E.P.A. Sci-fi novella Budapest 2013

Regőczi Gergely

E.P.A. Sci-fi novella

Budapest 2013.



Regőczi Gergely: E.P.A.



Regőczi Gergely: EPA. Sci-fi novella.© A mű adatai: Novella írásának kezdete: Budapest, 2013. 11. 27. Elkészültének időpontja: v1.00 : Budapest, 2013. 12. 12. v1.05 : Budapest, 2013. 12. 15. v1.06 : Budapest, 2013. 12. 23. Szavak száma: 12.221 Karakterek száma szóközök nélkül: 75.322 Karakterek száma szóközökkel: 87.478

Előszó: Több szempontból is különleges ez a novella. Például 2005 óta ez az első történet, aminek az alapváltozatát papíron írtam meg. Így többet lehetett merengeni minden mondaton, talán megfontoltabban írva. Saját kezűleg rajzoltam hozzá néhány illusztrációt. Ebből a szempontból inkább a szándék a fontos, nem annyira a rajzok minősége… Az is szokatlan, hogy semmilyen, még a legrejtettebb formában sem szerepeltetem benne saját magam, kihagyva így az öntömjénezés mindenféle lehetőségét. Végül úgy írtam egy számomra nagyon fontos lánynak, afféle furcsa vallomásként (elvégre csak Őrá tudok gondolni folyamatosan…), hogy egyetlen érzelmi utalás sem szerepel magában a történetben. De Ő biztos magára fog ismerni. 

Kellemes szórakozást kívánok az olvasáshoz! Regőczi Gergely

1






„El nem tudom képzelni, ebből mi fog kisülni…” – gondolta aggodalmasan a fiatal nő. Rögtön ezután hatalmasat sóhajtott, remélve, hogy a mély levegővétel segít megszabadulni a gyomrára, mellkasára nehezedő szorítástól. Hátradőlt az ülésben, igyekezett kissé lazítani a kormányt görcsösen markoló ujjain, tekintete a távolba révedt, ahol az M3-as autópálya felezővonalának szaggatott csíkjai megnyugtató – vagy inkább bágyasztó – egyhangúságban követték egymást. Ebben az időpontban alig volt rajta kívül más is az úton. Akármennyire is szeretett volna ellazulni, nem igazán volt képes tartósan elterelni figyelmét a problémáról, ami aggasztotta. Bármennyire nem szeretett ezzel „dicsekedni”, önmaga előtt semmiképp sem tagadhatta le, hogy számos, korábbi krízishelyzet által előidézett lelki sérüléssel kell együtt élnie, amelyek különböző szorongásokban, néha irracionális félelmekben öltenek testet. Mivel természetes igényként szeretett volna felülemelkedni gondjain, de ez egyedül nem ment hatékonyan, lélekgyógyászt is felkeresett már, sokat beszélgettek, lassan jobban is érezte magát, de az út hosszú volt. A lélekbúvár tanácsolta egyszer, hogy ha fél az egyedülléttől, próbálja ki azt, hogy választ egy nyugodt helyet, ahol nem ismer senkit, és üdülésképp eltölt ott 1-2 hetet, önmaga társaságában. Ugyanis ha megtanulná egyedül is kellemesen eltölteni az idejét, nagyot léphetne előre az érzelmi egészség felé vezető úton, hiszen már nem annyira másoktól függne a boldogsága, lelki nyugalma, biztonságérzete. És így a későbbi kapcsolatait sem a görcsös ragaszkodás jellemezné, hanem a valódi értékek felismerése, és az erre alapozott kölcsönös megbecsülés, szeretet. Nem kevés időbe telt, amíg a nő képes volt rászánni magát egy efféle magányos üdülésre. De most éppen oda igyekezett. Ezért is érzett nem kis feszültséget. Megfutamodni viszont semmiképp sem akart volna, ha már egyszer útnak indult. Hiszen azt is elmondta a pszichológus, hogy ha sikerrel veszi az akadályt, az óriási pozitív energiákkal fogja feltölteni. - Két kilométer múlva hajtson le az autópályáról! – szólalt meg a navigáció monoton hangon. Bernadett kizökkent gondolatmenetéből, de ezt nem is bánta. Megigazította kissé előrecsúszott szemüvegét, és elkezdett az útra figyelni. Amint letért az autópályáról, olyan tájakra keveredett, ahol még soha korábban nem járt. Keresztülhajtott néhány kis falun, végül megérkezett úti céljára – egy még kisebb faluba. A navigáció pontosan a betáplált címhez irányította. De ahogy útközben körbenézett, úgy vélte, GPS nélkül sem kellett volna sokat tévelyegnie, mire a legfeljebb 10 utca közül megtalálja a megfelelőt. A nő befordult a kapu elé, leállította a motort, kiszállt. Átpillantott a kerítés lécei fölött, egy kisebb udvart látott, gondosan nyírt gyeppel, néhány fával, és egy vajszínűre vakolt, régies benyomást keltő, tornácos parasztházikóval. A háttérben a közeli domboldalon erdő zöldellt, halkan susogva a nyári szellőben. Nem lehetett távolabb néhány száz méternél. Olyan békésnek és idillikusnak tűnt minden, hogy maga is meglepődött, milyen nyugalom szállta meg hirtelen. Fellélegzett, elmosolyodott, majd bekopogott a szomszéd házba, ahol megegyezés szerint átvehette a kulcsokat és rendezhette a bérleti díjat. Egy készséges idősebb asszony elsorolta neki az összes szükséges tudnivalót, végül kellemes pihenést kívánt neki, a „falusi turizmus” jegyében. Bernadett visszaballagott saját portája elé, kinyitotta a kaput, begurult kocsijával az udvari beállóra. Utána a házikót vette szemügyre belülről. Kint nyári forróság tombolt, de az ajtón átlépve mintha egy erősen légkondicionált helyiségben találta volna magát, beleborzongott a hűvösbe, vékony karjai még libabőrösek is lettek… Pedig nem volt odabenn semmiféle légkondi, csupán a jó félméteres öreg vályogfalak tartották kint a hőséget. A pici ablakokon is kevés napfény szűrődött be, a félhomály csak tovább fokozta a hűvösség érzetét. Mindez kombinálva a gerendamennyezettel és régi bútorokkal meglehetősen ódon, de azért bizonyos szempontból mégis barátságos hatást keltett.

2






- Elvégre azért jöttem ide, hogy nyugalomban meditálhassak. Ez a hely sokkal inkább megfelel a célnak, mint egy mindenféle kütyükkel teletömött high-tech kecó, ahol könnyen el tudnám terelni a figyelmem önmagamról… – morfondírozott félhangosan a nő. Körbejárta a két szobácskát, a konyhát, és a fürdőszobát, ahol még zuhanyzót, angol WCt, és vezetékes vizet is fellelt. Ezeket nyilván utólag építették be, jóval később, mint ahogy maga a ház keletkezhetett. Mindent rendben találva nekilátott csomagjai behurcolászásának. Elrendezkedett, megebédelt az előre elkészített, magával hozott készletéből, utána egy darabig csak ült, és hallgatta a… csendet… Kellett némi idő, amíg tudatosult benne, hogy itt nem az történik, mint a városban, ahol azért nem tűnik fel az állandó háttérzaj, mert az agy egyszerűen kiszűri, mint lényegtelen hulladékinformációt, hanem itt valóban nincs mit kiszűrni. Ha kétóránként elhajtott egy autó a ház melletti úton, már sokat mondtunk, maximum a távolból szűrődött be néha egy-egy elmosódott emberi kiáltás vagy kutyaugatás. Ez már önmagában élmény volt, Bernadett egy időre még arról is megfeledkezett, hogy nem szeret egyedül lenni. Kiment az udvarra, körbesétált, a kerítés fölött minden irányba eltekintgetett, ameddig ellátott. Nagyjából azt tudta megállapítani, hogy a falut erdő és a Bükk hegység kisebbnagyobb nyúlványai-halmai ölelik körül. - Holnap teszek egy hatalmas túrát! – jelentette ki önmagának, hiszen imádta a természetet. Az első napot sokkalta könnyebben átvészelte egyedül, mint amire számított. Csak akkor fogta el kissé a magány érzése, amikor este egymagában feküdt bele egy idegen ágyba. Átfutott fején néhány borús, nyomasztó gondolat, mire el tudott aludni, de szerencsére sikerült. … Bernadett egy széles, sötét folyosón találta magát, amelyből egy lépcsőház nyílt. A sötétség ellenére is azonnal felismerte az Egyetem épületét, hiszen több százszor járt már itt korábban, nappal és éjszaka egyaránt. Fentről összetörő üveg zaja szűrődött le. Rossz előérzete támadt. Szaporán felrohant a lépcsőkön, de ez sokkal tovább tartott, mint máskor. Mintha jóval több lépcső lett volna. Idővel azért csak felért. De a látványtól földbe gyökerezett a lába. Mintha a filmekből lépett volna elő két tipikus betörő, nagydarab fickók, fekete maszkkal a fejükön, és éppen tápoldatos lombikokat törtek össze, egyentálkákba ültetett növényeket borogattak a földre, miközben látszólag nagyon kerestek valamit. Hogy mi lehetett az, azt Bernadett elképzelni sem tudta, de nem is érdekelte. Az annál inkább, hogy éppen azt a kísérletet semmisítették meg, amelyen hónapok óta dolgozott. Éktelen haragra gerjedt, gyorsan körbepillantott, hogy honnan remélhetne segítséget. Észrevette néhány csoporttársát a folyosó végén, de hiába kiáltott nekik, mintha nem hallották volna, sőt, a folyosó egyre hosszabbra nyúlt, ismerősei a távolba vesztek. A nő érezte, hogy egyedül maradt. Ez szorongással töltötte el, de haragja nagyobb volt. Fenyegetően a vandálok felé indult, eközben felszólította őket, hogy azonnal hagyják abba, amit csinálnak, és tűnjenek el. De azok csak kiröhögték a vékony, törékenynek tetsző nőt, és félre nem érthető támadó szándékkal megindultak feléje. Bernadett nagyon gyorsan majdnem kapott egy pofont, de támadója ütése nem ért célt, mivel azt egy, a közelmúltban tanult kung-fu mozdulattal elvezette oldalra, ezzel egy időben vissza is ütött. Ekkor már vérre menő küzdelem bontakozott ki. Csak az volt a furcsa, hogy Bernadett olyan ügyetlennek, esetlennek, lassúnak érezte magát végig, mégis legyőzte mindkét fickót, sőt úgy belelovallta magát a harcba, hogy még akkor is rugdosta őket, amikor már rég mozdulatlanul feküdtek a földön.

3






Egyszer csak félbeszakadt a következő mozdulata, pont azzal egy időben, ahogy beléhasított a felismerés, hogy túlságosan elragadták az indulatok, nem tudott megálljt parancsolni a dühének, amikor már rég elég lett volna a verekedésből. Így most egyedül állt két halottal, és egy halom levert, összetört növénnyel a lábainál, csoporttársai pedig már alig látható pontokká zsugorodtak az időközben szinte végtelen hosszúra nyúlt folyosó túlsó végén. Bűntudat és magány uralkodott el lelkén. Bernadett zihálva ült fel az ágyában, meredten nézett körbe, biztos pont után kutatva, de olyan sötét volt, hogy semmit sem látott. Felállt, kezeivel a villanykapcsoló megszokott helye után kutatott, de nem találta. Szíve még a korábbiakhoz képest is hevesebben dobogott, eluralkodott rajta a rémület, pánikszerűen tapogatta a falat, mire végre sikerült felkattintania a villanyt. Nem sok kellett volna hozzá, hogy zokogásban törjön ki. A falnak támasztotta hátát, engedte magát a padlóig csúszni, próbált mélyeket lélegezve megnyugodni. Eközben természetesen gyorsan rájött, miért nem találta meg a kapcsolót sem elsőre, hiszen nem a megszokott hálószobájában aludt. És itt kintről is olyan kevés fény szűrődött be, hogy amellett egyáltalán nem tudott volna tájékozódni, főleg nem ilyen zaklatott lelkiállapotban. Kicsit megkönnyebbült, de még mindig remegő kézzel nyúlt a mobilja után. Nem sok híja volt, hogy az éjszaka kellős közepén fel ne hívjon bárkit, akinek a számát először kidobja a készülék. Ezzel viszont már az első nap megadta volna magát félelmeinek, az egyedülléttel vívott harcban. Ennyire pedig nem akart gyenge lenni. Persze meg kellett erőltetnie magát, hogy használatlanul visszategye a mobilt a helyére. - Basszus, micsoda hülye rémálom! – mondta ki fennhangon, majd gondolatban folytatta tovább. – „Hihetetlen, hogy még mindig kísért az egyetem. Igaz, hogy nem volt sima ügy, de azért már jó pár éve elvégeztem. Persze ennek az álomnak nem is az egyetem volt a lényege, az csak díszlet volt, kellék. Sokkal inkább a magányról szólt, hogy nem segített senki, a végén pedig már teljesen egyedül maradtam. Azt pedig egyáltalán nem értem, hogy néha miért vagyok álmomban erőszakosabb a szükségesnél, annyira, hogy attól még ébren is bűntudatom lesz? Pedig a való életben egyáltalán nem vagyok az eltúlzott, aránytalan erőszak híve, sokkal inkább békés, visszahúzódó. Bár… lehet, azért álmodok néha ilyeneket, mert a valóságban sokszor magamba fojtom a jogosnak érzett haragom, eltűrök igazságtalanságokat, és ezt valahol kompenzálnia kell a tudatomnak” – végül elmélkedését ismét hangosan kimondva összegezte. – Magamra vagyok utalva, az igazamért nekem kell megküzdenem, még ha ez nehéz is. És meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a dolgok elfogadása, a megalkuvás és a harciasság, erőszak között. Bernadett a filozófiai felismeréssel elégedetten, attól megnyugodva visszabújt ágyába, de a villanyt égve hagyta. Elaludt, és reggelig immár semmi nem háborgatta álmát. … A fiatal nő verőfényes napsütésre ébredt, amely még a vastag falakba vágott pici ablakokon keresztül is egész erősen bevilágította a helyiséget. Ettől nagyon feldobott, vidám hangulatba került, szinte eszébe sem jutottak már az éjjeli kellemetlen események. Kiránduláshoz készülődött. Hátizsákjába az elemózsia és néhány praktikus szerszám mellé rajzkészletét is becsomagolta. „Már évek óta nem volt időm, alkalmam elmélyülni egyetlen régi hobbimban sem. Talán belebotlom útközben egy megörökítésre érdemes témába” – gondolta. Kilépett a házikóból. A bent megszokott hűvöshöz képest odakinn már ebben a viszonylag korai időpontban is tombolt a nyár. Bernadett csak remélni merte, hogy az erdőben, a fák árnyékában kellemesebb lesz a hőmérséklet. Már az előző napi terepszemléje során megfigyelte, hogy az udvar rendelkezik egy hátsó kiskapuval is, amely egy keskeny ösvényre nyílik, a kertek alatt vezetve az erdő irányába.

