Meg Cabot. A neveletlen hercegnő naplója 5. rész Talpig rózsaszínben

Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója 5. rész Talpig rózsaszínben

1

TÖK JÓ KÖNYVEK A BÚCSÚBÁL ÉJSZAKÁJÁN A PASIM INKÁBB BOWLINGOZNI MENNE!!!!!!!!!!!!! Hát nincs ebben a pasiban szemernyi romantika sem? Közeleg Mia tizenötödik születésnapja. Ez az az életkor, amikor a hercegnők végre nekilátnak az önmegvalósítás nehéz feladatának. És persze készülnek életük legizgalmasabb eseményére, a végzősök búcsúbáljára a világ legdögösebb, legszexisebb, legédesebb pasijával, Michaellal. Hiszen úgyis közel az idő, amikor az egyetemen elcsábítják nagy mellű évfolyamtársai… De sajnos semmi nem a megfelelő kerékvágásban halad… Miát két teljes hónap genoviai dögunalom fenyegeti: fogadások, bálok, rémes! Ráadásul élete nagy szerelme meg sem hívta a búcsúbálra! Mégis, mi készül itt? Mia mindent elkövet, hogy Michaelt jobb belátásra bírja. Terve azonban kútba esik, mert az események nem várt, katasztrofális fordulatot vesznek… Itt már csak a csoda segíthet! De ki tehet csodát? Egyvalaki: természetesen Grandmére! MIT SZERETNÉK SZÜLETÉSNAPOMRA? Az éhezés megszüntetését az egész világon; új kefét Kövér Lulunak; Lana Weinberger fejét ezüsttálcán (na jó, csak vicceltem… vagy mégsem?); azt, hogy Michael Moscovitz végre meghívjon a végzősök búcsúbáljára!!!!!

2

Meg Cabot

A neveletlen hercegnő naplója 5. rész Talpig rózsaszínben

Ciceró könyvstúdió 3

A mű eredeti címe: The Princess Diaries 5. Princess in Pink HarperCollinsPublishers Fordította: Merényi Ágnes Fedélrajz: Nicola Slater

ISSN 1586-2674 ISBN 963 539 437 3 © Meggin Cabot, 2004 © Hungarian translation Merényi Ágnes, 2004 © Nicola Slater, fedélrajz, 2004 © Magyar kiadás, Ciceró könyvstúdió, 2004 4

Abigail McAdennek, aki mindig bájos volt rózsaszínben Köszönetnyilvánítás Köszönöm Beth Adernek, Jennifer Brownnak, Victoria Inghamnek, Michele Jaffenak, Laura Langlienek, Abigail McAdennek, Colleen O’Connellnek, June O’neilnek, Lisa Russelnek, és különösképpen Benjamin Egnatznak.

5

„Egyszer láttam egy igazi hercegnőt… csupa rózsaszínben: rózsaszín volt a kesztyűje, a kabátja, mindene…” Frances Hodgson Burnett: A PADLÁSSZOBA KIS HERCEGNŐJE (Görög Lívia fordítása)

6

ATOM Az Albert Einstein Gimnázium hivatalos diákújságja Hajrá Einstein Oroszlánok! 12. évfolyam, 18. szám május 5. Gimnáziumra. Az alsós válogatott pedig 8:0-ra alázta meg Dwight – ot. A meccsek izgalmas pillanatait csak egy különlegesen agresszív Central parki mókus zavarta meg, mert időről időre beszaladt a pá – lyára. A betolakodót végül Gupta igazgatónő zavarta el.

Tudományos diákköri díjak A tudományos diákkörök résztvevői 21 pályaművel neveztek be az Albert Einstein Gimnázium Sulitudósok versenyére. Több dolgozat továbbjutott a New York City területi döntőre, amelyet jövő hónapban tartanak. A nagydíjat a végzős Judith Gershner kapta egy emberi gén bemutatásáért. Különdíjat kapott az ugyancsak végző Michael Moscovitz komputerprogramjáért, amelyben egy törpebolygó megsemmisülését modellezte, illetve az elsős Kenneth Showalter gőtéken végzett nemi átalakító kísérleteiért.

Aj-Lin Hong

Jótékonysági hercegnő

akcióban

a

Az elsős Mia Thermopolis munkával töltötte a tavaszi szünetet. Ez elég gyakran előfordul a diákokkal, Mia azonban nem egyszerű diák: tavaly ősszel kiderült róla, hogy ő az európai Genovia hercegség trónjának egyedüli örököse. Tehát Mia hercegnő az ötnapos szünetet arra használta fel, hogy részt vegyen egy szociális lakásépítés programban. Háromszobás lakásokat építettek a környék nehéz hely- zetű lakóinak. A hercegnő így nyilatkozott élményeiről: „Egész tűrhetően éreztük magunkat, leszámítva, hogy nem volt fürdőszoba. Meg hogy folyton a hüvelykujjamra csaptam a kalapáccsal.”

Rafael Mendez

A lacrosse-csapat győzelme Felsős és alsós válogatottunk is győzelmet aratott a múlt hétvégén. A felsős lacrosse-csapat Josh Richter csapatkapitány vezetésével megsemmisítő 7:6-os vereséget mért ellenfelére, a Dwight

Melanie Greenbaum

7

VÉGZÖSÖK HETE

Az iskola vezetés közleménye minden tanulóhoz

Idén május 5 -től 10 -ig tart a végzősök hete, melyet minden évben a végzősök tiszteletére rendezünk, akik keményen küzdenek, hogy példát mutassanak a többieknek. Az idei hét programsorozata a következő: Hétfő Díjkiosztó ünnepség Kedd A sportévad záróünnepélye Szerda Végzősök vitaversenye Csütörtök Végzős kabaré Péntek A lógás világnapja Szombat Búcsúbál

Tudomásunkra jutott, hogy sokan nem tudják elvárható mértékben kívülről - az Albert Einstein Gimnázium indulóját. Emlékeztetőül most közzé tesszük a szöveget:

Einstein oroszlánok, Bátrak, merészek, Bátrak, merészek legyetek értünk harcra készek! Einstein oroszlánok, kék – arany címere, kék – arany címere iskolánknak győztes fegyvere!

Josh Richter, osztálytitkár

Einstein oroszlánok, a nyerő csapat, a nyerő csapat minden csatában diadalt arat!

Az iskolaigazgató közleménye A lógás világnapját az iskolavezetés nem engedélyezi. Minden tanuló köteles megjelenni az órákon május 5-én, pénteken. Ezúton ragadom meg az alkalmat, hogy válaszoljak az elsősök hozzám érkezett petíciójára, amelyben azt kérik, engedélyezzem részvételüket a Búcsúbálon. Úgy döntöttem, nem engedélyezem. Alsós tanuló csak abban az esetben vehet részt a Búcsúbálon, amennyiben egy végzőstől meghívást kapott.

Egyben arra is figyelmeztetünk mindenkit, hogy aki az évzáró ünnepségen más (provokatív vagy nyomdafestéket nem tűrő) változatot énekel, azonnal távoznia kell. Kérjük a tanulókat, hogy az Albert Einstein Gimnázium indulójával kapcsolatos véleményüket, panaszaikat és javaslataikat írásban jelezzék az iskolavezetésnek, és lehetőleg ne az iskolai mosdók falán vagy a kábeltelevíziós műsorokban nyilvánítsák ki!

8

Hirdetési rovat

Olvasói levelek

Írd meg magad! Az Albert Einstein Gimnázium tanulóinak 50 cent/sor

Melanie Greenbaum cikke az Atom múlt heti számában a nőmozgalom három évtizedes teljesítményéről nevetségesen felületes volt. A szexizmus ma is él és virul nemcsak távoli országokban, hanem minálunk is. Utahban például mind a mai napig élő gyakorlat a többnejűség, nem ritkán tizenegy éves lányok is férjhez mennek fundamentalista mormonokhoz, akik folytatják a hagyományt, amelyet őseik telepítettek nyugatra az 1800-as évek közepén. Az emberjogi csoportok felmérései szerint Utahban ma is közel 50 000 ember él poligám házasságban, bár ezt a hivatalos mormon vallás tiltja, és a kiskorúval házasságot kötő többnejű férj, vagy ilyen vallási szertartást elvégző egyházi vezető akár 15 évnyi börtönbüntetéssel is sújtható. Nem akarom előírni más kultúrák képviselőinek, hogyan éljenek. Csak arra hívom fel Ms. Greenbaum figyelmét hogy vegye le a rózsaszín szemüveget. Az Atom szerkesztősége jól tenné, ha a pletykarovat szerzői mellett más munkatársainak is lehetőséget adna a tényfeltárásra.

Szülinap Boldog szülinapot, Reggie! Isten hozott a tizenhat évesek tábo-rában! Helen + Helen Meghívás C.F! Jössz velem a Búcsúbálba? Kérlek, mondj igent!! G.D. Szülinap Boldog szülinapot előre is, M.T! Szeretettel: hű alattvalóid Személyes M.K.-nak M.W.-től: Két csónak úszik az élet tengerén, az egyikben te, a másikban én. A két csónak egymástól elszakad, de a szerelmünk örökre megmarad. Akció Újdonság! Hóék büféjében már papír-írószer is kapható! E heti ajánlat: radírok, tűzőgépek, füzetek, tollak. Yu-Gi-Oh kártyák nagy válasz-tékban! Epres fogyipor! Eladó Vadiúj, égszínkék Fender basszusgitár. Kiegészítők: erősítő és videós használati utasítás. 300 $. Érdeklődni: 345-ös szekrény

Lilly Moscovitz

9

Albert Einstein Gimnázuóium – Heti menü

Társkereső: Romantikát és olvasást kedvelő elsős lány keresi hasonló érdeklődésű idősebb partnerét. 170 cm-nél magasabbak jelentkezését várom. Kalandorok, dohányosok és METÁL0S0K kíméljenek! E-mail: [email protected]

Hétfő: Krumplisaláta * Pizzarudacskák * Halrudacskák * Húsgombóc * Fűszeres csirkeszárny Kedd: Leves és szendvics * Csirkepástétom * Tonhal pitában * Pizzaszelet * Nacho deluxe Szerda: Taco salátabár * Burrito * Hot dog * Delikatesz saláta * Olasz marhaszelet Csütörtök: Ázsiai salátabár * Pármai csirke * Kukorica tésztasaláta * Halfalatok Péntek: Babsaláta * Sült sajt * Buffaló-faló * Szalmaburgonya * Édes perec

Talált tárgy Drótkeretes szemüveget találtunk a tehetséggondozási foglalkozás termében. Azonosítás után átvehető a tanáriban. Keresd Mrs. Hillt. Elveszett Egy spirálfüzet a menzán április 27e táján. NE OLVASD EL!! Jutalom a megtalálónak. 510-es szekrény.

összeállította Mia Thermopolis

10

Április 30., szerda, biosz Mia, olvastad már az Atom legújabb számát? – Shameeka Persze, van saját példányom. Nagyon díjaznám, ha Lilly nem célozgatna rám az olvasói leveleiben. Különben is, én vagyok az egyelten elsős az iskolaújság szerkesztőségében, ki kell várnom a soromat, nem? Hát, szerintem Lillynek az a véleménye, hogy sose lesz belőled író, ha örökké Buffaló-falókról irkálsz… Igazságtalanok vagytok! Nagyon is fontos újításokat vezettem be a menürovatba! Én találtam ki, hogy válasszuk el csillaggal az egyes tételeket! Lilly csak jót akar neked! Biztos. Melanie Greenbaum a kosaras csajok csapatkapitánya, bármikor simán a betonba döngöl. Ha Lilly annyira jót akar nekem, akkor ne írjon ilyeneket Melanie cikkéről!!!! És… Mit és? Beszéltetek már?!! Kivel? Miről? MICHAELLAL! BÁLRA!!!!

ARRÓL,

HOGY

MEGHÍV-E

A

BÚCSÚ-

Ja, nem. Mia, az isten áldjon meg, már KÉT HÉT sincs addig!!! Engem 11

Jeff már EGY HÓNAPJA meghívott. Hogyan kerítesz ruhát időben, ha még azt sem tudod, jössz-e? Ráadásul még a fodrászhoz és a manikűröshöz is be kell jelentkezned, csokrot sináltatnod, stb., stb. Michaelnak meg gondolnia kéne a limuzinbérlésre, szmokingkölcsönzésre és az asztalfoglalásra! Most nem a sarki pizzáshoz ugrunk be! Itt vacsora lesz és tánc a Maximumban! Ez komoly dolog! Biztos, hogy egy-két napon belül szól! Csak éppen nagyon elfoglalt, tudod, az új együttese meg az egyetemi felvételi… Hát akkor legjobb lesz, ha sürgeted egy kicsit. Nehogy már az utolsó pillanatban kapjon észbe! Különben is, ha akkor fogadod el a meghívást, az olyan, mintha már reszketve vártad volna… Figyelj! Michael meg én együtt járunk! Föl se merül, hogy esetleg mással mennék! Az se merül föl, hogy valaki más meghívna… Én nem vagyok olyan, mint TE, Shameeka. Az én szekrényem előtt nem állnak sorban a végzősök, hogy meghívjanak ide-oda. Persze nem is mennék. Senkivel nem mennék sehova, még ha térden állva könyörögne is. Mert én Michaelt szeretem! Egész szívemmel!!! Akkor remélem, hamarosan meghív, mert nem akarok az egyedüli elsős lány lenni a búcsúbálon! Kivel fogok akkor a vécében dumálni?!! Nyugi, ott leszek. Hoppá! Mit mondott a jégféregről? A jégféreg abban különbözik a földigilisztától, hogy…

12

Mia Thermopolis A JÉGFÉREG Mindenki hallott már a jegesmedve, a pingvin, a sarki róka és a fóka veszélyben forgó előhelyéről: a gleccserekről. Arról viszont sokan nem hallottak még, hogy nem csak a gleccserek felszíne alatt és fölött van élet, de a jégen belül is. A tudósok nemrégiben fölfedeztek egy százlábúhoz hasonlító féregfajtát, amely a gleccserek jegében és más jégtakarókban honos, még a Mexikói-öböl fenekén található metánjégben is találtak néhány példányt. A jégféregnek nevezett 3-5 cm hosszú élőlény a metánban tenyésző baktériumokkal táplálkozik, vagy szimbiózisban él velük…*

Ez még csak 83 szó. Kell még 167

MI A FRÁSZT ÉRDEKELNEK ENGEM A JÉGFÉRGEK, AMIKOR A PASIM NEM HÍVOTT MEG A BÚCSÚBÁLRA???!!!

