Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója 7. rész Bulihercegnő. Tök jó könyvek

Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója 7. rész Bulihercegnő

Tök jó könyvek

1

Meg Cabot

A neveletlen hercegnő naplója 7. rész Bulihercegnő

Ciceró könyvstúdió 2

A mű eredeti címe: The Princess Diaries 7. Party Princess HarperCollinsPublishers Fordította: Merényi Ágnes Fedélrajz: Nicola Slater

ISSN 1586-2674 ISBN 963 539 538 8 © Meggin Cabot, 2006 © Hungarian translation, Merényi Ágnes, 2006 © Nicola Slater, fedélrajz, 2006 © Magyar kiadás, Ciceró könyvstúdió, 2006 3

Unokahúgomnak, Riley Sueham Cabotnak, egy másik bulihercegnőnek Köszönetnyilvánítás Köszönöm Beth Adernek, Jennifer Brownnak Barbara Cabotnak, Lexa Hillyernek, Michele Jaffe-nek, Laura Langlie-nek, Janey Lee-nek és Abigail McAdennek. Különösképen Benjamin Egnetznak, aki több verset is írt ehhez a könyvhöz, és támogatott, amikor én írtam azokat.

4

„Sarah hercegnő lesz, inkább, mint valaha… milliószor inkább” Frances Hodgson Burnett: A PADLÁSSZOBA KIS HERCEGNŐJE (Görög Lívia fordítása)

5

Őfelsége Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo levelezése Kedves dr. Carl Jung!* Tisztában vagyok azzal, hogy sosem fogja levelemet elolvasni, elsősorban azért, mert Ön már nincs az élők sorában. Mégis muszáj megírnom, mert néhány hónappal ezelőtt, életem egy különösen megterhelő időszakában valaki azt mondta nekem, igyekezzek minél jobban szavakba önteni az érzéseimet. Azzal is tisztában vagyok, hogy hiába öntöm szavakba az érzéseimet egy halottnak címezve, de olyan helyzetbe kerültem, hogy nagyon kevés emberrel tudok beszélgetni a problémáimról. Leginkább azért, mert pontosan ők okozzák a problémáimat. Az az igazság, dr. Jung, hogy tizenöt és háromnegyed éve küszködöm az önmegvalósítással. Ugye emlékszik még rá? Végül is… maga találta ki. Szóval, minden egyes alkalommal, amikor már-már azt hiszem, hogy összejön nekem egy kis önmegvalósítás, történik valami, és jól belezavar a képbe. Mint ez az egész hercegnősdi. Szóval, amikor már tényleg azt hittem, hogy ennél nagyobb lúzer nem lehetek, akkor PAFF: kiderül, hogy én még hercegnő is vagyok. Amiről persze tudom, hogy sokak szemében tökre nem probléma. Azt azért szeretném látni, ŐK mit szólnának, ha az életük MINDEN EGYES szabad pillanatában hercegnői illemtanleckéket adna nekik a sminktetovált szemhéjú nagyanyjuk, paparazzik elől kellene bújkálniuk, vagy dögunalmas állami ünnepségeket részt venniük olyanokkal, akik még a Narancsvidékről sem hallottak, nemhogy Seth és Summer hol meginduló, hol abbamaradó románcáról. De nem a hercegnősdi az egyetlen, ami önmegvalósításom elé akadályként tornyosul. Az sincs rám túl jó hatással, hogy én vagyok Rocky öcsém egyedüli beszámítható gondviselője. (Rocky mellesleg valószínűleg súlyos fejlődési rendellenességben szenved, mert tíz hónaposan még képtelen anélkül járni, hogy valaki – általában én – az ujját ne fogná. Verbális kézsége viszont korához képest feltűnően 6

előrehaladott. Két szót tud: tütű (autó), és tyí (cica), amelyeket korlátozás nélkül alkalmaz mindenre, ami nem autó és nem macska.) És ez még nem minden. Mit szól ahhoz, hogy megválasztottak az iskolai diákönkormányzat elnökének, és mindezek ellenére ugyanezen iskola egyik legnépszerűtlenebb diákja vagyok? Vagy ahhoz, hogy nagy nehezen rájöttem, miben vagyok igazán tehetséges (az írásban, ha ebből a levélből még nem érzékelte volna…), ám mégsem tudom majd választott hivatásomat gyakorolni, mert egy kis európai hercegséget kell majd kormányoznom? Na nem mintha egy percig is számíthatnék arra, hogy kiadják valamilyen művemet, vagy netán helyettes forgatókönyv írónak alkalmaznának egy szappanoperában… hiszen megmondta Ms Martinez, az angol tanárom is, hogy a leírásaimban túl sok jelző szerepel… Na és az, hogy végre valahára elnyertem álmaim pasijának szerelmét, csak éppen őt annyira lefoglalja az Antiutópikus Tudományos Fantasztikum a Filmtörténetben szeminárium, hogy alig van ideje találkozni velem. Érti már, mire akarok kilyukadni ezzel az egésszel? Arra, hogy valahányszor elérhető közelségbe kerül az önmegvalósításom, valami vagy valaki minden alkalommal brutális elhalássza az orrom elől. Mondjuk a végzet. Vagy a nagyanyám. Nem mintha panaszkodnék. Csak éppen… szóval… vajon mi mindent kell egy embernek elviselnie, míg végre egyszer megvalósíthatja önmagát? Mert azt hiszem, én már nem bírok többet elviselni. Volna valami tippje, hogyan érhetek el magasabb tudatállapotot még a tizenhatodik születésnapom előtt? Nagyra értékelném. Kösz. Őszinte híve: Mia Thermopolis U.i.: Ja, persze, elfelejtettem. Elfelejtettem, hogy már meghalt. Bocsi. Jó, akkor hagyjuk a tippeket. Azt hiszem, majd keresek valami választ a könyvtárban.

7

Március 2., kedd, iskola után a Tehetséggondozás-teremben Az ALBERT EINSTEIN GIMNÁZIUM DIÁKÖNKOR-MÁNYZATI ELNÖKSÉGÉNEK KÉTHAVONTA RENDEZETT ÜLÉSE Az ülés megnyitása Jelenlévők: Mia Thermopolis elnök Lilly Moscovitz alelnök Ling Su Wong pénztárnok Mrs.Hill tantestületi tanácsadó Lars van der Hooten, Őfelsége Mia Thermopolis személyi testőre Távollévők: Tina Hakim Baba, titkár - a távollét oka: fogszabályzó sürgősségi pótlása, mivel a régit a kisöccse lehúzta a vécén. (Ez az oka annak, hogy én vezetem a jegyzőkönyvet. Ling Su ugyanis nem vezetheti, mert neki "művészi" kézírása van. A művészi kézírás olyan, mint az "orvosi", azaz hogy az emberi szem számára megfejthetetlen... Lilly meg azt állítja, hogy neki ínhüvelygyulladása van attól, hogy a Százszorszép magazin éves novella pályázatára beküldött írását legépelte. Vagyis hogy ÖT novellát gépelt le és küldött be a novella pályázatra... Gőzöm nincs, hogyan volt ideje megírni ÖT egész novellát. Nekem EGYRE is alig jutott időm. Viszont az az egy, azt hiszem, elég jól sikerült. A címe: Soha többé kukoricát! Van benne minden, aminek egy novellába lennie kell. Romantika. Pátosz. Öngyilkosság. Kukorica. Kell ennél több?) Indítvány a február 15-i ülés jegyzőkönyvének elfogadására. Jegyzőkönyv elfogadva. 8

Elnöki beszámoló: Indítványom, miszerint az iskolai könyvtár tartson nyitva a hétvégén is a diákság számára, az iskolavezetőség részéről nagy fokú ellenállásba ütközött. Az ellenvetés a következő volt: a hosszabb nyitva tartás bérköltsége a könyvtárosokra, illetve a bejáratnál szolgálatot teljesítő biztonsági őrökre nézve. Utóbbiaknak azt is meg kell állapítaniuk, hogy az iskolába belépő személyek valóban tanulók-e, vagy környékbeli hajléktalanok. Alelnöki észrevétel: A tornatermet bezzeg nyitva tartják a hétvégi sportrendezvényekre! A biztonságiak meg oldják meg, hogy ne csak a diáksportolók, hanem a könyvtárba igyekvő tanulók személyazonosságát is ellenőrizzék. Különben is, még talán egy közepes intelligenciahányadosú biztonsági őr is képes különbséget tenni egy hajléktalan és egy Albert Einstein-es gimnazista között... Elnöki válasz az alelnöki észrevételre: Igen, tudom. Említettem is az iskola vezetőségének. Gupta igazgatónő emlékeztetett arra, hogy a testnevelési költségvetést nemrégiben fogadták el, a könyvtár hét végi nyitva tartására viszont nincsen keret. A biztonsági őröket pedig testméretük, nem pedig intelligenciahányadosuk alapján válogatják. Alelnöki válasz az elnöki válaszra: Akkor tehát Gupta igazgatónőt is emlékeztetni kéne arra, hogy az Albert Einstein Gimnázium diákjainak nagy többségét hidegen hagyja mindenféle sport, viszont szükségük van a könyvtár meghosszabbított nyitva tartására, és ez okból felül kell vizsgálni a költségvetést. Egyébként, mint tudjuk, nem a méret számít. Elnöki válasz az alelnöki válaszra: Jaj, Lilly, hagyjál már! Mondtam neki! Megígérte, hogy majd utánanéz. (Miért ilyen ellenséges Lilly minden diákönkormányzati ülésen? 9

Tisztára olyan színben tűnök fel Mrs. Hill előtt, mintha semmi tekintélyem nem volna. Azt hittem, már túljutott azon, hogy nem mondtam le az elnökségről az Ő javára... Könyörgöm, az HÓNAPOKKAL ezelőtt volt! Ráadásul meg is bocsátott érte, főleg miután rávettem a papát, hogy szerepeljen a tévéműsorában, és nyilatkozzon az európai bevándorlási politikáról. Najó, ettől nem ugrott meg drámaian a nézettségi index, pedig arra számított. De a Lilly megmondja az őszintét ennek ellenére a manhattani kábeltévék legnépszerűbb műsora - főleg az az adás, amiben a Pokol Angyala bemutatta, hogyan lehet a kipufogón főzni -, még akkor is, ha a Lillynek ajánlatot tevő producerek mind a mai napig nem tudták eladni egyik nagy hálózatnak sem.) Alelnöki beszámoló: A szelektív hulladékgyűjtők megérkeztek, és elhelyezték őket minden szemetes mellett az iskolában. Ezek három részre osztott speciális tartályok papír, üveg és konzervdobozok gyűjtésére. A konzerves részben beépített préselő található. A diákok körében népszerű a szelektív gyűjtés. Van azonban egy kis baj a feliratokkal. Elnöki kérdés: Milyen feliratokkal? Alelnöki válasz az elnöki kérdésre: A hulladékgyűjtők tetején lévő feliratokkal: papír, konzervdoboz, üreg. Elnöki megjegyzés: Mármint papír, konzervdoboz, üveg! Nem üreg. Alelnök: De, igen, üreg! Nézd meg! Elnök: Jó, jó. Ki ellenőrizte a feliratokat? 10

Alelnök: Valószínűleg a titkár. Aki most nincs itt. Pénztárnok: De szegény Tina nem tehet róla, agyon van stresszelve a havi témazárók miatt. Elnök: Akkor új feliratokat kell rendelnünk. Nem maradhat a papír; konzervdoboz, üreg! Képtelenség! Pénztárnok: De nincs pénzünk új feliratot rendelni! Elnök: Akkor meg kell keresni a felirat szállítóját, felhívni a figyelmét a hibára, meg arra is, hogy azonnal javítsa ki, mégpedig a SAJÁT költségén, mivel az Ő hibája volt! Alelnök: Már ne is haragudj, Mia, de te az ülés jegyzőkönyvét a NAPLÓDBAN vezeted??!!! ' Elnök: Igen. És? Alelnök: Miért, nincs külön diákönkormányzati jegyzetfüzeted? Elnök: Dehogynincs. Csak éppen... most nem találom. Nyugi, amint hazaérek, átírom a jegyzőkönyvet a számítógépembe, és holnapra kinyomtatom nektek. Alelnök: Azt akarod mondani, hogy ELVESZTETTED a diákönkormányzati jegyzetfüzetedet? Elnök: Azt azért nem... Mármint... van róla elképzelésem, hol lehet. Csak 11

éppen most nincs nálam. Alelnök: És ez hogy lehet? Elnök: Mert a bátyád kollégiumi szobájában hagytam, azért. Alelnök: De mit keresett a diákönkormányzati jegyzetfüzet a bátyám kollégiumi szobájában? Elnök: Éppen nálam volt, én meg éppen meglátogattam a bátyádat. Világos? Alelnök: Szóval meglátogattad. CSAK látogattad? Elnök: IGEN! Felkérem a pénztárnokot, tartsa meg beszámolóját. (Komolyan, nem értem, hogy képzeli. Hogy kérdezhet ilyet, hogy "CSAK látogattad"? Annyira tök világos, hogy a SZEXre utalt! Ráadásul Mrs. Hill előtt! Mintha nem tudná hajszálpontosan, hogy Michael meg én hogy álltunk ebben az ügyben! Persze lehet, hogy egyszerűen attól fél, hogy a Soha többé kukoricát! jobb, mint az ő novellái. Na nem, ez képtelenség. A Soha többé kukoricát! egy túlérzékeny, magányos gyerekről szól, akit teljesen kiakaszt az elidegenedés a drága és menő Upper East Side-i iskolában, ahová a szülei íratták, ráadásul a sulimenzán az ő kifejezett kérése ellenére mindig kukoricát tesznek a chilibe. Ő ezektől besokall, és kétségbeesésében végül a metró elé veti magát. De vajon ez a novella tényleg jobb, mint Lilly sztorijai, amelyek egytől egyig fiatal pasikról és nőkről szólnak, akik végül is kibékülnek saját szexualitásukkal? Nem tudom. Azt viszont tudom, hogy a Százszorszép magazin nemigen hajlandó olyan írásokat közölni, amelyekben nyílt szexjelenetek vannak. Persze 12

megjelennek benne cikkek a fogamzásgátlásról, meg olyan csajok beszámolói, akik nemi úton terjedő betegségeket kaptak, vagy teherbe estek, esetleg szexuális rabszolgaságba kényszerültek, meg ilyenek. De az irodalmi pályázatokon sosem az ilyesféle témákat válogatják be. Amikor ezt megemlítettem Lillynek, azt mondta, szerinte biztos kivételt tesznek, ha a sztori elég jó, márpedig az övé igenis elég jó... már mint szerinte. Én csak remélem, hogy Lilly reményei nem túl irreálisak. Mert hát... szóval a szépirodalom első számú szabálya, hogy az ,ember olyasmiről írjon, amit már megtapasztalt… én viszont még sosem voltam fiú, nem utálom a kukoricát, és sosem voltam olyannyira elidegenedett, hogy a metró elé ugrottam volna. De Lillynek sincs semmiféle szexuális tapasztalata, viszont MIND AZ ÖT novellájában van szex. Az egyikben ráadásul a hősnő a TANÁRÁVAL szexel! Ez aztán tuti nem személyes tapasztalatból íródott. A tesitanáron, Wheetonon kívül, aki egyébként már Mademoiselle Klein vőlegénye, és soha még csak eszébe se jutna RÁNÉZNI egy diákra, szóval Wheetonon kívül egyetlen árva férfitanár nincs a suliban, akire az ember partnerként gondolhatna. Kivéve persze a mamámat, aki Mr. Gianinit ellenállhatatlannak BRRR! - találta...) Pénztárnok: Nincs több pénzünk. (Várjunk csak! MIT MONDOIT LING SU???!!!)

13

Május 2., kedd, Plaza Hotel, hercegnői illemtanlecke Hát igen. Ez a helyzet. Az Albert Einsteini Gimnázium diákönkormányzata csődbe jutott. Üres a kassza. Le vagyunk égve. Nincs több lé!!! Az Albert Einstein Gimnázium diákönkormányzatainak történetében mi vagyunk az elsők, akik hét hónap alatt nyakára hágtak a költségvetésnek. És még három hónap hátra van a tanévből! Mi vagyunk az első diákönkormányzat, amelynek nem lesz pénze arra, hogy kibérelje az Alice Tully-termet a Lincoln Centerben a végzősök ballagási ünnepségére. És napnál világosabb, hogy az egész az én hibám, mert egy művészlelket neveztem ki pénztárnoknak. - Mondtam, hogy tökhülye vagyok a pénzügyekhez! – Ling Su csak ezt hajtogatta. – Mondtam neked, hogy ne engem nevezz ki pénztárnoknak! Boriszt kellett volna kinevezned! De te azt akartad, hogy a Nőerő domináljon! Én meg művész vagyok, és a művészeknek halvány fogalmuk sincs a mérlegekről és bevételi forrásokról! A művészeknek fontosabb feladatuk van: a művészet segítségével serkenteni az elmét és az érzékeket. - Tudtam, hogy Shameekát kellett volna pénztárnoknak kinevezni! nyöszörögte Lilly egyfolytában. Hiába emlékeztettem, hogy Shameeka papája kijelentette: Shameeka egy félévben csak egyfajta iskolán kívüli tevékenységben vehet részt, ő meg a drukkerséget részesítette előnyben. Még akkor is, ha ezt a döntést súlyosan megbánja majd, hiszen leghőbb vágya, hogy ő legyen az első afro-amerikai nő a Legfőbb Ügyészség soraiban. Az a helyzet, hogy mégsem Ling Su hibája az egész. Végül is én vagyok a diákönkormányzat elnöke. Ha van valami, amit tanultam ebből az egész hercegnősdiből, az az, hogy a hatalom felelősséggel jár. Minden munkát ki lehet adni, de ha valami balul üt ki, mindig az tartja a hátát, akié a felelősség. Jobban kellett volna figyelnem. Jobban rajta kellett volna lennem ezen az egészen... Meg kellett volna vétóznom ezeket a méregdrága szelektív tartályokat! Bőven elég lett volna nekünk a normál változat is! Ráadásul 14

az ÉN ötletem volt, hogy azt vegyük, amelyikben beépített préselő van! HOGY JUTHATOTT ILYESMI AZ ESZEMBE???!!! És miért nem fogta le valaki a kezemet? Ó, Istenem... tudom, mi ez! Ez az én elnökségem saját külön Disznó-öböl válsága. Nem vicc. Társ. Ism.-en tanultunk a Disznó-öböl válságról, amikor a hatvanas évek elején egy csoport katonai szakértő kitalálta, hogy le kell rohanni Kubát, meg kell dönteni Castro uralmát. Rá is dumálták Kennedy elnököt, majd amikor partra szálltak Kubában, kiderült, hogy túlerővel állnak szemben, de az még semmi, mert senki nem, ellenőrizte, hogy a hegyek, ahová szükség esetén menekülhetnek, tényleg a szigetnek azon az oldalán vannak-e (nem azon voltak…). Sok történész és szociológus szerint a Disznó – öbölbeli eseményekért az úgynevezett „csordaszellem” a felelős, az a jelenség, amikor a csoport egységes vágya elfeledteti a tagokkal a tények ellenőrzését. Ugyanez történt akkor amikor a NASA nem hallgatott a tervezőmérnökök figyelmeztetésére a Challenger indításakor, mert annyira elszántan föl akarták bocsátani azon a bizonyos napon. PONTOSAN UGYANEZ történt a szelektív hulladékgyűjtők beszerzésekor is. Mrs. Hill pedig - ha jobban meggondoljuk – nyugodtan vádolható a csordaszellem bátorításával… végül is nem túl sokat tett azért, hogy meggátoljon bennünket. Ugyanez érvényes Larsra is, mert amióta megkapta az új Sidekick telefonját, oda se figyel arra, mi, történik az órákon. Semmiféle használható megoldással nem szolgált. Még csak azt a nyomorult hiányzó öt rongyot se kínálta föl kölcsönbe. Ami szerintem egyszerűen görénység, főleg ha azt vesszük, hogy Mrs. Hill, a tantestületi tanácsadónk is legalább részben felelős ezért a kudarcért. Jó, tudom, én vagyok az elnök, és végső soron én viselem a teljes felelősséget. Azért valami oka csak van annak, hogy tanácsadót neveztek ki mellénk… Én még csak tizenöt éves és tíz hónapos vagyok… Nem helyes, hogy a TELJES felelősség az ÉN vállamon nyugszik! Szerintem Mrs. Hillnek is illene legalább valamennyit elvinnie a balhéból. Mégis merre, járt éppen, amikor az egész éves költségvetést eltapsoltuk méregdrága szelektív hul1adékgyűjtő tartályokra, beépített préselővel? Merre? Majd én megmondom! A tanáriban nézte a TV-shop adását, és 15

nyilván fő szenvedélyének hódolt: amerikai zászlóval díszített pólókat vásárolt, és kisebb gondja is nagyobb volt, mint a diákönkormányzat költségvetése! Jaj, még ez is... Grandmére már megint óbégat velem. - Amelia, figyelsz te a legcsekélyebb mértékben is arra, amit beszélek neked, vagy magamban társalgok?! - Persze hogy figyelek, Grandmére. Azt hiszem, el kellene kezdenem figyelni közgazdaságtan-órán, talán elleshetek valami trükköt, hogyan fogjam meg kicsit jobban a pénzt. - Értem – mondta Grandmére. - Szóval, miről is beszéltem? - Ööö... most nem jut eszembe... - Negyedik John Paul Reynolds-Abernathyról. Hallottál már róla? Te jószagú isten! Na ne már! Grandmére legújabb mániája: vízparti ingatlanokat vásárol… Persze Grandmére nem lenne Grandmére, ha megelégedne holmi közönséges vízparti ingatlannal... Nem, ő rögtön szigetet vásárol. Ahogy mondom. Saját szigete lesz. Mégpedig Genovia. Az igazi Genovia persze nem sziget, de amit Grandmére vásárol, az igen. Mármint sziget. Dubai partja mentén található, ahol egy ingatlanfejlesztési vállalkozás épített egy csomó szigetet mindenféle alakzatokban, amelyek jól látszanak föntről a levegőből. Építettek például egy szigetcsoportot, amely pálma formájú. El is nevezték Pálmának.Most olyat építenek, amelyet Glóbusznak neveznek. Vannak ott Franciaország, Dél-Afrika, India, sőt New Jersey formájú szigetek, és ha az egészet a magasból nézzük, pont úgy néz ki, mint a világtérkép (lásd a túloldalon). Természetesen a szigetek nem méretarányosan épülnek. Mert ha méretarányosan épülnének, akkor Genovia szigete akkora volna, mint a fürdőszobám, India meg akkora mint Pennsylvania. Lényegében minden egyes sziget ugyanakkora, elfér rajtuk egy irgalmatlan nagy nyaraló, pár vendégházzal meg medencével, úgyhogy Grandmére és a hozzáhasonlók megvehetik a kedvükre való állam vagy ország alakú szigetet, és élhetnek rajta boldogan, ahogy Tom Hanks élt a Számkivetett című filmben.

16

17

Ő persze nem saját jószántából dekkolt ott. Plusz az ő szigetén nem volt 50 ezer négyzetméter alapterületű villa a legmodernebb riasztóberendezéssel, klímával és vízeséssel kiegészített úszómedencével, mint amilyen Grandmére-én lesz. Egyetlen aprócska baj van Grandmére szigetével. Nem ő az egyedüli vevő. - Negyedik John Paul Reynolds-Abernathy – folytatta Grandmére, most már ingerültebben. – Ne mondd már, hogy nem ismered! Oda jár az iskolátokba! - Egy iskolatársam akarja megvenni a Genoviáról elnevezett mesterséges szigetet? – Ezt elég nehezen tudtam elképzelni. Igaz, hogy nekem messze a legalacsonyabb a zsebpénzem az egész Albert Einstein Gimnáziumban, mert a papám attól retteg, hogy ha többet adna, egy szép napon hirtelen átalakulnék Lana Weinbergerré, aki az egész zsebpénzét portások megvesztegetésére költi, hogy olyan klubokba engedjék be, ahová az életkora miatt még be sem tehetné a lábát. (Azt mondja, ha Lindsay Lohan megteheti, akkor ő is...) Lanának ráadásul saját American Express Kártyája van, és azt használja, akár kapucsínót vesz Hóék büféjében, akár tangát az Agent Provocateurben. A papája meg minden hónap végén vizet, mint a katonatiszt. Tiszta mázlista ez a Lana. Na de azért annyit ő se kap, hogy egy szigetet vegyen belőle. - Nem a fiú! Az APJA! - Grandmére szemhéján a smink tetoválás összeráncolódott, ami nem jelent jót. - A másik vevőjelölt a HARMADIK John Paul Reynolds – Abernathy FIA jár az iskolátokba! Egy osztállyal feljebb, mint te. Biztos ismered. Úgy tudom, érdeklődik a színház iránt, csakúgy, mint az apja, aki egy szivarfüstbe burkolt, mocskos szájú producer. - Ne haragudj, Grandmére, nem ismerek semmiféle semmiféle Negyedik John Paul Reynolds-Abernathyt. Ezenkívül pillanatnyilag sokkal fontosabb dolog aggaszt, mint hogy neked sikerül-e megkaparintanod a szigetet – közöltem vele. – Az helyzet, hogy le vagyok égve. Grandmére arca felderült. Imád pénzről beszélni. Mert az gyakran a vásárlási tervek taglalásába torkollik, a vásárlás pedig az ő kedvenc hobbija a Sidecar-koktélok nyakalása és a bagózás mellett. Grandmére 18

akkor a legboldogabb, ha egyszerre csinálhatja mind a hármat. Roppant sajnálatosnak tartja, hogy a szerinte fasiszta szellemű New York-i dohányzási tilalom értelmében csakis otthon, az internet előtt hódolhat mindhárom szendvedélyének egyszerre. - Van valamiamit szeretnél megvenni, Amelia? Valami kicsivel divatosabbat, mint ez a rémes Martens-bakancs, amit makacsul hordasz évek óta annak ellenére, hogy többször felhívtam figyelmedet arra, hogy nem előnyösen emeli ki a vádlidat?! Mit szólnál ahhoz a bájos kis Ferragamo kígyóbőr mokasszinhoz, amit mutattam neked valamelyik nap? - Nem én magam vagyok leégve, Grandmére – magyaráztam. Holott persze én magam is, mivel összesen húsz dollár zsebpénzt kapok hetente, és abból kell fedeznem az összes szórakozásomat! Ami azt jelenti, hogy egyetlen mozira rámegy az egész zsebpénzem, főleg ha még egy adag padlizsáncsipszre és egy kólára is befizetek! Azt meg várhatom, hogy az én papám is fölajánljon egy hitelkártyát… Bár ha meggondolom, mi történt a szelektív hulladékgyűjtőkkel, talán igaza van, ha nem bíz rám ilyesmit. - Az Albert Einstein Gimnázium diákönkormányzata van leégve – magyaráztam. - Tíz helyett hét hónap alatt nyakára hágtunk a költségvetésnek, és ez azért nagy gáz, mert a költségvetésből kéne kibérelni az Alice Tully-termet a végzősök júniusi ballagási ünnepségéhez. De mivel nincs egy petákunk se, nem tudjuk kibérelni. Amiből az következik, hogy Amber Cheeseman, az idei évfolyamelső kinyuvaszt engem. Hosszú és fájdalmas kínhalálom lesz. Bizonyos kockázatot vállaltam azzal, hogy mindezt elmondtam Grandmére-nek. A csőd ténye ugyanis a legnagyobb titok. Nem vicc. Lilly, Ling Su, Mrs. Hill, Lars meg én megesküdtünk halálos esküvéssel, hogy senkinek nem szólunk a diákönkormányzat kiürült kasszájáról addig, amíg nem muszáj. Más se hiányzik nekem e pillanatban, mint egy bizalmatlansági indítvány. Napnál világosabb, hogy Lana Weinberger kezét-lábát törné, hogy engem kipenderítsen a diákönkormányzat elnöki székéből. A papája meg szemrebbenés nélkül leperkálná a hiányzó ötezret, ha ezzel helyzetbe hozhatná imádott egyszülött gyermekét. Bezzeg az ÉN rokonaim... Hát ők aztán nem! 19

Bár azért van egy kis esély - elismerem, halvány -, hogy Grandmére valamit azért csak tesz értem. Már korábban is volt rá példa. Mit tudom én, még az is elképzelhető, hogy talán egy iskolába járt Alice Tullyval, vagy jó barátnők voltak... Talán csak a telefont kell fölemelnie, és megkapjuk az Alice Tully-termet INGYEN!!! Grandmére sajnos cseppet sem úgy festett, mint aki azonnal nekiáll telefonálni a kedvemért. Ráadásul rosszallóan cöcögött is. - Nyilván mindenféle vicikvacakra és encsembencsemre szórtátok el a pénzt, mi? - kérdezte némi megértéssel a hangjában. - Ha "vicikvacak"-on és "encsembencsem"-en - veselkedtem neki a válasznak, azon töprengve, hogy ezek a szavak tényleg léteznek-e, vagy Grandmére-ből hirtelen kitört a nyelvújító, és ha így van, mikor csöngessek a szoba-lányért - huszonöt darab első osztályú szelektív hulladékgyűjtő tartályt értesz beépített préselővel, valamint háromszáz darab elektroforézis-készletet a bioszlabor számára, amiből már egyetlenegyet sem lehet lemondani - már megérdeklődtem -, akkor a válaszom: igen. Grandmére nagyon csalódott képpel bámult rám. Látszott rajta, hogy a szelektív hulladékgyűjtő tartályokat óriási pazarlásnak tartja. És akkor még az egész "papír, konzervdoboz, üreg" - balhét nem is említettem. - És mennyire volna szükséged? - kérdezte megtévesztően könnyed hangon. Állj. Csak nem... lehetséges, hogy Grandmére megteszi a lehetetlent? Kölcsönt folyósít a diákönkormányzatnak? Nem. Nem lehetséges. - Nem sokra... - mondtam, és azt gondoltam, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. - Csak... ötezerre... - Jó, igazából ötezerhétszázhuszonnyolc dollárra volna szükség, mert ennyit kér az iskoláktól és egyetemektől a Lincoln Center az ezerfős Alice Tullyteremért. De nem akartam filléreskedni. Azt a hétszázhuszonnyolcat majd csak előteremtjük valahogy, ha Grandmére hajlandó leperkálni az ötezret. Naná, hogy korán örültem. - Hm, mihez kezdenek az iskolák ilyen helyzetben, ha sürgősen pénzre van szükségük? - tudakolta Grandmére. - Nem tudom - feleltem. Tehetetlennek és legyőzöttnek éreztem magam. Ráadásul nem mondtam igazat (semmi új a nap alatt), pedig 20

pontosan tudtam, mihez kezdenek ilyen helyzetben az iskolák. Ezt már széltében-hosszában megvitattuk a diákönkormányzati ülésen Ling Su lesújtó bejelentése után, amikor kiderült a bankszámlánk lenullázódása. Mrs. Hill sem volt hajlandó kölcsönadni nekünk (szerintem nincs is ötezer dollárnyi dugipénze. Esküszöm, még életemben nem láttam rajta kétszer ugyanazt a cuccot. Hogy telik a tanári fizetéséből annyi Quaeker Factory pulóverre?), viszont nagy lelkesen mutogatta az asztalán heverésző gyertyakatalógusokat. Nem vicc. Ezt bírta tanácsolni. Hogy áruljunk gyertyát. Azt javasolta Mrs. Hill, hogy kiskorú létünkre mi is szálljunk be a lelket és agyat romboló, undorító, kereskedelmi szemléletű pénzhajszolásba. Mindannyian olvastuk Robert Cormier Csokoládéháborúját angolórán, és tisztában vagyunk azzal, mi történik, ha az ember megzavarja a világegyetem természetes rendjét. Mrs. Hill erre megsértődött, és azt mondta, ő csak azt javasolta, versenyezzünk, ki tud több gyertyát eladni, ettől még nem semmisülnek meg sem az erkölcsi normák, sem a világegyetem természetes rendje nem borul fel. Viszont amikor én is átböngésztem a gyertyakatalógust, és elolvastam, milyen fajta illatok és színek kaphatók - tejszínes eper, ánizsos nyalóka, vaniliás keksz stb. -, úgy éreztem, az én agyamat és lelkemet máris rombolja ez az egész. Hogy őszinte legyek, inkább tegyék a végzősök azt velem, amit Obi Wan Kenobi tett Anakin Skywalkerrel a Sithek bosszújában (vágják le fénykarddal a lábam, és égessenek el egy tűzhányó kráterében), mint hogy becsengessek Ronnie nevű szomszédunkhoz, és megkérdezzem, nem óhajt-e tejszínes eper illatú és eper formájú gyertyát vásárolni kilenc dollár kilencvenöt centért. Meggyőződésem, hogy a végzősök gond nélkül megtennék velem, amit Obi Wan tett Anakinnal. Az élükön Amber Cheesemannel, a végzősök évfolyamelsőjével, aki másfél fejjel alacsonyabb ugyan nálam, mégis bármikor lazán beveri a képem, mert barna öves aikidós. Persze csak akkor, ha előtte székre áll, vagy valaki fölemeli... A diákönkormányzati ülés e pontján reszketeg hangon bejelentettem: - Javaslom az ülés elnapolását. - Javaslatomat ezúttal az összes jelenlévő azonnal és egyhangúlag elfogadta. 21

- A tantestületi tanácsadó azt javasolta, áruljunk gyertyát - mondtam Grandmére-nek abban a reményben, hogy annyira visszataszítónak fogja találni még a gondolatát is annak, hogy az unokája viasz gyümölcsmásolatokkal házaljon, hogy nyomban felüti a csekkfüzetét, és ott helyben ír egy csekket öt rongyról. - Gyertyát? - Grandmére valóban meglepettnek tűnt. De nem azért, amiért én hittem. - Azt gondoltam volna, édességet sokkal könnyebb rátukmálni a gyanútlan tömegekre. Vagy legalábbis az Albert Einstein Gimnázium átlagtanulójának szüleire - mondta. Persze igaza volt. Bár a kulcsszó az "átlagtanuló szülei" volt... nem nagyon tudom ugyanis elképzelni, mondjuk a papámat, aki pillanatnyilag Genoviában van, mert ülésezik a parlament, hogy gyertyavásárlási indítványt tesz közzé. Valahogy így: Tisztelt képviselőtársaim! Indítványom lényege egy pénzgyűjtési akció a lányom iskolája számára. Aki a legtöbb gyertyát vásárolja, automatikusan lovagi címben részesül. - Majd megfontolom - mondtam neki. - Kösz, Grandmére. Ezután újra Harmadik John Paul Reynolds-Abernathyról papolt, meg arról, hogyan rendez majd szerdához egy hétre egy gigantikus jótékonysági estet a genoviai olíva termesztők javára, akik e pillanatban sztrájkolnak az új EU-előírások ellen, amelyek lehetővé teszik a szupermarketeknek, hogy szabadon határozzák meg az áraikat. Aztán, azzal folytatta, hogyan nyűgözi majd le nagylelkűségével a Glóbuszszigetek tervezőit és a többi vevőjelöltet (mégis mit képzel magáról? Ki a fene ő, a genoviai Angelina Jolie?) Grandmére szerint ezek után az egész bagázs térden állva fog neki könyörögni, hogy költözzön a Genovia nevű mesterséges szigetre, minek következtében szegény John Paul Reynolds-Abernathy meg hoppon marad, bla, bla, bla, bla. És ez mind nagyon rendben is van. Mármint ami Grandmére-t illeti. Ő hamarosan megveszi a saját szigetét, ahová elmenekülhet, ha kedve tartja. De én hová menekülök Amber Cheeseman haragja elől, amikor rájön, hogy ballagási beszédét nem az Alice Tully – terem színpadáról, hanem a Nyugati 23. Utca Váratlan Vendéglőjének salátabárjában tartja majd? 22

Március 2., kedd, itthon Már azt hittem, ennél több rossz nem történhet velem egy nap, de ahogy beléptem az ajtón, a mama a kezembe nyomta a postát. Általában szeretek levelet kapni, mert jópofa dolgokat kapok, mint például A Pszichológia Napjainkban című lap legújabb számát, és abból megtudhatom, milyen új pszichés zavaraim lehetnek. Meg jönnek könyvek is, hogy legalább valami normálisat is olvashassak a kötelezők mellett a kádban, lefekvés előtt. (Most különben Hemingway Búcsú a fegyverektől című művét olvassuk a suliban. Dögunalom.) De ma, amikor hazaértem, a mama olyasmit nyomott a kezembe, ami sem jópofa nem volt, sem a kádban nem lehetett olvasni. Ahhoz ugyanis túl rövid volt. - Leveled jött a Százszorszép magazintól! - mondta a mama izgatottan. - Biztos a novellapályázat! Én persze tudtam, hogy tök fölösleges izgulni. A boríték teljesen nyilvánvalóan rossz hírt tartalmazott. Világosan látszott, hogy egyetlen szál papír van benne. Ha nyertem volna, benne lett volna a szerződés, nem beszélve magáról a díjról! Amikor T J. Burke barátja, Dex lavinakatasztrófájáról és haláláról írott novellája megjelent az Aspen Extreme különszámában, elküldték neki magát az EGÉSZ újságot, a címlapon dombornyomással kiemelve a nevét! Így szerzett tudomást arról, hogy megjelent az írása... Abban a borítékban, amit a mama a kezembe nyomott, egyáltalán semmiféle újság nem volt, se a nevemmel, se anélkül, ez kívülről is látszott, ugyanis túlságosan vékony volt. - Kösz - mondtam, átvettem a borítékot, és reméltem, nem veszi észre, hogy mindjárt elbőgőm magam. - Mi van benne? - kérdezte Mr. Gianini az asztal mellől. Éppen hamburgerrel tömte a fiát, akinek ugyan még csak két foga van, egy fönt és egy lent, és persze egyik sem rágó fog. A családomban, úgy tűnik, senkit nem izgat,hogy Rocky még nem képes a szilárd táplálékot megrágni. A bébiételt nem hajlandó megenni, csakis azt, amit mi, illetve Kövér Lulu eszik. Ebből következik, hogy azt eszi, amit a mama és Mr. Gianini vacsoráznak, ami persze általában húsféle. És ez azt is megmagyarázza, hogy Rocky egy százalékkal 23

elmarad kortársai súlyától és magasságától. Állandó figyelmeztetéseim ellenére a mama és Mr. Gianini válogatás nélkül egyfolytában húsos lasagnával meg bambuszos csirkével etetik Rockyt, egyszerűen azon az alapon, hogy EZT SZERETI!!! Mintha nem volna elég baj, hogy Kövér Lulu is kizárólag csirkés és tonhalas Csodás Cicacsemegét hajlandó enni! Úgy fest, az öcsémből is menthetetlenül húsevő lesz! Majd csodálkozhatnak, ha akkorára nő majd, mint Shaquille Q'Neal a rengeteg antibiotikumtól, amivel a húsipari cégek pumpálják tele a szerencsétlen jószágokat, mielőtt a vágóhídra küldik őket! És sajnos attól is tartok, hogy Rockynak kábé akkora IQja lesz, mint Csőrikének, hiába játszottam le neki annyiszor a Bébi Mozart videókat, és hiába olvastam fel neki órákon és napokon át Beatrix Potter klasszikusait, a Peti nyuszit meg Milne gyerekverseit. Rockyt semmi más nem érdekli, csak az, ha a cumiját tiszta erőből a falhoz vághatja, miközben föl-alá dübörög a lakásban (persze némi külső segítséggel. Ez abból áll, hogy valaki - általában én - a kezeslábasa kantárjánál fogva egyenesen tartja őkelmét... amitől az ember keresztcsontjába egy idő után rémes fájdalom áll), és azt visongja "Tütűűűű!" meg "Tyíííí" teljes hangerővel. Biztos vagyok benne, hogy ezek mind valami súlyos viselkedésilletve személyiségzavar jelei. Netán az Asperger - szindrómáé. A mama viszont megnyugtatott, hogy Rocky pontosan a korának megfelelően fejlődik, sőt azt mondta, nyugodjak le, és ne legyek már ennyire bébibuzi (a saját anyám nem átallotta átvenni Lilly gyalázkodó kifejezését!) A leugatás ellenére én azért lankadatlan éberséggel figyelem a hidrokefália esetlegesen kiütköző jegyeit. Az ember sosem lehet elég óvatos. - Na, Mia, mi van benne? - kíváncsiskodott a mama - Föl akartam bontani, és fölhívni téged a nagyanyádnál, hogy elújságoljam a hírt, de Frank nem engedte. Azt mondta, tartsam tiszteletben a személyiséged határait, és ne bontsam föl a leveleidet. Hálás pillantást vetettem Mr. Gianinira - elég nehéz, ha az ember épp a könnyeivel küszködik. - Kösz - motyogtam. 24

- Na ne! - fintorgott a mamám. Én szültelek. Hat hónapig szoptattalak. És még annyi se jár nekem, hogy elolvassam a leveledet? Mi van benne? Remegő ujjakkal téptem föl a borítékot, és pontosan tudtam, mit találok benne. Nem ért meglepetés, amikor az egy szál lapon ezt találtam: Százszorszép magazin 1440 Broadway New York, NY i 001 8 Tisztelt Pályázó! Köszönjük részvételét a Százszorszép magazin novellapályázatán. Sajnálattal értesítjük, hogy ezúttal az Ön novelláját nem jelentetjük meg, de ne veszítse el a kedvét, próbálkozzon tovább az írással. Reméljük, továbbra is olvassa kiadványunkat! Üdvözlettel: Shonda Yost, szépirodalmi szerkesztő Tisztelt pályázó! Jó vicc, arra se méltattak, hogy a saját nevemre szóló válaszlevelet küldjenek! Szerintem egyáltalán el se olvasta senki a Soha többé kukoricát! című írást. Nemhogy elgondolkodott volna rajta és elemezte volna! Azt hiszem, a mama és Mr. Gianini kitalálták, hogy nem vagyok nagyon feldobva a levéltől. - Ajjaj!.. .ne búsulj, Malacka, majd legközelebb! - vigasztalt Mr. Gianini. - Tütűű! - Rockynak csak ennyi mondanivalója volt, és a falhoz vágott egy falat hamburgert. Nekem mindig is az volt a véleményem, hogy a Százszorszép magazin lealacsonyítja a fiatal nőket, mert tele van elképesztően vékony és csinos modellek fotóival, ami csak arra jó, hogy elmélyítse a lányok bizonytalanságát saját testtudatukkal kapcsolatban. A cikkeik meg... hát azok aztán nem valami mélyenszántóak. Ki a..frászt érdekel, hogy milyen szabású farmer illik rád jobban, a csípőfazonú vagy a magas derekú? Miért nem valami lényegeset tanítanak a lányoknak, mondjuk, 25

hogy ha állva csinálják, akkor is teherbe lehet esni?! Meghatott a szüleim - és az öcsém - együttérzése. - Kösz, rendes tőletek. Majd jövőre talán - mondtam. Csak éppen kétlem, hogy valaha jobb novellát írnék, mint a Soha többé kukoricát! Ez szerintem úgy, ahogy van, telitalálat. Az egészet az a mélységesen megindító látvány ihlette, ahogy a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukorica Van a Chiliben, ült az Albert Einstein Gimnázium menzáján, és szemenként piszkálta ki a kukoricát a chiliből. Ember arcán én még ilyen szomorú kifejezést nem láttam. Kivéve talán Tina Hakim Baba arcát, amikor levették a műsorról a Hetedik mennyországot. Fogalmam sincs, ki írhatta azt, amit a Százszorszép magazin nyertes írásműnek tart, és igazán nem akarok kérkedni, de az illető sztorija egyszerűen NEM lehet olyan magával ragadó és torokszorító, mint a Soha többé kukoricát! Akárki írta, biztos nem szeret annyira írni, mint én. Attól még persze lehet, hogy tehetségesebb. De vajon az ő számára is a lélegzetvételt jelenti az írás, mint nekem? Azt erősen kétlem. Most biztosan ő is otthon van, a mamája pedig átnyújtja neki a borítékot: - Figyelj, Lauren, ez jött .neked a mai postával. - Mire ő elolvassa a Százszorszép magazintól a SAJÁT NEVÉRE érkezett levelet, átfutja a szerződést, hümmögve vállat von: - Na igen, kiadják egy újabb novellámat. Nem nagy ügy. Igazándiból úgyis csak az érdekel, bekerülök-e a drukkercsapatba,és Brian akar-e velem járni. Tessék! Engem viszont jobban érdekel az írás, mint a drukkercsapat. És Brian. Na jó, Michaelnál azért nem jobban. Meg Kövér Lulunál. De valahogy úgy. Most aztán az a hülye Lauren nevű tyúk, Brian barátnője nyilván boldog: - Trallala, megnyertem a Százszorszép novellapályázatát, na mi van ma este a tévében? - És rá se ránt, hogy az írását vagy egymillióan olvassák, arról nem is beszélve, hogy egy napon át kell majd a lapnál a szerkesztő nyomában lihegnie, hogy megtapasztalja, milyen egy pörgős, ütős tinimagazin újságírójának az élete... Kivéve persze, ha Lilly nyert. URAMISTEN... ÉS MI VAN, HA TÉNYLEG LILLY NYERT???!!! Istenkém az égben... kérlek, ne! Kérlek, ne hagyd, hogy Lilly nyerje a 26

Százszorszép magazin novellapályázatát! Tudom, hogy disznóság ilyesmiért imádkozni, de nagyon szépen kérlek, istenkém, ha létezel, amiről ugyan nem vagyok meggyőződve, mert hagytad, hogy levegyék a műsorról a Hetedik mennyországot, meg azt is, hogy ilyen hernyó elutasító levelet írjon nekem a lap, kérlek szépen, NE HAGYD, HOGY LILLY NYERJE MEG A SZÁZSZORSZÉP MAGAZIN NOVELLAPÁLYÁZATÁT!!!!!! Ajjaj, Lilly bejelentkezett a gépen! NŐERŐ: Kis hercegnő, te kaptál levelet a lOOx-széptől ma? Jaj nekem... KÁLULU: Ööö... igen. És te? NŐERŐ: Én is. Egy rémesen snassz visszautasítást kaptam. ÖTÖT. hogy pontos legyek. Látszik, hogy még csak el sem olvasták az anyagomat! Köszönöm, istenkém. Mostantól fogva hiszek benned. Hiszek, hiszek, hiszek. És esküszöm, hogy soha többé nem alszom el mise alatt a Genoviai Hercegi Palota kápolnájában. Még akkor sem, ha egyáltalán nem értek egyet veled abban az eredendő bűn dologban, ami NEM Éva hibája volt, az a szemét beszélő kígyó vette rá az egészre! Ja, és azt is gondolom, hogy igenis a nőket sem volna szabad eltiltani a papi hivatástól, a papokat meg a nősüléstől és a gyerekvállalástól, mert a papokból igenis sokkal jobb szülő lenne, mint egy csomó másik emberből. Ott van mindjárt az a nő, például, aki benne hagyta a csecsemőjét az autóban a bevásárlóközpont előtt, nem állította le a motort, és bement, és amíg a játékgépeken játszott, valaki elcsórta az autót, és utána kidobta szegény babát belőle. Csak azért nem esett baja, mert a rugalmasan pattogó biztonsági gyerekülés megvédte; ezért is gyötörtem a mamát és Mr. Gianinit, hogy azt a márkát vegyék Rockynak is, bár amikor megpróbálják belepasszírozni, úgy üvölt, mintha elevenen nyúznák.. . Mindegy. Akkor is hiszek Benned, hiszek, hiszek, hiszek. 27

