REFORMÁTUS ÉLET A
R. K. E.
E G Y H Á Z I
L A P J A JÚLIUS 2011
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Ef. 2,8
2011. július
Református Élet
„Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ug yanaz” Az ünneptelen félév ünneppé válása… A cím felett idézett Ige a Zsidókhoz írt levél 13. része 8. versében olvasható. Ez jelenti azt is egyben, hogy nincs ünnepi Jézusunk, vagy vasárnapi Jézusunk, hanem mindig, a hétköznapokban is, az ünneptelennek nevezett félévben is ugyanaz a megváltó Urunk van, Aki által Isten naponta szól hozzánk, ha színe elé járulhatunk imádságban, csendes percek alkalmával, istentiszteleteken vagy akár munka, fáradság közben is felsóhajtunk Hozzá vagy hálát adunk Neki este, a nap befejeztével. Így a karácsonyig ránk következő félévben Isten útján épp olyan bátran járhatunk és Ő épp olyan közel van hozzánk, mint az ünnepek magaslatán. A 18. Zsoltár 31-33-ik verseiben ezt olvassuk: “Az Istennek útja tökéletes, az Úrnak beszéde tiszta, paizsuk ő mindazoknak, akik bíznak benne.(31.vers) Mert kicsoda Isten az Úron kívül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kívül? (32. vers) Az Isten, aki felövez engem erővel és tökéletessé teszi utamat.” (33. vers) A fentiekben a zsoltáríró király bizonyságot tesz arról, hogy az Isten által kijelölt úton járni szabad, járni kell és elkerülése csak bajt okozhat. Isten útja tökéletes, azon járva a hívő ember, te és én elérjük célunkat. A legrövidebb és legbiztonságosabb úton vezet Ő bennünket. A mai modern ember, különösképpen az autóvezetők viszonylag kis költséggel beszerezhetnek maguknak un. GPS (Global Positioning System = Világméretű Helymeghatározó Rendszer) készüléket, ahol egy kis képernyőn kinagyított térkép mutatja a beprogramozott utat, sőt: anyanyelven egy hang minden fordulónál és útkereszteződésnél bemondja az adatokat. Jelzi és mondja a készülék a célhoz érésig az út jellemző adatait. Mindezt 24 műhold együttes munkájával képes véghezvinni a kis szerkezet. Istenünk a mi életutunkat, az üdvösségre vezető utat nem ilyen emberkéz által készített szerkezetek által mutatja meg. Egyszerűen kijelentett Igéje által, a Szentírásban ad elénk egy sokkal tökéletesebb útmutatót. Azt is olvassuk a 31. versben, hogy: „az Úr2
nak beszéde tiszta”. Az előbb említett szerkezet is képes „beszélni” egy géphang által. De Isten beszéde élő és ható, Ő beszél hozzánk, Aki nekünk a legjobbat akarja, amikor tisztán és elegyítetlenül a célhoz akar vezetni bennünket, figyelmeztetve arra, hogy mennyi nem tiszta beszédet hallunk és hogy azokra ne hallgassunk, még ha annyira késztetők is. Véd bennünket a legtökéletesebb paizzsal. Nem kell más védelmet keresnünk, Isten gondviselésében csak bízni kell. Ez a kapcsolódási pont. Isten a bizalmat, a hitet komolyan veszi, kegyelmét egyedül hit által engedi működtetni. Az ünnepeken sok erős hittapasztalattal gazdagodtunk és ami a legszükségesebb, bizalmunk is erősödött. Az teszi ünneppé az ünneptelen félév napjait is, hogy megtapasztaljuk, hogy Isten igenis, komolyan vesz bennünket, akár gyermeki ragaszkodásunkat is Őhozzá, bármilyen életkorban is vagyunk és segít, gondot visel ránk, képes örömöt hozni életünkben a legnagyobb próbatételek közepette is. De vigyáznunk is kell a különös erősítés ilyen szünetelése idején arra is, amit a 32. zsoltár vers említ. Nehogy valamilyen tévtanítás ejtsen kísértésbe bennünket. Ezekből van bőven a mai világban és a hírközlő szervek, a tévé, rádió, újságok, Internet nem válogat, és közöl mindent, ami érdekét, bevételét növelheti. Egy nagy válogatás, szelekció szükséges, hogy a tévtanításokat, káros hatásokat kiszűrjük életünkből, gyermekeink vagy akár unokáink életéből, mert rájuk sok ilyen veszély leselkedik. Csak egyedül az élő Istenben bízhatunk, rajta kívül teremtményben vagy elképzelt erőkben vagy különösen a gonosz erejében nem szabad bízni, mert az életellenes, Istenünkkel szemben áll, tehát velünk is. Végezetül áldott útmutatást ad a 33. vers is. Hiszem és hisszük mi, Krisztuskövetők, hogy a Szent Lélek erejével ruház fel bennünket Istenünk utunkon, ha ezt buzgón kérjük és minden alkalommal ezért hálát adunk. Földi életünk minden napja ünnepnap, ha Istennel járunk és lakozunk. Dr. Csete Szemesi István
Református Élet
2011. július
Az irgalmas samaritánus Lekció: Lukács 10: 25 - 37 Textus: Lukács 10: 37 b
M
ostanában a konfirmandus fiatalokkal a szeretet nagy parancsolatáról beszélgettünk, így került elő az irgalmas samaritánus története is. Ez a történet nagyon egyszerű, mégis hihetetlenül mély és sokatmondó. Immár több, mint 2000 év óta, azóta hogy Jézus elmondta, semmit sem veszített érvényéből, ma is, egy az egyben, reánk is érvényes. Szinte halljuk Jézusnak az utolsó mondatát, amint visszhangzik a fülünkben és visszhangzik a lelkünkben: ,,Eredj el, te is hasonlóképpen cselekedj!”
jon mi motivál, mi mozgat, amikor felszólalunk, vagy épp nem szólalunk fel egy-egy presbiteri ülésen elmondjuk azt, amit elmondunk? Vajon mi lakik a szavakon túl, lelkünk mélyebb rétegeiben? Jézus ezekbe a rétegekbe belelát.
,,Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?,, Első hallásra azt gondolnánk erről az írástudóról, hogy: na ez igen… ez aztán egy valóban vallásos, egy valóban hívő ember… Hisz ezt az embert nem a mindennapok apró-cseprő dolga érdekli, hanem az örök élet nagy titkát kutatja…
Ennek ellenére érdekes módon türelmesen és korrektül válaszol az őt megkísérteni akaró írástudónak. Elmondja a törvényeket, de az írástudó mondhatnánk azt, hogy tovább okoskodik: ,,De ki az én felebarátom?” - ,,mert igazolni akarta magát” - így van megírva. Jézus azonban nem veszíti el a türelmét, hanem szeretettel válaszol tovább és elmondja a Szentírás egyik gyöngyszemét, az irgalmas samaritánus történetét. Számára fontos ez az írástudó is, úgy ahogy van. Mert nem biztos, hogy olyan boldog ez az írástudó ember, aki amúgy nagy tudású, de állandóan fontoskodik és igazolni szeretné önmagát… Inkább valami bizonytalanság van a lelke mélyén. Hátha változik valami benne, hátha valamit megért a lényegből… - gondolhatta Jézus, amikor belefog a példázat elmesélésébe.
Igen ám, csakhogy ezt az embert nem az őszinte érdeklődés vezérli, nem azért kérdezi Jézustól ezt a kérdést, mert lelki szomjúság van benne, mert valóban élet – halálkérdés számára, hogy elnyerje az örök életet és ne az örök kárhozatra jusson, hanem azért, hogy „megkísértse őt”. Egy másik történetben a Sátánról olvassuk azt, hogy kivitte Jézust a pusztába, hogy megkísértse őt, hogy tőrbe csalja, hogy kifogásokat keressen tanításán és működésén.
Olyan csodálatos azt látni, hogy Jézus olyan emberekben, olyan helyzetekben is tud változást hozni, ahol mi már úgy érezzük, hogy nem tudunk. Mi széttárjuk kezünket és feladjuk vagy már csak imádkozni tudunk értük, és akkor jön Jézus és mint a víz megporlasztja a kemény kősziklát. Ezért nála nincsenek reménytelen emberek vagy reménytelen esetek. Mert ami nálunk, embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges.
Mit üzen számunkra ez a része a történetnek? Talán azt, hogy Jézus sokkal mélyebbre lát bennünk, mint ahogy azt mi gondolnánk, sejtenénk. Ő nem csak szépen megkomponált mondatainkat látja, hanem a szándékot, a lelkületet is, ami mögötte van. Vajon milyen lelkülettel jövünk ide a templomba vagy egy-egy bibliaórára Igét hallgatni? Vajon ott van-e bennünk az a gyermeki bizalom, az a pozitív viszonyulás, hogy Uram, nyisd meg a lelkem, mert tudom, hogy ma is elkészítettél valamit számomra és nem engedsz üresen hazamenni, vagy inkább kifogásokat, tévedéseket keresünk, boncolgatjuk az elhangzott mondatokat és talán épp ezzel akadályozzuk meg a Lélek munkáját, hogy a lényeg eljusson szívünk közepéig. Vagy va-
Az irgalmas samaritánus példázatát ismerjük. Vajon mi volt a különbség az a három ember között, akik mindhárman látták a bajba jutott embert, mégis csak az egyik tett valamit érte? Nem az, hogy a samaritánus jobb ember volt, mint a pap vagy a lévita. Inkább az, ahogy hozzáálltak ehhez a helyzethez. A rablók által kifosztott ember, már fél holt volt, félig már halott. A pap és a lévita ezt látta meg benne, azt hogy ez az ember már félig meg van halva és nekik a szigorú mózesi törvények szerint nem volt szabad halott embert érinteniük, mert vallásilag tisztátalanná váltak. A samaritánus viszont azt látta meg a bajbajutott emberen, hogy félig még él. Igaz, hogy félig már meghalt, de félig még él, talán van még remény, hogy
De nézzük csak meg, hogy jön elő ez a történet, minek az apropóján is mondja el Jézus? Egy törvénytudó áll oda Jézus elé és egy nagyon megható kérdést tesz fel neki:
3
2011. július
Református Élet
tudjuk, hogy mire költi azt a pénzt, vagy ki tette ki az útra, hogy kolduljon? Ravasz László erre egy nagyon érdekes választ adott, azt felelte, hogy ő személyesen szokott adni a koldusnak, mert tudja, hogy az az ember talán csak így tud megmelegedni belülről, csak Vajon a mi látásunk milyen? A gonosznak, így tud egy kissé felmelegedni a lelke, ha érzékeli, mindenképp az a célja, hogy ne az élet pártjára áll- hogy valaki odadobja neki azt a pénzecskét. junk: ne lássuk meg a másikban a jót, csakis a rosszat, ,,Eredj el, és te is hasonlóképen cselekedj!” ne segítsünk senkin, mert nem érdemes, ne fogadjuk el a gyermekáldást, mert nagy teher, mondjunk le ma- mondja Jézus a példázat végén. Nem ugyanígy, hisz gunkról is, mert úgysem vagyunk rá képesek – ilyen az élet ezerféle helyzetet hoz elénk, hanem hasonlóés hasonló gondolatokkal ostromol nap mint nap. De képpen, hasonló lelkülettel, hasonló hozzáállással, ott van a másik oldal is, a jézusi oldal, az élet oldala és mint ahogy azt az irgalmas samaritánus tette. Ennek az irgalmas samaritánus példázatán keresztül biztat, az embernek nem maradt fenn a neve a Szentírásban, sem a vezetékneve, sem a keresztneve, mégis talán a hogy érdemes inkább ezt választani. legszebb jelzővel illetik: irgalmas samaritánus. Persze óriási kérdés manapság, hogy hogyan És mit mond Jézus? „Boldogok az irgalmasegítsünk úgy, hogy az jó legyen, kin segítsünk és kin ne segítsünk? Erre én nem tudom a választ, ezt ki- sok, mert ők irgalmasságot nyernek.” Amennyire mi ki beszélje meg az Úr Istennel. És mindenképp hall- tudunk irgalmasok lenni, úgy irgalmaz majd Isten is gassunk a szívünkre és meg fogjuk látni, hogy ki is nekünk. Ez vezéreljen bennünket miközben járjuk mi a mi felebarátunk, aki ránk vár, akihez nekünk kell is a Jeruzsálem és Jerikó közötti útvonalat, melyet odahajolni. Egyszer a nagynevű református püspök- földi életnek hívunk. Ámen. től Ravasz Lászlótól valaki megkérdezte, hogy vajon S. Réti Katalin lp. kell-e segíteni például egy kolduson, akiről azt sem felgyógyul, hogy visszatérhet családjához, akik várják. A samaritánus az élet pártján állt - ezért hajolt le érte, ezért tette szamarára, ezért fizetett a fogadósnak, ezért tudott áldozatot hozni.
