A menyasszony Elıszó Skócia, 1100. A virrasztás véget ért. Alec Kincaid asszonyát végre örök nyugalomra helyezték. Alig néhányan álltak a sír körül a klán tagjai közül. A komor arcokon mintha a zord idıjárás tükrözıdött volna. Helena Louise Kincaidet megszenteletlen földbe temették, mivel a klán nagyhatalmú fejének ifjú felesége önkezével vetett véget életének és ezáltal örök kárhozatra ítélte magát. Az egyház vezetıi nem engedték meg, hogy a halálos bőnt elkövetı teste a temetı megszentelt földjében nyugodjon. A megtévedt lélek olyan, mint a férges alma, vélték. Egyetlen romlott lélek is elég, hogy megfertızze a többi ott nyugvó tiszta lelket. Ennek a lehetıségnek még a gondolata is túl komoly volt, semhogy figyelmen kívül hagyják. Az esı vigasztalanul zuhogott. A Kincaid klán színeit viselı, piros-fekete-hangaszínő takaróba burkolt holttest különösen súlyosnak tőnt, ahogy a nyers fenyıfa koporsóba rakta. Alec Kincaid egymaga végezte el a dolgot, nem engedve, hogy bárki más is hozzáérjen halott feleségéhez. Murdock atya, az idıs pap tisztes távolságban állt a kis csoporttól. Úgy tőnt, egyáltalán nincs ínyére a szokásos ceremónia elmaradása. De nem létezett olyan imádság, amely elfedhetné az öngyilkosság bőnét. És ugyan milyen vigaszt adhatna a gyászolóknak, mikor valamennyien tisztában vannak azzal, hogy Helena már úton van a pokol felé? Az egyház határozott a sorsáról. A bőnös lélek örök idıkig a pokol tüzében fog égni, mert ez az egyedüli méltó büntetése az öngyilkosságnak.
Nem volt könnyő dolgom. Itt állok a pap mellett, arcom komoly és ünnepélyes, akárcsak a többieké. Én is elmondok egy imát, de nem Helena lelki üdvéért. Ó, nem. Az Úrnak adok hálát, hogy lezárult végre ez a fárasztó ügy. Helena igazán nem siette el a halált. Három hosszú napon át lebegett élet és halál
között, és tartott bizonytalanságban. Három napig imádkoztam szüntelen, hogy ki ne nyissa a szemét és el ne mondja az igazságot. Micsoda megpróbáltatásnak tett ki, hogy ennyi ideig haldoklott. Csakis azért tette, hogy engem kínozzon. De gátat vetettem a gyötrelmeknek, mihelyt lehetıségem adódott. Csak rászorítottam az arcára Kincaid takaróját. Nem tartott sokáig. Helena annyira legyengült már, hogy nem is nagyon küzdött. Istenem, micsoda felemelı pillanat volt! A félelemtıl, hogy lelepleznek, nyirkos lett a tenyerem, mégis, szinte beleborzongtam, olyan hatalmasnak és erısnek éreztem magam. Megúsztam egy gyilkosságot! Istenem, bárcsak eldicsekedhetnék a ravaszságommal! De errıl persze, szó sem lehet. Egy szót sem ejthetek a dologról, sıt, szemem diadalmas csillogását is el kell rejtenem. Most már Alec Kincaidre fordíthatom minden figyelmem. Helena férje a nyitott sír mellett áll. Ökölbe szorított keze mereven lóg oldalánál, fejét mélyen lehajtja. Kíváncsi vagyok, hogy dühös-e, vagy inkább elszomorítja feleségének bőnös halála. Nehéz kitalálni, mi mehet végbe benne, mert mindig gondosan uralkodik az érzelmein. De mit sem számít nekem, hogy mit érez most Kincaid. Csak idı kérdése, és túlteszi magát a felesége halálán. Nekem is idıre van szükségem, mielıtt elfoglalnám az engem megilletı helyet. A pap köhögni kezd. Az idegtépı hang újra ráirányítja a figyelmem. Úgy néz ki, mint aki mindjárt sírva fakad. Nem veszem le róla a tekintetem, amíg vissza nem nyeri a lelki egyensúlyát. Lassan megcsóválja a fejét. Tudom, mire gondol. Le lehet olvasni az arcáról, mindenki láthatja. A Kincaid nı mindannyiukra gyalázatot hozott. Istenem, segíts, hogy el ne nevessem magam!
Elsı fejezet Anglia, 1102. Azt beszélik, megölte a feleségét. Apjuk azt mondta, hogy talán nem volt más választása. Ennél szerencsétlenebb
megjegyzést nem is tehetett volna a lányai elıtt, és erre Jamison báró azonnal rá is jött, mihelyt kiejtette száján a szavakat. Természetesen azonnal szabadkozni kezdett a meggondolatlan kijelentés miatt. Négy lánya közül három már amúgy is szívére vette az Alec Kincaidrıl terjengı ostoba pletykát. Apjuk véleményével nem is igazán törıdtek. Az ikrek, Agnes és Alice idegesítı szokásuknak megfelelıen kórusban zokogtak, míg máskor szelíd húguk, Mary idegesen masírozott fel-alá a hosszú asztal mentén, ahol apjuk zavart bőntudattal hajolt egy serleg világos sör fölé. Az ikrek idegtépı zokogókórusának röpke szüneteiben az ı kedves kis Maryje pattogva sorolta a bőnösebbnél bőnösebb tetteket, amiket a Felföldi harcosról hallott. Marynek, szándékosan vagy sem, de sikerült az ikreket úgy felhergelnie, hogy a végén már hisztérikusan sikítoztak. Ez magát az ördögöt is próbára tette volna. A báró mindent megpróbált, hogy megvédje a Skótot. Noha még sohasem találkozott a harcossal, és sötét, kegyetlen jellemérıl szóló vad pletykákon kívül nem hallott róla semmit, most mégis arra kényszerült, hogy a legkedvezıbb színben tüntesse fel. És mindezt semmiért. Erıfeszítései a legcsekélyebb hatást sem érték el, mivel lányai oda sem figyeltek arra, amit mondott. Ezen persze nem kellene meglepıdnie, vallotta be magának böfögve, hiszen a ı angyalkái soha nem törıdtek a véleményével. Jamison teljesen tehetetlenné vált, ha hisztériázó lányai megnyugtatásáról volt szó, bár mind a mai napig nem is foglalkoztatta különösebben a dolog. Most viszont valamiért fontosnak érezte, hogy kezébe vegye a gyeplıt. Nem akart ostoba, vén bolondnak látszani a hívatlan vendégek elıtt, még ha azok csak skótok is, márpedig biztosan bolondnak fogják tartani, ha annyit sem tud elérni, hogy a lányai meghallgassák. Nagyot kortyolt a sörbıl, majd öklével az asztalra csapott, hogy felhívja magára a figyelmet. Ezután kijelentette, hogy az összes fecsegés arról, hogy a Skót gyilkos lenne, teljes képtelenség. Amikor kijelentésének semmilyen hatása sem volt, idegességében újabb magyarázattal állt elı. Rendben, mondta, ha a pletyka mégis igaznak bizonyulna, akkor talán a Skót felesége rászolgált az aljas tettre. Valószínőleg csak alapos verésnek indult a dolog, de aztán egyre jobban belejött, valószínőleg elragadtatta magát egy kicsit, és kicsúszott kezei közül az irányítás. Ez a magyarázat a báró szerint teljesen ésszerő és logikus volt. Sikerült is lányai figyelmét magára vonni, de az arcukra kiülı hitetlenkedı kifejezés nem az volt, amire számított. Az ı drága angyalkái olyan elborzadva néztek rá, mintha csak most
fedeznék fel, hogy egy hatalmas, gusztustalan pióca lóg az orráról. Ezek bolondnak nézik, döbbent rá hirtelen. A báró indulata ekkor teljes erıvel robbant ki. Azt üvöltötte, hogy az a szánalmas asszony minden bizonnyal túl gyakran visszapofázott az urának. Ez majd jó lecke lesz tiszteletlen lányainak. Jamison csak annyit szeretett volna elérni, hogy lányai féljék istent és apjukat. Tudta, hogy megbukott abban a pillanatban, mikor az ikrek újra hangoskodni kezdtek. A visító hangtól megfájdult a feje. Két kezét a fülére szorította, hogy kizárja a fülrepesztı sikongást, majd lehunyta szemét Mary villámló tekintete láttán. Egyre lejjebb és lejjebb csúszott a széken, míg végül bütykös térde már a padlót súrolta. Fejét lehajtotta, elszántsága tovatőnt, és elkeseredésében hő inasához, Hermanhöz fordult és utasította, hogy kerítse elı legkisebb lányát. Az ısz hajú szolga láthatóan megkönnyebbült a parancs hallatán, többször is erıteljesen bólintott, mielıtt kicsoszogott a terembıl, hogy ura óhaját teljesítse. A báró meg mert volna esküdni rá, hogy kifelé menet Herman azt mormolja az orra alatt, már éppen ideje volt, hogy kiadja ezt a parancsot. Tíz perc sem telt el, és a báró druszája besétált a káosz kellıs közepébe. Jamison azonnal kiegyenesedett a széken. Gyors, szúrós pillantást vetett Hermanre, jelezve, hogy hallotta a bíráló megjegyzést, de aztán gyorsan kisimultak a ráncok a homlokán. És amikor megfordult, és meglátta legfiatalabb leányát, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Majd az ı Jamie-je rendet teremt és elsimítja a dolgokat. A báró már mosolygott, és magában el kellett ismernie, ha Jamie megjelenik, a komor gondolatok úgy elszállnak, mint a füst. Kellemes külsejére öröm volt ránézni, sıt, ami azt illeti, olyan gyönyörő volt, hogy láttára a férfinép minden gondját-baját elfelejtette. Megjelenése méltóságteljes, tiszteletet parancsoló volt. Jamie örökölte édesanyja impozáns külsejét. Hosszú, hollófekete haja lágy hullámokban omlott a vállára, ibolyakék szeme a friss tavaszi égre emlékeztette apját, bıre pedig olyan makulátlan és tiszta volt, mint a szíve. Noha a báró mindig azzal büszkélkedett, hogy mindegyik lányát szereti, titkon Jamie volt a szeme fénye, minden büszkesége. Ez annál inkább figyelemre méltó volt, mivel nem is vér szerinti apja volt a lánynak. Jamie anyja a báró második felesége volt. Mindenórás volt a lányával, amikor férjhez ment a báróhoz. Jamie édesapja alig egy hónappal a házasságkötésük után elesett egy csatában. Jamison ettıl kezdve magáénak a gyermeket magáénak ismerte el, és mindenkinek
megtiltotta, hogy úgy beszéljenek róla, mint mostohagyermekrıl. Attól a pillanattól fogva, hogy elıször a karjába vette, a kislány az övé volt. Jamie volt a legfiatalabb és a legnagyszerőbb az ı imádott angyalkái közül. Mary és az ikrek azzal a fajta szépséggel voltak megáldva, amelyhez idı kell, mire felismeri a férfinép, és hatni kezd, de az ı drága kis Jamie-jére elég csak egy pillantást vetni, és a férfi rögtön elveszti az eszét. A báró szeretett azzal dicsekedni a barátainak, hogy lánya mosolya még a legvitézebb lovagot is kiveti a nyeregbıl. Ennek ellenére a lányok között nem volt kicsinyes féltékenység. Agnes, Alice és Mary ösztönösen húgukhoz fordultak minden fontosabb kérdésben. Legalább olyan gyakran támaszkodtak rá, mint az apjuk. Valójában Jamie volt otthonuk igazi háziasszonya. Édesanyja temetése óta ı vállalta magára ezt a nehéz terhet. Hamar bebizonyította, hogy milyen értékek lakoznak benne, és a báró, aki ugyan szeretett parancsolgatni, de semmi tehetsége nem volt ahhoz, hogy érvényt is szerezzen akaratának, végtelen megkönnyebbüléssel adta át a felelısséget Jamie-nek. Soha nem kellett csalódnia benne. Soha nem volt vele semmi gond. Édesanyja temetése óta senki nem látta könnyezni. Agnes és Alice igazán tanulhatnának tıle, gondolta a báró. İk bezzeg minden apróságon elsírták magukat. Apjuk véleménye szerint egyedül csinos külsejük mentette meg ıket attól, hogy teljesen értéktelenné váljanak, és szívében némi szánalmat érzett az urak iránt, akik egy napon majd ellovagolnak a lányokkal. Jamison leginkább Mary miatt aggódott. Noha soha nem említette, nagyon is tisztában volt azzal, hogy Mary mindenkinél önzıbb teremtés. Saját akaratát mindig testvérei akarata fölé helyezte, de legnagyobb bőne mégis az volt, hogy apjánál is többre tartotta magát. Na igen, Maryvel csak gond van, ráadásul bajkeverı is. Egyszerően élvezte, ha megkeverhette a dolgokat. A báróban élt a gyanú, hogy Mary Jamie-tıl szerzi hölgyhöz egyáltalán nem illı ötleteit, de gyanújának soha nem mert hangot adni, nehogy kiderüljön, ha téved, és ezzel kiessen legkisebb lánya kegyeibıl. Még ha Jamie is volt a kedvence, azért látta a hibáit is. Temperamentuma, noha csak ritkán engedte szabadjára indulatait, akár egy erdıt is felperzselt volna, ráadásul makacs volt, mint egy öszvér. Örökölte édesanyja gyógyító képességét, de apja szigorúan megtiltotta neki, hogy alkalmazza. A báró egyáltalán nem örült, hogy a szolgák és házicselédek elrángatták Jamie-t elsıdleges kötelességétıl, hogy ellássa a
sebeiket vagy gyógyítsa ıket. Gyakran az éjszaka közepén ugrasztották ki ágyából, hogy befoltozzon egy kés okozta lyukat, vagy világra segítsen egy új életet. A bárót nem izgatták különösebben az éjszakai hívások, mivel ilyenkor jóízően aludt az ágyában, de nagyon is a szívére vette, ha napközben zaklatták Jamie-t. Fıleg az bosszantotta, hogy várnia kellett az ebédjére, ha lánya betegekkel volt elfoglalva. Erre a gondolatra keserően sóhajtott fel. Aztán feltőnt neki, hogy az ikrek abbahagyták a sikoltozást. Jamie máris lecsendesítette a vihart. Jamison báró intett az inasnak, hogy töltse újra a serleget, majd kényelmesen hátradılt és figyelte lánya varázslatát. Agnes, Alice és Mary azonnal odasiettek húgukhoz, amint az belépett a terembe. Mindegyik egyszerre akarta elmondani a saját történetét. Jamie egy árva szót sem értett a hangzavarból. – Gyertek, üljünk le papa mellé az asztalhoz – javasolta erıs, határozott hangon. – Beszéljük meg a problémát, ahogy jó családhoz illik – tette hozzá elbővölı mosollyal. – Ez most nem egy kis probléma – hüppögte Alice, kezével szeme sarkát törölgetve. – Nem hiszem, hogy meg lehetne oldani. Biztos, hogy nincs mit tenni. – A papa ezt most jól elintézte – morogta Agnes. A fiatalabbik iker kirántott egy széket az asztaltól, leült és vad pillantást vetett az apjára. – Mint mindig, ez is az ı hibája. – Ez nem az én hibám – tiltakozott a báró. – Úgyhogy ne ráncold itt nekem a homlokod, kis hölgy. Nem teszek mást, csak teljesítem a király parancsát. – Papa, ne izgasd fel magad – óvta Jamie. Kinyújtotta a kezét, és megnyugtatóan megveregette a báró karját. Aztán Maryhez fordult. – Úgy látom, te vagy leginkább ura magadnak. Agnes, hagyd abba a nyavalygást, hogy halljam, amit Mary mond. Mary, elmagyaráznád, mi történt? – Ez a levél a királytól jött – felelte Mary. Egy pillanatra megállt, barna haját hátravetette, majd kezét összefonta az asztalon. – Úgy tőnik, a király megint rendkívül elégedetlen a papával. – Elégedetlen? Mary, én inkább azt mondanám, hogy rettentıen dühös – vetette közbe Alice. Mary bólintott, mielıtt folytatta volna. – A papa nem küldte el neki az adót. – Szemrehányó tekintetet küldött apja felé. – A király példát akar statuálni a papával. Az ikrek egyszerre fordultak meg és apjukra meredtek. Jamie fáradtan felsóhajtott. – Kérlek Mary, folytasd. Mindent tudni akarok. – Nos hát, mióta Henrik király elvette azt a skót hercegnıt… hogy is hívják, Alice?
– Mathilda. – Igen, Mathildát. Istenem, hogyan is felejthettem el a királynınk nevét? – Nem nehéz megérteni, hogyan felejthetted el – mondta vádló hangon Agnes. – Papa soha nem visz minket az udvarba, és egyetlen fontos látogatónk sincs évek óta. Úgy el vagyunk zárva a világtól, mintha leprások lennénk. – Agnes, eltértünk a tárgytól – vágott közbe Jamie. Hangja feszült volt és türelmetlen. – Mary, folytasd, kérlek! – Szóval, Henrik király úgy látszik, azt hiszi, hogy mindannyiunknak skótokhoz kell feleségül mennünk. Alice megrázta a fejét. – Nem, Mary. Nem azt akarja, hogy mindannyian, csak egyikünk. És a barbárnak közülünk kell választania. Uram segíts, ez olyan megalázó. – Megalázó? Akármelyikünket választja is, az egyenlı lesz a halállal. Ha ez az ember már megölte egy feleségét, hajlamos lehet rá, hogy megölje a következıt is. És ez, nıvérkém, valamivel több, mint megalázó – jelentette ki Mary. – Micsoda? – kapkodott levegı után Jamie. Szemmel láthatóan felkavarta ez a beszéd. Alice tudomást sem vett Jamie kitörésérıl. – Én azt hallottam, hogy az elsı felesége öngyilkos lett – vetette közbe. – Papa, hogyan tehetett ilyent? – kiabálta Mary. Úgy nézett ki, hogy rögtön megüti apját. Arca vörös volt, kezét ökölbe szorította. – Tudhatta volna, hogy a király dühös lesz, ha nem fizeti meg az adót. Nem gondolt a következményekkel? – Mary, megtennéd, hogy lehalkítod a hangod? Kiabálással semmit sem oldunk meg – szólt rá Jamie. – Mindannyian tudjuk, hogy papa milyen feledékeny tud lenni. Biztos csak megfeledkezett az adóról. Így van, papa? – Valahogy így – nyehegte a báró. – Ó istenem, hiszen elköltötte a pénzt – siránkozott Alice. Jamie felemelte a kezét, hogy csendet teremtsen. – Mary, fejezd be a magyarázatot, mielıtt én is elkezdek kiabálni! – Meg kell értened, Jamie, hogy milyen nehéz nekünk józannak maradni ebben a helyzetben. De azért igyekszem erıs maradni, és megmagyarázni neked az egész ügyet, mert látom, hogy teljesen összezavarodtál. Mary kivárt egy kicsit, kihúzta magát. Jamie úgy érezte, nem bírja tovább, és rögtön kirázza a bırébıl. Türelme fogytán volt. De azt is tudta, semmi értelme Maryt sürgetni. Nıvérébıl mindig harapófogóval kellett kihúzni a szót, tekintet nélkül a körülményekre. – Folytasd! – nógatta.
– Ha jól értettem, a Felföldi barbár a jövı héten érkezik. Hármunk közül választ valakit második feleségnek – Alice-t, Agnest vagy engem. Az elsıt megölte, ha még emlékszel. Téged ez nem érint, Jamie. Papa azt mondta, hogy csak a mi nevünk van benne a király levelében. – Én biztos vagyok benne, hogy nem ölte meg az elsı feleségét – szól közbe újra Alice. – Cook azt mondta, hogy a nı megölte magát – kötötte az ebet a karóhoz. Agnes megcsóválta a fejét. – Nem, nem. Szerintem igenis megölte az asszonyt. Biztos, hogy nem lett öngyilkos, hogy aztán egy örökkévalóságig égjen a pokol tüzében, akármilyen szörnyő is volt a férje. – Nem gondolod, hogy esetleg baleset áldozata lett? – kockáztatta meg Alice. – Végül is, a skótok, mint tudjuk, olyan ügyetlenek – vonta meg a vállát Mary. – Te pedig arról vagy ismert, hogy minden pletykát elhiszel – szólt rá kemény hangon Jamie. – Magyarázd meg, mit értesz választás alatt – tette hozzá, közben igyekezett elrejteni riadalmát. – Természetesen azt, hogy asszonyt választ magának. Hová figyeltél, Jamie? Nekünk semmi beleszólásunk nem lesz, és a szerzıdések, melyek jövendı házasságainkat biztosítanák, semmit nem érnek, amíg a választás meg nem történik. – Ott kell majd parádéznunk a szörnyeteg elıtt, mintha lovak lennénk – sivította Agnes. – Jaj, és majd elfelejtettem – hadarta Mary –, a skót királynak, Edgárnak is nagyon kedvére való ez a házasság. A papa legalább is ezt mondta. – Tehát lehet, hogy a skót is csak a királya parancsának engedelmeskedik és ı sem akarja ezt a házasságot – jegyezte meg Alice. – Ó, istenem, erre nem is gondoltam – tört ki Agnesbıl. – Ha nem akar megházasodni, akkor valószínőleg még azelıtt megöli a feleségét, mielıtt hazaérne vele, akárhol is lakik. – Agnes, nyugodj meg, már megint kiabálsz – morogta Jamie. – Ki fogod tépni a hajad, ha így rángatod. Különben is, nem tudhatjuk, hogy mennyi az igazság abból, hogy milyen körülmények között halt meg az elsı felesége. – A neve Kincaid, Jamie, és igenis gyilkos. Papa azt mondta, hogy halálra verte a feleségét – erısködött Agnes. – Én semmi ilyesmit nem mondtam – kiáltott fel a báró. – Csak annyit akartam… – Emmett azt mesélte, hogy ledobta az asszonyt egy szikláról – szólt közbe Mary. Ujjaival az asztalon dobolt, míg Jamie válaszára várt.
– Emmett csak egy lovász, és annak is meglehetısen lusta – csattant Jamie. – Miért hallgatod meg egyáltalán az ostoba pletykáit? Jamie mély levegıt vett, így remélte lecsendesíteni háborgó gyomrát. Noha teljes erejébıl harcolt ellene, nıvérei félelme lassan rá is hatni kezdett. Érezte, hogy a hideg futkározik a hátán. De okosabb volt annál, semhogy aggodalmának hangot adjon. Akkor újra kitörne a téboly. Nıvérei most valamennyien rámeredtek, arcukon reményteli bizakodás ült. Elmondták neki a problémájukat, és most arra vártak, hogy megoldja azt. Jamie nem akarta cserbenhagyni ıket. – Papa, nincs valami módja, hogy megbékítse a királyt? Elküldhetné neki az adót, meg egy kis ráadást is, hogy lecsillapítsa a haragját. Jamison megrázta a fejét. – Az egész adót újra be kellene szednem. Te is jól tudod, hogy a parasztoknak megvan a maguk baja, nem lehet még egy bırt lenyúzni róluk. Az árpa is gyengén termett az idén. Nem, Jamie, nem kérhetem újra az adót tılük. Jamie bólintott. Megpróbálta elrejteni csalódottságát. Abban reménykedett, hogy maradt még valamennyi tartalékuk, de apja határozott válasza igazolta félelmét. Semmi pénzük nem maradt. – Emmett azt mondta, hogy a papa az összes pénzt elköltötte – suttogta Mary. – Emmett egy pletykás vénasszony – jelentette ki Jamie. – Eegen – helyeselt az apja. – Mindig is szerette elferdíteni az igazságot. Ne is hallgassatok rá. – Papa, én miért nem szerepelek a listán? – érdeklıdött Jamie. – Elfelejtette talán a király, hogy négy lányod van? – Nem-nem – sietett a válasszal a báró. Hirtelen elkapta tekintetét a lányáról, és a kupába bámult. Attól félt, hogy Jamie kiolvassa szemébıl az igazságot. A király nem zárta ki Jamie-t a listából. A lányaid szót használta levelében. De mivel a báró tudta, hogy nem boldogulna legkisebb lánya nélkül, úgy döntött, hogy ıt nem veszi fel a listára. Úgy vélte, nagyon okos tervet ötlött ki. – A király csak Maudie lányait említi – jelentette ki. – Ennek így semmi értelme – jegyezte meg Agnes szipogva. – Talán azért, mert Jamie a legkisebb – találgatott Mary. – Ki tudja, mi jár egy király fejében – tette hozzá vállvonogatva. – Inkább légy hálás, Jamie, hogy téged nem említett meg. Ha véletlenül téged választana, akkor nem mehetnél hozzá a te Andrewdhoz. – Ez lehet az ok – vágott közbe Agnes. – Andrew bárónak nagy hatalma van és
kedvelik az udvarban. İ maga mesélte. Biztos beszélt a királlyal rólad. Mindenki tudja, hogy mennyire elbővölted a bárót, Jamie. – Igen, ez lehet az oka – suttogta Jamie. – Ha a báró valóban olyan nagyhatalmú, ahogy állítja. – Nem hiszem, hogy Jamie tényleg hozzá akar menni Andrewhoz – mondta Mary az ikreknek. – Ne nézz így rám, Jamie! Még azt sem hiszem, hogy különösebben kedvelnéd. – A papa kedveli ıt – jelentette ki Agnes. Egy újabb komor pillantást vetett apjára, mielıtt folytatta volna. – Fogadok azért, mert Andrew megígérte neki, hogy itt fog lakni, és így a papa továbbra is rabszolgaként dol… – Ne, Agnes! Kérlek, ne kezdd újra! – könyörgött Jamie. – Miért bőn az, hogy itt akarom tartani Jamie-t azután, hogy a házasságára nincs pénzem? – morogta a báró. – Neked semmire nincs pénzed – dohogta Mary. – Vigyázz a szádra, ifjú hölgy! Megtiltom, hogy ilyen tiszteletlenül beszélj velem! – Én tudom az igazságot – szólt közbe Alice –, és el is mondom Jamie-nek. Andrew kifizette a hozományt érted, húgom, és most… – Mit mondtál? – kiáltott fel Jamie, és kis híján felugrott a székrıl. – Alice, biztosan tévedsz. Az urak nem szoktak hozományt adni. Papa, ugye nem kapott Andrewtól pénzt? Jamison báró nem válaszolt a lánya kérdésére. Meglehetısen lefoglalta, hogy a sörét rázogassa a kupában. Hallgatása beszédes volt. – Ó, istenem – suttogta Mary. – Tudod te, Alice, hogy mit állítasz? Ha igazat beszélsz, akkor apánk eladta Jamie-t a bárónak, mint valami lovat. – Mary, légy szíves ne bosszantsd fel a húgodat! – szólt rá a báró. – Én nem mondtam, hogy eladta Jamie-t Andrewnak – védekezett Alice. – Dehogynem – erısködött Mary. – Annyit láttam, hogy Andrew egy arannyal teli zsákot ad a papának. Jamie szíve hevesen dobogott. Elhatározta, hogy kideríti, mi is áll pontosan az aranyak mögött, bármennyi idıt is vesz igénybe. Igyekezett tudomást sem venni lüktetı fejfájásáról. Tényleg eladták volna? Még a gondolattól is felfordult a gyomra. – Papa, azokat az aranyakat nem értem kapta, ugye? – kérdezte sürgetve. Hangjából félelem csendült ki.
– Természetesen nem, angyalkám. – Papa csak olyankor hív minket angyalkámnak, ha valami szégyenletes dolgot mővelt – jajdult fel Agnes. – Isten bizony, kezdem meggyőlölni ezt a fajta kedveskedést. – Igenis láttam, hogy Andrew aranyat ad a papának – süvöltötte Alice. – Csak arra vagyok kíváncsi, hogyan láthattad, hogy mi van a zsák belsejében? – vitatkozott Mary. – Láttad, vagy csak feltételezed? – Leejtette a zsákot – csattant Alice. – Néhány érme kigurult belıle. – Csak egy kis kölcsön volt – üvöltötte a báró, hogy magára vonja a figyelmet. – Most pedig azonnal hagyjátok abba! Nem adtam el az én kicsikémet! Jamie megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Látod, Alice? Andrew csak kölcsönt adott a papának. Te meg semmiért idegesítettél fel. Visszatérhetnénk az eredeti problémánkhoz? – Papa már megint bőntudatosnak látszik – jegyezte meg Mary. – Persze, hogy bőntudatosnak látszik – vágott vissza Jamie. – Igazán nem kellene még mélyebbre nyomnod bele a kést. Biztos vagyok benne, hogy ı is nagyon sajnálja a történteket. Jamison báró rámosolygott a lányára, amiért az megvédte. – Ez az én jóravaló, kicsi angyalom – dicsérte. – Most pedig, Jamie, azt akarom, hogy amíg itt vannak a skótok, addig ne mutatkozz. Nincs értelme olyasmivel kérkedni elıttük, ami úgysem lehet az övék. A báró észre sem vette, hogy elszólta magát, amíg Alice le nem csapott rá. – Skótok, papa? Több skótról beszél? Csak nem azt akarja mondani, hogy ez a Kincaid nevő sátán több embert is hoz magával? – Valószínőleg elhozza a családját, hogy tanúi legyenek az esküvıjének – mondta Agnes az ikertestvérének. – Ez minden? – kérdezte Jamie. Megpróbált a feladatra koncentrálni, de gondolati egyre csak az aranytallérok körül forogtak. Miért fogadott el apja kölcsönt Andrewtól? A báró nem sietett a válasszal. – Papa, az az érzésem, hogy van valami, amit még szeretne elmondani nekünk – bátorította Jamie. – Édes istenem, azt állítod, hogy van még valami? – szörnyülködött Mary. – Papa, mit titkol elılünk? – sivította Alice. – Ki vele! – követelte Agnes. Jamie csendre intette ıket. Sürgetı késztetést érzett, hogy elkapja apja szürke
köpenyét és kirázza belıle. Alig tudta visszaszorítani forrongó indulatait. – Elolvashatnám a király levelét? – kérte. – Nem ártott volna, ha jobban odafigyelünk és megtanulunk olvasni és írni, amikor Jamie anyja tanítani kezdett bennünket – jegyezte meg fáradt sóhajjal Agnes. – Ostobaság – vetette ellen Alice. – Egy igazi hölgynek nincs szüksége holmi írásra meg olvasásra. Amit valóban meg kellett volna tanulnunk, az az istenverte kelta nyelv, amit Jamie folyékonyan beszél. Ne vedd sértésnek, Jamie – folytatta gyorsan, amikor látta, hogy húga rosszallóan húzza össze szemöldökét. – Az igazság az, hogy most azt kívánom, bárcsak veled tanultam volna. Kampóorr felajánlotta, hogy valamennyiünket megtanít – fejezte be. – Az istállómesterünk örült, hogy taníthatott – mondta Jamie halkan –, és anya olyan boldog volt. Olyan sokáig volt ágyhoz kötve, mielıtt meghalt volna. – Azt akarod mondani, hogy az a Felföldi szörnyeteg még csak nem is beszéli a nyelvünket? – sikította Agnes, mielıtt könnyekbe tört volna ki. Jamie talán vissza tudta volna fogni a haragját, ha Agnes nem kezd el bıgni. – Ugyan, mit számít az, Agnes – tört ki belıle. – Az a férfi úgyis csak megölni akarja a feleségét, nem pedig beszélgetni vele! – Szóval elhiszed, hogy igaz a pletyka? – kapkodott Mary levegı után. – Nem – válaszolta azonnal Jamie bőnbánón. – Csak vicceltem. – Lehunyta a szemét, és gyors imát mormolt türelemért könyörögve, aztán Agneshez fordult. – Igazán szörnyő dolog volt tılem, hogy így felzaklattalak, ezért bocsánatot kérek. – Remélem is – kiabálta Agnes. – Papa, engedje meg, hogy Jamie megnézze a király levelét – követelte hirtelen Mary. – Nem – csattant a báró. De rögtön enyhített hangja keménységén, nehogy az ı angyalkái gyanút fogjanak és kitalálják a szándékát. – Nem kell aggódnod, Jamie. Pár szóban el lehet mondani az egészet. Két skót érkezik a jövı héten, és két asszony megy velük haza. Mondani sem kell, a báró lányai nem értékelték túlzottan ezt az utóbbi megjegyzést. Az ikrek bömbölni kezdtek, méghozzá olyan átéléssel, mint egy csecsemı, akit éppen most zavartak fel legédesebb álmából. – Én megszököm! – üvöltötte Mary. – Nekem úgy tőnik – kezdte Jamie erıteljes hangon, hogy lecsendesítse a hangzavart –, hogy sürgısen ki kell dolgozni valami haditervet, amellyel elriasztjuk a kérıiteket. Agnes azonnal abbahagyta a sivítást. – Haditervet? Mire gondolsz?
– Kigondoltam valamit, amivel be tudnánk csapni ıket. Alig merem elmondani, de mégiscsak a ti jólétetekrıl van szó, ezért én azt mondom nektek, ha én lennék az, akinek választania kell közületek, biztos meggondolnám magam, és messzire futnék, ha a jelöltnek… valamilyen nyavalyája lenne. Mary arca lassan felderült. Mindig is ı értette meg leggyorsabban Jamie csavaros gondolkodását. – Vagy olyan csúnya lenne, hogy még ránézni is fáj – bólintott. Barna szeme huncutul csillogott. – Agnes, ti Alice-szel találjatok ki valami nyavalyát, én pedig kövér leszek és csúf, mint a sötét éjszaka. – Nyavalyát? – kérdezte szemmel látható értetlenséggel Alice. – Agnes, te érted ezt? Agnes nevetni kezdett. Orra vörös volt az állandó törölgetéstıl, arcára árkokat szántottak a könnyek, mégis, amikor mosolygott, valósággal megszépült. – Valami félelmetes ragály, gondolom. Ennünk kell néhány bogyót, testvér. A kiütések csak néhány óráig tartanak, tehát nagyon kell vigyáznunk az idızítéssel. – Értem már – derült fel Alice képe is. – Elhitetjük azokkal az ostoba skótokkal, hogy ragyás az arcunk. – Én nyáladzani fogok – jelentette ki Agnes felszegett fejjel –, és addig vakarózom, amíg azt nem hiszik, hogy tetves vagyok. A négy nıvér nagyot kacagott, ahogy maga elé képzelte a vakarózó Agnest. Apjuk is felbátorodott. Rámosolygott az ı angyalkáira. – Na ugye! Megmondtam én, hogy minden rendben lesz. – Igaz, hogy semmi ilyesmit nem mondott, de ez a tény egyáltalán nem izgatta. – Most megyek és lepihenek egy kicsit, amíg ti tovább dolgoztok a haditerven – azzal elsietett. – Lehet, hogy a skótokat egyáltalán nem fogja érdekelni a külsıtök – figyelmeztette nıvéreit Jamie, félve, hogy hamis reményeket ébreszt bennük. – Imádkozzunk, hogy elég ostobák és sekélyesek – bizakodott Mary. – A becsapás nem bőn? – aggodalmaskodott Alice. – De az – felelte Mary. – Jobb lesz, ha nem gyónjuk meg Charles atyának – suttogta Agnes. – Megint egy hónapig vezekelhetünk. Különben is, csak skótokat csapunk be. Az Úr biztos meg fogja érteni. Jamie otthagyta a nıvéreit, és elindult, hogy beszéljen az istállómesterrel. Kampóorr, ahogy barátai szeretetteljesen nevezték hatalmas, sólyomcsırre emlékeztetı orra miatt, idısebb ember volt, és már régóta Jamie bizalmasa. A lány tökéletesen megbízott benne. A férfi soha nem adta tovább, amit hallott tıle. Ráadásul korához
bölcsesség is járult. Megtanította mindenre, amirıl úgy vélte, a lány hasznára lehet. Az igazság az, hogy inkább fiának tekintette, mint lányának. Csak akkor támadt nézeteltérés közöttük, ha Jamison báróra terelıdött a szó. Az istállómester meglehetısen világossá tette, hogy egyáltalán nem tetszik neki, ahogy a báró legkisebb lányával bánik. Mivel Jamie elégedett volt a helyzetével, nem értette, miért érez így Kampóorr. De mivel ebben a témában nem egyezett a véleményük, ezért gondosan kerülték beszélgetéseik során. Jamie megvárta, amíg Kampóorr kiküldi Emettet az istállóból, majd elmesélte neki az egész történetet. Kampóorr többször is megdörzsölte az állát miközben hallgatta, biztos jeleként annak, hogy odafigyel. – Az egész valójában az én hibám – ismerte el végül Jamie. – Hát ezt meg hogy találtad ki? – kérdezte Kampóorr. – Jobban oda kellett volna figyelnem az adó begyőjtésre – magyarázta a lány. – Most szeretett nıvéreim fogják megfizetni az én lustaságom árát. – Lustaság, egy fenét – morogta a férfi. – Az egyetlen dolog, amikért nem te vagy a felelıs, édes lyányom, az az adóbegyőjtés meg az ırök, amúgy mindent a nyakadba varrtak már. Félholt vagy már a sok munkától. Isten bocsássa meg nekem, hogy annyi mindent megtanítottam neked. Ha nem mutattam vóna meg neked, hogy legyél a legjobb lovas köztük, meg hogyan légy a legjobb vadász, akkor nem te lennél itt a legkülönb. Igazi hölgy vagy, Jamie, de egy lovag feladatait veszed magadra. És ezér egyedül csak én vagyok a hibás. Jamie-t egyáltalán nem csapta be a férfi szánalmas arckifejezése. Egyenesen a képébe nevetett. – Hányszor büszkélkedtél már a képességeimmel, Kampóorr. Csuda büszke vagy rám. Így van? – Büszke vagyok rád – morogta elégedetten a férfi. – De akkor sem akarom hallgatni, ahogy magad okolod az apád hibáiért. – Figyelj, Kampóorr… – Azt mondtad, hogy te nem vagy benne ebben a feleség-választó dologban? – kérdezte Kampóorr. – Ez azér fura egy kicsit, nem gondolod? – Én is furcsának találom, de a királynak biztosan megvannak az indokai. Nincs jogom megkérdıjelezni a döntéseit. – Nem láttad véletlenül azt a levelet, Jamie? Olvastad? – Nem, papa nem akarta, hogy idegesítsem magam miatta. Kampóorr, mi jár a fejedben? Mi ez a gyanakvó arckifejezés?
– Szerintem az apád készül valamire – vallotta be Kampóorr. – Valami szégyenletesre. Én valamivel régebben ismerem az apádat, lyányom, mint te. Emlékezz, ki volt édesanyáddal, amikor hozzáment a báróhoz. Már akkor tisztába jöttem apád dógaival, mikor te még járni sem tudtál. Én mondom neked, készül valamire a báró. – Papa sajátjának fogadott el. Mama mindig mondta, hogy soha nem számított neki, hogy nem vagyok a vér szerinti gyereke. Kérlek, errıl ne feledkezz meg. A papa jó ember. – Na igen, tényleg a lyányának hívott, de ez nem változtat a dógokon. Ebben a pillanatban Emmett, a lovászfiú beóvakodott az istállóba. Jamie, tudván, hogy a fiú szereti kihallgatni mások beszélgetését, azonnal kelta nyelvre váltott. – Megkérdıjelezik a hőséged – suttogta fejcsóválva. – Köpök rá! Én hozzád vagyok hő. Rajtam kívül senki sem törıdik a jövıddel egy fikarcnyit sem. Most pedig hagyd abba a homlokráncolást és áruld el öreg barátodnak, hogy mikor érkeznek skót honfitársai. Jamie tudta, hogy Kampóorr szándékosan terelte el a szót az apáról, és hálás is volt érte. – Egy hét múlva. El kell rejtıznöm mint valami börtöntölteléknek, amíg itt vannak. Papa úgy gondolja, hogy az lesz a legjobb, ha nem is látnak, bár nem értem, miért. Nem lesz könnyő, és fogalmam sincs, ki fogja addig ellátni a feladataimat. Ki fog húst lıni a vacsorához? Mit gondolsz, vajon meddig maradnak? A legvalószínőbb, hogy egy hétig. Még több disznóhúst kell lesóznom, ha… – Remélem, legalább egy hónapig maradnak – vágott közbe Kampóorr. – Akkor tán lesz egy kis nyugtod, és végre a megérdemelt pihenésedhez juthatsz. Jamie, már többször is mondtam és csak ismételni tudom magam. A saját sírodat ásod, hogy reggeltıl estig meg sem állsz. Aggódom miattad, lyányka. Még emlékszem, mikor fiatal vótál, mielıtt édesanyád meghalt, isten nyugosztalja. Akkora vótál, mint egy tökmag, de már nagy bajkeverı. Emlékszel, mikor fel kellett másznom a torony falán, hogy lehozzalak? Egyre csak a nevemet visítottad. Én meg annyira féltem a magasban, hogy amikor leértem, kiadtam az egész vacsorámat magamból. Valami vékony kötelet kötöttél a két torony közé, oszt azt hitted, hogy azon át tudsz sétálni. Csuda ötleteid vótak. Jamie mosolygott az emléken. – Emlékszem, úgy elfenekeltél, hogy két napig ülni sem tudtam. – De apádnak nem árultad el, hogy bántottalak, mert féltél, hogy bajba kerülök. Nem
igaz? – Bajba is kerültél volna – jelentette ki Jamie. Kampóorr vidáman felnevetett. – Aztán az édesanyád is jól kiporolta a szoknyád hátúját. Biztos nem büntetett vóna meg még egyszer, ha tudta vóna, hogy én már megadtam, ami jár neked. – A biztos haláltól mentettél meg akkor – ismerte el Jamie. – Nem is egyszer mentettem meg az életedet, ez az igazság. – Ez már régen volt – figyelmeztette a lány gyengéd mosollyal. – Azóta felnıttem. Rengeteg felelısségteljes kötelességem van. Ezt még Andrew is megérti. Te miért nem akarod megérteni? Kampóorr nem akart a báróról beszélni. Tudta, hogy csak megbántaná Jamie-t, ha ıszintén elmondaná, mit is gondol Andrewról. Még csak egyszer volt szerencsétlensége találkozni a cifragúnyás Andrew báróval, de ez is elég volt, hogy felismerje, a báró gerinctelen alak. Agya legalább olyan szők, mint a nadrágja. Másra sem tudott gondolni, csak magára. Valahányszor csak eszébe jutott, hogy az ı Jamieje egy ilyen nyápic semmirekellıvel köti össze a sorsát, mindig felfordult a gyomra. – Erıs emberre van szükséged, lyánykám, már persze rajtam kívül. Nem is tudom, találkoztál-e valaha igazi férfival. És még mindig van benned valami vadság. Szabad akarsz lenni, akár felismered, akár nem. – Túlzol, Kampóorr. Nem vagyok vad, már nem. – Azt hiszed, nem láttam, hogy felálltál a ló hátán, ahogy az a mezın vágtázott teljes erejébıl? Már sajnálom, hogy megtanítottalak rá, hogyan kell. Újra meg újra megkísérted az ördögöt, nem igaz? – Te kémkedsz utánam? – Valakinek rajtad kell tartania a szemét. Jamie felsóhajtott, aztán visszatért a skótokhoz. Kampóorr hagyta. Abban bízott, ha figyelmesen hallgatja, ahogy kibeszéli magából a félelmeit, könnyít egy kicsit a terhein. Amikor Jamie végre magára hagyta, hogy visszatérjen a munkájához, a férfi fejében új gondolat fogant meg. Jamison báró valami fondorlatos cselt szövöget, erre akár az életével is fogadott volna. De átkozott legyen, ha hagyja, hogy a báró cselszövése sikerüljön. Kampóorr elhatározta, hogy ı lesz Jamie megmentıje. Elıbb persze, fel kell mérnie a skótokat. Ha legalább az egyikükrıl kiderül, hogy istenfélı, tisztességes ember, aki törıdik az asszonyával is, akkor esküszik mindenre, ami szent, megtalálja a módját,
hogy elárulhassa neki, Jamison bárónak nem három, hanem négy lánya van. Így van. Kampóorr mindent megtesz, hogy megmentse Jamie-t a sanyarú sorstól, ami rá vár. Ha isten is úgy akarja, akkor megszabadítja innen.
Murdock atya épp most árulta el, hogy Alec Kincaid egy angol menyasszonyt hoz a házhoz. Mindenki komoran ráncolja a homlokát, de nem azért, mert az úr újra nısül. Nem. A haragos arcok az angol menyasszonynak szólnak. Alec csak a király parancsának engedelmeskedik, próbálják védeni. Mások viszont azon csodálkoznak, hogyan tudja az úr megemészteni ezt a falatot. Istenem, remélem, beleszeret a nıbe! Tudom, hogy túl sokat kérek ezzel az Úrtól, hiszen Alec legalább annyira ki nem állhatja az angolokat, mint a többiek. Mégis… ha így lenne, sokkal édesebb lenne a gyilkosság.
Második fejezet Alec Kincaid sietett, hogy mielıbb hazaérjen. Teljesítette Edgár király parancsát, és majdnem egy hónapig Londonban maradt, hogy tanulmányozza az angol királyi udvar mőködését, és mindent megtudjon a kiszámíthatatlan angol királyról. Igazság szerint, Alecnek egyáltalán nem tetszett a feladat. Az angol bárókat képmutatónak találta, hölgyeiket ostobának és végtelenül kicsinyesnek, vezérüket, Henrik királyt pedig egy kicsit gyengekezőnek és bizonytalannak a döntéseiben. De Alec olyan ember volt, aki mindig megadja a másiknak, ami jár, és kelletlenül bár, de kénytelen volt bevallani, hogy egy-két alkalommal kétségtelenül hatott rá az a brutalitás, amellyel a király áruló alattvalóit megbüntette. Noha Alec nem panaszkodott a megbízatás miatt, nagy megkönnyebbülést érzett, amikor véget ért. Mivel egy hatalmas klán feje volt, rengeteg felelısség nyomta a vállát. Felföldi birtokán nyilván már teljes a zőrzavar, errıl már biztos gondoskodtak a Campbellek és a McDonaldok, és csak a jó ég tudja, hogy milyen egyéb problémák várják még hazatértekor. Most pedig további késedelmet szenved a hazatérés. Kénytelen megállni útközben, hogy megnısüljön.
Alec az ismeretlen angol menyasszonnyal való házasságát csak apró kellemetlenségnek tartotta, nem többnek. Elveszi a lányt, hogy kedvére tegyen Edgár királynak. A lány ugyanígy királya parancsának engedelmeskedik. Ez bevett szokás manapság, hiszen a két uralkodó szövetséget kötött egymással, és e törékeny kapcsolatot erısíteni kell. Henrik kifejezetten azt kérte, hogy Alec Kincaid legyen az egyik uraság, akinek angol feleséget kell hazavinnie. Alec és Edgár is tudták, hogy miért ragaszkodott Henrik Alec személyéhez. Kétség sem férhet hozzá, hogy Kincaid fiatal kora ellenére egyike Skócia leghatalmasabb földesurainak. A tavalyi számlálás szerint körülbelül 800 vad harcosnak parancsolt, és ez a szám duplájára is nıhet, ha harcba hívja valamennyi szövetségesét. Kincaid vitézsége és bátorsága legenda tárgya volt, melyet Angliában csak suttogva mertek terjeszteni, Skótföldön viszont nagy hangon büszkélkedtek vele. Henrik azt is tudta, hogy Alec nem kedveli különösebben az angolokat. El is magyarázta Edgárnak, abban reménykedik, hogy egy angol lánnyal való házasság enyhíti a nagy hadúr ellenséges érzelmeit. Idıvel talán valamiféle harmónia is kialakulhat közöttük. Edgár azonban jóval okosabb volt, mint Henrik gondolta. Gyanította, hogy az angol király így akarja magának megszerezni Alec hőségét. Mind Alec, mind vezére csodálkozott Henrik naivitásán. Az igaz, hogy Edgár Henrik vazallusa volt, mivel térdre ereszkedett és fogadalmat tett elıtte. Ráadásul az angol udvarban nevelkedett. De akkor is skót király volt, és a hőséges klánok harcosai elsıbbséget élveztek… különösen egy kívülállóval szemben. Henrik nyilván nem fogta fel, mit jelent a vérségi kötelék. Edgár és Alec is úgy gondolták, Henrik csak egy újabb erıs szövetségest lát bennük, akiket bármikor elıránthat a tarsolyából. De félreismerte Kincaidet. Alec sohasem fordítana hátat szeretett Skóciájának vagy királyának, bármivel is kecsegtetnék. Daniel, Alec gyermekkori barátja és hamarosan a Ferguson klán feje, szintén parancsot kapott, hogy angol lányt vegyen nıül. Aleccel együtt ı is fárasztó hónapot töltött Londonban, és legalább annyira kellemetlennek találta a feladatot, mint barátja. İ is alig várta már, hogy hazatérhessenek. Már hajnal óta lovagoltak nyaktörı iramban, és mindössze kétszer álltak meg, hogy hátasaik pihenhessenek. Számításaik szerint egy vagy két órát töltenek a Jamison birtokon. Ennyi bizonyosan elég lesz, hogy bekapjanak valamit, kiválasszák a
menyasszonyt és feleségül is vegyék, ha van a birtokon pap. Aztán indulnak is haza. Nem akartak még egy éjszakát angol földön tölteni. Nem számított, hogy feleségeik ezzel egyetértenek-e. Végül is az asszony nem több mint vagyontárgy, és sem Daniel, sem Alec nem gondolta, hogy menyasszonyaik kívánsága cseppet sem számít. Az asszonyok azt teszik, amit parancsolnak nekik. Mivel Alec lökte messzebb a fatörzset, ezzel elnyerte a jogot, hogy ı válasszon elıbb magának asszonyt. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy egyik férfi sem erıltette meg magát a gyızelemért. Na igen, csak megbízást teljesítettek, és annak is átkozottul kellemetlen fajtáját.
*****
Az ördög és csatlósa kerek három nappal elıbb ért a Jamison birtokra, mint várták. Kampóorr vette észre elıször a skót harcosokat, és ı adta nekik ezt a találó elnevezést. A létra legfelsı fokán üldögélt és éppen azon töprengett, hogy ideje lenne egy keveset szunyókálni, hiszen késı délután van már, és ı ebéd óta megállás nélkül, keményen dolgozott. Ráadásul Mary kisasszony kicsalta Jamie-t a rétre, és utánuk kéne lopakodnia, hogy megbizonyosodjon, nem törik-e rosszban a fejüket. Néha, amikor Jamie rákényszerült, hogy félretegye mindennapos feladatait, valamiféle vadság lett úrrá rajta, háttérbe szorítva jobbik énjét. Tény, hogy saját érdekei védelmében meglehetısen gátlástalanná vált, gondolta Kampóorr. De ez csak egy újabb ok, amiért erıskező férfi kell mellé, aki rajta tartja a szemét. Ami azt illeti, az ı aranyos kis Jamie-je akár egy tolvajt is rá tudna venni, hogy adja vissza a lopott holmikat, és most csak a jó isten tudja, hogy megint milyen összeesküvést szınek nıvérével odakint a mezın. Elég volt végiggondolni a lehetıségeket, és máris a hideg futkározott a hátán. Igen, utánuk kell menni, nincs mese. Hatalmasat ásított és elindult lefelé a létrán. Még csak a második fokon járt, amikor észrevette a felé lovagoló két óriást. Kampóorr kis híján lepottyant a létráról. Tudta, hogy úgy tátog, mint egy verébfióka holmi ízletes kukac után, de egyszerően képtelen volt becsukni a száját. Az utolsó pillanatban visszafogta magát, mégsem vetett keresztet, de azért hálás volt, hogy a harcosok valószínőleg nem hallják, ahogy citerázik a térde, mire végre lemászott a létráról.
Érezte, hogy szíve valósággal dübörög a mellkasában. Emlékeztette magát, hogy az ı ereiben is skót vér csörgedezik, bár az ısei a civilizáltabb Alföldrıl származtak. Azt is eszébe idézte, hogy még soha nem ítélt embert a külseje alapján. Sajnos, ezek egyike sem segített, hogy enyhítse elsı reakcióját, amikor a két óriás merın rászegezte tekintetét. Kampóorr reszketni kezdett. Gyávaságát azzal mentegette maga elıtt, hogy ı végtére is csak egy hétköznapi ember, és a két harcos látványa még a szenteket is megijesztené. Az, amelyikrıl Kampóorr úgy gondolta, hogy ı lehet a tanítvány, termetes, széles vállú férfi volt, rozsdavörös hajjal és átható, zöld szemekkel. A dermesztı tekintető szemek sarkában félelmetes ráncok húzódtak. Ó igen, a tanítvány nagydarab ember volt, mégis szinte satnyának tőnt a másik férfihoz képest. A másik, akirıl Kampóorr azt gondolta, hogy maga az ördög, bronzszínő haja megegyezett bırének színével. Egy jó fejjel magasabb volt, mint társa és herkulesi termetén egy deka zsírfelesleg sem akadt. Amikor Kampóorr elırebotorkált néhány lépést, hogy jobban szemügyre vegye, azonnal meg is bánta. A férfi barna szemeibıl jeges közöny sugárzott. Ez a tekintet képes megfagyasztani a vizet akár nyár közepén is, gondolta az istállómester növekvı elkeseredéssel. Ennyit az ostoba tervérıl, hogy majd ı megmenti Jamie-t. Kampóorr elhatározta, hogy inkább hetvenhétszer elkárhozik, de ezeket a barbárokat akkor sem engedi a lány közelébe. – A nevem Kampóorr és én vagyok itt az istállómester – nyögte ki végül, remélve, hogy azt a hatást kelti, több istállófiú is van a keze alatt és elég befolyásos ember ahhoz, hogy szóba álljanak vele. – Korábban érkeztek – tette még hozzá ideges fıbólintással. – Különben a család már felsorakozott volna, hogy illı módon fogadják magukat. Kampóorr mély levegıt vett és várta, hogy valamelyik harcos válaszoljon. Hamar kiderült, hogy hiába vár, és reménye gyorsan elpárolgott. A két óriás továbbra is némán meredt rá, ami elbátortalanította. Összeszedte magát, és elhatározta, hogy újra próbálkozik. – Ellátom a lovaikat, uraim, amíg bejelentik érkezésüket a családnak. – Magunk gondoskodunk a lovainkról, öreg. A tanítvány szólalt meg. A hangja sem volt különösebben kellemes. Kampóorr
bólintott, és hátrált néhány lépést, hogy utat engedjen. Figyelte, ahogy leveszik nyergeiket, és hallgatta, ahogy a két férfi dicsérı szavakkal becézi hátasaikat kelta nyelven. Gyönyörő ménjeik voltak, az egyik barna a másik fekete, és megfigyelte, hogy egyik lónak sincs hibája… sem pedig korbácsnyomok a testén. A remény újraéledt Kampóorr szívében. Régen megtanulta már, hogy egy férfi igazi jelleme meglátszik abban, hogyan bánik az anyjával és a lovaival. Andrew báró lova tele volt ostortól származó mély nyomokkal, és Kampóorr szerint, ha ez nem bizonyíték az elméletére, akkor semmi. – A falakon kívül hagyták harcosaikat? – kérdezte ezúttal ı is kelta nyelven, hogy lássák, nincs benne hamisság. A tanítványnak szemmel láthatóan tetszett a próbálkozása, mert rámosolygott. – Egyedül jöttünk. – Azon a hosszú úton, Londonból? – Kampóorr nem tudta elrejteni csodálkozását. – Igen. – Senki sem biztosította a hátukat? – Nincs szükségünk senkire, meg tudjuk védeni magunkat – jelentette ki az alacsonyabbik. – Az angolok azok, akiknek védelemre van szükségük. Nem igaz, Kincaid? Az ördög nem fárasztotta magát a felelettel. – Milyen néven szólíthatom magukat, uraim? – Merész kérdés volt, de mivel a két harcos már nem meresztette rá olyan barátságtalanul a szemét, Kampóorr kezdett visszatalálni a bátorságához. A tanítvány válasz helyett témát váltott. – Jól beszéled a nyelvünket, öreg. Skót vagy? Kampóorr büszkén kihúzta magát. – Igen, a hajam vörös volt, mielıtt ıszbe fordult volna. – Én Daniel vagyok a Ferguson klánból. İt Alecnek nevezik a barátai – bólintott a másik harcos felé. – Alec a Kincaid klán feje. Kampóorr szertartásosan meghajolt. – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megismerhettem magukat, uraim – bókolt. – Olyan régen nem beszéltem igaz skóttal, hogy már nem is emlékszem, hogyan kell illı módon viselkedni – tette hozzá egy kis fintorral. – Azt is elfelejtettem, hogy milyen magasra nınek a Felföldiek. Ugyancsak összerezzentem, amikor megláttam kegyelmeteket. Kinyitotta két üres állás ajtaját a bejárat közelében, megmutatta az abrakos tarisznyát és a vizet is, majd megpróbálta további társalgásba bevonni a két férfit.
– Az a helyzet, hogy három nappal elıbb érkeztek. Szerintem nagy felfordulás lesz a kastélyban. Egyik úr sem főzött megjegyzést az elhangzottakhoz, de egymásra vetett tekintetükbıl kiolvashatta, nemigen izgatja ıket, hogy megzavarták a háziak nyugalmát. – Kit vártatok, ha nem minket? – ráncolta a homlokát értetlenül Daniel. Az istállómestert megzavarta a kérdés. – Vártunk? Senkit sem vártunk még vagy három napig. – Le volt engedve a felvonóhíd, és egyetlen ır sem volt a láthatáron. Biztos, hogy… – Ja, arra gondol – fújta ki hosszan a levegıt Kampóorr. – Igaz, a felvonóhíd majdnem mindig le van engedve, és soha nem ırzik. Az a helyzet, hogy Jamison báró nagyon feledékeny. Amikor látta a harcosok hitetlenkedı arckifejezését, úgy érezte, meg kell védeni gazdáját. – Itt, a világ végén a kutya sem háborgat minket, a báró meg azt mondja, hogy úgy sincs semmi értékes, amit érdemes lenne elvinni – vonogatta a vállát. – És soha senki nem jött még meghívás nélkül. – Nincs semmi értékes? Alec Kincaid megszólalt végre. Hangja lágy volt, mégis meglepıen erıs. És amikor megfordult, hogy teljes figyelmét az istállómesternek szentelje, Kampóorr érezte, hogy térdei újra összekoccannak. – Tán nincsenek lányai? Ezzel a haragos tekintettel akár tüzet is lehetne gyújtani, vélte Kampóorr. Nem is állta sokáig, helyette inkább csizmája orrát kezdte vizsgálgatni, hogy jobban oda tudjon figyelni a beszélgetésre. – Vannak lányai, több is, mint amennyit szeretne bevallani. – És nem védelmezi ıket? – csóválta a fejét Daniel. – Hallottál már ilyent? – fordult Alechez. – Nem, még soha. – Milyen ember ez a Jamison báró? – kérdezte Daniel az öreget. De Kampóorr helyett Kincaid válaszolt. – Egy angol. – És ez mindent megmagyaráz, nemdebár – jelentette ki Daniel szárazon. – Azt mondd meg nekem, Kampóorr, hogy a báró lányai talán olyan csúnyák, hogy nem is kell nekik védelem? Vagy talán hibádzik az erényük? – Mindegyik lány gyönyörő, és olyan ártatlanok, mint a ma született bárány. Itt pusztuljak el, ha nem mondok igazat. Az apjuk azonban nem látja el a feladatát – tette hozzá, szemöldökét rosszallóan összehúzva.
– És hány lánya van? – érdeklıdött Daniel. – Meg se kérdeztük a királyotoktól. – Hármat fognak látni – mormolta Kampóorr. Éppen készült megmagyarázni, amikor a két harcos hátat fordított neki és az ajtó felé indult. Most vagy soha, döntötte el Kampóorr. Mély lélegzetet vett és utánuk szólt. – Mind a ketten a klánjuknak a vezérei, vagy egyikük hatalmasabb a másiknál? Alec felismerte az istállómester hangjában a félelmet, és ez megzavarta. Visszafordult. – Hogy mersz ilyen arcátlan kérdést feltenni? – Nem volt szándékomban tiszteletlennek lenni – sietett magyarázkodni Kampóorr –, és jó okom van, hogy ilyent kérdezzek. Tudom, hogy nagy a szám, de közbe kell lépnem. Az a helyzet, hogy valakinek képviselnie kell az ı érdekeit is, és én vagyok itt az egyetlen, aki törıdik vele. Daniel gondterhelten ráncolta a homlokát a furcsa magyarázat hallatán. – Egy-két éven belül az öröklési rendnek megfelelıen én leszek a klán vezetıje, Kincaid pedig máris a klán feje. Válaszoltam a kérdésedre? – Akkor ı választ elıször menyasszonyt? – Igen. – És ı hatalmasabb, mint maga? Daniel bólintott. – Egyelıre – tette hozzá vigyorogva. – Még soha nem hallottál a Kincaid harcosokról? – Ó, dehogynem. Mindenféle történeteket hallottam. A hangjából kicsendülı félelem megmosolyogtatta Danielt. Az öreg szemmel láthatóan rettegett Alectıl. – Feltételezem, hogy néhány ezek közül azt mesélte el, hogyan szokott Alec harcolni. – Úgy van. Tudom, nem kellett volna elhinnem ıket – sietett hozzátenni, aggódó pillantást vetve Alecre. – Tudja, angolok mesélték, és bizonyos vagyok benne, hogy túloztak, amikor a laird… kegyetlenségérıl beszéltek. Daniel Alecre vigyorgott, mielıtt válaszolt volna. – Ó, én nem hiszem, hogy túloztak volna. Elmondták, hogy soha nem mutat irgalmat? Hogy nem szokott kegyelmezni senkinek? – Igen. – Akkor jobb, ha elhiszed a történeteket, öreg, mert egytıl-egyig igazak. Így van, Alec? – Igen – erısítette meg a másik kemény hangon.
– Kampóorr, – folytatta Daniel –, a kérdésed meglepett, és fogalmam sincs, hogy mit akarsz valójában. Van még valami, amit szeretnél megkérdezni tılünk? A férfi félénken bólintott. Tekintetét állhatatosan Alecre szegezte. Eltelt egy hosszú néma perc, amíg azon gondolkodott, hogyan hozza szóba Jamie-t anélkül, hogy elárulná gazdáját. Alec látta az öreg szemében a félelmet. Visszasétált és megállt közvetlenül az istállómester elıtt. – Mit akarsz nekem elmondani? Kampóorr úgy érezte, hogy Kincaid megérzései legalább annyira nyugtalanítók, mint termete és hangja. Saját hangja remegett, amikor nagy nehezen kibökte. – Bánt valaha rosszul asszonnyal, Alec Kincaid? Nyilvánvaló volt, hogy Alec nem erre a kérdésre számított. Arca elsötétült, mint a zivataros égbolt. Kampóorr önkéntelenül hátralépett és a falhoz támasztva kezeit próbált szilárd maradni. – Eddig türelmes voltam veled, öreg, mert te is skót vagy, de ha még egyszer ilyen ostobaságot mersz kérdezni, esküszöm, az lesz az utolsó kérdésed. A férfi bólintott. – Tudnom kellett, mert ajándékot kívánok neked adni, és meg kellett bizonyosodnom, hogy felismered-e az értékét, uram. – Rejtvényekben beszél – jegyezte meg Daniel. Odasétált Alec mellé és lecövekelt. Arckifejezése legalább olyan vad volt, mint Kincaidé. – Túl sok idıt töltöttél el Angliában, öreg, azért kérdezel ilyen ostobaságokat. – Tudom, hogy elsıre nem sok értelme van a mondandómnak – ismerte el Kampóorr. – De ha mindent elmondok, akkor az úrnım hőtlennek fog tartani. Ha ilyent tennék, elevenen megnyúzna, az már biztos. – Csak nem azt akarod mondani, hogy félsz egy asszonytól? – csodálkozott Daniel. Kampóorr tudomást sem vett a férfi elképedt arcáról, sem a hangjában bujkáló megvetı nevetésrıl. – Nem félek tıle, csak épp nem akarom megszegni a szavam – magyarázta. – Az a lyány jelenti nekem az egész világot. Nem szégyellem bevallani, hogy úgy szeretem, mint a saját lyányomat. Kampóorr nagy bátran megpróbálta elkapni Alec kemény tekintetét. Meglehetısen szánalmas próbálkozás volt. Bárcsak a másik harcos lenne kettejük közül a hatalmasabb! Az a Daniel nevő legalább elmosolyodott néha. – Elég erıs ahhoz, hogy megvédje, ami a magáé? – kérdezte egyenesen Kincaidtıl, mert mielıbb a lényegre akart térni. – Igen.
– Andrew báró sok katonát fog harcba szólítani. Az ajándék miatt, amit magának adok. Anglia királya, Henrik a barátjának nevezte – tette hozzá szemöldökét összevonva, hogy jobban aláhúzza ezt a tényt. Úgy tőnt, Kincaidet nem izgatta. Közönyösen vállat vont. – Ez nekem nem számít. – Ki ez az Andrew báró? – érdeklıdött Daniel. – Egy angol – felelte Kampóorr. – Annál jobb – jegyezte meg Alec. – Ha elfogadom az általad felkínált ajándékot, szívesen megküzdök érte egy angollal. Számomra ı nem jelent veszedelmet. Kampóorr szemmel láthatóan megkönnyebbült. – Nem lesz semmiféle ha – büszkélkedett. – Az ajándékod netán egy ló? – értetlenkedett Daniel. Még mindig nem fogta fel, mit akar az istállómester Alecnek mondani. De Kincaid megértette. – Nem ló, Daniel. Kampóorr elvigyorodott. Ez a férfi valóban olyan okos és gyors felfogású, mint a legjobbak. – Ha meglátja az ajándékomat, Kincaid uram, nem fog habozni és azonnal magának akarja majd. Kedveli a kék szemeket, uram? – Sok kékszemő akad a Felföldön, öreg – vetette közbe Daniel. – Na igen – húzta a szavakat Kampóorr. – Van kék szem, és van gyönyörő kék. – Hangosan felkuncogott, majd megköszörülte a torkát, mielıtt folytatta volna. – De térjünk vissza a rejtvényemhez, Kincaid úr. Jamison báró úgy bánik a lányaival, ahogy a lovaival, és ez nagy igazság. Csak nézzen körül, és rögtön meglátja, mire gondolok. A három gyönyörő kisasszony ebben az állásban a báró lányai, akiket mindenki láthat. De ha végigsétál ezen a hosszú folyosón és befordul a végén, találni fog még egy állást, jól elrejtve az istálló végében, a többitıl elszigetelve. Ott tartja a báró az ı kincsét, egy csodálatos aranyszırőt, amelyik csak a megfelelı társra vár. Tegyen a kedvére szegény öregembernek, hiszen emlékszik, én is csak skót lennék, és nézze meg alaposan azt a lovat – sürgette Kampóorr a harcost. – Higgye el Kincaid uram, megéri a drága idejét. – Felkeltette a kíváncsiságomat – jelentette ki Daniel Alecnek. Mindketten követték az istállómestert. Kampóorr viselkedése teljesen megváltozott, amikor elérték az állást. Szalmaszálat harapott a fogai közé, lábát keresztbe vetve kényelmesen nekitámaszkodott a falnak és csendben figyelte, ahogy az ideges kancacsikó ki akar törni, amikor Alec kinyúlt, hogy megsimogassa. Az oldalajtó résnyire nyitva állt, és a beszökı napsugarak aranylón csillogtak a ló sörényén.
A büszke szépség jó ideig nem nyugodott, de végül Kincaid rávette, hogy a jobbik oldalát is megmutassa. Kampóorr azt remélte, hogy az úr Jamie-vel szemben is ennyi türelmet és gyengédséget fog tanúsítani. – Valóban gyönyörő – ismerte el Daniel. – De még félig vad – jegyezte meg Alec. De mivel mindezt mosolyogva mondta, Kampóorr úgy döntött, a harcos ezt nem tekinti hibának. – A neve Futótőz és meg is érdemli ezt a nevet, az biztos. A báró a közelébe sem juthat. A legkisebb lányának ajándékozta, mert kiderült, hogy ı az egyetlen, aki képes megülni. Alec újra elmosolyodott – kész csoda –, amikor a ló megpróbálta megharapni a kezét. – Nagyon bátor. Csak egy jó mén kell mellé és az utód tökéletes lesz, megbízható… és mégis energikus. Kampóorr alaposan megnézte magának Kincaidet. Amikor újra találkozott a tekintetük, az öreg rávigyorgott. – Pontosan ezt gondolom az ajándékról, amit felkínálok magának. Kampóorr ellökte magát a faltól, fontoskodó arckifejezést erıltetett magára. – Ahogy az elıbb is említettem, Kincaid uram, a báró úgy bánik a lányaival, mint a lovaival. Hármat szem elıtt tart, hogy bárki láthassa ıket… Megfogadta, hogy egy szóval sem mond többet. Most már a skótokon van a sor, hogy kitalálják a többit. – Kampóorr, odabent vagy? Jamie hangja szakította félbe ıket. A férfi annyira megijedt, hogy majdnem lenyelte a szalmaszálat. – Ez a báró legkisebb lánya lesz – mondta a két harcosnak. – Ott van az oldalajtó – tette hozzá gyors suttogással. – Ha távozni akarnak, az a leggyorsabb út a nagy házba. Én itt maradok, és megtudom, hogy mit akar Jamie. Elırehaladott kora ellenére az istállómester meglepıen fürgén tudott mozogni, ha kellett. Befordult a sarkon és a folyosó közepén kapta el Jamie-t és nıvérét. – Kivel beszélgettél, Kampóorr? – kérdezte Jamie. – Azt hittem, hogy… – Csak meglátogattam a lovadat – hazudta a férfi. – Jamie azt mondta, hogy biztosan szundikálsz, és el tudunk melletted osonni, hogy kivigyük a lovainkat egy rövid vágtára – vallotta be Mary. – Az isten szerelmére, Mary! Ezt nem kellett volna elmondani neki. – De hát, te mondtad… – Szégyelld magad, Jamie! – szidta meg a férfi. – Nem szoktam szundikálni, neked
meg nem kéne erre settenkedned. Ez egyáltalán nem illik egy hölgyhöz – tette hozzá komikus fintorral. – Igenis, szoktál szundikálni – vágott vissza Jamie vidáman, mert a férfi mosolya ragadós volt. – Ezek szerint ma remek formában vagy. – Így van – ismerte el Kampóorr. Próbálta elrejteni izgatottságát, mert nem szerette volna, ha Jamie rájön a cselszövésére. Kíváncsi lett volna, hogy a két harcos Futótőz közelében van-e. Noha Kincaid nem láthatta a lányt, biztos volt benne, hogy lágy, rekedtes hangja felkelti a figyelmét. – Na, és mi rosszban töritek a fejecskéteket ma délután? – érdeklıdött Kampóorr. – Ki akartunk lovagolni – nézett rá Mary zavartan. – Éppen az imént mondtuk. Jól érzed magad? Nézd csak, Jamie, milyen piros az arca. Jamie azonnal kinyújtotta a kezét, és megtapogatta a férfi homlokát. – Nincs láza – mondta nıvérének. – Ne bosszantsatok már! Jól vagyok, mint mindig. – Akkor elmehetünk lovagolni egy-két órára? – kérdezte Mary. – Menjetek sétálni – fonta össze a karjait a mellkasa elıtt határozottan Kampóorr, hogy megmutassa, komolyan gondolja, amit mond. – Miért nem lovagolhatunk? – nyőgösködött Mary. – Mert az imént láttam el a kisasszonyokat. A lovaitokat megetettem, kényeztettem, álomba ringattam. Alig fejezte be a hazugságot, a férfinak eszébe ötlött a bejárati ajtónál abrakoló két mén. Aggódni kezdett, hogy Jamie vagy Mary esetleg észrevette ıket. Szerencsére a lányok átviharzottak az istállón, és Kampóorr abban reménykedett, hogy a hátsó ajtón ki tudja ıket ebrudalni, mielıtt alaposabban körülnéznének. – Készülnötök kéne a vendégségre – ragadta meg a karjukat és elkezdte a kijárat felé noszogatni a lányokat. – Mary esküdözik, hogy ilyen szép délutánon kizárt dolog, hogy a nemkívánatos vendégek megérkezzenek – magyarázkodott Jamie. – Ne rángasd a karomat, Kampóorr! – Még három teljes nap szabadság vár ránk – vágott közbe Mary. – Jamie-nek rengeteg ideje van, hogy mindent elıkészítsen. – Igazán segíthetnél neki egy kicsit – jegyezte meg a férfi. – Csak jót tenne neked egy kis munka a háztartás körül. – Ne nyaggasd, Kampóorr. Ha megkérem, mindig számíthatok a segítségére.
A férfi erısen kételkedni látszott ennek hallatán. – Ha már a kéréseknél tartunk – szólt közbe Mary –, szerettem volna kérdezni tıled valamit. – Mary, ne zavard Kampóorrt most kérdésekkel. – Egyáltalán nem akarom zavarni – jelentette ki Mary. – Nagyra értékelem a véleményét és a tanácsait, akárcsak a tiédet. Különben is, tudni akarom, hogy igazat mondtál-e nekem. – Micsoda szégyenletes feltételezés – felelte Jamie, de mosolya mutatta, hogy nincs igazán megbántva. – Képzeld, Kampóorr, Jamie mesélt a szörnyeteg skótokról. Azon gondolkodom, hogy meg kellene szökni. Mi a véleményed errıl a merész tervrıl? Mivel a lány nagyon komolyan nézett rá, a férfi megpróbálta elrejteni mosolyát. – Az attól függ, hogy hová akarsz szökni. – Ó, ami azt illeti, ezen még nem is gondolkoztam… – Kíváncsi vagyok, miért akarsz elszökni? Milyen ostoba pletykákkal tömte tele a fejed a húgod? Elhiszed ıket? – Ugyan, Kampóorr, miért gondolod, hogy hazudnék a nıvéremnek? – vágott közbe Jamie, erısen uralkodva magán, nehogy felnevessen. – Mert tudom, hogy milyen srófra jár az agyad. Már megint kitaláltál valamit, igaz? Ma mivel ugrattad szegény nıvéredet? Látom, hogy valósággal reszket a félelemtıl. És véletlenül azt is tudom, hogy mit sem tudsz a skótokról. – Tudom, hogy annyi eszük van, mint egy tyúknak – vágott vissza Jamie. Rákacsintott a férfira, és amikor látta, hogy Mary nem vette észre, folytatta. – De csak azoknak a skótoknak, akik a Felföldön születtek. Akik alföldiek, mint te is, rengeteg eszük van. – Ne is próbálj szép szavakkal levenni a lábamról, ez alkalommal nem fog sikerülni. Látom, hogy Mary mennyire aggódik. Nézd meg, mindjárt odavannak az ujjai, annyira tördeli a kezét. Mit meséltél neki? – Csak annyit említettem, hogy a skótok izmos, életerıs emberek. – Ez igazán nem olyan szörnyő, Mary – ismerte el a férfi. – Hatalmas az étvágyuk – vetette közbe Mary. – És ez olyan nagy bőn? – Igen – felelte Mary. – A falánkság bőn – erısítette meg Jamie vigyorogva. – Jamie azt is mondta, hogy állandóan harcolnak.
– Nem, Mary, én azt mondtam, hogy sokat harcolnak. Ha már engem idézel, akkor légy pontos, kérlek. – Tényleg, Kampóorr? – Tényleg mit, Mary? – Állandóan harcolnak? – Én csak annyit mondtam, hogy szeretnek portyázni – vonta meg a vállát Jamie. A férfi észrevette, hogy a lány könnyedén elpirul. Nyilván zavarta, hogy a nıvére árulkodik rá. Az igaz, hogy mindig valami huncutságon törte a fejét. Legalább olyan bőnösnek látszott, mint amikor sikerült meggyıznie Maryt, hogy apjuk már alá is írta a papírt, hogy zárdába adja a lányt. Szeretett mókázni. A férfi biztos volt benne, hogy nincs olyan szem, amely ne akadna meg rajta. A lány Kampóorr kedvenc színében, királykékben pompázott, haját szabadon hagyta és a rakoncátlan fürtök bájos összevisszaságban omlottak karcsú vállára. Arcán és orrán sárfoltok éktelenkedtek. Kampóorr azt kívánta, bárcsak Kincaid úr most látná a lányt, akinek ibolyaszínő szemei pajkosan csillogtak. Mary legalább olyan csábosan festett. Rózsaszínben pompázott, de ruháját sárfoltok tarkították. A férfi azon töprengett, vajon miféle kalamajkába keveredett már megint a két lány, de aztán úgy döntött, nem is akarja igazán tudni. Éppen vissza akart térni az elızı témára, amikor Mary kitört. – Jamie azt mondta, hogy a skótok elveszik, amit akarnak, és akkor veszik el, amikor akarják. És azt is mondta, hogy különleges igényeik vannak. – És mik lennének azok? – kérdezte Kampóorr kíváncsian. – Erıs lovak, kövér birkák és gyengéd asszonyok. – Lovak, birkák és asszonyok? – Igen, Kampóorr, mégpedig ebben a sorrendben. Jamie azt állítja, hogy inkább a lovaik mellett alszanak, mintsem az asszonyaik mellett. Igaz ez? Tényleg az asszonyok az utolsók a sorban? A férfi nem válaszolt. Szigorúan meredt Jamie-re, arra ösztönözve a tekintetével, hogy ı feleljen nıvérének. Mintha némi bőntudatot látott volna az arcán, de egyáltalán nem volt biztos, hogy bocsánatkérés következik-e, vagy nevetés. A nevetés gyızött. – De igazán, Mary, csak vicceltem. – Nézzék csak ezt a két díszpéldányt – mondta Kampóorr rosszallóan. – Koszosak,
mint valami vásott kölykök. Szép kis kisasszonyok, mondhatom. Te pedig, kislyány – mutatott rá Jamie-re –, úgy nevetsz, mint valami eszelıs. Ugyan mit csináltatok ma a réten, igazán kíváncsi vagyok? – Megpróbálja elterelni a szót – mondta Mary a húgának. – Addig el sem mozdulok innen, Jamie, amíg nem kérsz bocsánatot. És ha úgy érzem, hogy nem vagy ıszinte, akkor megmondalak Charles atyának. Olyan penitenciát ró ki rád, hogy amíg élsz, megemlegeted. – A te hibád, nem az enyém – jelentette ki Jamie. – Nem tehetek róla, hogy olyan könnyő téged az orrodnál fogva vezetni. Mary az istállómesterhez fordult. – Az ember azt hinné, hogy a húgom megértıbb lesz ebben a kínos helyzetben. Nem neki kell kiállni a skót harcosok elé és imádkozni, hogy ne ıt válasszák. A papa el akarja ıt rejteni. – Csak azért, mert az én nevem nem volt benne a királyi parancsban. – Ó, én ebben nem vagyok olyan biztos – szólt közbe Kampóorr. – A papa nem hazudna – erısködött a lány. – Ebben nem vitatkozom veled. Mary – fordult a másik lányhoz –, amit eddig elmondtál a skótokról, nem tőnik olyan szörnyőnek. Szerintem fölöslegesen ijesztgeted magad. – Jamie mást is mesélt. Gyanakodtam, persze, mert olyan gyalázatos történetek voltak. Nem vagyok olyan hiszékeny, mint azt a húgom hiszi. Kampóorr újra Jamie-hez fordult. – Nos, hölgyem? A lány halkan felsóhajtott. – Beismerem, tényleg kikerekítettem néhány történetet, de csak annyit, amennyi igaz. – Honnan tudhatnád, hogy mi az igaz és mi a hamis? Különben sem kéne meghallgatnod a pletykákat. Nem erre tanítottalak. – Milyen pletykákról beszélsz? – kíváncsiskodott Mary. – A skótok fatörzseket hajigálnak egymásra, csak a sport kedvéért. – Fatörzseket? – Fenyıfákat, Mary – magyarázta Jamie. Mary hangosan, hölgyhöz egyáltalán nem illın horkant fel. – Nem hiszem. – Pedig igaz – erısködött Jamie. – Ha pedig a fatörzsdobálás nem barbár szokás, akkor én nem tudom, mi számít annak. – Azt hiszed, hogy ezentúl elhiszek bármit is neked? – Jamie igazat mond – ismerte el Kampóorr. – Valóban szoktak fatörzset vetni, de
nem egymásra. Mary megrázta a fejét. – Látom az arcotokon, hogy megint csak ugratni akartok. De igen, látom – vágta a férfi szavába, aki tiltakozni készült. – És azt hiszed, tényleg elhiszem, hogy a skótok nıi ruhát viselnek? – Micsoda? – köhécselt Kampóorr. Remélte, hogy a harcosok már rég elhagyták az istállót, vagy legalább azt, hogy nem hallják ezt a beszélgetést. – Azt hiszem, jobb lenne kimennünk a napfényre. Kár egy ilyen szép délutánon bezárni magunkat. – Márpedig igazat mondtam – állította Jamie, ügyet sem vetve a férfi javaslatára. – Nıi ruhákban járnak. Így van, Kampóorr? – Kitıl hallottad ezt az ostobaságot? – Cholie mondta. – Szóval, Cholie volt? – kérdezte Mary. – Ha elıbb említed ezt az apróságot, akkor egy szavadat sem hittem volna el. Te is tudod, legalább olyan jól, mint én, hogy a konyhai személyzet egész nap sört szopogat. Biztosan részeg volt. – Ó, köpök rá – morogta Jamie. – Nem volt részeg. – Ó, köpök rá? Tisztára, mintha Kampóorrt hallanám. – Valóban azt hordanak – próbálta megakadályozni a kibontakozó veszekedést a férfi. – Mit hordanak? – hökkent meg Mary. – Olyan ruhát, ami a térdükig ér. – Ugye, én megmondtam – diadalmaskodott Jamie. – Ezt a ruhát plédnek hívják. Pléd – ismételte fogcsikorgatva. – Ez szent öltözék. Szerintem kifogásolni fogják, hogy nıi ruhának tituláltátok. – Akkor nem is csoda, hogy állandóan harcolniuk kell – jegyezte Jamie. Nemigen hitte el Cholie meséit, de Kampóorr olyan komoly arccal bámult rá, hogy kezdte elhinni, a szolga mégis igazat mondott. – Persze, meg kell védeniük a pongyolájukat – bólogatott Mary. – Azok nem pongyolák! – Most nézd, mit csináltál, Jamie. Elérted, hogy Kampóorr kiabáljon velünk. Jamie azonnal visszakozott. – Sajnálom, ha felzaklattalak. A mindenit, ma nagyon ideges vagy. Állandóan a hátad mögé tekintgetsz. Gondolod, hogy valaki mögéd lopakodik és farba rúg? Mi az… – Elmulasztottam a délutáni szunyókálásomat – vetette oda mogorván a férfi. – Ezért vagyok ilyen morcos. – Akkor menj és pihend ki magad – tanácsolta Jamie. – Gyere, Mary. Kampóorr
igazán türelmes volt velünk, pedig én mondom, nem érzi magát valami fényesen. Kézen fogta Maryt és az ajtó felé indult vele. – Te jó isten, Mary! Felfogtad? Tényleg nıi ruhát hordanak. Nem igazán hittem Cholienak, de most meg vagyok róla gyızıdve, hogy igazat mondott. – Én megszököm és kész – jelentette ki Mary elszántan, és elég hangosan ahhoz, hogy Kampóorr is meghallja. Hirtelen megtorpant és hátrafordult. – Még egy utolsó kérdést, kérlek. – Igen, Mary? – Tudnál róla, ha a skótok a kövér nıket kedvelnék? Erre a lehetetlen kérdésre a férfinak nem is volt válasza. Megvonta a vállát. Mary megfordult és húga után iramodott. Mind a két lány megemelte a szoknyáját és rohanni kezdtek a kastély felé. Kampóorr halk kuncogással nézett utánuk. – Férfi neve van. Az istállómester kis híján kiugrott a nadrágjából. Nem hallotta, amikor Alec Kincaid a háta mögé lépett. Megfordult és szemközt találta magát a harcos vállával. – Az édesanyja adta neki ezt a nevet, hogy biztosítsa a helyét a családban. Nem Jamison báró a vér szerinti apja, de mindig magáénak fogadta el. Ennyit azért el kell ismernem. Sikerült jól megnéznie a lyányt, uram? – kérdezte mohón. Alec bólintott. – Ugye magával viszi? Kincaid egy hosszú percig némán vizsgálta az öreget, mielıtt válaszolt volna. – Igen, Kampóorr, magammal viszem. A választás megtörtént.
Harmadik fejezet Jamie egészen addig nem szerzett tudomást a skótok korai jövetelérıl, amíg Merlin, a marhapásztor el nem csípte és elmondta neki, hogy a kastélyban is nagy felfordulás van, és az apja kéri, hogy sürgısen intézkedjen. Merlin dadogva elmondott beszámolójában elfelejtett említést tenni a skótokról. Ez persze nem az ı hibája volt, hiszen a gyönyörőséges úrnı egyenesen rászegezte a tekintetét, mikor belekezdett a mondókájába. Meglehetısen megijedt azoktól az ibolyakék szemektıl. De aztán az úrnı rámosolygott, amitıl úgy elkezdett dobogni a szíve, mint egy csitrilánynak. Elméjébıl minden gondolat tovaröppent, egy
kivételével: Jamie kisasszony egyedül csak rá figyel. Ettıl még jobban dadogni kezdett, de ez nem igazán számított. Jamie amúgy sem tudott rögtön eleget tenni a felszólításnak. Éppen egy sérülést kellett ellátnia. Szegény öreg Silas, akinek a látása legalább annyira gyönge volt már, mint a kezei, úgy üvöltözött, hogy a malacok méltatlankodva visítottak válaszul. Silas éppen egy cserzett bırdarabot akart szíjakra hasogatni, de bır helyett a felkarját sikerült elvágnia. A seb nem volt nagy és szerencsére nem kellett kiégetni, de Jamienek így is jó idıbe telt, míg megnyugtatta az öreget, miután ellátta és bekötötte a sebét. Csak kényeztetésre volt szükség, nem többre. Merlin a szakács mellett állt a felfordulás alatt. Kicsit féltékeny is volt, mert az úrnı figyelme most egyedül Silasra irányult. Ráadásul idegesítette, hogy nem jutott eszébe, mi az, amit még át kell adnia Jamie kisasszonynak. Jamie végre befejezte a kezelést és Silast Cholie avatott kezeire bízta. Tudta, hogy amint elmegy, a két szolgáló megiszik egy-egy kupa sört, de ezt bocsánatos bőnnek tartotta, tekintve, hogy Silas milyen feldúlt állapotban van, Cholie pedig ég a vágytól, hogy megnyugtassa –a maga módján. – Egyszerre csak egy tüzet tudok eloltani – mondta Merlinnek Jamie, amikor a fiú figyelmeztette, hogy siessen fel a kastélyba rendet teremteni. Rámosolygott, hogy enyhítse a rendreutasítás szigorát, aztán otthagyta az aggódó marhapásztort. Jamie végigfutotta az utat, szoknyáját felemelte a térdéig, hogy ne zavarja a futásban. Három játékos agár futott vele versenyt. Sem Jamie, sem az állatok nem lassítottak, és valósággal berobbantak a nagyterembe. Ott azonban Jamie megtorpant. Azonnal észrevette a két harcost, akik hanyagul a kandallónak támaszkodtak. Túlságosan is megdöbbent ahhoz, hogy elrejtse ösztönös reakcióját. Soha nem látott még hatalmasabb férfiakat. Egyszerően képtelen volt levenni a szemét róluk. Szerencsétlenségére, az elsı megnyilvánulása sem volt éppen hölgyhöz illı. – Édes Jézusom! – nyögte. Igaz, csak suttogva, de abból, ahogy a magasabbik harcos felhúzta a szemöldökét, a lány rájött, hogy mégis meghallotta. Meg sem próbált pukedlizni, tudván, ha mégis megteszi, biztosan orra bukik. Egye csak a magasabbik férfit bámulta, aki szigorú szemöldökráncolással igyekezett ıt térdre kényszeríteni. İ volt a legsötétebb külsejő alak, akit valaha is látott.
Azt hajtogatta magának, hogy nem fél. Nem, túlságosan dühös ahhoz, hogy megfélemlítsék. Jamie állta a sarat és egy hosszú percig viszonozta a férfi tekintetét, megpróbálva visszanyerni lélekjelenlétét. Aztán rá kellett jönnie, hogy akár egy örökkévalóságig farkasszemet nézhet a férfival, de a csatát akkor sem nyeri meg. Végre felfigyelt a nagytermet betöltı csendre. Oldalt nézett és megpillantotta a nıvéreit. Úgy sorakoztak fel, mint a kivégzésre váró bőnözık. Alighogy Agnes elkapta Jamie szánakozó tekintetét, azonnal sírni kezdett. Alice átkarolta ikertestvére vállát. Nyilvánvalóan vigasztalni szerette volna, de kísérlete csúfosan megbukott, mert ı maga is könnyekben tört ki. A két lány egy szempillantás alatt hisztérikus állapotba hajszolta magát. Mary Agnes mellett állt. Úgy nézett ki, mint aki menten követi testvérei példáját. Kezeit összekulcsolta maga elıtt, majd miután Jamie-re vetett egy Te-jó-isten-nézzcsak-rájuk pillantást, a földre szegezte a tekintetét. Valamit tenni kellett. Nem engedheti, hogy az ikrek szégyent hozzanak a családra a skótok elıtt. – Agnes, Alice, azonnal hagyjátok abba a bıgést! A nıvérek megtörölték a szemüket és megpróbáltak uralkodni magukon. Jamie akkor észrevette apját. A báró az asztalnál ült és éppen töltött magának az elıtte álló két kancsó egyikébıl. Ezek szerint rámarad, hogy megfelelı fogadtatásban részesítse a vendégeket. Tudta, mi a kötelessége. Mégis a kényszer, hogy ráüvöltsön a két harcosra, mi szerint három teljes nappal elıbb érkeztek, majdnem felülkerekedett a kötelességtudaton. Végül a kötelességtudat gyızött. Különben is, a két skót valószínőleg túl ostoba és észre sem veszi, mennyire durva a viselkedésük. Jamie lassan elırejött, és a megállt a két harcos elıtt. Csak akkor jutottak eszébe a kutyák, amikor azok morogni kezdtek az idegenekre. Egy gyors mozdulattal elhallgattatta ıket, majd kecses pukedlit vágott ki, ahogy azt a ház úrnıjétıl elvárják. Egy hajfürtje elszabadult és szemébe hullt, amikor meghajtotta a fejét, ezzel csökkentve azt a fennhéjázó hatást, amit el akart érni. Jamie hátralökte a rakoncátlan hajtincset és megpróbálkozott egy mosollyal. – Szeretném üdvözölni magukat szerény hajlékunkban, mivel úgy látszik, egyelıre senki nem képes erre a szívességre – kezdte. – Remélem, megbocsátják készületlenségünket, de hadd emlékeztessem önöket, hogy jó három nappal korábban érkeztek, és emiatt el kell viselniük az esetleges kellemetlenségeket.