KÁLULU: Ugyanez a helyzet nálam is. Mármint én csak egy levelet kaptam. De az is visszautasító volt. NŐERŐ: Azért ne szívd nagyon mellre, kis hercegnő. Ez nyilván csak az első abból a sok visszautasításból, amit majd az évek során kapsz még. Ha tényleg író akarsz lenni. Ne feledd, hogy minden híres könyvet visszautasított egyszer valami hülye szerkesztő. Talán a Biblia kivételével. Azért kíváncsi lennék, ki nyert! KÁLULU: Nyilván valami Lauren nevű hülye tyúk, akit sokkal inkább a drukkercsapat érdekel, meg az, hogy Briannel randizhasson, és tökre nem fogja fel annak a jelentőségét, hogy nyomtatásban megjelenik az írása... NŐERŐ: Ööö... na jól van. Minden rendben, Mia? Remélem, azért nem veszed nagyon a lelkedre ezt a visszautasítást, ugye? Figyelj, azért ez nem a New Yorker, csak a Százszorszép magazin! KÁLULU: Tök jól vagyok! De szerintem igazam van, nem? A Lauren nevü csajjal kapcsolatban. Szerinted? NŐERŐ: De, biztos. Na figyelj ide! Ettől az egésztől támadt egy szenzációs ötletem. Namármost, amikor Lilly azt mondja, hogy szenzációs ötlete támadt, akkor pontosan lehet tudni, hogy az ötlete minden, csak nem szenzációs. A legutóbbi szenzációs ötlete az volt, hogy induljak az iskolai diákönkormányzati elnökválasztáson. Tessék: meg lehet nézni, hová vezetett az is... De visszamehetünk egészen elsős korunkig, amikor földobta az epres piskótadobozban talált ajándékbabámat az albanyi hétvégi házuk tetejére, hogy megállapítsuk, vonzza-e a mókusokat a csodabogyó-illat, és megrágcsálják-e a baba műanyag fejét... NŐERŐ: Ott vagy még? KÁLULU: Igen, itt vagyok. És mi a nagy ötlet? De már az elején kijelentem: nem dobhatod ki Rockyt semmiféle tetőre, akármennyire érdekel is, mit 28

csinálnának vele a mókusok! NŐERŐ: Te miröl beszélsz?! Hogy dobnám ki Rockyt a tetöre?!! Az ötlet pedig az, hogy indítsuk be a SAJÁT magazinunkat! KÁLULU: Mi? NŐERŐ: Tök komolyan beszélek! Indítsuk be a saját magazinunkat! És az ne hülyeségekkel legyen tele, smárolási technikákkal meg Hayden Christensen kockás hasával, mint a Százszorszép magazin, hanem irodalommal. Indítunk egy irodalmi újságot, olyat, mint a Salon.com! Mit szólsz? Csak éppen tinédzsereknek, és nem online változatban. Így két legyet ütünk egy csapásra: megjelennek az írásaink, és az eladott példányokból összeszedjük az öt rongyot, amivel kifizethetjük az Alice Tully-terem bérleti díját, és megakadályozzuk, hogy Amber Cheeseman kinyuvasszon bennünket. KÁLULU: De Lilly, ahhoz, hogy beindítsuk a saját lapunkat, elsősorban pénz kell! Ezt te is tudod! Pénz kell a nyomdaszámlára meg minden másra! Nekünk meg nincs egy fillérünk sem! Pont ez a baj! Dereng már? Te jó ég! Lehet, hogy közgazdaságból csak gyönge hármas vagyok, de annyit még én is tudok, hogy egy vállalkozás beindításához tőkére van szükség. Én is szoktam Capitalyt játszani, az ég szerelmére! Különben meg, én szeretem nézegetni Hayden Christensen kockás hasát havonta a Százszorszépben. Legalább megéri előfizetni. NŐERŐ: De ha felkérjük tanácsadónak Ms Martinezt, és megengedi, hogy használjuk a suli fénymásolóját, akkor nem kell pénz! Ms Martinez! Nem értem, hogy képes Lilly egyáltalán kiejteni ezt a nevet előttem! Ms. Martinez, az angoltanárunk és én, hogy finoman fogalmazzak, nem EGÉSZEN értünk egyet írói karrierem vonatkozásában. Igaz, egy kicsit javult a helyzet a tanév eleje óta, amikor az a bizonyos incidens történt, hogy négyest adott egy házi dolgozatomra... De nem sokat. 29

Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy Ms. Martinez a Soha többé kukoricát! című írásomban nem látná meg a magával ragadó és elmélyült lélekábrázolást, a társadalmi háttér elkötelezett vizsgálatát. Nem. Egyszerűen ömlengésnek és közhelygyűjteménynek nevezné. Ezért nem is akartam megmutatni neki addig, amíg le nem közti a Százszorszép. Ami most már sajnos soha nem fog bekövetkezni. KÁLULU: Lilly, nem akartalak, lehervasztani, de szerintem nem túl sanszos, hogy összegyűjthetnénk öt rongyot egy irodalmi tinimagazin eladásából. Figyelj, a suliban a legtöbb embernek arra is alig van ideje, hogy a kötelezőket elolvassa, nemhogy még a többiek által írott novellákat és verseket! Szerintem valami járhatóbb útját kéne találni a pénz csinálásnak. Egy még meg sem írt, meg sem jelent magazin erre nem alkalmas. NŐERŐ: Akkor mit javasolsz? Gyertyaeladást? JAAAAAAAAAJ NEEEEEEE! Nem elég, hogy vannak eper illatú és eper formájú gyertyák, léteznek banán és ananász formájúak is. Sőt madár formájúak is... amelyek az egyes államokat jelképezik. Az indianaiak például biztos szívesen vesznek majd vörösbegy alakú gyertyát, mivel a vörösbegy Indiana állam madara. Ami még ennél is rémesebb - még leírni is égő -, hogy vannak Noé bárkája gyertyák is… amelyekben minden állatfajból van két példány... még az egyszarvúból is. Ha egy álló hónapig gondolkodtam volna, akkor se tudtam volna ilyen gusztustalanságot kitalálni. KÁLULU: Nem, természetesen nem! Azt hiszem, nem ártana erről kicsit gondolkodni, mielőtt elhamarkodott... FELTÉTEL-S REFLEX: Hahó, Thermopolis! Mi újság? MICHAEL!!! MICHAEL AZ! BEJELENTKEZETT!!! KÁLULU: Bocsi, Lilly, mennem kell. 30

NŐERŐ: Miért? Csak nem Michael az? Bejelentkezett? KÁLULU: Aha... NŐERŐ: Ja. Én tudom, mit akar... KÁLULU: Lilly, megmondtam már neked, hogy a szexszel egyelőre VÁRUNK... NŐERŐ: Nem úgy értettem, retardáltkám. Én csak... na mindegy. Írj egy mailt, ha kidumáltátok magatokat! Én komolyan gondolom ezt az irodalmi újságot, kis hercegnő! Ez az egyetlen módja annak, hogy nyomtatásban lásd a neved - kivéve persze a US Weekly Hírességek: Pont, mint mi rovatát! KÁLULU: Várjál! Azt mondod, tudod, mit akar Michael? Honnan? És mi ez az egész? Lilly, figyelj... NŐERŐ: Vége. FELTÉT-LS RFLX: Mia! Ott vagy? KÁLULU: Igen, persze, Michael! Bocs, csak rémes napom volt! A kormányzat csődbe jutott, és a Százszorszép visszadobta a novellámat! FELTÉT-LS RFLX: Állj, állj! Mi... a genoviai kormányzat csődbe jutott? Nem is láttam a Netscape-en! Hogy történhetett? Hát ezért imádom. Ilyen csodálatos pasi nincs még egy a földön... bár egy árva szót nem ért abból, ami velem történik, mégis annyira aggódik értem!! KÁLULU: A diákönkormányzat! Az jutott csődbe! Pontosabban ötezer mínuszban vagyunk. És a Százszorszépnek nem kellett a novellám. FELTÉT-LS RFLX: Nem kellett neki a Soha többé kukoricát!? Hogy lehet az? Pedig az egy szuper írás! Na? Kell még magyaráznom, hogy miért imádom? 31

KÁLULU: Kösz. Úgy tünik mégsem annyira szuper, mert nem akarják megjelentetni. FELTÉT-LS RFLX: Akkor dilettáns lúzerek. És mi ez az ötezer mínusz? Röviden elmagyaráztam Michaelnak a szelektív hulladékgyűjtők esetét meg azt, hogy Amber Cheeseman felnégyel és karóba húz, ha meghallja, hogy a ballagási beszédet A Pokol Tornáca Büfében kell majd elmondania a Lincoln Center helyett. FELTÉT-LS RFLX: Na, azért annyira nem vészes. Rengeteg idő van még, hogy összeszedjétek a pénzt. Az én szerelmemre általában elmondható, hogy az ászok ásza, és az agya, mint a penge. Ezért is van, hogy az egyik legmenőbbb egyetemre jár, ahol annyi órája van, hogy azt Stephen Hawking se bírná ép ésszel, pedig ő sok mindenre képes: annak ellenére, hogy kerekes székben tölti a napjait, fölfedezte a miniatűr fekete lyukakat, sőt olyan vonzerőt gyakorolt az ápolónőjére, hogy az beleszeretett. Szóval Michael nem egy átlag egyetemista. De néha... Néha még vele is előfordul, hogy NINCS KÉPBEN. KÁLULU: Michael, láttad te már valaha Amber Cheesemant? Igaz, hogy csak 150 centi és úgy cincog, mint egy egér, de a másodperc tört része alatt lazán földhöz vág egy százkilós pasit, és olyan bicepsze van, hogy King-Kong elbújhat mellette. FELTÉT-LS RFLX: Persze hogy láttam! Miért nem próbálkoztok gyertyaárusítással? Mi is azt csináltuk egy-két éve, amikor pénzt kellett szerezni a Komputer Klubnak! JAAAAAAAAAAAAJ NEEEEEEEEEEEE! Te is, fiam, Michael???!!! FELTÉT-LS RFLX: Vannak azok az eper formájú gyertyák, tudod. A szüleim 32

terápiás csoportjában mindenki vett egyet! Olyan illatuk van, mint az igazi epernek. PFUUUUUUUUUUJJJJJJJJJJJJ! KÁLULU: Szuper! Kösz, a tippet! Na váltsunk témát. De gyorsan. KÁLULU: És VELED mi történt ma? FELTÉT-LS RFLX: Csupa jó. A szemináriumon megnéztük a THX 1138-at, és megvitattuk, milyen hatást gyakorolt a korszak későbbi utópisztikus filmjeire, például a Logan futására, amelyben a főhős Loganhoz hasonlóan megpróbál elmenekülni az egyetlen ismert világ bénító szorításából. Erről jut eszembe: mit csinálsz a hétvégén? Jaj, végre valami jó! Randi!!! Legalább visszatér az életkedvem! KÁLULU: Gondolom, a hét végén is veled járok... FELTÉT-LS RFLX: Reméltem, hogy ezt mondod. De mit szólnál ahhoz, ha nem járnánk, hanem otthon maradnánk? A szüleim vidékre mennek valami konferenciára, Maya pedikűröshöz megy, ő sem lesz otthon, ezért megkértek, menjek haza a hét végére, hogy Lillyvel legyek... tudod, azok után, ami a múltkor történt... amikor egyedül hagyták. Én ne tudnám...?! Az történt ugyanis, hogy Moscovitz doktorék elmentek a hét végére Albanyba, a nyaralójukba, Lillyt meg felügyelet nélkül otthon hagyták a lakásban, mert házi dolgozatot kellett írnia Nelson admirálisról, és ehhez internet kapcsolatra volt szüksége, ami ugye Albanyban nincs. Michael a vizsgáira tanult, Mayának pedig haza kellett mennie Dominikára, hogy újfent óvadékkal váltsa ki az unokaöccsét a börtönből, így hát egyikük sem lehetett Lillyvel. Lilly kihasználta az alkalmat, és meghívta hozzájuk lábfetisiszta zaklatóját, Normant, hogy interjút készítsen vele a Lilly megmondja az őszintét 33

következő adásához, amelynek a Miért csak a kreténeket vonzom? Címet adta. Norman viszont megsértődött, amiért kreténnek nevezték, pedig száz százalékig az. Kijelentette, hogy a lábak iránt érzett természetes vonzalom tulajdonképpen maga az egészség. Azután pedig, miközben Lilly kólát szedett elő a hűtőből, belopózott Mrs. Moscovitz szobájába, és elcsórta a kedvenc Manolo Blahnik, cipőjét. Lilly viszont meglátta a kabátzsebéből kikandikáló tűsarkat, és visszaszerezte a cipőt. Norman ezen annyira berágott, hogy saját honlapot indított utalomlillymoscovitzot.com címen üzenőfallal és mindennel együtt, ahol mindazok megjelenhetnek, üzenhetnek és társaloghatnak, akik utálják Lillyt és a műsorát. (Kiderült, hogy meglepően sokan vannak... plusz vannak azok is, akik azt se tudják, kicsoda Lilly, de csatlakoznak, mert ők meg utálnak mindent és mindenkit a világon.) Meg kell mondanom, hogy mindezek után kissé meglep, hogy Moscovitz doktorék szülői felügyelet nélkül hagyják Lillyt, még ha Michael jelen is van. KÁLULU: Király! Hát persze hogy jövök! Mit fogunk csinálni? Mozimaraton? Csak nehogy már, könyörgöm, valamelyik rémséges sci-fit kelljen megnézni, ami neki most tananyag! Már arra is rákényszerített, hogy megnézzem a Brazilt, minden idők egyik leglehangolóbb filmjét. Innen már csak egy lépés a Blade Rttnner, az a másik szörnyűség... KÁLULU: Ööö... mit szólnál, mondjuk, a Buffy, a vámpírok rémének gimnáziumi sorozatához DVD-n? Imádom azt a részt, amiben a búcsúbál van, tudod, ahol megkapja a csillogós napernyőt... FELTÉT-LS RFLX: Igazság szerint én bulira gondoltam. Állj. Micsoda? Jól értettem? Bulit mondott...?! KÁLULU: Bulira? 34

FELTÉT-LS RFLX: Ja. Tudod: olyan összejövetel, amelyen az emberek társas interakció és szórakozás céljából gyűlnek össze. Itt, a kollégiumban nem nagyon lehet bulit tartani, mert senkinek a szobája nem elég nagy hozzá, egyikbe se fér be nyolcnál több ember. A szüleim lakásában viszont legalább háromszor annyian férünk el. Szóval, miért ne? Miért ne? MIÉRT NE? Hát csak azért, mert mi nem vagyunk azok a vérbeli bulizós fejek, Michael. Mi otthonülős, videózós fejek vagyunk. Vajon Michael nem emlékszik arra, mi történt legutóbb, amikor bulit rendeztünk? Vagyis pontosabban, amikor én bulit rendeztem? És pontosan tudom azt is, hogy nem csipszes és üvegezős bulit tervez. Hanem EGYETEMI BULIT! Mindenki tudja, miből áll egy EGYETEMI BULI... Naná, én is láttam az AnimaI House-t (mert a Golfőrültekkel együtt ez Mr. Gianini kedvenc filmje, és valahányszor adják a tévében, képtelen ellenállni neki, és megnézi, még akkor is, ha olyan csatornán vetítik, ahol az összes durvaságot ki kell vágni, ami azt jelenti, hogy lényegében nem marad belőle semmi...) KÁLULU: Semmilyen körülmények között, kényszer hatására sem vagyok hajlandó tógát viselni! FELTÉT-LS RFLX: Jaj, nem olyan buli, te tökfej! Rendes buli, zene, kaja, tudod. A következő héten mindenki vizsgázik, muszáj előtte kicsit ki ereszteni a gőzt. Különben is, Doo Pak még soha életében nem volt igazi amerikai bulin. Amikor meghallottam ezt a döbbenetes tényt Michael szobatársáról, kemény, buliellenes szívem meglágyult egy kicsit. Még soha életében nem volt igazi amerikai bulin? Ez elképesztő! TERMÉSZETESEN ebben az esetben muszáj bulit rendezni, ha másért nem, hát azért, hogy megmutassuk Doo Paknak, milyen az igazi, amerikai vendégszeretet. Talán még egy vega mártást is képes lennék összehozni. FELTÉT-LS RFLX: Emlékszel Paulra? Na, visszajött New Yorkba, és itt van Felix meg Trevor is, úgyhogy őket meghívtam! Lágyuló szívem gyorsan megkeményedett. Nem mintha nem bírnám 35

Pault, meg Felixet meg Trevort, Michael tetszhalott állapotban lévő együttesének tagjait, szó sincs róla... Paul, a billentyűs tavaszi szünetre jött vissza Benningtonból, ahová suliba,jár, viszont Felix, a dobosuk epp most jött ki az elvonóról... jó, persze, nincs abban semmi, sőt örülök, hogy segítséget kért, és kapott, de... szóval... tizennyolc évesen elvonó…? Az gáz. Trevor, a gitáros, meg azért van a városban, mert kirúgták a UCLA-ról valami olyan balhé miatt, amiről még csak beszélni se hajlandó senkinek… Szerintem nem pont ezeket a haverokat kéne meghívni, amikor a szülei nincsenek itthon. Mert esetlen „véletlenül” felgyújtják a házat. Ez a véleményem. FELTÉT-LS RFLX: És arra gondoltam, meghívok még pár embert a kollégiumból. Még pár embert a kollégiumból? A szívem most már egészen megdermedt. Tudtam ám, hogy mit jelent ez: lányokat. Mert Michael kollégiumában egy csomó lány, van. Láttam őket a folyosón, amikor meglátogattam Michaelt. Mind csupa feketében járnak, barettet hordanak – BARETTET! -, folyton idézgetnek a Vagina Monológokból, és soha egy sort sem olvasnak a US Weeklyből, még az orvosi várószobákban sem. Tudom, mert egyszer mondtam, hogy láttam Jessica Simpsont smink nélkül valamelyik számban, erre mind csak néztek rám üveges tekintettel. Tisztára olyanok, mint a csajok a Doktor Szösziben, akik olyan gonoszak Elle-hez, amikor bekerül a jogi egyetemre, mert azt gondolják róla, hogy tök hülye, csak azért, mert szőke és szeret öltözködni. Én magam is találkoztam ezzel az előítélettel az egyetemista csajoknál, mivel szőke vagyok, ráadásul hercegnő, ezért automatikusan hülyének tartanak. Pontosan tudom, mit élhetett át szegény Diana hercegnő nap mint nap. Úgy érzem, nem bírnám elviselni, ha ezekkel a csajokkal kellene buliznom. Ezek a csajok rengeteget dohányoznak és vedelik a sört. Én utálok dohányozni. És a sör is olyan büdös, mint az a szkunk, amit Papó elütött a furgonjával, amikor az indianai vásárról jöttünk hazafelé. 36

Hogy képzeli ezt Michael? Mármint a bulit. Ez annyira nem vall rá! Persze igaz, hogy az egyetem az önfelfedezés időszaka, amikor az ember rájön, kicsoda ő, és mit akar kezdeni az életével. Te jó isten!!! És ha a bulizásban találja meg magát??!! A bulizás elég nagy részét teszi ki az egyetemi életnek. Legalábbis azokban a filmekben, amelyeket a Lifetime csatornán láttam, ahol Kellie Martin meg Tiffani-Amber Thiessen játszik, és mindketten azért küzdenek, hogy bezárassák azt a zártkörű klubot, ahol a szoba társukat megerőszakolták, és aztán belefojtották a saját hányadékába. De Michael nem ilyen fajta bulit szervez... Remélem. Várjunk csak! Michael szülei nem is ENGEDNÉNEK ilyen fajta_bulit szervezni náluk odahaza. Még ha Michael ezt szeretné, akkor sem. De nyilván nem ezt szeretné. Különben is: Michael ki nem állhatja a zártkörű klubokat, mert azt mondja, nem tehet róla, de neki gyanús, ha egy heteroszexuális férfi hajlandó fizetni azért, hogy olyan klub tagja legyen, ahonnan a nők ki vannak tiltva. Ja, Moscovitz doktorékról jut eszembe... KÁLULU: Michael, tudnak róla a szüleid? Mármint a buliról. FELTÉT-LS RFLX: Persze!Miért, azt gondoltad, anélkül rendezek bulit, hogy megkérdezném őket? A portások különben is feldobnának. Ja, persze, a portások. A portások, akik Moscovitzék házában mindent látnak és mindent tudnak. Mint Yoda mester. És kábé annyit karattyolnak, mint C3PO. Na de akkor is. Moscovitz doktoréknak nincs ellene kifogásuk? Michael nyugodtan rendezhet otthon egyetemi bulit, amíg ők nincsenek odahaza? ... És Lilly is ott lehet? Ez annyira nem vall rájuk. Hű. Annyira hihetetlen. Bulizni szülők nélkül... ez elég nagy lépés előre... ez... már maga a felnőttkor... FELTÉT-LS RFLX: Akkor jössz, ugye? A fiúk megpróbálták bebeszélni nekem, hogy úgysem akarsz jönni… a hercegnősdi miatt… KÁLULU: A hercegnősdi miatt? Ezt hogy értik? FELTÉT-LS RFLX: Hát... hogy… tudod. Szóval, nem vagy olyan bulizós 37

csaj… Nem vagyok bulizós csaj? És ez vajon mit jelent? Persze hogy nem vagyok bulizós csaj. Michael meg nem kifejezetten bulizós pasi... Vagy legalábbis eddig nem volt az. Egyetem előtt. Jaj nekem! Talán hasznos volna, ha jelezném, hogy nem vagyok esküdt ellensége a bulizásnak... csak az erőszaknak meg a hányásban való fuldoklásnak... KÁLULU: De igenis bulizós csaj vagyok! Szóval... ha olyan a helyzet, meg jó a buli, igenis szívesen bulizom, ugyanúgy, mint bárki más! Igenis! Mi ebben a hazugság? Voltam én már buliban... Ha nem is mostanában. Komolyan, voltam buliban. Például a saját születésnapi bulimban tavaly. Na jó, az katasztrófálisan végződött, mert a legjobb barátnőmet rajtakapták, amint a gardróbban smárol egy pincérfiúval... Attól azért az még buli volt! Tehát én bulizós csaj vagyok! Na jó, nem úgy, mint mondjuk, Paris Hilton. Pedig én is szeretem a Red Bullt. Na jó, igazándiból nem annyira szeretem, mert amikor egyszer megittam egy dobozzal a papám mini bárjából a Plázában, hajnali négyig nem tudtam tőle aludni, és a kábeltévé diszkócsatornájára táncoltam... De azért... Különben is, ki a fene akar olyan lenni, mint Paris Hilton? Hiszen ő általában még a kutyájára sem képes vigyázni. Teljesen kiegyensúlyozatlan! Nem lehet FOLYVÁST bulizni! Mert aztán az se jut eszedbe, hová lett a chihuahuád. Vagy azon kapod magad; hogy megjelent rólad egy igen kínos videó... amin orrba-szájba bulizol... Mértékkel buliz és mértékkel vedelj Red Bullt, akkor mértékkel jelennek meg rólad a kínos videók! Na! Csak ennyit mondhatok. FELTÉT-LS RFLX: Na látod, én is pontosan ezt mondtam! Király! Jó, később még beszélünk! Szeretlek! Jó éjt! FELTÉT-LS RFLX: Vége. Uramisten. Már megint mibe keveredtem?! 38

Őfelsége Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo hercegnő levelezéséből Kedves dr. Carl Jung! Tisztában vagyok azzal, hogy Ön továbbra is halott. Ennek ellenére a dolgaim váratlanul rosszabbra fordultak, és ezért meggyőződésem, hogy immár SOHA nem leszek képes átlépni egóm határait, és SOHA nem jutok el el az önmegvalósításig. Először kiderült, hogy csődbe juttattam a diákönkormányzatot, ezért rövidesen csúfos véget érek az alacsony termetű, de nagy testi erejű végzős évfolyamelső keze által. Azután a novellámat elutasította a Százszorszép magazin. Ráadásul a barátom azt hiszi, elmegyek a bulijára, amit a szülei lakásán rendez a szülei távollétében. És nem is hibáztathatom, amiért ez hiszi, hiszen végül is tulajdonképpen igent mondtam a meghívásra. De azért mondtam igent, mert ha nemet mondok, akkor ünneprontó és savanyújóska hercegnő lettem volna. Persze még csak meg sem fordult volna a fejemben, hogy elmegyek, ha nem jut eszembe, hogy március hónapban Michael meg sem említheti a SZ-E-X témáját. Ugyanis megállapodásunk szerint a múlt hónapban hozhatta szóba. Tehát a DOLOG még csak meg sem fordulhat a fejében! Mármint a buli alatt. Akkor is… olyan arcokkal kell jópofáskodnom, akiket nem is ismerek. Amit egyébként is folyton csinálok genoviai trónörökösi minőségemben. De egyetemistákkal jópofáskodni egészen más, mint uralkodókkal és államfőkkel. Gondolja meg, más uralkodók és államfők nem vágják a képembe, hogy a limuzinom jelentős mértékben hozzájárul az ózonréteg tönkretételéhez, mivel a nagyméretű autók; mint például a négy kerék meghajtású terepjárók, és igen, az uralkodókat szállító limuzinok 43 39

százalékkal jobban erősítik a globális felmelegedést és 47 százalékkal jobban szennyezik a környezetet, mint az átlagos méretűek. Ezt mondta nekem egy lány Michael kollégiumi épülete előtt a múlt héten, amikor látogatóba érkeztem. Gondolja, hogy lehetnek ennél MÉG ROSSZABBAK a dolgok? Szükségem van arra, hogy megvalósítsam Önmagam. Mégpedig MOST RÖGTÖNI KÉREM SEGÍTSEN! Tisztelője: Mia Thermopolis

40

Március 3., szerda, az osztályban Reggel, suliba jövet a limuzinban megkérdeztem Lillyt, vajon mit gondolnak a szülei arról, hogy Michael a távollétükben ekkora bulit rendez a lakásban. Ő meg csak ennyit mondott: - Mittomén. Hát őrzője vagyok én Ruthnak és Mortynak? Ruth és Morty Lilly szüleinek keresztneve. Szerintem rém tiszteletlen, ha valaki a szüleit a keresztnevükön hívja. Én sem hívom Lilly szüleit a keresztnevükön, bár már vagy milliószor megkértek rá. Ha belegondolok, milyen régóta ismerem őket - majdnem olyan régen, mint maga Lilly -, akkor is csak Moscovitz doktoréknak tudom őket szólítani. Néha Moscovitz doktor úrnak vagy Moscovitz doktornőnek (de csak a hátuk mögött), ha muszáj őket megkülönböztetni. De soha nem fogom őket Ruthnak és Mortynak szólítani. Még akkor sem, amikor Michael meg én már réges-rég házasok leszünk, és Moscovitz doktor úr az apósom, Moscovitz doktornő meg az anyósom lesz. Nekem akkor is Moscovitz doktorék maradnak. - De azt ugye tudják, hogy TE IS ott leszel? – kérdeztem Lillytől. Mármint a bulin. - Naná - felelte. – Nyilván. Mi bajod? - Semmi... csak... kicsit meglep, hogy a szüleid megengedik Michaelnak, hogy bulit rendezzen, amikor ők nincsenek otthon. Nem vall rájuk. Ennyi. - Hát ja - mondta Lilly. - Azt hiszem, Ruth és Morty most fontosabb dolgokkal van elfoglalva. - Például mivel? De sosem derült ki, hogy mivel. Mert a limuzin ebben a pillanatban belehuppant egy hatalmas kátyúba a Roosevelt utcán, és Lillyvel a zöttyenéstől mindketten jól bevertük a fejünket a napfénytetőbe. Utána pedig Lilly rávett, hogy menjünk be az orvosiba, hátha kapunk felmentést tesi alól agyrázkódás miatt. De a nővér kinevetett minket. Fogadok, hogy adott volna igazolást, ha tudta volna, hogy megint röplabdáznunk kell. MÁR MEGINT! Miéért nem képesek valami menő sportot bevezetni nálunk is; Pilatest vagy jógát, mint a kertvárosi iskolákban? Rohadt igazságtalanság. 41

Március 3., szerda, Az USA közgazdasága Tehát azok után, ami tegnap történt a diákönkormányzat költségvetésével, elhatároztam, hogy minden erőmet megfeszítve figyelek majd ezen az órán. Hiány (?): korlátozott erőforrásaink és korlátlan szükségleteink közötti feszültség Néhány példa az erőforrásokra, amelyekre szükségünk van és igényt tartunk, de amelyek korlátozottak: Áruk Szolgáltatások Természeti erőforrások (Iskolai rendezvények helyszínéül szolgáló gyűléstermek bérléséhez szükséges pénzeszközök.) Mivel igényeinkhez és szükségleteinkhez mérten minden erőforrás korlátozott, ezért az állampolgároknak és a kormányzatnak döntéseket kell hozniuk arra nézve, mely árukat és szolgáltatásokat tudják megvásárolni, illetve melyekről kell le mondaniuk. (Például határozhat úgy egy kormányzat, hogy polgároknak leginkább szelektív hulladékgyűjtő tartályokra van szüksége beépített préselővel, illetve a tartályok tetején felirattal: papír, konzervdoboz, üreg.) Miután minden egyénnek és minden kormányzatnak eltérő mennyiségű erőforrás áll rendelkezésére, mind úgy alakítja értékeit, hogy figyelembe veszi az erőforrások szűkösségének problémáját. (Bárcsak Amber Cheeseman is megtanulná a hulladék újrahasznosítást az évfolyam első beszédének elmondása fölébe helyezni a ballagáson…) Tehát az erőforrások szűkössége miatt az állampolgároknak és 42

kormányoknak felelős döntéseket kell hozniuk azt illetően, mire fordítsák ezen erőforrásokat. (Hát én is PONTOSAN ezt csináltam! Döntöttem arról, mire fordítsuk az Albert Einstein Gimnázium diákönkormányzatának költségvetését: szelektív hulladékgyűjtő tartályok vásárlására! És mi következett ebből? Az, hogy az egész a visszájára fordult, és most itt vagyok a legnagyobb szarban!!! Mert nem megfelelő célra fordítottam az erőforrást!!!! NA ERRŐL VAJON MIT ÍR A TANKÖNYVÜNK???!!!)

43

Március 3., csütörtök, angolóra Atyaég, Mia! Most hallottam, mi történt a tegnapi ülésen! Az egész csőd-sztorit! Képtelenség, hogy azok a nyomorult szelektív hulladékgyűjtők olyan kegyetlen drágák legyenek! Na és a tetejébe az a „konzervdoboz és üreg” dolog… hogy történhetett? Annyira sajnálom! Tina Köszi. A „konzervdoboz és üreg” feliratot kicserélik, a többit meg valahogy összeszedjük. Mármint a pénzt. Csak lécci, ne mondd el senkinek jó? Megpróbáljuk titokban tartani a dolgot addig, amíg ki nem találunk valami megoldást. Jó hogy! Nem szólok egy árva szót se senkinek! Támadt viszont egy ötletem. Arra hogy lehetne összeszedni a pénzt. Láttad azokat az illatos gyertyákat, amiket Borisz együttese árul, hogy pénzt gyűjtsenek a nashville-i utazáshoz? NEM ÁRULUNK GYERTYÁT!!!! Jó, jó, csak egy ötlet volt. Szerintem egyébként egész helyesek azok a gyertyák… vannak köztük cuki kis eper formájúak… KI VAN ZÁRVA. Oké, oké. De én tudom, hogy Szaúd-Arábiában tonnaszám lehetne eladni. A nagynénéim meg a nagybátyáim nagyon kajálnák. KI VAN ZÁRVA. Jól van, na! Felfogtam. Ha ki van zárva, akkor ki van zárva. Valami baj van? Úgy értem, a pénzdolog mellett. Mert... ne vedd rossz néven, de... tiszta idegnek látszol. Vagy csak a gyertyák miatt...? Semmi köze a gyertyákhoz. 44

Akkor? Semmi. Michael szülei vidékre mennek a hét végén, ő meg ezalatt bulit rendez otthon, és azt akarja, hogy én is ott legyek. De ez tök szuper! SZUPER? Megőrültél??!! CSAJOKKAL!!!

Tele

lesz

EGYETEMISTA

És? És??!!! Hogy érted azt, hogy és??!! Fogd már föl, Tina! Ha Michael meglát engem egy csapat egyetemista lány között a buliban, akkor menthetetlenül rájön, hogy nem vagyok egy bulihercegnő… De Mia! Hát TÉNYLEG nem vagy az! Én tudom! De nem akarom, hogy Michael is megtudja! Michael pontosan tudja, hogy nem vagy az. Akkor is tudta, amikor megismerkedtetek. SOHA ÉLETEDBEN nem voltál valami bulizós csaj. Még csak nem is jársz bulikra! Az olyan csajok járnak folyton bulikra, mint Lana Weinberger! Nem pedig mi! Minket MEG SE HÍVNAK! Mi minden szombat este otthon ülünk, nézzük az HBO-t, vagy elmegyünk valahová a szerelmünkkel, esetleg ott alszunk valamelyik barátnőnknél. De BULIK... Baj van a népszerűségi indexünkkel! Kösz, Tina. Jól van, tudod, hogy értettem. Miért baj az, ha nem vagy bulizós csaj? Attól még elmehetsz erre a bulira, és jól érezheted magad! Találkozol pár új emberrel, jól elvagytok, és kész! 45

Már az egész buli gondolatától kiráz a hideg. Attól meg máris izzad a tenyerem, hogy menő egyetemistákkal kell jópofáskodnom, akik azt gondolják rólam, hogy egy megjátszós, stréber hercegnő vagyok! Juj! Nyugi, nem fognak megjátszós, stréber hercegnőnek gondolni, ha megismernek, Mia! Nem is vagy az. Te miről beszélsz? Jó, az igaz, hogy hercegnő vagy. De stréber nem. Majdnem bukásra állsz geometriából, hogy volnál már stréber? Pontosan erről van szó! Ezek a csajok iszonyú okosak, nem véletlenül kerültek be egy ilyen menő egyetemre! Én meg... én meg bukásra állok geometriából. Ha igazából nem akarsz elmenni arra a bulira, akkor miért nem mondod azt Michaelnak, hogy aznap este a nagyanyáddal van dolgod? Azt nem lehet! Michael annyira izgatott volt, és úgy örült, amikor igent mondtam!!! Nem okozhatok neki újabb csalódást! Épp elég kínos, hogy háromhavonta újból és újból lehervasztom, amikor megkérdi, nem gondoltam-e meg magam a szexszel kapcsolatban... (nem is tudom, hogy képzeli. Jó, persze ő pasi, és sosem látta Kirsten Dunst szívszorító alakítását a Tizenöt éves kismamában, amiben egy tizenöt éves leányanyát játszott.) Akkor is. Végül is még csak tizenöt évesek vagyunk! Nem áldozhatjuk csak úgy fel szüzességünk hófehér mirtuszkoszorúját! Legalábbis a végzős búcsúbálig semmiképpen! És akkor is csak a Four Seasons Hotel habfehér csipkés franciaágyán! Abszolút! Bár tudom, hogy Michael a leghűségesebb és legkitartóbb szerelmes, azért ha nem megyek el a bulira, megeshet, hogy egy 46

egzotikus egyetemista csaj csábítása, aki, mondjuk, az asztalon táncol előtte, megteszi a kello hatást… azaz még Ő sem képes ellenállni! Érted már, mi a bajom? Hé, emberek! Tudjátok mit? Ó, szia, Lilly! Hm, szia, Lilly. Miről van szó? Semmi, semmi. Semmi, semmi. Na persze, egy órája leveleztek itt a SEMMIRŐL! Na de mindegy. Azt hiszem, megtaláltam a megoldást a pénzügyi problémáinkra! Találjátok ki, ki ajánlkozott tanácsadónak új irodalmi magazinunkhoz? Lilly, irtóra értékelem a lelkesedésedet, de lásd be, hogy egy irodalmi lap nem hoz annyi bevételt, hogy azzal pótolhatnánk a meglévő veszteséget. Sőt, a nyomtatás költségeivel együtt az egész valószínűleg még tovább növeli majd a hiányunkat. Irodalmi újság?! Ez istenien hangzik! Mia, legalább lesz hol megjelentetni az írásodat, amit visszautasított a Százszorszép! A Soha többé kukoricát! nem jelenhet meg egy iskolai lapban! Persze, egy iskolai folyóirat már nem is elég előkelő a te novellád számára, mi? Egyáltalán nem erről van szó! Hanem arról, hogy nem akarom, hogy a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe elolvassa! Lássátok be, mégiscsak öngyilkos lesz a végén! Jujj! Az KÍNOS! Mármint ha rájön, hogy a sztori róla szól. Lehet, hogy megbántódik. 47

Pontosan. Érdekes, ez egyáltalán nem izgatott akkor, amikor a Százszorszépben akartad közölni az írást. Pedig az egy milliós olvasótáború országos lap! Te is pontosan tudod, Lilly, hogy egy magára valamit is adó pasi nem olvassa a Százszorszép magazint! (Vagy legalábbis nem vallja be...) Abban viszont semmi nincs, ha a suliban megjelenő irodalmi újságot olvassa! És? Figyeljetek, Ms Martinez teljesen odavolt az ötletért, hogy irodalmi lapot alapítsunk az iskolában. Még óra előtt megkérdeztem, mit szól hozzá, és azt mondta, király! Az Albert Einstein Gimnáziumnak diákújságja van már, de irodalmi lapja nincs, és ez remek lehetőség a suliban alkotó számtalan művésznek, költőnek, írónak, hogy megcsillogtassa a tehetségét! El vagyok ragadtatva, de ha nem kérünk a lap munkatársaitól ELLENSZOLGÁLTATÁST, akkor nem értem, hogyan származik ebből az egészből NEKÜNK bevételünk! Jaj, nem érted, Mia? Az elkészült újságot pénzért árusítanánk! Szerintem RENGETEG példányt el lehetne adni! Köszönöm, Tina. A válaszodból áradó lelkesedés egészen üdítő EGYESEK negativ hozzáállásához képest... Bocs. Igazán nem akartam negatív lenni. Csak gyakorlatias. Szerintem ennél még az is jobb, ha gyertyát árulunk. Juuuj, látnod kéne azt a cuki Noé bárkája gyertyát !Olyan édi! Minden állatfaj rajta van párosával... még pici egyszarvúak is! BIZTOS, hogy nem akarsz gyertyát árulni, Mia? BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR! Oké, oké, hagyjuk. 48

Március 3., szerda, franciaóra Hallottam, mi a helyzet – Shameeka KI MONDTA EL NEKED???!!! Ling Su. Tiszta lelkibeteg miatta. Fogalma sincs, mi kavart így be. Hát a pénzügyek. Az a helyzet, hogy nem ő tehet róla. Figyelj, egyébként megpróbáljuk a dolgot titokban tartani. Légy szíves, ne mondd el senkinek. Jó? Persze, tök érthető. Mert ha kiderül, a végzősök nagyon nem lesznek tőle boldogok. Főleg Amber Cheeseman. Lehet, hogy kicsi, de úgy hallom, olyan ereje van, mint King-Kongnak... Pontosan erről beszélek! Ezért nem kéne terjeszteni széltébenhosszában! Vili. Hallgatok, mint a sír. Köszi, Shameeka. Hé, srácok, igaz ez? - Perin MI igaz? Hát hogy csődben van a diákönkormányzat. KI MONDTA NEKED? A portástól hallottam ma reggel, amikor odaadta a késési cédulámat. De nyugi, nem mondom el senkinek. Ő is azt mondta, hogy tartsam meg magamnak. Öö... hát igen. Igaz. 49

És az is igaz, hogy irodalmi lapot indítotok a hiányzó összeg pótlására? Hát ezt meg ki mondta? Lilly. De azt meg kell mondanom neked, hogy bár remek ötlet az irodalmi lap, amikor hirtelen pénzre volt szükségünk a régi sulimban, akkor ilyen kis bűbáj gyümölcs formájú illatos gyertyákat árusítottunk. Abból iszonyú sok bejött! Isteni ötlet! Mit gondolsz, Mia? NEM!!!

50

Március 3., szerda, tehetséggondozás Ma ebédnél Borisz Pelkovszkij letette a tálcáját az asztalomra, és így szólt: - Hallom, le vagyunk égve. Ez volt az a pillanat, amikor besokalltam. - FIGYELEM, EMBEREK!!! - ordítottam az asztaltársaimra. FEJEZZÉTEK BE A SZÁJJÁRTATÁST! ARRÓL VOLT SZÓ, HOGY TITOKBAN TARTJUK A DOLGOT! Igyekeztem elmagyarázni, hogy többre tartom annál az életem, mint hogy egy feldühödött barna öves aikidós végzős évfolyamelső végezzen velem. (Még akkor is, ha meggyilkolásommal/meg-nyomorításommal tulajdonképpen nekem tenne szívességet, mert nem kényszerülnék azzal a megalázó tudattal élni, hogy a szerelmem elhagyott, mert nem vagyok egy igazi bulizós csaj!) - Nem tudna megölni, Mia - vágott közbe Borisz készségesen. - Lars úgyis lelőné előbb. Lars, aki éppen Wahimnak, Tina testőrének mutogatta a legújabb játékokat a notebookján, a neve hallatán felnézett. - Ki akarja megölni a hercegnőt? - kérdezte riadtan. - Senki - mondtam, kis híján a fogamat csikorgatva. - Mégpedig azért, mert összeszedjük a pénzt, mielőtt Amber Cheeseman rájöhetne az egészre. ÉRTHETŐ???!!! Az az érzésem, hogy sikerült némi hatást gyakorolni rájuk, mert egy emberként rávágták: - Érthető. Perin ezek után, hál' istennek témát váltott. -Ajjaj, azt hiszem, megint kukorica van a chiliben - mutatott a Pasira, Aki Utálja, Ha Kukorica Van a Chiliben. Az szegény a szokott helyén ült egyedül, és undorral piszkálta ki szemenként a chilijéből a kukoricát, majd pedig a kukoricaszemeket a tálcájára pöckölte. - Szegényke - sóhajtott Perin. - Annyira sajnálom mindig, amikor látom, hogy ott ül magányosan. Tudom, milyen érzés az. Kínos csend támadt, mert mindannyian visszaemlékeztünk arra, amikor Perin is magányosan ült az asztalnál év elején, mert új volt. 51

Egészen addig, amíg be nem vettük. - Bizony - mondta Tina is, és a Pasi felé nézett, Aki Utálja, Ha Kukorica Van a Chiliben. - Nekem az jut róla eszembe, amit Mia megírt a novellájában. És ha igazából megtörténik? - Akkor hívjuk, ide - mondtam. - Arra aztán végképp nincs szükségem, hogy mindennek a tetejébe én legyek a hibás azért, hogy öngyilkos lett amiatt, mert nem voltunk rendesek vele. - Na ne már! - mondta Borisz. - Épp elég nehézség ezt az undor kaját legyűrni, nem hiányzik hozzá egy igazi, tőről metszett kretén társasága is. - No né - morogta Lilly az orra alatt. - Bagoly mondja verébnek! Ki is a nagyfejű? - Nehogy azt hidd, hogy nem hallottam! - mondta Borisz sértetten. - Azt is akartam! - vágta rá Lilly. Ezután előhúzott egy paksaméta szórólapot a Hello Kitty oldalzsákjából. Nyilván lent volt az irodában fénymásolni. Elkezdte körbeadogatni a másolatokat. - Mindenki ossza ki ezeket a délutáni órákon! - mondta. Remélhetőleg holnapra már lesz annyi előfizetésünk, hogy a hét végére megjelentessük az első számot! Lenéztem a bugyi rózsaszín szórólapra. Ez állt rajta:

52

Atyaúristen... - Mielőtt belefogsz a reakciós szövegelésbe irodalmi újságunk nevével kapcsolatban - kezdte Lilly nyilván azért, mert látta, hogy elsápadok -, hadd hívjam föl a figyelmedet arra, mennyire: kivételesen kreatív, és arra is, hogy kitartunk mellette. Soha nem kell amiatt aggódnunk, hogy bármely irodalmi újság a világon hasonló nevet vesz föl. - Naná, mert az én macskám alfeléről nevezted el a lapot! - Igen - felelte Lilly. - Így van. Az életedről készített filmek következtében a macskád is híres lett, Mia. Mindenki tudja, kicsoda Kövér Lulu. És pontosan ezért fogják venni tömegek a lapot. Amikor az emberek rájönnek, hogy köze van Genovia hercegnőjéhez, szét fogják kapkodni. Mert bár számomra ugyan rejtély, hogy miért, az emberek rendkívül kíváncsiak rád. - De a címnek HOZZÁM semmi köze!!! - hördültem föl. - Csak a macskámhoz! A macskám seggéhez, hogy pontosan fogalmazzunk! - Így van - mondta Lilly. - Még azt is elismerem, hogy kissé infantilis név egy újságnak. De éppen ezért fogja megragadni az emberek figyelmét. Nem tudnak félrenézni. Nem tudnak elsiklani a dolog fölött. Úgy gondolom, hogy az első számhoz majd lefotózom Kövér Lulu fenekét, aztán pedig... És csak mondta, mondta. Én kikapcsoltam. Úgyis képtelen lettem volna figyelni. Vajon miért vagyok elmebetegek hadával körülvéve?

53

Március 3., szerda, természetismeret Kenny épp most kért meg, hogy másoljam át a szubdukciós zónákról készített feladatlapunkat. Nem arra, hogy CSINÁLJAM MEG újból (ami egyébként nem lehetne újból, mert én egyáltalán nem is csináltam meg, csak ő), hanem hogy másoljam át egy új lapra, ami nincs telemaszatolva pizzaszósszal. Ha ugyanis nem másolnám át, a maszatosat kéne beadnunk, amit Kenny tegnap este vacsora közben töltött ki. Örülnék, ha Kenny jobban vigyázna a házi feladatunkra, mert elég macerás nekem másolgatni. Nem csak Lillynek van ínhüvelygyulladása. Végül is nem LILLYNEK kell kismillió autogramot osztogatni minden délután a limuzinból kiszállva, a Plaza előtt. Újabban már sorban állnak ott az emberek suli után, mert tudják, hogy előbb-utóbb megérkezem Grandmére-hez a hercegnői illem tanleckére. Folyton magamnál kell hordanom egy egész doboz zselés tollat. Nem semmi újra meg újra meg újra leírni, hogy Mia Thermopolis hercegnő! Bár ne volna ilyen hosszú nevem! Lehet, hogy csak annyit kéne írnom, hogy Mia őfelsége? Nem, az nagyon beképzelten hangzik. Kenny is meglobogtatta előttem a Kövér Lulu Luka szórólapját, és megkérdezte, vajon a barna törpecsillagokról írott szakköri dolgozata alkalmas-e közlésre. - Nem tudom - mondtam neki. - Semmi közöm az egészhez. - De hát a te macskádról van elnevezve! - mondta rosszallóan és értetlenül. - Ja. Akkor sincs hozzá semmi közöm. Látom, nem hisz nekem. Ezt viszont nagyon is megértem.

54

Házi feladat: Osztályfőnöki: semmi Tesi: TORNACUCCOT KIMOSNI!!!! Közgazdaságtan: 8. fejezet Angol: Búcsú a fegyverektől 116 - 132. old. Francia: écrivez une histoire comique pour vendredi Tg.: kitalálni, mit vegyek föl a Bulira Geometria: feladatlap Természetism.: megkérdezni Kennyt El ne felejtsem: holnap van Grandmére szülinapja! El kell vinnem magammal a suliba az ajándékát, hogy az illemtanlecke után átadhassam!!!!!!

