törvénytelen származása ellenére a Mastersonok között helyeznék örök nyugalomra? – Fendall meglepetésében összevonta szemöldökét. – A fivére igazán nagylelkű. – Közel álltak egymáshoz – közölte Kirkland tömören. Ezért írt Willnek mindjárt az emberrablást követő reggel és küldte a levelet Spanyolországba sürgősséggel, kormányzati futárt igénybe véve. Tekintetét körbehordozva a termen, Fendall felsóhajtott. – A Damian's Mr. Mackenzie nélkül már nem ugyanaz. Baptiste a barátom, de ő nem igazán jártas a vendégcsalogató légkör megteremtésében. Tud valamit a klub sorsáról, hogy eladják vagy bezárják? – Ez még nem dőlt el. – Kirkland biccentett a fejével. – További szép estét és jó játékot kívánok önnek! De azért bankot, ha lehet, ne robbantson. Fendall elnevette magát. – Ez idáig az este mesésen alakult. A játék a lényeg. Ha az ember hébe-hóba nyer is, az csak kellemes ráadás. Felettébb üdvözítő, hogy őlordsága így gondolkozik, tekintve, hogy szép kis vagyont költött már a Damian'sben. Kirkland jó éjszakát kívánt neki, és gyors léptekkel a kijárat felé indult, mert nem szerette volna, ha másoknak is megakad rajta a szemük, mert beszélgetni végképp nem akart. A friss levegő kissé kitisztította a fejét. Jobbra fordult és átsétált Mac otthonához. A személyes levelezése ide érkezett és azt is ellenőrizni kellett. Aztán végre hazamehet. Az ajtóhoz saját kulcsát használta. A ház csendes volt. Nem teljesen üres, de a két szolga már nyugovóra tért. Hozzá voltak szokva, hogy Kirkland időnként jön és megy, így nem ijednének meg, ha meghallanák a motoszkálását. Egyenesen Mac dolgozószobájába ment és lámpát gyújtott, s az íróasztalon még több levelet fedezett fel. Közülük kettő Will Mastersontól érkezett. Kirkland reménykedett benne, hogy saját, burkolt célzásokkal a valóságra rávilágító magyarázó levele még Mackenzie halálhírét megelőzően megérkezett. Habár Kirkland minden tőle telhetőt megtett, az üzenetek továbbítása a félszigetre sokszor bizonytalan eredménnyel kecsegtetett. A közönséges levélpapír és az iskolázatlan kézírás miatt egy másik levél is kitűnt a kupacból. Egy bérelt postafiókcímről továbbították, amit Mac jobban kedvelt a pontos címre történő kipostázásnál. Kíváncsiságát csillapítandó, Kirkland feltörte a pecsétet. Furcsa szállítmány érkezett Franciaországból, az lenne a legjobb, ha személyesen tenné tiszteletét. Találkozzunk a szokott helyen, alkonyatkor, a következő újhold alkalmával. Hawk. Kirkland komoran vonta fel szemöldökét. Mac csempész barátja szükségét érezte, hogy írjon? Nagyon érdekes. Reggel első dolga lesz, hogy a levelet eljuttassa Macnek. Szédelegve halmozta a leveleket egy kupacba az íróasztalra. Át kellett volna futnia őket, de olyan fáradt volt, hogy a rajtuk lévő kézírást is alig bírta kibetűzni. A gyomra is kóválygott a benne lappangó valamitől, aminek tünetei kezdtek elhatalmasodni rajta. Utált beteg lenni. De az akaraterőnek is voltak határai. Az lenne a legjobb, ha felmenne a vendégszobába és ledőlne pár percre. Esetleg többre, hiszen még abban sem biztos, hogy elegendő ereje lesz felmenni a lépcsőn. Amikor a vendégszobába érve megborzongott, hirtelen rádöbbent, hogy nem megfázás bujkál benne, hanem a maláriás láza van kiújulóban. Erre az eshetőségre nem is gondolt, mivel már évek óta nem volt rohama, és az igazat megvallva, jobb szerette tagadni ennek még a gondolatát is. Olyannyira, amennyire csak egy konok titkos ügynök tud tagadni. Az ájulás határán vergődve mászott be a takaró alá, azonmód ahogy volt, csizmástul, felöltözve. Kirkland agya végül feladta a küzdelmet; és a tudatára ereszkedő, kegyes sötétségbe süllyedt.
Kiri illedelmesen lesütött szemekkel vonult le reggelizni, bár gyanította, hogy egy hírszerzőkkel és titkos
ügynökökkel teli házban majdnem hogy lehetetlenség lenne titokban tartani egy viszonyt. De legalább kötelezte őket a titoktartás.
151
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Mackenzie még nem jött le, Cassie viszont falatozás közben már újságot lapozgatott. Felpillantott. – A rózsaolajfürdő egyszerűen csodálatos volt. Utána hihetetlenül jól aludtam. – A rózsaolaj sok mindenre jó, többek között arra is, hogy túlfeszített idegállapotban oldja az emberben felgyülemlett feszültséget. – Ahogy elment a másik nő mellett, Kiri orrát a levegőben terjengő rózsaillat csapta meg. – Akkor a házban mindenkinek szüksége lenne egy kevésre – mondta Cassie. – Gondolod, hogy rá tudjuk venni Mackenzie-t és Carmichaelt, hogy vegyenek rózsaolajos fürdőt? Kiri elvigyorodott. – Valószínűleg inkább a halált választanák. – Habár a férfiak kölnit használtak, a rózsa mégiscsak túlontúl nőiesnek számított. Az előcsarnokban a tábornoktól érkezett levél várt rá. Előző este elkerülte a figyelmét, mivel a Mackenzie-vel kapcsolatos dolgok nyugtalanították. Miután szedett magának a tányérjára, feltörte a pecsétet és olvasni kezdett. A tábornok első mondata hatására önkéntelenül felkiáltott: – Hát ez csodás! Cassie felnézett. – Jó hírek? Ránk férne! – Nagyon jó hír, bár semmi köze ahhoz, hogyan mentjük meg Angliát a gonosztól. A családom egy ideje a fivérem, Ashton birtokán vendégeskedik, és a mostohaapám elhatározta, hogy vásárol egy birtokot, ami a fivéremével határos. Vagyis mindannyian közel leszünk egymáshoz és gyakran találkozhatunk. Én csak a múlt tavasszal ismerkedtem meg Adammel, szóval van mit bepótolnunk. Ő és az anyám sosem fogják megunni egymás társaságát. Cassie sóváran elmosolyodott. – Remekül hangzik. Szerencsés vagy, hogy ilyen családod van. – Igen, tényleg az vagyok. – Kiri folytatta az olvasást és tovább falatozott, így aztán mire Mackenzie csatlakozott hozzájuk, a reggelijével félig már végzett is. Ahogy felemelte tekintetét a levélből, egyetlen perzselő pillanat erejéig úgy érezte, mintha ugyanúgy összekapcsolódott volna a férfival, mint amikor előző éjjel a testük is egymásba fonódott. Mielőtt még a férfi arra kényszerítette volna magát, hogy elfordítsa róla tekintetét, Kiri a szemében az övéhez hasonló fellángolást vélt felfedezni. – Rózsaillatot érzek – jegyezte meg Mac túláradó vidámsággal. – Mivel a rózsák szezonja már elmúlt, biztosra veszem, hogy valamelyik hölgy illatát érzem. – Kiri adott nekem egy kevés rózsaolajat, ami állítólag nyugtató hatású – magyarázta Cassie. – Szeretnéd ma este te is kipróbálni? A férfi egészen rémült ábrázatot vágott. – Inkább a halál. Kiri és Cassie hangos hahotában törtek ki. – Lemaradtam valamiről? – kérdezte gyanakvóan. Kiri csak a fejét rázta, és nem bocsátkozott fejtegetésbe derültségük okát illetően, de hálás volt, amiért másra terelődött a szó. Mire Mackenzie kitálalta magának a reggelijét és helyet foglalt az asztal távolabbi végén, Kirinek valamelyest sikerült úrrá lennie érzelmein. Vagy legalábbis sikerült palástolnia azokat. Azt gondolta, hogy már beletörődött a ténybe, miszerint a Mackenzie-vel való viszonya nem lesz hosszú életű. Mégis mióta a férfi előző éjjel szóba hozta a házasság kérdését, rájött, hogy nem is annyira fatalista, mint azt korábban gondolta. A továbbra is előttük tornyosuló akadályok tekintetében a helyzet ugyan semmit sem változott, de lehet, hogy mégis van megoldás? A várakozás könyörtelen volt, még ha oly reményteli is.
MARY JO PUTNEY
152
EGY HAMIS HÖLGY
Kiri
Harminchatodik fejezet
már a második csésze teáját kortyolgatta, amikor Rob Carmichael, felettébb mogorva arckifejezéssel, belépett a reggelizőszalonba. Cassie rámosolygott. – Látom, egy finom reggeli csábító gondolata még képes előcsalogatni a rejtekhelyedről. – Bolond volnék visszautasítani, de most nem ezért vagyok itt. – Carmichael megkésve vette le kalapját. – Ma reggel üzenet érkezett az egyik szolgádtól, Mac. A tetőtől talpig felöltözött Kirklandet a vendégszobád ágyában találták, láztól elgyötörve. Mackenzie alig hallhatóan szitkozódott. – Újabb mocsárlázroham? – Valószínűleg – válaszolta Carmichael. – Méghozzá elég súlyos. – Küldtek már a szolgák doktorért? – kérdezte Mackenzie. – Remélem. – Carmichael öntött magának egy bögrére való teát, amibe tetemes mennyiségű cukrot tett. – Még nem láttam. Gondoltam, előbb beugrom és értesítelek benneteket. Cassie kiitta utolsó korty teáját is, majd talpra szökkent. – Veled megyek, Rob. Úgy tűnik, Kirkland ápolásra szorul, és olyasvalakire lesz szüksége, akinél a lázálmában kifecsegett titkai is biztonságban lesznek. – Értesz az ápoláshoz is, Cassie? – kérdezte Carmichael némileg meglepődve. – Előbb vagy utóbb minden nő elsajátítja e képességet – válaszolta a nő szárazon. – Mocsárláz? Az ugye malária? – Kiri sosem gondolta volna, hogy akadna bármi, ami a fáradhatatlannak tűnő Kirklandet le tudná dönteni a lábáról. – A doktorok errefelé használnak kínafa-kérget? Carmichael üres tekintettel bámult maga elé. – Fogalmam sincs. Az mi? – A Dél-Amerikában őshonos kínafa kérge. A jezsuiták annak idején még a bennszülöttektől tanulták meg, hogyan használható a láz kezelésére. Indiában rengetegféle láz van, így a szüleimnek mindig van kéznél valamennyi belőle. Nem tudom, Angliában is ilyen elterjedt-e, hiszen itt kevesebb a lázzal járó megbetegedés, mint a forró égöv országaiban. Láz vitte el Kiri édesapját is, mielőtt még a lány megszületett volna. A tábornok egy valamikori, Perut is megjárt katonatársától szerzett tudomást a kínafakéregről, és a háza népének szerzett is belőle. Sajnos a „jezsuita” szó a protestáns angolokban rendszerint rémisztő emlékeket ébresztett, a kéregnek új nevet kellett keresni. – Ismerek egy patikát, ahol általában tartanak kínafakérget. Veszek egy keveset és elviszem Kirklandnek. – Nagyszerű. Azt is meg kell mutatnod, hogy adagoljam – mondta Cassie. – Egy csészényi forrásban lévő vízzel kell leforrázni egy csipetnyi kérget. – Kiri ujjai segítségével megmutatta, körülbelül mekkora mennyiséget. – Nagyjából tíz percig kell állni hagyni, majd le kell szűrni és a beteggel megitatni. Naponta úgy négy-ötcsészényi elegendő is. Az első adagot magam készítem el, hogy lásd, hogyan kell. – Bárcsak én is mehetnék! – sóhajtotta Mackenzie csalódottan. – De tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy megjelenjek valahol, ahol olyan jól ismernek, miközben halottnak hisznek. – Nem kell már sokáig a halottat játszanod – nyugtatgatta Carmichael felettébb rossz hangulatban. – A parlament ünnepélyes megnyitójáig kell csak kibírnod, akár sikerrel járunk, akár nem. Történjék bármi, valamiképp meg kell találnod a módját, hogy visszatérj. – Na és hogy akarja csinálni, Mackenzie? – szegezte neki a kérdést Kiri. – Egyszerűen csak felbukkan és elmondja az igazat, hogy a halála csak színjáték volt, amire azért volt szükség, hogy segíthessen a kormánynak megkeresni pár merénylőt? – Az igazat? – A férfi mintha megbotránkozott volna. – Az meglehetősen unalmasan hangzana. Arról nem is beszélve, hogy a jövőben nem lenne rá többé lehetőség, hogy Kirklandnek segítsek.
153
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Akkor hát mit fog csinálni? – A Szent Bertalan Kórházat választom majd visszatérésem helyszínéül, és arra fogok hivatkozni, hogy miközben a Damian's-ben garázdálkodó rablók nyomába eredtem, olyan súlyos fejsérülést szenvedtem, hogy heteken keresztül azt sem tudtam, ki vagyok – magyarázta. – Ki fog derülni, hogy valaki mást tévesen velem azonosítottak, és így örömkönnyek közepette ott folytathatom korábbi életem, ahol az félbeszakadt. Mivel az emberek ideig-óráig tódulnak majd a Damian'sbe, hogy e csodának szemtanúi legyenek, arra számítok, hogy ez az üzletnek is jót tesz. Kirinek nevethetnékje támadt. – Na és mihez kezd a ténnyel, hogy Kirkland a gyűrűjét a halott férfi ujján találta? – Azt akár el is lophatta tőlem – vágta rá Mackenzie azonnal. – Kirkland pedig majd kijelenti, hogy a gyűrű és az őt ért sokk annyira megviselték, hogy az azonosítás során tévedett. Carmichael szemmel láthatólag benne volt egy kis ármánykodásban. – Én is segíthetek azzal, ha azt mondom, hogy mivel nem voltam meggyőződve róla, hogy tényleg meghaltál, végeztem egy kis nyomozást. – Remek! És a Szent Bertalanban akadsz a nyomomra. Egy fejsérülés az elkövetkező néhány hónapban rám váró szörnyűségek ellen is kitűnő kifogás lesz majd. – Ahogy Kirire vigyorgott, a lány majd elolvadt. Hogy lehet, hogy mellette minden más férfi elhalványul? – Ez roppant agyafúrt – mondta Cassie türelmetlenül. – De nem ártana megmozdulni, ha azt szeretnénk, hogy Kirkland is részese lehessen a nagy felfedezésnek. Szavai hatására egykettőre szétszóródtak, hamarosan mindegyikük ott állt tettre készen. Kiri őszintén remélte, hogy a szülei által látogatott patikában van kínafakéreg raktáron. Máskülönben hosszas keresgélésnek néz elébe, ha keríteni akar. Sokkal nyugodtabb lenne, ha Kirklandet a kéreggel kezelhetnék; a malária ugyanis könnyen végzetessé válhat. Ha valamilyen csoda folytán a kór enyhe lefolyású lenne, figyelembe véve Kirkland kiváló egészségi állapotát, és a férfi képes lesz talpra állni, akkor is a lehető leghamarabb fel kellene épülnie. A lánynak alapos oka volt azt hinni, hogy a férfi által végzett munkát nemigen tudná más elvégezni. Kirkland olyan volt, mint egy ügynökök hálójának közepén ücsörgő hatalmas és leleményes pók. Hogy felkereshette a régensherceget és a miniszterelnököt, ahol szívélyes fogadtatásban részesült, felbecsülhetetlen jelentőséggel bírt számukra. Nélküle az esélyeik rendkívüli mértékben zuhanni kezdenének.
V
éget nem érő rémálmok perzselő forróságban és jeges révületben, dühödt kísérlet a merénylők megfékezésére. Véget nem érő fájdalom és hánykolódás, kétségbeesett reményvesztettség… Kirkland csak nagyon lassan nyerte vissza öntudatát. Először egy mennyezetet vélt felismerni, ami pont úgy nézett ki, mint a mennyezetek általában. Végül eszébe jutott, hogy el kellene fordítania a fejét, ami, mint kiderült, pokolian kényelmetlen mozdulat volt, kényelmetlenebb, mint amilyennek lennie kellett volna. Ágyban feküdt, hatalmas kupac takaróval betakarva, annak ellenére, hogy a szoba túlsó végében található kandallóban vidáman ropogott a tűz. Hogy képes legyen a környezetére összpontosítani, hunyorogni kezdett. Mackenzie otthonában volt, döbbent rá. A vendégszobában, ahol számtalan alkalommal megszállt már korábban. De miért? – Szóval úgy döntöttél, visszatérsz az élők sorába. – Egy hűvös kéz érintését érezte homlokán. – A láz végül visszavonult. Ha éhes vagy, talán hozok neked egy kis csirkelevest, na persze, ha szépen megkérsz. – Cassie? – Hunyorogva nézett a nőre, akinek karikás volt a szeme. Halványan emlékképek villantak fel benne arról, hogyan hánykolódott az ágyban… hogy belékényszerítettek valami keserű teát… dobálta le magáról a takarókat, amikor gyötörte a láz, illetve húzta magára azokat, amikor rázta a hideg. – Hány napig voltam eszméletlen? – Háromig. Újabb mocsárlázroham. Valószínűleg már későre járhatott, amikor egyik este Mackenzie-hez jöttél és a jelek szerint elájultál. A szolgái találtak rád másnap reggel, eszméletlen állapotban. – Három nap! – Küzdenie kellett, hogy fel tudjon ülni, de azon nyomban vissza is hanyatlott párnáira, annyira kimerült a próbálkozástól, hogy aztán a fejét sem volt képes megmozdítani. MARY JO PUTNEY
154
EGY HAMIS HÖLGY
– Viselkedj, James! – feddte meg Cassie olyan szigorúan, mint egy iskolai ápolónő. – Mivel eszed ágában sincs vigyázni magadra, jó darabig huzakodtál Szent Péterrel. Nem kelsz ki ebből az ágyból, amíg maradéktalanul vissza nem nyered az életerőd! Fogalma sem volt róla, hogy a nő a keresztnevét is tudja. – Ilyen beteg voltam? – Igen. – Akkor nyugton maradok – válaszolta szelíden. A nő elvigyorodott. – Csakis azért, mert túl gyenge vagy, hogy bármi mást csinálhass. Cassie jól ismerte a férfit. Ahelyett, hogy a nő megjegyzését válaszra méltatta volna, inkább azt kérdezte: – Egész idő alatt te cserélgetted rajtam a borogatást? – Felváltva a komornyikoddal, és néhányszor Kiri is eljött. Ő hozta a kínafakérget és mutatta meg mindnyájunknak, hogyan készítsünk főzetet belőle, aminek hála most már nem beszélsz félre. De ne aggódj, a titkaid nálunk biztonságban vannak. Akad néhány felettébb érdekes, Kirkland… Kíváncsiságában, vajon mennyi mindent mondhatott el, felnyögött. – Amiről persze, cserébe egy tisztességes összegre rúgó évjáradék fejében, életetek végéig hallgatni fogtok. – Aztán azt kívánta, bárcsak ne mondta volna, amit mondott, mert minden egyes alkalommal, ahogy a nő visszatért Franciaországba, megvolt rá az esély, hogy élve nem jön többé vissza Angliába. De Cassie csak mosolygott. – Amíg nem kapok kedvezőbb ajánlatot, tartom a szám. Túl fáradt lévén a további tréfálkozáshoz, azt kérdezte: – Mi van az összeesküvéssel? – Még mindig nehezen vette a levegőt. – A megnyitóünnepség? – Eddig még senkit sem öltek meg – felelte a nő megnyugtatóig. – Igazából kísérlet sem volt. Az utóbbi időben Rob Carmichael vette kezébe az információk továbbításával kapcsolatos teendőket, ami nem volt valami nehéz, mivel szinte semmi sem történt, annak ellenére sem, hogy az általad az ügyre ráállított ügynökök minden tőlük telhetőt megtettek. Az is lehet, hogy a gonosztevők feladták. – Nem. – Kirkland azzal a hatodik érzékével tudta ezt, amely őt a hírszerzés világának egyik legkiválóbb szakértőjévé tette. – Damoklész kardja még mindig ott lebeg a magasban. – Ettől tartok én is. – Cassie ösztönei legalább olyan csalhatatlanok voltak. – De olyan ez, mint egy pamutgombolyag. Ha nem találjuk meg a fonál szabad végét, nem tudjuk felgöngyölíteni az ügyet. A férfi lehunyta a szemét, mert tudta, hogy a nőnek igaza van. Az ehhez hasonló nyomozások nagy része a puszta szerencsén múlott. De a kitartó erőfeszítés komolyabb sikerrel kecsegtetett. Egyszer csak valami motoszkálni kezdett a fejében. Az éjszaka, amikor idejött, még mielőtt a láz ledöntötte volna a lábáról… Nehézkesen kutatott az emlékeiben. – Mackenzie postája. Van még néhány levél a dolgozószobájában is. Az egyik különösen érdekes. A csempészek vezére küldte Kentből. Elég komolyan hangzott. – Összeszedem, és ma végre átviszem a postát Macnek. – Cassie arcán halvány mosoly jelent meg. – Ha nem kellene a halottat játszania, már rég meglátogatott volna. De neked sem ártana egy újabb pihenés. Annak ellenére, hogy a brit Korona előkelőségeit katasztrofális vég fenyegette, Kirkland semmi másra sem vágyott, minthogy szemét lehunyhassa és aludjon.
Bár
Cassie aznap este fáradtan jelent meg a vacsoránál, aggódása legalább szertefoszlott. Mac megkérdezte: – Kirkland jobban van? – A láz elmúlt, a gondolatai kitisztultak, habár olyan gyenge, mint a harmat. – Ez a láz utóhatása – jegyezte meg Kiri –, de legalább meggyógyult.
