ROMANTIKUS
RR
REGÉNYEK
Mary Jo Putney PORCELÁN MENYASSZONY
GENERAL PRESS KIADÓ
1
ROMANTIKUS
RR
REGÉNYEK
A mő eredeti címe The China Bride Copyright © 2000 by Mary Jo Putney This translation published by arrangement with The Ballantine Publishing Group, a division of Random House, Inc. Hungarian translation © NÉMETH ANIKÓ és GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvő kiadás. A kiadó minden jogot fenntart, az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította NÉMETH ANIKÓ Szerkesztette DR. BORBÉLY SÁNDOR A borítótervet GREGOR LÁSZLÓ készítette ISBN 963 9282 81 2 ISSN 1586-6777 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ Felelıs kiadó: LANTOS KÁLMÁNNÉ Irodalmi és mővészeti vezetı: LANTOS KÁLMÁN Szedte a TORDAS és TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományalt ırzı ALFÖLDI NYOMDA Rt.-ben készült. Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató
Elisa Wares, a kiváló képességő szerkesztı figyelmébe
Köszönetnyilvánítás Ha egy könyvben akár csak néhány szó esik Kínáról, már ahhoz is alapos kutatómunkára van szükség. Társaimtól felbecsülhetetlen értékő segítséget kaptam ennek a regénynek a megírásához. Külön köszönet ezért a következıknek: Ye Ling-Ling (Suntree Faprathanchai), Shir-ley Chan, Hannah Lee, Brenda Wang Clough, Lisa Wong. İk voltak azok, akiknek közremőködése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a történet a páratlanul érdekes és összetett kínai kultúra megannyi aspektusával gazdagodott. Köszönet továbbá Hope Karán Gerechtnek, a feng shuival, Julié Boothnak a harcmővészetekkel kapcsolatos észrevételeiért, valamint Betsy Partridge-nak a Tui Náért. Végül, de természetesen nem utolsósorban Susan Kingnek, aki a történet skót vonatkozásait tette hitelessé, s ezenkívül is minden tekintetben támogatott és bátorított. Szakértı munkatársaim megtettek mindent, amit csak lehetett - az esetleges hibák miatt így hát csakis engem okolhat az Olvasó!
2
ELSİ KÖNYV
3
Prológus Álmok nyomában Shropshire, Anglia, 1832. december Nem is sejtette, hogy ilyen borzalmas hideg várja majd itt. Troth Montgomery ismét megborzongott, miközben lecihelıdött a konflisról, és még összébb húzta magán a köpenyét a dermesztıen fagyos decemberi szélben. Azt persze eddig is tudta, hogy Britannia valahol a távoli északon fekszik, de miután egész életében a trópusokon élt, és más klímát csak hírbıl ismert idáig, sem testben, sem lélekben nem készülhetett fel arra a csontig hatoló, barátságtalan hidegre, amely itt fogadta. Jóllehet, alig gyızte kivárni, hogy véget érjen a hosszú utazás, most mégis rettegéssel töltötte el a tudat, hogy hamarosan olyan emberekkel kell találkoznia, akik vadidegenek a számára. Amikor megálltak a ház elıtt, a kocsistól inkább csak azért kérdezte, hogy ezzel is idıt nyerjen: - Valóban ez lenne Warfield Park? Tudja, én valahogy egészen másnak képzeltem... - jegyezte meg, a választ meg sem várva. A férfi köhintett egyet, közben a szája elé tartotta kesztyőbe bújtatott kezét, majd ezt felelte: - Márpedig ez Warfield. Nagyon is az. Azzal határozott, gyakorlott mozdulattal felemelte az ülésrıl utasa egyetlen poggyászát, egy degeszre tömött szınyegtáskát, és letette közvetlenül a kocsi mellé, a járda szélére. Aztán, köszönésre sem méltatva az ifjú hölgyet, a lovak közé csapott. Másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy ebben az istentelen idıben mihamarabb hazaérjen Shrewsburybe. Miközben a konflis elhaladt mellette, egy röpke pillanatra láthatta önmagát az ablakban. Bár eddig úgy érezte, megfelelı az öltözéke - a teljes ruhatárában ez a sötét ruha volt a lehetı legangolosabb szabású darab, amelyet a megérkezése napjára választott -, most, a felvillanó tükörkép láttán, még így is reménytelenül csúfnak találta magát. Be kellett látnia, hogy az egyenes szálú, sötét haj, a keleties, ferde vágású szempár az európai stílusú ruha dacára is feltőnıen és idegenül hat. Minden hiába - innen már nincs visszaút, és ezzel ö is tökéletesen tisztában volt. Bármilyen barátságtalannak tőnt is az épület, a cím stimmel. Mit volt mit tennie, felkapta hát a táskáját, és elindult fölfelé a meredek lépcsıkön, a számára szokatlanul magas, furcsa formájú tetıben végzıdı lakóház bejárata felé. Nyáron a szürke kövek talán lágyabb színőnek és melegebbnek tőnhetnek, ám Warfieldet most kifejezetten ridegnek és barátságtalannak találta. Mint az idıjárást... Az elsı pillanattól fogva úgy érezte, ı nem tartozik ide. Azaz - igazság szerint most már sehová sem tartozik. Ismét megborzongott, de ennek most már nem annyira a szél lehetett az oka. Nem szívesen teljesítette a küldetését - a ház tulajdonosai nem fognak örülni a hírnek, amelyet ı hoz nekik, de Kyle miatt muszáj megtennie. Talán - persze, csak rá való tekintettel - megengedik neki, hogy itt aludjon egy-két éjszakát. Ennél többre azonban nem számított a háziaktól. Az ajtó elé érve megállt, egy kicsit várt, hogy összeszedje valamelyest a bátorságát, s csak azután mozdította meg a súlyos, sólyomfej alakú kopogtatót. Két-három kopogtatás után alig pár pillanatot kellett várnia csupán, mire kinyílt az ajtó. Libériás inas magaslott elıtte, akinek nyomban felszaladt a szemöldöke a csodálkozástól, amikor meglátta a jövevényt. Azután rutinosan, gyorsan rendezte arcvonásait, és egyenesen az ismeretlen fiatal nı szemébe nézve, rezzenéstelen arccal, közömbös hangon közölte vele: - A személyzet számára a másik bejáratot tartjuk fenn. Az enyhén szemrehányó hangnem hallatára Troth dacosan felszegte az állát. - Uram, én Lord Grahame-hez jöttem, mégpedig a fivére kérésére - mondta az inashoz hasonlóan közönyös hangon, rideg tekintettel, és a férfit ugyancsak meglepı határozottsággal, erıs skót kiejtéssel. 4
Az inas erre, valamivel kevésbé mogorván talán, de még mindig vonakodva beengedte - igaz, egyelıre csak az elıszobába. - Megkaphatnám az ajánlólevelét? - kérdezte a férfi bizalmatlanul, pókerarccal. - Sajnos, nincsen ajánlólevelem. De nagyon messzirıl utaztam ide... Látta, hogy az inast ez végképp nem hatotta meg, ha rajta múlik, erre az érvre se szó, se beszéd, egész egyszerően kipenderíti. Aztán, már-már az utolsó pillanatban, szinte varázsütésre, valami mégis meggondolásra késztette a férfit. - Lord Grahame és a felesége éppen vacsoráznak - közölte végül az idegennel. - Attól tartok, itt kell megvárnia, amíg végeznek. Amint a gazdám ráér, bejelentem... Kit is? Szabad lesz a nevét, hölgyem? A hidegtıl megdermedt, elkékült ajkak alig akartak engedelmeskedni, hogy kimondja végre a nevet, amelyrıl most hirtelen úgy érezte, mintha nem is az övé, hanem egy vadidegené lenne. - Lady Maxwell... - felelte. Majd a biztonság kedvéért még hozzátette: - Lord Grahame fivérének a felesége. Az inas szeme ugyancsak elkerekedett erre. - Azonnal szólok a gazdámnak. Miközben az inas végigsietett a keskeny elıszobán, és kilépett a helyiség végébıl nyíló ajtón, Troth levetette a köpenyét, és idegesen fel-alá járkált az elıszobában. Úgy érezte, máris belebetegedett ebbe a képtelen helyzetbe. Pedig ki tudja, mi vár még itt rá? Lehet, hogy megkorbácsoltatják, ha megtudják, miért is jött ide? Mintha valahol úgy hallotta volna, errefelé megbüntetik azt, aki kellemetlen hírt hoz. Talán meggondolhatja még magát... inkább meg kellene szöknie innen, amíg egyáltalán lehetséges, és inkább dacol a gonosz északi széllel, csak eltőnhessen innen... El, csak el innen... De hiába... Képtelen volt szabadulni a hangtól... Mondd meg a családomnak, Mei-Lian... Tudniuk kell, hogy mi történt velem. Ha te nem értesíted ıket, okkor senki sem... Bár tudta, hogy Kyle Renbourne - Maxwell tízedik vicomte-ja - kedvelte ıt életében, a leghalványabb kétsége sem lehet afelıl, hogy élete végéig kisérteni fogja, ha megszegi az ígéretét, és mégsem teljesíti utolsó kívánságát. Ismét megborzongott, aztán lehúzta a kesztyőjét, így az ujján megcsillant a kelta mintás győrő, amelyet Kyle adott neki - mint az egyetlen tárgyi bizonyítékot, amelynek láttán az itteniek elhiszik majd neki, hogy valóban az, akinek mondja magát. Ekkor lépéseket hallott a háta mögött, majd egy barátságos férfihang azt kérdezte tıle: - Lady Maxwell? Amikor megfordult, egy férfit és egy nıt látott kart karba öltve belépni az elıszobába. Az asszony törékeny teremtés volt, alkatát tekintve akár kantoni is lehetett volna. Ezüstösszıkén csillogó haját látva Troth úgy gondolta, ez még itt, az idegenek országában is szokatlan látvány lehet. Az ismeretlen nı egyenesen a szemébe nézett, amikor odalépett elé - kíváncsi volt, mint a macska, de csöppet sem ellenséges. Ekkor ismét a férfi szólalt meg. - Lady Maxwell? Troth csak most pillantott a férfira. Úgy érezte, kifut az arcából a vér, és az utolsó csepp ereje is elhagyja. Ez - egyszerően lehetetlen. Képtelenség. Az idegen férfi szikár volt, izmos és atletikus testalkatú. Természetes, mégis tekintélyt parancsoló a megjelenése. A szeme meghökkentıen, áthatóan kék. A haja hullámos, barna, és az a kis mélyedés az állán... Hiszen ez... egy halott ember arca. Ez - egyszerően képtelenség! Ez volt az utolsó gondolat, ami még átvillant a fejében, mielıtt megszédült. Egy szempillantás alatt kiszaladt a lába alól a talaj, azután élettelenül összecsuklott az elıszobában, az ajtó elıtt.
5
Elsı fejezet Makaó, Kína, 1832. február Kyle Renbourne, Maxwell tizedik vicomte-ja megpróbálta palástolni türelmetlenségét, és a tıle telhetı legudvariasabb módon köszöntötte Makaó európai kolóniájának vagy tucatnyi tagját, akik kifejezetten azért sereglettek ma ide, hogy találkozhassanak végre egy igazi angol lorddal. Miután úgy érezte, hogy immáron maradéktalanul eleget tett társasági kötelezettségeinek, észrevétlenül távozott - no nem végleg, csak a verandára, hogy egy kis idıre magára maradhasson és átgondolja, miféle teendıi maradtak még hátra másnap reggelig, amikor is kezdetét veszi a nagy kaland, amely minden eddigi közül a legizgalmasabbnak ígérkezik. Az egzotikus tájba simuló, hosszan elnyúló ház a szelíden hullámzó dél-kínai dombok egyikének tetejét koronázta. Odalent imbolygó-pislákoló fények jelezték: arrafelé terül el Makaó legforgalmasabb, a keleti kikötı körüli része. Ez a település a Pearl folyó torkolatvidékének délkeleti csücskében alakult ki. Portugál hajósok és kereskedık alapították - vagyis az egyetlen európai hatalom, amelynek sikerült viszonylag szoros, már-már baráti kapcsolatba kerülnie a kínaiakkal. Makaó csaknem három évszázadon át enkláveként létezett, mely tengernyi kalmárnak, misszionáriusnak, ki tudja, hányféle és fajta népnek és népcsoportnak adott otthont azóta is. Kyle kifejezetten élvezte itteni látogatását. Mindazonáltal tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Makaó mégsem azonos Kínával - márpedig ö szeretett volna mielıbb továbbutazni Kantonba. Miután sikerült észrevétlenül távoznia a társaságból és kiosonnia a verandára, a korlátnak támaszkodva élvezte a hős esti szellıt. Egy ideig önfeledten odatartotta az arcát, hadd hőtse le minél jobban felhevült testét. Talán csak túlságosan élénk képzelete miatt érzi úgy, mintha főszerek illatától lenne balzsamos errefelé a levegı? És azt is csak a fantáziája hiteti el vele, hogy ısi misztériumokból ismert szellemlények vibrálnak körülötte ezen a vidéken - azon a tájon, amelyrıl kisfiúkora óta mindig is álmodozott? Házigazdája, barátja és üzlettársa, Gavin Elli-ott lépett ekkor mellé, aztán óvatosan - nehogy a vendégek észrevegyék - behúzta maga után a gyékényajtót. - Ha jól látom, pontosan olyan izgatott vagy, mint egy kisfiú karácsonykor, az ajándékbontás elıtt. Alig férsz a bırödbe - állapította meg. - Miért, mégis mit vártál tılem? Azt hiszem, mindenki így érezne a helyemben, ha tudná, hogy másnap reggel végre valóra válik egy régi álma, és Kantonba hajózhat, igaz, te ezt már rég megszokhattad, hiszen vagy tizenöt éve rendszeresen jársz oda. Nekem viszont ez lesz az elsı utam - felelte Kyle elgondolkodva. Kis ideig habozott, majd mégis hozzátette: - És valószínőleg az utolsó is egyben. - Ezek szerint mégis úgy döntöttél, visszamégy Angliába? - Gavin kérdése szónoki volt. Hiányozni fogsz nekem - tette hozzá, miután barátja igenlıen biccentett. - Te is hiányozni fogsz nekem, Gavin. De akárhogy is van, be kellett látnom, legfıbb ideje visszamennem a hazámba. Kyle az utazással eltöltött évekre gondolt. Mindig csak kelet felé, aztán még keletebbre és keletebbre hajózott. Láthatta a damaszkuszi nagymecsetet, bejárta a bibliai hegyeket, ahol Jézus hirdette az igét. Felfedezte magának Indiát, bejárta keresztbe-kasul - a színpompás déltıl egészen az északnyugati hegyek ısvadonjáig. Útközben pedig olyan veszélyes kalandokban volt része, és annyi katasztrófát sikerült túlélnie, hogy hajszál híján otthagyta a fogát - ami azt jelentette volna, az öccsére marad a családi vagyon, márpedig Dominicnak ez épp annyira hiányzott volna, mint egy púp a hátára! Az utazással eltöltött évek során ráadásul a jelleme is gyökeresen átalakult - a korábban rá annyira jellemzı hirtelen harag, indulat és szeszély szinte nyomtalanul eltőnt. Ami azt illeti, legfıbb ideje volt - hiszen hamarosan betölti a harmincötödik életévét. - Tudod, apám egészsége rohamosan romlik. Semmiképp sem szeretném megkockáztatni, hogy ne adj' isten, túl késın érkezzem haza. Sohasem tudnám megbocsátani magamnak. 6
- Ó, ezt nem tudtam. Sajnálattal hallom - mondta Gavin együttérzın, majd elıvett egy szivart a mellényzsebébıl, és rágyújtott. - De tudod, ha a jó öreg Wrexham itt hagy minket és ezt az árnyékvilágot, úgy attól tartok, soha többé nem marad elég szabad idıd arra, hogy a világban csatangolj. Ilyen messzire biztosan nem jutsz már a hazádtól, olyan sok lesz a dolgod. - Nem is tudom... Néha úgy érzem, mintha összezsugorodott volna mostanra a világ. Bárhová szeretnél is utazni, ezek az új hajók sokkal gyorsabban elröpítenek úti célodhoz. Az ismeretlen területeket mind feltérképezték már. Nem hiszem, hogy maradt még fehér folt ezen a vén glóbuszon. Tudod, Kínát tudatosan tartogattam a legvégére. Ha ez az utazásom is véget ért, elmondhatom, sikerült megvalósítanom azt, amirıl mindig is álmodoztam. Már cseppet sem fogom bánni, hogy haza kell térnem. - Miért éppen Kínát hagytad a végére? Talán neked ez a hab a tortán? - érdeklıdött Gavin. Kyle-nak errıl a kérdésrıl az a nap jutott az eszébe, amikor - persze nem úgy, mint most felfedezte magának Kínát. - Tudod, úgy tizennégy éves lehettem, amikor egy szép napon betévedtem egy régiségkereskedésbe, és ott az egyik polcon megakadt a szemem néhány színpompás kínai rajzon. Igazából akvarell-festmények voltak. Csak az ég tudja, miért tértem be éppen oda. Igaz, hogy több mint hat havi zsebpénzembe kerültek a képek, de egyszerően nem tudtam ellenállni nekik. Miközben gyönyörködtem bennük, olyan érzésem támadt, mintha egy másik világ tárulna fel elıttem. Még ott és akkor elhatároztam magamban, hogy ha addig élek is, egyszer az életben el kell jutnom ide, a Távol-Keletre. - Pokolian szerencsés fickó vagy, Kyle, hiszen csak kevesen mondhatják el magukról, hogy valóra tudják váltani a gyermekkori álmaikat - jegyezte meg Gavin. Kyle némi irigységet vélt kihallani a hangjából. Arra gondolt, vajon mirıl álmodozhat Gavin, de végül mégsem kérdezte meg tıle. Az álmokat ı valahogy mindig is magánügynek tekintette. Rövid hallgatás után így folytatta: - Az az igazság, hogy a legmerészebb álmomat még így sem tudom valóra váltani. - Ugyan mi lenne az? - Mondd csak, Gavin. hallottál már valaha is Hoshan templomáról? - Már hogyne hallottam volna. Még egy rajzot is láttam már róla. Úgy rémlik. Kantontól vagy száz mérföldre nyugatra van. Ugye, erre a templomra gondoltál? - Igen, pontosan. Mit gondolsz, van valami esélyem arra, hogy oda is eljussak? - Szó sem lehet róla - válaszolta Gavin szokatlan hevességgel. -Az lenne a legjobb, ha ezt az egészet sürgısen kivernéd a fejedbıl. -Gavin egy ideig elgondolkodva szívta a szivart, amelynek végén idırıl idıre felragyogott a vörösen izzó parázs, és megvilágította az arcát. - A kínaiak karanténszerően elkülönítik maguktól az idegeneket. És az erre vonatkozó szabályokat halálosan komolyan gondolják. Senki sem juthat el közülünk a szárazföld belsejébe, a tiltott területre. Hiszen még Kanton városfalain belülre sem engednek, nemhogy kedvedre utazgathass keresztbekasul a tartományban. Kyle is hallott már a Teleprıl, amely valójában hatalmas raktárépületek szegélyezte néhány utcácskából állott csupán, és keskeny sávként húzódott a part és a városfalak közötti területen. Arról is tudomást szerzett már, hogy mit jelent pontosan az a bizonyos, híres-hírhedt Nyolc Törvény, amellyel a külföldiek mozgásterét korlátozták a kínai hatóságok. Ám eddigi ázsiai tapasztalatai azt mutatták, pénzzel és kellı elszántsággal sok minden megoldható errefelé, ami elsıre képtelenségnek látszik. Akár a törvények kijátszása sem lehetetlen, feltéve persze, hogy az ember akár egyedül, akár a helyiek segítségével -némi baksis ellenében - megtalálja azt a bizonyos kiskaput. - Talán, ha a jobb kezembe néhány ezüstpénzt markolok, és megcsörgetem az orruk elıtt, megenyhülnek irántam, és mégis megengedik, hogy továbbutazzam a szárazföld belseje felé mondta reménykedve. Puhatolózni próbált ezzel barátjánál, aki sokkal járatosabb volt a kínai hétköznapokban, mint ı. - Ugyan már, édes öcsém. Egy mérföldre sem jutnál, máris letartóztatnának. Hiszen csak rád kell nézni, máris tudják rólad, hogy Fan-qui vagy, azaz, idegen ördög. Olyan feltőnı jelenség itt egy magunkfajta, mint egy elefánt, mondjuk, Edinburgh belvárosában. - A jellegzetes akcentust, 7
amelyet Gavin Skóciában töltött gyermekkorában sajátított el, most is érezni lehetett a beszédében. - Végül hővösre tesznek, és életed végéig ott sínylıdhetsz majd valamelyik prefektus börtönében, mégpedig nem is akármilyen Váddal, nyilván kémkedés miatt. - Biztosan igazad van - állapította meg Kyle. Barátja ebbıl úgy érezhette, végleg feladta a régóta dédelgetett utazás tervét, holott magában épp most tökélte el: kantoni tartózkodása alatt minden követ megmozgat, hátha mégis valóra válthatja gyermekkori álmát. Hoshan temploma immáron több mint húsz éve tartotta izgalomban a képzeletét - a béke és a földöntúli szépség szentélyeként élt benne ez az épület. Most végleg elhatározta: ha törik, ha szakad, amennyiben a legkisebb esélyt látja is a sikerre, biztosan megpróbál eljutni erre a szent helyre. Ilyen idı tájt, a kora hajnali derengésben a kínai kert titokzatos hely, amely mennyei szépségő látványt nyújt a csavart törzső fákkal, a megelevenedni látszó sziklákkal, a csobogó csermelyekkel, a kis vízesésekkel, a kecsesen ívelı hidakkal és a pihenésre csábító kerti pavilonokkal. Troth MeiLian Montgomery nesztelenül lépkedett az ismerıs ösvények egyikén - könnyedén, szinte lebegve, akár egy éteri lény vagy egy kisértet. Ez volt a kedvenc napszaka, elsısorban talán azért, mert ilyenkor úgy érezte itt magát, mint valaha az édesapja házában. Makaó városában. A mai reggelen közvetlenül a tó mellett kezdte szokásos chi-gyakorlatait. A mozdulatlan víztükörben megkettızıdve látta a kecsesen ívelı, bambuszból épített hidat, a szélcsendben most még rezzenéstelenül sorakozó törékeny nádszálakat és diszsásokat. Megállt, és moccanás nélkül várta a pillanatot, amikor érezni kezdi, hogy a földbıl kiáramló chi-energia belép a testébe, hogy aztán a talpából felfelé haladva szétáradjon benne, és átjárja testének minden porcikáját, izomról izomra haladva tudatosan, összpontosítva lazította el magát, hogy aztán eggyé válhasson a természettel hogy szinte tudattalanul létezhessen benne, mint a páratlan szépségő vízililiomok, vagy mint a tóban nesztelenül és kecsesen úszkáló, meg-megcsillanó aranyhalak. Nem mintha gyakran sikerült volna elérnie ezt a kegyeletteljes állapotot. A kegyelet is olyan szó, amely lelkének idegen, ördögi énjébıl fakadt, s amely csökönyösen túlélt mindent, hiába igyekezett tökéletesíteni önmagát, hogy végre - és végleg - megszabaduljon tıle. Érezte, hogy ismét szétárad benne a feszültség, holott ennek épp az ellenkezıje volt a célja. így aztán inkább abbahagyta a koncentrálást - és ruganyos mozdulatokkal folytatta a tai chigyakorlatok, bemelegítı lépéseit. Hajszálpontos és feszes, mégis laza és kiegyensúlyozott mozgássor volt ez, amely ellazította, ugyanakkor még éberebbé tette az ember testét-lelkét. Oly sok évi gyakorlás után ma már minden mozdulat természetes és magától értetıdı volt a számára, ami valami megfoghatatlan, végtelen, földöntúli nyugalommal töltötte el. Amikor még kislány volt, az édesapja - szokásához híven - gızölgı teáscsészével a kezében jelent meg a kertben, miközben ı már szorgosan végezte a reggeli gyakorlatokat odakint. Amikor befejezte, apja mindig elnevette magát és azt mondta, amikor végre hazaviszi a lányát Skóciába, ı lesz a társasági élet fénypontja - nem elég, hogy különleges, egzotikus szépség, kecses mozgásával minden skót hajadonnál szebben és csábosabban is táncol majd. Ö akkor csak mosolygott ezen, de mi tagadás, azóta gyakran elképzelte magát, amint Fan-qui hajadonként az édesapjába karolva, belép egy tündöklı bálterembe. Különös elégedettséggel töltötte el, amikor az apja azt mondta neki, cseppet se aggódjon, mert ezzel az alakkal és ezekkel az arcvonásokkal biztosan nem fog feltőnést kelteni Skóciában. Jóllehet itt. Makaó környékén a kínai nık és férfiak többségénél csaknem egy egész fejjel magasabb, ott inkább csak átlagosnak számít majd a termetével. Átlagosnak... Olyannak lenni, akár a többiek. Milyen szerény, mégis képtelen és megvalósíthatatlan vágy! És nem sokkal ezután Hugh Montgomery meghalt. A taai-fung, azaz forgószél ragadta magával, az az elemi erejő, gonosz, semmit és senkit sem kímélı, tomboló vihar, amely idırıl idıre felkorbácsolta az óceánt, és mindent elpusztított, ami csak az útjába került. Nos, Hugh Montgomery is egy ilyen viharos napon hunyt el. És egyedül Mei-Liant, a vegyes házasságból született - félig kínai, félig skót - kislányt hagyta maga után, semmi egyebet. Ám ı önmagát - gondolatban legalább - továbbra is csak Trothnak hívta, ahogyan az édesapja szólította. Most már úgy érezte, nekiláthat a wing chun elsı gyakorlatsorának, amelyhez rendkívül gyors lábmunkára és ehhez tökéletesen hozzáhangolt tırzskörzésekre és kézcsapásokra volt szükség. A 8
kung fúnak, vagyis a harcmővészeteknek számos változata ismeretes errefelé - és ezek közül ı a wing chunt tanulta ki a legalaposabban. Ezek a gyakorlatok szokatlanul erıteljesek és energikusak, ezért mindig csak akkor kezdte el, miután már alaposan bemelegített az összehasonlíthatatlanul lágyabb tai chi-mozdulatokkal. Alig néhány perc volt hátra csupán ahhoz, hogy befejezze a reggeli tornát, amikor egy férfi szólalt meg a háta mögött. - Jó reggelt, Jin Kang. Megdermedt a hang hallatán. Nem a félelem volt az oka, mert azonnal ráismert - tudta, hogy a gazdája közeledik felé. Chenqua a Co-hong kereskedıcéh elöljárója volt - nagyhatalmú és tekintélyes férfiú. A legnagyobb úr ezen a környéken. Egykoron ı volt az az ügynök, aki az édesapja, Hugh Montgomery áruit kezelte, és ı vette magához még kislányként, miután elárvult. És ezért hálával és engedelmességgel tartozik neki, amíg csak él. Mindazonáltal ki nem állhatta, ha Jin Kangnak szólította - jóllehet, maga Chenqua adta neki ezt a férfinevet, amikor elıször bízta meg azzal, hogy kémkedjen az európaiak után, akik az ügyfelei voltak. Bár Troth kínai szemmel nézve meglehetısen csúnya hajadon volt - kettıs származása miatt kifejezetten durvák, és nemcsak markánsak a vonásai -, és még a férfiakhoz viszonyítva is magasnak számított, mégiscsak nınek született. Chenqua és az itteni személyzet azonban sohasem tekintette annak, ık - a gazdájuk határozott utasítására - Jin Kangnak szólították, és olyan emberként kezelték, aki inkább nemtelen, mintsem férfi vagy nı. Hamar úrrá lett azonban az ellenérzésein, és fejet hajtva fordult közeledı gazdája felé. - Jó reggelt, bácsikám. Chenqua egyszerő pamuttunikát viselt, és a nadrágja is hasonló anyagból készült. Ez egyértelmően azt jelentette nála, azért jött ide, hogy együtt gyakorolják a kung fu páros gyakorlatait. A férfi már fel is emelte a karját, így jelezve, hogy részérıl már kezdıdhet a rituális párviadal. Troth is megfeszítette a karját és a kézfejét, majd odaállt vele szemben, alig pár lépésnyire tıle. Bár már javában benne járt a korban - az idén a hatvanadik életévét is betöltötte -, a férfi bıre egészen sima volt. Troth szinte érezte, amint pulzálni kezd kettejük között a chi-életenergia. Chenqua magasabb nála, és elırehaladott kora ellenére is igen jó erıben van. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy úgy döntött, örökbe fogadja az elárvult Montgomery lányt - az ismeretségi körében ugyanis egyedül ı őzte hozzá hasonlóan magas színvonalon a kung fut, és így pompás edzıtársra talált benne. A férfi felemelte a kezét, és megvárta, hogy a lány is kövesse a példáját. Lassan körözni kezdtek karjaikkal a levegıben, mint egy malomkerék - anélkül, hogy egy pillanatra is elváltak volna egymástól a kezeik. A lány hamar felvette a férfi ritmusát, és tökéletesen követte azt, jóllehet, Chenqua váratlanul, idırıl idıre változtatta az irányt és a tempót is. Annyira ráhangolódott azonban ilyenkor, hogy érezte, miként áramlik felé a chi a férfi testébıl, s így elıre tudta, érezte, milyen jellegő mozgás fog következni. Most egyre csak fokozta a ritmust, ezért mind nehezebb volt követnie azt és alkalmazkodnia hozzá. Avatatlan szem vagy kívülálló számára mindez úgy tőnhetett, mintha valami ısi, különös táncot járnának ık ketten. Chenqua hirtelen kiszakadt az eddigi ritmusból, és arra készült, hogy lesújtson rá, és ezzel megkezdje a tulajdonképpeni viadalt, de a lány rögtön átlátta a szándékát, és a csuklójával még idıben útját állta a feléje irányuló ütésnek. Miközben a férfi egy röpke pillanat erejéig kibillent egyensúlyából a célt tévesztett mozdulat miatt, a lány hátulról indított karlendítéssel támadt rá. Chenqua még idejében félreugrott elıle, így épp hogy csak érintette a vállát a keze. Ismét összekapcsolódtak, és mintha mi sem történt volna, folytatták az iménti rituális mozdulatsort kecsesen, könnyedén, dinamikus feszültséggel. Mint két farkas, amikor köröznek egymás körül a tisztáson, úgy kóstolgatták-próbálgatták egymás tudását, erejét, szándékait. - Lenne ám egy új feladat a számodra, Jin Kang - jegyezte meg a férfi szinte csak mellékesen. - Igen, bácsikám? Jin Kang arra összpontosított közben, hogy minél jobban ellazítsa az izmait. Ilyenkor sikerült ugyanis olyan stabilan állnia, mintha a földbe gyökerezett volna a lába, és tudta, így képtelenség kimozdítani ıt a helyérıl. Érezte, hogy Chenqua újabb támadásra készül, és megfordult a fejében, hogy talán a beszélgetést is csak azért kezdeményezi, hogy megpróbálja elterelni a figyelmét. 9
- Új üzletfél érkezik ma Gavin Elliott vállalatához. Az illetı neve Maxwell. Szeretném, ha különleges bánásmódban részesítenéd ıt. ügye, érted, mire gondolok? Troth gyomra fájdalmas görcsbe rándult. - Elliott is csak egy civil - próbált érvelni a feladat ellen. - Ugyan miért kellene arra számítanunk, hogy a társával több gondunk lesz, mint vele? - Igen ám, de Elliott a Szépség Országából érkezett, ez a Maxwell azonban csak egy angol. És ık mindig sokkal több fejtörést okoznak nekünk, mint bármelyik más Fan-qui. Ez a Maxwell ráadásul... nem elég, hogy igazi arisztokrata, azt mondják, még önfejő és arrogáns is. Az ilyen külföldiek mindig veszélyesek. Most újabb kisérletet tett a támadásra, de a lány még idejében megakadályozta, és sikerrel hárította a jól irányzott ütést. Ma egészen jól ment neki az edzés. Sokáig gondolkodott rajta, hogy kimondja-e, amit gondol, aztán összeszedte a bátorságát és nekidurálta magát. Hiszen olyasmirıl volt szó, amit régóta szeretett volna a gazdája értésére adni. Chenqua kérése most épp kapóra jött ahhoz, hogy tisztázhassa ezt vele. - Bácsikám, nem menthetne fel végre a kémkedés terhe alól? Egyre nehezebben viselem, hogy mindig másnak kell kiadnom magam, mint ami vagyok. Nem érzem jól magam ebben a szerepben. A férfi szép ívő fekete szemöldöke felszaladt a csodálkozástól. - Nem értelek, Jin Kang. Nincs ebben semmi rossz. Mivel én és a Cohong-kereskedık együttesen felelünk azért, hogy kordában tartsuk a gonosz idegeneket, a saját biztonságunk és az ország érdekében tudnunk kell, mikor mi jár a fejükben. Olyanok, mint a neveletlen gyermekek. Sokkal nagyobb bajt okozhatnak nekünk, mintsem gondolnák. Kötelességünk állandóan szemmel tartani ıket, és lehetıség szerint ellenırizni a mozgásukat. Felfogtad végre? - De így az egész életem nem más, mint egy nagy hazugság! - fakadt ki a lány, miközben lesújtani készült a férfira. Chenqua azonban idejében átlátta, mire készül, és elkapta a lány felkarját. - Győlölöm, ha tolmácsnak kell kiadnom magam, hogy észrevétlenül kihallgassam a magánbeszélgetéseiket. Arról nem is szólva, hogy ki kell csempésznem a szobájukból a jegyzeteiket, a leveleiket és a naplóikat. Győlölöm ezt az egészet, értse meg végre! Tudta, hogy az édesapja, aki a legkarakánabb férfi volt széles e világon, mélységesen megbotránkozna, ha megtudná, mire adta a lánya a fejét. - Te is értsd meg végre, Jin Kang, hogy rajtad kívül nincs más, aki egyformán jól beszélné a kínai és az angol nyelvet. Szent kötelességed megfigyelni a Fan-quikat. A tudásod kötelez. És én kérlek erre, te hálátlan gyermek! Chenqua ismét megpróbálta kibillenteni a lányt az egyensúlyából. Troth azonban könnyedén félreszökkent az útjából, majd megragadta a férfi lesújtani készülı karját, és elırerántotta. Chenqua tompa puffanással földet ért, de ruganyos mozdulatokkal, puhán odébb is gurult a dús pázsiton. Troth már megbánta, amiért az imént elragadtatta magát. Mi tagadás, Chenqua igazán ügyes harcos, de ı még nála is képzettebb. Igaz, ilyenkor, amikor együtt gyakoroltak, gondosan ügyelt arra, hogy fölényét sohase éreztesse a gazdájával. A mai nap azonban kivételnek bizonyult - talán, mert mindketten tudták, hogy többrıl van szó, mint a szokványos reggeli párviadalról. A férfi villámgyorsan felállt. Sötét tekintete haragosan villant az ellenfél felé. Mégsem vette fel újra a párharc folytatásátjelzı testtartást, inkább gondterhelten figyelte a lányt, miközben ismét körözni kezdtek egymás körül a parti tisztáson. - Etettelek, befogadtalak a házamba, gondodat viseltem, és ráadásul olyan kiváltságokat élvezhetsz, mint egyetlen másik nı sem ebben a házban. Hagyományainknak megfelelıen, tartozol nekem a leánygyermekek hálájával és a feltétlen engedelmességgel. Mire a férfi elhallgatott, Troth dacos ellenállása is végérvényesen megtört. - Igenis, bácsikám - mondta lehajtott fejjel, földre sütött szemmel. A benne munkáló lelki feszültség miatt azonban felborult benne a test energiáinak egyensúlya, így a férfi könnyedén kihasználhatta óvatlanságát, pillanatnyi gyengeségét. Egyetlen laza mozdulattal, fél kézzel és fél lábbal sújtott le rá, amihez erıre és chire egyaránt szüksége volt. Váratlanul nagy erıvel vágta 10
földhöz, de a lány nem pattant fel azonnal. Inkább a földön maradt, úgy nézett föl rá. Visszafojtott hangon beszélt hozzá, ezzel is jelezve, hogy elismeri a gyızelmét és megadja magát. - Bocsásd meg zavaros gondolataimat, bácsikám - mondta, tekintetét a földre szegezve. Az idıs férfi megenyhülve felelte: - Hiszen elvégre csak egy nı vagy. Igazán nem várhatom el tıled, hogy logikusan gondolkodj és cselekedj. Troth Montgomery, a skót hajadon biztosan nem hagyta volna ennyiben a dolgot. A kínai lány, Mei-Lian azonban - a teljes megadás jeleként - lehajtotta a fejét, és lesütött szemmel várta, míg a gyıztes ellenfél elvonul.
11
Második fejezet Miközben egyre közeledett a kantoni öböl felé, Kyle-nak a londoni kikötı jutott eszébe az elébe táruló látványról, azzal a különbséggel, hogy ez vagy hússzor olyan zsúfoltnak és - még ebbıl a távolságból is - legalább ötvenszer olyan lármásnak tőnt. A külföldi kereskedıhajókat nem engedték továbbmenni - a kantoni kikötıtıl úgy tíz-tizenkét mérföldre kellett lehorgonyozniuk, még Whampoa partjai közelében. A rakományt és a legénységet onnan a kínaiak szállították be a kikötıbe, megannyi kisebb-nagyobb csónakkal. Az, amelyikkel Kyle és Gavin Elliott utazott, ügyesen lavírozott a többi dzsunka között. A vízi jármővek orrára évszázados szokás szerint nagy szemeket festettek a kínaiak, mert hitték, hogy ezzel távol tarthatják maguktól a démonokat. Szinte röpültek ezek a könnyő jármővek a vízen, s a kecses látvány alapján kevesen gondolták volna, milyen sok ember kínkeserves munkájára van ehhez szükség - az evezısök ugyanis naphosszat robotoltak a hajófenéken, verejtékben úszva. Gyakran elkerülhetetlennek tőnt az ütközés, de a csónakok és hajók végül mindig idejében kikerülték egymást - többnyire az utolsó utáninak hitt pillanatban. Színpompás virágokkal diszített kis hajó suhant el mellettük ekkor, vidáman csivitelı, éneklı hangú csinos kínai lányok hajoltak ki a korlát fölött, lelkesen kiáltozva és integetve a Fan-quiutasoknak - félreérthetetlen gesztusokkal, csábosán kínálták fel nekik bájaikat. - Eszedbe ne jusson - fogta meg Gavin a barátja könyökét, amikor észrevette, mennyire belefeledkezett Kyle a látványba. - Tudod, az ilyen felvirágozott hajók valójában a legvonzóbb bordélyházak egész Kínában. De az a hír járja, nyomtalanul eltőntek azok az európaiak, akik megfordultak már egynek a fedélzeten. Azt hiszem, túl nagy árat fizettek a portékáért. - Engem pusztán a kíváncsiság vezérel, barátom. Tudom jól, Ázsiában még igazabb a mondás: mindent a szemnek, semmit a kéznek... - felelte Kyle, jóllehet, nagyon is vonzónak találta a sötét hajú, pajzán tekintető, csábosán érzéki keleti nıket. Bár hosszú évek óta járta már a világot, ıt elsısorban az érdeklıdés vezette, bárhová vetıdött is el - és szinte egész idı alatt magányos volt. Egyetlen alkalommal történt csak meg vele, hogy beleszeretett valakibe - de amikor már-már átadta magát a vágynak, hogy megérintse a nıt, akinek az illata és látványa ellenállhatatlan erıvel vonzotta, az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy a puszta kéjvágy sokkalta alacsonyabb rendő az igazi szerelemnél, és végül felülkerekedett benne a józan megfontolás. Mindazonáltal most egy pillanatra sem vette le a tekintetét a felvirágozott hajóról lelkesen integetı kurtizánokról, míg azok el nem tőntek a szeme elöl, egy nagyobb dzsunka mögött. Közben arra gondolt, most már érti, miért van az, hogy sok európai kereskedı és tengerész képtelen ellenállni az érzékek csábításának. Úgy hírlett, többségük épp itt, Makaó környékén tart magának kínai szeretıt. - Látod, az ott már a Telep. Kyle kissé hunyorított a lemenı nap miatt, miközben pásztázni kezdte a keskeny földsávot, amely a folyó torkolata és a város falai között húzódott. Egyelıre ez az egyetlen hely Kína területén, ahová törvényesen beléphetnek a külföldiek. A parton megannyi épület sorakozott, rajtuk európai és amerikai zászlók lobogtak csattogva a szélben. Már tudta, hogy ezek a házak valójában hatalmas raktárhelyiségeket és irodákat rejtenek magukban, ahol a külföldiek tárolják, leltározzák portékáikat. Ide érkeztek és innen indították útjukra a szállítmányokat - télen, a kereskedelmi fıszezonban pedig itt is laktak az európaiak és alkalmazottaik az emeleten kialakított szerény lakásokban. - Milyen furcsa érzés belegondolni, hogy a teát, amit az otthoniak isznak, talán éppen ezekbıl a raktárakból szállítják Európába - állapította meg Kyle elgondolkodva. - És az sem mellékes, hogy ez a portéka olyan mesés vagyonhoz juttatja ıket, amilyennel Európában legfeljebb csak a királyok rendelkeznek - jegyezte meg Gavin. Egyik kezét szemellenzıként tartotta maga elé, de még így is hunyorognia kellett az erıs trópusi napsütés miatt. - Úgy látom, a vízkapunál egy egész fogadóbizottság vár ránk. Az a fickó ott, a hímzett selyemtunikában pedig a mi jó öreg Chenqua barátunk. 12
Kyle hallomásból persze ismerte már Chenquát. Tudta, hogy ez a férfi egész Kanton kereskedıkirálya - s így talán nemcsak Kantoné, de az egész világé is. Amellett, hogy ı vezette a Cohong céhet, személyesen intézte az Elliott-féle kereskedıház ügyes-bajos dolgait - csakúgy, mint a legnagyobb brit és amerikai vállalkozásokét. A parton álló kínai férfi az övéi körében szikár termetőnek, az átlaghoz képest magasnak tőnt. Tartása egyenes, akár a szálfa, szakállában ezüstös szálak csillantak meg. Tekintélyt parancsoló méltóságot sugárzott magából, ami még ebbıl a távolságból is egyértelmően érezhetı volt. - De honnan tudja, hogy épp most érkezünk a kikötıbe? - kérdezte Kyle ıszinte meglepetéssel. - Az információ futótőzként terjed errefelé. Sokkalta gyorsabban, mint bárhol másutt, ahol csak megfordultam életemben. Ha pedig külföldiekrıl van szó... Chenqua gyakorlatilag mindenrıl tud, aminek a legkisebb köze is lehet a Fan-qui kereskedıkhöz. Nézd csak, még az egyik spionja is ott van vele! - Ugye, ezt nem mondod komolyan? Ez egyszerően hihetetlen! Vagy a Nyolc Törvény talán azt is kimondja, hogy az európaiaknak el kell tőrniük, hogy kémkednek utánuk? - Nem, dehogyis. Csak... tudod, igazság szerint én nem hibáztatom Chenquát ezért. Ha jobban megismered az itteni körülményeket, te is megérted majd, miért követ el mindent, hogy egy pillanatra se veszítsen szem elıl minket. A britek gyakran lázadoznak az itteni szabályozások ellen, és sokszor megszegik a rájuk vonatkozó rendeleteket. Általában nem azért, mert sérti az önérzetüket - inkább csak azért, hogy kekeckedjenek velük. - Jó, jó, de miért éppen engem büntetnek mindazokért a bőnökért, amelyeket a honfitársaim követtek el? - dohogott Kyle. Gavin szelíden elmosolyodott. - Nézd, Kyle, elismerem, te viszonylag rendesen viselkedsz ahhoz képest, hogy igazi angol arisztokrata vagy. De ha egyszer kedved támad ellenszegülni nekik, jusson majd eszedbe, hogy érted is Chenqua vállalta a felelısséget. İt és a többi kínai kereskedıt is keményen megbüntetik mindazért, amit mi, európaiak követünk el. Persze általában megússzák egy súlyosabb pénzbírsággal, már ha szerencséjük van. De az sem lehetetlen, hogy büntetésbıl nemcsak ıket, de a családtagjaikat is letartóztatják és bebörtönzik. Úgy hírlik, nem elég, hogy megkínozzák, akár fel is akaszthatják ıket az idegenek cselekedetei miatt. Kyle döbbenten hallgatta. - Most csak viccelsz, ugye? - kérdezte hitetlenkedve. - Nem, sajnos, nem, Kyle. Ez itt Kína. Itt sok minden egészen másképpen van, mint nálunk vagy nálatok. A Cohong-kereskedök esküvel vállalták, hogy kezeskednek értünk. És hidd el nekem, ık sem kémkednének utánunk, ha csak rajtuk múlna. Az itteni kínaiak talán a legıszintébb emberek, akikkel valaha is találkoztam életemben. De értsd meg, ha egyszer mindenüket elveszíthetik az idegenek meggondolatlansága miatt, akkor ez az egész nem más, mint csupán jogos önvédelem a részükrıl. Kyle számára mégis kijózanító volt ez az információ. Tekintetével végigpásztázta az embereket, akik a parton álldogáltak, a vízkapu környékén, és figyelték ıket, amint egyre közeledtek a dzsunkával a szárazföld felé. - Mit is mondtál, melyikük a kém? - kérdezte Kyle hunyorogva. - Jin Kang a neve. Fiatal legényke, ha jól látom, most ott áll Chenquától balra. Tulajdonképpen tolmácsként dolgozik a Cohong céh kereskedıi számára. Hivatalosan nyelvészeknek hívják az ilyen alkalmazottakat, bár egyikük sem igazán az. Tudod, a kínaiak méltóságukon alulinak érzik, hogy tanulmányozzák a barbár európai nyelveket. A többségük legfeljebb azt a csökevényes, leegyszerősített angolt beszéli, amit az itteniek többsége is, már akik rendszeresen dolgoznak a kikötıben és környékén, és sokszor találkoznak idegenekkel. Ez azonban legfeljebb arra elég, hogy a kereskedelemmel kapcsolatos néhány alapvetı mondatot megértsék. Gavin az utolsó szavakat szinte suttogva mondta ki, aztán el is hallgatott, mert ekkorra már hallótávolságon belül kerültek Chenquához és kiséretéhez. A mezítlábas kínai matróz fürgén kiugrott a csónakból, majd gyakorlott mozdulatokkal kikötötte azt a vízkapuhoz vezetı lépcsı korlátjához. Miközben az utasok is megkezdték a 13
partraszállást az Angol Kertnek nevezett partszakaszon, Kyle felfedezte, hogy Chenqua innen, közelebbrıl nézve még inkább tekintélyt parancsoló. Több rétegő, sötétkék tunikája a legfinomabb selyembıl készült, a szokatlanul szélesre szabott ruhaujjakat bonyolult mintájú hímzett szegélyek diszítették. Nyakában mívesen faragott jade-kövekbıl főzött gyöngysort viselt. Rangját nemcsak szokatlanul gazdag öltözéke érzékeltette, hanem a tunika mellrészén látható keleti motívumok és a sapkája tetejére varrott kék gomb is. Ez utóbbi Kínában a mandarinok egyezményes jele volt, színe pedig az illetı által betöltött rangra utal. Azt a mandarint, aki valamilyen oknál fogva méltatlannak bizonyult tisztére, megfosztották a gombjától. A nyugatról érkezı ember szemében ez nevetségesnek tőnhet ugyan, de itt mindezt halálosan komolyan vették. Gavin udvariasan fejet hajtott a kereskedık vezére felé. - Üdvözlet néked, Chenqua - mondta, a fejét kissé felemelve, s nyájasan mosolyogva. - El sem mondhatjuk, micsoda megtiszteltetés számunkra, hogy a kereskedıház feje személyesen fogad minket. - Sokáig maradtál távol, Taipan - felelte Chenqua. Azon a néven szólította Gavint, amellyel a külföldi kereskedıházak vezetıit illették a kínaiak. - Üdvözöllek ismét nálunk. Kanton földjén. Gavin ezután bemutatta neki Kyle-t, aki igyekezett minden gesztusával megfelelni a helyzet hivatalos, szertartásos jellegének. - Nagy megtiszteltetés számomra, hogy személyesen is megismerhetem, nagy tekintélyő Chenqua. Sokat hallottam már önrıl - mondta a tıle telhetı legbarátságosabb mosoly kiséretében. - Részemrıl a szerencse. Lord Maxwell - válaszolta a kínai férfi. A szavajárása rögtön elárulta, hogy az európaiaknak nemcsak a gondolkodásmódját, de a beszédfordulatait is kitőnıen ismeri. Ravaszkás tekintete tetıtıl talpig végigpásztázta Kyle-t, és csak azt követıen fordult ismét Gavin felé, hogy alaposan szemügyre vette az új ismerıst. - Bocsásd meg, hogy sürgetlek, Taipan, de komoly dologról van szó. Mondd csak, eljönnél velem most azonnal a Consoo-házhoz? - Természetesen, Chenqua - válaszolta Gavin, majd Kyle-ra pillantva így folytatta: - Szíves engedelmeddel, Chenqua, ez esetben megkérném Jin Kangot, hogy kisérje el Lord Maxwellt a hongba, hiszen ı nem ismeri még errefelé a járást. Amíg mi távol vagyunk, talán körbevezethetné az épületben, és megmutathatná neki, hol fog lakni. - Hát persze, Taipan, ez csak természetes - felelte Chenqua. Aztán kisérıje felé fordult: - Jin, kérlek, kisérd el Lord Maxwellt a hongba. Miután Chenqua és Gavin elindultak a Consoo-házba, vagyis a Cohong cég közeli fıhadiszállása felé, Kyle minden figyelmét újdonsült kisérıjének szentelte. A fiatal Jin Kang megjelenése közel sem volt olyan hivatalos, és öltözéke sem olyan diszes, mint a gazdájáé. Egyszerő, egyenes szabású és magas nyakú tunikát viselt, egyszínő nadrággal -olyat, amilyet nemtıl függetlenül, szinte uniformisként hordtak az itteni kínaiak. A színe sötétkék volt, és mindössze a széles ujjrész végét diszítette egy keskeny hímzett szegélyminta. Kyle szeretett volna minél többet megtudni tıle a környékrıl. - Ha nem jelent gondot, szívesen járnék egyet a parton, hogy megmozgassam a tagjaimat, még mielıtt elmegyünk a hongba - fordult ifjú kisérıje felé. - Teljesen elgémberedtem a hosszú út során. - Ahogy kívánja, uram - mondta a fiatal fiú udvariasan. Hangja meglepıen lágy volt, és minden mozdulata az európaiak számára szokatlan alkalmazkodóképességrıl árulkodott. Nyilván ilyen a természete is, gondolta magában Kyle. Miután elhagyták az Angol Kertet, belevetették magukat a kikötı lármás forgatagába, ahol folyamatosan rakodták ki az európai árukat a csónakokból, hogy aztán a helyükbe nagy faládákba csomagolt kínai teát, főszereket, porcelánt, selymet és más portékákat tegyenek, amit visszaszállítanak, a Whampoa környékén horgonyzó kereskedıhajók fedélzetére. Kyle és kisérıje a bálarakások és izzadságban úszó rakodómunkások között vágtak utat maguknak, mindvégig a part mentén haladva. A különleges kantoni hangulatban, a kikötıi kavalkádban Kyle úgy érezte, mintha vibrálna körülöttük a levegı. 14
Miközben távolodni kezdtek a forgalmas mólók világától, Kyle lopva figyelte Jint a szeme sarkából. A fiú kék sapkája alá betőrve viselte sőrő, vastag szálú fekete haját, amelybıl egyetlen fonat látszott csupán - igaz, ez épp a háta közepéig ért. Amennyire meg tudta ítélni, Jin Kang a munkásoknál és a matrózoknál is választékosabban öltözködött. Kis pénzerszényt is viselt a derekára kötve, ami szintén szokatlan a kétkezi munkásoknál. Ám az, hogy mindvégig lesütött szemmel és elırehajolva, szinte görnyedten járt, elárulta, hogy ı is csak közrangúnak számít ebben a társadalomban, jóllehet, az átlagnál vagy egy fejjel is magasabb volt, szinte teljesen beleolvadt a tömegbe, amikor honfitársai között járt-kelt. Persze, ha valóban kémkedéssel foglalkozik, nagyon is elınyére válik, ha rendelkezik ezzel a különleges képességgel, Jin Kangnak bizonyára vannak egyéb rejtett talentumai is, és biztosan intelligensebb az átlagnál. Kyle idıközben minden pillanatot megragadott arra, hogy alaposabban is szemügyre vehesse ıt. Szinte lányosan törékeny az alakja, a bıre feltőnıen halovány, a vonásai már-már európai mértékkel is finomak - mindent egybevetve, a fizimiskája kirívóan más, mint az ıket körülvevı kantoniaké. Talán nem is idevalósi, hanem valahonnan Észak-Kínából származhat. Úgy hallotta, az ottani emberek magasabbak a kantoniaknál, márpedig, ha valóban így van, akkor talán más tekintetben is különböznek Kanton népétıl. Mivel hiába tanulmányozta Jin vonásait és arckifejezését, és belátta, cseppet sem lett ettıl okosabb, Kyle inkább a környéket kezdte figyelni. A kikötın túl tengernyi csónak ringatózott az öböl csendes vizén - olyan volt, akár egy falu, s az úszó házak között épp csak annyi hely maradt, hogy egy kisebb jármő még elhaladhasson. Mindegyik lakóhajónak kis tőzhely volt a tatján, oldalukon fonott kalickákat lógattak ki, bennük néhány madár - talán a ma esti vacsora. Népes családok, több nemzedék is éldegélt így - mégpedig olyan nyomasztóan szőkös helyen, amihez képest egy angol munkás háza vagy lakása valóságos palotának tőnhet. Kyle már épp el akarta kapni róluk a tekintetét, amikor egy kisgyermek jelent meg a hozzájuk legközelebbi hajó fedélzetén, és váratlanul a vízbe pottyant. Kyle döbbenten nézte - nem tudta eldönteni, mi történt: szándékos mártózásról vagy véletlen balesetrıl, azaz kényszerfürdırıl van-e inkább szó, így hát lélegzetvisszafojtva figyelte, vajon feltőnik-e valakinek az eset. Csak most vette észre, hogy a gyermek egy kis úszógumit visel a hátára kötözve - a háziak nyilván éppen az ilyesfajta balesetek lehetıségére számítva tették meg ezt az óvintézkedést. Nem sokkal a hatalmas csobbanás után megjelent egy idısebb lány a fedélzeten, akirıl Kyle úgy gondolta, a vízbe pottyant gyermek nıvére lehet. Miután gyakorlott mozdulatokkal kihalászta a kicsit, alapos dorgálásban részesítette. - Milyen szerencséje van annak a kislánynak, hogy volt rajta úszóöv - jegyezte meg Kyle. Tulajdonképpen nem várt választ erre, Jin Kang mégis megszólalt, csak hogy helyesbítse Kyle észrevételét. - Kisfiú az, nem kislány - mondta halkan. Mióta csak bemutatták ıket egymásnak, most elıször történt, hogy magától szólalt meg, és nem Kyle kérdésére válaszolt. - Honnan tudod, hogy kisfiú? - kérdezte Kyle ıszinte érdeklıdéssel. - A lányokra sohasem adnak úszóövet - közölte Jin Kang szenvtelen hangon. - Nem érdemes. Kyle abban a hiszemben, hogy valamit biztosan félreértett, megismételte: - Úgy értsem, a kislányokat nem érdemes kimenteni a vízbıl? - Ha lánygyermek születik egy családban, az csak fejtörést okoz a szüleinek. Fel kell nevelni, és aztán férjhez adni... Ez épp olyan, mint amikor valaki felhizlal egy disznót, holott tudja, hogy valaki más fogja megenni vacsorára. Kyle még az ázsiai gondolkodásmódhoz képest is meghökkentıen kegyetlennek érezte ezt a megállapítást. Pedig Jin Kang olyan természetesen mondta ki, mintha csak egy régi közmondás vagy szólás lenne. Nos, ha valóban így van, úgy az ég legyen kegyes a kínai lányokhoz, gondolta magában együtt érzıen Kyle. Miután hátat fordítottak az öbölnek és az úszó falunak, a térre mentek, amely a part és a hongok között terült el. Kyle-t ez a hely leginkább egy angol vásárra emlékeztette - koldusok, jövendımondók, árusok, járókelık nyüzsögtek itt zsivajgó forgatagban. Kyle tudta, szinte a bırén 15
is érezte, hogy megnézik a helybéliek, de nem feltőnıen és tolakodóan, inkább csak lopva, kíváncsian. Igaz, talán ez az egyetlen hely Kínában, ahol nem nyújt szokatlan látványt egy európai ember. Valamivel odébb, a tér szélén hosszú kötélbe kapaszkodó vak koldusok araszoltak egymás mögött, libasorban haladva. Szakadatlanul kántáltak közben - fájdalmas, gyászos hangon, amit botok és fémfedık összeütögetésével fokoztak. Ez a fülsiketítı zaj akár a halottakat is felébresztené, gondolta magában Kyle. A látvány és a lárma azonban nem volt teljesen új a számára. Ekkor egy európai férfi lépett ki az egyik hong kapuján, és odasietett a koldusok vezetıjéhez. Egy kis erszényt nyomott a vak kezébe, mire az hálája jeleként fejet hajtott elıtte, és társaival elindult vissza, a város felé. Kyle arra gondolt, vajon mekkora adományra volt szükség ahhoz, hogy az európai ilyen gyorsan és rövid úton megszabaduljon ettıl a kellemetlenül zajongó kompániától. - Úgy látom, a londoni koldusoknak volna mit tanulniuk tılük - jegyezte meg félhalkan. - Ezek a koldusok a Mennyei Virág Társaság tagjai. Ez egy ısi kínai céh - magyarázta Jin, ismét csak kéretlenül. - Ó, egy céh, hát persze - kapott észbe Kyle. Úgy érezte, elég néhány hetet eltöltenie itt. Kantonban, és már soha semmin sem fog meglepıdni ebben az életben. Valamivel odébb hatalmas tömeg győlt össze egy mutatványos körül, aki egy kötélre kötött követ forgatott maga körül, hogy elég tágas helyet teremtsen magának a csıdületben. Szinte egy tőt sem lehetett leejteni a térnek ezen a részén, olyan szorosan álltak egymás mellett a kíváncsiskodók. Kyle úgy döntött, inkább megkerülik a tömeget, és aztán a folyóparton folytatják útjukat. Tekintete épp megakadt egy színpompás, fellobogózott hajón, amikor éles kiáltást hallott a háta mögül: - Uram! Vigyázzon! Félre, félre! Egy szempillantás múlva tıle alig egy lépésnyire a földre zuhant egy zsákokkal megrakott hatalmas faláda. Nyilván a feje fölött himbálózó daruról szakadt le. Kisebb-nagyobb tealevelek szálltak körülötte a levegıben, és a lezuhant teher akkora port vert föl, hogy percek múlva is alig lehetett látni tıle. Jin az utolsó pillanatban határozott - látta, hogy Kyle a nagy ijedtségtıl földbe gyökerezett lábbal, tehetetlenül áll, ezért úgy döntött, ráveti magát, különben épp a fejére zuhant volna a hatalmas teher. Kyle egy ideig maga sem értette, mi történt - egyszerre csak a földön találta magát. Felkönyökölt a porban, és tekintete egy pillanatra találkozott Jinével. Csak most látta, hogy a fiúnak sötétbarna, és nem fekete a szeme. A tekintetébıl most egyértelmően látta, hogy jóval intelligensebb az átlagnál. Ám nemcsak Jin íriszének színe okozott meglepetést neki. Utazásai során többször is elıfordult már vele, hogy a legelsı találkozáskor erıs, megmagyarázhatatlan kötıdést érzett egy számára vadidegen iránt. Nemrégiben Indiában történt ilyen, amikor egy toprongyos szent emberrel - ahogy ott hívják, szadhuval - hozta össze ıt a sors. Ez a férfi egyetlen pillantást vetett rá, de Kyle máris érezte, hogy lelkének legmélyére látott. És így volt ez akkor is, amikor elıször találkozott Constanciával. A kapcsolatuk addig nem ismert boldogságot hozott az életébe - és egészen a lány haláláig tartott. Ámde Kyle azóta is láthatatlan, eltéphetetlen szálakkal kötıdött hozzá. Most, furcsa mód ez a fiatal kínai fiú ébresztette fel benne ugyanezt az ismerıs érzést. Kyle egészen zavarba jött, amikor tudatosult benne az élmény. Jin Kang még akkor is leszegte a fejét, amikor feltápászkodott mellıle. Amint ráállt a jobb lábára, tudta, hogy valami baj van - bizonyára kificamodott a bokája. Fel is szisszent a metszıen éles fájdalomtól. A kiáltás, majd a tompa puffanás hallatán egész tömeg győlt köréjük, és a bámészkodók jellegzetes, éneklı hangnemben, tört angolsággal szólongatták Kyle-t - ha jól értette, bocsánatot kértek tıle, holott nyilvánvalóan egyikük sem tehetett arról, hogy elszakadt a hatalmas ládát tartó kötél. Bár a baleset kis híján az életébe került, Kyle ügyet sem vetett rájuk. - Nagyon fáj? - kérdezte a fiútól gyöngéden. - Nem... semmi különös - felelte Jin. Tudta, hogy látszik rajta, milyen zavarban van, így inkább még egy kisérletet tett arra, hogy a lábára álljon. Bár palástolta érzéseit, és uralkodni próbált az 16
arcvonásain, Kyle észrevette, hogy a fájdalomtól megrándult egy izom az arcán, ezért inkább odalépett hozzá, és elızékenyen belékarolt, hogy a fiú rátámaszkodhasson. - Melyik az Elliotték féle hong? - kérdezte. - Az ott - mutatott Jin a közeli házsor közepén álló épületre. - Mit gondolsz, ha rám támaszkodsz, el tudsz jönni velem odáig? - Nem illendı, uram, hogy segítsen nekem. A gazdám, Chenqua biztosan nem nézné jó szemmel - szabadkozott Jin Kang. - Kár, már csak azért is, mert nem érdekei. Ugyanis nem feledkezhetünk meg arról a tényrıl, hogy az imént megmentetted az életemet - közölte vele Kyle ellentmondást nem tőrı hangon. Határozott mozdulattal Jinbe karolt, és elindultak a hong felé. A fiú sántikált ugyan, de azért elboldogultak. Kyle abban reménykedett, talán megúszta törés vagy zúzódás nélkül - az, hogy valamennyire mégis rá tud állni a lábára, inkább csak ficamra vall. Miközben keresztülvágtak a téren, Kyle ismét elgondolkodott azon, micsoda erı lakozik ebben a fiatal, törékeny testben. Szokatlan gyorsaság és helyzetfelismerés kellett ahhoz, hogy a fiú még épp idejében rávesse magát, és ezzel megmentse az életét. S tette mindezt úgy, hogy neki egyetlen hajszála sem görbült közben. Kyle most mégis érezte, mintha reszketni kezdene, biztosan most jön ki rajta az iménti ijedtség. Vagy mégis súlyosabb sérülésrıl lenne szó, mint egyszerő bokaficamról? Amikor odaértek a kapuhoz, amelyen át Elliotték hongjába jutottak, Kyle bemutatkozott a kapuırnek, majd átsegítette Jint a lépcsıkön. Tágas raktárudvarra érkeztek, ahol szantálfa, főszerek és teakeverékek nehéz, bódító illata keveredett a levegıben. Jin ekkor jobbra mutatott. - Ott van az iroda. Épp hogy csak elfértek ketten egymás mellett, miközben elhaladtak a drága porcelánokkal teli, magas ládarakások közötti keskeny folyosón. Miután beléptek az irodába, Kyle nyomban észrevette, hogy az ott jelenlévı fél tucat alkalmazotton nagy izgalom lett úrrá, amint megpillantották ıket. Egy idısebb férfi, aki talán a fınökük lehetett, felállt az asztaltól, odalépett eléjük, és enyhén amerikai akcentussal köszöntötte. - Lord Maxwell? Már nagyon vártuk önt, uram. - Ön ugyebár Morgan, az igazgatóhelyettes? Elliott mindig nagy elismeréssel beszélt nekem önrıl - viszonozta az udvarias fogadtatást Kyle. Majd a lényegre tért. - Kérem, hozasson Jin Kangnak egy kis teát. És jó lenne, ha kerítenének egy orvost, hogy megvizsgálja és bekötözze a bokáját. Kis híján a fejemre zuhant egy láda a kikötıben, amikor elszakadt egy kötél. Ez a fiú megmentette az életemet - tette hozzá magyarázatképpen, az értetlen arcok láttán. - Az angol gyárban van egy orvos - mondta Morgan, gyorsan átlátva a helyzetet, és intett egy fiatal portugál alkalmazottnak, aki nyomban útnak is indult. - Jól van, Jin - fordult Kyle kisérıje felé. - Derék fiú vagy. Kyle segített Jin Kangnak, hogy elsántikáljon a legközelebbi székig. A fiatal fiú zavarában még a szokásosnál is jobban meggörnyedt. Szemlátomást feszélyezte, hogy ilyen nagy sürgés-forgás támadt körülötte. És még mindig remegett. Talán ennyire félne Chenqua haragjától? Hiszen semmi oka erre. Kyle nem értette. Talán ı sértett meg valamilyen illemszabályt, amelynek létezésérıl fogalma sem volt idáig? Igen, ez lehet a magyarázata... Talán nem lett volna szabad megérintenie a fiút? Kyle ismét megértette, milyen keveset tud Kínáról. Bıven maradt még mit tanulnia. Most sajnálta csak igazán, hogy mindössze néhány hetet tölthet el ebben a titokzatos országban.
17
Harmadik fejezet Már jó ideje álldogált az íróasztal elıtt, mire Chenqua végre felpillantott. Hosszú ideje elmélyülten írt valamit, kezében a vékony ecsetet tartva. - Nos, hadd halljam, milyennek látod ezt az új Fan-quit, ezt a Maxwellt. Troth jó ideje próbált rendet teremteni a fejében a kusza gondolatok és igencsak vegyes benyomások között. Pontosan tudta, hogy a gazdáját nem az érdekli, milyennek látja a férfit. Azt maga is tudhatta, hogy jóképő, széles vállú, megnyerı külsejő, és mégis, volt benne valami, ami megfoghatatlan, ezért zavarba ejtı. - Maxwell igen tisztességes, jóravaló és figyelmes férfiú. Úgy gondolom, nem a bajkeverı fajtából való, de... Egész életében megszokta, hogy a maga feje után mehet. Öntörvényő és konok. Ha egyszer valamit a fejébe vesz, semmi sem állhatja útját. Chenqua szeme résnyire szőkült. Gyanakvó pillantást vetett Jin Kangra, majd megállapította: - Nos, ha így van, akkor kész szerencse, hogy csak egy hónapig vendégeskedik majd nálunk. Egyetlen pillanatra se veszítsd szem elıl. Majd, mint aki a maga részérıl ezzel lezártnak tekinti a témát, ismét a papír fölé hajolt, és elmélyülten folytatta az írást. Egyetlen kézi mozdulattal jelezte csupán Jin Kangnak, hogy távozhat. Kisántikált hát a helyiségbıl - azt a sétapálcát használta, amelyet Maxwell adott neki. Miután megvizsgálta az orvos, és bekötözte a bokáját, Maxwell még a mólóhoz is elkisérte, hogy biztonságban tudja, mielıtt csónakba száll, és átviteti magát a szigetre. Szerencsére mosi: már nem ragaszkodott ahhoz, hogy belékaroljon. Azt szerette volna, hogy hagyja magára a férfi, de ı ragaszkodott ahhoz, hogy megvárja, amíg beszáll a csónakba, amely elviszi Chenqua palotájába, Honam szigetére, szemközt a kantoni partokkal. Tudta, hogy Maxwellbıl a gyöngédségét nem ı, Jin Kang váltotta ki, hanem a tény, hogy megmentette a férfi életét. Nincs ebben semmi különös pedig - közönséges szolga volt ı, aki tette a dolgát, akár egy hőséges háziállat. Elvégezte, ami a kötelessége volt, és ennek megfelelıen bántak vele az emberek - ki-ki rangja és életkora szerint. Rezzenéstelen arccal haladt felfelé a lépcsın, a ház legfölsı szintjén levı kis szobába, ahol lakott, s aztán - szokásához híven - magára zárta az ajtót. Amikor leheveredett a hosszú, keskeny ágyra, már minden ízében reszketett. Nem a fájdalomtól, nem is a kificamodott boka miatt - a kung fu gyakorlása közben többször is szerzett már ilyen sérülést, és tudta, hogy hamarosan elmúlik a fájdalom. Már most tudta azonban, hogy Maxwellt nem fogja egykönnyen kiheverni. Az édesapja halála óta soha egyetlen férfi sem volt még ilyen gyöngéd hozzá. Szó, ami szó, még ennél is jobban meglepte az, ahogyan ı maga reagált erre. Talán nem lett volna szabad belenéznie az átható, kék szempárba... Akkor sikerült volna továbbra is megıriznie a lelki nyugalmát. Vagy ha a férfi nem érintette volna meg a lábát és a bokáját, amirıl bizonyára nem is gondolhatta, milyen intim és erotikus egy kínai nı számára... Ám azt is tudta, hogy a férfi gesztusa valójában személytelen volt - biztosan ugyanígy bánt volna bárki mással, akit ehhez hasonló sérülés ért. De ı, a bolondos, naiv lány szinte reszketett a félelemtıl és a vágyakozástól... Érezte, amint felébredt benne a nıi Jin-energia, és nyomban keresni kezdte társát, az ıt kiegyensúlyozó, vele ellentétes jangot. Mennyire szeretett volna a férfihoz simulni abban a pillanatban, hogy érezhesse minden porcikáját, lélegzetvételét, a szíve dobbanását... Vajon milyen érzés lehet, ha ez a férfi vágyakozva néz egy nıre? Troth üres tekintettel, meredten bámulta a plafont az ágya fölött. Nem engedte, hogy könnyek szökjenek a szemébe. Úgy tőnik, a sors nem ezt szánta neki nem lehet ı sem ágyas, sem feleség, sem pedig anya. Meg kell elégednie azzal, amit az élet nyújt a számára. Végtére is nincs miért panaszkodnia, ha jobban belegondol - nem kell éheznie, a gazdája bizonyos mértékig még tiszteli is, és ha feljön ide, a szobájába, mindig megtalálja azt a nyugalmat 18
és csendet, amire vágyik. Sıt igazság szerint sokkal szabadabban élhet, mint a háztartás többi nıtagja. A sors keserő fintora, hogy ezt is annak köszönheti, hogy nem tartják igazán nınek mint ahogyan kínainak sem. Tekintete lassan végigpásztázta a szobát. Gondosan, körültekintıen rendezte el benne a tárgyakat, pontosan követve a feng shui elveit, így a kis helyiség nyugalmat és harmóniát sugárzott. Kerülte a túlzsúfoltságot, és igazán csak azokat a bútorokat tartotta meg, amelyek valamilyen oknál fogva a szívéhez nıttek: ilyen volt az ágy, egy szék, az írásra is használt kis asztal, a puha kék-krémszínő szınyeg, és néhány, különbözı mérető fiókos szekrényke. A falat kizárólag a világot jelképezı, hímzett taoista kép diszítette, a víz, a föld, a levegı és tőz szimbolikus jeleivel. Az egyik sarokban valóságos kis családi szentélyt alakított ki magának, ahol leróhatta tiszteletét az édesanyja és az édesapja elıtt. Más úgysem emlékszik már rájuk, és így egyedül ı lehet az, aki kapcsolatba léphet a szellemükkel. Bár gyermekkorában az édesapja Jézus Krisztus tanaival ismertette meg ıt, most, felnıttként úgy gondolta, mégiscsak itt él, és a szülei is itt nyugosznak, kínai földben, ahol Jézusnál jóval idısebb istenek is járnak-kelnek, és ezért nagy hiba volna úgy tennie, mintha az itteni istenségek nem is léteznének. Az ággyal szemben, a faragott-lakkozott szekrényben, gondosan elrejtve tartotta legféltettebb kincseit. Arra gondolt, talán, ha többet törıdne azzal az énjével, amelyet titkolni kénytelen a világ szeme elıl, megszabadulhatna ettıl az ürességtıl, amely hosszú évek óta gyötrı fájdalommal kínozta a lelkét. Odasántikált a szekrényhez, letérdelt elé, és leemelte a nyakából a selyemszalagon függı kulcsot. Szantálfa jellegzetes illata kúszott elı a szekrénykébıl, amikor kinyitotta a zárat és kihúzta az egyik fiókot, amelynek alján ott lapult édesapja féltve ırzött bibliája, néhány más, szintén angol nyelvő könyv társaságában. És itt, egy másik fiókban tartotta azt a párnázott selyemdobozt is, amelyben az ékszereit és a nıi ruhákat rejtette el. Hosszú évek óta győjtögette titkos ruhatárát. Chenquától rendszeres idıközönként kapott egy kis ellátmányt, igaz, szerény összeg volt, de hát különösebben nem volt mire költenie. Ezenkívül néha a Fan-qui kereskedık is adtak neki pénzt, amikor különösen elégedettek voltak a szolgálataival. Ezekbıl a kisebb-nagyobb jutalmakból győjtögette össze magának idıvel a bútorra valót, vásárolta meg a nıi ruhákat és ékszereket. Amikor idevette a házába, Chenqua megtiltotta neki, hogy nıi ruhában járkáljon - nemcsak a ház, de a szobája falain kívül is. Amikor vásárolni ment, a használtruha-kereskedésben úgy tett, mintha a nıvérének szeretne venni valamit. Hogy tökéletes biztonságban tehesse ezt, nem a közelben, hanem a hatalmas város legtávolabbi részeiben kereste a portékát, nehogy véletlenül ismerısbe botoljon, miközben nıi holmik között válogat. Óvatosan kiemelte a fiókból a kék selyemruhát, amire különösen büszke volt. Bár kissé viseltes, és itt-ott foltozott is, valaha bizonyára egy elıkelı, magas termető hölgyé lehetett -Troth úgy gondolta, talán Mandzsúriában élhetnek hozzá hasonló alkatúak. Lefejtette magáról a férfiruhát, a mellét leszorító széles szalagokat, azután belebújt a nıi alsónemőbe és a nadrágba. Élvezet volt viselni, mert a hővös selyem érzékien simult a bıréhez. Levette a sapkát, és kibontotta a hosszú varkocsot, ami a férfiak jellegzetes hajviselete volt errefelé. Hosszú, vékony ujjaival beletúrt a hajába, hogy kibontsa, aztán alaposan átfésülje. Amikor ezzel is végzett, feltőzte dús fürtjeit a feje búbjára, ahogyan az elıkelı udvarhölgyek szokták, azután a nagy fekete kontyot a helyére rögzítette, mégpedig azokkal a hosszú arany hajtőkkel, amelyeket az édesapja ajándékozott még az édesanyjának. Épp hogy csak egy leheletnyi parfümöt tett a nyakára, azután vékonyan kirúzsozta a száját. Miután ezzel is elkészült, magára öltötte a sőrőn hímzett, súlyos brokátselyem ruhát. Az öltözéket a jade-kövekbıl készült nyaklánc, üvegbıl és diszesen faragott gyöngyszemekbıl főzött karkötık tették teljessé. Nem feledkezett meg a diszes, gazdagon hímzett zsebkendırıl sem, amely nélkülözhetetlen kelléke minden igazi hölgy toalettjének. Miután ezzel is elkészült, felegyenesedett, és büszkén magasra szegte a fejét. Ilyenkor - de csakis erre a röpke idıre - úgy érezte magát, mint egy igazi szépség. Az édesanyja, Li Jin valóban az is volt. Gyermeki örömmel, kipirult arccal mesélte annak idején a kislányának, hogyan vásárolta 19
meg ıt Hugh Montgomery, nem sokkal az után, hogy elıször megpillantotta. Eleinte félt a szokatlanul nagytermető, barbár férfitól, és mi tagadás, az errefelé ismeretlen vörös haj és a világos, átható, szürkés szemek is riasztották. De hamarosan rájött, hogy a férfi érdeklıdése ıszinte - s olyan kedves volt hozzá, mint soha senki más. Li Jin hálát adott a sorsnak, amiért ıt tette meg urának. Troth számtalan alkalommal végighallgatta szülei megismerkedésének történetét, és egész gyermekkorát abban a hitben élte le, hogy egy szép napon ıt is meglátja egy Fan-qui úr, aki azonnal beleszeret. Pontosan úgy, ahogyan ez a szülei esetében történt. De ez régen történt, akkor még nagyon fiatal és hiszékeny volt. Most, hogy hosszú évek óta férfiként kellett mutatkoznia a világ elıtt, egészen másképp látta a lehetıségeit. Fájó szívvel simított végig a ruhán az ujjai hegyével, a hímzett, domború motívumokon. Peóniák ékesítették, ami errefelé a tavaszt jelenti, és denevérek, amirıl úgy tartják, szerencsét hoz. Tökéletesen nınek érezte magát, valahányszor magára öltötte kincseit. A tükör elıtt állva lassan körbefordult, hogy minden oldalról láthassa magát, azután pörögni kezdett, s élvezettel figyelte, amint a súlyos selyem megemelkedik, és röpülni kezd körülötte. Vajon mit szólna Maxwell, ha most látná ıt? Most a tekintete találkozott a tükörképével. Arcáról hirtelen lehervadt a mosoly. Akárhol is él ı, keleten vagy nyugaton, mindenütt csúnyának tartják, annyi bizonyos. Miért gyötri hát akkor magát ezzel a gyerekes képzelgéssel - miért kell titokban nınek öltöznie, és abban az illúzióban ringatóznia, hogy valaha is megváltozhat az élete? Hiszen szinte bizonyos, hogy csalatkoznia kell, és sohasem válthatja valóra azt, amirıl ábrándozik. Makaó olyan hely, ahol csodálatosak a nık. Csodálta a szépséges Fan-qui hölgyeket, akik férjükkel érkeztek ide, az egzotikus országba. Sokféle, a kínaiak számára szokatlan frizurát viseltek, és Trothnak úgy tőnt, nemcsak a hajviseletük, de az arcvonásaik is végtelen változatosságot mutatnak. Ö inkább csak afféle formátlan, tenyeres-talpas cselédlánynak számítana a törékeny, szilfid kantoniak között - fıleg azért, mert a lábát gyermekkorában nem szorították el, mint az elıkelı hölgyekét szokták. Az európaiak közül talán kevésbé tőnne ki - de az biztos, hogy ık sem találnák ıt sem csinosnak, sem pedig vonzónak. Miközben gondterhelten latolgatta az esélyeit, kopogtatást hallott az ajtó felıl. - Jin Kang? Ling-Ling kedves, csilingelı hangja szólította, ı volt Chenqua negyedik asszonya - a legfiatalabb, legcsinosabb és legéletrevalóbb is az összes feleség közül. Troth szívéhez ı állt a legközelebb. Már aznap, hogy idekerült Chenqua házába, a bizalmába fogadta ıt. Mégsem szerette volna, ha így, a tiltott nıi öltözékben meglátja. - Egy pillanat, Ling-Ling - kiáltotta. - Mindjárt nyitom az ajtót. Villámgyorsan levetkızött, a ruhát visszatette a fiókba, magára kapta a nadrágot és a tunikát. Arra már nem maradt ideje, hogy ismét varkocsba fonja a haját. Amikor Ling-Ling türelmetlenül szólongatni kezdte, Troth egy utolsó mozdulattal kihúzta még tincsei közül a hajtőket, és lazán megrázta a haját. Csak ezután nyitotta ki az ajtót. Ling-Ling belépett Troth szobájába. Szokásához híven gondosan sminkelt arccal, kecsesen tipegve érkezett. Járását, a kínai hagyományoknak megfelelıen, szők cipıbe szorított lábai - ahogy ık hívták: aranyliliomai - korlátozták. Kecses lábfejére joggal lehetett büszke -bár azt csak ı tudhatja, mennyi fájdalom árán lett ilyen formás a lábacskája. Meglepıdve nézett Trothra. - Hogy neked milyen sőrő a hajad! Nem is gondoltam volna. És... egy kicsit világosabb is, mint az enyém. Nem is tudom, milyen a színe... de az biztos, hogy nem fekete. Gondolom, így ütközik ki benned a Fan-qui vér. Troth szomorúan felsóhajtott. Ling-Ling mindig így beszélt vele - ıszintén, kertelés nélkül, és ı tulajdonképpen hálás is volt neki azért, hogy kimondta, amire gondolt. Férfi módra varkocsba fonva és sapkával fedve, a haja tényleg feketének tőnt, de így, kibontva - fıleg a feje tetején - a vöröses szálak jobban kirajzolódtak. - Sajnos, nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te, Ling-Ling - jegyezte meg Troth nem titkolt irigységgel. - Igazad van - felelte Ling-Ling mosolyogva. Aztán helyet foglalt a szoba egyetlen székében. 20
- Látom, a melledrıl is lefejtetted a kötést. Olyan... dús keblő vagy így. - Ezt is csak a Fan-qui származásomnak köszönhetem. Inkább átok, mintsem áldás rajtam. Ling-Ling bólintott. - A barbárok mind olyan behemótok, ugye? És... olyan szırösek is - tette hozzá kuncogva. Legutóbb, amikor az uram vacsorát adott a tiszteletükre, meglestem ıket a paraván mögül vallotta be. - Tudod, arra gondoltam, borzalmas volna, ha egy barbár lenne a férjemi - Ez tényleg borzasztó lenne. Végül még olyan gyermeked születne tıle, mint amilyen én vagyok - felelte Troth keserően. - Te igazán nem tehetsz arról, hogy kétféle vér keveredik benned - próbálta vigasztalni LingLing. Troth tudta, hogy cseppet sem sértı szándékkal mondta az elıbbieket. Leült az ágy szélére, és felpolcolta az egyik lábát, hogy sérült bokáját pihentesse közben. - Van valami különös oka a jövetelednek? - kérdezte végül, miután kényelmesen elhelyezkedett. Ling-Ling elırehajolt a széken, és csillogó szemmel, bizalmasan odasúgta neki: - Azt hiszem, gyermekem lesz. - Hiszen ez csodálatos! - lelkendezett Troth. - És... biztos vagy benne? - Még nem, de... érzem. Tudom, hogy fiúval fogom megajándékozni az én uramat... - Kislány is lehet - vetette közbe Troth. Ling-Ling hevesen rázta a fejét. - Hosszú ideje járok imádkozni Kuan-Jin templomába, és nap mint nap áldozatot mutatok be neki. Érzem, tudom, hogy fiúgyermekem születik. Az én uram is biztos benne. Olyan boldogok leszünk! Trothnak csak Ling-Ling ıszinte megnyilatkozásai alapján volt némi fogalma arról, mi történik az ágyban egy férfi és egy nı között. Mindig érdeklıdve hallgatta végig a fiatalasszonynak a házaséletrıl szóló beszámolóit - s bár eleinte nyugtalanította a tudat, hogy nem ildomos mások magánügyeivel foglalkoznia, fıleg nem ilyen mélységig, végül mégiscsak felülkerekedett benne a kíváncsiság. Eleinte valahogy hihetetlennek tőnt a számára, hogy az elırehaladott korú Chenqua szerelmi élete ilyen aktív lehet - bár Ling-Ling szerint a mindennapos kung fu gyakorlatoknak és erıs fizikumának köszönhetıen a férfi a szerelemben is fáradhatatlannak bizonyult. És ugyan mi lehetne ékesebb bizonyíték erre, mint az, hogy ebben az életkorban is képes még gyermeket nemzeni? - Akár fiad lesz, akár leánygyermeked, én akkor is irigyellek érte. Ling-Ling - mondta Troth rövid gondolkodás után. A lány kissé oldalt billentette fejét, s úgy nézett a szemébe. - Igazán? Tudod, nem is gondoltam volna rólad, hogy érdekel, milyen egy nı élete. - Nekem nem volt más választásom - felelte Troth szomorkásán. - Jin Kanggá kellett változnom - tette hozzá, s amint kimondta, kissé megrándult egy izom a szája sarkában. - Ugyan ki az a férfi, akinek kellenék? - Igaz, hogy kínai férfinak nem tetszenél, de egy Fan-quinak miért ne? - állapította meg LingLing elgondolkodva. - Egy barbár férfi számára szerintem megtiszteltetés, ha olyan ágyasa lehet, akinek az ereiben a Mennyei Királyság népének vére csörgedez. Troth titokban gyakran figyelte az európai kalmárokat, és ilyenkor megfordult a fejében, ugyan milyen lenne, ha azok nınek tekintenék ıt. Gavin Elliott különösen tetszett neki - talán azért, mert az édesapjára emlékeztette: ugyanolyan magas volt és jóképő, tisztességes és okos, és mindig minden helyzetben udvarias. Lord Maxwell azonban... Trothnak elég volt rágondolnia, máris belepirult. Valahányszor eszébe jutott a férfi, úgy érezte, felforr tıle a vére - és le sem tagadhatta, hogy ismeretségük elsı pillanatától fogva izgalomban tartotta a képzeletét. Még akkor is így volt ez, ha az eszével nagyon is tudta: kettejük kapcsolata egyszerően képtelenség. - Nicsak! Jól sejtem, akad köztük olyan, aki érdekelne? - kérdezte Ling-Ling mohó kíváncsisággal. - Ha gondolod, este, amikor lefekszünk, megkérem az uramat, hogy adjon kisérınek a Fan-qui mellé, aki tetszik neked. 21
- Ne, kérlek, ne tedd! - Troth hevesen tiltakozott. Aztán, észbe kapva, ismét közönyt színlelt. Bár félig-meddig én magam is barbár vagyok, ez még nem jelenti azt, hogy bármelyiküknek is szívesen odaadnám magam. Ling-Ling helyeslıen bólogatott. Troth azonban ez alkalommal nem mondott igazat bizalmasának. Bár teljességgel képtelen ötletnek tőnt, hogy valaha is feleségül menjen egy Fan-qui férfihoz, ettıl függetlenül igenis ábrándozott olykor-olykor arról, milyen volna egy európai férfi szeretıjének vagy feleségének lenni. Gavin óvatosan kitöltötte a gızölgı, forró teát a fületlen csészébe, és Kyle felé nyújtotta. - Nos, mi a véleményed róla? - kérdezte tıle. Kyle lehunyta a szemét, és a tea ízére összpontosította a figyelmét, miközben óvatosan kortyolgatni kezdte. Barátjának köszönhetıen, már egészen jól értett a teákhoz. - így elsı kortyra elég vegyes a benyomásom róla - felelte végül. - Igazán nagylelkő vagy. Szerintem semmilyen. Kifejezetten jellegtelen az íze... Viszont nagyon vonzó áron kínálják, nemde? Tudod, azon töröm a fejem, vajon megéri-e hajóval szállítani a teát innen Bostonba. Kyle még egyet kortyolt az italból. - És mi lenne, ha valamilyen különleges aromát adnál hozzá? Az itteni tea alapjában véve mindig erıs. Ha valamilyen ízesítıvel keverjük, az valósággal megbolondítja. Talán érdemes lenne kipróbálni... - És van valami ötleted, hogy mivel keverjem? - kérdezte Gavin. Barátja elgondolkodva bólintott. - Ittam például kardamonnal ízesített teát Indiában. Fantasztikus... Nemcsak az íze, de az illata is. Vagy kipróbálhatnánk valamilyen citrus-fajtát, ha gondolod. Citromot vagy akár narancsot... A barátja elgondolkodva hallgatta, majd bólintott. - Rendelek belıle egy jó nagy adagot, és elkezdünk kisérletezni az ízesítéssel. Meglátod, végül még kereskedıt faragok belıled! Mit szólnál ahhoz, ha hamarosan létrehoznánk az Elliottkereskedıház londoni kirendeltségét? - Ezek szerint Angliában is akarsz kereskedni? - Minél többet gondolkodom rajta, annál ésszerőbb lépésnek tőnik. Fıleg azért, mert NagyBritanniában több vevıre számíthatunk, mint az Egyesült Államokban - felelte Gavin mosolyogva. - Ne nevess ki, de amikor még Aberdeenben éltem, arról ábrándoztam, milyen lenne, ha én volnék a világ legnagyobb kereskedelmi vállalatának a tulajdonosa. - Úgy látom, nagyon is jó úton haladsz efelé - mondta Kyle mosolyogva. Ami azt illeti, neki sem volt oka panaszra. Azért kezdett el kacérkodni a kereskedıi szakmával, hogy megtudja, képes-e önerejébıl sikert elérni és boldogulni, függetlenül attól, hogy arisztokrata származású. És amellett, hogy haszonra tett szert ezzel a vállalkozással, elégedettséggel is töltötte el, amit csinált. Bármennyire is örömét lelte ebben az életformában, ami sok utazással járt, tudta, hogy hamarosan vissza kell térnie Angliába, márpedig otthon az angol nemesek megszokott életét fogja élni. Döntése, hogy továbbra sem akar teljesen elszakadni a Kelettıl, valószínőleg fontos szerepet játszott Gavin jövıre vonatkozó elképzeléseiben is. Nyilvánvaló, hogy barátja ırá építve tervezgeti az Elliott-kereskedıház angliai képviseletének megnyitását. - Azt hiszem, kitőnı ötlet lenne irodát nyitni Londonban. Nekem igazán kapóra jönne, legalább lenne mire hivatkoznom, amikor kimentem magam a számomra terhes társadalmi kötelezettségek alól - jegyezte meg Kyle mosolyogva. És ez további haszonnal is járna - kézenfekvı ürügyként szolgálhat például a számára késıbb egy-egy hosszabb távol-keleti utazáshoz. Persze, csak azután, ha már eleget tett az olyan nyilvánvaló kötelezettségeknek, mint a nısülés, és nemzett már két-három utódot is. Igaz, korántsem érezte valami izgalmas perspektívának ezt, de mostanra sokkal jobban megbarátkozott a gondolattal, mint mielıtt útnak indult Angliából. Egészen biztosan talál majd magának egy kedves fiatal nıt, aki hőséges társa és felesége lesz. Kyle már nem számított a' mindent elsöprı nagy szerelemre. Az ilyesmi jó, ha egyszer megadatik az embernek életében. Mindazonáltal igazán nincs oka panaszra. 22
Gavin elıvarázsolt egy papírfecnit a zsebébıl, és gyorsan lefirkantott néhány mondatot. - Máris késésben vagyok - közölte, amikor végzett az írással. -A Consoo-házba várnak egy megbeszélésre. Megtennéd, hogy megkeresed Jin Kangot, és megkéred, fordítsa le ezt a levelet, és juttassa el Pao Tiennek. Tudod, ı az a kereskedı, akitıl a teát kaptuk. Szeretnék rendelni tıle még ebbıl a fajtából. - Jin tud olvasni angolul? - kérdezte Kyle meglepıdve, a papirfec-nit nézegetve. - Nem hinném. Csak olvasd fel neki a levelet hangosan. Majd ı közben lefordítja kínaira, és kiegészíti a szokásos virágnyelvi fordulatokkal. - Rendben van, rám bízhatod - mondta Kyle. Titokban örült a lehetıségnek, hogy ezzel az ürüggyel ismét találkozhat Jin Kanggal. Talán sikerül végre kiderítenie, miért tett rá olyan nagy hatást a fiatal fiú az elsı találkozásukkor. Már épp hátat fordított Gavinnek, hogy távozzon, amikor a társa utánaszólt: - És ne feledd, ma rendezik a tiszteletedre a vacsorát az Angol Gyárban. Kyle elégedetlenül hümmögött. - Pedig bármit megtennék, csak ne kelljen ott lennem. Mondd csak, miért van szüksége a Kelet-indiai Társaságnak ekkora felhajtásra? Ki vagyok én, hogy hivatalos fogadást tartsanak a tiszteletemre? Különben meg azt hiszem, már találkoztam az összes nyugati kereskedıvel, aki csak megfordult mostanában itt Kantonban. - Csak azért ragaszkodnak ehhez a vacsorához, mert pokolian unatkoznak itt. Tudod, ide senki sem hozhatja magával a feleségét vagy a szeretıjét. Különben meg olyan kis területre korlátozzák a mozgásunkat, mint egy krikettpálya, úgyhogy nagyon is megértem ıket. Szüksége van az itteni kolóniának néha egy-egy ünnepi alkalomra, ami változatosságot hoz az életükbe. Egy igazi angol lord látogatása jó apropó nekik arra, hogy a legjobb ezüsttel és porcelán étkészlettel teríthessenek végre. Igen, így már minden érthetıbb, gondolta Kyle. Bár ıt nagyon is érdekelte Kína, úgy érezte, beleırülne, ha ilyen körülmények között kellene élnie itt. Képtelen volna ennyiféle korlátozásnak alávetni magát. Lám, mindössze három nap telt el azóta, hogy ideérkezett, és máris alig várja, hogy valahol vidéken lovagolhasson egyet. De úgy tőnik, ezzel is várni kell még - legrosszabb esetben addig, amíg vissza nem tér szőkebb hazájába, Dornleighbe. Miközben útnak indult, és átfurakodott a kereskedıház alsó szintjén nyüzsgı tömegen, olyan erıvel ragadta magával a képzelete, hogy szinte érezte, amint megérinti arcát a hővös angliai szellı. Igen, ez már a honvágy - biztos jele annak, legfıbb ideje hazatérnie. Még egy hónapja van hátra itt. Kantonban. Talán mégis lesz esélye arra, hogy eljuthasson Hoshan templomába. Addig is igyekszik minél többet megtudni a kínai kereskedelemrıl. Amint hazatér, és megörököli apjuk után az earl címet, ez azt is jelenti, hogy elfoglalja a helyét a Lordok Házában, és nap mint nap olyan kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek a kereskedelem és a külpolitika területére tartoznak. És azt már most is tudta, hogy az elsı kézbıl szerzett információnál, a személyes tapasztalatnál semmi sem lehet értékesebb. A Kínával folytatott kereskedelemnek mára szerves részét képezte az ópium adásvétele - Kyle hazájában azonban az emberek többsége ellenezte, hogy a brit kereskedık bármiféle kapcsolatban álljanak a kábítószerekkel. Kyle is osztotta a véleményüket. Az Elliott-kereskedıház valószínőleg azért maradt mentes a korrupciótól, mert az amerikai cég egyike volt azon keveseknek, amelyek nem foglalkoztak ópium forgalmazásával. Persze, könnyő egy amerikai vállalkozónak - a hazája bıvelkedik prémekben, ginzengben és más portékákban, amelyekre a kínaiak szemet vetettek. A többi országból származó kereskedık nem voltak ennyire kegyeltjei a sorsnak: Kína nem mutatott érdeklıdést az európai árucikkek iránt. Ám a Törökországból vagy a brit Indiából érkezı ópium egészen más lapra tartozott. Amikor belépett az irodába, vagy féltucatnyi alkalmazottat talált ott - többségüket portugálnak gondolta. Jin Kang az egyik sarokban egy asztal mögött üldögélt, elıtte abakusz, aminek segítségével ellenırizte a számításait. Bár a sok színes golyó miatt játékszernek is nézhetné az ember, Kyle már tudta, hogy a kínaiak a legbonyolultabb matematikai mőveletekhez is ezt az egyszerő szerkezetet használják. 23
Miközben arra gondolt, amint alkalom adódik, megkér valakit, magyarázza el neki, hogyan használják az abakuszt, Kyle elindult Jin felé. - Hogy van a bokád, Jin Kang? - kérdezte köszönés helyett. Jin meghökkenve pillantott fel, de aztán ismét lesütötte a szemét. Kyle-nak azonban ilyen rövid idı alatt is feltőnt, hogy az írisze inkább melegbarna, mintsem fekete. - A lehetı legjobban, uram - válaszolta alig hallhatóan. Kyle erre odahúzott mellé egy üres széket, és helyet foglalt. - Mr. Elliott megkért arra, hogy hozzam el neked ezt a levelet. Szeretné, ha lefordítanád és eljuttatnád a címzettnek. - Természetesen, uram - hangzott a szolgálatkész válasz. Jin Kang ekkor félretolta maga elıl az abakuszt, majd az íróasztal fiókjából elıvette a papírt és az írószert. Kyle érdeklıdve figyelte, amint a fiatal fiú reszelgetni kezdett valami fekete kavicsféleséget, és az így nyert apró forgácsokat gondosan összekeverte egy kevéske vízzel, és feloldotta abban. Ekképpen sőrő fekete folyadékhoz jutott, ami fekete tintára emlékeztette Kyle-t. Amikor Jin elkészült mindezzel, Kyle lassan, fennhangon többször is felolvasta neki Gavin levelét. A fiú az íráshoz nem tollat, hanem különleges ecsetet használt - szorgalmasan és elmélyülten rótta egymás alá a bonyolult jeleket, szabályos elrendezésben egymás alatt, szép hosszú oszlopokban, a papír jobb szélén kezdve és balra haladva. Néha megállt, és megkérte Kyle-t, hogy pontosítsa számára valamelyik szó vagy kifejezés jelentését. Bár csak a lassú, tagolt beszédet értette igazán jól, és az angoltudása távolról sem volt tökéletes, Kyle úgy vélte. Gavin igazán elégedett lehet vele: Jin Kang lelkiismeretesen és pontosan végezte a munkáját. Amint elkészültek a levéllel, Kyle megjegyezte: - Milyen érdekes, hogy a kínai írás egészen más, mint az európai. Sokkal elegánsabb, lendületesebb. - A kalligráfia magasrendő mővészet nálunk. Az én írásom azonban igen gyatra. Csak a hétköznapi célokra felel meg - felelte Jin Kang szerényen, anélkül, hogy Kyle szemébe nézett volna. - Nekem így is nagyon tetszik - mondta Kyle. - És az is meglepı számomra, hogy ilyen sok különbözı írásjelet használtok. Mondd csak, meg tudnál tanítani rá engem? - Sajnálom, de nem lehet. Szigorúan tilos a nyelvünkre tanítani a Fan-quikat. Kyle-t egyre inkább zavarta, hogy Jin egész idı alatt leszegett fejjel hallgatta, és akkor sem nézett a szemébe, amikor ı beszélt hozzá. Úgy tőnt, számára ez a természetes, ha egy idegennel kommunikál. - És mégis mi értelme ennek a tilalomnak? - Nem az én dolgom, hogy ezen gondolkodjam, uram - felelte Jin. - A mennyei császár utasítása ez. Semmi kétség, ez a tiltás is kifejezte azt az általános megvetést, amellyel a kínaiak a külföldiekhez viszonyultak. Három nap is elég volt itt Kantonban ahhoz, hogy Kyle megtapasztalja, még a legszegényebb kínai is lenézi a külföldieket - vagy ahogy az itteniek nevezték ıket, az idegen ördögöket. Bár a dolog kifejezetten bosszantotta, mégis mulatságos volt belegondolni, mitévı lenne egy nyakas, bigott angol arisztokrata, ha rájönne, hogy egy közönséges, toprongyos kínai halász is magasabb rendőnek tartja magát nála. Paradox módon azok a kínaiak, akikkel Kyle személyes kapcsolatba került ez idı alatt, kifejezetten udvariasan és szívélyesen viselkedtek vele. Úgy látta, ıszintén tisztelik egymást a kantoni kereskedık és a Fan-quik, akik üzleti kapcsolatba kerültek egymással. Mostanra elkönyvelhette magában, Kína az ellentétek országa. - Én úgy gondolom, ha megtanítanál az ábécétekre, az még nem jelenti azt, hogy magát a kínai nyelvet is megismerteted velem. Jin hevesen rázta a fejét, vastag varkocsa ide-oda himbálózott közben. - Nekünk nincs ábécénk, uram. Nem használunk betőket. - Nem? Hát akkor ez meg mi a csoda? - kérdezte Kyle, s közben rábökött egy festett jelre. - Ez? Ezzel ajánljuk a kereskedı figyelmébe a levelet - válaszolta Jin, miközben ecsetjét egy kis porcelánállványnak támasztotta. A szemöldökét ráncolva hosszasan gondolkodott, miként is 24
magyarázhatná el Kyle-nak az írásrendszerüket. - Az angol nyelvben egy bető egy hangot jelent, ugye. Ha egymás mellé tesszük ıket, akkor egy szót kapunk. A kínai írásban nem így van. Itt mindegyik jel... azonos valamivel. Ha egymás mellé teszünk kettıt, az már egy egész gondolatot jelent. Ez sokkal bonyolultabb... - Épp ezért csodálatos... Mennyire más, mint a mi írásunk! És mondd csak, hány írásjeletek van? - Sok, nagyon sok - felelte Jin. Miközben töprengett, megérintette az abakuszt. - úgy gondolom, több tízezer. Kyle elismerıen füttyentett. - Nagyon bonyolult írásrendszernek tőnik. Gondolom, évekbe telik, mire valaki úgy-ahogy elsajátítja az írás-olvasás tudományát. - Nem is várják el mindenkitıl - mondta Jin. - Hiszen mi ezt tekintjük a mővészetek legmagasabb fokának. Az írás, a költészet és a festészet - a három tökély. Az, aki mindháromban jeleskedik, a legtekintélyesebb tudós, költı vagy mővész. - És mivel te is tudsz írni, már tudósnak számítasz? - Nem, dehogy - tiltakozott Jin. - Közelébe sem jöhetek a tudósoknak Csak a legfontosabb és legalapvetıbb dolgokat sikerült megtanulnom. Egyszerő írnoki képesítésem van. Kyle a hanghordozásából érezte, mennyire abszurdnak tartja ezeket a kérdéseket. - És mondd csak, azt azért megmutatnád nekem, hogyan kell egy jelet leírni? Ez talán még nem bőn, hiszen ettıl még nem fogok tudni írni. Jin szája sarka megrándult. Talán azért, mert ösztönösen is elmosolyodott volna, de még idejében elfojtotta? - Ön szokatlanul kitartó, uram - mondta végül. - Jól látod, valóban így van - felelte Kyle, és alaposabban is szemügyre vette a tintatartót. Nyolcszögletes kis tégely volt, oldalán finoman vésett sárkánymotívum diszelgett. - Jobb lenne, ha most megtennéd, amire kérlek, különben állandóan ezzel foglak zaklatni. Jinnek most már kifejezetten nehezére esett, hogy el ne mosolyodjon. - Egy magamfajta alacsonyrendő hivatalnok nem tagadhatja meg egy igazi arisztokrata kérését, uram - felelte, s azzal elıkészített egy üres papírlapot Kyle számára. Miután gondosan kisimította, így folytatta: - Akkor figyelje, hogyan rajzolom le a tüzet jelentı írásjelet. Fontos, hogy a vonások pontosan ugyanilyenek legyenek, és az sem mindegy, hogy milyen sorrendben festjük meg a vonásokat. Kétszer is lerajzolta Kyle-nak a ránézésre igen egyszerő, leginkább csillagra emlékeztetı írásjelet. Lassan húzta az ecsetvonásokat, hogy a férfi jól láthassa minden egyes fázisát. Azután ismét megnedvesítette az ecsetet, és odanyújtotta Kyle-nak. - Próbálja meg, uram. Kyle-nak nem kellett szakértınek lennie ahhoz, hogy rögtön láthassa: elsı kisérlete bizony nem sikerült valami fényesen. - Csalóka dolog ez. Sokkal nehezebb, mint azt elsı ránézésre gondolná az ember - állapította meg. De nem adta fel, ismét nekiveselkedett. Hiába igyekezett azonban, hiába összpontosította a figyelmét az ecsetkezelésre - a Jin által írott jel könnyedségének, eleganciájának nyomát sem sikerült felfedeznie azon a krikszkrakszon, amelyet ı festett a papírra. - Erısen, határozottan kell tartania az ecsetet. Nem olyan görcsösen, mint ahogyan az angolok fogják a tollat. És egyenesen, így ni - Jin váratlanul megfogta Kyle kezét, hogy megmutassa, milyen szöget zárjon be az ecset a papírral. Amikor hozzáért, Kyle úgy érezte, mintha megrázta volna valami... Furcsa, bizsergetı érzés volt. Mi a fene lehetett ez? Jin is érezhetett valamit belıle, mert olyan gyorsan elkapta a kezét, mintha tőz égette volna meg. Lehet, hogy ez a fiú valójában egy szent ember - olyan, mint amilyenekkel Indiában találkozott? Sri Ans-hu átható tekintete még az ólmot is megolvasztotta. Talán Jin Kangban is efféle hatalmas belsı energiák lakoznak. Vagy valahol egészen másutt kellene keresnie a magyarázatát ennek a furcsa, felfoghatatlan érzésnek? Nem, erre még gondolnia sem szabad... Bár zavarban volt, Kyle igyekezett leplezni ezt. Megpróbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna az imént. - Szóval egyenesen tartsam az ecsetet? Majdnem merılegesen a papírra? 25
- Igen - felelte Jin, és nyelt egyet zavarában. - És... egy kicsit lazábban is. Kyle engedelmesen követte az utasításait. Többször is lefestette a jelet egymás alá. Most, hogy másképpen tartotta az ecsetet, mint eddig, ı is érezte, hogy sokkal jobban sikerült - finomabbak, lágyabbak és mégis lendületesebbek lettek a vonalak. Persze, tudta, hogy így is messze jár még a tökélytıl. Ami pedig az imént történteket illeti... Hiába törte a fejét, még órák múlva is úgy érezte, egy helyben topog - semmiféle magyarázatot nem talált arra, mi történt, amikor a fiú az imént megérintette. Minél tovább gondolkodott rajta, annál kevésbé értette ezt az egész helyzetet.
26
Negyedik fejezet Anglia, 1832 decembere Troth puha, szokatlanul széles ágyban ébredt fel, levendula illatú ágynemő között. Éjszaka volt ugyan, de tıle jobbra, a kandallóban kellemesen duruzsolt a tőz, és a lángnyelvek fénye lágyan cirógatta a bırét. Oly hosszú idı után most elıször érezte, hogy végre meleg a levegı körülötte, és nem kellett dideregnie. Egy halk, kedves hang szólalt meg ekkor a közvetlen közelbıl. - Nos, hogy érzi magát? A fejét kissé balra fordította, s ismét maga elıtt látta azt a férfit, akinek a megpillantása is épp elég volt ahhoz, hogy eszméletlenül rogyjon össze alig egy perccel azután, hogy megérkezett ide, Warfield Parkba. Hiszen ez Kyle... Most azonban, amikor közelebbrıl is láthatta az arcát, már pontosan tudta, hogy téved - nem Kyle az, holott elsı látásra olyan egyformák, akár két tojás. - Ön... Lord Grahame? - kérdezte bágyadtan. A férfi bólintott. - Ön pedig Lady Maxwell. A bátyám felesége. De még mielıtt komolyabbra fordítanánk a szót, szeretném tudni, hogyan érzi magát. Nincs szüksége ételre, italra? Troth csak most döbbent rá, hogy reggel óta egyetlen falatot sem evett. - Csak egy kis vizet szeretnék kérni. Az nagyon jólesne - felelte hálás mosollyal. A férfi felemelte a vizeskancsót az ágy mellett álló kis éjjeliszekrényrıl, teletöltött egy poharat, aztán gondosan megigazgatta Troth feje alatt a párnákat, hogy kényelmesen ihasson. Gyöngéd mozdulatokkal tett-vett körülötte, de mégsem Kyle volt az... Mohón kortyolni kezdte a vizet, amint a szájához emelte a poharat, és az utolsó csöppig kiitta. Ettıl valamelyest csillapodott az a furcsa kábultság, amitıl még mindig szédelgett. Mintha fejbe vágták volna, olyan kótyagosnak érezte magát. - Azt nem mondta, hogy ikertestvérek. Lord Grahame - jegyezte meg váratlanul. - Nos, így már nem csodálom, hogy ennyire megrémült, amikor meglátott engem - felelte Grahame, és ismét leült Troth ágya mellé. -Tudja, az egypetéjő ikrek hamar rájönnek, hogy az emberek számára felfoghatatlan dolog, ha valakibıl kettı van. És nem szeretjük, ha azt éreztetik velünk, talán nem is vagyunk önálló emberi lények. Sokszor könnyebb a számunkra, ha nem áruljuk el, hogy van egy ikertestvérünk. Akadnak persze olyan kivételes esetek, amikor nem hallgathatjuk el. Troth azonnal belátta, hogy Lord Grahame-nek igaza lehet, és ami azt illeti, rövid ismeretségük során Kyle-t semmi sem késztette arra, hogy ezt elmondja neki. Hiszen olyan gyorsan követték egymást az események azóta, hogy találkoztak... Figyelmesen tanulmányozta a házigazda vonásait. Az arca talán keskenyebb, mint Kyle-é, a szeme egy árnyalattal sötétebb kék, de akkor is... - Elképesztı a hasonlóság. Lord Grahame - mondta Troth. A férfi elmosolyodott. Ez is olyan ismerıs volt Trothnak, hogy szinte fájt. - Mivel a sógora vagyok, szólítson egyszerően csak Dominicnak. - Én Troth vagyok - jegyezte meg sután, és zavarában igazgatni kezdte magán a takarót. Nem szívesen folytatta ezt a beszélgetést, hiszen elıbb-utóbb közölnie kell Lord Grahame-mel a kellemetlen hírt. - Furcsállom, hogy meg sem kérdıjelezi a kilétemet. Feltétel nélkül elfogadja, hogy én vagyok a bátyja felesége? - kérdezte nyugtalanul. - Hiszen ott van a győrője a kezén - válaszolta a férfi, tekintetét Troth ujjára szegezve. A kandallóban táncoló tőz fényében megcsillant a kelta mintás aranyékszer. - És... elég, ha ránézek önre, tudom, hogy olyan asszony, akit a fivérem nyugodt szívvel elvehetett. De mondja csak, hol van most Kyle? Valamiért Kínában kellett maradnia talán? Troth most vette csak észre, hogy Dominic körül szinte vibrál a levegı a feszült várakozástól, bár eddig igyekezett nyugodtan beszélgetni vele. Ki tudja, mennyi ideje ült itt az ágya mellett, mindvégig azt a pillanatot várva, hogy ı magához térjen, és végre megtudhassa tıle, mi hír a 27
testvérérıl. Talán már érzi is, hogy valami baj lehet vele, de nyilván az utolsó pillanatig abban reménykedik, hogy azt fogja mondani: a bátyja jól van, és hamarosan hazatér, csak valami dolga akadt még... Elszorult a szíve a fájdalomtól, amikor kimondta, amit ki kellett mondania. - Sajnálom, hogy tılem kell megtudnia a szomorú hírt, uram. Kyle... meghalt. Kínában történt... Dominic egy csapásra megdermedt. Arcából kifutott a vér. - Nem, az nem lehet... ı nem halhatott meg - mondta végül minden csepp erejével tiltakozva. - Bárcsak igaza lenne, uram. Troth hangja most is meg-megremegett, pedig ı már hónapok óta ebben a tudatban élt - hiába próbálta az elıre átgondolt és megfogalmazott rövid, fegyelmezett mondatokban elmesélni Kyle halálát. Amikor befejezte és elhallgatott, Dominic a kezébe temette az arcát. Minden ízében remegett. - Tudtam, hogy valami baj van. Megéreztem, már hetekkel ezelıtt - suttogta döbbent arccal maga elé. - De azt hittem, ha valami baj van, értesülünk róla, és még segíthetünk rajta. Troth az ajkába harapott. Könnybe lábadt a szeme, mire kimondta: - Sajnálom, rettenetesen sajnálom, uram. Az volt az utolsó kívánsága, hogy személyesen keressem meg önt, és tılem tudja meg, mi történt vele. A férfi felemelte a fejét, és a szemébe nézett. - Bocsásson meg a gyengeségemért... Hiszen önnek sokkal nehezebb lehet most, mint nekem. - Én csak egy pár hete ismertem Kyle-t... - jegyezte meg Troth alig hallhatóan. így van ez, még akkor is, ha e rövid idı alatt gyökeresen és végleg megváltoztatta az életét ez a kapcsolat. - Ön azonban mindig is ismerte ıt. Dominic szája kissé megrándult. - Azt hiszem, nincs értelme összehasonlítani kettınk fájdalmát. - Azzal felállt, s élettelen, üres tekintetét még egyszer Trothra emelte. - Ha bármire szüksége lenne, csak húzza meg a csengızsinórt az ágya mellett, és valaki hamarosan idejön önhöz. Mintha még valamit mondani akart volna, de aztán lemondóan megrázta a fejét. - Bocsásson meg... Úgy távozott, mint akit letaglóztak, és már most tudja, hogy sohasem fogja kiheverni ezt a csapást. Troth ösztönösen érezte, hogy innen egyenesen a feleségéhez siet - az egyetlen teremtéshez, akitıl vigaszt remélhet a lesújtó hír után. Most, miután eleget tett keservesen vállalt kötelezettségének, megfordult az ágyban, és magára húzta a takarót, hogy végre teljesen beletemetkezhessen a fájdalomba. Régóta elfojtotta azt a keserves zokogást, amely most ellenállhatatlanul, elementáris erıvel tört fel belıle.
28
Ötödik fejezet Kanton, Kína, 1832. február Kyle ösztönösen is lehunyta a szemét egy pillanatra, amikor belépett a fényárban úszó ebédlıbe. Az Angol Gyárhoz tartozott - a Kelet-indiai Társaság hongját itt így nevezték. Magas falak vették körül, és több száz viaszgyertya lángja lobogott a mennyezetrıl alálógó csillárokon és kandeláberekben, valamint az ezüstösen fénylı, többágú asztali gyertyatartókban, amelyeket az európai módra megterített hosszú étkezıasztal közepére állítottak, szabályos távolságra egymástól. - Úgy látom, mégsem tréfáltál, amikor azt mondtad, az ünnepi ezüst étkészlettel fognak teríteni a tiszteletemre ma este - súgta oda Gavin Elliottnak. - Ehhez képest kismiska egy igazi angol grófi kastélyban egy vacsora. Gavin halkan nevetett barátja megállapításán. - Ezt te jobban tudod nálam, öcsém. Kyle-nak csak ekkor tőnt fel, hogy a helyiség távolabbi végében nem a vendégek álldogálnak, hanem egyszerő, uniformisszerő sötétkék ruhát viselı kínaiak verıdtek egy csoportba. - Nem hinném, hogy szükség van ilyen sok inasra - jegyezte meg epésen Kyle. - Errefelé az a hagyomány, hogy minden vendég széke mögé odaállítanak egyet. Utólagos engedelmeddel megkértem Jin Kangot, hogy ı szolgálja fel neked a vacsorát. Ha van valamilyen kérdésed az itteni etikettel kapcsolatban, nyugodtan kérdezd meg tıle, amire csak kíváncsi vagy. Lehet, hogy Jin készségesen válaszolna a kérdéseire, Kyle azonban úgy érezte, inkább lemond errıl a lehetıségrıl. Még mindig zavarban volt ugyanis a legutóbbi incidensük óta - továbbra sem értette, miért gyakorolt olyan különös hatást rá a fiatal kínai fiú. - Lord Maxwell, hadd üdvözöljem önt hivatalosan is az Angol Gyár nevében - mondta egy köpcös, erısen kopaszodó férfi, miután kivált az európaiak csoportjából, és kezet nyújtott Kylenak. Wiliam Boynton volt az, a Kelet-indiai Társaság kantoni képviseletének vezetıje. A vendéglátók nevében ı vezette körbe Kyle-t, hogy szertartásosan bemutassa a vendéget minden jelenlévınek. Kyle közben lopva kitekintett az ablakon - vágyakozón nézte a mélyben hömpölygı folyót, de azután természetesen eleget tett társasági kötelezettségeinek. Az elsı lecke, amit megtanult az édesapjától, az volt, hogy a rang kötelez. Még akkor is, ha ezek a kötelességek többnyire igencsak unalmasak. - Jin, kérlek, segíts, nehogy Maxwell valami ostobaságot csináljon, vagy bajba keveredjen súgta oda Gavin Trothnak alig pár órával a bankett megkezdése elıtt. - Úgy látom, túlteng benne a kíváncsiság, és attól tartok, ebbıl valami galiba lesz. Ismerem ıt jól, semmitıl sem retten vissza, ha egyszer a fejébe vesz valamit. Igen, Troth enélkül is tudta. Szinte az elsı pillanatban látta Maxwellen, hogy az a fajta, aki szinte keresi magának a bajt. Most, miközben a Fan-qui kereskedık komótosan helyet foglaltak a hosszú étkezıasztal körül, alaposabban is szemügyre vette ıket. Úgy látta, akad közöttük bölcs és fondorlatos lelkülető egyaránt - másokról lerítt, hogy kereskedık, róluk az édesapja jutott eszébe. Ha jobban mögéjük látna, talán az derülne ki, hogy a jelenlévık többsége nem annyira a tisztességes kereskedelembıl, hanem inkább a nyerészkedésbıl gazdagodott meg. Mindazonáltal nem is titkolták, mennyire megvetik az országot és lenézik a népet, amelynek mesés gazdagságukat köszönhették. Troth úgy érezte, ismeri már mindegyiküket - anélkül, hogy ık ismerhették volna ıt. Nesztelen léptekkel követte a társait, és odaállt a számára kijelölt lan-qui kereskedı, azaz Lord Maxwell széke mögé, akinek abban a megtiszteltetésben lehetett része, hogy Boynton jobbján foglalhatott helyet ezen a vacsorán. Amikor észrevette, hogy Jin közeledik felé, köszönés helyett odabiccentett neki. Látta a tekintetében a kíváncsiságot, az ıszinte érdeklıdést, ugyanakkor ismét érezte azt a furcsa feszültséget is, amely legutóbbi találkozásuk óta ott vibrált közöttük. Most minden jel arra mutatott, hogy ugyanolyan vegyes érzések kavarognak a férfiban, mint benne. És 29
nem nyugtatta meg különösebben a tudat, hogy Lord Maxwellt is ugyanúgy nyugtalanítják a történtek. De vajon mi lehet az Maxwellben, ami ilyen soha nem tapasztalt, szokatlan hatással van rá? Hiszen nem ı a legmagasabb férfi a jelenlévık közül, nem ı a leggazdagabb, sem pedig a legtekintélyesebb -még csak nem is a legelegánsabban Öltözött, vagy a legvonzóbb. Hiszen Gavin Elliott is jelen van... Maxwellnek azonban megnyerı volt az egyénisége, a megjelenése. Olyasfajta természetesség sugárzott belıle, ami tiszteletet ébresztett a kínaiakban - Boynton szinte elszürkült mellette, holott ı volt a Kelet-indiai Társaság taipanja, a legtekintélyesebb Fan-qui kereskedı egész Kantonban. A vacsora több fogásból állt. Hússzeleteket, pudingot és más nehéz angol ételeket szolgáltak fel a vendégeknek. Mivel elhúzódott az étkezés, Trothnak bıven volt ideje gondolkodni. Maxwellt egész idı alatt csak hátulról láthatta, de furcsa mód így is érdekesnek találta - alaposan megfigyelt rajta mindent, az enyhén hullámos, sőrő, sötétbarna hajat, a vállában meg-megránduló izmok mozgását. És ilyenkor megint csak eszébe jutott az a furcsa, már-már hátborzongató érzés, amikor meggondolatlanul megfogta a férfi kezét, hogy megmutassa neki, hogyan kell tartani a festıecsetet. Miközben udvariasan várt és mozdulatlanul álldogált a férfi széke mögött, a képzelete szabadon szárnyalhatott. A vacsora lassanként a vége felé közeledett. A vendégek portóit iszogattak, és a Fülöpszigetekrıl származó szivart szívtak. Ám a beszélgetés váratlanul olyan irányban folytatódott, ami kezdettıl fogva nyugtalanította Jin Kangot. Eleinte csak a részegekre jellemzı elégedetlenkedés, morgás hallatszott - nemtetszésüknek a Nyolc Törvény volt az oka, amellyel a kínai hatóságok korlátozták az európai kereskedık mozgásterét. Troth nem igazán figyelte, mirıl beszélnek, mert épp elégszer hallotta már a külföldieket zsémbelni emiatt. Arra lett figyelmes, amikor a skót Caleb Logan, aki egykor az édesapjának is üzleti partnere volt, azt mondta: - Ön is jobban tenné, ha brit cégnél dolgozna, Maxwell, nem pedig egy kezdı amerikai vállalkozásnál. Bár a megjegyzést nyilvánvalóan tréfának szánta, mégis volt valami furcsa, bántó él a hanghordozásában. - jómagam úgy gondolom, a Kelet-indiai Társaságnak is szüksége van a konkurenciára válaszolta Maxwell békésen. - Csak jót tesz neki az egészséges versengés. Mellesleg jobban kedvelem Elliott üzleti filozófiáját, mint az önökét. - Üzleti filozófia? Nicsak - Logan elvigyorodott, és most már sokkal gúnyosabban folytatta. Gondolom, úgy érti, keressünk annyi pénzt, amennyit csak lehet. Ha nem tévedek, mi mindannyian ezt a filozófiát valljuk a magunkénak. Maxwell ezt a megjegyzést válasz nélkül hagyta. Ám helyette egy erısen kapatos angol, bizonyos Colwell folytatta: - Vagy talán azt értsük az Elliott cég üzleti filozófiáján, hogy nem foglalkozik ópiummal? Ugye, csak viccel velünk, uram? Maxwell habozott egy ideig, de most már nem tudta válasz nélkül hagyni a mind nyíltabb provokációt. - Nos, ami azt illeti, készséggel elismerem, én semmiképp sem szeretnék illegális áruval foglalkozni. - Tudja, nem lehetünk mindannyian olyan szerencsések, mint az amerikaiak, akik hódprémmel és különféle gyökerekkel megrakott hajókkal jönnek ide. - Az amerikaiaknak talán tényleg szerencséjük van abban, hogy ginzenget és prémeket értékesíthetnek itt, de talán a britek is követhetnék a példájukat. Megpróbálkozhatnának valami mással is, nem? - rukkolt elı Maxwell a javaslattal. - Úgy tudom, az ópiumkereskedést otthon is sokan ellenzik. Az emberek úgy érzik, a csempészek miatt az egész országot szégyenbe hozzák. - És ugyan mit szólnának ahhoz a mi kedves honfitársaink, ha egy szép napon kiderülne, nem ihatnak többé teát? - kérdezte Logan. - Ha nincsen ópium, akkor nincsen tea. A kínaiaknak ez az álláspontja ebben a kérdésben. Ajánlottunk már nekik sok más portékát, de a mandarinok lenézik azt, amit mi a legjobb európai árucikknek tartunk. 30
- Büszkék voltunk arra, hogy Napóleon a boltosok nemzetének nevezett minket, de nincs olyan törvény, sem emberi, sem isteni, amely kimondaná, hogy Kínának muszáj kereskednie velünk - jegyezte meg Maxwell. - Az pedig a kormány lelkiismeretét terheli, hogy részt veszünk-e egy ilyen becstelen dologban, mint az ópiumkereskedelem. - A kereskedelem a világ érhálózata. A kínaiak is tudják ezt, még ha a kormányuk nem is akar tudomást venni róla. Itt óriási a kereslet az ópium iránt, és ez tartja egyensúlyban a Kínával folytatott kereskedelmünket - érvelt Logan. A kalmárok túlnyomó többségéhez hasonlóan, az ópiumkereskedelemrıl ı is csak mint munkáról beszélt, és fel sem merült benne, miféle erkölcsi következményei lehetnek ennek a ténykedésnek. Trothnak más volt a véleménye errıl a kérdésrıl - fıleg azóta, hogy látta, milyen borzalmas állapotba kerülnek azok az emberek, akik rászoknak az ópiumra. Egészen kivetkıznek magukból a végén. Szerencsére az ı édesapja sohasem foglalkozott ópiummal, pedig nyilván sokkal nagyobb vagyonra tehetett volna szert, ha ilyesmire adja a fejét. Maxwell elgondolkodva nézte a bíborszínő portóit a poharában. Troth látta rajta, mennyire feszültté teszi ez a beszélgetés, de abban is biztos volt, hogy a férfinak esze ágában sincs meghátrálni vagy elhallgatni a véleményét. - Ez talán igaz volt valamikor a múltban, de változnak az idık. Biztosra veszem, hogy a Keletindiai Társaság egy-két éven belül elveszíti mostani a monopolhelyzetét - mondta Maxwell. Egyre több és több kereskedıvel kell majd állniuk a versenyt, hiszen újabb és újabb országok szeretnének bekapcsolódni a nemzetközi kereskedelembe. Szerintem az sem kizárt, hogy a brit parlament hamarosan olyan rendeletet hoz, amelyben megtiltja a brit állampolgároknak, hogy bármilyen minıségben is részt vegyenek az ópiumkereskedelemben. Hosszasan hallgattak. Szinte tapintható volt a feszültség a helyiségben. Végül Logan szólalt meg, hangja most szenvtelenül, ridegen csengett. - Önt talán a parlament küldte ide spionnak? Hamarosan fogja magát, hazamegy a legfrissebb hírekkel Londonba, és minden követ megmozgat, csak hogy ellehetetlenítsen minket. Vagy tévedek? - kérdezte nyíltan provokálva Maxwellt. - Senkit sem szeretnék ellehetetleníteni, uraim. Én úgy gondolom, Britanniának nagy szüksége van az önök tapasztalataira, képességeire. Na és persze a teára is. Mindössze azt javasolnám önöknek, hogy próbálják meg átgondolni, hátha új alapokra lehetne helyezni a kínaiakkal való kereskedelmünket. - Nincs erre semmi szükség - vette át a szót a kapatos angol úr. -A pogányokkal való kereskedelmünknek hamarosan úgyis befellegzik. Most is csak azért mőködik, mert a mandarinok attól félnek, hogy a népük alaposabban is megismer minket, és rájönnek, hogy sokkal tisztességesebbek vagyunk, mint ık. Azért fogják ránk, hogy barbárok vagyunk, és ezért kémkednek utánunk... Boynton, a brit taipan közbeavatkozott. - Ez méltatlan beszéd hozzánk. Uraim, mi vendégek vagyunk az ı országukban, és minden jelenlévı kivétel nélkül csak profitált abból, hogy a kínaiak egyáltalán hajlandóak kereskedni velünk. - Nem vendégek vagyunk, a fenébe is, hanem foglyok! - hızöngött a kapatos fickó. - Hiszen nem hajózhatunk arra, amerre szeretnénk, nem mehetünk be a városaikba, nem hozhatjuk magunkkal sem a feleségünket, sem a szeretınket. A Királyi Flottának végig kellene hajóznia a Pearl folyón, hogy végre móresre tanítsuk a mandarinokat... Akkor kedvünkre kereskedhetnénk, és nem csak itt. Kantonban. - Elég legyen! - utasította Boynton ingerülten. - Ami sok, az sok. - Pontosan így látom én is a helyzetet - helyeselt Logan. - A civilizált embernek el kell fogadnia, hogy mások véleménye nem feltétlenül egyezik az övével. Ám a feszültség továbbra sem enyhült. Troth érezte, hogy elsısorban Maxwell ellen irányulnak a heves, ám visszafojtott indulatok. Mintha ı lenne a felelıs a kínai kereskedelemmel kapcsolatos összes gondjukért-bajukért. Gavin Elliott ekkor Trothra pillantott. Tudta, hogy az inasok többsége nem beszél elég jól angolul ahhoz, hogy megértse, mirıl is folyik a szóváltás, Troth nyelvtudása sokkal alaposabb, és ezzel Elliott is tökéletesen tisztában volt. 31
Az arca azonban mindvégig rezzenéstelen maradt. Tekintetét a földre szegezte, mintha unná, vagy egyszerően csak nem értené, nem érdekelné, mi történik itt valójában. Természetesen most is be kell számolnia Chenquának a történtekrıl, de hát semmi újat nem tapasztalt. Az elégedetlenség mindig is érezhetı volt az európaiak körében, akik sohasem rejtették véka alá a véleményüket. Troth mégis úgy érezte, Maxwell más, mint a többi idegen - talán azért, mert ö észérvekkel próbált hatni a jelenlévıkre. - Megértem, miért érzik magukat fogolynak - mondta Maxwell békülékenyen. - Én még csak egy hete érkeztem ide, de máris idegesít a bezártság. Mondják, nincs valaki önök között, aki megszegte a szabályokat, és járt már a szárazföld belsejében vagy bent a városban? Szerintem nagyon érdekes lenne, ha többet is láthatnánk ebbıl az országból. A jelenlévık többsége elképedve hallgatta. Egy szıke holland szólalt meg végül. - Nem jutnánk messzire, még ha megpróbálnánk is. Hiszen mi csak idegen ördögök vagyunk, és bárhová megyünk is, rögtön szemet szúrunk nekik. - A portugál jezsuiták mégis utazgatnak Kínában - vetette ellen Maxwell. - Talán egy kereskedı is megteheti azt, amit ık, feltéve, hogy hosszú fekete csuhát visel. Maxwell könnyedén, tréfálkozva mondta mindezt, de Troth pontosan érezte, hogy komolyan kacérkodik ezzel a gondolattal. Nyilván ez az, ami a legjobban érdekli a férfit ebben az országban. Boynton hevesen rázta a fejét. - Igaz, hogy a császár megtőri a jezsuitákat, de ez korántsem jelenti azt, hogy szabadon járhatnak-kelhetnek az országban. Különféle engedélyek és okmányok kellenek hozzá, arról nem is beszélve, hogy vezetıt adnak melléjük, és számos szigorú szabály betartására kötelezik ıket. Megjegyzem, igazán kár, hogy ez az egész ilyen bonyolult, mert én magam is nagy kisértést érzek erre. Mi lenne, ha szereznék valahonnan egy csuhát, magamra kapnám és nekivágnék? A jelenlévık egy emberként nevettek ezen a képtelen ötleten. - Akkor úgy tőnik, be kell érnem a Hog Lane bebarangolásával - mondta Maxwell. Troth azonban látta rajta, hogy esze ágában sincs lemondani a tervérıl. Csak így akarja megtéveszteni a többieket. - Lehet, hogy már holnap belevetem magam a kínai éjszakába. A ma esti férfimulatság után ez kifejezetten egzotikus programnak ígérkezik - mondta, érezhetıen ironikusnak szánva a mondatot. - Ez a hely tényleg afféle fertı? - kérdezte végül, hogy végképp elterelje a jelenlévık figyelmét az iménti témáról. - Állítom, hogy Keleten az itteni italboltokban árulják a legborzalmasabb kotyvalékokat. Gondolom, találkozik majd néhány európai matrózzal, akik a sikátorokban vedelnek, azután eszméletlen állapotban fetrengenek a porban - mondta Logan. - Sıt az sem lehetetlen, hogy kizsebelik. Úgyhogy fı az óvatosság, barátom. Mivel Hog Lane is a Telephez tartozik, legalább attól nem kell tartania, hogy hátba szúrják egy óvatlan pillanatban. Ez a hely ilyen szempontból biztonságosabb mint London. - Az elmondása alapján úgy tőnik, Hog Lane sokkal nyugalmasabb, mint a legtöbb kikötı, ahol valaha is jártam. Kalkuttához képest, gondolom, kifejezetten paradicsomi állapotok uralkodnak itt. Maxwell jól számított - megjegyzése nyomán új mederben folytatódott a társalgás. Egymást túllicitálva érveltek, melyik kikötı a legveszélyesebb, és ki-ki hevesen védte saját álláspontját. Troth ezt már sokkal érdekesebbnek és tanulságosabbnak találta. Figyelmesen hallgatta az európaiakat, akiktıl volt mit tanulnia. Közben persze az is megfordult a fejében, vajon mennyi lehet ebbıl az igazság, és mennyi az, ami csak hencegés, vagy a túl élénk fantázia szüleménye. Mire a vendégek távoztak, a korábbi feszültség szerencsére nyomtalanul elpárolgott. Troth azonban sokat gondolkodott a történteken! Miközben csatlakozott a személyzet többi tagjához, és elvegyült közöttük, belátta, nagyon is igaza volt Elliottnak, amikor arra kérte, tartsa szemmel Maxwellt. Amilyen izgága, könnyen bajba kerülhet - hiába ilyen jóképő és megnyerı.