A (Presbiter tovább-) Képzés szükségessége! Kedves testvérek az Úr Jézus Krisztusban! Ismét szükséges írnom. Május 4-én Presbitertalálkozó volt Feketicsen. Hála ezért Istennek, mert ez a hitben és Jézusban való növekedési szándékunkat fejezi ki. Az egész találkozó építő jellegű volt, azonban főleg Egyházunk világi törvényeire, szabályzataira vonatkozó előadások hangzottak el. Szó se róla ez is szükséges, de ráépülve az Igére, a kősziklára, aki a Krisztus Jézus! A következőkből ki fog tűnni, hogy nem csak a presbitereknek (és lelkészeknek) van szüksége (tovább) képzésre, hanem a többi tanítványnak, azaz minden egyháztagnak is, sőt... Tetszik ez nekünk vagy sem, úgy kell erre tekintenünk, hogy üdvösségünk, Isten országába való bemenetelünk függ(het) ettől! Ide kívánkozik az Ige, melyet a Püspök úr a megnyitóban idézett, Fil. 4,8: „Végezetre atyámfiai, ami csak igaz, ami csak tisztességes, ami csak 4
igazságos, ami csak tiszta, ami csak szeretetre méltó, ami csak jó hírű, ha van valami erény, és ha van valami dicséret, azt gondoljátok meg.” (megjegyzés: a bibliai idézetek a Kecskeméthy fordításból valók). Ezt kell cselekedjük vagy legalább is ebbe az irányba kell haladnunk. Minél gyorsabban, annál jobb! Mert ha ez meglett volna az egyházunkban, akkor nem történtek volna zűrzavaros gazdasági és egyéb dolgok... Ahhoz, viszont, hogy ezek meglegyenek és „szokásunkká váljanak”, (tovább) képeznünk kell magunkat. Ez az üzenete a következő Igének is: Zsid 6,1: „Ezért elhagyván a Krisztusról szóló elemi tanítást, térjünk a tökéletességre; és ne vessünk újból alapot a holt cselekedetekből való megtéréssel, és az Istenben való hittel, (Zsid 6,2) keresztségekről szóló tanítással, kézrátétellel, halottak feltámadásával és az örök ítélettel.” Pál apostol ezt a zsidóknak szánta, akik ismerték az említetteket az ószövetségi tekercsekből. Ezért az „elhagyván... elemi tanítást” a
Református Élet
2011. július
zsidóknak szól és azoknak, akiknek az Isten Igéjéből és Igaz üzenetéből (a Bibliában, el nem ferdített) megfelelő alapja van. Ahol ez az alap nincs meg, ott bizony alapképzésre és azután továbbképzésre is szükség van. Ismételten, az üdvösségünk és a mennybemenetelünk miatt, mert az a tét! (a kiemelést olvasd egybe). Ez mindenkit érint! És talán ezért, mindenkit érdekel is!(?) Bár nem ez a fő téma, de ez is alátámasztja a képzés, az Isten igéje megismerése és az abban való jártasság, szükségességét. Lássuk a Ján.3,3: „Felelt Jézus és azt mondta neki: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újjá nem születik, nem láthatja az Isten országát.” és a Ján.3,5: „Felelt Jézus: Bizony, bizony mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába.” A szellem - lélekkérdés sem téma, de, hogy látsszon nem általam került az igébe, ide másolom a görög szövegből, csak a szellem szót: Ján. 3,5: „...πνεύματος, (πνεύμα=pneuma=szellem)...” Biztos jó (lenne) tudni, hogy az Igékben mi található az újjászületésről, mégpedig a Szellemtől?! Ezért (is) kell a képzés és továbbképzés... Húsvétkor, több eset által mutatta meg az ÚR, mennyire „elgondolkodtató” a hittel kapcsolatos helyzet. Csak két esetet említek a négy-ötből. Ezek szereplői megkeresztelkedett és valamely valláshoz tartozó gyerekek és felnőttek voltak. Tehát, ebből a szempontból minden rendben van. De kérdezhetnénk: elegendő ez? A húsvéti locsolkodás az emberi kapcsolattartásról is szól. Az egymásra figyelő beszélgetések alkalmat adtak, Húsvét lévén („még szép”), a vallásos témákról való véleménycserére is. Egyik helyen, így került sor arra, hogy a házigazda elmondott egy „vallásos” viccet, melynek lényege az, hogy egy igazhitű és egy hitetlen meghalnak. Az első a mennybe kerül, de mivel nem lát ismerősöket, nagyon elszomorodik... A hitetlen, aki a pokolba kerül, a sok ismerőssel összefogódzkodva örömtáncot jár!(???)... Röviden azt mondtam, hogy ezzel még viccelni sem jó, mert semmi köze sincs a Biblia, erről való tanításához. Mivel, sajnos, részletesebb magyarázatra nem volt idő, Jézus szavaival „.... vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.”, raktam helyre a pokolról alkotott „csábító” képet. A másik eset a házunk előtti park-játszótéren történt. A gyermekek „színes tojás” (szerb nyelvről fordítom) fogócskát játszottak: A „fogó”, ha eltalálta a padon ülő valamelyik gyermek (előre megbeszélt) „tojás”-színét, az felugrott, a fogó meg kergette.... 5
stb. A „színes tojások” mellett lévő két padon, a szomszédaink ültek. Én az egyik csoporttal szemben, állva beszélgettem. És akkor mit hallunk: „kop-kop”mondja a fogó, „ki az?”- kérdik a gyermekek a padról. Mire a fogó ezt válaszolja „az ördög a mennyből”(?). Azonnal odamentem a gyerekekhez és mondtam, hogy itt valami nincs rendben. Erősködtek, hogy ezt így kell mondani, mert ők ezt így hallották. Mivel, öt éves és ötödik osztályos gyermek is volt a játszók között, ezt mondtam nekik: az ördög valamikor régen, egy volt az angyalok közül, de mikor fellázadt Isten ellen, követőivel együtt ki lett dobva a mennyből és a bűnös emberiség felett uralkodott. Jézus Krisztus a kereszten való áldozatával és feltámadásával az ördög hatalmát megsemmisítette. Húsvétkor erre emlékezünk! Bár az ördög a pokolba való, játék közben azt se mondjátok, hogy „az ördög a pokolból”. Jobb ha kitaláltok valami mást. Sajnos aznap, inkább halkan, de a régi szöveget mondták. Lehet, hogy a többi felnőtt „csuda nagy toleranciája” miatt is, mert (összefoglalva) az volt a véleményük: „gyerekek, majd kinövik”... Imában az ÚR elé vittem a dolgot, és pár nap múlva azt hallottam, hogy a fogó válasza „a messzi nyuszi”- (zeka iz daleka) -ra változott! Ez is jó ok arra, hogy dicsőítsük az Istent, ugye hogy? Tehát: Hallelujah!!! Az előzőekből, magyarázat nélkül is, látszik a képzés, felkészültség szüksége, mindenkire vonatkozóan, mert akkor ez történik: Jak 4,7: „Engedjetek tehát az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.” Nézzük meg még Pál és Péter apostol presbiterekre vonatkozó üzenetét: 1Tim 5,17: „A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.” és 1Pét 5,1: „A presbitereket, kik köztetek vannak, kérem én, a presbitertárs és a Krisztus szenvedéseinek tanúja, ki a megjelenendő dicsőségnek is részese vagyok: (2) legeltessétek Istennek köztetek levő nyáját, gondját viselvén nem kényszerítésből, hanem örömest; nem is rút nyereségvágyból, hanem kész indulattal; (3) nem is úgy, hogy uralkodjatok gyülekezeteiteken, hanem úgy, hogy példaképei legyetek a nyájnak; (4) így mikor megjelenik a főpásztor, elveszitek a dicsőségnek hervadhatatlan koronáját.” Csak annyit fűznék az idézetekhez, hogy igét hirdetni és Isten igazságát tanítani, nem csak szószékről lehet. Ugyanis, dicső Megváltónk, mennybemenetele előtt, ezt mondta: Máté 28,18b: ”...Nekem adatott minden teljhatalom mennyen és földön. (19) Elmenvén tehát, tegyetek
2011. július
Református Élet