4






Bernadett nekivágott az útnak. Néhány száz métert kisebb veteményesek és kukoricaföldek között gyalogolt, aztán egy majdnem teljesen kiszáradt patak medréhez érkezett. Alig csordogált némi víz az alján. Nem messze fatörzsekből ácsolt hidacska vezetett a túloldalra. A nő igénybe vette az alkalmatosságot, és immár az erdőszélen találta magát. Találomra választott irányt, útja során többször is, csupán arra próbálva meg figyelni, hogy ezeket az elágazásokat emlékezetébe vésse, és így megtalálja majd a visszavezető utat. Változatos tájakon haladt keresztül. Az erdőt időnként vadvirágokkal és magas fűvel benőtt mezők váltották, az ösvény egyik oldalán emelkedő domboldal hol lankás volt, hol előbújtak a szürkésfehér mészkősziklák is a talaj alól. Az ifjú hölgynek nagyon tetszett, amit látott, többször is majdnem megállt, és elővette a rajzfelszerelést, de végül mindig tovább ment, hajtotta a kíváncsiság, hogy milyen további szemet gyönyörködtető természeti jelenségekkel fog még találkozni felfedezőútja során. Egyszer merő véletlenségből rátalált egy keskeny, de bizonyosan autók számára épített aszfaltútra is, mely mindkét irányban a távolba veszett. Kilométereket sétált rajta, csodálva az út felett összezáródó lombkoronát, és a levelek közötti réseken átszűrődő napsugarak által az útra vetett fényfoltok fogócskáját az enyhe szellőben. Hosszú idő eltelt, de sem járművel, sem más túrázókkal nem találkozott. Mintha valami elvarázsolt erdőben járna. Lenyűgöző, bár egyben kissé nyomasztó érzés volt ez a nagy „kihaltság”. Bár ezt a szót csak az emberek tekintetében lehetett alkalmazni, hiszen a környező természet háborítatlanul élt és virult, a falevelek susogtak, a madarak csiripeltek. Bernadett még egy őzet is megpillantott a fák között, de az emberhez nem szokott állat messziről is megérezte az idegen jelenlétet, és szökellve a távolba veszett. A nőt mindez csodálattal töltötte el, de miután órák elteltével sem találta meg, hová vezet az út, kénytelen volt visszafordulni. „Ehhez lehet, hogy sátrat is kellett volna hoznom, és valahol az erdőben éjszakáznom” – gondolta, bár ekkora kalandba egyedül tényleg nem biztos, hogy szeretett volna belevágni. Visszasétált az egyik korábbi elágazási ponthoz, és most ott választott másik irányt. Ez is érdekes útvonalnak bizonyult. Az ösvény egy széles völgy alján vezetett, de az oldalfalak egyre magasabbakká és meredekebbekké váltak, végül már egy szikladarabokkal teleszórt szurdokszerű régi vízmosásban egyensúlyozott a nagyobb köveken, ahol kétoldalt mindössze pár méter távolságban emelkedtek a függőleges sziklafalak. Végül talált egy szakaszt, ahol az oldalfalak alacsonyabbak voltak, itt kimászott, és felkaptatott a völgy oldalán. Egyszer csak megtorpant. A fák közül, föléje magasodva, néhány sziklaorom bukkant elő, melyek tetején kisebb termetű, göcsörtös fák nőttek. Bernadettnek több sem kellett, némi kerülő árán feljutott az ormokra, innen igazán csodás panoráma tárult szemei elé. Egymás mögött hullámzottak a Bükk zöldellő lankái, csak egyetlen ember alkotta nyomot fedezett fel az egész látómezőben: a völgy végében, melyből nemrég kimászott, feküdt a falu, ahol szabadságát tölti. Illetve innen annak is csak egy kisebb szelete látszott. A nő imádta a magaslati pontokat, talán mert ő maga is meglehetősen magasra nőtt… Egyszóval azt az egyet biztos nem lehetett volna ráfogni, hogy tériszonyos… El is időzött egy jó darabig odafönn, csodálta a tájat, próbálta kitalálni, mire hasonlítanak a kék égbolton úszó bárányfelhők, afféle gigantikus természeti Rorschach-teszt gyanánt. Miután kigyönyörködte magát, lemászott a szirtekről, időközben elhatározta, hogy elsőként „békaperspektívából”, alulról szeretné rajzban megörökíteni a látványt. Megkereste a megfelelő „beállítást”, leült egy szikladarabra, aztán elővette rajztábláját, rögzített rajta egy ív papírt, megragadta ceruzáját, és ügyködni kezdett. Már rég nem csinált ilyet, így eleinte többet kellett radíroznia, de idővel egyre jobban belejött, fokozatosan visszatért régi ügyessége, újra megmutatkozott tehetsége. Éppen félresöpört egyet a rakoncátlanul folyton a szeme elé hulló szőkésbarna hajtincseiből, amikor úgy érezte, mintha megmozdulna alatta a talaj. Meglepetésében talpra ugrott. Észrevette, hogy néhány kisebb kődarab gördül le az ormok irányából, tehát

5






valószínűleg nem csak hallucinált. Felidézte emlékezetében, hogy Magyarországon nem ritkák ugyan a földmozgások, de ezek legtöbbször olyan gyengék, hogy csak a műszerek jelzik, komoly károkat pedig szinte sosem okoznak, így megnyugodva ült vissza a kőre, és folytatta a rajzolást. Már körülbelül félig készen volt, amikor valamivel erősebb hullámzást érzett maga alatt. Ettől mégse ijedt már meg annyira, mint első alkalommal. Ez a remegés is hamar véget ért, de Bernadett még ez előtt jól kivehető pattanó-reccsenő hangokat hallott, melyek nem maradtak abba a földmozgással egy időben. A sziklákra pillantott. A legnagyobb mintha lassan megindult volna lefele, engedelmeskedve a gravitáció erejének. Döbbenetes látvány volt, ahogy a masszívnak tűnő kőtömb először centinként, majd egyre gyorsabban távolodott a sziklafaltól, végül hatalmas robajjal lehullt, és „apróbb” – még így is több mázsásnak tűnő – darabokra tört, melyek lavinaként gördültek alá a völgybe, magukkal sodorva cserjéket, bokrokat, kidöntve néhány fát is. - Basszus, de jó, hogy nem most álldogáltam a tetején! – mondta ki Bernadett fennhangon, meglehetősen ledöbbenve. Egy pillanat erejére átsuhant agyán, hogy vajon így miként fogja befejezni a rajzot, de figyelme azon nyomban az egykori szirt helyére fókuszálódott. Még az eddigieknél is hihetetlenebb látványban lehetett része. A sziklák közül ugyanis egy legalább 10 méter hosszú, leginkább lapított hengerre emlékeztető fémtárgy kandikált ki, srégen a levegőbe meredve, a tükörsima és fényes felületen csak úgy szikrázott a napsütés, sokáig nem is lehetett odanézni anélkül, hogy káprázni kezdjen az ember szeme. Miután eltelt némi idő, és nem omlottak le további kődarabok, biztonságosnak tűnt közelebb merészkedni. Bernadett ezt meg is tette, kíváncsi természetű volt, az objektum pedig nem tűnt veszélyesnek vagy félelmetesnek, maximum rendkívül furcsának, oda nem illőnek. Bernadett az omladékon átbukdácsolva megközelítette a hengert, tenyérrel végigsimított felületén. Hűvös volt, ami nem csoda, hiszen ez idáig egy hegybe volt beágyazódva. A fémfelület és az őt rejtő sziklák találkozásánál a nő kifeszített néhány további meglazult kődarabot, de a valaminek nem látszott a vége, pereme. „Ki tudja, milyen mélységig nyúlik tovább ez a micsoda? – töprengett Bernadett. – És vajon kinek kellene szólnom, hogy mit fedeztem fel?” Mivel jó megfigyelő volt, észrevett a fémtesten egy amúgy alig látható, téglalap alakú rajzolatot. Az ujjaival megtapogatta, de nem érzett semmit. Egy bizonyos, de a többitől semmiben nem különböző pontot megérintve váratlanul színes fény villant, és a téglalapon belüli terület besüppedt, félrecsúszott, és egy sötéten ásítozó nyílás tárult fel. Ettől már a nő is hátrahőkölt. Főleg, hogy elég durván állott, áporodott szag ömlött elő odabentről. Amíg az objektum szellőzött, Bernadett bátorságot gyűjtött, hogy újra közelebb merészkedjen. A nyílás egy furcsa folyosót rejtett, amely viszonylag széles volt, de elég alacsony. Ameddig a Nap bevilágított, más nem is látszott. - Na, most mi legyen? – gondolkodott el a nő. Érzett ugyan a gyomra tájékán némi feszültséget, de aztán beugrott neki, hogy gyerekkorában is sokkal inkább a fiús játékokat szerette, a fára mászással az élen, ettől most is feléledt benne a régi kalandvágy. Bemászott a nyíláson, ahol négykézláb tudott előrehaladni. A padlón és a mennyezeten pedig hosszában valami csőszerű tárgy futott végig, ismeretlen rendeltetéssel. Néhány métert előrekúszott, visszanézett. A bejárati nyílás jóval kisebbnek látszott innen, de még nyitva volt. Elgondolkodott, hogy nem lenne-e mégis érdemesebb visszafordulni, de mégsem tette. Folytatta az útját. Hamarosan be kellett kapcsolnia a hátizsákból kinyert elemlámpát. A nő most örült igazán, hogy reggel még ilyen feleslegesnek tűnő dolgokat is bepakolt. Hiszen soha nem lehet tudni… Persze, ha nem lett volna elemlámpája, vagy netán lemerülne, tudna világítani a telefonjával is egy darabig.