32
Hatodik fejezet Troth másnap éjjel sokáig fennmaradt - dolgozott. Leveleket fordított Boynton és az Angol Gyár számára. Chenqua alkalmazottja lévén, az is a munkaköréhez tartozott, hogy intézze a levelezést, amennyiben megkérték erre a kereskedık, akik gazdája ügyfelei, üzleti partnerei voltak. Akadtak ennél cifrább kéréseik is persze. Most mindazonáltal örült az elfoglaltságnak, hiszen így legalább nem kellett ürügyet keresnie arra, hogy miért marad távol Elliotték hongjától. Nem szeretett volna ismét találkozni Maxwell-lel. Az elızı éjjel ugyanis vele álmodott, és azóta úgy érezte, többé nem fog szabadulni tıle. Amikor felébredt, forró volt és verejtékben úszott a teste. Troth sohasem érezte még ennyire kiszolgáltatottnak magát. Az lenne a legjobb, ha Maxwell minél elıbb útra kelne, és többé vissza sem térne ide. Maxwell úgy tervezte, ezen az éjjelen látogat el Hog Lane-be. Troth tudta róla, hogy régóta izgatta a fantáziáját, milyen lehet ez a rossz hírő környék. Meglehet, egy világot járt, sokat tapasztalt férfi, mint amilyen ı is, semmi különöset nem lát majd ott. Végtére is mi várhat rá? Kocsmák, utcalányok, részegek... Troth fájó szívvel gondolt arra, milyen szabadon utazgathat Maxwell a világban. Bárcsak ı is férfinak született volna! Mivel a levelek fordítása közben idırıl idıre elkalandozott a figyelme, a munka sokkal tovább tartott, mint egyébként. Az ecsetvonásai sem voltak most olyan könnyedek és határozottak, mint azt megszokhatta. Az utolsó levelet többször is át kellett írnia. Meglepıdve pillantott fel az asztalról, amikor a feje fölött a falióra elütötte az éjfélt. Talán reggel kihagyja a szokásos testedzést, és annyival is tovább alszik. Ásított egy nagyot, azután rendet rakott az asztalon, és távozott az irodából. Amikor kilépett az Angol Gyár épületébıl, az éjjeliır biccentett felé búcsúzóul. Megszokta már, hogy Jin Kang néha ilyen kései órán is itt dolgozik. Arra gondolt, a Hog Lane innen alig egy háztömbnyire van. Amint kilépett a Gyár kapuján, már hallotta az éjszakai élet jellegzetes zajait, és látta a fényeket vibrálni a távolban. A vízpart csendes volt, csak néhány csónak siklott az öbölben, nesztelenül. Troth szokásához híven elindult a bérelhetı dzsunkák felé, hogy átvitesse magát Honam szigetére, amikor váratlanul elétoppant egy sötét alak. - Jin Kang? - szólította meg az idegen. Jin Kang összerezzent, mert nem hallotta az illetı lépéseit. Egy fiatal fiú volt az, vele nagyjából egykorú. Suttogva, visszafojtott hangon beszélt hozzá, bizalmasan. Most már ráismert - a Hog Lane egyik italboltjában dolgozott csaposként, és már több alkalommal is szolgált számára értékes információval. - Jó estét. Teng. Gondolom, nem véletlenül találkoztunk most, ugye? Biztosan jó okod van rá, ha egyszer otthagytad a munkádat ilyen kései órán... Teng közelebb lépett hozzá, s fojtott hangon válaszolt. - Jól sejted. Olyasmit hallottam, amirıl tudnod kell. Ezek szehnt azt is tudta, hogy Troth ma sokáig dolgozik a Gyárban. Olyan ez a város, mint egy nagy falu - szinte semmi sem maradhat titokban. - Késıre jár - mondta Troth, s a szája elé emelte kezét, mert ismét ásítania kellett. - Legalább sürgıs, amit el akarsz mondani nekem? - A kocsmában ma ott volt két fickó az egyik bandából. Hallottam, amikor dicsekedtek, milyen sok pénz üti majd a markukat, miután végeztek az egyik Fan-qui kereskedıvel. Olyan emberrıl van szó, aki Chenqua támogatását élvezi. Ha valami történik az illetıvel, a gazdád nagy bajba kerül. Troth döbbenten és értetlenül nézett rá. Egy csapásra megfeledkezett arról, milyen fáradt, és nyomban kiszállt a szemébıl az álmosság. - Ugyan már, senki sem vetemedne arra, hogy egy Fan-quit megöljön! - próbált érvelni.
33
- Talán igazad van. De ez a két fickó akkor is errıl beszélt. Dicsekedtek főnek-fának. Fennhangon számolgatták, hány ezüst csörög majd a zsebükben, ha betörték a Fan-qui úr koponyáját. Ha jól hallottam, Maxwell a neve. Magasságos ég, hiszen akkor... Ha Maxwell tényleg ott van most valahol a Hog Lane-ben, ahogy tervezte, bármelyik pillanatban lecsaphatnak rá ezek a banditák! Soha ennél könnyebb célpontot... - És mondd csak, láttad ma éjjel a környéketeken ezt a bizonyos Lord Maxwellt? - kérdezte. Teng megvonta a vállát. - Nem ismerem az illetıt, de a környék tele van Fan-qui tengerészekkel. Gondolom, kimenıt kaptak ma éjjelre. Talán ı is közöttük van. - És mikor hallgattad ki ezt a bizonyos beszélgetést? - Alig néhány perccel ezelıtt történt. Troth fejében egymás után cikáztak a gondolatok. Mitévı legyen most? Ha elmegy, hogy segítséget hozzon, azzal értékes perceket veszíthet. A Hog Lane szerencsére nem valami nagy, és ha az égiek segítenek, talán sikerül megtalálnia Maxwellt, még mielıtt a bérgyilkosok lecsapnak rá. Már indult is a Hog Lane felé, hogy belevesse magát az éjszakai forgatagba, ám Teng elkapta a ruhája ujját. - Úgy látom, elég értékes információval szolgáltam... Troth ingerülten kitépte a ruhája ujját a fiú markából. - Holnap megkapod érte a jutalmadat, esküszöm. Azzal futásnak eredt. Ide-oda cikázott a hongok elıtt, kerülgetve a járókelıket, a Hog Lane forgataga felé. A bőn magában a világban rejlik, gondolta Kyle. Tudta, milyen helyre készül, amikor elindult a Hog Lane felé, amely a fertı ellenére is kellemes változatosságot ígért. Úgy érezte, az italboltok közönsége, a kapatos tengerészek társasága kevésbé feszélyezi, mint az elızı esti vacsora úri közönsége. Jóllehet, a legócskább holmiját vette fel erre az alkalomra, így is feltőnést keltett - de mivel nem a hajóról jött, és nem volt a fınökük, a tengerészek viszonylag hamar befogadták. Az is segített persze a helyzetén, hogy több rundó tüzes samshut rendelt nekik - ez a helyi szeszes ital pillanatokon belül garantáltan véget vetett a józanság állapotának. Kyle attól félt, felfordul tıle a gyomra, így hát csak módjával kortyolgatott belıle. Felszabadultan beszélgettek itt az emberek - véleményt cseréltek, vitatkoztak. Kyle érdeklıdéssel hallgatta ıket. Egész éjjel kocsmáról kocsmára járt, sokféle nemzetiségő tengerésszel elegyedett beszélgetésbe, s azonnal továbbállt, ha úgy érezte, kezd puskaporos lenni a hangulat. Semmiképp sem akart verekedésbe keveredni. Ahogy teltek-múltak az órák, sokféle érdekes dolgot sikerült megtudnia a kínaiakról, a kereskedelemrıl. Elmosolyodott, amikor eszébe jutott, hogy leendı képviselıtársai a Lordok Házában biztosan megbotránkoznának, ha megtudnák, miféle módszerekkel jut az értékes információkhoz. Vajon ki vállalná közülük a kockázatot, hogy megmerítkezzen egy kínai kikötı éjszakai életében? Ám ıt cseppet sem érdekelte, mit gondolnak róla a többiek. Kisfiúkora óta arról ábrándozott, hogy egyszer majd távoli országokba is eljut. Csak amikor már elérte a célját, kezdte megérteni, mi is őzte-hajtotta a messzi vidékek felé. A családjuk, az arisztokrata származás születése pillanatától arra predesztinálta, hogy az életnek csak egy apró szeletét láthassa. Az évszázadok óta apáról fiúra szálló titulus miatt kizárólag olyan társaságban forogtak a Maxwellek, amelyek hozzájuk hasonló rendő és rangú emberekbıl álltak. Mindannyian hatalomra és uralkodásra születtek, és bár vagyonuk révén sok mindent megtehettek, társadalmi helyzetük szigorúan szabályozta életüket. Ezért is vonzódott talán ennyire azokhoz az emberekhez, akik egészen mások, mint ı. Constancia is épp ezért bővölte el az elsı pillanattól fogva. Spanyol származású lévén, egzotikus jelenség volt, melegszívő és odaadó. De itt, Ázsiában döbbent csak rá igazán, milyen sokfélék az emberek. Szerette volna minél jobban megismerni a gondolataikat, a világról alkotott elképzeléseiket. Az itteni közösségek gyökeresen különböztek attól a társadalomtól, amelyben felnevelkedett. Az Indiában megismert 34
szent férfit, akinek tőzként lobogott a szemében a tudás, cseppet sem érdekelte, hogy ı Kyle Maxwell Angliából, mégpedig született arisztokrata. Aztán a hajón az útitársait sem foglalkoztatta a származása, amikor vállvetve küzdöttek a Főszer-szigetek partjainak közelében a tomboló viharral, késıbb pedig a hajójukra támadó kalózok ellen. Az összecsapás után a bosun azt mondta neki, csillogó szemmel: - Ez az úr nem úgy harcolt, mint a lordok szoktak. Kyle úgy érezte, soha ilyen ıszinte elismerésben nem volt még része életében. Utazásai során nemcsak a világot, hanem önmagát is felfedezte - soha nem tapasztalt szabadságban lehetett része, és megtanult alkalmazkodni a körülményekhez, elviselni mások rigolyáit, idegen népek szokásait, úgy érezte, ha soha többé nem hagyja el Angliát, akkor is jobb emberként tér vissza oda. Rengeteget tanult ez idı alatt, és most úgy gondolta, talán éppen ezért áll készen arra, hogy visszatérjen a hazájába. Mindazonáltal megpróbált élvezni minden egyes pillanatot, amit még itt tölthet el. Hiszen ezek az utolsó napjai ebben az országban, amely minden tekintetben más volt, mint a hazája. Tudta, hogy a Hog Lane a Tizenhárom gyár utcájába torkollik, amely a masszív városfallal párhuzamosan fut, nem messze innen. Úgy döntött, az üzletek utcáit napközben járja be inkább, és már épp indult is volna vissza, a szállása felé, amikor egy fiúcska toppant elé az egyik sarkon. Illemtudóan fejet hajtott elıtte, és a helyi kereskedık többsége által beszélt pidgin nyelven próbálta meggyızni: - Uram, akar látni éneklı tücsök? Gazdámnak lenni legszebb éneklı tücsök a környéken. Éneklı tücskök? Kyle érdeklıdve nézett a fiúra. - Hol van a gazdád üzlete? - Itt, a közelben, uram - felelte a fiú, s ismét fejet hajtott Kyle elıtt. Aztán elindult a sikátorban, s idırıl idıre hátrapillantott a válla fölött, hogy meggyızıdjön arról, Kyle valóban követi. Az üzletek többsége már zárva volt errefelé, csak jóval odébb, pár háztömbnyire innen látott egy lampiont. A fiúcska egyenesen arrafelé igyekezett. Amikor közelebb értek, Kyle látta, hogy a lampion által megvilágított kis falfülkében több kalicka is sorakozik, szegre akasztva. A fiúcska igazat mondhatott - a tücskök cirpelése is egyre erısödött. Szinte vibrált tılük a levegı. Miközben a tücskök énekében gyönyörködött, nem vette észre, hogy többen is közelednek felé a szők, sötét sikátorban. Csak akkor kapta fel a fejét, amikor egy elsuhanó árnyékot vett észre a falon. Ösztönösen is odébb lépett. Még épp idejében megfordult, így nem érhette a fejét az a hatalmas dorong, amellyel valaki ekkor próbált lesújtani rá. - A pokolba is! - szitkozódott bosszúsan. Dühös volt magára a hiszékenységéért. Lám, az ártatlannak látszó fiúcska kelepcébe csalta. Három megtermett kínai férfi állt közvetlenül mögötte, de a sikátor másik vége felıl három másik is közeledett felé. A fiú, aki idecsalta, persze kámforrá vált ekkorra - már teljesítette a feladatát. Kyle dühösen ugrott azok felé, akik útját állták. Ha legalább annyi elınyhöz jutna, hogy visszafuthasson valahogyan az innen csak pár háztömbnyire lévı kocsmák valamelyikéhez, ahonnan segítséget hívhat - biztosan számíthat a tengerészekre, akikkel nemrég együtt iszogatott. Érezte, hogy egyedül semmi esélye a túlerıvel szemben. Hirtelen mozdulattal megpróbálta átvetni magát közöttük, de közben egy másik dorong sújtott le rá. A bal vállát és oldalát érte olyan erıvel, hogy megtántorodott tıle, s kis híján elterült a földön. Tompa zsibbadást érzett az ütés helyén, mintha egyik oldalára lebénult volna. Mivel nem volt nála sem pénz, sem egyéb érték, arra gondolt, talán jobb lenne, ha egyszerően csak odadobná eléjük a tárcáját, és futásnak eredne. De ez nem az ı stílusa. Nem szerette feladni, azt pedig végképp nem, ha gyávának tőnt. Megragadta a hozzá legközelebb álló fickó grabancát, és két társa közé lökte. A támadók a sikátor másik végébıl egyre közeledtek hozzá. Gúnyos vigyorukat, fenyegetıen villanó tekintetüket még a sötétben is tisztán láthatta. Uramisten, hiszen ezek nem a pénzét akarják - hanem az életét! Csak ekkor tudatosodott benne, mekkora veszélyben van. Azzal is tökéletesen tisztában volt, hogy ha hátrálni kezd elılük, nem juthat messzire - néhány lépésnyire útját állja a legközelebbi épület fala. Mégsem tehetett mást - végsı kétségbeesésében segítségért 35
kiáltott, noha nem sok reményt főzött ahhoz, hogy bárki is meghallhatja itt, a zajos Hog Lane környékén. Minden létezı általa ismert trükköt bevetett - harcolt már kalózokkal, banditákkal és tolvajokkal is, hátha sikerül túljárnia a támadók eszén. De a sokszoros túlerı miatt eleve kilátástalannak tőnt a helyzete. Micsoda meggondolatlanság volt a részérıl, hogy a pisztolya nélkül vágott neki az éjszakának! Szerencsére a csizmája szárában most is ott lapult a kése. Kirántotta, és a hozzá legközelebb álló támadó felé suhintott vele. A férfi hátratántorodott, az arcán sötét patakban folyni kezdett a vére. A többiek dühödten felhördültek, amikor meglátták, hogy a kiszemelt áldozat mégsem fegyvertelen. Ketten is elıkapták közülük a saját késüket. Közben újabb dorong suhintott Kyle felé - ez célt talált, s a koponyáját érte. A földre zuhant, kábultan szédelegve, s érezte, hogy kezd elsötétülni elıtte a világ. Erıteljes, gyors rúgások érték a bordáit, a gyomrát, miközben magatehetetlenül figyelte, hogy az egyik fickó a magasba emeli a kését - megvillant a penge, és egyre fenyegetıbben közeledett felé. Kábultan arra gondolt, micsoda nyomorúságos dolog így meghalnia, egy biztonságosnak nevezett kikötıvárosban, nem sokkal azelıtt, hogy útnak indult volna vissza a hazájába. így hát mégis Dominic lesz az kettejük közül, aki tovább viszi az atyai örökséget. Szegény fivére... Vérfagyasztó üvöltés hasított ekkor az éjszakába. Egy szempillantás múlva egy sötét ruhás alak pattant a támadók közé. Kecses, fegyelmezett mozdulatokkal, elképesztı gyorsasággal mozgott közöttük - az egyiket ágyékon rúgta, a másiknak a torkát ütötte meg a tenyere élével, a harmadikat pedig orron vágta. Mindhárman fulladozva görnyedeztek, szánalmasan üvöltöttek fájdalmukban, akár a sebzett vadállatok. A banda többi tagja most a jövevény felé fordult, de érezték, hogy hiába vannak túlerıben, nem bírnak el vele - olyan volt, akár az árnyék. Kicsúszott a karmaik közül, s úgy támadott rájuk, akár egy tigris. Hiába próbáltak puszta kézzel, ököllel, doronggal vagy késsel támadni rá. Amikor a második kést is kirúgta a kezükbıl, az pörögve repült a magasba. Az egyik támadót, aki szájtátva bámulta a pengét, attól félve, hogy amikor aláhull, megsebesíti öt, közben torkon rúgta. Ez a fickó többé nem állt föl a földrıl. A támadók közül a talpon maradt kettı megpróbálta sarokba szorítani az idegent. Olyan ügyesen mozogtak, mint az akrobaták, és összehangolt támadást indítottak ellene. Kyle ekkor ismét egy kés pengéjének villanását látta - figyelmeztetésképpen odakiáltott segítıtársának, és megpróbált talpra állni, hogy mentse, ami még menthetı - de nem maradt elég ereje ehhez. A fájdalom a testébe hasított, és eszméletlenül elterült. A sötétség puha takaróként vette körül. Hálát adva a szerencséjének, hogy egyik ellenfele sem bizonyult jártasnak a kung fuban, Troth az egyik férfi lendületét kihasználva, a falnak vágta azt. A fickó a földre zuhant, és meg sem moccant többé. A még mindig állva maradt két bandita pedig hanyatt-homlok menekült a dicstelen helyszínrıl. Troth egy pillanatnyi idıt sem vesztegetett. Odaguggolt Maxwell mellé, hogy megnézze, dobog-e a szíve. A nagy zaj ellenére is felfigyelt a férfi kiáltására. Megismerte a hangját. Akkor ért ide, amikor Maxwell javában küzdött velük. Ha az égiek velük vannak, nem sérülhetett meg súlyosabban. A pulzusa elég erısnek és egyenletesnek tőnt, a koponyája sem tört be, és az arca is csak néhány felszínes sebbıl vérzett. Biztosan életben marad. De most mitévı legyen? Itt nem maradhatnak, annyi szent - a három fickó, akiket sikerült földhöz vágnia, lassacskán éledeztek, és Troth attól félt, hamarosan eléggé összeszedik magukat ahhoz, hogy ismét megpróbálkozzanak valamilyen trükkel. Arról nem is beszélve, hogy a többiek, akik elmenekültek, bármelyik pillanatban visszatérhetnek ide, akár erısítést is hozhatnak magukkal. A Hog Lane-ben már könnyen találna segítséget. Mert az biztos, hogy Maxwellt mielıbb el kell vinnie innen. Ám ha híre megy, hogy egy európaira útonállók támadtak ebben a negyedben, annak katasztrofális következményei lehetnek Chenquára nézve. Hiszen a Cohong kereskedıket vonják felelısségre mindenért, ami Fan-qui ügyfeleikkel történik ezen a környéken. Az emberölési 36
kisérlet miatt Chenquára súlyos büntetés vár - ha kitudódik a dolog, akár még be is börtönözhetik ezért. A vagyona és a hatalma miatt így is sok az ellensége. Márpedig vissza kell juttatnia Maxwellt a hongba - lehetıleg úgy, hogy az senkinek se tőnjék fel. Elliott biztosan segít neki abban, hogy titokban maradjon az incidens. Hiszen, ha valakinek, hát neki végképp nem állhat érdekében, hogy Chenquát megbüntessék a történtek miatt. Maxwell kését szerencsére hamar megtalálta, s visszadugta a férfi csizmájában megbúvó bırtokba. Aztán nekidurálta magát, és a vállára emelte a férfit. - Gyerünk, el kell tőnnünk innen! Maxwell nyöszörgött ugyan, de nem tért magához. Nem számíthatott hát a segítségére. Troth ismét megrázta, jó alaposan, de Maxwell ekkorra eszméletét vesztette, és többé nem reagált rá, hiába ráncigálta, szólongatta. Eszébe jutott egy korábbi beszélgetésük, amikor Maxwell azt mondta Elliottnak, hogy kisfiúkorában skót dadája volt. Talán, ha ellentmondást nem tőrı hangon utasítja, a kábulatban azt hiszi, még mindig gyermek, és akkor jobban tud hatni rá... Mert a kínai akcentussal beszélt angol egyelıre hatástalannak bizonyult. Nekiveselkedett, koncentrált, és az édesapjától tanult skót kiejtéssel csattant rá: - Kelj már föl, te hétalvói Azt akarod talán, hogy szíjat hasítsanak a hátadból? És lám, jól számított - kitőnıen bevált a taktikája. Erıtlenül és tétován ugyan, de Maxwell engedelmeskedni kezdett neki. így sikerült talpra állítania, jóllehet, minden erejére szüksége volt ehhez. Lám csak, ismét jó hasznát vette a wing chun gyakorlatoknak, amelyeket évek óta nap mint nap szorgalmasan végzett kora hajnalban. - Hazaviszlek, fiacskám - mondta, továbbra is erıs skót akcentussal. A férfi egyik karját a nyakába vetette, s vonszolni kezdte Maxwellt a sikátor kijárata felé. A Tizenhárom gyár utcája biztosan nyugodt már ilyenkor, és ha egy kis szerencséjük van, azt fogja hinni, aki látja ıket, hogy a társa egyszerően csak berúgott. Maxwell ingadozó és rogyadozó léptekkel ugyan, de hajlandó volt abba az irányba botorkálni mellette, amerre vezette. Mire kiértek a Tizenhárom gyár utcájába, annyira magához tért, hogy meg is szólalt. - Maga nem lehet... skót. Európai embert legfeljebb Makaóba engednek be. - Nem vagyok skót. Azt hiszem, hallucinált, uram. Troth már csak abban reménykedett, hogy Maxwell késıbb úgysem fog emlékezni a történtekre. Mire megérkeztek Elliott hongjához, már verejtékben úszott az egész teste az erılködéstıl. Maxwell így, félig-meddig magatehetetlenül nagyon nehéz volt, és útközben nem egyszer kis híján orra bukott vele. Megpróbálta elváltoztatni a hangját, amikor kínaiul szólt oda az éjjeliırnek. - Ezek a Fan-quik nem bírják a samshut. A férfi jóízően nevetett, miközben kinyitotta nekik a kaput. - Segítsek, fiam? - kérdezte. - Persze, hogy aztán osztozzunk a borravalón, amit majd holnap kapok, amiért épségben hazahoztam? Nem, köszönöm, de nem - élcelıdött vele a lány elváltoztatott hangon. Végre odabent voltak a házban. Maxwellt szinte nyaksálként viselte, így az éjjeliır nem láthatta elég jól az arcát ahhoz, hogy felismerje. Késıbb pedig... majd kivárja a megfelelı pillanatot, amikor feltőnés nélkül távozhat innen. A nehezén mindenesetre túl vannak. Elıször arra gondolt, lefekteti Maxwellt a raktárhelyiség egyik sarkában, és magára hagyja, de aztán másképp határozott. Jobb lesz, ha mégis felviszi a szobájába - akkor is, ha ez azt jelenti, két emelet magasba kell még felvonszolnia. Szerencsére jól ismerte a hong minden zegzugát, így még sötétben sem tévedt el az épületben. Amikor odaértek a hátsó lépcsıhöz, ismét skót akcentussal beszélt Maxwellhez. - Lépcsık, vigyázz! Gyerünk felfelé. Nem hallod? Mozgás! Maxwell már kezdett magához térni, és még a korlátba is belekapaszkodott, így felfelé valamivel könnyebben haladtak, mint eddig. Sikerrel fel is értek - igaz, nem minden gond nélkül: kétszer is csak egy hajszálon múlott, hogy vissza nem csúsztak a meredek lépcsın. 37
Teljesen kimerülve és kifulladva állt meg terhével a férfi hálószobájának ajtaja elıtt. - Megvan a kulcsod, fiam? Maxwell félig öntudatlan állapotban matatni kezdett a belsı zsebében. Troth belenyúlt a szabadon maradt kezével, kihalászta a kulcsot, és kinyitotta az ajtót. Odabent az ágyhoz kormányozta Maxwellt, és hagyta, hogy az leroskadjon az ágyra. A legszívesebben ı is odaheveredett volna mellé, annyira kimerült volt, de aztán arra gondolt, jobb lesz, ha minél elıbb távozik innen. Hiszen így nagyobb esélye van arra, hogy Maxwell semmire se emlékezzen. Ha kiderül, hogy ı volt ott, amikor a hat bandita rátámadt, biztosan nem lesz többé nyugta miatta. Azt már nem! Inkább felébreszti Gavin Elliottot, és rábízza, miként dönt a továbbiakról - vállalja ı a felelısséget a társáért. Miután lámpát gyújtott, alaposabban is szemügyre vette Maxwellt. Elég sok zúzódást és horzsolást látott rajta, fıleg az arcán. És bár a feje is fájhatott az ütésektıl, szerencsére úgy tőnt, komolyabb baja mégsem esett. Sıt ekkor a szemét is kinyitotta. - Nincs nagy baj, katonadolog - mondta a jól bevált módon, skót akcentussal. - Majd ideküldök valakit, aki ellátja a sebeidet. Épp elfordult volna az ágy felıl, amikor Maxwell keze utána nyúlt, és elkapta a csuklóját. Pislogott, majd a fény miatt hunyorogva azt 1 kérdezte: 1 - Ki vagy te? í - Nem ismerjük egymást. - De én igenis ismerlek... Jin Kang, ugye, te vagy az? Összevonta a szemöldökét, és le nem vette róla a tekintetét. Troth látta rajta, hogy megpróbálja felidézni magában, mi történt, és hogyan kerültek ide. A kék szempár áthatóan fürkészte az arcát. Troth megpróbálta kitépni magát a szorításából, de a férfi vasmarokkal fogta a csuklóját. Elhadart néhány mondatot kínai nyelven, abban reménykedve, hogy Maxwell késıbb inkább erre emlékszik majd, mintsem a korábbi, skót akcentussal mondottakra. Mielıtt azonban elengedte volna a csuklóját, Maxwell hirtelen felnyúlt, és lekapta a fejérıl a sötétkék sapkát. - Istenem - suttogta döbbenten, a váratlan felismeréstıl visszahıkölve. Visszafojtott hangon vonta le a következtetést: - Hiszen Jin Kang nem is férfi, hanem nı.
38
Hetedik fejezet Úgy érezte, olyan lehet most, mint a csapdába ejtett ızike. Sötétbarna szemei szélesre tágultak, a tekintete riadtan rebbent ide-oda, mintha kétségbeesetten keresné a menekülés útját. Azzal, hogy Kyle lekapta a fejérıl a sapkát, végleg leleplezıdött - a vak is láthatta, hogy nem lehet férfi, hiszen a kínai férfiak feje búbjáról a hagyománynak megfelelıen leborotválták a hajat. Csillogó, selymes fényő tincsei sötétek voltak ugyan, de színük inkább barnába hajló, míg a legtöbb kantonié inkább kékesfekete. Igaz, a vonásai jóval lágyabbak, mint a kínai férfiaké - sıt így, sapka nélkül olyannyira nıiesnek tőnt, hogy Kyle maga sem értette, hogyan nézhette ıt akár csak egy pillanatig is férfinak. Márpedig minden jel arra mutat, hogy Jin Kang nı - és nem is akármilyen. Meghökkentı szépségő, különleges, egzotikus teremtés. Úgy egy perc múlva, miután magához tért a meglepetéstıl, végre elengedte a lány csuklóját. - Tulajdonképpen nagy megkönnyebbülés ez nekem – mondta végül. - Így már nem is olyan érthetetlen számomra, ami nemrég történt kettınk között. Olyan furcsa érzésem volt veled kapcsolatban... Te eurázsiai vagy, ugye? Vegyes házasságból születtél. A lány szótlanul bólintott, de továbbra is nyugtalanul figyelte a férfit. Kyle úgy érezte, a legszívesebben azonnal elmenekülne innen, de mindketten tudták, hogy már késı. A leleplezıdés megtörtént - innen nincs többé visszaút. Miközben felült az ágyon, és a falnak támasztotta a hátát, halkan felszisszent a hirtelen mozdulat okozta fájdalomtól. - Ülj le, kérlek. Nem akarlak bántani, hidd el nekem. De ha nem árulod el végre, hogy ki is vagy valójában, akkor... úgy érzem, belehalok a kíváncsiságba. És akkor fölöslegesen mentettél meg a banditák karmai közül. A lány fájdalmasan felsóhajtott, majd odaült mellé, az ágy szélére. - Valóban Jin Kang vagyok, akit Chenqua tolmácsként alkalmaz. De a szüleimtıl a Troth MeiLian Montgomery nevet örököltem. Ez érthetıvé teszi, miért beszélt hozzá skót akcentussal. Most, amikor a maga természetes módján viselkedett, egészen más volt a kiejtése és a beszédmodora, mint Jin Kang tétován, sután beszélt angolja. Most, hogy hallgatta ıt, Kyle-nak hirtelen honvágya támadt - az édesanyja ugyanis a skót felföldrıl származott. - Az édesapád skót kereskedı volt, ugye? - kérdezte, hogy végre szóra bírja a lányt. - Igen. Hugh Montgomerynek hívták. Az édesanyám eleinte az ágyasa volt. Én Makaón születtem, és ott is nıttem fel. így aztán mindkét nyelvet megtanultam, és mindkét kultúrát egyformán jól ismerem. Jin Kanggal ellentétben Troth Montgomery nem félt attól, hogy egy férfi szemébe nézzen. Most feltárulkozó énje a nyugati nıkre jellemzı közvetlenségrıl árulkodott. - Jól sejtem, hogy meghalt az édesapád? A lány bólintott. - Akkor veszítettem el ıt, amikor még csak tizenkét éves voltam. Az édesanyám pedig... egy évvel azelıtt hunyt el. Pénz nem maradt utánuk, ezért Chenqua volt olyan jó, és magához vett. ı volt egykor az édesapám ügynöke. Mivel úgy látta, csak férfiként veheti hasznomat, annak kezelt, és... idıvel azzá is lettem. Tıle kaptam a Jin Kang nevet. - Úgy értsem, mindig is fiúként éltél azóta? A lány bólintott. - Chenqua házában mindenki tudja rólam, hogy nı vagyok, de ez egyfajta hallgatólagos megállapodás közöttünk. Hivatalosan férfinak tekintenek. Úgy öltözködöm, azok a jogok illetnek meg, és ennek megfelelıen bánnak is velem. Kyle megpróbálta elképzelni, milyen lehetett az élete idáig. Meg kellett tagadnia igazi énjét, az alaptermészetét... Vegyes házasságból született, mégpedig egy olyan országban, ahol lenézik és megvetik a külföldieket. Ahol korcsnak tartják a hozzá hasonlókat. 39
- Akkor több szempontból is két világ határán élsz... Sehová sem tartozol - vonta le a következtetést. Jin Kang most elıször kapta el róla a tekintetét. Mintha attól félne, hogy a férfi kiolvassa belıle, miféle érzések kavarognak a lelkében. Maxwell most alaposabban is szemügyre vette a lányt. A szeme mandula formájú, ferde vágású, mint a kínaiaké - egzotikus és bájos. Ám az arcvonásai révén inkább a skót apa tulajdonságait örökölhette. Hosszúkásabb az arca, markánsabbak a vonásai, mint a kantoni nıké általában. A termete is inkább az édesapjáé lehet magas, mégis karcsú, törékeny, madárcsontú. Mindent egybevetve, inkább ázsiai, mintsem brit. Az alakjáról azonban nem sokat tudhatott. A laza, bı szabású, magas nyakú kínai ruha gyakorlatilag elrejtette szeme elıl a kontúrjait. De hogyan lehetséges, hogy olyan elképesztı fizikai erı lakozik egy ilyen törékeny testben? Hiszen a saját szemével láthatta, hogyan gyızött le hat megtermett férfit. Márpedig, amit velük mővelt, az egyszerre volt félelmetes és csodálatos, lenyőgözı és tiszteletet parancsoló. - Soha senkit sem láttam még így küzdeni, mint téged. Elárulnád, hogyan tettél szert ilyen különleges képességekre? - Ezt a kung fúnak köszönhetem. A harcmővészeteknek - magyarázta a lány készségesen. Sokféle változata ismert errefelé. Én a wing chunt tanultam, ami eredetileg a nıi test erejének és gyengéinek kihasználásán alapszik. Kyle még mindig nem tudta felfogni a történteket. Egyszerően képtelenségnek tőnt, hogy ez a törékeny teremtés, aki itt van mellette, férfi módra képes küzdeni... Troth... Szép, ısi, skót eredető név. Igazságot és hőséget jelent. - Én még soha senkit sem láttam wing chunt gyakorolni. Mondd csak, minden kínai jártas ebben a harcmővészetben? - Dehogy. Ami kész szerencse, gondoljon csak bele. Hiszen, ha jártasak lennének benne, akkor maga már rég nem élne - mondta a lány közönyös hangon. Maxwellnek egyre jobban tetszett sajátos humorra valló látásmódja. - Az az igazság, hogy a harcmővészeteket csak kevesen mővelik mesteri fokon. Egyfajta titkos tudomány ez, és a tudást mindig csak a mester adja át tanítványainak. Az én makaói dadám egyben az édesanyám szobalánya is volt, és a védelmezıje is. Ö igazán mővészi szinten őzte a wing chunt. Alighogy megtanultam járni, elkezdett tanítani engem. Neki köszönhetek mindent, amit tudok. - Sohasem gondoltam volna, hogy a kínai nık is lehetnek harcosok. - Pedig jó néhány van belılük. Valaha még egy hadsereg is létezett, amely kizárólag özvegyasszonyokból állt. Az egyik legkedvesebb kínai legendám az, amelyik Mu-Lanról szól, egy kötelességtudó leányról, aki az apja helyét vette át a hadseregben, és igazi hısként szolgálta a császárt. - Azzal felállt, és a fejébe nyomta a sapkát. Még a testtartása is megváltozott ebben a pillanatban. Maxwell megbabonázva figyelte az átalakulást. A lány válla elıregörnyedt, arca kifejezéstelenné vált. - Most már igazán mennem kell - mondta. - Várj még! - Kyle még nem akart elbúcsúzni tıle. Ösztönösen is felemelte a kezét, mintegy tiltakozásul, de a hirtelen mozdulattól ismét belenyilallott a fájdalom. Összeszorította a fogát, és megállta anélkül, hogy felkiáltson. - Tudom, hogy már késıre jár, de szeretnék még beszélgetni veled. Vagy talán Miss Montgomerynek szólítsalak ezentúl? - Miss Montgomery nem létezik. GakJin Kang van - felelte a lány. - Ez... képtelenség. Tudod jól, hogy nem igaz. Most már én is tudom... Olyan sok mindent tanulhatnék tıled - mondta Maxwell, és biztatóan mosolygott a lányra. - Azt hiszem, nincs abban semmi rossz, ha néha beszélgetünk. - Talán nincsen. De még nem tudhatom, milyen következményekkel jár mindez... - Úgy érted, Chenqua dühös lesz, ha rájön, megtudtam, ki is vagy valójában? A lány egy ideig töprengett, csak aztán válaszolt. - Az egészen biztos, hogy nem örülne neki. Szigorúan megparancsolta ugyanis, hogy a kereskedık közül senki sem szerezhet tudomást az igazi énemrıl. A szolgálólányok egyébként sem kerülhetnek a Fan-quik társaságába... És ha a kormányzónak a fülébe jut a dolog, 40
Chenquát szigorúan megbüntetik miattam. Talán nemcsak ıt, hanem az egész családot. - Az képtelenség, ugye, hogy hol Jin Kang, hol pedig Troth legyél? A lány a homlokát ráncolva nézett a férfira. - Egy kínai sohasem kérdezne ilyet - mondta végül. - De én nem vagyok kínai. És ami azt illeti, te sem. Legalábbis nem teljesen. - Megesett a szíve Jin Kangon, és szeretett volna minél többet megtudni róla. Érezte, hogy kegyetlenség, mégis nekiszegezte végül a kérdést: - Mondd csak, elégedett vagy az életeddel? A lány állában megrándult egy izom. - Jól bánnak velem, és a gazdám nagyra értékeli a képességeimet. Szerencsésnek tartom magam - felelte közönyösen. - De az egész életed hazugságon alapszik! És ez bármelyik pillanatban kiderülhet. Nem félsz a leleplezıdéstıl? Akármilyen erıs vagy is, egyik pillanatról a másikra összeroppanhatsz egy ilyen hatalmas lelki teher alatt - érvelt Maxwell, nem is annyira a lánynak címezve a mondatokat, inkább csak hangosan gondolkodva. Hirtelen dermesztı hideg lett a lány tekintete. - Ezt tekintsem talán fenyegetésnek? - kérdezte. - Nem, dehogy! Az ég szerelmére, hogy juthat ilyesmi az eszedbe? Komolyan feltételeznéd rólam, hogy tönkretenném az életedet, hálából azért, hogy megmentetted az enyémet? Senkinek sem árulom el a titkodat. Magammal viszem a sírba. A lány ettıl szemlátomást megkönnyebbült. - Köszönöm. Talán könnyebb lesz a dolgom, ha Chenqua nem szerez tudomást arról, milyen könnyelmő és felelıtlen voltam. - Hısiesség volt ez a részedrıl, nem pedig könnyelmőség vagy felelıtlenség - mondta Kyle. Egy pillanatra sem vette le a lányról a tekintetét. - Hány éves vagy tulajdonképpen? - Ahogy a nyugatiak számolják... - gondolkodott egy darabig, majd kimondta. - Huszonhét. Hamarosan huszonnyolc. Bár fiatalabbnak gondolta ıt Maxwell, az mégis látszott rajta, hogy felnıtt nı már. Olyan életformába zárták, ami csapdaként veszi körül. Minden lehetett így, csak az nem, aminek született - nı. - Jártál már valaha is édesapád hazájában? - kérdezte Maxwell. A lány tekintete elhomályosodott a könnyektıl. Mintha mindig is erre a kérdésre várt volna. Aztán hevesen rázta a fejét. - A sorsom ideköt engem. Kínában van a helyem. - A sorsod köt ide? - Igen. A végzetem. Füstölıt is ezért gyújtunk, amikor áldozatot mutatunk be az isteneknek. Ezzel elismerjük, hogy a sorsunk az égiek kezében van. Igen, sokszor látott már ilyen szertartást, mióta Kínában tartózkodott, de senkitıl sem kérdezte még meg, mi a lényege ennek a rítusnak. - Látod, milyen sok mindent tanulhatok tıled? - Maxwell most sokkal óvatosabban változtatott a testhelyzetén, mint az imént. - Nem lenne jobb neked is, ha volna valakid, akivel nyugodtan beszélgethetsz bármirıl... aki elıtt nem kell folytatnod ezt a színjátékot? A lány szája megrándult. - Az, hogy nekem köszönheti az életét. Lord Maxwell, semmire sem jogosítja fel. Nem szegezhet nekem ilyen kérdéseket - mondta végül. Kyle is rájött közben, hogy kíméletlen és kegyetlen volt a kérdése, ismét hátradılt, és úgy folytatta. - Sajnálom. Ne haragudj érte. Attól tartok, különleges hatással van rám a közelséged. - Furcsa ízlésre vall, ha szereti a magamfajta korcsokat és torzszülötteket - jegyezte meg a lány keserően. - Hát, jó éjszakát, uram. Ha lehet, egyedül ne menjen többé a kínaiak közé. Azok, akik magára támadtak, valakinek a megbízásából tették ezt, és az illetı nyilván értesült már arról, hogy még életben van. Kyle ezt hallva elkomorodott. Mostanra szinte meg is feledkezett az incidensrıl. A homlokát ráncolva gondolkodott. 41
- Ugyan miért akarna valaki megöletni engem? Kinek állhat érdekében? - Fogalmam sincs róla. Talán Chenqua ellensége lehet a dolog hátterében. Olyan helyzetet akart teremteni, amivel sokat árthat a gazdámnak. Vagy mégis inkább olyasvalaki lehet a felbujtó, aki a maga ellensége? Nem csodálnám, ha így lenne. Elég, ha arra gondolok, milyen nyíltan és meggondolatlanul beszélt a múltkor... Könnyen magára haragítja a honfitársait is. - Mi skótok már csak ilyenek vagyunk, nem szeretjük a köntörfalazást. És mindig kimondjuk, amit gondolunk. De szerintem semmi olyasmit nem mondtam itt Kantonban, ami miatt halálos ellenségekkel kellene számolnom. Annak alapján, amit Gavin mesélt neki az itteni erıviszonyokról és a belpolitikai helyzetrıl, úgy érezte, inkább az a valószínő, hogy Chenqua valamelyik vetélytársának a keze lehet a dologban. Ha meghalna egy angol úr, akinek a biztonságáért Chenqua vállalta a felelısséget, biztosan nagy botrányt kavarna - nemcsak Kínában, hanem nyugaton is. - Megtudhatnám, hogyan értesültél arról, hogy veszélybe kerültem? - Van egy informátorom, aki a Hog Lane-en dolgozik. Ö keresett meg, miután távoztam az irodából. Elmondta, hogy hallotta, amint két bandita azzal dicsekedett, milyen sok pénzt keresnek majd, ha megölték magát. És az illetıben volt annyi tisztesség, hogy nyomban megkeresett engem a hírrel. - Hát akkor mégis igaz... Te is kémkedésbıl élsz. - Igen. És azt hiszem, most hálát adhat a sorsnak azért, hogy így van. A lány el sem köszönt tıle, úgy távozott. Az állát büszkén magasra szegte, miközben elindult az ajtó felé - akár egy igazi skót hajadon. Kyle azonban biztosra vette, hogy miután átlépte a küszöböt, odakint ismét felveszi Jin Kang jellegzetes, görnyedt testtartását, és úgy távozik az épületbıl. Még mindig lüktetett a feje a fájdalomtól, s közben egyre csak azon a láthatatlan, mégis valós szikrán gondolkodott, amely az érintés pillanatában keletkezett kettejük között, amikor Jin Kang véletlenül hozzáért a kezéhez, miközben a kalligráfia alapjaira tanítgatta. Sohasem merült fel benne odáig a gyanú, hogy az a fiatal fiú, akit félszeg írnokként ismert meg, valójában egy nı méghozzá nem is akármilyen. Képzett harcos, aki ha kell, akár hat férfival is elbánik egymaga, puszta kézzel. Most, hogy megismerte Jin Kang valódi énjét, Maxwell úgy érezte, sohasem fogja tudni elfelejteni ıt. Amint visszatért Honam szigetére, Trothnak legelsı dolga volt, hogy beszámoljon Chenquának a történtekrıl. A gazdája a dolgozószobájában fogadta. Látszott rajta, hogy nemrég keltették fel álmából - sietısen kapta magára a ruháját, és szokatlanul komor és morcos volt, amikor meglátta Jin Kangot. - Remélem, valóban sürgıs és életbevágóan fontos dologról van szó, ha már egyszer megzavartad éjszakai nyugalmamat. Jin Kang alázatosan földig hajolt elıtte. - Kérlek, bocsásd meg, uram, hogy egy magamfajta mihaszna teremtés megzavarja az álmodat, de két órával ezelıtt Lord Maxwell életére törtek... Chenqua hirtelen elkomorodott, homlokát mély ráncok barázdálták. - Hallgatlak. Jin Kang részletesen beszámolt neki a történtekrıl - attól kezdve, hogy Tengtıl értesült a tervezett merényletrıl, odáig, hogy hazavitte a férfit a hongba. Semmit sem hagyott ki, de azt mégsem mondta el a gazdájának, hogy Maxwell megtudta, ki is ı valójában. És nemcsak azért döntött így, mert biztosra vette, hogy Chenqua bosszankodna emiatt. Úgy érezte, ha bárkinek elárulná, milyen meghitt, bizalmas beszélgetés zajlott le kettejük között, azzal megtörné az intim pillanatok varázsát - sıt talán az emléke is szertefoszlana miatta. Miután befejezte beszámolóját, Chenqua megkérdezte tıle: - Felismerted valamelyik támadót? - Azt hiszem, az egyik Xun Kee volt, a Vörös Sárkány bandájából. És úgy sejtem, mindannyian ennek a bandának a tagjai. 42
A férfi elgondolkodva simította végig a szakállát. - Zhan Hu, a Vörös Sárkányok vezére sohasem tervelne ki ilyen aljas dolgot. Szerintem a saját szakállukra dolgoztak ezek a fickók. Majd beszélek a dologról Zhannal. Kiderítjük, ki bérelte fel ezeket a gazembereket, és gondoskodunk arról is, hogy elnyerjék méltó büntetésüket. Troth hátán végigfutott a hideg. Kimondta, amit gondolt a támadókról, de Chenqua a gyanúját nyomban készpénznek vette... így az ı lelkén szárad majd hat ember halála... Mert ha nem is végzik ki ıket, biztosan halálra kínozzák. Igaz, minden bizonnyal rászolgáltak a zsiványok, de akkor is - beleborzongott, ha csak eszébe jutott, milyen könyörtelen a kínai igazságszolgáltatás. Chenqua e szavakkal folytatta: - Mindenáron meg kell védened Lord Maxwellt, amíg Kínában tartózkodik. Maradj mindig a közvetlen közelében. Ha szükséged van rá, segítséget kérhetünk ehhez Elliott embereitıl is, hiszen neki sem lehet mindegy, mi történik Kínában Maxwell-lel. Ha ne adj' isten, valami baja esik, annak Elliottra nézve is súlyos, sıt beláthatatlan következményei lehetnek. Jin Kang alázatosan letérdelt Chenqua elé. - Kérlek, uram, válassz valaki mást a testır szerepére. Én nem vagyok méltó ekkora megtiszteltetésre. Túlságosan nagy felelısség lenne ez a vállamon. - Hiszen épp te mentetted meg az életét a hat Vörös Sárkánytól, akik mindenre elszánt gyilkosok. Kantonban aligha akad rajtad kívül még olyan ember, aki képes lenne erre. Én legalábbis egyet sem ismerek... Jin Kang azonban nem fogadta el az ellenvetést, és így folytatta-. - Maxwell sokkal intelligensebb, mint a többi Fan-qui ismerısünk. Attól tartok, ha túl sok idıt töltök vele, hamarosan rájön, hogy ki is vagyok valójában. Chenqua arcán halvány mosoly suhant át. - Bízom a színészi képességeidben, Jin Kang. Tudom, hogy túl fogsz járni az eszén. Jin Kang ismét meghajolt elıtte, majd távozott. A csontjaiban, a zsigereiben érezte a fáradságot. És most már a harc közben szerzett ütések helyét is fájlalta. Bár Maxwell és Chenqua is elismerıen beszéltek a harci képességeirıl, tudta, hogy elsısorban azért diadalmaskodhatott, mert meglepetésszerően lépett fel a banditák ellen. Csakis így boldogulhatott viszonylag könnyedén ekkora túlerıvel szemben, és bár akkor nem érezte, neki is bıven kijutott az ütésekbıl. A szobájába érve magára zárta az ajtót, és levetkızött. Könnyő pamutruhát öltött, azután leengedte a haját, és odaállt a tükör elé. Most egyáltalán nem találta vonzónak magát. Úgy érezte, túlságosan durvák a vonásai, de kétség sem férhet hozzá: nıi arc volt az, amelyik visszanézett rá a tükörbıl. Már nem a szinte nemtelennek tekintett Jin Kang volt az, akit látott. Lassan, óvatosan kibontotta a haját - végigfésülte ujjaival a hullámos tincseket, amelyek egészen a derekáig értek. Közben arra gondolt, vajon mi lehet az oka annak, hogy Maxwell olyan furcsán nézett ma rá? Biztosan a meglepetés okozta... De ı legalább nem szörnyülködött, amikor megtudta, hogy keverék házasságból született. A kínaiak a hozzá hasonlókat nyomorúságos korcsnak tekintették, és mélységesen megvetették. Egyre csak Maxwell kérdései visszhangoztak a fülében. Hogy elégedett vagyok-e az életemmel? kérdezte a tükörképétıl. Hát persze, hogy elégedett vagyok. Miért ne lennék az? Csak a bolond vágyakozik olyasmi után, amirıl tudja, hogy úgyis elérhetetlen a számára. És hogy eljut-e valaha is az édesapja szülıhazájába...? Csak a jóságos istenek tudhatják, hányszor, de hányszor gondolt már erre sóvárogva. Emlékezete szerint élete elsı tíz-tizenkét évét azzal töltötte, hogy várta a napot, amikor az édesapja végre magával viszi Skóciába, és ott mint a saját gyermekét mutatja be. Nem is sejthette, milyen nagyszerő édesapja van... Hugh Montgomery szemében a leánya mindig is gyönyörő volt - feltétlen szeretetet adott neki, és nem készítette föl arra, hogy mások mit gondolnak róla. No nem mintha megbánta volna, hogy az édesapja folyton csak kényeztette, és nem is okolja ıt semmiért, ami vele történt azóta. Ha még élne... A vágyaktól még nem változik meg az ember sorsa. Troth letérdelt a kis házi szentély elé, hogy szokásához híven meggyújtson három szál füstölıt a szülei emlékére. A lassan égı szantálfa illata 43
megnyugtatta felzaklatott lelkét. Szerencsésnek mondhatja magát, hiszen egy páratlanul gazdag úr házában lakhat, elsajátíthatott két nyelvet, megtanult írni és olvasni, ami a kínai nık többségének sohasem adatik meg. És az sem mellékes, hogy szabadon járhat-kelhet Kanton területén. Biztosan beleırült volna, ha Chenqua igazi cselédlányt nevelt volna belıle, aki - a hagyományoknak megfelelıen - sohasem hagyhatja el gazdája házát. De vajon ilyen életet szánt-e neki az édesapja? Elgondolkodva figyelte a lassan kígyózó kékes füstöt, a szantálfa szálak vörösen izzó végét. Az édesapja biztosan hálás lenne Chenquának, amiért megmentette gyermekét az éhezéstıl, a nyomortól. Ha magára marad, biztosan az utcán végzi, hiszen a magafajta korcsokat még a prostituáltak is kinézik maguk közül. Hugh Montgomery azonban elszörnyedne, ha tudná, hogy egyetlen leánya férfiruhában jár-kel, írnokként dolgozik, aki folyton lehajtja a fejét, és nem mer mások szemébe nézni. Kisgyermekkorában esténként az apja Máriáról, a skótok királynıjérıl mesélt neki - ı maga állt a hadsereg élére, s vezette a katonákat a harcban. Vörös hajkoronája zászlóként lobogott utána a szélben... Az édesapjától tudta, hogy Britanniában a nıket tiszteletben tartják - még a leghitványabb férfiemberek is. És arra nevelte öt a kereszténység szellemében, hogy higgyen a mennyországban. Arra tanította, hogy nem kell áldozatot bemutatnia a halottaknak azért, hogy tovább élhessenek az árnyékvilágban. A pokolba is Maxwell-lel! Ö tehet arról, hogy most megrohanták a gyermekkori emlékek, az esték, amikor arról ábrándozott, hogy egyszer majd gondtalanul, felszabadultan száguldozhat apja kedvenc lovának hátán a skót mocsárvidéken, és egyenlı félként vitatkozhat a férfiakkal. Ha hinni tudná, hogy nınek lenni büszkeség is lehet, és nem kellene rejtegetnie a nıi ruhákat, mint egy-egy szégyenletes titkot... Kis porcelántartóba állította a még mindig füstölgı szántait, és izgatottan járkálni kezdett fel s alá. Maxwell nem mutat különösebb érdeklıdést iránta - mindössze annyira, amennyire egy messze földrıl érkezett utazót érdekelhet egy kínai ember. Maxwell biztosan nem álmodik róla éjszakánként, nem képzeli ıt maga mellé az ágyban, nem vágyik arra, hogy átkarolja, magához ölelje... Remegni kezdett. Megállt, és a kezébe temette az arcát. Mit is képzeleg, amikor hamarosan úgyis elutazik a férfi. Akkor talán helyreáll a rend...' Amikor végül aludni tért, az ágyban fekve arra gondolt, lehet, hogy ^ soha többé nem találja meg azt a lelki nyugalmat, amelyet Maxwelll feltőnése zavart meg.
44
Nyolcadik fejezet Kyle korán ébredt másnap reggel. Rettenetesen fájt minden izma, minden porcikája, ugyanakkor az öt ért ütések és rúgások egy részére már nem is emlékezett - azaz nem emlékezhetett, hiszen eszméletét vesztette közben. Remélte, hogy Troth úgy döntött: ha volt elég ereje ahhoz, hogy vitatkozni kezdjen vele, akkor fölösleges aggódnia miatta és felébresztenie Gavin Elliottot. Akárhogy is döntött a lány, ı nem teheti meg, hogy nem tájékoztatja a barátját a történtekrıl. Hideg vizet locsolt az arcába, hogy magához térjen a fájdalom és a sokk okozta kábulatból. Miután felfrissült valamelyest, elindult Gavin szobája felé. Sántikálva, bicegve haladt az épületnek a folyóra nézı szárnya felé. A cég vezetıi itt laktak, míg a fiatalabb és alacsonyabb beosztású alkalmazottaknak be kellett érniük azokkal a jóformán levegıtlen szobákkal, amelyek a szők belsı udvarra vagy a városfalra néztek. Miután bekopogtatott az ajtón, Gavin kiszólt: - Szabad! Amikor Kyle belépett, barátját munka közben találta - az ablak elıtt álló íróasztalnál üldögélve épp a cég levelezését rendezgette. Bı szabású kínai tunikát viselt, szobája európai és kínai bútorokkal volt berendezve. Mint ez a kereskedık királyától elvárható, gondolta Kyle. Nemrégiben sikerült kilábalnia a súlyos pénzügyi válságból, amelyet az Elliott kereskedıházzal együtt örökölt meg, és most jó úton haladt afelé, hogy hamarosan ı legyen a leggazdagabb férfi egész Amerikában. Gavin halkan füttyentett, amikor meglátta Kyle-t. - Hát veled meg mi a csoda történt? Csak nem álltál be a tengerészekhez verekedni? Gondolom, ezeket a szép kis sebesüléseket a Hog Lane-ben tett kirándulásod alkalmával sikerült beszerezned... - Ne is beszéljünk róla - felelte Kyle. Odalépett Gavin asztalához, amelyen egy csésze tea gızölgött. Odahajolt fölé, beleszippantott a levegıbe, majd elismerıen bólintott. - Ez aztán a kellemes keverék. Citromos ízesítéső, ugye? - Eltaláltad. Igaz, még távolról sem tökéletes, valami azonban azt súgja, érdemes tovább kisérleteznem vele. De kérlek, ne tereld másra a szót, Kyle. Szóval, mi történt tegnap éjjel? Kyle elıször is kényelembe helyezte magát az egyik székben, csak azután válaszolt barátja kérdésére. - A Hog Lane-ben egyszer csak odalépett hozzám egy fiú, és azzal az ürüggyel, hogy éneklı tücsköket mutat nekem, becsalt egy sikátorba. Ott pedig... hirtelen szembe találtam magam hat banditával. Nem rablók voltak, inkább úgy tőnt, az életemre akarnak törni. Valaki nyilván felbérelte ıket. - Te magasságos ég! - Gavin kiejtette a kezébıl a tollat. - Ilyesmirıl még csak nem is hallottam. A Telep területén az európaiak mindig is tökéletes biztonságban érezhették magukat, bárhová mentek is. És... hogyan sikerült viszonylag ép bırrel megúsznod ezt a kalandot? Kyle ekkorra már kidolgozott egy hihetı változatot a történtekrıl. - Szerencsére nálam volt a késem - felelte. - Itt hordom, a csizmám szárában. Bár így sem úsztam meg sérülés nélkül, de sikerült visszajutnom a Hog Lane-re anélkül, hogy komolyabb bajom esett volna. Ott véletlenül összetalálkoztam Jin Kanggal, aki késı éjszakáig dolgozott az Angol Gyárban, és az ı segítségével jutottam vissza ide. Gavin keresztbe fonta karját a mellkasán, és elgondolkodva ráncolta a homlokát. - És mit gondol errıl az egészrıl Jin? Van valami elképzelése, miért éppen téged akartak megölni? - Azt mondta, lehet, hogy Chenqua egyik ellensége áll a dolog hátterében. És persze az átkozott titulusom is. Bizonyos körökben rangot jelenthet egy lordot megölni... Egy ilyen eset nyilván sokkal nagyobb botrányt kavarna, mint egy átlagember, mondjuk egy tengerész erıszakos halálának a híre. - Igaza lehet. Beszélek Chenquával, ı majd utánajár a dolognak. Ha jól sejtem, miszlikbe apríttatja a fickókat, akik rád támadtak. Nem adok negyvennyolc órát nekik... De azt hiszem, az 45
lesz a legjobb, ha most már ki sem teszed a lábad a hongból. Hiszen hamarosan úgyis útnak indulsz. - Errıl szó sem lehet - tiltakozott Kyle hevesen, és felállt. - Hiszen így is alig látok valamit Kínából. Eszem ágában sincs, hogy a hátralevı rövid idıt a négy fal között töltsem el. Ha ez megnyugtat téged, akkor megígérem, hogy mostantól fogva magammal viszem a pisztolyomat, és sötétedés után sohasem lépek ki a házból kisérı nélkül. - A fegyverrel azért csak csínján, barátom. Tudod, hogy hivatalosan nem viselhetnek fegyvert a külföldiek. Kyle bólintott. - Arra gondoltam, megkérném Jin Kangot, hogy kisérjen el, amikor elmegyek a hongból. Elég jól tud angolul, így legalább van valaki, akivel közben beszélgethetek. - Igazán kitőnı ötlet. Hiszen ı már csak Chenqua érdeke miatt is vigyázni fog rád. Mondd csak, nincs szükséged orvosra, Kyle? Ez a monokli elég csúnya a szemed körül. - Nem az elsı, és valószínőleg nem is az utolsó az életemben - felelte Kyle. Még egy kis ideig beszélgettek, aztán Kyle távozott. Tulajdonképpen elégedett lehetett magával, hiszen több legyet ütött így egy csapásra. Szavát adta Trothnak, hogy nem árulja el a titkát, és ígéretét be is tartotta - ám egyúttal azt is elérte, hogy mostantól fogva ı legyen a kisérıje, bárhová megy is. Troth aznap délelıtt az Elliott-házban dolgozott. Lefordított néhány hivatalos iratot, és alighogy végzett velük, ismerıs hangot hallott. - Jó reggelt, Jin Kang - mondta Maxwell az ajtóból. Odasietett az íróasztalhoz. - Beszéltem Elliott-tal, és megengedte, hogy ma velem jöjjön. Jin Kang riadtan pillantott fel rá. A kék-zöld foltokkal a férfi most sem nyújtott valami megnyugtató látványt. És bár a hozzá intézett szavak egy kívülálló számára semmi különöset nem jelentettek, úgy látta, Maxvyell szemében cinkosság csillog. - Úgy értsem, van talán valamilyen munkája a számomra, uram? - kérdezte végül. - Elliott azt mondta, ismered a legjobb üzleteket és kereskedéseket a környéken. Arra gondoltam, elkisérhetnél engem. Szeretnék ajándékokat vásárolni a családomnak. A családjának... Hát persze, ez csak természetes. - Örömmel segítek önnek, uram. Biztos vagyok benne, találunk olyasmit, aminek örülni fog a felesége és a gyermekei. Igazán kedves öntıl, hogy személyesen választ nekik ajándékot. A férfi arcvonásai hirtelen megkeményedtek. - Nincs sem feleségem, sem gyermekem. De ettıl függetlenül elég népes a családunk. El tudsz szabadulni mostanában? Vagy sok a dolgod? - Állok rendelkezésére, uram. Bár tudta, milyen nevetséges, mégis megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy a férfi szabad ember - nem várja odahaza egy szenvedélyes, szépségesen szép angol asszony a gyerekekkel. Noha skót vér is csörgedezett az ereiben, s úgy tudta, ık józanul gondolkodnak. Lord Maxwell-lel kapcsolatos álmait és ábrándjait forró érzékiség főtötte. És most már napközben is egyre gyakrabban gondolt rá. Kínai énjét azonban nem foglalkoztatták effajta földi gondolatok. MeiLian azt is szívrepesve fogadná, ha egy lenne csupán Maxwell asszonyai közül. Akár az ágyasa is szívesen lenne, ami Kínában azt jelenti, semmifajta legális státussal nem rendelkezne - feltéve persze, hogy ı lenne a kitüntetett a férfi szeretıi közül, aki a legkedvesebb a szívének... Elszégyellte magát, amiért megint csak ilyen gondolatai támadtak. Szó nélkül követte Maxwellt, aki egyenesen a kapu felé igyekezett. Kiléptek a térre, amely mint mindig, most is forgalmas volt hatalmas tömeg hullámzott itt, az emberek jöttek és mentek, intézve aznapi ügyes-bajos dolgaikat. Troth maga sem értette, miért, de most valahogy idegesítette a hétköznapi forgatag. Arra gondolt, mi sem könnyebb egy bérgyilkos számára, mint elvegyülni a hatalmas tömegben, azután váratlanul odalépni Maxwellhez, kést döfni a bordái közé, majd pedig észrevétlenül odébbállni, és ismét eltőnni az emberek között, még mielıtt bárkinek feltőnhetne, mi történt. Szerencséjére Maxwellnek megvolt a magához való esze. Óvatosan, mégis határozott léptekkel haladt. Nyilván volt már ebben némi gyakorlata, hiszen sokfelé, ennél talán veszélyesebb 46
környékeken is megfordult már. Talán sikerül ép bırrel megúszniuk ezt a mai kirándulást. Jin Kang mindenesetre magával hozta a kését. A hongok között meghúzódó két utcácska a Tizenhárom gyár utcájába torkollott. Bár nem beszélték meg elıre, inkább a Régi kínai utcát választották a rossz emlékő Hog Lane helyett. Útközben Maxwell egyszer csak azt mondta: - Ne légy olyan komor, Jin Kang. Ma az a feladatunk, hogy ajándékokat vásároljunk. Szeretném, ha megmutatnád nekem az itteni legjobb portékákat. Tekintsd ezt inkább szórakozásnak, mintsem szolgálatnak. A lány kissé félrebillentette a fejét, és úgy nézett fel rá. - Szórakozásnak, uram? - Megbocsáss, de néha úgy érzem, túl komoly vagy a korodhoz képest. Hamarosan megálltak egy kereskedés utcai pultja elıtt. Maxwell elefántcsontból faragott, áttört mintázatú kis gömböt vett a kezébe - igazi mestermunka volt, mert egy másik, kisebb faragott gömb is volt a belsejében. - Azt hiszem, a fivéremnek nagyon tetszene valami ilyesmi. Nem mindennapi kézügyességre vall - állapította meg, és váratlan mozdulattal odadobta Trothnak a gömböt. A lány kis híján elvétette a fogást. - Ennek a kifaragása akár több hónapig is eltarthat. Még egy tapasztalt mesterembernek sem kis feladat, uram - jegyezte meg, miközben egyre csak azon törte a fejét, hogyan is viselkedjen Maxwell társaságában. Egész idı alatt kényelmetlenül feszengett mellette. - Igazán pompás ajándék, ha kíváncsi a véleményemre. Megtudhatom, mi mást szeretne még? - Különleges játékokat két kisgyermeknek. Ékszereket és lakkozott dobozokat, meg selymet a családunk hölgytagjai számára. Talán néhány kisebb bútordarabról is szó lehet. 'l Betértek az üzlethelyiségbe, és megálltak a drága- és féldrágakövekbıl faragott munkák elıtt. Különösen a jade, a borostyán és a türkiz nyerte meg Maxwell tetszését. - Ezek igazán szép disztárgyak - állapította meg. a Az üzlet tulajdonosa reménykedve indult el feléjük. Kínai nyelven odaszólt Trothnak, hogy jutalékot ad neki, ha sikerül nyélbe ütnie az üzletet a Fan-qui férfival. A lány kurtán visszautasította az ajánlatot. Érdek nélkül is mindent elkövet azért, hogy Maxwell a lehetı legkedvezıbb áron szerezhesse be a legszebb kínai portékákat, és így elégedetten távozzon Kantonból. Angolul azt mondta Maxwellnek-. - Uram, azt hiszem, másutt találunk ennél sokkal szebb árut is. A kereskedı megérthette, mi lehetett a mondat értelme, és élénk mozdulatokkal kisért keverék angolsággal tiltakozott. És ezzel kezdetét vette az a színjáték, amelyet mindketten élveztek: Maxwell és Troth olyan összeszokott párosként végezték a vásárlás rítusát, mintha elıre elpróbáltak volna minden mondatot és gesztust. Úgy fél óra múlva számos ajándéktárgyat csomagoltattak be a kereskedıvel, aki a kialkudott ár fejében azt is vállalta, hogy az árut odaszállíttatja az Elliott-féle hongba. Innen az ékszerészek utcájába mentek tovább, aztán lakkmunkákat és porcelántárgyakat válogattak. Maxwell jó érzékkel választotta ki a minıségi árut, és mesterien alkudott. Szavak nélkül is tökéletesen megértették már egymást. A férfi néha Trothra pillantott, aki valamilyen jellel, szinte láthatatlan biccentéssel, a szeme egyetlen villanásával adta tudtára, hogy elérték-e már a megfelelı árat az alkudozás során, vagy érdemes-e folytatnia még. Ö maga unott vállrándítással reagált a kereskedık ellenvetéseire, aztán, ha úgy látta jónak, sarkon is fordult. A kalmár ilyenkor persze utánuk sietett, és így még jobb, még kedvezıbb árat sikerült kialkudniuk. Troth most már valóban élvezte a munkát - pontosan úgy, ahogyan Maxwell szerette volna látni. Örömét lelte abban, hogy Maxwellnek segédkezhet ebben az ısi társasjátékban, és még annak a felelıssége sem nyomasztotta, hogy ı maga sohasem költhetett még el ilyen sok pénzt. Jóllehet, Chenqua sokkal gazdagabb Maxwellnél, Troth még egyszer sem látta öt ekkora összeget egyetlen nap elkölteni. Miután távoztak az üzletbıl, ahol Maxwell nagy mennyiségben vásárolt festett selyem és elefántcsont legyezıket, már nem bírta ki, hogy meg ne jegyezze: - Olyan kicsi az ön országa, uram, hogy minden állampolgárnak ajándékot akar venni? A férfi nevetett a sajátos szemléletre valló humoron. 47
- Nem, dehogy. Csak arra gondoltam, a barátaimnak és a személyzetnek is viszek valamilyen kisebb-nagyobb meglepetést. Azoknak az embereknek, akik a szülıhelyüktıl még húsz mérföld távolra sem jutottak el, egy szép legyezı vagy egy kis üveg parfüm ritka és különleges ajándék. Emlékezteti ıket arra, hogy a világ, amelyben élünk, végtelenül nagy... Elégedetten szemlélgette azt a palackot is, amelyet az elızı üzletben vásárolt. Kristályból faragták, finom, sötét erezete volt. - És persze, szeretném kivívni magamnak az unokaöcsém és az unokahúgom szeretetét. Velük még sohasem találkoztam, mert azután születtek, hogy én eljöttem Angliából. Troth úgy gondolta, Maxwellnek nincs szüksége effajta módszerekre ahhoz, hogy belopja magát valakinek a szívébe. Ajándékok nélkül is imádnák a gyerekek. De talán igaza van, ha még sohasem találkoztak, sokat segíthet a kezdeti nehézségeken egy-egy apró figyelmesség. Eszébe jutott, hogy az édesapja is pontosan ilyen volt - valahányszor csak hazatért egy-egy hosszabbrövidebb utazás után, Troth szinte örömtáncot lejtett körülötte, annyira örült, hogy viszontláthatja. És persze azt is nagyon várta, hogy megtudja, milyen meglepetéseket hozott neki az útról. Bár egész délelıtt ı is a vásárlás izgalmában égett, dél körül lohadni kezdett a lelkesedése. Tudta ö jól, milyen keserő érzés vásárolni, ha az embernek alig van pénze, de eddig nem is gondolt arra, hogy ennyire fárasztó lehet, ha egy egész vagyont kell elköltenie néhány óra leforgása alatt. - Uram, azt hiszem, ideje lenne visszamennünk a hongba ebédelni. - Nem is gondoltam az evésre. Mit esznek a kantoni emberek? - kérdezte Maxwell, és kíváncsian végigpásztázta a környéket. A tekintete hamarosan megakadt egy kifızdén, az utca túloldalán - elıtte keskeny pultok körül álldogáltak az emberek, és békésen falatozgattak. - Jól látom, hogy ott éppen ebédelnek? Csatlakozzunk mi is hozzájuk - javasolta, s már indult is a kiszemelt étkezde felé. - Uram - szólt rá Troth, és megfogta a ruhája ujját -, ön nem eheti ugyanazt, amit az itteniek. - Ugyan miért nem? Talán más az európai gyomor, mint a kínai? - Igen... pontosan így van. A kínaiaké nem olyan finnyás - érvelt a lány tétován. Nyugtalanította a tudat, hogy Chenqua és Elliott is hevesen tiltakozna Maxwell gasztronómiai expedíciója láttán. - Mi értelme az egésznek, ha az ember megfosztja magát a legnagyobb élvezetektıl? Legalább egyszer ki kell próbálnom, milyen az itteni koszt - mondta Maxwell, és a lány válaszát meg sem várva, öles léptekkel elindult a kifızde felé. Troth nem tehetett mást, beletörıdött a férfi akaratába. Gondosan felmérte a kínálatot, aztán két nagy tál levest rendelt maguknak. A második fogás elıtt pedig megmutatta Maxwellnek, hogyan használja az evıpálcikákat. Ahhoz képest, hogy a férfinak ez volt az elsı kisérlete életében, nem is ment olyan rosszul. Miután elfogyasztották az ételt, Maxwell kijelentette: - Ez egyszerően remek volt. És mit lehet még enni itt? Troth meglepıdött a férfi hatalmas étvágyán, de most már nyugodtabb szívvel mutatta meg neki a kínálatot. Rizses egytálételek, hirtelen kisütött zöldségek, különleges édességek - Maxwell végigkóstolta a menüt. Azután egy teaházban kötöttek ki. Viszonylag nyugodt körülmények között kortyolgathatták a forró italt, bár Maxwell mindenhol feltőnést keltett, ahol csak megfordultak: az itteniek sohasem láttak még olyan Fan-quit, aki ugyanazt ette volna, mint ık. Ö azonban ügyet sem vetett a fürkészı tekintetekre, a meghökkent pillantásokra. Úgy látszik, megszokta már, hogy felfigyelnek rá a helybéliek. Troth eleinte nyugtalanul figyelte. Szokatlan volt a számára, hogy valakit ilyen mélységig érdekeljen a kantoni emberek élete. A férfi lelkesedése azonban ragályosnak bizonyult. Troth is belátta, igaza volt, amikor azt mondta neki, korához képest túlságosan komoly. Hosszú éveken át csak a kötelességrıl és a szolgálatról szólt az élete. Most Maxwell ráébresztette, hogy másként, új szemmel is láthatja a világot, amelyben él. Miközben a teát kortyolgatta, szomorúan gondolt arra, hogy a férfi hamarosan visszatér a hazájába, s az ı élete akkor visszazökken a régi kerékvágásba. Szürke és unalmas lesz, 48
kiszámítható. İ pedig - magányos, fıleg a Maxwell-lel eltöltött napok után. Azzal vigasztalta magát, olyasfajta barátság alakult ki kettejük között, ami legalább néhány kellemes emléket hagy majd benne.
49
Kilencedik fejezet A teaházban eltöltött rövid pihenı után egy olyan üzletbe tértek be, amely parfümökre és egyéb egzotikus illatszerekre szakosodott. Troth azzal az ürüggyel, hogy a lehetı legkellemesebb illatot szeretné kiválasztani, szinte minden üvegcsét végigszagolgatott - élvezettel adta át magát a parfümök részegítı bódulatának. Arra gondolt, ha valaha is megadatik neki, hogy nıként élhesse az életét, soha, egyetlen alkalmat sem hagyna ki, amikor parfümöt használhat. Sétájuk következı állomása egy főszerkereskedés volt. Maxwell itt is sokféle portékát vásárolt, majd amikor beleszimatolt az egyik üvegcsébe, elgondolkodott. Kis idı múlva a homlokát ráncolva azt mondta: - Ez bergamothéj, azt hiszem. Troth soha még csak nem is hallott errıl a főszerrıl. - Bergamot? - ismételte a férfi után csodálkozva, ízlelgetve az idegenül csengı szót. - Igen, keleti gyümölcsféleség. Azt hiszem, leginkább a narancshoz hasonlítható. Maxwell nagyobb mennyiséget rendelt belıle, s azután már csak egy üzlet volt hátra. A legjavát a végére hagyták - az egész környék legpazarabb selymeit árulták ugyanis itt. Mire ideértek, a tulajdonos már hírét vette, hogy Maxwell tekintélyes összegeket költött el azokban az üzletekben, ahová idáig betért, és nagy izgalommal nézett elébe az idegen látogatásának. Amikor Troth benyitott, és Maxwellt megelızve odalépett hozzá, a kalmár mélyen meghajolva várta ıket. - Micsoda megtiszteltetés a látogatásuk szerény kis kereskedésemnek, uram. Kérem, engedje meg, hogy megmutassam önnek a portékáimat. Alig észrevehetı biccentéssel jelezte az alkalmazottainak, hogy kezdjenek munkához, és azok elkezdték kihordani a selymeket a raktárból. Látványosan kiteregették a végeket a vendégek elé. Mindketten élvezettel figyelték, hogyan libben a csillogó, suhanó hős selyem a levegıben, amikor a segédek gyakorlott mozdulattal elébük emelték a színpompás árut. Miután Maxwell kiválasztott vagy tucatnyi különbözı színő és mintájú selymet - a kínálat legjavát -, azt mondta: - Szeretnék még kínai stílusú nıi ruhát is vásárolni. Ilyesmit is árul, ugye? - Nem mondhatnám, hogy nagyon gazdag belıle a választék, de azért akad egy pár szemrevaló darab. Újabb biccentésére a kereskedısegédek vagy tucatnyi ruhát hoztak elı a raktárból, és egytıl egyig kiterítették ezeket az idegen férfi elé. Olyan meseszép holmik voltak, amelyek a pekingi császári palota udvarhölgyeinek tetszését is megnyerték volna. Troth palástolni próbálta ugyan, de nagyon szívesen viselt volna ilyen pazar holmikat. Hosszú ideig ellenállt a csábításnak, aztán mégis megadta magát - ha nem is próbálhatta fel, de legalább megsimogathatta a különleges, ıszibarackszínő kési ruhát - súlyos brokátselyem volt, saját anyagában mintás. - Azt hiszem, elfogadható a minısége - dünnyögte végül, közönyt színlelve, mintha elsısorban ez érdekelné. Mire Maxwell csak ennyit mondott: - Úgy látom, ez tökéletesen megfelelne a Fivérem feleségének. A színe is jól áll majd neki. - Nocsak, ilyen alacsony termetőek lennének a Fan-qui hölgyek? - kérdezte Troth ıszintén csodálkozva. - Meriel az, de a nıvérem nem. İ sokkal magasabb - felelte Maxwell. Felemelte a legnagyobb mérető ruhát, és maga elé tartotta. Színpompás, skarlátvörös virágokkal és pillangókkal hímzett darab volt. Troth úgy gondolta, esküvıi ruha lehet, mert a vöröset a szerencse színének tartják errefelé, s mindig ezt viseli az ifjú pár a menyegzın. - Lucia nagyjából akkora lehet, mint te - mondta Maxwell váratlan fordulattal, és odatartotta a ruhát Troth elé. Gondosan hozzá fogta a vállához, és méricskélni kezdte. - Mit gondolsz, tetszene ez egy hölgynek, Jin? - kérdezte végül gondterhelten. 50
Miközben ujjai a lány vállához értek, Troth ismét érezte azt a kis áramütésszerő vibrálást, amit már korábban is tapasztalt. Ám ez alkalommal még erısebb volt, és még elementárisabb erıvel hatott rá, mint amikor a kalligráfia rejtelmeibe próbálta bevezetni Maxwellt. A férfi tekintetébıl ugyanazt a meglepetést látta tükrözıdni, mint akkor... Hosszas hallgatás után válaszolt csak a kérdésére: - Úgy gondolom, a nıvére biztosan elégedett lesz ezzel a pompás ajándékkal, uram. Maxwell nyelt egy nagyot, kissé hátrébb lépett mellıle, majd a pultra terítette a vörös ruhát. - Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet. Azután, mintha mi sem történt volna, folytatta a vásárlást, Jin Kang közben a háttérbe vonult. Bár az iménti jelenetbıl nem derülhetett ki a kívülállók számára, hogy ı nı - mégis tudta, az, ami kettejük között történt, valójában errıl szólt. És most elıször érezte úgy, hogy ez mindent megváltoztathat. Az egész életét. És ha ıszinte akar lenni önmagához, el kell ismernie: cseppet sem bánná, ha valóban így történne. A bevásárló körút után Troth visszament az irodába, és leült az íróasztalhoz, hogy befejezze a fordítást, bár a legszívesebben azonnal hazament volna. Rendkívül fárasztó volt számára ez a nap. Már besötétedett, amikor végzett a munkájával az irodában. Épp hogy csak rendet tett az íróasztalán, és felállt, hogy távozzon, amikor Maxwell belépett az ajtón. Odasietett hozzá, és letett elé egy nagy, papírba göngyölt csomagot. - A tied - mondta. - Szerény ajándék, hálából a segítségedért. Visszafojtott hangon, halkan beszélt hozzá, így a jelenlévık közül senki sem hallhatta, mit mondott. - És... hálából azért is, mert megmentetted az életemet. Ugye, nem utasítod vissza ezt a kis figyelmességet? Troth értette, milyen fontos ez Maxwell számára - lekötelezettségét próbálta enyhíteni az ajándékkal. Azt felelte hát: - Ahogy kívánja, uram. - Köszönöm, hogy elfogadtad, Jin. És jó éjszakát. Alig észrevehetı mosoly futott át az arcán, amikor elköszönt Jintıl, azzal távozott az irodából. Bár szinte égett a kíváncsiságtól, tudta, hogy nem nyithatja ki a csomagot mások elıtt. Igyekezett közömbös arcot vágni, miközben az ajándékkal a hóna alatt távozott a hongból. Lesietett a folyópartra, hogy csónakot béreljen, és átjusson a szigetre. Izgatottan ölelte magához a titokzatos csomagot, közben arra gondolt, gyermekkorában volt utoljára ilyen érzése. Az édesapját várta haza ilyen lázas izgalommal egy-egy hosszabb utazásáról. Csak jóval késıbb, felnıttként jött rá, hogy nem maga az ajándék az, amit ennyire várt inkább a boldogság okozta ezt az izgalmat, a tudat, hogy az édesapja nem feledkezett meg róla, míg távol volt tıle. És most ugyanezt érezte, amikor Maxwelltıl kapott ajándékot - melegségjárta át testét-lelkét, annyira örült annak, hogy a férfi gondolt rá. Chenqua házában végre ismét biztonságban érezhette magát. A szobájába lépve, lázas sietséggel zárta be maga után az ajtót. Remegı ujjakkal látott neki, hogy kibontsa a csomagot. Amikor lefejtette róla a papírt, a lélegzete is elállt, amint meglátta, hogy az az álomszép, skarlátvörös ruha lapul benne, amelyet Maxwell a vállához emelve nézegetett a selyemkereskedınél. Elbővölten simította végig a ruha hős selymét. Elvarázsolta a férfi figyelmessége - Maxwell nyilván észrevette, milyen vágyakozva nézte ezt a ruhát, és tudta, mennyire szeretné, ha az övé lehetne. Óvatosan, gyöngéd féltéssel emelte ki a papírból. Csak ekkor vette észre, hogy alatta egy kristálytégely is van - a parfümkereskedıtıl, benne a legbódítóbb illatszerrel. És ez még semmi! A csomagban egy hosszú nyaklánc is lapult még, mívesen faragott jade-gyöngyökbıl, aztán egy arany fésőkészlet és egy leheletvékony, áttört mintázatú elefántcsont legyezı... Minden jel arra utalt, bevásárló körútjuk során Maxwell gondosan megfigyelte, mi az, ami igazán tetszik neki. És ez volt Troth számára a legértékesebb ajándék - a figyelmessége. Hiszen soha senki sem tartotta ennyire fontosnak a vágyait azóta, hogy az édesapja elhunyt. Márpedig annak immáron több mint tizenöt esztendeje. 51
Felszabadult örömmel bújt ki Jin Kang ruhájából, hogy végre felpróbálja az ajándékokat. Miután kibontotta a haját az aranyfésővel, hirtelen elhatározással olyan frizurát készített magának, amilyent a portugál nık viselnek. Csak miután kisminkelte magát, próbálta fel a skarlátvörös ruhát. Úgy állt, hogy teljes egészében, tetıtıl talpig láthassa magát a szobája falán függı tükörben. A ruha mérete tökéletes volt - és sötét hajával ráadásul csodálatos kontrasztot alkotott a színe. Egzotikusnak, meglepıen szépnek látta most magát - olyan teremtésnek, aki különös keveréke keletnek és nyugatnak. Persze, talán csak a ruha teszi... Hiszen, ha jobban belegondol, nincs is olyan nı ezen a világon, akinek ne állna jól ez a pompás darab. Ám most ez a tudat sem szeghette kedvét. Miközben alaposan szemügyre vette magát a tükörben, arra gondolt, életében utoljára talán gyermekkorában volt ilyen tökéletesen elégedett és boldog, mint most. Kuncogni kezdett, majd többször is megpördült a tükör elıtt. Olyan fantasztikus volt, hogy végre - ha csak erre a kis idıre is - nınek érezhette magát. Vajon milyen lenne, ha mostantól fogva élete végéig az is maradhatna? Erre a gondolatra megdermedt, és farkasszemet nézett a tükörképével. Egyik pillanatról a másikra kijózanodott, lelkesedése elpárolgott. Amennyire ismerte ıket, a Fan-qui férfiak és nık is sokkal változatosabbak küllemre, mint a kínaiak. Ha közöttük élhetne, talán nem lenne olyan feltőnı jelenség, mint itt. Kantonban. A bıre sima, a kínaiakénál világosabb tónusú, a haja sőrő, egyenes szálú és fényes... Igen, egyre határozottabban érezte, hogy ha Britanniában élhetne, és úgy öltözködne, mint a Fan-qui nık általában, akkor talán kevésbé rína ki a környezetébıl. A magassága ott átlagosnak számítana, és senkinek sem tőnne fel, hogy gyermekkorában nem szorították el a lábfejét, mint a kínai kislányokét szokták. Európában teljesen természetes dolog ez, nem úgy, mint itt, ahol a nagy láb a szolgálólányok vagy parasztlányok csalhatatlan ismertetıjegyeinek egyike. Leült az ágy szélére, miközben gyors egymásutánban cikáztak a fejében a gondolatok. Az álma, hogy egyszer eljuthat majd Skóciába, az édesapja halálával szertefoszlott. Tizenkét éves volt mindössze, amikor árva maradt, és Chenqua elment érte a makaói házukba, hogy közölje vele a hírt. Elıször fel sem tudta fogni, mi történt - képtelen volt elhinni, hogy az édesapja örökre elment, és itt hagyta ıt. Chenqua elmagyarázta, hogy baleset történt - Hugh Montgomery hajója zátonyra futott, azután elsüllyedt, a holttestét pedig a partra sodorta a víz, és minden kétséget kizáróan azonosították... Szinte hisztérikus állapotba került akkor a szörnyő megrázkódtatástól - Chenqua azonban megértette vele, hogy mindez hiábavaló: már semmin sem változtathat, csakis önmagának árthat. Kábultan, a szívét markoló fájdalomtól és a sírástól kimerülten belátta, hogy igaza van - és mindent elkövetett, hogy Chenqua elégedett legyen vele. Attól kezdve csakis éjjelente sírdogált, amikor senki sem láthatta, hallhatta. Ha jobban belegondol, el kell ismernie: egy ilyen tekintélyes és mesésen gazdag kereskedıtıl, mint amilyen Chenqua, jóval több volt egyszerő baráti, nagylelkő gesztusnál, hogy személyesen intézkedett elhunyt barátja árván maradt gyermekérıl. Intézte az édesapja ügyeit, megszervezte a temetést, és magához vette ıt, a nincstelen félvér kislányt. A vihar, amely zátonyra sodorta apja hajóját, a rakományt is a tenger fenekére küldte, s vele azt a hasznot is, amelyre a következı évben építették volna az életüket. Troth csak késıbb, a háztartásukat vezetı inastól tudta meg, hogy az édesapja után tetemes adósság maradt csupán - ezeket Chenqua rendezte, a saját pénzébıl, nehogy szégyenfolt essen a néhai Hugh Montgomery becsületén. Még így, oly sok év után is a fülében csengett, milyen megvetıen beszéltek az édesapjáról egykori társai, a Kantonban kereskedı Fan-qui férfiak. Csak nehezen állta meg, hogy oda ne álljon eléjük, hogy elégtételt vegyen - és utólag úgy érezte, ez volt élete legnagyobb jellempróbája. Megtanult uralkodni magán. Miután felszámolták egykori háztartásukat, a Cohong kereskedı az egyik legszebb dzsunkával vitte a kislányt a Makaótól nyolcvan mérföldre lévı Kantonba, fel a Pearl folyón. Útközben elmagyarázta Trothnak, hogy a nyelvtudása igazi érték - amire nagy szüksége van, de csakis úgy 52
kamatoztathatja képességeit, ha mostantól fogva fiúként viselkedik. Akkor még túl fiatal volt ahhoz, hogy kialakuljon nıi érzelemvilága és öntudata, s mivel szeretett volna mindenben megfelelni Chenqua elvárásainak, kötelességtudóén alávetette magát a férfi akaratának. És azóta is kivétel nélkül minden esetben teljesítette a kéréseit. Mire megérkezett Kantonba, Troth Montgomery már átalakult Jin Kanggá, mivel tudta magáról: sokkal hasznosabb tagja lehet új otthonának, Chenqua háztartásának, mint MeiLianként. Sohasem elégedetlenkedett új életével, és ıszinte hálát érzett Chenqua iránt, amiért biztonságot, kosztot és kvártélyt nyújtott neki. Bár a férfi távolságtartó és tiszteletet parancsoló volt, sohasem viselkedett durván vagy érzéketlenül a szegény kis árvával. Még most, felnıtt korában is úgy érezte, Chenqua olyan a számára, mint a csónaknak a horgony. Nem volt hát oka panaszra, már csak azért sem, mert férfinak tekintvén ıt, megkülönböztetett bánásmódban részesült a háztartás többi tagjához képest. Mivel a gazdája kiséretében, tolmácsi minıségében sok idıt töltött a Fan-qui kereskedık társaságában, gyakorolhatta s gazdagíthatta nyelvtudását, és újra meg újra kapcsolatba került édesapja kultúrájával. Az élete mégis szőkös keretek között zajlott, és ha jobban belegondol, a mindennapok egyhangúságában nem sok dolog jelentett igazi boldogságot a számára. Vajon egész életét így fogja leélni? Chenqua tolmácsnak álcázott kémjeként? Gyermekkorában angolul gondolkodott, és inkább skótnak érezte magát, mint kínainak. Mostanra, hogy életét nagyobbrészt Kantonban élte le, már kínai módra és kínai nyelven gondolkodott, ám a jellemét továbbra is skót öröksége határozta meg. Abban reménykedett, talán még nincs késı ahhoz, hogy megtalálja a helyét az édesapja hazájában. Persze, nem lesz könnyő, ha mindent elölrıl kell kezdenie egy ismeretlen országban, barátok és pénz nélkül. Még az útiköltséget elıteremteni sem lesz egyszerő feladat. Bár talán, ha túladna egy-két holmin... Vajon lemondana-e az édesanyjától örökölt ékszerekrıl, vagy arról a gyönyörő ruháról, amelyet most kapott Maxwelltıl, hogy elérje a célját? A puszta gondolattól is görcsbe rándult a gyomra. Tegyük fel, hogy sikerül valahogy feljutnia egy Fan-qui hajóra. Ám Kantont elhagyni sem lesz egyszerő. Chenqua már csak azért sem szívesen engedné el még hosszabb útra sem, mert szinte pótolhatatlan a számára a nyelvtudása miatt. Talán akad egy olyan Fan-qui kereskedı, aki segíthetne rajta... Mondjuk, olyasvalaki, akinek szüksége lenne tolmácsra Britanniában. Troth a homlokát ráncolva töprengett ezen a lehetıségen. Lehet, hogy a Kelet-indiai Társaság emberei találnának munkát Jin Kangnak a hazájukban, de vajon mit szólnak majd, amikor kiderül, hogy oly sok éven át a bolondját járatta velük, és nem is férfi, hanem nı? Mindazonáltal azt sem tudta elképzelni, hogy egész életében Jin Kangként éljen. Többek között ezért is vágyott Britanniába, hogy ott végre nıként létezhessen. Felsóhajtott, miközben végiggondolta, mennyi gondtól szabadulhatna meg egy csapásra azzal, ha eljuthatna az édesapja szülıföldjére, s új életet kezdhetne ott. Talán már csak karnyújtásnyira van attól, amire mindig is vágyott - a szabadságtól. De vajon lesz-e elég bátorsága és esze ahhoz, hogy megragadja a lehetıséget? Most hirtelen úgy érezte, nem elég felnıtt még ahhoz, hogy a kezébe vegye a sorsa irányítását.
53
Tizedik fejezet Anglia, 1832. december A nyugtalan éjszaka után Troth nehezen tért magához. Kábultan ébredezett, a sok sírástól kimerült volt, a szeme kivörösödött és bedagadt. Alighogy felocsúdott a kábulatból, hallotta, hogy valaki szelíden kopogtat a szobája ajtaján, és kisvártatva belépett egy szobalány. Kezében tálcát egyensúlyozott, rajta a gondosan összekészített friss reggeli illatozott. Az ablakokon beszőrıdı kora reggeli bágyadt fénybıl Troth arra következtetett, ismét borús, hővös napra ébredtek. A szobalány odalépett az ágyához. Arcán bizonytalanság tükrözıdött, mozdulatai is tétovák voltak. - Asszonyom szeretni tea? - kérdezte végül Trothtól lassan, tagoltan. Honnan tanulhatta az angol nyelvet, hogy ilyen éneklı hanglejtéssel beszél? Troth elıször nem értette, azután rádöbbent, mirıl van szó tulajdonképpen. Szinte paródiája volt ez a kínaiak által beszélt, leegyszerősített angolnak. Közönyös hangon, tökéletes angolsággal válaszolt. - Egy csésze tea igazán jólesne, köszönöm szíves kérdését. A szobalány nyakig vörösödött szégyenében. - Bocsásson meg, asszonyom... A gazdámtól úgy értesültem, ön külföldi. - Ez igaz, de akadnak ebben a világban olyan külföldiek, akik elég jól beszélnek angolul - felelte Troth. Mivel nem akarta még jobban zavarba hozni a lányt, megkérdezte tıle: - Megtudhatnám a nevét, kisasszony? A lány nyelt egy nagyot, majd illedelmesen pukedlizve bemutatkozott: - Sally vagyok, asszonyom. Óvatosan letette a tálcát Troth ölébe, és próbálta leplezni meglepettségét. Troth azonban jól ismerte már ezt az arckifejezést - miközben Britanniába tartott, a hajón épp elég európai bámulta meg. Végtére is természetes a lány részérıl ez a viselkedés, hiszen lehet, hogy sohasem járt még kínai elıtte itt Shropshire-ban. Talán még Londonban is csak kevesen láttak ázsiait. - Szeretne még valamit, Lady Maxwell? - kérdezte a lány most már természetes beszédmodorában. - Köszönöm, semmit, Sally. Ez is bıven elég lesz. i A szobalány pukedlizett, azután magára hagyta a vendéget. Troth elıtt a tálcán a hagyományos angol reggeli kellékei sorakoztak: szalonna, tojás, felvágott, frissen sült kenyér, dzsem. A hajón már hozzászokott ehhez a koszthoz, bár rizs nélkül minden étkezést hiányosnak érzett. Ma reggel farkaséhes volt - mohón felfalt mindent, amit elébe tett a szobalány. A végére hagyta a teát - miközben önfeledten kortyolgatta, arra gondolt, milyen kellemes keverék. Miután sikerült elég erıt merítenie az ételbıl, úgy érezte, készen áll az új napra. Amikor felkelt az ágyból, és odament a székhez, amelyen a tegnap viselt ruháit hagyta, meglepıdve tapasztalta, hogy valaki kikefélte és kivasalta, s gondosan, a megfelelı sorrendben odakészítette a számára. A többi holmija a vászonprés polcain sorakozott. Lám, itt, Warfield Parkban milyen figyelmesen bánnak a vendéggel... a szeretı gondoskodás jelei láttán egészen meghatódott. Miután felöltözött és kilépett a szobából. Lady Grahame-et az ajtóval csaknem szemközt találta. Egy kényelmes karosszékben üldögélt, akár egy kamaszlány - lábát felhúzva, összegömbölyödve, mint egy macska -, és elmélyülten olvasgatott. Ma reggel egyszerő, zöld kartonruhát viselt, ezüstös szıke haját laza kontyba fogva és feltőzve. Ugyanolyan szép volt most is, mint az elızı este, amikor elegánsabb alkalmi öltözékben jelent meg. Bár Troth úgy gondolta, nagyjából egykorú lehet vele, Lady Grahame-et olyasfajta büszkeség jellemezte, amit ı még csak idısebb asszonyokon fedezett fel. Lady Grahame felpillantott a könyvbıl, amikor Troth kilépett a szobája ajtaján. - Jó reggelt - mondta kedvesen. - Jól aludtál? - Meglehetısen. Köszönöm a szíves vendéglátást. Lady Grahame. 54
- Szólíts csak Merielnek - mondta a hölgy, azzal kecsesen felállt a karosszékbıl, a könyvet pedig letette mellé a kisasztalra. - Van kedved velem tartani a narancsligetbe? Nagyon kellemes, nyugodt hely. Különösen ilyen zord napokon üdítı látvány. Troth hálás volt a kedvességért, amivel elhalmozták. - A kerteket én is különösen kedvelem. Együtt mentek le a lépcsın a nappaliba, ahol az elızı éjjel találkoztak. Troth Kyle-tól tudta, hogy a sógornıje törékeny termető, akár egy kantoni nı. Most bebizonyosodott, hogy igaza volt, bár ı akkor nem akart hinni neki. - A férjed... Hogy van? Meriel szomorúan felsóhajtott. - Úgy érzem, mintha a lelkének egy része Kyle után halt volna. Kyle esküvel ígérte neki, hogy egy napon hazatér, és azt hiszem, Dominic mindig is hitte, hogy így lesz. Annak ellenére bízott ebben, hogy tudtuk, milyen veszélyes vizeken jár. - Bárcsak tehettem volna érte még valamit - sóhajtott fel Troth keserően. - A férjem elmesélte, mi történt, és úgy gondolom, az is szerencse, hogy egyáltalán ép bırrel sikerült túlélned ezt az egészet. És nagyon hálásak vagyunk neked azért, hogy Kyle kérésére vállaltad ezt a hosszú utazást. Hiszen különben talán sohasem értesültünk volna arról, mi történt Kyle-lal - Meriel ekkor elhallgatott, és nyelt egy nagyot. Mindketten a könnyeikkel küszködtek. Én úgy gondolom, a bizonyosság még mindig jobb, mint örökké csak várni és reménykedni. - Jól ismerted Kyle-t? - érdeklıdött Troth. - Nem mondhatnám, hogy sokszor találkoztunk, de a Dominicnak írott levelei alapján azt hiszem, sikerült elég jól megismernem ıt. Olyannyira, hogy szinte én is a testvéremnek tekintettem Kyle-t. Meriel ekkor hosszú idıre elhallgatott. Végighaladtak a ház folyosóin, és amikor kiléptek egy ajtón, Troth úgy érezte, mintha a csodák birodalmában találta volna magát. Még a lélegzete is elállt a fenséges látványtól. A levegı éppolyan perzselıen meleg és párás volt, mint a trópusokon, a virágzó citrusfákról pedig mennyei illat áradt feléjük. Voltak itt más növények is, diszcserjék és virágok, az ágyások között kígyózva kanyarogtak a vörös téglával kirakott kis ösvények. Néhol pihenésre csábító padokat helyeztek el. Az egészben mégis az volt a legcsodálatosabb, hogy az üvegtetın át láthatta: odakint ólomszürke az ég, nagy pelyhekben hull a hó, és a külvilágot máris vastag fehér takaróként borítja. - Télen ez a kedvenc helyem - szólalt meg Meriel. - Álmodozni szoktam itt. És persze, valahányszor belépek ide, vágyódom a tavasz után. - Milyen gyönyörő - áradozott Troth, érezve, hogy nincsenek erre megfelelı szavak. A narancsliget végébe érve, az üvegfalon nyitva volt egy ablak - ezen át egészen közelrıl figyelhette a szállingózó hópelyheket. - Láttál már havat? - kérdezte Meriel. Troth megrázta a fejét. - Nem, még soha életemben. És bevallom, nem is gondoltam volna, hogy ilyen csodálatos lehet... - ekkor Meriel felé fordult. - Amikor elmondtam Kyle-nak, hogy szerintem a gazdám, Chenqua kertje a legszebb a világon, azt válaszolta, ez a kert legalább olyan szép. És elismerem, igaza volt, bár akkor nem hittem neki. Meriel elmosolyodott, majd helyet foglalt az egyik padon, ahonnan a virágágyásokra látni, s amelyet szabályos mértani alakzatokra nyírt élı sövény vett körül. - Jó érzés tudni, hogy ennyire tetszett neki ez a hely - mondta Meriel. - Ilyenkor télen a kinti kertben pihennek a növények, de amint beköszönt a tavasz, megtelik élettel a környék. Majd meglátod, milyen szép lesz itt minden. Troth leült mellé, a pad másik végébe. - Bocsásd meg kíváncsiságomat... Tudom, nem ildomos ilyesmit kérdeznem, de nem értem, hogyan lehetséges az, hogy Kyle és a férjed is lord, amikor ık ketten testvérek. - Úgy, hogy a Grahame titulus az én családomból származik, és az kihalt volna, amikor a nagybátyám elhunyt - magyarázta Meriel. - Az apósom úgy gondolta, kár lenne veszni hagyni egy lordi címet, azért kérvényt nyújtott be a királyhoz, hogy Dominic és én örökölhessük meg. 55
Kyle mesélt Trothnak arról, hogy Dominicnak és Merielnek vannak gyermekeik - egy fiuk és egy kislányuk is. Egyiküket sem ismeri személyesen, mert mindketten azt követıen születtek, hogy Kyle elhagyta Angliát. Mennyire várta a pillanatot, amikor végre találkozhat velük... Troth érezte, hogy összeszorul a torka, s fojtogatni kezdi a sírás. Ekkor egyszerre csak ott termett elıtte egy nagy kandúr. Aranyló szemét rászegezte, s élénk érdeklıdéssel megnézte magának, aztán váratlanul felugrott az ölébe. Egy ideig ide-oda fészkelıdött új helyén, majd összegömbölyödött, és dorombolni kezdett. Troth óvatosan simogatta puha, sőrő bundáját. - Most már hivatalosan is családtag lettél - nevetett Meriel. - Miután Gingernek megnyerted a tetszését. - Nem érdemlek meg ekkora bizalmat - mentegetızött Troth. - Kyle és én mindössze pár hete ismertük egymást, amikor meghalt. Azt sem tudom, érvényes-e így a házasságunk. Tulajdonképpen csak azért jöttem ide, hogy értesüljön Kyle családja a történtekrıl. Nem várhatom el, hogy befogadjanak maguk közé. Nem is érdemlem meg. Meriel gyöngéden megérintette a kezét, s azt mondta: - Nekem nyugodtan elmondhatsz mindent, amit csak szeretnél kibeszélni magadból. Troth hálásan pillantott rá, azután mély lélegzetet vett, hogy elmesélje Merielnek a házasságuk történetét. Amikor a végére ért, elhallgatott és várta, miként vélekedik minderrıl Meriel. - Nem volt valami szokványos kapcsolat a tiétek, ez igaz, de mégis ıszinte, igaz szeretettel szerettétek egymást. Hogy maga a szertartás legálisnak tekinthetı-e így is - elhallgatott, és felsóhajtott -, most, hogy Kyle meghalt, én semmi értelmét sem látom annak, hogy ezt bolygassuk. Nem kötöttetek házassági szerzıdést ugyan, de úgy gondolom, az özvegyeket megilletı jogok rád is vonatkoznak. Kyle személyes tárgyai és a tulajdona terád száll a halálával, és ez, azt hiszem, lehetıvé teszi, hogy függetlenül élj. Nyilván Kyle is ezt szerette volna. - Nem fogadhatom ezt el tıle. Ö sohasem volt szerelmes belém -felelte Troth. - Csak felelısséget vállalt értem, gondoskodott rólam. - De te szeretted ıt, ugye? Trothnak elállt a szava. Az illendıség azt diktálná, hogy nemmel válaszoljon erre a kérdésre, de akkor hazudna. Ezt pedig semmiképp sem akarta. Nem kellett kimondani a választ, Meriel leolvasta az arcáról. - Örülök, hogy végül mégiscsak talált magának valakit, aki szerette ıt. A téged megilletı örökösödési jogokat pedig senki sem vitathatja el tıled. Troth eltakarta a kezével a szemét. Ügy érezte, nem bírja tovább sírás nélkül. Talán butaság lenne visszautasítani az örökséget, hiszen nagy szüksége van az anyagi biztonságra. Mindazonáltal ennél sokkal fontosabbnak érezte a lehetıséget, hogy Kyle családjához tartozhat. Ez legmerészebb álmait is felülmúlta. Az édesapja halála óta nem érezte, hogy ı is tarozhat valahová, igaz, eddig nem is vágyódott ilyesmire. - Olyan kedves vagy hozzám, Meriel. Hogyan tudsz feltétel nélkül elfogadni valakit, aki annyira idegen ebben a világban, mint én? - Hosszú ideig én magam is idegen voltam a saját otthonomban. De rájöttem, hogy a szeretet köt minket ehhez a földhöz. És te szeretted Kyle-t - mondta Meriel alig hallhatóan. - A mi otthonunk mostantól fogva a tiéd is, Troth. Persze, csak akkor, ha te is szeretnél itt maradni nálunk. A könnyektıl ismét bepárásodott a tekintete. És bár sajgó fájdalom markolta a szívét, úgy érezte, talán már elkezdıdtek behegedni a sebek.
56
Tizenegyedik fejezet Kanton, Kína, 1832 tavasza Tölthetek önnek még egy kis bort, Lord Maxwell? - kérdezte Chenqua, a figyelmes házigazda, majd kissé elırehajolva várta a vendég válaszát. - Köszönöm, kérek még, Chenqua. Igazán finom ez a bor - felelte Kyle. Aprókat kortyolgatva itta a nedőt, miután az inas Chenqua intésére ismét teletöltötte a poharát. Gavin, aki szintén vendégként volt jelen, jó elıre figyelmeztette barátját arra, hogy egy hagyományos kínai étkezés akár öt-hat óráig is eltarthat, és összesen mintegy harminc kisebb-nagyobb fogásból áll. Kyle egy pillanatra sem feledkezett meg errıl, úgyhogy csak módjával evett-ivott. Nagyon örült, amikor Chenqua meghívta ıket vacsorára a palotájába, mivel ettıl az egy alkalomtól eltekintve nem nyílt lehetısége arra, hogy láthassa egy kínai otthonát. A kereskedı háza pedig egyáltalán nem volt átlagos - már messzirıl, kívülrıl is fenséges látványt nyújtott. Amikor beléptek ide, igyekezett mindent alaposan szemügyre venni, persze, kerülve a feltőnést. A palotának ez a szárnya szellısen berendezett, tágas helyiségekbıl állt, az egyes épületrészeket kecsesen ívelı, faragott és színesre festett tetık fedték, a belsı udvarok padlózatát márvánnyal burkolták. Az étel sem hagyott kívánnivalót maga után. Kínai zenészek muzsikáltak a galérián, miközben a személyzet hol francia, hol angol, hol meg kínai fogásokat szolgált fel a ház urának és vendégeinek, mindegyiket újabb és újabb színpompás porcelánkészletben tálalva. Kyle-t mindig minden érdekelte, így most is elsısorban a kínai ételeket próbálta ki. Bár az állaguk és a főszerezésük néha furcsának, talán gyanúsnak is tőnt, mindent egybevetve érdekesnek és többnyire ízletesnek találta a fogásokat. Chenquának feltőnt, amikor Kyle evıpálcikákat kért az egyik szolgálótól, és megkérdezte: - Jól gondolom, hogy önt érdekli a kínai konyha? - Nagyon is, uram - felelte Kyle. - Hiszen az önök kultúrája a legısibb az egész világon. Egy barbár bizonyára meg sem értheti a történelmüket és a társadalmuk mőködését, de... én szívesen tennék egy kisérletet. Chenqua helyeslıen bólintott. Tetszett neki az idegen szerénysége. - Jómagam is úgy gondolom, ha jobban értjük és megismerjük egymást, az népeink javát is szolgálja. Kyle úgy érezte, talán soha többé nem adódik ennél alkalmasabb pillanat, ezért úgy döntött, felteszi Chenquának azt a kérdést, ami a leginkább izgatta a fantáziáját. - Lehetıvé tehetné talán a számomra, hogy jobban megismerjem az országot? Arra gondoltam, ha kisérıkkel indulnék útnak, akkor... remélhetıleg nem okoznék nagy galibát. Vagy talán azt tanácsolja, inkább a jezsuitákhoz csatlakozzam, akik már ismerik az utat a szárazföld belsejébe? Chenqua homlokán árnyék suhant át. Tekintete egy csapásra elkomorodott. - Ez... nagyon bonyolult dolog. Nagyon bonyolult, érti? Kyle már tudta, hogy a kínaiak nem szeretnek kerek perec visszautasítani egy kérést, és megértette, hogy Chenqua válasza valójában annyit tesz: „Szó sem lehet róla”. Mivel a világért sem szerette volna kényelmetlen helyzetbe hozni vendéglátóját, így folytatta: - Talán majd egy késıbbi idıpontban kerítek módot rá... Gondolom, amikor már szorosabb kapcsolat alakult ki a két nép között, lehetıvé teszik az utazást a honfitársaim számára. - Igen, persze - mondta Chenqua szemlátomást megkönnyebbülten. - Majd valamikor, a jövıben... Ezzel mintegy jelezve azt is, hogy errıl a témáról nem kíván tovább társalogni, William Boynton felé fordult. A Kelet-indiai Társaság taipanja Chenqua másik oldalán foglalt helyet. Kyle remélte, hogy ma viszontláthatja Jin Kangot, de eddig csalódnia kellett. Arra gondolt, talán itt bujkál valahol, a tágas étkezıt egyik oldalról lezáró faragott paravánok mögött, mivel idırıl idıre visszafojtott nıi kuncogást vélt hallani abból az irányból, és ez biztos jele volt annak, hogy a házigazda cselédlányai onnan figyelik a vendégséget, az apró réseken át. 57
Hamar belátta azonban, hogy ebben hiába reménykedik, hiszen Jin Kangot a háziak közül senki sem tekinti nınek. Úgy a tizenötödik fogás után járhattak, amikor kis pihenıt tartottak. Ez idı alatt Chenqua cselédei elıkészítették a színpadot, amelyen majd egy kis jelenetet adnak elı a vendégek szórakoztatására. Miközben leszedték az asztalt, és elvitték az edényeket, Kyle megkérdezte Chenquától: - Megengedné, uram, hogy egy kis idıre kimenjek? Jólesne járni egyet, és ha nincs ellenére, szívesen megnézném a kertet. Gondolom, ugyanolyan szép, mint a háza. - Kérem, menjen csak. Mi úgy tartjuk, a kert felfrissíti és megfiatalítja a lelket ugyanúgy, mint az étel a testet. Kyle örömmel vette tudomásul, hogy végre megmozgathatja elgémberedett tagjait. Az étkezırész félig nyitott volt, így nem érzékelt sok különbséget, amikor a belsı udvarba ért. Amikor vendég érkezett, fıleg ha Fan-qui volt az illetı, Chenqua mindig személyesen kalauzolta körbe ıt a palotájában. Legbüszkébb a kertjére volt. Több hektárnyi területen alakították ki, mesterséges dombokkal, barlangokkal tagolták. A folyó vizét vezették ide, amely hol kis patakok formájában csörgedezett, hol meg tavirózsákkal ékes tavacskákká szélesedett ki. Bárhová is nézett, sehol sem volt egyenes az ösvény - a kerti utak szelíden kígyózó, a szemnek igen kellemes látványt nyújtó vonalat követtek. Miután bejárta a kert legtávolabbi részét is, Kyle elindult vissza a fıépület felé. Az egyik tavacska partján egy alakra lett figyelmes, aki a víz fölé épített, nyolcszög alakú kerti pavilon felé tartott. Kyle rögtın ráismert: Troth volt az. Ezért úgy döntött, megkerüli a tavat és odamegy hozzá. Már a pavilon közvetlen közelében járt, amikor egy alacsony, élénk színő ruhát viselı nıalak lépett ki a karcsú építménybıl, és kecsesen tipegve haladt valószínőtlenül kicsi lábain. Épp mielıtt eltőnt volna az egyik kerti szikla mögött, hátrapillantott, és arcát a keszkenıje mögé rejtve kuncogott. A fekete szempár pajkosan villant, majd a lány eltőnt. Kyle megbabonázva nézte. Sohasem látott még elıkelı kínai hajadont. Tekintete arra a helyre tapadt, ahol a légies alak eltőnt a szeme elıl. - Ling-Ling nagyon bájos teremtés, ugye? İ Chenqua negyedik asszonya - mondta egy ismerıs hang. Kyle megfordult, és ott állt elıtte Troth, aki eddig a pavilon kapujából figyelte ıt. - Remélem, szándékomon és tudtomon kívül nem sértettem meg valamilyen tilalmat azzal, hogy megpillantottam ıt - mentegetızött a férfi. - Nem, dehogy - felelte Troth. Azt hiszem, Lin-Lingnek is kifejezetten érdekes élmény volt ilyen közelrıl látni egy barbár férfit, úgy látom, tetszett neki. - Mindent megteszek, ami csak tılem telik, hogy ne okozzak csalódást - felelte Kyle udvariasan, miközben Troth arcát fürkészte. Varkocsba font hajával, kipirult arcával egészen más, és persze sokkal természetesebb volt, mint az imént látott hideg szépség, és Kyle-t sokkal jobban érdekelte, mint a másik fiatal nı mesterkélt bája. Mindazonáltal feledhetetlen volt számára az elıbbi pillanat. Gondolatban figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy nem támadhatnak effajta gondolatai Troth Jin Kanggal kapcsolatban. Hiszen nem könnyővérő ez a lány, aki csak úgy elsı szóra ágyba bújik egy férfival, és nem is az a teremtés, akit aztán egykönnyen el lehet felejteni, és el lehet hagyni, mintha mi sem történt volna. Talán éppen azért keltette fel az érdeklıdését ennyire, mert tudta, hogy kettejük között egy egész világ áll. - Jól sejtem, nem jártál az Elliott-házban azóta, hogy vásárolni voltunk. Ennyire kifáradtál a bevásárló körúton? - Nem, de... Az Angol Gyárban volt rám szükség, uram. Sokat dolgoztam - felelte Troth, de közben lesütötte a szemét. - Nagyon köszönöm az ajándékokat. Mindegyik kitőnı választás volt. - Örülök, hogy megnyerték a tetszésedet - felelte Kyle. Azon tőnıdött, vajon hogyan állhat a lányon a ruha, az ékszer - a sok finom, nıies portéka. Követte ıt a kerti pavilonba. Csak most vette észre, hogy a helyiséget teaháznak rendezték be, s falai áttört faragású, csipkeszerően könnyed kılapokból állnak. Alacsony, nyolcszöglető asztalka állt középen, melynek formája magát az épületet idézte, s vastagon párnázott pad futott köröskörül a fal mellett. 58
- Milyen kellemes itt! Jól sejtem, hogy ez a kedvenc tartózkodási helyed? A lány helyet foglalt a padon. - Néha meditálni jövök ide. Azt hiszem, ez a legszebb kert az egész világon. Kyle is leült, de nem a lány mellé, inkább szemközt vele - vagyis a lehetı legtávolabbi helyre tıle. - A sógornımé talán felér vele, de másutt én sem láttam még ilyen szépet. Bár annak egészen más a stílusa, így azt hiszem, nem is hasonlíthatók össze egymással. - Még sohasem láttam igazi angol kertet - jegyezte meg Troth szomorkásán. Kyle-nak csak most tőnt fel, milyen szép az íve a lány nyakának. A derengı fényben egész alakja sejtelmesnek és légiesnek tőnt. - A fivérem és a felesége a Warfield Parkban laknak. Az ottani kerteket úgy hat-hétszáz évvel ezelıtt kezdték el kialakítani. És azóta minden egyes nemzedék hozzáadott valamit a maga stílusából, a saját ízlése szerint. Valóban? Olyan régi lenne? Azt hittem, Anglia fiatal ország Kínához képest. - Hoshan templomához fogható régi épületünk egy sincsen, ez igaz - mondta Kyle. - Azt mondják, azt a templomot maga Buddha építette. Persze, ez csak legenda, hiszen ı Indiában született, és nem itt, Kínában. Akárhogy is van, a templom kétségtelenül az egyik legrégibb épület a Mennyei Birodalomban. Kyle mohón itta a szavait. - Jártál már ott? - kérdezte reménykedve, hátha többet is megtudhat róla. - Én nem, de a gazdám, Chenqua igen. A dolgozószobájában ıriz néhány festményt, amely a templomról készült. Kyle a Chenquával folytatott beszélgetés után már úgy érezte, hiábavaló lenne minden próbálkozása - úgy tőnik, hivatalosan nem utazgathat Kína területén. Azért tett még egy utolsó kisérletet. - Életemnek több mint a felét úgy éltem le, hogy ez volt a legfıbb vágyam. Egyszer meglátni Hoshan templomát. Nem ismersz véletlenül valakit, aki segíthetne nekem abban, hogy eljussak oda? - Ez... képtelen ötlet, uram. Nem jutna messzire. Útját állnak, hiszen lerí önrıl, hogy idegen. Még Kantonba sem juthat be, nemhogy az ország távolabbi vidékeire. - Tudom, a Fan-quik éppolyan feltőnıek itt, mint a zsiráfok lennének - ismerte el Kyle. Kezdte türelmét veszteni. - Hallottam már ezt egy párszor, mióta itt vagyok. De képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg lehetetlen. Ha már egyszer ilyen nagy távolságot megtettem, nem létezik, hogy ne találnám meg a módját. Talán, ha gyaloghintóval utaznék, mint egy elıkelı úr, akkor nem vennék észre az ocsmány ábrázatomat, és a magasságom sem tőnne fel senkinek. A lánynak elkerekedett a szeme. - Most komolyan beszél? - Igen, persze - felelte Kyle, és bizalmasan közelebb hajolt a lányhoz. - jól sejtem? Ha a Cohongnak győjtıd az információkat, akkor biztosan ismersz néhány magas rangú tisztviselıt. Képtelen vagyok elhinni, hogy nincs olyan ember, aki segítene nekem ebben, ha megfelelı árat fizetek a szolgálataiért. A lány felállt és járkálni kezdett körbe-körbe, azután fel s alá, akár egy nyugtalan tigris. - Arról nem is beszéltem még, hogy ez életveszélyes vállalkozás lenne, uram. Itt, a telepen védelmet élvez, és biztonságban érezheti magát egy Fan-qui, de vidéken... Az ország belsejében bármi megtörténhet. Akármilyen ügyesen próbálná álcázni magát, pillanatok alatt kiderülne, hogy nem közülünk való. Ne értsen félre, de a szagáról is megérzik. - Micsoda?! ijgy értsem, büdös vagyok nektek? - Kyle elképedve hallgatta. - A Fan-quik túl sok húst esznek hozzánk képest, és ez kipárolog a bırön át. És ön túlságosan magas is, uram, a termetével jó egy fejnyi-re kimagaslik a kínaiak közül. Az arca pedig - több mint árulkodó. Különösen a szeme színe miatt. - És mi lenne, ha bekötöznénk a fejemet, mintha megsebesültem volna? A lány fontolóra vette az ötletet. - Hoshan templomát végül is azért tekintik szentnek, mert gyógyító erıt tulajdonítanak neki. 59
Bár palástolni próbálta az érzéseit, s az arca mindvégig rezzenéstelen maradt, Kyle egyre izgatottabb lett. Ügy érezte, végre megcsillant elıtte a remény halvány sugara... - Arra gondoltam, talán ha egy pár hétig kizárólag kínai ételt eszem, akkor megváltozhat a testszagom. Mondd csak, mit tehetnék még az ügy érdekében? - Mondja, miért olyan fontos mindez önnek, uram? Azért akar eljutni Hoshanhoz, hogy odahaza eldicsekedhessen vele a barátainak? Hogy elmondhassa magáról, olyan helyen járt, ahol senki európai még ön elıtt? Vagy a pogány babonákon akar derülni? - Nem, dehogy. Szó sincs ilyesmirıl - felelte a férfi komoly arccal. - Hoshan templomát otthon, egy régiségkereskedésben láttam elıször egy kínai tekercsen. Csodálatos rajzok voltak, egyszerően lenyőgöztek. Nem sokkal azután vásároltam meg a tekercset, hogy az édesanyám elhunyt. Amikor megláttam, úgy éreztem, ez valami mennyei épület lehet, olyan szent hely, amelynek szépsége semmi máshoz nem fogható. Mintha a túlvilágon lenne mindez, mintha lebegne a táj fölött a hegyekben vagy az égben... Akkor úgy képzeltem, az édesanyám lelke oda tért megpihenni. Az eszemmel persze tudom, hogy ez nem igaz, de olyan megnyugtató volt a gondolat... Valóban így volt, fıleg azóta, hogy a fivére és ı egyre jobban eltávolodtak egymástól lélekben és mind nagyobb szükségét érezte a megnyugvásnak. - Úgy gondolom, van sokkal biztonságosabb módja is annak, hogy ilyen szép dolgokat láthasson. Erre való a meditáció - jegyezte meg Troth. Kyle-nak fogalma sem volt, hogyan értethetné meg a lánnyal, miért szeretné ennyire látni a templomot. Hiszen ı maga sem értette igazán ezt a vágyat. Végül azt mondta: - Sohasem álmodtál még olyasmit, ami tökéletesen hatalmába kerítette a testedet és a lelkedet? - De igen, volt már rá példa - felelte a lány alig hallhatóan, és kissé elpirult. Troth olyan magányosnak és sebezhetınek tőnt most, hogy Kyle a legszívesebben megfogta volna a kezét. Végül mégsem mozdult meg. - Akkor biztosan érted, miért ennyire fontos ez nekem. Úgy érzem, ez a küldetésem. Az életem célja. Nos, mit gondolsz, találunk valakit, aki elvinne engem Hoshan templomához? Az az igazság, akár egyedül is nekivágnék, ha a legkisebb esélyem lenne a sikerre, de már többen is mondták, hogy ez egyszerően képtelenség. A lány a kırács apró résein át a tavat figyelte egy ideig. Kyle iménti szavai csengtek a fülében. Lehetséges, hogy a világ másik végében valóban létezik egy ehhez fogható szépségő kert? - Ha rajtacsípik, nagy bajba sodorja magát. És nemcsak önmagát, de Chenquát és a családját is. - Úgy értsem, hogy az élete vagy a rokonai élete is veszélybe kerülhet emiatt? A lány felvonta a szemöldökét. - Ezt a lehetıséget sem zárhatjuk ki. Bár én úgy gondolom, a kormányra sem vetne jó fényt, ha tönkretennék a Cohong vezetıjét, hiszen mesés bevételeket köszönhet neki a város és maga a császár is. Az azonban biztos, hogy súlyos büntetést rónak ki rá, ha kiderül. - A Cohong kereskedıket gyakran sújtják pénzbüntetéssel akkor is, ha a Fan-quik megsértik valamely rendeletet. Nem hiszem, hogy ez igazán nagy gondot jelentene. Szívesen kifizetem helyette a pénzbírságot, ha erre sor kerül. Próbált minél meggyızıbben érvelni, mert most már úgy érezte, célegyenesben van. - Különben meg... Nem hiszem, hogy annyira veszélyes, amire kérem. A templom alig száz mérföldre van innen, az utat úgy két hét alatt megtehetjük. Szívesen vállalkozom bármire, ha ezen az áron megvalósíthatom a tervemet. Nincs szükségem másra, csak egy megbízható vezetıre, aki ismeri a környéket. A lány egyre nyugtalanabb lett. Ismét elhatalmasodott rajta a vágy, hogy megváltoztassa az életét, és lám - most úgy tőnik, ez jó alkalomnak bizonyulhat. Nem kell mást tennie, elszegıdik hozzá vezetınek - itt hagyhat mindent és mindenkit, akit ismert, és talán eljuthat édesapja hazájába... Egymásba kulcsolta a kezét, úgy fordult Kyle felé. - Elviszem én Hoshanhoz. - Ez lehetetlen - felelte a férfi elképedve. - Nem vállalhatsz magadra ekkora kockázatot. 60
- Ugyan miért nem? Azért, mert nı vagyok? Milyen gáláns dolog ez öntıl - mondta ridegen. De ha jól sejtem, önnek lesz szüksége arra, hogy megvédjem, és nem fordítva. Vagy talán éppen ez a baja az ötletemmel? Nem bízik bennem, ugye? Kyle elbizonytalanodott. - Már épp elégszer bebizonyítottad, mire vagy képes. De úgy érzem, olyan vezetıre lenne szükségem, aki eleve a törvény és a törvénytelenség határán él. Olyasvalakire, aki megérti és elfogadja, mekkora kockázatot vállal ezzel. Ha valaki rájön, hogy illegális utazáshoz segítettél egy Fan-quit, akkor az akár az állásodba is kerülhet. Ha Chenqua fülébe jut a hír, az sem kizárt, hogy soha többé nem lesz otthonod. Talán az életedbe is kerülhet ez a vállalkozás. - Készen állok arra, hogy kockára tegyek mindent, amim csak van, akár az életemet is - felelte a lány, mélyen a szemébe nézve. Azt mondta, hajlandó bıkezően fizetni érte. Akkor elmondom, én mit kérek cserébe. Segítsen nekem eljutni Britanniába. Kyle hosszas hallgatás után válaszolt. - Értem. És... miféle segítségre van szükséged? - Fel kell jutnom valahogyan egy brit hajóra, és szükségem lesz elég pénzre ahhoz, hogy egy ideig megéljek valahogy. Amíg munkát nem találok magamnak... Fejben gyors számítást végzett, hogy hozzávetılegesen mekkora összeget tehet ki mindez. - Talán úgy ötven font elég lesz. A férfi a homlokát ráncolva hallgatta. - Biztos, hogy valóban ezt szeretnéd? Az angoltudásod elég jó, de Britanniában nagyon idegennek fogod érezni magad. - Skót meséken nıttem fel. Az biztos, hogy egészen más lesz ott az életem, de úgy érzem, inkább oda tartozom, mintsem ide. Biztos vagyok abban, hogy sohasem fogok teljesen beilleszkedni a kínaiak közé. Kissé megrándult az ajka, majd így folytatta: - Hosszú évek óta arról álmodozom, hogy egyszer eljutok az édesapám szülıföldjére. Már-már feladtam a reményt, hogy valaha is teljesülhet ez a vágyam, de most talán... Úgy érzem, mégis lehetséges. Szóval akkor elvigyem Hoshanhoz? Vagy mégsem bízik bennem eléggé ahhoz, hogy rám bízza az életét? - Ez nem egyszerően bizalom kérdése - felelte Kyle. Látta, milyen eltökélt a lány. Épp annyira, mint amennyire ı maga. - Ha el akarsz jutni Britanniába, akkor segítek anélkül is, hogy elvinnél Hoshanhoz. - Valóban megtenné? Igen, egészen biztosan, mégpedig azért, mert úgy érezte, az életét köszönheti neki, s ezzel lekötelezte magát Trothnak. Troth ezt szerette volna elkerülni. Nem akarta, hogy a férfi úgy érezze, ki van szolgáltatva neki. Troth, aki tizenöt évig kötelességtudóan élt, magát alávetve mások akaratának, Kyle mellett egyenrangúnak szerette volna érezni magát. Úgy érezte, nem tudja elviselni sem a saját alárendeltségét ebben a viszonyban, sem pedig Kyle-ét. - jobb szeretném, ha megdolgoznék érte. Lord Maxwell. De nagy áldozatot kell hoznia ezért. Amennyiben hajlandó feladni mindazt, amit egy lordtól elvárnak, és mindig mindenben követi az utasításaimat, akkor sikerrel fogunk járni. Eljut Hoshanhoz különösebb gond nélkül. Tétova mosoly tőnt fel a férfi arcán. - És mikor indulhatunk? - kérdezte. - Az évszak végén lenne a legalkalmasabb, amikor a Fan-qui hajók megérkeznek. Akkor olyan sokan lesznek itt, hogy senkinek sem tőnik majd fel a hiánya. - És te is el tudsz szabadulni anélkül, hogy feltőnést keltenél? - Majd kitalálom a mikéntjét - mondta a lány. Aztán tétován megkérdezte: - Magammal vihetek néhány holmit? Csak kisebb dolgokról van szó, persze, és úgyis egyesével kell kicsempésznem ıket a szobámból. - Hát persze. Majd kerítek valahonnan egy bıröndöt, és a saját poggyászommal együtt vitetem fel a hajóra. Troth nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy nem kell megválnia a legkedvesebb tárgyaitól, amikor újra kezdi az életét. 61
- Köszönöm - mondta hálásan csillogó szemmel. A férfi kezet nyújtott neki. - Akkor megegyeztünk. Áll az alku? A lány most már meg sem lepıdött azon, hogy amikor egymáshoz ért a kezük, ismét érezte, amint lüktetve-pulzálva áramolni kezd kettejük között a chi-energia. Ám egyúttal az is eszébe jutott errıl, hogy legalább két héten át éjjel-nappal együtt lesznek, szinte minden pillanatban. Talán még tovább is, ha sikerül a zarándokút, és azután együtt utaznak Britanniába, ugyanazon a hajón. Persze, azzal is számolnia kell, hogy amint a fedélzetre lépnek, a férfi visszaváltozik lorddá - ı pedig egy kis senki lesz. De addig... Hoshan felé mint egy férfi és egy nı igyekeznek. Talán, ha csak egy kis idıre is teljesülhet egy másik álma...