tanítványommá minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának és a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevébe.” Láthatjuk az Úr Jézus Krisztus azzal bízott meg mindenkit - aki Őt, mint megváltóját, a szívébe fogadta -, hogy menjen el, menjen ki a bezárkózottságból és mondja el mit tett Ő érettünk a kereszten, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. Az fentiekben nem a saját tudásommal szándékoztam dicsekedni, már csak azért sem, mert az ÚR bölcsességéből merítettem az Igéken keresztül. Tehát Ővele, a megtestesült Igével, az Úr Jézus
Krisztussal dicsekszem! Erre biztatok minden kedves testvért! És arra, hogy inkább keressük, mint kerüljük az Igében való képzést. És akkor, minden bizonnyal, megkapjuk az épülést és növekedést az Úr Jézus Krisztusban. Ehhez kívánok mindenkinek áldást, békességet az életében, Istentől! Testvéri szeretettel: Cirják István, szabadkai presbiter
A kAtekizáció gAzdAgít A Nagybecskereki Református Egyházközség Presbitériuma a lelkész javaslatára adakozást hirdetett a nagybecskereki egyháztagok között azzal a szándékkal és céllal, hogy az adományok gyűjtésével csökkentsük a katekizációk költségét a Központi Otthon számára. A gyülekezetünkben már be is indult a gyűjtés. Van már liszt, cukor, méz, írószer, füzet, befőtt, de levestészta és egyéb tészta is 75 tojásból. Az asszonytestvérek megbeszélték, hogy ők így is szeretnének adakozni. Megszerveztük és elkészült a tészta is. Nagybecskereki szeretettel is fűszerezve lesz a leves idén Bácsfeketehegyen. Egyben szeretnénk, ha többi gyülekezetünk is csatlakozna hozzánk. Ha az első csoport már nem is élvezné időszűke miatt az összegyűjtött javakat, gondoljunk arra, hogy itt van még két csoport, valamint a női csendesnapok, presbiterkonferenciák, lelkészkonferenciák és a Zsinati Tanács gyűlései. Hogy miért adakozzunk a katekizációkra? Mert a gyülekezetek így magukénak érzik a táborokat. Legtöbbször az adakozók hozzátartozói vesznek részt ezeken. De elgondolkodtat ez más adakozót is, hogy ha már adakozott, akkor az ő gyermeke, rokona, unokája, szomszédgyermeke miért ne menne, és elküldi a katekizációkra. Ezzel, tehát népszerűsítjük is a katekizációkat. Egy-egy gyülekezetben 20-20 adakozó anélkül, hogy házi költségvetése megérezné, gond nélkül összegyűjthet 100 kg burgonyát, káposztát, sárgarépát vagy egyebet. Ezzel sokat segítünk a Központi Otthon költségvetésén is, amelynek vezetősége így más célokra, vagy a katekizáció más költségeinek fedezésére irányíthatja át pénzeszközeit. Én, mint lelkész a gyakorlati teológia megvalósulásaként is tekintek e gyűjtésre, mely ráadásul összeköti a gyülekezeteket is. A hívek pünkösdkor a perselypénzt Pacsérra irányítják, és gondolom a Pacsériaknak ez jól esik, de a többieknek is, mert ez az egység, ez kovácsol össze. (Itt szeretném biztosítani a pacsériakat az együttérzésünkről)
6
A pünkösd utáni vasárnapi perselypénz összegyűjtése is helyénvaló, mert szükség van rá. Szerintem a természetbeni gyűjtés és ezek a perselypénzek nem „veszélyeztetik” egymást. 2009-ben Nagybecskereken a parókia folyosójára egy asztalra gyűjtöttük az adományt, és listát készítettünk róla. E listát átadáskor aláírattam Harangozó László lelkésszel, és utána kifüggesztettem a hirdetőtáblára. Nem volt egy szem kétely sem a hívekben, hogy az adományok nem érkeztek meg. A termények mellett gyűlt egy kevéske pénz is. Nem a pénzt gyűjtöttük, ez ki is volt hangsúlyozva, mégis gyűlt. Az Úr akarta így, mert éppen a szállítási költségre volt elég. Így a szállítás sem gond. Egy dologra kell csak ügyelni: hiányos füzetet, törött ceruzát, ollót, lyukas labdát, romlott élelmiszert, pillés lisztet, nyers húst ne gyűjtsünk. Azt hiszem nem kell részletezni, hogy miért. 2009-ben Nagybecskerek megmutatta, hogy meg lehet szervezni egy sikeres gyűjtést probléma nélkül. Mutassa meg most ugyanezt az egész Országos Egyház. Kérem támogassák ezt az elképzelést. Még van idő megszervezni. Köszönöm. Hozzáfűzöm még, hogy lelkésztestvéreimnek is írtam egy hasonló levelet a gyűjtés támogatására való felkéréssel. Nekik utóiratként ezt fűztem hozzá: „Egy humoros gondolat jutott eszembe az adakozás nagybecskereki hirdetésekor: a termények, élelmiszerek, írószerek, játékok mellett gyermekeket is lehet gyűjteni és küldeni a katekizációkra.” Miért írtam ezt le? Mert tíz éve még csoportonként több, mint száz gyermek vett részt a katekizációkon, most pedig jó ha vannak harmincan csoportonként. Pedig a heti 500 dináros szállásköltségre, a szállásra, étkezésre, és az elérhetőségre igazán nem lehet panasz. Kedves testvéreim, küldjék hát a gyermekeket a táborainkba. Mgr. Th. Kiss Nándor Ref. lelkész
Református Élet
2011. július
Evangelizációs hétvége Nagybecskereken
M
ár ötödik alkalommal szervezzük meg a Bibliaszövetséggel közösen az evangelizációnkat. Ez az alkalom rendszerint egy pénteki bibliaórából és egy szombatnapi csendes napból, valamint a vendéglelkész vasárnapi igehirdetéses szolgálatából áll. Az idén, május 27-28-án is így volt ez. A keresztyénségünk témája köré fonódtak az előadások, bizonyságtételek szombaton a mintegy 65 résztvevő számára. Jelen voltak a módosiak, a bácsfeketehegyiek, torontálvásárhelyiek és Csantavérről egy testvérünk. Együtt örvendeztünk és dicsértük az Urat. Sajnos, gyülekezetünk kicsiny létszámú, így nem tudja egész Országos Egyházunkból fogadni a testvéreket, de erre vannak bácsfeketehegyi alkalmak is. Ugyanakkor szomorú, de imádságos szívvel vettük tudomásul, hogy tavaly többen gyűltünk össze.
Pénteken Mikolicz Gyula BSz titkár és Sípos Aba Álmos lelkész társaságában bibliaórát tartottunk Módoson, a szórványban. Ugyanekkor Nagybecskereken Margit István ÉBA titkár tartott bibliaórát. Másnap, szombaton Margit István ÉBA titkár, Mikolicz Gyula BSz titkár és Sípos Aba Álmos lelkész szolgáltak, Váli Tóth Györgyi pedig bizonyságot tett megtéréséről. A nagybecskereki gyülekezet énekkara két énekkel szolgált. Egyházközségünk számára ez igazi lelki felüdülést jelent. Lelki épülés, szolgálati és vendéglátói alkalom is ez egyben gyülekezetünk tagjainak. Még az evangelizációra való felkészülési munkaakció is építő jellegű volt. Hálásan köszönjük az adakozást és a szolgálatot minden testvérünk számára. Az Úr neve legyen áldott. Mgr. Th. Kiss Nándor Ref. lelkész
Hírek Zomborból Szép számú gyülekezet ünnepelt áldozócsütörtökön a zombori református templomban. Orosz Attila esperes úr megbízásából, a Svédországból hazalátogató Dr. Békássy N. Albert - a Nyugateurópai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat főgondnoka – kántorkodott és szolgált az igehirdetéssel. Az alapige ApCsel 1,8 és Mk 16,19-20 üzenetét tolmácsolva a mennybemenők házi feladatáról: egy parancsról (“ne távozzatok el Jeruzsálemből”), egy kérésről (türelmes várakozásról) és egy küldetésről (imádkozzunk együtt) szólt. A Szentlélek Isten újjáteremtő bátorítását ”pükösdi erőt kaptok” hirdette az ApCsel 1,8 alapján június 5-én, vasárnap d.e. 10 órakor. Imádsággal emlékezett az idén 91. éve szétszaggatott nemzetünk június 4-i gyásznapjára. Ezt a minden magyart érintő megemlékezést, pártpolitika fölötti összefogással és függetlenül ünnepelték meg egy nappal korábban a Nagytrianon palota előtt Franciaországban.