55

Március 3., szerda, a Plaza hotelben Valami tutira nem stimmel Grandmére-rel. Ezt már abban a pillanatban láttam, amikor beléptem a lakosztályába, mert GYANÚSAN kedves volt velem. - Amelia! Jaj de örülök, hogy látlak ülj le! Kóstold meg ezt a bonbont! - csicseregte, és az orrom alá dugott egy nagy doboz Maison de Chocolat trüffelt. Ajjaj. Valamit tervez. Vagy be van rúgva. Megint. Szerintem legfőbb ideje, hogy az Albert Einstein Gimnázium előadást szervezzen "Hogyan viszonyuljunk alkoholista nagyszüleinkhez?" címmel. Biztos tudnának adni pár jó tanácsot. - Jó hírem van! - jelentette be. - Azt hiszem, tudok segíteni azon a kis pénzügyi malőrön, amit említettél. HURRÁ!!! HURRÁ!!! Mégiscsak ad kölcsönt? Hála neked, Istenem!!! KÖSZÖNÖM!!! - Amikor én iskolába jártam - kezdte -, és egyszer kevés volt a pénzünk ahhoz, hogy tavasszal Párizsba utazhassunk a divatbemutatókra, akkor rendeztünk egy előadást. Félrenyeltem a teát. - Micsoda? - Rendeztünk egy előadást - felelte Grandmére. - Színpadra állítottuk a Mikádót. Tudod, Gilbert és Sullivan operettjét. Elég nehéz volt, különösen azért, mert én leányiskolába jártam, ebben a darabban pedig leginkább férfi főszerepek vannak. Emlékszem, hogy Genevieve tudod, aki a copfom végét a tintatartóba mártogatta, amikor nem figyeltem - mennyire elkeseredett, mert neki kellett játszania a Mikádót. - Kárörvendően gonosz mosoly bujkált Grandmére szája szegletében. Mivel meglehetősen nagy darab leányzó volt. És az is nagyon idegesítette, hogy beskatulyázták. Aha. Szóval kölcsönről szó sincs. Grandmére éppen csak úgy döntött, elmerül egy kicsit az emlékeiben. És engem is magával ránt... Szerintem észre se vette, hogy sms-ezni kezdtem Michaellal. Úgy számoltam, épp most van vége a Sztochasztikus elemzési módszerek és optimalizálás órájának. - Természetesen enyém lett a sztár szerep - folytatta Grandmére 56

teljesen a múltba mélyedve. - Jum-jum, a naiva. Mindenki azt mondta, én voltam a színháztörténet legcsodásabb Jum-jumja. Persze csak hízelegni akartak, ez nyilvánvaló. De azért biztosan elbűvölő voltam, és nádszál karcsú derekamon remekül állt a kimonó. SMS: GRANDM. CSAPDÁJÁBA ESTEM - Legnagyobb megdöbbenésemre a közönség soraiban véletlenül egy broadwayi színházrendező is ült - Senor Eduardo Fuentes, az akkori idők egyik legbefolyásosabb rendezője -, aki a bemutató után megkeresett egy ajánlattal: főszerepet kínált egy készülő darabjában. Persze még csak fontolóra se vettem az ajánlatot... SMS: HIÁNYZOL - ...mivel tisztában voltam azzal, hogy színházi karriernél sokkal többre vagyok hivatott. Sebész akartam lenni, esetleg híres divattervező, mint Coco Chanel. SMS: SZERETLEK - Szegény Senor Fuentes kétségbe volt esve. Az sem lepett volna meg, ha kiderül, hogy kicsit belém is szeretett. Igazán bájos voltam abban a kimonóban. De hát a szüleim sosem egyeztek volna bele. Különben is, ha elmegyek New Yorkba, sosem találkoztam volna a nagyapáddal. SMS: SZABADÍTS KI - Bizony, hallanod kellett volna, hogyan énekeltem később a Három a kislányban! "Tschöll papa lányai mi vagyunk..." SMS: !!! MÁR ÉNEKEL IS!!! SOS - "Megszöktünk, itt vagyunk...Senki se látta, mikor kiszaladtunk, erre haladtunk..." 57

Szerencsére a sor vége előtt Grandmére abbahagyta, mert erős köhögés fogta el. - Ó, istenkém! Hát igen! Az az előadás az év szenzációja volt, elhiheted! SMS: EZ ROSSZABB, MINT A. CHEESEMANVÁRHATÓ KÍNZÁSA - Amelia, mit babrálod azt a mobiltelefont? - Semmit - mondtam, és gyorsan megnyomtam a Küldés gombot. Grandmére vonásai az emlékek hatására valósággal ellágyultak. - Amelia! Van egy ötletem. Jaj ne! Két ember van a környezetemben, akinek a szájából halálos fenyegetés ez a mondat: Van egy ötletem. Az egyik Lilly. A másik Grandmére. - Nézz csak oda! - Vágtam közbe, és az órára mutattam. - Már hat óra van, nekem lassan mennem kell. Biztos neked is van dolgod, nyilván vacsorázni mész egy sejkkel, vagy valami... és holnap születésnapod lesz! Nem szoktál születésnapi gondolatokba mélyedni...? - Amelia, ülj vissza! - reccsent rám Grandmére a legvérfagyasztóbb hangján. Visszaültem. - Az az ötletem támadt - kezdte -, hogy ti is rendezhetnétek egy előadást. Legalábbis azt hiszem, hogy ezt mondta. De talán mégsem. Hiszen épelméjű ember ilyet ki nem ejt a száján. Állj! „Épelméjű ember"-t írtam? - Előadást? - Tudom, hogy Grandmére mostanában csökkentette a cigaretta adagját. Nem szokott le, persze, de az orvosa azt mondta, hogy ha nem szív kevesebbet, hetvenéves korára oxigénpalackkal mehet: mindenhová. Ezért aztán újabban csak evés után dohányzik. Illetve, nem ezért, hanem azért, mert nem talált olyan oxigénpalackot, ami passzolna bármelyik márkás ruhakölteményéhez. 58

Az is lehet, hogy a nikotintapasz valami váratlan mellékhatást eredményezett, és tömény, hígítatlan szén-monoxidot juttat a vérkeringésébe. Ez volt az egyetlen magyarázat, amit találtam arra, hogy miért tartja jó ötletnek, ha az Albert Einstein Gimnázium egyes tagjai előadást rendeznének. - Grandmere - kezdtem óvatosan -, mit szólnál, ha levennénk a tapaszt? Csak lassan, finoman... én meg közben hívom az orvost... - Ne tedd magad nevetségessé, Amelia! - vágott a szavamba egészen felháborodva a feltételezéstől, hogy netán agyérgörcse vagy agyvérzése lehet, ami az ő korában igenis roppant valószínű a Yahoo! egészségfigyelője szerint. - A pénzgyűjtésnek ennél kitűnőbb módja nem létezik! Az emberek évszázadok óta rendeznek jótékonysági koncerteket és amatőr előadásokat, hogy céljaik megvalósítására adományokat gyűjtsenek. - De Grandmére, az iskolai színjátszókör már készül egy tavaszi bemutatóra! Réges-rég folynak a Hair próbái! - No és? A konkurencia és egy kis verseny csak felélénkíti őket! felelte Grandmére. - Aha. - Hogyan fogom neki megmagyarázni, hogy az ötlete egyszerűen szánalmas? Majdnem annyira, mint a gyertyaárusítás. Vagy az irodalmi újság elindítása, amit ráadásul Kövér Lulu Lukának neveznek. - Grandmére! - próbálkoztam. - Nagyon rendes vagy, hogy aggódsz a pénzügyi balfékségem következményei miatt, de nincs szükségem a segítségedre... Érted? Tényleg nincs. Megoldjuk valahogy. Majd kitalálok valamit, hogyan szedjük össze a pénzt. Lilly meg én már dolgozunk a problémán, és... - Akkor megmondhatod Lillynek - vágott közbe Grandmére -, hogy a pénzügyi nehézségek elhárultak, mert a nagyanyádnak az a szándéka, hogy olyan előadást hoz össze, hogy az egész színházi szakma jegyekért fog rimánkodni, és mindenki, aki számít a New York-i társasági életben, kezét-lábát töri, hogy benne legyen az előadásban. Teljességgel eredeti, sosem látott látványosság lesz, amelyben kibontakozhat sokoldalú tehetségetek minden egyes oldala. Nyilván Lilly tehetségéről beszélt. Mert nekem egy deka színpadi 59

tehetségem sincs. - Grandmére, kérlek, ne! Hidd el, nincs szükség a segítségedre. Majd...mi megoldjuk, jó? Csak mi. Akármi jár a fejedben, kérlek, verd ki belőle. Komolyan mondom, ha megint beleártod magad, akkor elmondom a papának. Ne gondold, hogy nem teszem meg! De Grandmére oda sem figyelt,átszólt a másik szobába a szobalányának, hogy keresse meg a noteszét... biztosan el kellett intéznie néhány telefont. Azt hiszem, ezúttal nem lesz nehéz leállítani. Egyszerűen szólni kell Guptának, hogy ne engedjék be a suliba. Most, hogy új térfigyelő kamerák vannak, meg minden, nem mondhatják, hogy nem vették észre. Különben is: extra limuzin és kopasz törpeuszkár nélkül egy lépést se tesz. Ezek azért elég feltűnő ismertetőjelek.

60

Március 3., szerda, otthon Lilly szerint Grandmére csak tehetetlenségi érzését vetíti ki az iskolai diákönkormányzat pénzügyi gondjaival kapcsolatos problémáimra. Tehetetlennek pedig azért érzi magát, mert Negyedik John Paul Reynolds-Abernathy túllicitálta az ő ajánlatát a mesterséges Genoviaszigetre. - Ez a projekció minősített esete - magyarázta Lilly, amikor röviddel ezelőtt fölhívtam, hogy még egyszer, utoljára könyörögjek: változtassa meg irodalmi lapjának a címét. - Nem értem, miért vagy úgy kiakadva ettől. Ha ez minden vágya, hát tessék, rendezze meg a kisded előadását! Én boldogan eljátszom a címszerepet... nekem semmi kifogásom az ellen, hogy még egy feladatot elvállaljak a diákönkormányzati elnökhelyettesség, a Lilly megmondja az őszintét! létrehozása, műsorvezetősége, rendezése, valamint a Kövér Lulu Luka szerkesztése mellett. - Öö... ha már szóba került... - vágtam közbe -Lilly... - Miért, talán nem az én ötletem volt? Akkor ki más lenne a főszerkesztő? Figyeld csak meg, mekkora BOMBA sikere lesz! Már most elképesztően csúcs anyagok vannak hozzá! - Lilly! - próbálkoztam újra, és igyekeztem előszedni minden gondosan elsajátított és begyakorolt vezetői fogásomat, és olyan nyugodtan, kimérten és tagoltan beszélni, mint ahogy a papa szokott a parlamentben. - Nem érdekel, hogy főszerkesztő vagy-e, vagy bármi más. Roppant nagyszerű és üdvös, meg minden, hogy kezdeményezted ezt a... fórumot, ahol az Albert Einstein Gimnázium művészei és írástudói kifejezést adnak tehetségüknek. De mondd csak, nem inkább azon kéne törni a fejünket, hogyan teremtjük elő az öt rongyot, amire szükségünk van a végzősök balla... - PONTOSAN a Kövér Luu Luka fogja előteremteni az öt rongyot jelentette ki Lilly magabiztosan. - Sőt még annál is TÖBBET! Sőt alapjaiban fogja megrendíteni a lapkiadás mai formáját. A Százszorszép magazin lehúzhatja a redőnyt, ha az emberek végre kézbe vehetik a Kövér Lulu Luka című sajtóterméket, és elolvashatják benne azokat a nyersen egyszerű írásokat, amelyek a maga pőre valóságában ábrázolják az amerikai tizenévesek életét. A 24 óra és az Este riporterei mind az 61

ajtóm előtt fognak toporzékolni és interjút követelni, sőt kétség sem férhet hozzá, hogy maga Quentin Tarantino személyesen fog a megfilmesítés jogáért rimánkodni... - Hű - mondtam, oda se figyelve. Vajon TÉNYLEG csak nekem jut eszembe, mekkora gáz lesz, amikor Amber Cheeseman rájön, hogy nincs pénzünk az Alice Tully-terem bérleti díjára? - Tényleg olyan bomba jók az anyagok? - Mesések. Fogalmam se volt, hogy az Albert Einsteinbe járó gimnazisták ilyen komoly gondolkodásúak. Kenny Showalter például egy ódát írt élete nagy szerelméhez, amely könnyekig meghato... - Kenny? Ódát? - Hát Ő persze SZAKKÖRI DOLGOZATNAK nevezi valami barna törpecsillagokról, pedig tök világos, hogy egy nőhöz írt vallomás. Egy nőhöz, akit szeretett, és aztán tragikus módon elveszített. Azta! Vajon kit szeretett Kenny, akit aztán elveszített? Mármint... ...csak nem ENGEM? Nem hagytam, hogy ez a hír elterelje a figyelmemet. A célra kellett koncentrálnom. El kellett érnem, hogy Lilly megváltoztassa az újságja címét. Ja, és össze kellett szednem ötezer dollárt... Hoppá! Michael bejelentkezett a gépen! FELTÉT-LS RFLX: Hahó! Na mi volt a nagy anyáddal? Tényleg dalra fakadt? KÁLULU: Mi? Ja, tényleg! Egyebek közt. Te hogy vagy? FELTÉT-LS RFLX: Szuperül. Isteni, hogy jössz a bulira a hét végén! Na jó, nekem annyi. Ezúttal tényleg. Azt hittem, Amber Cheeseman lesz a vég, de úgy fest, sokkal hamarabb bekövetkezik, mint hogy ő rájön, a diákönkormányzat környezetbarát hulladékgyűjtő tartályokra pazarolta el a ballagásra szánt pénzt. Igen, azt hiszem, saját kezűleg vetek véget az életemnek. Ez az egyetlen megoldás. Csak így menekülhetek meg a buli elől. Képtelenség elmenni oda. Teljes képtelenség. Vegyük sorra, mi, 62

történhet, ha elmegyek: végig ott fogok görcsölni gátlásosan a csillogóan okos egyetemisták között, aztán beülök egy sarokba egyedül. Michael meg folyton odajön hozzám, és kérdezgeti: "Minden rendben van?" Mire én azt felelem, "Persze, persze", de azért ő tudja, hogy hazudok, mert az orrcimpáim remegnek, mint a nyárfa (kérdés, tudja-e egyáltalán, hogy ha hazudok, remegnek az orrcimpáim...). Azután pedig rájön, hogy egyáltalán nem vagyok egy bulizós csaj, sőt igazából egy szánalmas elefánt vagyok. Különben is, nincs barettem. Szóval, ezt nem hagyhatom. Egyszerűen megmondom neki, hogy nem megyek. Na. Lássuk. KÁLULU: Michael, nagyon sajnálom, de... DELETE DELETE DELETE NEM mondhatok nemet. Mi van, ha nagyon a lelkére veszi? Mi van, ha azt hiszi, hogy ezzel ŐT utasítom vissza? MI VAN, HA SÉRTETT BÜSZKESÉGÉBEN EGY EGYETEMISTA CSAJ KARJAIBAN KERES VIGASZT???!!! Várjunk. Össze kell szednem magam. Michael nem olyan. Sosem csalna meg egy másik lánnyal, akárhogy is próbálkozna az illető. Még akkor sem, ha a szappanoperákban az ilyesmi gyakran előfordul... Ő annál sokkal erkölcsösebb. És különben is: ne keverjük össze a szappanoperákat a való élettel. Tinának igaza van: legjobb, ha őszintén megmondom neki. Egyszerűen és nyíltan. Kertelés nélkül. KÁLULU: Michael, nem mehetek el a bulidra, egyrészt, mert utálom a bulikat, másrészt hulla unalmas lenne egész este egy csapat egyetemi stával nyomorkodni, főleg, ha másról sem tépitek a szátokat, mint antiutópisztikus scifikről... DELETE DELETE DELETE Ezt nem mondhatom. Jaj istenem! Mit csináljak??!! 63

KÁLULU: Ugye? Már alig várom! FELTÉT-LS RFLX: Mondd csak, jól hallottam, hogy a nagyanyád jövő szerdán valami partit rendez, ahol Bob Dylan is ott lesz? KÁLULU: Bob Dylan? Mármint az énekes? FELTÉT-LS RFLX: Ja. Állítólag Bono és Elton John is meg vannak híva. Egy pillanatig gyanakodtam, hátha Michael szobatársai túl sok füves cigit szívtak, az árthatott meg neki. Azután eszembe jutott Grandmére terve, hogy jótékonysági estet rendez a genoviai olívatermesztők javára. KÁLULU: Ja, persze! Hát nem vicces? Honnan hallottad? FELTÉT-LS RFLX: A Netscape-en láttam. Valami Aide de Ferme nevű izének lesz a háziasszonya. Az Agrár-gála. Tudhattam volna. KÁLULU: Az, az, pontosan. FELTÉT-LS RFLX: Van rá valami halvány esély, hogy bevigyél engem oda? Annyira szeretném megkérdezni Bobtól, még mindig úgy gondolja-e, hogy egyetlen ember egyetlen dallal megváltoztathatja-e a világot! Szerinted menni fog? Nem ciki? Ígérem, nem égettek egyetlen világnagyság előtt sem. Jé! Jaj de édes! Michael egy sztárral akar találkozni! Ez egyáltalán nem vall rá. De Bob Dylan igazán nem egy szokványos sztár. Ő tulajdonképpen megalkotta a saját nyelvét. Vagy legalábbis én úgy hallom, amikor Michael fölteszi egyik-másik CD-jét. Semmi kétség, Michael majd rájön, hogyan hasznosítsa Bob Dylan ősi, Yoda mesterhez hasonló zenei bölcsességét. Ráadásul úgy tűnik, ő gond nélkül megérti, mit mond a mester... Ezenkívül extra randi néz ki jövő szerda estére! 64

Na jó, engem most tulajdonképpen kihasznál, csak azért, hogy találkozhasson Bob Dylannel. Mindegy. Hát, végül is ez a jó abban, ha az embernek pasija van. Ha a létező legmoslékabb nap áll mögöttünk, egy pasinak csak randira kell hívni bennünket, és csiribí-csiribá!, máris vége a depinek! Igen, ez a pasidolog mágikus. KÁLULU: Talán nem megoldhatatlan... Michael ezek után még szebbnél szebb dolgokat írt nekem, például, hogy milyen hatékony vezető vagyok mind Genoviában, mind az Albert Einstein Gimnáziumban, hogy alig várja már a hét végét, amikor találkozunk, és hogy mi mindent fogunk csinálni, ha végre TÉNYLEG találkozunk, hogy szerinte én vagyok a világ legjobb írója, Shonda Yost, a Százszorszép szépirodalmi szerkesztője pedig nyilván súlyosan betépve olvasta az írásomat, ha nem azt hozta ki győztesnek. Mindez nagyon szép, de egyetlen lépéssel sem vitt közelebb annak megoldásához, ami ténylegesen nyomaszt: mit csináljak ezzel a bulival? Ja, és még valami: hogy a bánatba szedem össze a pénzt az Alice Tullyterem kibérléséhez?

65

Március 4., csütörtök, a limuzinban, iskolába menet Hullafáradt vagyok. Tegnap éjjel már lefekvéshez készülődtem, amikor jött egy e-mail. Először azt hittem, Michael, és azt akarja írni, hogy szeret engem... igen, még egyszer utoljára, mielőtt aludni megy... De nem. Borisz Pelkovszkij volt. Más se hiányzott. MENUHIN: Mia! Mit hallok? Igaz, hogy a nagyanyád jövő szerda este partit rendez, ahová meghívja Joshua Bellt, a világhírű hegedűművészt, saját személyes példaképemet?! Atyaég! KÁLULU: Netán Joshua BeII is a Glóbusz-szigetek egy darabját óhajtja megvásárolni Dubai partjai mellett? MENUHIN: Fogalmam sincs. Ha igen, akkor biztos Indianát veszi meg, azt az államot, ahonnan származik, és amely még számos más zenei zseni szülőhelye is Hoagy Carmichaelé és Michael Jacksoné például. Mia... izé... ha nem nagy gond... meg tudnál engem hívatni? MUSZÁJ találkoznom Joshua Bellel! Van valami nagyon fontos, amit meg kell mondanom neki. Hát lehet, hogy Borisz újabban dögösen néz ki, de ugyanolyan elvarázsolt, mint volt. KÁLULU: Szerintem megoldható, hogy becsempésszelek. MENUHIN: Jaj, KÖSZ, Mia!!! Irtó rendes vagy! Ha bármivel viszonozhatom neked, akkor csak szólj! Most kéne szólni, hogy a szertár helyett inkább menjen a pincébe gyakorolni. És ha ez még nem lett volna elég, bejelentkezett Ling Su is. 66

MÁZOLÓ: Hali, Mia! Hallottam, hogy szerda este partit ad a nagymamád, és azt is, hogy ott lesz Matthew Barney, az ellentmondásos konceptuális müvész is. KÁLULU: Fogadjunk, hogy Matthew Barney is szigetet vásárol Dubai mellett... MÁZOLÓ: Hogy találtad ki? Izlandot akarja megvenni a feleségének, Björknek. Mondd, nem tudnál valahogy bevinni oda? KÁLULU: Nem gond. MÁZOLÓ: Mia Thermopolis a király! Akkor jött egy Shameekától: BEYONCEBABY: Szia-Mia! KÁLULU: Várj! Mibe, hogy azt hallottad, Beyonce is jön jövő szerda este a nagyanyám partijára, amit a genoviai olívatermesztők javára rendez. És azt szeretnéd, vigyelek be. Kitaláltam? BEYONCEBABY: Igazság szerint nem Beyonce, hanem Halle Berry. Ő veszi meg Kaliforniát. Miért Beyonce is ott lesz?!!! KÁLULU: Vedd úgy, hogy meg vagy híva. Akkor jött Kenny: E=MC2: Mia, igaz, hogy a nagyanyád lesz annak a partinak a háziasszonya, ahol megjelenik dr. Rita Rossi Coldwell, a világhírű tudós is? KÁLULU: Úgy tűnik. Akarsz jönni? E=MC2: LEHET? Kösz. Mia, de rendes vagy! 67

KÁLULU: Szóra sem érdemes. És aztán Tina: ROMANCI: Mia, tényleg partit rendez a nagyanyád. S tényleg ott lesz az a rengeteg híresség?! KÁLULU: Igen. Melyikkel akarsz találkozni? ROMANCI: Tökmindegy! Nekem bármelyik megfelel! És végül Lilly: NŐERŐ: Hé. mit hallok?! A nagyanyád meghívja Benazir Bhuttót valami partira jövő szerdán?! Na ne. Benazir Bhuttó is? És ő vajon mit vesz? Mű-Pakisztánt? KÁLULU: Akarsz találkozni vele? NŐERŐ: Naná, hogy akarok! Nem kérdés! Volna pár megbeszélnivalóm vele. Elsősorban az, hogy képzelte, hogy annyi éven át támogatta a tálibokat?! KÁLULU: Akkor gyere el. NŐERŐ: Csúcs! Na csá, kis hercegnő! E pillanatban úgy fest, hogy mindaz, amit Carl Jungnak írtam arról, hogy bár én vagyok a diákönkormányzat elnöke, mégis iszonyú népszerűtlen vagyok, már nem is igaz. Népszerűségi indexem MEGLEHETŐSEN megemelkedett. Hála a nagyanyámnak…

68

Március 4., csütörtök, az osztályban Megölöm. Megmondtam neki, hogy NE CSINÁLJA. Határozottan megmondtam Hogy tehette? Hogy tehette már megint?!!!

Március 4., csütörtök, tesi Ez nem lehet igaz. Hogy csinálta? Úgy értem, hogyhogy ilyen GYORSAN? És mindenhol ott van. Az összes falon, tízesével. Amikor kinyitottam a szekrényemet, onnan is kiesett egy, egyenesen a kezembe. MINDEN EGYES SZEKRÉNYBE BEGYÖMÖSZÖLT EGYET! De az órákig tarthatott! Hogy csinálta? Kinek fizetett ezért? Te jó isten, akárkinek. Akárki megcsinálhatta. Még egy tanár is! Végül is a tanárok éhbérért tanítanak. Tudom, mert láttam Mr. Gianini fizetési cetlijét otthon. Mindenki ezzel a rohadt szórólappal a kezében mászkál. Rikító sárga, és ott virít rajta a szöveg:

69

Már hallottam is, ahogy pár színjátszókörös, akik éppen a Hairt próbálják már hetek óta nagy erőkkel, sötéten összenéz és összevonja piercinges szemöldökét: Copf? Mi a frász az a Copf? Soha életünkben nem hallottunk ilyen musicalről! Ez valami vadiúj Andrew Lloyd Webber? És miről szól? Csak nem valami Rapunzel-sztori? Rém dühösek, hogy valaki másnak is eszébe jutott egy darabot színpadra állítani, ráadásul olyat, aminek szintén a hajhoz van valami köze. Attól félnek, hogy az új musical az ő közönségüket csábítja el. Én nem is hibáztatom őket. Viszont nem sietek tudatni velük, hogy a nagyanyám a ludas a dologban. Végül is nem Amber Cheeseman az egyetlen ebben az iskolában, aki képes egy kézsuhintással embert ölni. Azok a színjátszósok... a fene tudja... jól ismerik a kardokat, tőröket, meg ilyesmiket... szóval VÍVNAK! Kösz szépen, nem hiányzik egy tőr a szívembe. Nem, nuncsaku sem hiányzik. Mégis, hogy képzeli ezt Grandmére? Mi a frász az a Copf? És miért nem képes néha KIMARADNI AZ ÉLETEMBŐL?!!! Nincs amúgy is épp elég bajom?!!! Például ma reggel is, ahogy bementem Rocky szobájába, hogy suli előtt adjak neki egy búcsú puszit, mit csinált az én kisöcsém? Nagy vidáman rám bökött és kurjantott egyet: Tütűűűűűű! Igen. Az öcsém azt képzeli, autó vagyok. VAJON MIÉRT ÉN EGYEDÜL LÁTOM, HOGY EZ A JÖVŐBEN PROBLÉMÁKAT OKOZHAT?!!!!

70

Március 4., csütörtök, az USA közgazdaságtana Na, most már muszáj figyelnem: A gazdaság tanulmányozásának középpontjában a szükség és az igények megértésének problémája áll. Hogyan elégítjük ki az emberiség korlátlan igényeit a rendelkezésre álló korlátozott és/vagy szűkös források segítségével? Mit nevezünk hasznosságnak? Azt az előnyt vagy kielégülést, amelyet a fogyasztó egy bizonyos árucikk vagy szolgáltatás igénybevétele során szerez. Minél többet fogyaszt egy személy vagy egy kormányzat, annál jobban növekszik a teljes haszon. Ezért aztán Grandmére haszna lehet az egész világon a legnagyobb...

Március 4., csütörtök, angol Te jóságos isten! Lana is tudja... Nem tudom, hogy jött rá, de tudja. Onnan tudom, hogy tudja, mert odajött hozzám a folyosón, és csak ennyit mondott: - Mindent tudok. !!!!!!!! Ráadásul roppant fensőbbségesen mondta. Bizony... Az a helyzet... nem tudom, hogy voltaképp mit tud... Azt tudja, hogy Grandmére áll a titokzatos színielőadás mögött? Vagy azt tudja, hogy eltapsoltuk a diákönkormányzat ballagásra szánt pénzét? Vagy azt tudja, hogy - jaj ne! - attól félek, Michael rájön, hogy nem vagyok bulizós típus? De honnan tudná? Ezt a félelmemet senkinek nem vallottam be, csakis Tina Hakim Babának, és neki titkot elmondani olyan, mintha a falnak beszélne az ember. SOSEM mondaná el senkinek! 71

Főleg nem Lanának. Mindegy, akármit tud is Lana, azt mondja, nem árulja el senkinek... ...ha teljesítem a követeléseit. AZ Ö KÖVETELÉSEIT! Azt mondta, találkozzunk a harmadik emeleti lépcsőfordulónál közvetlen ebéd után, ott majd elmondja, mit kér cserébe azért, hogy hallgasson. Fogalmam se volt, hogy a menők is tudnak a harmadik emeleti lépcsőfordulóról. Azt hittem, ez kizárólag a lúzerek menedéke. Istenem, bárcsak tudnám, mit akar! És mi van, ha mondjuk, a legjobb barátnőm szeretne lenni? Na ne... De mi van, ha azt akarja, hogy úgy tegyek, mintha szeretném őt, csak azért, hogy együtt kerüljön a képünk a US Weeklybe? Vagy arra kér, hadd jöhessen el a következő királyi esküvőre, amelyen részt kell vennem, és ott jópofizhasson Vilmos herceggel. Teljesen egyértelmű, hogy csak az alkalmat lesi, hogy egyedül maradhasson vele és megmutathassa neki, miért az ő nevét firkálják a fiúk a leggyakrabban a fiúvécé falára (mármint Borisz szerint...). Várjunk csak... és ha nem is ezt akarja? Mi van, ha nem is akarja, hogy úgy tegyek, mintha a barátnője volnék, hanem a lemondásomat követeli a diákönkormányzati elnökségről? Azért, hogy Ő lehessen az elnök!!!! Ez egyáltalán nem lehetetlen. Végül is, igazándiból sosem tette magát túl a választási vereségén és az én győzelmemen. Persze úgy tett, MINTHA nemis érdekelné... azt mondogatta mindenkinek a vereség után, hogy milyen hülyeség ez az egész diákönkormányzat, nem is érti, mi ütött belé, hogy egyáltalán indult az elnöki posztért. De mi van, ha meggondolta magát? Ha igazándiból NEM is tartja olyan hülyeségnek az egészet, és mégis szeretné megszerezni az elnökséget? Olyan nagy baj lenne az? Végül is a diákönkormányzati elnökség iszonyú sok munka voltaképpen a semmiért. Egyetlen árva jó szót se kaptam a szelektív hulladékgyűjtőkért. Jó, tudom, hibás rajtuk a felirat, de azért akkor is... Igaz, ha Lana a lemondásomat követelné, akkor megint lenne egy csomó szabadidőm. Talán jutna idő arra is, hogy dolgozzak azon a 72

könyvön, amit már régóta meg akarok írni. Kibővíthetném a Soha többet kukoricát! című novellát regénnyé, és elküldhetném egy igazi kiadónak. És nem kéne aggódnom, hogy mit szól hozzá a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe, mert ugyan melyik középiskolásnak van ideje csak úgy hobbiból könyveket olvasni? Semelyiknek. Aztán, ha kiadnák a könyvemet, fölléphetnék az Irodalmi Csatornán is, és oszthatnám az észt a szimbolizmusról meg ilyesmikről. Fú! Az nem volna semmi! Na várjunk csak! Lana nem veheti át az elnökséget helyettem, még ha lemondok, akkor sem. Mert ha lemondok, automatikusan az alelnök, azaz Lilly lép a helyemre. Tehát Lana biztos nem ezt akarja. Hanem nyilván valami mást. De mit? Nincs nekem SEMMIM. Ezt csak tudja! Semmim, Genovia trónján kívül, amely a távoli jövőben vár rám... Csaknem AZT akarja? Mármint nem a trónt, hanem... mondjuk a koronát? A koronámat nem adhatom! A papa kinyuvasztana. Az a cucc legalább egymillió dollárt ér. Ezért tartja Grandmée a Plaza széfjében. HOPPÁ! ÉS HA MICHAEL KELL NEKI?!!! De miért kellene? Akkor se kellet neki, amikor Michael még az Albert Einsteinbe járt. Sőt, valami rejtélyes okból egy elvont lúzernek tartotta. Még csak nem is tetszett neki (hogy lehet valaki ennyire vak?!). Különben is, úgy hallottam, mostanában a Dalton baseballcsapattal jár. Hát csak azt ajánlhatom, ne is kelljen neki Michael. Felőlem vigye a trónt. Vagy a koronát. DE A PASIMAT SOHA!!! Mia! Valami baj van? T. Semmi! Honnan veszed? Mert úgy nézel ki, mint aki zoknit evett. Tényleg? Nem tehetek róla. Nincs semmi bajom. Semmi. 73

Ó, már azt hittem, Michaellal van valami... Beszéltél már vele? A buliró1? Meg arró1, hogy nem vagy igazi bulizós típus? Ööö. .. nem. Mia, a pasikkal kemény kézzel kell bánni. Tudod, úgy, ahogy Ms Dynamite mondja abban a számban: "Tudom, hogy szereted és kiborultál, de ne alázd magad, hogy a rabszolgája voltál!" TUDOM! Na emberek! TELE VAGYUNK anyagokkal az első számhoz! Ebéd után találkozom Ms Martinezzel, hogy eldöntsük, mi kerül be, és mi nem. A Kövér Lulu Luka 1. Évfolyam 1. száma világsiker lesz! KÉRLEK, NEVEZD VALAMI MÁSNAK! Nem tehetem, mert ez a neve. Te vagy az egyetlen, akinek nem tetszik. Na meg Gupta. Nem mintha az ő véleménye számítana. Erről jut eszembe, kis hercegnő, mi ez a Copf, amivel a nagyanyád nyomul? Honnan tudod, hogy ő az?!!! Ne már, ki más tartana a Plazában meghallgatást? Mi? Szóval? Mi ez? Nem tudom. A lökött nagyanyám újabb terve arra, hogy kiakasszon és a betonba döngöljön. Ó, ó, ó! Ki tojt bele a tányérkádba? Hagyjál, Lilly! Halálosan elegem van abból, hogy örökösen beleavatkozik az életembe! Mia azon parázik, hogy Michael rájön, hogy nem egy bulizós típussal jár... 74

TINA!!! Miért, nem így van, Mia? Ne haragudj, de olyan röhejes. Szerinted nem, Lilly? Hogy értitek, hogy bulizós típus? Hát mint Lana. Vagy Paris Hilton. Tudod! Pfujj!!! Mi a fenének akarnál olyan lenni, mint Paris Hilton? Dehogy akarok! És nem is amiatt parázok. Én csak... Paris Hilton is azok közé a csajok közé tartozik, akiket ki kéne irtani, mert túl jól néznek ki. Szerinted nem, Tina? Abszolút. De azért egyáltalán nem kell tartanod tőle, Mia. Miért tartanék tőle?!! Én csak... Nézzük csak: LILLY MOSCOVITZ KIIRTANDÓ BOMBÁZÓK - ALTERNATÍV MEGOLDÁS: SZÁMŰZZÜK ŐKET EGYÜTT EGY LAKATLAN SZIGETRE, HOGY MI, TÖBBIEK NE ÉREZZÜK FOLYAMATOSAN BÉNÁNAK ÉS RONDÁNAK MAGUNKAT 1.) Paris Hilton - Várjunk csak! Nemcsak bombázó, nemcsak hogy ehet, amit akar és egy dekát se hízik, de tornáznia sem kell ÉS MÉG A TETEJÉBE MILLIOMOS! Hát TÉNYLEG nincs igazság ezen a földön? Jó, tény, hogy megértő az állatokkal és a melegekkel, és szemlátomást van annyi esze, hogy olyan vőlegényt csípjen ki magának, aki a világ 75

egyik leggazdagabb családjával áll rokonságban... de vajon gondolt már ez a csajszi arra, hogy az eszét másra is használhatná, mint egy valóságshow kiagyalására? Na, Paris? Rákgyógyítás például...? Tengervíz porlasztása a levegőbe, hogy a felhőkbe jutó cseppek megnöveljék a napsugárzás visszatükröződését, s ezzel enyhítenék a globális fölmelegedés káros hatásait? Vagy más ötlet? Gyerünk, Paris, csak akarni kell! A te pénztárcád az IQ-ddal kiegészítve nagyot lendítene a világon! 2.) Angelina Jolie - Kiirtani! Túlságosan szexis azzal a duzzadt ajkával, azzal a rengeteg hajával meg a kiálló csípőcsontjaival! Az nem érdekel, hogy lenyúlta-e Bradet Jennifertől, meg örökbe fogadta az etióp árvát, sőt az se, hogy igaziból smárolt-e a saját tesójával Egyszerűen csak kiirtani! Túl jól néz ki!!! 3.) Keira Knightley - Te jó ég, de utálom! Egyszerűen nincs joga hozzá, hogy ilyen jól nézzen ki! Nem elég, hogy Orlandóval smárol A Karib-tenger kalózaiban, most még Elizabeth Bennettet is játssza a ki tudja hányadik Büszkeség és balítéletben! Sajnálom, de Keira Knightleynak köze nincs Lizzie Bennetthez. Lizzie Bennett ugyanis OKOS, nem pedig szép! Ez az egész sztoriban a poén! Hogy Lizzie nem a hagyományos módon vonzó, ahogy Keira Knightley! Kiirtani! 4.) Jessica Alba - Hát a Sötét angyalban egész tűrhető volt... legalább a hasát nem kellett nézegetnünk, mert Stattie-ben, ahol a film játszódik, hűvös és esős az idő. Na de aztán jött a nagyravágyó hip-hop táncosról szóló filmje, a Honey, meg a Sin City, meg a Fantasztikus négyes, és ott már MÁS SEM volt, mint haspóló, csípőnadrág, pánt nélküli top stb., stb. És aztán jött a java: fel-feltünedezett a neve Eminem dalaiban. Hát kell ez nekünk? Kell az nekünk, hogy a legátütőbb kortárs költőnk Jessica Albát tegye meg múzsájának?! Hát nem! Süllyesztőbe vele! 5.) Halle Berry - Szükséges itt egyáltalán bármi magyarázat? Persze, a Szörnyek keringőjében még PRÓBÁLT csúnyának látszani… csak sajnos nem működött. Halle Berry akkor sem tudna. csúnya lenni, ha az élete függne tőle… Csakis azért él, hogy mindannyiunkat bizonytalanná 76

tegyen és az őrületbe kergessen. Elég ebből, Halle Berry. 6.) Natalie Portman - Tény és való, Leia hercegnő édesanyját KÉPTELENSÉG egy csúnya színésznőre osztani. De azért... Muszáj volt olyan elképesztően gyönyörű színésznőt találni, aki még azoknak a totál idióta soroknak is értelmet ad a Klónok támadásában? Abban a jelenetben, amikor Amidala és Anakin legurulnak a dombró! Natalie mindent megtett saját érdekében, amikor független, alternatív szerepeket vállalt, amikben nem kell csillogó, testhez álló pólóban feszíteni...De nem számít. Az se számít, ha szivárványszínűre festi a haját, Miss Portman. Akkor se kegyelmezünk! 7.) Shannyn Sossamon - Már a Lovagregényben gyanús volt nekem... Mi a fenét keres valaki a középkorban, ha ilyen bomba jól néz ki? De aztán A vonzás szabályaiban már tudtam, amit tudni kell- Shannyn Sossamon túl jól néz ki ahhoz, hogy olyan csajokat játsszon, akiket a pasik folyton otthagynak és megcsalnak. Ez nála. szóba se jön! Kiirtani! 8.) Thandie Newton - Az Álom luxuskivitelben új feldolgozásában még el bírtam viselni, mert Audrey Hepburn is a tűrhetetlenül szép színésznők közé tartozott, tehát nem ért nagy meglepetésként, hogy ebben a szerepben szintén csak valami más világszépség tündökölhet. A sötétség krónikájában is rendben volt, mert abban végül is egy földönkívülit játszott. De amikor föltűnt a Vészhelyzetben Carter doktor mellett, akkor rájöttem: itt az idő megszabadulni tőle! Mi a fenét keres Thandie Newton egy tévésorozatban? Ahhoz igazán túl szép! Miért nem marad a játékfilmeknél? Különben is, olyan nincs, hogy egy chicagói doki csak úgy elszambázik Kongóba, és Tltandie Newtonnal jön vissza!!! Olyan nincs! Az ilyen kinézetű csajok NEM KONGÓBAN TÖLTIK AZ IDEJÜKET. Szóval le vele! 9.) Nicole Kidman - Kérdem én, mégis miféle élőlény Nicole Kidman? Ember? Na ne. Szerintem inkább azok közé a földön-kívüliek közé tartozik, akik emberi ruhába bújtak a Selyemgubó című filmben. Azok a természetfelettien fényes izék. Nicole Kidmanből is úgy sugárzik a fény és a szépség, mint azokból a földönkívüliekből. Talán ő is azok közé 77

tartozik, akikre a szcientológusok úgy várnak, akik majd egy napon eljönnek és megszabadítanak mindnyájunkat (vagy legalábbis a többi szcientológust…), mielőtt még tönkretesszük a bolygót a természeti kincsek elpazarlásával? Biztos ezért vette el Tóm Cruise... nyomás, Nicole, eressz meg egy telefont haza, szólj, hogy melegítsék be az űrhajót a visszaúthoz! 10.) Penelope Cruz - Még egy földönkívüli! Nincs akkora kisugárzása, mint Nicole Kidmannek, de azért ő is túl szép ahhoz, hogy földi halandó legyen! Lehet, hogy azért járt vele olyan sokáig Tom Cruise! Biztos azt hitte, szegény, hogy ő is földönkívüli, mint Nicole... de aztán kiderült, hogy Penelope csak a genetika nagy nyertese, és szimplán istenien néz ki! Na és mi lesz, ha Tom Cruise rájön, hogy Katie Holmes sem földönkívüli? Otthagyja őt is? MÉG HÁNY TERMÉSZETFELETTIEN SZÉP CSAJJAL FOG TOM CRUISE ÖSSZEHÁZASODNI VAGY JÁRNI? Miért nem jön értük a szcientológiai űrhajó, vagy egy egész anyahajó, és miért nem viszi mindannyiukat a sunyiba?!!!

Március 4., kedd, franciaóra Na. Hát ez nem volt túl pozitív. Détente (enyhülés) - olyan nemzetközi helyzet, amelyben korábban egymással ellenséges, ám nem háborús konfliktusban álló országok viszonya megenyhül, és a feszültségek oldódnak. Istenem, de szuper volna, ha Lana is az enyhülést szorgalmazná!

78

Március 4., kedd, harmadik emeleti lépcsőforduló Na, én itt vagyok, Lana meg sehol. Azt mondta, ebéd után találkozzunk Igen, tuti, hogy azt mondta. AKKOR MEG HOL A BÚSBAN VAN?!!! Pfuj, de utálom ezt a titkolózást! Annyira nehéz volt lerázni a többieket. Lilly kivételesen nem okozott problémát, mert ő elhúzott Ms Martinezzel találkozni. De a többiek! Tina, Borisz, Perin és mindenki! Azt kellett mondanom nekik, azért jövök fel ide, hogy nyugiban tudjak Michaelnak telefonálni! Amiről Tina persze azt gondolta, most fogom közölni Michaellal, hogy nem vagyok egy nagy bulizós típus. "Menj csak, hajrá!", ezt hajtogatta egyfolytában. Amire Shameeka azonnal megkérdezte: - Mi van? Miről van szó? Tinának AMÚGY igaza van. Abba kéne végre hagynom a hazudozást, és végre megmondanom Michaelnak az igazat. Csak még ki kell találnom, hogyan: mégis mit mondjak, hogy ne derüljön ki sötét titkom: nem vagyok egy bulipatkány??? MIT MONDJAK?!!! Hogy úszhatom ezt meg?! Az ember azt hinné, egy ilyen gyakorlott hazudozónak ez semmi, lazán kitalál valamit, hogy tisztázza magát! Például mondhatnám, hogy valami rém fontos állami esemény van a hétvégén, amin feltétlen résztt kell vennem! Sajnos mostanában egyetlen uralkodóházból sem halt meg senki. Egy állami temetésnél egyszerűen nincs jobb ürügy. Szóval ha senki nem krepált be, akkor mi lenne, ha... közbejönne... mondjuk, egy esküvő...?!! Ez az! Azt mondhatom, hogy az egyik Grimaldi unokatestvérem újfent férjhez megy, és nekem ott okvetlenül meg kell jelennem! Ezt biztos elhiszi Michael, nem mintha olvasná a társasági magazinokat, amik megírják az ilyen eseményeket... de esetleg utánanéz a Netscape-en... Akkor egyszerűen küldök neki egy sms-t: Bocsi, 7végén Genovia, hercegi lagzi! Megjelenés kötelező! Buli majd máskor! Igazából sokkal egyszerűbb volna, ha megmondanám az igazat. Nemsokára úgyse tudom majd követni, hogy kinek mit mondtam, össze fogok zavarni mindent, és... VALAKI JÖN!!! LANA!!! 79

Március 4., t.g. Hát megvolt. Milyen röhejes! Persze a pénzről szólt a dolog. Mármint hogy nincs több a kasszában. Lana erre célzott, amikor azt mondta, tud róla. És mindössze annyit kívánt a hallgatásáért cserébe, hogy meghívót kapjon Grandmére partijára. Amit azért rendez, hogy pénzt gyűjtsön a genoviai olajbogyó-termesztők javára. Nem vicc. Egyszerűen leesett az állam. Komolyan azt gondoltam volna, hogy olyat kér tőlem, ami sokkal jobban felforgatja az életemet, mint egy szimpla kis parti meghívás. Nem is bírtam kinyögni mást, mint: - Te? Minek akarsz te odamenni? Csak nem... te is Bob Dylannel akarsz találkozni? Úgy nézett rám, mint egy debilre (nagy újság, mindig úgy néz...). - Mi? Dehogyis! Colin Farrell is ott. lesz! Ő akarja megvenni Írországot! Ezt mindenki tudja! Ja. Mindenki. Kivéve engem. Persze azért úgy csináltam, mintha én is tudnám. - Ja... ja persze. Naná. Persze. Aztán megnyugtattam, hogy elintézem a meghívót. - Kettőt! - reccsent rám Lana, mint Gollam A Gyűrűk Urából. - Trish is jönni akar! - Trisha Hayes Lana egyik legfőbb csatlósa, olyan, mint Doktor Watson Sherlock Holmes mellett, csak valamivel harciasabb. Bár kicsit el van szállva, ha azt képzeli, hogy megszerezheti Colint. Nem szóltam semmit, de azért magamban megjegyeztem a feltétel nélküli női szolidaritás frontján mutatkozó rést. - Szóval akkor két meghívó... oké? Aztán valami mégis kicsúszott a számon. Hiába, képtelen vagyok befogni. - De izé... Lana, már elnézést, hogy megkérdezem... honnan tudod? Szóval kitől hallottad, hogy le vagyunk égve? Undorral fintorgott, aztán odavetette: - Megnéztem a neten, mennyibe kerülnek azok a hülyeségek... a szelektív hulladékgyűjtő izék. Aztán számoltam egy kicsit, és rögtön kijött, hogy csődben vagytok. Szent ég! Ez a Lana agyasabb és intrikusabb, mint gondoltam. 80

Ráadásul sokkal jobb nálam matekból. Talán mégis NEKI kellett volna elnöknek lennie. Talán ezen a ponton kellett volna otthagynom. Talán csak ennyit kellett volna mondani: "Na cső." Persze nem hagytam ott. És nem ezt mondtam. Hanem ezt: - Öö... Lana... kérdezhetek még valamit? - Mit? - kérdezte összehúzott szemmel. - Te hogy szoktál... izé... bulizni? - Nem hittem a fülemnek, mik jönnek ki a számon. Lana eltátotta tökéletesre fényezett száját. - Hogy... micsoda? - Tudod - folytattam. - Bulizni! Elég sok bulira jársz, nem?.. Szóval én csak azt akartam kérdezni... hogy mit CSINÁLSZ ott? Na, szóval hogyan kell bulizni? Lana hitetlenül csóválta a fejét, szögegyenes halványszőke haja (neki sosem kellett amiatt görcsölnie, hogy fejre állított közlekedési tábla formájú a búrája) csillogott a folyosó neonfényében. - Esküszöm, te tiszta hülye vagy - fröcsögte. Miután ez vitathatatlanul igaz volt, nem szóltam egy szót se. Valószínűleg jól tettem, mert Lana folytatta: - Hát megérkezet... iszonyú lazán és dögösen persze. Megragadsz egy sört. Ha van valami használható zene, táncolsz. Ha van valami használható pasi, fölszeded. Ennyi. Elgondolkoztam. - Nem szeretem a sört - mondtam. Lana meg se hallotta. - Ja, és persze valami szexis cucc van rajtad. - Egy pillantással végigmért, a Martens-bakancsomtól a fejem búbjáig. - Na jó: ez lehet, hogy neked gondot okozna... - tette hozzá. Ezzel sarkon fordult és elhúzott. Nem lehet ennyire egyszerű. Mármint bulizni. Az ember csak odamegy, piál, táncol és... izé, fölszed valakit? Semmivel nem lettem okosabb. Mi a helyzet, ha gyors számok vannak? Arra nem tudok táncolni. Ha gyorsra táncolok, úgy nézek ki, mintha a görcs rángatna. És mi a helyzet tánc közben a sörömmel? (Amit úgyse bírok meginni...) Leteszem valami dohányzóasztalra? Vagy tartogatom tánc 81

közben is? És ha kiömlik? És nem kell mindenkinek bemutatkozni? Grandmére szerint fogadásokon és partikon kötelező mindenkit személyesen üdvözölni, a hogyléte felől érdeklődni. Lana semmi ilyesmi t nem mondott. Na és a legfontosabb: mi a helyzet a testőrömmel? Rettenetes. Ez a bulizás még sokkal nehezebb ügy, mint gondoltam.

82

Március 4., kedd, geometriaóra Iszonyú dolog jutott eszembe. Még annál is iszonyúbb, mint amikor az jut eszembe, hogy Rocky autista lesz, vagy hogy a csípőmön lévő anyajegy növekedni kezd, és százkilós daganattá válik, ahogy egyik nap a Discoveryn egy dokumentumfilmben láttam. Az volt a címe, hogy Százkilós daganat... Szóval még ennél is iszonyúbb az a gondolat, hogy Lana talán már megvalósította önmagát. Nem vicc. Ahogy az előbb a lépcsőn megzsarolt, hát azt tanítani kéne. Tökéletesen csinálta. Totál alattomosan manipulált, de elérte vele a célját. Azért az mégsem lehet, hogy ő már megvalósította magát. Az egyszerűen nem ér!! Viszont tagadhatatlan, hogy képes megszerezni, amit akar. És megvannak hozzá az eszközei is. Én meg csak bénázok és tehetetlenkedek. Meg folyamatosan hazudok mindenkinek. És NEM érem el, amit akarok. Nem tudom... Illetve abban biztos vagyok, hogy ő maga a megtestesült gonosz. De azért ez elgondolkodtató. Váltószög: egy a szög váltószöge az a szög, amelynek egyik szára közös a egyik szárával, másik szára pedig párhuzamos és ellentétes állású q másik szárával. Külső szög: egy sokszög külső szöge az a szög, amely a belső szöget 180 fokra egészíti ki.

83

Március 4., kedd, term. tud.

Kenny épp most kérdezte tőlem, hogy le tudnám-e másolni a viszkozitási labor-feladatlapunkat, mert az övé csupa pizzaszósz lett tegnap este, amikor vacsora közben töltötte ki. Végül is lemásolni nem nagy ügy egy ilyen izét, ha azt vesszük, hogy azt sem tudom, mi az a viszkozitás...