62
Tizenkettedik fejezet Kyle frissen fızött, illatos teát töltött a két csészébe. - Többféle teakeverékkel is kisérleteztem mostanában - mondta. - Érdekelne, mi a véleményed errıl a változatról. Gavin beleegyezése jeléül biccentett, majd a szájához emelte a csészét, hogy megkóstolja a gızölgı italt. - Hisz ez kitőnö! - lelkendezett az elsı néhány kotty után. - Mondd csak, mivel ízesítetted? - Bergamottal. Nem messze innen, a Tizenhárom gyár utcájában találtam rá egy főszerkereskedınél. Már amikor kiválasztottam, határozottan éreztem, hogy lesz olyan finom, ha nem finomabb, mint az, amelyet citrommal vagy naranccsal ízesítettek. - Leköteleznél, ha összeírnád nekem a keverési arányokat, hogy nagy mennyiségben is elıállíthassuk - mondta Gavin. - De arra kérlek, senkinek se áruld el, mi ez a titokzatos alkotóanyag. Ha nem muszáj, ne játsszunk a vetélytársaink kezére. Azzal önfeledten, élvezettel kortyolgatta tovább a teát. - Ha gondolod, elnevezhetjük Lord Maxwell-teának - mondta késıbb, tőnıdve. - Attól tartok, apám kitagadna, ha megtudná, hogy kölcsönadtam a családnevünket egy ilyen közönséges árucikknek - felelte Kyle mosolyogva. - Biztos vagy benne? És mit szólnál, mondjuk, ehhez a névhez: Earl Wrexham Tea? Ez már elfogadhatóbb lenne az öregúrnak? - Nem hinném. Sajnálom, azt hiszem, új név után kell nézned. Gavin azonban nem tágított. Most azonnal el akarta nevezni az új teakölteményt. - Nos, akkor legyen talán Earl's Blend Tea. Remélem, ez ellen már ı sem emel majd kifogást. Kyle egy ideig gondolkodott, aztán bólintott. - Igen, azt hiszem, ez ellen még neki sem lehet kifogása. De mondd csak, nem vagy te egy kicsit túlságosan is sznob? - Nevezz inkább csak jó szimatú üzletembernek. Tudod, valami azt súgja nekem, ha piacra dobjuk az Earl's Blend teát, mesés gazdagságra tehetünk szert. Meglátod, felvirágzik ettıl az Elliott-ház. És azért is örülök, mert ezzel az ötleteddel bebizonyítottad, hogy nemhiába jártál itt Kínában. Pedig már-már kezdtem azt hinni rólad, mihaszna alak, semmirekellı élısködı vagy tréfálkozott Gavin, miközben újabb adag teát töltött ki magának a csészébe. - Az évszaknak és ezzel a kereskedelmi szezonnak is hamarosan vége, beköszönt a rossz idı. Nemsokára hazamegyünk mind. Érdekelne, mit gondolsz mindarról, amit itt láttál. - Kína szerintem lenyőgözı ország - felelte Kyle ıszintén. És ebben a pillanatban elhatározta, ez a legmegfelelıbb idıpont arra, hogy elújságolja Gavinnek, miféle terveket forgat még a fejében. - De úgy elöntöttem, mégsem megyek veled Makaóra. Úgy néz ki, sikerül megszerveznem az utat Hoshan templomához. Gavinnek leesett az álla, ezt hallva. Miután magához tért a meglepetéstıl, ezt mondta: - Tudod, titokban reméltem, hogy feladtad már ezt az ırült ötletet. Ugyan kit sikerült meggyıznöd arról, hogy elkalauzoljon oda? Gondolom, valami alvilági alak lehet az illetı. Kyle, ugye, tudod, hogy ez a vállalkozás akár életveszélyes is lehet? - Nagyon is tévedsz. Nincs itt szó semmiféle alvilági alakról. Jin Kang lesz a vezetım, ha éppenséggel tudni akarod. Gavin még alig ocsúdott fel az iménti meglepetésbıl. Most kis híján kiejtette a csészét a kezébıl. - A pokolba is, Kyle! Azt hittem, annak a fiúnak több esze van! Úgy látszik, félreismertem öt. Kyle jó elıre megbeszélte a lánnyal, mit mondhat el Gavinnek a tervezett utazásról. Most ehhez tartotta magát. - Semmi baj az értelmi képességeivel, nekem elhiheted. Amikor megkérdeztem, nem ismer-e véletlenül valakit, aki elvezetne engem a templomhoz, önként ajánlkozott a feladatra. Azt mondta, szívesen elkisér oda. Képzeld, kiderült róla, hogy apai ágról skót származású. És arra kért, cserébe segítsek neki eljutni Angliába. 63
- Uramisten! - hüledezett Gavin. - Mióta csak ismerem, alig láttam az arcát, hiszen mindig lesüti a szemét, ha velünk beszél. De hogy skót származású lenne... Ezt végképp nem gondoltam volna róla. Gondolom, kereskedı lehetett az apja. - Igen, egy Hugh Montgomery nevő fickó. Gavin a homlokát ráncolva gondolkodott. - Sohasem találkoztam vele személyesen, de azt hiszem, tudom, ki az illetı. Pár hónappal azelıtt, hogy partra szálltam itt, hajószerencsétlenség érte, és a tengerbe veszett. De... - hirtelen elhallgatott. Nem tudta, folytassa-e, aztán úgy döntött, mégis megosztja barátjával, amit csak tud. - Ha emlékezetem nem csal, valami botrányos ügy is főzıdik a nevéhez. Igaz, pontos részleteket nem ismerek, de azt sem tudtam, hogy a fickó egy fiúgyermeket hagyott maga után. Botrány? Kyle csak remélhette, hogy Troth fülébe nem jutott még ilyen hír. Az édesapjához való kötıdése és hősége nyilvánvaló volt a számára, és tudta, a lányt nagyon megviselné, ha bemocskolnák az apja nevét. - Jin Montgomery halála után hagyta el Makaót. Chenqua az otthonába fogadta, és hamarosan azt is kitalálta, hogyan hasznosíthatná a fiú nyelvtudását. Képzeld csak, kifejezetten kellemes skót akcentussal beszél, amikor nincs rákényszerítve arra, hogy az együgyő kínai tolmács szerepét játssza. - A pokolba is! Hiszen, ha skót apa nevelte föl, akkor minden szót értett, ami csak elhangzott idáig a jelenlétében! - Gavin arcán árnyék suhant át. - Chenqua, az a vén róka sokkal ravaszabb, mint gondoltam róla. Ilyen ügyes kémet talált magának! Utólag belegondolva azt mondom, örülök, hogy nekem egyébként sincs titkolnivalóm mások elıtt. - Jin Kang egyébként kifejezetten érdekes egyéniség - folytatta Kyle, és közben ösztönösen is elmosolyodott. - Amit most elmeséltem neked, az szigorúan bizalmas, de szeretném, ha tudnál róla. Arra az esetre gondolok, ha netalántán valami bajom esne, és Jin Kang egyedül maradna. Szüksége lesz a segítségedre. - Persze, szívesen segítek rajta, ha tudok. És ha elıbb tudtam volna, hogy skót vér csörgedez az ereiben, akkor egészen másképpen állok a dologhoz. Kyle-nak nem kellett csalódnia barátjában. Gavin ıszinte volt és készségesnek bizonyult, de tett még egy utolsó kisérletet, hogy megpróbálja lebeszélni a barátját az utazásról. - Ha vállalom, hogy elviszem Angliába, akkor eláll ettıl az ırültségtıl? Szeretném lebeszélni arról, hogy elkisérjen téged erre a veszélyes utazásra. Ne nevess ki, de olyan rossz érzésem van emiatt... - Szó sem lehet róla. Egyébként én is felajánlottam ezt neki. Kerek perec visszautasított. Jin Kang végtelenül büszke teremtés. - Ha valóban félig skót, félig pedig kínai, akkor azt hiszem, legfeljebb Luciferével vetekedhet a büszkesége - nevetett Gavin. - Látod, még az én eszemen is sikerült túljárnia. Az jutott eszembe, mivel amúgy is tervezem, hogy létrehozok egy képviseletet Londonban, felajánlok neki ott egy állást. A nyelvtudását és a gyakorlatát ismerve úgy gondolom, jó hasznát vehetjük. Kyle arra gondolt, vajon akkor is fenntartja-e majd a barátja ezt az ajánlatát, ha megtudja, hogy Jin Kang valójában nı? Miután hosszasan mérlegelte a lehetıséget, arra jutott, hogy valószínőleg igen - hiszen épp elég hosszú ideje élt már Amerikában ahhoz, hogy természetesnek vegyen egy ilyesfajta bizarr ötletet. Kyle úgy érezte, az Újvilágban az emberek gondolkodásmódja egészen más, mint Európában. Titokban remélte, hogy ı is jelen lesz, és látni fogja, milyen képet vág majd Gavin, amikor Troth felfedi elıtte az igazságot. Az utóbbi néhány hétben a legapróbb részletekig kidolgozták a tervüket. Rövid,' titkos találkákon kerítettek erre sort, a hong raktárépületének egyik félreesı zugában. És mostanra Kyle úgy érezte, elkészültek - mindent átgondoltak és minden elıkészületet megtettek azért, hogy nyugodt szívvel útnak indulhassanak. Kizárólag kínai ételeket fogyasztott, a hálószobájában egész idı alatt azt a kínai ruhát viselte, amellyel Troth lepte meg a minap. Az eleinte szokatlan viseletet mára természetesnek érezte, sıt, sokkalta kényelmesebbnek is találta, mint az európait. Trothnak is sok dolga akadt mostanában. Lassan elkezdte felszámolni az életét Kantonban. Utánajárt minden apró részletnek és információnak, amirıl úgy érezte, fontos lehet az utazásuk szempontjából. Megvásárolt mindent, amire szükségük lehet, s még egy csónakossal is megbeszélte, hogy az Kantonból Makaóra szállítsa ıket, miután visszatértek a zarándokútról. 64
Makaón könnyőszerrel találnak majd egy Angliába tartó hajót, és azzal véget ér Kyle utolsó nagy utazása. - És mikor indulsz útnak? - érdeklıdött Gavin. - A jövı héten. Aznap, amikor te és az Elliott-ház többi tagja elhajóztok Kantonba. Nyomorék öreg zarándoknak fogok öltözni, aki a fején is megsebesült, és a gyógyulás reményében megy a templomhoz. - Nagyon ügyes - felelte Gavin elismerıen. - Ezt jól kifundáltátok! Bevallom, most már kifejezetten irigyellek. Évek óta foglalkoztat engem is a gondolat, hogy meg kellene nézni az ország belsejét, legalább egy rövid kirándulás erejéig. De attól félek, ha kitudódik, miben sántikálok, örökre kitiltanának Kantonból, és akkor nekem végem. Ezt nem engedhetem meg magamnak. - Kína elıbb-utóbb biztosan megnyitja kapuit az idegenek elıtt. Akkor is lesz majd lehetıséged arra, hogy jobban megismerd az országot, hiszen úgyis rendszeresen jársz ide. Velem azonban más a helyzet. Én nem lehetek biztos abban, hogy valaha is adódik még egy ilyen esélyem az életben. Kyle most nem szívesen gondolt arra, hogy hamarosan vissza kell térnie Angliába, de vigasztalta a tudat, hogy Troth és ı hónapokon át egy fedélzeten utaznak majd. Bıven marad még ideje, hogy útközben megtudjon még tıle egy s mást Kínáról. Talán nyelvleckéket is vehetne a lánytól, és az írástudását is fejleszthetné, bıven lesz rá idejük. Örömmel töltötte el a tudat, hogy a lány társaságában biztosan hamar eltelik a hosszú és fárasztó utazás. Csak most döbbent rá igazán, milyen sokat jelent a számára Troth. Mióta úton volt, sokszor találkozott csinosabbnál csinosabb lányokkal-asszonyokkal, de a vonzalom mindig csak rövid ideig tartott, és hamarosan el is felejtette az illetıt. Ám azóta, hogy ıt megismerte, az elsı pillanattól fogva érezte, hogy Troth más, mint a többiek. Vágott az esze, akár a borotva, széles körő volt a mőveltsége, olyan témákban is tájékozottnak bizonyult, ami a nıktıl általában szokatlan. Nap mint nap szembesült Troth sajátos humorával, ami meglepıen egyéni látásmódról tanúskodott. Bár neki felfedte mindkét arcát, Kyle még mindig különlegesen érdekesnek és talányosnak látta ıt, és a kíváncsisága arra sarkallta, hogy minél jobban megismerje, ha lehet. Vajon milyen érzés lehetett a lánynak, amikor édesapja halála után az európai életformából, a családi fészekbıl hirtelen belecsöppent a kínai valóságba? Bár a lány azt mondta, apjaként tiszteli Chenquát, és hálával tartozik neki mindazért, amit tett érte, az idıs kereskedı nyilván nem helyettesíthette az édesapját, akit valósággal istenített. Idıvel kénytelen volt megszokni az új életvitelt, s jóllehet, joggal érezhette, nem volt kegyes hozzá a sors, mégsem panaszkodott. Kyle abban reménykedett, hogy apja hazája, Britannia nem fog csalódást okozni neki. Chenqua váratlan mozdulattal a földhöz teremtette Jin Kangot. Ö odébb gurult, aztán talpra szökkent, jelezve, hogy készen áll Chenqua következı támadására. Ám a férfi úgy döntött, nem folytatja a küzdelmet, í Szertartásosan meghajolt Jin Kang felé, s azt mondta: - Ennyi elég lesz mára, köszönöm, Jin Kang. Úgy látom, a chi ma sokkal nagyobb erıvel munkál benned, mint máskor. - Korántsem olyan erıvel, mint bácsikámban - felelte a lány szerényen. Keze fejét a ruhája ujjába bújtatva ö is mélyen meghajolt az ellenfél felé. Ám közben görcsbe rándult a gyomra a feszült várakozástól. Jól tudta, tovább már nem halogathatja a bejelentést, és ez tőnt a legmegfelelıbb pillanatnak. - Tudom, méltatlan vagyok a kegyedre, uram, mégis szeretnék tıled kérni valamit. Egy nagy szívességrıl lenne szó... Chenqua csak most egyenesedett fel. Mielıtt válaszolt volna, megigazgatta magán az egyszínő pamuttunikát, amelyet a hajnali edzésekhez használt. - Hadd halljam, mi lenne az. - Az évszak lassan a végéhez közeledik. A Fan-quik közül sokan már elhagyták országunkat. Mivel a szolgálataimra most egy ideig úgysem lesz szükség, úgy gondoltam, elutaznék Makaóra, hogy lerójam tiszteletemet a szüleim sírjánál. 65
Visszafojtott lélegzettel hallgatott, feszült figyelemmel várva Chenqua válaszát Arra gondolt, ha nem ad engedélyt a távozásra, azzal alaposan megnehezíti a dolgát. Akkor nincs mit tennie, titokban, feltőnés nélkül kell távoznia, akár egy tolvajnak, ami korántsem egyszerő feladat. A férfi ravasz tekintete hosszasan fürkészte Jin Kang arcát. A lány lesütötte a szemét, és nyugalmat erıltetett magára. Közben magában egyre csak fohászkodott, remélve, hogy nem keltette fel a gazdája gyanúját. - Talán valamelyik kereskedıvel akarsz Makaóra utazni? - kérdezte Chenqua. - Gavin Elliott felajánlotta a segítségét. Azt mondta, szívesen elvisz a hajójával. - Rendben van, elutazhatsz Makaóra, hogy teljesítsd szent küldetésed. De mielıtt elutazol, a tai-tainak áruld el, mikor térsz vissza. Nincs szükséged pénzre az utazáshoz? - Nincsen, bácsikám. Mindvégig lesütött szemmel állt a férfi elıtt. Háborgó lelkiismerete nem engedte, hogy a szemébe nézve hazudjon neki. Maga is meglepıdött azon, hogy ilyen hihetı hazugságot sikerült kitalálnia ürügyként. Bár valóban el fog menni Makaóra, és mielıtt elhagyja Kínát, meg is látogatja a szülei sírját, ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy igenis hazudott a férfinak, aki felnevelte. Már-már megtört, és kis híján nekikezdett, hogy bevallja utazásának valódi célját, de azután meggondolta magát. Letérdelt a férfi elé, homlokával megérintette lába elıtt a bársonyos pázsitot, így fejezve ki háláját az itt eltöltött tizenöt évért. - Lekötelez, bácsikám, hogy aggódik értem. - Rászolgáltál erre a megkülönböztetett bánásmódra, gyermekem - hangzott a válasz. A férfi gondolatban már az aznapi üzleti tárgyalásokkal foglalkozott, s el is indult a ház felé. Troth most nem követte ıt, inkább a kertben maradt, és járt egyet a szabadban. Szomorúság lett úrrá rajta most, hogy tudta, hamarosan végleg megválik ettıl a szívének oly kedves helytıl. Végiglátogatta kedvenc zegzugait, végigsétált a kígyózó ösvényeken, a tó partján, a sziklák és dombok között. Még korán volt, csak nemrég kezdett hajnalodni, s épp ilyenkor szerette leginkább a kertet. Hálás volt itt minden növénynek, a pázsitnak, a fenséges szépségő kis vízeséseknek, amelyek látványa oly sokszor volt már gyógyír lelkének bajaira. Megállt a vízesés elıtt, amely több kis zuhatagból állt. Mindegyike másképpen csobogott, mintha megannyi hangszer szólalna meg egyszerre, teljes harmóniában. A színpompás kacsák nesztelenül úszkáltak a tóban, elemózsiát keresve. Minden tó, szikla, csavart törzső fa emlékeket ébresztett benne. Megpróbálta emlékezetébe vésni a látványt, tudván, hogy soha többé nem láthatja viszont a kertet. Utoljára a kis pavilonba, a teaházba látogatott el. Gyakran kijárt ide meditálni, és Maxwell is itt mondta ki azt az ajánlatot, amelyrıl már tudhatta: gyökeresen meg fogja változtatni az életét. Ha a férfi aznap véletlenül nem találkozott volna vele, akkor most nem tervezgetné magában a szökést, az élete újrakezdését. A kör alakú holdkapun át lépett be a pavilonba. Egészen más volt ez az építmény, mint a Fanquik házain a sok egyforma szögletes kapu és ajtó. Bár már tizenöt éve élt Chenqua házában, még mindig akadt olyan része a palotának, ahová sohasem lépett be. Egyes épületszárnyakban ugyanis a férfi felnıtt fiai éldegéltek a családjukkal, és ugyanitt szállásolták el a kereskedı asszonyait, szolgálóit is. A palotának a nagyobbik része így hát magánlakosztályokból állt. Már érezte, mennyire fog hiányozni neki az udvar, az épületek meghittsége, hangulata, a kert felülmúlhatatlan szépsége, itt minden egymás folytatása: egymásból nı ki a táj, az épületek, a kert. Troth arra gondolt, Britanniában túlságosan zord lehet a klíma ahhoz, hogy nyitott terek köré épüljenek a családi otthonok. Ling-Linget ott találta a vízililiomokkal benıtt tavacska belsı udvarában. A parton álldogált, s a vízben úszkáló aranyhalakat nézte. Chenqua negyedik felesége most is lenyőgözıen szép, mármár földöntúli jelenségnek tőnt. Troth úgy érezte, öltözéke, sminkje és hajviselete is különösen jó ízlésre vall. - Korán felkeltél - jegyezte meg Troth halkan, amikor odaért mellé. Ling-Ling csak az után válaszolt, hogy mindketten letelepedtek a tó partját szegélyezı sziklák egyikére. 66
- Most már biztos, Jin Kang - mondta ábrándos tekintettel. - Méhemben hordom az én uram gyermekét. Egyik kezét a hasára helyezte, s úgy gondolkodott az élet nagy misztériumán. - Hisz ez csodálatos! - lelkendezett Troth. - Az ég adja, hogy még sok erıs fiúgyermeket szülj erre a világra. Urad és az elsı asszony is biztosan örülnek a hírnek. - Úgy van - felelte Ling-Ling mosolyogva. - A tai-tai azt mondja, már túl sok idı telt el azóta, hogy utoljára gyermek született a házban. A tai-tai Chenqua elsı számú feleségének megszólítása volt. Hamiskás mosolyú, ezüstös hajú asszony, aki erıs kézzel, mégis bölcsen és körültekintıen irányította a hatalmas háztartást. Személyesen választotta ki urának asszonyait, mint ahogy a fiaik feleségeit is, és biztosította a békét a népes családban. A félvér árvához, akit ura Makaóról hozott a családi fészekbe, mindig is kedves volt, bár kissé távolságtartó. - Két nap múlva Makaóra utazom, hogy meglátogassam a szüleim sírját - mondta Troth. - Áldozatot is bemutatsz majd a szellemeiknek? Vagy a keresztényeknél ez nem is szokás? - Nem, ık nem ismerik ezt a rítust - felelte Troth. - De én azért a kínai hitnek megfelelı szertartást is elvégzem, hiszen végtére is itteni földben nyugszanak. Ling-Ling elırehajolt a víz fölé, és gyöngéden megsimogatta egy vízililiom aranysárga szirmait. - Nem jössz vissza ide többé, ugye? - kérdezte váratlanul. Troth ezt hallva megdermedt. A választ kerülve, inkább kérdéssel reagált rá. - Miért kérded ezt? - Makaón sokan élnek olyanok, akik hozzád hasonlóan vegyes házasságból születtek. Ott van a helyed, és nem itt. Makaón könnyebben találhatsz magadnak férjet, aki megbecsül téged, és akinek fiakat szülhetsz. - Helytálló a következtetésed - állapította meg Troth. Örült, hogy Ling-Ling csak részben találta ki, miféle terveket forgat a fejében. - jó ideje úgy érzem, máshol kell megtalálnom a helyemet. - Az uram sajnálni fogja, hogy itt hagysz minket - mondta Ling-Ling. - Kérlek, ne áruld el neki! - Dehogyis foglak elárulni. Jogod van elmenni innen, hiszen nem vagy szolga. És a lelkiismeretednek is könnyebb lesz, ha senki sem tud a tervedrıl. Ling-Ling kis köröket írt le a vízben az ujja hegyével. '4 - Én mindig is tudtam, hogy neked másutt van a helyed, és sohasem fogsz gyökeret verni itt. Kantonban. - Igazán? - Troth számára igazi meglepetés volt ez a megállapítás. - Jobban ismersz engem, mint én magamat. - Régóta motoszkál a fejedben ez a terv, de csak mostanra érett meg benned. És ha jól sejtem, van egy férfi is... Ugye, részben ı is tehet arról, hogy most határoztad el magad erre a lépésre? Nem mondtam ugyan, de észrevettem rajtad, hogy az utóbbi néhány hétben megváltoztál. És mit gondolsz, asszonyául fogad majd téged ez a Fan-qui? Troth meghökkenve hallgatta. Fiatal kora és gyermeki játékossága ellenére Ling-Ling kitőnı megfigyelınek bizonyult. Ki gondolta volna róla? - Igen, jól látod. Van egy férfi, aki miatt sokat gondolkodom az utóbbi idıben - felelte végül. Megígérte, segít nekem abban, hogy megtaláljam a hazámat. De nem hinném, hogy azt szeretné, én legyek az asszonya. Ling-Ling felvonta szépen ívelt szemöldökét. - Hiszen még alig ismered a férfiakat, Mei-Lian. - Most elıször szólítasz az igazi nevemen - jegyezte meg Troth halkan. - Nem véletlenül, hiszen azért mégy el innen, hogy nıként élhesd végre az életedet. Troth gyöngéden megérintette Ling-Ling kezét. - Hiányozni fogsz, Ling-Ling. Ling-Ling szemében könnyek csillogtak, amikor ránézett. - Te is hiányozni fogsz nekem, Mei-Lian. Senki sincs itt, akivel ilyen jókat beszélgethetnék. Lepillantott a lábára. Kedvenc oroszlánmintás, hímzett papucsát viselte. 67
- Nem szeretném, ha olyan sorsom lenne, mint neked. De bevallom, most mégis irigyellek egy kicsit a szabadságodért. A hagyomány szerint az elıkelı lányoknak-asszonyoknak gyermekkoruktól fogva azért volt kötelezı szorosan elkötni a lábukat, hogy el ne szökhessenek. Ling-Ling büszke volt arra, hogy Chenqua asszonya lehet, és soha eszébe sem jutna magától elmenni innen. Mégis tisztában volt azzal, milyen fojtogatóan szőkös keretek között zajlik az élete, s ez már csak rosszabbodhat. Az özvegyek ugyanis nem mehetnek újra férjhez, és Chenqua több mint negyven évvel idısebb nála. így tudomásul kellett vennie, élete java részét úgy éli majd le, hogy egyedül tér nyugovóra éjszakánként. Lehet, hogy Ling-Ling beéri ezzel, de Troth más volt - ennél sokkal többre vágyott. Most már valamivel nyugodtabb lehetett, még ha bizonytalan jövı vár is rá. Elbúcsúzott LingLingtıl, s miután visszament a szobájába, megmosakodott. Azután kinyitotta a titkos ládikát, amelyben kincseit rejtegette, és fájó szívvel válogatni kezdte, mi legyen az, amit már ma magával visz a folyó túlsó partjára. Így, apránként szállította át féltve ırzött tárgyait, hogy odaát a hongban titokban bepakolja mind abba a nagy rézveretes hajóbıröndbe, amelyet Maxwelltıl kapott. Az édesapja Bibliája volt az elsı, amit magával vitt, azután az édesanyja ékszerei következtek. Végül a nıi ruhák, amelyekbıl mindig erıt merített, amikor Jin Kangként végtelenül magányosnak érezte magát. Ma az édesapja könyveinek utolsó adagját vitte magával, és egy csodálatos szépségő festett tekercset. Gondosan a hasára kötötte mind, majd erre vette rá a tunikáját. Azután elindult a vízikapu felé, hogy átvitesse magát egy csónakossal a Telepre. Ilyenkor, a szezon vége felé a bongókban élénk élet zajlott még ugyan, de pár nap múlva szinte elnémul a környék. És akkor már ı is úton lesz Lord Maxwell társaságában. Troth nem tudta eldönteni, mit érez: félelmet vagy inkább várakozásteli izgalmat, ha erre gondol.
68
Tizenharmadik fejezet Egy nappal azelıtt, hogy Kyle elhagyta Kantont, hogy nekivágjon a szárazföld belsejének, még egy nagy adag postája érkezett, örömmel méricskélte a kötegnyi levelet. Tudta, hogy többet már biztosan nem kap kézhez, mielıtt visszatér Angliába. Bár mindig nagyon izgatottan várta otthonról a legfrissebb híreket, most mégis úgy döntött, csak azután bontja fel a postáját, ha már végzett a csomagolással. Legalább lesz, amivel elüti az idıt az utolsó itt töltött éjjelen. Megdöbbenve látta, hogy az édesapja kézírása sokkal reszketegebb, mint a legutóbb írott levelébıl emlékezett rá. Remélte, hogy nem az egészségi állapota lehet az oka, hanem inkább a téma: az earl tıle szokatlan módon, szertelenül és csapongva számolt be fiának arról, miféle ügyes-bajos dolgok várnak majd rá, amikor hazatér, hogy át-' vegye tıle a birtok és a családi vállalkozások irányítását. A húga, Lucia szerencsére sokkal derősebb hangnemet ütött meg a levelében. Részletesen, élénken ecsetelve mesélte el fivérének, hogy s mint telnek mostanában a napjaik. Ezt a levelet Lucia ötéves kisfia, Edward saját kező üdvözlete zárta - ákombákom betőkkel, gyermeki ıszinteséggel írt bácsikájának, hogy büszkén tudassa vele: már az ötödik életévét is betöltötte. Csakúgy, mint máskor, Kyle ez alkalommal is a fivére levelét hagyta legutoljára. Gyermekkorukban szinte elválaszthatatlan jó barátok voltak - csak akkor távolodtak el egymástól, amikor az édesapjuk úgy döntött, más és más iskolába fogja járatni a gyermekeit. Kyle tizennyolc éves volt, amikor komoly nézeteltérésük támadt, és attól kezdve végleg elhidegültek egymástól. Csak kevéssel azelıtt békültek ki, hogy Kyle elindult a hosszú útra, a Távol-Keletre, és így nem sok idejük maradt arra, hogy felelevenítsék a közös emlékeket, s hogy ismét megtalálják egymással a régi, bizalmas hangot. A levelezés azonban kitőnıen alkalmasnak bizonyult erre a célra. Immáron hatodik éve, hogy rendszeres idıközönként írtak egymásnak. Sokszor még sőrőbben, postafordultával jöttekmentek a levelek. Kyle nemritkán olyasmit is megírt nekik, amirıl beszélni sohasem mert volna velük - fıleg azért nem, mert úgy érezte, ha élıszóban mondaná el szeretteinek, amit gondol, az bizony egészen másképpen hatna. Az Írást valahogy egyértelmőbbnek érezte, és Dominic is osztotta ezt a véleményét. Bár hosszú ideig szinte egy egész világ választotta el ıket egymástól, most mégis olyan közelállónak érezte magához a fivérét, mint réges-régen, a gondtalan gyermekkor éveiben. Újra és újra elolvasta azt a néhány oldalt, amit Dominic írt neki. Szokásához híven napokon át fogalmazgatta, bekezdésrıl bekezdésre, mire elkészült vele. Stílusa különleges keveréke volt a személyes hangvételő naplónak, a tárgyilagos beszámolónak, és üzeneteiben gyakran hivatkozott azokra a válaszlevelekre is, amelyeket Kyle irt neki korábban. Dominic most ezekkel a mondatokkal zárta írását: Persze, az sem kizárt, hogy már rég itthon leszel, mire odaér ez a levél... Tudod, tiszta szívembıl örülök annak, hogy végre-valahára hazatérsz. Wrexham napról napra egyre nyőgösebb és kibírhatatlanabb. Rettenetesen hiányzol neki, de persze, sohasem vallota be, ha rákérdeznénk. Elıre figyelmeztetlek, amint kilépsz az angol partokra, veszélybe kerülsz. Mióta csak elmentél, azon munkálkodik, hogyan tudna kiházasítani - mégpedig lehetıleg minél hamarabb. Tudod, néha úgy érzem, ez az, ami életben tartja - a remény, hogy még megérheti a gyermekeid születését. Csak akkor nyugszik majd meg, ha az unokáit látva, biztos kezekben tudhatja már a vagyonát. Szóval, készülj fel testben és lélekben is arra, ami idehaza vár rád. Kyle elmosolyodott, miközben ezt olvasta. Tudta, hogy a fivére most az egyszer kivételesen nem tréfál. Wrexham earljének sohasem tetszett igazán az ötlet, hogy nagyobbik fia világcsavargó lett. Pedig a másik fiával, Dominickal igencsak elégedett lehetne. - Hát akkor jöjjön, aminek jönnie kell - gondolta magában Kyle, Biztosra vette, hogy az édesapja otthon szép hosszú listát állított össze mostanra a hajadonokról, akiket kiszemelt tékozló fia számára. 69
Leült az íróasztalhoz, és gyorsan megírta a választ öccse levelére, bár tudta, hogy valószínőleg ı is otthon lesz már, Angliában, mire ez megérkezik. Miután befejezte az írást, gondosan összehajtogatta és becsomagolta európai ruhadarabjait egy bıröndbe. Megbeszélték, hogy Gavin Elliott másnap magával viszi ezt Makaóra, és megırzi Kyle számára, amíg vissza nem tér a zarándokútról. A hajón majd átöltözik ismét európai ruhába, azután elindul hazafelé. A többi poggyásza már a fedélzeten volt. Troth ugyanis kikötötte, hogy egyetlen európai holmit sem vihet magával a Hoshan templomhoz. Egyedül a pisztolya és a muníció képezhetett kivételt. Egyelıre úgy hírlett, azok az utak, amelyek a szentélyhez vezetnek, viszonylag biztonságosak, de hát az ember sohasem tudhatja, mi vár rá. A fegyver bármikor jól jöhet még. Eloltotta a lámpát, aztán az ágyra heveredett. Csak egy könnyő lepedıvel takarózott, mert ilyenkor, tavasz derekán az éjszaka már kellemetlenül meleg és fülledt errefelé. Bár ennyi idı alatt a szervezete hozzászokott a trópusi hıséghez, most már kifejezetten várta, hogy ismét élvezhesse a hővös, az emberre frissítıen ható angol klíma áldásait. Gondolatai ismét a fivére levelében olvasottak felé kalandoztak. Néha egészen elfogadta már a házasodás ötletét, sıt kifejezetten észszerőnek tőnt, hogy meg kell nısülnie, bár tudta, hogy soha senkit sem tud többé úgy szeretni, mint ahogyan Constanciát szerette. Sok házasság szerelem nélkül köttetik persze, s úgy gondolta, a házasélet sikerességéhez kedvességre, kölcsönös megbecsülésre, hasonló neveltetésre, családi háttérre és elvárásokra van szükség csupán. Ám valahányszor Constanciával álmodott, reggel borzalmas volt a közérzete, s egész nap pocsékul érezte magát. Tudta, hogy a frigy katasztrofális lenne nemcsak az ö számára, de arra a szerencsétlen hölgyre nézve is, akit feleségül vesz. Senkinek sem árulta el, hogy összeházasodtak Constanciával. Még Dominic sem tudott többet annál, hogy elveszítette a kedvesét, akit a világon a legjobban szeretett. Úgy érezte, sohasem találkozhat már egy másik nıvel, aki ugyanolyan méltó társa lenne - aki felérne Constanciával. İ melegszívő, nagylelkő és szenvedélyes teremtés volt, és ami a legfontosabb: tökéletesen megértette ıt. Bár már hat év telt el azóta, hogy elhunyt, mindig is ıt fogja az igazi feleségének tekinteni. Úrrá lett rajta a szomorúság. Teljesítette Constancia végakaratát, ezért életben maradt. De nem elég csak élni, vegetálni - szerelem nélkül vajon mit ér az egész? Kyle viszonylag jól aludt, és már hajnalhasadás elıtt felébredt. Izgatottan folytatta a készülıdést az utazáshoz. Elıször is bekente az arcát, a nyakát és a végtagjait egy furcsa folyadékkal, amely sötétre színezte a bırét. Troth azt mondta, a hatása hetekig is kitart. Nem fog kifakulni, sem pedig lekopni. Ezután nekilátott, hogy magára öltse a ruhákat, amelyeket Troth-tól kapott. A bı szabású sötétkék nadrág és a hozzá való tunika kopott és viseltes volt, darócszerő, durva anyagból varrták. Egy használtruha-kereskedésben akadt rá a lány. Hozzáillı, ócska cipıt azonban nem talált Kyle méretére - úgyhogy vásárolt neki egy pár új cipıt, és saját kezőleg látott neki, hogy különféle módszerekkel megkoptassa. Miután a tunika alatt a derekára kötötte az erszényét, Kyle odaállt a tükör elé. Elég korosnak és megtörtnek tőnt, és úgy érezte, senki sem gondolná róla, hogy valójában egy igazi angol úr. Halk kopogtatás hallatszott ekkor az ajtó felıl. Gavin volt az. - Szóval... mégis nekivágsz. Elszántad magad, ugye? - kérdezte szomorkásán. Kyle odalépett a bıröndjéhez, lezárta, a kulcsot pedig Gavin kezébe nyomta. - Miért? Talán egy percig is kételkedtél benne, hogy megpróbálom? - Nem, dehogy. Hát akkor... jó utat - mondta Gavin, azzal kezet ráztak egymással. Már épp nyúlt volna az ajtógomb után, hogy elızékenyen kinyissa a barátja elıtt, amikor Gavin hirtelen azt mondta: - Ne menj el, Maxwell. Nem is tudom, de olyan baljós elıérzetem van miattad, mint még soha. Megpróbáltam kiverni a fejembıl ezt a dolgot, de a skót ıseim álmomban egyre azt hajtogatták a fülembe, hogy bajba kerülsz. Nagy veszélybe. És ez most nem vicc, barátom. Kyle lehunyta a szemét. - És mondd csak, azt is elárulták a skót ıseid, hogy honnan leselkedik rám ez a veszély? 70
Gavin megvonta a vállát. - Tudod, a megérzések sohasem elég pontosak ahhoz, hogy valóban hasznukat vehessük. De képtelen vagyok szabadulni az érzéstıl, hogy bajba kerülsz. Az életedet kockáztatod ezzel az úttal. Ne menj el, kérlek... Kyle komor arccal, a homlokát ráncolva hallgatta Gavin érvelését, majd az ablakhoz ment, és kinézett a széles medrében lustán hömpölygı hatalmas folyóra, amely fölött kisérteties párafelhök gomolyogtak most. A hajnal elsı, bágyadt fényei már meg-megcsillantak a hullámokon. Kyle hosszasan töprengett magában, miközben a tájat figyelte. Tudta, hogy Gavin nem mondana ilyesmit, ha nem gondolná halálosan komolyan. Lehet, hogy az az utazás, amelynek tervét oly régóta dédelgette magában, valójában nem egyéb, mint egy gazdag úr szeszélyes hóbortja, amiért nagy árat fizettet majd vele a sors? Nem, a lelke mélyén tudta, hogy itt sokkal többrıl van szó, mintsem egy elkényeztetett arisztokrata különcködı ötletérıl. Sokkal mélyebben gyökerezett benne a vágy, hogy egyszer az életben megláthassa Hoshan szentélyét, mint bármi más. Talán, ha már ott lesz, felfedez magának valamit - megismer egy új hitet, ráeszmél egy bölcs gondolatra, vagy valami másra, ami új értelmet és irányt adhat az életének. Bármi vár is rá Hoshan templomában, egészen biztos volt abban, hogy megéri a kockázatot. Igen, vállalja ezt az utazást, akármilyen árat kell fizetnie érte. - Igazán nagyra értékelem, hogy ennyire a sziveden viseled a sorsomat, Gavin, de... Olyasvalamirıl van most szó, amit meg kell tennem. Nem tudok ellenállni ennek a kisértésnek. Ha nem élnék a lehetıséggel, úgy érzem, egész életemben bánnám. A barátja lemondóan sóhajtott. - Akkor legalább azt ígérd meg, hogy a szokásosnál is sokkal óvatosabb leszel. És mindig azt teszed, amire Jin Kang kér. Hallgass rá, kérlek, és ne önfejősködj! - Emiatt igazán felesleges aggódnod, Gavin. Hamarosan viszontlátjuk egymást Makaón. Elbúcsúzott barátjától, és nem sokkal ezután ı is távozott. Szinte nesztelen léptekkel sietett le a lépcsın. Azért döntöttek ilyen korai indulás mellett, hogy senkinek se tőnjék fel, amikor távozik a házból ebben az igencsak szokatlan öltözékben. A raktár hatalmas helyiségei most valósággal kongtak az ürességtıl. A korábban itt tárolt árukészleteket már útnak indították Britannia és Amerika felé. Csak a teakeverékek jellegzetes illata maradt itt, mementóként emlékeztetve ıt az épület tulajdonképpeni rendeltetésére. Késıbb persze ismét beindul itt az élet - az Elliott-ház alkalmazottai leltározni fognak, azután hosszú idıre bezárják a raktárépületet. Az ilyenkor szokásos nagy nyüzsgésben valószínőleg senkinek sem fog feltőnni a távolléte. Szerencsére eddig minden úgy történt, ahogyan eredetileg tervezték. Troth az elıre megbeszélt idıpontban várta ıt a hong mögötti kis irodában. Arca feszültségrıl árulkodott, tekintete komoly volt. A szokásos írnoköltözet helyett most rongyosabb és kopottabb holmikat viselt, mint az itteni munkások többsége. Szép kis pár lesznek így ık ketten... - Egy kissé elkésett, uram - mondta Troth köszönés helyett. - Már kezdtem azt hinni, hogy az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát. - Dehogy, szó sincs ilyesmirıl. Azért késtem egy keveset, mert Elliott benézett hozzám, hogy elköszönjön. Miközben Kyle odament hozzá, a lány árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát. - Az igaz, hogy az öltözéke olyan, mint egy földmővesé, de a járása mégis elárulja, hogy arisztokrata. Lerí önrıl, hogy külföldi és elıkelı - állapította meg elmarasztalóan. - Itt van ez a két spárga, tekerje össze, és tegye a cipıjébe, a talpa alá. - Azzal vastag, úgy három hüvelyk hosszú kötéldarabkákat nyomott Kyle kezébe. A férfi szófogadóan követte az utasításait, bár nem értette, mirıl van szó. Miután a kötéldarabok a helyükre kerültek, Troth arra biztatta, kezdjen járni az új segédeszközökkel. - Hiszen ez pokolian kényelmetlen! - mondta Kyle bosszúsan. - Tulajdonképpen mire jó ez az egész? - Arra, hogy megváltozzon a járása... Úgy kell lépkednie, mint egy idıs férfi tenné, akinek rosszak az ízületei és bizonytalan a tartása. Akinek minden lépésért fájdalommal kell fizetnie. 71
- Nagyon ügyes - állapította meg Kyle, de továbbra sem lelkesedett az ötletért. Hogy másra terelje a szót, szemügyre vette a tárgyakat, amelyek ott hevertek Troth elıtt, az ütött-kopott kisasztalon. - Ez pont olyan, mint egy vízbe fulladt borz - jegyezte meg némi undorral. - A parókájára, gondol, nagyapó? - kérdezte Troth, és odanyújtotta Kyle-nak a kócos, összetapadt ıszes tincsekbıl álló vendéghajat. Bár a kínai férfiak a fejük tetejét elöl mindig leborotválták, a parókát eleve úgy készítették el, hogy a szemöldökétıl a tarkójáig fedje. A hajtincsek vastag fonatban végzıdtek. Kyle berzenkedett a gondolattól, hogy egy másik ember haját viselje, akirıl azt sem tudja, kicsoda lehet vagy lehetett, de aztán úgy döntött, jobb is, ha nem tudja. A fejébe húzta, majd gondosan megigazgatta a parókát és alatta a saját haját - Nos, milyen? - kérdezte, amikor úgy gondolta, elkészült vele. - Itt-ott még kilátszik alóla az igazi haja - felelte Troth, és nekilátott, hogy tökéletesítse Kyle munkáját. Miközben egy rakoncátlan tincset begyömöszölt a paróka alá, az ujja hegyével véletlenül hozzáért Kyle füléhez. Mintha egy kisebbfajta villám ütött volna beléjük... Most azonban mindketten úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Talán erre célzott Gavin? Éppen azzal hoz bajt a fejére, hogy túlságosan közel engedte magához a lányt? Kyle egyre nyugtalanabb lett. Fıbenjáró bőn talán, ha megfeledkezett magáról, és átlépte azt a bővös határt, amely kettejük között húzódott? Az sem lehetetlen, hogy maga Troth okozza majd a halálát... Azóta, hogy látta a lányt verekedni, tudta róla: játszi könnyedséggel elbánik bárkivel. Könnyőszerrel a nyakát törheti annak, aki rátámad, még ha egy bivalyerıs, tagbaszakadt férfi is az illetı. Persze, semmi értelme az ilyesfajta találgatásoknak. Kifejezetten vonzónak találta ugyan a lányt, de ami azt illeti, ı aztán nem az az erıszakos kéjsóvár típus, aki képtelen uralkodni magán, ha egyszer forrni kezd a vére. Troth olyasfajta ısi és természetes ártatlansággal rendelkezett, amelyet a világ minden kincséért sem szeretett volna megsérteni. Nem, képtelen lenne bármifajta fájdalmat okozni neki. Most mindenesetre fellélegzett, amikor a lány kissé odébb lépett tıle. Miután alaposan szemügyre vette mővét, és tetıtıl talpig végigmérte a férfit, sokáig hallgatott. - Most már úgy nézek ki, mint egy kínai férfi? - kérdezte Kyle kissé türelmetlenül. Nem tudta mire vélni a lány hallgatását. - Szó sincs róla - hangzott a válasz. - Bár az arcvonásai talán nem árulnák el, hogy idegen, a szeme színe miatt biztosan észrevennék. Ideje, hogy ezen is segítsünk. Azzal felemelt egy nagy géztekercset az asztalról, és nekilátott, hogy bekötözze vele Kyle fejét. A férfi elıre sejtette, hogy ezt kifejezetten utálni fogja - de nincs más választása. Aligha lehet ennél jobb módszer arra, hogy álcázzák a tekintetét. Közben arra gondolt, vajon milyen lenne Troth egy európai estélyi ruhában, amely kiemeli az alakját - ellentétben ezekkel az idomtalan, rosszul szabott kínai ruhákkal. Megfogadta magában, amint megérkeznek Makaóra, gondoskodni fog arról, hogy a lánynak legyen megfelelı ruhatára, amiben feltőnés nélkül mutatkozhat Európában. Troth keze fürgén járt közben. A géz már több rétegben fedte Kyle arcát és fejét, a fülét és az orrát is. Csak a szája és az álla maradt csupaszon egyelıre, na és a szeme. Amikor Troth is elégnek vélte, egyetlen rétegnyi gézt átvezetett a szeme elıtt is. Miután megkötötte a gézt a végén, megkérdezte: - Így is lát, ugye? Kyle ide-oda forgatta a fejét, és próbálgatta, mennyit lát így a világból. - Sokkal jobb, mint reméltem - felelte. - A világ kissé homályosnak tőnik ugyan így, de egészen jól látok és hallok is. A beszéddel és a légzéssel sincs gondom. - Remek. Bár... a géz túlságosan tiszta így, és ez feltőnı. Troth azzal lehajolt, tenyerét végighúzta a padlón, azután többször is megsimította vele a gézkötést. Legvégül egy sapkát nyomott Kyle fejébe. - Akkor most már nyugodtan megnézheti magát, nagyapó. Kyle egyetlen pillantást vetett a kis kézitükörbe, amelyet Troth odatartott az arca elé. Öreg, szánalmas férfi nézett vissza rá belıle. Csak a szája látszott ki, így semmi sem árulta el a külvilág számára, hogy idegen. 72
- Fantasztikus ötlet volt, Troth - jelentette ki elismerıen. - Igen, én is elégedett vagyok vele - mondta a lány, bár a hangja nem úgy csengett. - Remélem, nem feledkeztem meg valami fontos dologról... Hadd gondolkodjam egy kicsit. Kyle letette a tükröt. Úgy érezte, a lány hirtelen elbizonytalanodott. - Ha félsz ettıl az utazástól, akkor inkább most mondd meg, amíg nem késı. Ha gondolod, még ma elhajózhatunk Makaóra Gavin Elliott-ékkal együtt. Csak egy szavadba kerül. Troth egy ideig habozott. Kyle már-már attól félt, a szaván fogja, de végül ingatta a fejét, és azt mondta: - Nem visszakozom. Megállapodtunk valamiben, és én tartom a szavam. Mellesleg én magam is szívesen megnézném a templomot. Olyan sokat hallottam már róla. - És egyúttal el is búcsúzol édesanyád szülıhazájától? A lány szája keskenyre préselıdött. Nem szívesen beszélt errıl, még Kyle-lal sem. Gyorsan másra terelte inkább a szót. - Vegye már le azt az aranygyőrőt - mondta ridegen, ellentmondást nem tőrı hangon. - Egy alacsony sorból származó kínai férfi nem hord ilyesmit. A vésett kelta mintás győrő szinte hozzánıtt az évek során, és már-már észre sem vette, hogy rajta van. Nem csoda hát, hogy most is megfeledkezett róla. Miközben lehúzta az ujjáról, eszébe jutott, hogy valamit oda kell adnia a lánynak. Benyúlt a tunikája alá az erszényért, leoldotta a derekáról, és a lány kezébe nyomta. - Ezt tedd el. Troth szeme elkerekedett, amikor kinyitotta az erszény egyik rekeszét. Látta, hogy gondosan összeválogatott arany- és ezüstpénzek sorakoznak benne - mindegyiket sokat használták már, így remélhetıleg nem keltenek majd feltőnést, ha ezzel próbálnak fizetni. - Miért ad nekem ilyen sok pénzt? - Mert te fogsz fizetni mindenért utazás közben. A lány szemöldöke felszaladt a csodálkozástól, amikor megnézte az erszény másik rekeszét is. Ebben papírpénzek lapultak. - Hiszen ez sokkal több, mint amennyire szükségünk lehet! - Ha ne adj' isten, valami történne velem, több pénzre lesz szükséged, mint gondolnád. El kell jutnod Makaóig, azután Angliába. Gavin Elliott megígérte, hogy segít neked mindenben, amiben csak lehet. Még! arra is gondolt, hogy ha megnyitja a londoni kirendeltséget, munkát ad'„ neked. Azaz Jin Kangnak. És engem is megnyugtat a tudat, hogy van nálunk tartalék. Azzal odaadta a lánynak a győrőt. - Kérlek, tedd ezt is oda. A lány a kisebbik rekeszbe tette a győrőt, hogy ne karcolódjon meg a fémpénzektıl, azután felcsatolta az erszényt a derekára. - Milyen érzés, hogy bármit megvásárolhat, ami csak megtetszik? Kyle elgondolkodott. Eszébe jutott hogy voltaképpen semmi hasznát nem vette a gazdagságnak, amikor Constancia megbetegedett. -A pénz nem képes csodákat tenni. - Szabadságot és hatalmat biztosít az embernek. Néha hálát adok az égnek, amiért gondoskodott rólam, és nem kell aggódnom a pénz miatt. Nagy ajándék ez a sorstól, hiszen az emberek többsége nap mint nap szenved a pénz hiányától. A lány megérintette az erszényt, amely most már az ı derekán domborodott. . - Szabadság és hatalom. Egyiket sem ismerem igazán. Nekem nem jutott ki belılük. Bátor teremtés, gondolta magában Kyle. Vajon lesz-e elég erı és merészség benne ahhoz, hogy egyik napról a másikra kilépjen addigi életébıl, és egy távoli országban mindent újrakezdjen? - Azt nem tudhatom, hogy jobb vagy rosszabb sors vár rád ezután, de az biztos, hogy gyökeresen megváltozik ezzel az életed - mondta végül. - Remélem, hogy így lesz. A lány azzal a vállára emelte a zsákot, amibe a holmijukat pakolták. - Nos, elkészült, nagyapó? Elıször is az istállóhoz megyünk. Magunkkal viszünk egy öszvért. Tegye az egyik kezét a vállamra, görnyedjen elıre, és lassan, csoszogva haladjon mellettem. Egy szót se szóljon. így remélhetıleg senki sem fog rájönni, hogy külföldi. Kyle elmosolyodott. 73
- Igenis, értettem. Vezess hát, Macduff. Vagyis Miss Montgomery. A lány arcán halvány mosoly futott át. - Ne idézgessen skót színmővekbıl, mert elárulja magát, nagyapó. A végén még bajt hoz a fejünkre a fene nagy mőveltségével. Olyan bájos volt most, hogy Kyle-nak muszáj volt megérintenie az arcát. A mutatóujját a lány álla alá tette, és odahajolt hozzá: - Akkor pecsételjük meg a szövetséget egy csókkal. Meg sem várva Troth válaszát, ajkát az ajkához érintette. Csak futó csókra gondolt eredetileg, de amikor egymáshoz értek, a benne régóta parázsló szenvedély magával ragadta. Bár a lányt váratlanul érte Kyle mozdulata, engedelmeskedett neki, s odaadóan hozzásimult. Kyle szinte beleszédült, és átadta magát a csóknak. Lágy volt minden mozdulata, s végtelenül gyöngéd. Talán azért volt olyan varázslatos ez a pillanat, mert a lányt soha senki sem csókolta még elıtte? Igen, szinte bizonyos volt abban, hogy ı az elsı férfi Troth életében. És épp ezért kellemes meglepetésként érte, hogy tapasztalatlansága ellenére olyan érzéki, olyan édes, olyan vágyakozó. A pokolba is! Most már tudta, hogy ezt nem lett volna szabad. A lehetı legrosszabb, amit csak tehetett vele és önmagával. Hirtelen eltolta magától a lányt, és a szemébe nézett. - Mit ne mondjak, érdekesen kezdıdik ez az utazás. A lány a szájára tapasztotta két ujját, ö is csak most döbbent rá, mi történt velük valójában. A szeme szinte fekete volt, amikor tekintetét Kyle-ra emelte. Aztán ide-oda ingatta a fejét, és azt mondta: - Ennél már csak az lenne baljósabb elıjel, ha denevérek röpdösnének a fejünk fölött, nagyapó. Hátat fordított Kyle-nak, és elindult az ajtó felé. A küszöb elıtt megállt, megvárta, míg Kyle odalépett mellé, és jobb kezét a vállára tette. Most már készen álltak az indulásra. Bár eleinte fájdalmas volt minden lépése a talpa alá helyezett kötéldarabok miatt, a járása így már egészen hitelesnek tőnt. Úgy csoszogott, mint egy nehezen látó öregember, fájó ízületekkel, rozoga térdekkel. Hirtelen az édesapja jutott az eszébe errıl, aki hosszú évek óta küszködött a köszvénnyel. A hátsó kapun át távoztak az épületbıl. A bizonytalan járású idıs férfinak megfelelı, ráérıs, kényelmes tempóban haladtak. Troth azt az utcát választotta, amely a Teleptıl az alig néhány száz yardra levı városkapuhoz vezetett. Minden utat szigorúan ıriztek, persze, a Fan-quik közelsége miatt, és éjszakánként gondosan bezárták, hogy egyetlen idegen se juthasson be észrevétlenül Kanton területére. Épp akkor érkeztek a kapuhoz, amikor az ırök felszedték a hatalmas reteszt, hogy megindulhasson a forgalom. Az ırt álló katonák közül az egyik odaköszönt Trothnak, Kyle-ra azonban csak egy unott pillantást vetett, és anélkül, hogy kérdezısködni kezdett volna, továbbintette ıket. Kyle elıtt ezzel megnyílt Kína kapuja.
74
Tizennegyedik fejezet Anglia, 1832 decembere - Komolyan mondja, hogy nem szokott lovagolni? - kérdezte Dominic. Meglepıdve nézett Trothra az istállóban, ahol egy gyönyörő szép sötét pejt ápolt éppen. Troth lesütötte a szemét, mintha valami súlyos vétség terhelné a lelkiismeretét. - Sajnos, nem. Néha öszvérháton ültem ugyan, de hát az egészen más. Tudja, én városban nıttem fel. - Sajnálatos mulasztás, de szerintem még semmirıl sem maradt le - vigasztalta Dominic. Szívesen megtanítom lovagolni. Persze, csak ha van kedve hozzá. Ezt úgy mondta, mintha felfoghatatlan lenne a számára, hogy valaki ne akarjon megtanulni lovagolni, ha egyszer felajánlják neki. - Igen, azt hiszem, szívesen kipróbálnám - felelte Troth, de továbbra sem pillantott fel. Aztán, miközben alaposabban is szemügyre vette a lovat, teljesen elbizonytalanodott. Valahogy túlságosan nagynak tőnt a jószág, és mintha gúnyosan, de legalábbis kihívóan csillogna a szeme az istálló félhomályában. - Ne aggódjon miatta. Nem Pegazuson kellene gyakorolnia. Vele még nekem is meggyőlik néha a bajom - jegyezte meg Dominic, miközben végigsimította a ló fejét, és megvakargatta az orrát. Hirtelen elkomorodott az arca. - Ö a fivérem lova volt. Kyle azon a napon ajándékozta nekem, amikor elhagyta Angliát. Aznap láttam öt utoljára. Troth maga elé képzelte Kyle-t, amint a hegyek között vágtat a lovon, és Pegazus hosszú sötét sörénye lobogva száll a szélben. Micsoda látvány lehetett! Nyelt egy nagyot, ez a gondolat bıven elég volt ahhoz, hogy máris kerülgesse a sírás. Milyen kár, hogy csak ilyen rövid idıt tölthetett együtt Kyle-lal... Ha visszaforgathatná az idı kerekét... Dominic megérintette a könyökét, és odább vezette a következı bokszhoz. Egy békés természető, alacsony almásderes ló elıtt álltak meg. - Szegfőszeg kitőnıen alkalmas lesz a gyakorlásra. Adja oda neki - mondta, s Troth kezébe nyomott egy sárgarépát. Kissé idegesen ugyan, de engedelmeskedett. Félve kínálta oda a csemegét a lónak, attól tartva, hogy az megharapja, miközben falni kezdi a csemegét, jó, tudta ı, hogy a lovak növényevık, de akkor is -azok a hatalmas fogak... Szegfőszeg azonban egy igazi elıkelı hölgy finom mozdulatával vette el a tenyerébıl a répát, miközben egy pillanatra puha ajka és nyelve végigsimította Troth ujjai végét. A lány megbabonázva figyelte az intelligens jószágot. A meghökkentıen érzékeny és gyöngéd mozdulatok felbátorították, és odáig merészkedett, hogy megsimogatta a ló orrát, majd az oldalát is. - Azt hiszem, jól kijövünk majd egymással. - Biztosra veszem - mondta Dominic. Elmosolyodott, bár a tekintete továbbra is szomorú maradt. Mióta értesült fivére haláláról, semmi sem tudta felvidítani igazán. Nyúzott volt és sápadt, s ha lehet, még több gondoskodással, szeretettel vette körül Kyle hátrahagyott jószágait. Troth úgy érezte, vele is ezért bánik ilyen megkülönböztetett figyelemmel. - Nem ma érkezik a szabónı? - kérdezte Dominic. - Azt hiszem, nem ártana varratni önnek egy lovaglóruhát. Anélkül el sem kezdhetjük a leckéket. Troth kis fintort vágott. - Lehet, hogy Madame Champier már megérkezett. Azt hiszem, jobb lesz, ha visszamegyek a házba. Nem szeretném magamra haragítani Merielt. - Igaz, ami igaz, nagy felelıtlenség lenne kitenni magát ekkora kockázatnak - mondta a férfi komoly arccal, de a tekintete pajkosan csillant közben. Bár a felesége és ı mindig távolságtartóan viselkedtek mások jelenlétében, a vak is láthatta, mennyire szoros érzelmi szálakkal kötıdnek egymáshoz. Hat éve házasodtak össze, de még ma is felderült az arcuk, ha meglátták egymást. 75
Troth szomorúan gondolt a saját házasságára, miközben az istállóból a ház felé igyekezett. Lehet, hogy ı és Kyle is ugyanilyen meghitt kapcsolatba kerültek volna egymással egy idı után? Úgy érezte, erre kicsi volt az esélyük, fıleg mert Kyle már valaki másnak adta a szívét, mire ık megismerkedtek. Mégis olyan andalító, boldogító érzés volt arról ábrándozni, mi minden lehetett volna kettejük kapcsolatából. Napközben is hővös és szeszélyes volt az idı, a csípıs szél kisebb-nagyobb felhıket kergetett, hol sütött a nap, hol meg beborult az ég. Meriel már délelıtt nekilátott, hogy átkutassa a ruhatárát. Egy vastag kabátot keresett a sógornıjének. Most már, az itteni éghajlatnak megfelelıen öltözve, Troth sokkal elviselhetıbbnek érezte az idıjárás viszontagságait, mint amikor Londonból ideutazott Shropshire-be. Alig két hete lakott itt, Warfield Parkban, de már egészen belesimult a környezetébe. A gyerekek, Philip és Gwyneth imádták. Most is elébe futottak, amikor belépett a házba. - Torta! - mondta Gwyneth izgatottan. - Segíteni fogunk karácsonyi süteményeket sütni - magyarázta a bátyja. - Te is velünk jössz a konyhába, ugye? - Biztosra veszem, hogy Lady Maxwellnek bıven akad ma egyéb tennivalója - mondta Anna, a dadájuk, és kézen fogta a két kicsit, hogy ne lábatlankodjanak Troth körül. Troth megsimogatta Gwyneth világosszıke haját. - Sajnos, most nem lehet, de majd legközelebb. Biztos vagyok benne, hogy holnap is kell sütni valamit. Gwyneth kedves pillantást vetett rá a válla fölött, miközben Anna terelgetni kezdte ıket a konyha felé. Az öt- és hároméves csöppségek kezdettıl fogva nagynénjüknek tekintették ıt, bár eléggé kellemetlen volt az a pillanat, amikor elıször találkoztak. Gwyneth rögtön megkérdezte, miért van Troth néninek olyan furcsa szeme. Miközben Anna dorgálta az udvariatlansága miatt, Meriel azt felelte, hogy Troth a világ egy távoli országából érkezett, ahol az ilyen szem a normális. Gwyneth ezután hatalmas szemeket meresztve, csodálkozva hallgatott, de elég volt néhány perc ahhoz, hogy felfogja a helyzetet. A gyerekek ezt követıen tökéletesen elfogadták, és hamar össze is barátkoztak vele. Troth biztosan élvezte volna a karácsonyi készülıdést, ha az ünnep nem azt jelentette volna, hogy hamarosan meg kell ismerkednie a Renbourne család többi tagjával. Bár Dominic és Meriel már úgy tekintettek rá, mintha teljesen szokványos dolog lenne errefelé, hogy valaki európai-ázsiai félvér, Troth továbbra is félt attól, hogy a többiek, fıleg Wrexham earlje részérıl sokkal hővösebb fogadtatásra kell számítania. Amikor belépett a nappaliba, ahol Meriel tartózkodott, a sógornıjét a padlón ülve találta. Körülötte kelmék, fodrok hevertek szanaszét, és önfeledten csevegett a szabónıvel. Troth megörült az oldott hangulatnak. - Sajnálom, ha elkéstem - mentegetızött. - Dominic megmutatta a lovakat. A szabónınek torkán akadt a szó, aztán elkapta tekintetét Troth-ról, és halkan odasúgta Merielnek: - Ó, mylady Grahame, igaza volt - mondta erıs francia akcentussal. - Ez nem mindennapi alkalom a számomra. Troth szégyenlısen lesütötte a szemét. - Bocsánat, de nem értem - mondta zavartan, elpirulva. - Elújságoltam Madame Champier-nek, hogy te különleges szépség vagy. És már izgatottan várta, hogy találkozhassatok. Mindjárt méretet is vesz rólad - magyarázta Meriel. Troth érezte, hogy közben rákvörös lett. Régen volt ilyen zavarban. - Gúnyolódnak velem, ugye? - kérdezte maga elé nézve. Meriel felállt a földrıl. - Te nem tartod szépnek magad, igaz? - Azzal karon fogta a sógornıjét, és a nagy falitükör elé vezette. - Nézd csak meg magad jobban. De ne úgy, mint egy olyan nıt, aki se nem kínai, se nem skót. Csak önmagádra figyelj. Olyannak lásd magad, amilyen vagy. Karcsú a termeted, gyönyörő a szemed, légiesen könnyedek a csontjaid. Még a legegyszerőbb ruhában is pompásan festesz. Meglátod, a karácsonyi bálra szépen felöltözöl, és nem lesz olyan férfi, aki meg ne fordulna utánad. Azt sem tudod majd, hova kapj, mindenki neked fog bókolni. 76
Troth a tükörképére meredt. Megpróbálta olyannak látni magát, amilyennek Meriel leírta az imént. Igaz, a bıre színe kissé más, mint szeretné, de szép és bársonyos, a haja sőrő és erıs szálú. Azok a vöröses tincsek pedig egyáltalán nem feltőnıek itt, Angliában. Mégis furának találta magát - se nem keleti, se nem európai. Persze, Kyle is azt mondta, csodálatosan szépnek tartja, nemcsak egzotikusnak. Vagy talán valami nemzeti sajátosságról van szó, és az angol férfiak mindannyian szeretik a különleges külsejő nıket? - Ha te mondod - sóhajtott fel végül, még mindig kétkedve. Meriel úgy döntött, ma már nem tesz több kisérletet arra, hogy meggyızze sógornıjét. Ehelyett Madame Champier felé fordult, és folytatták a félbeszakadt beszélgetést. Azt fontolgatták, milyen szövet és szabás felelne meg a legjobban Troth alkatának. Troth türelmesen viselte a hosszúra nyúlt megbeszélést, és azt is, hogy a szabónı többször is méretet vett róla. Bár öt mindvégig feszélyezte a helyzet, Meriel minden pillanatát élvezte. Elhatározta, hogy olyan ruhába öltözteti sógornıjét, ami a mintája és színei révén a környezetükre utal: a kert virágait, üde növényeit idézi. Troth elsısorban Meriel miatt tőrte ilyen jól a számára szokatlan megpróbáltatásokat, úgy érezte, a sógornıje maga a megtestesült jóság. Itt, Angliában, a szülıföldjétıl több tízezer: mérföld távolra Troth Montgomery lehetett végre - az, aminek és akinek született. Hát még, ha a Renbourne család tagjai is befogadnák maguk közé! Sohasem érezte, hogy tartozik valahová, legfeljebb gyermekkora elsı éveiben. Azóta, hogy az édesapja meghalt, szinte csak sodródott a világban. Most már nehéz szívvel vált volna el az angol rokonságtól. Dominic és Meriel azt mondták, ha van kedve hozzá, náluk lakhat - szívesen látják, akár élete végéig itt maradhat velük Warfield-ben. Troth azonban úgy érezte, nem fogadhatja el nagylelkő felajánlásukat. Meriel két tüneményes, idıs nénjével ellentétben ugyanis, akik a földszinti lakosztályokban laktak, ı nem állt vérrokonságban velük, és semmiképp sem akart visszaélni vendégszeretetükkel. És különben is... tovább kell utaznia Skóciába. A tél végéig itt marad Merieléknél, azután irány észak. Nem kifejezetten azzal a céllal, hogy megtalálja az édesapja rokonait, bár szinte biztosra vette, hogy nem fogadnák olyan szeretettel, mint Dominic és Meriel, hanem azért, mert látnia kellett végre az édesapja szülıföldjét. És ez a vágy legalább olyan erısen munkált benne, mint Kyle-ban a gyermekkori álom, hogy eljusson Hoshan szentélyébe. Talán ott, skót földön talál magának egy házat, amely egyszer majd az otthona lesz. Most hirtelen rászakadt a szabadság, és úgy érezte, nem biztos, hogy tud majd mit kezdeni vele. Mint ahogy ekkor még azt sem sejthette: mennyire magányos tud lenni az, aki ennyire szabad.
77
Tizenötödik fejezet Kanton, Kína, 1832 tavasza Furcsa, jólesı borzongást érzett, amikor túljutottak az elsı akadályon, és átengedte ıket az ır a Kanton városába vezetı Sárkánykapun. Bár ezt nem mondta Maxwellnek, úgy érezte, afféle próbatétel ez. Ha már itt, az elsı városban kiderülne, hogy nem sikerült elég jól Kyle álcája, semmiképp sem vállalná tovább az utat vele. Kantonban botrányt okozna ugyan, ha rájönnének, hogy a férfi egy Fan-qui, de különösebben súlyos következményekkel talán mégsem járna. Az alkirály nyilván kinyilvánítaná nemtetszését, és Chenquá-nak sokba kerülne kiengesztelnie ıfelségét - a kereskedıcéh fejét nyilván komoly pénzbírsággal is sújtanák az incidensért -, de tényleges kárt nem okoznának ezzel. A Fan-qui kereskedık gyakorta megszegték a Nyolc Törvény valamelyikét, és Maxwell próbálkozását inkább csak afféle gyerekes csínytevésnek minısítenék. Ám ha beljebb, a szárazföld belsejében jönnek rá, hogy idegen, annak összehasonlíthatatlanul súlyosabbak lesznek a következményei. Az elsı akadályt mindenesetre sikerrel vették. Mielıtt útnak indultak, Troth sokáig aggódott amiatt, hogy Maxwell nem fogja elég komolyan venni mindazt, amit kér tıle, de nem így történt. Kellemesen csalódott a férfiban, aki mindvégig kitőnıen alakította az idıs, fáradt öregember szerepét. Mivel erısen meggörnyedve járt, nem tőnt fel, hogy egy fejjel magasabb a kínaiaknál. Leszegett fejjel járt-kelt, és egyedül Troth tudta, hogy a vékony gézcsík mögül valósággal issza a szeme az eléjük táruló látványt, különösen most, amikor egyre forgalmasabb és zajosabb utcákon haladtak végig. Jó ötlet volt a kötés, minél kevesebb látszik az arcából, annál jobb. Hiszen egy jó szemő megfigyelı még így, a vastag gézrétegen át is észreveszi, hogy nagyobb az orra, markánsabb az álla, mint az ittenieknek. A száját persze szabadon hagyta, hogy nyugodtan beszélhessen és lélegezhessen. Most, amikor tekintete a férfi ajkára tévedt, hirtelen forróság öntötte el a testét. Eszébe jutott róla az iménti csók. Ö maga is meglepıdött, milyen könnyedén és milyen hamar felkorbácsolta benne az érzékiséget. Most hálás volt azért, hogy viszonozta, s nem tolta el magától. Érezte, sikerült némi erıt merítenie a csókjuk emlékébıl. A válla fölött lopva a férfira pillantott, amit idırıl idıre megtett, mióta elhagyták a hong épületét. Szerencsére senkinek sem tőntek fel idáig, s a kívülálló számára ez a pillantás úgy is értelmezhetı, mintha az öregember egészsége miatt aggódna. Megnyugvással töltötte el a tudat, hogy az itteniek tisztelik az öregséget - az ısz haj, a vánszorgó léptek láttán egyértelmően erre következtettek ugyanis -, és bár nagy volt körülöttük a nyüzsgés, Kyle elıl mindig udvariasan kitértek. A kínai társadalom egész rendje a kor tiszteletén alapszik, és ez mélyen beleivódott az emberek tudatába. Tudván, hogy Maxwell szeretett volna minél többet látni Kantonból, Troth olyan útvonalat választott, amelynek során a város számos érdekes épülete elıtt elhaladhattak. Igaz, mindenütt nagy volt a tömeg, így alaposabb nézelıdésre nem keríthettek sort, de amikor az Audiencia épülete elé értek, Troth a kapuhoz ment. Adott egy kis baksist a kapuırnek, hogy engedje be ıket. Hosszú és keskeny folyosón haladtak végig, amelybıl mindkét oldalon temérdek sok kis cella nyílott. Amikor biztosra vehette, hogy senki sem hallja ıket, Troth azt mondta: - Itt vizsgáznak a tudósjelöltek irodalomból és filozófiából, ha úgy döntenek, hogy vezetı hivatalnokok akarnak lenni. Maxwell belépett az egyik cellába. - A cella pedig azoknak készült, akik megbuktak? Pontosan olyan, mintha börtönben lennénk. - Nem, ezekben a helyiségekben tartózkodnak azok, akik vizsgáznak. Két napot és két éjszakát adnak nekik, hogy megírják a dolgozatukat. Ez idı alatt itt kell tartózkodniuk, egy ilyen helyiségben. Onnan, a toronyból egész idı alatt szemmel tartják ıket. - És hány ilyen cella van itt? 78
- Azt hiszem, úgy tíz-tizenkétezer lehet. Kyle elismerése jeléül halkan füttyentett. Troth rémülten tapasztotta a szájára a kezét. A fütyülés nem igazán kínai szokás. - Tizenkétezer szegény szerencsétlen diák, akik kétségbeesetten próbálják bebizonyítani alkalmasságukat arra, hogy a kormányt szolgálják? Nem csoda, hogy olyan nyomasztó ez az épület. Ha ezek a falak beszélni tudnának... Hány fiatal férfi nyomorúságos kínlódásáról mesélhetnének... Borzalmas lelki teher lehet tudni, hogy az ember jövıje egy ilyen vizsgán múlik. - Úgy bizony. Még az öngyilkosság sem ritka a vizsgára készülı diákok körében. És azok is gyakran próbálkoznak ilyesmivel, akik megbuktak. Bár Jin Kangként szabadon járhatott-kelhetett ebben a városban, Troth mindössze egyetlen alkalommal járt itt korábban - évekkel ezelıtt, amikor még nem is tudta, mi az épület tulajdonképpeni rendeltetése. - Azért ez elég ijesztı, nem? És mégis van benne valami felemelı - állapította meg. - Felemelı? - Kyle értetlenül nézett rá a gézen át. - Igen. Úgy értem, bizonyos értelemben ez az épület jelképezi Kína lényegét. A mi népünk kétezer éves kultúrával rendelkezik. Csodálatos a költészetünk, a filozófiánk, a kertmővészetünk... - Troth hirtelen rádöbbent, mennyi mindent jelent neki ez az ország - A hódítók hadai idırıl idıre végigsöpörtek az országon. Északnyugat felıl törtek be ide, magukat uralkodóknak nyilvánították, de mindig ık alkalmazkodtak a kínai civilizációhoz, és nem a kínaiak az idegen hódítókhoz. A kormányzati rendszerünk gyökerei egészen Konfuciuszig nyúlnak vissza, aki hitt abban, hogy a tudós emberek bölcsessége és a mértékletesség erénye igazságos és erkölcsös államot szülhet. A köztisztviselıknek, bármilyen szinten dolgoznak is, vizsgázniuk kell klasszikus kínai irodalomból és filozófiából. Vajon akad még egy ilyen ország a világon? - Nem hiszem, én legalábbis nem hallottam ilyesmirıl - felelte Kyle. - Kétezer évvel ezelıtt Britannia lakói kékre festett arccal járkáltak, pogányok voltak. És Krisztus is épp hogy csak megszületett. De a Konfuciusz-féle államrendszer tartóssága egyúttal megmerevedettséget is jelent. Az európaiak számára túlságosan sok itt a szabályozás, és szánalmasan kicsinyesek a hivatalnokok. - Igaz, de azzal nagyon is jót tett a rendszer, hogy mindenkinek, aki tehetséges, megadja a kiemelkedés lehetıségét. Ha valaki, legyen az egyszerő parasztfiú, leteszi a vizsgáidat, álcár helyi kormányzó, pre-fektor vagy császári cenzor is lehet belıle. A törvény nálunk azt is lehetıvé teszi, hogy egy falu közössége összefogjon, és maguk válasszák meg a saját vezetıjüket. A jelölt taníttatásáról ık is gondoskodhatnak abban a reményben, hogy ez a falunak is javára válik majd. - A teljesítményen, a tehetségen alapuló kiemelkedésre nincs mindenkinek lehetısége Britanniában - felelte Kyle. Kissé közelebb hajolt a lányhoz, és még halkabban folytatta: - Most elıször hallom tıled, hogy amikor Kínáról beszélsz, azt mondod, „mi” és a „mienk”. A lány belátta, hogy Kyle-nak igaza van. - Talán azért van így, mert most, hogy távozni készülök innen, közelebb érzem az országot a szívemhez, mint egyébként. - Nem feltétlenül kell most eldöntened, hogy tényleg velem jössz-e Európába vagy sem mondta Kyle halkan. - Ha úgy határozol, nyugodtan visszatérhetsz Chenquához, vagy Makaón is maradhatsz. A lány most úgy érezte, talán élnie kellene ezzel a lehetıséggel, de aztán úgy döntött, mégsem visszakozhat. Bár Chenquánál a biztos, ámde szerény megélhetés továbbra is garantált a számára, úgy gondolta, az utóbbi néhány hétben túlságosan is megváltozott már ahhoz, hogy megint beérje a korábbi életével. Már ez is visszalépést jelentene. És ha jobban belegondol, ennek csakis Maxwell az oka. Miután elhagyták a vizsgaközpont épületét, Kyle azon tőnıdött, vajon ı mire vitte volna ez idáig az életben, ha nem az angol társadalomba, hanem mondjuk, a kínaiba születik bele. Odahaza mindig is kitőnı tanulmányi eredménnyel végezte az iskoláit, de úgy gondolta, ennek elsısorban az lehetett az oka, hogy ıt mindig minden érdekelte. Sohasem kellett arra gondolnia, hogy ezen múlhat a jövıje. Úgy érezte, ez olyan nyomasztó teher lehet, amit csak kevés európai viselne el. 79
Ha jobban belegondol, neki - ahogy mondani szokás - csak megszületni volt nehéz. Soha egyetlen egyszer sem állította igazán kemény próbatétel elé az élet. Nem úgy, mint az öccsét, Dominicet, aki sokáig a hadseregben szolgált. Az utcák színes forgataga, a különleges illatok egyvelege üdítıen más volt, mint az imént, a vizsgaközpont komor és ünnepélyes, ámde nyomasztó épületében. Mivel heteken át a Telep szők területére korlátozták mozgását, Kyle most fantasztikusnak érezte Kantont, ahol szabadon járkálhattak az utcákon. Most bizonyosodott be, milyen bölcs és elırelátó volt a lány, amikor ragaszkodott ahhoz, hogy kötéldarabbal a talpa alatt gyalogoljon vele, különben a sok látnivaló miatt rég megfeledkezett volna arról, hogy valójában egy mozgássérült öregember. Több templom mellett is elhaladtak útközben, többségük méreteiben és külsıségeiben is szerény szentélynek tőnt kívülrıl, egy kivétellel. Ez impozáns volt, diszes szobrokkal és faragványokkal gazdagon diszített. Kyle vágyakozó pillantásokat vetett rá, miközben elhaladtak elıtte. Eszébe jutott róla, hogy még nem is tudja, hogyan illik viselkedni egy szent helyen - még mielıtt megérkeznek Hoshanhoz, a lánynak ki kell okosítania errıl. Ha sikerül a terve, és végre eljut a templomhoz, nem követheti el azt a baklövést, hogy tudatlanságával árulja el kilétét. A tömeg errefelé kisebb volt. Amikor egy hatalmas, hivatalra emlékeztetı épület elé értek, Troth megfogta Kyle könyökét, és odasúgta neki: - Ez itt a prefektor hivatala. Bíróság és börtön is van benne. Kyle összepréselte a száját, amikor meglátta az apró rácsos ablakok mögött a falhoz láncolt foglyokat, akiket gúnyoltak és ingereltek az arra haladó járókelık. Sokan a rácstól távolabb üldögéltek, görnyedt háttal, lehajtott fejjel. Kyle látta, amikor egy idısebb asszony arcul köpte a rabok egyikét. Odahaza, vagy bármelyik európai társadalomban, ahol az arcot olyan fontosnak tartják, ezt a nyilvános megszégyenítés egyik legmegalázóbb formájának tekintenék az emberek. Egy férfi épp akkor botorkált kifelé az épületbıl, amikor ık odaértek. Nyaka köré hatalmas fakockát lakatoltak, csuklóit kalodába zárták. Kyle hallott már errıl az eszközrıl: személyre szabott és hordozható változata annak a kínzóeszköznek, amellyel Angliában a kisebb szabálysértıket büntették. A szerencsétlen férfi kínai mércével is alacsony volt, talán utcai árus lehetett. Erıtlenül botorkált, fejét ide-oda ingatva a hatalmas súllyal, az arca körül zümmögı legyek elıl. Kyle lassította lépteit, amikor meglátta a férfit, Troth azonban noszogatni kezdte. Nem ildomos itt idızniük, mások szenvedéseit bámulni. Mire megérkeztek az istállóhoz, ahol öszvért lehetett bérelni, Kyle szinte szédelgett a látványtól - a hangok, szagok, színek kavalkádja hódítóan ingergazdagnak bizonyult. Szerette volna alaposabban is bejárni a várost, de nem merték megkockáztatni, nehogy feltőnjenek valakinek, amint céltalanul, turisták módjára barangolnak az utcákon. Míg odakint várta a lányt, csontsoványra fogyott kóbor kutyák futottak oda hozzá, megszagolták a bokáját, aztán morogni kezdtek. Vajon azért-e, mert eleve ilyen barátságtalan természetőek, vagy ennyire feltőnıen más a testszaga, mint az ittenieknek? Kyle mozdulatlanul állt, míg a kutyák meg nem unták, és odébbálltak. Troth hamarosan kijött az istállóból. Egy öszvért vezetett, a jószágot már felnyergelték az útra. Elég ápolatlannak tőnt ugyan szegény jószág, de erıs és egészséges volt. Troth megfogta Kyle kezét és az állat nyakára tette, mintha a férfi valóban vak volna, majd odasúgta neki: - Szálljon fel a nyeregbe, de ügyetlenkedjen egy kicsit, nagyapó. Kyle engedelmeskedett. Ö, a kitőnı lovas nagy nehézségek árán, üggyel-bajjal emelte át az egyik lábát az állat háta fölött. Amikor a nyeregben ült, a lába csaknem a földet súrolta. Magában elmosolyodott, mert az jutott eszébe, vajon mit szólnának angol barátai, ha most látnák ıt. Mindig is arról ismerték, hogy igényesen válogatta meg a hátasait. Troth megragadta az öszvér gyeplıjét, azzal elindultak - vissza az utca forgatagába. Kyle meglepetten kérdezte: - És a te öszvéred hol van? - Csak egy öszvérrel megyünk - felelte Troth magától értetıdı természetességgel. Amikor látta, hogy Kyle-nak nem tetszik a dolog, és tiltakozni fog, megelızte: - Majd késıbb megbeszéljük. 80
Kyle nem faggatta, hiszen a megállapodásuk úgy szólt, az utazás során Troth a fınök. Ült hát a nyeregben, és figyelte a környéket. Az öszvér semmivel sem haladt gyorsabban, mint a gyalogosok, de nem volt sietıs a dolguk - hamarosan úgyis elérik a város egyik kapuját, és azután elhagyják Kantont. Az út onnan észak felé vezet, hegyes-dombos vidéken. Amikor már a külvárosokat is maguk mögött hagyták, Troth letért egy keskeny, mindössze pár lépés széles útra, amelyen feltőnıen gyér volt a forgalom. Csipkézett gerincő hegyek között haladtak tovább, majd alacsonyabb fekvéső, csaknem sík területre értek, ahol rizsföldek sorakoztak egymás után. A parasztok odakint munkálkodtak, a bölényeket hajtották a térdig érı vízben. A táj szokatlanul szépnek, szinte földöntúlinak tőnt, és azokra a rajzokra emlékeztette Kyle-t, amelyeket legféltettebb kincseiként ırzött odahaza. Az ismeretlen mővész élethően, pontosan ábrázolta a kínai vidéket, és Kyle nem is gondolta volna, hogy mindez a valóságban is ilyen éterien szép lehet. Miután senki sem volt a közelükben, megkérdezte a lánytól: - Szóval miért elég nekünk egy öszvér? - Egy öregember öszvérháton teljesen szokványos látvány Kínában. De ha ketten megyünk külön-külön öszvérrel, az már pazarlásnak tőnik, holott a ruhánk alapján szegényeknek látszunk. Kerülnünk kell a feltőnést - magyarázta a lány. - Másrészt meg inkább gondolják azt rólunk, hogy nincstelenek vagyunk, mintsem hogy azt higgyék, érdemes megpróbálni kifosztani minket. Errefelé sok a rabló, az útonálló. - Jó, jó, ezt még csak értem, de nem szeretnék egész idı alatt nyeregben ülni, miközben egy hölgy gyalogolni kénytelen mellettem. - Én nem vagyok hölgy, vagy már elfelejtette, mit mondtam az öregek tiszteletérıl? Itt az emberek azon ütköznének meg, ha én lennék az kettınk közül, aki a nyeregben ül, miközben szegény öreg nagyapámnak gyalogolnia kell. - Ami azt illeti, én sem egy tiszteletre méltó aggastyán vagyok. Kyle azzal átlendítette a lábát a jószág háta fölött, és leszállt a nyeregbıl, hogy ö is gyalog folytassa az utat. A hátas másik oldalán haladt, miközben egyik kezét a nyergen pihentette, mintha bizonytalan járása miatt szüksége lenne az állandó támaszra. - Mióta elhagytuk Kantont, alig mozogtam. Rettenetesen hiányzott már - magyarázta, látva a lány rosszalló pillantását. - Legalább egy kicsit hadd nyújtóztassam meg a tagjaimat. Teljesen elgémberedtem mostanra. - Rendben van, de ha megint lakott helyre érkezünk, szálljon vissza a nyeregbe. - Megegyeztünk - felelte Kyle engedékenyen. Tetszett neki a vidék, ahol jártak. Alaposan megfigyelte a közeli s távoli hegyeket, de a fejét közben mindvégig úgy tartotta, hogy ne tőnhessen fel senkinek, aki csak látja ıket, hiszen végtére is vak ember. - Milyen gondosan mővelik a földet errefelé! - mondta csodálkozva. - Mintha rendezett, gondozott parkok lennének az itteni kertek. És azt is élvezem, hogy sokkal természetesebb errefelé a táj, mint a hazámban, Angliában. - Miért, ott milyen a vidék? - Délen, ahol sőrő az úthálózat, magas sövények szegélyezik az utat. A madarak imádják az élısövényt, úgyhogy valóságos koncertet rendeznek benne. Sok a virág, a színes bogyó és gyümölcs is, attól függıen persze, hogy melyik évszakban járunk. Az utak környékén általában erdık vannak, patakokkal. A patakok vizét mifelénk csak ritkán használják öntözésre, mert eleve csapadékos az éghajlat. Arra sem vagyunk rászorulva, hogy eltérítsük a folyók medrét. - És milyen Skóciában? Kyle érzékletesen írta le a lánynak a mocsárvidékeket, a skót felföld élıvilágát, az ızeket, szarvasokat, a hegyekbıl alázúduló patakokat és folyókat. A vihar utáni szivárványokról is mesélt neki. - Egészen vad és romantikus hely még ehhez képest is. Van egy kis házam a felföldön. Azt hiszem, tetszene neked ott. - Biztosan - felelte a lány mély meggyızıdéssel. Hangjából érzıdött, mennyire vágyik eljutni oda. - Az apám a határvidéken nıtt fel, de gyakran túrázott gyalogosan a felföldön, amikor még 81
fiatal volt. úgy tervezte, amikor visszavonul az üzleti életbıl, engem is elvisz, hogy láthassam azt a vidéket, ahol született. - Én Hoshanról álmodozom, te pedig ugyanígy vágyakozol a skót felvidék után. Egymásra volt szükségünk ahhoz, hogy mindketten megvalósíthassuk az álmunkat - jegyezte meg Kyle filozofikusan. - Talán törvényszerő volt, hogy találkozzunk egymással. - A fatalizmus nem inkább a keleti filozófiára jellemzı? - csodálkozott a lány. - Meglep, hogy nyugati létére is így gondolkodik, nagyapó. - A sorsban, a fátumban vagy a szerencsében való hit, bárminek nevezzük is, szerintem az emberi természetben lakozik. Független attól, hogy milyen társadalomban születtünk vagy nevelkedtünk. Mesélnél nekem a kínaiak hitvilágáról? Mielıtt elindultam Keletre, olvastam ugyan róla néhány könyvet, de még mindig nem sikerült igazán megértenem a különbséget a három fı vallás között. Buddhizmus, taoizmus, konfucianizmus... ık miben hisznek? - A kínaiak többsége mindhárom hitet magáénak vallja - mondta a lány. Elmosolyodott, látva, mennyire meglepte ez a válasz Kyle-t. - A keresztények Bibliája szerinti úr féltékeny isten, de itt mi hisszük, hogy minden vallás hiteles, amely arra tanít, hogy jó ember legyél. Mi három különbözı utat ismerünk. A taoizmus arra tanít, hogy a természet törvényeit kell követnünk. Ez a hit szellemeket lát mindenben, ami csak létezik a világon. A legnagyobb alakjai Lao-ce, az Öreg Mester, és a Nyolc Halhatatlan. A tao lényege jin és jang, az ellentétes és az azonos, de ez a lényege a feng shuinak is. Ez a harmonikus elrendezés mővészete, amely az otthonaink, kertjeink arculatát is meghatározza. Ezek harmóniája az emberi lelket táplálja. - Lassabban, ha lehet. Túl gyors tempó, amit diktálsz nekem! - tiltakozott Kyle. - Többet és alaposabbat szeretnék tudni ezekrıl a dolgokról. Troth elnevette magát. Észre sem vette, mennyire elkapta a lendület az imént. - Majd késıbb visszatérünk rá. A második út az, amelyet Konfuciusz, a Mester képvisel. Megtanította az embereket arra, hogy tiszteljék egymást. Azt hirdette, gyakorolnunk kell az önfegyelem, a tanulás és a bölcsesség erényeit, és tisztelnünk kell az idısebbeket. A kínai társadalom és az állam lényege is ezekben a tanításokban gyökerezik. - Na és a buddhizmus? - Buddha a megvilágosodott. Azt tanította, hogy a halál és újjászületés örökös körforgásából csak akkor szabadulhatunk ki, ha megtanuljuk, hogy nem szabad ragaszkodnunk a földi dolgokhoz. Csakis az e világi vágyak teljes feladása vezethet a lelki békéhez és az igaz bölcsességhez. Kyle figyelte a lány profilját közben. - Nem hiszem, hogy valaha is lemondanék a földi vágyakról - állapította meg. - De azért szeretnék többet is megtudni ezekrıl a filozófiákról. Egész úton beszéltetlek majd. Kantonból Hoshanig, azután egészen Londonig... - Mivel hosszú évekig a hallgatag Jin Kang szerepét játszottam, most örömömre szolgál, ha állandó hallgatóságom lesz - felelte a lány udvariasan. Kyle elmosolyodott. Arra gondolt, ennél csodálatosabb utazást el sem képzelhetett volna magának. Talán igaza volt az imént - a sors akarta, hogy ık ketten találkozzanak. Hiszen Troth segítségével alaposabban is megismerheti Kínát. Ö pedig mindent elmesél a lánynak Skóciáról, amit az tudni szeretne. A legszívesebben elismerıen füttyentett volna egyet, olyan elégedettség töltötte el a sors különös kegyének felismerésétıl, de tudta, egy magafajta vénséges vén kínai aggastyán soha nem tenne ilyet. Vagy ha mégis, nagy feltőnést keltene.
82
Tizenhatodik fejezet - Legfıbb ideje, hogy egy kissé jobban iparkodjunk - dünnyögte Trotil elégedetlenül. - Az a falu ott, a hegy oldalában elég messze van még, és hamarosan besötétedik. Remélem, akad egy fogadó, ahol megszállhatunk éjszakára. - Minden kínai falut fal vesz körül? - kérdezte Kyle. - A legtöbb falut igen. Volt egy idıszak a történelmünkben, amikor banditák járták az országot. Bárhová is mentek, olyan pusztítást hagytak maguk után, akár a sáskahadak. A védtelen falvakat sokszor földig rombolták. Akkor határozták el az emberek, hogy kıfalat emelnek a települések köré. Kyle mostanra beletörıdött, hogy úgy kell utaznia, akár a málhának - most is az öszvér nyergében ült, miközben felfelé kaptattak a hegy oldalában. Észrevette, hogy a közeli falu szikláskavicsos területre épült, míg a környék termıföldnek tőnt - bizonyára azért építették ide a falut, hogy minél nagyobb földterületet hasznosítsanak a veteményezéssel. Sok helyütt megfordult már a világban, de ilyen tudatos gazdálkodásra sehol sem látott még példát eddig. Miután átengedték ıket a falut körülvevı fal kapuján, hamarosan megtalálták a fogadót. Vastag boltíven át jutottak be az udvarra, ahol további három-négy kapu nyílott a vendégek részére kialakított szálláshelyek felé. A fészer is itt volt - a levegıben orrfacsaró, nehéz, szúrós istállószag keveredett a konyhából szálló forró olajéval. Troth épp az öszvér megkötésével bíbelıdött, amikor egyszer csak ott termett mellettük egy középkorú asszony - egy tálcán frissen fızött, gızölgı, illatos teát hozott az újonnan érkezett vendégeknek. Váltott egy pár szót a lánnyal, aztán elızékenyen odatartotta a teáscsészék egyikét Kyle-nak, aki ügyetlen, suta mozdulattal, kissé remegı kézzel emelte a szájához a csészét, miközben minden idegszálával a szerepére összpontosított: ö végtére is egy vak és nagyothalló öregember, aki járni is csak nehezen tud. Miután megitta a teát, Troth elvette tıle a csészét, és követte az asszonyt a házba. Kyle az öszvér nyergében maradt, a türelem erényét gyakorolva. Angliában megszokta, hogy a személyzet leste minden szavát, ám azóta, hogy egyedül utazgatott a világban, hozzászokott, hogy maga intézze a dolgait. Az inasa, aki régóta állt a szolgálatában kijelentette, nem hajlandó követni a gazdáját a távoli országokba, és az, akit késıbb helyette vett fel, Indiában úgy döntött, inkább ott marad. İt cseppet sem érdekelte a lehetıség, hogy Kínát láthatná. Mivel azóta sem talált megfelelı inast, aki útitársául is szegıdött volna, Kyle úgy határozott, Kantonban egymaga próbál boldogulni, és hamarosan rájött, mennyivel jobb ez így - élvezte az egyedüllétet, az önállóságot és a függetlenséget. Most Troth gondoskodott róla, méghozzá igen körültekintıen és figyelmesen, és ez néha igencsak feszélyezte. Most, hogy jobban belegondolt, rájött, elsısorban az zavarja, hogy úgy érzi: tétlenségre van kárhoztatva. Mindazonáltal most sem kellett sokáig unatkoznia. Egy épp hogy csak járni tudó kisgyermek totyogott az öszvér felé a házból - a kisfiú hatalmas fekete szemekkel bámult fel rá, aztán megfordult, széthúzta elöl a nadrágját, és magától értetıdı természetességgel pisilni kezdett. Kyle a vékony gézcsíkon át meghökkenve figyelte, majd magában megállapította, milyen praktikus ruhadarab ez az ilyen kisfiúk számára. Bár ami azt illeti, Londonban sohasem jöhetne divatba. Két csinos fiatal lány érkezett most az udvarra, elszorított apró lábakon, kecsesen tipegtek, arcukat vastag smink fedte. Valószínőleg prostituáltak, gondolta Kyle. Ebben a kis faluban nyilván a fogadó az egyetlen hely, ahol jó eséllyel számíthatnak új kuncsaftra. Az egyikük kézen fogta a kisfiút, aki épp elvégezte dolgát, azután távozott vele. Ám a másik utcalány az udvarban maradt, és Kyle-t figyelte néhány lépés távolságról. Váratlanul odalépett az öszvér mellé, s egyszer csak elkezdte simogatni Kyle combját. Gyöngéden, de annál határozottabban. Azután a simogató kéz egyszer csak elindult az ágyéka felé. Miközben a lány csicsergı-éneklı hangon beszélt hozzá, Kyle dermedten ült a helyén, és 83
maga is meglepıdve tapasztalta, milyen gyorsan és gépiesen reagál a teste a lány gyakorlott, érzékiségtıl főtött mozdulataira. Közben azon gondolkodott, vajon afféle helyi szokás-e, hogy a vendégnek kéretlenül is kedveskednek a helyi utcalányok? És ha igen, akkor miért nem világosította fel errıl ıt Troth, aki egyébként olyan körültekintı? Alighogy eszébe jutott Troth, a lány máris feltőnt - mit feltőnt, valósággal kiviharzott az épületbıl, amikor észrevette, mi történik itt. Már messzirıl kiabált, és alaposan leteremtette a készséges prostituáltat. A lány eleinte megszégyenülten válaszolgatott, aztán mind hevesebben és hevesebben vitatkozott vele - igazi nıi szóváltás kerekedett kettejük párbeszédébıl. Kyle érdeklıdéssel hallgatta, bár egy szót sem értett belıle. A végén a prostituált provokáló mozdulattal megragadta Troth karját, csípıjével hozzásimult, és már húzta is magával az egyik ajtó felé. Troth azonban ellenállt, és az utcalány hiába ringatta a csípıjét, hiába próbált különféle érzéki mozdulatokkal, szép szóval hatni rá, mogorván rárivallt, és kitépte a karját a szorításából. A lány szitkokat szórt feléjük, aztán az ajtóhoz ment és becsapta. Troth egy ideig szitkozódott, azután elkötötte az öszvért az oszloptól, és az udvar túlsó végébe vezette, ahol lesegítette Kyle-t a jószág hátáról. Aztán karon fogta a férfit, és egy ajtóhoz mentek. Innen nyílott a hálószobájuk, közvetlenül a belsı udvarból. A berendezés szegényes volt, ám egy hatalmas ágy foglalta el az alapterület nagyobbik részét. Kyle körülnézett odabent, miközben Troth visszament az öszvérhez, hogy a poggyászukat is behozza. A kicsiny, hosszúkás ablakokat mindössze vékony papírral borították - így alig szőrıdött be a fény, persze, amúgy is sötétedett már. Kyle arra gondolt, nincs oka panaszra. Ami azt illeti, lakott ı ennél sokkal rosszabb helyen is már, mióta a világot járta. Miután Troth visszatért a csomagjaikkal, és berúgta maga után az ajtót, Kyle megkérdezte: - Mi volt ez a jelenet az udvaron? A lány ledobta a holmijukat a padlóra, a fal mellé, aztán válaszolt: - Talán nem volt elég egyértelmő? Az a lotyó épp kuncsaftot keresett magának. - Gondoltam, hogy errıl van szó, csak nem értettem, mire föl ez az éles szóváltás kettıtök között. - Világosan megmondtam neki, hogy a nagyapám, aki túl öreg ahhoz, hogy ágyba bújjon vele, és hogy kudarcot fog vallani az ágyban, ami sérteni fogja a férfiúi méltóságát. Semmi szükség arra, hogy egy amúgy is magatehetetlen öregembert megalázó helyzetbe hozzon a szemtelenségével és mohóságával - felelte Troth szenvtelen hangon. - Mire ı közölte velem, már meggyızıdött arról, hogy a nagyapám nem is olyan öreg ember, és hogy tekintettel a korára és a bajaira, akár ingyen is hajlandó részesíteni a szolgálataiban. Mert hogy annyira tiszteli az öregeket. - Milyen vendégszeretı nép! - mondta Kyle, akit fölöttébb mulattatott a helyzet abszurditása. Troth gyilkos pillantást vetett rá. - Nos, csak egy szavába kerül. Ha úgy gondolja, máris szólok a hölgynek, hogy meggondolta magát, és mégis igénybe szeretné venni a szolgáltatásait. - Ugyan, dehogy. Csak meglepett a dolog - mondta Kyle. Ekkor nem bírta tovább, elnevette magát. - Lám, nem is gondolná az ember, milyen következményekkel jár Konfuciusz tanítása, hogy tiszteld az idısebbeket. Troth odalépett elé, és dühösen befogta a száját. - Az ég szerelmére, muszáj kiabálnia?! - sziszegett rá. - A nevetése is elárulja, hogy nem az a vénséges vén aggastyán, akinek kiadja magát! Még csak az hiányzik, hogy valaki meghallja... Teljesen elment az esze? Kyle elhallgatott, és belátta, Trothnak igaza van. Hirtelen ötlettıl vezérelve, magához húzta a lányt. A gézen át is tökéletesen kirajzolódtak a szeme elıtt a vonásai, és most, hogy ilyen dühös volt rá, talán még bajosabbnak látta ıt. Érezte, milyen forró a lány teste, és amikor két kezébe fogta az arcát, elbővölte a bıre selymessége. Most tudatosult benne, milyen régóta kívánja a lányt. Érezte, amint a teste egyik pillanatról a másikra átvette az irányítást a tudatától, miközben megcsókolta. A lány szalmakalapja leesett a fejérıl a hirtelen mozdulattól. Veszélyes játék volt ez, és mindketten tisztában voltak a kockázattal, de nem tudtak ellenállni egymásnak és a vágyaiknak. Szenvedélyesen ölelkeztek, majd 84
a lány kis idı múlva elhúzódott tıle s kibontakozott az ölelésébıl. Tágra nyílt szemmel nézett rá, mint aki beleszédült a csókba. - Én... Mennem kell. Megnézem az öszvért. Még nem kapott enni. Azzal felkapta a kalapját a padlóról, a fejébe húzta, és kisietett az udvarra. Kyle-nak hevesen vert a szíve, amikor magára maradt, és leroskadt az ágy szélére. Hogyan lehet ilyen ırült? Hisz ennél ostobább dolgot nem is mővelhetett volna. Alighogy elkezdıdött kettejük utazása, máris megnehezítette a kapcsolatukat. Mi lesz még ebbıl? Úgy érezte, könnyen elcsábíthatná a lányt, de sokkal többre tartotta ıt. Arról nem is beszélve, ha Troth még ártatlan, ami igen valószínő... Akkor ennél nagyobb tiszteletlenséget nem is követhetne el ellene. Csak egy aljas gazember élne vissza a lány tapasztalatlanságával ebben a helyzetben. Ha már Britanniában volnának, akkor egészen másképp állna a kérdéshez. Hiszen Troth ott azzá a nıvé válhat, aki lenni szeretne. Ha most intim kapcsolatba kerülnek egymással, az visszavonhatatlan és végzetes hiba lenne. Hosszú ideje gyakorolta persze az önmegtartóztatás és az önfegyelem erényét, és az eszével tudta, hogy ez az egyetlen megoldás, ami minden szempontból helyénvaló ebben a helyzetben. Akkor mégis miért van az, hogy alig tud uralkodni magán? A szíve és az érzékei mást diktáltak, mint az esze. Troth az istállóban gondosan végigcsutakolta az öszvért egy-egy maroknyi szalmával. Közben egyre csak az járt a fejében, milyen nehezen vált el az imént Kyle-tól. Úgy érezte, soha semmire sem vágyott még annyira, mint alig pár perccel ezelıtt arra, hogy ágyba bújjon vele. Mit meg nem adna azért, ha Kyle lenne a férfi, aki beavatja ıt a szerelem titkaiba! Talán csak az a baj, hogy túlságosan váratlanul érte a férfi ölelése, csókja. Az ösztöne azt súgta, ez nem egyszerően testi vágy, jóval többrıl van itt szó. Másfelıl azzal is tisztában volt, ha szeretkeznének, akkor utána bőntudat gyötörné mindkettıjüket, márpedig hosszú út áll még elıttük. Ki tudja, milyen érzelmeket keltene bennük késıbb a szexuális intimitás. Most zavarban volt, feszélyezte, ami történt. És végképp nem értette a saját érzéseit sem. Igazság szerint ez az ártatlan csók is épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy teljesen összekuszálódjanak a gondolatai, s felkavarodjanak az érzései. Abban reménykedett, talán csak az idızítés volt rossz... Mire végzett az öszvér leápolásával, annak fényesebb lett a szıre, mint bármikor korábban. Végül enni és inni is adott a jószágnak, és csak ezután távozott az istállóból. A fogadó kapuját már gondosan bezárták éjszakára, csak egy fáklya lobogó fénye világított a koromsötét belsı udvaron. Szerencsére megtudta a tulajdonostól, hogy csak néhány vendég szállt meg erre az éjszakára, így talán nem kell folyton attól tartania, hogy minden szavukat hallhatja valaki. Igaz, az út során megszokták, hogy visszafojtott hangon, halkan beszélgetnek, ami azt jelenti, akár pár lépéssel odébb álló sem hallja ıket, de azért sosem lehet tudni. Jobb az elıvigyázatosság. Ha valamilyen oknál fogva mégis leleplezıdnének, az mindkettıjükre nézve súlyos következményekkel járna. Elindult a konyha felé, és megállt a nyitott ajtó elıtt. A fogadós felesége, aki teával kedveskedett nekik, amikor megérkeztek, máris hozta az elıre összekészített vacsorát egy tálcán, ahogy korábban megbeszélték. Amikor Troth visszatért a szobába, látta Maxwellen, mennyire megbánta, ami kettejük között történt. A férfi elkészített egy másik fekvıhelyet is a padlón, a nagy ágytól pár lépésnyire. Miután behúzta maga után az ajtót, Troth leemelte a falról a rudat, és elreteszelte vele az ajtót. Így biztonságban érezhették, magukat. Kyle közben elkezdte letekerni a fejérıl a kötést. - Órák óta annyira viszket alatta a bıröm, hogy csak na. Alig vártam már, hogy legalább egy kis idıre megszabadulhassak tıle. A lány nem nézett oda, amikor ismét szabaddá tette az arcát, a poros géztekercset pedig letette az asztalra. Az átváltozás megtörtént - az aggastyánból ismét egy középkorú, vonzó férfi lett, aki ereje teljében volt. Miután a parókát is leszedte a fejérıl, és ujjaival a hajába túrt, a lány elkapta róla a tekintetét, hogy ne találkozzon az övével.
85
- Örülök neki, hogy senki sem láthat be ide. De ne feledje, hogy a hangot a szél is viszi. Bár úgy tudom, a két szomszédos szobában ma este senki sem alszik, az éjszaka csöndjében mégis messzire szállhat a hangunk - jegyezte meg Troth csendesen. Kyle meggyújtott egy kis olajmécsest, amely az alacsony asztalka közepén állt, Troth pedig leemelte a tányérokat a tálcáról. Szerény lakoma volt, egy tál rizs és párolt zöldségek, gyömbérrel ízesítve, és persze az elmaradhatatlan tea. Ez az igazi kínai menü, amit Kyle mindig is szeretett volna kipróbálni. A lány keresztbe tett lábbal ült le az asztal mellé a padlóra, s megpróbált valamilyen semleges témát találni. - Északon, ahol hidegebbek a telek, mint itt, az ágyat téglából rakják, estére pedig kis tüzet gyújtanak alatta, hogy ne fázzanak - mondta. Kyle is követte Troth példáját, és ugyanúgy foglalt helyet, mint ı, de az asztal másik oldalán. - Ez Angliában is hasznos lenne. Nálunk az a szokás, hogy forró vizes palackot dugnak a takaró alá. így védekezünk a téli hideg ellen. - Érdekes, édesapám gyakran mesélt a skót szokásokról, de ezt sohasem említette. Troth örült annak, hogy nem fokozódott kettejük között a korábbi feszültség, és hálásan pillantott Kyle-ra, aki szemlátomást partner volt ebben. Kitöltötte a teát a két csészébe, s élvezettel látott neki az evésnek. Miután megvacsoráztak, és lefekvéshez készülıdtek, Troth ismét érezte, hogy ott vibrál a feszültség a levegıben. Maxwell megnyújtóztatta végtagjait, elnyomott egy ásítást, majd megjegyezte: - Én már szívesen aludnék, jó éjszakát. - Azzal letelepedett a matracra, amit ı készített oda a padlóra, második alvóhelynek, és lehúzta a lábáról az ütött-kopott cipıt. - Én alszom a földön - mondta Troth ellentmondást nem tőrı hangon. Kyle odakészítette a cipıt a fal mellé, majd kijelentette: - Nem, szó sem lehet róla. Én vagyok a férfi. - Az ágy sokkal kényelmesebb - kezdte az érvelést Troth. - Akár kínai öregembernek, akár angol lordnak tekintem, akkor is önt illeti meg. - A falakon kívül Kínában azt teszem, amit mondasz vagy kérsz tılem. De amikor kettesben vagyunk, férfi és nı vagyunk. Egy úriember pedig mindig átengedi a kényelmet - közölte Kyle ugyanolyan határozottan, mint Troth az imént. - Mifelénk ez a szokás. Mindig a hölgyet illeti meg a legjobb hely. Makaón Troth maga is tapasztalhatta, hogy az európai férfiak milyen elızékenyek, mennyire féltik-óvják asszonyaikat. Mintha üvegbıl vagy porcelánból lennének. Az ilyen viselkedés azonban teljesen idegen a kínai hagyományoktól, és ıt ez feszélyezte. - Egy szemhunyásnyit sem tudok majd aludni amiatt, hogy kényelmetlen a fekvıhelye folytatta az érvelést Troth. Kyle felkelt, és udvariasan meghajolt elıtte. - Nos, a bőntudat engem is szörnyen gyötörne, ha én aludnék az ágyban. Sajnálom, de meg kell értened. Kivéve persze azt az esetet, ha szánt szándékkal gyötörni akarsz engem egész éjjel. Azzal odakínálta a karját Trothnak. - Hölgyem, hadd kisérjem ma esti alvóhelyéhez. A férfi mímelt és eltúlzott udvariassága mosolyt csalt Troth arcára. Igazi elıkelı hölgynek érezte magát, amikor könnyedén belékarolt. - Meghajlok az akarata elıtt, uram, de attól tartok, egy szemhunyásnyit sem fogok aludni emiatt. Kyle a szemébe nézett, és évıdve folytatta: - Én olyan fáradt vagyok, hogy akár odakint a hegyekben, az éles köveken is azonnal elnyomna az álom. Úgyhogy nyugodtan alhat, kisasszony, emiatt nem kell aggódnia. Szertartásosan odakisérte a lányt az ágyhoz, majd fejet hajtott, és visszament a saját fekhelyéhez. - Eloltsam a mécsest? - kérdezte. - Igen, legyen olyan szíves. Amikor kialudt a mécses halvány lángja, teljes sötétség borult rájuk. Troth hallotta a neszekbıl, hogy Kyle vetkızni kezd, aztán elhelyezkedik a matracon. İ is levetett magáról néhány ruhadarabot, aztán elnyújtóztatta fáradt testét a vita tárgyát képezı nagy ágyon. Bár szinte minden 86
porcikájában érezte az egész napos fáradtságot, képtelen volt elaludni - és nemcsak azért, mert feszélyezte a tudat, hogy kettejük közül ı fekszik a kényelmesebbik helyen. Sıt ami azt illeti, az ágy is meglehetısen kényelmetlen volt. Csak feküdt hát és merengett a sötétben. A bıre bizseregni kezdett, amit annak tulajdonított, hogy Kyle ott volt, tıle alig néhány lépésre. És szinte fájt, hogy most nem öleli át ıt úgy, ahogy nemrég tette. Miért kellett elhúzódnia tıle? Micsoda kislányos ostobaság volt ez a részérıl! Talán, mert túlságosan hirtelennek, elhamarkodottnak érezte a férfi ölelését? Biztosan, és azért is, mert félt, igen, félt valamitıl, amit még nem is ismer. Vagy magától Maxwelltıl? A férfitól tart, aki lenyőgözte, aki elbővölte? Hiszen, ha jobban belegondol, ismeretlen a számára, titokzatos, messzirıl jött idegen. Vajon bízhat-e benne? Most, amikor már késı volt, bánta, hogy kibontakozott az ölelésébıl, és átkozta magát érte, mert ha ıszinte akar lenni magához, akkor be kell vallania, ugyanúgy kívánta Kyle-t, mint a férfi ıt. Ha csak szemernyivel is bátrabb akkor, most nem egyedül feküdne itt a sötétben, az ágyban. Milyen más lenne Kyle karjaiban pihenni! Ettıl a tudattól még rosszabbul érezte magát, olyannyira, hogy szinte fizikai fájdalomként gyötörte. Lehet, hogy soha többé nem lesz még egy ilyen pillanat az életében, hiszen a férfi nyilván nem az a csélcsap fajta. Most kudarcként élheti meg, hogy az imént eltolta magától, és lehet, hogy a büszkesége nem is engedi többé, hogy még egyszer közeledni próbáljon hozzá. Miközben feltartóztathatatlanul telt-múlt az idı, peregtek a percek, arra gondolt, mi lenne, ha most ı kezdeményezne, még ma éjszaka, amikor mindkettejükben elevenen él a csók élménye. Igen, inkább vállalja a kockázatot, hogy a férfi visszautasítja, és ı megszégyenül, de még ez is jobb, mint abban a tudatban élni, hogy még csak meg sem próbálta. Fáradt volt ugyan, de a várakozás feszültségét nem bírta tovább. A vágy felülkerekedett benne. Bár úgy érezte, nincs elég mersze ahhoz, hogy odamenjen hozzá, és szó nélkül mellébújjon, úgy döntött, a sorsra bízza a dolgot. Kis ideig feszülten fülelt. A férfi szuszogása lassú és egyenletes volt. Lehet, hogy már alszik. Ha így van, akkor ı is megpróbál inkább aludni. De ha Kyle is ébren fekszik a földön... Halkan fogja megszólítani, nehogy megzavarja az álmát, ha már elaludt. Ha fent van még, így is meghallja. - Uram... - suttogta. - Igen? A férfi mély, kellemes hangja megerısítette benne az elhatározást. Felkelt az ágyból, odasietett a férfi matracához, és melléfeküdt. Kezét a mellkasára téve halkan azt mondta: - Nem olyan rég még kívánt engem... Most itt vagyok. - A viselkedésemért megérdemelném, hogy megkorbácsoljanak - felelte Kyle. Magához ölelte a lányt, gyöngéden, kedvesen, de nem szenvedélyesen. - Igazán csábító az ajánlatod, Troth, de nem fogadhatom el. Bár itt a nık kötelességüknek tekintik, hogy kiszolgálják a férfit, az angol hagyomány szerint egy férfi nem élhet vissza a fiatal lányok tapasztalatlanságával. Britanniában majd új életet kezdhetsz, és új lehetıségek nyílnak meg elıtted. Ha most velem hálnál, azzal a jövıdet kockáztatod. Nem biztos, hogy megéri, hidd el nekem. Troth a férfi nyakának hajlatába temette az arcát. Szinte megrészegült a közelségétıl. Figyelte az arcvonásait, a gesztusait, a hanghordozását, az izmait, minden porcikáját. - Nincsen garancia arra, hogy valóban azt találom majd az édesapám szülıföldjén, amit keresek és remélek. Nem vagyok sem kívánatos, sem csinos hajadon, uram, és eddig soha egyetlen férfi sem érdeklıdött irántam. Ön igen, legalább egy rövid ideig... - Keserően rándult a szája széle. Vagy talán csak azért csókolt meg, mert nem sokkal azelıtt felizgatta az a lotyó az udvaron? Kyle még szorosabban vonta magához, de ez is inkább egy jó barát ölelése volt, mintsem a szenvedélyes szeretıé. Bár Trothnak nem volt tapasztalata ezen a téren, a különbséget ı is határozottan érezte. - Nagyon is kívánatosnak és szépnek tartalak, és esküdni mernék rá, hogy a brit férfiak többsége is ezen a véleményen lenne, ha látna. De értsd meg, nem kell odaadnod magad nekem csak azért, mert attól tartasz, nem lesz több férfi az életedben. Hidd el, eljön az idı, amikor az okozza majd a legnagyobb fejtörést neked, hogy melyiket válaszd a számtalan jelentkezı közül. Milyen udvariasan tud lódítani egy igazi úr, gondolta magában Troth. Könnyeivel küszködve hallgatta Kyle érvelését, majd suttogva megkérdezte: 87
- Az angol férfiaknak nincsenek ágyasaik? Én szívesen lennék a szeretıje is. Azzal is beérem, ha néha szüksége van rám. A férfi végigsimította a karját, és a forró érintéstıl azonnal lúdbırös lett. - Igaz, Britanniában is akadnak olyan férfiak, akik szeretıt tartanak, Troth, de ez nálunk bőnnek számít. Ha nıs ember lennék, sohasem tennék ilyen becstelenséget a feleségemmel. A világ minden kincséért sem csalnám meg ıt. Eddig sohasem szólította a lányt az igazi nevén. Most, hogy Kyle szájából hallotta a nevét, a szíve még hevesebben kezdett verni. Pedig az, amit mondott, nem sok okot adott az izgalomra. - Milyen kedvesen utasít vissza, uram. Megértem, ha úgy gondolja, nem lehetek sem a felesége, sem az ágyasa, de nem lehetnék a szeretıje, legalább erre a néhány hétre? Soha többé nem kérnék öntıl semmi mást... - Miért nem? Ne alázkodj meg egy férfi elıtt! - mondta Kyle hirtelen támadt indulattal. - Ilyen kevésre tartod magad? Igenis igényt tarthatsz arra, hogy a feleségem légy, nem pedig a szeretım. Téged kényeztetni kell, nem pedig kihasználni. - Hiába hát minden, még ha megalázkodom, akkor sem tudom elcsábítani - mondta a lány könnyeivel küszködve. Azzal fel akart ülni, hogy visszamenjen a helyére. A férfi ölelése azonban egyre szorosabb lett, és nem engedte, hogy elmenjen. Miközben ismét magához húzta, Kyle azt mondta: - Nagyon is vonzónak talállak, értsd meg. Csak úgy érzem, helytelenül cselekednék, mert nem tudom megadni neked mindazt, amit megérdemelsz. A lány szája keserően rándult egyet. - Bárcsak ne tisztelne olyan nagyon, uram. Mondhatja ugyan, hogy nem érhetem be kevesebbel, mint azzal, hogy a felesége legyek, de mindketten tudjuk, hogy egy igazi úr sohasem venne feleségül egy magamfajta nincstelen félvér lányt. Kyle keserően felsóhajtott. - Ennek az égvilágon semmi köze a vagyonhoz vagy a származáshoz. Ha itt valami nem tökéletes, az én vagyok, és nem te. Ne keress magadban hibát, mert bennem van, hidd el nekem. Troth érezte, milyen feszült lett hirtelen a férfi, s azt is tudta, hogy ezt nem az újra felizzó vágyakozás okozza. - Hogy érti ezt? Kyle hosszas hallgatás után válaszolt csak, hangjában most fájdalom remegett. - Ezt még soha senkinek sem mondtam el. De... voltam már házasember, igaz, csak rövid idıre. Amikor Constancia meghalt, a szívemet is magával vitte. Különben sem érzem, hogy alkalmas lennék a férj szerepére, akármennyire is szeret engem egy asszony. Olyan meglepı volt, amit mondott, de Troth érezte, hogy igaz. Sıt ez igazolni látszott a viselkedését. - Sajnálom, uram... Kyle ujjai gyöngéden cirógatták a haját, az arcát. - Nevezz csak nyugodtan Kyle-nak. Nem esik jól, hogy magázol. - Kyle - ízlelgette Troth a férfi nevét. Érezte, milyen nagy megtiszteltetés ez a számára, bár ebben a pillanatban ennél sokkal többre vágyott. - Azért nısültél meg titokban, mert a családod ellenezte volna a frigyeteket? - Az édesapám biztosan elszörnyedt volna a hír hallatán. Talán ki is tagadna, ha tudná. A testvéreim, az öcsém és a húgom bizonyára megértették volna, miért döntöttem így, mert mindketten tudják, milyen az igaz szerelem. Mert az volt, amit Constancia iránt éreztem. De... errıl most nem tudok beszélni. Túlságosan személyes és fájdalmas. Troth gyöngéden megérintette a férfi állát. Érezte a többnapos borostát rajta. Arra gondolt, reggel szólni fog Kyle-nak, hogy borotválkozzon meg, különben a szakálla miatt még felfigyelnek rájuk. - Lehet, hogy könnyítenél a lelkeden, és enyhülne a fájdalmad, ha mégis beszélnél róla mondta szelíden. - Talán igazad van - felelte Kyle, de a mondatot újabb hosszas hallgatás követte. Troth mármár azt hitte, elaludt közben, de aztán folytatta. 88
- Constancia akkor már sok-sok éve a szeretım volt. Ö Spanyolországból származott. Az ottani emberek sokban hasonlítanak a portugálokra, akiket te is ismerhetsz, hiszen sokan megfordulnak közülük Makaón. Sötét a hajuk, a szemük, és gyönyörőek, férfiak és nık egyaránt. Constancia kurtizán volt, amikor megismerkedtünk, és néhány évvel idısebb is nálam. Ez most biztosan úgy hangzik, mintha egy tapasztalt, rafinált nı elcsavarta volna egy tudatlan ifjú fejét. Ami persze megesik, ha az ember elıször szerelmes életében. De sokkal több volt az, amit éreztem iránta. İ volt a legkedvesebb teremtés, akit valaha is ismertem. Csupa szív és lélek, odaadó és gyöngéd. Amikor vele lehettem, sehová sem vágyódtam. Olyan megmagyarázhatatlan, szokatlan nyugalom fogott el, amikor együtt voltunk, amit azóta sem találok, hiába járom a világot. Most elcsuklott a hangja, és csak hosszas hallgatás után, alig hallhatóan, visszafojtott hangon folytatta. - Békét és mégis szenvedélyt hozott az életembe. Szerelmet és nyugalmat egyszerre. Troth arra gondolt, ha ilyen alaposan megismerte már a szerelem nagy paradoxonát, nem csoda, hogy Constancia halála után nem is érdeklıdött komolyabban más nık iránt, hiszen semmi újat nem kaphatott már tılük. - Volt bátorsága feleségül venni ıt annak ellenére, hogy a családja szerint bőnt követett el ezzel? - Az, hogy feleségül vettem Constanciát, a legbölcsebb dolog volt, amit csak tettem életemben. Bárcsak hamarabb megtettem volna! Nem nagy dicsıség, hiszen csak azon a napon jutott eszembe, mit kell tennem, amikor ı már haldoklott. Troth úgy érezte, nem képes tovább elviselni a férfi szomorúságát. - Talán késın kapott észbe, de mégsem túl késın. Nagy szerencséjük volt, uram, hogy egymásra találtak. Kyle könnyed csókot nyomott a lány homlokára. - Kyle, ha kérhetem. - Kyle - ismételte utána Troth engedelmesen. Lélekben már-már felkészült arra, hogy a férfi mindjárt megkéri, menjen vissza az ágyába aludni, de nem így történt. Kyle fészkelıdött egy keveset, azután megtalálta a legkényelmesebb testhelyzetet, s aztán állát a lány nyakának támasztva lehunyta a szemét. Troth örült, hogy mégis itt maradhat mellette, s boldogan bújt hozzá. Hamarosan mély álomba merültek mindketten.