* Mr. Sturges, a levelek, amiket Shameekával óra alatt váltottunk szigorúan a tárgyhoz tartoznak. Komolyan! Tényleg … 13

Április 30., szerda, egészségtan és mentálhigiéné Mia, már megint úgy nézel ki, mint aki lenyelt egy zoknit! Mi van? – L. Bioszórán elkaptak, mert Shameekával leveleztem. Büntetésből 250 szavas fogalmazást kell írnom a jégférgekről. És? Fogd fel úgy, mint írói kihívást. Különben is, 250 szó az nudli egy olyan csúcsfirkásznak, mint te. Fél óra alatt kirázhattad a kisujjadból. Lilly, izé… nem említette a bátyád véletlenül a Bált? Öö… mit? A Bált! Tudod! Búcsúbál. A végzősök búcsúbálja, amit szombathoz egy hétre tartanak a Maximban. Szóval nem említette véletlenül… hogy meg akar hívni valakit? VALAKIT? Ezt meg hogy érted? Hogy érted, hogy VALAKIT? Mondjuk a kutyáját? Pontosan tudod, hogy értem. Mia, Michael nem szokta velem az ilyesmit megvitatni. Olyasmit szoktunk megvitatni, hogy melyikünknek kell kiüríteni a mosogatógépet, megteríteni az asztalt vagy levinni a több zsák elhasznált papírzsebkendőt mama és papa A Gyermekkori Ufótámadás Felnőttkori Feldolgozása című csoportterápia után a kazánba. Jó, csak úgy gondoltam… Nyugi, Mia. HA Michael meghív valakit, az te leszel. 14

Hogy érted azt, hogy HA meghív? Jól van már, úgy értem, AMIKOR meghív valakit, az TE leszel. Mi bajod? Semmi. Csak az, hogy Michael életem nagy szerelme, ő pedig most végez, tehát ha ebben az évben kihagyjuk a búcsúbált, akkor örökre kihagyjuk. Illetve majd eljutok oda amikor én is végzős leszek, de az még HÁROM ÉV!!! Különben is, akkor már Michael egyetemre fog járni, és lehet, hogy szakálla is lesz vagy ilyesmi!!! Mégsem mehetek egy SZAKÁLLAS pasival a búcsúbálra! Szerintem fölöslegesen veszed ezt annyira a lelkedre. Vagy PMS*-ed van? NEM!!! EGYSZERŰEN SZERETNÉK ELMENNI A BÚCSÚBÁLRA A PASIMMAL, MIELŐTT LEÉRETTSÉGIZIK ÉS SZÁMOMRA KÉNYELMETLEN MENNYISÉGŰ ARCSZŐRZETET NÖVESZT!!!! VALAMI BAJ VAN EZZEL? Apám, szerintem mégis vegyél be egy Panadolt. És ne engem kérdezz, miért nem hív meg a bátyám a búcsúbálra, hanem inkább magadat, hogy miért olyan fontos neked ez a divatjamúlt, pogány, táncos rítus!! * Praemenstruációs szindróma Azért, mert fontos, és KÉSZ!!! Mert annak idején a mamád nem volt hajlandó megvenni neked a Barbie Bálkirálynő estélyi ruhát, és neked kellett megcsinálnod klotyópapírból? NA, LILLY!!! Azt hittem, már eljutottál arra a szintre, hogy 15

felfogd, milyen fontos szerepet tölt be a búcsúbál egy serdülő szocializóciójában. Nézd csak meg, mennyi filmben van szó róla! A BÚCSÚBÁL MINT A CSELEKMÉNY FŐ MOTÍVUMA AZ AMERIKAI FILMEKBEN Mia Thermopolis elemzése Rózsaszín románc: Kivel megy Molly Ringwald a búcsúbálba? A jóképű, gazdag fiúval vagy a csodabogár szegénnyel? És ha eldöntötte, kit választ, választottja vajon értékeli-e a rémes rózsaszín krumpliszsákot, amit Molly varr magának? Tíz dolog, amit utálok benned: Julia Stiles és Heath Ledger. Volt-e a filmtörténetben valaha tökéletesebb pár? Szerintem nem. De a búcsúbál kell hozzá, hogy erre ők is rájöjjenek. Valley Girl: Nicholas Cage első filmfőszerepe, amelyben egy punk rockert játszik, aki egyszer csak berobban egy elővárosi plázacica búcsúbáljára. Vajon kivel megy haza a csaj a limuzinban? A kifogástalan öltözékű, szmokingja hajtókáján Csak klubtagoknak jelvényt viselő pasival, vagy a bőrdzsekissel? Minden a búcsúbálon dől el. Footloose: Kevin Bacon felejthetetlen alakítása Ren szerepében, aki ráveszi a srácokat, hogy tánctilalom alatt nyögő városunk határán kívül béreljenek helyiséget a táncmulatsághoz, így nyilvánítsák ki függetlenségüket. A csaj nem jár egyedül: Rachel Leigh Cooknak muszáj elmennie a búcsúbálra, hogy bebizonyítsa, nem akkor balfék, mint ahogy mindenki hiszi róla. A végén persze kiderül, hogy igenis az… de ez a legjobb az egészben. Egyébként Freddie Prinz Jr. így is, úgy is szereti!!! Bambanő: Drew Barrymore diákújságíró a jelmezes búcsúbálon szeretne álruhában érvényesülni. Barátai DNS – láncnak öltöznek, de ő sokkal eredetibbet talál ki, hogy meghódítsa régóta titokban imádott tanárát… vajon milyen jelmezt választ? Ki hinné: hercegnőnek öltözik… És mindenekelőtt: Vissza a jövőbe: Ha ebben Michael J. Fox nem boronálja össze a szüleit a búcsúbálon, akkor esélye sincs 16

arra, hogy egyáltalán megszülessen!!! Ez is a búcsúbál társadalmi, és nem utolsósorban BIOLÓGIAI jelentőségét bizonyítja! Elfelejtkeztél a Carrie-ról…Vagy szerinted a literszámra szétlocsolt disznóvér nem játszik szerepet a serdülőkori szocializációs folyamatban? SZÁNDÉKOSAN FÉLREMAGYARÁZOD A SZAVAIMAT! Nyugi, nyugi már, nem magyarázok félre semmit. Egyszerűen csak féltékeny vagy, mert Borisz még elsős, mint mi, és ezért nem hívhat meg a búcsúbálra! Az az érzésem, hogy sürgős fehérjepótlásra van szükséged, mert a vegetarianizmus súlyos pusztítást végzett az agysejtjeidben. Majd ebédnél gondoskodom róla, hogy sor kerüljön a táplálékkiegészítésre! Hogy mersz gúnyt űzni a problémáimból?!!! Súlyos és valóságos gondokkal küzdök, beláthatnád, hogy semmi közük az étrendemhez és a havi ciklusomhoz. Komolyan az a véleményem, hogy le kellene feküdnöd fölpolcolt lábbal, hogy agyi vérellátásod normalizálódjon, máskülönben súlyos és maradandó agykárosodást fogsz szenvedni! Lilly, FOGD MÁR BE!!! Nem látod, hogy halálra vagyok stresszelve? Holnap van a tizenötödik szülinapom, és az önmegvalósításom meg még sehol se tart! Az életemben semmi nincs a helyén: a papám ragaszkodik hozzá, hogy egész júliusban és augusztusban vele legyek Genoviában. Otthon rémes a helyzet, a mamám a terhessége előrehaladtával mást sem csinál, csak a hólyagműködésére panaszkodik és csökönyösen hajtogatja, hogy nem hajlandó máshol szülni, csakis otthon, egy bába – BÁBA!!! 17

– jelenlétében. A pasim mindjárt leérettségizik és egyetemre megy, ahol majd nagy mellű, feszes pólóban virító évfolyamtársai Kantról társalognak vele, és elcsábítják, ráadásul a legjobb barátnőm képtelen felfogni, miért fontos számomra a búcsúbál!!!!! A nagyanyádról még nem is panaszkodtál. Valóban. Grandmére ugyanis Palm Springsben van. Egy szépségfarmon tartózkodik mélyhámlasztó és léböjtkúrán. Ma este érkezik haza. Mia, én azt hittem, te büszke vagy arra, hogy Michaellal nyílt és őszinte a kapcsolatod. Miért nem kérded meg tőle egyszerűen, akar-e menni a bálra? ARRÓL SZÓ SEM LEHET!!! Szóval… izé …akkor úgy néz ki, mintha én hívatnám meg magam. Dehogyis! De igen! De nem! De igen! De nem! És nem minden egyetemistának nagy a melle. Szerintem konzultálnod kéne egy mentálhigiénés szakemberrel erről a kóros fixációdról a melleddel kapcsolatban. Ez nincs rendben. Na végre, csöngetnek, HÁLA ISTENNEK!!!

18

Április 30., szerda, tehetséggondozási program EZ NEM ÉR!!! Tudom, hogy a barátaim sokkal fontosabb dolgokkal foglalkoznak, mint a búcsúbál; Michael az érettségivel és a Feltételes reflexszel, az együttesével törődik; Lilly a tévéshowjával, ami ugyan csak kábeltévés, de azért minden héten valami falrengető újítással rázza meg a televíziózás műfaját; Tina még mindig a volt pasiját, Dave Farouq El-Abart siratja, és persze keresi az újat; Shameekának ott a drukkercsapat, Ling Sunak a Képzőművész Szakkör… EMBEREK!!! A búcsúbálra MINDENKI tojik? Shameekán és rajtam kívül mindenki? Könyörgöm, hiszen a jövő héten lesz, az meg már a nyakunkon van, Michael pedig még meg sem hívott engem! JÖVŐ HÉTEN!!! Shameekának igaza van: ha egyáltalán szándékunkban áll odamenni, akkor készülődni kéne! De hogyan tudakoljam meg, vajon meg akar-e hívni Michael? Ez teljes képtelenség. Tönkrevágja az egésznek a romantikáját. Már az is elég rémes, hogy a saját anyám is valósággal elvétette magát feleségül, amikor rájött, hogy terhes… Ezt akkor tudtam meg, amikor megkérdeztem a mamát, hogyan kérte meg Mr. Gianini a kezét. Mire azt mondta, sehogy. Állítólag valahogy így zajlott le a beszélgetés: HELEN THERMOPOLIS: - Frank, terhes vagyok. MR. GIANINI: - Hm. Értem. És mit csináljunk? HELEN THERMOPOLIS: - Házasodjunk össze. MR. GIANINI: - Rendben. NA???? Kérdem én, hol itt a romantika?!!! „Frank, terhes vagyok, házasodjunk össze. – Rendben.” Úúúúúú, de gáááááz. Szerintem inkább ilyesformán kellett volna lezajlania: HELEN THERMOPOLIS: - Frank, ágyékod magva megfogant méhemben, szívem alatt hordom szerelmünk gyümölcsét! 19

MR. GIANINI: - Helen, életem harminchét éve alatt nem ért még ekkora öröm! Remélhetem-e, hogy hozzám kötöd az életed, és társam lennél-e örökre? HELEN THERMOPOLIS: - Igen, ó uram és parancsolóm! MR. GIANINI: - Ó, életem értelme! Szerelmem! (CSÓK) Hát nagyjából így. Elég nagy a különbség a kettő között. Annyival jobb, ha egy pasi kér meg egy nőt, mintha fordítva. Mégsem mehetek csak úgy oda Michaelhoz ezzel a dumával: MIA THERMOPOLIS: - Na most akkor megyünk a bálba, vagy mi van? Mert kéne valami ruhát vennem! MICHAEL MOSCOVITZ: - Persze! NEM!!!! Ez képtelenség!!!!! Michaelnek kell meghívnia engem. Valahogy így. MICHAEL MOSCOVITZ: - Mia, az elmúlt öt hónap életem legvarázslatosabb időszaka volt. Ha veled vagyok, úgy érzem, hűs tengeri szellő legyezi szenvedélytől hevült orcám. Te vagy életem értelme, szívem minden dobbanása. Dagadna a keblem a büszkeségtől, ha partnered lehetnék a búcsúbálon. De egyvalamit meg kell ígérned: minden egyes táncot velem táncolod a gyorsak kivételével, mert azok TÖK BÉNÁK. MIA THERMOPOLIS: - Ó, Michael, micsoda meglepetés! Egészen elállt a szavam, annyira váratlanul ért! Mivel minden porcikámmal szeretlek, boldogan elfogadom a meghívásodat: veled megyek a búcsúbálra, és minden egyes táncot veled táncolok a gyorsak kivételével, mert azok TÖK BÉNÁK. (CSÓK) Hát nagyjából így. És ha van egy csepp igazság a földön, akkor így is FOG történni. 20