HÁZI FELADAT: Tesi: tornacuccot kimosni!!! USA gazdaság: kérdésekre válaszolni a 8. fejezet végén Angol: Búcsú a fegyverektől, 133-154 old. Francia: fogalmazás Tg.: Térdig érő fekete bársony szoknyát levágni minire a bulira! Barettet előkeríteni!!! Geometria: 17. fejezet, feladatok a 224-230. oldalon Term.tud.: Kit érdekel? Kenny majd megcsinálja 84

Március 4., kedd, a Plaza Hotel báltermében Rengetegen jöttek el a Copf szereplőválogatására. TÉNYLEG TÖMEGEK. Ami azért furcsa, mert a színjátszósok közül nyilván senki nem tudott jönni, hiszen éjt nappá téve próbálják a Hairt. Ezek szerint a megjelentek csupa neofiták voltak (ez Lilly szerint újoncot vagy kezdőt jelent), mint például Lilly, Tina, Borisz, Ling Su vagy Perin. Shameeka nem jött, mert neki félévenként csak egy iskolán kívüli elfoglaltság van engedélyezve. Még Kenny is megjelent az elvont csodabogár haverjaival. Meg Amber Cheeseman, feltűrt ujjú suli egyenruhában. Remekül érvényesültek szőrös, majomszerű alkarján is domborodó izmai. Még az a Pasi is ott volt, aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe. Azta! Gőzöm nem volt, hogy ennyien vágynak az Albert Einsteinből a világot jelentő deszkákra. Persze ha belegondolunk, nem csoda, mert a színészet az egyik olyan foglalkozás, ahol talicskával lehet hazatolni a pénzt, de közben nem kell hozzá sem ész, sem különösebb tehetség. Erre számos sztár karrierje ékes bizonyíték. Tehát az sem meglepő, ha sok iskolatársam számára is vonzó pályának tűnik a színészet. Grandmére úgy döntött, úgy tesz, mintha igazi szereplőválogatást csinálna. Aki betette oda a lábát, annak a szobalány azonnal átnyújtott egy jelentkezési lapot, amit ki kellett tölteni. Ezután következett a fotózás, amit Grandmére sofőrje bonyolított, majd a fotót és a jelentkezési lapot át kellett nyújtani egy apró, vénséges vén, szemüveges, selyem nyakkendős ürgének, aki egy hosszú asztal mögött ült, tisztára úgy, mintha a Jennifer Lopezzel újraforgatott Flashdance videóban szerepelne. Mellette Grandmére, ölében Rommel nevű kopasz mini uszkárja, aki a rajta lévő bordó velúrkabátka ellenére remegett, mint a kocsonya. Odamentem hozzá, kezemben lóbálva a Mennyei Tésztabirodalom reklámszatyrát, amiben a születésnapi ajándékát hurcoltam egész nap. - Én azt nem töltöm ki - csaptam le a jelentkezési lapot eléje az asztalra. - Itt az ajándékod. Boldog születésnapot! 85

Grandmére elvette a szatyrot, amiben a Chaneltől rendelt párnázott selyemvállfák voltak. (Na jó, ez a papám ötlete volt. Ő is fizette ki...) - Köszönöm. Kérlek, foglalj helyet, Amelia kedves. A "kedves"-t persze nem miattam, hanem a mellette ülő ürge miatt tette hozzá, akárki is volt az illető. - Egyszerűen nem értelek - mondtam. - Minek csinálod ezt? Komolyan így akarod eltölteni a születésnapodat? Grandmere csak legyintett. - Ha majd annyi idős leszel, mint én most, Amelia, akkor rájössz, hogy a kor nem számít - mondta. Vagy valami hasonlót. Mintha legalább kilencvenöt éves lenne, nem pedig hatvan-akárhány. Súlyos tévedés volt részemről selyemvállfát, ajándékozni neki, amikor vehettem volna Hollywood Hercegnője vagy DRÁMAMI feliratú inget, amit egyik nap láttam a városban. Lilly integetett nekem, odaültem hozzá és Tinához, meg a többiekhez. - Na mi a pálya, kis hercegnő? - nyüzsgött Lilly. - Mesélj, mert nekem kell az Atomba írnom erről az egészről, add le az összes infót! Lilly mindig kimazsolázza, és ő írja meg a legérdekesebb témákat az újságba, nekem meg csak az unalmasak maradnak, mint a tudósítások az iskolai zenekar koncertjeiről, vagy a beszámoló a könyvtár legújabb szerzeményeiről. Én ugyanis sosem tudok semmilyen határidőt betartani, annyira lefoglalnak a diákönkormányzati dolgok, meg a hercegnői illemtanleckék. - Mit tudom én! - feleltem. - Én is csak akkor tudom meg, mi ez az egész, amikor ti. - Mégis, mondj már valami nem hivatalosat! – erősködött Lilly. - Na! Ki az a kis szemüveges ürge? De még mielőtt Lilly tovább kérdezősködött volna, a teremben csönd lett, mert Grandmére fölállt - ledobta Rommelt az öléből, aki összevissza csúszkált a tükörfényes parketten, és csak nagy nehezen állt meg a lábán -, és megtévesztően kedvesen megszólalt (azért megtévesztően, mert kedvesnek aztán igazán nem nevezhető): - Isten hozta Önöket! Azok kedvéért, akik netán nem ismernének, Clarisse vagyok, Genovia özvegy hercegnéje. Őszintén örülök, hogy ilyen sokan eljöttek ama vállalkozás kedvéért, amelyről hitem szerint bebizonyosodik, hogy mérföldkő az Albert Einstein Gimnázium, sőt a 86

színház világának történetében! De mindenekelőtt engedjék meg, hogy késlekedés nélkül bemutassam a világhírű, ünnepelt színházi rendezőt, Señor Eduardo Fuentest! Señor Eduardo! Nem, ez lehetetlen! De mégis... ő volt az. Igen, az a híres rendező, aki valaha felkérte Grandmére-t, jöjjön vele New Yorkba, és vállalja egy igazi Broadwayprodukció címszerepét! Akkor harmincvalahány éves lehetett. Most, ha jól számolom, SZÁZ körül járhat! Olyan ráncos, mint egy mazsola, Larry King hozzá képest hamvas őszibarack! Señor Eduardo megpróbált föltápászkodni a székből, de olyan reszketeg és törékeny volt, hogy épp csak egy kicsit emelkedett föl, Grandmére máris türelmetlenül visszanyomta, és folytatta a szónoklatot. Szinte hallottam szegény Señor Eduardo csontjainak ropogását Grandmére vasmarkában. - Señor Eduardo számtalan színdarabot és musicalt rendezett a Broadwayn, és Londonban a West Enden - mondta Grandmére. - Kérem önöket, érezzék rendkívül megtisztelve magukat, hogy egy ilyen világnagysággal, a szakma nagy öregjével dolgozhatnak együtt! - Kozonom - vágott közbe Señor Eduardo. Vaksin pislogott a mennyezetről a szemébe világító reflektorok fényében, és integetett. Nahon, nahon kozonom. Oromomre zolgál, hoj ennyi ifjú arcot ládhatok, ámelyek áz iszgalomtól rahognak... De Grandmére-t nem lehetett csak úgy lejátszani a színpadról. Még egy százéves világhírű színházrendezőtől sem tűrte el az ilyesmit. - Hölgyeim és uraim! - vágott Señor Eduardo szavába. - Mint már mondottam, egy olyan színdarab szereplőválogatására gyűltünk ma össze, amelyet még soha nem állítottak színpadra. Ha bármelyikük kiválasztást nyer valamelyik szerepre, az lényegében a történelem szereplőjévé válik. Külön örömömre szolgál, hogy itt üdvözölhetem önöket ma, mert a darab, amelyből részleteket olvasnak majd fel, majdnem teljes egészében - itt szerényen lesütötte és megrebegtette műszempilláit - az én művem! - Hát ez nem semmi! - dünnyögte Lilly, miközben szaporán jegyzetelt újságírói noteszébe. - Veszed az adást, kis hercegnő? Hogyne vettem volna... Jézusom... Grandmére SZÍNDARABOT írt?! 87

És most azt akarja, hogy állítsuk színpadra, és így gyűjtsünk pénzt az Albert Einstein Gimnázium ballagására... Végem van. Innen tényleg nincs tovább. - Ez a darab - folytatta Grandmére, fölmutatva egy kazal papírt, ami nyilván a forgatókönyv volt - egy teljességgel eredeti műalkotás, sőt, azt sem szégyellem kimondani, hogy a zsenialitás jegyét hordozza magán. A Copf klasszikus szerelmi történet, egy szerelmespár története, akiknek számos különleges nehézséget kell legyűrniük ahhoz, hogy egymáséi legyenek. Ami a történetet még sodróbbá, magával ragadóbbá teszi, az az, hogy történelmi tényeken alapul. A darab összes eseménye a valóságban is megtörtént. Így igaz! A Copf mindezeken kívül egy különleges fiatal lány története is, aki élete nagy részét közrendűként éli, ám egy napon uralkodói szerepbe kényszerül. Igen, el kell foglalnia egy kis ország trónját, ezt a kis országot pedig, talán önök is tudják, Genoviának hívják. És ki ez a fiatal nő? Nem más, mint a nagy... Jaj, ne! Csak ezt ne! Az ég szerelmére, csak ezt ne! Grandmére képes volt rólam színdarabot írni!!!! AZ ÉN ÉLETEMRŐL! Itt helyben tönkremegyek, elsüllyedek, megha... - ... Rosagunde. Várjunk csak! Mi? ROSAGUNDE? - Igen - folytatta Grandmére. - Rosagunde, Genovia jelenlegi hercegnőjének ük-ük-ükanyja, aki hihetetlen bátorságot tanúsított a veszély idején, és aki fáradozása jutalmául végül is elnyerte Genovia trónját. Jaj nekem. Ó, jaj nekem! Grandmere színdarabot írt az ősanyámról, Rosagundéról. ÉS MOST AZT AKARJA, HOGY A SULI ÁLLÍTSA SZÍNPADRA. AZ EGÉSZ VILÁG SZEME LÁTTÁRA! - A Copf igazából szerelmi történet, ám a nagy Rosagunde élete nem csak romantikából állt. A mi színdarabunk ugyanis… - E pontos Grandmére szünetet tartott, egyrészt a drámai hatás kedvéért, másrészt, hogy kortyoljon az asztalon előtte álló pohárból. Mi volt benne? Víz? Vodka tisztán? Soha nem tudjuk meg. Csak akkor szerezhettem volna bizonyosságot, ha odamegyek, és beleiszom a poharába. - … MUSICAL. Édes jó istenem… 88

Grandmére MUSICALT írt az ősanyám, Rosagunde életéből. Az a helyzet, hogy én imádom a musicaleket. A Szépség és a Szörnyeteg például minden idők legcsodálatosabb darabja számomra, és az is musical. De könyörgöm, az egy elátkozott hercegről szól, és egy könyvmoly lányról, aki mindennek ellenére megszereti őt. Nem pedig egy feudális hadúrról, meg egy lányról, aki végül is megfojtja. Szemlátomást nem én voltam az egyedüli, akinek ez szöget ütött a fejébe, mert Lilly fölnyújtotta a kezét, és közbeszólt: - Elnézést! Grandmére meghökkent. Nincsen hozzászokva, hogy félbeszakítsák, ha egyszer nekiáll egy szónoklatnak. - A kérdéseket tartogassuk a végére – mondta kissé zavarodottan. - Felség! – folytatta Lilly, mit sem törődve Grandmére kérésével. – Azt akarja mondani, hogy ez a Copf című színdarab valójában Mia ükük-ükanyjának története, akit időszámításunk szerint 586-ban feleségül kényszerítettek Alboin vizigót főúrhoz, aki bejelentette igényét Itáliára, majd el is foglalta? Grandmére szemlátomást dühbe gurult, ugyanúgy, mint Kövér Lulu, amikor elfogy otthon a Csirkés-Tonhalas Cicacsemege, és kénytelen vagyok más ízesítésűt adni neki, például Pulykazúzásat. - Pontosan ezt szándékozom elmondani – mondta az orrát felhúzva. – Amennyiben hagy szóhoz jutni! - Persze – felelte zavartalanul Lilly. – De MUSICALT írni egy ilyen témából? Egy nőről, akit erőnek erejével vesz feleségül egy ember, aki nemcsak megöli a menyasszonya apját, de a nászéjszakájukon arra kényszeríti az ifjú asszonyt, hogy az apja koponyájából igyon vele áldomást? Csoda, ha a nő megöli ezt a szörnyeteget álmában? Nem kissé súlyos téma ez egy musicalhez? - No és mi a helyzet az ostromlott Vietnamban játszódó musicallel? A Miss Saigon témája nem súlyos? – kérdezte Grandmére felhúzott szemöldökkel. – Vagy az ötvenes évek New York-i bandaháborúi? Ha jól emlékszem a West Side Story valami ilyesmiről szól… Az nem túl súlyos téma? A teremben ülők mind egyszerre kezdtek sustorogni. Mind, kivéve 89

Señor Eduardót, aki kissé elszundított. Ezen még sosem gondolkoztam, de Grandmére-nek tulajdonképpen igaza volt. Ha jobban belegondolunk, rengeteg musicalnek tragikus, vagy legalábbis súlyos a témája. Végül is, ha akarjuk, A Szépség és a Szörnyeteg is értelmezhető úgy, hogy egy rettenetesen torz szörnyszülött elrabol és túszul ejt egy fiatal parasztlányt. Grandmére sosem hazudtolja meg magát: sikerült lesilányítania az egyetlen színdarabot, amit gyerekkorom óta tiszta szívből imádtam. - Vagy itt van például – folytatta az általános zsongás ellenére – ez a könnyű kis darab egy galileai ember keresztre feszítéséről… ez a Jézus Krisztus Szupersztár, ugye? Szerte a bálteremből elfojtott, döbbent kiáltások hangzottak. Grandmére ezzel megadta nekik a kegyelemdöfést és ezt pontosan tudta is. Megszelídítette a közönségét, akik immár a tenyeréből ettek. Mind, kivéve Lillyt. - Elnézést – szólt megint közbe -, és mikorra tervezi ennek a… musicalnek a bemutatóját? Grandmére csakis ebben a pillanatban tűnt egészen enyhén – tényleg éppen csakhogy – bizonytalannak. - Mához egy hétre – bökte ki, és láttam rajta, hogy csak színleli a magabiztosságot. - De Hercegné! – kiabálta túl Lilly a jelenlévők hangzavarát. Mindenki egyszerre beszélt, kivéve persze Señor Eduardot, aki még mindig szundikált. – Ugye nem gondolja komolyan, hogy most válogatja a darabhoz a szereplőket, akik a jövő hétre betanulják a teljes szöveget?! Végül is iskolába járunk, tanulnunk kell, házi feladataink vannak. Én magam például az iskolai irodalmi újság szerkesztője vagyok, ráadásul a jövő hétre szándékozom megjelentetni az első évfolyam első számát. Tanulni, lapot szerkeszteni, és még egy teljes színdarabot is betanulni egyszerre lehetetlenség! - Musicalt - suttogta Tina. - Jó, akkor musicalt - helyesbített Lilly. - Akkor is LEHETETLEN! Persze csak akkor, ha egyáltalán beválogatnak. Lehetetlen! - Semmi sem lehetetlen - közölte Grandmére, - Képzeljék csak el, mi lett volna, ha a néhai Kennedy elnök azt mondja: lehetetlen, hogy ember lépjen a Holdra! Vagy ha Gorbacsov azt mondja, lehetetlen a berlini 90

falat lebontani! Vagy amikor boldogult férjem meghívta a spanyol királyt és tíz golfpartnerét egy állami vacsorára. Ha én akkor azt mondom, lehetetlen? Abból nemzetközi bonyodalom származott volna! De az én szótáramban ez a szó: lehetetlen, nem szerepel! Utasítottam az udvarmestert, hogy tegyen föl még tizenegy terítéket, a szakácsot, hogy vizezze fel a levest, a cukrászt pedig, hogy tizeneggyel több felfújtat készíttessen. A vacsora pedig olyan hallatlan sikert aratott, hogy a király és barátai még három napot maradtak, dollár ezreket veszítettek a kártyaasztalnál, és ezeket a dollár ezreket mind-mind a szegény éhező genoviai árvák javára fordítottuk. Fogalmam sem volt, miről beszél. Genoviában egyetlen éhező árva sincs. És már a nagyapám uralkodása alatt sem volt. Na mindegy. - És azt még nem is említettem - folytatta Grandmére, és rokonszenvező arcok után kutatott a tömegben -, hogy tehetséggondozásból, angolból és énekből soron kívül ötöst kapnak azok, akiket szereplőnek kiválogatunk a darabhoz. Ezt is megbeszéltem már az igazgatóval. Az eddig kétkedő zsongás hirtelen izgatottá vált. Amber Cheeseman, aki már fölállt és indulni készült - nyilván azért, mert a szerep betanulására olyan rövid idő lesz csak-, most elbizonytalanodott, megfordult, és visszaült a helyére. - Csodás! - mondta Grandmére, valósággal ragyogva. - No, akkor talán kezdhetjük is a válogatást, igaz? - Musical egy nőről, aki apja gyilkosát saját hajfonatával fojtja meg motyogta Lilly, és vadul jegyzetelt. - Ilyet még nem pipáltam! Nem csak ő látszott izgatottnak. Senor Eduardo is elég feldúltnak tűnt. Vagyis nem, dehogy. Ő csak az oxigénmaszkját igazgatta... - A legfontosabbak természetesen a főszerepek: Rosagunde és Alboin, a gonosz főúr, aki Rosagunde hajfonata révén leli halálát - folytatta Grandmére. - De kiosztásra vár még Rosagunde apjának és szolgálólányának szerepe, Itália királyáé, Alboin féltékeny kegyencnőjéé, Rosagunde bátor szerelméé és Gustavé, a kovácsé. Na álljunk csak meg egy percre! Rosagundénak volt egy szerelme? Hogy lehetséges az, hogy soha egyetlen genoviai történelemkönyvben nem olvastam ilyesmiről? Különben is, merre járt az a fazon, amikor a barátnője a világ egyik 91

legrémesebb pszichopatáját nyírt a ki? - Most tehát haladéktalanul vágjunk neki a szereplőváloga-tásnak! harsogta Grandmére, és kézbe vette az első két polaroid fotóval kiegészített jelentkezési lapot. Rá sem nézett Señor Eduardóra, aki édesdeden hortyogott. - Kérem Kenneth Showaltert és Amber Cheesemant, fáradjanak a színpadra! Színpad persze nem volt. Ettől némi kavarodás támadt, Kenny és Amber ugyanis keresgélni kezdték, hova menjenek. Grandmére odairányította őket egy pontra a hosszúasztallal szemben, amely mögött Señor Eduardo szunyókált, Rommel pedig gondosan tisztogatta saját nemi szervét a nyelvével. - Gustav - mondta Grandmére, és átnyújtott Kennynek egy lapot. Rosagunde - fordult Amberhez. - Most pedig – vezényelt - tessék! Lilly, mellettem ült, és egész testében rázkódott a visszafojtott nevetéstől. Halvány gőzöm sincs, mit talált olyan viccesnek a jelenetben. Bár amikor Kenny elkezdte szavalni Gustav szerepét: "Ne remegj, ó Rosagunde! Bár ma éjjel tested az övé lesz, tudom, hogy szíved az enyém!", kezdtem sejteni. Amikor pedig a válogatás zenei részére került sor, és Kennynek egy szabadon választott dalt kellett elénekelnie, már én is csatlakoztam Lillyhez. Kenny ugyanis a 50 Cents egy számát adta elő hangversenyzongora-kísérettel. Ettől aztán engem is úgy elkapott a röhögőgörcs, hogy a könnyeim csurogtak (ráadásul a legnagyobb csöndben kellett maradni, nehogy valaki meghallja). Még rosszabb lett a helyzet, amikor Grandmére udvariasan bár, de félbeszakította: - Ö... hm... köszönjük, fiatalember - majd Ambert szólította, aki Celine Dion dalát választotta a Titanicból, a "My Heart Will Go On"-t. Tetézte a bajt, hogy ehhez a számhoz Lilly egy kis pantomimet rögtönzött, a Las Vegas-i Bellagio Hotel hatalmas szökőkútjában óránként előadott vízi balett mintájára. Ott ilyesmivel szórakoztatják az arra tévedő turistát. Annyira igyekeztem hangtalanul nevetni, hogy föl sem figyeltem: Grandmére már a következő jelöltet szólítja Rosagunde szerepére. 92

Végül is Lilly bökött oldalba. - Amelia Thermopolis Renaldót kérem! – mondta Grandmére. - Kedves tőled, Grandmére - szóltam oda neki a székből -, de én nem adtam be jelentkezési lapot. Nézd csak meg! Grandmére gonoszul méregetett. A teremben mindenki visszafojtotta a lélegzetét. - Ha nem óhajtasz részt venni a válogatáson – kérdezte álnokul -, akkor ugyan mit keresel itt? Mit? Hát téged! Az elmúlt másfél évben ugyanis minden áldott nap ide kell jönnöm hozzád a Plazába, hercegnői illemtanleckére. Elfelejtetted? Ehelyett persze ezt mondtam: - Csak a barátaimat kísértem el. Grandmére mindössze ennyit válaszolt: - Ne packázz velem, Amelia! Nincs erre se időm, se türelmem. Gyerünk a színpadra! Most, rögtön! Ezt a legeslegfensőségesebb hangján mondta, azon a hangon, amit olyan jól ismerek. Mindig ezt használja, amikor irtózatosan kínos történetet rángat elő a gyerekkoromból, hogy azt valami nagyközönség előtt a jelenlétemben elmesélje. Ilyen volt az is, amikor a miragnaci kastélya kocsifelhajtóján gördeszkáztam, és mellel nekiszaladtam a limuzin visszapillantó tükrének. Utána észrevettem, hogy bedagadt a mellkasom, és megmutattam a papának. Ő kicsit zavarba jött: "Öö... Mia... szerintem nem az ütéstől dagadt be... hanem nő a melled." Grandmére a nyaralás végéig minden egyes vendégnek, nyaralónak, arra járónak elmesélte, hogy az unokája kóros duzzanatnak hitte a saját mellét. Ami, ha belegondolunk, nem is AKKORA melléfogás, mivel a mellem ma sem sokkal nagyobb, mint akkor. Már hallottam is, amint kitálalja ezt a sztorit mindenkinek, ha nem csinálom meg, amit parancsol. - Jó - egyeztem bele fogcsikorgatva, és fölálltam, hogy felolvassam a szöveget, amikor Grandmére a következő jelölt nevét mondta: - Negyedik John Paul Reynolds-Abernathy. Ebben a pillanatban fölállt valaki, mégpedig nem más... mint a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe. 93

Március 4., csütörtök, a limuzinban, hazafelé Grandmére persze mindent tagad. Tagadja, hogy egyszerűen be akart vágódni III. John Paul Reynolds-Abernathynál, és azért választotta a fiát a főszerepre. De hát mi más lenne a magyarázat? TÉNYLEG be kéne vennem, hogy csak meg akarja oldani az anyagi gondjaimat?! Szerinte az emberek boldogan fizetnek majd azért, hogy megnézhessék az ő kis színpadi fércművét, és akkor az összes pénzt a diákönkormányzat kiapadt kasszájának feltöltésére fordíthatom. Naná. Persze. Amint véget ért a válogatás, letámadtam. - Ezúttal mit vétettem ellened, Amelia? - érdeklődött, miután már mindenki távozott, és csak ő meg én, meg Lars, meg a személyzet, többi tagja maradt ott, meg persze Rommel és Señor Eduardo. Bár ők mindketten aludtak. Nehéz lenne eldönteni, melyikük horkolt hangosabban. - Azt, hogy főszerepet adtál - és majdnem kicsúszott a számon, hogy A Pasinak, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek A Chilibe, de sikerült még idejében visszafognom magam IV. John Paul ReynoldsAbernathynak a színdarabodban, csak azért, hogy az apja úgy érezze, le van kötelezve neked, és gyengébb ajánlatot tegyen Genovia szigetére! TUDOM, miben mesterkedsz, Grandmére, ebben a félévben közgazdaságtant tanulok, és mindent tudok a hiányról meg a haszonról! Valld be! - A Copf musical, nem pedig színdarab. - Grandmére csak ennyit mondott. Bár nem is volt szükség többre. Hallgatásával beismerte bűnösségét! Felhasználja IV. John Paul Reynolds-Abernathyt! Bár ő erről biztos nem tud. Vagy ha mégis, akkor nem zavarja. Érdekes módon az Albert Einstein Gimnázium menzájától és a keményítőtartalmú gabona-túladagolástól távol a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek A Chilibe egész vidám és laza figura, még arra is megkérte Grandmére-t, hogy szólítsa J.P. -nek. J.P. elég nagydarab (mint az a testőr, akit Adam "Köze Nincs Alechez" Baldwin játszott A testőröm című réges-régi gimnazista akciófilmben), legalább 94

száznyolcvanöt centi. A homlokába lógó barna haja sokkal kevésbé zsíros, és sokkal fényesebb, ha nem a menza több mint előnytelen erős neonfénye világítja meg. Sőt még az is kiderült, hogy közelről nézve meglepően kék szeme van, szinte világít. Kénytelen voltam közelről megnézni - mármint J.P. szemét -, mivel Grandmére azt a jelenetet játszatta el velünk, ahol Rosagunde éppen megfojtja Alboint. Rögtön utána nagyon kiborul; ekkor Gustav beront a hálószobába, nehogy újdonsült férje esetleg erőszakot tegyen a szeretett hölgyön. Csak azt nem veszi észre, hogy a szeretett hölgy a) már az asztal alá itta a pasit, így a szerencsétlennek nem sok esélye van erőszakot tenni rajta, b) majd meg is ölte, miután a vőlegény holtrészeg lett a rengeteg genoviai pálinkától, amit beszívott. Hát... kábé ennyi. Jobb későn, mint soha. Fogalmam sincs, miért kellett Grandmére-nek belekényszerítenie engem ebbe a cirkuszba, amikor nyilvánvaló, hogy J.P.-t fogja választani - csak azért, hogy megbékítse az apját. Bár meg kell adni, J.P. szuperül játszik és énekel (lenyűgözően adta elő a Men Without Hatstől a „The Safety Dance"-t). Rosagunde pedig egész biztosan Lilly lesz. Egyértelműen ő volt a legjobb az összes lány közül (az ő változata a Garbage Bad "Boyfriend"-jére fergeteges sikert aratott), és persze neki van a legtöbb tapasztalata az egész szereplősdiben a tévéshowja miatt, meg minden. Alboin megölésében is remekelt, ami tök természetes, mert ha van olyan lány az Albert Einstein Gimnáziumban, akiről el tudom képzelni, hogy a copfjával megfojt valakit, hát az Lilly. Ja, meg talán Amber Cheeseman. Amikor az én meghallgatásomra került a sor, Grandmére folyamatosan rikácsolt: - Amelia, artikulálj! -, meg - Amelia, ne fordíts hátat a közönségnek! A hátsód jóval kevésbé kifejező az arcodnál! (Ami nem kis derültséget okozott a teremnek abban a sarkában, ahol a barátaim ültek.) És egyáltalán nem nyűgözte le a "Barbie Girl"- előadásom (különösen a refrén: "Come on Barbie/Let's go party", ami elég vicces, ha belegondolunk, hogy pont én egy ilyen bulis számot választottam. Semmi tehetségem hozzá. Se az énekléshez, se a bulizáshoz). Tényleg minek kellett ez az egész? Úgyis tudom, hogy nem fog 95

beválogatni, szóval minek kellett még ordítani is? Egyáltalán, mi közöm nekem a színjátszáshoz? Az egér és az oroszlánban negyedikben kipróbáltam magam mint egér, de nincs sok tapasztalatom a drámai műfajban. Iszonyúan megkönnyebbültem, amikor Grandmére végre békén hagyott. Ahogy visszaértem a helyemre, J.P. így szólt: - Poén volt, mi? ÉN MEG EGY ÁRVA MUKKOT SE VÁLASZOLTAM!!!!! MERT EGY HANG NEM JÖTT KI A TORKOMON!!!! Hogy miért? Mert számomra J.P. továbbra is a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe. Nem IV. John Paul Reynolds-Abernathy. A Pasinak, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe nincs is neve. Ő egyszerűen... csak az a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe. Akiről még novellát is írtam. Amit visszautasított a Százszorszép magazin. De amit én mindennek ellenére majd regénnyé bővítek. A novella végén sajnos a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe a metró elé veti magát. Hát ez az. Hogyan beszélgessek azzal, akit a metró elé löktem? Még ha csak a fantázia szüleménye volt is a dolog? Ráadásul Tina, miután ő is végzett a szereplőválogatáson (Jessica Simpson: ,,With You"), így nyilatkozott: - Figyu, szerintem a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe tök helyes. Mármint amikor nem dilizik a kukorica miatt. - Aha, tényleg! - csatlakozott Lilly is. - Tényleg egész helyes! Pedig azt vártam volna tőle, hogy valami ilyesmit mond: "Szegény, teljesen el van borulva." Vagy: "Szörnyű, mit tett vele a kukorica." De nem. DE NEM!!! A barátaim szerint a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe tök helyes!!!! Az a pasi, akit én eltettem láb alól a novellámban! Ez megint csak Grandmére hibája. Ha nem vette volna a fejébe, hogy vesz egy nyavalyás mesterséges szigetet, akkor eszébe sem jut musicalt írni - még kevésbé színre vinni -, szerepet osztogatni az iskolatársaimnak, és nekem sosem kell személyes ismeretséget kötnöm a Pasival, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe, megtudnom, hogy a beceneve J .P., és hogy a novellámmal ellentétben egyáltalán nem egy szerencsétlen magányos farkas, hanem egy jópofa fazon, aki 96

ráadásul remekül énekel, és akit a barátaim helyesnek tartanak. És igazuk van. Istenem, de utálom Grandmére-t! Jó, tudom, embereket utálni nem helyes. Akkor mondjuk úgy, hogy nem szeretem. Ha összeírom, kik azok, akiket szeretek, Grandmére nincs is benne az első ötben. AKIKET SZERETEK (SORRENDBEN!) 1. Kövér Lulu 2. Rocky 3. Michael 4. Mama 5. Papa 6. Lars 7. Lilly 8. Tina 9. Shameeka/Ling Su/Perin 10. Mr. Gianini 11. Pavlov, Michael kutyája 12. Moscovitz doktorék 13. Tina Hakim Baba kishúgai és öccsei 14. Mrs. Holland, az állampolgári ismeretek tanára 15. Buffy, a vámpírok réme 16. Ronnie, a szomszédunk 17. Borisz Pelkovszkij 18. Gupta igazgatónő 19. Rommel, Grandmére kutyája 20. Kevin Bacon 21 000. Ms Martinez 22 000. A Hotel Plaza ajtónállója, aki egyszer nem engedett be, mert nem voltam eléggé puccosan öltözve 23 000. Trisha Hayes 24 000 000. Lana Weinberger 25 000 000 000. Grandmére És még csak nem is furdal a lelkiismeret. Ő tehet róla, senki más. 97

Március 4., csütörtök, itthon Vajon mit csinált ma vacsorára Mr. Gianini? Chilit. Hát persze. Kukorica nem volt benne, de akkor is... Azt hiszem, megyek, és a metró alá ugrom.

Március 4., csütörtök, itthon Amikor bekapcsoltam a komputert, tudtam, hogy dőlni fognak rám az emailek. Igazam volt. Lilly től ez jött: NŐERŐ: Van tudomása a nagyanyádnak arról, hogy a cuki kis musicalje gyakorlatilag senkinek nem ajánlható húszéves kor alatt, még szülői felügyelettel se? Nézd csak meg, van benne nemi erőszakkísérlet, túlzott alkoholfogyasztás, gyilkosság, erőszak... meg még ki tudja... egyedül durva és trágár nyelvhasználat nem fordul elő benne, az is csak azért, mert a darab 586ban játszódik. Ja, feltűnt neked, milyen szörnyű hamisan énekelt Amber Cheeseman? Teljesen leénekeltem a placcról. Ha nem én kapom Rosagunde szerepét, az az igazság lábbal tiprása lesz. Ezt a szerepet egyenesen NEKEM írták! Tinától ez: ROMANCI: Szuper volt a válogatás! Isteni lenne, ha én kapnám Rosagundét. Tudom, hogy képtelenség, mert Lilly volt a legjobb, és őt illeti a szerep. De annyira menő lenne hercegnőt játszani! Neked nyilván nem, mert te az életben is ezt játszhatod mindennap... de nekem... tudod. Tuti, hogy Lilly kapja. Azért azt is remélem, hogy nem nekem kell játszanom Alboin szeretőjét. Nem szeretnék szeretőt játszani. Meg szerintem a papám se engedné. Ling Sutól ez: MÁZOLÓ: Biztos vagyok benne, hogy Lilly kapja Rosagunde szerepét, az 98

rendben is van, de ha rám osztják a szeretőt, akkor megőrülök! Az ázsiai színésznőket mindig olyan szerepekre kárhoztatják, amelyekben szexuális rabszolgákat kell játszaniuk. Vagy ami még rosszabb, egyszerűen csak rabszolgákat. Mint mondjuk Rosagunde szolgálólányát. Ez beskatulyázás! Tiltakozom! Remélem, a nagyanyád nem találta túl harsánynak a Gwen Stefani számot az előadásomban. És vajon van-e szüksége díszletfestőre? Mert szuper várkastélyokat meg ilyesmiket tudok festeni. Perintől ez: INDIEGIRL: Király volt ez a mai, mi? Én tök béna voltam, nem? De annyira meglepett, hogy Rosagunde helyett Gustav szerepét olvastatta föl velem! Főleg mi után a „They’re Not Gonna Get Us „-t énekeltem a TATU-tól. Vagy csak azért csinálta, mert sokkal több lány volt a válogatáson, mint fiú? Csak nem hiszi, hogy fiú vagyok?!!! Borisztól ez: MENUHIN: Mia, mit gondolsz, hajlandó lenne a nagyanyád hozzáírni a darabhoz egy jelenetet, amiben Gustav hegedűs szerenádot ad Rosagundénak? Szerintem ez érzelmileg nagyon elmélyítené az egész előadást... főleg, ha én kapnám meg Gustav szerepét. És történelmi hűségben is sokat jelentene, mert a hegedű őse, a rebek, időszámításunk előtt 5000-ből származik. Tudom, hogy Maroon 5 száma, a „She Will Be Loved” nem volt valami szerencsés választás, de Tina azt mondta, hogy a nagyanyád nem különösebben lelkesedne Eminem „Cleaning Out My Closet”-jéért. Kennytől ez: KLÓNKIRÁLY: Mia, nagyon aggaszt a nagyanyádnak az a megjegyzése, amit a szereplésem után tett. Azt mondta, bárki játssza is Gustav szerepét, mindenképpen szakállat keII növesztenie. Ez úgy hangzik, mintha arra célzott volna, hogy ÉN erre nem vagyok képes, holott az az igazság, hogy igenis VAN szakállam, illetve NŐ, csak éppen szőke ,és ezért alig látszik. Nagyon remélem, hogy a nagyanyád a szerepek kiosztásánál nem viseltetik előítélettel a szőkékkel szemben! 99

Shameekától ez: BEYONCEBABY: Egész álló nap mindenki csak erről a szereplő-válogatásról rizsázik! Úgy fest, Lillyé lesz a főszerep (nincs új a nap alatt), vagy tévedek? Bár én is ott lehettem volna! Mondd, igaz, hogy ott volt a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe?!! Na. Abszolút úgy tűnik, mindenki tojik rá, hogy fontosabb dolgok is vannak annál, mint hogy ki játssza Gustav vagy Rosagunde szerepét. Például az, hogy továbbra is csődben vagyunk. Az az érzésem, hogy ez senkit nem érdekel. Persze, mert nem ők viszik el a balhét. Egyetlenegy dolog szól Grandmére darabválasztása mellett: ez tökéletesen példázza az uralkodó felelősségét, azaz ha államügyekben fontos döntésre kerül sor, az ember végső soron magára van hagyatva. Így volt ezzel szegény Rosagunde is ezerötszáz évvel ezelőtt abban a hálószobában. Szóval, rajtam a világ szeme. Azért ez sok egy szerencsétlen tizenévesnek. Nagy szükségem volna valakire, aki segít, aki megmondja, mit kéne most tennem. Vegyek egy nagy levegőt, valljak színt Ambernek, aztán viseljem a következményeket? Vagy van még esély arra, hogy összeszedjem a pénzt, mielőtt rájön mindenre? Ilyenkor látom csak, mennyire sajnálatosan hiányos és elégtelen az én családi szociális hálóm. A mamám hoz például hiába is fordulnék tanácsért ebben az ügyben, hiszen pontosan ő tehetett arról, hogy kábé havonta kikapcsolták a kábelszolgáltatást a lakásban, mert mindig elfelejtette befizetni a számlát. Legalábbis Mr. Gianini beköltözése előtt. A papához se fordulhatok, mert ha rájön, mennyire elbénáztam a DIÁKÖNKORMÁNYZAT költségvetését, akkor, eszében sem lesz átadni nekem EGÉSZ GENOVIA költségvetésének, kezelését. Ha valamire e pillanatban nincs szükségem, hát az a papa prédikációja a költséghatékony önkormányzati tervezés alakításáról. Grandmére-nek sajnos elmondtam a dolgot... és láttuk, hogy hová vezetett... Ki máshoz fordulhatnék még? Hát persze, csak egyvalaki 100

maradt: Michael. És ő is mit javasolt... Most jut csak eszembe, Michaelé volt ma az egyetlen e-mail, aminek semmi köze nem volt a Copf szereplőválogatásához. És az is csak azért, mert Michael már nem jár az Albert Einsteinbe, tehát fogalma sincs az egészről. FELTÉT-LS RFLX: Hali, Thermopolis! Mi újság? Volna kedved átjönni holnap este az egyetemre egy jó kis sci-fi filmmaratonra? Úgyis meg kell néznem mindet az Antiutópia a Filmművészetben szeminárium vizsgájához, akkor már inkább levetítem közönség előtt. Szombaton meg úgyis bulizunk, jobb, ha előtte végignézem az összeset. Na? Jössz? Nem válaszolhattam azt, amit egyébként válaszolni szerettem volna... Valami ilyesmit: "Michael, te vagy életem értelme és egyetlen boldogsága, egyedül te vagy képes lecsendesíteni életem viharát. Semmi másra nem vágyom, mint arra, hogy megnézzek veled együtt negyvenhárom darab sci-fi antiutópiát holnap este!" Kicsit ciki ilyesmit leírni e-mailben. De azért így éreztem. KÁLULU: Aha, szívesen. FELTÉT-LS RFLX: Tésztabirodalomból, jó?

Szuper.

Majd

rendelünk

kaját

a

Mennyei

KÁLULU: Én meg csinálok pár mártást. FELTÉT-LS RFLX: Mártást? Minek? KÁLULU: Hát a bulira! A bulikon szükség van mártásra, abba tunkolja mindenki a chipset meg a zöldséget! FELTÉT-LS RFLX: Ja... oké. Én azt gondoltam, majd szombat délután veszünk valamit… Világos: teljesen fölöslegesen pedáloztam azért, hogy kimutassam, 101

mennyire lelkesedem a szombati buliért. De azért még rátettem egy lapáttal. Mégsem hagyhattam, hogy azt gondolja, mennyire NEM lelkesedem... KÁLULU: A házi készítésű mártás sokkal jobb. Majd megcsinálom, hagyom egy éjszakán át hűlni, attól lesz olyan finom zselés, jó? Már nagyon készülök a bulira! FELTÉT-LS RFLX: Aha... jó. Ahogy akarod. Akkor holnap! Szia! KÁLULU: Alig várom! Hát szó szerint. Alig várom. Vagyis egyáltalán nem... A bulit sem, meg az antiutópikus izét sem. Mert ezek a filmek, amiket Michael szemináriumára meg kell nézni... hát... elég ocsmányak. A Zöld szója például... brrr. Ráadásul a legtöbben olyan félelmetes részek vannak, amitől én totál kikészülök. Komolyan. Nem bírom lelkileg az ilyesmit. Azt hiszem, félig-meddig a horrorfilmek a ludasak a neurózisomban. Ha nem egészen. 20-féle pszichés zavar, amit a horrorfilmek okoztak nálam: 1. Ha meglátok egy asztaltól távolabb húzott széket, azonnal a Poltergeist jut eszembe, és kényszeresen vissza-tolom a széket az asztal alá. Ugyanez vonatkozik a kihúzott fiókokra is. 2. Ha meglátom a piros-fehér gyárkéményeket az FOR drive-ról, semmi más nem jut eszembe, mint szegény Mel Gibson az Összeesküvés-elméletből. 3. Ha átmegyek egy hídon, máris beugrik a Megszólít az éjszaka. Ha bármilyen vegyi gyárat látok, akkor is... 4. Miután láttam az Ideglelést, nem vagyok képes a) erdőbe menni b) sátrazni c) lemenni egy sötét pincébe 102

Nem mintha előtte szokásom lett volna az ilyesmi... de most aztán... KI VAN ZÁRVA!!! 5. Sokáig rá se mertem nézni a tévé képernyőjére, mert az a kényszerképzetem támadt, hogy kimászik belőle egy kislány, és megöl, mint A kör első és második részében. 6. Ha bármikor elmegyek egy sikátor mellett, feltételezem, hogy holttest is van benne. De erről talán nem a mozik, hanem az Esküdt ellenségek epizódjai tehetnek. 7. Szóba sem lehet előttem hozni holmi tűzhelyen forralódó vizet... (mert láttam a kisnyulat a Végzetes vonzerőben!). 8. Kis fehér kutyák = A bárányok hallgatnak... 9. Egy ablaktalan, szupermodern épület a semmi közepén számomra nem is lehet más, mint valami sötét hely, ahol kómában tartott emberekből szerveket operálnak ki (Kóma). 10. Kukoricaföld = Jelek... mind meghalunk... 11. A Titanic után meg csak nem bolondultam meg, hogy egyszer az életben is hajózni induljak! 12. Amikor olajszállító tartálykocsit látok az autópályán, rögtön tudom, hogy itt a vég, mert az minden filmben fölrobban. 13. Ha egy kamion követ bennünket hosszan az úton, nem vitás, hogy az életünkre tör, mint az a pszichopata Spielberg Párbajában. 14. Képtelen vagyok úgy átmenni a Holland Alagúton, hogy ne jusson azonnal eszembe az Alagút a halálba... 15. Nem tudom, lesz-e egyáltalán valaha gyerekem, mert erről meg a Rosemary gyermeke jut eszembe. Ja, és soha az életben nem fogok a Dakota-házban lakni. Nem tudom, Yoko Ono hogy bírja. 16. Az örökbefogadás is ki van zárva, a Jófiú miatt... 17. És ha netán mégis gyereket találnék szülni, egyetlen bébiszitter sem teheti majd be hozzám a lábát. Világos, nem? Mindenki látta A kéz, amely a bölcsőt ringatját... 18. Többször is beszélgettem hosszasan liftkezelőkkel és javítókkal, és tudom, hogy hacsak nem helyez valaki robbanószerkezetet a lift tetejére, mint a Féktelenülben, akkor 103

matematikailag nulla a valószínűsége, hogy minden kábel egyszerre szakadjon el. De azért... sose lehet tudni... 19. Sose teszem a lábam többé a tengerbe, amióta láttam A cápát. 20. És ha komolyan veszem a Rémálom az Elm utcában minden jelenetét, akkor soha többé le nem merem hunyni a szemem!!!! Ebből is látszik, mennyire ki bírnak akasztani a filmek. Valószínűleg azért is utálom úgy a bulikat, mert láttam a Sületlen paradicsom című filmet, amiről Michael azt mondta, jó kis vígjáték, olyan, mint a Baromi őrjárat... ehhez képest kiderült, hogy horror, amiben egy csapat fiatal bulizik egy csodás trópusi szigeten, és sorra öldösik le őket a bulik közepette... Michaelnak fogalma sincs, MEKKORA áldozatot hozok azzal, ha azt mondom, hogy bármit megnézek holnap este, amit csak akar! Egyre inkább az az érzésem, hogy ezek a filmek okozták számos pszichés sérülésemet, és ezek tehetnek arról, hogy még mindig nem léptem át saját egóm határait, és nem haladok az önmegvalósítás útján sem. Vajon számolt ezzel dr. Carl Jung, amikor kifejlesztette önmegvalósítás-elméletét? Egyáltalán LÉTEZETT akkor már mozi?!!!

104

Őfelsége Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo hercegnő levelezéséből Kedves Doktor Carl Jung! Tudom, ne is mondja. Még mindig halott. Mégis nagyon kíváncsi lennék, vajon amikor kitalálta ezt az egész önmegvalósítás-dolgot, akkor számításba vette-e, mennyire összezavarják az embert a filmek? Meg kell mondanom, hogy az embert rendkívül igénybe veszi, hogy átlépje egója határait, miközben folyvást az autópályán fölrobbanni készülő tartálykocsik képeit akarja elhessegetni lelki szemei elől! Na és mit gondol a tizenévesekről? Nekik ugyanis rengeteg olyan gondjuk-bajuk van, ami a felnőtteket nem nyomasztja. Komolyan, még soha életemben nem hallottam olyan felnőttről, aki azon görcsölt volna, hogy egy évfolyam első vérdíjat tűz ki a fejére. Na és a pasik? A jungi pszichológia soha, sehol egyetlen szóval nem említi a pasikat, de még a szerelmet sem. Értem én, hogy az élet gyümölcseinek (egészség, boldogság, elégedettség) leszüretelését a gyökereknél kell kezdeni (együttérzés, szeretet, bizalom). De hogyan bízzon az ember a pasijában, ha az, ugye, bulit rendez, és meghívja oda az évfolyam társnőit, akik nem elég, hogy dohányoznak, de gyakran és kapásból idézik Nietzschét? Nem akarom Önt kritizálni, dehogyis. Csak tudni szeretnék egy-két dolgot, de tényleg. Szóval, látta Ön valaha a Kómát? Mert az iszonya-tosan, kegyetlenül rémisztő. És állítom, ha látta volna, akkor felülvizsgálná az egó határának átlépéséről alkotott szigorú követelményeit. Ezt az egész bizalom-dolgot, például. Jó, én is tudom, milyen jó megbízni egy orvosban... egy bizonyos pontig. De honnan tudjuk IGAZÁBÓL, hogy nem szándékosan akar minket kómába ejteni, hogy kioperálhassa és eladhassa a szerveinket valami kőgazdag fazonnak Bolíviába? Sehonnan. Egyáltalán nem tudhatjuk. Látja? Itt az Ön elméletében a hiba. Na. Hát akkor most mit csináljak? Őszinte tisztelettel Mia Thermopolis 105

Március 5., péntek, a limuzinban, iskolába menet Ha Lilly még egyszer elmondja, hogy az ő Rosagunde alakításához képest Julia Roberts az Erin Brockovichban olyan volt, mint egy kisegítő iskolás a drámaterápia órán, esküszöm, letekerem a fejét, és kihajítom a napfény tetőn át az East Riverbe!

Március 5., péntek, az osztályban Most mondták be az iskolarádióban, hogy a Copf szereplőinek végleges listája az iroda ajtaja melletti hirdetőtáblára kerül ki délben. Ilyen az én formám. A feszültségtől olyan sűrű itt a levegő, hogy vágni lehetne. De nem csak a szerepek miatt. A színjátszó kör összes tagja is tiszta ideg attól, hogy közvetlenül az ő bemutatójuk előtt valami ismeretlen rivális műsorra tűz egy másik musicalt. Azzal fenyegetőznek, hogy kapcsolatba lépnek a Hair alkotóival, és bepanaszolják Grandmére-t, mert az ő musicaljének a címe annyira hasonlít a Hairéhez. Remélem, beváltják a fenyegetésüket. Bár ha Grandmére-t beperelik, és ezért leállít ja az előadást, akkor megint csak a gyertyaárusítás marad az egyetlen eszköz, hogy összekaparjam a költségvetésből hiányzó öt rongyot. Persze arra sincs, garancia, hogy ősanyám, Rosagunde történetének zenés változata képes ötezer dollár értékű jegyet vásárló közönséget becsalogatni. Tulajdonképpen ki a fene hajlandó egy fillért is fizetni egy olyan előadásért, amit a nagyanyám írt?! Grandmére egyszer egy jótékonysági esten úgy próbált pénzt gyűjteni a Genoviai Állatvédő Egyesület számára, hogy beszédet tartott, amelyben elmagyarázta, milyen szép és nemes dolog halhatatlanná tenni egy állatot azzal, ha megnyúzzuk, és a bundáját divatos stólának, esetleg takarónak használjuk... Világos, mire akarok kilyukadni?

