REFORMÁTUS ÉLET
A
SZ. R. K. E.
www.szrke.com
E G Y H Á Z I
L A P J A
OKTÓBER 2013
„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! - azt mondja a Seregeknek Ura.” Zak. 4,6b
2013. október
Református Élet
I g e h í r d e t é s Majd így folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak.” Mk. 4,30-32
A
mikor Jézus példázatait olvasom, mindig hálával gondolok arra, milyen jó, hogy Jézus ilyen képekkel akarja értésünkre adni, megértetni velünk, mindazt, ami az emberi elme számára felfoghatatlan. Jézus példázatai olyan tanítópéldák ugyanis, melyek elég egyszerűek ahhoz, hogy az ember megértse, és elég jelentéstartalommal bírnak ahhoz, hogy az ember ezekről a példázatokról elvonatkoztasson és hogy egy magasabb rendű, egy csodálatosabb világot megértsen. Vigyázni kell azonban a példázatokkal, mert ha túl egyszerűnek, meseszerűnek tartjuk őket, akkor bizony beleesünk abba a csapdába, melybe sokan benne vannak, hogy tudniillik, a Biblia és a példázatok csak egyszerű, gyermekeknek való kis tanítómesék. Nem így van. Jézus példázatai mindig túlmutatnak azon a képanyagon, amit a szavak elénk tudnak teremteni. Nézzük ezt a mai példázatot. A példázat képanyaga a következő: Adott egy mag, mely egyike a legkisebb magvaknak a földön, a mustármag. Hogyha egy mustármag földbe kerül, annak ellenére, hogy kicsike, mégis nagy növénnyé növi ki magát. Hogy Jézus kissé túlozva (gyakran használ Jézus ilyen túlzó fogásokat), azt mondja, hogy a madarak fészket rakhatnak ágain, arra utal, hogy a példázat nem csak a mustár növényről szól, annál sokkal többről. A mustár növénye csak a példa, és ami igazán lényeges az az a folyamat, hogy a magból, mely kicsike, szinte elenyésző és értéktelen, lesz valami, éspedig nem akármi, hanem egy nagy növény, megnőhet több, mint egy méteresre, és rajta újabb magok találhatók. Lényegében egészen egyszerűen így mondhatnánk el a példázat lényegét: A kicsiny kezdetből, fejlődés és nagy eredmény lesz. Mintha azt mondaná Jézus: Becsüljétek meg a kicsit, a kicsiny kezdetet, becsüljétek meg a kezdeményezést, és reménykedjetek, mert abból ami kicsi volt nagy lehet. A mustármag mennyire kicsi, és ilyen nagy növény lesz belőle. Pál apostol megtapasztalta ennek a példázatnak az igazát. Ő maga Krisztus ellen harcolt, de Jézus az ő szívébe is elhelyezett egy kis magot ott a damaszkuszi úton. És ez a mag kifejlődött és igazán nagy termést hozott. Egy ember, aztán néhány munkatársával indul el igét hirdetni Ázsia és Európa felé. Mondhatnánk, hogy esélytelen, nagyon kevesen van-
nak, Pál apostol és még egy két ember nem képes ezt a szolgálatot elvégezni, ehhez sokkal több kell. Kell szervezett misszió, kell felkészítés, kell sok ember. Valóban kicsiny kezdet volt. Egy mustármagnyi kezdet volt, amit Pál apostol a térítőutakon tett. De ebből a kicsiny kezdetből hatalmas eredmény lett. Mert Isten megáldja a kicsiny kezdetet, a hitet, amivel hozzáfogunk és a reményt, amellyel feladatunkat végezzük. És a mustármagból nagy növény lett. Pál apostol igehirdetéséből sok-sok gyülekezet lett és hívő emberek teremtek ezen a nagy folytatáson és eredményen. Vajon szabad-e nekünk lebecsülni a kicsiny kezdeteket? Vajon szabad-e nekünk bármire is azt mondani: Áh, ezt nem érdemes csinálni, ezt nem érdemes megpróbálni. Nem szabad testvéreim, mert Isten megáldja a legkisebb próbálkozásainkat és a legapróbb lépéseinket is, ha azokat hittel és reménységgel tesszük. Ez a gyülekezet és ez a közösség is ékes példája annak, hogy a kicsiny kezdetből, a mustármagból nagy növény fejlődhet ki. Néhányan jöttek erre a tájra az ősök közül, néhányan nagy reménnyel és Istenbe vetett hittel. És hozzáláttak fáradságos munkával, sok áldozathozatallal és Isten segítségével megépítették, megalkották azt, amire szükségük volt. Ma pedig hálával gondolunk vissza áldozataikra és örülünk, hogy volt, ha több nem is, de egy mustármagnyi hitük, és azt Isten megáldotta. Sokat beszélünk manapság arról, hogy a világ az erkölcstelenség a közömbösség sötétségébe süllyed. Azt mondjuk nem érdemes semmi értéket létrehozni, nem érdemes fáradozni. Egyáltalán kinek és minek fáradozzunk? A fiatal nemzedékek már nem is figyelnek oda arra, ami régen érték volt és a régi kincseinkről nem is hallanak. Erre azt mondja a Biblia: A kicsiny kezdetből lesz a nagy eredmény. Egy olyan kicsiny kezdetből, mint egy gyermek, egy fiatal. Egy olyan kicsiny kezdetből, mint egy elhatározás az ember szívében, hogy érdemes tenni, harcolni azért, hogy ami szép és jó és ami értékes az ne vesszen el. Az unokánknak elmondott régi történet egy ilyen mustármag lehet. Egy megtanított imádság, egy karácsonyi családi beszélgetés, egy közös templomi istentisztelet egy ilyen mustármag lehet. És 2
Református Élet Isten megáldja a kicsiny kezdetet. A gyermekek vagy a felnőttek szívébe elhelyezünk egy kis mustármagot és aztán Isten megcselekszi azt, hogy nagy fává nőjön benne a kicsiny kezdet. Mindig érdemes és mindig kell kicsiny mustármagokat elhinteni, és mindig kell reménykedni, hogy a mustármag naggyá lesz. Van egy mondás: Aki a kicsit nem becsüli, az a sokat nem érdemli. Mennyire igaz lehet ez. Vajon megbecsüljük mi a kicsiny kezdeteket? Vajon tudunk reménykedni, hogy megtanítok gyermekemnek egy imát, elvezetem templomba és aztán mindez, amire ő felnő erős és nagy érzéssé, hitté növekszik benne?
2013. október Tudunk így reménykedni? Kedves testvéreim, a kicsiny kezdetnek mindig örülni kell, a kis mustármagnyi hitet mindig meg kell becsülni, mert Jézus azt mondja, hogy az ilyen hit egyszer majd hegyeket mozdít ki a helyükből. Áldja meg ezt a gyülekezetet az Isten azzal, hogy adjon sok ilyen kicsiny kezdetet, sok mustármagot a szívekben, hitet és reménységet, mert tudom, hogy Isten áldásával ezek a mustármagok jó és szép jövővé nőnek. Ámen. Elhangzott Torontálvásárhelyen 2013. 09.15. Gyenge Károly
Ézsaiás könyvének magyarázata (VIII. rész) Mert jön a Seregek URának napja “Mert jön a Seregek URának napja minden kevély és magas ellen, mindenki ellen, aki nagyra tartja magát, de majd megalázott lesz; a Libánon minden cédrusa ellen, amelyek magasra emelkednek, Básán minden tölgyfája ellen; minden magas hegy ellen és minden kiemelkedő halom ellen, minden büszke torony ellen és minden erős vár ellen, minden Tarsís-hajó ellen és minden gyönyörű gálya ellen. Porba hajtja az ember büszkeségét, és megalázza a halandók nagyságát. Csak az ÚR magasztaltatik föl azon a napon. A bálványok pedig semmivé lesznek egészen. Bebújnak majd a sziklabarlangokba és a föld repedéseibe az ÚR félelmes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a földet. Azon a napon odadobja az ember a vakondoknak és denevéreknek ezüst és arany bálványait, amelyeket azért csinált, hogy leboruljon előttük. Bebújnak a sziklák szakadékaiba és a kőszálak hasadékaiba az ÚR félelmes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a földet. Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” Ézs 2,12-22 Az ember minden bajt megpróbál elhárítani, kell számolni szavainkkal, tetteinkkel. Inkább hátat igyekszik a biztonságát megteremteni. Hogy ne legyen fordítanak. Így volt ez Ézsaiás próféta idejében is. Ézsaiás árvíz, gátakat épít, hogy ne fújja be a hó az utakat, kitesz hófogókat, hogy ne érje háború, rakéta-elhárító prófétával azért hirdettette meg az Úr, mert az ember rendszereket épít drága pénzeken. Van viszont egy nagyon magasnak tartotta magát. Mindenképpen ki nap, amire nagyon sokan nem gondolnak: a Seregek akart emelkedni és megpróbálta kisebbíteni Isten Urának napja, amiről Ézsaiás prófétál. Ez a nap nem nagyságát. Ezért hangzott el ez a prófécia, amiben arról hallunk, hogy mindaz, amire az ember büszke más, mint az ítélet napja. Az ítélet napját ma legtöbben nem veszik – legyen az keze csinálmánya, legyen az hegy vagy komolyan, nem törődnek azzal, hogy a Szentírásban halom – mind megsemmisül, és aki most nagyra tartja ez le van írva. A középkor embere még készült az magát, akkor meg fog alázkodni. ítélet napjára, nagyon is komolyan vette. Középkori Az emberek jó része nem akar napjainkban énekekből tudjuk, hogy „jön a harag napja lánggal, sem megalázkodni, nem akar alázatos lenni még Isten végez majd a rossz világgal” és az ember, ha erre előtt sem, hanem azon van, hogy a saját hatalmát és gondol, reszket és kétségbeesik. De a ma embere nagyságát próbálja emelni. De akármit hisz és akármit egyáltalán nem törődik ezzel. Pedig a keresztyén gondol, számolnia kell azzal, hogy eljön a seregek emberben ott kell, hogy legyen a tudat, hogy oda kell Urának napja, visszajön az Úr ítélni eleveneket és állni Krisztus elé. Jézus visszajöveteléről van szó, holtakat – ahogy az Apostoli hitvallásban is elmondjuk. arról, hogy aki áldozócsütörtökön elment, visszajön És nemcsak a Libanon hatalmas cédrusai ellen jön el majd, hogy ítéljen eleveneket és holtakat. Nem akar az Úr, hanem az ellen is, amit az ember alkotott és róla tudni az ember, hogy egyszer el kell számolnunk amiben bízik. Ézsaiás korában nagyon büszkék voltak az időnkkel és mindazzal, amit Istentől kaptunk, el az emberek az úgynevezett Tarsís hajókra, melyek a 3
2013. október Földközi tengeren jártak és hatalmas áruforgalmat bonyolítottak le. Mennyi minden van, amit az ember megalkotott, mennyi minden van, amiről az ember azt hiszi, hogy az az ő kezének csinálmánya és gyönyörködik benne! De a gyönyörű gályák ellen is odafordul az Úr, mert egyedül az Úr fensége és az Ő dicsősége maradhat meg. Ma olyan világban élünk, amikor átéltük, hogy embereket, akik hatalmasnak tartották magukat, megalázta Isten. Nagynak tartották magukat és nem törődtek azzal, hogy mi lesz a másikkal. A másikat el akarták taposni és megsemmisíteni, Istenről hallani sem akartak – és mégis bekövetkezett ezeknek az embereknek az óriási megaláztatása. Milyen szomorú, hogy ebből nem tanul az ember, nem mondja azt, hogy valóban, nem nőnek a fák az égig, Isten képes a porba sújtani a nagy és büszke és a hatalmas embert. Nem törődik ezzel az ember. Vigyázzunk, mert az embernek az a dolga, hogy alázatosan járjon és félje az Istent. Sokszor összekeverik az emberek az Istenfélelmet és az Istentől való félelmet, pedig teljesen más dolog. Akinek a szívében van Istenfélelem, az áldja és magasztalja az Urat, vele él, tudja, hogy Ő vezeti. Azon fáradozunk, hogy gyermekeinket Istenfélő módon neveljük, ezért imádkozunk, azért teszünk meg mindent, hogy minél több Istenfélő, hitét gyakorló ember legyen köztünk. Mert aki nem Istenfélő, aki nem Istennel való életet él, annak az életében bekövetkezik majd egy időszak, amikor Istentől kezd félni. Erről szól Ézsaiás próféciája, hogy lesz egy idő, amikor az emberek Istentől félnek. Az Istentől félő ember bújna a szikla hasadékába, menekülésében belebújna a föld repedéseibe is. Az Urat félő ember pedig tudja, hogy az az Úr jön el, aki szeret, aki életét adta érted, aki azt akarja, hogy az Ő útján járjunk. Általában nem az a gond, hogy ebben a világban az ember bűnt követ el, hanem az, hogy a kísértés nagy, mi pedig kicsik vagyunk. Gyengék vagyunk és nem tudunk ellenállni a kísértésnek. Tulajdonképpen az ember legnagyobb bűne az, hogy amikor érzi, hogy a kísértés nagy, akkor nem tud megtérni. Ott a lehetőség előtte, hogy Istenhez térjen, bűnbocsánatot nyerjen.