6




7








Egy szokatlan kereszteződéshez érkezett. Vele szemben folytatódott az alacsony, széles folyosó, de ahhoz át kellett volna lebegnie egy körülbelül másfél méter széles, és nagyon mélynek tűnő akna fölött, amelynek két oldalán szintén cső futott végig függőlegesen lefelé. Miközben azon meditált, hogy merre és hogyan tovább, hirtelen a megvilágosodás fénykupolája borult elméjére. „Ha ezt az egész valamit elforgatnám úgy, hogy a hossztengelye legyen vízszintben, akkor ez az alacsony járat, amiben csak négykézláb férek el, valamint a mély akna is azonmód kényelmesen járható folyosókká válnának, azok a fura kiálló csövek pedig kapaszkodókká, korlátokká…” Mivel azonban pillanatnyilag nehezen tudta volna a sziklába szorult testet egyedül vízszintbe hozni, ez a felfedezés nem sok gyakorlati haszonnal járt. - Remélem, elbír az a korlát… – suttogta halkan, miközben az elemlámpát zsinórjánál fogva a nyakába akasztotta, aztán megfordult, és lábait az aknába eresztette. Lábaival és kezeivel is átkulcsolva a korlátot, óvatosan ereszkedni kezdett. Ha nem lettek volna szabályos távonként körülbelül 1 méteres folytonossági hiányok a korlátban (a nő itt is felfedezte az ajtókra utaló halvány téglalap-rajzolatokat a falon), akkor nagyon könnyű dolga lett volna, de így sem volt nehéz lejutnia az akna aljára. Az még nem foglalkoztatta, hogy felfele valószínűleg nehezebb lesz. Tán szerencse is, hiszen ki segíthetett volna neki, ha egy ilyen szűk és sötét helyen elveszti a fejét? Az akna alján szintén ott voltak a rejtett ajtónyílásra utaló téglalap leheletfinom vonalai. Bernadett körbesimította a kontúrokat, mígnem körülbelül olyantájt, ahol az objektum normál fekvése esetén egy függőlegesen álló ajtó mellett a csengő, netán ujjlenyomat-olvasó kaphatott volna helyet emberi elképzelések szerint, fények villantak, és az ajtó két oldalra félresiklott. Bernadett rémülten felsikoltva kapta el az ajtókeretet. Hiszen pontosan az ajtón térdelt, nem sok híja volt, hogy nem zuhant vakon az ismeretlen mélységbe, amikor a nyílászáró eltűnt alóla. Megpróbálta felhúzni magát, de nem sikerült. Egyből megbánta, hogy az utóbbi időben elhanyagolta a testedzést. Lábai a levegőben kalimpáltak, de az elemlámpa legalább még mindig a nyakában lógott. A nő lenézett. A fénycsóva ide-oda ugrált, így nem tudta pontosan felmérni a hely méreteit, de annyit megállapított, hogy az ajtó alatt nem sokkal van valami a falhoz – ami talán a padló lehetett eredetileg – rögzítve. Bernadett enyhén belendítette testét, aztán elengedte az ajtókeretet. Rázuhant a valaminek a tetejére, ami azonnal átfordult a súlya alatt, ő pedig tovább zuhant, de szerencsére már nem sokat. Több helyütt is jócskán beütötte magát, fájdalmasan sziszegve, némi káromkodást elfojtva tápászkodott fel. Körbevilágított, alaposan szétnézett most már. Ha megpróbálta vízszintesben elképzelni a helyiséget, arra jutott, hogy az ajtó felől nézve ék alakban szűkült, a falak mentén valami pultszerűség futott körbe, az a tárgy, amire rázuhant pedig egy, a padlóhoz rögzített, elforgatható karosszék, vagy inkább fotel volt. Ilyenből több is volt még a helyiségben, a pult mentén egyenletes távolságokban elrendezve. „Ez pont úgy néz ki, mint a sci-fikben az űrhajók központi irányító terme, csak itt sehol nem látok műszereket” – gondolta a nő. Ahogy tovább nézelődött, az egyik karosszékbe afféle biztonsági övvel becsatolva egy csontvázat vett észre. Mint aki biológia szakot végzett az egyetemen, nem ijedt meg tőle, ahogy a legtöbb átlagember tette volna. Mivel az a szék magasabban lógott, nem tudta alaposabban megvizsgálni, de annyit messziről is megállapított, hogy bár a felépítése nagyon hasonlít az emberére, de az arányai mások. Például a testhez viszonyítva sokkal nagyobb a koponya és a szemüregek. „Remélem, ha kijutok innen, én is részt vehetek a vizsgálatokat végző tudósok munkájában. Biztos nagyon izgalmas lenne, és sokat lendítene a karrieremen” – bizakodott.

8






Eltelt némi idő. Bernadett a vezérlő orrában továbbra is fel-alá mászkálva azon töprengett, mi a jelentősebb kérdés: hogy talán egy idegen civilizáció nyomaira bukkant, vagy hogy miként fogja elérni a kijáratot, ami túlzottan magasan a feje fölött vigyorgott rá gúnyosan – legalábbis a nő most pontosan így érezte… Egyre inkább a kijutás kezdte foglalkoztatni. Nem sok ilyen volt, de bekukkantott minden zugba, amit csak el tudott érni, hátha talál valamit, amit eszközként felhasználhat. Nem járt túlzott sikerrel, minden üres és tiszta volt, még a keze sem lett poros… Egyetlen mozdítható tárgyat talált az egyik pult alá hullva: karperecnek tűnt első ránézésre, ezüstösen csillogott, és nagyon bonyolult, míves, szecessziós stílusra emlékeztető inda- és virágmintás motívumokkal volt díszítve. Mint nő, azonnal felpróbálta a tetszetős ékszert. Meg is lepődött. Merthogy simán át tudta dugni kézfejét a karikán, de utána mégsem lötyögött vastagnak nem mondható csuklóján. Mintha magát igazította volna viselőjéhez. Amikor viszont megfogta a másik kezével, hogy lehúzza, ismét simán átsiklott a kézfején. Pedig tömörnek tűnő, merev fémből volt. „Ezt szabadalmaztatni kellene… – gondolta Bernadett, miközben másodszor is felvette az ékszert, és minden ugyanúgy történt, mint elsőre. – Talán ezt az egy dolgot megtarthatom emlékül, ha már én találtam meg ezt az egész… űrhajó-akármit…” – fűzte hozzá, de a rövid közjáték után ismét a kijutás problematikája kezdte foglalkoztatni. Nagyon erősen koncentrált a feladatra, próbálván meggyőzni önmagát, hogy az nem lehetetlen, nehogy elveszítse önuralmát, mert az biztosan nem segítene jelen helyzetben. Alapvetően még csodálkozott is önmagán, hiszen sokkal kevésbé érezte magát kényelmetlenül, mint akár csak fél órával korábban is. Reálisan felmérte a lehetőségeket, és rájött, hogy ha a pult mentén sorakozó, pillanatnyilag lépcsőszerűen egyre magasabban elhelyezkedő székeken felkapaszkodik, elérheti a terem bejárata melletti falon – ami jelen esetben a mennyezetet jelentette – lévő korlátot, és ezen végigfüggeszkedve eljuthat az ajtóig. Ha a lábait beakasztja a korlátba, és minden erejét összeszedi, talán fel bírja magát húzni az ajtó felső peremére. A gondolatot tettek követték. Minden simán is ment, amíg a nő el nem érte a mennyezeten húzódó korlátot. Amint ugyanis elszakadtak lábai az alátámasztástól, meglehetősen súlyosnak kezdte érezni amúgy nádszál karcsú testét. Minden (akarat)erejére szüksége volt, hogy elcsimpaszkodjon a korlát túlsó végéig. Itt egyesével az ajtónyílás peremére helyezte kezeit, aztán hasizomból felhúzta lábait a korláthoz, de mielőtt át is tudta volna azt kulcsolni, legalább háromszor lecsúsztak lábai. Ilyenkor ide-oda lendült, himbálózott, és nem sok híja volt, hogy erőtlenedő kezei el ne eresszék kapaszkodójukat. Nem biztos ugyanis, hogy másodszor is olyan szerencsésen esett volna le. Lábaival rásegítve nagy nehezen feltornászta magát. Felhúzta térdeit, majd megérintette azt a helyet, ahol a „kilincset” sejtette. A színes fény felvillant, az ajtónyílás pedig rögvest eltűnt, csak egy halovány, alig észrevehető körvonal emlékeztetett rá. Bernadett hatalmasat sóhajtott, megérdemelte, hogy a kemény erőfeszítés után kifújja magát. Már azon töprengett, hogy miként fog a függőleges korláton felmászni az akna tetejéig, amikor motoszkálásra, fémen koppanó hangokra lett figyelmes odafentről. Még arra sem volt ideje, hogy elgondolkodjon, mi lehet az, amikor két fekete maszkkal takart fej bukkant elő odafönn az akna pereménél. „Remek… – gondolta cinikus éllel a nő. – Biztos a hadsereg, vagy valami kommandósok… Vajon hogy fedezték fel ilyen hamar ezt a… dolgot?” - Van odalenn egy civil – szólt az egyik feketeruhás az adóvevőjébe. - Azonnal hozzák fel! – érkezett a gyors és határozott válasz. „Legalább nem kell másznom…” – látta meg a helyzet jó oldalát a nő. Kötelek hullottak alá, a két maszkos fickó gyakorlott könnyedséggel siklott le. - Jöjjön, hölgyem, segítünk feljutni! – ajánlotta fel udvariasan egyikük.

9






- Köszönöm! – bólintott mosolyogva Bernadett, miközben engedte, hogy a harmadik kötélen lévő hevedereket derekára, válla alá csatolják. A kommandósok jelzésére fentről egyenletesen, óvatosan húzni kezdték a kötelet, a nő kényelmesen feljutott. Mielőtt behúzták volna az akna felől a folyosóba, még egyszer visszanézett. Odalenn a két maszkos épp megtalálta az ajtónyitó érzékelőt, és köteleik segítségével tovább ereszkedtek az irányítóba. Bernadett a szeme elé emelt tenyerével védekezett az erős kinti fény ellen, de még így is percekig hunyorgott, mire hozzászokott a napsütéshez. Aztán meglepetten konstatálta, hogy egy legalább húszfős csapat tevékenykedik a fémtest körül, fényképeznek, mérnek, kőzetmintákat gyűjtenek, különféle műszerekkel vizsgálatokat végeznek. - Nem sebesült meg, hölgyem? – lépett oda hozzá az egyetlen öltönyös férfi a csapatból. - Nem. Magamtól másztam le oda – válaszolt a nő öntudatosan, miközben szemügyre vette az ősz hajú, idősödő, szemüveges, barátságos benyomást keltő férfit. - Értem. És talált valamit? - Egy irányítóterem-szerű helyiséget, ami teljesen üres volt egyetlen humanoid, de biztosan nem emberi csontváz kivételével. - Érdekes. És mire alapozza ezt? - Elvégre biológus vagyok. Láttam épp elég csontvázat. És maguk kicsodák? – kérdezett vissza Bernadett. - Az EPA-től vagyunk. A férfi angolosan ejtette ki a három betűt, nyilván valami idegen betűszó, rövidítés lehet. De nem érezte szükségét bővebb magyarázatnak. - Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökségtől? – a nő ezt az egy szervezetet ismerte ilyen rövidítéssel. – Nem pont úgy tűnik… - Nem is – somolygott a férfi, de továbbra sem látszott úgy, mint aki meg kívánja osztani az információt. - Hát jó – vont vállat Bernadett. – És mik a további szándékaik? - Méréseink szerint az objektum további 15 méter mélyen ágyazódott a sziklafalba. Robbantással meglazítjuk a kőzetet, aztán elszállítjuk a… leletet. - Sejthettem volna. Maguk biztos a hadsereg egyik titkos ügyosztálya, és ezt is eltüntetik úgy, mint ahogy hasonló esetekről már beszámoltak a különböző „összeesküvés-elméletek” – a nő most kezdett el hinni ezekben, hogy talán mégsem mind fantazmagória. - Nem is a hadsereg vagyunk. De azt, hogy mégis kicsodák, sajnos nem mondhatom el, mert ha a hivatalos szervek tudomást szereznének róla, hogy hozzájutottunk egy ilyenhez – mutatott az ezüstösen csillogó objektumra –, akkor biztos az eddigieknél is kíméletlenebb hajtóvadászatot indítanának utánunk. Az pedig az emberiség kárára válna… - Ezt egyelőre nem tudom megítélni. De ha már ennyire titokzatoskodnak, hadd menjek én is magukkal, részt akarok venni a kutatásban! – követelte szinte, saját maga számára is meglepően határozottan a nő. – Elvégre én voltam az első, aki bement felderíteni. - Jól van, velünk jöhet – hagyta rá a férfi. – „Ha nem tudnánk meggyőzni, hogy nem szabad még nyilvánosságra hozni ezeket az eseményeket, később még mindig eltehetjük láb alól. Bár kár lenne érte. Intelligens és bátor fiatal nő” – fűzte hozzá gondolatban. Végül, ha már ennyit beszélgettek, kezét nyújtva be is mutatkozott. – Hardy Sándor. - Ez remek! – vágta rá az ifjú hölgy most valóban a szó pozitív jelentésárnyalatát kifejezésre juttatva. – Szintén örvendek a szerencsének! Teleki Bernadett vagyok – mutatkozott be ő is, aztán már indult is bepakolni a hátizsákját, többek között gondosan elcsomagolva a félig elkészült tájképet is. Ennyi idő alatt a kommandósok végeztek az objektum belsejének átkutatásával, a többiek pedig a külső vizsgálatokkal, és már el is helyezték a robbanótölteteket. Mindenkit felszólítottak, hogy vonuljanak fedezékbe.