A férfiak csizmáját bámulta mialatt kivágta a beszédet, majd megkockáztatott egy gyors pillantást. – A nevem… – Lady Jamie – szólt közbe az alacsonyabbik óriás. Jamie eddig a két harcos közötti ürességet bámulta, de azonnal felnézett a férfira, aki megszólalt. İ nem volt olyan sötét alak, mint a másik. Akkor jutott erre a következtetésre, amikor a férfi rámosolygott. Szája sarkában apró gödröcske jelent meg, és a szeme is tele volt huncutsággal. Jamie gyanakodni kezdett. Úgy tőnt, a férfi tökéletesen elégedett, dacára a kínos helyzetnek a zokogó ikrekkel. Talán túl együgyő, hogy felfogja, milyen kalamajkát okoztak hitelen érkezésükkel. Mégiscsak egy skót. – És az ön neve, uram? – kérdezte hővös hangon. – Daniel –felelte a férfi. – İt pedig Alecnek hívják – intett a fejével társa felé. Daniel mosolya ragadósnak bizonyult. Elbővölı férfi, gondolta Jamie. Önkéntelenül is elmosolyodott, mert a harcos olyan erısen ropogtatta az r hangokat, hogy alig lehetett érteni, amit mond. Nem igazán akart a másik úrral beszélni, de tudta, nincs más választása. Egy pillanatra sem hagyta abba a mosolygást, miközben szemügyre vette a másik harcost. Az már várta, hogy a lány ránézzen. Jamie érezte, hogy arcára fagy a mosoly. A férfi tekintete vetekedett a perzselı nap hevével, és ez megbénította a lányt. A férfi nem mosolygott. Jamie hirtelen zavarba jött, maga sem tudta, miért. Soha életében nem érezte még magát ennyire sebezhetınek. A vér az arcába futott, fülig vörösödött. A férfi szemében birtoklásvágy ült, olyan tulajdonosi tekintet, amelyet egyáltalán nem értett. Hirtelen felrémlett benne, hogy egy igazi úr nem így néz egy úri hölgyre. A férfi szemébıl mohó vágy tükrözıdött. A férfi arcátlanul sértı módon viselkedett. Szemérmetlenül végigmérte tetıtıl talpig, lassú, felmérı pillantással. Különösen hosszan elidızött a száján, a keblein és a csípıjén. Jamie győlölte ıt. Olyan érzést keltett benne, mintha meztelenül állna ott. Ez feldühítette Jamie-t. Úgy döntött, hogy a férfi nem úszhatja meg szárazon ezt a bárdolatlan viselkedést. İ majd megmutatja neki. A pirulásának nem tud parancsolni, de azon imádkozott, hogy az ı tekintete legalább olyan sértı legyen, amikor hasonló alapossággal végigmérte a férfit.
Sajnos azt legkevésbé sem zavarta Jamie tekintete és sértıdöttnek sem látszott. Inkább úgy tőnt, mint aki csodálkozik. Jamie úgy látta, hogy most melegebb a szeme és észrevette, hogy enyhén felhúzta a szemöldökét a lány felbecsülı tekintete láttán. Volt valami a nézésében, ami egyenesen Jamie szívéig hatolt. Nem tudta volna pontosan meghatározni, de kezdte azt hinni, ha nem lenne olyan sötét kinézető, akár még jóképőnek is tartaná. Ez persze nevetséges gondolat. Már eldöntötte, hogy győlölni fogja. Ez a férfi túl kemény az ízlésének. És a haját sem ártana levágni. Vörösesbarna haja a háta közepét verte. De ez a haj enyhe csigákba göndörödött, görög harcosokra emlékeztetve a lányt, de még ez sem enyhített arcának kemény háromszögén vagy állának szigorú, megbocsátást nem ismerı szögletén. Szája ugyanolyan kemény volt, mint arcának többi része. Valóban túl ádázul festett ahhoz, hogy elnyerje a tetszését. De akkor miért dobog olyan vadul a szíve? Minél tovább nézett a férfi szemébe, annál jobban elakadt a lélegzete. Egyetlen dolog tartotta vissza attól, hogy teljesen ostobának érezze magát. Szegény nıvérei közül az egyik feleségül megy ehhez a pokolból szalasztott hadúrhoz. A lány reszketni kezdett. A férfi mosolygott. Jamison báró hirtelen odaszólt a két férfinak és meghívta ıket, hogy tartsanak vele egy italra. Daniel azonnal ellökte magát a kandallótól és az asztalhoz sétált. Útközben megállt egy pillanatra és Maryre kacsintott. Alec nem mozdult, Jamie sem. Nem tudta levenni a szemét róla. A férfi sem akarta levenni róla a tekintetét. – Van a kastélyban pap? Hangja rekedtes volt. De ezen nem tud változtatni, mert még mindig annak a hatása alatt állt, ahogy a gyönyörő lány ott állt elıtte büszkén és kihívóan. Szeme az ibolyaszín legcsodálatosabb árnyalatában tündöklött. Megjelenése lenyőgözı volt, bár Alecre legalább ennyire hatott az imént felfedezett lázadó vonás is. Ezt a lányt nem lehet egykönnyen megfélemlíteni. Sıt egyáltalán nem hitte, hogy a lány valaha is meghunyászkodik elıtte. És még nem akadt nı, aki ennyi ideig állta volna a tekintetét. Alec mosolya kiszélesedett. A lány valóban méltó ellenfél. Tudta, hogy megijedt, hiszen látta reszketni. Mégis, bátran igyekezett elrejteni félelmét.
Meg fogja állni a helyét a kemény felföldi viszonyok között, de nagy elıvigyázatosságra lesz szükség. Elsıre ránézésre olyan finomnak és törékenynek néz ki, de el kell fojtania benne a lázadó hajlamot anélkül, hogy megtörné a lelkét. Fáradságos munka lesz, de Alec nem bánta. İszintén szólva, már elıre élvezte a szelídítést. És a végén ı lesz a gyıztes, a lány behódol. Jamie-nek fogalma sem volt, mi jár a harcos fejében. Végre hangjára talált és válaszolt a kérdésre. – Igen, van a kastélyban pap. – Az ég szerelmére, most meg a hangja remeg. – Tehát választott, uram? – Választottam. – Bizonyára nagyon nehéz volt a döntés. A férfi szemében mosoly bujkált. – Biztosíthatom, hogy egy cseppet sem. Jamie nem törıdött a gıgös hangsúllyal, vagy azzal, hogyan néz rá. – Én biztosra veszem, hogy nem lehetett könnyő a választás – erısködött. – Hiszen mindegyik nıvérem gyönyörő, és ilyen gyorsan kiválasztani egyet közülük nem igazán azt sugallja, hogy gondosan és minden szempontot figyelembe véve választottak. Éppen ezért azt javasolnám, hogy látogassanak meg újra minket mondjuk egy hónap múlva, addig pedig vegyék fontolóra a kérdést. Mi a véleménye, uram? Alec lassan megcsóválta a fejét. – Ezek szerint már holnap meg szándékozik nısülni? – Addigra már félúton leszünk hazafelé. – Valóban? – Igen. – Azt tervezi, hogy most rögtön megnısül? – kérdezte riadtan a lány. – Igen. – De ez nem azt jelenti, hogy… – Az esküvıi szertartás után azonnal indulunk. Daniel a semmibıl termett mellette, kezében két, borral teli serleggel. Az egyiket átnyújtotta Alecnek, aztán a három nıvér felé fordult. – Gyere és csatlakozz hozzánk, Mary! – kiáltott oda nevetve. – Nem harapunk. – Nem is gondoltam, hogy harapnak – jelentette ki Mary. Kihúzta magát és húga mellé sietett. Mindkét férfi ivott a serlegekbıl, majd bólintottak egymásnak és a lányok felé nyújtották a kupákat.
A lányok fejüket rázva utasították vissza az italt. – Igyál csak egy kortyot, Mary – kacsintott rá Daniel a lányra. Alec nem aggályoskodott. – Igyál, Jamie. Most! Ez talán valami primitív skót rituálé, gondolta a lány. Mint a ház úrnıjének, neki az a dolga, hogy megfelelı fogadtatásban részesítse a vendégeket. Ráadásul Alec is igen elszántnak látszott. Vállat vont, elvette a serleget, gyorsan belekortyolt, majd visszaadta a férfinak. Alec megfogta a kezét és el sem engedte. Hüvelykujjával a tenyerét cirógatta. Hirtelen árnyék suhant át az arcán. Lassan megfordította a lány kezét, és alaposan szemügyre vette a hegeket és sebeket. Közben Mary is kiitta a bort, visszaadta Danielnek a serleget, mire ı is megfogta és megfordította a lány kezét. Jamie megpróbálta elhúzni a kezét, de nem sikerült. A két férfi összehasonlította Mary puha, sima, makulátlan fehér bırét Jamie durva, sebhelyes bırével, majd végre elengedték a két lány kezét. Micsoda megalázó helyzet! Jamie megértett minden egyes átkozott kelta szót, amit egymásnak mondtak. Nem tudták, hogy beszél keltául, és Jamie-nek ez valamiféle perverz elégtételt jelentett. Kezét a háta mögé rejtette és várta a következı támadást. – Az, hogy megosztották velünk az italukat, az valamilyen szertartás? – kérdezte Mary. – Az az igazság, hogy nem ismerjük a skót szokásokat. Miután kibökte a mondatot, tekintetét újra a föld felé fordította. – Ezek szerint sohasem hallottál a mi különleges igényeinkrıl? – kérdezte hamiskás hangon Daniel. A lány felkapta a fejét, arcán ijedt kifejezés ült. – Igények, uram? – Bizonyos elvárások. – Daniel mosolya már a füléig ért. – Elvárások? – Mary vad tekintetet vetett Jamie felé, mielıtt újra Danielhez fordult volna. – Nem, uram, még nem hallottam ezekrıl az igényekrıl. – Ó, akkor fel kell hogy világosítsalak – jelentette ki. Szemmel láthatóan élvezte a helyzetet. – Nem óhajtom, hogy felvilágosítsanak – morogta Mary. Alec Jamie-t figyelte. A lány szeme tágra nyílt, amikor Daniel az igényeket említette. Nyilvánvalóan megértette barátja célzását. A férfi hihetetlenül vonzónak találta a lányt. Elég volt csak ránéznie, és máris többet
akart. Szemébıl eltőnt a mosoly, amikor rádöbbent, milyen forrón kívánja ıt. Különös, de egyáltalán nem számított, hogy angol. – Mary, kedvesem – kezdte Daniel, újra magára vonva Alec figyelmét. – Bizonyára hallottál már a kívánságlistánkról. Mindenki tudja, hogy a skótok kedvelik az erıs lovakat, a kövér birkákat és a gyengéd, készséges asszonyokat. Daniel mindezt lassú, zamatos hangon adta elı, ahogy a vénasszonyok szokták a legújabb pletykákat. Alec barátja hangjához igazította a sajátját, majd hozzátette: - De természetesen ebben a sorrendben. – Hát persze – helyeselt Daniel. Jamie Alecre nézett. Feltételezte, hogy Kampóorr beszélt a két harcossal és megemlítette Mary félelmeit. Magában megfogadta, hogy letépi a férfi füleit, ha legközelebb találkozik vele. Daniel hirtelen kinyújtotta a kezét, és kézfejével megsimogatta Mary arcát. A lányt annyira meglepte a kedveskedés, hogy elfelejtett elhúzódni tıle. Valósággal hipnotizálta a férfi szemébıl sugárzó gyengédség. – Erıs lovam már van – jelentette ki Daniel. – Ami a birkákat illeti, abból is szép számmal legelnek odahaza a hegyekben. De sajnálattal be kell ismernem, hogy egy gyengéd és készséges asszony még hiányzik az otthonomból. Márpedig ez fontos nekem, még ha utolsó is a listámon. – Én nem vagyok gyengéd – bökte ki Mary. – Jaj, dehogynem – mosolygott rá a férfi. – És olyan szép vagy, mint a tavaszi hajnal – tette még hozzá. Mary fokozatosan vörösödött el, míg arca úgy lángolt, hogy akár tojást lehetett volna rajta sütni. – Sem szép, sem készséges nem vagyok, uram – jelentette ki határozottan. Keresztbe fonta karjait a melle elıtt és igyekezett nagyon helytelenítıen nézni. Szerette volna elbátortalanítani a férfit, de maga is zavarba jött a saját érzéseitıl. Daniel hízelgése könnyelmővé tette. Vajon komolyan gondolta, amikor szépnek nevezte? Az ikrek újra sírni kezdtek. Jamie éppen azon volt, hogy megfeddje ıket, amikor rádöbbent, hogy egyiküket vagy talán mind a kettıt kiválasztották menyasszonynak. Márpedig ha ez igaz – és sejtése szerint az –, akkor Agnes és Alice jogosan zokog. Ha úgy vonítanának, mint a farkasok, akkor is megértené ıket. Alec nyugodtan várta, amíg a lány rádöbben az igazságra. Látta, hogy milyen szánakozó tekintettel néz nıvéreire, és kíváncsi volt, mennyi idıbe telik, amíg
észreveszi, hogy azok hasonló szánakozással néznek rá. Jamison báró minden bizonnyal felvilágosítja majd, ha végre összeszedi magát, gondolta Alec. A férfi egyelıre úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát. İrjöngve tiltakozott, amikor bejelentette neki, hogy Jamie-t választotta menyasszonyának. De Alec nem tágított, megırizte hidegvérét, mialatt a báró fröcsögve tiltakozott. De amikor elkezdte sorolni, mi minden szól a házasság ellen, Alec megkeményítette magát. A felhozott érvek között egy sem volt, ami Jamie gondtalan életét érintette volna. Alec határozottan megdühödött az angolra. A felsorolt kötelezettségek tökéletesen megmagyarázták a lány kezén levı forradásokat és sebeket. Jamison nem szívszeretetbıl akarta maga mellett tudni legkisebb lányát. Nem. Csak egy rabszolgát akart magának, aki minden szavára ugrik. A legkisebb lány, Alec szerint valósággal gúzsban élt apja házában. Egy aggódó arcú szolga sietett a nagyterembe. A báróra csak egy röpke pillantást vetett, aztán Jamie-hez sietett. Esetlenül meghajolt és a fülébe súgta. – Az atya útban van ide, úrnım. Az esketı ruhájában van. Jamie bólintott a szolgának. – Jól tetted, hogy félbeszakítottad a munkád és idehívtad Charles atyát, George. Szeretnél itt maradni az esküvıre? A szolga szeme tágra nyílt a megdöbbenéstıl. – Nem vagyok úgy öltözve – suttogta. – Mi sem – suttogta vissza Jamie. – Menj és öltözz át, Mary! – szólalt meg Daniel. – Kedvelem az aranyat. Ha van ilyen színő ruhád, kérlek, azt vedd fel. Ha nincs, akkor a fehér is megteszi. Téged veszlek feleségül, Lady Mary. Lord Daniel Ferguson elkapta Maryt, mielıtt az a padlóra rogyott volna. Egyáltalán nem bosszankodott, hogy választottja félholtan esett össze, sıt harsány nevetésbe tört ki, miközben magához ölelte a lányt. – Elájult a megtiszteltetéstıl – szólt oda barátjának. – Látom Daniel, valóban le vagy nyőgözve – bólintott Alec. Jamie érezte, hogy nem tudja tovább visszatartani dühét. Harcra készen fordult Alec felé, kezét csípıre tette és kihívóan megállt elıtte. – Nos, uram? Melyik ikret óhajtja feleségül venni? – Egyiket sem. – Hogyan? Még mindig nem érti, sóhajtott Alec. – Öltözz át, Jamie. Én a fehéret szeretem. Most menj és teljesítsd a kérésem. Az idı gyorsan halad és hamarosan útnak kell indulnunk.
Szándékosan beszélt ilyen hosszan, idıt akart adni a lánynak, hogy felfogja szavai értelmét. Úgy gondolta, nagyon figyelmes. Jamie úgy vélte, a férfi elvesztette az eszét. Annyira megdöbbent, hogy elıször csak néma rémülettel bámult a hadúrra. Aztán visszanyerte a hangját. – Átkozott legyen az a nap, hótól és jégtıl dermedt, amikor magához megyek feleségül, uram. – Épp most írtad le a telet a Felföldön, lányka. És hozzám jössz feleségül. – Soha! Pontosan egy órával késıbb Lady Jamison hozzáment Alec Kincaidhez.
Negyedik fejezet Fekete ruhát vett fel az esküvıre. Ruhaválasztása puszta dac volt, amellyel csakis az volt a szándéka, hogy feldühítse a skótot. Terve azonban csúfosan elbukott, ezt azonnal tudta, ahogy visszaért a nagyterembe. Alec csak ránézett és nevetni kezdett. A harsány hangba beleremegek a falak. Jamie nem is sejti, hogy lázadó természete mennyire kedvére való, gondolta a férfi, különben nem provokálná ilyen módon. Ha tudná, hogy mennyire utálja a könnyeket, akkor valószínőleg inkább a sírást választaná fegyverül. Bár akkor sem lenne olyan meggyızı, mint nıvérei. Jamie úgy mozgott, mint egy királynı. Háta merev és egyenes, mintha karót nyelt volna, elıre nézett, és még véletlenül sem hajtott fejet a férfi elıtt. Alec arra gondolt, bizonyára komoly erıfeszítésébe kerülne, hogy gyengeséget mutasson mások elıtt. Bár gyászruhába öltözött, mégis fantasztikusan nézett ki. Szeme továbbra is lenyőgözte a férfit. Kíváncsi volt, vajon hozzászokik-e valaha a lány szépségéhez. A mindenit, remélhetıleg igen. Nem engedheti meg magának, hogy bármi is elvonja figyelmét a kötelességeitıl. A lány teljesen megkavarta. Tudta, hogy angolnak született és itt is nıtt fel, mégsem viselkedett gyáván. Alec elképzelni sem tudta, hogy történhet meg ilyen csoda. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a teljes ártatlanság és a félelem hiánya annak köszönhetı, hogy nem fertızte meg a Henrik király udvarában folyó mocskos, élvhajhász életmód. Hála istennek, Lady Jamie soha nem volt kitéve az angolok züllésre hajlamos életének. Alec úgy gondolta, hogy akár meg is köszönhetné Jamison bárónak, hogy ezen a téren
ennyire elhanyagolta leányai nevelését. Mégsem mondott köszönetet, és úgy vélte, ha megtenné, a báró akkor sem hallana belıle egy árva szót sem. A férfi most valóban sírt. Alecet ez annyira felháborította, hogy szóba sem állt vele. Még sohasem tapasztalta, hogy egy felnıtt férfi ilyen módon megalázta volna magát. A gyomra is felfordult tıle. – Nagyon közel állunk a papával egymáshoz – suttogta Jamie, amikor a báró nem volt képes válaszolni a pap kérdésére, hogy ki adja ki a menyasszonyt. Jamison egy teljesen átázott vászonkendıbe temette az arcát. – A papának rettenetesen fogunk hiányozni. Nagyon nehéz neki elválni tılünk. Jamie nem nézett Alecre, miközben elsuttogta mentegetızését apja szégyenletes viselkedése miatt, de hangja kérlelı volt. Alec érezte, a lány arra kéri, legyen megértı, és mivel nagyra értékelte, hogy védelmébe veszi az apját, erıt vett magán, és nem éppen hízelgı véleményét a báró viselkedésérıl megtartotta magának. A lány újabb betekintést engedett a jellemébe, hiszen aggódó kérelme azt mutatta Alecnek, hogy hőséges a családjához. Véleménye szerint, ez igen nemes tulajdonság volt, tekintettel a körülményekre, és a családtagok jellemét ismerve Jamie hősége egyenesen a szentekével vetekedett. Jamie túlságosan félt attól, hogy kérıjére nézzen. Közvetlenül nıvére mellett állt, és egymás kezét szorongatták, hogy bátorságot öntsenek egymásba. Daniel Mary jobbján állt, míg Alec Jamie balján. Alec karja a lány vállához ért, combja a combját súrolta. Szándékosan és többször is. Nem tudott elhúzódni tıle. Mary szorosan hozzápréselıdött, Alec karja pedig megakadályozta, hogy hátralépjen. Istenem, hogy utálta, ha megfélemlítették. Nem volt hozzászokva. Azt hajtogatta magának, hogy csak a férfi nyomasztó méretei miatt van. Úgy tornyosult fölé, mint valami óriási, sötét felhı. Hangafő és a férfiasság illata lengte körül, és talán egy kis bırszag is. Más körülmények között Jamie még kellemesnek is találta volna ezt az illatkoktélt. De most természetesen utálta a nagyságát, az illatát, a jelenlétét. A pap befejezte a házasság szentségérıl szóló beszédét, és Jamie nıvéréhez fordult. Mary jól megnevettette Danielt, amikor a pap kérdésére, hogy akarja-e Danielt férjéül, hosszas töprengés után kinyögte: – Az igazság az, atyám, hogy inkább nem. Jamie a hisztéria határán járt. Nem szerepelt a tervei között, hogy feleségül menjen egy Alec Kincaid nevő skót földesúrhoz. Ráadásul a férfi sem könnyítette meg a helyzetét. Annyira közel állt hozzá, hogy szinte érezte a testébıl áradó forróságot.
Mialatt Charles atya Marynek könyörgött, hogy válaszoljon rendesen, Jamie megpróbált elhúzódni Alectıl. Valahol a tudata mélyén incselkedett vele egy bátortalan gondolat, hogy egyszerően ellöki Alec karját, hátralép, és mint a villám, kirohan a szobából. A férfi mintha megérezte volna a szándékát, karját Jamie vállára tette, majd odahúzta magához, mielıtt a lány tiltakozhatott volna. Jamie nem tudta lerázni magáról. Pedig megpróbálta –többször is – mielıtt suttogva megkérte, hogy vegye le róla a kezét. A férfi mintha meg sem hallotta volna. Elkeseredetten fordult nıvéréhet. – Nem hiszem, hogy sokat számítana a mi akaratunk, Mary. Ha nem egyezel bele, hogy Danielhez menj feleségül, akkor királyod ellen cselekszel. – Igen, de ha azt mondom, hogy hozzá akarok menni feleségül, akkor isten ellen cselekszem, nem igaz? – vitatkozott Mary. – Hiszen akkor nem mondok igazat. – Az isten szerelmére, Mary, válaszolj a pap kérdésére! – csattant fel Jamie. Jamie barátságtalan hangja megtette a hatását. Mary egy hosszú percig nézte húgát, aztán a paphoz fordult. – Jó, nem bánom. Hozzámegyek. – Aztán újra Jamie-hez fordult. – Tessék, most boldog vagy? – morogta. – Arra kényszerítettél, hogy hazudjak isten szolgájának. – Én kényszerítettelek? Jamie ziháló lélegzete nemcsak nıvére dühös kirohanásának volt köszönhetı. Alec keze a nyakához simult, ujjai érzékeny bırét cirógatták. Charles atya helyeslıen bólintott Mary válasza után. Most Alec és Jamie következtek. – A teljes neve, uram? – Alec Kincaid. A pap bólintott. Igyekezett mielıbb túl lenni az esketési ceremónián, mert kedvencének a szeme veszedelmesen elsötétült. Siettében kifelejtette a szabad akaratodból szavakat, amikor megkérdezte Jamie-t, hogy feleségül megy-e Alec Kincaidhez. – Szabad akaratomból? – kérdezett vissza Jamie. Mély levegıt vett és felkészült, hogy elmondja a papnak a véleményét, amikor érezte, hogy Alec ujjai szorosan a nyaka köré fonódnak. A férfi nyilvánvalóan meg akarja félemlíteni. Jamie a nyakához nyúlt, hogy megszabaduljon a kellemetlen érzéstıl, de Alec nem hagyta magát lerázni.
Egyszerően elkapta a kezét, közben szorítása egyre erısödött. A legkevésbé sem volt finom, és Jamie megértette a néma üzenetet. Ez az erıszakos fickó arra készül, hogy megfojtsa, ha tovább provokálja, és mivel skót volt, Jamie biztos volt benne, hogy be is fejezi, amit elkezdett. A nyaka szúrni kezdett. – Feleségül megyek hozzá – nyögte ki. A pap megkönnyebbülten felsóhajtott, és villámgyorsan elhadarta a maradék esketési szöveget. Mihelyt áldását adta rájuk, Mary megfordult és megpróbált elfutni. Daniel két lépéssel beérte, a karjaiba kapta és megcsókolta Charles atya és a család elıtt, belefojtva a sikolyt. Amikor gyengéd támadását befejezte, Mary térde megroggyant és egyenesen a férfi mellkasának zuhant. Jamie arra gondolt, nıvére úgy néz ki, mint egy hervadt virág. Az ikrek újra nyöszörögni kezdtek, apjuk szipogott, Jamie pedig legszívesebben ott helyben meghalt volna. Alec Kincaid nem erıszakoskodott, hogy a házasságukat csókkal pecsételjék meg. Csupán megállt közvetlenül a fiatalasszony elıtt. Kezét a csípıjére tette, izmos lábai mintha földbe gyökereztek volna, és tekintetét Jamie lehajtott fejére szegezte. Egy szót sem szólt. De rideg tartásából látszott, képes akár egész éjjel ott állni, ha ez kell ahhoz, hogy a lány ránézzen. Jamie-t egyelıre megnyugtatta az a tény, hogy többé nem akarta megfojtani. A torkában dobogott a szíve. Feltételezte, hogy Alec Kincaid bármit meg mer tenni, amit csak akar. Összeszedte minden bátorságát és lassan felemelte a tekintetét. A férfi ijesztı volt. Barna szeme sötéten csillogott. Jamie kevés melegséget talált azokban a szemekben. Állta a férfi nézését, amíg csak tudta megalázkodás nélkül, majd lassan elfordult. Ekkor Alec hirtelen utána nyúlt és megragadta a karját. Arcát a kezébe fogta és lehajolt hozzá. Csókja kemény volt, makacs és… hihetetlenül forró. Jamie úgy érezte, mintha nap égette volna meg. A csók véget ért, mielıtt küzdeni kezdett volna ellene, mielıtt egyáltalán eszébe jutott volna megmozdulni. Meg sem tudott szólalni. Férjére meredt, azon töprengve, hogy vajon rá is akkora hatással volt-e az iménti rövid csók. Alecnek nagyon tetszett a lány zavara. Nyilvánvalóan nem sokan csókolták meg eddig. Arca valósággal lángolt, két kezét görcsösen összefonta. Ó, nagyon is kedvére volt új felesége, és azt is érezte, ı sem maradt érzéktelen a rövid csók alatt. Nem bírta levenni a szemét róla. Az ördögbe, újabb csókot akar!
A varázslatot Mary döbbent kiáltása törte meg. – Most? – Úgy ejtette ki a szót, mintha valami obszcén dolog lenne. – Jamie, most azonnal indulni akarnak! – A nıvérem biztosan félreértette. – Jamie egyre Alecet nézte. – Nem akarnak most rögtön távozni, ugye? – De igen – felelte Alec. – Danielnek és nekem rengeteg kötelességünk van odahaza. Egy órán belül indulunk. Nem említette Maryt és ıt a magyarázatában. Ez a felismerés új reményt adott. Szinte mosolygott az örvendetes kilátás miatt. Aztán úgy döntött, hogy tisztázza a kérdést, mielıtt jobban beleéli magát. – Megosztanák velünk szerény vacsoránkat, mielıtt maga és Daniel elindulnak? Alec tudta, miben reménykedik a lány. Elárulta magát, amikor erısen megnyomta a maga szót a kérdésben. Ez az ostoba nıszemély azt hiszi, hogy elmegy, és ıt itt hagyja. Alecnek nevetni támadt kedve. Olyan komoly volt a lány, annyira átkozottul reménykedı. Alec megrázta a fejét. Jamie úgy érezte magát, mint a rab madárka, aki elıtt kinyitották a kalitka ajtaját és újra szabadon szárnyalhat. Mindent elkövetett, hogy elrejtse szárnyaló boldogságát, mert nem akart durvának mutatkozni. A házasság csak névleges volt. Hogy is nem jött rá elıbb? Alec és Daniel csupán királyuk akaratának engedelmeskedtek, amikor megnısültek. Most szépen hazamennek, hogy teljesítsék kötelezettségeiket, akármik legyenek is azok, és hálás asszonyaikat Angliában hagyják. Ez igazán nem számított szokatlan egyezségnek. Sok házasság köttetett ily kielégítı módon. Jamie szinte ostobának érezte magát, hogy nem jött rá hamarabb. Megspórolhatta volna magának a rengeteg aggodalmat. Annyira megkönnyebbült, hogy szinte megbicsaklott a térde. Mivel rendszeres „üzleti” kapcsolatban állt a teremtıvel, azonnal megígérte, hogy tizenkét napig fog ájtatoskodni, amiért megszabadult. – Visszatérnek még Angliába egy rövid látogatásra? – Jamie remélte, hogy úgy hangzik, mintha a győlöletes ötletnek akárcsak egy grammnyi esélye sem lenne. – Legalább egy háború kell ahhoz, hogy visszajöjjek ide. – Nem kellene ennyire örülnie ennek a lehetıségnek – bukott ki Jamie-bıl, mielıtt meggondolhatta volna, hogy mit mond. Azt sem bánta, hogy a férfi látja rosszalló
homlokráncolását. A férfi olyan tuskó, hogy fát lehetne vágni rajta. És ha a legelemibb udvariasságra sem képes, akkor ı, Jamie sem válogatja meg a szavait. Hátravetette a haját, hátat fordított Alecnek és lassan elsétált tıle. – Már késı délutánra jár, Kincaid – szólt vissza a válla fölött. – Jobb lesz, ha mielıbb indulnak, mert biztosan hosszú út vár még magukra, mielıtt lemegy a nap. Már majdnem hozzátette, hogy örül az ismeretségnek, de a hazugság újabb bőnbocsánatot jelentett volna, ezért inkább csendben maradt. Jamie már elérte az asztalt, amikor férje hangja megtorpantotta. – Csomagold össze a holmidat és búcsúzz el a családodtól, Jamie, amíg Daniel és én a lovak után nézünk. Igyekezz! – Te is, Mary – tette hozzá vidám hangon Daniel, amitıl Jamie úgy érezte, menten megbolondul. – Miért kell ennyire sietnünk? – kérdezte Mary. – Aleccel megesküdtünk, hogy nem töltünk még egy éjszakát angol földön. Jókora távolságot kell még megtennünk sötétedés elıtt. Jamie épp idıben pördült hátra, hogy lássa a két skótot kivonulni a terembıl. Háta mögött a keze görcsösen megragadta az asztal szélét. – Kincaid! Itt akar hagyni, ugye? Ez csak egy névházasság? A férfi megtorpant, visszafordult. – Hogyne, névházasság. Most már az én nevem a te neved is. Érted? Igyekezett tudomást sem venni a férfi dühös hangjáról. – Nem, Kincaid, nem értem. Megpróbált ugyanolyan erıszakos hangnemet megütni, mint Alec, de tudta, hogy hangja remegése elárulta. Dühkitörése nem tévesztette meg a férfit. Tudta, hogy retteg. A lány látta, hogy mosolyog rajta. Ígérem neked, idıvel megérted majd. A szavamat adom. Nem akarta a szavát, de attól tartott, nem sokat számít, hogy ı mit akar. Hiszen a férfi maga volt a pokol küldötte. Nem akart vitatkozni vele. Megvárta, míg a férfi eltőnik, csak azután kezdett el könnyezni. Semmi másra nem vágyott, csak lerogyni a legközelebbi székbe, és jól kisírni magát. Túlságosan is zaklatott volt, semhogy a pakolással törıdött volna. Az ikrek csomagoltak össze helyette, értékes perceket hagyva neki, amit apjával töltött. Mire Agnes és Alice visszatért a nagyterembe, Mary már kellıképpen ideges volt. Alig tudta eldadogni a búcsúszavakat családjának, mielıtt kirohant az ajtón.
– A maradék holmidat is gondosan összepakolom, Jamie és egy héten belül utánad küldöm – fogadkozott Agnes. – Nem lehet olyan messze az a Felföld. – Összeszedem a gyönyörő kézimunkáidat – szólt közbe Alice. – Ígérem, semmit nem felejtek el. Csak pár nap és máris otthon fogod érezni magad. – Alice, már mondtam Jamie-nek, hogy ezt elintézem – morogta Agnes. – Szavamra, mindig megpróbálsz túltenni rajtam. Ja, és Jamie, édesanyád vállkendıjét betettem a táskádba az orvosságos üvegcséid mellé. – Köszönöm, lányok. – Jamie mindkettıjüket megölelte. – Jaj, annyira fogtok hiányozni! Olyan aranyosak vagytok mind a ketten. – Jamie, te olyan bátor vagy – suttogta Agnes. – Olyan nyugodt és komoly. Én a helyedben már megbolondultam volna. Pont ahhoz mentél hozzá, aki… – Nem kell folyton emlékeztetni rá – szólt közbe feddın Alice. – Jamie biztos nem felejtette el, hogy a férfi megölte az elsı feleségét. – Ez egyáltalán nem biztos – emlékeztette nıvére. Jamie szerette volna, ha nıvérei nem akarnák annyira megnyugtatni. Az Alecrıl mondottak csak jobban felzaklatták. Jamison báró megrángatta lánya szoknyáját, hogy magára vonja a figyelmét. – Egy hét se kell, hogy meghaljak nélküled. Ki fog odafigyelni az ételemre? Ki fogja meghallgatni a történeteimet? – Agnes és Alice nagyszerően gondodat viselik majd, papa. Meglátod, minden rendben lesz – nyugtatta édesapját. Lehajolt hozzá és megcsókolta a homlokát. – Kérlek, ne aggódj nagyon. Mary és én eljövünk meglátogatni és… Nem fejezte be a hazugságot. Képtelen volt kimondani, hogy nem lesz semmi baj. A régi világának vége; minden, ami kedves volt neki és biztonságot adott, hirtelen kicsúszott a kezei közül. Agnes volt az, aki – ha suttogva is – kimondta, amitıl valamennyien féltek. – Ugye, soha többé nem látunk viszont, Jamie? Nem fogja engedni, hogy hazagyere. Ugye nem? – Ígérem, hogy megtalálom a módját és meglátogatlak benneteket – fogadkozott Jamie. Hangja remegett, szeme szúrt a visszafojtott könnyektıl. Édes istenem, ez a búcsúzkodás nagyon fájdalmas dolog. Jamison báró könnyek között motyogott. Újra és újra elismételte, hogy azok az átkozott skótok elrabolták tıle az ı drága kisbabáit, és hogyan fog ezentúl élni nélkülük. Jamie megpróbálta vigasztalni, de egy idı után feladta. Apja nem akart
lecsendesedni. Minél inkább próbálta megnyugtatni, a báró annál hangosabban jajveszékelt. Kampóorr jött érte. Kisebb huzavonába keveredett, ahogy megpróbálta a lányt elválasztani az apjától. Jamison báró egyszerően nem akarta elengedni Jamie kezét. Végül Jamie segítségével az istállómester gyızött. – Gyerünk, Jamie. Jobb, ha nem dühíted fel az új uradat. Türelmesen vár rád az udvarban. Lord Daniel és Lady Mary már elindultak Skótfölre. Gyere velem. Új élet vár rád. A férfi gyengéd hangja segített lecsillapítani Jamie zaklatott idegeit. Kézen fogta a férfit és az ajtó felé indult. A kijáratnál megállt, hogy egy utolsó pillantással búcsúzzon a családjától, de Kampóorr egy gyengéd lökéssel továbbsegítette. – Ne nézz hátra, lyánykám, és a remegést is abbahagyhatod. Inkább arra gondolj, hogy milyen boldog jövı áll elıtted. – Nem a jövım miatt reszketek – vallotta be Jamie. – Kampóorr, semmit nem tudok a férjemrıl, és a sötét pletykák, amiket hallottam róla, megrémítenek. Nem akarok az asszonya lenni. – Már megtörtént, nem lehet visszacsinálni – jelentette ki a férfi. – Ahogy én látom, két lehetıséged van. Vagy csukott szemmel és szívvel mész a házasságba és hátralévı életedben boldogtalan és szerencsétlen leszel, vagy kinyitott a szemed és a szíved, elfogadod az urad, és a legjobbat hozod ki a dologból. – Nem akarom ıt győlölni. A férfi elmosolyodott. A lány szánalmasan elhagyatottnak látszott. – Akkor ne győlöld. Amúgy sem vagy az a győlölködı típus. Túl lágy hozzá a szíved. Különben is – noszogatta tovább –, nem olyan szokatlan dolog az. – Mi nem szokatlan? – Sok lyány megy úgy férjhez, hogy nem ismeri a társát. – De azok angol lányok, ember, és angol férfiakhoz mennek hozzá. – Most aztán csend legyen – parancsolta Kampóorr, aki megérezte a lány hangjából a félelmet. – Jó ember ez a Kincaid, hidd el nekem. Jól fog bánni veled. – Honnan tudhatnád? – Jamie megpróbált szembefordulni vele, de a férfi kitartóan lökdöste elıre. – Az a hír járja róla, ha ugyan még emlékszel, hogy megölte az elsı feleségét. – És te ezt elhiszed? – Nem – vágta rá a lány habozás nélkül.
– Miért nem? Jamie vállat vont. – Nem tudom megmagyarázni – suttogta. – Csak azt hiszem, hogy nem lenne képes… – Hangosan felsóhajtott, aztán még hozzátette. – Biztos bolondnak hiszel, de azok a szemek… ez az ember nem gonosz. – Véletlenül tudom, hogy a pletyka tényleg hazugság. Nem ölte meg az asszonyt. Megkérdeztem tıle, Jamie, egyenesen nekiszegeztem a kérdést. – Nem tehetted – nevette el magát a lány, annyira képtelennek találta az ötletet. – Uramisten, biztos rettenetesen dühös volt rád. – Köpök rá – suttogta Kampóorr. – Csak a te jövıd lebegett a szemem elıtt, nem törıdtem a haragjával – büszkélkedett. – Persze, csak azután kérdezısködtem, mikor hallottam, hogy téged választott – tette hozzá köhécselve. – Mikor volt rá idıd? – ráncolta a homlokát Jamie. – Nem fontos – sietett a válasszal a férfi. – Különben rögtön tudtam, hogy ez a Kincaid csak jó ember lehet, mihelyt sikerült alaposabban megnéznem a lovát. – Gyengéden hátba ütötte Jamie-t, hogy újra mozgásra bírja. – Veled is ugyanúgy fog törıdni. – Ó, az isten szerelmére – fohászkodott a lány. – Túl sokáig voltál istállómester, barátom. Azért van valami különbség egy ló és egy asszony között. El sem hiszem, amiket itt összehordasz nekem. Úgy látom, nagyon elégedettnek látszol. – És az is vagyok – büszkélkedett a férfi. – Hiszen éppen most tettelek tisztába, és még csak a kezem se kellett felemelnem hozzá. Tudta, hogy kijelentésével ugyancsak meglepte Jamie-t, mert tágra nyílt szemmel megtorpant, és újra meg kellett böknie, hogy elinduljon. Alec az udvar közepén állt a lova mellett. Arckifejezésébıl a lány nem tudta kitalálni, mire is gondolhat, de nem hitte, hogy valóban olyan türelmesen várt, ahogy Kampóorr állította. Nem, Kincaid egyáltalán nem nézett ki valami türelmes embernek. Alec biztosra vette, hogy a lány nagy kavarodást okoz majd, ha elérik a Felföldet. Egy hosszú pillanatig fogva tartotta a lány tekintetét azon tőnıdve, hozzászokik-e valaha. Sohasem látott még ilyen ibolyakék szemeket. Van kék és van gyönyörő kék, jutottak eszébe Kampóorr különös szavai. Most értette meg, mire célzott az istállómester. Nem engedhette meg magának, hogy rabja legyen azoknak a szemeknek. Ráadásul a szája is átkozottul vonzó és felkavaró. Igen, kétség sem fér hozzá, nagy lesz a felzúdulás, és bár Alec tudta, hogy a klán férfiai közül egy sem mer majd szemet vetni
arra, ami az övé, de sokakat kísértésbe hoz majd. A nı túlságosan is vonzó volt, semhogy egy férfi is ellenállhatott volna. Még mindig fél tıle. Ez kezdetnek nem rossz, mondta Alec magának. Egy asszonynak sohasem árt, ha tart a férjétıl. Mégis, a lány félelme dühítette is. Máskor gondolkodás nélkül megparancsolta volna, hogy pattanjon gyorsan a nyeregbe, de most a lány tekintetébıl sugárzó aggodalom meggondolásra késztette. Jamie fiatal ızre emlékeztette, amelyik épp akkor szagolta meg a veszélyt. Itt az ideje, hogy kezébe vegye az irányítást, döntötte el Alec. Alec egyetlen könnyed mozdulattal a nyeregbe pattant. A hatalmas fekete ló nyugtalanul oldalazott Futótőz felé. Jamie lova amúgy ideges volt az idegen mén miatt, most vadul hátrahıkölt. Alec a zabla után nyúlt és elvette a tehetetlen lovászfiútól, hogy megzabolázza a kancát. Futótőz azonnal engedelmeskedett a határozott kéznek. Kampóorr hallotta, ahogy Jamie sziszegve beszívja a levegıt, és észrevette, hogy milyen arckifejezéssel mered a harcosra. Kitalálta, hogy védence az ájulás határán van. Gyorsan a vállára tette a kezét. – Szedd össze magad, lyánykám. Attól nem fogod jobban érezni magad, ha elájulsz, és ezzel még szégyent is hozol a fejedre. Nem erre tanítottalak. A dorgálás azonnal megtette a hatását. Jamie elhúzódott az istállómestertıl. – Nem fogok elájulni – morogta. – Még a feltételezés is sértı, hogy ennyire gyengének nézel. A férfi elrejtette a mosolyát. Többé nem kellett noszogatni a lányt, és szemeibe is visszatért a tőz. Jamie kecses eleganciával emelte meg szoknyája szegélyét, és a lovához lépett. Kampóorr segített neki nyeregbe szállni, majd megpaskolta a kezét. – Most pedig ígérd meg ennek az öregembernek, hogy jól ki fogsz jönni az uraddal – parancsolta. – Ne felejtsd el, hogy ez egyike a legszentebb parancsolatoknak – tette még hozzá huncut kacsintással. – Ez nincs is benne a tízparancsolatban – jelentett ki Jamie. – A Felföldön benne van. A kijelentést Alec tette. Látszott rajta, hogy komolyan is gondolja. Jamie elégedetlenkedı pillantást vetett rá, mielıtt visszafordult volna Kampóorrhoz. Az istállómester azonban a férfira nézett. – Emlékezni fog az ígéretére, Lord Kincaid? Alec bólintott. Futótőz kantárját odadobta Jamie-nek, majd ellovagolt otthagyva, a bámuló lányt.
Nem várta meg, hogy követi-e. Jamie nem moccant a helyérıl. Kíváncsi volt, meddig megy el Alec, mielıtt megállna, hogy megvárja ıt. Amikor ló és lovasa átlovagolt a leeresztett felvonóhídon és eltőnt a szeme elıtt, rá kellett jönnie, hogy a férfinak eszébe se jut várni rá. Még annyira sem érdemesítette, hogy vessen egy pillantást hátra a válla felett. – Mire céloztál, amikor arra kérted, hogy emlékezzen az ígéretére? – kérdezte Jamie szinte szórakozottan, miközben a férfi után bámult. – Semmi olyasmit, ami miatt aggasztanod kellene magad – felelte gyorsan Kampóorr. Jamie tekintete visszafordult rá. – Gyerünk, Kampóorr, ki vele! – követelte. – Volt egy kis beszédem vele a… a… az ártatlanságodról. – Nem értem. – Nos, tudod, jön a nászéjszaka, és mivel én vagyok az egyetlen, aki beszélt veled attól, hogy mi is történik a nı és a férfi között, gondoltam, hogy figyelmeztetem az uradat… – Te jó ég, beszéltél neki arról? – Igen. És megígérte, hogy vigyázni fog rád, Jamie. Megpróbálja, hogy az elsı alkalommal ne okozzon nagy fájdalmat. Jamie érezte, hogy lángol az arca. – Soha nem fogom hagyni, hogy hozzám érjen, ezért kár volt a szavát venned. – Ugyan, lyánykám, ne légy ilyen makacs. Féltettelek. Az az igazság, hogy nem túl sokat mondtam neked arról, hogyan is zajlanak a dolgok. Elmagyaráztam Kincaidnek, hogy nem nagyon ismered… – Egy szót sem akarok errıl többet hallani. Soha nem fog hozzám érni, az biztos. Kampóorr hangosan felsóhajtott. – Akkor nagy meglepetésben lesz részed, lyánykám. Abból, ahogy rád néz, világos, hogy megragadja az elsı alkalmat. Jó lesz, ha ezt belevered a kemény fejedbe. Csak csinálj úgy, ahogy mondja, és nem lesz semmi baj. – Csak csináljak úgy, ahogy mondja? – Ne kiabálj velem. Inkább indulj, Jamie! – sürgette. Jamie megrázta a fejét. – Egy perc és már megyek is. De meg kell ígérned, hogy utánam jössz, ha itt valami gond lesz. – Gond? Milyen gond? Nem bírt a férfi szemébe nézni, ahogy elsuttogta a magyarázatát. – Úgy tőnik, hogy a papa aranyakat fogadott el Andrewtól. Csak kölcsön volt, nem pedig hozomány, de azért én aggódom. Nem tudom, hogy a papa képes lesz-e visszafizetni a kölcsönt
Andrewnak. Megkockáztatott egy gyors pillantást, hogy lemérje a férfi véleményét. Nem kellett volna fárasztania magát. Kampóorr dühödt kiáltása majdnem kivetette a nyeregbıl. – Aranyat fogadott el érted, Jamie? Eladott téged Andrew bárónak?! – Nem, nem. Félreértetted – mondta a lány gyorsan. – Csak kölcsön volt. De most nincs idı errıl vitatkozni. Csak ígérd meg, hogy értesítesz, ha a papának segítségre van szüksége. – Hát persze, lyányka – bólintott Kampóorr, de hangja dühösen csengett. – Ígérem. Van még valami, ami miatt aggódnom kellene? – Remélem, nincs. – Akkor indulj! Ha az urad… – Még egy utolsó dolog, és aztán megyek is. – Szándékosan késlekedsz, ugye? Ki akarod hozni a sodrából. Akkor aztán kitalálja majd az igazat rólad – jósolta. – Azok után, hogy annyit hazudoztam az érdekedben. – Miket hazudtál? – Azt mondtam neki, hogy kedves és gyengéd kisasszony vagy, úgy ám. – Az is vagyok – helyeselt Jamie. A férfi nagyot horkantott. – Ja, annyira kedves, mint a sündisznó, ha felbosszantott valaki. – Mit mondtál még neki? – faggatta a lány gyanakodva. – Jó lenne, ha elmondanád a teljes igazságot, hogy meg tudjam védeni magam. – Azt is mondtam, hogy félénk és szégyenlıs vagy. – Az nem lehet. – És azt, hogy gyenge vagy, aki hozzászokott ahhoz, hogy kényeztetik. – Nem! – És még, hogy szeretsz varrogatni meg templomba járni. Jamie hatalmasat nevetett. – Miért állítottál ilyen valótlanságokat? – Mert azt akartam, hogy legyen egy kis elınyöd – magyarázta a férfi. Szavai szinte összefolytak sietségében, annyi mindent el akart mondani. – Nem árultam el neki, hogy tudsz keltául. – Én sem. A két barát cinkosan egymásra mosolygott. – De nem sajnálod, ugye, hogy annyi mindenre megtanítottál? – Persze, hogy nem – nyugtatta meg Kampóorr. – De ha az urad azt hiszi, hogy
gyenge nı vagy, akkor nagyon fog vigyázni rád. És gondolom, hogy türelmesebb is lesz veled. – Egyáltalán nem érdekel, hogy mit gondol rólam – vágott vissza Jamie. – De a büszkeségemet sikerült megsértened, amiért ilyen alsóbbrendőnek állítottál be. – A legtöbb nı alsóbbrendő. – Képes a legtöbb nı megszerezni a család vacsoráját? Képesek jobban lovagolni, mint a harcosok többsége? Képesek… – Ne most zúdítsd rám a pokol összes tüzét! – esedezett Kampóorr. – Csak rejtegesd még egy kicsit a tehetségedet. És ne akard próbára tenni Kincaidet. Jobb, ha nem kísérted az ördögöt, mert még a végén megjelenik, mindig is mondtam. – Ezt még sohasem mondtad. – De akartam – felelte a férfi, újabb aggódó pillantást vetve a felvonóhíd felé. – Most már igazán indulnod kell, Jamie. – Olyan régen tartogatom ez már, Kampóorr, és nem hagyom magam siettetni. – Akkor halljuk – kiáltotta szinte a férfi. – Szeretlek. Még sohasem mondtam neked, de tiszta szívembıl szeretlek. Nagyon jó apám voltál, Kampóorr. Az öregembernek a lélegzete is elakadt. Szeme elhomályosult a könnyektıl, hangja megremegett, amikor suttogva megszólalt. – Én is szeretlek, Jamie. Jó lányom voltál. Mindig is a magaménak tartottalak. – Ígérd meg, hogy sohasem felejtesz el! A lány hangjában idegesség vibrált. A férfi megszorította a kezét. – Nem felejtelek el. Jamie bólintott, arcán könnyek folytak. Türelmetlen mozdulattal letörölte ıket, kihúzta magát a nyeregben, és mozgásra ösztökélte lovát. Kampóorr az udvar közepén állt és figyelte, ahogy úrnıje ellovagol. Magában azon imádkozott, nehogy hátra forduljon. Nem akarta, hogy ilyen összetört állapotban lássa. Mindenre, ami szent, hiszen zokogott, mint egy kisbaba. Úgy érezte magát, mint aki éppen most vesztette el egyetlen gyermekét. Szíve mélyén tudta, hogy soha többé nem fogja viszontlátni az ı kicsikéjét.
Ötödik fejezet Alec Kincaid remek hangulatban volt. Visszafogta mosolyát és az iramot is, amíg felesége be nem érte. Legszívesebben felnevetett volna, annyira nyilvánvaló volt,
hogy asszonya naiv módon azzal próbálkozott, hogy kihozza a béketőrésbıl. Nem kapkodta el, hogy utána induljon. Jamie még nem ismerte fel, hogy mennyire türelmes ember tud lenni, különösen ha olyan jelentéktelen dologról van szó, mint egy asszony. Már magát az ötletet is nevetségesnek találta, hogy egy nı egyáltalán megpróbálja felbosszantani. Amint meghallotta, hogy a lány beéri lovával, Alec könnyő vágtára ösztökélte saját hátasát. Jamie közvetlenül mögötte haladt, és megpróbált tudomást sem venni az arcába csapó porfelhırıl. Szilárdan eltökélte, hogy egyetlen zokszó nélkül tartani fogja az embertelen, sıt nyaktörı tempót, melyet férje diktált. Titokban várta, hogy Alec hátranéz, és akkor láthatja, milyen jól lovagol. A lehetı legderősebb arckifejezéssel fog ránézni, ha belehal is. De Alec Kincaidnek esze ágában sem volt hátranézni. Noha Jamie remek lovas volt, nem volt hozzászokva a nyereghez. Többnyire szırén ülte meg a lovat. Az új nyereg merev volt, és hátsója hamarosan fájdalmasan sajgott. A rögös, egyenetlen út csak fokozta fájdalmait. Ráadásul oda kellett figyelnie az utat szegélyzı fák alacsony ágaira is, ha nem akart kirepülni a nyeregbıl. Miután meggyızıdött róla, hogy Alec nem foglalkozik vele, elengedte magát és fájdalmas grimaszokat vágott, majd alkudozni kezdett az Úrral, hogy 20 napig minden nap misét mondat, ha sátánlelkő férje lassít az iramon. Az Úr azonban nem volt alkudozó kedvében, jött rá Jamie, miután beérték Danielt és Maryt. Alec azonnal átvette a vezetést, Jamie igyekezett mögötte maradni. Mary csüggedten és elnyőtten lovagolt mögötte, míg a sort Daniel zárta. Jamie tudta, hogy saját biztonságuk érdekében haladnak ilyen gyilkos iramban. Maga is hallotta a banditákról keringı történeteket, akik lecsapnak a gyanútlan utasokra és kifosztják ıket. Feltételezte, hogy az egyik harcos elölrıl védelmezi a nıket váratlan támadás esetén, míg a másik hátul vigyáz, hogy meg ne lephessék ıket. Ha banditák támadnának rájuk, elıször Alecen és Danielen kell keresztülverekedniük magukat, hogy a nıkhöz jussanak. Igen, nagyon is megértette az okokat, de hamarosan annyira aggódott Mary miatt, hogy nem ért rá ezen gondolkodni. Már majdnem két teljes órája lovagoltak, mikor nıvére végül is feladta. Jamie kimondhatatlanul büszke volt, amiért ennyit kibírt panaszkodás nélkül. De Mary nem az a fajta volt, aki zokszó nélkül elviseli a kényelmetlenségeket. – Jamie, szeretném, ha megállnánk néhány percre – szólalt meg Mary.
– Szó sem lehet róla. Az elutasítás Danieltıl származott, és Jamie éppen idıben fordult meg, hogy láthassa az elutasító fejrázást is. Látva Mary fájdalmas arckifejezését, Jamie felháborodott. Elıre fordult, hogy Alecre kiáltson pihenıt követelve, amikor átható sikolyt hallott. Újra hátrafordult a nyeregben, és meglátta Mary hátasát közvetlenül saját lova mögött. Nıvére azonban hiányzott a nyeregbıl. Mindenki megállt, még Alec Kincaid is. Daniel feleségéhez lovagolt, míg Alec és Jamie leszálltak a nyeregbıl. Szegény Mary tehetetlenül vergıdött egy nagy, sőrő bokron fennakadva. Daniel gyengéden talpra segítette hitvesét. – Megsérültél, kislány? – hangja tele volt törıdéssel. Mary kisöpörte haját az arcából, mielıtt válaszolt volna. – Csak egy kicsit, uram. Néhány levél a lány hajába ragadt. Daniel nem sajnálta az idıt, hogy kiszedegesse ıket. Jamie látta, hogy milyen gyengéden bánik a férfi nıvérével, és arra a következtetésre jutott, hogy néhány jó tulajdonsága mégis akad a skótnak. – Mi az ördög történik itt? – hallotta maga mögött Alec hangját. Jamie ijedten megrezzent, majd szembefordult a férfival. – Mary leesett a lováról. – Hogy mit csinált? – Leesett a lováról. Alec úgy bámult rá, mintha nem hinne a fülének. – Alec, ı mégiscsak egy angol, vagy elfelejtetted? – szólt oda békítıen Daniel. – És ennek ugyan mi köze mindehhez? – nézett Jamie egyik harcosról a másikra, majd észrevette, hogy azok alig tudják visszafojtani mosolyukat. – A nyakát is kitörhette volna – morogta Jamie. – De nem törte ki – mondta Alec. – De megtörténhetett volna – vitatkozott Jamie, feldühödve a férfi rideg hozzáállásán. – Már nincs semmi baj – jelentette ki Daniel, magára vonva Jamie figyelmét. – Ugye, jól vagy, Mary? – Igen – vörösödött el a lány a rá irányuló figyelem miatt. – Szerintem nincs jól – szállt harcba Jamie. Újra Alechez fordult. A férfi illetlenül közel lépett hozzá, amikor nem figyelt, és most majdnem beleütközött, ahogy megfordult. Jamie gyorsan hátralépett, de még így is hátra kellett hajtania a fejét, hogy
férje szemébe nézhessen. – Mary azért esett le… – hangja elakadt. Csak most vette észre a férfi barna szemében csillogó apró aranypöttyöket. Nagyon vonzónak találta. Gyorsan elkapta a tekintetét, hogy összeszedje a gondolatait. – Mert? – kérdezte Alec. – Mary túlságosan kimerült ahhoz, hogy továbbmenjen, uram. Pihennie kell. Nincs hozzászokva, hogy ilyen sokat lovagoljon. – Na és te, angol? Te hozzá vagy szokva a sok lovagláshoz? Jamie vállat vont. – Az én igényeim itt nem számítanak. Most Mary a fontos. Biztosan maga is látja, hogy milyen fáradt. Néhány perc igazán nem számít. Felnézett és elkapta Alec tekintetét. Nem értette, mi olyant mondhatott, ami ilyen rosszalló homlokráncolásra késztette férjét. – Mary igazi hölgy – magyarázta, újfent a férfi mellkasának. – És te nem vagy az? – Természetesen, én is az vagyok. – A férfi szándékosan kiforgatta a szavait. – A legnagyobb fokú udvariatlanság lenne magától mást feltételezni. Újra felnézett és még sikerült elkapnia a férfi mosolyát. Ekkor rájött, hogy Alec nem bántani akarta. Rámosolygott, és a komoly, gyengéd mosoly nagy melegséggel töltötte el. Érezte, ahogy elönti az elégedettség. Nem tudta, hogyan reagáljon. – Mindig ilyen komoly vagy, asszony? A kérdés úgy hangzott, mint valami dédelgetés, és olyan hatást keltett benne, mintha a férfi a szívét cirógatta volna. Az ég szerelmére, ugyancsak furcsa érzéseket kelt benne ez a barbár. Jamie úgy döntött, hogy bizonyára ı is olyan fáradt, mint a nıvére. Igen, semmi más oka nem lehet, hogy egyre inkább vonzódik Alec Kincaidhez. Majdnem jóképőnek látta most, a maga nyers, primitív módján, persze. Egy hajtincse a homlokába hullott, igazi haramia külsıt kölcsönözve neki. Ez szerencsétlen dolog volt és ugyanakkor aggodalommal töltötte el Jamie-t, mert mindig is kedvelte a fürge szavú, gondtalan, haramia külsejő fickókat. Anélkül, hogy a következményekre gondolt volna, lábujjhegyre emelkedett és visszasimította a hajtincset a helyére. Nem akarta, hogy egy vonzó haramiára hasonlítson; azt akarta, hogy az a sötétképő alak maradjon, akinek megismerte. Akkor talán nem fog ilyen nyugtalanul verni a szíve, és levegıt sem felejt el venni.
Alec nem mozdult, amikor a lány hozzáért, de tetszett neki az érintése. Meglepte a gyengéd mozdulat. Szerette volna, ha újra megérinti. – Ezt miért tetted? – Túl hosszú a haja – válaszolta Jamie szemlesütve, mert az igazságot nem merte megmondani. – Nem hinném. – De igen, le kell vágni. – Miért? – Nem tudok megbízni az olyan férfiakban, akiknek majdnem olyan hosszú a hajuk, mint enyém – morogta zavartan. Magyarázata még saját magának is nevetségesen hangzott. Elvörösödött, majd gyorsan ráncolni kezdte homlokát, hogy elrejtse zavarát. – Azt kérdeztem, hogy mindig ilyen komoly vagy? – emlékeztette Alec vigyorogva. – Valóban? Jézusom, arra is képtelen, hogy odafigyeljen a beszélgetésre. Ez csakis a férfi hibája. Mosolyával minden épkézláb gondolatot kiőzött a fejébıl. – Valóban. Alec igyekezett elrejteni, milyen remekül szórakozik, nehogy Jamie azt gondolja, rajta nevet. Maga sem tudta volna megmagyarázni miért, de nem akarta megbántani felesége gyengéd érzéseit. Ez igen különös, hiszen sohasem szentel túl nagy figyelmet az asszonyi érzelmeknek. Most azonban nagyon is odafigyelt, sıt azon kapta magát, hogy mentegeti a lányt, emlékeztetve magát, hogy mégiscsak egy angolról van szó, aki hajlamosabb a kényeskedésre, mint az erıs felföldi lányok. Jamie a kezét tördelte. Alec kételkedett, hogy tudatában van-e annak, amit csinál. A kéztördelés a félelem jele volt, de ennek ellentmondott, hogy a lány nagy bátran egyenesen a szemébe nézett. Arca lángolt zavarában. Tudta, hogy legalább olyan kimerült, mint a nıvére. Úgy látszott, egyik lány sem valami kitartó teremtés. Igaz, hogy ı is kegyetlen iramot diktált, de erre nagy szükség volt, mert amíg angol földön járnak, addig állandó veszély fenyegeti ıket. Mégis, új asszonya egyetlen szóval sem panaszkodott, nem könyörgött, hogy álljanak meg. Ez a tény nagy megelégedéssel töltötte el. Gavin, Alec helyettese azt mondaná erre, helyén van a szíve. Ez a legnagyobb bók, amit egy nı kaphat egy felfölditıl, és Jamie igazán rászolgált erre az elismerésre. Gavin bizonyára jót nevetne, ha most látná vezérét. Arcáról lassan lefagyott a mosoly,
amikor rájött, hogy úgy viselkedik, mint egy idióta. Még soha nem töltött el ennyi idıt egy asszonnyal beszélgetve. Ráadásul úgy bámul a feleségére, mint aki még soha nem látott csinos nıt. Az ördögbe, még a teste is reagál a lányra; érezte, hogy férfiassága megkeményedik. Itt az ideje, hogy ne foglalkozzon tovább a nıvel. – Tördeled a kezed – morogta, és odanyúlt, hogy megállítsa az ideges mozdulatot. – Azt képzeltem, hogy a nyaka az – mondta ki ösztönösen Jamie az elsı gondolatát. – És igen, uram, többnyire komoly vagyok – folytatta sietısen, remélve, hogy ezzel elveszi az elızı sértés élét. – Amikor elhagyom Angliát, nagyon is komoly vagyok. Végül is, szeretett hazámat hagyom itt. – Én ugyanez okból mosolygok – jegyezte meg Alec. Egyáltalán nem mosolygott már, de Jamie ezt fölöslegesnek találta megemlíteni. – Azért boldog, mert hazamegy? – Mert hazamegyünk. – Hangja vágott, mint a jófajta acél. – Az én hazám Anglia. – Anglia volt – javította ki a férfi határozottan. – Most már Skócia az otthonod. – Azt kívánja, hogy Skóciához legyek hőséges? – Kívánom? – kérdezte Alec döbbenten. – Nem kívánom, asszony. Parancsolom! Ezentúl Skóciához és hozzám kell hőségesnek lenned. Jamie újra tördelni kezdte a kezeit. İ is felemelte a hangját, mikor kérdezett, de Alec úgy döntött, hogy nem tőri el ezt a viselkedést. Tudta, hogy a lánynak szüksége van némi idıre, hogy elrendezze a dolgokat magában, de mivel ı türelmes ember, elhatározta, hogy ad neki egy-két órát a gondolkodásra. Úgy vélte, rendkívül nagylelkően és megértıen viselkedik, és figyelmeztette magát, nehogy ez az engedékenység a szokásává váljon. – Talán tisztázzuk a helyzetet – kezdte Jamie. – Komolyan azt gondolja, hogy én… – Ez nagyon egyszerő, asszony. Ha hőséges vagy Skóciához, akkor hőséges vagy hozzám is. Majd te is belátod ennek az igazságát, ha egyszer megszoksz. – Hogy mit csinálok? – kérdezte a lány gyanúsan lágy hangon. – Megszoksz – ismételte meg Alec. Érezte, hogy a torka is megfájdul, annyira szeretett volna rákiabálni erre az öntelt és erıszakos alakra. De aztán eszébe jutott Kampóorr tanácsa, hogy ne akarja mindenáron feldühíteni az urát, amíg nem tudja, hogy milyen reakcióra számíthat. Jobb lesz óvatosnak lenni, figyelmeztette magát. Mindenki tudja, hogy a skótok elıbb
odacsapnak, és csak azután gondolkodnak. Mindegyik veri a feleségét, ha arra támad kedve. – A birkákat szokták beszoktatni, Kincaid. Ha nem vette volna észre, én egy úrihölgy vagyok. – Észrevettem. Hangjától a lány szíve a torkába ugrott és ott dübörgött tovább. – Na, igen – morogta zavartan – Tudja, a hölgyek nem beszoknak. A kettı egészen más dolog. – Nem hinném – vetette oda hanyagul a férfi. – De igen – erısködött a lány. – Nekem igazán elhiheti, a szavamat adom rá. – Dacolsz velem, angol? Alec hangja keményen csengett, elég keményen ahhoz, hogy megfélemlítse Jamie-t, de ı elhatározta, hogy tisztázza az álláspontját. A férfi várta, hogy meghajoljon és… bocsánatot kérjen. – Igen, dacolok – felelte, majd erıteljesen bólintott is, amikor látta férje hitetlenkedı arckifejezését. Alecnek fogalma sem volt, hogy mit kezdjen vele ezek után. A lány hangja és kiállása felsıbbrendőségrıl tanúskodott. Már nem tördelte a kezét, karjai oldala mellett lógtak, de kezét ökölbe szorította. Alec tudta, nem tőrheti el ezt az arcátlanságot. Egy feleségnek kötelessége, hogy azonos véleményen legyen a férjével. Jamie azonban úgy látszik, nem hallott még errıl a szent kötelezettségrıl. A mindenit, úgy állt itt vele szemben, mintha egyenrangúak lennének! A gondolat önkéntelen kuncogásra késztette. A nı nyilvánvalóan bolond, de helyén van a szíve. – Túl sokáig voltam Angliában – ismerte el Alec. – Különben erıszakoltnak tartanám az érveidet, asszony. – Megtenné, hogy nem szólít folyton asszonynak? Van nevem. Nem tudna Jamie-nek hívni? – Az férfinév. Jamie legszívesebben megfojtotta volna. – Ez az én nevem. – Találunk majd egy másikat. – Nem! – Már megint vitatkozni mersz velem? A lány azt kívánta, bárcsak ı is olyan hatalmas lenne, mint Alec. Akkor a férfi nem merné kinevetni. Mély lélegzetet vett. – Azt mondta, az érveim erıszakoltak. De talán egyszer majd megszokom, ahogy volt szíves megfogalmazni, és akkor maga is
megszabadul a fejében lévı zőrzavartól, és belátja, mennyi igazság van abban, amit mondok. – Mivel a leghalványabb fogalmam sincs, mirıl beszélsz, erısen kétlem, hogy így lesz. – Most megsértett. – Valóban? – Igen. A férfi vállat vont. – Ehhez jogom van, asszony. Jamie magában türelemért fohászkodott. – Értem – suttogta rekedten. – Akkor feltételezem, hogy nekem is jogom van megsérteni magát. – Ez nem így mőködik. Jamie feladta. Alec legalább olyan makacs volt, mint ı maga. – Nem értük még el a határt? Alec megrázta a fejét. – Már csak egy kıhajításnyira van. – Akkor miért mosolyog? – Elılegképpen. – Ó! Alec készült volna hátat fordítani neki, de Jamie gyorsan folytatta a kérdezısködést. – Alec, te valóban nem kedveled az angolokat, ugye? Hangjából önkéntelen csodálkozás csendült ki. Maga a gondolat, hogy valaki nem kedveli a szülıföldjét, meghaladta az értelmét. Mindenki szereti Angliát, még a csököttagyú skótok is, akik fatörzseket hajigálnak egymásra. Végül is, Anglia a modern kor Rómája. Nagyságát és nagyszerőségét senki sem tagadhatja. – Többnyire nem kedvelem Angliát, de akadnak kivételes esetek. – Kivételes esetek? A férfi lassan bólintott. – Igazán? És mikor kedveli Angliát? – Amikor portyázok. – Még kérkedni is képes egy ilyen bőnnel? – döbbent meg Jamie. Alec széles mosolyra húzta a száját. A lány egyre vörösebb lett, míg a végén úgy nézett ki, mintha tőzı napon töltötte volna az elmúlt huszonnégy órát. Új felesége megkapóan ıszinte volt minden megnyilvánulásában, és ez üdítıen hatott a férfira. Ez a vonás egy férfinak halálos lehet, hiszen megadja ellenfeleinek azt az elınyt, hogy belelássanak a gondolkodásába, de egy nıben igazán dicséretes. Különösen, ha az a
nı hozzá tartozik. – Nos? – Jamie szemmel láthatóan válaszra várt. Alec nagyot sóhajtott. Milyen kár, hogy a jelek szerint az asszonynak egy morzsányi humorérzéke sincs. Egyszerően nem veszi észre, hogy mikor ugratja. – Ülj vissza a nyeregbe. Hamarosan lemegy a nap. Pihenhetsz majd, ha biztonságos helyre érünk. – Biztonságos helyre? – Skóciába. Jamie szívesen megkérdezte volna, miért tartja Skóciát biztonságos helynek, de jobbnak látta nem firtatni a dolgot. Arra gondolt, hogy a férfi válasza úgyis csak felbosszantaná. Az eltelt rövid idı alatt sikerült megtanulnia két kellemetlen dolgot a férjérıl. Az egyik: nem szerette, ha kérdezısködik vagy ellentmond neki. Tudta, hogy ez komoly gondot okoz majd, mert szándékában áll kérdezısködni és ellentmondani, valahányszor csak alkalom nyílik rá. A másik: amikor férje haragvón összevonta a szemöldökét, Jamie egyáltalán nem kedvelte ıt. Ez legalább annyi aggodalommal töltötte el, mint az elsı hiányosság. Alec hangulata gyorsabban változott, mint a szél. A legártalmatlanabb megjegyzésre is képes volt elkomorulni. – Jamie, nincs az az isten, amiért én még egyszer felszállok erre az átkozott lóra – rángatta meg húga karját Mary, hogy magára vonja a figyelmét. Alec is meghallotta a megjegyzést, de tudomást sem vett róla. Elfordult és visszasétált a lovához. Jamie utánanézett és arra gondolt, milyen hanyag nemtörıdömséggel rázta le magáról a férfi. – Ez az ember durva, mint a pokróc – morogta maga elé. – Jamie, figyelsz egyáltalán rám? – csattant fel Mary. – Rá kell venned valahogy ıket, hogy itt pihenjünk meg éjszakára. Jamie szíve megesett nıvérén, akinek arca szürke volt a portól, és legalább olyan kimerültnek látszott, mint ahogy Jamie is érezte magát. İ ugyan jóval kitartóbb volt, mint nıvére, de az elızı éjszaka szinte szemhunyást sem aludt, mert az egyik szolgáló beteg gyermekét ápolta. Nem merte kimutatni együttérzését, mert tudta, most erıs, határozott kézre van szükség. Mary azonnal hisztizni kezdene, ha csak egy kis sajnálatot mutat. Még a gondolattól is kirázta a hideg, mert ha Mary egyszer rákezdett, akkor rosszabb volt, mint az ikrek. – Hová tetted a büszkeséged? – szólt rá erélyesen. – Egy igazi hölgy nem használ olyan közönséges szavakat, mint az átkozott. Csak a szolgák beszélnek ilyen durván,
Mary. A harcias kifejezés eltőnt Mary szemébıl. – Hogy vagy képes még ilyenkor is leckéztetni? – panaszkodott. – Haza akarok menni. Hiányzik a papa. – Elég legyen! – parancsolt rá Jamie emeltebb hangon. Majd megveregette nıvére vállát, hogy enyhítse valamennyire a szigorú megrovást. – Ami megtörtént, megtörtént – suttogta. – Nem lehet már rajta változtatni. Skótokhoz mentünk feleségül, és kész. Ne hozz ránk szégyent azzal, hogy sírni kezdesz. Az olyan megalázó lenne. Különben is, már csak egy ugrásra vagyunk a Felföldtıl – túlzott egy kicsit. – Alec megígérte, hogy amint elértük a határt, letáborozunk éjszakára. Már csak néhány percet kell kibírnod, nıvérkém. Mutasd meg a férjednek, hogy milyen bátor asszony vagy. Mary bólintott. – Mi van akkor, ha túl ostoba, hogy észrevegye a bátorságomat? – Akkor boldogan felvilágosítom – ígérte Jamie. – Gondoltad volna valaha is, hogy pont ránk vár ez a sors? Hogy skót feleségek leszünk? – Nem, eszembe sem jutott ez a lehetıség. – Nagyon haragudhat ránk az Úr. – Nem az Úr, Mary, hanem a királyunk. Mary keserves sóhajt hallatott, ahogy visszaballagott a lovához. Jamie követte a szemével, amíg nıvére Danielhez nem ért. A skót uraság mosolygott. Jamie arra gondolt, hogy a férfi bizonyára mulatságosnak tartja, hogy felesége úgy vánszorog, mint egy kilencvenéves, reszketeg térdő öregasszony. Megcsóválta a fejét nıvére szánalmas látványán, de aztán rájött, hogy ı sem nézhet ki különbül. Térdei reszkettek, mint a nyárfalevél. Szánalmas állapotáért a nyerget hibáztatta, amit kénytelen volt feltenni, hogy Alec azt higgye, ı egy igazi úrhölgy. Háromszor is nekifutott, mire sikerült felkapaszkodnia Futótőz hátára. Nyugtalansága is megzavarta a lovat. Ágaskodni kezdett, és Jamie-nek jókora erıfeszítésébe került, mire sikerült megnyugtatnia. Nyilvánvaló volt, hogy Futótőz sem kedveli jobban a nyerget, mint a gazdája. Daniel segített Marynek nyeregbe szállni, de Alec semmi hajlandóságot nem mutatott efféle gyengédségre. Még csak oda sem figyelt. Jamie kíváncsi volt, mi vonta el a figyelmét, mivel tekintetét mereven egy pontra szegezte. Végül úgy döntött, ha a férfi tudomást sem vesz róla, akkor ı is úgy tesz, mintha a világon sem lenne. Megfordult, hogy néhány bíztató szót mondjon nıvérének. Nem vette észre, hogy Alec nesztelenül közelít. Egyszerre csak ott állt mellette.
Mielıtt még bármit tehetett volna, a férfi lerántotta a nyeregbıl. Aztán félig-meddig cipelve odavonszolta egy nagyobb szikladarabhoz, amely a bokor mellett hevert, amin Mary fennakadt. Egyik kezével odalökte a kıhöz, másikkal odadobta neki Futótőz kantárját, aztán hátat fordított neki, hogy Danielnek jelezzen. – Mégis mit… De a kérdés benne rekedt, amikor hirtelen Maryt is odalökték mellé. Daniel felesége elıtt cövekelt le. Széles válla mindkét nıt a mögöttük levı kıtömbhöz szegezte. Amikor Daniel elıhúzta a kardját, Jamie megértette, mi történik. Mély levegıt vett, amikor látta, hogy Daniel Alec felé int és feltartja három ujját. Alec megrázta a fejét és mutatta, hogy négyen vannak. Mary még mindig nem fogta fel a fenyegetı veszélyt. Jamie gyorsan befogta a száját kezével, amikor Mary tiltakozni akart a bánásmód ellen. Alec visszafelé sétált, és megállt a kis tisztás közepén. Jamie kisöpörte arcából nıvére haját, hogy tisztán láthasson. A féfri még nem húzta elı a kardját. Aztán Jamie döbbenten fedezte fel, hogy Alecnél nincs is kard. Uramisten, hiszen a férfi gyakorlatilag védtelen! Jamie valósággal rosszul lett, annyira féltette a férfit. De a félelemmel együtt dühe is feltámadt. Miféle harcos az olyan, aki fegyver nélkül indul a hosszú útra? Átkozottul feledékeny fajta, bosszankodott magában Jamie. Bizonyára elhagyta valahol az úton Londonból idefelé, és elfelejtette pótolni a veszteséget. Közbe kell avatkoznia, ez nyilvánvaló. Alec Kincaid a férje, és amíg ı él, senki nem nyúlhat hozzá egy ujjal sem. Mivel az igazat nem akarta beismerni, miszerint nem bírná elviselni, ha a férfi megsebesülne, ezért inkább azt mondogatta magának, hogy nem akar rögtön az esküvıje napján megözvegyülni. Jamie apró tırt húzott elı övébıl, és csak remélte, hogy lesz ideje átadni Alecnek. A tır igazán veszélyes fegyver, ha valaki tudja, hová szúrjon vele. És akkor ott van még Daniel kardja, emlékeztette magát. Azon imádkozott, hogy Daniel tudja is használni fegyverét, és éppen azon volt, hogy megkéri, segítsen barátjának, amikor Alec megfordult. Danielnek jelzett valamit. Most tisztán látta az arcát, és nyomban kilelte a hideg, ahogy rápillantott. A mértéktelen düh, amely a hideg, sötét szemekben ült, megijesztette. Vad, nyers erı áradt belıle, ahogy izmos teste megfeszült. Haragja mindent elsöprı forró hullámokban lüktetett, a levegı szinte vibrált körülötte. Jamie még sohasem látott ilyent, de így is felismerte: a férfi kész volt gyilkolni.
Mary sírni kezdett. – Csak nem egy vadkan, Jamie? – Nem, Mary – suttogta Jamie. Egy pillanatra sem vette le szemét a férjérıl, miközben bátorítóan megszorította nıvére karját. – Minden rendben lesz. A férjeink megvédenek bennünket. Majd meglátod. Jamie majdnem el is hitte saját szavait, amíg meg nem látta a banditákat, akik Alecet próbálták becserkészni. Akkor úgy érezte, hogy talán mégsem lesz minden rendben. Alec meglehetısen eltávolodott tılük. Sejtése szerint azért, hogy a banditák figyelmét elvonja a nıkrıl. A tolvajok lassan követték, mintha nem lenne sürgıs a dolog. Alec jóval nagyobb volt ugyan támadóinál, de fegyvertelen. Úgy látszott, nem sok esélye van. A négy bandita közül kettı megfeketedett husángokkal hadonászott, míg a másik kettı görbe kardot szorongatott a kezében. Suhintásaik nyomán sziszegett a levegı. A pengéken rászáradt vér mutatta az elızı támadások sikerességét. Jamie úgy érezte, menten elájul, annyira ördögi kinézető emberek voltak. Látszott rajtuk, hogy élvezik, amit csinálnak, sıt, kettı közülük még mosolygott is. Fogaik a husángokhoz hasonlóan feketék voltak. – Daniel, kérem, segítsen Alecnek. – Jamie hangja reszketett a félelemtıl. – Hiszen csak négyen vannak, kislány. Egy perc, és vége is lesz. A férfi válasza feldühítette. Tudta, azért áll elıttük, hogy megvédje ıket, mégsem tartotta valami nemes cselekedetnek, tekintetve, hogy a barátját közben le fogják mészárolni. Jamie árnyúlt Mary válla fölött és meglökte Danielt. – Alecnél nincs fegyver, amivel megvédhetné magát. Adja oda neki a tırömet, vagy a kardját, Daniel. – Alecnek nincs szüksége fegyverre. Hangja olyan derősen csengett, hogy Jamie biztosra vette, a férfi megırült. Feladta a fölösleges erıfeszítést, hogy vitázzon vele. – Vagy maga megy segíteni neki, vagy én. – Rendben, kislány, ha már ennyire erısködsz. – Daniel lerázta Mary kezét, és az Alecet kerülgetı férfiak felé indult. De amikor elérte a tisztás szélét, megállt. Jamie egyszerően nem hitt a szemének. A férfi nyugodtan a tokjába lökte a kardját, karjait összefonta a melle elıtt és –a fenébe is – Alecre kacsintott! Alec visszakacsintott. – Mindketten félkegyelmőekhez mentünk feleségül – jegyezte meg Jamie Marynek. Félelme felülkerekedett dühén és hangja reszketett. Hirtelen torokhangú üvöltés remegtette meg a levegıt. A csatakiáltás Alec torkából
szakadt fel. A vérfagyasztó hangra Mary éles sikollyal felelt. A kör egyre szőkült Alec körül. A férfi várt, amíg támadói elég közel érnek, aztán villámgyorsan mozdult, hogy Jamie-nek a szeme is belekáprázott. Nyakánál és állánál fogva kapta el az elsı támadót és Jamie már csak a törı csont iszonyú hangját hallotta, és a fickó feje különös szögben hanyatlott hátra. Alec hanyagul földre dobta a férfit, ekkor támadt rá balról a másik kettı hangos üvöltéssel. Alec egyszerően összecsapta a fejüket, aztán a földön heverı társukra dobta ıket. A negyediknek sikerült a háta mögé kerülni, onnan támadott. Alec megpördült és ágyékon rúgta a fickót. Mozdulata könnyedségrıl árulkodott. Majd felemelte az összegörnyedt férfit és egyetlen hatalmas ökölcsapással földre küldte. Az embergúla újabb taggal gyarapodott. Nyilvánvaló volt, hogy Daniel nem a levegıbe beszélt, amikor azt állította, hogy egy perc és vége a küzdelemnek, mivel a támadás kezdete óta egy perc sem telt el. Alec még csak meg sem izzadt, állapította meg csodálkozva Jamie, amikor valami új hang vonta magára a figyelmét. Megfordult és azt kellett látnia, hogy három haramia jön rohanva a bokrok közül feléjük. Kígyóként siklottak át a sőrő növényzeten, hogy a zsákmányhoz jussanak. – Alec! – kiáltott fel Jamie. – Jamie! Meg kell védened! – sikította Mary. Mielıtt Jamie válaszolhatott volna, nıvére ellökte ıt a sziklától. Mary hozzásimult a kıhöz, majd húgát maga elé húzta. Noha egy fejjel magasabb volt nála, de összehúzta magát, belesimult a kı egyik mélyedésébe, fejét pedig Jamie lapockái közé rejtette, így meglehetısen jól elszigetelte magát a támadástól. A szikla védte hátulról, húga pedig elölrıl. Jamie nem próbálta védeni magát. Tudta jól, mi a kötelessége. Mary az elsı. Ha kell, az életét adja, hogy megvédje. A három férfi már majdnem hozzájuk ért, amikor Jamie-nek eszébe jutott a kezében tartott tır. Célzott és elhajította a tırt, szándékosan a legnagyobb támadót választva célpontul. Jól célzott. A bandita velıtrázó sikollyal rogyott le. A másodikat Daniel intézte el, hatalmas öklével földre sújtva a gazembert. Alec azonban túl messze volt. Mire a közelükbe ért, már elkésett. Noha Jamie bısz vadmacska módjára küzdött, a férfinak sikerült elkapnia és kést szegezett a szívének. – Állj meg! Ott, ahol vagy! – visította magas fejhangon. – Nincs vesztenivalóm. Ha
közelebb jössz, megölöm a nıt! Csak egy rossz mozdulat, és elvágom a csinos nyakacskáját! Daniel idıközben végzett ellenfelével, és most lassan óvakodott elıre a férfi háta mögött. Alec odaintett neki, hogy álljon meg, amikor látta, hogy a bandita rettegı pillantás vet a háta mögé. Az új fenyegetés hatására szorosabban markolta a lány haját, majd hirtelen keze köré tekerte a dús tincseket, hátrarántva ezzel Jamie fejét. Szemében az őzött vad rettegése vibrált, keze reszketett, ezt még Alec is jól látta a köztük lévı távolság ellenére. Közepes termető, kövérkés testalkatú férfi volt. Alec arra gondolt, hogy könnyő préda lesz. Csak engedje el Jamie-t. Ha a lány nem lesz többé veszélyben, gyorsan végezni fog a gazemberrel. De addig óvatosnak kell lennie, mert a pánik kiszámíthatatlanná teszi a férfit. Ha provokálják… vagy ha azt hiszi, hogy reménytelen a helyzete, könnyen megölheti a lányt. Persze, reménytelen a helyzete. Meg fog halni. A sorsa megpecsételıdött abban a pillanatban, amikor kezet emelt Jamie-re. Alec visszafogta dühét, és várta a kedvezı alkalmat. Kényelmes tartással állt a helyén, karját keresztbe fonta, és mindent elkövetett, hogy unatkozó kifejezést erıltessen az arcára. – Nem tréfálok! – üvöltötte a bandita. – És hallgattassátok el a másik nıt! Nem tudok gondolkozni, ha így visít. Daniel azonnal Maryhez lépett, kezét szájára szorította, így hallgattatva el, de közben egy pillanatra sem vette le szemét Jamie-rıl és támadójáról. Alechez hasonlóan ı is a megfelelı alkalmat várta, hogy lecsaphasson. A félelem lassan eltőnt a bandita szemébıl. Vihogni kezdett, nyilvánvalóan úgy érezte, van esélye a gyızelemre. És akkor elkapja, gondolta Alec. A patkány mindjárt elıbújik a patkánylyukból. Biztonságban érzi magát, és ez a hamis biztonságérzet lesz a veszte. – İ itt a te asszonyod? – kiáltott oda a bandita Alecnek. – Igen. – És érdekel a sorsa? Alec vállat vont. – Ó, nagyon is érdekel, tudom én – üvöltötte a férfi. Vihogni kezdett, mint valami eszement. – Ugye, nem akarod, hogy kinyírjam a kicsikét? – Megrántotta Jamie haját, remélve, hogy fájdalmat okoz neki, és a lány fájdalmas grimasza újabb bizonyítékként szolgál saját erejére és a másik kettı tehetetlenségére. De amikor a lány arcába nézett,
látta, hogy ez a kísérlete kudarcot vallott. Foglya mereven bámult fel rá. Tudta, hogy fájdalmat okozott neki, a nı mégsem kiáltott fel. Alec eddig nem nézett felesége arcára, mert tudta, ha látná fájdalmas arckifejezését, akkor elvesztené a józanságát, és nem lenne képes dühét kordában tartani. Mégis, amikor a haramia megrántotta a lány haját, ösztönösen odapillantott. A lányon nem látszott, hogy félne. Sıt, inkább roppant dühösnek tetszett. Alec annyira meglepıdött felesége bátor viselkedése láttán, hogy majdnem elmosolyodott. – Hozd ide nekem az egyik lovat – parancsolta a bandita. – Ha biztonságban leszek és meggyızıdöm arról, hogy nem követsz, akkor elengedem a kicsikét. Alec megrázta a fejét. – Nem. – Mit mondtál? – Azt mondtam, nem – ismételte meg Alec nyugodtan. – Tiéd lehet a lány, de a lovát nem adom. Jamie felhorkant. – Fogd be a szád, te boszorkány! – morogta a férfi. Torkához nyomta a kést, szemét egyre Alecen tartva. – Nekem mindkettı kell, te átkozott kurafi! Alec újra megrázta a fejét. – Vidd el a lányt, ha akarod, de a lovat nem adom. – Azt mondtam, mindkettıt akarom! – Hangja úgy szőkölt, mint a csapdába esett vadállaté. – Nem. – Ugyan, Alec, hadd vigye mind a kettıt – avatkozott közbe Daniel. – Nem lesz nehéz pótolnod egyiket sem. Jamie nem akart hinni a fülének. Majd szétvetette a kényszer, hogy sikítani kezdjen. – Alec – suttogta aggódva. – Ezt nem gondolhatod komolyan. – Mondtam, hogy fogd be a szád – parancsolt rá a haramia, és újabb erıs rántással adott nyomatékot az utasításnak. Jamie megtorlásul rátaposott a lábára. – Daniel, hozd a lovat – parancsolta Alec. – Most rögtön. – Majd a másik nı elhozza – kiáltotta a bandita. Daniel, mintha meg sem hallotta volna, maga sétált oda Futótőzhöz. Jamie egyszerően nem hitte el, hogy mi történik vele. Megesküdött volna, hogy fütyülni hallja a férfit. Tudta, hogy a skótok nem kedvelik az angolokat, de ez a szörnyő magatartás teljességgel érthetetlen volt. Kétségbeesetten küzdött, hogy ne
essen pánikba. Alec nem könnyítette meg a helyzetét. Csak egy gyors pillantást vetett rá, majd közönyösen elfordult. A fenébe is, majdnem unottnak látszott, amíg a támadó a lovat nem kezdte követelni. Akkor bezzeg nem nézett ki unottnak. Nem. Akkor kifejezetten dühös volt. Cholie-nak mégiscsak igaza volt. A skótok valóban többre becsülik a lovaikat, mint az asszonyaikat. Még jó, hogy nem evett semmit. Ha lett volna valami a gyomrában, mostanra már biztosan kiadta volna magából. Az ıt rángató haramia olyan intenzíven bőzlött, mint egy ott felejtett éjjeli edény. Valahányszor levegıt vett, Jamie úgy érezte, hogy öklendezni kell. – Vezesd a lovat a lány embere és én közém! – utasította Danielt a férfi. Alec csak az alkalmat leste. Amikor Daniel a közelébe ért, megmozdult. Villámgyorsan ragadta ki a gyeplıt barátja kezébıl, és olyan közel húzta az állatot az ellenfeléhez, amennyire csak tudta. Ami ezután következett, annyira meglepte Jamie-t, hogy mukkanni sem tudott. Hirtelen azt vette észre, hogy repül a levegıben, mint valami madár. Hallotta a bandita kétségbeesett halálsikolyát, miközben Daniel elkapta. Még épp idejében fordult meg, hogy lássa, amint Alec a férfi torkába döfi a tırt. Jamie akkor öklendezni kezdett. Daniel sietve lerakta a földre. Mary rohanva érkezett és Jamie-re vetette magát. Noha a veszély nem fenyegetett többé, ı továbbra is hisztérikusan zokogott. Jamie szorosan lehunyta a szemét, és megpróbált úrrá lenni heves szívdobogásán. Mary rajta csüngött, és szinte kiszorította a szuszt is belıle. Jamie hirtelen reszketni kezdett, mint a nyárfalevél, és érezte, hogy lábai össze akarnak csuklani. – Most már kinyithatod a szemed – hallotta Alec hangját. Amikor megtette, férje ott állt közvetlenül elıtte. Szeme már nem csillogott hidegen. Sıt, inkább mintha mosoly ült volna benne, gondolta Jamie. Ennek így semmi értelme, döntötte el. Hiszen éppen most gyilkolt, könnyedén, kegyetlenül. Erre most úgy néz ki, mint aki örvendezni akar a tettén. Jamie nem tudta eldönteni, hogy mit is akar igazán, elfutni elıle, vagy inkább megfojtani. Mialatt férjét figyelte, hallotta, amint Daniel ráparancsol Maryre, hogy menjen vele és érezte, hogy lefeszegeti ujjait a válláról. Nem volt ereje, hogy nıvére segítségére
siessen, mint ahogy azt sem értette, miért olyan dühös Daniel, és miért látszik Alec olyan átkozottul vidámnak. Annak sem volt tudatában, hogy kezeit görcsösen összekulcsolja. De Alec látta. – Már vége – mondta neki gyengéd hangon. – Vége? – ismételte a lány. A földre roskadt alak felé fordult, és azonnal remegni kezdett. Alec odébb lépett, hogy eltakarja elıle a szörnyő látványt. Felé nyújtotta a tırt azzal a szándékkal, hogy visszaadja neki, de mozdulata elakadt, amikor látta, hogy mennyire felzaklatta vele. Úgy viselkedett, mintha a fegyvert hirtelen démonok szállták volna meg. – Ez a tiéd, nem? – kérdezte zavartan, nem értve a lány szemében ülı rettegést. Jamie oldalt lépett, újra lenézett a halottra és a nyakán lévı lyukat bámulta meredten, amit a tır okozott. Alec újfent elélépett, hogy eltakarja elıle a férfit. – Asszony? Jamie hátrálni kezdett elıle. – Nekem nem kell az a tır többé. Dobd el. Van másik a táskámban. – A gazember már halott – kezdte Alec meggyızı hangon. – Nem kell többé tartanod tıle. Már nem bánthat téged. – Ó persze, már halott – bólintott vadul Jamie. – Úgy dobtál a levegıbe, Alec, mint egy… – Fatörzset? A lány újra bólintott. – Olyan könnyen ölte meg ıt, uram. Még soha nem láttam… Amikor nem fejezte be a mondatot, Alec felsóhajtott. – Szép tıled, hogy észrevetted – mondta végül. Jamie hitetlenkedı tekintetet vetett rá, miközben tovább hátrált. – Szép tılem, hogy…? Csak nem azt képzeli, hogy dicsérni akartam? – Elhallgatott, mély levegıt vett, remélve, hogy enyhül a torkát szorongató fájdalom, aztán a tırre nézett. – Kérem, dobja azt el. Látni sem akarom. – A vér látványa felzaklat? – Alecet egyre inkább megzavarta a lány viselkedése. Néhány perce még tigrisként küzdött támadójával, most meg reszket, mint egy ijedt gyermek. Újabb kísérletet tett, hogy megnyugtassa. Háta mögé dobta a tırt. – Igen, úgy értem, hogy nem – bökte ki hirtelen a lány. – Igen és nem, mi? – csodálkozott Alec.
