Regőczi Gergely Élettőz$de Sci-fi novella
BUDAPEST 2009.
Regőczi Gergely:
Élettőz$de
Regőczi Gergely: Élettőzsde – sci-fi novella.©
A mű adatai: Ötlet: Budapest, 2009. 09. 24. Novella írásának kezdete: Budapest, 2009. 09. 26. Elkészültének időpontja: v1.00 : Budapest, 2009. 09. 27. Szavak száma: 1.947 Karakterek száma szóközök nélkül: 11.986 Karakterek száma szóközökkel: 13.937
Előszó és köszönetnyilvánítás: Eme novella fő mondanivalóját, magát az „Élettőzsdét” ténylegesen megálmodtam, csak a körítést találtam ki hozzá néhány napnyi töprengés után. A kapitalizmus és az önzés kritikája ismét fontos szerepet kap a cseppet sem kívánatos jövő-vízióban. A novellát ezeken túl beküldtem a Hihetetlen Magazin 2009. őszi novellapályázatára, a szóközök nélküli karakterszámot ezért kellett 12000 alá szorítanom, így elveszejtve néhány leíró részletet.
Kellemes szórakozást kívánok az olvasáshoz! Regőczi Gergely
1
Regőczi Gergely:
Élettőz$de
Leszögezem, hogy ez egy sci-fi novella. Egyrészt, mert akitől hallottam, amit most le szándékozom írni, megkért arra, hogy kitalált személyként tüntessem őt fel; másrészt, mert úgysem hinné el senki, hogy ténylegesen létezhetnek, jobban mondva létezni fognak a történetben szereplő praktikák. Hogy mi végett ez a titokzatoskodás? Kezdem az elején… Nemrégiben hazafelé tartva lépcsőházunk bejáratánál egy gyanúsan tétova, középkorú fickóra lettem figyelmes. A kaputelefon névsorát böngészte. Külsőleg nem volt semmi szokatlan rajta, rövid, hátrafésült frizurája illett simára borotvált arcához. Melyen azonban mintha – látszólagos korához képest – túl mély árkokat vágott volna az aggodalom. Idegesen össze is rándult, amint megszólítottam: - Jó napot! Segíthetek valamiben? A férfi megpördült, gyanakvóan végigmért. Vélhetően nem talált rajtam semmi kivetnivalót, mivel hamarosan válaszolt: - Regőczi urat keresem – bökött a kaputelefon felé. Meglepődtem, hiszen fogalmam sem volt, ki lehet ez az ismeretlen, furcsán viselkedő figura. - Én vagyok. Miben állhatok szolgálatára? – udvariaskodtam. - Székely Bertalan – mutatkozott be a férfi. – Szociológus vagyok, és… – itt néhány pillanatra megakadt szövegében, úgy tűnt, mintha egy, ugyan előre eltervezett, de túl merész terv végrehajtásának kezdetén még hezitálna, végül azonban rászánta magát a folytatásra, innentől immár gördülékenyebben haladt a beszélgetés – jövőkutató. Olvastam az írásait, érdekesnek találom a világnézetét, és ha megengedné, ezzel kapcsolatban szeretnék interjút készíteni önnel. Egyre jobban csodálkoztam, hiszen tényleg írtam már néhány fantasztikus, utópisztikus történetet, de arra végképp nem számítottam, hogy szerény számú olvasóim között olyan is akad, aki tudományos szemszögből vizsgálja soraim. Ez persze legyezgette a hiúságom, így beljebb invitáltam a férfit. Felmentünk a lakásomba, hellyel és innivalóval kínáltam. - Kíváncsivá tett. Izgatottan várom a kérdéseit – tértem a tárgyra. - Nos, az írásaiban a fő hangsúly a társadalmi igazságtalanságok, a felelőtlenség, embertelenség jobbító szándékú kritikáján van – vezette be mondanivalóját, majd szó szerint idézett néhány novellámból és regényemből. Természetesen felismertem saját eszmefuttatásaim, és mindamellett, hogy igencsak csodálkoztam azon, hogy némelyek idézni tudnak egy amatőr hobbiírótól, az önbecsülésemnek sem tett rosszat az eset. Csupán akkor kezdtem el összeráncolt homlokkal jobban figyelni, amikor még ugyan éreztem a stílusjegyeim az idézeteken, de biztos voltam benne, hogy sose jegyeztem le a szóban forgó sorokat. - Elnézést, de ezeket az utolsó gondolatokat melyik művemben találta? Nem emlékszem, hogy valaha is leírtam volna őket… – értetlenkedtem. A vendégem elnémult, hosszúra nyúlt a csend, végül kínos nevetgéléssel kísérve kibökte: - Izé, nem akartam ilyen hamar elmondani, de ha már elszúrtam, hát muszáj… Még nem írta le őket, de le fogja… – hangsúlyozta nyomatékosan. - Mi van? – itt az udvariasságot félretéve meglehetősen közvetlen hangnembe váltottam. – Honnan tudja maga, hogy én mit és mikor fogok írni? - Onnan, hogy tíz év múlva, amikor én ideköltözöm a szomszédba, összebarátkozunk, és megmutatja nekem még a kéziratait is. Persze addig is megveszem az összes könyvét, hiszen, ahogy mondtam, szociológus vagyok, és a fő érdeklődési területem a kortárs társadalomkritika minden megnyilvánulási formája. Ebbe az ön utópiaregényei is beletartoznak. Csak azért nem szakítottam félbe eszmefuttatását már az első mondat közepén, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most csak valami rossz tréfáról van-e szó, vagy valami
2
Regőczi Gergely:
Élettőz$de
elmeháborodottal hozott össze a balsors, netán – akármilyen valószínűtlen is – igazat beszél. Ezért rákérdeztem: - Tíz év múlva? Gondolom, elismeri, hogy ezt nehéz elhinni… - Éppen ezért hoztam bizonyítékot is – mosolyodott el. Oldaltáskájából előhúzott egy könyvet, melyen szerzőként az én nevem szerepelt, a hátsó borítón pedig jól felismerhetően én voltam, noha kissé idősebb változatban. A kiadás éveként 2018 szerepelt. A lapokra nyomtatott szövegről is el tudtam volna hinni, hogy én írtam. Azt hiszem, elég hosszú ideig bámultam tátott szájjal a könyvet. Kezdtem gyanítani, hogy ha ez átverés akarna lenni, akkor időt, energiát és költséget nem kímélve nagyon aprólékosan megszervezték, ami egy olyan ismeretlen emberke esetében, mint jómagam, nem lehetne túlzottan kifizetődő. Úgy kellett döntenem, hogy hiszek jövőbeli barátomnak. - Nos, rendben… – formáltam lassan a szavakat. – Ez tényleg meggyőző… De hogy jutott vissza az időben? És miért pont hozzám jött? Ezek szerint a jövőben elismertebb író leszek? – mutattam a könyvre. - Jó sok kérdés… Az időutazás… Húsz év múlva kidolgozzák a gyakorlati alkalmazásokat, utána bárki hozzáférhet, akinek elég pénze van… - Ön az első időutazó, akiről hallottam. Pedig ezek szerint minden eljövendő korszakból érkezhetnének. Miért nincsenek többen? - Mint mondtam, drága. Rengeteg energia kell hozzá. A kapitalista berendezkedésű társadalmakban pedig csak olyasmi valósulhat meg, ami kézzelfogható pénzügyi hasznot hajt. - Ez igaz… – láttam be. - Ezen kívül a szabályok is szigorúak. Már jóval az időutazás lehetségessé válása előtt megjelentek fantasztikus filmek arról, hogy miért nem szabad olyannyira „látványosan” időutazni, hogy ezzel az adott illető megváltoztassa a jövőt. Felállították a Múltellenőrző Bizottságot. Amennyiben ez a szervezet beavatkozást észlel a múltba, kinyomozzák, hogy ki követte el, visszaküldenek egy titkos kommandót némileg korábbi időpontra, és kiiktatják az alkalmatlankodó személyt. - De azt honnan lehet tudni, hogy megváltozott-e a múlt? Én az esetlegesen megváltoztatott múltat is „rendes” múltként fogom érzékelni, hiszen nem tudhatom, milyen volt a jövő a változtatás előtt… - Valóban. Ezért dolgozták ki a múltszonda rendszerét. Rendszeres időközönként a múlt különböző távolságaiba, titkos helyekre visszaküldenek egy adattárolót, afféle fekete dobozt, amin rajta van, hogy hogyan kell alakulnia az „elfogadott múltnak”. Ezeket a szondákat utána megkeresik a célkoordinátákon, és összevetik az aktuális múlttal. Ha a kettő között eltérés van, elindul a nyomozás, és az erőfeszítés az eredeti állapot visszaállítására. Elég bonyolult, én is csak annyit hallottam az egészről, amennyit a bulvársajtó közölt. - Na és mi van akkor, ha valaki visszamegy a múltba, megkeresi a szondákat, és utána változtatja meg a történelem folyását, így ellehetetlenítve az ellenőrzést? - Hát… nem tudom. Lehet, hogy ezt a legegyszerűbb kérdést