10






Bernadett is követte az öltönyös férfit egy távolabbi, vastag törzsű fa mögé. - Nem fog megsérülni a robbanástól? - Nem tudjuk – vonta meg vállát az idősödő bevetésvezető. – Bízzunk benne, hogy épségben marad. De most nincs időnk régészeti finomságú módszerekkel körbeásni, mert jó lenne azelőtt felszívódni, mielőtt valóban ideér a hadsereg, vagy ami még rosszabb, az USA titkosszolgálata… Az Öreg talán már nem is akart mást mondani, de biztos, hogy a bekövetkező detonáció döreje elnyomta volna a legerősebb emberi hangot is. Miután elültek a környező domboldalakról visszaverődő visszhangok is, néma csend telepedett a környékre, bár ezt senki nem észlelhette, mindenkinek csengett-zúgott a füle a nagy zaj utóhatásaként. A robbanás és a földbe csapódó kődarabok által felkavart por lassan leülepedett. Mindenki az előbukkanó látványt fürkészte. A fémtest látszólag nem sérült meg, nemhogy horpadás, de még karcolás sem mutatkozott rajta. Immár legalább 20 méteres hosszúságban, tehát nagyrészt kiszabadult. De még mindig közel függőlegesen meredt elő a talajból, egyik oldalával a sziklafal maradékának támaszkodva. - Hát, ez még mindig be van szorulva… – lépett mellé az egyik robbantási szakértő, és a puszta tenyerével meglökdöste. Néhány további szikladarab vált le a falról, az objektum pedig dőlni kezdett. Ellőbb lassan, jókora zajjal roppantva el az őt fogva tartó maradék kőzetet, majd egyre gyorsabban. A férfi, aki megütögette, most meglepetten káromkodva rohant biztos távolságba. A fémtest pedig a gravitációnak engedelmeskedve, fülsértő robajjal, egyúttal üreges döndülésselkongással zuhant a talajra. Az alája került köveket kaviccsá, a fákat fogpiszkálóvá robbantotta a hatalmas súly, amely néhány tíz métert még siklott is le a völgy felé, mígnem néhány vaskosabb fatörzs fel nem fogta. - Nem a legkíméletesebb módszer, de megteszi – összegezte Hardy. – Hozzák a helikoptereket, maguk meg készítsék elő a rakományt! – adta ki az utasításokat. Bernadett sajnálkozva gondolt bele, hogy ezzel a kapkodós módszerrel esetleg összetörhetett a berendezés egy része, hiszen jól tudta, hogy a helyiségek legtöbbjébe még csak be se nézett, nem is sejtette, mi mindent találhatott volna még, ha több ideje marad. Most azonban azt figyelhette meg, hogy ketten elrohannak a dombtető irányába, a többiek pedig vastag drótköteleket húznak át a fémtest alatt, és hálószerűen körbetekerik, rögzítik. A művelet végén leginkább „kötözött sonkára” emlékeztetett az objektum. Egyre erősebbé váló, mennydörgésszerű robajjal megérkezett két nagyméretű, jelzés nélküli feketére festett teherszállító helikopter. Leeresztettek egy-egy vastag hordozókábelt, melyek végeit az objektumot beburkoló dróthálóhoz rögzítették. Eközben kötéllétrákat is ledobtak a helikopterekből, ezeken sorra felmászott a csapat minden tagja. Bernadett ismét visszaemlékezett gyerekkori fiús hobbijaira, a fára mászásokra, esetekre, amikor életében ilyesmi helyzetekbe keveredett. Ám nem is volt könnyű úgy felmászni az ide-oda lengedező kötélhágcsón, hogy közben a rotorok viharos erejű szelet okádtak feléje. De ha már kiharcolta, hogy a leletével együtt mehessen, semmiképp sem akart szégyenben maradni a fiúk előtt, így fürgén felkapaszkodott. Tériszonya szerencsére sosem volt. Amint mindenki felért, felhúzták a létrákat, a helikopterek pedig óvatos függőleges emelkedésbe kezdtek. A hordozókábelek megfeszültek, a rotorok zaja még erőteljesebbé vált a nagyobb megterheléstől, de végül a rakomány is elszakadt a talajtól, lassan a fák lombkoronája fölé emelkedett. Ekkor a helikopterek előrefele is mozgásba lendültek, Bernadett számára ismeretlen úti céljuk felé. …

11






A fiatal nő még sosem utazott helikopteren, meglehetősen élvezte, ahogy a nyitott ajtón süvít be a levegő, ahogy suhan el alattuk a táj. Egy rövid időre megpillantotta a falut is, megkereste a házat, amelynek udvarán a kocsija parkolt. „Hát, úgy tűnik, elég rövidre sikeredett az itteni üdülésem. De majd még vissza kell jönnöm, ha más nem, a cuccaimért…” – gondolta. Egyedül a nagy robaj nem tetszett neki, de ez ellen nem volt mit tenni. Feltette a sisakot, aminek a fülvédője tompította a zajt, illetve a mikrofonon-fejhallgatón keresztül lehetővé tette a beszélgetést is. - Megkérdezhetem, hogy hogyan találták meg ilyen gyorsan a helyszínt? – érdeklődött a nő az idősödő Hardy Sándor felé fordulva, de kérdését mindannyian hallották a fejhallgatón keresztül. - Nem bonyolult – kezdte válaszát készségesen az Öreg. Most már cseppet sem kellett attól tartania, hogy a nő meglép az információkkal. – A szervezetünk rendelkezik néhány saját műholddal, ezek állandóan pásztázzák a felszínt. Fejlett informatikai rendszereink pedig automatikusan felismerik a szokatlan jelenségeket. Ezeket azonnal továbbítják egy humán elemzőhöz, aki kiértékeli az adatokat, aztán meghozza a döntést. Nos, egy ekkora fényvisszaverő felület váratlan előtűnése a „semmiből” meglehetősen szokatlan jelenség… - Ez érthető. De nagyon sok országnak vagy hadseregnek, titkosszolgálatnak vannak műholdjaik. Ezek ugyanúgy észrevehették a „dolgot”. - Valószínűleg észre is vették. Ezért siettünk annyira. És ezért szerencse, hogy a közelben van egy bázisunk. - Már akartam is kérdezni, maguk magyarok? - Mi, ez a csapat igen. De maga az EPA nemzetközi, amelynek az egyik kisebb telepe történetesen hazánkban van. - Ez egyre érdekesebb… Egy nemzetközi szervezet, amelynek még a nevét sem hallottam sosem, olyan forrásokkal rendelkezik, hogy el tud „orozni” a legnagyobb titkosszolgálatok, hadseregek orra elől egy ilyen, valószínűleg szigorúan titkos minősítést kiérdemlő leletet. Nem semmi! De nem fogunk lebukni? A „konkurencia” is követheti műholdon az útvonalunkat. - Ez igaz. Ön nagyon éleslátású! – illette őszinte dicsérettel Hardy úr. – Biztos, hogy most is több műhold szegezi ránk éber tekintetét. Még az a szerencse, hogy mindnek ismerjük a pályaadatait. Egyik kémműhold sem tartózkodik állandóan fölöttünk, hanem általában néhány órás periódusokban megkerülik egyszer a Földet. Így vannak olyan előre kiszámítható, sokszor csak néhány perces, de néha akár 20-30 perces időszakok is, amikor egyetlen fürkész sincs felettünk. Hamarosan bekövetkezik egy ilyen. Addig megtévesztésképp más irányba repülünk… - Elismerésem! – Bernadett valóban le volt nyűgözve, már csak az furdalta az oldalát, hogy mit jelenthet az EPA, és mi a célja, ha már Hardy úr azt állította, hogy hátráltatásuk az egész emberiség kárára válna. És valóban, nemsokára élesen irányt váltottak, teljes sebességgel egy kis falu focipályája fölé repültek, aztán leereszkedtek. Ekkor olyasmi történt, amit a nő még filmekben se nagyon látott. Az egész 120x90 méter oldalhosszúságú füves terület lejjebb süllyedt néhány métert, aztán oldalirányban elcsúszott, feltárva egy hatalmas földalatti csarnokot. A helikopterek az egyik oldalán leeresztették az idegen objektumot, utána leoldozták a kábeleket, végül a két helikopter is leszállt a csarnok szabadon maradt területén. A csapat tagjai elhagyták a járműveket. Bernadett is követte őket. Eközben megfigyelte, hogy a hangár valójában két focipálya méretű, a másik felének a mennyezete alá csúszott be a hatalmas tolóajtó, mely most visszagördült vaskos vezetősínjein a helyére, ahol számos, oszlop vastagságú hidraulikus emelő nyomta körülbelül 3 méterrel magasabbra. Belül ekkor már egy teljesen zárt, beton padlózatú és oldalfalú, fémszerkezetes mennyezetű csarnoknak

12






tűnt a helyszín, a külső megfigyelők pedig csupán egy elhagyatott falusi focipályát vehettek szemügyre. A nő csodálata egyre csak fokozódott eme gondos és monumentális álca láttán. Ahogy kíváncsisága is. Eközben egy fiatalabb, egyenruhás férfi lépett Hardy Sándor elé. - Parancsnok úr, a bázis vezetését ezennel átadom – tisztelgett. - Köszönöm. Átveszem – viszonozta a tisztelgést a civilben lévő idősebb úr. – Bemutatom Teleki Bernadett biológus kutatónőt. Ő ért először a helyszínre, és ragaszkodott hozzá, hogy részt vehessen a lelet tudományos feltérképezésében. Ő pedig a helyettesem, Hernádi Tibor. - Örvendek a szerencsének, hölgyem – hajolt meg udvariasan a harmincas éveiben járó, viszonylag alacsony, de zömök, izmos testalkatú, barna hajú férfi. - Én úgyszintén – viszonozta Bernadett a köszöntést, és szokás szerint kissé furán érezte magát, hiszen a helyettesnél közel két fejjel volt magasabb, de még a parancsnoknál is egy fél fejjel, és az egész csapatban alig látott egy-két olyan fickót, aki megközelítette volna az ő közel 185 centis magasságát. Hiába, nő létére jó magasra nőtt… - Jöjjön, beszélgessünk kicsit – kérte-javasolta Hardy a nő felé fordulva. Bernadett bólintott, a helyettes tapintatosan távozott. A parancsnok egy kis irodába vezette, melynek ablaka nem volt, mesterséges fény világította meg, a berendezést egy íróasztal alkotta laptoppal, és irattároló polcok. Az egyetlen díszként felfogható dolog egy színes címer, vagy logó-szerűség volt a falon. A világ térképét ábrázolta oly módon, hogy a nyugati féltekét egy nagy „E” betű határolta kívülről, ahol az „E” középső szára benyúlt a képbe, az Egyenlítőt szimbolizálva. A keleti féltekét egy nagy „P” betű vette körül, ahol a „P” szára a 0. hosszúsági fok vonalában futott függőlegesen, alul kilépve a világtérképről, egy nagy „A” betű csúcsára érkezve. Kisebb betűkkel pedig az Earth Protection Alliance – Föld Védelmi Szövetség – felirat volt olvasható. A nő végre fényt derített az elnevezés rejtélyére. De voltak további kérdései is. - Ez a focipályás trükk nagyon meggyőző volt. Csak azt szeretném megtudni, hogy a falubéliek nem szoktak-e csodálkozni, amikor eltűnik a pálya, és helikopterek szállnak le? – firtatta. Hardy erre elmosolyodott, amit Bernadett nem tudott hova tenni, hiszen érzése szerint nem hülyeséget kérdezett. - A faluban kizárólag EPA dolgozók és családtagjaik laknak – válaszolt a parancsnok némi hatásszünet után. - Ja, hát így könnyű… – mosolyodott el a nő is. – És miről szeretett volna velem beszélgetni? - Ha már velünk tartott, és mindezt látta, szeretném elmondani, hogy kik is vagyunk, mi a célunk, és miért szeretnénk, ha mindez titokban maradna – vezette fel mondanivalóját Hardy, a nő érdeklődőn várta a folytatást. – A „cégérünkön” láthatta, hogy minek a rövidítése az EPA. Elsőre talán nagyképű megfogalmazásnak tűnhet, főleg ahhoz képest, hogy kevés olyan ember él, aki a „körön belülieken” kívül hallott volna rólunk. De ez inkább az eredményes információ-megőrzésnek köszönhető. Egy kis történelem: a XX. század vége felé élt egy milliárdos az Egyesült Államokban. Igen előkelő helyen szerepelt volna a Forbes magazin listáján, ha bárki sejtette volna vagyona valós méreteit. De igazán nem lehetett ráfogni a nagyzolás vétkét, így nevét sem sokan ismerik: Emmett Paul Atkinson. Nos, ő hatalmas vagyona ellenére sem volt híve a világban elburjánzott korrupciónak, konkurenciaharcnak, az erőszakos konfliktuskezelésnek, háborúknak, úgy általában a kapitalizmus és a magánpénzuralom következményeinek. Az EPA-t azzal a céllal alapította – vagyona teljes átruházásával –, hogy segítse az emberiség magasabb erkölcsi, tudati, technológiai szintekre lépését, minél fenntarthatóbb, környezetkímélőbb, békésebb módon, az emberiség minél nagyobb hányada számára biztosítva az emberhez méltó életkörülményeket, kibontakozási, önmegvalósítási lehetőségeket. Tömören: a cél az emberiség megvédése önmagától. Külső fenyegetést ugyanis

13






eddig még nem észleltünk. Majdnem minden országban vannak kisebb-nagyobb bázisaink, hogy bárhol gyorsan közbeléphessünk szükség esetén. Ez itt egy közepesebb méretű KözépEurópa számára. A titoktartás pedig azért fontos, mert a hatalmon lévők jelentős része nem olyan önzetlen, mint az alapítónk, Atkinson úr volt. Néhány hatalmasságot ugyan sikerült meggyőzni, hogy csatlakozzon az EPA célkitűzéseihez, de ez még mindig csupán csepp a tengerben. A többieknek fontosabb a személyes hatalom, és a profit maximalizálása, mások kizsákmányolása árán, és aki eme törekvésük útjába áll, nem sok jóra számíthat részükről.