– Azt kérdezte, hogy a vér látványa felzaklat-e – magyarázta Jamie sietve. – Arra válaszoltam. – Válaszoltál? Jamie idegesen beletúrt a hajába, még jobban összekuszálva azt. – Ettıl a vértıl rosszul vagyok – suttogta végül. Aztán felsóhajtott. Nem állt szándékában elmesélni a férfinak, hogy hozzá van szokva a vér látványához, mert gyógyító és már annyi vért itatott fel életében, hogy azzal vörösre lehetne festeni egy folyó vizét, de túl bonyolult lett volna most mindezt elmagyarázni. Még mindig az iménti szörnyő események hatása alatt állt, és férje hihetetlen ereje is megdöbbentette. Mindemellett ott volt még az a nagyon is fájdalmas tény, hogy Alec képes lett volna odaadni ıt. Lova valószínőleg jóval többet jelent számára, mint a felesége. Legalább egy hónapig rémálmai lesznek. Alec hirtelen megfogta, és a karjába húzta. – Ha még egy lépést hátrálsz, egyenesen a rakás tetején kötsz ki. Jamie hátranézett, megpillantotta az egymásra dobált testek halmazát, és érezte, hogy lába cserbenhagyja. Ha a férfi nem tartotta volna erısen, biztosan elesik. Még ebben az elkeseredett állapotban is észrevette, hogy milyen gyengéd és védelmezı a férfi szorítása. Ez ellentmondani látszott annak a ténynek, hogy mekkora darab ember. Lehetetlennek tőnt, hogy egy ekkora ember ennyi gyengédségre legyen képes. Igaz, legalább ennyire lehetetlennek tőnt, hogy egymaga intézzen el négy haramiát az erıfeszítés legkisebb jele nélkül. Még csak meg sem izzadt közben. Vonzó illata volt. Jamie a mellének dılt, és hagyta, hogy a férfi a karjaiban tartsa. – Komolyan gondoltad, Alec? – suttogta. – Mit? A lány nem válaszolt rögtön. Alec az álla alá nyúlt, felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Mit gondoltam komolyan, asszony? – Amikor azt mondtad annak a szörnyő embernek, hogy engem elvihet, de a lovamat nem adod – magyarázta Jamie. – Komolyan gondoltad, amit mondtál? Alec legszívesebben felnevetett volna, ha nem látja, hogy mennyire felzaklatta a lányt. – Nem. A lány újra nekitámaszkodott. – Akkor miért hangzott úgy, mintha halálosan komolyan gondolnád? Még mindig suttogott, de Alec azért meghallotta. El sem akarta hinni, hogy a lány
ilyen dolgon aggódik. Még hogy odadobná ıt valaki másnak? Soha! – Azt akartam, hogy elhiggye, az ı kezében van az irányítás. – De hisz az ı kezében volt. Nála volt egyedül kés. – Aha, értem. – Alec hangján érezni lehetett, hogy mosolyog. – Akkor az a két férfi, aki bekerített engem, szintén uralta a helyzetet? – Ami azt illeti, nem – suttogta Jamie. – Úgy értem, volt ugyan náluk fegyver, de a helyzet ura… te voltál. Mielıtt a férfi válaszolhatott volna, Jamie még hozzátette. – Akkor az egész csak trükk volt, ugye? Hazudtál nekik. – Így van. Jamie nagyot sóhajtott, aztán megborzongott az emlékek hatására. Errıl eszébe jutott, mennyire megijedt. Gyorsan ellökte magát a férfitól. Újra a dühös fúria állt Alec elıtt. Szemeibe visszatért a tőz, bár Alecnek halvány fogalma sem volt, most miért haragszik a lány. Csupa rejtély ez a nı, gondolta. Tudomást sem vett Jamie felszólításáról, hogy engedje el. Helyette átkarolta a vállát, magához szorította, és oda vezette, ahol Daniel vigyázott a lovakra. Jamie egy szót sem szólt, amikor Alec nyeregbe emelte. Lesütötte a szemét, és akkor sem nézett a férfira, mikor az kezébe nyomta a gyeplıt. Kezük egymáshoz ért, mire Jamie gyorsan elrántotta az övét. – Nézz rám! Megvárta, amíg a lány engedelmeskedik, és csak akkor szólalt meg újra. – Megmutattad, hogy milyen bátor vagy, asszony. Nagyon elégedett vagyok veled. A lány szeme tágra nyílt a meglepetéstıl. Alec elmosolyodott. Milyen egyszerő örömet szerezni neki: elég, ha megdicséri. Milyen igaz, hogy minden asszony csak arra vágyik, hogy férje idırıl-idıre kifejezze elégedettségét. Alec elhatározta, hogy jól megjegyzi magának ezt az igazságot a jövıre nézve. – Lehet, hogy maga elégedett velem, uram, én azonban egyáltalán nem vagyok elégedett a maga erıszakos viselkedésével. Hangjának keménysége legalább annyira meglepte Alecet, mint a válasz maga. – Azt akarod mondani, hogy nem érdekel a dicséretem? Jamie válaszra sem méltatta, de arckifejezése elárulta, hogy félreismerte. İ nem az a lány, akit dicséretekkel le lehet venni a lábáról. Alec elégedetten bólintott. – Mondd el, miért féltél annyira. Jamie megrázta a fejét. Mereven a kezét bámulta, miközben a férfi a válaszra várt.
– Kérdeztem valamit. Jamie újra megrázta a fejét. Alec türelemre intette magát. – A feleség mindig köteles az ura parancsainak engedelmeskedni – figyelmeztette. – Ez egy újabb felföldi törvény? – Igen. – Miért van az, hogy az egész világon csak tíz parancsolatnak kell engedelmeskedni az embereknek, ha a mennybe akarnak jutni, de a skótoknál egy csomó többlet parancsolat van. Nem gondolja, hogy ez a rengeteg bőn miatt van, amit elkövetnek? – Látom, helyén van a szíved, de a nyelved is csípıs. – Hogyan? – Felejtsd el. Alec szélesen rámosolygott, hogy ezzel is mutassa, mennyire elégedett. A lány úgy vélte, megbolondult. – Szeretnék továbbmenni, Alec. – Addig nem, amíg el nem mondod, miért féltél annyira. – Aggódtam, Alec. Csak aggódtam. – Legyen – hagyta rá. – Miért aggódtál? – Az igazat akarod hallani? – Csakis. – Amikor harcoltál… szóval, volt egy pillanat, amikor egyenesen rám néztél, és akkor arra gondoltam, hogy nagyon kell vigyáznom, nehogy feldühítselek valaha is, mert ilyen hatalmas erıvel szemben nem tudnám megvédeni magam. Alecnek elıre kellett hajolnia, hogy hallja a lány magyarázatát. Olyan kétségbeesettnek hangzott. Visszafojtotta nevethetnékjét. – Ez nem lesz könnyő – folytatta Jamie. – Talán meglep, de lesznek idıszakok, amikor bosszantani foglak. – Egyáltalán nem lep meg. – Miért nem? – elégedetlenkedett Jamie. – Már most is bosszantasz. – Ó! – Jamie, soha nem emelnék rád kezet. – Akkor sem, ha nagyon feldühítelek? A skótoknak vad természetük van, Alec, ezt neked is el kell ismerned. – Soha nem fogom elveszteni a türelmem. Ezt megígérem. – És ha mégis?
– Akkor sem foglak bántani. Végre hitt neki. Jamie megpróbálta elhúzni a kezét. – Azt hallottam, hogy a skótok verik az asszonyaikat. – Én ugyanezt hallottam az angolokról. – Van, aki veri, és van, aki nem. – Én azok közé tartozom, akik nem. A lány bólintott. – Szóval nem? Alec megrázta a fejét. Meg volt gyızıdve arról, hogy a lány biztonságban érzi magát mellette. – Amikor elıször találkoztunk, félelmet láttam a szemedben. És bár úgy gondolom, nem árt, ha az asszony tart az urától, mégis az az ésszerőtlen félelem… – Kérlek, bocsáss meg, hogy ilyen durván félbeszakítalak, de meg kell mondanom, hogy egyáltalán nem jó, ha egy asszony fél az urától. Én persze csak aggódtam, és nem féltem, de a legtöbb nı félne tıled. Engem keményebb fából faragtak. – Miért? – Mit miért? – kérdezte zavartan Jamie, mivel a férfi ördögi mosolyától hevesebben kezdett verni a szíve. – Miért félne tılem a legtöbb nı? El kellett fordítania a tekintetét Alec igézı szemétıl, hogy rendesen válaszolni tudjon. – Mert történetesen… hatalmas ember vagy. Az igazság az, hogy te vagy a leghatalmasabb harcos, akit valaha láttam. – Sokat láttál már? – Alec igyekezett elrejteni bosszúságát. Jamie töprengı arcot vágott, majd megrázta a fejét. – Ami azt illeti, egyet sem. – Szóval, a méretem az, ami… aggasztott? – Ráadásul olyan erıs vagy, mint egy század katona együttvéve, és éppen most öltél meg négy embert – tette hozzá Jamie. – Ezt azért ne felejtsd el. – Csak egyet. – Csak egy mit? – kérdezte a lány, akit egy pillanatra kizökkentett a férfi szemének csillogása. Volt egy sötét gyanúja, hogy Alec legszívesebben kinevetné. – Csak egy embert öltem meg – magyarázta. – Azt, amelyik hozzád mert érni. A többiek nem halottak, csak ájultak. De ha akarod, nagyon szívesen megölöm ıket. – Uramisten, dehogy akarom! De mi van azzal az emberrel, akit Daniel ütött le, amikor megpróbálták Maryt elkapni? – Ezt tıle kell megkérdezned. – Nem akarok tıle megkérdezni semmit.
– A banditák téged is el akartak kapni, Jamie. – Mary fontosabb, mint én. – El is hiszed ezt az ostobaságot? – Mindig is az én kötelességem volt, hogy megvédjem a nıvéreimet. – Miért nem arról a férfiról kérdezel, akit te terítettél le a tıröddel? – kérdezte Alex. – Jól céloztál, asszony – tette még hozzá, gondolva, a lány megérdemel még egy dicséretet. – Megölted… – Errıl nem akarok beszélni – kiáltott fel Jamie, elejtve Futótőz kantárját. Most meg mi rosszat mondott? Úgy tőnt, az ı aranyos kis felesége menten elájul. A nı egy merı rejtély volt számára. Alec megcsóválta a fejét. Jamie nyilvánvalóan irtózott a gyilkolástól. Egy újabb különös jellemvonás, de azt is el kellett ismernie, hogy tetszik neki ez a kis hiba. Még a végén teljesen ellágyítja ez a nı. Ezt nem engedheti. Hozzá kell szoktatni a gyilkoláshoz. A Felföldön ez az élet része. Csak a legerısebbek maradnak életben. Ellenállóbbá kell tenni a lányt, különben az elsı telet sem éli túl. – Rendben van, asszony, nem beszélünk róla. Jamie vállai elernyedtek. Alec észrevette, hogy kicsit bizonytalanul ül a nyeregben, ezért a dereka köré fonta a karját. – Amit tettem, az önvédelem volt – szólalt meg halkan Jamie. – Ha az az ember megsérült, az Úr biztosan meg fogja érteni. Mary élete volt a tét. – Na igen, megsérült – bólintott Alec. – Másrészt viszont, Charles atya soha nem értené meg. Ha véletlenül a fülébe jut a dolog, egész hátralévı életemben feketében járhatok. –Arról a papról beszélsz, aki összeadott minket? – hökkent meg Alec. Jamie bólintott. – Igazán különös dolgok miatt aggódsz – jegyezte meg a férfi. – Szerintem, ez gyengeség. – Igazán? Csak menj el gyónni hozzá, és utána mondd, hogy fölöslegesen aggódom. Charles atya remek képzelıerıvel rendelkezik, amikor büntetésrıl van szó. Alec nagyot nevetett. Kiemelte Jamie-t a nyeregbıl, és a saját lova felé indult. Jamie átkarolta a nyakát. – Mit csinálsz? – Velem fogsz lovagolni. – Miért? A férfi akkorát sóhajtott, hogy Jamie fürtjei táncba kezdtek. – Mindenre rá fogsz
kérdezni, amit csak teszek? Jamie oldalt billentette a fejét, hogy lássa a férfi arcát. Alec megtorpant. A lány szemének huncut csillogása és lassú, édes mosolya felizgatta. – Feldühítene, ha így tennék? – Hogyan? – Mindig kérdezgetnélek. – Nem. Rád soha nem leszek dühös. A lány mosolya elbővölte. – A világ legcsodálatosabb emberéhez mentem feleségül, aki soha nem lesz dühös és soha nem veszti el a türelmét. – Ugratsz, angol? Alec teljes figyelme a lány ajkaira irányult. Szerette volna az alsó ajkát fogai közé venni, nyelvével birtokba venni a száját, hogy megízlelhesse az édes mézet, amely most már az övé. Ujjai finoman simogatták a lány nyakszirtjét, és puha, telt keblei a mellkasához nyomódtak. Nincs olyan férfi, aki képes ellenállni ennyi kísértésnek, mondta magának Alec. Lassan lehajtotta a fejét. Félúton találkozott Jamie szájával, amely épp oly lágy és felkavaró volt, ahogy emlékezett rá. Gyengéd, nem követelızı csók volt, és túl rövid, gondolta csalódottan Alec. A lány nem nyitotta meg elıtte ajkait, és azonnal elhúzódott, amint ı erıltetni akarta. Jamie meglehetısen elégedettnek látszott magával. Alec nem mutatta, mennyire elkeseredett. Minden bátorsága és fantasztikus szépsége ellenére is nyilvánvaló, hogy csókolni nem tud. Természetesen az ı kötelessége lesz, hogy megtanítsa rá. Alec már elıre mosolygott a várható élvezetekre gondolva. – Köszönöm, Alec. – Mit köszönsz? – érdeklıdött. Nyeregbe emelte a lányt, és gyors mozdulattal maga is felugrott mögé. Jamie feneke a férfi ágyékához simult. Megmozdult, hogy kényelmesebben üljön. Alec fogcsikorgatva karolta át a derekát, megemelte, az ölébe ültette és magához szorította. – Szóval? – nógatta, amikor a lány nem válaszolt rögtön. – Köszönöm a figyelmességedet. Alec félreértette a mondandóját. – Nyilvánvaló, hogy nem vagy gyakorlott lovas. Ha majd hazaérünk, megtanítalak a helyes módra. Jamie nem vette a fáradtságot, hogy kijavítsa. Ha azt akarja hinni, hogy nem jó lovas,
hadd higgye. Valószínőleg úgysem hinné el, hogy nagyszerően lovagol, és csak az új nyereg miatt vannak problémái. Ha bevallaná, hogy jobban szereti szırén megülni a lovat, mint sok harcos, Alec biztos azt a következtetést vonná le, hogy nem igazi úrihölgy. Ezentúl hagyja, hogy a férfi azt gondoljon róla, amit csak akar. Kampóorrnak igaza volt, mert Alec valóban türelmesebb vele. Biztosan nem ülne most a férfi ölében, ha az tudná, hogy nem szorul rá a segítségére. Jamie mosolygott magában, és hátával nekidılt a férjének. Jó érzés volt, hogy kényeztetik. Eljön majd az idı, fogadkozott, amikor helyre teszi a dolgokat. De most még hadd legyen a gyeplı a férfi kezében. A nık nem számítanak, gondolta Alec, de ez az egy… olyan nıies, olyan lágy, olyan tökéletesen simul a karjába. Megpróbálja távol tartani kezét a melle alsó részétıl. Mosolyognia kellett a félénkségén. Az biztos, ha egyszer ágyba viszi, elhagyja majd ezt a szégyellısséget. Hirtelen sürgetı vágyat érzett, hogy letáborozzanak. Ma éjjel az övé lesz, magáévá teszi; igen, ma éjjel a lány nekiadja magát. Ahhoz képest, hogy skót, igazán vonzó az illata. Jamie elmosolyodott a gondolatra. Egyetlen rövid nap alatt a győlölettıl eljutott odáig, hogy majdnem szereti ezt a férfit. Isten a megmondhatója, milyen biztonságban érzi magát mellette. Ha érzelmei továbbra is ilyen logikátlanul követik egymást, akkor esetleg hagyja, hogy újra megcsókolja… mondjuk, úgy egy-két nap múlva. És ha bebizonyosodik, hogy minden megvan benne, aminek egy férjben meg kell lennie, nos, akkor, de csakis akkor engedi, hogy ágyba vigye. Persze csak hosszas, csodálatos udvarlás után. Micsoda áldás, hogy Alec ennyire türelmes ember. Egyszerően elmagyarázza majd neki tartózkodása okát, és a férfi bele fog egyezni a feltételekbe.
Hatodik fejezet Egy órával késıbb letáboroztak egy tisztaviző, mély tó mellett. Amíg Alec és Daniel ellátta a lovakat, Jamie kicsomagolta az elemózsiás kosarat, amelyet Agnes csomagolt nagy gonddal. Mary egy fatörzsnek dılve nézte, hogyan dolgozik a húga. Jamie arra gondolt, hogy meglehetısen szerencsétlen látványt nyújt. Jamie leterített egy kis takarót a földre. Leült a szélére, szoknyáját gondosan elrendezte, hogy még a bokája se villanjon ki alóla, majd intett Marynek, hogy csatlakozzon hozzá. Nıvérével együtt igyekezett tudomást sem venni a férfiakról. Alec és Daniel egymást
váltva megfürödtek a tóban. Amikor Daniel visszajött a táborba és nem volt rajta az inge, nem zavarta különösebben Jamie-t. De Alec mezítelen felsı teste egészen más volt. Amikor felpillantott és meglátta, szíve hevesebben kezdett dobogni. Napbarnított bırén megcsillant néhány ottfeledett vízcsepp. Karja és válla kidolgozott izmai eszébe juttatták a férfi hatalmas erejét, és a mellkast borító sötétarany szır, mely csíkká vékonyodott lapos hasán és eltőnt fekete nadrágjában, csak még jobban kihangsúlyozta nyers férfiasságát. – Nem akarom, hogy Daniel hozzám érjen. Mary riadt suttogása magára vonta Jamie figyelmét. – Az természetes, hogy félsz egy kicsit – suttogta magabiztosnak szánt hangon, mintha tudná, hogy mirıl beszél. – Megcsókolt. Jamie elmosolyodott. Most biztonságosnak érezte a talajt maga alatt. A csókolózásról mindent tudott. – Joga van hozzá, hogy megcsókoljon – nyugtatta meg nıvérét. – Engem is megcsókolt Alec. Kétszer is, ha az esküvıi csókot is számoljuk. Szerintem nagyon jó volt. – Úgy csókolt meg, ahogy akkor szoktak csókolni a férfiak, amikor akarnak tıled valamit? Tudod, a nyelve hozzáért a tiedhez? Jamie-nek fogalma sem volt róla, mirıl beszél Mary, de nem mutatta. – Neked nem tetszett? – kerülte meg a választ. – Gusztustalan volt. – Jaj, Mary – sóhajtott Jamie. – Csak idı kérdése, és biztosan megszereted Daniel csókjait. – Talán még tetszett is volna, ha nem olyan dühös rám – morogta Mary. – Csak megragadott és megcsókolt. Még mindig nem tudom, mi dühítette fel. Csak a homlokát ráncolja komoran. – Elképzelésed sincs, miért dühönghet? – Nincs. Beszélsz vele, Jamie? Próbáld megtudni, miért olyan tüskés. Daniel odasétált hozzájuk és leült Mary mellé, mielıtt Jamie válaszolhatott volna nıvére kérésére. Jamie megbökte Maryt és az elemózsia felé intett. A lány megértette a néma üzenetet és megkínálta férjét is. Alec tılük távolabb ült le a földre, hátát egy vastag fatörzsnek támasztva. Nyugodtnak látszott. Egyik lábát térdben behajtotta, amitıl olajosan csillogó combizmai még feltőnıbbekké váltak.
Jamie mindent elkövetett, hogy ne látszódjon rajta, mennyire ideges. Alec le nem vette róla a tekintetét. Jamie azt bizonygatta magának, nincs hozzászokva, hogy ı legyen valaki figyelmének a középpontjában, és csakis ez az oka, hogy olyan furcsán érzi magát. Intett a férfinak, hogy csatlakozzon hozzájuk. Alec nemet intett, majd ráparancsolt, hogy menjen oda hozzá. Jamie elhatározta, hogy engedelmeskedik. A férfi a férje volt és nem árt, ha jól kijön vele. Letört egy nagy darab sajtot, kenyeret tett hozzá, magához vette az egyik sörrel teli bırkulacsot, majd Alechez ballagott. A férfi szó nélkül vette el az élelmet. Jamie indult volna vissza Maryhez, de Alec nem engedte. Magához húzta a földre, átkarolva a derekát, hogy enyhítsen az esés keménységén. Jamie-nek feltőnt, milyen birtokló a férfi érintése. Olyan mereven tartotta magát, mintha karót nyelt volna, kezeit összefonta az ölében. – Csak nem kezdesz el újra félni tılem, angol? – Soha nem is féltem, uram – vágott vissza. – Csak aggódtam. – Még mindig aggódsz? – Már nem. – Akkor miért próbálsz megszabadulni az ölelésembıl? – Mert nem illendı mások elıtt így viselkedni. – Valóban? Jamie tudomást sem vett a férfi hangjában bujkáló vidámságról. – Valóban. És van rendes nevem. Jamie-nek hívnak. – Az egy férfinév. – Megint kezdi? – Igen. Jamie nem nézett rá, amíg Alec be nem fejezte a nevetést, csak azután szólalt meg. – Úgy látszik a nevem nagy mulatságára van, uram. Talán jobb is így, mert ez azt jelenti, hogy jó kedve van, én pedig szeretnék mondani valamit, ami meglehet, hogy nem nyeri el a tetszését. De ha meghallja az indokaimat, biztosra veszem, hogy egyetért velem. A lány komoly hangja meglepte Alecet. – Mit szeretnél kérni tılem? – Azt szeretném, ha nem… érintene meg. Nem ismerem elég jól ahhoz, hogy utat engedjek az ilyen kiváltságoknak. – Utat engedj? Jamie hátán jeges borzongás futott végig. A férfi hangsúly nyilvánvalóvá tette, hogy
nem törıdik a gondosan megválogatott szavakkal. – Azt akarja, hogy a felesége kelletlen legyen? – Tılem kérdezed vagy a kezedtıl? – Magától. – Akkor nézz rám – parancsolta Alec kemény hangon. Jamie-nek minden elszántságára szüksége volt, hogy teljesíteni tudja a parancsot. Sokkal könnyebb lett volna, ha Alec nem ül olyan közel hozzá. De a férfi nem engedte, hogy odébb húzódjon, akárhányszor próbálta. Végül egy teljes percig sikerült a férfi szemébe néznie, aztán tekintete lejjebb vándorolt, és azontúl a száját bámulta makacsul. De hamar rájött, hogy hibázott. Úgy tőnt, nem számít, hová néz. A férfi kemény volt minden porcikájában. Az egynapos borosta még vadabb külsıt kölcsönzött neki. Jamie úgy érezte, hogy a férfi képes a gondolataiban olvasni, amikor újra felemelte tekintetét és a szemébe nézett. Tudta ugyan, hogy ez képtelenség, de nem számított. Hirtelen kilelte a hideg, ugyanakkor forróságot is érzett, és ez teljesen megzavarta. – Most kérdezz újra. – Azt akarja, hogy a felesége kelletlen legyen? – ismételte meg a kérdést alig hallható suttogással. – Ami azt illeti, egyáltalán nem akarok feleséget. A lány zokon vette ıszinteségét. – Sajnálom, mégis van egy felesége. – Eegen, ráadásul egy angol. Ha még ennél is merevebben ül, eltörik a gerince, gondolta Alec. Új feleségét igencsak nagy természettel áldotta meg az Úr. Úgy tőnt, csak hajszál választja el, hogy elveszítse az önuralmát. Kezeit már olyan szorosan kulcsolta egymásba, hogy bizonyára fájt neki. – Kíváncsi vagyok, miért mondja úgy az angol szót, mintha istenkáromlás lenne. – Mert az is. – Nem! Jamie még jobban elvörösödött, amikor rájött, hogy kiabált a férjével. Felnézett, hogy lássa Alec reakcióját. A férfi összeráncolta szemöldökét, de a lány véleménye szerint nem mérte fel, mennyire feldühítette a feleségét. Jamie remekül el tudja rejteni az érzelmeit. – Ez azt jelenti, hogy soha nem érdeklıdne egy angol feleség iránt? – Érdeklıdnék?
– Tudja, mire gondolok. – Magyarázd meg. Ez az ember olyan ostoba, mint egy tuskó. – Szeretné – csattant fel. Észrevette, hogy Daniel és Mary is ıt nézi. Gyorsan rájuk mosolygott, majd újra Alec felé fordult. – Tudna szeretni egy angol feleséget? – suttogta. – Azt erısen kétlem. – Kétli? – Nem kell kiabálnod – figyelmeztette Alec. Nagyon élvezte a lány dühét. – Talán felháborít az ıszinteségem? A lány mély lélegzet vett, mielıtt válaszolt volna. – Nem, uram, az ıszintesége nem háborít fel, de sértınek találom, hogy ilyen jól mulat. Ez komoly téma. – A te véleményed szerint komoly, de nem nekem. – Maga talán nem tartja komoly kötelezettségnek a házasságot? – Egy cseppet sem. – Nem? A lány egyszerre látszott döbbentnek és mérhetetlenül dühösnek. Alec rendkívül vonzónak találta ezt a kombinációt. – Te csak egy jelentéktelen része vagy az életemnek, asszony. Ha megismered majd a felföldiek életét, magad is rájössz, milyen ostobák voltak a félelmeid. – Szóval jelentéktelen vagyok és ostoba? Alec, ez azt jelenti, hogy mélyen alattad állok – mutatott rá Jamie. – De te bezzeg szent vagy, ugye? Soha nem veszted el a türelmed és nem gurulsz dühbe. Vagy nem ezt mondtad? – De igen – ismerte el Alec vigyorogva. – Valóban ezt mondtam. – Én sem akartam igazán hozzád menni, Kincaid. – Észrevettem. – Igazán? A lányon látszott, mennyire meglepıdött. Alec rosszallóan csóválta meg a fejét. – Feketében esküdtél – emlékeztette. – Történetesen nagyon kedvelem azt a ruhát – söpört le néhány porszemet a szoknyájáról Jamie. – Bármikor felvehetem. – Aha, szóval te sem tudnál engem megszeretni? – Nem túl valószínő. Alec nagyot nevetett, öblös, mély kacagása olyan érzést keltett a lányban, mintha remegne a föld alatta.
– Az ıszinteségem nevetésre készteti, uram? – Csak a mód, ahogy elıadtad. – Nem akarom folytatni ezt a beszélgetést, Alec. Ha befejted az evést, akkor elrakom az ételt. – Majd a nıvéred elpakol. – De ez az én dolgom – magyarázta Jamie. – Ahogy a te dolgod volt megvédeni is? – Pontosan. – Mary is elhiszi ezt a képtelenséget, igaz? – Képtelenség? Mióta számít képtelenségnek, ha valaki teljesíti a kötelességét? – Hallottuk Daniellel, hogy a nıvéred rád parancsolt, hogy védd meg ıt, amikor az angol gazemberek ránk támadtak. Láttuk, hogy téged használt pajzsul. – Azok nem angol gazemberek voltak – javította ki Jamie, csak az utolsó kijelentésre koncentrálva. Nyilvánvaló volt, hogy a férfi nem érti meg, neki meg nem volt kedve vitatkozni. – Biztos, hogy a hitetlen kutyák… - Azt akarta mondani, hogy a banditák Skóciából jöttek, de aztán jobbnak látta, ha ezt nem említi. – İk nem tartoznak az országhoz. Ezért hívják ıket törvényen kívülieknek, nem gondolod? – Lehetséges – hagyta rá Alec. Úgy tőnt, nagyon is fontos ez a kérdés a lánynak. – Azt hittem, te vagy a legfiatalabb lány. Hallottam, amikor apád a kicsikéjének nevezett. Vagy tévedtem volna? – tette hozzá mosolyogva. – Nem tévedtél. Én vagyok a legfiatalabb. A papa szeretett a kicsikéjének hívni. – Jamie elpirult a beismeréstıl. – Mégis, Mary arra kényszerített, hogy te legyél a pajzsa. – Nem igaz, nem is kényszerített. – Dehogynem. A lány hangja gyanúsan gyengéd volt. Ez alkalommal nem riasztotta vissza a férfi rosszalló tekintete. – Ezt nem értheted, Alec. Te skót vagy, ha nem tudnád, és nem valószínő, hogy ismernéd az angol szokásokat. El kell fogadnod az én szavamat ez ügyben. Mindig is az én kötelességem volt, hogy megvédjem a nıvéreimet. Bizonyára így van ez minden angol háznál. – Egyáltalán nem tetszik nekem az érvelésed. Jamie-t a legkevésbé sem izgatta, hogy tetszik-e a férfinak az érvelése vagy sem. Megvonta a vállát, hogy ezzel is mutassa, mennyire közömbös számára férje véleménye.
– Te vagy a legfiatalabb – folytatta Alec állhatatosan. – Éppen ezért a nıvéreidnek kellene rád vigyázni. A lány megcsóválta a fejét. Úgy látszik, Alec a fejébe vette, hogy mindenképpen meggyızze ıt. – Nem, uram, felénk más módi járja. Erre Alec csóválta meg a fejét. – Mindig az erısebb védi meg a gyengébbet, asszony. Az idısebbnek kell megvédenie a fiatalabbat. Mindenfelé ez a módi, még a szent és sérthetetlen Angliában is. Csodálattal figyelte, ahogy Jamie szeme kékje elsötétül. A lánynak nemigen tetszett a mondandója. Ennek nyomban jelét is adta, ahogy a férfi vállába öklözött. – Nem vagyok gyenge. Alecnek minden akaraterejére szüksége volt, nehogy karjába kapja és addig csókolja, míg ki nem csókolja belıle a dühöt. – Valóban nem vagy gyenge – ismerte el. A lányból azonnal elpárolgott az ingerültség. – Ez nagyon helyes észrevétel volt tıled. – Mégis féltél tılem. – Muszáj ezt mindig felemlegetned? Nagyon tapintatlan dolog állandóan emlékeztetned rá. – Talán ilyen tapintatlan természetem van. – Ez nem igaz. A férfit meglepte a gyors, heves válasz. – Nagyon biztos vagy benne. – Így igaz – bólintott Jamie. – Türelmes voltál az apámhoz, pedig szánalmasan viselkedett – emlékeztette rá. – Türelmes és megértı. A legtöbb férfi nem viselkedett volna ilyen együttérzıen. Jamie úgy gondolta, hogy dicsérıen szólt a férfiról, de a hangos nevetés azt jelezte, hogy férje inkább mulatságosnak találja az iménti bókot, nem pedig dicséretnek. – Nem vall jólneveltségre, hogy kinevetsz, amikor bókolok neked, Alec. Ez igazán durva dolog tıled. – Bókolsz? Asszony, éppen most sértettél vérig, amikor együttérzınek neveztél. Soha többé ne használd ezt a szót, ha rólam beszélsz! – Nem értek veled egyet – vitatkozott Jamie. – Csak azért, mert még soha nem neveztek együttérzınek, nem jelenti azt, hogy… – A feleség nem vitatkozhat a férjével. Alecen látszott, hogy komolyan gondolja. Itt az ideje, hogy helyre tegye a dolgokat,
határozta el Jamie. – A feleségnek kötelessége, hogy elmondja a véleményét – mondta határozottan –, valahányszor ez szükségesnek látszik. Ez az egyetlen mód, hogy jól mőködjön a házasság, Alec. Jobb, ha elhiszed ezt nekem – tette még gyorsan hozzá, mielıtt elfordult a hitetlenkedve bámuló férfitól. – Hagyd ezt abba! És ne próbáld folyton ellökni a kezem! Most már hozzám tartozol. Nem fogom megengedni, hogy mindig ellökj magadtól, valahányszor csak hozzád érek. – Egyszer már elmagyaráztam, még nem készültem fel, hogy hozzád tartozzak. – Nem számít, hogy felkészültél-e vagy sem. A férfi ezt meglehetısen vidáman mondta. – Alec, nem fogok veled hálni, amíg jobban meg nem ismerlek. Igazán megérthetnéd a tartózkodásomat. – Ó, megértem én. Jamie megkockáztatott egy gyors pillantást, látta, hogy a sötét szemekben nevetés bujkál, és rájött, a férfi végtelenül élvezi az ı zavarát. Tudta, hogy ostobán viselkedik. Kezeit szorosan összekulcsolta és érezte, hogy újra reszketni kezd. – Félsz. Kampóorr elmondta, hogy… – Nem félek. Csak egy kicsit… aggódom. – Úgy pirulsz, mint egy szőzlány – mondta ki Alec a nyilvánvalót. Jamie morcos pillantást vetett rá. – Nem tehetek róla. Valóban szőz vagyok. Alec nem tudta abbahagyni a nevetést. A lány hangja olyan szégyenlıs volt, mintha valami sötét bőnt vallott volna be. – Abbahagynád a nevetést? Olyan sértı! – A szüzességed az enyém, Jamie. Az új asszonynak nem szabad szégyellnie az ártatlanságát. Végre kimondta a nevét. A lány annyira örült, hogy mosollyal jutalmazta. – Alec? Akkor is engem választottál volna, ha már nem lennék… ártatlan? – Igen – vágta rá habozás nélkül. – Tényleg? – Igen, és ne akard, hogy folyton ismételgessem magam. Hangja most ingerült volt. – Te vagy a legfurcsább ember, akit ismerek, Alec. A legtöbb harcosnak nem kellene olyan nı, aki már odaadta magát másik férfinak. – Nekem akkor is kellenél, de megtudnám a férfi nevét, aki megbecstelenített a házasság elıtt.
– És aztán? – Aztán megölném. Jamie nem kételkedett benne, hogy a férfi komolyan gondolja. Újra kilelte a hideg. A gyilkolás nyilvánvalóan nem jelent neki sokat. – A kérdés nem idıszerő, hiszen szőz vagy, nem igaz? – Valóban nem – mormolta Jamie. – Nos, Alec, hogy döntöttél? Hajlandó vagy várni, amíg jobban meg nem ismerlek? Mielıtt te… azaz, mielıtt mi… Szegény lány, még a szót sem tudja kimondani. Alec hirtelen nagyon szerette volna megnyugtatni, bár maga sem értette, miért. Természetesen, magáévá teszi, ez nem kérdés, de azt nem akarja, hogy a lány rettegve töltsön minden pillanatot. Elhatározta, hogy diplomatikusan fogalmaz. – Amíg nem az én plédemet viseled, Jamie. Addig várok, amíg fel nem veszed a plédemet. A lány annyira megkönnyebbült, mintha most szabadult volna a pokol tornácáról. Reakciója érthetıen elvette Alec jó hangulatát. – A szavadat adod rá, Alec? – Épp az imént adtam a szavamat – jelentette ki mogorván. Hirtelen magához húzta, fejét hátra feszítette, míg szemük egy vonalba került. – A jövıben ne kényszeríts arra, hogy megismételjem az adott szavamat. Érted, asszony? Jamie szívesen bólintott volna, ha Alec nem tartja olyan szorosan az állát. Alec lassan lehajolt és megcsókolta. Jamie túlságosan kábult volt, hogy ellenálljon. A férfi szája kemény volt, ugyanakkor csodálatosan meleg is. De amikor viszonozni készült a csókot, Alec elhúzódott. – Köszönöm a megértésed – suttogta Jamie. – Az érzéseid nem sokat számítanak nekem. A feleségem vagy, a tulajdonom. Ha ezt nem felejted el, akkor jól kijövünk egymással. – A tulajdonod? – A szó valósággal fojtogatta. Az isten szerelmére, soha életében nem érezte ennyire megalázottnak magát. Alec kinyúlt és gyengéden megveregette a hátát. – Rágd meg a falatot, kislány, mielıtt le akarod nyelni – javasolta. A fenébe is, hiszen pontosan tudta, hogy semmit nem evett. – Ezt szándékosan teszed, ugye Alec? – Mit? – Ne vágj ilyen ártatlan képet, férjuram. Fel akarsz dühíteni. A férfi bólintott, ajka lassú mosolyra húzódott.
– Miért? – Hogy megmutassam, ez is lehetséges. – Nem értem. – Mindegy, mit teszel vagy mondasz, soha nem fogom elveszteni a türelmem veled szemben. A kötelességem, hogy megóvjam a biztonságod, Jamie. Igazán egyszerő leckét adtam neked, és ha késıbb végiggondolod, látni fogod, megengedtem, hogy kimondd a gondolataidat, és mégsem emeltem fel a hangom. – Azt akarod mondani, hogy az egész beszélgetés csak arra volt jó, hogy leckét adj a butuska feleségednek? Amikor Alec bólintott, Jamie nevetni kezdett. – Szóval, ha azt mondom, hogy te vagy a legkellemetlenebb harcos, akivel valaha is találkoztam, az téged egyáltalán nem fog izgatni? – Pontosan. – Épp az imént adtad a szavad, hogy nem nyúlsz addig hozzám, amíg nem a te plédedet hordom, most pedig én ígérek meg valamit. Megemlegeted még azt a napot, amikor azzal dicsekedtél, hogy soha nem fogod elveszteni a türelmed velem szemben. A szavamat adom neked. Mielıtt Alec válaszolt volna a kihívásra, Jamie ellökte magától a kezét és távolabb lépett. Most pedig megfürdöm. Az a szörnyő férfi hozzám ért – magyarázta. – Addig fogom csutakolni magam, amíg újra tisztának nem érzem magam. Van még valami sértés a tarsolyodban, amit a fejemhez akarsz vágni, mielıtt elmegyek fürödni? Alec megrázta a fejét. A fa ágai követték mozdulatát. Jamie rádöbbent, hogy a férfi hatalmas méretei már nem riasztják. Nem értette ugyan, hogy mitıl változtak meg így érzései, de a félelem úgy elolvadt, mint a márciusi hó a napsütésben. Nem ölte meg az elsı feleségét. Ezt a hirtelen gondolatot szinte azonnal követte egy másik, nem kevésbé megdöbbentı. Bízott a férfiban. Tökéletesen megbízott benne. – Jelenleg egy sincs. – Egy mi? A lánynak nyilvánvalóan gondot okoz, hogy lépést tartson a saját gondolataival. – Nincs egy sértés sem a tarsolyomban, amit a fejedhez vághatnék – magyarázta szárazon. Jamie bólintott. Megfordult és a víz felé indult. – Jamie – szólt utána Alec. – Figyelmeztetlek, hogy hideg a víz.
– Nincs szükség a figyelmeztetésre – vágott vissza pimaszul a lány a válla felett. – Mi, angolok keményebb fából vagyunk faragva, mint azt a skótok képzelik. Jamie csak addig fogta vissza magát, míg összeszedte a tisztálkodó szereket és a tó partjára nem ért. – Még hogy a tulajdona – dohogott, mialatt kibújt fekete ruhájából. – Azt akarja, hogy úgy érezzem magam, mint a kutyája. Mivel egyedül volt, folytatta az elégedetlenkedést. Daniel elvitte Maryt a tábor másik végébe. Jamie remélte, hogy nıvére rendesen viselkedik. Érezte, hogy nem lenne energiája testvére védelmére kelni, ha Daniel netán összezúzná Mary leggyengédebb érzelmeit. – Még szerencse, hogy én nem vagyok gyenge – morogta maga elé. – Elıbb fordul meg a nap a pályáján, mintsem hogy én a színeit hordjam. Kénytelen lesz udvarolni nekem, mint ahogy egy rendes férfi tenné, mielıtt hagyom, hogy hozzám érjen. Hirtelen rácba szaladt a homloka. Az ördögbe, hiszen a férfi még csak nem is kedveli. Most meg mi van vele? Átkozott legyen, ha ezek nem könnyek a szemében. Ennek aztán végképp semmi értelme. Nem akarja, hogy Alec egyelıre hozzáérjen, ugyanakkor vágyik rá, hogy a férfi akarja ıt. Teljesen megzavarodott. Annyira lefoglalta az igyekezet, hogy elfelejtse a sértéseket, amiket Alec vágott a fejéhez, hogy eszébe sem jutott ellenırizni a vizet. Megragadta a szappant és beugrott a tó közepébe, mely becslése szerint a válláig ért. Alec hallotta a vízcsobbanást, amit alig egy másodperc múlva az ı finom kis feleségének dühödt ordítása követett. Felsóhajtott és talpra állt. Úgy számolta, hogy egy-két perc, és a lánynak szüksége lesz a segítségére. A jéghideg víztıl Jamie-nek elakadt a lélegzete. Úgy érezte, mintha egy dézsa hóba ugrott volna fejest. Tudta, hogy az imént hölgyhöz egyáltalán nem illı szavakat ordított. Aggódva gondolt arra, hogy Alec esetleg meghallotta, de aztán úgy döntött, hogy túl késı már visszaszívni, különben sem érdekli, mit gondol Alec. Mire befejezte a hajmosást, vacogott a foga. Villámgyorsan végzett a tisztálkodással, a szappant kidobta a füves partra és megpróbált kimászni. A görcs megakadályozta szándékában. Már majdnem partra evickélt, amikor jobb lábfeje görcsbe rándult. A fájdalomtól kétrét görnyedt. Megragadta lábfejét a víz alatt, aztán a felszínre lökte magát egy korty levegıért. – Alec! A férfi ott termett, mielıtt még egyszer elkiálthatta volna a nevét. Jamie újra a víz alá
süllyedt, amikor megérezte az erıs kar szorítását a derekán. Képtelen volt elengedni a lábfejét, hogy segítsen férjének. Szerencsére az nem is szorult segítségre. Ez a tény csak akkor tudatosult Jamie-ben, mikor már kint volt a vízbıl és ott reszketett a férfi ölében. A fájdalomtól még mindig görnyedten próbálta kimasszírozni a csomót a lábfejébıl. Jamie észre sem vette, hogy nyöszörög. Alec eltolta a kezét, aztán maga masszírozta tovább a lány lábát, amíg meg nem szüntette a görcsöt. Hihetetlenül gyengéd volt az érintése. Jamie a vállgödrébe rejtette arcát, hogy a férfi ne láthassa, mindjárt sírva fakad. Nem bírta volna elviselni, ha Alec most gyengének látja. Azt sem akarta, hogy a férfi abbahagyja a simogatást. Szeretett volna még közelebb bújni hozzá. Olyan finom, férfias illata volt. Közelsége felmelegítette, már nem reszketett a hidegtıl. – Jobb már? – suttogta lágy hangon a fülébe. Jamie bólintott, de nem húzódott el tıle. A férfi másik keze a combján pihent. Milyen gyönyörő, hosszú lábai vannak. Látta a makulátlan selymes bırt, érezte puha keblét a vékony anyagon át. Mellbimbója megkeményedett, akárcsak Alec férfiassága. Egyre mondogatta magának, hogy ne gondoljon rá, de teste nem engedelmeskedett akaratának. Istenem, milyen puha mindenhol. Alec teljesen felizgult. Teste olyan gyorsan reagált, hogy minden önfegyelme cserbenhagyta. – Már jobban érzem magam – suttogta Jamie. Hangja elárulta, hogy szégyelli magát. – Köszönetet kell hogy mondjak. Megfulladtam volna, ha nem mentesz meg. – Van egy olyan érzésem, hogy ez újra és újra meg fog történni. A férfi incselkedı hangja mosolyra késztette a lányt. – Hogy megfulladok? – kérdezte, pontosan tudva, hogy mire céloz a férfi. – Nem, hogy megmentelek – szögezte le Alec. Jamie elhúzódott, de csak annyira, hogy láthassa az arckifejezését. Kisimított a szemébıl egy vizes hajtincset, hogy jobban lásson. – Talán én is megmentelek majd egyszer-kétszer – utánozta a férfi erıs skót kiejtését. Látta, hogy Alecnek tetszik a próbálkozása. Pimaszul újra hozzásimult. – Alec, azt hiszem, szükségem van a melegségedre. Igencsak hideg a mai éjszaka, nincs igazam? – Inkább szokatlanul enyhének nevezném – vetette ellen a férfi. Megállt egy pillanatra, hogy megmosolyogja a lány könnyő sóhaját. – Mindig ruhában fürdesz? A lágy hang becézésnek hatott a lány fülében. – Nem, de akárki erre jöhetett volna –
magyarázta. – Nem akartam kihívó lenni. Alec arra gondolt, hogy a nedves, vékony anyag legalább annyira kihívó, mint a meztelen bır lenne. A fogát csikorgatta, nehogy rávesse magát a lányra, bebizonyítván, mennyire nincs igaza. Végül nagy nehezen visszanyerte a hangját. – Tiszta libabır vagy. Jobb lenne, ha levetnéd ezeket a vizes rongyokat. Alecnek úgy kellett rávennie, hogy kibontakozzon az ölelésébıl. Addig nem is járt sikerrel, amíg fel nem ajánlotta, hogy segít megszabadítani a nedves ruhától. Akkor viszont villámgyorsan cselekedett a lány. Felpattant, átrohant a tisztáson a ruhászsákhoz, gyorsan felkapott egy vékony takarót és maga köré tekerte. – Szeretnék egy kicsit magamra maradni, kérlek. Alec valószínőleg megérezte a kérését, mert mire megfordult, a férfi már nem volt sehol. A falevelek még mindig hintáztak csendes visszavonulása nyomán. Jamie kihámozta magát nedves ingjébıl, szárazra dörgölte magát, és tiszta inget húzott. De sehogy sem tudta megkötni a selyemszalagokat. Ujjai merevek és érzéketlenek voltak, nem boldogult a finom holmival. A fehér anyag mélyen lelógott, szabadon hagyva telt keblei nagy részét. Jamie nem bánta, hogy milyen ledérnek néz ki. Egész teste libabırös volt. Valahányszor megmozdult, vizes haja esıt permetezett olyan érzést keltve, mintha valaki egy nagy adag havat csúsztatott volna az inge alá. Fogai hangosan vacogtak, mire valamiféle formába sikerült fésülnie. Félrelökte a kefét, és újra maga köré tekerte a nedves takarót. Összecsomózta az anyagot a melle fölött és visszasietett a táborba. Annyira sietett, hogy nem is veszıdött a cipıvel. Csak arra tudott gondolni, hogy Alec már minden bizonnyal tüzet gyújtott, és milyen jó meleg lesz a lobogó lángok mellett. A nap sugarai utolsó búcsút intettek a fák ágainak. Jamie döbbenten torpant meg a tisztás szélén. Nem várt rá tőz, hogy felmelegítse. Alec sem várt rá. A férfi mélyen aludt. Jamie legszívesebben sikított volna, ha lett volna hozzá ereje. Úgy érezte, hogy erejébıl legfeljebb szánalmas nyöszörgésre futná. Úgy tőnt, hogy a férfi átkozottul kényelmesen elhelyezkedett. És valószínőleg melege is van. A takarójába burkolózott. Hátát ugyanannak a fatörzsnek döntötte, mint elıtte. Szeme lehunyva, lélegzete mély és egyenletes. Jamie-nek fogalma sem volt róla, mit tegyen. Az elkeseredés könnyei patakzottak arcán. Körülnézett, olyan hely után kutatva, amely megvédi a metszı széltıl, aztán úgy döntött, nem számít, hol alszik. A maga köré tekert pléd túl nedves volt már, hogy
védelmet nyújtson. Igazán mindegy, hol hajtja álomra a fejét, hiszen úgyis csonttá fagy, mielıtt felkel a nap. Jamie végül Alechez sétált. Félénken megbökte lábával a férfit. – Alec? Alec türelmesen várta, mikor megy oda hozzá a lány. Lassan kinyitotta a szemét és ránézett. Úgy döntött, nem kényszeríti a lányt, hogy könyörögjön. Így is szinte vadul reszketett. A szemében könnyek ültek, és látszott, hogy csak egy hajszál választja el az összeomlástól. Rezzenéstelen arccal hajtotta szét a takaró szélét és kitárta a karjait. A lány nem tétovázott. Ledobta saját takaróját és a karjaiba omlott. Hölgyhöz egyáltalán nem méltó puffanással landolt a mellkasán, hallotta a férfi nyögését, és vacogva szabadkozott, egyenesen a nyak hajlatához intézve szavait. Alec betakargatta a plédbe. Térde combjai közé hatolt. Egyik kezével szorosan magához ölelte, a másikkal pedig arra kényszerítette, hogy kiegyenesítse a lábát, amíg el nem érte, hogy a lány teljes hosszában elnyúlt rajta. Medencéje hozzásimult a combtövéhez. Alec egyik lábát a lány lábai köré fonta, így próbálván felmelegíteni a fagyos tagokat. Olyan illata volt, mintha vadvirágokban fürdött volna. Bıre olyan selymes volt, mint a rózsa szirma. Jamie-nek csak néhány percébe telt, hogy felmelegedjen. Hosszan, elégedetten felsóhajtott. A férfi csodálatos meleg teste szinte elkábította. Mégsem olyan rossz ember. Igaz, hogy skót, ráadásul óriás, de az ı óriása, és tudta, hogy a férfi nem engedné, hogy bármi baja essék. Mindig vigyázni fog rá. Belemosolygott a férfi mellkasába. Talán még azt is megengedi neki, hogy holnap újra megcsókolja. Ettıl halkan felsóhajtott. Micsoda hölgyhöz nem illı gondolat, hiszen még csak egy napja ismeri a férjét. Igazán szégyellhetné magát ezekért a gondolatokért. Mégis felül kellene vizsgálni az Alec Kincaidrıl kialakított véleményét. Ha megerılteti magát, biztos talál néhány dicséretes tulajdonságot. Már majdnem álomba merült, amikor Alec megszólalt. – Jamie? – Igen, Alec? – suttogta álmosan. – A plédemet viseled.
Hetedik fejezet A férfi egy disznó! Alec Kincaidnek nincsenek jó tulajdonságai. A humorérzéke egyszerően meghaladta a felfogóképességét. Miután megtette felháborító kijelentését a ronda plédjérıl, még volt képe nevetni is. Mellkasa úgy hullámzott a kacagástól, hogy Jamie úgy érezte magát, mintha egy földrengés közepén feküdne. Alec tudta, a lány azt hiszi, csak ugratta. Biztos, hogy nem így nézne fel rá, ha sejtené, hogy mi jár a fejében. De az ártatlansága és az ígéret, hogy nem ér hozzá, megóvta a félelemtıl. Ó igen, Alec kívánta ıt, nagyon is, de nem akarta, hogy féljen. Azt akarta, hogy a lány is kívánja ıt. Forrón, szenvedélyesen. Jamie a férfi mellkasán nyugtatta kezeit, állát kézfejére téve nézett fel rá. – A humora igencsak fárasztó, uram, bizonyára a kimerítı napnak köszönhetıen. Kíváncsian várta a férfi válaszát, de Alec nem reagált. Egyre csak a lány száját bámulta. Jamie hamarosan zavarba jött. Ösztönösen megnyalta ajkait. Ezt látva Alec arckifejezése megkeményedett. Jamie-nek fogalma sem volt, minek köszönheti. – Most, hogy már ismerem a gondolkodásmódját, legközelebb nem tud ilyen könnyen csapdába csalni, uram. – Soha nem jön el az a nap – jósolta a férfi. – Miért bámul így rám? – Hogy? – Mintha újra meg akarna csókolni. Talán olyan jó vagyok a csókban? – Egyáltalán nem. A hangjában megbúvó gyengédség elvette a sértés élét. – Ugyan miért? Alec arcán lassú mosoly terült szét, olyan érzéki, hogy Jamie-nek elakadt a lélegzete, ugyanakkor át is melegítette. A férfi igazi szívtipró lehetne, ha egyszer rászánja magát. Milyen kár, hogy túl ostoba még ahhoz is, hogy felismerje saját varázsát. Jamie ujjaival a férfi mellkasán dobolt, míg válaszra várt. Mivel azonban férje nem szólalt meg, végül arra a következtetésre jutott, hogy egyáltalán nem kívánja a csókját. Ez a felismerés fájt. – Ezek szerint egy kicsit sem vagyok benne jó? – Miben? – A csókban – csattant fel a lány. – Lennél olyan kedves és figyelnél rám?
– Nem, kicsikém, egy kicsit sem vagy jó benne – felelte. – Még nem. – Ne hívj kicsikémnek – suttogta Jamie. – Ez nem helyes. Különben is, te nem úgy mondod, ahogy a papa szokta – tette hozzá. – Az ördögbe, remélem is, hogy nem – nevetett Alec. Jamie akarata ellenére elmosolyodott. Érezte, ahogy kiszáll végtagjaiból az erı a skót akcentust hallva, amely különösen lággyá tette a férfi hangját. – Nem válaszoltál a kérdésemre – nyögte ki, amikor Alec finoman masszírozni kezdte a combját. Ujjai bekúsztak az ing szegélye alá. Jamie úgy tett, mint aki észre sem veszi. Istenem, milyen csodálatos az érintése! – Válaszoltam. – Nem emlékszem. – Azt mondtam, nem. – Nem? Ezek szerint, nem tréfáltál? – Nem. – Alec, ha nem vagyok jó a csókban, az csakis a te hibád, nem az enyém. Lehet, hogy te sem vagy valami jó. Mi a véleményed errıl a lehetıségrıl? – Az, hogy szerintem elment a józan eszed. – Alec vidáman mosolygott a lány dühén, amit kijelentése váltott ki. – Márpedig én nem vagyok hajlandó emiatt kevesebbnek érezni magam – tört ki belıle. – Te vagy az elsı férfi, akit életemben megcsókoltam, ezért a felelısség a tiéd. – Az a férfi, akinek elkötelezted magad, soha nem csókolt meg? Tudom, hogy nem egyszer meglátogatott. – Te tudsz Andrewról? Alec vállat vont. Cirógatni kezdte a lány fenekét. Próbált nem gondolni arra, hogy milyen finom, milyen kívánatos. Elhatározta, hogy lassan fog haladni. Tudta, tisztességesebb lenne, ha megvárná, amíg elérik a Felföldet, és csak akkor tenné magáévá a lányt. Az út még rendes körülmények között is elég kemény, ha pedig most a lánnyal hál, akkor még nehezebb lesz számára a fárasztó út. Igen, sokkal rendesebb lenne, ha várna. De esze ágában sincs várni. Kárpótlásul majd lassabb iramot diktál másnap. A vágy szinte szétfeszítette. És ha a lány tovább fészkelıdik rajta, akkor arra is képtelen lesz, hogy lassan haladjon. – Alec, mit tudsz Andrewról? – Mit kéne tudnom? – Semmit.
– Válaszolj! Hangja, akárcsak tekintete megkeményedett. – Andrew sohasem csókolt meg. Még szinte gyerekek voltunk, amikor eljegyeztük egymást. Ismerem ıt, mióta csak az eszemet tudom. Ezért természetesen törıdöm vele. A kötelességem, hogy törıdjek vele. – Törıdtél – javította ki Alec. – Csak törıdtél vele. – Igen, persze – helyeselt Jamie, remélve, hogy ezzel eltünteti a férfi homlokáról az ott gyülekezı ráncokat. – Andrew a család jó barátja, és mivel el is jegyeztük egymást, nyilvánvaló, hogy törıdnöm kellett vele. Nem igaz, Alec? Nem válaszolt neki, de homloka kisimult és szorítása is lazult a lány testén. Kimondhatatlanul elégedett volt vele. Jamie nem adta oda szívét az angolnak. Nem szerette Andrewt. Alec megkönnyebbülten elvigyorodott. Nem tudta volna megmagyarázni, miért érzi ezt olyan fontosnak… de valamiért életbevágóan fontos volt. – Andrew mindig nagyon illendıen viselkedett – folytatta Jamie. – Valahányszor átjött tiszteletét tenni, soha nem maradtunk kettesben. Biztos ez lehet az oka, hogy nem csókolt meg. Jamie nagyon ıszinte volt, és ezért ıszinte választ várt Alectıl. De a férfi csak nevetett. – Mi olyan mulatságos? Hogy soha nem csókolt meg, vagy soha nem voltunk kettesben? – Ha ez az Andrew skót lenne, szavamra mondom, hogy megtalálta volna a módját. Mostanra már biztos lenne tıle egy-két bébid. – Andrew tapintatos. – Egy fenét tapintatos – mondott ellent Alec. – Egyszerően ostoba. – Andrew igazi angol úriember – vitatkozott Jamie –, aki megérti a nık gyengéd érzelmeit. Állandóan bókokkal halmoz el, ı… – Halmozott el. – Miért akarod, hogy úgy beszéljek róla, mintha meghalt volna? – Mert már nem része az életednek. Soha többé nem akarom hallani a nevét, asszony. Nem kellett volna ilyen ingerülten reagálnia. Elhúzódott a fától és elnyújtózott a földön. Jamie megpróbált mellé gurulni, de Alec megakadályozta, szorosan átfogva a csípıjét. Illetlen volt, ahogy átfogta, de túlságosan is élvezte, semhogy szóljon neki, engedje el.
A nap már teljesen eltőnt a látóhatáron, de a hold fényesen világított, így tökéletesen láthatta férje arcát. Nyugodtnak látszott és békésnek, úgy tőnt, mindjárt elalszik. Éppen ezért nem is vette fel, amikor a férfi keze újra simogatni kezdte a hátulját. Úgy vélte, talán nincs is tudatában, mit csinál félálomban. Jaj istenem, olyan bőnös érzés volt. Jamie a férfi vállára csúsztatta a kezét és arcát a jó meleg mellkason nyugtatta. Alec sötétarany szıre az orrát csiklandozta. – Alec? – suttogta. – Igazán szeretném tudni, hogy milyen érzés. A férfi ujjai abbahagyták a gyengéd masszázst, teste megfeszült. – Melyik érzés az pontosan, Jamie, amit szeretnél megtapasztalni? – Amikor egy férfi azzal a szándékkal csókol meg egy nıt, hogy lefeküdjön vele. Az egészen más csók, mint amit te adtál nekem. Olyan volt, mintha a lány utasítani akarná. Alec megcsóválta a fejét. Ez a beszélgetés kezdett nevetségessé válni. És izgatóvá. – Igen, ez így van – ismerte el végül. – Daniel a nyelvét is használja, amikor csókol. – Hogy mit?! – Nem kell kiabálnod velem, Alec. – Honnan tudod, hogy Daniel… – Mary mondta. Azt is mondta, hogy gusztustalan volt. – Te nem fogod annak találni – jósolta Alec. – Gondolod? – fulladt el a lány hangja. – Honnan tudod? – Mert attól a pillanattól vágysz az érintésemre, mióta megláttál. – Nem igaz. – Mert érzem a benned lobogó szenvedélyt. Mert valahányszor rád nézek, reagál a tested. Mert… – Zavarba hozol. – Nem. Felizgatlak. – Nem igaz. – Dehogynem. – Nem beszélhetsz így velem – jelentette ki határozottan Jamie. – Úgy beszélek veled, ahogy akarok – közölte Alec. – Jamie, kívánlak. Hangja nem hagyott helyet a vitának. Mielıtt Jamie magához térhetett volna, Alec két kezébe zárta az arcát és lecsapott a szájára. Jamie szándékosan összeszorította az ajkait. A férfi keze az ajkához ért; aztán erıs
nyomást érzett, amely arra kényszerítette, hogy kinyissa a száját. Mihelyt megadta magát a néma követelésnek, a férfi nyelve benyomult a szájába, mélyen, gyorsan, alaposan. Annyira megriadt, hogy megpróbált elhúzódni, de Alec nem engedte. Szája fogva tartotta az övét, elfojtva tiltakozó nyögését. Most egyáltalán nem volt gyengéd. Szája forró volt és mohó, nyelve vadul követelızı, ahogy megismerte a lány édes ízét és arra kényszerítette, hogy ı is kóstolja meg az ı ízét. Jamie utolsó értelmes gondolata az volt, hogy Alec Kincaid valóban tudja, hogyan kell csókolni. Gyorsan tanult. Nyelve vadul viszonozta a férfi csókját. Tiltakozni próbált, amikor Alec megragadta a combjait. Sajátját széttárta és hamarosan súlyos lábai bilincsébe fogta a lányt. Jamie érezte, hogy Alec kemény férfiassága nekifeszül, riadtan el akart húzódni, de a férfi addig cirógatta, amíg fel nem gyújtotta benne a lángot. Nyelve újra meg újra támadott, míg a lány egész teste fájdalmas-sóvárgón megfeszült. Istenem, milyen finom! Milyen édes! Ahogy így tartotta, valósággal reszketett a vágytól. A lány torka mélyérıl feltörı apró, kéjes nyögések szinte az ırületbe kergették. Jamie egészen addig nem tanúsított komolyabb ellenállást, amíg Alec le nem vette kezét a válláról és kezdte lehúzni ingjének pántjait. Akkor elrántotta a száját, és eltökélte, hogy odébb gurul a férfitól, de mire teste reagált agya parancsának, Alec már lesimogatta róla az inget. Melle a férfi mellkasának feszült, mellbimbói megkeményedtek a szırzet érzéki csiklandozásától és a forró bır izgató érintésétıl. – Azt akarom, hogy ezt azonnal hagyd abba – nyögte. Alec oda sem figyelt a vérszegény tiltakozásra. Szája most a nyak finom bırét ostromolta, nyelve a füléhez siklott. Jamie oldalra döntötte a fejét, hogy a férfi jobban hozzáférjen. Zihálni kezdett, mikor Alec fogai közé harapta érzékeny fülcimpáit. Forró, ziháló lélegzete hihetetlenül édes és izgató volt. Sötét, csábító ígéreteket suttogott a fülébe, és Jamie reszketni kezdett a vágytól, amelyet soha nem tapasztalt azelıtt. – Alec – nyöszörögte, amikor a férfi lejjebb húzta csípıjérıl az inget. – Az ing alatt nincs semmi. – Tudom, kislány. – Nem kellene most megállnod? – Még nem, kedves – suttogta bársonyos hangon.
Hátára fordította a lányt. Szája rendszer nélkül csapongott a testén, újra és újra csókjaival borítva el száját, nyakát, vállait. Amikor a lány már reszketett a vágytól, csak akkor húzódott el tıle. Jamie felfedezte, hogy teljesen meztelen. Megfordult és Alecre szegezte a tekintetét. Az árnyék homályba vonta erıteljes alakját. Ruhasuhogást hallott, és rögtön tudta, Alec most szabadul meg a ruháitól. Ebben a pillanatban rettegés tört rá. Legszívesebben elrohant volna. De Alec újra megragadta, mielıtt egyáltalán odébb gurulhatott volna. Keze az övébe kulcsolódott, karját kinyújtotta magasan a feje fölé, majd mielıtt feleszmélhetett volna, teljesen betakarta a testével. Ahogy bıre a férfi bırével érintkezett, elakadt a lélegzete. Alec torkából mély hörgés tört fel, mielıtt újra birtokba vette a száját. A csók vad volt és érzéki. Teljes megadást követelt. Amikor a lány teste az övének feszült, tudta, hogy a szenvedély gyızött a félénkség felett. Elengedte a lány kezeit, ugyanakkor nyelve mélyen benyomult a szájába. Vad, elégedett nyögés hagyta el a torkát, amikor megérezte, hogy a lány ujjai a lapockájába vájnak. Mellkasa finoman hozzádörzsölıdött a lány puha kebleihez. Jamie igyekezett távol tartani magát a férfi ágyékától, de amikor a kemény hímvesszı a hasának nyomódott, felhagyott az ellenállással. A meleg, bizsergı fájdalom hirtelen magára vonta a figyelmét. Alec két kezébe fogta a mellét, hüvelykujja gyengéden dörzsölte az ágaskodó mellbimbót. Ziháló lélegzete elárulta Jamie-nek, hogy mennyire élvezi az intim érintést. Jamie elég ıszinte volt önmagához, hogy beismerje, tetszik neki az a felkavaró érzés, amit a férfi érintése váltott ki benne. Amikor a szája vette át a kéz helyét a mellén, ahogy Alec szájába vette a mellbimbóját, és szopogatni kezdte, Jamie úgy érezte, el fogja veszíteni az eszét. Az élmény olyan elemi erejő volt, hogy lehunyta a szemét és hagyta, hogy átsöpörjön rajta, mint a hurrikán. Teste a férfinak feszült, lábai türelmetlenül kalimpáltak. Alec mély lélegzetet vett, hogy lecsillapítsa vágyát, felkönyökölt és a lány arcába nézett. Jamie azonnal megérezte a változást. Felnézett. Kinyújtotta a kezét és megsimogatta a férfi állát. A szakálla csiklandozta az ujjait, de nem mosolygott. Alec volt a legfélelmetesebb vonzó férfi, akivel valaha is találkozott. A holdfény nem lágyította meg a vonásait. Elszántnak és határozottnak látszott. – Akkor úgy döntöttél, hogy mégis megállsz?
– Ezt szeretnéd? Nem tudta, mit válaszoljon neki. Igen, mondta magának, természetesen azt akarja, hogy álljon meg. Elvégre egy fiatalasszony megérdemli a rendes nászágyat. – Még ne. Észre sem vette, hogy mit mondott, amíg a férfi rá nem mosolygott. – Teljesen összezavarsz, Alec. Azt sem tudom, mit beszélek, amikor így érsz hozzám. Talán mégis meg kellene áll… – Még nem. – Izzadság gyöngyözött a homlokán, járomcsontján megfeszült a bır. Eszében sem volt megállni. A lány szeme tágra nyílt, amikor felismerte az igazságot. Alec mintha a gondolataiban olvasott volna… és a félelmeiben, mert hirtelen combjával szétfeszítette lábait, durván és követelızıen. Szemét le nem vette a lányról, miközben jobb keze lassan lecsúszott a hasára. Jamie megragadta a kezét és megpróbálta ellökni. – Ne, Alec! Ezt nem szabad! De a férfi nem engedte magát ellökni. Ujjai behatoltak az érzékeny redık közé, és amikor megérezte a nedvességet, majdnem elhagyta az önuralma. – Te is akarsz engem, Jamie – suttogta. Istenem, olyan édes vagy, olyan lágy… Ujja mélyen behatolt a lányba és szétnyitotta. – Olyan szoros! Jamie az agyával szerette volna megállítani, de a teste errıl nem vett tudomást. Megemelte a csípıjét, hogy magában tartsa, amikor Alec elkezdett visszavonulni. – Most végre megállsz? – kérdezte, de hangja elárulta vágyát. – Még nem – ismételte, mosolyogva a lány zavarodottságán. Megfogta a kezét és a férfiasságához nyomta. Jamie azonnal reagált. Reszketni kezdett és ellenszegült. – Fogj meg! – utasította. – Így! – Rákényszerítette, hogy összezárja ujjait a hímvesszı körül, majd ujjait újra a lányba mélyesztette, hogy megszabadítsa a félelmétıl. Amikor nem bírta tovább az édes kínt, elhúzta a lány kezét. Szája rátapadt az ajkaira, nyelve mélyen behatolt, szinte a torkát csiklandozta. Hamarosan Jamie is olyan vad és féktelen volt vágyában, mint Alec. A férfi pontosan tudta, hol és hogyan kell megérintenie, hogy elolvadjon a karjaiban. Egyre vadabb lett. – Nem fogunk megállni, ugye Alec? – Nem, szerelmem. Visszahúzta az ujjait, majd újra belemélyedt a lány hüvelyébe, határozottan, követelızın. Jamie felkiáltott fájdalmában. – Ne csináld ezt, Alec. Fáj! – Csitt, szerelmem – suttogta a férfi. – Megkönnyítem neked.
Nem is értette, mit mond. Újabb hosszú, forró csókkal pecsételte le ajkait, majd amikor Jamie úgy döntött, hogy a férfinak már igazán abba kéne ezt hagynia, akkor Alec végre kihúzta kezét a legintimebb testrészébıl. A férfi ösvényt csókolt a lány nyakán, mellén, hasán. Amikor lejjebb ért, a szüzességet védı puha fürtök közé, a lány újra felkiáltott, és megpróbálta ellökni magától. De Alec nem hagyta magát eltéríteni. A lány íze megrészegítette. Nyelve az érzékeny rügyecskét izgatta, majd beljebb kúszott a lágy, síkos nyílásba. Jamie elveszett a gyönyörben, amit a férfi érintése kényszerített rá. Szorosan hozzásimult, még többet követelve. Combizmai várakozóan feszültek a férfinak. Boldogan üdvözölte az átviharzó eksztázis érzését. Amint Alec érzékelte, hogy ellazul, megmozdult. Szélesre tárta a lány combjait és határozottan beléhatolt. Egy pillanatra megtorpant a szüzesség pajzsa elıtt, aztán egyetlen erıteljes lökéssel átszakította azt. Jamie felsikoltott a fájdalomtól. Alec azonnal megállt. Teljesen a lány testébe ágyazta magát, hódítása tökéletes volt. Megpróbált uralkodni magán, mert idıt akart adni a lánynak, hogy ı is hozzászokjon az érzéshez. – Még ne mozdulj – parancsolta rekedt hangon. – Istenem, Jamie! Olyan szoros vagy. Jamie akkor sem tudott volna megmozdulni, ha akar. A férfi súlya a földhöz szögezte. Alec a két kezébe fogta arcát és lassan lecsókolta a fájdalom sós könnyeit. A lány kék szeme szenvedélytıl sötétlett, ajkai vörösek és duzzadtak voltak a vad csókoktól. – Még mindig fáj, Jamie? Alec úgy lihegett, mintha éppen most szaladt volna fel a legmagasabb hegyre. De hangjából aggódó törıdés csendült ki. Jamie bólintott. – A fájdalom elmúlik majd, ugye Alec? – suttogta. – Ilyen szorosnak kell lennem? – Ó, igen – nyögte a férfi. Amikor újra megmozdult, belekezdve az ısi mozdulatsorba, mely egyidıs az emberrel, Jamie azt hitte, hogy vége. Lábait gyorsan a férfi köré fonta, hogy bent tartsa. – Ne hagyd abba, Alec. Még ne – kérte. – Nem hagyom – ígérte a férfi. Egyikük sem volt képes megszólalni. Alec lassan visszahúzódott, majd újra mélyen beléhatolt. Jamie megemelte a csípıjét, hogy félúton találkozzanak. Nem akart mást, csak hogy szorosan magához ölelje. Mindkettıjüket magával ragadta a vad szenvedély. Alec a lány nyakába temette arcát, ahogy ki-be mozgott benne. Gyengéd akart lenni, de a lány nem hagyta.
Nem is vette észre, hogy körmei a férfi vállába marnak. Alecet sem zavarta. Amikor a gyönyör elborította, amikor azt hitte, hogy menten meg kell halni ettıl a hihetetlen érzéstıl, férjébe kapaszkodott és a nevét sikoltotta. – Gyere velem, szerelmem – suttogta Alec. – Repülj velem. Most! Jamie nem tudta, hová viszi Alec, csak azt, hogy biztonságban van a karjai között. Behódolt neki teljesen és feltétel nélkül, de ez a behódolás egyben a tökéletes beteljesülést is magában hordozta. Alec végig tudta, hogy merre tartanak, de még soha nem vesztette el ennyire az önuralmát, mint ahogy ilyen elsöprı szenvedélyben sem volt része soha. Meg akarta mutatni a lánynak a csillagokat. İ volt a tapasztalt, a lány az ártatlan. Tudta, mikor érintse meg, mikor simogassa, nyomuljon elıre vagy vonuljon vissza. Mégis, amikor végül ı is a csúcsra ért, rá kellett döbbennie, hogy az ı ártatlan kis felesége milyen messzire juttatta, túl a csillagokon, túl mindenen. A mennyekbe röpítette.
*****
Jamie úgy aludt, mint akit agyonvertek. A nap már magasan járt, amikor végre magához tért. Alighogy megmoccant, hangosan felnyögött. Szörnyen gyengének érezte magát. Felpattant a szeme. Eszébe jutottak az éjszaka történtek, és zavarában vérvörös lett. Az isten szerelmére, hogy fog ezután a férfi szemébe nézni. Érezte, hogy képtelen lenne rá. Úgy viselkedett, mint valami utcanı. İ ugyan megmondta neki, hogy álljon meg, mentegetızött, de a férfi elszánta magát, hogy megszerzi és nem engedett. Aztán eszébe jutott, hogy milyen hevesen követelte a férfitól, hogy abba ne hagyja, ezek után úgy döntött, hogy hátralévı napjait inkább a pléd alatt tölti. Mégis úgy tőnt, a férjének tetszett, amit csináltak. Erre a gondolatra kidugta fejét a takaró alól. Azonnal meglátta Alecet. A tisztás másik végén állt a lovak között. Azt is észrevette, hogy a lovak már készen álltak az útra. Futótőz úgy viselkedett, mint egy szerelmes nıstény. Egyre csak Alec kezét böködte orrával, újabb és újabb simogatásokat követelve magának. Hirtelen Jamie szerette volna, ha megsimogatják. Remélte, hogy sikerült kielégítenie a férfit. Sajnos, még azelıtt álomba merült, hogy Alec elmondhatta volna, milyen elégedett vele.
Túl kell jutnia a zavarán. Mivel a férfi egyelıre nem figyelt rá, gyorsan felállt, ledobta magáról a plédet és belebújt az ingébe. Tudta, hogy öltözéke meglehetısen kihívó, de elhatározta, nem mutatja ki félénkségét, mert Alec azt biztosan gyengeségnek tekintené. De a férfi még csak felé sem nézett. Jamie összeszedte a ruháit és méltósága morzsáit, majd a vízhez vonult. Megmosakodott, felvett egy halványkék ruhát, megfésülte haját. Mire visszasétált a táborba, hangulata jelentısen megjavult. Új nap várt rá, és minden bizonnyal valami egészen újnak a kezdete is. Különben is, telesítette a kötelességét mint feleség. Hagyta, hogy a férfi magáévá tegye. Csak nem azt képzeli ez a lány, hogy ı fából van? – töprengett Alec, ahogy Jamie tovasétált. Egyetlen nı sem hatott még így rá azelıtt. Soha nem érzett ilyen vad, sürgetı vágyat. Fektesd le, aztán felejtsd el, eddig így állt a nıkhöz. De Jamie más volt. Az ördögbe, a nı kezdte érdekelni. Nem az a fajta, akit csak úgy el lehet felejteni. Fehérizzású vágy borította el, ahogy a lány felállt és felé fordult. Haja vad összevisszaságban göndörödött vállára. Emlékezett a selymes tapintásra, amikor a szélbe tartotta a fürtöket, hogy megszárítsa. Jamie átaludta a jótékony missziót. Miután szeretkeztek, még sokáig simogatta a lány finom bırét. Nem bírt ellenállni neki. Jamie erre sem ébredt fel. Alec egy szemhunyást sem aludt az éjszaka. Jamie csípıje körbeágyazta férfiasságát. Valahányszor megmozdult, Alec heves vágyat érzett, hogy újra magáévá tegye. Az egyetlen ok, ami visszatartotta, hogy a lány valószínőleg egy hétig sem tudna járni, ha mindazt megtenné vele, amit szeretne. Az még túl korai lenne. Idıre van szüksége, hogy elmúljon a fájdalma. Elhatározta, hogy addig nem nyúl újra hozzá, amíg haza nem érnek. De máris megbánta elhatározását. Végtére is nem volt fából. Ezt az ı kicsi, ártatlan felesége még nem érti. Ha csak sejtené, hogy mi megy végbe benne, biztos nem állna ott ilyen hiányos öltözékben. De azt is lehet, hogy tudja. Talán csak rá akarja venni, hogy újra szeretkezzen vele, de nem akarja nyíltan megmondani. Alec egy hosszú percig morfondírozott a lehetıségen, végül úgy döntött, Jamie egyszerően annyira naiv, hogy fel sem ismeri, mennyire felkavarja ıt. Mihelyt hazaérnek, haladéktalanul fel fogja világosítani. – Alec, köszönöm, hogy kölcsönadtad a plédedet. A férfi megfordult, és ott találta a lányt, amint makacsul a csizmáját bámulja.
– Megtarthatod, Jamie. – Esküvıi ajándékként? A lány nem nézett rá. Noha mélyen lehajtotta a fejét, Alec látta, hogy még mindig vörös az arca. Nyilvánvaló volt, hogy mennyire zavarban van. Alec ezt ugyanakkor roppant mulatságosnak találta. A pokolba, hiszen a lány úgy viselkedett, mint egy vadmacska, amikor a karjaiban tartotta. A nyomait még mindig magán viseli. Most pedig úgy néz ki, mint aki egy erısebb szó hallatán is elájul. – Így is nevezheted – hagyta rá, vállat vonva. Elvette tıle a zsákját, és Futótőz hátára erısítette. – Van 11 shillingem, Alec. Várta, hogy a férfi megforduljon. Alec nem reagált a kijelentésére, de Jamie nem hagyta magát lerázni. – Vannak papok a Felföldön? A kérdés végre felkeltette férje érdeklıdését. Félig megfordult, hogy ránézzen. A lány azonnal lesütötte a szemét. Egy kicsit már összeszedte magát, mert a csizmája helyett már a mellkasát bámulta. – Vannak papjaink. Miért kérdezed? – Az egyik shillingemen bőnbocsánatot akarok neked venni – jelentette ki Jamie. A plédet a hóna alá csapta és kezeit összekulcsolta maga elıtt. – Hogy mit? – Bőnbocsánatot – magyarázta Jamie. – Ez én nászajándékom. – Értem – felelte Alec és igyekezett visszafogni a nevetést. Szívesen megkérdezte volna, valóban úgy gondolja, hogy a lelkének segítségre van szüksége, de látva a lány komolyságát úgy döntött, nem sérti meg érzékenységét. Túl kell jutnia ezen a nevetséges szerencsétlenkedésen, mondta magának Alec. Nem hagyhatja, hogy a lány érzelmei befolyásolják. – Örülsz neki? – kérdezte, egy kedves válaszban reménykedve. A férfi mindössze megrántotta a vállát. – Arra gondoltam, hogy éppen megfelelı ajándék lesz, mivel tegnap véletlenül megöltél egy embert. A bőnbocsánat majd kiváltja a tisztítótőzben töltendı idıd felét. Charles atya mindig ezt mondja. – Nem volt véletlen, Jamie, és mellesleg, tegnap te is megöltél egy embert. – Nem igaz. – De igen. – Igazán nem kellene ennek ennyire örülnöd – morogta a lány. – Különben is, ha
megöltem azt az embert, az azért volt, mert rászolgált, tehát nekem nem szükséges bőnbocsánatot venni. – Tehát csak az én lelki üdvösségem aggaszt? Jamie bólintott. Alec nem tudta eldönteni, hogy sértve érezze magát vagy inkább mulasson. Megcsóválta a fejét, ahogy arra a rengeteg shillingre gondolt, amit Murdock atya fog kapni, ha Jamie minden alkalommal bőnbocsánatot vesz neki, amikor megöl egy embert. Az atya még év vége elıtt gazdagabb lesz, mint maga az angol király. Alec nem tartozik a kifejezetten hálás típusok közé, gondolta Jamie. Még csak meg sem köszönte nagylelkő ajándékát. – Kovácsotok is van? A férfi bólintott és kíváncsian várta, mi következik. Csak az isten tudja, mi megy végbe egy nı fejében. Meglepve vette tudomásul, alig várja, hogy meghallja, mit akar a lány mondani. Újabb gyenge pont, mondta magának. Ezen is dolgoznia kell, hogy megszabaduljon tıle. – Akkor a maradék shillingjeimet arra használom, hogy egy másik nászajándékot vegyek neked. Felnézett, és látta, hogy sikerült felkeltenie a férfi figyelmét. – Arra gondoltam, hogy tökéletes ajándék lenne neked. Örülni fogsz neki. – Mi lenne az? – Alec legalább olyan vonzónak találta a lány lelkesedését, mint a mosolyát. Nem volt szíve megmondani neki, hogy a Felföldön senki nem használ shillinget a fizetésre. Úgyis hamarosan rájön majd. – Egy kard. Arra gondolt, hogy a férfi meglehetısen döbbentnek látszik. Rábólintott, hogy férje lássa, komolyan veszi az ígéretét, aztán újra a föld felé fordította a tekintetét. Alec nem akart hinni a fülének. – Egy mi? – Egy kard. Igazán remek ajándék, nem gondolod? Nem árt, ha minden harcos oldalán lóg egy kard. Amikor ránk támadtak a banditák, észrevettem, hogy neked nincs egy sem. Úgy vélem, ez felettébb szokatlan, mivel nekem eddig úgy tőnt, minden harcosnak szüksége lehet egy ilyen hasznos fegyverre. Aztán eszembe jutott, hogy te végtére is skót vagy, és lehet, hogy nem is tartozott a kiképzéshez… Alec, miért bámulsz így rám? Alec képtelen volt válaszolni. – Tetszik az ajándékom? – kérdezte aggodalmas hangon. Alecnek sikerült rábólintania. Ez volt a legtöbb, ami telt tıle.
Jamie megkönnyebbülten mosolygott. – Tudtam, hogy örülni fogsz. A férfi újra bólintott, aztán gyorsan elfordult. Alec Kincaid életében elıször nem jutott szóhoz. Úgy látszott, a lány nem veszi észre. – Danielnek van kardja. Azonnal észrevettem. Talán, mivel olyan jó barátok vagytok, szánna rá idıt, hogy megtanítson a használatára. Nekem azt mondták, hogy a kard nagyon hatékony tud lenni egy csatában. Alec a nyeregre hajtotta a homlokát. Jamie ugyan nem látta az arcát, mert a férfi háttal állt neki, de látta, hogy rázkódnak a vállai. Nyilvánvaló, hogy teljesen úrrá lett rajta a hála. Jamie rendkívül büszke volt magára. Éppen most kínálta fel Alecnek a barátságát, és ı elfogadta. A viszonyuk mostantól minden bizonnyal sokat javul majd. Idıvel elfelejti majd, hogy a felesége angol és talán meg is szereti. Otthagyta Alecet, mert szeretett volna néhány percet Maryvel tölteni, mielıtt útnak indulnak. Most, hogy rájött, hogyan kell férjével bánni, arra gondolt, megosztja tapasztalatait nıvérével. Azt viszont biztosan tudta, nem fogja neki elmondani, mit csináltak Aleccel az elmúlt éjszaka. Marynek a saját férjével kell felfedeznie a házasság eme részét. Persze, az is lehet, hogy már ı is túlesett a dolgon. Jamie úgy érezte magát, mint aki rábukkant a világegyetem nagy titkára. A kedvesség kedvességet szül. Elvégre az ember nem harap bele a simogató kézbe, nem igaz? – Jamie, gyere ide. A férfi parancsa kurtán csattant, de Jamie megırizte mosolygó arckifejezését, ahogy visszament hozzá. Makacsul a mellkasára meredt, amíg várta, hogy mit akar tıle. Alec az álla alá nyúlt és felemelte a fejét. – Jól érzed magad, asszony? Képes leszel ma lovagolni? Jamie nem értette, mire céloz a férfi. – Jól vagyok, Alec. Igazán. – Nincsenek fájdalmaid? – szívóskodott Alec. Az arcába toluló vér mutatta, hogy megértette végre, mire vonatkozik a kérdés. – Nem illene azt szóba hoznod – suttogta. Alec nem tudott ellenállni a kísértésnek. – Szóba hozni mit? Bár szinte lehetetlennek tőnt, a lány még jobban elvörösödött. – A… a fájdalmaimat – bökte ki nagy nehezen. – Jamie, tudom, hogy fájdalmat okoztam a múlt éjjel. Egyáltalán nem hangzott bőnbánóan, sıt, inkább arrogáns volt a stílusa Jamie szerint.
– Igen, valóban fájdalmat okoztál az éjszaka – morogta a lány. – És igen, most is fáj. Van még olyan intim kérdés, amit fel akarsz tenni nekem? Alec megszorította az állát, kényszerítve, hogy újra ránézzen, majd lehajolt és gyengéden végigsimított szájával az ajkain. A gyengéd csóktól Jamie teljesen elgyengült. Szeme megtelt könnyel. Most kapta meg a férjétıl azt a dicséretet, amit annyira sóvárgott. – Ha eszembe jut egy, majd közlöm – jelentette ki, mielıtt elengedte volna. – Eszedbe jut mi? Istenem, egy elefántnak is tartósabb az emlékezete, mint ennek a lánynak. – Másik intim kérdés. Jamie csak állt a helyén, miközben Alec a nyeregbe vetette magát. – Gyerünk, Jamie. Ideje indulnunk. – De mi lesz Daniellel és Maryvel? Nem várjuk meg ıket? – İk már két órával ezelıtt elmentek. – Elmentek nélkülünk? – hitetlenkedett a lány. – Igen. – Miért nem ébresztettél fel? Alec visszafogta mosolyát. Felesége határozottan morcosnak tőnt. Néhány rakoncátlan fürt máris elszabadult hajfonatából és arca körül röpködtek, követve a nyak karcsú vonalát. Csodásan nézett ki. – Alvásra volt szükséged – vált hangja hirtelen rekedtessé. – Még csak el sem köszöntek – elégedetlenkedett Jamie. – Ez nagyon durva volt tılük, nem gondolod, Alec? – Futótőzhöz sétált, súgott néhány dicsérı szót, megpaskolta, majd a nyeregbe lendült. Elfintorodott a fájdalomtól. – Akkor megpróbáljuk utolérni ıket? – Már elhagyták az északi utat – rázta meg Alec a fejét. Jamie nem tudta elrejteni elkeseredését. – Hány napot kell még lovagolnunk hazáig? – Hármat. – Hármat? A lány megint elégedetlennek látszott. – Hármat, ha gyorsan haladunk. – Ellenkezı irányba, mint Maryék? Mielıtt a férfi válaszolhatott volna, Jamie suttogva folytatta. – Soha többé nem látom
a nıvéremet, igaz? – Nem kell ennyire kétségbeesned, Jamie. Mary otthona mindössze egy óra lovaglásra van tılünk. Bármikor meglátogathatjátok egymást. A férfi magyarázatának nem volt sok értelme. – Azt mondod, hogy három napot lovagolunk még ellenkezı irányba? Mary mégis alig egyórai járásra lesz tılünk, ha végre hazaérünk? Ezt nem értem, Alec. Emlékszel egyáltalán arra, hogy hol laksz? – Vannak barátságos klánok, amelyeket Danielnek meg kell látogatnia hazafelé. Nekem is meg kell majd állnom, hogy üdvözöljem a hozzám hő törzseket, mivel én vagyok a Kincaid klán feje. – Miért nem mehetünk mind a négyen… – Vannak olyan törzsek is, amelyek minden vagyonukat odaadnák, csak hogy engem holtan lássanak. Jamie úgy érezte, mindent ért. Ha Alec olyan türelmetlenül bánik a klánokkal is, ahogy most vele, akkor nem csoda, ha ellenségei vannak. – És Daniel baráti viszonyban van az ellenségeid valamelyikével? Alec bólintott. – Akkor miért nevezed barátodnak? A te ellenségeid az ı ellenségei kellene, hogy legyenek, ha valóban hő hozzád. A férfi feladta. Nyilvánvaló, hogy Jamie még mindig nem érti. – Sok ellenségünk van, Alec? – Ellenségünk? – nyomta meg a férfi a ragot. – Hadd emlékeztesselek, hogy a feleséged vagyok. Ezért a te ellenségeid az én ellenségeim is. – Hát persze. – Most miért mosolyogsz? Annak örülsz, hogy sok ellenséged van? – Azért mosolygok, mert rájöttem, hogy igazi skót adottságaid vannak. Ez örömmel tölt el engem. Jamie tündöklı mosolyt villantott rá. Alec azonnal tudta, hogy valami huncutságon töri a fejét. Már régen felfedezte, a lány szeme akkor csillog így, ha valami elmés visszavágás következik. Ez tetszett neki. – Belılem soha nem lesz skót, Alec. De a te adottságaid pontosan megfelelnek egy igazi angol bárónak. Ez örömmel tölt el engem. Alec maga sem tudta, miért nevet, hiszen a lány most vágott a fejéhez egy durva sértést. Megcsóválta a fejét. – Ne felejtsd el ezt a beszélgetést. Hamarosan eljön a nap,
amikor felismered, mekkorát tévedtél. Mindenben. – Mindenben? – vonta össze a lány szemöldökét. – Azt hiszem, kezdem érteni, miért van annyi ellenséged. Jamie vágtára fogta a lovát, szándékosan faképnél hagyva Alecet, és ezzel véget vetett a beszélgetésnek. Úgy tett, mintha nem hallaná férje kiáltását. Elhatározta, aznap ı megy elöl, hadd nyelje csak a férfi a lova által felvert port. Alec hirtelen mellette termett. Megragadta a kantárt. Egy szót sem szólt, csak megfordította a lovat, aztán odadobta neki a gyeplıt. – Nos? – kérdezte Jamie. – Rossz irányba indultál – mondta Alec nyilvánvaló rosszallással a hangjában. – Hacsak nem Angliába akartál visszajutni. – Nem, dehogy. – Akkor az irányérzéked is… – Csak egyszerő tévedés volt, Alec. A tájékozódási képességem kiváló. – Sok helyen jártál már, hogy ezt ellenırizhesd? – Nem. De ha már úgyis morcosan nézel rám, lenne még egy kérdésem. Elégedett voltám velem a múlt éjszaka? Egy pillanatra úgy látszott, Alec mindjárt elneveti magát. Jamie megfogadta, megöli, ha ezt meg meri tenni. – Nos, hadd halljam. Jó voltam? És ne merészeld azt kérni, hogy magyarázzam meg a kérdésem. Nagyon jól tudod, mirıl beszélek. Ha most a férfi azt mondja, nem volt jó, ı abba belehal. Keze olyan szorosan markolta a kantárt, hogy az barázdát vájt a tenyerébe. Rettenetesen ideges volt, és legalább annyira dühös is magára, amiért megkérdezte. – Leszel még jobb is. Alec pontosan tudta, mit kell mondania, hogy feldühítse a lányt. Veszélyes láng lobogott a szemében, amikor újra felnézett. A férfi rámosolygott. Gyengéd tekintete mutatta, tisztában van vele, mennyire fontos kérdés ez a lánynak. – Leszek még jobb is? – tört ki Jamie. – Miért nem… – Gyakorlunk majd, Jamie, mihelyt hazaérünk. Minden éjjel gyakorlunk, amíg tökéletes nem leszel. Az ígéret után otthagyta. Jamie hirtelen azt sem tudta, mit mondjon erre a felháborító kijelentésre. Arra gondolt, hogy a férfi nézése felért egy sértéssel. amikor arról beszélt, hogy minden éjjel gyakorolnak. Úgy méregette, mintha ı másra se vágyna.
Mindegy, honnan nézi, mindig ugyanarra a következtetésre jut: Alec Kincaidben annyi könyörületesség sincs, mint egy fadarabban. Mégis, meg kell adni, rendesen viselkedett vele, amikor hagyta sokáig aludni. Szüksége volt a pihenésre, hogy újra összeszedje magát. S noha Alecet hibáztatta, amiért kiszívta az összes erejét elızı éjjel, az is igaz, hogy másnap reggel egy kis irgalmat mutatott. Talán mégsem reménytelen eset. Jamie délutánra megváltoztatta a véleményét a férjérıl. Egész délelıtt lovagolta, csak egyszer álltak meg egy rövid idıre, hogy felfrissítsék magukat egy kis pataknál. Alec jóformán hozzá sem szólt. Úgy látszott, teljesen lefoglalják a gondolatai. Ami azt illeti, Jamie többször is próbált beszélgetést kezdeményezni, de Alec oda sem figyelt a kérdéseire. A lányt megdöbbente, ugyanakkor meg is zavarta ez a durvaság. A férfi a füves parton állt, kezét a háta mögött összefonva. Jamie arra gondolt, biztos szeretne már továbbmenni, azért látszik olyan türelmetlennek. – Arra vársz, hogy a lovak felfrissüljenek, vagy rám vársz? – kérdezte, amikor már nem bírta tovább elviselni a csöndet. – A lovak készen állnak. Még csak rá se nézett, amikor hozzá beszélt. Jamie egy pillanatig komolyan fontolgatta, hogy belöki a vízbe. Akkor végre felfigyelne rá. Aztán elvetette az ötletet. Ha nem fullad bele, akkor biztos rettentı dühös lesz, neki pedig éppen elég aggódnivalója van saját fájdalmai miatt. Ha a szónoklatait, meg a dühöngését kell hallgatnia, az csak még jobban megkeseríti a napját. Jamie felszállt a lovára és odaszólt Alecnek. – Készen vagyok. Köszönöm, hogy megálltunk. – Te kérted. – Mindig kérnem kell? – Természetesen. A fenébe, ezt az apróságot említhette volna korábban is. – És te mindig teljesíted a kérésem? – Hacsak lehet, igen – ugrott nyeregbe a férfi is. Lovaik olyan közel álltak egymáshoz, hogy Alec lába súrolta a lányét. – Akkor miért nem álltál meg az éjszaka, amikor kértem? – tört ki Jamie-bıl. A férfi megfogta a tarkóját, és maga felé húzta. Jamie a nyeregbe kapaszkodott, hogy megtartsa az egyensúlyát.