Hírközlő özv. Békássyné Katalin
7
2011. július
Református Élet
- Házi Áhítat 2011 július Írta: Csányi Erzsébet Jelmagyarázat: R=Reggel E=Este HK= Heidelbergi Káté É=Ének Július 4. „Két nap múlva pedig elment onnan Galileába.” (János 4,43) Jézust, amikor szűkebb hazájába, Galileába visszatért, már megelőzte a híre. Jeruzsálemben is felfigyeltek rá – csodatételeire, s erről hallva a galileabeliek is nagy érdeklődéssel várják. De Jézus nem erre a népszerűségre vágyott. Ő nem csodadoktor akart lenni. Isten országának a drága kegyelmét hirdeti. Ő életét adta értünk. Úgy élt e földön, hogy hűséggel szolgált. Krisztushoz csak a bajban megyünk, vagy szeretnénk hűséggel szolgálatába állni? Ő legyen az Úr életünkben! R: Jn 4,43-45 E: Bír 14 É:195 H.K.:85
Július 1. „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.” (János 6,30) Keresztelő János hűséggel végezte szolgálatát. Alázatosan tudatában volt annak, hogy milyen megbízatást kapott „onnan felülről”. Készítette az utat Krisztus előtt. Éppen ezért amikor megjelenik maga Krisztus – engedi, hogy az emberek figyelme Krisztus felé forduljon, hiszen ő csak egy eszköz volt ennek érdekében. Ezzel példát adott Krisztus minden bizonyságtevőjének. Sohasem lehet az a célunk, hogy magunkhoz kapcsoljuk az emberek szívét. Szolgálatunk során ne legyen versengés közöttünk. Ne egymáshoz méregessük magunkat – hiszen egy közös célért kell szolgálnunk. Ne okozzunk megosztottságot, hogy „én Pálé”, „én meg Apollósé” vagyok… Krisztus növekedjék bennünk, hogy alázatosan egymást különbnek tartván szolgáljunk szeretettel és hűséggel. R: Jn 3,22-36, E: Bír 11 É:386 H.K.:1
Július 5. „…egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia, amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá és kérte, hogy jöjjön és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.” (János 4,46-47) Egy királyi tisztviselő, egy édesapa hosszú kilométereket tett Július 2. „Samárián kellett pedig átmennie… Egy samáriai asszony jött meg. Aggodalommal és féltéssel teljes a szíve, de reménykedő vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: „Adj innom!” Tanítványai hittel jött Jézushoz – éppen ezért nem riasztja el a kemény válasz. ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. ” (János Később hisz Jézus szavának, majd hitt ő, valamint egész háza népe. Kedves édesapák, édesanyák! Menjünk mi is kéréseinkkel 4,4.7-8) Micsoda véletlen időzítés – halljuk néha egy-egy élethelyzetben. Jézusig, s könyörögjünk kitartóan gyermekeinkért, unokánkért, a Véletlenül így vagy úgy sikerülnek a dolgok. S talán ennél a tör- ránk bízottakért. Bízzunk Krisztusban! Általa minden a javunkra ténetnél is felfigyel az ember: éppen akkor pihent ott meg Jézus, van. amikor ez az asszony jött a kúthoz… Éppen most mind a 12 tanít- R: Jn 4,46-54 E: Bír 15 É:411 H.K.:75 vány elment élelemért, s Jézus egyedül maradt… Nyilván nem véletlen. Jézusnak találkoznia kellett ezzel az asszonnyal. Jézus Július 6. először úgy mutatja magát, mint aki szükséget szenved: nincs mi- „Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik és megtudta, hogy már mivel merítenie vizet. Nem nagyságával „riasztja el” a szükségben lyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni?” levőt. Így elégíti meg a szomjas emberi lelkeket – „élő vízzel”. (János 5,6) Mennyire jól ismerte Jézus az emberi lelket! A lényegre tapintott. Vidd hírül te is másoknak e drága jó hírt! Jézus tudta, hogy 38 évén át hordozni betegséget, nagyon hosszú R: Jn 4,1-26, E: Bír 12 É:42 H.K.:83 idő. Éppen ezért legelőször fel kellett ébresztenie a gyógyulásnak már kihalt reménységét és akarását. Fásult szívbe nem áraszthatja Július 3. „Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba és szólt Jézus az Ő megújító erejét. Hányszor belefáradunk mi is „apróaz embereknek: jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott cseprő nehézségeinkbe”, melyek mégis ólom-súllyal húznak bennekem mindent, amit tettem, vajon nem ez-e a Krisztus?” (János nünket a csüggedés mocsarába. Jézus most bennünket kérdez: akarsz-e meggyógyulni, akarsz-e újra megtisztulni, megújult erőt 4,28-29) Mekkora nagy változást történik a Krisztussal való találkozás meríteni? Ő azért jött, hogy megkeressen és meggyógyítson – újra nyomán! Ennél a történetnél is az asszony bezárkózott volt, kerül- meg újra. te az embereket. Nyomasztotta a múltja, szégyellte magát. Félt a R: Jn 5,1-18 E: Bír 16 É:271 H.K.:76 gúnyos megjegyzésektől ezért került minden találkozást az emberekkel. Krisztussal találkozva – bűnbocsánatot nyerve azonban Július 7. már lelkében felszabadultan, szívében a megmentés és hála örö- „Megszólalt tehát Jézus és ezeket mondta nekik: Bizony, bizony mével nem tud már bezárkózni – fut, hogy másokat is Krisztushoz mondom néktek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya.“ (János 5,19) hívjon. A hit közösséget teremt. Jézus semmit sem cselekedett az Atyától függetlenül. Mindent Isten megáldja a mi hírvivéseinket is, a mi bizonyságtételeinket. az Atya akaratával megegyezően cselekedett és mindent az iránR: Jn 4,27-42, E: Bír 13 É:25 H.K.:84 tunk való szeretetének jegyében cselekedett. Jézus az Atya szíve szeretetének mélységes titkába ad bepillantást. Végtelen szerete-
8
Református Élet
2011. július
tének kegyelme, hogy mindhalálig engedelmes volt. Így hozta el számunkra a kegyelmet, az üdvösséget. Legyen szívünk fohásza: „Szeretnék lenni mint Ő, alázatos szelíd, követni híven mint Ő, Atyám parancsait!” R: Jn 5,19-30 E: Bír 17 É:197 H.K.:77
Jézus a csodajeleket számukra. Isten ugyanis nemcsak valamit, hanem Valakit - Szabadító Krisztust, drága egyszülőtt Fiát - adta e világnak, amelyre szüksége van, amely által élhet e világon, s majd egykor örökkön-örökké. R: Jn 6,22-34 E: Bír20,18-48 É:376 H.K.:88
Július 8. „Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el.” (János 5,36) Jézus az Atyától kapott megbízatást, feladatot elvégezte. A cselekedetei minden esetben bizonyságot tesznek arról, hogy valóban Isten Fia lett emberré, s értünk vállalta a keresztáldozatot. Szeretete nem volt személyválogató. Egyformán gyógyított, tanított, tanácsolt mindenkit. Isten mireánk is különböző feladatokat bíz. Mi vajon hűséggel végezzük azokat el? Cselekedeteink alátámasztják szavainkat? Szolgálatunkban Krisztusra mutassunk, hogy mások is lássák meg az Ő megújító, megtartó kegyelmét. R: Jn 5,31-47, E: Bír 18 É:393 H.K.:78
Július 12. „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok a mannát ették a pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le, hogy aki eszik belőle, meg ne haljon.” (János 6,48-49) A puszta nem termett eleséget. A pusztában vándorló nép mégis Isten gondoskodásának köszönhetően csodás módon tápláltatott. E világnak a „pusztaságában” járva mi sem „termelhetjük” azt, amire a lelkünk éhezik. Isten mégis – nem a földből, hanem az égből – ajándékul küldte számunkra az „életnek kenyerét”, a mennyből alászállott Fiút. Legyen mindennapi eledelem – e drága kegyelem! R: Jn 6,35-51, E: Bír 21 É:209 H.K.:89
Július 13. „Jézus így szólt hozzájuk: bizony, bizony mondom néktek, ha nem eszitek az emberfia testét és nem isszátok a vérét, nincsen élet Július 9. „Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: szedjétek össze tibennetek.” (János 6,53) a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba.“ (János Jézus teste miérettünk megtöretett és Jézus vére miérettük kiontatott. Így adhatott életet e világ számára. Így menthetett meg ben6,12) Az ötezer ember megvendégelésének csodájában híven tükrözi nünket, hogy magát nem kímélte. Az eledelt „enni és inni” kell, az: hogyan elégíti meg Jézus mindig a nagy sokaságok szüksé- hogy hasznunk lehessen belőle, hogy tápláló erővé változzék. geit. Hihetetlen kevés kenyérből elégítette meg a sokaságot. Így Nézni csupán nem elég. Hiába jött Jézus és hiába áldozta magát áldhatja meg Isten a mi „kicsinynek” tűnő ajándékainkat is. Kevés érettünk, amíg életünkön kívül marad és nem fogadjuk be úgy, ember gyenge erejéből is hihetetlen nagy dolgok származhatnak hogy belülről alakíthassa egész valónkat. Az ő kegyelme járja át – Jézus keze alatt! De megtanulhatom azt is, hogy minden áldást életünket „mi Őbenne és Ő mibennünk”. Így tapasztalhatjuk meg meg kell becsülnöm. A megmaradt fölösleget is összegyűjtette Jé- nem csak a mi bűnös életünk kudarcait, hanem Általa a győzelmes zus a tanítványokkal, hogy semmi el ne hulljon abból és kárba ne életet is! vesszen. Isten áldásainak bősége nem tehet könnyelműen tékoz- R: Jn 6,52-59 E: Jób 1 É:306 H.K.:91 lóvá. Hálás szívvel becsüljem meg kezem munkájának áldását és tudjak belőle másoknak is juttatni. Július 14. R: Jn 6,1-15, E: Bír 19 É:134 H.K.:79 „Simon Péter így felelt: Uram, kihez mehetnénk? Örök élet beszéde van nálad.” (János 6,68) Július 10. Jézus beszédét – szavát egyesek „kemény” beszédnek tartották „Jézus megszólalt: Én vagyok, ne féljetek!” (János 6,20) – így „hátat fordítottak” Jézusnak. Jézus engedi, hadd menjen, Viharos éjszakai tengeren küszködnek a tanítványok és Jézus aki távozni akar. Senkit sem kényszerít az Ő követésére. Tanítnincs velük a hajóban! Ki ne tudná átérezni keserveiket és szo- ványainak is szinte felkínálja a távozást amikor rákérdez: „Ti is rongásaikat? Mindenkinek volt már nehéz megpróbáltatásokkal el akartok menni?” Jézus kérdésére Péter elmondja, „Kihez meteljes órája, amikor úgy éreztük magunkat, mint akik vihar kö- hetnénk?” Hol, Kiben másban találhatnák meg azt, amit Őbenne? zepette vannak, összecsaptak a hullámok fejünk felett, s a segítség Ő az Isten Fia, aki az „örök élet beszédét” szólja. Aki így ismerte mintha nagyon messze volna tőlünk… Jönnek ilyen különböző meg Őt, az többé nem szakadhat el Tőle sohasem! megpróbáltatások életünkben. De végül minden jóra fordul. Jé- R: Jn 6,60-71, E: Jób 2 É:302 H.K.:45 zus a nehézség közepette megszólal: „Én vagyok, ne féljetek!” Nekünk is szükségünk van a bátorításra, hogy szerte oszoljanak Július 15. félelmeink hullámai. Ne feledjük sohasem, hogy Ő azt ígérte „Jézus ezután Galileát járta. Nem akart ugyanis Júdeában tartózvelünk lesz minden napon a világ végezetéig! Oltalma szüntelenül kodni, mivel a zsidők meg akarták ölni.” (János 7,1) körülvesz. Jézus kerüli a jeruzsálemi nagy nyilvánosságot. Galilea csendes R: Jn 6,16-21, E: Bír 20,1-17 É:401 H.K.:81 vidékein folytatja működését. Jézus személye és munkája nem illik bele abba a formálissá lett kegyességi rendbe, ahol a templomJúlius 11. ban sokkal inkább az üzleti szellem dominált és nem a szeretet „Mert az Isten kenyere mennyből szállt le és életet ad a világnak. kettős parancsának a betöltésére törekedtek. Jézus Júdeába nem Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret.” akart átmenni, mert meg akarták Őt ölni. Vigyázott az életére, (János 6,33-34) mert még nem érkezett el a megfelelő idő. Nem hős akar lenni az A sokaság azt kívánja, hogy Jézus igazolja magát valamilyen cso- emberek előtt. Ő az Atya akaratát akarta cselekedni. Figyeljünk dajellel, hogy elhiggyék valóban Ő az Isten küldötte. Mintha nem mi is Isten útmutatására. Ő vezet és tanácsol, hogy mikor kell kevéssel előtte lettek volna tanúi az ilyen „csoda-jelnek”. Látja is vállalnunk minden kockázatot, de néha pedig az óvatosság útjára Jézus, hogy csak a csoda kell – s Ő maga nem. Nem is szaporítja terel bennünket.