- Értem. Mindez nagyon jól hangzik. De feltételezve az önök eredményes működését, miért van akkor mégis annyi gonoszság és nyomor a világban? - Ha tudná, hova fajultak volna a dolgok mára, ha még mi sem lennénk… – mosolygott elnézően az Öreg. 14






- Ez tényleg nagyon érdekelne… - Emlékszik még Irak 2003-as inváziójára? Bár lehet, hogy ön még túl fiatal ehhez, de biztos hallott róla, hogy Szaddam Husszein rezsimjét tömegpusztító fegyverek előállításával vádolták, és részben erre hivatkozva buktatták meg. De aztán egyetlen ilyen fegyvert sem találtak. Ekkor fogták rá az USA-ra, hogy csak az olajért háborúzott. Nagyrészt persze ez is volt az igazság, de voltak tömegpusztító fegyverek is. Csak az EPA megszerezte és hatástalanította őket jóval az amerikaiak támadása előtt, nehogy bevethessék azokat. Sajnos Irak lerohanását mindezek ellenére sem sikerült már megakadályoznunk, diplomáciai mederbe terelve a konfliktus megoldását. De ugyanígy meggátoltuk már Észak-Koreát is több nukleáris kísérletében és rakétakilövésében, ahogy Iránt is mi vettük rá a fegyvertisztaságú urándúsítás felfüggesztésére. Ez csak néhány példa, amivel háborúkat akadályoztunk meg, vagy potenciális kiterjedésüket csökkentettük. A másik irány pedig a technológiai fejlesztés. Laboratóriumainkban igyekszünk a fenntartható fejlődést elősegítő kutatásokat végezni. Jelentős eredményeink vannak a hatékonyabb napelemek, szélturbinák, akkumulátorok, üzemanyagcellák, geotermikus energetikai berendezések fejlesztésében. Ezeket rendszeresen megosztjuk „külsős” tudósokkal, hogy az eredményeink anélkül szivároghassanak át a mindennapi életbe, hogy túl gyakran felmerülne az EPA neve. Amúgy ezt a bázist és a hozzátartozó falut is kizárólag földhő látja el elektromossággal, fűtéssel, meleg vízzel, az élelmet a faluhoz tartozó földeken magunk állítjuk elő biogazdálkodás keretében, egyszóval, az ökológiai lábnyomunk nulla. - Ha mindez igaz, akkor nagyon boldog vagyok, hogy a véletlen összehozott önökkel. Mindig is arról álmodtam, hogy munkámmal az emberiség hasznára lehessek – áradozott Bernadett. - Ha velünk marad, teljesülhetnek a céljai. De nem beszélhet erről senkinek, amíg el nem érkezik az ideje. Amikor az emberiség eléggé felnő ahhoz erkölcsileg, hogy ne önző és pusztító célokra akarjon felhasználni minket és az eredményeinket. - Ez érthető kérés – látta be immár Bernadett is. - Az objektum, amit ma begyűjtöttünk, véleményem szerint egy földönkívüli űreszköz. Az első az EPA tulajdonában. Mivel túl nagy és feltűnő, nem szállíthatjuk tovább, a többi bázisról fognak átköltözni kutatók, helyben vizsgáljuk. Ez egy óriási lehetőség számunkra, hogy további fejlett technológiák birtokába jussunk, és általunk az emberiség is. Szóval, biztos részt venne ebben? - Igen, örömmel – a nő immár nem hezitált. - Akkor még egyszer üdvözlöm köreinkben! – mosolygott rá Hardy Sándor. – Kiutalunk önnek egy házikót a felszínen, és valamelyik nap pár emberem elkíséri önt elhozni a szükséges holmijait. - Köszönöm szépen! A parancsnok telefonon megkérte helyettesét, hogy intézkedjen. Tibor rögvest meg is jelent, és elkísérte a hölgyet egy lifthez, amely a felszínen lévő kultúrházba vitte őket. Innen gyalogosan végigsétáltak a falu szűk utcácskáin, kisebb-nagyobb kertes családi házai között, végül megérkeztek egy régi, de szépen felújított, tornácos parasztházikóhoz, amely nagyon hasonlított ahhoz, ahonnan Bernadett reggel, egy másik faluból, útnak indult. Odabenn szintén kellemesen hűvös volt, és minden szükséges berendezést, bútort megtalált. Tibor átadta a kulcsokat, és jó pihenést kívánva elbúcsúzott, Bernadett pedig megköszönte a kedves segítséget. Amint egyedül maradt, még egyszer szétnézett a házikóban. Otthonosnak találta, szinte tudta, hogy jól fogja magát érezni itt. Leheveredett a kanapéra, hallgatta a csöndet, merengett mozgalmas napján, kíváncsian tekintve a jövőbe. A parancsnok is úgy érezte, megbízhat új kollégájában, de a protokoll szerint minden újoncot fokozott figyelemmel kísértek a kezdeti időkben.

15






… Másnap az EPA vezetője megtartotta ígéretét. Egy kisteherautóval Bernadettet elvitték először budapesti lakásába, ahol összeszedhette a szükséges holmijait. Utána meglátogathatta a szüleit, elmesélve nekik, hogy elvállalt egy új munkát, ami remek szakmai lehetőségnek ígérkezik, de ehhez egy időre vidékre kell költöznie. Ezt követően elfurikázták az M3-as autópályán a Bükk lábához, ahol a nő szintén összepakolta a hosszabbra tervezett üdülésre, „pszichoterápiára” magával vitt csomagjait, innen ő a saját autójával követte az EPA járművét egészen megérkezésükig a bázisra. Itt a délután-este folyamán kipakolászott, berendezkedett, a saját tárgyai között már tényleg teljesen otthonosan érezte magát. Elvégre mindig is szeretett volna nyugodt, barátságos, vidéki környezetben élni. Laptopján elindította a zenelejátszót, kedvenc régi, de örök értékű együtteseitől, az Orchestral Manoeuvres in the Dark-tól és a Vaya Con Dios-tól felváltva következtek a jobbnál jobb dalok. Meditatív állapotba kerülve tervezgette, hogyan fog következő nap nekilátni a munkának. … Ugyan semmi sem kényszerítette rá, de Bernadett sokáig fennmaradt, így reggel telefonos ébresztőórája hangjára ébredt. Nem éppen ez volt a kedvenc dallama. Kinyomta az ébresztést, elmormolt volna valami szitokfélét, de csak egy erőtlen „eee…eeeee…eee”-hang jött ki a torkán. Mint aki a halálán van. Majdnem pontosan ez is volt a helyzet, így hajnali nyolc órakor… De azért erőt vett magán, és egy óra múltán már frissen vasalt fehér köpenyében lépett be a szintén a felszín alatt elhelyezkedő laboratórium kapuján. Meglepő látványban volt része. Két papírrepülő körözött egymást üldözve a tágas helyiségben. Két „tudós” pedig a mobilját ide-oda billegtetve irányította a repülőket. Arcukon gyermeki öröm és izgalom tükröződött. Bernadett először nem értette, hogy mi ez az egész, így elmagyarázták neki, hogy mindkét repülőre egy-egy pici rádióvevőt, akkumulátort és propellert szereltek, és egy mobilos alkalmazás segítségével távirányítják. A mütyürök kipróbálását pedig láthatóan nagyon élvezték. Váratlanul benyitott Hardy Sándor. Néhány pillanat alatt felmérte a helyzetet. - Már mindent tudnak az „objektumról”? – ez vált a sziklák között talált fémtest fedőnevévé. – Ennyire ráérnek játszani? – meglehetősen elmarasztaló volt a hangsúly. A két fickó tényleg csínytevő gyerekekre emlékeztetve a hátuk mögé rejtették mobiljaikat. A röpcsik pedig irányítatlanná válva lezuhantak. - Bocsánat, uram! – szabadkozott egyikük. – De ez is az egyik fejlesztési projektünk… Hogyan lehet olcsó és feltűnésmentes megfigyelési rendszereket készíteni… - Ami az objektumot illeti, nos… már minden rögzítetlen tárgyat kihoztunk belőle, katalogizálva várják a további vizsgálatokat. De az, hogy hogyan működhet, hogyan lehetne üzembe helyezni, vagy hogy egyáltalán miből készült, egyelőre rejtély. Az biztos, hogy semmilyen eszközzel sem sikerült belőle mintát vennünk, még egy karcolást sem tudtunk ejteni rajta… – magyarázkodott, majd hallgatott el félénken a másik. - Akkor gondolkozzanak ezen a problémán. Ha megoldották, utána játszhatnak, amennyit csak akarnak! – mordult rájuk a parancsnok. Már indultak is különböző műszereket sebtében felkapva, a szomszédos hangárban pihenő objektum felé. Hardy követte őket. Bernadett is úgy gondolta, szívesen szétnézne odabent úgy, hogy nem kell mászással-függeszkedéssel kockáztatnia az életét, így hát velük tartott. A fémtest most is békésen csillogott a hangár reflektorainak fényében.

16






- Valamennyi energia még van a rendszerekben, mert az ajtónyitó szerkezetek tökéletesen működnek, de egyelőre semmi mást nem tudtunk üzembe helyezni. Úgyhogy a bent elhelyezett lámpákat külső energiaforrásról tápláljuk – magyarázta az egyik kutató. Beléptek azon a nyíláson, amelyet először Bernadett fedezett fel. Mivel az objektum most más szögben állt, egy viszonylag keskeny, de embermagas folyosón találták magukat, oldalt korlátok futottak csípőmagasságban. A padlón oldalt hosszabbítók vezetékei tekeregtek, néhány méterenként egy-egy műhelylámpát táplálva. A tárgy hossztengelyében tágasabb folyosó húzódott. Hátrafelé egy szélesebb ajtón a „gépháznak” keresztelt helyiségbe lehetett jutni, mivel itt sok volt az ismeretlen rendeltetésű, csövekkel egymáshoz kapcsolt szerkezet. A legelöl lévő vezérlőt már ismerte a nő, bár így, hogy volt fény, és vízszintes volt a padló, sokkal barátságosabb benyomást keltett. A hosszanti folyosó két oldalán a mindennapi életvitelhez szükséges helyiségek voltak. Étkező, zuhanyzó-mosdó, kisebb kabinok egy-egy ággyal, szekrénnyel, polcokkal, sportszoba, valami raktárszerűség, de itt már csak az üres polcok sorakoztak, ugyanígy a többi helyiség is üres volt. Ahogy a kutatók említették, minden mozdíthatót már kivittek átvizsgálni. - Ha ez tényleg egy űrhajó, akkor kellett lennie valamiféle mesterséges gravitációt biztosító szerkezetnek, mert az itt látható bútorok, berendezési tárgyak nem igazán lennének praktikusak a súlytalanság állapotában – vélekedett az egyik fizikus. - Nosza rajta, derítsék ki, hogy működött, mi hajtotta, és várom a beszámolóikat! – vágta rá vidám hanghordozással Hardy, majd megköszönte az idegenvezetést, és a dolgára indult. A kutatókat azonban nem tévesztette meg főnökük látszólagos vidámsága. Ez nála azt jelentette, hogy eredményeket akar, mielőbb. Miután Bernadett is szétnézett, ő is elindult a saját kutatóállomására. Ami a hajóban maradt, ahhoz nem értett, fizikusok, anyagtudósok, technikusok kellettek hozzá. Munkatársai már odakészítettek mindent, ami a saját szakterületébe vágott. Négy csontvázat; két, tálkába ültetett, kiszáradt kórót; néhány növényi magra emlékeztető apró szemcsét; és műanyag fóliába csomagolt, kiszáradt penészre hasonlító valamit. Ez utóbbiakat a konyhában találták, így arra gondoltak, hogy valaha előrecsomagolt készételek lehettek. Bernadett végigpillantott saját laboratóriuma berendezésén. A legmodernebb eszközökkel volt telezsúfolva, az elektronmikroszkóptól kezdve a computertomográfon és mágneses rezonanciás képalkotón át a DNS szekvenálóig és nagy teljesítményű számítógépekig minden volt itt, amit előző munkahelyén maximum elavultabb változatában láthatott, vagy inkább csupán ábrándozhatott róluk. Izgatottan dörzsölte egymáshoz tenyereit, aztán lelkesen munkához látott. … - Izgatottan várjuk beszámolóját! – Hardy Sándor parancsnok tekintete valóban érdeklődést fejezett ki. – Amúgy mi történt a szemüvegével? Kontaktlencsére cserélte? - Nem. Valami megmagyarázhatatlan módon az utóbbi időben jobban látok nélküle, mintha felvenném… – Bernadett ezután a komolyabb témára terelte a szót. – Örülök, hogy ennyien kíváncsiak az eddigi kutatásaim eredményére. Szétnézett a laborban, ahol a főnökön kívül további legalább két tucatnyi tudós foglalt helyet ideiglenesen beállított székeken. - Szóval, a geológus kollégák szerint, akik megvizsgálták az objektum körüli kőzetrétegeket, a leletünk akár már több millió éve is ott heverhetett eltemetve a hegyek közt. Ehhez képest a mai emberéhez nagyon hasonló csontvázakat találtunk benne. Talán a mi evolúciónk is errefelé fog vezetni. Nagyobb koponyatérfogat biztosít helyet a megnövekedett agynak, a szemek szélesebb hullámhossz-tartományra válnak érzékennyé, a testfelépítés a mozgásszegény életformának „köszönhetően” gyengébbé, törékenyebbé válik. A mi jövőnket