155
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Mac kényszerítette magát, hogy Cassie-re nézzen, mert ha nem vigyázott, hajlamos volt úgy bámulni Kirire, mint valami gyengeelméjű bolond. Az elmúlt három éjszakát együtt töltötték, és minél többet volt vele, annál többet szeretett volna magáénak tudni a lányból. – A kínafakérgednek köszönhetően. A roham súlyos volt. Rendkívül súlyos. – Cassie-nek nem kellett további részletekbe bocsátkoznia. – Mac, hoztam neked néhány levelet, ami a lakásodra érkezett. Kirkland még akkor szedte össze őket, mielőtt a láz ágynak döntötte volna. Szinte az első dolog, amit szóba hozott, amikor magához tért, az volt, hogy üzenet érkezett számodra Kentből, a csempész barátodtól. Nyugtalannak tűnt miatta. – Azzal elővett és átnyújtott neki egy köteg levelet. – És mi mind tudjuk, ha Kirklandet valami nyugtalanítja, annak általában oka van, méghozzá igen komoly. – Mac átvette a leveleket és hozzálátott, hogy átfussa azokat. – Ha megbocsátanak egy pillanatra. Azonnal ráakadt a kérdéses levélre és homlokát ráncolva végigolvasta. – Hawk, a csempészek vezetője aggódik valami, vagy talán inkább valaki miatt, aki Franciaországból érkezett. Szeretné, ha lemennék Kentbe és felkeresném a csempészek rejtekhelyén holnap alkonyatkor. – Hawk a pontos helyet ugyan nem határolta be, de tudta, hogy Mac érteni fogja a célzást. Kiri felvonta a szemöldökét. – Rendjén való, hogy ilyesformán üzen önnek? Lehetséges lenne, hogy nem értesült a haláláról? – Kizárt, hogy rendszeres olvasója volna az angol napilapoknak, vagy ha mégis, akkor valószínűleg azt feltételezi, a Mackenzie csak álnév, mivel a név skót, engem pedig angolnak gondol – válaszolta Mac a rejtélyt bogozgatva. – A csempészet afféle családi vállalkozás náluk, de ő maga lojális a Koronához. Biztosan tisztában van vele, hogy a boron és szeszárun kívül mást is szállít nekem. Ha tudomására jutott valami, amiről úgy véli, hogy azt a hatóságoknak is tudniuk kell, minden bizonnyal én vagyok az egyetlen, akivel ez ügyben kapcsolatba léphet. Kiri felvonta a szemöldökét. – Mivel az Alejandróval átitatott papirost rejtő tőrt a csempészektől zsákmányoltam, muszáj lennie valamiféle kapcsolatnak a csempészek és az összeesküvők közt. De a parlament megnyitója vészesen közeleg. Oda tud menni, beszélni Hawkkal és visszatérni időben? – Bőven marad még időm utána is – biztosította a lányt. – De az sem lenne katasztrófa, ha feltartóztatnának. Carmichael és Kirkland különben is jobban értenek hozzá, hogyan védjék meg a Királyi család tagjait és a Westminster Palotát. Nekem jobban fekszik a csempészekkel és más kétes elemekkel való együttműködés. – Mi van akkor, ha Kirkland még nem épül fel teljesen? Mac ezt is átgondolta. – Időben itt leszek. – Önnel kellene mennem – vitatkozott Kiri. – Hiszen ön javasolta korábban, hogy az emberrablók vezérének beazonosítása végett elkísérhetném a csempészekhez. Mac megrázta a fejét. – A körülmények azóta megváltoztak. Ez alkalommal csak azért megyek, hogy Hawkkal tárgyaljak, s nem azért, hogy a szokásos ügyletek egyikét lebonyolítsam. Ha egy idegent viszek magammal, Hawk esetleg gyanút fog, és lakatot tesz a szájára. A lány az ajkába harapott, és gondterheltnek látszott. – Egyedül odamenni akkor is kockázatosnak tűnik. – Nem hinném, hogy abból, amit csinálunk, bármi is kifejezetten biztonságos lenne, Hawkkal viszont már évek óta kapcsolatban állok. Ha aggódik, akkor beszélnem kell vele. Nem úgy tűnt, mintha e szavak Kirit meggyőzték volna, de felhagyott a további okvetetlenkedéssel. Mackenzie szerette volna tudni, hogy a lány rossz előérzete vajon összefüggésbe hozható-e azzal a ténnyel, hogy kettejük viszonya kibontakozóban van. Igazság szerint ő maga sem rajongott az ötletért, hogy a lány kikerüljön a látóteréből, és valószínűleg így volt ezzel a lány is. De nem lenne távol sokáig, és több mint biztos, hogy Hawk hasznos információk birtokába jutott. A nyomozásnak ezen a pontján bármilyen ígéretesnek tűnő szálat fel kellett göngyölíteni. Haladéktalanul.
MARY JO PUTNEY
156
EGY HAMIS HÖLGY
A kenti partok térsége november végén hideg és könyörtelen arcát mutatta. És persze meglehetősen
hátborzongatót is annak ellenére, hogy Mackenzie számtalanszor járt már ezen a vidéken korábban. Ha az a képzelőerővel megáldott típus volna, minden egyes sziklatömb mögött szellemeket sejtene. Doverig postakocsival utazott, váltott lovakkal, aztán az utolsó pár kilométer megtételéhez bérelt egy robusztus felépítésű lovat egy olyan istállóból, amelynek szolgáltatásait már korábban is igénybe vette, s útnak indult a csempészek barlangjához. Legnagyobb igyekezete ellenére is késésben volt. Az újhold miatt vaksötét éjszaka borult a vidékre, és a szélfútta fellegek még a csillagfényt is elhomályosították. Örült, hogy volt nála lámpás, amivel a sziklás ösvényen gond nélkül ért a barlanghoz. Megkönnyebbült, amikor a barlang bejáratához közeledve füstszagot érzékelt. Hawk ezek szerint még mindig várt rá. A lámpást magasra tartva lépett be, éberen és reménykedve, hogy a hosszú útnak meglesz majd az eredménye. – Hawk? – Ó, hát itt vagy! Már kezdtem aggódni. De a hang nem Hawk hangja volt. Hanem Howardé, a dühös csempészé, aki mindenáron Kirit akarta. Mac azonnal megpróbált kihátrálni, csakhogy a menekülés útját két másik csempész vágta el, akik a barlang bejáratánál rejtőztek. Bizonyára meghallották az érkezését és mögé lopóztak. Támadói bottal vetették rá magukat. Mac elég gyors volt hozzá, hogy a legdurvább támadásaik elől kitérjen, de egy eltévedt mozdulat olyan erővel súrolta koponyáját, hogy földre rogyott és pár kritikus pillanatra teljesen összezavarodott. Esés közben is hallotta Howard kiáltását: – Ne öljétek meg! Élve többet ér. Mire a feje valamelyest kitisztult, levetkőztették és a zsebeit kiürítették. Aztán keresztülvonszolták a barlangon és a falhoz láncolták. Nem holmi rozsdamarta bilincsekkel, ahogy annak idején Kirit, hanem két vadonatúj, fényesen csillogó pánttal, amelyek egy-egy csuklója köré szorultak. Ügy tűnt, mintha egyenesen Mac számára készítették volna elő azokat. Amint Macet ártalmatlanná tették, Howard, kibiztosított fegyverrel a kezében, lőtávolon belül máris előtte termett. – Szóval az elegáns londoni úriember ostoba módon bedőlt a trükknek, és a kézírásomat Hawk írásának nézte. Talán hamisítóként szép karrier vár rám a jövőben. Haragudva magára, amiért képes volt belesétálni egy ilyen átlátszó csapdába, Mac hűvösen csak annyit mondott: – Elég sok erőfeszítésedbe telt, Howard, hogy idecsalj. Nem lett volna egyszerűbb, ha kivárod a közeljövőben esedékes látogatásomat? – Az ajánlatot, amit kaptunk, kár lett volna elszalasztani. Ezenkívül a hónapnak ebben az időszakában Hawk sem rontja el az örömünk. – A szeme résnyire szűkült. – Mondd csak, az szutykos némber, akit elloptál tőlem, megérte a fáradozást? Szörnyen érdekelne. A Macet elborító, megsemmisítő erejű düh hirtelen mélységes megvetésbe csapott át. – Egy hozzád hasonló alak el sem tudja képzelni, milyen csodálatos és különleges egy ilyen nő! Howard meglepetésében ocsmány vihogásban tört ki. – Szóval nem sikerült hanyatt döntened! Tán csak nem az anyámasszony katonája típusú fiúkákat kedveled? Maga a feltételezés is olyan abszurd volt, hogy Macnek mosolyognia kellett. – A piszkálódásod gyerekes, Howard. Ki fizetett azért, hogy tőrbe csalj engem? Howard habozni látszott, mintha mérlegelné, hogy válaszoljon-e, majd így felelt: – Egy régi barátod a seregből, akit Swinnertonnak hívnak. Most, hogy megvagy végre, sürgönyzök neki Londonba, hogy máris induljon. Azt ígérte, mire végez, halott leszel. Remélem, átengedi nekem a megtiszteltetést. – Howard keze megfeszült a pisztolyán. – Ez lesz a ráadás ahhoz képest, amit fizetségképpen az elfogásodért ígért.
157
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Howard folytatta a csipkelődést, de Mac oda sem figyelt a férfi szavaira. Rupert Swinnerton. Álruhája ellenére a férfi ezek szerint felismerte Macet, amikor a Captain's Clubban kártyáztak. Akkor pedig minden bizonnyal benne volt az összeesküvésben is. Lehet, hogy ő az értelmi szerző? Nem tartotta valószínűnek, Rupert ugyanis nem volt stratéga. De erőszakos és harcedzett, és minden további nélkül kinézte belőle, hogy a Damian'sben emberrablási kísérletben résztvevők vezére legyen. Mivel már majdnem leszállt az éj, számításai szerint akár két napba is beletelhet, hogy az üzenet Londonba, Swinnerton pedig Kentbe érjen. Azt is valószínűnek tartotta, hogy a férfi bizonyosságot akar majd szerezni róla, mennyit tud a kormány az összeesküvésről. És még ezek után sem kell sietnie, ha a megnyitó ceremóniát megelőzően, időben akar Londonba érni. Mac lopott pillantásokat vetett bilincseire. Ha lenne nála valamilyen szerszám, ki tudná szabadítani magát, de Kiritől eltérően neki nem állt rendelkezésére egy gyémántgyűrű. Amíg a helyzet nem változik, addig kénytelen lesz raboskodni. Vett egy mély levegőt, aztán amilyen kényelmesen csak tudott, a falnak támaszkodott. Ha két napig muszáj lesz is raboskodnia, azért reménykedett benne, csak nem hagyják étlen-szomjan.
Harminchetedik fejezet
Kirinek valami azt súgta, hogy Mackenzie bajban van. Már több mint két nap telt el a férfi távozása óta,
és ez alatt az idő alatt, tekintetbe véve az iramot, amit útja során diktált, már vissza kellett volna érnie a partvidékről. Elméletben nem volt kizárt, hogy elintéznivalója Hawkkal több időt vett igénybe, de a lány ezt nem tartotta valószínűnek. Bármi megbeszélnivalója akadt is a csempészek vezetőjével, azt Mackenzie rövidre fogta volna, hogy aztán szélsebesen nyargalhasson vissza Londonba. Az ösztönei is arra figyelmeztették, hogy valami nincs rendjén. Kiri természetéből fakadóan sem volt az a kifejezetten aggályoskodó típus, és Mackenzie hozzáértését sem vonta kétségbe, ez ügyben mégis rossz volt az előérzete: a dolgok bizonyára nem úgy alakultak, ahogy a férfi tervezte. De akkor most mitévő legyen? Kiváló tájékozódási képességgel rendelkezett, és biztos volt benne, hogy a csempészek barlangjának megtalálása sem okozna számára problémát, viszont nem tudta, mihez kezdjen, ha már ott van. Megtörténhet bármi, beleértve akár azt is, hogy a férfi nincs is a barlangban. És ha így van, a leghalványabb sejtése sem volna róla, hol keresse. És akkor hirtelen az is megfordult a fejében, hogy a férfi akár már halott is lehet. Ez az összeesküvés már eddig is követelt életeket. És ha Mackenzie meghalna, ő talán arról sem szerezne tudomást, hogyan. A férfi távozása óta eltelt két nap legalább két hétnek tetszett, mert szinte semmit sem tehetett. A férfi nélkül mégse mehet szerencsejáték-barlangokba, hogy a látogatókat szaglássza. Aznap este inkább rászánta magát, hogy elmenjen Mackenzie otthonába, elméletben azért, hogy Kirkland körül segítsen, de az igazi indok az volt, hogy lefoglalja magát valamivel. A férfi szépen javult és elméje is kezdett egyre inkább kitisztulni, de még mindig annyira kimerült volt a láztól, hogy jószerével az ágytól a hintaszékig is nehezére esett elbotorkálni. Kiri a délelőtt java részét csendes olvasgatással töltötte a férfi szobájában, és időnként, ha a férfinak kedve volt hozzá, beszélgettek. Aztán előkerült a gazdája minden lépését vigyázó, rendíthetetlen komornyik, aki kitessékelte a lányt a szobából, hogy a férfi fürdőt vehessen. Ez jó apropó volt Kiri számára, hogy kószáljon egyet a házban, ami egyszerre tűnt kellemes, ugyanakkor bizarr ötletnek. Szinte érezte a házban Mackenzie jelenlétét, bár aggodalma ettől még egyáltalán nem hagyott alább. Éppen a szalonban tartózkodott, amikor meghallotta, hogy kopognak. Mivel kíváncsi volt, vajon Cassie vagy Carmichael érkezett-e, belépett az előcsarnokba, éppen akkor, amikor Mac inasa ajtót nyitott. A gyertyafényben egy ismerős, magas, széles vállú alak körvonalai rajzolódtak ki. – Mackenzie! – Mint a forgószél viharzott át az előcsarnokon, és vetette magát a jövevény karjaiba. – Halálra aggódtam magam! MARY JO PUTNEY
158
EGY HAMIS HÖLGY
Ahogy a férfi karon fogta, a lány megdermedt. Valami nem stimmelt. Amikor a meglepettnek tűnő hang megszólította, elhúzódott: – Lady Kiri? Nem is tudtam, hogy ismeri a fivérem. A lány felnézett, aztán nagyot nyelt és elszorult a szíve. – Lord Masterson? Azt hittem, Spanyolországban van. – Már éppen úton voltam hazafelé, amikor az újságból értesültem a testvérem halálhíréről. – Egyetlen pillantásával menesztette az inast, majd Kirit karon fogva, átvonult a lánnyal a szalonba. – Londonba érve egyenesen Kirklandhez mentem, a főkomornyik küldött ide. – Masterson becsukta az ajtót, így kettesben maradtak. – Mac körül a dolgok gyakran a feje tetejére állnak. Ön… Ön viszont egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha halottnak hinné. Masterson feszült arckifejezése nem tudta elrejteni a szemében megcsillanó kétségbeesett reményt. – Két nappal ezelőtt még nagyon is élt és virult, Lord Masterson – vágta rá a lány gyorsan. – Hála a jóistennek! – Szemeit szorosan összezárta, amiből Kiri arra a következtetésre jutott, hogy a férfi a könnyeivel küszködik. Amikor Masterson összeszedte magát annyira, hogy uralkodni tudott érzésein, kinyitotta a szemét és azt kérdezte: – Mi folyik itt? Mit keres a fivérem házában? Ön és Kirkland talán…? – Szavai elhalkultak, mintha ésszel képtelen lett volna felfogni a kimondottak jelentését. Újra belevágott hát. – Ha ennek bármi köze van Kirkland kormánynak végzett munkájához, az nem titok a számomra, ha valami használhatóra bukkanok, én magam is szoktam neki információkat továbbítani. – Ez esetben talán üljünk le mindketten és elmagyarázom a helyzetet. Kirkland még csak most lábadozik egy makacs lázrohamból, ami nemrégiben döntötte ágynak és könnyen kifárad, vagyis jobb lenne, ha még azelőtt tisztába jön a dolgokkal, mielőtt látogatást tesz nála. – Ez ám a gyakorlatiasság – mormogta Masterson. – Csupa fül vagyok, Lady Kiri. Kiri leült, egy pillanatig a gondolataiba mélyedt, majd beszélni kezdett. Kezdte azzal, hogy emberrablók fogságába esett, aztán rátért a Damian'sben tett látogatására és a Charlotte hercegnő ellen irányuló emberrablási kísérletre. Ezt követően elmesélte, mit sikerült megtudniuk az összeesküvésről, és hogyan próbálták megakadályozni, hogy komolyabb baj történjen. Masterson feszülten figyelt, s miközben hallgatta, egyszer sem szakította félbe a lányt. Amikor Kiri befejezte beszámolóját, így szólt: – Most már értem, miért tartotta Mac jó ötletnek, ha egy időre eltűnik a színről. Bárcsak tudtam volna, hogy semmi baja! – Kirkland már másnap írt önnek, és a levelet egy kormány által alkalmazott futárra bízta, hogy ön olyan gyorsan értesüljön az eseményekről, amilyen gyorsan csak lehetséges. – A levél valószínűleg az ezredem szálláshelyén vár rám. Eredetileg nem szerepelt a terveim közt, hogy télre hazajövök, csak nemrég határoztam így, szóval a dolog Kirkland legjobb szándéka ellenére sem alakulhatott volna megnyugtatóan. – Masterson talpra szökkent. – Ha ébren van, beszélni szeretnék Kirklanddel. – Ellenőrizni akarja, hogy amit mondtam, megegyezik-e azzal, amit ő készül mondani magának – nyugtázta Kiri. – Távol álljon tőlem, hogy megkérdőjelezzem – válaszolta Masterson sietősen. – Tudom. Csakhogy én nem vagyok valami jártas a hírszerzők világában, és lehetnek számomra sötét foltok. – Valójában ön pont olyan, mint Ashton – felelte Masterson. – A helyzetértékelő képessége kiváló és a feltevései is helyesek. Kiri kis híján elpirult. – Köszönöm. Ezt bóknak veszem. – Annak szántam. – Masterson az ajtónál megtorpant. – Elkísér Kirklandhez?
159
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Könnyebb lesz, ha négyszemközt beszél vele. A férfi bólintott, majd távozott. Kiri a szalonban maradt és… az agya megállás nélkül zakatolt.
Lord Masterson nem sokkal később már vissza is tért. Kirit pedig ismételten szíven ütötte a fivérek közti
hasonlatosság. Mivel mind a ketten magasak, széles vállúak és izmos testfelépítésűek voltak, bizonyos távolságból, ha az ember nem ismerte őket elég jól, könnyű volt összetéveszteni a két férfit. Az arcvonásaik is félelmetes hasonlóságot mutattak, bár Mackenzie egymástól elütő színű szemekkel rendelkezett és a hajába is több gesztenyebarna szál vegyült. A valódi különbség azonban a személyiségükben rejlett. Mackenzie ellenállhatatlan báját az adta, ahogy a férfi mágnesként vonzotta a bajt, míg Masterson maga volt a megtestesült nyugalom, akiről sugárzott, hogy bármivel képes megbirkózni. A lány arra az álláspontra jutott, hogy a két férfi éppúgy válhatott volna egymást őrületbe kergető ellenséggé, mint egymás hiányosságait kiegyensúlyozó baráttá. Hálát adott a sorsnak, hogy barátokká lettek. Masterson egyre higgadtabbnak tűnt, kezdeti jókedve azonban, ami fivére túlélése kapcsán töltötte el, aggodalomnak adta át a helyét. – Kirkland úgy néz ki, mint akibe hálni jár a lélek. Tavaly Spanyolországban engem is megfertőzött a láz, és hetekbe telt, mire sikerült felépülnöm. Ezzel együtt a feje tiszta, és megerősítette az ön által mondottakat, örülök, hogy visszajöttem. Ha valami gond támadna a parlament ünnepélyes megnyitója alkalmából, ott a helyem a Lordok Házában, és ha úgy adódik, segítek. – Szükségünk is lesz minden segítségre – felelte a lány komoran. – Eddig nem jártunk túl sok szerencsével az összeesküvők felkutatásában, és kezdünk kifutni az időből. – Miért aggódott annyira Mac miatt, hogy a karomba vetette magát? – Masterson szemében mosoly bujkált. – Nem mintha nem élveztem volna, de a reakciójából ítélve komoly oka lehet az aggodalmának. – Azóta aggódom, hogy levelet kapott a csempészek vezérétől, amelyben a férfi azt kéri, hogy látogasson el Kentbe. – Kiri közömbösen sóhajtott. – A nyugtalanságomnak nem volt különösebb oka. Leszámítva, hogy már a kezdet kezdetén is veszélyes vállalkozásnak tartottam. Most, hogy már rég vissza kellett volna térnie, görcsbe rándul a gyomrom. – Már megtanultam, hogy a megérzéseket sosem szabad figyelmen kívül hagyni – mondta Masterson nyugodtan. – Én még Spanyolországban kezdtem el aggódni a fivérem miatt. Ez volt az igazi oka, hogy elhatároztam, visszatérek Angliába, amikor az ezredem téli szálláshelyére vonult. S bár hatalmas megkönnyebbülést jelent számomra, hogy Mac mégsem halt meg a klubban, az aggódás továbbra is gyötör. Elgondolkozva néztek egymásra. – Biztosan kimerült az utazás során, Lord Masterson.., – tette hozzá Kiri legmegnyerőbb modorában –, de… hajlandó lenne elkísérni engem Kentbe? Már menni készülök egy ideje, csak nem voltam benne biztos, hogy egymagam tehetek-e valamit. – Ha úgy döntünk, hogy elmegyünk Kentbe, és meggyőződünk aggodalmunk alaptalanságáról, van gardedámja, aki velünk jöhet? A lány elvigyorodott. – Lord Masterson, jó ideje már, hogy nem a szabályok vonzásában élek, így nem látom okát, hogy ragaszkodjunk a társadalmi elvárások diktálta formaságokhoz. Egyszerűen csak menjünk. A férfi rendíthetetlen nyugalommal közölte: – Lady Kiri, ha már együtt kényszerülünk menni, talán szólíthatna Willnek. – Ön pedig engem Kirinek. – Aztán felpattant székéről. – Vissza kell mennem a házba, amit Kirkland az ügynököknek tart fenn. Exeter Street 11., a Covent Garden szomszédságában. Csak kényelmesebb ruhát öltök, és máris indulhatunk. Önnek van valami tennivalója? – Kipakolom a holmim, bérelek egy postakocsit, és önért megyek. – Megegyeztünk! – Azzal Kiri kiviharzott a szobából, hogy utasítsa az inast, hívjon egy kocsit a számára. Will Masterson, ahányszor csak összefutottak fivére házában, mindig jó benyomást tett rá. Most viszont már csodálta a férfit.
MARY JO PUTNEY
160
EGY HAMIS HÖLGY
Mac kapott enni, bár a sajt, a száraz kenyér és a víz épp csak ahhoz volt elegendő, hogy életben tartsák.
Hogy enni tudjon, illetve tisztálkodási igényeit és biológiai szükségleteit ki tudja elégíteni, kezén az egyik bilincsét kinyitották, viszont a másik keze még mindig ki volt láncolva és egy fegyveres férfi árgus szemekkel vigyázta minden mozdulatát, vagyis a szökésre való lehetősége a nullával lett határos. Ennél is rosszabb volt, hogy nem tehetett mást, minthogy hallgatta a hullámok monoton, véget nem érő morajlását. Ha Kirire gondolt, az némiképp segített, hiszen a lány maga volt az izgalom, még így emlékképeken át is. Miután egy nap eltelt, a férfinak az a kényelmetlen gondolata támadt, hogy a lány hamarosan aggódni kezd. Mire elmúlt a két nap és Rupert Swinnerton is megérkezett, Mac készen állt egy esetleges összetűzésre, csakhogy ennek az unalomnak egyszer s mindenkorra vége legyen. Bár ez minden valószínűség szerint Mac halálával végződik majd… érdekes lenne a végére járni, mi jöhet még ezután, ha egyáltalán lesz ezután! De abból, amit Swinnertonról tudott, gyanította, hogy a férfi olyasféle egzotikus halálnemet eszelt ki Mac számára, amitől ő maga felsőbbrendűnek képzelheti magát. Ha ez azzal jár, hogy Mac láncait eloldják, akkor legalább lesz esélye a próbálkozásra. Howard meghallotta az ösvényen közeledő Swinnertont és elébe ment, hogy üdvözölje. Mac próbálta magát mentálisan felkészíteni a találkozásra. Kétnapi bezártság után fázott és… félt, habár a gondolattól is irtózott, hogy ezt beismerje. Mivel hivatalosan már halott volt, muszáj lesz valahogy megbirkóznia a valósággal. Habár semmilyen színjáték sem lett volna elegendő, hogy pillanatnyi félelmét levetkőzze. Élvezte az életet, így hát elégedett volt annak alakulásával és… szerette Kirit. A küszöbön álló vég fenyegetésének árnyékában ha tetszett, ha nem, tudomásul kellett vennie: a sorsát most már se elkerülni, se megtagadni nem képes. Swinnerton arcán fölényes arckifejezéssel lépett be, mint aki pontosan tisztában van azzal, hogy az ő kezében van az ütőkártya. Pontosan úgy, ahogy arra Mac számított. Viszont a férfi a látványára, aki Swinnerton társaságában, kezében lámpást tartva sétált be, egyáltalán nem volt felkészülve. Ahogy a férfi sem volt felkészülve őrá. – Mackenzie! – A lámpás megremegett Baptiste kezében, s a lángok vad táncba kezdtek. – De te meghaltál! Láttam a holttested… – Csak bámult, tekintete elkomorult, szemében hitetlenkedés tükröződött. Baptiste. Mac tudta, hogy kellett lennie valakinek a Damian's-ben, aki együttműködött az összeesküvőkkel, és azt mondogatta magának, hogy senki sem áll gyanún felül. Ennek ellenére soha meg nem fordult volna a fejében, hogy az a valaki Baptiste, aki nemcsak a barátja, de egyben legmegbízhatóbb alkalmazottja is volt. Swinnerton csak nevetett, és ekkor Mac rádöbbent, hogy a Baptiste arcára kiülő döbbenet mindennél nagyobb elégedettséget okozott a gazember számára. És hogy élvezte a fájdalmukat. Igyekezett palástolni saját döbbenetét, s Mac vontatott hangon szólalt meg: – Elég sok idődbe telt, Rupert, hogy ideérj. Csalódtam benned, Jean-Claude. A szolgálataidért talán nem fizettem eleget? Baptiste sápadt arccal válaszolt: – Nekem csak annyit mondtak, hogy egy szökésben lévő leányzót akarnak jó útra téríteni, mielőtt még tönkretenné a jó hírét. Bűncselekményről szó sem volt, főleg nem arról, hogy bárki megsérülhet. De aztán – arca rángatózni kezdett – te és egy másik férfi is életét vesztette. – Ha már hagyod magad megvesztegetni, nem árt, ha jobban megnézed, kinek hagyod mindezt – Mac tekintete Swinnertonra vándorolt. – Feltételezem, az átváltozásom aznap este, amikor együtt kártyáztunk, mégsem sikerült olyan tökéletesre. – Majdnem sikerült bolonddá tenned – vallotta be Swinnerton. – De aztán eltűnődtem rajta, mit keres egy, a legfinomabb gyémánt tündöklő szépségével vetekedő leány ilyen unalmas ember társaságában, és közelebbről is szemügyre vettelek. Amikor észrevettem, hogy a magad különleges módján teríted szét a kártyát, rájöttem, ki vagy. – Keskeny ajkát várakozással telve húzta fel. – Most pedig megtudom azt is, hogy neked és a barátaidnak mit sikerült kiderítenetek a terveinkről.