Alec megvárta, míg a lány a szemébe néz. – Mert nem akartad igazán, hogy megálljak – vigyorgott rá. – Ez a legarrogánsabb… Alec megcsókolta, hogy elhallgattassa. Eredetileg csak az volt a szándéka, hogy emlékeztesse a lányt, ki az úr, de amikor szájuk találkozott, a puha ajkak egybıl eszébe juttatták, milyen finom is az ı kis felesége- Alaposan kiélvezte a csókot, mielıtt elhúzódott volna. Jamie a zavartó elhomályosult szemmel nézett rá. Keze arcát cirógatta pihekönnyő érintéssel. Alec gyanította, észre sem veszi becézı mozdulatát. – Azt mondtam, Jamie, hogy mindig teljesítem a kérésed, ha az lehetséges. Tegnap éjjel lehetetlent kértél. – Valóban? Meg fogja ırjíteni ez a nı, ha továbbra is azt akarja, hogy ismételje meg minden kijelentését. – Ezúttal te mehetsz elöl – mondta engedékenyen, remélve, hogy ezzel visszatéríti a lányt a jelenbe. Jamie bólintott. Megkerülte Alec ménjét és elindult. Behúzta a nyakát, hogy kikerüljön egy alacsony ágat, mikor Alec melléugratott. Abban a pillanatban, mikor a kantár után nyúlt, Jamie már tudta, hogy megint rossz irányba indult. Egyikük sem említette ez alkalommal, hogy milyen gyenge a tájékozódási képessége. Alkonyatkor álltak meg egy nagy mezı szélén. Alec Jamie mellé léptetett, megfogta Futótőz kantárját és el sem engedte. Rezzenéstelen arccal meredt a távolba. – Valami baj van, Alec? Veszélyben vagyunk? Jamie nem tudta elfojtani hangjában az aggodalmat. Alec megrázta a fejét. Mit képzel ez a nı? Itt ülne nyugodtan a nyílt térsé közepén, ha valami veszély lesne rájuk? Micsoda képtelenség! Aztán eszébe jutott, hogy a lány nem ismeri az itteni viszonyokat és a harcosok szokásait. Jamie arra gondolt, hogy megmozgatja egy kicsit a lábait. Kezdett lekászálódni a nyeregbıl, amikor Alec a csípıjére tette a kezét és megakasztotta a mozdulatban. Szorítása egyáltalán nem volt gyengédnek nevezhetı. Gyorsan megértette a néma üzenetet, bár a férfi viselkedése érthetetlen maradt számára. A nyeregkápára tette a kezét, és várta, hogy férje magyarázatot adjon viselkedésére. Éles füttyszó harsant a távoli erdı felöl. A fák mintha hirtelen megelevenedtek volna,
amikor a sárga-barnakockás plédet viselı férfiak megindultak feléjük. Jamie észre sem vette, hogy Alec combját szorongatja, míg a férfi kezét a ı kezére nem tette. – İk a szövetségeseim, Jamie. A lány azonnal elengedte, kihúzta magát a nyeregben és kezeit újra összekulcsolta az ölében. – Magam is rájöttem – súgta oda férjének. Ez persze hazugság volt, amit csak tetézett, amikor hozzátette. – Még ilyen távolságból is látom, hogy mosolyognak. – Még egy sas sem látná ilyen távolságból az arcukat – felelte szárazon a férfi. – Nekünk angoloknak tökéletes a látásunk. Alec végül felé fordult. – Tréfálsz velem, asszony? – Döntsd el te magad, férjuram. – Igen, biztosan. Mostanra már mindent megtanultam az angol humorérzékrıl. – És mit tudtál meg? – Hogy nektek olyan nincs. – Ez nem igaz – vitatkozott Jamie. – Nekem például remek a humorérzékem. – A lelkes kijelentés után elfordította az arcát. – Jamie? – Igen? – Ha ideérnek hozzánk, tartsd rajtam a tekinteted, ne nézz sehová. Értetted? – Nem akarod, hogy rájuk nézzek? – Pontosan. – Miért? – Ne kérdıjelezd meg a parancsaimat, asszony! – Alec hangja metszı volt, mint a fagyos északi szél. – Ne is szóljak hozzájuk? – Ne! – Azt fogják hinni, hogy udvariatlan vagyok. – Azt fogják hinni, hogy alázatos vagy. – De nem vagyok. – Az leszel! Jamie érezte, hogy a vér az arcába szökik. Dühös pillantást vetett a férjére, de indulata kárba veszett, mert Alec tudomást sem vett róla. – Talán le kellene szállnom a lóról és a lábaidhoz térdelni. Akkor igazán látnák a szövetségeseid, hogy milyen alázatos feleséged van.
Nem törıdött vele, hogy hangja remeg a dühtıl. – Nos, uram? – Remek gondolat. – Nem úgy hangzott, mintha ugratná. Jamie-t annyira felbosszantotta a válasz, hogy nem jutott eszébe semmi méltó visszavágás. Az idegenek elıtt nem akarta kimutatni, hogy milyen elkeseredett, bármennyire is haragudott férjére. Megvárja, amíg kettesben maradnak, addig is eljátssza az engedelmes feleséget. Utána pedig letépi Alec füleit. Amikor a szövetségesek végre odaértek, Jamie tekintetét férje kemény arcélére szegezte és nem nézett sehová. Minden figyelmére szüksége volt, hogy arcán ne tükrözıdjön semmiféle érzelem. Alec még csak felé sem nézett. A beszélgetés kelta nyelven folyt. Jamie minden szót megértett, noha kiejtésük némileg különbözött az alföldi nyelvjárástól, amit Kampóorrtól tanult. Alec nem tudja, hogy beszéli a nyelvet, és ez Jamie-t különös, perverz elégedettséggel töltötte el. Újra eldöntötte, hogy soha nem is fogja elárulni neki ezt a tudományát. Hallotta, hogy Alec visszautasítja a szövetségesek által kínált ételt, italt és szálást is. Kemény, gıgös stílusa a rettegett hadurat idézte, és amikor elhangzott minden meghívás és elutasítás, az emberek jelentést tettek neki, hogy mi történt a klánban az utóbbi idıben. Jamie tudta, hogy ıt bámulják. Igyekezett megırizni a nyugalmát. Végsı elkeseredésében felajánlotta az Úrnak, hogy egy hónapig minden nap misét mondat a tiszteletére, ha minél elıbb átsegíti ezen a megalázó procedúrán. Alec szégyelli ıt. A hirtelen felismeréstıl sírni támadt kedve. De önsajnálata csak egy-két percig tartott, aztán elöntötte a düh. Hogy meri szégyellni ıt? Igaz, hogy nem valami szépség, de nem is olyan rút, mint a sötét éjszaka. Egyszer a papa még gyönyörőnek is nevezte. Igaz, az volt a kötelessége, hogy dicsérje, elvégre Jamie volt az ı kicsikéje. Talán szépített is egy kicsit a tényeken. De akkor sem fordult elı soha, hogy az emberek undorral elfordultak volna tıle. Amikor Alec kinyújtotta a kezét és megfogta Futótőz kantárját, Jamie újra figyelni kezdett a beszélgetésre. Hallotta, hogy a szövetségesek megkérdezik, kicsoda ı. – A feleségem. A büszkeségnek még csak a szikrája sem volt felfedezhetı a hangjában. Inkább úgy hangzott, mintha a kutyájáról beszélne. Vagy mégsem, a kutyája valószínőleg többet
jelent neki, javította ki magát Jamie. Igaz, nem is utálkozott, igyekezett mentséget találni férje viselkedésére. Alec indulásra ösztökélte lovát, amikor egy másik harcos kiáltott fel. – És milyen névre hallgat, Kincaid? A válasz jó sokáig késett. Alec lassan végigpásztázta hallgatóságát. Arckifejezésétıl a vér is megfagyott Jamie ereiben. Végül mégis válaszolt. Jéghideg hangja korbácsütésként csattant. – Az enyémre!
Nyolcadik fejezet Jamie kezdte azt hinni, hogy férje nem is emberi lény. Úgy tőnt, sohasem éhezik meg, nem lesz szomjas, nem fárad el. Csak akkor álltak meg pihenni, ha Jamie kérte, és isten látja lelkét, milyen nehezére esett kérni. Egy angol biztosan odafigyelne felesége kényelmére. Alecnek nyilvánvalóan az is nehézséget okozott, hogy egyáltalán emlékezzen rá, felesége is van. Jamie úgy érezte, nem több, mint kellemetlen tüske a körme alatt. Kimerült volt és elnyőttnek érezte magát. Feltételezte, hogy úgy néz ki, mint egy vén boszorkány, aztán eszébe jutott, mindegy hogy néz ki. Alec tökéletesen világossá tette az álláspontját vele kapcsolatban, amikor nem mutatta be a szövetségeseinek. Nyilvánvaló, hogy nem tetszik neki. Ami azt illeti, a férfi se valami nagy ajándék. A haja majdnem olyan hosszú, mint az övé, és kutya legyen, ha ez nem valami primitív hajlam. Talán jobb véleménnyel lett volna férjérıl, ha annak valamivel kellemesebb a hozzáállása. A friss hegyi levegı szemmel látható gyakorolt rá. Minél magasabbra jutottak, annál hővösebb és távolságtartóbb lett a viselkedése. Több hibája volt, mint magának a sátánnak. Még csak számolni sem tud. Azt mondta, hogy három nap lovaglás után elérik a birtokát, de már ötödször táboroznak le éjszakára, és sehol egy Kincaid pléd. Lehet, hogy a tájékozódási képessége is olyan mint a számolási? Jamie próbált nem aggódni ezek miatt. Alighogy Alec a lovakkal kezdett törıdni, Jamie a tóhoz sétált, hogy néhány perc magányt szerezzen magának. Ingre vetkızött, és amennyire tudott, lemosakodott a jéghideg vízben, amit Alec lochnak nevezett, majd végignyújtózott a füves lejtın. Hullafáradt volt. Csak arra vágyott, hogy néhány percre lehunyja a
szemét, mielıtt újra felöltözik. Még a csípıs levegı sem zavarta. Sőrő köd gomolygott alá a szurdokba. Alec annyi idıt hagyott Jamie-nek, amennyi szerinte elég volt a fürdésre, de amikor a köd már a lábánál hullámzott, ráparancsolt a lányra, hogy térjen vissza hozzá. Felszólítására nem kapott választ, amitıl szíve egybıl hevesebben kezdett dobogni. Attól nem félt, hogy valamelyik ellensége váratlanul rajtaütött volna. Kincaid földön jártak, védett területen, melynek határait senki nem merte volna megsérteni. De a lány nem válaszolt. Alec keresztül törtetett a zöld lombsátron, és kiérve a bokrok sőrőjébıl megtorpant. Lélegzete elakadt az elé táruló látványtól. Úgy nézett ki, mint egy gyönyörő istennı. Mélyen aludt, köd gomolygott körülötte, misztikus homályba vonva alakját. A lebukó nap sugarai csak fokozták ezt a hatást, aranyszínővé varázsolva bırét. Az oldalán aludt. A fehér ing magasan felcsúszott a csípıjén, szabadon hagyva hosszú lábait. Sokáig állt és bámulta a lányt. Forró vágy borította el, hogy szinte már fájt. Kimondhatatlanul gyönyörő volt. Emlékezett az érzésre, amikor azok a csodás, hosszú lábak teste köré fonódtak, vagy amikor elmerült benne. A felesége. A birtoklás vágya olyan erıvel tört rá, hogy valósággal megrázta. Tudta, képtelen lesz még egy éjszakát kibírni, hogy ne szeretkezzen vele. Ígérete, hogy megvárja, amíg hazaérnek, köddé foszlott. Megfogadta azonban, hogy ez alkalommal lassan teszi magáévá a lányt. Gyengéd és figyelmes szeretı lesz. Akkor is, ha belepusztul. Alec addig állt ott és nézte, ahogy alszik, míg a nap teljesen lebukott a hegyek mögé. Jamie ekkor gurulni kezdett a lejtın. A férfi egy szemvillanás alatt ott termett és a karjaiba kapta. Mennyire megbízik benne. Tudta, hogy a lány felébredt, de mégsem nyitotta ki a szemét. Amikor felemelte és magához szorította, csak átkarolta a nyakát, hozzásimult és nagyot sóhajtott. Visszavitte a táborba, takaróját maguk köré tekerte, aztán elnyújtózott a földön. Jamie tökéletesen védve volt a csípıs hegyi levegıtıl. Tetıtıl-talpig beborította a takaró és a férje. Szája alig néhány centire volt az övétıl. – Alec? – suttogta álmos hangon. – Igen? – Dühös vagy rám? – Nem.
– Biztos? Szerette volna látni a férfi arcát. Szorítása olyan volt, mintha vasabroncsban lenne, alig tudott mozogni. – Biztos. – Annyira fáradt vagyok. Olyan fárasztó volt a mai lovaglás. Igaz? Alec szerint nem volt az, de úgy döntött, mégis helyesel. – Igen, meglehetısen. – Alec, szeretnék kérdezni valamit. – Jamie megpróbált felemelkedni, majd hangosan felnyögött, mert a férfi megragadta és még jobban magához szorította. Teste keményebb volt, mint a talaj. Alec tudta, a lánynak fogalma sincs róla, hogy neki mit kell kiállnia, amikor így mozog rajta. Megadóan lehunyta a szemét. Felesége túl fáradt volt, és nyilvánvaló, hogy fájdalmai vannak. Nem örülne, ha férje letámadná. Várnia kell, mondta magának. Ez az egyetlen okos dolog, amit tehet. Ez ígérkezett élete egyik legnehezebb kihívásának. – Alec, kérlek, vidd odébb a kezed. Fájdalmat okozol. – Aludj, asszony. Pihenésre van szükséged. – Hangja rekedten csengett. A lány nekifeszült. Alec a fogát csikorgatta. – Fáj a hátsóm. Hangjából érezni lehetett, hogy milyen zavarban van ettıl a beismeréstıl. De amikor a férfi masszírozni kezdte merev izmait, dühödten igyekezett szabadulni. Alec nem törıdött sem a viaskodásával, sem nyögéseivel. – A neveltetésed fájdalmasan sok kívánnivalót hagy maga után – jegyezte meg Alec. – Az igazság az, hogy te vagy a legtehetségtelenebb nı, akit valaha ismertem. Mit gondolsz errıl, asszony? – Szerintem azt hiszed, hogy menten sírva fakadok – felelte Jamie. – Tudom, hogy remegett a hangom, amikor beismertem, hogy fájdalmaim vannak. Te pedig olyan férfi vagy, aki győlöli a nıi könnyeket, nem igaz? Ó, ne is próbáld tagadni, férjuram. Láttam, hogy néztél a nıvéreimre, amikor hisztériáztak. Szinte rosszul voltál tılük. – Ez igaz – ismerte el Alec. – Ezért, hogy ne kezdjek el sírni, inkább felbosszantasz. Rájöttél, hogy heves természetem van, és jobban szereted, ha kiabálok, mint ha sírnék. – Kezdesz kiismerni, Jamie. – Megmondtam elıre, hogy így lesz – kérkedett a lány. – De neked még van mit tanulnod velem kapcsolatban.
– Nekem nincs szükségem… – Jaj, dehogynem. Összekevered a tehetségtelent a tapasztalatlannal, Alec. Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy ügyesebb vagyok nyíllövésben, mint a harcosaid? Vagy bármikor megverem ıket lovaglásban, persze szırén ülve meg a lovat? Vagy ha… – Azt mondanám, hogy tréfálsz. Alig tudtad magad nyeregben tartani. – Szóval, már kialakítottad rólam a véleményed, igaz? A férfi válasz nélkül hagyta a kérdést, és inkább a sajátját tette fel. – Mit akartál tılem kérdezni, Jamie? Aggaszt valami? – Nem aggaszt semmi. – Mondd el. Nem engedte, hogy másra terelje a szót. – Csak azon gondolkodtam, ha a birtokodra érünk az embereid közé, akkor is ilyen utasításokat fogsz adni? – Milyen utasításokat? – értetlenkedett Alec. Fogalma sem volt, mirıl beszél a lány. – Tudom, hogy szégyellsz engem, Alec, de nem hiszem, hogy képes leszek állandóan hallgatni. Hozzá vagyok szokva, hogy szabadon kimondjam a véleményem, és igazán nem… – Azt hiszed, hogy szégyellek? Úgy hangzott, mint aki meg van lepve. Jamie megfordult, félrelökte a takarót és a férfira nézett. Még a hold gyenge fényében is látta a meglepıdést férje arcán. Egy pillanatig sem hitt neki. – Miattam nem kell tettetned magad, Alec. Tudom az igazságot. Még egy bolond is rájött volna, miért nem engedted, hogy megszólaljak a szövetségeseid elıtt. Csúnyának tartasz. És angolnak. – De hiszen angol vagy – emlékeztette Alec a nyilvánvaló tényre. – És nagyon örülök, hogy az vagyok. Tudod egyáltalán, hogy milyen sekélyes az a férfi, aki pusztán a külseje után ítél meg egy nıt? A leckéztetést a férfi nevetése szakította félbe. – A durvaságod rosszabb, mint az én megjelenésem – morogta Jamie. – Te pedig, asszony, a legszókimondóbb nı vagy, akit valaha is ismertem. – Ez meg sem közelíti a te bőneidet – vágott vissza Jamie. – Rejtélyes és megközelíthetetlen vagy. – Nem vagy csúnya. A lány szigorúan összevont szemöldökébıl Alec rájött, hogy nem hisz neki. – Mikor
jutottál erre a következtetésre? – Már elmagyaráztam – felelte Jamie. – Amikor nem engedted, hogy levegyem rólad a tekintetem, amikor nem mutattál be a barátaidnak, amikor nem hagytad, hogy beszéljek néhány szót. Akkor jutottam erre a következtetésre. Nehogy félreérts, Alec – folytatta gyorsan, mert úgy nézett ki, a férfi újra nevetni készül. – Engem egy cseppet sem izgat, hogy szerinted szép vagyok-e vagy sem. Alec elkapta a lány állát, és keményen tartotta. – Ha az egyik emberre tovább néztél volna, mint a másikra, akarattal vagy véletlenül, az azt hitte volna, hogy szívesen vennéd a közeledését. A Kerrykben nem lehet megbízni, legalábbis az én mércém szerint nem. Kihívtak volna engem miattad. Azt hiszem, ezt elég egyszerő megérteni, még egy angolnak is. Néhányuk biztosan úgy vélte volna, hogy a kék szemed varázslatos; mások a hajadat akarták volna megérinteni, hogy érezzék, valóban olyan selymes-e, mint amilyennek látszik. – Tényleg ezt tették volna? Jamie szeme tágra nyílt a csodálkozástól, amíg Alec magyarázatát hallgatta. Nyilvánvaló volt, hogy nincs tisztában a saját vonzerejével. – Azt hiszem, túlzol, Alec. Azok az emberek biztos nem akartak hozzám érni. Bókokra vágyott, és Alec elhatározta, hogy megadja neki. – De igen. Nem akartam a harc kockázatát vállalni, mert tudtam, milyen rosszul vagy, ha vért látsz. Jamie megdöbbent a közönyös hangon odavetett magyarázat hallatán. Most bókolt neki? Valóban varázslatos a szeme? – Most miért ráncolod a homlokod? – Csak arra lennék kíváncsi, hogy te… hogy ez… – felsóhajtott, kiszabadította állát és arcát a férfi meleg vállára hajtotta. – Akkor nem gondolod, hogy csúnya vagyok? – Nem. – Soha nem gondoltam, hogy csúnyának tartasz – ismerte be, arcára visszatért a mosoly. – Jó tudni, hogy nem találsz visszataszítónak. – Én ezt nem mondtam. Biztosan megint ugratja, döntötte el Jamie. – Én sem mondtam soha, hogy te nem vagy csúnya – jegyezte meg. – Lehet, hogy azt hiszem, az vagy. Alec újra felnevetett, vidám öblös nevetéssel, amitıl Jamie mosolya még szélesebb lett. Lehetséges, hogy kezd hozzászokni a férfihoz? Alec félresimított egy kósza fürtöt a lány homlokából. – Az arcodat megsütötte ma a
nap, az orrod lángvörös. Egyáltalán nem tartalak vonzónak. – Nem? – döbbent meg a lány. Alec látta arcán az elkeseredést. – Csak tréfáltam. – Tudtam – mosolyodott el újra Jamie. Nagyot ásított, hogy emlékeztesse a férfit, mennyire álmos és fáradt. – Aludj, Jamie. A gyengéd simogatás tompította a parancs élét. Amikor Alec a vállát kezdte masszírozni, Jamie lehunyta a szemét és kéjesen felsóhajtott. Kezét a férfi mellkasán nyugtatta. Szinte öntudatlanul apró köröket rajzolt a férfi mellbimbója köré. Élvezte a bır és férfias mellszırzet érintését. Csodás illata a mezık tiszta levegıjére emlékeztette. Alec hirtelen elkapta a kezét, és a mellkasához szorította. Jamie arra gondolt, hogy a férfi csiklandós. Alec biztosra vette, hogy a lány az ırületbe akarja kergetni. – Ezt hagyd abba – parancsolta csikorgó hangon, mintha homok került volna a fogai közé. Jamie nem emlékezett rá, mikor aludt el, csak arra emlékezett, hogy felébred. Csodálatos álma volt. Vadvirágokból vetett ágyon aludt teljesen meztelenül. Élvezte, ahogy a nap melege átjárja és felmelegíti, sıt átforrósítja. Az erotikus láztól még levegıt is elfelejtett venni. Belsejében nıtt a már ismerıs nyomás, és combjai közt a kínzó fájdalom enyhülésért sóvárgott. Saját vágyakozó nyögésére ébredt. Nem is álom volt. Csak az agya játszadozott vele. Alec volt a nap, az ereit átmelegítı forró láz. Nem vadvirágok vették körbe, hanem férje puha takaróján feküdt. De az inge már nem volt rajta. Egy pillanatig eltöprengett, hogyan is történhetett ez meg, de aztán könnyedén félresöpörte aggodalmait. Alec teljesen lekötötte a figyelmét. Orrával csiklandozta a nyakát, és szétvetett lábai közt feküdt. Szerelmeskedett vele. Az ébredés bizonytalansága hirtelen eltőnt. Teljesen éber lett. A nagy sötétben nem látta a férfit, de ziháló, izgatott lélegzete édes muzsika volt füleinek és elsöpörte ellenállása nagyobb részét. Nem akarta, hogy a férfi újra fájdalmat okozzon, arra gondolt, hogy meg is mondja neki, de Alec szája a mellét kezdte el becézgetni, keze pedig besiklott a lágy fürtök közé. Jamie-t már nem érdekelte, hogy fáj-e vagy sem. A férfi ujjai varázslatot mőveltek. Tudta, hol kell megérinteni a lányt, hogy az megvaduljon, és nedves legyen a vágytól. A lány a testének feszült, mikor széthajtotta
az összeboruló finom redıket, és mélyen felnyomta ujjait a hívogató forróságba. Felsikoltott, kegyelemért esedezve. Meghúzta a férfi haját, hogy hagyja végre abba, de rögtön meg is változtatta szándékát, ahogy a férfi dörzsölni kezdte legérzékenyebb pontját, közben ujja kibejárt a szők csatornában. Körmei újra a férfi vállába martak, mire az felnyögött válaszul. Jamie szerette volna megérinteni, olyan örömet szerezni neki, mint amilyet férje ad neki. Megpróbált elhúzódni, de Alec nem engedte. Vad szenvedéllyel csókolták egymást. A férfi a nyelvét kínálta, és a lány rávetette magát. – Olyan nedves vagy – mondta Alec. – Nem tudok mit csinálni vele – suttogta nyöszörögve Jamie. A férfi szélesre tárta a lány combjait és megkezdte elırenyomulását. – Nem akarom, hogy csinálj bármit is vele. – Nem? – Jamie szerette volna, ha férje beljebb hatol. Úgy érezte, belebolondul a lassú, édes kínt okozó mozgásba. Tudta, meg fog halni, de elıbb érezni akarta magában a férfit. Töltse be, égjen el ebben a mindent elsöprı szenvedélyben. – Ez azt jelenti, hogy vágysz rám – mormolta a fülébe. – Ne mozogj így. Hagyd, hogy én… – Most nincs helye a tréfának, Alec! A férfi nevetett volna, ha lett volna hozzá ereje. – Próbálok gyengéd lenni – mondta neki. – De olyan szoros vagy, én… A lány teste nekifeszült. Alec megfeledkezett a szándékáról. Megragadta a lány combját és csípıje köré fonta, haját keze köré tekerte, hogy ne tudjon elhúzódni tıle, és egyetlen hatalmas lökéssel beléhatolt. Annyira elvesztette a fejét, hogy azt sem tudta, fájdalmat okoz-e a nınek vagy sem. Nem tudott megállni. Szája elfojtott minden lehetséges tiltakozást, és amikor tudta, hogy tovább képtelen várni, amikor érezte, hogy kész magját kilövellni, lenyúlt és addig simogatta a lányt, míg magával nem ragadta a gyönyörbe. Meglepıen erısek voltak a lábai. Combjai közé szorította, magába fogadta, és a csúcsra repítette. Ráomlott a lányra. Beletelt egy percébe, mire annyira összeszedte magát, hogy ránézzen. Amikor végre újra gondolkozni tudott, az jutott eszébe, hogy visszaélt a lány bizalmával. – Jamie? Fájdalmat okoztam? Nem voltam túl durva veled?
A lány nem válaszolt. Alec a könyökére emelkedett, hogy megnézze feleségét, aggodalma a szemében tükrözıdött. Jamie mélyen aludt. Alecnek fogalma sem volt, most mit kezdjen. Észrevette, hogy ujjai belegabalyodtak a lány hajába. Lassan, végtelen türelemmel, amely magát is meglepte, szabadította ki a fürtöket. Arra is volt gondja, hogy kisimítsa arcából a elkószált tincseket. Tudta, hogy kielégítette a lányt. Lady Kincaid mélyen aludt ugyan, de mosollyal az arcán merült álomba.
*****
A következı nap volt Jamie életének egyik legnehezebb napja. Gyönyörő, vad vidéken vezetett az útjuk, tavakkal, melyeknek vize vadul fodrozott a szélben, dús smaragdzöld fővel borított mocsárvidékekkel. Aztán lélegzetelállítóan szép hegygerincen kaptattak fel. Lovaik patái alatt a dúsan burjánzó vadhagyma furcsa, erıs illatot árasztott, ahogy rátapostak. A Felföld lenyőgözı nagyszerősége azt a képzetet keltette Jamie-ben, mintha egyenesen a mennyországba kapaszkodna lovával. Délre a vidék elvesztette vonzerejét. A levegı óráról órára hidegebb lett. Jamie beburkolózott téli köpenyébe. Annyira álmos volt, hogy majdnem leesett lova hátáról. Alec hirtelen mellette termett és átemelte ıt saját hátasára. Jamie nem tiltakozott, amikor a férfi lehámozta róla a köpenyt, és a földre dobta. Helyette köré csavarta vastag takaróját és szorosan magához ölelte. Jamie hatalmasat ásított, aztán megkérdezte. – Miért dobtad el a köpenyem? – Az én színeimet viseld, azok melegen tartanak. Alec nem bírt ellenállni és egy gyors csókot nyomott felesége feje búbjára. Kezdte azt hinni, hogy az ı asszonya a világ legcsodálatosabb teremtménye. Az biztos, hogy egy szempillantás alatt képes elaludni. Szerette az érzést, ahogy a lány hozzásimul, akárcsak finom, nıies illatát, és valahol a tudata mélyén azt is felismerte, hogy a lány tökéletesen megbízik benne. Ez tetszett neki a legjobban. Nem említette neki az elızı éjszakai vad szeretkezést. Jamie zavart pirulása hajnalban elárulta neki, hogy nem örülne, ha felvetné a témát. Felesége szégyellıssége ámulattal töltötte el. Jamie ennek ellenére nagyon szívós volt. De nem ismerte saját teste korlátait. Alec
azonnal észrevette, hogy kimerült, ezért lassabb iramot diktált. A lány mélyen aludt; többször is meg kellett ráznia, hogy valamiféle választ kapjon. – Jamie, ébredj. Itthon vagyunk – ismételte már harmadszor. – Itthon? – kérdezte zavartan. Alec türelmesen várta, hogy kidörzsölje szemébıl az álmot. – Mindig ilyen sokáig tart, hogy felébredj egy kis szunyókálásból? – Nem tudom. Még soha nem szunyókáltam. Nem látta, ahogy a férfi felhúzza a szemöldökét, mert elfordult, hogy körülnézzen. – Akármerre nézek, csak fákat látok. Azért keltettél fel, hogy tréfálkozz velem? Válaszul Alec a megfelelı irányba fordította állát, és kezével mutatta: - Ott, asszony, a következı szirt felett. Az ott az én otthonom füstje. Már Jamie is látta az égre kanyargó vékony füstoszlopot, és ahogy lovával elıreléptetett, futólag megpillantotta a tornyot is. Lassan kibontakozott elıtte a várat körülvevı fal látványa. Hatalmas volt! Úgy nézett ki, mintha magából a sziklafalból nıne ki. Barna kıbıl épült, ami jelentısen eltért a hagyományoktól, mert az angol bárók legtöbbjének fából készült a kastélya. A falak is jóval magasabbak voltak. Olyan volt, mintha a teteje egyenesen az eget verné. A szerkezete is újszerő volt. Olyan érzést keltett. mintha még nem fejezték volna be teljesen, mivel a felvonóhíd mellett széles hasadék húzódott. A fákat széles sávban kivágták a fal körül, egy árva főszál sem enyhítette a meredek szikla zordságát. A várárok körülölelte az építményt, mélyén a víz sötét volt és zavaros. A fából készült felvonóhíd le volt engedve, de ık a falban megbúvó rés felé vették útjukat. Alec várkastélya sokkal nagyobb és elıkelıbb volt, mint édesapja szerény hajléka. Férje minden bizonnyal gazdag ember. A lakóépület két toronnyal is dicsekedhetett, és mindenki tudja, milyen drága mulatság akár egyet is felhúzni. Jamie nem várt ilyen káprázatos épületet. İ azt hitte, hogy a skótok mind zsúpfedeles, döngölt padlójú kıházikókban élnek, mint a szolgák Angliában. Be kellett látnia, elıítélet volt a részérıl. Voltak persze kunyhók is – becslése szerint vagy ötven – végig a hegyoldalon felfelé, ameddig a szem ellát. Jamie feltételezte, hogy a Kincaid klánhoz tartozó harcosok és családjuk lakik ott. – Alec, csodálatos az otthonod. Ha a külsı udvar falai is elkészülnek, akkor, gondolom, fél Skócia hozzád fog tartozni Alec mosolygott a lány álmélkodásán.
– Egyedül laksz? Nem látom a harcosaidat. – Az embereim a hegy tetején várnak ránk. Az udvarban. – A nık is? – Néhány. A legtöbb nı a gyerekekkel együtt Gillebridbe ment a tavaszünnepre. A katonáim fele is velük ment. – Szóval ezért ilyen csendes a vidék. – Megfordult és Alecre mosolygott. – Hány ember tartozik a parancsnokságod alá? Alighogy megkérdezte, már el is felejtette a kérdést. A férfi mosolyától minden gondolat kirepült a fejébıl. – Boldog vagy, hogy újra itthon lehetsz, ugye? A lány lelkesedése tetszett neki. – Öt vagy hatszáz emberem van, és igen, angol, boldog vagyok, hogy újra itthon lehetek. Jamie nem tudta elrejteni bosszankodását. – Öt vagy hatszáz? Ó, Alec, mindig csak tréfálkozol velem. – Komolyan mondtam, asszony. Rengeteg ember tartozik a Kincaid klánhoz. Jamie biztosra vette, hogy a férfi el is hiszi, amit mond. – Skót számolási rendszer szerint. Gondolom, valóban azt hiszed, hogy ilyen sok embered van. – Hogy érted ezt? – Csak arra gondoltam, hogy elkelne egy kis segítség, ha számolásra kerül a sor. Végül is, azt mondtad, hogy három nap alatt elérjük az otthonodat, de jóval több napig tartott. – Mert lassítottam az iramon, tekintettel az állapotodra. – Milyen állapotról beszélsz? – Fájdalmaid voltak, vagy már elfelejtetted? A lány azonnal elvörösödött, annak jeléül, hogy nem felejtette el. – És szemmel láthatóan kimerült vagy. – Ez nem igaz – ellenkezett Jamie. – Nem fontos – mondta gyorsan, amikor meglátta a férfi homlokán gyülekezı felhıket. Szeretett volna mielıbb találkozni a férfi rokonaival, és azt akarta, hogy férje is jó hangulatban legyen. – Ha azt mondod, hétszáz ember tartozik alád, én elhiszem. A férfi mosolya elárulta, hogy elégedett vele. Nem tudott ellenállni, hogy ne piszkálja egy kicsit. – Hát, nem furcsa, Alec, hogy egy embert sem látni a közelben. Lehet, hogy mind a hatszáz harcosod odafent vár az udvarban? Alec jót nevetett a burkolt bosszantási kísérleten, majd éleset füttyentett Hívására azonnal érkezett a válasz. Mindenhonnan rohanvást érkeztek – a fal tetejérıl,
a kunyhókból, istállókból, a fákról és a környezı erdıbıl –, míg végül vad külsejő harcosok vették körül ıket. A férfi nem túlzott, amikor felbecsülte emberei számát. Míg ı a harcosokat bámulta, Alec emberei felé bólintott, majd magasba emelte egyik kezét. Amikor ökölbe szorította, eget rengetı üdvrivalgás harsant. Jamie annyira megriadt a hang hallatán, hogy ijedtében belekapaszkodott Alec másik kezébe, amellyel birtoklón ölelte át derekát. Nem bírta levenni szemét a férfiakról, bár tudta, hogy viselkedése durva. Úgy látszik, az óriások földjére tévedt, gondolta, hiszen a harcosok legalább olyan magasak voltak, mint a fenyıfák, amelyet hajigálni szoktak. Lenyőgözı volt a termetük, fürkész tekintetük nyugtalanító, mégis a ruházatuk volt az, amitıl Jamie-nek elállt a szava. Cholie nem hazudott. Pontosan tudta, mirıl beszél. A skótok valóban nıi ruhát hordtak. Jobban mondva olyan nıi ruhát, mely fél testüket meztelenül hagyta. Jamie megrázta a fejét. Ez nem nıi ruha, hanem pléd, a takaró kelta megfelelıje. Valamennyien ugyanolyan plédet viseltek. Alec színeit. A csípıjük köré tekerték, és derekukon megkötötték; a takarók még a térdüket sem takarták el. Néhány férfin sáfránysárga ing volt, a többségen azonban nem. Majdnem mindegyikük mezítláb volt. – Meg akarod számolni ıket? – kérdezte Alec. Lépésre fogta a lovát. – Gondolom, olyan kétszázan lehetnek itt most, asszony. De ha szeretnéd… – Én ötszázat mondtam volna – suttogta Jamie. – Most te túlzol. Jamie felnézett férjére, miközben megpróbált hangjára találni. A katonák sorfalat álltak az ösvény mentén, amint felfelé kaptattak, ezért halkan beszélt. – Egész légiód van, Alec, ha ez csak a fele. – Nem. A légió háromezer ember, sıt néha akár hatezer is. Nekem nincs annyi emberem, hacsak össze nem hívom az összest, persze. – Na, persze. – Nem kell félned. – Nem félek. Mibıl gondolod, hogy félek? – Reszketsz. – Nem is – tagadta Jamie. – Mind minket bámulnak. – Kíváncsiak. – De ugye nem értük ıket váratlanul? – hangja nagyon szánalmasan csengett.
– Mirıl beszélsz? A lány az állát bámulta. Felemelte a lány fejét, látta, hogy egyre jobban elvörösödik. – Az én harcosaim mindig készen állnak. – Nem úgy néznek ki. Alec hirtelen rájött, mitıl van olyan zavarban a lány. – Mi nem hívjuk ıket nıi ruhának. A lány szeme riadtan tágra nyílt. – Kampóorr elmondta… – Ott voltam. – Hol? – Az istállóban. – Az nem lehet! – Dehogynem. – Istenem! Jamie kétségbeesetten próbálta felidézni az istállómesterrel folytatott beszélgetést. – Mit hallottál még? – Hogy a skótoknak annyi eszük sincs, mint a birkának, hogy fenyıfákat dobálnak egymásra, hogy… – Csak a testvéremet akartam megtréfálni, amikor ezeket mondtam neki… és azt hittem, Cholie részeg volt, amikor ezeket a dolgokat mesélte… Alec, mindig ilyen illetlenül öltözködtök? Hogy kivan a térdetek? Nem volt szép dolog tıle, hogy egyenesen a képébe nevetett. – Hozzá fogsz szokni a ruházatunkhoz – ígérte. – De te nem úgy öltözködsz, mint a katonáid, ugye? – reménykedett Jamie. – De igen. – Az lehetetlen. – Felsóhajtott, mert rájött, hogy épp most mondott ellent Alecnek, és a férfi mindig támadásnak vette, valahányszor így tett. – Úgy értem, hogy most rendes nadrág van rajtad, és ezért feltételeztem, hogy… – Angliában voltam, Jamie, ezért van rajtam ez a kényelmetlen viselet. Jamie újra körülnézett, majd visszafordult férjéhez. – És hogy csinálják, hogy a nadrág ne lógjon ki a pléd alól? – Sehogy. – Akkor mit… – A férfi ördögi tekintete láttán a lány úgy döntött, hogy nem is akarja igazán tudni. – Felejtsd el –bökte ki. – Meggondoltam magam. Nem akarom tudni, hogy mit viselnek alatta.
– Ó, de én szeretném elmondani. Csibészes mosolyt villantott rá. Jamie felsóhajtott a férfi úriemberhez nem méltó megjegyzése és saját reagálása miatt is. Uramisten, percrıl percre helyesebb lesz. Szíve nyugtalanul verdesett mellkasában, mint a fogságba esett pillangó. – Késıbb is elmondhatod – suttogta. – Késı éjjel, amikor elég sötét van, és senki nem látja a zavaromat. Ha csatába mennek, páncélinget viselnek? – kérdezte még, hogy elterelje a figyelmet az alsónemő hiányáról. – Soha nem viselünk páncélt – magyarázta Alec. – A legtöbbünk csak plédet hord. A viharedzett harcosok persze jobban kedvelik a régi módit. – Az milyen? – Nincs rajtuk semmi. Jamie biztosra vette, hogy férje csak ugratja. A meztelen harcosok képe, ahogy a csatába lovagolnak nevetésre ingerelte. – Szóval, csak ledobják magukról a takarót és… – Pontosan. – Alec, tényleg azt hiszed, olyan naiv vagyok, hogy elhiszem ezt az ostobaságot? Hagyd abba, kérlek, a tréfálkozást. Elég durva dolog, hogy a harcosaiddal nem is foglalkozol. Ezután hátat fordított férjének, mellkasának dılt és komoly arckifejezést erıltetett magára az út szélén sorakozó harcosok kedvéért. Ez nem is volt könnyő dolog, tekintve a szégyenletes gondolatokat, amelyeket Alec ültetett a fejébe az imént. – Meg kell tanulnod, hogy ne parancsolgass nekem, asszony. Állát a lány feje búbjára hajtva suttogta el gyengéd rendreutasítását. A lány beleborzongott a kellemes érzésbe, amit a hang keltett benne. – Szeretnék helyesen viselkedni férjuram, és neked is így kellene tenned. A durva viselkedés semmilyen mérce szerint nem elfogadható, még skót mérce szerint sem. Hatalmas kiáltás remegtette meg a levegıt, amikor elérték a második tisztást. Alec megrántotta Futótőz kantárját, mikor az nyugtalankodni kezdett, aztán leszállt a nyeregbıl. Jamie-t saját ménjén hagyta, így vezette mind a két lovat a várakozó harcosok tömege felé. Istenem, milyen ideges volt. Két kezét összekulcsolta az ölében, hogy a férfiak ne lássák, mennyire remegnek. Egy Alec mérető szıke harcos kivált a többiek közül, és eléjük sietett, hogy üdvözölje urát. A férfi jóképősége miatt Jamie arra gondolt, hogy biztosan Alec rokona.
Feltételezte azt is, hogy ı lehet Alec helyettese és barátja is egyben, hiszen átölelte és alaposan meglapogatta a hátát. A csattanós ütésektıl ı bizony földre került volna, de Alec még csak meg sem rezzent. A harcos r betői olyan erısek voltak, hogy Jamie néhány szavát nem is értette. De azért eleget hallott ahhoz, hogy mélyen elpiruljon. A két harcos egymást sértegette. Úgy látszik, ez megint valami furcsa felföldi szokás. De aztán komolyra fordult a beszélgetés. Még ı is meg tudta mondani, hogy a férfi nem jó hírekkel szolgál. Alec hangja kemény volt, mint a szikla, arcán harag tombolt. A harcos aggódónak látszott. Alec figyelemre sem méltatta Jamie-t, amíg el nem érték a belsı udvart. Akkor Futótőz kantárját odadobta az egyik embernek, majd megfordult, hogy leemelje feleségét a nyeregbıl. Még csak rá sem nézett. Jamie ott állt mellette, amíg ı tovább beszélgetett a harcossal. Alec emberei kíváncsian vették körül ıket. Kíváncsiságuk megoszlott Jamie és a lova között. A harcosok egyik fele ıt bámulta, és komor arcuk elárulta Jamie-nek, hogy egyáltalán nem tetszik nekik a látvány. A másik fele Futótőz köré győlt. İk mindannyian mosolyogtak. Errıl most mit gondoljon? Futótőznek sem tetszett jobban a ráirányuló figyelem, mint gazdájának. Az ideges ló felágaskodott, hangosan horkantott, hogy nemtetszését kifejezze, és megpróbálta eltiporni a férfiakat, akik megkísérelték féken tartani. Jamie ösztönösen reagált. Mint az anya, aki pajkos gyermekét neveli, ı is azonnal arra gondolt, hogy meg kell akadályozni a készülıdı dührohamot. Olyan gyorsan cselekedett, hogy Alec nem tudott közbelépni. Nézıközönségére nem is gondolva, megkerülte férjét és annak hátasát, félrelökött két nagydarab katonát, és lovához sietett, hogy megnyugtassa. Egy-két lépésre az állattól megtorpant. Egy szót sem kellett szólnia. Elég volt kinyújtania a kezét és várni. Futótőz azonnal abbahagyta a nyugtalan ficánkolást, a vad tekintet eltőnt a szemébıl. Amíg a harcosok leplezetlen csodálattal bámultak, a büszke fehér kanca úrnıjéhez léptetett, hogy simogatást kapjon tıle. Alec hirtelen ott termett. Kezét a vállára tette és magához húzta. – Általában nagyon kezelhetı – mondta Jamie férjének. – De most nagyon kimerült és éhes is. Talán be kellene… – Donald majd ellátja. Jamie nem akart vitatkozni vele a többiek elıtt. Alec megfogta Futótőz gyeplıjét és pergı kelta nyelven utasításokat osztogatott az odasietı fiatalembernek.
Jamie megítélése szerint Donald túl fiatal volt, hogy istállómester lehessen, de amikor a fiú kijelentette, hogy Futótőz gyönyörő állat, úgy döntött, megbízik a képességeiben. Nyilvánvalóan felismeri a jó lovat, ha lát egyet. Hangja is gyengéd, ami éles ellentétben állt lángvörös hajával, jellegzetes arcszínével és fesztelen mosolyával, amitıl Jamie-nek is mosolyogni támadt kedve. Futótőz győlölte. Az ideges ló megpróbált kitörni Alec és Jamie között, Donald azonban elszántnak bizonyult. Amikor Alec kemény hangon rászólt, az istállómester képes volt úrrá lenni a helyzeten. Donald elvezette a lovat. Jamie úgy nézett utána, mint egy aggódó anya, amikor elválasztják szeretett kisbabájától. – Megszokik. Alec megjegyzése felbosszantotta. Szóval ı meg lova egy szinten állnak az ı megítélésében? Neki is ugyanezt mondta. Ló és feleség. – Lehet, hogy ı igen – felelte, megnyomva az ı szót. Elindultak a kastélyba vezetı lépcsık felé. Alec még mindig nem mutatta be az embereinek. Eltőnıdött ezen a figyelmetlenségen, aztán úgy döntött, hogy Alec nyilván a megfelelı idıre vár. Felértek a lépcsı tetejére, ott Alec megállt. Megfordult, karjával még mindig szorosan átkarolva Jamie-t, ezzel kényszerítve ıt, hogy kövesse ıt a mozgásban. Akkor végre elengedte. Elvett egyik harcosától egy plédet, és átvetette Jamie jobb vállán. Néma csönd lett az udvaron. A harcosok a szívükre tették a kezüket és meghajtották fejüket. Elérkezett hát az idı. Jamie kihúzta magát, karjait maga mellett nyugtatta és várta a csodálatos beszédet, amellyel Alec bemutatja. Most kénytelen dicsérı szavakat mondani, gondolta, akár akarja, akár nem. Jamie elhatározta, hogy megjegyzi a beszéd minden egyes szavát, és annak felidézésével vigasztalja majd magát, ha Alec a jövıben felbosszantja. Rövid beszéd volt. A tény az, hogy véget is ért, mielıtt Jamie egyáltalán észrevette volna, hogy elkezdıdött. Alec hangja elsüvített a tömeg felett, ahogy kiáltotta: – A feleségem. A feleségem? Csak ennyi? Nincs más mondanivalója? Amikor férje nem szólt többet, kénytelen volt rájönni, hogy vége a beszédnek. És mivel kelta nyelven beszélt, és már régen elhatározta, hogy nem árulja el férjének a kelta tudását, ezért ki sem mutathatta, mennyire bosszantja a kurta-furcsa bemutatás. Amikor Alec jelt adott, a harcosok kihúzták kardjukat. Újabb hatalmas üdvrivalgás
reszkettette meg a levegıt. Jamie közelebb húzódott férjéhez, meghajtotta fejét és pukedlizett a harcosoknak. Az újra felharsanó kiáltások megriasztották. Alec arra gondolt, hogy felesége bizonyára meg van ijedve egy kicsit. Úgy nézett ki, mint akit nyomaszt a ráirányuló figyelem. – Mit mondtál nekik, Alec? – kérdezte suttogva, jól tudván, mit mondott nekik a férfi. Mihelyt férje válaszol, megmondja neki, hogy nem ártana kicsit kibıvíteni a bemutatást. De sohasem jutott hozzá, hogy ezt el is mondja férjének. – Azt mondtam, angol vagy – hazudta Alec. Karját újra vállára tette, és ahogy az már a szokása volt, szorosan magához ölelte. A pokolba, tényleg úgy bánt vele, mint a tulajdonával. – És persze ez az oka, hogy ujjonganak – állapította meg Jamie. – Hogy angol vagyok. – Nem, asszony. Ez az oka, hogy sikoltoznak. A férje igazán szörnyő tud lenni. Jamie megrázta a fejét. – Mit gondolsz az embereimrıl? – kérdezte Alec, most már komoly hangon. Nem nézett a férjére, ahogy válaszolt neki. – Azt gondolom, hogy mindnek van kardja, neked pedig nincs. Hát ezt gondolom, Alec. Helyén van a szíve a nınek. Alec válaszul rámosolygott. A harcosok nyíltan megbámulták Jamie-t. Alec tudta, hogy ki kell elégíteniük a kíváncsiságukat. Idıbe telik majd, amíg hozzászoknak a külsejéhez. Ami azt illeti, e téren még neki is akadtak problémái. A harcos, akirıl Jamie úgy vélte, Alec helyettese, ura hívó mozdulatára felsietett a lépcsın. Megállt Jamie elıtt, és várta, hogy bemutassák. – İ Gavin, asszony. İ a parancsnok, amikor én távol vagyok. Gavin a szemébe nézett, Jamie válaszul rámosolygott. Amikor azonban a férfi nem szólt semmit, csak mereven bámulta, mosolya elbizonytalanodott. Nem tudta, mondani kéne valamit, vagy valami más udvariassági formát várnak el tıle. Nagyon vonzó férfi volt. Mary férjére, Danielre emlékeztette, mert amikor elmosolyodott végre, zöld szeme élvezettel csillogott. – Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megismerhetem, Lady Kincaid. Gavin továbbra sem vette le róla a szemét, miközben Alechez beszélt. – Jól választottál, Alec. Kíváncsi vagyok, hogy tudtad rávenni Danielt… – Fatörzsvetéssel döntöttük el, hogy ki választ elıször – vágott közbe Alec. – A
feleségem volt a legjobb az alomból. – A legjobb az alomból? – fordult felé homlokráncolva Jamie. – Most ugratsz a barátod elıtt, vagy komolyan gondolod, amit mondasz? – Csak ugratlak. – A férjem állandóan csak tréfálkozik velem – fordult Gavin felé bocsánatkérı mosollyal a lány. Gavin megdöbbent. Annyi éve ismeri már Alecet, de még soha nem hallotta tréfálkozni. Mindamellett, nem akart ellentmondani az új Lady Kincaidnek. Épp idıben fordult meg, hogy lássa, Alec a feleségére kacsint. – Teljesen kimerült, Gavin – vonta magára embere figyelmét Alec. – Nem kell neki más, csak egy jó vacsora és kiadós éjszakai alvás. – Arra van szüksége, hogy megmutassa neki az otthonát – jelentette ki Jamie neheztelı hangon. – Merthogy nagyon kíváncsi. Alec és Gavin is mosolygott azon a finom stíluson, ahogy a lány tudtukra adta, ne beszéljenek úgy róla, mintha ott sem lenne. Jamie is mosolygott, mert örült, hogy sikerült helyre tennie a két férfit. – Megfürödhetnék, Alec? – Azonnal utánanézek a fürdınek, milady – pattant fel Gavin, mielıtt Alec válaszolhatott volna. Úgy követte úrnıjét, mint egy hőséges kiskutya. Alec figyelte, hogyan bámul Gavin a feleségére. Mulattatta az igyekezet, ahogy a férfi igyekezett elrejteni, hogyan hat rá Jamie. Úgy tőnt, képtelen levenni szemét a lányról. – Köszönöm, Gavin – felelte Jamie. – És nem kell ilyen hivatalosnak lennie. Kérem, hívjon csak Jamie-nek, mert ez a rendes nevem. Amikor Alec barátja nem reagált az ajánlatára, Jamie megfordult, hogy ránézzen. Gavin még mindig a kérésen látszott töprengeni. – Valami elfogadhatatlant kértem? – Azt mondta, Jane-nek hívják? – Nem, Jamie-nek – javította ki a lány. Bólintott, de a férfi egyre csak bámult rá. Aztán a harcos Alechez fordult és kitört: – De hiszen ez férfinév!
Kilencedik fejezet – Te mondtad neki, ugye? Alec nem zavartatta magát, hogy válaszoljon az ostoba kérdésre. Jamie-nek igenis férfineve van, neki pedig sokkal fontosabb dolga is akadt, mintsem ott álljon az
ajtóban, és errıl vitatkozzon vele. Gavinnel együtt otthagyták a lányt, hadd bosszankodjon és az étkezıterembe mentek. Igazság szerint, jól oldalba kellett böknie Gavint, hogy elinduljon. Jamie kíváncsian nézett körül. A kıfal olyan magas volt, mint egy templomtorony. A kövek hővös tapintásúak voltak, simák, mint a csiszolt gyémánt, az aranybarna padlón pedig egy porszemcsét sem lehetett felfedezni. Falépcsı vezetett az emeletre, mely széles galériába torkollott, és körbefutott a fal mentén. Jamie három ajtót számolt meg a felsı szinten. Feltételezte, hogy azok hálószobák Alecnek és hozzátartozóinak. Ez az elrendezés nem sok lehetıséget adott a meghitt magánéletre. Bárki, aki az étkezıteremben vagy az elıtérben tartózkodott, láthatta, kik közlekednek a felsı szobákban, annyira nyitott volt az a rész. Az étkezıterem elég nagy volt ahhoz, hogy elférjenek benne akár az óriások is. Egy masszív kandallót látott maga elıtt. A lobogó tőz alig melegítette fel a hatalmas termet. A nagyterem hatalmasabb volt, mint amilyet valaha látott. Persze, eddig csak apja nagytermét ismerte, és gyanította, hogy az nem igazán mérvadó; édesapjának egész kastélya elfért volna ebben a nagyteremben. A helyiség tágas volt, akár egy mezı, és pontosan két részre osztotta a kandallóhoz vezetı hosszú gyékényszınyeg a terem közepén. A baloldali rész nagy részét egy asztal foglalta el, körülötte legalább húszhúsz szék mindkét oldalon. A jobboldalon egy hasonló mérető asztal állt. E mögött alig néhány lépésnyire egy hatalmas, fából készült spanyolfal magasodott. Jamie úgy gondolta, hogy mögötte lehet az éléskamra. Alec és Gavin a spanyolfal elıtti asztalhoz ültek le. Mivel egyik harcos sem figyelt rá, Jamie a paravánhoz lépett és mögé kukucskált. Legnagyobb meglepetésére egy magas emelvényre állított ágyat talált ott. A falba jó néhány pecket vertek, és a rajtuk lógó ruhák méretébıl arra következtetett, hogy Alec szokott itt aludni. Imádkozott, hogy bárcsak tévedne. Egy harcos ment el mellette, és letette a zsákját az emelvény lábához. Jamie ebbıl tudta, hogy gyanúja megalapozott volt. A katona megdöbbent pillantást vetett rá, amikor megköszönte neki, hogy behozta a holmiját, zavartan dadogott valamit válaszul, majd intett, hogy álljon félre az útból. Egy másik harcos jött, vállán egy jókora fadézsát cipelve, amit a távoli sarokban helyezett el. Ez lesz élete legcsendesebb fürdızése, döntötte el Jamie. Érezte, hogy már a gondolattól is arcába szökik a vér. A paraván elrejti ugyan a meztelenségét, de bárki,
aki bejön a terembe, hallani fogja a hangokat és biztosan kitalálja, mit csinál. Jamie visszament férjéhez azzal az eltökélt szándékkal, hogy megtudja, merre van a konyha és megrendelje a vacsorát. Mellé lépett és jó néhány percig csak csendesen várt, de Alec tudomást sem vett róla. Gavin a gazdasági ügyekrıl tett jelentést, és bírta ura teljes figyelmét. Jamie leült a férje melletti székre, kezét ölébe fektette és türelmesen várta, hogy sorra kerüljön. Durva udvariatlanság lett volna, ha félbeszakítja Alecet. Azt is tudta, hogy nem szabad panaszkodnia. Mégiscsak egy fontos földesúr felesége, és ha reggelig ott kell ülnie, hogy magára vonja férje figyelmét, akkor ott is fog ülni. Hamarosan annyira elálmosodott, hogy nem is gondolt az evéssel. Arra gondolt, hogy felkel az asztaltól, amikor két nı viharzott be a terembe. Mindketten a Kincaid klán színeit viselték, és a viselkedésükbıl Jamie kitalálta, hogy szolgák. Mindkét nınek sötétszıke haja és barna szeme volt. Arcukon mosoly ült, amikor a terembe léptek, amikor azonban észrevették Jamie-t, mosolyuknak nyoma sem maradt. A magasabbik egyenesen a lány képébe meredt. Jamie mereven visszabámult rá. Túl kimerült volt, hogy ilyen képtelen helyzettel foglalkozzon. Holnap, ígérte magának, majd holnap megpróbálja elnyerni ennek a nınek a barátságát. Most egyelıre csak annyit tesz, amennyi kitelik tıle ilyen fáradtan. A két nıt egy harcos követte, aki erısen hasonlított rájuk. Közvetlen mögöttük megállt, kezeit a vállukra tette, és Jamie-re nézett. Haja sötét volt, majdnem olyan sötét, mint az arca, hogy rámeredt. Ez már eldöntötte, hogy győlölni fogja ıt, gondolta Jamie. Feltételezte, hogy azért, mert angol. Kívülállónak számított; idıbe fog telni, mire Alec emberi elfogadják. Az isten a megmondhatója, neki is idıbe fog telni, amíg hozzájuk szokik. Alec észre sem vette a betolakodókat, amíg Jamie meg nem bökte a könyökével. Elıbb összevonta a szemöldökét, amiért felesége megzavarta, de aztán meglátta a három alakot, akik a bejárat mellett várakoztak. Arcán azonnal széles mosoly áradt el. A két nı visszamosolygott. A magasabbik hozzásietett. – Gyertek és csatlakozzatok hozzánk – hívta ıket. – Marcus – fordult a mogorva harcoshoz, aki lassan odasétált hozzá. – Vacsora után meghallgatom a beszámolódat. Magaddal hoztad Elizabetht? – Igen – felelte a férfi fojtott hangon. – Hol van?
– Otthon maradt, hátha hírt hall Angusrıl. Alec bólintott. Felesége akkor jutott eszébe, amikor Marcus Jamie-re pillantott. – A feleségem – mutatta be közömbös hangon. – A neve Jamie. – Aztán feleségéhez fordult. – İ Marcus, ı pedig Edith – mutatott a magasabb nı felé. – Marcus és Edith testvérek és Helena elsı unokatestvérei. Jamie maga is kitalálta, hogy a nı meg a férfi testvérek. Még komor homlokráncolásuk is egyforma volt. De mivel túlzottan lefoglalta, hogy Alec magyarázatára figyeljen, egyelıre nem vett tudomást durva viselkedésükrıl. Hol van Helena? És ki az az Elizabeth, akit Marcus említett? Alec szakította félbe töprengését, amikor a másik nı felé intett. – Végül, de semmiképpen sem utolsósorban ı az én Annie-m – jelentette ki. Hangja tele volt szeretettel. – Gyere közelebb, gyermekem – hívta a lányt. – Ismerd meg új úrnıdet. Amikor Annie keresztülsietett a termen, Jamie látta, hogy valójában felnıtt nı már, legfeljebb egy vagy két évvel lehet fiatalabb nála. Kedves arcán azonban gyerekes kifejezés ült, szemeibıl gyermeki ártatlanság sugárzott. Annie pukedlizett Jamie elıtt, majd édesen elmosolyodott. Hangja olyan volt, mint egy egészen kicsi lányé, amikor megszólalt. – Szeretnem kell ıt, Alec? – Igen. – Miért? – Mert ezzel örömet szerzel nekem. – Akkor szeretni fogom – jelentett ki a lány. – Még akkor is, ha angol. – Mosolya szélesebb lett, ahogy hozzátette. – Hiányoztál nekem, uram. Mielıtt Alec válaszolhatott volna, Annie az asztal túlsó végébe sietett és leült Marcus és Edith közé. Jamie nézte még egy percig a lányt. Most már megértette, mi a baj vele. Azok közé a különös emberek közé tartozott, akik egész életükben gyermekek maradnak. Jamie szíve megtelt sajnálattal Annie iránt, ugyanakkor ellágyult, hogy férje olyan kedvesen bánt a lánnyal. – Annie is Marcus testvére? – kérdezte Alecet. – Nem, ı Helena nıvére. – Ki az a Helena? – A feleségem volt. Alec visszafordult Gavinhez, mielıtt Jamie újabb kérdést tehetett volna fel. Szolgák csoportja érkezett tolongva, magára vonva Jamie figyelmét. Gyomra azonnal korogni
kezdett, ahogy meglátta a hatalmas fatálakat, amiket az asszonyok hoztak. Kivájt száraz kenyérbıl készült tányérok lepték el az asztalt. Egy nagy tányér ürühúst egyenesen Jamie elé tettek. Próbált nem öklendezni, de a látványtól és a szagtól felfordult a gyomra. Jamie szenvedélyesen utálta az ürühúst, mióta kislány korában beteg lett egy adag romlott ürühústól. Azóta sem evett egy falat ürüt sem. Jókora sajtszeletek, némelyik sárga, mások narancssárgák vörös csíkokkal, kövér sötétlila bogyókkal teleszórt gyümölcslepények, barna héjú kerek kenyerek egészítették ki a lakomát. Sörös kupákból és vizeskancsókból lehetett a szomjat oltani. Alec oda sem figyelt az egész felfordulásra, amíg a szolgák el nem hagyták a nagytermet. Amikor egy csapat harcos érkezett, mindegyiket kurta fıbiccentéssel üdvözölte, aztán visszafordult Gavinhez, hogy tovább kérdezgesse. Kezdett egyre ingerültebb lenni a helyettesével. Miközben Gavin minden kérdésére gyors, kielégítı válaszokat adott, figyelme megoszlott ura és Jamie között. Alec hangja keményebb lett az önkéntelen sértés láttán. – Rossz hírt kaptál – kérdezte Jamie, mikor sikerült magára vonni férje figyelmét. – Angus eltőnt. – Angus? – Az egyik katonám – magyarázta Alec. – Rangban egyenlı Gavinnel, bár egészen más jellegőek a kötelességei. – İ is a barátod? Alec letépett egy darab kenyeret, és Jamie-nek nyújtotta, mielıtt válaszolt. – Igen, ı jó barát. – És kicsoda Elizabeth? – kíváncsiskodott tovább Jamie. – Hallottam, amikor Marcustól megkérdezted, hogy… – İ Angus felesége. – Ó, szegény asszony – sajnálkozott Jamie együttérzıen. Bizonyára nagyon aggódik. Nem lehet, hogy Angus csak késik valami miatt? Alec megrázta a fejét. Nem értette Jamie aggodalmát. Hiszen még csak nem is ismeri azt az embert, de azért az asszony együttérzése jól esett neki. – Nem késik – jelentette ki. – A pontatlanság megengedhetetlen mifelénk, asszony. Nem, valami történt vele. – Meghalt, mert különben már itt lenne – jegyezte meg Gavin. – Így van – bólintott rá Alec. A többi harcos feszülten figyelte a beszélgetést. Ezt Jamie rögtön észrevette, mint
ahogy azt a tényt is, hogy valószínőleg valamennyien beszélik az angolt, akárcsak Alec. Mindenki egyetértett Gavin véleményével. – Nem tudhatja, hogy valóban meghalt-e az az ember – vitatkozott Jamie. A két férfi hideg hozzáállása felháborította. – Nagyon nem szép dolog így beszélni a barátjáról. – Miért? – vonta össze a szemöldökét Gavin. Jamie meg sem hallotta a kérdést, fontosabb volt neki, hogy a saját kérdését feltehesse. – Miért nem kerestetik Angust? – A harcosok átkutatják a hegyeket – felelte Alec. – Valószínőleg hajnalra megtaláljuk a holttestét – jósolta Gavin. – Gavin, igazán nem kellene ilyen közönyösen beszélnie errıl – nézett rá szemrehányóan Jamie. – Bíznia kéne abban, hogy a barátja biztonságban van. – Bíznom kéne? – Mindannyiuknak bízni kellene benne – nézett végig a hosszú asztalnál ülı társaságon a lány. – Az embernek reménykedni kell az utolsó pillanatig. Alec elrejtette mosolyát. Felesége alig egy órája van még csak itthon, és máris parancsokat osztogat. – Hamis remény lenne – jegyezte meg. – És semmi szükség rá, hogy dühös legyél, asszony. A harcosok felé intett, hogy kapcsolódjanak be a beszélgetésbe. Mindenki egyszerre kezdett beszélni, részletesen kifejtve, hogy szerinte mi történt Angusszel. Míg a találgatások a legváltozatosabb skálán mozogtak, addig a végsı következtetés teljesen egyöntető volt: Angus halott. Jamie az étkezés hátralévı idejében csendben maradt, hallgatta a férfiak találgatásait. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az eltőnt ember fontos lehetett számukra. Mégsem tápláltak reményt, hogy életben van. Edith és Annie nem szóltak bele a vitába. Csak a vacsorára figyeltek. Alec megérintette Jamie karját. Amikor a lány ránézett, odakínált neki egy darab ürühúst. – Köszönöm, nem kérem. – Ezt most megeszed. – Nem. Alec hitetlenkedve húzta fel a szemöldökét. A nı képes vitatkozni vele az emberei elıtt. Hihetetlen! Jamie szerint férje igencsak elképedt. Sejtette, nincs hozzászokva, hogy ellentmondjanak neki. – Nem kérek ürühúst, de azért köszönöm, hogy megkínáltál.
– Edd meg– parancsolta Alec. – Gyenge vagy. Össze kell szedni magadat. – Elég erıs vagyok már – suttogta Jamie. – Alec, nem tudom megenni az ürüt. A gyomrom nem bírja. Még a szagától is rosszul vagyok. A vacsora többi része nagyon finom volt, de egy falat sem megy már le a torkomon. – Akkor menj és fürödj meg. – Komoran ráncolta a homlokát, amikor meglátta a lány szeme alatt a fáradság árnykarikáit. – Hamarosan leszáll a sötétség, és a csípıs hideg, ami vele jön, beeszi magát a csontjaidba, ha nem vagy az ágyban. – És a te csontjaidba is beeszi magát? – Nem – vigyorodott el a férfi. – Mi skótok keményebb fából vagyunk faragva. Jamie felnevetett. A kellemes hang magára vonta a teremben levık figyelmét. – Saját szavaimat fordítod ellenem – jegyezte meg. Alec erre nem szólt semmit. – Hol fogok aludni, Alec? – Velem. Hangja nem hagyott teret a vitának. – De hol? – erısködött. – A paraván mögötti ágyon alszunk, vagy a fenti szobák egyikében? Megfordult és a galéria felé mutatott, amikor hirtelen megtorpant. Egyszerően nem hitt a szemének. Szeme tágra nyílt elképedésében. Jamie felállt és a bejárat felé fordult. A falon fegyverek lógtak. Betöltötték a bejárati ajtó mindkét oldalán a teljes falfelületet. Mégsem az igézte meg, hogy férjének egész arzenál lóg a falán. Nem. A kard vonta magára figyelmét, ami a szemközti fal központi helyén függött. Hatalmas, Herkuleshez méltó gyönyörő fegyver volt, markolatában zöld és vörös csiszolt gyémántok csillogtak tucat számra. Úgy néztek ki, mint a kövér szılıfürtök. Meredten nézte a kardot egy hosszú percig, mielıtt a többi fegyverre fordította volna tekintetét. Aztán nekiállt megszámolni ıket. Összesen öt kard lógott a buzogányok, lándzsák és egyéb fegyverek között, melyeknek még a nevét sem tudta. Igen, öt kard volt; újra megszámolta ıket, hogy megbizonyosodjon. És mindegyik átkozott darab Alecé volt. Ó, hogy kacaghatott rajta, amikor felajánlotta, hogy nehezen összekuporgatott vagyonkáját arra költi, hogy kardot csináltasson neki. Bolondot csinált magából, igen, de Alec bőne akkor is nagyobb, mert hagyta. Túlságosan is zavarban volt saját naivitása miatt, semhogy férjére nézzen. Továbbra is a falat bámulta, miközben feltette kérdését Gavinnek. – Gavin, az a sok fegyver mind
a férjemé, igaz? – Igen – válaszolta a férfi. Alec felé nézett, hogy lássa, mit szól felesége megváltozott viselkedéséhez. Alec bizonyára hallotta a hangján, hogy remeg és pirulását is észrevette. Gavin arra gondolt, hogy milyen különös. Úrnıje nagyon csendes, majdnem félénk volt a vacsora alatt. Alig szólt két szót. Alec a feleségét figyelte, arcán lassú mosoly terült el, ahogy a lány felé fordult. Jamie csípıre tette a kezét. Még ahhoz is volt bátorsága, hogy rosszallón összevonja a szemöldökét. Gavint lenyőgözte a nı átalakulása. Azt hitte, hogy úrnıje félénk, de amikor meglátta az elsötétülı ibolyakék szemeket, megváltoztatta véleményét. Lady Kincaid most egyáltalán nem látszott félénknek. Úgy nézett ki, mint aki harcra készen áll. És Alec volt az a férfi, akivel össze akart csapni. Lehet, hogy nincs tisztában vele, milyen vad természete van Alecnek? Gavin úgy döntött, hogy biztosan fogalma sincs róla, különben nem merné ilyen ostoba módon kihívni a haragját. – Gavin, Angliában a férj tulajdona a feleség tulajdona is. Így van ez Skóciában is? Egy pillanatra sem vette le tekintetét a férjérıl, miközben a harcost kérdezte. – Igen, milady – felelte Gavin. – Miért kérdezi? Van itt valami, amit különösen szeretne? – Igen. – És mi légyen az? – A kard. – Egy kard, milady? – Nem, Gavin, nem egy kard – magyarázta Jamie. – Hanem a kard. Az a kard, ami ott függ a fal közepén. Azt akarom. A teremben lévık egy emberként szisszentek fel. Gavinnek leesett az álla elképedésében. Végignézett az asztalon, és nem volt nehéz kitalálnia, hogy a többiek is hallották az egész beszélgetést. İk legalább annyira döbbentnek látszottak, mint amilyennek ı érezte magát. – De hiszen az a földesúr saját kardja – nyögte ki nagy nehezen. – Minden bizonnyal… Alec harsány kacagása szakította félbe a szavait. – A feleségem fel sem tudja emelni azt a kardot – nevetett Alec. – Nincs asszony, akinek annyi ereje lenne, hogy felemelje, fıleg nem olyan asszony, aki nem bírja megenni az ürühúst. Jamie válaszolt azonnal a kihívásra. – Talán akadnak errefelé tırök, amiket fel tud emelni azzal a kevéske erejével? – kérdezte végül, megajándékozva férjét legbájosabb
mosolyával. – Természetesen. – Akkor talán… – De a tırt sem nehéz kiverni ilyen gyenge kézbıl, Jamie. A lány beleegyezıen bólintott. Alecnek egy kis csalódást okozott, hogy ilyen könnyedén gyızelmet aratott. Jamie bókolt felé, majd elindult a spanyolfal irányába. Alec hosszan figyelte csípıje ringását, majd észrevette, hogy harcosai figyelmét is felkeltette ugyanaz. Megköszörülte a torkát, hogy magára vonja a figyelmet, majd helytelenítı pillantást vetett rájuk. Jamie már majdnem eltőnt a paraván mögött, amikor visszaszólt a válla fölött. – Hacsak nem éppen alszol, Alec. Akkor az én gyenge kis kezem éppen elég erıs lesz, nem gondolod? Jó éjszakát, férjuram. Imádkozom, hogy kellemes álmaid legyenek. Alec nevetése elkísérte a paravánon túlra. – Félreértettem valamit? – értetlenkedett Gavin. – Vagy a feleséged éppen most fenyegetett meg, hogy meg fog ölni? – Nem értetted félre. – És mégis nevetsz? – Nem kell aggodalmaskodnod – szólt rá Alec. – Biztonságban vagyok. A feleségem nem fog ártani nekem. Nem olyan a természete. – Nem? İ egy angol, Alec. – Majd megérted, ha jobban megismerted. – Nagyon szép – jegyezte meg Gavin, majd bocsánatkérıen Alecre vigyorgott. – Nem tudtam nem észrevenni. – Feltőnt, hogy észrevetted – morogta Alec. – Igen…, nos, beletelik még egy kis idıbe, amíg hozzászokom – ismerte be Gavin. Mérhetetlenül zavarba jött, hogy ura rajtakapta, amint a feleségét bámulja. – Az emberek, ha kell, feláldozzák az életüket, hogy megvédjék, de hogy a hőségüket felajánlják-e, azt nem tudom. Persze csak azért, mert angol. – Nem felejtettem el, Gavin – felelte Alec. – Valahányszor csak kinyitja a száját, az akcentusa eszembe juttatja. Talán idıvel Jamie kivívja az emberek tiszteletét. Én nem fogom erıltetni ıket. – Elıször azt hittem, túl félénk, de most már egyáltalán nem vagyok benne biztos. – Csak annyira félénk, mint én – mondta Alec. – Nem sok mindentıl fél, és szeret hangot adni a véleményének. Ez is egyike rengeteg hiányosságának. De gyengébb,
mint képzeli magáról. – Értem. – Most meg mi az ördögön mosolyogsz? – Semmin, uram. – Figyelj ide! – folytatta Alec. – Azt akarom, hogy gondosan ırizd Jamie-t, valahányszor nem vagyok idehaza. Egy percre sem tévesztheted szem elöl, érted? – Veszélyt szimatolsz? – Nem. Te csak teljesítsd a parancsomat anélkül, hogy megkérdıjeleznéd. – Természetesen. – Azt akarom, hogy minél simább legyen a beilleszkedése. Meglehetısen gyenge. – Már említetted – jegyezte meg Gavin meggondolatlanul. Alec helytelenítı pillantást vetett helyettesére, hogy lássa, egyáltalán nem értékeli a megjegyzését. – Még a vér látványától is rosszul lesz. – Akárcsak az ürü látványától. A két férfi felnevetett. De vidámságuk nem tartott sokáig. Ahogy Alec végignézett az asztalon, elmúlt a nevethetnékje. Emberei mind a paravánra meredtek. Lehet, hogy nem bíztak uruk feleségében, de hogy meghódította ıket, az biztos. Jamie-nek fogalma sem volt róla, milyen felzúdulást okozott. Türelmesen megvárta, míg a szolgák megtöltik a dézsát forró vízzel egy ısz hajú, halk szavú nı vezetésével, akit Friedának hívtak. Frieda már készült elmenni, amikor Jamie megkérdezte tıle, hol van a konyha. – A pokolba’ vagy még azon is túl – suttogta a nı. – Ó, édes istenem, nem úgy gondútam, asszonyom. Jamie visszafogta nevethetnékjét. Szegény asszony határozottan rémültnek látszott. Nem akarta tovább növelni a zavarát. – Nem mondom el senkinek – ígérte. – Úgy érted, hogy a konyha külön épületben van? Frieda olyan hevesen bólintott, hogy kibomlott a kontya. – Néha olyan kemény a tél, hogy térdig érı hóba’ köll átgázolnunk, mire idejutunk. Oszt olyankor megfázni is könnyebb. – Holnap megmutatod nekem, hol van az az épület. – Mér akarja látni? – Most, hogy én vagyok az úrnı, lehet, hogy megváltoztatok egy-két dolgot – magyarázta. – Az, amit elmondtál, úgy hangzott, hogy nem ártana a konyhát közelebb hozni a fıépülethez.
– Komolyan gondújja, asszonyom? – kérdezte Frieda szemmel látható lelkesedéssel. Aztán összeráncolta a szemöldökét és halkan megjegyezte. – Én nem nagyon híresztelném azokat a változtatásokat, fıleg nem Edith elıtt. İ szereti azt hinni, hogy ı az úrnı itten. İ nagyon szeret ám parancsolgatni. Jamie mosolygott. – Ez is meg fog változni. Az idısödı asszony sugárzó mosolyából látta, hogy sikerült egy odaadó, hő szövetségest találnia. – Jobb lesz, ha megfürdik, mielıtt kihől a víz – javasolta Frieda, majd elment. Jamie Frieda megjegyzésén gondolkodott, miközben kihámozta magát ruháiból. Egy hang nélkül ereszkedett a kádba. Nem akart zajt csapni, mivel Alec és harcosai ott voltak egy ugrásra tıle, de mire megmosta a haját, már túl fáradt volt, hogy azzal törıdjön, meghallják-e vagy sem. Magára húzott egy tiszta hálóinget, gondosan megkötözgette az élénk rózsaszín szalagokat, majd bemászott a hatalmas ágyba. Fél órába telt, amíg kifésülte és félig megszárogatta a haját. Gondolatai egyre Alec kardja körül forogtak. Igazán megalázó volt, hogy hagyta arról leckéztetni magát, milyen fontos egy harcos számára a megbízható fegyver. Most mégis mosolyognia kellett rajta. Egyszerően képtelen volt sokáig haragudni Alecre. Halkan kuncogni kezdett, amikor eszébe jutott, hogy azt javasolta férjének, kérje meg Danielt, hogy tanítsa meg karddal bánni. Alec bizonyára azt gondolta, hogy nincs több eszem, mint egy tyúknak. Utolsó gondolata, mielıtt álomba merült volna, árulkodó volt: azt kívánta, bárcsak Alec is mellette lenne már. Az isten szerelmére, ı itt szép lassan kezd beleszeretni a barbár skótba.
Láttam, milyen tekintettel bámulta a spanyolfalat. Az angol boszorka már elérte, hogy Alec megkívánja ıt. Hát ilyen sekélyes volt a Helena iránti szerelme, hogy ilyen könnyen pótolni tudta? Ezek szerint elfelejtette a leckét. Valószínőleg már a feleségének is adta a szívét. Istenem, remélem, hogy így történt! Akkor a nı halála sokkal fájdalmasabb lesz a számára. Nem várok. Mielıbb megölöm ıt.
Tizedik fejezet Suttogás ébresztette fel. Elıször azt sem tudta, hol van. A gyertyák még égtek, a paraván mögött árnyak mozogtak. Jamie egy percig figyelte a sötét árnyalakokat, mire eszébe jutott, hogy hol is van. Újabb suttogást hallott. Erısen fülelt, hátha elkap egy-két szót, és amikor sikerült, azonnal felébredt és reszketni kezdett a félelemtıl. Nagyon is megértette a szavakat. Az utolsó kenet feladásának szentségét hallotta, a búcsúzó lélek szent rítusát. Ezek szerint megtalálták Angust. Jamie gyorsan keresztet vetett, belebújt a köntösébe, és indult, hogy ı is imádkozzon. Tudta, hogy kívülállóként kezelik, de akkor is Alec felesége volt. Vagy nem az a kötelessége, hogy férje mellett álljon, mikor végsı búcsút vesz egy barátjától? Alec nem hallotta, ahogy közeledett. Jamie megállt a háta mögött, és a papot figyelte, aki az ima szövegét olvasta. A testet a paravánnal szemközti asztalra fektették. Az öreg pap lila szegélyő fekete gyásztalárját viselte, és az asztal túlsó végén állt. Haja is, arcszíne is szürke volt, hangjából szomorúság csendült. Alec az asztal másik végén állt. Különbözı rangú katonák töltötték meg a teret kettejük között. Anna, Edith és egy harmadik asszony, akirıl Jamie feltételezte, hogy ı Elizabeth, a kandalló mellett álltak. Jamie szíve megesett a gyászoló asszonyon. Látta, hogy könnyek peregnek le Elizabeth arcán. Ezzel együtt a nı egyetlen hangot sem adott ki, és ezért Jamie még jobban csodálta. Hasonló körülmények között ı biztosan hangosan jajgatna. Lábujjhegyre állt férje mögött, hogy jobban lássa a férfit, akit siratnak. Elıször azt hitte, halott. Hozzászokott már a legkülönbözıbb sérülésekhez, ezért nem lepıdött meg az elé táruló szörnyő látványon. Mindent vér borított, legalábbis elsı látásra. Ugyanakkor Jamie nem tudta volna megmondani, mennyi ebbıl a látszat, és mennyi a komoly sérülés. A harcos mellén széles vágás húzódott. Bal karja el volt törve a csukló közelében, de Jamie úgy látta, hogy tiszta törésrıl van szó. Hadviselt férfi volt, kemény vonásokkal és sötét hajjal. Egy hatalmas ütés nyomán feldagadt a szemöldöke, groteszk külsıt kölcsönözve neki. Jamie sokáig bámulta a púpot, azon töprengve, hogy vajon az ütés okozta-e a halálát. A halottnak hirtelen megrándult az arca. Annyira apró mozdulat volt, hogy
valószínőleg észre sem vette volna, ha nem pont az arcát nézi mereven. Felcsillant a remény szikrája. A férfi lélegzésére koncentrált. Alig észlelhetıen ugyan, de mégis lélegzett. gyengén, de biztosan. Ez jó jel, mert ha a halál ólálkodna itt prédára lesve, a haldokló remegı hörgése vibrálna a levegıben. A felismerés mégis meglepte. Angus nem haldoklik… még nem. Egy örökkévalóság, mire a pap befejezi az imát. Jamie nem akart várni. A férfi, akit sirattak, seblázat kap és biztos, hogy meghal még mielıtt a nap felkel, hacsak nem sikerül ellátnia a sebeit. Jamie megveregette Alec vállát. A férfi azonnal megfordult, majd felesége és a sebesült közé állt, hogy eltakarja elıle a véres testet. Nem tőnt túl boldognak, hogy ott látta. – İ Angus? – suttogta a lány. Alec bólintott. – Menj vissza az ágyba, Jamie – parancsolta. – Nem halt meg. – Haldoklik. – Nem hiszem, Alec. – Feküdj le. – De, Alec… – Most! A parancs keménysége megriasztotta. Szó nélkül megfordult és visszament az ágyhoz. Magában ezalatt felsorolta, mi mindenre lesz szüksége, hogy Angusnek segítsen. Amikor visszatért Alechez, mindkét keze tele volt értékes orvosságos üvegeivel. Köntösének egyik zsebébe egy nagy tőt szúrt és egy guriga erıs cérnát dugott, míg másik zsebébıl három fehér harisnya kandikált ki. Jamie szilárdan eltökélte, hogy segít a harcoson férje támogatásával, vagy ha kell, anélkül. Csak abban reménykedett, hogy Alec nem sok hőhót csap, mielıtt beadja a derekát. Merthogy be kell adnia a derekát, az biztos. A pap befejezte az imát és letérdelt. Alec intett az embereknek, megfordult és majdnem leverte a lábáról Jamie-t. Ösztönösen utánanyúlt, hogy megtartsa. Kimondhatatlanul dühös volt a lányra. Ezt az arcáról is világosan le lehetett olvasni, nem szólva a kıkemény szorításról Jamie vállán. A lány mély lélegzetet vett, mielıtt megszólalt. – Angliában van egy régi szokás, Alec. Nem gyászolunk meg senkit, csak ha már meghalt és nem hívunk hozzá papot, csak ha haldoklik. Sikerült felkeltenie Alec figyelmét ezzel a kijelentéssel. – Alec, nem tudhatod
biztosan, hogy Angus haldoklik. Engedd meg, hogy megvizsgáljam a sérüléseit. Ha az isten úgy dönt, hogy magához veszi, akkor úgy sem változtat a dolgokon, ha én is megnézem. Míg a válaszra várt, félresöpörte Alec kezeit. Sokáig kellett várnia. Alec úgy nézett rá, mintha elvesztette volna az eszét. Jamie megpróbált elmenni mellette, de férje elállta az utat. – Csupa vér. – Láttam. – A vértıl rosszul leszel. – Ezt meg mibıl gondolod? Alec nem válaszolt. – Nem leszek rosszul. – Ha mégis, akkor nagyon elégedetlen leszek veled. És ha még ennél is jobban kiabál, talán még a mennyezet is rájuk omlik, gondolta Jamie. – Akár megengeded, akár nem, mindenképpen megvizsgálom. Most menj az utamból. Alec nem moccant, de a határozott parancs hallatán tágra nyílt a szeme. Jamie szerint azt fontolgatta, hogy megfojtsa-e. Erre úgy döntött, hogy parancsolgatással nem megy semmire. – Alec, megszabtam én neked, hogyan harcolj a banditák ellen, akik megtámadtak minket idefelé? A férfi nem is volt hajlandó ilyen ostoba kérdésre felelni. De Jamie megfelelt helyette. – Természetesen nem tettem ilyesmit. Mert nem tudok semmit a harcról, férjuram, viszont rengeteget tudok a gyógyításról. Segíteni fogok Angusnek, és kész. Most pedig, kérlek, állj félre az útból. A barátodnak iszonyú fájdalmai vannak. Az utolsó megjegyzésével sikerül elérnie, hogy Alec végre együttmőködjön. – Honnan tudod, hogy fájdalmai vannak? – Láttam, ahogy megrándult az arca. – Ez biztos? – Igen. A hangjából áradó vadság meglepte a férfit. Felesége a szeme láttára változott anyatigrissé. – Tedd, amit tenned kell. Jamie megkönnyebbülten felsóhajtott, és az asztalhoz sietett. Az asztal egyik sarkára lepakolta üvegcséit, majd Angus fölé hajolt, hogy megvizsgálja a sebeit. A harcosok visszatértek az asztalhoz. Nagyon dühösnek látszottak. Alec arra gondolt, hogy bármelyik pillanatban zendülés törhet ki. Karjait összefonta a mellén, és lassan
pásztázta tekintetével embereit, amíg mindenki rá nem figyelt. Nyilvánvaló volt, mind arra várnak, hogyan reagál felesége tiszteletlen közbeavatkozására. Jamie nem figyelt a harcosokra. Gyengéden összenyomta a homlokán lévı seb széleit, majd a mellén éktelenkedı vágásra összpontosított. – Az, amit gyanítottam – jelentette ki. – Súlyos? – kérdezte Alec. – Nem, csak látszat. – Látszat? – Igen. Azt jelenti, hogy súlyosabbnak látszik a seb, mint amilyen valójában – magyarázta. – Akkor nem haldoklik? A kérdést a pap tette fel. Az idıs ember talpra küzdötte magát, a megerıltetéstıl zihálva. Olyan vad arckifejezéssel meredt Jamie-re, amilyet a lány még sohasem látott. – Jó esélyei vannak, atyám – válaszolta Jamie. Hallotta, ahogy az egyik nı felzokog, és kitalálta, hogy Elizabeth lehet az. – Szeretnék segíteni – jelentette ki a pap. – Nagyra értékelném a segítségét – mondta Jamie. Hallotta, ahogy a harcosok zúgolódnak mögötte, de nem törıdött velük. Férjéhez fordult. – Láttam, hogy el akartad hagyni az embereiddel a termet, de hacsak nem valami fontos elintéznivalóról van szó, szeretném, ha maradnál és segítenél. – A dobozt akartuk megépíteni. – Dobozt? – értetlenkedett Jamie. – A koporsót – szólt közbe a pap. Jamie hitetlenkedve bámult rájuk. Legszívesebben befogta volna Angus fülét, hogy ne is hallja ezt a szörnyő beszélgetést. – Az isten szerelmére, képesek lennétek a sírba tenni Angust, amikor még meg sem halt? – Nem, várni fogunk – felelte Alec. – Biztos vagy benne, hogy meg tudod menteni? – Mit segíthetek? – kérdezte Gavin, mielıtt Jamie válaszolhatott volna. – Több fényre van szükségem, vászoncsíkokra, egy kupa forró vízre, tálakra, vízzel teli tálakra és két egyenes fadarabra, kb. ilyen hosszúakra – mutatta a kívánt méretet. Még ha azt is gondolták, hogy kérései értelmetlenek, nem mondták neki. – Eltört a keze, lányom. Le akarod vágni? – Angus inkább meghal, mintsem fél karral éljen – morogta az egyik harcos Jamie
mögött. – Nem vágjuk le a karját – jelentette ki Jamie. – Helyretesszük. – Te meg tudod ezt csinálni? – Igen. A harcosok szorosabbra fogták a kört az asztal körül. Gavin utat tört úrnıjéhez. – Itt van a forró víz, amit kért, és a háta mögött vannak a tálak. Jamie kinyitotta egyik üvegcséjét, valami barna port csippentett ujjai közé, beleszórta a kupába, majd jól elkeverte. Amikor a víz színe sötét lett, átadta a kupát Gavinnek. – Megfogná ezt nekem? – Mi ez, úrnım? – szaglászta meg a férfi a kezében tartott kupát. – Álomital Angusnek. Ez a fájdalmát is enyhíteni fogja. – Hiszen már alszik. Jamie nem ismerte fel a hangot, de tudta, hogy valamelyik harcos közölte véleményét. Hangja remegett a dühtıl. – Bizony, hogy alszik – morogta egy másik. – Még a vak is látja. – Nem alszik. – Jamie igyekezett kordában tartani indulatát. Tudta, el kell nyernie a bizalmukat, ha azt akarja, hogy segítsenek neki. – Akkor mér nem szól hozzánk vagy néz ránk? – Mert nagyon erıs fájdalmai vannak – magyarázta Jamie. – Alec, tartanád a fejét, hogy könnyebb legyen megitatni? Alec volt az egyetlen, aki nem vitatkozott vele. Közelebb lépett az asztalhoz és megemelte Angus fejét. Jamie elırehajolt, két kezébe fogta a férfi arcát és beszélni kezdett hozzá. – Angus, nyisd ki a szemed és nézz rám. Háromszor is meg kellett ismételnie a parancsot – az utolsót már kiabálva –, mire a harcos végre kinyitotta a szemét. Meglepett moraj futott át az embereken. Sikerült meggyıznie a Hitetlen Tamásokat. – Angus, ezt meg kell innod – utasította a férfit. – Ettıl csökkenni fognak a fájdalmaid. – Nem engedte, hogy visszazuhanjon kábulatába, míg le nem nyelte az utolsó korty italt is. Aztán megkönnyebbülten felsóhajtott. – Egy-két percbe beletelik, míg a gyógyszer hatni kezd – nézett fel. Látta, hogy Alec mosolyog. – Még mindig belázasodhat és meghalhat – suttogta, mert attól tartott, hogy túl korán ébreszt reményt. – Nem meri megtenni. – Nem?
