REFORMÁTUS ÉLET
A
SZ. R. K. E.
www.szrke.com
E G Y H Á Z I
L A P J A
JANUÁR 2013
„Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.” János 3,17
2013. január
Református Élet
„Csak az Úrnak nagy kegyelme...” ba. Megilletődve haladtam el ezek mellett a csendben ásítozó telkek mellett: mert a szabadkai osztálytársaimtól tudtam meg: az angol és amerikai bombázók célt tévesztett bombáinak nyomai voltak ezek és a legtöbbjében otthon volt a lakója és a sírját is benne lelte. Azért volt nehéz elmenni mellettük, mert azonosítottam a lerombolásuk idejét: azok a bombázók voltak ezek, amelyeket akkor Pacséron mi gyermekek is száz számra számoltunk meg. A bombázók más európai várost bombázva, így Szabadkát is: főleg a vasútállomásokat, gyárakat, valós vagy vélt katonai létesítményeket vettek célpontba. De elég pontatlan volt a technikájuk, vagy pedig az állandóan működő légelhárító ágyúk gránátjaitól megrémülve azonnal kioldották bomba terhüket és a civil lakosság így esett áldozatul. Így lett utóélete egy békés falusi látványomnak: az újságot olvasó, sétáló ember látványának. Elgondoltam akkoriban: ha hamarabb jövök a világra vagy a testvéreim is, Szabadkára kerültünk volna középiskolába. Talán éppen valamelyik olyan házban laktunk volna, amelyeket a célt tévesztett rettenetes erejű bombák találtak el. „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még mindig élünk...” kezdetű Halleluja énekeskönyvből tanult evangéliumi ének jutott ilyenkor eszembe. Istenünk végtelen kegyelme a békesség, a biztonság, a nyugalom. Mai világunkra is érvényes ez. Nagyobb részt az Istentől távol levő ember okozza a békétlenségeket, háborúkat, szenvedéseket. Mindennapos feladatunk, szolgálatunk és kiváltságunk is: hogy a külső és belső békességért imádkozzunk. Urunk a Békesség Fejedelme. Amit Ő ad, nem veheti el senki, de más hatalom nem is adhatja meg, még ha a békesség látszatát is kínálgatja. Ezért naponta köszönjük meg Urunknak mennyei ajándékai legszebbikét: a békességet.
Pacsér. 1944 nyara. Mi gyermekek számoltuk a négyes ötös rajokban repülő angol és amerikai bombázógépeket (B17-es és B24-es „repülő erődök”-et), amelyek felettünk repültek és előbb Szabadkát, majd Budapestet indultak szőnyegbombázni. Összesen száztizenötöt tudtam megszámolni egyénileg. Az újságok írták: összesen 500-an voltak. Első osztályos voltam már, de a tanult húszon túl több százig el tudtam számolni. Pacsér húsz egynéhány kilométer Szabadkától légvonalban. Hallani lehetett az égiháborútól megkülönböztethető tompa dörgést és az égen észak felől - addig, de azóta sem látott vöröses, barnás-lilás gomolygó felhő emelkedett, mint amikor valamelyik égtáj felől vihar közelít. Ez nem közelített, de hatalmasra emelkedett. Ez a kert felől volt látható. Valamiért a másik oldalra, az utcára is kimentem, az akkori pacséri „piactérre”, ami a református templom előtti teret jelentette. Emlékszem: egy ember kinyitott újságot tartott a kezében és egész lassú léptekkel, sétálva olvasott. Szüleim és testvéreimmel való beszélgetésünk még fülembe csengett „Szabadkát bombázzák!” És az rettenetesen hatott rám. A lassan sétáló és közben újságot olvasó ember egy teljesen más irányba való ellensúlynak tűnt: a békesség, a nyugalom látványát hozta. Ha egy híres festő a vásznára vitte volna, ez a nyugalom nem világlott volna ki belőle. De emlékezetem színes festővásznán a „Nyugalom megtestülése” nevet adhatom neki. Nyolc évig jártam a szabadkai magyar gimnáziumba. Nagyanyánknál özv. Csete Istvánné, szül. Inotay Krisztinánál laktunk, aki eladta a pirosi házát (most Bancsiék laknak benne) és Szabadkán vett házat és bennünket, a négy pacséri lelkész gyermek unokáját innen taníttatta ki. Az iskoláig vagy az akkor még a Kakas iskola melletti református imaházig haladva legalább tíz üres házhely mellett haladtam el mindig, (többjéből a rom még nem volt eltakarítva). Ahogy a Nyugati Szőllök utcából feljöttem a központ-
Dr. Csete Szemesi István
2
Református Élet
2013. január
ÚJÉVRE Lekció: 1Kor. 13:1-12 Textus: 1Kor. 13:13 Telik az idő, íme egy újabb esztendőbe léptünk át. Felolvasott Igénkben az egyik fontos szó így hangzik: MEGMARAD. Kedves testvéreim, vajon miről tudnánk, mernénk azt állítani a mai változó, rohanó, sokszor bizonytalan világban azt, hogy megmarad? Az idő múlik, nem áll meg, nem tudunk kiszállni belőle… A gyermekeink nőnek, lassan felnőnek… A fiatalságunk beérik, van, hogy ősz hajszálak is megjelennek már a fejünkön… A gazdasági élet eléggé törékennyé és kiszámíthatatlanná vált az egész világon… Mintha még az időjárás is szeszélyesebben változna, mint régebben. Azt mondja a Szentírás, hogy földi kincseinket megrághatja a moly, kikezdheti a rozsda vagy ellophatják a tolvajok és mi tudjuk, hogy igaza van, hisz sajnos elég sok betörés van mifelénk is. Miről tudnánk hát teljes bizonyossággal állítani, hogy MEGMARAD? Hogy aztán erre tudjuk építeni az új esztendőnket, a családunkat, az életünket? A választ felolvasott Igénkben, a Szeretet Himnuszában találjuk, mely szerint megmarad a HIT, a REMÉNY és a SZERETET. Vajon miért fontos az életünkben ez a három lelki érték, miért fontos, hogy velünk legyen ebben az újesztendőben is? Kutatás végeztek nemrég rákos betegeken, hogy megtudják, vajon mi a titka annak, hogy egyes betegek teljesen felépültek, vagy hosszabb ideig éltek, míg mások meghaltak, bár mindkét csoport ugyanazt a kezelést kapta. A kutatások azt mutatták ki, hogy azok a betegek gyógyultak meg vagy éltek tovább pár évig társaiknál, akik hitték, hogy van gyógyulás. Akik elhitték, hogy meg tudnak gyógyulni. Ilyen nagy ereje van a hitnek az életünkben, óriási lelki erőket tud mozgósítani. De mi nemcsak úgy általában hiszünk, bár ez sem kis dolog. Hát akkor mennyivel nagyobb erő, amikor egy személyes Istenben hiszünk, magában Jézus Krisztusban, aki azt ígérte nekünk, hogy „Íme én veletek leszek minden nap.” Vajon tudunk ebből az ígéretéből erőt meríteni ebben az esztendőben is? Elhisszük–e Neki, hogyha nem is látjuk Őt földi, gyarló szemünkkel, Ő akkor is ott van velünk és egy pillanatra nem távozik el tőlünk? A hit egy olyan ajándék, amivel mindig túl tudunk látni a láthatókon. Olyan ez, hogy egy mai technikai példával éljek,
amikor látunk egy filmet a TV-ben vagy moziban 2D-ben (dimenzióban). Nagy élmény mindaddig, ameddig valakinek nincs alkalma ugyanazt a filmet megnézni 3D-ben, amikor egy speciális szemüveget adnak és a néző szinte úgy érzi, hogy kijönnek a képernyőről a tárgyak, a személyek, mintha a néző is ott volna a filmben magában. Aki nem tud hinni az azért szegényebb, mert csak 2D-t lát, a hívő ember viszont látja a harmadik D-t is, az isteni dimenziót, és ez óriási különbség. Imádkozzunk hát, hogy az Úr Isten erősítse meg ebben az újesztendőben a belé vetett hitünket, hogy ne csak a láthatókra tudjunk odafigyelni, hanem a láthatatlanra is. A következő érték, amiről azt mondja Igénk, hogy MEGMARAD, az a SZERETET. Karácsonykor a szeretet ünnepét ünnepeltük, elsősorban Isten szeretetének az ünnepét. Olvastam erről egy gondolatot, ami nagyon megfogott: “Jézus azért jött el Karácsonykor, hogy az Isten magához öleljen bennünket.” Hát igen, szeretet nélkül nem tudunk teljes, egészséges életet élni. “Úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér” - mondja nagy költőnk József Attila. De ugyanezt mondhatnánk a szeretetre is. Úgy kell a szeretet, mint egy falat kenyér. Nem csak kenyérrel él az ember, hanem szeretettel is. Isten szeretete nem változik irányunkban ebben az esztendőben sem. Ő nem tetteinkért, cselekedeteinkért szeret vagy nem szeret, mint ahogy azt mi emberek tesszük sokszor , hanem ÖNMAGUNKÉRT SZERET. És szereti népünket, szereti bolygónkat és ez a szeretet tart meg. Ahogy azt az Ige mondja: „Szeret az Isten, azért nincs még végünk”- mert különben mi emberek talán már rég felrobbantottuk volna egymást. Isten türelmes szeretete tartja még egybe ezt az egész világmindenséget. És a mi szeretetünk? Vajon az milyen lesz 2013-ban? Fontos tudnunk, hogy a szeretet nem valami filozófikus fogalom vagy elérhetetlen valami, hanem néha egészen apró gesztusokból tevődik össze. Egyszer egy apuka minden este elmesélte gyermekeinek ugyanazt a mesét a három kismalacról. „Ennek így nincs értelme - gondolta. Miért ne vehetném fel magnóra? És lefekvés előtt minden este egyszerűen lejátszom a gyermekeknek” - gondolta. 3
2013. január
Református Élet
Úgy is tett, ő pedig kényelmesen leült a nappaliba, hogy újságot olvasson. De amikor a történet végetért, a legkisebb fiú odafutott apjához és befészkelte magát az ölébe. Az apa meglepetten kérdezte tőle: „Mi baj kicsim? Hát nem halottad a kazettát? Az én hangom van rajta.” „De igen - mondta a kisfiú - csak a magnó utána nem ölelt meg.” Vajon kifejeződhet a szeretetünk ilyen apróságokban is, egy ölelésben? Hát persze. És jó tudni, hogy Istenhez, a kiapadhatatlan szeretetforráshoz mindig odamehetünk töltekezni valahányszor úgy érezzük, hogy meglanyhult, megkopott, elveszítette lendületét, kreativitását, vagy épp meghidegült, netán el is tűnt szeretetünk a társunk-, gyermekünk-, testvérünk- vagy felebarátunk iránt. A harmadik érték, ami az Ige szerint MEGMARAD: a REMÉNY. Hogy miért is fontos, hogy elkísérjen bennünket ebben az évben is a remény? Talán a következő kis történet fejezi ezt ki nagyon szépen: A négy gyertya Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani amint beszélgetnek. Azt mondta az első: - Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem el fogok aludni... Néhány pillanat múlva már csak
egy füstölgö kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklö lángra. Azt mondta a második: - Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem... A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot. Szomorúan így szólt a harmadik gyertya: - Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám. Ezzel ki is aludt... Hirtelen belépett egy gyerek és mikor meglátta a három kialudt gyertyát felkiáltott: - De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké! Elkeseredésében sírva fakadt. Ekkor megszólalt a negyedik gyertya: - Ne félj, amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát is. Én vagyok a REMÉNY !!! A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit. Kedves testvéreim, segítsen az Úr bennünket, hogy a hit, a remény és a szeretet útitársaink legyenek ebben az új esztendőben. Népünk, családunk és személyes életünkben egyaránt. Ámen. S. Réti Katalin szabadkai lp.