161
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Mac villámgyorsan átgondolta a lehetőségeket. Swinnerton előtt nem volt titok, hogy tudnak egy s mást az összeesküvésről, tehát nem volt semmi értelme teljes tudatlanságot színlelnie. Ésszerűnek tűnt bevallani, hogy ő és a „barátai” rájöttek, hogy az összeesküvés a brit királyi család ellen irányul, viszont semmiképp sem árulhatja el, hogy abban is biztosak, az érdeklődésük a parlament ünnepélyes megnyitó ceremóniájára összpontosul. Ha Swinnerton erre rájönne, neki és társainak lenne még ideje változtatni a terveken. Éppen ezért, ha Mac néhány információt ki is fecseg, nem adhatja olyan könnyen, különben Swinnerton még gyanút fogna. – Miért akarnék neked elmondani bármit is? – Hát ezért! – Swinnerton egy rövid lovaglóostort halászott elő, ami a barlang sötétjében addig láthatatlan volt, és Mac szemei közé suhintott vele. Mac egy reflexszerű mozdulattal hátrahőkölt és a fejét félrekapta. Az ostorcsapás így a bal halántékát érte, de a fájdalom semmi volt ahhoz a páni félelemhez képest, amelyet még a hadseregben átélt: majdnem végzetes kimenetelű korbácsolás hirtelen rátörő emlékei idéződtek fel benne. Akkor majdnem belehalt a sérülésekbe, és most ugyanúgy, mint akkor, a csuklójánál fogva ki volt kötve, vagyis a csapások elől nem térhetett ki. Swinnerton ezúttal Mac torkát vette célba. Bár most is csak részint járt sikerrel, a suhintás perzselő nyomot hagyott hátra. Mivel Mac úgy döntött, így is, úgy is beszélni fog, megengedte magának, hogy felkiáltson fájdalmában. Egy harmadik ostorcsapás következett, és ő összegörnyedt. – Swinnerton! Az isten szerelmére! Mit akarsz tudni? Máris ott volt a negyedik. – Tudtam, hogy hamar megtörsz majd – felelte Swinnerton kegyetlen megelégedettséggel. – Az után a testi fenyítés után, amiben még a hadsereg kötelékében volt osztályrészed, egy korbács látványa is elegendő, hogy inadba szálljon a bátorságod. – Majd újra lecsapott. – Ha így is, úgy is megkorbácsolsz – vágott vissza Mac zihálva –, mi az ördögnek kellene beszélnem? – Van benne valami. – Swinnerton végül szánakozó pillantással leengedte a korbácsot. – Mondd el, mit tudsz! – Nincs több verés? – Emlékeztetve magát, hogy szerepet játszik, Mac képes volt felhagyni a büszkeséggel és megadta magát. A megadás egyáltalán nem okozott számára nehézséget. Viszont legyőzni a büszkeségét már annál inkább. Hála az istennek, hogy Kiri nem volt itt, mert akkor valószínűleg addig tűrte volna az ütlegeket, míg szörnyet nem hal szívelgyengülésben. – Úri becsületszavadra? Swinnerton felnevetett. – Szeretem látni, ahogy megalázkodsz. Rendben, mivel sürget az idő és vissza kell térnem Londonba, a korbácsolásnak ezennel vége. Ki vele, mit tudsz a terveinkről? – A brit királyi családot vettétek célba, azért, hogy zűrzavart keltsetek a kormányban – mondta Mac megtörten. – Megpróbáltátok elrabolni Charlotte Augusta hercegnőt – Baptiste torkából fojtott sóhaj tört elő –, és tettetek egy sikertelen kísérletet a régensherceg, illetve a yorki herceg meggyilkolására. Gyanúm szerint a franciák célja, hogy olyan helyzetet teremtsenek, amelynek köszönhetően Anglia kész véget vetni a háborúskodásnak, méghozzá egy olyan egyezmény elfogadásával, amelynek értelmében bizonyos, jelenleg francia fennhatóság alá tartozó területek visszaszállnak a Koronára, Franciaország pedig cserébe továbbra is megtarthatja hódításainak jelentős részét. Swinnerton szemöldöke a magasba szökkent. – Te eszesebb vagy, mint amilyennek látszol. – Volt segítségem. – Vércseppek kezdtek szivárogni Mac homlokán, bele az egyik szemébe, megbilincselt kezeivel azonban nem tudta sem lerázni, sem letörölni azokat. – Mivel így is, úgy is megölsz, elégítsd ki a kíváncsiságom a terveiteket illetően. – Miért kellene kielégítő magyarázatot adnom neked bármiről is, te nyomorult asszonygyilkos? – sziszegte Swinnerton. – Ugyanolyan jól tudod te magad is, ha nem te a legjobban, hogy nem én öltem meg a feleséged, Rupert – torkollta le Mac. – Te vagy az, aki halálra verted, és aztán megpróbáltad rám terelni a gyanút. Ami pedig a miért is kellene elmondanod nekem kérdést illeti, hát csak azért, hogy szenvedhessek a csalódottságtól, hogy bár tisztában vagyok a terveitekkel, mégsem tehetek semmit a megakadályozásuk végett. Swinnerton szeme összeszűkült. MARY JO PUTNEY
162
EGY HAMIS HÖLGY
– Igazán elismerésre méltó! De csak te hallhatod. – A többieket távozásra késztette. Mivel a hullámok morajlásának zaja betöltötte a levegőt, csak le kellett halkítania hangját, ha nem akart további fültanúkat. – A parlament ünnepélyes megnyitó ceremóniáján támadunk. Emlékszel a lordkancellár gyapjúzsákjára, amely a trón szomszédságában van a Lordok Házában? Mac bólintott. – Egy nagy, szögletes, piros valami gyapjúval kitömve, hogy emlékeztesse az urakat Anglia középkori gazdagságának forrására. – Szóval ismered a történelmet! Le vagyok nyűgözve. – Ahogy Swinnerton elmosolyodott, kivillantak fogai. – A ceremónia alatt Charlotte hercegnő ül majd a zsákon. Egy benne elrejtett bomba minden bizonnyal végez vele, a régensherceggel, a miniszterelnökkel és az angol nemesség jó néhány képviselőjével. Jó ötlet, nem? Macnek a lélegzete is elállt, és a gyomra is felfordult, amikor végiggondolta, mi történhet. – Mégis hogy akartok bombát csempészni a Westminster Palotába és azt észrevétlen felrobbantani? – A birodalom egyik együttműködésre kész arisztokratájának köszönhetően játszi könnyedséggel. – Swinnerton szeme résnyire szűkült. – Utolsó kérdés? Kifutok az időből és a türelmem is véges. – Használsz Alejandrót? Hüllőszerű szemeivel Swinnerton a meglepetéstől csak pislogni tudott. – Utolsóhoz mérten, elég furcsa kérdés. Igen, van belőle egy üvegcsével, amit még a fivérem ajándékozott nekem, és használom is néha, bár nem az a kedvencem. – Elfordult, majd közelebb intette a többieket. – Viszlát, Mackenzie! Nem mondhatnám, hogy élmény volt veled találkozni. Tehát Swinnerton volt az emberrablók vezére. Ha aznap éjjel a Captain's Clubban Alejandrót viselt volna, Kiri teljes bizonyossággal képes lett volna azonosítani. Hihetetlenül közel jártak hozzá, hogy szétverjék az összeesküvést. Swinnerton azt kérdezte Howardtól: – Képes vagy Mackenzie szenvedéseit hosszúra nyújtani? – Igen, uram. A barlang hátsó részében van egy alagút, amely egészen a tengeröbölig nyúlik. Apály idején szoktuk használni. Viszont a dagály érkeztével az alagút feltelik. – Howard arcán kegyetlen mosoly villant. – Fényesen ragyogó fémkarikákat fúrtam a sziklafalba valamivel a dagály szintjének alá. A gazember a sziklához láncolva vár majd a dagály tetőzésére. Swinnerton maga elé képzelte a lassú fulladás okozta halált, s közben szinte látta a levegőért kétségbeesetten küzdő áldozat erőfeszítéseit, ahogy a víz egyre csak emelkedik. – Az ötlet nagyon tetszik – helyeselt határozott bólintással. – Akkor fogjon is hozzá azonnal! Baptiste, te pedig itt maradsz, hogy meggyőződhess róla, Mackenzie valóban meghalt. Ugye tudod, hogy meg kell halnia? Baptiste némán bólintott. Még mindig sápadtnak tűnt, de beletörődő képet vágott. – Londonban találkozunk. – Swinnerton felemelte az egyik lámpást. – Jó szórakozást a kivégzéshez! – Azzal sarkon fordult, majd szokásos fennhéjázó modorában kisétált a barlangból. Ami indokolt is volt. Az erkölcstelen gazember végül mégiscsak győzedelmeskedett.
A
Harmincnyolcadik fejezet
Csatorna felől csontig hatoló szél fújt, és Kiri rájött, korábban még soha nem szembesült azzal, milyen nagyon északra van Anglia. Elbírt volna viselni egy keveset az Indiában megszokott fullasztó hőségből. De legalább lovaglószoknyája és férfi lovaglónyerge melegebb volt, mint ha oldalnyeregben hölgy módra kellett volna ülnie.
163
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Kellemetlen egy éjszaka. – Will Masterson Kiri és a part között lovagolt, testével csillapítva a viharos szél erejét. Földet seprő télikabátja hasonlított Mackenzie-jéhez, és a sötétben ők maguk is nyugtalanítóan hasonlónak tűntek. – Hosszú út van még előttünk? – Ha a kérdése tapintatosan arra irányult volna, eltévedtem-e, nos, a válasz nem, nem hiszem. – Körbepillantva kutatott fogódzó után. – Egy vagy két kilométerre lehetünk. Will felnevetett. – Úgy tűnik, örökölte fivére páratlan tájékozódási képességét. – Adam ért az ilyesmihez? – Mivel alig pár hónapja ismerte fivérét, rengeteg dolog volt még, amit nem tudott róla. – Habár alapjában véve békés természetű, képességeit tekintve egy elsőrangú tiszt veszett el benne. – Will tettetett szomorúsággal rázta meg a fejét. – Csakhogy minden hiába, mert hercegnek született. Valójában, Kiri, önből is kiváló tiszt válhatna, feltéve, ha nőknek engedélyeznék, hogy a seregben szolgáljanak. – Belőlem? – kérdezte a lány riadtan. – Felettébb furcsa gondolat. – Ön rendkívül határozott és született vezéregyéniség. Gyanítom, elég nyugtalanítónak tartja, ha sokáig kell tétlenkednie egy szalonban. – Látom, semmi sem kerüli el a figyelmét, Lord Masterson – válaszolta Kiri kissé megszeppenve a férfi pontos megfigyelésétől. Ő maga is még csak most kezdett tisztába jönni azzal, hogy a szalonokban folyó társasági élet mennyire nem neki való. – A viharos éjszakában lovagolni sokkal szórakoztatóbb, még akkor is, ha esetleg hiábavaló az egész. – Lehet, hogy tényleg hiábavaló – felelte a férfi. – De a megérzésem akkor sem hagy nyugodni. – Ahogy engem sem – vallotta be a lány is. Nem hogy nem hagyta nyugodni, szinte beleőrült a gondolatba, hogy baj van, és az idő ellenük dolgozik. – Nem bánnám, ha legalább a hold világítana, de sötét éjszaka volt akkor is, amikor először vetődtem erre a vidékre. – A csempészek rejtekhelyén lebonyolítandó ügyletekhez az újholdnál kedvezőbb időpontot keresve sem lehetne találni. Macnek és a vezérnek így legalább nem keli aggódniuk a hívatlan látogatók miatt. – Elméletben nem. – Kiri ekkor észrevett egy szél által kicsavart fát maguk előtt. – Itt kell lefordulnunk. Ahogy Will szorosan a lány mögé sorolt a szűk ösvényen, Kiri egyfolytában azért imádkozott, hogy idejében érkezzenek, és a céljukhoz érve Mackenzie még életben legyen.
Howard mohó tekintettel meredt Macre.
– Közeleg a dagály. Itt az ideje, hogy kikötözzelek, Mackenzie! Utasításokat vakkantott két emberének. Azok rögvest Macre vetették magukat, így Howard a mozgásképtelenné tett fogoly láncait közben könnyedén kioldhatta. Az egyik bilincset eltávolította, viszont a másikat a helyén hagyta, hogy a lánc segítségével Macet talpra rángathassa. Mac ugyan megpróbált tiltakozni, de két nap ücsörgés után annyira át volt fagyva és teste annyira el volt gémberedve, hogy nem igazán volt küzdőképes állapotban. Howard a jobb csuklójának lehorzsolt bőrébe vájódó bilincsnél fogva vonszolta Macet a barlang hátsó vége felé. Onnan egy szűk, szabálytalan alakú alagút ereszkedett le egészen a tengeröbölig. Howarddal és annak egyik emberével az orra előtt, valamint Baptiste-tal és a másik férfival maga mögött, Macnek esélye sem volt a szökésre, ráadásul az átjáró szűkössége miatt állandóan a barlang falához és a kiugró sziklákhoz csapódott. Ahol az átjáró végül kissé kiszélesedett, a víz erőteljesen tört benne felfele. Minden egyes hullám egy kicsivel magasabbra csapott a köveken. Howard Mac bilincsét a sziklafalba erősített, fényesen csillogó acélpánthoz rögzítette. – Régóta várok erre a pillanatra! – Kárörvendő arckifejezéssel lépett hátra. – Most pedig itt fogok állni és megvárom, amíg megfulladsz! A keskeny alagútban a víz sodrása felerősödött. A következő hullám Mac csizmáját is ellepte. – Remek. Ha maradsz, életem utolsó perceit is világosban tölthetem. Baptiste dühtől elfúló hangon mondta: MARY JO PUTNEY
164
EGY HAMIS HÖLGY
– Howard, ahelyett, hogy itt maradnánk és várnánk, menjünk inkább fel. Ez az alagút meglehetősen szűkös. Howard nem állhatta nevetés nélkül. – Talán csak nem vagy túl érzékeny, hogy ódzkodj végignézni a halálát? Mert én nem. – Kártyázhatnánk a tűz mellett ahelyett, hogy fagyoskodunk idelenn – mutatott rá Baptiste. Howard szeme összeszűkült. – Hogy áll a braggel? – Ismerem a játékot – válaszolta Baptiste. Ha Mac nem lett volna tele zúzódásokkal és nem fázott volna annyira, talán jót mulatott volna rajta, Baptiste mennyire elbagatellizálja a játéktudását, csakhogy növelje Howard önbizalmát. – Csak akkor játszom, ha a tét megéri – vonakodott Howard. Baptiste megrándította a vállát. – Akkora tétben játszunk, amekkorában csak akarsz, csak ne kelljen itt maradnunk. Ekkor Howard egyik embere szólalt meg: – Hát miután én megkapom a jussom, már itt sem vagyok, és ezt rátok hagyom. Amikor a másik valami egyetértésfélét mormogott, Howard mindkettőjüknek adott egy pár aranyat. Amint távoztak, Machez fordult, és kárörvendő hangon így szólt: – Sötétben fogsz elpusztulni, Mackenzie! A tengernek nincs ellenfele. Az évnek ebben a szakában a víz hideg, és semmi sem állíthatja meg. Egyre magasabbra és magasabbra tör, nem számít, mennyit küzd valaki, a hullámok végül úgyis a feje fölött csapnak össze. Bár ez eltarthat egy darabig. Néha előfordul, hogy az ember levegőhöz jut, aztán viszont só tölti be a száját, és végül addig kapkod levegő után a víz alatt, míg meg nem fullad. – Egy költő veszett el benned, Howard. – Mac még ezek után is hányaveti stílusban folytatta a társalgást. – Bár azt hiszem, valódi tehetséged csak az ostobasághoz és áruláshoz van. – A sértések csak nem akartak kifogyni a szótárából, bár korántsem hozta szokásos formáját, hiszen nem is volt olyan jó formában, mint általában. Howard a férfi felé rúgott, ám a mozdulat, ahogy Mac a mélyebb víz felé hátrált, célt tévesztett. – Ezt az alagutat nemigen használják – sziszegte a csempész. – Azt hiszem, itt hagyom a holttested, míg a tengeri rákok és halak csontig nem rágják a húsod. Mac megvonta a vállát. – Tégy, amit akarsz. Nem érdekel. Howard dühös arckifejezéssel indult vissza az alagútba, a lámpás megállás nélkül himbálózott a kezében. Baptiste hátramaradt. – Sajnálom, Mac! Nem akartam, hogy a dolgok idáig fajuljanak. – A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve – jegyezte meg Mac sorsába beletörődve. – Menekülj innen! Amikor Baptiste megfordult, egy tárgyat ejtett a homokos fövényre, ami még száraz volt, mert odáig a hullámok még nem értek el. Aztán elment. Ahogy a lámpás pislákoló fénye egyszer csak a semmibe veszett, Mac előrehajolt és magához ragadta a tárgyat. Baptiste zsebkése volt az, a maga módján rendkívül elmés kis szerszám, amit Mac ajándékozott a férfinak még az elmúlt évben. A legtöbb zsebkéstől eltérően, ahol a penge és a nyél merev összeillesztéssel kapcsolódott egymáshoz, ennek a késnek a nyelébe két különböző funkciójú részt lehetett behajtani. Az egyik egy szabványos, tollszár faragásához használatos penge volt, a másik viszont egy vékony, ezüstösen csillogó, tüskeszerű képződmény, ami fogvájóként tett jó szolgálatot. És Baptiste nem véletlenül hagyta hátra. Fagyos kezébe véve a kést, Macnek sikerült kikattintania a fogvájószerű részt. Ez idő tájt már besötétedett, de hogy megtalálja a bilincset, nem volt szüksége fényre. Bár a zárszerkezet maga nem volt bonyolult, sötétben próbálkozni a feltörésével, úgy, hogy közben jeges víz ölelte körül mindenünnen,
165
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
pokolian nehéznek bizonyult. Csak tetézte a problémát, hogy a jobb csuklójánál fogva volt odaláncolva, így bal kezével kellett dolgoznia. Már majdnem sikerült feltörnie a zárat, amikor a kés kicsúszott zsibbadt ujjai szorításából. Pánikba esve szívta tele tüdejét levegővel, majd a jéghideg víz alá merülve letérdelt és bal kezével végigtapogatta a homokos fövenyt. Az áramlat ereje kavicsokat és apró kagylókat sodort az érkező dagály útjába, és elég erős volt ahhoz, hogy a kést tovagördítse. Nem találta. Képtelen volt megtalálni. Felegyenesedett, hogy levegőhöz jusson, aztán ismét térdre ereszkedett, és addigra már teljesen érzéketlenné váló ujjaival folytatta tovább a keresést. Hol az ördögben lehet? Még egyszer teleszívta a tüdejét és harmadszorra is alámerült. Na végre! A késre az utolsó pillanatban lelt rá, mielőtt a víz még elsodorhatta volna keze ügyéből, de szerencsére sikerült magához ragadnia. Amint levegő után kapkodva felállt, bal kezét jobb karja alá feszítette, abban reménykedve, hogy ettől majd visszatér valamelyest az érzékelés zsibbadt végtagjába. De nem halogathatta soká az újabb próbálkozást. A víz már mellmagasságig ért és rohamosan emelkedett. Kínosan ügyelve minden mozdulatára, szúrta a fogvájót a zárba és forgatta azt körbe-körbe, vigyázva, nehogy eltörje a szerszámot, ahogy a zárban található csapszeget próbálja kifeszegetni. Megállás nélkül ismételgette a mozdulatot. Howard jóslata a levegő utáni kapkodást illetően a folyamatosan ismétlődő hullámverések közti átmeneti szünetben valósággá vált. A zár végre felpattant, épp akkor, amikor egy következő hullám átcsapott a feje felett. A tüdeje szinte lángolt, de Mac kiszabadította magát a bilincsből, és megpróbált a tajtékzó vízen keresztül a felszínre vergődni. Hatalmas puffanással csapódott a barlang falának, de istennek hála, feje előbukkant a vízből és levegőhöz jutott. Néhány percig a falhoz támaszkodva próbált erőt gyűjteni, közben pedig esélyeit latolgatta. Bár nem fúlt vízbe, meleg és száraz ruha nélkül fennállt a veszélye, hogy halálra fagy. Ott, ahol volt, nem maradhatott, mert mihelyt lejönnek, hogy meggyőződjenek a haláláról, azonnal megtalálják. Az alagút és a barlang között, ahol a tűz mellett ücsörögve hóhérai kártyázgattak, nem volt hová elrejtőzni. Így vagy úgy, de muszáj lesz elmennie Howard és Baptiste mellett, ha életben akar maradni. Mivel neki köszönhette, hogy a vízbe fulladást megúszta, nem tartotta valószínűnek, hogy Baptiste rátámadna, viszont Howard fel volt fegyverkezve, és eléggé elszánt volt ahhoz, hogy akár mindkettőjükkel végezzen. Az emelkedő vízszint már felért az álla magasságáig, így legfőbb ideje volt, hogy cselekedjen. Minél tovább vár, állapota annál vészesebben romlik. Ahogy a vízből kikecmeregve a metszően hideg levegő körülölelte, a korábbinál is jobban kezdett dideregni, átázott csizmája és ruhája ólomsúlyként nehezedett amúgy is megviselt testére. Elkeseredetten araszolt előre az áthatolhatatlan sötétségben, inkább csak érezve, merre tapogatózzon, és közben próbálta elkerülni, hogy a kelleténél többször csapódjon a sziklák falához. A felfelé vezető út valahogy sokkal hosszabbnak tűnt, mint a lefelé vezető. Már olyan hosszú ideje mászott felfelé az alagútban, hogy az is megfordult a fejében, Howard és Baptiste talán eloltották a tüzet és elhagyták a barlangot, hogy valami kellemesebb hely után nézzenek. Aztán halvány fény kezdett derengeni a szeme előtt. Jobban járt volna, ha a férfiak időközben elhagyták volna a barlangot, a fény mégis melegséggel töltötte el. Olyan halkan, amilyen halkan azt elzsibbadt lábai lehetővé tették, menetelt tovább a fény felé, és egyszer csak a főbarlangban találta magát. A nem túl erős fényből arra következtetett, hogy hosszabb utat kell még megtennie, de most már azt is észrevette, hogy a tűz melegét két, egy előtte elhelyezett asztalnál ücsörgő férfi fogja fel. Remélve, hogy sikerül észrevétlen maradnia, egy pillanatra megmerevedett, de Howard a jelek szerint meghallotta a lépteit. A csempész az alagút felé fordította tekintetét, majd a megdöbbenéstől leesett állal felpattant székéről és megragadta fegyverét. – Hogy az ördög vinne a pokolba! Miért nem tudsz már megpusztulni? – Sosem szerettem sokáig egy helyben üldögélni. – Mac a rászegeződő fegyverre bámulva annak az esélyét latolgatta, vajon ki tud-e térni egy halálos lövés elől. Ha a lövés nem is végezne vele azonnal, a sérülést nem nagyon kerülhette el, és akkor az eddigieknél is nagyobb veszélyben lenne. – Most végre pokolra jutsz, Mackenzie! – Howard fegyverével a férfi vállára célzott és készen állt a tüzelésre. MARY JO PUTNEY
166
EGY HAMIS HÖLGY
Azzal egy időben, hogy a csempész ujja a ravaszra feszült, Baptiste felállt, szenvtelenül célra tartott egy zsebpisztolyt és közvetlen közelről golyót eresztett Howard hátába. Howard torkából bugyogó hang tört fel, majd szeme elkerekedett az értetlenségtől. Aztán kivágott fa módjára terült el a padlón. Pár pillanat erejéig néma csend ereszkedett a barlangra. Aztán Mackenzie felsóhajtott és határozott léptekkel a tűz felé indult. Amikor vetett egy pillantást Howardra, látta, hogy a férfi nem lélegzik, vagyis sikerült végleg megszabadulni tőle. Mac a zsebkést Baptiste felé hajította, aztán megállt és olyan közel húzódott a tűzhöz, amilyen közel csak tudott, anélkül, hogy megperzselődött volna. A hidegtől és a helyzet okozta sokktól elgyengülve egész testében reszketett. Jéghideg kezeit a lángok fölött melengetve azt kérdezte: – Miért, Jean-Claude? A pénz az oka? Még akkor sem, ha Swinnerton azt állította, hogy csak egy botor leányt akarnak megmenteni attól, hogy tönkretegye magát, még akkor sem szabadott volna felülnöd egy ilyen mesének… legalább kikérhetted volna a véleményem. Baptiste-nak épp csak sikerült elkapnia a zsebkést. Remegő kezének esetlen mozdulataival összehajtotta és elrakta a szerszámot. – Magam is gyanítottam, hogy Swinnerton nem mond igazat, de nem láttam különösebb veszélyt abban, ha elárulom, hogyan juthat be a klubba. Sosem hittem volna, hogy a dolog tettlegességig fajul. Mac összeszűkült szemmel tanulmányozta a férfi arcát, akit korábban barátjának és bizalmasának hitt. – Mennyit fizettek a szolgálataidért? – Nem a pénzért csináltam. – Arca megvonaglott. – Francia vezetőjük megígérte, hogy kijuttatja anyámat Franciaországból. Azóta nem láttam, hogy elmenekültem a terror elől. Miután világossá vált számára, mi motiválta a férfit a valóságban, Mac kifújta magát. A férfi mindent megadott volna, hogy újra láthassa anyját, ha csak egy órára is. – És betartották a szavuk? – Küldtek egy másolatot a halotti anyakönyvi kivonatáról. – Baptiste hangja elcsuklott. – Több mint két évvel ezelőtt meghalt, és nekem még csak sejtelmem sem volt róla. Szóval minden hiába. Elárultalak téged és elárultam Angliát is a semmiért! Bár a szerencsétlenség okozója egyértelműen a férfi volt, Mac nem tudta megállni, hogy ne érezzen sajnálatot iránta. Csak a jóisten volt a megmondhatója, maga Mac hány rettenetes hibát vétett élete során. Együtt hálni egyik tiszttársa feleségével olyan ostobaság volt, amiért hajszál híján az életével fizetett. Ha Will és Randall annak idején nem tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy megmentsék, rég nem lenne már az élők sorában. – Mesélj még nekem az összeesküvésről! Ki van még benne és ki a francia összekötőjük? Kizártnak tartom, hogy Napóleon lenne. Baptiste elfintorodott. – Joseph Fouché. Macnek elakadt a lélegzete. A könyörtelen francia forradalmár volt már sok minden, de legismertebbé rendőrfelügyelőként vált. – Őt nem menesztették? – De igen, csakhogy szeretne ismét Napóleon bizalmába férkőzni. – Erre legalkalmasabb eszköz a brit királyi család megfenyegetése és a békeszerződés feltételeinek kicsikarása. – Mac elismerően füttyentett. Így már minden világos. – És a Csatornának ezen az oldalán kik vannak benne az összeesküvésben? Nem hinném, hogy közvetlenül veled vette volna fel a kapcsolatot. Baptiste a fejét rázta. – Lord Fendall és Rupert Swinnerton féltestvérek. Az édesanyjuk, Marié Therese Croizet és Fouché édesanyja testvérek voltak. – Ami azt jelenti, hogy Swinnerton és Fendall, valamint Fouché első unokatestvérek. Tökéletes párosítás. – Mac a homlokát ráncolta. – Nem azt mondtad egyszer, hogy a családod ugyanabból a faluból származik, ahonnan Fouché is?