9
2011. július R: Jn 7,1-13, E: Jób 3 É:205
Református Élet H.K.:43
Július 16. „Már az ünnepi hét fele elmúlt, amikor Jézus felment a templomba és tanítani kezdett.” (János 7,14) A zsidők „csodálkoznak”, hogy Jézus ért az írástudományhoz. Meglepődnek, hogy Jézus, aki nem volt írástudónak tanítványa és így „nem tanult”, mégis ért az írástudományhoz. Egy másik vád is benne rejlik, mely szerint mivel nem tanulta – ő maga találta ki. S Jézus erre válaszol: amit hirdet „azé, aki Őt elküldötte”. S mivel Jézus minden szavával és cselekedetével Isten dicsőségét szolgálja, ez is tanúsítja, hogy nem a saját elképzeléseit hirdeti, hanem isteni küldetést teljesít. Nem emberi hírnévre törekszik. Életünk legyen Krisztusra mutató. Legyünk az Úr engedelmes tanítványai. R: Jn 7,14-24, E: Jób 4 É:428 H.K.:69
Július 20. „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.” (János 8,7) A farizeusok és írástudók csapdát állítottak Jézusnak, aki épp a templomban tanított. Odavittek egy asszonyt elé, akit tetten értek. Bárhogy is szól – gondolták – szembekerül vagy Mózes törvényével, vagy a rómaiakkal. Mózes törvénye azt mondta, hogy a vétkes férfi is halállal lakoljon. Azt pedig nem vezették ide, mert valószítnű – ők már felmentették. Jézus szeretete nem személyválogató. Isteni bölcsességgel szól: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ!”. S mind elmentek. S végül Jézus sem ítéli el, mellyel új élet esélyét kapta. Mi sem mások szemében keressük a szálkát, hanem saját bűneinkre kérjünk naponta bocsánatot. R: Jn 8,1-11, E:Jób 8 É:490 H.K.:119
Július 17. „És íme, nyilvánosan beszél és semmit sem szólnak ellene. Talán bizony felismerték a vezetők, hogy ő a Krisztus?” (János 7,26) Jézus biztonságban folytathatja munkáját, amíg be nem fejezi dolgát. Már „érlelődik” ellene ellenfelei gyilkos szándéka, de valami titkos hatalom egyenlőre féken tartja azt. Már-már úgy is tűnhet, hogy a veszély elmúlt felőle és lefegyverezte ellenségeit. Pedig csak azért van szélcsend, mert Isten még nem engedi „kitörni a vihart”. Ő igazgatja ügyének sorsát, s nem az ellenség hatalma. Jézust nem lehetett elfogni, amíg el nem érkezett az órája, az Istentől rendelt időpont. Nekünk sokszor olyan nehéz várni – kivárni a megfelelő időt, pedig „mindennek rendelt ideje van” – a mi életünkben is. Kérjünk Istentől bölcsességet, türelmet, hogy mindent a rendelt időben tudjunk cselekedni. R: Jn 7,25-30, E: Jób 5 É:395 H.K.:53
Július 21. „Jézus ismét megszólalt és ezt mondta nekik: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (János 8,12) Jézus világosságul kínálja magát a sötétségben tévelygő világnak és benne nekem is. Amíg Őt követem, addig Ő megvilágítja életem útját. Csak a nyomában kell haladnom. Velem vándorol életem útján. Így mindig tudhatom, hogy jó úton vagyok a biztos cél felé. Életünk fénye tőle jő. Legyünk mindig kicsi lámpás, mely a sötétben oszlatja a kételyeket, mely köré gyűlve „megmelegedhet” a didergő „ember”. Krisztus szeretetének tüzét lássák meg az én életemen keresztül is. Ne mondjam, hogy nehéz mindig szeretni, mindig megbocsátani – a magam erejére tekintve gondolkozhatok csak így. Engedjem, hogy Ő élessze újra és újra fel bennem a szeretetének tüzét, fényét! R: Jn 8,12-20, E: Jób 9 É:355 H.K.:120
Július 18. „Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek!” (János 7,38) Csodálatos ajándékot kínál Jézus: a szomjúhozó lélek megelégedést találhat Őbenne. Bármi legyen is az, aminek sóvárgás él bennünk, csak Őhozzá forduljunk – Nála megnyugvás és felüdülés vár reánk! Sőt tovább fokozza, aki Őhozzá megy és merít „az élet vizéből” – arról ez az áldás tovább is fog majd áradni másokra! Merítsünk hát újra meg újra e drága forrásból és áradjon belőlünk környezetünk felé is az Isten igazi áldása és békessége, mert így lesz az élet szebbé és jobbá. R: Jn 7,31-39, E:Jób 6 É: 314 H.K.:21
Július 22. „Aki küldött engem, igaz és én azt mondom a világban, amit tőle hallottam Ők nem ismerték fel, hogy az Atyáról szólt nekik.“ (János 8,26-27) „Ki vagy te?” – kérdezték Jézust, s újra bizonyságát adja annak, hogy Ő az Atya küldötte. Isten tökéletes önkijelentése ragyog fel szavaiban, tetteiben és egész lényében. Őáltala mennek végbe e világon az Atya szándékai – mondja tovább. Mindent az Atya szándéka szerint cselekszik. És mindezt úgy cselekszi, hogy az Atya vele van – így isteni erők munkálkodnak Általa az isteni célok megvalósításáért. Életét adta értem. Ő az én Megváltóm is! Higgyek Benne teljes szívemből. R: Jn 8,21-29, E: Jób 10 É:327 H.K.:127
Július 19. „Ellentét támadt tehát miatta a sokaságban.”(János 7,43) Jézus hallgatói közül voltak olyanok, akikre mély hatást tettek szavai, ezért szóltak így: „valóban ez a próféta”. Valamilyen isteni küldetés fényét látták meg benne. De ez nem elég. Innen tovább kell még haladniuk, hogy meglássák benne azt, aki minden prófétánál nagyobb. Voltak akik felismerték, de fennakadtak azon, hogy „Galileából jött”. Megakadtak a különböző érveik megerősítésénél. De voltak, akik előtt világossá lett az igazság: „ez a Krisztus”. Talán nekik is voltak kérdéseik, amelyekre még nem találták meg a megoldást, de ez nem volt baj. Azt már meglátták, hogy Jézus az Isten Fia, a megígért Szabadító. Ma is vannak Jézusnak elszánt ellenségei. Hitemben ez sohasem zavarjon! R: Jn 7,40-53, E: Jób 7 É: 35 H.K.:116
Július 23. „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.“ (János 8,36) Oly szépen fogalmazza meg egyik énekünk: a bűn szolgája gyáva rab, a Krisztusé szabad. Isten gyermekeinek a szabadsága az egyetlen és igazi szabadság. Akiket Ő szabadít meg, azok lesznek igazán szabadokká. Egyedül Ő oldhatja meg azt a köteléket, mely bennünket a világ hatalmába kényszerít. Akik nem hisznek Jézusban, nem is tudják mit veszítenek ezzel. Mennyivel jobb a fiú helyzete, mint a szolgáé. Hiszen a szolga „nem marad örökké a házban”. A szolgának a gazdához való tartozása csak időleges. A fiúé viszont „örökös”. Arra vigyázzunk, hogy a szabadságunk ne váljék szabadossággá. Mindent szabad – Pál apostol is mondja – de nem minden épít. Óvakodjunk attól is, hogy az uralkodó lelkület vezéreljen, törekedjünk inkább egymást segítve, alázatos fiúként szolgálni, amint Krisztus is példát mutatott erre.