Református Élet De nem akar megtérni, hanem járja az útját, amely egy téves út. Nagy bűne az embernek, hogy nem tér Istenhez, hanem azt hiszi, hogy az a jó út, amelyen ő jár. Pedig bekövetkezik az idő, amikor az Úr napja eljön és az ember eldobálja azokat, amiket értéknek tartott. Aranyait, ezüstjét, bálványait eldobálja, odaadja a denevéreknek, mert nem lesz értéke. Valamikor az elé borult le, annak próbált imádkozni, annak a bálványnak a segítségét kérte. De egy idő után rá kell jönnie, hogy nem tehet ez az égadta világon semmit. S az Úr ítéletének napján eldobálja ezeket, bele a vakondtúrásba. Mert sem a bálvány nem tud megmenteni, sem az ezüstöd, sem az aranyad, semmi a világon, csak az, hogy Krisztusban bízol és a szíved valóban az Övé. Látni kell tehát, hogy az ember nem bízhat sem a meglévő értékeiben, sem emberkéz csinálmányaiban. S azt mondja az Ige, hogy nem bízhatsz a másik emberben sem, mert annak az embernek az orrában is csak lehelet van, s a lehelet kimegy belőle és nem tud segíteni. Hát akkor kiben kell bízni? Abban, aki a leheletet, az életet adja, az élő Istenben, akié minden hatalom mennyen és földön. Ima: Mindenség Ura, hálával köszönjük Neked, hogy Beléd vetett hittel van a szívünkben Istenfélelem. Segíts, hogy úgy tudjuk nevelni gyermekeinket, unokáinkat és a következő nemzedéket, hogy ne kelljen majd megrémülniük, ne kelljen félniük a Seregek Urának napjától, Krisztus visszajövetelétől. Könyörgünk hozzád, Urunk, hogy úgy tudjunk élni és járni, hogy Te jössz majd vissza, akitől annyi szeretetet és jóságot vettünk és kaptunk. Megvalljuk Előtted, hogy a Te kegyelmedből vagyunk, akik vagyunk, a Te kegyelmednek köszönhetjük, hogy itt megállhatunk Előtted. Arra kérünk, hogy add áldásod erre a gyülekezetre, légy irgalmas a mi családunkhoz. Légy azokkal, akik nem családban élnek, erősítsd meg őket, légy velük szereteteddel. Urunk, az ember elveszíthet sok mindent, de ha Téged megtart, akkor Veled boldogan élhet. Urunk, erősíts meg minket. Ámen Dr. Sándor Endre
RÁDIÓS ISTENTISZTELETÜNK IDŐPONTJA OKTÓBERBEN Értesítjük testvéreinket, hogy a legközelebbi református istentiszteletünket 2013. október 13-án közvetíti az Újvidéki Rádió. Vallási műsorunk ultrarövid hullámon, vasárnap reggel 8.05 - 9.00 órakor a 90,5/92,5 MHz-en hallható. 4
Református Élet
2013. október
Állandó reformáció Ecclesia reformata, ecclesia semper reformanda est secundum Verbi Dei hogy az írott Ige legyen alapja és mértéke mindennek: az életnek, a viselkedésnek, a beszédnek, a hitnek... Kálvin maga tudta, hogy a reformáció nem befejezett történés, és tudta, hogy folytatódni fog, még az ő halála után is. Hogyha tehát újulni akarunk, amennyiben igazán újszerűen, időszerűek akarunk lenni és azzá akarjuk tenni az egyházat is, akkor csak nyugodtan újuljunk meg az Ige szava szerinti életre. Mert a „semper reformandi” idézetnek van egy eléggé elfelejtett befejező része: „secundum Verbi Dei” azaz, az Isten Igéjének megfelelően, azaz ahogy az Isten Igéje megköveteli. Nem elég hangoztatni, hogy Református Egyház vagyunk! Néha olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik vagányságból olyan blúzt akarnak felhúzni, amire az van felírva, hogy US MARINE, mert az amerikai tengerészgyalogság szerepében akarnak tetszelegni. Pedig nem sok közük van a felirathoz. A mi reformátusságunk ugye nem ilyen? A mi reformátusságunk ne legyen ilyen! Nem az a dolgunk, hogy új utakat keressünk és találjunk, hanem az volna az igazán nagy újítás, hogyha az egyetlen útra visszatalálnánk – Én vagyok az út, az igazság és az élet – mondta Jézus. Végül pedig, bár tudom, hogy Isten sok és nagy feladatot bízott ránk, mindnyájunkra, mégis hiszem, hogy az egyház állandó reformálása mégis biztonságban van, mert az Istennél van. Tőle jön a megújulás, az út újra felfedezése és annak felismerése. De ha felismered, mert megtalálod, akkor lépj rá, legyél Isten Igéje szerint megújult, megreformált ember, aki szintén az Isten Igéje szerint megreformált és állandóan reformálódó Egyház tagja. Gyenge Károly
1517. október 31-én, a wittenbergi polgárság hangos kalapácsütések zajára ébredt. Mint aztán kiderült a lárma a vártemplom bejárata felől jött, ahol a helyi pap, a ferences-rendi szerzetes, Luther Márton határozott ütésekkel szegezte fel vitairatát, a 95 tételt. Ezek a kalapács-csapások mindmáig elhallatszanak, hiszen minden protestáns egyházban megemlékezünk e jeles napról. A reformáció nagy lépésekkel haladt és terjedt, Isten Igéje eljutott oda, ahova küldetett: a hétköznapi egyszerű emberek kezébe és szívébe, és többé nem rekedt meg a (sokszor tudatlan, képzetlen) papok kezében. Napjainkból nézve, úgy hiszem kimondható, hogy akkor valami megváltozott, ami aztán az egész világot változásra, jobbulásra bírta. Elmélázok néha: Mennyire elkelne ma is egy ilyen változás, egy ilyen felrázás. Mennyire szükséges lenne ma is egy néhány hangos kalapács-csapás. Tudom, hogy sokunknak eszünkbe jut néha: Jó volna egy új reformáció. Az érdekes az, hogy ez nem új keletű gondolat. Már a reformáció idejében, már az első napoktól kezdett kifejlődni ez a vágy a reformátorok szívében. És aztán meg is fogalmazódott, és papírra vetették: Ecclesia reformata et semper reformanda. Olyan sokféleképpen értelmezik ezt a mondatot, olyan sok fordítási lehetőség látott már napvilágot. Most azt a fordítást fogom itt leírni, mely leginkább közel áll a szívemhez és reményemhez: Az egyház reformált (újraalakított), és (mert) szüntelenül reformálódnia kell Isten Igéjének megfelelően. Mit jelent ez a mondat? Semmiképpen nem azt, amit itt-ott hangoztatnak, éspedig, hogy az egyháznak meg kell figyelni a világ haladását, mozgását és fejlődését és hozzá kell igazítania magát. Ez a Szentírástól való elszakadás durva példája lenne. A semper reformada elve nem jogosít fel senkit arra, hogy az egyházat a modernség útvesztőibe hajszolja. Hanem ez azt jelenti, hogy a reformáció soha nem ér véget, állandóan folytatódik. A reformáció nem egy lezárt esemény, hanem egy elkezdett és állandóan történő folyamat. Sokszor abba a csapdába is beleesünk, hogy a reformátorok szavait idézzük, úgy tekintjük, hogy azok a mi hitünk alaptételei. Ez egyébként így igaz, de a reformátorok állandóan arra tanítanak és buzdítanak, hogy egészen a Szentírásig lássunk, ne csak a reformátori iratokig. A reformátorok arra buzdítanak,
5
2013. október
Református Élet
A reformátusság és Kálvin János tudnunk,elmondani Kálvinról bárkinek, de ugyanakkor fontosabb, hogy mi magunk Kálvin Jánosban felismerjük egy református ember igyekezetét abban, hogy hirdessük Isten kegyelmét az embereknek – “Egyedül Isten kegyelméből - Soli Deo gratia”. Ha reformátusként mégis elhalványulna bennünk elhivatottságunk lényege, akkor tekintsünk Kálvin személyére, mint oly vezéregyéniségre, aki Krisztus tanítványaként Krisztus tanúja volt minden időben és minden alkalommal, minden helyen. Téves úton járnánk, ha engednénk, hogy Kálvin János személye, élete és munkássága kikopjon református öntudatunkból. Az ő ajkáról hallott és tollából fakadt tudomány Isten ajándéka. Nem szégyellnivaló férfiú volt ő közöttünk. Róla beszélni, emlegetni őt, idézni műveit, nem Isten dicsőségének beárnyékolása, hiszen Kálvin maga is mindig ettől óvott, és minden idézendő mondata Isten Igéje alapján született, és arra utal, mint igaz, egyetlen eredeti forrásra. Éppen azért, mert csak egy imádandó Istenünk van, és egy igaz forrása a kegyelemnek, és egy igaz forrása az Istenről szóló tudománynak, ezért mindenféle emberimádatot, csakúgy mint Kálvin azt tette, helytelenítünk. Mily helyet foglal el nálunk ma Kálvin János
Állítólag azon kérdésre, hogy milyen viszonyulásunk van, mint közösségnek valaki iránt azzal mérik le, hogy az a közösség mennyire ismeri azt a valakit és mennyire beszél művéről, szerepéről. A mi református közösségünknek milyen viszonyulása van Kálvin János iránt? Ez az én kérdésem ezen írásban és a feleletemet az alapján fogalmazom meg, hogy szerintem viszonyulásunkat nem a személy életéről felmutatott tudás határozza meg, hanem a legátum, a hagyaték őrzése. Mi Kálvin hagyatéka? Az Isten Igéjére figyelő és azt hirdető létforma. Kálvinról kezdetben elég annyit tudni, hogy ő mindig is azt az álláspontot képviselte, hogy ez a hagyaték nem is az ő hagyatéka, sőt intő a tanítása is az irányba, hogy a kálvinizmust ne egy Kálvin nevű ember tanításaként örököltessük, hanem mint Kálvin János által is tanított Isten igazságát. Krisztus szavai tanítanak ebben bölcsnek lenni (Jn.14:26): „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.” Maga Kálvin is vallotta azt a biblikus, nagy tanítást, hogy: “Egyedül Istené a dicsőség! – Soli Deo gloria!” Kálvin nem volt hajlandó kompromisszumokat kötni, minden cselekedetében egyenes volt – következetes és megbízható ember és tudós. Ismerte a jogot és behatóan tanulmányozta a teológiát és így mindig kereste a hasonló érdeklődésű embereket, a hívő keresztyéneket. Ez a tudásszomj jellemezte élete végéig, ahogyan a szolgálni való vágy is. Mindig felkészült volt, és erre szüksége is volt, hisz többször is bizonygatnia kellett a hitbeli igazságokat, akár katolikusokkal, akár városi tanácsokkal, akár eretnekekkel szemben. Igyekezett tanbeli meggyőződéseit rendszerezve könyvekben megjelentetni és hozzáférhetővé tenni. Így születtek: “A keresztyén vallás rendszere”, “A genfi katekizmus”, az “Egyházszabályzat”, az “Egyházi rendtartás” művek és az imádságos- és énekeskönyv. Tanítása mindig a Biblián alapult, de középpontja Krisztus volt. Kálvin számára a reformátusság arról szólt, hogy Jézus Krisztus által eljuthatunk Isten közösségébe. Ezért szerinte a reformátusságban mindent ennek a megbékélésnek kell alárendelni. Mert ez Isten akarata és kegyelme. Nekünk, reformátusoknak ezt kellene 6
Református Élet művével, életével és önmaga személyével? Templomainkban mily helyen van a Szentíráson alapuló felismerése az istentiszteletről, igehirdetésről, imádságról és a liturgiáról? Lehet, ugyan hogy mindent úgy tartunk be, ahogyan arról Kálvin is írt, de az is lehet, hogy mindez egyszerűen csak lesüllyedt a szokás, szertartás szintjére. Érdekel-e, kutatjuk-e a tudományt a “templomi dolgokról” vagy meghallgatunk-e másokat ugyanerről a tudományról, olyanokat, akiket ez érdekel, akik ezt kutatják? Otthonainkban, könyvtárainkban vannak-e művek Kálvin Jánosról vagy amelyeket ő írt? Hiszen a református ember arról ismeretes, hogy szeret olvasni. Szeret tisztában lenni azzal, ami a hitvallása. Ezért van imakönyve, Bibliája, újságja, hittankönyve, énekeskönyve és esetleg más irodalma. Ugyanakkor nagyon sok információhoz, sőt a Bibliához is hozzáférhetünk már a mobiltelefonon is és az interneten is. Sok bibliai tematikájú műsort látunk a tévében, olvasunk az újságban, interneten és ezért is szükséges azoknak utánajárni, utánnaolvasni. Sokszor beszéltünk már a továbbképzésekről, a gyermek- és felnőtt katekizációk szükségéről.