167
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– De igen, a Nantes közelében található Le Pellerinből. Ő idősebb nálam és nem is ismertem őt, de a családját még kisfiú koromban igen. – Baptiste gallokra jellemző módon rántotta meg a vállát. – Ez a kapcsolat volt az alapja a Lord Fendallhöz fűződő barátságomnak. Imádott olyan történeteket hallgatni, amelyek arról a faluról szóltak, ahol gyerekként maga is megfordult jó néhány alkalommal. Nekem pedig tetszett, hogy a múltunk összefonódik. Hogy nem megbízható, csak akkor derült ki számomra, amikor már túl késő volt. – Feltételezem, gazdagságra és hatalomra vágytak. – Pontosan. Nem ismerem a részleteket – mondta Baptiste –, de hatalmas franciaországi birtokokat és jelentős vagyont ígértek mindkettőjüknek. – Ismerted a franciát, akit a klubban megöltek? – Nem találkoztam a Swinnerton által aznap estére felbérelt alakokkal. De Fouché ragaszkodott hozzá, hogy a csapatban néhányan az ő emberei közül is ott legyenek, csakhogy biztosítva lássa saját érdekei érvényesülését. Ez úgy hangzott, mintha Baptiste szerepe az összeesküvésben egészen elenyésző lett volna. – Az emberrablók közt két francia, valamint két bokszoló is volt. Az egyik hasonlított hozzám annyira, hogy a holttestét az enyémnek véljék. Baptiste a látványba még most is belesápadt. – Amikor hátramentem és megláttam az élettelen testeket, majd Lord Kirkland azt mondta, hogy életed vesztetted… Úgy tűnt, Baptiste időközben alaposan megszenvedett a bűneiért. De Mac nem érzett emiatt bűntudatot, hiszen a következmények a másik férfi tévedéséből eredtek. – Amikor rájöttél, hogy baj van, miért nem jelentetted a hatóságoknak? – Mégis kivel beszélhettem volna anélkül, hogy ennél is nagyobb bajba keveredtem volna? – kérdezte Baptiste cinikusan. – Példának okáért Kirklanddel. – Az igazat megvallva, őt valahogy mindig afféle műkedvelőnek tartottam, aki élvezi, hogy érdekeltségei vannak a klubban, de nem kell érdemi munkát végeznie érte. – Baptiste a homlokát ráncolta. – Azt hiszem, kissé alábecsültem. Ez a valóságot meg sem közelítette, de Baptiste igazán nem érdemelt szemrehányást, csak mert Kirklanddel kapcsolatban megtévesztették a külsőségek. Kirkland egyébként is megtett mindent, hogy jelentéktelennek tűnjön. – Emellett – folytatta Baptiste –, bár megdöbbentett a két férfi halála, ma estig fogalmam sem volt róla, hogy a lány, akit üldöztek, Charlotte hercegnő. – Hát az biztos, hogy én magam sem számítottam rá, hogy a Damian'sben találkozom vele álruhában – értett egyet Mac. – Tudtad, hogy Swinnerton kudarcot vallott? – Nem, Fendall semmit sem mondott arról az éjszakáról, én pedig nem kíváncsiskodtam. Csak azt akartam, hogy hagyjanak békén. És így is tettek egészen addig, amíg Swinnerton azt nem mondta, le kell jönnöm ide, hogy szóra bírjak valami franciát, aki átkelt a Csatornán. – Sokkolni akart a jelenlétemmel. – Mac reszketése valamelyest csillapodott, bár a hideg még mindig a csontjáig hatolt. Baptiste nyugodt arckifejezést erőltetve magára állta a tekintetét. – Most bizonyára szeretnéd, ha letartóztatnának. Mac felsóhajtott. – Ma este kétszer is megmentetted az életem, úgyhogy nem hiszem, hogy akasztófán szeretnélek viszontlátni. Baptiste megkönnyebbült. – Azt hittem, dühös leszel. – Az vagyok, de ha téged börtönbe zárnak, akkor ki vezeti azt az átkozott klubot? A másiknak a lélegzete is elállt. – Azt akarod mondani, hogy továbbra is megtarthatom a pozíciómat? – Nem könnyű olyan igazgatót találni, akiben megbízom. – Mac szeme résnyire szűkült. – Ugye számíthatok a szolgálataidra a jövőben is? MARY JO PUTNEY
168
EGY HAMIS HÖLGY
– Qui. Természetesen! Ahogy mindig! – Baptiste reszketve fújta ki a levegőt. – Anglia menedéket adott nekem. Én… én sosem tennék olyat szántszándékkal, ami ártana a Koronának. Mac hitt benne. A csali, amivel Fendall ámította, bárkit meggondolatlanságra késztetett volna. – Egy újabb hét elteltével vagy halott leszek a valóságban is, vagy csodával határos módon visszatérek az élők világába. Menj vissza Londonba és tégy úgy, mintha mi sem történt volna! Baptiste lehunyta a szemét, döbbenet és megkönnyebbülés furcsa keveréke ült ki az arcára. – Te igazán… nagylelkű vagy. – Bár borzasztó nagy hibát követtél el, az árulásod semmiképp sem tekinthető szándékosnak. – És akkor arról az aprócska szívességről, hogy Baptiste megmentette az életét, még szó sem esett. – De most takarodj a szemem elől! – Máris! – Baptiste átadott neki egy ezüstszínű flaskát. – Egy kis konyak. A lovad odakinn van a karámban. Felnyergeljem, mielőtt elmegyek? – Az jó lenne. – Mac hálás volt, amiért Baptiste-nak eszébe jutott, hogy szüksége lesz közlekedési eszközre, hogy visszajusson Doverbe, mivel amíg egyedül volt, Mac kizárólag arra összpontosított, hogy egyben maradjon. Kinyitotta a flaskát és inni kezdett, de csak egyetlen kortyot engedélyezett magának. A szesz ugyan égette a torkát, de az érzés nyomában kellemesen meleg bizsergés járta át testét. Mivel a fáradtságtól kimerülve alig állt a lábán, lerogyott a kártyaasztal mellett álló egyik székre. A kártyákból, amit maga előtt látott, úgy tűnt, hogy Baptiste nyerésre állt. – Van valami, amit tehetnék az összeesküvők megfékezése érdekében? – kérdezte Baptiste. – Mondd meg Rupertnek, hogy meghaltam, és hogy a testem a halak eledele lett. Viselkedj természetesen, hogy ő és Fendall véletlenül se érezzék szükségét terveik megváltoztatásának. – Mac újabb kortyot hörpintett a konyakból, és azon tűnődött, felhasználhatja-e Baptiste-ot, hogy elvigyen Kirklandnek egy üzenetet. Nem, Mac maga is ott lehet hamarosan, és különben sem volna jó ötlet lerántani a leplet Kirkland munkájáról. – Mielőtt elmész, tegyél még szenet a tűzre! Baptiste engedelmeskedett, s a vödörnyi széntől, ami a tűzre került, nemcsak világosabb, de mindjárt melegebb is lett. – Merci, mon ami – suttogta halkan, hozzátéve még pár szót franciául, amit Mac már nem hallott. Aztán a barlangból távozó léptek zaja elült, és Mac teljesen egyedül maradt. Tudta, hogy minél előbb vissza kell térnie Londonba, hogy a tervről Kirklandet tájékoztathassa, de először némi erőt kell gyűjtenie az utazáshoz. Átázott ruhájából finom gőz szállt. Howard ruhái ugyan szárazak voltak, de vérfoltosak. A gondolattól, hogy a csempészt levetkőztesse, a gyomra is felfordult. Azzal nyugtatgatva magát, hogy a ruhák méretben amúgy is kicsik lettek volna rá, fejét a kártyaasztalon keresztezett karjaiból formált párnára hajtotta. Felmelegszik és pihen egy keveset, aztán pedig irány Dover és London…
Harminckilencedik fejezet
A Mackenzie miatt lelkét mardosó aggodalom ellenére Kiri hagyta, hogy Will Masterson vegye át a
vezetést a barlanghoz vezető ösvényen. A férfi nyugtalansága nemcsak hogy vetekedett az övével, de a hadsereg kötelékében tisztként eltöltött hosszú évek során azt is pontosan tudta, mire számítson ismeretlen terepen. A lovaikat azon a kis mezőn hagyták, amit a csempészek karámnak használtak. Egy másik felnyergelt ló jelenléte azt sugallta, hogy a rejtekhelyen rajtuk kívül legalább egy embernek kell még lennie, de lehetnek akár többen is.
169
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Will tüzelésre készen álló pisztollyal, Kiri pedig késével a kezében haladt előre. Az utolsó szakaszt megtéve a szél a dagály vizét permetezte arcukba. A barlangba belépve Kiri szíve gőzkalapácsot megszégyenítő robajjal dörömbölt testében. Kérlek, Istenem, add, hogy Mackenzie életben legyen! A barlangból fény és füst szűrődött ki, de hangokat nem hallottak. Will egy kézmozdulattal jelezte Kirinek, hogy maradjon a bejárat közelében, ő pedig előrenyomult. A lány azonban az utasítást figyelmen kívül hagyva, szorosan a sarkában lépdelve követte a férfit. Will kibiztosított pisztollyal, tüzelésre készen lépett a barlangba. A Mackenzie-jéhez megszólalásig hasonlatos erős, hatalmas test elzárta Kiri elől a kilátást. A tűz fényében látszott, amint Will elfordítja a fejét és tekintete lehetséges veszélyforrást keresve a barlangot fürkészi. – Damian! – Will a kezében tartott fegyvert előbb hatástalanította, majd pisztolytáskája rejtekébe süllyesztette, aztán átcsörtetett a barlangon. Kiri szíve összeszorult, ahogy meglátta a tűz közelében álló asztalra roskadt, élettelennek tűnő testet. Aztán az álmatlanságtól kimerülve Mackenzie felemelte a fejét. – Will? – suttogta hitetlenkedve. Az egész testét tetőtől talpig beborító sérülésekkel és zúzódásokkal tarkítva, vérfoltoktól maszatosan, ingatag lábakon állva emelkedett talpra. Bár bőrig ázott, most is ugyanolyan hatalmas és gyönyörű volt, mint mindig. És minden kétséget kizáróan lélegzett és élt. Will olyan erővel ölelte magához fivérét, hogy szinte a szuszt is kiszorította belőle. – Egyszer s mindenkorra fel kellene már hagynod vele, hogy ehhez hasonló helyzetekbe keveredsz! – A pokolba, Will! – Mackenzie legalább olyan hevesen viszonozta fivére ölelését. – Jó tudni, hogy van az embernek egy fivére, akire a bajban is számíthat. – Nem úgy tűnik, mintha különösebb segítségre volna szükséged! Kiri követte Will tekintetét és pillantása a földön heverő, meggyötört testre esett. Aggodalmuk szemmel láthatólag egyáltalán nem volt alaptalan. Mackenzie elfintorodott. – Nem az én művem. De hogy az ördögben találtál meg? – Ő hozott ide. – Will a fejével Kiri felé bökött, aki a fivérek egymásra találása alatt a barlang bejáratának közelében húzta meg magát. Mackenzie megpördült és úgy bámult a lányra, mintha egy földre szállt angyalt látna. – Kiri? – suttogta fojtott hangon. – Tényleg ön az, vagy csak álmodom? – Életnagyságban. – Alig fél tucat lépés választotta el a férfi ölelő karjától és nem sok hiányzott hozzá, hogy könnyekre fakadjon. – Megmondtam önnek, hogy nem kellene egyedül idejönnie! Bár bőrig ázott és halálosan át volt fagyva, még így is elég erős volt, hogy olyan szorosan ölelje magához a lányt, hogy erőnek erejével sem lehetett volna szétválasztani őket. – Csak egy hajszálon múlt, Kiri. Én… én nem hittem, hogy láthatom még valaha. Arra gondolva, hogy nincs még itt az ideje, hogy kapcsolatukat Will tudomására hozzák, Kiri kibontakozott a férfi karjából. Ahogy ezt tette, körvonalazódott előtte a földön heverő test. – Howard! – kiáltotta undorodva. – Azért támadt önre, mert megszöktetett engem? – Ez csak az egyik oka volt annak, hogy Hawk kézírását utánozva idecsalogatott, de az összeesküvők is fizettek a szolgálataiért – válaszolta Mackenzie kimerülten. – Csak egy perc türelmet kérek, hogy kitisztuljon a fejem és aztán elmesélem elejétől végéig az egészet. – Hoztam magammal egy váltás ruhát – szólt közbe Will. – Megyek és hozom a nyeregtáskám, hogy száraz holmit ölthess magadra, mielőtt még halálra fagysz. Akarjátok, hogy egyúttal a fickó holttestét is eltüntessem? Kiri iszonyodva fordított hátat. – Ha megtenné. Azonkívül, hogy megpróbálta meggyilkolni a fivérét, kedvét lelte volna benne, ha ő és az egész hordája megerőszakolhat és megölhet. – Remélem, nem okoz gyomorrontást a halaknak. – Gondosan ügyelve rá, nehogy vérfoltos legyen a ruhája, Will hóna alá kapta Howardot és kivonszolta a barlangból. Ahogy eltűnt a szemük elől, Mackenzie ismét karjába vonta Kirit. – A kölnije kissé halszagú, uram – sóhajtotta a lány ajkaival a férfi nyakát súrolva, miközben testét teljes hosszában az őt ölelő testhez nyomta. – További csempészek érkezésére is számítanunk kell? MARY JO PUTNEY
170
EGY HAMIS HÖLGY
– Nem ez a legmegfelelőbb holdfázis a csempészkedéshez. Segítene felmelegednem? – Halálosan kiéhezve a lány csókjára, Kiri ajkára hajolt, kezei egyre lejjebb csúsztak a hátán, mígnem megállapodtak a lány formás hátsóján. Habár ajkai érintése hűvös volt, a lány egy szempillantás alatt felmelegítette azokat. Ha nem zavarta volna a tudat, hogy Will bármelyik percben felbukkanhat, Kiri letépte volna Mackenzie hideg, átnedvesedett ruháit, hogy valóban felmelegíthesse a férfit. A megkönnyebbülés és a szenvedély mámorító párosításnak bizonyult. Még azelőtt sikerült szétválniuk, hogy Will feltűnt volna. Kiri azonban szentül meg volt győződve róla, hogy a férfi szántszándékkal csapott akkora zajt, hogy figyelmeztethesse őket a közeledtére. Will egy kisméretű nyeregtáskát hajított oda Mackenzie-nek. – Szerencse, hogy egyezik a méretünk. Tartalék csizmával ugyan nem szolgálhatok, de minél hamarabb megszabadulsz azoktól a nedves rongyoktól, annál jobb. – Addig én rakok a tűzre és megnézem, találok-e hozzávalókat egy csésze teához – mondta Kiri. – És megígérem, hogy nem leskelődöm. – Mackenzie meztelensége miatt cseppet sem zavartatná magát, a hely és az idő azonban jobban kedvezett az illemszabályok betartásának. Will benyúlt a kabátjába és előhalászott belőle egy csomagot. – Tea. Cukor is akad valamennyi. A tejről viszont kénytelenek leszünk lemondani, azt nehéz szállítani. Kiri elnevette magát, miközben a teáért nyúlt. – Kettőjük közül melyikük ötlete volt a nyersanyag-utánpótlásra szolgáló télikabát? A fivérek egymásra néztek, majd elvigyorodtak. – Az enyém – ismerte be Mackenzie. – Aztán versenyezni kezdtünk, ki tudja a legtöbb furcsa, de hasznos tárgyat a kabátjába gyömöszölni, mígnem arra az álláspontra jutottunk, hogy a rejtett zsebek mindegyike túl értékes, semmint hogy egyikük is üresen árválkodjon. Kiri reménykedve nézett Willre. – Ennivalója is akad? Válaszul a férfi előhúzott egy lapos, papírba csomagolt pakkot. – Tulajdonképpen van nálam egy kevéske sajt. Ha ennivalóról van szó, ennek a szállítása a legkevésbé problémás, ugyanakkor hihetetlenül tápláló. Mackenzie megragadta a felé nyújtott pakkot és villámgyorsan kicsomagolta. – Igazán nem volt ellene kifogásom, hogy kenyeret és sajtot kellett ennem. Az egyetlen probléma az, hogy nem tudtak annyit adni, ami csillapítani tudta volna az éhségem. – Ha gondolod, mind megeheted – biztosította Will. – Kiri és én sietősen, de Doverben már ettünk. Magára hagyva Mackenzie-t a gondolataival és az elemózsiával, Kiri újabb adag szenet lapátolt a tűzre, hogy a lángokat felélessze. Aztán átvizsgált egy fülkét a barlang falában, amit még akkor fedezett fel, amikor itt raboskodott. Ahogy arra számított is, a fülkét tárolás céljára használták, és az összetákolt polcok roskadoztak a különböző méretű főzőedények, néhány evőeszköz, csorba tányérok és korsók súlya alatt. Enni– és innivalót nem talált, de egy félig üres vizeshordó előkerült. Kétség sem férhetett hozzá, hogy a csempészek körül fehérnépek gondoskodtak róla, hogy uraik létfenntartáshoz nélkülözhetetlen szükségleteit kielégítsék. Ahogy a vizeshordóból a teáskannát telemerítette és a lángok fölé helyezte, fülét a nedves ruhából kibújó, száraz ruhába bebújó mozdulatok neszezése ütötte meg. Mire felegyenesedett és megtörölte a kezét, a férfiak is csatlakoztak hozzá a tűz mellett. Most hogy tiszta, száraz ruha volt rajta, Mackenzie határozottan jobban nézett ki. Fivére télikabátját is magára terítette, a lábán azonban csak vastag gyapjúzoknit viselt. Átázott csizmáit a tűz mellé tette száradni, majd lerogyott az egyik székre. – Ön háziasabb, mint ahogy azt az ember egy herceg lányától elvárná. – Ne felejtse, hogy az ezred lányaként nevelkedtem, és amikor úton voltunk, mindig a tábortűz körül lábatlankodtam, és olyan dolgokat is megtanultam, ami a tábornokot valószínűleg megbotránkoztatta volna. – A víz forrni kezdett, így Kiri egy keveset az ütött-kopott barna teáskannába mert, hogy az edényt kissé felmelegítse, mielőtt beleszórta, majd leforrázta volna a tealevelet. – Biztos vagyok benne, hogy anyám
171
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