J é zus növeked ése Lekció: Lukács 2: 21- 24, 39-51 Textus: Lukács 2:52 Mai történetünk Jézus növekedését meséli el nekünk. Az élet természetes rendje a növekedés. Ha elvetünk egy magot a földbe, akkor jó esetben a mag kikel és a belőle kifejlődött kis növény napról napra növekszik. Ha megáll a növekedésben, akkor valami baj van vele. Így van ez a mi emberi életünkben is. Életünk első időszakában látványosan növekszünk fizikailag, testileg. A szülők szokták panaszolni, hogy olyan hamar nő a gyermek, olyan hamar nőnek a kamaszok, hogy alig győznek újabb és újabb ruhákat, cipőket vásárolni nekik. Aztán eljön az idő, amikor ez a fizikai növekedés megáll és másban kell növekednünk. Például a felelősség vállalásban, amikor meg kell tanulnunk felelősséget vállalni már nemcsak magunkért, hanem társunkért, gyermekeinkért, családunkért, egy nagyobb közösség-ért. Ha valakinél ez nem történik meg, akkor lélekben megmarad egy bizonyos gyermeki szinten, akire nem igazán lehet
támaszkodni, építeni, aki egyik munkahelyet hagyja ott a másik után, egyik társat a másik után, és sehogy sem tud megállapodni még élete közepe táján sem. De növekednünk kell lelkiekben is, mélyülnünk kell hitünkben is. Pál apostol mondja a korintusi híveknek, hogy kezdetben tejnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert azt még nem bírtátok volna el. Tehát a hívő életünkben is kezdetben olyanok vagyunk, mint a csecsemők, akkor kezdjük felfedezni a dolgokat, érzékenyek vagyunk mindenre, de aztán lassan növögetni kezdünk, egyre jobban mélyülünk a hitben, egyre több összefüggést értünk meg, képesek vagyunk már nemcsak kapni, mint egy csecsemő, hanem adni is, szolgálni is mások felé. A megszületett Jézus felolvasott történetünkben immár 8 napos, amikor a szülei Mózes törvényének rendelése szerint felviszik őt a jeruzsálemi templomba, hogy körülmetéljék. Nemrég mi is 4
Református Élet
2013. január
láthattunk egy kedves kisfiút, akit szerettei azért hoztak el a templomba, hogy megkereszteljük őt. A körülmetélésben azt fejezték ki, hogy ez a kisgyermek most már Isten szövetségébe, Isten népéhez tartozik. A keresztségben pedig az fejeződik ki, hogy ez a kisgyermek most már Jézushoz tartozik és a Krisztuskövetők nagy családjához, a keresztyénekhez, persze ha majd ő is akarja, hogy ez valóban így legyen. A körülmetélés és a keresztség között tehát sok a hasonlóság, a párhuzam, de míg körülmetélni csak a fiúkat lehetett, addig keresztelni kislányokat is megkeresztelünk, hisz Jézus szemében ugyanolyan értékes a fiú, mint a lány, a zsidó vagy a görög. És olyan jó tudni, épp most, amikor zajlik az ökumenikus imanyolcad, hogy a keresztség az közös az összes történelmi egyháznál. A közös úrvacsorázásban még nem tudtunk megegyezni, talán egyszer annak is eljön az ideje, de hála az Úrnak a keresztséget, azt kölcsönösen elfogadják a felekezetek, hisz ugyanabban a drága névben keresztelünk mindannyian, a keresztvíz pedig ugyanúgy Jézus vérét, a lelki megtisztulást jelenti mindannyiunk számára. Jézus Názáretbe, egy északi kis városkában nevelkedett fel, ezért is maradt rajta a név, hogy a názáreti Jézus. Názáret Galilea tartományában terült el, amely azonban nem volt a zsidók szemében egy jó hírű környék. A babiloni fogság ideje alatt Galileából sok zsidót elvittek, helyükbe pedig pogányokat telepítettek. Jézus korára ez a tartomány eléggé felhígult vallásilag, a hithű zsidók inkább Jeruzsálem, a főváros környékén vagy a déli tartományban, Júdeában laktak. Amikor aztán Jézus megjelent a színen, tanítani, gyógyítani kezdett, és felmerült a kérdés, hogy vajon nem Ő e a várva várt Messiás. Akkor egy tanítvány Nátánáel szkeptikusan, gyanakvóan kérdezi: „Ugyan, származhat-e valami jó Galileából?” Mintha azt mondta volna: majd épp arról a környékről fog a várva várt Messiás megjelenni… Milyen sok előítélet van olykor bennünk is mások iránt, vagy esetleg minket bélyegeztek már meg életünk során nemzetiségünkért, származásunkért, vallásunkért, hitünkért vagy más okok miatt. Mi emberek sajnos mindig hajlamosak vagyunk erre. Ha valaki nem olyan, mint mi, akkor máris gyanakvóan szemlélgetjük. Persze néha nem árt az óvatosság, nem kell gyermekdeden naívnak se lenni, de bánjunk óvatosan előítéleteinkkel, üzeni számunkra ez a történet is. Emlékezzünk csak mit mondott Jézus: “Ne ítélj, hogy ne ítéltessél. Mert, amilyen mértékkel te mérsz másokat, olyan mértékkel fognak majd neked is mérni” - úgy fog majd téged is megítélni az Úr… Történetünk úgy folytatódik, hogy lassan eltel-
nek az évek és Jézus 12 éves lett. Szüleivel évenként elmentek a jeruzsálemi templomba húsvét ünnepére így olvassuk. Ez nem azt jelenti, hogy évente csupán egyszer, Húsvétkor mentek templomba, hanem azt, hogy szombatonként valószínű a helyi zsinagógába, imaházba jártak, viszont évente egyszer meghozták azt a nagy áldozatot, hogy elzarándokoljanak a fővárosba, a nagy jeruzsálemi templomba. Szerintem a gyermek Jézusra nagy hatással lehetett ez az élmény. Oly annyira, hogy szinte el is feledkezik szüleiről, meg mindenről és ott marad a templomban, míg a szülei már visszaindulnak szülővárosukba. Szerintem minden szülő, nagyszülő arra törekszik manapság is, hogy a legjobbat adja gyermekének, unokájának. De nagy fejtörést okoz , hogy vajon mi az a legjobb, amit adhatunk nekik? Sokszor csak különböző tárgyakra gondolunk, hogy mi mindent kéne megadnunk nekik és mi mindent nem tudunk megadni nekik… Ez a történet viszont azt üzeni nekünk, hogy nemcsak a tárgyak a fontosak, Húsvét ünnepén nem csak a csoki nyuszik és a cukorkák a fontosak, hanem adjuk meg gyermekünknek, unokánknak azt az élményt, hogy rácsodálkozhasson Istenre, a templomra. Legyen valami olyan élményben része ami arról szól, hogy az életben nemcsak a tárgyak tesznek boldoggá, nemcsak attól leszel boldog ember, ha van egy jó mobilod vagy menő motorod, hanem más értékek is számítanak. Jézust végül megtalálják az ijedt szülők és a végére helyreáll a családi béke. Próbálják ők is megérteni fiukat, hogy mi is történik ezzel a kamasz gyermekkel, aki teljesen más, mint kortársai, ugyanakkor Jézus is próbálja megérteni szüleit, hogy mennyit aggódtak érte miközben keresték a nagy tömegben. Tisztelni egymást - milyen sok van ebben a mondatban. Amikor a gyermek tisztelni tudja szüleit, tiszteletben tartja azok életvitelét, gondolkodásmódját, hogy már nem lehet és nem is kell őket minden áron megváltoztatni. Ugyanakkor a szülő is tiszteletben tartja kisebb gyermeke vagy felnőtt gyermeke életét és elfogadja, hogy nem élheti helyettük az életet, nekik kell sok mindent megtapasztalni, megharcolni, tévedni majd kijavítani a tévedéseket. “Jézus pedig gyarapodott bölcsességben.” Lk. 2:52 - zárul a történet. Kívánom, hogy mindannyian tudjunk gyarapodni ezekben a lelki értékekben: bölcsességben, Isten és emberek előtt való kedvességben. Ez a kisgyermek is, akit ma kereszteltünk meg, mi felnőttek is, gyülekezetünk is, mindannyian. Ámen. S. Réti Katalin szabadkai lp. 5
2013. január
Református Élet
Lelkészszentelés Miskolcon Valaki megkérdezhetné, hogy a Református Élet című újságban, miért jelenik meg a Miskolci lel-készszentelés? Erre pedig az a válasz, „mivel engem (Halász Dániel) ott szenteltek fel” még akkor is, ha már Délvidéken vagyok kihelyezve a Maradéki Református Gyülekezetbe. De a tanulmányaimat a Tiszáninneni Református Egyházkerület Teológiáján, Sárospatakon végeztem és ugyanebben az egyházkerületben, Sátoraljaújhelyen voltam segédlelkész is. 2012. augusztus elsejétől vagyok hivatalosan itt, Délvidéken lelkipásztor. A szentelést megelőzte az egységes lelkészképesítő vizsga a Budapesti zsinati székházban és csak ezután tudtak minket felszentelni. A felszentelés időpontját, minden egyházkerület saját maga dönti el, ezt pedig Tiszáninnen 2012. november 24-ére tűzte ki. A szentelést aznap megelőzte az Egyházkerületi Közgyűlés, mely a lelkészszentelésre jelentkező lelkipásztorokat szentelésre bocsájtotta. Ez alkalommal 14 lelkipásztort szenteltek fel, melyek között én voltam egyedül délvidéki. A közgyűlés után, mely a Püspöki hivatal nagytermében volt, átvonultunk a szomszédos Kossuth utcai református templomba, ahol megtörtént a szentelés. Ez alkalommal igét hirdetett Csomós József a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke. „Csomós József püspök a napi ószövetségi igeszakasz 2Sám 24:2-4. alapján prédikált. Az egyházi vezető az igehirdetés öröméről beszélt az ifjú lelkipásztoroknak, majd Dávid Góliáttal és Jóábbal szemben való erejét hangsúlyozta: – Erősebb volt Dávid, mint a filiszteus, s lett belőle csodás győzelem, diadal, hálaadadás az Isten áldásáról. A mai történetben azt olvassuk, hogy Dávid szava erősebb volt Jóábénál – fogalmazott. Mint hozzáfűzte, a harcok kimenetele Isten választott népe életében soha sem a sereg létszámától, a harcosok erejétől, felszereltségétől és bátorságától függött, hanem attól, hogy velük volt-e az Úr. „Nem az számít, hogy ki az erősebb, hanem az, hogy hogyan erős!” – világított rá Csomós József emlékeztetve arra, hogy csak úgy lehetünk igazán erősek, ha
kősziklára építjük házunkat.“ „Szűcs Endre főjegyző az áhítatot követően arról tájékoztatott, hogy a lelkészszentelésre jelentkezett lelkipásztorok kérelmét az egyházkerületi közgyűlés megvizsgálta, és megállapította, hogy 14-en feleltek meg a lelkészszentelésre bocsátás feltételeinek. Az eskütétellel, és az egyházkerület elöljáróinak áldásával Blaner András, Dezső Attila, Dezsőné Pájzu Anita, Dr. Szemánné Görög Marianna, Gajdos János, Halász Dániel, Jacob J. T. Doedens, Nádasi Erika, Oroszné Újlaki Renáta Ibolya, Sándor Botond Endre, Sándor Töhötöm, Szilágyiné Bartha Beáta, Szűcs Hajnalka és Victor Jánosné végleges felhatalmazást és kibocsátást kapott Isten igéjének hirdetésére, a sákramentumok kiszolgáltatására, és minden egyéb lelkipásztori szolgálat gyakorlására.” A felszentelés az ősegyház gyakorlata szerint kézrátétellel történt, melyet a Püspök, illetve az egyházkerület négy esperese végzett, egy-egy Bibliai igét kiemelve. Ezek után Ábrám Tibor Egyházkerületi Főgondnok köszöntése következett, melyben kihangsúlyozta, hogy nehéz szolgálatot, de szent feladatot választottunk. Továbbá hozzátette, hogy legyünk Jézus Krisztus jó vitézei és legyünk az Úrnak hiteles szolgái, mely nem értelmi és testi adottság, hanem szívbeli odaszánás és hűség kérdése. Végezetül, pedig kiemelte, hogy a fiatal lelkészek életében, ahol élnek a szülők, nagyon fontos a szülői imádságos és gondoskodó háttér, de ugyanez fontos a gyülekezetek részéről is, ahol a lelkipásztorok szolgálnak.