– Azok után, ahogy kiabáltál vele, semmiképp. Jamie érezte, hogy elvörösödik. – Muszáj volt felemelnem a hangom – magyarázta. – Csak így tudtam elérni, hogy reagáljon a kérésemre. – Azt hiszem, elaludt – vetette közbe Gavin. – Mindjárt meglátjuk. – Jamie újra a harcos fölé hajolt, arcát két kezébe fogta. – Múlik már a fájdalmad? Angus lassan kinyitotta a szemét. Üveges tekintetén Jamie látta, hogy a gyógyszer már hatni kezdett. Arca is ellazult, megnyugodott. – A mennyországban vagyok? – kérdezte rekedt suttogással. – Te angyal vagy? Jamie rámosolygott. – Nem, Angus. Még mindig a Felföldön vagy. A harcos arcán rémület suhant át. – Édes jó istenem – fohászkodott. – Nem a mennyben vagyok, hanem a pokolban. Miféle gonosz játékot őz velem az ördög? Úgy nézel ki, mint egy angyal, de úgy beszélsz, mint egy… angol. Az utolsó szavakat már üvöltötte, és rögtön küzdeni is kezdett. Jamie olyan közel hajolt a füléhez, hogy akár meg is csókolhatta volna, és kelta nyelven suttogni kezdett. – Nyugodj meg, barátom. Biztonságban vagy, skót kezek között – hazudta. – Képzeld azt, hogy az angolokkal csatázol, ha ettıl jobban leszel, de hallgass el végre. Hagyd, hogy az ital álomba ringasson. Szándékosan igyekezett utánozni az itteniek beszédét, bár az ı füleinek szörnyen hangzott. Angus szerencsére már túl álmos volt, hogy észrevegye. Abbahagyta a ficánkolást és lehunyta a szemét. Mosollyal az arcán merült álomba. Jamie arra gondolt, hogy biztosan az ellenséges angol katonákat számolgatja, akiket meg fog ölni. – Mit mondott neki, milady? – kérdezte az egyik katona. – Azt mondtam neki, túl makacs ahhoz, hogy most adja be a kulcsot – válaszolta kedvesen. Gavin zavartan nézett rá. – De honnan tudta, hogy Angus makacs vagy sem? – Végül is skót, nem igaz? Gavin Alecre nézett, hogy lássa, sértésnek vagy bóknak kell-e venni Lady Kincaid megjegyzését. Alec mosolygott. Gavin erre úgy döntött, hogy úrnıje minden bizonnyal csak tréfált. Homloka kisimult, és azon kezdett töprengeni, vajon mennyi idı kell, míg megérti ezt a különös angol nıt. Édes hangja legalább olyan csalóka volt, mint a külseje. Olyan finom, törékeny jószágnak látszott, férje válláig is alig ért
fel. Erıs, érzékien rekedtes hangjával rá tudta volna venni, hogy bármilyen kérését teljesítse, ezért állandóan résen kellett lennie. – Én is szeretnék segíteni. A sírós hang Elizabethé volt. Az asztal másik oldalán állt, Jamie-vel szemben. A világos hajú asszony még mindig rémültnek látszott, de ugyanakkor elszántnak is. Amikor Jamie rámosolygott, az asszony bizonytalanul bár, de visszamosolygott. – Angus a férjem. Mindent megteszek, amit mond. – Köszönöm, hogy segítesz – mondta neki Jamie. – Nedvesítsd meg ezt a ruhát és nyomd a homlokán levı sebre – utasította. Jamie elıvette zsebébıl a három harisnyát, és az egyiket ráhúzta a lécre, amit Gavin hozott. Mielıtt befejezte volna, az egyik harcos már rá is húzta a második harisnyát a másik lécre. A lány keze megremegett, mert tovább már nem odázhatta el a rettegett feladatot. Itt volt az ideje, hogy helyre tegye Angus törött karját. – Angliában az utóbbi idıben elterjedt, hogy párnácskákat használnak az altatáshoz de én nem helyeslem ezt a módszert – morogta maga elé. – Imádkozom, hogy Angus átaludja, ami most következik. – Mélyebben aludna, ha párnácskát használna? – kérdezte az egyik harcos. – Ó, igen, de lehet, hogy fel sem ébredne. A legtöbben nem szoktak. Több a kár, mint a haszon, nem gondolják? A harcosok azonnal helyeselni kezdtek. – Alec, segítened kell, mert nekem nincs elég erım hozzá – mondta férjének. – Gavin, hosszú vászoncsíkokra lesz szükségem, hogy a léceket összeköthessem. Jamie a harmadik harisnyát Angus kezére húzta. Megállt, amíg öt lyukat nem vágott bele, aztán áthúzta a férfi ujjait a nyílásokon. Valahányszor megérintette a karját, gyors, aggódó pillantást vetett Angus felé, nem ébredt-e fel. – Alec, fogd meg Angus kezét, Gavin, maga a felsı karját tartsa – utasította a férfiakat. – Húzzátok, de könyörgöm, lassan, hogy helyre tudjam tenni a csontot. Elizabeth, fordulj el, kérlek. Nem akarom, hogy ezt lásd. Jamie mély levegıt vett, hogy egy kissé megnyugodjon. – Istenem, de nem szeretem ezt a részét a munkámnak. – morogta. – Rajta, legyünk túl rajta. Háromszor is próbálkozott, mire sikerült a csont két végét megfelelı módon összeilleszteni. Az egyik lécet a kar aljához illesztette, a másikat pedig fölé. Reszketett a keze. Alec helyén tartotta a léceket, amíg Jamie körbetekerte ıket újra
meg újra. Mire befejezte, Angus karja szilárdan rögzítve volt. – Tessék, a legrosszabbon már túl vagyunk – sóhajtott fel megkönnyebbülten. – De a mellkasa, milady – emlékeztette a pap. Hosszan, fájdalmasan köhögött, mielıtt folytatta. – Jókora vágás van rajta. – Rosszabbnak néz ki, mint amilyen valójában – nyugtatta meg Jamie. A teremben felhangzó sóhajra elmosolyodott. Amikor több fényt kért, majdnem megvakult a rengeteg gyertya fényétıl, amit a harcosok odatartottak neki. Jamie kért még egy kupa melegvizet. Kinyitotta egy másik üvegcséjét, jókora adag narancsszínő port szórt a vízbe, aztán a meglepett papnak adta a kupát. – Igya ezt meg, atyám. Segít a köhögésén – mondta neki. – Biztosan nagyon fáj. A pap szóhoz sem jutott. A lány gondoskodása megdöbbentette. Nagyot kortyolt a kupából, majd elfintorodott. – Igya meg minden cseppjét, atyám – parancsolta Jamie. A pap makacskodott egy kicsit, de aztán engedelmeskedett. Jamie most teljes figyelmével Angus mellsebe felé fordult. Majdnem egész éjszaka dolgozott. A seb tele volt kosszal és alvadt vérrel. Jamie lelkiismeretes aprólékossággal tisztogatta ki a sebet, mert múltbéli tapasztalataiból, no meg édesanyja intelmeibıl tudta, hogy a sebben maradt legapróbb piszok is végzetes lehet. Nem értette ugyan, hogy miért, de tudta, hogy igaz és hitt benne. Amikor elkészült, tővel és cérnával összevarrta a cakkos sebszéleket. Alec megparancsolta, hogy hozzanak egy ágyat a nagyterembe. Sejtette, hogy Jamie szeretné a közelében tudni a betegét, és Angus kunyhója jókora távolságra volt. Angus felesége egyetlen szót sem szólt a hosszú éjszaka alatt. Nem moccant helyérıl, és szemével követte Jamie minden mozdulatát. Jamie alig figyelt rá. Olyan hosszú idıt töltött a harcos fölé hajolva, hogy amikor végül felegyenesedett, éles fájdalom hasított a derekába, még a lélegzete is elakadt. Hátratántorodott. Mielıtt visszanyerte volna az egyensúlyát, vagy egy tucat kéz nyúlt ki, hogy támogassa. – Elizabeth, kérlek, segíts bekötözni a férjed mellkasát – kérte Jamie, hogy bevonja az aggódó tekintető asszonyt is a munkába. Elizabeth égett a vágytól, hogy segíthessen. Alighogy elkészültek, Alec az ágyhoz cipelte barátját. Jamie és Elizabeth követte. – İrült fájdalmai lesznek, ha magához tér – jósolta Jamie. – Legyen a kezed ügyében egy jó erıs medve, Elizabeth. – De felébred? – Elizabeth hangjában mosoly bujkált.
– Igen, fel fog ébredni – erısítette meg Jamie. Hagyta, hogy a nı eligazgassa a takarót férje körül, aztán megkérdezte. – Hová ment Edith és Annie? – Hazamentek a kunyhójukba aludni – felelte Elizabeth. Megcirógatta férje homlokát, a gyengéd, gondoskodó mozdulat elárulta, mennyire szereti ıt. – Én majd felkeltem ıket, ha… meghal. Jamie döbbenten nézett Alecre. Murdock atya horkolni kezdett, ezzel magára vonta mindenki figyelmét. Az idıs pap egy széket húzott az asztal mellé, és most abban terpeszkedett. – Jaj, istenem! – kapott a fejéhez Jamie. – Elfelejtettem mondani, hogy az italtól álmos lesz. – Itt aludhat – jelentette ki Alec, majd Angus feleségéhez fordult. – Elizabeth, menj és pihenj le. Gavin és én majd ırködünk, míg vissza nem térsz. Elizabeth elkeseredett arckifejezésébıl Jamie kitalálta, hogy a nı nem akarja magára hagyni férjét. Mégis azonnal bólintott, és az ajtó felé indult. Jamie feltételezte, hogy az uraság iránt érzett engedelmessége felülkerekedett aggodalmain. – Alec, ha te lennél beteg, én biztos, hogy egy tapodtat sem mozdulnék mellıled. Miért ne aludhatna itt Elizabeth? Megpihenhetne az egyik székben, vagy talán használhatná a fenti szobák egyikét. Elizabeth azonnal megfordult. – Nagyon jól elleszek – mondta gyorsan. Alec az egyik nırıl a másikra nézett, aztán bólintott. – Menj és szedd össze a holmidat – utasította. – Az emeleti szobában fogsz aludni. Ki kell pihenned magad. Ne feledd, Angus borzasztó dühös lesz, ha magához tér, és azt látja, hogy kimerült vagy. Elizabeth pukedlizett. – Köszönöm, uram. – Marcus, vidd haza Elizabetht és hozzátok el a holmiját. Jamie az ágy mellett állt és Angust nézte. Elizabeth odalépett mellé, habozott egy kicsit, majd megérintette a kezét. – Köszönöm szépen úrnım – suttogta. – Nem lesz szükség arra, hogy felkeltsd Editht és Annie-t – felelte Jamie. Elizabeth mosolygott. – Nem, valóban nem kell felkeltenem ıket. – Elfordult, hogy elinduljon, de meggondolta magát. – A fiam az apja nevét fogja viselni, ha majd megszületik. – És mikor következik be ez az örvendetes esemény? – Hat hónap múlva. Ha pedig lány lesz… – Igen?
– Akkor a maga nevét kapja, milady. Jamie legszívesebben felnevetett volna, ha lett volna hozzá ereje. Nagyon kimerült volt ugyan, de azért sikerült elmosolyodnia. – Hallottad ezt, Alec? Úgy tőnik, Elizabethnek nem az a véleménye, hogy a Jamie férfinév. Te mit gondolsz errıl? Elizabeth Alecre mosolygott, látta, hogy bólint, erre újra a lányhoz fordult. – Jamie? Én azt hittem, hogy Jane-nek hívják, milady. Alec nagyot kacagott. Elizabeth megszorította Jamie kezét, hogy jelezze, csak tréfált, aztán Marcusszal az oldalán elhagyta a termet. – Szokott ez az ember egyáltalán mosolyogni? – fordult Jamie Alechez, amikor magukra maradtak. – Kicsoda? – Marcus. – Nem, még sose mosolygott. – Nagyon győlöl engem. – Így van. Jamie neheztelı pillantást vetett Alecre, majd nekilátott, hogy újabb adag gyógyitalt keverjen, ami a láz előzésére szolgált. Visszasétált az ágyhoz, és akkor hirtelen rájött, hogy elfelejtette ellenırizni, nincs-e Angus alsótestén sérülés. Elhatározta, ezt a feladatot férjére bízza, ı pedig mindvégig lehunyva tartotta a szemét, míg Alec elvégezte a vizsgálatot. – Nincs rajta több sérülés – jelentett ki a férfi. Jamie felsóhajtott, de megkönnyebbülése rövid életőnek bizonyult. Ahogy kinyitotta a szemét, Alec ott állt tıle alig egy lépésre és gyanúsan mosolygott. – Elpirultál, asszony. Válaszolj nekem egy kérdésre – parancsolta lágy, ugrató hangon. – Ha mégis lett volna rajta seb, mit tettél volna? – Befoltozom, ha ez lehetséges – felelte Jamie. – És valószínőleg végig pirultam volna. Ne felejtsd el, Alec, én csak egy gyenge asszony vagyok. Várta, hogy férje ellentmondjon. – Na, igen, tényleg az vagy. Alec tekintetétıl még jobban elpirult. Mi a csuda lelte a férfit? Úgy néz rá, mint aki szeretne még mondani valamit, csak épp nem döntötte el, hogyan kezdjen hozzá. – Már megint csúnya vagyok, férjuram? El tudom képzelni, hogy nézhetek ki. – Soha nem voltál csúnya. – Félresimított egy hajtincset a homlokáról. A gyengéd mozdulattól a lány megborzongott. – De tényleg szörnyen nézel ki.
Jamie nem tudta, hogy fogadja ezt a megjegyzést. Alec mosolygott, tehát nem akarta megsérteni. Vagy mégis? Férjének igazán különös fogalmai vannak arról, mi humoros és mi nem. Minél tovább nézte a férfi, Jamie annál jobban összezavarodott. – Tessék, itasd meg ezt Angusszel – nyomta férje kezébe a kupát. – Az utóbbi órákban úgy osztogattad a parancsokat, mint egy hadvezér a csatatéren. Most meg úgy viselkedsz, mint egy szemérmes szőzleány. Mi okozta ezt a változást? – Te – ismerte be a lány szemlesütve. – Mindig szégyellıs leszek, ha így nézel rám. – Ezt jó tudni. – Nem, egyáltalán nem jó, hogy tudod – morogta Jamie. Elvette férjétıl a kupát, Angushöz sietett vele, és addig ügyeskedett, míg az utolsó cseppig bele nem diktálta betegébe az italt. – Az akarom, hogy viseld a plédemet – szólalt meg Alec. – Mi? – Azt akarom, hogy a színeimet viseld. – Miért? – Mert már hozzám tartozol – magyarázta Alec türelmesen. – Akkor fogom a színeidet hordani, amikor majd én is úgy érzem, hogy hozzád tartozom, Kincaid. Egy perccel sem elıbb. Erre mit mondasz? – Megparancsolhatnám, hogy… – De nem fogod. Alec elmosolyodott. Felesége lassan kezdi kiismerni ıt. De ı is kezdte megtanulni, hogyan mőködik a lány elméje. Az ostoba nıszemély még nem vette észre, hogy szíve máris meglágyult férje iránt. De mégis szerette volna tıle hallani az igazat. – Komolyan gondoltad, amit Elizabethnek mondtál? Valóban mellettem maradnál, ha megsebesülnék? – Természetesen. Még csak hátra sem nézett, ahogy hozzátette. – Nyugodtan eltörölheted az önelégült vigyort az arcodról, férjuram. Bármelyik feleség a férje mellett maradna. Ez a kötelessége. – És te persze mindig teljesíted a kötelességed. – Így igaz. – Két hetet adok, Jamie, hogy eldöntsd, mit is akarsz, de végül az én plédemet fogod viselni.
Mialatt Jamie-t nézte, megdöbbentı erıvel tört rá az igazság. Azt akarta, hogy a lány valóban gondját viselje. Hogy szeresse ıt. Annak ellenére, hogy ı szilárdan eltökélte, nem fog beleszeretni a lányba. Az ok egyszerő: egy harcosnak nem kell szeretnie a feleségét; az asszony a tulajdona. Ennek pedig jó oka van: a szerelem csak bonyolulttá teszi a kapcsolatot. Ráadásul elvonja a figyelmét földesúri kötelezettségeirıl. Nem, soha nem tudna beleszeretni Jamie-be. De átkozott legyen, ha a lány nem szeret bele hamarosan. – Két hét. Jamie-nek nem volt szüksége a figyelmeztetésre. – Nagyon erıszakos vagy, férjuram. – Jó, hogy észrevetted. Alec kiment a terembıl, közben hallotta felesége halk nevetését. Az emberei odakint várnak, és szeretnének hírt hallani sebesült barátjukról. Néhány száz harcos győlt össze a virrasztásra. Addig nem térnek nyugovóra, amíg nem látták Angust. Ehhez joguk volt, és Alec nem akarta megtagadni tılük. Angus akkor kezdett ébredezni kábult álmából, amikor Jamie lehunyta szemeit, hogy pihenjen egy kicsit. A padlón térdelt, lábait köntöse szegélye alá rejtve, haja sátorként terült vállaira. Angus felnyögött, amikor mozdítani akarta fájdalomtól lüktetı karját. Meg akarta dörzsölni a sajgó kart, de amikor megpróbálta felemelni a másik kezét, érezte, hogy valaki megfogja. Kinyitotta a szemét, és azonnal meglátta a nıt. A lány feje a férfi combja mellett pihent, szemei csukva voltak. Nem tudta, miért, de biztosra vette, hogy ibolyakék szemei vannak, tiszta és elbővölı kék szemek. Angus úgy vélte, a lány alszik, de amikor mozdítani próbálta a kezét, az nem engedte. Ekkor harcosok tódultak be a terembe. A barátai valamennyien mosolyogtak rá és Angus igyekezett viszonozni üdvözlésüket. Igaz, hogy szörnyen fájt mindene, de a többiek mosolya azt jelezte, hogy nem fog meghalni. Talán a halotti ima valaki másért szólt, gondolta. Alec és Gavin a bejáratnál várakoztak. Alec a feleségét nézte, Gavin viszont a férfiakat figyelte. Különleges pillanat volt ez. A harcosok döbbenten bámulták az eléjük táruló látványt. Mind tudták egytıl-egyig, hogy Lady Kincaid hozta vissza barátjukat a biztos halálból. Angus halvány mosolya megerısítette a csodát. A terembe a harcosoknak csak a harmada fért be, de amikor az elsı férfi letérdelt és fejet hajtott, a többiek követték példáját, még az udvaron lévı harcosok is mind letérdeltek.
Ez hőségeskü volt. Alec tudta, hogy az emberek nem Angus elıtt térdeltek le. Nem, Angus egyenlı volt velük. Elıtte soha nem térdelnének le. A harcosok Lady Kincaidnek nyilvánították ki hőségüket és bizalmukat. És felesége átaludta a néma hőségesküt. – Azt mondtam, hogy hosszú idıbe telik majd, míg Lady Kincaid elnyeri az emberek bizalmát – fordult Gavin Alechez. – De tévedtem. Még egy napig sem tartott. Marcus és testvére akkor sétáltak be, amikor az utolsó harcos is elhagyta a nagytermet. Gavin mellett állva várták meg, hogy Elizabeth Annie-vel az oldalán beérje ıket. – Látod, Annie? Mondtam, hogy Angus jobban van. Nézd, mosolyog – suttogta Elizabeth az örömteli hírt, aztán elengedte Annie kezét, és férjéhez sietett. – Lady Kincaid megmentette Angus életét – mondta Gavin Marcusnak. – Ez itt az öröm ideje, nem a haragé. Miért vagy ilyen komor? – Angus Lady Kincaid segítsége nélkül is megmaradt volna. Ez volt isten akarata. Kemény hangja felkeltette Alec figyelmét. – Te nem fogadod el a feleségemet, Marcus? – kérdezte gyanúsan lágy hangon. A férfi azonnal megrázta a fejét. – Elfogadom ıt, mert a feleséged, Alec, és természetesen az életem árán is megvédelmezem. De a bizalmamat nem nyeri el ilyen könnyen. Annie és Edith Marcus mellett állt, és arckifejezésük pontosan tükrözte a férfiét, ahogy a beszélgetést hallgatták. Alec mindegyiket megnézte magának. – Mindannyian szívesen kell, hogy fogadjátok. Megértettétek? A két nı azonnal engedelmesen bólintott. Marcusnak egy kicsit több idıbe telt, amíg engedelmeskedett. – Hát ilyen hamar elfelejtetted a mi Helenánkat, Alec? – Már majdnem három éve történt – szólt közbe Gavin. – Nem felejtettem el – jelentette ki Alec. – Akkor miért… – Azért nısültem meg újra, hogy kedvére tegyek a királynak, és ezt te is nagyon jól tudod, Marcus. Mielıtt elfordulnátok a feleségemtıl, gondoljatok végig valamit, mindannyian. Jamie is a királya parancsának engedelmeskedett, amikor hozzám jött feleségül. İ sem akarta jobban ezt a házasságot, mint én. Tiszteljétek legalább azért, mert teljesítette a kötelességét. – Tényleg nem akart a feleséged lenni? – Annie szemei tágra nyíltak a meglepetéstıl. Alec megrázta a fejét. – Az egyetlen ok, amiért hajlandó vagyok veled errıl beszélni,
Annie, mert Helena testvére vagy. Jamie egy másik embernek volt elkötelezve. Ugyan miért akart volna hozzám jönni? – Az angolok legalább annyira győlölnek minket, mint mi ıket – vetette közbe Gavin. – A feleséged nem is tudja, hogy milyen szerencsés – suttogta szégyellısen Annie. Alecnek mosolyognia kellett Annie félénk ıszinteségén. Otthagyta a három embert, alvó feleségéhez ment és gyengéden a karjaiba vette. Szorosan magához ölelte. Gavin követte, hogy átvegye az ırséget Angus betegágyánál. – Kíváncsi vagyok, Alec, mennyi ideig tart a feleségednek, hogy elfogadjon minket. – Nem kell hozzá sok idı – jósolta Alec. Az ágy felé nézett, aztán hátraszólt a válla felett. – Megszokik itt, Gavin, majd meglátod.
Tizenegyedik fejezet Három háborút is indított már az elsı héten. Jamie indítékai meglehetısen tiszteletre méltóak voltak. Elhatározta, hogy a lehetı legjobban kihasználja a helyzetet, elfogadva a tényt, hogy egy neves földesúr felesége. Megteszi a kötelességét mint feleség, és gondot visel férjére és háza tájára. Bármilyen nehéz lesz Alec számára elfogadtatni ezt, ı nem fog kibújni a kötelezettségei alól. Valahol a tudata mélyén élt a remény, hogy mialatt szorgalmasan végzi háziasszonyi kötelességeit, néhány alapvetı változást is sikerül bevezetnie. Ha komolyan eltökéli magát, még az is lehet, hogy civilizált embereket farag ezekbıl a felföldi barbárokból. A háborúk, egyik a másik után, tulajdonképpen észrevétlenül lopakodtak Jamie nyomában. İ még csak véletlenül sem akart konfliktusokat szítani. Nem, csakis a skótok a hibásak az ostoba szokásaikkal, makacs természetükkel, de legfıképpen merev büszkeségükkel. Tehet ı róla, hogy ezeknek a barbároknak egy csepp sütnivalójuk sincs? Jamie egészen délig aludt másnap, miután Angust összefoltozta. Úgy vélte, megérdemli a pihenést, amíg eszébe nem jutott, hogy vasárnap van, és elmulasztotta a misét. Kötelessége, hogy részt vegyen a szertartáson, és a felismerés, hogy senkinek nem jutott eszébe felébreszteni, bosszantotta. Most kénytelen lesz az egyik shillingjét arra használni, hogy bőnbocsánatot vegyen magának. Krémszínő ingruhát vett magára, arra rubinvörös köpenyt, dereka köré fonott övet tekert jó lazán, ahogy az már divatos volt. Azért, mert nem a királyi udvarban éltek, ı lépést tartott a kor divatjával, noha nem volt könnyő dolga. Nem akarta, hogy ezek a
barbár skótok csak egy lenézett vidéki lányt lássanak benne. A klán fejének a felesége és ez azt jelenti, hogy mindig divatosan kell járnia. Megfésülte a haját, tett egy kis színt az arcára, aztán indult, hogy megnézze betegét. Ha Angusszel minden rendben, akkor megkeresi a papot, és meggyónja bőneit. Már elıre rettegett a penitencia miatt. Úgy látszott, mellé szegıdött a szerencse. Nemcsak Angus aludt békésen, de a pap is a nagyteremben volt. A harcosokkal társalgott. Amikor Jamie-t meglátta, megpróbált felkászálódni. – Kérem, atyám, maradjon ülve – mosolygott rá a lány. – Még be sem lettünk mutatva egymásnak – mondta a pap. – Murdock atya vagyok, Lady Kincaid. Nem volt könnyő megérteni a beszédét. Hangja olyan vékony volt, mint a haja. Akcentusa csak nehezítette a problémát. Úgy hangzott, mint akinek rettenetesen kell köhögnie. Jamie visszafojtotta a késztetést, hogy köhögjön a pap helyett. – Enyhült a fájdalom a mellkasában, atyám? – Igen, milady, nagyon is. Ilyen jól már régen nem aludtam. Az ital csodát tett velem. – Szeretnék egy gyógykenıcsöt készíteni, amivel majd a mellkasát kell bedörzsölnie. Isten segítségével, hét végére elmulasztjuk a köhögését. – Köszönöm, lányom, hogy van idıd az ilyen öregemberrel is törıdni. – Figyelmeztetnem kell, atyám, hogy az a kenıcs távol tartja majd a barátait is. – Nem bánom – mosolygott Murdock atya. – Angusnek nyugodt éjszakája volt? – Most alszik, de korábban Gavinnek kellett megfékeznie. Mindenáron le akarta tépni a kötést a rossz kezérıl. Elizabeth annyira kétségbeesett, hogy fel akart ébreszteni. De Gavin ágyba parancsolta. Jamie elkomorodott a hírek hallatán, közben a harcos magdagadt ujjait vizsgálgatta. Az ujjak színét kielégítınek találta, és ez megnyugtatta. Aztán a férfi homlokára tette a kezét. – Nem lázasodott be – jelentette ki. – Az imái megmentették ıt, atyám. – Nem, lányom – vitatkozott vele a pap. – Egyedül te mentetted meg ıt. Az isten úgy döntött, hogy Angus továbbra is köztünk maradhat, ezért az ı nagy bölcsességében téged küldött, hogy elvégezd a dolgát. A dicsérettıl Jamie zavarba jött. – Ami azt illeti, bőnöst küldött – bökte ki gyorsan, hogy mielıbb túl legyen a kényelmetlen vallomáson. – Elmulasztottam a ma reggeli misét – tette hozzá magyarázólag, miután egy shillinget csúsztatott az atya kezébe. –
Kérem, fogadja el ezt bőnbocsánatul. – De, úrnım… – Nem, atyám. Mielıtt határozna a büntetésrıl, meg kell hallgatnia az okaimat. Nem mulasztottam volna el a misét, ha Alec idıben felkelt – mondta. Kezét csípıjére tette, haját pedig hátravetette a vállára. Murdock atya bájosnak találta a mozdulatot. Jamie töprengve vonta össze a szemöldökét. – Ahogy így végiggondolom, ez legalább annyira Alec bőne is, mint az enyém. Mi a véleménye, atyám? A pap nem válaszolt elég gyorsan. – Tudja, atyám – folytatta Jamie –, minél többet gondolkozom a problémán, annál inkább meggyızıdésemmé válik, hogy valójában Alecnek kellene shillinget adnia. Végül is, ez az ı bőne. Murdock atya nem tudta követni a lány gondolatait. Úgy érezte, mintha forgószél száguldott volna el mellette. Forgószél, amin azonban áttör a napfény. Legszívesebben felnevetett volna örömében. A borongó homály, amely Alec otthonát uralta Helena halála óta, most már odébb fog állni. Ebben biztos volt. Látta, hogy nézett ura a feleségére elızı éjjel, míg a lány Angusszel volt elfoglalva. İ legalább annyira meglepett volt, mint a többiek… és legalább annyira örült. – Atyám? – szólította Jamie. – Mi a véleménye a gondomról? – Egyikıtök sem vétkezett. – Nem? Murdock atya elmosolyodott a lány meglepetésén. Lady Kincaid határozottan megdöbbent. – Nagyon ájtatos vagy, úrnım, ugyebár? Bőn lenne, ha meghagyná a papot ebben a hitében. – Ó, dehogy, atyám – tiltakozott sietve. – Nem hagyhatom, hogy ezt higgye. Csak az otthoni papunk, tudja… nos, ı igazán ájtatos, és meg kell mondanom, hogy a kirótt penitenciái egyenesen borzasztóak szoktak lenni. Azt hiszem az unalom tette ilyen szigorúvá. Egyszer arra kényszerítette Agnest, hogy vágja le a haját. Szegény Agnes, egy hétig sírt utána. – Agnes? – Az egyik szeretett nıvérem – magyarázta Jamie. – Rettenetes bőnt követhetett el – jegyezte meg Murdock atya. – Elaludt a mise alatt – vallotta be Jamie. A pap igyekezett visszafojtani a nevetését. – Mi nem vagyunk ilyen szigorúak. Megígérem, hogy soha nem fogom levágattatni a hajad, milady.
– Milyen kár, hogy akkoriban nem maga élt velünk – sajnálkozott Jamie. – Agnesnek a hajvágás után kisimultak a göndör fürtjei, és azóta is egyenes a haja. – Hányan vagytok a családban? – Öten voltunk lányok, de a legidısebb, Eleanor meghalt, amikor hétéves voltam. Nem nagyon emlékszem rá. Agnes és Alice ikrek, utánuk Mary következik, és én vagyok mindenki kicsikéje. A papa gyakorlatilag egyedül nevelt fel – tette hozzá gyengéd mosollyal. – Úgy hangzik, mint egy igazi család – bólintott Murdock atya. – A nıvéreid is gyönyörőek, mint te? – Ó, ık sokkal szebbek nálam – jelentette ki Jamie. – A mama éppen velem volt viselıs, amikor a papa elvette. İ elvesztette a feleségét, a mama meg a férjét rögtön az esküvı után. De ez nem zavarta a papát. Alighogy elvette a mamát, én lettem az ı kicsikéje. – Jó ember lehet – jegyezte meg a pap. – Így van – sóhajtott beleegyezıen Jamie. – Már attól is hiányzik a családom, hogy beszélünk róluk. – Akkor nem beszélünk róla többet. Fogd ezt a pénzt és költsd valami hasznosabb dologra. – Jobban szeretném, ha mégis megtartaná, atyám. A férjem lelkére igazán ráfér egy kis bőnbocsánat. Mégiscsak ı a földesúr, és embereket kell ölnie. Félre ne értsen, atyám, Alec sohasem venné el más életét alapos indok nélkül. Noha én nem ismerem ıt olyan jól, mint atyám, de hiszem, hogy nem keresi szándékosan a bajt. A szívem mélyén érzem, hogy igazam van. Hinnie kell nekem, atyám. Alec éppen jókor sétált be a nagyterembe, hogy hallhassa felesége védı szavait. – Teljesen egyetértek veled, lányom – felelte a pap. Felnézett és meglátta Alec elképedt arcát. Alig tudta visszafojtani kuncogását. – Örülök, hogy egyetért velem, atyám – sóhajtott fel Jamie megkönnyebbülten. – Mindamellett szégyen, de be kell vallanom, hogy kezd fárasztani, hogy mindig a lelkemre kell gondolni. Charles atya azt akarta, hogy minden egyes gondolatunkat gyónjuk meg. Az az igazság, hogy volt olyan idı, amikor magam kreáltam néhányat, hogy kielégítsem a papot. İ a leglelkiismeretesebb pap, és nagyon egyhangú életet éltünk. Soha semmi bőnös dolog nem történt. Murdock atya úgy gondolta, hogy inkább fanatikus az a pap, nem lelkiismeretes. – Mi itt sokkal megbocsátóbbak vagyunk, lányom.
– Ennek nagyon örülök, atyám – felelte Jamie. – Most, hogy férjhez mentem, a férjem lelki üdvével is foglalkoznom kell, és ha ez nem elég ahhoz, hogy megıszüljek, akkor nem tudom, mi kell még. Atyám, meggyızıdésem, hogy jó barátok leszünk. Talán nyugodtan szólíthatna Jamie-nek, nem gondolja? – Én azt gondolom, Jamie, hogy gyengéd szíved van. Új életet hoztál ebbe a komor kastélyba. – Valóban, atyám, a feleségemnek gyengéd szíve van – szólt közbe Alec. – Ez olyan hiba, amit remélem, hamarosan levetkızik. – A gyengéd szív nem hiba. Jamie örült, hogy még akkor tette ezt a kijelentést, amíg háttal volt Alecnek és a papra nézett. Amikor megfordult, hogy ellentmondjon férjének, egyszerően nem jutott szóhoz. Még a lélegzete is elakadt. Alec félmeztelen volt. Úgy volt felöltözve, mint egy barbár. Volt ugyan rajta egy fehér ing, de ez volt az egyetlen civilizált öltözék, ami hatalmas testét takarta. Az inget részben elfedte a vállán átvetett pléd, amelynek többi része a dereka köré volt tekerve. Széles redıkbe volt elrendezve, amit egy vékony öv fogott össze, és az egész legfeljebb combja közepéig ért. Fekete csizmája, mely szürkére kopott egyes helyeken, alig takart el valamit izmos lábszárából. Térdei csupaszok voltak, mint a baba popsija. Alec szerint a lány úgy nézett ki, mint aki bármelyik pillanatban elájulhat. Visszafogta indulatát, és türelmesen várta, hogy felesége hozzászokjon az öltözékéhez, aztán megkérdezte. – Hogy van Angus? – Elnézést, mit kérdeztél? A lány még mindig a térdeit bámulta. – Angus – ismételte erıteljesebb hangon. – Ja, persze, Angus – felelte és néhányszor rá is bólintott. Amikor még mindig nem szólalt meg, Alec ráparancsolt. – Nézz az arcomba, amikor velem beszélsz, asszony. Jamie-t megdöbbentette a rendreutasítás kemény hangneme. Gyorsan engedelmeskedett. Alec biztosra vette, hogy a lány arcáról akár tüzet is lehetne gyújtani. – Mit gondolsz, mégis mennyi idıbe telik, míg annyira hozzászoksz a ruházatomhoz, hogy ne bámulj így rám? – kérdezte, és hangjából elkeseredett düh csendült ki. Jamie gyorsan magához tért. – Hogyan bámulok rád? – nézett ártatlanul a férjére. Alec szája sarka mosolyra rándult. – Ezentúl mindig ismételgetnem kell magamat?
A lány csak vállat vont válaszul. – Van valami, amirıl szeretnél beszélni velem? Alec úgy döntött, hogy újra zavarba hozza. – Asszony, láttál már engem ruha nélkül, most mégis úgy viselkedsz… Jamie hozzásietett és kezével befogta a száját. – Éreztelek már meztelenül, férjuram, de nem láttalak. És ez nagy különbség. – Amikor rájött, hogy mit csinált, leejtette a kezét, és gyorsan hátralépett. – Figyelj arra, hogy beszélsz a pap elıtt, Alec. A férfi az égre fordította a szemét. Jamie feltételezte, hogy türelemért imádkozik. – Most pedig légy szíves mondd el, mirıl akartál velem beszélni. – Angusszel akarok beszélni – felelte Alec és az ágy felé indult, de Jamie útját állta. Kezét újra csípıre tette. – Angus alszik, Alec. Késıbb majd beszélhetsz vele. A férfi nem akart hinni a fülének. – Keltsd fel! – Az üvöltésed már valószínőleg megtette helyettem – morogta a lány. Alec mély lélegzetet vett. – Keltsd fel – parancsolta újra, majd halkabb hangon hozzátette. – És Jamie? – Igen? – Soha nem mondd meg, hogy mit tehetek és mit nem. – Miért? – Miért?! Mielıtt elég bátorságot győjtött volna, hogy válaszoljon, Jamie gyorsan emlékeztette magát, férje megígérte, sohasem veszti el a türelmét vele szemben. A férfi arckifejezésétıl megfagyott ereiben a vér. – Miért ne mondjam meg neked, hogy mit tehetsz és mit nem? Tudta, a férfinak nem tetszik a kérdés. Álla megfeszült, arcán megrándult egy izom. Kíváncsi volt, hogy vajon újkelető-e nála ez az ideges rángás. – Errefelé így mennek a dolgok – bökte ki Murdock atya. A pap nagy nehezen felállt a székérıl és Lady Kincaid mellé állt, hogy védelmezze. Aggodalma nem volt alaptalan. Hosszú évek óta ismerte Alec Kincaidet, és felismerte a villanást a szemében, ezért sietett beavatkozni Jamie oldalán, mielıtt Alec kirobban. Idıvel majd Jamie is megtanulja, hogy milyen veszélyes egy ilyen hatalommal bíró ember szavait megkérdıjelezni. Addig is ı fog vigyázni a lányra. – A lány még csak rövid ideje van itt, Alec. Biztos nem akart dacolni veled. Alec bólintott. Jamie megrázta a fejét. – Képes vagyok arra, atyám, hogy dacoljak vele, de nem akarok arcátlan lenni. Csak azt szeretném, ha megmagyarázná, miért
nem mondhatom meg neki, hogy mit tegyen. İ ugyanis folyton ezt csinálja. Jamie volt olyan vakmerı, hogy kimutassa, mennyire elégedetlen a férjével. – A férjed vagyok, asszony, és egyben urad és parancsolód. Ez a két indok elegendı számodra? Arcán újra megrándult az izom. Jamie-t megigézte a látvány. Eltöprengett, van-e olyan gyógyszer, ami megszüntetné a rángást, aztán úgy döntött, mivel Alec még mindig ıt bámulja, nem törıdik a problémával. – Nos? – lépett közelebb fenyegetıen Alec. A lány egy centit sem hátrált. Sıt, ı is tett egy lépést elıre. Alec ámultan figyelte. Arról volt híres, hogy felnıtt embereket is megfutamított, most pedig ez a semmi kis nı botor módon megpróbál szembeszállni vele. A pokolba, ismerte el dörmögve, ez a nı tényleg szembeszáll vele. A pap újra közbeavatkozott. – Csak nem akarod feldühíteni az uradat, lányom? – Alec soha nem veszíti el velem szemben a türelmét – jelentette ki Jamie, tekintetét mereven férjére szegezve. – Alec nagyon türelmes ember. – Mivel egyfolytában férjét nézte, nem láthatta a pap csodálkozó arcát. – A szavát adta nekem, atyám, és Alec soha nem szegné meg a szavát. A mindenit, jól csapdába csalta ez a lány. A férfi nem tudta eldönteni, hogy megfojtsa-e vagy inkább megcsókolja. – Azt akarod, hogy megbánjam az ígéretemet, asszony? Jamie megrázta a fejét. – Nem. A hozzáállásod mindazonáltal aggodalommal tölt el. Hogy fogjuk megérteni egymást, ha nem tudsz meghajolni. Alec, a feleséged vagyok. A pozícióm nem jogosít fel arra, hogy megmondjam neked… – Nem – jelentette ki Alec kemény hangon. – És ha valakinek itt meg kell hajolnia, az te vagy, nem pedig én. Elég világos voltam? Arckifejezése nyilvánvalóvá tette, hogy nem tőr több vitát. Jamie rá se hederített. – Egy feleség el sem mondhatja a véleményét? – Nem! – Alec mély levegıt vett, mielıtt folytatta volna. – Látom, nem érted, hogy mennek errefelé a dolgok, Jamie, és ezért megbocsátom neked mai arcátlan viselkedésedet. De a jövıben… – Nem állt szándékomban arcátlannak lenni – vágott közbe Jamie határozottan. – Csak szerettem volna megérteni a dolgot. Kérlek, mondd el nekem, Alec, hogy a feleségedként mik a kötelezettségeim. Minél elıbb neki akarok látni a teendıimnek. – Nincsenek kötelezettségeid.
Jamie úgy reagált, mintha megütötte volna. Alec látta a düh felvillanását a szemében, ahogy ellépett mellıle. Fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel a különös reakcióval. Hát nem látja ez a nı, hogy milyen figyelmes hozzá? Valószínőleg nem, hiszen újabb arcátlan megjegyzéssel toldotta meg az eddigieket. – Minden feleségnek vannak kötelezettségei. Még azoknak is, akiknek saját véleményük van. – Neked nincsenek. – A skót törvények szerint, vagy a te törvényeid szerint? – Az enyémek szerint. Azt akarom, hogy eltőnjenek azok a bırkeményedések a tenyeredrıl. Itt nem leszel rabszolga, Jamie. A lány dühösen horkantott. – Azt akarod mondani, hogy odahaza rabszolga voltam? – Igen, rabszolga voltál. – Nem igaz! – mondta szinte kiáltva Jamie. – Szóval én annyira nem számítok neked, hogy még azt sem engeded, hogy megtaláljam itt a helyem? Alec erre már nem válaszolt, már csak azért sem, mert fogalma sem volt, mirıl beszél a lány. Kemény parancsszava felébresztette Angust, majd kurta kérdéseket tett fel neki kelta nyelven. A sebesült harcos elméje meglepıen tiszta volt. Gyenge hangon ugyan, de képes volt Alec kérdéseire válaszolni. Amikor Alec befejezte a kihallgatást, Angus megpróbálkozott egy mosollyal és megkérdezte, urával mehet-e a vadászatra. Alec egyetlen fintorral elutasította az ajánlatot. Jamie hallotta, amint azt mondja a harcosnak, mihelyt jobban érzi magát, térjen haza az otthonába, ahol felesége fogja tovább ápolni. Ezután Alec megfordult és távozni készült anélkül, hogy feleségéhez egy szót is szólt volna. De Jamie utána sietett. – Alec? – Mi van? – csattant fel a férfi, és harcra készen megfordult. – Angliában bevett szokás, hogy a férj reggelente csókkal üdvözli a feleségét – hazudta. Most találta ki ugyan ezt a szabályt, de biztosra vette, hogy férje ezt nem tudja. – Nem Angliában vagyunk. – Ez mindenhol bevett szokás – morogta a lány. – Mindenhol, ahol a feleség a férje színeit viseli. – Szóval itt ez a szokás? – A hallásom kitőnı, asszony. Semmi szükség arra, hogy felemeld a hangodat.
Alec arca kemény maradt. Nem volt könnyő dolga. A lány elkeseredése nyilvánvaló volt. Azt akarta, hogy megcsókolja. Rájött, hogy most kapott egy remek fegyvert a kezébe. Nem érzett bőntudatot, amiért kihasználja a lány iránta érzett vonzalmát, inkább elkeseredett egy kicsit, hogy ez a lehetıség elıbb nem jutott eszébe. A hét végére a lány már az ı plédjét fogja viselni, számolgatta, különösen, ha addig nem nyúl hozzá. – Alec, hol lehetnének biztonságban a shillingjeim? – Mögötted a kandallópárkányon van egy doboz. Oda teheted a pénzed a többi közé. – Ha szükségem van rá, vehetek a tiédbıl is? – Engem nem érdekel – szólt vissza Alec a válla fölött. Jamie dühösen nézett férje után. Bosszantotta, hogy Alec még csak el sem búcsúzott tıle, aztán elcsodálkozott, vajon mire készül a férfi mikor a falnál megállt és levette a kardját. – Nem tudja, hová megy Alec, atyám? – fordult Murdock atyához, miután férje elhagyta a nagytermet. – Vadászni – felelte a pap, és újra leült Angus mellé. – De nem a vacsoránkat akarja meglıni, ugye? – Nem, lányom. A férfiakra vadászik, akik ezt tették Angusszel. És ha megtalálja ıket, nem hiszem, hogy azok szerencsésen megússzák a dolgot. Jamie tudta, hogy az ilyesfajta megtorlás teljesen elfogadott a harcosok mércéje szerint, de neki akkor sem tetszett. Egyáltalán nem tetszett. Az erıszak csak tápot ad az újabb erıszakoskodásnak. Ez megint olyan téma, amiben soha nem fognak egyetértésre jutni Aleckel. Jamie lemondóan sóhajtott. – Azt hiszem, hozok még néhány érmét, atyám. Csak a jóisten tudja, mennyi bőnbocsánatra lesz szüksége annak az embernek, mire lemegy a nap. Murdock atya elfojtotta mosolyát. Azon töprengett, vajon Alec rájött-e, hogy milyen jól választott. – Sok tőz fog gyulladni a hegyeinkben – jósolta, nem törıdve azzal, hogy Angus látszólag újra elaludt. – Igazat szóltál – suttogta Angus. – Hallottad, hogy kiabáltak egymással Alec és az új felesége? Ha a szemed is nyitva lett volna, akkor a szikrákat is láthattad volna, amik kettejük között pattogtak. – Hallottam ıket.
– Mit gondolsz a megmentıdrıl, Angus? – Meg fogja ırjíteni Alecet. – Éppen itt az ideje. Angus bólintott. – Eegen, éppen itt az ideje. Elég fájdalma volt már Kincaidnek. – Még nem tudja, hogy mit kezdjen vele. Látom abból, ahogy ránéz. – Vajon mindig pénzt fog adni neked, valahányszor Alec felbosszantja? – Remélem. Murdock atya vidáman kuncogott és a térdére csapott. – Idıbe telik majd, amíg a lány hozzászokik a mi életformánkhoz. De nagy élvezet lesz végignézni egy olyan öregembernek, mint nekem. Jamie visszatért, a pap kezébe nyomott további két shillinget és megkérdezte tıle, miért mosolyog. – Azokra a változásokra gondoltam, amelyeket el kell intézned, lányom – ismerte be a pap. – Nem lesz könnyő dolgod, de idıvel megszereted majd ezt a klánt legalább annyira, mint én. – Gondolt már arra, atyám, hogy maga a klán fog megváltozni? – Jamie szeme tele volt huncutsággal. Murdock kitalálta, hogy a lány csak ugratja. – Attól tartok, lányom, hogy lehetetlen célt tőztél magad elé – felelte élvezettel a pap. – Mégis, mennyire lehetetlen, atyám? Mondjuk, mint egymagamnak megenni egy óriásmedvét? – Ó, igen, pont annyira lehetetlen. – És én mégis meg fogom csinálni. – Hogyan? – sétált be a csapdába az atya. – Egyszerre mindig csak egy harapást. Murdock atya újra csapkodni kezdte a térdét, vidáman felhorkantott, amit aztán köhögı roham követett. Jamie a paraván mögé sietett, kikeverte a szúrós szagú krémet, amit ígért, majd visszament az atya mellé. Egy-két órát várnia kell, atyám, mielıtt bedörzsölné vele a mellkasát. A pap gyanakodva vette át a tégelyt. – Úgy bőzlik, mint a háromnapos hulla. – A szaga nem fontos, atyám. Ígérem, három nap alatt elmulasztja a köhögését. – Hiszek neked, Jamie. – Mit gondol, atyám, Alec haragudni fog, ha körülnézek az emeleten? – Dehogy fog. Ez most már a te otthonod is.
– Foglaltak a szobák? A pap megrázta a fejét. – Akkor felvihetem a holmimat az egyik szobába, ugye? – Fel akarod vinni a… lányom, Alec nem fog örülni, ha magára hagyod. – Pont Alecre gondolok – magyarázta Jamie. – Itt nincs semmi magánélete az embernek. Biztos vagyok benne, hogy odafönt kényelmesebb lesz neki is. Megkérné ıt, atyám, helyettem? Murdock képtelen volt nemet mondani a ház úrnıjének, amikor az rávillantotta bájos mosolyát. – Megkérdezem – ígérte meg. Murdock atya elégedett volt azzal, hogy ott ülhet Angus mellett és pihenhet. Már majdnem elaludt, amikor éles csikorgás térítette magához; fém súrlódása a kövön. A zaj felé fordult, és azt kellett látnia, hogy Lady Kincaid egy hatalmas ládával küszködik. Az elsı emeleti szobából tolta ki a bútort a lépcsıfeljáróra. Murdock atya átsietett a termen, fel a lépcsın. – Mit csinálsz, Jamie? – Arra gondoltam, hogy az elsı hálószobát használnám, atyám. Szép, nagy ablakai vannak. – De miért hurcoltad ki ezt a ládát? – Túl sok helyet foglal– magyarázta a lány. – Ne erılködjön, atyám. Elég erıs vagyok, magam is elbírok vele. A pap nem törıdött Jamie dicsekvésével, hátát nekivetette a bútornak, hogy segítsen áttolni a második szobába. – Ki kellett volna ürítened, mielıtt elmozdítod – jegyezte meg utólag. Jamie megrázta a fejét. – Nincs jogom hozzá. Ami benne van, nem az enyém, és mindenkinek joga van a magánéletéhez. – Ez a láda Helenáé volt, ezért azt hiszem, nyugodtan nevezheted a magadénak. Mielıtt Jamie reagálhatott volna erre a kijelentésre, a pap megfordult és az ajtó felé indult. – Jobb lesz, ha visszamegyek Angushöz. Mellette a helyem, amíg Gavin vissza nem ér Elizabethszel. – Köszönöm a segítséget – szólt utána Jamie. A lány egy örökkévalóságig van odafent, gondolta Murdock atya egy órával késıbb. Nem vette le szemét a szobáról, miközben azon töprengett, mit csinálhat Jamie odabent. Mikor Elizabeth megérkezett, Murdock atya elhatározta, hogy felmegy és megnézi, mivel foglalkozik a lány. Jamie még mindig a második szobában volt. Két gyertya világította meg a szobát.
Lady Kincaid a padlón térdelt a láda elıtt. Akkor csukta le a fedelét, amikor a pap belépett. – Találtál valami hasznosat? Nem is vette észre, hogy a lány sír, amíg az felé nem fordult. – Mi történt, lányom. Mi zaklatott fel? – Biztosan bolondnak tart, atyám – suttogta Jamie. – Hiszen Helena halott és én nem ismertem ıt, mégis úgy siratom, mint a saját testvéremet. Mesélne nekem Helenáról? – Alecnek kellene elmondania – húzódozott a pap. – Kérem, atyám – könyörgött Jamie. – Szeretném tudni, mi történt. Biztos vagyok benne, hogy Alec nem ölte meg. – Édes istenem, persze hogy nem – helyeselt a pap. – Hol hallottad ezt a szörnyőséget? – Angliában. – Helena öngyilkos lett, Jamie. A legelı feletti szikláról vetette le magát. – Nem lehetett baleset? Talán csak leesett. – Nem baleset volt. Látták az esetet. Jamie a fejét rázta. – Nem értem, atyám. Olyan boldogtalan volt itt? A pap lehajtotta a fejét. – Bizonyára nagyon boldogtalan volt, de jól elrejtette az érzéseit. Talán nem törıdtünk vele úgy, ahogy kellett volna, most már belátom. Annie és Edith is úgy gondolja, hogy azóta tervezte az öngyilkosságot, mióta Alechez ment feleségül. – Alec is így gondolja? – Azt hiszem. – A halála biztos nagyon megsebezte. Murdock atya nem főzött semmit a lány megjegyzéséhez, de magában elismerte, Jamie-nek igaza van. A tény, hogy Alec nem hajlandó Helenáról beszélni, azt bizonyítja, mennyire kényes ez a téma számára. – Nem gondolja, atyám, hogy egy nı, aki öngyilkosságot tervez, azzal fog törıdni, hogy magával hozza az összes dédelgetett kincsét férje házába? Még gyerekholmikat is bepakolt – folytatta. – És szebbnél szebb vásznakat. Szerintem ez nagyon furcsa olyasvalakitıl, aki… – Nem voltak tiszták a gondolatai – vélte Murdock atya. Jamie újra megrázta a fejét. – Nem, atyám, nem hiszem, hogy öngyilkosság volt. Csakis baleset lehetett.
– Nemes szíved van, lányom, és ha neked jobban esik azt hinni, hogy Helena balesetben halt meg, én nem fogok vitatkozni veled. Talpra segítette Jamie-t. A lány elfújta a gyertyákat, majd a pap oldalán lesétált a lépcsın. – Minden este imádkozni fogok a lelkéért – ígérte. Egy szolgáló sietett a terembe, meglátta Jamie-t és odaszólt neki. – A testvére van itt, milady. Jamie megragadta a pap kezét. – Ez biztosan Mary lesz – magyarázta neki. – Ugye megbocsát, atyám? Már félúton járt az ajtó felé, amikor Murdock atya bólintott. – Mindjárt behozom, hogy megismerje magát – szól még vissza a válla fölött. Jamie boldog mosollyal sietett nıvére elé. Amikor azonban meglátta ıt, mosolya eltőnt. Mary arca csupa könny volt. Jamie kutatóan nézett körül, Danielt keresve, de hamarosan rájött, hogy nıvére egyedül érkezett. – Hogy találtál ide? – kérdezte tıle, miután alaposan megölelte. – Te szoktál mindenhol eltévedni, nem én. – Én sohasem tévedek el – jelentette ki Jamie. – Most pedig hagyd abba a sírást. – Észrevette, hogy néhány Kincaid harcos ıket nézi. – Gyere, sétáljunk egyet, hogy tudjunk beszélgetni. El kell mondanod, mi dúlt fel ennyire. Jamie magával vonta nıvérét az alsó várudvar felé. – Daniel három embere kísért el – kezdte Mary, mikor sikerült összeszednie magát. – Hazudtam nekik. Azt mondtam, Daniel megengedte, hogy meglátogassalak. – Ó, Mary, ezt nem tehetted. Miért nem szóltál Danielnek, hogy szeretnél látni? – Annak az embernek semmit nem lehet mondani – morogta Mary. Felemelte sárga köpenye alját, és megtörölgette a szemét. – Győlölöm ıt, Jamie. Megszöktem tıle. – Nem, ezt nem gondolhatod komolyan. – Nem kell annyira megrémülnöd, húgom. Győlölöm, már mondtam neked. Kegyetlen és önzı. Ha elmondom, mi történt, esküszöm, te is meggyőlölöd. Elérték a falban lévı rést. Leültek az alacsony kıpárkányra. – Rendben, Mary, itt magunkban vagyunk. Hadd halljam, mi történt. – Annyira szégyellem magam, de te vagy az egyetlen, akinek el merem mondani. – Igen? – sürgette Jamie. – Daniel nem akarja, hogy az övé legyek. A mondat elhangzott. Nagy csend követte. Jamie várta, hogy Mary folytassa, Mary pedig húga reakciójára vált.
– Megindokolta valamivel? – Igen – bólintott Mary. – Elıször azt hittem, milyen megértı. Azt mondta, hagy nekem idıt, hogy jobban megismerjem és hozzászokjak. – Ez nagyon figyelmes dolog volt tıle – ismerte el Jamie. Arra gondolt, vajon Alec miért nem volt vele ennyire tapintatos. Aztán eszébe jutott, hogy Alec senkivel sem tapintatos. Mary újra sírva fakadt. – Elıször én is így gondoltam, ahogy már mondtam is. Aztán azt mondta, hogy nagyon elégedetlen velem, mert amikor azok a banditák ránk támadtak, téged használtalak pajzsul, pedig szerinte nekem kellett volna téged védeni. – Miért? – Mert te vagy a legkisebb. – Nem magyaráztad el neki, hogy én sokkal jobban képzett… – Próbáltam megmagyarázni, de meg sem hallgatott. Aztán újra megsértett, igaz, én is kemény dolgokat mondtam neki. Mégis… – Miket mondott Daniel? – Azt mondta, hogy biztosan unalmas vagyok és hideg, mert az angol nık mind ilyenek. – Ó, Mary, micsoda kegyetlenség volt tıle. Ilyet mondani a feleségének. – Nem ez a legrosszabb dolog, Jamie – suttogta Mary. – Amikor hazaértünk, egy csúnya, kövér nı várt rá, és egyenesen a karjába vetette magát. İ meg egy szóval sem tiltakozott ellene, nem lökte el magától, sıt megcsókolta ott, elıttem. Errıl mit gondolsz? – Igazad volt, nıvérkém. – Igazam volt? – Valóban meggyőlöltem ıt. – Ugye megmondtam – jelentette ki Mary. – Nos, szerinted mit kellene most tennem? Soha nem találnék vissza a papához, az meg biztos, hogy Daniel emberei nem hinnék el, hogy bírom az engedélyét, hogy hazalátogassak Angliába. – Szerintem sem hinnék el – értett egyet Jamie. – A papát akarom! – Elhiszem, Mary, nekem is nagyon hiányzik. Néha én is szeretnék hazamenni. – Alec is azt hiszi, hogy unalmas vagy és hideg? Jamie vállat vont. – Még nem mondta. – Neki is van babája?
– Mije? – Van Alecnek szeretıje? – Nem tudom. Biztosan van neki más asszonya – suttogta Jamie. – Jaj istenem, Mary, erre eddig nem is gondoltam. – Itt maradhatok veled, Jamie? – Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Mary bólintott. – Tudod, Mary, amikor elıször találkoztunk a férjeinkkel, azt hittem, hogy Daniel a kedvesebb kettejük közül. Mosolygott és olyan vidám természetőnek tőnt. – Én is azt hittem elıször. Jamie, mi van, ha Danielnek igaza van, és valóban unalmas vagyok? És hideg, mind a jégcsap? Vannak olyan nık, akik nem tudnak megfelelni egy férfi elvárásainak. Azt hiszem, Ruth néni is ilyen volt. Emlékszel, milyen hővösen viselkedett mindig a férjével? – İ mindenkivel hővös volt – vetette közbe Jamie. – Tudom, hogy nagyon kínos ez a téma neked, de kíváncsi lennék…. – Igen, Mary? – Minden férfi olyan, mint Daniel, vagy Alec jobban… Jaj, nem is tudom, mit akarok kérdezni. Már félek attól, hogy Daniel hozzám nyúl, és ez az ı hibája. Jamie-nek fogalma sem volt, hogyan segíthetne Marynek, de eltökélte, hogy megpróbálja. – Meg kell találnom Alecet, mielıtt elindul a vadászatra – vetette oda nıvérének. – Engedélyt kell kérned tıle, hogy itt maradhassak? – kérdezte Mary aggodalmas hangon. – Mi van, ha nem engedi meg? – Nem kell tıle engedélyt kérnem – kérkedett Jamie. Igyekezett, hogy hazugsága nagyon is igaznak hangozzék. – Más ügyben kell vele beszélnem. Menj, várj meg a nagyteremben. Mutatkozz be a papunknak. Tetszeni fog neked. Nem is hasonlít Charles atyára. Mihelyt beszéltem Aleccel, csatlakozom hozzád, és befejezzük ezt a beszélgetést, ígérem. Jamie figyelte, ahogy nıvére távozik, majd leszaladt a hegyrıl. Gondolta, elıbb az utat nézi meg, hogy elindult-e Alec az embereivel, de alighogy kijutott a falon túlra, máris egy sor katona állta el az útját. Teljesen eltorlaszolták a felvonóhidat. Jamie arra gondolt, hogy valószínőleg az égbıl pottyantak ide. Félelmetesebbek voltak, mint maga a fal, és átkozott legyen, ha nem kellett mindegyikre felnéznie. – Miért álljátokk el az utamat? – fordult az elıtte álló vörös szakállú harcoshoz.
– Parancsunk van rá, úrnınk. – Kitıl? – Kincaidtıl. – Értem – felelte Jamie, és igyekezett elrejteni fellobbanó dühét. – A férjem elhagyta már a várat? – Nem – mondta a férfi, és szeme sarkában mosoly bujkált. – Ott áll maga mögött. Jamie nem hitt neki, amíg meg nem fordult és szemközt nem találta magát Alec mellkasával. – Úgy mozogsz, mint az árnyék – morogta, amikor újra szóhoz jutott. – Mégis, hová indultál? – érdeklıdött Alec. – Téged kerestelek. Miért parancsoltad meg az embereidnek, hogy ne engedjenek ki? – A saját biztonságod érdekében. – Ez azt jelenti, hogy rab vagyok? – Ha így akarod felfogni a helyzeted, akkor igen. – Alec, délutánonként szeretnék kilovagolni. Ha megígérem, hogy nem szököm el, akkor… – Jamie, soha nem gondoltam, hogy el akarsz szökni – vágott közbe Alec némileg elkeseredetten. – Akkor miért? – Hogy el ne tévedj. – Nem szoktam eltévedni. – Ó, dehogynem. – És ha megígérem, hogy nem tévedek el? Alec nem is válaszolt erre az ostobaságra. Gavin közeledett, kantáron vezetve Alec ménjét. Mielıtt Jamie elmagyarázhatta volna, hogy Maryrıl szeretne vele beszélni, a férfi már nyeregbe is vetette magát. Jamie eléállt. – Itt van Mary. – Láttam. – Beszélnem kell veled a nıvéremrıl, mielıtt elmész. Kérlek, Alec, ez nagyon fontos, különben nem háborgatnálak. – Hallgatlak, asszony. Mondd el, mit szeretnél. – Ó nem, kettesben kell megbeszélnünk – magyarázta Jamie sietve. – Miért? Jamie felsóhajtott. Ez a makacs öszvér igazán nem könnyíti meg a dolgát. Mellélépett és megérintette a combját. – Kincaid, néhány percet kérek tıled kettesben. Azt
mondtad, minden kérésem teljesíted, ha az lehetséges. Nekem nagyon is úgy tőnik, hogy nem kértem lehetetlent. Jamie a földre szegezte tekintetét, amíg Alec döntésre jut. Tudta, hogy gyızött, amikor meghallotta férje sóhaját, mégis halkan felsikoltott, amikor Alec lehajolt és könnyedén a nyeregbe emelte. Alig volt ideje átkarolni a derekát, a ló máris vágtába fogott. Alec addig meg sem állt, amíg jócskán el nem távolodtak a faltól és az emberektıl. Jamie gondosan lesimította a szoknyáját, majd alaposan körülnézett, nincs-e a közelben valaki. De csak fák vették körül ıket. Alec türelme a végéhez közeledett, amikor felesége végre kibökte: - Alec, miért nem vártál, mielıtt lefeküdtél velem? A férfi erre a kérdésre nem számított. – Daniel olyan figyelmes, hogy megvárja, amíg Mary érzései felé fordulnak. Azt akarja, hogy elıbb jobban megismerje. Ehhez mit szólsz? – Azt, hogy nem igazán akar vele lefeküdni, mert ha akarna, már rég megtette volna. Én pedig azért szeretkeztem veled, mert kívántalak – folytatta. – És te is kívántál engem, nem igaz? – De igen – ismerte el Jamie. – Úgy értem, elıször nem igazán. Nézd, Alec, most Mary problémájáról beszélünk, és nem az enyémrıl. A férfit nem érdekelte a nı zavara. – Neked is jó volt. – Így van. – Jamie nem tagadta le az igazságot, bár tudta, hogy a férfi fennhéjázó gıgje ettıl csak teljesebb lesz. – Nézz rám. – Inkább nem szeretnék. – Én meg azt szeretném, ha rám néznél. A lány álla alá nyúlt, felemelte, így kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. Jamie arca vörös volt, mint a naplemente. Alec nem tudott ellenállni, lehajolt és megcsókolta összeráncolt szemöldökét. – Mondd el, mi aggaszt. – Neked jó volt? – Te mit mondasz? – Daniel azt mondja, hogy az angol nık mind unalmasak és hidegek, mint a jégcsap – és erıteljesen bólintott is hozzá, nehogy Alec azt gondolja, tréfálkozik vele. A férfi nagyot nevetett. – Ez egyáltalán nem mulatságos – mondta Jamie komolyan. – És még nem válaszoltál
a kérdésemre. – Milyen kérdésre? – ugratta Alec. – Hideg vagyok? – Nem. A lány megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Egy feleségnek szüksége van rá, hogy néha hallja ezeket a dolgokat, Alec. – Akarod, hogy most szeretkezzek veled? – Fényes nappal? Az ég szerelmére, dehogy! – Márpedig ha nem veszed el a kezed, akkor itt rögtön magamévá teszlek. Jamie csak most vette észre, hogy Alec meztelen combját szorongatja. Azonnal elkapta a kezét. – Akkor ezek szerint nem számít, hogy viselem-e a plédedet, vagy sem, ahogy korábban javasoltad. – Én nem javasoltam, hanem tényként szögeztem le. A plédemet fogod viselni, mielıtt újra hozzád érnék. Most pedig, van még kérdésed? – Dühös vagy rám? – Nem. – Dühösnek látszol. – Ne dacolj velem állandóan. – Van másik asszonyod? Alec akkor és ott eldöntötte, hogy sohasem fogja megérteni, milyen srófra jár a nı agya. A lehetı legképtelenebb dolgok miatt aggódik. – Számítana valamit, ha lenne? Jamie bólintott. – Számítana valamit, ha összejönnék egy másik férfival? – Összejönnél? – Tudod, mire gondolok. – Nem engedném meg, Jamie. – Nos, én sem. – Úgy beszélsz, mintha egyenrangú lennél velem, asszony. Tudta, hogy feldühítette. Szerette volna elsimítani a ráncokat a férfi homlokán. – Még nem válaszoltál a kérdésemre, Alec. – Nincs másik asszonyom. Jamie sugárzó mosolyt villantott rá. – Nem vagy hideg, Jamie, és ne is sértegess engem ilyen kérdésekkel. – Hogyan sértenélek ezzel a kérdéssel? – Mert az én felelısségem az, hogy tüzes legyél. És te az voltál, így van, Jamie?
Az arrogáns gıg nyugtalanította a lányt, ráadásul fogalma sem volt, miért. – Talán – suttogta a férfi száját nézve. – De talán nem, férjuram. Úgy látszik, már elfelejtettem. Alec elhatározta, hogy eszébe juttatja. Arcát két kezébe fogta és a szájára hajolt. Jamie várakozón hunyta le a szemét. Szája birtoklóan tapadt a lány ajkaira, nyelve mohón ki-be járt, utánozva a közösülési rítust, amitıl Jamie úgy érezte, menten darabokra hullik. Megpróbált elhúzódni, de Alec nem engedte. Szája lecsapott rá éhesen, újra meg újra, amíg el nem felejtette, hogy meg akarta állítani. Azt akarta, hogy még jobban lángoljon. Jamie utánozni kezdte, elıször félénken, majd egyre vadabbul, míg végül nyelveik teljesen összeolvadtak egyetlen nagy erotikus gyönyörben. Amikor a lány felnyögött és közelebb nyomult hozzá, Alec tudta, meg kell állnia, amíg nem késı, amíg el nem veszti az eszét és leteperi a lányt a földre. İ legalább annyira kívánta Jamie-t, mint a lány ıt. Elkeseredett morgással lökte el magát. Valósággal le kellett tépnie a lány kezét magáról. Jamie azonnal vállgödrébe rejtette arcát. Úgy zihált, mintha órák óta futott volna hegynek felfelé. Aztán feltőnt neki, hogy a férfi lélegzete is ziháló. Ezek szerint a csók rá is ugyanúgy hatott. Reményei azonban köddé váltak, amikor Alec megszólalt. – Ha befejezted az ostoba kérdéseidet, szeretnék visszatérni sokkal fontosabb ügyeimhez. Hogy merészel ilyen unott hangon beszélni, amikor olyan csodálatos pillanatokat éltek meg együtt. – Nem kell úgy tenned, mintha csak terhet jelentenék a számodra. – Hiszen csak terhet jelentesz – vágott vissza halk sóhajjal. Éppen akkor ösztökélte indulásra lovát, amikor a lány ellökte magát tıle. A hirtelen mozdulattól persze azonnal hátrazuhant, egyenesen a mellkasának. Az asszonynak meg kell tanulni, hol a helye a házban. Végtére is ı az úr, és jobb lesz, ha Jamie mielıbb elfogadja ezt a tényt. – Nem ismered a saját erıdet – mormolta a lány. – Tévedsz, asszony. Te vagy az, aki nem ismerte még fel az erımet. A tüzet is megfagyasztotta volna a férfi hangja. – Most… – Ne merészeld megkérdezni, hogy haragszom-e rád? – üvöltötte Alec. Jamie úgy vélte, megkapta a választ. A férfi rettentı dühös, és kész. Uramisten, legalább egy hétig fog csengeni a füle. – Nem kell kiabálnod velem, Alec. Csak azt szerettem volna megkérdezni, hogy Mary… – Ne zavarj engem a nıvéred problémájával – parancsolta, majd lágyabb hangon
hozzátette. – A családod mindig szívesen látott vendég az otthonomban. A vendég ugyan nem a legjobb szó Mary helyzetére, de Jamie úgy döntött, hogy egy napra elég egy probléma. – Igazán nem könnyő kiigazodni a hangulatodon – morogta Jamie, amikor visszaértek a falhoz és Alec a földre segítette. – Alec? – Mit akarsz még? – Azt hiszem, minden napját ki fogom használni annak a két hétnek, amit adtál. Talán te is felhasználhatnád arra, hogy megtanulj egy kicsit… törıdni velem. Alec lehajolt, megragadta az állát, úgy mondta. – Törıdni veled? A pokolba, asszony, ebben a percben még csak nem is kedvellek. Dühös elkeseredéssel beszélt, mert azt hitte, a lány gyötörni akarja. De Jamie fájdalmas tekintete láttán megbánta hirtelen kitörését. Egyáltalán nem piszkálni akarta, döbbent rá. És úgy néz ki, mint aki menten sírva fakad. Jamie hirtelen elhúzódott és nem is próbálta titkolni, mennyire dühös. Most leginkább vadmacskára emlékeztette Alecet. És egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki sírni akar. Alec ugyancsak elámult, és nem kevésbé megkönnyebbült. – Én sem kedvellek különösebben, Kincaid. És még van képe a férfinak rámosolyogni. – Szörnyen erıszakos és gıgös vagy – tette hozzá. – Nem, egyáltalán nem kedvellek. Alec intett embereinek, aztán újra lenézett feleségére. – Hazudsz. – Soha nem szoktam hazudni. – Dehogynem, Jamie, méghozzá nem is túl jól. A lány elfordult, és elindult felfelé. Alec utánanézett és arra gondolt, milyen csinos lesz, ha az ı plédjében fog járni. Jamie hirtelen visszafordult, odakiáltott neki. – Alec, ugye vigyázol magadra? Megérezte a lány hangjában a félelmet. Bólintott, hogy megnyugtassa, de nem bírt ellenállni, hogy ne ugrassa egy kicsit. – Azt hittem, nem kedvelsz különösebben, angol. Ilyen gyorsan meggondoltad magad? – Nem. – Akkor miért… – Nézd, Kincaid, ez nem a legjobb idı a hosszú vitapartira – mondta neki. Gyorsan visszasietett hozzá, hogy a harcosok ne hallják a szavait. – Neked ott a vadászat, nekem ott van Mary, akit el kell rendeznem. – Csak arra kérlek, hogy légy óvatos. –
Keze a férfi combjához ért, mire ösztönösen megveregette. Alec sejtette, hogy nincs is tudatában annak, mit csinál. Aggódó tekintetét egyenesen Alec arcára szegezte. – Tedd meg, csak hogy engem bosszants. – Észrevetted már, hogy mindig Kincaidnek szólítasz, ha dühös vagy rám? A lány belecsípett. – Én sohasem leszek dühös – jelentette ki méltóságteljesen. – Még attól sem, hogy nincs semmi kötelezettségem – tette hozzá erıteljes bólintással. – Nem bánnád, ha átrendezném a konyhát, amíg távol vagy? Legalább lenne elfoglaltságom, és megkérem a többieket, hogy az igazi munkát végezzék el. Én csak irányítanám ıket. Alecnek nem volt szíve megtagadni tıle. – Megígéred, hogy a kisujjad sem mozdítod? – Megígérem. A férfi bólintott. Mielıtt a lány újra feltartóztathatta volna, rászólt, hogy engedje el, különben magával viszi. Úgy tőnt, Jamie nemigen hisz neki. Felsóhajtott, aztán gyorsan kiverte a fejébıl, hogy fontosabb dolgokkal tudjon foglalkozni. Csak másnap, amikor Gavin beérte, jutott eszébe Jamie megjegyzése Maryrıl. Akkor azt hitte, hogy a lány csak egy rövid látogatásra érkezett. Most azonban kiderült, hogy örökre náluk szándékozik maradni. Eegen, ezt pontosan megértette, amikor Gavin közölte vele, hogy Lady Kincaid menedéket adott a nıvérének. A Fergusonok hadat üzentek. Alec sejtette, hogy Daniel rettentı dühös. Gavint visszaküldte, tartsa a szemét Jamien, egy másik megbízható emberét a csapat élére állította, hogy folytassák a vadászatot, maga pedig a Ferguson birtok felé vette az irányt. A földjeiket elválasztó határ mellett sikerült elkapnia Danielt. Alec – szándékosan – egyedül jött, de Danielt egy kisebb csapat kísérte. Mindegyikük állig fel volt fegyverkezve. Alec megállította a lovát, és várta, hogy Daniel tegye meg az elsı lépést. Nem kellett sokat várnia. Daniel kihúzta a kardját és elhajította úgy, hogy a hegye pontosan Alec ménje elıtt fúródott a földbe. Szimbolikus tett volt. Azt jelentette, hogy hadat üzent. Daniel várta, hogy Alec megismételje a rituálét. Arca közönyös volt, de a közöny gyorsan ámulattá változott, amikor megrázta Alec a fejét, visszautasítva ezzel, hogy elhajítsa fegyverét.
– Megtagadod a csatázást? – üvöltötte Daniel. Olyan dühös volt, hogy az erek kidagadtak a nyakán. – Átkozottul jól látod, megtagadom. – Nem teheted! – Éppen most tettem meg. Most Danielen volt a sor, hogy megrázza a fejét. – Miféle játékot őzöl itt velem, Alec? – követelte valamivel nyugodtabban. Már nem hangzott úgy, mintha izzó parazsakat köpködne. – Nem vívok olyan háborút, amit nem akarok megnyerni – szögezte le Alec határozottan. – Nem akarod megnyerni? – Nem. – De az ördögbe is, miért nem? – Daniel, te komolyan azt hiszed, hogy azt szeretném, két angol nı legyen a házamnál? A kérdés csillapította valamelyest Daniel dühét. – De… – Ha én gyızök, akkor ezentúl Jamie mellett Mary is velem fog lakni, amíg csak élek. Túl sokat kívánsz tılem, barátom. – Tehát nem egyeztél bele, hogy a feleséged befogadja Maryt? – kérdezte futó mosollyal Daniel. – Nem. – A feleséged el merte rejteni elılem Maryt. Elılem! És a feleségem ehhez hozzájárult. A háta mögé bújt, mint valami kisgyerek. – İk angolok, Daniel. Ott hibáztál, hogy elfelejtetted ezt az egyszerő tényt. – Ez igaz – ismerte be a férfi sóhajtva. – El is felejtettem. Akkor sem akarom, hogy a feleségem gyáván viselkedjen. Szégyenletes, hogy állandóan a húga mögé bújik… – Mary nem gyáva, Daniel – vágott közbe Alec. – Erre tanították. Jamie abban a hitben tartotta a nıvéreit, hogy majd ı megvédi ıket. Daniel elvigyorodott. – Mind a kettı bolond. – Eegen, bolondok – helyeselt Alec. – Túl régen barátok vagyunk, és nem engedhetjük, hogy a nık miatt megszakadjon ez a barátság. Jó szándékkal jöttem ide, Daniel, és arra kérlek… nem, követelem, hogy gyere el hozzám és vidd haza a feleséged. – Ez most parancs volt? – vigyorgott most már szemtelenül Daniel.
– Igen. – És ha én még mindig harcolni szeretnék? – Akkor a kedvedre teszek – húzta a szót Alec. – De új szabályt állítunk fel. Daniel cselt gyanított Alec nevetıs hangja alapján. – És mi légyen az? – A gyıztes viszi mind a két asszonyt. Daniel hátravetette a fejét és tiszta szívbıl felnevetett. Alec segített neki, hogy ne veszítse el tekintélyét az emberei elıtt. Meghagyta neki a visszavonulás lehetıségét anélkül, hogy vesztesnek tőnne. – Nem hiszem, hogy feladnád a díjadat, Alec, de nagyon megnyugtató, hogy neked sincs könnyebb dolgod a feleségeddel, mint nekem. – Majd megszokik. – Nekem vannak kétségeim Maryvel kapcsolatban. – Csak kemény kézzel kell bánni velük, Daniel. Daniel elbocsátotta az embereit, mielıtt válaszolt volna Alec megjegyzésére. – Erıs kéz és szájpecek. Az a nı egy percre se hagyta abba a panaszkodást, mióta hazaértünk. Képzeld, még azt is kifogásolta, hogy szeretım van. Alec mosolygott. – Igen furcsán gondolkodnak ez ügyben. – Talán megengedem neki, hogy Jamie-vel maradjon. – Akkor mégis háború lesz, Daniel. Mary a tiéd. – Látnod kellett volna ıket együtt. – Kihúzta kardját a földbıl és visszatette a hüvelyébe, mielıtt folytatta. – A feleséged védte Maryt, és egész idı alatt engem sértegetett. Disznónak nevezett. – Mondtak már neked rosszabb dolgokat is. – Igen, de azok férfiak voltak, és nem is éltek annyi ideig, hogy dicsekedhessenek vele. – A feleségemnek nagy természete van – mosolygott Alec. – Nem bánnám, ha valamennyi átragadna belıle Maryre. Az a nı úgy viselkedik, mint egy riadt nyuszika. – Éppen Angus támadóit üldöztem, amikor értesültem a problémádról – váltott témát Alec. – Hallottam, mi történt. Mit szólnál hozzá, ha veled mennék a vadászatra? Ha jól értem, a hegyi bárók felelısek a támadásért – utalt Daniel a klánon kívüliek egy csoportjára. Azért hívták ıket báróknak, mert ez angol titulus volt, és ennél sértıbbet egy Felföldi elképzelni sem tudott. Találó volt nagyon, mert akárcsak az angolok, ık is sötét gazemberek voltak, akik becstelen, aljas módon harcoltak.
– Örülni fogunk, ha csatlakozol hozzánk, Daniel, de elıbb vidd haza a feleséged. A csúcs közelében találkozunk. Ezek után egyikük sem szólt egy szót sem, amíg el nem érték Alec otthonát. Jamie nıvére mellett állt az udvar közepén. Mosolygott, amikor férjét meglátta, de csak addig, míg nem pillantotta meg az arcát. Mosolya úgy olvadt el, mint márciusi hó a napon. – Ó, édes istenem, Daniel úgy néz, mint aki meg akar ölni – suttogta Mary rémülten, és közelebb húzódott húgához. – Mosolyogj, Mary – utasította Jamie. – Az majd megzavarja. Alec leszállt a lováról és feléjük indult. Arckifejezésétıl még a tej is megsavanyodott volna. Jamie mély lélegzetet vett, hogy bátorságot győjtsön. – Befejezted a vadászatot, Alec? A férfi úgy tett, mint aki meg sem hallotta a kérdést. – Menedéket adtál Lady Fergusonnak? – Menedéket? – ismételte a lány. – Ilyen megvilágításban még nem is gondoltam rá. – Válaszolj! A dühös hang égette, mintha tüzes vassal sütögetnék. Az ı indulata is forrni kezdett. Hogy meri ıt bírálattal illetni a vendégei elıtt? – Mary megkérdezte, hogy itt maradhat-e, és én megengedtem neki – mondta nyugodtságot színlelve. – Ha ezt te menedéknek akarod nevezni, akkor mindenesetre igazad van. Meg fogom védeni Maryt. – A saját férjétıl? – Alec hitetlenkedve bámult rá. – Ha ez a férj egy érzéketlen tuskó, akkor igen – bólintott rá Jamie. Zord pillantással Danielre meredt, majd visszafordult férjéhez. – Megsértette a leggyengédebb érzéseit, Alec. Mégis, mit kellene tennem? – Törıdnél inkább a magad dolgával – vetette oda dühösen a férfi. – Durva volt hozzá. – Igen, az volt – kiáltotta Mary, akire átragadt nıvére heve. – Ha nem maradhatok itt, akkor hazamegyek Angliába. – Én majd hazavezetlek – morogta Jamie. Kezét összekulcsolta testvére kezével, és elszántan várta, mit szól Alec erre a fenyegetésre. – Normandiában fogtok kikötni – jósolta a férfi. Mielıtt Jamie válaszolhatott volna, Alec Mary felé fordult. Addig bámult rá mereven, míg az el nem távolodott húgától; akkor aztán karjaiba kapta Jamie-t és magához
szorította. A lány nem tiltakozott, tudta, hiábavaló lenne minden ellenállás. Ráadásul észrevette, hogy Murdock atya a lépcsın áll és ıket figyeli. Nem akarta, hogy az egyház embere azt higgye, nem viselkedik igazi hölgy módjára. – Nem megyek veled haza, Daniel – kiáltotta Mary. A kihívás nem maradt megválaszolatlanul. Daniel, termetéhez képest meglepı fürgeséggel ugrott hozzá, és mielıtt az asszony felsikolthatott volna, felkapta és arccal lefelé a nyergére dobta. Jamie kétségbeesetten próbálta megırizni méltóságát a szörnyő jelenet alatt. Szegény Mary úgy feküdt a lovon, mint egy sószsák. Megalázó volt, az igaz, de Jamie azt szerette volna, ha nıvére nem csap akkora patáliát. Dühödt kiáltásai több figyelmet vontak magukra, mint szánalmas helyzete. – Nem tudom tétlenül nézni, ahogy ennyire megalázza – suttogta Jamie. – Ó, de igenis tudod – jelentette ki Alec. – Alec, kérlek, tégy valamit. – Nem avatkozom bele, és te sem fogsz. Mary olcsón megússza. Daniel dühe legalább olyan vad, mint az enyém. A nıvéred szégyent hozott a férje nevére. Jamie figyelte, ahogy Daniel és Mary ellovagolnak. – Ugye, nem fogja igazán bántani, Alec? Félelme nyilvánvaló volt. Alec arra gondolt, félelme ésszerőtlen. – Nem fogja megverni, ha ez aggaszt – nyugtatta meg. – Mary most már az ı problémája. – Itt hagyta a lovát. – Nem lesz rá szüksége. Jamie Alec száját nézte, felidézve, milyen érzés volt, mikor megcsókolta. Ostoba gondolat volt, fıleg hogy ott volt még a nyakán Mary megoldatlan problémája, de nem tudott rajta segíteni. – Talán holnap elvihetném neki – próbálkozott, miközben azon töprengett, hogyan tudná rávenni férjét, hogy újra megcsókolja. A férfi elengedte és lassan elsétált tıle. A lány nem akarta, hogy most csak így otthagyja. – Alec, azt mondtad, hogy Daniel dühe legalább olyan vad, mint a tiéd. Nekem viszont azt állítottad, hogy te sose vagy dühös. Nem gondolod, hogy ellentmondásba keveredtél? – Félreértettél, asszony. Én azt ígértem, hogy soha nem vesztem el a türelmem veled. Elindult lefelé. Jamie felkapta a szoknyája szegélyét és utána sietett. – De akkor mi kell ahhoz, hogy elveszítsd a türelmed?
Alec nem tudott ellenállni a kísértésnek. Hihetetlenül könnyő a feleségét csapdába csalni. Nem fordult meg, hogy a lány ne lássa, hogy mosolyog. – Ha valami fontos nekem. Igazán fontos. A lány dühös horkantására mosolya szélesebb lett. – Jamie? – Mi az? – Hangjából nyilvánvaló volt, hogy legszívesebben megfojtaná. – Ne okozz több kellemetlenséget nekem. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. – Nézd, Kincaid, nem kell állandóan éreztetned, hogy mennyire alsóbbrendőnek tartasz. Így is tökéletesen értem – mondta dühösen. – Akkor, ha megszöknék, utánam sem jönnél, igaz? Alec nem válaszolt. – Igen, bizonyára nem jönnél utánam. Én túlságosan jelentéktelen vagyok, hogy fáraszd magad. – Tényleg nem mennék utánad. Jamie a földre fordította tekintetét, hogy férje ne lássa, mennyire megsebezték a szavai. Mit törıdik ı vele, hogy utána menne-e vagy sem? A férfi végül is csak egy skót barbár, emlékeztette magát. – Valakit utánad küldenék – fordult meg végre Alec, és a karjaiba kapta. – De mivel egyelıre nem készülsz elszökni, a kérdés nem olyan fontos, így van? – Kezdelek meggyőlölni, Alec Kincaid. – Valamit igazán kezdhetnél a vad természeteddel, angol – simogatta meg a lány arcát. – Próbáld meg elkerülni a bajt, amíg távol vagyok. Ennél több búcsúszóra nem számíthat, ismerte fel Jamie, ahogy a férfi nyeregbe lendült és otthagyta. Keze megérintette a helyet, ahol Alec megsimogatta. Aztán kihúzta magát, és leengedte a kezét. Majdnem győlölte Alecet. Majdnem. Eszébe jutott, hogy férje engedélyt adott a konyha átrendezésére. Kis feladat volt ugyan, de mégis feladat. Kezdetnek jó. A végén meg sem tud majd lenni nélküle a férfi, ha látja, hogy egyre csinosabb lesz az otthona. Kiegyenesítette a vállait és elszántan felnézett a kastélyra. Legjobb lesz, ha rögtön nekilát. Új lelkesedéssel mosolyodott el. Alec feladatot adott neki.
Tizenkettedik fejezet Lady Kincaid csodálatos gyógyító képességérıl futótőzként terjedt a hír Felföldön. Pedig nem is nagyították fel a történetet, mert úgy gondolták, hogy az igazság önmagában is annyira lenyőgözı, hogy nincs szükség túlzásokra. Az elbeszélés mindig ugyanúgy kezdıdött. A Kincaid harcosnak már feladták az utolsó kenetet, és csak egy hajszál választotta el a haláltól. Ez a kezdés minden alkalommal meghozta azt a figyelmet és ámulatot, amelyre a mesélı számított. A klán azon tagjai, akik a tavaszünnepen vettek részt, alig egy fél nappal azután hallották a híreket, hogy tájékoztatták ıket Angus haláláról. Lydia Louise, Angus húga és egyben egyetlen rokona – feleségét leszámítva – igencsak feldúlt állapotba került. Elıször szívbıl elsiratta korán elhunyt testvérét, majd csodás felgyógyulása miatt érzett örömében zokogott tovább. A hosszú nap végén a megzavarodott asszonyba belediktáltak egy adag bort, majd lefektették aludni. A McPherson klánból senki nem vett részt az ünnepségen. Az idıs fınök egyetlen gyermeke, alig három hónapos kisfia annyira beteg volt, hogy a klán minden embere meg volt gyızıdve arról, hogy meg fog halni. A gyermek hirtelen allergiás lett édesanyja tejére. Minden etetés után erısen hányt, és ez annyira legyengítette, hogy a végén már nem tudott szopni. McPherson uraság az erdı magányos csendjében keresett megnyugvást. A gyász szinte kiforgatta magából. Zokogott, mint egy gyermek, mert biztos volt benne, hogy mire visszatér otthonába, eltemetheti örökösét. A Fergusonok szövetségben álltak a McPhersonokkal a győlölt halászok, a McCoyok ellen. A viszály oly sok évvel azelıtt kezdıdött, hogy már senki sem tudta az okát. Másrészt viszont a Kincaidek szövetségesei voltak a McCoyoknak, amióta az egyik halász kimentett a folyóból egy fuldokló Kincaid lányt. Ettıl kezdve a Kincaidek következetesen és becsülettel kiálltak a McCoyok mellett a McPhersonok ellenében. Mégis, amikor Lady Cecily McPherson tudomást szerzett Lady Kincaid gyógyító képességérıl, nem törıdött többé a Felföld íratlan törvényeivel. Cecily McPherson akár magával az ördöggel is hajlandó lett volna alkut kötni, hogy megmentse gyermekét. Anélkül, hogy bárkinek is szólt volna a tervérıl, elment a Ferguson birtokra, és Lady Ferguson közbenjárásáért esedezett. Marynek megesett a szíve a szerencsétlen asszonyon. Mivel Daniel még mindig Angus támadóinak nyomát
kutatta, nem foglalkozott azzal, hogy az engedélyéért folyamodjon. A kicsit azonnal elvitte testvéréhez. A Kincaid birtokon mindenki tudta, hogy kié a gyermek, hiszen a hegyi emberek ismerik egymás ügyeit. Ennek ellenére egyikük sem szólt úrnıjüknek, hogy az ellenség gyermekét ápolja. Úgy vélték, Lady Kincaid amúgy sem törıdne ezzel a jelentéktelen körülménnyel. Végül is, csak egy angol, aki nem foglakozik a Felföldön dúló viszályokkal. Ráadásul nı is, és abból, ahogy kikövetelte magának, hogy átvehesse Angus gyógykezelését még férje akarata ellenére is, látnivaló, hogy makacs, mint az öszvér, és úgysem értené meg a helyzetet. Gavin tisztában volt vele, mi történik, ha a McPherson örökös Kincaid földön hal meg. Miután megnézte a kicsit, tudta, a háború elkerülhetetlen. Megparancsolta csapatainak, hogy készüljenek a harcra, és két hírnököt Alec után küldött, hogy kutassák fel, aztán türelmesen várta a McPhersonok támadását. A baba kövér és egészséges volt, amikor négy nappal késıbb egy egész hadsereg érkezett, hogy követelje a testet temetésre. Gavin csak az uraságot és két emberét engedte be. İ maga Marcusszal az oldalán, a kastély lépcsıin várt. Jamie éppen letette a babát aludni Alec ágyára, amikor meghallotta az udvarról behallatszó üvöltözést. Kisietett, hogy lássa, mi okozza a felfordulást, de megtorpant, ahogy meglátta a három zord külsejő harcost a lovak hátán. Azonnal felismerte, hogy nem Kincaid katonák, mert egészen más volt a plédjük. – Nem megyek el a holttest nélkül – üvöltötte a középen lévı hatalmas termető ember. – És amikor visszajövök, vér fogja vörösre festeni a falakat. A Kincaidek vére. – Meghalt valaki, Gavin? – kérdezte Jamie. A férfi nem fordult hátra, úgy válaszolt. Jamie sejtette, hogy nem akarja szem elıl téveszteni az idegeneket. Nem is hibáztatta érte, mert az idegenek pontosan úgy néztek ki, mint akik képesek megtámadni az embert, ha hátat fordít nekik. – A McPherson uraság a kisfiát jött visszakövetelni. A Gavin hangjában megbúvó düh megdöbbentette Jamie-t. Érezte a levegıben vibráló feszültséget, és feltőnt neki, hogy az idegenek mind ıt bámulják. Kihúzta magát, mintegy válaszul a tolakodó durvaságra. – İ a Kincaid nı? – üvöltötte a középsı férfi. – Igen, ı az – válaszolta Gavin. – Akkor ı az, aki ellopta a fiamat.
Muszáj neki minden szót üvöltenie? Jamie el sem akarta hinni, hogy a férfi az apja annak a tündéri kisfiúnak. A McPherson uraság öregember volt, sőrő, bozontos szemöldökkel, amely eltakarta sötét szemének nagy részét. Jamie gyanította, hogy a férfi legalább annyira bőzlik, mint amennyire visszataszítóan néz ki. Marcus megfordult, hogy Jamie-re nézzen. Arca nem árulta el, mit gondol, amikor ráparancsolt. – Menjen és hozza ide a gyermeket. – De gyors legyél, asszony! Jamie indult volna befelé, amikor utolérte a laird kiáltása. Megállt, megfordult, amíg szemtıl-szembe nem került a férfival. – Nekem nem sietıs – mondta nyugodtan. – A halott kisbabámat akarom! A hallása soha nem lesz a régi. Az ellenséges férfi úgy üvöltött, mint egy sebesült medve. Jamie megpróbálta visszafogni az indulatát. Azt mondogatta magának, hogy a férfi végül is halottnak hiszi a kisfiát, és a gyász megzavarta az eszét, rossz hatással volt a modorára. Egy szó sem hangzott el, amíg Jamie vissza nem tért. Az alvó gyermeket a karján hozta. A csecsemı teljesen be volt bugyolálva vastag takaróba, hogy megvédje a csípıs széltıl. Az idıs férfi arcán nem tükrözıdött semmiféle érzelem. Jamie odasétált hozzá és lehúzta a gyerek arcáról a takarót. – Adja ide nekem! – Azonnal hagyja abba a kiabálást – parancsolta a lány halk hangon. – Ha felkelti nekem itt a gyereket, miután annyit veszıdtem vele, hogy elaludjon, a pokol összes ördögét magára szabadítom. Megértette? – Felkeltem? – Épp most mondtam, hogy ne kiabáljon – emlékeztette Jamie a férfit, most már ı is emelt hangon. Azonnal meg is bánta hangos kitörését, mert a kicsi kinyitotta a szemét és nyugtalankodni kezdett a karjaiban. Rámosolygott a babára, majd újra az apa felé fordult. Nem látta a laird arcán átfutó csodálkozást, amikor a kicsi megmozdult. – Látja, hogy mit csinált? A kiabálása felizgatta a bébit – morogta Jamie. Vállára emelte a kicsit, és nyugtatóan megpaskolta a hátát. A kicsi hangosat böffentett. – Jó fiú – dünnyögte, miután gyors puszit nyomott a kopasz feje búbjára. Arckifejezése megkeményedett, amikor visszafordult a gyermek apjához. – Sose
fogom megérteni, miért áldotta meg magát az isten ilyen aranyos kisfiúval. A baba nemrég ette meg a déli adagját, és ha felzaklatja, könnyen lehet, hogy mindent kihány. McPherson nem reagált erre a kijelentésre. Jamie vonakodva adta oda neki a gyereket. Észrevette, hogy a férfi keze remeg, ahogy a kicsit tartja. – Mielıtt távozna, van néhány dolog, amit be kell tartani. Az öregember még mindig nem szólalt meg. Fiára pislogott, miközben megpróbálta összeszedni magát. Egyelıre nem mutathatta ki örömét, mert az csökkentette volna tekintélyét a Kincaidek elıtt, de az erıfeszítéstıl kidülledt a szeme. A baba újra büfizett egy nagyot, majd édesen rámosolygott, mintha tudná, apja most önmagával harcol és vizsgáztatni akarná tőrıképességét. –Nem halott! – De ha továbbra is így üvöltözik, valószínőleg halálra rémíti – jelentette ki Jamie. – Most pedig figyeljen ide, uram. Megmondaná a feleségének, hogy a baba csak kecsketejet ehet? – Nem. Jamie-t mintha villámcsapás érte volna. Mielıtt az öreg megakadályozhatta volna, kikapta a gyereket a kezébıl, a mellére fektette és ellépett a férfi lova mellıl. – Akkor a fia nélkül fog hazamenni, McPherson. Nem hagyom, hogy meghaljon a maga tudatlansága miatt. Jöjjön vissza akkor, ha majd a gyerek elég nagy lesz, hogy megvédje magát. McPherson szeme tágra nyílt a döbbenettıl. Gavinre nézett, aztán újra Lady Kincaidre. – Adja ide a fiamat! – Meg kell ígérnie, hogy csak kecsketejet adnak neki. – Az anyja tejét fogja enni, asszony. – De nem szereti az anyja tejét. – Most a feleségemet sértegeti? Jamie azt kívánta, bárcsak volna benne annyi erı, hogy egy kevés értelmet verjen az öregember fejébe. – Azt magyarázom, mit kell tennie, hogy ezt a gyereket életben tartsa – kiáltotta. – Még egy rohamot nem fog kibírni. – Közelebb ment a férfihoz, annyira közel, hogy alig egy-két centi választotta el a térdétıl. – Ígérje meg. A férfi gyors bólintása megörvendeztette Jamie-t. Visszaadta a bébit az apjának, aztán elfordult és elindult Gavin és Marcus felé. – Maga a leghálátlanabb ember, akivel valaha találkoztam – morogta. – Hálátlan?