17






még befolyásolhatjuk persze, de ezek a lények az említett úton haladtak. Gondoljanak bele, látogatóink már akkor is fejlett civilizációval, technológiával rendelkeztek, amikor az emberek elődeit nem lehetett volna megkülönböztetni a majmoktól. Azt, hogy mit kerestek a bolygónkon, persze nem tudjuk egyelőre. Ami az én szakterületemet illeti, az „uzsonnászacskóknak” becézett tasakokban talált anyag szerves bomlás eredménye, hasonló az általunk is jól ismert penészgombák bizonyos fajaihoz. A legérdekesebb felfedezést pedig a végére hagytam, az utóbbi hónapokban mondhatni éjt nappallá téve ezen dolgoztam… – a nő tartott némi hatásszünetet, hogy fokozza a jelenlévők kíváncsiságát. – A hajóban talált elszáradt növényekből és magvakból még az említett elképesztően hosszú idő, több millió év után is sikerült épségben lévő örökítőanyag-töredékeket kinyernem. Rengeteg sejtet kellett átvizsgálnom, mire a töredékekből puzzle-szerűen össze tudtam állítani egy teljes, a földi létformákban megszokott DNS-hez nagyon hasonló felépítésű láncot. Vagyis jobban mondva kettőt, mert két különböző növényről van szó. Valószínűleg mesterséges szervezetek lehettek, mert a DNS iszonyúan tömör, rövid, de mégis nagyon bonyolult molekulákat kódol, itt a Földön sose látottakat is. Bernadett ekkor az asztalra tett két bokorszerű növényt ágas-bogas, göcsörtös gallyakkal, az egyiknek vörösesbordó, a másiknak sötétzöld levelei voltak. Aki nem értett különösebben a botanikához, az nem mondta volna meg, hogy nem földi növényekről van szó.

- Sikerült klónoznia a növényeket? – kérdezte meglepetten Hardy. - Pontosan – bólintott a kutatónő. – Mivel az idegen DNS szerkezete sok tekintetben nagyon hasonló a földihez, mindkét növény örökítőanyagát beültettem eltávolított sejtmagú, „üres” sejtekbe, és ez lett az eredmény. - Fantasztikus… – hüledeztek többen is. - De ez még csak a kezdet volt. Felfedeztem azt a furcsaságot, hogy miután kifejlődtek a növények, nem volt többé szükségük fényre vagy hőre a növekedésükhöz, egy teljesen hideg, sötét és száraz helyiségben is fejlődtek, mindeközben valamilyen szokatlan, magas energiatartalmú nedvet termelnek – Bernadett bemutatott két kémcsövet, az egyikben bordó, a másikban zöld folyadékkal, ugyanolyan színűekkel, mint a növények levelei. – A legszokatlanabb azonban az volt, amikor véletlenül érintkezett ez a kétfajta nedv.

18






A kutatónő egy üres asztalhoz lépett, rátett egy nehéz, vastag falú fémedényt, az egyik kémcsőből pipettával belecsöppentett egy nagyon keveset az edénybe, majd egy másik pipettával egy cseppet a másikból. Fürgén hátraszökkent, amit jól is tett, mert körülbelül egy másodperc múlva hatalmas robajjal lángcsóva csapott ki az edényből, a kiáramló hő és gázok akkora tolóerőt fejtettek ki, hogy az asztal kettéroppant, az edény pedig a padlónak csapódott. Még a mennyezet is kormos lett egy jókora területen. A vendégek behúzott nyakkal, halálra vált, sápadt arccal meredtek a kísérlet színhelye felé. - Szerencsére pár lépéssel arrébb voltam, amikor először történt ilyen. Gondolhatják, hogy én is halálra rémültem… – Bernadett ezt afféle szabadkozásnak szánta. - Mégis, mi volt ez? – kérdezte valaki. - Nem tudom pontosan. A két komponens egyesül, és közben rengeteg energia szabadul fel. Ilyet még sose láttam, többek között ebből is arra következtetve, hogy ezt a két növényt abból a célból hozták létre mesterségesen, hogy valami általunk eddig ismeretlen fizikaikémiai elv alapján energiát állítson elő, fogalmam sincs, hogy miből, honnan. Hiszen ahogy említettem, sötétben, hidegben is nő és termel… - Lehet, hogy azok… – utalt egy fizikus az idegenekre – már ismerték azokat az energiafajtákat, amelyekről itt a Földön csak spekulálnak a túl sok sci-fit olvasó kutatók? Vákuumenergia, térenergia, gravitációs hullámok megcsapolása, ilyesmi? - Ehhez tényleg nem értek… – tárta szét karjait szerényen Bernadett. - Kérhetek mintát a folyadékokból? - Természetesen – bólintott a kutatónő. – De tényleg óvatosan bánjon velük! – adott át egy-egy kémcsövet. - Ha tovább szaporítaná ezeket a növényeket, és bőségesen rendelkezésre állna ez a két folyadék, biztosan lehetne olyan gépeket szerkeszteni, amelyek számunkra is alkalmas formába, mondjuk elektromossággá alakítanák ezt az energiát – morfondírozott a fizikus, szakállát simogatva. Kezdte elkapni a hév, a felfedezés izgalma. - Ez a csodálatos felfedezés meg fogja változtatni az emberiség jövőjét! – áradozott Hardy parancsnok is. – Már ha nem hagyjuk, hogy rossz kezekbe kerüljön… – fűzte hozzá gyorsan. Többen is egyetértően bólogattak. - Én ennyiről tudtam egyelőre beszámolni önöknek – Bernadett jelezte, hogy befejezte előadását. Lélekben pedig átsuhant rajta egyfajta boldogság, öröm, hogy kollégáinak nem a bombakészítés volt az első ötletük, hanem valami konstruktívabb. – „Úgy tűnik, ők – azaz immár mi – tényleg jó célok érdekében munkálkodunk.” Eközben kollégái elismerően megtapsolták. … Bernadett egy napon izgatott nyüzsgésre érkezett a földalatti bázisba. Mindenki a nagy hangár irányába tolongott. - Mi történt itt? –kérdezte meglepetten a kutatónő. - Mi sem tudjuk még. Az Öreg beszélni fog… Így hát a nő is a csapattal tartott. A hangárban felállítottak egy vetítővásznat is a hozzá tartozó projektorral. Több százan várták már kíváncsian, izgatott duruzsolással kísérve, hogy mi lehet az a fontos bejelentenivaló. Végre megérkezett az idősödő, de jó erőben lévő parancsnok, fellépett egy kis emelvényre, megköszörülte a torkát. Erre mindenki elhallgatott. - Üdvözlök minden kedves munkatársat! Nem akarom sokáig feltartani önöket, ezért rátérek a lényegre. A nyugat-európai központból kérték a segítségünket egy nagyszabású akcióhoz. Arról lenne szó, hogy sikerült megbízható információkhoz jutniuk, miszerint jövő pénteken Frankfurtban titkos találkozót tart a világ vezető bankárainak és tőzsdei befektetőinek színe-java. A téma állítólag az lesz, hogy miként lehetne mesterséges gazdasági

19






válság keltésével, és az ezt kísérő spekulatív tőkemozgásokkal átcsoportosítani a világ vagyonának még nagyobb részét önmagukhoz. - Még mint nem?! – kiabált közbe valaki. – Már úgyis náluk van legalább a háromnegyede. Pedig alig vannak néhány százan… - Jóval több, mint a háromnegyede… – korrigált Hardy. – Épp ezért nem hagyhatjuk, hogy megvalósítsanak egy ilyen alávaló tervet, amelynek világszerte több százmillió áldozata lehetne, munkanélküliség, éhezés, öngyilkosságok formájában. - Ezt tényleg nem hagyhatjuk! Mi a terv? - Ez egy kőkemény katonai akció lesz. Százával fognak nyüzsögni a fegyveres testőrök – a parancsnok bekapcsolta a vetítőt, melyen egy kastély alaprajza jelent meg. – A helyszín Frankfurt külvárosa, előkelő negyed. Összehangolt légi és szárazföldi támadást fogunk indítani, sajnos lehet számítani áldozatokra részünkről is. De ennél jobb alkalom nem fog adódni egyhamar a világ söpredékének kiiktatására – agitált Hardy, miközben mutogatta az ábrán a támadási irányokat. - Nehézfegyverzetet is bevetünk? – kérdezte lelkesen az egyik katonatiszt. – Gépágyúk, gránátok, páncélöklök? Mindent elsöprő frontális támadás? - Amink csak van… – bólintott Hardy, bár kevésbé lelkesen. - Pfff… – csóválta a fejét elégedetlenül Bernadett. - Mi a gond? – kérdezte meg a parancsnok. - Ez így olyan durva, agresszív, embertelen… – tört elő a nőből. – Úgymond gyilkosokat gyilkolni nem gyilkosság? És mi van, ha mi maradunk ott, vérbe fagyva? Nem tetszik ez a terv… - Van jobb ötlete? – kérdezte a katona, kissé ellenségesen. – Még mindig jobb megpróbálni, mint harc nélkül hagyni, hogy több millió embert elnyomorítsanak még inkább! - Azt nem mondtam, hogy hagyni kéne… – és előadott egy nagyszabású tervet. Amikor mindenki döbbenten, kérdőn nézett rá, szerényen hozzáfűzte: – Azt hiszem, valami regényben olvastam egyszer hasonlót… … - Szerény számításaim szerint, mire a világgazdaság, valamint a pénz- és tőkepiacok újra stabilizálódnak, az érdekeltségeinkhez tartozó bankok és alapkezelők legalább 5000 milliárd dolláros extraprofitra fognak szert tenni. Hétfőn kezdünk, uraim. Igyunk vállalkozásunk sikerére! – emelte magasba a legdrágább francia pezsgővel töltött kristálypoharát Mr. Showhair, a világ egyik leggazdagabb, de a vagyonát taglaló adatokat nagydobra nem verő üzletembere. Showhair úrral még soha életében nem fordult elő olyan, hogy ne jutott volna asztalára kaviár, lazac, szarvasgomba, vagy egyéb effajta ínyencségek, hogy ne hajthatta volna fejét nyugodt álomra valamelyik sok hálószobás kastélyában, így értelmezni sem tudta a papírjain csak absztrakt számok formájában szereplő várható következményeket, a munkanélküliség megugrását, az emberi tragédiákat. Meg sem kísérelte, egyáltalán nem érdekelte. Mosolyogva koccintott legjobb bankárhaverjaival, négyszemközt is váltott velük pár szót, amikor váratlanul szokatlan történésekre lett figyelmes. A kastély parkjában, egy szépen gondozott angolkertben, meglehetős fejetlenség tört ki. Csend volt, nem hallatszott lövések dördülése, de a járőröző testőrök sorra borultak arccal a földre. Akik még maguknál voltak, fegyvereikkel hadonászva igyekeztek rájönni, mivel és honnan támadták meg őket. Showhair az adóvevője után nyúlt, amellyel kapcsolatba léphetett az őrség parancsnokával.