10
Református Élet
2011. július
R: Jn 8,30-36, E: Jób 11 É:387 H.K.:104 Július 24. „Ezt mondták neki: a mi atyánk Ábrahám. Jézus így szólt hozzájuk: ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek.” (János 8,37-47) Egyre többen készítik a családfát, kutatják a múltat. Felemelő érzés pozitív dolgokat, adatokat megtudni őseinkről. Nagy áldás tiszta és áldott emlékezetű földi atyáktól származni. De nem ez dönti el az életünk értékét. Jézus ellenfelei Ábrahám magvából eredtek, mégis olyan magatartást tanúsítottak, ahogy Ábrahám nem cselekedett volna. Életünk minőségét nem az dönti el, hogy milyen a földi származásunk, hanem az, hogy milyen lelki forrásokból merítünk indíttatást cselekedeteinkhez. Krisztus által áldott élettel gazdagítom utódaimat. R: Jn 8,37-47, E: Jób 12 É:223 H.K.:96 Július 25. „Jézus így válaszolt: ha én dicsőíteném magamat, a dicsőségem semmi volna: az én Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek, pedig nem ismeritek őt, én azonban ismerem.“ (János 8,54-55) Ábrahám meghalt – mondják, pedig ő Isten választottja volt. Ha ő meghalt, akkor ez bizonysága annak, hogy a halál sorsa alól nincs kivétel. Hasonlóan meghaltak a próféták is. Hogy Jézus nagyobb legyen Ábrahámnál, ez ellenfelei számára elképzelhetetlen feltevés. Szerintük Jézus csak maga támaszt igényt személye iránt, csak ő teszi magát „valamivé”, nem pedig Isten. Éppen ezt utasítja vissza Jézus. Aki Őt megdicsőíti, aki Őt hatalommal munkálkodó küldöttjévé teszi, az maga a Mindenható Atya – a mi Istenünk. Soli Deo Gloria! R: Jn 8,48-59, E: Jób 13 É:349 H.K.:126 Július 26. „Így szólt hozzá: menj el, mosakodj meg a Siloám-tavában… az pedig elment, megmosakodott és már látott, amikor visszatért.“ (János 9,7) Jézus újra bizonyságát adja annak, hogy általa munkálkodik Isten ereje. A farizeusok kitartanak makacs ellenségeskedésükben. Nem hisznek Jézusnak. A vakon született azonban meggyógyult. Ő engedelmes volt. Bízott küldőjében. Jézus megkente sárral – amely abban az időben a nép körében gyakran használt gyógyítási mód volt – és elküldte őt megmosakodni a Siloám tavához. És ő elment. Megtette. Átéli a csodát. Visszamegy és lát! Az engedelmességet az Isten országában mindig csoda követi. Ha meg akarunk gyógyulni, engedelmeskedjünk! R: Jn 9,1-12, E: Jób 14 É:366 H.K.:86 Július 27. „A zsidők azonban nem hitték el róla, hogy vak volt és megjött a látása, amíg oda nem hívták a szüleit és meg nem kérdezték tőlük: a ti fiatok ez, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Akkor hogyan lehetséges, hogy most lát?“ (János 9,18-19) Megindul a vizsgálat és előhívják döntő tanúkul a meggyógyult vak szüleit. Hátha valahogy meg lehet cáfolni a csodálatos gyógyulás tényét. És hátha meg lehet dönteni ezzel Jézus tekintélyét. Szegény megriadt szülők! Tudják, hogy ellenségekkel állnak szemben és nem akarnak bajba keveredni. Fiuk valóban „elég idős” volt már ahhoz, hogy maga is helytállhasson az igazságért. Egy ideig a szülők vállalják a felelősséget gyermekeikért, de egy idő után már nekik maguknak kell számot adniuk arról amit tesznek és ami velük történik. A kétkedők nem értik a csodát,
11
mert előttük rejtve van. Mi sohasem kételkedve fogadjuk Isten csodatételét. R: Jn 9,13-23, E: Jób 15 É:233 H.K.:80 Július 28. „Ő így válaszolt: megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?“ (János 9,27) A látóvá lett vak a történet végén egészen fölébe kerekedik az őt vallató bíráknak. A fiú nem ismétli meg a történetet, de óriási kérdést tesz fel nekik: talán ti is a tanítványai akartok lenni? Persze mindez nem maradhat következmények nélkül. Kiközösítik népének közösségéből. De ez sem változtat az ő állásfoglalásán. Készséggel elviseli ezt a terhet is. Jobb meggyógyultan hordozni az emberek rosszallását, mint a régi nyomorúságban szánakozásukat élvezni. Legyünk mi is Krisztus bátor bizonyságtevői! R: Jn 9,24-34, E: Jn 16 É:386 H.K.:62 Július 29. „Erre az ember így szólt: hiszek Uram és leborulva imádta Őt.“ (János 9,38) A vak embernek most már megnyílnak testi szemei után a lelki szemei is. Megismeri Jézust igazi valója szerint, mint Isten Fiát, akit imádat illet meg. Ha az ő gyógyítója Jézus magát Isten Fiának mondja, akkor ő kételkedés nélkül leborulva imádja. Hit által lesz látóvá minden lelki vak. Jézus ellenfelei ellenben egészen beletemetkeznek lelki vakságukba. Az a nagy ajándék, amelyet Isten mindnyájunk számára elküldött Jézusban – felismerhetetlen marad számukra. Még a gondolata is bántó számukra, hogy nekik erre szükségük volna! Hiszen ők „látnak”, ők egészségesek – nekik nincs szükségük orvosra. Kizárják így magukat a kegyelemből. Naponta bízzuk reá magunkat! R: Jn 9,35-41, E: Jób 17 É:271 H.K.:63 Július 30. „Bizony, bizony mondom nektek, aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló, de aki az ajtón megy be, az a juhok pásztora.“ (János 10,1-2) Különböző módon lehet bemenni a juhok aklába. Felismerhető a különbség már abból is, milyen módon közelíti meg valaki a juhokat. Akinek nem tiszta a szándéka, nem az egyenes úton, a kapun megy be, hanem valamilyen görbe úton. Vigyázzunk minden hízelgő, megtévesztő „jóakarómra”. Jézus a jó pásztor, aki nem csak gondomat viseli, hanem életét is adta értem. Ha Jézus közelít hozzám, szívem mélyén is megszólal a bizonyosság: Ő az, akire hallgatnom kell! R: Jn10,1-6, E: Jób 18 É:388 H.K.:111 Július 31. „Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik, az bejár és kijár és legelőre talál.” (János 10,9) Az ajtó védelmet is nyújt az akolban levő juhoknak. Ha rájuk csukják, kívül marad sok veszedelem. Jézus is így védi az övéit a rájuk leselkedő veszedelmektől. Távol tart tőlünk mindent, ami rontásunkra lehetne. Ne feledkezzek meg soha erről az áldott biztonságról. Amikor elmúlik az éjszakai sötétség, ki is nyílik az ajtó, s a „szabadság útja” tárul fel a tápláló legelők felé. Ő azért jött, hogy életünk legyen és bőségben éljünk. A veszély közepette is, élete kockáztatásával is megvédi az övéit, mert pásztor – és nem béres. Megmentésünkért életét adta értünk! R: Jn 10,7-10, E: Jób 19 É:197 H.K.:110
2011. július
Református Élet
Beszélgetés Nikowitz Oszkárral Magyarország belgrádi nagykövetével - Sok szeretettel köszöntöm a Nagykövet urat, és először azt kérdezném, hogy érzi magát itt, az új helyen? - Már nem annyira új, mert fél éve itt vagyok. Az első élmények csak szakmai szempontból újak, mert az országot és lakóit már azelőtt ismertem, elsősorban magánkapcsolataim révén, de kisebb részben diplomataként is. A nagyköveti foglalkozást azelőtt nem gyakoroltam, így tényleg új környezetben mozgok, és egy csomó új benyomás ér, új a munka. Mivel optimista természet vagyok, általában a dolgok kellemes oldalát igyekszem először észrevenni. Úgy érzem, hogy szimpatikus emberek vesznek körül, a munkatársaim kedvesek, a diplomata kollégák műveltek, képzettek, előzékenyek. A szerb minisztériumokban mindenki, akivel kapcsolatban állok, készséges és segítőkész. Eddig nem találkoztam rosszindulattal. Szóval, az első benyomásaim igazán kedvezőek. - Olvasónkat biztosan érdekli, hogy az új magyar kormány (mert nekünk még mindig új), más viszonyulással van a határon túli magyarok iránt és az egyház iránt is. Ennek a kormánynak milyen az egyházhoz való viszonya, és ezen belül a határon túli egyházakkal való viszonya? - Talán egyszerűen úgy foglalhatnám össze ezt, hogy az egyházakhoz való viszonya hasonlít a határon túli magyarok iránti viszonyához. Ennek az a lényege, hogy egységben látja a magyar nemzetet, úgy, hogy az egyházakat is a magyar kultúra, a magyar élet és a – határon túli magyarokkal kiegészülő – magyar egység szerves részeként látja. Az egyházaknak óriási szerepük van a magyar nyelv, a magyar kultúra fönnmaradásában. Én ugyan katolikus vagyok, de örömmel ismerem el, hogy a református egyháznak a magyarság megtartásában óriási szerepe volt és van. Ma államtitkár foglakozik ezekkel az ügyekkel, mégpedig Szászfalvi László református lelkész személyében. Persze nem érheti az a vád a magyar kormányt, hogy egybemossa az állam és az egyház funkcióit. Az intézményi szerkezet megfelel a modern államfölfogásnak. Külön kell kezelni, de van ahol ez a két dolog egybetartozik: az erkölcsi nevelés, a polgár-nevelés a kultúramegőrzés, a magyarság értékeinek megtartása, a karitatív tevékenységek tekintetében - itt összeérnek a dolgok, és természetellenes volna, ha ezt az egysé-
get tagadnánk. - Idén július 22-én lesz a nándorfehérvári csata 555. éves évfordulója. Az 550. évfordulón a református egyház is tevékenyen részt vett a szervezésben (akkor még a torontálvásárhelyi Móricz Attila látta el a belgrádi szolgálatokat). Simicskó István államtitkár úrnak volt egy indítványa, hogy július 22-ét nyílvánítsák a hazaszeretet napjává. Annak idején az 550. évfordulón a Magyar Kormány részéről nem volt semmilyen képviselet, csak a nagykövet úr, és a nagykövetség volt jelen, mint szervező. - Az 555. évforduló megünneplésével kapcsolatban eddig csak a Magyar Vitézi Rend kért segítséget tőlünk, de ez is elég tétova kérés volt, konkrétumok nélkül. Mi minden esetre a belgrádi polgármesteri hivatalnál már tettünk lépéseket, és - némi meglepetésünkre – úgy látjuk, hogy szívesen ünnepelnének ők is velünk együtt. Ha konkrét civil kezdeményezés érkezik, mi segíteni fogunk a szervezésben. A méltó megünnepléshez természetesen Belgrádra és a belgrádiakra is szükségünk volna, és ehhez alapos előkészületi munka kell. A szerb köztudatban nincs benne a nagy győzelem, az sem, hogy abban szerbek is részt vettek – elég csak Dugovics Tituszra gondolnunk. A közös múlt és a közös kultúra elismerésével előbbre jutnánk a megbékélés terén is. - Az öt évvel ezelőtti ünnepségen a Szerb Ortodox egyház képviselői távol maradtak, habár ők is a meghívottak között voltak. Mi akkor nagyon hiányoltuk, hogy nem ünnepelnek velünk, és csak a katolikus és református lelkészek voltak jelen. - Én is úgy látom, hogy a közös kultúra elismerésének kulcsszereplője lehet a szerb egyház. Nem hiszem, hogy lényegi különbség volna az ő felfogásukban, ami az Oszmán Birodalom és a kereszténység szembenállását illeti. A szerbeket is a kereszténységük tartotta meg. A 1456-os diadal a kereszténységnek volt a diadala. Itt nincs másról szó, mint a kereszténység és az oszmán terjeszkedés harcáról, amelyben szakaszgyőzelmet aratott a keresztyénség, s ez diadala a keleti egyháznak is. A szerb ortodoxiának különben most jó oka van arra, hogy keresse a nyugati egyházakkal a közös hangot. Itt lesz a 2013-as év, a milánói edictium 1700. évfordulója, s ez mindenkinek, pravoszlávoknak és nyugati keresztényeknek is közös ünnepe.