89
Tizenhetedik fejezet Anglia, 1832 karácsonya Miközben a Renbourne család tagjai már gyülekeztek a közös karácsonyi ünneplésre, Troth egyre jobban izgult, és minden apróság miatt aggodalmaskodott. Fıleg az nyugtalanította persze, milyen lesz találkozni Kyle húgával, de amint erre is sor került, és túljutott a bemutatkozáson és az elsı beszélgetésen, megnyugodhatott: Lady Lucia ugyanolyan kedvesen és közvetlenül fogadta, mint Dominic. Hasonlított a fivéreire: ı is magas termető volt. kék szemő, haja hullámos, barna, akár az övék. A férje, Robert Justice hallgatagnak és zárkózottnak tőnt ugyan, de barna szemébıl melegség sugárzott, és ıszinte érdeklıdéssel figyelte az új családtagot. Troth most tudta meg, hogy Justice-ék két gyermeke egykorúak Dominic és Meriel gyermekeivel. - Tudod, Dominicék esküvıje és a mienk között alig egy hét telt el - magyarázta Lucia, miközben a gyerekek zajosan üdvözölték egymást a nappaliban. - Mivel egyidısek, tökéletesen megértik egymást, jó volt az idızítés, igaz? - Kitőnı - felelte Troth, miközben le nem vette a szemét a gyerekekrıl. Még fel sem tudta fogni, hogy most már négyen fogják nénikémnek szólítani. Pár perc múlva a gyerekek nagy egyetértésben átvonultak a gyerekszobába játszani. Justice-ék nem sokkal déli tizenkét óra elıtt érkeztek meg, így hamarosan asztalhoz ültek, hogy elfogyasszák az ünnepi ebédet. Troth ezt követıen diszkréten visszavonult a könyvtárszobába. Egyrészt azért, mert hirtelen elfáradt a nagy nyüzsgésben, másrészt, mert úgy látta: a háziaknak bizonyára szüksége van arra, hogy nyugodtan, egymás között beszélgethessenek rokonaikkal. Arra gondolt, talán éppen róla, a fivérük egzotikus feleségérıl is szót ejtenek. Különben is imádta a nagy és barátságos könyvtárszobát, ahol olyan mennyiségő könyvet tároltak, amelynek láttán még Chenquának is elállna a szava. Most csak úgy találomra emelt le egy verseskötetet az egyik polcról, azután letelepedett a kandalló melletti kényelmes fotelek egyikébe. Hosszú még a délután, nyugodtan olvasgathat itt egy-két órát. Biztosan nem sérti meg ezzel a vendégeket. Bár odakint viharos erejő szél tombolt közben, s idırıl idıre megrázta az ablaküveget, idebent nyugalom, béke honolt. Biztonságban és kényelemben érezte itt magát az elsı pillanattól fogva. A könyv, amelyet véletlenszerően választott magának erre az alkalomra, tizenhetedik századi brit költık verseinek győjteménye volt. Ismét csak találomra ütötte fel a kötetet. „Lett volna bár elég idınk, szerelmünk senki sem tartaná bőnnek, drága hölgyem.” Ez volt az elsı verssor, amelyre a tekintete tévedt. Elmosolyodott, lám, milyen a véletlen mennyire rátalált egy téma, aminek személyes üzenete van a számára. Úgy döntött, végigolvassa a verset. Igaz, az ı kapcsolatukban nem a férfié volt a kezdeményezı szerep, mint ebben a versben, de hamar bebizonyosodott, hogy Kyle sem az a kifejezetten félénk szeretı... Sıt. Troth soha ilyen büszke férfival nem találkozott addig életében. „Idelent a sírban nyugalom és béke az osztályrészem, s kínom az csupán, hogy nem ölelhetlek.” Amikor ezt a sort is elolvasta, nem bírta tovább. Összecsukta a könyvet, még mielıtt könnyei áztatni kezdték volna a vékony lapokat. Sohasem fogja bánni, amit tett, még akkor sem, ha mások szemében ez erkölcstelenség, amit szégyellni kell. Igazi megnyugvást Kyle halála óta csak Dominic mondata jelentett a számára, amikor csendesen megjegyezte, hogy vigasztalja ıt a tudat: Kyle akkor halt meg, amikor a legboldogabb volt. Hiszen csak kevés férfinak adatik meg ilyen kegyes halál. Troth szeretett volna hinni neki, de úgy gondolta, azért az élet mégis nagyobb ajándék, mint az ilyen vég. Hirtelen kinyílt a könyvtárszoba ajtaja, s egy idısebb férfi állt a küszöbön. Bottal járt, nehézkesen. Ha nem értesült volna már korábban arról, hogy Wrexham earlje is itt lesz az ünnepekre, Troth nem ismerte volna fel benne Kyle édesapját. Szinte semmilyen tekintetben nem 90
hasonlítottak egymásra. Bár amint alaposabban szemügyre vette, feltőnt neki, hogy az európai arisztokratákra oly jellemzı arrogancia, határtalan büszkeség tőzként lobogott a megtört testben. Udvariasan felállt a karosszékbıl, s pukedlizett, miközben érezte, hogy a szíve a torkában dobog. - Lord Wrexham... Az idıs úr úgy öt-hat lépésnyire állt meg tıle, s hosszasan hunyorogva figyelte az arcát, majd tetıtıl talpig végigmérte. Troth érezte, hogy pillantása megpihent a derekán. Talán azt szeretné tudni, nem várandós-e? Nos, megnyugodhat. Vagy éppen ez okoz neki csalódást? Ki tudja, hogy áldásnak vagy átoknak tekintene-e egy vegyes házasságból született unokát? - Szóval maga az én úgynevezett menyem - mondta a szikár öregúr. - Skóciának mely részébıl is származik az édesapja? - Melrose-ból. Edinburgh-tól délre van, uram - felelte Troth kissé remegı hangon. - Nos, a feleségem is a skót felföldön született - közölte az earl. - És az a vérvonal nagyon erısen megmutatkozik a gyermekeimben. Váratlanul harsány nevetés tört elı belıle, amit Troth végképp nem tudott mire vélni. - Ami kifejezetten jól jött, hogy úgy mondjam, mert ı sokkal szebb teremtés volt nálam. Suta, nehézkes mozdulatokkal ereszkedett le a kandalló melletti másik karosszékbe, szemközt azzal, amelyikben Troth üldögélt idáig. - A pokolba is, miket fecsegek itt összevissza - morogta a férfi maga elé. - Meséljen inkább nekem arról, mi történt a fiammal Kinában. Troth engedelmesen belekezdett. Nem felejtette el megemlíteni, milyen nagy örömét lelte Kyle abban, hogy felfedezhet egy olyan világot, amely teljesen elzárt az európaiak szeme elıl, s amely szinte minden tekintetben különbözik a hazájától. Miután részletesen beszámolt arról, hogyan leplezıdött le Maxwell, miként zárták börtönbe, s milyen bátran halt meg, elhallgatott. Az öreg earl egész idı alatt a kandallóban lobogó lángok táncát és a parázsló tőzifahasábokat figyelte, míg ıt hallgatta. Arca mindvégig rezzenéstelen maradt, mintha gránitból faragták volna. Miután Troth elhallgatott, az earl kíméletlen ıszinteséggel közölte vele. - Én sohasem adtam volna áldásomat egy ilyen házasságra. De most már mindegy. Ha csak egy kis idıre is boldog lehetett ön mellett, azt hiszem, ennek is örülnöm kell. Feltápászkodott a karosszékbıl, miközben arcát fájdalom ráncai barázdálták. - Gondoskodni fogok a jövıjérıl, Troth. Cseppet se aggódjon emiatt - tette hozzá végezetül. Majd mielıtt távozott, az ajtó elıtt megtorpanva, visszaszólt Trothnak: - Hálás vagyok azért, hogy megtette ezt a nagy utat miattunk, és hogy teljesítette a fiam végakaratát. - Azzal a botjára támaszkodva, meggörnyedve kisántikált a helyiségbıl. Amikor becsukódott az earl után az ajtó, Troth a kezébe temette az arcát, és lehunyta a szemét, miközben egész testét rázta a remegés. Pedig úgy érezte, már túl van a nehezén. Cseppet sem volt meglepı a számára, hogy az idıs úr nem adta volna áldását a frigyükre. Igaz, ha Kyle nem leplezıdött volna le, az útjuk is másképpen alakult volna. Akkor a házasságkötésükre sem került volna sor, és az earlnek nem lett volna mit elleneznie. Igaza van Lord Wrexhamnek, most már minden mindegy. Megtörtént, ami megtörtént, és végérvényesen visszafordíthatatlan. Troth nem hozott új örököst a Wrexham családba, így a két fivér részesedése Dominicé lesz, utána pedig a kisfia örökli majd a családi vagyont. Troth senkinek sem veszélyezteti az érdekeit, és az idıs earl talán éppen ezért viselte ilyen jól a menye feltőnését. Troth titokban többre számított ugyan ennél, de most azzal vigasztalta magát: lehet, hogy még ezt sem érdemelte meg a sorstól.
91
Tizennyolcadik fejezet Országúton Kínában Kyle azt gondolhatta volna, hogy mindez csak álom volt - de amikor felébredt, és látta, hogy Troth hozzásimulva, édesdeden szundikál, azonnal tudta, hogy nem álmodott. Ez a valóság. Milyen butaság volt tılük, hogy végül itt aludtak el, a kemény földön, amikor a valamivel kényelmesebb ágyban is pihenhettek volna. Még így is sokkal jobban aludt, mint bármikor az utóbbi idıben. Tudta, hogy sohasem fogja elfelejteni, hogyan verekedett meg a lány a banditákkal, akik orvul rátámadtak, most mégis hihetetlennek tőnt, hogy ugyanaz a teremtés itt fekszik mellette. Rendkívül törékenynek látszott, és tényleges életkoránál lényegesen fiatalabbnak. Férfiruhában inkább sihedernek látszott, és az idomtalan ruhában a nıiességnek a legkisebb jelét sem vette észre rajta, most mégis ellenállhatatlanul érzékinek találta... Arra gondolt, bıven nagykorú már, és biztosan nem tiltakozna, ha jelét adná, hogy szeretkezni akar vele, de végül ismét a józan ész kerekedett felül az érzékein. Óvatosan, nehogy fölébressze a lányt, felkönyökölt, és úgy figyelte az arcát. Nehezen hihetı, hogy a lány cseppet sem érzi vonzónak magát, pedig európai szemmel nézve igazán egzotikus jelenség. Útban hazafelé a hajón sok mindenre meg kell még tanítania - többek között arra is, hogy óvatos legyen a férfiakkal. Hiszen lerí róla, mennyire vágyik a szeretetre és az elismerésre, s az ilyen lányok könnyen áldozatul eshetnek egy férfi mohó vágyának. A lány szemhéja megrebbent, aztán lassan kinyitotta a szemét. Remény és kétség egyszerre tükrözıdött a tekintetébıl, amikor Kyle-ra nézett. - Uram... Kyle... Örülök, hogy nem küldtél el az éjjel. - Az sokkal bölcsebb döntés lett volna a részemrıl. De be kell vallanom, túlságosan is nagy örömömet leltem a közelségedben. Évek óta mindig, minden áldott éjjel egyedül alszom - felelte, majd elhallgatott, és csak késıbb tette hozzá: - A test vágya, hogy megérintsünk valakit, nagyon mélyrıl jövı. Az érzékiség csalóka dolog, könnyő összetéveszteni a szerelemmel, pedig az sokkal több a fizikai vágyakozásnál. Most valamilyen új, eddig ismeretlen érzést is látni vélt a lány tekintetében, jókedv vagy pajkosság talán? Egy csipetnyi irónia? Igen, ha jobban belegondol, biztosan fellengzısnek hat, amit mondott. - Ezt igyekszem majd észben tartani, Kyle - jegyezte meg a lány pajkos mosollyal. Olyan bájos volt most, hogy Kyle a legszívesebben megcsókolta volna. Arra gondolt, a hajón rajta kell tartania a szemét, nehogy valami baja essék. Sok ott a kiéhezett európai férfi, és Troth különleges szépsége biztosan feltőnik nekik. Azt tervezte, ha a lány Londonba vágyik majd, megszervezi neki az utazást, ha kell. Bevezeti a felsıbb körökbe. Bár, ha megismerkedik az arisztokraták - fıleg az asszonyok - csípıs nyelvő pletykás társaságával, talán soha többé nem vágyik majd köztük lenni megint. Milyen élvezet volt mellette aludni, érezni a teste melegét! Még így is, hogy a ruha elválasztotta ıket. Talán, ha most odahajolna fölé, s megcsókolná a nyakát, azt a szép hajlatot... Megfordult és felkelt inkább. Úgy érezte, veszélyes gondolatokat forgat a fejében. - Az Udvaron látok már némi mozgást - mondta. - A zajból ítélve, már csak mi henyélünk. Hamarosan indulnunk kell. A lány is felkelt. Magára kapta a holmiját, és miután Kyle is felöltözött - fejébe nyomta a parókát, bekötötte az arcát gézzel -, Troth reggeliért ment. Teát ittak, hozzá rizst és gyümölcsöt falatoztak. Miután ezzel is végeztek, ismét útnak indultak. Pár perc múlva látták, hogy a keskeny ösvény hamarosan egy széles földúthoz csatlakozik, amelyen mindkét irányban elég nagy volt a forgalom. Troth rászólt Kyle-ra, hogy üljön fel az öszvérre. Az elızı naphoz képest, amikor egész úton beszélgethettek, most unalom várt rájuk jórészt szótlanul poroszkáltak a nagy porban, a sok vándor között. Kyle már épp azon volt, hogy 92
megkérdi a lánytól, nem választhatnának-e egy másik utat, mert ez így halálosan unalmas, amikor mély dobpergésszerő zaj ütötte meg a fülüket. Amikor felértek egy hegytetıre, a túloldalon, a völgyben kanyargó úton egy regiment katonát láttak masírozni. Egyenesen feléjük tartottak, felfelé a hegyoldalon. Az országúton Kyle-ék elıtt haladó szekerek, gyalogosok, lovasok mind mind lehúzódtak az út szélére, hogy a katonák zavartalanul menetelhessenek tovább. - A császári zászlós hadtest - súgta oda neki Troth, amikor látta Kyle-on, mennyire értetlenül figyeli a jelenetet. - Gondolom, Kantonba igyekeznek. Kyle semmiképp sem szeretett volna katonákkal találkozni, és Troth is úgy vélte, jobb, ha elkerülik ıket. - Odébb, jobbra van egy kis ösvény - mondta Kyle. - Nem mehetnénk inkább azon tovább? Troth a napsütés miatt erısen hunyorogva pásztázta a másik lehetséges útvonalat. Amikor közelebb értek az elágazáshoz, egy útjelzı táblát is észrevettek a fák között. - Egy híres vízeséshez és egy kolostorhoz vezet - mondta Troth, miután tanulmányozta a vésett feliratot. - Már gondoltam rá magam is, hogy kitérıt tehetnénk, mert úgy hallottam, nagyon szép errefelé a vidék, és sokkal változatosabb a táj. Úgyhogy ezt tekintsük jó elıjelnek. Noszogatni kezdte az öszvért, hogy minél hamarabb elhagyják az országutat. Mire rákanyarodtak az ösvényre, a katonák már elég közel kerültek hozzájuk, így jól láthatták a zászlósok jellegzetes viseletét - a bambuszfegyvereket, a félelmet keltı páncélokat, a csúcsos fémsisakokat. Mire eléggé eltávolodtak az országúttól, és a sőrő aljnövényzet, a magasra nıtt cserjék jótékony takarásában biztonságban érezhették magukat, Kyle leszállt az öszvérrıl, hogy meglesse a rendületlenül masírozó katonákat. Még a föld is rengett a lépteik alatt, nem csoda hát, hogy minden halandó ember igyekezett kitérni elılük. - Az itteni emberek félnek a császári csapatoktól? - kérdezte Kyle suttogva. - Ezt azért nem mondanám, de az biztos, az okos ember inkább kitér az útjukból, és nem hívja fel magára a figyelmüket. - Azt hiszem, ez mindenütt így van, a világ összes országában - jegyezte meg Kyle, majd hosszasan hallgattak, és figyelték az elvonuló csapatokat. Bár a kardjaik és lándzsáik meglehetısen kezdetlegesek voltak az európai fegyverekhez képest, a katonák sokkal elszántabbnak és harcedzettebbnek tőntek. Fegyelmezettségük sem volt fogható ez európaiakéhoz, olyan összehangoltan, egyszerre meneteltek. Kyle úgy érezte, ha megfelelıen fel vannak fegyverezve, és a teljes kiképzést megkapták, könnyőszerrel gyızedelmeskedhetnek bármelyik európai ármádián. Csak remélhette, hogy erre sohasem kerül sor. Miután elhaladt mellettük a regiment, folytatták útjukat. Az öszvért közrefogva haladtak tovább az ösvényen, amelyet mind sőrőbben vettek körbe a magasra nıtt, burjánzó növények. Igazi vadon volt, ahol csak nagy ritkán jár ember errefelé a föld terméketlen és sziklás-köves, megmővelésre gyakorlatilag alkalmatlan. Egyelıre úgy tőnt, szerencsés döntés volt, hogy letérjenek az országútról, mert ez idı szerint rajtuk kívül senki sem választotta ezt az útvonalat. Már magasan járt az égen a nap, amikor az ösvény egy nagy kanyar után a híres vízesés mellett haladt el. Festıi látvány volt, amely mindkettıjüket lenyőgözte - magas, csipkézett szélő sziklameredélyrıl zuhogott alá a mélybe a roppant tömegő víz. A fal lehetett vagy ötven láb magas - alatta égszínkék tavacska tükre csillogott, a hegyi folyó odébb, a hegyoldal egy távolabbi részén több kisebb vízesés formájában folytatta útját a völgy felé. Kyle-nak elállt a lélegzete a látványtól. Ki gondolná, hogy léteznek még ilyen érintetlen szépségő helyek a világon! - A kínai neve azt jelenti: repülı víz - jegyezte meg Troth. - A kolostor pedig ott van, félúton a hegyoldalban - mutatott a vízesés közvetlen közelében szinte észrevétlenül meghúzódó, a sziklákba faragott, szerény küllemő épületre. A kolostorokat gyakran építik vízesés mellé magyarázta, miközben kezét ellenzıként emelte a szeme elé az erıs napsütés miatt. Most tekintetével felfelé haladva kémlelte a tájat. - Ha tovább haladunk felfelé, a hegytetıre, csodálatos kilátás tárul majd elénk - mondotta. - Igaz, elég sokáig tart az út, és biztosan kimerítı lesz. Ami azt illeti, fogalmam sincs, milyen távol vagyunk a következı falutól. - Menjünk fel - biztatta Kyle. A világ minden kincséért sem hagyott volna ki egy ilyen lehetıséget. 93
A vízesés tövében araszolgattak felfelé a hegy oldalán, és hamarosan elhaladtak a kolostor mellett. Kyle szívesen bement volna, de tudta, lehetıség szerint kerülniük kell az embereket. Bár meredek volt az ösvény, kétségtelen, hogy megérte a fáradságot. Olyan látvány tárult eléjük odafentrıl, amitıl elállt a szava. Úgy saccolta, vagy ötven mérföldnyire lehetett ellátni innen. Kanton távoli hegyei kéklın magaslottak a horizont szélén, a Pearl folyó szabdalta termékeny, smaragdzöld völgyekben kis falvak sorakoztak, és a meredek hegyoldalakban is, akár a fecskefészkek. A hegy lábánál keskeny, kékesszürke füstcsík kígyózott az ég felé, s ha alaposabban megnézte, láthatta, hogy ott is áll egy-két ház. Kyle akár órákig is nézdegélt volna, de az ösvényen mögöttük már feltőnt néhány szerzetes. Troth elégedetlenül dünnyögte az orra alatt. - A jó szerzeteseknek biztosan feltőnik, miért akar egy vak öregember felmászni egy kilátóhelyre. Úgyhogy jobb lesz, ha nyeregbe szállsz, nagyapó, és iparkodunk. Kyle engedelmeskedett, és folytatták útjukat a keskeny, meredek ösvényen, amely innen a hegy mögé, majd pedig egy szők szurdokvölgybe vitt tovább. Sőrő erdı, benne csörgedezı patak kisérte ıket útjukon. Kyle a meredélyekkel szabdalt partot látva arra gondolt, biztosan kiárad a nagyobb esızések idején. Néhol kisebb-nagyobb teaültetvények húzódtak a hegyoldal lankásabb, termékenyebb talajú területein. Fiatal és alacsony cserjék voltak még, de ragyogó, élénkzöld leveleik miatt messzire ellátszottak. - A tea szereti a hegyvidéket, a magaslati levegıt és a sok csapadékot - magyarázta Troth, miközben elhaladtak egy kis kert mellett, amelyben egy idısebb férfi szorgoskodott. Látva a vándorokat, felkapta a fejét és odakiáltott nekik. - Mit mond? - kérdezte Kyle. - Csak azt, hogy ne éjszakázzunk a hegyekben. Szerinte sok errefelé a kisértet meg a szellem. A lány olyan természetesen mondta ezt, mintha maga is hinné, hogy léteznek errefelé ilyen lények. - Na persze, kisértetek - mosolygott Kyle. A lány elnevette magát. - A kínaiak ısi hite szerint a szellemek mindenütt ott vannak, nagyapó. Tiszteletben kell tartanunk ıket. Miközben lefelé haladtak az ösvényen, a lány egyre nyugtalanabbul pásztázta a környéket. A csipkés hegyek oldalában üregeket fedezett fel. - Errefelé sok a barlang, Kyle - állapította meg. - Talán késıbb még jól jöhet. Meghúzhatjuk magunkat valamelyikben éjszakára. Mostanra egészen megszerette és megszokta Kyle nevét. Talán, mert olyan egyszerő volt, mint a kínai nevek többsége. Valamivel odébb, a szurdokvölgy meredek falában egy árnyas részt vett észre. Talán ez is egy kellemes, hős barlang lehet. Jól jönne, mert hamarosan esteledik, és egy ilyen üregben éjszakázni mégiscsak biztonságosabb, mint a szabad ég alatt. Intett Kyle-nak, hogy várja meg itt az öszvérrel, amíg ı közelebbrıl is szemügyre veszi a barlangot. Vagy száz yardnyira távolodott el tılük. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy mozog elıtte az aljnövényzet, de akkor már késı volt. Karcsú, fekete-sárga állat hatalmas alakja rajzolódott ki a bozótból úgy néhány lépésre tıle. Hiszen ez egy tigris... Troth megdermedt. Mint akinek földbe gyökerezett a lába, úgy állt ott. Sokáig meg sem moccant, aztán - miközben a torkában vert a szíve - lassan hátrálni kezdett. A hatalmas vadállat le nem vette róla a szemét. Egyszer csak elindult a lány felé, lassan, puha léptekkel, ráérısen. Troth tudta, ha támadni készül, hiába minden próbálkozása - sem a kung fu, sem a wing chun nem segíthet rajta. Egyetlen pillanat alatt felmérte a terepet. Talán mégsem kilátástalan a helyzete. Mi lenne, ha felmászna egy fára? Igen ám, de a közelben egy sem akadt, és különben is, a tigris oda is utánamegy, ha épp úgy hozza kedve. És akkor semmi esélye vele szemben. Továbbra is hátrált hát inkább elıle, ám ekkor szerencsétlenségére megakadt a lába egy kiálló gyökérben, és elesett. A tigris ettıl nyomban felélénkült. A lány kétségbeesetten kiáltott, amint látta, hogy egyre csökken közöttük a távolság. A tigris puha, ruganyos léptekkel, feltartóztathatatlanul közeledett felé. Troth halálra rémült, amikor az állat szélesre nyitotta a száját, és kivillantotta hatalmas, éles fehér fogait. Talán a szemét kellene kiszúrnia valamivel, vagy abban a pillanatban kellene torkon rúgnia, amikor ráugrik... jó Ökölnyi kı zúgott el ekkor nem messze tıle, s épp orron találta a tigrist. Az 94
állat megtorpant, és meghökkenten pislogott. Ám ebben a pillanatban egy újabb kı süvített felé. Ez az állat széles, csíkos mellkasát érte, a következı pedig az izmos vállat találta el. A tigris felemelte a fejét, elnézett Troth mellett, és figyelmeztetıen morogni kezdett. Hirtelen csönd támadt, de már a következı pillanatban elzúgott Troth mellett a következı kı. Ez az állat fültövét érte. A tigris fújtatni s acsarkodni kezdett dühében, de aztán váratlanul megfordult, és méltóságteljes, könnyed szökellésekkel eltőnt a sőrő bozótosban. Amikor a nagymacskát elnyelte a cserjés, Kyle odasietett a lányhoz, hogy felsegítse a földrıl. - Jól vagy, Troth? - kérdezte kissé remegı hangon. A lány szótlanul bólintott. Úgy érezte, soha többé nem tud megszólalni. - Akkor menjünk tovább minél elıbb - sürgette Kyle. - Szerencsénk volt, de lehet, hogy csak azért, mert nem volt elég éhes ez a nagymacska-. Azt hiszem, jobb lesz, ha nagy ívben elkerüljük ezt a környéket, még mielıtt megjön az étvágya, vagy idehívja a nála éhesebb falkatársait. Kyle átölelte Troth derekát, és visszavezette az öszvérhez. A jószág idegesen topogott a fa alatt, amelyhez Kyle kikötötte, amint felismerte a lányra leselkedı veszélyt. Kyle eloldotta az öszvért, a kezébe fogta a kantárszárat, miközben Troth is kezdett magához térni. Az elsı kérdése ez volt: - Miféle bolond ember az, aki kavicsokkal támad egy tigrisre? - Olyan bolond ember, akinek nincs más fegyvere - felelte Kyle. Az öszvér ekkorra megnyugodott valamelyest, úgyhogy Kyle megragadta a lányt a derekánál fogva, és a nyeregbe emelte. - Találkoztam már tigrissel Indiában. És ott bebizonyosodott, hogy ha kıvel dobálom, az elég hamar elveszi a kedvét a támadástól. Viszont nem dühíti fel annyira, hogy bosszút álljon. A tigrisek általában nem támadnak az emberre ok nélkül. Csak azok a példányok kivételek, amelyek ettek már korábban emberhúst. De amikor megbotlottál és elestél, nyomban látta rajtad, hogy könnyő préda vagy. Úgyhogy nem jutott más megoldás az eszembe. - Cseréljünk helyet - kérte Troth, ám Kyle nem hallgatott rá. Elindultak az öszvérrel, a férfi vezette a jószágot, a kantárszárnál fogva - úgy, ahogy máskülönben Troth szokta. - Majd késıbb, amikor már nem reszketsz, mint a nyárfalevél - felelte végül Kyle. Halvány mosoly futott át az arcán, ám ezt Troth a gézkötés miatt nem láthatta. Hamarosan ı is belátta, hogy igaza van Kyle-nak - még hosszú percekkel a történtek után is minden porcikája reszketett. Hálával gondolt útitársára, és tiszteletet ébresztett benne a férfi lélekjelenléte, jólesett az is, ahogyan féltı gondoskodással felnyalábolta az imént, ahogy erıs karjával gyöngéden magához ölelte, s óvatosan az öszvér hátára emelte. Elmosolyodott. Arra gondolt, ha már a testi vonzalom jut eszébe errıl, ez ékes bizonyítéka annak, hogy kezd magához térni az iménti rémületbıl. - Nem is gondoltam volna rólad, hogy ilyen jól tudsz célba dobni, nagyapó - mondta elismerıen. - Egyetemista koromban, Etonban az évfolyam legjobb krikettjátékosának tartottak dicsekedett Kyle, majd elnevette magát. - Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer még egy tigrissel szemben is hasznát vehetem ennek a tudásnak. Lám csak, miféle elınyökkel jár, ha az embert megfelelı iskoláztatásban részesítik a szülei. Troth is elmosolyodott. Érezte, hogy az izmaiból lassanként távozik a nagy ijedség okozta feszültség. Ha van valami, amit nagyra értékelt a britekben, hát ez volt - az a különleges képességük, ahogyan feltalálták magukat ilyen váratlan helyzetben. Az édesapja is ilyen volt, és ez számtalan alkalommal kiderült róla. Troth szomorkásán gondolt arra, hogy ı és Kyle biztosan jól kijöttek volna egymással. Úgy fél mérfölddel odébb már elég erıt érzett magában a gyalogláshoz, és leszállt az öszvér hátáról. Kivette a kantárszárat Kyle kezébıl, a férfi lemaradt mögötte egy lépéssel, és kezét a jószág nyergére téve, felvette a lány lépéseinek ritmusát. Troth észrevette, hogy azt a pár pillanatot kivéve, amikor a segítségére sietett, hogy megmentse ıt a tigris támadásától, Kyle akkor is megtartotta az öregemberek jellegzetes, görnyedt testtartását, amikor biztos lehetett abban, hogy senki sem látja ıket. igaz, itt Kínában jobb az óvatosság - sohasem tudhatja az ember, hol bujkál a közelben valaki, aki kész kifigyelni, aztán jó pénzért besúgni és leleplezni ıket. - Mindjárt lemegy a nap - jegyezte meg Kyle aggodalmasan. - Úgy tőnik, már nem érünk település közelébe, mire leszáll az éjszaka. 95
- Igen, én is attól tartok - felelte Troth. Most ismét megborzongott. Nem elég az iménti kaland, lehet, hogy újabb veszélyek leselkednek rájuk? Hosszú lesz ez az éjszaka... - Itt, a szabadban nem alhatunk, mert a tigrisek éjszaka indulnak vadászatra. Ha felmászunk egy fára, azzal megkönnyítjük a dolgukat, hiszen ha utánunk jönnek, nem tudunk hová menekülni elılük - mondta Kyle, hangosan gondolkodva. Óvatosan elhúzta a szeme elıl a gézcsíkot, hogy jobban felmérhesse a terepet. - Talán ott... - mutatott egy pontra, a hegyoldalba. - Mintha egy barlangot látnék. Nézzük csak meg közelebbrıl. A lány bólintott, abban reménykedve, valóban jól látta. Szeretett volna mielıbb biztonságos helyre érni, ahol kipihenheti a nagy ijedséget. Felkapaszkodtak a sziklás meredélyre, s miközben a hatalmas köveket kerülgették, az öszvér mind panaszosabban nyögdécselt és szuszogott. Kyle rá is förmedt. - Maradj már nyugton! Értsd meg végre, azért kell hegyet másznunk, hogy ép bırrel megússzuk ezt az éjszakát, te buta jószág. - Talán csak azért siránkozik, mert még mindig nem adtunk neki nevet - jegyezte meg Troth. - Nevezzük talán Csökönyös Öszvérnek - javasolta Kyle. Troth elnevette magát. - Kínai öszvér, úgyhogy kínai nevet kell találnunk neki. Mit szólsz ehhez, Sheng? Gyızelmet jelent. - Legyen. Remélem, hogy rászolgál a nevére. Na, gyerünk, Sheng, mi lesz már? - noszogatta Kyle a jószágot. Sheng egyre nehezebben vonszolta magát a meredek, sziklás hegyoldalban. Amint közeledtek a barlang szája felé, Troth egyre nyugtalanabb lett. - Túlságosan kitaposott ez az ösvény. Remélem, nem azért, mert vadállatok járnak erre, hogy éjszakára itt húzzák meg magukat a barlangban. - Most már könnyőszerrel elbánok egy tigrissel - próbált reményt önteni belé Kyle. Szerencsére elég sok kı akad itt. Nem fogy ki egyhamar a muníciónk. Különben meg... Trothnak elkerekedett a szeme, amikor Kyle megmutatta neki a pisztolyát. Ugyan hol rejtegette idáig a fegyvert? Mindenesetre ügyesen csinálta, hiszen eddig neki sem tőnt fel. Hálát adott a sorsnak, hogy egy ilyen talpraesett férfit tudhat maga mellett útitársként. Kissé hátra maradva várta, hogy Kyle végighaladhasson a szők kis folyosón, a barlang bejárata elıtt sorakozó nagy sziklák között. Amikor a férfi felért, és felmérte a barlang elıterét, visszaszólt neki: - Elég tágasnak tőnik. Szantálfát látok, amit idekészített valaki tüzet rakni. És van itt még néhány holmi. Úgy látszik, gyakran éjszakáztak itt már más zarándokok is. De most senki sincs itt. Gyere csak fel nyugodtan. Troth megragadta Sheng kantárszárát, hogy kövesse Kyle-t. Minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy magával vonszolja az egyre csökönyösebben tiltakozó jószágot. A barlang belseje valóban tágas volt, a sziklarepedéseken keresztül még némi fény is beszőrıdött ide. Balra egy tőzhelynek kialakított, kövekkel körberakott területen vastag hamuréteg borította a talajt, odább a beszivárgó víz kisebb-nagyobb tócsákban győlt össze. Igaza volt Kyle-nak, valaki elıre odakészített tőzifát is hátrahagyott. Kyle meggyújtott egy vaskosabb fadarabot, amit fáklyaként használhatnak, hogy bevilágítsa vele a barlangot. A barlangból számos kisebb folyosó nyílott, elindult az egyiken, amely felfelé vezetett a hegy gyomrába. Egy idı múlva visszakiáltott Trothnak. - Itt van egy járat, ami elég hosszúnak tőnik. Megnézem, hová vezet, nehogy valami csapdába csaljanak minket. - Én is jövök - mondta Troth. Kikötötte Shenget egy szikla kiálló pereméhez, és elindult Kyle után. A szők barlangjárat egyre csak felfelé tartott. Bizonyára természetes üreg lehetett, amelynek falát az erre járók megfaragták, hogy megnagyobbítsák, és kényelmesen elférjenek benne. Troth egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Kyle megtorpant a járat egy pontján. Vajon mit láthat? Odasietett hozzá, s akkor neki is elállt a lélegzete. Kyle szokásához híven elismerıen füttyentett egyet. - Jól látom, vagy a szemem káprázik? Ez egy barlangtemplom!
96
Tizenkilencedik fejezet Kyle megbabonázva nézett körül. A nagy barlangterem falán, közvetlenül elıtte egy hatalmas nıalakot faragott kıbe az ismeretlen mester. Kétszer akkora volt, mint egy ember, és a nem mindennapi látvány sejtelmességét az is foldozta, hogy a mennyezeten húzódó megannyi nyíláson át beszőrıdı fény kis foltokban világította meg. Tökéletessége s mívessége dacára a szobor olyan természetes jelenség benyomását keltette, mintha magából a hegybıl nıtt volna ki. Kyle azon tőnıdött, vajon mikor készülhetett ez a portré. Pár száz vagy ezer évvel ezelıtt? Kétezer éve? - Uramisten - adott hangot csodálatának. Troth odalépett mellé, és alig hallhatóan helyesbítette: - Nem uramisten, hanem uramistennı... Kezét a mellkasára helyezte, és szertartásosan meghajolt az istennı szobra elıtt. - İ Kuan-jin, a buddhisták egyik istensége. A kegyelem úrnıje és a gyermekek védelmezıje. A természetes katedrálisban a lágy, puha fényben a szépség tökélye és végtelen jóság, bölcsesség áradt feléjük a szoborból. Kyle ekkor vette észre a szobor lába elıtt heverı, elszáradt virágokat. - Gondolom, a környékbeliek rendszeresen feljárnak ide. Vajon nem sértjük meg az istennıt, ha egy éjszakát itt töltünk a közelében, ebben a barlangban? Végtére is én csak egy barbár vagyok, idegen ördög, ahogy a kínaiak neveznek. - Kuan-jin a nagylelkő istenségek közé tartozik. Biztos vagyok benne, nem zavarjuk meg a nyugalmát azzal, ha odakint alszunk - felelte Troth. Hirtelen elhallgatott, és lassan körbefordult. A barlang minden zegzugát alaposan szemügyre vette. - Ezt a barlangot évszázadok óta szent helyként tisztelik. Érzem, milyen erıs itt a chi áramlása... Kyle mozdulatlanul állt és figyelt. Minden idegszálával összpontosítani próbált, hátha ı is érez valami effélét. Mintha most, igen... határozottan érezte, ahogyan áramlik valami körülötte a levegıben. - Mihez hasonlítható a chi mozgása? Olyasmi, mint a szív dobogása? Lüktetve áramlik körülöttünk? A lány bólintott. - Igen, általában így érzékeljük. A chi maga az életerı, amely minden létezıt áthat. Itt szokatlanul nagy erıvel áramlik körülöttünk. Kyle-nak eszébe jutott, hogy máshol is tapasztalt már ilyesmit, és azok is szent helyek, szentélyek vagy templomok voltak. Közös jellemzıjük, hogy mindegyik földöntúli szépséget sugárzó, magasztos helyen épült. - Ez az erı... honnan származik? Magából a helybıl? Úgy értem, akkor is megvolt már, mielıtt a templomot megépítették? Vagy éppen annak köszönheti a hely ezt a hatalmas energiát, hogy évszázadok óta járnak ide az emberek imádkozni? - Szerintem mindkettı igaz lehet. Valószínőleg természetes chi központ ez, és ezért is választották ki a szentély helyeként. Troth tekintete a mennyezetet pásztázta. Áhítatosan szemlélte a különleges sziklatemplomot a gyöngyházéra emlékeztetı, sejtelmes fényben. - Hallottam már, hogy sok ilyen rejtett szentély van a szárazföld belsejében, de ez az elsı, amit a saját szememmel látok. Azt hiszem, szerencsét hoz ránk, hogy épp ezt a barlangot választottuk magunknak. Kyle is így érezte. Miután szertartásosan fejet hajtottak az istennı szobra elıtt, elindultak a külsı barlangterem felé. - Kerítek még egy kis tőzifát, mert ez semmire sem lesz elég, és valami ennivalót is nézek az öszvérnek - mondta Troth. - Ne menj messzire. Nem szeretném, ha kint maradnál, mire besötétedik. - Azt én sem szeretném. Ne aggódj miattam, idıben visszajövök. Kyle leemelte a nyerget az öszvérrıl, a holmijukat pedig a bejárat közelében lévı kis fülkeszerő falmélyedésben helyezte el. 97
Troth elırelátóan csomagolt - két takarót és ennivalót hoztak magukkal, sıt még egy kis edényük is volt, amiben teavizet forralhattak. Kyle úgy látta, egészen kényelmesen berendezkedhetnek itt ma éjszakára. Míg Trothra várt, nekilátott, hogy letisztogassa Sheng szırét egy rongydarabbal. A lány kétszer is fordult közben, elıször szénát hozott az öszvérnek, azután jókora adag tőzifával érkezett. Kyle ekkor kinézett a barlang száján. - Többet már ne fordulj, Troth. Ha nem elég a fa, akkor is beérjük azzal, ami van. Mindjárt besötétedik odakint. A lány lesöpörte a ruhájáról a szénaszálakat, a faforgácsot és a port. - Rendben van. Kyle közben körülnézett. A barlang egyik zugában egy ócska farácsot talált. Méricskélte egy darabig, aztán rájött, mire való. A bejárat mindkét oldalán megtalálta azt a mélyedést, amit azért faragtak, hogy a rácsot beleilleszthessék, és így elzárják a barlang száját. - Úgy látom, nemcsak mi félünk a tigrisektıl. Látod, milyen okosan kigondolta ezt valaki? Ez a rács pontosan illeszkedik a barlang bejárata elé. Fölerısítem a helyére, akkor még nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat. - Az istennı is vigyázni fog ránk - mondta Troth. Most, hogy már biztonságban érezhették magukat, Kyle levette a parókát, és nekilátott, hogy lefejtse magáról a kötést. Azon gondolkodott közben, milyen furcsa dolog ez az álöltözet - már kezdte öregembernek érezni magát, annyira megszokta a szerepét. De ez a pillanat, amikor visszaváltozhatott, ismét önmaga lehetett, minden szenvedést megért. Megkönnyebbülten sóhajtott fel most is. Az is eszébe jutott közben, hogy most már sokkal jobban megérti a lányt - a saját bırén tapasztalta, milyen érzés az, ha az embernek mindig színészkednie kell mások elıtt. Márpedig Troth több mint tizenöt éve éli így az életét. Ráadásul ezt az álcát nem is ı választotta magának, hanem belekényszerítették ebbe a szerepbe. Nem csoda hát, ha annyira vágyódik Angliába, hogy végre az lehessen, aminek született. Megosztották egymással a feladatokat, és ki-ki szótlanul tette a dolgát. Azután letelepedtek vacsorázni: kiterítették az egyik takarót a földre, mert a kavicsos talaj igencsak kényelmetlen és kemény volt. Ettıl eltekintve igazán elégedettek lehettek az új szálláshellyel. Miután elköltötték a szerény vacsorát, ami pár marok fıtt rizsbıl és teából állt, Kyle azt mondta: - Sok-sok év múlva, amikor tényleg öregember leszek, és unatkozni fogok, erre az éjszakára emlékezem majd. És arra, hogy milyen szerencsés fickó voltam... - Szerencsés? Mi ebben a szerencse? Kyle, kezében a kis teáscsészével, körbemutatott. . - Egy ilyen csodálatos helyen tölthetem az éjszakát, ilyen kedves ifjú hölgy társaságában... Gyerekkoromban mindig is hasonló kalandokról álmodoztam. A lány a földre szegezte a tekintetét, látszott rajta, mennyire zavarban van. Igaz, Makaón többször is hallotta már az európai férfiakat udvarolni. Úgy találta, a bókjaik kedvesek ugyan, de gyakorlatilag értelmetlenek. - Ezért is lett utazó? A kaland kedvéért? - Részben igen - felelte Kyle, s tekintete valahová a távolba révedt. - Már gyermekkoromban is érdekelt a nagyvilág, és ellenállhatatlan erıvel vonzottak az ismeretlen, felfedezetlen helyek. Órákon át elnézegettem a régi térképeket, volt egy, amelyen még sárkányokat is ábrázoltak. Bár a sárkányok is érdekeltek, nem ezért kezdtem utazgatni. Ennél sokkal mélyebben gyökerezik bennem ez a vágy. A családunkban senki sem érti, mi sarkallt engem a bolyongásra. Sokáig én sem tudtam, mit keresek. Csak nemrég jöttem rá. Nem a világ érdekelt igazán, hanem az, hogy... ki is vagyok én valójában. Troth arcán halvány mosoly suhant át. - Azt hittem, tudom, ki az útitársam. Kyle Renbourne, Maxwell vikomtja, Wrexham earlje. Vagy tévedek? - A rang nem azonos az emberrel. - Kyle kissé elırehajolt, és testvériesen kétfelé töltötte a maradék teát. - Gyerekkorom óta olyan sokféle elvárásnak kellett megfelelnem, hogy sohasem tudhattam, mit akarok én magam. Éveken át irigyeltem a fivéremet. Fiatalabb nálam, és bár 98
katonaként szolgált, úgy éreztem, mindig szabadabban élhetett, mint én. Mégis egyetlen pillanat elég volt ahhoz, hogy gyökeresen megváltoztassa az életét, és lemondjon mindenrıl, ami addig fontos volt a számára. Akkor ismerkedett meg a késıbbi feleségével, Meriellel. Felhıtlenül boldog azóta, hogy a gyermekeik is megszülettek. İszintén irigylem érte. - Úgy tőnik, annak ellenére, hogy testvérek vagytok, folyton vetélkedtek egymással - állapította meg Troth. Kyle elnevette magát. - Pontosan így van. Végül Constancia segítségével rájöttem, hogy azokat a béklyókat, amelyektıl szabadulni szeretnék, csakis saját magamnak köszönhetem. Azóta, hogy ı meghalt, végképp nem találom a helyemet a világban. így kerültem ide, Kínába. - És útközben rájöttél már legalább, hogy mit keresel? - A sors keserő fintora... Sokszor úgy éreztem, otthon a nagy családi birtok felelıssége miatt vagyok rab, és az a tudat is feszélyezett, hogy apám után hamarosan el kell foglalnom a helyemet a Lordok Házában, ahol az ország ügyeirıl kell majd szavaznom. Most már valahogy várom ezt a pillanatot, vagyis mindazt, ami elıl idáig menekültem. Azt hiszem, mindig jön majd egy újabb kihívás, és nemcsak nekem, hanem a környezetemnek is jót tett, hogy ilyen sokáig távol voltam a hazámtól. Ekkor Trothra pillantott, és ismét elnevette magát. - Ez elég fellengzısen hangzik, nem? Troth egy darabig hallgatott. - Ismerıs valahonnan ez a történet. Édesapám mesélte, hogy a skótok királynıjének, Máriának ez volt a jelszava: Végül megtaláltam a kezdetet. Tulajdonképpen veled is ez történt, nem? Bejártad a világot voltaképpen csak azért, hogy ráébredj, ott van dolgod, ahonnan elindultál. Szerintem szerencsés ember vagy. - Több szempontból is - tette hozzá Kyle. Hirtelen elkomorodott. Troth látta rajta, hogy ismét Constancia jutott az eszébe. - Bár nem lehetett akkora szerencséd, mint a fivérednek, aki feleségül vehette legnagyobb szerelmét, és boldog családi életet élhet, én is irigyellek valamiért. Azért, mert már tudod, mi a célod ebben az életben - mondta a lány halkan. - İszintén irigyellek érte. Kyle vonásai megenyhültek erre. - Majd segítek, hogy otthonra találj Britanniában. Tekintetük találkozott a tőz táncoló lángjai fölött. Troth arra gondolt, bárcsak hinni tudna neki - bárcsak igaz lenne, amit látni vélt most a férfi tekintetében, azt, hogy vonzónak találja öt, és talán szereti is. Úgy érezte, a férfi imént tett ajánlata több egy baráti gesztusnál. - Már az is nagy könnyebbség, ha többé nem kell férfinak kiadnom magam. És ha nem kényszerítenek rá, hogy kémkedjek mások után. Letette az üres teáscsészét, felállt, kinyújtóztatta fáradt tagjait, mielıtt levetette a kabátját, és leoldotta a derekáról az erszényt, amelyet Kyle bízott rá. Ma este is abban a könnyő pamuttunikában és nadrágban fog aludni, amit a vastagabb felsıruha alatt viselt. Kyle is vetkızni kezdett, és lefekvéshez készülıdött. A lány a szeme sarkából, lopva figyelte, amint megvált néhány ruhadarabtól, s közben meg-megfeszültek az izmai. Abban reménykedett, Kyle kezdeményezni fogja, hogy aludjanak egymás mellett, de a férfi hallgatott. Troth elnyomott magában egy keserő sóhajtást, aztán meggyújtott egy fáklyát magának, és felment a szők folyosón a szentélyhez. Letérdelt Kuan-jin szobra elé. A fáklya lobogó fényében jól látta az istennı jellegzetes, halvány mosolyát. Troth fohászkodni kezdett hozzá. - Úrnım, tudom, hogy ezt a férfit nem nekem teremtette az ég. A szíve már másé, és rangban is fölöttem áll. Olyan magasan, mint a nap a felhık fölött. Tudom, hogy tisztességesek a szándékai, és csak engem félt a következményektıl. De te a nık istene vagy, az igazságé és a hatalomé. Kérlek, ha van mód arra, hogy egymásra találjunk, akár csak egy órára is, tedd meg. Segíts nekem, hogy megtörténjen. Esküszöm, soha többé nem kérek tıled egyebet. Azután lehunyta a szemét, és némán mozgó ajkakkal magában folytatta a fohászt. Érezte, amint lüktetve áramlik körülötte az energia. Átmelegedett tıle a teste, felgyorsult a gondolkodása. Nem sok idıbe telt, és kikristályosodott benne a tudat, mit is kellene tennie. A férfi elıkelı származású és talpig úriember. Nem azért nem veszi el a szüzességét, mert nem kívánja, hanem 99
mert félti ıt attól, hogy késıbb megbánja. A szegény lányok egyetlen tulajdona az ártatlanság. Nincs más hátra, meg kell gyıznie Kyle-t arról, hogy sohasem fogja megbánni, hogy odaadta magát neki. Amennyiben hihet Ling-Língnek, akkor a férfit akkor a legkönnyebb meggyızni valamirıl, amikor felébred benne a testi vágy. Igen ám, de hogyan érhetné ezt el nála? Troth hosszasan törte a fejét, mire rájött a legjobb megoldásra. Miután befejezte a fohászt, elindult vissza a barlang másik helyiségébe, ahol Kyle már nyugovóra tért. Letérdelt a takaróján, háttal a férfinak, és benyúlt a tunikája alá, hogy leoldja magáról a vastag szalagokat, amelyekkel elszorította a mellét. Érezte, hogy a férfi tekintete rászegezıdött, miközben ráérısen letekerte a gézt. Amikor végzett ezzel, a férfinak továbbra is hátat fordítva, masszírozni kezdte a mellét, hogy visszatérjen belé a vérkeringés. Igen, most már határozottan érezte, hogy Kyle le sem veszi közben róla a szemét. És talán máris arról fantáziál, amit ı is szeretett volna... Lassan a férfi felé fordult, a tunikát leeresztve hagyta, a dereka körül. Kibontotta a hajfonatát, érzéki mozdulatokkal megfésülködött, majd megrázta fürtjeit. Látta a férfi tekintetét megcsillanni a sötétben. - Néha szinte fáj a hajam töve ettıl a viselettıl. Valósággal megkönnyebbülés, amikor kibontom a varkocsomat - mondta halkan. - Megértelek. A paróka sem valami kényelmes viselet - felelte Kyle. Nyelt egy nagyot, azután fészkelıdött egy ideig, hogy megtalálja a legkényelmesebb testhelyzetet az alváshoz. Troth érezte, hogy egyre erısebben pulzálva áramlik közöttük az energia. Az ı testébıl kiáramló jin és az ezt vonzó, ellentétes áramlás, a férfias jang. Felállt, és határozott léptekkel odament Kyle-hoz. Már eltökélte magában, hogy ma éjjel meg kell történnie. - Olyan jó volt melletted aludni az éjjel - mondta halkan. A férfi keze megmozdult a takaró fölött. - Én is így éreztem. De azt hiszem, bölcsebb dolog lenne, ha ma mégis külön aludnánk. - Bölcsebb? Ugyan miért? Troth letérdelt a férfi takarója mellé. Amikor Kyle felnézett rá, elırehajolt és megcsókolta, még mielıtt megszólalhatott volna. Az erıs karok a lány dereka köré fonódtak, és a férfi közelebb húzta magához. Forró szenvedéllyel csókolóztak, Troth egészen belefeledkezett a mámorító érzésbe, amit Kyle közelsége jelentett a számára. Hirtelen mégis bekövetkezett, amitıl tartott. Kyle fegyelmezett akart maradni, és eltökélte magában, semmiképp sem lépi át azt a határt, amirıl úgy gondolta, egy igazi úrnak tiszteletben kell tartania. Most ı volt az, aki elıbb hagyta abba a csókot, és kibontakozott az ölelésbıl. Felült, és a könyökére támaszkodva azt mondta: - Veszélyes ez a játék. Én semmit sem kockáztatok, Troth, de te mindent. Tegnap óta semmi sem változott. A lány kissé félrehajtotta a fejét, és úgy nézett rá, mint egy madár. - De igen. Mindent alaposan átgondoltam azóta - mondta. - Túlságosan komoly vagy, Kyle. Mélységes szerelemmel szeretted Constanciát, és ezért olyan sebeket szereztél, amelyek csak nehezen gyógyulhatnak be. Félsz, mégpedig helyettem is. Attól, hogy megbántasz engem, hogy fájdalmat okozol nekem. Én tiszteletben tartom az akaratodat. Remélem, nem okozok nagy fájdalmat neked azzal, ha megígérem, sohasem fogok beléd szeretni? Ez keltette csak fel igazán Kyle kíváncsiságát. - Mondd csak, hogyan lehetsz ebben ilyen biztos? Talán van valami kínai életbölcsesség, ami magyarázatot ad erre? Troth gyöngéden cirógatni kezdte a férfi arcát. Igaz, hazudott neki az imént, de nem látott más megoldást. - Nem, dehogy. Egyszerően csak tudom, és a szívem mondja ezt. Ha beléd szeretnék valaha is, már biztosan megtörtént volna. Kedvellek, de inkább csak úgy, mint egy igaz barátot. Pihekönnyő keze mára férfi nyakán, majd a mellkasán barangolt. - Enélkül is elég ijesztı lesz számomra az angliai utazás. Sokat segítene rajtam, ha legalább attól nem kellene tartanom, hogy milyen egy európai férfi szenvedélye. Igazán hálás lennék, ha megtennéd a kedvemért. 100
- Az eszemre próbálsz hatni, és pokolian jól csinálod - állapította meg Kyle. Hirtelen elkapta a lány kezét, mintha azt szeretné, azonnal hagyja abba a simogatást. - A szüzesség azonban nagy érték, még az európai férfiak szemében is. Nem pazarolhatod olyasvalakire, akit nem szeretsz igazán. Várd meg az igazi nagy szerelmet, ne add oda magad egy barátnak. Troth elmosolyodott. Bár a férfi szavaiból ez nem derült ki, ı egyre határozottabban érezte, hogy a férfi percrıl percre jobban kívánja. A teste legalábbis biztosan, bár a tudata, a józan ész még ellenállt a vágyakozásnak. Talán csak idı kérdése. Troth legalábbis ebben reménykedett. - Épp a te logikád miatt kérlek erre - folytatta az érvelést. - Egy barát nem akarhat rosszat nekem. Tıled még a fájdalmat is könnyebben viselném, mint bárki mástól. Kyle két kezébe fogta a lány arcát, és mélyen a szemébe nézett. - Isten látja lelkem, mennyire szívesen szeretkeznék veled, Troth. De attól félek, késıbb megbánnád. Márpedig ezt nem lehet visszacsinálni, értsd meg végre. Ha egyszer elhatároztad, tudnod kell, ez a döntés végérvényes. Egy ponton túl már nincs visszaút. - Nem fogom megbánni. Soha. Ha kell, akár meg is esküszöm erre - mondta Troth ıszintén. De arra is esküszöm, ha nem te vagy, akivel életemben elıször szeretkezem, azt életem végéig bánni fogom. Látta, hogy Kyle akarata már-már megrendült mostanra. - Ha tényleg ezt szeretnéd... - mondta halkan. - Én jó elıre figyelmeztettelek. Kyle ekkor felült, és egymás mellett térdelve, ismét csókolózni kezdtek. Troth megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a férfiból áradó feszültség lassan, de biztosan oldódott ekkorra. Most tényleig jelen volt, testben és lélekben egyaránt - nem úgy, mint az elıbb. Troth úgy érezte, csak a szenvedélyük valós, a lényüket átjáró, perzselı tőz, amelyben eggyé válhatnak. Minden más megszőnt létezni. Visszafojtotta a lélegzetét, amikor a férfi keze lassan, de határozottan elindult a derekán fölfelé, s még tovább araszolt, hogy azután egyszer csak megpihenjen a mellén. Gyöngéden körözve simogatták, becézgették az ujjai. Sohasem gondolta volna, hogy ilyen, semmi máshoz nem fogható élményt jelenthet egy férfi érintése. Odaadóan engedte, hogy Kyle azt tegye vele, amit szeretne. Egyetlen porcikája sem tiltakozott, amikor a férfi vetkıztetni kezdte. Amikor Troth már anyaszült meztelen feküdt mellette, Kyle megjegyezte: - Tudod, mindig is foglalkoztatta a képzeletemet, milyen test rejlik a férfiruha alatt, mióta csak tudom rólad, hogy valójában nı vagy. De azt álmomban sem gondoltam volna rólad, hogy ilyen tökéletes vagy. Milyen bársonyos a bıröd, és milyen izgalmas minden porcikád... Troth élvezettel adta át magát a férfi bókjainak, és kezdte maga is hinni, hogy ı valóban ilyen. Lubickolt az érzésben, amit az jelentett számára, hogy immáron valóban nınek tudhatja magát. Hitte a férfi szavait, mert érezte, valódi szenvedéllyel mondta ki azokat, és nem puszta udvariasságból bókol neki. - Mei-Lian... Tudod, annál is jobban csodállak, mert tudom, hogy hosszú évekig férfiként kellett élned. Mégis ilyen ellenállhatatlanul vonzó nı vagy... Erre nincsenek szavak... - Mondd, mit tegyek? - kérdezte Troth, ujjai tétován és nyugtalanul barangoltak a férfi mellkasán. - Egyelıre semmit, csak engedd el magad. A szenvedély forrósága hevítette a lány testét. Mintha egész lénye ezt a pillanatot várta volna, mióta csak megszületett, hogy ösztönösen reagálhasson egy férfi érintésére. Minden egyes mozdulattal fokozódott addigi öröme, s Kyle érintésén, izmainak játékán kívül semmire sem figyelt. Tökéletesen belefeledkezett, és elmerült az érzékek világában. Amikor Kyle tőzforró tenyere a hasára simult, és elıbb kisebb, majd nagyobb köröket leírva masszírozta, halványan elmosolyodott. A kéz azután elindult az öle felé. Troth egy pillanatra megrándult ettıl, a szemérem ösztöne nem engedte a férfit továbbhatolni. Kyle megérezte, mire gondol, és a keze hirtelen megtorpant. - Ez már feszélyez, ugye? Troth ujjai a férfi vállába mélyedtek. - Nem, csak... olyan váratlanul ért. 101
Most már engedte, hogy Kyle azt tegye vele, amit szeretne. A gyöngéd, cirógató mozdulatok hatására soha nem ismert érzések támadtak benne, s mind mélyebbrıl jövı hullámokban törtek rá. Pár pillanat múlva úgy érezte, már-már elviselhetetlen az a gyönyör, amit Kyle-nak köszönhet. Nála tökéletesebb tanítómesterrıl nem is álmodhatott volna... A férfiba kapaszkodott, mintha soha többé nem akarná elengedni. Ling-Ling elbeszélésébıl tudta, hogy ezt a mámorító örömöt is felülmúlja majd az a pillanat, amikor a férfi is eljut a gyönyörhöz, és együtt röpülnek, szárnyalnak, egyre csak magasabbra, magasabbra, kiszakadva a világból, kilépve a testükbıl... Nem így történt. Mire izmainak kéjes vonaglása alábbhagyott, ı ott maradt - egyedül, zihálva, verejtékben úszó testtel. Fejét kissé csalódottan a férfi vallanak hajlatába temette. - Csodálatos kezdet volt - mondta halkan, amikor magához tért. Arra gondolt, talán ha pihennek egy kicsit, és azután innen folytatnák, mégis megtörténhet, amire vágyik. Ha innen folytatnák, és most ı kezdeményezne, hogy a férfi végre belehatoljon, és elvegye a szüzességét... maga sem értette, mire föl ez a nagy sietség. Hiszen tengernyi idejük van még. Keze óvatosan, mégis határozottan elindult a férfi ágyéka felé. Kyle azonban megfogta a kezét. - Aludjunk - mondta rekedtes hangon. - Hosszú nap volt a mai. Trothnak felpattant a szeme. Hirtelen kijózanodott. A férfi arca csillogott ugyan a gyöngyözı izzadságcseppektıl, de vonásai nyugodtak voltak és kisimultak. Troth most döbbent csak rá, hogy Kyle eleve így tervezte. Mégsem volt hajlandó megtenni, amire kérte... - És te? Hiszen ez... nem lehetett elég neked - dadogta Troth. Kiszabadította kezét a férfi szorításából, és feltámaszkodott, hogy a szemébe nézhessen. - Miért nem engeded, hogy viszonozzam a gyönyört, amit tıled kaptam? Azt szeretném, ha együtt, egyszerre élnénk át ugyanezt... Kyle mozdulatlanul feküdt mellette. A lány a mellkasára helyezte a kezét, és érezte, amint a tenyerébıl pulzáló energia áramlani kezd benne. - Ne kapkodjuk el. Tekintsd úgy, hogy a mai nap volt az elsı lecke - mondta Kyle hosszas hallgatás után. - Azt hiszem, már így is belekóstoltál abba, amire annyira vágytál. És mégsem történt semmi, ami visszafordíthatatlan lenne. így van ez jól, hidd el nekem. Troth a legszívesebben felkiáltott volna csalódottságában. Sem sírni, sem nevetni nem volt képes a helyzeten. - Kyle, mylord - szólalt meg végül. - Mondd csak, meg tudnál feledkezni egy kis idıre arról, hogy született arisztokrata vagy?
102
Huszadik fejezet Trothnak csak nehezen, hosszas érveléssel sikerült meggyıznie Kyle-t arról, hogy ıszintén kívánja, és nem fogja áldozatnak tekinteni, ha nekiadja a szüzességét. És sohasem fogja megbánni, hogy így döntött. Ling-Ling és mások elbeszélésébıl tudta azt is, milyen fájdalommal jár a szüzesség elvesztése, de nyugodt szívvel rábízta magát Kyle-ra. Nem kellett csalódnia. A férfi mindvégig gyöngéd volt hozzá és figyelmes. Az egész éjszakát szeretkezéssel töltötték, csak rövid idıre pihentek meg közben. - Igazad volt - mondta Kyle. - Az a baj velem, hogy túlságosan komolyan veszem magam. Persze, talán épp ezért vagyok olyan ellenállhatatlan. Nincs olyan nı, akit le ne vennék a lábáról, ha akarom. Troth értette Kyle sajátos humorát. - Igen, és én sem vagyok kivétel. - Az az igazság, hogy nem is én, hanem te vagy az ellenállhatatlan - mondta Kyle, töprengést színlelve. - Akkor miért kellett ilyen sokáig ellenállnod? - évıdött Troth. Kyle nem válaszolt, inkább megcsókolta. - Mei-Lian, te drága... - suttogta a fülébe. - Miért szólítasz így? - kapta fel a fejét a lány. - Mert... ez a legtitkosabb neved - felelte Kyle. - Ez illik a legjobban egy ilyen meghitt pillanathoz. - Mint hozzád a Kyle? - Igen. Ez skót név. Csak a családban szólítanak így. Ez sem teljesen igaz, mert apám Maxwellnek hív. Elgondolkodva simogatta a lány haját. Gondolatban egy rövid idıre otthon járt, aztán visszatért ide, Mei-Lianhoz. Vajon mennyi ideig élvezhetik még az együttlétet? Talán négy-öt hónapig? Vagy már a hajón is inkább úgy kellene viselkedniük, mint akik csak jó barátok, és ennél több közük sohasem volt egymáshoz? Troth is erre gondolt. Számolgatta, vajon meddig tart az út Hosha-nig, meg vissza Kantonba, azután Európába. Aztán úgy döntött, nem tervezget. Semmi értelme, hogy hiú reményeket tápláljon magában. Az a fontos, hogy most mi van. Ez a pillanat, ez az éjszaka, és még néhány hét, nap, ami az övék - ajándék, amit talán meg sem érdemelt a gondviseléstıl. Ezek a napok kizárólag az övék, kettejüké. S bár fájdalmasan rövidre szabott volt az idı, Troth ezért is újra meg újra hálát adott a sorsnak. A sokadik, kimerítı szeretkezés után Kyle lassan álomba merült. Utolsó gondolata az volt, hogy sohasem érzett még ilyen végtelen nyugalmat, mint most, amikor a lányt átölelve, szorosan hozzásimulva, gondtalanul heverészhetett. Soha korábban, még Constancia mellett sem tapasztalt ilyen elégedettséget és harmóniát. Igaz, arra a kapcsolatra - különösen az utolsó idıszakban rányomta a bélyegét Constancia halálos betegsége. Bár tudta, hogy a barátság egészen más gyökerekbıl táplálkozik, mint a szerelem, tökéletesen tisztában volt azzal is, hogy ez a viszony, ami Troth és közte alakult ki mostanra, valami egészen különleges dolog. Egyelıre képtelen volt meghatározni, mit érez mellette. Más ez, mint a barátság, és más, mint a szenvedélyes szerelem. Az egyik pillanatban ez, a másikban az. Mindkettı és egyik sem. Bár kaotikus érzések kavarogtak a lelkében, ha Trothra gondolt, ez sem zavarta igazán. Ezen gondolkodott, miközben végre elnyomta az álom. Amikor felébredt, már hajnalodott. Lehunyt szemmel tapogatózott maga körül egy ideig, a lányt keresve. Sehol sem találta. Kinyitotta a szemét, de semmit sem látott. Mire hozzászokott a barlangban derengı félhomályhoz, már tudta, hogy Troth nincs itt. A hajnal sejtelmes fényei beszőrıdtek a barlang mennyezetének repedésein és a farácson át, amelyet tegnap rakott fel a 103
barlang szája elé. Az is ott volt, a helyén. Troth tehát nem ment ki innen. Akkor már csak egy helyen lehet... Elnyomott egy ásítást, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, felkelt és felhúzta a nadrágját. Azután elindult a barlangszentély felé, a szők kis folyosón. Csakis itt lehet a lány. jól sejtette Troth önfeledten táncolt Kuan-jin szobra elıtt. Mezítláb volt, csak a vékony pamutnadrágot és a hozzávaló kis kabátot viselte. Egy kígyó felülmúlhatatlan hajlékonyságával, könnyed lépésekkel lejtette a különleges táncot a szobor elıtt. Kyle ámultan figyelte. A lány hosszú, selymesen fénylı haja kibontva úszott utána a levegıben, miközben hajlongott, szökellt, forgott, pördült, valami különleges koreográfia szabályai szerint. A reggeli fényben olyan volt, akár egy tündér. Kyle sohasem fedezett még fel ilyen tökéletes harmóniát és ennyi bájt egy nı mozgásában. Mostanra lassultak a lány mozdulatai, azután váratlanul Kyle felé fordult. Ragyogott az arca, mintha valami földöntúli fény áradna a testébıl. Kyle hirtelen féltékeny lett. Úgy érezte, belehalna, ha a lányt valaha is megpillantaná egy másik férfi ilyenkor, tánc közben. Soha semmire sem vágyott még olyan erısen, mint arra, hogy élete végéig birtokolja ezt a nehezen meglelt kincset. Elbővölte, hogy Troth kislány és érett nı is volt egyszerre. Olyan átváltozásokra képes, amilyenre egyetlen eddigi ismerıse sem. Lám, tegnap éjjel is tökéletesen tisztában volt mindennel, miközben szeretkeztek - ha nem tudná, hogy ı vette el a szüzességét, azt gondolhatná, sok évi tapasztalata van már a testi szerelem terén. Különös, talán éppen azért olyan végtelenül nıies most, mióta kiléphetett Jin Kang szerepébıl, mert hosszú éveken át el kellett fojtani magában mindent, ami elárulhatta volna valódi nemét. Kyle örömmel konstatálta, hogy a szerencse folytán szemtanúja lehetett ennek a fantasztikus átváltozásnak. Úgy érezte, ez az egyik legtanulságosabb lecke a számára az életben. Troth kecsesen meghajolt felé, amikor megpillantotta. - Jó reggelt, mylord. - Nem vagyok mylord, inkább csak egy jó barát - helyesbített Kyle. Odalépett a lányhoz, és megfogta a kezét. - Mondd csak, miféle tánc volt ez? Sohasem láttam még ehhez foghatót. - Nem tánc, mi úgy nevezzük, tai chi. Olyan mozgássor, amely egyensúlyba hozza a chi-energia áramlásait a testben. Gyerekkoromban ismertem meg, még Makaón. Azóta minden reggel elvégzek néhány tai chi gyakorlatot bemelegítésképpen. Utána a sokkal erıteljesebb wing chunnal folytatom. Hajnalban szoktam gyakorolni, a kertben. Chenqua is gyakran csatlakozott hozzám. Van olyan gyakorlat is, amelyhez két ember kell. Olyan az, mintha párviadalt vívnánk. Nagyon hasznos és tanulságos. - Csodálom, hogy ilyen energikus vagy már kora reggel. Fıleg egy ilyen kimerítı éjszaka után... Én reggeli elıtt képtelen lennék ilyesmire - jegyezte meg Kyle. - És mondd csak, ez a léleknek is használ? - Hát persze. Ha egy pár napot kihagyok, egészen más embernek érzem magam. Nyugtalan vagyok, nem találom a helyemet... De a reggeli gyakorlás után mindig úgy érzem, mintha kicseréltek volna. Csodálatos érzés, nekem elhiheted. - Most már kedvet kaptam hozzá. Mit gondolsz, én is megtanulhatnám? - Tényleg szeretnéd? - Persze. Akár már most is elkezdhetjük. - Rendben van. Akkor kezdjük a legegyszerőbb alakzatokkal. Ezt úgy hívjuk, a menekülı majom. Hátrafelé kezdett haladni, ruganyos léptekkel, aszimmetrikusan mozgatva karjait, hullámzó, laza mozdulatokkal, a kézfejét és tenyerét hajlékonyan csavargatva. - Így hátrál a majom a tigris elıl. A tigris orra felé tolja a mancsát, miközben hátrál, és hol az egyik, hol a másik kezével próbálja távol tartani magától az ellenséget. Kyle odaállt elé, és tükörképként próbálta utánozni. Hát nem ment valami fényesen. Minél tovább próbálkozott, annál görcsösebbek lettek a mozdulatai, és egyre ügyetlenebbnek érezte magát az egészhez. - Milyen csalóka dolog! Nagyon bonyolult, pedig pofonegyszerőnek látszik - állapította meg. Mit gondolsz, hatásos lett volna tegnap a tigrissel szemben? 104
- Nem hinném. De bevallom, eszembe sem jutott kipróbálni - mondta a lány nevetve. - Azt hiszem, hamar leharapta volna a karomat. Ne olyan görcsösen, mylord. Csak lazán, puhán... Érezned kell közben, hogyan áramlik a testedben a chi. Mintha fény lenne, vagy inkább folyó. Fény és folyó? Kyle erre a képre összpontosított. Ellazította az izmait, és hamarosan ráérzett a dolog nyitjára. Persze, továbbra sem volt olyan könnyed és kecses, mint Troth, de most már sokkal jobban ment, mint az imént, amikor minden idegszálával feszülten koncentrált arra, hogy tökéletesen másolja a lány mozdulatait. Miután megmutatott neki vagy tucatnyi ehhez hasonló alakzatot, néhány lassúbb, lazító mozdulatsorral fejezték be a reggeli gyakorlatot. Kyle boldog és elégedett volt, mire végeztek. - Ügyes vagy - mondta a lány elismerıen. - Ha gondolod, egy kis idı múlva megismételhetjük. Akkor a legjobb, ha már nem kell odafigyelned arra, mit csinálsz. A chi diktálja minden mozdulatodat. Ha rábízod magad, biztos lehetsz abban, hogy jó úton jársz. - Jól sejtem, itt az a cél, hogy maga a tánc legyek, és ne csak egy táncos? - Pontosan. Eggyé kell válnod a mozgással. Bele kell feledkezned. Rövid pihenı után folytatták. Ugyanazokat a gyakorlatokat ismételték el, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy Troth hol gyorsabb, hol lassúbb tempót diktált neki. A tekintetük egymásba kapaszkodott közben. Kyle úgy érezte, sohasem volt még ilyen boldog, ilyen felszabadult. Amikor Troth egy madár szárnycsapásait utánzó mozgássort kezdett megtanítani neki, hirtelen elfáradt, és épp ellenkezı irányban kezdte el, mint kellett volna. Összeütköztek. Kyle megragadta az alkalmat, és magához ölelte a lányt. - Bocsánat! - suttogta Troth fülébe. - Elıfordul az ilyesmi - felelte a lány szelíden. - Ha már így összetalálkoztunk, megmutathatnád azt is, milyen az a páros gyakorlat, amirıl meséltél. - Jó, de ehhez egymással szemben kell állnunk. Olyan, mint egy párviadal, amelyet puszta kézzel vívunk. Én indítom a mozgást, neked ki kell védened, de vigyázz, anélkül, hogy elengednéd a kezem. Egymásba kulcsolták ujjaikat, és nekifogtak. Kyle viszonylag hamar ráérzett a lényegre, és kifejezetten élvezte ezt a szokatlan mozgást. Rövidesen úgy érezte, mintha egyetlen körbe kapcsolná kettejüket a testükben áramló energia a tenyerükön keresztül. - Mi az, amit érzek? - kérdezte. - Érzem, ahogy valami kilép a tenyeredbıl, és átlép az enyémbe... Ez lenne a chi? Tényleg lehetséges ilyesmi, vagy csak képzelıdöm? - A lényeget tekintve mindegy - felelte Troth. - De errıl van szó. Fontos, hogy érezd a belılem kiáramló chit, mert ebbıl elıre tudni fogod, mit tervezek. Hogy éppen védekezni akarok, vagy támadni, elıre vagy hátra mozdulni, gyorsítani vagy lassítani a tempót. De ez szokatlanul nagy összpontosítást kíván, és eleinte fárasztó lesz. Viszont érdemes megtanulni. Kitartásra és sok gyakorlásra van hozzá szükség. Csodálatos érzés volt, és egy idı után olyan simán, zökkenımentesen mozogtak, mintha mindig is ezt csinálták volna, s össze lennének ragasztva a tenyerüknél fogva. Mintha nem is önálló lények, hanem egyek lennének. - Ez sokban hasonlít a keringıhöz - jegyezte meg Kyle. Sikerült meglepnie a lányt: kizökkentette az eddigi mozgásból, és elkezdett keringızni vele, gondosan kerülgetve a szobrot, a köveket. A lány olyan természetesen követte a mozdulatait, mintha mindig is ismerte volna ezeket a tánclépéseket. Úgy táncoltak, mint egy férfi és az árnyéka. Miközben szorosan egymáshoz simultak, Kyle érezte, hogy forrni kezd a vére. Minden mozdulatukról az elızı éjszaka szerelmes pillanatai jutottak az eszébe. Hirtelen megállt, átkarolta a lány derekát, és magához húzta. Szenvedélyesen csókolózni kezdtek az istennı szelíden mosolygó szobra elıtt. - Gyıztem - mondta Kyle mosolyogva. - Végül mégis az én akaratom teljesült. Most pedig azt a páros gyakorlatot csináljuk, amit én választok ki, rendben van? Troth átkarolta a nyakát, és megcsókolta. - Azt mondják, a chi gyakorlatok után egy ideig nem szabad szeretkezni. Veszélyes, mert olyan szenvedélyt kelt az emberben, aminek senki sem tud ellenállni. Vagy... vállalod ezt a veszélyt? 105
- Nem is tudom - mondta Kyle félig komolyan, majd ölbe kapta a lányt, és szenvedélyesen végigcsókolta a nyakát. - Talán órákba is beletelik, mire visszaviszlek a másik barlangba. Alig vonszolom magam, de kész vagyok erre az áldozatra. - Hát persze, erre nem is gondoltam - mondta Troth nevetve. -Itt, az istennı elıtt mégsem szeretkezhetünk. Hálás pillantással nézett fel Kuan-jinre. Kyle nem is tudja, mennyi mindent köszönhet az istennınek. Kyle elindult vele, amilyen gyorsan csak lehetett, és amennyire maradék erejébıl telt, sietett vele a barlang szája felé. Ott óvatosan lefektette a hevenyészett ágyra, letérdelt mellé, a lány ruhadarabjait egyenként a fogai közé véve, vetkıztetni kezdte. - Kívánatosabb vagy, mint Chenqua vacsorája - jegyezte meg közben. - Ez nem nagy bók egy európai szájából - nevetett Troth. - Pedig azt hittem - válaszolta Kyle, komoly képet vágva. -Mei-Lian, maradjunk annyiban, hogy nincsenek szavaim arra, hogy elmondjam, milyen kívánatos vagy. Ez már Trothnak is tetszett. Kyle meglepıdve tapasztalta magán, hogy bár elég sokáig tornáztak, és az imént már úgy érezte, fogytán az ereje, most valahogy mégis visszatért belé az élet. Forró szája bebarangolta Troth testét, és alig pár pillanat múlva már önfeledten szeretkeztek. Troth átadta magát a férfi akaratának, és feloldódott a mozdulataiban, órák teltek el így, és már délre járt, amikor kifulladva, kimerülten úgy érezték, egy idıre legalábbis, de beteltek egymással. - Sokkal gyorsabban haladsz a szerelem elsajátításában, mint én a tai chi gyakorlatokéval állapította meg Kyle. - Ez csak azért van, mert jobb tanítómesterem van, mint neked - kuncogott Troth. Kyle odaheveredett mellé, de továbbra is szorosan átölelte. Úgy érezte, moccanni sem maradt ereje. - Vagy te vagy tanulékonyabb, mint én. Troth felkönyökölt, és odahajolt fölé. - Maradjunk abban, hogy összeillünk, ez a titok a dolog nyitja. Kyle megállapította magában, hogy igaza lehet. Soha nem érzett még ilyen gyönyört, mint most, amikor vele szeretkezett. Talán már nem is fog... De nem akart elkalandozni, nem akarta, hogy a múlt képei betolakodjanak ebbe a boldog pillanatba. Miközben békésen feküdtek egymás mellett, és a barlang mennyezetét bámulták, Troth ábrándosan megjegyezte: - A kínai költık azt mondják a szerelmi együttlétre: felhık és esı. Ez az ég és a föld egyesülésének a jelképe. A felhık a földrıl szállnak felfelé, hogy találkozzanak az égbıl érkezı esıvel, s azután együtt visszatérjenek a földbe. - Ez azt jelenti, ahogy azok a szép kínai festmények és metszetek, amelyeket az egész világ csodál, tulajdonképpen nem is igazi tájképek, hanem a szeretkezést ábrázolják, csak jelképek formájában? - Igen. Ez kedvelt témája a mővészeknek. - Ami azt illeti, nagyon is megértem ıket - jegyezte meg Kyle, miközben nyújtózkodott egyet. Azt hiszem, ideje szedelızködnünk. Bár... nem érzek magamban sok erıt ahhoz, hogy egész nap gyalogoljak. Talán itt is maradhatnánk még egy napig, kipihenni a fáradalmakat. - Van még valami, ami érdekelni fog - mondta Troth. Felült, és keresztbe tette a lábát. Kissé elırehajolt, miközben ujjaival fésülgette a haját, és elkezdte befonni fürtjeit. - Tudod, ha egy kínai férfi egyesül az asszonyával, az egészen más, mint nálatok, európaiaknál. Amilyen sokáig csak lehet, késlelteti a magömlést, ezt mi úgy hívjuk, ching. így megırzi a jangot, a férfienergiát, és rövid idın belül képes újra és újra egyesülni anélkül, hogy elfáradna. - Igazán? Ez tényleg érdekes - állapította meg Kyle. miközben önfeledten gyönyörködött a lány mozdulataiban. - Elvben tudom, hogyan lehetséges ez, legalábbis elég sokat hallottam már róla - mondta a lány. - De a gyakorlatban még sohasem tapasztaltam, sajnos. Azt mondják, ha egy férfi igazán ura az akaratának, az nemcsak hosszan tartó gyönyört jelent neki és az asszonynak, de a testét és a jellemét is acélozza. 106
Kyle úgy tett, mint aki sokáig töpreng ezen a kérdésen. - Azt hiszem, tudom már, mi a nyitja - csapott a homlokára. -Sok gyakorlásra van szükség ehhez - állapította meg végül, mint aki hirtelen ráeszmélt egy nagy életigazságra. - És mondd csak, ezt is ettıl a te Ling-Ling barátnıdtıl hallottad? - Igen... Fiatal kora ellenére sok mindent tud már a szerelemrıl - mondta Troth. - De elárulom neked, hogy Chenqua könyvtárában is rengeteg hasznos olvasmányra bukkantam. - Én is láttam ilyen könyvet Kantonban - jutott eszébe Kyle-nak. Nem sokkal azután, hogy megérkezett Kínába, egy este vacsorázni ment, és a tengerészek, akik a társaságában voltak, kézrıl kézre adtak egy gazdagon illusztrált régi kínai könyvet. - Hogy pontosan mit írtak benne, azt persze nem tudom, de a képek... Elég beszédesek voltak önmagukban is. Az ilyesmit Európában pornográfiának tartják, és mélységesen elítélik - tette hozzá. Troth a homlokát ráncolva hallgatta. - A Fan-qui férfiak olyanok lesznek, akár az éretlen kamaszok, amikor errıl van szó. A taoizmus azt tanítja, szükség van a harmonikus szerelmi életre ahhoz, hogy kiteljesedhessünk. És a taoista mesterek is sok ilyen témájú könyvet hagytak ránk, színes képekkel illusztrálva. Nincs ebben szerintem semmi rossz. - Ilyet én sem állítottam - mosolyodott el Kyle. Most már sok mindent értett a lánnyal kapcsolatban, ami elıtt eddig értetlenül állt. Egy európai szőzlány biztosan nem lenne ilyen tájékozott a szerelmi élet terén, mint ı. - De errıl még nem meséltél. Pedig nagyon érdekel. - A taoizmus úgy tartja, a nıi jin energia végtelen, és a férfinak azért kell késleltetnie az egyesülés pillanatát, hogy minél többet kaphasson ebbıl az életerıbıl - magyarázta türelmesen. Azért fontos, hogy a szerelmi együttlét hosszú ideig tartson, mert ebbıl táplálkozik a férfi és a nı is. Ezért hirdetik, hogy nem a heves, gyors mozgásra van szükség ekkor, hanem a lassú, figyelmes odaadásra. Ez nem meríti ki a testet, hanem épp ellenkezıleg, feltölti életenergiával. Azért fontos, hogy a férfi gyönyörhöz juttassa a nıt, mert ezzel ı maga erısödik. Egymásból táplálkozik jin és jang. Érted, ugye? - Hát persze. És azt is, hogy miért nem tiltakoznak a nık ez ellen a filozófia ellen. De mondd csak, mi van azokkal a családokkal, ahol a férjnek több asszonya és ágyasa is van? - Ha egy férfi igazán ura a testének és a lelkének, akkor ez sem lehet gond a számára. Az asszonyaiból táplálkozik, és ezért mindegyikre marad ereje. Úgy hallottam, igazából az a titok nyitja, hogy nem engedi bekövetkezni a magömlést, ezért sokáig és naponta többször is képes helytállni az ágyban, bármelyik asszonyánál tölti is az éjszakát. Egy este úgy tíz alkalom viszonylag jó teljesítménynek számít mifelénk. Kyle-nak leesett az álla, ezt hallva. - Ezt azért nehezen hiszem - mondta végül. - Márpedig azok az ismerıseim, akik férjnél vannak már, mind ezt mondják. A jang visszatartásának módjáról pedig egész kötetek szólnak. Ha a férfi megtanulja ezt, azt is szabályozni tudja, akar-e gyermeket nemzeni, és ha igen, mikor és melyik asszonyától. így tökéletesen ura a sorsának. Kyle elképedve hallgatta. - Érdekes, amit mondasz. De csak ismételni tudom magamat. Meggyızıdésem, hogy ehhez sok gyakorlásra van szükség. Most újabb meglepı oldaláról ismerte meg a kínai civilizációt. Az európai szexualitás hirtelen durvának, kezdetlegesnek tőnt Troth elbeszélése után. A lány szelíd mosollyal figyelte Kyle-t. - Igen, azt hiszem, igazad van. Ebben rejlik a nagy titok. A sok gyakorlásban.
107
Huszonegyedik fejezet Anglia, 1832. december Troth személyes holmijai csak két nappal azelıtt érkeztek meg Warfield Parkba, hogy elkezdıdött a lázas készülıdés: a háziak hagyományosan évrıl évre karácsonyi bált rendeztek, amelyre meghívták szomszédaikat, barátaikat, közeli s távoli rokonaikat. Troth már-már azt hitte, végleg elveszett vagy elkeveredett a poggyásza, holott csak annyi történt, hogy a csomagszállító hajó több helyen is megállt útközben, és így sokkal lassabban ért ide. Miután távozott a matróz, aki személyesen hozta utána Warfield Parkba a holmiját, Troth megvárta, amíg egyedül maradt. Letérdelt a bırönd mellé, felsóhajtott, erıt vett magán, és kinyitotta. A Kínában töltött évekre emlékeztette minden, amit az Elliott-hongban csomagolt össze. Szomorúan emelte ki a skarlátvörös brokátruhát, amelyet Kyle-tól kapott ajándékba. Eszébe jutott, milyen izgatott volt, amikor kibontotta, és milyen jólesett neki a férfi figyelmessége, kedvessége. Fájó szívvel hajtogatta össze a ruhát, és miközben betette a szekrényébe, arra gondolt, milyen kár, hogy Kyle-nak sohasem mutathatta meg magát benne. Lassanként mindent kipakolt a bıröndbıl, amit Kyle-tól kapott, és azt is, ami az édesapjára emlékezette: a tucatnyi könyvet. Ezen kívül sajnos semmi sem maradt utána. Jólesı érzés volt leporolgatni, s kirakosgatni ıket a polcra, amelyen a háziak könyvtárából kölcsönkapott köteteket tartotta. Úgy érezte, ezek a tárgyak segítenek neki abban, hogy mindig tudja, ki is valójában, és talán abban is, hogy végre magára találjon. Halk kopogtatást hallott az ajtó felıl. - Szabad - mondta. Meriel volt az, és a szobalány. - Ideje készülıdnöd, Troth. Hamarosan megérkeznek az elsı vendégek - mondta Meriel. - A szabónı egész éjjel dolgozott, hogy idejében elkészüljön a ruháddal. Troth a legszívesebben megfutamodott volna. Szeretett volna elbújni a szobájában, és inkább olvasgatni, amíg a báli mulatság tart, de tudta, ezt nem teheti meg vendéglátóival és a vendégekkel sem. Bár senki sem beszélt vele errıl, tisztában volt azzal, hogy a Renboume család ezzel a gesztussal fogja barátaik, rokonaik értésére adni, hogy befogadták ıt maguk közé, és teljes jogú családtagnak tekintik. Miközben Meriel egy karosszékbe telepedett, és szokásához híven, lábát felhúzva, összegömbölyödve figyelte ıket, a szobalány nekilátott, hogy elkészítse Troth frizuráját. Azt mondta, á ía Chinoise hajviseletet gondolt ki neki, amin azt értette, hogy befonja a haját, majd aranycsatokkal feltíjzi - a szemöldöknél és a halántéknál szimmetrikusan, egy-egy laza fürtöt szabadon hagyva. Bár Troth tudta, ennek a frizurának az égvilágon semmi köze a kínai hagyományokhoz, arról már nem is beszélve, hogy Meriel végül a kertben szedett apró virágok közül is tőzött egyet-egyet a tincsei közé, ami végképp idegen a kínai szokástól, a végeredménnyel mégis kifejezetten elégedett lehetett. Aztán jöhetett végre a ruha, vagyis elıször a számára szokatlan alsónemők, főzık és válltömések, amelyekrıl már tudta: nem szabad elmozdulniuk a helyükrıl. Meriel szerint ez a titka annak, hogy jól álljon majd rajta az estélyi ruha. Troth nehezen ugyan, de még a fojtóan szoros főzıt is elviselte a sógornıje kedvéért. Lám csak, egy újabb ellentmondás, állapította meg magában: az európaiak megütköznek azon, hogy a kínai lányok lábát kisgyermekkoruktól fogva elszorítják, de a főzıt, ami legalább ilyen egészségtelen viselet, teljesen normálisnak tekintik. Pedig kész tortúra volt felvenni is, nemhogy lélegezni, mozogni, vagy éppenséggel leülni benne. Meriel végül arra kérte, emelje fel a két karját a magasba, szorosan a füle mellé, hogy ráhúzhassák a ruhát a fején át. Miután ezen is túlesett, Meriel és a szobalány közösen végezték el rajta az utolsó simításokat - meghúzogatták a szalagokat, megkötötték a masnikat. Nem kevés fejtörést okozott Merielnek és a szabónınek is, hogy milyen anyagot, színt, mintát és szabást válasszanak Trothnak erre a különleges alkalomra. Mrs. Marks, Meriel egyik nénikéje 108
akirıl idıközben kiderült, hogy nem is a nagynénje, hanem sokkal távolabbi rokona elmagyarázta Trothnak, mit jelent a gyász itt, Európában. Kínával ellentétben, ahol a fehér szín fejezi ki a halált, itt feketében járnak az elhunyt hozzátartozói, mégpedig hat hónapig, és a gyászolóknak ez idı alatt lehetıleg kerülniük kell a társasági életet. Ezt követi a gyász második idıszaka, amikor már szürkét vagy levendulakéket, halványlilát is viselhetnek az özvegyek, amit akár fehér szegélyekkel, csipkékkel is kiegészíthetnek. Ilyenkor részt vehet a gyászoló nı társas összejöveteleken, akár bálon is, de természetesen továbbra sem táncolhat, mulathat. Meriel kijelentette, semmiképp sem szeretne fekete ruhát rendeltetni a vendégnek, mivel a kínai szokások annyira mások, mint az itteniek, de abban egyet értett Mrs. Marksszal, hogy legfeljebb szürkét vagy levendulaszínt viselhet. A szabónı csodálatos galambszürke-levendulalila selyemruhát varrt Trothnak a mai jeles alkalomra, amikor is elıször találkozik Kyle távolabbi rokonságával. A pasztell tónusok remekül álltak neki, s kiemelték bıre, szeme és haja különleges színét. Mivel Troth csak a méretvételkor és az anyag kiválasztásakor volt jelen, azután teljes lelki nyugalommal Merielre és a szabónöre bízta a továbbiakat, most meghökkenten látta önmagát a tükörben. - Ezt... nem viselhetem nyilvánosan - mondta kétségbeesetten. -Ez... erkölcstelen viselet. Meriel a homlokát ráncolva nézett rá. - Micsoda? Már miért lenne az? Troth mostanra nagyjából megszokta az európai szabású, szorosan testhez simuló ruhákat, bár továbbra is kényelmesebbnek tartotta a laza, bı kínai holmikat. Annak pedig kimondottan örült, hogy a dekoltázs, ami Kínában gyakorlatilag nem létezik, itt kifejezetten divat. Ám erre az estélyi ruhára végképp nem számított. Divatos holmi volt, szó se róla, de meghökkentıen nagy felületen hagyta fedetlenül a bırét, az erısen karcsúsított főzı miatt pedig nem egyszerően teltnek, hanem túlságosan is dúsnak látta a keblét a tükörben. - Olyan érzés, mintha meztelen lennék. Mintha nem is lenne fölsı része ennek a ruhának mondta kétségbeesetten. - Pedig sokkal zártabb a dekoltázsa, mint az enyémnek. Mivel még gyászolsz, ez így ildomos. De az estélyi ruháknak általában ilyen a szabása nálunk. Én nem látok ebben semmi különöset magyarázta Meriel. Fejét kissé féloldalt biccentve, még egyszer alaposabban is szemügyre vette Troth új ruháját. - Nem gondoltam volna, hogy a kínai divat ennyire más... - tette hozzá gondterhelten. - Nálunk a nı testét még a saját férje sem láthatja így, nyilvános helyen. Sem a nyak, sem a torokrész nem maradhat fedetlen, ha mások is látják. A nıi ruháknak nálunk ezért kifejezetten magas nyakuk van - magyarázta Troth. - És mondd csak, kivételesen, csak erre a mai alkalomra sem bírnád ki ebben a ruhában? kérdezte Meriel türelmesen. - Hidd el nekem, nagyon jól áll rajtad. Troth nagy lélegzetet vett, de ettıl csak még kihívóbbnak látszott a dekoltázsa. Megpróbálta tárgyilagosan szemlélni magát. A ruha valóban csodálatos szabású, ehhez kétség sem férhet. Tökéletesen hozzásimul az alakjához, és ha a szemét eltakarná, minden tekintetben tökéletesen angolnak tőnne. Ha jobban belegondol, ez volt leghıbb vágya az utóbbi idıben: olyannak lenni, mint ık... - I-igen - felelte végül. - Kibírom benne, ha ezt szeretnéd, Meriel. - Itt egyedül az számít, hogy te mit szeretnél, Troth - válaszolta a sógornıje. Bár a Renboume család felnıtt tagjai minden alkalmat megragadtak arra, hogy biztassák: legyen saját véleménye, és ezt mindig mondja is ki, Trothból ismét kiváltódott a régi reflex. Kínában sohasem lehetett önálló akarata, s talán ezt volt a legnehezebb megszoknia itt. Újra és újra rácsodálkozott a helyzetre, valahányszor kiderült, hogy igazi angol hölgynek tekinti ıt a környezete - önálló, gondolkodó lénynek, akinek meglehet a maga véleménye, s azt nyugodtan hangoztathatja is. - Tulajdonképpen azért szeretném viselni ezt a ruhát, mert úgy érzem, Kyle-nak is ez lenne a kívánsága. Biztosan ilyennek szeretne látni a barátai és a rokonai között - döntött végül. 109
- Remek - mondta Meriel. Elıvett egy vörös bársonnyal bélelt kis szelencét, óvatosan kinyitotta, s kiemelt belıle egy pompás nyakláncot. Öt sor igazgyöngybıl állt, a szemek között apró aranylapocskák csillogtak, ametiszttel kirakva. - Talán, ha ezt is felvennéd... Ez takarja valamelyest a dekoltázsodat. így talán kevésbé fogod meztelennek érezni magad. - Hiszen ez gyönyörő - suttogta Troth megbabonázva. Óvatosan, épp hogy csak az ujja hegyével érintette meg a Pazar szépségő ékszert. - A gyász alatt szabad ilyesmit hordani? - kérdezte. Meriel megvonta a vállát. - Azt hiszem, megszegtünk már néhány más íratlan szabályt is - felelte, s elnevette magát. - Akkor... köszönöm szépen. Meriel óvatosan Troth nyakába tette, és bekapcsolta a láncot. - A nyaklánc és a hozzá illı fülbevaló is a tied. Ajándék Lord Wrexhamtıl - tette hozzá. - Az earltıl? Miért ilyen nagylelkő hozzám, hiszen alig ismer? És különben is... megmondta, hogy sohasem adta volna áldását a házasságunkra - jegyezte meg Troth. Meriel felsóhajtott. - Azt hiszem, ı így fejezi ki a gyászát. Kyle-ért már semmit sem tehet, ezért szeretett volna legalább neked kedveskedni valamilyen módon. Troth arra gondolt, ezt magától is kitalálhatta volna. Óvatosan kivette a fülébıl azt a szerény kis arany fülbevalót, amit eddig viselt, hogy a nyaklánchoz illıt tegye be helyette. Elevenen élt még az emlékezetében az a nap, amelyet oly nagy izgalommal várt: pár héttel ezelıtt végre kifúrathatta a fülét. A fülbevaló egyike volt ugyanis azoknak a nıi csecsebecséknek, amelyekre kifejezetten vágyott, mióta ismerte az európai divatot, de jin Kangként természetesen sohasem viselhetett. Most még az sem zavarta, hogy tudta: az új fülbevalók miatt biztosan fájni fog a füle egy ideig - talán még be is gyullad, mert a kilyukasztás óta nem gyógyulhatott még be tökéletesen a heg, és az új ékszer ránézésre is sokkal súlyosabbnak tőnt annál, amelyet eddig viselt. Úgy érezte, ma este minden szempontból olyan nıies lesz, amilyen csak lenni szeretett volna. - És... van itt még egy meglepetés a számodra - mondta Meriel ragyogó arccal. Óvatosan Troth kezébe adott egy súlyos, mégis kecses karkötıt - aranyból készült, és míves, áttört mintáját különleges, egymásba fonódó vésett ívek alkották. Troth ösztönösen is az ujjára pillantott, amikor meglátta. A bal kezén viselt győrő, amelyet Kyle-tól kapott, pontosan ilyen mintájú volt. - Hiszen ez... ugyanolyan, mint... az eljegyzési győrőm - rebegte. - Hagyományos kelta minta - mondta Meriel. - A győrőt és a karkötıt is Dominicék édesanyja hagyta ránk. Afféle családi ékszer. Troth elérzékenyülve simogatta győrőjét. - Ez a győrő akkor téged illet - mondta végül. - Csakúgy, mint a karkötı. - A családi ékszernek nincsen tulajdonosa - magyarázta Meriel. - Csak ırzıje, gondviselıje van, aki majd továbbadja, ha eljön az idı. Azt hiszem, Kyle nagyon szerette volna látni rajtad ezt a karkötıt. Troth szeme könnybe lábadt. - Olyan kedvesek vagytok hozzám mindannyian - mondta halkan, elérzékenyülve. - A mi életünk sokkal gazdagabb azóta, hogy itt vagy, Troth - felelte Meriel, majd intett a szobalánynak. - Most már nekem is mennem kell, hogy idıben elkészüljek a toalettemmel. Majd beszólok hozzád, ha itt az idı, és együtt megyünk üdvözölni a vendégeket, jó? Meriel Troth számára meglepıen rövid idı múlva tért vissza, jáde-zöld ruhát viselt, amely tökéletes alakját és a szeme színét is pompásan kiemelte. Haja ragyogott, akár a telihold. Dominickel együtt érkezett, aki Troth láttán nem állta meg, hogy ne bókoljon neki. - Lenyőgözıen szép vagy, Troth. A bátyámnak mindig is kitőnı ízlése volt - állapította meg. Elmosolyodott, és felkínálta a karját Troth-nak. Jobbján a feleségével, balján a sógornıjével elindult a széles lépcsın lefelé, a bálterem irányában. Troth közben fájdalmasan állapította meg magában, hogy - fıleg ebben a sötét öltönyben, ünnepélyesen csillogó szemmel - még jobban emlékezteti ıt Kyle-ra, mint bármikor korábban. Mostanra persze tudomásul vette, hogy Dominic természete és a jelleme is egészen más, mint Kyle-é, de most, amikor a férfi a bálterem 110
felé vezette, nem tehetett róla, akaratlanul is ı jutott az eszébe... Vajon milyen lenne, ha Kyle állna most mellette, az ı karjába kapaszkodhatna, erıt meríthetne belıle... Lopva Dominicra pillantott, miközben lefelé haladtak a lépcsın. A férfi szemében most is tompa fájdalom tükrözıdött. Amikor rápillantott a sógornıjére, Trothban ismét tudatosult a különbség kettejük között - Kyle biztosan nem így, ilyen szomorkás-fájdalmas tekintettel nézne rá. Nyelt egy nagyot, hogy el ne sírja magát, és megpróbált az elıtte álló feladatra összpontosítani. Nincs visszaút, mindjárt meg kell ismerkednie a vendégekkel. Miután gyors egymásutánban sorra bemutatták mindenkinek, aki csak megjelent a bálon, egy idı után feladta - teljesen összemosódtak az arcok és a nevek, s egy idı múlva már csak arra emlékezett, hogy volt ott egy tiszteletes a feleségével, egy báró és a neje, s meglepı módon egy turbános, szakállas férfi is - mégpedig tökéletes, angol szabású öltönyben. Azt is észrevette, hogy a vendégek többnyire meghökkentek ugyan, amikor elıször meglátták ıt, de a tekintetük nem tükrözött megvetést, és nem volt bántó sem - inkább ıszinte érdeklıdéssel, kíváncsian méricskélték. És hamarosan azt is belátta, igaza volt Meriel-nek. A férfiak kifejezetten mint nıt csodálták, így bókoltak neki, nem pedig mint valami távoli egzotikus ország szülöttét nézegették. Kínában mennyire vágyott arra, hogy ilyesfajta érdeklıdést ébresszen az ottani férfiakban! Most, fıleg eleinte, inkább zavarta és idegesítette a sikere, mert Kyle-on kívül senkit sem tudott elképzelni maga mellé. Amint felcsendült a zene, megnyugodott valamelyest. Meriel nénjétıl már tudta, hogy mivel még nem telt le a gyászév, az illem azt mondja, nem táncolhat ezen az estén. Troth megkönnyebbülten vette tudomásul ezt. Bár biztosan élvezte volna, ha mások a körülmények, most tökéletesen jól érezte magát így a bırében. Nézelıdött, figyelt, és nem utolsósorban összeismerkedett néhány hölgyvendéggel, akikkel kellemesen elbeszélgethetett. Amint teltek-múltak az órák, feltőnt neki, hogy mindig ott volt mellette valaki a Renbourne családból. Nyilván elıre megbeszélték, és beosztották egymás között, hogy egy pillanatig se érezhesse magát kellemetlenül vagy magányosnak. Arra gondolt, ezt is Kyle-nak köszönheti nagyon szerethették öt, ha ilyen óvó gonddal, féltéssel veszik körül öt, az özvegyét is. Úgy egy óra múlva tért vissza hozzá Meriel, a tánctól kipirult arccal, felhevültén. - Troth, azt hiszem, örülni fogsz neki, ha bemutatlak kedves szomszédunknak, Jena Currynek. Miután túlestek a bemutatkozás szokásos ceremóniáján, Meriel kettesben hagyta az újdonsült ismerısöket. Jena Curry magas volt, és nagyon szép, bár Trothnak rögtön feltőnt, hogy szokatlanul sötét a haja és a szeme. Annak is örült, persze, hogy olyan nıvel találkozott végre, aki magasabb nála eddigi ismerısei közül csak Kyle testvére, Lucia, és most Jena volt ilyen. - Mrs. Curry... - Szólíts csak Jenának, mint mindenki. Nincs kedved sétálni egyet? Imádom Merielék narancsligetét. És ott sokkal frissebb a levegı, mint idebent. Troth szívesen csatlakozott újdonsült ismerıséhez. A fák között sétálva, ö is felszabadultabb lett. A virágillattól balzsamos levegı valóban üdítıen hatott rá. - A legszebb hely a világon - jegyezte meg Jena, miközben megérintett egy nagy skarlátvörös virágot. - Egyszer talán mi is építünk majd egy kertet odaát, Holliwell Grange-ben - mondta ábrándosan. -Bár ott kissé furcsán mutat majd. Warfield sokkal elegánsabb, a mi házunk inkább csak egy szerény vidéki kúria. És rengeteg munkánk lesz vele, mire ilyen szép lesz. - Ha az ember egész évben ilyen sok szépséget csodálhat, az minden fáradságot megér mondta Troth. - Én is imádok ide járni. A meleg, párás levegı, az egzotikus növények mind-mind Kínára emlékeztetnek. - Engem pedig Indiára - mondta Jena, s azzal leült az egyik padra. Troth mellé telepedett. - Jártál már Indiában? - Ott születtem - felelte Jena. - Az édesapám az indiai hadseregben szolgált tisztként. Troth gondolatban felidézte a ma megismert vendégeket, és arra gondolt, biztosan az a magas férfi lehet Jena édesapja, akit egyenruhában látott a bál kezdetén. Igen, az ı tekintete is ugyanilyen érdeklıdı volt, mint Jenáé. A termete is egészen más, mint az ittenieké. Magas és szikár volt, majd egy fejnyivel kimagaslott a vendégseregbıl. 111
- Ames tábornok az édesapád, ugye? - Igen - mondta Jena. - Huszonöt éves koromig Indiában éltem. Az édesanyám a legmagasabb rendő kasztba tartozott, hindu volt. Trothnak elállt a lélegzete. Most már értette... - Ezért mondta hát Meriel, hogy biztosan örülni fogok a társaságodnak. Figyelmesen tanulmányozta Jena arcvonásait. - Bár rajtad egyáltalán nem látszik, hogy vegyes házasságból születtél. Jena elmosolyodott. - Ha száriban látnál a férjem mellett, aki ízig-vérig indiai, akkor azt mondanád, kizárt dolog, hogy brit vér is csörgedezik az ereimben. Igaz, most így, angol ruhában nem tőnik fel. Egyszerően csak azt gondolják rólam, sötét hajú és szemő vagyok. Ami ritkaság ugyan errefelé, de nem kizárt. A te kínai vonásaid sokkal jellegzetesebbek és feltőnıbbek. Troth érdeklıdve hajolt elıre. - Mondd csak, milyen érzés így, ázsiai létedre britek között élni? - Az édesapám magas pozíciója sokat segít a helyzetemen. Nem vagyok kitéve olyan sok inzultusnak, mint egyébként lennék - Jena szája keserően rándult egyet. - Igazán csak az elsı házasságomban szenvedtem. A férjem nem tudta, hogy félvér vagyok, és amikor kiderült, éktelen haragra gerjedt. Nem váltunk el, de csak azért nem, mert kevéssel ezután meghalt. Troth érezte, hogy hosszú és drámai történet rejlik a pár mondat mögött. Úgy tőnt, Jena nem szívesen beszélne errıl, ezért nem is erıltette. - A második férjed pedig az, akivel együtt mutattak be nekem? - Igen. A Curry név nem más, mint az én eredeti családi nevem angol változata - nevetett Jena. - Mivel Kamal, a férjem úgy döntött, hogy élete végéig Angliában marad, teljesen átvette a helyi szokásokat. Mint ahogy az öltözködést is. A szakálla meg a turbánja azonban mindig emlékeztet arra, hogy nem vagyok teljesen angol. És nem is szeretnék az lenni. - Gondoltál már valaha is arra, hogy könnyebb lenne vagy angolnak, vagy indiainak lenni? - Talán könnyebb volna, de akkor az már nem én lennék - felelte Jena. Nagy fekete szemét Trothra szegezte. - Az életnek nem ez a célja. Gondolom, neked sem lehetett könnyő Kantonban, de azért nem mondanál le a kínai ıseidrıl, ugye? Teljesen angollá válni annyit jelentene a mi esetünkben, hogy szegényebbek lennénk valamivel, ami nagyon fontos nekünk. Troth úgy érezte, könnyő Jenának - hiszen nem tőnik ki annyira az európaiak közül, mint ö. És az életét jórészt magas rangú édesapja árnyékában és oltalmában élte le. Bár az elsı házassága elég nagy ballépésnek tőnik az elmondása alapján, a második nyilván meghozta számára a várva várt boldogságot. A férje nem mindennapi egyéniség, az biztos - rendkívüli intelligencia és tekintély sugárzik belıle. És az is nyilvánvaló volt Troth számára, hogy származásuk ellenére teljesen egyenrangúakként fogadták el ıket ebben a társaságban. Jena nem is tudhatja, milyen lehet olyan társadalomban élni, ahol a hozzá hasonló, vegyes kapcsolatból született utódokat korcsnak tekintik, és nem veszik emberszámba. És nyilván azt sem tudja elképzelni, milyen lehet az, ha az ember kénytelen a másik nem szerepében élni... - Én az arcvonásaim és a szemem miatt még akkor se mondhatnék le a származásomról, ha szeretnék - jegyezte meg. Jena alaposan szemügyre vette, majd azt mondta: - Úgy gondolom, errefelé eléggé konzervatívak az emberek, de azért alapvetıen türelmesek és toleránsak. Olyan családba kerültél a házasságod révén, ahol ugyanúgy megvédenek mindentıl, mint engem az édesapám. Amint letelik a gyászév, meglátod, milyen fantasztikus élet vár itt rád. - Remélem, igazad lesz - mondta Troth, nem sok meggyızıdéssel. - Mert Kínában már semmi sem vár rám.