DE MIKOR? Mikor hív már meg? Tessék, ott ül, és annyira nyilvánvaló, hogy NEM a búcsúbálon jár az esze. Borisz Pelkovszkijjal vitatkozik az együttes új nótájának, a Kődobálóknak az akkordtechnikájáról. Ez a dal egyébként a közel-keleti helyzet éles kritikája. Sajnos, aki akkordokkal, szólamokkal és a közel-keleti helyzettel foglalkozik, az A LEGKEVÉSBÉ SEM TÖRŐDIK A BARÁTNŐJE BÚCSÚBÁLI RÉSZVÉTELÉVEL. Úgy kell nekem, minek estem szerelembe egy zsenivel. Nem mintha Michael nem tökéletesen figyelmes pasi volna. Egy csomó lányt ismerek – Tinát, például -, akik totál irigyek, mert nekem ilyen szuper, mégis elképesztően figyelmes szerelmem van. Michael például mindig, minden áldott nap mellettem ül az ebédlőben, kivéve a keddet és csütörtököt, amikor Komputer Klubja van ebédidőben. De még akkor is vágyódó pillantásokat vet rám a Komputer Klubosok asztalától. Na jó, talán nem pont vágyódva, de azért néha rám vigyorog, amikor elkapja a pillantásomat… én ugyanis az ebédlő másik oldaláról bámulom, és próbálom kitalálni, kire is hasonlít leginkább: Josh Hartnettre vagy Heath Ledgerre. Na jó, az is igaz, hogy Michael nem nagyon szereti a nyilvánosság előtti érzelemnyilvánítást… nem csoda, hiszen akárhová megyek, mint az árnyék, mindenhová elkísér az én 195 centi magas svéd gorillám. Szóval tényleg nem csoda, ha Michael nemigen szokott megcsókolni a suliban, kézen fogni a folyosón, nem dugja a farzsebembe a kezét, ha az utcán mászkálunk, és nem dönt az öltőző szekrénynek, mint Josh Lanát… De ha egyedül vagyunk… ha egyedül vagyunk… ha egyedül vagyunk… Na jó, szóval még akkor sem jutottunk a smároláson túl… Hát, illetve egyszer a tavaszi szünet alatt, amikor dolgoztunk az építkezésen. Persze lehet, hogy az is csak véletlen volt, mert a kalapácsom a kertésznadrágom mellső zsebében volt. Michael pedig elkérte, de én nem tudtam odaadni neki, mert közben egy gipszkartonlapot tartottam, szóval akkor, amikor kinyújtotta a kezét a kalapácsért, véletlenül a mellembe ütközött… 21

De attól mi még tökéletesen boldogok vagyunk. Több mint boldogok. Mámorosan boldogok. DE AKKOR MIÉRT NEM HÍV MEG ARRA A NYAVALYÁS BÁLRA?!!! Jaj, Lilly már megint idedugta az orrát, hogy megnézze, mit írok. Meglátta az utolsó sort. Úgy kell nekem, minek írok folyton nagy betűvel. - Te jó isten, hogy bírsz még mindig ezen görcsölni?! – fintorgott. De ez még nem volt elég, erre Michael is fölnézett és megkérdezte: - Miért, min görcsöl? (!!!!!!) Azt hittem, Lilly még képes, és válaszol!!!! Kitelik tőle, hogy ilyesmi jön ki a száján: - Á, Miát amiatt eszi a penész, hogy miért nem hívtad még meg a búcsúbálra. De csak ennyit mondott: - Mia a metánban élő jégférgekről ír esszét. - Aha – felelte Michael, és visszafordult a gitárjához. Persze Borisz is hozzászólt: - Ja, a jégférgek! Persze! Ha kiderül, hogy a sekély tengerfenéken lévő gázkészletekben mindenütt megtalálhatóak, akkor valószínűleg fontos szerepet játszanak abban, hogy keletkeznek és oldódnak a metánkészletek a tengervízben. És akkor arra is hatással lehetnek, hogyan termelhető vagy aknázható kis a természetes gáz mint energiaforrás. Amit persze nagyon jó tudni, ha már meg kell írnom ezt az esszét, de azért… Miért kell neki ezt is tudni? Nem értem, Lilly hogy tudja elviselni. Fogalmam sincs.

22

Április 30., szerda, franciaóra Hála istennek, legalább Tina megért! Legalább ő! És együtt is érez velem. Azt mondja, élete nagy álma elmenni a búcsúbálra a szerelmével (pont úgy, mint Molly Ringwaldnak, aki a Rózsaszín románcban arról álmodozott, hogy Adrew McCarthyval mehet). Sajnos Tinát a szerelme – vagyis a volt szerelme – kirúgta egy Jasmine nevű csaj miatt, akinek türkiz fogszabályzója van. De azt mondja, azért nem zárkózik el a szerelem elől, ha találkozna valakivel, aki képes lenne lerombolni azt a védősáncot, amit Dave Farouq El-Abar árulása óta maga köré emelt. A tavaszi szünetben rövid ideig úgy nézett ki, hogy Peter Csúnak sikerül, de Peter mániákus metálrajongása elriasztotta Tinát. Minden épeszű csajt elriasztott volna. Tina szerint Michael holnap, a születésnapomon fog előrukkolni a kérdéssel. Mármint a meghívással. Istenem, bárcsak igaz lenne! Az lenne a legszebb szülinapi ajándék a világon! Leszámítva persze, amikor Kövér Lulut kaptam a mamától. Ja, meg az is jó lenne, ha nem az egész család színe előtt jelentené be. Tudniillik Michael is ott lesz a születésnapomon. Holnap este vacsorázni megyünk Grandmére-rel, papával, mamával és Mr. Gianinival. Ja és persze Larsszal. Utána pedig szombat este a mama hatalmas bulit rendez nekem meg az összes barátomnak otthon (mármint ha még képes lesz jönni-menni a… hólyagproblémái miatt). Michaelnak nem is említettem a mama problémáit. Igenis hiszek a nyílt és őszinte kapcsolatban, de azért vannak dolgok, amiket egyszerűen nem fontos tudnia. Például, hogy a terhes anyámnak hólyagproblémái vannak. Michaelt a vacsorára és a bulira is meghívtam. Mindenki más csak a bulira hivatalos, még Lilly is. Szörnyű földhözragadt dolog a fél világot szülinapi vacsorára hívni: a mamámat, a papámat, a nevelőapámat, a nagyanyámat, a testőrömet, a pasimat meg még a húgát is. Valahol csak meg kellett húzni a határt! Michael azt mondta, szívesen eljön, ami szerintem nagyon tökös dolog tőle, és ez is azt bizonyítja, hogy ő a világon a 23

legszuperebb pasi. Bárcsak ki tudnék préselni belőle valamit erről a nyavalyás bálról is! Tina szerint egyszerűen álljak elé és kérdezzem meg. Tina a nyíltság és a szókimondás élharcosa, amióta tavalyi játszmáival annyira magába akarta bolondítani Dave-et, hogy az elmenekült, és egyenesen a tűrkíz fogú Jasmine karjaiban kötött ki. Hát, nem is tudom… Elég nagy a tét. Végül is nem akármiről van szó, hanem a búcsúbálról! Nem akarom elszúrni. Főként azért, mert már csak két hónap van addig hátra, amíg a papám megint elcibál magával nyárra Genoviába. Ami annyira rémes… - Aláírtad a szerződésünket, Mia – mondogatja egyre. Mármint a papám. Ja persze aláírta, vagy egy éve. Na jó, hét hónapja. Honnan tudhattam volna, hogy őrülten, szenvedélyesen szerelmes leszek? Igaz már akkor is őrülten és szenvedélyesen szerelmes voltam, de az mintha egészen más lett volna. És még nem szeretett viszont. Vagy ha igen (azt állítja, igen!!!!!), én azt még nem is sejtettem. A papa most azt várja tőlem, hogy két hónapot távol töltsek attól, akié a szívem? Na nem. Képtelenség. Karácsonyozni Genoviában az egy dolog. Az is egy hónapig tartott! Na de július és augusztus?!! Két egész hónapot töltsek tőle távol? Ez nem lehet igaz. A papa ráadásul azt képzeli, hogy irtó engedékeny, mert eredetileg az EGÉSZ nyarat Genoviában kellett volna töltenem. De a testvérem születése júniusra várható, ezért most úgy csinál, mintha ez valami hatalmas engedmény volna részéről, hogy New Yorkban maradhatok, amíg a baba megszületik. Megható. Köszike, papa. Pedig jobb, ha szoktatja magát a gondolathoz, hogy ez nem fog menni. Mert ha abban a hitben él, hogy hajlandó vagyok a szerelmem nélkül tölteni a nyarat, akkor nagyot fog koppanni. Mégis mi a frászt csináljak Genoviában egész nyáron? Nincs ott semmi. Hemzseg a turistáktól (igaz, New York is, de a New York-i turisták mégis mások, mint a genoviaiak), és még a 24

parlament sem ülésezik. Tömény unalom. Itthon meg legalább itt lesz a bébi, már ha a mama végre rászánja magát és megszüli… nem is bánnám, ha kicsit hamarabb jönne, mert a mama már olyan, mint egy hízásnak indult vasorrú bába, mást sem csinál, csak toporzékol és üvöltözik velünk. A súlytól, a sok víztől meg a… izé… a hólyagjára nehezedő nyomástól (és ráadásul mindig MINDENT elmesél!!!) folyton pocsék hangulatban van. Mit is olvastam arról, hogy a terhesség a nők életének legcsodálatosabb szakasza? Hogy ez maga a teremtés csodája? A mamám ezeket nyilván nem olvasta. Egyébként pedig ez Michael utolsó nyara, mielőtt egyetemre megy! Tudom, az egyetem csak néhány metrómegállónyira van innen, de akkor sem lehetek vele többet együtt a suliban. Soha többé nem ugrik be hozzám váratlanul az osztályba matekóra előtt, és nem hoz eperízű gumimacit, mint például ma reggel. Láttam is, hogy Lana Weinberger majd megpukkadt az irigységtől, mert az ő pasija, Josh Richter SOSEM lepi meg őt gumimacival! De nem ám! Ezt a nyarat együtt kellene töltenünk Michaellal. Piknikezhetnénk a Central Parkban (bár utálok a városban piknikezni, mert az összes hajléktalan odagyűlik és csorgatja a nyálát a tojásos szendvicsem láttán, amit persze muszáj nekik odaadni, mert fúr a lelkiismeret, hogy nekem annyi minden jut, miközben nekik semmi se. A legjobb az, hogy nem is hálásak érte, általában odaböffentik, hogy „Fujj, tojásos szendvics!”, ami szerintem egyszerűen görénység…). Vagy megnézhetnénk a Tosca szabadtéri előadását (bár utálom az operákat, mert a végén mindenki szörnyűséges módon meghal…), vagy mászkálhatnánk a San Gennaro fesztiválon, és Michael nyerhetne a céllövöldében nekem egy plüssállatot (bár sosem fogna lőfegyvert a kezébe, mert elvei ellen való, meg az enyimek ellen is, és ráadásul azok a plüssállatok kisgyerekek rabszolgamunkájával készültek valami szörnyű diktatúrában…) De akkor is. Akkor is gyönyörű lett volna és romantikus, ha a papa nem teszi tönkre az egészet. Lilly szerint az apámnak feldolgozatlan veszteségneurózisa van 25