20






- Mi folyik odalenn? – kérdezte mogorván. Irányító típus volt, nem kedvelte a váratlan helyzeteket. - Megtámadtak minket. Ha jól látom, valamiféle hangtompított kábítófegyverekkel. Minden irányból körbevehettek minket, bár jól álcázták magukat, mert nem látjuk őket – hadarta a főtestőr. - Akkor jöjjenek be, és zárják le az épületet. Az ablakok nyilván jobb fedezéket fognak nyújtani, ha meg akarnának rohamozni minket – a főbankár kezdett ideges lenni, hogy még mások munkáját is neki kell elvégezni. - Igenis! – érkezett a válasz. A bankárok az ablakokhoz tódultak, és aggodalmasan figyelték, ahogy a még eszméletüknél lévő testőrök futólépésben megindulnak az épület felé. Amint mindenki beért, az ajtók és ablakok elé fémrács ereszkedett, szinte lehetetlenné téve a bejutást. De Showhair akárhogy is meresztette szemeit, nem látott egyetlen támadót sem a park felől érkezni. Másvalami azonban elkezdte jobban aggasztani. Két nagyméretű, csapatszállító helikoptert pillantott meg egyenesen feléjük közelíteni, az ezzel járó mennydörgésszerű zajhatás is egyre erősebbé vált. - A picsába! – káromkodott. Egyre inkább elveszítette önuralmát. Megragadta az adóvevőt. – Két helikopter közeledik. A tető felől fognak támadni! És hívjon erősítést! - Igenis, megyünk a tetőre. Erősítést hívni… nos azt nem tudok. Ezen a nagyon rövid hatósugarú adóvevőn kívül nem működnek sem a vezetékes, sem a mobiltelefonok, és internet sincs… - Hogy az a… – nyomott el Showhair egy újabb káromkodást. Kezdte sejteni, hogy nagyobb a baj, mint amikor a globalizáció-ellenes tüntetők csürhéjét kell szétvernie a rendőrségnek a gazdasági hatalmak hivatalos találkozói alkalmával. A bankárok mindenesetre hamarosan meghallották a testőrség lépcsőn felfelé dübörgő futólépését. A helikopterek pedig egyelőre csak köröztek a kastély körül, csupán akkor lőttek egyet-egyet a kábítófegyverekből, ha tiszta célpontjuk volt. Újabb meglepetés érte a benn lévőket. A díszes tárgyalóterem ajtói alatt fehér füst szivárgott be, amely egyre könnyfakasztóbban csípte a bankárok szemét. Hamarosan köhögtek, fulladoztak, ömlött a könny szemükből. Ez csak fokozódott, amikor valaki kinyitotta az ajtót, és begurított még egy könnygáz-gránátot. Ha már Bernadett volt az ötletadó, nem tehette meg, hogy nem vesz részt a bevetésen. A pontosan kidolgozott forgatókönyv szerint addig vártak a kastély pincéjéhez titokban és egyetlen hét alatt rohamtempóban ásott keskeny alagútban, amíg kívülről nem jelezték nekik a helikopterek érkezését. Bár a dübörgésük által keltett remegést még odalenn is érezni lehetett. Addig bőven volt idejük üzembe helyezni a térerőnullázókat a mobiltelefonálás ellehetetlenítéséhez, és elvágni a kastély vezetékes kommunikációs vonalait is. A terv szerint a helikoptereknek a tetőre kellett csalniuk a maradék testőrséget. Így Bernadett és csapata talán szabadabban mozoghatott az épületben. De azért ugyanúgy óvatosak voltak, mindannyiukon golyóálló mellény feszült, és készenlétben tartották kábítólövedékes pisztolyaikat, de végveszély esetére „rendes” fegyvereket is vittek magukkal. Ezen kívül gázálarcot és infravörös éjjellátó szemüveget is. Halkan lopakodva, szisztematikusan derítették fel szintről szintre a kastélyt. Valóban majdnem mindenki a tetőn lehetett, mert csak elvétve kellett elkábítaniuk, majd megkötözniük egy-egy őrt. Éppen egy folyosókanyarulathoz értek, amikor Bernadett figyelmeztetőn felemelte a mutatóujját. Senki nem látott vagy hallott semmit, de azért megálltak, csendben maradtak. A nő a falhoz simult, egyszer csak villámgyorsan kilőtt a karja, elkapta egy épp előbukkanó testőr csuklóját, elrántotta maga előtt ellenfele kezét, miközben Bernadett a szabad karjával vállmagasságban kicsapott, kézéllel torkon találva a

21






testőrt. Azonnal kiejtette kezéből a pisztolyt, és harcképtelenné vált. Mindez nagyon gyorsan és csendben történt. Őt is megkötözték.

- Honnan tudtad, hogy jönni fog? – kérdezte egy társa suttogva. - Fogalmam sincs, csak egy megérzés volt – válaszolt a nő. - Jó a kung-fud! – dicsérték még meg. - Köszi. Régebben tanultam ilyesmit. De most már menjünk tovább, beszélgetni ráérünk később is. Amint már megfelelően megtisztították az épület alsóbb szintjeit, a fő konferenciaterem előtt elhelyeztek egy könnygáz- és füstgránátot, aztán a hatás fokozásaként be is gurítottak egyet. Tudták, hova kell menniük, hiszen a tervrajzokat megszerezték a városi építésügyi hivatalból. Azért az EPA-nek is volt bizonyos vagyona és befolyása, még ha nem is annyi, mint a vezető bankároknak. De most úgy tűnt, mégis sikerült túljárni az eszükön. Bernadett csapatának kisebb fele ezután gázálarcban és infraszemüvegben behatolt a konferenciaterembe. Itt nem sok dolguk akadt, nem ütköztek ellenállásba, a nagy hatalmú urak négykézláb, fulladozva próbáltak elbújni, de mivel nem láttak semmit, ez nehezen ment. A támadók viszont minden mozgolódást figyelemmel kísérhettek még a sűrű füstben is, hiszen az infraszemüveg a melegebb testek, például az emberek által kibocsátott hőt tette láthatóvá. A milliárdos bankárok hamarosan a bútorokhoz, radiátorokhoz bilincselve találták magukat. Csak biztonság esetére, nehogy meglóghassanak. Eközben a csapat másik fele a tetőfeljáratnak vágott neki, hátba támadva a még cselekvőképes testőröket. Ezek most két tűz közé szorultak, ha lefele mentek volna, lentről lőttek rájuk, a tetőn pedig a helikopterek miatt nem lett volna biztonságos. Hamarosan egy kupacban aludtak a kábítólövedékek hatása alatt, a tetőkijárat környékén. Amint minden ellenállás megszűnt, Bernadették jeleztek a helikoptereknek, amelyek leszálltak a tetőre. Ekkor felkísérték a megbilincselt bankárokat, betuszkolták őket a légi járművekbe, maguk is beszálltak, végül a két gép sürgősen elhúzott. Természetesen a legközelebbi EPA-bázis irányába. Egy műholdmentes negyedórát kihasználva le is szálltak a bázis álcázott hangárjába. … 22






A nyugat-európai EPA-bázison folyt az ünneplés. - Gratulálok, Sándorom! – dicsérte kollégáját az itteni parancsnok. – Igazán nagyszerű tervet küldtetek. Kicsit bonyolultabb volt ugyan előkészíteni, de a három irányból támadás ezzel a szakaszos időzítéssel, és hogy sose álltunk ki szemtől szembe velük, tiszta célpontot nyújtva, valóban annyira megzavarta őket, hogy szinte semmi veszteségünk nem volt, pár könnyebb sérülten kívül. - A hölgyé az érdem. Ő Teleki Bernadett, az egyik legjobb tudósunk. Biológus – mutatta be Hardy a kutatónőt. - És hadistratéga is egyben? – a német férfi kissé meghökkent ezen, nem feltételezte volna erről a magas, karcsú, törékenynek, békésnek, szelídnek tetsző nőről. – Csak azt nem értem, mire kellettek a kábítópisztolyok. Ezeket a mocskokat, akiket begyűjtöttetek, legjobb lenne kivégezni! - Én nem vagyok a vérontás híve. A mészárlás minket is minősítene, és nem pozitívan. Nincs valami módszer arra, hogy az ilyen, erkölcsi mélyponton lévő embereket valahogy szembesítsük azzal, hogy mit művelnek, műveltek? Amitől jobb belátásra térnének? Nekik is jár a megbánás és megbocsáttatás lehetősége, de persze ezt ki kell érdemelniük. Ezen gondolkozzunk… Egy ötletem máris van! – villanyozódott fel Bernadett arca. – Menjünk vásárolni! Az EPA-parancsnokok nem igazán tudták mire vélni, hogy Bernadett ragaszkodott hozzá, hogy egy olcsó élelmiszer-diszkontba ellátogassanak, ahol még ehhez képest is az alacsony árfekvésű élelmet gyűjtötte kosarába, nagy mennyiségben. Amint visszaértek a bázisra, nekiállt szendvicset készíteni, páran már csak kíváncsiságból segítettek neki, hogy vajon mire készülhet, így hamar végeztek. A szendvicseket tálcán bevitték abba a terembe, ahol átmenetileg a bankárokat tartották fogva. A testőröket természetesen otthagyták a kastélynál, ha magukhoz térnek, és valaki eloldozza őket, szabadon távozhatnak. - Na végre, valaki idetolta a pofáját! – üdvözölte a küldöttséget Showhair. – Azonnal engedjenek el minket, különben végük! - Nehogy azt higgye, hogy itt valaha is megtalálja önöket a rendőrség, vagy bárki más – válaszolt Hardy, fel sem véve a sértést. – És szerintem jobban is járnának, ha nem akarnának nyilvánosan megjelenni, azok után, amit az emberiség ellen szándékoltak elkövetni… - Ugyan, miről beszél? Mit tudhat rólunk? – legyintett a főbankár. - Sokat – mosolyodott el Hardy. – Ugyanis bepoloskáztuk a konferenciatermet. Úgyhogy mindent tudunk. Hamarosan nyilvánosságra is hozzuk… - Ezt nem tehetik! – vörösödött el Showhair feje. - Dehogynem. Addig is élvezzék vendégszeretetünket. A kolléganőm készített önöknek szendvicset. Bernadett és társai letették a tálcákat. A bankárok, akármennyire is felsőbbrendűnek gondolták magukat, már igencsak éhesek voltak. Szinte rávetették magukat az elemózsiára. De amit beleharaptak a szendvicsekbe, eltorzult az arcuk az undortól. Sorra köpték ki a falatokat, és öklendezve káromkodtak. - Mi ez a szar? – kérdezte meg végül egyikük. - Ez? Csak az átlagos jövedelmű családok egyik, kényszerűségből „kedvenc” elesége, mai szavatosságú leértékelt kenyér olcsó margarinnal és párizsival… Hogy egy kicsit közelebb érezhessék magukat azokhoz, akiket még jobban tönkre akartak tenni… Az EPA-tagoknak nem volt kedvük tovább társalogni ezekkel a sznobokkal, úgyhogy inkább kivonultak a cellából, rázárták a bankárokra, és saját köreikben folytatták az ünneplést. Volt mit, hiszen az EPA – nevéhez méltón – megakadályozott egy globális szociális katasztrófát.

23






Showhair és társai pedig kénytelenek voltak legyűrni undorukat, és elfogyasztani a parizeres szendvicset, ha nem kívántak éhen halni… … Hamarosan ki is találták a megfelelő büntetést a bankárok számára. Az egyik használaton kívüli hangárban kialakítottak számukra olyan unalmas, monoton, vagy épp idegőrlő, stresszes, de mindenképp rosszul megfizetett munkahelyeket, amilyeneken nekik köszönhetően a világ lakosságának nagyobb hányada kénytelen nap mint nap robotolni, ha épp nem munkanélküli valaki. Most a bankárok is csak akkor kaptak fizetést – nem sokat, csak amennyit bárki más kapott volna egy ilyen melóért –, ha keményen dolgoztak, és ezt a pénzt arra költhették a börtön boltjában, amire csak akarták. Showhair úr kellően meg is lepődött, amikor sikerült a teljes első fizetését elköltenie egyetlen vacsorányi márkás élelmiszerre. Utána kölcsönökből és kukázásból élt a következő fizetésig. Úgy tűnt, hogy tanult belőle, mert legközelebb már az ominózus párizsi is megfelelt kényes ízlésének… Mindezt videofelvételen rögzítette az EPA, és megosztották az interneten, a bankárok ellen szóló bizonyítékokkal egyetemben. Meglehetős tetszést arattak, napi több millió „lájk”kal… Azt ugyan senki nem sejtette, hogy kik vitték véghez ezt a nagyszerű akciót, de amennyire az átlagpolgárok tisztelni kezdték őket, annál jobban rettegtek tőlük a kizsákmányoló osztály tagjai… … Bernadett az erdőben sétált. Meglátogatta azt a helyet, ahol az idegenek űrhajóját találta. A sziklákban egy jókora mélyedés árulkodott annak korábbi pihenőhelyéről. A nő leült arra a kőre, melyen korábban a rajzát kezdte készíteni az azóta jelentősen megváltozott tájról. Belefeledkezett a még így is szép látványba. - Hölgyem! – szólította meg valaki. Bernadett felkapta a fejét, szétnézett, forgolódott, de senkit sem látott. - Bocsánat, a karkötőd vagyok… – mentegetőzött a hang. A nő ránézett a szecessziós motívumokra emlékeztető, virág- és indamintás, ezüstszínű karperecre, amit az űrhajóban talált, és azóta is szívesen viselt a szépsége miatt, egyéb jelentőséget nem tulajdonítva neki. De most eléggé megzavarodott. Konkrétan azt hitte, hogy ha a korábbi komplexusai nem lettek volna elegendőek, akkor most még jobban bekattant az agya, és már hallucinál is. - Nem képzelődsz, ne aggódj. És az agyad is sokkal inkább rendben van, mint korábban – érkezett a megnyugtatónak szánt válasz, de Bernadett továbbra is feldúlt maradt. - Mi a fene ez? – kérdezte meg a nő fennhangon, csak úgy saját magától. - Mindent elmagyarázok – ígérte a hang. – Én egy fejlett mesterséges intelligencia vagyok, az űrhajó afféle távfelügyeleti és távirányító rendszere, számos extra funkcióval. Csak egy példa: képes vagyok szinkronizálni magam az agyhullámaiddal, így kimondott szavak nélkül, közvetlenül is tudunk kommunikálni, ahogy azt eddig is tettük nagyrészt… Bernadett felidézte, hogy valóban előfordult, hogy ki sem mondott gondolataira reagált a hang, és már abban sem volt biztos, hogy valóban hallotta is azt, vagy pedig csupán a fejében „szólalt meg”. - Hát jó, akkor játsszunk ilyet – egyezett bele a nő. – Már elég régóta visellek, miért nem szóltál hamarabb is hozzám?