mindig tudta, miben mesterkedem, de ő nagyon gyakorlatias asszony, aki minden készséget elsajátításra érdemesnek tart. – Isten tartsa meg ezt a jó szokását – mondta Mackenzie. – Will, te értesz a tűzszerészethez. Lehetséges egy matracszerű dolgot úgy a levegőbe röpíteni, hogy arról közvetlenül a robbanást megelőzően bárki tudomást szerezne? Will talált egy harmadik, meglehetősen ócska széket, amit a tűz mellé állított, így most már a Kiri által felszolgált tea elfogyasztásához mindannyian leülhettek. – Maga a bomba nem nagy ügy. Bármilyen kemény burkolat, mint például a haditengerészetnél használatos bombák öntöttvas borítása vagy akár egy kerámiaedény is megteszi, ha azt puskaporral töltik meg. Ha az a cél, hogy a robbanás cafatokra tépje az áldozatot, akkor éles fémdarabkákat kell adni a keverékhez. Nehézséget igazából csak a gyújtózsinór meggyújtása okoz, főleg akkor, ha a cél az, hogy rejtve maradjon. Kirinek elakadt a lélegzete. – Egy matrac… Úgy véli, bombát akarnak helyezni a gyapjúzsákba, abba a nagy piros, ottománszerű ülőalkalmatosságba, ami a Lordok Házában közvetlenül a királyi trón mellett található? Magam is láttam, amikor Adam körbevezetett bennünket a Westminster Palotában. – A gyapjúzsák akkora, hogy akár több bomba is elfér benne – válaszolta Will. – Charlotte hercegnő a fejébe vette, hogy részt vesz a parlament ünnepélyes megnyitó ceremóniáján, és elég nagy a valószínűsége, hogy a gyapjúzsákra ültetik. Viszont nem lesz egyszerű az összeesküvőknek működésbe hozni a bombát egy emberekkel teli teremben, akik játszi könnyedséggel észrevehetik a gyújtózsinórt. – A kelleténél kicsivel több időm volt ezen rágódni – jegyezte meg Mackenzie elkeseredetten. – Csak lyukakat kell fúrni a padlóba a gyapjúzsák alatt és a gyújtózsinór máris elrejthető. Mi van odalenn a pincékben? Tárolóhelyiségek? – Olyasmi, azt hiszem – válaszolta Will. – A puskaporos összeesküvés óta az uralkodó testőrei minden alkalommal átvizsgálják a pincét a ceremóniát megelőzően. Lehetséges volna, hogy elkerülné figyelmüket egy gyújtózsinór? – A puskaporos összeesküvésnél három tucat hordónyi puskaport használtak fel, amit elég nehéz lett volna nem észrevenni – mutatott rá Mackenzie. – Ez alkalommal minden sokkal egyszerűbb. Elég az éjszaka folyamán bejutni, elmozdítani a gyapjúzsákot, és lyukat fúrni a pincébe. Elhelyezni a bombát a gyapjúzsákban, keresztülhúzni egy\ hosszú gyújtózsinórt a lyukon, majd visszatenni a zsákot a helyére. Végül lemenni a pincébe és a gyújtózsinór végét az egyik poros, korhadt gerendához rögzíteni. Ugyan ki venné észre? Will le volt sújtva. – Aztán megvárni, amíg a terem a ceremónia alatt megtelik emberekkel, alulról meggyújtani a gyújtózsinórt és kiszökni, mielőtt bárki észrevenné, mi történik. Kiri azt kérdezte: – Az emberek nem éreznék a lángra lobbanó puskapor szagát? – A szag java része a pincében összpontosulna – felelte Will. – Az utolsó pillanatokban, mielőtt a bomba felrobbanna, talán érzékelni lehetne valamit abból a szúrós szagból, de ekkora tömegben nem valószínű, hogy bárki észrevenné időben, hogy még cselekedni lehessen. Kiüríteni egy nemesemberekkel és politikusokkal teli termet még nyugalmas körülmények közt is időigényes. – Vagyis egyetlen, a gyapjúzsák belsejébe rejtett bomba végezne a régensherceggel, Charlotte hercegnővel, a miniszterelnökkel, valamint a kormány minisztereinek többségével, nem is beszélve Anglia főurainak feléről – összegezte Mackenzie kijózanító ridegséggel. – Beleértve Adamet is – suttogta Kiri. Mindennél jobban szerette volna megvédeni a hercegnőt az őt fenyegető támadástól, de a fivére mégiscsak a családjához tartozott. – A hercegek közvetlenül az első sorban ülnek. Én magam, ha a helyemre ülök, ahogy azt terveztem is, egy kicsit távolabb – tette hozzá Will. – De az összeesküvők akkor is csak bajosan tudnának bombát elhelyezni a teremben. – Egyáltalán nem, ha az összeesküvők vezére maga is lord. – Mackenzie hagyta, hogy Kiri a maradék teát az ő bögréjébe öntse. MARY JO PUTNEY
172
EGY HAMIS HÖLGY
– Elmagyarázom. Rupert Swinnerton és Lord Fendall féltestvérek, és az édesanyjuk, valamint Joseph Fouché édesanyja, ugyancsak testvéri kapcsolatban állnak. A döbbent csendet követően Will elismerően füttyentett. – Ez sok mindent megmagyaráz. – Hála az égnek nincs semmi akadálya, hogy holnap időben visszaérjünk Londonba, az összeesküvőket mind egy szálig letartóztassuk, és lakat alá zárassuk, még mielőtt a nyitóünnepség kezdetét veszi. Kiri az ajkába harapott. – De a parlament ünnepélyes megnyitója holnap lesz. Mackenzie félrenyelte a teáját. – ördög és pokol! Vagyis amíg itt voltam, egy egész nap kiesett az emlékezetemből. Akkor pedig most azonnal indulnunk kell Londonba! – Miközben megisszuk a teáinkat, talán elmondhatnál mindent, amit sikerült megtudnod – utasította Will. – Aztán lóra pattanunk és meg sem állunk Doverig, ahol kibéreljük a leggyorsabb postakocsit, amit csak találunk. A központi ünnepség nagyjából dél körül kezdődik, szóval van még egy kis időnk. – De egy veszteni való percünk sem – mondta Mackenzie eltökélten. – A következőket tudtam meg…
Negyvenedik fejezet
Olyan gyorsan hajtottak London felé, amilyen gyorsan a kerekek bírták és a lovak csak győzték. Will,
aki a sötétség ellenére is remekül elboldogult, átvette a gyeplőt a kocsistól, akinek szolgálatait a bérelt lovakkal együtt voltak kénytelenek igénybe venni, amikor az a kelleténél vaskalaposabb hajtónak bizonyult. Kiri és Mackenzie a nem túl tágas kocsiban utaztak. Kimerülve az őt ért megpróbáltatásoktól, Mackenziet még az sem riasztotta fel álmából, hogy járművük elképesztő sebességgel falta a kilométereket hideg, szélfútta vidékeken, többnyire szakadó esőben. Nem kellett hozzá sok idő, hogy oldalra dőlve, vállait és fejét Kiri ölében nyugtatva végezze. Még most is reszketve a gondolattól, milyen közel járt Mackenzie a halálhoz, a lány gyengéd mozdulatokkal simogatta a férfi haját. Milyen különös, eseménydús hónap is állt mögötte. Amikor látogatóba érkezett Godfrey Hitchcock családjához, az egyetlen célja hosszú idő óta az volt, hogy férjet találjon magának, de a nyughatatlan férjvadászat egyáltalán nem okozott számára örömöt. Mostanra viszont rádöbbent, hogy sokkal hasznosabbat is csinálhat, megismerte a szenvedélyt, az élete pedig mindennek nevezhető, csak unalmasnak nem. Hogy is térhetne vissza ezek után a hétköznapok eseménytelen világába? Pont amennyire szeretett illatokat kreálni, épp annyira vágyott rá, hogy más területeken is kipróbálhassa magát. Egy fogantyúba kapaszkodva, ami megakadályozta, hogy leessen az ülésről, Kirinek sikerült egy keveset szunyókálnia, másik kezét azonban mindvégig Mackenzie vállán tartotta. Így vagy úgy ennek az egésznek hamarosan vége szakad… Mac elgémberedetett testtel, kábán, fejében zavaros gondolatokkal ébredt. Egyetlen dolog tűnt tisztának előtte és az Kiri volt, aki a zötykölődő kocsiban összegömbölyödve simult hozzá. A be-betörő légáramlatoktól egy szürke úti takaró védte őket. Beletelt pár pillanatba, hogy képes legyen felidézni a történteket. Útjukat lóháton Doverbe. Ahogy próbáltak felhajtani egy kocsit. Hogy szinte alig volt magánál a kimerültségtől, mire beszállt a hintóba. Halványan az is rémlett neki, hogy párszor megálltak lovakat váltani egy-egy postakocsi-állomáson. Ahogy arra is emlékezett, amikor Will azt mondta a kocsisnak, hogy átveszi a lovak irányítását. Kettejük közül ő volt az, aki hajlott rá, hogy a dolgokat félvállról vegye, mert ha Will valamit a fejébe vett, annak úgy kellett lennie.
173
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Időközben megvirradt, bár a sötét fellegekkel teli égbolt és a finoman szitáló eső miatt nemigen lehetett behatárolni, hány óra körül járhatott. Mac az ablakon kifelé bámulva szemlélte a mellettük rohanvást elsuhanó tájat. Kicsivel voltak csak délre Londontól. Még mindig nehezére esett elhinni, hogy katasztrófa fenyegeti Angliát, de mindenekelőtt a királyi családot. Ami nagyon is valóságosnak tűnt, az a karjaiban nyugvó Kiri volt, aki még karikás szemeivel és összegubancolódott sötét hajfürtjeivel is minden képzeletet felülmúlóan gyönyörű volt. A legbámulatosabb ifjú hölgy, akivel valaha találkozott, és egyben a legbájosabb is. Azt hitte, vízbe fúlt és a mennybe jutott, amikor felébredve először Willt, aztán pedig Kirit pillantotta meg. Hogy fivére rohanvást siet a megmentésére, az egyáltalán nem hatott rá a meglepetés erejével. Will mindig is a leghűségesebb és legőszintébb barát volt Mac életében, aki sosem hagyta volna cserben. De Kiri előkelő származású úrihölgy volt. Hány hozzá hasonló nő mutatott volna hajlandóságot, hogy mit sem törődve a viharos éjszakával késedelem nélkül induljon bele a vakvilágba és beutazza fél Angliát, csak mert egy Mac-féle, szánalomra méltó alak bajba kerülhetett? És vajon hányan lettek volna képesek megtalálni egy csempésztanyát, amiből alig láttak valamit első ottjártuk alkalmával? Willnek ez egyáltalán nem okozott volna gondot, csakhogy soha nem járt még korábban a barlangban, és Kiri segítsége nélkül nem is talált volna oda. A leheletnél is gyengédebb csókot lehelt a lány homlokára. Nem tudta elképzelni az életét nélküle, de azt még annál is nehezebben, hogy mi módon maradhatnának együtt az idők végezetéig. Habár a valóságos életükből való rövid kiszakadás a vége felé közeledett, sosem fogja elfelejteni, milyen sokat jelentett a számára Kiri, mint ahogy azt sem, milyen szerencsésnek mondhatja magát, amiért lehetőséget kapott a sorstól, hogy szerethesse. Kiri mocorogni kezdett, majd egyik kezét érzéki mozdulattal a férfi kabátja alá csúsztatva, álmosan kinyitotta a szemét. – Az ágy sokkal, de sokkal kényelmesebb. Mackenzie elvigyorodott. – Arra céloz, hogy nem vehetem fel a versenyt egy ágybetéttel? – Keményebb és göröngyösebb egy ágybetétnél, de azért ez sem elhanyagolható – válaszolta a lány huncutkás csillogással sötét szempillái árnyékában. – Merre járunk? Igaza volt, amikor azt állította, hogy keményebb. – Közeledünk London felé. Mivel Howard ellopta az órámat, így az eltelt időből következtetek, de pár órával a ceremónia megkezdése előtt akár a Westminsterben lehetünk. – Nagyszerű. – Kiri nagyot nyújtózott, miközben egyik kezével elnyomott egy nőiesen finom ásítást. – Szeretném tudni, lesz-e rá lehetőségünk, hogy szalonképes ruhát öltsünk. Könnyebb lenne meggyőzni a királyi udvar tisztviselőit a lehetséges veszélyről, ha nem úgy néznének ki, mint az űzött vadak, de egy pillanatnyi gondolkodás után a férfi megrázta a fejét. – Az csak tovább csökkentené az amúgy is rövidre szabott időt. – És ekkora kockázatot nem vállalhatunk – értett egyet a férfival, bánatosan szemlélve koszfoltokkal tarkított köpenyét és lovaglószoknyáját. – Kíváncsi lennék rá… Mielőtt még befejezhette volna a megkezdett mondatot, a katasztrófa fenyegető előfutáraként, Mac a kocsi tengelyét ért törés semmivel sem összetéveszthető reccsenését hallotta. – Vigyázzon! – kiáltotta, ahogy védelmező mozdulattal Kirit a karjába vonta, hogy a lányt egy esetleges sérüléstől megóvja. Amikor a kocsi az útról letérve az oldalára billent, Mac fején az a kétségbeesett gondolat cikázott át, hogy a régensherceget és a leányát most már biztosan utoléri a végzet.
Mackenzie nagyon is tűrhetően alakította az ágybetétet. Testével védelmezte a lányt, így Kiri a hirtelen
jött megrázkódtatástól eltekintve sértetlenül úszta meg a balesetet. A jármű megcsúszott, majd előbb veszélyes szögben megdőlt, végül pedig a bal oldalára dőlve teljes erőből a földnek csapódott. Ahogy szép lassan megállapodott, Kiri hallotta a lovak eszeveszett nyerítését és a levegőben forgó kerekek suhogását.
MARY JO PUTNEY
174
EGY HAMIS HÖLGY
Ő maga Mackenzie-re esett. Amikor kibontakozott karjai védelmet nyújtó öleléséből, elszörnyedve látta, hogy a férfi fején lévő sebből, amit akkor szerezhetett, ahogy feje az ablakkeretnek ütődött, ömlik a vér. – Mackenzie, magánál van? Súlyos a sérülése? Mac kinyitotta a szemét, s miközben igyekezett figyelmét a lányra összpontosítani, kábultan pislogott. – Csak bevágtam a fejem. Nem hinném, hogy bármim eltört volna. És ön? Na és Will hogy van? – Én jól vagyok. Mihelyt bekötöztem a fejsebét, megyek, és azonnal megnézem, mi van Willel. – Megrázkódott a nevetéstől. – Nem szeretném, ha a saját vérének látványától elájulna. – Ez esetben becsukom a szemem. – És úgy is tett. Kissé zavartnak tűnt, de a fejét ért sérüléstől eltekintve komolyabb baja nem esett. Will nyeregtáskái mindvégig az utastérben voltak, így Kiri átnézhette azokat, és rövid kotorászás után talált is egy tiszta inget. A lábára erősített tőrtartóból kirángatta kését, majd az inget csíkokra tépte, aztán pedig az úti takaró segítségével felitatta a férfi haját lassan elborító vért. Talált egy vágásszerű sebet, amit ugyan ki kellett volna tisztítani, de ami egyáltalán nem volt mély. Miután a vértől a sebet nagyjából megtisztította, az ingből tépett csíkokból fedőkötésre szolgáló párnácskát hajtogatott és erősen a sebre nyomta, amit aztán másik rongycsíkkal kétszer áttekert a férfi fején, és rögzítette. A szebb napokat látott fehér vásznon élénkvörös folt ütött át, de a sebtében tákolt kötésből vér nem szivárgott. – Pillanatnyilag megteszi. Most megyek, megnézem Willt. – Siessünk! – Mackenzie minden erejét megfeszítve próbálta magát ülő helyzetbe tornázni. Kiri egyik kezét a mellkasára téve taszította vissza a férfit. – Pár percig nyugton kellene maradnia. Ha most felkel, még elesik. – Valószínűleg igaza van. – A levegővétel elég nehezére esett. – De kérem, mondja meg, hogy van Will, különben egy tapodtat sem tágítok a sarkából. – Rendben. – A kocsi annyira megdőlt, hogy a jobb oldali ajtó kis híján agyoncsapta a lányt. Amikor sikerült átküzdenie magát az ajtókereten, a jármű ismét visszagördült négy kerékre. Ijedten keresett kapaszkodót, ahogy ismét vízszintesben volt alattuk a kocsi, bár az eleje a tengelytörés miatt némiképp megsüllyedt. – Még most is jól van? – Egyenesen ülni mégiscsak kellemesebb. – Mac óvatosan mocorogni kezdett. – Kérem, legalább pár percig maradjon nyugton! – könyörgött Kiri. – Nem lenne jó, ha újból vérezni kezdene. – Remek meglátás – mormolta a férfi halkan. Kiri felkapta a Will ingéből még megmaradt cafatokat, majd lábát letéve a talajra, kiegyenesedett. A kocsis igyekezetének hála, aki az ülését még akkor a bal oldali vezérlóhoz erősítette, amikor a kocsi kisodródott, a lovak időközben lecsendesedtek. – Önök jól vannak, hölgyem? – kérdezte aggódva. – Megvagyunk. – Kirinek rossz előérzete támadt. – Nem látta Masterson őrnagyot? – Arra lehet, hölgyem. Nem volt időm vele foglalkozni, mert a lovakat kellett valahogy megfékeznem. A lány a jelzett irányba fordította tekintetét, és amikor észrevette Willt, az ajkába harapott. A férfi kirepült a hajtó üléséből és azóta is a sárba süppedve feküdt a mezőn teljes mozdulatlanságban. Pár gyors lépéssel mellette termett és letérdelt. – Will, magánál van? Megsérült? Ahogy a hátára hengeredett, a férfi zihálva vette a levegőt. – Nem vészes, kedvesem. A dagonya felfogta a becsapódás erejét. – Ahogy azonban jobb kezével óvatosan megvizsgálta bal alkarját, felszisszent a fájdalomtól. – Bár a csont a karomban megrepedt, de az is lehet, hogy eltört. Kiri a hangját kissé megemelve kiáltott hátra: – Mackenzie, a fivére sérülése nem komoly! – Hihetetlen szerencséjük volt. Hangját lehalkítva folytatta: – Will, a tiszta ingének egy darabját már felhasználtam, hogy a fivére fejsebét bekötözzem, most a többit arra fogom használni, hogy a sérült karját betekerjem, és aztán rögzítsem. Fel tud ülni, ha segítek?
175
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Talán. – A férfi kételkedni látszott, de amikor a lány karját a hóna alá csúsztatta, minden különösebb nehézség nélkül sikerült felültetnie a kínjában levegő után kapkodó férfit. – Ön igen erős, Lady Kiri. – Mert a szokványos értelemben vett hölgyekre nemigen hasonlítok. Hadd próbáljam meg lehúzni a kabátja ujját a bal karjáról! – Hogy a férfi figyelmét valamiképp elterelje a fájdalmas procedúráról, beszélni kezdett. – Azért tört el a tengely, mert túl gyorsan haladtunk? – Nem hinném. Semmilyen szokatlannak nevezhető keréknyomba vagy kátyúba nem futottunk bele. – Ahogy a lány elkezdte lehámozni róla a kabátot, a férfi arca megrándult. – Ha viszont a tengely már korábban is rossz állapotban volt, akkor a nagy sebesség előidézhette a törést Mire bal karja a télikabát ujjából végre kiszabadult, Will úszott a verítékben, Kiri pedig közei állt a sírógörcshöz. Nem szeretett fájdalmat okozni a barátainak, akkor sem, ha az elkerülhetetlen volt. Mivel nem akarta a férfit további szenvedésnek kitenni, bal alkarját felöltőjének ujján keresztül kötözte be. Később majd egy igazi csontkovácsnak is látnia keli. Ő csak annyit tudott tenni, hogy rögzítette a csontokat, hogy azok ne okozzanak a férfinak elviselhetetlen fájdalmat – Hol tanulta az orvoslást? – kérdezte Will, amikor Kiri segített visszacsúsztatni a karját télikabátjába. Bár arcizmai ezúttal is megrándultak, túl hideg volt, hogy lemondjon a kabát nyújtotta melegről. – Rémisztő gyerek voltam, aki mindig ott akart lenni, amikor az ezred orvosai toldozgatták-foldozgatták a sérült férfiakat. Ha valamilyen szörnyű sérüléssel álltak szemben, rendszerint kiküldtek a kezelés helyszínéről, de máskülönben maradhattam és tanulhattam. Az utolsó darabot, ami még az ingből maradt, arra használta, hogy a férfi karját felkösse. – Tiszta szerencse, hogy ilyen termetes. Az ingéből sok mindenre futotta. Mackenzie az egyensúlyát megőrizendő az ajtókeretbe kapaszkodva kecmergett elő a kocsiból, bár egyébiránt jói volt. – Az egyik lovon elvágtatok a következő postakocsi-állomásig és kerítek két jó hátast. Nem vesztegethetjük az időt, amíg egy kovács a tengelyt kijavítja. A ceremónia megkezdéséig hátralevő idő a baleset miatt már így is vészesen lecsökkent. Kiri palástolni igyekezett nyugtalanságát, s azt kérdezte: – Két hátast? – Tán csak nem akarja őt a férfi saját biztonsága érdekében hátrahagyni? Ha meg meri tenni, hogy ilyesmivel hozakodik elő…! – Will nem tud lovagolni törött karral – szögezte le Mackenzie. – Míg mi Westminsterbe sietünk, ő felkereshet egy csontkovácsot a legközelebbi városban. – Ennél sokkal rosszabb állapotban, messzebbre is jutottam már – jegyezte meg a fivére kimérten. – Mindannyiunknak mennünk kell. Ne felejtsd el, hogy én főnemes vagyok, így jogom van részt venni a megnyitó ünnepségen. Ha ott vagyok, amikor az ügyről lehull a lepel, azzal időt spórolhatunk. Ha fel tudsz engem segíteni egy lóra, esküszöm, hogy a nyeregben maradok. – Igaza van – helyeselt Kiri. – Mindannyian tudunk valamit, ami fontos lehet. – Ahogy a kocsist nézte, aki éppen az egyik lovat fogta ki Mackenzie-nek, azon töprengett, vajon időben érkeznek-e a Westminster Palotához, hogy megakadályozhassák a robbantást. Kalandból is megárt a sok!