még az apja halála óta, aki magára hagyta őt Grandmére-rel, és most ezért annyira hajlíthatatlan ebben a nyári szünet ügyben. Az elméletben csak az sántít, hogy Grandpére akkor halt meg, amikor a papám már a húszas éveiben járt… mondhatni kialakult személyisége volt. De Lilly azt mondja, az emberi lélek útjai kifürkészhetetlenek, én csak törődjek ebbe bele és lépjek tovább. Gyanítom viszont, hogy neki is vannak problémái, mert majdnem négy hónapja már, hogy kábeltévés showjára, a Lilly megmondja az őszintétre ajánlatott tett az a producer, aki az én életemről is filmet forgatott, de állítólag azóta sem találtak megfelelő stúdiót, ahol hajlandóak lennének egy próbaepizódot elkészíteni. Lilly erre is azt mondja, hogy a szórakoztatóipar működése kifürkészhetetlen (pont, mint az emberi lélek), és úgy tűnik, beletörődött és továbblépett. Ezt tanácsolja nekem is… ÉN VISZONT SOSEM FOGOK BELETÖRŐDNI, HOGY A PAPÁM HATVANKÉT TELJES NAPRA EL AKAR VÁLASZTANI A SZEREMLEMTŐL!!!!!! SOHA!!!!! Tina azt javasolta, szerezzek valami nyári munkát itt Manhattanben, akkor nem tud elráncigálni a papám Genoviába. Fogalmam sincs, ki a fene alkalmaz egy hercegnőt nyári munkára. Mit csinál majd akkor Lars egész álló nap, amíg én számítógépes adatrögzítést végzek, esetleg állok a fénymásológép mellett? Amikor beértem az osztályba, Madmoiselle Klein éppen a Victoria’s Secretből rendelt testhezálló báli ruhájának képét mutogatta a másodikos lányoknak. Felügyelőtanár lesz a búcsúbálon Mr. Wheeton atlétikaedző és mentálhigiénia tanárral együtt… Tina rém romantikusnak tartja az egészet, majdnem annyira, mint a mamám és Mr. Gianini egymásra találását. Nem akartam lehervasztani Tinát azzal, hogy igazából a mamám kérte meg Mr. Gianini kezét…Maradjanak csak meg az illúziói! Azt sem nagyon hozom szóba, hogy vajon miért nem válaszol Vilmos herceg az e-mailjére. Pedig egyszerű a magyarázat… mert egy nem létező e-mail címet adtam meg Tinának. Lépnem kellett valamit, mert egyszerűen nem hagyott élni! És biztos, hogy bárki is kapja Tina leveleit a [email protected] címen, 26

rettentő hálás az ötoldalas vallomásért… Tina még azt is megírta, mennyire tetszik neki Vilmos a lovaspólós bricseszében… Kicsit nyomaszt, hogy hazudtam Tinának, de csak azért tettem, hogy fölvidítsam. Egyszer tényleg megszerzem Vilmos herceg emailjét neki! Csak meg kell várni, míg valami híresség meghal, akkor biztos találkozom vele a temetésen. Szerintem nem telik sok időbe… Elizabeth Taylor elég ramatyul néz ki… Il me faut des lunettes de soleil. Didier demand a essayer la jupe. (sic)* Nem fér a fejembe, hogy képes valaki ilyen embertelen sok leckét adni, ha annyira szerelmes, mint Mademoiselle Klein! Hát nem hat rá sem a szerelem, sem a tavasz? Ebben az iskolában mindenkiből totális hiányzik minden romantika! Tanárból, diákból egyaránt. Nem is tudom, mi lenne velem Tina nélkül. Jeudi, j’ai fait de l’aerobic. ** HÁZI FELADAT: Matek: 279-300 old. Angol: Eljő a jeges Biosz: Jégféreg esszé (befejezni!) Egészségtan és ment.hig.: 154-160 old. Francia: Écrivez une histoire personel (sic)*** Társ. ism.: 310-330. old.

* Szükségem van napszemüvegre. Didier fel akarja próbálni a szoknyát. (sic) ** Csütörtökön aerobikoztam. *** Írjál egy történetet magadról.

27

Április 30., szerda, a limuzinban hazafelé Grandmére tudja, hogy valami nem hagy nyugodni. De azt hiszi, csak a genoviai nyaralás miatt vagyok besózva. Mintha nem volna fontosabb dolgom. - Csodás nyarunk lesz idén Genoviában, Amelia! Folynak az ásatások, állítólag megtalálták ősanyád, Rosamunde hercegnő sírját. Úgy hallottam, a nyolcadik századi genoviai mumifikálási technika minden tekintetben legalább olyan fejlett volt, mint az egyiptomi. Nem lehetetlen, hogy a Rendaldo-ház alapítójának arcvonásait is megláthatod! Szuper. Szóval azzal kell töltenem a nyarat, hogy valami vénséges, aszalódó múmia orrlyukába bámulok. Ez volt minden vágyam. Hát, kedves Mia… ez van. Semmi lógás a szerelmeddel Coney Islanden. Semmi önkéntes munka, gyerekfoglalkozások, szó sincs róla. Semmi menő nyári meló a Kim Videótékában, semmi ingyen filmnézegetés! Időd legjavát egy ezeréves tetem társaságában töltheted. Világos? Mi az hogy!!! Valószínűleg jobban ki lehettem akadva Michael miatt, mint gondoltam, mert Grandmére a borravalókról tartott hercegnői illemtanlecke kellős közepén – manikűrös: 3 $, pedikűrös: 5 $, taxisofőr: 10 $-os viteldíj alatt 2 $, repülőtérre 5 $, étterem: a felszolgálási díj duplája, kivéve azokat az országokat, ahol a díj kevesebb, mint az ár 8 %-a, stb. – felordított: - AMELIA?! MI BAJOD VAN?!! Vagy fél méter magasra ugrottam ijedtemben. Persze Michael járt a fejemben. Hogy mennyire jól nézne ki szmokingban. Meg hogy vörös rózsacsokrot kéne vennem a gomblyukába, csak úgy simán, fátyolvirág nélkül, mert az nem illik hozzá. Én meg fekete ruhát vehetnék, olyan félvállpántosat, mint amilyet Kristen Dunst szokott a filmbemutatókon hordani, cakkos aljút, oldalt sliccelve, hozzá magas sarkú szandált, aminek lábszárra tekerhető pántja van. Grandmére szerint viszont a fekete tizennyolc év alatti lányokon gyászos, a félvállpánt és a cakkos szegély meg olyan, 28

mintha véletlenül sikerült volna úgy, a lábszárra tekerhető pánt meg olyan, mint amilyet Russel Crowe viselt a Gladiátorban, ami nem túl előnyös egy nőnek sem… Mindegy, szerintem föltehetnék egy kis csillámport is, amiről Grandmére azt se tudja, mi fán terem. - Amelia! – rikácsolta Grandmére, igaz, nem túl hangosan, mert az arca még fájt a mélyhámlasztástól. Rommel, majdnem teljesen kopasz törpeuszkárja, aki viszont mintha szőrtelenítő kezelésen vett volna részt, folyton fölugrált Grandmére ölébe és az arcát nyalogatta, mintha egy szép darab nyers karaj lett volna. Nem akarok gusztustalankodni, de valahogy úgy nézett ki. Vagy mint akit egy hétre bent felejtettek a szoláriumban. - Egyetlen szavamra sem figyelsz! – háborgott Grandmére, de biztos csak az arca fájt. – Pedig még hálás lehetsz ezért! Majd meglátod, ha egyszer limuzin vagy zsebszámológép nélkül maradsz! - Sajnálom Grandmére – mondtam, és tényleg sajnáltam. A borravalóadás nem az erősségem, mert köze van a matekhoz és a gyors gondolkodáshoz. Ha bármit rendelek a Mennyei Tésztabirodalomból, mindig még telefonon megkérdezem, mennyibe kerül az egész, hogy még a kajafutár érkezése előtt ki tudjam számolni a borravalót. Máskülönben ott állhat szegény vagy negyedóráig, amíg kiötlöm, mennyi borravaló jár egy tizenhét dollár ötvenes rendelés után. Tök ciki. - Fogalmam sincs, hol jár a fejed, Amelia – zsörtölődött. Nem csoda, én se viselkedtem volna másképp, ha kéthárom bőrréteget legyalulnak a fejemről. – Remélem, nem az anyád és a lehetetlen otthonszülési hóbortja miatt aggódsz! Mondtam már neked, az anyád egyszerűen elfelejtette, milyenek a szülési fájdalmak. Abban a pillanatban, ahogy görcsei lesznek, térden fog könyörögni, hogy vigyék kórházba egy jó kis epidurális érzéstelenítésre! Sóhajtottam. Hát igen, elég aggasztó, hogy a mama otthon akar szülni a jó kis tiszta, biztonságos kórház helyett, ahol van oxigénpalack, csokiautomata és dr. Kovac… de azért igyekszem nem erre gondolni… főleg, hogy gyanítom, Grandmére-nek igaza 29

van. A mama úgy visít, mint egy kisgyerek, ha megszúrja a lábát. Hogy fogja kibírni a vajúdás fájdalmait órákon keresztül? Sokkal idősebb, mint amikor én születtem. Harminchat éves; nincs már kellő kondiban a gyerekszüléshez. Még terhestornára se jár! Grandmére szúrós szemmel méregetett. - Na persze nyilván a meleg idő! – mondta végül. – A fiatalok tavasszal mindig roppant kezelhetetlenek. És hát holnap lesz a születésnapod… Ráhagytam. Hát nem egyszerűbb, ha azt hiszi, a születésnapomtól meg a tavasztól vagyok úgy bezsongva, mint az őzek a Bambiban? - Fő a fejem miattad, Amelia. Képtelenség neked ajándékot választani! – folytatta Grandmére, és a Sidacar – koktélja meg a cigarettája után nyúlt. Egyenesen Genoviából küldik neki a cigit azért, hogy ne kelljen azt az irgalmatlan összegű adót megfizetnie, amit itt, New Yorkban a dohányzás elleni küzdelem hevében a cigaretta árába építenek. Nem mintha itt működne a dolog, mert a dohányzó manhattaniek csak vállat vonnak, felülnek a helyi érdekű vonatra, és ott szerzik be a bagójukat. - Nem hoznak lázba az ékszerek – mondta Grandmére. Rágyújtott és leszívta a füstöt. – És úgy tűnik, a divat sem érdekel egy cseppet sem. A tetejébe még egy valamirevaló hobbid sincs. Közöltem vele, hogy igenis van hobbim. Nem is hobbim, szenvedélyem: az írás. Grandmére csak legyintett. - Az nem igazi hobbi. Nem golfozol és nem is festegetsz. Nagyon bántott, hogy az írást nem tartja igazi hobbinak. Majd csodálkozhat, amikor híres leszek, és kiadják a műveimet! Lehet, hogy az első könyvemet pont róla írom Clarisse: a vámpírhercegnő címmel. És még csak be sem tud perelni, mint ahogy Daryl Hannah sem tudott pert indítani, amikor filmet csináltak róla és az ifjabb John F. Kennyedyről, mert az egész az első szótól az utolsóig igaz lesz!! - MÉGIS mit szeretnél a születésnapodra, Amelia? – kérdezte Grandmére. Gondolkoznom kellett. Persze amit IGAZÁN szeretnék, azt 30

úgysem adhatja nekem. De azért elárulhatom neki, mire vágyom. A következő listát írtam össze: MIT SZERETNÉK A SZÜLETÉSNAPOMRA? AZ EGY NAP HÍJÁN 15 ÉVES MIA THERMOPOLIS KÍVÁNSÁGLISTÁJA 1. 2. 3. 4.

Az éhezés megszüntetését az egész világon Egy új kertésznadrágot (38-as méret) Új kefét Kövér Lulunak, mert a réginek lerágta a nyelét Gumikötelet a palota báltermébe (hogy gyakorolhassam a légi balettet, mint Lara Croft a Tomb Raiderben) 5. Az öcsém vagy húgom gyors megszületését 6. Az orka veszélyeztetett fajtává nyilvánítását, mert csak így kaphat pénzügyi támogatást az élőhelyének megtisztítása 7. Lana Weinberger fejét ezüsttálcán (na jó, csak vicceltem…vagy mégsem?) 8. Saját külön mobiltelefont 9. Azt, hogy Grandmére leszokjon a dohányzásról 10. Azt, hogy Michael Moscovitz végre meghívjon a végzősök búcsúbáljára!!!! A lista összeállításakor szomorúan fedeztem föl, hogy az egyetlen, amit ebből valószínűleg megkaphatok, az a kertésznadrág. Persze meglesz a kistesóm is, de arra még legalább egy hónapot kell várnom. Grandmére pedig tuti nem hajlandó sem a dohányzásról leszokni, sem gumikötelet szereltetni a genoviai palota bártermébe. Az éhezés megszüntetése és az orka védetté nyilvánítása meg az ismerőseim közül senkinek nem áll hatalmában. A papa szerint, ha mobilt kapnék, azt úgyis elveszteném vagy tönkretenném, mint a laptopot, amit legutóbb vett nekem (pedig arról nem is én tehetek! Csak kivettem a hátizsákomból, és egyetlen pillanatra tettem a mosdó szélére, amíg bekentem a számat. Arról sem tehetek, hogy az a hülye Lana nekem jött, meg hogy a suliban a mosdók mind el vannak dugulva… Csak egy-két másodpercre 31