12
Református Élet
2011. július
- Híveinket is érdekli a kettős állampolgárság. Milyen az érdeklődés Belgrádban? - Miként Szabadkán, már nálunk is csak több hónapra előre lehet időpontot kapni. Ritkán előadódik, hogy egy kiesett időpontra valaki soron kívül is bejut. Fontos, hogy a kitöltött űrlapok és az anyakönyvi kivonatok hiánytalanul meglegyenek. Sietni nem kell, hiszen ahogy szokták mondani az állampolgárság nem fogy el. - Nikowiczné Bencz Klára a nagykövet úr felesége: - Egy egész más életformát kellett itt kezdenem. Le kellet zárnom az előző életemet és abba kellett hagynom a munkámat, amit nagyon szerettem. Gyógytornász voltam. Hirtelen jött a férjem megbízatása, és úgy éreztem, hogy mellette a helyem. Szeretném őt a háttérből támogatni, és neki is igénye van erre. Most szokom a helyzetet, a várost, a nyelvet, mert még minden idegen. - A férje jól beszéli a szerb nyelvet. - Én sajnos nem, bár a családban vannak beházasodott szerbek, és így sok van a fülemben a nyelvből, sokat hallottam a beszélgetéseket. Nálunk az a családi szokás, hogy ha valaki idegen hozzánk kerül, próbálunk beszélni a nyelvén. Oszkár nagyon szorgalmas nyelvtanuló, és jó nyelvérzéke van, így ő meg is tanult. Nekem első feladatom, hogy az angolt emeljem egy magasabb szintre, mert franciául beszélek, de angolul keveset. Utána szeretnék majd belekezdeni a szerb nyelvbe is. - Hány gyermekük van? - Három, mindannyian felnőttek, bár még egyikük se házas. De várjuk már, hogy szaporodjunk és jöjjenek az unokák. - Ismerek házaspárokat, akiknek párjuk Magyarországról jött ide és itt éltek. De egy idő után vissza kellett menjenek Magyarországra, mert beilleszkedési nehézségei voltak a magyarországi félnek. Ön ezt, hogy érzi? - Bár nekem Belgrád mint város idegen, de mi
Újvidéken, Szabadkán sokat jártunk már azelőtt is. Apósomék a határ túloldalán közel laktak a határhoz. Sok rokonunk lakik ideát, így mi Bácskába, a Vajdaságba hazajövünk. Én mindig jól éreztem itt magam, és nagyon is tetszett itt, főleg a háború előtt. Az a közösség amit itt láttunk, nekünk példa értékű volt. A különböző ünnepeket, farsangot, névnapokat stb. itt olyan bensőségesen ünnepelték, hogy az irigyésre méltó. Most egy kicsit megromlottak ezek a kapcsolatok a háború miatt, és sokan elmentek. Én pont ezt az otthonosságot vélem itt megtalálni, itt Pancsova környékén is. Nem vadidegenbe jöttem. Ha Belgrád idegen is, szerencsére a közelben itt vannak a magyarok. Ráadásul székelyek is, akikkel közösek az én gyökereim. Engem ez is segít a megszokásban. - Mint nagykövet-feleségnek, hogyan telnek napjai? - Még keresem a helyemet és a feladataimat. Mi voltunk 4 évet külföldön (persze nem ilyen beosztásban) Brüsszelben, ahol igyekeztem bekapcsolódni a magyar közösség munkájába. Ott egy nagyon jó kis karitatív szervezet működött. Gyűjtöttünk ruhákat, gépeket, vagy bármit pl. Kárpátaljára. Minden évben rendeztek magyar bálat, és annak a bevételét fölajánlották valamilyen szegényebb, határon túli magyar közösségnek. Egyelőre nem tudom, hogy itt hol fogom megtalálni a hasonló tennivalókat. Számomra most a nyelvtanulás a fontos, és ahol tudok, besegítek a protokolláris feladatokba. Azt már látom, hogy a nagyköveti poszton állandó a készenléti állapot, és tudom, a feszültség levezetésében szükség van a társra. - Igen, a Szentírásban is az áll, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, így egy nagykövetnek sem. Isten úgy alkotta meg az embert, hogy közösségi lény, a házasság pedig egy olyan intézmény, amely átsegít bennünket a nehézségeken. Köszönöm a beszélgetést! H.B.
Nagybecskerek honlapja Istennek adva hálát tudatom testvéreinkkel, hogy a Nagybecskereki Református Egyházközségnek van honlapja. Ez Isten kegyelme és gondviselése. Ő gondviseléséből a Dunántúli Református Egyházkerületen keresztül ily modern lehetőséghez juttatta Egyházközségünket. A Dunántúli Református Egyházkerületnek köszönjük a segítséget, mi pedig igyekszünk e lehetőséget minél jobban és csak Isten dicsőségére kihasználni. Íme a honlapunk címe: www.nagybecskerek.refdunantul.hu Mgr. Th. Kiss Nándor Ref. lelkész 13
2011. július
Református Élet
Ha nincs hagyomány – teremtsünk! Megemlékezés a Torontálvásárhelyi Református Egyházközségben Lassan négy éve szolgálunk a Torontálvásárhelyi Református Egyházközségben. Mindez idő alatt minden évben hiányát éreztem a gyülekezet éves naptárában egy olyan ünnepnapnak, amikor a gyülekezet tagjai saját múltjukra emlékeznek. Idén, már az év elején, a gyülekezet presbitériuma tervezni kezdett. Egy olyan alkalmat álmodtunk meg és kezdtünk valósággá formálni, amiről tudtuk, hogy ha most megszervezzük, akkor ezen túl minden évben meg kell szervezni. Ez a gondolat egyfelől teherként nehezedett a presbitériumra, másfelől azonban – és ez volt a nagyobb rész – olyan örömöt szült, mely a terheket feledteti.
a település majd minden szervezetével. A Helyi Közösség vezetősége, a különféle művelődési egyesületek, a helyi Római Katolikus Egyházközség, a helyi Általános Iskola, és sokan mások egy akarattal összefogtak, hogy megszervezzenek egy egész hétig tartó ünnepségsorozatot.
Mivel május 12. idén hétköznapra esett, úgy döntöttünk, hogy a legközelebb eső vasárnapon, 15én ünnepelünk és emlékezünk. Ezt a vasárnapi alkalmat egy egész hetes ünnep előzte meg. Hétfőtől péntekig minden délután istentiszteletet tartottunk, amikor a Bánáti egyházmegye lelkészei hirdették az evangéliumot. Az imahét témája a „bibliás nemzet” A gyülekezet történetéből tudjuk, hogy mi- volt. Az imahéten Nt. Marton Ilona, Nt. Halász Béla, után az ide érkező telepesek 1794-ben letelepedtek, Nt. Kiss Nándor, Nt. Demeter János (Hódmezővásáröt évig semmilyen egyházi élet nem volt. Talán pon- hely-Tabáni Ref. Egyházközség) valamint a helyiek tosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy szervezett egyházi közül, Gyenge Károly lelkészek szolgáltak. élet nem volt, hiszen a telepesek Isten áldását még Pénteken este, vendégeinkkel részt vehetakkor is kérték, amikor még lelkészük nem volt. Erről tanúskodnak azok a feljegyzések, melyek bizonyít- tünk a Pipacs Nőegylettel együtt szervezett vacsorán ják, hogy a született gyermekeket a szomszéd falvak és esti mulatságon. A Pipacs Nőegylet vendégein, a evangélikus lelkészei által részesítették a keresztség Csúcsi Olvasókör tagjain kívül velünk voltak a Kosákramentumában. Ugyanígy jártak el az új házasok is. vacsicai Község elöljárói, a Torontálvásárhelyi Helyi Közösség vezetőségének tagjai, a Hódmezővásárhe Első lelkészük, név szerint Tarr János, 1799- lyi, Balatonszabadibeli és az Erdőszentgyörgyi önben érkezett a színtiszta magyar református közösség- kormányzatok vezetői. be. Vezetése alatt megválasztották a presbitériumot Szombaton, május 14-én vendégeinkkel és – egy, a Gyülekezeti Teremben látható régi tabló bizonysága szerint – 1799. május 12.-én hivatalosan együtt megtekinthettük a már sok éves hagyományra visszanéző, a Helyi Közösség szervezésében megrenis megalakult a Református Eklézsia. dezett Torontálvásárhelyi Pörköltfőző versenyt. MiAzóta, mint mondják: sok víz lefolyt már a vel az ebédünket is ott töltöttük, bizonyságát adhatjuk Dunán. Nemzedékek jöttek, nemzedékek mentek, de a torontálvásárhelyiek kitűnő pörköltfőző tudomáúgy ahogy egykor ez a közösség egy bibliás ember nyának. köré gyülekezett és harsogták szívből, hogy „TebenMindezen napokon a vendégeink és a helyined bíztunk eleitől fogva…”, úgy ma is össze tudnak ek is megtekinthették a különféle kézimunka-, illetgyűlni az Ige köré. Ma is hangzik az ének: „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk…”. ve festménykiállításokat, a helyi néprajzi múzeumot, Nemzedékek jöttek, nemzedékek mentek, egyik lel- részt vehettek egyházi és művelődési rendezvényekész a másiknak adta át a szószéket és sok-sok éven ken. keresztül Isten örökkévaló Igéje hangzott és hiszem, A tulajdonképpeni ünnepnap azonban csak hogy hatott a Torontálvásárhelyi Református Gyüleezután kezdődött. Vasárnap, május 15-én, izgalmas kezetben. napra ébredtünk. Az ünnepi istentisztelet és az annak Idén májusban erre emlékeztünk. A Toron- keretében kiosztott úrvacsora, valamint az istentisztálvásárhelyi Református Egyházközség összefogott teletet követő kopjafaavatás már kezdés előtt eltöltött izgalommal. A vendégek csak jöttek és jöttek, a mi 14
Református Élet
2011. július
örömünk pedig csak nőtt és nőtt. Ünnepi istentiszteletünkön jelenlétével megtiszteltek: Ft. Dr. Csete Szemesi István püspök, Répás Zsuzsanna államtitkár asszony, Pirityiné Szabó Judit főosztályvezető asszony, Ritecz Miklós belgrádi főkonzul, Korsós Tamás szabadkai főkonzul, Thomka Ágnes a belgrádi konzulátus munkatársa, Berta Zsolt a Bp-Svábhegi Ref. Egyházközség lelkésze, aki szószéki igehirdetéssel szolgált, Gáll Sándor a Vajdahunyadi Egyházmegye esperese – Lupényi ref. lelkész, aki az úrvacsorai liturgiát vezette. Tovább nem folytatom a tisztelt jelenlévő vendégek felsorolását, hanem Isten iránti hálával köszönöm meg mind a vendégeknek, mind a helyieknek, hogy ez a nagyszerű ünnep létrejöhetett. Hálát adok az Örökkévalónak, hogy méltóknak talált bennünket arra, hogy igyekezetünket és szolgálatunkat megáldja. Istentisztelet után a gyülekezet kivonult a templomkertbe, ahol a templom főbejárata előtt fel-
állított kopjafát lelepleztük és felavattuk. Meghallgattuk Répás Zsuzsanna államtitkár asszony köszöntését és bátorító szavait, meghallgattuk az Egyházközség Dalárdájának énekét és hálát adtunk a Mindenhatónak, hogy a Torontálvásárhelyi Református Egyházközség 212 évre tekinthet vissza, hálát adtunk, hogy még mindig vagyunk, és Istenre bízva mind magunk, mind gyülekezetünk életét, az Ő áldását kértük a jövőnkre is. Lejárt a hét, sokan fáradtan, de örömtől telt szívvel tekintettünk az elmúlt napokra. A fáradtságnál csak az nehezedett súlyosabban ránk, hogy búcsúzni kellett. Vendégeink sorra elmentek, a református templom, a református otthon, a parókia és udvaraik kiürültek, a hely elcsendesedett. A szavaknál is hallhatóbb volt szívünk dobbanása, mely ezt hajtogatta: Szép volt, Istenem köszönöm. Jövőre, ha Isten megsegít, már 213 évet ünnepelünk.