24






- A rövid előzmény annyi, hogy az űrhajóban lévő felfedezők, akármilyen nagy tudósok is voltak, mégis óvatlannak bizonyultak, amikor bolygótokra látogattak. Nálunk már sok-sok évezrede, mondhatni időtlen idők óta ismeretlenek voltak a betegségek, a felfedezők így elfelejtették számításba venni ezt az opciót, meg is támadta őket egy vírus nagyon hamar, és mielőtt gyógymódot fejleszthettek volna, meghaltak. Természetesen egyedül is haza tudtam volna vinni a hajót, de az volt utasaim parancsa, hogy ne tegyem, nehogy az otthoniak is a fertőzés áldozatául essenek. Inkább várjak, és adjak lehetőséget az elsőként rám találó intelligens lénynek arra, hogy együttműködhessünk, ha méltónak bizonyul erre. Az utóbbi időben felmértem az intelligenciád, az érzelmi fejlettséged, a mentalitásod, és nagyon meggyőző volt, ahogy újraélesztetted az energianövényeinket, vagy hogy lebeszélted a társaid más emberek meggyilkolásáról, még ha úgymond „meg is érdemelték” volna. Hosszú és rögös út áll még az emberiség előtt, mire méltóvá válhat a Galaktikus Szövetségbeli tagságra, de a potenciál megvan bennetek. A te személyiséged különösen meggyőző, ezért is fedtem fel a „kilétemet” előtted. Segíteni fogok neked, bármiben. - Mégis miben tudnál segíteni? - Én és az űrhajó sok olyasmire is képesek vagyunk, amiről ti még csak nem is álmodhattatok. Nem vettél észre magadon változásokat, amióta a csuklódon viselsz? Bernadett elgondolkodott, és rádöbbent, hogy azóta nem hord szemüveget, azóta még csak megfázva sem volt, éberebb, bátrabb, becsületesebb, őszintébb, magabiztosabb lett, olyan, amilyen mindig is szeretett volna lenni. - Ez mind te voltál? – kérdezte a nő, és közben az új énje felett érzett öröme mellett el is szontyolodott, hiszen eddig azt hitte, hogy mindezeket a pozitív változásokat saját magának köszönheti, még ha az okára nem is tudott rájönni. – Hát, ez nem tett jót az önbizalmamnak… - Semmiképp se keseredj el! Az, amilyen lettél, mind benned volt azelőtt is. Egyszerűen csak segítettem lebontani az elmédben a felhalmozódott rengeteg negatív környezeti behatás által épített gátlásokat. Ugyanazt csináltam, mint a ti pszichológusaitok, csak észrevétlenül, miközben aludtál. Amit elértél, a te érdemed, mert együtt dolgoztál velem, még ha nem is vetted észre tudatosan. Nem minden lélek engedi kihozni magából a jót. Bernadett ezt egy kicsit vigasztalás-szagúnak érezte, de azért szerencsére használt, megnyugodott. Ezután még beszélgettek arról, hogy a karperec és az űrhajó energiaellátását is olyan növények biztosítják, mint amit a kutatónő rekonstruált a DNS-töredékekből, továbbá Bernadett elméletben elsajátíthatta a hajó vezetését. Megvitatták filozófiailag az emberiség jobbá, etikusabbá tételének lehetőségeit, hogy miként lehetne kihúzni civilizációnkat abból a mélybe rántó örvényből, amelybe saját magát navigálta, és elhatározták, hogy közösen fognak nekivágni ennek a hatalmas, de nemes feladatnak. A nő jókedve és tettrekészsége csak visszatért… … Bernadett felült az ágyában. Fejét csóválva gondolt vissza meglepően színes, részletes és egyúttal roppant furcsa álmára, aztán a csekély fényben is halványan csillámló karkötőre nézett. Különös érzés fogta el, hiszen azok a pozitív változások, amelyeken átment, tényleg irracionálisan rövid idő alatt zajlottak le. Kiment az álom a szeméből. Felöltözött, kilépett a tornácra, hajnali 3-kor még teljesen sötét volt, ezt csak a szándékosan nem túl fényűző közvilágítás enyhítette. Elsétált a kultúrházig, ahol a titkos lifttel lejutott a földalatti bázis területére. Egyenesen a főhangárhoz ment, ahol még ilyenkor is dolgoztak a megszállott fizikusok az űrhajó nehezen kifürkészhető titkainak kiderítésén. - Jó reggelt mindenkinek! – köszönt a hangárba érve. - Jó reggelt, Bernadett! – viszonozták az üdvözlést. – Hogyhogy ilyen korán?

25






- Volt egy furcsa álmom – vallotta be a nő. – Bemehetek a vezérlőbe? - Csak tessék – engedte előre a hölgyet az egyik fizikus. – Még mindig nem jutottunk semmire. A hajó néma, és olyan anyagokból épült, amikből még mintát venni sem tudtunk, nemhogy megbontani a gépház burkolatát, vagy hasonlók. - Talán nem is lesz rá szükség – Bernadett nem akart többet mondani, mert tudta, hogy ha nem jár sikerrel, bolondnak fogják nézni. A nő a teljesen sima, egyszínű fehér vezérlőpulthoz lépett, és lazán elhúzta a karját fölötte. A háta mögött lévő fizikusok ijedten ugrottak egyet, amikor a hajótest enyhén megremegett, nagyon halk búgás keletkezett, és mindenhol fények gyúltak. A mennyezet kellemes pasztelles sárgás fényt bocsátott ki, pedig nem is látszott rajta semmilyen világítótest, mintha maguk a falak fénylettek volna. És ez így is volt. Az ajtók mellett kivilágosodtak az eddig tapogatással megkereshető szenzorok, a vezérlőpulton számos színes ábra, műszer és kijelző jelent meg, amelyeket a telefonok érintőképernyőihez hasonló módon lehetett kezelni. A vezérlő ék alakban összefutó első két oldalfala pedig mintha átlátszóvá vált volna, mint egy ablakban, megjelent a külső környezet, a hangár képe. Lehet, hogy az is csak egy óriáskijelző volt, és vetített képet adott, de ez a lényegen nem változtatott. - Ezt hogy csinálta? – kérdezték a fizikusok szinte egyszerre, leesett állal. - Végig nálam volt a kulcs, de nem tudtam, hogy az… – Bernadett kissé zavartan mentegetőzve mutatott a karperecre, ő maga is kellően meg volt lepődve, tán még szeppenve is, hogy tényleg működött a dolog. Viszont immár teljesen más szemmel nézett a mesterséges intelligenciát rejtő ékszerre is. - És hogyan jött rá? - Ő szólt, akármilyen furán hangzik. Álmomban megmutatta, hogy kell vezetni… Ez valóban szokatlanul hangzott, de a fizikusok látták a meggyőző eredményt, így ezt nem tették szóvá. Roppant izgatottá váltak, hogy kipróbálhatnak végre mindent, Bernadett kicsit el is szomorodott, amikor közölte szándékát. - Szeretném először egyedül kipróbálni… – látta a férfiak arcán, ahogy a nagy lelkesedés hirtelen átmegy türelmetlen csalódottságba. – De megígérem, hogy visszajövök, és utána mindent alaposan megvizsgálunk. Így rendben lesz? - Persze, igen, hölgyeké az elsőbbség… – válaszolták nem túl meggyőzően, de azért elkezdték kipakolni a kintről érkező áramra kötött hosszabbítókat, műhelylámpákat, mivel már láthatóan nem volt rájuk szükség. Amint elérkezett az első kémműhold-mentes időszak, elhúzták a hangár tetejét borító focipályát. Bernadett pedig az ujjait a vezérlőpult fölött lebegtetve – hiszen még hozzáérnie sem kellett –, finom mozdulatokkal bezárta a hajó külső ajtaját, aztán felemelkedett. Látta az ablakból, ahogy a lent maradt fizikusok szájtátva figyelik a mutatványt, de aztán a hangár visszazárult. A nő néhány ujjmozdulattal elérte, hogy a jármű elinduljon, és emelkedjen. Nemsokára arra is rájött, hogy meg se kell mozdulnia, elég rágondolnia, hogy merre szeretne haladni, és a hajó követte az utasításokat. Hamarosan a világűrben találta magát. Egész Európát szemügyre vehette innen. A nyugati felén még sötét volt, és a mesterséges fények mutatták a kisebb-nagyobb emberlakta települések vagy ipartelepek helyét. De keletről a szürkületi zónát követve fokozatosan egyre inkább előrenyomult a napfényes terület, hamarosan a Kárpát-medencét is elérte. Lenyűgöző látvány volt, ahogy a hegyek először hosszú, majd egyre rövidebb árnyékot vetettek a szomszédos völgyekre, medencékre, ahogy a Nap egyre magasabb szögből szórta sugarait. Bernadett gondolt egyet, és máris a Hold mellől figyelhette meg a „Teliföldet”. Az űrhajó hihetetlen gyorsulásra és sebességre volt képes, miközben a bent lévők ebből semmit sem vettek észre. Szinte már zavaró volt, mintha csak tévében látná az ember. - Átengedhetek egy kicsit a gyorsulási és tehetetlenségi erőkből – szólalt meg a karkötőbe rejtett mesterséges intelligencia a fejében.

26






Innentől kezdve Bernadettnek egy kicsit kapaszkodnia kellett, ha gyorsultak, lassultak, vagy irányt váltottak. „Így sokkal élethűbb – gondolta, majd hozzáfűzte – Tényleg igaz volt minden, amit álmomban mondtál. Köszönöm, hogy a társad lehetek!” – a nő már pontosan tudta értékelni a karperec és a hajó minden nagyszerűségét. - Nincs mit, megérdemled. Bernadett elmosolyodott. Jól esett neki az elismerés. Megállította a hajót, a fékezéstől egy szőkésbarna hajtincs ismét a szemei elé hullott, de úgy hagyta. Sokak szerint jól állt neki. A távolban lévő Földre pillantott, a háttérben a csillagok pettyezte feketeséggel, és eszébe jutott egy dal. Meglepetésére új „társa” azonnal elkezdte lejátszani a vezérlőben az OMD: Walking On The Milky Way című, meglehetősen stílszerű számát. A látvány gyönyörű volt, de egyúttal iszonyú magányos is. Ennél távolabb a többiektől nem járt még ember soha sem. De Bernadett már tényleg sokat erősödött lelkileg, amióta ezt a hihetetlen felfedezést tette az erdőben. Már nem érezte magát kényelmetlenül attól, hogy nincs más ember körülötte, egyedül is képes volt létezni, de természetesen ettől függetlenül tudta és érezte is, hogy nem a magány az emberek ideális állapota. Pont ezért szomorította el, hogy nem is kell túl messzire menni a Földtől ahhoz, hogy nyilvánvalóvá, szembetűnővé váljon parányisága, törékenysége a környező világegyetem hatalmasságához képest, eközben tudva azt, hogy az emberiség egyáltalán nem tesz meg mindent azért, hogy békében és harmóniában éljen egymással és a bolygójával. Ekkor tudatosult benne a hatalmas felelősség is, amely ezzel a nagyszerű földönkívüli technológiával együtt jár, amelyet ezáltal magára vállalt. De már nem rémült meg ettől, tisztában volt saját erényeivel és hiányosságaival, készen állt tovább fejlődni, és addig is minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy bölcsen használja fel az ölébe hullott hatalmat. - Menjünk haza, vissza az EPA-bázisra. Sok feladat vár még ránk – mondta ki hangosan Bernadett.

27






A hajót vezérlő mesterséges intelligencia teljesítette a kérést, közben roppant elégedett volt egykori tulajdonosai jelenkori örökösével, büszke volt rá, hogy jó kezekbe került.

Regőczi Gergely

v1.00 : Budapest, 2013. 12. 12. v1.05 : Budapest, 2013. 12. 15. v1.06 : Budapest, 2013. 12. 23.

28

E.P.A. Sci-fi novella Budapest 2013

Recommend Documents