merült az a nyavalyás komputer a víz alá, nem értem, miért nem működött többé, amikor kiszáradt! Pedig még az abszolút komputerzseni Michael is megpróbált mindent, hogy megmentse, de hiába…) Naná, hogy Grandmére egyedül a kívánságlistám 10. tételét szúrta ki, amiről egy gyenge pillanatomban elárultam, mennyire fontos nekem. Hogy lehettem ilyen hülye? Miért nem jutott eszembe, hogy nem egészen egy nap múlva közös asztalnál fog ülni Michaellal a Les Hautes Manger étteremben a szülinapi vacsorámon?! - Mi az a búcsúbál? – érdeklődött. – Még nem hallottam ilyesmiről. Nem hittem a fülemnek. Nem hallott még iskolai búcsúbálról? Igaz, tévét is alig néz, nemhogy még moziba járjon. Nyilván sose látta a Rózsaszín románcot. - A búcsúbál az egy bál, Grandmére – magyaráztam türelmesen. – Mindegy, ne foglalkozz vele. - És ez a Moscovitz fiú még nem hívott meg téged? Miért, mikor lesz? - Szombathoz egy hétre. Visszadnád a listámat? - És miért nem mégy nélküle? – kérdezte Grandmére. – Úgy, mint a múltkor. Attól észre térne! – Gyúnyosan felkacagott, de még menet közben meggondolta magát, mert a kacarászástól megfájdultak az arcizmai. - Szó sem lehet róla – feleltem. – Csak végzősök mehetnek. Úgy értem, a végzősök meghívhatnak alsósokat, de alsósok magukban nem mehetnek. Érted? Lilly szerint meg kéne kérdeznem Michaelt, ő elmegy-e, de… - AZT MÁR NEM!!! – rivallt rám Grandmére kidülledt szemmel. Először azt hittem, félrenyelt egy jégkockát, de csak felháborodott. Grandmére-nek körben a szemén sminktetoválás van, hogy ne kelljen minden reggel szemceruzával vacakolnia… ettől tök olyan a szeme, mint Michael Jacksoné, és ha kidülled, akkor még feltűnőbb. Elég rémes. - TE nem hívhatod meg ŐT!!! Hányszor mondjam neked, Amelia?! A férfiak olyanok, mint az erdei vadak, 32

kenyérdarabkákkal meg szép szóval kell őket magadhoz csalogatni! Nem ronthatsz rájuk és vethetsz azonnal hurkot a nyakukba! Ezzel teljesen egyetértettem. Hurok! Micsoda ötlet! Minek vetnék Michael nyakába hurkot? De ezt a kenyérdarabka-dolgot nem igazán értem… - Na jó – mondtam -, de akkor mit csináljak? A bál nem egészen két hét múlva lesz, Grandmére. Mégiscsak meg kéne tudnom, megyek-e vagy sem! - Célozgatnom kell rá – felelte Grandmére. – Mégpedig finoman. Ez már nekem is eszembe jutott. - Mondjak előtte olyasmit, hogy például „Olyan édes báliruhát láttam a Victoria’s Secret katalógusban!”? - Pontosan – felelte Grandmére. – Na persze egy hercegnő sosem vesz konfekcióruhát, Amelia, és főleg nem rendel KATALÓGUSBÓL!!! - Értem. De nem gondolod, Grandmére, hogy ezen Michael azonnal átlát? Grandmére felhorkant, aztán megbánta, és a jégbe hűtött italt az arcához szorította. - Amelia, a barátod egy tizenhét éves siheder, nem pedig kémfőnök! Ha elég finoman csinálod, fogalma se lesz, miben mesterkedel, ezt hidd el nekem! Hát, nem is tudom. Az az érzésem, hogy nekem nem nagyon megy az eféle finom mesterkedés. Tegnap például igyekeztem finoman megemlíteni a mamának, hogy Ronnie, a szomszédunk, akit a mama a szemétledobó felé menet sarokba szorított, nem biztos, hogy pontosan szeretné tudni, hányszor is kell a mamának éjszaka pisilnie a fokozott hólyagnyomás következtében… mire a mama egyszerűen rám mordult: „Fogd be, Mia! Vagy már mondhatod is az utolsó kívánságodat!” Mr. Gianinival már alig várjuk, hogy megszülessen végre ez a kölyök. Szerintem Ronnie is. 33

Május 1., csütörtök, éjjel 12 óra 1 perc Na. Hát ez is eljött. Tizenöt éves vagyok. Már nem kislány. Még nem nő. Pont, mint Britney. HAHA. Igazság szerint éppen úgy érzem magam, mint egy perccel ezelőtt, amikor még csak tizennégy éves voltam. KINÉZETRE is ugyanaz vagyok: ugyanaz a százhetvennyolc centi magas, lapos mellű, röhejes elsős, mint tizennégy éves koromban. Na jó, a hajam kicsivel jobb, amióta Grandmére elcipelt Paolóhoz, és ő vágja meg melírozza. Most majdnem az államig ér, és ettől nem annyira háromszög formájú a fejem. Máskülönben semmi. Nulla. Nix. Nyista. Gondolom, a változások majd belül következnek be. Vagyis remélem. Megnéztem az e-mailjeimet, hátha eszébe jutott valakinek a szülinapom, és tényleg: öt üdvözletet is kaptam. Egyet Lillytől, egyet Tinától, egyet az unokatesómtól, Hanktől, akit mostanában főleg félmeztelenül látok különféle plakátokon meg telefonfülkék oldalán, ahol általában alsógatyában virít. Ciki, nem? Hank ugyanis híres modell lett. Kaptam még üdvözletet René hercegtől és Michaeltől is. Persze Michaelé a legklasszabb. Kis komputeres rajzfilmet csinált, amiben egy koronás csajszi egy dagadt, narancssárga macska kíséretében bontogat egy óriási csomagot. Amikor leszedi az utolsó papírt is, fölpattan a doboz teteje, és tűzijátékszerűen felvillan a felirat: BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, MIA! És mellette kisebb betűkkel: Szeretlek: Michael. Szeretlek. SZERETLEK!!!! Bár már több mint négy hónapja járunk, még mindig megborzongok, ha kimondja – vagy leírja – ezt a szót. Mármint velem kapcsolatban. Szeret. SZERET! SZERET!!!! Akkor meg kíváncsi vagyok, miért nem képes meghívni arra a nyavalyás bálra?! Most, hogy tizenöt éves lettem, ideje levetkőzni gyerekes tulajdonságaimat, ahogy a Biblia is írja, és elkezdtem az életemet 34

olyan felnőtt módra élnem, amilyen lenni szeretnék. Carl Jung, a híres pszichoanalitikus szerint az önmegvalósítás (elfogadás, béke, elégedettség, céltudatosság, kielégülés, egészség, boldogság és öröm) eléréséhez gyakorolni kell az együttérzést, a szeretetet, az önzetlenséget, a melegséget, a megbocsátást, a barátságot, a kedvességet, a hálát és a bizalmat. Ezért mostantól megfogadom, hogy: 1. Abbahagyom a körömrágást. De most igazán! 2. Javítok a jegyeimen. 3. Kedvesebb leszek mindenkihez, még Lana Weinbergerhez is. 4. Mindennap rendesen írok a naplómba. 5. Elkezdek – és be is fejezek – egy regényt. Mármint írni, nem olvasni! 6. Kiadatom még húszéves korom előtt. 7. Figyelmesebb leszek a mamával, megpróbálom megérteni, min megy keresztül most, a terhessége harmadik harmadában. 8. Nem használom Mr. Gianini borotváját lábszőrtelenítéshez. Veszek egy saját borotvát. 9. Igyekszem együttérzően viszonyulni a papa veszteségneurózisához, de azért megpróbálok kibújni a július-augusztusi genoviai nyaralás alól. 10. Kitalálom, hogyan vegyem rá Michaelt, hogy meghívjon a búcsúbálra anélkül, hogy alattomos trükkökhöz folyamodnék. Ha mindez sikerül, akkor megvalósítottam önmagam, és joggal lehetek elégedett. Tényleg, ezen a listán minden végrehajtható. Jó, Margaret Mitchellnek tíz évébe telt az Elfújta a szél megírása, de én még csak tizenöt éves vagyok, tehát ha én is tíz év alatt írom meg, akkor még mindig csak huszonöt éves leszek, ami csak ötéves késés az eredeti tervhez képest. A legnagyobb bajom az, hogy nem nagyon tudom, miről írjak regényt. Remélem, hamarosan eszembe jut valami. Lehet, hogy 35

gyakorlásképpen rövid novellákkal vagy haikukkal* kéne kezdenem. No de a búcsúbál! Az kemény dió lesz! Én igazán nem akarom Michaelt erőnek erejével rávenni… DE MUSZÁJ OTT LENNEM A BÁLON MICHAELLAL!!!! EZ AZ UTOLSÓ ESÉLYEM!!!!!!!! Remélem Tinának igaza van, és Michael legkésőbb ma este a vacsoránál meghív. Ó ISTENKÉM, ADD, HOGY TINÁNAK IGAZA LEGYEN!!!!

* Háromsoros japán versforma.

36

Május 1. csütörtök, A SZÜLINAPOM, matekóra Josh meghívta Lanát a búcsúbálra. Tegnap este történt, az iskolai lacrosse-meccs után. Az Einstein Oroszlánok nyert. Shameeka mesélte, hogy Josh lőtte de a döntő gólt. Shameeka hivatalból volt ott, mivel tagja a drukkercsapatnak. Szóval azt mesélte, hogy a győzelem után a teljes Albert Einstein rajongótábor beözönlött a pályára, Josh lekapta a mezét és párszor meglengette a feje fölött, mindha legalábbis a focivébén lenne. Shameeka szerint Josh mellkasa teljesen sima, tisztára, mint egy modellé, a hasa kockás, a bicepsze kigyúrt, szóval úgy, ahogy van, irtó szexi. Nem érem, miért kellett ezt feltétlenül a tudomásomra hozni. Ő sem tud hallgatni semmiről, mint a mamám, aki a fél világnak kikürtöli hólyagproblémáit… Szóval Lana az oldalvonalon állt kis ujjatlan kék-arany AEG drukker miniruhájában, és amikor Josh lekapta a mezét, ő is ujjongva odarohant hozzá. Josh nyakába ugrott – ami szerintem nem lehetett a leggusztusosabb, tekintve, hogy Josh úszott az izzadságban -, és addig smároltak, amíg Gupta oda nem ért, és fejbe nem kólintotta Josht a mappájával. Shameeka meséli, hogy ekkor Josh letette Lanát, és megkérdezte tőle: „ Jössz velem a búcsúbálra, szivi?” Mire Lana igent mondott, és visítva szaladt a többi drukkercsajhoz, hogy elmesélje nekik, mi történt. Tudom, megfogadtam, hogy tizenöt éves koromtól kezdve kedvesebb leszek mindenkihez, még Lanához is, de most alig tudom visszafogni magam, hogy ne döfjem a ceruzámat a hátába. Persze ez nem igaz, mert nem hiszem, hogy az erőszak bármit megoldana. Kivéve, ha náciktól, terroristáktól vagy hasonlóktól kell megszabadulni. Rémes, Lanának szemlátomást hízik a mája. Óra előtt is a mobilján lógott, és mindenkinek újságolta a nagy hírt. Az anyja szombaton elviszi a SoHóba, Nicole Millerhez, ott vesznek ruhát neki. Fekete félvállpántosat, cakkos aljút, egyik oldalán felsliccelve. És kap egy magas sarkú szandált is, lábszárra tekerhető pánttal a 37

Sakstól. Nyilván csillámpor is lesz… Azt is tudom, hogy sok mindenért hálás lehetek. Például: 1. Van egy csodás, fantasztikusan figyelmes pasim, aki, amikor ma reggel a limuzin megállt a házuk előtt, átnyújtott nekem egy doboz fahéjat minimuffint, a kedvenc sütimet. Csakis azért kelt föl és gyalogolt el a Manhattan Muffin Művekhez hajnalban, hogy meglephessen vele. 2. Van egy szuper barátnőm, akitől rózsaszín macskanyakörvet kaptam ajándékba Kövér Lulu számára. Apró hegyi kristályból a következő felirat van kirakva rá: A gazdám Mia hercegnő, amit ő maga ragasztgatott rá a Buffy, a vámpírok réme ismétlése közben. 3. Van egy nagyszerű mamám, aki, ha mostanában sokat is beszél a testműködéséről, ma reggel mégis erőt vett magán, kivonszolódott az ágyból, és boldog szülinapot kívánt nekem. 4. Van egy tök jó fej mostohaapám, aki megígérte, hogy az osztályban egyetlen árva szót sem szól a szülinapomról, mert nem akar a többiek előtt égetni. 5. Van egy elviselhető papám, akitől nyilván valami hasznosat fogok kapni a születésnapomra a mai vacsorán, és van egy… nagyanyám, aki, hát ha nem is ajándékoz olyat, aminek örülök, legalább azt SZERETNÉ, hogy örüljek, akármilyen rémséges is a dolog… Igazán nem szeretnék hálátlannak tűnni, hiszen rengeteg embernek ennek a töredéke sem jut. Azok a srácok az Appalachehegységben, ahol a házat építettük, hát ők örülnének, ha néhány zoknit kapnak szülinapjukra.* DE KÖNYÖRGÖM, TELHETETLEN VAGYOK, HA EZT AZ EGYET MINDENKÉPPEN SZERETNÉM MEGKAPNI A SZÜLINAPOMRA?!!! HÓNAPOK ÓTA CSAK ERRE VÁGYOM!!! RÉSZT AKAROK VENNI MICHAELLAL EGYÜTT A BÚCSÚBÁLON, ÉS JÓl AKAROM ÉREZNI 38

MAGAM!!!!!!!!!!!! Lana Weinberger is elmehet, pedig ő a kisujját sem mozdítja az önmegvalósításért! Szerintem azt se tudja, mi az az önmegvalósítás. Soha életében senkihez nem volt egyetlen normális szava! Mit keres akkor a búcsúbálon?!!! Komolyan mondom, nincs igazság a földön. ÉS NEM IS LESZ…

Négyzetgyökös kifejezések szorozhatók és oszthatók, amennyiben a gyök hatványa vagy a gyök alatti érték megegyezik.

* A szociális házépítő akcióról lásd Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója 4 és ½ c. kötetet (Ciceró,2004).