6
Református Élet A köszöntését pedig egy igei útravalóval fejezte be: „Te azért járj a jók útján, és ügyelj az igazak ösvényeire!“ (Péld 2:20) A szentelés egy lelkipásztor életében, a diploma és az egységes lelkészképesítő vizsga megszerzése után az utolsó esemény, hogy végleg teljes jogú és választható lelkész lehessen és így az egyházi szolgálatok mindenféle területére kiterjedő szolgálatát végezhesse. Így indultunk útra mi 14en a Miskolci Kossuth utcai református templomból Isten áldását elnyerve, hogy valóban tiszta szívvel és lélekkel tudjuk hirdetni Isten igéjét, és pásztoroljuk az Ő nyáját. Halász Dániel
2013. január
Teadélután a harmadik gyertya gyúlásának idején Mottó: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek...” ( Jel. 3,20 ) Ámbár fogalmazhatnánk aképpen is, hogy többen voltak a meghívottak, mint az egybegyűltek..., az Urat félő ember a megroppant nádat mégsem töri ketté! Helyette inkább féltően sínbe helyezi, reménykedve e tette nyomán nemcsak a nád sebének behegedésében és élő szöveteinek regenerálódásában, de végsősoron a lényegében jóakaratú, ám merőben más temperamentumú és világlátású emberek egymásra találásában is. Akik a színes papírba csomagolt meglepetések mellett egyszer talán majd önmagukat is képesek lesznek teljességben ajándékul adni felebarátaiknak. Bízva általa a (hit)köz(ös)ség(ek) épülésében és gyarapodásában is melyeket, kiváltképpen decemberben immáron kettőezer tizenharmadik esztendeje hat át a várakozás szelleme. Erről szólt a Torontálvásárhelyen szolgálatot tevő Nt. Gyenge Szlifka Tilda lelkésznő ún. teadélutános igehirdetése, ezt zengték a dícséreteket zsolozmázó felnőtt egybegyűltek, és eképpen csendült az ének a szüleik és nagyszüleik kíséretében érkező gyermekek
ajkáról is, mely utóbbiak igyekezetéhez Nt. Gyenge Károly tiszteletes úr biztosított gitárkíséretet. A Torontálvásárhelyi Református Egyházközség Gyülekezeti Otthonában szervezett teadélutánon, a harmadik, reményt hozó adventi gyertyaláng gyúlásának idejében. Írta és fényképezte: Martinek Imre
7
2013. január
Református Élet
- Házi Áhítat 2013 január Írta: Kiss Nándor Jelmagyarázat: HK-Heidelbergi Káté Január 1., Lk 21:20-24 Ez az igerész Jézus részéről egyfajta felkészítés arra, ami követőit várhatja. Felkészít arra, hogy a mennyek országának eljövetele előtt az emberek egyformán gonoszak, egyformán van lehetőségük a megtérésre és a mennyországba való bejutásra. Mi korlátok között gondolkodunk és azt gondoljuk, hogy istentelen és istenfélő, nő és férfi, gyenge és erős között különbség van, de Isten szemében ők egyformán rászorultak az Ő kegyelmére. Az Igében elhívottak és elutasítok szerepelnek, de ők mind egyformán gonoszságot követnek el. Később arról olvasunk, hogy megtérnek az elhívottak és üldözőik, kifosztóik, gyilkolóik is és egyformán részesülnek a kegyelemben. Mi nem is tehetünk mást, csak menekülhetünk a rossztól, gonosztól és egyedül csak Istenre hagyatkozhatunk, rá bízva magunkat („meneküljenek a hegyekbe”). Ima: Kérünk Istenünk, hogy bármit is tapasztalunk életünk során, Te benned bízzunk egyedül és rád bízzuk életünket. Semmi se ment meg minket, hanem csak is a Te kegyelmed. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 1; HK: 1.; Ének: 191.; Január 2., Lk 21:25-33 Tanácstalanság, félelem, sejtés és fügefa. Az első három szó rossz közérzetet teremt bennünk, és a negyedikre rácsodálkozunk, hogy hogyan kerül ide. Pedig mind a négy szó a jelek figyelésére akar rávezetni. Jézus célja viszont nem csupán az, hogy figyeljük a jeleket, hanem az, hogy várjuk azt, amire a jelek figyelmeztetnek: Isten országának közeledését. Mit jelent ez számunkra a félelmek, sejtések és tanácstalanságok között? A megváltást. Jézus azt mondja nekünk, hogy az idők jelei között, bármi is ér minket, ne féljünk és ne rettegjünk, hanem egyenesedjünk fel és emeljük fel a fejünket, mert közeledik a megváltásunk. Ő mondja, akinek a beszédei nem múlnak el, viszont e világ elmúlik annak minden félelmével, tanácstalan helyzeteivel és rettentéseivel. Ahogy a fügefa rügye új életet jelez minden tavasszal, úgy jelzi nekünk Jézus az új életet és az örök életet. Ima: Köszönjük Istenünk, hogy bölcsességet adsz felismerni a kegyelmed jeleit és hogy új, Veled szövetséges keresztyén életet kezdhetünk már most, az életünkben, amely után örök életben részeltetsz. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 2; HK: 52.; Ének: 195.; Január 3., Lk 21:34-38 Mindenki akar hallani az örök életről, az üdvösségről és a boldogság forrásáról. Ezért is mentek az emberek mindennap nagy számban hallgatni Jézus tanítását. Ma is szeretik hallani az emberek azokat a prédikációkat, amelyek szintén erről szólnak. Szeretnek készíteni és vásárolni oly Igés lapokat és könyvjelzőket, amelyek ezekről szóló igeverseket tartalmaznak. De önkéntelenül is kényesen reagálunk,
8
amikor Jézusnak az a tanítása tárul elénk, amikor figyelmeztet a vigyázásra, a józanságra és arra, hogy mi hajlamosak vagyunk aggodalmaskodásra is (gondterheltség) és könnyelműségre is (gondtalanság). Csapdák ezek, és mint minden csapda, ezek is valamit rabul ejtenek. Ez esetben mi vagyunk a kiszemelt zsákmány, hogy ne jussunk az üdvösségre, hanem a kárhozatra. Ima: Istenünk, taníts állhatatosnak lenni a vigyázásban és a józanságban. Taníts minden gondunkat reád vetni, hogy ne aggodalmaskodjunk és ne is könnyelműsködjünk, hanem így kellőképpen bánjunk gondjainkkal. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 3; HK: 2.; Ének: 196.; Január 4., Lk 22:1-6 Mit jelent neked Jézus? A sokaságnak végre valakit, aki „elfogadhatóan” beszélt Isten és ember kapcsolatáról. Érdekelte őket Jézus tanítása és aki meghallgatta, az ráébredt, hogy a tanítása nem csak „elfogadható”, hanem igaz és nem csak a bölcsessége van Istentől, hanem maga Jézus is Tőle jött. A főpapoknak és az írástudóknak Jézus ezért a veszélyforrást jelentette. Veszélyeztette az ő tanításukat és ezzel kiváltságos helyüket a társadalomban. Azért „az ő tanításukat”, mert az nem egyezett Isten tanításával. Ők a prédikációikban az adakozó embereknek hízelegtek, ugyanakkor azt hirdették, hogy nélkülük senki sem juthat Istenhez. Sem imában, sem üdvözülésben. És Júdás? Neki mit jelentett Jézus? A botránkozás kövét. Nem tudta elfogadni, hogy Isten Jézus által bocsátja meg a bűnöket és üdvözít. Ma is sokan hisznek Istenben, de a mennyországban és a feltámadásban nem. És neked mit jelent Jézus? Ima: Urunk, szövetségeddel ajándékoztál meg minket kegyelmedből. Add, hogy mindvégig hűségesek maradjunk Hozzád. Erősítsd hát a hitünket. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 4; HK: 9.; Ének: 197.; Január 5., Lk 22:7-13 A húsvéti vacsora, mint minden közös étkezés tulajdonképpen ünnepélyes együttlét és a legnagyobb ünnepélyessége abban van, hogy az emberek le tudnak ülni egy asztalhoz. Közösséget vállalnak egymással. Továbbá, a húsvéti vacsora ünnepi étek, mert a legfontosabb dolog megvalósulása iránt tanúsított reakció. Ez a legfontosabb pedig az engesztelés - Isten megbocsátja az ember bűneit. Ezt ünnepelni kell. Örülni kell annak, hogy kegyelmet nyertünk. Örülni kell és a legjobb örülni egy közösségben. A bűnbocsánatot megünnepelni nem lehet akármilyen közösségben, csak olyanban, amely tagjai maguk is értékelik a bűnbocsánatot. Ez Jézus mindenkori tanítványi közössége. Sokszor ebbe az ünnepbe „becsempésződnek” emberek, akik nem tanítványai Jézusnak és abba a kísértésbe esünk, hogy a „békesség megőrzéséért” átformáljuk a húsvétot és már nem Jézusról és a bűnbocsánatról szól az, hanem a nyusziról, a sonkáról
Református Élet
2013. január
és a festett tojásról. De, akkor mikor ünnepeljük a húsvétot? Ima: Kegyelmes Urunk, köszönjük, hogy testvéreket adtál mellénk, akikkel együtt ünnepelhetjük a Te csodálatos dolgaidat. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 5; HK: 75.; Ének: 201.; Január 6., Lk 22:14-23 Az helyett, hogy misztifikálnánk ezt az igeszakaszt a kenyér és a bor jelképek magyarázásával, inkább figyeljünk oda, hogy Jézus itt ismét a közösséget helyezi előtérbe. Fontos megőrizni a vele való közösségünket, és még fontosabb azt észrevenni, hogy ezt a vele való közösséget ő biztosítja számunkra Isten országában is. Aki elutasítja a megváltás és a bűnbocsánat megünneplését Jézussal és a tanítványival, az elutasítja a másik, végső ünneplést is Isten országában. Mi, reformátusok éppen azt hirdetjük, hogy emlékezni kell, ahogyan Jézus is utasít: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” De világosan kell látnunk, hogy mi kell hogy legyen az emlékezésünk fő tárgya: a bűnök megbocsátása Jézus által. És világosan kell látnunk, hogy maga a húsvéti vacsora, a kenyér, a bor és a pohár ennek az emlékezésnek csak a díszletei. Nincs itt semmi titok, mert maga Jézus érthetően és világosan tudtunkra adta, hogy mit tett Ő az emberek megváltásáért. Ima: Köszönjük Istenünk, hogy figyelmünket ráirányítod az üdvtervre, amelyet a mi megváltásunkra készítettél elő és amelyet a Te Szent Fiad, Jézus Krisztus által vittél győzelemre. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 6; HK: 76.; Ének: 376.; Január 7., Lk 22:24-30 Azt látjuk az igeszakaszból, hogy Jézus tanítványi közösségébe is beszüremlett az a gondolkodás, hogy fontosak a pozíciók és ezért versengések és hatalmi harcok bontakoztak ki. Így van ez ma is minden egyházban, sajnos. De Isten ennek a példának az elénkhozatalával azt akarja szemléltetni, hogy a hatalom utáni vágy nem kíméli egyik szélsőséget sem: megtalálható az a kegyesek közösségében is és a világi uralmi rendszerben (királyság) is. Hogyan lehet ezen a gondolkodáson javítani? Jézus megfordítja a tanítványok értékrendjét. Ne az uralmat, hanem a szolgálatot értékeljétek. Mert ezzel önmagatokat adjátok és így tanuljátok meg, hogy mit jelent az, hogy Isten Fia értünk adta önmagát, hogy mi a mennyországba juthassunk. Ima: Körünk, Istenünk adj erőt a szolgálatra és hogy csak az Isten országának dolgaival törődjünk. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 7; HK: 81.; Ének: 204.; Január 8., Lk 22:31-38 „A Sátán kikért titeket” – mondja Jézus a tanítványoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy erre a harcra fegyverrel kell készülniük. A harcra, a próbára készülni kell, de nem csak pénzes erszénnyel, tarisznyával és saruval meg fegyverrel. Van amikor megvannak ezek, de van mikor híjával vagyunk. Akkor Jézus minket is megkérdez: „volt-e hiányotok valamiben?” A mi válaszunk is az, ami a tanítványoké, mert elég nekünk Isten kegyelme, hogy beszélhetünk az Ő fenséges dolgairól, ahogy a tanítványok. Isten pedig gondot visel az övéiről. Az erszény az anyagi biztonságot jelenti, a tarisznya a teli hast, a saru a lábakon pedig a társadalmi elfogadottságot, a fegyver pedig a tényleges hatalmat. Ha