A férfi újra üvöltött. Jamie megpördült, csípıre tette a kezét és gyilkos pillantást vetett a harcosra. – Ó, igen, nagyon is hálátlan! – Már ı is kiabált. – Meg kellett volna köszönnie, amit a babáért tettem, McPherson, nem pedig üvöltözni velem. Az uraság szeme résnyire szőkült. Jamie azonnal tudta, hogy megsértette a büszkeségét, de nem értette, hogy mivel. – Elvárom, hogy bocsánatot kérjen, amiért elhozta otthonról a fiamat – bömbölte a férfi. – Ha nem kapom meg, amit akarok, akkor itt háború lesz! – Magának nincs másra szüksége, mint arra, hogy valaki alaposan fenéken billentse, vén kecske! És meg is kapja, ha nem mutat egy kis tiszteletet! – Elrabolta a fiamat! Jamie nem akarta elhinni, hogy a férfi valóban ilyen ostoba. A ló legalább annyira ellenszenves volt, mint a gazdája. Alighogy az öregember engedett a gyeplın, az állat rögtön megpróbált Jamie vállába harapni. Úgy látszott, McPherson a lovát sem akarja jobban kordában tartani, mint saját indulatát. – Bocsánatot fog kérni! – üvöltötte újfent. Jamie elıbb a ló pofáját lökte odább, csak azután válaszolt a kihívásra. – Hogy merészeli azt követelni, hogy bocsánatot kérjek? Nem én hoztam el a fiát otthonról, és ezt maga is nagyon jól tudja. Itt ülhet, amíg gyökeret nem ereszt a lovával együtt, de tılem akkor sem fog bocsánatkérı szót hallani. A baba sírni kezdett, elvonva Jamie figyelmét. – Vigye inkább haza a fiát az anyjához – parancsolta. – És addig ne is merészkedjen Kincaid földre, amíg nem tanul egy kis jó modort. Úgy látszott, a fıúr ég a vágytól, hogy megtámadja. Szándékosan lazított a gyeplıszáron, mire a ló újra megpróbálta megkóstolni Jamie vállát. A lány orrba ütötte az állatot, ezúttal keményebben. McPherson válaszul felüvöltött. – Megütötte a lovamat. Láttátok, emberek. A Kincaid nı megütötte a lovamat. Az egy dolog, hogy megsérti a feleségemet, de megütni a lovamat… – Ó, az isten szerelmére – vágott közbe Jamie. – Azonnal távozzon, vagy magát ütöm meg. Amikor a McPherson baloldalán lévı harcos a kardjáért nyúlt, Jamie kihúzta tırét az övébıl. A harcos felé fordult és megcélozta. – Ha nem veszi el azonnal a kezét a fegyverérıl, a torkába vágom ezt a tırt, mielıtt még levegıt vehetne. És a saját magam okozta sérüléseket soha nem szoktam meggyógyítani.
A férfi habozott egy pillanatig, majd engedelmeskedett. Jamie bólintott. – Most pedig takarodjanak a földemrıl – parancsolta, a tırt visszacsúsztatva övébe. Hirtelen borzasztóan kimerültnek érezte magát. Jó ideje már, hogy így elvesztette a fejét. Egy kicsit szégyellte is magát, és végtelenül hálás volt a sorsnak, hogy csak Gavin és Marcus voltak tanúi féktelen viselkedésének. Persze, az egész McPherson hibája. A férfi biztos egy barlangban nıtt fel. Olyan is a modora, mint egy vadállatnak. Még egy szentet is kihozna a sodrából. A visszavonulás logikus lépésnek tőnt ebben a helyzetben. Jamie megfordult, elhatározva, hogy egyenesen visszamegy a kastélyba és egy pillantást sem vet a McPhersonokra. De döbbenten torpant meg, amikor meglátta maga mögött a Kincaid harcosok hosszú sorát. Mindegyikük állig fel volt fegyverkezve és harcra készen várakoztak. Ezt nem volt nehéz észrevenni, mégsem ettıl szorult össze a szíve. Harcosai élén ott állt Alec Kincaid teljes életnagyságban, és ettıl a látványtól Jamienek azonnal megfájdult a feje. Az ördögbe is, valószínőleg látta az egész jelenetet. Jamie jéggé dermedt. Hirtelen nem is vágyott másra, csak hogy megfordulhasson és visszamehessen Angliába. Egy pillanatig habozott, hogy honnan fenyegeti nagyobb veszély. Alec arcán olyan kifejezés ült, amitıl még a legnagyobb nyári hıségben is befagyott volna a folyó. McPherson hozzá képest angyalnak látszott. Alec összefonta karjait mellkasa elıtt. Lábát szétvetve szilárdan állt, mint a szikla. Jamie látta már ezt a testhelyzetet, amikor megtámadták ıket a banditák. A lány most úgy gondolta, hogy a férfi akkor szinte unott volt. Végül mégis ıt választotta. Ha meg akarja ölni, valószínőleg megvárja, amíg kettesben maradnak, gondolta elnehezülı szívvel. Ahhoz nem elég fontos a férfi számára, hogy itt most jelenetet rendezzen. Nem, talán megvárja a jövı hetet. Alec egy szót sem szólt, amikor mellé ért. Egyszerően maga mögé lökte és elıre lépett. A harcosok azonnal falat vontak Jamie köré. Lábujjhegyre állva próbált Marcus válla felett átkukucskálni, mert az eleven pajzstól semmit nem látott. A két hatalmas klánvezér között dühös nyilakként röpködtek a szavak. Jamie megdöbbent, amikor megértette, hogy Alec valójában ıt védi. A legsúlyosabb sértésnek számít, hogy egy McPherson Lady Kincaid jelenlétében a kardjához merészel nyúlni. Ó igen, Alec dühös volt. Rettenetesen dühös. Indulata pusztító volt, és Jamie gyors hálaimát rebegett magában, hogy ez a düh nem
ellene irányul. Újra hallotta a győlölt háború szót. McPherson kihívást intézett a Kincaidekhez, és Alec maga is készségesen beleegyezett a harcba. Jóságos isten, mit tett? Alec soha nem fogja elhinni, hogy ez nem az ı hibája. Ha féken tartotta volna az indulatait, biztos elkerülhetı lett volna a háború. A harcosok nem mozdultak mellıle, amíg az utolsó McPherson is el nem tőnt az ösvényen. Jamie úgy vélte, legjobb lesz gyorsan eltőnni a színrıl, mielıtt férje figyelme felé fordul. Természetesen ez nem megfutamodás, gyızködte magát. Ó nem, csak egy kis idıre van szüksége, hogy kibogozza magának ezt a zavaros históriát. Ha van egy kis szerencséje, egy-két nap alatt végez is. Hátat fordított Marcusnak, és elindult fel a lépcsın. Már azt hitte, sikerül meglépnie Alec elöl, amikor férje megragadta a karját. Mivel Gavin és Marcus is ıt figyelték, megpróbált mosolyogni. Alec komor arckifejezése láttán azonban lefagyott a mosoly az arcáról. – Megmagyaráznád? – kérdezte a férfi gyanúsan szelíd hangon. – Nem – felelte Jamie. – Most inkább nem szeretném. Alecnek nem tetszett a válasz. Arcán újra rángatózni kezdett az ideg, szorítása erısödött. Jamie elszánta magát, hogy a szemébe nézzen, hogy a férfi lássa, nem tudja megfélemlíteni, de még egy igazi pislantásra sem telt az erejébıl. – A baba beteg volt – mondta Alecnek. – És? – Gondoskodtam róla. – Hogy került ide a McPherson gyerek? – Én is ezen csodálkoztam. – Válaszolj. Nem emelte fel a hangját, Jamie mégis tudta, hogy roppant dühös. Elhatározta, hogy megkerüli a kérdést. – Alec, én egyszerően csak megpróbáltam helyesen cselekedni. Még ha tudtam volna is, hogy az az édes kisgyermek azé a szörnyeteg emberé, akkor is gondoskodtam volna róla. Annyira szenvedett szegény kicsi. Azt akarnád, hogy fordítottam volna hátat neki? – Azt akarom, hogy válaszolj a kérdésemre. – Mary a felelıs. – Mary is benne van? Miért is nem csodálkozom? – csóválta meg a fejét.
– Mary hozta el a bébit nekem. McPherson felesége elment Maryhez és könyörgött neki, hogy kérje a segítségemet. Alec végre elengedte. Jamie ellenállt a kísértésnek, és nem dörzsölte meg sajgó karját. – Most azért leszel dühös, mert Mary beleavatkozott? A férfi nem válaszolt. Gavin együttérzı pillantást vetett rá, aztán Alechez fordult. – Vajon Daniel tud róla? – Nem tudhat. Velem volt végig. Ha egyenesen hazament, akkor valószínőleg most tudja meg. Isten segedelmével lakat alatt fogja tartani a feleségét. – Marynek jó szíve van – szólt közbe Jamie. – Biztos vagyok benne, hogy Daniel nem fog rá haragudni, mert segített egy beteg gyereken. – Most bemehetsz – utasította Alec, figyelmen kívül hagyva, hogy nıvére védelmére kelt. Jamie-t felháborította a férfi rideg hozzáállása. Pedig hozzá kellett volna már szoknia. Négy napig távol volt, de igazán nem hiányzott neki. – Még nem vagyok kész arra, hogy bemenjek – szólalt meg, meglepve ezzel Marcust és Gavint. Alec viszont egyáltalán nem látszott meglepettnek, inkább lemondónak. – Elıbb kérdezni szeretnék valamit. Alec türelmetlenül felsóhajtott. – Marcus, küldj néhány embert a McPhersonok után, kövessék ıket a határig – parancsolta, mielıtt újra Jamie-nek szentelte volna a figyelmét. – Mit akarsz kérdezni? – Csak azt szeretném tudni, hogy sikeres volt-e a vadászat. – Igen. – Akkor megtaláltad az embereket, akik megsebesítették Angust? – Megtaláltam. – És? – És mi? – Megöltél valakit? Alec úgy gondolta, ennél nevetségesebb kérdést még nem tettek fel neki. A lány suttogva tette fel, majd aggodalmas pillantást vetett Gavin felé. Alecnek fogalma sem volt, mi ütött a feleségébe. Úgy tőnt, az asszony dühös rá valamiért. A nı túlságosan is komplikált volt, semhogy zavartassa magát miatta. De nagyon vonzó. Csak négy rövid napot és éjszakát volt távol, de most sokkal többnek érezte. A felismerés visszazökkentette sötét hangulatába. A lány még mindig az angol öltözékét viselte – ez azonnal feltőnt neki –, és kezdte belátni, hogy legalább
olyan makacs, mint ı maga. Vagy talán még makacsabb. – Hetet vagy nyolcat – jelentette ki kemény hangon. – Arra is kíváncsi vagy, hogyan öltem meg ıket? Jamie önkéntelenül is hátralépett, elfeledve, hogy lépcsın áll. Alec még éppen idıben kapta el, hogy megóvja a leeséstıl. – Feltételezem, ez azt jelenti, hogy nem akarod tudni. A lány széttárta a kezeit. – Nem akarom tudni, te lehetetlen alak, csak azt mondd meg, pontosan mennyien voltak. Heten vagy nyolcan? – Honnan a pokolból tudnám? – tört ki Alec. – A csata sőrőjében voltam, nem volt idım számolgatni. – Akkor legközelebb szakíts rá idıt – morogta Jamie. – Kérlek, legközelebb számold meg ıket. Ez a legkedvesebb, amit megtehetsz. – Miért? – Mert már csak nyolc shillingem maradt, azért. Alec nem tudta, mirıl beszél a lány. Ez ugyan nem lepte meg; soha nem tudta, mirıl beszél. Arca színtelen volt, ez emlékeztette rá, mennyire nem bírja felesége a csatákat. Feltételezte, azt szeretné, ha senkit nem ölne meg. Ez olyan mulatságos gondolat volt, hogy nem tudta elfojtani mosolyát. A pokolba, lehet, hogy akár kétszer annyi embert is megölt. A csata nagyon vad volt. De ezt az információt nem óhajtotta megosztani Jamie-vel. – Mosolyogsz, Alec. Ez azt jelenti, hogy csak ugrattál? – Igen – hazudta a férfi, hogy előzze gondterhelt arckifejezését. A lány ránézett és úgy tőnt, nem nagyon hisz neki. Aztán felkapta szoknyája szegélyét és besietett a kastélyba. – Alec, mégis mit képzel Jamie, mi történik, amikor utoléred az ellenségeidet? – csodálkozott Gavin. – Halvány fogalmam sincs. Gavin elfojtotta vigyorgását. – Mellesleg – váltott témát – Franklin elırelovagolt, hogy szóljon, az emberek úton vannak hazafelé a Gillebrid birtokról. Legkésıbb holnap délutánra megjönnek. Néhány csatlakoztak hozzájuk a Harold klánból is. Tiszteletüket akarják tenni. – Egy fenét – horkantott Alec. – A feleségemet akarják látni. – Így van – helyeselt Gavin. – A szépsége már legendává vált. Ehhez jön még a tény, hogy megmentette Angus életét. Figyeld meg, hamarosan a mi küszöbünkön fog táborozni mindenki, akinek valami fájdalma van.
– Hogy van Angus? – Már kezelhetı. – Ez meg mit jelent? – Vissza akart térni a kötelezettségeihez. A feleséged éppen akkor kapta el, amikor elhagyta a házát. Elizabethnek kellett a segítségére sietnie. – Gavin jót nevetett, mielıtt folytatta volna. – Egész a kastélyig hallatszott Angus kiabálása. Amikor odaértem… – Felemelte a hangját Jamie-vel szemben? – Jó oka volt rá – magyarázta gyorsan Gavin, mikor meglátta, hogy ura milyen dühös lesz. – Az úrnı elvette tıle a kardját. Alec erre a kijelentésre felhúzta a szemöldökét. – Akkor valóban jó oka volt rá – bólintott elvigyorodva. – Aztán mi történt? – Az úrnı még csak fel sem emelte a hangját, mégis perceken belül visszaparancsolta az ágyba. Alec az istálló felé indult, kezeit összefonta a háta mögött. Gavin mellette sétált. – Nem bízom Harold embereiben, legkevésbé pedig léhőtı fiaiban – tért vissza várható látogatóikhoz. – Az ikrekben? – Justinnal gondok lesznek – szögezte le Alec. – Megszokta, hogy elvegye, amit akar. – Gondolod, hogy képes lenne más asszonyára szemet vetni? – Biztos vagyok benne. Haroldnak elvetemültebb fiai vannak, mint maga az angol király. – Olyan csinos külseje van, hogy a nık mind a lábai elé esnek. Különös, hogy bár Philipnek hasonló a külseje, mégis egészen más a természete. Túl félénk, hogy bármivel is próbálkozzon. – Én Philipben sem bízom – morogta Alec. Gavin mosolygott. – Úgy beszélsz, mint aki törıdik a feleségével, Alec. – İ a tulajdonom – jelentette ki a férfi. – Ha valaki megsérti ıt, engem sért meg. – Nincs könnyő dolga – jegyezte meg Gavin. – A feladat, amit adtál neki, természetesen segített valamit, de Edith nem könnyíti meg a helyzetét. Minden parancsát felülbírálja. Annie sem jobb. Még csak nem is beszél Jamie-vel. Alec nem válaszolt, mivel észrevette Jamie-t, aki lefelé sietett a lépcsın. – Mégis mit képzelsz, hová mész? – kiáltott oda neki. – Meglátogatom a kovácsot – kiáltott vissza a lány. Befordult a sarkon, és hamarosan
eltőnt a szemük elöl. Alec megcsóválta a fejét. – Az a bolond asszony megint rossz irányba indult. Gavin halkan kuncogott. – Alec, állandóan könyörög, hogy adjak még neki valami feladatot. Azt nem engedhetem, hogy köveket cipeljen, de arra gondoltam… – Mi az ördögrıl beszélsz? – vágott közbe Alec. – Miféle köveket kell cipelni? Gavin zavartan nézett urára. – Hát a konyha – emlékeztette. Mivel Alec továbbra is értetlenül nézett, Gavin magyarázkodni kezdett. – Te adtál neki parancsot, hogy átalakítsa a konyhát, nem? Alec vállat vont. – Lehetséges – ismerte el. – Egy gyenge pillanatomban. De akkor is, nem hinném, hogy akár egy óránál többet vesz igénybe a konyha átrendezése, akármit is akar átrendezni. – Átrendezni? – csodálkozott Gavin. Az isten irgalmazzon neki, de nem bírta megállni nevetés nélkül. – Mi az ördögöt nevetsz? – akarta tudni Alec bosszankodva. – A feleségem talán azt mondta neked… – Nem, nem. Jamie pontosan azt teszi, amire engedélyt kapott tıled – mondta gyorsan Gavin, közben majd megfulladt a visszafojtott nevetéstıl. – Hamarosan meglátod, Alec. Kellemes meglepetés lesz – tette hozzá sietve, látva, hogy ura kezd kijönni a béketőrésbıl. – Nem akarom elrontani a meglepetést. Murdock atya sietett feléjük, magára vonva Alec figyelmét. Fekete csuhája lebegett a szélben. – Alec, ha nem alkalmatlan, váltanék veled egy-két szót. Mind a két férfi elhúzódott a paptól. A bőztıl, ami a férfiból áradt, könnyes lett a szemük. Alec, merı tiszteletbıl nem említette az orrfacsaró szagot, de Gavin közel sem volt ilyen diplomatikus. – Uramisten, Murdock atya, mit csináltál magaddal? Úgy bőzlesz, mint a moslék. A pap nem sértıdött meg. Nevetett és bólogatott. – Valóban bőzlök, fiam, de évek óta nem éreztem ilyen jól magam. Jamie adta nekem ezt a különleges kenıcsöt, hogy kenjem a mellkasomra. Egy másik adagot is kevert nekem. A köhögésem már majdnem elmúlt. Egy lépést tett feléjük. Alec a helyén maradt, de Gavin azonnal hátrább lépett. – De most már elég szó esett rólam, beszéljünk fontosabb kérdésekrıl – nézett Alecre. – A feleséged nekem adta az összes shillingjét – mutatta nyitott tenyerében a csillogó érméket. – Bőnbocsánatot akart venni. Nem volt lelkem elmondani neki, hogy mi nem használunk ilyent.
Alec megcsóválta a fejét. – Túl sokat aggódik a lelke miatt. Ez valami angol szokás lehet, ha nem tévedek. A pap különös fintort vágott. – A saját lelkével egyáltalán nem foglalkozik, Alec. – Akkor miért? – A te lelked miatt aggódik. Gavin hangos köhögéssel palástolta nevetését. – Én hét shillinget számoltam – mondta Alecnek. – Nyolc – javította ki Murdock atya. – Egyet elıvigyázatosságból a rossz emlékezet okán, ezt mondta. Nem értettem, mire gondol. – Az a nı bolond. – Csak gondos – vitatkozott Murdock atya. – Most pedig mondd meg, mit csináljak ezekkel az érmékkel. – Tedd vissza a dobozba, a kandallópárkányon – javasolta Alec. vállat vonva. – Ahogy parancsolod – egyezett bele a pap. – Most, ha már úgyis a feleségedrıl beszélünk, azt szeretném tudni, megenged-e neki, hogy az egyik emeleti szobát használhassa. İ kért meg rá, hogy megkérdezzem tıled. – Nem látom akadályát, hogy teljesítsem a kérését – felelte Alec. – Mire akarja használni? – Hálószobának. – A pokolba. – Ugyan, fiam, nem kell rögtön dühöngeni – csitította a pap, látva, hogy ura jókedve semmivé lesz. Azért nem habozott, és gyorsan kibökte a következı kérést is. – Szeretne kilovagolni néha, természetesen a Kincaid birtokon belül. Legalább lenne valami elfoglaltsága. Én mondom neked, nagyon hiányzol neki, amikor távol vagy. Ez utóbbi kijelentés meglágyította Alec arckifejezését. – Még szép, hogy hiányzom neki – jelentette ki büszkén. – Rendben van, Murdock atya, mondd meg neki, hogy kilovagolhat, ha néhány ember elkíséri. – Nem gondolhatod komolyan, hogy megszökik, Alec. Hiányzik neki az otthona, de… – Atyám, az a nı a szobából kivezetı utat sem találja meg, még akkor sem, ha csak egy ajtaja van a szobának. Nem, valóban nem gondolom, hogy megpróbál Angliába menni, de az biztos, hogy eltéved egymaga. Semmi irányérzéke sincs. – Így van – helyeselt a pap csillogó szemmel. – Olyan felhıs, mint a tiszta nyári égbolt. – Ellentmondasz önmagadnak – szólt közbe Gavin. – A tiszta égbolt nem felhıs.
– A vak embernek az – mondta Murdock atya, jelentıségteljesen Alecre nézve. – Ha a feleséged ennyire alkalmatlan számodra, boldogan megszerzem a házasság érvénytelenítéséhez szükséges papírokat. – Nem! – csattant fel Alec a nevetséges ötlet hallatán. Nem akart ennyire erélyes lenni, de Murdock atya szándékosan úgy adta elı, mintha a papírok beszerzése könnyő lenne. Alec tudta, hogy besétált az öregember csapdájába, mert épp az imént ismerte be, mennyire fontos neki Jamie. – Kezd elegem lenni az asszonyi beszédbıl – morogta. – Gavin, gondolod, hogy meg tudod akadályozni a feleségemet abban, hogy újabb háborút indítson, amíg nem vagyok itthon? – Helenáról kérdezett. A pap halk kijelentését nagy csend követte. Alec újra Murdock atya felé fordult. – És? – kérdezte érzelemmentes hangon. – Tudtad, hogy azt mondták neki, te ölted meg Helenát? Alec megrázta a fejét. – Mikor hallotta ezt az ostoba pletykát? – tudakolta Gavin. – Mielıtt Alec megérkezett volna hozzájuk. – Megkérdezte, hogy igaz-e? – folytatta Gavin a kérdezısködést, amikor látta, hogy Alecnek nincs szándékában megszólalni. – Nem kérdezte meg – felelte a pap. Mogorván nézett Gavinre. – Ami azt illeti, azt mondta, hogy soha nem is hitte, hogy a pletyka igaz. De azt sem hiszi, hogy Helena öngyilkos lett volna. Meggyızıdése, hogy baleset volt. Nagyon nemes szíve van, Gavin, és feltétel nélkül bízik a férjében. Alec bólintott. – Nem, ı valóban nem hinne holmi pletykának – jelentette ki, és hangja telve volt büszkeséggel. – Jamie olyan gyengéd és szeretı asszony. – Igen, így van – helyeselt Gavin. – Persze, néha nagyon nyakas is tud lenni – ismerte el Murdock atya. – Állandóan azért nyaggat, hogy adjak neki valami feladatot. Azt hiszem, szeretne a család része lenni. Kezd szerelmes lenni beléd, fiam. Légy kedves vele, Alec. Alec nem volt igazán meggyızve, hogy a pap szavai teljesen fedik a valóságot, de egy percre eltőnıdött a lehetıségen, hogy Jamie valóban beleszeret, és ez mosolyt csalt az arcára. – Remélem, nem mulasztod el megdicsérni az erıfeszítéseit, annyit dolgozott a konyhával. Mit szólsz az új részhez? Nagyon szépen haladunk vele, most hogy az emberek abbahagyták a zsörtölıdést.
– Mégis mirıl beszélsz? Murdock gyors pillantást vetett Gavinre, majd újra Alechez fordult. – A konyha, Alec. Biztos nem felejtetted el, hogy engedélyt adtál Jamie-nek, hogy új helyre telepítse a konyhát. – Hogy mit csináltam? – kiáltotta Alec. A pap gyorsan hátrált Alec haragja elıl. – Azt mondta, engedélyt kapott tıled, hogy átrendezze a konyhát. Az az édes kicsi lány sohasem hazudna. Talán elfelejtetted… Elhallgatott, mikor Alec a kastély felé iramodott. – Gavin, meglehetısen meglepettnek tőnt, nem? – Meglepettnek tőnt? Az is volt – válaszolt Gavin. – Jó lesz, ha Jamie közelében maradsz, atyám, amíg elvonul a vihar. Mindjárt észreveszi a hátsó falban a lyukat… Alec dühös ordítása betöltötte az udvart. – Már észre is vette – suttogta Murdock atya. – Édes Jézus ments meg minket, itt jön Jamie. A pap felkapta reverendája alját és futni kezdett úrnıje felé. – Állj meg, leányom – kiáltott. Jamie meghallotta a pap fejvesztett kiáltását, és aggódva megfordult. – Atyám, nem kellene így rohannia, amíg nem javul az állapota. A pap felmászott a lépcsın, és megragadta a karját. – Alec meglátta a lyukat a falban. Jamie kedvesen rámosolygott az idıs emberre. – Elkerülhetetlen volt, hogy meglássa. Nyilvánvaló, hogy az édes gyermek nem érti, milyen kockázatnak van kitéve. – Jobb lesz, ha velem jössz a kápolnába, míg Alec meghallgatja az emberek magyarázatát. Egy-két óra és megnyugszik. Akkor majd… – Jobban is bízhatna a tulajdon gazdájában – jelentette ki Jamie. – İ is be fogja látni a változtatás hasznosságát, ha egyszer befejezzük. Ebben biztos vagyok, atyám. Különben sem fog velem kiabálni. Megígérte. Ne aggódjon, atyám. Bemegyek és megmagyarázom Alecnek. Higgye el, nem félek. – Pontosan ez aggaszt engem is, hogy nem ismered a félelmet – ismerte be az öregember. Azt tudta, hogy bármilyen dühös is, Alec nem nyúlna Jamie-hez. De összetörheti a leggyengédebb érzéseit a kiabálásával. Jamie megpaskolta az öreg kezét és bement a kastélyba. Murdock atya gyorsan keresztet vetett utána, de lábai túl gyengék voltak ahhoz, hogy utánamenjen. Jamie összeszedte minden lelki erejét, hogy megküzdjön Alec dühével, és besietett a nagyterembe. De a terembe érve megtorpant, mikor látta, mi folyik odabent. Alec az asztalfın ült. Egy harcos állt mellette és éppen jelentést tett.
Férje nem tőnt különösebben dühösnek. Az asztalon könyökölt, arcát a tenyerében nyugtatta. Inkább kimerültnek látszott. Ott volt az összes katona is, akik a konyha lebontásán dolgoztak. Ott álltak egy sorban, nyilvánvalóan arra várva, hogy beárulják ıt. Jamie komor pillantást vetett rájuk, hogy tudják, mi a véleménye a hőtlenségükrıl, majd férjéhez sétált. Amikor Alec végre felnézett, Jamie-ben meghőlt a vér. Férje iszonyú dühös volt. Álla megfeszült, arcán ideges rángásba kezdett egy izom. Szeme lángolt. A szél sem támogatta túlzottan a lány ügyét. A hatalmas lyukon sivító hang áramlott a terembe, emlékeztetve Alecet arra, hogy mi is történt. A férfi egy hosszú percig csak nézte némán. – Szeretném megmagyarázni – szólalt meg Jamie. – Azonnal hagyd el a termet, asszony! Nem emelte fel ugyan a hangját, de a durva parancsszó olyan volt, mintha rákiabált volna. – Alec, megígérted nekem, hogy sohasem veszíted el a türelmed velem – emlékeztette a lány. De hirtelen megrémült a férfi vad tekintetétıl. Most már kiabált vele. – El innen, asszony, mielıtt… Mars ki, azonnal! Jamie bólintott. A kandallóhoz sietett, kivett egy érmét a dobozból, és maradék méltóságát összeszedve kisétált a terembıl. Edith és Annie a bejárat mellett álltak. Hangosan vihorásztak, amikor elment mellettük. Jamie nem kezdett el sírni, amíg el nem érte az istállót. Megparancsolta Donaldnak, hogy nyergelje fel a lovát. Az istállómester nem vitatkozott vele, és amikor felsegítette a lóra, megkérdezte, felnyergelje-e Alec ménjét is. Jamie megrázta a fejét és a kapu felé indult. Murdock atya az udvaron állt és rá várt. Jamie lehajolt és odaadta neki az érmét. – Hazudott nekem – suttogta. – Itt van egy shilling Alec lelki üdvéért. A pap megragadta a kengyelt. – Hová mész, lányom? – kérdezte, és úgy tett, mintha nem látná a könnyeit. – Aggódom miattad. – El. – El? – İ parancsolta, atyám, én pedig engedelmeskedem. Merre van Anglia?
A pap túlságosan döbbent volt ahhoz, hogy megmutassa az irányt. Jamie úgy gondolta, hogy lefelé kell mennie a hegyrıl. – Köszönöm, hogy olyan kedves volt hozzám – mondta búcsúzóul. Otthagyta a papot, aki hitetlenkedésében még a száját is eltátotta, úgy bámult utána. Jamie tudta, hogy Murdock atya elıbb-utóbb elmondja Alecnek, de úgy döntött, nem foglalkozik vele. Alec úgysem jön utána. Ahhoz ı nem elég fontos. Férje boldog lesz, hogy végre megszabadult tıle. Félt, hogy gondok lesznek a felvonóhídnál, de miután elmagyarázta, hogy Alec parancsára cselekszik, a katonák azonnal kiengedték. Amikor végre kiért a szabadba, hagyta, hogy Futótőz a széllel versenyezzen. İ maga nem törıdött semmivel, csak ült a lovon és sírt. Nem tudta, merre járnak, vagy hogy meddig tartott a nyaktörı lovaglás. De nem is igazán érdekelte. Nem érdekelte más, csak hogy jól kisírja magát. Amikor a ló végül megállt a fák sőrőjében, Jamie úgy érezte, ideje összeszednie magát. És akkor meglátta a fiút. Nem Kincaid volt, ezt azonnal felismerte, mert a pléd színe más volt. Jamie meg sem szólalt. Remélte, hogy a fiú nem veszi észre, mert nem szerette volna, hogy bárki is lássa ilyen méltatlan helyzetben, még ha csak egy gyermekrıl is legyen szó. A fiú túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy a háza mögé nézzen. A tıle jobbra esı bokrokat figyelte meredten. Jamie kíváncsi volt, mi keltette fel a figyelmét. A gyerek hirtelen felkiáltott és gyorsan hátrálni kezdett, amikor a bokorból dühös horkantással egy bısz vadkan tört elı és a fiúra támadt. Jamie azonnal cselekedett. Futótőz farára csapott, hogy vágtára bírja. A kanca szélsebesen száguldott le a lejtın. A lány a bal kezébe fogta a kantárt és a ló sörényébe kapaszkodott, miközben jobbra elırehajolt. A fiú látta, hogy jön. Karját kinyújtva rohant felé. Jamie imádkozott, hogy legyen elég ereje megemelni a gyereket. Az isten kegyes volt hozzájuk. A gyerek buzgó segítségével és halálos szorításával a jobb karján, sikerült elég magasra felemelnie ahhoz, hogy átvesse egyik lábát a ló hátán. Az életükért kapaszkodtak. Néhány perccel késıbb a vadkan feladta az üldözést, de Futótőz még mindig idegesen remegett az átélt félelemtıl. A ló hirtelen megfordult. Jamie és a fiú reszketve rogytak a földre. A lány az oldalára esett, a fiú pedig rá. A gyerek gyorsan oldalra gördült, felállt és megpróbálta felsegíteni Jamie-t.
A jobb karját ráncigálta. Jamie arca eltorzult a fájdalomtól. – Megsérült? – kérdezte a gyerek kelta nyelven, hangjában félelem bujkált. – Csak karcolások – felelte Jamie, szintén kelta nyelven. Lassan talpra állt. Észrevette, hogy köpenye elszakadt a vállánál. Egy kis tisztás közepén álltak. Jamie minden porcikájában reszketett. – Ez aztán meleg helyzet volt – jelentette ki. – A mindenit, de megijedtem. Te is féltél? – kérdezte, amikor a fiú ránézett. A gyerek bólintott. Egymásra mosolyogtak. – Jól megmutattuk neki, nem igaz? – Aha, tényleg jól megmutattuk neki – helyeselt Jamie, miközben arra gondolt, milyen elragadó a fiú. Angyali arca körül hosszú vörös fürtök göndörödtek. Orrát csinos szeplık pettyezték. – Lady Kincaid vagyok – folytatta. – Téged hogy hívnak? – Nem mondhatom meg – suttogta a gyerek. – Nem lenne szabad Kincaid földön lennem. – Eltévedtél? Megrázta a fejét. – El fogod mondani. – Nem árulom el senkinek – ígérte Jamie. – Mit kerestél akkor itt? A gyerek vállat vont. – Szeretek vadászni. Lindsay-nek hívnak. – És a klánod neve? – Lindsay – ismételte meg a fiú. – Keltául beszélsz ugyan, de mégis olyan furcsán. És nem viselsz Kincaid plédet sem. – Angol vagyok. A fiú szeme tágra nyílt. – Alec Kincaid felesége vagyok, Lindsay – magyarázta Jamie. – Hány éves vagy? – A nyáron leszek kilenc. – Az anyád már biztosan keres. – Az apám fog keresni. Jobb is, ha hazamegyek, mielıtt aggódni kezd – tette hozzá. Jamie bólintott. Nem mosolygott, mert a gyermek arca nagyon komoly lett. – Megmentette az életemet – mondta a fiú. – Az apámnak ezt vissza kell fizetnie. – Nem kell fizetnie semmit – felelte Jamie. – Neked viszont meg kell ígérned, hogy nem mész többet egyedül vadászni. A szavadat adod? Amikor a fiú bólintott, Jamie rámosolygott. – Szeretnéd, ha hazakísérnélek? – Ha megtenné, nem engednék vissza. A Kincaidek az ellenségeink – magyarázta. – Akkor vigyázz magadra – intette Jamie. – Siess. Azt hiszem, jön valaki.
A gyermek eltőnt a fák között, mielıtt Jamie akár egy lépést is tehetett volna a lova felé. Teljesen egyedül állt a tisztás közepén, amikor Alec ménjével kirontott a fák közül. Annyira megkönnyebbült, hogy megtalálta, hogy megállította a lovát, és nézte a lányt, amíg ziháló lélegzete el nem csitult kissé. Nem tudta volna megmondani, hogy a lány zaklatott-e. Fejét lehajtva állt. Tudta, hogy megijesztette. Látta az arckifejezésén, amikor rákiabált, hogy mennyire megrémült. De remélte, hogy már túljutott a félelmén… és a könnyeken is. Mert azokat is meglátta, ahogy a lány elment mellette érméjével a kezében. A pokolba, valószínőleg bocsánatot kell kérnie tıle. Nem volt valami jó a bocsánatkérésben, de akkor is meg kell próbálnia. Erıt vesz magán, és nyugodt lesz… és méltányos. Akkor meglátta a lány hajában a leveleket és az elszakadt ruhát. – Mi az ördög történt veled? – üvöltötte. – Valaki megpróbált… Egy szemvillanás alatt leugrott a lováról és Jamie-hez rohant, mielıtt az válaszolhatott volna. Jamie gyorsan hátralépett. – Semmi sem történt velem – jelentette ki. – Ne hazudj nekem! – Alec megragadta és magához húzta. – Te hazudtál nekem. – Nem válaszoltál – követelte a férfi, valamivel nyugodtabban. – Elvesztetted a türelmed velem. – Rávetted az embereket, hogy törjék ki az otthonom hátsó falát. – Te magad mondtad, hogy átrendezhetem a konyhát – suttogta Jamie. – Télen Friedának, Hessie-nek meg a többi szolgálónak úgy kell keresztültörniük a havon, hogy áthozzák a vacsoránkat. Megpróbáltam helyesen cselekedni, Alec. Hasznos ötletnek tőnt, hogy a konyha épületét hozzáépítsük a kastélyhoz. De azt sem engedted meg, hogy elmagyarázzam az elképzelésemet. Alec lehunyta a szemét és türelemért imádkozott. Nem akarta kiengedni az ölelésébıl, hogy megleckéztesse. – Valóban elvesztettem a türelmem – ismerte be. – És nagyon dühös vagyok rád. – A lyuk miatt a falban? – Nem. Azért, mert féltél tılem. Azt hitted, bántani foglak? – Nem. – Átkarolta férje derekát és fejét a mellkasára hajtotta. – Megzavart a viselkedésed. A férjnek nem lenne szabad a feleségével kiabálnia. – Igyekszem megjegyezni a jövıben ezt a parancsolatot – ígérte. – De lesznek olyan
alkalmak, amikor megfeledkezem majd róla. – Gondolom, akkor hozzá kell szoknom. A kiabálásodtól még a fák is ledılnek. De többnyire csak lármázol, ugye, Alec? Alec a lány fején pihentette állát, miközben töprengett, hogy szemet hunyjon-e az újabb sértés fölött. – Murdock atya azt mondta, hogy Angliába indultál. Valóban haza akartál menni? – Te mondtad, hogy menjek el – emlékeztette. Alec arckifejezése megenyhült. – Arra gondoltam, hogy hagyd el a termet, Jamie, nem Skóciát. – El akartam menni egy kis idıre. Az az igazság, hogy nem igazán sikerül megszoknom. Nagyon kétségbeesetten csengett a hangja. – Tudom, hogy hihetetlennek fogod találni, de odahaza Angliában mindenki szeretett. De tényleg. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy jelentéktelennek érezzem magam. Ezen változtatni kéne. A katonáid azért álltak sorba, hogy panaszkodjanak rám, igaz? İk sem szeretnek jobban, mint te. Jamie hirtelen könnyekben tört ki. – Ó, milyen szánalmas is vagyok. Miért jöttél utánam? – Jamie, az emberek arra vártak, hogy megvédhessenek téged – mondta halk, szeretetteljes hangon. – Hőségesek hozzád, akárcsak hozzám. Hagyta, hogy a lány elhúzódjon, és megerısítésül rábólintott szavaira. A potyogó könnyek látványától megrendült és elhagyta minden szigorúsága. – Azért jöttem utánad, mert hozzám tartozol. Ne próbálj még egyszer elhagyni, Jamie, vagy különben megtapasztalod az igazi dühömet. Kedvesem, ne sírj már. Nem akartalak… Nem tudta folytatni, annyira remegett a hangja. Lehajolt és megcsókolta a lány szemöldökét. Jamie kézfejével megtörölte a szemét. Karja lüktetett a sérülésektıl, amirıl eszébe jutott a balesete. – Leestem a lóról – ismerte be. – Tudom. Most a férfi hangjában bujkált kétségbeesés. A lány elmosolyodott. – Én igazán ügyes lovas vagyok, Alec, de egy vadkan megijesztette a lovat és… Abbahagyta a magyarázkodást, mikor meglátta a férfi elfelhısödı homlokát. – Nem számít – mondta gyorsan. – Alec, amikor nézeteltérés volt a férj és a feleség között, kibéküléskor meg szokták csókolni egymást. – Igen, ha a feleség a férje színeit viseli magán – mutatott rá a férfi. – De azt hiszem, akkor nem szegem meg a szavam, ha semmit sem visel magán.
Jamie meg sem értette, mire gondol, míg Alec le nem húzta róla szakadt felsıruháját. – Nem gondolhatsz most arra… arra, hogy… – dadogta. Gyorsan hátralépett. – Dehogynem, pontosan arra gondolok – lépett elıre Alec. Jamie sikongatva nevetett, amikor a férfi elırelendült, majd megfordult és futni kezdett a fák felé. – Te tisztára megbolondultál – kiabált vissza a válla felett. – Fényes nappal van. A férfi hátulról elkapta és magához húzta. – Gyerekek is lehetnek errefelé – próbálkozott Jamie. Alec orrával megcsiklandozta a nyakát. – Egy rendes csókot akarsz, nem igaz? – Ez egyáltalán nem ildomos dolog – felelte. De lélegzete elakadt és reszketni kezdett, ahogy Alec a fülcimpáját harapdálta finoman, miközben részletesen ecsetelte, hogy mi mindent szeretne vele csinálni. Minden ereje elhagyta. Neki kellett dılnie a férfinak. Alec egy vastag fának támaszkodott, a lányt a combjai közé vonta. Kényelmesen levetkıztette, nem törıdve Jamie erıtlen tiltakozásával, majd amikor elkészült, a lány ágyékát ágaskodó férfiasságához nyomta, melleit kezébe fogta, hüvelykujjával gyengéden masszírozni kezdte a mellbimbókat. Amikor meghallotta a halk nyögést, tudta, hogy a lány teljesen átadta magát neki. – Most pedig megmutatom, hogy mennyire jelentéktelen vagy számomra. – Megmutatod? – nyögte Jamie zihálva. A férfi keze behatolt combjai közé. Alec is felnyögött a gyönyörtıl, amikor megérezte a lány forróságát. – Minden egyes porcikáját meg fogom csókolni ennek a jelentéktelen testnek – ígérte. Végre megfordította. Szájuk vad, szenvedélyes csókban forrt össze. Jamie férje nyaka köré fonta karjait, mellét hozzádörzsölte a férfi plédjéhez. Alec elszakította száját az övétıl, és egy pillanat alatt megszabadult saját ruháitól. Lassan megfordította a lányt, míg végül nekitámasztotta a fának, lehajtotta a fejét, és nyelvével ízlelgetni kezdte a keblek közti izgalmas völgyet, keze a melleket masszírozta. Jamie úgy érezte, teljesen elveszti józan eszét, amikor a férfi végül szájába vette megduzzadt mellbimbóját és szopogatni kezdte. Felsikoltott a gyönyörtıl, Alec vállába kapaszkodott, hogy össze ne essen. A férfi másik mellbimbóját is hasonló gyengéd becézgetésben részesítette, majd szája lejjebb vándorolt, apró csókokkal halmozva el hasát. Jamie elfelejtett levegıt venni. Alec elıtte térdelt, két kezébe fogta a fenekét, és testét birtoklón nyitott szájához húzta. Képtelen volt értelmesen gondolkodni. A férfi nyelve felkorbácsolta a szenvedélyét,
legrejtettebb zugaiba hatolt vadul, követelızın, míg a végén már csak nyöszörögni tudott, hogy hagyja már abba az édes kínzást. De amikor Alec felállt, könyörögni kezdett, hogy folytassa. Megpróbált csókot lopni tıle, de a férfi elhúzódott. Hirtelen megragadta a haját, keze köré tekerte és maga felé rántotta. – Meg ne próbálj még egyszer elhagyni! Nem adott idıt a válaszra. Szája forró ajkaira tapadt, nyelve behatolt a hívogató, puha forróságba. A lány elolvadt a karjaiban. Felemelte, egyetlen határozott mozdulattal szétfeszítette a combjait. Jamie dereka köré fonta lábait. – Alec – követelte szinte sikoltva, amikor a férfi habozva várakozott. – Ígérd meg! – követelte a rekedt hang a füle mellett. A hangjából kicsendülı gyötrıdés keresztülhatolt a szerelmi mámoron. – Megígérem – zihálta. Alec nyögött egyet helyeslésül, majd egyetlen határozott mozdulattal beléhatolt. Szerelmes szavakat suttogott a fülébe, miközben folyamatosan mozgott benne. Jamie szorosan belékapaszkodott, miközben ı is saját szerelmes szavait mondogatta, majd a férfi nevét sikoltva jutott a csúcsra. Mindketten teljesen átadták magukat a másiknak, szenvedélyük elcsitult. Sokáig együtt maradtak. Miután zihálása csillapodott, és szíve sem vert úgy, mintha ki akarna ugrani a helyébıl, Alec még akkor sem mozdult. Nem akarta elveszíteni a szerelmeskedés hangulatát, nem akarta elengedni a lányt. Életében elıször tökéletesen elégedett volt. Tudta, mit jelent ez, mégis ösztönösen lázadt az igazság ellen. Még korai, mondta magának. Túl korai. El fogja gyengíteni, sebezhetıvé lesz általa… Még nem áll készen. Jamie megérezte Alec feszültségét. Lassan elhúzódott tıle, majd elfordult, hogy összeszedje a ruháit. Elcsípte a férfi sötét tekintetét. – Alec – suttogta –, nem elégítettelek ki az imént? A férfi azonnal válaszolt a lány hangjában megbújó aggodalomra. – De igen, asszony, nagyon is kedvemre tettél. Jamie nem kérdezett többet, amíg mind a ketten fel nem öltöztek. – Akkor miért vagy ilyen komor? Ha valóban boldoggá tettelek… – Azért vagyok komor, mert azt mondtad, jelentéktelennek érzed magad. Nem akarok még egyszer ilyen ostobaságot hallani a szádból, asszony. Egyáltalán honnan vetted ezt az egetverı… – Te magad neveztél jelentéktelennek – emlékeztette Jamie megzavarodva.
A férfinak volt mersze úgy tenni, mint aki meg van lepve. – Azt is mondtad, hogy nem vagyok fontos a számodra. Nem emlékszel, Alec? Alec vállat vont. A lovak után indult, de már mosolyogva. Hogy felbıszült az ı gyengéd, kis felesége. – Már a saját véleményedet sem tudod fejben tartani? – Ez nem vélemény volt – kiáltott vissza a válla felett. – Sértés. – Szándékosan meg akartál sérteni? – kiáltott a lány, és utána szaladt. – Hát persze. Alec hangos nevetésre fakadt, amikor Jamie hölgyhöz egyáltalán nem illı módon káromkodni kezdett. A lány jobban megijedt saját szégyenletes tette miatt, mint a férfi. Gyorsan szabadkozni kezdett. Alec a képébe nevetett. Jamie-nek fogalma sem volt, hogy most mit gondoljon. Hátat fordított férjének és a lovához sétált. Alec Kincaid a föld leglehetetlenebb alakja, döntötte el. Hát nem vette észre, mennyire szeretné hallani, hogy törıdik vele? Jamie elkapta Futótőz kantárszárát. És akkor hirtelen eszébe jutott, milyen erélyesen követelte Alec, hogy soha többé ne hagyja el. Mégis törıdik vele. Megpördült, férjére nézett és arra gondolt, hogy rögtön elmondja neki felfedezését. De Alec fennhéjázó mosolyát látva meggondolta magát. Maga sem vette észre, hogy milyen érzések főzik hozzá, ismerte fel, s ha szóba hozná, valószínőleg dühösen reagálna felesége merészsége miatt. Vidáman felnevetett. Megvárja, amíg a férfi hozzászokik. Akkor majd rájön, milyen helyes dolog, hogy szereti ıt. Indulásra nógatta lovát, mielıtt Alec újabb kérdésekkel zaklatná. Alec az utolsó pillanatban kapta el a gyeplıt, majd megcsóválta a fejét. Jamie lemondóan nézett rá. – Figyelj nagyon, szerelmem. Felfelé – mutatott maga mögé – a Kincaid birtok van. Lefelé Anglia. Érted? Jamie az ajkába harapott, hogy elrejtse mosolyát. – Igen, értem – mondta végül, amikor látta, hogy a férfi a válaszára vár. Alec nagyot sóhajtott, aztán megfelelı irányba fordította Jamie kancáját. – Attól tartok, szerelmem, hogy mégsem – morogta. Jamie ekkor nyíltan elmosolyodott. Istenem, de jól érzi magát. Még az sem tudja
felizgatni, hogy Alec a jövıben is elveszti néha a türelmét. A sértéseket sem bánta már. Nyilván arra szolgáltak, hogy férje eltakarja a saját érzéseit. Ó nem, most már nem bánta ellenséges modorát. Hiszen könnyő volt megérteni az okát. Éppen az imént nevezte Jamie-t a szerelmének.
Tizenharmadik fejezet Alec a homlokát ráncolta, amikor visszaértek az istállókhoz. Jamie mosolygott. Gavin a kastély lépcsıjén állt a pap mellett, és mindketten a párt nézték. – Jól feldühítette – jegyezte meg Gavin. – Azt hallottam, hogy megfenyegette az egyik McPhersont, hogy a torkába döfi a tırét – mondta Murdock atya. – Így volt – erısítette meg Gavin. – Nagyon bátor nı, hogy üres fenyegetéseivel így sakkban tartotta a kemény harcosokat. – Mibıl gondolod, hogy üres fenyegetés volt? – Még szép, hogy csak üres fenyegetés volt. Valószínőleg azt sem tudja, hogyan kell elhajítani a tırt. – Úgy beszélsz, mint az urad, Gavin, mivel elfogadod gazdád ítéleteit. İ már levonta saját következtetéseit Lady Kincaidrıl. A te helyedben én bizony nyitottabb lennék. Ha Jamie azt állítja, hogy bele tudja állítani a pengét valakibe, én bizony elhinném neki. Igen, valószínőleg jóval ügyesebb, mint Alec képzeli. Ne feledd a szavaimat, fiam. – Alec állandóan panaszkodik, hogy túl gyenge. – De ugyanakkor erıs is. Nem fogja magát birkamódon alávetni neki, ahogy Alec képzeli. Még csak most kezd magára találni. A szikrák máris röpködnek. A két férfi megfordult, és figyelte, ahogy Alec lesegíti feleségét a nyeregbıl. Jóval tovább tartotta a lányt a karjai közt, mint azt a feladat megkövetelte volna. Úgy néztek egymásra, hogy sem Gavin, sem Murdock atya nem kívánt alkalmatlankodni. Elfordultak és lassan elballagtak, arcukon idióta vigyor ült. Alec tudta, hogy sokkal fontosabb feladatok várnak még rá, de egyszerően képtelen volt megállni, hogy ne simítsa végig ajkaival a lány száját újra. Talán meg is csókolta volna, ha nem Donald nem jelenik meg. Alec odadobta a férfinak Futótőz kantárszárát. Jamie bólintott és el akart fordulni. – Most meg hová mész? – kérdezte
Alec, hogy még egy-két percig a közelében tartsa. – Szeretnék átöltözni – felelte Jamie szakadt ruhájára pillantva. – De elıbb néhány gyertyát kell szereznem. Alec arra gondolt, hogy vele megy, de Donald elvonta a figyelmét. – Alec, válthatnék veled egy-két szót? – Mirıl van szó? – kérdezte, ménjét az istálló felé vezetve. – Az úrnı lováról – kezdte az istállómester. – Igazán sajnálom, hogy ilyen semmiség miatt zavarlak, de teljesen tanácstalan vagyok, hogyan kezeljem a makacs állatot. Egyáltalán nem eszik. És biztos, hogy lábát fogja törni, ahogy igyekszik kitörni az állásából. Már három lécet eltört. – Akkor tedd egy másik állásba – javasolta Alec. – Már azt is megpróbáltam – felelte csüggedten Donald. Alec is hallotta, ahogy a ló az állás deszkáit támadja. Lovát a megrongálódott álláshoz vezette. A kanca azonnal abbahagyta a dühöngést, amint a férfi felé nyúlt, hogy megsimogassa. – Most nyugodt – jegyezte meg mosolyogva. – Mert mellette van a méned – mondta Donald. – Valahányszor megpillantja vagy megérzi az illatát, rögtön megnyugszik. Hozzászokott. Azon gondolkoztam, uram, hogy mi lenne, ha egy állásba tenném ıket. – A mén megölné. – Nem hinném, uram, és a kanca meg fog betegedni, ha nem kezd el enni. Alec úgy döntött, hogy rögtön kipróbálja Donald elméletét. Ha a mén bántaná a kancát, még mindig közbeavatkozhat, mielıtt komolyabb kárt tehetne benne. Alighogy beengedte a fekete mént Futótőz állásába, a ló azonnal odament az etetıhöz és enni kezdett, a kancáról tudomást sem véve. Futótőz zokon vette, hogy behatoltak a területére, de a mén gyorsan megalapozta felsıbbrendőségét egy fülrepesztı horkantással, amitıl Alec elvigyorodott. A ló orrlyukai kitágultak, majd alaposan odarúgott a kanca hátuljára. Futótőz kellıképpen megijedt. Nem volt elég hely, hogy felágaskodjon. De azért nekirugaszkodott néhányszor. A mén hagyta, hogy tegyen kedve szerint, végül Futótőz felhagyott a tombolással és csatlakozott hozzá az etetınél. – A ménem legalább olyan birtokló hajlamú, mint én – jegyezte meg Alec. – Hogyan, uram? – Nem fontos – legyintett Alec. Mosolyogva gondolt Jamie-re. Aztán eszébe jutott, hogy Murdock atya útján külön hálószobát kért magának. – A pokolba! – morogta. A
lónak több esze van, mint az úrnıjének, gondolta bosszankodva. Úgy döntött, nem hagyja annyiban a témát. Azonnal a lelkére beszél. Az egyetlen ágy, amelyben Jamie aludhat, az az övé. Persze, igyekszik majd nem túl kemény hangon elıadni az akaratát, mert nem akarja, hogy a lány újra sírjon. De szilárdan kiáll az elhatározása mellett. Jamie-nek fogalma sem volt, hogy micsoda fejtörést okozott férjének. Csak azt vette észre, hogy rossz irányba tart. Miután kellemesen elcsevegett a kovácsmesterrel, elhatározta, hogy meglátogatja a többi kunyhót is, amelyek a hátsó fal közelében álltak. – Valamennyien az ebédlıben vannak – állította a kovács. – Mit gondol Henry, benézhetek mindegyik kunyhóba? – Természetesen, asszonyom – bólogatott a kopasz ember. – Nagyon meg lesznek tisztelve, ha elmondom nekik, hogy maga érdeklıdött utánuk. Jamie szép kényelmesen felmászott a hegyoldalon. Megállt, hogy szedjen egy csokorra valót az édes illatú vadvirágokból, majd folytatta útját. Egyszer mintha hangot hallott volna a háta mögül. Megfordult, hogy üdvözölje, akárki közeledik is. De senkit nem látott. Végül úgy döntött, biztos a szél tévesztette meg. Benézett a szabó kunyhójába, és tovább indult a cserzımőhely felé. Ez volt az utolsó kunyhó. Éppen bekukucskált, amikor valaki hátulról nagyot lökött rajta. Annyira meglepıdött a hirtelen támadáson, hogy beesett a kunyhóba és térdre zuhant. Az ajtó nagy csattanással csapódott be mögötte. A házikónak nem volt ablaka, koromsötét volt odabent. Halk szitkot mormolt az orra alatt, miközben tapogatózni kezdett a keményre döngölt földön a virágai után, amiket kiejtett kezébıl. Jamie úgy gondolta, hogy a szél csapta be az ajtót, és ı pont útban volt. Feladta, hogy a sötétben megtalálja a virágokat, felállt és leporolta a szoknyáját. Alec bizonyára azt hinné, hogy egy újszülött csikónál is ügyetlenebb, ha most látná, gondolta. Még mindig nem érzett veszélyt. Nem is aggódott, amíg meg nem érezte a füstöt. Megpróbálta kinyitni az ajtót, de az meg sem moccant. Ekkor pánikba esett. Teljes erejével az ajtónak dılt, és közben Alec nevét kiáltotta. A kicsiny kunyhó pillanatok alatt pokollá változott. Egy perc sem kellett hozzá, hogy az egész tetı lángokban álljon. Kiáltásai hamarosan köhögésbe fulladtak. A gerenda egy darabja a lába mellé esett.
Jamie odébb lépett, csodálkozva, hogy egy ilyen egyszerő mozdulat, hogy lehet ilyen nehéz. Ámultan bámulta a hosszúszárú rózsát a kezében, amíg a puha szirmok fel nem kunkorodtak a hıségtıl. A lángok éhesen törtek utat felé. A kunyhót betöltötte a füst, és Jamie képtelen volt talpon maradni. A földre rogyott levegı után kapkodva. A föld hővös érintése csodálatos érzés volt. Nem akart beletörıdni, hogy meg fog halni. Alec idıben megérkezik és meg fogja menteni. Megígérte, hogy megvédi. Ó istenem, kérlek add, hogy siessen. Ne engedd, hogy újra magára maradjon. Szüksége van rám. El kell még mondania, mennyire szeret. És mégis, hol a kénköves pokolban késlekedik? Jamie hirtelen rettenetesen dühös lett. Ha majd megmentette, alapos leckét fog adni neki a pontosságról. Uramisten, mindjárt elveszti az eszméletét. A dühkitörés kiszívta utolsó erejét is. Jamie lehunyta a szemét, és imádkozni kezdett. És akkor meghallotta Alec ırjöngı kiáltását. Sikerült halvány mosolyt erıltetnie arcára. – Köszönöm – rebegett hálát az Úrnak. Alec éppen felfelé indult, amikor meghallotta a kiáltásokat. Aztán meglátta a lángokat a cserzımőhely tetején. Elakadt a lélegzete, és rohanni kezdett. Mire Gavin utolérte, Alec ırjöngött. Tudta, hogy a lány odabent van. Érezte. Gavinnel egyszerre érték el a kunyhót. Mind a ketten látták az ajtónak támasztott gerendát. Gavin odébb rúgta a gerendát, Alec pedig kitépte az ajtót a helyérıl, és a földre dobta. A rémület megsokszorozta az erejét. És amikor meglátta Jamie-t, annyira elborította a düh, hogy haragos üvöltésétıl kis híján ledıltek a falak. Sikerült a karjaiba kapni és kivinni a kunyhóból a lányt, mielıtt leomlottak a falak. Alec a földön térdelt, karjaival óvta ıt, és levegıt sem mert addig venni, míg meg nem gyızıdött róla, hogy a lány lélegzik. Jamie szaggatott köhögése elég bizonyíték volt, hogy túlélte a kalandot, de Alec elméje még mindig zavaros volt a rémülettıl, és nem tudott logikusan gondolkodni. Beletelt egy hosszú percbe, míg valamennyire összeszedte magát. Gavin mellette térdelt. – Alec, hagyd lélegzethez jutni – suttogta, észre sem véve, hogy milyen erıtlenül cseng a hangja.
Jamie kinyitotta a szemét, és férje aggódó arcát látta maga elıtt. Megpróbált rámosolyogni a könnyein keresztül. A férfi szemei is homályosak voltak. Bizonyára a füst homályosította el a látását. Felemelte a kezét, hogy megfogja homlokát, és csak ekkor vette észre, hogy még mindig szorongatja a hervadt virágot. Eldobta a rózsát, és dörzsölgetni kezdte a halántékát. A férfi ugyanabban a pillanatban érintette meg a homlokát. – Megígértem, hogy nem foglak elhagyni – mondta Jamie, hangja rekedt volt, mint valami öregemberé. – Soha nem is hagynám – jelentette ki Alec, hangja, mintha száraz leveleken taposna. Egymásra mosolyogtak. – Jobban vagy már, Jamie? Megsérültél? A férfi szeretı, féltı tekintete megrendítette. – Tudtam, hogy megmentesz. – Honnan tudtad? – Mert törıdsz velem – mondta, tökéletesen utánozva a férfi kiejtését. Alec bólintott. Tetszett neki a lány válasza. Felállt, magával húzva a lányt is. Akkor vette észre harcosai tömegét, amikor megfordult, hogy lesétáljanak a hegyrıl. – Nem lett semmi baja – kiáltott oda nekik. Jamie megpróbált elhúzódni tıle egy kicsit, hogy bólintson az embereknek, de Alec olyan szorosan ölelte magához, hogy moccanni sem bírt. Annyira szorította, hogy újra köhögni kezdett. A férfinak fogalma sincs saját erejérıl, gondolta Jamie boldogan. Mint ahogy azzal sincs tisztában, milyen árulkodó minden tette. Érezte, hogyan remegnek a férfi karjai. És amikor arra várt, hogy megmentse, hallotta, hogy az ı nevét kiáltja. Kezdett beleszeretni, még ha csak kicsit is, még ha nem is akarja beismerni – egyelıre. A felfedezés elfeledtette vele saját halálküzdelmét. – Nem kapkodtad el, hogy utánam gyere, Kincaid – jegyezte meg feddın. – Dehogynem – vitatkozott vigyorogva Alec. – Úgy rohantam, mint akit az ördögök kergetnek. – Szóval mégsem vagyok olyan jelentéktelen számodra? A férfi nem válaszolt, amíg el nem érték a kastély ajtaját. – Nem vagy. Beletelt egy perc is, mire Jamie rájött, hogy ennél többre nem számíthat. Mégis végtelenül boldog volt. Egyszerre mindig csak egy harapást, emlékeztette magát. Ezzel dicsekedett Murdock atyának is, mikor az kíváncsiskodott, hogyan tud megenni egy óriásmedvét, és ez lesz a módja, hogy meghódítsa Alec Kincaidet. Újra nevetni
kezdett, de ezúttal saját ostobaságán. Miért tartott ilyen sokáig felismernie, hogy neki legalább annyira szüksége van a férfi szerelmére, mint a férfinak az övére. – Hogyan képes nevetni, Lady Kincaid? – kérdezte Gavin. Kinyitotta elıttük az ajtót, majd követte ıket a kastélyba. – Én még mindig remegek a dühtıl. – Azért nevetek, mert rájöttem valami rendkívül fontos dologra – felelte Jamie. – Tudja, mégsem egy harapás lesz egyszerre, hanem mindig csak egy csók. Ez jelentıs különbség. És ennél több magyarázatra nem is számíthat tılem. – A füst nyilvánvalóan megzavarta az elméjét – csóválta a fejét Alec. – Miért olyan dühös, Gavin? – kérdezte Jamie. Kikukucskált Alec válla fölött, hogy lássa a harcos arcát. – Úgy gondolja, hogy ez az egész galiba az én hibám, igaz? Mielıtt Gavin válaszolhatott volna, Jamie Alechez fordult. – Csakis a szél hibáztatható a balesetemért, férjuram. Olyan erısen fújt, hogy becsapta az ajtót, ami jól fenéken billentett. De tényleg nagyon erıs volt – folytatta, mikor látta, hogy a férfiak úgy bámulnak rá, mintha egy szavát se hinnék. – A kísérteties hang is hátborzongató volt. Hiszed vagy sem, úgy hangzott, mintha valaki nevetne. Alec, miért bámulsz ilyen kétkedın rám? Nem hiszel nekem? – Hiszek neked. – Tudjuk, hogy nem a maga hibája volt, milady – szólt közbe Gavin. – Az ajtó meg volt… – Nem folytatta, amikor elkapta Alec figyelmeztetı pillantását. – Mi volt az ajtóval, Gavin? – Dagadva. Meg volt dagadva és beragadt – nyögte ki végül a férfi. – Aha, ez biztos – bólintott Jamie. – Gavin, menj és készíttess egy fürdıt Jamie-nek. Aztán menj vissza a kunyhókhoz és kérdezd ki a szolgákat. Biztos akad olyan, akinek fontos információi lehetnek számunkra. Alec a spanyolfal mögé vitte Jamie-t, és gyengéden az ágyra fektette. – Ha megfürödtél, a nap hátralévı részét az ágyban töltöd – parancsolta. – Miért? – Miért? Mert rendbe kell jönnöd – magyarázta türelmesen. – Már rendben vagyok – vitatkozott a lány. Alec a fejét csóválta felesége hozzáállása miatt. – Neked most sírdogálnod kellene, kislány, nem pedig ilyen bájosan mosolyognod. Nem tudod, milyen finom vagy? – Azért kell ágyban maradnom, mert… finom vagyok? Alec, ennek semmi értelme. Ott ült az ágy szélén, arca csupa kosz, haja kócosan lóg az arcába, koromfoltos kezét
illedelmesen összekulcsolva az ölében pihenteti; és gyönyörő. Szolgák léptek be, vödröket cipelve a vállukon. Jamie mindegyiket vidáman üdvözölte. Nemcsak a nevüket tudta, de emlékezett a férjeik és gyerekeik nevére is. Ez teljesen lenyőgözte Alecet. Micsoda memóriája van! Amikor a rokonokról kérdezte az asszonyokat, azt is éreztette velük, mennyire nagyra becsüli ıket. Alec azt is észrevette, hogy az asszonyok hangjából is szeretet csendült ki, ahogy feleségét üdvözölték. Még a savanyúarcú, mindig zsémbes szakácsnı, Hessie is rámosolygott Jamie-re. – Fel fog kelni, hogy irányítsa a… konyhai munkákat? – kérdezte, miután félénk pillantást vetett az uraságra. Jamie elrejtette mosolyát. – Alec már látta a lyukat, Hessie – suttogta. – Nekem pedig nincs szándékomban halogatni a munkát. Én… – Én fogom átvenni az irányítást – jelentette ki Alec. – Te? Úgy látszott, a lány nagyon örül. Magában Alec azon töprengett, nem ez volt-e Jamie eredeti célja. – Angus fogja dirigálni az embereket, miután én elmagyaráztam neki, hogy mit is akarok pontosan. – Alec jól megnyomta az én szót, de Jamie mosolyából láthatta, a lány még mindig azt hiszi, az ı tervei szerint haladnak a dolgok. – A lyukat bedeszkázzuk, amíg a nagyterem el nem készül. – A nagyterem? Nem értem – vallotta be Jamie. – Nem akarom, hogy a konyha közvetlenül a nagyterem mellett legyen. A fızés füstje meg a szagok betöltenék a termet. Fedett folyosót építünk a két épület között. Ez így megfelelı lesz? A lány arckifejezésébıl ítélve, egyáltalán nem tartotta megfelelınek ezt a megoldást. Gyanakodva nézett rá. – Milyen hosszú lesz az a folyosó? – Nem lesz hosszú – hallotta a saját hangját. Jamie most már elégedetten bólintott. – Tessék, Hessie – jelentette ki. – Ugye, megmondtam, hogy Alec be fogja látni a változtatás ésszerőségét. – Meglátta, hogy Alec rosszallóan ráncolja a homlokát, ezért sietve hozzátette. – A klán minden tagja egyformán fontos neki. – Aztán Alechez fordult. – Mondtam Hessie-nek, hogy harcosaid és szolgáid egyforma helyet foglalnak el a szívedben. És akkor Alecnek sikerült meglepnie. – Ez így igaz – bólintott. – Nem is kellett volna mondanod. Hessie – intett a szolgáló felé – maga is tisztában van a saját értékével. Az asszony azonnal büszkén kihúzta magát. Aztán meghajtotta fejét az uraság felé, és
sietve távozott. – Fürödj meg, asszony, mielıtt a szél jéggé dermeszti a fürdıvized. Alec egy pillanatra sem hagyta abba a mosolygást, de amikor a paraván túloldalára ért, abbahagyta a színjátékot. Fel-alá járkált a kandalló elıtt, miközben megpróbált valami ésszerő okot találni a támadásra. Valaki meg akarta ölni az ı szeretett Jamie-jét. Ha nem ért volna oda idıben… Ha csak néhány perccel tovább marad az istállóban… – Alec, senki sem látott semmit. Alec megtorpant, amikor meghallotta Gavin hangját. – Csendesebben – parancsolta. – Nem akarom, hogy Jamie meghallja ezt a beszélgetést. – Késı, már meghallotta – kiáltotta Jamie. Alec elkeseredetten megcsóválta a fejét, majd intett Gavinnek, hogy jöjjön közelebb. – Jamie, ne figyelj ide! – kiáltotta. – Nem tudok segíteni azon, hogy hallak benneteket – kiáltott vissza. – Észrevetted már, Alec, hogy ebben a házban nincs magánélete az embernek? Megkérdeztem Murdock atyát, mit gondol, átvihetném-e a holminkat az egyik emeleti szobába. Említette neked a kérésemet? – Engem kellett volna megkérdezned. – Elfoglalt voltál. – Egyáltalán nem úgy tőnik, mint aki most élt túl egy tüzet, igaz, Gavin? – Sokkal erısebb, mint gondolnánk – mondta halkan a férfi. – Lehet, hogy Murdock atyának mégis igaza volt. – Gavin továbbra sem emelte fel a hangját, hogy úrnıje ne hallhassa, amit mond. De kísérlete, hogy kizárja a beszélgetésbıl Jamie-t, teljes kudarcot vallott. – Persze, hogy Murdock atya igazat mond – hallották a lány vidám hangját. – Hiszen ı isten szolgája. – Jamie! – Alec, azonnal becsukom a fülem, mihelyt választ adsz a kérdésemre. Biztos vagyok benne, hogy te is átlátod a kérésem ésszerőségét. Felköltözhetnénk az emeletre, mielıtt… – Felköltözhetnénk? Mi? – Micsoda? Igen, hát persze – kiáltotta. Alec elvigyorodott. Szóval, nem egyedül akar külön szobába költözni. Valójában soha nem is hitte, hogy a lány olyan kegyetlen gondolatot forgatna a fejében, hogy külön szobát akar magának, gyızködte magát. Különben sem magyarázta meg pontosan a
tervét. – Holnap felköltözünk az emeletre. – Köszönöm, Alec. – Egy feleség nem szokott köszönetet mondani a férjének. Most pedig fürödj, asszony, és ne szakíts többé félbe. Alec igyekezett olyan nyers hangot használni, amilyen csak telt tıle, de a lány kacagása elárulta, hogy mégsem volt elég nyers. Lemondóan vont vállat. – Mondd el, mit tudtál meg – parancsolta Gavinnek, miközben nekidılt a kandallópárkánynak. – Henry sokáig beszélgetett Jamie-vel, aztán visszament dolgozni. Amint te is tudod, a kovácsunk hallása nem éppen a legjobb. İ azt mondja, hogy a munkapad fölé hajolt, és nem vette észre, hogy bárki is arra járt volna. Mindenkit végigkérdeztem, Alec. – És…? Gavin a fejét rázta. – Valamennyien ebédelni mentek. – Valakinek csak látnia kellett… – Alec, a hegy teljesen kihalt volt – szakította félbe Gavin. – Miért nem akarod megmondani Jamie-nek? – Nem akarom, hogy aggódjon – ismerte be Alec. – Pedig, ha tudná, éberebb lenne. – Nem, majd mi éberek leszünk helyette is. Ha egyszer megtaláljuk, hogy ki tette, akkor majd elmondom neki. Nem maradhat magára még egyszer. Amikor én nem lehetek mellette, te vagy Marcus ırzitek. Gavin bólintott. – Én sem akarom megijeszteni – suttogta. – Igazán sokat jelent nekem – vallotta be. – El sem hiszem, hogy ilyen megtörténhetett. – Valaki közülünk való tette – mondta Alec. – És ha megtalálom… Ekkor meghallották Jamie hangját. Egy meglehetısen erkölcstelen angol balladát énekelgetett fürdés közben, amivel mosolyt csalt kéretlen hallgatósága ajkára, ugyanakkor homlokráncolásra is késztette ıket. – Úgy viselkedik, mintha semmi különös nem történt volna – jegyezte meg Alec, és értetlenül csóválta a fejét. – Megértem, hogy miért akar egy külön hálószobát az emeleten – mormolta Gavin. – Az az igazság, uram, hogy itt minden apró neszt hallani lehet. Alec bólintott. – Tarts távol mindenkit a nagyteremtıl – parancsolta, és ellökte magát a kandallópárkánytól. – Hová mész, Alec?
– Az ágyba. – Ágyba? – ismételte hitetlenkedve Gavin. – Hiszen még dél sincs. Alec megfordult és szigorúan helyettesére nézett. – Gondod legyen rá, hogy senki ne zavarjon. Gavin végre megértette. Ahogy a kijárat felé ment, megengedte magának, hogy elvigyorodjon. Úgy döntött, hogy ırt fog állni a dupla ajtó elıtt. – Jó pihenést, Alec – szólt vissza a válla fölött, hangjában nevetés bujkált. Jamie befejezte a fürdést és éppen felállt a kádban, amikor Alec jött hatalmas léptekkel a paraván mögé. Ahogy meglátta, elakadt a lélegzete, és gyorsan visszaült. Térdét felhúzta és elırehajolt, hogy eltakarja mellét. – Nincs rajtam semmi – tájékoztatta a férfit a nyilvánvaló tényrıl. Alec egy pillanatra sem állt meg. Jamie hirtelen azt vette észre, hogy a férfi mellkasához simul. Alec megfordult, karjában a lánnyal. Mielıtt még Jamie megkérdezhette volna, hogy mégis, mi az ördögöt csinál, férje máris az ágyra fektette. Elpirulni sem volt ideje. Alec csapdába ejtette kezeit a feje mellett és teljes testével ráborult. Nem csókolta meg, de nagyon elégedettnek látszott, ahogy csibészes mosolyával lenézett a lányra. Mellét csupasz mellkasával melegítette fel, combjait a férfi nehéz combjai forrósították át, és egyszerően nem bírta megállni, hogy lábfejét ne dörzsölje izmos lábához. Alec levette a csizmáját. Ez a tény megerısítette felismerését; férje szerelmeskedni akar vele. – Alec, ugye nem arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz? – Az én plédemet viseled – jelentette ki a férfi. – Ez az, amire gondolok. – Semmit nem viselek – suttogta Jamie. – Ó dehogynem. A hátadat az én takaróm melegíti, én pedig elölrıl takarlak be a saját plédemmel. Még Jamie sem tudott hibát találni ebben az okoskodásban. – Szóval, így akarsz pihenése bírni, férjuram? – évıdött vele. Alec bólintott. A lány csalódottsága nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna. – Pihenni fogsz – mondta neki. – Egyáltalán nem vagyok fáradt. – Az leszel. – Szétfeszítette a lány lábait és elhelyezkedett közöttük. – Mire végzek veled, alaposan elfáradsz. Megígérem.
A lány számára Alec egy kissé fennhéjázónak tőnt. Kihúzta kezét a laza szorításból és férje nyaka köré fonta. – Te legalább annyira fáradt leszel, mire én végzek veled, férjuram. Megígérem. Alec rá akart mosolyogni, de a lányból áradó szenvedély már magával ragadta. Szeme kékje elmélyült. Lábai nyugtalanul kalimpáltak. Amikor megmozdult, hogy még szorosabban hozzásimuljon, Alec tompán felnyögött a vágytól. Finoman harapdálni kezdte a lány ajkait, majd az egész alsó ajkát bekapta. A lány kéjesen felsóhajtott, szavak nélkül mondva el, mennyire élvezi, amit csinál vele a férfi. Alec két kezébe fogta az arcát, hogy ott tartsa, ahol szeretné, közben komótosan ízlelgette, felcsigázva vágyát. Elhatározta, hogy lassan fog szerelmeskedni vele, akárhogy is provokálja a lány. Olyan puha volt a lány ajka, olyan simulékony, és végül, amikor nyelve mélyen a szájába hatolt, apró, halk sikolyokkal fejezte ki elragadtatását. Cirógatta és kifosztotta, adott és elvett, míg a lány a hajába kapaszkodva követelte a folytatást. Hangjától elvesztette maradék józanságát, és megfeledkezett korábbi szándékáról. Forró, nedves csókokkal borította a nyakát, amitıl a lány remegni kezdett. Jamie a vállát, a hátát, a fenekét becézte fürge ujjaival, vágyakozó remegést váltva ki belıle. Segített lehámozni a férfirıl a ruhát. Aztán hátára fordította, és most ı nyúlt el rajta. Lábait csapdába ejtették az izmos combok, ahogy hozzádörzsölıdött. Nagy nehezen felkönyökölt, és ahogy a férfi szemébe nézett, fékezhetetlen vágyat olvasott ki belıle. – Meg akarlak érinteni úgy, ahogy te érintesz meg engem – suttogta. – Kérlek, Alec. A tested ugyanúgy hozzám tartozik, mint az enyém tehozzád. Alec tiszta szívbıl egyetértett vele. De nem találta a hangját, hogy elmondja neki, igen, a teste teljesen a lányé. Úgy tőnt, Jamie mégis engedélynek értelmezte hallgatását, mert szemében huncut kifejezés csillogott. Akkor értette meg a szándékát, amikor lehajtotta a fejét, és csókolgatni kezdte a mellkasát. Sziszegve fújta ki a levegıt, ahogy a lány nyelve lassú köröket rajzolt a jobb mellbimbója köré. Varázslatos ujjai valóssággal égették a bırét. És a szája… Édes istenem, még lélegezni is elfelejtett. Egyre lejjebb és lejjebb haladt, míg elérte kutatása tárgyát. Finoman megharapta a férfi combjának belsejét, mikor az meg akarta állítani. Alec keze tehetetlenül hullott alá, teljesen megadta magát. Eleinte kicsit ügyetlen volt, de lelkesedése csak még felkavaróbbá tette ártatlanságát. És amikor végre a szájába vette, Alec lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a lány emésztı tüze elevenen felfalja. Maga volt az agónia. Maga volt a mennyország. Csak
amikor érezte, hogy mindjárt kilövelli a magját, akkor vette át az irányítást. A vágy, hogy teljesen betöltse, hogy elıbb juttassa a csúcsra, gyors, vad mozgásra ösztökélte. Úgy tőnt, Jamie nem bánja. Tény, hogy a lány legalább olyan vad volt a vágytól. Körmei a hátába vájtak, teste követelızın nekifeszült. Tökéletesen beágyazódott a nıbe, mielıtt mindketten oldalukra gördültek volna. Ahogy egymással szemben feküdtek, láthatták a szenvedélyt egymás szemében. Zihálva lélegeztek, bırük síkos volt az izzadságtól. Szerelmeskedésük csodálatos illata betöltötte a levegıt. – Szeretem az ízedet – suttogta. – Neked tetszett az én… – Ó, istenem, igen. Nagyon… - felhördült, amikor a lány lábát a csípıjére tette. – Ne mozogj, most csak… ne… Jamie mondani akarta neki, hogy olyan fantasztikus érzés, ha így mozoghat, és egyszerően képtelen abbahagyni. A férfi keze elindult lefelé, egyesült testük között, és pontosan ott érintette meg, ahol annyira vágyta az érintést. Aztán egyszerre kezdtek el újra mozogni. A szeretkezés vad volt, primitív, mindent elsöprı. És szerelemmel teli. Alecnek nem volt ereje tovább várni. Érezte, ahogy a lány szorosan körülveszi, teste teljesen megfeszül, és akkor beleengedte magját. Hosszú idıbe telt, amíg ismét meg tudott mozdulni. Akkor újra a hátára fordult, szorosan magához ölelve a lányt. Remélte, hogy az imént nem ölte meg vad szenvedélyével. Elmosolyodott a meglehetısen önelégült gondolaton, és kénytelen volt bevallani magának, hogy az ı kis felesége majdnem megölte heves vágyával. El akarta mondani neki, mennyire elégedett vele, és hallani akarta a lány dicsérı szavait. De mégsem. Nem, ennél többet akar. Többet, mint üres dicséretet. Itt az ideje, hogy asszonya felismerje, mi is az igazi kötelessége. De nem akarja, hogy neki kelljen megmagyaráznia. Nem. Azt szeretné, ha magától is megértené. Az a kötelessége, hogy ıt szeresse. A felismerés, hogy miért is akarja annyira a lány szerelmét, olyan erıvel vágott belé, mint a villám: mert ı már szerelmes a lányba. Az isten szerelmére, hogyan történhetett ez vele? Jamie volt a legszókimondóbb nıszemély, akit valaha is ismert; rossz természető, logikátlan és minden porcikájában makacs, mint az öszvér. Nincs olyan ember, aki elvette volna. Elmosolyodott, amikor felfedezte, hogy még magának is hazudik. Dehogynem vennék el, de még hányan.
Csakhogy Jamie már hozzá tartozik. Lemondó sóhajjal hunyta le a szemét és vadul megölelte feleségét. Hallotta ziháló lélegzetét, érezte, ahogy szíve egy ütemre dobban az ı szívével. A szenvedélye is hozzá tartozik, gondolta elégedetten. És a szíve is. Alec hangosat ásított. Sejtette, hogy többé már nem növi ki ezt a különös hibát. Az ı gyenge, kis feleségének pihenésre van szüksége, ásított újra egy nagyot. Egy-két percig vele marad, amíg meg nem bizonyosodik róla, hogy a lány elaludt. Ez volt az utolsó gondolata, mielıtt horkolni kezdett.
Tudja, hogy valaki meg akarta ölni a feleségét. Mire leszállt az est, mindenki hallott a bőntettrıl. Mostantól ırizni fogják. Alec nem vállalja a kockázatot, hogy az asszonynak baja essék. Nem érti, hogy még nem akartam megölni. Sokkal agyafúrtabb vagyok, mint ı, de úgy szeretnék eldicsekedni valakinek a bátorságommal. Természetesen nem lehet, ezért hagynom kell, hogy mindannyian azt higgyék, idıben léptek közbe. Ó, tudtam én, hogy meg fogják menteni. Tudtam, hogy észreveszik a tüzet. Azt akarom látni, ahogy kínlódik. Az aggodalmából elég. De még nem fejezem be a mővet… holnap megölöm ıt… talán holnapután, ha vissza tudom fogni addig a mohóságom. Még mindig hallom a kiáltását. A lány nevét üvöltötte. Azt hiszem, kezdi megszeretni. De csak annál édesebb lesz a lecke, ha valóban így van… Szeretném megérinteni, amikor meghal.
Tizennegyedik fejezet Jamie ugyancsak megijesztette Gavint, amikor mögé lépett és megveregette a vállát. A férfi nem hallotta, hogy közeledik. Villámgyorsan megpördült, hogy válaszoljon a kihívásra, majd ellazult, mikor meglátta, hogy úrnıje áll elıtte, kezében egy pár cipıvel. A férfi egy pillanatig ostobán a cipıkre meredt, aztán bevallotta. – Nem hallottam, hogy jön. – Nem akartam megijeszteni – mondta Jamie –, és halkabban, Gavin, Alec szunyókál
egy kicsit. – Kincaid? – Kérem, Gavin, ne ilyen hangosan. És hitetlenkednie sem kell. Végül is, Alec is csak emberi lény. Nem aludna olyan mélyen, ha nem lenne rá szüksége, nem igaz? Gavin megcsóválta a fejét. Minden önuralmára szüksége volt, nehogy harsányan felkacagjon. Kincaid a legkevésbé sem tőnt fáradtnak, mikor legutóbb látta. Igaz, hogy éppen ágyba készült, de Gavin pontosan tudta, hogy nem aludni készült. A mindenit, alig várta, hogy az orra alá dörgölhesse. Jamie a férfi karjába kapaszkodott, míg lehajolt, hogy felvegye a cipıjét. – Azt hiszem, megkérem Hessie-t, hogy segítsen kitakarítani az emeleti hálószobát. Elengedte Gavin karját, lesimította a szoknyáját és megpróbált elmenni mellette. De a férfi villámgyorsan eléállt. – Elküldök valakit, hogy idehívja Hessie-t. – Jót fog tenni egy kis séta. – Tartogassa az erejét a feladatra – javasolta Gavin. – Rendben – egyezett bele Jamie, hogy megnyugtassa a férfit, aki szemmel láthatóan aggódott valami miatt. Hökkenten nézett rá. – Jól érzi magát? Olyan furcsán néz ki. Hagyta, hogy a lány a homlokára fektesse a kézfejét, mielıtt válaszolt volna. – Jól érzem magam, Jamie. Most pedig miért lát a dolog után? Jamie hosszan fürkészte, mielıtt megfordult és felment a lépcsın. Gavin szorosan a nyomában haladt. A lány addig nem tette szóvá a különös viselkedést, míg el nem érték az ajtót, akkor megfordult. A férfi gyorsan magyarázkodni kezdett, meg sem várva, hogy kérdezısködni kezdjen. – Arra gondoltam, ha van valami, amit ki vagy be kell vinni, akkor segítek. Jamie rámosolygott. – Ez igazán kedves magától, Gavin, de Murdock atya már segített kivinni a ládát, és most rengeteg hely van a holmimnak, ha végre megérkezik. – Már megérkezett, milady – jutott hirtelen eszébe a férfinak. – Ma korán reggel. Szóljak az embereknek, hogy hozzák fel a csomagokat? – Ha megtenné, Gavin, köszönöm. Látott egy… Volt a szekéren egy szék is? – Nem volt egy szekér – magyarázta a férfi –, mert szekér nem tud feljönni a keskeny hegyi utakon. Négy málhás ló jött – folytatta, mert látta úrnıje arcán az elkeseredést – az egekig megpakolva. És igen, észrevettem egy nagyon különös kinézető… – Az az én székem – szakított félbe Jamie, összecsapva a tenyerét. – A lábai miatt néz ki furcsán, de lehet vele hintázni. Édesanyám családjáé volt. A papa szeretett benne üldögélni esténként, és igazán kedves volt tıle, hogy elküldte nekem.
– Egy szék, ami hintázik? – Tudom én – sóhajtott a lány. – Az újdonságoknak sosincs sikerük. Mégis, az édesanyámé volt, és én megtartom, amíg csak élek. Valójában nemzedékrıl nemzedékre kellene, hogy öröklıdjön. Gavin elcsodálkozott, miféle bolond ember találhatott ki ilyen értelmetlen dolgot, de gondolatait bölcsen megtartotta magának. Magára hagyta Jamie-t a munkájával. Csak azért kísérte fel, hogy saját szemével gyızıdjön meg arról, nem leselkedik-e rá veszély odafent. Elindult lefelé, amikor Marcus lépett a terembe. – Marcus, beszélnem kell veled – szólt oda neki. – Igen, Gavin? A férfi nem magyarázkodott, míg le nem ért a nagyterembe. Akkor középre vonta társát. Onnan, ahol álltak, Gavin szemmel tudta tartani az egész emeletet. Senki nem tudta úgy megközelíteni a szobákat, hogy ı észre ne vegye. – Azt akarom, hogy két ember ırizze az ablakot. – Melyik ablakot? – Jamie dolgozik az elsı szobában az emeleten – magyarázta. – Állíts két embert az ajtó elé és másik kettıt az ablaka alá. – Adjak nekik valami indokot? – kérdezte Marcus, erısen ráncolva a homlokát. – Persze, az úrnıjüket védik – vágta oda Gavin. – Gavin, mi akar ez lenni? – Marcus érezte, hogy fogytán a türelme. – Nem hallottad? – Mit kellett volna hallanom? Gavin felsóhajtott, majd elmesélte a majdnem tragédiával végzıdı esetet. – Valaki bezárta oda, Marcus. Én magam rúgtam odébb azt az átkozott gerendát, amivel kitámasztotta az ajtót. – Nem tehetett róla, de hangjából büszkeség csendült. – És mégis alig tudom elhinni. – Ki tehetett ilyent? – Senkit nem láttak a közelben, és Alec azt akarja, hogy te meg én állandóan a feleségén tartsuk a szemünket. – Személy szerint engem említett? – Marcus hitetlenkedve nézett rá. – Igen. Nagyra értékeli a hőségedet. Kételkedsz benne? Marcus megrázta a fejét. – Nem adtam rá okot, hogy megkérdıjelezze a hőségemet. Mégis, meglehetısen nyilvánvalóvá tettem, hogy nem örülök a házasságának, még ha kényszerbıl is nısült.
– Megsérted az urad, ha azt hiszed, hogy… – Nem – mondta nyomatékosan. – Éppen ellenkezıleg. Örülök, hogy ennyire bízik bennem és én… alázatosan fejet hajtok a belém vetett bizalom miatt. Gavin harsányan felnevetett. – Még sohasem beszéltél ekkora szenvedéllyel, én meg kinevetlek. De azért ne sértıdj meg, barátom, csak mert a véred annyira elragadott, hogy teljesen elvörösödtél. Marcus komor tekintete megenyhült, amikor Gavin megveregette a vállát, sıt még egy halvány mosolyra is futotta erejébıl. De a mosoly lefagyott az arcukról, amikor Alec csatlakozott hozzájuk. Az uraság arckifejezése nem sok jót ígért. – Hol van a feleségem? Gavin úgy vélte, hogy üvöltését még az alsó várudvaron gyakorlatozó katonák is meghallották. – Az emeleten, a szobát takarítja. – Egyedül van? – Ellenıriztem a szobát, mielıtt bement – sietett a magyarázattal Gavin. – És senki nem mehet úgy be, hogy ne lássam. Alec bólintott. – Azt akarom, hogy ti ketten mellette maradjatok, amíg vissza nem térek – parancsolta. – Egy lépést sem tehet nélkületek. Megértettétek? A két férfi bólintott. – Kíváncsi lesz, hogy miért – szólalt meg Marcus. – Angol ugyan, de nem ostoba. Gavin jobban meglepıdött a Marcus hangjában megbúvó tréfás éltıl, mint Alec. – Igen, valószínőleg kíváncsi lesz – helyeselt. – Hát, akkor csak hadd legyen kíváncsi – csattant fel türelmetlenül Alec. – Mondjátok meg neki, hogy ez a parancsom. Egy asszonynak nem kell a mindennapi ügyekkel foglalkoznia. – De ı akar velük foglalkozni – mondta Gavin. – És én úgy látom, hogy szüksége is van rá, hogy levezesse valamivel a fölös energiáit. Talán kölcsönvett valamennyit a te erıdbıl. Szemmel láthatóan ki vagy merülve, ha mondhatom így. Talán több szunyókálásra lenne szükséged, uram. – Csak nem szunyókált? – Marcus hitetlenkedı arccal bámult rá. – Egyáltalán nem tetszik nekem, hogy ilyen jól szórakoztok – jelentette ki Alec. – És ha nem törlitek le azt az ostoba vigyort a képetekrıl, hát laposra verlek benneteket, és akkor garantáltan tovább fogtok szunyókálni, mint én tettem.