2013. október Mindegyiken lehetne arról beszélni, hogy Kálvint tanulmányozni nem automatikus dolog mert kálvinisták vagyunk, hanem mert ő több jó példát adott, hogy miként rendszerezhetjük Isten tudományát. Minden gyülekezetben vannak bibliaórák, amelyeken eltöprenghetünk előadások segítségével egyházi rendszerünk gyökerein, amilyeneknek azt Kálvin lefektette Genf városában. Hozzáférhető számunkra a Biblia, az énekeskönyv, a hittankönyv, újságunk, sokaknak a hitvallási irataink, de kevesek számára elérhető reformátusságunk egyik fontos rendszerező műve: Kálvin János “A keresztyén vallás rendszere”, a híres “Institutio”. Talán ezzel a ténnyel is kezdhetnénk valamit. Könyvtári kölcsönzés vagy iratterjesztés útján el kellene juttatnunk a hívekhez. Ne csak Kálvinnal ismerkedjünk, hanem azzal is, amit ő Istenről megtanult és amit átadott másoknak. Mikor azt mondom fennhangon, hogy “református”, akkor az Istenhez tartozásra gondolok először, majd a Bibliára és végül oly emberekre, akik a Szentháromság Istenhez tartozást hirdetik nekem. Ez utóbbiak között Kálvin Jánosra is. Kiss Nándor
R
endhagyó könyvbemutatóra került sor Torontálvásárhelyen szeptember hó derekán a helyi József Attila Művelődési Otthon nagytermében. Rendhagyóra, ugyanis az esemény egyidőben igyekezett tiszteletben tartani a választott cím (Otthon, édes otthon...) által támasztott követelményeket, illetve az új idők által szorgalmazott, ún. interaktív megnyilvánulási formákat. A szóban forgó kötet, melynek szerzője és szerkesztője Tatár Piukovity Erzsébet volt, megkülönböztetett előzékenységgel állított emléket nt. Thomka Viktor tiszteletes úrnak is. A hertelendyfalvi születésű lelkipásztornak, aki 1945 és 1968 között hírdette az Úr Ígéjét a torontálvásárhelyi gyülekezetben. Ez utóbbinak az 1799-ik esztendőben történt létrehívásától datált, sorrendben a tizenkettedik lelkészeként, a mártírhalált halt Gachal János püspök úr örökébe lépve. A nevezett részt Máté Lajos, a Torontálvásárhelyi Református Egyházközség gondnoka méltatta, alkalmi gondolataihoz Pál apostolnak a zsidókhoz írt levél igeszakaszát „Emlékezzetek meg előljáróitokról, akik Isten igéjét hírdették néktek” (Zsid. 13,7a) választva felvezetőül. Írta és fényképezte: Martinek Imre 7
2013. október
Református Élet
- Házi Áhítat 2013. október Írta: Harangozó László Ajánlott a megjelölt napoknál az igeszakasz olvasása Jelmagyarázat: R-reggel, E-este, É-ének, HK-Heidelbergi Káté azt válaszolják: ”Mester, hol a lakásod?” vagyis „Uram, mi ezentúl veled akarunk élni, mi téged keresünk, mert felismertük, hogy te vagy az élet célja!” Minden ember keres, keresi élete értelmét, célját. Te mit keresel? A két tanítvány megtalálta az Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűneit. R: Jn 1,35-51; E: 2Krón 3; É:397; HK:16;
Október 1. “Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?” Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: „Én nem a Krisztus vagyok.”” Jn. 1,19-20 A papok azt kérdezik Jánostól: ”Ki vagy te?” János tudja, hogy ő kicsoda sőt azt is tudja, hogy ki nem. Azt mondják, hogy egy identitászavarral küzdő világban élünk, ahol az emberek keresik, hogy kik is ők valójában. Én tudom-e, hogy ki vagyok? És most nem a személyi adataimra gondolok, nevemre, címemre, hanem, hogy minek is vagyok ezen a világon, kinek lettem teremtve. Legtöbb ember nem tudja, hogy kicsoda is ő. Sokan lebecsülik magukat és sokan túlbecsülik magukat. János tudja, hogy ő kicsoda és, hogy ki nem. Szolgálata csúcsán van, sokan jönnek hozzá, mert tisztelik, hát most rombolja le a róla alkotott képet?! De János tudja, hogy ő kicsoda, mert tudja mi a küldetése és tudja kitől kapta a küldetését: Istentől. Mivel alázatos és hűséges a küldetésben ezért van látása lelki téren is, látja a Szentlelket leszállni Jézusra (32 v.). Ki is vagyok én, mi az én identitásom? Istentől lettem teremtve, az ő képére, de a bűn miatt ezt elvesztettem. Viszont eljött értem Jézus és megváltott az elveszettségből. Ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Azért jött, hogy megmentse az én elveszett identitásomat. Tudsz e választ adni a kérdésre: „Kicsoda vagy te?” Eltudod mondani, hogy Isten megváltott gyermeke vagy? Ha igen, akkor megtaláltad rendeltetésed! R: Jn 1,19-34; E: 2Krón 2; É:VIII; HK:15;
Október 3. „Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre.” Jn. 2,2 Amikor Jézus szolgálatára és csodatételeire gondolunk, akkor általában a szenvedők megsegítése, a betegek meggyógyítása, a halottak feltámasztása és a sírók vígasztalása jut eszünkbe. Itt viszont egy ünnepi alkalomról olvasunk, egy mennyegzőről, ahová Jézust is meghívták. Sajnos sok embernek csak akkor jut eszébe Isten, amikor bajba jut, amikor valami szükséget lát. De sokan amíg jól megy dolguk, elfeledkeznek Róla. Ha valaki velünk így bánna, azt bizony kihasználásnak, szemtelenségnek neveznénk. Vajon Isten, hogy érez, ha csak a bajban fordulunk Hozzá? Ő ott akar lenni életünk minden területén és minden pillanatában. Ott akar lenni akkor is, amikor jól megy a sorunk és akkor is, amikor nem. Ott akar lenni a munkánkban is, a küzdelmeinkben is, a pihenésünkben is. Engedjük, hogy így legyen, mert akkor biztosan tudhatjuk, hogyha jönnek a nemszeretem napok, Ő ott lesz és segíteni fog. Itt is segített, anélkül, hogy a bajbajutottak kérték volna. Miért? Mert ahol Őt szívesen fogadják az örömben, ott Ő a nyomorúságban sem marad el! R: Jn 2,1-12; E:2Krón 4; É:326; HK:17;
Október 2. “Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon;” Jn. 1,38-39 Mai igénkben ismét egy kérdést hallunk. Jézus az őt követő két tanítványt kérdezi:”Mit kerestek?” Hát mit keresnének, Őt akarják követni! De ez nem ilyen egyértelmű! Benne van ebben a kérdésben az is, hogy miért is követtek, mik a ti elvárásaitok, milyen szándék vezet titeket? És ezt Isten megkérdezi ma tőled is: Mit keresel az életben, a templombajárásodban, a munkádban, a pihenésedben, a szórakozásodban? Csak muszályból csinálod? Csak hagyományból vagy, mert mások ezt mondták és ők is így tesznek? A két tanítvány, János és András hallották és felismerték, hogy Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ezért akarják követni Őt. Jézus kérdésére
Október 4. “Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: „Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!” Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem.””Jn. 2,15-17 Jézusnak ezt a kirohanó tettét talán furcsáljuk egy kicsit, hiszen Őt inkább, mint Isten szelíd Bárányát képzeljük el, de azért valahol megtudjuk érteni. Sőt rosszallóan gondolunk arra, hogy hogyan is lehettek képesek a Templomot a kalmárkodás helyévé tenni. Szörnyű! Pedig ha akkori templomi vezetőket kérdeztük volna, minden bizonnyal logikus magyarázatot adtak volna: így megkönnyítik az ideutazó zarándokok áldozását, meg hát a pénz inkább maradjon a Templomon belül, mint a világban. De hiába minden magyarázat, mert ezáltal a Templom nem tudott
8
Református Élet
2013. október
megfelelni rendeltetésének, megtört a teljes odaszenteltsége. Igen, megértjük Jézus tettét. De! Vajon nem így cselekszünk sokszor mi is? A Biblia azt tanítja, hogy testünk a Szentlélek temploma. Vajon mi magunk odaszenteljük-e teljesen ezt a templomot Istennek? Megfelel-e rendeltetésének teljes egészében vagy csak részben? Vegy megtöltjük hiábavaló dolgokkal, bűnnel, világ- és pénz szeretettel. És még meg is tudjuk magyarázni, s közben azt gondoljuk vallásosságunk ezt ellensúlyozza. De vajon mit mond Isten, mit lát Jézus? Nem kell-e újra meg újra megtisztítania a templomot, fájdalmasan kiűznie mindazt, ami akadályozza abban, hogy teljesen Neki legyek szentelve? Tisztítsuk meg életünket, hogy Istennek öröme legyen bennünk. R: Jn 2,13-25; E: 2Krón 5; É:197; HK:18;
én, nehogy nagyobb sikerei legyenek, akár a munkában, akár a közösségi életben, akár a hit területén is. Ez a versengés ott lehet a családon belül, sőt az egyházban is. Pedig az Újszövetség sok helyen figyelmeztet minket, hogy Istennek nem kedves az ha így teszünk (Róm.2,8; Gal 5,20; Fil2,1). Micsoda alázat van Keresztelő Jánosban, amikor tanítványai féltékenyen és felháborodva mondják neki, hogy Jézusnak több követője van, mint neki. De János tudja, hogy mi az ő küldetése és ebben nincs benne a versengés. Neki nem kell leköröznie Jézust, nem kell versengnie Vele. Ez az alázat az, ami naggyá tette Jánost, aminek alapján mondja róla Jézus: „nem támadt asszonytól született nagyobb Jánosnál” (Mt.11,11). Te hogyan élsz, hogyan szolgálsz? Ott van a félelem, az irigység, a féltékenység attól, hogy mások jobbak mint te az élet bármely területén? Akkor ez azért van, mert nem látod még, hogy ”semmit sem kaphat az ember, ha nem a mennyből adatott neki!”(27.v). Keresztelő János tudja, hogy hiába is akarna többet, az nem vállna hasznára. De amit Isten neki szánt, attól nem fogja senki sem megfosztani és ez áldásul fog szolgálni. R: Jn 3,22-36; E: 2Krón 7; É:228; HK:20;
Október 5. „Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.” Jn. 3,5-6 Nikodémusnak rá kell jönnie, hogy eddigi élete, élet rendje, felfogása helytelen és üres volt. Pedig hát nem akárki volt ez a Nikodémus! Nagyon művelt, teológiailag képzett, vallásos, tekintéllyel és hatalommal bíró ember volt, hiszen a zsidók egyik vezető embere volt. Kapásból tudta idézni az Isten Igéjét, minden helyzetben tudta a megfelelő törvényeket. De Jézus most mindezt üresnek és hiábavalónak ítélte. Hogyan? Mert rávilágított arra, hogy Nikodémus nincs lelkileg újjászületve. Csodálatos dolog ha beleszülettél egy keresztyén gyülekezetbe, egyházba. Az is jó ha ismered a vallási szokásokat, egyházjogot, sőt a Bibliát is. Lehetsz művelt és jól képzett, de ha a Szentlélek által nem vagy megújulva, újjászületve, akkor mindez önmagában semmit sem ér! Akkor csak testből végzed mindazt és nem Isten ügyét szolgálod. Aki újászületik a lélek által, az beleszületik Isten országába, annak polgára lesz. Minden, amit itt tesz azt a Lélek vezetése által és Isten dicsőségére kell tegye. Az ilyen embernek van hite és békessége, nem rabja a félelemnek. Nikodémus hiába volt okos és művelt, vallásos, tekintéllyel bíró ember, ő félt. Jézushoz is csak a sötétség leple alatt mert menni. Viszont Jézus rávilágított erre és Nikodémus engedett neki, mert amikor mindenki más - még a tanítványok is – elhagyta, ő nyíltan vállalta Őt (Jn.19,39). Nem félt, mert békessége volt. Vágysz erre a békességre? Engedd, hogy Isten Szentlelke újjászüljön! R: Jn 3,1-21; E: 2Krón 6; É:339; HK:19;