ezek nincsenek is meg, akkor is „Elég!” a győzelmünkhöz az üdvösségre. A fontos a felkészültség és ezt akarja Jézus velünk is és a tanítványokkal is megértetni. Ima: Segíts Istenünk felkészülni életünk harcaira és a kísértésekben te erősíts meg, hogy ellene álljunk a bűnöknek. Igeolvasás: 2 Kir 8; HK: 82.; Ének: 205.; Január 9., Lk 22:39-46 Mikor nehéz pillanatok, dolgok és feladatok elé nézünk, akkor nem szomorkodnunk kell, hanem imádkozva szembenézni azokkal, felfedezve bennük Isten akaratát. Ezt jelentené az igeszakasz? Igen, azzal, hogy itt a megerősítésről is szó esik, méghozzá úgy, hogy az Isten akaratát kutatjuk, felfedezzük és ahhoz irányítjuk a mi akaratunkat és életmódunkat. Mégis Jézusról van itt szó, és arról, amit ő vállalt értünk. Az ő imádkozását szeretik félremagyarázni, miszerint éppen állhatatossága határán volt. De itt nem erről van szó, hanem arról, hogy egy szenvedő akarata mindig az, hogy a szenvedése mielőbb véget érjen, Isten akarata pedig az ember üdvözülése. Ilyen értelemben beszélhetünk arról, hogy Jézus nem fogadta el azt, hogy szenvedése enyhüljön, hanem azt tette magáévá, hogy az emberek üdvözüljenek. A tanítványoknak nem is jutott akkora szenvedés, csak szomorúság, mégis annak elmulattatását választották: az alvást és nem az imádságot az üdvösségért. Ima: Uram, add, hogy nehéz helyzeteinkben ne szenvedésünk múlásáért, hanem az üdvösségünkért imádkozzunk. Ha az üdvösségünkre vezető utunkon szenvedés is vár ránk add, hogy akaratod szerint tudjunk szembenézni vele. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 9; HK: 86.; Ének: 209.; Január 10., Lk 22:47-53 Van, aki a szeretetet kihasználja gonosz céljai elérésére és van, aki úgy gondolja, hogy a jó célok eléréséhez fegyverek szükségesek. Így olvassuk az igeszakaszban azt, hogy Júdás a szeretetének a kimutatását használta fel arra, hogy gonoszt tegyen. Szeretetének kimutatása nem szeretet volt, hanem csalás (amely nem sikerült, mert Jézust nem csaphatjuk be). Júdás gonosztevése tulajdonképpen öncélú, hisz egyrészt pénzért tette, másrészt a meggyőződését védte, miszerint Isten nem bocsáthat meg „csak úgy” és ennélfogva Jézust sem tartotta Messiásnak. A „kardoskodó” tanítványok viszont túlbuzgóknak bizonyultak. Erőszakkal békét teremteni? Ez sohasem működött, mert nem szült igazi, tartós békét egymás iránti bizalmat tanúsító megbékélők között. Jézus üzenete számukra az, hogy az igazságot nem lehet erőszakkal érvényesíteni, Júdásnak szánt üzenete pedig az őszinte szeretetről szól, mely önfeláldozó. Júdás meg kell, hogy értse, hogy az Emberfiát árulja el, aki magát áldozza fel a világ bűneiért. Ima: Istenünk, tanítványaidnak neveztetjük magunkat, így hát taníts békével hirdetni a Tőled ránk bízott örömhírt az üdvösségről. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 10; HK: 87.; Ének: 212.; Január 11., Lk 22:54-65 Péter erősen fogadkozott Jézusnak a hűségéről ezt a történetet megelőzően. Nem arról kell itt szót ejteni, hogy fogadkozzunk-e vagy ne, mert nem ez a döntő az üdvösségünk ügyében. Nem mondhatjuk, hogy ha valaki fogadkozik, akkor az nem keresztyén. Itt az az egyedülien fontos, hogy
9
2013. január
Református Élet
a hűségünk megkísértése esetében hűek maradunk-e Jézushoz vagy nem. Péter esetében igaz, hogy megszégyenül a fogadkozása miatt, de ne akadjunk el ennél. Péter ugyanis szenved, amiatt, hogy árulónak bizonyult és ez az, ami számít. Az árulás és az árulás megbánása. Ez a két dolog mellett igen fontos az, hogy máskor is kerülhet ily helyzetbe, ahogy mi is. Így fontos, hogy felkészüljünk arra, hogy hűségünk esetenként megpróbáltatik. Kérdésünk az: szégyelljük-e keresztyénségünket? Ima: Istenünk, erősítsd meg hűségünket irántad, mert életünkben előfordulnak oly esetek amikor számon kérik keresztyénségünket és elítélnek, mert Fiad tanítványai vagyunk. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 11; HK: 101.; Ének: 213.; Január 12., Lk 22:66-70 A hitetlen emberek nagyon sok kérdést intéznek Istenhez és híveihez. Így tették ezt akkor is Jézussal. Tőlünk is sokszor kérdeznek lehetetlen dolgokat Istenről. Nagyon sokszor ezek szemtelen kérdések és hátsó szándékkal megfogalmazott vizsgálatok, amelyek célja a tőrbecsalásunk, hogy ellentmondásokba keverjenek és ezzel hiteltelenítsenek minket, Isten iránti hűségünket és szolgálatunkat. Ugyanígy, de nagyobb elszántsággal igyekeznek hitelteleníteni magát Istent is. Az igeszakaszban elfogták Jézust és kikérdezik. Azért nem írom, hogy elbeszélgetnek vele, mert Jézus maga hívja fel a figyelmünket, hogy a kikérdezők szándéka „nem tiszta”. „Nem hisztek” – mondja Jézus és lerántja a leplet a színlelt jó kedélyről. A hitetleneknek nem tetszik, hogy Jézus kijelenti, hogy Ő kicsoda. Ezért ítélik el. Kiiktatják az életükből Jézust – 2000 évvel ezelőtt és ma is. Ima: Urunk, add, hogy kellő helyzetben és alkalomban megtudjunk felelni az emberek kérdezősködésének és tudjunk tanúskodni, mint a Te Fiad, ahogy tette. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 12; HK: 19.; Ének: 388.; Január 13., Lk 23:1-5 Világos, hogy mint minden előre „elintézett” perben (kirakatperben) itt is szükség volt vádpontokra. Meg is fogalmazták őket, de azok még a pogány hitű Pilátusnak is nevetségesek voltak, habár nem nevetett rajtuk, de elég egyszerűen elvetette azokat. Ekkor bújt elő az igazi vádolási ok: „fellázítja a népet tanításával”. A hitetlen embereknek Jézus tanítása az, ami nem felel meg. Mert Jézus a bűnök bocsánatáról tanít, az üdvösségről, az imádkozásról és az igazi böjtről. Ez a tanítása, amit Pál apostol később a „Krisztus evangéliumának” nevez összegezve, veszélyforrás a hitetlenek számára. Veszélyforrás az ő tanításuk számára, miszerint senki sem léphet kapcsolatba Istennel őket megkerülve és senki sem juthat a mennyországba az ő segítségük nélkül. Jézus tanítása veszélyezteti társadalmi helyzetüket, és egyházvezetői kényelmüket. Azért nevezem hitetleneknek az egyházi vezetőket Jézus idejéből, mert maga Jézus jellemezte így őket. Ima: Urunk, segíts abban, hogy a Te egyházadban a Te akaratod valósuljon meg és a Te Igéd legyen világítás ahhoz, hogy hogyan legyen vezetve az egyház és csak neked adassék a dicsőség. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 13; HK: 38.; Ének: 397.;
10
Január 14., Lk 23:6-12 Jézust a pogány hitű Pilátus és a hatalmát szerető, diktatórikus Heródes ide-oda küldözgetik. Jézus szinte mellékszereplővé válik. A harmadik szereplő-csoport a vádlók csoportja. A vádlók azt állítják, hogy ők Isten egyházának a vezetői, képviselői. Mégis elutasítják Jézust, elutasítják Isten tervét a megváltásra. Pedig ez a terv Isten akarata a világ kezdetétől fogva. Én azt látom, hogy a hitetlenek (Pilátus és Heródes) élvezkedve gúnyolják a vádlók csoportját, megszégyenítik őket hitükben, leleplezik őket – „ti sem vagytok különbek nálunk”. Mindez azért történhet, mert ezek az emberek – Isten egyházának állítólagos képviselői – távolságra helyezik magukat Jézustól, elhatárolódnak tőle. Ugyanez megtörténhet ma is velünk, keresztyénekkel. Soha ne határolódjunk el Jézustól, ne távolodjunk el tőle. Jézus mégsem mellékszereplő, hisz szótlanul is arra tanít, hogy a hitetlenek „ostroma” előtt Isten érinthetetlen. Ezt úgy tapasztaljuk életünkben, hogy csak akkor vagyunk ostromolhatók, ha nem állunk Isten mellé. Ima: Istenünk, vegyél oltalmazó szárnyaid alá, mert tőled távol ki vagyunk szolgáltatva a hitetlenség üldöztetésének. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 14; HK: 36.; Ének: 223.; Január 15., Lk 23:13-25 Az 5. versben Jézus vádlói azt hozták fel végül is Jézus ellen, hogy „lázítja a népet”. Itt pedig azt olvassuk, hogy Jézus helyett egy „lázadó gyilkost” engedtek szabadlábra. Igen, Jézus tanítása lázítás azok számára, akik nem Isten Igéje szerint élnek, vezetik az egyházat és a népet. Lázítás, mert veszélybe sodorja trónolásukat a társadalmi ranglétrán, ahonnan a Szentírás félremagyarázásával befolyásolták az emberek istentiszteletét elferdítve azt. Így az ő számukra veszélyesebb Jézus „lázítása”, mint Barabbásé. Jézus leleplezi őket, ezért fontos nekik Jézust elhallgattatni. Mégis, fontos Barabbás szerepe, mert Isten őbenne adott talán utolsó választási lehetőséget Jézus vádlói számára. Továbbá, van egy esetünk, melynek leegyszerűsített képlete így néz ki: Jézus halálra adatik – a bűnös Barabbás megszabadul. Persze ez semmit sem jelent Barabbás hitével kapcsolatban, csak azt, hogy kapott egy lehetőséget, esélyt a megtérésre. Ima: Kegyelmezz Urunk, nekünk bűnösöknek. Hálásak vagyunk, hogy türelmes voltál irántunk és hallhattuk evangéliumodat, mellyel megtérítettél, hogy a Te utaidat járjuk. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 15; HK: 40.; Ének: 227.; Január 16., Lk 23:26-31 A Golgota hegyére vezető úton Jézust megsiratják. Követik a szokásokat vagy pedig egyszerűen csak sajnálkoznak? Mindenféleképpen Jézus arra irányítja a figyelmüket, hogy nem ő az, akit gyászolni kell, hanem az egész emberiséget, hogy ilyen társadalomban él az ember, ahol az örök élet forrását igyekeznek betakarni. Olyan társadalomban élünk, ahol nem erény a becsületesség, őszinteség, keresztyénség és az igazságosság. Olyan társadalom ez, ahol kinevetik a szeretetet. Siratnivaló társadalom ez, de örvendezünk is, hiszen éppen Jézus Krisztus szerezte meg számunkra a bűnök bocsánatát. Jézus szavai szerint rossz napok várnak az emberiségre, de a fontos az az, hogy ha sírva is, de kövessük őt szenvedésen át is. Czirénei Simon véletlenül arra
Református Élet
2013. január
ember előtt. Egykor, Ádám és Éva édenkertbőli kiűzetésükkor egy kapu bezáródott az emberiség számára. Krisztus bűneinkért elviselt áldozata által lehetőséget kap az emberiség, hogy személyenként hozva döntést Isten kegyelmének elfogadásáról belépjen a mennyek országába. A jeruzsálemi templom főszentélyét egy kárpit (szőnyeg) borította. Oda be nem mehetett senki, kivéve az áldozatot bemutató főpapot, aki évente egyszer mehetett be. Jézus halálakor ez a szőnyeg kettéhasadt, mintegy jelként rámutatva arra, hogy szabad a bejárat. Szabad a bejárat, de nem arra a helyre, amiről a főpapok prédikáltak – a templom szentélye, hanem amiről Jézus prédikált – Isten országába. Amiről a főpapok prédikáltak, az a vallásosság. A vallásosság pedig nem juttat Január 17., Lk 23:32-38 Jézus halála előtt mondott szavai, melyeket itt olvasunk a bűnbocsánathoz, bármennyire is hangoztatja is azt. Mert, a leggyakrabban idézett szavai közé tartoznak. Jézus azt aki vallásos az nem követője, csak tisztelője Jézusnak. A állítja, hogy a hóhérai, elítélői nem tudják mit tesznek. A bűnbocsánatot pedig csak Jézusért kapjuk. további olvasatból viszont megtudjuk, hogy ezek az embe- Ima: Urunk, Istenünk, taníts megértenünk és elfogadnunk, rek, akikért Jézus imádkozik igenis tudják, hogy Jézus mit hogy egyedül Jézus Krisztus által juthatunk a Te országodtanított magáról. Ők ismerik Jézus tanítását, de azt nem is- ba, mert kegyelmed szerint adtad Fiad a világ megváltásámerik el igaznak. Ha az ember felismeri Isten igazságát és ra. Ámen. egyben megismeri Istent, akkor tudja felmérni, hogy mily Igeolvasás: 2 Kir 19; HK: 44.; Ének: 233.; nagy értéke van Isten szövetségének. De Isten igazságának felismerése nélkül az ember nem tudja felmérni, hogy is- Január 20., Lk 23:50-56 tentelensége tulajdonképpen ellenségeskedés Istennel, és a Arimátiai Józsefről megtudjuk, hogy a Nagytanács tagja megváltás egyetlen útjának elutasítása. Mi Isten igazsága? volt, tehát befolyásos, tisztelt ember és, hogy várta Isten Hogy az ember bűnös, mert Istennek nem tetsző dolgokat országát, az az nem vallásos volt, akinek a szertartások és cselekszik. A bűn büntetést von maga után Isten igazságos- a törvények voltak a fontosak, hanem az üdvözülése. Hitt sága szerint. De Isten kegyelmes is, ezért megbocsát a bű- Istenben. Nem volt befolyásolható személy és nem lehetett neinkért Jézus Krisztus érdeméért. Ez az, amit akkor is és elhallgattatni, hisz azt olvassuk róla, hogy nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával. De még többet mond ma is sokan nem ismertek/ismernek fel. Ima: Köszönjük, Urunk nagy kegyelmed, mely által megbé- róla az, hogy magára vette Jézus testének az eltemetése kökítesz magaddal minket. Hálásak vagyunk, hogy elénk tár- rüli feladatokat. Ez nem csak tisztelet, ez már istentisztelet. tad megváltásunk egyetlen útját a Te Szent Fiadban. Ámen. Pilátushoz elmenve József egy hivatalosan gonosztevőnek jegyzett halott testét kérte ki. Gyanúsnak bélyegezhették, Igeolvasás: 2 Kir 17; HK: 126.; Ének: 229.; hogy ennyire törődik megadni egy lázítónak a végtisztességet. Előkelő és szembeötlő helyen szerzett neki sírhelyet. Január 18., Lk 23:39-43 A lehetőségek megvilágosításának nevezném ezt az igesza- Nem érdekelte Józsefet, hogy erre ki hogyan reagál, mert kaszt, hiszen megvilágítja számukra Isten, hogy még ha- nem félt már senkitől. Átadta életét Istennek és számára az lálos óránkban is van lehetőségünk a megtérésre. Döntést volt a fontos, hogy az örökélete legyen biztosítva. hozhatunk bármikor az életünkben, hogy káromoljuk-e Is- Ima: Köszönjük Istenünk, hogy példában tárod elénk, nem tent, gúnyoljuk vagy pedig imádkozunk hozzá, kérvén Tőle az életünk, egészségünk, vagyonunk és karrierük biztosítása üdvözülésünket. Az első gonosztevőnek csak az a fontos, a fontos, hanem az örökéletünké, melynek biztonsága Kriszhogy kikerüljön, ha lehet akkor mielőbb a „kényelmetlen tusban van elrejtve. Ámen. helyzetből”. Míg a másiknak nem az első