112
Huszonkettedik fejezet Hoshan, Kína, 1832 tavaszán Sziklás, meredek hegygerincen kapaszkodtak felfelé, amikor az út hirtelen keskeny ösvénnyé szőkült, és a kaptató végére érve, meghökkentıen új látvány tárult eléjük. Ebbıl azonnal tudták, hogy már Hoshan területén járnak. Kyle megtorpant, és hosszú percekig mozdulatlanul nézte, olyannyira lenyőgözte a völgyben álló templom földöntúli szépsége. Azon a metszeten, amelyen elıször látta, víz is volt az épület elıtt, de ebbıl még nem sejtette, hogy a szentély egy kis szigetre épült, egy hős viző tó kellıs közepén. A látvány felülmúlhatatlan volt. A felhıtlen, ragyogóan kék ég éles kontúrokkal tükrözıdött a tó felszínén, és olyan benyomást keltett a szemlélıben, mintha Hoshan a mennyekben lebegne. Troth, aki idáig az öszvér másik oldalán haladt, most odalépett Kyle mellé. Abban a jellegzetes, visszafogott beszédmodorban, amelyet azért fejlesztettek ki maguknak, hogy mások ne érthessék, mirıl beszélnek, azt mondta visszafojtott hangon: - Gyönyörő, ugye? Az ilyen égszínkék tetıcserepek csakis a szakrális épületeken láthatók Kínában. Kyle már tudta, hogy a kék az ég és a Mennyei Birodalom hagyományos, szimbolikus színe a világnak ezen a táján. Hosszasan fürkészte a templomot, a körülötte elszórtan álló kisebb épületeket és a mesésen szép természeti környezetet, mohón szívta magába a földöntúli látványt, amelybıl erıt meríthetett. Szinte hihetetlennek tőnt, hogy alig egy-két óra járásnyira van ettıl az éteri szépségtıl, és hamarosan át is lépheti a szentély küszöbét. Soha nem tapasztalt izgalom fogta el most a tudattól, hogy oly sok évnyi feszült, izgalommal teli várakozás után végre valóra válthatja gyermekkori álmát. Miután kigyönyörködték magukat a látványban, folytatták útjukat a keskeny ösvényen, amely egy ideig még a hegy tetején haladt, aztán az erdı fái között kígyózva, meredeken ereszkedett alá, egyenesen a tóhoz. Ekkorra már több zarándok is feltőnt a környéken, fölöttük és alattuk, elıttük és mögöttük is haladt néhány ugyanezen az ösvényen. Kyle továbbra sem feledkezett meg a szerepérıl - csoszogva, fáradt öregember módjára járt, pedig lélekben teljesen megfiatalodott a látványtól. Mintha varázsütésre kicserélték volna. Szinte repesett a boldogságtól, és a legszívesebben felszabadultan énekelve, futólépésben sietett volna lefelé a hegyoldalon, hogy minél elıbb a völgybe érjen. Troth úgy érezte, mintha újjászületett volna. Csak mostanában, Kyle mellett kezdte felfedezni a testiség örömeit. Igaz szenvedély ébredt benne, és maga sem hitte volna, hogy az érzékiség ilyen ellenállhatatlan. Miután rendet tettek maguk után a barlangban, és megpróbáltak eltüntetni minden nyomot, ami arra utalt, hogy itt tartózkodtak, elhagyták a barlangszentélyt, és a hegyekbıl leereszkedtek egy lapályosabb, gondosan mővelt vidékre. Valamivel sötétedés elıtt megálltak egy faluban. Az itteni fogadó nem sokban különbözött korábbi szálláshelyüktıl. Kyle egész nap úgy érezte, forr a vére - amint kettesben maradtak a szobájukban, forró csókban-ölelésben forrtak össze. Ezen az éjszakán minden lehetséges testhelyzetben szeretkeztek, ami csak eszükbe jutott, de újra és újra lángra lobbant bennük a testüket-lelküket égetı, forró szenvedély. Miután este elfogyasztották a szerény vacsorát, egy-egy tálka rizst, ismét ágyba bújtak, és a taoista filozófia jegyében folytatták a szeretkezést. Kyle hamar rájött a dolog nyitjára, és belátta, hogy Trothnak igaza volt - így sokkal tovább tarthatott mindkettejük gyönyöre. Az elkövetkezı éjszakákon újra és újra kisérleteztek - Troth ötletére aztán napközben, egy patak árnyas völgyében, a természet lágy ölén is szeretkeztek. Kyle képtelen volt betelni vele. Sohasem gondolta volna, hogy férfi és nı között ilyen kapcsolat is lehetséges - egyszerre szenvedélyes, szerelmes, baráti, bizalmas és mégis titokzatos, kiismerhetetlen. Már tudta Trothról, hogy egészen más, mint azok a nık, akikkel meghitt kapcsolatba került korábban. Sohasem próbálkozott nála a jól ismert nıi praktikákkal - nem akart rá hatni sem a könnyeivel, sem a vonzerejével, nem követelızött, nem sértıdött meg, és nem próbálta 113
manipulálni a férfit, mint ahogy azt sem érzékeltette vele, hogy bármiféle elvárásai lennének vele szemben csak azért, mert együtt hálnak. Minden pillanatban gyermekien ıszinte volt, nagylelkő és odaadó - és Kyle számára meghökkentıen nyílt és szókimondó, legalábbis ami a testi-fizikai énjét, szükségleteit, igényeit illeti. Valósággal megrészegültek mindattól, amit egymástól kaptak, és tulajdonképpen az is kész csoda, hogy egyáltalán eljutottak Hoshanig. De most már itt voltak, szinte karnyújtásnyira az úti céljuktól. Három hét utazás után megállapították, sokkal lassabban haladtak, mint elinduláskor gondolták - fıleg azért, mert semmi sem sürgette ıket, és Igyekeztek minden pillanatot kiélvezni, amit csak együtt tölthettek. De most már minden jel arra utalt, itt vannak közvetlen közelében a szentélynek, amelyrıl Kyle oly régóta álmodozott. Miután az ösvény végén már megpillantotta a tó közepére épült szentélyt, Kyle szinte sajnálta, hogy ilyen gyorsan ideértek. Hiszen egész idı alatt olyasfajta lázas izgalom főtötte, amelyhez foghatót sohasem tapasztalt még. Az út visszafelé épp az ellenkezıje lesz ennek - távolodni fog az olyannyira vágyott úti céltól, és ez nemcsak utazásainak végét jelenti majd. Ki tudja, folytathatja-e kapcsolatát a lánnyal? A neszekbıl tudták, hogy egy zarándok közeledik feléjük - olyasvalaki, aki már megjárta a szentélyt, és most elindult visszafelé. Hamarosan egy gyaloghintó tőnt fel - két alacsony, inas férfi cipelte a keskeny ösvényen. Kyle, Troth és Sheng kihúzódtak az út szélére, miközben elhaladt mellettük a kis csapat - hogy ki ült benne, azt persze nem láthatták, mert gondosan el volt függönyözve az ablak. A hordárok gépiesen haladtak, gyors, határozott léptekkel - szemlátomást nem izgatta ıket különösebben, hogy alig pár lépésnyire tılük mélységes mély szakadék tátong. Kavicsok gurultak le az útról a mélybe, kövek mozdultak ki a helyükrıl a lépéseik nyomán a laza talajból, de ık egyre csak mentek, elszántan, rendületlenül. Amint hallótávolságon kívül kerültek tılük, Kyle azt mondta: - Hihetetlen, milyen gyorsan mennek! Talán azért ilyen magabiztosak, mert tudják, ha lezuhannak és szörnyethalnak a sziklákon, hamarosan újjászületnek, mégpedig egy magasabb spirituális szinten? Troth elmosolyodott. - Azt hiszem, a magabiztosságuk a foglalkozásukból adódik. Hivatalos hordárok, akik invalidusokat és zarándokokat szállítanak a szentélyhez. Gondolom, több százszor végigjárták már ezt az útvonalat. Minden követ ismernek. Kyle nyugtalan pillantást vetett a szakadékra. - Úgy látom, a szentély építtetıi igyekeztek minél megközelíthetetlenebb helyet találni a templomnak. Troth nevetett. - Ha könnyő volna eljutni ide, akkor biztosan nem lenne olyan különleges zarándokhely. Újabb és újabb zarándokok közeledtek feléjük, ki egyedül, ki társakkal, úgyhogy ismét hallgatásba burkolóztak. A meredeken ereszkedı ösvény a tó partján ért véget. Itt kereskedık kis csoportja várta az utazókat, szállást, élelmet ajánlottak nekik. Miután Shenget kikötötték, megetették és megitatták a parton álló fogadók egyikének udvarán, Troth a közeli árusokhoz ment. Illatos virágokat vásárolt, meg egy kosárnyi friss gyümölcsöt, amit majd a szentélybe visznek, hogy áldozatot mutassanak be az isteneknek. A virágokat Kyle kezébe adta, aztán megragadta a könyökét, és odavezette az egyik csónakhoz, amely utasokra várakozott. Pár perc múlva több zarándokkal együtt ıket is átszállította a szentély szigetére. Kyle izgalma egyre fokozódott, amint közeledtek a templom felé. A csónak nesztelenül siklott a vízen, a környék nyugalmát semmi sem zavarta meg. A szürke ruhás evezıs ugyanolyan könnyedén végezte fárasztó munkáját, mint a zarándokokat cipelı hordárok. Kyle-ban egyre több kérdés motoszkált. Mi lesz, ha mégsem találja meg azt, amit várt ettıl a látogatástól? Mi van, ha a földöntúli szépségen kívül semmi sincs itt? Sok országban megfordult már, és vágyott valami megfoghatatlan tudásra, felismerésre, élményre, amit nemcsak megnevezni, de még körülírni sem tudott, hiába próbálkozott vele. Néha úgy érezte, karnyújtásnyira van ahhoz, amit oly régóta keresett, aztán mégis eltávolodott tıle. Sohasem 114
kerülhetett elég közel, az utolsó pillanatban szertefoszlott, még mielıtt megragadhatta volna. Vagy csak a képzelete játszik vele? Amikor partot értek a szigeten, Troth segített Kyle-nak kiszállni, mint ez a férfi elırehaladott kora és testi fogyatékosságai miatt várható volt. Azután lassan elindultak felfelé a széles lépcsısoron, amely egyenesen a szentély bejáratához vezetett. Kyle-nak mind hevesebben vert a szíve, miközben a keskeny gézcsík mögül lopva figyelte az épületet - a finom kidolgozású, színpompás részleteket, a gazdagon aranyozott, festett faragványokat, a mitikus lényeket, a kecses tetı utánozhatatlan formáit. Minden tekintetben tökéletes, arányos épület volt ez, valami megfoghatatlan, földöntúli szépség és harmónia megtestesítıje. És most már azt is érezte, micsoda hatalmas energiák áramlanak itt körülöttük, ezen a szent helyen. Ahhoz fogható érzés volt ez, mint amit Kuan-jin barlangtemplomában tapasztalt, csak sokkalta erısebb. Hoshan szent energiái lüktetve-pulzálva ölelték körbe, s már-már azt hitte, menten magukkal ragadják, felemelik a levegıbe, mint egy falevelet - olyan könnyőnek, légiesnek és jelentéktelennek érezte magát. Mintha most jutna arra a felismerésre, amit mindig is várt. Minden egyes sejtjében, porcikájában érezte a létezés e felemelı, ugyanakkor megsemmisítı misztériumát. Kántáló szerzetesek kis csoportja közeledett a kecsesen ívelt, magas bejárat felé. A dallam egzotikus volt, és megfoghatatlanul szép, bár a szövegébıl semmit sem értett. Troth kissé erısebben szorította a könyökét, mint eddig. Úgy látszik, rá is hasonlóan hatott Hoshan... Nem lehet érzéketlen az ember ennyi szépségre, ha egyszer megadatik neki, hogy eljusson ide. A napfényes teraszról lassan haladtak a szentély félhomálya felé. A hatalmas épület mennyezetét kékre és aranyra festett kazetták tagolták, s odabent sok száz gyertya égett. Szantálfa füstölık égtek a bejáratnál, a levegı olyan nehéz volt az illatuktól, hogy Kyle a nyelvén, a szájában érezte az ízét. A szentélyben számos keleti istenségnek állítottak oltárt köröskörül elrendezve. Kyle figyelmét a hatalmas, aranyozott Buddha-szobor keltette fel igazán - ünnepélyessége, szépsége mély nyugalommal töltötte el. Ez a templom szíve, az itt áramló energiák központja. Az ide belépı hívık lelki szemei elıtt különleges, soha nem látott belsı képek tőntek fel, melyek pazar színeit, az alakokat átvilágító égi fényeket az itt elmondott imák ereje éltette. A szerzetesek többsége már lótuszülésben elhelyezkedve kántált, olyan intenzitással, olyan mélyrıl jövı szenvedéllyel, amely a falakat is megrezegtette, de a jelenlévık tudatára is nagy erıvel hatott. Néhány szerzetes a látogatókat kalauzolta körbe. Egyikük máris elindult feléjük. Troth fıhajtással üdvözölte, halkan váltott vele pár szót, azután néhány ezüstpénzt adott neki. A szerzetes mélyen meghajolva köszönte meg, s vagy fél tucat szál füstölıt nyomott Troth kezébe. A lány ismét megragadta Kyle könyökét, és elindultak a középsı oltár felé, hogy elhelyezzék a virágokból és gyümölcsbıl álló áldozatot. Az arany Buddha arca a gyertyák lobogó fényétıl szinte megelevenedett, tekintete olyan átható volt, hogy Kyle nyomban megértette, miért van az, hogy sokan magát a szobrot is istenségnek tartják s akként tisztelik. Miután néhány lépést megtettek a szobor felé, Troth Kyle kezébe adott három szál füstölıt. Az elızı éjjel részletesen elmagyarázta neki a szertartás lényegét. Elıször le kell térdelniük, hogy egy ideig imádkozzanak és meditáljanak. Amikor ezt befejezték, a füstölıket el kell helyezniük az oltáron sorakozó kis edények valamelyikében, azután a földre borulva, homlokukat a padlóhoz érintve hálát adni az istenségnek, majd lassan felállni, és hátrálva távozni. Kyle mindenben engedelmeskedett neki. Lassan, ahogyan az egy öregembertıl elvárható, letérdelt a hideg márványpadlóra. Végre itt van hát, azon a helyen, ahová oly régóta vágyott. Teste-lelke remegett a boldogságtól. A gézkötés mögött lehunyta a szemét, hogy teljesen átadja magát a hely szellemének. Erı - istenség - jóság. Misztériumok, amelyek a halandó ember számára felfoghatatlanok... Vajon miért volt szüksége erre a zarándokútra? Miféle bőnök terhelik a lelkét? Isten tudja, hogy vetkezett, de most tiszta szívvel a végsı bölcsességet és a határtalan jóságot keresi. Az univerzális szeretetet, a keresztény Jézus és más istenek kegyét. Nem érdemli meg, hogy megtalálja... Végigpergett a szeme elıtt a múlt, és az emlékek többsége önzınek és mohónak, hirtelen haragúnak mutatta ıt. A fivérével hosszú évekig tartották 115
a haragot, majdnem egy évtizedre elhidegültek egymástól, és örökölt jellemhibájuk, a határtalan gıg arroganciával párosult náluk. Kyle tudta, milyen sokat jelent ı az édesapjuknak, nemcsak mint gyermek és mint elsı számú örökös, mégis szándékosan tartotta távol magától - öreg édesapjának, az earlnek sohasem adta meg azt a szeretetet, amelyre az olyannyira vágyott. Igaz, ezt Lord Wrexham sohasem mondta ki nyíltan. És Constancia... İ látta, miféle láthatatlan pajzsot vont maga köré, hogy senki se férkızhessen hozzá a szívéhez, s azt is tudta róla, menynyire áhítja az üdvözülést. Mégsem volt képes megmondani neki, mit jelent a számára, csak amikor már a halálán volt szegény. A kétségbeesés fojtogató hullámokban tırt rá. Áldás volt rajta, mint minden újszülöttön, amikor a világra született, és mégis méltatlannak bizonyult az isteni kegyre. Sekélyes, mihaszna teremtmény, aki minden téren kudarcot vallott, ami csak fontos lehet az életben. Édes istenem, miért kellett egyáltalán megszületnie? Forró könnyek futották el a szemét, s lecsordultak az arcán, miközben érezte, hogy egy tétova kéz megérinti a balját. Troth volt az, persze. Kyle megragadta a kezét, kétségbeesetten, mintha ez lenne az utolsó szalmaszál, amelybe kapaszkodhat, miközben reménytelenül hányódik a viharos tengeren, amit életnek neveznek... Troth... A lány megszorította a kezét, és Kyle érezte, amint forró tenyerébıl áramlani kezd belé a chienergia. Tiszta és ragyogó fény volt ez, amelyet a szenvedélyes szeretet főtött, és pillanatok alatt átmelegítette sötétbe burkolózó, didergı lelkét. Ez az érintés olyan volt, mint a nap elsı sugara egy fagyos hajnalon, majd egyre erısödött, s fénylı koronggá nıtte ki magát. Elégette a fájdalmat, eloszlatta a kétségeit, megsemmisítette a bőneit, a nyomasztó emlékeket, és feloldotta a megbánást. Úgy érezte, mintha teste-lelke megolvadna a fény erejétıl - mintha teljesen ellágyulna, képlékennyé válna, akár a nedves agyag, hogy azután átformálódjon és új alakot ölthessen. Átváltozás... Igen, tökéletlen és bőnös volt egész életében, néha egyszerő ostobaságokat, máskor ırültségeket mővelt, de sohasem volt gonosz. Nem használta fel sem a hatalmát, sem a pénzét arra, hogy ártson másoknak, nem kegyetlenkedett, és még amikor a legindulatosabb volt is, akkor sem feledkezett meg a kötelezettségeirıl. És bár nem mindig sikerült, igyekezett tisztességesen élni. Most talán megtalálja, mi végre született. És talán megtanulja, hogyan lelhetné örömét az életben. Itt, a szentély békés félhomályában végtelen szeretet áradt szét benne, s úgy érezte, mostantól ö is ezt sugározza magából a világ minden teremtménye felé - fıleg a szenvedık felé. Hirtelen megismerte, milyen az az érzés, amely istent főzi az emberiséghez - lám, olyan hatalmas és végtelen ez a jóság, hogy még neki is jutott belıle. Úgy érezte, kilép a testébıl a lelke, és szárnyalni kezd, könnyedén, anyagtalanul, egyre feljebb és feljebb, a mindenható Isten felé. Vajon ez lenne az, amit a keresztények a kegyelet állapotának neveznek? Milyen furcsa, hogy a fél világot be kellett járnia ahhoz, hogy megtalálja saját vallásának, hitének lényegét. Pedig ez mindvégig ott volt, ott rejlett az imákban, a jól ismert, gépiesen elmormolt szavakban, amelyeket sohasem értett igazán. Vagy csak nem volt füle hozzá? Végül megtaláltam a kezdetet, visszhangoztak a fülében Troth szavai. Számára ez a meglelt kezdet a lelke legmélyén rejlı nyugalom és béke volt, amelyre csak most talált rá. A nyugtalanság, amely őzte-hajtotta idáig gyermekkorától fogva, most hirtelen feloldódott és semmivé vált - egy csapásra és nyomtalanul elpárolgott belıle, mintha sohasem létezett volna. Ami a helyén maradt, a lélek nyugalma, a belsı béke. Pedig ez nem olyasvalami, amiért be kellene járnia a fél világot. Hiszen itt volt, mindig is ıbenne, a lelkében, a szívében. Troth odatérdelt mellé, s Kyle-ban csak ekkor tudatosult, mennyire megmerevedtek az izmai, s hogy fáj a térde... Ki tudja, mióta térdel itt, a fényes, jéghideg márványpadlón? Mióta bolyong a lélek útvesztıjében? Órák, napok vagy évek, évtizedek óta? Szinte azonosult azzal az öreg rokkant emberrel, akinek mutatnia kellett magát, hogy eljuthasson ide. Az egyik edénybe állította a füstölıszálakat, azután leborult a földre, ahogyan Troth tanította, majd lassan felállt. Troth ugyanezt tette, persze sokkal kecsesebben, természetesebben. Azután elindultak, hogy körbejárják a szentélyt, és sorra odajáruljanak a többi oltárhoz is. 116
Kyle megpróbált az emlékezetébe vésni minden egyes részletet. Illatot, jelenést, belsı képeket, hogy akkor is visszatérhessen ide a templomba, legalább lélekben, amikor a teste távol jár. Tudta, hogy soha többé nem láthatja viszont Hoshan szentélyét. Miután bejárták a templomot, az épület mögötti kertbe mentek. Sok kis barlang sorakozott itt, amelyek kitőnıen alkalmasak voltak az elmélyülésre, a lelki gyakorlatra. Kyle rácsodálkozott a kıbıl, sziklából kibontakozó bizarr formákra. Troth csak ekkor szólalt meg. - Megvárnál itt? Egy pár percig szeretnék egyedül maradni Kuan-jin kertjében, hogy lerójam a tiszteletemet és hálámat az istennı elıtt, mielıtt továbbmegyünk. - Persze, menj csak - mondta Kyle. Troth egy padhoz vezette, amely egy árnyas fa alatt állt, mögötte pedig kis domb magaslott. Troth örült, hogy nem kellett magyarázkodnia Kyle elıtt, fontos volt a számára, hogy egyedül és zavartalanul imádkozhasson az istennıhöz. Miután Troth távolodó léptei is elhaltak, határtalan nyugalom honolt a környéken. A szerzetesek kántálása idehallatszott ugyan, de csak halkan, a háttérbıl, mintha egy másik világból szállna ide, szelíd foszlányokban. Kyle szemügyre vette a környéket. A mögötte magasló dombról kis vízesés formájában zúdult alá egy patak vize, alatta tavacskává szélesedett, majd ismét patakként sietett tovább a tó felé. Élénk színő, számára ismeretlen fajta madarak fürdıztek a tavacska vizében. Mivel senki sem volt a közelben, kissé oldalt fordult a padon ülve, és félrehúzta a szemérıl a kötést, hogy még egyszer szemügyre vegye a templomot, amíg Trothra vár. Most, hogy tisztán láthatta, s nemcsak a gézen át, még szebbnek és légiesebbnek látta a szentélyt. Annyira belefeledkezett a látványba, hogy észre sem vette, egy idıs szerzetes közeledik felé. Az öreg Kyle-ra pillantott, és megtorpant az ösvényen. A pokolba is! Kyle dühösen szitkozódott gondolatban, amiért megfeledkezett magáról. A lemenı nap fényében biztosan meglátta a szerzetes, hogy kék a szeme, és akkor nyilván azt is tudja róla, hogy semmi keresnivalója itt... Megpróbálta mielıbb visszanyerni a lelki nyugalmát, és még mielıtt a szerzetes leleplezhette volna, eszébe jutott az egyedüli lehetséges megoldás. Odaállt az idıs férfi elé, kezét indiai módra a mellkasa elé emelte, s fejét meghajtva halkan kimondta: - Ñamaste. Aztán ismét meghajolt, ahogy Indiában tanulta. A szerzetes megértette a gesztust. Ráncos arcán most mintha eloszlott volna az iménti gyanakvás. Olyannyira, hogy Kyle gesztusát utánozva, viszonozta a köszöntést. - Ñamaste. Kyle ismét meghajolt elıtte, aztán elindult az ösvényen, arrafelé, amerre Troth ment Kuan-jin szentélyéhez. Hamarosan találkozott is a lánnyal. Gyorsan odalépett mellé, és azt súgta neki: - Elıvigyázatlan voltam, elhúztam a kötést a szemem elıl, és egy szerzetes meglátott. Tudja rólam, hogy Fan-qui vagyok - mondta halkan, az idegességtıl remegı hangon. - Nem hiszem, hogy elárulna, de jobb lenne, ha mielıbb távoznánk innen. Troth nem kérdezısködött, és nem is szidta érte. Határozott mozdulattal karon fogta, és visszavezette a teraszra. A tóparton az egyik csónak szerencsére épp indulni készült, és maradt még hely benne a számukra. Pár perc múlva ismét a túlsó parton voltak. Amikor ideértek, megbeszélték, hol töltsék az éjszakát. A parton állt ugyanis néhány vendégfogadó, de hát az iménti eset után ez szóba sem jöhetett. Bementek Shengért, eloldották a tornác oszlopától, és elindultak az ösvényen, visszafelé. Már elég késıre járt, így csak kevés zarándokkal találkoztak. Kyle úgy számolta, talán sikerül még sötétedés elıtt elhagyniuk a veszélyessé vált környéket. Ha minden jól megy, elérik még a kis hegyi fogadót, ahol elızı éjjel aludtak. Amikor felértek a hegytetıre, és tudta, hogy innen már csak lefelé visz az út, megállt, hogy elbúcsúzzon a templomtól. - Várj egy kicsit - szólt oda Trothnak. Troth értette, mit akar, és helyeslıen biccentett. Mindketten megfordultak, hogy egy utolsó pillantást vessenek még Hoshanra, mielıtt továbbindulnak, és végleg eltőnik a szemük elıl. A lemenı nap fényében még éteribbnek, magasztosabbnak tőnt a szentély, mint eddig bármikor. 117
- Nem látom, hogy bárki is követne minket - állapította meg Kyle, miután végigpásztázta a környéket. - Azt hiszem, megnyugodhatunk. Amikor a szerzetes viszonozta a köszönésemet, úgy éreztem, megértette, hogy nem vagyok bőnözı, és nem árthatok a szent helynek. Zarándok vagyok, mint ı, még akkor is, ha idegen. Talán még elégedettséggel is töltötte el, hogy egy külföldi képes ilyen messzire elutazni csak azért, hogy leróhassa tiszteletét a szentélyben. Kevesen vállalnak ekkora kockázatot... Troth elmosolyodott. - A gesztus miatt talán azt hihette, hogy Indiából érkeztél. Talán nem is gyanítja, hogy európai vagy. Bármi történt is, az a fontos, hogy Buddha nyugalmat teremtett. Kyle egy darabig tétovázott, aztán mégis feltette a kérdést, ami jó ideje nem hagyta nyugodni. - Te milyen vallású vagy végül is, Troth? - Apám skót presbiteriánusnak nevelt. Ezt tekintem a hitemnek - mondta lassan, elgondolkodva. - De itt, Kínában több utat is követhet az ember. Sok hasonlóságot fedeztem fel Buddha és Krisztus tanításai között, és ezért nem érzek ellentmondást. Imádkozhatom Kuanjinhez, Buddhához, de Krisztushoz is. A lényeg ugyanaz. Ekkor Kyle-ra pillantott. - Csak nem azt akartad mondani, hogy Hoshanban áttértél a buddhista hitre? - Nem hinném, hogy errıl van szó - felelte Kyle. Egy itáliai festmény jutott az eszébe ekkor, amelyet a Dornleigh galériában látott. A keresztre feszítés jelenetét ábrázolta, s Krisztus alakjából ezen a képen épp olyan hatalmas spirituális erı sugárzott, mint a Hoshanban látott Buddhaszoborból. Mindig is vonzódott ehhez a képhez, és csak most értette meg, mi lehet ennek a magyarázata. - De azt hiszem, életemben most elıször mondhatom el magamról, hogy igaz keresztény vagyok. Szótlanul nézték még Hoshant egy ideig, gondolatban elbúcsúztak tıle, aztán hátat fordítottak a szentélyt rejtı völgynek, és folytatták útjukat a hegyi ösvényen. Kyle úgy érezte, soha semmire sem vágyott annyira, mint arra, hogy eljusson ide. És talán semmi sem lesz már ilyen fontos az életében, mint ez az utazás volt.
118
Huszonharmadik fejezet Bár ez idáig úgy tőnt, Kyle elıvigyázatlansága nem sodorta bajba ıket, Troth óvatosságból mégis úgy határozott, inkább egy másik útvonalon mennek vissza Kantonba. Ez két elınnyel is járt: egyrészt új, ismeretlen tájakon vezetett, másrészt jó néhány nappal tovább tartott. Troth kifejezetten örült ennek, hiszen minden pillanatot élvezett, amelyet Kyle társaságában tölthetett el. Sohasem érezte még olyan boldognak magát, mint most, hiszen olyan férfi volt mellette, aki feltétel nélkül elfogadta ıt olyannak, amilyennek született. Ez volt a harmadik estéjük azóta, hogy elhagyták Hoshan templomát. Már lement a nap, amikor egy Feng-tang nevő kisváros felé közeledtek. Troth elgondolkodva ráncolta a homlokát, amikor meglátta a települést körülvevı magas és vastag vályogfalakat. - Talán mégse kellene bemennünk a városba - mondta végül. - Ez egy prefektus székhelye, ami azt jelenti, sok lesz az utcákon a katona. Egyébként meg minden második városlakó korrupt hivatalnok vagy besúgó. - Kantonon mégis gond nélkül átjutottunk, pedig az sokkal nagyobb - vetette ellen Kyle. - Ha elkerüljük Feng-tangot, akkor mérföldeket kell még gyalogolnunk ahhoz, hogy megint lakott helyhez érjünk. Hamarosan besötétedik. És... az is lehet, hogy a városon túl nincs más, csak a hatalmas rizsföldek. Ha észreveszik a parasztok, hogy az éj leple alatt vágunk keresztül a földjeiken, mint akik valami rosszban sántikálnak, alaposan meggyőlhet velük a bajunk. Szerintem ennél biztonságosabb, ha mégis inkább a városba megyünk. Egyszerő zarándokok vagyunk, akik hazafelé tartanak Hoshan szentélyébıl... Nem lesz semmi baj, ne félj. Troth nem sok meggyızıdéssel ugyan, de végül mégiscsak rábólintott. Rántott egyet Sheng gyeplıjén, hogy mielıbb folytassák útjukat, most már egyenesen Feng-tang felé tartva. Troth nyugtalansága azonban egyre csak fokozódott, amint közeledtek a városhoz. A nyugati kapun jutottak be, ahol feltőnıen nagy volt a nyüzsgés és a tömeg, bárhová néztek is. A gyerekek skarlátvörös papírsárkányokat eregettek, izgatottan kiáltoztak, a felnıttek sürögtek-forogtak, heves kézmozdulatok kiséretében élénken beszélgettek, és az utcák-terek tele voltak árusokkal és vásári mutatványosokkal. Sheng rémülten visszahıkölt, amikor nem messze tılük felrobbant egy petárda. - Tulajdonképpen mi történik itt? - kérdezte Kyle. A lány a magasban úszó papírsárkányokra pillantva azt mondta: - Gondolom, valamilyen helyi ünnepségre készülnek. Majd megkérdezem valakitıl, amint bejelentkeztünk a fogadóba. Két helyen is próbálkoztak, de nem akadt szabad szálláshely a számukra, így továbbmentek egy harmadikhoz. Ott a fogadós készséggel válaszolgatott Troth kérdéseire. Amikor elfoglalták a szobájukat, és kettesben maradtak, a lány megosztotta a hírt Kyle-lah - Jól sejtettem. Helyi ünnepség lesz ma, amit az itteni prefektus tiszteletére tartanak. Wu Chong a neve. A fogadós szerint azt ünneplik, hogy megszületett az elsı fia. Wu már eléggé benne jár a korban, és bár több gyermeket is nemzett már, eddig mindig csak lánya született. Érthetı hát, hogy most az egész város vele ünnepel. A templomokban áldozatokat mutatnak be, az utcákon, tereken heteken át vásározni fognak, ma éjjel pedig oroszlántáncot mutatnak be a fıtéren. - Oroszlántánc? Ezt én is szívesen megnézném - mondta Kyle izgatottan, miközben nekilátott, hogy letekerje magáról a gézkötést. Most már gyorsan ment. Troth mint mindig, most is izgalommal várta a pillanatot, amikor az idıs férfiból ismét átalakult fiatal, életerıs férfivá - aki ráadásul a szeretıje. Az övé... Kimondhatatlan boldogság fogta el ilyenkor. Izgalmában a szája szélét is beharapta kissé, miközben figyelte, s a továbbiakon gondolkodott. - Nem tartom jó ötletnek, Kyle. Kerülnünk kell a tömeget. Az ilyesfajta népünnepségeken sok a részeg, és abból mindig csak a baj van. - Bízom benned és a képességeidben. Tudom, hogy megvédsz engem, ha a szükség úgy hozza - mondta Kyle, miközben lekapta a parókát, megrázta a fejét, és beletúrt a hajába. - Nagyon 119
szeretném megnézni ezt az ünnepséget, Troth. Ugye, megérted? A kínai újév napján már itt voltam, de semmit sem láthattam az ünneplésbıl. Egész nap sóvárogva bámultam Kanton falait. Mit meg nem adtam volna azért, hogy elvegyülhessek az ünneplı tömegben! Azóta is azért fohászkodtam, bárcsak legalább egyszer láthatnék egy itteni ünnepet! Troth elmosolyodott. - Akkor gyızz meg - mondta pajkosan csillogó szemmel. - És mégis miféle meggyızésre gondolsz, te szégyentelen? - évıdött vele Kyle. Odalépett a lányhoz, majd se szó, se beszéd, felnyalábolta. - Ezt szeretnéd, ha jól sejtem? - kérdezte, és öles léptekkel elindult vele az ágy felé. - Nem, dehogy! - mondta a lány tiltakozást színlelve, s bár rúgkapált, közben szorosan átölelte a férfi nyakát. - Ne tedd ezt velem, kérlek... Könyörülj rajtam - folytatta játékosan. Kyle csak akkor bújt mellé az ágyba, miután már levetkıztette a lányt. Kedvesen, érzékien fejtette le róla a ruháit, sohasem erıszakosan vagy türelmetlenül. Troth arra gondolt, már-már képtelenség, hogy ilyen jól megvannak ık ketten egymással, és úgy érezte, ez a kapcsolat egészen különleges. Amikor magukra maradtak és bezárkóztak a szobába, olyan érzése volt, mintha Kyle lenne az egyetlen férfi, ı pedig az egyetlen nı ezen a világon. Igen, mintha Kyle lenne az egyetlen férfi a világon... beleborzongott, olyan jólesı érzés volt itt tudni ıt maga mellett. Gyöngéden átkarolta, aztán magához húzta, hogy belefeledkezhessen az érintésébe, a csókjaiba. Szeretkezés után kimerülten, lázban égı testtel hevertek el egymás mellett az ágyban, és csak akkor tértek magukhoz a kábulatból, amikor odakint nagy erıvel megkezdıdött a petárdák robbantgatása. Nem messze tılük zajlott az ünnepségnek ez a része, s innen, az ablakból is látták a felhıként felfelé szálló füstöt. Troth Kyle karjában pihenve azt mondta álmosan: - Együnk valamit. Azután folytathatjuk... - Remek ötlet - mondta Kyle, majd gyöngéd csókot lehelt Troth vallanak hajlatába. Azután felkelt az ágyból. - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én farkaséhes lettem. Viszont, ami a másik programot illeti... Ez az egyetlen ünnepség, amit megnézhetek, sajnálnám kihagyni. A többire pedig bıven marad még idınk... A lány elnyomott egy ásítást, aztán ı is felkelt az ágyból, és felöltözött. - Igazi turista vagy, mylord - állapította meg. - Akit nehéz eltéríteni a szándékától - helyesbítette Kyle, miközben figyelte a lányt. Csak akkor kezdte el visszatekerni a kötést a fejére, amikor Troth már teljesen felöltözött. Jólesı érzés volt tudni, hogy egyedül ı ismeri a bı szabású ruha alatt megbújó nıi testet. Már sokszor gondolt arra, mi lenne, ha otthon, Angliában is folytatnák a kapcsolatukat, de még nem merte megkérdezni a lányt. Csodálatos szeretıre talált Trothban, aki szenvedélyes és ıszinte, egyszerő, kiszámítható és mégis titokzatosan, érzékien nıies volt, de Kyle tudta, ha otthon is a szeretıje marad, akkor a társadalom mélyen megveti majd ezért - az ı szemükben csak egy léha, velejéig romlott kurtizán lehet. Márpedig Troth ennél sokkal jobbat érdemel - nemcsak tiszteletet, hanem azt is, hogy ne fossza meg annak lehetıségétıl, hogy megismerkedhessen azzal a férfival, aki élete végéig a társa lehet. Önzıség lenne a részérıl elvárni Troth-tıl, hogy mellette maradjon akkor is, ha már hazatért. Vajon mennyiben lenne más a kapcsolatuk, ha nem ismerte volna elıtte Constanciát? Sokszor eljátszadozott már ezzel a lehetıséggel is, holott tökéletesen tisztában volt azzal, milyen hiábavalóak a „mi lett volna, ha...” típusú kérdések. Mellesleg éppen Constanciának köszönheti, hogy olyan férfi lett belıle, amilyennek Troth megismerte és megszerette ıt. Egyáltalán nem biztos, hogy a lány a régi Kyle-hoz is ugyanilyen szenvedélyes szerelemmel kötıdne. Ha Constancia nincsen, most méltatlan lenne még arra is, hogy Troth ráemelje a tekintetét. Constancia tanította meg arra, mit jelent a szeretet, és akár bevallja magának, akár nem, a lényegen ez mit sem változtat: Constancia az ı szívét is magával vitte a sírba. Constancia soha, egyetlen alkalommal sem okozott neki fájdalmat - csak a halálával. S bár jó néhány esztendı eltelt már azóta, Kyle most is úgy érezte: ezt a csapást sohasem fogja kiheverni, bármeddig éljen is.
120
Troth lenyelte az utolsó falatot is. Mézbe mártott tavaszi tekercset vacsoráztak. Tulajdonképpen örült annak, hogy Kyle rábeszélte, menjenek ki a városba éjjel, és nézzék meg az ünnepséget. Az utcákon csupa boldog embert láttak - színes, lengedezı lampionok fénye világította meg a házakat, az árusok jellegzetes éneklı hangon kínálták portékáikat, és az egész város egyetlen hatalmas vidám forgatagnak tőnt. Egyszer csak egy tenyérjós pattant oda Troth elé. - Megmondom a jövıjét, fiatalember - mondta, s máris elkapta Troth kezét. - Úgy látom, gazdagság és szép ágyasok várnak rád... Troth azonban kitépte a kezét a szorításából. - Sajnálom, anyó, de nem szeretném tudni, miféle jövı vár rám. Ami sajnos igaz, bármennyire is lehangoló volt a számára ez a tudat. Határozott mozdulattal vezette Kyle-t egyik utcáról a másikra, ahogyan szokta, a könyökénél fogva. Egy utcai bábszínház elé érkeztek. Nem volt szükség nyelvtudásra ahhoz, hogy élvezhetı legyen a történet: magas rangú urakról szólt, gyönyörő hetérák szerepeltek benne, és egy gonosz, boszorkányszerő lény, aki összevissza kuszálta a cselekmény szálait. Troth aggódva figyelte Kyle-t, nehogy túlságosan belefeledkezzen a látványba, s egy óvatlan mozdulattal elárulja magát. De fölösleges volt minden aggodalma: a férfi fegyelmezetten játszotta a saját szerepét, de közben igyekezett minden apró részletet megfigyelni a gézkötésen át. Amikor véget ért az elıadás, Trotfi egy rézpénzt dobott a kosárba, amelyet körbehordoztak adományért. Egy kislány volt az, akire ezt a feladatot bízták - nyilván ı is családtag lehetett. Valamivel odébb Troth két kis csésze rizsbort vásárolt egy árustól, aki különleges, lakko-zottfestett merıkanállal adagolta az italt a kuncsaftoknak. Kyle-nak ízlett a bor, s intett Trothnak, hogy szívesen inna még belıle. A lány elmosolyodott. A rizsbor ízét és hatását tekintve is inkább a brandyre hasonlított, mintsem az európai borokra. Hamarosan hangos és egyre erısödı dobpergést hallottak a közeli fıtér irányából. Szinte visszhangoztak tıle a szők utcák. - Kezdıdik a felvonulás! - mondta Troth izgatottan. - Menjünk, keressünk egy jó helyet magunknak. Alighogy elfoglalták helyüket az összesereglett nézık sorában, elkezdıdött a katonai parádé. Elıször a császári dobosok vonultak végig az úton, tökéletes összhangban verték a ritmust. Azután a színpompás jelmezekbe öltözött táncosok következtek. A mandzsúriai zászlósok, a császári hadsereg feketébe öltözött csapatai már a prefektus közeledtét jelezték. A nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendı idıs férfit színpompás gyaloghintóban hozták a szolgái. Wu Chong ragyogó színő, gazdagon hímzett ruhát viselt, és átszellemült arccal bólogatott ideoda az ıt lelkesen ünneplı alattvalók felé. Trothnak azonban feltőnt, hogy jéghideg a tekintete és rezzenéstelen, akár a kígyóé. Arra gondolt, amikor meglátta, semmi pénzért sem lenne az asszonyai helyében. Vajon ml lesz a sorsa ezek után azoknak a feleségeknek, ágyasoknak, akik csak leánygyermekekkel ajándékozták meg eddig? Kürtök, dobok, ütıhangszerek kavalkádja jelezte az oroszlántáncosok közeledtét. Trothnak a lélegzete is elállt, amikor végre feltőnt a hatalmas oroszlán - ide-oda vonaglott, könnyedén felfelszökellt a magasba, lábal elıtt petárdák robbantak, a maszkos táncosok oda-oda futottak elé, hogy ingereljék. A jelmezben két táncos bújt meg, akik tökéletes összhangban mozogtak, így közösen megjelenítve a legendás lényt. A tömeg lelkesen ünnepelte az oroszlán feltőnését. Troth belefeledkezett ugyan a színpompás látványba, de közben egy pillanatra sem engedte el Kyle karját. Most már nem aggódott amiatt, hogy valaki felfigyel rájuk. Akkora volt a tömeg körülöttük, és annyi minden történt itt, hogy biztosan nem keltenek feltőnést az átláthatatlan kavalkádban. Amikor az oroszlán végigtáncolt a téren, és elindult az egyik utcán, a tömeg lelkes éljenzéssel követte. Troth és Kyle is csatlakoztak hozzájuk, és valósággal elnyelte ıket a hömpölygı emberáradat. Tőzijáték és robbanó petárdák jelezték útjukat. A következı térre érkezı oroszlántáncosokat maga a prefektus jutalmazta meg - saját kezőleg kötözte fel a vörös pénzeszacskót egy hosszú rúd végére, s úgy tartotta oda a vérengzı fenevad felé. Az oroszlán ugrált, pörgött, fel-felszökkent, aztán - többszöri próbálkozás után - végre elkapta a zacskót, mire a tömeg vad éljenzésbe tört ki. Miután ez a mutatvány is véget ért, és az oroszlán táncos léptekkel 121
távozott, oszolni kezdett az embersereg is. A kíváncsiskodók kisebb csoportokba verıdve vágtak neki az éjszakának. Troth kipirult arccal, csillogó szemmel fordult Kyle-hoz, hogy megbeszéljék a továbbiakat, úgy döntöttek, elindulnak vissza a fogadóba. Talán nem fáradtak ki túlságosan a látványtól, és maradt még erejük ahhoz, hogy elalvás elıtt még egyszer szeretkezzenek. Váratlanul érte ıket a baj, épp akkor, amikor a legkevésbé számítottak rá. Alig egy háztömbnyire jártak már csak a fogadótól, amikor részeg férfiak egy kisebb csapata került elébük egy útkeresztezıdésnél. Troth szorosan a házak tövében lépkedett Kyle-lal, hogy jó elıre jelezze, kitérnek az útjukból. A férfi karja megfeszült, s Troth ebbıl tudta, ı is érzi, milyen veszélybe kerültek. A részegek üvöltözve, dülöngélve közeledtek, az egyikük váratlanul kivált közülük, és odalépett Kyle elé. Miután kis híján orra bukott és feldöntötte ıt, odadünnyögte neki: - Bocsánat, öregapó... Ekkor azonban ismét megtántorodott, és közben jobb híján Kyle parókájába kapaszkodott, ami persze rögtön lejött róla. Olyan heves volt a mozdulata, hogy a gézkötés egy részét is lerántotta vele. Troth egy pillanatra megdermedt a váratlan incidenstıl, a részeg pedig mintha hirtelen kijózanodott volna - a kezében tartott parókára meredt, azután tekintetét Kyle-ra emelte. Leesett az álla a csodálkozástól. A kék szemek, az idegen arcvonások oly nyilvánvalóan leleplezték, hogy nem idevalósi... Ez még egy részeget sem téveszthetett meg. A férfi mintha egy csapásra kijózanodott volna, felüvöltött: - Hiszen ez egy Fan-qui! A barátai, akik ekkor pár lépéssel odébb jártak már, egy emberként kapták fel erre a fejüket, és azonnal megfordultak. Kyle megpróbálta kitépni a férfi kezébıl a géz végét, de csak annyit ért el vele, hogy még tovább bomlott róla a kötés. Most már mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy európai. A részegek elıször tanácstalanul nézték, de aztán hirtelen magukhoz tértek. - Fan-qui! Fan-qui! Disznó! És fenyegetıen elindultak Kyle-ék felé. Kyle hamarabb magához tért, és gyorsan cselekedett két-három jól irányzott ütést mért rájuk gyors egymásutánban, és aztán Troth sem tétlenkedett. A wing chun mozdulatok most is elég hatásosnak bizonyultak a banda ellen. Miután mind a hat férfit a földhöz vágták, Troth odakiáltott Kyle-nak: - Gyerünk innen! Együtt futottak végig az utcán. A lány felkiáltott fájdalmában, mert valaki egy követ hajított utánuk, és a lapockáján találta. Kyle-t két kı találta el nem sokkal ezután. Szerencsére egyik sem okozott komolyabb sérülést. Befordultak egy keskeny, sikátorszerő utcába, de a részegek nem veszítették szem elıl, ide is követték ıket. Most már artikulálatlan hangon folyamatosan üvöltöttek, mint a vadállatok, és Troth rémülten gondolt arra, hogy ha pusztán a futással nem hívták fel eléggé magukra a környéken tartózkodók figyelmét, erre biztosan mindenki felkapja a fejét. Balra, aztán megint jobbra, és még egyszer jobbra fordultak a sikátorokban. Amerre csak elhaladtak, egyre több lakó dugta ki a fejét a házak ablakain. Egyébként sem lett volna sok esélyük arra, hogy elmenekülhessenek, de így minden próbálkozásuk eleve kudarcra ítéltetett. Hamarosan dobpergést hallottak a közelbıl. Troth rémülten döbbent rá, hogy az ünnep miatt itt tartózkodó katonák egy része is csatlakozott az üldözıbolyhoz. Amikor egy sikátorba jutottak, és a sötétben alig láttak, néhány lépés megtétele után döbbenten vették tudomásul, hogy zsákutcába kerültek: a házsor végén egy régi, omladozó épület fala állta az útjukat. Troth kifulladva megállt és azt mondta: - Szerencsére nem túl magas a tetı. Át tudunk mászni rajta. - Nem... - mondta Kyle határozottan, és megállt. - Most már az egész város engem keres. Úgysem menekülhetek innen sehová, hiszen olyan nyilvánvaló, hogy külföldi vagyok. Ha bezárják a város kapuit, akkor kelepcébe kerültem. Egyedül azért futottam idáig, hogy te elmenekülhess. Menj, siess. Troth megragadta a kezét. - Van fegyvered. Szerintem még van esélyünk a menekülésre! 122
- Ezzel a pár golyóval nem sokra megyünk, hiszen egy egész város van a nyakunkon. Különben is, senkit sem szeretnék megölni vagy megsebesíteni. Úgyhogy menj, menj csak egyedül tovább! Menj már! - Nem akarlak itt hagyni... - tiltakozott Troth. - Akkor sincs más választásod! Menj már! A léptek zajából tudták, hogy elsı üldözıik már közelednek a sikátor végéhez. Izgatott kiáltásaik egészen közelrıl hallatszottak. Még mielıtt tiltakozhatott volna, Kyle megcsókolta, lehajolt, elkapta s átölelte a térdénél, és felemelte a magasba. így könnyőszerrel elkaphatta a tetı peremét, s felhúzódzkodhatott. - Vissza kell jutnod Kantonba, hogy intézkedj - szólt utána Kyle. - Hátha sikerül kijuttatnod valahogyan a börtönbıl. Az alkirály majd rendezi a dolgot az európaiakkal, de nem lesz bántódásom, ne félts! - Légy nagyon óvatos! - mondta Troth végül. Hamar belátta, hogy Kyle-nak igaza lehet, de fájó szívvel vált meg tıle. Miután felkapaszkodott a rozoga tetıre, óvatosan átkúszott a túloldalra, ahol aztán a cserepekhez lapulva aggódva figyelte a további fejleményeket. Bármilyen optimista is Kyle, nem zárhatják ki annak lehetıségét, hogy a feldühödött, részeg csıcselék gondolkodás nélkül meglincseli... Hiszen már eddig is akadt, aki kıvel dobálta ıket menekülés közben. És most látta Kyle-on, hogy ı is felismerte, mekkora veszélybe került. Troth eltökélte magában, ha most rátámadnak a részegek, akkor visszamászik a tetın, hogy segítsen neki. A torkában dobogott a szíve, miközben figyelte Kyle-t, aki ekkor megfordult és elindult üldözıi felé. Lassan lépkedett, ezzel is jelezve, hogy nincs ellenséges szándéka. Mindkét kezét a feje fölé emelte, megadva magát, és egyúttal azt is bizonyítva, hogy fegyvertelen. Az elsı férfi, aki a nyomába ért, arcul vágta. Troth máris indult volna vissza, hogy a segítségére siessen, de aztán látta, hogy odaért hozzájuk egy mandzsúriai harcos, fején a jellegzetes, csúcsos sisakkal, és eltolta a fickót Kyle elöl. Ráüvöltött, hogy ne bántsa a Fan-quit, mert elı kell állítaniuk, a prefektus megparancsolta, hogy vitessék azonnal hozzá a palotába. A tekintélyt parancsoló férfi ellentmondást nem tőrı utasítására a részeg engedelmesen hátrálni kezdett, a többi katona pedig körülvette Kyle-t. Troth megkönnyebbülten felsóhajtott. Kyle így, felegyenesedve, vagy egy fejjel volt magasabb a kínai katonáknál. Engedelmesen tőrte, hogy hátrakössék a kezét. Hála istennek, megúszta sérülés nélkül. Bár az is nyilván diplomáciai konfliktust okoz majd, hogy az ország belsejében akadtak rá, ez semmiség ahhoz képest, mi történhetett volna vele, ha a csıcselék nekilát, hogy elagyabugyálják. Miközben figyelte, amint Kyle-t elvezetik, hallotta, hogy egy mogorva tiszt azt mondta többieknek: - A másik fickónak is itt kell lennie valahol a közelben, aki a kisérıje volt. Láttam, majdnem olyan magas, mint ez itt. - Egy másik Fan-qui? - kérdezte az egyik társa. - Azt hiszem, igen. Legalábbis túl magasnak tőnt ahhoz, hogy közülünk való legyen. - Biztosan korábban elváltak egymástól, amikor rájöttek, hogy a nyomukban vagyunk. Talán egy másik sikátorba menekült valahol a közelben. De az biztos, hogy ıt is megtaláljuk - mondta a katona. - Ti ketten - utasította két bámészkodó társát - másszatok fel a tetıre, és nézzetek körül, hátha észreveszitek valahol a közelben. Troth egy macska gyorsaságával és ügyességével kúszott le a tetı túloldalán a másik sikátorba. Könnyed szökkenéssel ért földet, aztán belevetette magát a szők utcák labirintusába. Mivel tudta, hogy az üldözıi egy másik európait keresnek, úgy gondolta, talán nem leplezıdik le. Gyorsan végigcikázott néhány szők utcán, aztán kényelmes sétatempót vett fel, és visszament a fogadóba, ahol megszálltak. Összeszedte a legfontosabb holmijukat, és át is öltözött. Biztosra vette, hogy az üldözés máris folytatódik. Tővé teszik miatta az egész várost, ha kell. Jobb lesz, ha Shenget is itt hagyja a fogadósnál, hiszen az öszvérrel végképp nincs esélye - ha egyedül van, könnyebben el tud bújni. Úgy döntött, egy-két napig itt marad a városban, és megpróbálja kideríteni, mi a szándéka a prefektusnak Kyle-lal. 123
Valószínőnek tartotta, hogy már másnap reggel közhírré tétetik, hogy egy idegen ördög, egy Fan-qui betette a lábát a városba, de a császár bátor szolgái hısiesen megvédelmezték a polgárokat a veszélyes ellenségtıl. Ha van egy kis szerencséjük, akkor Wu Chong nem itt záratja börtönbe Kyle-t, hanem továbbküldi Kantonba, és az alkirály gondjaira bízza. Az ı szempontjukból ez lenne a legjobb megoldás. Ha így döntenek, Kyle hamarabb Kantonba ér, mint ı - és kényelmesebb körülmények kızött utazik majd. De most, miközben a város sikátorait rótta, elvegyülve a tömegben, nem tagadhatta, hogy rettenetesen fél a következményektıl.
124
Huszonnegyedik fejezet Kyle-t egyenesen a prefektus elé vitték a katonák. A palota bejárata az ünnep miatt meggyújtott tengernyi fáklya fényében úszott. Vasmarokkal fogták, a karját megragadva két oldalról, és úgy húzták végig a márványpadlójú csarnokokon, hogy csak a lábujjhegye érte a földet. Az audienciaterem elé érve megálltak vele, és alaposan átkutatták. Elkobozták a pisztolyát és a kését, de azt a kevéske aprópénzt is, amit magánál hordott. Biztosra vette, hogy az európai gyártmányú fegyvert megmutatják a prefektusnak, aki talán megtartja magának mint valami egzotikus szuvenírt, vagy beteszi a győjteményébe - de hogy az aprópénzzel mit kezdenek? Biztosan zsebre vágja az a mandzsúriai tiszt, aki a motozást végezte. Miután meggyızıdtek arról, hogy semmi különös vagy veszélyes tárgy nincsen nála, becipelték a kihallgatásra. Wu Chong diszesen faragott trónon ülve fogadta. Sötét tekintete dühösen megmegvillant a fáklyák lobogó fényében. Szikár termető volt, ezüstösen csillogó bajusszal, szakállal, jeges tekintettel, szótlanul figyelte, miközben az egyik ırszem odalökte elé Kyle-t. A prefektus lábai elıtt hevert, míg rá nem rivalltak, hogy hajoljon meg a nagy tisztelető úr elıtt. Kyle csak keveset értett a nyelvükön, de ezt kivételesen felfogta. A kínai kereskedıkkel és uralkodókkal érintkezı európaiak gyakorta bosszankodtak amiatt, hogy ez a gesztus mélyen megalázó a számukra - a homlokukkal kell érinteniük ugyanis a padlót, amikor egy kínai uralkodó, vagy akár csak egy magasabb rangú tisztviselı színe elé járulnak. Troth azonban nemrég elmagyarázta neki, hogy itt ez csupán a tiszteletet fejezi ki, és a gesztusnak lényegében ugyanaz a jelentısége, mint Európában a fıhajtásnak, ami az angol király vagy királynı jelenlétében kötelezı. Kyle most illemtudóan elvégezte a rituális köszöntést. Homlokával egymás után háromszor is megérintette a hideg márványpadlót, azután úgy maradt, a földre borulva, alázatosan várva a továbbiakat. Miután a prefektus megfelelınek találta az üdvözlést, intett a katonáknak. Kyle-t vasmarokkal ragadták meg ırzıi, s a hóna alá nyúlva talpra állították. Sztoikus nyugalommal tőrte, amikor odaráncigálták a prefektus elé, majd a számára érthetetlen dialektusban hadarva közöltek vele valamit, aminek a jelentésérıl halvány fogalma sem volt. Akár néma és süket is lehetne ezzel az erıvel. Egy mukkot sem értett a továbbiakból. Arra gondolt, milyen szerencse, hogy Trothnak sikerült elmenekülnie. Igaz, most örülne annak, ha tolmácsolna neki, de attól félt, hogy kínai lévén sokkal rosszabb bánásmódban részesítik, mint ıt, ha mégis elkapják. Pillantása csak ekkor találkozott Wu Chongéval, és szinte megfagyott a vér az ereiben, olyan kegyetlen tekintettel meredt rá a nagy úr. Sütött belıle a győlölet. A kínaiak többsége - akár okkal, akár ok nélkül - győlöli a külföldieket, holott aligha találkoztak eggyel is életükben. A prefektus indulata azonban határtalannak bizonyult, és Kyle teljes értetlenséggel állt elıtte. Lehet, hogy Wu Chong azért olyan dühös, mert rossz ómennek tekintik, ha egy idegen épp azon az ünnepen leplezıdik le, amikor újszülött fiát ünneplik? Talán létezik itt valamilyen babona, amirıl még csak nem is hallott? Igen, azt hiszik, balszerencsét hozhat újszülött fiuk fejére. Ez már érthetıvé teszi, miért szomjazik Wu Chong a bosszúra. Egy kövérkés férfi lépett ekkor a helyiségbe. Kyle kalmárnak gondolta ıt. Két katona fogta közre, ügy kisérték be, de nem úgy, mint ıt az imént - inkább kellı tisztelettel. A férfi kerekded arca gyöngyözött az izzadságtól, tekintete riadt volt. Wu Chong elhadart néhány mondatot, amelyet egyenesen neki címzett. A kereskedı figyelmesen végighallgatta, azután hármasban beszélgettek egy ideig - ık ketten, és a katonák parancsnoka. Kyle úgy látta, mintha valamilyen fontos kérdésben nem értenének egyet a prefektussal, de az is nyilvánvaló volt a számára, hogy nyíltan nem mernek szembeszegülni az akaratával. Bár rettegett a következményektıl, rezzenéstelen arccal hallgatta végig a számára érthetetlen párbeszédet - minden erejével azon volt, hogy egy pillanatra se mutassa ki érzéseit. A kereskedı váratlanul odalépett melléje. Kissé meghajtotta a fejét, majd azt mondta: 125
- Wang a nevem, jegyezd meg, te Fan-qui kém. - Nem vagyok kém - mondta Kyle szelíden. - Csak szerettem volna látni a Mennyei Birodalom e páratlan szépségő városát. - Akkor is kém vagy - közölte a kereskedı ugyanazzal a nyers, ellenséges intonációval, mint az imént. - És a prefektus meg fog büntetni gálád tettedért. Ekkor elhallgatott, és megköszörülte a torkát. Kyle mindezt értette is, de úgy döntött, a biztonság kedvéért megkérdezi: - Miféle büntetés vár rám? Wang a földre szegezte tekintetét, amikor kimondta a választ. - Halál. Kyle ügy érezte, elsötétül elıtte a világ. Vagy talán rosszul hallotta az imént? Igen, ez csakis valami félreértés lehet. Vagy mégsem? Halál... Milyen kegyetlenül hangzott ez a kurta szó a kínai szájábıl. Édes istenem, ilyen súlyos büntetésre nem is gondolt... Kínában van ugyan, de hát mégiscsak jogállam, ahol nyilván létezik törvénykezés... Hiszen még csak tárgyalása sem volt. Aztán eszébe jutott, hogy külföldi lévén, nyilván nem ugyanazok a törvények vonatkoznak rá, mint a helybéliekre. De akkor is... ennél még egy csıtányt is többre becsülnek. Bár a világnak ezen a táján sohasem tudhatja az ember. Ha a prefektus azt akarja, hogy halállal sújtsák tettéért, akkor lehet, hogy tárgyalás nélkül máris halál fia? Bár a lelke háborgott, és gondolatai rémülten cikáztak a fejében, felmérte a helyzet súlyosságát, és nyugalmat erıltetve magára, feltette a következı kérdést: - És... hogyan ölnek meg? - Az idegenek iránti tiszteletünk jeléül úgy döntött, nem fejeztet le. Igazi Fan-qui fegyverekkel fognak a halálba küldeni. Golyó általi halál... Jézusom, egy kivégzıosztag elé állítják?! Hát... azt nem mondhatja, hogy nem figyelmeztették jó elıre azokra a veszélyekre, amelyek itt várnak rá. De tényleg halállal sújtanak egy külföldit, aki megszegi a törvényt, és pusztán kíváncsiságból a tiltott területre utazik...? Kiszáradt a torka, s csak nehezen tudta ismét szólásra nyitni a száját. - Mikor? - Hajnalban. Holnapután. A prefektus hagy egy kis idıt neked arra, hogy megbékélhess isteneiddel. - Értem... Kyle lehajtotta a fejét, és kis idı múlva, miután összeszedte az erejét, e szavakkal folytatta: - Köszönöm, tiszteletre méltó Wang, hogy segítettél nekem megérteni a helyzetet. Miközben a kereskedı távozott, Kyle fejében gyorsan cikáztak a gondolatok. Összesen másfél napja maradt tehát. Troth ennyi idı alatt biztosan nem jut el Kantonba, hogy segítséget kérjen Chenquától vagy az alkirálytól. Sem lovas, sem postagalamb nem segíthet rajta ilyen rövid idı alatt. Istennek hála, hogy legalább a lány megmenekült, különben ott állna mellette, amikor kivégzik... Kirázta a hideg erre a gondolatra, de továbbra is uralkodott magán, és az arca mindvégig rezzenéstelen maradt. Most már csak a halállal kell szembesülnie... És hirtelen fontosnak érezte, milyen halálnemet szabnak ki rá. Nem fog elérzékenyülni, és nem fog sírni sem. Eltökéltségét csak megerısítette, hogy Wu Chong arcán diadalittas mosoly ült, mióta a prefektus tudta, hogy Kyle tisztában van azzal, milyen büntetést szabott ki rá. intett egyet, mire a katonák odaléptek Kyle mellé, ismét megragadták, és úgy, ahogyan idehozták, kivonszolták a terembıl. Egy másik épületbe vitték most át, amely szintén a kormányzati negyedhez tartozott. Ez volt a börtönépület. Orrfacsaró bőzt árasztottak magukból a falak, mintha minden rab rettegése ott vibrált volna körülötte a levegıben. Vajon hányan haltak már meg itt? Miféle fájdalmakról mesélhetnének ezek a falak? Elıször az ırszobába vitték, ahol levágták róla a kötelet, amellyel hátrafogták a kezét. Súlyos kéz- és lábbéklyókat tettek rá helyette. Azután elindultak vele a börtönszárny felé. Szők és sötét folyosón haladtak végig, amelybıl a cellák nyíltak. Az egészen apró és keskeny ablakréseken át sápadt, beesett arcok meredtek rá, az új fogolyra. Többségük arckifejezése olyan határtalan 126
reménytelenséget tükrözött, hogy Kyle beleszédült. Még arról is megfeledkeztek a szerencsétlenek, hogy meglepıdjenek egy Fan-qui arc láttán. Az ırmester a folyosó legvégén, az utolsó cella ajtaja elıtt állt meg. A zárba helyezte a kulcsot, elfordította, és kinyitotta a cellát. A durva felülető, hideg kıfalakon víz csillogott, penészszag áradt, a fekhelyet néhány maroknyi szalma jelezte mindössze. Kyle már épp azon volt, hogy átlépi a küszöböt, amikor az ırmester elüvöltötte magát: - Fan-qui! És azzal elıkapta a kardját, társai egy emberként követték a példáját, s mintegy vezényszóra az oldalába böktek a pengével. Kyle elıször azt hitte, most azonnal halálba küldik, de aztán rájött, hogy szó sincs róla. Úgy akarnak minél nagyobb fájdalmat okozni neki, hogy ne okozzanak súlyosabb sérülést. Kyle most elıször érzett magában igazi dühöt, amelyet a teljes tehetetlenség és kiszolgáltatottság tudata váltott ki belıle. És nem látta okát, miért kellene hagynia magát. Váratlan mozdulattal meglendítette a csuklójára erısített láncokat, az ırmester nyakába, aztán rántott rajta egy nagyot. A fickó orra bukott, és Kyle, látva, hogy a többi ır támadni készül rá, erıteljes rúgásokkal tartotta távol ıket magától. Arra gondolt, ha van egy kis szerencséje, már most sikerül halálos sebet szereznie, és akkor legalább férfias küzdelemben lép át a halálba, nem úgy, mint egy áruló, szánalmasan, nyomorultul, kivégzıosztag golyója által. Ám az ırök kiáltozására hamar megérkezett az erısítés, és Kyle így, a többszörös túlerıvel szemben tehetetlennek bizonyult. Bár azok szívesen folytatták volna a kínzását, verését és a megalázását, az ırmester elüvöltötte magát, így mégsem bántották. A tágra nyitott ajtón belökték Kyle-t a cellába, olyan erıvel vágódott a falhoz, hogy belényekkent. Aztán teljes sötétség borult rá. Még ekkor sem gondolt a halálra - hálát adott az égnek, amiért legalább Trothnak sikerült elmenekülnie. Troth a fogadóban csak keveset idızött, és még rongyosabb ruhát öltött magára, mint amit addig viselt. Nem akart túl korán elindulni, de túl késın sem. Szerencséje volt az idızítéssel: nem sokkal azután, hogy távozott, katonai járırcsapatok érkeztek a fogadóba, s bedörömböltek minden egyes ajtón. Az utcákon még mindig elég sokan voltak, így könnyen elvegyült a tömegben. Egy nyugalmas helyet keresett, ahol meghúzhatja magát egy idıre. Végül egy kis szentélyre esett a választása, amelynek kertjét magas fal vette körül. Az éjszakát itt töltötte. Kora hajnalban, amikor eleredt az esı, behúzódott a templom elıterébe, az eresz alá. Persze, egész éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt, annyira aggódott Kyle miatt. Bőntudat kínozta, és ezernyi kérdés motoszkált a fejében, amire szeretett volna választ kapni. Bárcsak hallgatott volna a megérzésére, hiszen, ha elkerülték volna a várost, vagy legalább a fogadóban maradtak volna, és nem enged Kyle kérésének, hogy nézzék meg az ünnepséget... Vagy ha Hoshantól elindulva, a Kantonba vezetı másik útvonalat választja inkább, amely ritkábban lakott területeken halad... Keserően állapította meg magában, hogy az ilyesfajta morfondírozásnak az égvilágon semmi értelme. Most inkább azt kell kitalálnia, hogyan juthatna el minél elıbb Kantonba Chenquához. Chenqua az alkirály jobbkeze, és Troth biztosra vette, ha közbenjár Kyle érdekében, alig pár óra múlva elindulnak az emberei Feng-tangba Kyle-ért. Persze, számítania kell Chenqua haragjára, és abban is biztos volt, hogy keserő csalódást okozott neki, de nem látott más megoldást. Igen, ez az egyedüli kiút ebbıl a helyzetbıl. Amint derengeni kezdett a hajnali égbolt, útnak indult. Ma a vásár napja van. Vesz magának valahol egy kis gyümölcsöt meg valami péksüteményfélét, persze, mindig a tömegben elvegyülve közlekedik. És fülel majd, hátha sikerül megtudnia valamit. A piactéren hatalmas volt a tömeg, és persze mindenki az elızı éjjel történtekrıl beszélt. Azt pusmogták, két démon érkezett a városba, hogy megátkozzák az újszülött fiút. Az egyiket elfogták, de olyan ördögi erı lakozott benne, hogy csak öten bírtak el vele. A másik, a társa azonban nyomtalanul eltőnt. Elnyelte az éjszaka, a sötétség erıi, mondogatták babonás félelemmel. Nem, nem is démonok, érvelt egy másik, csak Fan-quik voltak azok. Az egyikrıl máris tudni vélték, hogy börtönbe zárták. A katonák pedig átfésülik az egész várost - Wu Chong 127
parancsára tővé teszik egész Feng-tangot, hogy elıkerítsék az elfogott Fan-qui cinkostársát. Mindenkit, aki elhagyni készül a várost, megmotoznak, a szekerek oldalát kardokkal döfködik át, nehogy a szekér aljában elrejtızhessen valaki. A szökésben levı másik idegennek semmi esélye a menekülésre. Biztosan itt rejtızik még valahol, a város falain belül, mert a kapukat még tegnap éjjel lezárták. Szerencséjére az is kiderült, hogy a katonák továbbra is egy Fan-quit keresnek. így talán sikerül feltőnés nélkül kijutnia a városból, inkább csak késıbb próbálkozik ezzel, hátha addigra alábbhagy valamelyest az ıt keresı katonák lendülete. Épp teát kortyolgatott egy árusnál, amikor a zászlósok egy csapata elvonult mellette. Az egyik katona úgy döntött, ı is iszik egy teát, és miután kilépett a sorból, megvette a teát, odaállt Troth mellé. İ kissé odább húzódott, de épp csak annyira, hogy jól hallja, mit beszél a teaárussal. A kalmár leplezetlen kíváncsisággal fordult a katonatiszthez. - Ugyan, mesélje már el, mit tud, tiszt uram. Tényleg itt jár a városban valahol egy Fan-qui? A zászlós nyelt egy nagyot, tudván, hogy hétpecsétes titok, amit tud, de mégsem bírta ki, hogy ne válaszoljon. Miközben a teát kortyolgatta, azt mondta: - Igen, igaz, amit városszerte pletykálnak. Az, amelyiket elkaptuk, úgy harcolt, mintha három démon lakozna benne. Azzal elhallgatott, és teázgatott. Az árus azonban nem érte be ennyivel. - És tudni már, mi lesz a büntetése? A katona kortyolt még egy utolsót az italból, megtörölte a bajuszát, aztán visszatette a csészét az árus elé. - Már holnap reggel találkozhat ısei szellemeivel. A prefektus úgy döntött, európai módra küldi a halálba. Hajnalban egy tucat tüzér elé állítják, és kivégzik. - Hiszen ez barbár szokás! - szörnyülködött az árus. A tiszt közönyösen megvonta a vállát. - Akkor épp megfelel a fickónak, hiszen ı is csak egy barbár. Troth elıtt elsötétült a világ. Eszébe jutott, milyen volt a prefektus tekintete - rezzenéstelen és hideg, akár egy kígyóé. Troth beleszédült a hallottakba. Úgy érezte, menten elájul. Édes istenem, az nem lehet... Még hogy kivégzıosztag elé állítják?! Nem halhat meg így, hiszen... Mit vétett azonkívül, hogy tiltott területre tette be a lábát? Biztosan nem értesült még arról, milyen sors vár rá. Nincs itt senki, aki tolmácsolna neki. És hogy még csak bírósági tárgyalást sem engedélyeztek... Hogyan emeltek akkor vádat ellene...? Sajnos, Troth is tudta: egyáltalán nem biztos, hogy Kyle-ra ugyanazokat a törvényeket tekinti érvényesnek az itteni prefektus, mint a kínai állampolgárokra. Bár a kínaiak alapvetıen békés emberek, és csak kevesen bántalmaznának egy idegent, csak mert idegen, a körülményeket is figyelembe véve, biztosan sokan egyetértenek Wu Chong kegyetlenül szigorú ítéletével. Gyorsan kivégzik, hogy példát statuáljanak, aztán arra fognak hivatkozni, hogy megszabadították a Mennyei Birodalmat egy veszélyes kémtıl. Wu Chongot lelkesen ünneplik majd mint a város, sıt a Birodalom megmentıjét, és az sem lehetetlen, hogy a császár elılépteti. Nem mindennapi esemény errefelé egy gonosztevı Fan-qui elfogása. A császári kormány talán elnézést kér majd a britektıl, de csak azután, amikor már kivégezték Kyle-t, és nyilván nem mulasztják el hangoztatni a külföld felé, hogy veszélyes törvényszegı volt az, akit kivégeztek. Ami azt illeti, a kivégzést könnyőszerrel eltussolhatják, hiszen Kyle tervérıl csakis Gavinnek volt tudomása kettıjükön kívül. És több ezer magyarázatot találhatnak arra, hogy miért nem tért vissza Kyle a zarándokútról. Egyedül ı tudja, mi történt vele. Egyre jobban nyugtalanította a tudat, hogy esetleg mindkét hatóság megpróbálja majd eltussolni az igazságot. Hiszen a két ország közötti virágzó kereskedelemnek igazán nem érdeke, hogy egy ilyen incidens miatt esetleg felfüggesszék az együttmőködési szerzıdéseket. Lord Maxwellt egyszerően eltőntnek nyilvánítják, ı pedig hiába is tenne tanúvallomást... Meg kell mentenie Kyle-t. Igen ám, de hogyan? Trothnak még fogalma sem volt róla, csak azt tudta teljes bizonyossággal, hogy mielıbb meg kell találnia a kiutat ebbıl a reménytelen helyzetbıl. Kyle élete most rajta is múlik.
128
Huszonötödik fejezet Kyle órák óta le nem vette a tekintetét a magas, keskeny ablakról. A szők nyíláson át beszőrıdı fény lassan, mégis szemmel láthatóan haladt tovább a szemközti falon. Olyan volt ez, mintha egy homokórát figyelne - csak most a pergı homok nem általában az idı, hanem az élete múlását mutatja. Hiába jött el a reggel, semmit sem várhatott már egy új naptól. Tudta, hogy kilátástalan a helyzete - az ítéletet sem fellebbezheti meg, még akkor sem, ha beszélné az itteniek nyelvét. Ha a vidék legmagasabb rangú tisztviselıje egyszer azt akarja, hogy az idegen ördög halállal bőnhıdjék gaz tettéért, akkor ez úgy is lesz. Döntését senki sem kérdıjelezheti meg. És most már azt is tudta, hogy a börtönbıl sem menekülhet. Hosszú órákon át fürkészte a menekülés egyetlen lehetséges útját, az ablakot, de az még ahhoz is szők volt, hogy egy megtermett patkány átférjen rajta. A cellában sincs semmi, aminek a legkisebb hasznát vehetné - a néhány maroknyi szalmán kívül mindössze négy fémkarika volt itt, ezeket jó mélyre fúrták a falba, s egy-egy rövid lánc lógott le róluk. A pillantása a kezére tévedt. Bár több lánc is van itt, egyik sem elég hosszú ahhoz, hogy bármihez kezdhessen velük. Még arra sem alkalmasak, hogy fegyvernek használja valamelyiket, ha belép hozzá egy ır, és különben meg szerszám és idı hiányában amúgy sem tudná leszedni a falba rögzített vaskarikákról. Ha, mondjuk, sikerülne is puszta kézzel legyıznie az ırt legközelebb, amikor benéz hozzá, hogy ellenırizze, minden rendben van-e, vagy amikor behozzák a nyomorúságos reggelit, ami mint minden étkezés - egy marék rizsbıl és egy kis csésze teából áll, az épületbıl akkor sem juthatna ki. Az ı ideje lejárt ezen a fıidın, és ezt tudomásul kell vennie. Csakis önmagát okolhatja érte. Az átkozott csökönyösségét, önfejőségét, amitıl képtelen volt megszabadulni. A bı szabású kínai ruhában kényelmes volt a lótuszülés, így helyezkedett el hát a földön, azaz a nyirkos szalmán, akár egy buddhista szerzetes. Lélekben megpróbált eltávolodni innen, nem törıdve a sebeivel, a testi-lelki fájdalommal. Ö maga is furcsállotta, hogy olyan hamar sikerült ismét megtalálnia a lelki nyugalmát, azt az állapotot, amelyet Hoshan szentélyében járva tapasztalt meg. Lám, Isten útjai csakugyan kifürkészhetetlenek. Lehet, hogy ez volt az értelme a Hoshanban tett kirándulásnak? Azért vonzotta magához olyan ellenállhatatlan erıvel a szentély, hogy itt, Kínában találkozzon a halállal? Túlságosan is európai volt a világnézete ahhoz, hogy elfogadja ezt a fatalista szemléletet. Mondjuk úgy, hogy egyszerően elpártolt mellıle a szerencse. Gyakran került életveszélybe korábbi utazásai során, és sokszor ép bırrel megúszott olyan helyzeteket, amelyek teljesen kilátástalannak tőntek. Azok igazi csodák voltak. De ne legyen telhetetlen - igazán nem várhatja el a sorstól, hogy mindig az ı pártján álljon. Tekintetét a falra szegezte, mégpedig arra a pontra, ahol kis érként folyt alá a mennyezetrıl a nedvesség. Az éjjel kitartó esızés áztatta a környéket. A csapadék beszivárgott az épület réseibe, s a cellában most még erısebb és elviselhetetlenebb volt a doh- és penészszag, mint amikor az ırök belökték ide. Úgy érezte, ez a hely egyenesen arra van kitalálva, hogy a rabok hosszas szenvedés, gyötrıdés után maguktól kimúljanak az ódon falak között. Legalább emiatt nem kell aggódnia. Úgysem lesz itt elég ideig ahhoz, hogy belehaljon. Lehet, hogy jobban tette volna, ha otthon marad, és éli az elsıszülött arisztokrata fiú gondtalan életét? Akinek az ölébe pottyan a vagyon, a birtok, és még csak a kisujját sem kell megmozdítania ezért. Ha nincs ez az incidens, biztosan elélhetne még vagy negyven évig... Nem, ez nem az ı sorsa. A kötelességtudásnak szentelt, beszőkült életet, ami odahaza várt rá, nem neki találták ki. Hiszen kétségbeesetten menekült ebbıl a világból. Nem, egy pillanatig sem bánta meg, hogy követte az utat, hogy megvalósíthassa gyermekkori álmait. Persze, mégiscsak kár azért a negyven évért, amit még élhetett volna... Ekkor megnyikordult a zár, aztán kinyílt a súlyos vasajtó. Az ırmester lépett be elsıként, kivont karddal a kezében. Mögötte egy-két lépésre két börtönır állt. Az ırmester dühösen, szinte fröcsögve mondott valamit, amibıl persze egyetlen szót sem értett, aztán a másik két férfi 129
odalépett mellé. Felrántották a földrıl, és levették róla a bilincseit összekötı láncokat. A bilincstıl persze nem szabadították meg. Lehet, hogy újabb kihallgatásra viszik a prefektushoz? Az ırök váratlan hevességgel, teljes erıbıl nekilökték a falnak, és gyakorlott mozdulatokkal a falon lógó láncokhoz rögzítették a bilincseit. Kyle kézzel-lábbal tiltakozott, és ellenállt, de azok könnyőszerrel elbántak vele. Elég volt egyetlen jól irányzott ökölcsapás a gyomrába, és máris meggondolta, mit tesz. Miközben tehetetlenül vonaglott a fájdalomtól, fogvatartói úgy láncolták a falhoz, akár egy széttárt szárnyú madarat. A bıre iszonyúan viszketett most, hogy tudta, úgyis képtelen lesz megvakarni, hiszen a láncok miatt alig egy-két ujjnyira mozdíthatta csak a kezét. Az ırmester gúnyosan vigyorgott rá, látva, hogy felismerte a helyzetet, s kivillantotta a fogait. Alaposan feldagadt az arca tegnap óta, amikor Kyle-lal összetőzésbe került, így hát édes volt számára a bosszú. Lassan kihúzta a tırt a derekára szíjazott tokból, és megvillantotta Kyle orra elıtt. A penge éles volt és hosszú. Kyle arra gondolt, bármelyik testrészét könnyedén lenyisszanthatja. Vagy lehet, hogy máris végezni akarnak vele? Úgy is jó - akkor legalább nem kell szégyenszemre kivégzıosztag elé állnia. Bármennyire is igyekezett uralkodni az érzésein, összerezzent, amikor az ırmester hirtelen feléje döfött. De nem bántani, inkább megijeszteni akarta, és csak a ruháját hasította fel. Az ırmester elégedetten vigyorgott. Újabb villámgyors mozdulattal most elölrıl, közvetlenül Kyle ágyéka alól hasította fel rajta a ruhát. A penge meglepıen élesnek bizonyult, és olyan könnyedén vágta fel a pamutot, mintha csak a levegıt hasítaná. Kyle-nak errıl a keresztes vitézek története jutott az eszébe - Szaladin damaszkuszi pengéje olyan éles volt, hogy ha csak ráhullott egy selyemkendı, hát azt is kettészelte. Miért éppen a keresztes hadjáratok jutottak eszébe? Szaladin és Oroszlánszívő Richárd... Ez a második vagy a harmadik hadjáraton történt? Mindegy. Bolond ügyet szolgáltak mind, és ez a rögeszmés vállalkozás ráadásul megszámlálhatatlanul sok ember életébe került. A történetre összpontosított, és megpróbálta felidézni, mire emlékszik még történelmi tanulmányaiból, hátha így sikerül másra terelnie a figyelmét, és rezzenéstelen arccal kibírnia a továbbiakat. Az ırmester még kétszer suhintott felé gyors egymásutánban. Kyle már nem félt tıle - fölülemelkedett a helyzeten, és nem reagált, bármi történt is körülötte. Az ırmester dühösen sziszegett felé, amikor látta, hogy hiába kegyetlenkedik vele. Miután visszadugta a tırt a helyére, szinte csak úgy véletlenül, visszakézbıl arcul vágta, majd távozott az embereivel. Kyle egyedül maradt, és csak ekkor kezdett reszketni. Bár a tudata elfogadta már a halál gondolatát, a testére nem hatott a filozófia. Jó idıbe telt, mire egy kissé összeszedte magát, és felülkerekedett benne az életösztön. Elıször is alaposan szemügyre vette a láncait. Bár a felületük rozsdásodott, úgy látta, akár egy elefántot is kiköthettek volna velük ide, olyan erısek és vastagok voltak a láncszemek. Rádöbbent, hogy ebben a helyzetben sem ülni, sem feküdni nem tud majd. Sıt, ha akár csak elbóbiskolna, a fájdalomtól biztosan azonnal felriad, olyan mélyen belevágódik a húsába a vas. Persze, nem valószínő, hogy álomba merül még valaha is... Alig néhány órája van hátra csupán, és ezt a kevéske idıt semmiképp sem akarta alvásra pazarolni. A bilincs hamarosan így is vágta a csuklója körül, és a legkisebb mozdulat is pokoli fájdalommal járt. A háta mögött csordogált az esıvíz a falon, és hamarosan átázott tıle a ruhája. Egy szúnyog zümmögött sokáig az orra körül, aztán a nyakára szállt, és szívni kezdte a vérét. Persze, ezt sem hajthatta el. Most már úgy érezte, testének minden milliméternyi felülete iszonyatosan viszket. Nem tehet mást, meg kell feledkeznie a fizikai ingerekrıl, és amennyire csak lehet, derőlátóan kell gondolkodnia. Legalább vannak még érzései, s az is valami, hogy tudja, érzi: viszket a bıre. Holnap ilyenkor már halott lesz, tökéletesen érzéketlen a földi dolgokra. Bizonyára névtelenül fogják eltemetni, de az sem lehetetlen, hogy koncnak dobják a kóbor kutyák elé. Lassan, mélyen lélegzett, ahogy a jógában szokták, és ettıl hamarosan lehiggadt. A nyugalom szétáradt a testében, és átadta magát ennek az érzésnek. Épp elmerült ebben a kellemes kábulatban, amikor ismét kinyílt az ajtó. A rémülettıl megdermedt. Biztosan az ırmester jött vissza, hogy folytassa kisded játékait. 130
Tévedett. Vékony, rongyos alak lépett be. Az ajtót hangos csattanással csukták be utána, s az ır gondosan rájuk zárta a cellát. A gyér fényben alig látta a jövevény vonásait, és az illetı leszegett fejjel lépett elé. A fején széles karimájú szalmakalapot viselt, így Kyle csak akkor ismerhette fel, amikor végre ráemelte a tekintetét. Troth volt az, az ı gyönyörő ızbarna szeme csillogott ott elıtte. - Az nem lehet, hogy... Téged is elfogtak? - kérdezte Kyle rémülten, s ösztönösen is közelebb hajolt a lányhoz. A váratlan mozdulattól beléhasított a fájdalom, olyannyira, hogy kis híján felüvöltött tıle. A vasak mélyen a húsába vágódtak. Troth megrázta a fejét, és ujját az ajkára téve várt, míg az ırök, akik idekisérték, távoztak. Súlyos, döngı lépteik egyre halkultak, de sokáig visszhangoztak a kongó folyosón. Amikor biztosra vehették, hogy már nem hallják ıket, Troth odalépett hozzá. Elszörnyedve látta, milyen kegyetlen módon láncolták Kyle-t a falra. - Ez borzasztó... - suttogta döbbenten. - Mintha karácsonyi pulyka lennék - mondta Kyle tárgyilagosan. - De... hogyan kerülsz te ide, ha egyszer nem tartóztattak le? Troth magához ölelte. A kalapja közben hátracsúszott, de az álla alatt a gumi megtartotta. Arcát a férfi nyakának hajlatába temette. Forró, puha teste fájdalmasan emlékeztette Kyle-t mindenre, amit a világ jelentett a számára. - Lefizettem mindenkit, akit csak kellett - mondta a lány halkan. - Kínában szinte semmi sem lehetetlen, csak meg kell találnod a módját. Ha elég pénzed van, akkor nincs az az ajtó, ami ne nyílna meg elıtted. És a börtönök sem kivételek. Igen, ezt már Kyle is nem egyszer megtapasztalta, mióta Keleten utazgatott. Ugyanakkor azt is tudta, a tőzzel játszik a lány azzal, hogy idejött. Troth hajába temette az arcát, és úgy érezte, semmire sem vágyott még életében annyira, mint most arra, hogy a karjában tarthassa ıt. A legszívesebben így maradt volna, az idık végezetéig. - Akkor is meglep, hogy egyáltalán beengedtek hozzám látogatót. Hozzám, aki közveszélyes kém vagyok. A lány izmai megfeszültek, és Kyle ebbıl érezte, hogy nyugtalanítja valami. - Ne félj, már tudom, hogy halálra ítéltek - mondta. - Nem kell, hogy te közöld velem a hírt. Érezte, hogy a lányt a sírás fojtogatja, de egy pillanatra sem engedte volna el. - Azt mondtam a foglároknak, hogy Kantonban lakom, és jól ismerem a Fan-quikat, meg a szokásaikat is. Azt is tudom, milyen szertartásra van szükség egy Fan-qui kivégzésekor, és megígértem nekik, ha megengedik, hogy láthassalak, itt elvégzem ezt a rítust, hogy kedvében járjak a szellemednek. így a családodat sem fogja ide vezérelni a bosszú, és attól sem kell félniük, hogy visszatérsz ide kisértetként, hogy pokollá tedd az életüket. Ez az érv megtette a hatását. Persze, azt hiszem, a pénz ennél is többet nyomott a latba. - Okosan tetted - mondta Kyle. Tekintete mohón itta a lány arcát, a nyaka hajlatát, a haját. Isten tudja, mennyire örülök, hogy viszontláthatlak, de azt hiszem, túl sokat kockáztatsz azzal, ha tovább maradsz. Ezekbıl a fickókból nem nézek ki sok könyörületet. - De azért jöttem, hogy segítsek megszökni... - mondta a lány, aztán a láncokat alaposan szemügyre véve, idegesen beharapta a száját. - Talán a wng chun segítene, Troth, ha nem lennék odaláncolva a falhoz. De így legalábbis egy acélfőrészre és több órányi idıre lenne szükség ahhoz, hogy ezektıl megszabadíts. És mindketten tudjuk, hogy egyik sem áll rendelkezésünkre. - Megszerzem a kulcsokat! Kyle készséggel elhitte volna, hogy meg lehet szökni innen, de nem akarta áltatni magát. - Nem, kedvesem. Ha egy a tízhez esélyem lenne, vagy akár egy a százhoz... akkor azt mondanám, próbáljuk meg, de így... semmi értelme. Végül még téged is elfognak, és halálra ítélnek. Ezt pedig végképp nem szeretném. A lány tekintete haragosan villant. - És ugyan hogyan akadályoznád meg azt, hogy megpróbáljam? Kyle elnevette magát. - Igazad van. De gondold csak végig. Ez egy hatalmas börtönépület, a folyosók olyanok, akár egy labirintus. Vannak itt fegyveres ırök, sıt íjászok is, és akkor még nem beszéltünk a vastag 131
falakról, arról, hogy hány folyosón és ellenırzési ponton kell túljutnia annak, aki szökni szeretne innen. És Kantonig még vagy száz mérföldet kellene megtennünk. Mondd csak, komolyan gondolod, van esélyünk arra, hogy mindketten ép bırrel megússzuk? A lány szemében könnyek csillogtak. - Nem hagyhatlak itt, Kyle! Mi lesz velem nélküled? Kyle fıleg ezért volt dühös önmagára. Ha most kivégzik, nem tarthatja meg az ígéretét, hogy segít neki eljutni Angliába. Lázasan törte a fejét. Mégis mit teinetne a lányért? Dominic és a felesége segítenek majd neki, persze... És nyilván Gavin is. Ha megnyitja az irodát Londonban, talán munkát adhat Trothnak. De mégsem tehet meg érte mindent, amit szeretett volna. Hacsak nem... - Troth - mondta hirtelen ötlettıl vezérelve. - Gyere hozzám feleségül.
132
Huszonhatodik fejezet Trothnak leesett az álla a csodálkozástól. Nem tudta mire vélni Kyle hirtelen támadt ötletét. - Megırültél? - kérdezte. - Dehogy - felelte Kyle. - Sıt épp most jött meg az eszem. Az én hitvány Fan-qui életem fabatkát sem ér, és most már úgy érzem, hiába minden, semmit sem tehetsz értem. De szeretném, ha te értesítenéd a családomat arról, hogy mi történt velem. Tudom, hogy semmi sem lehet rosszabb a bizonytalanságnál, és azt sem szeretném, hogy hiába reménykedjenek. Ez kegyetlenség volna tılem, még akkor is, ha tudom, milyen nagy fájdalmat okozok nekik. Azt szeretném kérni tıled, keresd fel ıket, és személyesen mondd el nekik, hogyan kellett meghalnom. Kyle fıleg Dominicet sajnálta. Amikor hírül vették, hogy a fivére megsebesült a waterlooi ütközetben, Kyle úgy érezte, beleırül a bizonytalanságba - tudták, hogy Dominic megsérült, de azt nem, hogy milyen az állapota. Az is megfordult már a fejében, hogy ikertestvére magától is megérzi, hogy baj van, még mielıtt valaki megviszi a halálhírét Angliába. Többször is bebizonyosodott már eddigi életük során, hogy sajátos telepátia mőködik kettejük között bármilyen nagy távolság választotta el ıket egymástól. Igen, a bizonytalanságnál minden jobb. Bár az édesapját féltette, hogyan reagál majd legnagyobb fia halálhírére, tudta, Dominic-nek azzal tesz jót, ha mielıbb értesíti a történtekrıl. - Ez csak természetes - felelte Troth, érezve a feladat súlyát. - Megígérem, hogy értesítem a hozzátartozóidat. De ehhez semmi szőkség arra, hogy összeházasodjunk. Szerintem ez egy képtelen ötlet És felesleges is... - Tévedsz, Troth. Ha mint az özvegyem érkezel Angliába, akkor törvényesen örökölni fogsz utánam, és a Renbourne család egy pillanatig sem fog habozni, felkarolnak, és teljes jogú családtagnak tekintenek. Nekem csak így lehet tiszta a lelkiismeretem, ha tudom, hogy semmitıl sem kell félned, soha életedben. így tudom biztosítani, hogy legyen családod, hogy ne kelljen nélkülöznöd. Ez a legkevesebb, amit tehetek érted. Hiszen én kevertelek bajba. Egy hajszálon múlt, hogy nem kerültél te is börtönbe. Tudom, itt, Kínában az özvegyek nem mehetnek újra férjhez, de Angliában ez teljesen normális dolog. Sıt azt hiszem, kifejezetten elınyös lesz a számodra ez a családi állapot. Arra gondolt, így legalább nem kell magyarázkodnia, ha új kapcsolatot kezd, és a férfi rájön, hogy már nem szőz. A lány a homlokát ráncolva, értetlenül hallgatta. - De hogyan házasodhatnánk össze itt, amikor még csak egy tanúnk sincsen? - Nem kell ide tanú - felelte Kyle magától értetıdı természetességgel. - És ez... akkor is törvényes? - a lány hitte is, nem is, amit Kyle mondott. - Skóciában sokféle házasodási szokás létezik. Ehhez, amelyikre én gondolok, egyedül arra a két emberre van szükség, akik kijelentik magukról, hogy összeházasodnak, és elfogadják a másikat hites társukként. Jó, én is tudom, hogy most távol vagyunk Skóciától, de mindketten félig skót származásúak vagyunk. Van ingatlanom a skót felföldön, és elég sok idıt töltök ott minden évben. És van egy jó ügyvéd barátom is azon a környéken. Rajta kívül másra nem lesz szükséged, amikor megérkezel oda. Majd ı hitelesíti a házasságkötésünket. Mivel senki sincsen, aki megkérdıjelezhetné a házasságunkat, a frigyünk érvényes, annak ellenére, hogy nem skót földön köttetett. Eddig futotta az erejébıl, mostanra elcsuklott a hangja. - Kérlek, Troth... Annyira szeretnék gondoskodni rólad, de másképpen semmit sem tehetek érted. Ez az egyedüli módja, hidd el nekem. Engedd, hogy tiszta lelkiismerettel mehessek a túlvilágra. Semmim sincs a nevemen kívül, amit rád hagyhatok, de ez épp elég lehet ahhoz, hogy megvédjen Angliában, és biztosítsa a jövıdet. Troth lehunyta a szemét, de a könnyei így is végigcsordultak az orcáján. - Soha még csak nem is álmodtam ekkora megtiszteltetésrıl, mylord. Örömmel leszek a felesége, ha csak néhány órára is... 133
Kyle-nak akaratlanul is eszébe jutott errıl a Constanciával kötött házassága. Spanyol pap végezte el az esketést, minden tekintetben megfelelve az egyház elıírásainak. De Constancia akkor már a halálán volt. A sors iróniája, hogy mostanra fordult a kocka - most az ı halála vet véget az újabb frigynek. Úgy látszik, a sors nem akarja, hogy igazi férj, családapa lehessen. - Ez számomra megtiszteltetés, kedvesem. - És hogyan esküszünk meg? - Ehhez meg kell fognunk egymás kezét. Mindkettıt... A lány lábujjhegyre emelkedett, hogy felérje Kyle kifeszített karjait és megfoghassa a kezét. így egész testével hozzásimult Kyle-hoz. - A hagyományos skót házasságkötés egyik formája az, amikor folyóvíz fölött fogjuk meg egymás kezét - mondta Kyle fanyarul. - A sors iróniája folytán itt ez is adott volt. Arra célzott ezzel, hogy a hosszan tartó, kiadós esızéseknek köszönhetıen, apró erecskékben folydogált a víz mögötte s körülötte a falon. - Ez legalább megadatott nekünk, ha más nem is - jegyezte meg. Troth beharapta a szája szélét. - Hogyan tudsz még ilyen helyzetben is humorizálni? - Azt szeretném, Troth, ha úgy emlékeznél vissza rám, mint aki vidám volt. Bıven marad még idıd a könnyekre - mondta Kyle. Közben felnézett, és mindkét kezét összekulcsolta a lány ujjaival. Ekkor Troth szemébe nézett, s úgy folytatta: - Drága szerelmem, Mei-Lian Montgomery, örök hőséget esküszöm neked most... Légy a feleségem, életem párja, míg csak a halál el nem választ tıled... Ekkorra mindketten elérzékenyültek. - Milyen szép a neved - jegyezte meg Kyle, szinte csak úgy mellékesen. - Most jut eszembe, a skót keresztneved magának az esküvınek a neve is ezen az ısi nyelven... Troth mosolyogva nézett rá a könnyein keresztül. - Ezért is kaptam ezt a nevet. Apám nıvérének és a nagyanyámnak is ugyanezt a nevet választották a keresztségben. Mindig is kedveltem, ha így szólítottak. - És most te következel. Esküdj. - Drága szerelmem, Kyle Renbourne - kezdte a lány meg-megremegı hangon. - Örök hőséget esküszöm most neked. Légy a férjem, az uram, életem párja, amíg csak élünk. Kyle nem hagyta, hogy elérzékenyüljenek. - Ugye, megvan még a győrő, amit Kantonban bíztam rád? Tökéletesen megfelel eljegyzési győrőnek. Troth benyúlt a tunikája alá, s rövid ideig kotorászott a derekára kötött erszény mélyén, aztán elıhalászta az ékszert. Kyle intett neki, hogy emelje a szájához, hogy megcsókolja, azután ı is ugyanezt tette. Kyle a lány bal kezének középsı ujjára húzta fel a győrőt, mert férfiékszer lévén, túl nagynak bizonyult a győrős ujjára, s félı volt, hogy leesik róla egy óvatlan mozdulattól. Troth késıbb mégis úgy döntött, inkább lehúzza, mintsem hogy megkockáztassa az elveszítését. Visszatette a biztonságos rejtekhelyre, az erszény egyik rekeszébe. - Nem szeretném elhagyni - mondta. - Majd Makaón elviszem egy ötvöshöz, és kisebbre vetetem, hogy szorosabb legyen. És persze, mindketten tudták, addig sem volna biztonságos viselnie a nyugati ékszert, amíg Kína területén tartózkodik. Az eskü szövege elhangzott, a házasságuk megköttetett. És olyan természetes volt minden lám, még az egyetlen ékszer, ami kéznél volt, az is skót mester mőve. - Kérlek, most csókolj meg mint feleségem - mondta Kyle halkan. - Maradt még egy kis idınk. És szeretném, ha addig magamhoz ölelhetnélek. Szinte fájt az ajka a perzselı vágytól, miközben mohón tapadt Kyle szájára. Az érzékeik nem vettek tudomást a közelgı halálról, és még nagyobb erıvel lángolt fel közöttük a vonzalom, mint bármikor korábban. Vagy talán éppen a halál közelsége tette ilyen fájdalmasan széppé utolsó együttlétüket? - Soha senki sem fog ennyi örömet szerezni nekem, mint te - mondta Troth könnyektıl csillogó szemmel.
134
- Ne mondd ezt - kérlelte Kyle. - Gyászolj egy ideig, de ne temesd el élve magad. A te életed még csak most kezdıdik. Biztosan találni fogsz valakit, aki ugyanígy szeret majd, mint én, ha nem jobban. - Nekem csak te vagy... A könnyeikkel küszködve búcsúzkodtak egymástól, utoljára becézték egymást ujjaik, ajkuk, de a fenyegetıen közeledı halál rettenete is ott bujkált minden mozdulatukban. - Olyan sok mindent kaptam tıled ilyen rövid idı alatt, amit mások egész életükben sem ismerhetnek meg - mondta Kyle. Súlyos vasajtó csapódása hallatszott ide a folyosó végérıl. Mindketten összerezzentek tıle. Tudták, ez azt jelenti, mindjárt itt lesznek az ırök Trothért lejárt a kialkudott idı. - Ha megérkeztél Angliába, Shropshire-be menj, az öcsémékhez. Warfield Park a birtokuk neve. İ Dominic, a környéken Lord Grahame néven ismerik. Megjegyezted? - Lord Grahame, Warfield Park, Shropshire - ismételte utána Troth. - És elhiszi majd rólam, hogy tényleg a feleséged vagyok, nem pedig egy csaló? - Nem hiszem, hogy kételkedne a szavaidban, de... van egy ötletem. Útban Hoshan felé épp elég történetet meséltem neked a gyermekkorunkról. Emlékszel, ugye? Troth bólintott. - Ha kételkedne benned, mondd meg neki, kérdezgessen arról, mi történt velünk, amikor Dornieighben a paplak környékén játszottunk gyerekkorunkban... Ezek olyan történetek, amelyekrıl csak mi ketten tudunk. Ha más nem is, de ez mindenképpen meggyızi ıt arról, hogy valóban az vagy, akinek állítod magad. - Mit üzensz még nekik? - Csak annyit mondj apámnak és a húgomnak, hogy tiszta szívembıl szeretem ıket. És bocsássanak meg, amiért fájdalmat okozok nekik. Lehunyta a szemét. - Bárcsak magamhoz ölelhetnélek, és még egyszer utoljára szeretkezhettünk volna, Troth... Troth amennyire csak lehetett, odasimult hozzá. A legszívesebben felüvöltött volna a fájdalomtól, pedig tudta, a neheze még hátravan. Erısnek kell lennie, hogy ne nehezítse meg Kyle dolgát. Az ırök súlyos léptei visszhangoztak odakint a folyosón, és egyre közeledtek. - Isten áldjon, édes uram - mondta Troth halkan, és még egyszer utoljára Kyle szájára tapadt. Megígérem, teljesítem minden kérésedet. - Isten veled, Troth. Kívánom, hogy épségben partot érj Angliában. Lélekben mindig veled leszek. Már elfordult a kulcs a zárban. Troth ellépett Kyle mellıl, nehogy leleplezıdjenek. A kalapját mélyen a fejébe húzta, hogy ne láthassák könnyek áztatta arcát. Kinyílt az ajtó, az ırök a folyosón várták, hogy Troth kilépjen. Lehajtott fejjel lépkedett feléjük, és már nem mert még egyszer visszanézni Kyle-ra. Attól félt, nem tudja megállni, hogy visszamenjen hozzá, és ne engedje el, amíg a vesztıhelyre nem viszik, isten veled, Kyle. Az ég legyen kegyes hozzánk. Mire felkelt a nap, Kyle a végsıkig kimerült. A lány társaságában eltöltött rövid idı után a pokol volt ismét egyedül maradni, tehetetlenül várni, mikor jönnek érte, hogy a vesztıhelyre kisérjék. Olyannyira elcsigázott volt ekkor, hogy úgy érezte, megváltás lesz számára a halál. Nyugodtan viselte, amikor az ırök beléptek a cellájába, leoldozták a falról, és lökdösve-taszigálva terelni kezdték kifelé. Szótlanul, sorsába beletörıdve vánszorgott közöttük, végig a folyosón, fel a lépcsıkön, aztán ki az udvarra. A hajnali fények lágyan cirógatták az arcát, amint az égre emelte tekintetét. A kivégzıosztag már felállt az udvar egyik végében. Azt is látta, hová fogják ıt állítani. Mögötte csak a sivár épületfal lesz. Amint az udvarra lépett, peregni kezdtek a dobok, s egy közülük, a legmélyebben zengı, a lépései ritmusához igazodva szólt. Hátborzongató érzés volt. Wu Chong és kisérete egy emelvényen foglalt helyet. Arcára elégedett mosoly ült ki. Kyle-t elıször is odavezették elé. Az utolsó lépésnél az egyik ır meglökte, hogy boruljon a földre a nagy 135
tekintélyő helytartó elıtt. Kyle azonban felkészülten várta a mozdulatot, és könyökét a férfi gégéjébe vágta. Az elterült a földön, és sokáig fulladozott. A többi ır azonnal ott termett Kyle mellett, de Wu Chong az utolsó pillanatban elkiáltotta magát, és így békén hagyták. Egy magas rangú tiszt a biztonság kedvéért odaállt Wu Chong és Kyle közé, kivont karddal, nehogy a halálraítélt ıfelségére támadjon egy óvatlan pillanatban. Kyle ettıl kezdve önállósította magát. Mit sem törıdve az örökkel, határozott léptekkel elindult a fal felé, hogy kiséret nélkül, egyes-egyedül álljon a kivégzıosztag elé. Az arisztokrata Renbourne-vér büszkesége nem engedte, hogy úgy bánjanak vele, mint egy rongybábuval. Érezte, milyen mélységes győlölet süt felé Wu Chong rezzenéstelen tekintetébıl, de mit sem törıdött vele. Közvetlenül a fal elé érve megfordult, hogy farkasszemet nézzen a kivégzıosztaggal. Tulajdonképpen örült is annak, hogy nem kötötték be a szemét. A tucatnyi fegyveres európai mércével mérve kezdetleges kanócpuskákkal állt vele szemben. Nyilván nem hordanak elég pontosan ezek a fegyverek, de épp elegen vannak ahhoz, hogy valamelyik biztosan eltalálja, és a halálba küldje. Abban reménykedett, hogy most már hamar túl lesz az egészen. Wu Chong arcán ördögi mosoly ült. Látszott rajta, milyen nagy örömét leli a kivégzésben. Az égiek legyenek kegyesek ahhoz a nyomorult néphez, amelynek ilyen uralkodói vannak, gondolta magában Kyle. Még maradt annyi ideje, hogy ha csak gondolatban is, de elbúcsúzhasson a szeretteitıl. És utoljára hálát adott a sorsnak, amiért legalább Troth szabadon távozhatott innen. Légy erıs, Troth. És kívánom, hogy találd meg a boldogságot Angliában. Az egyik tiszt lassan felemelte a kezét. A katonák erre egy emberként emelték a vállukhoz a fegyvert, és célba is vették. Kyle figyelte ıket, de az arcukon semmiféle érzést nem fedezett fel. Wu Chong ekkor felállt az emelvényen, és elırelépett. A magasba lendítette a karját, és elkiáltotta magát. Kyle egy szót sem értett belıle, de pontosan tudta, hogy ezzel adta ki az engedélyt a kivégzésre. Uram, könyörülj rajtam, bőnös halandón. Életem-halálom a Te kezedbe ajánlom. Ez volt Kyle utolsó gondolata, mielıtt eldördültek a fegyverek. A sivár börtönépület elıtt hatalmas tömeg győlt össze. A kivégzés nem volt nyilvános, de mivel hamar híre ment, hogy európai módra végeznek Kyle-lal, sokan eljöttek, hogy legalább hallják, ha nem is láthatják az errefelé ugyancsak ritka eseményt. A tömeg feszült figyelemmel várta a pillanatot, amikor Wu Chong megtisztítja városukat az idegen ördög lelkétıl. Troth a csıcseléktıl félrehúzódva várt egy ház tövében. Attól félt, nem tudná türtıztetni magát, amikor a körülötte állók fennhangon ócsárolják Kyle-t, vagy éppen éljenzésben törnek ki, amikor eldördültek a fegyverek. Nem bírná ki ép ésszel, hogy üdvrivalgók karéjában élje át élete legmegrázóbb pillanatát, amikor Kyle kileheli a lelkét. Bár így is elviselhetetlen lesz a fájdalom, mégis itt maradt, hogy megvárja a kivégzés pillanatát. Titokban abban reménykedett, hátha Wu Chong meggondolja magát, és az utolsó pillanatban visszavonja az ítéletet. Hátha van olyan nemes lelkő, hogy kegyelmet gyakoroljon... Minden reménye szertefoszlott azonban, amikor egy harsány hang elüvöltötte magát az udvaron - olyan hangosan, hogy idekint is tökéletesen hallhatták. - Tőz! A fegyverek gyors egymásutánban dördültek el. Troth úgy számolta, vagy tucatnyi tüzér lehetett a kivégzıosztagban. A lövések sorozata sokáig visszhangzott még a börtönudvar magas falai között. Pár pillanat múlva, amikor sötétszürke felhıként szállni kezdett a füst az udvarról, Troth kis híján összecsuklott. A ház falához simulva, keserves zokogás rázta a testét. Kyle Renbourne immáron halott. Az ı igaz szerelme, élete párja... Ismét magára maradt hát ebben a kegyetlen világban.
136
Huszonhetedik fejezet Anglia, 1832. karácsonyeste A vikárius ünnepélyesen zengı hangja megtöltötte a kis kıtemplomot. „És akkor kihirdették Augustus császár rendeletét, miszerint az egész világnak adóznia kell.” Troth lehunyt szemmel hallgatta, és valósággal itta az ismerıs szavakat. Bár az édesapja gyakran és hosszú idıre volt távol a családtól, karácsonyra mindig hazatért, hogy együtt tölthessék az ünnepeket Makaón. Szenteste pedig ı maga olvasta fel a Jézus születésérıl szóló történetet. Nemcsak a bibliai idézet, hanem a warfieldi tiszteletes hangja is az édesapjára emlékeztette. A szentmise alatt Troth Dominic és a nıvére, Lucia között üldögélt a padban. Szinte szárnyalt a lelke a boldogságtól, hogy oly sok év után - az édesapja halála óta most elıször - végre ismét úgy érezhette: ö is tartozik valahová. A Kantonban eltöltött esztendıkben sem nélkülözte persze a bibliai hangulatot. Karácsonykor, amint tehette, felsietett a szobájába, magára zárta az ajtót, hogy elolvashassa a kis jézus születését, mint annak idején az édesapja tette. Persze, az már nem volt ugyanaz, mint rég. Most, a warfieldi templomban megint a régi karácsonyok izgalma járta át testét-lelkét. Arra gondolt, mennyire örülne az édesapja, ha látná ezen az estén. Nem feledkezett meg azonban a kínai hagyományokról sem. Kuan-jin és Buddha elıtt ugyanügy lerótta tiszteletét és háláját ezen a napon, mint máskor. Kyle megértette, miért van szüksége mindkét tradícióra, de Troth úgy érezte, az európaiak többsége számára ez felfoghatatlan. A családból talán Meriel az egyetlen, aki megértené. Trothnak nemrégiben az a különös érzése volt a sógornıjével kapcsolatban, mintha inkább pogány, és nem keresztény lenne. Ma este azonban olyan tökéletesen követte az ünnepi rituálé minden egyes mozzanatát, hogy most már efelıl is kétségei támadtak. Meriel áhítattól kipirulva valósággal itta a plébános szavait, és ünnepélyes arccal, átszellemülten ült, akár egy ezüst hajú angyal. Amikor a szertartás véget ért, és az egybegyőltek szedelızködni kezdtek, Trothnak is feltőnt, hogy ma valahogy visszafogottabban, mégis izgatottabban beszélgetnek, mint máskor. És az is más volt, hogy ma mindenki igyekezett haza, míg máskor gyakran és ráérısen beszélgettek még a templom elıtt. Most gyors egymásutánban távoztak az út szélén várakozó lovas kocsik. Amikor kilépett a templomból, Trothnak elállt a lélegzete. Míg odabent voltak a templomban, a környék puha, szikrázóan fehér hótakaróba burkolózott. - Én inkább gyalog mennék vissza - fordult Dominicékhoz. - Igazán nem nagy a távolság, és... olyan gyönyörő ez az este. Nagy meglepetésére Dominic azt mondta: - Én is csatlakoznék, ha nem zavarom. - Dehogy - felelte Troth. Dominic, szokásához híven, odakínálta a karját. Troth belékarolt, és elindultak a keskeny ösvényen, amely hosszasan kanyarogva a birtokra vezetett. Így fele olyan rövid az út, mintha az országúton mennének, ahol a lovas kocsik haladnak. Mint mindig, most is boldogsággal vegyes szomorúság volt Troth számára kettesben lenni Dominickal. Bár megpróbált nem gondolni Kyle-ra, úgy érezte, ebbıl a csodálatos téli hangulatból, az ünnep magasztosságából mégsem zárhatja ki ıt. És ma este ismét eszébe jutott, milyen lenne most az élete, ha a sorsuk másképpen alakult volna... Szótlanul lépdeltek egymás mellett, és már félúton járhattak, amikor Dominic csöndesen megjegyezte: - Az ünnep miatt most még nehezebb. Egyre csak arra az évre gondolok, amikor Kyle még itt volt közöttünk. Amikor a karácsonyt Indiában töltötte, azt írta, rettenetesen hiányzik neki az angol ünnep, az itteni ízek, hangulatok. És azt ígérte, ha törik, ha szakad, ezen a karácsonyon itt lesz velünk... - Nagyon várta, hogy hazatérhessen végre. És tudom, milyen rettenetesen hiányzott már neki a család - mondta Troth. Kissé erısebben markolta Dominic karját, mert úgy érezte, fogytán az 137
ereje. Most már értette, miért szeretett volna vele tartani Dominic. İ volt az, aki utoljára látta még életében Kyle-t. S ez a tudat még közelebb hozta ıt Dominichoz. : .4 - Furcsa belegondolni, mi volt égy évvel ezelıtt - folytatta hosszú hallgatás után. - Akkor még nem is ismertem Kyle-t. Ki gondolná, hogy ennyire megváltozhat minden ilyen rövid idı alatti Dominic halványan elmosolyodott. - Meriel és én is így voltunk egymással. Egyik napról a másikra történt minden. Gyökeresen megváltozott az életünk attól a pillanattól fogva, hogy megismerkedtünk egymással. A szerelem már csak ilyen. Misztérium - mondta. Hamarosan lehervadt a mosoly az arcáról. - A szívem, a lelkem még mindig nem tudja elfogadni, hogy Kyle halott. Éjszaka néha olyan érzésem van, elég, ha kinyújtom a karomat, és máris ott találom ıt. Nem érzem, hogy távozott volna a világból. De amikor keresni kezdem, persze, csak a semmit találom. Troth tökéletesen értette, hisz jól ismerte ezt az érzést. - Talán ez is azt bizonyítja, hogy léteznek szellemek. A lélek túléli a test halálát - mondta. Valahol ı is létezik még, és... talán látja, mi maradt utána. Dominic mélyen a nı szemébe nézett. - Valóban hisz ebben, Troth? - kérdezte. Troth fájdalmasan felsóhajtott. - Hinni szeretnék benne. Az ösvényt egy forgókereszt zárta itt el. Dominic átment rajta, azután átnyúlt fölötte, hogy segítsen Trothnak. A lány ebben a mozdulatában is Kyle-ra ismert. Eszébe jutott, milyen melengetı érzés volt, amikor Kyle gondoskodott róla, és úgy bánt vele, olyan gyöngéden, mint a legfinomabb és legtörékenyebb porcelánnal. A szoknyája leseperte a havat a kereszt egyik vasrúdjáról, amikor átlépett rajta. Troth nem gyızte csodálni a havat. Bár nem sok hullott még belıle, s alig egy hüvelyknyi vastagságban borította a tájat, így is elégnek bizonyult ahhoz, hogy teljesen átformálja a környék arculatát. Az addig sivár, kopár téli vidék mintegy varázsütésre a tündérek birodalmává változott, akár a mesében... - Kyle azt mondta, ha nem hiszik el, hogy a felesége vagyok, kérdezzen arról, milyen volt, amikor együtt játszottak a Dornleigh paplaknál. Egyszer például fennakadt a kerítésen, és elszakadt a nadrágja. De erre nem volt szükség. Ön sohasem kételkedett bennem. Pedig biztosan megfordult a fejében, hogy szélhámos is lehetek. - Soha - mondta Dominic határozottan. Most még erısebben szorította Troth karját, mert az ösvénynek ez a szakasza síkosabbnak tőnt, mint idáig. - Az elsı pillanatban láttam, mennyire szerette ıt. Ezt senki sem tudja eljátszani, bármilyen tehetséges színész is az illetı. Troth szemét ellepték a könnyek. Vajon tényleg ilyen lenne ı? Ennyire meglátszanak rajta az érzelmei? Vajon Kyle is tisztában volt azzal, mit érez iránta? Amikor ott lehetett mellette, mindenáron titkolni igyekezett, hogy mennyire szereti a férfit. Elkönyvelte magában, hogy Kylenak kalauzra és szeretıre volt szüksége, nem pedig egy szerelmes asszonyra, fıleg nem feleségre. Amíg együtt voltak, minden színészi képességét bevetette, hogy annak láttassa magát, amilyennek Kyle szeretné látni öt. Most, amikor tudta, hogy már késı, még jobban bánta, hogy sohasem volt elég bátorsága elmondani Kyle-nak, milyen mélységes szerelemmel szereti ıt.
138
MÁSODIK KÖNYV
139
Huszonnyolcadik fejezet Makaó, Kína, 1832 tavasza Trothnak sikerült feltőnés nélkül elhagynia Feng-tangot. A városfalakon túljutva, igyekezett a keskenyebb, kevésbé forgalmas utakon haladni, s inkább a kisebb, gyérebben lakott falvakon ment keresztül, kerülve a tömeget, a feltőnést. A szabadban aludt, hogy ne hívja fel magára a figyelmet. Tudta, ha valaki felismeri benne a Fan-qui kisérıjét, akkor rá is súlyos büntetést szabhatnak ki - akár halállal is lakolhat bőnrészességéért. És akkor nem teljesítheti Kyle kérését, és nem viheti hírül Chenquának, hogy mi történt - nemcsak Chenqua, de soha senki sem fogja megtudni az igazságot. Most már Kantonba sem mert bemenni, inkább megkerülte a hatalmas várost nyugat felé, s így vagy nyolcvan mérföld megtétele után pillantotta meg Makaót. Csak akkor érzett némi megkönnyebbülést, amikor egy halászhajó felvette, s átszelték azt a keskeny tengerszakaszt, amely elválasztotta egymástól a szigetet és a várost - az egyetlen kínai települést, ahová hivatalosan is beengedték az európaiakat. Rossz lelkiismerettel tért vissza ide. A Paya Grandén haladva arra gondolt, Makaót sokkal inkább az otthonának érzi, mint Kantont. Az utcákon a legkülönfélébb nemzetek fiai-lányai járkáltak, vonásaikban felismerhetetlenül keveredtek a különbözı emberi rasszok sajátosságai. Mégis önmagára ismert bennük. Az élete egészen másképpen alakult volna, ha egy makaói kereskedıhöz került volna, miután az édesapja meghalt. Talán már férjhez ment volna, s boldog családanyaként élné az életét a gyermekeivel... De akkor sohasem ismerhette volna meg Kyle-t, és az sem kizárt, hogy boldog asszony helyett most utcalányként tengetné az életét. Legjobb, ha nem kérdıjelezi meg a sorsát, és elfogadja azt, ami van. Egy nyugalmas helyet keresett magának, betért egy kapualjba, kivette Kyle erszényébıl a győrőt, felhúzta a bal kezére, s összeszorította a markát, nehogy lecsússzon róla. Az eljegyzési győrője... Valakitıl még útbaigazítást kért, aztán könnyőszerrel megtalálta Gavin Elliott rezidenciáját. A hegy tetején magaslott a ház - egészen közel ahhoz az épülethez, ahol Troth született. A veranda ugyanolyan széles, az elébe tárulkozó látvány pedig egyenesen pazan a várost és a hatalmas PearI folyó ezüstösen csillogó szalagját is látni lehet innen. Elmondott még egy fohászt az égiekhez, hogy segítsenek neki: találja még itt Gavint, mert ha elindult már vissza Európába, akkor fogalma sincsen, mitévı legyen. Összeszedte magát, azután becsöngetett. A kapuır, aki ajtót nyitott neki, végigmérte a toprongyos alakot, és azt mondta: - Menj innen, fiam. itt semmi keresnivalója egy koldusnak. Troth meghökkenve nézte az idıs férfit - ı azonnal megismerte, valaha az édesapja házában szolgált. Mivel jól értett angolul és portugálul is, nyilván jó hasznát veszik itt, egy másik európai kereskedı házában. Lekapta a fejérıl a győrött szalmakalapot, s azt mondta: - Jó öreg Peng, igazán nem erre a fogadtatásra számítottam tıled. A férfinak leesett az álla a csodálkozástól. - Mei-Lian kisasszony? - Az ám... - Azzal belépett a férfi mellett az ajtón. - Itthon tartózkodik a tiszteletre méltó Elliott úr? Beszélnem kell vele. Peng bólintott. - Szerencséje van, Miss. Két nap múlva már nem találná itt. Szingapúrba tart. Szólok neki, hogy keresi. - Kérlek, Jin Kang néven jelents be. İ így ismer engem. Peng felvonta a szemöldökét a férfinév hallatán, de nem kérdezısködött. Sietısen távozott, hogy elıkerítse Elliottot. Alig pár pillanat múlva feltőnt Elliott a lépcsı tetején. Hármasával vette a fokokat, any-nyira sietett. - Hála istennek, hogy visszajöttél, Jin! Már hetek óta itt kellene lennetek... Hol van Maxwell? 140
Trothnak összeszorult a torka. Elliott látta rajta, hogy valami baj van. Bevezette a nappaliba, behúzta az ajtót maga után, hogy senki se hallhassa ıket. Csak ekkor nézett rá kérdın. - Lord Maxwell... meghalt - mondta Troth. Elliott egészen belesápadt. - Édes istenem... Olyan baljós elıérzetem volt az utazása miatt, de... azzal nyugtatgattam magam, hogy biztosan tévedek. És Kyle is azt mondta, fölöslegesen aggódom miatta... Tud vigyázni magára... – Az ablakhoz ment, és megállt elıtte. Üres tekintettel bámulta a mélyben hömpölygı folyót, kezét görcsösen összekulcsolta a háta mögött. - Mondd csak, mi történt tulajdonképpen? - kérdezte rekedtes hangon. Troth hangja meg-megbicsaklott, miközben elmesélte neki, hogyan leplezıdött le Kyle. Most elıször mondta ki hangosan, mi történt, és ettıl hirtelen valósággá vált a kivégzés és Kyle halálának ténye. Eddig olyan volt mindez, mint egy rossz álom, amibıl egyszer még felébredhet. Most minden végérvényes és visszafordíthatatlan lett. - Legalább... nem tartott sokáig a szenvedése... - dünnyögte Elliott jobb híján. - Micsoda igazságtalanság! És ilyen balszerencsét... Azt hiszem, Maxwell fel sem tudta fogni, mennyire győlölhették ıt ott és akkor, a szeme és a bıre színe miatt... A babona és az elıítélet az emberiség legnagyobb csapása... Igen, Troth is ezen a véleményen volt. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy Kyle arisztokrata származása és neveltetése dacára - is tudatlan, naiv gyermekként vesse magát a világba, amelynek változatossága olyannyira lenyőgözte, hogy megfeledkezett arról, amit a józan ész diktál... Elliott csak hosszú hallgatás után fordult ismét Troth felé az ablaktól. - És most mi lesz veled, Jin? Maxwell elmondta, hogy skót kereskedı volt az édesapád. Hugh Montgomery a neve, ugye? És hogy itt születtél. Makaón. Még mindig az a terved, hogy Angliába utazol? - Most már nem tehetek mást, megígértem Kyle-nak, hogy személyesen értesítem a családját a történtekrıl. Elliottnak felszaladt a szemöldöke a csodálkozástól. Rögtön feltőnt neki, hogy Jin Kang a keresztnevét használva beszélt Lord Maxwellrıl. Troth látta rajta a csodálkozást, és úgy döntött, felfedi a kilétét elıtte. Kibontotta a varkocsát, megrázta a haját - pontosan úgy, ahogyan a férje szerette látni esténként, lefekvés elıtt. - Kyle azt mondta, úgy tudják, hogy Hugh Montgomery egy fiúgyermeket hagyott maga után. Nem így történt. Az édesapám után nem egy fiú, csak én, egy hitvány lány maradtam árván. A Troth nevet kaptam tıle. - Jézusom... - Elliottnak elkerekedett a szeme. Hamar átlátta Troth helyzetét. - Úgy értsem, hogy ennyi ideig... oly sok éven át férfiként kellett élned? Ez hihetetlen... És most, hogy tudom... nem is értem, hogyan tudtál túljárni annyi ember eszén. Beleértve engem is, persze. - Az emberek azt látják, amit látni akarnak - felelte Troth. Kivéve Kyle-t, aki vette magának a fáradságot, hogy közelebbrıl is megismerje ıt. - Chenqua hamar rájött, hogy nıként nem veheti hasznomat, úgyhogy Troth Montgomery egyik napról a másikra megszőnt létezni. - Mint ahogy most jin Kang is. Egyik pillanatról a másikra eltőnt a szemem elöl - állapította meg Elliott. Troth mostanra megnyugodott egy kissé, és hálás volt Elliottnak azért, hogy ilyen hamar megértette a helyzetét és a nagy dilemmát, amely évekre meghatározta az életét. - Van itt más is, amit el kell mondanom - jegyezte meg halkan. Elliott érdeklıdve nézett rá. Troth erre úgy fordította bal kezét, hogy Elliott láthassa rajta a jegygyőrőt. - Kyle feleségül vett engem a börtönben. Azon a napon, amikor kivégezték. Elıször azt hittem, elment az esze, de aztán elmagyarázta, hogy Skóciában nincs másra szükség ehhez, mint a két fél beleegyezésére. Nem tudom, hogy törvényes-e így a frigyünk, de ı ezt kérte tılem. Nem tagadhattam meg tıle az utolsó kívánságát - mondta könnyes szemmel. - De te is akartad, ugye? - kérdezte Elliott elérzékenyülve. Troth képtelen volt uralkodni magán. Kyle halála óta hosszú napok teltek el, és most ereje fogytán kitört belıle a régóta elfojtott zokogás. Egész teste rázkódott belé, s görcsökben tört rá a fájdalom idırıl idıre. Elfordult, mert 141
szégyellte magát Elliott elıtt. A férfi odalépett hozzá, és gyöngéden átkarolta, mint egy kisgyermeket. - Pokoli napokat élhettél át, kislány - mondta halkan. - De most már biztonságban vagy. Maga is furcsállotta, mennyire másként bánt vele most, hogy tudta róla: nem fiú, hanem nı, és félig skót. Bár mindig is udvariasan viselkedett jin Kanggal, és tisztelte ıt, Troth Montgomeryhez inkább úgy viszonyult, mintha a bátyja lenne. Troth hálásan simult hozzá, miközben keservesen sírt. Bár csak rövid ideje ismerte Kyle-t, úgy érezte, a halálával összedılt a világ. Amikor elapadtak a könnyei, és elhúzódott Elliott-tól, látta, hogy a férfi is könnyezik. Nemcsak az üzlettársát, hanem a barátját is elveszítette. Hogy mindkettejük figyelmét másra terelje, Gavin megkérdezte: - Hozathatok valamit enni vagy inni? Úgy nézel ki, mint aki hetek óta egy falatot sem evett. Teát hozassak vagy valami erısebbet inkább? - Egy kis tea jólesne. És ennivaló is, mindegy, mi az. Troth kimerülten roskadt le az egyik karosszékbe, miközben Elliott a csengı után nyúlt, hogy hívja az inast, és enni-innivalót hozasson vele a vendégnek. Azután leült a lánnyal szemben. - Remélem, nem veszed tolakodásnak, de meg kell kérdeznem... Lehet, hogy gyermeket vársz Kyle-tól, aki az örököse lehetne? - Nem, biztosan nem - felelte a lány lehunyt szemmel. Eszébe jutott az éjszaka, amikor bebizonyosodott, hogy az utolsó néhány alkalommal sem sikerült teherbe esnie Kyle-tól, bármennyire is szerette volna. Összegömbölyödött az ágyban, és egész éjjel fájdalmasan zokogott. - Sajnos, nem. - Sajnálom, de... ezt muszáj volt megkérdeznem. Tudod, talán könnyebb így a helyzeted mondta Elliott gyakorlatiasan. - Maxwell családja szerintem biztosan nem kérdıjelezi meg a házasságotok érvényességét, ha ez semmiféle veszélyt nem jelent az örökségükre nézve. Ha mégis valami nézeteltérésetek van, akkor... Én mindentıl függetlenül Kyle örökösének tekintelek, ami azt jelenti, hogy a tied az Elli-ott-ház vagyonának egynegyede. Troth csak most nyitotta ki a szemét. - Én... erre nem is gondoltam. - Pedig most már ezekkel a kérdésekkel is foglalkoznod kell. Még ha a Renbourne család esetleg nem ismerne el Lady Maxwellként, akkor is lesz mibıl megélned, ezt garantálom. Az Elliott-házban való részesedésed bıven elég lesz egy darabig. Nem fogsz szőkölködni, ettıl ne félj! - Ez... túlságosan nagylelkő ajánlat, hiszen egy napig sem voltunk házasok. - Maxwell azért vett feleségül, hogy gondoskodjon a jövödrıl. Fogadd el, mert ezt nem tılem, hanem tıle kapod. İ biztosan ezt akarta - mondta Elliott. Elgondolkodott, majd így folytatta: Úgy terveztük, nyitunk egy irodát Londonban. Ha van kedved hozzá, és úgy döntesz, Angliában maradsz, akkor ott is dolgozhatsz. Hiszen sok mindent tudsz Kínáról és a kínaiakról, amit az európaiak nem. Nagy segítség lenne, ha nekünk dolgoznál. Troth eltakarta a szemét a kezével. Lélekben még nem volt eléggé felkészülve arra, hogy a jövıjérıl gondolkodjon. Hirtelen megnyílt elıtte a világ. Egyelıre azt is nehéz volt felfognia, hogy ki is ı. És hogy Jin Kang, aki mindig csak szolga volt, most egyszer csak tulajdonostárssá lépjen elı... Ráadásul nem is akármilyen cégnél, hanem az egyik legjelentısebb amerikai kereskedelmi vállalatnál... Elliott kitalálta a gondolatait. - Tudom, ez most túl sok így egyszerre neked. Szerencsére van vagy öt-hat hónapod még arra, hogy dönts ezekrıl a kérdésekrıl. És hogy felkészülj mindarra, ami rád vár Lady Maxwellként. Ne hamar-kodd el a döntést. Egyszerre sohase lépj többet egynél. - Csináltatnom kell magamnak európai ruhákat. Semmim sincsen azon kívül, ami most rajtam van. - Ezt pedig jobb lenne mielıbb elégetni. Ismerek egy szabónıt, aki európai ruhákat is készít. Majd összeismertetlek vele. Megérkezett az inas egy nagy tálcával, amelyet gazdagon megraktak étellel, és egy teáskanna is gızölgött a közepén. Elliott elgondolkodva kortyolgatta a teát, míg Troth falatozgatott. Csak most döbbent rá, milyen régóta koplalt. Amikor befejezte az evést, így szólt: 142
- Peng azt mondta, két nap múlva indulnak Szingapúrba. Elliott a homlokát ráncolva válaszolt. - Igen, így van. Egy napot talán maradhatok még, de ennél hosz-szabb késlekedést már nem engedhetünk meg magunknak. - Miattam nem kell változtatnod a terveiden - mondta Troth. -Megszoktam az önállóságot. - Vedd úgy, hogy Kyle helyett én gondoskodom rólad. Troth szeme ismét könnybe lábadt. Töltött magának még egy kis teát, hogy el ne sírja magát. - Az a legfontosabb, hogy intézkedjünk a holttestrıl. Gondolom, a család azt szeretné, hogy angol földben temethessék el. Azt hiszem, fel kellene keresnünk Boynton urat, hiszen ı az, aki a Kelet-indiai Társaság itteni ügyes-bajos dolgait intézi. - Jó ötlet - mondta Gavin. - Azt hiszem, neki van a legnagyobb tekintélye a kantoni alkirály elıtt az összes európai közül. Délután fel is keresem, és elmesélem neki, mi történt. Mivel Maxwell angol fınemes volt, biztosan számíthatunk a vállalat segítségére. Gavin ekkor elkomorult. - Mondd csak, Chenqua értesült már a történtekrıl? Troth megrázta a fejét. - Akkor is el kell mondanod neki. Gavinnek igaza volt, persze, ezt Troth is belátta. Gondolatban már fogalmazgatta a levelet a hosszú úton, Feng-tangból idefelé jövet. Bár mindig is győlölte a szerepet, amibe Chenqua belekényszerítette, hálás volt az idıs kereskedınek minden egyébért, amit érte tett. Örök hálával tartozik neki. És bár tartott tıle, tisztelte, és gyöngéd érzelmekkel viseltetett iránta, ezt nem is tagadhatta. - Írok neki, még mielıtt elhagyom Makaót. - Nyugodtan itt maradhatsz persze a házamban akkor is, ha én már elutaztam - mondta Elliott. - Úgy tudom, van egy angol hajó a kikötıben. A jövı hét elején indulnak útnak. Azt hiszem, épp elég idıd marad arra, hogy elintézz mindent, ami fontos, és még ruhákat is varrathatsz magadnak. De minél hamarabb útnak indulsz, annál jobb. Kyle halála óta Troth még jobban elvágyott Kínából, mint bármikor korábban. Felállt, és megkérdezte: - Felmehetnék a vendégszobába? Nagyon fáradt vagyok. - Hát persze, pihenj csak nyugodtan odafent. Elliott csöngetett az inasnak, majd karon fogta a vendéget és kikisérte. - Ha bármire szükséged van, csengess csak. Troth arcán halvány mosoly suhant át. - Igazán nagyon kedves vagy, Gavin. De ne feledd, Kyle csak szánalomból vett feleségül engem. Nem érdemlek ilyen sok figyelmességet tıled. Elliott a mutatóujjával megemelte egy kissé Troth állát, hogy arra kényszerítse, nézzen a szemébe. - Nem szánalomból vett el. Hidd el nekem, tudom. Ekkor megérkezett az inas az ajtó elé. Gavin a gondjaira bízta, hogy kisérje fel a vendégszobába, ı maga pedig visszatért a városba, a cég épületébe. Troth megkönnyebbült, miután megoszthatta valakivel azt az iszonyatos lelki terhet, amelyet Kyle halála jelentett a számára. Miután belépett a szobába, és magára csukta az ajtót, szinte félájult állapotban zuhant az ágyba. Le sem vetette magáról a szutykos ruhát, amiben utazott. Bár több mint tizenöt évig élt egy tekintélyes kínai kereskedı otthonában, Chenqua sohasem éreztette vele, hogy hatalma van fölötte. És bár sok mindent önállóan kellett intéznie Chenqua alkalmazottjaként, csak most érezte, hogy hirtelen felnıtt. Az elkövetkezı néhány napban neki és Elliottnak temérdek dolga és elintéznivalója akadt. Mielıtt elindult Szingapúrba - egy nappal késıbb, mint eredetileg tervezte -, Gavin megvette Trothnak a hajójegyet Londonba. Amikor a lány tiltakozni próbált amiatt, hogy költségekbe veri magát, Gavin azt mondta, tekintse úgy, mintha a cég ıt megilletı profitjából fizette volna ki az utazását. Troth úgy érezte, Gavin legalább olyan féltı gondoskodással veszi ıt körül, mint Kyle, és ettıl újra és újra elérzékenyült. A szabónı nem titkolta nemtetszését, amikor Troth azzal az ötlettel állt elı, hogy sötét színő és komoly ruhákat szeretne varratni magának nála. Troth azonban jottányit sem engedett az 143
elképzeléseibıl. Bár a származása miatt és Chenqua alkalmazottjaként sohasem öltözködhetett elıkelıen, úgy gondolta, most mégis ez az öltözék illik hozzá -különben hogyan is várhatná el a Renbourne családtól, hogy elfogadják Lady Maxwellként. A neheze azonban még hátravolt. Elıször is meg kellett írnia a régóta halogatott levelet Chenquának, amelyben magyarázatot ad mindenre, ami történt, és értesíti Lord Maxwell haláláról. Bár megbocsátást kért és remélt Chenquától, amiért engedetlen volt, azt nem ígérte, hogy valaha is visszatér Kantonba. Úgy érezte, így is túl nagy árat fizetett már a rég óhajtott szabadságért ahhoz, hogy az utolsó pillanatban visszakozzon. Azután ellátogatott a protestáns temetıbe, ahol a szülei nyugszanak egymás mellett. A nyugalmas, árnyas sírkertet magas kıfal vette körül, és inkább egy békés parknak tőnt, mintsem temetınek. Annak idején az édesapja is hozzájárult egy kis pénzzel ahhoz, hogy megvásárolják e célra ezt a területet, mivel az egyetlen temetı, amelyet az európaiak használhattak itt, a katolikusoké volt. A protestáns elhunytak porhüvelyét sem a kínai, sem az európai katolikusok nem tőrték meg saját temetıjükben. Hugh Montgomery nem gondolta, hogy ı is itt alussza majd örök álmát. Sokszor mesélt lányának arról a kis falusi templomról Skóciában, ahová a családja járt, és Troth azt is tudta, milyen pompás kilátás nyílik onnan a jellegzetes skót vidékre. Amikor kiderült, hogy nem szállíttathatja haza a holttestét, úgy érezte, az édesapjának sem lenne ellenére, hogy itt, kínai földben helyezzék örök nyugalomra - abban az egzotikus országban, ahol élete java részét töltötte, s amelyet második hazájának tartott. - Isten áldjon, papa - suttogta Troth, miközben elhelyezett néhány szál virágot Hugh Montgomery sírján. - Megígértem neked, hogy elmegyek Skóciába. És... csak azt sajnálom, hogy te nem jöhetsz velem. Legendás szépségő édesanyja keresztény volt ugyan, de a kínai liagyományoknak megfelelıen azokat az isteneket is tisztelte, amelyeket a helybéliek. - Vásároltam egy kis márványkövet, mama, rávésettem a neveteket, a tiédet és a papáét is. Most magammal viszem, hogy mindennap imádkozhassam értetek. Megígérem, a szellemetek nem fog sem éhezni, sem szomjazni. Gondoskodom róluk. Meggyújtotta a szantálfa füstölıket, és megvárta, amíg mindegyik végigégett. Elhelyezte a sírkınél azt a néhány szem narancsot, amelyet az elhunytak szellemének hozott, azután szomorú szívvel távozott a sírkertbıl. Tudta, hogy soha többé nem jön vissza már ide. Búcsúzóul végigsétált Makaó kis félszigetén, egészen addig a területig, ahol a lótuszról elnevezett tengerszoros kezdıdött. Innen nem mehetett tovább - útját állta az a magas fal, amely Kína határát jelezte. Azért építették, hogy az európaiak ne tehessék a lábukat kínai földre. Ö most saját akaratából válik meg szülıföldjétıl. És ez a döntés visszavonhatatlan. Sokáig bámulta a kıfalat, amely elıtte tornyosult. Azután sarkon fordult, és elindult vissza, Gavin házába, hogy felkészüljön a nagy utazásra. Legyen meg a te akaratod.