106

Március 5., péntek, tesi Lana megkérdezte, szereztem-e már meghívót. Akkor tette föl nekem a kérdést, amikor éppen a bugyimat húztam föl a röplabdázást követő zuhanyozás után. Ilyenkor a helyzet magaslatán van az ember. Azt feleltem, még nem tudtam megszerezni a meghívót, de igyekszem. Lana végigmérte Jimmy Neutron bugyimat és csak ennyit mondott: Ajánlom is, lúzer - és már ott sem volt. Esélyem se maradt megmagyarázni, hogy azért hordok Jimmy Neutron-fehérneműt, mert Jimmy egy picit hasonlít a barátomra. Nem a haja. A zsenialitása. Bár azt hiszem, tökmindegy. Lana úgysem értené. Pedig én emlékszem, hogy ő is Josh focialsóját hordta az iskolai egyenszoknyája alatt...

107

Március S., péntek, USA közgazd. Kereslet: az a termék- vagy szolgáltatásmennyiség, amennyit a fogyasztók igényelnek. Kínálat: az a termék- vagy szolgáltatásmennyiség, amennyit a piac kínál. Egyensúly: ha a kereslet és a kínálat egyenlő, a gazdaság egyensúlyban van. Más szóval a kínálat pontosan fedezi a keresletet. Egyensúlytalanság: akkor keletkezik, amikor az ár vagy a mennyiség nem egyenlő a kereslettel/kínálattal. (Tehát az Albert Einstein Gimnázium diákönkormányzata pillanatnyilag az egyensúlytalanság állapotában van, mivel forrásaink nem egyenlők az Alice Tully-terem egy estére szóló bérleti díjának keresletévei: 5 728 dollárral.) Alfred Marshall A közgazdaságtan alapjai (kb.1890.) c. mű szerzője: "A közgazdaságtan egyfelől a javak tanulmányozása, másfelől, ami sokkal lényegesebb, az ember tanulmányozása.” Hű. Szóval ez az, ami a közgazdaságtant társadalomtudománnyá teszi. Mint a pszichológiát. Akkor ez igazából nem is számokról szól, hanem EMBEREKRŐL, meg arról, ki mit és mennyit hajlandó tenni és áldozni azért, hogy megszerezze, amire szüksége van. Mint például Lana. Ő például simán bemószerolna engem Ambernél, ha nem szereznék neki meghívót Grandmére partijára. Ez például a kereslet és a kínálat klasszikus példája: ő kereste, sőt igényelte, amit én kínáltam: a meghívót Grandmére partijára... Amiről csak az jut eszembe: lehet, hogy Lana Weinberger mégsem haladt annyira előre az önmegvalósítás útján! Talán egyszerűen csak jó közgazdaságtanból!!!

108

Március 5., péntek, angolóra Még egy óra a szereposztás megjelenéséig! Jaj, annyira szeretném, ha Borisz kapná meg Gustavot! Odavan érte! Én is remélem, hogy megkapja! Tina, én azt is szeretném, ha mindenki megkapná a vágyva vágyott szerepet! És te melyiket akarod, Mia? Én?!!! Semelyiket!!!! Se fotót, se jelentkezési lapot nem adtam be. Emlékszel?!!! Én utálom az ilyesmit. Mindennemű szereplést meg ehhez hasonlót... Jaj, ne mondj már ilyeneket! Tök SZUPER volt a Britneyimitációd! És szerintem Rosagunde szerepét is jól játszottad. Tényleg egy kicsit sem szeretnéd, ha rád osztanák? Tényleg. Kicsit sem. Én író vagyok, nem színész! Azt hittem, tudod!!! Én megírni szeretném azt, amit aztán az emberek elmondanak a színpadon. Na jó, nem is, mert a színdarabírással nem lehet keresni. De azért érted! Aha. Persze. Világos. Hát én csak annyit mondhatok, hogy ha nem én kapom meg Rosagunde szerepét, annak csak egy oka lehet! Egyetlen szó, P-vel kezdődik.

Pornó?!!!! Na ne!!! Nem hiszem, hogy pornójelenetet kéne vállalnod egy musicalben!!!! Dehogy pornó, te debil. PROTEKCIÓ! Kivételezés, ráadásul családi alapon! Az nem lehet, Mia nem is vett részt rendesen a válogatáson, és NEM IS AKARJA a szerepet! Nyugi, Lilly, te fogod megkapni. Jaj, istenkém, remélem, hogy mindannyian olyan szerepet kapunk, amilyet szeretnénk... még az is, aki egyáltalán nem akar szerepet! Hát ezt támogatom. 109

Március 5., péntek, az ebédlóoen

Tudom, hogy csak vészhelyzet esetén szabad használnom a mobilomat. De abban a pillanatban, amint megláttam a szereposztást, pontosan tudtam: ez most vészhelyzet. Még pedig EXTRA SÚLYOS. Grandmére-nek ugyanis fogalma sincs annak jelentőségéről, amit elkövetett. Fölhívtam tehát az ebédlőből, sorállás közben. "Halló, itt Clarisse, Genovia özvegy hercegnéje. E pillanatban sajnos nem állhatok rendelkezésére, mert vásárolok vagy kozmetikai kezelésen vagyok. A hangjelzés után kérem, hagyja meg nevét, telefonszámát és 110

üzenetét, amint lehet, visszahívom." Na, én meghagytam az üzenetemet. Megmondtam rendesen a magamét neki, legalább a hangpostáján: - Grandmére! Mégis mit képzelsz?! Hogy jutott eszedbe szerepet osztani rám a musicaledben? Pontosan tudod, hogy még a szereplőválogatáson sem akartam indulni, mert semmiféle színpadi tehetségem nincs! Tina mellettem állt és megállás nélkül bökdösött a könyökével: - De annyira jól énekelted el a "Barbie Girl"-t! - Jó, lehet, hogy tudok énekelni - kiabáltam a telefonba -, de Lilly sokkal jobb nálam! Légy szíves, sürgősen hívj vissza, hogy ezt elrendezzük, mert ha nem, NAGYON megbánod! Súlyos hibát követtél el! - Az utolsó mondatot már csak Lilly kedvéért mondtam, aki nagyon hősiesen viseli a dolgot, mégis látszik rajta, hogy kibőgte a szemét a mosdóban. Csak nagy sokára csatlakozott hozzánk a sorban azután, hogy megnézte a szereposztást. - Nyugi - mondtam Lillynek, miután üzenetet hagytam Grandmérenek. - Tiéd lesz Rosagunde szerepe. Csak rád illik, senki másra. Lilly úgy csinált, mint akit nem érdekel az egész. - És? Van nekem éppen elég dolgom... Különben is, azt se tudom, hogy tanulnám meg azt a töménytelen szöveget. Ami tiszta röhej, mert Lillynek olyan az agya, mint a fényképezőgép, Meg a memóriája is. Ez viszont rémesen megnehezíti a veszekedést vele, mert időnként előhúz az agya legmélyéből olyasmiket, amiket az ember öt évvel előtt mondott, és már rég elfelejtette. De Ő emlékszik. MINDENRE. TÖKÉLETESEN. Égbekiáltó igazságtalanság! Ha valakire illik a Copf főszerepe, hát az Lilly! - Ha Alboin szeretőjét játszom - folytatta Lilly hősiesen -, akkor szerencsére csak pár sort kell megtanulnom... „Minek vennéd nőül őt, aki nem szeret téged? Itt vagyok neked én, aki rajongok érted!", vagy mi. Így legalább lesz időm olyasmikkel foglalkozni, amik tényleg FONTOSAK. Mint például a Kövér Lulu Luka. Jaj! Szörnyű, igazán nagyon sajnálom Lillyt, mert tökéletesen illik rá Rosagunde szerepe, neki kellene eljátszania, senki másnak... de AZT A CÍMET AKKOR IS KI NEM ÁLLHATOM!!!!! 111

Március 5., péntek, az ebédlőben, később Óriási felzúdulást keltett, hogy a sorból visszafelé menet az asztalunkhoz megálltam J.P. mellett, aki egymagában ült, és megkérdeztem, nincs-e kedve átülni hozzánk. Nem értem, miért vannak annyira oda ettől. Mintha legalábbis ledobáltam volna az összes ruhámat, és meztelen csáb táncot lejtettem volna mindenki előtt. Pedig csak szóltam egy pasinak, akit mindannyian ismerünk, és akivel a közeljövőben valószínűleg sok időt fogunk eltölteni, hogy ha van kedve, üljön át hozzánk. Azt mondta, kösz szépen. A következő pillanatban IV. John Paul Reynolds-Abernathy tálcástul, tányérostul, kajástul becsúszott mellém. - Jé, szia J.P. - mondta Tina, és jelentőségteljesen Boriszra nézett, aki annak idején hevesen- tiltakozott ellene, hogy az asztalunkhoz hívjuk J. P-t. Igaz, akkoriban még csak úgy ismertük: a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe. Borisz azonban bölcsen hallgatott. Eszébe sem jutott megjegyzéseket tenni vagy tiltakozni a kukorica ellenségének jelenléte ellen. - Kösz - mondta J.P., és benyomult arra a kis helyre, amit szorítottunk neki az asztalnál. Nem mintha kövér lenne. Csak... olyan nagy. Szóval magas és nagydarab, meg minden. - Milyen a falafel? - kérdezte J.P. Lillyt, akit igencsak meglepett, hogy az a pasi beszél hozzá, akin az elmúlt két évben gúnyolódtunk. Még jobban meglepődött, amikor rájött, hogy pontosan ugyanaz van a tányérjukon: falafel, saláta, és hozzá Yo-hoo kakaó. - Finom - felelte Lilly, arcán továbbra is ugyanazzal a megdöbbenéssel. - Ha elég tahinit teszel rá. - Ha elég tahinit teszel rá, akkor minden finom! - mondta J.P. EZ IGAZ!!! Erre aztán Borisz már nem bírt magával: - Még a kukorica is? - kérdezte ártatlan képpel. Tina figyelmeztetően nézett rá... De már késő volt... Ami elhangzott, nem lehetett visszaszívni. Úgy tűnt, Borisz tényleg nem fér a bőrébe. Fogott egy szalvétát, úgy csinált, mint aki az orrát fújja, de közben vigyorgott kegyetlenül. 112

- Hát, arról nem sokat tudok - felelte J.P. vidáman, mint aki bekapja a csalit. - Ellenben a radír... Ettől a kijelentéstől Perin is megélénkült. - Szerintem a radír kirántva nagyon finom lehet! - mondta. - Amikor tintahalat eszem, mindig ez jut eszembe. Rántott radír. Fogadok, hogy tahinival is finom. - Naná - mondta J.P. - Rántva bármi finom. Ha ezt a szalvétát kirántanák, boldogan megenném! Meglepetten néztünk össze Tinával és Lillyvel. Ez a J.P. tényleg elégvicces fazon... Szóval nem egy csodabogár, nem dilis, hanem vicces. - Az én nagyanyám csinál néha rántott szöcskét – szólt közbe Ling Su is. - Az is nagyon fincsi. - Na? Mondtam, ugye? - nézett rám J.P. Aztán alaposan megszemlélte, mit csinálok. - Te min dolgozol olyan szorgalmasan, Mia? Házi a következő órára? - Ugyan, hagyd békén! - intette le Lilly - A naplóját írja. Mint mindig. - Tényleg? - kérdezte J.P. - Valahogy gyanítottam... - Amikor értetlenül néztem rá, így folytatta: - Hát, amikor csak látlak, mindig ebbe a füzetbe dugod az orrod. Ami egyetlen dolgot jelent: egész idő alatt, amíg mi figyeltük a Pasit, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe, ő is figyelt bennünket! És ez még semmi, kinyitotta a hátizsákját, és kihalászott belőle egy Mead márkájú, szélesen vonalazott, vastag, spirálozott jegyzetfüzetet. A borítója fekete-fehér márványmintás volt, rajta feliratok: NE OLVASD EL! TITKOS! PONT, MINT AZ ÉN NAPLÓM!!!!!! - Én is ugyanezt a jegyzetfüzetet szeretem - magyarázta. - Csak éppen én nem naplót írok bele. - Hát akkor mit? - kérdezte Lilly, aki sosem megy a szomszédba egy kis kíváncsiskodásért. J.P. kicsit mintha zavarba jött volna. - Hát... csak pár írás... erről - arról, időnként. Nem is tudom... nem tudom, mennyire eredetiek... csak úgy... tudjátok... írogatok. Na. Lilly megint lecsapott rá, és rögtön megkérdezte, van-e valami, amit szívesen közölne a Kövér Lulu Luka első számában. 113

J.P. lapozott néhányat, aztán kikötött egy oldalnál. - Ehhez mit szólnál? - kérdezte, és hangosan felolvasta: J.P. Reynolds-Abernathy Némafilm A folyosókon ránk titkos szem tekint Gupta kamerája némán les, kacsint Éberen figyel, szüntelen arra int: Itt vagyok, látlak, követlek bent s kint. Gupta biztonsága bizonytalan Alapja félelem, oly ősi, s arctalan Ittlétem hiábavaló és hasztalan: A tandíj befizetve sajnos, hiánytalan. Hű... én csak... hű... hát ez... őrült jó. Talán nem is értem igazán, de azt hiszem, arról szól, hogy a biztonsági kamerák... szóval hogy Gupta azt hiszi, mindent tudunk, pedig nem is. Vagy valami ilyesmi. Igazság szerint nem is tudom, miről szól. De biztos jó, mert Lillynek is nagyon tetszett. Meg is kérte J.P.-t, hadd közölje a verset a Kövér Lulu Lukában. Azt reméli, hogy ennek hatására lemond az egész iskolavezetés. Fú, nem túl gyakori, hogy az ember egy olyan pasival találkozik, aki verseket ír. Vagy legalább olvas valamit. A számítógépes játékok utasításain kívül. Fura, hogy a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe, hozzám hasonlóan íróféle. Mi van, ha egész idő alatt, amíg én novellát írtam róla, ő is írt RÓLAM? Például írhatott olyat, hogy "Soha többé marhahúst!"arról az esetről, amikor hús került a vegetáriánus lasagnéba, én véletlenül megettem, aztán óriási botrányt rendeztem... Jaj, hát az nagyon... ciki lenne.

114

Március 5., péntek, t.g. Grandmére abban a pillanatban visszahívott, amint az ebéd végét jelző csengő megszólalt. - Amelia – fontoskodott -, mit akartál nekem mondani? - Grandmére, hogy képzeled, hogy csak úgy rám osztogatsz egy szerepet a musicaledben? – förmedtem rá. – Pontosan tudod, hogy eszemben sincs szerepelni! Ki sem töltöttem a jelentkezési lapot, emlékszel?! - Ja csak ez volt az? – Grandmére hangja csalódottnak tűnt. – Azt hittem, csak vészhelyzetben szabad használnod a mobiltelefonodat. Szerintem ez távolról sem vészhelyzet, Amelia! - Hát akkor tévedsz! – közöltem. – Igenis vészhelyzet! A kapcsolatunk válsága. Mármint a tied meg az enyém! Grandmére a kijelentésemet teljesen nevetségesnek találta. - Figyelj ide, Amelia! Mi a legfőbb bánatod azóta, amióta megtudtad, hogy hercegnő vagy? Ezen gondolkoznom kellett. - Az, hogy testőrrel járok mindenhová? – kérdeztem súgva, nehogy Lars meghallja és megbántódjék. - Más nincs? - Az, hogy nem tehetek egy lépést se anélkül, hogy ne lihegnének lesifotósok a nyomomban? - Gondolkozz! - Az, hogy a nyári szüneteket a genoviai parlament ülésein kell töltenem, ahelyett, hogy táborba mennék, mint a barátaim? - A hercegnői illemtanleckék, Amelia! – vágta ki az adut Grandmére. – Állítólag utálod és irtózol tőlük! És most tudod, mi lesz? - Mi? - A Copf próbái idejére felfüggesztem a hercegnői illemtanleckéket. Na, ehhez mit szólsz? Hallottam a hangjában a totál önelégültséget. Abszolút azt hitte, hogy a kezében tart. Fogalma sem volt arról, hogy a barátaim iránti hűség legyőzi a hercegnői illemtanleckék iránti utálatot! - Remek ajánlat – fanyalogtam. – De inkább megtanulom ötvenezer 115

nyelven azt, hogy „Kérem odaadná a vajat?”, mint hogy elhalásszam Lilly orra elől azt a szerepet, ami őt illeti. - Lilly nincs megelégedve a szerepével? – kérdezte Grandmére. - Persze, hogy nincs! Ő a legtehetségesebb mindannyiunk közül, neki kéne játszani a főszerepet! Te meg azt a hülyeséget osztottad rá, Albion szeretőjét, és összesen két sor szövege van! - Amelia, jegyezd meg, a színházban nincs kis szerep, mint ahogy nincsen rossz szerep sem. Csak jelentéktelen színész van, meg rossz színész. MICSODA? Fogalmam sem volt, miről beszél. - Mindegy, Grandmére – vágtam közbe. – Ha nem akarod, hogy a darabod bukta legyen, Lillyre kellett volna osztanod a főszerepet. Ő… - Említettem már, mennyire kellemesen elbeszélgettem egy bizonyos Amber Cheeseman nevű barátnőddel? Meghűlt a vér az ereimben, és a t.g. terem ajtajában valósággal megdermedtem. Némán szorítottam a telefont a fülemhez. - Öö… tessék? - Vajon mit szólna Amber – folytatta zavartalanul Grandmére -, ha elmesélem neki, hogy szórtad el a diákönkormányzat ballagási ünnepségre szánt pénzét szelektív hulladékgyűjtő tartályokra? A sokktól egy hang nem jött ki a torkomon. Csak álltam ott, miközben Borisz megpróbált mellettem beférkőzni az ajtón a hegedűtokjával. - Bocs, Mia beengednél? - Grandmére! – nyögtem ki végre nagy nehezen, mert annyira kiszáradt a torkom. – Meg ne próbáld! - Már miért ne? – felelte. Alapjaimban rendített meg ez a válasz. Legszívesebben sikítani kezdtem volna: GRANDMÉRE, HOGY VAGY KÉPES ILYEN ALJASAN MEGZSAROLNI AZ EGYETLEN UNOKÁDAT??!!! EZ NEM LEHET IGAZ!!! De persze nem tettem. Nem tehettem. Nem sikítozhattam, mint egy őrült a t.g. terem ajtajában! Ráadásul a mobilomba. Még akkor se, ha a t.g. programra csupa lökött jár, aki egyébként nem csodálkozna semmin. - Gondoltam, ez kissé megváltoztatja a véleményedet erről a kérdésről – búgta Grandmére behízelgő hangon. – Ebben az esetben ugyanis 116

egyetlen szót sem szólok a kis barátnődnek a diákönkormányzat jelen pénzügyi helyzetéről. Cserébe viszont te is segítesz megoldani az én kis ingatlanügyi válságomat azzal, hogy eljátszod a Copf főszerepét! Az a helyzet, Amelia, hogy te, mint Rosagunde leszármazottja, sokkal hitelesebb alakítást nyújtanál, mint Lilly barátnőd. Emellett a te külsőd sokkal előnyösebb, mint az övé, mert ő bizonyos szögből és bizonyos megvilágításban meglehetőségen hasonlít arra a tömpe orrú kutyára… na, hogy is hívják… Egy mopszlira! És én még azt hittem, én vagyok az egyedüli, aki ezt észrevette! - Nos, akkor a próbán találkozunk, Amelia – csicseregte Grandmére. – Ja, és ha nem akarod magad alatt vágni a fát, kedvesem, akkor a mi kis megállapodásunkról nem beszélsz senkinek egy szót sem. SENKINEK. Még apádnak sem! Megértetted? Ezzel letette. !!!!!!!!!!! Ezt nem hiszem el. Nem és nem. Persze valahol a lelkem mélyén mindig is tudtam… De ennyire… ennyire ÉGBEKIÁLTÓ szemétséget még soha nem követett el. Szóval, azt hiszem, most már végre be kell vallanom, mert ez az igazság: A nagyanyám GONOSZ. Egyszerűen gonosz. Milyen ember az, aki ZSAROLJA az unokáját, csak megszerezzen egy szigetet? Én megmondom: GONOSZ! Az is lehet, hogy Grandmére szociopata. Csöppet se lepne meg. Az összes jellegzetes tünetet magán viseli. Talán azt az egyet kivéve, hogy nem sérti meg folyamatosan a törvényt. Illetve a szövetségi törvényeket lehet, hogy nem szegi meg, de becsület és tisztesség törvényeit igen. Miután befejeztem a telefonálást Grandmére-rel, észrevettem, hogy Lilly a komputer fölött engem bámul. Amúgy a Kövér Lulu Lukának első számához készített címlapot. - Valami baj van, Mia? – kérdezte. - A szerep miatt beszéltünk… tudod, Rosagunde… - magyaráztam. – Nagyon sajnálom, de Grandmére hajthatatlan. Azt mondja, nekem kell 117

játszanom Rosagundét, máskülönben… elmondja A DOLGOT, TUDOD, KINEK, engem pedig az illető úgy seggbe rúg, hogy Alaszkáig repülök. Lilly sötét szeme megcsillant a szemüveg mögött. - Hű, tényleg? – Egyáltalán nem tűnt meglepettnek. - Tényleg nagyon sajnálom, Lilly – mondtam őszintén. – Százszor jobban játszottad volna Rosagundét, mint én! - Mindegy – vonogatta a vállát Lilly. – Jó nekem a saját szerepem. De tényleg. Tudtam, hogy csak nem akarja mutatni, mennyire rosszul esik neki igazából a dolog. Meg is értem. Ez az egész teljesen értelmetlen. Ha zajos sikert akar, miért nem a legtehetségesebb színésznőt választja a főszerepre? Miért akarja mindenáron, hogy Rosagundét én játszam, akinek a színpadi tehetsége nulla. Nálam kevesebb talán csal Amber Cheesemannek van… Tiszta őrület… Ki tudja, mit miért csinál? Nekem mindenesetre fogalmam sincs. Nekünk, egyszerű földi halandóknak meghaladja a képességeinket, hogy átlássuk Grandmére cselekedeteinek indítékait. Ez csak azoknak a földönkívülieknek adatik meg, akik ideszállították őt járművükön a gonosz bolygóról, ahol született.

118

Március 5., péntek, term.tud. Kenny éppen most kért meg, másoljam le a molekulasúly számítási feladatlapot, mert ő tegnap este, miközben számolgatta, leöntötte Szecsuán-szósszal… Nem tudom mi jött rám. Lehet, hogy a Grandmére-rel folytatott beszélgetés frusztrált… Vagy Grandmére aljassága egyszerűen átragadt rám… Nem tudom másképp megmagyarázni. Mindegy, akárhogy is volt, megpróbáltam gazdaságelméleti alapon megoldani a helyzetet. Végül is, miért ne? Az önmegvalósítási modell nekem nem jött be. Hát akkor próbálkozzunk a jó öreg Alfred Marshallal. Mindenki más ezt csinálja. Lana is. És Ő mindig eléri, amit akar. És GRANDMÉRE is mindig eléri, amit akar. Úgyhogy közöltem Kennyvel, csakis akkor vagyok hajlandó lemásolni a feladatlapot, ha a mai leckét is megcsinálja. Mindegy. Felfoghatatlan, hogy ilyen sokáig tartott, míg leesett nekem, hogy működik a társadalom valójában. Egészen mostanáig úgy gondoltam, hogy a jungi önmegvalósítás és egó-átlépés alapján, és nincs szükségem másra, mint hogy a boldogságra és az elégedettségre törekedjek. De Grandmére – sőt Lana Weinberger! – példája bebizonyította nekem, mekkorát tévedtem. Tehát a társadalom működése abszolút nem az olyan alapvető értékek megteremtéséről szól, mint a bizalom, a szeretet és az elégedettség. Nem. Hanem a kereslet és a kínálat szabályairól. Ha szükséged van valamire, és kellő ösztönzést tudsz adni másoknak, hogy ezt létrehozzák, akkor létre is hozzák. Így marad fenn az egyensúly. Elképesztő. Gőzöm nem volt, hogy Grandmére ilyen közgazdasági zseni. Vagy hogy lesz még mit tanulnom LANA WEINBERGERTŐL! Ez teljesen új megvilágításba helyez mindent. Igen. Mindent. HÁZI FELADAT: 119

Tesi: TESICUCC!!! TESICUCC!!! TESICUCC!!! USA közgazd.: 9. fejezet, hétfőre Angol: Búcsú a fegyverektől 155-175 old. Francia: vocabulaire 3éme étape T.g.: megkeresni a bulira a vízzel tölthető melltartót, amit egyszer Lilly adott nekem viccből Geometria: 18. fejezet Term.tud.: Kit érdekel? Majd Kenny megcsinálja (ha-ha-ha!)

120

Március 5., péntek, a Hotel Plaza báltermében A Copf legelső próbáján úgynevezett „olvasópróbát” tartottunk. Ezt Grandmére mondta. Föl kellett olvasnunk az egész szövegkönyvet az asztalnál ülve, mindenki a saját szerepét, úgy, mintha már a színpadon állna. Kell-e mondanom, hogy egy ilyen olvasópróba maga a dögunalom? A naplót a szövegkönyv alá dugtam, hogy senki ne vegyes észre, ha a többiek szövegének hallgatása helyett írok. Bár elég kényelmetlen volt mindig előhúzni a szövegkönyvet, amikor meghallottam a végszavamat. A végszó sajnos nem az, ami azt jelzi, hogy lehet hazamenni, hanem a partnerem utolsó szava az én szövegem előtt… Teljesen ki leszek képezve színházi szakkifejezésekből… Ezen kívül Grandmére csak a dialógusokat írta meg a darabhoz, zenét nem szerzett hozzá. A zenét egy Phil nevű pasi szerezte, ugyanaz aki a tegnapi szereplőválogatáson zongorán kísért bennünket. Úgy fest, Grandmére fizetett neki egy kalap pénzt, hogy a dalszövegekhez valami zenét gyártson. Grandmére azt mondja, a Zeneakadémia internetes portáljáról, a „Munkatársaink” menüpontból választotta ki Philt… Philnek szemlátomást nem jutott még ideje arra, hogy élvezze a hirtelen ölébe hullott rengeted lét, mert nyilván egész éjjel a Copf zenéjét alkotta. Súlyos alváshiányát nem is fogja a közeljövőben pótolni… Emberfeletti küzdelmet vívott azért, hogy az olvasópróba alatt el ne aludjon. Nem volt egyedül. Señor Eudardo EGYSZER SEM nyitotta ki a szemét a darab első sorának elhangzása után… (Rosagunde: Ó, micsoda béke és boldogság e csöndes, békés tengerparti falucskában élnem…) Lehet, hogy Señor Eudardo meghalt? Hát, talán nem volna olyan nagy baj. Akkor mindenki azt mondhatná: „Úgy halt meg, hogy azt csinálta, amit a legjobban szeretett.” Mint abban a rémes tévéfilmben, ahol a lány leesik egy fáról, és a nyakát töri, pont, miután kapott egy új lovat. Hoppá! Várjunk csak, most horkolt egy kicsit! Akkor mégsem halt meg. Jaj, én következem! 121

„Ó, Gustav, ne nevezd magad parasztnak! A patkók, amelyeket lovaink lábára illesztesz, lépésüknek erőt adnak, és a kardok, amelyeket kovácsolsz, megacélozzák erőinket a zsarnokság ellen vívott harcban!” Ezután J.P. következett, aki azt hiszem, igazán tehetséges. De én inkább arra figyeltem, hogy előtte is ott volt a jegyzetfüzete a szövegkönyv alá dugva… Eszembe jutott valami. Valami nagyon furcsa. Mi van, ha pont RÓLAM ír, miközben én éppen RÓLA írok? Szóval lehet, hogy J.P. az én férfi énem? Nagyon sok közös vonásunk van, leszámítva, hogy J.P. nem egy uralkodócsalád tagja. Beszélgettem vele egy kicsit a próba előtt (mert senki más nem állt vele szóba: Borisz és Tina smároltak, ahogy mostanában mindig, amióta Borisz nem hord már fogszabályzót, Lilly a szerkesztői észrevételeit beszélte meg Kennyvel a törpecsillagokról írt cikkel kapcsolatban, Perin Grandmére-t győzködte arról, hogy ő lány, nem pedig fiú, Ling Su pedig Amber Cheesemant igyekezett távol tartani tőlem, ígéretéhez híven.) Elmesélte, hogy nem nagyon érdekli a színészet, csak azért indult az Albert Einstein Gimnázium színjátszókörének minden egyes szereplőválogatásán, mert a mamája meg a papája hülyeségnek tartják a színházat, és azt szeretnék, ha ő üzletember lenne. - Én meg sokkal szívesebben élnék az írásaimból – mondta J.P. – Nem mintha a költőket zsíros állásokkal bombáznák. Egyébként sokkal szívesebben lennék író vagy költő, mint színész. Mert ha belegondolsz, egy színésznek csak az a dolga, hogy előadja azt, amit más megírt. Abban nincs semmi ERŐ. Az igazi erő a szavakban van, a szavakat meg más találta ki. Na ez érdekel engem. Hogy én legyek az ERŐ a Julia Robertsnek és Jude Lawk háta mögött! !!!!!!! Ez őrület! Ezt én is így gondolom, és mondtam is. Valamikor, valahol… azt hiszem… És azt is annyira tudom, milyen nehéz elviselni, hogy csak azért csinálsz valamit, hogy örömet szerezz a szüleidnek! Lásd még: hercegnői illemtanleckék… Vagy hogy ne bukjak meg geometriából, amire pedig ebben az életben tuti semmi szükségem nem lesz. J.P. azt mesélte, hogy a gimnáziumi színjátszókör minden egyes darabjának szereplőválogatásán részt vett, mégse kapott soha egyetlen 122

szerepet se. Szerinte a színjátszókörben nagyon erős a klikkszellem. - Szerintem, ha NAGYON pedáloztam volna valamelyik szerepért – magyarázta -, akkor előbb azon kellett volna dolgoznom, hogy jóba legyek velük. Tudod, odaülni hozzájuk a menzán, velük ácsorogni a suli előtt a lépcsőn, kávét hozni nekik Hóéktól, piercinget rakatni az orromba, szegfűszeges cigit szívni, meg mit tudom én. De az az igazság, hogy nagyon nem bírom a ripacsokat. Annyira el vannak szállva maguktól! Egyszerűen fáraszt, hogy játsszam a közönséget az előadásukhoz, érted? Mert amikor egyikükkel beszélgetsz, az igazából ilyen egyszemélyes előadás. Monológ, csak neked. - Hát, lehetséges – mondtam, és eszembe jutott az a sok, tinisztárokkal készített interjú, amit A színház és a film világában olvastam. – Talán egyszerűen bizonytalanok. A legtöbb kamasz bizonytalan, vagyis nem bízik magában. Arról persze mélyen hallgattam, hogy valószínűleg én vagyok a legbizonytalanabb mindazon kamaszok közül, akikkel J.P.-nek valaha alkalma volt beszélgetni. És azt hiszem, bőségesen van is okom rá. Könyörgöm, hát létezik rajtam kívül olyan tinédzser, aki azt se tudja, hogyan kell tisztességesen bulizni, és akinek zsaroló a nagyanyja?!!! - Lehetséges – mondta J.P. – Meg az is lehetséges, hogy én vagyok túl finnyás. Az a helyzet, hogy nem nagyon kepesztek semmilyen társaság után. Ha nem vesznek be, hát… inkább maradok magam… na nem vetted volna még észre. Kedvesen, kicsit félénken rám vigyorgott ezután. Kezdtem érteni, miért találja Tina is, Lilly is helyesnek. Tényleg helyes. Olyan esetlenül, mackósan helyes. És igaza van abban, amit a színészekről mondott. Tényleg, a talkshowkban is pont úgy viselkednek! Megállás nélkül magukról rizsáznak. Persze általában a riporter kérdezi őket… de akkor is. Hoppá, megint én jövök!! „Cseléd, hozz pálinkát, a legerősebbet a pincéből! Móresre tanítom ezt a gazembert, hogy ne merészeljen többet a Renaldo-házzal packázni!” Uramisten. Még két óra, míg találkozom Michaellal. Még sosem hiányzott ennyire a nyaka illata! Persze nem mondhatom el neki, mi 123

bánt - mármint hogy micsoda csapás, hogy nem vagyok egy bulizós csaj… -, de legalább megvigasztal kicsit, ha ott lehetek mellette a konyhában, és miközben csinálom a mártást, hallhatom a mély, dörmögő hangját, ahogy a káoszelméletről vagy bármi másról beszél. JAJ, LEGYEN MÁR VÉGE ENNEK AZ EGÉSZNEK! Már megint én következem! „Apám haláláért most pokolra küldelek, Albion, mert oda való vagy!” Hozsánna és halleluja! Albion halott! Énekeljük el a záró dalt, és hajoljunk meg a finálé után! Hurrá! Mehetünk haza! Vagy randizni, vagy világgá!!! Nem. Jaj, mégsem. Grandmére-nek még van valami mondanivalója: - Szeretném megköszönni mindannyiuknak, hogy vállalták ezt a csodálatos küldetést velem együtt. Ígérem, hogy a Copf próbái és előadás életük egyik legkülönlegesebb és legnagyszerűbb alkotói élménye lesz. És úgy vélem, hogy ennek jutalma sokkal több, mint amit egyáltalán elképzelhetünk… Kedves tőle, hogy közben egyenesen rám néz… Miért nem jön egyenesen ide hozzám, és mondja a képembe: „És ha végigcsinálod az egészet, Amber Cheeseman talán nem nyír ki azért, mert elszórtad a ballagási pénzt hulladékgyűjtő tartályokra!” - De mielőtt munkánk jól megérdemelt gyümölcsét élveznénk, dolgoznunk kell, sokat és keményen! – folytatta. – Mindenkit tájékoztatok, hogy naponta próbálunk, és a próbák késő estig tartanak. Kérem, közöljék otthon a szüleikkel, hogy a jövő hét minden napján késő este, vacsora után érnek csak haza! És természetesen azt is kérem, hogy hétfőre mindenki tanulja meg kívülről a szerepét, de tökéletesen! Bejelentésének utolsó mondata izgatott zsongást keltett a teremben. Rommel a szinte kézzel fogható feszültség hatására kényszeresen nyalogatni kezdte alsóbb testtájait. Ő így kezeli a konfliktusokat… - Felség, azt hiszem én nem tudom megtanulni hétfőre a szerepem olasz nyelvű részét! – mondta izgatottan Perin. - Szamárság! – felelte Grandmére. – Nessun dolore, nessun guadagno! Mivel ezt senki nem értette, senki nem nyugodott meg. Sőt. Kivéve J.P.-t. Aki mély, barátságos „Több mint testőr” – modorában megszólalt: 124

- Hé emberek, nyugi. Meg tudjuk csinálni. Semmi pánik. Nagy buli lesz. Kis ideig csönd volt, majd legnagyobb csodálkozásomra Lilly így válaszolt: - Szerintem J.P.-nek igaza van. Szerintem is meg tudjuk csinálni. - Már ne is haragudj – tört ki Borisz-, de nem te voltál az, aki arról panaszkodott, hogy most hétvégén kell az új iskolai irodalmi újságot gatyába rázni? Lilly válaszra se méltatta. J.P. kicsit összezavarodott. - Hát én nem tudom, hogy kell egy újságot gatyába rázni – mondta-, de ha összejövünk holnap reggel, meg talán vasárnap egy kicsit, és összeolvassuk a szöveget, akkor nem lesz gond azzal, hogy hétfőre mindenki többé-kevésbé tudja a szerepét. - Pompás ötlet! – csapta össze a tenyerét Grandmére, amitől Señor Eduardo felriadt, és álmosan pislogott körbe. – Akkor elegendő időnk jut arra, hogy a koreográfussal és a korrepetitorral minden aprólékosan kidolgozzunk. - Koreográfus? – rémült meg Borisz. – Korrepetitor? Mégis mennyi idő kell ehhez? - Annyi, amennyi! – felelte Grandmére elszántan. – Most pedig menjenek haza, és pihenjenek! Egyenek bőséges vacsorát, az majd erőt ad a holnapi próbához! Véresre sütött steaket javaslok egy kis salátával, hozzá főtt krumplit jó sok vajjal, sóval! Ennyi csak jár Thália papjainak! Mindannyiukat várom tehát holnap reggel tízkor. És ne felejtsenek el úgyszintén bőségesen reggelizni: szalonnás rántotta, és sok-sok kávé! Nem akarom, hogy a színészeim összeessenek a kimerültségtől! És tanulni, tanulni a szöveget! Helyes! Köszönöm a részvételt, sok pozitív, nyers érzelmet tanúsítottak a mai próba során! Tapsoljuk meg magunkat! Némi csönd után az emberek lassan, egyenként tapsolni kezdtek… nyilván, mert mindenki belátta, hogy Grandmére máskülönben soha nem enged haza bennünket. Sajnos a taps ismét fölébresztette a szunyókáló maestrót. Vagy rendezőt. Mit tudom én. - Közönöm, közönöm! – Señor Eduardo egyszerre felélénkült. Azt hitte, neki szól a taps. – Álás közönetem mindenkinek! Á produkszió 125

nem jőhetet volna létre máhuk nélhül! Álás vahok! - Holnap találkozunk! – intett J.P. – Ne felejtsd el véresre sütni a steaket, Mia! És a szalonnát! - Mia vegetáriánus! – mordult rá Borisz, aki még mindig azon dühöngött, mennyi hegedű-gyakorlástól esik el a próbák miatt. J.P. pislogott. - Tudom – mondta. – Csak vicceltem. Az után a cirkusz után, amit a menzán rendezett a vega lasange miatt, már az egész suli tudja, hogy vegetáriánus. - Ha-ha – fintorgott Borisz. – Te beszélsz, akire rá van írva, hogy Utálja, Ha Kukoricát… Rá kellett tapasztanom a kezemet a szájára, nehogy befejezze. - Szia, J.P. – Csak akkor engedtem el Boriszt, amikor J.P. már távozott. Meg is kellett törülnöm a kezem egy szalvétában. - Phuj, Borisz, csupa nyál vagy! - Túlteng a nyálelválasztásom – közölte. - Jókor szólsz… - Nocsak, Mia – szólt közbe Lilly is. – Nincs ez egy kicsit túlreagálva? Mi van? Tetszik neked a pasi? - Mi? – kérdeztem vérig sértve. Hogy képzeli?! Ja, végül is még csak másfél éve járok a bátyjával… nyilván nem vette észre ennyi idő alatt, ki tetszik nekem. – De azért lehetnétek kicsit kedvesebbek hozzá! - Miának csak rossz a lelkiismerete – mondta Borisz. – Mert a novellájában eltette szegényt láb alól. - Nem igaz – reccsentem rá. De persze nem mondtam igazat. Szokás szerint. Abszolút furdal a lelkiismeret, amiért a novellámban eltettem J.P.-t láb alól. Úgyhogy most ünnepélyesen esküszöm, hogy soha többé nem ölök meg egyetlen írásomban sem senkit, akit élő alakról mintáztam. Kivéve, ha netán könyvet írnék Grandmére-ről…

126

Március 5., péntek este 10 óra, Moscovitzék nappalijában Ezek a filmek, amiket Michael megnézet velem… annyira nyomasztóak! A sci-fi antiutópia egyszerűen nem az esetem. Már az „antiutópia” szótól is lehervadok! Az utópia olyan szép dolog, miért nem idilli, tökéletesen békés társadalmakról csinálnak filmeket? Mint például New Harmonyról, ahová egyszer lementünk a mamával, amikor meg akartunk kicsit szabadulni Mamótól és Papótól egy versailles-i (Indiana!) látogatásunk alkalmával… New Harmonyban ezt az egészet kitalálták és megtervezték: tökéletes város, gyönyörű épületekkel, szép utcákkal és szép iskolákkal. Tudom, rémesen hangzik, pedig nem is az. New Harmony igazából szuper hely. Az antiutópikus társadalom viszont csöppet sem szuper. Nincsenek se szép épületek, se utcák, se sulik. Olyan az egész, mint Manhattan Lower East Side-ja volt, még mielőtt a kőgazdag internetes guruk és cégek odatelepültek volna. Akkor bezzeg nem voltak sem tapas-bárok, sem háromezer dollár havibérű stúdiólakások, se semmi. Csak benzinkutak, go-go bárok, meg pár drogdíler minden sarkon. Na, ilyen az antiutópia. Meg ilyenek az antiutópikus sci-fik hősei is. Láttuk az Omega embert, ahol az antiutópikus társadalmat valami szörnyű járvány tizedeli. A legtöbben meghalnak a betegségben, akik meg nem, azokból is zombi lesz (kivéve Charlton Hestont). Láttuk a Logan futását, ahol a társadalmi utópia antiutópiába fordul, amikor kiderül, hogy a kormány a nukleáris katasztrófa után megmaradt szűkös erőforrásokkal csak akkor tudja ellátni a lakosságot, ha minden polgárt megsemmisít a harmincadik születésnapján. Most következik a 2001. Űrodüsszeia, már ha hajlandó vagyok kimerészkedni a fürdőszobából, de az hiszem, inkább itt maradok… Az egyetlen, ami elviselhetővé teszi ezt az egészet, az, hogy odabújhatok szorosan Michael mellé a kanapén. És legalább az akciószegény részeknél smárolhatunk. A félelmetes részeknél meg belefúrom a fejem a mellébe, ő meg szorosan átölel. Így tökéletesen érzem a nyaka illatát. Ez hétköznapi körülmények között nagyon is kedvemre volna, ám 127

most az egészet tönkreteszi az, hogy pont amikor a dolog TÉNYLEG szenvedélyessé kezd válni köztem és Michael közt – annyira, hogy már az ÁLLJ gombot is meg nyomja a távirányítón… -, akkor a másik szobából áthallatszik Lilly óbégatása: - Átok reád, Alboin, te hitszegő kutya, tudtam, hogy egy napon elárulsz! Ha az embert már-már elragadja a szenvedély a szerelme karjaiban, kell-e mondanom, milyen keserves ilyesmit hallgatni: - Alboin, képes lennél ezt az alantas származású genoviai nőszemélyt nőül venni, amikor itt vagyok neked én?! Gyalázat!!! Talán ezért is ugrott fel Michael, és ment a konyhába némi pattogatott kukorica utánpótlásért. Sajnos, úgy fest, mégis csak 2001. Űrodüsszeia lesz belőle. Ez az egyetlen eszközünk, hogy Lilly csilingelőnek éppen nem mondható hangját elnyomjuk. Ráadásul Lars is besegít neki a szövegtanulásban. Bár – isten bizony, mindent megteszek, hogy legalább magamnak ne hazudjak folyton – az az igazság, hogy nem csak Lilly lármás szövegtanulása vonja el a figyelmemet Michaeltól és a smárolástól. Nem. Ez a buli úgy nyomaszt, úgy szorongat, mint Britneyt a banánhéjruhája az MTV Videoklip díjkiosztó – gálán. Megállás nélkül ezen rágódom, ez gyötör, szinte elemészt. Semmi más. Végül is megcsináltam a mártást, francia hagymásat Knorr alapanyagból, mindent elrendeztem, csak hogy Michaellal elhitessem, alig várom már a holnap estét, meg minden. Pedig dehogy. De hála Lanának, tervem azért van. Arról, hogy mit fogok csinálni a bulin. Mármint a táncot illetően. Ja, és a ruha is megvan. Mondjuk. Hát szóval, lehet, hogy azt a szoknyát egy KICSIT TÚL rövidre vágtam… Bár Lana szerint túl rövid nem létezik. Juj, itt van Michael a kukoricával. SMACIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!

128

Március 6., szombat, éjfél Hajszál híján… Amikor hazaértem ma este Moscovitzéktól, a mama még fent volt, és rám várt. (Na jó, nem egészen rám, igazából a Discoveryn nézett egy háromrészes dokumentumfilmet valami extrém műtétekről. Az egyik egy olyan pasiról szólt, akinek az arcán iszonytató méretű anyajegy volt, amit nyolc műtéttel sem sikerült teljesen eltávolítani. Maszkot sem vehetett föl a szerencsétlen, mint az Operaház fantomja, mert az anyajegye kiemelkedett a bőréből, és semmiféle maszk nem fedte volna be. Christine nyilván azt mondta volna neki: „Sajnálom, apuskám, de a maszkodon át is látszanak a hegek és bibircsókok.” Különben sem vihette volna Christine-t föld alatti barlangba, mert nem volt neki. NA mindegy.) Szóval igyekeztem hang nélkül belopakodni, de a mama nyomban lefülelt, és így sajnos át kellett esnem azon a beszélgetésen, amit már régóta igyekeztem elkerülni: Mama (lehalkítja a tévét): Mia, olyasmit hallottam, hogy a nagyanyád valami musicalt állít színpadra Rosagunde nevű ősanyádról, és rád osztotta a főszerepet. Igaz ez? Én: Öö… aha. Igen. Mama: Életemben nem hallottam még ilyen hülyeséget. Van fogalma arról, hogy bukásra állsz geometriából? Nincs neked arra időd, hogy színdarabokban játsszál. A tanulásra kell koncentrálnod. Éppen elég iskolán kívüli elfoglaltságod van a diákönkormányzattal meg a hercegnői illemtanleckékkel. És most ez is… Mégis hogy képzeli: Én: Musical. Mama: Mi? Én: Nem színdarab, hanem musical. Mama: Nem érdekel, lehet akármi. Holnap fölhívom apádat, és 129

megmondom neki, hogy állítsa le. Én: (megtörten, mert ha a mama ezt megteszi, Grandmére kitálal Amber Cheesemannek a hiányzó pénzről, ő meg elharapja a torkomat. De a mamának se mondhatom ezt el, tehát újfent hazudnom kell.) Ne! Kérlek, mama, ne! Tényleg… én ezt… imádom! Mama: Imádod? Mit? Én: A darabot. Mármint a musicalt. Szeretem csinálni! A színház az életem… hadd folytassam! Mama: Mia… jól vagy? Én: Persze! Csak kérlek, ne hívd föl a papát, jó? Úgyis olyan elfoglalt a parlamenttel meg mindennel mostanában… Hagyjuk békén. Nagyon tetszik nekem Grandmére darabja. Tök jó buli, meg nagy lehetőség nekem… izé… szélesíti a látókörömet. Mama: Hát… nem tudom… Én: Kérlek szépen, mama, megígérem, hogy nem rontok többet! Mama: Na jó. Rendben. De ha még egyszer hármast vagy annál rosszabb jegyet hozol, rögtön hívom a papát. Én: Köszi mama! És ne aggódj, nem hozok rossz jegyet! Aztán sürgősen húztam a szobámba, és légzőgyakorlatokat végeztem, nehogy pánikrohamot kapjak.