megrovása volt Igeolvasás: 2 Kir 20; HK: 43.; Ének: 243.; a célja, ezért ebben a megrovásban az istenfélelemre kell figyelnünk. Ő már hallott Jézusról, ismerte tanítását, beis- Január 21., Lk 24:1-12 merte saját bűnösségét és vallást tett hitéről, mikor Jézust A két angyal Jézus nyitott sírjánál a kérdésükkel világosan bűntelennek mondta. Majd az igazi megszabadulást tart- jelzi, hogy választópont ez. Immár nem Jézus testét kell keva szem előtt azt kérte Jézustól, hitvallásosan imádkozva, resni, hanem szavaira emlékezni és várni a visszajövetelét. mert az imájában Jézus második, királyi eljöveteléről tett Mert Jézus feltámadt, nem a temetőben kell keresni, hanem bizonyságot. Az, hogy kérte Jézust, hogy emlékezzen meg emlékezni arra, amit tanított a bűnök bocsánatáról, megróla, azt jelenti, hogy megvallja: tudja és hiszi, hogy Jézus feszítéséről és a feltámadásáról. Akármilyen veszteséget élünk meg mi emberek, mindig beleesünk abba a tévedésbe, kegyelmére van szüksége a megváltáshoz. Ima: Urunk, add hogy meglássuk és beismerjük bűneinket, amelybe az asszonyok húsvét reggelén: letör a veszteség és megutáljuk azokat és kérjük azok megbocsátását Tőled a Te megfeledkezünk minden más fontos dologról az életben és szükségünk van egy felocsúdásra vigasztalás által – Isten Szent Fiad érdeméért. Ámen. veled van. Csak így tudunk továbblépni az életben és elIgeolvasás: 2 Kir 18; HK: 39.; Ének: 203.; mondjuk mindenkinek, hogy Isten él és velünk van. Mert nem tudjuk ezt a szent örömöt magunkban tartani, el kell Január 19., Lk 23:44-49 Meg kell látnunk lelki szemeinkkel, hogy Isten az ő Fia, mondani. Nem fogja mindenki elhinni és elfogadni rögtön, Jézus Krisztus által nyitotta meg a mennyország kapuit az lehet, hogy egyesek sohasem, de nekünk bizonyságot kell járt és Jézus hóhérai elkapták őt, hogy vigye a keresztet, talán arra számítva, hogy ezért Jézust fogja szidni, de tudjuk, hogy Czirénei Simon éppen tanítványa lett Jézusnak és nem szidalmazója. Így ébreszt rá Isten az életünkben, talán számunkra meglepő helyzetbe hozva minket, hogy mit tett értünk, az üdvösségünkért. Ima: Urunk Istenünk, add, hogy szenvedéseink között is hálaadással gondoljunk az örvendezés idejére és helyére – a mennyek országára, ahova befogadsz minket a Te Szent Fiad érdeméért. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 16; HK: 37.; Ének: 228.;
11
2013. január
Református Élet
tenni a feltámadásról és megvigasztaltságunkról is. Ima: Köszönjük Istenünk a híradást, a vigasztalást Jézus Krisztus feltámadásáról, hisz nemcsak az örökéletünkre de földi létünkre is „mindennapi kenyerünk” az. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 21; HK: 45.; Ének: 241.; Január 22., Lk 24:13-27 Nagyon sokan ismerik a hitünket, egyházunk történelmét, rendjét, törvényeit. Sokan ismerik az úgynevezett református vagy keresztyén szokásokat. Egyes bibliai történeteket fejből tudnak. Dicsekszenek azzal, hogy ők kiolvasták az egész Bibliát, jártak hitoktatásra, konfirmáltak, emlékeznek arra, hogy melyik lelkész keresztelte, eskette őket. Mégis fennhangon beszélik és hirdetik, hogy ők bizony nem hisznek mindebben, mert olyan hogy feltámadás meg mennyország nincs. Nos, ilyenek voltak az emmausi tanítványok az igeszakaszból. Nekik mit mondott Jézus és mire tanít – mit mondjunk mi manapság a mai emmausi tanítványoknak? Azt, hogy a Szentírás mindent világosan elénk ad. Nem is komplikált, nem is nehéz megérteni, de ha rest (lusta) a szívünk, hogy elhiggyük ezt, az nagy baj. Mert a szívet az értelem központjának tartották régente, és így a lusta szív azt jelentené, hogy lusták vagyunk megérteni hogy bízhatunk Istenben. A hit bizalmat jelent Istenben, Ő pedig világosan, érthetően elénk adta a Bibliában, hogy bízhatunk az ő szövetségében, az új szövetségben Jézus által. Ima: Kérünk Istenünk, Te nyisd meg szíveinket, hogy megérthessük Igédet, bizalmunk gerjedezzen irántad szüntelen és hittel tegyünk bizonyságot feltámadott Fiadról. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 22; HK: 23.; Ének: 246.; Január 23., Lk 24:28-35 Így kell nekünk is minden úrvacsorai istentisztelet alkalmán, hogy megnyíljon a szemünk, ha a hétköznapokban el is vakít bármily nyomorúsága e világnak. Mert, amint Jézus hálaadással megtörte a kenyeret, eszükbe jutott a tanítványoknak mindaz, amire Jézus tanította őket és felismerték Isten hatalmát, aki ígéretéhez híven feltámasztotta Fiát, Jézus Krisztust. A két tanítvány éppen azon van felbuzdulva, hogy együtt lehettek Jézussal és ígérete szerint továbbra is velük marad. Ezzel az örömmel, erről hírt adni rögtön vissza is indulnak. A közösség kezdett szétszóródni Jézus halála után és Isten az első távolodókat keresi meg és küldi vissza a közösségbe, hogy hitükkel erősítsék azokat. Mikor ismét találkoznak a többi tanítvánnyal nem azok a gyarló kérdések fogalmazódnak meg, hogy „hol voltatok eddig?”, vagy „minek mentetek el?”, hanem mindannyian felismerve, hogy igazán a feltámadásról szóló hír a fontos, annak örülnek együtt. Ima: Istenünk, köszönjük, hogy Veled való szüntelen együttlétet teszed lehetővé számunkra már most. Ezért öröm és hála tölti el szívünket. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 23; HK: 18.; Ének: 258.; Január 24., Lk 24:36-49 Habár már három irányból is érkeztek szemtanúk hírrel Jézus feltámadásáról, még mindig látjuk, hogy a közösség bizalmatlan az örömhír iránt. Látjuk ezt onnan, hogy egy bezárkozó közösség ez. Bezárkóznak, mert félnek a közösséghez való tartozás következményeitől, szó szerint, hogy mit tesznek, vagy tehetnek velük keresztyénségük miatt Jézus vádlói, elítélői és hóhérai. Hisz ezek biztosan továbbra
is figyelik a Jézus nélküli Jézus-tanítványok közösségét. Azután, azt is látjuk, hogy magának a „hús-csont” Jézusnak a megjelenése közöttük is rettegéssel tölti el őket. A rettegés mindig a gondolatok megzavarását és összekuszálását, az értelem nyugalmának elvételét és „elmeháborodást” jelent (nem mentális zavart, nem bolondulást!). A hit nagyon kényes „jószág” – ha nem bízunk Istenben maradéktalanul – akkor „elköltözik” belőlünk (vagy soha nem is volt hitünk igazán?). Nos, mit mondjunk a tanítványokról, akik nem Jézus feltámadásában hittek, hanem szellem megjelenésében? Nem bíztak eléggé Istenben. És mit tett Jézus velük? Helyrerakta a gondolataikat. Megértette velük, hogy az eddig tőle elhangzottak és a Bibliában megírtak nem komolytalan elbeszélés, hanem igazság, amelyben bízni kell és lehet. Ima: Bátoríts Urunk a tanúskodásunkban, amikor is a megtérést és bűnbocsánatot hirdetjük és bizonyságot teszünk a Te feltámadt Fiadról. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 24; HK: 21.; Ének: 259.; Január 25., Lk 24:50-53 Jézus felvitetett a mennybe, de előtte megáldotta a tanítványokat. Ez az áldás olyan bátorító, erősítő áldás volt, amely elkelt a tanítványoknak, tudván a vállalt szolgálat nehézségeit. Tanúskodást vállaltak, vagy más szóval mártírságot. A tanú vagy mártír életmódján mintegy ráütött bélyegként, pecsétként meglátszik, hogy kiről tanúskodik, kinek a követője. Az igazi tanú, mártír ezt sohasem takarja el, senki előtt és semmilyen körülmények között. Mindig kész még az élete, egészsége, vagyona, karrierje árán is vállalni azt, hogy kiről tanúskodik és mit tanúskodik. Így már másként tekintünk a tanítványok örvendezésére is, akik Jézus Krisztus követői és Jézus Krisztus evangéliumáról tesznek tanúságot. Így szemléljük az állhatatos imádkozásukat, a szüntelen együttlétet, ahol egymást bátorították, emlékeztették egymást Jézus szavaira. Megértették, hogy mekkora kegyelemben részesítette Isten őket, méltatlanokat, amikor bizonyságtételre, tanúskodásra hívta el őket. Ezért is áldották Istent. Ima: Kérünk Istenünk, hogy tégy erőssé minket, mikor tanúskodnunk kell Rólad, az evangéliumról hitetlen emberek előtt. Ámen. Igeolvasás: 2 Kir 25; HK: 49.; Ének: 327.; Január 26., Bír 1:1-15 A Bírák könyve a honfoglalás leírásával kezdődik. Minden honfoglalás harcokkal jár. És minden harcban vesztesek is vannak, nem csak győztesek. Itt éppen az az üzenet, hogy ha Istennel jársz, ha az ő oldalán vagy, akkor te vagy a győztes. Isten a hit térhódítása jelképezésének használta fel a választott népe térhódítását. Az igeszakaszban minden arról szól, hogy Isten népe akármibe belekezdett, az sikerrel végződött. Az Úr azt mondta, hogy kezükbe adta az országot. Nem egy honfoglaló hadseregről van itt csupán szó, hanem egy Isten kedve szerint berendezkedő társadalomról. Ezért olvasunk itt testvér-szövetségről, rabszolgatartók kiirtásáról, házasodásról és kiházasításról. Úgymond, akik Isten népéhez, szövetségéhez tartoznak, azok elsöprően győzedelmeskednek és gyarapodnak, szaporodnak, aki pedig vesztes, az tragikusan, véresen vesztes és ezek az istentelenek. Isten hűségének bizonyítéka ez. Ima: Urunk, erősítsd meg irántad való hűségünket, hogy győzelemre, sikerre jussunk az életünkben a neked tetsző
12
Református Élet
2013. január
dolgainkban. Ámen. Igeolvasás: Gal 1:1-9; HK: 92.; Ének: 326.; Január 27., Bír 1:16-36 Véres háborúkról olvasunk és feltevődik a kérdés: miért ennyi vérontás? Azután arról is olvashatunk, hogy több sikertelenség is jellemezte a honfoglalás tervét – sok vidéken nem sikerült megvalósítaniuk az elgondolásukat. Miért a kudarc? Honnan? Nem lehet azt mondani, hogy azért kellett mindenkinek pusztulni, mert istentelenek. A honfoglalás hadszíntere egy nagy iskola a hébereknek. Nem a haderő miatt sikeres a hadjárat, hanem Isten áldása miatt – ezt kell megtanulni. Amely harcban nem Istenben bíztak, hanem haderejükben, ott kudarcot vallottak és nem tudtak foglalni. A kardélre hányás alatt pedig jóhiszeműen a katona-katona elleni harcot kell értenünk. Így kívánta Isten is, ilyen harcot engedélyezett. Ha voltak túlkapások – ártatlanok, fegyvertelenek gyilkolása, erőszakolása – az sem maradt Isten figyelmén kívül és ő igazságot szolgáltatott azon igazságtalanok felett is, akik a kiválasztott népéhez tartoztak. Ima: Urunk, taníts a harcainkat úgy vívni, ahogy az neked kedves. Fejtsd fel előttünk bölcsességed erről. Ámen. Igeolvasás: Gal 1:10-24; HK: 94.; Ének: 357.; Január 28., Bír 2 Letelepedett ugyan Izráel népe, de az ország nem volt tiszta izraelita lakosságú. Isten végzése volt ez, amit fel is fedett Izráel vezetői előtt. Ezek a népek a saját vallásukkal ottmaradtak Izráel törzsei között. Mindig is kísértés volt Izráel népe számára, hogy ne tiszteljék tovább Istent és imádják viszont a köztük maradt népek kitalált isteneit, bálványait. Próbaként használja fel ezt a helyzetet Isten, aki így teszi próbára hívei hűségét iránta. Figyelmeztette híveit azon vezetők idejében, akik szemtanúi voltak az Úr nagy tetteinek és később is azon vezetők – bírák – idejében is, akiket Ő maga rendelt és vezetett, segített és tanácsolt mikor népét a megerősödött, ki nem űzött, bosszúra vágyó őslakosok nyomorgatták. De ha egy ideig is visszatért a nép Istenhez, miután megszabadult a nyomorúságból rendszerint ismét megszegte a szövetséget Istennel. Ily nyomorúságok, próbák vannak a mi életünkben is. Ugyanúgy van mikor jó módunk van. És nekünk is megvan a lehetőségünk szövetséget kötni Istennel. Ne mulasszuk el s legyünk hozzá hűségesek. Ima: Urunk, tarts meg a próbák ideje alatt és taníts neked adni hálát és csak Téged dicsérni, mikor jól megy sorunk. Segíts állhatatosságunkban, hogy hűek maradjunk a Veled kötött szövetségben. Ámen. Igeolvasás: Gal 2:1-10; HK: 105.; Ének: 355.; Január 29., Bír 3 Az igeszakaszban minduntalan az köszön vissza, hogy Isten felhasználja az istentelen hatalmat a választott népének megfenyítésére. Azért van erre szükség, mert a választott nép tagjai durván megsértik Istent. Elfordulnak tőle és szükségtelennek mondják a hozzá való imádkozást. Isten helyett más népektől vesznek át az emberi vágyaknak megfelelő tulajdonságokkal felruházott kialakított és kitalált istenségeket. Azokat imádják annak ellenére, hogy azok nem segítenek. De, ha az ember egyszer beleesik a vallásosság csapdájába, akkor nehezen szabadul abból. Meg kellett tanulniuk, hogy Isten az, aki megengedi az istenteleneknek, hogy hatalomhoz jussanak és sikert érjenek el életükben.