144
Huszonkilencedik fejezet Feng-tong, Kína, 1832 nyara Kyle-t ma kivégzik... Ismét. Soha életében nem fohászkodott még ilyen átéléssel - az már a sors keserő fintora, hogy most azért: ez a kivégzés végre az igazi legyen. Vessenek már véget földi szenvedéseinek. Lélekben rég felkészült arra, hogy az itteni elöljáró katonáinak fegyvereibıl kiröpülı golyók küldik majd a halálba, és semmihez sem fogható, iszonyatos érzés volt, amikor a füst eloszlása után ráeszmélt: még mindig ott áll a kivégzıosztag elıtt, és életben van. Egy ideig abban reménykedett, ha nem is halt meg azonnal, de legalább halálos sebet kapott, ami hamarosan úgyis átsegíti a túlvilágra, és talán csak a sokk teszi, hogy nem érez fájdalmat. Ám amikor kinyitotta a szemét, és meglátta Wu Chongot, hirtelen rádöbbent, mi történt vele valójában. Az idıs férfi arcvonásait kegyetlen mosoly torzította. A kanócos puskákat nem igazi tölténnyel töltötték meg, csak lıport és fojtást tettek bele. Az így megrendezett kivégzés ötlete pedig nyilván Wu Chong fejébıl pattant ki. Micsoda sátáni lélek kell ahhoz, hogy valaki ilyen kegyetienséget találjon ki egy másik ember ellen! Kyle továbbra is ott állt hát a kivégzıosztag elıtt, a fal tövében. A kövérkés kereskedı, Wang odalépett hozzá, és elnézést kérıén fejet hajtott elıtte. - Wu Chong kikérte az udvari jósok tanácsát. Azt mondták, nem megfelelı ez az idıpont a kivégzésre. Csak újhold után, kínai módra fognak végezni veled, uram. - Úgy értsem, lefejeznek? - kérdezte Kyle döbbenten. A kalmár bólintott. - Nagyon gyors és fájdalommentes halál, uram. Kyle arra gondolt, lám, még az sem adatott meg neki, hogy golyó által haljon meg. Már rég túl lenne rajta... Ügy érezte, minden emberi büszkeségét elvették tıle ezzel az európai embert porig alázó gesztussal. Az ırök ekkor közrefogták, és visszalökdöstek a cellájába. Alig vánszorgott, olyan lesújtó és megalázó volt a számára az iménti színjáték. A cella ajtaja elıtt az ırök megállították, gyakorlott mozdulatokkal gyomorszájon vágták, ahányan voltak, szépen sorban, és amikor hétrét görnyedve vonaglott elıttük a fájdalomtól, belökték a cellába, az átázott, rothadásszagot árasztó szalmára. Amikor magához tért, az elsı gondolata az volt, hogy újholdig még három hét van hátra. A hátralévı idıben keservesen küzdött, nehogy megörüljön. Tornagyakorlatokat végzett, hogy a teste se adja fel egykönnyen. Az agyát is megpróbálta minél gyakrabban mőködésre serkenteni órákat töltött azzal, hogy végiggondolta a Cambridge-ben elvégzett szemináriumok tananyagát. Filozófia, matematika, klasszikus görög és latin nyelv, irodalom... Végigzongorázott mindent, ami csak eszébe jutott. Milyen meglepı, hogy az ember annyi mindenre emlékszik, ha nincs más dolga, mint gondolkodni! Egyedül Troth volt az, akire nem szívesen gondolt most. És persze az otthoniakra sem... Iszonyatosan fájt neki, ha eszébe jutottak a szerettei, és inkább az Odüsszeia memoritereit idézgette. Az álmait azonban nem irányíthatta. Egyik éjjel Constanciát érezte maga mellett az ágyban, máskor Troth volt az, aki szenvedélyes szerelemmel szerette. Volt, amikor azt álmodta, horgászni vannak Dominickal, vagy Dornle-ighben lovagol a húgával és az édesapjával. Az ilyen álmok után maga a pokol volt az ébredés. Biztosra vette, hogy a második kivégzés igazi lesz. Tudta, hogy a le-fejezés a kínaiak kedvelt kivégzési módszere, és nyilván értik a dolgukat az itteni bakók. Mindazonáltal a gondolat, hogy a fejét veszik, jeges rémülettel töltötte el, valahányszor jobban belegondolt, mi vár rá. Hiába ígérte Wang, hogy gyors és fájdalommentes halál lesz. Most, amikor másodjára vezették a kivégzıhelyre, képtelen volt rezzenéstelen arccal végigbírni. Abban reménykedett, idıközben megnıtt szakálla és bajusza takarja talán annyira a vonásait, hogy ne látszódjék rajta, mennyire fél. 145
Amikor rárivalltak, hogy térdeljen le a bakó elé, Hoshanra gondolt, és arra a végtelen nyugalomra, amelyet ott lelt meg életében elıször és utoljára. Hevesen kalapáló szíve szinte elnyomta a dobpergés zaját, amellyel jelet adtak a bakónak a kard felemelésére. A levegı hővös suhintása csapta meg az arcát, amikor lesújtott az éles penge... épp csak néhány ujjnyival a feje elıtt érte a tıkét. Mélyen belefúródott. Kyle biztos volt benne, hogy a második kardcsapást akkor mérik rá, amikor úgy látják, már-már azt hiszi, ezt a kivégzést is megúszta. Wu Chong azonban ennél is kegyetlenebbnek bizonyult. Nem sújtottak le rá. Hosszas hatásszünet után ismét visszakisérték a cellájába. Az orrát megcsapta a bőz, amikor belépett, és a párás levegı szinte perzselte a bırét. A monszun már elkezdıdött, és a víz folyamatosan, egyre több helyen és mind bıvebb patakokban csordogált a dohos falakon. Az utóbbi néhány napban szinte megállás nélkül esett az esı, és fojtogatóan fülledt volt a levegı. Kyle minden egyes éjszakát, amelyet itt töltött, egy-egy rovással jelölt a falon, és ilyenkor arra gondolt, vajon hány vonás kerül még ide, mire Wu Chong végre beleun ebbe a kisded, mégis ördögien gonosz játékba. A harmadik kivégzésrıl azt mondták, akasztás lesz. Ezt a hírt maga Wu Chong közölte vele, nyájas mosoly kiséretében. És hozzátette, ezzel is azt szeretné bizonyítani, mennyire tiszteli a nyugati szokásokat. Kyle-t már nem érdekelte különösebben a kegyetlen színjáték. Belefásult a kilátástalan macska-egér harcba, és arra is régen rájött, Wu Chong csak élvezi, ha látja rajta, hogy szenved. Úgy döntött, nem adja meg neki ezt az örömöt. Azután egyik napról a másikra megtámadta a szervezetét a malária. A cella nyirkos, mégis forró levegıje miatt számítania kellett erre, s mivel lélekben már rég megtört, várható volt, hogy a teste sem bírja sokáig a megpróbáltatásokat. Pedig soha, egyetlen egyszer sem betegedett még meg, mióta járta a nagyvilágot. Amikor elkezdıdött az elsı roham, úgy érezte, menten megfagy -minden ízében reszketett a láztól, amelyet sugárzó fájdalom kisért. Valósággal rázta a testét a hideg, holott pontosan tudta, milyen elviselhetetlen a forróság ezen a szők, zárt helyen. Szenvtelenül figyelte a betegség újabb és újabb jeleit a testén - az ujjai kifehéredtek, mintha már kiszállt volna belıle az élet, a körmei napról napra kékesebb színőek lettek. Tudta, hogy a maláriának még a legenyhébb változata is halálos, ha nem kezdik kezelni idejében. A hideglelést a magas láz forró hullámai követték. Kétségbeesetten simult a nedves falhoz, hátha az enyhíti valamelyest a testét perzselı forróságot, de a lázgörcsök olyan elementáris erıvel törtek rá, hogy nemcsak az izmai s az ízületei, hanem a csontjai is fájtak tıle. Az ır, aki az ételét hozta, minden egyes alkalommal jó nagyot rúgott belé. Úgy tíz-tizenkét órával az elsı tünetek jelentkezése után a láz alábbhagyott, de Kyle annyira kimerült tıle, hogy szinte öntudatlan állapotba került ekkorra. Látott ı már maláriás beteget, és tudta jól, hogy minden csepp vízre és minden falat ételre nagy szüksége van a szervezetének, ha azt akarja, hogy túlélje a kórt. A malária váltólázzal járt, ami szinte óramő pontossággal tört ki rajta nap mint nap. Újra meg újra össze kellett szednie minden csepp erejét, hogy kivédje a következı támadást. A hideglelés úgy dél körül jelentkezett, aztán elölrıl kezdıdött az ördögi kör - hidegrázás, száraz láz, izzadás, verejtékezés, aztán megint hideglelés, újra meg újra. Már képtelen volt követni az idı múlását, mert ahhoz sem maradt elég ereje, hogy a napokat jelzı rovátkákat felvésse a falra. Néha, amikor minden ízében reszketett, furcsa látomásai támadtak - olykor azt képzelte, Troth ott van mellette, és szorosan hozzásimulva melengetni próbálja a testével. Amikor hangosan zihált a magas láztól, úgy érezte, a lány híjvös ujjai simulnak a homlokára, hogy enyhülést hozzanak. Valahányszor magához tért, pokoli érzés volt rádöbbenni, hogy csak képzelıdött - és egész idı alatt egyedül volt. A maga erejébıl már nem állt meg a lábán, úgy vonszolták ki harmadszorra is a vesztıhelyre. Amikor a kötelet a nyaka köré hurkolták, mégis felülkerekedett a büszkesége a gyengeségén, és eltolta az ırök kezét, hogy segítség nélkül megálljon. Arra gondolt, a hármas bővös szám, most végre sikerülnie kell. Szuggerálta Wu Chongot, hogy végre vessen véget a szenvedéseinek. 146
Sajnálom, Dominíc, gondolta magában. Nem teljesíthetem, amit ígértem neked. Már sohasem térek vissza a ha-zdmba, az otthonomba, hozzátok... A hóhér azonban nem volt jártas az akasztásban. Európában az akasztásos kivégzéskor a halálraítélt olyan erıvel zuhan alá, hogy már ettıl is a nyakát szegi, így hamar beáll a kegyes halál. Kyle azonban ezt sem kaphatta meg a sorstól. Régóta himbálózott már a kötél végén, mire egyáltalán érezte, hogy kezd elsötétedni elıtte a világ. Amikor látták rajta, hogy eszméletét vesztette, levágták a kötélrıl. Ott tért magához, a vesztıhelyen, a földön heverve, ami iszonyú érzés volt. Soha ilyen megalázó pillanatot! Kyle mégis úgy érezte, az édesapja büszke lenne rá. Semmilyen érzelemrıl nem árulkodott az arca, s uralkodott magán. Wu Chong csalódott arccal intett az ıröknek, hogy vigyék vissza a cellájába. Mást várt tıle, talán, hogy sírva fakad, vagy megalázkodik, hogy könyörögni kezd az életéért... De nem, ö aztán nem. Soha. Hamarosan rátört a szokásos napi lázroham. Kyle csak annak örült, hogy a családja és Troth nyilván nem értesül majd arról, miféle kegyetlen és megalázó módszerekkel keserítették meg élete utolsó napjait. Biztosan azt hiszik, gyorsan és fájdalommentesen küldték a halálba a kínaiak. Szerette volna látni még egyszer a világot - legalább a kék eget, ha mást nem is. Ám az egész világ, amelynek végtelensége valósággal megrészegítette, most erre a borzalmas cellára korlátozódott. Falak, csak falak, betegség, kétségbeesés, reménytelenség. Ez lett hát belıle, az életébıl, a terveibıl. - Igyál... Kézzel-lábbal hadonászott, miközben valaki a szája elé emelte a méreggel teli poharat, és erınek erejével belédiktálta a keserő cseppeket. Arra gondolt, ha legalább a halál beállta elıtt valamiféle bódulatot okozna ez az ismeretlen ital, akkor hálát ad a sorsnak - utolsó lidérces látomása talán egyenesen Angliába röpíti, vissza a szeretteihez. Most már megváltást jelentene számára a halál, bármilyen formájában is... - Igyál! - szólt rá az iméntinél határozottabban az elıbbi hang. Kyle-nak fogalma sem volt, ki lehet az. Köhögött, köpködött, prüszkölt, és kábultan szédelgett, mire kitisztult valamelyest a látása. Egy elıkelı öltözékő kínai férfi állt mellette, s ı próbálta mindenáron megitatni vele a csészébıl a folyadékot... Mi ez? Gyógyszer? Vagy inkább halálos méreg? Már ezzel sem törıdött. Feladta. Úgy döntött, engedelmeskedik a felszólításnak, és jöjjön, aminek jönnie kell. Nem sokkal azután, hogy lenyelte az utolsó kortyot is, ismét magával ragadta az öntudatlanság lebegı, részeg kábulata. Sötétség borult a világra - benne és körülötte is. Aztán csak foszlányokban jutottak el hozzá a világból az ingerek. Mintha kiemelték volna az ágyból, hogy elszállítsák... Aztán szekér zörgését vélte hallani, és ez elég sokáig tartott. Hosszú ideig feküdt eszméletlen állapotban, amibıl csak néha-néha tért magához egy rövid idıre. Ilyenkor is rázta a láz a testét, és csalódottan konstatálta magában, hogy még mindig életben van... Egyszer csak ismét magához tért, és ekkor valahogy erısebbnek érezte magát, mint a korábbi rohamok után. Amikor körülnézett, meglepıdve tapasztalta, hogy igazi, vetett ágyban fekszik. Faragott paraván állt az ágya körül, a feje fölött selyembaldachin fénylett. Mellette egy kisasztalon porcelánváza, benne vágott virág... Egyetlen szál csupán, de erıs illatú... Egy gazdag kínai házában lehet..: De hogy ki az illetı, arról fogalma sem volt. Az biztos, hogy nem Wu Chong vette magához. Egy idısebb asszony kukucskált be az ajtó résén, de aztán nyomban tovasietett. Kyle úgy látta, a személyzethez tartozik. Pár perc múlva egy másik asszony nyitott be hozzá. İ sem volt fiatal, de az öltözékébıl ítélve úgy gondolta, a ház egyik asszonya lehet. Amikor hővös kezét könnyedén a férfi homlokához szorította, Kyle halkan megszólította: - Tai-tai? A hangja rekedtes és bágyadt volt, de sikerült mosolyt csalnia az asszony arcára. Vagy azért, mert ráhibázott és eltalálta a státusát - vagy ha nem, akkor megtisztelte azzal, hogy a ház legelıkelıbb asszonyának kijáró titulussal szólította meg. Az asszony nekilátott, hogy készítsen a betegnek egy újabb adag italt, és Kyle most már egy pillanatig sem habozott elfogadni tıle. Keserő volt, szinte kibírhatatlanul, de nem tiltakozott ellene. Most, hogy határozottan érezte az 147
ízét, rájött, hogy egy perui fa ırölt kérgének a fızete az. Ritka és méregdrága gyógyszer, DélAmerikából szállítják ide, s úgy tartják, ez a leghatásosabb ellenszere a maláriának. Nagyon elıkelı házban lehet most, ha egy ilyen nehezen hozzáférhetı csodaszert adnak neki. Amikor legközelebb felébredt, egy fiatal cselédlány állt fel az ágya mellıl, és sietısen távozott. Amikor visszatért, kinyitotta az ajtót, hogy elıre engedje a gazdáját. Kyle meghökkenve látta, hogy Chenqua az, a Cohong vezetıje. Mélyen meghajtotta a fejét, úgy üdvözölte. - Üdvözöllek, tiszteletre méltó Chenqua. Gondolom, neked köszönhetem az életemet. Méltatlan vagyok határtalan jóságodra. - Ebben egyetértünk - felelte Chenqua szenvtelen hangon. -Meggondolatlanságodért sok-sok ezüstömmel kellett fizetnem. De legalább életben vagy. A halálodért ugyanis sokkal nagyobb árat kellett volna fizetnem. Az nem mérhetı ezüstben. Kyle szégyenében lehunyta a szemét. Úgy érezte magát, mintha még kisfiú lenne, úgy ötéves, akit valami csínytevésen ért egy felnıtt, és most megkapja tıle a megérdemelt szidást. - Sajnálom, hogy ilyen önfejő voltam, Chenqua. Hibáztam, amikor átléptem Kína határát. Egyetlen mentségem van csupán. Gyermekkorom óta másra sem vágytam, csak arra, hogy egyszer láthassam Hoshant. Chenqua kissé megenyhült erre. - Érthetı, hiszen szent hely, de akkor is ostoba lépés volt ez a részedrıl. - Most Kantonban vagyok? - kérdezte Kyle. Chenqua bólintott. -És ismét börtönbe vetnek, ha felépültem? - Nem. Visszamégy Makaóra, aztán Angliába. Wu Chong azt mondta, sohasem állt szándékában kivégeztetni téged. Csak börtönben akart tartani, és alaposan megbüntetni, amíg utasítást nem kap Pekingtıl arra vonatkozóan, hogy mi legyen a sorsod. - A kalmár arca megváltozott. - Igy is jócskán túllépte a hatáskörét - mondta komoran. - Persze, így is csak egy hajszálon múlott az életed. Ha elvitt volna a malária, senki sem vonhatná felelısségre ıt ezért. Chenqua nem mondta el Kyle-nak, milyen mélységes undorral töltötte el, amikor megtudta, hogyan kínozták meg a színlelt kivégzésekkel. Ha Kyle meghal maláriában, az balszerencse, ám véletlen, és nem róható fel a prefektus hibájául. A kivégzésnek álcázott kínzások miatt azonban a hivatalos Peking is súlyosan büntetné Wu Chongot. A Fan-qui vétett ugyan a törvényeik ellen, de nem érdemelt ilyen súlyos büntetést. Szerencsére nem lett diplomáciai incidens az ügybıl, a kínai kormány úgy döntött, egyszerően kiadja a külföldi törvényszegıt saját hazájának. - Hogyan értesültél arról, hogy bebörtönöztek? - A Gyártól és Mei-Lian levelébıl - felelte Chenqua. Lám, Trothnak köszönheti az életét - és már nem elıször. Chenqua talán sejt is valamit a kapcsolatuk megváltozott jellegérıl. Ha jól számolta, a lány most már hamarosan megérkezik Angliába. A családja hónapokig gyászolni fogja, mire tudomásukra juthat, hogy mégis életben maradt. Nos, ezen sajnos nem segíthet már. Csak remélte, hogy az édesapját nem viszi a sírba a szíve, amint értesül elsıszülött fia haláláról. Ha ez mégis bekövetkezne, sohasem tudna szabadulni a bőntudattól. Aztán arra gondolt, vajon mennyit kellett fizetnie Chenquának miatta... - Természetesen készen állok megtéríteni a kiadásaidat, Chenqua. Gondolom, nem kevés pénzbe került a szabadságom. Mondd meg, mivel tartozom, és máris megadom. - Szó sem lehet róla. Menj haza, Fan-qui, és élj boldogan. De sohase feledd, milyen sokba került az ostobaságod. - Igazi üzletember vagy, Chenqua - mondta Kyle elismerıen. - Mindig is az maradok - felelte Chenqua. Felállt, majd hozzátette: - Ha már egyszer elloptad tılem a legjobb tolmácsomat, ígérd meg, hogy a gondját viseled, amíg csak élsz. - Esküszöm - mondta ünnepélyesen Kyle. A kalmár arcát figyelte közben, de semmiféle érzelmet nem sikerült leolvasnia róla. Vajon mit jelentett a számára Troth? Nem a lánya, nem is a barátja, de biztosan ezer és ezer szállal kötıdik a lányhoz. - Üzensz esetleg valamit Mei-Liannak? Chenqua hosszasan gondolkodott. - Mondd meg neki... hiányzik a reggeli kung fu. Tudod, együtt szoktunk gyakorlatozni... - Megmondom neki. 148
Miután Chenqua távozott, Kyle fáradtan visszahanyatlott a párnájára. Lám, utolsó nagy utazása csaknem tragédiába torkollott, és kis híján az életébe került. Veszélybe sodorta Mei-Liant, nehéz és kellemetlen helyzetbe hozta Chenquát. Vajon megérte? Megérdemelte egyáltalán Chenqua és a sors jóságát? Hónapokig szenvedett saját meggondolatlansága, ostobasága miatt, és egy nyavalyával is tetézte szenvedéseit az élet, ami hónapokra, akár évekre is legyengíthetí a szervezetét. És ráadásul kötött egy házasságot, amirıl azt hitte, mindössze néhány óráig tart majd, nem pedig egy egész életre. Miközben mindenáron segíteni próbált Trothnak, csak annyit ért el ezzel, hogy a legnagyobb bajba sodorta öt. Úgy érezte, nála ostobább fickót nem hordott még a hátán a jó öreg Föld.
149
Harmincadik fejezet Shropshire, Anglia, 1833 kora tavasz Troth csak akkor fogta vissza a lovát, amikor felértek a domb tetejére, ahonnan elébük tárult Warfield és a házhoz vezetı hosszú, kanyargós út. Miközben a halványkék égbolt látványában gyönyörködött, és a tavasz érkezésének elsı megbízható jeleit, a fákon duzzadó rügyeket csodálta, boldogan mondta: - Most már kezdem azt hinni, hogy Angliában is van más évszak a télen kívül. Meriel, aki épp ekkor lovagolt oda mellé, ezt hallva, elnevette magát. - Minden okod megvolt rá, hogy azt hidd, itt örökké csak tél van. Igaz, az idén valahogy még a szokásosnál is cudarabb volt ez az évszak. De most már egészen biztos, hogy eljött a tavasz. Ez a kedvenc évszakom. Mintha az egész világ téli álmot aludt volna idáig, és most egyszerre feléled... - Alig várom már, hogy virágzásnak induljanak a fák a kertben -mondta Troth ábrándosan. - Arra gondoltam, ha segítenél nekem, kialakíthatnánk egy kínai kertet is - javasolta Meriel. Bıven van rá hely a birtokon. - Szívesen - felelte Troth. Dominic is kilovagolt ma velük, de kissé leszakadt tılük, és pár méterrel odébb állt meg. Hallotta ugyan a beszélgetésüket, de eddig nem csatlakozott hozzájuk. Merielnek már reggel feltőnt, hogy a férje olyan gondterheltnek és feszültnek látszik, mint aki lélekben valahol egészen másutt jár - messze innen, és csak a teste van jelen. Pedig éppen ö javasolta, hogy lovagoljanak ki ide ma délután, ebben a szép, kora tavaszi idıben. Meriel és Dominic egyaránt kitőnı lovasok voltak, mintha eleve a nyeregbe születtek volna, de persze készséggel alkalmazkodtak Troth tempójához, aki kezdı lovas lévén, megfontoltabban galoppozott. Bár kitőnıen haladt a lovaglás technikájának elsajátításában, és tehetségesnek bizonyult, bıven volt még mit tanulnia. Dominic kitőnı érzékkel választotta ki számára a legmegfelelıbb lovat. Troth hálás volt i Szegfőszegnek, aki kitőnıen viselte lovasa gyakori ügyetlenkedését. A ló egyenletesen szedte a lábait, és sohasem esett ki a ritmusból, bármi' történt is körülöttük. Hónapok teltek már el azóta, hogy Troth megérkezett ide, Angliába. Talán hamarosan eljön az a nap, amikor felkerekedik, hogy ellátogasson az édesapja szülıhelyére. Teljesíteni kell. amit Hugh Montgo-mery sírjánál ígért, el kell jutnia Skóciába. Azután pedig majd eldönti, hol szeretne élni, letelepedni. - Szeretném kikérni Dominic tanácsát, mert nem igazán vagyok tisztában az anyagi helyzetemmel. Talán megengedhetem magamnak, hogy fenntartsak egy kisebb házat. - Ettıl nem kell félned, semmire sem lesz gondod. Egyébként pedig nyugodtan itt maradhatsz nálunk, ha van kedved hozzá - mondta Meriel gondolkodás nélkül, mint aki már várta Troth bejelentését. - A gyerekek imádnak. Dominic és én is szeretünk. Miért mennél vadidegen emberek közé, amikor itt szívesen látunk? Troth mosolyogva ingatta a fejét. - Köszönöm, hogy ilyen kedvesek vagytok hozzám, de akkor sem maradhatok itt életem végéig. Meriel a férjére pillantott, segítséget várva tıle. A szemöldökét ráncolta, amikor rájött, hogy Dominic oda sem figyel rájuk. - Dominic, valami baj van? Dominic erre is csak megkésve kapta fel a fejét. Mostanra olyan mélyen elmerült a gondolataiban, hogy szinte megszőnt létezni számára a külvilág. - Sajnálom, szívem... Bocsáss meg, de olyan furcsa érzésem van egész nap. Nem hagy nyugodni, amit az éjjel álmodtam... Kyle-t láttam, amint az országúton közeledett a házunk felé, lóháton... Belovagolt a kapun... Tudom, nevetséges hinni az ilyesmiben, de akkor is... olyan szokatlanul életszerő volt ez az álom. Nem tudok szabadulni az érzéstıl... 150
Meriel gyöngéden megérintette a férje kezét. Aggodalom és fájdalom tükrözıdött a tekintetében. Troth tökéletesen megértette Dominic lelkiállapotát. İ sem volt képes megbékélni a gondolattal, hogy Kyle halott. Álmában neki is jó néhányszor megjelent már Kyle, fıleg az utóbbi néhány hétben - egyszer lóháton tért haza, és nevetett, amikor megállt elıtte. Azt mondta, ez az egész csak tragikus félreértés volt, dehogy is halt ı meg. Kifejezetten jól érzi magát. Troth már rohant is felé, amint megpillantotta, széttárta karját, hogy magához szoríthassa... Azután sokszor olyasmit is álmodott vele, amitıl fülig pirult nappal, ha csak eszébe jutott. Meriel látta, hogy gondolatban Troth is messze jár, csakúgy, mint a férje. - Menjünk fel a kastélyhoz. Egy ilyen szép napon, tiszta idıben egészen Walesig is ellátni innen. Elindultak lefelé a domboldalon, hogy aztán a völgyet megkerülve térjenek vissza, amikor a távolban mozgásra lettek figyelmesek. Látták, hogy az egyik inas a birtok kapujához fut, szélesre tárja azt, hogy áthaladhasson rajta egy lovas kocsi, amely nemrég tért le az országútról. Troth már jól ismerte a szomszédok és a rokonok fogatait, és azonnal tudta, hogy itt másról van szó - ez a fogat inkább postakocsinak tőnt, amilyennel ı maga is érkezett a kikötıbıl. Dominicnak is feltőnt a dolog. Megtorpant, mozdulatlanul figyelte, mi történik a távolban. Le nem vette szemét a fogatról. - Mi a csuda... Ugye, megmondtam? Azzal megsarkantyúzta a lovát, és vágtába kezdett vele, faképnél hagyva a feleségét és a sógornıjét. Az udvariatlanság teljesen szokatlan volt tıle. Meriel felsikoltott ijedtében, mert úgy érezte, a férje veszélyes tempóban hajszolja a lovat, de mivel tudta, hogy úgysem tartóztathatja fel, úgy döntött, ı is követi inkább. Mi folyik itt? Troth semmit sem értett belıle, és a maga megszokott, biztonságos tempójában követte ıket a lovával. Talán egy várva várt kedves rokon érkezett látogatóba? Nem, ez a fogat nem az öreg Wrexhamé, és Lady Lucia sem ilyennel érkezett legutóbb hozzájuk a férjévei. Trotil azonnal ráismert volna... Dominic most vágtatott át az országúton, hogy a lehetı legrövidebb útvonalat követve, mielıbb a birtokra érjen. Alighogy lefékezte a lovat, már pattant is le a nyeregbıl. A fogathoz lépett, feltépte az ajtót, és várt... Egy magas, szikár férfialak lépett ki a kocsiból - Troth úgy látta, mintha egyenesen Dominic karjai közé szédült volna. Édes istenem, ez nem lehet igaz... Nem, ez nem lehet igaz... Olyan hevesen kalapált a szíve, hogy majd' kiugrott a mellkasából. Troth teljesen megfeledkezett gyakorlatlanságáról, és meggondolatlanul ösztökélte Szegfőszeget, hogy vágtázzon minél gyorsabban, ahogyan az imént Dominicéktól látta. Közben kétségbeesetten kapaszkodott a ló sörényébe, s egyedül abban reménykedett, a jószág nem vadul meg a tıle szokatlan viselkedés miatt. Percekkel késıbb érkezett ugyan a fogathoz, mint a háziak, de ekkor már tudta, mi vár rá...A csontsovány, nyúzott és beesett arcú vendég ugyanis Kyle volt. Most ott állt a fogat mellett, szorosan magához ölelve a fivérét, Dominicot, és mindkettıjük arcán patakokban folytak az öröm könnyei. Trothnak nagy üggyel-bajjal sikerült csak megfékeznie Szegfősze-get. Lehuppant a nyeregbıl, és a hosszú szoknyában meg-megbotolva, de feltartóztathatatlanul sietett Kyle felé. Azután hirtelen megtorpant és elbizonytalanodott. Nem akarta megzavarni a két testvér örömét... Hirtelen kívülállónak érezte magát. Elszorult a torka, és csak ezt suttogta maga elé; - Ez... nem lehet igaz... Látva tanácstalanságát, Meriel odalépett hozzá. - Hiszen nem láttad a saját szemeddel, amikor kivégezték... Hidd el, ı az... Nem egy kisértet. Troth csak most döbbent rá, mi történhetett valójában. Hallotta még a halálos ítélet kihirdetését, és aztán a fegyverek eldördülését, de Merielnek igaza lehet - nem látta meghalni Kyle-t. A kezét rémülten a szájára tapasztotta, s most már kezdte hinni ı is azt, ami csodával határos - Kyle él, itt van... Igen, ı az. Kyle csak most fordult az asszonyok felé, bár Dominic továbbra is a vállán tartotta az egyik karját. Most persze könnyő volt megkülönböztetni ıket egymástól. Dominic majd' kicsattant az 151
egészségtıl, Kyle azonban ijesztıen lefogyott. Mintha nemrég épült volna fel egy súlyos betegségbıl, ami miatt sokáig kellett nyomnia az ágyat... Troth a legszívesebben a nyakába ugrott volna örömében, de amikor Kyle ránézett, megtorpant a lendülete. A férfi tekintete szinte üres volt, kifejezéstelen, semmiféle érzelem nem tükrözıdött belıle. Az nem lehet, hogy elfelejtette ıt... Talán emlékezetkiesése van? Vagy talán nem is örül neki? Igen, egyre határozottabban érezte, hogy Kyle nem akarta többé viszontlátni ıt. Ekkor halvány mosoly suhant át a férfi beesett arcán. - Troth... Örülök, hogy épségben ideértél. Már az is valami, hogy legalább megismerte, és a nevén szólította. Trothnak eszébe jutott, hogy itt, Angliában, csakúgy, mint Kínában, még a házastársak sem nyilváníthatják ki gyöngédségüket egymás iránt mások jelenlétében. Legalábbis helytelenítették ezt az emberek. Még az olyan meghitt kapcsolatban élı párok, mint amilyen Meriel és Dominic, sem mutatták ki érzéseiket nyilvános helyen. Troth azzal hitegette magát, hogy Kyle távolságtartó magatartásának a magyarázata is ebben rejlik: egyszerően csak tiszteletben tartja az itteni szokásokat. - Én... azt hittem, meghalt, mylord - rebegte végül. - Én pedig... igazából soha, egy pillanatig sem hittem el, hogy már nem élsz - mondta Dominic ragyogó arccal. Lám, a megérzései helytállónak bizonyultak... Az álmai nem hazudtak. - A lelkem mélyén éreztem, hittem, hogy viszontlátjuk még egymást. Persze, miután Troth elmondta, mi történt, és beszámolt a kivégzésedrıl, nem tehettem mást, kénytelen voltam elhinni... - Csak egy hajszálon múlott az életem. Wu Chong kegyetlen játékot őzött velem. Többször is eljátszották velem, hogy most már tényleg kivégeznek - mondta Kyle élettelen hangon, mintha nem is az ı életérıl lenne szó. - Miután Troth értesítette Chenquát és a Kelet-indiai Társaságot a történtekrıl, a segítségemre siettek, és kiszabadítottak Feng-tang börtönébıl. Szerencsémre idıben érkeztek... Még mielıtt elvitt volna a malária. Odébb akart lépni a fivére mellıl, de kis híján elesett, annyira megszédült a hirtelen mozdulattól. Dominic ijedten utánanyúlt és magához ölelte. - Hiszen alig állsz a lábadon... - mondta könnyes szemmel. - Nem, azért annyira nem rossz a helyzet. Már így is sokat erısödtem ahhoz képest, hogy milyen állapotban hoztak ki a börtönbıl. Bármennyire is vártam ezt a pillanatot, váratlanul ért ez a találkozás - felelte Kyle. Halványan elmosolyodott, de továbbra sem tudta elég erısen tartani magát. A fivérére támaszkodva állt. - A maláriából nehéz felgyógyulni. Sokáig tart a lábadozás. Troth jól ismeri ezt a nyavalyát. - Szerintem az lesz a legjobb, ha most azonnal bemegyünk a házba. Én majd elkisérlek. Meriel, visszavinnétek a lovamat az istállóba? Dominic meg sem várta a felesége válaszát, felnyalábolta a bátyját, és beemelte a fogatba, mint egy rongybabát, a hátsó ülésre ültette, aztán ı is beült mellé. Troth abban reménykedett, Kyle csak azért ilyen érzéketlen iránta, mert meggyötörte testétlelkét a súlyos betegség. Legyengült, és nyilván az idegrendszerét is megviselte a fogság, a kegyetlenkedések, megaláztatások. Azután a hosszú út hazáig... És jól tudta, a malária nem az a betegség, amibıl könnyőszerrel kilábalhat az ember. Mégis, mindezek ellenére is sértette Kyle viselkedése. Fájt neki a férfi közönyössége, s egyre csak a magyarázatot kereste erre, miközben Szegfőszeget a kantárszárnál fogva lépegetett a ház felé. Az imént úgy beszélt vele, mint egy alkalmi ismerıssel, nem pedig mint a szeretıjével, fıleg nem mint a feleségével. Úgy döntött, mégis nyeregbe száll inkább, akkor hamarabb hazaér. Miközben egyre csak törte a fejét, hirtelen rádöbbent a kijózanító valóságra. Kyle csakis azért ajánlotta fel neki, hogy feleségül veszi, hogy ıt védelmezze ezzel... Igazából sohasem állt szándékában összeházasodni vele. A szeretıje volt, alkalmi partner csupán, futó kapcsolat... És ha Kyle-t nem ítélték volna halálra, akkor ez mindig is így maradt volna. Minél többet gondolkodott ezen a kérdésen, annál idegesebb lett. Meriel eddig mellette gyalogolt, most könnyedén nyeregbe szállt. - Ne nyugtalankodj amiatt, hogy most úgy érzed, elhanyagol -mondta halkan. - Dominic és Kyle kapcsolata sokkal mélyebb, mint általában a testvéreké - tette hozzá. - Az ikrek már csak 152
ilyenek. De ne félj, semmitıl sem fosztanak meg minket a testvérük miatt. Azt hiszem, azért tudnak annyira szeretni minket, mert egymást ennyire szeretik. Troth nyelt egy nagyot, és nem tudta eldönteni, örüljön-e annak, hogy Meriel ilyen könnyedén olvas a gondolataiban, vagy inkább tartania kellene tıle emiatt. - Lehet, hogy a ti esetetekben így is van - jegyezte meg keserően. - Mert az biztos, hogy Dominic rajongásig szeret téged... De Kyle és én... A mi kapcsolatunk egészen más. Meriel megfogta Dominic lovának a kantárszárát, és magával vezette a jószágot. - Persze, hogy más. Hiszen szinte alig ismerhettétek meg egymást. És azt a kevéske idıt sem hétköznapi körülmények között töltöttétek el együtt. Óvatosan Trothra pillantott, azon gondolkodva, folytassa-e, mit gondol. - De tudom, hogy te szereted ıt. És hidd el nekem, Kyle sohasem ajánlotta volna fel, hogy házasodjatok össze, ha nem szeretne eléggé ehhez. Most egyszerően csak kimerült. A börtön, aztán a betegség és az utazás épp elég megpróbáltatást jelentett a szervezete számára. Te csak légy türelemmel, meglátod, hamarosan minden rendbe jön. Troth keserően gondolt arra, hogy most amúgy sincs más választása. Szomorúan figyelte maga elıtt az utat, miközben egyre közeledtek Warfield Parkhoz. Egyre csak Kyle-t látta maga elıtt amint az elıbb kiszállt a fogatból, épp olyan volt, mint álmában - mintha feltámadt volna... De az álom mégsem egészen ilyen volt. Ott a férje magához ölelte, forrón, szerelmesen, mint aki soha el nem engedi többé. Milyen ostoba volt! Naiv és ostoba... Úgy érezte, a házasságuk és ezzel a kapcsolatuk végérvényesen megromlott. Bármilyen nemes szándék vezérelte is Kyle-t, amikor örök hőséget fogadtak egymásnak a börtönben. Kyle felriadt álmából. Zihálva szedte a levegıt, minden porcikája reszketett, és hideg verejtékben úszott a teste. Azt álmodta, Wu Chong börtönében van megint. Amikor felébredt és körülnézett, nyomban rájött, hogy itthon van, Angliában - sıt, Troth is ott volt mellette. Az ágyon pihent, teljesen felöltözve - nem a takaró alatt, hanem rajta. Nyilván késı éjjelig virrasztott mellette, és ledılt egy kis idıre. Az éjjeliszekrényen egy gyertyacsonk halvány fénnyel lobogva égett. Csak nehezen küzdötte le magában a vágyait, hogy át ne ölelje. A legszívesebben magához húzta volna... Nem a szenvedély késztette erre, nem a testi vágy, mert az még Feng-tangban elhalt benne. Ellenállhatatlan erıvel vonzotta viszont egy másik emberi lény közelsége, hogy megnyugvást találjon mellette, hogy erıt merítsen belıle - fıleg most volt rá nagy szüksége, amikor a szokásos rémálom után ismét kimerülve ébredt. A hosszú és gyötrelmes utazást kihasználta arra is, hogy elejétıl végig átgondolja az életét, így a lánnyal való kapcsolatát is. Ha a házasságuk mindenki számára megkérdıjelezhetetlenül törvényes lenne, akkor most nincs mit tenniük - élik az életüket, immáron férj-feleségként. Ám Kyle tudta, hogy nem ez a helyzet. Úgy érezte, kötelessége felmenteni a lányt az akkor tett esküben vállalt kötelezettség alól, hiszen valójában sohasem akartak összeházasodni, s ez a frigy - úgy tervezték csak néhány órára szól. A lány elsısorban arra vágyott, hogy szabadon élhessen, és ha valaki, hát ı nagyon is megérdemelte. Ám most, amikor nyilvánvaló volt a számára, hogy a családja s a környezete elfogadta ıt Lady Maxwellként, tudta, pokoli nehéz lesz érvényteleníteni a házasságukat anélkül, hogy ne lenne botrány belıle. Egy elvált nı csökkent értékő ebben a társadalomban. Márpedig Kyle örök hálával tartozott Trothnak, és szeretett volna olyan nevet adni neki, ami miatt sohasem kell szégyenkeznie. És ha már itt tartunk, az a minimum, amit tehet, hogy visszaadja neki a teljes szabadságot. Igen, ezt kell tennie. Fel kell mentenie öt a neki tett eskü alól. Elıször abban reménykedett, talán már nem találja a lányt War-fieldben. Hiszen, ha épségben megérkezett Angliába, közölte halálhírét Dominicékkal, azóta bıven volt ideje továbbutazni Skóciába. Hiszen eleve így is tervezte. Épp ezért állt olyan tanácstalanul és megrökönyödve, amikor meglátta ıt Dominic és Meriel társaságában. A lovaglóruhában ráadásul még gyönyörőbb volt, mint amilyennek az emlékeiben élt. Lám, ilyen rövid idı is elég volt neki arra, hogy tökéletesen alkalmazkodjon az angolokhoz. Elıször azt hitte, káprázik a szeme, amikor megpillantotta. Nemcsak a félénk, sete-suta Jin Kang, 153
hanem a nemes lelkő kínai hajadon, Mei-Li-an is nyomtalanul eltőnt... Ha a mandulavágású szemektıl eltekint, azt hihetné, Meriel valamelyik ízig-vérig angol barátnıje. Óvatosan, nehogy felébressze, felült, hogy az ágy végében összehajtva levı másik takarót Trothra terítse. Napközben már kellemesen langyos volt a levegı, de az éjszakák továbbra is hidegek, akárcsak télen. Miközben gondosan betakargatta a lányt, eszébe jutott, mennyit nevettek, milyen szenvedélyesen szeretkeztek... Ám mintha mindez nem is vele történt volna, hanem egy másik férfival, egy idegennek Úgy érezte, soha többé nem lesz már olyan felszabadult, olyan szenvedélyes, mint akkor...Most még önmaga számára is vadidegen volt. Bár gondosan ügyelt minden mozdulatára, nehogy megzavarja a lány békés szendergését, Troth mégis megmozdult. Hirtelen felpattant a szeme, mint aki rosszat álmodott. Amikor Kyle-ra nézett, a férfi látta a tekintetében, milyen fájdalmat okoz neki, hogy nem a régi Kyle-t kapta vissza. - Dominic itt virrasztott melletted egy ideig - mondta Troth. - Aztán bejött Meriel, hogy felkisérje aludni, és én kettesben maradhassak veled. Remélem, már jobban vagy. Nagyon ránk ijesztettél. - Sokkal jobban - felelte Kyle, nem sok meggyızıdéssel. Nem tudta, mitévı legyen, de nem zárkózhatott el a mélységes fájdalom és megbántottság elıl, amely a lány tekintetébıl tükrözıdött. Megsajnálta, de úgy érezte, minél elıbb tisztázniuk kell a helyzetet. Trothnak tudnia kell, nem várja el tıle, hogy mindenáron fenntartsák a kényszer szülte házasságot, és hogy becsapják nemcsak a világot, de önmagukat is. - Sajnálom, Troth, azt hiszem, borzalmasan összekuszáltam az életedet. És végzetes hiba volt a részemrıl. Azt hittem, pofonegyszerő lesz pedig. Elmegyünk Hoshanhoz, aztán vissza Makaóra... És látod, mi lett belıle? Kis híján az életedbe került. Iszonyú szenvedéseket okoztam a családomnak, Chenquának pedig egész vagyonába került, hogy kiszabadítson a börtönbıl. És gondolom, szándékomon kívül azoknak az európaiaknak a dolgát is alaposan megnehezítettem, akik csak ezután utaznak majd Kínába. Pedig ık teljesen vétlenek... És mindez csak azért, mert önfejő voltam, mert nem hallgattam rád... - Ami megtörtént, az megtörtént. Úgysem lehet visszacsinálni -mondta a lány higgadtan, közönyösen. - De most már igazán elmesélhetnéd, mi történt az utolsó találkozásunk óta. Kyle akadozva kezdett bele. Újra meg újra át kellett élnie ehhez a megalázó pillanatokat, amikor fogva tartója cinikus humorral több alkalommal is megrendezte a kivégzését. Az érzéseirıl nem beszélt Trothnak, csak a tényeket sorolta. Igaz, már hónapok teltek el azóta, és itt végre tökéletes biztonságban érezhette magát, mégis nehezére esett beszélni a tön:éntekrıl. A félelmeit, rettegését, megalázottságát senkivel sem osztotta meg szívesen, és fıleg nem vele. - És ezek szerint Chenqua segítségével sikerült kiszabadulnod? - Igen. Bár elég sokáig kellett várnom erre a pillanatra. Elıször azért nem siettek, mert azt hitték, már biztosan kivégeztek. És az alkirály úgy gondolta, késı, semmit sem tehetnek az érdekemben. Amikor Chenqua megtudta, hogy mégis életben vagyok, utánam küldte a legidısebbik fiát és a háziorvosukat Feng-tangba. És egy egész század zászlóst is adott melléjük, arra az esetre, ha katonai erıvel kellene meggyızni Wu Chongot... - Kyle elmosolyodott. - A prefektusnak nem volt ínyére a dolog, de végül beleegyezett, hogy eltávolítsák az idegen ördögöt a városából. A biztonság kedvéért elıbb írt Pekingnek, hogy onnan utasítsák, mitévı legyen ebben a helyzetben. Azt hiszem, sánta öszvérrel vitték a levelet, mert olyan hosszú idıbe tartott a postafordulta. Wu végül azt mondta, ha az alkirály kész vállalni a felelısséget a fogolyért, akkor ı szívesen lemond az ırzésérıl és a kivégzésérıl. Persze, nekem errıl az egészrıl fogalmam sem volt. Csak azután tudtam meg, mi történt, miután Chenqua házában felébredtem, és kigyógyítottak a maláriából. - És Chenqua hogyan reagált a történtekre? - kérdezte Troth, nem titkolt aggódással. - Alaposan megszidott, mintha egy rakoncátlan iskolás fiú lennék, de nem engedte, hogy megfizessem neki az összeget, amellyel megváltotta a szabadságomat. - És rám nem volt dühös? - kérdezte Troth. Az arca rezzenéstelen volt, mintha márványból faragták volna. - Azt mondta, nagyon hiányzol neki, fıleg a hajnali kung fu edzések miatt. 154
Kyle megérezte, milyen fontos Troth számára, hogy mit válaszol. - És azt is mondta, sajnálja, hogy így döntöttél, és nemcsak azért, mert kitőnı szolgálatot tettél neki. De sem mérges, sem dühös nem volt rád. Csak sajnálta, hogy így történt. És minden jót kíván neked. Troth arca végre felderült valamelyest. - Örülök neki. - És veled mi történ azután, hogy elváltunk egymástól? - Gavin Elliott nagyon készséges volt, és a családod is szívélyesen fogadott. Még a vén sárkány... akarom mondani, az édesapád is. - A vén sárkány... találó elnevezés - állapította meg Kyle. Látszott rajta, hogy kifejezetten mulattatja a dolog. - Egyébként jó, hogy mondod... Apám most már bármelyik pillanatban itt lehet. Amint megérkeztem Angliába, üzentem neki, és a húgomnak is. Most arra gondolt, elıször talán mégis inkább Dornieighbe kellett volna utaznia, és nem ide, Dominicékhoz. Ám a kapcsolat, amely a fivéréhez főzte, minden más emberi érzésnél és rokoni köteléknél erısebb volt. Az édesapjával való találkozást öntudatlanul is halogatta. Vele gyakran volt feszült a viszonya. Troth óvatosan Kyle vállára hajtotta a fejét. A férfi nem tiltakozott, de nem is vonta közelebb magához. - És most mi lesz? - kérdezte Troth. - Fogalmam sincs. Fura dolog ez. Ami tökéletesen logikusnak és pofonegyszerőnek tőnt egy kínai börtönben, az valahogy tiszta ırültségnek hangzik itt, Angliában. Üres, kifejezéstelen tekintettel meredt a mennyezetre. - Számomra most elsısorban az a kérdés, hogyan adhatnám vissza a szabadságodat anélkül, hogy botrányba keverjelek. Nem igazán jó elvált nınek lenni ebben az országban. És ha valaki egy arisztokratától válik el, az mindig gyanús... Troth megdermedt. - Úgy értsem, vissza akarod csinálni az egészet? Semmisnek nyilváníttatni a házasságkötésünket? - Nem arról van most szó, hogy én mit szeretnék, hanem arról, hogy mi a helyes - felelte Kyle. Gondosan megválogatta a szavait, majd hozzátette: - Elıtted csak most nyílt meg a világ igazán. Ki tudja, milyen lehetıségektıl fosztalak meg azzal, hogy belekényszerítettelek ebbe a házasságba egy ırült pillanatban. Különben pedig... az az igazság, sohasem terveztem, hogy még egyszer megnısüljek. Úgy érzem, nem vagyok alkalmas a férj szerepére. És te sokkal jobbat érdemelsz nálam. - Milyen nemes gondolat - mondta a lány fanyarul. Kyle hónapok óta most nevette el magát elıször. - Már hogy lenne nemes gondolat! Dehogy... csak értsd meg, szeretnék rájönni végre, mi a helyes. - Hosszasan hallgattak. - De ha csak nem sürgıs számodra a dolog, akkor talán jobb lenne, ha várnánk még, amíg egy kicsit erıre kapok - mondta Kyle. - Nem szeretném siettetni a döntésedet. Gondolom, eltart egy ideig, mire magadhoz térsz a meglepetéstıl, hiszen hónapok óta halottnak hittetek engem. Troth szótlanul bólintott. Kyle gyöngéden megérintette a haját, és megsimogatta. - Sajnálom, hogy így történt, hidd el nekem... De hiába írtam volna levelet, az sem ért volna ide hamarabb, mint én. - Igen, ezt értem - mondta a lány. A hangja hidegen, szomorkásán csengett. - De ami a többit illeti... Gondolom, nem szeretnéd, hogy úgy viselkedjünk, mint férj és feleség, amíg el nem döntıd, mi a helyes lépés... Vagy hogyan gondoltad kettınk kapcsolatát? Kyle lehunyta a szemét. Úgy érezte, Troth a lelkébe lát. Érzi, attól fél, ha ismét szeretkeznek, soha többé nem tudja elengedni İt... Próbálta tréfásan elütni a kérdés élét. - Meglátod, ha egyszer ott vagy Domleighbe, mindenáron menekülni próbálsz majd onnan. Mint ahogy ebbıl a házasságból is. Nincs még egy olyan rideg és barátságtalan hely egész Angliában. - Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen neked ott van az otthonod. 155
- Igen, ez a büntetés a vétkeimért - mondta Kyle önironikusan. -És mégis... Be kell vallanom, alig várom már, hogy visszatérhessek oda. Hét esztendı nagy idı. És éppen hét év telt el azóta, hogy nekivágtam a nagyvilágnak. Ez épp elég idı volt ahhoz, hogy valóra váltsa az álmait. És csak most döbbent rá, most már nincs mirıl álmodoznia.
156
Harmincegyedik fejezet Dornleigh nem okozott különösebb csalódást - pontosan olyan volt ugyanis, amilyennek Kyle leírta. Amint közeledtek a ház felé, az idı is egyre barátságtalanabbra fordult: kellemetlenül hideg lett, az ég beborult, egész nap ólomszürkén komorult a táj fölött, és szúrósan szemerkélt az esı. A tágas épület leginkább egy hodályra emlékeztetett, amelynek kapujára nyugodtan kifüggeszthettek volna egy táblát ezzel a felirattal: Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Troth a fogatban üldögélt, és az ablakon ki-kihajolva pásztázta a környéket. Nem tudta eldönteni, örüljön-e vagy inkább szomorkodjon amiatt, hogy ilyen hamar megérkeztek. És ami azt illeti, bár Kyle lélekben felkészítette arra, ami itt vár rá, titokban mégis abban reménykedett: talán mégsem lesz olyan barátságtalan ez a hely, mint amilyennek leírta. Ott ült most a férjével és annak édesapjával szemben, a Wrexham család kényelmes fogatában, melynek oldalát a családi címer diszítette, jóllehet, már két napja úton voltak, szinte mindvégig összezárva, a feszültség mégsem oldódott közöttük: az idı java részében kerülték egymás tekintetét. Kellemetlen volt a helyzet mindannyiuk számára, és ahogy közeledtek Domleigh felé, ez csak tovább fokozódott. Az elmúlt két hét ugyancsak megviselte az idegeiket, és emellett iszonyúan fárasztó is volt a számukra. Lord Wrexham hintója két nappal a tékozló fiú liazatérése után érkezett meg Warfield Parkba, és alig egy órával késıbb Lady Lucia fogata is begördült az udvarra. Az earl eleinte a tıle megszokott zsémbes-zsörtölıdı modorban társalgott a háziakkal, azután hirtelen, mintegy varázsütésre megváltozott a viselkedése, és úgy sürgött-forgott a gyermekei körül, mint egy kotlós, amelynek hosszú idı után sikerült végre összeterelnie a teljes fészekaljat. Kyle kimerült volt ugyan, de jól viselte az itthoni megpróbáltatásokat: állandóan ö állt az érdeklıdés és a társalgás középpontjában. Bár mindvégig mosolygott, és igyekezett türelmesen válaszolgatni a hozzá intézett kérdésekre, Troth látta rajta, hogy leginkább egy kis nyugalomra vágyik. Nem mintha bárkit is érdekelt volna, hogy neki mi a véleménye minderrıl. Attól a naptól kezdve, hogy Kyle megérkezett, saját szobát kapott, és Troth most még kevésbé érezte, hogy a felesége, mint bármikor korábban. Szinte egy percet sem tölthettek négyszemközt, és bár senki sem volt durva vagy barátságtalan hozzá, és még csak nem is céloztak arra, hogy nem tekintik maguk közül valónak, ı mégis igy érezte... A Renbourne család tökéletesen megvan nélküle is. Ö itt fölösleges, a jelenléte pedig egyre inkább feszélyezi a háziakat. A hosszú nappalokon és álmatlan éjszakákon csak az jelentett némi vigaszt a számára, hogy észrevette: Kyle nemcsak vele viselkedik ilyen távolságtartóan. Úgy tőnt, egyedül a fivére társasága nem volt a terhére. Dominic viselkedése is hasonlónak bizonyult: Kyle-t kivéve mindenki mással ideges és türelmetlen volt. Troth érezte, hogyan áramlik a testébıl a chi-energia, hogy erıt adjon fivérének a mielıbbi felgyógyuláshoz, de furcsa mód mostanában egyre többször jutott eszébe, hogy ezt is talán csak képzeli. Mindaz, ami Kínában természetesnek és magától értetıdınek tőnt, itt, a racionális és gyakorlatias Angliában valahogy inkább ostoba babonaság benyomását keltette. Troth szerencséjére, Meriel viselkedése cseppet sem változott azóta, . hogy Kyle hazatért. Mindent elkövetett, hogy lekösse Troth figyelmét, a gyerekekkel is gyakran szervezett valamilyen programot neki, eljártak együtt lovagolni, máskor a kertbe vagy az üvegházba hívta szorgoskodni, hogy felkészüljenek a tavaszi veteményezésre, palántázásra. Ám itt, Dornleighben, távol Dominicéktól már nem számíthatott Meriel segítségére. Kyle összesen tíz napot volt hajlandó eltölteni War-fieldben, azután kijelentette, elég erısnek érzi már magát ahhoz, hogy visszatérjen ide, ahogyan ı nevezte: a családi sasfészekbe. Az Öreg Wrexham szerette volna, ha mielıbb útra kelnek, mintha számára ezzel válna teljessé a család egyesülése. Vagy csak azt szerette volna elérni, hogy Kyle és Dominic végre különváljanak egymástól, és kettesben beszélgethessen a nagyobbik fiával, aki hamarosan az örökébe lép? Troth keserően vette tudomásul, hogy az öreg earl cseppet sem törıdik vele. Jó esetben is átnézett rajta, mintha ott sem lett volna. Bár mostanában semmire sem vágyott annyira, mint a férje figyelmére, Troth igyekezett továbbra is türelmes maradni, és remélte, hogy a helyzet 157
javulni fog, amint Kyle ismét erıre kap. Ö mindent megtett a cél érdekében - most már pontosan úgy viselkedett, öltözködött és társalkodott, mint egy igazi, tökéletes modorú, illemtudó elıkelı angol hölgy. Kezdetben mindent elkövetett, hogy valahogyan kivívja Wrexham elismerését. Néha úgy érezte, hogy Kyle olyan meghökkenten nézi, mintha rá sem ismerne, s Troth arra gondolt, biztosan azért van így, mert immáron minden tekintetben - a mozgásával, a gesztusaival és a mimikájával is - tökéletesen megfelelt az angol szokásoknak, elvárásoknak. Meriel mellett hamar kitanulta, hogyan kell viselkednie a különbözı helyzetekben. Egyébként az édesanyjának köszönhetıen eleve megvolt benne az a veleszületett képesség, hogy viszonylag könnyedén alkalmazkodott az új környezethez, bárhová csöppent is. A hintó lassított, miközben begördült az udvarra, majd megállt Dornieigh diszes bejárata elıtt. Egy libériás inas sietett a vendégek elé. Udvariasan kinyitotta az ajtót, leengedte a lépcsıt, majd meghajolt elıttük. Troth megkönnyebbülten szállt ki. Végre szívhat egy kis friss levegıt. Bár Warfieldben még nagy izgalommal és várakozással nézett elébe ennek az utazásnak, mert akkor még azt hitte, végre kettesben maradhat Kyle-lal, Wrexham jelenléte rettenetesen feszélyezte és görcsössé tette. Kínosan ügyelt minden mozdulatára, gesztusára. Most már abban is biztos volt, hogy az earl mélységesen megveti, és sohasem fogadja el ıt mint családtagot. És vajon Kyle? Troth hirtelen úgy érezte, biztosan ı is örült annak, hogy nem kellett édes kettesben utaznia vele. Nyilván még ennél is kínosabb lett volna ez az utazás a számukra. Amikor beléptek Dornieigh tágas és rideg elıcsarnokába, Troth zavara még tovább fokozódott. Sohasem érezte még ilyen kellemetlenül magát. Odabent a fogadásukra felsorakozott ugyanis a teljes személyzet: úgy álltak ott, a vendégek elıtt, katonásan, glédában a hideg fal tövében, mint egy kisebb létszámú, fegyelmezett hadsereg. Kyle szertartásosan elhaladt elıttük, és egyenként üdvözölte ıket, Troth azonban a háttérben nneghúzódva zavartan várakozott, tekintetét mindvégig lesütve. Érezte, hány kiváncsi szempár villan rá közben. Miután Kyle végzett az üdvözléssel, Troth nagy meglepetésére visszasietett hozzá, belékarolt, és most már vele együtt lépett oda a személyzet elé. - Engedjék meg, hogy bemutassam a feleségemet. Lady Maxwell... Troth úgy érezte, Kyle gesztusának köszönhetıen talán mégis van esélye arra, hogy elfogadják, és megkapja tılük az ıt megilletı tiszteletet. Ám amikor Kyle sorra bemutatta ıt a személyzet tagjainak, a szeme sarkából látta, hogy Wrexham lebiggyesztett ajakkal, megvetıen figyeli ıket. Lesújtó pillantást vetett Trothra, amikor az feléje fordult. Azután Kyle a házvezetını gondjaira bízta asszonyát, aki felkisérte a lakosztályába. Troth számára most nyilvánvaló lett, hogy ismét a férjétıl külön, magányosan kell töltenie ideje java részét. Megfogadta magában, hogy ennek ellenére sem veszti el a türelmét: történjék bármi is, ı akkor is úgy viselkedik, ahogyan egy kifogástalan modorú angol hölgytıl elvárható. De ennél többet nem tehet. Legfeljebb reménykedhet és fohászkodhat, hogy talán egyszer még másképpen lesz... Alig egy hete érkezett meg Domleighbe, és Troth máris tökéletesen értette, miért akart Kyle menekülni innen. A feng shui szempontjából kibírhatatlan volt itt minden egyes helyiség - csupa éles kiszögellés, egyenes vonalak, a berendezés néhol túlzsúfolt, másutt szegényes és sivár, és általában valami megfoghatatlan szomorúság sugárzott a helyiségekbıl. Talán éppen ez a hangulat felelt meg a leginkább most férje lelkiállapotának? Kyle szinte szellemként járkált az ódon épületben. Mint aki csak testben van jelen, de lélekben valahol egészen máshol jár, messze innen. Mindvégig udvarias volt, de inkább kimért, mintsem kedves vagy barátságos, az eddiginél is távolságtartóbb. A gondolatai elkalandoztak, még olyankor is, amikor látszólag meghitten beszélgettek. Márpedig erre csak igen ritkán került sor. Troth attól félt, valami komoly baj lehet Kyle-lal - olyasvalami, ami súlyosabb, mint a malária. Lelki bajra, depresszióra gyanakodott inkább. A lelke, a szelleme sérült, márpedig az ilyen seb sokkal mélyebb, mintsem gondolnák. A férfi, akinek megismerte ıt, nyitottan, élénk érdeklıdéssel figyelte a világot maga körül - mostanra azonban mintha nyomtalanul eltőnt volna belıle az életkedv. Leginkább egy üres csigaházra emlékeztette. 158
Troth szeretett volna segíteni neki, de fogalma sem volt arról, hogyan. Rettegett attól, hogy valamit elront, ha közeledni próbál hozzá. Emellett az is épp elég energiáját emésztette fel, hogy önmagában tartani tudja a lelket - úgy érezte, mintha orvul kelepcébe csalták volna, s most már élete végéig itt kellene raboskodnia ebben a ridegen kongó, kriptára emlékeztetı épületben. Ráadásul azóta, hogy megérkeztek, megállás nélkül esett az esı. Idejét így hát jórészt olvasással töltötte. Ha megunta, végigjárta az épület helyiségeit, és megpróbált beszélgetésbe elegyedni a személyzet tagjaival. Mindez persze csak pótcselekvés volt a részérıl: tulajdonképpen arra várt, hátha kap végre valamilyen biztató jelet a férjétıl. Troth eltökélte magában, hogy ı nem fog kezdeményezni. Kyle-nak kell megtennie az elsı lépést - már ha egyáltalán valaha is szeretne ismét közelebb kerülni hozzá. Izgalommal és félelemmel várta, vajon milyen lesz az a nagyszabású fogadás, amelyet Wrexham tervezett másnap este a fia hazatérése tiszteletére. A környékbeliek közül mindenkit meghívtak, aki csak számít. Bár Kyle a vendégek többségét jól ismerte, Troth biztosra vette, hogy ez a nagy felhajtás kimeríti. İ maga egyre fokozódó rettegéssel várta az estélyt, és a legszívesebben a szobájában maradt volna, amíg el nem mennek a vendégek. Úgy érezte, itt egészen biztosan senki sem fogja hiányolni, s keserően, fájdalmas nosztalgiával gondolt a Warfield Parkban tartott karácsonyi bálra. Milyen más volt akkor, pedig ugyanígy rettegett tıle... Aztán egyszer csak kisütött a nap. Reggel, amikor felkelt, és odaállt a tükör elé, hogy kibontsa és kifésülje a haját, alig tudott betelni a látvánnyal. A sőrő erdıvel borított northamptonshire-i dombok csodálatosak voltak, amikor füröszteni kezdte a smaragdzöld lombokat a nap elsı sugara. A sok csapadéknak köszönhetıen a zöld megannyi élénk, szemkápráztató árnyalatában pompázott a kúria körül a pázsit, a kertet körülvevı, gondosan nyírt élı sövény, a fák tövében pedig ragyogó sárga nárciszok kezdtek virítani. Troth most már azt is értette, miért szeretett volna mindenképpen visszatérni ide Kyle - nem a családi fészek vonzotta, hanem a gyönyörő vidék. Miközben összefogta a haját, hogy szokásához híven feltőzze, eszébe jutott, mi lenne, ha megkeresné Kyle-t, és arra kérné, menjenek el együtt lovagolni. Talán ı is örömét lelné abban, ha megmutatná neki a birtokot, amelyre oly büszke az egész család. Mivel az öreg Wrexham a köszvénye miatt úgysem lovagolhat, így egyúttal azt is elérhetné, hogy legalább néhány órára kettesben maradjon a férjével. Talán sikerül végre ismét rátalálniuk a közös hangra, és oldódna közöttük a feszültség, amely ott vibrált körülöttük a levegıben. Végtére is Kínában olyan jól kijöttek egymással. A hirtelen támadt ötlettıl fellelkesedve nyomban csengetett is Bessynek, a szobalánynak, és arra kérte, hozza oda neki a lovaglóruháját. Miközben a lányra várt, elhatározta, akkor is kilovagol ma, ha Kyle úgy dönt, mégsem csatlakozik hozzá. Elmondhatatlanul vágyott már a mozgásra, s mind jobban hiányzott neki a reggeli edzés. Csak most döbbent rá, hogy azóta nem végezte a chi-gyakorlatokat, hogy Kyle-lal elindult Hoshanba. Eleinte az utazásra való készülıdés foglalta le minden idejét, azután a hajón, útban Angliába többnyire csak a kabinban tartózkodhatott, márpedig ott még a fekvéshez is szőkös volt a hely. Warfieldben többször is eszébe jutott ugyan, hogy ismét el kellene kezdeni az edzéseket, és ott a háziak talán nem is nézték volna rossz szemmel az európaiak számára nyilvánvalóan különös hóbortját. Bár nagy volt a kisértés, Troth úgy érezte, akármilyen megér-tıek is Merielék, legalábbis rácsodálkoztak volna. Lady Maxwellhez pedig igazán nem illik az ilyesmi. Sietve kiitta a teát, elropogtatta a dzsemmel megkent pirítóst. Az ebédet és a vacsorát már hármasban költötték el - Kyle, Wrexham és ı -, de a reggelit mindig a szobájában, egyedül fogyasztotta el. Legalább ezt a kis idıt tölthesse el úgy, ahogyan szeretné. Bessy segítségével gyorsan magára öltötte a lovaglóruhát. Egyszerő, sötétkék anyagból készült, a szabónı katonai egyenruhákra jellemzı aranysújtásokkal diszítette csupán, és Troth pompásnak találta a szabását. Kényelmes volt, mégis elegáns, célszerő, ugyanakkor nıies. Miután elkészült az öltözködéssel, egészen felszabadult és jókedvő lett. Megújult erıvel, derőlátóan nézett elébe az új napnak. Talán Kyle is élvezni fogja a lovaglást, és végre sikerül ismét közelebb kerülniük egymáshoz. Gondolatban messzire kalandozott, élénken szárnyalt a képzelete, amely az utóbbi idıben már csak az emlékeikbıl táplálkozhatott. Lehet, hogy Kyle nem kívánja ıt, de Troth érzései mit sem 159
változtak a férfi iránt. Fizikai fájdalomként élte meg, hogy Kyle soha még csak meg sem érintette, nem l^edveslceciett neki, mióta visszatért Kínából. Moiión vágyott az ölelésére, étiezte a csókjait, és mind kétségbeesettebben próbált rájönni, liogyan lobbanthatná ismét lángra a férfi kihőlt szenvedélyét. Csak ne olyan mohón! Egyszerre csak egy lépést elıre... Amikor kilépett a folyosóra, és meglátta az inast, megkérdezte tıle: - Hawking, nem tudja véletlenül, hol találom most Lord Maxwellt? - Azt hiszem, a dolgozószobájában van, mylady. Az inas elismerı pillantást vetett a lovaglóruhára. - Szép idınk van. Pompás a lovagláshoz, mylady. Biztos vagyok benne, hogy Lord Maxwell is kitőnı ötletnek találja majd. - Remélem - felelte Troth hálás mosollyal. Úgy érezte, Hav^king véleményében tökéletesen megbízhat - az inasról megtudta ugyanis, hogy kora ifjúsága óta itt szolgált a Maxwell családnál. Trothnak néha olyan érzése volt, mintha különleges véd- és dacszövetség főzné ıt Kyle-hoz az öreg earllel szemben. Az elızı héten, miközben végigjárta a kúria helyiségeit, ráakadt a dolgozószobára is. Ez volt Kyle kedvenc tartózkodási helye, közvetlenül a könyvtárszobából nyílott. Kandalló, kényelmes, régi íróasztal, kárpitozott székek voltak benne - és Troth ezt érezte a legbarátságosabb helyiségnek az egész épületben. Amikor elıször benyitott oda, arra gondolt, milyen jó lenne itt üldögélni Kyle-lal, és olvasgatni esténként... A könyvtárhelyiségbe érve, egyenesen a dolgozószoba ajtajához sietett. Keskeny résnyire ugyan, de nyitva volt. Már a kilincsen volt a keze, amikor Troth meghallotta, hogy odabent két férfi beszélget. Az öreg Wrexham épp azt mondta: - Szóval itt vagy, Maxwell. Nem bujkálhatsz elılem örökké, fiam. - Nem? - kérdezte Kyle könnyedén. - Pedig elég jól sikerült idáig. Egyikük sem láthatta ıt, Troth óvatosan az ajtó mögé lépett, és mozduladanul állt ott. Arra gondolt, ha valamilyen üzleti ügyrıl van szó, akkor nem zavarja ıket. Majd késıbb visszajön. De ugyanakkor sajnálta is: kár lenne elvesztegetni akár csak egyetlen órát is, amikor olyan csodálatos az idı odakint. Fıleg Kylenak lenne nagy szüksége a friss levegıre, napfényre, mozgásra. Wrexham óvatosan helyet foglalt, közben megnyikordult alatta a szék. - Mikor beszélsz végre ezzel a lánnyal, fiam? Troth megdermedt. Mégsem üzleti ügyrıl van hát szó. - Úgy értsem, a feleségemmel? - kérdezte Kyle ingerülten. - Már hogy lenne a feleséged? - vágott vissza az apja dühösen. -Az a nevetséges kézfogó még itt, Skóciában sem lenne érvényes. Kínáról már nem is beszélve. Azt ajánlom, felejtsd el azt a lányt minél hamarabb, és keress végre egy hozzád illı asszonyt. - Még ha megkérdıjelezhetı is a törvényessége, ezt a kézfogót mi igazinak tekintettük. - A pokolba is, hiszen a szeretıd volt! Nézd, én igazán nem hibáztatlak ezért, fiam. Csinos, szemrevaló kis nıcske, annyi biztos, de hát ezen túl semmi különös, lásd be végre! Nekem nyugodtan bevallhatod, hogy eszed ágában sem lett volna elvenni ıt, ha nem ítéltek volna halálra. Ha tudtad volna, hogy túléled, meg sem fordult volna ilyen ostobaság a fejedben. - Igaz, hogy a helyzet adta az ötletet - ismerte el Kyle. Fáradt, élettelen volt a hangja. - De ez most nem fontos. Akkor komolyan gondoltam, és nem vonhatom vissza az adott szót. Nem tehetem meg vele, hogy egyszerően elküldöm. - Dehogynem, és meg is fogod tenni! Úgy fogadtam, mint az özvegyedet, de azóta szerencsére megváltozott a helyzet. De nem, szó sem lehet róla, hogy ı legyen a következı Wrexham anyja... - Miért nem? - Az ég szerelmére, fiam, ne játszd nekem a félnótást! - mondta Wrexham méla undorral. Mégiscsak egy kínai cselédlányról van szó, és azt mégsem akarhatod, hogy az összes earl Wrexhamnek ferde szeme legyen a te kificamodott ízlésednek köszönhetıen. Troth most már minden ízében reszketett. Érezte, hogy menten kicsúszik alóla a talaj, utolsó csepp erejével a legközelebbi székhez támolygott és lerogyott. Lám, hiába volt minden erıfeszítése - sohasem lehet igazi angol hölgy belıle. Wrexham szerint a származása mindennél többet nyom a latban. 160
- A világ természetes rendje szerint te már rég halott leszel, mire ezek a feltételezett unokák a világra jönnek - mondta Kyle keserően. - Trothnak a szavamat adtam. Biztosítottam arról, hogy segítek neki, megvédem, és a nevemre veszem. Ugyan miféle earl lehetek, ha megszegem az adott szót csak azért, mert a dolgok véletlenül másképpen alakultak, mint gondoltam? Egy szót sem szólt szerelemrıl, szenvedélyrıl, még barátságról sem. Úgy látszik, valóban csak a kötelességtudat köti hozzá. Troth keserően vonta le a maga számára a következtetést. Csak nyőg ı a férfi számára. - Csak mert segített neked kiszabadulni a börtönbıl, nem kell életed végéig lekötelezned magad - folytatta az érvelést Wrexham. -És különben is, megengedheted magadnak, hogy nagylelkő légy hozzá. Ha biztosítasz a számára évente mondjuk kétezer font apanázst, akkor is hálás lehet neked. Gondtalan életet biztosíthatsz neki a pénzzel. Elmehet Londonba, annyi szeretıje lehet, amennyit csak akar. Nem te voltál az elsı férfi az életében, és gondolom, nem is az utolsó. Troth úgy érezte, végképp nem bírja tovább. Arcát a kezébe temette szégyenében. - Troth nem érdemli ezt tıled, apám. A becsületessége és a tisztessége megkérdıjelezhetetlen. Sem tıled, sem mástól nem tőröm el, hogy sértegesse. Elég érthetı, amit mondtam? Kyle azonban ezt is hidegen, szenvtelenül jelentette ki. Troth úgy érezte, most is csak a kötelesség mondatja ezt vele, s nem azért kel a védelmére, mert gyöngéd érzelmek főzik hozzá. Képtelen volt tovább hallgatni a két férfi szóváltását, inkább távozott. Szerencsére senki sem vette észre, hogy idebent járt. Lábujjhegyen lopakodott a lépcsıig, aztán felfutott a szobájába, ott az ágyra vetette magát, és összegömbölyödve keservesen zokogott. Vége a házasságának. Persze, miféle házasság volt ez? Mindegy, most már mindegy. Úgy érezte, a kapcsolatuknak is befellegzett, bármi volt is az - barátság, szerelem, vagy pusztán testi vágy. Bár ı továbbra is a férjének tartotta Kyle-t, és úgy is érzett iránta, mint hites ura iránt, most fehéren-feketén kiderült, hogy egyoldalú ez a vonzalom. Kyle soha, egyetlen pillanatig sem tartotta magát a férjének. Csak egy emléktárgy ı Kyle-nak, amelyet az utazásai során meglelt, zsebre vágott és magával vitt. És különben is... itt senki sem tekinti ıket házasoknak. Azon a frigyen, amelyet Wrexham ennyire elszántan ellenez, sohasem lehetne áldás. Kyle pedig elıbb-utóbb úgyis meghajlik majd az apja akarata elıtt. Hiszen itt, Angliában is az a hagyomány, hogy a gyermeknek tisztelnie kell a szülıt. És ha jobban belegondol, neki most már igazán semmi keresnivalója itt, Dornieighben, és mivel igazából nem tekintik ıket házastársaknak, semmi keresnivalója ebben a házban ezek után. Most már nem is akart itt maradni. Átkozott legyen mindkét férfi, Wrexham és Maxwell is. İ a Mennyei Birodalom szülötte, s az elutasításuk is csak azt bizonyítja: barbárok ık, mind a ketten. Neki nincs szőksége a Renbourne családra, egyetlen férfi szánalmára, sajnálatára sincsen rászorulva. Soha ilyen elemi erejő indulat nem munkált még benne, mióta csak az eszét tudta. Miután összeszedte magát, csöngetett a szobalánynak, és nekilátott csomagolni. A bırönd túl nagy ahhoz, hogy saját kezőleg cipelje, de volt két kis utazótáskája is. Az egyikben a hétköznapi ruháit tartotta, a másikban a féltve ırzött kínai holmikat. A többi személyes holmit, amelyeket a bıröndben tárolt, talán hajlandóak lesznek majd utánaküldeni, ha megkéri rá ıket - a Renbourne család biztosan örülni fog, ha mindentıl megszabadulhatnak, ami rá emlékezteti ıket. Nem, inkább mégsem kér tılük szívességet. Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha feltőnés nélkül távozna. Ha megszabadult a nyőgnek tartott, nem kívánt feleségtıl, Kyle talán felszabadultabb lesz, feleségül vesz egy itteni szıke szépséget, akit majd annak rendje és módja szerint oltárhoz vezet Warfieldben, aztán születik néhány gyerekük, a szülık elhíznak és megkeserednek, mint az angol arisztokraták többsége. Amikor Bessy belépett, Troth megkérte; - Segíts levetkızni, kérlek. És aztán hívd ide nekem az egyik kocsit. Siess! A szobalánynak elkerekedett a szeme a csodálkozástól. Látta az ágyon a félig már becsomagolt útitáskákat. - Mylady... - Egy szót se, senki sem tudhatja meg - mondta Troth határozottan. 161
A lány végül szótlanul bólintott. Segített Trothnak kiszabadulni a lovaglóruhából, azután elsietett, hogy kocsit hívjon úrnıjének. Troth egyszerő szürke ruhát vett magára az utazáshoz, ennek felöltéséhez nem volt szüksége a szobalányra. A lovaglóruhát szánt szándékkal otthagyta a padlón, a rendetlenség csak tovább rontja Dornleigh amúgy is pocsék feng shuiját. Az udvariasság megkövetelte, hogy legalább egy rövid írásos üzenetet hagyjon maga után, mielıtt távozik. És ı persze sokkal illemtudóbb, mint ezek a barbár Fan-qui férfiak. Gyorsan lefirkantott néhány sort egy papírlapra. Lord Maxwell, te és a csalódod szabadulni szeretnétek tılem - kívánságotokat, íme, valóra váltom. Azzal aláírta - kínai írásjelekkel, Mei-Lian néven. Egy-egy útitáskával a kezében lépett ki az ajtón. A folyosó végéhez érve kitekintett az oldalsó ablakon, hogy megérkezett-e már a fogat. Nagy megkönnyebbülésére odalent várt rá a kocsis. Lesietett a lépcsın, és szerencsére senkivel sem találkozott útközben. Odakint azt mondta a kocsisnak: - Kérem, vigyen a következı postakocsi-állomásra. Bessyhez hasonlóan, a férfinak is leesett az álla a csodálkozástól. - Mylady...? Troth olyan pillantást vetett rá, amilyet a tai-taiok szoktak, amikor nagyon elégedetlenek vagy bosszúsak valami miatt. A kocsis értett belıle. Sietısen beemelte a két útitáskát, aztán segített asszonyának beszállni a kocsiba, ı maga pedig felült a bakra, és a lovak közé csapott. Troth a bársonnyal kárpitozott üléshez simult, a legszívesebben teljesen belesüppedt volna. Most jött ki rajta igazán az idegesség, a megaláztatás okozta sokk - minden izében reszketett. Mindegy, most már ezen is túl van. Csak szeretıje volt Kyle-nak, és most elhagyja egykori szeretıjét. Nos, ezt jóval korábban meg kellett volna tennie. Az a pénz, amit Kyle-tól kapott, még mielıtt elindultak Hoshanhoz, meg az, amit Gavin Elliott adott neki, egy darabig biztosan elég lesz. Pár hónapig legalábbis eléldegél belıle. Úgy határozott, egyenesen Skóciába megy innen. Edinburgh-ban talán akad egy kereskedelmi vállalat, ahol hasznát vehetik egy írástudó kínainak. Ha nem, akkor majd Londonban próbál szerencsét. Talán Elliott hajlandó lesz munkát adni neki annak ellenére, hogy most már tudni fogja róla, nem az özvegye, hanem a szeretıje a volt üzlettársának? Ha nem, hát nem - úgy is jó. Biztosan talál majd valamilyen munkát magának. Üres tekintettel, nehéz szívvel nézett vissza utoljára Domleighre. Szerette volna, ha Lord Maxwell társaságában jut el egyszer Skóciába és Londonba. Amit ígért, azt Kyle megadta neki pénzt is eleget biztosított a számára ahhoz, hogy legalább egy darabig ne kelljen nélkülöznie. Mindketten teljesítették egymás iránt vállalt kötelezettségeiket, és most már elválhatnak útjaik. Ha kell, örökre semmi közük többé egymáshoz.
162
Harminckettedik fejezet Kyle minden erejével azon volt, hogy megırizze a lelki nyugalmát, de egy ponton túl képtelen volt tovább hallgatni apja kirohanását Troth ellen, jó ideje hallgatta már a mind sértıbb és sértıbb mondatokat, és bár megpróbált tudomást sem venni róla, az earl túl messzire ment. Kyle keze ökölbe szorult a visszafojtott indulattól, majd apja szavába vágva, közölte vele: - Troth becsületessége és tisztessége megkérdıjelezhetetlen. Szőz volt még, amikor megismertem. És nem engedem, hogy bárki is becsmérlıén beszéljen róla. Még neked sem, értetted? Wrexhamnek ugyancsak leesett az álla a csodálkozástól. Soha egyik gyermeke sem beszélt még vele ilyen hangon, mint ahogy soha senki sem mondott neki ellent ilyen nyíltan, ilyen arcátlanul... - Hogy merészelsz így beszélni velem, az apáddal?! - üvöltötte ar-tikulálatlan hangon, az indulattól eltorzult arccal. - Én a kötelességet és felelısséget, amelyet férfiként vállaltam a feleségemért, fontosabbnak tartom, mint azt, hogy gyermekként engedelmességgel tartozom az apámnak - mondta Kyle szenvtelenül. -Úgy teszel, mintha Troth méltatlan volna hozzám. Pedig épp az ellenkezıje igaz. Én nem vagyok elég méltó a szerelmére. Az earl felsóhajtott, aztán lemondóan legyintett. - Ha mindenáron ragaszkodsz hozzá, hát legyen. Lehet, hogy érintetlen volt, mint a frissen hullott hó, amikor megismerted, de ez mit sem változtat a véleményemen. Nem tekintem ıt a feleségednek. - Márpedig, ha nem tekinted ıt a feleségemnek, akkor én sem vagyok többé a fiad! - Kyle csak most zökkent ki igazán eddig konokul ırzött lelki nyugalmából. - Nyugodtan kitagadhatsz az örökségbıl. Engem már ez sem érdekel. Wrexham félrefordította a fejét. Rákvörös volt a dühtıl. - Pontosan tudod, hogy ezt nem tehetem meg! A rangunk és minden vagyonom téged illet. A mi családunkban mindig is a legidısebb fiú volt az, aki az apja örökébe lépett. És ha ez így volt eddig, ezután is így kell lennie! Kyle-nak elkerekedett a szeme. - És ez azt jelenti, hogy sohasem tehetem majd azt, amit szeretnék? - Túl nagy elvárás talán, na azt Rerem tıled, cselekedj ésszerően, és tisztelj engem úgy, ahogyan illik? - replikázott az apa. Kyle felpattant és idegesen járkálni kezdett fel s alá a szobában. Érezte, hogy a halántékában vadul lüktet egy ér. Mostanában kerülte apja társaságát, amennyire csak lehetett, és még rövid idıre sem maradt négyszemközt vele, holott tökéletesen tisztában volt azzal, hogy elıbb-utóbb sor kerül kettejük között erre a vitára. De úgy érezte, egyelıre képtelen feloldani ezt az ellentmondást - elkötelezte magát Trothnak, és ugyanakkor a lelke legmélyén az apjának is igazat kellett adnia, még ha nem is volt hajlandó elismerni ezt: a név és a rang is kötelez. Hiába halogatta azonban ezt a pillanatot, nem mehet ez igy tovább. Döntenie kell. De mégis mitévı legyen? Hiszen azt sem szerette volna, ha az apjával végérvényesen megromlik a kapcsolata, amely mindig is feszültséggel volt terhes. Érzelmek, kötelességtudat, józan ész... A dilemmáról az jutott eszébe, hogy amikor az öreg earl megörökölte a birtokot annak idején, a gazdaság és így a családjuk is a csıd szélén állt. Wrexhamnek kínkeserves munkával, emberfeletti erıfeszítések árán sikerült csak megállítania a hanyatlás folyamatát, aztán nagy nehezen elérnie, hogy ismét felvirágozzon a birtok. Büszke, találékony, sokoldalú és tájékozott férfi volt, aki mellesleg a Lordok Házában is gyakran hallatta hangját. Ám most, amikor a családjuk jövıjérıl van szó, ıt is elragadta az indulat -jóllehet, a gyermekeit egész életükben arra nevelte, hogy lehetıleg mindig a józan észre hallgatva cselekedjenek.
163
Kyle arra gondolt, neki is felül kell emelkednie az érzelmein, mert ez sehová sem vezet. Ha jobban belegondol, az apja olyan sok nemes tulajdonsággal rendelkezik, meg kell hát bocsátania neki, hogy ilyen hangon beszélt az imént. Hirtelen megenyhült iránta, és hangnemet váltott. - Nagyon hiányoztál, édesapám, amíg távol voltam. Nem azért jöttem haza, hogy örökké csak veszekedjünk. Erre Wrexham arcvonásai is ellágyultak. - Milyen régen szólítottál már így, fiam. Idejét sem tudom... -mondta elérzékenyülve. - Hidd el nekem, sokat számít a véleményed. De ne akard folyton ellenırizni minden egyes lépésemet. Amikor gyerekek voltunk, ez így volt rendjén, de most már szeretném végre a saját életemet élni. Úgy, mint Dominic. - Nem akarlak én ellenırizni, dehogy! Távol álljon tılem - tiltakozott az earl. - Csak... azt sem szeretném, ha olyan végzetes hibát követnél el, amelyet aztán életed végéig bánni fogsz. Kyle arcán halvány mosoly futott át. Bár eddig úgy érezte, az édesapjuk mindig is zsarnokoskodott fölöttük, fıleg a két fiún, azt azért senki sem állíthatta Wrexhamrıl, hogy rosszindulatú. A gyermekeinek mindig csak jót akart. - A jobbító szándékú bírálatot én is készséggel elfogadom, apám, de hiszem, hogy az ember elsısorban a saját hibájából tanul. Az earl szája keserően rándult egyet. Kyle arra gondolt, vajon miféle emlékeket ébresztett fel benne iménti megállapítása. - Persze, igazad van, de értsd meg, nehéz egy apának tétlenül néznie, amint a vesztébe rohan az elsıszülött fia. Kyle erre nem tudott mit felelni. Mialatt Wu Chong börtönében sínylıdött, naponta többször is végiggondolta addigi élete eseményeit. Sok emlék jutott akkor az eszébe, helyzetek, amelyekben másként kellett volna cselekednie. Lám, a szenvedés, a rossz döntések mégis fontosak az ember életében. Tanulságosabbak, mint a történelemórák, a mesék... Úgy érezte, legfıbb ideje, hogy az édesapjával való viszonyát is másképpen szemlélje, mint eddig. - Tudod, apám, sokat gondolkodtam én ezen az egészen. És nem hiszem, hogy Troth és én alkalmasak vagyunk arra, hogy házastársakként éljük le az életünket. Úgy érzem, ı sokkal boldogabb lenne nélkülem, ezért szeretném mielıbb visszaadni a szabadságát. De semmiképp sem szeretnék fájdalmat okozni neki. Maga sem tagadhatta, mennyire fájt ezt kimondani. - Ha azonban ı úgy dönt, szeretne megmaradni Lady Maxwell-nek, amit egyébként kétlek, akkor ezt a kérését is tiszteletben kell tartanom. Ha neki ez a kívánsága, feleségül veszem ıt az anglikán egyház hagyományai szerint, hogy senki se kérdıjelezhesse meg a kapcsolatunk törvényességét. De a döntés az övé. - Nem hiszem, hogy elsısorban a kötelességtudatra kellene hallgatnod ebben a kérdésben, hiszen ez a döntés egy egész életre szól, Maxwell - mondta az apja szomorúan. - Azt hiszem, mindketten boldogabbak lennétek a másik nélkül. Ha szabad lesz, biztosan talál magának egy szeretı férjet, és hidd el, te is megleled életed párját. Olyasvalakit, aki tudja, mit jelent egy earl feleségének lenni. - Miért nem kedveled ıt? Egyszerően csak azért, mert félvér? A világ változik, apám. Gondolj csak Lord Liverpoolra, aki negyedíziglen indiai, és látod, immár tizenöt éve ı a miniszterelnökünk. A brit királyi családnak a portugál ág révén még afrikai vér is csörgedez az ereiben. Ahogy terjeszkedik a birodalom, egyre több és több vegyes házasság köttetik. Miért baj az, ha a mi családunk is ezek közé tartozik majd? - Nem mondhatnám, hogy nem kedvelem ıt, de értsd meg, nem akarok kínai vért a családunkban - jelentette ki Wrexham a szemöldökét ráncolva. - Az az igazság, ennél többrıl van szó. Az is idegesít, ahogyan beszél. Mintha csiripelne. Túlságosan távolságtartó és rideg. Elsı pillantásra nyilvánvaló, hogy ázsiai. Érzéki és titokzatos, ami idegen a mi asszonyainktól. És folyton úgy érzem, kiismerhetetlen. Képtelen vagyok belelátni a gondolataiba, és ez zavar. Troth távolságtartó? Kyle meghökkent. Végiggondolta az utóbbi néhány hét eseményeit. Igaz, hogy a lány sokszor visszavonult mostanában a társaságból, de ı maga is ugyanezt tette. 164
- Azt hiszem, azért ilyen, mert ıt erre nevelték. Náluk a tartózkodás az illendı viselkedés. Bizonyos helyzetekben szinte reflexként mőködik benne, hogy visszavonuljon és magába zárkózzon. Lehet, hogy titokzatos, de ez inkább csak szemérmesség, és nem kétarcúság vagy mesterkéltség. Ilyen neveltetést kapott, és abban az országban, ahol felnevelkedett, ez az elfogadott. Az apa hosszas hallgatás után szólalt meg ismét. - Látom, mennyire a szíveden viseled a sorsát. - Igen, valóban így van. Nincs is erre megfelelı szó, tette hozzá magában Kyle keserően. İ maga is meglepıdött azon, milyen mély érzelmeket ébresztett benne Troth. Talán még nem késı... - Tudod, apám, úgy érzem, a sors akarta, hogy mi ketten megismerjük egymást. Ha ı úgy dönt, hogy elhagy engem, úgy elfogadom a döntését. De ha azt reméled, hogy unokáid születnek, akiknek én vagyok az apja... A családot én csakis vele tudom elképzelni, senki mással - mondta. Halvány mosoly futott át az arcán. - Úgyhogy a te szempontjaidat figyelembe véve, talán mégis az lenne a legjobb, ha úgy döntene, elhagy engem. Az apja felsóhajtott, majd nehézkesen felállt. - Imádkozom majd azért, hogy megtaláld a lelki békédet, fiam. Bár lehet, hogy túl nagy kérés ez a Mindenhatóhoz. Kyle sokáig bámulta még az ajtót, miután az earl távozott. Hirtelen úgy érezte, mintha hozzáöregedett volna az elmúlt idıszakban. Egy ideig gondolkodott még a történteken, és továbbra is a dolgozószobájában idızött. Mintha egy sötét mocsárban élne a bebörtönzése óta. Éjjelenként rémálmok gyötörték, napközben meg a határozatlanság bénította. Össze kell szednie magát, legalább a családja kedvéért. És persze Troth miatt is. Szegény, milyen végtelen tijrelemmel és megértéssel viseli mellette az életet. Biztosan nem erre számított. Igen, az lesz a legjobb, ha mielıbb visszaadja neki a szabadságát, mert itt, Dornleighben nyilván fogolynak érzi magát. Hiányozni fog neki, de úgy vélte, nincs joga ahhoz, hogy belekényszerítse ebbe az életformába. Kyle úgy érezte, sohasem tudna egészen Trothé lenni, pedig a lány nagyon is megérdemelné. Most elıször nézett ki ezen a reggelen az ablakon. Csak ekkor vette észre, milyen szép idı van. Talán elmehetne lovagolni végre. Szól is Trothnak, hátha szívesen csatlakozik hozzá. Legfıbb ideje, hogy vele is tisztázza a helyzetet, és ebben a lovaglás is segíthet - mégiscsak kellemesebb odakint beszélni ilyesmirıl, talán a légkör is oldottabb lesz közben. És ennél is fontosabb, hogy senki sem zavarja ıket közben. Dominctól tudta, hogy Troth igen rövid idı alatt elég jól megtanult lovagolni, és a lányt ismerve, biztosan hiányzik már neki a mozgás. A lovaglásról Sheng jutott az eszébe. Vajon mi lehet az öszvérrel? Mennyire megkedvelte a jószágot, pedig eleinte sokat mérgelıdött a csökönyössége miatt. Csengetett az inasnak. Amikor Hav\/king belépett a helyiségbe, megkérdezte tıle: - Hawking, nem tudja, hol lehet Lady Maxwell? Arra gondoltam, talán volna kedve kilovagolni velem ebben a szép idıben. Hawking felvonta a szemöldökét. - Az úrnı nem beszélt önnel, uram? Reggel neki is ugyanez az ötlete támadt. - Igazán? Nem, ma még nem beszéltem vele. Kyle-nak hirtelen átvillant az agyán, lehet, hogy Troth lejött ide hozzá, hogy megkérdezze, nincs-e kedve kilovagolni vele, és közben meghallotta, mirıl beszélget az apjával... Ha igy történt, vajon mit hallhatott? Hirtelen idegesség fogta el. Izgatottan átsietett Troth szobájába, remélve, hogy ott találja. Még ha sírdogál is, vagy megbántódott amiatt, amit hallott, csak legyen itt, csak legyen még itt... Egyre csak ezen fohászkodott magában. Troth ajtaja elé érve egy pillanatra megtorpant, hogy összeszedje az erejét, aztán bekopogtatott. Senki sem felelt odabentrıl. Miután másodjára is hiába kopogtatott, lenyomta a kilincset. Rosszabb volt a helyzet, mint amire számított. Ha Troth itt lenne, és keservesen zokogna bánatában, lenne esélye arra, hogy megvigasztalja, hogy tisztázzák, mi történt... De Troth elment. És a döntése véglegesnek tőnt. A tárva-nyitva álló szekrények, a kihúzott fiókok üresen tátongtak, 165
a padló közepén ott éktelenkedett a sebtiben levetett lovaglóruha. Szinte hihetetlen, hogy ez valóban Troth szobája, hiszen ö mindig olyan rendszeretı volt. Vagyis a hátrahagyott rendetlenség nagyon is beszédes. Nyílt üzenet neki - így akarja tudtára adni, milyen indulattal a szívében távozott innen... Kyle egy ideig nem tudta, mitévı legyen. Tehetetlenül szemlélte a szobát, aztán csöngetett a szobalánynak. Talán Bessy tudja, hová tőnhetett Troth. Miközben a szobalányra várt, tekintete a kandallópárkányra tévedt. Ott hevert a sebtiben papírra vetett néhány szavas üzenet. Széthajtotta és elolvasta, aztán idegességében összegyőrte a papírt. Ekkor kopogtatott a szobalány az ajtón. Kyle nyomban látta rajta, mennyire ideges. Bessy pukedlizett, majd riadt tekintetét a lordra emelte. - Hívatott, uram. - Igen, Bessy. Nem tudja véletlenül, hol van Lady Maxwell? - Kyle azon is meglepıdött, hogy egyáltalán képes volt kinyögni ezeket a szavakat. - Biztosat nem tudok róla, uram. Arra kért, hívassak neki egy kocsit. - Postakocsit, vagy a mi fogatunkat? - Az utóbbit, uram. Kyle mérlegelni kezdte magában a lehetıségeket. Nincs sok ideje, gyorsan kell cselekednie. Hosszú útra nem indulhatott el csak úgy -vagy ha mégis, akkor talán még utoléri valahol a közelben. Talán csak a közeli városba, Northamptonba ment, ahol postakocsira szállhat, és azzal továbbutazhat Londonba. Nem, ez nem rá vallana... Ugyan minek ment volna Londonba? Skóciába igyekszik, egészen biztosan. Hiszen ı maga szerette volna elvinni ıt oda, de mint oly sok más tervének megvalósításához, ehhez sem volt még elég ereje. Nos, ha valamikor, hát most össze kell szednie magát. Átsietett a saját szobájába, lovaglóruhát vett magára. Miközben lesietett a lépcsın, az elıtérben találkozott az apjával. - Szerencséd van, apám - mondta ridegen. - Úgy tőnik, Troth meghallotta, mirıl vitatkoztunk, és elment. Remélem, sikerül meggyıznöm arról, hogy jöjjön vissza, de a történtek után már azon sem csodálkoznék, ha nem volna hajlandó ekkora áldozatra. - A pokolba is... Ezt igazán nem akartam - mondta Wrexham a homlokát ráncolva. - Talán megkönnyitem a dolgotokat, ha most elmegyek. Megkezdıdött a parlamenti ülésszak, és igazság szerint már ma is Londonban kellene lennem. Persze, nem hagyhatom itt a ma esti fogadást, hiszen én hívtam meg a vendégeket. De holnap reggel elmegyek. Hadd legyen egy kis idıtök, amikor kettesben maradhattok, és tisztázhatjátok, mit akartok egymástól. Kyle hővösen biccentett. - Nem tudom, hogy segít-e rajtunk, de mindenesetre köszönöm, hogy ilyen megértı vagy. Wrexham keserően mosolygott. - Azt hiszem, egy negyedíziglen kínai unoka is jobb a semminél. -Azzal sarkon fordult, és elindult a szobája felé. Kyle egyenesen az istállóba sietett. Felnyergelte Nelsont, a sötét pejt, amelyik a legjobban hasonlított Pegazusra. A fılovász, Malloy, aki annak idején - több mint harminc évvel ezelıtt lovagolni tanította Wrexham gyermekeit, felkapta a fejét a mozgásra. - Segíthetek, uram? Biztos, hogy azt a fenevadat akarja lovagolni? - Miért ne? Talán ölt már embert? - kérdezett vissza Kyle. A lovász elnevette magát. - Azt azért nem mondhatnám. De elég szeszélyes egy jószág, annyi szent. Jobb lesz vigyázni vele! Malloynak igaza lett. Kyle óvatlanul a nyeregbe pattant. Nelson azonban nyomban rúgkapálni és ágaskodni kezdett, mint aki épp csak erre a pillanatra várt. Kyle elterült a szénában. Az egyik lovászfiú Nelson után eredt, mert a ló hanyatt-homlok vágtatott az istállóból a legelı felé. Malloy aggódva sietett Kyle segítségére. - Nem sérült meg, uram? - kérdezte. Kyle dühösen káromkodott egyet, aztán intett a fılovásznak. - Nem, köszönöm, nincs semmi bajom, Malloy. Feltápászkodott, leporolta magát, aztán elindult Nelson felé. Tudta, hogy az ı hibája volt az iménti incidens - megfeledkezett arról, hogy évek óta nem ült lóháton. Igaz, öszvéren annál többet, de hát Sheng mégiscsak más volt csökönyös ugyan, de nem zabolátlan. Egy öszvérrıl különben sem lehet ilyen nagyot esni. 166
Most megfontoltan, mégis eltökélten közeledett Nelson felé, minden mozdulatával szuggerálva neki az akaratát. Tudta, egy ilyen nemes jószággal, mint amilyen Nelson, az elsı pillanattól fogva éreztetnie kell, hogy ki az úr kettejük közül. Az évek során egészen elszokott attól, hogyan kell bánni egy paripával. Határozott léptekkel közeledett Nelsonhoz, elkapta a kantárszárat, és egy kis ideig simogatta a lovat. Amikor úgy érezte, már alkalmas a pillanat, nyeregbe szállt. Ám most testben és lélekben felkészülve várta Nelson tiltakozását, és bármennyire is rúgkapált a ló, hogy megint levesse a hátáról, ı úgy ült a nyeregben, mintha odacövekelték volna. Malloy elismerıen bólintott. - Látom, nem felejtette el, amit egyszer megtanult, uram. - Kissé berozsdásodtam ugyan, de azért jól emlékszem még mindenre - mosolygott Kyle. Kigaloppozott a lóval az udvarra, búcsút intett a lovásznak, azután nekivágott, át a dombon, a legelın, torony iránt - egyenesen Northampton felé. Kyle most már biztosra vette, hogy hamarosan megtalálja a feleségét. De csak most jutott eszébe, hogy fogalma sincs arról, mi lesz akkor, ha ismét találkoznak. Vajon hogyan tovább? Ezt még alaposan át kell gondolnia.
167
Harmincharmadik fejezet Kyle a rajongásig szeretett ugyan lovagolni, de most már úgy érezte, a jóból is megárt a sok. Halálosan kimerült, mire Northamptonba ért. A malária sokkal jobban aláásta az egészségét, mintsem gondolta volna, s ez lám, már az elsı jelentısebb fizikai megerıltetéskor kiderült. Megrendült egészségi állapota mellett lélekben sem volt elég erıs: az idegrendszerét is alaposan megviselte a Feng-tang börtönében töltött idı, s a keserves megpróbáltatások nem múlhattak el nyomtalanul. Úgy kalkulálta, mivel ı árkon-bokron át száguldott a lovával, miközben Troth mindvégig az országúton haladt, talán sikerül utolérnie ıt valahol itt, a városban. Egy kis szerencsével ott találhatja még a postakocsi-állomáson, ha pedig Troth már továbbutazott innen, akkor is jó esélye van arra, hogy útbaigazítást kapjon valakitıl: Troth épp eléggé feltőnı jelenség, biztosan észreveszik, akárhova ment is. Igen ám, de a neheze még hátravan. Mit mondjon majd neki, ha rátalált? Ahogyan kerülte a beszélgetést az édesapjával, úgy Troth társaságát sem kereste az utóbbi idıben. Valósággal menekült a kényel-meden-kellemetlen helyzetek elıl, elsısorban önvédelembıl. Nem érezte elég erısnek magát még az ilyesfajta beszélgetésekhez sem, nemhogy az életét, jövıjét meghatározó döntések átgondolásához. Tudta, hogy fájdalmas lesz elıhozakodnia a kérdéssel, és bár szerette volna halogatni a döntést, most már tisztában volt azzal, hogy ez sem mehet így a végtelenségig. Bármennyire is próbálta összeszedni magát, továbbra sem érzett magában elég erıt a folytatáshoz. Persze, az is igaz, hogy minél késıbbre halasztja ezt a beszélgetést, annál nehezebb lesz a helyzete. Troth a jelek szerint - fıleg annak alapján, amit a hálószobájában látott - dühében, hirtelen felindulásból döntött úgy, hogy távozik. Ott hagyott csapot-papot, mélységesen megsértıdött, és még ha esetleg meg is bánta már, hogy ilyen hirtelen döntött, Kyle tudta róla, túlságosan büszke teremtés ahhoz, hogy visszatérjen hozzá. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy tisztában volt vele: ez lenne a legegyszerőbb mindkettejük számára: ha beletörıdne abba, hogy Troth elment. Hiszen korábban ı is ezt érezte a lehetı legjobb megoldásnak. Troth így végre újrakezdheti az életét, és az lehet, aki lenni szeretne. De a lelke mélyén Kyle mégsem ezt akarta - borzalmas érzés volt, hogy Troth emlékezetében így maradjon meg a kapcsolatuk. Egyre csak azért fohászkodott, találja még ott, miközben belovagolt a postakocsi-állomásként is szolgáló fogadó udvarára. Lepattant Nelson nyergébıl, a jószágot egy lovász gondjaira bízta, s besietett az épületbe. A fogadós a söntésbıl tőnt elı. - Maxwell vagyok - mondta Kyle. - Mondja csak, nem járt itt mostanában egy feltőnıen magas és szép hölgy? Tudja, keletiesek az arcvonásai... - Ó, igen - válaszolta a fogadós készségesen. - Talán valamit óhajt tıle, uram? - A férje vagyok - felelte Kyle. - Ezek szerint nem Miss Montgomery, hanem Mrs. Maxwell a neve...? - tőnıdött a fogadós, és most már gyanakvóan méricskélte Kyle-t. Aztán mégis a bizalmába fogadta ıt. - A lady a társalgóban van, uram. Az északi postakocsira vár. Erre parancsoljon, uram. Kyle gondolatban hálát adott a sorsnak, amiért ilyen egyszerően elintézıdni látszik a dolog fıleg azért könnyebbült meg, mert annyira kimerültnek érezte magát, hogy biztosra vette, nincs elég ereje ahhoz, hogy még ma továbbutazzon innen. Követte a fogadóst a folyosó végére. A társalgó közepén egy hosszú étkezıasztal állt, körülötte vagy tucatnyi kényelmes, kárpitozott szék sorakozott a várakozó utasok számára. Troth ott ült az asztal mellett, elıtte egy tányér - rajta kenyérszeletek, hagyma, sajt. Békésen falatozgatott, amikor Kyle belépett az ajtón. Amikor megpillantotta a férfit, kifutott az arcából a vér. - Ha jól sejtem, azért jöttél el ilyen hirtelen, mert meghallottad, mirıl vitatkoztam apámmal mondta Kyle köszönés helyett. - Ne haragudj rá ezért. Néha kibírhatatlan tud lenni. De aztán tisztáztuk egymással a helyzetet, és... ıszintén sajnálom, ami történt... 168
- Sajnálod?! - Troth tekintete haragosan villant egyet, és nyomban felpattant az asztal mellıl. Az apád mélységesen megvet engem, te pedig csak kötelességtudatból vettél feleségül. Most persze elkergetnél, mint egy kutyát, amelyiknek már nem veheted hasznát. Talán még azt is elvártátok volna tılem, hogy kérjek bocsánatot az egész drágalátos Renbourne családtól, amiért ilyen hosszú ideig mérgeztem a levegıt a családi fészekben. Kyle nyelt egy nagyot. - Apám sokféle badarságot összehordott, annyi szent, de hidd el, végül tisztáztunk egymással minden félreértést... Troth azonban nem hallgatta végig. - Félreértést? Ez neked egyszerő félreértés?! Mindketten azt gondoljátok, hogy a mi úgynevezett kézfogónk érvénytelen, és már csak az a kérdés, hogyan tudtok a lehetı legegyszerőbben megszabadulni tılem. Csak púp vagyok a hátatokon. Bocsánat, hogy ilyen sokáig kellemetlenkedtem. És amint látod, nincs szükségem a segítségedre. Megoldottam a problémátokat. Már nem kell törnöd a fejed, hogy milyen ürüggyel küldhetnél el. És megígérem, soha többé nem okozok nektek semmiféle kellemetlenséget. A hangja meg-megremegett közben az indulattól, szép vonásait fájdalom és harag torzította. - Troth, ne... kérlek, ne érts félre - mondta Kyle kétségbeesetten. -A kézfogónkat én nagyon is komolyan gondoltam, és azt hittem, te is így érzel. Kérlek, gyere vissza hozzánk, beszéljük meg, mitévık legyünk. - Azt már nem! Soha többé be nem teszem a lábam abba a borzalmas házba! inkább meghalok! Kyle meghökkent. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen rosszul érezted nálunk magad. Troth arca eltorzult. - Semmit sem értesz, Kyle! De ha te annyira szeretsz ott lakni, hát menj. Menj vissza, de nélkülem. - Troth, kérlek, ne tedd ezt velem! Mondd, hogyan juthattunk idáig? Mitıl romlott el minden? - Bizonyára azért, mert már azt is megbántad, hogy valaha is megismerkedtünk. Troth nem bírta tovább türtıztetni magát. Keservesen, kétségbeesetten zokogni kezdett. Majd egy váratlan mozdulattal a kést, amellyel a sajtot szeletelte az imént, a csuklójához illesztette. Kyle hirtelen kijózanodott ettıl a mozdulattól. Elkapta Troth kezét, kivette belıle a kést, és az asztal végére dobta. Átkarolta Troth derekát és magához húzta. - Kettınk közül te vagy az, aki joggal bánhatod, hogy valaha is találkoztunk - mondta Kyle csöndesen. - ígérd meg, hogy soha többé nem próbálkozol ilyesmivel... Az öngyilkosság semmire sem megoldás. - Mi értelme az életemnek, amikor sehol sem vagyok otthon ezen a világon? - zokogta keservesen Troth. - Kantonban legalább megvolt a helyem, pontosan tudtam, hová tartozom. Sokkal jobb volt ott nekem, még akkor is, ha nem szerettem azt a várost. Kyle-t most még jobban gyötörte a lelkiismeret-furdalás, mint eddig. - Ha végezhettem volna magammal Feng-tang börtönében, hidd el, habozás nélkül megtettem volna. De nem volt eszközöm hozzá. És most már azt mondom, hiba lett volna, ha megteszem... Az életnél nincs semmi értékesebb. Az utolsó néhány hét iszonyatos szenvedés volt a számára, de mégiscsak jobb itthon, mint Wu Chong börtönében szenvedni. - Ha a jóisten is úgy akarja, idıvel bizonyára javulni fog a helyzet. Megszokod az itteni életet, és hidd el, nem olyan rossz itt. - De neked itt a helyed, Kyle, nekem viszont... sehol. Úgy érzem, sohasem fogom megszokni itt. Kyle gyöngéden megsimogatta a haját. - Megértelek én, Troth, hidd el. Tudom, miért akarsz elmenni innen. Az nem kifejezés, milyen nyomasztó tud lenni egy ilyen hatalmas ház, mint a miénk. És én is rossz voltam hozzád. Csaicis a magam bajával törıdtem mostanáig. Sajnálom. Az én hibám. Szerettem volna igazi, meleg otthont nyújtani neked, és... kudarcot vallottam. 169
- Ez a te otthonod, a te hazád, és én megértem, ha szeretsz itt lenni - a lány Kyle felé fordult, és lefejtette magáról ölelı karjait. -Semmivel sem tartozunk egymásnak. Lord Maxwell. Én elvezettelek Hoshan szentélyéhez, te segítettél nekem eljutni ide. Megtettük, amit megígértünk egymásnak, és most már szabadon mehetünk tovább, ki-ki a maga útján. Most, amikor kimondta ezt, tényleg úgy érezte, útjaik végleg elváltak... - Nem tudom, te hogy vagy vele, de én úgy érzem, sokkal többrıl szól a mí kapcsolatunk, mint az elkötelezettségrıl, az adott szóról -mondta Kyle csöndesen. - útban Hoshan felé legalábbis biztosan te is így gondoltad. Vagy talán másképpen emlékszünk ugyanarra? Troth sokáig egy szót sem szólt. Arca nyúzott volt, szeme kivörösödött a sírástól. - Belátom, ostobaság volt a részemrıl azt hinni, hogy ha összeházasodunk, azzal egy csapásra megoldódik minden problémánk. Csak még bonyolultabb lett azóta az életem. Holott egy pillanatig sem gondoltam, hogy ennyire összekuszálódnak a szálak... Troth lesütötte a tekintetét. - A szeretıdnek lenni egyszerő volt, házasságra én sohasem gondoltam. De azután, hogy hőséget esküdtünk egymásnak... kezdtem úgy gondolni rád, mint a férjemre. Te viszont sohasem tekintettél a feleségednek engem, ugye? Igen, azt hiszem, igazad van... Amíg azt hittük, hogy meghaltál, a családodból senki sem kérdıjelezte meg a kapcsolatunk törvényességét. Azóta, hogy hazatértél, úgy érzem, mintha sohasem lett volna közünk egymáshoz. Annyira megváltoztál, mintha kicseréltek volna. - Amikor hőséget esküdtünk egymásnak, az számomra nagyon is valóságos volt - mondta Kyle. - Ugyanolyan komolyan gondoltam, mint te. És akkor... kitőnı ötletnek tőnt - gyöngéden megérintette a lány orcáját, aztán leengedte a kezét, mert Troth félrefordította a fejét. - Gyere vissza Dornleighbe, kérlek, legalább egy kis idıre. Nem tudnám elviselni, ha haraggal válnánk el egymástól. Troth szemébıl már patakzottak a könnyek, de továbbra sem nézett Kyle-ra. - Nem megy... Mindent megpróbáltam, de képtelen vagyok megfelelni az elvárásaitoknak. Úgy érzem, bármit teszek is, sohasem leszek elég jó nektek. Nem lehetek angol, mert apád mindig csak egy kínai lo-tyónak fog tartani. - Ne mondj ilyet! Nem igaz, én sohasem tartottalak annak. - Apád mégis ezt gondolja rólam - jegyezte meg Troth. - Téved. Képtelen szabadulni az elıítéleteitıl. - Akkor is ı az édesapád, és tudom, hogy neked fontos a véleménye. Erre ugyan mit mondhatott volna? Kyle tanácstalan lett. - Mondd csak, miért akarsz egyáltalán angollá lenni? Sohasem kérdeztem még meg tıled, és gondolom, Meriel és Dominic sem... - Túl hosszú idıt éltem le az életembıl úgy, hogy megvetettek az emberek, csak azért, mert más voltam, mint a többiek - suttogta Troth maga elé. - Azt hittem, itt, Britanniában jobban elfogadnak majd, és... itt nem leszek olyan feltőnı. De tévedtem. Itt is ugyanolyan idegennek tekintenek, mint Kínában. Kyle megfogta a kezét és megcsókolta. - Az emberek egy része eleve győlöl mindenkit, aki más, mint ık. Mások viszont épp ellenkezıleg, csodálják és vonzódnak a számukra egzotikus emberek iránt. - Erre nem is gondoltam - mondta Troth, és ıszintén meglepıdve nézett rá. - Érthetı, hiszen mindig kívülállónak, idegennek érezted magad, bárhol is éltél idáig. Higgyél nekem, Troth. Bárhová mégy is itt, Britanniában, mindig feltőnést keltesz majd a megjelenéseddel. Nincs ebben semmi különös, hiszen más vagy, mint az itteni emberek. A britek többsége azonban jóval toleránsabb, mint az európaiak. Bárhol is akarsz élni, mindenhol akadnak majd barátaid, akik önmagadért szeretnek, és elfogadnak olyannak, amilyen vagy. És abban is biztos vagyok, hogy akár minden ujjadra akad olyan férfi, aki vonzónak talál. - Mondani olyan könnyő. Én nem így érzem. - Pedig igazán bízhatnál az ítélıképességemben - mondta Kyle, és megszorította Troth kezét. Gyere vissza Dornleighbe velem, kérlek. Együtt kitaláljuk majd, hogyan tovább. Szeretném visszaadni a szabadságodat, de csakis úgy, ahogyan te is jónak látod. 170
Troth szája keserően rándult egyet. - Dornieigh pokoli hely. Rossz a kisugárzása. Elnyomja az ember érzéseit, és kiszívja az életenergiát belıliJnk. - Akkor alakítsd át úgy, ahogyan jónak látod. Rendezzük be másképpen, ha kell. Emlékszem, mit meséltél nekem a feng shuiról... Ugye, ez a neve? A harmonikus elrendezés mővészete... Rád bízom, ha van kedved hozzá. Azt tehetsz a házzal, amit csak szeretnél. Boldog lennék, ha sikerülne egy kellemes, hangulatos otthonná varázsolnod. Már csak azért is, mert az életem hátralevı részét ott fogom leélni. - Nem hiszem, hogy Lord Wrexham helyeselné, ha átrendezném a helyiségeket. - Biztosra veheted, hogy nem lesz ellenvetése. Bízd csak rám, majd én meggyızöm, hogy ez a helyes. Egyébként jó is, hogy szóba hoztad. Mielıtt eljöttem, azt mondta, úgy döntött, visszautazik Londonba. Ott kell lennie a Lordok Házában, már megkezdıdött az új parlamenti ülésszak. Holnap, a fogadás után elutazik. Troth beharapta az alsó ajkát. Elıször felkeltette az érdeklıdését az új feladat, de aztán átgondolta még egyszer az egészet, és most már' egyre csak ingatta a fejét. - Mi értelme lenne, hogy visszamenjek veled? Minél hamarabb elválunk, annál hamarabb elfelejtjük egymást. Ha Skóciába utazom, mindenhol a saját nevemen fogok bemutatkozni. Ugyan kit érdekel majd ott, hogy valamikor, egy rövid idıre Lady Maxv^ell voltam? Kyle mindenáron meg akarta akadályozni abban, hogy továbbutazzon Skóciába. Úgy érezte, ha most nem sikerül meggyıznie ıt, akkor soha. De ugyan mivel érvelhetne? Az önzése mégsem elegendı érv ahhoz, hogy maradásra bírja. - Azt hiszem, már tudom, hogyan válhatnánk el egymástól anélkül, hogy nagy feltőnést vagy botrányt keltene a válásunk híre. Végtére is a legközelebbi hozzátartozóimon kívül senki sem tudja, mi történt abban a börtöncellában, és ha tudnák sem beszélnének ilyesmirıl másokkal. Mi egy ısi szertartás alapján esküdtünk hőséget egymásnak, de van egy másik skót szokás is, amit úgy hívunk: kézfogó. - Kézfogó? - Igen, ez egyfajta próbaházasság, és azt a célt szolgálja, hogy a felek eldönthessék, képesek-e egyáltalán egy fedél alatt élni. Egy év és egy nap elteltével közösen döntenek arról, hogy valóban össze akarnak-e házasodni, vagy inkább szakítanak egymással. - És mi van, ha gyermekük születik ez idı alatt? - kérdezte Troth. - Az apa vállalja a gyermektartás kötelezettségeit. A párok gyakran döntenek úgy, hogy véglegesítik a frigyet, de ha mégsem, akkor sincs különösebb következménye a próbaházasságnak - új társat kereshetnek maguknak. Senki sem bélyegzi meg ıket azért, ami történt. - Elég furcsa házassági szokásaik vannak a skótoknak - jegyezte meg Troth. - És miért is jó ez nekünk? - Nyugodtan elmondhatjuk bárkinek, hogy neked akartam segíteni abban, hogy ideutazhass Kínából, ezért tartottunk kézfogót, és így lettél Lady Maxwell. Amint letelik az egy esztendı és még egy nap, szabad leszel. Elmehetsz, ha úgy akarod. Ez arra is kézenfekvı magyarázatot ad, miért mutattalak be Lady Maxwellként. Mert a skót hagyomány szerint az is vagy, teljes joggal. Olyasmi ez, mintha névházasságot kötöttünk volna, hogy elhagyhasd Kínát. Troth zavartan pislogott. - Nem gondoltam volna rólad, hogy ilyen csavaros az észjárásod. Lord Maxw/ell. - Köszönöm a bókot. Troth szája megrándult. - Ezt nem dicséretnek szántam. - Nehéz év áll mögöttem, Troth. Mindent bóknak veszek, amit csak lehet. Kyle arca is felderült, amikor látta, hogy végre sikerült megnevettetnie a lányt. - Bár ez korántsem a teljes igazság, azért nem érzem égbekiáltó hazugságnak sem - folytatta Kyle. - így legalább nem esik folt a becsületeden. - Én kevésbé tartom fontosnak azt, hogy mit beszélnek rólam az emberek, mint te, de ez a kézfogó... jó megoldásnak tőnik. - Úgy értsem, akkor hajlandó vagy visszajönni velem Dornleigh-be? Legalább arra az idıre, amíg le nem telik a próbaidı? 171
Ismét megcsillant elıtte a remény. Legalább addig is élvezhetné Troth társaságát, amire ugyancsak nagy szüksége van a továbbiakhoz. - És ha sikerül azt a mauzóleumot egyszer csak barátságos családi fészekké varázsolnod, minden elismerésem a tiéd lesz - tette hozzá. Troth ismét elgondolkodott a lehetıségein. - Hát jó. Azt hiszem, ennyi idıt majd csak kibírok valahogyan melletted. De ugye, elviszel Skóciába? Nagy könnyebbség lenne a számomra, ha nem kellene egyedül utaznom. Arra gondolt, ha nekilát megkeresni az édesapja rokonait, biztosan nagyobb esélye van rá, hogy megtalálja ıket, ha Lady Maxwellként, és nem mint Miss Montgomery mutatkozik be. - Szívesen elkisérlek, bárhová is mégy - felelte Kyle. - Bár azt hiszem, várnunk kellene ezzel még néhány hetet, amíg jobbra fordul az idı. És ha már egyszer ott járunk a felföldön, ellátogathatnánk Kinnock-burnbe is. Ott van a családunk egyik régi birtoka. Azt hiszem, nem okoz majd csalódást neked az a vidék. Olyan hely, amilyennek Skóciát képzelhetted az édesapád elbeszélései alapján. - Rendben van, visszamegyek veled, de egy feltétellel. Nem várod el tılem, hogy olyan legyek és úgy viselkedjek, mint az elıkelı angol hölgyek. Életem nagy részét úgy éltem le, hogy mindig másnak kellett mutatnom magam, mint ami és aki vagyok. Itt meg csak egy újabb szerepbe lennék belekényszerítve - mondta Troth. - Néha úgy érzem, halálosan belefáradtam ebbe az örökös alakoskodásba. - Megértelek. Nekem a fél világot be kellett járnom ahhoz, hogy megtudjam végre, ki is vagyok valójában. És te is nagy távolságot tettél meg azért, hogy hazatalálj az ıseid földjére. Tudod, valami azt súgja, lehet, hogy mégis Dornieigh a legmegfelelıbb hely arra, hogy felfedezd az igazi énedet. Biztatóan megszorította Troth kezét. - De kérlek, ígérd meg, hogy bármi történjék is velünk, soha többé nem akarsz kárt tenni magadban. Troth szomorkásán elmosolyodott. - Az utolsó pillanatban úgyis meggondoltam volna magam... Én sem értem, mi ütött belém hirtelen. Úgy éreztem, be kell bizonyítanom elıtted, mennyire elkeseredett vagyok. - Hát ez sikerült is. Annyira megijesztettél, lehet, hogy holnapra bele is ıszülök - évıdött vele Kyle. - Bár korántsem vagyok olyan kellemes egyéniség, mint Dominic, azért egy nı sem akart még öngyilkos lenni miattam. - Úgy érzed, a fivéred jobban tetszik a nıknek, mint te? - Persze. Ez kamaszkorunktól fogva mindig is így volt. De ı sokkal könnyebb helyzetben van, mint én, aki inkább az édesapámra ütöttem. Ö barátságosabb, szívélyesebb, én zárkózottabb és távolságtar-tóbb vagyok. Majd megpróbálok változtatni ezen. - Bölcs elhatározás - helyeselt Troth. - Akkor már csak a házat kell valahogyan elfogadható állapotba hoznunk. Kisietett a társalgóból, hátrahagyva a poggyászát - azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy Kyle vigye utána. A férfinak elkerekedett a szeme. Lám csak, milyen tanulékony Troth! Ilyen rövid idı alatt megtanulta, hogyan viselkednek errefelé az elıkelı lányok, asszonyok. Az egykor kiszámítható, ıszinte, egyszerő lány mostanra titokzatos, szeszélyes nıvé változott - szinte a szeme láttára. Vajon milyen lesz, ha már nem akar mindörökké és mindenáron megfelelni mások elvárásainak? Kyle máris biztosra vette, hogy ha ez bekövetkezik, még vonzóbbnak fogja találni ıt, mint bármikor korábban.