Fenyegetésével azonnal elérte a kívánt hatást. – Beszélek Angusszel – szólt vissza a válla fölött. – Nemsokára visszajövök. Alec dühös hangulatban érkezett Angus kunyhójához. A bentrıl kiszőrıdı kiabálás mutatta, hogy hőséges katonája sincs jobb hangulatban, mint ı. Elizabeth nyitott ajtót. Széles mosollyal fogadta urát, jelezve, hogy ıt egyáltalán zavarja a férje kiabálása. – Meg sem látszik rajtad, Elizabeth, hogy egy ilyen vademberrel kell veszıdnöd minden nap – lépett a kunyhóba Alec. – A felesége figyelmeztetett, uram, hogy nem lesz könnyő Angust ágyban tartanom. Igaza is volt, mert Angusbıl valóban igazi morgó medve lett. Nem könnyő ıt mostanában szeretni – emelte fel a hangját, hogy férje is hallja odabent a szobában. – De bízom benne, ha kiveszik a varratokat, akkor abbahagyja végre az állandó panaszkodást. – Befejeznéd végre ezt a tiszteletlen beszédet, asszony – kiáltotta az ágyból Angus. – Az uraság hozzám jött, és nem kíváncsi holmi ostoba asszonyi fecsegésre. Elizabeth elkeseredett tekintetett vetett Alecre, mielıtt férjéhez fordult volna. – Megkínálhatom egy kis borral? Angus morcosan nézett rá, majd bólintott. – Magam is meginnék egy pohárkával. Elizabeth mintha meg sem hallotta volna. Töltött Alecnek egy jó kupa vörös bort, férjének pedig egy pohár vizet nyomott a kezébe. Alec nem csodálkozott volna, ha a férfi újra morogni kezd. – Magatokra hagylak benneteket – mondta Elizabeth. Odabólintott Alecnek és az ajtóhoz indult. – Elizabeth, gyere ide, mielıtt kimész – utasította Angus. Alec az ablakpárkányhoz dılve figyelte, ahogy Angus csinos felesége a férjéhez siet. Észrevette a nı pirulását, és meg is értette az okát, amikor Angus egészséges kezével átkarolta az asszony nyakát, magához húzta, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolta. Valamit még suttogott a fülébe, mielıtt Elizabeth kiegyenesedett volna, és megpaskolta a fenekét. A nı valósággal repült az ajtó felé. – Jó asszony – sóhajtott nagyot Angus. A vizet a földre löttyintette, majd felkelt, hogy bor után nézzen. – Elizabeth magával vitte – nevetett Alec. – A feleséged jobban ismer, mint gondolnád. Angusnek szemmel láthatóan kedvére volt ez a megállapítás. Intett Alecnek, hogy osztaná meg vele az italát, és amikor az teljesítette kívánságát, nagyot kortyolt a
pohárból. – Uramisten, ez aztán jólesett. A feleséged azt mondta Elizabethnek, hogy nem ihatok addig bort, amíg ki nem szedi a varratokat. Csak a jó isten tudja, miért kellett neki ilyen szörnyőséget mondani, de Elizabeth betartja minden szavát. El vagyok én átkozva ezzel a két nıvel, akik mindig körülöttem kotkodácsolnak. Hagynod kellett volna, hogy elpusztuljak, Alec, és akkor megmentettél volna ezektıl az… – Angyaloktól? Angus bólintott. – Valami határozott céllal jöttél, vagy csak a nyomorúságomat akartad látni? – Csukd be az ajtót, Angus – utasította Alec. – Nem akarom, hogy bárki is hallja a beszélgetésünket. Néhány információra van szükségem, barátom, és a tanácsodra. Angus berúgta az ajtót. – Látom, komoly dologról van szó. Nagyon komor az arcod. Alec elmesélte neki, hogy mi történt Jamie-vel. Azzal fejezte be a történetet, hogy a felesége nem tudja, hogy valaki meg akarta ölni. A két férfi megbeszélte, milyen kiegészítı óvintézkedésekre lesz szükség, amíg fel nem fedik a bőnöst. Noha Angus nem volt öreg, mindössze három évvel volt idısebb, mint ura, de Alec megítélése szerint három évvel bölcsebb is volt nála. Angus leült egy székre és lábát az ágyra tette. Mire befejezték a megbeszélést, az ı homlokát is olyan mély ráncok szántották, mint Alecét. Amikor Alec fel-alá kezdett járkálni a kunyhóban, Angus tudta, van még valami, amit meg akar beszélni vele. Türelmesen várta, hogy ura folytassa. Hosszú percek teltek el teljes némaságban, mire Alec visszafordult Angushöz. – Szeretném, ha elmesélnél nekem mindent, amire Helenával kapcsolatban emlékszel. Te itt voltál vele Marcusszal és Gavinnel együtt, házasságunk rövid ideje alatt. Mivel én távol voltam… – Igen, a király ügyében jártál majdnem egész végig – bólintott Angus. – Tudod-e, Alec, hogy Helena temetése óta ez az elsı alkalom, hogy kimondtad a nevét? – El akartam felejteni – mondta Alec. – De mindig is… – Megállt, megcsóválta a fejét, majd újra megkérte Angust, hogy mondja el, mit tud Helenáról. Jó félórát kérdezgette még a barátját, és lényegesen jobb hangulatban indult haza, mint idefelé. Elizabeth az ajtó elıtt lebzselt. Alec rákacsintott, mielıtt elment, újabb pirulásra késztetve a nıt. Amikor felért a hegyre, megpillantotta Jamie-t az emeleti ablakban. Ha a lány egy kicsit balra fordul, ı is megláthatta volna Alecet. De Jamie figyelmét az ablak alatt
beszélgetı két katona kötötte le. Mosolygott, amitıl Alec azonnal jobb kedvre derült. Istenem, milyen elragadó nı! Alec úgy vélte, igazán bájosan fest feltőzött hajával. A hosszú, göndör fürtök némelyike kiszabadult és arca körül tekergızött. Homlokán és orrán foltok éktelenkedtek. Ráfér még egy fürdı, mielıtt lemegy a nap, gondolta Alec vigyorogva. Az egyik katona mondott valamit a másiknak, ami felkeltette felesége figyelmét. A lány az ablakpárkányra könyökölt és kihajolt. Szemmel láthatóan élvezte a történetet, amit a katona mesélt. Alec lassan közelebb jött, majd döbbenten fedezte fel, hogy emberei kelta nyelven beszélnek. És Jamie megértett minden egyes átkozott szót! Annyira meglepıdött, hogy még dühösnek lenni is elfelejtett. Aztán meghallotta, hogy a katona egy régi viccet mesél barátjának egy skót harcosról, aki egy meztelen nıt látott az út mellett fekve. Férfi lévén azonnal felbuzdult, a nıre feküdt és kedvét töltötte vele. A fiatalabbik katona hangos horkantással fejezte ki, mennyire élvezi a sztorit. Az idısebb folytatta. Elmondta, hogy jött egy másik skót harcos, aki rögtön megszégyenítette társát, mert felvilágosította, hogy a nı nyilvánvalóan halott, és csak egy eszement férfi szeretkezik halott asszonnyal. Jamie szája elé tette a kezét, hogy visszafojtsa kuncogását, szeme csillogtak az élvezettıl. Izgatottan várta a történet csattanóját. Alec pedig kíváncsian várta, hogyan fog reagálni. – Halott? – kiáltotta a harcos. – Én azt hittem, angol. A mosoly lefagyott Jamie arcáról. Eltőnt az ablakból, míg a két férfi harsányan kacagott. A lány hamarosan újra a látóterébe került, kezében hatalmas vödröt cipelve. Alec visszafojtotta nevetését, miközben figyelte, hogy küzd felesége a szokatlan súllyal. Eszébe sem jutott figyelmeztetni embereit. Jamie gondosan célzott, majd gyızedelmes mosollyal a két mit sem sejtı áldozatra zúdította a vödörnyi szappanos vizet. – Ó, kérem, bocsássanak meg – kiáltott le, amikor a két férfi befejezte az átkozódást. – Fogalmam sem volt, hogy itt állnak – hazudta édes mosollyal. – Lady Kincaid az – súgta az egyik harcos a másiknak. A két ember azonnal megbánta, hogy az elıbb kiabáltak. Gyorsan bocsánatot kértek. Ahogy elhaladtak Alec mellett, hallották uruk megjegyzését, hogy milyen szerencse,
hogy úrnıjük nem érti a kelta nyelvet, különben biztosan sértésnek vette volna durva tréfájukat. Pedig megértette. Alec végre szabadjára engedte jókedvét. Vidám nevetése magára vonta Jamie figyelmét. A lány rámosolygott. – Úgy látom, nagyon jó kedved van, férjuram. Ezek szerint kipihented magad? Nyilvánvaló, hogy a délutáni szunyókálásra céloz. Alec azonnal abbahagyta a nevetést. Ketten játsszák ezt a játékot, gondolta magában, és már kész is volt a terve, hogyan készteti színvallásra a lányt. A saját eszközeivel gyızi le Jamie-t. Alig várta már, hogy akcióba lendüljön. Hiszen olyan csábító volt a lány, amikor feldühödött. És ı lesz az a férfi, aki fel fogja dühíteni. Mindig olyan ártatlan arcot vágott, amikor kelta nyelven beszéltek körülötte, és úgy tett, mint aki egy árva szót sem ért. Az ördögbe, hiszen megparancsolta az embereinek, hogy gyakorolják magukat az angolban, hogy megkönnyítse a lány beilleszkedését. Ha nem figyelt volna, télre már az egész társaság angol öltözékben járkált volna körülötte. Alecet még a gondolattól is kilelte a hideg. – Nos, Alec, miért nevettél? – hajolt ki mélyen Jamie az ablakon. – Odafigyelnél arra, hogy mit csinálsz? – kiáltott fel neki. – Mindjárt kiesel itt nekem. A lány visszahúzódott egy árnyalatnyit. – Köszönöm, hogy ennyire figyelsz rám, férjuram. Most pedig elmondanád, hogy min nevettél? Alec mesélni kezdte az imént hallott viccet, hogy felbosszantsa a lányt. De Jamie nem engedte, hogy befejezze. – Már hallotta ezt a történetet, Alec – kiáltott le neki. – A nı nem halott volt – tette még hozzá –, csak skót, és kész. Elvonult az ablaktól, mielıtt Alec vitatkozhatott volna vele. A férfi a lépcsı alján várt rá. – Mi ez a zőrzavar itt? – csodálkozott. A köztük lévı távolságot tucatnyi csomag töltötte ki. A halom tetején egy meglehetısen különös szék terpeszkedett, melynek ülése olyan széles volt, hogy két megtermett férfi is belefért volna. – Ez az én holmim, Alec – felelte Jamie. – Néhány dolog a hálószobánkba kerül, a többi a nagyterembe. – Nem kedvelem a rendetlenséget – jelentette ki Alec. Lenyúlt, kivette az egyik falikárpitot, és maga elé tartotta, hogy lássa, mi van rajta. Jamie kerülgette a csomagokat, férjéhez sietett és kikapta kezébıl a képet.
– Nem kell ilyen mogorván nézni, férjuram – suttogta, mivel Marcus és Gavin is figyelték a jelenetet. – Arra gondoltam, hogy ezt a képet a kandalló fölé akaszthatnánk. – Mi az ördög ez? – morogta. – Képtelenség kivenni… – Nem a megfelelı oldalát nézed – vágott vissza Jamie. Gavinhez sietett és a kezébe adta a képet. – Arra kérem, hogy akassza fel ezt a képet, és próbálja meg, hogy nem nézi meg közben, mert azt szeretném, ha meglepetés lenne. – A saját kezével csinálta, milady? – kérdezte Gavin, mosolyogva úrnıje lelkesedésén. – Jaj, az istenért, dehogyis – tiltakozott Jamie. – Agnes és Alice készítette a születésnapomra. – Alaposan szemügyre vette Gavint és Marcust, aztán Alechez fordult. – Nem gondolod, hogy össze kéne ismertetnünk a nıvéreimet Gavinnel és Marcusszal? Bizonyos vagyok benne, ha… – Ne is próbálj itt házasságot szervezni, Jamie – szólt közbe Alec. – A nıvérei hasonlítanak magára? – érdeklıdött Gavin. – Nem, nem. Mind a kettı sokkal csinosabb, mint én. Gavin szeme tágra nyílt. – Akkor feltétlenül meg kell ismernem ıket – jelentett ki. – A természetük viszont Maryére hasonlít – morogta Alec. – Felejtsük el – mondta gyorsan Gavin. Megfordult és kandallóhoz sietett, hogy felakassza a képet. Alec nevetése elkísérte. – Gavin, ha valakinek is elmeséled, hogy az urad napközben aludt egy kicsit, gondoskodom róla, hogy mind a két nıvérrel találkozz. – Milyen alvásról beszélsz? – csodálkozott Gavin. Még Marcus is nevetett, pedig Jamie nem emlékezett rá, hogy a sötét hajú, komor tekintető harcost akár mosolyogni is látta volna. Önkéntelenül is visszamosolygott. – Min mulattok? – kíváncsiskodott. – Ne is törıdj vele – mondta Alec. Jamie gyanakodva nézett rá. – Azt akarod mondani, hogy a nıvéreim nem elég jók az embereidhez? – lépett csípıre tett kézzel férje felé. Hangjából kihívás csendült. – Még az áldozati kecskét sem kényszeríteném, hogy egyszerre vegye a hátára mindkettıt. A lány lélegzete elakadt. Alec nem tudott ellenállni a kísértésnek. Elırelépett és nemtörıdöm hangon hozzátette. – Te is tudod, hogy ellenemre van erıszakoskodni az állatokkal. Sose használok ostort a lovamnál és…
– Most a családomat sértegeted? Alec nem válaszolt, csak nézett rá azzal a pimasz, de ellenállhatatlan arckifejezésével, amit úgy szeretett. Jamie nem tehetett róla, nevetnie kellett. A férfi teljesen reménytelen eset. – Szégyellhetnéd magad, Kincaid. Azt hiszem, nem ismered eléggé a családomat ahhoz, hogy megfelelı véleményt alkothass róluk. Természetesen, mihelyt alkalmam nyílik rá, teszek róla, hogy ez megváltozzon. A férfi arcáról lefagyott pimasz vigyora. Jamie kedvesen rámosolygott, úgy folytatta. – Meg fogom kérni ıket, hogy látogassanak meg minket, férjuram. És maradjanak is egy darabig, hogy jobban megismerhesd ıket. – Mi a csoda akar ez lenni? – Gavin kiáltása magára vonta Jamie figyelmét. A férfi lemászott a székrıl, amire azért állt fel, hogy felakassza a képet. – Ha hátrébb áll, biztos felismeri, kit ábrázol a kép. – Ez itt… te jóságos isten, Alec, épp most akasztottam fel… – İ a mi szeretett Hódító Vilmosunk, Gavin. Egész jó ábrázolás, azt mondták nekem. Igazán csinos férfi volt, nem gondolja? Egy hosszú percig senki sem szólalt meg. Gavin és Marcus Alecet figyelték, hogyan reagál. Alec hitetlenkedve bámulta feleségét, arcán mérhetetlen döbbenet ült. Marcus talált elıször a hangjára. – Kövér volt. – Erıs alkatú volt, nem kövér – javította ki Jamie. – És mi az ördög az ott a feje felett? – kérdezte Gavin, tovább hátrálva. – Az a sárga dolog. – Az a glória – magyarázta Jamie. – Szentté avatták ezt az alakot? – hitetlenkedett Marcus. – Még nem hivatalos, de csak idı kérdése, hogy az egyház is elismerje szent mivoltát. – Miért? – Marcus mondta ki mindhármuk gondolatát. Jamie örült, hogy férje és emberei ennyire érdeklıdnek hazája történelme iránt. Nem sajnálta az idıt, hogy elmagyarázza nekik, hogyan változtatta meg Hódító Vilmos az életet Angliában. Nagy vonalakban elmesélte nekik a hőbéri rendszert, a vazallusok kötelességeit, a hőbérurak és hőbéresek közti kötelékeket. Mikor befejezte, biztosra vette, hogy rengeteg kérdésük lesz. De egyikük sem szólalt meg. – Gondolod, hogy itt is mőködhet egy ilyen rendszer? – fordult férjéhez. – Már mőködik is, Jamie, évszázadok óta – csattant Alec.
– Épp most írta le a skót klánrendszert, milady – próbálta enyhíteni Alec kemény felcsattanását Gavin. – Tépd le onnan! – Alec, ezt nem gondolhatod komolyan – kiáltott fel Jamie. – A nıvéreim hosszú órákig készítették ezt a képet, hogy örömet szerezzenek nekem. Ez volt a születésnapi ajándékom. Szeretném látni, valahányszor csak akarom. Murdock atya éppen idıben lépett a terembe, hogy meghallja Jamie utolsó kijelentését. Elég volt egy pillantást vetnie a kandallópárkány feletti képre, hogy megértse ura viharos hangulatának okát. Látta, hogy pillanatokon belül kitör a veszekedés. Mivel nem akarta, hogy megbántsák Jamie gyengéd érzelmeit, gyorsan a segítségére sietett. – Csillapodj, Alec, nem az volt a szándéka, hogy megsértsen, amikor az ellenséged képét kirakta a falra. – Még szép, hogy nem az volt a szándékom – mondta Jamie. – Másrészt viszont úgy érzem, hogy próbára akarja tenni a türelmem. – Még hogy próbára teszem a türelmed? – Alecnek kemény küzdelmébe került, hogy visszafogja magát. Ha nem lett volna tekintettel a lány érzékenységére, már üvöltött volna. – Pontosan, Alec Kincaid. Ez az én otthonom is, nem igaz? – folytatta. – Olyan képet akasztok ki, amilyent csak akarok. – Nem. Jamie és Murdock atya mogorván néztek Alecre, Gavin és Marcus mosolyogtak. Jamie hátat fordított Alecnek. – Atyám, segítene ezt a széket bevinni a nagyterembe? Vagy talán ez is ütközik a szabályaiddal, Alec? Murdock atya alaposan megszemlélte az említett bútordarabot. – Néhány megvetemedett deszkadarab van az aljához ragadva – jelentette ki hangosan. – Valami nincs rendben vele, lányom. – Ez a szék tud hintázni elıre és hátra – magyarázta Jamie türelmesen. Az atya bizonytalanul pislogott erre a kijelentésre. – Igen, tudom – mondta Jamie. – Különösnek tetszik, de higgye el, nagyon kényelmes szék. Próbálja ki, atyám. – Talán majd máskor – felelte a pap, és hátrább húzódott a furcsa szerkezettıl. Alec bısz pillantást vetett feleségére, felkapta a széket, lecipelte a lépcsın, majd hosszú léptekkel átvágott a termen és a széket a kandalló mellé helyezte. Igyekezett nem felnézni a falra, ahonnan Vilmos ronda képe vigyorgott rá.
– Tessék. Most boldog vagy, asszony? Murdock atya jobbnak látta újra közbeszólni. – Nahát, ez a szék olyan óriási, hogy akár szıröstül-bıröstül be tudna kapni. – A nıvéreim a papa ölébe szoktak ülni vacsora után, ı pedig csodás meséket szokott mondani nekik – mondta Jamie, arcán merengı mosoly jelent meg az emlékkép hatására. Hangjából olyan sóvárgás csendült ki, amelyet Alec korábban nem hallott. De a kijelentésen is meglepıdött, mert a lány véletlenül kifelejtette saját magát. Vagy talán nem is véletlenül? Alec behajlított mutatóujjával közelebb hívta. Amikor elıtte állt és senki nem hallhatta beszélgetésüket, kérdezısködni kezdett. – És te hol ültél, Jamie? Mary mellett az apád egyik térdén, vagy az ikrek mellett a másikon? A kép, ahogy a négy lány ott ül a papa térdén, és az esti mesére vár, megmosolyogtatta Alecet. Az ikrek valószínőleg sírtak, Mary panaszkodott, Jamie pedig csitította ıket. – Az egyik térdén általában Mary és Eleanor ült, a másikon pedig az ikrek. – Eleanor? – A legidısebb lány – magyarázta Jamie. – Meghalt, amikor hétéves voltam. Alec, most miért ráncolod a homlokod? Felbosszantottalak valamivel? – Szokás szerint nem adtál egyenes választ – mutatott rá Alec. Kezdte már érteni, de biztos akart lenni a dolgában. – Azt kérdeztem, hogy te hol ültél. – Sehol. Általában a papa mellett álltam. Vagy vele szemben. De miért olyan fontos, hogy hol ültem? Alecnek nem volt fontos, de gyanította, hogy Jamie-nek nagyon is fontos lett volna. – Rád sosem került a sor? – Nem volt hely. Ez az egyszerő, tárgyilagos kijelentés mélyen megrázta Alecet. Kívülálló volt. Alec hirtelen szerette volna jó alaposan elkalapálni a lány érzéktelen mostohaapját. Annak az alaknak helyet kellett volna szorítani a kislány számára. Jamie éppen most leplezte le azt is, milyen srófra jár az agya. Észrevétette magát az apjával. A kötelezettségei… igen, Alec most már mindent értett. Nélkülözhetetlenné tette magát, így vívta ki apja elismerését. Jamie összekeverte a szeretetet a szükséggel. De azt is el tudta képzelni, hogy a lány gondolkodásában nincs is különbség a két fogalom között. Most pedig ugyanazt akarja elérni. Minél több feladatot vállalni, hogy
nélkülözhetetlenné tegye magát férje szemében. Átkozott legyen, ha ezt megteszi neki, és átkozott, ha nem. A nı bolond, ez nyilvánvaló, de az ı asszonya, és azt akarja, hogy boldog legyen. De akkor sem fogja tétlenül nézni, hogy halálra dolgozza magát. Túl sok mindent kellett most végiggondolnia. Alec úgy döntött, hogy egyelıre nem foglalkozik a kérdéssel, amíg meg nem találja a módját, hogyan tanítsa meg a lánynak, mi a különbség a szükség és a szeretet között. Ösztönösen tudta, hogy nem lenne elég, ha csak egyszerően megmondaná neki, mennyire szereti. Meg kell találnia a módot, hogy meg is mutassa. – Senki nem fog abba a székben ülni többé, asszony. – Talán félsz beleülni? – Jamie hangja kihívóan csengett. Alec bısz pillantást vetett rá, mielıtt beadta volna a derekát. A szék bánatosan nyikorgott a súlya alatt. De háta kényelmesen simult bele még akkor is, amikor szándékosan meglökte magát, hogy hintázásra bírja. Biztosra vette, hogy ki fog repülni a székbıl. Végül mégsem bukott elıre, és ezt a tényt széles mosollyal üdvözölte. – Attól tartok, igazad van, asszony – jegyezte meg. – Sose lesz divatos ez a szerkentyő. De ha valami jó tréfára vágysz, arra alkalmad lesz, ha a harcosok meglátják ezt a tákolmányt. Megengedem, hogy megtartsd a székedet. – Még szép, hogy megengeded – tette csípıre kezét a lány. Alec kikászálódott a székbıl, hogy felesége fölé tornyosuljon. – Tarthatod a kandalló mellett – jelentette ki. – Most pedig várom, hogy megköszönd a nagylelkőségemet. – És Vilmos? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva a köszönetre utaló célzást. – Vilmos mehet a… – Hálószobába? – Murdock atya szólalt meg, miközben lejött a lépcsın. – İ az utolsó ember, akinek a képét látni akarom elalvás elıtt – csattant bosszúsan Alec. – Tedd a borospincébe, ha már mindenáron ki akarod akasztani, de többé nem akarom látni az arcát. Jamie arcán látszott, hogy vitatkozni akar, de Murdock atya két tenyerébe fogta a kezét. – Egyszerre mindig csak egy harapást, kislány – súgta neki. Alec kemény pillantást vetett a papra, majd az asztalhoz ment és töltött magának egy kupa sört. A pap utána sietett, Jamie-t magával húzva. – Iszom egy pohár vizet – mondta Alecnek. Majd hirtelen eszébe jutott valami. – Tudod-e Alec, hogy mit kapsz, ha összekevered a vizet a sörrel?
– Hogyne – bólintott a férfi. – Felvizezett sört. – És ha egyszer összekeverted ıket, nem tudod szétválasztani, így van? – Így, de mit akarsz mondani ezzel, atyám? – Azt szeretnéd, ha megszokna. Többször is mondtad már. – Nem tagadom – ismerte el Alec. – Meg is fog szokni itt. – Meg akarod változtatni ıt? Azt akarod, hogy valaki más legyen. – Nem, tökéletesen elégedett vagyok vele így, ahogy van. Jamie tudta, hogy ezt bóknak kellene venni, de a férfi barátságtalan hangja sokat levont a dicséret értékébıl. – Akkor nem akarsz belıle skótot faragni? – Természetesen nem. Hangja olyan határozottan csengett, hogy maga is meglepıdött. – İ angol, ezen már nem lehet változtatni. De meg fog szokni. – Akárcsak te. A pap szavait nagy csend követte. Egy hosszú perc múlva Alec megszólalt. – Magyarázd meg. Fogytán a türelmem. – Jamie-nek tehetsége van ahhoz, hogy a maga módján oldja meg a dolgokat. A hagyományai részei az énjének – mondta Murdock atya. – Ahogy neked is megvannak a hagyományaid. Miért ne férhetne meg békében a kettı egymás mellett? Egy szép falikép a mi Edgár királyunkról igazán jól mutatna Vilmos mellett. Mit gondolsz? Alecnek nem nagyon tetszett az ötlet, de felesége széles mosolya mutatta, hogy szerinte megfontolásra érdemes. A lány gyengéd érzelmei összeütköztek Alec józan megfontolásával, és végül azt vette észre, hogy vonakodva bár, de beleegyezik a dologba. – Rendben, de azt akarom, hogy nagyobb legyen a kép, mint Vilmosé. Jamie túlságosan örült az engedménynek, semhogy most a kép méretén kezdjen el vitatkozni. Személy szerint úgy vélte, hogy Edgár képmását elég lenne fele akkora méretben elkészíteni, de sejtette, hogy egyformára kell csinálni. Ezt Alecnek is be kell látnia. Igen, a legjobb lesz, ha egyforma nagyságúak lesznek. De Edgár feje fölött nem lesz glória, és kész. – Köszönöm, Alec. Mosolyából a férfi sejtette, a lány úgy hiszi, hogy Alec beadta a derekát. De ı másként gondolta. Elhatározta, hogy mindenképpen övé lesz az utolsó szó. – Marcus, vedd le azt a képet, amíg Edgáré el nem készül. Mindjárt jönnek a harcosok enni, és ha
meglátják ezt, akkor biztos rosszul lesznek, és nem lesz elég erejük a délutáni gyakorlatozáshoz. Murdock atya megvárta, míg Alec elhagyja a nagytermet, és csak utána engedte szabadjára jó kedvét. Rákacsintott Jamie-re, majd egy vidám skót dalocskát fütyörészve kiballagott a terembıl. Alig várta már a következı összecsapás idıpontját. Felföldön a baj sosem jár egyedül. Jamie elindult felfelé a lépcsın, amikor észrevette, hogy Marcus és Gavin követi. Megkérdezte ıket, nincs-e valami dolguk. A két férfi csak a fejét rázta. Erre rájuk bízta, hogy vigyék be csomagjait az üres szobába. Furcsának találta, hogy két ilyen fontos harcosnak nincs semmi dolga, és szolgamunkát akar végezni. Amikor végzett a feladattal, újra lejött, hogy egy kicsit rendbe hozza magát. Meglátta Editht és Annie-t a kandalló mellett, amint az ı székét bámulják, de rögtön felé fordultak, ahogy odaköszönt nekik. Annie mosolygott, de amikor elkapta Edith sötét tekintetét, ı is nyomban komor arcot vágott. Jamie nem foglalkozott Annie-vel. A gyermek nem tehet róla, hogy milyen. De Edith más eset. Jamie úgy vélte, Edith a legmakacsabb nı egész Skóciában. Volt valami merev hidegség a megjelenésében és viselkedésében, ami egyáltalán nem tette vonzóvá. A nı mindig szoros kontyba fonta haját, soha egyetlen fürt sem szabadulhatott ki a szigorú hajkoronából. Egyszerő ruhája makulátlanul tiszta volt. Jamie még soha nem látta ıt zilált vagy ápolatlan külsıvel. Igen, Edith legalább olyan alapos volt külsı megjelenésében, mint úrnıje iránti győlöletében. És az úrnı úgy gondolta, most már elég volt. – Mi történt veled? – kiáltott Edith Jamie-nek. – Beleestél a felmosólébe? Marcus, aki eddig Jamie elıtt állt, most elıre lépett, széles vállával eltakarva ıt, és testvérére kiáltott. – Ne merészelj ilyen hangon beszélni az uraság feleségével! Jamie úgy érezte magát, mint aki égiháborúba került. Feje megfájdult Marcus üvöltésétıl. Megveregette a férfi vállát, és mikor az megfordult, megkérte, hogy álljon félre. Szeretné egymaga rendezni az ügyet Edithszel. Marcus engedelmesen bólintott. Jamie a nagyterem közepére sétált. – Annie, menj ki gyermekem. Edith, te maradj ott, ahol vagy. Úgy látszik, nem volt valami parancsoló a hangja, mert Edith, mintha meg sem
hallotta volna, az ajtó felé indult. Megint Marcus avatkozott be. Harsány parancsszava megállásra késztette Editht. Jamie megköszönte neki, aztán megkérte, hagyja magára Edithszel. Igazság szerint nem szerette volna, hogy tanúja legyen a beszélgetésüknek. Gavin válaszolt Marcus helyett. A lépcsı tetején állt, és haragosan bámult Edithre. – Egyikünk sem megy el. Jamie úgy döntött, nem vitatkozik a férfival. Nagyon is határozottnak nézett ki. Visszasétált Marcushoz. Amikor közvetlenül elıtte állt, hátrasimította haját homlokából, majd intett a férfinak, hogy hajoljon közelebb. Halkan a fülébe suttogott, hogy rajtuk kívül senki se hallja. Marcusnak arcizma se rezdült, de amikor Jamie befejezte, rábólintott. A lány megköszönte, majd megfordult, hogy megkezdje harcát Edithszel. – Attól a pillanattól fogva, hogy ideérkeztem, úgy kezeltél, mint egy leprást – kezdte Jamie. – Meg kell mondjam, elegem van a viselkedésedbıl. Edith egyenesen úrnıje arcába vigyorgott. – Ezek szerint, nem óhajtasz összeférni velem? – kérdezte Jamie most már keményebb hangon. – Nem látom okát, miért kellene összeférnem veled? – morogta Edith. – Marcus – emelte fel a hangját Jamie. Győlölte, hogy a férfi segítségét kell kérnie, de ki akarta ugratni a nyulat a bokorból. – Igen, asszonyom? – Ha megkérném Alecet, hogy távolítsa el a háztól Editht még ma, megtenné? Edith felhörrent. – Megtenné. – Hová menjek? – kérdezte Edith. – Marcus, nem engedheted… – Hallgass! Sem Marcus, sem Gavin nem hallotta még ilyen hangon beszélni Jamie-t. Gavin elmosolyodott, de Edith dühös arcára nézve igazából nevetni támadt kedve. Edith keze ökölbe szorult. Szemmel láthatóan nagyon dühös volt. De ez még kevés volt Jamie-nek. Azt akarta, hogy a nı teljesen elveszítse a fejét. Remélte, ha elönti a düh, nem fogja megválogatni a szavait. És akkor talán sikerül megtudnia, miért haragszik rá annyira Edith. – Én vagyok a ház úrnıje, Edith – folytatta halk, gıgös hangon. – Ha azt akarom, hogy kegyvesztett légy, keresztül is viszem az akaratom.
– Marcus ezt sosem engedné meg. – De igen – jelentette ki Jamie. Ó istenem, de utálta, hogy hazudnia kell. – Igaz ugyan, hogy a bátyád és egyben a védelmezıd is, de ugyanakkor Alec a földesura. És Marcus hő a férjemhez – tette hozzá. – Nem úgy, mint te. Te ugyebár nem vagy hőséges senkihez? – De az vagyok! – kiáltotta Edith. – Talán valamikor valóban az voltál – vont vállat közönyt színlelve Jamie. – Igen, bizonyosan hő voltál Alechez, mikor Helena volt a felesége. Murdock atya mesélte, hogy nagyon közel álltál Alec elsı feleségéhez. – Te nem veheted át a helyét soha. Nem engedem. – Már megtettem. Az utolsó, gúnyosan odavetett szavaktól valami elpattant Edithben. Mielıtt végiggondolhatta volna, mit tesz, Jamie felé lódult. Nem akart mást, csak letörölni az elbizakodott kifejezést Jamie arcáról. Azt akarta, hogy fájjon neki, fájjon annyira, amennyire neki is fáj. Jamie számított a támadásra. Alacsonyabb volt ugyan Edithnél, de jóval erısebb. Elkapta a nı csuklóját és térdre kényszerítette, mielıtt az felsikolthatott volna. Marcus és Gavin is a segítségére siettek. Megálltak Jamie két oldalán. – Maradjanak ki ebbıl – vetette oda nekik, miközben egy pillanatra sem vette le szemét áldozatáról. Már nem fogta Edith csuklóját, hanem átkarolta a derekát. Másik kezével gyengéden simogatta a vállát, miközben igyekezett megırizni az egyensúlyát. Edith a szoknyájának dılve zokogott. Senki nem szólt egy szót sem, míg Edith össze nem szedte magát. – Ó, édes istenem, meg akartam ütni. Bocsánatot kérek – suttogta. – Amikor láttam, hogy Murdock atyával kiviszik Helena ládáját, annyira feldühödtem. Nem akartam, hogy kidobják a holmiját. Annyira elfogott a… – Nem akartam kidobni Helena holmiját – magyarázkodott Jamie. – Csak átvittem a ládát a másik hálószobába. – A kisbabájának a ruhái voltak a ládában – folytatta Edith, mintha meg se hallotta volna Jamie magyarázatát. – Olyan szorgalmasan varrta a kis ruhákat. – Gyereket akart Alectıl? – kérdezte Jamie, és hangja telve volt gyengéd szeretettel. – Kérem, mondja, hogy megbocsát, úrnım – zokogta Edith. – Nem akartam bántani. – Nem bántottál, Edith. És én is bocsánatot kérek. – Bocsánatot kér? – csodálkozott Edith. Még mindig a földön térdelt, arcát most
Jamie felé fordította. Szemébıl még mindig potyogtak a könnyek. Jamie a köntöse szélével törölte le ıket. – Bocsánatot kérek a gyalázatos hazugságokért, amiket mondtam. Annyira ellenem voltál, muszáj volt egy kis cselhez folyamodnom. – Nem akar elküldeni? Jamie megrázta a fejét. Segített Edithnek felállni. – Te nagyon fontos tagja vagy ennek a klánnak, Edith. Soha nem küldenélek el. Helenáról is hazudtam neked. Nem vettem át a helyét. Edith megrázta a fejét. – Most maga Alec felesége. – De ez nem azt jelenti, hogy úgy kell tennünk, mintha Helena soha nem létezett volna. – De ı úgy tesz. – Alec? – Neki is nagyon fájdalmas – suttogta Jamie. – Nem tudom – suttogta Edith is. – Én biztosra vettem, hogy nem érdekli. Olyan rövid ideig voltak házasok, asszonyom. Még arra sem volt idı, hogy idehozza a kislányát… – A micsodáját? Nem akart kiabálni, de Edith véletlenül kimondott szavai annyira megdöbbentették, hogy nem tudott uralkodni magán. – Murdock atya azt mondta, hogy mindössze két hónapig voltak házasok. Edith bólintott. – Alec Annie-vel volt eljegyezve, de Edgár király megváltoztatta a döntését. Annie… szóval, Annie nem nıtt fel elég gyorsan, és Helena éppen akkor vesztette el a férjét, akit Kevinnek hívtak. A király védelmében esett el. Helena terhes volt Kevin gyerekével. Jamie majdnem összeesett. Marcus megragadta a karját és megtámogatta. – Rosszul van, asszonyom? – Nem vagyok rosszul, csak nagyon dühös vagyok. Edith, hány évig voltak Kevin és Helena házasok? – Hat évig. – Most pedig mesélj nekem a gyerekrıl – követelte. – Lánya született. Helena csak Alec visszatérésére várt, hogy magához vegye a kicsit. A kislányt Kevin anyja gondozta. Edith az asztalhoz vezette úrnıjét, amikor az kijelentette, hogy le kell ülnie. – Rosszul érzi magát? – aggodalmaskodott. – És én okoztam… – Ó, az ördögbe is, hát senki sem mond el nekem semmit – kiáltott Jamie. – Az anyám
velem volt terhes, amikor hozzáment a mostohaapámhoz, és ha azt hiszik, hogy hagyom azt a… Jamie nagy nehezen úrrá lett magán. Látta, hogy a harcosok aggódva néznek rá. Mély lélegzetet vett, hogy megnyugodjon, végül egy mosolyt is sikerült kipréselnie magából. – Volt Edithszel egy kis vitánk. Mind a ketten sajnáljuk, hogy tanúi voltak az összezördülésünknek. Azt szeretném, ha nem mondanák el Alecnek. Csak zavarba hozna minket és felbosszantaná ıt. Igazam van, Edith? A nı gyorsan rábólintott, Jamie pedig folytatta. – Edith, továbbra is te fogod ellátni a háztartás körüli teendıket. Én pedig szeretnék a segítségedre lenni alkalmanként. Gondolod, hogy tálalhatnánk ma vacsorára mást is, mint ürühúst? Utálom az ürüt. Edith mosolygott. Szeme újra megtelt könnyel. – Hogy hívják a kislányt? – Mary Kathleen – felelte a nı. – Kevin családjának ír gyökerei vannak. – Marynek hívják az egyik nıvéremet. És hány éves a kislány? – Három. A születése óta nem láttam az unokahúgomat. Azt hallottam, hogy Kevin anyja három hónappal ezelıtt meghalt. Egy távoli rokon viseli gondját Marynek. Jamie-nek komoly erıfeszítésébe került, hogy ne mutassa ki dühét. Edith úgy nézett ki, mint aki megint sírni akar, neki pedig most nem volt ideje megnyugtatni. Agyában egymást kergették a különféle tervek. – Sok mindent kell még megbeszélnünk, kuzin, de majd késıbb, ha rendbe hoztad a hajad. A megjegyzés elérte célját. Edith azonnal talpra állt. – Rendetlen a hajam? – kérdezte riadtan. Megtapogatta kontyát, míg a válaszra várt. – Csak egy kicsit – nyugtatta meg Jamie, elfojtva mosolyát. Edith pukedlizett és kisietett a terembıl. Jamie nagyot sóhajtott. – Kemény napja volt, asszonyom – jegyezte meg Gavin. – Elıször a tőzzel vívott csatát, aztán egy elszánt asszonnyal. – Igazság szerint, elıször egy kövér vadkannal csatáztam, aztán Aleccel, majd a tőzzel és csak a végén Edithszel – javította ki a férfit mosolyogva. – Egy vadkan? Vadkannal csatázott? – kiáltotta Gavin. – Csak tréfáltam – ismerte be Jamie. Mihelyt Gavin arckifejezése megenyhült egy kissé, elmesélte a történteket. Amikor befejezte, látta, hogy mindkét férfi hitetlenkedve bámulja. – Látják, valójában nem is csatáztam a vadkannal, csak az útjába kerültem. Ismerik ezt a gyereket?
Lindsay a neve. Gavin érezte, hogy le kell ülnie, csak aztán válaszolt. – Ismerjük a klánját. – Uramisten, asszonyom – kezdte Marcus –, az apja egy hatalmas… – Kegyetlen – vetette közbe Gavin. – Uraság – fejezte be Marcus. – Meg is ölethette volna magát – kiáltott Gavin, újra talpra állva. – Ne bántsd, Gavin – szólt rá Marcus. – Alec már biztosan… – Ami azt illeti, neki nem mondtam el – szólt közbe Jamie. A férfiak nem titkolták, mit gondolnak errıl. – Abbahagyhatják a homlokráncolást – parancsolta a lány. – Megígértem annak a gyereknek, hogy nem árulom el. Nem látom be, miért kellett volna Alecnek elmondanom. Csak aggódott volna. A szavát akarom, Gavin, és a magáét is, Marcus, hogy nem szólnak róla. A két harcos azonnal beleegyezett. Egyikük sem akarta ugyan betartani, de szerették volna megbékíteni úrnıjüket. – Történt még valami, amit elfelejtett említeni? – kérdezte vontatott hangon Gavin. – Adjon egy kis idıt. Még a nap fele sem telt el, ha nem tudná. Gavin elmosolyodott, és csodák csodájára Marcus is követte a példáját. – Nem akármilyen délelıtt volt – sóhajtott Jamie. – Marcus, tudja, hogy merre van Mary Kathleen? A férfi bólintott. – Nagyon messze van? – Három óra lovaglásra – vont vállat a férfi. – Akkor legjobb, ha rögtön indulunk. – Elnézést, asszonyom, hogy mondta? – kérdezte Marcus. Zavartan fordult Gavin felé, hogy lássa, ı érti-e Jamie kijelentését. De Jamie már el is tőnt a spanyolfal mögött. – Azonnal indulunk – kiabálta, majd kikukucskált. – Ugye nem bánja, hogy el kell oda vinnie, Marcus? Az az igazság, hogy még a pontos irány ismeretében is képes vagyok eltévedni. – Hová megyünk? – érdeklıdött a férfi. – Meglátogatjuk a lányomat. Ez persze hazugság volt, mert nem csak meglátogatni akarta a kislányt. De a teljes igazságot mégsem mondhatta el a férfiaknak – még nem –, ha azt akarta, hogy segítsenek neki.
– Különben is, hamarosan úgyis kitalálják. Mary Kathleent hazahozzák az otthonába, ahová tartozik.
Tizenötödik fejezet Alec türelme a végéhez közeledett. Üvölteni szeretett volna. Magát hibáztatta, mert a délutáni gyakorlatozás egyáltalán nem úgy ment, ahogy szerette volna. Fogcsikorgató, fárasztó munka volt, mivel fiatalabb, tapasztalatlan harcosokkal gyakorlatozott. Alec csalódottságának fı oka a fiatal David, Timothy uraság második fia volt. Úgy tőnt a fiú nem fejlıdik semmit, akármennyit gyakorol vele. Alec már harmadszor ütötte le Davidet kardostul a puszta kezével. David fegyvere elrepült. Tökéletes célpontra talált volna egy másik katona lábában, ha a tapasztalt harcos el nem lépett volna elıle. – Akár meg is ölhettelek volna – bömbölte Alec. – Fiú, ha nem figyelsz jobban, hogy mit csinálsz, öt percet sem adok neked egy igazi ütközetben. És a mindenit, kapaszkodj a fegyveredbe! Mielıtt a hirtelenszıke hajú ifjú válaszolhatott volna a kritikára, Alec talpra rántotta. A torkánál fogva tartotta a fiút, arra gondolva, hogy így vagy úgy, de értelmet ver a fejébe. Amikor David szeplıs arca vörösödni kezdett, Alec arra gondolt, hogy most igazán uralja a fiú figyelmét. – Alec – kiáltott oda neki egyik harcosa. Alec a földre lökte Davidet, mielıtt emberéhez fordult. Akkor tőnt fel neki is a nagy csend. Minden harcosa abbahagyta, amivel éppen foglalkozott, mégpedig az engedélye nélkül. Mihelyt ez tudatosult benne, azt is észrevette, hogy mindenki a hegytetı felé bámul. Tudta, mielıtt megfordult volna, hogy valamilyen módon Jamie felelıs a fegyelmezetlenségért. İ volt az egyetlen, aki ilyen ámulatot tudott kiváltani fegyelmezett harcosai körében, aki ekkora káoszt volt képes okozni. Bár úgy gondolta, hogy fel van készülve bármire, amikor meglátta Jamie-t Futótőz hátán a hegyrıl lefelé lovagolni, elakadt a lélegzete. Szırén ülte meg a lovat, haja lobogott a szélben, és Alec meg sem mert moccanni, nehogy megriassza ıt. Még leesik és kitöri azt a makacs nyakát. Úgy lovagolt, mint egy királynı. Még abból a távolságból is látta, hogy ajkain csábos mosoly játszik.
Futótőz egyenesen a lapályra tartott, ahol Alec és emberei gyakorlatoztak. Gavin és Marcus mögötte lovagoltak. Alec határozott mozdulattal intett feleségének. Elhatározta, hogy alaposan lehordja Jamie-t, amiért durván félbeszakította a gyakorlatozást, de meglehetısen nehéz volt elhatározásához tartania magát. Büszkesége haragja útjába állt. Büszke volt felesége lovaglótudományára. A düh utolsó szikrája is elenyészett, amikor meglátta a lány vállán átvetett íjat és nyílvesszıs tegezt. Megpróbált nem nevetni. Jamie engedelmeskedett férje parancsának. Noha hozzá sem ért a gyeplıhöz, lova mégis pontosan Alec mellett állt meg. Térdét használta a parancsadáshoz. Alec hirtelen szerette volna újra magán érezni annak a térdnek a nyomását. – Hová indultál? – Lovagolni. – Íjjal és nyilakkal? – Igen – felelte Jamie, csodálkozva, hogy miért olyan ingerült férje. – Az embernek fel kell készülni minden eshetıségre. Még az is lehet, hogy vadászgatok egy kicsit. – Értem. Férje hangulata legalább olyan változó, mint a szél járása, gondolta Jamie. Most inkább úgy néz ki, mint aki nevetni akar. Szemében vidám szikrák gyúltak. A harcosok soraiból is kuncogást hallott. Jamie szigorúan rájuk nézett, hogy megfeddje ıket durvaságukért, majd visszafordult Alechez. – Komolyan beszélsz, asszony? – Igen. – Még az istálló oldalát sem találnád el – jegyezte meg Alec. – Mégis azt képzeled, hogy meg tudnál ölni egy mozgó célpontot? – Miért, szerinted nem? – Nem tudom. – Jobban kellene bíznod a feleségedben – morogta Jamie, miközben lassan lekanyarította válláról az íjat és nyílvesszıért nyúlt. Éppen ideje, hogy helyre tegye a férfit. Észrevett egy kifeszített bırdarabot lejjebb a lejtın egy nagy szénabálához erısítve. A bırben vagy tizenöt nyílvesszı volt elszórva a középpont körül. Jamie a céltábla felé intett. – Ha bebizonyítom, hogy tudok lıni, megengeded, hogy vadásszak? – kérdezte.
Marcus köhögéssel leplezte nevethetnékjét. Jamie megfordult és bosszúsan rámeredt, miközben férje válaszára várt. – Nem engedem, hogy megszégyenítsd magad az embereim elıtt – jelentette ki Alec. Sértı megjegyzésével fel akarta piszkálni Jamie indulatát, és ahogy a lány megfordult, tudta, elérte célját. Úgy nézett rá, mint aki legszívesebben megfojtaná. – Nem fogom megszégyeníteni magam. A férfinak volt bátorsága a képébe vigyorogni. – Szépen kérlek, menj az utamból, férjuram – parancsolta. – Késıbb is nevethetsz rajtam – csattant bosszúsan, mikor látta, milyen erıfeszítésébe kerül Alecnek, hogy uralkodjon magán. Alec bólintott és hátralépett. Alighogy a nyilat az íjra illesztette, a harcosok fedezék után kezdtek szaladni a szélrózsa minden irányába. Jamie kitalálta, hogy ık sem bíznak túlzottan úrnıjük képességeiben. Futótőz feje zavarta a célzásban. Jamie nagyot sóhajtott. Kibújt a cipıjébıl és felállt a kanca hátára, kecsesen egyensúlyozva, mint egy táncosnı. Célzott és kilıtte a nyilát. Alec a következı pillanatban mellette termett. Jamie visszaült a lóra és dicsérıen megpaskolta a nyakát, amiért szép nyugodtan állt, majd Alecre mosolygott. – Most miért vagy ilyen dühös? – Soha többé ne merészelj ilyen kockázatot vállalni, asszony! Üvöltésére a távoli fákon is felrebbentek a madarak. Futótőz riadtan ágaskodni akart, de Alec kemény kézzel megragadta a gyeplıt, és pillanatok alatt megnyugtatta az ideges kancát. Feltőnt neki, hogy Jamie egyszer sem vesztette el az egyensúlyát, és félelmet sem látott rajta. – Mit lármázol itt nekem? Milyen kockázatot vállaltam? Nyilvánvaló volt, hogy a lánynak fogalma sincs, miért dühös rá. Mély lélegzetet vett, hogy valamennyire visszanyerje a nyugalmát. Amikor Jamie felállt a lóra, egy pillanatra elállt a szívverése. – Meg is ölhetted volna magad – sziszegte a fogai között. – Márpedig ha valaki meg fog ölni téged, az én leszek. Ne állj többet a ló hátára. Soha! – Gyakran szoktam így lovagolni, ha kedvem támad. Néha felállok a hátára, amikor a réteken száguldozom. – Ó, édes istenem! – Pedig így van – erısítgette Jamie. – Akarod, hogy megmutassam?
– Nem! – Ne kiabálj velem, Alec! Felidegesíted a lovat. – Téged akarlak felidegesíteni – vágott vissza a férfi. – Add a szavad. – Jó, rendben van. A szavamat adom – legyintett Jamie. – Most boldog vagy? – Igen. – Akkor légy szíves, engedd el a lábam. Fájdalmas a szorításod. – Asszony, tudod te, hogy a tőzzel játszol? A lány nem látszott ijedtnek a fenyegetés hallatán. – Alec? – Mi van? – Mióta rángatózik az izom az arcodon? A férfi nem válaszolt. – A nyila még csak a közelében sincs a többinek – kiáltotta David. A buzgó fiú felkapta Jamie cipıjét, és úrnıje elé tartotta. A lány megköszönte és gyorsan felvette a cipıt. – Természetes, hogy nincs a többi közelében a nyilam – mondta a harcosnak. – Tudta, hogy el fogja téveszteni a célt? – Nem tévesztettem el. A nyilamat a céltábla közepében találod. Menj érte, kérlek, és hozd ide. David visszarohant a céltáblához, aztán hangosan felujjongott. – Igaza van – kiáltotta. – A nyila a céltábla közepén van. Jamie Alecet figyelte, ahogy a kijelentés elhangzott. Férje reakciója elkeserítı volt. Alig észrevehetıen felhúzta a szemöldökét, de semmi több. – Gavin, azt akarom, hogy még tíz ember menjen veletek – parancsolta. A harcos azonnal visszafordította a lovát és az istállók felé indult. – Jamie, elfelejtettél valamit – figyelmeztette Alec, ahogy a lány ki akarta venni kezébıl a gyeplıt. – Ó… – pirult el azonnal Jamie, aztán közelebb intette magához, lehajolt és gyors csókot lehelt a homlokára. Alec bosszankodva nézett rá. – Arra gondoltam, hogy elfelejtetted a nyerget. – Mert nem szeretem – érvelt a lány. – Túl új, minden porcikám fáj tıle. – Marcus, hozz a feleségemnek egyet a régi nyergeim közül. Miért nem mondtad, hogy meg tudod ülni szırén a lovat? Azt hittem, tapasztalatlan vagy. Ma leestél a lóról. – Azért nem mondtam el, mert azt hittem, hogy nem fogsz igazi hölgynek tartani.
Alecnek mosolyognia kellett ekkora ostobaság hallatán. – Soha nem hinném, hogy nem vagy igazi hölgy. Erre Jamie is mosolygott. – Te vagy az, aki mindig emlékeztet rá – folytatta Alec. – Észre kellett volna vennem, hogy jó lovas vagy – ismerte be. – Kampóorr elmondta, hogy te vagy az egyetlen, aki meg tudja ülni a kancát. Igaz, azt is hozzátette, hogy nem gyakran lovagolsz. – Csak védeni akart – magyarázta Jamie. – Arra gondolt, ha azt hiszed, hogy tapasztalatlan vagyok, akkor elnézıbb leszel. Alec vigyorgott. – Jamie, ne csókolj meg többé úgy, mint az elıbb. A lány azt hitte, nem szeretné, ha emberei elıtt kimutatná az érzelmeit. De Alec közelebb intette, és amikor szinte összeért az arcuk, odasuttogta. – Így csókolj meg. Meglepıdni sem volt ideje, Alec szája máris lecsapott az övére, keményen, mohó követeléssel. Nem nyitotta ki elég gyorsan a száját, de a férfi torkából feltörı morgás teljes együttmőködésre sarkallta. Nyelvük egymásra talált. Meg sem hallotta, hogy az emberek hangos ujjongással fogadják a szenvedélyes jelenetet. Alec azonban hallotta, és azonnal hátrébb húzódott. Jamie zavartan bámult rá. A férfi nagyon is önelégültnek látszott, hogy ilyen könnyen elérte célját, majd döbbenten vette észre, hogy a karjaiba simul. Nem is emlékezett rá, mikor vette le a lóról. Mind a ketten mosolyogtak. – Már épp eleget raboltál el a drága idımbıl – jelentette ki Alec. Jamie felnevetett. Aztán vágtató lovasok zaja vonta magára a figyelmét. – Miért kell ennyi embert magammal vinni? – İk is szeretnek vadászni – felelte Alec. Elengedte, ahogy a harcos odaadta neki a kért nyerget. Jamie tartotta a kantárszárat, míg Alec felszíjazta a nyerget Futótőz hátára. Majd nyeregbe emelte a lányt. – Jó lovaglást, Jamie. – Nem térek vissza üres kézzel – ígérte a lány. – Tudom. Nem örült, hogy ily módon elkendızi az igazságot, de szándékosan hagyta, hogy Alec azt higgye, valóban vadászni megy. Különben is biztosra vette, hogy Alecbıl remek apa lesz, ha egyszer túljut a kezdeti zúgolódáson. Amikor elérték a felvonóhidat, Jamie Marcushoz fordult. – Melyik út az? – kérdezte a férfit. – A nyugatra vezetı.
Futótőz vágtázni kezdett, de Marcus beérte Jamie-t. Intett neki, hogy ıt kövesse, aztán félfordulattal visszatért a kiindulási pontra. Ahhoz túl udvarias volt, hogy megemlítse a lány vérszegény tájékozódási képességét, Gavin azonban nem tett féket a nyelvére. Jamie nem vette a szívére. Örült és mérhetetlenül hálás is volt, hogy a két férfi nem szólt Alecnek útjuk igazi céljáról. Azzal nem is foglalkozott, hogy szándékosan tetteke így. Alec egyre csak azt mondogatta magának, hogy nem aggódik, de egy percre sem nyugodott. Fel-alá járkált a kandalló elıtt, miután a vacsora véget ért, és a felesége még mindig nem tért vissza. Marcus és Gavin vigyáznak rá. Bármelyik pillanatban hazaérhet. Majd ha teljesen lemegy a nap, és akkor sem lesz itthon, na akkor ráér aggódni, mondta magának vagy tizedszer. Kihasználta az idıt, amíg Jamie távol volt. Alighogy a lány eltőnt a látóhatáron, a lováért kiáltott, és átlovagolt Helena klánjához. Néhány órát eltöltött Helena unokatestvéreivel, akik emlékeztek az asszonyra. Megtudott néhány érdekes dolgot róla, aki olyan visszataszítónak találta a házasságot vele, hogy inkább önkezével vetett véget az életének. Amikor visszatért, megkereste Murdock atyát és meghallgatta az ı véleményét is. A pap nyilvánvalóan csodálkozott, hogy ura elhunyt feleségérıl akar beszélni, hiszen Alec a temetés óta még csak nem is említette Helena nevét. Furcsának találta ugyan a kérdéseket, de jobban ismerte Alecet, semhogy kérdezısködni kezdjen. Most pedig Alec fel-alá járkált a nagyteremben és a hallott információkat rostálta. Jamie, aki épp az imént tért vissza, megállt a bejáratnál és várta, hogy Alec észrevegye ıt. Szólni akart neki, amikor a férfi megfordult. Alec annyira megkönnyebbült, hogy épségben viszontlátja, hogy még egy enyhe homlokráncolást is megengedett magának. Jamie sugárzó mosollyal viszonozta a neheztelı tekintetet. Feltőnt neki, hogy a lány szoknyája elıre-hátra csavarodik, majd meglátta a koszos kis arcot is, amelyik kikandikált a szoknya mögül. Gavin és Marcus Jamie mellett álltak. Mindketten a gyermeket bámulták. Jamie mély lélegzetet vett, majd a kislány keze után nyúlt. – Gyere és ismerd meg apukádat – suttogta. Mary Kathleen nem akart együttmőködni vele. Alec hatalmas méretei szemmel láthatóan megrémítették. Szemei kistányér nagyságúra nyíltak. – Tiszta szívébıl szeretni fog téged – ígérte suttogva Jamie.
Mielıtt a kislány tiltakozhatott volna, Jamie megfogta a kezét és levezette a lépcsın. Alecnek fogalma sem volt róla, hogy mi történik. A mezítlábas kisangyal mindenesetre az ı plédjét viselte, ami azt jelentette, hogy a Kincaid klánhoz tartozik. A ormótlan takarót a teste köré tekerték és az álla alatt megkötötték. Alec nem emlékezett rá, hogy valaha is látta volna itt. Bájos kislány volt, mézszínő fürtjei az egyik oldalon hosszabbak voltak, mint a másikon. – Ki ez? – kérdezte végül. – A lányod. – A kim? Jamie tudomást sem vett férje elképedésérıl. – Nos, ami azt illeti, most már a mi lányunk – magyarázta. – Köszönj szépen a papának, Mary Kathleen. De a kislány még mindig félt. Csak bámult Alecre, miközben egyik kezével fürtjeit csavargatta, amíg teljesen össze nem csomózta ıket. Jamie lehajolt és a fülébe suttogott. Megpróbálta megnyugtatni a lánykát, és közben idıt adni Alecnek, hogy megszokja a gondolatot. Amikor újra kiegyenesedett, férje arckifejezésébıl sejtette, hogy kellett volna még egy kis idıt hagynia. – İ Helena lánya – szólt közbe Gavin, hogy véget vessen a néma szempárbajnak. – İ most már az én lányom – jelentette ki Jamie határozottan. Megengedte a kislánynak, hogy újra a háta mögé bújjon. – Ezt igazán nem nehéz megérteni, Alec. Amikor elvetted Helenát, te lettél Mary papája. Hiszen te is magadhoz akartad ıt venni, nem igaz? És amikor hozzád mentem feleségül – folytatta gyorsan, mielıtt Alec válaszolhatott volna –, akkor én lettem Mary új anyukája. Mindketten felelısek vagyunk a gyermekért, Alec. A nagyanyja három hónappal ezelıtt meghalt. Tudtad, hogy odaadták egy távoli rokonnak, akit csak az érdekelt, hogy mit kap érte. Fáj beismernem, de az a nı angol. És azt tudtad, hogy a lányod háta és lába tele van ütésnyomokkal? Egy hónap és elpusztulna, ha ott hagynánk. A férfi nem tudta. İ is dühösnek látszott. Jamie bólintott. Aztán mindenki egyszerre kezdett beszélni. Alec csak állt, kezeit háta mögött összefonva, és a kis ártatlant figyelte, aki Jamie szoknyája mögül kukucskált. – Gyere ide, Mary Kathleen – parancsolta a gyermeknek. A lányka megrázta a fejét, miközben azon igyekezett, hogy egy jó adagot a szájába
győrjön Jamie szoknyájából. Alec nevetésre fakadt. – Az ég szerelmére, még egy napot sem töltött veled, de máris átvette a makacsságodat – mondta feleségének. Felkapta a kislányt, magasba emelte, míg arcuk szemtıl szembe került egymással. – Vigyázz a hátára Alec, nagyon érzékeny. Alec suttogott valamit a gyereknek, majd elmosolyodott, amikor az bólintott. – Rá tudod venni, hogy beszéljen? Nekem egy szót sem mondott – suttogta Jamie aggodalmasan. – Ugye nem gondolod, hogy valami baj van a hangjával? – Ne aggódj, majd beszél, ha beszélni akar. Így van, Mary Kathleen? A kislány újra bólintott. – Kevin színeit viselte –szólt közbe Gavin. – Megfordulna a sírjában, ha látta volna, milyen koszos volt a ruhácskája. – Ki öltöztette át? – kérdezte Alec. – Én – felelte Jamie. – Akkor láttam az ütésnyomokat. Mindjárt tudtam, hogy el kell hoznom hozzád. – Nem, asszony, te már rég meghoztad ezt a döntést. Mielıtt még ráadtad volna a plédet. A férfi átlátott rajta. – Igen – ismerte be Jamie. – Már akkor tudtad, hogy ide fogod hozni, amikor elindultál ma – folytatta Alec. – Így értetted azt, hogy nem jössz vissza üres kézzel, nem igaz? Nem látszott haragosnak, de azért nem volt biztos benne, hogy mit gondolhat. – Igen – felelte. – Akkor már eldöntöttem. Alec a hóna alá fogta a kislányt, mintha csak egy zsák abrak lenne. – Nem így kell fogni egy gyereket – figyelmeztette Jamie. – Még csak három éves. De Mary Kathleen szemmel láthatóan nem bánta, halkan kacarászni kezdett. – Mi történt, amikor megláttad az ütésnyomokat? – Dühös lettem. – Mennyire? – A földre dobtam a ruháját – vallotta be a lány. – Szándékos sértés volt. Akarattal tettem. Még így is visszafogtam magam. Legszívesebben jól elkalapáltam volna azt a szörnyőt nıszemélyt, hogy soha ne felejtsen el. – Köpök rá. Marcus szólalt meg. – Tanúk elıtt történt, Alec. – Helyes.
Marcus elvesztette gondterhelt arckifejezését, amikor meghallotta ura helyeslését. – Ez háborút jelent – emlékeztette a férfit. – Két háborút – vetette közbe Gavin. – Megfeledkezel Helena klánjáról. İk is érintettek. – Nem – szólt közbe Alec. – İket nem érdekli. Mit gondolsz, amikor elvettem Helenát, miért jött Annie is vele. A két nıvérrel rosszul bánt a családjuk. Ezt a király is tudta. – És ezért vetted el olyan hamar a férje halála után? Hogy megvédd? – kérdezte Jamie. Alec bólintott. Amikor végre ránézett a feleségére, mosolygott. – Köszönöm. – Mit köszönsz? – Hogy elhoztad nekem a lányomat. Jamie teljesen meghatódott férje könyörületességén. Szeme megtelt könnyel, és talán sírni is kezd, ha Alec nem tesz úgy, mint aki el akarja ejteni a gyereket. Jamie felsikoltott. Apa és lánya nevetni kezdtek. A férfi feldobta a lánykát, majd újra magasba emelte, és szembenézett vele. – Asszony, ez a kicsi úgy bőzlik, mint Murdock atya. Fürdesd meg – parancsolta. – Marcus, kerítsd elı Editht és Annie-t. Biztos szeretnék látni az unokahúgukat. – Akkor tényleg elismered Mary Kathleent a sajátodnak? – Jamie hangjából aggodalom csendült. Alec egy hosszú percig nézte, mielıtt válaszolt volna. – Hogyan is ne tenném? A lányon annyira úrrá lettek az érzelmek, hogy nem is válaszolt. Amikor férje átadta neki a kislányt, a csípıjére ültette. A kád felé indult, amikor Angus és Elizabeth beléptek. Jamie gyorsan beszámolt nekik új lányáról. Mary Kathleen meglehetısen szégyenlısnek bizonyult, arcát Jamie nyakához rejtette. Elizabeth felajánlotta, hogy segít megfürdetni a kicsit. Jamie beleegyezett, de akkor meghallotta Angus megjegyzését a király közelgı látogatásáról. – A királyod eljön hozzád látogatóba? – kérdezte Alecet döbbenten. A férfi felhúzta szemöldökét a különös reakció hallatán. – Igen – felelte. – Edgár? – Nincs másik skót király. – Mikor érkezik? – Holnap. Talán nem örülsz a hírnek, Jamie? Feldúltnak látszol.
– A kegyetlenségérıl hírhedt. A teremben mindenki hitetlenkedve bámult rá. – Edgár? – csodálkozott Alec. – Jamie, ıt inkább a jóságáról ismerik. A helyeslı mormolástól valamivel jobban érezte magát. Mary Kathleenre mosolygott, majd felnézett. – Nem kellett volna elhinnem a történeteket. Nem, bizonyára nem tette meg azokat a szörnyőségeket, amiket neki tulajdonítanak, ha mindenki jóságosnak tartja. – Milyen történetekrıl beszél? – érdeklıdött Marcus. – A legrosszabbat mondja – javasolta Gavin. – Mi pedig megmondjuk, hogy igaz vagy sem. – Azt hallottam, hogy amikor trónra került, le kellett taszítania azt a másikat és… szóval, megvakította, hogy ne árthasson neki. Senki sem szólt egy szót sem erre a kijelentésre. A férfiak egymásra néztek. – Ne mondjatok semmit – mondta gyorsan Jamie. – Tudom, hogy szégyenkeznem kellene, amiért elhiszek egy ilyen ostoba pletykát. – Ami azt illeti, asszonyom, ez történetesen igaz – ismerte el végül Gavin, amikor látta, hogy senki sem óhajt megszólalni. – De nem ölette meg az elıdjét. Csak megvakíttatta. – Igen, és még mindig él az az ember – vetette közbe Marcus. Alec némán figyelte, hogyan próbálják emberei megnyugtatni Jamie-t. Rájött, hogy ık ugyanúgy meg akarják óvni a lány érzéseit, mint ı. – Hogy vagy képes mosolyogni, Alec, amikor a királyotok ilyen szörnyő bőnt követett el? – Az angol király sokkal kegyetlenebb – jelentette ki Alec. – Nem lenne szabad rosszakat mondanod Henryrıl. – Rosszakat mondani? Jamie, hisz épp most dicsértem meg. Látszott, hogy komolyan is gondolja, amit mond. Jamie mogorva pillantást vetett rá, hogy megmutassa, mit gondol a dicséretérıl. – Mi az, ami valójában aggaszt, asszony? – Mi lesz, ha nem engedi meg, hogy Mary velünk maradjon? – Meg fogja engedni. – Biztos vagy benne, Alec? A férfi bólintott. – Mit gondolsz, letérdeljek elé?
– Ha akarsz. – Ha megteszem, nem leszek hőtlen Henryhez? Alec mosolya elnézı volt. A nı szemmel láthatóan hiányzott a történelemleckékrıl. – Kétlem, hogy hőtlen lennél. Edgár Henry sógora. Jamie megkönnyebbülten ejtette le a vállát. – Ó, ezt eddig miért nem mondtad? Itt izgulok, mint valami kisgyermek a hőség miatt, és kiderül, hogy nincs is mi miatt aggódnom. Igazán elmondhattad volna, hogy Edgár és Henry jó barátok. Jamie Maryvel a karján elvonult a paraván mögé, mielıtt Alec megmondhatta volna neki, hogy milyen bolond. – Miért hagytad, hogy azt higgye, Edgár és Henry jó barátok? – kérdezte Gavin. – Ugyanazért, amiért te is igyekezted enyhíteni az Edgárról szóló történetet – felelte szárazon Alec. – Egyikünk sem akarja, hogy feleslegesen aggódjon. Mindannyian azon vagyunk, hogy boldog legyen, nem igaz? Gavin rávigyorgott. – Dehogynem. Egymásra nevettek, de hangjukat elfojtotta a zaj, amit a nık csaptak a paraván túloldalán. Jamie, Elizabeth, Edith és Annie felváltva fürdette a kis Mary Kathleent. – Gyönyörő gyermek – jelentette ki Elizabeth. – Ezt neki is mondani kell – javasolta Jamie. – Gyakran. Soha nem szabad azt éreznie, hogy nem ide tartozik. Végre befejezték a fürdızést. Jamie egy ládára állította a kislányt és megfésülte a haját. A nık között Mary egyáltalán nem viselkedett szégyellısen, de nyilvánvaló volt, hogy Jamie gondoskodását élvezi a legjobban. Mihelyt felöltöztették az Edith hozta fehér hálóingecskébe, kinyújtotta kezét és Jamie-hez kéredzkedett. Mialatt Mary vacsorázott, Edith és Annie felmentek az emeletre, hogy elıkészítsék a hálószobát neki. Úgy döntöttek, hogy a kislány az Alec és Jamie melletti szobát kapja. Jamie biztosra vette, hogy meghallja, ha felsír a gyerek. – Minden anya éber alvó – jelentette ki határozottan. – Ösztönösen megérezzük, ha a lányunknak szüksége van ránk. Meg fogod érteni Elizabeth, mirıl beszélek, ha majd megszületik a kisbabád. Jamie olyan lelkesen beszélt, hogy Elizabethnek nem volt szíve emlékeztetni rá, hogy ı is csak egy fél napja anya. Inkább buzgón helyeselt. – Angus türelmetlenül várja, hogy asszonyom kivegye mellsebébıl a varratokat. Az asztalnál várja.
– Jobb lesz, ha te is mellette ülsz. Akkor nem fog annyira kiabálni. – Fájni fog neki? – Ne aggódj – nyugtatta meg az asszonyt Jamie. – Nem fogok neki fájdalmat okozni. A varratok kiszedése miatti kellemetlenség miatt fog kiabálni. Elizabeth az asztalhoz sietett, ahogy Jamie javasolta. Alec éppen akkor gyújtotta meg a tüzet a kandallóban. Háttal állt Jamie-nek, de amikor felegyenesedett és meglátta a lányt, csak annyi ideje maradt, hogy elkapja a kislányt, akit felesége sietısen a karjaiba adott. Fogalma sem volt, mit várnak tıle, mit tegyen a gyerekkel. De szeretett volna Jamie kedvére tenni. Lepislogott a kislányra, akit furcsa módon tartott a kezei között. – Ugye, nem félsz tılem Mary? – kérdezte kelta nyelven. – Most már én vagyok a papád. A lányka megrázta a fejét és rámosolygott. Alec visszamosolygott. Le akarta tenni, de a kislány belekapaszkodott és szorosan hozzátapadt. Erre Alec a vállára ültette. A kislánynak ez nagyon tetszett. Visítva nevetett és vidáman kalimpált a lábával. Jamie kis híján elejtette a magával hozott dolgokat, amikor elıjött a paraván mögül és meglátta Alec mit csinál. – Így nem lehet tartani egy gyereket – szólt rá. – És az isten szerelmére, ne vonogasd a vállad. Még a végén leesik a gyerek. – Még új vagyok ebben, Jamie – morogta Alec. – İ az elsı gyerek, akit a kezemben tartok. – Visszahúzta a kicsit a karjaiba és mogorván meredt feleségére. – Majd hozzászoksz – jelentette ki Jamie némi felsıbbrendőséggel a hangjában. Alec kénytelen volt egy megrovó oldalpillantást vetni Marcus és Gavin felé, hogy a két férfi abbahagyja a tiszteletlen vigyorgást. Aztán odaballagott Maryvel a hintaszékhez, leült, a kislányt az ölébe ültette és ráparancsolt, hogy aludjon. Mary inkább megpróbált felmászni a mellkasára. İ is annyira gyanakodva nézett a hintaszékre, mint Alec, és férfinak kellett megnyugtatnia. Jamie hátat fordított nekik és teljes figyelmével Angus felé fordult. Alec ujjaival a karfán dobolt és azon gondolkodott, hogy mi az ördögöt várnak most tıle. Végül arra gondolt, hogy mesélhetne Marynek. Csak egy percbe telt kiválasztani kedvencét és már mesélte is legizgalmasabb csatájának történetét. Perceken belül sikerült lebilincselnie a kislányt. A gyermek szeme elkerekedett és úgy látszott, csüng minden szaván.
Gavint és Marcust is érdekelni kezdte a véres történet. Széket húztak a kandalló mellé, és helyeslıen morogtak az izgalmas részeknél. Jamie hallotta Alec lágy, mormogó hangját a háttérben, de nem figyelt oda arra, hogy mit mond. Angus panaszkodott, hogy milyen boldogtalan, amiért a lány nem engedte levenni karjáról a léceket. – Az ujjai már mozognak, Angus, de ez még nem jelenti azt, hogy meg is gyógyult. Nem, valószínőleg még egy hónap, talán több is, amíg hordania kell ezeket a léceket. Elizabeth, szépen begyógyult a mellkasa, ugye? – Igen – felelte az asszony. – Mindketten nagyon hálásak vagyunk, asszonyom. Igaz, Angus? – Ó, persze – helyeselt a férfi. Úgy tőnt, nehezére esik ez a vallomás. Jamie visszafojtotta nevetését. Már megtanulta, hogy Angus durva modora aranyszívet takar. Rámosolygott Elizabethre, majd sietett elrakni a szerszámait. Ideje, hogy felvigye Maryt. A kislány már biztos nagyon kimerült. Mégis, amikor visszatért a paraván mögül és meglátta a kicsit Alec ölében, nem volt szíve félbeszakítani. Uramisten, ı maga is nagyon fáradt lehet már, hiszen szeme megtelt könnyel a látványtól. Alec esti mesét mond a lányának. Nem, javította ki magát mosolyogva. Marynek, Marcusnak, Gavinnek és Angusnek mondott esti mesét. A férfiakat legalább annyira lekötötte a történet, mint a háromévest. Tiszta szívbıl szerette Alecet. Olyan gyengéd és könyörületes. Majdnem felnevetett. Alec biztos felháborodna, ha sejtené, miket gondol róla. Kíváncsi volt, hogy fog Alec reagálni, ha végül bevallja neki, hogy szerelmes belé. Nem számít, hogy a férfi viszontszereti-e. Idıvel biztos belátja a dolog helyességét. Megfelelı ösztökéléssel akár a férfi is megszereti majd. Hogyan is gondolhatta valaha, hogy a skótok primitívek? Szégyenkezve csóválta meg a fejét, majd a kis csoport felé indult, hogy ı is hallgassa a mesét, amely mindenkit lebilincselt. Mégsem kötött le mindenkit, döbbent rá, amikor meglátta Elizabetht. Angus felesége kifejezetten rémültnek látszott. Aztán meghallotta Alec egyik megjegyzését. – A hatalmas csapás leszelte a karját… – Mit mesélsz annak a gyereknek? – kérdezte Jamie szinte kiabálva. – Csak egy történetet – felelte Alec ártatlanul. – Miért? – Mégis milyen történetet? – Jamie férjéhez sietett és elvette tıle a kislányt. – A northumbriaiakkal vívott csata történetét.
– Teljesen élethő részletekkel – tájékoztatta Elizabeth. Jamie dühe elpárolgott, mikor látta, hogy férje milyen értetlenül figyeli reakcióját. – Alec, ha ilyesmit mesélsz a kicsinek, rémálmai lesznek. – De tetszett neki – vitatkozott a férfi. – Add vissza, Jamie. Még hátravan a befejezés. – Így van, be kell fejeznie a történetet – mondta Gavin is. – Lefektetem. – Jamie nem bírta megállni, hogy ne nevessen. – Nem akarom elhinni, hogy egy csatáról mesélsz ennek az édes kislánynak. Hamarosan rájött azonban, hogy Alec és harcosai azt nem hiszik el, hogy neki mi kifogása van a mese ellen. – Adj jó éjt puszit Marynek – utasította Jamie. Visszaadta a gyereket Alecnek és figyelte, ahogy a férfi gyengéd puszit nyom a kislány homlokára. – Menj lefeküdni, Mary – mondta neki Alec. – Majd holnap befejezem a mesét. Letette a kicsit, aki nyomban a kandallóhoz sietett és elnyújtózott a gyékényen. – Csak nem azt hiszi, hogy ott kell aludnia? – csodálkozott Alec. Jamie a kislányhoz sietett, felemelte, és csak azután válaszolt. – Azt hiszem, igen. De a nagymamája biztosan kedves volt hozzá. Marynek olyan jó a természete. Ez is azt bizonyítja, hogy csak rövid ideig élt rossz körülmények között. – Ez miért bizonyíték? – Amikor egy gyerekkel kegyetlenkednek, néha megbomlik az agya, legalábbis én így hallottam. Miért nézel így rám? – kérdezte aggódva. – Olyan… döbbentnek látszol. Mary miatt nem kell aggódnunk, Alec. Alec vigyort erıltetett az arcára. – Én sosem aggódom. Te megteszed kettınk helyett is. Jamie úgy döntött, tudomást sem vesz a nevetséges kijelentésrıl. – Aludhatnánk odafent ma éjjel, Alec? Szeretnék Mary közelében lenni. Lehet, hogy szüksége lesz rám az éjszaka. Az egyetlen, akinek szüksége van rád, az én vagyok, gondolta Alec. Ettıl a gondolattól árnyék suhant át az arcán. Az ördögbe, a lánynak kellene hiányolnia ıt! Lenézett a kis Maryre. A gyermek Jamie vállán nyugtatta fejét. Szemét lehunyta, arcán szinte üdvözült kifejezés ült. Nyilvánvaló, hogy jól érzi magát Jamie karjaiban. Az ütésnyomok eltőnnek majd a nyakáról és a hátáról, és Alec azt is tudta, hogy Jamie rövid idın belül elfeledteti vele a sérelmeket. Igen, a felesége boldog, elégedett gyereket varázsol majd a kislányból… ahogy belıle is boldog, elégedett embert varázsolt a lány mágikus szerelme.
Mert a lány szereti. Látta abból, hogy ránéz. Lehet, hogy még nem ismerte fel, de Alec biztosra vette, hogy idıvel és megfelelı ösztönzéssel Jamie is rádöbben majd az érzéseire és nem fog hadakozni ellenük. İ már elfogadta. Biztos volt benne, isten keze van abban, hogy Jamie hozzá került, mert ha valaki egy évvel azelıtt azt mondta volna neki, hogy beleszeret egy szókimondó, zsémbes és makacs angol nıbe, laposra verte volna az illetıt. Sejtette, hogy végül meg kell mondania neki, hogy szereti. Alec homloka hirtelen kisimult. Ma éjjel megmondja neki. Kelta nyelven. – Alec, akarsz még ma beszélni velem? – szakította félbe gondolatait Angus. – Nem, vidd haza Elizabetht. Holnap újra megbeszéljük a tervet. Gavin megvárta, míg Angus távozik a feleségével. Noha biztosra vette, hogy Elizabeth egy szót sem árulna el abból, amit hall, nem akarta felizgatni. – Milyen tervre gondolsz, Alec? Tudod már, hogy ki akarta megölni Jamie-t? – Minket nem vonsz be a megbeszélésbe? – kérdezte Marcus neheztelı hangon. – Hagyd abba a szemrehányást, Marcus – parancsolta Alec. – Nem volt idım bevonni benneteket. Gavin, ellenırizted a hálószobákat? A harcos bólintott. – És azóta is figyelem az ajtókat. Edith Mary szobájában vár. Engedélyt akar kérni Jamie-tıl, hogy ott aludhasson, ha a kicsi felébredne. – Az ablak alatt még mindig ott állnak a katonák, uram – tette hozzá Marcus. – Állíts kettıt a lépcsı aljához is, Marcus. Azt akarom, hogy senki se menjen fel azon a lépcsın. – Tudod már, ki az? – érdeklıdött Gavin. – Majdnem biztos vagyok benne. Holnap felállítjuk a csapdát. Eddig rossz irányba keresgéltem. És ha igazam van, és végre túl leszünk ezen, Murdock atyának meg kell áldania Helena sírját. – Nem értem – suttogta Marcus. – Ha igazam van – ismételte Alec –, Helena nem ölte meg magát. Meggyilkolták.
Úgy ırizteti, mint valami féltett kincset. Az ostoba! Csak nem képzeli, hogy meg tud állítani? Sokkal ravaszabb vagyok, mint Kincaid. Eljött az ideje, hogy újra kihívjam. Holnap megölöm a boszorkányt.
A gyerekkel még várok… Egyszerre csak egy élvezet. Istenem, adj erıt, hogy ne látszódjon rajtam, mennyire élvezem!
Tizenhatodik fejezet Jamie mélyen aludt, amikor végre Alec is ágyba került. Gyönyörő volt, és békés, ahogy ott feküdt. Igazán nem kellene felébresztenie, gondolta, még akkor is, amikor felemelte a takarót, hogy magához ölelje a lányt. Jamie dörmögött valamit álmában, aztán egyik lábát áttette Alec csípıjén. A nı még akkor is a poklok kínját járatja vele, amikor alszik. Mikor ujját végighúzta a hátán, morgott valamit, amit Alec nem értett ugyan, de sejtette, hogy csakis valami szégyenteli dolog lehet, majd a hátára fordult és ellökte a kezét. Alecet ez nem riasztotta el. A lány hálóinge felcsúszott, a csípıje köré tekeredett, finom bırét aranyfénybe vonta a gyertya lángja. Lábai belegabalyodtak a takaróba. Alec félrelökte a takarót, hogy ne legyen útban, majd fogságba ejtette a lányt egyik combjával. Gyorsan lefejtette róla a hálóinget, mosolyogva a morgáson, amit válaszul kapott. Jamie még álmában is képes zsémbeskedni. Félresimította a lány haját, átpörgetve a selymes, rózsaillatú fürtöket ujjai között. Jamie elégedetten, élvezettel sóhajtott fel. Alec felemelte a fejét, hogy jobban lássa. Öröm töltötte el, hogy már egyáltalán nem bosszús. Megcsókolta a félig nyitott szájat, majd az arcát, nyakát, aztán szája lejjebb vándorolt, és apró csókokkal borította a libabırös melleket. Jamie arra ébredt, hogy reszket. De egyáltalán nem fázott. Sıt, percrıl-percre egyre melegebb lett… minden egyes csókkal nıtt a forróság. Alec a mellét becézgette kezeivel, szájával, nyelvével. Csodálatos szeretı. Érezte, hogy valósággal elolvad a karjaiban. A férfi keze lejjebb vándorolt testén, elérte a köldökét, majd tovább merészkedett, míg ujjai a selymes fürtöket simogatták a combjai között. A teste készen állt. Forrón remegett a folytatásért, ahogy azt kéjes nyögései is elárulták. Vágya legalább olyan vad volt, mint a férfié. Alec nyelvével apró köröket rajzolt a hasára. Hajába kapaszkodott és megrángatta, amikor már nem bírta tovább az édes kínokat. – Annyira akarlak, hogy az már fáj, Jamie – suttogta Alec. – Akkor tégy magadévá – kérte suttogva a lány. – Ne várass tovább. Akarom, hogy…
Nem tudta folytatni. A férfi ujjai beléhatoltak és véget vetettek a könyörgésnek. Egész teste megfeszült. – Ne kínozz tovább, férjuram. Gyere hozzám. Lenyúlt kezével, hogy megragadja a férfit. – Ketten játsszák ezt a játékot – suttogta a vágytól rekedtes hangon. Alec torka mélyébıl felnyögött, és eltolta a kezét. – De nem ma éjjel – nyögte válaszul. – Nem tudok tovább várni, Jamie. A lány lábai közé térdelt, combjainál fogva felemelte és egyetlen erıteljes lökéssel beléhatolt. Jamie felkiáltott elragadtatásában. Alec azonnal megállt benne. – Fájdalmat okoztam, szerelmem? – kérdezte aggódó hangon. – Nem – nyöszörögte a lány. – Nem okoztál fájdalmat. – Tudom, hogy durva voltam – suttogta. Még mindig nem tudta biztosan, hogy nem sértette-e meg a lányt. Megpróbált visszahúzódni, elszakadni tıle, de Jamie nem engedte. Olyan szorosan kulcsolta át lábaival, hogy szó sem lehetett visszavonulásról. – Ne merészelj most megállni. Meghalok, ha megteszed. – Én is – ismerte be zihálva Alec. – Én is meghalok. Megpróbált kipréselni magából egy mosolyt. Teste kielégülés után kiáltott, de eltökélte, hogy elıtt a lányt segíti hozzá a beteljesüléshez. Rávetette magát a szájára, és mohón habzsolta édes ajkait, miközben egyre mélyebben hatolt belé. A lány teste tökéletesen körülvette, szorosan, csodálatosan. Azt akarta, hogy a tüze eleméssze, miközben azon csodálkozott, hogyan képes a lány felszítani a lángot még magasabbra, egyre hevesebbre. Jamie úgy érezte, mintha egyenesen a csillagokba repülne. Teljesen átadta magát az élménynek, szorosan belekapaszkodva a férfiba, akit szeretett, hogy megossza vele mindazt a gyönyört, amit csak adni tud. Ahogy Alec megérezte a beteljesedés elsı finom, remegı hullámait, nagyot nyögve, egy utolsó lendülettel eljutott a csúcsra. Nem tudta, mennyi ideig maradtak együtt. Úgy érezte, soha nem akar elválni tıle, de ahogy csillapodni kezdett heves szívdobogása és ziháló tüdeje, eszébe jutott, meg akarta mondani neki, hogy szereti. – Minden alkalommal egyre jobb leszel, asszony – súgta neki, miközben az oldalára fordult. Jamie vele együtt fordult, fejét a férfi alá temette, és élvezettel hallgatta a férfi lágy,
doromboló hangját. – Azt mondtad, hogy ha gyakorlok, jobb leszek – emlékeztette. – De fogalmam sem volt róla, hogy ennyit fogunk gyakorolni – ismerte be. Nagyon elégedettnek látszott magával. Alec belemosolygott a lány hajába, majd kelta nyelven suttogni kezdett. – Tudom, hogy nem érted, amit most mondok neked, Jamie, de ezt az anyanyelvemen kell elmondanom neked. Szeretlek kislány, tiszta szívembıl. Érezte, hogy a lány teste megfeszül, de amikor el akart húzódni, még szorosabban ölelte magához. Szeretlek, mert olyan gyengéd vagy, szeretı és gondoskodó. Aranyszíved van, kislány. A lány valósággal elolvadt a karjaiban ennek hallatán. – De legfıképpen azért szeretlek, Jamie, mert annyira ıszinte vagy. Így van – bólintott, amikor érezte, hogy a lány teste újra megfeszül. – Soha nem tudnék olyan nıt szeretni, aki megpróbálna becsapni, de benned tökéletesen megbízom. Jamie kıvé meredt. Alecnek hatalmas erıfeszítésébe került, hogy el ne nevesse magát. – Jó éjszakát, Jamie – mondta még angolul. – Mit mondtál? – kérdezte a lány közömbösnek szánt hangon. – Csak jó éjszakát kívántam – húzta el Alec a szavakat. – Azelıtt – hangja reszketett. – Az nem fontos. Jamie elhúzódott tıle, így láthatta arcán az elkeseredést. – Komolyan gondoltad, amit mondtál, bármi volt is az? Alec vállat vont. Jamie kis híján felcsattant, de aztán eszébe jutott az Alecnek tervezett másnapi meglepetés: le fog térdelni Edgár elé és kelta nyelven fogad neki hőséget. Nem hagyja, hogy Alec elrontsa a meglepetését. Igen, de a férfi épp az imént mondta, hogy azért szereti, mert ıszinte. Saját csapdájába esett. Miért is jutott hirtelen eszébe, hogy Alec mindent tud. Talán a szemében megcsillanó kárörvendı fénytıl. – Miért nézel így rám? – kérdezte a férfitól. – Mert olyan gondterhelt képet vágsz, mintha neked kéne megoldani Anglia összes problémáját. – Valóban egy kis problémán gondolkoztam, amit meg kell oldanom – vallotta be. – Mondd el, mi az. Jamie megrázta a fejét. – Holnap megoldom. Mégis csak az én problémám. Ne aggódj, gondom lesz rá. Bízz bennem. – Bízom benned, asszony.
– Tényleg? – A lány szemmel láthatóan örült. – Természetesen. A becsület és a bizalom kéz a kézben járnak. Mindkettı nagyon fontos… Most mi van? – kérdezte, közben majdnem felnevetett. – Mi ez a komor arckifejezés? Úgy döntött, mára elég volt az ugratásból. – Késı van, Jamie – mondta, és újra karjaiba vonta a lányt. – Bizonyára kimerültél a hosszú nap után. Nem most kell megoldani a problémáidat. Neked… – Aludnom kellene – szólt közbe álmos hangon. – Nem – vetette ellen. – A férjed kedvére kellene tenned. – De hiszen épp most tettem a kedvedre, vagy nem? – Még mindig van mit javulnod, kislány. – Hátára fordította a lányt. – De szerencsés vagy, hogy ilyen türelmes férjed van. – Telhetetlen férjem van, Kincaid. Tudod, hogy már hányszor… – Nekem is számolnom kellene a szerelmeskedéseinket? Jamie-nek csak annyi ideje volt, hogy átkarolja férje nyakát, mire az lecsapott a szájára és csókkal fojtotta el feltörı nevetését. Ezúttal lassan szeretkeztek. És egész idı alatt hallotta Alec szerelmes szavait. Holnap, ígérte magának, holnap ı is leteszi a maga hőségesküjét kelta nyelven. A lány elaludt, mire a férfi odébb gurult. Alec mindkettıjüket betakarta, és egy perccel késıbb már ı is aludt. Csak egyszer ébredt fel az éjszaka folyamán, amikor az ajtó kinyílt. Már kardja után nyúlt, de meglátta, hogy Mary Kathleen fut be a szobába. A kislány elıször Jamie oldalához futott. – Ne zavard a mamát – suttogta neki Alec. – Mondd el nekem, hogy mi a baj. Amikor intett is neki, a kicsi engedelmeskedett a parancsának. Arca komoly volt, és amikor odajött hozzá, félelmet látott a szemében. – Mi a baj? – kérdezte újra. Mary felemelte hálóinge alját. – Pisis vagyok – suttogta, és könnyek peregtek az arcán. Alec a fején keresztül lehúzta róla az ingecskét, és a földre dobta. – Már nem vagy pisis – jelentette ki. Jamie felébredt Mary hangjára. Úgy tett, mint aki alszik, mert tudta, hogy férje nem szereti, ha egy nı sír. Nem akarta, hogy meglássa, neki is elhomályosult a szeme. Úgysem értené meg azt a mindent elsöprı érzést, ami átjárta, amikor a férfi felvette a
lányát és elringatta a karjaiban. Gyorsan lehunyta a szemét, amikor Alec felállt az alvó kislánnyal a karjában, az ajtóhoz ment és a kicsit odaadta az egyik harcosnak. Már majdnem megszólalt, hogy a papának kellene visszavinni az ágyba a lányát, nem pedig holmi katonának, aztán eszébe jutott, hogy a férje meztelen és Edith szörnyet halna ijedtében, ha felébredne, és ott találná Alecet ruha nélkül. A kép olyan mulatságos volt, hogy hasra kellett fordulni, hogy el tudja fojtani kuncogását. Alec visszajött az ágyhoz, magához húzta és már aludt is, mielıtt a lány rendesen elfészkelıdhetett volna. Jamie halk, elégedett sóhajt hallatott. Alig tudta kivárni a másnap reggelt. Holnap ragyogó nap lesz.
*****
Élete legrosszabb napja volt. Elég jól kezdıdött. Jamie és Edith alig két óra alatt olyan fogadóteremmé varázsolták a nagytermet, hogy egy palotába is beillett volna. Az asztalokon friss virágok pompáztak, a padlóra új gyékényt terítettek, és a magas, négyszögletes széket, amelybe Edgár király fog ülni tisztára súrolták. Gavin és Marcus azonban teljesen próbára tették a lány türelmét. Akárhányszor megfordult, valamelyik mindig az útjába került. – Nincs valami tennivalójuk? – kérdezte ıket türelmét vesztve. A harcosok úgy tettek, mint akik nem értik a finom célzást. – Ma kimenınapunk van – magyarázta Gavin. Jamie nem úgy nézett ki, mint aki el is hiszi. Ami azt illeti, Marcus sem. – De miért járnak folyton a nyomomban? – nyakaskodott Jamie. Mary Kathleen megrángatta Jamie szoknyáját, és ezzel megmentette a harcosokat attól, hogy valami hazugsággal álljanak elı. A kislány Kincaid ruhát viselt, amelyet a kovács családjától kaptak, és tökéletesen illett rá. Jamie karjaiba kapta a kicsit, gyors puszit nyomott az arcára, és néhány dicsérı szót suttogott a fülébe kelta nyelven. – Elvihetem magammal Maryt Frances kunyhójába? – kérdezte Edith. – Ki az a Frances? – A kovács felesége. Van néhány cipıjük, amit felpróbálhatnánk Maryre. – Feltétlen mondd meg Francesnek, hogy nagyra értékelem a segítségét.