13
Isten eszközként használja őket tévelygő hívei „korcolására”. Mert nincs más Isten a Szentháromság Istenen kívül és ő mindig gondoskodik arról, hogy legyen egy valaki, aki kinyilvánítja és/vagy véghezviszi akaratát. Ima: Taníts minket Urunk, szüntelenül rajtad tartani a szemünket, hisz Te vagy a Mindenható és Te kegyelmezel nekünk, áldj meg hát így minket. Ámen. Igeolvasás: Gal 2:11-14; HK: 106.; Ének: 392.;
Január 30., Bír 4 Nos, mi is történik e igeszakaszban? Izráel fiai ismét elhagyják Istent. Isten ismét úgy bünteti őket, hogy megengedi, hogy egy istentelen király a „fejükre nőjön”. A nyomorgattatásban Izráel fiai Istenhez imádkoznak. Isten bírát támaszt közöttük Debóra, egy prófétanő személyében. Tanácsára hadat gyűjtenek a nyomorgató ellen. A csatát megnyerik Izráel fiai. Az ellenség hadvezére megszökik a csatából. Elrejtőzik egy mindkét féllel jóbanlevő törzsfő feleségének sátrában. A törzsfő felesége megöli és felfedi ezt a hadvezért kereső Izráel fiainak. Ez a történet veleje. Látjuk hogy Izráel hűtlenségével kezdődik és egy hűség-példával végződik. Két nőszemélynek igen fontos feladat jut. Debórát és Jáélt, mint nőket egy férfiuralomtól áthatott világban a nyomorgató király megalázására használta eszközként Isten (23. vers). Isten előtt mindenki egyforma és aki nem e szerint él, azt maga Isten szégyeníti meg. Ima: Köszönjük Istenünk, hogy egyformán elhívsz nőt és férfit, gyengét és erőst, fiatalt és időst, szegényt és gazdagot a szolgálatodra. Tőled tanuljuk, hogy ne legyünk előítélettel senki iránt és ne legyünk személyválogatók. Hálásak vagyunk e tanításért. Ámen. Igeolvasás: Gal 2:15-21; HK: 107.; Ének: 389.; Január 31., Bír 5 Debóra éneke egy nagyon szép lírai költemény. Tartalmazza a hadbakelés és a csata leírását, valamint beszámol arról, hogy hogyan végezték ki az ellenség hadvezérét. Nagyon őszintén bíráló költemény ez. Megnevezi azokat is, akik nem voltak hajlandóak hadbavonulni és elmarasztalja őket. Magát is elhelyezi Debóra a költeményben: mint Izráel anyjaként szerepel, de ugyanakkor érzékelteti, hogy Isten és Izráelt szolgálja, mert szíve a népé. Leírja a csata helyszínét és elénk teremti a csatazajt, ugyanakkor azt üzeni énekében Debóra, hogy számára ez egy kozmikus jelentőségű csata volt, mert még a csillagok is Sisera ellen vonultak. Sisera hadvezér halálának leírása után a Siserát hazaváró hozzátartozókról ír, azok szerencsétlenségében mintegy szemléltetve, hogy hányszor kellett éppen Sisera hadai miatt Izráel anyáinak így szorongani, sírni és gyászolni. Nem az édes bosszú szavai ezek, hanem a megértés szavai – megértjük az ellenség gyászát, mert tapasztaltuk már mi is. Ez a békesség születésének egyik alapja: a megértés. Az ének legfontosabb része az utolsó mondata: „De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a kelő nap az ő erejében.” Ima: Urunk, imádkozunk hozzád minden szenvedőért és gyászolóért, hogy felfedezzék egyedül nálad van vigasztalás, megnyugvás és megbékélés. Hála neked, hogy erőt adsz a téged szeretőknek. Ámen. Igeolvasás: Gal 3:1-18; HK: 110.; Ének: 202.;
2013. január
Református Élet
Egy megható történet A következő történet egy 17 éves fiúról szól, akit nevezzünk Olivérnek. Az ő élete is csak egy példa a sok közül, hogy Jézus Krisztus még a halálban is az élet, és valóban sokkal többet tud adni, mint bármilyen halott vallás. Az alábbi esemény, amelyről egy tábori orvos számol be, az I. világháború alatt történt: Egy rajtaütésszerű támadás után több száz katona került a kórházamba, akik között 28 olyan súlyos sérült volt, hogy azonnal szükségessé vált az orvosi beavatkozás. Egyeseknek a lábát kellett levágni, másoknak a karját, és voltak olyanok, akiknek mindkettőt. Ez utóbbiak közé tartozott az a fiú is, akit alig három hónappal korábban soroztak be. Túlságosan fiatal volt, ezért kórházi szolgálatra osztották be. Amikor az asszisztáló orvos az operáció előtt kloroformot akart neki adni, oldalra fordította a fejét és határozottan tiltakozott ellene. Amikor tudomására hozták, hogy ez az orvos parancsa, így felelt: ,,Küldjék hozzám az orvost!” Az ágyához mentem és megkérdeztem: ,,Fiatalember, miért utasítod vissza a kloroformot? Amikor súlyos sebesüléseddel megtaláltalak, olyan gyenge voltál, hogy már azt hittem, kár téged idehozni. Amikor nagy kék szemedet kinyitottad, arra gondoltam, talán valahol él az édesanyád, és ebben a pillanatban is a fiára gondol. Ezért nem akartalak egyszerűen otthagyni, hogy meghalj, és kiadtam a parancsot, hogy hozzanak ide. De olyan sok vért veszítettél, hogy túlságosan gyenge vagy, és altatás nélkül nem bírod ki a műtétet. Fogadd csak el!” Kezét a kezemre tette, a szemembe nézett és így szólt: ,,Doktor úr! Majdnem tíz éves voltam, amikor egy vasárnap délután istentiszteleten átadtam az életemet az Úr Jézusnak. Már akkor megtanultam benne bízni, és azóta sem csalódtam benne. Tudom, hogy most is bízhatok benne. Ő az én Üdvözítőm, és megtart akkor is, ha ön a karomat és a lábamat amputálja.” Ekkor megkérdeztem, hogy legalább egy kis konyakot nem adhatnék-e neki. Megint rám nézett és így szólt: ,,Doktor úr! Öt éves koromban anyám letérdelt mellém, magához ölelt és így szólt: Olivér, arra kérem az Úr Jézust, hogy sohase ismerd meg az erős italok izét. Apád iszákos volt és úgy is halt meg. Akkor arra kértem Istent, hogy tegyen olyan emberré téged, aki másokat óv az alkoholtól. Most 17 éves vagyok, de sohasem ittam a kávénál vagy teánál erősebb italt. Most minden valószínűség szerint meg fogok halni és az Úr Jézushoz megyek a dicsőségbe. Ezért arra kérem, hogy ne kelljen ezt a lépést alkohollal a gyomromban megtennem. Sohasem fogom elfelejteni ennek a fiúnak a pillantását. Akkoriban nem törődtem Jézus Krisztussal, de tiszteletben tartottam a fiú Üdvözítője iránti hűségét. Amikor láttam, mennyire bízik benne, és az utolsó pillanatig szereti, valami megérintette a szívemet, és ennek a fiúnak megtettem, amit sohasem tettem meg más katonával. Megkérdeztem, ne hívjak-e hozzá tábori lelkészt. ,,Ó, igen, doktor úr!” - felelte. Amikor a lelkész megérkezett, rögtön megismerte a fiút, mert gyakran látta a tábori istentiszteleteken. Megfogta a kezét, és így szólt: ,,Olivér, nagyon sajnálom, hogy ilyen súlyosan megsebesültél.” ,,Ó, jól vagyok - felelte - az orvos kloroformot akart nekem adni, de én nem akarom. Aztán konyakot ajánlott, de azt is visszautasítottam. Ha az Úr Jézus most magához hív, tiszta értelemmel akarok hozzá menni.” Olivér, talán életben maradsz; mondta a lelkész; de ha az Úr mégis hazahívna, tehetnék-e még valamit érted? „Igen, legyen szíves, vegye elő a párnám alól a kis Bibliámat! Megtalálja benne
az édesanyám címét. Kérem, küldje el neki a Bibliámat és írja meg neki, hogy attól a naptól kezdve, amikor el kellett jönnöm otthonról, egyetlen napot sem hagytam anélkül elmúlni, hogy ne olvastam volna Bibliát, és minden nap imádkoztam azért, hogy Isten áldja meg édesanyámat! Egyszer sem felejtettem el, akár továbbvonultunk valahová, akár a kórházban voltunk.” Olivér ekkor hozzám fordult: „Doktor úr! Most már operálhat. És megígérem önnek, hogy egyszer sem fogok jajgatni, miközben levágja a karomat és a lábamat.” Nekem azonban nem volt bátorságom hozzá, hogy ehhez a műtéthez kést vegyek a kezembe, mielőtt a szomszéd szobában meg nem engedek magamnak egy pohár italt súlyos kötelességem teljesítése előtt. Miközben átvágtam a húst, Olivér ajkát egyetlen hang sem hagyta el. Amikor azonban a csontot próbáltam leválasztani, a fiú párnája csücskét tömte a szájába, ám ekkor is csak ennyit hallottam: ,,Ó, Úr Jézus, drága Jézus Krisztus, köszönöm neked, hogy most nagyon közel vagy hozzám és segítesz.” Megtartotta az ígéretét, nem jajgatott. Éjszaka nem tudtam elaludni. Bármerre fordultam, mindenütt a fiú szelíd kék szemét láttam, és ha behunytam a szememet, fülembe csengtek szavai: ,,Ó, Úr Jézus, drága Jézus Krisztus, köszönöm neked, hogy most nagyon közel vagy hozzám és segítesz.” Valamikor éjfél és egy óra között felkeltem, és át mentem a kórterembe, amit addig sohasem tettem meg, hacsak külön nem hívtak. Mindenképpen látni akartam a fiút. Érkezésemkor elmondták, hogy a reménytelen esetek közül 16an meghaltak, akiket már át is vittek a boncterembe. ,,Olivér hogy van? Ő is a halottak között van?” - kérdeztem. „Nem, doktor úr - felelte az ápoló - olyat mélyen alszik, akár egy gyerek.” Amikor az ágya mellé léptem, az egyik nővér elmondta, hogy este kilenc óra tájban két fiatalember kereste fel a kórházat egy közeli gyülekezetből, akik felolvastak a fiúnak a Bibliából és imádkoztak vele. Letérdeltek Olivér ágya mellett igazán szívből imádkoztak. Utána énekeltek, de olyan szépen, hogy ilyen szép éneket eddig még sohasem hallottam: „Ó, milyen jó benned bízni, Úr Jézus, átadom magam neked. Boldogan, hogy odaát megláthatlak téged, és örökre a tied maradok!” Még Olivér is bekapcsolódott, és mindnyájan együtt énekeltek. Egyszerűen nem voltam képes megérteni, hogyan tud még ez a fiú énekelni azok után, hogy olyan elképzelhetetlen fájdalmakat élt át. Öt nappal azután, hogy amputáltam a karját és a lábát, az ágyához hivatott. Tőle hallottam aznap életemben először az evangéliumot: „Doktor úr! Elérkezett az idő, amikor mehetek és meglátom Őt, aki meghalt a bűneimért. Nem hinném, hogy megérem a következő napfelkeltét. De hálát adok az én Uramnak, és örülök, hogy nemsokára nála lehetek. Mielőtt meghalok, teljes szívemből meg szeretném köszönni a jóságát. Doktor úr! Ön zsidó ember. Nem hisz Jézusban. Mégis arra kérem, hogy maradjon itt, a halálos ágyam mellett addig a pillanatig, amíg a Megváltóm magához nem hív! Megpróbáltam ott maradni, de nem voltam rá képes. Nem volt bátorságom ott állni és végignézni, hogyan megy ez a fiatal keresztyén ujjongva Jézusához, akit én nem ismerek. Kisiettem a teremből. Leültem a szobámba és kezembe temettem az arcomat. Húsz perc múlva jött az ápoló, és szólt, hogy Olivér látni akar. ,,Éppen most jártam nála, és nem szeretném végignézni, amikor meghal” - feleltem. „Doktor úr, azt mondja, hogy még egyszer beszélnie kell önnel, mielőtt meghal. Elhatároztam, hogy odamegyek vigasztalni, majd hagyom
14
Református Élet
2013. január