130

Március 6., szombat délután 2 óra, a Hotel Plaza báltermében Hát igen, lehet, hogy a színészet kicsit nehezebb dolog, mint gondoltam. Szóval, amit kicsivel ezelőtt írtam arról, hogy sokat azért akarnak színészek lenni, mert az könnyű, és sokat lehet keresni… Persze, lehet. De úgy néz ki, hogy azért annyira nem egyszerű. Iszonyú sok mindenre kell emlékezni. Itt vannak például a mozgások, ahogy az ember a színpadon jön-megy, miközben mondja a szerepét. Én mindig azt hittem, a színészek csak úgy kitalálják ezt a darab közben. De kiderült, hogy a rendező pontosan megmondja nekik, hova kell menni, sőt melyik sor közben mit kell csinálni. Még ezt is, milyen gyorsan. Meg milyen irányban. Főleg, ha az a rendező Grandmére. Na nem mintha ő igazából rendező lenne. Legalábbis folyvást ezt mondogatja. Állítása szerint Señor Eduardo a darab, akarom mondani a musical IGAZI rendezője. Aki egyébként az egyik sarokban ücsörög, állig betakargatva. Ő viszont alig képes addig is ébren maradni, amíg kimondja, hogy „Jelenet… tessék!”, ezért Grandmére nagylelkűen a helyére áll, és mindent elvégez helyette. Gyanítom, hogy végig ez volt a terve. De ha megölik, se vallaná be. Tehát nem elég a szerepünket tudni, emlékeznünk kell a mozgásra is. Persze a mozgás még nem a koreográfia. Az egész már tészta: koreográfiának a táncot nevezik, amit éneklés közben táncol az ember. Grandmére profi koreográfust is szerződtetett. Feathernek hívják. Állítólag nagyon híres, és sok menő Broadway musical koreográfiáját ő tervezte. Biztos szörnyen le lehet égve, ha elvállalt egy ilyen kispályás amatőr vacakot, mint a Copf. Ő tudja. Feather tökre nem olyan, mint a koreográfusok a híres táncfilmekben, a Mindhalálig zenében vagy a Honeyban. Egy gramm smink nincs rajta, és azt állítja, hogy a tornadressze kenderből van. Olyanokat mond, hogy igyekezzünk befelé nézni magunkba, és nyissuk meg a csakráinkat. Amikor Feather ilyeneket mond, Grandmére mindig csupa ideg lesz. De nem akar vele veszekedni, ugyanis nem engedheti meg magának, 131

hogy Feather fölhúzza az orrát és lelépjen, mert nemigen találna ilyen rövid idő alatt másik koreográfust. Feather igazából közel sem olyan rémes, mint a korrepetitor, Madame Puissant, aki amúgy operaénekesekkel dolgozik a Metropolitan Operában. Először is sorba állított és beénekelt bennünket. Ez annyit jelentett, hogy végtelen hosszan kellett énekelnünk azt, hogy „ma-mama-ma-ma, mi-mi-mi-mi-mi, mo-mo-mo-mo-mo”, és így tovább egyre magasabban, amíg csak az orrnyergünket nem csiklandozta a hang belülről. Madame Puissant cseppet sem érdeklődik a csakráink állapota iránt, észrevette, hogy Lilly körme nincs kifestve, ezért majdnem hazaküldte, mondván „egy díva ki nem teszi a lábát otthonról festetlen körömmel”. Úgy vettem észre, Grandmére nagyra értékeli Madame Puissant-t. ő legalábbis sosem szakítja félbe, mint ahogy mondjuk Feathert. És ha mindez még nem lett volna elég, egy jelmezpróbát is el kellett viselnünk, sőt nekem még egy parókát is föl kellett próbálnom. Mert persze Rosagunde kilométer hosszú copfot visel… ami ugye a darab címe is. Röhej, hogy mindenki a szövege tanulásán görcsölt, holott egy színdarab – mármint musical – bemutatásához sokkal, de sokkal TÖBB kell, mint egyszerűen betanulni a szerepet. Tudni kell a színpadi mozgást, a koreográfiát, tudni kell a dalokat, arról nem is beszélve, hogy nem szabad hasra esni a jelmezben, illetve az én esetemben, a copfban. Copf persze még nincs, Grandmére egyelőre a piros bársonykötelet erősítette a fejemre, amivel a Plaza pálmakertjét szoktál lezárni a délutáni nyitás előtt. Tehát nem csoda, ha fáj a fejem. Persze a kötél sem sokkal rosszabb, mint a hercegnői korona… J.P.-nek meg nekem most pár percnyi szünetünk van, mert Feather a „Genovia!” című szám koreográfiáját gyakorolja a tánckarral, és abban mi nem szerepelünk. Kiderült, hogy Kenny nem csak énekelni és játszani, de táncolni sem tud, tehát a gyakorlás elég hosszadalmas. Én persze nem bánom, a pihenőt bulistratégia készítésére használom fel, meg J.P.-vel beszélgetek, aki tényleg rengeteget tud a színházról. Ez azért van, mert a papája híres producer, J.P. meg már kisgyerek kora óta a színpad körül lebzsel. Vagy százezer hírességgel találkozott már. 132

- John Travoltával, Antonio Banderassal, Bruce Willis-szel, Renée Zellwegerrel, Julia Robertsszel… szóval akivel csak találkozni érdemes – mondta, amikor megkérdeztem, mégis kikkel találkozott. Hű. Szerintem Tina gondolkodás nélkül azonnal cserélne J.P.-vel, még akkor is… szóval, még ha férfivá is kéne magát operáltatnia. Kíváncsiskodtam, ki az, akivel NEM találkozott, de szeretne. Azonnal rávágta, hogy csak egyetlenegy ilyen van: David Mamet, a híres drámaíró. - Tudod! Glennary Glen Ross, Oleanna, Amerika buffaló… - Persze, persze…- mondtam, mintha tudtam volna. És azt is mondtam, hogy le vagyok nyűgözve. Mármint attól, hogy szinte mindenkivel találkozott, aki számít Hollywoodban. - Jó, jó azért végső soron ezek a hírességek is csak olyan emberek, mint te vagy én… Inkább, mint én. Mert te… hát te is híresség vagy! Biztos jó sokan annak tartanak. És aztán… az emberek azt hiszik, hogy… ilyen meg olyan vagy. Amikor nem is vagy olyan egyáltalán. Csak ez jut el hozzájuk. Elég nehéz lehet. Mennyire igaz! Mennyire a szívemből beszélt! Elegendő megnézni, most min megyek keresztül: azt hiszik rólam, hogy nem vagyok bulizós csaj. Amikor IGENIS az vagyok! Ma este is éppen egy buliba megyek, vagy nem? Na jó, igaz, hogy halálosan be vagyok tojva miatta, és még tanácsot is kértem a legrémesebb csajtól a suliban. De ez akkor se jelenti, hogy ne lennék bulizós csaj. Szóval, nem elég, hogy J.P. a világ összes hírességével találkozott már David Mametet kivéve, a világ összes színdarabját is látta, még A Szépség és a Szörnyeteget is. Ezt nem hiszem el! És még valami: neki is ez az egyik legkedvencebb darabja. Egyre hihetetlenebb, hogy ilyen hosszú ideig J.P. csakis az a Pasi volt, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe – egy flúgos a menzáról -, miközben a valóságban egy helyes, jó fej fazon, aki Guptáról ír verseket, imádja A Szépség és a Szörnyeteget, és szeretne találkozni David Mamettel (bárki legyen is az…). Az az érzésem, hogy ez tulajdonképpen az oktatási rendszer hibája. Annyira zsúfolt és annyira személytelen, hogy a tizenévesek képtelenek áttörni saját, egymásról alkotott előítéleteik falát. Képtelenek 133

megismerni az igazi személyiséget a címke alatt, amelyek gyakran éppen ők maguk ragasztottak egymásra, legyen az hercegnő, agyas, színjátszó, kaméleon, sportbunkó, drukkercsaj vagy éppen a Pasi, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe. Hoppá! A tánckar végzett. Grandmére a főszereplőket szólítja. De hiszen azok mi vagyunk J.P.-vel! Rengeteg közös jelenetünk van. Hát nem érdekes, hogy egészen mostanáig fogalmam se volt, hogy ősanyámnak, Rosagundénak volt egy PASIJA…?

134

Március 6., szombat, délután 6 óra, a limuzinban, hazafelé a Plaza Hotelból Jaj, istenem, olyan fáradt vagyok, hogy alig tudom nyitva tartani a szemem. A színjátszás OLYAN NEHÉZ. Ki a fene gondolta volna? Azok a srácok a Degrassiban olyan lazán csinálják. De a sorozat forgatása alatt végig iskolába járnak, meg minden. Hogy lehet ezt bírni? Persze nem kell énekelniük, csak azokban az epizódokban, amikor zenekari meghallgatás, vagy micsoda van. Énekelni még nehezebb, mint JÁTSZANI, mint kiderült. Én meg azt hittem, azzal lesz a legkevesebb bajom, hiszen intenzíven képeztem magam arra az esetre, ha karaokéznom kéne kenyérkereset céljából, ahogyan Britney a Keresztutakban. Szóval elég, ha annyit mondok hogy megtanultam tisztelni Kelist, mert ahhoz, hogy a „Turmix” egyetlen tökéletes változata az albumba kerülhessen, biztosan legalább ötezerszer kellett elpróbálnia. Madame Puissant LEGALÁBB ennyiszer próbáltatta el velem „Rosagunde dalát”. És amikor a hangom reszelőssé vált, és nem tudtam kiénekelni a magas hangokat, arra kényszerített, hogy fogjam meg annak a mim hangversenyzongorának az alját, amelyiken Phil kísért, és EMELJEM MEG! - Rekeszizomból énekeljen, hercegnő! – sipákolta szünet nélkül Madame Puissant. – Ne mellkasból lélegez! REKESZIZOMBÓL! Nem mellhang! ÉNEKELJEN REKESZIZOMBÓL! EMELNI!!! EMELNI!!! Csak annak örültem, hogy valamelyik nap kilakkoztam a körmöm (így kisebb a kísértés, hogy rágjam). Legalább EZÉRT nem balhézott velem. És a koreográfia? Ne is beszéljünk róla. Egyesek lenézik a drukkercsajokat (oké, én is közéjük tartoztam – mostanáig, bár Shameekára nem vonatkozott a lenézés…), de az a meló NEHÉZ!!! Megjegyezni annyi lépést??? Jaj, istenem! Időnként csak annyit nyögök: „Vedd már át, Feather” Nem bírok már lép-labda-vált-ani!” De Featherben csöppnyi együttérzés sem volt irántam – és még kevesebb Kenny iránt, akinek akkor sem menne a lép-labda-vált, ha az élete múlna rajta. 135

És a legszebb az, hogy valamennyiünknek ott kell lennünk holnap délelőtt tízre, hogy megint még százszor végigcsináljuk ugyanezt. Borisz azt mondta, amikor este lejöttünk: - Ez a legkeményebb meló, amit valaha végeznem kellett pár plusz ötösért. Amiben nagyon igaza van. Ling Su szerint viszont felér azzal, ha mondjuk gyertyával próbálnál ügynökölni. Ezért sürgősen le kellet őt intenem, mert ott állt a közelünkben Amber Cheeseman! Persze J.P. meghallotta, amikor leintettem Ling Sut. - Micsoda? Mi a nagy titok? Miről dumáltok? Nekem elmondhatjátok, esküszöm, hallgatok, mint a sír. Az a helyzet, ha össze vagyunk zárva ilyen hosszú időn át, ahogy most, amióta a próbák elkezdődtek, az emberek… összeszoknak. Úgy értem, nem is lehet másként. Egyszerűen OLYAN SOKAT vagyunk együtt. Még Lilly is, akinek erős antiszociális hajlamai vannak, elkiáltotta magát, amikor mindannyian a kabátunkat vettük: - Hé, emberek, majdnem elfelejtettem! Este buli nálam! Muszáj jönnötök, a szüleim nincsenek itthon! Ami szerintem eléggé merész volt tőle – valójában Michael bulijáról van szó, nem az övéről, és nem tudom, mennyire dobja fel Michaelt, ha megjelenik egy rakás gimis (persze rajtam kívűl). De hát… ez is azt mutatja, mennyire közel érezzük magunkat egymáshoz. És azért éreztem én is, hogy muszáj elmondanom J.P.-nek az igazat – hogy a diákönkormányzatnak nincs pénze arra, hogy fizesse a végzősök ballagási ünnepségét, és elsősorban ezért mutatjuk be a Copfot! J.P. ezt szemlátomást meglepve hallotta – de nem azért, mert nem tudta, hogy elcsesztem a költségvetést. - Tényleg? – mondta. – Én meg azt hittem, ez az egész csupán a nagyanyád rafinált cselfogás, hogy rávegye apát, ne licitáljon tovább Genovia szigetére. !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Leesett az állam, és csak bámultam rá, amíg el nem nevette magát. - Mia, nyugi. Nem beszélek róla. Se a ballagáshoz szükséges pénzről, se a nagyanyád trükkjéről. 136

De akkor már kíváncsivá tett. - Egyáltalán miért akarja a papád megvenni a mesterséges Genovia – szigetet, J.P.? - Mert megteheti – mondta J.P., és szemlátomást nem viccelt, ami nála most fordult elő először. Szinte soha semmi nem izgatja vagy nyugtalanítja – kivéve persze a kukoricát. Nyomban láttam, hogy III. John Paul Reynolds-Abernathy fájó téma IV. John Paul Reynolds-Abernathynak. Hát ejtettem. Az ember elsajátít ilyen dolgokat, amikor hercegnőnek tanul. Hogyan ejtsünk hirtelen kínos témákat. - Akkor holnap találkozunk – mondtam J.P.-nek. - Jössz Lilly bulijára? – tudakolta. - Ó – mondtam. – Igen. - Akkor talán ott találkozunk – mondta J.P. Ez édes volt. J.P. annyira jól érzi magát velünk, hogy el akar jönni Lilly bulijára! Még ha nem is tudja, hogy az valójában Michael bulija, nem Lillyé. Mindenesetre most fontosabb ügyek miatt kell aggódnom, mint J.P., Lilly és Grandmére, meg az ő ördögi praktikái holmi mesterséges sziget megszerzése érdekében. Mert én magam is be akarok vetni bizonyos praktikákat…

137

Március 7., vasárnap, éjjel egy óra, itthon Ki vagyok bukva. Komolyan. LEÉG A HAJAM. Életemben nem voltam még ennyire kibukva. És tudom, hogy ezt már máskor is mondtam, de most komolyan gondolom. Komolyan azt hittem egy darabig, hogy menni fog. Mármint az, hogy bebizonyítsam Michaelnak, bulizós csaj vagyok. Nem egészen értem, mit szúrtam el. MINDENT elterveztem. PONTOSAN azt tettem, amit Lana mondott. Mihelyt Michaelékhoz értem, a próbaruhából átöltöztem a bulizós cuccomba: - fekete harisnya - fekete bársonyszoknya (minivé alakítva – az alja kicsit tépett volt, mert miközben vágtam, Kövér Lulu folyton el akarta kapni az ollót, de azért király lett) - fekete Martens-bakancs - fekete balett-trikó, tavaly Halloweenről maradt, amikor macskának öltöztem, de a szomszéd Ronnie azt mondta, úgy nézek ki, mint valami lapos mellű Playboy nyuszi, ezért soha többé nem vettem fel - a mama fekete barettje, amiben polgári engedetlenségi akciókat hajtott végre a Gerilla Lányokkal - és a vizes melltartó. De nem töltöttem fel teljesen, mert féltem, hogy szivárogni fog. Plusz vörös rúzs, és nagyon szexisen összekócoltam a hajam is, mint Lindsay Lohan, amikor a Butter Klubból kifelé majdnem összefut a volt pasijával, Wilmerrel. Michael nyitott ajtót, mert már szálingóztak az első vendégek, de ahelyett, hogy azt mondta volna az új külsőmre: „Hű, de dögös vagy”, csak nagy szemeket meresztett, mintha megrémült volna valamitől. Lars éppen csak felpillantott a laptopjából, amikor elmentem mellette, és mondani akart valamit, de szemlátomást meggondolta magát, mert csak támasztotta tovább a falat, és leste tovább a netet. Lilly meg éppen a kameráját készítette elő, hogy felvegye az eseményeket a Lilly megmondja az őszintét! újabb részéhez (Férfi-női dinamika modern nagyvárosi környezetben), és kibökte: 138

- Hát te mi a fenének öltöztél, bohócnak? De ahelyett, hogy ráförmedtem volna, felvetettem a fejem, ahogy Lana szokta, és megvetően megjegyeztem: - Nagyon vicces vagy. Mert érett nőként akartam viselkedni Michael éppen belépő barátai előtt. Sikerült, mert Trevor és Felix csak bámult. - Mia? – Mintha meg sem ismernének. - Baró virgácsok – mondta Paul is. Talán a lábamat dicsérte, ami gyakorlatilag végtelennek tűnik, ha rövid a szoknyám. - Ó, Mia hercegnő, nagyon csinos kezeslábas nélkül – bókolt Doo Pak. És J.P. – aki valamivel később bukkant fel Tinával és Borisszal együtt – azt mondta: - „Hölgyem, az ön szépsége elhomályosítja a legbűvösebb mediterrán napnyugtát is” – ami a szerepe egyik mondata, de azért kedves volt tőle. Ráadásul udvari meghajlással kísérte, szintén a darabból. Mármint a musicalből. Egyedül Michael nem mondott semmit. De azt hittem, csak azért, mert nagyon figyelt a zenére, és arra, hogy mindenki otthon érezze magát. Attól sem volt odáig, hogy Lilly meghívta Boriszt meg a többieket az ő megkérdezése nélkül. Hát próbáltam segíteni. Hogy simábban menjenek a dolgok. Odamentem pár csajhoz az évfolyamról, akik eljöttek – egyiken sem volt barett, vagy más szexi cucc. Hacsak Tevast nem számítjuk a szexi zoknijával. És azt mondtam: - Sziasztok, Mia vagyok, Michael barátnője. Kértek egy kis mártást a chipshez? Nem említettem, hogy magam készítettem a mártást, mert nem hinném, hogy egy igazi bulizós csaj maga készíti. Nem hiszem, hogy Lana valaha is ilyesmire vetemedett. A házi készítésű mártás súlyos melléfogás volt részemről, de igyekeztem kiköszörülni a csorbát: nem árultam el, hogy én készítettem. A csajok azt mondták, nem kérnek mártást, hiába nyugtattam őket, hogy zsírszegény majonézzel és tejföllel készült. Mert tudom, hogy az egyetemista csajok nagyon ügyelnek a súlyukra, hogy elkerüljék a Dagi 139

Elsőéves címet. Bár ezt természetesen NEM MONDTAM nekik. Nem hagytam, hogy a mártás elutasítása lelombozzon. Úgy értem, az egész indítás volt csupán, hogy társalgást kezdeményezzek velük. Csakhogy ők nemigen óhajtottak velem társalogni, Borisz meg Tina smároltak a pamlagon, Lilly meg J.P.- nek magyarázta, hogy működik a kamerája. Szóval nem volt kivel beszélgetnem. Így aztán kioldalogtam a konyhába, és elővettem egy sört. Gondoltam, egy bulizós csaj ezt tennné. Lana is ezt mondta. Lekaptam a kupakot az ott heverő sörnyitóval, és mivel mindenki más üvegből itta a sört, ezt tettem én is. Majdnem elhánytam magam. Mert a sörnek még annál is pocsékabb íze volt, mint amilyenre emlékeztem. Büdösebb a bűzösborznál. De senki sem vágott pofákat, ahányszor meghúzta az üveget, így én is próbáltam uralkodni magamon, és nagyon picikéket kortyintottam. Ettől elviselhetőbb lett. A sörivók is talán így bírják elviselni. Hogy egyszerre csak keveset nyelnek le belőle. Addig kortyintgattam, amíg észre nem vettem, hogy Lilly kamerája J.P. – nél van, ő pedig egyenesen engem vett célba vele. Akkor a hátam mögé dugtam a sört. J.P. leengedte a kamerát. - Bocs – mondta, és úgy festett, mint aki igazán kínosan érzi magát. De nem annyira mint én, amikor megszólalt a mellette álló Lilly. - Mia! Mit művelsz? - Semmit – mordultam rá. Mert az képzeltem, egy bulizós csaj így érezné magát, ha a barátnője megkérdezné, mit művel. Hasak nem tartozna, mondjuk, a Megvadult Bulizós Csajok közé, mert abban az esetben felhúzná a blúzát a kamera előtt. De úgy döntöttem én nem az a fajta bulizós csaj vagyok. - Te iszol? – Lilly szemlátomást megütközött. De lehet, hogy nem ütközött meg annyira, inkább kinevetett. – Sört? - Csak próbálom jól érezni magam – mondtam. Kínosan tudatában voltam, hogy J.P. engem bámul. Hogy miért éreztem ettől olyan kínosan magam, nem tudom. De így volt. – Nehogy azt higgyétek, hogy Genoviában sosem iszom. - Persze – mondta Lilly. – Pezsgővel koccintasz a külföldi méltóságokkal. És vacsorához megiszol egy pohár bort. Nem sört. - Na és? – mondtam. Otthagytam Lillyt – és egyenesen Michaelba 140

ütköztem. - Ó, szóval itt vagy – mondta. Aztán lepillantott a kezemben tartott sörre. – Mit csinálsz? - Látod – feleltem, és ismét felvetettem a fejem, nagyon lazán, ahogy igazi bulizós csajhoz illik. – Jól érzem magam. - Mióta iszol sört? – tudakolta Michael. - Jaj, ne, Michael! Miért ne innék? Genoviában is iszom! - Ugyanezt mondta nekem is – tájékoztatta a bátyját Lilly, miközben elvette J.P.-től a kamerát, és kettőnk képébe dugta. - Lilly – mondta Michael. – Állítsd le a kamerát. Mia… De mielőtt folytathatta volna, számítógépének bulikeverője (a szülei nappalijában lévő hangszórókat összekötötte a meghajtóval) játszani kezdte az est első lassú számát – a Coldplay „Speed of Sound” című nótáját. - Ó, imádom ezt a számot! – bájologtam, és táncolni kezdtem, ahogyan Lana előírta. Az az igazság, hogy nem vagyok éppenséggel Coldplay rajongó, mert nem helyeslem, hogy a szólóénekesük hagyta, hogy a felesége, Gwyneth Paltrow a gyereküknek az Alma nevet adja. Mi lesz szegény kislánnyal, ha gimibe kerül? Mindenki vele fog szórakozni. Sajnos a sör, bármilyen büdös volt is, megtette a magáét. Mert egyáltalán nem éreztem magam annyira zavarban, mint mielőtt nyakalni kezdtem. Tulajdonképpen egészen jól éreztem magam. Pedig az egész szobában egyedül csak én táncoltam. De úgy gondoltam, az is oké, mert sokszor megesik, hogy egy ember elkezd táncolni, aztán a többiek beszállnak. Csak arra várnak, hogy valaki megtörje a jeget. Ám kénytelen voltam észrevenni tánc közben, hogy senki nem követi a példámat. A legkevésbé Michael. Csak állt ott, és bámult rám. Lars is. Lilly is, bár ő a kamera lencséjén keresztül. Borisz és Tina abbahagyták a smárolást a pamlagon, és engem bámultak ők is. Meg az egyetemista csajok is. Az egyikük odahajolt a barátnőjéhez, és súgott neki valamit, mire az vihogni kezdett. Azt hittem, egyszerűen irigykednek, mert én beleadtam apait-anyait a barettel, a minivel meg mindennel, hogy jól nézzek ki a bulira. Csak táncoltam tovább. Ekkor sietett a megmentésemre J.P. Ő is táncolni kezdett. Valójában nem velem táncolt, mert hozzám sem ért, vagy ilyesmi. De odajött, ahol én voltam, 141

és mozgatni kezdte a lábát, ahogy az igazi menő pasik táncolnak, akik nem akarják felhívni magukra a figyelmet, de nem akarnak kimaradni a buliból. Annyira izgatott lettem attól, hogy más is táncol, hogy odasimiztem hozzá (Feather tanított a tánclépésre meg a szóra: amikor az ember a vállát rázza és riszálja), és hálásan rámosolyogtam. Ő pedig visszamosolygott. Ezek után pedig, azt hiszem, már egymással táncoltunk. Egyszerűen az történt, hogy egy másik sráccal táncoltam. A pasim orra előtt. A pasim buliján. Ami elég ocsmányság egy barátnő részéről. Bár erre akkor még nem jöttem rá. Csak arra tudtam gondolni, milyen hülyén éreztem magam, amikor senki nem akart táncolni velem, és mennyire örültem, hogy J.P. – ellentétben más úgynevezett barátaimmal – nem hagyott magamban táncolni, mindenki szeme láttára… kivált Michael szeme láttára. Aki annyit sem mondott nekem, hogy jól nézek ki. Vagy hogy tetszik a barettem. J.P. meg azt mondta, szebb vagyok a legbűvösebb mediterrán napnyugtánál. J.P. hajlandó volt táncolni velem. Michael meg csak állt ott. Ki tudja, meddig táncolunk még J.P.-vel, ha nem nyílik az ajtó, és be nem lépnek Moscovitz doktorék. Nem volt semmi gáz, Michael engedélyt kapott a bulira, a szülei egyáltalán nem voltak papák rá… Csak éppen… csak éppen pont akkor léptek be, amikor táncoltam! EGY MÁSIK PASIVAL! Tök kínos volt!!! Michael SZÜLEI előtt!!!! Majdnem annyira kínos volt, mint amikor benyitottak, és éppen csókolóztunk Michaellal a kanapén a téli szünetben (na jó, nem CSAK csókolóztunk. Volt némi ing alatti és melltartó fölötti akció is. Ami, elismerem, olyan lány esetében, aki nem akar szexet az érettségiig, eléggé kockázatos… De akkor is. Az az igazság, hogy annyira elmerültem a csókolózásban, hogy észre sem vettem, hol van Michael keze… de akkor már késő volt. Mert már ÉLVEZTEM A DOLGOT. Így aztán tulajdonképpen hálás lehettem, hogy Moscovitz doktorék akkor léptek be, amikor beléptek. Ki tudja, HOVÁ hagytam volna kalandozni még Michael kezét?) Mégis. Ki hinné, de ez MÉG KÍNOSABB VOLT… Táncolni! Egy másik pasival! Előttük. Pedig azt sem tudom, látták-e egyáltalán. 142

- Bocs, velünk ne törődjetek. – És már el is húztak a szobájukba, mielőtt akár köszönhetett volna bárki nekik. Mégis valahányszor arra gondolok, mit LÁTHATTAK volna, érzek hideget-meleget - ahogy Alec Guiness mondta, valahányszor látta magát A Csillagok Háborújának Új Remény jelenetében, amikor Obi Wan arról beszél, hogy nagy zavart érez az Erőben, mintha hangok millió kiáltanának fel rémülten, és egyszeriben elhallgattatnák őket. Még szörnyűbb, hogy amikor Moscovitz doktorék távozása után felhagytam a tánccal, illetve ledermedtem, akkor odajött Lilly, és a fülembe súgta: - Ez szexi tánc akart lenni, vagy mi? Mert úgy festettél, mintha valaki egy jégkockát dugott volna a blúzodba, és azt próbáltad volna kirázni. Szexi tánc! Lilly azt hitte, szexi táncot akarok bemutatni! J.P.-vel! Michael előtt! Ezek után természetesen képtelenség volt fenntartani a bulizós csaj figurát. Teljesen kibuktam, és leroskadtam a kanapéra egyedül. Michael oda se jött megkérdeni, elment-e az eszem, J.P.-t sem hívta ki párbajra, vagy ilyesmi. Ehelyett a szülei után ment, gondolom, hogy megkérdezze, valami baj van-e, azért jöttek vissza korán, vagy csak a konferencia ért véget hamar, vagy mi. Én meg ott ültem vagy két percig, figyeltem, ahogy körülöttem mindenki nevetgél és jól érzi magát, és éreztem, hogy folyik rajtam a hideg verejték. Emberek vettek körül, de esküszöm, életemben nem éreztem magam magányosabbnak. Szexi tánc! Szexi táncot jártam! Egy másik sráccal! Már Lilly sem engem filmezett, minthogy a Cool Ranch Doritót első ízben megkóstoló Doo Pak látványát lényegesen érdekesebbnek találta az én totális megaláztatásomnál. J.P. volt az egyetlen, aki szólt hozzám egy szót ezek után – Tinán kívül, aki közelebb hajolt az enyémmel szemben lévő pamlagról. - Nagyon szépen táncoltál, Mia – mintha valami műsorszámot adtam volna elő vagy ilyesmit. - Hé – mondta J.P. miután odajött, ahol ültem. – Azt hiszem, erről megfeledkeztél. Megnéztem mi van nála. A háromnegyedig üres söröm volt az! Az anyag, amely elsősorban volt felelős azért, hogy jó ötletnek véltem, ha szexi táncot járok egy másik sráccal! - Vidd innen! – nyögtem és a térdembe fúrtam az arcom. 143

- Ó – mondta J.P. – Bocsi. Hm… jól vagy? - Nem – motyogtam a harisnyanadrágomnak. - Segíthetek valamit? – kérdezte. - Képes vagy hasadást létrehozni a tér-idő folytonosságban, hogy senki ne emlékezzen rá, mekkora marhát csináltam magamból? - Hm. Nem hinném. És hogy csináltad? Ami kedves volt tőle – úgy tett, mintha egyáltalán nem vette volna észre. De komolyan, ettől csak még rosszabb lett. Ezért józan ésszel mérlegelve kizárólag egyet tehettem: összeszedtem a cuccomat – meg a testőrömet -, és távoztam, mielőtt bárki bőgni láthatott volna.Mert egész úton hazafelé viszont bőgtem, mint a záporeső. És most csupán abban reménykedem, J.P. hazudott, és mégis képes hasadást létrehozni a tér-idő folytonosságban, tehát akik ott voltak a bulin, mind elfelejtik, hogy én is ott voltam. Elsősorban Michael. Akinél mostanra nyilván abszolút leesett a tantusz, hogy bulizós csaj vagyok a szó legszorosabb értelmében. Jaj, istenem. Azt hiszem, be kell vennem egy aszpirint.

Március 7., vasárnap, reggel kilenc óra, itthon Michaeltól semmi. Se e-mail. Se telefon. Nyilvánvaló: undorodik még attól is, hogy egyáltalán ismer engem. Csöppet sem kárhoztatom érte. Az East Riverbe vetném magam, ha nem lenne próbám. Az imént felhívtam a Zárórát, és a mama hitelkártyájára (hát igen, a tudta nélkül, mert még alszik, Mr. Gianini pedig elvitte Rockyt narancslét venni) bagelt és lazacot küldettem Moscovitzéknak, így próbáltam bocsánatot kérni. Senki sem képes haragudni a Záróra minden jóval megrakott bagelje után. Vagy mégis? Szexi tánc? Hát hogy KÉPZELTEM???? 144

Március 7., vasárnap, délután öt óra, a Hotel Plaza báltermében Fölösleges aggódnunk, hogy sikerül-e megtanulnunk a szövegünket hétfőig. Betéve tudom az egészet, annyiszor végigmentünk már a darabon. És a lábam rettenetesen fáj a tánctól. (Nem a szexitől…) Feather azt mondja, mindnyájunknak tánccipő kell. Holnapra hoz néhányat. Csakhogy holnapra nekem már lerohad a lában. Ráadásul a torkom is elkezdett fájni az énekléstől, Madame Puissant forró Emergen-C-t itat velünk. Phil, a zongorista is az összeomlás szélén áll. Még Grandmére is kezd megroggyanni. Csak a helyén szunyókáló Señor Eduardo látszik kipihetnek. Illetve ő meg Rommel. Jaj, istenem. Még egyszer megismételteti velünk a „Genovia, és Genoviám”-at. RÜHELLEM ezt a dalt. Legalább ebben a számban nem vagyok benne. Mégis. Nem látja, hogy az összeroppanási hajszol minket? Istenem, hát nincs rá semmiféle törvény, hogy meddig lehet egy gyereket dolgoztatni? Hát igen. Ez az egész legalább eltereli a gondolataimat a múlt éjszakai megaláztatásról. Többé- kevésbé. Úgy értem, Lilly kihasznál minden alkalmat, hogy felemlegesse. - Jaj, Mia, kösz a bageleket! – és – Hé, Mia, azt a szexi táncot talán beledolgozhatnád abba a jelentbe, amikor meggyilkolod Alboint – és Hol a baretted? Akik nem voltak ott, azoknak fogalmuk sincs semmiről: - Miről beszél? Mire Lilly csak sejtelmesen somolyog. Aztán ott a Michael-ügy. Lilly szerint a bátyja otthon sem volt, hogy MEGKAPHASSA a bageleket, amiket reggel küldtem. Visszament az egyetemre tegnap éjjel, amint a buli véget ért, mert a szülei otthon voltak, és már nem kellett Lillyre vigyáznia. Küldtem neki három SMSt, bocsánatot kértem, amiért olyan idióta voltam. Összesen ennyit válaszolt: BESZÉLNÜNK KELL Ami csak egyet jelenthet, persze, Michael… Várjunk csak J.P. most nyomott a kezembe egy cetlit, hogy ne balhézzanak velünk a sutyorgásért, mint az előbb, amikor szólt, hogy 145

kikötődött a bakancsom. J.P.: Hé. Ugye nem vagy pipa rám? Én: Miért lennék pipa rád? J.P.: Mert táncoltam veled. Én: Miért lennék pipa rád azért, hogy TÁNCOLTÁL velem? J.P.: Hát mert bajba kevertelek a pasidnál, vagy ilyesmi. Egyre inkább úgy néz ki, hogy nagy bajban vagyok. De erről egyedül csak én tehetek… J.P. semmiképpen. Én: Nem. Rém KEDVES volt tőled. Legalább nem festettem úgy, mint a világ legnagyobb marhája. OSTOBA vagyok. Nem értem, minek ittam azt a sört. Csak olyan ideges voltam, tudod. Nem vagyok egy vérbeli bulizós csaj. J.P.: Hát úgy tűnt, tök jól érzed magad, ha ez vigasztal. Nem úgy, mint ma. Ma úgy nézel ki… hát ezért gondoltam, hogy pipa vagy rám. Vagy a tegnap este miatt, vagy azért, amit a múltkor mondtam, tudod, hogy vegetáriánus vagy, mert egyszer olyan balhét rendeztél a menzán. Én: Nem. Miért lennék ezért pipa? Igaz. TÉNYLEG cirkuszt rendeztem, amikor kiderült, hogy húst tettek a lasagnéba. Hiszen én vegát kértem. J.P.: Tudom. MINDENT elcsesznek a menzán. Láttad, mit művelnek a chillivel? Én: Úgy érted, hogy néha kukoricát tesznek bele? J.P.: Pontosan. Totális tévedés. A chilibe nem való kukorica. Természetellenes. Nem gondolod? Én: Hát ezen még nem gondolkodtam. Mert én… szeretem a kukoricát. J.P.: Hát én nem. Sosem szerettem. Amióta… mindegy. Hagyjuk. 146

Én: Amióta? J.P.: Nem, semmi. Tényleg. Nem érdekes. De nekem persze MUSZÁJ volt megtudnom. Én: De igazán. Na… Nekem elárulhatod. Senkinek nem szólok egy szót sem. Esküszöm. J.P.: Hát csak… tudod, mondtam neked, hogy az egyetlen híres ember, akivel szeretnék találkozni, David Mamet, igaz? Én: Aha… J.P.: Hát a szüleim találkoztak vele. Meghívást kaptak hozzá egy vacsorára úgy négy évvel ezelőtt. Én teljes izgalomban voltam, amikor megtudtam – amikor az ember tizenkét éves, azt képzeli, hogy körülötte forog a világ. „Meséltetek neki rólam, papa? Elmondtátok, hogy én vagyok a leglelkesebb rajongója?”, kérdezgettem. Én: Értem. És mit mondott apád? J.P.: Azt mondta, „Igen, fiam, felmerült a neved.” Kiderült, hogy apa tényleg beszélt neki rólam. Arról mesélt, amikor csecsemő koromban először adtak nekem kukoricát. Én: És? J.P.: És hogy mennyire meglepődtek, amikor másnap reggel egészben találták a szemeket a pelenkámban. Mármint a kukoricaszemeket. !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ez történt akkor is, amikor először – és egyben utoljára – adtunk kukoricát Rockynak. Szóval PONTOSAN tudom, milyen durva. Én: HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ! Izé… úgy értem. Bocsi. Nagyon ciki lehetett. Mármint neked. Hogy ilyesmit meséltek rólad a bálványodnak. Még ha TÉNYLEG kisbaba voltál is… J.P.: Ciki? Égett a pofám. Azóta látni se bírom a kukoricát! 147

Én: Hát ez mindent megmagyaráz. J.P.: Mit magyaráz meg? Én: Semmit. A kukoricautálatodat például. J.P.: Aha. Szülők. Mindent elcsesznek, tudod? Én: Nekem mondod? J.P.: Nem lehet élni velük. De nem engedheted meg magadnak, hogy nélkülük élj. Ha már itt tartunk, mit szólsz a következő vershez: Fizetik neked a kéglit, a kaját, A sulit és a jéghoki különórát. Cserébe meg elvárják A szabályai betartását. Nem a tiéd a sorsod, Nem a tiéd a kontroll, Csak ha tizennyolc vagy, S elköltözöl otthonról. Én: Azta! Ez király! Meg kéne jelentetned Lilly új lapjában! J.P.: Kösz. Lehet, hogy megjelentetem – a Gupta igazgató verssel együtt. Te is írsz bele valamit? Mármint Lilly lapjába? Én: Nem. Mert az egyetlen dolog, amit az utóbbi időben írtam (a naplóbejegyzéseken kívül) a „Soha többé kukoricát!”. És Lillynek már megmondtam, hogy nem jelentetheti meg. Aminek igazán örülök, mert tekintettel arra a sztorira, amit épp az imént mesélt el, nem hiszem, hogy J.P. mulatságosnak találná. Mármint a róla szóló novellámat. Jaj, istenem. Grandmére hívat a megfojtás jelenethez. Bárcsak ENGEM fojtana meg valaki. Mert akkor nem kéne beszélnem Michaellal. A hullák nem beszélnek.

148

Március 7., vasárnap, este kilenc, itthon Ezt nem hiszem el. Miért van az, hogy rossz után még rosszabb jön? Először is, még mindig nem tudom elérni Michaelt. Nem veszi fel a mobilját, nincs a számítógépnél, és Doo Pak azt mondja, a szobájukban sincs, nem tudja, hol lehet „Mike”. Csakhogy nekem nagyon is van róla elképzelésem: minél messzebb tőlem. Ilyen az én formám, a két Moscovitz testvér közül az, akiről kevésbé kívánok hallani, szünet nélkül e-mailez nekem. Éppen most kaptam Lillytől ezt, válaszul az emlékeztetőmre, miszerint nem akarom, hogy a „Soha többé kukoricát!” megjelenjen a Kövér Lulu Lukában. NŐERŐ: Sajnálom, de benne marad. A legjobb darabom. Jut eszembe, fölveszed a bulin a barettet? KÁLULU: Befognád végre arról a hülye barettról? És miféle buli? Miről beszélsz? Lilly, nem viccelek, a sztorimat nem közölheted az engedélyem nélkül. Én pedig visszavonom az engedélyemet! NŐERŐ: NAGYANYÁD AGRÁRGÁLA BULIJA. Nem vonhatod vissza. Mert ha egy művet egyszer benyújtottak a Kövér Lulu Lukának szerkesztőségébe, az attól kezdve Kövér Lulu Lukának a tulajdona. KÁLULU: Oké, a) ne merd így nevezni és b) A LAPODNAK NINCS IS SZERKESZTŐSÉGE. A SZERKESZTŐSÉG A HÁLÓSZOBÁDBAN VAN. Az Agrárgála pedig jótékonysági est, nem buli. NŐERŐ: A szerkesztőséget képletesen értettem. Ha nem veszed fel a barettet, viselhetem én? Ez rettenetes. Szegény J.P.! Mi ÜTÖTT a Moscovitz testvérekbe? Azt megértem, ha Michael gyűlöl, de miért ilyen aljas Lilly novella-ügyben? Ha nem lennék ennyire kimerült, visszarendelném a limuzint, hogy vigyen először Lillyhez, hogy némi józan észt verjek belé, aztán 149

Michaelhoz, hogy személyesen kérjek tőle bocsánatot. De túl fáradt vagyok ehhez, csak ara van erőm, hogy megfürödjek és lefeküdjek. Komolyan nem tudom, hogy csinálja Paris Hilton – tévészereplések, a saját smink- és ékszerhálózatának irányítása ÉS bulizás mindennek a tetejébe hajnalig? Nem csoda, hogy egyszer elveszítette a kiskutyáját, és azt hitte, elrabolták… Bár nekem semmi esélyem rá, hogy Kövér Lulut valaha is elveszítsem, minthogy túlságosan nehéz ahhoz, hogy párnán hurcoljam magammal, ahogyan Paris viszi Tinkerbellt. Ráadásul, ha valaha is ilyesmivel próbálkoznék, kidekorálná a képem.

150

Március 8., hétfő, osztályfőnöki Ma reggel ismét „kölcsönvettem” a mamám hitelkártyáját, és küldtem egy óriás tortát Michaelnak. Csakhogy ezúttal a kollégiumba. Megkértem a cukrászokat, hogy cukormázzal írják rá a harminc centis átmérőjű duplacsokis tortára, hogy „Bocsi”. Persze arra is rájöttem, hogy tortát küldeni – még ha az 30 centis is, cukormázas „Bocsi” felirattal – szánalmas, és nem megfelelő kifejezésmódja a megbánásnak, ha az ember szexi táncot jár egy pasival a saját pasija orra előtt. De arra nincs pénzem, amire Michael valóban vágyik. Űrutazásra sajnos nem telik. Miután megrendeltem a tortát, indulni készültem, és azt láttam, hogy Rocky teljes erejével Kövér Lulu bundájába kapaszkodik, és azt rikoltozza: - Tyí! Tyí! Tyí! Szegény Lulu úgy nézett ki, mintha éppen akkor nyelt volna le egy zoknit. Valójában azonban azt az ösztönös vágyát nyelte le, hogy darabokra szaggassa az öcsikémet. Kövér Lulu olyan jó macska, hogy HAGYJA, hogy Rocky lóg rajta. Ami persze nem azt jelenti, hogy narancsvörös holdvilág-pofájára ne ült volna ki a pánik. Jól tudtam, még tíz másodperc, és összeroppan, mint a tojáshéj. Persze nyomban a segítségére siettem. - Mama! Nem vagy képes vigyázni a gyerekedre EGY ÁRVA PILLANATIG se? Mama persze még nem itta meg a kávéját, ilyenkor képtelen vigyázni bárkire vagy bármire, még a saját gyerekére se. Sőt látni se nagyon lát még, hacsak nem Diane Sawyer szerepel véletlenül a tévében az orra előtt. Fogalma sincs, mekkora szerencséje van, hogy éppen akkor jártam arra. Ha Kövér Lulu NETÁN elveszíti az önuralmát, és Rockyra szabadul, macskakarmolás fertőzést kaphatott volna, és meghalhatott volna. Mármint Rocky. A macskakarmolás fertőzés szupersúlyos és abszolút ismeretlen betegség. Anorexiát is okozhat, ha nem vigyáz az ember. Nem mintha Rockynál ez bárkinek feltűnne, hiszen nagyjából akkora mint egy négyéves, bár még az egy éves se töltötte be. Ha Rocky olyan narancsvörös lenne, mint Kövér Lulu, pontosan úgy festene, mint Umpa Lumpa a Karcsi és csokigyárban. Komolyan nem tudom, hogy a kisöcsém, a barátaim, a szüleim, a 151

hercegnősdi és a nagyanyám mellett hogy a fenébe jutok el valaha is az önmegvalósításig. És a szexi táncot akkor még nem is említettem…

Március 8., hétfő, tesi Lana jött oda hozzám az imént, amikor zuhanyoztam, és azt kérdezte, hol vannak a jegyek az Agrárgála jótékonysági estre. Olyan fáradt voltam – és úgy fájt a kezem Borisz fojtogatásától, meg a hülye röplabda ütögetésétől, bár igazából csak egyszer ütöttem bele… a többi alkalommal egyszerűen elugrottam, amikor láttam, hogy felém tart, hogy azt mondtam: - Ne parázz, mindenkinek a nevét leadtam a nagyanyám partiszervezőjének, oké? Te meg Trish be fogtok jutni. Csak legyetek ott. Meghökkent képet vágott. Lehet, hogy TÉNYLEG kicsit kemény voltam. Egyre világosabban látom, hogy a színésznőknek tényleg pocsék a stílusuk. Mármint akikről azt beszélik, „temperamentumosak”. Például Cameron Diaz meg a hasonlók. Ha csak FELE AKKORA rajta a nyomás, mint rajtam, nem csoda, ha bepöccen, felpofozza a fotósokat, összetöri a fényképezőgépüket, meg mindent. Csupán arról van szó, hogy amit egyesek „rossz modornak” minősítenek, az talán csak tehetetlen düh amiatt, hogy az embert a mentális és fizikai állóképességét meghaladó mértékben macerálják. Ez a véleményem.

152

Március 8., hétfő, USA-közgazd. Rugalmasság A rugalmasság annak a mértéke, amilyen árváltozással egy keresleti vagy kínálati görbe reagál. A termékek rugalmassága azon alapul, hogy a szóban forgó termék mennyire fontos a fogyasztó számára. Azt hiszem, az én rugalmasságom Michael számára megszűnt a szexi tánc után. De az is lehet, hogy a barett miatt.

Március 8., hétfő, angol Mindenki hullafáradt még beszélgetni vagy levelezni is. Ráadásul úgy látszik, a hétvégén senki nem olvasta el a Búcsú a fegyverektőlt… Ms. Martinez nagyon elégedetlen velünk. Csak álljon be a sorba. Ms. Martinez! Álljon be és próbáljon velünk naphosszat!

153

Március 8., hétfő, az ebédlőben J.P. ismét velünk ül. Az asztalnál ő az egyetlen a darabban – vagyis a musicalben, de mindegy – szereplők közül, aki nem katatón a kimerültségtől. Még új verset is írt: Mindig szerettem volna Színpadon játszani De a sorok varázsa kezd Halványnak látszani Most, hogy benne vagyok, Utálom a kottát, A zene is untat, Rühellem a próbát Segítsen valaki, Elegünk van ebből Mentsenek ki minket A tetves musicalből! Vicces. Nevetnénk is, ha a rekeszizom nem fájna annyira annak a hülye zongorának az emelgetésétől. Michaeltól még mindig semmi. Tudom, hogy most van a félévi Sci-fi anti-utópia a filmtörténetben vizsgája. Ez a magyarázata annak, miért nem hívott fel, hogy megköszönje a tortát. Nem azért, mert soha többé nem akar látni, sem hallani rólam a szexi tánc miatt. Valószínűleg. Remélem.

154

Március 8., hétfő, t.g. Lilly megbuggyant. Komolyan. Mi ÜTÖTT belé? Elvárja valamennyiünktől, hogy összerakjuk a hülye irodalmi folyóiratát – a szó szoros értelmében: az imént hozott be 3700 oldalt, és nekünk kellene összeolvasnunk és összeállítanunk -, de a „Soha többé kukoricát!”-ot mégsem hajlandó kihúzni. - Lilly – fogtam könyörgőre. – KÉRLEK! Most már ismerjük J.P.-t, a BARÁTAI vagyunk. Nem hozhatod le a novellát. Egyszerűen bántaná az érzéseit! Úgy értem, a végén még fogja magát, és TÉNYLEG a metró elé ugrik. - J.P. költő – Lilly csak ennyit válaszolt. - ÉS? MI KÖZE ENNEK BÁRMIHEZ? - A költők mindig öngyilkosok lesznek. Ez statisztikai tény. Írók, költők körében a legrövidebb a várható élettartam. A költők még hajlamosabbak az ilyesmire, mint a prózaírók vagy a tudományos szakírók. J.P. valószínűleg egyetért majd a „Soha többé kukoricát!” végével, mivel így fogja ő is végezni. - Lilly! De nem lehetett megingatni. Erkölcsi alapon nem voltam hajlandó átolvasni és összeállítani a lapot, így aztán Boriszt vette rá. Látszott, hogy nincs hozzá kedve. Még gyakorolni is fáradt. Elő se veszi a hegedűjét. Azon tűnődöm, nem lett volna-e mégis egyszerűbb gyertyát árulni.

155

Március 8., hétfő, term.tud. Kenny nem volt annyira fáradt tegnap este, és megcsinálta a labor feladatlapunkat. Viszont szokás szerint az egészet összemaszatolta salátaöntettel. Én lemásoltam ingyen. Hivatalosan lemondtam Alfred Marshallról. Lehet, hogy Grandmére-nek és Lanának működik, de nekem nem. Még mindig nincs hír Michaelról. Pedig már túl kell lennie a félévi filmtörténet anti-utópia sci-fi vizsgáján. Azt hiszem, ez végleges. Gyűlöl.