Edith megrázta a fejét. – Megsértıdne. Neki kötelessége, hogy segítsen. Jamie erre nem tudott mit mondani. Átadta Maryt Edithnek, ami nem is volt könnyő feladat, mert a kislány szeretett volna ott maradni. Edith elmagyarázta unokahúgának, hogy hová is mennek, és végül sikerült rávennie, hogy tartson vele. – Elmondom Francesnek, hogy mennyire elégedett a segítségével, úrnım – szólt vissza a válla fölött Edith. Amikor megfordult, Jamie beleütközött Marcusba. – Nem tehetek róla, de nagyon kíváncsi vagyok, miért követ állandóan – mondta bosszúsan. – És az is érdekelne, hogy miért bóklásznak azok a harcosok a lépcsı környékén? Nincs valami dolguk? Marcus megrázta a fejét. – Nekik is kimenınapjuk van – magyarázta. Alec éppen idıben sétált be a nagyterembe ahhoz, hogy meghallja Marcus kijelentését, és látta Jamie hitetlenkedı arcát is. – Jamie, a klán már az utolsó hegynél jár. Perceken belül itt lesznek. Harold néhány embere is velük jön. Azt szeretném, ha… – Vendégek jönnek? – kiáltotta Jamie. – Igen. Nem is gondolta volna, hogy a felesége ilyen gyorsan tud mozogni. Utánanyúlt és még sikerült elkapnia, mielıtt elszáguldott volna mellette. Karjaiba húzta és kényszerítette, hogy ránézzen. Úgy látszott, a lány nagyon aggódik. Alec nem tudott ellenállni. Lehajolt és megcsókolta gondterhelt homlokát. A szeretet ilyen spontán megnyilatkozása szokatlan volt még számára, de úgy érezte, egyáltalán nincs ellenére. Ezért újra megcsókolta. – Nem szeretem, ha gondterhelt vagy – súgta neki. – Már megint aggaszt valami? A lány a fejét rázta. – Át kell öltöznöm – jelentette ki. – Minek? Mit számít, hogy az angol ruha tiszta-e rajtad vagy koszos? Mindenképpen győlölni fogják, akárcsak én. Jamie semmit nem szólt erre a megjegyzésre. Alec azonban így is látta, hogy inkább szórakozott rajta, mint megsértıdött. Ettıl egy kicsit zavarba jött. Újra megcsókolta, ezúttal hosszan, szenvedélyesen. Amikor befejezte, még hozzátette kelta nyelven, hogy mennyire szereti, aztán visszasétált a nagyterembe. Intett Gavinnek és Marcusnak, hogy kövessék az asztalhoz. Jamie az egyik oszlopnak dılve bámult rá. – Nem átöltözni indultál? – szólt oda neki. Erre a lány kihúzta magát és felsietett a lépcsın. Alec hallotta, ahogy végig morog magában, mire önkéntelenül is
elmosolyodott. Ez az ember könnyőszerrel kiveri a fejébıl, hogy mi is a teendıje, gondolta Jamie. Amikor megcsókolta, másra sem tudott figyelni, csak hogy viszonozza a csókot. Kényszerítenie kellett magát, hogy kiverje Alecet a fejébıl. Elvégre mindjárt itt a meglepetés ideje, és nem hagyhatja, hogy bármi is tönkretegye. Elsimította az ágy tetején a takarót, aztán egy krémszínő, bokáig érı nıi inget vett föl. Ez a tevékenység alig két percébe került, de a pléd felvétele sokkal nehezebbnek bizonyult. Az anyag körülbelül három méter hosszú volt, miután egyharmadát levágta. Vékony volt, aminek meg kellett volna könnyíteni a ráncok elrendezését, de akárhogy is próbálkozott, sehogy nem sikerült neki. Végsı elkeseredésében kinyitotta az ajtót és megparancsolta az egyik ott álló katonának, hogy azonnal kerítse elı Murdock atyát. Az atya rövid idın belül megérkezett. Jamie a félénk kopogásra ajtót nyitott, majd valósággal berántotta a papot, és becsapta maguk mögött az ajtót. Alec hallotta a pap ziháló lélegzetét, ahogy felkapaszkodott a lépcsıkön. Felhúzta szemöldökét, amikor látta, hogy belép a hálószobába. Elcsodálkozott, vajon mi az ördögért kell feleségének Murdock, de aztán félretette a problémát. Azért nem vette le tekintetét az ajtóról. Amikor végre újra kinyílt és Murdock atya kilépett rajta, Alec látta, hogy a pap mosolyog. – Mit csináltál a szobában, atyám? – kiáltott oda neki. A pap nem válaszolt, amíg közvetlen közelébe nem ért. – Segítettem a feleségednek, fiam. – Miben? – Nem mondhatom meg – mondta, és Alec egyre borúsabbá váló tekintete ellenére is tovább mosolygott. – Meg akar lepni téged, Alec. Hagyd, hogy megtegye. Ugye nem akarod megsérteni az érzéseit azzal, hogy elıre tudsz a meglepetésrıl? – Szóval te is az érzelmei miatt aggódsz – jegyezte meg Alec szárazon. – Úgy látom, ez olyan gyengeség, amelyben mindnyájan osztozunk. – Elıbb Marcusra nézett, majd Gavin felé fordította tekintetét. Akkor kinyílt a hálószoba ajtaja. Alec észre sem vette, hogy önkéntelenül is felállt. Csak bámulta mosolygó harcosai mellett az elvonuló jelenséget, és olyan hihetetlen büszkeséget érzett, hogy a lélegzete is elakadt.
A lány az ı plédjét viselte. És ı annyira örült, hogy szóhoz sem jutott. Ideje volt már, mondogatta magának, éppen ideje volt. – Nem tudta elrendezni a redıket. Még azt is megpróbálta, hogy a földön hajtogatta, aztán úgy próbált belebújni. Igen, jó pár módot kitalált, amelyekrıl még csak nem is hallottam, amíg el nem mesélte nekem. – És ezért segítettél neki, atyám – vetette közbe egy bólintással Gavin. – Meg is dicsért, hogy milyen fürge ujjaim vannak – büszkélkedett a pap, miközben figyelte, ahogy Jamie lejön a lépcsın. – Istenem, milyen csinos teremtés. Jamie tudta, hogy az összes férfi ıt figyeli. Egyenesen tartotta a hátát, kezét az oldala mellett leszorította, nehogy véletlenül kihúzzon egy redıt az övébıl. Amikor elérte a nagyterembe vezetı lépcsıt, udvariasan pukedlizett Alec felé. A férfi szerette volna újra megcsókolni. Talán még azt is elmondaná neki, mennyire büszke arra, hogy egyedül övé a lány. Amikor Alec intett neki, finoman felemelte ruhája alját és hozzá sétált. A férfi magához akarta húzni, de Jamie megrázta a fejét és hátrébb lépett. – Ne érj hozzám, Alec. – Tessék? – És ne is kiabálj – vonta össze a szemöldökét a lány. – Nyugodtan elmondhatod, hogy mennyire elégedett vagy velem onnan is, ahol most állsz. Nem engedem, hogy bárki is elrontsa a redıket, amíg a király meg nem érkezik, és kész. A férfi nem látszott túl boldognak. – Elégedett vagy velem, férjuram? – Nagyon. – És? – próbált még több dicséretet kicsikarni. – És mi? Erre már elnevette magát. Az biztos, hogy férje nem a bókok embere. Talán még azt sem tudja, hogyan kell szépeket mondani. – Semmi – vont vállat, mielıtt eszébe juthattak volna a redık. Egy gyors pillantással ellenırizte, hogy mindegyik épségben van. – Soha nem fogom megtanulni, hogyan kell hajtogatni ezt a holmit. – Majd ezt is gyakoroljuk – ígérte Alec. Csak akkor pirult el, amikor Murdock atya megkérdezte, mit kell még gyakorolni. – Talán én is tudok segíteni – ajánlkozott buzgón. – Magánügyrıl van szó, atyám – bökte ki Jamie. – Nem tudnánk használni a
segítségét, de azért köszönjük. Alec ördögi mosolya szélesebb lett. – Gyere velem, Jamie. A vendégek kint várják, hogy találkozhassanak veled. – Egy vendég már bent is van – hangzott a bejárat felöl. Jamie megfordult, hogy megismerje a vendéget. Aztán úgy döntött, hogy férje mellett a helye, amikor a bemutatkozás megtörténik. Alec mellé lépett, és helyeslı fejbólintásából látta, hogy jól cselekedett. Alec átfogta a vállát. A birtoklásnak ez az önkéntelen megnyilvánulása legalább annyira meglepte a lányt, mint az erıs szorítás. – Vigyázz a ruha redıire – suttogta Jamie, de Alec nem figyelt rá. Sötét tekintete a közeledı férfira tapadt. Szigorúan összevont szemöldöke azt sugallta, hogy nincs kedvére a fickó, akit bemutatni készült. – Égtem a vágytól, hogy megismerjem a feleségedet, Alec, így vettem a bátorságot és bejöttem magamtól. Alec szorítása erısödött Jamie karján. – İ itt Harold fia, Justin. – Örülök, hogy megismerhetem – mosolygott rá Jamie szélesen, hogy a férfi lássa, komolyan gondolja szavait. Ami azt illeti, egyáltalán nem örült. A szıke férfi nagyon is világias tekintettel mérte végig. Csak egy férj engedheti meg magának, hogy így nézzen a feleségére. Ha felnıtt ember lett volna, Jamie habozás nélkül helyre teszi, de karjáról, arcáról hiányoztak a sebhelyek, ez is mutatta, hogy nem látott még csatát. De a modora mindenképpen javításra szorult. – Közel sem annyira, mint én, milady – felelte Justin. Jamie kurtán bólintott felé, majd határozott hangon azt javasolta, hogy csatlakozzon társaihoz odakint. – Hamarosan mi is kimegyünk Aleccel – ígérte. A férfi durván semmibe vette javaslatát. Továbbra is ott állt és ıt nézte. – Van valami, amit mondani szeretne? – kérdezte metszı hangon a lány. Justin zavarba jött. – Nem, asszonyom. Én… én csak élvezem hallgatni a szokatlan kiejtését – bökte ki végül. – Ez angol akcentus, Justin, és egy skótnak körülbelül annyira kellemes, mintha szöget húznának végig az ablakon. Marcus hangosan köhögött, hogy elrejtse jókedvét. Gavin gyorsan hátat fordított, hogy a lány ne láthassa reakcióját. Justin még mindig nem adta fel. – Ha jól értettem, Jamie a neve.
– Így van. – Szép név – jelentette ki a férfi. – Férfinév, és kész – csattant Jamie. Igyekezett megırizni nyugalmát. Justin a mellét bámulta. Jamie legszívesebben belerúgott volna. Alig várta, hogy megszabaduljon az arcátlan embertıl. Kíváncsi volt, Alec miért nem vette észre a fiú szemtelen viselkedését. Felnézett a férjére és döbbenten látta, hogy mosolyog. Fogalma sem volt, mit lépjen erre a furcsaságra. Ekkor Gavin közbeszólt és jelentette, hogy az udvaron felállították az asztalokat. Alec bólintott. – Utasítsd a szolgákat, hogy kezdjék hordani az ételt. Jamie és én hamarosan kimegyünk. Marcus, vidd magaddal Justint. Úgy látszik, egyedül nem képes kitalálni. Az utolsó parancsot kemény hangon adta ki. Jamie úgy vélte, hogy végre észrevette, milyen kéjvágyó tekintettel bámul rá a vendégük. Ahogy Alec elengedte a vállát, Jamie a paraván felé indult. A ládán hagyta a tırét elızı nap, és most vissza akarta tenni az övébe, mielıtt elfelejti. Justin megpróbált utánamenni. Jamie keményen ránézett, amikor a fiú meg akarta érinteni. De Justin elszántnak bizonyult. Nagyon kínos volt, mert a többiek is látták, de akkor is félre kellett löknie a kezét. – Nem rokona véletlenül McPherson uraságnak, Justin? – Nem, Lady Kincaid – felelte zavartan a fiú. – Nem vagyunk rokonok. Miért kérdezi, asszonyom? – A modora nagyon emlékeztet rá – felelte Jamie. Látta, a fiúnak fogalma sincs, hogyan kéne fogadni ezt a kijelentést. De Alec azonnal megértette a sértést. Nevetése elkísérte a paraván mögé. A tırt nem találta ott, ahol gondolta. Néhány percet eltöltött a keresésével, aztán feladta. Mikor megfordult, majdnem beleütközött Alecbe, aki ott állt mögötte és ıt figyelte. – Megijesztettél. Alec a karjaiba vonta, nem törıdve könyörgésével, hogy vigyázzon a redıkre. Felemelte, amíg szemük egy vonalba nem került, szája csak egy leheletnyire volt tıle. – Majd helyrehozom a redıket – suttogta vágytól főtött hangon. Jamie beletúrt a férfi hajába és közelebb hajolt. Félúton találkoztak. A férfi szája mohó követeléssel tapadt ajkaira. Magával akarta ragadni, félre akarta söpörni minden ellenállását, de amikor nyelvük találkozott, rájött, hogy semmi szükség meggyızésre. A lány is annyira akarja ıt, mint ı a lányt.
Hirtelen borzongás futott át rajta; Jamie felnyögött válaszul. Alec nagy nehezen elszakadt a lány szájától. Látni akarta a vágyat a szemében. – Ugye, te is akarsz engem, szerelmem, ugyanolyan forrón, mint én? Jamie a hajánál fogva húzta vissza magához a férjét. Alec hallotta a kéjes nyöszörgést, és rekedtes nyögéssel válaszolt. Vad csókkal hallgattatta el, majd apró puszikkal borította el a nyakát. Nagy élvezetet lelt benne, hogy elmondja neki, mi mindent szeretne vele csinálni, mennyire szeretné, ha a lány a szájába venné újra. Persze, kelta nyelven beszélt, hogy zavarba ejtse a lányt. Játéka azonban magát is csapdába ejtette, mert annyira megkívánta, hogy nem bírt megállni. Az ágyhoz vitte, szája újra meg újra fogságba ejtette a lány ajkait, elnyomva minden tiltakozást. Karjával tompította kettejük esését. Egyetlen határozott mozdulattal szétfeszítette a lány combjait és elhelyezkedett közöttük. Majdnem elvesztette az öntudatát. Jamie körmei a hátába vájtak, térdét felhúzta, hogy közelebb érezhesse magát hozzá. Alec nyelve mélyen benyomult a szájába, keze vetkıztetni kezdte. Jamie hirtelen megfeszült, majd küzdeni kezdett. Meglepı erıvel lökte el magát tıle, miközben száját elszakította szájától. És akkor a férfi is meghallotta a zajt, de még így is beletelt egy fájdalmas percbe, míg eszébe jutott, hogy fényes nappal van, és odakint vendégek várják. Alec dühösen, káromkodva emelte fel a fejét. Megtámasztotta magát a könyökén és lenézett az alatta fekvı, csábító asszonyra. Jamie fantasztikusan nézett ki. Ajka vörös volt és duzzadt az elıbbi percek vad bujaságától. A férfi elégedetten bólintott. Újra megcsókolta, keményen és forrón. – Tudod, miért csókoltalak meg, asszony? Jamie megrázta a fejét. – Hogy emlékeztesselek, kihez tartozol. A lány szeme tágra nyílt. Alec talpra húzta, majd hihetetlen gyorsasággal eligazgatta a plédet rajta. Amikor eltávolodott, Jamie utána szólt. – Tudod, hogy miért csókoltalak vissza, férjuram? Szívesen emlékeztette volna, hogy a férfi pedig hozzá tartozik, de jobbnak látta, ha mégsem teszi. – Mert tetszett neked. De a redık tökéletesek voltak, azt meg kell adni. Jamie megigazította a haját, kihúzta magát és visszament a nagyterembe.
– Jamie? – Igen, férjuram? – Murdock atya elkísér. Én is hamarosan csatlakozom hozzád. Alec megvárta, míg Jamie elhagyja a termet, aztán intett a két harcosnak, akik még mindig az emeleti lépcsınél ırködtek. – Ne tévesszétek szem elıl – parancsolta nekik. – Tízlépésnyire kövessétek az úrnıt. A két harcos elsietett, hogy teljesítse a parancsot. Alec utánuk szólt. – Küldjétek hozzám Colint. – Itt van Harold helyettese is? – kérdezte Gavin. Alec bólintott. – Híreket hozott nekünk. – A feleségedet nem nagyon nyőgözte le Justin csinos külseje. – Egy percig sem gondoltam, hogy tetszeni fog neki – hazudta Alec. Colin minden bizonnyal az ajtó elıtt várt, mert már jött is fel a nagyterem lépcsıjén. Az ısz hajú férfi sietett átadni az üzeneteket Kincaidnek. Az idı megszőnt Alec számára. Heves vitába keveredett a felföldi klánok egyesítésének lehetıségérıl. İ szilárdan állította, hogy ez lehetetlen. Colin legalább annyira eltökélt volt, hogy lehetséges az egyesítés. Alec elhatározta, átkozott legyen, ha meg nem gyızi Colint a maga igazáról. Másrészrıl viszont, Colin ugyanolyan elszánt volt, hogy megváltoztatja Alec véleményét. Jamie sietve lépett a terembe. Alec csak egy gyors oldalpillantást vetett rá, és máris visszafordult vendégéhez. De újra felnézett, amikor a lány megállt mellette. Alec arra gondolt, hogy valósággal sistereg a dühtıl. Alec összevont szemöldökkel adta tudtára, nem akarja, hogy félbeszakítsa a beszélgetést, majd újra Colinhoz fordult. Jamie azonban nem tőrte, hogy semmibe vegyék. Megfogta a férfi felsı karját, közben halvány mosolyt villantott a férjével beszélı harcosra. – Esedezem, bocsássa meg, uram, hogy félbeszakítom a megbeszélést. Mivel Alec biztosra vette, hogy felesége dühe csak nagy természetének köszönhetı, gyorsan válaszolt. – Várnod kell, asszony. – Alec, ez nem várhat. – Nem vagy képes elrendezni a problémát? – Azt nem mondtam, hogy nem vagyok képes. – Akkor rendezd el.
A férfi hangsúlya felháborította, ha nem is annyira, mint az, hogy semmibe veszi. Hátat fordított neki, és megkérte a vendéget, hogy folytassa a beszédet. Gavin és Marcus együttérzıen néztek rá. Jamie bólintott nekik, majd visszasétált a bejárathoz. Alec felnézett, amikor a lány megállt és a falon függı arzenált kezdte vizsgálni. Alec megpróbált Colinra figyelni, de amikor Jamie kinyúlt és az egyik hosszú bunkósbotot levette a kampóról, elfeledkezett elhatározásáról. A fegyver súlya azonban túl nagy volt neki. Szorítása meglazult, és a bunkósbot hatalmas zajjal koppant a földre. De Jamie nem adta fel. Sikerült magára irányítani a figyelmet. Szó nélkül nézte mindenki, ahogy kivonszolja a botot a terembıl. Alec a fegyver zaján túl is hallotta a lány zsémbes morgását. A férfi egyre csak az ajtót bámulta, ahol Jamie kiment, és nem gyızött csodálkozni, hogy mi az ördögért kell az ı gyengéd kis feleségének az a bunkósbot. Hirtelen beléhasított a válasz. Justin! Hatalmas kiáltással lökte hátra a székét. De hangját majdnem elnyelte az udvarról érkezı üvöltés. Alec kirohant, három harcos kíséretében. Az elé táruló látvány annyira megdöbbentette, hogy megtorpant rohantában. Jamie mellett a pap állt, arca megkövült a hitetlenkedı döbbenettıl. Jamie mégsem Murdock atyát nézte. Nem, dühös tekintetét le nem vette Harold fiáról. A jövendıbeli uraság hason feküdt és hasztalanul próbált feltápászkodni. – Ha még egyszer hozzám mersz érni, kétszer ilyen erısen ütlek meg – kiabálta Jamie. – A szavadat kell adnod, Justin, addig nem engedlek el. – Asszonyom – próbálta félbeszakítani Murdock atya. – Nem érti… Jamie nem hagyta, hogy a pap befejezze a mondatot. Feltételezte, azt akarja mondani, hogy Justin nem érti a nyelvét. – Ó dehogynem, nagyon is jól tudja, hogy miért ütöttem meg – folytatta most már kelta nyelven. – Érti ı. – De Jamie, leányom – kezdte újra a pap a magyarázatot. A földön heverı férfi határozottan dühösnek látszott, megbánásnak nyoma sem volt rajta. Talán mégsem érti a leckét, gondolta Jamie. – Hogy mertél hozzám nyúlni? – vonta kérdıre dühös hangon. – Alec Kincaid felesége vagyok, te ostoba. És történetesen szeretem azt az embert, méghozzá olyan szenvedélyesen, amilyent te el sem tudsz képzelni.
– Asszonyom? – szakította félbe Gavin. – Maradjon ki ebbıl, Gavin! – parancsolta a lány. Nem akarta levenni tekintetét a földön fekvırıl, vagy lazítani a fegyver szorításán. – Alec azt mondta, hogy intézzem el ezt a problémát, és nincs szükségem a segítségére. Megmondtam Justinnak, hogy visszajövök és hozok magammal valamit, amitıl elszáll az erı a lábaiból, és így is tettem. – İ nem Justin. Alec szólalt meg. Olyan szorosan állt Jamie mögött, hogy a lány érezte a testébıl áradó forróságot. – Ez nem a tréfálkozás ideje, Alec – jelentette ki határozott hangon – Ez a szégyentelen és modortalan kölyök elkapott, és meg mert csókolni. Nézd meg, mit csinált a redıimmel – pördült meg, hogy megmutassa férjének a bizonyítékot. – Philipet ütötted meg, nem Justint – mondta Alec. – Nem. İ… – Justin bátyja. – Azt mondod, Philip? Alec bólintott. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki viccel. Jamie gyomra görcsbe rándult. – Nem értem, Alec – suttogta. – Pontosan úgy néz ki, mint… – Ikrek. – Ó istenem, az nem lehet. – Egypetéjőek – bólintott újra Alec. Jamie halálra rémült. Ráadásul hatalmas tömeg győlt köréjük, ez még fájóbbá tette szégyenét. – Ó a francba – morogta olyan halkan, hogy csak Alec hallhatta. – Miért nem mondtad? Ezek szerint egy ártatlan embert ütöttem meg. Jamie azonnal elejtette a fegyvert, és megpróbálta talpra segíteni áldozatát. Addig se kellett néznie férje sötét ábrázatát. Philip nem kért a segítségébıl. Szegény ember nyilván azt hitte róla, hogy bolond. – Sajnálom, hogy megütöttem, Philip. Senki sem mondta nekem, hogy van egy ikertestvére – tette hozzá, jelentıségteljes pillantást vetve férje felé. – Ezért a bőnödért újabb bőnbocsánatot veszek neked, Alec. – Szóval nem akart leütni? – kérdezte Philip, de továbbra is hátrált elıle. Jamie-t fárasztotta a férfi üldözése. – Ha megáll egy percre, megmagyarázom – ígérte. Philip még mindig gyanakodva bámult rá, de legalább megállt végre. – Természetesen nem akartam leütni – ismételte meg a lány. – Nem is ismerem magát, uram. Ugyan miért akarnám bántani?
Úgy látszott, beszéde kibékíti Philipet, de a férfi azonnal meggondolta magát, amikor Jamie hozzátette. – Az öccsét akartam leütni, természetesen. – Természetesen? Justint akarta leütni? – Philip is kiabálni kezdett. Ami azt illeti, alaposan meg akarta verni a fiút, de Jamie jobbnak látta, ha ezt nem mondja Philipnek. Úgy vélte, nem értékelné az ıszinteségét. Nyilvánvalóan nem is tudja, hogy öccse micsoda elkényeztetett fickó. Meg akarja védeni a testvérét, ez természetes. Nem tudta érte hibáztatni, bár nem tartotta helyesnek. Elhatározta, hogy diplomatikus lesz. – Igen, meg akartam ütni az öccsét, Philip. Bizonyára észrevette már, hogy Justin modora leginkább egy disznóéhoz hasonlítható. – Hozzátok ide Justint! Alec kiáltása magára vonta Jamie figyelmét. – Azt mondtad, hogy intézzem el a dolgot, és igazán nem… – Majd én elrendezem – jelentette ki Alec. – Hogyan? – aggodalmaskodott a lány. – Ugye, nem akarod komolyan bántani? – Hozzád ért, Jamie? – Nos, igen – felelte a lány, mielıtt észrevette volna, hogy milyen dühös a férfi. – De csak egy egész kicsit, Alec. Csak egy gyors mozdulat volt és egy apró csók… – Megölöm a gazfickót! – szakított félbe Alec. Nem kiabált, de jéghideg hangjától Jamie-t kilelte a hideg. Jamie idegességében rángatni kezdte a pléd megmaradt ráncait. Egy perccel késıbb a legnevetségesebb helyzetben találta magát. Justin elıtt állt, és megpróbálta megvédeni az életét. – Figyelj, Alec, ı csak egy fiú. A Kincaidek nem ölnek gyerekeket. – Te maradj csendben, Justin! – parancsolt rá a fiúra, amikor az tiltakozásra nyitotta a száját. – Igenis csak egy kölyök vagy, különben lenne annyi eszed, hogy nem hívod ki magad ellen Alec haragját. Kérlek, Alec, hagyd még élni, hogy legyen ideje egy kis jó modort tanulni. Úgy látszott, mindjárt sírva fakad. Ez megingatta Alec elhatározását. Végül beleegyezıen bólintott. Jamie hatalmas megkönnyebbülést érzett, de nem tartott sokáig. Alighogy ellépett Justin mellıl, Alec elırelendült. Felkapta a fiút és keresztülrepítette a levegın, mielıtt Jamie megakadályozhatta volna. Justin hatalmas puffanással zuhant a porba. – Alec, megígérted! – Nem ölöm meg, szerelmem – nyugtatta meg a férfi. – Csak egy kis jó modort verek belé.
Helyeslı morgás hallatszott mindenünnen, még Colin is beleegyezıen bólintott. – Ha véresre vered, Alec, akkor a nap hátralévı részét azzal tölthetem, hogy összefoltozom. Tényleg azt akarod, hogy olyan közel legyek hozzá? Teljesen tönkretenné a napom. Alec a nyakánál fogva tartotta a fiút. Magasra emelte, de tekinteté Jamie-re szegezte. – Komolyan gondoltad, Jamie? – Micsodát? – csodálkozott a lány. – Hogy szeretsz. Jamie hirtelen rádöbbent, hogy mindketten kelta nyelven beszélnek. – Elrontottad a meglepetésemet – fordult Justinhoz, és még az sem érdekelte, hogy a fiú alig kap levegıt, nemhogy rendesen bocsánatot tudna kérni. – Mindenki elıtt kiáltottad világgá a szerelmed, asszony. Ne is próbáld tagadni – mondta követelızı hangon Alec. – Tedd le elıbb azt a fiút. – Nem, te válaszolj elıször. – Igen, szeretlek. Tessék, most boldog vagy? Alec egyetlen csuklómozdulattal földre hajította Justint. Jamie rádöbbent, hogy a férfi nemtörıdöm mutatványa nem háborítja fel, sıt pontosan az ellenkezı hatást váltja ki belıle. Nemcsak tetszik neki ez az erı, de számít is rá. Rámosolygott Alecre annak örömére, hogy végre ezt is sikerült elrendeznie magában. – Nagyon boldog vagyok – felelte Alec. – Én pedig azt mondom, hogy Justin hozzá sem ért. – Philip kiáltása magára vonta az emberek figyelmét. Jamie hangosan felsóhajtott és a bunkósbot után nyúlt. Alec magához húzta feleségét. A maradék ráncok feladták a harcot. Ha Jamie nem tartotta volna szorosan, a pléd leesett volna. – Látta valaki a támadást? – kérdezte Alec az emberektıl. A két harcos, aki Jamie-t követte, elırelépett. – Mind a ketten láttuk – mondta egyikük. – És egyikıtök sem avatkozott közbe – nézett rájuk homlokráncolva Alec. – Bele akartunk avatkozni – jelentette ki a fiatalabbik. – De azt mondtad, hogy tízlépésnyire kövessük az úrnıt, hogy ne tudja, hogy követjük, és mire odaértünk, már késı volt. – Alec, miért követtek az…
Jamie nem fejezte be a kérdést, mert a férje megszorította a vállát. Kitalálta, hogy Alec nem akar most belemenni a magyarázkodásba. – Láttam, ahogy Justin elkapja a karját, amikor befordult a sarkon – folytatta az elsı harcos. – És? Alec fogai megcsikordultak, annyira összeszorította a száját, hogy visszafogja dühét. – Justin kifejezte csodálatát a feleségednek. Hallottam, amint azt mondja, hogy Lady Kincaid ibolyaszín szemeinek olyan hatalma van, hogy kiszáll lábaiból az erı. Mivel Harold a szövetségesünk, arra gondoltam, hogy egyikünknek szólni kéne neked, de… – Volt a szövetségesed – üvöltötte Philip. – Philip, semmi szükség rá, hogy feldühödjön – vetette közbe Jamie. – Csak Alecet akartam kihívni, hogy beszéljen az öccse fejével. – Majd a férjére nézve folytatta. – De te túl elfoglalt voltál. – Ezért használtad a bunkósbotot. Jamie úgy látta, mintha Alec szemében vidám kis szikrák gyúlnának. – Alec, az egyetlen mód, hogy megszabaduljak Justintól az volt, hogy ígértem neki valamit, amitıl tényleg kiszáll a lábából az erı. Csak trükk volt. Az a bolond fiú azt hitte, viszonzom a közeledését, de valójában arra gondoltam, hogy kiabálni fogsz vele. Igazság szerint a te hangodtól bárkinek kiszáll az erı a lábaiból. – Megszégyenítette és megalázta az öcsémet – jelentette ki Philip, még egyszer magára vonva a figyelmet. – Nem – vetette ellen Jamie. – Mindketten magatoknak kerestétek a bajt. Philip arca elsötétült. – Az apám hallani fog a sértésrıl, Kincaid. Ezt megígérhetem. Harold két fia megfordult és az istállók felé rohant. A tömeg utat nyitott nekik. Colin, Harold hő katonája nem követte a fiúkat. Megállt Alec mellett. – A feltételeid, Kincaid? – Van egy hete. Colin bólintott. Jamie megvárta, amíg a harcos elmegy, és csak azután fordult férjéhez. – Kinek van egy hete? – Justin apjának. – És mit kell tennie ez alatt a hét alatt? – próbálta megérteni. – Meg kell próbálnia lecsillapítani a haragomat. – És ha nem sikerül?
– Akkor háború lesz. Tudta, hogy ezt a szörnyő szót fogja mondani, mégis megdöbbent. Ez az egész valahogy az ı hibája. Annak kell lennie. Murdock atya nem szokott hazudni, és éppen elıtte való nap mondta Jamie-nek, hogy a Felföld nagyon békés hely. Az volt, amíg ide nem jött, ébredt rá a lány. Most pedig a Kincaidek a McPhersonokkal állnak hadban, mert ápolta a beteg babát, és csak egy hajszál választja el ıket, hogy ellenséges viszonyba kerüljenek a Fergusonokkal, mert Daniel úgy viselkedett, mint egy disznó és ı menedéket adott Marynek. Mindehhez jönnek még Mary Kathleen rokonai. Valószínőleg már ık is a Kincaid földek ellen vonulnak. Most pedig Justin apja is csatlakozik az ellenségeikhez. Ha a dolgok ebbe az irányba haladnak tovább, egy héten belül nem lesz élı Kincaid harcos a vidéken. Hirtelen erıt vett rajta az elkeseredés. Életében elıször úgy érezte, hogy szüksége van egy kiadós sírásra. – Megyek, megkeresem Mary Kathleent – suttogta. – Elizabethszel van. Ma éjjel Angus feleségénél alszik. – Miért? – Ne kérdezz folyton. – Nem kell rám kiabálnod, Alec – suttogta Jamie, ha lehet, még halkabban. – Miért nem mehetek el a lányunkért? Magamhoz akarom ölelni. Alec hallotta hangjában az aggodalmat, és ennek megfelelıen válaszolt. – Elrontanád a meglepetésem. Alec azt hitte, hogy sikerült megbékítenie, ezért teljesen váratlanul érte a lány reakciója. Jamie szemébıl feltartoztathatatlanul ömleni kezdtek a könnyek. – Csodálatos meglepetésem volt a számodra – sírta. – De annak már vége. Murdock atya hozzásietett és sután veregetni kezdte a vállát. – Ugyan, kislány, ugyan. Még nincs vége a napnak. Még hátra van a király… – Lehet, hogy mégsem jön – szólt közbe Gavin. Azt remélte, hogy ennek a hírnek örülni fog úrnıje, mert emlékezett, hogy mennyire feldúlta, amikor megtudta, hogy Edgár jön látogatóba. – Ó, a francba! – kiáltott fel Jamie. – Most aztán tényleg mindennek vége. Alec tisztázni akarta a félreértést, de Jamie megelızte kérdésével. – Hol van Edith? Meg akarom kérni… – Csomagol Annie-vel együtt. Marcus – fordult a harcoshoz –, jobb lesz, ha te is összeszeded a holmidat. – Miért pakol mindenki? – csodálkozott Jamie.
– Mert elmennek – világosította fel Alec. – Hová mennek? – Marcus elviszi Editht és Annie-t a Brack birtokra. İk távoli rokonok – magyarázta Gavin. – Látogatóba? – kérdezte Jamie, szeme sarkát törölgetve. – Nem – felelte Alec. – Ezentúl a Brack családdal fognak élni. – Miért? Én ezt nem értem, Alec. Olyan jó barátnık lettünk Edithszel. És Annie Helena nıvére. Nem fordíthatsz neki hátat. Nem gondolnád át ezt a döntésedet? – Nem – mondta kemény hangon. Jamie ekkor Marcushoz fordult. – De maga visszajön, ugye? A férfi gyorsan bólintott. Jamie újra férje felé fordult. – Most bemegyek. Ha valaki követni fog, újra használni fogom a bunkósbotot. Egyedül akarok lenni néhány percig. Alec tudta, hogy felesége odabent biztonságban lesz, ezért beleegyezıen biccentett. Nem kellett volna fárasztania magát, mert Jamie már el is indult a kastélyba vezetı lépcsın. – Vendégek vannak az elıcsarnokban – kiáltott utána. Mire kimondta, már be is csapódott az ajtó. Alec felsóhajtott. Az embereihez fordult, hogy új utasításokat adjon ki. Gyorsan túl akart lenni az eligazításon, hogy felesége után mehessen. Olyan levertnek látszott a lány. Az is felzaklatta, hogy sírt. Talán, ha megigazítja neki a pléd redıit, felvidul egy kicsit. Ha szerencséje van, még arra is rá tudja venni, hogy újra elmondja neki, mennyire szereti. Jamie négy lebzselı katonát talált a bejáratnál, amikor becsukta maga mögött az ajtót. Tarka takaróik színei mutatták, hogy másik klánhoz tartoznak. Észrevett egy ötödik harcost is a kandallónál, aki odaszólt az ajtónál állóknak, hogy engedjék át. Jamie feléje fordult és pukedlizett. A harcos egy határozott mozdulattal közelebb intette magához. Jamie nem akart most beszélgetésbe bonyolódni. Ugyanakkor neveltetése nem engedte, hogy legalább be ne mutatkozzon. Lesietett a lépcsın, plédjét a derekához szorítva. Elhatározta, hogy elıbb teljesíti háziasszonyi kötelességét, majd felmegy a szobájába, és jól kisírja magát. Az idısebb, ısz hajú harcos otthonosan érezte magát. Egyik kezében egy kupa bort tartott, a másikban nagy darab sajtot. Amikor Jamie már csak egy-két lépésnyire volt tıle, a férfi ellökte magát a kandallópárkánytól. Jamie mosolyt erıltetett az arcára. Plédje leesett a földre, amikor újra pukedlizni akart. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Könnyei ömleni kezdtek. Felvette a ruhadarabot. Talán sikerült volna erıt
vennie magán, ha a harcos nem néz rá olyan kedves, együttérzı kifejezéssel. – Drága hölgyem, mi az oka ennek a nagy elkeseredésnek? A férfinak a hangja is kedves volt. Szemébıl együttérzés sugárzott. Korban az apjára emlékeztetett, és ez még csak rontott a dolgon. Hirtelen nagyon szerencsétlennek érezte magát, és a honvágy is elfogta. – Biztos vagyok benne, hogy nem lehet ennyire szörnyő – tette hozzá a harcos. – Ha tudná, hogy milyen szégyent hoztam a Kincaid névre, akkor maga is sírna – nyögte Jamie. – Annyi háborút sikerült indítanom, hogy számon sem tudom tartani. A férfi szeme tágra nyílt ennek hallatán. Jamie bólintott. – Igazat mondok. Jobb is, ha bevallok mindent, hiszen úgyis tudomást szerezne róla a látogatása alatt. Ha gyáva lennék, akkor bezárkóznék a szobába, és hátralévı életemet ágyban tölteném. – Talán segíthetek. – Senki nem segíthet, a királyt kivéve természetesen, de ha tudomást szerez errıl, biztos megbüntet. Gyorsan peregtek szájából a szavak. A nagy igyekezetben, hogy elmagyarázza a történteket, szinte levegıt is elfelejtett venni. – Csak jót akartam, de tudja, ami Angliában helyesnek számít, az itt helytelen. Nem mondhat az ember köszönetet, mert sértésnek veszik. Nem mentheti meg egy kisbaba életét, mert azt mondják, hogy elrabolta a gyereket. Nem… – Lassabban, drága hölgy – szólt közbe a harcos. – Kezdje az elején. Jobban fogja érezni magát, ha megosztja a gondjait, és én igazán szeretnék a segítségére lenni. Meglehetıs befolyásom van itt. Úgy tőnt, a férfi komolyan beszél. – Nem is tudom, hol kezdjem. – Kezdje az elsı háborúval – javasolta a férfi. A lány bólintott. – A McPhersonokkal azért kerültünk háborúba, mert ápoltam az uraság haldokló kisfiát. Amikor a kicsi jobban lett, eljött az uraság és azzal vádolt, hogy elraboltam a fiát. A harcos együttérzıen nézett rá. – Pedig nem raboltam el, hanem megmentettem a biztos haláltól. Az ember azt hinné, hogy az apja hálás volt. – Én is azt hinném – jelentette ki a férfi. – Hát nem volt az. Én meg disznónak neveztem. – A McPherson uraságot? – Nem, mégsem disznónak, inkább kecskének – vont vállat Jamie. – Most már nem számít. Dühösen ment haza, és a Kincaidek most a földjei közelébe sem mehetnek. De
a Ferguson birtokot is el kell kerülnünk, mert Daniel feleségének menedéket adtam. – Értem. – Daniel persze tajtékzott. – Ez érthetı – helyeselt a férfi. – İ is háborúval fenyegetızött? – Nem, de gondol rá. Meg fogom mondani a királynak, hogy milyen szörnyő természete van Danielnek, ha nem bánik jobban Maryvel. – Mit gondol, a király mit fog tenni? – Remélem, a lelkére beszél Danielnek. Elmagyarázza neki, hogy mi a kötelessége a feleségével szemben. – Ezek szerint, teljesen megbízik Edgár királyban? – Ó igen – vágta rá Jamie. – Még nem találkoztam ugyan vele, de Alec csakis egy jó királyhoz lenne hő. A harcos elmosolyodott. – Mégis, bizonyára sok szép történetet hallott Edgárról – unszolta. – Jaj, az ég szerelmére, dehogyis. – Letörölte arcát a pléd csücskével, úgy folytatta. – Azt hallottam róla, hogy szörnyeteg. Az idegen nem látszott nagyon örülni ennek a kijelentésnek. – Akkor persze még Angliában voltam, de most már tudom, hogy nem igazak azok a történetek. Alec nem kötelezné el magát egy szörnyetegnek. – Ezek szerint, maga hőséges Kincaidhez, ugye? – Alechez és Edgárhoz is – szegezte le Jamie határozottan, miközben azon csodálkozott, miért ragaszkodik olyan állhatatosan a férfi ehhez a témához. – Még azt is megértem, ha Edgár meg akar majd fojtani, amikor meghallja, hogy micsoda felfordulást okoztam. – Én biztosra veszem, hogy nagyon megértı lesz. – Uram, senki sem annyira megértı. Mary Kathleen családjával is háborút kezdtem. Említettem már? Azt mondják, elraboltam tılük a gyermeket. – De nem tette. – De igen, valóban elraboltam. Még a plédjüket is a földre dobtam. Marcus meg ráköpött. A gyereket ütötték. Most már Alechez és hozzám tartozik. A férjem biztos abban, hogy Edgár mellénk fog állni. – Kicsoda Mary Kathleen? – Helena lánya. – És rosszul bántak vele?
– De még mennyire. És ı még csak kisbaba, meg sem tudja védeni magát. Gavin azt mondta, hogy Kevin, a vér szerinti édesapja forogna a sírjában, ha ezt tudná. – A király maguk mellé áll – biztosította a férfi. – Most pedig mesélje el, kérem, mi volt az oka a felfordulásnak az imént az udvaron, amikor megérkeztem. – Justin elkapott és megcsókolt. Ezt természetesen meg kellett torolnom, ezért jól lábon vágtam Alec egyik bunkósbotjával. A harcos szeme elkerekedett erre a vallomásra. – Bizonyosra veszem, hogy a maga felesége is hasonlóan cselekedett volna az én helyemben – folytatta Jamie. – Egyetlen nı sem kívánja, hogy a férjén kívül más is tapogassa. – Nem vagyok nıs – ismerte be a férfi. – De ha az lenne. – Igen, ha házas lennék, a feleségem bizonyosan ugyanígy tett volna. – Nagyon kedves magától, uram, hogy egyetért velem. – Alec tudott róla, hogy megütötte Justint? – Igen, azaz nem. Tudja, nem is Justin volt az, akit letaglóztam, hanem Philip. Könnyő volt összetéveszteni, mivel nem tudtam, hogy Haroldnak ikrei vannak, amíg Alec el nem mondta. – Miután leütötte Philipet? – Uram, ez igazán nem a legalkalmasabb idı a nevetésre. Nem, ez nagyon is komoly dolog. – Bocsánatáért esedezem, hölgyem – szabadkozott a férfi. – És aztán mi történt? – Alec felkapta az uraság fiát és elhajította, mint a szálfát. – Elhajította Philipet? – Nem, nem – tiltakozott Jamie. – Kérem, figyeljen jobban. Justint hajította el. Nem kellett volna ezt tennie, de azért nem tudok igazán haragudni rá. – Justinra? – Alecre. – Helytelenítı pillantást vetett a férfira, amiért nem figyel. – Alecnek nem kellett volna bántania Justint és a meglepetésemet is elrontotta. Hirtelen újra sírni kezdett. – Hogyan rontotta el Alec a… – Nem Alec volt – zokogta. – Ha meg akarja hallgatni a történetet, akkor könyörgöm, próbáljon meg jobban figyelni arra, amit mondok. Tudja, mi a legrosszabb az egészben? Le akartam térdelni Edgár elıtt, hogy hőséget fogadjak neki kelta nyelven.
Alec nem tudta, hogy beszélem a nyelvét. Aztán hallotta, ahogy Justinnal keltául kiabálok, és persze már tudja. Felvettem a plédjét, de sehogy sem tudom elrendezni ezeket a redıket helyesen. Azt akartam, hogy minden tökéletes legyen, amikor a király elé térdelek. Azt is el akartam mondani neki, hogy szeretem. – A királyt? – Alecet – felelte Jamie. – Én tisztelem a királyt, uram, de a férjemet szeretem. Ez csak világos, nem? – Alec rendbe hozza majd a kárt, amit okozni vélt – jelentette ki a férfi. – Miért nem mutatja meg nekem, hogyan akart hőséget fogadni a királynak? Jamie arra gondolt, hogy ez meglehetısen különös ötlet, de megbántani sem akarta a rokonszenves férfit. Végül is, türelmesen meghallgatta a panaszáradatát. – Azt hiszem, nem árthat egy kis gyakorlás – jelentette ki fennhangon. – Talán meghallgatja az eskümet, mielıtt megbüntet. Letérdelt és meghajtotta a fejét. – Nem tudom, hogy a kezemet a szívemre kell-e tennem, vagy sem – vallotta be. – Nem számít. Jamie lehunyta a szemét és elszavalta a hőségeskü szövegét. A férfi segített neki újra felállni és. nagyon elégedettnek látszott a lány erıfeszítésével. – És most hadd segítsek megigazítani a plédet – ajánlotta fel. Jamie hálásan rámosolygott és közelebb lépett. Alec a bejárat egyik oszlopának támaszkodott, és mosolyogva nézte, ahogy Skócia királya eligazgatja feleségén a plédet.
Tizenhetedik fejezet Tudta, hogy meg kellene mondani neki, hogy ki volt az a férfi, akinek elzokogta a panaszát, de nem volt szíve újra felzaklatni. Jamie remek hangulatban volt, most hogy a pléd rendezetten állt rajta. A hangja is boldogan csengett, ahogy újra kifejezte háláját. Amikor észrevette férjét a bejáratnál, szélesen rámosolygott. Alec annyira örült, hogy nem sír, hogy ı is visszamosolygott. Nem, semmiképp nem fogja most felzaklatni. Megvárja, amíg kettesben lesznek, hogy csak ı láthassa zavarát. Jamie felsétált a lépcsın, kezeit illedelmesen összefonta a ruha redıi elıtt, amivel magára vonta férje figyelmét. A lány megállt elıtte, meghajtotta a fejét, és kelta
nyelven suttogta. – Szeretlek, Alec. – Én is szeretlek, Jamie. Megpróbálta magához ölelni, de a lány hátrálni kezdett és megrázta a fejét. – Vendégünk van – emlékeztette a férfit. – Szóval, várnom kell, hogy… megtapogassalak? – Ezek szerint mindent hallottál? – Igen – ismerte be Alec. – De úgy látom, nem haragszol rám. – A királyod nagyon kedves ember. Alec eltátotta a száját meglepetésében. – Egész idı alatt tudtad? – Komolyan azt hiszed, hogy utasítgattam volna, hogy figyeljen jobban, ha tudom, ki ı? – suttogta. – Igaz, hogy lassú vagyok, de nem teljesen ostoba. Akkor döbbentem rá, amikor elıtte térdeltem. Alec nevetni kezdett. – Nem kell megmondani neki, hogy tudom – suttogta Jamie. – Miért? – Sértené az érzéseit. – Valóban? Jamie bólintott. – İ azt hiszi, hogy az én érzéseimet óvja, Alec, nem szabad kiábrándítanunk. Megbiccentette a fejét és elhagyta a termet, mielıtt még Alec reagálhatott volna erre a nevetséges kijelentésre. A király szólította. Alec lassan odaballagott hozzá. – Mit gondolsz, Edgár? Ki kellene hívnom téged, vagy inkább megköszönnöm, hogy rákényszerítettél erre a házasságra? – Természetes, hogy köszönetet mondasz – felelte Edgár. – Henrik pedig mindkettınket párbajra hív, ha rájön, hogy milyen kincset engedett ki a kezébıl. Mindketten jót nevettek saját elmésségükön. – Nem hiszem, hogy sokat kell várnunk rá – jósolta Alec. – A feleségem minden bizonnyal háborút kezd Anglia ellen is úgy egy-két héten belül. Voltak pillanatok, amikor azt hittem, hogy ı Henrik titkos fegyvere. Jamie hallotta a harsány kacagást az ajtón keresztül, és magában csodálkozott, mit mesélhet Alec a királynak. Aztán úgy döntött, biztos azt az otromba tréfát a halott angol nırıl. Majdnem összecsuklott a térde, mire végre becsukódott az ajtó mögötte. Mindaz a szörnyőség, amit Edgárnak mondott, ott zakatolt a fejében. Az ég legyen hozzá
irgalmas, hiszen sírt a király elıtt. De a király megértı volt. A hirtelen gondolat hálával töltötte el, és megmelengette a szívét. A király tényleg kedves ember. – Jamie, mit csinál itt magában? – kérdezte Gavin. – Miért kérdez ilyeneket, Gavin? Tényleg minden lépésemet kísérni kell? – Igen – ismerte be a férfi, mielıtt meggondolhatta volna. – Alec parancsára? A férfi nem válaszolt, inkább témát váltott. – Az egyik szakácsnı megégette a kezét. Szeretné, ha megnézné, milady. Sikerült Jamie figyelmét elterelnie. – Ó, szegény asszony – sajnálkozott a lány. – Azonnal vigyen hozzá, és meglátom, mit tehetek. A következı két órát a beteg asszony mellett töltötte. A nı sérülése nem volt nagyon súlyos, de Jamie ellátogatott a szakácsnı népes családjához is. Gavin egy percre sem mozdult mellıle. Amikor visszaindultak a kastélyba, Jamie a férfihoz fordult. – Szeretnék friss virágot tenni Helena sírjára. Elsétál velem oda, Gavin? – Természetesen – bólintott a férfi. Amikor elmentek az istállók mellett, odakiáltott Marcusnak, hogy hová indultak. Jamie és Gavin néma csendben szedték a virágokat. Amikor a lány mindkét keze tele volt már a színpompás csokorral, elindultak fel a hegyen Helena sírja felé. Elmentek a megszentelt temetı mellett, befordultak a korhadt fakerítés sarkánál és folytatták útjukat. – Gavin, maga itt volt, amikor Helena meghalt? – Itt voltam. – Nekem azt mondták, hogy megölte magát. Murdock atya azt állítja, hogy levetette magát az egyik szikláról. Gavin bólintott, és a Helena sírjától balra levı szirtre mutatott. – Ott történt. – Látta valaki az esetet? – Igen. – Maga hol volt? Látta, hogy… – Jamie, muszáj errıl beszélnünk? Jamie letérdelt Helena sírja mellé, félredobta a régi virágokat. – Csak szeretném megérteni, Gavin – suttogta. – Bolondnak fog hinni, ha bevallom, szerintem Helena is azt akarná, hogy megértsem ıt?
– Valószínőleg – felelte a férfi. Igyekezett könnyed hangon beszélni. – Valaki már tett virágot a sírra – próbált meg témát váltani. – Én voltam, még tegnapelıtt. Nem szólt többet, amíg az egész sírt el nem borították a színes virágok. Gavin megvárta, amíg úrnıje befejezi, és újra felé fordul, csak azután kezdett el kérdezısködni. – Jamie, megmagyarázná, hogyan értette azt, hogy Helena is azt akarná, hogy megértse? – Fél térden térdelt a sír mellett, és ujjai között az egyik virágot sodorgatta. Észrevette, hogy Jamie a sírt veregeti. – Mert nincs semmi értelme – tört ki belıle hirtelen. – Hogy értessem meg Mary Kathleennel, ha eljön az ideje? Nekem kell elıször megértenem. – Mit kell itt megérteni? Helena el volt keseredve és… – De látta rajta az elkeseredést, Gavin? A férfi megrázta a fejét. – Én nem ismerem annyira a nıket, hogy ilyent merjek mondani. De be kell vallanom, én… én nagyon meglepıdtem, amikor Helena… – Ezek szerint nem is látta ezt a borzasztó szerencsétlenséget. Murdock atya is meglepıdött. Úgy látszott, Helena elégedett Aleccel. Alig várta, hogy magához vegye a kislányát. Ha annyira félt volna Alectıl, vagy ha győlölte volna, akkor nem akarta volna idehozatni a kisbabáját. – Talán azt hitte, hogy nincs más választása – jegyezte meg Gavin. Jamie felállt és a szikla felé indult, ahonnan Helena levetette magát. – Talán leesett. Igen, minden bizonnyal baleset volt. Amikor a sziklapárkányhoz ért, megállt. Karjain végigfutott a hideg. Gyorsan megdörzsölte, hogy előzze a rossz érzést. – Amikor elıször találkoztam Aleccel, egy kicsit tartottam tıle. De egy nap sem kellett, hogy felismerjem, jó ember és kezdettıl tudtam, hogy törıdni fog velem. Biztos vagyok benne, hogy Helena is így érzett. – De gondoljon arra, Jamie, hogy Helena nem ismerte valami jól Alecet, aki elment… – Gyorsan meghalt? – Nem. Arra a párkányra zuhant – mutatott le egy recés sziklára. –Mire Alec hazatért, már felhozták a testet. Nem lehetett megmenteni. Még maga sem segíthetett volna. Senki sem tudott volna. Eltört a gerince. – Nem halt meg? – Két nappal késıbb halt meg. Nem tért többé magához. Nem hiszem, hogy fájdalmai lettek volna. – Megbotlott, megbotlott és lezuhant – erısködött Jamie, mintegy magát is
meggyızve, hogy ez lehetséges. – Vissza kell mennünk, Jamie – igyekezett elterelni a lány figyelmét Gavin. – Alec keresni fogja. Most, hogy a király elment… – Már el is ment? – szakította félbe Jamie. – Mikor, Gavin? Hiszen csak most érkezett. – Mialatt virágot szedett. – A francba! – morogta a lány. – Még csak el sem köszönhettem rendesen. – Hamarosan visszajön. Alec olyan neki, mintha a fia lenne. Rendszeresen meg szokta látogatni. Hirtelen valami zaj vonta magára Gavin figyelmét. Alighogy megfordult, homlokon találta egy hatalmas szikladarab. Csak egy villanást látott, mielıtt hátratántorodott. Jamie akkor fordult meg, amikor Gavin zuhanni kezdett. Eltalálta egy kı, mély vágást ejtve a homlokán. Felsikoltott, ahogy a férfi után kapott. Elkeseredetten igyekezett megakadályozni, hogy Gavin lezuhanjon a szikláról. Valami éles csapódott a vállának. Felkiáltott fájdalmában. Gavin túl nehéz volt neki. Tudta, hogy mindketten le fognak zuhanni, de emlékezett rá, hogy a szikla élesen bal felé lejt… vagy jobb felé? – Kérlek, Uram, segíts! – fohászkodott, ahogy szorosabbra fonta ölelését a harcos dereka körül. Erejének utolsó morzsáit is felhasználta, hogy mindkettıjüket a kiálló rész felé húzza. Hátborzongató nevetés harsant a közelben. Jamie vállához húzta a férfi arcát, így próbálta megvédeni Gavin fejét. Éles fájdalom cikázott át testén a lezúduló kövektıl, de mire elérték a párkányt, a férfi teste felfogta a legtöbb ütést. A nevetés közeledett. Bal szemére vér folyt, akadályozva a látást. Kézfejével letörölte a vért, majd Gavin testét a sziklafalhoz húzta. Mindent elkövetett, hogy elrejtse magukat az ellenség elıl. Gavin nyögött, amikor Jamie nagy nehezen bevonszolta a kiszögellés alá. Kezét a férfi szájára tapasztotta, majd elnyúlt mellette. Hosszú percek teltek el így, míg észrevette, hogy a szörnyő nevetés abbamaradt. Válla és felsı karja fájdalmasan lüktetett. Jamie odanyúlt és megpróbálta kidörzsölni belıle a fájdalmat. Nyöszörögni kezdett, ahogy keze rátalált a karjából kiálló tır markolatára, és hagyta, hogy keze lehulljon az oldala mellé. Felismerte, hogy a tır az övé – valaki a saját tırét dobta rá! Hallotta, hogy a nevét kiabálják, de nem válaszolt, míg fel nem ismerte a hangot. – Marcus! Itt vagyunk a párkányon – kiáltotta Jamie óriási megkönnyebbüléssel. – Édes jó istenem, Jamie, mi… - kérdezte Marcus, ahogy kihajolt a szikla szélén és
meglátta a lány felfelé nézı véres arcát. – Adja ide a kezét, kislány. – Csak óvatosan, Marcus. Ne térdeljen olyan közel a széléhez. Valaki megpróbált minket bántani Gavinnel együtt. Elıbb nézzen körül, hogy biztonságban van-e. Marcus megtette, amit mondott neki, de amikor visszafordult, arckifejezése megrémítette a lányt. – Gavin megsérült – mondta gyorsan, tudomást sem véve a felé nyújtott kézrıl. – Ha itt hagyom, leeshet a párkányról. Marcus bólintott. De amikor vissza akarta húzni a kezét, Jamie hirtelen elkapta és megszorította. – Alecet akarom – kiáltotta. – De ne hagyjon itt bennünket, Marcus. Kérem, ne menjen el. A férfi megszorította a kezét. – Tartsa szorosan Gavint, Jamie. Nem megyek el. Segítségért kiáltok. A lány úgy gondolta, hogy ennél csodálatosabb ötletet még nem is hallott, és ezt hosszú, kusza mondatokban akarta tudtára adni. De annyira elborította a fájdalom, hogy alig bírt kinyögni egy értelmes mondatot. – Jamie, engedje el a kezem. Tudom, hogy bízik bennem. – Tudja? – Igen, ezért fogta meg a kezemet – mondta gyengéd mosollyal a férfi. – De most el kell engednie. Tartsa Gavint. – Igyekezett megnyugtató hangon beszélni. – Igen – egyezett bele Jamie, és kóválygó fejjel próbálta megérteni, mit is mond a férfi. – Tartom Gavint. Igen, megvédem ıt, Marcus. Végre elengedte a kezét. – Jól van, kislány – hallotta, ahogy visszakúszott Gavinhez és fejét az ölébe vette. – Alec mindjárt itt lesz, Gavin. Marcus vigyáz ránk, amíg megérkezik. Marcus öblös kiáltására jó néhány kı meglazult és alágördült a lejtın. Jamie behunyta a szemét a zajra. A párkány hirtelen forogni kezdett vele, míg végül úgy érezte, ı maga forog a világgal. Aztán már nem tudott gondolkodni. Jamie nem tért magához, amíg nem érezte, hogy valaki húzni kezdi a kezét. Kinyitotta a szemét, és Alec fölé hajoló arcát pillantotta meg. – Alec – suttogta csodálattal. Fel akart nyúlni, hogy megfogja, de a belé hasító éles fájdalom meggátolta a mozdulatot. Helyette halvány mosolyt kínlódott arcára, majd észrevette, hogy még mindig a párkányon vannak. A férfi arca sötét volt és komor. Amikor ezt észrevette, összevonta a szemöldökét. – Ne építs nekem dobozt. Ígérd meg, Alec. Ne építs nekem dobozt!
A férfi zavart arcából kitalálta, hogy fogalma sincs, mirıl beszél – Angusnek akartatok dobozt építeni – emlékeztette. – Kérlek… – Ne aggódj, nem fogok dobozt építeni neked, szerelmem – súgta Alec. A lány újra rámosolygott. – Úgy örülök, hogy itt vagy. A férfi keze remegett. – Én is örülök, hogy látlak – mondta rekedt hangon. – Elhagytam a tırömet. Látszott, hogy küzd magával. Gondterhelten bámult Alecre, aki kisimította haját az arcából, és azon töprengett, mit akart még kérdezni tıle. Egy perc múlva feladta. – Alec, a tır… – Ne törıdj a tırrel, szerelmem – nyugtatta. – Tudod mozgatni a lábad, Jamie? A karomba veszlek és feladlak az embereknek. Édesem, engedd most el Gavint. Hagyd, hogy… – Gavint? – Igen, drágám, Gavint. Jamie lenézett, amikor Alec el akarta húzni a kezét Gavin mellkasától. Hirtelen minden eszébe jutott. – Eltalálta egy nagy kı – mondta. – Le akart zuhanni, én meg mögé léptem és elkaptam. Olyan nehéz volt. Nem tudtam visszatartani a zuhanástól, ezért átkaroltam a derekát és a lejtı felé vetıdtem. Rámosolygott férjére, tudomást sem véve annak aggódó grimaszáról. – Nem emlékeztem pontosan, melyik irányba van, de azt hiszem, eltaláltam, ugye? – Igen, eltaláltad. – İt kell elıbb felvinnetek – parancsolta meglepıen tiszta hangon. Annyira megkönnyebbült, hogy Alec veszi kezébe a dolgokat, hogy szinte sírva fakadt. Alec úgy döntött, nem vitatkozik vele. Óvatosan a vállára vette Gavint olyanformán, ahogy a nık a sálat kanyarintják magukra, majd felállt vele. Lábát jól megvetette, és lassan felnyújtotta az ájult harcost a feje fölé. – Megvan a keze – kiáltott le Marcus. Gavint felhúzták, Alec pedig újra Jamie mellé térdelt. Szeme gyanúsan fénylett, és a lány arra gondolt, mennyi aggodalmat okozhatott neki. – Nem lesz semmi bajom, Alec. Megígértem, hogy nem hagylak el. A férfi nem akarta elhinni, hogy a lány ıt akarja megnyugtatni. – Nem, valóban nem fogsz elhagyni – morogta szeretetteljes hangon. – A vér a homlokodon pedig csak látszat – mondta, emlékezve, hogy ezt a szót használta a lány Angus mellsebére. – A tıröm a vállamban van – nyögte.
A férfi nem reagált, ezért Jamie úgy döntött, hogy nem is olyan komoly a sérülés, mint gondolta. De hallani akarta, mielıtt megnyugszik. – Nagyon szörnyő, Alec? – Nem, és nem is a válladban van. – De érzem – vitatkozott. Oldalt akarta fordítani a fejét, hogy lássa, de Alec erısen tartotta az állát. – A felsıkarodban van. És nagyon szerencsés vagy, asszony, mert csak a húsba szaladt. Jamie figyelte, ahogy Alec letép egy darabot a plédbıl, de nem találta ki, mi a szándéka. – Kitisztítod a sebet. Jaj, az nagyon… Nem tudta befejezni a mondatot. Alec villámgyorsan kirántotta a tırt a húsból, és rögtön rá is tekerte a rongyot a sebre, mielıtt a lány újra erıt győjthetett volna a sikításhoz. – Tessék, kész is. Ugye, nem fájt? – De igen! – Csitt, szerelmem – simogatta. – Addig aggódtál azon, hogy fog kijönni a tır a karodból, míg betegre izgultad magad. Igaza volt, és ezt mindketten tudták. – Ha már leszúrattad magad, a legjobb pontot választottad. A tır nem ért csontot. A lány hangosan felsóhajtott. – Tudtam, hogy a végén kisütöd, minden az én hibám. – Annyira a férfi kijelentésére koncentrált, hogy nem is vette észre, hogy az a karjába veszi és lassan feláll vele. – Nem szúrattam le magam, és ezt te is pontosan tudod. – Tudom, szerelmem, de azért jó, hogy emlékeztetsz rá. – A feje fölé emelte a lányt. Jamie lenézett. A férfi érezte szorításából a feszültséget. Gondolta, figyelmezteti, hogy ne nézzen le, de aztán meggondolta magát. Figyelmeztetése csak emlékeztetné a lányt ingatag helyzetére. – De legalább megtaláltad a tırödet – jelentette ki felháborítóan vidám hangon. – Remek – csattant fel Jamie. – Alec, ez fáj – kiáltott fel, amikor a férfi keze véletlenül hozzáért a karjához. Lehunyta a szemét, hátha úgy kirekesztheti az égetı fájdalmat. – Sajnálom, kislány, nem akartam fájdalmat okozni. A férfi hangjából kicsendülı gyötrıdés szíven ütötte Jamie-t. – Nem is fájt annyira – mondta gyorsan. Érezte, hogy valaki átveszi Alectıl, és kinyitotta a szemét. Egy pillanat múlva már Marcus tartotta a kezében, és amikor Alec is újra a szirten volt, Marcus óvatosan visszaadta neki. Szinte meg sem érezte a sebeit, ahogy Alec a lovára szállt. Kényelmesen beágyazta
magát a karjai közé. Erıs karja megnyugtatta a lányt. Halkan felsóhajtott. – Miért nem kérdezed meg, hogy láttam-e a támadómat? – Mert tudom, hogy ki volt. – Azt hiszem, én is tudom – suttogta. – De neked kell elıször kimondani a nevét. Tudta, hogy ennek semmi értelme, és Alec fintorából is látta, hogy nem hajlandó vitát nyitni errıl a témáról. Nem törıdött vele. – Ki volt a szemtanú? – kérdezte. – Milyen szemtanú? – Csak arra koncentrált, hogy ménjét egyenletes ügetésben tartsa, és nem nézett a felesége arcára. – Aki látta Helena halálát. – Annie.
*****
Két órával késıbb az ágyában feküdt a nagyteremben. Alec siettében, hogy minél elıbb kényelembe helyezze, még a paravánt is felrúgta. A paravánt kivitték, és a nagyterem most tele volt a klán embereivel. Alec látta el a sérüléseit. Jamie utasította, hogy melyik port kell használni, és kétszer is újrakészíttette vele a kötést, mire elégedett volt vele. Gavin is magához tért. Szörnyen fájt a feje. Jamie ennek ellenére nem engedte, hogy sört adjanak neki. Hideg ruhát rakatott a homlokára, és inni vizet rendelt. El kell tőrnie a fájdalmat, parancsolta neki az ágyból, és kész. Jamie egy hangot sem adott ki, még arcizma sem rándult, mialatt befoltozták a sebeit. Igazság szerint a hiúság késztette erre, nem a bátorság. Nem akart gyáván viselkedni rokonai elıtt. Murdock atya megkönnyítette a dolgát. A derék pap ott ült az ágya szélén és végig fogta a kezét, mialatt Alec dolgozott. Mikor befejezte, behozták a kis Mary Kathleent. A kislány sírva fakadt, amikor meglátta a kötést Jamie homlokán, de Alec megnyugtatta a gyereket, és mondta neki, hogy adjon egy puszit a mamájának. Mary azonnal engedelmeskedett, és örömmel hallotta, ahogy a mamája kijelenti, máris sokkal jobban érzi magát. A kislány hamarosan elaludt, összegömbölyödve Jamie oldalánál. Jamie látta, hogy Marcus Alec felé int. – Tehát megtaláltátok? Senki nem válaszolt. Alec az ajtó felé indult. – Alec, hozd be Annie-t – kérte Jamie. – Szeretném megkérdezni tıle, miért tette.
Férje megrázta a fejét. – Odakint hallgatom ki. – És aztán? – Aztán döntök. Murdock atya megszorította a kezét, amikor újra a férfi után akart kiáltani. – Hagyd csak rá, leányom. Könyörületes ember. Jamie bólintott. – Nem akarja beismerni, de valóban könyörületes. Annie elméje beteg, és ezt biztosan figyelembe fogja venni. És akkor hirtelen szörnyő, embertelen nevetés hangzott odakintrıl, betöltve az egész termet. Jamie görcsösen megszorította a pap kezét, menedéket keresve. Annie hangja korbácsütésként csattant. A düh még jobban eltorzította monoton kántálását. – Én leszek a feleséged, én. Nem számít, hogy mennyi idıbe kerül, Kincaid. Az én jogom. Az enyém. Helena elvett tılem. Akkor is megbüntettelek, és most is meg foglak. Jamie újra hallotta a hátborzongató kacajt, majd Annie hangját. – Újra és újra és újra ölni fogok, amíg meg nem tanulod a leckét. Jogom van melletted állni. Én… A démoni hang után beálló hirtelen csend megijesztette Jamie-t. Megpróbált felkelni az ágyból. – Maradjon, ahol van, Jamie – parancsolt rá Gavin az ágy lába mellıl. Úgy tornyosult fölé, mint valami dühös, bosszúálló angyal. De parancsa elvesztette erejét, amikor mindkét kezével a fejéhez kapott és felnyögött. – Nem kellett volna magára kiabálnom, asszonyom, de Alec azt akarja, hogy maradjon ki ebbıl. – Nem kellett volna rám kiabálnia, mert ettıl megfájdult a feje. – Igaz – vallotta be a férfi. Jamie villámgyorsan félrehúzta a lábát, mire Gavin rároskadt az ágy végére és hangosan, fájdalmasan felnyögött. Jamie sejtette, hogy el akarja vonni a figyelmét arról, ami odakint történik. – Tökéletesen megbízom a férjemben, Gavin – mondta neki. – Semmi szükség erre a színjátékra. – Akkor ihatok egy kupa sört? – Nem ihat. – Az ágy kezd átkozottul zsúfolt lenni – jegyezte meg Alec a lépcsı tetejérıl. Jamie mosolygott. Megvárta, amíg a férfi megcsókolja, csak azután kérdezte meg. – Végeztetek? A férfi bólintott. – Alec, ugye neked ıt kellett volna feleségül venned?
– Edgár azt tervezte, hogy egyesíti a Kincaideket az ı klánjával, hogy békét teremtsen. Igen, Annie-nek voltam elkötelezve. – De hát ı annyival fiatalabb, mint te… – Csak egy évvel fiatalabb, mint te, Jamie. – Még mindig gyermeknek néz ki. Edgár megváltoztatta a véleményét, amikor Helena férje meghalt? – Igen. Helena gyermeket várt, és a király azt akarta, hogy otthonra találjon. Jamie megértıen bólintott, aztán sugárzón rámosolygott. A férfi értetlenül csóválta meg a fejét felesége különös reakciójára. – İ sem akart elhagyni téged, Alec. Még mindig nem értette az örömét, de akkor Jamie Murdock atyához fordult. – Holnap meg kell áldania Helena sírját, atyám, és áldozati misét is mondunk érte. Az egész klánnak ott kell lennie, Alec. – Azt akarod, hogy újratemessük a megszentelt földbe? – kérdezte a pap. Jamie megrázta a fejét. – Kiterjesztjük a megszentelt területet, hogy Helena sírját is magába foglalja. Alecet és engem természetesen Helena mellé fognak temetni. Megfelel így, Alec? – Megfelel – felelte érzelemtıl főtött hangon a férfi. – Azért csak ne örülj annyira – ugratta Jamie. – Úgy fogok rendelkezni, hogy téged helyezzenek középre, Kincaid. Akkor mindkét oldaladon lesz egy-egy feleség, aki vigyáz rád egy örökkévalóságon át. – Isten legyen hozzám irgalmas – morogta Alec. – Már az volt, fiam – jelentette ki Murdock atya. – Két jó asszonyt is adott neked, és ez tény. Ráadásul a Teremtınek humorérzéke is van. – Hogy érted ezt, atyám? – Ez az édes lányka történetesen Angliából jött, és ha ez nem az Úr tréfája, akkor a franc se tudja mi, erre esküszöm. – Istenem, már ı is úgy beszél, mint a feleséged, Alec – nevetett fel Gavin, amit rögtön meg is bánt, mert a feje újra fájni kezdett. Jamie ekkor észrevette Editht a teremben. Azt is látta, hogy az asszony nagyon feldúlt. – Ugye, nem is akartad elküldeni Editht, Alec? Amikor a férfi megrázta a fejét, Jamie intett a nınek, hogy jöjjön közelebb. – Edith, nem kell elmenned tılünk. Ez csak a terv része volt, hogy Annie megint megpróbáljon megölni engem. – Megint, asszony? Ezek szerint tudtad, hogy a tüzet…
– Nem – vágott közbe Jamie. – Nem tudtam, amíg nem hallottam újra a nevetését. Felismertem a hangot. Ugyanaz volt, mint amit akkor hallottam, mikor csapdába estem a kunyhóban. Megállt egy pillanatra és neheztelıen nézett Alecre. – Igazán nem volt szép tıled, férjuram, hogy csalinak használtál. – Nem ez volt a terv – mondta kemény hangon Alec. – Gavinnek kellett rád vigyáznia, Marcus pedig Annie-t tartotta szemmel. – Az én hibám – tört ki Edith. – Nem tudtam, hogy csapdát állítottak. Azt hittem, Annie beteg, ezért lefektettem, miután megmondták, hogy el kell mennünk. Annyira feldúlt voltam, hogy észre sem vettem, amikor elment. – Nem – szólt közbe Marcus, és testvére mellé állt. – Az én hibám. Vállalom a felelısséget. – De én mondtam neked, hogy készítsd fel a lovakat – vitatkozott Edith. – Senki nem hibázott – jelentette ki Jamie. – Edith, ugye szeretnél velünk maradni? Nem boldogulok nélküled… amíg nem találsz magadnak egy rendes férjet – tette hozzá. – Soha nem akartalak elküldeni – mondta neki Alec. – De azt akartam, hogy Annie azt higgye, azért kell elmennetek, mert Helena rokonai vagytok. Emlékszel, amikor parancsot adtam, hogy menjetek, azt is megemlítettem, nem akarom, hogy bárki is az elsı feleségemre emlékeztessen. – Igen, emlékszem. Alec elmosolyodott. – Soha nem kérdeztél. Nem csodálkoztál azon, hogy Mary Kathleen miért maradhat? Edith a fejét csóválta. – Annyira zaklatott voltam, hogy nem is gondoltam végig – ismerte be. – Nekem eszembe jutott, de csak miután elhagytam a kunyhódat. – Bocsásd meg Alecnek, hogy ilyen gondot okozott neked – javasolta Jamie. Edith gyorsan rábólintott. – Ó, megértem én. – Nem baj, ha megkérlek, vidd fel Maryt a szobájába? – kérdezte Jamie, sejtve, hogy a nı közel áll ahhoz, hogy elveszítse a higgadtságát. Jamie megvárta, amíg Edith felmegy a lépcsın a kislánnyal, és csak akkor kérdezte meg Alecet. – Mit fogsz csinálni most Annie-vel? A férfi nem válaszolt.
*****
Alec lehetetlenül viselkedett. Majdnem egy egész hétig ágyban tartotta Jamie-t. Elvárta tıle, hogy végigszundikálja a napokat, és aztán mélyen aludjon éjszaka is. Lábadozását meggyorsította, hogy nıvére naponta meglátogatta. Mary segített neki elkészíteni Edgár képét, sıt, mikor látta, hogy Jamie-nek nincs hozzá türelme, maga fejezte be a munkát. Elsı látogatása alkalmával Mary megsúgta húgának, hogy Daniel még mindig nem hálta el vele a házasságot. Jamie-t ez jobban felháborította, mint magát Maryt, de amikor húga elmagyarázta neki, milyen csodálatos a bizalmas együttlét a férjével – természetesen óvatosan megválogatott kifejezéssekkel –, Mary érdeklıdését is felkeltette. – Szeretıt tart – vallotta be. – De az én ágyamban alszik minden éjjel. – Itt az ideje, hogy kitakarítsd a házat – tanácsolta Jamie. – Dobd ki a nıt. – De akkor dühös lesz rám – suttogta Mary. – Nagyon megkedveltem a mosolyát, semmi kedvem felbosszantani. Most, hogy nem sírok állandóan, ı is kedvesen bánik velem. Daniel képtelen elviselni a könnyeket. Kezdem megszeretni. Jamie-t felvillanyozta ez a vallomás. – Akkor kérd meg, hogy feküdjön le veled. – Bennem is van büszkeség – jelentette ki Mary. – De azért kigondoltam egy tervet. – Mi lenne az? – Arra gondoltam, hogy megmondom neki, megtarthatja a szeretıjét, és én is az övé leszek. – Csak nem gondolod komolyan, hogy osztozol valakivel egy férfin? Mary tanácstalanul vonta fel a vállát. – Azt akarom, hogy Daniel megkedveljen engem, Jamie – ismerte be. Sírni kezdett. Alec ekkor lépett be a nagyterembe. Jamie hısiesen továbbmosolygott nıvére kedvéért, de ez komoly erıfeszítésébe került. Amikor Alec látta, milyen állapotban van Mary, megfordult és újra kisétált. – A férfiak nem szeretik a könnyeket – sóhajtott egyetértıen Jamie. – Mondd azt Danielnek, hogy tartsa meg a szeretıjét – javasolta Jamie. – Ne nézz így rám. Majd tedd hozzá, hogy szerinted gyakorolnia kell, és amikor már elég jó lesz, akkor jöhet csak hozzád. Amikor Alec visszatért a nagyterembe, hallotta, hogy Jamie és nıvére nagyokat kacagnak.
Jamie ezek után két hosszú napig nem látta Maryt. Szörnyen aggódott érte, de amikor nıvére megérkezett a harmadik napon, boldog mosolyából láthatta, hogy minden rendben van. Mary részletesen el akarta mesélni a történteket, de Jamie nem akarta hallani. Mary nem tágított. Éppen ott tartott, hogy Daniel milyen csodálatos volt, amikor Alec, Gavin, Marcus és Daniel léptek be, és részt kértek a beszélgetésbıl. A lányok egybıl témát váltottak. Alec és Jamie az éjszaka nagyobb részét szeretkezéssel töltötték. A férfi nem engedte, hogy olyan vadul szeretkezzenek, ahogy Jamie szerette volna, mivel félt, hogy a lány még nem gyógyult fel teljesen. Végül is szomorúan be kellett ismernie, hogy bár ı az erısebb, a lány kitartóbb, mint gondolta volna. Másnap korán reggel küldetésbe indult Edgár parancsára, és csak egy hét múlva készült visszatérni. Jamie kihasználta ezt az idıt, hogy újabb változtatást vezessen be a házban. Az emelvényt az ággyal együtt kivitette a nagyterembıl. A paraván most az éléskamrát takarta el. Ez is angol hagyomány volt, de amikor a harcosok rájöttek, hogy így könnyebben jutnak a sörükhöz, különösebb morgolódás nélkül teljesítették a parancsait. Alec három nappal késıbb ért haza. A harcosok újra felsorakoztak elıtte, hogy megvédjék úrnıjüket. Alec az asztalfın ült. Száját szorosan összezárta, míg a lány elmagyarázta a változtatás szükségességét. Alecnek nem akaródzott elfogadni. Jamie ennek ellenére elégedett volt a viselkedésével, mert a férfi egyszer sem emelte fel a hangját. Tudta, hogy milyen erıfeszítésébe kerül ez neki. Elvörösödött, és megfeszült arcán újra rángatózni kezdett az izom. Jamie teljesen együtt érzett vele, ezért szempillája sem rebbent, amikor a férfi utasította, hogy menjen ki, mert nyugalomra van szüksége. Alec tudta, hogy nem bántotta meg a feleségét kérésével, mert a lány nem állt meg a kandallópárkánynál, hogy kivegyen egy érmét a dobozból. Hamar kitapasztalta, Jamie hogyan mutatja ki, amikor haragszik rá. Nem szólt soha egy szót sem, csak komor pillantást vetett rá és kivett egy shillinget a dobozból. Nem tudta, hogy éjszakánként Murdock atya mindig visszarakja az érméket. Akadt olyan éjszaka, amikor a papnak kilenc érme is volt a kezében. Egyik nap Mary akkor szállt le a lováról, amikor Jamie Mary Kathleennel éppen
kilépett a kastélyból. – Nagyon rossz híreim vannak – sietett húgához Mary. – Andrew úton van ide. – Andrew? – A férfi, akinek el voltál kötelezve – emlékeztette Mary. – Az isten szerelmére, Jamie, hogyan tudtad máris elfelejteni? – Nem felejtettem el – mondta lassan Jamie. Átadta a kislányt nıvérének. Míg Mary a kicsit babusgatta, Jamie megpróbálta megırizni a nyugalmát. – Mary, miért jönne Andrew ide? És te honnan tudod? – Hallottam, ahogy Daniel errıl beszélt az egyik emberével. Mindegyik felföldi klán tudja, hogy jön. Neki meg a seregének az ı földjeiken kell átjönnie. – Te jó isten, sereggel jön? – Igen. – De miért? – A kölcsön – suttogta Mary, miután letette unokahúgát a földre. – Emlékszel az aranyra, amit Andrew a papának adott kölcsön. – Hogyan is felejthetném el? Hiszen a papa gyakorlatilag eladott Andrewnak – sírta el magát. – Jaj, Mary. Az nem lehet, hogy az egész klán elıtt megalázzanak. Nem engedem, hogy Andrew ezt megtegye. Jóságos isten, Mary, Alec meg fogja ölni Andrewt. Mary bólintott. – Daniel is ezt mondta. – Akkor tudja, hogy miért jön ide Andrew? – döbbent meg Jamie. – Igen. Meg kellett magyaráznia, mit keres a Felföldön. Nem jutott volna messzire, ha nem magyarázza ki magát. Húgom, nem vetted még észre, hogy a skótok nem kedvelik különösebben az angolokat? – A francba, Mary, ki nem tudja ezt? – Jamie, nem szabadna így beszélned. Ez nem illı egy hölgyhöz. – Ezen nem tudok segíteni – kiáltotta Jamie. – Mindig én vagyok az utolsó, aki megtudja, hogy mi történik körülötte. Gondolod, hogy Alec is tudja, hogy jön Andrew? Mary tanácstalanul felvonta a vállát. – Daniel azt állítja, a skótok tudják, ha valaki a földjeik közelébe merészkedik. Szerintem… – Ezt nem engedhetem, hogy megtörténjen. Nem vállalhatom a felelısséget, hogy Angliával is háborúba keveredjünk. – Angliával? De hiszen Alec csak Andrewt és az embereit fogja megölni.
– Azt hiszed, Henrik király nem veszi észre, hogy hiányzik egy bárója? Bizonyára különösnek fogja tartani, ha hadba hívja, és senki nem jön tılük… Nem fejezte be a mondatot. Kikapta a kantárt Mary kezébıl és felpattant a lóra. – Mit tervezel, Jamie? – Megkeresem Andrewt és beszélek vele. Megígérem neki, hogy elküldöm a pénzt. – Jamie, hamarosan besötétedik. Ezért is nem engedte meg Daniel, hogy meglátogassalak. Jamie elmosolyodott. – De azért átjöttél, nem igaz? – Figyelmeztetnem kellett téged, húgocskám. Arra gondoltam, hogy elrejtızhetnél egy idıre. – Nagyon bátor és önzetlen volt tıled, hogy figyelmeztettél, de tudod, hogy én sohasem rejtızöm el. – Reménykedtem, hogy most mégis megteszed. Arra meg végképp nem gondoltam, hogy Andrew után indulsz. Tényleg bátran viselkedtem, Jamie? A lány bólintott. – Figyelj, Mary, azt akarom, hogy megígérd, nem mondod el senkinek, hová mentem. Kérlek. – Megígérem. – Vigyázz Mary Kathleenre, amíg visszatérek. – Mit mondjak Alecnek? – Semmit. – De… – Sírjál – bökte ki Jamie. – Igen, az lesz a legjobb, ha sírsz. Akkor Alec nem fog kérdezni tıled semmit. Visszatérek, mielıtt még észrevenné, hogy elmentem. Most pedig mutasd meg, merre menjek. – Mindig csak hegynek le. Mary gyorsan keresztet vetett, ahogy húgát figyelte, aki vágtában indult le a hegyrıl. Murdock atya állt meg Mary mellett, jó napot kívánt neki, megjegyezte, és hogy Lady Kincaid igencsak sietve távozott, majd megkérdezte Maryt, nem tudja-e véletlenül, hová ment. Mary azonnal könnyekbe tört ki. Jamie-nek tett ígéretét megtartotta. Nem mondta el Alecnek, hová ment Jamie. De nem is kellett elmondania, Mary Kathleen megtette helyette. A kislány bement a kastélyba, amikor a mamája elment. Alechez futott, felmászott az ölébe és nagyot kortyolt a sörbıl, mielıtt még Alec észrevehette volna, hogy mit
csinál. Alec kivette kezébıl a kupát és egy pohár vizet adott helyette. Miután a kislány szomját oltotta, Alec szinte szórakozottan megkérdezte tıle, hol a mamája. Mary Kathleen a mellkasának dılt, majd a lábujjaival és a férfi övével játszva majdnem szóról-szóra elismételte az egész beszélgetést, amit hallott. A kislány miatt Alec csak akkor kezdett el kiabálni, amikor kiért az udvarra. Amikor Mary meglátta Alec dühös arcát, nem került különösebb erıfeszítésébe a sírást tettetni. Ami azt illeti, hamarosan hisztérikusan zokogott. Murdock atya minden tıle telhetıt megtett, hogy megnyugtassa a szegény asszonyt, de minden jó szándéka hiábavalónak bizonyult. Mire Alec harcosaival ellovagolt, Mary úgy visított, mint a csapdába esett malac. A pap a kápolnába sietett, hogy nyugalomért imádkozzon. Pontosabban azért imádkozott, hogy Daniel jöjjön végre a feleségéért és vigye haza. Alec Jamie nyomát követte. Amikor az északnak fordult, valamelyest megkönnyebbült. A lány most a Ferguson birtok felé tartott. – Talán meggondolta magát? – csodálkozott Marcus. – Nem, csak eltévedt – felelte Alec. – Hála istennek – morogta maga elé. Tizenöt perccel késıbb beérték Jamie-t. Alec intett a harcosoknak, hogy kerítsék be a lányt, így kényszerítette megállásra. Férj és feleség farkasszemet nézett egymással. Hosszú percekig egyikük sem szólalt meg. Jamie kétségbeesetten törte a fejét valami elfogadható magyarázaton. Alec azon töprengett, hogy ezúttal milyen vérlázító hazugsággal fog elıállni a lány. – Arra kértél, hogy egy idıre hagyjalak magadra – kezdte Jamie. – Így van. Jamie elıre léptette lovát. Amikor Alechez ért, halkan beszélni kezdett. – Csak azért indultam, hogy egyezségre jussak Andrewval. A nıvérem mondta el, hogy hová indultam, igaz? – A lányod mondta el. Jamie szeme elkerekedett meglepetésében. – Nem szabad elfelejtenem, hogy a jövıben vigyázzak a szavaimra. – Nem szabad elfelejtened, hogy a jövıben ne csinálj ilyen ostobaságot. – Kérlek, Alec, ne légy dühös rám – könyörgött. A férfi megfogta a tarkóját, magához húzta és forrón megcsókolta. – Miért nem jöttél hozzám, amikor hallottad, hogy Andrew… – Szégyelltem magam – suttogta a lány, mielıtt a férfi befejezhette volna a kérdést. –
A papa aranyat fogadott el értem. Nem akartam, hogy azt hidd, az apám eladott engem Andrewnak, de magam is azt gondoltam… Alec megcsóválta a fejét. – Amit apád tett, annak semmi köze ahhoz, hogyan érzek irántad. Visszafizetek a fattyúnak. Gyerünk, asszony, legyünk túl rajta egyszer s mindenkorra. Jamie tudta, jobb lesz, ha nem vitatkozik vele, de azért nagyon kíváncsi volt, hogyan akar visszafizetni Andrew bárónak. Férje szırén ülte meg a lovat, és az övén nem látott erszényt. De oldalán hosszú kard lógott. – Alec, bajba kerülhetünk? A férfi nem válaszolt. Jamie magára maradt aggodalmaival, miközben a férje után lovagolt. Alecnek igaza volt, döntötte el hosszas töprengés után, valóban hozzá kellett volna elıször mennie. A férjnek és feleségnek számítaniuk kell egymásra, ha valami gondjuk akad. Jó érzés volt, hogy van kivel megosztania a terheket. Nem, ismerte be, nem egyszerően jó, egyenesen nagyszerő érzés, hogy itt van neki Alec, akihez akármikor fordulhat segítségért. Nem szóltak egy szót sem, amíg el nem érték Andrew táborát. Jamie megpróbált Alec elé férkızni, de a férfi elkapta lova gyeplıjét, és maga mellé húzta. Felemelte a kezét, és a harcosok azonnal felsorakoztak uruk és úrnıjük két oldalán. – Jaj, Alec, tényleg szükség volt arra, hogy ilyen sok embert hozz magaddal? Amikor a férfi nem válaszolt, maga elé sóhajtott. – De ık legalább nem árulják el a szégyenemet – morogta. Alec elmosolyodott. Intett, hogy figyeljen. Újra intett, mire a többi klán is megjelent a színen. Jamie tágra nyílt szemmel bámulta, ahogy az uraságok és embereik elfoglalják a helyüket. Hatalmas kört formáltak Andrew köré, csapdába ejtve ıt és embereit. Az angolok fegyvert rántottak. Alec újra jelzett. A harcosok szorosabbra vonták a kört az angolok körül. Amikor azok meglátták, hogy hányan vannak ellenük, ledobálták fegyvereiket a földre. Andrew kivált az emberei közül és Jamie felé indult. A lány már el is felejtette, milyen kis ember Andrew. Lehet, hogy valaha csinosnak gondolta? Már nem emlékezett. Most nagyon is visszataszítónak találta, és a férfi rövidre nyírt haja kisfiúhoz tette hasonlatossá. Nem, gondolta Jamie, egyáltalán nem tetszik neki Andrew. Hiszen még járni sem tud rendesen. Olyan peckesen lépked, mint egy pávakakas. Hirtelen végigfutott hátán a hideg, amikor rájött, hogy vele kellett volna leélnie az életét. Szeretett volna férjéhez fordulni és megköszönni neki,
hogy megmentette ettıl a házasságtól. Alec felemelte a kezét, amikor Andrew még 9-10 méterre volt tılük. A férfi megértette a néma parancsot, és azonnal megállt. – Mi levágjuk azoknak a lábfejét, akik a földünkre merészkednek. Alec fenyegetésére Andrew elsápadt, úgy látszott, menten elájul. Hátrált néhány lépést, hogy újra összeszedje magát. Megvetéssel vegyes félelem ült a tekintetében, ahogy Alecrıl Jamie-re nézett. – Ugye, nem engednéd, hogy ezt tegyék velem, Jamie? Jamie nagyon komolyan nézett rá, miközben férjét kérdezte. – Ha megengeded, akkor válaszolnék a kérdésére. – Válaszolj. – Andrew – mondta hideg, metszı hangon –, a férjem mindig azt teszi, amit akar. De néha megengedi, hogy segítsek neki. Ha úgy dönt, hogy levágja a lábfejedet, akkor természetesen felajánlom neki a segítségemet. Jamie hallotta Marcus helyeslı kuncogását maga mögött, de nem vette le szemét Andrewról, és mosolyát is igyekezett elrejteni. Andrew roppant dühösnek látszott. – Vadember lett belıled – kiáltotta, megfeledkezve kényes helyzetérıl. Alecre mutatott és vádlón hozzátette. – İ… skóttá változtatott téged. Jamie tudta, hogy a férfi meg akarta sérteni. Nem tudott tovább úrrá lenni jókedvén. Harsány kacagása visszaverıdött a hegyeken. – Andrew, azt hiszem, ez a bókod mentette meg a lábfejedet. – Mondd el, mi dolgod itt – bömbölte Alec. Be akarta fejezni végre ezt a hajcihıt, hogy mielıbb karjaiba szoríthassa Jamie-t. Szinte fájt, annyira szerette volna újra elmondani neki, mennyire szereti, dédelgeti… és milyen büszke rá, hogy a magáénak mondhatja. Erıteljes hangja elérte a hatását. Andrew kapkodva magyarázkodott. Jamie megszégyenülten bámulta a földet, ahogy a férfi elıadta a hozomány történetét, amit Jamie-ért fizetett. Amikor Andrew befejezte a magyarázkodást, Alec elıhúzta a kardját. – Mégis csak megölöd ıt? – kérdezte suttogva Jamie. Alec mosolygott. – Ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy nem ölöm meg. Nem örülnél neki, én pedig nem akarom, hogy boldogtalan légy. Nekiadom a kardot. Az értéke… – Nem adhatod neki ezt a csodálatos kardot, Kincaid – húzta ki magát hirtelen
elszántan Jamie. – Ha megteszed, elfeledkezem a méltóságomról, és olyan jelenetet rendezek, hogy sose felejted el. Még évek múlva is arról fognak beszélni, ezt megígérhetem. Hallotta, ahogy a férfi megkönnyebbülten felsóhajt. – Igen, te valóban képes lennél rá, amilyen makacs nıszemély vagy. Add ide a tırödet. Jamie engedelmeskedett. Némán nézte, ahogy férje a tır segítségével kifeszegeti az egyik nagy rubint a kard markolatából. Amikor sikerült neki, visszaadta a fegyvert a lánynak. Alec odadobta a drágakövet a bárónak. A rubin a férfi csizmáján landolt. – Fizetség, báró, Lady Kincaidtıl. Egy másik hatalmas drágakı eltalálta Andrew vállát. Jamie arra fordult, ahonnan a kı repült, és látta, ahogy a McPherson uraság helyére rakja a kardját. – Fizetség Lady Kincaidtıl – bömbölte az idıs férfi, mielıtt a lányra nézett. Egy harmadik kı az arcát találta el. – Fizetség. – A kiáltás ezúttal Daniel szájából hangzott el. – Fizetség – visszhangzott újra, de nem ismerte az uraságot, aki a követ dobta. – Alec, miért… – McPherson azért fizet, mert megmentetted a fia életét. Daniel azért fizet, mert a felesége elé álltál, hogy megvédd ıt. Harold dobta a smaragdot, mert a fia megsértett téged, és te mégis az életéért könyörögtél. Az ötödik kı felsértette Andrew homlokán a bırt. – Fizetség – kiáltotta egy másik harcos. – És ı ki? – Lindsay apja – felelte Alec. – Csak nem képzelted, hogy nem szerzek tudomást a vadkanról? A lány túlságosan döbbent volt ahhoz, hogy válaszoljon. Még egy kı esett Andrew lábai elé. Egy fiatal harcos dobta. – Fizetség – kiáltotta ı is. Alec máris magyarázta, Jamie-nek kérdeznie sem kellett. – Duncan uraság. A felesége szeretné, ha segédkeznél a szülésnél. A jövendıbeli szolgálataidért fizetett. – Ezt el sem tudom hinni – suttogta Jamie döbbenten. – Köszönjem meg nekik, Alec? – İk mondanak köszönetet neked, Jamie. Bármelyikük hajlandó lenne akár az életét is áldozni a biztonságodért. Elérted a lehetetlent, szerelmem. Egyesítetted a felföldi klánokat. Jamie lehunyta a szemét, nehogy elsírja magát. Hangja remegett a visszafogott
érzelmektıl, amikor megszólalt. – Nagyon gazdag emberré tetted Andrewt. – Nem, Jamie. Én vagyok gazdag, mert itt vagy nekem. Alec hangja gyengéd volt, teli szeretettel. Egy könnycsepp gördült le Jamie arcán. Alec látta. Azonnal visszafordult a báró felé. – Menj haza, angol. Ha még egyszer a Felföldre lépsz, a kardunkba futsz. A klánok egetverı éljenzése remegtette meg a levegıt. Andrew a földön térdelt, és kincseit szedegette a földrıl. Alec magához húzta Jamie-t és a lány haladéktalanul dereka köré fonta karjait. Andrew báró a kezében levı köveket bámulta. Mire felnézett, egyetlen skót harcos sem volt látható a környéken. Jamie lehunyta a szemét, szorosan átölelte férjét. Még most sem értette a felföldiek sok furcsa szokását, és gyanította, hogy jó 20-30 év is beletelik, mire valamennyit felfogja. Talán, gondolta titkolt mosollyal, mire ı és Alec együtt megöregszenek, talán addigra ı is megszokik új hazájában.