172
Harmincnegyedik fejezet Lám csak, milyen furcsa dolog a remény, gondolta magában Troth, amikor visszaérkeztek Dornleighbe. jóllehet, ezt önmagának sem vallotta be, valójában minden úgy történt, ahogyan titokban remélte: Kyle hamar felfedezte az eltőnését, azonnal a nyomába eredt, rátalált és visszahozta ide. Persze, elsısorban az lett volna a fontos a számára, hogy megbizonyosodjon arról, Kyle valóban szereti ıt, és semmire sem vágyott olyan forrón, mint arra, hogy életük hátralevı részét férj-feleségként élhessék le. Nem is titkolhatta, milyen keserő csalódást jelentett a számára, amikor Kyle elmondta neki, milyennek képzeli el a jövıjüket, és ebbıl fehéren-feketén kiderült a férfi elsısorban azon gondolkodott idáig, hogyan válhatnának el minél elıbb, a lehetı legkisebb feltőnést keltve. Szertefoszlott hát minden reménye, s bár érezte, hogy Kyle ha nem is szereti, de azért továbbra is kedveli ıt, és felelısséget érez iránta, de nem tekintette öt a feleségének. Igaz, az is jelenthet némi vigaszt a számára, hogy legalább nem úgy gondolkodik, mint az édesapja. Titokban irigykedett Constanciára - szerencsésnek tartotta ıt, mert egy ilyen hőséges férfi szerelmét tudhatta a magáénak. A remélt változás azonban csak csalódást okozott Trothnak. A szabadság a magányt jelentette a számára, mégpedig olyasfajta egyedüllétet, amilyent sohasem ismert korábban. Mivel úgy tervezte, hamarosan így is, úgy is elválnak útjaik, többé már nem törıdött azzal, ki mit gondol róla. Egyedül Kyle véleményét tartotta még fontosnak. Az öreg earit hővös biccentéssel üdvözölte, annikor ismét találkoztak, de többé már soha, egyetlen pillanatig sem akart megfelelni az idıs arisztokrata elvárásainak. Tudta, hogy Kyle apja olyan véleménnyel van róla, amelynek indokai egyszerően felfoghatatlanok voltak a számára. Úgy érezte, túlmegy ez a józan ész határain. Amikor ismét találkoztak, az eari nyomban elkapta róla a tekintetét, és Troth ennek alapján úgy érezte, talán már szégyelli is, amit mondott róla. Kétsége sem lehetett azonban afelıl, hogy az öreg sohasem fog bocsánatot kérni tıle a történtekért. Troth arra is gondolt, az earI talán még azt sem tudja, hogyan kell elnézést kérni - nyilván sohasem került még ilyen helyzetbe idáig. Legfeljebb egy dolog volt, amit tisztelhetett benne: az, hogy legalább ıszinte volt. Az elıkelı körökben ez is nagy szó lehet. Az earI nyíltan megvetette ıt, és úgy gondolta, tönkreteszi a fia életét. Tiszta, világos beszéd... Nagy megkönnyebbülés lesz, ha az earl végre elutazik Londonba. Troth úgy tervezte, mire visszatér onnan, ı is elhagyja Dornieight, így soha többé nem kell találkoznia vele. Jobb lesz így mindannyiuknak. A sors keserő fintora, hogy Kyle visszatérése óta Troth kétségbeesetten próbált igazi angollá válni, és közben rá kellett jönnie, ugyanolyan rosszul érzi magát most a bırében, mint annak idején Kínában -abban az életben, amelybıl idemenekült. Ebbıl egyszer s mindenkorra elég. Mostantól fogva úgy fog viselkedni, mint egy önfejő, vasakaratú skót hajadon. Mindazonáltal kínai örökségét sem fogja megtagadni. Cseppet sem érdekli, mit szólnak majd hozzá az itteniek - bármit gondoljanak is róla. Szerette a bizarr helyzeteket - úgy érezte, ha Renbourne-éket itt hagyja, akkor róla is úgy fognak beszélni az itteniek, mint egy egzotikus történet hısnıjérıl: ı volt az az ırült kínai nı, akit Kyle távol-keleti utazásáról hozott haza, mint valami szuvenírt. És ennek a célnak kitőnıen megfelel egy arisztokrata család, amelyben nemzedékrıl nemzedékre öröklıdnek tovább a családi legendárium történetei, s idıvel újabb és újabb rejtélyes epizóddal színesedik a valóság... Trothnak kifejezetten tetszett ez a gondolat. Másnap kora hajnalban ébredt. Azt a laza szabású, könnyő pamutruhát vette fel, amelyet Kínából hozott magával, és nesztelen léptekkel kisietett a kertbe. Az itteni, szabályos mértani formákban elrendezett virágágyásokból hiányolta a képzelıerıt, a termékeny fantáziát. Megállapította, hogy köszönıviszonyban sincs az itteni kertnnővészet a ki- i nai feng shuival. Mindegy - arra a célra tökéletesen megfelel a kert, I amire neki kell. A virágokból, a rügyezı173
bimbózó ágakból szerencsére elég életerı és energia áramlott felé. Miközben mélyen magába szívta a friss levegıt, arra gondolt, szép nap lesz ez a mai. Lassan kezdett mozogni a fák között, miután kiválasztotta magának a legjobb helyet. Most jött csak rá, mit jelent az, hogy ilyen sokáig nem gyakorolta a tai chit: az ízületei, az izmai mintha berozsdásodtak volna, a tagjai merevek voltak, a teste gyenge, akarata puhány... Nem is csoda, hiszen hónapokkal ezelıtt gyakorolt utoljára. Ha Chenqua itt lenne, egyetlen pillanat alatt a földhöz teremtené. İszintén sajnálta, hogy többé már nem gyakorolhat vele. Bár sohasem volt teljesen oldott Chenqua társaságában, tisztában volt azzal, hogy a kapcsolatuk nem mindennapi - semmi máshoz nem fogható. Más volt ez, mint barátság, más, mint apa és leánya viszonya. Köszönöm, tiszteletre méltó Chenqua, hogy megpróbáltál helyet találni nekem a világban, mondta gondolatban, lehunyt szemmel, maga elé képzelve a kereskedı alakját. Lelki szemei elıtt már látta, miként kezd áramlani a földbıl a chi energia a talpán át, a bokája felé, a vádlijában, hogy azután szétáradjon az egész testében. Enyhe melegség, finom zsibbadtság járta át minden porcikáját. Eleinte nehézkesen ment ugyan a mozgás, de hamarosan be-járatódtak az izmai, s visszatalált a régrıl ismerıs mozdulatok ritmusára, lendületére. Már érezte a földbıl beléje áramló hatalmas energiákat. A chi nagyon is valós, létezı dolog, még akkor is, ha ezek a barbárok képtelenek érzékelni azt. Az élet lüktetése minden élılényt átjár, és egyensúlyba kerülni vele nem mindennapi erıt, boldog harmóniát jelent. Úgy egy órahosszat végezte mind erıteljesebben és lendületesebben a gyakorlatokat. A végén hangosan zihált, annyira megerıltette a testét, a tüdejét. Jólesı fáradtság lett úrrá rajta - s magában meg is állapította: hónapok óta nem érezte ilyen jól magát, mint most, amikor befejezte a gyakorlatokat. Butaság volt lemondani arról, ami ilyen nagy örömet jelent a számára. Úgy döntött, mostantól fogva nem érdekli, ha különcnek bélyegzik is öt, a reggeli tornáról semmiképp sem hajlandó lemondani többé. Miután visszament a házba és megfürdött, Troth reggelizni indult. Visszahıkölt az ajtóból, amikor megpillantotta a gazdagon terített asztalt. Az is feltőnt neki, hogy ma reggel az ünnepi ezüst evıeszközökkel terítettek. A reggeli tornától kimerülten, farkasétvággyal ült az asztalhoz. Már javában reggelizett, amikor nyílt az ajtó, és belépett rajta Kyle. - Azt csiripelték a verebek, hogy itt talállak - mondta. - Nem zavar, ha csatlakozom hozzád reggelizni? - Ahogy óhajtod. Troth megfogadta, hogy nem néz a szemébe. Úgy érezte, mintha nem is Kyle, hanem egy hőséges kutya ült volna le mellé reggelizni - a férfi ugyanis egy pillanatra sem vette le róla a szemét. Bár Troth nagyon várta, mikor lehetnek ismét kettesben, most mégsem tudott igazán mit kezdeni a helyzettel. Talán azért, mert rá kellett jönnie, hogy Kyle nem is érzi, mennyire szüksége van rá. Lopva figyelte Kyle mozdulatait, amint odakészítette magának a reggelit a tányérra. Bár már elég sok idı telt el azóta, hogy hazatért, Kyle most is ijesztıen soványnak tőnt. De mégis, mintha ma reggel energikusabbak lennének a mozdulatai, mint egyébként... - Úgy látom, kezd visszatérni beléd az erı - állapította meg halkan. - Igen, én is így érzem. Bár a tegnapi kiadós lovaglás alaposan megviselt, mondhatom, nagyon jólesett. Igazán hamarabb is eszembe juthatott volna... Igaz, amikor bementem az istállóba, teljesen megfeledkeztem arról, hogy milyen régen lovagoltam, és kijöttem a gyakorlatból. Felpattantam Nelson nyergébe, és azonnal levetett a hátáról. Úgy terültem el a földön, mintha soha életemben nem lovagoltam volna még. Udvariasan megemelte a teáskannát, kérdın Trothra pillantott, aki biccentett. Kyle töltött neki még egy kis teát, csak azután foglalt helyet az asztalnál, épp szemközt vele. - Tegnap arra gondoltam, megkérdezlek, nincs-e kedved kilovagolni velem. Aztán Hawkingtól megtudtam, hogy te is épp ezzel a szándékkal jöttél utánam a dolgozószobába. Sajnálom, ami történt. - Nincs ebben semmi sajnálnivaló. Nagyon is tanulságos volt - felelte Troth. 174
- Hát igen, én is sokat tanultam belıle. - Kyle kényelmetlenül feszengett a széken. - Azt hiszem, most pár napot mégis inkább kihagynék, de talán a hét vége felé, ha van kedved hozzá, szívesen kilovagolnék veled. Megmutatom a birtokot, és biztosan látunk egy-két dolgot, ami számomra is újdonság lesz. ' Troth keserően gondolt arra, hogy pár nappal ezelıtt ı is épp erre vágyott. Mintha a bolondját járatná vele a világ... Mindenesetre szívesen elmenne lovagolni Kyle-lal. - Örömmel veled tartok, már ha van olyan ló itt, amelyik nem tekinti kötelességének, hogy levessen a hátáról mint afféle jött-ment idegent. - Biztosan akad olyan ló, amelyikkel jól kijössz majd. Kyle értette Troth iménti célzását, de úgy döntött, nem adja jelét ennek, inkább az evésre koncentrált egy ideig. - Ma este lesz a fogadás - jegyezte meg két falat között. -Hat-hét óra körül kezdenek majd szállingózni a vendégek. Ugye, számíthatok rád, Troth? - Nem hiszem, hogy találok addig megfelelı ürügyet a távolmaradásomra. Vagy te tudsz valamit, amivel kimenthetnél engem? Még nem gondoltam át igazán, mitévı legyek. Azt semmiképp sem szeretném, ha megbámulnának, mint valami egzotikus állatot. - Ha nem leszel ott a fogadáson, akkor mindenki gyanítani fogja, hogy valami titkoinívalónk van. Különben meg mindenki hallott már rólad a környéken. Azt hiszem, kitőnı alkalom lenne ez arra, hogy elhíreszteljük a kézfogó történetét. - Elmosolyodott. - És személy szerint nagyon örülnék annak, ha megtisztelnél a jelenléteddel. Sokkal jobban érezném magam, ha te is ott lennél. Troth maga sem értette, miért hatott rá a férfi érvelése. Ugyan mit érdekli ıt az, hogy hogyan érezhetné magát jobban Kyle - vele vagy nélküle? Aztán mégis beleegyezett. - Rendben, ott leszek - ígérte. - Legalábbis egy ideig biztosan kibírom. Kyle elmosolyodott. - Tudod, mit? Ha úgy érezzük, elegünk lett belılük, egyszerően eltőnünk. Hát persze, csak nem együtt, hanem külön-külön, tette hozzá gondolatban Troth. Késı délután, az esti fogadásra készülıdve, Troth sokáig idızött a fürdıszobában. Gondosan megmosta és megszárította a haját. A vendégek többsége már akkor megérkezett, amikor ı még épp hogy csak nekilátott öltözködni. Mi tagadás, nem sok kedve volt ehhez az egészhez. Hosszas töprengés után úgy elöntött, azt a levendulamintás selyemruhát ölti magára, amelyet a Warfieldben tartott karácsonyi bálra varratott neki Meriel. Azóta is ezt találta a legszebb darabnak a ruhatárában. Bessynek ugyancsak leesett az álla a csodálkozástól, amikor megpillantotta a pazar szépségő ruhát. Elismerıen mosolygott, amikor kiemelte a szekrénybıl, és alaposabban is szemügyre vette. - Csodálatosan áll majd önön, asszonyom - mondta ıszinte elismeréssel. Troth elérzékenyülve simította végig a ruha ujját, és közben a karácsonyi bálra gondolt. Mennyire félt attól az estélytıl, és végül mégis pompásan érezte magát. De akkor erıt merített abból, hogy tudta, mennyire várják, és egyenrangú családtagként fogadták el a háziak és a vendégek is. Mindenki, kivétel nélkül. Most viszont egészen más a helyzet. Szinte a zsigereiben érezte, hogy nem lesz olyan szívélyes fo-S gadtatásban része. I A bálról eszébe jutott Jena Curry, Meriel és Dominic félig hindu, fé- .” lig európai származású barátja. Mit is mondott Jena? Arra biztatta, hogy ne mondjon le mindarról, amit kínai édesanyjától örökölt. Ha idomul az angolokhoz, azzal csak szegényebb lesz. Troth eddig nem fogadta meg Jena tanácsát. Mióta csak megérkezett Angliába, semmire sem vágyott annyira, mint arra, hogy befogadja a Renbourne család. És lám, mire ment vele! Örökké alkalmazkodott az itteniek elvárásaihoz. Hiába minden erıfeszítése: Lord Wrexham sohasem fogadja el ıt. Márpedig, ha valakinek számít a véleménye ebben a kérdésben, akkor az öreg earl az. Az ı szava sokat nyom itt a latban -nemcsak a családon belül, hanem a társasági életben is. Milyen ostobaság volt a részérıl, amikor azt hitte, az ékszerek, amelyeket neki ajándékozott, azt jelentik, elfogadta ıt menyének. Ha jobban belegondol, már akkor tudomásul vehette volna, hogy a nagylelkő gesztus Kyle-nak szól, és nem neki 175
Az ördög vigye Lord Wrexhamet! Mindent elkövetett, hogy a kedvében járjon, és hogy az earl elhiggye, Kyle-lal kötött „házassága” nem érdekbıl vagy számításból történt. Ma este minden másképpen történik majd - az lesz, ami mindig is lenni szeretett volna: elıkelı, káprázatos szépségő kínai hölgy. - Meggondoltam magam - mondta Bessynek. Kinyitotta a vászonprés legalsó fiókját, és kiemelte belıle azokat a kincseket, amelyeket Kyletól kapott ajándékba még Kantonban. Amikor megérkezett Dornleighbe, saját kezőleg csomagolta ki ezeket a holmikat, igy még Bessy sem láthatta ıket. Óvatosan emelte ki a féltve ırzött darabokat, egytıl egyig. Utoljára maradt a skarlátvörös ruha a hímzett virágokkal, pillangókkal. Gondosan kiterítette az ágyra. Pompás, gondolta, amikor megállapította, hogy szinte egyetlen győrıdés sem látszik rajta. Bessy átszellemülten érintette meg a ruhát, mintha attól félne, a puszta érintésétıl - mintegy varázsütésre - eltőnhet a szeme elıl. - Ó, mylady, ez gyönyörő. Sohasem láttam még hozzá foghatót. Ugye, ez kínai ruha? Troth bólintott. - Úgy döntöttem, ma este ezt fogom felvenni. - Én... nem ismerem ezt a viseletet - szabadkozott Bessy. - Fogalmam sincsen, hogyan segíthetnék az öltözködésben - tette hozzá zavartan. - Nem is kell hozzá segítség - nyugtatta meg Troth. - A kínai viselet sokkal egyszerőbb, mint az európai. Azzal nekilátott egymaga. Bessy érdeklıdve figyelte, s minden egyes mozdulatát megpróbálta az emlékezetébe vésni. Troth csak akkor nézte meg magát a tükörben, amikor már mindennel elkészült. Nem mindennapi látvány volt - egy fiatal eurázsiai nı, aki skarlátvörös esküvıi ruhát viselt... Egy menyasszony, aki valójában nem is az. Vagy mégis? A legszívesebben felsóhajtott volna. - Mi a véleményed róla, Bessy? A lány elkerekedett szemmel figyelte idáig. - Sohasem láttam még ilyen szépet! De... a nadrág... nem illetlen viselet egy nınek? - Kínában nem. Sıt ott kifejezetten ez az elfogadott. Troth elmosolyodott, aztán leült a toalettasztal elé. Eszébe jutott, milyen kellemetlenül érezte magát elıször a levendulaszínő selyemruhában, amikor felpróbálta. Most kényelmes volt a ruha, amit viselt -ráadásul zárt, egészen a nyakáig. A haját is kínai módra fésülte frizurába, egyedül, segítség nélkül. Miután beletőzte az arany hajtőket is, kinyitotta a lótusz alakban elrendezett arcfestékeket. A legszívesebben az udvari viseletre jellemzı sminket választotta volna, de aztán lemondott róla. így is elég feltőnı jelenség lesz itt, Northamptonshire-ben. Végül egy sokkal diszkrétebb smink mellett döntött: csak enyhén pirosította ki az orcáját és a száját, fekete tussal meghúzta a szemöldöke kontúrját, a szempilláit. Végül kiemelte a faragott gyöngyszemekbıl álló kétsoros jade nyakéket, majd egy kevéske parfümöt hintett a nyakára és a csuklójára a kis kristályfiolából, amelyet szintén Kyle-tól kapott. A bóditó illatot hamar felerısítette a teste melege, az erei lüktetése. Végül, miután az elefántcsont legyezıt is magához vette, odafordult a szobalányhoz, j - Mit gondolsz, elég nagy feltőnést keltek majd így? Bessy elképedve ingatta a fejét. ' - Azt hiszem, sohasem láttak még csak ehhez foghatót sem, asz-szonyom. - Akkor jó. Halvány, elégedett mosoly futott át az arcán. Titokban abban reménykedett, mély megrökönyödéssel fogadják majd a látványt az angolok. Határozott léptekkel, mégis kecsesen indult el az ajtó felé, azután le a széles lépcsın, a vendégekhez. j Jó erzes volt újra látni a régi barátokat, szomszédokat oly sok idı után, de ugyanakkor fárasztó is. Sokkal fárasztóbb, mint gondolta volna. Kyle úgy érezte, nem teheti meg, amit titokban tervezgetett - nem hagyhatja itt a vendégeket, ha belefáradt a nyüzsgésbe, mert egész idı alatt ı állt az érdeklıdés középpontjában. Egyébként Wrexham is biztosan vérig sértıdne, hiszen a fia 176
tiszteletére rendezte ezt az estélyt. És miután az öreg earl is rendszerint idejekorán távozott, mert fárasztotta a vendégsereg, Kyle vállára még nagyobb felelısség nehezedett. Azt mint házigazda igazán nem teheti meg a meghívottakkal, hogy magukra hagyja ıket. Igaz, a fogadást nem kifejezetten bálként hirdették meg, de azért lehetett táncolni az egyik teremben. A kártyaszobában a férfiak múlatták az idıt, s mivel a többi helyiséget is egybenyitották, a vendégek kisebb csoportokba verıdve társalogtak, ettek, ittak. A közeli Ketteringben lakó Lord Hamill csinos, szıke leánya azonnal odasietett Kyle-hoz, amint meglátta. Bár Kyle személyesen nem ismerte ıt, a két családot régi barátság főzte egymáshoz - Lord Hamill-nek ráadásul egész csapatra való leánya volt, akik mind ilyen hirtelenszıkék voltak. Ez a lány pedig kifejezetten jó társalkodónak bizonyult. - Fogadtam a testvéreimmel, hogy nem tudja, melyikük vagyok. Ugye, bebizonyítja, hogy tévedtem? - kérdezte pajkosan Kyle-tól. - Ön bizonyára a iegszebbelc egyiice Lord Hamill leányai közül, miss - felelte Kyle udvariasan, miközben kétségbeesetten törte a fejét, mi lehet a hajadon keresztneve. - Micsoda diplomatikus válasz! - mondta a lány elismerıen. - De a neheze még csak most jön. Mi is a különbség köztem és a testvéreim között? - szegezte Kyle-nak a rettegett kérdést. Évıdı pajkosság csillogott a szemében. - Ön nem az egyik legszebb, hanem a legszebb - felelte Kyle udvariasan, de érezte, hogy ennyivel nem úszhatja meg. A lány nevetett, és pajkosan megérintette Kyle karját a legyezıjével. - Okosan felelt, de ez még nem elég nekem. Ha jól sejtem, nem tudja, mi a keresztnevem. Hadd segítsek önnek. A keresztnevünket ábécérendben kaptuk a szüléinktıl. Kyle úgy saccolta, lehetnek vagy tucatnyian a Hamill testvérek, de abban biztos volt, hogy ez a lány akkor már iskolába járt, amikor ı elhagyta Angliát. Talán ı lenne a legfiatalabb? - Nézzük csak, Anne, Barbara, Chioe, Diana... Ön Miss Eloise, ha nem tévedek. - Úgy van! Csodálatos a memóriája. Most már azt sem bánom, hogy elveszítettem ön miatt a fogadást - mondta a lány elismerıen, és mesterkélt kacérsággal rebegtette a szempilláit. Kyle ettıl valahogy olyan öregnek érezte magát. Hol a fenében lehet Troth? Egyre csak erre gondolt közben. Micsoda udvariatlanság megvárakoztatni a vendégeket! Pedig pontosan tudja, hogy elsısorban ırá kíváncsiak. Talán mégis meggondolta magát, és úgy döntött, nem jön le a vendégek közé? Még ez is kitelik tıle... Azután egyszer csak arra lett figyelmes, hogy hirtelen morajlás futott végig a vendégseregen. İ is arrafelé fordult hát, amerre a többi kíváncsi tekintet szegezıdött. Amikor meglátta, mi okozta az álmélko-dást, a lélegzete is elállt. Ott állt Troth a lépcsı alján, magas volt és légiesen karcsú. A csillogó vörös selyemben olyan, akár egy páva a szürke galambok között. Sötét haját egzotikus frizurába fésülte erre az alkalomra, s rejtélyes, semmiféle érzelemrıl nem árulkodó arckifejezésének is köszönhetıen valami különös, megfoghatatlan titokzatosság lengte körül. Legyezni kezdte magát, miközben tekintete végigpásztázta a termet. A szemöldöke kissé felszaladt, amikor észrevette Kyle-t Eloise Hamill társaságában. Kyle az udvariasság legelemibb szabályairól is megfeledkezett, amikor megpillantotta. Szó nélkül otthagyta Miss Hamillt, hogy Troth elé siethessen. Amint odaért mellé, megfogta a kezét, és megcsókolta. - Lenyőgözıen szép vagy ma este, Troth - súgta oda neki halkan. - Látom, elhatároztad, hogy mindenkit elbővölsz. Holnap egész Northampshire rólad fog beszélni. - Dehogy, hová gondolsz? Semmilyen aljas szándék nem vezérelt - súgta vissza Troth. - Csak ezt éreztem a legtermészetesebb viseletnek, és a legkényelmesebbnek is. , Cinkos pillantást vetett Kyle-ra, majd hővösen végigmérte az öreg ' Wrexhamet, akinek ugyancsak leesett az álla a csodálkozástól. - Hozzád hasonló szépséget sohasem láttak ezek az emberek -állapította meg Kyle. Képtelen volt levenni Trothról a tekintetét. Töké- ~. letes volt, bájos és elragadóan szép - ám a ruha, a hajviselet még szembetőnıbben hangsúlyozta idegenségét, vonásai egzotikumát. Mint egy kínai luxuskurtizán, aki egyetlen szerelmes éjszakáért egy egész vagyont is nyugodtan elkérhet a kuncsafttól. 177
Kyle odakisérte az apjához, aki a környékbeli birtokosokkal társalgott. Itt volt Candover grófja, a vidék legelıkelıbb arisztokratája is. Candover biccentéssel üdvözölte Kyle-t. - Örömmel látom, Maxv\/ell, hogy épségben hazatért. - Én is örülök, hogy viszontláthatom, uram. Engedje meg, hogy bemutassam a jegyesemet. Kínában tartottuk a kézfogónkat. Wrexhamnek torkán akadt a szó, de Kyle nem vett róla tudomást. Troth kecsesen üdvözölte az urakat. Közben arra gondolt, érdekes lett volna, ha a kínai hagyományoknak megfelelıen térdre ereszkedik és földig hajol elıttük, a homlokával a padlót érintve. Vajon mit szólt volna ehhez Kyle és a northamptoni elıkelıségek? Candover fıhajtással és elismerı mosollyal viszonozta a köszöntést. - Örülök, hogy megismerhetem. Lady Maxwell. - Jupiterre mondom, ön gyönyörő - kiáltott fel Lord Hamill, aki szintén e társaság tagjaként volt jelen. - Úgy hallottam, a kínai férfiaknak annyi feleségük és ágyasuk lehet, amennyit csak akarnak jegyezte meg Sir Edward Swithin. - Nem is tudják azok az ördögfajzatok, milyen szerencsések! Lord Whitby, a jelenlévık közül a rangidıs, hahotázva nevetett. -Kézfogót tartottak, Maxwell? Akkor most a próbaházasság idejét töltik, ugye? Már értem a logikáját. Gondolta, kipróbálja elıször, milyen, aztán jöhet a következı asszony. Nagyon okosan tette, Maxwell, nagyon okosan. - Épp ellenkezıleg - jegyezte meg Troth kissé nyersen, jellegzetes, erıs skót kiejtéssel. - A kézfogót mi csak formálisnak tekintjük. Neliéz helyzetben voltam Kínában, és Lord Maxwell gálánsán felajánlotta a kézfogót, mert tudta, ily módon könnyebben utazhatok, és végre hazatérhetek édesapám szülıföldjére. Döbbent csend támadt erre. A jelenlévı férfiak azért kezdtek ilyen szabad szájúan beszélni Trothról, mert biztosra vették, hogy nem érti, amit mondanak. Candover tért elsıként magához a meglepetéstıl. - Ez ám a meglepetés. Lady Maxwell. Hiszen ön tökéletesen beszéli a nyelvünket! Troth ráemelte ragyogó tekintetét. - Az édesapám skót volt, és kezdettıl fogva angolul beszélt hozzám. - Skót? Vagy úgy... - vetette közbe Sir Edward. - Nem csoda, hogy rögtön szemet szúrt nekünk, hogy külföldi, mylady. Egy pillanatnyi zavart csend támadt, aztán mindannyian nevetni kezdtek. Még Troth is. - Az édesapám megfordulna a sírjában, ha tudná, hogy egy angol úr a választottam, még ha csak kézfogóról van is szó. - Igaz, errefelé is akadnak olyanok, akik szerint a hagyományos kézfogó semmit sem jelent, mások szerint csakis akkor legális, ha skót területen köttetik, de mi ezt találtuk a legmegfelelıbbnek - magyarázta Kyle. Most már kifejezetten zavarta, hogy Troth ennyire hangsúlyozza a társaság elıtt kapcsolatuk átmeneti jellegét. Sir Edward folytatta: - Egy ilyen gyönyörő hölgynek ugyan ki tudna ellenállni, uraim? Kyle csak ekkor döbbent rá, hogy Sir Edward agglegény még - ráadásul irigylésre méltóan gazdag. Arra gondolt, jobb lesz, ha mielıbb odébbállnak a társaságtól, még mielıtt komoly vetélytársa akadna Sir Edward vagy valamelyik másik úr személyében. - Mit szólnál, drágám, egy kis tánchoz? - fordult Troth felé. - Ó, örömmel táncolnék - mondta Troth ragyogó arccal. Azzal elbúcsúztak a társaságtól, és kart karba öltve elindultak a táncparkett felé. - Keringıztél Warfieldben a karácsonyi bálon? - kérdezte Kyle közben. - Nem, dehogy, hiszen akkor még nem telt le a gyászidı - felelte Troth. - De azt hiszem, sikerült elég alaposan megfigyelnem, hogyan táncolják. Felvették a keringı alapállását, Troth egyik kezét Kyle vállára helyezte, a másikat Kyle ujjaiba kulcsolta. Amikor a szemébe nézve jelezte, hogy készen áll, Kyle máris megbánta, hogy épp a tánc jutott eszébe ürügyként. Már csak ez hiányzott neki! Hogy szorosan egymáshoz simulva keringızni kezdjenek... A rég elhamvadtnak hitt vonzalom hirtelen fellángolt benne. Mivel a kinai 178
ruhához nem tartozott kesztyő, érezte, hogy Troth ujjaiból forróság árad felé, s ez még jobban felkorbácsolta érzékeit. Rövid idın belül tökéletesen összehangolódott a mozgásuk. Troth izmainak ruganyossága, testének hajlékonysága s kitőnı megfigyelıképessége könnyen átsegítette a kezdeti nehézségeken. Kyle örömmel állapította meg, igazán gyerekjáték vezetni ıt. - Úgy látom, van tehetséged a tánchoz - állapította meg elégedetten. Troth szeme felcsillant. A sötét szempillák megrebbentek, és a lány, ha csak egy röpke pillanatra is, de Kyle szemébe nézett. - A keringı sok tekintetben hasonlít a wing chun páros gyakorlataihoz - jegyezte meg. Kyle-t nyugtalanította, hogy Troth a keringıben is valamilyen kínai dolgot fedez fel. Látta rajta, milyen harag villant a szemében, amikor meglátta az öreg earit. De mintha nem is kifejezetten kettejüknek szólna ez az indulat - mintha az egész világot hívta volna párviadalra. Felfegyverkezett ellenük, az egész társadalommal szemben, amely nem volt képes megfelelni az elvárásainak, és amely keserő csalódást okozott neki. Élénken élt még az emlékezetében a barlangtemplom, ahol elıször szeretkeztek. Ott mesélt neki Troth a chi-energiáról. Lám, ott, a végtelenül egyszerő körülmények között milyen önfeledten boldogok voltak. De végül súlyos árat kellett fizetniük érte. Kyle csak abban reménykedett, hogy Troth képes lesz egyszer levetni ezt a láthatatlan páncélt, amelyet maga és a világ közé emelt, s megtalálja az igazi boldogságot egy férfi mellett, akiben valóban megbízhat. Miközben önfeledten keringıztek a teremben, érezte, hogy egyre hevesebben támad fel benne a vágy. Hiába is tagadná, most is ellenállhatatlan erıvel vonzotta ıt Troth. Miközben hozzásimult, érezhette a bıre illatát, a haja selymét, egyre erısödı hullámokban tört rá a vágyakozás, hogy ismét magáévá tegye. A pokolba is, erre aztán végképp nem volt szükségei Most döbbent csak rá, mennyire fog hiányozni neki Troth. Itt maradt, egyedül, a váratlanul fellobbant, fájdalmasan perzselı vággyal, amely testét-lelkét felemészti. Ha magához térne végre, ha idejében összeszedné magát, még mielıtt letelik az egy esztendı és még egy nap... Mert ha nem, akkor maga a pokol vár rá nap mint nap. Egyre jobban fog szenvedni elıbb Troth jelenléte miatt, azután pedig a hiányától... Kyle most már tudta, szüksége van rá, a társaságára, a közelségére - ha másért nem is, de legalább a közös emlékek miatt. Hogy legyen mibıl erıt merítenie majd, ha Troth végül mégis úgy dönt: elválnak útjaik. Kétségbeesetten kapaszkodott az utolsó szalmaszálba - ebbe a hirtelen felismert lehetıségbe, amelyrıl most úgy érezte: lehet, hogy ez az utolsó életében.
179
Harmincötödik fejezet Troth elsısorban azt remélte a Kyle tiszteletére rendezett fogadástól, hogy nagy feltőnést kelt majd a vendégek körében, és jelenlétével, megjelenésével provokálni fogja a vendégeket. Hamar kiderült, jól számított - minden úgy történt, ahogyan eltervezte. Sıt, Kyle - igaz, tudtán kívül még segédkezett is neki ehhez. A vendégsereg férfitagjai pontosan úgy reagáltak a megjelenésére, ahogyan várta. Troth titkon megállapította magában, hogy vonzó nınek találják, s az elsı pillanattól fogva barátságosak, nyíltan érdeklıdıek voltak - néhány kivételtıl eltekintve. Ez utóbbiak inkább az idısebb korosztályhoz tartoztak, és nem titkolt gyanakvással figyelték az idegen, egzotikus nı minden megnyilvánulását. İk késıbb sem adták fel fenntartásaikat. A nık egészen másképpen reagáltak Troth megjelenésére. Amikor Kyle bemutatta ıt a környék legelıkelıbb hölgyeinek, akik lehettek vagy tucatnyian, Troth szinte a bırén érezte, hogyan mérik végig alaposan, tetıtıl talpig - ki inkább csak kíváncsian, ki pedig ellenségesen. Troth értette a viselkedésüket - nem elég, hogy idegen, ráadásul meghódította elılük az egyik leggazdagabb férjjelölt szívét. Még mielıtt beszélgetésbe elegyedhettek volna a vendégekkel, az egyik inas odasietett hozzájuk, és súgott valamit Kyle-nak. Kyle arca elkomorult, majd a homlokát ráncolva azt mondta Trothnak: - Bocsáss meg, egy pár percre itt kell hogy hagyjalak. Amint lehet, visszajövök. Troth látta rajta, hogy nem szívesen hagyja ıt magára, fıleg miután érezhetıen ellenséges volt körülötte a hölgykoszorú. Elsıként Lady Swithin szólalt meg. Sir Edward özvegy édesanyja, aki hővös udvariassággal szegezte neki az elsı kérdést: - És mi a véleménye Northampshire-rıl, Lady Maxwell? Troth a legszívesebben kertelés nélkül kimondta volna a véleményét, ami meglehetısen lesújtó volt, de aztán még idejében meggondolta magát. - Nagyon szép a vidék, bár sokkal zordabb az éghajlata, mint amihez hozzászoktam. Az egyik hölgy ekkor hangosabban, mint amit privát megjegyzésnek szánhatott volna, ezt mondta mellette álló barátnıjének: - Milyen fura egy szerzet! Mit gondolsz, hol szedte fel Maxwell? - Azt hiszem, csakis olyan helyen, ahol egy igazi hölgynek semmi keresnivalója - csatlakozott hozzá a másik hölgy maliciózus mosollyaL Lady Swithin megsemmisítı pillantást vetett rájuk, mire ık egymásba karolva távoztak. Lady Swithin úgy döntött, a további kellemetlenségek elkerülése végett inkább ı maga tartja kezében a beszélgetés fonalát. - Biztosra veszem. Lady Maxwell, hogy sok érdekességrıl tud mesélni nekünk. Bizonyára élvezni fogjuk a társaságát. Troth hirtelen nem tudta, mit is felelhetne erre. Kínos csend támadt. Felfigyelt erre egy szokatlanul elegáns hölgy, és odalépett hozzájuk. - Lady Swithin, bemutatna, kérem, ennek a bájos ifjú hölgynek? A hangja kellemesen mély volt, mosolya ıszinte érdeklıdésrıl tanúskodott. - Örömmel. Az ifjú hölgy Lady Maxwell - Candover grófné... -mondta Lady Swithin, hol az egyik, hol a másik hölgyre pillantva. A grófné aranyszıke haját pazar szépségő diadém koronázta, a szeme körül apró ráncok jelezték, hogy már nem fiatal. Troth úgy saccolta, a negyvenes évei vége felé járhat, de nnég most is sugárzóan szép volt. A többi jelenlévı reakcióját látva, arra következtetett, ı lehet itt a tai-tai - a legrangosabb hölgy az egész társaságban. Troth illedelmesen fejet hajtott, úgy üdvözölte. - Nagy megtiszteltetés a számomra, mylady, hogy megismerhetem. - Részemrıl a szerencse. Tudja, kedves, engem mindig is lenyőgözött a kínai civilizáció. Remélem, a mai estély jó alkalom arra, hogy meséljen nekünk a hazájáról. Odalépett Troth mellé, gyöngéden megérintette a karját. A hölgykoszorú tagjainak többsége irigykedve figyelte. 180
- Ez a ruha egyszerően káprázatos. Sohasem láttam még ilyen szép hímzést - mondta Lady Swithin ıszinte csodálattal. A grófnı barátságos viselkedése nyomán lassan oldódni kezdett a fagyos légkör. Az a szıke hajadon, akivel Kyle nemrég még kettesben beszélgetett, kényeskedve jegyezte meg: - Idáig úgy hittem, a kínaiak sárgák, de az ön arcszíne majdnem olyan világos, mint a miénk. - A kínai emberek sokfélék - válaszolta Troth készségesen. - Az édesanyám az ország északi részébıl származott, ahol egészen világos bırőek az emberek. És az édesapám skót. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz. Most már, az eddiginél jóval oldottabb légkörben, több ifjú hölgy is ıszinte érdeklıdéssel kérdezgette, Troth pedig lelkesen és türelmesen válaszolgatott a kérdéseikre. Minden érdekelte ıket - a nıi viselet, a kozmetikumok, a hétköznapi élet, a szokások. Az ilyesmi nemzetiségtıl függetlenül minden nı számára érdekes beszédtéma. Troth most jött rá, milyen nagy szerepe van a nyelvtudásának - elsısorban ennek köszönhette, hogy viszonylag hamar elfogadták. Mivel folyékonyan beszélte a nyelvüket, hamarosan megfeledkeztek arról, hogy idegen, s úgy beszélgettek vele, akár egy született angollal. Mire Kyle visszatért a társasághoz, Troth már pezsgıt kortyolgatott és kettesben társalgott a grófnéval, aki éppolyan szívélyesen, fenntartások nélkül fogadta ıt, mint annak idején Meriel. És Troth is sok mindent megtudott a grófnérói, akinek ugyancsak kalandos volt a múltja, mielıtt férjhez ment. Amikor Kyle odalépett hozzájuk, Candover grófné azt mondta: - Ez az ifjú hölgy kifejezetten üde színfoltja lesz a társaságnak. Maxwell, örök hálám, amiért megajándékozott a társaságával. Gratulálok a választásához. Kyle hálásan mosolygott rá. - Reméltem, hogy élvezni fogják egymás társaságát. Megbocsátja, grófné, ha elviszem a hölgyet táncolni? - Ha ragaszkodik hozzá - felelte a grófnı, majd végigpásztázta a termet. - Ideje, hogy én is elraboljam a férjemet a társaságból. Idejét sem tudom, mikor keringıztünk utoljára. Barátságosan bólintott Kyle-ék felé, azután odasietett a férjéhez, aki körül sokan álldogáltak. Miközben visszamentek a táncparkettre, Kyle megjegyezte: - Mivel a grófné nyomban megkedvelt téged, azt hiszem, a többiek is könnyebben befogadnak majd. Komoly fegyvertény, hogy megnyerted ıt magadnak. Troth elmosolyodott. - Iskolás fiú voltam még, amikor elıször találkoztam vele -mondta Kyle elmélázva. - És bevallom, halálosan beleszerettem. Mióta felnıttem, jó barátságban vagyunk. Troth arra gondolt, egy ilyen heves kamaszkori szerelem sohasem múlik el nyomtalanul. Mindazonáltal tökéletesen megértette Kyle szimpátiáját, ı maga is megnyerınek találta a grófnét. - Mondd csak, talán valami baj van? - kérdezte arra utalva, hogy Kyle nemrég váratlanul távozott a társaságból. - Apám beszélni akart velem, még mielıtt a szobájába ment, hogy lepihenjen. - Úgy értsem, itt hagyta az estélyt, amelyet ı rendezett a tiszteletedre? - Troth meghökkenve nézett Kyle-ra. Ugyan mi késztethette az earlt ilyen udvariatlan lépésre? Miközben felvették a keringı ritmusát, Kyle gondosan ügyelt arra, hogy ne ütközzenek a többi párral, és a válasszal addig várt, amíg biztos nem lehetett abban, hogy senki sem hallja. - Kiújult a köszvénye. Iszonyúan fájnak ilyenkor az ízületei. Fıleg a lábujjai. Most nem bírta tovább, felment a szobájába. Troth szíve hirtelen megesett az öreg Wrexhamen. - Apám is szenvedett néha a köszvénytıl. De van rá egy kínai gyógymód. Igaz, nem gyógyítja a betegséget, de jelentısen csökkenti a fájdalmat. - Mondd csak, hajlandó lennél segíteni az apámnak azok után, ahogyan bánt veled? - Fogalmazzunk inkább úgy, hogy szeretném, ha a köszvény nem akadályozná meg abban, hogy holnap elutazzon, ahogyan tervezte -mondta Troth. Kyle elmosolyodott. - Így már mindent értek. 181
Miután véget ért a keringı, Troth Kyle-ba karolt, és elindultak a lépcsı felé, hogy felmenjenek az öreg Wrexhamhez. A vendégek közben vacsorához ültek. Wrexham a szobájában, a kényelmes karosszékben ült, jobb lábát egy zsámolyra téve, és whiskyt kortyolgatott. Kyle kivette a kezébıl a poharat, a whiskysüveget pedig visszatette a helyére, a szekrénybe. - Ha az orvos nem rendelkezett másképp azóta, tudomásom szerint egy csepp alkoholt sem ihatsz - mondta szigorúan. - Fıleg nem akkor, amikor épp kiújult a köszvényed. - Add vissza, te szemtelen tacskói - sziszegte az öreg earl bosz-szúsan. Már épp felpattant volna, hogy kikapja Kyle kezébıl a poharat, de amint lábra állt, szinte megbénult a fájdalomtól. Az arca izzadt, és vörös volt, mint a fıtt rák. Dühösen pillantott Trothra. - İt meg mi a fenének kellett idehoznod? - Apámnak is volt köszvénye - felelte Troth. - Sokat szenvedett tıle. De ismerek egy kínai gyógymódot, amivel csillapítható a fájdalom. Tui Na a neve, és egyfajta masszázst jelent. Ez rendszerint segít a kösz-vényeseken - magyarázta készségesen. - Átkozott legyek, ha megengedem, hogy a kínai praktikáidat rajtam gyakorold. Ki tudja, miféle boszorkányság ez! - Ahogy gondolja, uram - mondta Troth, lehajtotta a fejét, és elindult az ajtó felé. - Várjunk csak - szólt utána Wrexham. - Mégis mirıl van szó? Troth visszafordult. Nocsak, az öreg sárkány nagyon szenvedhet a fájdalomtól, ha ilyen váratlanul meggondolta magát. - Mi úgy tartjuk, az életerı apró kis csatornákban fut végig a testünkben. Ha a megfelelı helyen nyomást gyakorolunk rá, akkor megváltozik az energia áramlása, és enyhül tıle a fájdalom. Van olyan betegség, amelybıl végleg kigyógyulhat így az ember. De én nem vagyok képzett orvos, ugye, érti? Egyszerően csak ismerem ezt a módszert. Ártani biztosan nem árt. Az Öreg earl a jobb lábára mutatott. - Itt fáj. - A bokája belsı felén kell bizonyos pontokat nyomkodnom. Ha sikerül megtalálnom a megfelelı helyet, akkor hamarosan enyhülni fog a fájdalma. Az earl nyugtalanul fészkelıdött a helyén. - Gondolom, ennél jobban az sem fog fájni. Maxwell, te menj csak vissza a vendégekhez. Nem tehetjük meg velük, hogy mindannyian faképnél hagyjuk ıket. Kyle biztató pillantást küldött Troth felé, aztán távozott. Troth odaintette maga mellé Wrexham inasát. - Figyelje, mit csinálok. Ha segít rajta, akkor máskor ön is megmasszírozhatja. Az inas idegesnek tőnt, nyilván azért, mert az earl eddig rajta töltötte ki a haragját, de azért készségesnek mutatkozott. Odaállt közvetlenül Troth mellé, aki letérdelt, az ölébe vette az earl lemeztelenített lábfejét, és megkereste a megfelelı pontokat. Amikor masszírozni kezdte ezeket, Wrexham arca meg-megrándult a fájdalomtól, de egyetlen szót sem szólt. Némán tőrte, hogy Troth kezelésbe vegye. Látszott rajta, hogy fájhat neki, mert ujjai idırıl idıre belemélyedtek a karosszék vastagon kárpitozott karfájába. De nem tiltakozott, nem szisszent fel, és nem kérte, hogy hagyja abba. Troth minden idegszálával a feladatra összpontosított. Remélte, hogy jól emlékszik még az akupresszúrás pontok helyére. Miközben a kezelést végezte, halkan magyarázta az inasnak, mikor mit csinál. Miután befejezte a kezelést, még egyszer végigmasszírozta az öreg lábfejét, a bokáját, a lábszár alsó részét, a vádliját, azután óvatosan visszatette a lábát a zsámolyra, és felállt. - Nos, jobban érzi magát, uram? - kérdezte végül. Wrexham gyanakvó pillantást vetett rá. - Talán mintha kevésbé fájna. De lehet, hogy magától is enyhült volna a fájdalom mostanra. - Igen, én is így gondolom. A whisky is sokat segített rajta - felelte Troth némi éllel. - Nos, akkor jó éjszakát. Lord Wrexham. Az earl azonban ismét utánaszólt, mielıtt az ajtóhoz ért volna. - Elismerem, jelentısen csillapodott a fájdalom - mondta mogorván. - De áruld el végre, miért segítettél nekem? - A jó keresztények az ellenségen is segítenek - jegyezte meg Troth az earl felé fordulva. - Ha így teszünk, az ellenséget lelkiismeret-furdalás kezdi gyötörni. Szerintem ez a legjobb taktika. Wrexham elnevette magát. 182
- És én még kételkedtem abban, hogy skót vagy. - Talán azért ítél meg tévesen engem, uram, mert sohasem vette magának a fáradságot, hogy megismerjen - felelte Troth. Biccentett az earl felé, azután távozott. Örömmel töltötte el a biztos tudat, hogy sikerült némi tekintélyt és tiszteletet kivívnia magának az earl szemében. Nem mintha sokat számítana, hiszen a vén sárkány holnap úgyis elutazik Londonba. De talán sikerült felébresztenie benne a bőntudatot, és akkor a mai kezelésnek több haszna is volt, nemcsak a fájdalom csillapítása. Bár meglehetısen késın tért aludni a fogadás után, Troth másnap már kora hajnalban talpon volt. Kisietett a kertbe, hogy elvégezze a reggeli chi-gyakorlatokat. A levegı csípıs és friss volt, szinte csontig hatolt, ám ez csak még erıteljesebb, lendületesebb mozgásra sarkallta. Már a második gyakorlatsort végezte, amikor feltőnt mögötte Kyle. Megállt az egyik bokor mellett, és onnan figyelte. Troth hamar észrevette persze, és nem tudta eldönteni, ırüljön-e vagy bosszankodjon inkább amiatt, hogy nézi ıt. - Gondolom, sok idıbe és gyakorlásba telik, mire valaki megtanulja ezeket a gyakorlatokat állapította meg Kyle elismerıen. - Úgy van - felelte Troth feléje fordulva, de közben egy pillanatra sem hagyta abba a mozgást. Épp az egyik leglassúbb, csupa lágyan kígyózó mozdulatból álló gyakorlatot végezte ekkor, amelyet így neveztek: „a felhı karjai”. - Úgy értsem, ha én is szeretném megtanulni, akkor kitőnı mestert kell megkérnem a tanításra? Márpedig én csak egy ilyen mestert ismerek egész Britanniában - mondta Kyle. Mivel Troth nem válaszolt, megpróbálta utánozni ıt. Be kellett látnia, nem sok sikerrel. - Még mindig nem hevertem ki a lovaglás fáradalmait. Minden porcikám fáj -panaszolta. - Nem zavarna, ha én is veled tornáznék reggelente? Megígérem, hogy nem zavarlak a beszéddel. Hallgatni fogok. De azt is megértem, ha inkább egyedül szeretnél maradni ilyenkor. Úgy látom, kitőnı helyszín a kert a chi-gyakorlatokhoz. Troth élvezte a magányt, de most, hogy Kyle felajánlotta, társául szegıdik a reggeli tornához, rájött, hogy cseppet sem zavarná ıt a jelenléte. - Ahogy gondolod. Jut eszembe, hogy érzi magát Lord Wrexham? Beszéltél már vele? - Igen, és azt mondta, elég jól van ahhoz, hogy útnak induljon -felelte Kyle mosolyogva. Nagyon mély benyomást tettél rá tegnap. Azt mondta, szerinte igazi boszorkány vagy. Remek. Akkor az öreg sárkánytól legalább egy idıre nyugtuk lesz. Troth most kezdte el a tai chi gyakorlatokat. Kyle gyorsan tanult, és idıközben sok minden eszébe jutott, amit még Kínában mesélt neki Troth ezekrıl a mozgássorokról. Troth arra gondolt, mire elhagyja Dornieight, Kyle egészen belejön majd. Biztosan jót tesz neki a mozgás. A gyakorlatok segítenek helyreállítani a szervezetében megbomlott energiaegyensúlyt, és talán a lélek görcseit is oldani fogják. Troth számára ilyenkor szinte minden egyéb megszőnt létezni. Egyre gyorsabban és lendületesebben végezte egyik gyakorlatot a másik után. Amikor ismét eszébe jutott, hogy nincs egyedül, s Kyle-ra nézett, ijedten látta, hogy ı a pázsiton ül, és az oldalát fogja. - Kyle! - szólította meg rémülten. - Csak nincs valami baj? Odasietett hozzá, és letérdelt mellé a főre. Kezét aggódva tette a homlokára. - Ez... maláriaroham, ugye? - Nem, annyira azért nem súlyos a helyzet - felelte Kyle kétrét görnyedve a fájdalomtól. Egyik kezét a bordáira szorította. - Csak az oldalam fáj. Talán a megerıltetéstıl. Szánalmasan gyenge vagyok, Troth. Látod, már ez a pár perc mozgás is megerıltetı volt a számomra. - Ahhoz képest, hogy azt hittük, meghaltál, egészen jó erıben vagy. - Most úgy érzem, nem volt teljesen megalapozatlan a halálhírem - mondta Kyle. Csak most egyenesedett ki ismét. - A maláriában az a legrosszabb, hogy ilyen alattomos rohamokat okoz. Ki tudja, mennyi ideig tart, mire teljesen felépülök belıle. Már ha egyáltalán valaha is kiheverem. Az utolsó roham akkor jött rám, amikor valahol a Jóremény-ség-fok környékén hajóztunk. De látod, még most, hónapokkal késıbb is úgy érzem, egy pár napos kölyökkutya sokkal jobb erıben van nálam. - Igen, ahogy elnézlek, hátrakötözött kézzel is könnyőszerrel legyıznélek - jegyezte meg Troth. 183
- Bármilyen megalázó is egy férfira nézve, amit mondasz, sajnos, igazad van - felelte Kyle. Nagy nehezen feltápászkodott a pázsitról, és felegyenesedett. - Azt hiszem, mára befejeztem, különben hordágyon kell visszavitetnem magam a házba. - Akkor én is veled megyek - mondta Troth. A nap kisütött közben, és szép lassan felszárította a hajnali harmatot a gyeprıl. Most már egészen kellemesnek találta a britanniai tavaszt. - De, ha nem gond, utána visszajönnék ide a kertbe. Szeretném bejárni a környéket is. Idáig folyton esett az esı, és alig láttam még valamit. Kyle meggondolta magát. - Azt hiszem, egy kis séta nekem is csak jót tenne. Késıbb, miközben a kerti ösvényeket járták, megkérdezte: - Nos, mi a véleményed a kertrıl? Megfelel a feng shuinak? Mit változtatnál rajta? - Semmi különöset, mert hamarosan úgyis elköltözöm innen - felelte Troth szelíden. - Egy kert kialakítása akár évekig is eltarthat. De a vízzel talán kezdhetnénk valamit. Ez az elem csodákra képes. A vízesések, a mesterséges tavacskák nyugalmat árasztanak magukból. Azt hiszem, elsısorban ez hiányzik ebbıl a kertbıl. Kyle pillantása közben a házra tévedt. - Arra gondoltam, szép lenne itt is egy narancsliget vagy egy üvegház, mint Warfieldben. Ez jó a feng shui szempontjából, ugye? - Persze. Ha úgy döntesz, késıbb is kijársz ide tornázni, akkor keress olyan területet, ahol sok egészséges növény vesz körül. Nagyon jó hatású az az energia, ami a fákból és a virágokból árad. Persze, a narancsliget is tökéletes erre a célra. És az üvegházban kialakuló levegı szintén jótékony hatású. - Talán ebéd után meg is tervezhetnénk, hogyan alakítsuk ki - javasolta Kyle, miközben továbbhaladtak a téglával kirakott, kanyargó ösvények egyikén, amely a kert hátsó részébe vezetett. - El tudnád magyarázni nekem a feng shui lényegét? Vagy túlságosan is bonyolult ahhoz, hogy megértsem? - Tudod, én sem vagyok igazán szakértıje ennek a mővészetnek. De mindig is érdekelt, és valahányszor láttam egy feng shui mestert munka közben, igyekeztem ellesni tılük egy-két ötletet. Kérdezgettem is ıket, ha lehetett. Sokáig töprengett, mivel is kezdhetné. A báguá területek felosztásával? A sok-sok szabállyal, amelyek meghatározzák az egymáshoz illı színeket, formákat, anyagokat, felületeket, és aztán ki tudja, még hány szempont van, amelyet érdemes figyelembe venni a környezet harmonikus kialakításakor... Aztán eszébe jutott, amit egyszer egy öreg makaói kertépítı mestertıl hallott, még gyermekkorában. - A feng shuinak elsısorban az a célja, hogy egészséges egyensúlyt teremtsen az épületek, a növények, a tárgyak tudatos elrendezése révén. Ez javítja az ott élı emberek egészségi állapotát, és szerencsét, gazdagságot, boldogságot is hoz. Úgy vettem észre, Warfield Park környékén nagyon erıs a chi. Kitőnı a fekvése a háznak. Meriel sohasem hallott még a feng shuiról, de ösztönösen is helyesen dönt. Kitőnı érzéke van a környezet alakításához, a lakás berendezéséhez. És mivel boldogok, minden ezt sugározza körülöttük. Azt hiszem, az elızı lakók is elégedett emberek lehettek, és szerették azt a helyet. - Dornieighben persze egészen más a helyzet - jegyezte meg Kyle keserően. - itt senki sem szeretett lakni a családból, amennyire csak vissza tudok emlékezni. Tulajdonképpen min kellene változtatnunk? Troth elıször a házra pillantott, amely szinte fenyegetıen komorult a dombtetın. - Azt hiszem, nem ártana valamilyen futónövényt telepíteni a falak tövébe. Sokat segítene a ház arculatán. A vadszılı és a repkény is kitőnı erre a célra. A futónövény tompítja az éles sarkokat, kiszögelléseket. Persze, idıbe telik, mire megnı, de érdemes kivárni. Meglátod, sokkal barátságosabb lesz tıle a ház. - Ez ilyen egyszerő lenne? - Kyle elgondolkodva nézte a szürke, komor épületet. - És még milyen ötlet van a tarsolyodban?
184
- Az éles peremek és kiszögellések gátolják a chi szabad áramlását. Ezenkívül fıleg az úttal van baj. Egyenes, mint a nyíl. Bántó a szemnek. És látod, egyenesen a ház szívébe mutat. Mintha meg akarná sebezni. Troth szívesen magyarázta ugyan a feng shui elveit, de nem hitte, hogy Kyle komolyan veszi, amit mond. - Ne gondolj valami nagy átalakításra. Csak egy-két szelíden hajló ívet kellene kialakítani az úton. Kyle azonban fontolóra vette az ötletet. | - Az alsó szakaszt nem lehet máshol vezetni, mert útban vannak ' a gesztenyefák, de a fölsı rész... Azt hiszem, az menni fog. Igen, szerintem is szebben mutat majd, ha ívelve érkezik a ház felé. És mondd csak, ez is elég lesz? Troth bólintott. Meglepte, hogy Kyle ilyen hamar ráállt a dologra. - Ezek a változások csak az épület külsejét érintik ugyan, de meglátod, ez is sokat javít a helyzeten. Bent inkább a bútorokkal, a bérendezési tárgyak elhelyezésével érhetünk el eredményt. Aztán a színekkel, az anyagokkal, a különféle felületekkel. Ott sokkal több lenne a tennivaló. - Szeretném, ha sorra vennénk, mire gondolsz - mondta Kyle lelkesen. - És remélem, nem veszed zokon, ha közben kérdezgetlek. Troth arcán halvány mosoly futott át. Jó jelnek vélte Kyle élénk érdeklıdését. Talán már kezd visszatérni az életkedve. - Ahogy akarod. De ne felejtsd el, hogy én sem vagyok szakértıje a feng shuinak. Arra gondolt, ha mást nem is sikerül elérnie ebben az életben, már az is nagy szó, ha Kyle nyomasztóan barátságtalan, rideg otthonát derősebbé varázsolja. Útjuk a futórózsák lugasába vezetett innen. A téli álom után csak nehezen tértek magukhoz a növények. Odébb egy kis kerti pavilon állt az ösvény közelében, egy félreesı, csendes kis zugban. - És mit szólsz ehhez a kis házhoz? Kifejezetten nekünk építtették a szüleink. Gyermekkorunkban gyakran játszottunk itt Dominickel. Troth alaposabban is szemügyre vette, aztán elismerıen bólintott. - Itt nagyon erıs a chi áramlása. És szép is ez a hely. Ha sokat tartózkodsz itt, az jó hatással lesz az egészségedre. Kyle abban reménykedett, egyszer majd ı is ráérez, mitıl szép és harmonikus egy hely a chi szempontjából. És újból megállapította, hogy Troth igazi kincs a számára. Túl sok minden történt azóta, hogy elváltak egymástól - és minél gyakrabban jutott eszébe, mi mindenen mentek keresztül együtt, annál fájdalmasabban tudatosodott benne, milyen áthatolhatatlan falakat emelt a betegsége kettejük közé. De úgy érezte, most már jó úton halad a gyógyulás felé. Miközben megkerülték a kis kerti pavilont, egy cica futott feléjük az ösvényrıl. Megállt Troth elıtt, odasimult a lábához, és felnézett rá. Troth arca nyomban felderült. Letérdelt a macskához, és megsimogatta. Azután odanyújtotta az orra elé a mutatóujját, hogy játékra hívja -a cica természetesen élt a lehetıséggel, és boldogan pofozgatni kezdte, miközben két hátsó lábára ült. - Milyen aranyos! - állapította meg Troth. - Vajon honnan került ide? - Gondolom, az istállóból. Nemrég ott láttam játszani a testvéreivel. De ö a legbájosabb. És úgy látom, a legbátrabb is. Milyen messzire elkóborolt a többiektıl! Troth felkapta a csöppnyi jószágot, az rögtön felmászott a vállára, és helyet foglalt rajta úgy, hogy pofácskájával Troth arcához törleszkedhessen. Troth vakargatni kezdte az állát, a füle tövét, amit a cica hangos dorombolással hálált meg. - Makaón volt egy kutyánk - jegyezte meg Troth. - Nem tudom, mi történt szegénnyel, miután elköltöztem onnan. De attól tartok, befogták, és vacsora lett belıle valamelyik étteremben. Kyle összeborzongott ezt hallva. Tudta, hogy a kínaiak elıszeretettel fogyasztják a kutyahúst, ami igazi csemegeszámba megy náluk. Bár ha jobban belegondolt, belátta, nincs lényeges különbség a disznó- és a kutyahús között. De az angol konyhától ez igencsak távol állt... Bár tudta, hogy értelmetlen ez az érvelés, mégis képtelen volt megbékélni a gondolattal. - Remélem, inkább elkerült egy másik családhoz, és kitőnı házırzı lett belıle. 185
- Én is remélem. A házırzı kutyáknak jó dolguk van Kantonban. Chenquánál is szerettem volna egy kutyát, de nem lehetett. Legfeljebb tücsköket vagy madarakat tarthattam volna, de azt meg én nem akartam. Kyle figyelte a kölyökmacskát. Kéjesen nyújtózott, és kitartó dorombolással jelezte, mennyire élvezi a kényeztetést. - Ez a cica a tiéd lehet. Már elég nagy ahhoz, hogy elválasszuk az anyjától. És az istállóból sem fog hiányozni, tudomásom szerint vagy tucatnyi macska él még ott rajta kívül. Troth arca ragyogott az örömtıl. - Igazán az enyém lehet? - Azt hiszem, Malloy, a fılovászunk még örülni is fog neki. Egy gonddal kevesebb. Tetszett neki, hogy egy ilyen apróság, mint egy kismacska, ilyen nagy örömet okoz Trothnak. - Mondd csak, tetszik neked ez a szófa? - kérdezte Troth váratlanul. Kyle jó ideig töprengett, mit is felelhetne erre. Idejét sem tudta, mikor került ide a szóban forgó bútordarab. Apja azt mondta, egyiptomi stílusú. Emlékei szerint mindig is itt állt, a szalonban, és magától értetıdı volt a számára, hogy a szoba berendezéséhez tartozik. Elfogadta s megszokta a látványát. De hogy tetszik-e neki...? Hát ezen még sohasem gondolkodott. - Nem mondhatnám, hogy tetszik. Valahogy túl nagy ide. A faragott krokodillábak szépek ugyan, de különben... meglehetısen kényelmetlen bútor. És a kárpit zöld színe sincs igazán kedvemre - válaszolta végül. - Akkor legfıbb ideje, hogy megszabaduljunk tıle - közölte Troth. Megfordult, és intett a két inasnak, akik az ajtó mellett álltak. Odamentek, felkapták a bútort, és elindultak vele kifelé. Az utóbbi egy-két hétben már megszokták, hogy nagy itt a sürgés-forgás. Troth és Kyle módszeresen végigjárták a ház összes helyiségét, és megbeszélték, mi az, ami maradhat, mi kerüljön máshová, és mi az, aminek nincs helye többé a házban. A feng shui szabályai igen egyszerőek voltak: nem lehet a házban semmi, ami törött vagy csorba, nem zsúfolódhatnak össze a bútorok, és egyetlen tárgy sem maradhat itt, ha nem tetszik valamelyik lakónak. Dornieigh ügy kétszáz évvel ezelıtt épült, és azóta nemzedékek jöttek-mentek itt. De bárki lakott is a kúriában, soha senki sem kérdıjelezte meg a berendezést, amelyet elıdeitıl örökölt. Troth azonban friss szemmel, kívülállóként nézte a bútorokat. Kyle-nak, aki ott volt a nyomában, miközben végigjárták az épület helyiségeit, csak ekkor tőnt fel, milyen sok itt az ütött-kopott, hibás vagy éppenséggel fölösleges holmi. Jó néhány tárgyról maga sem tudta, mire való, vagy hogy tartanak-e benne bármit is. Annak a tárgynak, amelyrıl Kyle úgy érezte, valamilyen okból a szívéhez nıtt, persze megkegyelmeztek, de így is tekintélyes mennyiségő bútortól, használati és disztárgytól szabadították meg a helyiségeket. Némelyikre alig lehetett ráismerni ezek után nemcsak szellısebbek lettek a szobák, de üdébbek és világosabbak is. Kyle szemlátomást egyre jobban érezte magát a házban, és örömmel tapasztalta, hogy Trothnak is sokkal jobb kedve lett ezt látva. A dolgozószobát hagyták utoljára. Kyle azért sem kedvelte ezt a helyiséget, mert csak akkor vonult vissza ide, amikor a birtok gazdálkodásával kapcsolatos számításokat végezte, vagy a nyilvántartást vezette. Troth egyetlen változtatáshoz ragaszkodott itt: mégpedig ahhoz, hogy fordítsák meg a nagy íróasztalt. Eddig ugyanis Kyle háttal ült az ajtónak, és így - bár maga sem volt tisztában ezzel - kellemetlen érzés fogta el, ha valaki belépett hozzá, mert az illetı mindenféleképpen a háta mögé került. Troth végül még egy változtatást javasolt: a falra akasztottak egy tájképet, amely a szalonban fölöslegesnek bizonyult, innen azonban mintha épp ez hiányzott volna. A földszinttel viszonylag hamar elkészültek, és Kyle kérésére a házhoz vezetı út átépítését is befejezték ekkorra a munkások. A többi változtatás vagy átalakítás, amelyet Troth javasolt, több idıt igényel -de amit csak lehetett, egy füst alatt elvégeztek. Átfestették a mennyezeteket, új tapétát hozattak, néhol a függönyöket, a bútorkárpitot is kicserélték. Kyle meglepıdve nézett körül. Rá sem ismert a házra, olyan érzése volt, mintha új otthonba költözött volna. Most már magáról a kúriáról is másképpen vélekedett. Miután itt nıtt fel, az otthona mindig is tudatosította benne családjuk hosszú múltját. Tudta, hogy a birtok és vele a ház is hamarosan ırá 186
száll, de felelısséget is vállal ezzel, ami nyomasztotta. Neki kell gondoskodnia arról, hogy az öröksége megfelelı állapotban szálljon majd tovább a gyermekeire, aztán az unokáira. Most, hogy látta, milyen minimális erıfeszítés kell ahhoz, hogy átalakítsa az otthonát, megnyugodott, és egyre kevésbé nyomasztotta a súlyos örökség. Utazásai során sok bútort, disztárgyat vásárolt, de csak most kezdte élvezni a környezetét. Kellemes emlékeket ébresztett benne a távoli országokból származó tárgyak látványa, közelsége. Most már sajnált minden pillanatot, amit nem Troth társaságában töltött. Reggel együtt tornázgattak a kertben, késıbb sétáltak a birtokon, vagy kilovagoltak az erdıbe, azután visszatértek ide, tovább szépítgetni, csinosítgatni a házat. Délután jóíző beszélgetéssel múlatták az idıt, és mindketten örömmel tapasztalták, hogy kapcsolatuk lassanként visszanyeri egykori meghittségét. Az igazi intimitás azonban továbbra is hiányzott a viszonyukból. Olyanok voltak inkább, mint két régi jó barát, akik bármit meg tudnak beszélni egymással. Troth azonban egyre gyakrabban hangoztatta, hogy már nem sokáig marad itt. Hamarosan letelik a próbaházasság ideje. Kyle úgy érezte, Damoklész kardjaként lebeg a feje fölött ez a nap. - Mit szólnál ahhoz, ha ezt a tükröt erre a falra akasztanánk? -kérdezte Troth egy délután. - Szép ez a tükör. Honnan való? - A padlásszobában találtam. Ott porosodott az egyik szekrény tetején - felelte Troth. - Érdekes, nem is emlékszem rá. De igazad van, tényleg jól mutatna ezen a falon, világosabbnak és nagyobbnak is tőnik tıle a felület. - A padlásszobában annyi minden van még - mondta Troth elgondolkodva. - És eszembe jutott, hogy... a hálószobádhoz még hozzá sem nyúltunk. Kyle nyelt egy nagyot. - Mi szükség van erre? Troth megsemmisítı pillantást vetett rá, Kyle pedig úgy döntött, inkább nem száll vitába vele. Ebéd után felmentek Kyle hálószobájába. Troth hosszasan méricskélte a helyiséget. - Mivel itt töltöd a legtöbb idıt, fontos, hogy jól érezd magad benne. Ni csak, egy földgömbi Nem csodálom, hogy egész életedben utazgattál. Ez még nem baj, de az ágy... Koporsóhelyzetben van. Ezen minél elıbb változtatni kell. . - Koporsóhelyzetben? - hüledezett Kyle. Hiába nézegette a baldachinos ágyat, semmi sem jutott eszébe, ami a koporsóra emlékeztetné. - Kínában a felravatalozott halottakat szokták úgy fektetni, hogy a lábuk kifelé mutasson az ajtón - magyarázta Troth, látva Kyle értetlenkedését. - Ami jó a halottnak, az ártalmas az élınek. Az iránytőre pillantott, amelyet mindig magával vitt, ha a feng shui szempontjából mértek fel egy helyiséget. - Akkor pihensz a legjobban, ha az ágy amellett a fal mellett áll -és máris mutatta a megfelelı helyet. - Ez a szoba mindig is így volt berendezve, mióta világ a világ -védekezett Kyle. Troth felvonta a szemöldökét. - És mindig is elvágyódtál innen, ugye? Az ösztöneid tökéletesen mőködtek. Kyle-nak a börtönben töltött éjszakák jutottak az eszébe errıl. És az, hogy mióta itt alszik, nincs olyan éjszaka, hogy ne gyötörnék rémálmok. Ha csak annyit sikerül elérniük a szoba átrendezésével, hogy nyugodtabban alszik, már megérte. - jól van, tegyük oda, ahová akarod - egyezett bele végül. Troth ezután az ablakhoz ment. Az európai szabású ruha csodálatosan kiemelte karcsú derekát. Kyle megbabonázva figyelte kecses mozdulatait, és közben hirtelen feltámadt benne a vágy, amelyrıl azt hitte, már rég kialudt. A legszívesebben odalépett volna Troth mögé, hogy átölelje a derekát, magához húzza és megcsókolja. Amikor ezen kapta magát, elmosolyodott. Úgy látszik, most már végérvényesen a gyógyulás útjára lépett. Miközben a két inas a megfelelı helyre tolta Kyle ágyát, Troth a padlásra ment, és néhány disztárggyal tért vissza. Kyle a kényelmes karosszékben üldögélt, és figyelte serénykedését. Ölében pedig ott dorombolt Troth kiscicája, akinek a Gyöngyvirág nevet adták. 187
Troth kecses kis vázát állított a szoba nyugati sarkában levı asztalra, s az üvegházban szedett virágokból kötött csokrot tett bele. Ö maga válogatta össze, gondosan ügyelve a színekre. Miközben elmagyarázta a szobalánynak, milyen virágokat válogasson majd legközelebb, amikor ı készíti el a csokrot, megjegyezte: - És ne felejtsd el gyakran cserélgetni ıket. A hervadt virág elvonja a helyiségbıl az életerıt. Kyle tekintete megakadt a földgömbön. Troth annak is új helyet talált. - Kifejezetten tetszik az új hálószobám - jegyezte meg félhangosan. - Reméltem is, hogy így lesz - felelte Troth mosolyogva. A padláson talált porcelánkacsákat gondosan leporolta. Ez jelképezi majd a románcot. A kacsa ráadásul a hőséget szimbolizálja a kínaiak hite szerint. A madarakat mindig párosával kell elhelyezni, sohasem egyesével. De errıl gondosan hallgatott Kyle elıtt. Szótlanul tett-vett még egy ideig a szobában. Ha valóban mőködik a feng shui, Kyle egy éven belül megnısül... Talán még az öreg Wrexham is kedvet kapna a házasodáshoz, ha megengedné neki, hogy átrendezze a szobáját - de Kyle-lal megegyeztek, hogy az earl beleegyezése nélkül be sem teszik oda a lábukat. Troth a két kacsát végül a váza közelében helyezte el. - Kínai kacsák - jegyezte meg. - Jó ötlet, hogy idetetted ıket. Épp hiányzott innen valami kínai -mondta Kyle némi iróniával. Troth ügy fordította a két kacsát, hogy egymást nézzék. - Huszonnyolc nap van még hátra - jegyezte meg félhangosan. Kyle arcáról nyomban lehervadt a mosoly. - És mondd csak, hová mégy innen? Mik a terveid? Troth elgondolkodva végigsimította az egyik kacsát. - Talán Skóciába megyek, és ott fogok letelepedni. Keresek magamnak egy kis házat, és kitanulom a gazdálkodást. Lehet, hogy juhokat fogok tenyészteni. - Nem is gondoltam, hogy ilyen életre vágysz. - Azt hiszem, ennél többet nem engedhetek meg magamnak. Majd meglátom. Félretettem a pénzt, amit tıled kaptam, és Gavin is nagylelkő volt hozzám. Azt mondta, utánad én öröklöm az Elliott-ház negyedét. De most már ideje, hogy visszaadjam, amit rám biztál. Arra gondoltam, beszélek Gavinnel, és beállok dolgozni hozzá, ha megnyitja az irodát Londonban vagy Edinburgh-ban... - Szó sem lehet róla, hogy így menj el tılem - vágott a szavába Kyle. - Mindig is úgy terveztem, hogy biztosítok számodra apanázst. Annyi pénzt, hogy sohase kelljen szőkölködnöd. Troth szája kissé megrándult. - Tudom, Wrexham azt mondta, kétezer font apanázst biztosít nekem egy évre, ha elmegyek innen. De nem akarlak költségekbe verni. Nem kell, hogy kifizess. Ingyen is elmegyek. - A pokolba is, Troth, miért vagy ilyen ingerült? Igazságtalan vagy hozzám. Most egyszerre felvetted a sündisznóállást... Kyle felkapta a cicát az ölébıl, és letette a padlóra. - Miért vádolsz olyasmivel, amit nem is én mondtam, hanem az apám? Miért kellene vezekelnem az ı bőneiért is? Senki se beszél itt arról, hogy kifizetünk. Megmentetted az életemet. És mivel életem végéig hálás leszek neked ezért, csak arra kérlek, fogadd el viszonzásképpen. Mást úgysem adhatok neked. Örök hála. Viszonzás. Már megint csak a kötelességtudat mondatja vele mindezt! Troth felfortyant. - Évi száz fontból is eléldegélek. Ne pazarold a vagyonodat a volt szeretıdre! Tartsd meg, jó lesz az majd a feleségednek és a gyerekeidnek! Szikrázott a szeme a dühtıl. Kyle odalépett az asztal mellé, s a csokorra meredve ugyanolyan ingerülten válaszolt, mint ahogyan Troth beszélt vele. - Tisztázzunk valamit! Elıször is eszem ágában sincs megnısülni. Már bebizonyosodott, hogy ezt nem nekem találták ki. És ha érdekel, ezért nagy valószínőséggel gyerekeim és unokáim sem lesznek. Troth sohasem látta még ilyen dühösnek öt. Miért sikerült ennyire kizökkentenie a nyugalmából? Mert éreztette vele, hogy úgy érzi, kihasználta öt? Mert Kyle-t is bosszantja apja 188
fennhéjázó, lekezelı modora? Belátta, igazságtalan volt vele az imént, amikor apja nyers stílusa miatt is ıt hibáztatta. Eszébe jutott az az éjszaka Feng-tangban, amikor Kyle leleplezıdött. Akkor is csak azzal törıdött, nehogy neki valami bántódása essék. Igaz, megmentette Kyle életét, de Kyle is az övét. Mi oka hát akkor arra, hogy dühös legyen rá? Gyöngyvirág hirtelen elhatározással felugrott az asztalra, és szagolgatni kezdte a virágokat a vázában. Troth odalépett hozzá, felnyalábolta, és magához szorította. - Jobban teszed, ha gondosan bezárod az ajtót éjszakára, Kyle. Különben egy veszélyes nıstény belopakodik ide, és ki tudja, mekkora kárt tesz a szobádban. - Azzal a cicával a vállán sarkon fordult, és elindult az ajtó felé. Közben pedig arra gondolt, vajon ki lesz az a szerencsés nı, akivel Kyle megosztja majd az ágyát. ,
189
Harminchatodik fejezet Kyle döbbenten tapasztalta, hogy szinte varázsütésre, egyik napról a másikra megszőntek a rémálmok, melyek oly régóta gyötörték minden áldott éjjel. Lehetséges, hogy ilyen sokat számit, hol van az ágya, és hogyan helyezkedik el? Nos, ha eddig ostoba babonának vélte is a feng shuit, most a saját bırén tapasztalta, mégiscsak lehet ebben valami igazság. És nemcsak a nyugodt alvás jelentette a változást: sokkal jókedvőbben, kipihentebben ébredt igy. Sajnos, más tekintetben minden változatlan maradt - Troth továbbra is ugyanolyan rídegen fogadta a köszönését reggel, mint az elızı napon. Hővösen, kimérten társalogtak, akárcsak két elıkelı idegen, és távolságtartóan viselkedtek egymással. Az idén szokatlanul kegyesnek bizonyult hozzájuk az idıjárás. Az angliai tavasz hosszú évek óta nem volt ilyen kellemes. Kyle azonban most még ennek sem örülhetett igazán - a tavasz beköszönte csak az idı múlását jelentette a számára, vagyis azt, hogy Troth hamarosan elmegy. Maga sem tudta, miért, de úgy érezte, ha nem tudja megakadályozni ebben, akkor soha többé nem látja ıt viszont. Elhatározta, hogy a reggeli chi-gyakorlatokat akkor is minden áldott nap elvégzi, ha Troth már nem lesz itt. És közben persze mindig ırá gondol majd - odaképzeli ıt maga mellé. A reggeli testedzés csodát mővelt vele: frissen, kipihenten indult minden napja azóta, hogy elicezdte. Még Kínában több váltás pamutruhát vásárolt magának, nadrágot és hozzávaló kabátot is, mert ezt találta a legkényelmesebb viseletnek. A reggeli tornához pedig egyenesen kitőnı volt. Troth mindennap korán kelt. Egyedül, lábujjhegyen osont ki a kertbe - nem szólt Kyle-nak, és nem is törıdött azzal, hogy azonnal csatlakozik-e hozzá, vagy csak késıbb. Egyfajta játék alakult ki így kettejük között. Ha Kyle késıbb ébredt, a függönyt kissé félrehúzva, lopva figyelte az ablakból a lányt, aki közben már elkezdte a bemelegítı gyakorlatsort. Az idıjárástól és a hangulatától függıen változtatta, mikor milyen mozgást végzett, sıt -még a helyet is naponta változtatta. Ma reggel is így történt. Troth már javában tornázott, mire Kyle felébredt, és ezen a napon a kert egy távoli sarkát választotta ki magának, ahol a gyümölcsfák ligete húzódott. Ellenállhatatlan erıvel vonzották a virágba borult fák, amikor kilépett a hátsó ajtón. A lágy, langyos szellı fehér és rózsaszín szirmokat sodort felé, a levegı virágoktól illatozott. Kyle kisietett utána, és megállt a liget szélén, ahonnan megbabonázva figyelte Troth kecsesen kígyózó mozgását. A fák ágai között átszőrıdı napfény néha rávetıdött a lány arcára, a szeme élénken csillogott. A haját kibontva viselte ilyenkor, és hosszú fürtjei lágyan, meg-meglibbenve szálltak utána mozgás közben. Troth hamar észrevette, hogy figyeli. Szótlanul intett neki, hogy csatlakozzon hozzá, ha akar. Hamarosan kiderült, hogy Kyle már kezd erıre kapni: már nem fáradt el olyan hamar, mint eddig. Troth elégedetten figyelte, s miután befejezte az elsı gyakorlatsort, felkapott egy faágat a földrıl, és azt mondta a férfinak: - Úgy látom, már elég jó erıben vagy. Ha gondolod, kipróbálhatjuk a wing chun egyik alapgyakorlatát. Ez olyasmi, mint a bajvívás. Dé csöppet sem veszélyes. Látod, milyen könnyen törik ez az ág? - Ilyesmit én Kínában nem is láttam, csak Indiában - jegyezte meg Kyle. İ is keresett egy megfelelı hosszúságú ágat magának, és odaállt a lánnyal szemben. - A bambusz lenne az igazi, persze, de most be kell érnünk azzal, amink van - jegyezte meg Troth. Chenqua jutott eszébe errıl, és az éveken át nap mint nap együtt végzett páros gyakorlatok. Kyle eleinte tartott a dologtól - attól félt, véletlenül megsebzi a lányt az ággal, de néhány perc múlva rájött, nem kell ettıl félnie. Troth ügyesen elsiklott elıle, a feléje irányuló ütéseket pedig rendre kivédte a saját „fegyverével”. Kyle hamar ráérzett a gyakorlat lényegére: ez az egész nem a támadásról szólt, inkább egyfajta rituális párviadal volt, ami nem annyira az erıkifejtést, hanem kettejük összehangolt mozgását 190
igényelte. Kisvártatva kiismerte Troth mozgását, és ı maga is egyre merészebb, kezdeményezıbb lett - váratlan, erıteljes és lendületes mozdulatokkal indított támadást ellene. A lánynak tetszett, hogy ilyen gyorsan ráérzett a dolog nyitjára, s használni kezdte a fantáziáját. Egy óvatlan pillanatban kicsúszott Kyle kezébıl az ág: egyenesen felfelé pördült a magasba, alászállva pedig eltalált egy virágzó gallyat, s így sziromesı záporozott rájuk a fáról. Troth nevetett, majd lesöpörte magáról a szirmokat. - Ügyes... Fogadjunk, hogy ezt a mozdulatot nem tudod megismételni... - Már miért ne tudnám? - nevetett Kyle, de aztán úgy döntött, megkíméli a virágokat. - Ebben valahogy sokkal ügyesebbnek tőnsz - állapította meg Troth. - Jártas vagy talán egy olyan sportban, ami hasonlít ehhez? Kyle bólintott. - Igen, a vívásban. A legjobb mestereknél tanulhattam annak idején Londonban. Persze, az a sport sok tekintetben különbözik ettıl, de néhány mozdulatnak jó hasznát vettem. - Ez olyan jól megy, hogy akár abba is hagyhatjuk - állapította meg Troth. - Mit szólnál, ha most azzal a gyakorlattal folytatnánk, amit a barlangban tanítottál meg nekem? Tudod, arra gondolok, amikor egymással szemben állva, összekulcsoljuk a kezünket... - Rendben van - bólintott Troth. Miután megálltak egymással szemben, felemelték karjukat, egymásba kulcsolták ujjaikat, és elkezdték az európai szemmel nézve ugyancsak különös mozgássort. Troth meglepıdve tapasztalta, hogy Kyle semmit sem felejtett: ennyi idı után is tökéletesen emlékezett mindenre, amire csak megtanította annak idején. Hiába változtatta a legváratlanabb pillanatokban a tempót, hol a védekezés, hol meg a támadás taktikáját választva, Kyle minden helyzetben kitőnıen alkalmazkodott hozzá. - Ez is egészen jól megy - állapította meg Troth elégedetten. - Úgyhogy, ha te is úgy gondolod, megtaníthatlak valami újra. Mit szólnál ahhoz, ha például megpróbálnálak elgáncsolni? Elég puha a fő és a talaj is, nem fog fájni, ha elesünk. - Na gyerünk csak, próbáld meg - biztatta Kyle csillogó szemmel. Troth abban a pillanatban belépett egyik lábával a férfi bokája mögé, és Kyle ettıl elveszítette az egyensúlyát. Elterült a pázsiton, és nevetve nézett fel rá. - Nem számítottam arra, hogy abban a pillanatban támadsz is, amikor kimondod - jegyezte meg. Felpattant, és miután ismét felvették az alaphelyzetet, folytatták a párviadalt. - Úgy érzem, csak egy kis gyakorlásra van szükségem, és én is el tudlak gáncsolni - mondta Kyle kihívóan. - Akkor iparkodj, mert már csak néhány napod van a gyakorlásra, mylord - figyelmeztette Troth. - Huszonegy, egészen pontosan. Kyle-t kifejezetten bosszantotta, hogy Troth újra meg újra emlékeztette a határidıre. Hirtelen elhatározással úgy döntött, ı is kipróbálja azt a cselt, amelyet az imént a lánytól látott. És sikerült is - ez alkalommal Troth találta magát a pázsiton. ■ - Lám csak, elkalandozott a figyelmed - állapította meg Kylei elégedetten. - Vagy inkább csak arról van szó, hogy hagytad magad? - Nem, inkább arról, hogy gyorsan tanulsz - felelte Troth. - Mert ilyen kitőnı mesterem van - bókolt neki Kyle. Azután egyszer csak úgy érezte, nem képes többé uralkodni a vágyain. Megragadta Troth kezét, átölelte a derekát, és magához húzta. Szenvedélyes, forró csókban forrtak össze, és bár mindketten tudták, hogy amit tesznek, korántsem kockázatmentes, pár perc múlva azon kapták magukat, hogy a pázsiton elheverve szeretkeznek. Több mint egy év telt el azóta, hogy utoljára együtt voltak, de a kihőltnek tőnt szenvedély újult erıvel lángolt fel bennük. Mintha egy csapásra megszőnt volna létezni körülöttük az egész világ, teljesen egymásba feledkeztek. - Ha van valami, amiben mester vagy, mylord, hát ez az - jegyezte meg Troth közben, pajkosan csillogó szemmel. Csak egy pillanatra torpantak meg a szeretkezés hevében, hogy tekintetük egymásba kapcsolódjon. Kyle késın kapott észbe. - A fenébe... Ne haragudj, egészen megfeledkeztem magamról... Nem akartam... ha most teherbe ejtettelek, sohasem fogom tudni megbocsátani magamnak. 191
Szavait hallva, Troth hírtelen megdermedt. Kibontakozott a férfi ölelésébıl, felült a pázsiton, leveregette magáról a bırére tapadt főszálakat, szirmokat, és öltözködni kezdett. Hogyan is lehetett olyan ostoba, hogy akár csak egy pillanatig is elhitte, szerelemrıl van itt szó, és nem csak a test vágyáról? Pedig most sem ırá volt szüksége Kyle-nak, hanem csak egy nıre - bárkire, akivel szeretkezhet egyet, és miután kielégült, eldobhatja, átnézhet rajta... - Hát persze. Sajnálatos véletlen volt az egész - mondta ridegen, és többé rá sem pillantott Kyle-ra. - Megértelek. Nem alacsonyodhatsz le odáig, hogy gyermeket akarj nemzeni egy magamfajtának. - Ne beszélj így - kérlelte Kyle kétségbeesetten, és a lány vállára tette a kezét. Troth azonban rándított egyet rajta. - Nem úgy értettem, Troth, hidd el nekem... Egyszerijén csak nem szeretném, hogy úgy szülessen gyermekünk, hogy nem terveztük azt. Csak akkor akarom, hogy legyen, ha te is akarod. Ha mindketten felkészültek vagyunk már a családalapításra. Trothnak azonban hiába beszélt - a lány vérig sértve pattant fel mellıle. - Hát persze, most aztán fıhet a fejed. Itt van egy nem kívánt feleség, esetleg egy gyermek, akit merı figyelmetlenségbıl nemzettél. De ne aggódj, korábban sem estem teherbe tıled. Miért éppen most kerülne erre sor? Fölösleges rettegned amiatt, hogy bemocskolom a családotok nemes vérvonalát, amire olyan fenemód büszkék vagytok. - Igazán elhiszed rólam, hogy nem vállalnám a gyermekemet, akit én nemzettem, csak mert nem tiszta angol vér folyik az ereiben? Igazságtalan vagy hozzám, Troth. Troth is érezte, hogy Kyle-nak igaza van. - Semmi értelme az egésznek, hiszen különben sem vagyunk szerelmesek egymásba - adta meg a kegyelemdöfést a férfinak. - Márpedig ahhoz, hogy gyermeket szüljek valakinek, szeretnem kell az illetıt. Úgy érezte, ez így igaz. Mert az nem szerelem, ami Kyle-hoz főzi ıt. Márpedig, ha így van, hogyan élhetnének egy fedél alatt? És milyen sors várna így a gyermekeikre? Úgy érezte, egyetlen megoldás lehetséges. Kimondta hát. - Legfıbb ideje, hogy elmenjek innen. Kyle lehajtotta a fejét. Megpróbált még valamit, hátha sikerül lebeszélnie a lányt. - Ha gondolod, már holnap útra kelhetünk. Elutazhatunk Skóciába, ahogy megbeszéltük javasolta. - Szó sem lehet arról, hogy kettesben utazzunk, Kyle – jelentette ki Troth. Kyle szemébe nézve folytatta: - Csak szeretık voltunk, semmi több. És úgy látom, mindkettınknek csak fájdalmat okoz, ha egymás közelében maradunk. Döntöttem. Egyedül utazom Skóciába. Kyle állában megrándult egy izom az idegességtıl. - Még nem telt le a próbaidı. Egy év és egy napban állapodtunk meg... - Ezt úgyis csak azért találtad ki, hogy ne kelljen magyarázkodnunk mások elıtt. Semmi értelme végigcsinálni, hiszen mindketten tudjuk, hogy sohasem voltunk házasok, és nem is leszünk azok. jobb lesz, ha mielıbb elválunk egymástól. Belefáradtam abba, hogy itt is alakoskodnom kelljen. Felöltözött, és még mielıtt Kyle tiltakozhatott volna, sarkon fordult, és elindult a ház felé. - Akár tetszik, akár nem, Kyle, én elmegyek - vetette oda a válla fölött. Kyle ülve maradt a főben, és csak ennyit mondott: - Legalább menj a mi fogatunkkal. Az sokkal kényelmesebb, mint a postakocsi. És... ha úgy döntesz, visszajössz ide, érted küldöm, csak értesíts, mikor van szükséged rá. - Nem lesz rá szükség, mylord - felelte Troth. Néhány lépésnyire volt Kyle-tól, amikor megtorpant és visszafordult. Kyle csak most kezdett öltözködni. - De legalább írsz majd néha, ugye? Azt hiszem, ennyit azért megérdemlek. - Talán. Majd meglátom - mondta Troth. Hirtelen megesett a szíve Kyle-on, akinek annyira remegett a keze az idegességtıl, hogy csak üggyel-bajjal tudta begombolni magán a nadrágot. Troth visszament hozzá, lehajolt, és könnyes csókot lehelt az arcára. - Örülök, hogy megismerhettelek, Kyle. Mindig is hálás leszek érte a sorsnak. 192
- Én is - mondta Kyle. - Hidd el, én is így érzek. Útközben, a kocsiban üldögélve kezdte csak átgondolni a történteket. Most épp elég ideje maradt a töprengésre. Miután otthagyta Kyle-t a kertben, a szobájába sietett, és gyorsan összecsomagolta a holmijait. Elbúcsúzott a személyzet tagjaitól. Bessy és Hawking könnybe lábadt szemmel álltak a ház elıtt, amikor odagördült érte a kocsi. Azután még sokáig néztek utána, s integettek neki, mígnem eltőnt a szemők elıl,, távolban, az országút egyik kányára után. Troth azon tőnıdött, vajon mit gondolhatnak róla és Kyle-ról. Csak pár perccel az indulás elıtt vette észre, hogy még mindig az ujján van a kelta mintás győrő. Lehúzta, és az éjjeliszekrényre tette, aztán kivette a fiókból a hozzá tartozó karkötıt is, amelyet Merieltıl kapott. Tudta, hogy a családi ékszereknek nagy jelentısége van, és most már tisztában volt azzal is, hogy ı sohasem fog a Renbourne famíliához tartozni. És cseppet sem bánta. A karkötıt úgy helyezte el, hogy a győrő épp a közepén legyen. Úgy érezte, különös jelentısége van a két j koncentrikus körnek. Bár ekkorra már csillapodtak benne az indulat hullámai, úgy döntött, nem visszakozhat. Sarkon fordult, kisietett a szobájából, le a lépcsın. Bessy és Hawking már ott álltak a kapu elıtt. Hamarosan odagördült érte a fogat. És Troth biztosra vette, hogy soha többé nem látja viszont ezt a házat.
193
Harminchetedik fejezet Minden férfi életében eljön legalább egyszer egy olyan pillanat, amikor úgy érzi, muszáj a kelleténél többet innia. Kyle úgy érezte,^ most van ez az alkalom. Mielıtt elbúcsúztak egymástól, Troth mindvégig hivatalosan, távolságtartóan viselkedett, az arca rezzenéstelen maradt. Végtére is mindketten tudták, hogy eljön ez a pillanat - csak arra nem számítottak, hogy ilyen hamar. Troth úgy biccentett felé búcsúzóul, akár egy elıkelı idegen, majd beszállt a kocsiba. Bár Kyle felajánlotta, hogy ad mellé egy szobalányt kisérıül, Troth nem fogadta el a segítséget. Tud ı vigyázni magára. Egyedül a cicáját vitte magával: gondosan kibélelt a számára egy kosarat. Kyle még egy utolsó pillantást vetett rá, mielıtt az inas rácsukta a fogat ajtaját. Hihetetlennek tőnt, hogy alig huszonnégy órával ezelıtt még sokkal intimebb kapcsolatban voltak. Szinte felfoghatatlan volt a számára, hogy a viszonyuknak így lesz vége. Amikor a kocsi kihajtott az udvarról, és pár perc múlva eltőnt a szeme elıl, Kyle nehéz szívvel indult vissza a házba. Elıször is felment az emeletre, Troth hálószobájába. Amíg Troth itt tartózkodott, sohasem ment be hozzá, de csöppet sem lepte meg, hogy egészen más volt a berendezése, mint ahogyan az emlékeiben élt. A bútorok máshová kerültek, új volt a függöny, kicserélıdött a disztárgyak egy része. A látvány kellemes volt, de a helyiséget bántóan üresnek érezte Troth nélkül. Minden holmiját magával vitte a kocsival, amely most már valahol az északra vezetı országúton zötykölıdött. Szinte egyetlen tárgy sem emlékeztette arra, hogy Troth valaha is itt aludt - csak a győrő és a karkötı maradt utána. Kyle fájdalmasan vette tudomásul, hogy minden jel arra utal: Troth döntése végleges. A két ékszer egymásba helyezve ugyanezt az eltökéltséget sugallta. Az istállóba ment, felnyergelte Nelsont, azután kilovagolt a közeli hegyekbe. Útba ejtette a birtok intézıjének házát is, hogy megtudakolja tıle, hogy állnak a tavaszi munkákra való felkészüléssel. Régebben, amikor még fiatal volt, nyőgnek érezte az ilyesmit - olyasfajta nyomasztó tehernek, amitıl sohasem szabadulhat. Most azonban furcsa mód különös örömet talált a munkában, pedig korábban azt hitte: soha semmi pénzért nem cserélne Dominickal, aki évek óta önállóan gazdálkodott. Eddig nem tudta igazán értékelni a családi örökséget, a nemzedékrıl nemzedékre szálló hagyományokat, most azonban, éppen a birtoknak köszönhetıen, hirtelen úgy érezte, mintha ı is része volna annak az örök körforgásnak, amit természetnek hívnak. És ez a tudat mélységes nyugalommal töltötte el. Egészen estig sikerült lekötnie valamivel a figyelmét - bıven talált munkát magának az irodában, vezette a nyilvántartást. Egyedül vacsorázott, komoran, szinte gépiesen. Amikor visszatért a dolgozószobába, inni kezdett, és olyan mennyiségő alkoholt fogyasztott el rövid idı alatt, mint még soha életében. A kancsóból folyamatosan töltögette magának az újabb és újabb pohár brandyt, mígnem annyira elzsibbadt a tudata, hogy képtelen volt uralkodni a gondolatain. Néhány óra múlva is még csak kora este volt, de Kyle már ekkor úgy döntött, felmegy inkább a szobájába. Arra gondolt, talán jobb lenne, ha elmenne Londonba: ott annyi minden történik, ami elterelné a figyelmét a problémáiról. Találkozhat régi barátokkal, akiket évek óta nem látott, több idıt tölthetne az édesapjával, és ha úgy hozza kedve, minden áldott este máshová mehetne szórakozni. Találkozhatna fiatal lányokkal, nıkkel, akik szeretnének férjhez menni - hiszen biztosan két kézzel kapnak a jól csengı EarI of Wrexham titulus örököse után. Ha jobban belegondolt, a háta is lúdbırzött erre a gondolatra. Még mit nem! Akkor inkább nagy ívben elkerüli Londont. Épp felhajtotta az utolsó pohár brandyt, amikor valami nesz ütötte meg a fülét. Vagy talán csak hallucinál? Mintha távoli párbeszéd foszlányai szőrıdnének ide a folyosó végébıl. Nem tévedett határozottan í felismerte Hawking hangját. De ki lehet a másik férfi, akivel beszélget? Nem volt sem elég ereje, sem pedig kedve ahhoz, hogy kimenjen és megnézze. Magába roskadva meredt az üres kancsóra, amikor nyílt az ajtó. Nagy meglepetésére a fivére, Dominic volt az. , - Remek - mondta Dominic, miután üdvözölték egymást. - Látom, épp iszogatsz. Mit ne mondjak, nekem is jólesne egy kis itóka,^ egészen átfagytam az út alatt. 194
Csak ezután tőnt fel neki, hogy Kyle máris jóval többet ivott a kelleténél. - Te... hogy kerülsz ide? - kérdezte Kyle akadozó nyelvvel. Arra gondolt, annyira mégsem lehet részeg, hogy csak képzelje ezt az egészet... - Épp errefelé volt dolgom, gondoltam hát, benézek hozzád - felelte Dominic. - És ha nem jelent gondot, itt töltenem az éjszakát. Odalépett a bárszekrényhez, kiemelt belıle egy üveg whiskyt, és töltött magának. Azután leült Kyle-lal szemben, az egyik karosszékbe. - Ugyan már, Dominic - mondta Kyle, s érezte, hogy hamarosan ki fog józanodni. - Akárhol is volt dolgod, Dornieigh semmiképp sem eshet útba. - Hát jó, akkor bevallom, hogy lódítottam az imént - mondta Dominic nevetve. Kopogtatást hallottak az ajtó felıl. Hawking érkezett, akit Dominic kért meg, hogy hozzon fel valamit vacsorára neki. Mielıtt távozott volna, tett még egy kis tőzifát a kandallóba, hogy az átfagyott vendég mielıbb megmelegedjen. Kyle megvárta, míg az inas távozott, csak azután jegyezte meg némi éllel: - Örülök, hogy ilyen otthonosan mozogsz nálam. - Évekig én laktam itt, ha elfelejtetted volna, míg te jártad a világot. És mondd csak, hogy s mint megy sorod? Nagyon sovány vagy, Kyle. Aggódom miattad. És miért van ilyen hideg itt nálad? Ez az önsanyargatás egyik formája talán? - Eddig nem is éreztem, hogy hideg van itt. Igaz, megittam már egy pár pohár brandyt ma este. - Vagy úgy. Dominic közben nekilátott vacsorázni, de a homlokát továbbra is ráncok barázdálták. Gondterhelten figyelte Kyle-t, aki szemlátomást még mindig nem volt a régi. - Valami baj van? - szegezte neki végül a kérdést. - Tegnap reggel óta olyan nyugtalan vagyok miattad. Márpedig mindig megérzem, ha valami baj van. Kyle felsóhajtott. - Mindig is tudtuk rólad, hogy rendelkezel effajta különleges képességekkel. - Mint ahogyan te is, csak te nem hallgatsz a megérzéseidre. Ikrek vagyunk, és mindketten örököltünk valamit anyánk képességeibıl. Emlékszel még, amikor leestem a lóról vadászat közben Shires közelében? Azonnal megérezted, hogy valami baj van, és lóhalálában siettél utánam. Hetekig nyomtam az ágyat... Kyle-ban is elevenen élt még a baleset emléke. Maga sem értette, mi volt az a szorongató érzés, amely egyik pillanatról a másikra fogta el, és csak abban lehetett biztos, hogy semmi jót nem jelenthet. Igaz, máskor is megesett vele, hogy megérezte, Dominic bajban van: amikor például Waterloonál harcolt, és heteken át eltőntnek hitték. - Éreztem én, hogy valami borzalmas dolog történt veled Kínában, hiába hozta Troth halálhíredet, képtelen voltam elhinni, hogy már nem élsz. Iszonyú sokat szenvedhettél. Ez az egész felért neked egy purgatóriumi utazással - jegyezte meg Dominic. - És ha jól látom, még mindig nem ért véget számodra a pokoljárás. Sokáig hallgattak. Kyle végül úgy döntött, elmondja Dominicnak, mi történt. - Troth ma reggel elutazott Skóciába. - Igazán? És mennyi idıre? - kérdezte Dominic. - Örökre. Nem jön vissza hozzám. Úgy döntött, elhagy engem. Dominic értetlenül nézett rá. - Akkor ezért vedeled a brandyt. - Sohasem akartunk törvényesen is összeházasodni. Az ittenieknek azt mondtuk, hogy skót hagyomány szerint kézfogót tartottunk, mert szerettem volna megkönnyíteni Trothnak az ideutazást. Most, hogy letelt a próbaházasság ideje, az egy év és egy nap, úgy döntött, végleg elmegy. Dominic eszén azonban nem járhatott túl. - Ahhoz képest, hogy nem akartad feleségül venni, eléggé elkeseredettnek tőnsz most, hogy a nem kívánt asszonyka hirtelen kilépett: az életedbıl. Kyle lehunyta a szemét. Érezte, hogy lüktet a halántéka a fájdalomtól. . - Nagyon szeretem ıt... És kimondhatatlanul hiányzik, pedig csak nemrég utazott el. 195
- Szóval ı akarta, hogy véget vessetek a kapcsolatotoknak? Érdekes, nekem az volt a benyomásom róla, hogy nagyon szeret téged - jegyezte meg Dominic. - Úgy látszik, a szeretet nem elég alap a házassághoz. I Dominic befejezte a vacsorázást, és töltött magának egy újabb pohárka italt. - Kyle, miért kell harapófogóval kiszednem belıled minden egyes szót? Igazán hálás lennék, ha elmondanád végre magadtól, mi történt köztetek, hátha segíthetek rajtad. És talán neked is jót tesz, ha könnyítesz a lelkeden. Kyle egy ideig a kandallóban lobogó tüzet figyelte, majd nekidurálta magát. - Sohasem volt könnyő kijönnünk egymással. Több a mi kapcsolatunk, mintha szeretık lennénk, de úgy látszik, mégsem elég ahhoz, hogy házastársak legyünk. Nem szívesen engedtem el, de nem is tarthattam vissza. Élete java részét úgy élte le, hogy sehová sem tartozott igazán. Úgy érzem, megérdemli, hogy találjon végre egy férfit, aki a társa lesz élete végéig. - Úgy érted, te nem vagy alkalmas erre? - Egyszer szerettem csak valakit annyira, hogy úgy érezzem, ez a szerelem örökre szól. Többé már nem leszek képes rá. - Nos, nem tudom, jól értem-e, amit mondasz. Nem szereted, és nem is vagy képes szeretni ıt eléggé, de ha jól látom, a hiányától is pokolian szenvedsz. Nem ez az véletlenül, amit szerelemnek hívnak? - Nem hiszem, ez egészen más, mint amit annak idején Constancia iránt éreztem. Kyle lehunyta a szemét, fájdalmas, sebként sajgó emlékeket téptek fel benne a szavak. - Ezt még neked sem árultam el, de... feleségül vettem Constanciát Spanyolországban, nem sokkal azelıtt, hogy meghalt szegény. És úgy érzem, a lelkem egy részét magával vitte a sírba. Soha egyetlen nıt sem fogok úgy szeretni, mint ahogyan ıt. - Mindig is tudtam, hogy amit iránta éreztél, az valami egészen különleges lehetett. És különben is, ı volt a számodra az elsı igazi nagy szerelem. Hogy elveszítetted ıt, még nem jelenti azt, hogy senkit sem szerethetsz többé. A szeretet ugyanolyan erıs kötelék lehet, mint a mindent elsöprı szerelem. - Én más vagyok, mint te - mondta Kyle. - Míg nem ismertem Merielt, nem is tudtam, mit jelent ıszintén szeretni valakit. De úgy gondolom, minden férfi-nı kapcsolat más és más. Hála istennek, én nem veszítettem el azt, akit a legjobban szeretek a világon. Ha valami történne Meriellel... - Árnyék suhant át az arcán. - Ne is beszéljünk ilyesmirıl. Csak azt akartam mondani, hogy a szeretet és a szerelem nem olyasmi, ami elfogy. Az, ahogyan szeretted Constanciát, azt mutatja, képes vagy erre az érzésre. Én úgy látom, Troth is képes arra, hogy szerelemre lobbantsa a szívedet. Talán csak idı kérdése. Légy türelemmel! Kyle már épp tiltakozni akart, de aztán meggondolta magát. - Miért, szerinted mi a szerelem? - Ez nem olyan egyszerő - mondta Dominic. Szórakozottan bámulta a tüzet, majd így folytatta: - Azt hiszem, a szenvedély a romantikus szerelem magja. A szerelem pedig az évek során virágzott ki bennünk. Amikor összeházasodtunk Meriellel, még nem szerettük ennyire egymást. De a házasság ennél sokkal többrıl szól. Mi mindig mindent megbeszélünk egymással. Tudjuk, hogy minden helyzetben számíthatunk a másikra. Ha egy ideig nem látom ıt, máris annyira hiányzik, hogy szinte fáj. Ha csak eszembe jut, melegség járja át testem-lelkem. Ha kell, az életemet is odaadnám érte. Kyle végiggondolta a hallottakat. Szenvedélyes vonzalom... Ez biztosan megvan közöttük. Barátság, meghitt beszélgetések... És valóban, neki is fizikai fájdalmat jelent most Troth távolléte. És az is igaz, hogy Troth mindig egyfajta gyöngéd gondoskodást váltott ki belıle. Ha úgy hozná a sors, egy pillanatig sem habozna feláldozni magát Trothért. És biztosan Troth is így van vele. Hiszen akkor is az életével játszott, amikor meglátogatta ıt a börtönben. És bár tudta, mennyire reménytelen dolog, ha kéri tıle, biztosan megpróbálta volna megszöktetni ıt. Ám ha arra gondolt, milyen érzések főzték Constanciához, hát ég és föld a különbség. Ahhoz képest ez aligha nevezhetı szerelemnek. Sokkal meghittebb, mélyebb és érzékibb volt a kapcsolata Constanciával. - Szóval a szerelem szerinted mindez együttvéve? 196
- Igen, valahogy így - bólintott Dominic. - De ezt nem lehet szavakkal kifejezni. Sokáig úgy éreztem, Merielé a szívem. Hogy mást nem is tudok szeretni rajta kívül. De amikor Philip megszületett, rájöttem, hogy öt is ugyanúgy tudom szeretni. Azután következett nemsokára a kis Gwynne... és akkor jöttem rá, hogy épp elég szeretet van bennem az újabb kis jövevénynek. Ha születne még egy gyermekünk, iránta is biztosan ugyanígy éreznék. - Én képtelen vagyok így szeretni - állapította meg Kyle keserően. - Nem hiszem, hogy különböznénk egymástól ebben a tekintetben, Kyle. Csak te nehezebben mutatod ki az érzéseidet. Azt hiszem, ön- J védelembıl teszed. Félsz a kudarctól. Pedig ugyanolyan szükséged van arra, hogy szeretetet kapj, mint arra, hogy te adj szeretetet másoknak. Dominic ekkor elkomorodott. - Mit gondolsz, Constancia mit szólna, ha tudná, hogy azóta is gyászolod? - Biztosan nem örülne neki. İ sokkal nagylelkőbb és önzetlenebb volt nálam. Az utolsó szavai, amelyeket hozzám intézett, ezek voltak: Menj tovább, élj boldogan. De ez cseppet sem könnyíti meg a dolgomat. Úgy érzem, a szívem képtelen erre az érzésre azóta. - Constanciával évekig éltél együtt, Kyle. De mondd csak, már akkor is úgy érezted, ha elveszíted öt, soha többé nem tudsz mást szeretni majd, amikor elıször találkoztál vele? - Nem hiszem... Erre sohasem gondoltam. Azt hiszem, meg sem fordult ilyesmi a fejemben. Dominic hagyta, hogy Kyle gondolkodjon ezen a kérdésen. Kyle megpróbálta összehasonlítani, mit érzett Constancia és mit Troth iránt, de rájött, hogy ez képtelenség. Constanciával való kapcsolata tíz évet jelentett az életébıl, és ez idı alatt fokozatosan bontakozott ki közöttük az a mélységes, megbonthatatlan szerelem, amelynek az emléke oly elevenen élt ma is benne. Mellesleg Dominic is azon a véleményen volt, hogy nem szabad összehasonlítani a két kapcsolatot. - Azt mondod, túlságosan korai volna még eldöntenem, hogy' tudom-e annyira szeretni ıt, mint Constanciát. De ha így is lenne, azzal még nem számoltunk, hogy Troth mit szeretne. Ö döntött úgy, hogy ideje véget vetni a kapcsolatunknak, nem én. - Nos, akkor vegyük sorra, mit szeretne Troth. Szerinted mire vágyik a leginkább? - Arra, hogy befogadják - felelte Kyle gondolkodás nélkül. - Szeretne tartozni valahová, de úgy érzi, itt képtelen megtalálni a helyét. Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk ide, hallotta, mirıl beszélgettem apánkkal, aki persze a maga szők látókörő módján mélységesen lenézi és megveti ıt. Trothnak ez épp elég volt, kapta magát, és azonnal útnak indult. Alig sikerült visszaédesgetnem ide. De azt hiszem, attól kezdve mindketten úgy éreztük, nincs jövıje a kapcsolatunknak. - Tehát szegény teremtés vérig sértve, megbántódva döntötte el, hogy ideje elválnia tıled. De ha csak fele annyira szenved most, mint te, már akkor is érdemes lenne még egy kisérletet tenned. Adj egy utolsó esélyt magatoknak, Kyle. A szerelem és a boldogság nem hullik csak úgy az ember ölébe. Meg kell dolgozni érte. És minél nehezebben szerzed meg, annál értékesebb lesz a számodra. - Nem tudom, van-e elég erım ahhoz, hogy még egy kisérletet tegyek. Ahogy mondtad, félek a kudarctól. - Rosszabb talán a kudarc, mint az örök bizonytalanság? Szabadulni tudsz-e majd valaha is a gondolattól, hogy elszalasztottad a lehetıséget a boldogságra, csak mert gyáva vagy? Attól tartok, örökké bánni fogod, ha nem próbálod meg. Troth nem mindennapi lány, hidd el nekem. Ezzel Kyle is tisztában volt. De most is úgy érezte, nincs joga ahhoz, hogy megfossza ıt a szabadságtól, amire annyira vágyott. - Arról már beszéltünk, hogy mit szeretne Troth. És te mire vágysz, Dominic? - Beérném azzal, ha élhetnék még vagy ötven évet így, ahogy most - felelte a fivére. - Meriellel, a gyermekeimmel, az unokáimmal. Szeretek gazdálkodni, és azt hiszem, elégedett vagyok az életemmel. Tudom, téged nem vonz a kötöttség, amivel a gazdálkodás jár, de én minden pillanatát élvezem. Viszont úgy gondolom, te is megtalálod majd a helyed. Apánkhoz hasonlóan van érzéked a politikához. jól ismerte ıt Dominic, és most is rátapintott a lényegre. Kyle már alig várta, hogy elfoglalhassa helyét a Lordok Házában. 197
- Londonban én halálosan unatkoznék - állapította meg Dominic. - Azt hittem, egyszer majd szívesen utaznál a világban, mint én mondta Kyle meglepıdve. Dominic elnevette magát. - Kettınk közül csakis te álmodoztál arról, hogy eljuss távoli országokba. Tudod, sokáig irigyeltelek, mert te vagy az elsıszülött. De most úgy érzem, hozzám kegyesebb volt a sors. Nem nehezedik a vállamra az örökség terhe. Talán ezért is vagyok felszabadultabb, mint te. Wrexham mindig is jobban odafigyelt Kyle-ra. Árgus szemekkel felügyelte minden ténykedését, és amikor Kyle nem felelt meg az elvárásainak, mindig megbüntette érte. Dominic azonban jobbára azt tehette, amit szeretett. Többször dönthetett önállóan az életét meghatározó kérdésekben, mint ı. - Tudod, néha elgondolkodom azon, vajon mi lett volna, ha fordított sorrendben születünk te meg én? - Nem tudom, Dominic. De enélkül is épp eléggé fáj a fejem, hidd el nekem. - Ami azt illeti, holnap a brandy miatt is szenvedni fogsz - állapította meg a fivére. Felállt és elnyomott egy ásítást. - Bocsáss meg, de nagyon fáradt és álmos vagyok. Majd reggel folytatjuk. - Köszönöm, hogy meglátogattál - mondta Kyle halkan. Dominic odalépett mellé, a kezét a vállára tette. - Holnap visszatérünk arra a kérdésre is, amit ma nem volt kedved boncolgatni. Mikor vagy boldogabb? Troth mellett vagy nélküle? Miután Dominic távozott, Kyle sokáig töprengett a kérdésen. Igen ám, de hogyan érez iránta Troth? Ö mikor boldogabb? Vele vagy nélküle? Erre csakis tıle tudhatja meg a választ. És milyen is volt az elsı év Constanciával? Szenvedélyesen szeretkeztek minden egyes alkalommal, annyi bizonyos. És nemcsak azért, mert Constancia kurtizán volt, ı pedig tapasztalatlan siheder. Mély érzelmek főzték ıket egymáshoz az elsı pillanattól fogva. Troth azonban egészen másfajta érzelmeket keltett benne. Szeszélyesebb, hullámzóbb volt az iránta érzett szeretete. És az is igaz, hogy nem mindennapi helyzetekbe sodorta ıket együtt a sors. Belátta, ha most gyáva, és nem hajlandó megpróbálni kideríteni, mik az esélyei Trothnak és neki, azt biztosan sohasem fogja tudni megbocsátani magának. Kívánta a lányt, most is, sokkal jobban, mint bármikor korábban. Az biztos, hogy nem lesz könnyő dolga vele. Vissza kell nyernie valahogyan a szívét - még akkor is, ha talán a lehetetlenre vállalkozik ezzel. A fogságban töltött keserves hetek, azután a betegség alaposan meggyötörte testét-lelkét. A bénultság, amely sokáig gúzsba kötötte, mostanra mintha elmúlt volna. Talán ismét sikerül magára találnia. Úgy érezte, akkor van esélye Trothnál. Egyetlen módja van annak, hogy kiderítse, Troth mit gondol róla s a kapcsolatukról.
198
Harmincnyolcadik fejezet Melrose, a skót határvidék - Hazajöttem, apa! - kiáltotta Troth felszabadultan. Szinte megrészegedett a hős széltıl, amely bele-belekapott bı szabású utazóköpenyébe, s úgy lobogtatta, akár egy gyızelmi zászlót. Boldogan járta körbe újra és újra a Dryburgh apátság romjait. Pontosan ilyennek képzelte ezt a vidéket - ilyen vadromantikus helynek, ahol az épületekbıl árad a történelem levegıje, a természetbıl pedig a végtelen szabadság. Mély elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy sikerült, amit a fejébe vett, és oly sok év után végre valóra válthatta az édesapjának tett ígéretét. Hugh Montgomery sokat mesélt neki gyermekkorában a messze földön híres apátságról, amely hosszú évszázadok óta romokban állt. Gyakran csatáztak ezen a vidéken egymással az angolok és a skótok. Az egykor magasztos, fenséges szépségő épület egyre romosabb állapotba került ennek következtében, az egykor szentnek tekintett környéket pedig régóta már csak birkalegelınek használták a helybéliek. Most is legelészett néhány itt közülük: selymes volt a gyapjúk, békésen, egykedvően tépkedték a smaragdzöld füvet - csakúgy harsogott a foguk alatt. Trothban hirtelen felelevenedett egy gyermekkori emlék: kislányként gyakran képzelte magát valamelyik romantikus angol regény hısnıjének. Tényleg, milyen lenne, ha akkor élhetett volna, amikor kedvenc írója, Walter Scott gótikus románcai játszódtak? Az emlékek annál is frissebbek voltak benne, mivel Warfieldben a regényíró több kötetét is újra elolvasta. Lehet, hogy a romok között ott lapul valahol egy gonosztevı, aki az életére akar törni? De az utolsó pillanatban, amikor már-már úgy tőnik, minden elveszett, elılép egy hıs a semmibıl, és igazi férfihoz méltó párviadalban megmenti ıt a martalóctól... Persze, Troth is tisztában volt azzal, hogy ı nem az a szende és ártatlan hajadon, amilyennek, Walter Scott láttatja regényeinek nıi fıszereplıit, és azt is tudta, hogy senki sem leselkedik rá a romok közül, mégis olyan jó érzés volt átadni magát a képzelet szárnyalásának. Sıt, ami azt illeti, nem is biztos, hogy rászorulna bárki segítségére egy ilyen helyzetben. Erıt merített a gondolatból, hogy talán léteznek még a világon jóképő, romantikus, érzı lelkő férfiak. Most valahogy ennek a puszta lehetısége is elégedettséggel töltötte el. .| Amikor odaért Sir Walter Scott sírjához, tisztelettudóan, kissé meg-' hatottan állt meg elıtte. Tudta, hogy az író itt élt valahol a közelben, és, csak nemrégiben temették el. Az édesapja személyesen is ismerte ıt még gyermekkorából. Troth fıleg télvíz idején szerette olvasgatni Scott' könyveit - lenyőgözte a középkori történelem fordulatossága, a skótok gazdag érzelemvilága, a kalandok meglepı epizódjai. Most, amikor itt állt a nagy író sírja mellett, megértette, miért éppen ezt a helyet választotta Scott végsı nyugvóhelyéül. No nem mintha bármi is utalna arra, hogy élnek még igazi romantikus hısnık vagy éppenséggel elvetemült gonosztevık errefelé. Vagy... mégis? Az egyik ablak keskeny rése mögül mintha árnyék suhant volna, de ezt is csak a szeme sarkából látta. Az biztos, hogy egy férfi volt az - már látta is, a romok között sétált. Messzirıl nézve talán még emlékeztette is egy kissé Kyle-ra. Magában elmosolyodott ezen - lám, minden férfiban ıt véli felfedezni. Ez is azt bizonyítja, hogy bár önmagának sem szívesen vallja be, mégsem közömbös iránta. Úgy látszik, sohasem lesz már nyugta tıle, és ami azt illeti, az a legrosszabb, ami történhet vele, ha minden férfi alakjában Kyle fogja kísérteni... És vajon milyen szerep jutna Kyle-nak egy Scott-regényben? A gonosztevıé - vagy a romantikus hısé? Az intrikusé - vagy inkább a bizalmas baráté? És ha rajta múlna, vajon mit választana? Troth elmosolyodott. Gyermekkorában mindig is élénk volt a fantáziája. Úgy döntött, mostantól inkább az ellenkezı irányban halad tovább, mint az ismeretlen férfi, nehogy véletlenül keresztezze az útját. Nem vágyott most társaságra, élvezte a magány minden egyes pillanatát. Persze, itt a faluban is lépten-nyomon megbámulták, ami fıleg eleinte kellemetlen érzés volt, de lassanként megszokta. Miután megszólalt, és meghallották az akcentusát, hamar befogadták a helybéliek, bár eleinte mindenki furcsán nézett rá. Most egyenesen a folyó felé tartott, s bár egyre 199
távolodott az apátság romjaitól, hirtelen mégis ott termett mellette az idegen férfi, akit igyekezett elkerülni. Troth felkapta a fejét, és összerezzent. Istenem, ez nem lehet igaz... Hiszen ez Kyle... Megtorpant, mint akinek a földbe gyökerezett a lába. Döbbenten nézte Kyle-t, mint aki kisértetet lát, és sokáig meg sem tudott szólalni a meglepetéstıl. - Mylord... - rebegte végül alig hallhatóan. - Személyesen - mondta Kyle. - Rettentıen sajnálom, nem akartalak megijeszteni. Troth összeszedte magát. - A kocsiért jöttél, gondolom... Már biztosan szükséged van rá. - Nem azért jöttem, hanem, hogy láthassalak - felelte Kyle. - Hogyan találtál rám? - Nem volt nehéz dolgom. Egyrészt messzirıl látszik a kocsi oldalára festett címer, és ez sokaknak feltőnik. Másrészt pedig megtudtam, hogy Melrose-ban laknak a rokonaid. Ezenkívül a szerencse is mellém szegıdött. Idefelé jövet betértem egy fogadóba, és kiderült, hogy épp ott szálltál meg... A fogadóstól sikerült megtudnom, merre indultál sétálni. Az apátságról én is sokat hallottam már, és érdekelt, hol nyugszik a nagy író. Úgyhogy eldöntöttem, utánad megyek. Mit ne mondjak, kiadós séta volt. - De miért jöttél ide? - Beszélni akartam veled - felelte Kyle. - Mondd csak, mi a terved? Visszatérsz Melrose-ba, vagy még itt szeretnél maradni? - Azt hiszem, mára elég volt a sétából. Láttam, amit szerettem volna látni - felelte Troth. Úgy érezte, most, hogy Kyle is itt van vele, úgysem tudna odafigyelni a környék látnivalóira. Kyle készséggel felkínálta a karját, Troth pedig automatikusan belékarolt. Nem tagadhatta, mennyire örül a férfi társaságának, de egyelıre nem adta jelét. Szótlanul lépkedtek az ösvényen egy ideig. - Tudod, már most is sokkal erısebb a skót akcentusod, mint régen volt - állapította meg Kyle. - És milyennek találod az országot? Nem okozott csalódást, ugye? - Dehogy. Épp ilyennek gondoltam - felelte Troth. Élvezte, hogy szembefújt közben a szél. Nekifeszült a teste, kipirult tıle az arca. - Szeretem ezt a friss levegıt. És errefelé gyönyörő az ég! Tényleg olyan érzésem van, mintha már jártam volna itt, és most, hosszú idı után visszatértem volna ide... Az árnyas erdık, a zöldellı dombok... álmaimban ilyennek láttam. Olyan ismerıs itt minden, mintha mindig is itt éltem volna, vagy talán a korábbi életeim valamelyikében... - Talán tényleg ez a magyarázata - jegyezte meg Kyle. - Úgy látom, mégis csak megérintett a buddhizmus - állapította meg Troth. - Nem tagadom. És persze, léteznek olyan helyek a világon, amelyekrıl úgy érezzük, több közünk van hozzájuk, mint bármi máshoz. Nekem ilyen volt az a pillanat, amikor elıször megláttam a Hoshant ábrázoló metszeteket. Úgy éreztem, mintha oda tartoznék... mintha ott lenne a helyem. Bár kis híján az életembe került, azt hiszem, sohasem lehetnék igazán boldog, ha kihagytam volna azt a kirándulást... - És éppen ezért sokkal szélesebb a látóköröd, mint az arisztokratáké általában - állapította meg Troth. - Sokat tapasztaltál, szenvedtél ezért. Szerettél volna még Kínában maradni? - Ha szabadon választhattam volna, akkor szívesen lettem volna kereskedı, mint az édesapád. Akkor az év java részét Makaón vagy Kantonban töltenem - felelte Kyle elgondolkodva. - De a családi kötelezettségeim ide szólítanak. Itt van dolgom. Persze, nem mondhatnám, hogy elégedetlen vagyok bármivel is. Nem... Az, hogy sikerült eljutnom Hoshanhoz, sok mindenért kárpótol. Legalább lesz mire emlékeznem, mire megöregszem. - Ha mindezt Kínában tanultad meg, akkor mégsem volt elvesztegetett idı az az egy év állapította meg Troth. - Tudod, amikor megismertelek, nyugtalannak láttalak. Mostanra lehiggadtál, és ez elınyödre válik. Kyle mélyen a szemébe nézett. - Én az életemnek egyetlen pillanatát sem bántam meg, Troth. Bár voltak nehéz napjaim... Troth hirtelen úgy érezte, jobb lenne valami másra terelni a szót. 200
- Milyen furcsa, hogy ezt a részt alföldnek nevezik! Hiszen sokkal több itt a hegy és a domb, mint Angliában! - állapította meg, a tájat szemlélve. - Igaz, de itt jóval szelídebbek a dombok, mint a felföldön, ahol az édesanyám született felelte Kyle. Megtorpant egy pillanatra, és a ködös észak felé nézett. - Elvben legalábbis most már egy nemzet az angol és a skót. De nem hinném, hogy valaha is tökéletesen megférne egymással ez a két nép. - Azt hiszem, az édesapám is osztaná a véleményedet - jegyezte meg Troth. Azon töprengett közben, ugyan miért van az, hogy bár Kyle és Dominic ikertestvérek, Dominic még sincsen rá olyan hatással, mint Kyle. Dominic egyszerően jóképő és kellemes egyéniség kitőnı társalkodó, lám - mégsem érezte azt a furcsa borzongást a társaságában, amit Kyle mellett. - Sikerült már megtudnod valamit a rokonaidról? Troth megszorította Kyle karját. - Már kiderítettem, hogy volt egy öccse, bizonyos James Montgomery. De amikor kérdezgetni kezdtem a fogadóst, azt mondta, legalább öt ilyen nevő férfit ismer személyesen. És az az igazság, még azt sem tudom eldönteni, tényleg szeretném-e megtalálni ıket. Talán itt maradok még egy pár napra Melrose-ban, aztán továbbutazom Edinburgh-ba... Kyle értette, miért olyan határozatlan. Félt a kudarctól - attól, hogy nem úgy fogadják, mint ahogyan szeretné. - Ha gondolod, én szívesen segítek neked megkeresni ıket. El is megyek hozzájuk veled, ha kell - ajánlotta. Troth hirtelen zavarba jött. Tudta, hogy Kyle megérezte, mennyire fél attól a pillanattól, amikor elıször találkozik a rokonaival. - Biztosan nem ezért jöttél ide, Kyle. Mondd csak, mi jó van abban, ha szenvedünk? Mostanában csak fájdalmat okoztunk egymásnak... - Remélem, hogy most már másképpen lesz - felelte Kyle. - Az az igazság... Azért jöttem, hogy... udvaroljak neked. Troth megtorpant. - Udvarolni? Nekem? - Jobb késın, mint soha. Tudod, pár órával azután, hogy eljöttél tılem, beállított Dominic. Sokat beszélgettünk arról, mi van kettınk között. Hamar beláttam, milyen ostobán viselkedtem veled. - És mégis mit jelentsen ez? - Még nem tudom, hogy egyáltalán alkalmas vagyok-e arra, hogy a férjed legyek. Azt hiszem, nálam sokkal jobbat érdemelnél - mondta Kyle. - De nem szeretnélek elveszíteni. Ennél sokkal többet jelentesz nekem. Arra szeretnélek kérni, ha látsz még esélyt arra, hogy legyen közös jövınk... - Lehet, hogy már elkéstünk ezzel - mondta Troth lehajtott fejjel. A legszívesebben elsírta volna magát. Szerette Kyle-t, kezdettıl fogva, de már nem hitt abban, hogy valaha is boldogok lehetnek ık ketten. Miért kellett most utána jönnie? Idıre lett volna szüksége ahhoz, hogy letisztuljanak az érzései. Maga sem volt még tisztában azzal, mit szeretne tenni, és hogyan érez Kyle iránt. Pedig másra sem vágyott, mint arra, hogy rátaláljon végre a helyes útra. Bár még nem tudhatott semmi bizonyosat, egyre határozottabban érezte, hogy teherbe esett tıle, amikor a kertben, a virágzó fák alatt szeretkeztek. Egészen más volt a közérzete mostanában. Már arra is gondolt, hogy biztosan kisfia születik, mert valahogy napról napra mind több és több jan energiát vélt felfedezni magában. Az újrakezdés lehetısége örömmel töltötte el, de semmiképp sem szerette volna, ha a gyermekének Domleighben kell felnınie - olyan nagyapa házában, aki megveti az édesanyját a származásáért, és egy apával, aki mindent elkövetett, nehogy véletlenül gyermeket nemzzen. Márpedig ez a gyermek akkor is házasságon kívül fogant, vagyis törvénytelen. Troth azt szerette volna, ha a gyermeke szeretetben nı fel, olyan családban, amelyik elfogadja ıt olyannak, amilyen. Lehet, hogy mégis inkább vissza kellene térnie Makaóra? Troth már most tudta, ha születendı gyermeke érdeke úgy kívánja, kész bármilyen áldozatra... 201
- Miért gondolod, hogy túl késı? Sohasem lehettünk együtt normális körülmények között. Te férfinak öltözve kisértél, én pedig öregembernek adtam ki magam, amíg együtt utazgattunk. Teljesen összezavarodtam attól, hogy nem lehettem az, aki szerettem volna lenni veled. Mondd csak, nem tehetnénk félre mindazt, ami történt? Mi lenne, ha megpróbálnánk csakis egymásra figyelni? Én úgy érzem, képesek vagyunk arra, hogy újrakezdjük... - Nem hiszem, hogy mostantól fogva bármilyen tekintetben is egyszerőbb lenne az életünk. Szerintem csak még bonyolultabb a helyzet itt, Angliában. És egyébként... más emlékeink is vannak egymásról, nem? - Akkor próbáljuk meg úgy, mintha nem is ismernénk egymást. Ne gondolj arra, hogy valaha is szeretkeztünk már... - Ez azért nehezen menne - válaszolta Troth. - Márpedig az udvarlás elsısorban nem errıl szól. - Az képtelenség, hogy ne jusson eszedbe rólam, amikor itt vagy mellettem... - Épp ebben rejlik az igazi kihívás - nevetett Kyle. - Ugyan már, mi értelme ennek, Kyle? Én nem tartozom hozzátok. A ti világotok idegen tılem. És sohasem fogok a családodhoz tartozni. Még akkor sem, ha az édesapád elfogadna engem, de errıl persze szó sincsen. Hogyan lehetnél boldog, miközben tudod, hogy az ı akarata ellenére cselekszel? - Britanniában a gyermekek közel sem tisztelik annyira a szüleik akaratát, mint Kínában. Mellesleg Wrexham azt mondta, mielıtt elutazott Londonba, hogy ha már választania kell, inkább legyenek félvér unokái, mint hogy egyáltalán ne legyenek. - És ezt talán tekintsem a beleegyezésének? - kérdezte a lány nem minden él nélkül. - Nála ezt nyugodtan tekinthetjük annak - felelte Kyle. Megfogta Troth kezét, és folytatták a sétát az ösvényen, amely a dombok között kanyargott a falu felé. - Tudom, Wrexham közel sem nevezhetı ideális apósnak, és az is igaz, hogy szinte semmit sem tud rólad. Olyasmitıl fél, amit nem is ismer. De ha mégis úgy döntünk, hogy összeházasodunk, biztosíthatlak arról, hogy elfogad téged a menyének. Ha a feleségem vagy, és úgy hozza a sors, akár magával a királlyal is szembeszegül, hogy megvédjen téged. Ami pedig a testvéreimet illeti, ık az elsı pillanattól fogva teljes jogú családtagnak tekintettek téged. Ha mégis különválnak az útjaink, rettenetesen fogsz hiányozni nekik. Lesz mit hallgatnom miatta... - Ezt értem, de még mindig nem gyıztél meg. - Úgy látom, ehhez több idıre van szükség, mint ahogy az udvarlásra is. Megszorította Troth kezét. - Várd ki legalább, míg letelik a kézfogó próbaideje. Egy évvel és egy nappal azután, hogy Feng-tangban hőséget esküdtünk egymásnak, eldöntjük, hogyan tovább. Ha úgy határozunk, hogy nem maradunk együtt, akkor békében elválunk egymástól. De ne legyen bennünk tüske emiatt. Nehogy megbánjuk, hogy nem adtuk meg magunknak ezt az utolsó esélyt. Troth beharapta a szája szélét. Arra gondolt, ha a megérzése helytálló, és valóban várandós, akkor már csak a születendı gyermek miatt sem teheti meg, hogy elszakítsa ıt az apjától. Lehet, hogy Kyle részérıl ez a legeslegutolsó kisérlet. És ha késıbb mégis bánni fogja, hogy nem engedett a kérésének? - Rendben van - mondta végül. - Amíg le nem telik a határidı, maradjon minden a régiben. Aztán majd közösen eldöntjük, mi legyen. Kyle odalépett elé. Ujját az álla alá helyezve gyöngéden megemelte egy kissé Troth állát, és megcsókolta. - Köszönöm, Troth - mondta. - Mindent megteszek, hogy kellemesen teljen el a következı néhány hét. Sokkal kellemesebben, mint az eddigiek. - Ami azt illeti, ezt nem lesz nehéz felülmúlni - jegyezte meg Troth fanyarul. - Igazad van. Annyira összezavarodtam az utóbbi néhány hónapban, hogy már saját magamat is meggyőlöltem. Nem csodálom, hogy úgy döntöttél, elhagysz. Azzal karon fogta, s továbbindultak. - Ami pedig az édesapád rokonait illeti... Lehet, hogy kockázatos, amire vállalkozol, Troth. De azt hiszem, semmiképp sem szabad megfutamodnod. Végtére is nincs mit veszítened. És ami azt 202
illeti... nem olyannak ismertelek meg téged, mint akit visszatart a kockázat. Nos, akkor hogyan tovább? Talán kérdezısködjünk még a faluban? Troth felsóhajtott. - Örülnék neki, ha megtalálnánk ıket. És köszönöm, nagy szükségem van most a segítségedre. Legfıbb ideje, hogy megtaláljam a rokonaimat, ha még élnek. Szerencsére a fogadó elég nagy volt, és sokféle vendég megfordult benne, Kyle és Troth így feltőnés nélkül ebédelhettek. Troth lehozta a szobájából a kis cicát is. Gyöngyvirág egész idı alatt az ölében aludt, összegömbölyödve. Kyle tudta, hogy Trothnak most elsısorban figyelmességre és gyöngédségre van szüksége. Vissza kell nyernie a bizalmát, a barátságát, különben elveszíti az utolsó esélyt is, pedig ezt mennyire megszenvedte! Miután visszatértek a sétából, Troth lepihent, Kyle pedig kérdezısködni kezdett a környéken. De csak az ebéd végén volt hajlandó elárulni Trothnak, mire jutott. - Beszéltem az itteni tiszteletessel, és azt hiszem, sikerült megtudnom, hol találjuk a nagybátyádat. Troth elırehajolt, szeme tágra nyílt a csodálkozástól. - Biztos vagy benne? - Igen. Lehet, hogy a faluban összesen öt James Montgomery él, de csak az egyiknek volt egy Hugh nevő bátyja, aki Kínába ment szerencsét próbálni. Miután elhagyta a hazáját, csak kétszer tért vissza ide, de ennek is több mint húsz esztendeje már. Mégsem felejtették el ıt az itteniek. Szóval nem volt különösebben nehéz feladat kiderítenem, melyikük a rokonod. - És mit sikerült még megtudnod róla? - Tanító az iskolában, csakúgy, mint az édesapja volt. - Igaz is, errıl teljesen megfeledkeztem! De jól emlékszem rá, a papa beszélt errıl is. Troth a teát kortyolgatva merengett. - Talán ezért is tartotta olyan fontosnak, hogy tanuljak. Európai tantárgyakra tanított, méghozzá ı maga, és azt is fontosnak tartotta, hogy jó tanítóim legyenek kínai irodalomból, nyelvbıl és történelembıl. - Ez is a skótokra vall. Nagy jelentıséget tulajdonítanak a mőveltségnek. Az édesanyám is ilyen volt. Sokoldalú, rendkívül tájékozott, mint te is - mondta Kyle. Troth a cicára pillantott, miközben simogatta. - És a nagybátyám... itt lakik valahol a közelben? - Igen, Melrose határában, a családjával. Gyalog is hamar odaérünk - mondta Kyle. Közben arra gondolt, remélhetıleg eléggé intelligensek a rokonok ahhoz, hogy szívélyesen fogadják az egzotikus rokont. Ha pedig a sors úgy hozza, hogy James Montgomery mégsem ismeri el a fivére leányaként, akkor talán majd ı... Nem, ha ıszinte akar lenni önmagához, be kell vallania: még fogalma sem volt arról, mit tenne, ha ez bekövetkezik.