39

Május 1., csütörtök, A SZÜLINAPOM, t.g. Ma a szülinapom tiszteletére Michael velünk ebédelt, nem a Komputer Klub asztalánál, pedig csütörtök van. Borzasztóan kitett magáért, mert nem csak reggel zarándokolt el Manhattan túlsó csücskébe a Muffin Művekhez, de a negyedik órát is ellógta, hogy Wu Liang Jinél vegyen nekem egy adag csípős, hideg, szezámmagos üvegtészta-salátát, amit annyira imádok, de sajnos nem kapható a környéken. Ráadásul olyan csípős, hogy két doboz kólát is meg kell inni utána, hogy ne lángoljon az ember nyelve. Hát nem iszonyú helyes? Igazából aggódtam, eszébe jut-e egyáltalán a születésnapom, és ha igen, mit kapok tőle… Ő meg tudta, hogy föl kell kötnie a gatyáját, mert én a holdról származó köveket ajándékoztam neki! Viszont remélem, belátja, hogy mivel én hercegnő vagyok, könnyebben hozzájutok ilyesmihez, de eszembe sincs másoktól efféle ajándékokat várni. Istenem, bárcsak eszébe jutna, hogy akkor lennék a legboldogabb, ha csak ennyit mondana: „Mia, eljönnél velem a búcsúbálra?” Persze egy Tiffany-karkötőt is tudnék értékelni, amin Michael Moscovitzé vagyok feliratú medál lóg. Azt sosem venném le, akárhová mennék, és ha valami európai herceg fölkér táncolni, csak meglengetném az orra előtt a karomat: „Bocsi felség, nem lát a szemétől? Én Michael Moscovitzé vagyok.” Bár Tina azt mondja, hogy persze szuper volna, ha ilyet kapnék Michaeltől, szerinte mégse fogok, mert ez amolyan kisajátítás, ami tök távol áll Michaeltól. Erre megmutattam neki Kövér Lulu macskanyakörvét, amit Lillytől kaptam, de szerinte az már. Nem értem, mi a baj azzal, ha Michael Moscovitzé akarok lenni. Végül is nem akarom teljességgel feladni az egyéniségemet vagy fölvenni a nevét, ha netán összeházasodnánk (mivel hercegnő vagyok, ezt nem is tehetném, csak ha lemondok a trónról). Sőt, nagy valószínűséggel az a pasi kényszerül fölvenni az ÉN nevemet, akihez majd egy szép napon férjhez megyek! Az viszont igaz, hogy egy kicsi, egészen ici-pici kisajátítást el 40

bírnék viselni. Hű, valami helyzet van. Michael fölállt és az ajtóhoz ment, hogy kinézzen, tényleg a tanáriban dekkol – e Mrs. Hill, Borisz meg előjött a szertárból, pedig még nem is csöngettek. Mi van itt?

41

Május 1., csütörtök, még mindig a SZÜLINAPOM, franciaóra Nem kellett volna azon görcsölnöm, mit kapok Michaeltól a szülinapomra, ugyanis a t.g. foglalkozás végén megjelent az együttese – igen, az egész banda, a Feltételes reflex! Na jó, Borisz már ott volt, mert ő velünk jár t.g.-re, elvileg hegedűt kéne gyakorolni, de a többi tag – Felix, a kecskeszakállú dobos, a colos Paul, a billentyűs és Trevor, a gitáros – mind ellógott az órájáról, hogy átjöjjenek hozzánk. Tehát összegyűltek a t.g. teremben, és eljátszották azt a dalt, amit Michael nekem, egyedül nekem írt a szülinapomra! Így szólt: Vegaburger, Martens-bakancs, Az én szerelmem nem kis vakarcs Figyelj, ott van ő! A New-York-i hercegnő! Füstös bagó, drog és pia, Nem tűri el Thermo Mia, Figyelj, ott van ő! A New York-i hercegnő! Szeretlek már évek óta, Bizonyíték ez a nóta, Szeress te is, légy a párom, Tied fele királyságom… Kacsints reám, csillogjon szemed, Ne fordulj el, add a kezed! Figyelj, ott van ő! A New York-i hercegnő! Mobilszámom, e-mail címem, Tiéd, tiéd minden kincsem! Figyelj, ott van ő! 42

A New York-i hercegnő! Szeretlek már évek óta, Bizonyíték ez a nóta, Szeress te is, légy a párom, Tied fele királyságom… Ezúttal nem volt semmi kétség, hogy a dal rólam szólt, nem úgy, mint a múltkor, amikor a Sudár nyárfát játszotta nekem! Szóval az egész suli hallhatta Michael dalát rólam, mert a Feltételes reflex erősítője úgy szólt, mint az állat. Mrs. Hill és az összes tanár vele együtt kitódult a tanáriból, és udvariasan megvárták, amíg Michaelék befejezik a dalt, majd az egész bandát két óra bezárásra ítélték. Pedig Mademoiselle Klein születésnapján Mr. Wheeton is az ötödik óra kellős közepén küldetett tizenkét szál vörös rózsát! Viszont ő nem írt dalt egyenesen Mademoisell Kleinnek, és nem játszotta el az egész suli füle hallatára. És lehet, hogy Lana elmehet a búcsúbálra, de a barátját – sőt, a barátait! – nem zárják be őmiatta. Szóval elmondhatom, hogy a várható július-augusztusi genoviai száműzetést, ja és a búcsúbáli meghívást leszámítva, tizenöt évesnek lenni nem is olyan rossz dolog.

HÁZI FELADAT: Matek: az ember azt hinné, a saját mostohaapám van olyan rendes, és nem ad leckét legalább a SZÜLINAPOMON… tévedés Angol: Eljő a jeges Biosz: Jégféreg Egészségt. és ment.hig.: megkérdezni Lillyt T.g.: Nem mindegy? Francia: megkérdezni Tinát Társ.ism.: Fene tudja 43

Május 1., még mindig a SZÜLINAPOM, a Les Hautes Manger étterem női mosdójában Hát ez legfantasztikusabb szülinapom eddigi életemben. Nem vicc. Még a mamám és a papám is egész jól elvannak egymással… vagyis igyekeznek. Nagyon helyesek. Igazán büszke vagyok rájuk. Látszik, hogy a mama hulla ideges a kismamanadrágjától, de most nem panaszkodik, és papa sem tett megjegyzést a mama anarchista fülbevalójára. Mr. Gianini egy huszárvágással kikerülte, hogy Grandmére megmondja a magáét a kecskeszakálláról (Grandmére nem szenvedheti sem a szakállat, sem a bajuszt). Azzal nyitott ugyanis, hogy közölte Grandmérerel, minden alkalommal egyre fiatalabbnak látszik… Ez iszonyúan hízelgett Grandmére-nek, az előételek alatt végig rém öntelten mosolygott (már az is nagy szó, hogy megint tud mosolyogni, mert a mélyhámlasztás okozta gyulladás végre elmúlt az arcáról…) Kicsit paráztam, hogy Mr. Gianini megjegyzésétől a mama beindul, és rákezdi a szokásos dumát a szépségipar szörnyűségeiről, jönnek a megjegyzések a középkorúak és az idősek kirekesztéséről meg a hamis ifjúságmítosz táplálásáról, hogy csak az lehet vonzó, akinek a bőre olyan hamvaHs, mint a korombelieké… ami röhej, mert a legtöbb korombeli tele van rémes pattanásokkal, hacsak nem járnak olyan menő bőrgyógyászhoz, mint ahová Grandmére hurcol engem. Ő aztán mindig fölírja a leghatásosabb gyógykenőcsöket, amik meggátolják a nagyon hercegnőietlen ragyák kitörését. De a mama nem szólt egy mukkor sem (nyilván az én kedvemért). Amikor aztán Michael is megjelent, jókora késéssel, hiszen büntetésben volt, Grandmére sem mondott semmi fullánkosat. Ez elég rendes volt tőle, tekintve, hogy Michael kissé zilált volt és fújtatott, mint aki egész úton rohant. Biztos hazaszaladt átöltözni. Nyilván még Grandmére-nek is feltűnt, hogy mennyire igyekezett. És még neki, ennek az emberi érzelmek iránt tökéletesen érzéketlen lénynek is be kellett látnia, hogy az é pasim a 44

leghelyesebb az egész étteremben. Michael sötétbarna haja féloldalt a szemébe lógott, és ANNYIRA istenien nézett ki a nem iskolai zakójában és nyakkendőjében, hogy őrület! Azért kellett zakóban-nyakkendőben jönnie, mert a Les Hautes Manger-ban ez az előírás (én előre figyelmeztettem). És micsoda ajándékokat kaptam! Tisztára lehidaltam tőlük. Komolyan, tizenöt évesnek lenni TÖK KIRÁLY. A PAPÁTÓL Kaptam egy puccos és nagyon drága kinézetű tollat, azt mondta, azért, hogy elősegítse vele írói karrieremet (most is azzal írok a naplómba). Persze jobban örültem volna egy nyári bérletnek a Lovagkori Élményparkba (és vele együtt annak, ha itthon maradhatnék a nyárra…), de azért a toll irtó klassz, bíbor és aranyszínű, és bele van vésve a nevem: Őfelsége Amelia Renaldo hercegnő… A MAMÁTÓL ÉS MR. GIANINITÓL Kaptam egy mobilt!!!!! Igen!!!!! Saját mobilom van!!!!! A mobilhoz sajnos némi prédikáció is társult… Azt mondták, hogy csakis azért kaptam a mobilt, hogy elérjenek, ha a mama vajúdni kezd. Ő ugyanis azt akarja, hogy ott legyek vele (ami képtelenség, mert úgysem bírnám végignézni, ahogy valami kibújik belőle… persze az ember nem áll le vitatkozni valakivel, aki napi huszonnégy órában pisilni rohangál!). Azt is kikötötték, hogy tilos használni a mobilt a suliban, meg persze szigorúan tilos külföldön, tehát ne is álmodjak arról, hogy Michaelt hívogathatom rajta. De ez most mind mellékes, mert végre van valami, amit megkaptam a kívánságlistámról!!!! YEEE!!! GRANDMÉRE-TŐL Kaptam… hát egy irtó fura, de tőle is olyasmit kaptam, ami 45

szerepelt a listámon. De nem gumikötelet, nem is macskakefét, még csak nem is kertésznadrágot. Hivatalos levelet adott át nekem, amelyben én szerepelek egy afrikai árva támogatójaként. Ez nem vicc!!!! Johannának hívják! - Nem segíthetek neked megszüntetni az éhezést az egész világon, de ahhoz hozzájárulhatok, hogy egy kislány jóllakottan feküdjék le minden este – mondta Grandmére. Annyira megdöbbentem, hogy majdnem kiböktem: „ De Grandmére, te utálod a szegényeket!” Ami igaz is. Bármikor hajléktalan rockerekbe botlik a Lincoln Centernél, mindig rájuk reccsen: „Fiaim, ha nem tetoválásra és piercingre költenék a pénzüket, telne egy kis albérletre Brooklynban!” De ez a Johanna-dolog, ez más. Neki ugyanis nincsenek szülei, akik odahaza Westchesterben véresre rágják miatt a körmüket az aggodalomtól. Nem is értem, mi lelte Grandmére-t. Totál arra számítottam, hogy nercstólát vagy más hasonló rémséget kapok tőle ajándékba… Ehelyett olyasmivel lepett meg, amire tényleg vágytam… segít abban, hogy támogassak egy éhező árvát… ez egészen figyelmes tőle. Meg kell mondanom, még mindig nem térek magamhoz! Azt hiszem, a mama és a papa is ugyanígy érez. A papa rendelt egy dupla whiskyt, miután látta, mit kaptam Grandmére-től, a mama meg csak ült ott néma csendben. Ez a terhessége óta nem sűrűn fordult elő vele. Nem vicc. Ezután Lars is átadta az ajándékát, bár a genoviai etikett szerint nem helyes a testőrtől ajándékot elfogadni (lám, mi történt a monacói Stephanie hercegnővel is: ajándékot kapott a testőrétől, és nyomban feleségül ment hozzá! Ami rendben is lenne, ha lett volna bennük bármi közös, de Stephanie testőre nemigen konyít a szemöldökszedéshez, Stephanie pedig fütyül a dzsiudzsicura, tehát az egész dolog kezdettől fogva halálra volt ítélve.) Lars viszont apait-anyait beleadott az ajándékába. Tehát LARSTÓL 46