senki sem tette fel magának az illetékesek közül… De most nem is azért jöttem, hogy az időparadoxonról csevegjünk! – kapott észbe Székely úr. – Azért vagyok itt, mert én is meg akarom változtatni a jövőt, az ön segítségével. - És nem fél, hogy elkapják? - Dehogynem. Nem látszik rajtam? – kérdezte aggodalmaskodva, én bólintottam. – De akkor sem hagyhatom, hogy olyan jövő elé nézzen az emberiség, mint ami várható! - Miért, mi fog történni? - Válaszolva korábbi kérdéseire, ön valóban ismert író lesz, de ez a kényes témái miatt nem fog pénzzel együtt járni, mivel kényelmetlen a hatalom birtokosai számára. Ezért is fog ugyanebben a panelban élni még 20 év múlva is. - Megnyugtató, hogy legalább még állni fog a ház, illetve hogy nem kerülök az utcára…
3
Regőczi Gergely:
Élettőz$de
- Ne örüljön túlzottan, ugyanis önt a gazdasági csúcsvezetők félretájékoztató kampánya által felhergelt csőcselék meg fogja lincselni, nekem pedig bujkálnom kell, miután 25 év múlva mi ketten szóvá akarjuk tenni azt a visszásságot, ami miatt most idejöttem. Magamba szállva vártam a folytatást. - Azért kockáztatom a múltváltoztatási kísérlet bűntettét, mert a jövőben túl aránytalan az ellenérdekelt túlerő, nem lesz esélyünk. És ha szerencsém van, akkor a jövőbeni Múltellenőrző Bizottság nem figyel fel arra, ha egy mai, még alig ismert sci-fi írónak eggyel több novellája jelenik meg a tőle megszokott rendszerkritikus agyszüleményekkel. Viszont arra talán elég lesz ez a kis beavatkozás, hogy amikor megtörténni készül az a bizonyos esemény, akkor páran felfigyeljenek rá, hogy erről már olvastak, és milyen riasztó következményekkel számolhatnak. Talán tesznek is valamit ellene… - Mondja már el, hogy miről van szó, ne csak „eseményt”, „visszásságot” emlegessen folyton! – kértem. - Tessék, itt ez a boríték. Egy óra után megsemmisül. A szöveget ön írja 25 év múlva, emiatt kell meghalnia. Én is kénytelen voltam alávetni magam a kritizált eljárásnak, hogy annyi pénzhez juthassak, amennyiből megvehettem ezt az egyszer használatos időgépet – mutatott a csuklójára erősített, jókora karóra méretű, műszerekkel, kijelzőkkel telezsúfolt szerkezetre, melyen az egyik mutató a nulla felé közelített. – De most már mennem kell. Lejár a befizetett múltlátogatási időm. Ezt is magammal viszem – tette el jövőbeli könyvemet. – Remélem, nem avatkoztam bele ahhoz túlságosan a múltba, hogy ne írja meg majd ugyanilyen jól! És abban is bízom, hogy idővel a barátja lehetek. Viszlát! Épphogy kezet fogtunk, a karóra pittyegett néhányat, majd újdonsült ismerősöm köddé vált, visszatért a jövőbe, üldözői karmai közé. Ha nem lett volna kezemben a boríték, el sem hittem volna, hogy nem csupán képzelődtem. Így viszont sejtettem, hogy csak úgy menthetem meg saját és leendő barátom jövőbeli életét, ha kellően sok embert figyelmeztetek előre arra a „visszásságra”, amiről még semmit sem tudtam. Kibontottam a levelet. A borítékot szét akartam tépni, de nem sikerült. Valami hártyavékony, de hihetetlenül erős anyagból készült. Még egy bizonyíték a jövőből. Néhány percig kísérleteztem, nem tudtam sem elvágni, sem átszúrni, ha pedig összegyűrtem, amint elengedtem, kisimult. Feladtam. A gépelt oldal felé fordult figyelmem. A lap jobb felső sarkában visszafelé peregtek a másodpercek. Még 50 perc volt hátra. Gyorsan lemásoltam hát a saját cikkem: Gazdasági ügyekben tájékozott polgártársaim bizonyára tudják, hogy a kapitalizmus álarca mögött mi rejtőzik. De a biztonság kedvéért tömören összefoglalom: Akiknek alig van pénzük, nem is számíthatnak rá, hogy valaha is lesz, hiszen ők az a réteg, akiknek a munkájából, kizsákmányolásából a másik oldal jól él. Akik pedig valamilyen úton jelentős összegekhez jutottak hozzá, azoknak ez kiváló kiindulási lehetőség a vagyon