15
Tisztelettel: Gyenge Károly
2011. július
Református Élet
gy újabb határkőhöz érkezett a pacséri gyülekezet. 225 évvel ezelőtt érkeztek őseink Kisújszállásról a „jobb jövő” reményében Bácsér pusztára. A jobb megélhetés érdekében késznyerültek „új otthont” keresni.
E
Azóta minden év májusában tisztelettel állunk meg e kopjafánál – őseinkre emlékezve és csendes fohászunkban kérjük Gondviselő Urunk kegyelmét, hogy őrizzen meg bennünket és áldásával kísérje életünket továbbra is szüntelenül.
1936-ban a 150 éves évforduló meghatározó jellegű volt a gyülekezet életében. Három generáció váltotta már eddigre egymást, de a „kötelék” még mindig elég erős volt, s itt is – ott is megemlékeztek e jeles évfordulóról.
Az idén 225 éves évfordulót ünnepeltünk. A hálaadó istentiszteleten Sípos Árpád kisújszállási lelkipásztor hirdette közöttünk Istennek bátorító igéjét – a megfáradt Illés prófáta történetén keresztül, kit az Úr megerősített és megújult erővel ajándékozott meg. Arra buzdított, hogy mi is Tőle merítsünk naponta erőt az élet mindennapi küzdelmeihez. Dr. Csete Szemesi István püspök úr hálával emlékezett pacséri gyermekkori éveire és a hálaadás fontosságát helyezte szíveinkre. Marton Károly bánáti esperes szintén „Pacsér szülöttje” – köszöntőjében az Istentől való békességet kívánta a gyülekezet életére. Orosz Attila bácskai esperes a hit fontosságát emelte ki.
Nyúl Zoltán baptista prédikátor arra világított rák, hogy kicsiny falunk, kicsiny közösségünk is soMegható ünnepségről írnak a fennmaradt iratok. kat tud tenni, ha szeretettel szolgál embertársai köArany Gusztáv egykori pacséri lelkipásztor olvasta zött. fel akkor a kisújszállási anyaegyház köszöntőjét, akiAz egyházi méltóságok után Kecze István kisnek sürgősen távoznia kellett Pacsérról a trianoni eseújszállási polgármester ünnepi beszédében visszatemények után (1922-ben a SZHSZ királyság hatósága kintett a kezdetekre, s az ősök áldott emlékét idézte, kiutasította az országból). melyben kitartásuk, áldásos életük pozitív példaként A kisújszállásiaknak viszonzásul egy emléktáblát készíttettek a pacsériak, melyet 1938-ban adtak át az ottani templom 150 éves emlékünnepén, mely hirdeti: „Utódainkban is egyek leszünk tiveletek ősi református hitünkben, atyáink örökségének őrzésében és az örök Isten imádatában.” A 200 éves évfordulót nem ünnepelhettük meg – újabb állami akadályok gördültek ennek útjába. 10 év elmúltával azonban együtt ünnepelhettünk. Ekkor állítottuk fel templomkertünkben a kopjafát, a megemlékezés fáját, mely gyülekezetünk pecsétjén levő igét szimbolizálja: „olyan leszel, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, mely idejekorán megadja gyümölcsét.” 16
Református Élet
2011. július
kell, hogy előttünk álljon.
gyülekezeti teremben.
Az ünnepen elhangzott egy szép felajánlás a kisújszállási polgármester úr részéről. Segítségül eljönnek hozzánk és segítenek a kettős állampolgársági dokumentációk összeállításában. A közös múltra való Harangszó mellett megkoszorúztuk a kopja- emlékezés egy megerősítő kapocs, mely lehetőséget fát. ad arra, hogy „gyökereinkről” ilyen formában is megemlékezzünk… Az Aranyszál kézimunka csoport e jeles ünnep alkalmából – kézimunka kiállítást is rendezett a Csányi Erzsébet lelkipásztor Szombathy Zoltán a pacséri Helyi Közösség tanácsának elnöke a helyes út keresésének nehézségeiről és fontosságáról szólt.
Kárpát-medencei református önkéntes napok A Magyar Református Szeretetszolgálat az idén is megrendezte a Szeretethíd elnevezésű önkéntes akcióját. A felhíváshoz, a közös szolgálathoz csatlakozott a pacséri gyülekezet is. Templomunk utcai kerítésének befestésére vállalkoztunk, melyen látszott már az idő múlása. Sok helyen korroziodálódott, így egyik nap le lett alaposan tisztítva és le lett rozsdátalanítva, majd a kapun is elvégeztük a szükséges javítást. Másnap került sor a festésre. Szorgalmasan festettek férfiak és asszonyok egyaránt. Szépen zöldül, ragyog ennek köszönhetően az utcai kerítés, mely annak is bizonysága, hogy fontos az „itt-lakóknak” gyülekezetük környéke, rendben tartása. Egy kis áldozatos szeretet-szolgálattal bizony sok szép és nemes dolgot elvégezhetünk. Isten áldása legyen a sok szorgos kezek áldott munkáján mindenhol! Csányi Erzsébet lelkipásztor
17
2011. július
Református Élet
Gyermeknapok Dél-Bánátban Nagy örömmel gyűjtöttük egybe a gyermekeket és szerveztük meg számukra a gyermeknapot a dél-bánáti Fejértelepen (Susarán) és Hertelendyfalván (Vojlovicán). 20-20 gyermek érkezett a napi programra, melyet az “Ady Endre”, illetve a “Tamási Áron” Művelődési Otthon termeiben tartottunk meg. A gyermekek már ismerősek a számunkra, hiszen évente 2-3 alkalommal Isten kegyelméből és gondoskodásából megtudjuk látogatni őket. E két gyülekezet Országos Egyházunk legdélebbi gyülekezetei közé tartozik. Messziről híres közvetlenségük, kedvességük és vendégszeretetük. Bibliai történetünk témája a Jézus feltámadása volt, ezen belül is Tamás története. Fő üzenettel: “Ne légy hitetlen, hanem légy hívő”. A gyermekek figyelték a képekkel illusztrált történetet és szorgalmasan válaszoltak az ismétlő kérdésekre is. Bibliai történet mellett tanultunk éneket és kézimunkáztunk is húsvéti makettet. Halász Hargita vezetésével a gyermekek több közösségi játékot tanultak, mellyel nemcsak jókedvben és nevetésben volt részük, hanem
18
a magyar nyelvet is gyakorolták, gazdagították. Támogatóink jóvoltából a gyermekeknek tudtunk venni üditőt, csokit, sós rágcsálnivalót és gyermekirodalmat, melyet hazavihettek. Minden gyermekért hálás a szívünk, akik eljönnek, hiszen vannak családok, ahol már a szerb nyelv dominál és a gyermekek számára sincs magyar iskola. Örülünk, hogy ilyen alkalmakor is taníthajuk őket magyarul, magyar játékokra, énekekre, körjátékokra, melyet nagyon élveznek. És a legfontosabbra, Isten Igéjére. Köszönjük a szülők támogatását is, akik többször ott maradnak a programjainkon és a hertelendyfalvi óvónők segítségét, akik a gyermekek körül szorgoskodnak. “Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erõsítsétek meg, és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon.” Zsidók 12,12-13 Halász Sámuel és Renáta “Gyermekmisszió” munkatárs
Református Élet
2011. július
GYERMEKOLDAL BIZTONSÁGBAN ÉLNI Sári gumimatracon himbálódzott a vízen. Örült is a vakációnak, de szomorkodott is, mert apa betegen feküdt, és nagyon hiányzott neki. Dani, a bátyja ott lábatlankodott körülötte: „Kihúzom a dugót a matracodból – bosszantotta -, el fogsz süllyedni!” „Szó sincs róla – felelte a kislány – rajtam van a mentőövem, az megtart!” „És ha lehúzom rólad?” – kötekedett tovább. „Mi bajom lehetne ebben a sekély vízben?” „És ha lenyomlak a víz alá?” – ellenkezett továbbra is Dani. „Az sem számít – nevetett a kislány -, ott van édesanya, nem látod?” Dani elúszott a húga mellől: „Veled még viccelni sem érdemes – vetette oda -, nem vagy képes megijedni!” Délben anya azt mondta nekik, hogy mindjárt itt lesz nagymama, mert ő apát elviszi a kórházba, alapos kivizsgálásra. „A doktor bácsi mit mondott?” – aggódott Dani. „Ő maga sem tudja, azért ajánlotta a kórházi kivizsgálást.”
„Én nem akarom, hogy apa beteg legyen!” – suttogta Erzsike. „Én sem, és egyikünk sem – ölelte meg lányát az anya – Istenre bízzuk ezt is, mint minden mást az életünkben… Akkor nem árthat nekünk semmi.” „Bármi történik?” – élezte ki a kérdést Dani. „Igen, bármi történik!” Dani megborzongott: „És ha… - nem mondta tovább, az osztálytársára gondolt, akinek a mamáját autóbaleset érte. Anyjára nézett, aki azt mondta: „Délelőtt meg akartad ijeszteni Sárit a tóban, és mérges voltál, mert nem volt hajlandó félni. Nos, valahogy így van ez! Aki keresztyén, annak kétsége sem lehet afelől, hogy Isten tartja őt a kezében! Ha Ő visel ránk gondot, akkor nem árthat nekünk semmi, akármilyen súlyos körülmények közé kerülnénk is. A Szentírásban nagyon sokszor olvassuk azt, hogy „ne féljetek!” Isten még a verebekre is gondol, hogyne gondolna ránk? Aranymondás: „Ne féljetek tehát, sok verébnél értékesebbek vagytok!” Máté ev. 10,31
Katekizációk időpontjai: I. csoport: június 27 - július 1-ig II. csoport: július 4 -8-ig III. csoport: július 11 - 15-ig
Református Élet, a Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja Felelős főszerkesztő: Dr. Csete Szemesi István, püspök, Feketics, Testvériség utca 26 Szerkesztették: Halász Sámuel és Renáta,
[email protected] Minden megjelent írásért a szerző vállalja a felelősséget, lapzárta minden hónap 15-én Az írások rövidítését és szerkesztési jogát fenntartjuk Nyomtatva: Forum Nyomda - Újvidék • Megjelenik 1500 példányban
Országos Egyházunk hivatalos honlap címe: www.szrke.com 19