kaptam egy igazi New York Police Department bombakommandós baseballsapkát, amit ő is egy igazi New Yorki bombakommandós rendőrtől kapott, amikor a pápai látogatás előtt átkutatták Grandmére lakosztályát robbanószerek után. Szerintem ez nagyon rendes Larstól. Pontosan tudom, mekkora becsben tartotta azt a sapkát, és az, hogy nekem ajándékozta, mutatja, mennyire szeret engem. Szóval nem úgy szeret, mert történetesen tudom, hogy neki is Madmoiselle Klein tetszik, mint ahogy minden heteroszexuális pasinak, aki öt méternél közelebb kerül hozzá. De a legcsodálatosabb ajándékot Michaeltól kaptam. Megvárta, amíg kimegyek a mosdóba, és utánam jött. Aztán amikor megindultam a „Női” felirat irányába, utolért, és a kezembe nyomott egy aranypapírba csomagolt, lapos kis dobozkát. „Mia, ez a tiéd. Boldog születésnapot!” – mondta. Nagyon meglepődtem, majdnem annyira, mint Grandmére ajándékán. - De Michael, tőled már megkaptam az ajándékomat! Írtál nekem egy gyönyörű dalt, és az egész együttes büntetést kapott miatta! - Ja, az? –legyintett Michael. – Az nem is az igazi ajándék. Ez az. Tessék. Bevallom azonnal az jutott eszembe, hogy a doboz elég kicsi és elég lapos ahhoz, hogy … igen, ez jutott eszembe… két báli meghívó legyen benne. Arra is gondoltam, talán Lilly említett Michaelnak, mennyire szeretnék elmenni a búcsúbálra, azért Michael szerzett két jegyet, hogy meglepjen vele a szülinapomon. Hát meglepett, az tuti. Mert a dobozban nem báli meghívó volt. Hanem valami csodás. MICHAELTÓL kaptam egy nyakláncot, amint egy pici ezüst hópihe lóg. - Emlék a téli bálról – mondta, mintha attól tartana, nem értem. – Emlékszel a tornaterem mennyezetéről lógó papírhópihékre? Naná, hogy emlékszem. El is tettem egyet az éjjeli szekrényem 47

fiókjába. Jó, igaz, hogy nem báli meghívó és nem is Tiffany – karkötő Michael Moscovitzé vagyok medállal, de ez is van olyan szuper. Úgyhogy ott, a női mosdó előtt, a Les Hautes Manger teljes pincéri kara, a ruhatáros és mindenki előtt Michael nyakába estem és látványosan megcsókoltam. Nem érdekelt, ki látja. Tőlem aztán A hét szenzációja összes fotósa ott kattogtathatta volna a gépét! Az sem érdekelne, ha a jövő heti szám címlapjára kerülnék, ezzel a felirattal: BETELJESÜLT A HERCEGNŐ SZERELME. Annyira boldog voltam… Illetve vagyok. Annyira boldog vagyok! Egészen remegnek az ujjaim az írás közben, mert úgy érzem, életemben először, hogy most végre-valahára talán egy lépéssel előbbre léptem a jungi önmegvaló… Várjunk csak! Valami rémes lármát hallok odakintről. Tányércsörömpölést, kutyaugatást és sikoltozást… Te jó isten! Grandmére sikoltozik!

48

Május 2., péntek, éjfékor itthon Tudhattam volna, hogy az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Mármint a szülinapom. Egyszerűen túl jól ment minden. Jó, a búcsúbáli meghívás nem érkezett meg, és a genoviai utazást sem törölték, de mindenki, akit szeretek (na jó, majdnem mindenki) ott ült az asztalnál és viselkedett. Megkaptam mindent (vagyis majdnem mindent), amire vágytam. Michael külön nekem írt egy dalt. És kaptam egy hópihés nyakláncot. Meg egy mobilt. Na, álljunk meg egy percre. Most nem a cuccokról akarok beszélni, hanem MAGAMRÓL. Azt hiszem, most, tizenöt éves koromban végre be kéne látnom azt, amit eddig is tudtam: nekem nem az a sorsom, hogy normális életet éljek. Sem az életem, sem a családom nem normális, miért lenne akkor a születésnapom normális? Ez az egy lehetett volna a kivétel, de persze Grandmére tett róla, hogy ne legyen az. Grandmére és Rommel. Kérdezem én, ki az, aki KUTYÁT visz egy ÉTTEREMBE?! Na és, ha Franciaországban ez a szokás?! Kit érdekel? FRANCIAORSZÁGBAN A NŐKNEK AZ IS SZOKÁSUK, HOGY NEM BOROTVÁLJÁK A HÓNALJUKAT! Ez azért elárul valamit Franciaországról, nem? Az isten szerelmére azok ott még csigát is esznek! Az is szokás!!! Hogy hiheti épelméjű ember, hogy ha valami Franciaországban szokás, akkor itt, az Egyesült Államokban is elfogadott? Nem is hiszi senki. Egy kivétellel. Hogy ki az? Naná, hogy Grandmére. Nem vicc. Nem érti, miért van úgy kiakadva mindenki. - És? Hát persze hogy magammal hoztam Rommelt! – ennyit mondott összesen magyarázatképpen. Elhozta. A Les Hautes Manger-ba. Az én szülinapi vacsorámra. A nagyanyám elhozta a KUTYÁJÁT az ÉN SZÜLINAPI VACSORÁMRA! Azt mondja, azért, mert ha egyedül hagyja otthon, Rommel idegességében lerágja magáról a szőrt. 49

Rommelnél ugyanis az udvari állatorvos kényszerbetegséget állapított meg, amelyet gyógyszeresen kell kezelni. Valóban, nem tévedés: a nagyanyám kutyája antidepresszánson él. Énszerintem persze nem a KÉNYSZERBETEGSÉG Rommel baja, hanem az, hogy Grandmére-rel együtt kell élnie. Ha nekem kéne vele együtt élnem, hát én is lerágnék magamról szőröstűlbőröstűl mindent. Vagy szálanként tépném ki hajamat, mindegy. Különben is, akármennyire sajnálom Rommelt a kényszerbetegsége miatt, az még nem ok arra, hogy Grandmére elcipelje ide, A SZÜLINAPI VACSORÁMRA. Egy Gucciretikülben. Aminek ráadásul törött a zárja. Szóval az történt, amíg én a női mosdóban voltam, hogy Rommel kiszökött Grandmére retiküljéből, és grasszálni kezdett az étteremben föl-alá, kétségbeesetten próbált menekülni…még szép, ki a fene ne menekülne Grandmére zsarnoki uralma alól? Csak nagyjából sejtem, mit gondolhatott a Les Hautes Manger személyzete, amikor meglátta a négykilós totál csupasz törpeuszkárt, amint ki-be cikázik az asztalok alatt. Illetve pontosan sejtem. Vagyis tudom, mert Michael elmondta nekem. Azt hitték, Rommel egy óriási patkány. Így szőrtelenül tényleg elég rágcsálószerű. Ennek ellenére talán nem kellett volna fölugrálni a székekre, és torkuk szakadtából sikoltozniuk… Michael azt is mondta, hogy egy csomó turista előkapta a digitális fényképezőgépét, és kattogtatni kezdett. Tuti, hogy holnap jó pár japán újság a manhattani luxuséttermekben tapasztalható rejtélyes patkányinvázióról szóló szalagcímekkel jelenik majd meg. Sajnos nem láthattam a saját szememmel, mi történt a következő pillanatban, de Michael szerint olyan volt, mint egy Baz Luhrmann filmben, épp csak Nicole Kidman nem tűnt fel a színen: a pincértanuló, aki nem vette észre a felfordulást, tovább sürgött-forgott, kezében egy bazi nagy tálca félig kiürült levescsészével. Ekkor Rommel, akit a papám sarokba szorított a salátabárnál, hirtelen átrohant előtte, ezért a következő pillanatban rákkrémleves-eső zúdult mindenkire. 50

A java része azonban Grandmére-re. Hihi. Szerintem igenis megérdemelte, hogy a Chanel-kosztümjét eláztassa a leves! Minek hoz kutyát az ÉN SZÜLINAPI VACSORÁMRA?!! Bárcsak láthattam volna ezt a kis jelenetet! Lefogadom, hogy irtó vicces volt, ahogy Grandmére tetőtöl talpig levesben úszott, bár ezt senki nem volt hajlandó később elismerni… még a mama sem. Esküszöm, ha mást nem kapok a szülinapomra, csak ezt, totál boldog lettem volna… Sajnos, mire előkászálódtam a mosdóból, a főpincér már szárazra törölgette Grandmére-t. A levesből csak néhány nedves folt látszott a kosztümkabátján. Én persze (szokás szerint) lemaradtam a legjobb poénról, és csak akkor értem oda, amikor a főpincér dölyfösen odavetette szegény tanulónak, hogy szedje össze a holmiját, mert azonnali hatállyal ki van rúgva. KIRÚGTÁK!!! Ráadásul olyasmiért, amiről tök nem tehetett. Szegény Jangbu – így hívták a pincértanulót – úgy nézett ki, mint aki ott helyben elbőgi magát. Csak állt ott, és azt hajtogatta, mennyire sajnálja. De nem számított. Ha valaki New York Cityben levessel önt le egy özvegy hercegnét, az búcsút inthet a vendéglátó szakmának. Az olyan, mintha egy híres mesterszakácsot azon kapnának, hogy Párizsban épp a McDonaldsba igyekszik. Vagy mintha Naomi Campbell a WalMartban ötösével vásárolná a leárazott bugyikat. Vagy mintha Leonardo di Caprioról kiderülni, hogy szombat este mackónadrágban a National Geographic természetfilmjeit nézi ahelyett, hogy a legújabb szupermodell barátnőjével partizna. Szóval ilyen egyszerűen NINCS. Próbáltam szót emelni Jangbu érdekében a főpincérnél, miután Michael fölvilágosított, mi a helyzet. Azt mondtam, Grandmére semmi esetre sem hibáztathatja az éttermet azért, amiről az Ő KUTYÁJA tehet. Amit egyébként is TILOS lett volna magával hoznia! De hiába minden. Jangbu sarkon fordult, és bánatosan húzott vissza a konyhába. Megpróbáltam rábírni Grandmére-t, a sértett felet – illetve az állítólagos sértett felet, hiszen egy porcikája sem sérült meg! -, 51

hogy beszéljen a főpincérrel, és ne rúgják ki Jangbut. Grandméret azonban cseppet sem rendítette meg a könyörgésem. Sőt, hidegen hagyta az is, amikor felhívtam a figyelmét arra, hogy a legtöbb pincértanulóhoz hasonlóan, Jangbu is bevándorló, akinek odahaza népes családot kell eltartania. - Grandmére! – kiáltottam kétségbeesetten. – Miért teszel különbséget Jangbu és Johanna, az afrikai árva között, akit az én nevemben támogatsz? Hiszen mindkettő csak boldogulni próbál ebben a gonosz világban! - Azért – felelte Grandmére, és magához szorítva próbálta megnyugtatni Rommelt (akit Michael, a papa, Mr. Gianini és Lars egyesített erőinek bevetésével sikerült elcsípni egyetlen másodperccel azelőtt, hogy a forgóajtón át kiszökhetett volna az Ötödik sugárút forgatagába, amely egyenlő lett volna számára a törpeuszkárok mennyországával…) -, mert Johanna NEM LOCSOLT LE LEVESSEL TETŐTŐL TALPIG!!! Te jó isten. Micsoda HERNYÓ a nagyanyám. Tehát most itt vagyok a szobámban, és tudom, hogy valahol a városban – minden valószínűség szerint Queensben – meghúzza magát egy fiatalember, akinek a családja éhezni fog. És miért? Mert nekem SZÜLETÉSNAPOM van. Igen. Jangbu azért vesztette el az állását, mert én megszülettem. Akárhol is van most Jangbu, tuti azt kívánja, bár ne így lett volna. Mármint bár ne születtem volna meg. Mit mondjak, igaza van.

52

Május 2., péntek, éjjel egy óra, itthon A hópihés nyakláncom viszont tényleg gyönyörű. Soha nem fogom levenni. Május 2., péntek, éjjel egy óra öt perc, itthon Talán csak ha úszni megyek. Mert nagyon nem szeretném elveszíteni. Május 2., péntek, éjjel egy óra tíz perc, itthon Michael szerelmes belém!