Október 7. “De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.” Jn. 4,23-24 Jézus Samáriában letelepszik egy kút mellé, ahol beszédbe elegyedik egy vizet merítő asszonnyal. Egy nagyon érdekes személy ez a samáriai asszony: bűnös, erkölcstelen életet él, meg is vetik érte, ezért megy olyankor vizért a kútra, amikor senki sincs ott. Ugyanakkor nekiáll Jézussal Istenről, a vallásról elmélkedni. És nem üres dolgokat csacsog, hanem kiderül, hogy van vallásos ismerete, sőt vallásos öntudata is, hisz azt mondja: ”Tudom, hogy eljön a Messsiás”. De mégis egy bűnös életet él. Amig be nem lép életébe Jézus. Hát igen, a vallásos ember életében is lehetnek bűnök, sőt a bűnös ember is lehet vallásos ha nincs ott életében Jézus, a Jézussal való személyes kapcsolat. Tudhat az ember sokmindent Jézusról, Istenről, a vallásról, idézhet bibliai igéket, prédikálhat is, de Jézus személyes jelenléte nélkül mindez nem több holmi elmélkedésnél, filozófálásnál... Mai igénk azzal szembesít minket, hogy ismerjük-e Jézust, mint személyes Megváltónkat? Tudjuk-e Őt imádni lélekben és igazságban?! Ő azért jött, hogy ezt számunkra lehetővé tegye. Ragadjuk meg ezt a kegyelmet és igyunk az örök életnek vizéből! R: Jn 4,1-26; E: 2Krón 8; É:348; HK:21;
Október 6. “Odamentek Jánoshoz, és ezt mondták neki: „Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy. János így válaszolt: „Semmit sem szerezhet az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki.””Jn. 3,26-27 Sokan azt mondják, hogy a sikerhez versenyképesnek kell lenni, hogy a konkurenciát legyőzhessük. Sokszor ellenfélként tekint az egyik ember a másikra. Sokszor féltékeny az ember a másikra, nehogy már jobb legyen, mint
Október 8. “Abból a városból pedig a samáriaiak közül sokan hittek benne az asszony szava miatt, aki így tanúskodott: „Megmondott nekem mindent, amit tettem.” Amikor tehát a samáriaiak Jézushoz értek, kérték őt, hogy maradjon náluk. És ott maradt két napig.” Jn. 4,39-40 A tegnapra kijelölt igében láthatjuk, hogy Jézus, hogyan
9
2013. október
Református Élet
fedte fel kilétét egy samáriai asszony előtt. A mai igében pedig azt olvassuk, hogy ez az asszony elfutott a falujába és hírül vitte, hogy találkozott a Megváltóval. Erre a falubeliek mind elmentek Jézushoz és kérték, hogy maradjon velük. Ez utóbbi kép csodálatosan lefesti, hogy milyen is kell legyen az igazi keresztyén élet, hogy mit is jelent igazán Isten gyermekének lenni. Először is meg kell hallani és elhinni a Jézusról szóló tudósítást, hogy Ő személyesen értem jött el. „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által.” (Róm. 10,17). Azok a samáriaiak is meghallották. A második lépés, hogy oda kell járulnom Jézus elé, vagyis nemcsak mondom, hogy hiszek, hanem oda is helyezem az életemet Isten kezébe. Mert Ő elküldte értem az ő egyszülött Fiát. A harmadik nagyon fontos lépés pedig, amin áll vagy bukik az egész, hogy Vele kell maradnom. A samáriaiak kérték, hogy maradjon náluk Jézus. Jézus ott marad két napig, de valójában amikor elmegy, a szívükben örökre ott marad. Nem elég csak az egyszeri találkozás, az egyszeri hitélmény! Nem! Ezentúl mindig Vele kell maradnom illetve Neki velem, mert csak így lesz teljessé az Istennel való kapcsolatom. R: Jn 4,27-42; E: 2Krón 9; É:154; HK:22; Október 9. “Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Azt mondták neki, hogy tegnap délután egy órakor hagyta el a láz. Megállapította tehát az apa, hogy éppen abban az órában, amelyben ezt mondta neki Jézus: „A te fiad él.” És hitt ő, valamint egész háza népe.” Jn. 4,52-53 A királyi tisztviselő rájön, hogy a fia abban a pillanatban meggyógyult, amikor ezt Jézus kimondta - noha Jézus ekkor nagyon távol volt. Mert Isten sohasem hazudik és nem is késlekedik. Sajnos modern világunkban nincs értéke az emberi szónak. Az emberek könnyen mondanak és ígérnek meg dolgokat és ugyanolyan gyorsan el is felejtik, vagy megszegik a szavukat. De Isten nem. Az Ő szava élő és ható! Az ő szava magába hordozza a cselekvést is. Nagyon helyes, hogy a magyar nyelvben Isten szavát, Isten igéjének fordítják, mert ez a szó magában hordozza a cselekvést is, tehát ige. Amikor Isten a teremtéskor azt mondta, hogy legyen világosság, az azonnal meg is valósult, világosság lett és így ment végbe a teremtés. Ugyanakkor Isten megígérte, hogy elküldi erre a világra a Megváltót, és ez nem volt holmi üres ígéret, hanem „az Ige testé lett” és megszületett Jézus (Jn 1,14). És miért jött el? Azért, hogy Isten szavát, igéjét életünkben valósággá tegye. Eljött, hogy Isten ígéreteit elérhetővé tegye számunkra. Ha hiszünk Neki, akkor igaznak nyilvánítjuk Őt és az Ő szabadítása és áldásai a mi életünkben is beteljesednek. Ezért merjünk mi is hinni Jézusnak. R: Jn 4,27-42; E: 2Krón 10; É:411; HK:23; Október 10. “Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?”” Jn. 5,6 Micsoda ellentmondással teli kép tárul elénk ennek
10
a fejezetnek az elején. Azzal kezdődik, hogy ünnep volt Jeruzsélemben, majd a Bethesda tó mellett fekvő szerencsétlen betegek képével folytatja. Egyik helyen örvendeznek, ünnepelnek és nem messze onnan mások sírnak, jajgatnak, haldoklanak. Sajnos ez az ellentmondás jelen van a mai világban is, de sok ember életében is. Ott van a nagy ragyogás, az élet élvezetének a habzsolása és persze mindenki szeretne ünnepelni, de sokan vannak akikben csak a keserűség van, akik ott ülnek az életük Bethesdája mellett kegyelemre és könyörületre várva de nem kapnak, mert a világnak nincs ideje, mivel ünnepelnie kell. Sokszor tapasztaljuk, hogy csak addig vagyunk fontosak mások számára, amig hasznot nyernek belőlünk, de amikor összetörsz, fájdalmad van, már kevesen vesznek észre. De Jézus észrevesz! Sőt! Azt olvassuk, hogy noha a jeruzsálemi Templomban ünnep volt, Jézus nem ott tartózkodik, hanem hol? A betegek és a megtörtek között jár. Jézus „együtt lakik a megtörttel és alázatos lelkűvel” (Ézs. 57,15). Ma neked üzen az Ige, aki össze vagy törve, aki úgy érzed senki sem ért meg, sőt elhagynak az emberek: Isten nem fordult el tőled! Jézus pontosan azért jött el, hogy meggyógyítsa az életed, úgy ahogy annak a 38 éve beteg embernek is. Ma csak annyit kérdez tőled: ”Akarsz-e meggyógyulni?” R: Jn 5,1-15; E: 2Krón 11; É:229; HK:24; Október 11. “Amikor látta az ÚR, hogy megalázták magukat, akkor így szólt az ÚR igéje Semajához: Megalázták magukat, nem pusztítom el őket, hanem rövidesen szabadulást adok nekik, és nem zúdul haragom Jeruzsálemre Sisák által. De azért szolgái lesznek, és megtudják, hogy mit jelent nekem szolgálni, és mit jelent földi királyságokat szolgálni!” 2Krón. 12,7-8 Azt olvassuk Roboám királyról, Salamon fiáról, hogy amikor megerősödött az uralma, elhagyta az Urat, ezért engedte meg Isten, hogy az ellenség legyőzze őt. Majd amikor elhagyta bűnét és megalázkodott Isten előtt, az Úr ugyan nem engedte meg, hogy az egyiptomiak elpusztítsák, de Izráel Egyiptom hűbérese, szolgája lett, azaz azok uralkodtak felettük, hogy megtapasztalják, milyen embereknek és milyen Istennek szolgálni. Érdekes dolog, hogy napjainkban is sok ember amíg jól mennek dolgai, hajlamos elfeledkezni Istenről, de amikor bajba kerül fejvesztve menekül és könyörög Istenhez. Vagyis sok embernek kimondottan szüksége van a hitre jutáshoz a nyomorúságra, egy-egy megpróbáltatásra. Sokszor talán nem értjük, hogy Isten miért hagyja, hogy nehézségbe jussunk, miért nem szabadít ki, hát már mióta kérem erre. De Isten talán pontosan azért nem szabadít ki, mert tudja, hogy talán a jólétben elfeledkeznénk Róla, vagy legalább is nem teljes szívvel szolgálnánk Neki. Maga Pál apostol is azt írja, hogy tövis adatott a testébe, a Sátán angyala, hogy el ne bizakodjék (II. Kor.12,8-9). Pál hiába kérte, hogy szabadítsa meg Isten. A válasz az volt, hogy Isten ereje erőtlenség által ér célhoz, vagyis amikor gyenge vagyok, akkor vagyok alkalmas arra, hogy Isten használjon. De ha büszke és erős vagyok, akkor alkalmatlanná váltam. Isten felhasználja a te gyengeségedet, hogy az Ő neve
Református Élet
2013. október
megdicsőüljön. R: 2Krón 12; E: Jn 5,16-30; É:419; HK:25; Október 12. “Amikor a júdaiak körülnéztek, látták, hogy elől is, hátul is harc vár rájuk, ezért az ÚRhoz kiáltottak segítségért, a papok megfújták a trombitákat, a júdaiak pedig harci kiáltásban törtek ki. És miközben a júdaiak harci kiáltása hangzott, megverte az Isten Jeroboámot és egész Izráelt Abijjá és Júda előtt.” II. Krón. 13,14-15 Abijja király, aki hitt Istenben, nehéz helyzetbe jut, mivel az ellenséges király többszörös túlerőben levő hadserege körülveszi őt és katonáit. Mit láthatunk ebből az Igéből? Azt, hogy bizony az Istenben bízók életében is vannak küzdelmek és nehéz, szorult helyzetek. Van úgy, hogy küzdelmek vannak a munkahelyemen, a családban, az egyházban. Van, hogy a félelemmel, betegséggel, gyásszal kell megküzdenünk. S bizony van úgy, hogy az emberek támadnak ránk, s néha úgy néz ki, hogy ők kerekednek felül. Igen, Isten megengedi, hogy ezek megtörténjenek. Tény, hogy ezek a helyzetek megmutatják, hogy mennyire is bízom az Úrban, ezek a harcok felszínre hozzák, hogy mi is lakik bennem. Abijja, a vele levő papok és a hadinép amikor látta a szorult helyzetet nem kezdett lázadozni, nem is adta meg magát, hanem Istenhez kiáltott és megfújták a papok a kürtöket. Ezek a kürtök Isten dicsőítésének a kürtjei voltak. Ezt kell nekünk is tennünk a nehéz helyzetben: Istenhez kiálltani és dicsőíteni az Ő nevét! „Hívj segitségül a nyomorúság idején, én megszabadítlak és te dicsőítesz engem.” Zsolt.50,15 R: 2Krón 13; E: Jn 5,31-47; É: CXXX; HK:26; Október 13. „...de Jézus megszólalt: „Én vagyok, ne féljetek!”Jn. 6,20 A tanítványok hajóba szállnak, hogy átmenjenek a tenger túlsó partjára. A többi evangéliumból tudjuk, hogy ezt Jézus parancsára teszik. Ők engedelmeskednek és elindulnak. De a tenger elkezd háborogni és úgy tűnik, nagy veszélyben vannak. Megkérdezhették volna, hogy hát ez hogy történhetett meg? Hiszen ők Jézus parancsának engedelmeskedtek és mégis veszélybe kerültek? Hol van most Jézus? Miért nem segít? Hát Ő, Isten Fia nem látta előre ezt a vihart, miért küldte bele őket? Sokszor teszünk fel ilyen kérdéseket, amikor nehéz helyzetbe jutunk, amikor feltámad körülöttünk a szenvedés vihara, akkor feltesszük a kérdést:”Hol van Isten? Miért nem segít? Hiszen mi Benne bízunk, akkor miért van mindez az életünkben?” Egyszer csak megjelenik Jézus a tengeren járva és azt mondja: „Én vagyok, ne féljetek!” Ez az „Én vagyok” nemcsak egy bemutatkozás, hanem isteni természetét hordozza magában. Mózesnek mondja Isten: ”Vagyok, aki vagyok”, s ez azt jelenti, hogy én vagyok a létezés: aki voltam, vagyok, és örökké leszek! És én veled vagyok, ezért ne félj, lehet, hogy viharokon kell átmenned, lehet olykor úgy tűnik a hullámok mindjárt elborítják életed hajóját de ne félj, mert én itt vagyok és én megszabadítlak! R: Jn 6,1-21; E: 2Krón 14; É:212; HK:27;