meghalni. Megfogadtam azonban, hogy ami Jézust illeti, nem hagyom, hogy egyetlen szóval is befolyásoljon. Amikor ágyához értem, láttam, hogy gyorsan közeledik a vég. Ágya mellé ültem. Megkért, hogy fogjam meg a kezét, majd így szólt: ,,Szeretem önt, doktor Úr, mert ön zsidó ember. A legjobb barátom, akit ezen a világon találtam, zsidó származású volt.” Megkérdeztem, ki a legjobb barátja. ,,Jézus Krisztus, akihez oda szeretném önt is vezetni, mielőtt meghalok. Doktor úr, ígérje meg, hogy sohasem felejti el, amit most mondok önnek!” Megígértem, mire a fiú folytatta: „Öt nappal ezelőtt, amikor a karomat és a lábamat levágta, az Úr Jézushoz imádkoztam, hogy mentse meg a lelkét.” Szavai mélyen a szívembe hatoltak. Nem tudtam megérteni, hogy miközben a lehető legnagyobb fájdalmakat okoztam neki, annyira meg tudott feledkezni magáról és semmi másra nem gondolt, mint Megváltójára és az én elveszett lelkemre. Csak ennyit tudtam mondani neki: ,,Fiam, nemsokára minden jó lesz.” Ezekkel a szavakkal hagytam ott, és 20 perc múlva elaludt, biztonságban Jézus karjában. Kórházamban a háború alatt katonák százai haltak meg, de csak egyet kísértem el utolsó útjára. Ez az egy a 17 éves Olivér volt. Nagy utat kellett megtennem, hogy a temetésén részt vehessek. A fiú utolsó szavai nagy hatással voltak rám. Abban az időben gazdag ember voltam, sok pénzem volt. Szívesen áldoztam volna fel vagyonomat az utolsó fillérig, ha helyette Krisztust úgy tudtam volna szeretni mint Olivérnél láttam. Vannak azonban dolgok, amelyeket pénzen nem lehet megszerezni. Sajnos, nemsokára elfelejtettem a fiú prédikációját, őt magát azonban sohasem felejtem el. Ma tudom, hogy már akkoriban is súlyos bűntudat gyötört, de még mintegy tíz évig harcoltam Jézus ellen, még hozzá a zsidóság minden érvével. Ekkor azonban Isten meghallgatta Olivér imádságát, amelyet közvetlenül halála előtt értem mondott, és Isten megmentette a lelkemet. Élő hitre találtam Jézus Krisztusban, Isten Fiában, aki az én bűneimért is meghalt. Mintegy másfél évvel megtérésem után egy idegen városban istentiszteleten vettem részt. Az alkalmon különböző keresztyének számoltak be életükről. Miután többen beszéltek, egy idős hölgy állt fel: „Kedves barátaim! Talán ez az utolsó alkalom, hogy megadatik nekem ez a kiváltság, amikor Megváltómról tehetek bizonyságot. Nagy öröm tudni, hogy nemsokára találkozhatom a fiammal az Úr Jézusnál a mennyben. Fiamat a háború alatt behívták, és súlyosan megsebesült. Egy kedves zsidó orvos kezelte, aki amputálta a karját és a lábát. Fiam azonban a műtét után öt nappal meghalt. A tábori lelkész levelet írt nekem és elküldte fiam Bibliáját. Levelében arról számolt be, hogy Olivér fiam halála órájában magához hívatta az orvost, és elmondta neki: Doktor úr, mielőtt meghalok, el akarom önnek mondani, hogy öt nappal ezelőtt, amikor levágta a karomat és a lábamat, azt kértem az Úr Jézustól, hogy mentse meg az ön lelkét.” Amikor meghallottam az idős hölgy szavait, nem tudtam ülve maradni. Felálltam, megragadtam a kezét és így szóltam: ,,Isten áldja meg, kedves testvérem! Az Úr meghallgatta fia imádságát. Én vagyok az a zsidó orvos, akiért Olivér imádkozott. És Megváltója ma már az én Megváltóm is.” Ennek a megindító történetnek az elolvasása után szeretném hallani a válaszodat! Nem volt-e irigylésre méltó Olivér, súlyos sebesülése és korai halála ellenére is? Olyan belső gazdagsága volt, amelyet a legtöbb ember nem ismer. Halálunk órájában derül ki, mi a gazdagságunk, valóban gazdagok vagyunk-e Istenben, vagy csak földi gazdagságunk
15
volt. Olivérhez hasonlóan mi is örömmel és bizalommal várjuk halálunk pillanatát; vagy minden eltűnik, mert életünket csak a földi dolgok töltötték be, és csak mulandó dolgokért élünk? Minden félretett pénzünk és vagyonunk, az elért eredmények és diplomáink, jótetteink és kitüntetéseink itt maradnak, semmit nem vihetünk át magukkal a halál küszöbén az örökkévalóságba. Ezért szeretnélek ma arra biztatni, hogy legyél teljes igazi keresztyén! Tudatosan döntsd el szívedben, hogy Krisztust választod, és egyedül Őt kövesd! Így tapasztalod meg a teljes örömet Jézus Krisztusban, amely a bajban, sőt a halálban is megmarad. Olivér teljesen biztos volt üdvösségében és örök életében. Ezért tudta nem sokkal halála előtt énekelni: ,,Ó milyen jó benned bízni, Úr Jézus, átadom magam neked. Boldogan, hogy odaát megláthatlak téged, és örökké a tied maradok!” Tapasztalatból tehetett bizonyságot: ,,Tudom, az én Megváltóm él!” Ez a bizonyosság örömet ad. Itt nem a vallásról vagy gyülekezeti hovatartozásról van szó. Ennél több kell nekünk! Halálunk órájában nem segítenek a kegyes mondások, keresztyén hagyományok vagy szentségek. Arra a gazdagságra van szükségünk, amelyet a világ semmilyen szenvedése, sőt a halál sem vehet el tőlünk, olyan életre van szükségünk, amely már a halált is legyőzte! Ez az Istenből való élet nem hasonlítható össze semmilyen vallással, s nem keresztyén szokásokból vagy kívülről megtanult énekversekből vagy igeversekből áll. Ez az élet egy Személy, aki a halált megfosztotta hatalmától! Ez Jézus Krisztus, Isten keresztre feszített és feltámadott Fia, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Akié a Fiú; aki nemcsak elméletben hisz benne és tartja igaznak, amit a Biblia róla mond vagy az egyház róla tanít; azé az örök élet! Micsoda örökség, micsoda gazdagság! Kedves Olvasó! Nem akarod-e megismerni ezt az életet, a legnagyobb kincset, és nem akarod-e, hogy a tied legyen? Olyan vagyon boldog örököse lehetsz, amiért egyszer a világ leggazdagabb és legtekintélyesebb emberei is irigyelni fognak! Bárcsak találnék rá szavakat, hogy ezt az Istenben megtalált gazdagságot le tudjam írni, és bárcsak megértethetném veled, hogy Jézus Krisztus mennyire szeret! Ne várj kedvezőbb alkalomra! Azzal se próbálkozz, hogy életedet magad irányítod vagy teszed jobbá! Hiábavaló minden olyan erőfeszítés, hogy jó cselekedetekkel kiérdemeljük a mennyet. Nem, egyetlen alkalom és egyetlen óra sem olyan, mint a mostani, ne habozz hát tovább! Egyedül Jézus Krisztus tud igazi életet, örök életet adni. Szakíts minden Istennel szembeni közömbösségeddel, minden csupán külső hagyománnyal, amely nem használ neked semmit. Tudatosan add át az életedet Isten Fiának és fogadd be mint személyes Megváltódat és Uradat! Csak így lehet a tied az a gazdagság, amelynek örökkévaló értéke van. Beküldte: Marton Károly esperes
2013. január
Református Élet
Meghívást kaptunk 2012. november 24-re, Halasra, nőszövetségi konferenciára. Két autóval, kilencen útnak is indultunk ezen a szombati, langyos, verőfényes napon. A fogadtatás, mint mindig, a testvéri szeretet mintapéldája. Tea, kávé, sütemények illata és a hitbeli testvérek mosolygós, érdeklődő szeretete, csak növelte a témára való hangolódást: „Egymás terhét hordozzátok.” Házigazdáink, Bödecs Pál és Édes Árpád lelkészek, köszöntötték a vendégeket, és kezdetét vette a konferencia. Hegedűs Béla esperesi köszöntővel, és közös énekkel csatlakozott a programhoz. Kiemelte a szeretet adás-kapás örömét, az együtt gondolkodás, az egymás terhének hordozását - Isten szeretetében. Majd áhítat következett, melyet Bán Béla bajai lelkész hirdetett. Bibliai idézet a Máté 20,1-16, a szőlőmunkások példázata volt. Sokszor hallottam már ezt a témát, de ebből az aspektusból, még nem. A szőlőskert – Izrael népét jelképezi, minket, embereket. Akiknek nincs elhivatásuk, /az ott ácsorgó emberek/, akikkel nem történik semmi, a fel nem fogadottság közösségi probléma. Halljuk az Igét, de nem talál ránk. A világ gondjai elnyomják a Jézusi hívást. A gazda, /Jézus/ újból, és újból hív bennünket, mert ha bent vagyunk a kertben, és dolgozunk, akkor érezzük Jézus szabadságát. Befejezésül a 80. zsoltárt énekeltük: „Hallgasd meg Izráel pásztora…” Folytatódott a konferencia Lakatos Enikő, volt makádi lelkésznő, jelenleg budai doktorandus hallgató előadásával, „Áldás Isten gyermekeire” címmel, a magyarság jövendő kérdésének lelki és mentális vonatkozásait taglalta. Párhuzamot von a termékenység és a meddőség között I.Sámuel 1,5-7 alapján, majd Lukács 18,16 verseiből merít példákat. Felveti a föld népesedésének problémáit, a túlnépesedést, fejlődő és fejlett országok szintjén, és megkérdezi: kell-e még több gyermek? A választ rögtön meg is kapjuk, hogy kell. Rengeteg meddőségi, reprodukciós probléma van. Magyarországon a statisztika szerint 150 ezer család szenved ettől. Nagy hatással van életvitelünk, eltávolodásunk Istentől. Vissza kellene találnunk Jézushoz, az imádság erejéhez, Jakab 16
5, 13 szerint. Kegyelemből van üdvösségünk a hit által. Isten gyermekeivé kell válnunk. Ilyen tartalmas és magasztos előadások után jólesett egy kis szünet, melyben felfrissültünk és jobban tudtunk koncentrálni a következő témákra. Gilicze Andrásné, szentesi lelkipásztor előadásának témája: A 21. század kihívásai a magyar református nő számára. Közösségalkotóvá kell lennünk, figyelmesnek, empatikusnak és jó ízlésformálónak. Az ősök, Pilder Mária, Tüdős Klára, a valamikori nőmozgalom alapjainak lerakói, méltó elődeink. Az ő példájukat követve, mi is tudunk embereket összefogni, elvezetni Jézushoz, szeretettel megtölteni, munkánkkal, tudásunkkal, szervezési készségünkkel azon buzgólkodni, hogy az emberek Isten szeretetében növekedjenek és fejlődjenek. Türelemmel és a biblia iránt érzett ismeretséggel eljuthatunk olyan magaslatokra, hogy biztosan tudjunk embereket irányítani. A mai nő többet ismer a világ dolgaiból, nehezebben mond le a kínált lehetőségekről. Ezt a kettőt kellene ötvözni, bibliaismeret és a világi ismeret, és behelyezni a közösségformálásba. Következő előadónk, Komlósiné Sümegi Nóra, siklósi lelkész, bibliafordító, a cigánymisszió fontosságáról, a Biblia cigánynyelvre való fordításának érdekes kérdéseiről beszélt. A fiatal nemzedék nagy kihívása, a cigánykérdés. Egy nekik szóló, az Ő nyelvükre lefordított Biblia nagy segítség lenne ebben a kérdésben. Útmutatót adna a fejlődésükhöz. Befejezésül hozzászólásokkal, válaszokkal tarkított program következett, ahol bátran megbeszéltük a hallottakkal kapcsolatos gondolatainkat. Végül Bödecs Pál megköszönte az előadóknak, az ott megjelent vendégeknek, melyek mintegy 17 helységből jöttek, a konferencián való részvétet. Záró énekkel és áldással küldött bennünket a gazdagon megterített asztalokhoz, hogy ne csak lelkileg tápláljuk testünket, hanem fizikailag is. Isten áldásával és jó szájízzel távoztunk. Gábor Júlia presbiter
Református Élet
2013. január
Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal… A bácsfeketehegyi gyülekezet jó híreit is szívesen megosztjuk más helyen élő testvéreinkkel, de ezúttal szomorúságunkat is. Két presbiter testvérünket egy hónap leforgása alatt szólította magához az Úr.