A
Negyvenegyedik fejezet
tervezetthez képest jóformán egyetlen percet sem vesztegettek, de ahogy közeledtek a Westminster Palota felé, kénytelenek voltak visszavenni az iramból. – Még szerencse, hogy lóháton vagyunk – mondta Mac, amint próbálták magukat szép lassan átverekedni a zsúfolásig megtelt utcákon. A parlament ünnepélyes megnyitója a kellemetlen időjárás ellenére is hatalmas tömegeket vonzott a városba, és egy kocsi az első adandó alkalommal elakadt volna. A lovak hál' istennek tiszteletet MARY JO PUTNEY
176
EGY HAMIS HÖLGY
parancsoltak, így gyorsabban tudtak haladni, mintha gyalogszerrel kényszerültek, volna utat vágni maguknak. Bár nem sokkal. Kiri, akár egy igazi harcos hercegnő, könyörtelen pillantásokat lövellve a tömegre mindenre elszántan lovagolt Mackenzie mögött. Aki csak ránézett, azonnal látta, hogy királyi vér folyik az ereiben. Fájdalomtól elszürkült arccal Will volt a hátvéd. Törött karja egyáltalán nem akadályozta a kis csapatot a haladásban. A következő sarkon kellett befordulniuk, és máris a palota elé értek. Díszőrségben sorakozó katonák álltak az út mentén mindkét oldalon, ahol majd az uralkodó halad végig. Will rosszalló arckifejezést vágott, ahogy tekintete a nyirkos szélben a palota tetején repdeső királyi lobogóra tévedt. – A királyi család tagjai már megérkeztek és a hivatalos ceremónia is valószínűleg kezdetét vette. Itt az ideje, hogy átvegyem az irányítást. Minden lépésére vigyázva ösztökélte lovát előre, keresztül a tömegen. Az egyik lökdösődő alak rá is kiáltott: – Ki az ördögnek képzeled magad, barátocskám? – Az ám, mi reggel óta itt állunk az esőben! – tette hozzá fogát vicsorítva egy másik. – Az ott nem Damian Mackenzie, akinek pár héttel ezelőtt a halálhírét keltették? Kiri, hogy elhallgattassa a fecsegőket, felemelte hangját. – Charlotte Augusta hercegnő biztonságáról van szó! Kérem, adjanak utat! Az ügy nem tűr halasztást! Nem akadt férfi, akit Kiri bájos arca és könyörgő tekintete meg ne indított volna. – Engedjük át a leányzót és a barátait! – mondta valaki. – Biztos valami francia kémet kergetnek! A harsány kacaj, ami a megjegyzés után felhangzott, nem volt igazán tiszteletre méltó, de a tömeg szétnyílt annyira, hogy a lovak libasorban átvonulhattak. El is értek a palota bejáratáig, az épületet azonban minden oldalról fegyveres őrök vették körül. – Rendkívül fontos ügyben jöttünk! – kiáltotta Will, mintha csak a gyakorlótéren volna. – Engedjetek utunkra! – Uram, parancsom van – válaszolta egy káplár bizonytalan hangon. – Amit én ezennel hatályon kívül helyezek! – csattant fel Will. Engedelmeskedve a parancstevőnek, a katonák oldalra léptek, hogy átengedjék a három lovast. Miközben lovaikról gyorsan leszálltak, Kiri megjegyezte: – Bemegyek az ülésterembe. Nőként talán a hercegnő közelébe férkőzhetek. Macnek, aki épp Willnek segített lekászálódni a lováról, majdnem elállt a szívverése. – Kiri, kérem, ne menjen be! A bomba bármelyik pillanatban felrobbanhat! – Ne legyen nevetséges, Damian! – Nyughatatlan mosoly villant az arcán, ami emlékeztette a férfit, hogy a lány nemcsak harcos, de királynő is. – Miért van az, hogy csak a férfiak onthatják vérüket a hazáért? Nem tartott tovább pár pillanatnál, hogy Kiri leugorjon a lováról és lépteit a lépcsőn felfelé szaporázza, fáradt hátasát az egyik őr gondjaira bízva. Egy szigorú arcvonásokkal rendelkező kapitány közeledett, akinek szemei résnyire szűkültek, és gyanakodni látszott. – Ez meg mit jelentsen? Will tisztekhez méltó pózba vágta magát. – Lord Masterson őrnagy vagyok, és azért vagyunk itt, mert jő, okunk van feltételezni, hogy a Lordok Házát bármelyik pillanatban bomba röpítheti a levegőbe. A kapitány sértőnek találta az elképzelést. – A testőrség tagjai ezerhatszázöt óta minden évben átvizsgálják a pincét. Egyetlen puskaporos hordót sem találtak a mélyben elrejtve. – A bombát ez alkalommal a gyapjúzsákba rejtették és a pincében csak a gyújtózsinór látható – jegyezte meg ingerülten Mac. – Megesküszik rá, hogy a testőrök észrevettek volna bármi ilyesmit? A kapitány elsápadt. – Lehet, hogy… nem. – Most azonnal átkutatjuk a pincét! – utasította Will ellentmondást nem tűrő hangon, miközben már meg is indult az épület felé. – A Lordok Háza tagjaként és a hadsereg tisztjeként van néhány ötletem, hol érdemes keresni.
177
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Én pedig tudom, ki tartja kezében a gyújtózsinórt – mondta Mac, ahogy követte fivérét, közben pedig minden általa ismert imát elmormogott azért fohászkodva, nehogy túl késő legyen.
Ahogy közeledett
a tárgyalóteremhez, ahol a lordok szoktak ülésezni, Kiri megpróbált valamicskét magára erőltetni királyi származású hindu őseinek arroganciájából. Királynő volt, akinek fellépésén életek múlnak, így hát nem törődhet bele a visszautasításba. A tekintélyt parancsoló ajtók előtt egy díszes ruhába öltözött hivatalnok állta útját a kezében tartott botja oldalra nyújtásával. – Megállj! A Lordok Házába nem léphet be senki! Legfélelmetesebb pillantását elővéve bámult a férfira. – Lady Kiri Lawford vagyok, Ashton hercegének húga és Charlotte hercegnő bizalmasa. Sürgős mondandóm van őfelsége számára, és ön be fog engedni engem! Még mielőtt az őr eldönthette volna, hogy továbbra is útját állja-e, Kiri olyan erővel söpörte félre a kezében lévő botot, amely erőt egyetlen férfi sem feltételezett volna egyetlen nőről sem. A hatalmas csarnokba lépve megcsodálta a magasan ívelő mennyezet közelében sorakozó, ismerősnek tetsző, félhold alakú ablakokat, valamint a falakat borító kárpitot. Amikor Adam korábban elhozta ide látogatóba a családját, a teremben, a néhai lordok szellemét leszámítva, nem volt egy lélek sem. Most viszont roskadásig tele volt skarlátvörös színű, hermelin-prémes köpenyekbe burkolózó lordokkal, jól szabott öltözékben pöffeszkedő politikusokkal és képviselőházi tagokkal. A képviselők jelenlétének oka az volt, hogy a hagyomány szerint az uralkodó nem léphet az alsóházba, így az uralkodói beszédet ilyen alkalmakkor ők is a Lordok Házának termében hallgatták meg. A régensherceg a terem távoli végében foglalt helyet, impozáns, faragásokkal gazdagon díszített, aranyozott trónja nem kevésbé volt pompázatos, mint súlyos redőkben aláomló, fényűzően pazar köpenybe bújtatott önmaga. És minden rémálmuk megtestesítőjeként atyja trónjától nem messze az élénkvörös színű, szögletes gyapjúzsákon ott gubbasztott Charlotte hercegnő, akinek ide-oda cikázó, kíváncsi tekintete mintha csak a ceremónia megkezdésére ácsingózott volna. Ha a bomba felrobbanna, ő és az apja azonnal szörnyethalnának. Időközben nyomába eredt üldözőivel a sarkában Kiri végigviharzott a termet teljes hosszában átszelő, bal oldali padsorok közti folyosón. A teremben lassan minden szem rászegeződött. Lord Liverpool, a miniszterelnök, akinek arca csupa riadalom volt, intett az őröknek, hogy állítsák meg. Kiri az első útjából ügyesen kitért, a másodikat fürgén a padlóra küldte. Amint közeledett a gyapjúzsákhoz, Charlotte hercegnő megfordult és észrevette. Arca egyből felderült, és talpra ugrott. A Kiri által neki kreált parfümöt viselte. – Lady Kiri! Mi történt? – Charlotte intésére az őrök megtorpantak. – Netán arról az ügyről van szó, amiről említést tett nekem? Hálát adva az égnek, hogy a hercegnő ilyen gyorsan átlátta a helyzetet, Kiri azt mondta: – Igen, fenség. – Aztán mondandóját halkabbra fogta. – A termet azonnal ki kell üríteni! Kérem, jöjjön velem! Mielőtt még Charlotte válaszolhatott volna, a miniszterelnök, sőt maga a régensherceg is odasiettek hozzájuk. – Mit jelentsen mindez? – szegezte neki a kérdést mennydörgő hangon a herceg. Kiri fél térdre ereszkedett, és olyan alázatos tekintettel nézett, amennyire csak tudott. A régenshercegnek vajon az ő királyi fensége vagy az őfelsége megszólítás dukál? A magasabb rang mellett döntve halkan így szólt: – Felség, hitvány összeesküvés híréről kell beszámolnom. Feltételezésünk szerint a terembe bombát rejtettek, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat. Míg a miniszterelnök és a herceg halálra vált arckifejezéssel bámultak a lányra, a fivére lépett Kiri mellé. Még sosem látta korábban a férfit élénkvörös bársonyköpenyébe burkolózva, de herceg lévén, a fivére helye az első sorban volt, csak néhány lépésnyire tőlük. Adam határozott kézmozdulattal ragadta karon Kirit, majd felsegítette. MARY JO PUTNEY
178
EGY HAMIS HÖLGY
– Engedelmével, felség, a húgom, Lady Kiri Lawford. Egy összeesküvés leleplezésére irányuló nyomozásban vesz részt. Ha azt állítja, hogy robbanás történhet és a termet ki kell üríteni, én hiszek neki. – Azt mondja, a húga? – A régensherceg rémült tekintete a birodalom főnemeseinek ünnepélyes öltözetét viselő, tetőtől talpig elegáns Adamről Kirire tévedt, aki amellett, hogy koszos volt, lovaglószoknyát viselt, és imitt-amott a Mackenzie-től származó vérfoltok borították. – A szemük végül is hasonlít. Nos, hát legyen, Liverpool, kérem, intézkedjen a terem kiürítéséről, amíg Lady Kiri vádjai bizonyítást nyernek. Charlotte, te velem jössz! Inkább tűnve izgatottnak, semmint ijedtnek, Charlotte hercegnő engedelmeskedett: – Igen, papa. – Azzal ő és atyja a terem sarkában elrejtett, a tróntól nem messze található ajtón keresztül távoztak. Kiri szívéről abban a pillanatban akkora kő esett le, hogyha Adam nem tartja még mindig olyan szorosan a karjánál fogva, összecsuklott volna. – Mekkora a valószínűsége egy bombának? – kérdezte fivére alig hallhatóan. – Nagyon nagy. Az összeesküvők élén Lord Fendall áll, így nem okozott problémát bejutniuk a Lordok Házába. – A lány megborzongott. – A terv az volt, hogy a bombát a gyapjúzsákba helyezik. Adam döbbenten meredt a gyapjúzsákra. – Fendall. Nem igazán ismerem, de ha a lordok közt árulók vannak, nos, jelölt lenne a listámon. Veszélyesen nagyravágyó, s e jellembeli sajátossága rossz szándékkal párosul. De ezt később is ráérünk megvitatni. Most hagyjuk el a termet mi is. Kiri végignézett a széksorokon, ahol az arisztokrácia színe-java foglalt helyet. – Mariah is itt van? – Hála a jóistennek, nincs. Nem érezte jól magát. – Hercegi rangjához méltón, Adam vetett egy gyors pillantást a zavartnak tűnő emberek háborgó tömegére, majd ugyanahhoz az ajtóhoz vezette Kirit, amelyen keresztül a herceg és a hercegnő az imént távoztak, mivel ez volt hozzájuk a legközelebb és egyben a legkevésbé igénybe vett kijárat. Kiri ereiben megfagyott a vér, amikor a gyapjúzsák mellett elhaladva, orrát az égő puskapor semmivel sem összetéveszthető, csípős szaga csapta meg.
A Westminster Palota pincéjének rémálomba illő átkutatása miatt Mac szívverése leginkább eszeveszett
ritmusú dobpergésre hasonlított. Legalább hozzávetőlegesen be tudták határolni, merre keresgéljenek, hiszen a gyújtózsinór valahol a Lordok Házának terme alá kellett hogy kerüljön, de a tájékozódás még így is nehéz volt a régi bútorokkal, a temérdek mennyiségű irattal és kevésbé beazonosítható tárgyakkal teli folyosók és poros helyiségek sötét útvesztőjében. – Mi ez a rengeteg farudacska halmokba rendezve? – kérdezte, amint benézett az első helyiségbe, miután a lépcsőkön lementek a pincébe. Egy idősebb őr, aki lefelé menet csatlakozott hozzájuk, alig győzte tartani az iramot a két fiatalabb férfival. – Rováspálcák, uram. Az írni és olvasni nem tudó emberek tartozásainak rögzítésére szolgálnak. Tudja, szilfából vannak. A rudacskákon rovátkák jelzik a tartozás összegét, amelyet a fába vájtak, majd a pálcát eltörték és egyik felét a hitelezőnek, másik felét az adósnak adták. Egyfajta elismervény, ha úgy tetszik. – Az őr mindentudó kifejezéssel arcán elmosolyodott. – Még a Plantagenetek korából származó rováspálcáink is vannak. Mac rémült tekintettel meredt a hatalmas kötegekben álló fára. Ha a robbanás mégis bekövetkezik, az egész istenverte palota úgy kap lángra, mint a Guy Fawkes éjszakáján gyújtott örömtűz. – Will, most merre? – Erre. – Ép kezében lámpást tartva Will ment elöl, hiszen korábban is járt már idelenn és a tájékozódó képessége csalhatatlan volt. Mac és a kapitány szorosan a nyomában haladtak, az őr valamivel távolabb követte őket, ugyancsak lámpással a kezében.
179
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Szinte futólépésben haladva hamar elértek egy hosszú, szürkésbarna ajtókkal szegélyezett folyosóra. Will így szólt: – Ugye most pontosan a Lordok Háza alatt vagyunk? – Igen, uram, ahogy mondja – erősítette meg az őr. – A folyosó mentén egy tucatnyi tárolóhelyiség van. – Akkor az összeset át kell kutatnunk – vágta rá Will mogorván. Az őr és a kapitány módszeresen láttak munkához, az átjáró tőlük távolabbi végén kezdve a kutatást. Will becsukott szemmel a falnak támaszkodott, arcán izzadságcseppek gyöngyöztek. Mac a homlokát ráncolta, majd az orra után menve a folyosó végére sietett. Mióta Kirivel megismerkedett, mintha sokkal jobban kiigazodott volna az illatok világában, és hirtelen úgy tűnt, valahonnan égő puskapor halvány illata árad a levegőbe. Ahogy az illat egyre erősödött, az ő léptei is felgyorsultak. Közvetlenül a feje fölött lépések keltette csoszogó hangokra lett figyelmes. Miközben azon imádkozott, hogy a terem kiürítése zavartalanul megtörténjen, a folyosó bal oldalán található utolsó ajtóhoz ért. A szag látszólag abból a helyiségből terjedt, és az ajtó alatt kiszűrődő fény ebbéli hitében csak megerősítette. Azt kívánva, bárcsak volna nála fegyver, hirtelen mozdulattal felrántotta az ajtót, majd ugyanazzal a lendülettel félre is ugrott, nehogy könnyű célponttá váljon. Swinnerton volt a helyiségben. Sóvár tekintettel bámult a mennyezeten található lyukon keresztül leeresztett hosszú gyújtózsinórra. A láng lassan kúszott felfelé a zsinóron. A szökéssel kénytelen lesz az utolsó pillanatig várni, ha a küszöbön álló katasztrófa megtörténtét nem akarja elodázni. Ahogy meghallotta, hogy nyílik az ajtó, Swinnerton megpördült és a kabátja alatt rejtegetett pisztolyáért nyúlt. – Atyaég, Mackenzie! – kiáltotta hitetlenkedve. – Te még élsz? Mac megpördült testtel vetődött a helyiségbe. Röppályája ívét tökéletesen kalkulálva, ki tudta rúgni Swinnerton kezéből a pisztolyt, aztán útjából kitérve gördült tova a férfi mellett. Pontosan a levegőben fityegő gyújtózsinór alatt ért földet, hirtelen talpra ugrott, majd a magasba szökkent, hogy a madzagot az égő rész fölött megragadhassa. Testének súlya kirántotta a zsinórt a felettük lévő teremben elhelyezett bombából. A végzetes fenyegetést jelentő gyújtózsinór egyetlen pillanat leforgása alatt vált hatástalanná. Nem egészen hatástalanná. Mac az égő gyújtózsinórt Swinnerton képébe vágta. – Kilenc életem van, akárcsak egy macskának – közölte levegő után kapkodva. – Négytől vagy öttől már megszabadultam, de maradt még így is elég, hogy elláthassam a bajod. Ahogy az égő kanóc Swinnerton szeme közé csapódott, a férfi dühödt szitkozódás közepette hátratántorodott. – Hogy az isten verjen meg! A terv tökéletes volt! Gazdag lehettem volna, francia herceg. Nélküled legalábbis! Mac megmarkolta a pisztolyt, kibiztosította, majd célzott. – Ostoba terv volt! Tényleg elhitted egy pillanatra is, hogy a fele kormánytag, valamint a főnemesek java részének kifüstölésével Angliát békekötésre kényszerítheted? Épp ellenkezőleg! A játszmának ezzel vége, Swinnerton! És most végre megfizetsz Harriet meggyilkolásáért is! Arckifejezéséből ítélve, Swinnerton tisztában volt vele, hogy veszített. Dühtől elvakultan nyúlt egyik zsebébe, ahonnan egy ököl nagyságú gránátot húzott elő. – Talán igen, de te is meghalsz velem együtt! – Felkapta a földről a még mindig égő zsinórt, hogy a gránát kanócát meggyújthassa. – A kénköves pokolban fogsz megrohadni, te nyomorult fattyú! A gránát nagyságát tekintve csak töredéke volt annak a bombának, amit a gyapjúzsákban akartak felrobbantani, de elég nagy volt ahhoz, hogy egy ilyen kicsi helyiségben mindkettőjükkel végezzen. Mac meg akarta akadályozni, hogy Swinnerton a gránátot beélesíthesse, ezért a férfira lőtt. A lövést azonban elhibázta. A pisztolyt szitkozódva Swinnertonhoz vágta, majd az ajtót maga mögött becsapva, kirohant a helyiségből. Mialatt Will és a többiek felé igyekezett az átjáróban, háta mögött a szobát robbanás ereje rázta meg. A robbanás Macet is ledöntötte a lábáról, de mivel ösztönösen összegömbölyödött és arrébb hengeredett, nem sérült meg olyan súlyosan, hogy csontja tört volna. MARY JO PUTNEY
180
EGY HAMIS HÖLGY
Ott feküdt hanyatt és levegő után kapkodva, amikor Will, sérülése ellenére a többieket jócskán maga mögött hagyva, mellé ért. – Mi a csoda történt? – Fél térdre ereszkedve Mac mellett, Will az apró szilánkokra repedt ajtót tanulmányozta. – Ez nem akkora robbanás volt, ami egy a gyapjúzsákban elhelyezett bombától származhatna. Mac ülő helyzetbe küzdötte magát, majd karjaival a térdét átkulcsolva, fejét lehajtotta és összerázkódott. Istenem, Kiri odafenn volt! Mi van, ha elkésik? Még jó, hogy nem volt ideje ezen morfondírozni, csak miután a katasztrófaveszély elhárult. – Swinnerton abban a tároló helyiségben volt, és már meggyújtotta a teremből lelógó vezetéket. – Mac próbált több levegőhöz jutni. – Amikor kitéptem a gyújtózsinórt a bombából, egy gránáttal próbálkozott, hogy azzal juttasson mindkettőnket a pokolra. A kapitány a tönkrement ajtóhoz lépett és benézett a helyiségbe. Sietősen elfordulva jegyezte meg: – Akárki volt is az illető, több gránátot biztos nem lesz alkalma felrobbantani. Will felállt és ép kezét nyújtva Mac felé, talpra segítette fivérét. – Mi van a tűzzel? Az őr egy homokkal teli vödröt cipelve sietett előre. – Tessék! – Azzal átadta a vödröt a kapitánynak, aki félrelökte az ajtó maradványait és a homokot a helyiségbe szórta. – Bár nem sok minden van itt, ami lángra kaphatna – tette hozzá a kapitány –, még egy kis homok lehet, hogy jól jönne. – Ezt rájuk hagyhatjuk – mondta Mac a fivérének. – Én fel akarok menni, hogy meggyőződjem róla, Fendall véletlenül sem szökik meg a nagy összevisszaságban. Ahogy megfordult, hogy elinduljanak felfelé a pincéből, Will arcán halvány mosoly jelent meg. – Azután összeeshetünk? Mac őszintén remélte.
A
Negyvenkettedik fejezet
pincéből hallatszódó robbanás elegendő volt, hogy elhallgattassa a Lordok Házából korábban kivezényelt, kérdésekből ki nem fogyó, locsogó-fecsegő tömeget. Kiri szíve a torkában dobogott, ahogy ott állt, és arra várt, hogy megtudja, vajon levegőbe repül-e mögöttük az egész terem, de aztán semmi ilyesmi nem történt. – Vélhetőleg a tervezett robbanást sikerült megakadályozni – mondta Kirkland. Habár a lázrohamból még nem épült fel teljesen, a férfi összeszedte magát annyira, hogy a ceremónián részt vehessen. Köpenyének élénkvörös színe és krétafehér bőre éles kontrasztot alkotott egymással. – Ashton, van valami ötleted, merre lehet Lord Fendall? Adam résnyire szűkült szemmel pásztázta végig az izgatott főnemesek összeverődött tömegét, aztán a keresett személyre mutatott. – Ott van! Az ajtónál. – Fendall, tőlük kicsit távolabb, dühös arccal próbált utat törni magának az útját álló emberek közt. – Kapjuk el! – sziszegte Kiri, akit újult erővel töltött el a gondolat, hogy elkaphatják a férfit, akinek önző nagyravágyása majdnem végzetes katasztrófához vezetett. Egymással tökéletes összhangban mozogva vágott át a tömegen a két testvér, s közvetlenül az épületből kivezető ajtó előtt érték utol Fendallt. – Ha megbocsát, Lord Fendall, de szükség van önre, hogy tanúskodjon ebben a roppant kényes ügyben – szólította meg
181
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Ashton a lordot mézesmázos hangon. – A Lordok Háza felrobbantására irányuló terve kudarcba fulladt. Fendall vadállati arckifejezéssel, ami kísértetiesen növelte a közte és Swinnerton közti hasonlóságot, hátrapördült. Ahogy pillantása a felé közeledő Adamre és Kirire esett, mint gyengébb célpont, Kiri mellett döntött és a lányra vetette magát. – Nem tudnak megállítani! Ez volt az utolsó hiba, amit elkövetett. Lábának egyetlen elsöprő erejű rúgásával és a férfi karjának kicsavarásával Kiri a fivére felé röpítette Fendallt. Adam túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy Kiri pontosan láthassa, mi is történik valójában, de a báró természetellenes szögben álló nyakkal egyszer csak holtan hevert a földön. Élénkvörös színű bársonyköpenye úgy vette körül, mintha csak saját, kiloccsant vérében heverne. – Nem kellett volna kezet emelned a húgomra, Fendall? – suttogta Ashton lágyan. Kirinek eszébe jutott, hogy Mackenzie egyszer azt mondta, fivére az egyik legveszedelmesebb ember Angliában. Akkor nem hitt neki, de most már igen. Lehet, hogy Fendall halála véletlen baleset volt, de ő erre nem fogadott volna. A Lordok Háza szertartásmestere sietett oda hozzájuk személyesen, híres „fekete pálcájával”, akinek szeme az ünnepélyesnek és méltóságteljesnek induló ceremónia félbeszakítása miatt kissé elkerekedett. – A régensherceg mindkettőjüket látni kívánja! Kérem, kövessenek! Imádkozva, hogy Mackenzie és Will remélhetőleg ép bőrrel úszták meg a robbanást a pincében, Kiri, szorosan a nyomában lépkedő Adammel, követte a tömegen átvágó szertartásmestert. Egy szomszédos, audienciákon használatos kisebb terembe vezették őket. A régensherceg még mindig az udvari előírások által megkövetelt pompázatos köpenyt viselte, és egy magas támlás faragott széken ült, amely megtévesztően hasonlított egy trónra. Charlotte hercegnő mellette foglalt helyet. Ahogy a terembe lépett, tekintetét azonnal Kiri felé fordította és mosolyával megajándékozta. Kirkland is jelen volt, feltételezhetően azért, hogy magyarázattal szolgálhasson a történtekre. Egy időben azzal, hogy Kiri és Adam a terembe léptek, egy szemközti ajtón keresztül, egy másik udvari tisztviselő kíséretében, Mackenzie és Will is megérkeztek. Kiri a fivérekre mosolygott, megkönnyebbüléséről azonban csak a szeme árulkodott, ugyanis meg volt róla győződve, hogy egy szót sem illik szólnia, hacsak meg nem szólítják. Mackenzie, ha lehet, még a korábbinál is viseltesebbnek látszott. Ami a lány szemében szinte teljességgel lehetetlennek tűnt. De fáradt mosolya, amellyel a lányét viszonozta, Kiri minden egyes porcikáját lángra lobbantotta. A régensherceg a másik tisztviselőt elbocsátotta, viszont a szertartásmester szolgálataira továbbra is igényt tartott. Adam odasúgta Kirinek: – A szertartásmester feladata a rend biztosítása a Lordok Házában. A pozíció betöltése tiszteletbeli megbízással jár, juttatásoktól mentes, igazából merő formalitás, amely jórészt a szertartásrend betartásával áll összefüggésben. De nem ez alkalommal. A régensherceg elborult arckifejezéséből ítélve könnyen meglehet, hogy ezúttal fejek hullanak a porba. Itt volt a legfőbb ideje, hogy Kiri féket tegyen a nyelvére és úrinőhöz méltón viselkedjen. És amilyen fáradt volt, ez egyszer nem okozott neki nehézséget, hogy így tegyen.