további gyarapításához. A kapitalizmusban ugyanis a pénz lendít működésbe mindent, méghozzá a pénz tulajdonosainak igényeihez igazítva. A pénz szüli az újabb pénzt, így a vagyon tulajdonosai csak olyasmibe fektetnek be, amiből még több hasznot remélhetnek. Ezért nem érdemes a gazdasági döntések mögött erkölcsi, etikai, humanitárius jellegű megfontolásokat keresni, csupáncsak jéghideg számítást, vegyítve esetleg némi megtévesztő mázzal. Mindez messzemenőkig jellemzi a még viszonylag újdonságnak számító „Élettőzsde” intézményét is. Az orvostudomány eljutott arra a szintre, hogy képes a DNS-ben kódolni bármely adott személy várható élettartamát. A Föld túlnépesedése elleni küzdelem jegyében vezették be azt az intézkedést, hogy minden ember génjeit 60 évnyi élettartamra programozzák, az újszülöttektől kezdve az aggastyánokig. Az eljárás elképesztően precízen működik, azok a szerencsétlenek, akiket már az ötvenes éveikben módosítottak genetikailag, rendre távoznak az élők sorából, az időzítetthez képest néhány napos eltéréssel. Az eredmény:
4
Regőczi Gergely:
Élettőz$de
akit nem ér váratlan baleset, vagy gyógyíthatatlan betegség, az előre tudhatja, hogy a 60. születésnapján fogja bevégezni, akár tökéletes egészségi állapotban. Ha a mázat vesszük, a népességrobbanás megfékezése valóban égető szükségszerűség, és talán még azt is elfogadhatóvá lehet tenni, hogy az emberek legalább fel tudnak készülni az életük végére, lezárhatják az ügyeiket. Az viszont megdöbbentően rövid időt vett csupán igénybe, hogy erre az intézkedésre üzlet épüljön, az „Élettőzsde”… Egy élelmes vállalkozó megsejtette a törvényi korlátozásban rejlő lehetőséget. Nekilátott összehozni azokat, akiknek van pénzük, és pluszéveket vennének, illetve azokat, akik nyomorognak, és eladnának néhányat, mindezt megfelelő jutalék ellenében. A kereslet és kínálat ingadozásától függő napi életév-árfolyamokat már a hírekben is bemondják. Ebben az a legálságosabb, legvisszataszítóbb, hogy a brókerek és a keresleti oldalon állók tisztában vannak vele, hogy a lakosság legszegényebb 90%-a a bolygón rendelkezésre álló vagyon mindössze 5%-át birtokolja, magyarán kiszolgáltatott helyzetben nyomorog, és valószínűleg eleve éhen halna, vagy halálra robotolná magát még jóval a 60. életéve előtt. Nem csoda, hogy egyre többen kínálják fel hátralévő éveik java részét a rövidebb, de jobb élet reményében. Csakhogy a kínálat növekedése lenyomja az árfolyamot. Kezdetben 1 év megért 100.000 $-t is, manapság már 1.000 $-ért is hozzá lehet jutni, miközben a vagyonos réteg tagjai már több száz évnyi potenciális életkorral vértezték fel magukat. A génsebészeti klinikák is virágzásnak indultak az átprogramozási díjak felszámításából. Ez már olyan durva lealacsonyítása emberi mivoltunknak, hogy muszáj vagyok szót emelni ellene! Nem kellene ily módon is kizsákmányolni a rossz sorban tengődő embertársainkat, inkább az igazságtalanul szélsőséges vagyoneloszlást kellene megszüntetni, és minden embernek juttatni a Föld bolygó által kínált, és az emberiség közös munkája által előállított javakból! Hiszen számtalan elképzelés található az ideálisabb társadalmi-gazdasági rendbe való átmenet részleteiről! Kérem, fontolják meg! Köszönöm! Épp csak elkészültem, a számláló nullára váltott, abban a pillanatban mind a boríték, mind a nyomtatott lap porrá omlott, és elvegyült a levegőben szálldosó milliónyi társa között. A bizonyíték megsemmisült. Csak remélhetem, hogy a megdöbbentő figyelmeztetés időben érkezett, és nem fog semmi hasonló bekövetkezni! Ahogy az írás elején említettem, csupán kitalált történetről, a képzelet szüleményéről van szó. Mindenesetre nap mint nap megnézem, nem költözött-e a szomszédba Székely Bertalan…
Regőczi Gergely
v1.00 : Budapest, 2009. 09. 27.
5