11
Október 14. “Jézus ezt válaszolta nekik: „Bizony, bizony, mondom néktek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Isten.” Jn. 6,26-27 A tömeg keresi Jézust. Amikor nem találja képes még a Genezáret taván is átkelni, csakhogy megtalálja. Mondhatnánk milyen szép kép, az Istent kereső ember képe. Viszont meglepő módon Jézus nem értékeli az ő fáradozásukat, mert a keresés motivációja helytelen. Jézus azt állítja, hogy csak azért keresik Őt, mert előzőleg Neki köszönhetően jóllaktak. Nem a hit motiválja őket, hanem a testi jólét. Engem vajon mi indít arra, hogy Istenhez jöjjek? A testi szükségleteim, az, hogy Isten teljesítse kívánságaimat és álmaimat, oldja meg a problémáimat, vagy pedig Őt magát keresem?! Azért jövök Hozzá, mert Benne felismertem az engem végtelenül szerető Urat és hódolatból szeretnék az Ő jelenlétében lakozni. Az ilyen közeledés kedves Isten előtt. Jézus azt mondta:”Keressétek először Isten országát és igazságát és ráadásul mindezek megadatnak nektek!” (Mt.6,33) R: Jn 6,22-34; E: 2Krón 15; É:205; HK:28; Október 15. “Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” Jn.6,35 Ahhoz, hogy életben maradjunk és testi erőnk se vesszen el, szükségünk van arra, hogy rendszeresen táplálkozzunk. Érdekes, hogy milyen fontos része a táplálkozásunknak a kenyér. Ha az összetételét nézzük nagyon egyszerű, csak liszt, víz és élesztő. Vannak sokkal bonyolultabb és finomabb ételek is, de ha azokat mindennap ennünk kellene bizony megunnánk. A kenyeret viszont nem unjuk meg. Továbbá a kenyér jelképes erővel bír. Amikor azt mondjuk, hogy valaki „megkeresi a kenyerét”, akkor nemcsak magára a kenyérre gondolunk, hanem mindarra, amire szüksége van, legyen az étel, ruha vagy bármi más. Ezért is választotta Jézus a kenyér képét, amikor önmagáról beszélt. Mert ahogy a testünknek szüksége van táplálékra, erőforrásra, ugyanúgy a lelkünknek is szüksége van lelki táplálékra. Ezért nem mindegy, hogy mivel tápláljuk a lelkünket. Csak Jézus az, ami igazán tápláló és csak Ő az, akit nem lehet megunni, ahogy a kenyeret sem. Minden más lelki táplálék, lehet vonzó, de csak ideiglenes örömet szerez és végül csak a kárunkra lesz. De ha Ővele „etetjük” a mi lelkünket, akkor újra meg újra erőt nyerünk és képesek leszünk megküzdeni minden lelki akadállyal. R: Jn 6,35-51; E: 2Krón 16; É:429; HK:29; Október 16. “Ezért az ÚR rettegést támasztott a Júda körül levő országok királyaiban, és nem mertek háborút indítani Jósáfát ellen.“ II. Krón. 17,10 Azt olvassuk, hogy az Úr rettegést támaszt az Isten népe
2013. október
Református Élet
körül lakó ellenséges népekben és ezért nem mertek rátámadni Jósafát királyra. De miért és mitől ijedtek meg? Talán Jósafát olyan nagy hadsereget szervezett meg, vagy olyan nagy gazdagsággal rendelkezett? Egyik sem. Előzőleg azt olvassuk, hogy egyrészt az Úr útjain járt, másrészt folyamatosan tanítatta Isten Igéjét népének. Vagyis folyamatosan kapcsolatban voltak az Úrral. Nemcsak hetente egyszer vették elő Isten Igéjét, hanem állandóan. Miért? Azért, hogy minnél inkább megismerjék az Urat. Az 1. zsoltár is azt az embert mondja boldognak, aki az Úr törvényét, Igéjét forgatja a szívében. Mi is sokszor szeretnénk bebiztosítani magunkat és családunkat. Igazi biztonságot, békességet és boldogságot csak az találhat, aki Isten oltalmában tudhatja magát. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Vele járunk életünk minden pillanatában és az Ő igéjét folyamatosan tanulmányozzuk, mert ez táplálja és erősíti az Ő benne való bizalmunkat. R: 2Krón 17; E: Jn 6,52-59; É:209; HK:30; Október 17. “Jósáfátnak már nagy volt a gazdagsága és dicsősége, amikor Aháb sógorává lett.” II. Krón 18,1 Jósafát, Júda királya hitt Istenben és ezért nagy áldás volt rajta. De ő is ember volt és bizony ki volt téve a világ kísértéseinek. Amíg ezen a földön élünk mindig lesznek kísértések, bármennyire is bízunk az Úrban. De pontosan a kísértésekkel való harc és ellenállás mutatja meg, hogy mennyire ragaszkodunk Istenhez. Jósafát azért lett naggyá és áldottá, mert figyelt Isten Igéjére és engedelmeskedett Neki. De itt bizony hoz egy döntést, amiről nem kérdezi meg Istent, úgy gondolja, ő maga is elég okos. Döntésének és tettének a következménye majdnem az életébe kerül. Jósafát sógorságba keveredik a szomszédos Aháb királlyal és ezzel együtt szövetségre is lép vele. De hiszen Aháb kimondottan istenellenes volt, üldözte az Úr híveit. Mondhatnánk, hogy ezt csak az ország biztonságának érdekében tette. De a biztonságot eddig Isten adta. A Biblia világosan tanítja, hogy nekünk nem kell a világ barátságát keresnünk. Igaz, itt élünk ebben a világban, nem tehetjük meg, hogy ne találkozzunk, beszélgessünk olyanokkal is, akik nem hisznek Istenben. Ez igaz, de ugyanakkor nem is vagyunk kötelesek arra, hogy az ő értékrendjüket elfogadjuk, nem nekünk kell hozzájuk alkalmazkodnunk. Jakab apostol azt mondja, hogy a világgal való barátság, ellenségeskedés Istennel (Jak.4,4). Merjünk nemet mondani a világgal való szövetségre és ennek értékrendjére, hogy Istennel való barátságunk megmaradjon! R: 2Krón 18; E: Jn 6,60-71; É:213; HK:31; Október 18. “Ekkor elébe ment Jéhú látnok, Hanáni fia, és ezt mondta Jósáfát királynak: A bűnöst kellett segítened, és az ÚR gyűlölőit szeretned? Ezért szállt rád az ÚR haragja. Bár volt benned valami jó is, mert kiirtottad az országból a szent fákat, és állhatatos szívvel kerested az Istent. Ezután Jósáfát Jeruzsálemben maradt. De újra meg újra kiment a nép közé, Beérsebától fogva egészen Efraim hegyvidékéig, és
megtérítette őket őseik Istenéhez, az ÚRhoz.“II.Krón.19,2-4 Jósafát egyike volt Izráel legjobb királyainak. Az ő kiválósága nem abban mutatkozott meg, hogy nagy birodalmat teremtett vagy, hogy hatalmas gazdagságot halmozott, hanem abban, hogy amikor hibát követett el és ezért Istentől megróvásban részesült, akkor tanult a hibájából, megtért és újra Isten kezébe helyezte életét. Amikor elbukunk és hibát követünk el, Isten Szentlelke az Ő Igéje által rámutat arra, hogy a bűn helytelen, de a dorgálás célja nem az Istentől való elvettetés hanem a bűnbánat és megtérés elérése. Jósafát megbánta tettét és visszatért Istenhez, folytatta az Úrnak való szolgálatot, ezért továbbra is Isten áldottja maradt. Ha hibát követünk el, merjünk Istenhez fordulni, Ő kegyelmes, megbocsát és kegyelmébe fogad, mert az Ő irgalma végtelen! R: 2Krón 19; E: Jn 7,1-13; É:162; HK:32; Október 19. “Amikor elkezdték az ujjongást és a dicséretet, az ÚR lázadókat támasztott a Júdára támadó ammóniak, móábiak és a Széír-hegyvidék lakói között, és ezért vereséget szenvedtek.” II.Krón. 20,22 Hatalmas ellenséges sereg indult meg Isten népe ellen. Célja leigázni és megsemmisíteni azokat, akik az Úrnak szolgálnak. Jósafát és népe nagyon megrémülnek, de ekkor azt üzeni az Úr, hogy ne féljenek, mert Ő velük van! Erre Isten népe elkezdi dicsőíteni az Urat, sőt így megy a csatába is, énekelve: „Adjatok hálát az Úrnak, mert örökké tart szeretete!” Amint elkezdik dicsérni az Urat, Isten ellenségeskedést támaszt a másik táborban, akik egymást pusztítják el, Jósafátéknak csak a zsákmányt kell összeszedniük. Isten dicsőítésének nagyon nagy ereje van. Isten ott lakozik, trónol a dicsőítésben (Zsolt 22.) és ahol Ő uralkodik ott az ellenség vesztésre áll. Ábrahámról azt olvassuk, hogy azáltal, hogy dicsőséget adott Istennek, megerősödött a hitben (Róm 4,20). A Zsidókhoz írt levelében azt parancsolja, hogy vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát (Zsid 13,15)! A dicsőítés Istent tettekre indítja, mert látja, hogy itt még a nehéz helyzetben is bíznak Benne. Ha győzelmet, szabadulást, hitben való megerősödést szeretnénk: dicsérjük Istent! R: 2Krón 20; E: Jn 7,14-30; É:CXXXIV; HK:33; Október 20. “Izráel királyainak az útján járt, ugyanúgy élt, mint Aháb háza népe, mert Aháb leánya volt a felesége. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR.” II.Krón.21,6 A mai igénkben azt láthatjuk, hogy milyen fontos a társ szerepe a házasságban. Mennyire befolyásolni tudja az egyik fél a másik boldogulását, az Istennel való kapcsolatát. Jórám király hasonló hibát követ el, mint az apja, beházasodik az istentelen Aháb családjába. Egy olyan családba, akik kimondottan istenellenesek és bálványimádók voltak. És mi történik? Jórám hatása alá kerül az ő értékrendjüknek, a saját testvérei ellen fordul, majd maga is a bálványimádó Izráeli királyok útjára lép. Ennek következménye nemcsak a tragikus családi események voltak, hanem az egész
12
Református Élet