Mac bizalmatlan tekintettel méregette a régensherceget. A férfi számtalanszor
járt már korábban a Damian'sben, és mindahányszor ékes tanúbizonyságát adta, hogy éppúgy tud állhatatlan, leereszkedő, melodramatikus, magával ragadó vagy makacs lenni, akár egy elkényeztetett gyermek, mint ahogy alkalmanként akár kedves is. Szerette volna remélni, hogy a mai nap folyamán őfelsége előnyös tulajdonságait hagyja felülkerekedni. A herceg figyelmét nem kerülte ei Mac, Will és Kiri gyalázatos megjelenése. Még Kirkland is olyan volt, mintha kizárólag puszta akaratereje tartotta volna benne a lelket. A herceg csípősen meg is jegyezte:
MARY JO PUTNEY
182
EGY HAMIS HÖLGY
– Mackenzie, halott emberhez képest rendkívül elevennek tűnik. Kirkland, ön és az emberei dicséretet érdemelnek, amiért a katasztrófa bekövetkeztét megelőző utolsó pillanatban sikerült megfékezniük ezt az összeesküvést, bár jobb lett volna, ha mindez hamarabb történik. – A hírszerzés már csak ilyen, uram. Kockázatos – válaszolta Kirkland. A herceg mogorva képet vágott. – Sikerült végre kitépni az ellenség méregfogát? Elegem van már a franciák merényleteiből és kísérleteiből! – A dolog végére olyan hamar sikerült pontot tenni, hogy én magam sem vagyok teljesen tisztában a részletekkel – szabadkozott Kirkland. – Mr. Mackenzie, Lady Kiri Lawford és Lord Masterson sokkal inkább alkalmas megválaszolni a felséged által feltett kérdést. – Aztán fejét Mac és Will felé fordítva, némán a két férfira testálta a történtek összegzését. – Az igazság az, felség, hogy ez az egész a fivérem és Lady Kiri érdeme – mondta Will. Nem sok híja volt, hogy a törött karjából kisugárzó fájdalomtól elájuljon, de királyi méltóságok jelenlétében, hacsak arra fel nem szólítják, az ember mégsem ülhet le. – Heteken át nyomoztak és próbálták felgöngyölíteni az összeesküvőkhöz vezető szálakat, míg én mindösszesen csak két nappal ezelőtt tértem vissza a félszigetről. Mac mély levegőt vett és a lehető legrövidebb magyarázattal igyekezett előállni. Ha figyelme összpontosításáról volt szó, a hercegnek közismerten rossz volt a tűrőképessége, és az összeesküvés ténye már amúgy sem volt titok előtte. – Lady Kiri és jómagam a Charlotte hercegnő elrablására irányuló kísérlet után kezdtünk kutakodni – mondta. – Most értünk vissza Kentből, ahol tudomásunkra jutott, hogy az emberrablók vezetője Lord Fendall és a féltestvére, Rupert Swinnerton voltak. Anyai ágon ők ketten Joseph Fouché első unokatestvérei. Minden jel arra mutat, hogy az összeesküvés elsődleges célja az volt, hogy Fouché ismét hatalomra kerülhessen, és ezenközben Anglia annyira meggyengüljön, hogy érdekében álljon egy békeszerződés megkötése. A királyi felség szemöldöke az égbe szökkent. – Az ostobák! Akkor hát mindent Fendall irányított a háttérből? – Végül is igen, bár a halálos balesetek Swinnerton lelkén száradnak. Fouché valószínűleg jelentős vagyont és hatalmat ígért unokatestvéreinek, ha a terv beválik. – Swinnertont elfogták? – Akkor találtam rá, amikor a gyapjúzsák alatt elhelyezett bombát akarta felrobbantani – válaszolta Mac. – Kitéptem a gyújtózsinórt. Az ezt követő küzdelemben vesztette életét, amikor egy gránát elsült. – Az volt hát az a robbanás, ami a pincéből hallatszott? – kérdezte Kirkland. Mac bólintott. – Szerette volna, ha vele együtt felrobbanok én is, de végül csak magát sikerült megölnie. – Kiri és Kirkland arca megrándult a férfi nemtörődöm szavainak hallatán. – Kár – sajnálkozott a herceg hűvösen. – Felségárulásért jobb szerettem volna karóba húzva, majd felnégyelve látni. Na és Lord Fendall? – Az ő hollétéről nincs tudomásom – válaszolta Mackenzie. – Véleményem szerint, amikor rájöhetett, hogy a terve kudarcot vallott, sietősen távozott a Lordok Házából. Nem juthatott messzire, úgyhogy, ha most azonnal elkezdjük kerestetni, nem lesz nehéz a nyomára bukkanni. Bár az ügyet rábizonyítani Fendallre már teljesen más kérdés volt. Az egyetlen bizonyíték, amivel Mac vele kapcsolatban szolgálhatott, csak szóbeszédre alapozódott. Ha volt egy kis esze és megőrizte hidegvérét, akkor Fendall még most is a Westminster Palotában tartózkodik, és készen áll, hogy beszélőképességét latba vetve megtagadjon minden ellene irányuló vádat az összeesküvést illetően. Akár azt is megteheti, hogy minden felelősséget a fivérére hárít, hisz a férfi nem volt abban a helyzetben, hogy állításait megcáfolhassa. Ashton diszkréten megköszörülte a torkát. Ő és a húga egymás mellett álltak, és rettenetesen hasonlítottak egymásra: sötét hajával és zöld szemével mindkettő feltűnően vonzó jelenség volt. Tartózkodó. Ám veszedelmes.
183
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Felség, ha közbeszólhatok, Lord Fendall nem szökött meg – mondta a herceg. – Amikor Lady Kiri felvilágosított, hogy ő áll az összeesküvés hátterében, azonnal megpróbáltuk megakadályozni, hogy elhagyhassa a palotát. Sajnos menekülés közben halálos sérülést szenvedett. – Hogy történt? – kérdezte Will szemében gúnyos csillogással. – Az én hibám – szögezte le Ashton, arcán már-már szinte sajnálkozó kifejezéssel. – Fendall a húgomra támadt, és amikor elrántottam az útból, elesett és a nyakát szegte. A régensherceg szigorú pillantást vetett Ashtonra, de nem úgy tűnt, mintha felzaklatta volna a dolog. – Nos, legalább botránytól nem kell tartanunk. Semmi szükség rá, hogy a nyilvánosság elé tárjuk, milyen közel jártak a franciák a királyi család meggyilkolásához. – Közvetlenül a terem alatt van egy kazán – szólt közbe a szertartásmester. – Be lehetne jelenteni, hogy meghibásodott, és a terem kiürítésére csak elővigyázatosságból volt szükség, elkerülendő egy esetleges tűzvészt. A robbanás pedig akkor történt, amikor a kazán le lett zárva. – Ez megteszi. Minél kevesebb kerül napvilágra, annál jobb. De mielőtt folytatnánk a ceremóniát – a herceg ekkor átható pillantással meredt Macre –, nekem olybá tűnik, mintha Mr. Mackenzie súlyosan kompromittálta volna Lady Kirit. Mit tud felhozni a mentségére? Amikor a teremben lévők tekintete – beleértve Kiri gyönyörű zöld szemét is – kivétel nélkül rászegeződött, Mac úgy érezte magát, mint akit karóba húztak. Torka összeszorult. Jóságos isten, hogy beszélhetne nyíltan ilyen életbevágóan fontos és bizalmas dologról? Nyelt egy nagyot, majd minden szót alaposan megfontolva így szólt: – Felség, a nyomozás során a legtiszteletteljesebb odaadással töltött el Lady Kiri páratlan észjárása, a Korona iránti hűsége és bátor szolgálatkészsége. Aggodalmas pillantással hunyorgott Kirire, de a lány arckifejezéséből semmit sem tudott kiolvasni. – Ha a hölgy hajlana rá, hogy elfogadjon, szívesen tennék neki házassági ajánlatot, de tisztában vagyok vele, hogy a társadalmi helyzetünk különbözősége okán egy efféle ajánlat sértésnek tűnne. És semmi nem áll tőlem távolabb, minthogy megsértsem a legbátrabb és legcsodálatosabb hölgyet, akivel valaha is alkalmam nyílt megismerkedni. A teremre olyan csend borult, hogy a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. – Aligha felelne meg az elfogadott társadalmi normák elvárásainak, ha egy törvénytelen származású szerencsejátékos és üzletember elvenné az ország egyik legelőkelőbb családjából származó ifjú hölgyet – értett egyet a régensherceg de ez az egész helyzet, úgy ahogy van, eléggé illetlen. – Csakugyan az, felség. – Will Kirire mosolygott. – Mindazonáltal, mint Mr. Mackenzie családjának feje, tiszta szívvel adnám áldásom e házasságra. Mac torka a hallottaktól és a meghatódottságtól egészen összeszorult. – Lord Masterson a valaha élt legodaadóbb fivér ezen a világon, akire az ember mindig számíthat, és szavakkal ki sem tudom fejezni, milyen hálás vagyok, amiért legtitkosabb vágyam is támogatja. – Tekintetét ekkor ismét Kirire függesztette. – De attól tartok, hogy a hölgy családja ezt helytelenítené, hiszen ő lenne az, akinek ily módon sokkal kevesebbel kellene beérnie, mint amit valójában megérdemel. Én… én nem akarom, hogy emiatt kelljen elidegenednie a családjától. És Kiri családját a teremben Ashton képviselte, a tartózkodó és titokzatos herceg, aki épp most szegte nyakát egy férfinak, aki volt olyan ostoba, hogy a húgára kezet emeljen. Bár Mac mindig kedvelte Ashtont, az igazság az volt, hogy a férfit kissé félelmetesnek tartotta. Igyekezett összeszedni magát, még mielőtt Ashton véleményt formált volna a dologról. – A húgom mindennél kedvesebb a számomra és szívből kívánom neki, hogy legalább akkora boldogságra leljen a rá váró házasságban, mint amilyenre magam is leltem az enyémben – mondta a herceg megfontoltan, le sem véve tekintetét közben Macről. – Ha nőül kíván menni Mr. Mackenzie-hez, semmi kifogásom ellene. Úgy hiszem, édesanyjának és mostohaapjának sem lesz ellenvetése, tekintve, hogy Mr. Mackenzie milyen elismerésre méltó szolgálatot tett a Koronának. De a választás, természetesen, Lady Kirié. Macnek a szava is elállt a döbbenettől, ahogy Ashtonra meredt. A hercegnek azonban ezúttal sem okozott nehézséget, hogy véleményét szavakba öntse. – Akkor is felettébb különös – jegyezte meg kedvetlenül. – Átkozottul különös! MARY JO PUTNEY
184
EGY HAMIS HÖLGY
– Papa! – Charlotte hercegnő most szólalt meg először. Miközben hihetetlenül élvezte a helyzetet, álmélkodó tekintete ide-oda cikázott Kiriről Macre, majd Macről Kirire. – Azt hiszem, tudom a módját, hogy lehetne a kettejük közti, társadalmi helyzetükből fakadó egyenlőtlenséget némiképp enyhíteni. – Azzal apjához hajolt és súgott valamit a fülébe. A herceg arcára kiülő kezdeti riadalom pillanatok alatt kellemes meglepődéssé változott. – Remek ötlet, Charlotte. – Máris talpra szökkent, majd a köpenye redői alá süllyesztett kezekkel ügyetlenül kotorászni kezdett. – Hol az ördögben van az a nyavalyás kard? Ah, megvan. – A hosszú, finoman megmunkált kardot meglehetősen esetlen mozdulattal húzta ki a bal csípőjét verdeső hüvelyből. – Mr. Mackenzie, ereszkedjen térdre uralkodója előtt! Mac nehézkesen tett eleget a régensherceg kérésének. Testének minden izma megfeszült és hevesen tiltakozott az elmúlt néhány napban átélt megpróbáltatások súlya alatt. A herceg a kard lapját ezúttal határozott mozdulattal Mac jobb vállához érintette. – Damian Mackenzie, a hazájának és uralkodójának tett, elismerésre méltó tettének honorálásaként lovagi címet adományozok önnek. – Újabb határozott lapogatás következett, most a bal vállára. – Emelkedjen fel, Sir Damian Mackenzie! Ahogy a herceg a kardot elemelte, a kard pengéjének egyik éle Mac füléhez ért, és az újdonsült lovag hálás volt, hogy nem a penge vágóéle volt az. Még mindig kábultan próbálta rávenni meggyötört izmait, hogy talpra segítsék. Ő, mint Sir Damian? Egy lovag? – Én… én hálásan köszönöm felséged kegyét. Kitüntető figyelme megtisztelő, de ezt igazán nem érdemeltem. A brit Korona bármely más hűséges alattvalója a helyemben hasonlóképpen cselekedett volna. – De lehet, hogy nem csinálták volna ilyen tökéletesen. – A herceg hüvelyébe süllyesztette kardját. – Ez valamelyest feloldja az ön és Lady Kiri között tátongó társadalmi különbséget. Akkor hát lesz esküvő, hogy a viselkedésük törvényesen is szentesítést nyerjen? Kiri egy árva szót sem szólt, amióta a terembe léptek, a kezei pedig ökölbe szorulva simultak az oldala mellett. – Nem tudom, felség. Mr. Mackenzie ez idáig még nem tett nekem házassági ajánlatot. – A szeme résnyire szűkült. – A dolog még megvitatásra vár. – Nos, akkor legfőbb ideje, hogy megtörténjen – válaszolta a herceg türelmetlenül. – Charlotte, szertartásmester uram, kérem, kövessenek! A ceremóniát minden további késlekedés nélkül folytatni kell. – Ahogy távoztak a teremből, Charlotte tekintetében, amint válla fölött hátranézett, elégedettség tükröződött. Amikor a királyi család tagjai távoztak, Will szemében vidám csillogással szólalt meg: – Nekünk, hármunknak, szintén tiszteletünket kellene tennünk az uralkodói beszéden, de mivel nem vagyok az alkalomhoz illően öltözve, azt hiszem, inkább fivérem házába térek és a következő néhány napot alvással töltöm. – Talán előbb helyére kellene tetetned azokat a csontokat – javasolta Mac. – Egyébként remek ötlet. Kirkland, mi lenne, ha te is hazamennél, még mielőtt összeesel? – És engedelmeskedjek a józan ész akaratának? – morogta Kirkland. – A szertartás végéig csak kibírom valahogy. Aztán hazamegyek és egy vagy két napig ki sem kelek az ágyból. – Ha most távozunk, Kirinek és Mackenzie-nek végre alkalma nyílik megbeszélni az elhangzottakat. – Ashton húga vállára fektette kezét. – A szertartás után a hintóm az Ashton-házba visz bennünket. Kiri, ha nem vagy biztos a dologban, nem feltétlenül muszáj még ma döntened. Amikor a három lord is távozott, Mac magára maradt egy zöld szemű harcos hercegnővel.
185
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
Negyvenharmadik fejezet
Mackenzie reménnyel és megfontoltsággal teli tekintettel nézett Kirire, ami talán mulattatta volna a
lányt, ha nem érezte volna magát ő is pont olyan lehetetlenül. – Le kellene ülnie – jegyezte meg kesernyésen –, még mielőtt elájul. – Nem illendő leülni egy ácsingózó hölgy társaságában – válaszolta a férfi ajka körül csalárd mosollyal. A pokolba azzal a csábító mosollyal. Kiri helyet foglalt a hercegi trónuson, ujjaival a diófából faragott karfán dobolt. – Kellemetlen érzés lehetett, hogy az uralkodó ilyen tisztességtelen ajánlat megtételére kötelezte. És mindjárt ekkora közönség előtt! Mackenzie arrébb taszajtotta a széket, amin korábban a hercegnő foglalt helyet, hogy az most a lánnyal szembe nézzen, és olyan sebességgel süllyedt ülő helyzetbe, hogy gyakorlatlan szemnek a mozdulat felért volna egy összeeséssel. – Szó mi szó, nem úgy terveztem, hogy a zűrzavar kellős közepén teszek ajánlatot önnek, de így történt, és meglepő módon az érintettek közül senkinek sem volt ellenvetése. Sem az ön családjának, sem az én családomnak, sem a régenshercegnek, sem pedig Charlotte hercegnőnek. Talán még a szertartásmestemek sem. – A férfi hirtelen komor képet vágott. – Mintha egyedül csak önnek volnának aggályai a kérdéssel kapcsolatban. – Időtlen kis kalandunk a végéhez ért, Mackenzie. Ön visszatérhet a klubjába, én visszatérhetek a családomhoz, és minden olyan lesz, mintha az utóbbi hetek meg sem történtek volna. – Pillantása ekkor a kezére esett. Körme alatt még mindig volt egy kevés a vérből, amivel keze Mackenzie fejsebének ellátásakor szennyeződött be. – Hát nem ez az, amire mindketten vágyunk? Mackenzie két keze közé szorította a lány kezét és gyengéden azt mondta: – Én egyáltalán nem erre vágyom, Kiri. Mi lenne, ha elmondaná végre, ön mit szeretne? Kiri összekulcsolódó kezeikre bámult. Az ő félig hindu származásának látható bizonyítékául szolgáló cserszínű bőrére, ami éles kontrasztban állt a férfi horzsolásokkal tarkított, puskaportól feketéllő ujjainak sápatag színével. Olyan mások! A köztük lévő különbség oly szembetűnő! Magabiztossága, amely korábban sosem hagyta cserben, egy csapásra elpárolgott, amikor a férfi az után, hogy csodálatának hangot adva áradozott róla a régenshercegnek, hirtelen az okokat kezdte taglalni, ami miatt kettejük közt házasságról szó sem lehet. Kiri korábban azt hitte, hogy ami kettejük közt történt, az igen ritka és különleges valami, viszont a férfi szavai megingatták ebbéli meggyőződésében. Az előkelő társaság szemében ő nem volt más, mint egy félvér származású erkölcstelen perszóna, a férfi pedig egy rámenős szerencsejátékos, akinek tervei közt nem szerepel házasság. Az önbecsapás szomorú mosolyra késztette. Csak áltatta magát, amikor azt gondolta, hogy elég lesz, ha ideig-óráig a férfit magáénak tudhatja. Most, hogy eljött az idő, hogy útjaik szétváljanak, döbbent csak rá, hogy szíve beleszakad a bánatba. – Kiri? Mi a baj? Hall engem? – Amikor a lány keze szorosabban markolta az övét, hízelegve kérlelte: – Nem adhatná esetleg értésemre, mit kíván tőlem? Ha hangosan ki kell mondania a szavakat, az még a korábbinál is nagyobb fájdalmat okoz majd, de tartozik annyival az önbecsülésének, hogy legalább most, a végéhez közeledve őszinte lesz. – Szeretném, ha szeretne – suttogta, és tisztában volt vele, hogy szavai alig hallhatóak és legalább olyan ostobán hangzanak. – Szerettem volna, ha… lerombolja a társadalom által utunkba állított akadályokat, és ha gátlások nélkül átadja magát az érzéseinek, és hajlandó lenne változtatni az életén. De nem akartam, hogy az akadályok legyőzzék, és nem akartam azt látni, hogyan próbál partra vergődni. Első döbbenetéből magához térve a férfi azt mondta: – Mi sem egyszerűbb. Mielőtt a lány bármit mondhatott vagy tehetett volna, Mackenzie az ölébe vonta, fejét a vállgödrébe igazította.