HÁZI FELADAT: Tesi – TESICUCCOT KIMOSNI!!! NEM SZABAD ELFELEJTENI! USA-közgazd. – nem tudom. Fáradt vagyok, nem érdekel Angol – nem érdekel Francia – nem érdekel t.g. - ? Geometria – nem érdekel Földrajz – majd Kenny megcsinálja

156

Március 8., hétfő, a limuzinban, hazafelé a Hotel Plazából Ez nem lehet igaz. Komolyan. Elviselhetetlen. Mindazok után a… Na, itt az ideje, kezembe kell vennem a dolgot. A KEZEMBE KELL VENNEM. Meglehetősen ártatlanul kezdődött. Mind a bálterem padlóján feküdtünk, az utolsó próbától kimerülten. Aztán valaki - azt hiszem, Tina - megszólalt. - Felség, a szüleim tudni szeretnék, hol vehetnek jegyet erre az előadásra, hogy le ne maradjanak róla. - Az összes szülő neve szerepel már a szerdai rendezvény vendéglistáján - mondta Grandmére, aki a megszokott helyén ült, és a próba utáni cigarettáját élvezte (engedélyez magának egy-egy cigarettát a próbák és az étkezések után). - Szerdán? - kérdezte értetlenkedve Tina. - Úgy van - fújta ki a kéklő füstöt Grandmére. Señor Eduardo köhécselt kicsikét álmában, ahogy a füst felé szállt. - De nem most szerdán van az Agrárgála jótékonysági est? - kérdezte valaki. Talán Borisz. - Úgy van - mondta ismét Grandmére. És ekkor értettük meg végre. Elsőként Lilly kapta fel a fejét. - MICSODA? - kiáltotta. - Az Agrárgála összes vendége előtt kell előadnunk ezt a darabot? - Musicalt - felelte sötéten Grandmére. - Nem darabot. - Amikor a múlt héten megkérdeztem, azt mondta, hogy ahhoz a naphoz egy hétre lesz az előadás! - kiáltotta Lilly. - És aznap csütörtök volt! Grandmére csak pöfékelt. - Istenkém - mondta, és egyáltalán nem izgatta magát. - Tévedtem egy napot, na és? - Engem - húzta ki magát teljes magasságában Borisz –nem fognak megfojtani holmi copfokkal Joshua Bell előtt. - Én pedig - jelentette ki Lilly - nem játszom el senkinek a szeretőjét 157

Benazir Bhutto előtt - mindegy, meddig támogatta a tálibokat! - Én sem akarok szolgálót játszani hírességek előtt - kockáztatta meg Tina. Grandmére higgadtan elnyomta a cigarettáját egy tányéron, amit valaki a zongorán felejtett. Láttam, hogy Phil idegesen szemléli a füstölgő csikket. Nyilván éppúgy fél attól, hogy a passzív dohányzástól tüdőrákot kap, mint én. - Szóval ez a hála - mondta Grandmére, és Gitane-tól reszelős hangja hangosan zengett az üres bálteremben -, amiért fölforgattam unalmas, átlagos kis életüket, és csillogást, művészetet próbáltam lopni bele! - Hát… - vágott közbe Borisz. - Az én életemben már van művészet. Nem tudom, tudja-e, felség, de koncertező hegedűművész vagyok, és én... - Megpróbáltam - Grandmére hangja harsogott. Tudomást sem vett Boriszról - tenni valamit, hogy gazdagabbá tegyem iskolai rabszolgaságuk egyhangú napjait. Adni akartam maguknak valami értelmeset, valamit, ami számít. És ezzel hálálják meg. Nyavalygással és szabotázzsal. Nem akarják megosztani másokkal azt, amiért olyan keményen megdolgoztak. Miféle SZÍNÉSZEK maguk???? Mindenki csak pislogott rá. Mert persze egyikünk sem tartotta magát semmiféle színésznek. - Talán nem az a dolguk ezen a földön - kérdezte Grandmére -, hogy Istentől kapott tehetségüket megosszák másokkal? DACOLNI mernének Isten tervével, MEGTAGADNI a világtól, hogy lássa művészetüket? EZT akarják mondani? DACOLNI akarnak Istennel? Csak Lilly mert válaszolni. - Felség, nem hinném, hogy dacolok Istennel – már amennyiben egyáltalán létezik -, ha kijelentem, hogy nem szeretnék szégyent vallani seregnyi vezető politikus és filmsztár előtt. - Késő! - kiáltotta Grandmére. - Máris megtette! Mert csak a SZÉGYENtelen vall SZÉGYENt. Igazi művész sosem szégyelli a művét. SOHA. - Remek - mondta Lilly. - Nem is szégyellem, de... - Ebbe az előadásba - folytatta Grandmére - mindannyian beleadták szívüket-lelküket, ez ne volna fontos? Nem akarják megosztani minél több emberrel? És miféle alkalom lenne illőbb egyetlen és egyszeri 158

bemutatásához, mint a szegény genoviai olajbogyó-termesztők megsegítésére rendezett jótékonysági est? Hát nem látják, emberek? A Copf üzenetet hordoz - a remény üzenetét -, amelyet fontos, hogy mindenki - mindenekelőtt a genoviai gazdák - meghalljon. Ezekben a sötét időkben előadásunk azt fogja bemutatni, hogy a gonosztevők végül sosem győznek, és közülünk a leggyengébb is tehet valamit ellenük. Ha megtagadnánk az emberektől ezt az üzenetet, lényegében a gonosztevők győzelmét hirdetnénk! - Jaj, mamám - motyogta az orra alatt Lilly. Grandmére mindenki mást meggyőzött. A szereplőket elragadta a hév. Amíg fel nem fogtuk, hogy szerda este holnapután van. És egyesek Kenny például - még a koreográfiát sem tudják. Grandmére közölte, úgy készüljünk, hogy a holnap esti próba szükség esetén egész éjjel tart. A beszéde mégis NAGYON lelkesítő volt. NEM engedhetjük, hogy a gonosztevők győzzenek. Még ha azok a gonosztevők... mi magunk vagyunk is. Ezért is mondtam Hansnak, hogy vigyen az Engle Hall Kollégiumhoz, ahol Michael lakik a Columbián. Kicsikarom a bocsánatát, ha kell, akár a földön fetrengve, mint Rommel, amikor rájön, hogy eljött a fürdés ideje.

159

Március 8., hétfő, a limuzinban, hazafelé Michael kollégiumából. Jaj. Jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, Jaj, jaj, jaj, Jaj, Jaj. Nem mondhatok mást. Ráadásul: hülye vagyok. Komolyan. Ott volt előttem minden jel, én meg képtelen voltam olvasni belőlük. Talán ha leírok mindent világosan, még fel tudom egyszer dolgozni… Szóval besétáltam az Engle Hallba, ahol Michael lakik, és az előcsarnokból felhívtam a szobáját. Ezúttal otthon volt - hála istennek. Meglepve hallotta a hangom a házi telefonban, de azt mondta, rögtön lejön, mert az egyetem biztonsági őrei őrzik a folyosókat, és az előcsarnokon túl nem engednek senkit, hacsak nem kíséri egy bennlakó. Még hercegnőket és a testőreiket sem. A bennlakónak le kell jönnie és be kell írnia a látogatót, akinek ott kell hagynia valamilyen igazolványt, meg ilyesmi. Jó jelnek tekintettem, hogy Michael le akar jönni értem. Amíg meg nem láttam. Akkor rájöttem, hogy nincs itt semmi jó. Mert Michael IGAZÁN szomorúnak látszott Úgy értem, tényleg komornak és szomorúnak. Nagyon rossz érzésem támadt. Tudom, hogy félévi vizsgái vannak ezen a héten, meg minden. Ami bárkit lehangol. De Michael nem úgy festett, mint aki a vizsgák miatt aggódik. Inkább úgy, mint aki azért levert, mert most jött rá, hogy a barátnője dühöngő őrült, és szakítania kell vele. Szóval ilyesmit gondoltam... De reméltem, hogy talán csak kivetítem a félelmeimet, meg ilyesmi. Mégis, egész úton a szobájáig a liftben gondolatban elpróbáltam, mit fogok mondani. És mit fogok csinálni, amikor szóba hozza a szexi táncot. És a sört. Arra gondoltam, nehéz lenne meggyőznöm, hogy pont akkor borult fel a hormonális egyensúlyom, főleg, ahogyan egészen mostanáig viselkedtem... Tényleg megrögzött hazudozó vagyok. No és a J.P.- ügy. Azt nehezebb lesz megmagyarázni. Mert abban sem voltam biztos, hogy én értem. Aztán, amikor felértünk Michael emeletére, Lars diszkréten leült a tévészobába, mi meg Michaellal bementünk a szobájába, amely szerencsére üres volt, mert a szobatársa, Doo Pak éppen a Koreai Diákszövetség gyűlésén volt. 160

- Szóval - próbáltam könnyedén megszólalni, miután leültem Michael takarosan bevetett ágyára. Pedig egyáltalán nem éreztem magam könnyedén. Tulajdonképpen úgy éreztem, mintha az összes vér megfagyott volna az ereimben. Ha abban a pillanatban valaki levágja a karomat, vérzés helyett ezernyi darabra tört volna, mint azoké a jéggé fagyott fickóké az A pusztító mélyhűtött börtönében (még egy sci-fi anti-utópia). Mert egyszeriben biztos voltam benne, hogy Michael szakítani fog velem, amiért olyan idiótán viselkedtem a buliján. És már hallottam is a saját hangomat. - Nézd, sajnálom azt az ostoba szexi táncot. Nagyon – nagyon sajnálom. Egyszerűen KIBUKTAM. Úgy értem, az a sok rafinált egyetemista csaj... Michael, aki közben leült velem szemben az íróasztalához, értetlenül meredt rám. - Szexi tánc? - Igen mondtam. Izé... J.P.-vel... Michael felvonta a szemöldökét. - Ja, az szexi tánc volt? - Igen. - Éreztem, hogy az arcom tüzel. Amikor a Buffy, a vámpírok rémében Buffy szexi táncot járt, hogy féltékennyé tegye Angelt, Angel biztos kinyírt egy csomó vámpírt, csak hogy levezesse tehetetlen féltékenységét... Az ÉN pasim pedig fel sem ismerte az orra előtt lejtett szexi táncot. Próbáltam nem gondolni rá, mit jelent ez a kapcsolatunk jövője szempontjából. Saját tánctehetségemről nem is szólva. - Nem teljesen az én hibám - folytattam. Vagyis, a szexi tánc, az igen. De meghívtál erre a bulira, amikor jól tudtad, hogy én leszek ott a legfiatalabb és a legbutább. SZERINTED hogy érezhettem magam? Halálra rémültem! - Mia - mondta kissé, szárazon Michael. - Távolról sem te voltál ott a legbutább ember. És hercegnő vagy. Mitől ijedtél meg? - Nézd - mondtam. - Lehet, hogy hercegnő vagyok, mégis meg tudok ijedni. Kivált az idősebb lányoktól. Az egyetemista csajoktól. Akik járatosak az... élet dolgaiban. És sajnálom, hogy olyan idióta voltam. De hát tényleg annyira megbocsáthatatlan, amit tettem? Én... csak megittam 161

EGY sört, és szexi táncot jártam egy másik sráccal. Különben, meg nem is vele táncoltam, csak úgy mellette. És... végül is nem volt annyira szexi. Azt is tudom, hogy a barett tévedés volt. Irtó éretlenül viselkedtem, tudom. De... - Éreztem, hogy könny szökik a szemembe. De azért felhívhattál volna, ahelyett, hogy két napon át némasággal büntetsz! - Némasággal? - visszhangozta Michael. - Miről beszélsz? Nem büntettelek némasággal, Mia. - Már megbocsáss - mondtam, és erősen küzdöttem, hogy el ne bőgjem magam. - Legalább tizenöt üzenetet hagytam neked, plusz bageleket küldtem, meg egy óriás tortát, cserébe viszont csak azt a rejtélyes szöveget kaptam, hogy „Beszélnünk kell”. - Légy egy kicsit megértőbb, Mia - mondta Michael. Most bosszúsnak látszott. - Más kötött le... - Tisztában vagyok vele, hogy a sci-fi anti-utópia kurzus nagyon intenzív, meg minden - szakítottam félbe. - És tudom, hogy ostobán viselkedtem a bulidon. De azért annyit megtehettél volna, hogy... - Nem a tanulás kötött le, Mia - mondta Michael, most most ő szakítva félbe engem. - És valóban ostobán viselkedtél a bulimon. De nem is erről van szó. Az a helyzet... egy családi drámával próbáltam megbirkózni. A szüleim... válnak. Hm. MICSODA????? Értetlenül bámultam Michaelra. Azt hittem, rosszul hallok. - Tessék? - Jól hallottad. - Michael felállt, hátat fordított nekem, és sűrű, sötét hajába túrt. - A szüleim lezárt ügynek tekintik. A buli estéjén közölték. Szembefordult velem, és láttam, mennyire ki van borulva. Igyekezett uralkodni magán, de hiába. Nagyon ki volt borulva. Mégpedig nem azért, mert a barátnője nem bulizós csaj. És nem is azért, mert TÚLSÁGOSAN is az. Egyáltalán nem ezek miatt. - Megmondtam volna neked akkor - mondta. - Ha ott maradsz. De mire kijöttem a szobájukból, eltűntél. Elszörnyedve bámultam rá, mert megértettem, mekkora ostobaságot követtem el azon az estén. Elrohantam a buliból, mert szégyelltem, 162

hogy Michael szülei rajtakaptak, amint éppen szexi táncot lejtettem egy másik pasival, és feltételeztem, hogy Michaelnak hasonló véleménye van a dologról... Mi másért ment volna ki, és hagyott volna úgy magamra? De most megértettem. Jó oka volt eltűnni. A szüleivel beszélt. Akik nem azt mondták neki, hogy szakítson a kis cafka, szexi táncos barátnőjével. Hanem azt, hogy válnak. - Nem konferenciára mentek a múlt hétvégén - folytatta Michael. Hazudtak nekem. Maratoni megbeszélést folytattak egy házassági tanácsadóval. Még egy utolsó erőfeszítést tettek, hogy kiderüljön, sikerülhet-e egyenesbe hozni a dolgokat. De nem sikerült. Csak bámultam rá. Úgy éreztem magam, mintha mellbe rúgtak volna. Alig kaptam levegőt. - Ruth és Morty? - hallottam a saját suttogásomat. - Válnak? - Ruth és Morty - bólintott. - Válnak. Eszembe jutott, amit Lilly akkor mondott, amikor bevertük a fejünket a limuzinban. "Azt hiszem, Ruth és Morty most fontosabb dolgokkal van elfoglalva", - ezt mondta. Meghökkent pillantást vetettem Michaelra. - Lilly tudja? - A szüleim a megfelelő alkalmat várják, hogy közöljék vele - mondta Michael. - Még nekem sem akarták elmondani, csak hát... én láttam, hogy valami nem stimmel. Szóval, úgy vélik, hogy a magazin, amin Lilly dolgozik, meg a darab... - Musical- mondtam. - ... amiben mindannyian benne vagytok, szóval Lillyre így is nagy nyomás nehezedik, ezért úgy gondolják, majd később közlik vele. Nem feltétlenül értek egyet velük, de megkértek, engedjem, hogy ezt ők döntsék el. Ezért kérlek, ne szólj neki. - Szerintem tudja - mondtam. - A napokban a limuzinban… mondott valamit. - Nem csodálkoznék - mondta Michael. - Legalábbis gyanítania kell. Úgy értem, ő otthon volt velük, amíg egészben veszekedtek, miközben én itt voltam a kollégiumban, távol tőlük. - Jaj, istenem - mondtam, mert belém hasított a Lilly iránt érzett szánalom. Egyszeriben megértettem, miért viselkedik olyan furcsán az irodalmi újság dolgában. Szóval, ha tudja, hogy a szülei válnak, az abszolút megmagyarázza a hangulatváltozásait meg minden furcsaságát. 163

Kár, hogy nekem nincs ilyen indokom a saját furcsaságaimra. - Michael - mondtam. - Sejtelmem sem volt. Azt hittem... azt hittem, rám haragszol, amiért olyan elmebeteg módon viselkedtem aznap este. Azt hittem, megutáltál. Vagy csalódtál bennem. Mert nem vagyok bulizós csaj. - Mia - csóválta a fejét Michael, mintha ő sem tudta volna elhinni, hogy mindez megtörténik. - Pipa voltam rád. Nekem nem kell bulizós csaj. Nekem csak... De mielőtt befejezhette volna, nyílt az ajtó, és Doo Pak lépett be derűsen, mint mindig... kivált, ha engem látott. - Ó, helló, hercegnő! - kiáltotta. - Sejtettem, hogy itt vagy, mert láttam Mr. Larsot a tévé-szobában! Hogy vagy? Kösz az óriás "Bocsi" tortát. Nagyon finom volt. Mike meg én egész nap azt ettük. - "Egészségedre"- készültem válaszolni. És: - "Remekül vagyok, Doo Pak. És te?" Persze valójában azt AKARTAM mondani, hogy "Tűnj el, Doo Pak! Kifelé! Michael, fejezd be, amit elkezdtél. Neked csak...? MI KELL NEKED???" Mert valamiért ez fontosnak tűnt - különösen az előző "Pipa voltam rád" után. De megcsörrent a telefon, és Doo Pak felvette. -,Ó, helló, Mrs. Moscovitz! Igen, Mike itt van. Vele óhajt beszélni? Tessék, Mike. És hiába integetett Michael, hiába tátogott Doo Paknak, hogy "Nem vagyok itt", már késő volt. Át kellett vennie a kagylót. - Helló, anya! Igen, szia. Most nem igazán alkalmas, visszahívhatnálak később? De hallottam, hogy a mamája csak mondja, mondja. És Michael; a kötelességtudó fiú, csak hallgatta. Én meg ültem ott, és az járt a fejemben, hogy Moscovitz doktorék válnak. KÉPTELENSÉG. Lehetetlen. Egyszerűen TERMÉSZETELLE-NES, hogy elváljanak. Olyan, mintha... mintha Michael meg én válnánk el. Amire pedig sor kerülhet. Mert azt egyáltalán nem mondta, hogy megbocsát nekem a J.P. ügyért. Beismerte, hogy akkor pipa volt rám, de azt nem mondta, MOST mi a helyzet. Jaj, istenem. Nem csak a Moscovitz házaspár válik ebben a 164

pillanatban? Csakhogy ezt ebben a pillanatban sehogyan sem tudhattam meg. Mert Michael még mindig a füléhez szorította a telefont. - Anya. Anya, tudom. Ne aggódj. Szóval, ami vele történt és velünk - az több, mint amit egy "Bocsi" torta meg tud oldani. Tudtam, hogy semmi mást nem tehetek. Ezért álltam fel és jöttem el. Mert ugyan mi mást tehettem volna?

Őfelsége Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo hercegnő levelezéséből Carl Jung! Tudatában vagyok annak, hogy ön még mindig halott. Mindazonáltal a dolgok sokkal rosszabbra fordultak. Most nem annyira az nyugtalanít, hogy sikerül-e túllépnem egóm határait, és eljutok-e az önmegvalósításig. Inkább a pasim miatt aggódom. Nem mintha nekem nem lennének meg a magam problémái. De most tudtam meg, hogy a pasim szülei válnak. Dr. Jung, az ilyesmi tönkretehet egy fiatalsága virágjában lévő ifjút, mint amilyen Michael. Nemcsak megszakad tőle a szíve, de olyan példát mutat neki, amely, attól tartok, árnyékot vet a velem való kapcsolatára. Mi van akkor például, ha a szülei példája nyomán Michael megtanulja, hogy a konfliktus kezelésének az a módja, ha kilépünk a kapcsolatból? Ez abszolóút elképzelhető. Én csak tudom, mert láttam ilyet egyszer dr. Phil műsorában. Ráadásul a kapcsolatunk ÉPPEN MOST tele van konfliktusokkal… az én rosszul időzített szexi táncom miatt. Fordulhat- e a dolog MÉG rosszabbra? KÉREM, SEGÍTSEN! Baráti üdvözlettel Mia Thermopolis 165

Március 8., hétfő, éjfél, itthon Az egész helyzet a "Soha többé kukoricát!"-ra emlékeztet engem. Komolyan. Arra a részre, amikor a névtelen főszereplő Manhattan utcáit járja, emberek veszik körül, és mégis nagyon-nagyon magányos. Annyira magányos, hogy rájön, nincs más választása, mint hogy a metró elé lépjen. Ami, ha az ember jobban belegondol, igazán önző dolog, mert a szerencsétlen vonatvezető egy életre szóló lelki sérülést szerez tőle. Mégis. Mintha az életem a MŰVÉSZETEMET utánozná!!! Komolyan!!! Kitalált történetem megvalósul, csak nem J.P. számára. SZÁMOMRA. Amint beszálltam a limuzinba, küldtem Michaelnak egy hosszú emailt Lars laptopjáról. Megírtam, mennyire szeretem, és mennyire sajnálom egyrészt, hogy válnak a szülei, másrészt, hogy olyan éretlen és önző voltam. Meg a szexi táncot. Teljes mértékben arra számítottam, hogy mire hazaérek, hosszú e-mail vár majd tőle, azzal, hogy ő is szeret, és megbocsátja, amiért olyan rémesen viselkedtem a buliján. De nem válaszolt. Egy szót se. Elképesztő. Most meg mit tegyek? Már küldtem neki tortát "Bocsi" felirattal. Nem tudom, mit csinálhatnék még. Űrhajójegyet is vennék neki, ha tudnám, hogy az segít. De nem hinném, hogy segítene. Ráadásul nincs is pénzem űrhajóra. Még egy JÁTÉK űrhajóra sem. És mindez még semmi: Michael utolsó szavai egyre a fejemben visszhangzanak: "Mia, nekem nem kell bulizós csaj. Nekem csak…” Neki csak... MI KELL? Valószínűleg sosem tudom meg. De megőrülök attól, hogy bármi kell is Michaelnak, az nem én vagyok. És még csak hibáztatni sem tudom ezért.

166

Március 9., kedd, a limuzinban Amikor Lilly beszállt a kocsiba, rögtön ezzel kezdte: - Édes Istenem, mi történt veled? - Hogy érted ezt? - kérdeztem én. - Pocsékul nézel ki - mond ta Lilly. - Mi az, egyáltalán nem aludtál az éjjel, vagy mi? Nagyanyád megöl, ma jelmezes próbánk van. Tehát nyilván nem tudja, hogy én tudok... a dologról... Michael talán tévedett, és Lilly nem is tudja. Vagy csak sejti. Hacsak nem olyan pompás színésznő, amilyennek tartja magát. Tehát nem árulhatom el neki, miért nézek ki ilyen pocsékul. Lilly abban a szent pillanatban kinyírna, amiért előbb tudom, hogy a szülei válnak, mint ő. Ráadásul Michael megkért, hogy tartsam titokban. Azt kéne mondani neki, hogy valószínűleg szakítani fogunk Michaellal a J.P.-vel ejtett szexi táncom miatt. Ez viszont hangyányival több annál, mint amennyivel Lilly most képes megbirkózni. Mármint ha TUD a szülei válásáról. Tisztességes dolog elvárni tőle, hogy EGYSZERRE dolgozza fel az ő szakításukat és az enyémet? Ha tényleg így alakulna Michael és köztem? Nem. Nem tisztességes. Így aztán az igazság helyett csak annyit mondtam: - Nem tudom. Azt hiszem, náthás leszek. - Isteni - mondta Lilly. Aztán előadta, hogy olvastatta át és fűzette össze az újságja húsz teljes példányát. Már alig kilencszáznyolcvan van hátra. Lilly természetesen azt hiszi, hogy az iskola minden egyes tanulója meg fogja venni. Nem fárasztottam magam azzal, hogy vitatkozzam vele. Mit mondjak tökéletes űrt érzek magamban, vagyis lényegében nem érdekel. De azt is meg kell mondanom, Lilly nagyon szemét volt, amikor MEGINT megkértem, hogy hagyja ki a "Soha többé kukoricát!” című írásomat. - Hol lennénk most, ha Woodward és Bernstein arra kérték volna a Washington Postot, hogy hagyja ki a sztorijukat a Watergate-ről? He? Hol tartanánk? - csak ennyit válaszolt. Csakhogy a Watergate botrány kirobbantása mégiscsak más, mint a "Soha többé kukoricát!" Az egyik megbuktatott egy elnököt. A másik 167

megsérti egy ember érzéseit. Melyik fontosabb? - Mindegy. A te írásod a CÍMLAPSZTORI – mondta Lilly. – Ott van közvetlenül Kövér Lulu Luka alatt. "Mia Termopolis, az Albert Einstein Gimnázium hercegnőjének írása". Nem HÚZHATOM KI csak úgy, különben át kellene szerkeszteni a CÍMLAPOT! A tartalomjegyzékről nem is beszélve. Át kéne terveznem a címlapot, aztán kinyomtatnom, aztán ÚJRA fénymásolnom ezer oldalt. NEM, szó sem lehet róla! Egyszerűen NEM. Mondtam neki, hogy segítek a másolásban. De ő csak rázta a fejét. Hogy képes megbántani egy barátját, csak azért, mert lusta egy kicsikét tovább állni a Xerox-gép mellett? Mindazok után, amit érte tettem és teszek most is! Például megóvom sérülékeny lelkét a szüleivel kapcsolatos igazságtól. Hogy Michaelt és magamat már ne is említsem. Brrr.

168

Március 9., kedd, az osztályban Még mindig nem tudom elhinni. Olyan ez, mintha Flinstone Vilma és Frédi válnának. Vagy Homer és Marge Simpson. Vagy Lana Weinberger és Josh Richter. Na jó, amikor az utóbbiak szakítottak, az nem viselt meg annyira… ÁLOMPÁROK, AKIKNEK A SZAKÍTÁSA RÉMESEN MEGVISELNE: Sarah Michelle Gellar és Freddie Prinze, Jr. Rómeó és Júlia Jessica Simpson és Nick Lachey Scooby Doo és Shaggy Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones Ben Affleck és Matt Damon Danny DeVito és Rhea Perlman Beavis és Butthead Erzsébet királynő és Fülöp herceg Tom Hanks és Rita Wilson Kevin Bacon és Kyra Sedgwick Gwen Stefani és Gavin Rossdale Victoria és David Beckham Hermione és Ron Jay-Z és Beyoncé Téa Leoni és David Duchovny Stan és Pan Tina Hakim Baba és Borisz Pelkovszkij Mama és Mr. Gianini Nem tudom elhinni, hogy Moscovitzék válnak. JUNGIÁNUS PSZICHIÁTER létükre! Ha ők nem képesek működőképes kapcsolatra, mennyi reményünk marad nekünk, többieknek?

169

Őfelsége Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo hercegnő levelezéséből Kedves dr. Carl Jung! Nos, végre megértettem. Abszolút fölfogtam. Beletelt némi időbe, beismerem. De végre megértettem az igazságot. Vicces, hogy egész idő alatt azt hittem, a transzcendencia boldoggá fog tenni. Az, ha végre megismerem a valódi énemet, elnyerem a totális boldogságot. Maga alaposan átvert engem. A hasát foghatta a nevetéstől ott fenn, a mennyben, vagy akárhol van. Mert maga tudta mindvégig, igaz? Tudta az igazságot. Az pedig nem más, mint hogy önmegvalósítás nem is létezik. És az egó határán való áttépés sem létezik. Moscovitz doktorék válása éppen ezt bizonyítja. Az igazság az, hogy az ember teljesen egyedül van. És aztán meghal. Ne féljen. Már értem. Ez az utolsó levelem Önhöz. Ég Önnel mindörökre. Volt barátja Mia Thermopolis

Március 9., kedd, USA.közgazd. Határhaszon: A határhaszon az a szám, amely megmutatja, hogyan változik a fogyasztó összhaszna, ha egységnyivel növeli a fogyasztását valamely termékből. Másként szólva, minél kevesebb van valamiből, annál jobban vágysz rá, és fordítva. Olyan jelenség, amelyet nagyon is ismerek. 170

Március 9., kedd, angol Mia, jól vagy? Úgy nézel ki, mint aki beteg lesz. Persze, Tina, jól vagyok. Remekül. Aha. Na jó, ez nem igaz. Michael ki van bukva a J.P.-vel lejtett szexi táncom miatt. De MÉG jobban ki van bukva valami más miatt, aminek semmi köze hozzám. Amit nem árulhatok el neked. De alig beszél velem. Már küldtem neki egy tortát. Nem tudom, mi mást tehetnék még. Talán semmit. Tudod, Mia, a fiúk nem olyanok, mint a lányok. Nem szeretnek beszélni az érzéseikről. Valószínűleg az lesz a legjobb, ha békén hagyod Michaelt. Bárhogy legyen, majd jelentkezik, ha feldolgozta. Mint Borisz a Bartókjával. Gondolod? Olyan nehéz csak ülni tehetetlenül, ölbe tett kézzel! Tudom. De hát a fiúk ilyenek. Valamennyien a természet torzszülöttei. Mi a téma? Semmi. Semmi. Jól van, na. Persze, már megint semmiről nincs szó... Mindegy Figyu, Tina. Segítesz ebédnél összeállítani a lapot? Persze. NEM!!! J.P. LÁTNI FOGJA A RÓLA SZÓLÓ NOVELLÁT!!!! Ebédnél most velünk ül! 171

Tényleg, hogy is van ez? Mostantól kezdve mindig így lesz, vagy csak amíg le nem megy az előadás? Szerintem mindig így lesz, mert... bele van esve Miába. NINCS BELÉM ESVE!!!! Nem tudom, Mia. Volt az a szexi tánc is. És észrevettem, gyakran bámul téged, amikor nem figyelsz oda. És honnan tudod, hogy nem ENGEM bámul, Tina? Hát… LEHET, hogy téged bámul, Lilly. De komolyan azt hittem… Azt szeretnéd, hogy téged bámuljon, Lilly? AZT NEM MONDTAM. Csak megkérdeztem, mitől olyan biztos benne Tina, hogy NEM engem néz. Úgy értem, mi gyakran ülünk egymás mellett. Lehet, hogy BELÉM van esve, nem Miába. Édes istenkém. Te bírod J.P.-t. Dehogyis! De igen. Abszolút. JAJ, HOGY LEHETSZ ENNYIRE ÉRETLEN??? NEM VESZEK RÉSZT TOVÁBB EBBEN A BESZÉLGET'ÉSBEN. De bizony! Totál bírja! Látom! Elég nyilvánvaló. Igazán meglep. J.P. nem a zsánere. 172

Mert J.P. jóképű, angol anyanyelvű, és gazdag családból való? Pontosan. Viszont KREATÍV típus. És magas. És nagyon jól táncol. Aha. De nem értem. Ha Lilly bírja, akkor miért hozza le a novellámat, amivel biztosan megbántja? Nem tudom. Szeretem Lillyt, de nem tudok kiigazodni rajta. Aha. Ezt elmondhatjuk az ÖSSZES Moscovitzról. Jaj, Mia. Mit akarsz csinálni Michaellal? Csinálni? Semmit. Mégis mit csinálhatnék? Olyan jól viseled ezt a mostani elhidegülést. Attól eltekintve, hogy úgy festesz, mint aki hányni készül. HÁNYOK IS, Tina. Belül. Lélekben.

173

Március 9., kedd, az ebédlőben - Jól vagy, Mia? - kérdezte ma ebédnél J.P. Mire én: - Jól. Miért? - Rém sápadt vagy - magyarázta. - SÁPADT? Miről beszélsz? - Nem tudom. Csak nem jól nézel ki. Ez nem úgy hangzik, mintha titokban szenvedélyesen lángolna értem. Tina nyilván téved. J.P.-nek mégiscsak Lilly tetszik. Klassz lenne, ha járni kezdenének. Mert akkor lenne legalább valami, aminek Lilly örülhet, miután megtudja az igazságot a szüleiről. Meg Michaelról és rólam. Plusz akkor kevesebb ideje lenne rá, hogy engem analizáljon ebéd közben, ahogyan éppen most. Lilly: Gáz van, öreglány? Miért nem etted meg a máglyarakást? Én: Mert nincs hozzá kedvem. Lilly: Mikor fordult elő, hogy nem volt hozzá kedved? Én: Ma fordul elő. Érthető? Az asztaltársaság: Óóóóóóó. Én: Sajnálom. Nem úgy értettem. Lilly: Értem. Mindannyian tudjuk, hogy valami nem stimmel, Thermopolis. Ki vele. Én: SEMMI GÁZ. CSAK FÁRADT VAGYOK, OKÉ? J.P.: Hé, kíváncsi valaki a hólyagjaimra? Az új tánccipőtől? Igazán édesek. Nézzétek meg. Csak képzelődöm, vagy J.P. megpróbálja Lilly figyelmét terelni rólam, hogy ne szekáljon? Istenem, de rendes. EL KELL VENNEM azt a novellát Lillytől. De hogyan? HOGYAN???? 174

Március 9., kedd, t.g. NA, ez nem sikerült. És talán nem kellett volna bedobni, hogy Lilly bírja J.P.-t. Lillynek viszont nem kellett volna azt mondania Mrs. Hillnek, hogy én szabotálom a lapját, aztán összeszednie az egész cuccot, és egyedül nekilátni az összeállításnak a tanáriban. Erős, független nők számtalan nemzedékének vére folyik az ereimben. Ők hogyan kezelnék ezt a helyzetet? Túl azon, hogy persze megfojtanák Lillyt...

Május 9., kedd, a harmadik emeleti lépcsőfordulón Kenny kikéredzkedett a fiúvécébe, és pár perccel később én kikéredzkedtem a lányvécébe, és mindketten ellógtunk a föciről. Idefenn találkoztunk Tinával, aki geometriáról, Borisszal, aki angolról, meg Ling Suval, aki művészettörténetről lógott el, hogy átvegyük a koreográfiát, mert nem egészen megy még. Szégyellem a lógást, és jól tudom, milyen fontos a tanulás. De az is fontos, hogy ne csináljak magamból hülyét.

175

Március 9., kedd, a Hotel Plaza nagy báltermében Ma délután a nagy bálteremben egy teljes zenekar hangolt. Meg egy csomó hangosító és világosító szaladgált fel-alá. Egy, kettő, három, mikrofonpróba. Egy, kettő, három, mikrofonpróba. És volt egy színpad is. Igen. A terem egyik végében valódi színpad állt. Olyan volt, mint a Totális átalakításban: éjjel jöttek a díszletmunkások, és megépítették ezt az óriási forgószínpadot, díszlettel, várfallal, tengerparttal, falusi boltokkal és kovácsműhellyel. Hihetetlen volt. Ahogyan Grandmére komor hangulata is, amikor beléptem. - Késtetek! - rivallt rám. - Ööö, igen, bocs, Grandmére - mondtam. – Lovashintó baleset volt az Ötödik sugárúton. - Miféle profik maguk? - ordította Grandmére, rólam tudomást sem véve. - Ha ez igazi Broadway-show volna, mindenki ki lenne rúgva! A színpadon nincs kifogás a késésre! - Hát... - kezdte J.P. - A ló beleesett egy víznyelő aknába. Tíz taxisofőrnek kellett kihúzni. De nem sérült meg. Ettől az információtól Grandmére teljesen megváltozott. Pontosabban attól a személytől, aki az információt KÖZÖLTE. - Ó, John Paul - mondta. - Nem láttam, hogy itt van. Jöjjön, drágám, ismerkedjen meg a jelmeztervező hölggyel. Ő fogja magára igazítani a kovácsruhát. - Jesszuskám! Mindegy, kit bír J.P., engem vagy Lillyt. Az teljesen világos, hogy kit bír GRANDMÉRE. Így aztán valamennyien felöltöttük a jelmezünket, és elkezdődött a jelmezes próba. Hogy a hangunkat ne nyomják el a hegedűk, a fúvósok meg minden, apró mikrofonokat kellett viselnünk, mintha ez hivatásos show lenne, vagy mi. Igazán fura volt mikrofonba énekelni, IGAZI mikrofonba, nem csak egy hajkefébe, mert általában abba szoktam. A hangunk tényleg harsogott. Tulajdonképpen örülök, hogy a zongora emelgetését annyit gyakoroltam Madame Puissant-nal. Most legalább ki tudom énekelni azokat a magas hangokat. 176

Kenny táncán viszont nem sokat segített az a sok gyakorlás a lépcsőn. Még mindig reménytelen. Mintha a lábfeje nem lenne odaerősítve a lábszárához, és nem engedelmeskedne az agyából küldött parancsoknak. Grandmére hátraküldte a tánckar utolsó sorába a táncszámoknál. Most éppen "megjegyzéseket" fűz a látottakhoz. Minden próba után ezt csinálja. A show alatt jegyzetel, nem állítja le, hogy kijavítson valamit, hanem a végén felolvassa az összes megjegyzését. Ebben a pillanatban Lillyt utasítja, hogy hosszú ruhája uszályát ne KÉT KÉZZEL emelje meg, amikor felmegy a palota lépcsőjén, hogy üdvözölje Alboint. Egy úrnő Grandmére szerint FÉLKÉZZEL emelné az uszályát. - Csakhogy én nem vagyok úrnő - mondta Lilly. – Prostituált vagyok, emlékszik, Felség? - A szerető - intette le Grandmére - nem prostituált, ha nem tudná, kisasszony. Camilla Parker Bowles talán prostituált volt? Vagy Madame Csang Kaj-sek? Evita Perón? Nem. A világ legnagyobb nőalakjai közül többen kezdték egy-egy férfiú szeretőjeként. Ami nem azt jelenti, hogy valaha is prostituálták magukat. És lesz szíves nem vitatkozni velem. FÉLKÉZZEL emelje az uszályát. Ezután J.P. -hez fordult. Persze mindaz, amit Ő csinált, tökéletes. Bár nem értem, miért képzeli, hogy ha behízelgi magát IV. John Paul Reynolds-Abernathy fiánál, azzal ráveheti III. John Pault, hogy lemondjon Genovia szigetéről. Én persze már feladtam, hogy megfejtsem Grandmére dolgait. Ez a némber rejtélyek halmaza. Amikor már azt hiszem, megértettem, mindig újabb kolosszális fondorlattal áll elő. Mostanára már nem strapálom magam. Úgysem fogja nekem elárulni cselekedetei valóságos mozgatórugóit - például, hogy miért ragaszkodott hozzá, hogy én játsszam Rosagundét, és nem olyasvalaki, akinek tényleg tehetsége van hozzá, például Lilly. És azt sem fogja elárulni, miért hiszi, hogy ha ajnározza J.P.-t, az segít neki megszerezni a szigetét. Csak ültünk, és hallgattuk az ömlengést. - Igazán élveztem azt a kis meghajlást az utolsó számnál, John Paul. De javasolhatok valamit? Még szebb lenne, ha a meghajlás után a karjába kapná Ameliát, és megcsókolná, miközben ő hátrahajolna... Feather, drágám, mutassa meg neki, mire gondolok... VÁRJUNK CSAK. MICSODA???? 177

Március 9., kedd, a limuzinban, hazafelé a Hotel Plazából JAJ, ISTENEM!!!!!!!! J.P.-NEK MEG KELL CSÓKOLNIA ENGEM!!!!!!!!! A DARABBAN!!!!!! MÁRMINT A MUSICALBEN!! Őrület. Hiszen a csók nincs is benne a szövegkönyvben. Grandmére egyszerűen beletetette, mert... azt sem tudom, miért. Semmit sem tesz hozzá a műhöz. Csak egy ostoba csók a végén Rosagunde és Gustav között. Szerintem történelmileg sem hiteles. Persze amikor a genoviaiak és Itália királya mind összegyűlnek, miután Rosagunde megölte Alboint, és arról énekelnek, mennyire örülnek a zsarnok halálának, az valószínűleg szintén nem hiteles történelmileg. Mégis. Grandmére TUDJA, hogy másé a szívem, még ha pillanatnyilag vannak is bizonyos problémák. Na de mit képzel, amikor arra kér, hogy csókoljak meg valaki mást? - Az ég szerelmére, Amelia! - csattant fel Grandmére, amikor felmentem hozzá, TITOKBAN, mert persze nem akartam, hogy J.P. megtudja, hogy én nem pártolom száz százalékig ezt a csókot. Nem akarom megcsalni a pasimat azzal, hogy megcsókolok egy másikat, kivált azt, akivel szexi táncot jártam a pasim szeme láttára nem egészen egy hete…de persze J.P. érzéseit sem akarom megbántani. Tehát megkérdeztem Grandmére-t, elment-e az esze. - Az emberek egy musical végén elvárják, hogy a férfi és női főszereplő megcsókolják egymást - oktatott ki Grandmére. Kegyetlenség csalódást okozni nekik. - De Grandmére... - És kérlek, ne gyere azzal, hogy érzésed szerint, ha megcsókolod John Pault, aljas árulást követsz el AZ iránt A FIÚ iránt érzett szerelmed ellen. - "Az a fiú", Grandmére így hívja Michaelt. - Ezt nevezik SZÍNJÁTSZÁSNAK, Amelia. Gondolod, hogy Sir Laurence Olivier kifogásolta, amikor a feleségének, Vivien Leigh-nek meg kellett csókolnia Clark Gable-t az Elfújta a szélben? Dehogy. Tudta, hogy ez SZÍNJÁTÉK. - De... - Amelia, kérlek! Nincs erre időm! Milliónyi dolgom van a holnapi 178

előadásig, programokat kell átfutnom, beszállítókkal kell találkoznom. Igazán sem kedvem, sem időm itt ácsorogni és vitatkozni veled. Ti ketten megcsókoljátok egymást, és ez végleges. Hacsak nem akarod, hogy szót váltsak egy bizonyos táncossal... Rémült pillantást vetettem Amber Cheeseman felé. Csapda. Grandmére pontosan tudja. Talán ezért ült az arcán az az önelégült kis mosoly, amikor elviharzott, hogy felébressze és hazaküldje Señor Eduardót. És ha ez még nem lett volna elég, amikor az imént kiléptem a szállodából és a limuzin felé indultam, J.P. lépett elő az árnyékból, és utánam szólt. - Ó - hökkentem meg. Csak nem engem várt? Pedig nyilvánvaló. De... miért? - Mi baj? Vigyünk haza? Kitehetünk út közben, ha akarod. De J.P. a fejét rázta. - Nem. Nem kell, hogy hazavigyetek. Beszélni akarok veled. A csókról. Na ETTŐL aztán kitört a frász. De nem mutathattam, mert Lilly a limuzinban várt, és mindent látott. Le is tekerte az ablakot. - Na, gyerünk már, emberek, haza kell mennem lapot összerakni! Istenem, de idegesítő tud lenni néha. - Nézd, Mia - mondta J.P., oda se figyelve Lillyre. - Tudom, hogy vannak gondjaitok a pasiddal, és részben miattam… nem, ne próbáld tagadni. Tina már elmondta nekem. Komolyan aggódtam érted, mert annyira levert voltál egész nap, így aztán kiszedtem belőle. Szóval, figyelj rám. Nem kell csókolóznunk. Ha már megy az előadás, lényegében azt tehetjük a színpadon, amit akarunk. Úgy értem, a nagyanyád nem állíthat le minket. Szóval csak azt akartam mondani neked, ha te nem akarod, akkor nem kell. Nem fogok sértődni, vagy mi. Abszolút megértem. JAJ, ISTENEM! Hallottam-e ennél szebbet életemben???? Úgy értem, annyira figyelmes, érett és lovagias ez tőle! Azt hiszem, ezért tettem, amit ezután tettem: Lábujjhegyre álltam, és arcon csókoltam A Pasit, Aki Utálja, Ha Kukoricát Tesznek a Chilibe. - Köszönöm, J.P. - mondtam. J.P. nagyon meglepődött. - Mi van? - kérdezte kissé rekedten. - Éppen azt mondtam, hogy nem kell megcsókolnod, ha nem akarsz. - Tudom – szorítottam meg a kezét. - Azért csókoltalak meg. 179

Aztán beugrottam a kocsiba. Lilly nyomban ostromolni kezdett a kérdéseivel, mert tudta, hogy szokás szerint kitesszük útban hazafelé: Lilly: Mi volt ez? Én: Azt mondta, nem kell megcsókolnom. Lilly: De akkor miért tetted? Úgy értem, miértcsókoltad meg? Én: Mert úgy gondoltam, aranyos. Lilly: Jaj, istenkém. Bele vagy esve. Én: Csak mint barátot szeretem. Lilly: Mióta csókolgatod a hímnemű barátaidat? Boriszt sosem csókoltad meg. Én: Juj. Nem hallottad, amikor egyszer mondta, hogy nyálelválasztás túltengése van? Nem tudom, Tina hogy bírja. Lilly: Mi van kettőtök között, Mia? Közted és J.P. között? Én: Semmi. Mondtam, hogy csak barátok vagyunk. Bár tudtam, hogy nem kéne fölhergelnünk magunkat, mert rossz vége lesz - Lilly úgyis nemsokára élete legrosszabb hírét fogja hallani, mármint hogy válnak a szülei... ha végre valaki veszi a bátorságot, hogy megmondja neki, meg minden-, mégiscsak fölhergeltük magunkat. És persze rossz vége lett. Én: Igazából az a kérdés, hogy mi van KÖZTED és J.P. között. Lilly: KÖZTEM? Nem én csókoltam meg. Nem én jártam vele szexi táncot. Csak szeretem, mint barátot, ahogy ÁLLÍTÓLAG te is. Én: Akkor miért nem hagyod ki a róla írt novellámat a lapodból? Pontosan tudod, mennyire meg fog bántódni. Ha tényleg szereted, mint barátot, miért akarod bántani? Lilly: Nem én fogom bántani. Hanem te. Nem én írtam a novellát. Istenem. Miért muszáj az orrom alá dörgölnie? 180

Március 9., kedd, éjfél, itthon Nincs e-mail Michaeltól. Üzenet sincs. Igaz, annyi minden lehet most a fejében, és nem tud teljes mértékig rám meg az ÉN igényeimre összpontosítani. Nem is azt vártam, hogy amikor hazajövök, óriási rózsacsokor fogad az asztalon, benne egy névjeggyel: "Szeretlek". De egy telefon, amivel megnyugtat, hogy azért még együtt járunk, az jólesett volna. Hiába. Semmi. Hazajöttem, és a házban már mindenki aludt. Megint. Nem tréfa hivatásának élő színésznőnek lenni. Azt hiszem, most már tudom, hogyan érezhet Meryl Streep, amikor késő éjjel hazabotorkál, miután egész nap próbálta valamelyik Oscar-díjas szerepét. Soha többé nem fogom a színészetet könnyű pályának tartani. Mindenesetre megfogadom Tina tanácsát, és egy kicsit békén hagyom Michaelt. Ahogyan Tina is Boriszt, amikor Bartókot kell tanulnia. Igazán nem hibáztathatom Michaelt, amiért nem telefonál, és e-mailt se küld, minthogy az ismeretségi körében nem én vagyok a legmegbízhatóbb ember. Miért akartam bizonyítani, hogy bulizós csaj vagyok, amikor nem vagyok az? Alapvetően csak manipulálni akartam Michaelt, és ez sosem jó ötlet. Úgy értem, ha az ember nem Grandmére vagy Lana, akik a manipuláció művészetének nagymesterei, kivált ha a kereslet és a kínálat manipulálásáról van szó. De attól ez még nem helyes. Komolyan. Pusztán az, hogy valamit jól TUDSZ, még nem jelenti azt, hogy meg is kell tenned. Itt van például a novellám. Szóval, tuti, hogy tudok írni. De feljogosít-e ez engem arra, hogy novellát írjak egy létező személyről, aki ezt a történetet elolvashatja, és kiborulhat tőle? Nem. Ha az embernek hatalma van, az nem jelenti azt, hogy élnie is kell vele. De VISSZAÉLNI semmiképpen nem szabad. Pedig Grandmére meg Lana pontosan ezt teszik, gazdasági alapon. Ha az ember kellőképpen szerencsés, és VAN tehetsége - ahogy nekem az íráshoz -, erkölcsi kötelessége, hogy ezt a tehetségét JÓRA használja. Michaellal és a szexi tánccal is valami ilyesmi történt. És visszaütött a dolog. Mert manipulálni próbáltam az embereket. Ami megengedhetetlen. 181

VALAKI BEJELENTKEZETT A GÉPRE!!!!!!! ISTENEM! BÁR MICHAEL LENNE! ISTENEM! BÁR MICHAEL LENNE!ISTENEM! BÁR... Ó. Lilly az. NŐERŐ: Tudod, pofátlanság volt tőled, hogy megcsókoltad, amikor úgy nem is szereted. Mi van, ha félreérti? Már jártál vele szexi táncot, most meg nekiállsz csókolózni vele? Ha annyira aggódsz, nehogy megbántódjon, ezt miért nem gondoltad át? KÁLULU: Igazán? Te meg azt állítod, hogy csak barátként szereted. Akkor miért izgat annyira, ha meg engem szeret? NŐERŐ: Csak mert AZT HITTEM, a bátyámrnal jársz. De szemlátomást neked nem elegendő egy pasi. Neked AZ ÖSSZES pasi kell. KÁLULU: MICSODA??? Miről beszélsz? NEM VAGYOK SZERELMES J.P.BE. NŐERŐ: Hát persze. Ha most megnézném az orrcimpáidat, tuti, hogy remegnének. KÁLULU: JAJISTENEM, NEM hazudok. Lilly, a bátyádat szeretem, CSAKIS a bátyádat! Te is TUDOD! MI ÜTÖTT beléd? NŐERŐ: Vége. Hűha. Jó, hogy a szülei nem szóltak még neki a válásukról. Ha így reagál, amikor NEM tud róla, gondolni se merek rá, hogy fog reagálni, ha MEGTUDJA. Hacsak nem TUDJA MÉGIS... ahogy Michael gyanítja, és csak játssza a tudatlant. Az megmagyarázná a mostani viselkedését. De most legalább tudom, mit kell tennem. Világos a teendő. Nyugalom töltött el. Mi az? Ja, csak Kövér Lulu, a lábamon alszik. Szóval... Van egy tervem. Arra, hogyan akadályozzam meg, hogy J.P. elolvassa a "Soha többé kukoricát!" című írást. Hogy az életem egyéb romjaival mihez kezdjek, azt nem tudom. De hogy mit csináljak Kövér Lulu Lukával, azt már igen! És őszintén hiszem, hogy Carl Jung és Alfred Marshall helyeselnék. 182

Március 10., szerda, az osztályban Lilly, úgy tűnik, nem beszél velem. Ma reggel nem várt a házuk előtt, hogy felvegyük és elhozzuk a suliba. És amikor kiszálltam és felcsöngettem a lakásukba, senki nem jelentkezett. De tudom, hogy nem beteg, mert az imént láttam Hóék büféje előtt szójatejet venni. Amikor integettem neki, hátat fordított. Szóval most már MINDKÉT Moscovitz fütyül rám. Az Igazság Útján eltöltendő első napom tehát nem a legjobban kezdődik.