környezetére kihatott: ellenség pusztított az országban, mások is szenvedtek és végül ő maga is szörnyű betegségben halt meg. Hol kezdődött az egész? Ott, hogy az egyik társ rossz úton járt és erre terelte a másikat is. Vajon én milyen irányba terelem a családtagjaimat? Pál azt mondja, hogy a hívő házastárs által a másik fél is megvan szentelve (I.Kor. 7,14). De ez fordítva is igaz, ha én nem járok hitben ez is kihatással van a másikra. Ha mindig keserű vagyok, vádoló, veszekedős - még akkor is ha úgy érzem nekem van igazam - akkor ez mind ott lesz a családi életünkben és kihatással lesz arra, hogy milyen úton is haladunk. Ha viszont tudsz szeretetben, hitben járni, akkor ez is kihatással lesz a családodra. R: 2Krón 21; E: Jn 7,31-53; É:XXV; HK:34; Október 21. “Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: „Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?” Ő így felelt: „Senki, Uram.” Jézus pedig ezt mondta neki: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”” Jn. 8,10-11 Jézus elé odavezetnek egy házasságtörésen rajatakapott asszonyt. Az ószövetségi törvények szerint ezért megkövezés jár, de próbára teszik vajon Jézus mit mond. Vajon miért, hiszen a törvény egyértelmű, vagy pedig még ők is tudták, hogy Jézusban ott van a megbocsátás. És valóban így van. Jézus Isten szeretetének és kegyelmének a testetöltése. Őbenne és őáltala hajlandó megbocsátani minden vétkünket. Ez az asszony valóban bűnt követett el és büntetést érdemelt volna, ahogyan mi magunk is bűnösök vagyunk és büntetést érdemelnénk. De Isten annyira szeret minket, hogy hajlandó megbocsátani és egy újabb lehetőséget adni. Jézus sohasem vádol minket, viszont ez nem jelenti azt, hogy a bűnt tolerálja. Ennek az asszonynak is azt mondta, hogy ő nem ítéli el, de figyelmezteti, hogy többé ne vétkezzen. Miért? Mert Jézus ugyan nem vádol és nem is taszít el minket magától, de a bűneink eltaszítanak minket Jézustól. Ha bűnbocsánatot nyerünk, aztán újra meg újra bűnbe esünk, valójában semmibe vesszük Isten kegyelmét. Jézus egy újabb esélyt adott ennek az asszonynak. Neked is megadta, ne élj vissza az Ő kegyelmével! R: Jn 8,1-11; E: 2Krón 22; É:388; HK:35; Október 22. “Akkor kivezették a királyfit, és fejére tették a koronát; kezébe adták az uralkodás okmányát, és így királlyá választották. Jójádá és fiai felkenték őt, és felkiáltottak: Éljen a király!” II. Krón. 23,11 A zsarnokság rabságából kitörő nép öröméről olvashatunk a mai igénkben. Egy időre úgy tűnt, hogy a gonosz felülkerekedett a jón, az istentelenség a hiten a gonosz Ataljá királynő hatalomrajutásával. De Isten nem feledkezett meg a népről. Titokban ott nevelkedett az új király az Úr házában és amikor eljött a rendelt idő, akkor vissza állította a rendet. Bizony vannak olyan időszakok, amikor úgy tűnik a gonosz erősebb, de ez csak ideiglenes. Amikor Ataljá uralkodásának ideje betelt akkor eljött a változás. De ez
13
2013. október
az idő, amíg uralkodott jó volt arra, hogy nyilvánvalóvá legyen ki is az, aki teljes szívvel ragaszkodik az Úrhoz és ki az, aki nem. Talán az életünkben vannak olyan pillanatok amikor a gonosz elnyomó erejét tapasztaljuk de ha bízunk és kitartunk, ha ragaszkodunk Istenünkhöz akkor meglátjuk az ő szabadítását, mert „aki mindvégig kitart, az üdvözül”. (Mt.10,22) R: 2Krón 23; E: Jn 8,12-29; É:XXIII; HK:36; Október 23. “Jójádá halála után azonban odamentek Júda vezető emberei a királyhoz, és leborultak előtte. A király hallgatott rájuk, és elhagyták őseik Istenének, az ÚRnak a házát, szent fákat és bálványszobrokat tiszteltek. Emiatt a vétkük miatt szállt az ÚR haragja Júdára és Jeruzsálemre.” II. Krón.24,17-18 A Biblia bizony nem valami szép költemények és elbeszélések gyűjteménye, hanem Isten élő Igéje, amely a valós életről szól. Nem minden történet végződik boldogan, azaz Happy End-el. Bizony még a hitben járó, sikeres emberek is ki vannak téve a kísértéseknek és ha nem vigyáznak elbukhatnak. Ezt olvassuk Jóás királyról is, arról a Jóás királyról, akit hét évig rejtegetett a főpap az Úr házában, majd királlyá tették. S olyan jól indult minden, olyan buzgalommal és hittel kezdett uralkodni Jóás. De amikor Jojádá főpap, az őt pártoló, nevelő és gondozó ember meghalt, Jóás elhagyja Istent és bűnt bűnre halmoz. Valójában Jóás sohasem lett érett a hitben. Neki mindig szüksége volt valakire, aki megmondja, hogy mit is tegyen. Nagyon befolyásolható volt, és ez veszélyes. A mi hitünk nem emberektől, nem a szüleimtől, nem a társamtól, nem a lelkészemtől, vagy nem mástól kell, hogy függjön, hanem magától Istentől. Ha még mindig másokra van szükségem, hogy a hitben megálljak, ez azt mutatja, hogy még nem teljes az Istennel való kapcsolatom és ez veszélyes lehet, mert befolyásolható vagyok és a hitem gyenge lábakon áll és bármikor elbukhatok. Ezért fontos, hogy hitemet teljesen Istenre irányítsam és ne emberekre. Legyek felnőtté a hitben. R: 2Krón 24; E: Jn 8,30-47; É:387; HK:37;
Október 24. “Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, de nem teljes szívvel.” II.Krón.25,2 Amacjá királyról megjegyzi a szentíró, hogy ugyan volt benne istenfélelem de nem teljes szívvel szolgált az Úrnak. Miért jegyzi meg ezt? Azért, mert Istennek az a szolgálat, az a szeretet, az a hit kedves, ami teljes szívből jön. Isten nem szereti a felemás szolgálatot. Amikor Jézust megkérdezték, hogy melyik a legfontosabb parancsolat, akkor Ő azt mondta: „Szeresd az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből.” Nem fél szívvel, hanem teljes szívvel. Isten nem hajlandó rajtunk osztozkodni senkivel és semmivel sem. Ha Neki szolgálunk, akkor azt tegyük teljes szívvel! A tízparancsolatban azt mondja az Úr, hogy ne legyenek más isteneink előtte, mert Ő féltékeny Isten. Márpedig akinek átengedem a szívemet, azt ismerem el uramnak. Miért vár
2013. október
Református Élet
el ilyet tőlünk az Úr? Azért mert Ő maga is odaadta teljesen önmagát értünk. Jézus nemcsak félig-meddig szenvedett a kereszten értem, hanem teljesen, ezért is mondhatta a végén, hogy elvégeztetett. Isten mindent odaadott értünk, ezért is várja el, hogy mi is mindent Neki szenteljünk. Ha Ő teljesen Ura lehet életünknek akkor lesz teljes oltalmazónk is. Ha viszont csak életünk egy részét adjuk Neki, akkor mindig ott lesz egy rés a gonosz előtt, mert nem egész lényünk az Úré. Ez történt Amacjával is. Félig az Úrnak élt, másik felével nem az Urat szolgálta, és elbukott. Szolgáljunk teljes szívvel az Úrnak, hogy az Ő uralma teljes legyen az életünkben. Ez oltalmat, biztonságot és áldást jelent. R: 2Krón 25; E: Jn 8,48-59; É:386; HK:38; Október 25. “Amikor azonban megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az ÚR ellen. Bement ugyanis az ÚR templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az illatáldozati oltáron.” II. Krón.26,16 A büszkeség és felfuvalkodottság egyik fő fegyvere a gonosznak, amit az Istenben hívők felé bevet. Jól tudja, hogy ez az, amivel leginkább megronthatja az Istennel való kapcsolatot. Azzal az érzéssel és tudattal, hogy én több vagyok, mint te, én jobban hiszek, én jobban prédikálok, okosabb vagyok... Az ilyen ember elfelejti, hogy mindent Istentől kapott, sőt meglopja Isten dicsőségét hiszen magának tulajdonítja azt, ami az Urat illeti. A Biblia azt mondja, hogy Isten együtt lakozik az alázatosakkal (Ézs. 57,15) sőt kegyelmében részesíti őket (I.Péter 5,5). De a gőgösöknek ellenáll. Vagyis aki felfuvalkodik, az nem tapasztalja meg Isten kegyelmét és nem is élvezheti az Ő jelenlétét. Márpedig az Ő jelenléte oltalmat és biztonságot jelent, ha nincs jelen az Úr az életemben akkor védtelen vagyok. Ez történt Uzzijá királlyal is. Amíg hitben és alázatban járt, sikeres, jó király volt. De amikor felfuvalkodott, akkor elbukott és poklos lett, ami tisztátalan betegség volt, tehát alkalmatlanná vált a királyi szolgálatra. Ezért „alázzuk meg magunkat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon minket annak idején!”(I.Pt.5,6) R: 2Krón 26; E: Jn 9,1-12; É: 419; HK:39; Október 26. “Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR. Egészen úgy tett, ahogyan apja, Uzzijjá, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is romlott volt... Harcolt az ammóniak királya ellen, és le is győzte. Az ammóniak abban az esztendőben száz talentum ezüstöt, tízezer kór búzát és tízezer kór árpát fizettek neki. Ugyanannyit küldtek neki az ammóniak a második és a harmadik évben is.” II. Krón. 27:2,5 Jótám király egy jó király volt, aki teljes szívvel az Úrnak szolgált viszont a nép már nem így élt. Ennek ellenére Isten gondoskodott az ő népéről. Miért? Jótámért. Mivel ő hitben járt ezért Isten győzelemre segítette, megáldotta. És ezeknek az áldásoknak a gyümölcseit a nép is élvezte. Amikor hitben járunk és hűségesen szolgálunk Istennek, akkor annak áldásait nemcsak mi fogjuk élvezni, hanem az kihatással
14