203
Harminckilencedik fejezet Troth feszült figyelemmel lépkedett - szorosan Kyle mellett haladt, magához szorítva édesapja Bibliáját. Minden idegszálával a hamarosan bekövetkezı találkozásra összpontosított. Tudta, már itt kell lennie valahol a közelben a falusi tanító, James Montgomery házának. - Ez lesz az - mondta Kyle, miközben a terméskıbıl épült szerény kis épületre mutatott. A falakat fehérre meszelték, a portája rendezett volt, és amikor közelebb értek, látták, hogy egy macska szendereg békésen a küszöb elıtt. Kyle biztatóan pillantott Trothra. - Hamarosan túl leszel a nehezén - mondta. Troth szótlanul bólintott. Ekkorra már annyira kiszáradt a szája az idegességtıl, hogy meg sem tudott szólalni. Kyle megállt az ajtó elıtt, várt egy kicsit, hogy Troth összeszedje magát, és bekopogtatott. Olyan gyorsan nyílt az ajtó, mintha már várták volna ıket. Egy magas férfi állt elıttük. - Segíthetek valamiben? - kérdezte nyájasan elıbb Kyle-ra, majd Trothra pillantva. Trothnak elállt a lélegzete. Hiszen ez a férfi akár az édesapja is lehetne... Ugyanaz a termet, a hosszúkás, csontos arc, a vastag szálú sőrő vörösesbarna haj... Talán néhány évvel fiatalabb lehet Hugh Montgomerynél, de ettıl eltekintve... Mintha az ikertestvére lenne. - Ön James Montgomery? Annak a néhai Hugh Montgomerynek a testvére, aki Makaón hunyt el? - kérdezte Kyle. - Pontosan - válaszolta a férfi, s kérdın felvonva a szemöldökét várt. Kyle odalépett Troth mellé, akinek földbe gyökerezett a lába a látványtól, belékarolt, és közelebb húzta az ajtóhoz. - Nos, uram, engedje meg, hogy bemutassam önnek az unokahúgát. Troth Montgomery a hölgy neve. Nemrég érkezett Britanniába. Montgomerynek leesett az álla a csodálkozástól. Kerekre nyílt a szeme, és egy ideig megszólalni sem tudott. Troth annyira megrémült ezt látva, hogy a legszívesebben csapot-papot otthagyva menekült volna innen - el, csak el mielıbb ebbıl a kellemetlen helyzetbıl! Kyle azonban erısen szorította a karját, és nem engedte, hogy akár csak tapodtat is hátráljon. Montgomery ekkorra magához tért a meglepetéstıl, és elkurjantotta magát: - Anya, Jeannie! Gyertek csak! Hugh lánya, Troth van itt! Azzal megragadta Troth kezét, és magával húzta a házba. A következı pillanatban már ott termett a két asszony is - lisztes kezüket a kötényükbe törölgetve érkeztek, s közben le nem vették a tekintetüket a jövevényrıl. Az egyikük középkorú, vöröses hajú nı volt, bizonyára Montgomery felesége, a másik - egy magas, jóval idısebb asszony, hófehér hajjal - az édesanyja lehetett. A hátsó kertben csak ekkor kezdett ugatni a két házırzı kutya. A háziak közül elsıként a fehér hajú asszony tért magához a meglepetéstıl. Meghatódva lépett oda Troth elé. Kyle úgy gondolta, közel járt már a nyolcvanhoz, de szemlátomást jó egészségnek örvendett, a tekintete pedig kifejezetten fiatalosan csillogott. - Hogy te lennél az én Hugh fiam lánya... - mondta az asszony elérzékenyülve. Könnyek szöktek a szemébe. - Hát persze, hogy te... Pontosan olyan vagy, mint ı volt gyerekkorában. Bár Troth is érezte, hogy ez enyhe túlzás lehet, az idıs asszony ekkorra átölelte, s mindketten sírva fakadtak. - Én... nem is tudtam... hogy van nagymamám - hüppögte Troth könnyek között. Számtalanszor elképzelte már, milyen lesz az elsı találkozás skóciai rokonaival - számított arra, hogy nyíltan elutasítják, hogy becsapják az orra elıtt az ajtót, hogy elzavarják, hogy kinevetik, vagy azt mondják, ne akarjon gúnyt őzni belılük. De sohasem hitte, álmaiban sem remélte, hogy ilyen ıszinte szeretettel, fenntartás nélkül fogadják majd. Miközben az ezüstös hajú nagymama betessékelte ıket a szobába, s helyet foglaltak egy öreg tölgyfa lócán, már zokogott. Csak távolról hallotta, hogy Kyle bemutatkozik a háziaknak, a nagybátyja pedig bemutatja neki a feleségét, Jeant és az édesanyját, Maireadet. James így folytatta, immáron Troth felé fordulva: 204
- Azt hittük, vízbe fulladtál, amikor elsüllyedt a hajó, amelyikkel a bátyám, Hugh is utazott. És mondd csak, hol voltál azóta? - Kantonban - felelte Kyle Troth helyett, miután látta rajta, hogy képtelen megszólalni. Édesapjának egy kínai barátja vette magához, miután árván maradt. Jó néhány percbe beletelt, mire Troth összeszedte magát. Az egyik kutya közben besurrant a félig nyitva hagyott ajtón. Odafutott a vendégekhez, elıbb Troth lába körül szaglászott, aztán nedves orrocskájá-val bökdösni kezdte a kezét, majd ugyanezt megismételte Kyle-lal is. Troth könnyein át mosolygott a barátságos kis jószágra. Aztán a zsebkendıjét kereste, de nem találta. Kyle elıvette az övét, és odanyújtotta neki. Miután valamelyest rendbe hozta magát, Troth azt mondta: - Sajnálom, hogy elsírtam magam... de nem is gondoltam, hogy ilyen örömmel fogadnak majd édesapám rokonai. - Téged, a fiam egyetlen gyermekét? - kérdezte Mairead értetlenkedve. - Ugyan már, miért ne fogadtunk volna örömmel, kislányom? - Mert... félig kínai vagyok. És mert a szüleim nem voltak házasok... legalábbis nem az itteni hagyományoknak megfelelıen. - Akárhogy történt, te akkor is a bátyám gyermeke vagy - felelte James. - Egyébként rosszul tudod. Éppen hogy skót szertartás szerint esküdtek meg a szüleid. - Igazán? - Troth erre a meglepetésre végképp nem számított. - Úgy bizony - vette át a szót Mairead. - Hugh és Li-Jin az ısi skót szertartást választották. Ehhez csak a két házasulandó félre van szükség, akik isten színe elıtt kimondják, hogy örök hőséget fogadnak egymásnak. Mairead megsimogatta unokája kékesen fénylı sötét haját. Troth hálásan nézett rá. - És ez a frigy Makaón is érvényes? - kérdezte. - Nem tudjuk mi azt. De úgy vagyunk vele, ha nekik jó volt így akkor nekünk is az - felelte Jean. - De mondd csak, jól sejtem, hogy szüleid sohasem beszéltek neked errıl? - Nem, és az az igazság, hogy én sem kérdezısködtem. Troth mindössze annyit tudott, hogy az édesanyja Hugh Montgomery kínai szeretıje volt, vagyis ahogyan az ottaniak nevezték: az ágyasa, de ez teljesen legális státus Kínában. Azt, hogy házasok lettek volna, és ráadásul épp az ısi skót szokásoknak megfelelıen fogadtak hőséget egymásnak, nem is gondolta volna. Most már kezdte kapiskálni, miért nem volt ez beszédtéma a házukban. - Makaón sok Fan-quinak van kínai szeretıje. Mi úgy nevezzük, ágyasa. Ez bevett szokás arrafelé. De az nagy botrányt keltett volna, ha kiderül, hogy egy európai feleségül vette kínai szeretıjét. Volt rá ugyan példa, de úgy tudom, azt a férfit örökre eltiltották emiatt a kínaiakkal való kereskedéstıl. Apám biztosan azért hallgatott errıl, mert féltette' a megélhetését. Hugh Montgomery otthon mindig csak myladynek szólította Troth édesanyját. Trothnak ez kislánykorában és most is különösen tetszett - romantikusnak és udvariasnak érezte, egyúttal megtisztelınek és mégis szeretetteljesnek. Most, hogy alaposabban is belegondolt, belátta: az édesapja nem engedhette meg magának, hogy bőnben - azaz vadházasságban - éljen, ezért vette feleségül Li-Jint ıseinek hagyományai szerint, és ezt a hírt juttatta el a rokonaihoz. A Makaón élı európai kolóniának nem kellett tudnia errıl - Montgomery biztosra vette, hogy kinézik maguk közül, ha kitudódik, hogy feleségül vette kínai szeretıjét. - Azt hiszem, legfıbb ideje, hogy teázzunk egyet - javasolta Jean, s azzal kifordult a konyhába. Hamarosan vissza is tért egy nagy tálcával. Egy kis aprósüteményt hozott kísérıül a tea mellé. - Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem mindig megjön az étvágyam, ha valami váratlan dolog történik velem - mondta mosolyogva, miközben letette eléjük a tálcát, és kitöltötte a gızölgı, illatos italt. Troth már napok óta alig evett valamit, annyira izgatott volt, és most, a rokonai körében végre feloldódott - nagy élvezettel falatozgatott velük, és kortyolgatta a teát. Arra gondolt, lám csak, minden igaz volt, amit gyermekkorában az édesapja mesélt neki a skót rokonságról. Olyan érzés volt ez a számára, mint amikor egy kellemes álomról kiderül, hogy valóság. 205
- És az meg sem fordult a fejetekben, hogy esetleg csaló vagyok? Hogy másnak adom, ki magam, mint aki vagyok? - kérdezte két falat között. - Pedig még az édesapám bibliáját is magammal hoztam, hogy legyen nálam bizonyíték. Mairead elnézıen mosolygott. - Ugyan már, mi szükség erre, gyermekem? Hiszen kiköpött apád vagy, még ha kínai anyától születtél is. A vonásaid, sıt még a mozdulataid is ırá emlékeztetnek. Hugh tudta, mennyire szerettelek volna látni, és gyakran írt rólad nekem. Büszke volt rád, tudod? Nem gyızött dicsérni, milyen szép és csinos vagy, és hogy mindkét nyelvet tökéletesen beszéled. Hirtelen elhallgatott, aztán szomorúan ingatta a fejét. - Hányszor, de hányszor kértem tıle, hogy gyertek el egyszer legalább mindannyian, de Hugh túlságosan féltette az édesanyádat. Azt mondta, nem biztos, hogy kibírná a hosszú utazást. Addigra már megrendült az egészsége, és nem szívesen hagyta volna el Kínát. Bár azt hiszem, Hugh kedvéért talán még erre is képes lett volna... Igaza volt, bár sohasem ismerhette Troth édesanyját. Troth azonban azt is tudta, Hugh Montgomery sohasem várt el olyasmit Li-Jintıl, amit az asszony magától nem szívesen tett volna meg. Troth úgy érezte, ez a legnagyszerőbb, legnemesebb tulajdonság, amivel egy férfi csak rendelkezhet - és csak most döbbent rá, hogy Kyle is pontosan így viselkedett ıvele... - De most, hogy itt vagy, átadhatom végre neked azt, amit az édesapád után örököltél. Végre megszabadulok ettıl a nyomasztó tehertıl - mondta James váratlanul, csillogó szemmel. - Mivel a végrendeletében mindent rád hagyott, és azt hittük, nem élted túl a hajótörést, a pénzt mi vettük fel a bankból. - Pénzt? Miféle pénzt? - kérdezte Troth meghökkenve. - Úgy tudtam, az édesapám csak adósságot hagyott maga után. Chenqua volt az, aki rendezte az adósságait - ı az a kereskedı, aki magához vett, miután árván maradtam. İ biztosan nem hazudott nekem az édesapám anyagi helyzetérıl... Márpedig nekem azt mondta, az adósságon kívül semmit sem örököltem utána. - Ha jól sejtem, Chenquának fogalma sem volt Hugh britanniai ügyleteirıl - mondta James. - A nyereség nagy részét apád egy edinburgh-i bankba utaltatta. Makaón mindig csak annyi pénzt tartott magánál, amennyire épp szüksége volt ahhoz, hogy új árut szerezzen be. Gondolom, a kínai ismerısei csak errıl tudhattak. - Igen, valószínőleg így történt - szólt közbe Kyle. - És teljességgel érthetı is, hogy senki elıtt sem fedte fel tényleges vagyoni helyzetét. Sıt, ha Chenquának volt is tudomása arról, hogy édesapád egy itteni bankban tartja a pénzét, akkor sem hibáztathatjuk ezért. A kínai törvények szerint ugyanis kínai nı nem örökölhet, és nemcsak külföldi állampolgár, hanem kínai után sem. Troth megkönnyebbülten vette tudomásul ezt. Igen, Chenqua biztosan ıszinte volt hozzá több mint negyven éve kereskedıként élte az életét, és bár szerzıdést soha senkivel sem kötött írásban, ha valamit megígért, a másik fél biztosra vehette, hogy állni fogja a szavát. Troth ismét a vendéglátóit figyelte. Fájdalommal gondolt arra, hogy egészen másképpen alakulhatott volna az élete, ha a brit kereskedık között akadt volna valaki, aki annak idején, az édesapja halála után felkarolja, és segít neki eljutni ide... Ha itt nevelkedhetett volna fel, biztosan nem kényszerítik arra, hogy megtagadja a nemét. Itt szeretetben, egyenrangú családtagként élhetett volna, nem pedig alávetettként, alkalmazottként, akit fiúszerepbe kényszerítenek. Félve kérdezte meg: - És mégis mennyit hagyott rám? - Nos, bevallom, költöttünk azóta belıle egy keveset - mondta James gondterhelten. - De ha jól számolom, így is vagy tízezer font maradt utána. Trothnak leesett az álla a csodálkozástól. Erre végképp nem számított. Tízezer font - egy egész kis vagyon. Élete végéig nem lesz gondja semmire, feltéve persze, hogy körültekintıen beosztja. Nélkülöznie biztosan nem kell. De még mindig nem tudta elhinni. - Hiszen úgy tudtátok, ti vagytok a törvényes örökösök. Miért nem költöttétek el? Vásárolhattatok volna egy birtokot, vagy elköltözhettetek volna Edinburgh-ba... Akár Londonba is... Mairead csodálkozva nézett rá: 206
- Ugyan, miért cselekedtünk volna ilyen ostobaságot? Melrose a mi otthonunk, gyermekem. És amennyire tudom, egyikünk sem vágyódik el innen. - Azt, amit elköltöttünk belıle, a két fiunknak adtuk, vagyis az unokatestvéreidnek. A taníttatásukra kellett a pénz. Mindannyian egyetemre járnak - mentegetızött James. - A legidısebbik fiunk, Jamie orvosnak tanult, most Edinburgh-ban praktizál. A fiatalabbik, Hugh most végzi az egyetemet, ö szeretne visszajönni ide a faluba, és tanítani az itteni iskolában. A lányainkat kiházasítottuk már, mindkettınek megvan a saját otthona. Azt hiszem, ez a legfontosabb... Ha a fiatalok összekerülnek, legyen tetı a fejük fölött. - Most hirtelen mintha kijózanodott volna. - Visszafizetjük az utolsó vasig, amit elköltöttünk az örökségedbıl, Troth. Igaz, ez nem' fog menni máról holnapra, de megígérem, hiánytalanul megkapod a járandóságodat. - És ne felejtsd el hozzátenni, hogy a konyhát is abból a pénzbıl újíttattuk fel - jegyezte meg Jean. - Pontosan össze fogjuk írni Trothnak, mivel tartozunk neki. - Dehogyis. Szó sem lehet róla - tiltakozott Troth. - Az édesapám biztosan szívesen segített volna a gyermekeiteknek, hogy továbbtanulhassanak. És... eszem ágában sincs visszakérni tıletek, amirıl nem is tudtam, hogy az enyém - tette hozzá nevetve. Jean szemlátomást megnyugodott. - Ugyanolyan nagylelkő vagy, mint édesapád volt, isten nyugosztalja szegényt - mondta könnyes szemmel. Troth elmosolyodott. - Könnyő nekem nagylelkősködni, hiszen azt sem tudtam, hogy van pénzem. - És most mit tervezel? - kérdezte Jean. - Reméljük, hogy itt maradtok nálunk legalább egy kis idıre. Troth tanácstalanul pillantott Kyle-ra. - Tulajdonképpen arra gondoltunk, megnézzük Kyle házát a felföldön, aztán egy kicsit Edinburgh-ban idıznénk. - De nyugodtan itt is maradhatunk pár napig - javasolta Kyle. - Útban visszafelé Kinnockburnbıl benéznénk, ha nem zavarunk. - Remek - mondta Mairead ragyogó arccal. - Akkor legalább lesz még idınk felkészülni a céilidhre. Hogy méltó módon megünnepeljük a mi rég elveszettnek hitt báránykánk hazatérését. Troth felvonta a szemöldökét. - Mi is az a céilidh? - kérdezte tanácstalanul pillantva Kyle-ra. - Egy nagy családi ünnep, amikor mulatunk, táncolunk, eszünk iszunk - magyarázta Jean. írunk Jamie-nek és Hughnak Edinburgh-ba, i hogy addigra ık is itt lehessenek. Biztosan örülnek majd, ha megtudják, hogy élsz és itt vagy nálunk. - Caleb Logant is meg kellene hívnunk - jegyezte meg James. - İ volt Hugh egykori üzlettársa. Történetesen épp itt van most Skóciában látogatóban. Volt olyan figyelmes, hogy írt nekem egy levelet, amikor í megérkezett. Emlékszel még rá, Troth? Makaón biztosan találkoztatok. I Igen, Troth valóban ismerte az illetıt Kantonból. De most úgy döntött, nem szívesen beszélne még életének errıl az idıszakáról. - Emlékszem, apám gyakran emlegette Logan nevét, de az édesanyám és én sohasem találkoztunk személyesen apa üzlettársaival. Chenquát persze mindketten jól ismerték, de hát ı sokkal több volt egyszerő üzlettársnál. Valahányszor ellátogatott Montgomery házába, ajándékokkal kedveskedett a kis Trothnak és LiJinnek... - Na, akkor ezt megbeszéltük - mondta Mairead. - Majd késıbb azt is kitaláljuk, pontosan mikor tartsuk a céilidhet. Amíg itt maradtok Melrose-ban, nyugodtan megalhattok nálunk. A padlásszobában régen a lányunokáim laktak, de most már mindketten kiröpültek a családi fészekbıl. Remélem, kényelmesen elfértek ott. Jó lesz így? - Nagyon - felelte Troth ragyogó arccal. Mairead intett a fia és Kyle felé. - Ti pedig most hagyjatok minket magunkra egy kicsit, James. Menjetek, újságoljátok el a hírt a testvéreidnek. Jean és én szeretnénk megbeszélni egy s mást az unokámmal. Tudod, afféle nıi dolgokat - mondta hamiskás mosollyal. 207
Kyle örömmel figyelte, hogy Troth percrıl percre kivirult, mióta megérkeztek ide. Félelmei, szorongásai nyomtalanul elmúltak. Mintha kicserélték volna. Kyle úgy látta, nyugodt szívvel rábízhatja öt a rokonaira. Nagyjából azt is sejtette, mirıl szeretne beszélni vele a nagymama. Miután kiléptek a házból, James megállt egy pillanatra, hogy pipára gyújtson. - Mr. Maxwell, remélem, nem veszi tolakodásnak, ha megkérdezem, tulajdonképpen milyen viszonyban áll ön ezzel a lánnyal? Talán jegyesek? - Barátok vagyunk - felelte Kyle némi gondolkodás után. Úgy érezte, ez a lehetı legjobb válasz - végtére is ık ketten még maguk között sem tisztázták ezt a kérdést. - Én is félig skót vagyok, mint ı. Kínában ismerkedtünk meg. Szerettem volna segíteni Trothnak abban, hogy eljuthasson ide, ezért azt javasoltam, tartsunk skót kézfogót. Tudom, ennek a legalitása vitatható, de akkor ez tőnt a legjobb megoldásnak. Hamarosan letelik a próbaidı, az egy év és egy nap, úgyhogy... visszaadom a szabadságát. És ha ez megtörténik, gondolta magában Kyle, Troth biztosan úgy dönt majd, itt szeretne letelepedni Melrose-ban. Tiszta szívébıl örült Troth boldogságának - annak, hogy ilyen kellemesen csalódott az édesapja rokonaiban, itt bizonyára megkapja azt az ıszinte szeretetet, gondoskodást, amelyre mindig is vágyott. Látta, hogyan ragyog a lány arca azóta, hogy megbizonyosodott afelıl, a család feltétel nélkül befogadja, de ugyanakkor szomorúsággal is töltötte el, amit tapasztalt. Lassan rá kellett jönnie, hogy Trothnak hamarosan nem lesz szüksége már rá. Megtalálta a családját, van elég pénze - ugyan mire lehet még szüksége? Talán mert tanító volt, és jól ismerte az embereket, James azonnal észrevette, hogy nem egészen igaz, amit Kyle mondott. - Úgy látom, errıl szívesebben hallgatna - jegyezte meg. - Szándékában áll talán feleségül venni ezt a lányt úgy, ahogyan kell? Mert, kérem, ne vegye bizalmaskodásnak, de úgy látom, jóval többrıl van szó kettejük között, mint egyszerő barátságról. - Troth egy alkalommal megmentette az életemet Kínában. Késıbb pedig azt hitték rólam, meghaltam, és néhány hónappal azután tértem vissza Angliába, mint ı. Sok mindenen mentünk keresztül együtt. És az az igazság, most még magunk sem tudjuk, hogyan tovább. Nem beszéltük meg, lesz-e közös jövınk. - De ön, ugye, ezt szeretné? - Igen. Azt hiszem, kettınk közül inkább ı az, akinek kételyei vannak ezzel kapcsolatban vallotta be Kyle. - De én ezt is megértem. Valószínőleg azért vannak fenntartásai irányomban, mert arisztokrata származású vagyok. Tudja, James, Lord Maxwell a hivatalos megszólításom, és nem Mr. Maxwell. Lord Wrexham fia vagyok. Troth úgy érzi, nincs helye a mi világunkban. Attól fél, sohasem tud beilleszkedni közénk. Bár j igazság szerint talán nem is tenné boldoggá, ha sikerülne neki. - Nos, ha az édesapja mentalitását örökölte, akkor biztosan így van. Mi egyszerő emberek vagyunk. Nekünk valóságos csoda, hogy életben láthatjuk öt. Áldani fogjuk érte a sorsot. - James elgondolkodva pöfékelt, majd így folytatta: - Akárhogy is dönt, anyagi gondjai nem ' lesznek egy ideig, az már biztos. Úgy látom, önt is meglepte a hír, hogy ilyen szép summát örökölt, nemcsak ıt. - Igen, jól látja, James. Nagyon örülök, hogy így hozta a sors. Most már bármi történjék is kettınkkel, Trothnak nem kell aggódnia a jövıje miatt. És szerencsére nekem sincs szükségem az ı pénzére. Hatalmas a birtokunk, és ez olyan nyomasztóan nagy felelısséggel jár, hogy sokszor úgy érzem, ép ésszel ki sem lehet bírni. Túl nehéz teher ez a d magamfajta számára. James elismerı pillantást vetett rá. - Úgy látom, már megtanulta, hogy a pénz legalább akkora átok, mint amekkora áldás. Tudja, ezért sem vágtunk bele valamilyen nagyobb vállalkozásba, amikor megkaptuk a pénzt, ami Hugh után maradt. Úgy gondoltam, inkább tanuljanak a gyerekeim - legyenek orvosok és tanárok, mintsem hogy a gazdálkodás, a birtok és a temérdek sok jószág sorsa miatt fıjön a fejünk nap mint nap. Kivette a pipát a szájából, és a szárával egy közeli ház felé bökött. - Ott lakik a nıvérem, Annié. Három bakfiskorú lánya van, úgy-hogy készüljön fel a fülsiketítı rikoltozásra. Meglátja, kis híján kiugranak majd a bırükbıl, ha megtudják, hogy Troth él, és itt 208
van... Nem mindennapos esemény errefelé, hogy az embernek egyik napról a másikra új rokona legyen. Méghozzá nem is akármilyen. Szó, ami szó, takaros kis teremtés ez a mi Trothunk. Igaz, gondolta Kyle. Troth nem mindennapi lány, az már biztos. És bár idáig tiszta szívébıl örült annak, hogy Trothnak nem okoztak csalódást a rokonok, most egyre inkább félt e találkozás további következményeitıl. Noha egyelıre minden olyan szépen alakult itt, mint a mesében, Kyle aggodalma percrıl percre nıtt.
209
Negyvenedik fejezet A Montgomery család emlékezetes céilidhet rendezett Troth tiszteletére. A fogadóhoz tartozó táncterem volt a nagy mulatság színhelye. Sokan eljöttek a falubeliek közül, és persze itt volt az egész rokonság. A fogadós igazán kitett magáért: az asztalok csakúgy roskadoztak a finom falatok alatt, pompás italokat szolgáltak fel, és kitőnı zenészek szolgáltatták a talpalávalót. Troth úgy érezte, legalább fél Berwickshire itt van, olyan nagy a sokadalom körülötte. Troth mint az est fénypontja, kitüntetett helyet kapott: annak dacára, hogy nı, az asztalfıre ültették. Egy pillanatig sem lehetett nyugta a vendégektıl - folyton felkérték táncolni, szóval tartották, finom falatokkal traktálták, évıdtek vele és nevettették. Kyle kissé félrehúzódva, a háttérbıl figyelte, s egész este szokatlanul visszafogott volt. Úgy gondolta, ez Troth napja megérdemelte, hogy minden pillanatát kiélvezhesse ennek a csodálatos, jó hangulatú estének. Örömmel látta rajta, milyen önfeledten lubickol az itteni egyszerő emberek szeretetében. Arca kipirult, kibontott haja fénylı selyemként lobogott utána tánc közben. Gyönyörő volt, és végre teljesen felszabadult. Tökéletesen eltalálta, milyen ruhában jelenjen meg ezen az estén - nem tőnt sem hivalkodónak, sem kacérnak, mégis megakadt rajta a férfiak szeme. És - igaz, ez Kyle számára már nem jelentett meglepetést - pillanatok alatt elsajátította a skót táncok bonyolultnál bonyolultabb lépéseit. Mintha itt született volna és itt is nıtt volna fel. Nagy kár, hogy csak ilyen sokára találta meg a helyét. De az a lényeg, hogy most már tudja, hová tartozik. Azóta, hogy beköltözött a fogadóból a nagyanyjáék házába, Kyle ritkábban találkozott vele, és rendszerint akkor sem volt egyedül. Egészen mást remélt pedig az udvarlás idıszakától. De talán jobb is így. Bele kell törıdnie, hogy most nem ı a legfontosabb Troth számára. Talán még eljön az az idı is, csak legyen türelme kivárni. Két középkorú asszony közeledett felé. Meghitten beszélgettek, és az egyik épp azt mondta, miközben Troth felé pillantott: - Kedves teremtés, csak tudod, olyan idegenek a vonásai. - Úgy látszik, Montgomeryéket nem zavarja - felelte a másik. - Bár én semmi pénzért sem engedném, hogy ıt vegye el a fiunk. - Pedig azt mondjak, szép kis hozománya van. - Na és akkor mi van? Akkor is csak a világ szégyene. Miféle csúf korcs az ilyen? Kyle a legszívesebben odament volna hozzájuk, hogy megvédje kedvesét, de belátta, semmi értelme. Különben is csak kellemetlenséget okozna a fölösleges vitával. Nem akarta kitenni a háziakat egy ilyen kellemetlen jelenetnek, inkább távolabb ment tılük, hogy ne kelljen tovább hallgatnia, mint köszörülik a nyelvüket a lányon. - Ni csak, Maxwell? Tényleg te vagy az, vagy csak álmodom? - kurjantotta el magát egy ismerıs hang az ajtó mellıl. Kyle megfordult, és ott állt tıle egy pár lépésnyire egy rég nem látott ismerıse. Caleb Logan volt az, egy kereskedı, aki Kínában utazgatott, és most Edinburgh-ból érkezett ide. Egy üveg whiskyvel és két pohárral a kezében el is indult Kyle fele. Bár Kantonban elég gyakran találkoztak, Kyle akkor még nem tudta róla, hogy Hugh Montgomery egykori üzlettársa volt. - Igyunk egyet Skóciára és aztán a határvidék legszebb hajadonjára! - rikkantotta el magát Logan. Azzal nekilátott tölteni a borostyánsárga whiskybıl. - Skóciára és Troth Montgomeryre - felelte Kyle. Egy hajtásra kiitták az italt. Logant sikeres kereskedınek tartottak Kanton-szerte, és a jelleme tökéletesen megfelelt a kalmárkodó életmódnak: ravasz volt, óvatos és elırelátó. Mindent alárendelt a célnak, tudniillik a mielıbbi meggazdagodásnak. Úgy látszik, elég nagy vagyonra tett már szert ahhoz, hogy visszatérjen a hazájába, és letelepedjen itt. - Örülök, hogy ismét látlak - mondta Kyle. - Mesélj, milyen volt az út hazáig? - Remek. A legfinomabb tearakománnyal érkeztem haza. És a lehetı legjobb áron adtam túl rajta - mondta Logan nevetve. - Milyen boldog lett volna Hugh, ha megérte volna, hogy 210
hazatérjen - tette hozza, s elkomorult a tekintete. - Bár annak is örülne, ha tudná, hogy legalább a lánya itt lehet. - Mondd csak, amikor Montgomery hajótörést szenvedett, senkinek sem jutott eszébe közületek, hogy segítsen Trothnak eljutni ide? - kérdezte Kyle. Logan megrázta a fejet. - Nem tudok róla. Az az igazság, ık eléggé elzárva éltek. A lányt és az anyját mi nem is ismertük. Nem voltunk bejáratosak a házukba. Ha hiszed, ha nem, bár Hugh meg én nap mint nap együtt dolgoztunk, soha még csak nem is láttam a családját személyesen. Miután szegény feje a tengerbe veszett, a lánya a kínai rokonokhoz került, és akkor ez tőnt a legjobb megoldásnak. Ugyan mi értelme lett volna ideutaztatni ıt, amikor úgysem ismerte az itteni rokonait? Ott legalább rokonokhoz került. Ez szöget ütött Kyle fejében. Lehet, hogy Chenqua valamilyen okból azt mondta Montgomery társainak, hogy Trothnak vannak kínai rokonai? Furcsa... Legjobb tudomása szerint Li-Jin a messzi északról származott, és miután a szülei eladták ıt egy gazdag kínai férfi ágyasának, minden kapcsolatot megszakított a rokonaival. Lehet, hogy ezt a mesét találta ki Chenqua csak azért, hogy senkinek se tőnjön fel, hogy Troth nála kezdett dolgozni tolmácsként? Igen, ez logikusnak tőnt. Kyle fejében mégsem állt össze igazán a kép. Chenquát nem ilyennek ismerte. Vagy mégis képes lett volna arra, hogy pusztán önös érdekbıl belekényszerítse a lányt ebbe a lehetetlen helyzetbe? Azt a látszatot keltette, hogy a lány elutazott a távoli északra? Persze, Chenqua szempontjából nézve ez akár úgy is felfogható, mintha kifejezetten jót tett volna ezzel Trothnak - munkát adott neki, lehetıséget arra, hogy nyitottabban éljen, mint a kínai lányok általában. - Gondolom, téged is súlyosan érintett, amikor kiderült, hogy Hugh odaveszett. Hiszen a rakomány is elsüllyedt. - Na, igen. Elég sok elintézetlen ügy maradt szegény Hugh után. Chenquával közösen rendeztük az adósságait. Más nem is maradt utána. De azért nem panaszkodhatom, a következı évben nagyon beindult az üzlet. És azóta is így van, hála istennek. Kyle-nak eszébe jutott, amit Gavintıl sikerült megtudnia. - Kantonban olyasmit hallottam, mintha valami botrányba keveredett volna ez a Hugh. Tudsz valamit errıl? Logan széttárta a karját. - Ne hidd, hogy bőnözı volt. Átkozottul okos és rafinált fickó inkább... és bizonyos értelemben, igen, képmutató. Bár a barátomnak tartottam ıt, ez a hibája mindig is megvolt. Talán mégis kereskedett ópiummal? Vagy valami másról lenne szó? Logannak igaza lehet ugyan mi értelme a múltban kutakodni? Már csak azért se folytatta a kérdezısködést ebben az irányban, mert attól tartott, fájdalmat okozhat ezzel Trothnak. Gyorsan témát váltott hát. - És a családod? - A feleségem eleinte ott volt velem Makaón, de nem bírta az ottani éghajlatot. Született néhány gyerekünk, aztán fogta magát, és inkább hazahozta a porontyokat. Féltette ıket az ottani nyavalyáktól. Ezért is jártam haza rendszeresen, hogy mindig tudják a luricók, ki az úr a házban - mondta nevetve. - Persze, amikor itthon vagyok, hiányzik a kínai szeretöm, de köztünk legyen mondva, jót tesz neki a távollétem. Sokkal szenvedélyesebben szeret utána, amikor visszatérek Makaóra. Tekintetét most Trothra szegezte. - Van valami a kínai nıkben, amit nem találsz meg az európaiakban. - Miért nem hoztad magaddal a kínai szeretıdet? Az lett volna csak a mulatságos - mondta Kyle fanyarul. - Ha hiszed, ha nem, ez is eszembe jutott már. De az asszony pokoli patáliát csapna, ha kiderülne. És, jut eszembe, mi van veled meg ezzel a kínai lánnyal? Hallottam egy s mást pletykálni rólatok a faluban. Még azt is rebesgetik, hogy összeházasodtatok. Kyle ismét elıadta a „hivatalos verziót”. - Csak egy hagyományos skót kézfogót tartottunk, hogy könnyebben ideutazhasson. És hamarosan letelik a próbaidı, aztán elválnak útjaink. 211
- Na, igen. Helyes teremtés, az már biztos, de te nem vagy olyan helyzetben, hogy egy ilyen lányt végy feleségül. Logan nyilván arra gondolt, Kyle csakis azért találta ki ezt a kézfogót, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül együtt hálhasson a lánnyal, amikor úgy hozza a kedve. A legszívesebben fejbe vágta volna Logant ezért a whiskysüveggel, amit a kezében szorongatott. De Logan szerencsére nem folytatta a témát. - Jut eszembe, a múltkorában megkóstoltam az Elliott-féle Earl's Blend teát. Kitőnı, mondhatom! Biztosan nagy lesz a kereslet iránta. Tulajdonképpen mi van benne? Mert az biztos, hogy valamivel ízesítettétek, attól olyan különleges az illata. Kyle elmosolyodott. - Nem lennék igazi kereskedı, ha elárulnám a titkot. - Jól van, akkor majd megpróbálom kitalálni. Nem kell hozzá sok idı, rájövök a titok nyitjára mondta Logan magabiztosan. - A szerelemben, a háborúban és az üzletben nem ismerek tréfát. - És visszamész még Kínába? - Igen, úgy tervezem, júliusban utazom megint. Épp Kantonba érek, mire elkezdıdik a kereskedelmi szezon. Úgy terveztem, a tavaszt itthon töltöm. Hiányzik persze az itteni nyár, bár a skóciai tél nélkül egész jól megvagyok. Úgy hallottam, ti pedig a felföldre utaztok... - Igen, holnapután indulunk. Elıször Kinnockburnbe megyünk. Anyám odavalósi volt, és van egy régi házunk meg egy nagyobb birtokunk ott, amelyet tıle örököltem. - Ha már egyszer arra jártok, feltétlenül ejtsétek útba Castle Doo-mot. Hugh lányának biztosan tetszeni fog. Pazar onnan a kilátás a környékre. Gondolom, te már jártál ott. Igen, Kyle is ismerte azt a helyet. Középkori várerıd volt, egy meredek sziklás magaslaton. Afféle igazi vadromantikus környék - Scott-regénybe való. - Még gyermekkoromban jártam ott utoljára. De igazad van, csodálatos hely, és köszönöm az ötletet. Troth biztosan el lesz ragadtatva tıle. Már most eltökélte magában, mindent elkövet azért, hogy örök életre szóló emlék legyen Trothnak ez az utazás. Valahogy úgy érezte, késıbb már nem lesz több esélye erre. Troth egyszer csak odalépett Kyle mellé, aki meg Logannal beszélgetett. A tánctól kipirultan, kissé lihegve mondta: - Gyere velem, mylord - s azzal kézen fogta Kyle-t. - Azt hiszem, te vagy az egyetlen férfi itt, akivel nem táncoltam még. - Ez nem igaz, mert velem sem táncoltál még - szólt közbe Logan. Kyle látta rajta, milyen kéjes pillantással méri végig a lányt tetıtıl talpig. Troth is zavarba jött tıle. Kyle kihúzta magát. - Azt hiszem, még nem ismeritek egymást. Troth Montgomery, és Caleb Logan. Édesapád egykori üzlettársa... - Üdvözlöm, Mr. Logan - mondta Troth, és kecsesen biccentett felé, mintha sohasem látta volna még a férfit Kantonban. Ám Logan nyilván nem ismerte fel benne jin Kangot, Chenqua egykori tolmácsát. És Troth úgy döntött, ha rajta múlik, sohasem fog rájönni, hogy Hugh leánya azonos azzal a félénk fiúval. - Édesapámtól gyakran hallottam önrıl, de ennek már sok-sok éve. - Igazán? És mégis mit mesélt rólam a jó öreg Hugh? - kérdezte Logan élénken csillogó szemmel. - Hogy nagyon Ígéretes ötletei vannak, és hogy mesésen meggazdagodik majd, ha így folytatja - felelte Troth. Logan elnevette magát. - Nem is tudtam Hughról, hogy jövıbe látó képességei voltak. Talán ön is örökölte tıle, kisasszony? Troth nevetett, aztán Kyle-ba karolt, és elindultak a táncosok felé. - Remélem, nem ittál túl sok whiskyt - jegyezte meg Troth évıdve. - Nem szeretném, ha összeakadna a lábad tánc közben. - Egy igazi skótnak kifejezetten szüksége van egy kis whiskyre ahhoz, hogy jól táncoljon felelte Kyle. 212
Elég jártas volt a skót táncokban, és most is élvezte minden pillanatát. Nem a whisky, hanem Troth közelsége volt az, ami részegítıen hatott rá. És hálás volt a lánynak azért, hogy végre neki is szentelt egy kis idıt. Annál is nagyobb élvezettel táncolt vele, mert tudta, hogy jó ideig úgysem kerülhet hozzá ennél közelebb. Miután véget ért a tánc, mindannyian asztalhoz ültek. Az italukat kortyolgatták, miközben Kyle megkérdezte: - Mondd csak, mostanában is kijársz hajnalban, hogy elvégezd a szokásos chi-gyakorlatokat? Egy párszor elmentem a Montgomery ház elıtt, de egyszer sem láttalak odakint. - Sajnos, nem tehetem. Attól tartok, valaki meglát, és még pletykálkodni kezdenek rólam. Faluhelyen nem szeretik az effajta különcködést. Itt ráadásul olyan érzésem van, mintha mindenki a rokonom lenne! - mondta Troth. - Csak azt sajnálom, hogy eddig nem ismerhettem ıket. Bár szemlátomást feltétel nélkül befogadták maguk közé, nem akarta zavarba hozni ıket a reggeli wing chun gyakorlatokkal. A kertre különben több szomszédos házból is odalátni. İt is zavarta volna, ha figyelik közben. - És mit szólsz Maireadhez? Nem olyan, mint egy igazi tai-tai? Kyle elnevette magát. - Nem olyan, hanem az - felelte. James Montgomery ekkor felpattant egy székre, és elkiáltotta magát: - Most, hogy mindannyian együtt vagyunk, drága barátaim, legfıbb ideje, hogy pohárköszöntıt mondjunk! Úgyhogy ki-ki vegye magához a poharat, töltse tele jófajta itókával, aztán nyissa nagyra a fülét az egész díszes társaság! Miután a vendégsereg egy emberként engedelmeskedett a felszólításnak, James megemelte a poharát. - Öröm a találkozás, bánat a búcsúzás. És öröm ismét találkozni azokkal, akiket szeretünk. Ragyogjon rád a nap, amíg csak élsz, mert mióta itt vagy nálunk, úgy érzem, mintha a bátyám is visszatért volna hozzánk - mondta, egyenesen Troth szemébe nézve. Troth szemébe könnyek szöktek a meghatottságtól, miközben a jelenlévık megemelték felé a poharukat, aztán együtt ittak a messzirıl jött vendég egészségére. Ö is szeretett volna mondani valamit nekik, de képtelen volt megszólalni. Troth tanácstalanságát látva, Kyle lépett elı szólásra. - És igyunk a melrose-i Montgomery családra, akik bebizonyították, hogy sehol másutt a világon nincs még egy olyan vendégszeretı nép, mint itt, Skóciában. Éljenezve, örömmel ittak erre is. Troth a könnyeivel küszködött, és hálásan mosolygott Kylera, amiért kisegítette zavarában. Úgy érezte, ha valaki, hát Kyle tudja, milyen sokat jelent a számára ez a nap. - Itt vannak a dudások! - kiáltotta el magát valaki. A vendégsereg egy emberként tódult ki az udvarra - valóban ott álltak már a dudások hangszereikkel, gyönyörő, hagyományos viseletükben. Mialatt körbeállták a zenészeket, Kyle féltve ölelte magához a lányt a nagy tülekedésben. Troth pedig örömmel bújt hozzá. Mint mindig, most is megnyugvásra talált nála. Csak most értette meg, miért nem jöttek be a dudások a házba. Így is szinte beleremegtek a falak, amikor rázendítettek. Amint vége lett az elsı dalnak, tapsorkánban tört ki a vendégsereg, Troth pedig megkérdezte Kyle-tól: - Mondd, a dudát nemcsak a felföldön ismerik? - De igen. A felföldi zenészek járják az egész országot, ahová csak meghívják ıket. A legutóbbi felkelés után a skótok egy emberként gyászoltak, amikor a szokásaikat és a viseletüket is betiltották az angolok. De most megint büszkén viselhetik a hagyományos ruhát, és a dudások is szabadon utazgathatnak. Fıleg azóta, hogy a felföldi csapataink diadalt arattak a Napóleon elleni csatákban. A felföldi skótokat sokan csak így nevezik: szoknyás ördögök. James Montgomery ekkor kivált a sokadalomból, s egy pár fényesen csillogó kardot emelt fel a magasba, majd pengéjüket szertartásos mozdulattal keresztbe téve, elhelyezte maga elıtt a földön. Aztán azt mondta fennhangon: - A nıvérem, Annié férje, aki Waterloonál is harcolt, most mindannyiunk örömére bemutatja a kardtáncot. 213
Troth már találkozott Tam Gordonnal, de nem tudta róla, hogy hısi katonai múlttal büszkélkedhet. Amikor újra felcsendült a dudaszó, Tam lassan, megfontoltan lépett elı. Majd hirtelen gyors mozgásba lendült és olyan sebesen szökkent, ugrált, forgott, pördült a kardok pengéi között lépegetve, hogy az ember beleszédült a látványba. Karját idırıl idıre a magasba lendítette, ezzel is segítve a lépések lendületét. Kyle odasúgta Trothnak: - A hagyomány szerint, ha sikerül végigcsinálnia a táncot anélkül, hogy hozzáérne valamelyik kardhoz, az azt jelenti, a következı csatában a mieink diadalmaskodnak az ellenség felett. - Te is tudsz ilyet táncolni? - Gyerekkoromban megtanítottak rá. De ahhoz skót szoknya dukál. A nadrág túlságosan feszes és szoros viselet ezekhez a mozdulatokhoz. Kezét a lány vállára tette közben. - Dominic is kedveli Skóciát, de nem annyira, mint én. Talán azért kötıdöm jobban ehhez a vidékhez, mert skót nevet kaptam. Troth arra gondolt, milyen lenne, ha Kyle ropná ezt a táncot Tam helyett. A bemutató végeztével a vendégek visszatértek a terembe, ahol körtánccal folytatták a mulatságot. Kyle és Troth is csatlakoztak a többiekhez. Troth önfeledten adta át magát a táncnak, és megfeledkezett mindenrıl - múltról és jelenrıl. Csak a zene létezett most a számára, a boldogság és a férfi, aki átölelte tánc közben a derekát és mosolygott rá. Kyle közben arra gondolt, vajon mikor szeretkezhet újra vele. Mire is való ez a próbaidı, amit ı talált ki? Troth mostanra megfeledkezett a fájdalomról, amely eltávolította ıt Kyle-tól. Mindketten úgy érezték, talán még újrakezdhetik. Abban bíztak, amikor ismét kettesben maradnak, a felföldön utazgatva, normalizálódik a kapcsolatuk. És hogy azután mi lesz, azzal még egyikük sem foglalkozott. Igaz, egyelıre a reményeiket sem osztották meg egymással. Ki-ki féltve ırizte a maga titkát.
214
Negyvenegyedik fejezet A késı éjszakába nyúló céilidh dacára Troth másnap reggel korán talpon volt. Lábujjhegyen, óvatosan sietett ki a házból, hogy a hátsó kertbe osonva elvégezze a szokásos reggeli chi és wing chun gyakorlatokat, amelyekrıl az utóbbi idıben lemondott, nehogy feltőnést keltsen a falubeliek körében, és így kellemetlen helyzetbe hozza édesapja rokonait. Titokban azt remélte, elıbb-utóbb Kyle is felbukkan, esetleg csatlakozik is hozzá, de nem így történt. Az elızı esti táncmulatság után izomláza volt, és jólesett megmozgatni fáradt végtagjait a bemelegítı chi-gyakorlatokkal. Bár fagyos volt a levegı, nem fázott, inkább csak felfrissült tıle. Alighogy elvégezte az elsı néhány gyakorlatot, nagymamája hangja zökkentette ki az összpontosításból. - Ez valami kínai tánc, ugye, kisunokám? Troth megfordult. Elıször zavarba jött, mert itt senki sem látta még ıt kínai viseletben. - Nem kifejezetten tánc. Kínában úgy tartjuk, az életerı folyóként áramlik a testünkben. Nemcsak az emberben, hanem minden élılényben. Megfelelı mozgással elısegíthetjük, hogy szabadon, akadály nélkül áramoljon bennünk az életerı. Ez jót tesz a testnek és a léleknek is. Mairead felvonta a szemöldökét. - Gondolom, a mozgás biztosan nem árt. De nehogy tüdıgyulladást kapj ebben a lenge viseletben! Igazság szerint csak azért kerestelek, hogy megtudjam, mit szeretnél reggelizni. Gondolom, a tegnap esti mulatság után máris farkasétvágyad lehet. - Csodálatos volt a céilidh, és köszönök szépen mindent nektek. És igazad van, majd' kilyukad a gyomrom az éhségtıl - felelte Troth. - Azt hiszem, bármit befalok, amit csak elém teszel. Most, hogy egy kis idıre abbahagyta a mozgást, megborzongott a hidegtıl. Elindult vissza a házba, azután a szobájába ment öltözködni, míg Mairead elkészítette a reggelit - tükörtojást szalonnával és pirítóst. Troth most már illendıen felöltözve tért vissza. Nagy élvezettel látott neki a reggelinek, amelyet a nagymamával kettesben költött el. James és Jean is elment már hazulról. Troth épp az utolsó falat pirítóst nyelte le. amikor Mairead eltőnt egy pillanatra. Amint visszatért, letett Troth elé az asztalra egy szalaggal átkötött kis csomagot. - Gondoltam, talán érdekelni fog. Édesapád levelei - mondta csöndesen, miközben töltött még egy kis teát Trothnak. Troth nyelt egy nagyot, majd gondosan megtörölte a kezét, és kissé remegı ujjakkal bontogatni kezdte a csomagot. Látszott a borítékokon, hogy gyakran forgatták ıket. Édesapja lendületes, szabályos betőit jól ismerte. A tanítómester fia lévén, gyönyörően írt. Az elsı levél elsı mondata csupa lelkesedés, kitörı öröm volt. Kislányunk született! Li-Jin jól van, bár szégyelli magát, mert nem fiút szült nekem. Micsoda ostoba kínai babona! Troth Mei-Liannak neveztük el - ez szép főzfácskát jelent. És azonnal beleszerettem ebbe a kis csöppségbe, amint megpillantottam. Olyan formás, olyan bájos, örökké nevet a szeme. Nem is gondoltam volna, hogy egy pár órás csecsemı ilyen szép lehet… Trothnak elszorult a szíve, miközben ezt olvasta. Mintha hallotta volna közben az édesapja meleg, bársonyos hangját... A Kantonban töltött évek során szinte elfelejtette, milyen érzés volt Hugh Montgomery lányának lenni. Elhomályosult a tekintete a könnyektıl, így képtelen volt tovább olvasni. Mairead odanyújtotta neki a zsebkendıjét. - Te voltál az élete értelme, Troth. Bárcsak megérhette volna ezt a napot. Az volt minden vágya, hogy együtt térjetek haza mindannyian, az egész család. Troth nem bírta tovább zokogás nélkül. Arcát a kezébe temette szégyenében. Közben az is megfordult a fejében, hogy talán ez is a terhesség egyik jele, hiszen rendes körülmények között nem szokott ı ilyen könnyen elérzékenyülni. - Köszönöm, nagymama, hogy ideadtad a leveleit. Olyan érzés, mintha itt állna mellettem, mintha hallanám a hangját... Nem tudta tovább folytatni, elcsuklott a hangja. 215
- Tudod, néha úgy érzem, képtelenség ép ésszel kibírni, hogy már nincs közöttünk. Gyakran elolvasom a leveleit. Legalább addig is úgy érzem, mintha itt lenne velünk. Vagy azzal hitegetem magam, hogy él, csak a világ másik végében... - Mairead fogta a szalagot, és összekötözte a levélcsomagot. - Nem jó, ha az ember túléli a saját gyermekeit. Nem ez a természet rendje. Troth hirtelen úgy érezte, ha valakivel, hát Maireaddel megoszthatja a gondjait. - Azt hiszem... gyermeket várok - mondta halkan. Mairead felkapta erre a fejét. - Biztos vagy benne? ' - Nem, még nem lehetek biztos, de valami azt súgja... - Akkor biztosan úgy is van. A nık általában megérzik az ilyesmit. Mairead elmosolyodott. - Hát akkor mégiscsak hozzá mégy Maxwellhez. Gondolom, tıle van... - Igen, az övé. De még nem tudom, hogy tényleg hozzámenjek-e. Mairead gondterhelten ráncolta a homlokát. - James beszélt vele errıl. És Maxwell azt mondta, szívesen elvenne, úgy, ahogyan illik. Talán csak rajtad múlik, gyermekem. Troth megdermedt erre. Elvenne - úgy, ahogyan illik? Lám, már megint csak a kötelességtudat mondatta ezt vele? - Biztosan megtenné, mert kötelességének érezné. De nem akarom, hogy kényszerbıl vegyen feleségül, ha önszántából nem tenné meg. İszintén szólva azt sem tudom, szeretnék-e egyáltalán férjhez menni. Azt hittem, a kézfogó felbontása nem jelent szégyent a nıre, ha úgy döntenek, mégsem maradnak együtt. Kyle-nak nem kell tudnia errıl. Nélküle is fel tudom nevelni a gyermekünket. - Ami a felföldön elfogadott, az nem biztos, hogy máshol is érvényes. Erre, mifelénk igen ritka a kézfogó. Fıleg a mővelt emberek körében. Afféle ósdi szokásnak tartják. De mondd csak, mi bajod van Maxwell-lel? - Mairead elnézıen mosolygott. - Vagy emögött is valami kínai babonát kell sejtenem? - Dehogy. Semmi baj vele. Udvarias, elızékeny, kedves és figyelmes. - Nos, ha így van, akkor azt hiszem, legjobb lenne, ha mégis összeházasodnátok. - Velem van a baj, nem vele. Kínában hosszú évekig úgy éltem, hogy semmirıl sem dönthettem önállóan. Mintha nem is lett volna saját akaratom. És úgy érzem, most ı akarja rám kényszeríteni az akaratát. - Ez is azt bizonyítja, hogy Hugh gyermeke vagy - mosolyodott el Mairead. - Felnıttél már, nem kényszeríthetünk olyasmire, amihez nincsen kedved. De hosszú idıre kell tervezned, ha valóban gyermeket vársz. Szerintem két szülı kell a felneveléséhez. Talán képes lennél arra, hogy megfoszd a gyermekedet az édesapjától? Maxwellt a gyermekétıl? Nem hiszem, hogy ı ezt könnyen viselné. Elıbb-utóbb úgyis megtudja. Én nagyon is érzı szívő embernek ismertem meg. Képes vagy ilyen nagy fájdalmat okozni neki? Troth arra gondolt, kár volt elıhozakodnia ezzel a kérdéssel. Persze, a terhességet nem sokáig titkolhatja el, de talán túl korán volt még ehhez. Legalább az elsı néhány hónapban ne tudják róla, hogy várandós. - Ha úgy döntenék, mégsem megyek feleségül Maxwellhez, az azt jelenti, hogy többé már nem látsz szívesen nálatok? Mairead vonásai ellágyultak. - Akkor is az unokám maradsz. De azért tudnod kell, hogy a környékbeliek biztosan a szájukra vesznek. És nem olyan egyszerő egy nı élete egy ilyen kis faluban, ha egyedül neveli a gyermekét. És mi lesz, ha több gyermeket is szeretnél? - Hozzámehetek máshoz is - mondta Troth konokul. - Nem hiszem, hogy olyan sok férfi közül válogathatnál, erre mifelénk legalábbis kevés az agglegény, fıleg, ha ilyen kényes az ízlésed, hogy még egy arisztokrata sem kell. Azt hiszem, akkor inkább Edinburgh-ba kellene költöznöd. Az unokám, Jamie elıkelı körökben forgolódik, talán ott megismerhetsz valakit, aki kedvedre való. Felállt, és leszedte a terítéket. 216
- De azért gondolkodj el azon, mi hibádzik Maxwell körül. El nem tudom képzelni, mi az, aminek híján lehet szerinted, hiába töröm rajta a fejem - tette hozzá. - Olyan jóképő, hogy még egy férjes asszony is szívesen megcsalná vele az urát. Két kézzel kapnak után a nık, ha jól; látom, amit látok. - Na de nagymama! - tiltakozott Troth. Az idıs asszony huncut nevetéssel fordult felé. - Lehet, hogy elmúltam már nyolcvanéves, és régóta özvegy vagyok, de azért van szemem. Ha nem mégy hozzá Maxwellhez, akkor lehet, hogy én is megpróbálkozom nála. Nem kizárt, hogy az érettebb korosztályt kedveli. Troth elnevette magát. Késıbb felment a szobájába, hogy nekilásson a csomagolásnak. Ha jobban belegondolt, be kellett ismernie, maga sem értette, miért ódzkodik attól, hogy feleségül menjen Kyle-hoz. Talán éppen azért, mert mindenki ezt várja tıle? Nem. Azért jött ide, hogy megtalálja a rég óhajtott szabadságot. Nem fogja ilyen könnyen feladni. - Nos, akkor pár hét múlva találkozunk - mondta Mairead. Elıbb ı ölelte magához az unokáját, aki aztán Jeannel ölelkezett össze. Troth úgy érezte, máris hiányoznak neki, pedig még el sem indult. A poggyásza nagyobbik részét itt hagyta, és Gyöngyvirág cicát is, persze, csak addig, amíg vissza nem jönnek Kyle-lal a felföldrıl. - Vigyázni fogok rá, megígérem - mondta Kyle búcsúzóul a háziaknak. - Ajánlom is - dünnyögte az orra alatt Mairead, miközben figyelte Kyle-t, aki segített Trothnak beszállni a kocsiba, amelyet a fogadóstól béreltek a kinnockburni kiránduláshoz. Troth feltérdelt az ülésre, hogy a hátsó ablakon át sokáig integethessen még nekik, miután kikanyarodtak az országútra. Csak amikor eltőntek már a szeme elöl, helyezkedett el Kyle-lal szemben. - Remélem. Gyöngyvirág nem fog szomorkodni miattam. - Nem lesz semmi baja, meglátod - nyugtatgatta Kyle. - A nagymamád négy gyermeket nevelt fel, nem hiszem, hogy egy kölyök-macska gondot jelenthetne a számára. Bár ami azt illeti, ritka neveletlen egy lurkó. - Éppen azért szeretem annyira, mert olyan eleven - mondta Troth mosolyogva. - És mondd csak, eldöntötted már. hogy mi lesz azután, ha visszajöttünk a felföldrıl? Itt szeretnél élni velük, ugye? - kérdezte Kyle. Most már napok óta nyugtalanította ez a kérdés. Olyan boldognak és elégedettnek láttalak itt, Melrose-ban, mint még soha. Troth hosszú ideje tervezgette, milyen lesz majd, amikor ismét kettesben maradnak. Most már tudta, hogy itt szeretne élni, a rokonai közelében. Szívesen megtanulná elkészíteni az itteni ételeket, kipróbálná a kertészkedést, a gazdálkodást. Ha pedig unatkozik, hozat magának könyveket Edinburgh-ból. Esetleg venne egy lovat, hogy néha kilovagolhasson a hegyekbe. Az itteni emberek hamar befogadták, és arra gondolt, a gyermekének még nála is könnyebb lesz a dolga. Rajta még kevésbé fog látszani a kínai származás. Ám a beszélgetés, amelyet Maireaddel folytatott az elızı nap, hirtelen kijózanította. Olyan szeretettel fogadta édesapja rokonsága, hogy megfeledkezett arról: nemcsak velük kell elfogadtatnia magát. A környékbeliek, akikhez nem főzi rokoni kapcsolat, biztosan másképpen vélekednek róla. És ha az idegen származását még azzal is tetézi, hogy leányfejjel vállal gyermeket... Igen, biztosan nehéz lenne a helyzete egy ilyen zárt közösségben, mint amilyen egy skót falu vagy akár egy kisváros is. Hiszen errefelé még a felföldieket is idegennek tekintik bizonyos mértékig. Bármit tesz is, ö mindig is csak Montgomery kínai lánya marad. - Még nem döntöttem el - mondta végül, hosszas töprengés után. - Melrose nagyon kellemes hely, de talán túlságosan is kicsi. Itt aligha lehetnék titokban a szeretıje valakinek - jegyezte meg pajkosan. - Pedig mostanában megint túlteng bennem a jang energia... - Ebben a kérdésben sohasem volt nézeteltérés közöttünk - mondta Kyle. Odahajolt hozzá, és szenvedélyesen megcsókolta. - Ez akkor sem elég egy házassághoz - felelte Troth. Úgy gondolta, jobban teszi, ha már az utazás elején tisztáz Kyle-lal egy s mást. - Tudod, továbbra sem értem, miért nem érzed magad alkalmasnak arra, hogy megnısülj - tette hozzá elgondolkodva. 217
- Látom, a keletiekre oly jellemzı tapintatosság erényét elég hamar levetkızted - felelte Kyle csipkelıdve. - Most olyan nyíltan szegezted nekem ezt a kérdést, mint egy született skót hajadon. - Nem válaszoltál a kérdésemre. - Ha tudnám a választ, feleltem volna, hidd el nekem. Attól tartok, hiányzik belılem valami... De hogy mi, azt magam sem tudom. Sokáig hallgattak, a tájat figyelték. - És azt sem tudod, miért akarsz állandóan úton lenni? Meg akartad ismerni a világot, vagy valami más, személyesebb oka volt? - Mindkettı - hangzott a kurta válasz. - Tetszett, hogy sok országban megfordulhatok, megismerhettem távoli népek életét, szokásait, és ugyanakkor kerestem is valamit, érteni akartam a világot. Sok könyvben igaz tudás rejlik, de úgy éreztem, a világ megértéséig nekem magamnak kell eljutnom. - És megtaláltad, amit kerestél? - kérdezte Troth szelíden. - Volt néhány pillanat, amikor úgy éreztem, igen... Vagy legalábbis közel álltam hozzá. Mint Hoshanban is. Ott valami különösen mély békét tapasztaltam meg magamban. Mintha ráéreztem volna, hol van a helyem a világban. De aztán szinte nyomtalanul kitörölte a lelkembıl ennek az emlékét az, ami azután történt velem Feng-tangban - tette hozzá keserően. - Azóta csak valami fájdalmas őrt érzek a szívemben. - Az baj, Kyle. Mert úgy látom, ez a legfontosabb a számodra. Ha az alap meggyengül, a ház összedıl... - Igen, azt hiszem, igazad van. De fogalmam sincs, hogyan segíthetnék rajta - felelte Kyle. Majd témát váltott. - Most, hogy már tudod, miért tartom magam alkalmatlannak a házasságra, térjünk rá arra, te miért ódzkodsz ugyanettıl. Jól sejtem, durván elriasztott mindaz, amit Dornleighben tapasztaltál? - Igen... Nem tudom elképzelni magam egy earl feleségeként. Londonban pedig végképp nem - felelte Troth ıszintén. Úgy döntött, a többirıl egyelıre nem beszél Kyle-lal. - Miért nem? Talán tartasz az arisztokratáktól? Attól félsz, hogy idegennek tekintenek, és nem fogadnak be maguk közé? - Igen, azt hiszem. Ez mind közrejátszik benne. - De amikor megjelentél a fogadáson, úgy láttam, nagyon is jól érezted magad a bırödben. Elbővölted ıket a szépségeddel, az eszeddel. Dornieighban bebizonyítottad, hogy megállód a helyed az arisztokrata körökben, és szerintem Londonban sem lenne nehezebb dolgod. - Northamptonshire-ben azért sikerült olyan jól, mert dühös voltam. Úgy döntöttem, nem érdekel, mit gondolnak rólam. - Lehet, hogy éppen ezért voltál olyan megnyerı. Mert nem izgultál amiatt, hogy mit szólnak hozzád. Nem akartál mindenáron jó benyomást tenni rájuk. Azt hiszem, elsısorban azért fogadtak el, mert természetesség áradt belıled. - Tényleg így gondolod, Kyle? - Igen, ez a legjobb szó rá, hogy természetes vagy. Sok férfi rajtad felejtette a szemét Dornleighben. A nık pedig árgus szemekkel, féltékenyen figyelték minden mozdulatodat. Itt, a céilidhen még nagyobb sikert arattál. Nem féltelek, megállód te a helyed a világban, bárhová kerülsz is. Ha pedig azt állítod, dühös voltál közben... Nos, akkor kitőnı színészi képességekkel vagy megáldva, mert én bizony egy pillanatig sem vettem észre rajtad. Inkább önfeledten lubickoltál a társaságban. Igaza volt, ezt Troth is belátta. Itt, az egyszerő falusi emberek és az arisztokraták körében is egyformán jól érezte magát. - De az édesapádtól akkor sem remélhetek többet, mint azt, hogy megtőr a házában. Nem szeretném, hogy felırlıdj kettınk között - mondta nehéz szívvel. - Neki hálával tartozol, hiszen a gyermeke vagy, és ı nevelt fel, hozzám pedig csak kötelességtudatból ragaszkodsz. Szerintem fontosabb, hogy a szülık akaratának tegyünk eleget. Ez elırébb való. - Kínában tényleg így is van, Troth, de értsd meg végre, hogy most nem ott vagyunk! Kyle mélyen Troth szemébe nézett. 218
- Ha feleségül jönnél hozzám, mindig te lennél az elsı, a legfontosabb a számomra. Érted? Ha nem akarsz egy fedél alatt lakni az apámmal, azt is megértem. De ki mondta, hogy én ezt szeretném? Lakhatunk bárhol másutt, ahol csak szeretnénk. Ha kerülni akarod a társasági életet, azt is megteheted. Persze, nem tudom, miért kellene kerülnöd ıket, amikor jól érzed magad az emberek között. Szerintem tökéletes lady lesz belıled. Sajnos, nekem évente több hónapig nap mint nap ott kell majd lennem a Parlamentben. A kötelesség Londonba szólít az év nagyobbik részében. De ha nem akarsz velem jönni Londonba, akkor itt is maradhatsz, Melrose-ban. Igaz, rettentıen fogsz hiányozni. Szóval, hadd halljam, milyen fenntartásaid maradtak még? Troth látta, milyen ıszintén beszél hozzá, és nagyra értékelte a gesztust. Most ismét olyannak látta ıt, mint Kantonban - igazi, életerıs, vonzó férfinak. - Kyle... az az igazság, nem is tudom, mit mondhatnék erre. - Most semmit sem kell mondanod. Bıven van idınk, semmi sem sürget - mondta Kyle, és biztatásul megszorította Troth kezét.
219
Negyvenkettedik fejezet Castle Doom Kyle komor arccal méricskélte a romos kastélyt, amely ott tornyosult a fejük fölött, a környékbıl magányosan kiemelkedı, meredek hegy tetején. - Érdekes, az emlékeimben egészen másként élt. Gyerekként valahogy nem találtam ilyen kísértetiesnek a látványt - állapította meg hosszas töprengés után. - Magam sem értem, miért, de szinte borzongok tıle. - Elég meredek ez a hegyoldal. Fel tudnak menni ezen az úton a lovak? - kérdezte Troth aggódva. - Biztosan nem, úgyhogy inkább meg se próbáljuk. Gyalog kell nekivágnunk. Persze, csak ha van kedved hozzá. Igazán nem szeretném erıltetni - mondta Kyle. - Olyan romantikus... Mintha egy történelmi regény színhelye lenne - jegyezte meg Troth. - Legjobb tudomásom szerint évtizedek óta senki sem lakik benne. Hacsak nem a kísértetek. Nos, akkor mi legyen? Nekivágjunk? - Hát persze - vágta rá Troth gondolkodás nélkül. Kyle-lal ellentétben ı cseppet sem érezte kísértetiesnek a helyet. Eddig csodálatos volt az útjuk, sok szépet láttak, és Troth egyenesen el volt ragadtatva Skóciától. És Kyle sem csalódott idáig - minden úgy történt, ahogyan várta. Idıközben egyre közelebb kerültek egymáshoz, kezdett normalizálódni a kapcsolatuk. Az utat elhagyva elıbb egy patakon kellett átkelniük, amelynek medre közvetlenül a hegy tövénél haladt el. A rajta átívelı palánkhíd elég rozogának tőnt, több deszka is hiányzott belıle. Kyle gyanakodva méricskélte. - Mintha évek óta senki sem járt volna itt - jegyezte meg Troth. - Igen, ezt én is furcsállom. Biztos voltam benne, hogy most is elég sok kiránduló lesz itt rajtunk kívül, igaz, ez a hely elég távol esik a fıbb útvonalaktól, de a várkastély messze földön híres, és sokan tudnak róla. Mielıtt a hídra léptek, Kyle felpillantott az égre. Mintha füstcsóvát látna odafent... Ha valóban az, akkor csakis a kastély romjai közül szállhat fel. Nem, az lehetetlen... Biztosan csak egy felhı foszlánya az, amit látott az imént. - Gyerekkoromban jártam itt utoljára, még Dominickal. De gondolom, nem sok minden változott itt azóta. Skócia sokkal elmaradottabb hely, mint Anglia. Bár úgy hallom, a közeli folyón már gızhajók is közlekednek. - Gızhajó? Szívesen kipróbálnám, milyen utazni rajta - lelkendezett Troth. - Ne aggódj, nekem kifejezetten tetszik ez az elhagyatott, romantikus vidék. Talán éppen azért, mert úgy érzem, száz évvel ezelıtt is pontosan ugyanígy nézett ki. Miután áthaladtak a hídon, elindultak felfelé a meredek úton, a hegy oldalában. Ügy a távolság negyedét tehették meg, amikor Kyle azt ajánlotta, pihenjenek egy kicsit. - Azok, akik a kastélyban laktak, biztosan kétszer is meggondolták, lejöjjenek-e egyáltalán nevetett Troth. Kyle azonban sokkal jobban elfáradt, mint gondolta volna. A malária nem múlt el nyomtalanul. Troth közben kitekintett a várhoz vezetı utat szegélyezı vastag fal egyik lırésén. - Ni csak, hiszen itt két folyó is van - mondta csodálkozva. - Igen, az egyik szerepel is Scott valamelyik regényében. Jól ismerte a környéket, és az itteni emberek életét. Kyle ellenzıként emelte a kezét a szeme elé, s észak felé kezdte pásztázni a horizontot. - Valahol arrafelé van Kinnockbum - mutatta Trothnak. - Anyám onnan származott. Szegény család volt az övék. Kész csoda, hogy apám feleségül vette, mert az egyetlen hozománya a szépsége volt. Troth nevetett. - Mi olyan mulatságos? - kérdezte Kyle. 220
- El sem tudom képzelni Wrexhamról, hogy valaha is szerelmes lehetett - mondta Troth. - Fiatal férfiként ı is más volt. Anyám valósággal megbabonázta ıt. Szerelem volt az, mégpedig elsı látásra. - Komolyan? Jó, hogy tudom róla. Talán végül mégis sikerül megkedvelnem ıt. - Nehéz természető, annyi szent - állapította meg Kyle. - Mindenesetre elég különös, kétlaki házasság volt az övék. Anyám az év nagyobbik részét itt töltötte, Kinnockburnben, mert különben elviselhetetlen honvágy kínozta. Ezért mi is sok idıt töltöttünk itt gyermekkorunkban. - Csodálatos asszony lehetett az édesanyád. - Igen, tényleg az volt. Sajnálom, hogy nem ismerhetted - sóhajtott Kyle. - Biztosan jól kijöttetek volna egymással. - Én is úgy érzem. - Lucia sok tekintetben hasonlít rá. És ha jobban belegondolok, mindhármunkban több a skót vonás, mint az angol. Folytatták útjukat felfelé a meredek kaptatón. Bár többször is meg kellett állniuk közben pihenni, Trothnak meg sem fordult a fejében, hogy visszaforduljanak. Hamarosan megéheztek, és úgy döntöttek, megállnak egy kis idıre falatozni. Miközben eszegettek, Kyle gyanakvóan figyelte az eget. - Attól tartok, hamarosan vihar lesz. Remélem, sikerül feljutnunk, még mielıtt kitör az égiháború. - Én nem félek tıle - nyugtatgatta Troth. - Akkor jó. Az az igazság, egy kiadós esızés nélkül nem is lenne igazi ez a kirándulás. így legalább kapsz egy kis kóstolót az itteni idıjárásból. - Azt hiszem, ez is hozzátartozik Skócia romantikájához - nevetett Troth. - A tomboló viharban úgy fogjuk érezni magunkat, mintha Scott valamelyik regényének szereplıi lennénk. Kyle-t örömmel töltötte el, hogy Troth ilyen elszánt útitársnak bizonyul. Milyen jó lenne bejárni vele Itáliát, aztán francia és spanyol földet... Bár most már sokkal oldottabb volt közöttük a légkör, Kyle továbbra is úgy érezte, Troth döntésén ez mit sem változtat. Biztosra vette, hogy amint letelik a közösen kitőzött határidı, elválnak útjaik. - Nos, azt hiszem, jobb lesz, ha mielıbb továbbindulunk - állapította meg a fejük fölött gyülekezı sötét felhıkre pillantva. Most már elég közel jártak a romokhoz, hogy pontosan kivegyék, miféle épületek tartoztak hozzá. A legalsó szinten egyedül az ódon kápolna falai álltak még úgy, ahogy. Mindenfelé törmelék, kıhalmok. Szomorú, lehangoló látvány. A vár utolsó megszállói, az angol katonák szemlátomást mindent elkövettek azért, hogy többé ne érhesse támadás ıket innen. Elmosolyodott, mert eszébe jutott, hogy amikor elıször járt itt Domi-nickal, egymással versenyezve futottak fel a romokig, hosszabb-rövidebb szakaszokra osztva a meredek kaptatót. Most, amikor közelebb értek a kápolna maradványaihoz, meglepıdve tapasztalta, hogy a színes üveggel fedett rózsaablakok között még akadt olyan, amelyik szinte teljes épségben élte túl a történelem viharait. Bár feltartóztathatatlanul közeledett a vihar, a nap kisütött még egy kis idıre. Színpompás árnyakat rajzolt ki a poros, töredezett kıpadlóra, amelyet itt-ott felvert már a gyom. Kyle szótlanul, merengve járta körbe a kápolna belsejét. Troth látta rajta, milyen elmélyült, ezért szótlanul követte, szinte nesztelen léptekkel. Megcsodálta a töredékeiben is pazar szépségő kıfaragványokat, amelyek az ablakok környékét díszítették, a jórészt leomlott mennyezet kecses íveit. Érezte azt az áhítatot, amellyel hosszú évszázadokon át léptek be ide a hívık, és amely fohászaik erejének bizonyítékaként most is körüllengte a középkori kápolna romjait. Kyle ekkor megállt, és szemét lehunyva felemelte a fejét, egyenesen a nap felé. Talán itt, Skóciában megtalálom, amit kerestem, gondolta magában. Átadta magát a hely szellemének, különleges, misztikus hangulatának, és hagyta, hogy testét-lelkét fürössze a nap. Hosszú percek múlva nyitotta csak ki a szemét. Troth odalépett mellé, és megfogta a kezét. - Csak nincs valami baj? - kérdezte halkan. - Nem, épp ellenkezıleg. Ugyanaz a megfoghatatlan érzés kerített a hatalmába, mint annak idején Hoshanban - felelte Kyle. - Úgy érzem, mintha gyóntam volna. Mintha egyszerre 221
valamilyen láthatatlan erı levette volna rólam a lelki terheket. Mintha minden gyengeségemtıl megszabadultam volna egy csapásra. Tudod, mióta megfertızött a malária, úgy éreztem, nem vagyok ura a testemnek. Most pedig... új erıre kaptam. Feng-tang börtönében gyakran imádkoztam a halálért. Úgy éreztem, valóságos megváltás lenne a számomra. Most azonban hálás vagyok az égnek, hogy életben maradtam... Megfogta Troth kezét, és gyöngéden a szájához emelte, majd megcsókolta. - Nos, ha te is úgy érzed, indulhatunk tovább. Elég hosszú út áll még elıttünk. Troth biztatóan mosolygott vissza rá. - Készen állok, mylord. Kyle ekkor határozta el magában, hogy amint a várkastély legfölsı szintjére érnek, ahonnan szinte egész Skócia látható, s úgy fogják érezni, mintha maga az ország is a lábuk elıtt heverne, igen, ott, abban a magasztos pillanatban megkéri Troth kezét. És már azt is eldöntötte, ha Troth nemet mond, akkor sem adja fel. Mind határozottabban érezte, hogy a jóisten is egymásnak teremtette ıket.
222
Negyvenharmadik fejezet Troth és Kyle kézen fogva haladtak a romos vár következı, második szintje felé. Bár nem beszéltek róla, Troth érezte, milyen felszabadítóan hat Kyle-ra ez a vidék. S bár nem volt könnyő felkapaszkodni ide, egyiküket sem viselte meg különösebben a hosszúra nyúlt kirándulás, a középkori romokhoz vezetı meredek kaptató. Troth csak mostanra eszmélt rá, ı is hibás lehet abban, hogy Kyle-nak ilyen nehezen sikerült visszanyernie régi énjét. Utólag úgy érezte, sokkal többet kellett volna segítenie neki. İt azonban feszélyezte és ingerültté is tette az idegen környezet, és mivel gondolatait lekötötték saját problémái, még annyit sem tett meg Kyle-ért, amennyit egy jó baráttól elvárhatott volna, nemhogy egy odaadó, szeretı feleségtıl. Nagy hibát követett el ezzel, amivel nemcsak önmagának, de Kyle-nak is ártott. Pedig régebben sohasem érezte, hogy önzı lenne. A Kyle hazatérése óta eltelt hetek komoly testi-lelki megpróbáltatásokat jelentettek mindkettıjük számára. Ám most már úgy tőnt, sikerrel átvészelték ezt a nehéz idıszakot is. Mindketten kezdenek visszatalálni igazi énjükhöz, és így talán van még esélyük arra, hogy a kapcsolatuk is helyreálljon. A várkastély második szintjén alacsony, kıbıl rakott mőhely- és raktárépületek sorakoztak. Mivel ez különösebben nem érdekelte ıket, úgy döntöttek, továbbmennek a legfölsı szintre. Ehhez elıbb egy nagy kapun kellett átjutniuk, mely az udvar túlsó végébıl nyílott. A csípıs szél ereje közben egyre csak fokozódott, és az eddig sem túlságosan kedvezı idıjárás pillanatokon belül viharossá változott. Troth azonban élvezettel dacolt az elemekkel: felszabadultan nevetett, széttárta karját, mintha repülni szeretne, aztán meggondolta magát, és pörgött, pörgött a tengelye körül. Kyle mosolyogva figyelte. - Soha ennél jobb idıt a kastélylátogatáshoz! - mondta nevetve. Miután Troth kihancúrozta magát, elindultak az udvar délnyugati sarkából induló kılépcsıkön a kapu felé. - Kitartás, Troth - biztatta Kyle. - Meglátod, ha feljutunk a lépcsı tetejére, olyan látványban lesz részed, mint még soha. Egész Skócia a lábad elıtt hever majd. Még mielıtt Troth válaszolhatott volna, fülsiketítı robaj rázta meg az ódon falakat. Troth megtorpant, s Kyle-nak is földbe gyökerezett a lába. Troth azt hitte, mennydörgés volt az, Kyle azonban pontosan tudta, hogy lövés dörrent az imént. Még mielıtt magukhoz térhettek volna, újabb robaj rázta meg a környéket. Kyle elkapta Troth derekát, és magához húzta. A falhoz simulva vártak. - Mit jelentsen ez? - suttogta Troth döbbenten. - Valaki lövöldözik. Csak tudnám, miért. Talán idefentrıl vadászik? A közeli erdıben bıven akad vad, de hogy valaki innen próbálná kilıni ıket...? Vagy inkább minket akar valaki eltenni láb alól? Nem tudom – súgta Kyle visszafojtott hangon. - Várjunk még egy kicsit. Újabb lövések dördültek el gyors egymásutánban. A lövedékek ez alkalommal tılük alig pár lépésnyire fúródtak a falba. Troth döbbenten nézett Kyle-ra. - Ugyan kinek állhatunk útjában? - kérdezte remegı hangon. - Bárcsak tudnám - felelte Kyle. - Lehet, hogy egy ırült, vagy egy bőnözı, aki itt húzta meg magát, és most attól fél, felfedjük a búvóhelyét. Troth szíve a torkában dobogott. A lövöldözés egy idıre abbamaradt. Kyle levetette a kabátját, és feldobta a levegıbe - úgy, hogy a feltételezett támadó láthassa a kapu nyílásán át. jól számított, a mozgásra nyomban felfigyelt az illetı, és tüzelni kezdett. De ezek a lövések mintha más szögbıl érkeztek volna, mint az eddigiek. - Azt hiszem, legalább ketten lehetnek - jegyezte meg Kyle halkan. - És az is biztos, hogy olyan helyen állnak, ahonnan az egész udvarra rálátnak. Fogalmam sincs, hogyan juthatnánk ki innen. Ráadásul nem akárkikkel van dolgunk. Az ilyen soklövető puskák elég drágák. - De nálad mindig van fegyver, amikor utazol, ugye? - kérdezte Troth reménykedve. - Igen, de az én pisztolyomban csak egy golyó van - felelte Kyle. - És ez csak kis távolságra igazán megbízható. Két fegyveressel szemben semmire sem megyünk vele. 223
Kyle ekkor Troth szájára tapasztotta a kezét. Csak a szél süvítését lehetett hallani. Pedig Kyle biztosra vette, hogy közeledı léptek neszét hallotta az imént. Elıvette a pisztolyát, kibiztosította, és miután a kapu nyílása felé irányította, jó hangosan azt mondta az ismeretlen támadónak: - Amennyiben úgy érzi, illetéktelenekként hatoltunk be ide, kérem, bocsássa meg. Engedjen szabadon távoznunk innen. Értse meg, nem állt szándékunkban háborgatni a nyugalmát. - Rendben van - mennydörögte egy mélyen zengı férfihang. - Lépjenek elı, és büntetlenül távozhatnak innen, ha megígérik, hogy soha többé nem jönnek vissza ide. Troth elgondolkodva ráncolta a homlokát. Valahonnan ismerısnek tőnt a hang. Kérdın nézett Kyle-ra, ám az ı arca rezzenéstelen maradt, akárha gránitból faragták volna. - Nem bízom benned, Caleb Logan - kiáltotta Kyle. Troth döbbenten vette tudomásul, hogy Kyle azonnal rájött, honnan ismerıs a hang. Ugyan miért akarná édesapja egykori üzlettársa megölni ıket? - Á, szóval tudtad, hogy én vagyok az - hahotázta Logan. - És igazad van, Maxwell, tényleg nem bízhatsz meg bennem. Esküszöm, hogy élve nem juttok ki innen. Régóta vártunk már rátok Scouse meg én. Pokolian unalmas volt. - A fenébe is, hiszen éppen ı ajánlotta, hogy ejtsük útba ezt a helyet - súgta Kyle Trothnak. Olyan jó ötletnek tőnt. Meg sem fordult a fejemben, hogy csapdát állít nekünk. Szép kis slamasztikában vagyunk, mondhatom. És ugyan miért áll érdekében, hogy megöljön minket? És ki a fene az a Scouse? Troth ıt is ismerte Kantonból. - Logan egyik barátja, annak idején kapitány volt - felelte halkan. - Velejéig romlott, mindenre elszánt fickó hírében állt. - Szóval akár az is kitelik tıle, hogy gyilkoljon - állapította meg Kyle bosszúsan. Végigpásztázta a körülöttük magasló romos falakat, hátha lát valahol egy rést, amelyen átjuthatnak, és kikerülhetnek a két gazember látókörébıl. De elérhetı magasságban semmilyen kiút sem kínálkozott. Castle Doom építtetıi mindent elkövettek, hogy megnehezítsék az ellenségnek a bejutást. Kyle most döbbent rá, hogy csapdába kerültek. A tekintete feljebb tévedt. Egyedül az ablaknyílásokon át lehet esélyük, de ami azt illeti, ijesztıen magasan vannak... Kivéve talán azt, amelyiket már maguk mögött hagytak. - Attól félek, még ha megpróbálnánk is felmászni a falra, hogy az ablaknyíláson át kijussunk ebbıl az udvarból, egy ponton túl akkor is észrevesznek. Eleve túlságosan veszélyes és kockázatos vállalkozás lenne - töprengett félhangosan. - Úgy értsem, nincs kiút innen? - kérdezte Troth. - Én egyetlen kiutat látok innen a számunkra. Fel kell másznod valahogyan addig az ablakig mutatta Kyle. - Másképpen sohasem jutunk ki innen élve. Ugye, nem félsz a magasságtól? Arra gondoltam, megpróbálom szóval tartani ıket. Te menj közben vissza oda, és amikor intek, kezdj el mászni felfelé az ablakhoz. Az egyetlen megoldás az, ha megkerülöd ezt a falrészt, és megpróbálod hátba támadni ıket. Ilyen távolságból semmire sem megyünk a kung fu tudományoddal, de ha sikerül a közelükbe kerülnöd, szerintem könnyen elbánsz velük. Azt hiszem, ez az egyetlen esélyünk ellenük. - Ha így látod, próbáljuk meg - felelte Troth. Most, hogy körvonalazódni kezdett elıttük, mit kell tenniük, kezdett megnyugodni. - Nem félek, és úgy érzem, sikerülni fog - mosolygott Kyle-ra. - Úgy legyen - mondta Kyle, és viszonozta a mosolyt. Azután váratlanul megcsókolta, s megszorította Troth kezét. - Légy óvatos. És ne ess pánikba, bármit is mondok Logannek. Te csak menj, és vigyázz magadra. Troth megfordult, és a fal tövéhez simulva, visszasietett az ablaknyílás alá. - Lehet, hogy van nálatok puska, de nálam is van fegyver! - kiáltotta Kyle Logan felé. - Ha elımerészkedtek onnan, abban a pillanatban halál fiai vagytok. - Számítottunk arra, hogy nem utazol fegyver nélkül, Maxwell. Jobban teszed, ha mielıbb imádkozni kezdesz, mert annyi szent, hogy te fogsz elıbb távozni közülünk az élık sorából hangzott a magabiztos válasz a kapun túlról. - Elárulnád végre, miért akarsz az életemre törni? - kérdezte Kyle. - Mondjuk, hogy azért, mert volt képed utánunk jönni Kínába. 224
Troth természetesen mindent tisztán hallott, az ódon falak visszhangozták a szavakat. Már ott állt az ablaknyílás alatt, amely vagy két emeletnyi magasban volt tıle. Bár a fal csaknem függılegesen tornyosult fölötte, látta, hogy az építkezéshez használt terméskövek felülete elég egyenetlen ahhoz, hogy megkapaszkodhasson mászás közben. És ha nem néz vissza, akkor talán szédülni sem fog. Csak ki kell várnia a megfelelı pillanatot. Kérdın nézett Kyle-ra, aki kisvártatva bólintott felé. Troth óvatosan felkapaszkodott a falra, s elkezdett mászni felfelé. - Hiába töröm a fejem, nem látom az összefüggést - kiáltotta Kyle Logan felé, hogy lekösse a figyelmét. - Ugyan mit követtem el ellenetek, amiért ilyen kegyetlen büntetést érdemelnék? Hiszen alig ismerjük egymást. Ha megsértettem az érdekeidet, akaratomon és tudtomon kívül történt. Kész vagyok bocsánatot kérni tıled, vagy elégtételt venni párbajban. Logan hahotázni kezdett. Csakúgy visszhangzott tıle a falakkal körülvett udvar. - Párbaj? Ilyesmi csak úri körökben szokás. Ha nem tudnád, én nem vagyok arisztokrata származású, Maxwell. Troth szépen haladt közben. Kyle úgy vélte, még néhány perc, és eléri az ablaknyílás alsó részét. Ha sikerül jó fogást találnia rajta, hamarosan felkapaszkodik, és elkezd ereszkedni a fal túlsó oldalán. - Ugyan, mire megyek most azzal, hogy fınemesi családból származom? - folytatta Kyle. Hiszen én is csak kereskedı vagyok, mint te. Talán épp itt a van a kutya elásva? Sértettem az üzleti érdekeidet, ugye? - Jó nyomon jársz, Maxwell. Az a bajom veled, hogy az ópiumkereskedelem ellen agitálsz. És ha elfoglalod a helyedet a Lordok Házában, olyan pozícióba kerülsz, ami lehetıvé teszi, hogy betiltasd az üzletelésünket. Sajnálom, hogy Kantonban nem sikerült végeznem veled. Troth megtorpant egy pillanatra mászás közben. Ezek szerint Logan állt a Kyle elleni merénylet hátterében? İ bérelte fel a kínaiakat, akik rátámadtak éjjel a sikátorban... - Túlbecsülöd a képességeimet és a hatáskörömet is, Logan - kiáltotta Kyle. - Az én szavam egymagában mit sem ér a többiek ellenében. Ha jól sejtem, a Lordok Háza képviselıi közül a többség ugyanolyan érdekelt az ópiumkereskedésben, mint te. - Igen, de közülük senki sem merészkedett odáig, hogy személyesen utazzon Kantonba. Te viszont a saját szemeddel láthattad, ki vesz részt benne - fröcsögte Logan. - Te vagy az egyetlen szemtanú. És ennél is nagyobb baj, hogy mióta kifejtetted az ezzel kapcsolatos nézeteidet a vacsorán, amelyet a tiszteletedre rendeztek az Angol Gyárban, egyre többen kezdték hangoztatni, hogy igazad lehet. Márpedig nem engedhetjük, hogy valaki beleköpjön a levesünkbe. Ugye, megérted? Troth megpróbált tudomást sem venni arról, mi történik közben. Ám ekkor elkövette azt a hibát, hogy lenézett. Szédítı mélységben látta maga alatt az udvart, ahonnan nemrég elindult felfelé. Ha most lezuhan... Nem, ez nem történhet meg. Halálra zúzná magát, az biztos, de Kyle-t is életveszélybe sodorná ezzel. Inkább megállt egy kis idıre, hogy összeszedje magát, s még egyszer nekiveselkedjen. Csak érne már fel a párkányig... Sikerülnie kell... Végre. Felkapaszkodott a párkányra és felhúzta magát. Ismét meggondolatlanul cselekedett azonban: ösztönösen is letekintett a túloldalon a mélybe. Nem elég, hogy szédítı volt a magasság, idefent még erısebben fújt a szél. De tudta, minél elıbb el kell kezdenie ereszkedni lefelé, hiszen ilyen magasból még hamarabb észrevehetik Loganék, mint amikor még odalent volt, a fal tövében. Soha ennél könnyebb célpontot. Kyle is aggódva figyelte, hol tart. - Van egy ajánlatom a számodra, Maxwell - kiáltotta ekkor Logan. - Pedig esküszöm, jobban tetszene, ha szitává lınélek. Ha eldobod a pisztolyt, és elılépsz, akkor lehajítunk a várból. Mégis csak szebb halál ez egy arisztokratának, mint a golyó általi. Kyle gúnyosan nevetett, mintha nem is az életérıl lenne szó, hanem valami jelentéktelen dologról. - Így is, úgy is meghalok, Logan. Ugyan mi értelme volna gyáván feladnom magam egy olyan semmirekellı alaknak, mint amilyen te vagy? 225
Troth már ereszkedni kezdett a fal túlsó oldalán. Szerencséjére a szélrohamok csillapodtak közben valamelyest. Innen jól láthatta az udvar hátsó részét, ahol Loganék rejtıztek. Hiába pásztázta azonban a falakat, a kiszögelléseket, a kıhalmokat, sehol egy teremtett lélek. Miután leért a fal tövébe, odébb kellett mennie még, el a raktárépület mellett, mire végre megpillantotta Logant és Scouse-t. Mindketten a kapunyílásra célozva tartották maguk elé a fegyverüket. Troth innen tökéletesen rálátott a kapura, amely mögött ott lapult Kyle, a falhoz simulva. Ám ıt Troth innen már nem láthatta. Jól ismerte Scouse-t Kantonból, ahol a férfi italboltokat és bordélyházakat mőködtetett. Valaha egyszerő matrózként kezdte pályafutását, aztán egészen a kapitányságig vitte. Rendkívüli fizikai erejérıl és kiszámíthatatlan, szeszélyes természetérıl volt híres. - Ha hajlandó vagy együttmőködni velünk - folytatta Logan gúnyosan -, akkor megígérem, értesítjük a családodat arról, hol találják meg a holttestedet. Különben itt hagyunk, hogy felfaljanak a vadállatok, és akkor nyomod sem marad. Troth lélegzetvisszafojtva figyelte a fejleményeket. Tudta, hogy nem cselekedhet meggondolatlanul, mert az Kyle életébe kerülhet. - Te gazember! - kiáltotta Kyle a dühtıl szinte artikulálatlan hangon. - Minél többet váratsz, annál biztosabb lehetsz abban, hogy nem kegyelmezünk neked hahotázta Logan. - Mert hamarosan megdöglesz, az egyszer biztos, Maxwell. Legfeljebb arról dönthetsz, hogy hogyan. Halálra zúzod magad innen a várfalról, vagy szitává lyuggassunk. Igyekezz, nincs sok idıd hátra! Troth közben nesztelenül közeledett Loganék felé, akik egész idı alatt háttal álltak neki. Aztán váratlanul zuhogni kezdett az esı, és ismét viharos erıvel támadt a szél. Az ég szinte elfeketedett a fejük fölött, és pillanatok alatt bırig áztak. Troth egy kıhalom mögött húzta meg magát, a megfelelı pillanatra várva. Látta, hogy Logan odainti magához Scouse-t. Váltottak egymással néhány szót, ám ezt Troth nem hallhatta. Logan vállat vont, mint akinek mindegy, Scouse pedig - Troth rémületére - elindult a másik irányba. Nyilván az egyik ablakrésen akar felmászni, hogy fölülrıl rávesse magát Kyle-ra. Igen ám, de ha onnan hátranéz a társára, biztosan öt is észreveszi... Márpedig akkor fuccs a tervüknek. - Jól van, hajlandó vagyok együttmőködni veletek - kiáltotta Kyle. - Egy feltétellel. - Mégpedig? - kérdezte Logan. - Hagyjátok életben Troth Montgomeryt. Neki semmi köze ehhez az egészhez. Engedjétek el ıt. Logan szinte nyerítve nevetett. - Még hogy semmi köze? Mit gondolsz, ki küldte ıt Kantonba, miután meghalt az apja? Kyle meghökkent. - Szóval ebben is a te kezed volt, Logan? És ha jól sejtem, Hugh Montgomery halálához is van közöd. - Túlbecsülöd a képességeimet, Maxwell. Nem én keltettem a tájfunt, amely elsüllyesztette a hajóját. De van közöm hozzá, az biztos. Amikor értesültem arról, hogy a lánya lázasan fekszik, azt üzentem Hughnak Szingapúrba, hogy egyetlen gyermeke halálosan beteg, és siessen haza Makaóra, ahogy csak tud, ha még életben akarja látni. Ezért volt olyan sürgıs neki, hogy még azt sem várta ki, amíg elvonult a tájfun. Troth úgy érezte, ezt már képtelen tovább hallgatni. Sohasem gondolta volna Loganrıl, hogy ilyen aljasság is kitelik tıle. - És mégis miért volt erre szükség? - kérdezte Kyle, hogy idıt nyerjen. Elszorult a torka, miközben arra gondolt, Trothnak ilyen körülmények között kell megtudnia az igazságot az édesapja haláláról. - Hugh mindig is naiv volt, mint egy gyerek. Neki sem tetszett, hogy ópiummal kereskedünk. Tudtam, hol tartja a megtakarított pénzét, és miután meghalt, kölcsönvettem tıle. A legjobb minıségő indiai ópiumot vásároltam rajta. Akkor kezdett igazán beindulni az üzlet. Ezért volt hát, hogy az édesapja egy vasat sem hagyott rá? Troth-ban elemi erıvel támadt fel a düh. 226
- Ravasz fickó vagy, Logan - mondta Kyle. Ügyesen színészkedett, hangjából ıszinte elismerés csengett. - Tudod, én is csak mostanában jöttem rá, hogy Hugh lánya hiába szeretne európaivá lenni, igazából mégis csak kínai. Most már ı is belátja, hogy semmi keresnivalója itt. Szeretne mielıbb visszatérni Makaóra. Ha életben hagyod, biztosan hálás lesz érte, és szíves örömest veled megy. - Nocsak. Tényleg vissza akar térni keletre? - Logant ıszintén meglepte a dolog. - Már alig várja. Csalódott szegényke Skóciában. És arra kért, segítsek neki mielıbb visszajutni Kínába. Nem bírja az itteni hideg éghajlatot, és dühös, mert az apja hazudott neki. Azzal áltatta szegényt, hogy gazdag családból származnak. Pedig te is láthattad, milyen szerényen élnek. Azt hiszem, könnyen elcsavarhatnád a fejét. Azóta, hogy elárvult, Chenqua szeretıje volt, és azóta én is meggyızıdhettem róla, milyen odaadó az ágyban. Kár lenne érte. Troth úgy érezte, mintha tırt szúrtak volna a szívébe. Látta, hogy Kyle-nak sikerült felkeltenie Logan érdeklıdését. - Hát jól van, fontolóra veszem az ajánlatodat. Csak nehogy elvágja a torkomat az a ribanc. - Ugyan már, hiszen a kínai lányokat arra nevelik, hogy alá kell vetniük magukat a férfi akaratának - érvelt Kyle türelmesen. - Amint végeztél velem, tudni fogja, ki az úr. Meglátod, beéri azzal is, ha néha-néha veszel neki egy kis csekélységet, ékszert, csecsebecsét, bármit. Olyan hőséges lesz hozzád, mint egy kutya. Bármit megtesz majd a kedvedért, ugye, érted, bármit... Troth látta, hogy Logan bekapta a csalit. İt azonban a hányinger kerülgette közben. - Ha tényleg Chenqua ágyasa volt, akkor biztosan tudhat valamit - állapította meg Logan. - De azt hiszem, velem sem járna rosszul a kicsike. Ha jól számolom, néhány évtizeddel fiatalabb vagyok az öreg Chenquánál. Biztosan gyakrabban bújok vele ágyba, mint az a vén kujon. Nem lesz oka panaszra. így már értem, miért mutatkozott olyan készségesnek az öreg, amikor a gondjaira bíztuk a kislányt. A fene a gusztusát! - megvetıen köpött egyet. Troth arra gondolt, Kyle nagyon jól tette, hogy elıre figyelmeztette, semmin se lepıdjön meg, bármit mond is Logannek. Idıközben sikerült néhány lépésnyire megközelítenie Scouse-t, aki szerencsére egyszer sem fordult meg, mióta elvált Logantıl, és elindult, hogy hátba támadja Kylet. - Lehet, hogy Chenqua vén kéjenc, de Troth sokat köszönhet neki. És ha netalán ráunsz, akkor is jó áron továbbadhatod egy másik Fan-quinak - mondta Kyle. - jól van, meggyıztél, Maxwell. Magammal viszem a kis riban-cot. Ha tényleg olyan tanulékony és készséges, mint mondod, talán még tai-tainak is megteszem - nevetett Logan. - Részemrıl áll az alku. Megállapodtunk, Maxwell, most már nyugodtan elıjöhetsz. Nem várakoztass túl sokáig itt az esıben, mert végül még meggondolom magam! Troth már csak két-három lépésnyire volt Scouse-tól, aki a falhoz simulva nesztelenül araszolt az ablaknyílás felé, amely Kyle feje fölött volt. Ám Troth az esıtıl síkossá vált kövek egyikén megcsúszott, Scouse pedig nyomban felfigyelt a zajra. Megfordult, kezében a fegyverrel, de annyira meglepıdött Troth láttán, hogy hirtelen azt sem tudta, mitévı legyen. Troth azonban nem késlekedett. Odaszökkent elé, és hirtelen kirúgta a kezébıl a fegyvert. Az fémes csattanással ért földet a köveken. Scouse felüvöltött: - Átkozott kínai fattyú! - és azzal dühösen rávetette magát. Troth azonban ekkorra felvette a kung fu alapállását, és rövid fohászt mondott magában mind a nyugati, mind a keleti istenekhez. Tudta, hogy nehéz küzdelem vár rá. Bár sokszor verekedett már férfiakkal, és nem egy alkalommal akár többszörös túlerıvel szemben is diadalmaskodott, úgy érezte, sohasem volt még ilyen nagy a tét.
227
Negyvennegyedik fejezet A kiáltásokat hallva Kyle letérdelt, és elırébb kúszott, a kapu nyílásáig, hogy lássa, mi történhetett a falakon túl. Elıször Logan fegyverének rászegezıdı csövét vette észre, a háttérben pedig látta Troth és Scouse küzdelmét. Scouse mellett Troth törékeny kislánynak tőnt, és bár Kyle elıször úgy érezte, nem kell ıt féltenie, hamar felismerte, hogy Troth helyzete korántsem könnyő. Hátrálni kezdett Scouse elıl, és még néhány lépés, a fal útját állja. Troth azonban kihasználta az akadályt - elrugaszkodott a faltól, és a magasba emelkedve nagyot rúgott a férfi mellkasába. Az hátratántorodott a váratlan mozdulattól, de nem veszítette el az egyensúlyát. Épp elég verekedésben lehetett már része, hiszen megfordult Ázsia legveszélyesebb kikötıiben. Scouse váratlanul lehajolt, hogy elkapja Troth bokáját, és kirántsa alóla a lábát, de a lány még idıben észrevette, mire készül. Kyle a lélegzetét visszafojtva figyelte. Logan csak most fordult hátra, és amint felismerte a helyzetet, Trothra irányította a fegyver csövét. Ebben a pillanatban eldördült az elsı lövés. Kyle futásnak eredt, fiogy megakadályozza a következıt, és Loganre vesse magát. Logan azonban felismerte a szándékát, és gyorsan kilıtte a következı golyót is. Csak ekkor vette észre, hogy az elızı lövés Scouse-t érte, mert Troth az utolsó pillanatban odaugrott mögé. Troth most a falhoz lapulva döbbenten figyelte a fejleményeket. Ott állt fegyvertelenül Logannel szemben, aki ismét célba vette. Troth tudta, ha csak egy pillanatig is tovább vár, mindjárt agyonlövi. Futásnak eredt, cikázva az udvaron, a másik kapu felé, idırıl idıre lehajolva vagy éppen felugorva, hogy megnehezítse Logan dolgát. Kyle tudta, hogy ha most nem avatkozik közbe, akkor már késı. Elkiáltotta magát: - Logan, dobd el azonnal a fegyvert, különben halál fia vagy! Logan megdermedt és lassan hátrafordult, ám a fegyvert esze ágában sem volt elhajítani. Kyle félreugrott, mert látta rajta, hogy nyomban tüzelni fog. Három lövés dörrent el gyors egymásutánban. A harmadik már Kyle-é volt, de Troth ezt nem tudhatta. Rémülten sikoltott fel. Logan ingén véres folt jelent meg, s egyre nıtt és nıtt. Logan csodálkozva nézte a mellkasát, aztán térdre rogyott, és fejjel elıre a földre zuhant. Hangosan zihált, miközben érezte, mint távozik belıle az élet, de az utolsó pillanatig görcsösen markolta a fegyverét. Troth odafutott Kyle-hoz, aki csak most vette észre, hogy maga is megsebesült. - Istenem, nem halhatsz meg, mylord, hallod, nem halhatsz meg - suttogta Troth rémülten, majd letérdelt mellé, és fejét az ölébe emelte. - Eszem ágában sincs meghalni - felelte Kyle, átölelte Troth nyakát, és magához húzta a lányt. - Te jól vagy, ugye? - Hála istennek nem talált el - felelte Troth. Alaposan megvizsgálta Kyle sérülését. Szerencsére csak az oldalát érte a golyó. - Fel tudsz ülni? - Azt hiszem, igen - hangzott a válasz. Troth csak most érezte át igazán, milyen nagy veszélyben voltak idáig. Minden ízében reszketett, de tudta, hogy meg kell emberelnie magát. - El kell jutnunk mindenképpen a kápolnáig. Annak egy része legalább fedett. Ha itt maradunk az esıben, a szélben, biztosan tüdıgyulladást kapsz. Fel tudsz állni? Próbálj meg rám támaszkodni. Logan ekkor lehelte ki a lelkét. Az utolsó, hosszas hörgésre Troth és Kyle is felfigyelt. - Utolérte a sors keze - állapította meg Kyle. Troth segítségével felállt, aztán a lányra támaszkodva, sántikálva elindult. Szerencsésen elérték a kápolnát. - Le kell vennünk magunkról ezt a sok vizes holmit - mondta Kyle aggódva. - Különben alaposan megfázunk. Mivel a piknikkosarat idelent hagyták, az egyik fal mellett, száraz és biztonságos helyen, és abban egy nagy takarót is hoztak magukkal, most elıszedték. Dideregve, vacogó fogakkal bújtak egymáshoz a vastag takaró alatt. Troth hálásan simult Kylehoz, fejét a vállára hajtva. Az esı kitartóan verdeste a tetıt, a köveket. Nemcsak a hővös idı miatt fáztak, hanem a nemrég átélt sokkhatás miatt is. Hajszálon múlt csupán az életük, és erre 228
mindketten most döbbentek rá. Kettejük közül Kyle volt az, aki könnyebben túltette magát a történteken. Troth még órák múlva is reszketett. - Szinte felfoghatatlan, mi történt velünk - mondta, amikor kezdte összeszedni magát. Odafent van két halott... - Bárcsak meg nem történtté tehetnénk ezt az egészet - sóhajtott fel Kyle, még jobban magához szorítva a lányt. Troth képtelen volt szabadulni a látványtól - Logan élettelen testét és körülötte a hatalmas vértócsát most is maga elıtt látta, hiába hunyta le a szemét. - Túléltük. És bár kegyetlenül hangzik, nem tudom sajnálni Logant. Képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, hogy ha nem ármánykodik, talán még ma is élne az édesapám - mondta keserően. Kyle szótlanul simogatta a haját. - Azt hiszem, én egyiküket sem tudom igazán sajnálni - mondta végül. - Scouse mindig is gazember hírében állt. Ami pedig Logant illeti... Nemcsak édesapád halála terheli a lelkét. Az ı ötlete volt az is, hogy mi legyen veled, miután édesapád meghalt. Egészen másképpen alakult volna az életed, ha akkor segítenek neked eljutni a rokonaidhoz. Akár az édesapád, akár az édesanyád családjához kerültél volna, biztosan szeretetben neveltek volna fel. - Igen, biztosan könnyebb lett volna a sorom egy igazi családban. De akkor választanom kellett volna, hogy kínai vagy skót legyek. És akárhogy is történt volna, ebben az esetben sohasem ismertelek volna meg. így skótnak és kínainak is mondhatom magam, és te is itt vagy mellettem... - Hála istennek. Tudod, sohasem ismertem olyan csodálatos nıt, mint amilyen te vagy, MeiLian Troth Montgomery. Troth pedig arra gondolt, aligha akadna még egy férfi Kyle-on kívül, aki elfogadná ıt olyannak, amilyen - ismerve a múltját, a viszonyokat, amelyek között felnevelkedett. Kyle mindig is egyenrangú társnak tekintette ıt, és sohasem éreztette vele, hogy ı maga arisztokrata származású. És az imént, lám, az életét is hajlandó volt kockáztatni érte. Ismét borzongani kezdett erre a gondolatra. - Még mindig fázol? - kérdezte Kyle aggódva. - Most már sokkal jobb - felelte Troth, és hálásan mosolygott rá. - Milyen érdekes, ha veszélybe kerülünk, sokkal tisztábban látjuk a világot és benne magunkat jegyezte meg Kyle elgondolkodva. -Most, amikor úgy éreztem, veszélyben van az életed, rádöbbentem, milyen fontos vagy nekem. Nagyon szeretlek, és szeretném, ha feleségül jönnél hozzám. Most már igazából. Mit szólsz hozzá? - Azt hittem, többé már senkit sem tudsz szeretni. - Nemrég még én is így éreztem. De a történtek ismét rádöbbentettek, milyen mély érzésekkel viseltetek irántad. Constanciával más volt, de akkor még én is jóval fiatalabb voltam. İszintén szeretlek, Troth, tiszta szívembıl. Troth tudta, hogy tudomásul kell vennie egyszer s mindenkorra, hogy Constanciát sohasem tudja elfeledtetni Kyle-lal, bármit tesz is. - A második hely sem olyan rossz - jegyezte meg némi éllel. - Nem errıl van szó. Constancia a múltam, és most már örökre lezártam magamban azt az idıszakot. De az emlékét mindig is ırizni fogom. Szeretném, ha te is így gondolnál rá. Órák hosszat beszélgettek még, azután lassan elnyomta ıket az álom. Kyle ébredt fel elsıként. Mosolyogva figyelte kedvesét, aki hamarosan kinyitotta a szemét, mintha megérezte volna, hogy figyeli. - Áldassék a neve annak, aki felépíttette ide ezt a kápolnát. Mert ha nem lett volna itt, hát nem tudom, hogyan úsztuk volna meg ezt a kalandot tüdıgyulladás nélkül - mondta Kyle, miközben figyelte Troth jóíző nyújtózkodását. - Szerencsére elállt az esı, míg aludtunk, jó lenne még sötétedés elıtt találni szállást ma éjszakára. - Nem hiszem, hogy valaha is visszakívánkoznék ide - jegyezte meg Troth. Ismét beleborzongott, amint eszébe jutottak a történtek. Megrázta magát, aztán öltözködni kezdett. - És mit szólsz az ajánlatomhoz? - kérdezte Kyle. 229
- Nos... lehet, hogy Dornleighben teherbe estem, amikor a kertben szeretkeztünk - mondta Troth. - Azt hiszem, nincs jogom megfosztani a gyermekünket az édesapjától. - Ez nem lehet igaz! Istenem - Kyle arca ragyogott a boldogságtól. - És miért nem mondtad el eddig? - Nem voltam biztos benne. És nem akartam, hogy úgy érezd, ezzel akarlak rábírni, hogy házasodjunk össze. Kyle felkapta, és összevissza csókolta. - Úgy látom, mostanra teljesen skóttá váltál, Troth. Csak egy született skót lány lehet ilyen büszke. Miután felöltöztek, a takarót gondosan összehajtogatták, visszatették a kosárba, azután útnak indultak. A viharfelhık már odébb húzódtak, és most a távoli hegyek fölött feketélltek. Kyle és Troth kéz a kézben indultak el lefelé. - Hallhatnám végre, mi a válaszod? - kérdezte Kyle türelmetlenséget mímelve. - Mert ha alaposabban belegondolok, az imént nem kaptam egyenes feleletet a kérdésemre. Szóval hajlandó vagy végre feleségül jönni hozzám? - Igen, édes uram. A feleséged leszek, összebarátkozom sárkány természető apáddal, és talán még arra az áldozatra is hajlandó leszek, hogy Donleighbe költözzünk. Kyle sohasem volt még ilyen boldog, mint most. Az úton kis patakokban folydogált az esıvíz a hegytetırıl. Kyle elgondolkodva nézte egy darabig, miközben óvatosan lépkedtek a csúszóssá vált talajon. - Akár itt is megesküdhetünk. Van itt folyóvíz bıven, és most tényleg Skóciában vagyunk, úgyhogy senki sem kérdıjelezheti meg az eskünk érvényességét. De attól tartok, Wrexham ragaszkodni fog a hivatalos ceremóniához. Ugye, nincs ellenedre? - Dehogy - mondta Troth. - Tudod, mit? A biztonság kedvéért tartsuk meg így is, úgy is. Nevetett, majd átlépett az egyik kis ér túlsó oldalára, hogy a skót kézfogót is megtarthassák. - Kyle Renbourne, ígérem neked, hogy hő leszek hozzád testben és lélekben, míg csak a halál el nem választ tıled - mondta ki Troth a rögtönzött eskü szavait. Kyle a szemébe nézett, és mosolyogva mondta utána: - Troth Mei-Lian Montgomery, hő leszek hozzád testben és lélekben, míg csak a halál el nem választ tıled. Mindörökké, és azon túl is. Az ajkához emelte Troth kezét, és megcsókolta elıbb az egyiket, aztán a másikat is. - Tudom már, miért kellett ilyen sokáig járnom a nagyvilágot. Hogy itthon találjak magamnak egy kínai feleséget. - Igazad lehet - mondta Troth ragyogó arccal. - Most már elválaszthatatlanok vagyunk egymástól, akár jin és jang. Férfi és nı, örök boldogságban, harmóniában. Míg csak a halál el nem választja ıket egymástól.
230
A szerzı utószava Édesanyám gyermekkorában Kínában élt, és ott is nevelkedett. Jómagam különleges meséken nıttem fel - az egyik szerint például a Holdon egy nyúl él -, ezeket a történeteket az édesanyámtól hallottam, aki saját szüleinek tolmácsolt. Kitőnı zenei hallása volt, ezért könnyedén elsajátította a kínai nyelvet, amelyben az alig észrevehetı intonációs eltéréseknek fontos jelentés megkülönböztetı szerepe van. Egészen megváltozik egy szó jelentése, ha csak egy kicsit is másképpen intonálják. Néha, különleges alkalmakkor magam is viseltem édesanyám kínai ékszereit és azokat a mesésen szép, hímzett ruhákat, amelyeket a nagyanyám vásárolt neki a kereskedıtıl, ahogyan ık nevezték, a „selyemember”-tıl. Különösen a kakas mintás kalapot kedveltem a kínai gardrób darabjai közül. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy Kína-szakértınek tekinthetném magam, de kétségtelen: jobban érdekel Kína és annak lenyőgözı, ısi kultúrája, mint a többi embert. Bár regényem, a Porcelán menyasszony cselekménye inkább Britanniában játszódik, mint Kínában, a történet ázsiai epizódjainak megírásához így is szükség volt az idevágó szakirodalom tanulmányozására, hogy minden részlete a lehetı leghitelesebb legyen. A történet igazából szerelmi románc, amelyhez igyekeztem olyan fordulatokat találni, melyek a lehetı legérzékletesebben világítják meg a szereplık karakterét és az egyes helyszíneket - anélkül, hogy túl sok ismeretet zúdítanék eközben az olvasóra. Hoshan temploma nem valóságos hely: az én képzeletemben született meg, de létezı templomok leírását használtam fel a megjelenítéséhez. Troth és Kyle dél-kínai utazásának helyszíneit is részben a fantáziámnak köszönhetem. A skóciai Castle Doom mintájául Castle Campbell szolgált, amely a gyakran Castle Gloomnak nevezett Dollár erıd közelében található. Ez a melankolikus hangulatú nevet viselı épület két pazar szépségő völgyre néz. A római idıkben már ismert Selyemút az Ázsia és Európa közötti áruforgalom fı ütıere. Már az ókorban is nehezményezte a kínai kormány, hogy országuk kincseinek nagy részét külföldön arra pazarolják, hogy fényőzı árucikkeket kapjanak értük cserébe. A 17. században, amikor ismét felvirágzott a két világrész közötti kereskedelem, az árucsereforgalom egyensúlya ismét központi kérdés lett. Európa mohón vásárolta a teát és más élvezeti cikkeket az öntelt és büszke kínaiaktól, akik a legcsekélyebb érdeklıdést sem mutattak az európai áruk iránt, így alakult ki a kantoni kereskedelem, kifejezetten azért, hogy minimálisra csökkentsék a külföldi kereskedık befolyását. Az európaiak, akik úgy vélték, a kereskedelem természetes joguk, győlölték a korlátozásokat és magát a rendszert is, amely kiszabta ezeket rájuk. Szükségük volt azonban cserecikkre, így jött szóba az ópium. A haszon reményében az európai kereskedık hatalmas mennyiségeket szállítottak belıle Kínába, ahol több millió ember vált függıvé tıle. Az ópiumháború 1839-ben kezdıdött el, több évvel a Porcelán menyasszony cselekményének ideje után. Britannia katonai erejét használta fel, hogy kereskedelmi engedményeket csikarjon ki a kínai kormánytól, és úgy egy évszázadba telt, mire Kína megszabadult az európaiaktól, és visszanyerte szuverenitását. Nem ez volt a nyugati civilizáció legfényesebb történelmi eseménye, amelyre büszkék lehetnénk... Meg sem kíséreltem reprodukálni azt a különös nyelvet, amelyet a kínai kereskedık beszéltek az európaiakkal való érintkezésük során, mert a mai ember fülének nemcsak szokatlan, de ismeretlen és érthetetlen is ez a nyelvezet. Mindazonáltal néhol megpróbáltam érzékeltetni, milyen kifejezéseket használtak akkoriban az emberek. Nem erıltettem ezt a megoldást, mert az „ázsiai” és „távol-keleti” jelzıknek sokak szerint negatív mellékzöngéje van. Remélem, tetszett önöknek Kyle és Troth Mei-Lian története - a két szereplıé, akik szerelmükkel bebizonyítják: lehetséges egy különleges híd Kelet és Nyugat között, amely átíveli a kontinenseket elválasztó hatalmas távolságot.
231