földet és a rajta levőket, ez a szeretet volt az, amely népet választott magának és gondoskodott róla, és ez a szeretet volt az, amely értünk adta egyszülött Fiát. Ugyanakkor ez a szeretet volt az, amely annak ide„Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, jén életet adott elhunyt testvérünknek, majd családot e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” és gyülekezetet és ez a szeretet azt mondta, hogy aki hisz bennem, ha meghal is él. Az utolsó szó tehát a 1Kor. 13,13 szereteté. Kívánjuk, hogy Isten adjon vigasztalást megszomorodott szeretteinek és adja, hogy Molnár Id. Molnár Sándor Sándor emlékezete legyen áldott. (1950-2012) Tisztelettel emlékezünk meg Molnár Sándor testvérünkről, aki presbiterként szolgált a bács-feketehegyi gyülekezetben. 1950. március 9-én szü-letett Bácsfeketehegyen, itt nőtt fel és itt végezte az elemi iskolát is, majd villanyszerelőnek tanult. Több évtizeden át az Elektrovojvodina alkalmazottja volt. Kiváló szakember volt, aki mindig segített ha valakinek szüksége volt rá. Szívesen tevékenykedett az egyházban is, feleségével együtt, aki a női kézimunkakör vezetője. Két gyermeküket sok szeretettel és figye-lemmel készítették fel az élet útjára, aminek meg is lett az eredménye, a leánya a helyi iskola kiváló angoltanárnője, a fia pedig ügyes informatikus. Sajnos súlyos betegségbe esett és 2012. november 4-én eltávozott e földi életből az örökkévalóságba. A gyászistentisztelet alapigéje, amit Isten vigasztalásként a szívünkre helyezett a fennt említett szeretethimnuszban elhangzó idézet volt. Ebből az igéből Isten Szentlelke, a Vigasztaló azt üzente számunkra, hogy bár sokszor úgy tűnik, hogy e földi létben az utolsó szó a halálé, ez nem igaz. Az igaz, hogy ami a földön születik, akármilyen nagyszerű is, annak egyszer meg kell halnia. A Bibliában olvasunk nagy emberekről, olyan emberekről, akik nagy dolgokat tettek, csodákat műveltek, mély hitben jártak, de mégis egyszer meg kellett halniuk, úgy tűnt a halálé az utolsó szó. Amikor Jézus meghalt a kereszten, a halál ünnepelt, azt hitte az övé az utolsó szó, de kiderült, hogy ez nem igaz, mert az utolsó szó az a szereteté, Isten szeretetéé. Isten maga a szeretet. És a Biblia azt mondja, hogy ez a szeretet volt az, ami teremtette a
Id. Bertók Lajos (1943-2012) Amikor alig ocsúdtunk fel egyik presbiter társunk eltávozásán, teljesen váratlanul, néhány hétig tartó betegség után id. Bertók Lajos presbiter testvérünket szinte Illés prófétához hasonló gyorsasággal vette magához az Úr. Édesapja hosszú éveken át volt a bácsfeketehegyi református gyülekezet gondnoka, édesanyja pedig a Központi Otthon egyik szeretet munkása volt. Bátyja pedig a gyülekezet egyik jelenlegi gondnoka. Mint presbiter nagyon örült, hogy felesége az asszonyok szeretetmunkájának tevékeny résztvevője. Legnagyobb örömük az volt, hogy a Szegeden élő két fiuk és családjuk hazalátogattak az unokákkal vagy pedig, nem nagy távolságra kellett menniük a határon túl: ők látogathatták meg őket. Nagyon hiányozni fog mosolygó tekintete, higgadt hozzászólásai a presbiteri gyűléseken és a mindennapi életben. Földjét nagy szeretettel művelte. Amíg csak tehette tehenet és lovat is tartott. Egy ideig mindemellett kereskedőként is nagyon népszerű volt. Még november 10-én részt vett a Zsinaton, mint a feketicsi presbitérium küldötte, jókedvű volt és erővel teljes. December 10-én, pontosan egy hónapra rá, reggel értesítettek szerettei, hogy megtért mennyei Urához. Nem tudjuk egészen elhinni, hogy nincs közöttünk, de a feltámadásig való viszontlátásig bele kell nyugodnunk Isten akaratába. A Bácsfeketehegyi Egyházközség vezetősége
RÁDIÓS ISTENTISZTELETÜNK IDŐPONTJA JANUÁRBAN Értesítjük testvéreinket, hogy a legközelebbi református istentiszteletet 2013. január 6-án közvetíti az Újvidéki Rádió. Vallási műsorunk ultrarövid hullámon, vasárnap reggel 8.05 - 9.00 órakor a 90,5/92,5 MHz-en hallható. 17
2013. január
Református Élet
Vasárnapi iskola BácskossuthfalVán Bácskossuthfalván októberben elindult a vasárnapi iskolai szolgálat. Ezt a szolgálatot Kucor Krisztián és Majoros Heléna végzik. A szolgálatot októberben kezdték el a gyülekezetben. Az első alakalom október 21-én volt. Ekkor tizenöt gyermek volt a vasárnapi iskolában. A vasárnapi iskolában a gyermekek tanulnak ószövetségi és újszövetségi történeteket is. Decemberben pedig, az Ádvent jegyében tanulnak a gyerekek: Mária és Erzsébet történetét, Jézus születését, a betlehemi pásztorokat, és a napkeleti bölcsek történetét. Minden alkalommal készítenek a gyermekek különféle munkákat is. Ezek a munkák december 30-án kiállítás formájában is megtekinthetők lesznek. December 2-án elkészítettük a gyermekekkel az ádventi koszorút, amely a templomban van az úrasztalán. Reméljük, hogy a 2013-as évben is szép számmal jönnek gyermekek a vasárnapi iskolába itt, Bácskossuthfalván. Kucor Krisztián
Istentől kértem erőt, és Isten adott nehézségeket, amelyek erőssé tesznek. Kértem bölcsességet, és Isten adott problémákat, hogy megoldjam azokat. Kértem bátorságot, és Isten adott veszélyeket, hogy legyőzzem azokat. Kértem adjon szeretetet, és Isten adott gondterhelt embereket, hogy segítsek rajtuk. Kértem kegyelmet, és Isten adott lehetőségeket. Semmit sem kaptam, amit akartam és mégis megkaptam mindent, amire szükségem volt. Ismeretlen szerző
18
Református Élet
2013. január
GYERMEKOLDAL Mondd az igazat! Marci nagybátyjának megmondták az orvosok, hogy nem kerülheti el a műtétet. Valami igen régi baleset okozza a bajt - magyarázza az orvos a fivérének, Marci apjának, aki addig-addig gondolkodott közös emlékeiken, amíg eszébe nem jutott a bakkecske esete. “Volt egy öklelős, alattomos vén bakkecskénk, mindig óvtak bennünket attól, hogy a közelébe kerüljünk, de Lali bátyád nem hallgatott az okos szóra, és egyszer a bakkecske felöklelte. Megijedt, hogy őt teszik felelőssé a balesetért, és iszonyú erőfeszítéssel titkolta az esetet. Egy ideig mereven járt, nehezen hajolt, aztán valahogy túlélte. Pedig, ha akkor kerül orvoshoz, most nem kellene megoperálni.” “És nagyapáék nem jöttek rá?” “Azt mondta nekik, hogy elesett. Pedig jobb lett volna mindjárt az igazat bevallani.” Néhány nap múlva történt, hogy anya kapott egy csodaszép cserjét, amilyenre régen vágyott, és mindhárman ott voltak, amikor anya kijelölte a helyét. Apa hozta az ásót, hogy gödröt ásson. És akkor Marci úgy megijedt, hogy le kellett ülnie a kispadra. “No, mi az fiam, csak nem valami bakkecske öklelt fel?” - tréfált apa Marcival. “Alighanem. A saját bűnöm kecskebakja!” Elmondta, hogy tavasszal, mikor fölküldték a padlásra, hogy hozza le nagymama díszcserepét, azt ő véletlenül összetörte. Anyjának viszont azt
mondta, hogy hiába kereste a padláson, nem találta. Aztán alig várta, hogy egyedül maradjon otthon, lehozta a padlásról az összdetört cserepet és elásta a kertbe, hogy senki meg ne találja... Éppen oda, ahová a cserjét most akarják ültetni! És csakugyan, nemsokára kifordultak a földből a cserepek! “Látjátok, én is olyasmit tettem, mint Lali bátya, nem mondtam igazat, jaj, de szégyenlem magam! Bocsássatok meg!” - esedezett Marci. “Marcikám - szólalt meg anya - én akkor is megbocsátottam volna, ha mindjárt megmondod, amikor történt. És hidd el, nincsen vétek, ami napvilágra ne kerülne! Az sokkal rosszabb, ha utólag derülnek ki a dolgok, mintha rögtön bevalljuk, hogy elrontottunk valamit. A bűn halmozódik, és hazugság, titkolózás, rossz lelkiismeret lesz belőle!” Apa nem szólt semmit, ami azt jelentette, hogy egyetért anyával, csak később tette hozzá, hogy Isten irgalmas, ha kérjük bűnenink bocsánatát és ez esetben is a cserepet meglehet ragasztani. Aranymondás: “Én, az Úr vagyok a szívek vizsgálója... mindenkivel úgy bánok, ahogyan élete és tetteinek gyümölcse szerint megérdemli.” Jeremiás 17,10
Református Élet, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház hivatalos lapja Felelős főszerkesztő: Dr. Csete Szemesi István, püspök Bácsfeketehegy, Testvériség utca 26 Szerkesztették: Halász Sámuel és Renáta,
[email protected] Minden megjelent írásért a szerző vállalja a felelősséget, lapzárta minden hónap 15-én. Az írások rövidítését és szerkesztési jogát fenntartjuk Nyomtatva: Forum-Újvidék • Megjelenik 1140 példányban Országos Egyházunk hivatalos honlap címe: www.szrke.com
19
CIP - Каталогизација у публикацији Библиотека Матице српске, Нови Сад 275 REFORMÁTUS Élet : a Szerbiai Református Keresztén Egyház hivatalos lapja / felelős főszerkesztő Csete Szemesi István. - 1. évf., 1. sz. (1966)- . - Bácsfeketehegy : Szerbiai Református Keresztyén Egyház, 1966- . - Ilustr. ; 30 cm Mesečno ISSN 2217-7574 COBISS.SR-ID 19120130
Túrmezei Erzsébet:
ÚJÉVI KÉRÉS Láttam, Uram! Egyik béna volt, a másik aszott, sárga... vagy nem volt lába... De a Te fényed hullt a betegágyra! Hitükkel elrejtőztek Nálad, és úgy hordozták mázsás terhüket, a Te erőddel, mint a szalmaszálat. És láttam szalmaszál alatt roskadókat. Mert mázsás teher könnyű, mint a kis szalmaszál, Veled. De nélküled a szalmaszál is mázsás súly lehet. Új évbe indulok, és nem tudom, mi vár rám. Csak azt tudom: velem vagy, nem hagysz árván. Csak azt tudom: utam már kijelölted. Mint bízó gyermek, járhatok előtted. Te mérsz ki bút, örömöt, munkát, terhet, s irgalmad mindegyikbe áldást rejtett. Csak egyet adj: hogy céliránt haladjak, hogy szalmaszálak alatt ne roskadjak! És ha szereteted mázsás teherrel tenné próbára ezt a gyenge vállat segíts úgy vinni mázsás terhemet a Te erőddel - mint a szalmaszálat!