Március 10., szerda, tesi Oké, tudom, hogy a tesi ellógása az egó túllépésének talán nem a legközvetlenebb útja. De abszolút jó ügyért teszem! Még Lars is így gondolja. Ami kapóra jön, mert szükségem van a segítségére a cipekedéshez. Az a helyzet, hogy a karom nem elég erős háromezer-hétszáz papírlap felemeléséhez. Legalábbis egyszerre.

183

Március 10., szerda, USA.közgazd. Hát... Szóval még mindig nem léptem teljesen az Igazság Útjára. Pedig tényleg AZT HITTEM, helyesen járok el. Hogy mi történt? Tökéletesen emlékeztem Lilly szekrényének zárkombináció-jára még amikor Lilly influenzás volt, és el kellett vinnem neki a könyveit. És amikor kinyitottam a szekrénye ajtaját, a Kövér Lulu Luka első évfolyam, első számának ezer példánya tényleg ott várta, hogy ma ebédnél kiadójuk terjeszteni kezdje őket. Igazán egyszerű volt megszerezni. Na jó, ANNYIRA nem, mert ennyi újság nagyon nehéz. De Larsszal megfeleztük a kupacot, én pedig vadul kutattam valami rejtekhely után ahol Lilly nem találja meg őket, mert hogy keresni fogja, az tuti, és ekkor láttam meg a fiúvécét. Ez .az! Hogyan keresné Lilly a lapokat ott? Szóval Larsszal bevonszoltuk azokat a hatalmas papírhalmokat. Éppen csak arra jutott időm, hogy megállapítsam, hogy az Albert Einstein Gimnázium fiúvécé-jében nincs a mosdók fölött tükör, és a fülkéknek nincs ajtaja (Ami a szexizmus dühöngését mutatja a suliban. Vajon a fiúknak. talán nincs szükségük magányra, vagy nem lehetnek kíváncsiak arra, hogyan áll a hajuk?), amikor felfedeztem, hogy nem vagyunk egyedül. Az egyik mosdónál ott állt IV: John Paul Reynolds-Abernathy, és papírtörölközővel a kezét törölte éppen!!!! - Mia? - nézett J.P. Larsról rám, majd vissza. - Öö, szia. Mit kerestek itt? Larsszal mindketten megdermedtünk. - Hát... Semmit. De J.P. nem hitt nekem. Naná. - Az meg mi? - mutatott az óriás papírkötegekre. - Izé... - próbáltam kétségbeesetten kitalálni J.P. számára valami normális kifogást. Aztán eszembe jutott, hogy az Igazság Útján kell járnom, és megesküdtem dr. Carl Jung emlékére, hogy nem hazudok többé. Nem volt tehát más választásom, mint mindent bevallani. 184

- Nos, az az igazság, hogy ezekben a Kövér Lulu Luka című újság számára írt novellám van, a példányok, amelyeket Lilly szekrényéből loptam ki, és megpróbálom eldugni a fiúvécében, mert nem szeretném, hogy bárki is elolvassa. J.P. felvonta a szemöldökét. - Miért? Nem tartod elég jónak? Minthogy megesküdtem, hogy mostantól csak igazat mondok, nem hazudhattam. - Nem egészen. Az az igazság, hogy ezt a történetet, ööö... rólad írtam. De lényegében jóval előbb, mint hogy megismertelek! Igazán ostoba és kínos sztori, és nem akarom, hogy elolvasd. J.P. MÉG JOBBAN felvonta a szemöldökét. De nem látszott dühösnek. Inkább... úgy festett, mint akinek hízeleg, amit hallott. - Rólam írtál novellát, tényleg? - Az egyik mosdónak támaszkodott. De nem akarod, hogy elolvassam. Értem én a gondodat. Mégsem hiszem, hogy beválik, ha eldugod, még ha a fiúvécébe is. Lilly majd ideküld valakit, hogy nézze meg itt is, nem gondolod? Úgy értem, Lilly helyében én először itt keresném. Az a helyzet, hogy rögtön tudtam, igaza van. Ha a példányokat a fiúvécébe rejtem, az sem akadályozhatja meg Lillyt abban, hogy meglelje őket. - Mi mást csinálhatnék velük? - jajdultam fel. - Figyelj, hová tehetném ezt az egészet, hogy Lilly ne találja meg? J.P. kicsit gondolkodott. Aztán kihúzta magát, és intett. - Gyertek utánam. - És kilépett mellettünk a folyosóra. Larsra néztem. Ő vállat vont. Aztán követtük J.P.-t a folyosóra, ahol ő rámutatott... ... az egyik szelektív hulladékgyűjtő tartályra. Azok közül, amelyeket én rendeltem, amelyeken ott állt a felirat: PAPÍR, KONZERVDOBOZ, ÜREG. Belém nyilallt a csalódottság. - Ott abszolút meg fogja nézni - jajdultam fel. Hiszen rá van írva, hogy PAPÍR. - Nem - mondta J.P. - ha az aprítóba tesszük, akkor nem. Ezzel a kéztörléshez használt papírtörülközőt a szelektív hulladékgyűjtő papírrészébe dobta... 185

... amely nyomban életre kelt, és a papírtörülközőt apró darabkákra cincálta. - Voilá - mondta J.P. -A problémád megoldódott. Véglegesen. Ám amikor a gyűjtőtartály aprítóberendezése végül elhallgatott, lepillantottam a kezemben tartott újsághalomra. És tudtam, hogy nem leszek képes megtenni. Egyszerűen nem megy. Bármennyire gyűlöltem is a rémes borítót és alatta a saját novellámat, tudtam, képtelen vagyok megsemmisíteni valamit, amin Lilly olyan keményen dolgozott. Hercegnő? - Lars új fogást keresett a maga újsághalmán, közben fejével a falióra felé bökött. - Rögtön csöngetnek. - Én... - A rózsaszínen fénylő címlapról J.P.-re néztem, aztán vissza. Nem tudom megtenni. J.P., sajnálom, de nem megy. Lillyt annyira bántaná... és annyi baja van mostanában. Még ha nem is tudja... J. P. bólintott. - Hát - mondta. - Megértem. - Nem - mondtam. - Nem hinném. A rólad írt történetem igazán ostoba. De tényleg. És mindenki el fogja olvasni. És tudni fogja, hogy rólad van szó. Amitől viszont, elismerem, ENGEM fognak hülyének nézni, nem téged. De az emberek képesek... tudod. Kinevetni másokat. Amikor olvassák. És igazán nem szeretnélek téged se megbántani, de Lillyt sem. - Magamért nemigen aggódom - mondta J.P. - Mondtam már, magányos farkas vagyok, nem emlékszel? Nem érdekel, mit gondolnak felőlem mások. Kevés ember kivételével. - Akkor... - fejemmel a kezemben tartott újsághalom felé böktem. - Ha visszateszem ezeket oda, ahonnan elvettem, és ebédidőben Lilly eladja őket, az téged nem izgat? - Csöppet sem - mondta J.P. És még segítetett is Larsnak meg nekem visszatenni a cuccot Lilly szekrényébe. Aztán kicsöngettek, mindenki kitódult a folyosóra, és indult a szekrényekhez, tehát el kellett búcsúznunk, másként elkéstünk volna a következő óráról. Az a legszomorúbb, hogy Lilly sosem fog tudomást szerezni az áldozatról, amelyet J.P. hozott érte. J .P. TOTÁL bírja Lillyt. Ez teljesen NYILVÁNVALÓ. 186

Március 10., szerda, angol Hé, izgulsz a mai este miatt? A nagy bemutatónk miatt? Én nagyon! Őszintén szólva, arra sem volt időm, hogy gondoljak rá. Tényleg? Te jó ég, még mindig semmi hír Michaelról? Semmi. Biztosan azért, mert egy nagy rózsacsokorral akar meglepni a este az előadás után! Bárcsak olyan optimista lennék, mint te, Tina!

187

Március 10., szerda, az ebédlőben Bementem az ebédlőbe, Lilly már ott volt. Kis standot állított fel a saját készítésű jelzőtáblák alatt, amelyek azt hirdették, hogy ma kezdi árusítani az iskola új irodalmi magazinjának első számát. Tudtam, hogyan kell viselkednem. Rendesen. Tekintettel arra, hogy Lilly családi élete éppen összeomlani készül. Vagy legalábbis ebben az irányban halad, még ha Lilly ezzel nincs is egészen tisztában. Szóval odamentem hozzá. - Kérek egyet. Lilly hivatalosan válaszolt. - Öt dollár lesz. Nekem meg eldurrant az agyam. - ÖT DOLLÁR??? VICCELSZ???? - Újságot kiadni nem olcsó mulatság - mondta Lilly. - Ha jól emlékszem, te siránkoztál, hogy vissza kell szereznünk a szelektív hulladékgyűjtőkre elköltött pénzt. Leperkáltam az öt dollárt. Gyötört a kétely, megérte-e. Hát nem. Az én történetemen és Kenny törpecsillag tanulmányán kívűl volt benne néhány manga, egy vers J.P.-től, és.... Mind az öt novella, amelyeket Lilly a Százszorszép magazin pályázatára írt. Öt. Öt saját írását tette bele a lapjába! Nem hittem a szememnek. Persze tudom, hogy Lilly meglehetősen nagyra tartja magát, de... Ekkor lépett be Gupta, aki SOHA be nem teszi a lábát a menzára. A pletyka szerint egyszer elcsúszott egy eldobott krumpli kroketten, és ettől annyira kiborult, hogy többé nem látták erre. De ma átvágott az ebédlőn, és mit sem törődve azzal, hogy van-e krokett a padlón, egyenesen Lilly standjához csörtetett! - Huhú! - szólalt meg mellettem Ling Su. - Úgy látom, valaki ki lesz rúgva. - Guptának talán nem tetszik a címlap... – kockáztatta meg Borisz. - Szerintem inkább Lilly egyik írása nem tetszik neki – mutatta a maga példányát Tina. - OLVASTÁTOK ezt? Abszolút 18 éven felülieknek! Én viszont Lilly egyik sztoriját sem olvastam. Csak mesélt róluk. Ám 188

a legfelületesebb átfutásuk is arra engedett következtetni... Hát igen, Lillyt nagyon-nagyon megszívatták. A Kövér Lulu Luka összes példányát elkobozta Mr. Wheeton, aki hozott erre a célra egy nagy, fekete szemeteszsákot is. - Ez a sajtószabadság megsértése! - harsogta Lilly, miközben Gupta kikísérte az ebédlőből. - Mit ültök ott! Keljetek fel, tiltakozzatok! Ne hagyjátok magatokat elnyomni! De mindenki csak ült a helyén, és evett. Az Albert Einstein Gimnázium Gimnázium diákjai réges-rég megszokták, hogy elnyomják őket. Odajőtt hozzám Mr. Wheeton edző, mert meglátta a kezemben Lilly újságját, és szétnyitotta a szemeteszsákot: - Sajnálom, Mia. Gondunk lesz rá, hogy visszakapd a pénzed. - És akkor én is a zsákba dobtam a példányomat. Mi mást tehettem volna? J.P meg én csak összenéztünk. Nem tudom, képzelődtem-e, de mintha NEVETETT volna. Örülök, hogy legalább VALAKI mindezt mulatságosnak tartja. Aztán Tina félrevont... - Figyu, Mia - mondta halkan. - Nem akarok semmit se mondani a többiek előtt, de azt hiszem, rájöttem valamire. Olvastam egyszer valami romantikus regényt, ahol a hősnő és gonosz ikertestvére ugyanabba a pasiba szerelmesek, a hősbe. És a gonosz testvér mindent csak azért tesz, hogy a testvérét rossz színben tüntesse fel a pasi előtt. Mármint a hős előtt. - Aha. - És ennek mi köze hozzám? Ezen tűnődtem. Nincs ikertestvérem. - Szóval, tudod, hogy könyörögtél Lillynek, hogy hagyja ki a novelládat, de, nem volt hajlandó rá, pedig tudta, hogy megsérti vele J.P. érzéseit, ha elolvassa, meg minden? Hová akar kilyukadni? - És? - Szóval, mi van, ha Lilly azért nem volt hajlandó kihagyni a sztoridat, mert azt AKARTA, hogy J.P. elolvassa? Mert ha elolvassa, bedühödik rád, amiért megírtad, és akkor már nem fog téged kedvelni. És akkor J.P. szabad lesz, és helyetted szeretheti Lillyt. 189

- Nem létezik - mondtam először. - Lilly sosem tenne velem ilyet. De aztán eszembe jutott, mit mondott nekem a limuzinban, tegnap hazafelé a Plazából: "Nem én fogom őt megbántani. Hanem te. TE írtad azt a sztorit." Jaj, istenem! Lehet, hogy Tinának igaza van? Lehet, hogy Lilly bírja J .P.-t, és azt hiszi, hogy ő meg engem bír? Lehet, hogy ezért nem volt hajlandó kihagyni a "Soha többé kukoricát!"? Nem. Ez nem lehet igaz. Mert Lilly NEM SZOKOTT irigy és féltékeny lenni fiúügyekben. Egyszerűen nem olyan. - Nem azt mondom, hogy TUDATOSAN tette - visszakozott Tina, amikor ezt megemlítettem. Valószínűleg önmagának sem vallotta be, hogy tetszik neki J.P. De TUDAT ALATT ez lehetett az oka annak, hogy nem hagyta ki a novelládat. - Nem - mondtam. - Ugyan már, Tina. Ez őrültség. - Valóban? - kérdezte Tina. - Gondolkozzál, Mia! Miben NEM maradt alul az utóbbi időben Lilly veled szemben? Először elnyerted a diákönkormányzati elnökséget. Aztán a nagyanyád rád osztotta Rosagunde szerepét. Most meg ez. Csak mondom. Ez sok mindent megmagyarázna. No igen, sok mindent... Ha igaz volna. De nem az. J.P.- nek nem tetszem, és ő sem tetszik Lillynek. De ha úgy lenne is, Lilly, akkor sem tenne velem ilyesmit. Végül is számomra ő a hetedik a szeretteim sorában. És hiszem hogy én nála a harmadik vagyok. Vagy a negyedik. Tekintettel arra, hogy neki nincs pasija, kisöccse, sem saját háziállata.

190

Március 10., szerda, t.g. Lilly visszajött. Nagyon sápadt volt. Kiderült, hogy Gupta felhívta a szüleit. Akik bejöttek az iskolába. Egyéni fogadóórára. Nem tudom, miről beszéltek. Mármint a fogadóórán. De Lillynek meg kell mutatnia a Kövér Lu/u Luka következő számának teljes tartalmát Ms. Martineznek, mielőtt engedélyt kapna az árusítására. Ugyanis sosem mutatta be Ms. Martineznek a novelláit. Sem az enyémet. Sem a lap Címét. Amelyet A magazinra változtattak. Egyszerűen így: A magazin. Mondtam Lillynek, amikor vigasztalni próbáltam, hogy egészen fülbemászó. Ő erre annyit se válaszolt nekem, hogy "Kösz" vagy "Bocs". Én se mondok neki semmi olyat, hogy "Akarsz beszélni róla?" vagy "Sajnálom". Bárcsak megtehetném. Csak félek, hogy mit felelne.

191

Március 10., szerda, a harmadik emeleti lépcsőfordulón Ma, úgy látszik, rekordot döntök az iskolai szabályzat megszegésében. Mert Kennyvel és Tinával éppen földrajzról lógunk, és idefenn vagyunk, hogy még egyszer átvegyük a koreográfiát a ma esti előadás előtt. Kenny azt mondja, olyan ideges, hogy hányingere van. Tinának is. És én? Hogy őszinte legyek - és személyes küldetésem az életben, hogy a jövőben CSAKIS igazat mondjak -, forog a gyomrom, halálosan rosszul vagyok. Mert ma este olyasmit kell tennem, amit soha életemben nem tettem még. Meg kell csókolnom egy fiút. Mármint nem Michaelt, hanem egy másikat. Josh Richtert leszámítva soha nem csókolóztam még mással, de ő nem számít mert az még azelőtt volt, hogy Michaellal járni kezdtünk. Ma este meg fogom csalni a pasimat. Azt is tudom, hogy ez nem igazi megcsalás, mert ez csak egy színdarab, úgy értem, musical, és csak szerept játszunk, de nem szeretjünk egymást a valóságban, vagy efféle. De mégis. Meg fogok csókolni EGY MÁSIK FIÚT. Akivel a múlt szombaton ráadásul szexi táncot jártam. A pasim előtt. Akinek ez nemigen tetszett. Vagyis annyira nem, hogy most már nem is beszél velem. De ha megtudja ezt a csókolózást, TÉNYLEG végem lesz. És ha ő nem is tudja meg, ÉN TUDNI FOGOM. Naná, hogy úgy érzem, hogy valamiképpen megcsalom! Kivált akkor, ha - és ez aggaszt a legjobban - a végén még JÓL IS ESIK. Megcsókolni J.P.-t. Jaj, istenem. Képtelenség, hogy ezt egyáltalán LEÍRTAM. PERSZE hogy nem esik jól. Csak egyetlen fiút szeretek, és az Michael. Még ha ő nem feltétlenül szeret is viszont éppen most. SOHA nem fogom élvezni mással a csókolózást. SOHA. MIÉRT NEM HÍV????? 192

Március 10., szerda, az előadás estéje Még mindig nem hívott. És annyian vannak itt. Komolyan. Nem látom, kik, mert Grandmére nem engedi, hogy kilessünk a függöny mögül. - Ha maguk látják a közönséget, ők is látják magukat – mondja. Azt állítja, nem profi dolog, hogy az embert kosztümben lássák az előadás kezdete előtt. Annak ellenére, hogy ez amatőr produkció, Grandmére makacsul kitart amellett, hogy profi módon játsszunk. Úgy látom, huszonöt sor van ott lenn, és minden sorban huszonöt szék, és mindegyiken ülnek. Az összesen... ötezer ember! Jaj, nem, várjunk csak. Borisz azt mondja, csak hatszázhuszonöt. Mégis. Az SOK. Nem MINDENKI tartozik a rokonságunkhoz... Végül is, lehetnek ott lenn HÍRES EMBEREK is. A Netscape szerint, amit megnéztem, mielőtt elindultunk a Plazába, Grandmére Agrárgála Jótékonysági Estjére minden jegy elkelt, a genoviai olajbogyótermesztőknek szánt adományok egész héten áradtak a filmsztároktól és rockzenészektől. Úgy látszik, Grandmére jótékonysági estje - ez a zenés tisztelgés Genovia történelme előtt - ma a város legmenőbb eseménye. Talán nagyot tévedek, de azt hiszem, Prince - a korábban Prince néven ismert művész -, kért az előbb egy oldalra szóló jegyet, ha jól láttam. No és a RIPORTEREK! Egy hadseregnyi kuporog belőlük a zenekari árok mögött, célra tartott fényképezőgéppel, hogy lefotózzanak minket, mihelyt felmegy a függöny. Látom magam előtt a Post holnapi szalagcímét: HERCEGNŐ JÁTSZIK HERCEGNŐT Vagy ami még rosszabb: A HERCEGNŐ MEGHAJOL. A hideg is kiráz. Amilyen az én formám, azt fogják lekapni, amikor J.P. meg én csókolózunk, és AZT a képet teszik a címlapra. És Michael látni fogja. És akkor VÉGLEG szakít velem. Biztos rém ostoba tyúk vagyok, ha az nyugtalanít, hogy a pasim szakít velem, amikor valószínűleg élete legnagyobb válságát éli éppen át, és 193

nyilván nagyobb dolgok foglalkoztatják, mint a tompaagyú, gimis barátnője. És miért foglalkozom ezzel egyáltalán, amikor a szerepemre kéne koncentrálnom? Grandmére szerint mindenesetre. A kulisszák mögött mindenki IGAZÁN ideges. Amber Cheeseman a sarokban melegít, hogy megnyugodjon. Ling Su azokat a légző gyakorlatokat végzi, amelyeket a jógán tanult. Kenny körbejár, és azt motyogja, "Lép-labda-vált. Lép-labda-vált. Jazz-kéz, jazz-kéz, jazz-kéz. Lép-labda-vált." Tina Borisznak végszavaz. Lilly csendben és egymagában ül, igyekszik nem összekoszolni a kosztümje hosszú fehér uszályát. Még Grandmére is felrúgta a rá vonatkozó szabályokat, és bagózik, holott órákkal ezelőtt evett utoljára. Egyedül Señor Eduardo látszik nyugodtnak. Azért, mert alszik az első sor egyik székén, mellette hasonlóképpen ősöreg felesége szunyókál. Csak őket kettőjüket ismertem fel, mielőtt Grandmére rajtakapott, hogy kilesek. Még két perc, és felmegy a függöny. Grandmére az imént hívott magához minket. Elnyomta a cigarettáját, és azt mondta: - Nohát, kedveseim, elérkezett az igazság pillanata. Ide vezetett egész heti kemény munkájuk. Sikerülni fog? Vagy pofára esnek, és bolondot csinálnak magukból szüleik és barátaik előtt, hogy az itt lévő hírességekről ne is beszéljek? Csak magukon múlik. Kizárólag magukon. De én megtettem magukért mindent. Megírtam minden idők talán legpompásabb musicaljét. Az anyagot nem okolhatják. Csak önmagukat, mostantól fogva. Most magukon a sor, gyermekeim. Magukon a sor, hogy kitárják szárnyaikat, ahogyan én tettem, és repüljenek! Repüljenek, gyermekeim! REPÜLJENEK! Aztán beleszólt a walkie-talkie-ba, amelyet eddig egyikünk sem vett észre nála: - Az isten szerelmére, hét óra, kezdjék már el a nyitányt! ÉS megszólalt a zene...

194

Március 10., szerda, az előadás estéje Jaj, istenem, TETSZIK NEKIK! Komolyan. Zabálják! Életemben nem hallottam még ekkora tapsot! MEGŐRÜLNEK értünk! És még nem is értünk a fináléhoz! Mindenki ANNYIRA jó!!! Borisz egyetlen szót sem felejtett el, tökéletesen énekelte a hadúr dalát: Gyilkolás az életem Mindennap ezt művelem Nem érdekel semmi más Nincs jobb, mint egy kis rablás Kórus:

Száguldok erdőn, mint az ünő Az emberekben megáll az ütő A parasztok szemében félelem Mert gyilkolás az életem! Kenny egyetlen tánclépést sem hibázott el. Azért persze akadtak hibák, de igazából senki sem vette észre. A légy zümmögését is meg lehetett volna hallani, mielőtt Lilly belekezdett a szerető dalába! Honnan tudhattam volna Mikor anyám eladott neki Hogy megtanulom én majd Alboint szívemből szeretni Másnak gyilkosa, kifosztója De szívemnek valódi csoda Mert kardjáról letörli a vért És hozzám tér meg szerelemért. Lilly a markában tartotta a közönséget! Hangjában LÜKTETETT az elsöprő érzelem, pontosan úgy, ahogyan Madame Puissant tanította neki! És azt sem felejtette el, hogy fél kézzel emelje meg az uszályát, amikor felmegy a lépcsőn. J.P.-t állva tapsolták meg Gustav daláért. Vajon egy ilyen égi lélek Hogy szerethet ily szegény férget? 195

Lehetne párja herceg vagy márki, Nem én, a névtelen akárki! Hogyan, hogyan lehet Hogy ő engem szeret? Annyira HATÁSOS volt az a dal, amelyet közvetlenül Borisz megfojtása előtt énekeltem!!! Hallani lehetett, hogy a nézők soraiban mindazoknak, akik nem ismerik Genovia történelmét, elakad a lélegzetük ennél a sornál: "Ezzel a copffal vetek neki véget / Szálljon el belőle az a bűnös lélek." Komolyan. Éjféli felhő takarja a holdat Nem tudja még senki, mit hoz a holnap. Itt fekszem, lám, a gyűlölt ágyban De szebb jövő felé terel a vágyam... Kórus: Atyám, Genovia, együtt harcolunk! Atyám, Genovia, szebb lesz a holnapunk! Megbosszulom atyám, szörnyű esküt tettem Készülj halálodra, nejed ezért lettem Én ezzel a copffal teszek igazságot Tűnj el e világról, s véled gonoszságod! Amikor a kórussal azt énekeltük, hogy "Atyám, Genovia, együtt harcolunk/Atyám, Genovia, szebb lesz a holnapunk", esküdni mertem volna, hogy Grandmére - GRANDMÉRE szipog! Talán csak kicsit megfázott. De azért mégis... És eljött a nagy finálé ideje! Meg... eljött a nagy csók ideje. Bárcsak Tinának ne lenne igaza, és J.P. ne ÚGY szeretne engem! Különben bármi történjék is, a szívem Michaelé, és mindig is az övé lesz. Nem mintha egy színdarabbeli, úgy értem, musicalbeli csókkal megcsalnám. Az abszolút nem számít. Amit J.P. meg én... De hol van J .P.? Kézen fogva kellene kiszaladnunk a színpadra, üdvözült arccal, aztán jön a nagy csók. De hogyan fogjam meg a kezét, és szaladjak ki vele a színpadra, ha NINCS ITT???? Őrület. Az utolsó szám után még itt volt. Hol a fenében... Na végre! Várjunk csak, ez másvalaki J.P. jelmezében. Hiszen ez nem J.P. ... 196

Március 10., szerda, a parti Jaj, istenem. Nem hiszem el, hogy EZ igaz lehet. Komolyan. Mint egy álom. Mert amikor odanyúltam, hogy megfogjam J.P. kezét, és kiszaladjak vele a színpadra, rájöttem, hogy MICHAEL kezét fogom. - MICHAEL? - kiáltottam fel önkéntelenül. Pedig a színfalak mögött nem szabad beszélnünk, mert a mikrofon azt is fölhangosítja. - Hogy a fenébe...? De Michael az ajkára tette az ujját, a mikrofonra mutatott, aztán elkapta a kezem, és kivonszolt a színpadra... Pontosan úgy, ahogyan J.P. az összes próbán. Aztán, miközben mindenki azt énekelte, hogy "Genovia! Genovia!", Michael, J.P. Gustav-jelmezében a karjába kapott, hátradöntött, és a világ leghatalmasabb mozicsókját nyomta a számra. Senki sem vette észre, hogy nem J.P. az, amíg sor nem került a meghajlásra, mert akkor mindenkinek meg kellett fogni a másik kezét. - Michael! - kiáltottam ismét. - Mit keresel itt? Ekkor már nem kellett attól tartanunk, hogy a mikrofon bármit fölhangosít, mert a közönség olyan hangosan tapsolt, hogy úgysem lehetett volna hallani. - Hogyhogy mit keresek itt? - vigyorgott Michael. - Tényleg azt hitted, ölbe tett kézzel végignézem, hogy egy másik pasi csókolgat? Ekkor lépett hozzánk J.P. -;Hé, öregem! Gratulálok - és kezet nyújtott, Michael pedig megrázta. - Álljon meg a menet - mondtam. - Mi folyik itt? Ekkor jelent meg Lilly, és átkarolta a nyakam. - Nyugi, kis hercegnő - mondta. Aztán elmesélte, hogy a bátyjával és J.P. segítségével kieszelték, hogy Michael vegye fel J.P. jelmezét a fináléra, hogy ne J .P., hanem Michael legyen az, aki megcsókol. És pontosan így történt. Sosem fogom megtudni, hogy csinálták mindezt a hátam mögött. Tényleg fogalmam sincs. - Úgy értsem, megbocsátod a szexi táncot? - kérdeztem Michaeltól, miután leszedték rólam a mikrofont meg a copfot, és kettesben 197

maradtunk az egyik oldalkulissza mögött. A színpadon kívül mindenki éppen a szülei gratulációját fogadta, vagy álmai híres emberével találkozott. De mit érdekeltek engem a hírességek, amikor az az ember, akit a világon a legjobban szeretek, ott állt AZ ORROM ELŐTT? - Igen, megbocsátom a szexi táncot - mondta Michael, és szorosan magához ölelt. - Ha te is megbocsátod, hogy az utóbbi időben olyan sokat hanyagoltalak. - Nem a te hibád. Kiborultál a szüleid miatt. Nagyon is megértem. - Köszönöm - felelte egyszerűen. Amitől ott helyben rájöttem: egy érett kapcsolathoz nem az kell, hogy az ember sört igyon és szexi táncot járjon. Inkább az, hogy az ember számíthasson rá, hogy a másik nem szakít vele pusztán azért, mert egy másik pasival táncolt egy bulin, vagy ne tekintse személyes sértésnek, ha nem olyan gyakran hívják, mint szeretné, mert a másikat rettenetesen lekötik a félévi vizsgák meg a családi válság. - Igazán sajnálom, Michael - mondtam. - Remélem, a szüleid dolgai rendbe jönnek. És... izé... ami a bulidon történt... sör... barett... meg szexi tánc... egyik sem fordul elő soha többé. - Ami azt illeti - vallotta be Michael -, tulajdonképpen tetszett a szexi tánc. Hitetlenkedve bámultam rá. - TETSZETT? - Tetszett - mondta Michael, és megcsókolt. - De ígérd meg, hogy legközelebb csak nekem táncolod. Megígértem. MÉG SZÉP! Amikor Michael végre felemelte a fejét, hogy levegőt vegyen, kissé rekedten azt mondta: - Az az igazság, Mia, hogy nekem nem kell bulizós csaj. Nekem mindig is csak te kellettél. Ó. Szóval EZT akarta mondani. - Mi lenne, ha végre levetnénk ezeket a szörnyű jelmezeket - kérdezte Michael -, és lemennénk a többiekhez? Remek ötletnek tartottam.

198

Március 10., szerda, még mindig a parti Most beszédeket mondanak. Mármint a világ fontos emberei... Erről aztán eszembe jutott, elsősorban miért is rendezte Grandmére ezt az estet. NEM azért, hogy adományokat gyűjtsön a genoviai olajbogyótermesztőknek, még csak nem is azért, hogy bemutasson egy musicalt. Hanem azért, hogy nyalizzon azoknak a fejeseknek, akik eldöntik, ki kapja meg melyik szigetet. Nem mondhatnám, hogy irigylem őket, mármint a fejeseket. Ki dönti el, ki érdemli meg jobban Írországot, Bono vagy Colin Farrell? És hogyan döntik el, ki kapja meg Angliát, Elton John vagy David Beckham? Szerintem a végén oda lyukadnak ki, hogy az, aki a legtöbb pénzt perkálja le. Azért örülök, hogy nem nekem kell döntenem, ha, mondjuk, a licitálás végére érnek, és nem fizetnek többet. Az egyetlen dolog, amiről TUDOM, hogy eldőlt már, az, hogy ki kapja meg Genoviát. Ez elég világos lett, amikor a totál vörösen égő fejű J.P.-t odarángatta hozzám és Grandmére-hez egy nagydarab, kopaszodó, szivarozó fickó. - Hát itt van! - kiáltott fel a kopasz hústorony, aki nem volt más, mint III. John Paul Reynolds-Abernathy, J.P. papája, erre nyomban rájöttem. - Itt van a kis hölgy, Genovia hercegnője! Majd megdöglöttem, annyira meg akartam ismerni! Akinek sikerült kirángatnia a fiamat a csigaházából!! Hogy van, szivi? Azt hittem, J.P. papája Grandmére-ről beszél. Minthogy ő osztott szerepet J.P.-re a musicaljében, tehát ő "rángatta ki a csigaházából". De a legnagyobb meglepetésemre III. Mr. Reynolds-Abernathy RÁM nézett, és nem Grandmére-re. A maga részéről Grandmére olyan képet vágott, mint aki valami büdöset érez. Talán a szivart. De csak annyit mondott: - Á, John Paul. Ő az unokám, Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo hercegnő őfelsége. (Grandmére mindig felcseréli az utolsó két nevemet. Ezen gyakran összekapnak mamával.) - Örvendek, uram - nyújtottam a kezem. Amely nyomban eltűnt III. Reynolds-Abernathy nagy, húsos 199

mancsában. - Hát még én, szivi - mondta, fel-le ráncigálva a karomat, miközben J.P. csak állt mellette mélyen zsebre dugott kézzel. Olyan képet vágott, mint aki meg akar halni. - Hát még én! Örülök, hogy megismerhettem azt a csajt, bocsánat, hercegnőt, aki az első ember abban a tetves iskolában, aki a fiamat az asztalához invitálta! Csak álltam ott bambán, J.P.-ről a papájára bámultam, aztán vissza. Nem tudtam elhinni. Mármint hogy az Albert Einstein Gimnáziumban még soha senki nem hívta J.P.-t az asztalához. Képtelenség! Persze ő maga mondta, hogy nemigen szeret közösködni. TÉNYLEG eléggé furán viselkedett, ha arra a kukoricás és chilis cirkuszra gondolunk. Igen... ha az ember nem ismeri a háttérsztorit... szóval, biztos sokan hitték róla, hogy buggyant. Mármint amíg meg nem ismerték jobban. - És nézze, mit tett vele! - folytatta III. John Paul ReynoldsAbernathy. - Egy közös kis ebéd, és a kölyök máris főszerepet játszik az iskolai musicalben! És barátokat szerez! A tetejébe egyetemistákat! Mi is annak a srácnak a neve, J.P.? Akivel tegnap egész este dumáltál telefonon? Mike? J.P. makacsul bámulta a padlót. Nagyon megértettem... - Az - mondta. - Michael. - Úgy van, Mike - folytatta III. Reynolds-Abernathy. - Szóval a hercegnő... - Elégedetten horkantott. - A kölyök egymaga ebédelt, amióta csak elkezdett ebbe a sznob iskolába járni. Átvittem volna máshová, ha ez még sokáig így megy. Most egy hercegnővel ebédel egy asztalnál! Fene nagy dolog! Pompás unokája van, Clarisse! - Köszönöm, John Paul - mondta kegyesen Grandmére. - És hadd jegyezzem meg, hogy a fia elbűvölő fiatalember. Biztos vagyok benne, hogy sokra fogja vinni. - Már hogy a fenébe ne?! - felelte III. John Paul Reynolds-Abernathy, és most J.P.-n volt a horkantás sora. - Hercegnővel ebédel! Hát csak meg akartam köszönni. Ja!... mellesleg szólok, hogy visszavontam az ajánlatomat arra a szigetre hogy is hívják? Megvan! Genovia! "Együtt harcolunk." Egyébként tetszik ez a sor. Mindenesetre a magáé, Clarisse, vigye! Cserébe a szívességért, amit a kis unokája nekem meg a fiamnak tett. 200

Grandmére szeme kiguvadt. Rommelé is, mert Grandmére annyira szorította. - Egészen biztos benne, John Paul? - kérdezte Grandmére. - Száz százalékig - mondta III. John Paul Reynolds-Abernathy. Kezdettől hiba volt, hogy ajánlatot tettem rá. Igazából sosem kellett nekem Genovia - látnom kellett ezt a darabot, hogy rájöjjek. Egy másikra van szükségem, ahol az autóversenyek vannak... - Monaco - mondta hidegen Grandmére, és olyan képet vágott, mintha a szivarfüstnél is büdösebbet érezne. No de MINDIG ilyen képet vág, ha eszébe juttatják Genovia legközelebbi szomszédját. - Igen, az az - mondta hálásan J.P. papája. - Meg kéne jegyeznem. Megveszem J.P. mamájának, tudja, a házassági évfordulónkra. Imádja azt a filmsztárt, aki ott hercegné volt, hogy is hívják? - Grace Kelly - mondta jegesen Grandmére. - Az az. - III. John Paul Reynolds-Abernathy megragadta a fia karját. Gyerünk, kölyök - mondta. - Tegyünk ajánlatot, mielőtt ezek a... khm... emberek - Cherre meresztette a szemét, aki ugyan meglehetősen csekély ruhaneműt viselt, de azért egészen emberszabásúnak látszott elhalásszák előlünk. Mihelyt hallótávolságon kívül voltak, Grandmére-hez fordultam. - Oké, valld be. Azt a darabot NEM azért mutattad be, hogy szórakoztasd a tömegeket, akik hajlandók pénzt adományozni a genoviai olajbogyó-termesztőknek, hanem hogy behízelegd magad J.P. papájánál, és lemondjon Genovia szigetéről, nem igaz? - Eleinte talán - mondta Grandmére. - Később, bevallom, magával ragadott a dolog. Akit a színház megfertőz, annak örökre a vérében marad, tudod, Amelia. Sosem leszek képes teljesen hátat fordítani a színművészetnek. Kivált most, hogy a musicalem - az összes riporterre és színikritikusra pillantott, akik mind az ő nyilatkozatát várták - ekkora siker. - Mindegy - mondtam. - Csak egy kérdésemre válaszolj. Miért volt neked olyan fontos, hogy J.P. meg én a végén megcsókoljuk egymást? És a változatosság kedvéért az igazat mondd, ne azt a süket dumát, hogy a közönség elvárja a csókot a musical végén, meg ilyesmi. Grandmere a másik kezébe vette Rommelt, hogy megnézhesse magát 201

a gyémántokkal kirakott púderkompaktban, amelyet elővett a ridiküljéből. - Jóságos ég, Amelia - szörnyülködött, miközben ellenőrizte, tökéletes-e a sminkje, mielőtt elindul nyilatkozni. Majdnem tizenhat éves vagy, és egész életedben csupán egyetlen fiút csókoltál meg. Köhintettem. - Kettőt, tulajdonképpen - mondtam. - Emlékszel Josh Richterre... Pfuj! - kattintotta össze a kompaktot Grandmére. - Mindenesetre túlságosan fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen komolyan végy egy fiút. Egy hercegnőnek rengeteg békát kell megcsókol-nia, amíg kijelentheti, hogy megtalálta a hercegét. - És azt remélted, hogy IV: John Paul Reynolds-Abernathy lesz a hercegem - mondtam. - Mert Michael papájával ellentétben az ő papája gazdag... és véletlenül szembeszállt veled Genovia szigetének birtoklásáért. - Megfordult a fejemben - mondta rejtélyesen Grandmére. - De miért panaszkodsz? Itt a pénzed. Ezzel átadott egy pontosan ötezer-hétszázhuszonnyolc dollárról szóló csekket. - Az átmeneti anyagi nehézségeitek megoldásához szükséges összeg folytatta Grandmére. – Csak a töredéke annak, amit ma este begyűjtöttünk. A genoviai olajbogyó-termesztők sosem tudják meg, hogy hiányzik. Megfordult velem a világ. - Grandmére! Komolyan beszélsz? - Többé nem kell félnem, hogy Amber Cheeseman az orromat a homlokom síkjába passzírozza! Mint egy valóra vált álom. - Látod, Amelia - mondta önelégülten Grandmére. - Te segítettél nekem, én meg neked. Ez a Renaldóknál családi szokás. Ettől aztán elnevettem magam. - De én szereztem meg neked a szigetedet - mondtam, és úgy éreztem, a diadal- igen, diadal- buborékja egyre nő bennem. - Odahívtam J.P-t az asztalunkhoz az ebédlőben, a papája ezért mondott le a szigetről. Nem kellett lealacsonyodnom semmiféle bonyolult hazugsághoz vagy zsaroláshoz, vagy fojtogatáshoz - inkább ez a Renaldók családi szokása. Van egy másik út is, Grandmére. Nincs kedved kipróbálni? Légy kedves 202

az emberekhez. Grandmére csodálkozva nézett rám. - Hová jutott volna Rosagunde, ha kedves lett volna Lord Alboinhoz? A kedvesség, Amelia - mondta – sehová sem vezet az életben. - Au contraire, Grandmére - mondtam. - A kedvesség szerezte meg számodra Genovia szigetét meg a pénzt, ,amire szükségem van... És, tettem hozzá magamban, az hozta vissza a pasimat is. De Grandmére csak az ég felé emelte a szemét. - Rendben van a hajam? Indulok, a fotósokhoz. - Remekül nézel ki - mondtam. Tényleg, mibe kerül kedvesnek lenni? Mihelyt Grandmére-t elnyelte a rá váró sajtóhadtest, megjelent J.P, és egy pohár gyöngyöző almabort nyújtott át nekem. Elfogadtam, és hálásan felhörpintettem. Az ember megszomja-zik attól a sok énekléstől. - Szóval- mondta J.P - Ez volt a papám. - Úgy látom, igazán szeret téged - mondtam diplomatikusan. Mert nem lett volna kedves tőlem, ha azt mondom, "Istenem, igazad volt! TÉNYLEG szuper-idegesítő!" - Aha - mondta J.P - Azt hiszem. Mindegy. Ki vagy bukva rám? - Ki vagyok bukva rád? - kiáltottam fel. - Miért kérdezed ezt mindig? Szerintem te vagy a legklasszabb pasi, akivel valaha is találkoztam! - Kivéve Michaelt - emlékeztetett J.P., és odapillantott, ahol Michael éppen bensőséges beszélgetést folytatott Bob Dylannel... nem messzire tőlük viszont Lana Weinberger és Trish Hayes duzzogott. Colin Farrell ugyanis tudomást sem vett róluk. - Persze - mondtam J .P.-nek. - Komolyan, ANNYIRA rendes volt, amit értem tettél... és Michaelért. Becsszóra nem tudom eléggé megköszönni. Nem tudom, hogyan leszek képes valaha is meghálálni. - Ó - mosolyodott el J.P. - Majd kitalálok valamit. - Egy kérdésem azért lenne - szedtem össze végre a bátorsá-gom, hogy megtudakoljam, ami jó ideje izgatott. - Ha annyira utálod a kukoricát, MIÉRT kérsz mégis mindig chilit? Mármint az ebédlőben. J.P. értetlenül nézett rám. - Hát mert utálom a kukoricát. A chilit viszont imádom. - Ja... értem. Na szia, holnap találkozunk - búcsúztam el tőle. Bár 203

egyáltalán nem értettem. Különben is arra a következtetésre jutottam, hogy nagyjából 15 százalékát értem annak, amit az emberek mondanak nekem. Például amit Amber Cheeseman mondott az imént, a kaviárbárnál. - Tudod, Mia, te magad vagy a két lábon járó vidámság. Azok után, amiket olvastam rólad, azt hittem, sótlan liba vagy. De igazi bulizós csajnak bizonyultál! A "bulizós csaj" meghatározása tehát változó, attól függ, ki mondja. Egy másodperccel később Lilly lopózott a hátam mögé. Ha nem tudtam volna, mi a helyzet a szüleivel, jól ráförmedtem volna: "Lilly! Mit képzelsz, hogy így lopódzkodsz a hátam mögött? Ne csináld már!" De minthogy tudtam, hogy le van törve - nyilván tudja, mi a helyzet -, csak ennyit mondtam: - Na? - Na. - Lilly a terem másik felében lévő Boriszt nézte, aki úgy szorongatta Joshua Bell kezét, hogy attól féltünk: mindjárt eltöri. Ketten álltak mögötte, akik csak Mr. és Mrs. Pelkovszkij lehettek, és szégyenlősen mosolyogtak a fiuk bálványára. Mögöttük a mamám és Mr. Gianini, meg Lilly szülei hallgatták nagy érdeklődéssel, amit Al Gore mesélt nekik. - Na, milyen a parti? - Szuper - mondtam. - Sikerült beszélned Benazirral? - Nem jött el felelte Lilly. - Viszont dumáltam egy jót Colin Farrell-lel. Felszaladt a szemöldököm. - Tényleg? - Aha - mondta Lilly. - Egyetért velem abban, hogy az IRA-t le kell fegyverezni, de a módszerekről meglehetősen radikális elképzelései vannak. Ja, aztán hosszan beszélgettem Paris Hiltonnal. - Miről beszéltetek Paris Hiltonnal? - Főként a közel-keleti békefolyamatról. Bár azt is megjegyezte, hogy király a cipőm - mondta Lilly. Mindketten lenéztünk Lilly fekete Converse-bakancsára, amit ezüst Dávid-csillagokkal rajzolt tele a zsidó hagyomány tiszteletére, és amit kifejezetten a mai alkalomra vett fel. - Szép - ismertem el. - Figyu, Lilly. Kösz, hogy segítettél egyenesbe hozni a dolgokat köztem és Michael között. - Mire valók a barátok? - vonta meg a vállát Lilly. - És ne félj. Nem 204

árulkodom Michaelnak a pusziról, amit J.P.-nek adtál. - Nem jelentett semmit! - mondtam hevesen. - Mindegy - mondta Lilly. - Tényleg semmit - erősködtem. Aztán még hozzátettem. - Nézd... igazán sajnálom, ami a szüleiddel... - Tudom - mondta Lilly. - Nekem már... úgy értem, már egy ideje tudom, hogy nincs rendben velük valami. Morty, amióta csak diplomázott, egyre távolodik a pszichiátria neo-pszichoanalitikus iskolájától. Ő meg Ruth évek óta vitatkoznak ezen, de az egészet megfejelte az, hogy nemrég megjelent egy cikk a Pszichoanalízis ma című folyóiratban, amely elítéli a jungiánusokat a vaskalaposságukért. Ruth szerint Morty szembenállása a neo-pszichoanalitikus mozgalommal, nem más, mint az öregedéstől való félelem, mire Morty vett egy Ferrarit, és elment nyaralni a legdivatosabb helyre. Ráadásul azt állítja, fontos felfedezés kapujában áll. Egyikük sem hátrált meg. Ruth tehát megkérte Mortyt, költözzön el, amíg nem dönti el, mi a fontos neki. Vagy amíg nem publikál. Szóval a fontossági sorrendet. -Aha... - nyögtem. Mert mást egyszerűen nem tudtam válaszolni. Tényleg képesek házaspárok elválni ilyen dolgok miatt? Olyat is hallottam már, hogy azért váltak el, mert az egyikük sosem csavarta vissza a fogkrém kupakját. De elválni egy szakmai nézeteltérés miatt? No mindegy. Legalább attól nem kell tartanom, hogy ilyen Michaellal és velem előfordulhat! - Azért nem kellett volna elhallgatnom - folytatta Lilly. - El kellett volna mondanom neked. Legalább megértetted volna... tudod... hogy az utóbbi időben miért viselkedtem olyan hülyén. - Neked legalább - mondtam sötéten - van mentséged a hülye viselkedésre. De nekem? Lilly elnevette magát. Szerencsére. - Sajnálom, hogy nem akartam kihagyni az írásodat - mondta. - Pedig teljesen igazad volt. Aljasság lett volna J.P.-vel szemben. Ráadásul tökéletesen sértő a macskádra nézve. - Az- mondtam, és a kissé távolabb álló J.P.-re pillantottam, Doo Paktól nem messze állt, aki izgatottan magyarázott valamit Elton Johnnak. - J.P. igazán helyes srác. És tudod... - Miért is ne? A 205

kedvesség eddig még mindig bejött... - ... azt hiszem, nagyon bír téged. - Fogd be - mondta Lilly. De nem olyan fásult hangon, ahogyan eddig beszélt. - Leszoktam a pasikról. Tudhatnád. Hogy csak bajt meg szívfájdalmat okoznak. Mondtam is az előbb David Mametnek... - Megállj! - mondtam. - Itt van David Mamet? - Aha - felelte Lilly. - Olyasmit mondott, hogy megveszi a Manhatten szigetét. Miért? - Lilly - mondtam izgatottan. - Menj oda J.P.-hez, és szólj neki, hogy be akarod mutatni valakinek. Aztán vidd oda David Mamethez. - Miért? - Ne kérdezd! Csak csináld! Esküszöm, nem fogod megbánni. Tuti, hogy utána J.P. randit kér tőled. - Szerinted tényleg bír engem? - pislogott bizonytalanul J.P. féle Lilly. - Abszolút - mondtam. - Akkor gyerünk - szánta el magát egyszeriben Lilly. - Most rögtön. - Rajta - mondtam neki. És ment. Sajnos nem láttam, hogyan reagált J.P., mert abban a pillanatban ott termett Michael, és átkarolta a derekam. - Szia! Milyen volt Bob? - Bob - mondta Michael - egy isten. És te hogy érzed magad? - Tudod mit? Jól. És a változatosság kedvéért ezúttal nem hazudtam.

206

Kiadta a Ciceró Könyvstúdió Kft. az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvteljeszt6k Egyesülésének tagja 1133 Budapest, Pozsonyi út 61. Telefon és fax: 239-0180, 329-0879 e-mail: [email protected] Honlap: www.cicerokonyvstudio.hu Felelős kiadó: Szamosi Ivánné ügyvezető igazgató Művészeti vezető: Vaisz György A Ciceró Könyvstúdió könyveinek terjesztője a Talentum Kft. 1133 Budapest, Gogol u. 17. Tel.: 239-9141 Tördelés: (VaGy) Nyomdai előállítás: Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen, 2006 Felelős vezető: Bördős János igazgató

207