MARY JO PUTNEY
186
EGY HAMIS HÖLGY
– Az ördögbe, nincs egyetlenegy porcikám se, ami ne sajogna – mormolta halkan, ahogy Kirit a karjába vonta, állát pedig a lány fejére hajtotta. – Szeretlek a legőszintébb és legőrültebb szerelemmel, amit férfi a szívének legdrágább, megzabolázhatatlan hölgye iránt érezhet – suttogta lágyan. – Harcoltam az érzés ellen, mert elképzelni sem tudtam, hogyan maradhatnék melletted az idők végezetéig. De amikor a térdem magasságában csapkodó hullámok az arcomat kezdték nyaldosni, rá kellett döbbennem, hogy te vagy a legfontosabb ember az életemben. Az egyetlen nő, akiben képes vagyok fenntartás nélkül megbízni. – Örvendezésébe szomorúság vegyült. – Csak azóta valahogy nem adódott rá alkalom, hogy ezt elmondjam. Kiri hátrabillentette a fejét, és ahogy kutakodó tekintettel a férfira bámult, smaragdzöld szemei megteltek könnyel. Amit látott, attól arcvonásai kisimultak és egy félszeg mosolyra is futotta. – Én… én sajnálom, hogy olyan ostoba voltam, Damian, de hallanom kellett, amint ezt kimondod. Amikor a régensherceggel beszéltél, olyan közönyösnek és tárgyilagosnak tűntél, hogy azt hittem te… nem is akarsz engem. Mackenzie szemében a lány hirtelen sokkal fiatalabbnak és sebezhetőbbnek tűnt. A korábbinál is gyengédebb érzelmeket táplálva Kiri iránt, beismerte: – Nehéz volt hozzászoknom a gondolathoz, hogy egy házasság végül mégiscsak szóba jöhet. Nem beszélve arról, mennyire nehezemre esett szavakba öntenem szívem legtitkosabb vágyát, és azt az elképzelhető legfélelmetesebb hallgatóság elé tárnom. – A lány fényes haját végigsimítva egy pillanatra elgondolkozott. – Nem, ennél is rosszabb lett volna, ha Stillwell tábornok is itt van. A gondolatra Kiri előbb felkacagott, majd arcát a férfi vállába temetve zokogásban tört ki. – Sosem szoktam sírni – hüppögte elfúló hangon, aztán még hangosabban kezdett zokogni. Mackenzie számára egyszerre volt meglepő és megindító, amikor rádöbbent, hogy a szerelem mennyire kiszolgáltatottá tesz mindenkit. Még ennek a bámulatosan erős és független lánynak is épp annyira szüksége van őrá, mint neki a lányra. Talán eljött az ideje, hogy elkezdjen hinni a csodákban. A lány nem szégyellte sebezhetőségét kimutatni, nem szégyellheti tehát ő sem. Ahogy Kiri zokogása alábbhagyott, a férfi vett egy nagy levegőt, majd könnyelműségét levetkőzve fájdalmas őszinteséggel szólalt meg: – Nekem is szükségem van rá, harcos hercegnőm, hogy halljam e szavakat. Hallanom kell, hogy szeretsz engem. Hallanom kell, hogy egy gyönyörű, jó családból származó úrihölgy, akinek ereiben királynők vére csörgedez, képes szeretni egy tiszteletre méltónak cseppet sem nevezhető, származását tekintve törvénytelen szerencsejátékost, akinek a tulajdon anyja is azt vágta a fejéhez, hogy a világra jövetele tévedés volt. – A férfi szája megvonaglott. – Tudnom kell, hogy… hogy nem csak eszköze vagyok az ellenszegülésednek, és hogy később sem fogod majd megbánni, hogy a társadalmi rangodnak nem megfelelő férfit választottál férjedül. – Ó, én ostoba szerelmem, hát még most sem látod, hogy én magam sem vagyok kifejezetten tiszteletre méltó? – A férfi borostás állát a két keze közé fogta, majd tekintetét a férfi tekintetébe fúrta, nem volt többé előtte rejtegetnivalója. – Szeretlek, Damian Mackenzie. Szeretem a szellemességed, az áldott jó természeted, és az elképesztően vonzó tested. Szeretem, amikor tisztességtelennek állítod be magad, holott soha az életben nem találkoztam még hozzád fogható, náladnál becsületesebb úriemberrel. – Arcán kihívó mosoly villant. – Említettem már az átkozottul vonzó tested? És hogy a csodálatos, senkiéhez sem fogható és hihetetlenül férfias illatod egyszerűen megőrjít! – Azzal perzselő csókra nyújtotta ajkát. A lány csókja Mackenzie minden kétkedését eloszlatta. Habár hivatalosan is egybekelnek majd, aztán pedig sok örömben lesz majd osztályrészük, ez volt az ő igazi egybekelésük. A fogadalmuk és az egymásnak tett ígéretük, amellyel ezekben a percekben elkötelezték magukat egy életre, olyan szavak, meghitt érintések és erőteljes érzelmek egyvelegét alkották, amelyek pusztán szavakba nem önthetők. – Kiri, drágám – suttogta a férfi rekedt hangon –, sosem hittem volna, hogy egyszer megnősülök, mert el sem tudtam képzelni, hogy valaha is találok hozzád hasonló különleges és csodálatos nőt. – Nekem sokszor megfordult a fejemben a házasság gondolata, de sosem hittem egy pillanatig sem, hogy ilyen boldog érzéssel tölt majd el. – Egy pillanatra a lány elkomorult. – Remélem, nincs ellenedre, hogy
187
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
tekintélyes vagyonnal rendelkező örökösnő vagyok. Néhány férfi elég rosszul tűri, ha a világ hozományvadásznak titulálja őket. A férfi elvigyorodott. – Lehet, hogy nem tekinthető tisztességes életvitelnek, ha az ember előkelő szerencsejáték-barlangot vezet, de attól még a vállalkozás fenemód jól jövedelmez. Az elmúlt néhány évben elegendő pénzt kerestem ahhoz, hogy még egy komolyabb veszteség sem rengetne meg anyagilag. – Elgondolkozott. – Vennem kellene talán egy jól jövedelmező vidéki birtokot, hogy Sir Damian és Lady Kiri Mackenzie a vidéki köznemesek tisztes táborát gyarapíthassa? Kiri sűrű szempillái alól sandított rá. – A helyzet úgy áll, hogy nekem már van egy szép vidéki birtokom. Az örökségem részeként Adam rám íratott egy birtokot, ami közvetlenül határos az övével. Mac felnyögött. – Ashton nagylelkűsége igazán lenyűgöz, viszont a gondolat, hogy a jövőben szomszédok leszünk, egészen megrémít. – Nem adok többet egy évnél, és ti ketten jó barátok lesztek – nyugtatgatta Kiri. – Végtére is neked köszönheti, hogy a nyughatatlan természetem feletti őrködését most már kihúzhatja kötelességeinek listájáról. – Engem már az a tény is örök hálára kötelez, hogy nem gördített akadályokat a boldogságunk útjába. – Mac ismét gondolkodóba esett. – Mostantól egy meglehetősen nagy család tagja leszek, ugye? Kiri bocsánatkérőn bólintott. – A szüleim, a két fivérem, a húgom, Adam felesége, Mariah, és az ő családja, és persze a tábornok családja. A Stillwellek többsége lelkész, de nem az a kifejezetten megfontolt fajta. Azt hiszem, mindannyian imádni fognak. Hogy is tudnák megállni, hogy ne így legyen? – Meglepődnél, ha tudnád, hányan vannak, akik nem kedvelnek – mondta a férfi komolyan. Kiri csak nevetett. – Remélem, a sok új rokont nem találod nyomasztónak. Nem kell sülve-főve együtt lennünk a családommal, de igazad volt, amikor azt mondtad, hogy megsemmisítőleg hatna rám, ha el kellene távolodnom tőlük. – Komolynak tűnt. – Nagyon-nagyon boldoggá tesz, hogy nem kell választanom köztük és közted. Mac hasonlóképpen boldog volt, hogy nem kellett megtapasztalnia, mi lett volna a lány választása. – Örülök, hogy ilyen sok rokonod van, akiket ennyire kedvelsz – tette hozzá ő is komolyan. – Nekem alig van néhány vérrokonom. Igazából csak Will az, rajta kívül akad még pár Masterson unokatestvér, de ők jobbára csak szégyenkeznek miattam. Will az egyetlen biztos pont az életemben, és a legjobb dolog is, amíg a sors téged az utamba nem sodort. Szóval ha bővül a család, nincs ellene kifogásom. – Mihelyt megismernek, biztos vagyok benne, hogy megkedvelnek, de néha lehet, hogy az őrületbe kergetnek majd – figyelmeztette. – Abból, amit eddig tapasztaltam, ettől olyan jó móka, ha az embernek családja van. Az emberek, akik eléggé szeretnek, néha megengedhetik maguknak, hogy szerencsétlenné tegyenek. – Mac vállától a combjáig végigsimított a lány testén, elidőzve kicsit a csábító domborulatoknál. – Már alig várom, hogy kevesebb időt tölthessek a Damian'sben, és több időt veled. – Én pedig alig várom, hogy minél több időt tölthessek a klubban. Talán nyithatnék egy illatszerszalont a vendégeidnek – tette hozzá Kiri ravaszkásan. – Kiváló ötlet! – válaszolta Mackenzie lelkesedéssel. – De csak abban az esetben, ha nem kezded el szaglászni a férfi ügyfeleket! – Nem hinném, hogy bármelyikük illata is csak fele annyira ellenállhatatlan lenne, mint a tiéd. – Orrát a férfi nyakához dörzsölte, amely újabb csókhoz vezetett. – A te illatod legalább olyan ellenállhatatlan. – Egyik kezét a lány combjai közé csúsztatta. – Ez az átkozott lovaglószoknya nagyon praktikus, ha lovaglásról vagy kalandozásról van szó, de nem igazán alkalmas a csábításhoz. Kiri bánatos képet vágott.
MARY JO PUTNEY
188
EGY HAMIS HÖLGY
– Fájdalom, de az idő sem alkalmas a csábításra. Amikor az ünnepségnek vége lesz, Adam hazavisz engem az Ashton-házba. Feltételezem, hogy mostantól egészen az esküvőnk napjáig ő és a szüleim hét lakat alatt őriznek majd. Mac, boldogabbnak érezve magát, mint élete során korábban bármikor, elvigyorodott. – Akkor minél hamarabb össze kell házasodnunk, nem igaz?
K
Negyvennegyedik fejezet
irklandnek végül különösebb nehézség nélkül sikerült talpon maradnia az ünnepélyes ceremónia alatt. A régensherceg beszéde egyszerűen lehengerlő volt. Amikor a férfi hagyta emberséges valóját érvényre jutni, képes volt önmagát is felülmúlni. Bár az ünnepség után egyetlen és legőszintébb vágya az volt, hogy otthonába térhessen, az ágyába dőlhessen és aludjon, mint a bunda, a kötelességtudat először az irodájába vitte. Ellenőriznie kellett, nem fenyeget-e újabb, megoldásra váró krízishelyzet. Imádkozott, hogy minden rendben legyen. És persze ennek az összeesküvésnek is el kellett még varrni az utolsó szálait. A cellákhoz lemenve, először Ollie Brownt kereste fel. – Mr. Brown, ön szabadon távozhat. Utasítottam a titkárom, hogy váltson önnek jegyet a Newcastle-be tartó postakocsira. Ezenkívül elegendő pénzt is kap majd tőle, amiből a hazaúton az ellátását is megoldhatja. A fiatal bokszoló boldogságtól ragyogó szemmel hengeredett le priccsérői. – Hazamehetek? Holnap? – Nos, igen. Ha az éjszakát meleg helyen akarja tölteni, nyugodtan maradhat, de az ajtaja ezúttal nem lesz bezárva. Reggel az egyik emberem elviszi önt a fogadóhoz, ahol felszállhat az északra tartó postakocsira. – Köszönöm, uram! – A fiú félénken ennyit mondott: – A jövőben óvatosabb leszek, nehogy ismét bajba kerüljek. Erre megesküszöm, uram. – Mostantól maradjon azok közelében, akik szeretik és hallgasson a jó szóra! – Olivér Brown elméje talán sosem heveri ki a ringben elszenvedett sérüléseket, de szerető családja gondoskodásának engedve jó élete lehet, távol a Londonban leselkedő veszélyektől. Kirkland a kezét nyújtotta az ifjú felé. – Jó utat, Mr. Brown! Ollie hosszasan szorongatta a felé nyújtott kezet. – Ha valaha fiam születik, önről fogom elnevezni! – Talán tudja a nevem? – érdeklődött Kirkland. Ollie arca kissé megnyúlt. – Nem, nem tudom. De „Sir”-nek is szólíthatom. Kirkland elmosolyodott. – Hívja inkább Jamesnek. Fáradtan vonszolta át magát a szomszédos cellához, ahol semmibe révedő tekintettel Paul Clement heverészett a maga priccsén. Amikor Kirkland belépett, a francia felült. – Valami történt. Látom az arcán. – A szeme összeszűkült. – Azért jött, hogy mint kémet a brit igazságszolgáltatás gondjaira bízzon? – Épp ellenkezőleg – válaszolta Kirkland. – A parlament ünnepélyes megnyitó ceremóniájával kapcsolatos figyelmeztetése felbecsülhetetlen jelentőségű volt számunkra. Az ügynökeim erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült elejét vennünk a robbantásnak, ami a régensherceg, Charlotte hercegnő, a miniszterelnök, valamint a brit főnemesség felének vesztét okozta volna. Clement összevont szemöldökkel nézett.
189
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
– Szóval ez volt a terv. Örülök, hogy sikerült megakadályoznunk egy ekkora szerencsétlenséget. A mi munkánkban nincs helye ártatlanok mészárlásának. – Fejét büszkén a magasba emelte. – Na és mi lett az összeesküvőkkel? Clement még mindig nem nevezte nevén társait, megtette hát helyette Kirkland. – Lord Fendall és Rupert Swinnerton is meghalt. A francia elégedetten bólintott. – Megkapták hát, amit megérdemeltek. Na és én kiérdemeltem a kényelmesebb börtöncellát, amit a háború végéig ígért nekem? Ha igazán szerencsés vagyok, talán a bájos párizsi özvegy, akinek udvaroltam, kivárja a szabadulásom. Kirkland fáradtan dőlt az ajtókeretnek. A kimerültség, amit érzett, nem pusztán fizikai volt, mostanra mintha belefáradt volna abba, hogy életek további alakulása múljon rajta. A lelke is megcsömörlött benne, hogy Istent játszik. De olykor Isten is megbocsát, és ebben az esetben talán Kirkland is követheti a példáját – Monsieur Clement, volna egy ajánlatom az ön számára. Ha becsületszavát adja nekem, hogy soha az életben nem kémkedik többet Anglia ellen, akkor most szabadon engedem. Visszatérhet a szabóműhelyébe, a barátaihoz, nemkülönben szíve hölgyéhez. Csak meg kell ígérnie, hogy többé nem tesz semmit, amivel árthatna a hazámnak. A franciának a lélegzete is elállt, szemében azonban remény és hitetlenkedés tükröződött. – Szabadon engedne az adott szavamért cserébe? Hajlandó lenne hitelt adni szavaimnak, ha ígéretet teszek? – Ha jól emlékszem, ebben már a letartóztatásakor megállapodtunk. Hajlandó hát továbblépni és felhagyni a kémkedéssel? Clement reszketeg nevetést hallatott. – Minden további nélkül, ha méltóságod úgy kívánja. És boldogan! A kémkedés kiszívja még az ember lelkét is. Hajlandó-hajlandó lenne kezet rázni velem? – Hát persze, uram. – Ahogy kezet ráztak, Kirklandnek hirtelen az eszébe villant valami. – Még sosem adódott rá alkalom, hogy megkérdezzem, de egy közeli barátom, akit Wyndhamnek hívnak, még az amiens-i béke hatályon kívül helyezésekor fogságba esett Franciaországban. Azóta semmit sem hallottam felőle. Úgy vélem, már rég nincs az élők sorában, de… muszáj megkérdeznem. Clement elgondolkodva hunyorgott. – Tulajdonképpen – bökte ki lassan – lehet, hogy tudom, hol van az úriember…
MARY JO PUTNEY
190
EGY HAMIS HÖLGY
Az
Utószó
esküvőről a napilapokban megjelentetett szokványos közlemény olyan diszkrét és hivatalos hangvételű volt, amilyet egy ilyen esemény kapcsán az ember elvárhat, de egy különösen a hölgyek körében nagy népszerűségnek örvendő magazin az olvasók örömére hosszabb terjedelemben és részletekbe bocsátkozva hozta le a történetet. A társasági rovat riportere a következőket írta: Sir Damian Mackenzie és Lady Kiri Lawford esküvőjére a St. George-ban került sor, a Hanover Squareen, amit pazar villásreggeli követett a menyasszony fivérének, Ashton hetedik hercegének főúri rezidenciáján. A társadalmi konvencióktól eltérően a menyasszonyt mostohaapja, John Stillwell tábornok, a brit Korona Indiában érdemeket szerzett hőse, valamint édesanyja, Lakshmi Lawford Stillwell hercegnő, Ashton hajdani hercegének özvegye kísérte az oltár elé. A boldog pár mellett ott állt a menyasszony húga, Miss Lucia Stillwell, valamint a vőlegény fivére, Lord Masterson őrnagy. Őlordsága ragyogóan festett ezredének élénkvörös színű egyenruhájában és felkötött karjával, amely sérülés a hazája szolgálatában végrehajtott nemes cselekedet következménye, és amelyre még a félszigeten tett szert. Az idősödő özvegyasszony, aki jövedelmét efféle írások közreadásával egészítette ki, felfüggesztette az írást és a ceruzája végét kezdte rágcsálni. Mivel a templomok állandóan nyitva álltak az istenfélő hívek előtt, szabad bejárása volt az előkelő társaság tagjainak esküvőire, keresztelőire és temetésére. Istenadta tehetségének köszönhetően könnyedén elegyedett beszélgetésbe az emberekkel, így aztán úgy téve, mintha maga is egy lenne a meghívott vendégek sorában, cikkeihez általában a résztvevőktől szerzett elegendő mennyiségű információt. Ez esetben azonban nem volt teljes mértékben meggyőződve róla, hogy Lord Masterson valóban a háborúban szerezte volna sérülését. Amit biztosan tudott, az volt, hogy az őrnagy ittas állapotban leesett a lováról. Viszont a hazának tett szolgálat teljesítése közben szerzett sebesülés sokkal jobban hangzott. Rövid megjegyzést kanyarított a lap szélére, hogy emlékeztesse magát, a későbbiekben még utána kell néznie az ezred nevének. Bizonyos részletek minden gond nélkül nyilvánosságra hozhatók, de az embernek minden szavára ügyelnie kell, ha a dolog a hadsereggel is összefüggésbe hozható. Eltöprengett azon is, vajon kellene-e különösebb jelentőséget tulajdonítani a ténynek, hogy a vőlegény születésének körülményei meglehetősen… szokatlanok. Meghatónak találta, hogy a féltestvérek ilyen közel állnak egymáshoz, de a szerkesztője nem lenne elragadtatva a törvénytelen származásra utaló gondolatoktól. Valószínűleg ugyanebből a megfontolásból kimaradnak majd a történetből a Sir Damian halálhírével kapcsolatos találgatások is. Bár nem tudhatta, mi áll pontosan az ügy hátterében, a férfi kijelentése, miszerint egy súlyos fejsérülést követően hetekkel később a Szent Bertalan Kórházban tért csak ismét eszméletére, elég átlátszó hazugságnak tűnt. Ashton hercegnéje, egy elbájolóan kedves, anyai örömök elé néző, minden fennhéjázástól mentes fiatalasszony további érdekes információmorzsákat szolgáltatott. Az özvegy ismét munkája fölé hajolt, de pár sornál most sem írt többet, mivel a papír drága volt. A boldog pár a menyasszony fivérének, Ashton hercegének köszönhetően ismerkedett meg, aki iskolatársa volt Sir Damiannek a Westerfield Akadémián. Az iskolában végzett számos más diák is a
191
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
meghívott vendégek közt szerepelt, ahogy az intézmény alapítója és igazgatónője, a Kentből felutazó Lady Agnes Westerfield sem hiányzott az eseményről. Ő volt a díszvendég. Az özvegy munka közben mindig tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy ha csak lehet, kerülte a nevek és címek túlzott ismételgetését. A diszkréció kedvéért a végső változatban majd minden nevet kezdőbetűkre rövidít, de a piszkozatban jobb szeretett teljes neveket használni. Ahogy jobbnak látta nem megírni azt sem, hogy a Westerfield Akadémiát eredetileg a ,jó családból származó, de viselkedni nem tudó” ifjak megzabolázására hozták létre. Ez túl sok kérdést vetne fel az olvasók körében. Az illusztris vendégek listáját gazdagította még Lord Kirkland; Alexander Randall őrnagy, a Daventry grófja cím várományosa és bájos menyasszonya, Lady Julia Randall; a méltóságos Charles ClarkeTownsend és felesége, valamint leánya; és a tiszteletre méltó Robert Carmichael. Vajon kell-e említést tennie a lefátyolozott ifjú vendégről, aki kísértetiesen hasonlított Charlotte Augusta hercegnőre? A gondolat csábító volt, felettébb csábító, de a hercegnő minden bizonnyal magántermészetű kötelezettségének eleget téve jelent meg az eseményen. És nem vallott bölcs előrelátásra a királyi család tagjait belekeverni valamibe, amikor azok igyekeztek megőrizni inkognitójukat. És ezzel el is érkeztünk ahhoz a részhez, amit az özvegy a legjobban szeretett, ez pedig az ifjú pár bemutatása volt. A magas és hihetetlenül jóképű Sir Damian az előkelő társaság egyik prominens képviselője, akinek katonai múltja arra enged következtetni, hogy maga is fontos szolgálatot tett a Koronának a félszigeten. Ó, micsoda fess és magával ragadó gazember! Az özvegyet megboldogult férjére emlékeztette. Amikor az esketési szertartást végző pap megkérdezte az egybegyűlteket, tud-e valaki olyan okot, ami ezt a házasságot lehetetlenné tenné, óriási kísértést érzett, hogy felemelkedjen, és magának akarva az ifjút, tiltakozásba kezdjen. Ha harminc évvel fiatalabb lett volna, talán meg is teszi. Nem mintha Sir Damian egyetlen pillantást is vetett volna másra a menyasszonyán kívül, akin imádattal csüngött, és ez így is volt rendjén. Édesanyja iránti tiszteletből, akinek ereiben hindu királyi vér csörgedezett, a rendkívül illedelmes és gyönyörű menyasszony egy lélegzetelállítóan szép, élénkvörös színű, finom aranyhímzéssel szegélyezett selyemszárit viselt. Arany nyaklánca, fülbevalója és megszámlálhatatlan mennyiségű karperece szintén indiai eredetű volt. Az özvegyet kissé sokkolta a menyasszony karcsú kezein és karján végigfutó, általa harci vagy törzsi tetoválásnak nézett bonyolult, barnás színű minta, de Ashton hercegnéje megnyugtatta, hogy a motívum könnyen eltávolítható és elválaszthatatlan része az Indiában szokásos esküvői hagyományoknak. Az özvegyet nem győzte meg a menyasszony látszólagos álszemérmessége sem. Elég közel állt az oltárhoz, hogy hallja, amint Stillwell tábornok – micsoda jóvágású férfi, még az ő korában is? – megjegyzi Sir Damiannek, hogy reméli, a férjeként jobban kordában tudja majd tartani Lady Kirit, mint ahogy azt az apja tette. Sir Damian csak nevetett és megszorította menyasszonya kezét. Az özvegy gyanította, hogy az újdonsült házasokra nem vár különösebb meglepetés a nászéjszakán. Amikor már férjként és feleségként nevetve vonultak végig a padsorok közt, az özvegyet az a csalhatatlan érzés kerítette hatalmába, hogy a fiatalok már „mintát vettek” az „áruból” és megelégedésükre szolgált, amit tapasztaltak. Nem mintha joga lett volna elítélni őket – ő és jövendőbeli férje szintén megelőlegezték az esküvői fogadalmat, méghozzá lelkesedéssel és olyan gyakorisággal, ahogy azt módjukban állt megtenni. Az ifjú pár a karácsonyt családja és barátai körében tölti Ashton herceg Wiltshire-ben található birtokán, Ralston Abbey-ben. A jövőben Londonban és Wiltshire-ben telepednek majd le. Sir Damian és Lady Kiri házasságkötése a titokzatos Kelet és a civilizált Nyugat pompás összefonódása, amely remélhetőleg mindenkit boldoggá tesz. MARY JO PUTNEY
192
EGY HAMIS HÖLGY
Munkájával elégedetten az özvegy mosolyogva tette le ceruzáját. Amit látott, őt is végtelenül boldoggá tette.
193
MARY JO PUTNEY
EGY HAMIS HÖLGY
A
Történelmi jegyzet
könyvben szereplő Charlotte, azaz Sarolta walesi hercegnő a későbbi IV. György (1820-1830) királynak és feleségének, Karolina braunschweigi hercegnőnek a lánya volt, haláláig, 1817-ig az angol trón örököse. Az igazi Sarolta hercegnő nagyjából olyan volt, mint amilyennek lefestettem: jószívű leányzó, akinek szörnyű gyermek– és ifjúkorát beárnyékolta szülei állandó gyűlölködése. Hiányzott belőle a királyi sarjakra jellemző arrogancia, és arról volt híres, hogy boldogan elegyedett szóba bárkivel, beleértve a falusi péket, akivel egy tengerparti nyaralás alkalmával találkozott. Sarolta a valóságban is lázadó természetű volt, vagyis az, hogy az éjszaka leple alatt kisurrant, mert részt akart venni egy álarcosbálon, mindazok alapján, amit kalandozásairól feljegyeztek, egyáltalán nem elképzelhetetlen. Ha csak rövid időre is, de megtalálta a boldogságot Lipót szász-koburg-saalfeldi herceggel kötött házasságában, de sajnálatos módon huszonegy éves korában gyermekszülés közben elégtelen ellátás következtében életét vesztette. Ha lett volna mellette egy képzett bába, talán meg lehetett volna menteni. Az orvos, akinek hozzá nem értése Sarolta hercegnőnek és fiának a halálát okozta, később öngyilkosságot követett el. Ezt az esetet az orvostudomány azóta csak „hármas szülészeti tragédia” néven emlegeti. Mivel ő volt a trón várományosa, halála eszeveszett hajszához vezetett, amelynek során nagybátyjai egyre-másra léptek törvényes házasságra, hogy aztán trónörököst nemzhessenek. (Nagybátyjai többsége annak idején kitartott hölgyek társaságát élvezték, mert az ezekből a kapcsolatokból fogant gyermekek számításba sem jöhettek, ha öröklésről volt szó.) Első unokatestvére, a későbbi Viktória királynő, sosem születik meg, ha Sarolta nem hal meg olyan fiatalon. A parlament ülésszakának ünnepélyes megnyitója egy az azon hihetetlenül grandiózus események sorában, amelyet a britek olyan remekül csinálnak. Sarolta hercegnő életében valóban az 1812-es volt az első ilyen ünnepség, amelyen a hercegnő a gyapjúzsákon ülve tényleg részt vett, szerencsére azonban az általam kitalált melodramatikus fordulat nélkül. Érkezését üdvrivalgás fogadta, az apjáét nem mondhatni. Ebből is látszik, hogy a londoni embereknek már akkor is jó ízlésük volt. Volt idő, nem is egyszer, amikor Napóleon üdvözölt volna égy Anglia és Franciaország közti békeszerződést. Hol hivatalba lépő, hol onnan leköszönő rendőrminisztere, Joseph Fouché viszont sosem hagyott fel a cselszövéssel.
__________________
MARY JO PUTNEY
194
EGY HAMIS HÖLGY