lesz környezetünkre, családtagjainkra, szeretteinkre is. Sőt még azok is, akik talán nem is érdemlik meg, de mivel kapcsolatban vannak velünk, ezek is megtapasztalhatják mindezt. Miért jó ez? Mert ezek az áldások rávezethetik őket is a hit útjára, vágyakozást támaszthat bennük Isten után. Péter apostol is erről beszél, hogy a mi Istennel való életünk a gonoszokat is rávezetheti arra, hogy Istent dicsőítsék. (I Pt.2,12). Ezért ne lankadjunk meg a hitben való járásban és az Istenhez való ragaszkodásban! R: 2Krón 27; E: Jn 9,13-34; É:393; HK:40; Október 27. “Erre az ember így szólt: „Hiszek, Uram.” És leborulva imádta őt. Jézus pedig ezt mondta: „Én ítéletre jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakká legyenek.”” Jn. 9,38-39 Ezt a nemrég még - születése óta - vak embert Jézus meggyógyította. Noha, miután meggyógyult nem találkozott Jézussal mégis bátran kiállt Jézus mellett az őt faggató farizeusok előtt. Ezért kizárták őt a zsinagógából. Ekkor ismeri meg Jézust és leborulva imádja őt. Érdekes kép tárul elénk. Azok akik ismerték az írásokat, a törvényeket, Jézusban nem ismerték fel a Messiást. Ők csak az igehelyeket tudták idézni, de akiről szóltak, azt nem ismerték fel. Ez a nemrég még vak ember, aki tanulatlan volt, ő felismeri Jézust, sőt imádja őt. Ma is sokszor így van, hogy sokan akik azt hiszik magukról, hogy mindent tudnak és ismernek, bizony kiderül, hogy a legfontosabbat nem ismerik, Jézust. Ezért is nem tudnak leborulni előtte. Pedig az sokkal fontosabb mindennél, mert Őtőle kaphatok bűnbocsánatot és örök életet. Az igazi bölcsesség az Úr ismeretével kezdődik, de ez alatt nem azt értem, hogy információkkal rendelkezem Istenről, hanem, hogy személyesen is ismerem őt, élő kapcsolatban vagyok Vele. Ehhez előbb meg kell alázkodnom, vagyis be kell ismernem, hogy az eddigi látásom és tudásom bizony kevés, vagyis vak voltam, de őbenne látóvá lettem Ezért leborulok előtte és imádom Őt. Ismerjük ezt fel és imádjuk Jézust! R: Jn 9,35-41; E: 2Krón 28; É:233; HK:41; Október 28. “Bőven volt égőáldozat a békeáldozatok kövérjével és az égőáldozatokhoz tartozó italáldozatokkal együtt. Így állították helyre az istentiszteletet az ÚR házában. Ezékiás és az egész nép örvendezett azért, hogy az Isten helyreállította azt népe számára, hiszen hamar megtörtént ez a dolog.” II. Krón. 29,35-36 Ezékiel király azzal kezdi uralkodását, hogy megújítja az istentiszteletet, mivel előzőleg a jeruzsálemi Templom és a szolgálatok el voltak hanyagolva, sőt bálványokat imádtak. Noha ezt tették, Isten nem vetette el őket, kész volt megbocsátani ha megtérnek. Ez a megtérés valójában a megújulást jelentette, az Istennel való élő és tiszta kapcsolatot, a hitéletükben való nagytakarítás volt. Így reformációhoz közeledve mi magunknak is önvizsgálatot és takarítást kell végeznünk az életünkben. Hiszen a reformáció egyik célkitűzése a folyamatos megújulás volt,
Református Élet
2013. október
vagyis, hogy a hitéletünkben nem engedjük, hogy bármi és bárki átvegye Isten helyét. Ellenállunk a világ kísértéseinek és a pogány hatásoknak, de azt is jelenti, hogy a hitünk nem holt cselekedetekből és vallásos hagyományokban való leragadottságot jelent, hanem személyes élő kapcsolatot Istennel. De ehhez valóban tiszta kapcsolatra van szükségünk Istennel. Tisztítsuk meg életünket és az Istennel való kapcsolatunkat, újuljunk meg hitünkben! R: 2Krón 29; E: Jn 10,1-21; É:362; HK:42; Október 29. “A futárok városról városra jártak Efraim és Manassé földjén egészen Zebulonig. De kinevették és kigúnyolták őket. Csak néhány ember volt Ásérban, Manasséban és Zebulonban, aki megalázta magát, és elment Jeruzsálembe.” II. Krón. 30,10-11 Sokszor szeretnénk tudni, hogy mit hoz a jövő, különösképpen ha valami eljövendő eseményre vagy üzenetre várunk akár magunkkal, akár valamelyik hozzátartozónkkal kapcsolatban. De még azt sem tudhatjuk, hogy mi lesz velünk a következő pillanatban. Talán semmi, talán minden megy tovább, mint eddig, de lehet, hogy valaki betoppan egy jó hírrel vagy egy rosszal. Nem tudhatjuk azt sem, hogy mennyi időnk van hátra ebből a földi életből. Ezért fontos, hogy az adott időt, amiben vagyunk hasznosan és jól használjuk ki és tartalommal tölsük meg, mert ahogy a Biblia mondja: ”az idők gonoszak” (Ef. 5,15-16). Mivel tölthetem ki hasznosan az időmet, mi az, ami igazán hasznomra van? Azzal, hogy odafordulok Istenhez és engedem, hogy Ő töltse be az életemet! A mai igénkben arról olvashatunk, hogy Ezékiás király szétküldte hírnökeit, hogy hívják az embereket, hogy térjenek meg az Úrhoz. Még az elszakadt északi országrészbe is elküldte őket. De ott a többség kinevette, kigúnyolta őket és nem akartak eljönni. Nem gondoltak arra, hogy talán ez az utolsó lehetőség Istenhez térni. S valóban ez volt, ugyanis nemsokára felvonultak az asszírok, leigázták ezt az országrészt. Sokakat megöltek, s akik túlélték, azokat messze idegenbe deportálták. Íme, az alkalmas időt nem használták ki. Te kihasználod–e? Vagy úgy vagy vele, hogy még ráérsz, most még túl elfoglalt vagy. De a kérdés az, hogy „majd” meddig terjed. Lesz-e egyaltalán „majd”, egy másik lehetőség az életedben.”Íme, ma van a kegyelem ideje és íme, most van az üdvösség napja.” (II.Kor. 6,2) R: 2Krón 30; E: Jn 10,22-30; É:363; HK:43; Október 30. “Amikor mindezek befejeződtek, egész Izráel, amely ott tartózkodott, kivonult Júda városaiba, és összetörték a szent oszlopokat, kivagdalták a szent fákat, és lerombolták az áldozóhalmokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasséban. Azután visszatértek Izráel fiai, mindenki a maga városában levő birtokára.” II. Krón. 30,1 Ezékiel király vezetésével, Júda népe úgy döntött, hogy Istenhez tér és ezt meg is ünnepelte a zsidó húsvét, azaz a páska napján. Azonban megértették, hogy nem elég csak a döntés, nem elég a jó hangulat, hanem tettekben
15
is meg kell mutatni ezt a döntést. Ezért lerombolnak minden bálványáldozati helyet, majd utána vonulnak csak otthonaikba. Íme, a reformáció előnapján mi is így kell, hogy cselekedjünk. Csodálatos, hogy egy keresztyén közösséghez tartozol, csodálatos átélni az istentiszteleti élményeket, azonban az Istenhez való tartozás sokkal többről szól. A cselekedeteidben, a mindennapjaidban is meg kell ezt élned és mindazt, ami nem Istent dicsőíti, ami nem az Ő akarata szerint van jelen az életünkben azt le kell rombolni, ki kell vetni. Ami nem az Ő nevét magasztalja, ami ellenkezik a Szentírással, annak el kell tűnnie az életünkből. Amikor mindezt megtették a zsidók, akkor hazatértek otthonaikba. Miért jegyzi meg ezt a Szentírás? Mert a hitüket, a döntésben, a tettekben egyaránt nemcsak a templomban és a vallásos helyeken akarták megélni, hanem hazavitték magukkal. A reformáció egyik fontos eleme, hogy az Istennel való élő kapcsolat járja át életünk minden területét, úgy az istentiszteleten és ugyanúgy az otthonunkban is. R: 2Krón 31; E: Jn 10,31-42; É:227; HK:44; Október 31. “Ezek után a hűségesen véghezvitt dolgok után eljött Szanhérib asszír király, és betört Júdába. Ostrom alá vette a megerősített városokat azzal a szándékkal, hogy elfoglalja azokat.” II.Krón. 32,1 Miután Ezékiel hűséges volt Istenhez és megújította mind a maga, mind a közösség hitéletét, megjelent az ellenség. Ezékiel elkedeseredhetett volna, hogy hát hogyan engedheti meg mindezt Isten?! Hát nem látja, hogy ők milyen hűségesek Hozzá és íme, mégis ki vannak téve az ellenség támadásának. De Ezékiel király tudta, hogy Isten nem hagyta el őket, mert Ő is hűséges. Valójában ez a támadás a hitük próbája volt. Attól, hogy valaki keresztyén és hisz az Úrban, az még nem jelenti azt, hogy nincsenek harcai, gondjai az életben. Sőt ha teljes szívvel ragaszkodunk Istenhez az Ördög mindig is támadást fog intézni ellened, akár bizonyos körülmények által, akár emberek által, hogy eltántorítson Istentől. Miért engedi meg ezt Isten? Azért, hogy nyilvánvalóvá legyen, valóban teljes szívvel bízol-e az Úrban, ugyanakkor ezzel megmutaja, hogy mennyire hatalmas is Ő, és milyen hűséges hozzád, nemcsak a jó napokban, hanem a rossz napokban is. Ma reformáció napja van, arra emlékezünk, hogy Isten lehetőséget adott népének a megújulásra. De ez nem jelenti azt, hogy mentes leszel a szenvedésektől sőt a történelem folyamán sokszor megpróbáltatott az ő népének a hite. Ezért újuljunk meg mi is hitünkben és vértezzük fel magunkat azzal a tudattal, amit Ezékiel király mondott megrettent népének: „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek... mert velünk többen vannak, mint ővele.” (7.v) R: 2Krón 32; E: Jn 11,1-27; É: XXXV; HK:45;
2013. október
Mintha csak nemrég érkeztél volna közénk, még magunk előtt látjuk, amint hosszú szoknyádban, vászontarisznyáddal a válladon róvod Szabadka utcáit, ismerkedsz a várossal, a hívekkel, akiknek a lelki gondozását magadra vállaltad. Eljöttél a biztonságot jelentő otthonból (Erdélyből) az ismeretlen környezetbe, de jöttél, mert úgy érezted az Úr ezt a helyet rendelte ki számodra, és hála Neki, hogy ide küldött közénk. Szolgálatodat 16 évig építetted, tápláltad ezt a közösséget. Kedves, törékeny lényedből valami csodálatos erő áradt, ami belengte vasárnaponként a templomot, és mi csak úgy ittuk, szívtuk magunkba prédikációd üzeneteit. Megtanítottad nekünk hogy a Szentírás némely kijelentése olyan, mint a tündöklő égboltnak egy-egy csillagképe, amelynek segítségével a hajós mindenkor megtalálja a helyes irányt. Prédikációid egyszerűsége tisztasága, őszintesége sokszor megtöltötte templomunkat. Jöttek a hívek, mert hallani akartak, jöttek a más vallásúak is, mert úgy érezték, téged hallgatva lelkük megnyugszik és így könnyebb lesz vállalni a következő hét megpróbáltatásait. Köszönjük neked. Köszönjük becsületes, lelkiismeretes munká-
Református Élet
dat, azt, hogy türelmes voltál mindenkihez, a betegekhez, öregekhez, elesettekhez, gyászolókhoz, segíteni próbáltál rajtuk úgy, ahogy erődből tellett. Mindezért a jó Isten áldjon. Köszönjük, hogy gyermekeinket is a tisztességre, a hitre, az őszinteségre nevelted, megnyitottad számukra azt az utat, ami a legjobb helyre vezeti őket, a jó Isten közelébe. Megpróbáltál újításokat bevezetni, hogy ezáltal is még több hívő ember érezze azt, hogy vasárnaponként ott a helye a templomban. Sokat tettél ezért a közösségért és érezted, hogy nem csak református közösségünk köreiben tisztelnek és szeretnek, hanem városi szinten is, és ez nem kis dolog. Most máshova hív a kötelesség. Istennek új tervei vannak veled. Jó lesz annak a közösségnek, amely együtt dolgozhat veled, hallgathatja léleképítő prédikációidat. Köszönjük ezt a 16 évet, és kívánjuk, hogy döntésed ne bánd meg. Sok boldogságot, szeretetet, egészséget neked és családodnak. A jó Isten legyen veletek! A szabadkai református egyházközség nevében Bálint Irén presbiter
Legfrissebb hírek Szabadkáról Nagy örömünkre szolgált, hogy az első igehirdetést ft. Halász Béla püspök úr vállalta a lelkész nélkül maradt szabadkai gyülekezetben. Istentisztelet után találkozott a presbiterekkel, és hasznos tanácsokat adott a lelkészválasztásra vonatkozólag. Elmondta, hogy a lelkészi állás betöltéséig a további szolgálatokat a Csongrádi Református Egyházmegye vállalta.
Szeptember 15-én Juhász András lelkipásztor-főjegyző úr hirdette Isten igéjét. Megígérte, hogy nem csupán az igehirdetést vállalják, hanem más szolgálatokat is. Máris sikerült a rádiós istentiszteletek felvételezését megbeszélni, melyeket szombatonként a szabadkai rádió sugároz. Dr. Dautermann Margit, gondnok 16
Református Élet
2013. október
Gyermekszáj: „nem szeretem a búcsúzkodást, mert az fáj.” (Surányi Boróka) Szomorú szívvel és könnyező szemmel búcsúzott a szabadkai gyülekezet szeptember 1-én szerető lelkészétől, Surányi Réti Katalintól. A Dunamelléki Egyházkerület nagydorogi református egyházában folytatja szolgálatát. Összetett okok késztették e lépés megtételére, de ő ahogy mondta, szerette a szabadkaiakat, főképpen a reformátusokat, kollegákat Országos Egyházunkban. 16 évvel ezelőtt, amikor az első istentisztelete után presbiteri ülést tartott, határozottan kijelentette, hogy nem fog pályázni a megüresedett lelkészállás betöltésére. Azután ahogy tovább jött helyettes lelkészként, mindjobban kezdett megtelni a templomunk. Az emberek érezték igehirdetéseiből az élő hitet, szeretetet, közvetlenséget. Miután meggyőződött róla, hogy a bácskossuthfalvi hitoktatás után itt van köztünk a helye, ideköltözött, és kezdetben beosztott lelkészként teljes erejével folytatta a gyülekezet belső és külső építő munkáját. Tette ezt miután a gyülekezet meghívással megválasztotta állandó lelkészének. Volt mit csinálnia. Búcsúbeszédében elmondta, hogy nem múlt el év, hogy nem zúgott volna betonkeverő az udvarban. Ugyanúgy nem múlt el év, olyan újítás nélkül, amivel még jobban összegyűjtötte a híveket. Ilyen volt a református batyubál, teadélután a környező falvakból és a Bánságból ideköltözöttek számára, kirándulások, családi istentiszteletek, baba-mama kör, stb. Igyekezett kapcsolatot tartani a város történelmi egyházaival, testvérgyülekezetekkel. Felsorolni sem lehet szerteágazó tevékenységét. Egyedül jött hozzánk és nagycsaládosként távozott. Őszinte szívvel kívánjuk a Teremtő gazdag áldását életére, családja és szolgálatára. Dr. Dautermann Margit, gondnok
Pótkatekizáció Elsősorban Isten kegyelmének, de a külföldi támogatóinknak is köszönve augusztus 19-23-ig sikerült megtartanunk egy újabb tábort az I.-IV. osztályos gyerekeknek. Ezen a táboron 65 gyermek vett részt. Ezenkivül 35 holland fiatal is a Központi Otthonban tartózkodott, és ők is aktívan részt vettek a gyermekekkel való foglalkozásban. Egész héten Illés prófétáról volt szó, az ő életét próbáltuk közelebb hozni a gyermekekhez. Illés Isten hűséges szolgája volt. Az ő idejében uralkodott Aháb király, aki Izraelnek egy nagyon gonosz, istentelen királya volt. Felesége Jezabel volt, aki férjét rávette a Baal tiszteletére. Így Aháb nemcsak maga vétkezett az Úr ellen, hanem Izrael népét is bűnbe vitte. Illés hűséges maradt az Úrhoz ebben a helyzetben is. És Isten is hűséges volt az ő szolgájához, enni adott neki, amikor éhínség volt, vizet adott neki a szárazságban, gondoskodott róla, megmutatta csodáit! Isten mindig hűséges az övéihez. A kérdés csak az, mi mennyire szeretjük az Urat, készek vagyunk e kiállni mellette minden helyzetben? Sok új éneket tanultunk, főként a történethez kapcsolódó énekeket énekeltünk. Ezenkivül kézimunkáztunk is,ezek is mind a heti témával összefüggőek voltak. Az egész héten át hangoztatott, Illés életéhez szervesen kötődő Igével zárnám beszámolómat, és kívánom, hogy sokak számára válljon valósággá Istennek ez az igéje: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” Zsolt. 118,6 Harangozó Gyöngyi 17
2013. október
Református Élet
Vakációs Bibliahét Dél-Bánátban
D
él-Bánátban is volt Vakációs Bibliahét a nyáron. Fejértelepen mint egy 30 gyermek fordult meg 4 nap alatt. Az Időutazó c. programot dolgozta fel Halász Sámuel, Renáta és Hargita. Délelőttönként bibliai történet, csoportbeszélgetés meg persze a kimaradhatatlan játék volt napirendi ponton, délután pedig pár perces evangélizációs történet, kézimunka majd ismét játék. Főleg Jónás próféta története és Zákeus nyerte meg a gyermekek tetszését, a támogatóknak köszönhetően gyermekbibliákat tudtunk osztani nekik, amiből már aznap este el tudták olvasni a történetet. Felemelő volt látni, hogy olyan kisgyermek, aki előtte nem hallott prófétáról, nem tudta mi a különbség Ó- és Újszövetség között, hogyan issza be azokat a szavakat, amik Isten szeretetéről szólnak, s a hét végére milyen okos kérdéseket tud feltenni a Bibliáról, a teremtésről és általában Istenről. Sok gyermek épp nyaralását töltötte Fejértelepen, így csöppent bele a résztvevők közé Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Székelykevén, Torontálvásárhelyen élő gyermek is. Hálásak vagyunk Istennek, hogy útjai kifürkészhetetlenek, gondolatai nem a mi gondolataink, és igéje így szól különböző korú, nemű, nyelvű emberekhez. Énekeltünk is sokat, s bízunk abban, hogy nem csak a dallamok, hanem az énekek szövegeinek az értelme is mélyen a szívükbe vésődik, s az Úr befejezi bennük a megkezdett munkát. Az énekeket vasárnap a helyi református imaházban el is énekeltük, így a hívők nagy örömére a kis fejértelepi imaház telve volt gyerekekkel, akik türelmesen végighallgatták az istentiszteletet, majd énekkel ők is szolgáltak.
Hertelendyfalván a nyári szünidő utolsó hetében tartottuk meg az idén a Vakációs Bibliahetet. Mivel a gyermekek többsége részt vett a feketicsi katekizációkon, ahol a KOEN Alapítvány Időutazó programját dolgozták fel, Balog Hajnalka óvónővel úgy döntöttünk, hogy Pál élete lesz az idén a téma, amihez segítségül szolgált a KOEN 2008as Végtelen utazás című kidolgozott anyaga. Keddtől szombatig délelőtt és délután 2-2 órát foglalkoztunk 12 gyermekkel. Pál megtérése, Pál és Szílász a börtönben, Pál hajótörése és missziói útjait érő nehézségekről szóltak a délelőtti tanítások, aztán beszélgettünk, kézimunkáztunk, énekeltünk, játékosan átismételtük az aznap tanultakat, és sokat játszottunk, mindannyian - együtt 5-13 évesekig. A legszebb visszajelzést az jelentette számunkra, amikor az egyik nagymama azt mondta, hogy a kisunokája minden este megkéri őt, hogy együtt imádkozzanak. Bárcsak sok nagyszülő, szülő imádkozna este együtt a gyermekével, nem csak Vakációs Bibliahét alatt, hanem minden egyes nap! Vasárnap a délutáni bibliaórán együtt énekeltük a gyülekezeti tagokkal a Velem vándorol utamon Jézus kezdetű éneket, majd elénekeltük a többi éneket is, amit a héten tanultunk. Köszönet Király Tímeának, aki nagy segítségünkre volt a héten és kivette részét a tanításban, játékvezetésben egyaránt! Halász Hargita (képek a hátoldalon láthatóak)
Esküvő a szórványban Mindig nagy öröm és reményteljes dolog, ha a szórványban esküvő történik. Halász Béla püspök Versecen végezte esküvői szolgálatát, amikor Krizbai Béla és Nastić Irena tettek fogadalmat Isten színe előtt, 2013. szeptember 07-én.
18
a
sz
Mielõtt kivágnád, színezd ki a rajzokat! A hátsó képet még tovább is rajzolhatod. Gondolj arra, hogy a forrásvíz friss, hûvös és tiszta – fejezd ki ezt a színeiddel!
János 4,14
De aki abból a vízbõl iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik…
gy en .
ól i n sá b
z élet vizének forrá
ka óna jaz m o
A samáriai asszony
***
21,6 ek
Én
A samáriai asszony
Je
és len
ma jd
Ha ezt az ábrát a vastag vonalak mentén kivágod, és a szaggatott vonalak mentén behajtod, egy kis iratgyûjtõt kapsz, melyben leveleket, képeslapokat, rajzokat, képeket is tarthatsz.
224
2013. október
ad ok
GYERMEKOLDAL
Református Élet
A fedőlapon a magyarittabei templom szószéke látható Református Élet, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja Felelős főszerkesztő: Halász Béla lelkipásztor - püspök, Hertelendyfalva Trg Vojvodjanske Brigade 2, 26000 Pancsova-Vojlovica Szerkesztették: Halász Sámuel és Renáta,
[email protected] Minden megjelent írásért a szerző vállalja a felelősséget, lapzárta minden hónap 15-én. Az írások rövidítését és szerkesztési jogát fenntartjuk Nyomtatva: Forum-Újvidék • Megjelenik 1100 példányban Országos Egyházunk hivatalos honlap címe: www.szrke.com
19
CIP - Каталогизација у публикацији Библиотека Матице српске, Нови Сад 275 REFORMÁTUS Élet : a Szerbiai Református Keresztén Egyház hivatalos lapja / felelős főszerkesztő Halász Béla 1. évf., 1. sz. (1966)- . - Bácsfeketehegy : Szerbiai Református Keresztyén Egyház, 1966- . - Ilustr. ; 30 cm Mesečno ISSN 2217-7574 COBISS.SR-ID 19120130