53

Május 2., péntek, matek Jaj nekem. Az egész város tudja már, mi történt a Les Hautes Manger-ban tegnap este. Mit csinált Rommel, Grandmére meg az egész díszes gyülekezet. Hírhiány lehet, mert még a The Post is erről írt. Ráadásul a címlapon hozta: FEJEDELMI FELFORDULÁS - ordított a képembe a sarki újságosnál az egyik szalagcím. BORSÓ (LEVES) HERCEGKISASSZONY - így a másik, ami ráadásul hülyeség, mert nem is borsóleves volt, hanem rák krémleves. Még a Timesban is benne volt! Az ember pedig azt hinné, hogy a New York Times felette áll az ilyesminek, de nem. Az egész sztori ott virított a mellékletben. Lilly mutatta meg nekem, miután bemászott mellém a limuzinba ma reggel. - A nagyanyád ezúttal jócskán elvetette a sulykot! - mondta Lilly. Mintha magamtól nem tudtam volna... Mintha nem szenvedtem volna már amúgy is a rettenetes bűntudattól, hogy közvetve ugyan, de mégis miattam veszítette el Jangbu a kenyerét. Azt is be kell viszont vallanom, hogy a gyötrő bűntudattól kissé elvonta a figyelmemet az, hogy mennyire dögös Michael így reggel. Erre minden reggel újra és újra rájövök, amikor bemászik mellém a limuzinba. És miért reggel? Hát azért, mert ilyenkor frissen van borotválva, és az arca egész sima. Amúgy sem tartozik a túlságosan szőrös egyedek közé, de igazság szerint estefelé - ilyenkor fordul leginkább elő, hogy csókolózunk, mivel mindketten szégyellősek vagyunk, és a sötétség leple alá rejtjük szégyenpírban égő orcánkat... - az arca már kissé smirgliszerű, és karcol. Sokszor eszembe jut, hogy mennyivel jobb volna reggel csókolózni, amikor Michael arca és nyaka még sima és puha. Nem mintha valaha is arra vágynék, hogy a pasim nyakát csókolgassam... hát mégis, milyen dolog volna az... Egyébként, ami a pasik nyakát illeti, Michaelé nagyon szép... Időnként - sajnos elég ritkán -, amikor elég hosszú ideig vagyunk egyedül ahhoz, hogy nyugalmasan smárolni kezdjünk, az orromat 54

a nyakához dugom, és mélyen beszívom az illatát. Tudom, hülyén hangzik, de Michael nyakának tényleg olyan finom illata van. Mint a szappan. A szappan és még valami. És ettől úgy érzem, soha semmi baj nem érhet, ha Michael átölel, és érzem a nyaka illatát. DE AKKOR MIÉRT NEM HÍV MEG ARRA A NYAVALYÁS BÁLRA?!!! Ha meghívna, EGÉSZ ÉJJEL SZAGOLGATHATNÁM A NYAKÁT, mert mindenki azt hinné, táncolunk, és senki nem sejtene semmit. Még Michael sem. Várjunk csak! Miről is volt szó, mielőtt még Michael nyakának szagolgatásába belebonyolódtam? Ja, igen. Grandmére-ről. Grandmére-ről és Jangburól. Az a disznóság az egészben, hogy egyetlen újságcikk sem tesz említést Rommelről. Egyik se. Még csak nem is céloznak rá, hogy az egész dolog netán Grandmére hibája lenne.De nem ám! Lilly persze tudja, mert Michael elmesélte neki. És meg is van a véleménye. - Megmondom, mit csinálunk - buzgott. - Tg. órán összedobunk pár transzparenst, és aztán tanítás után odamegyünk. - Oda? Hova? - értetlenkedtem. Le nem tudtam venni a szemem Michael sima nyakáról. - Hát a Les Hautes Manger-ba - mondta Lilly. – Hogy megkezdjük a tiltakozást! - Milyen tiltakozást? - Csak arra bírtam gondolni, vajon az én nyakamnak is olyan finom illata van-e, mint Michaelénak. Igaziból nem is nagyon emlékszem, hogy Michael bármikor is megszagolta volna a nyakamat. Mivel ő magasabb nálam, nekem könnyű odadugnom az orrom a nyakához, neki viszont le kéne hajolnia, ami kissé hülyén nézne ki... - Hát Jangbu Panasa jogtalan elbocsátása ellen! - harsogta Lilly. Szuper. Tehát van még egy programom suli után. Mintha így nem lenne épp elég bajom a) Grandmere hercegnői illemtanórái miatt b) a rengeteg lecke miatt 55

c) a szombat esti buli miatt, amit a mama rendez otthon a tiszteletemre. Először is, szerintem a kutya sem fog eljönni, vagy ha netán mégis, akkor a mama vagy Mr. Gianini megállás nélkül olyasmiket fog csinálni, amitől nekem leég a hajam, hogy mást ne mondjak, a mama felsorolja a terhességgel kapcsolatos testi tüneteit, vagy Mr. Gianini nekiáll dobolni... d) a jövő heti Atomban megjelenő menü összeállítása miatt e) a papám miatt, aki azt várja, hogy hatvankét napot töltsek vele nyáron Genoviában f) és legfőképpen amiatt, hogy Michael még mindig nem hívott meg a búcsúbálra! Hát jó, akkor most ne is foglalkozzunk ezzel az egésszel, és koncentráljunk szegény Jangbura... Nem szeretném, ha bárki valami önző állatnak tartana, igenis aggódom miatta, de könyörgöm, azért megvannak a magam gondjai is! Tessék! Épp most osztotta ki Mr. Gianini a hétfői matek röpdogákat. Az enyémen egy nagy piros kettes díszeleg, alatta pedig: ÓRA UTÁN KERESS MEG! Istenem, de jó fej! Ott ültem mellette EGÉSZ REGGELI ALATT, miért nem bírta ezt akkor megemlíteni? Ez nem lehet igaz. Hogy még szebb legyen a napom, Lana az előbb hátrafordult, és odacsapta a ma reggeli New Times egy példányát az asztalomra. A címlapon Grandmére látható a Les Hautes Manger-ből távozóban, karjában patkányszerű Rommellel, szoknyáján levesfoltokkal és rákdarabokkal. - Neked az egész családod ilyen GÁZ? – érdeklődik Lana. És nem is tudja, mennyire közel jár az igazsághoz.

56

Május 2., péntek, franciaóra Egyszerűen nem hiszem el, hogy képes Mr. Gianini ilyesmit mondani! Hogy a kapcsolatom Michaellal ELVONJA A FIGYELMEMET az iskolai munkától! Hát Michael jószerivel mást se csinál, mint engem korrepetál matekból!!! Röhej. Na és ha minden reggel tanítás előtt bejön látogatóba az osztályunkba? Akkor mi van? Zavar ez valakit? Ja, persze, Lanát nyilván zavarja, mert Josh SOHA nem jön be hozzá, annyira leköti a melírcsíkjainak bámulása a férfivécé tükrében! De ez miért vonja el az ÉN figyelmemet az iskolai munkától?! Az az érzésem, hogy komolyan meg kéne ezt beszélnem a mamával, mert úgy látom, első gyermekének közelgő születése lassan embergyűlölővé teszi Mr. Gianinit. Miért, mi van akkor, ha csak 26 pontot kaptam a legutóbbi matekdolgozatra? Egyszer lehet az embernek szabadnapja is, nem? Ez EGYÁLTALÁN NEM jelenti azt, hogy romlanak a jegyeim, vagy hogy túl sok időt töltök Michaellal, vagy hogy minden egyes ébren töltött pillanatomban legszívesebben csak a nyakát szimatolnám... Az pedig egyenesen nevetséges, hogy Mr. Gianini szerint ma az egész második órát naplóírással töltöttem volna. Abszolút feszült figyelemmel követtem a polinómokról tartott előadását az óra utolsó tíz percében. KOMOLYAN!! Ja, és hogy tizenhétszer leírtam egymás alá a feladatlapomon, hogy "Őfelsége Michael Moscovitz Renaldo"? Na ne. Az csak VICC volt! Te jó isten, mi van Mr. Gianinival? Oda a humorérzéke? Pedig volt neki!

57

Május 2., péntek, biosz M, Na?...meghívott végre? Vagy mi történt a szülinapi vacsorán? S. Nem. Mia! A búcsúbálig már csak nyolc nap van hátra! Szerintem át kéne venned végre az irányítást. Egyszerűen kérdezd meg tőle! SHAMEEKA! Tudod jól, hogy azt nem lehet. De hát kifuttok az időből! Ha legkésőbb holnap, a bulin nem hív meg, akkor később már nem is tudsz igent mondani! Azért egy lánynak mégis meg kell őriznie valamennyire a büszkeségét. Shameeka, te aztán könnyen beszélsz! Te benne vagy a drukkercsajok csapatában! Ja, te meg hercegnő vagy! Nagyon jól tudod, hogy értem! Mia, nem engedheted, hogy félvállról vegyen téged! A fiúkat ugráltatni kell, mindegy hány dalt írt hozzád és hány hópihés nyakláncot ajándékozott neked. Folyton tudtára kell adni, hogy TE diktálsz! Ja, pont úgy beszélsz, mintha a nagyanyámat hallanám! BRRRRRRRRRRRRRRRRRR!

58

Május 2., péntek, t.g. Meg fogok őrülni! Lilly másról sem dumál, mint Jangburól és arról, hogy mi történt az étteremben. Jó, én is sajnálom, de azért talán tiszteletben tartanám annyira a személyiségi jogait, hogy nem próbálnám mindenáron kinyomozni az otthoni számát, főleg nem úgy, hogy mindehhez egy uralkodóház tagjának VADIÚJ MOBILJÁT VESZEM IGÉNYBE!!! Még EGYETLENEGYSZER SEM HASZNÁLTAM! Egyszer sem. Lilly meg már legalább ötöt telefonált rajta! Mindenki megszállottan érdeklődik ez után a pincérfiú után. Leslie Csu, az Atom főszerkesztője odajött az asztalunkhoz ebédnél és megkért, írjak a hétfői számba egy hiteles beszámolót az esetről. Nos, végre felkínálták a lehetőséget, hogy belépjek a valódi újságírás világába - és nem az ebédlői pletykákba! De vajon Leslie szerint tényleg alkalmas vagyok én erre? Ezzel a megbízással azt kockáztatja, hogy a cikk talán nem lesz tökéletesen előítéletmentes... Persze hogy úgy gondolom, GRANDMÉRE VOLT A HIBÁS, és ő tehet az egészről, de az istenért, mégiscsak a nagyanyám! Nem vagyok nagyon oda attól, hogy bepillantást nyerhetek az iskolai újságírás kicsinyes kulisszatitkaiba. Egyre vonzóbbnak tűnik, hogy inkább a regényemen dolgozzam. Péntek volt, ezért Michael is a mi asztalunknál ült, de éppen a salátabárból hozott nekem repetát, és Lilly is valami mással foglalkozott, ezért Tina szabadon megkérdezhette, mit csinálok, ha Michael nem hív meg a búcsúbálra. - Hogyhogy mit csinálok?!! - jajdultam föl. - Semmit! Csak ülnöm kell és türelmesen várnom, mint Jane Eyrenek, amíg Mr. Rochester Blanche Ingrammel biliárdozott, és úgy tett, mintha Jane a világon se volna. - Énszerintem azért szóvá kéne tenned a dolgot - válaszolta Tina. - Például holnap, a bulidon. Na még mit nem! Már kezdtem örülni a bulinak... Leszámítva, hogy a mama mindenkit már a bejáratnál letámad, és bőséges adalékokkal szolgál elviselhetetlen hólyagnyomásáról... De most? 59

Reménytelen. Pontosan tudom, hogy Tina egész este árgus szemekkel azt lesi majd, megkérdeztem-e már Michaelt a búcsúbálról. De szuper lesz. Isteni. Lilly meg a kezembe nyomott valami óriási feliratot. Aszongya: A LES HAUTES MANGER ÉTTEREM IDEGEN ÉRDEKEK KISZOLGÁLÓJA! Mondtam Lillynek, mindenki tudja, hogy a Les Hautes étterrem tulajdonosa külföldi, egészen pontosan francia. - Abból, mert a tulajdonosa Franciaországban született, még nem következik, hogy nem kell betartania a helyi törvényeket és szokásokat - vágott vissza Lilly. Mire én azt mondtam, szerintem éppen hogy helyi szokás, hogy a vállalkozók azt alkalmaznak és rúgnak ki, akit akarnak. Bizonyos határok között. - Mégis melyik oldalon állsz te ebben a dologban, Mia? szegezte nekem a kérdést Lilly. - Nyilván a tiéden - feleltem. - Vagyis Jangbuén. De vajon miért nem képes belátni, hogy túl sok saját gondom van, nem vehetem a vállamra még egy bevándorló pincértanulóét is. Gondolnom kell arra, mi lesz velem nyáron, gondolnom kell a matekjegyemre és persze az afrikai árvára, akit támogatok. Komolyan azt hiszi, hogy nekem kéne visszaszereznem Jangbu állását, amikor a saját pasimat sem tudom rávenni; hogy hívjon meg a búcsúbálra?! Visszaadtam Lillynek a transzparenst azzal, hogy nem tudok demonstrálni iskola után, mert hercegnői illemtanleckére kell mennem Grandmére-hez. Erre Lilly megvádolt azzal, hogy csak magammal törődöm, és felőlem Jangbu nyomorgó gyermekei akár éhen is halhatnak. Megkérdeztem, honnan veszi, hogy Jangbunak vannak gyerekei, mert tudomásom szerint ez egyetlen újságcikkben sem szerepelt, és neki sem sikerült még elérni Jangbut telefonon. De csak annyit felelt, hogy ezt nem szó szerint, hanem képletesen értette. Igenis nagyon foglalkoztat Jangbu és az ő képletes gyermekei, de a mai világ farkastörvényei szigorúak, és nekem most más 60

gondjaim vannak. Biztos vagyok benne, hogy ezt Jangbu is megértené. Azért megígértem Lillynek, hogy megpróbálok beszélni Grandmére-rel, hátha rá tudja venni a Les Hautes Manger tulajdonosát arra, vegye vissza Jangbut. Gondolom, ez a legkevesebb, amit tehetek, mert végül is tényleg én vagyok az oka annak, hogy szegény elveszítette a megélhetését.

HÁZIFELADAT: Matek: Mit tudom én Angol: Kit érdekel? Biosz: ?? Egészség és ment. hig.: Na ne! Tg.: Hagyjuk Francia: Valami Társ. ism.: Még valami 61

Május 2., péntek, a limuzinban Grandmére-tó1 hazafelé Grandmére úgy csinált, mintha mi sem történt volna tegnap este. Mintha el sem hozta volna a kutyáját a születésnapi vacsorámra, hogy kirúgassa azt a szerencsétlen pincértanulót. Mintha nem az ő képe virított volna minden manhattani újság címlapján, a The Timeson kívül. Csakis azt hajtogatta, milyen iszonyú modortalanság Japánban a pálcikával a rizses tálkában turkálni. Ha az ember ilyet csinál, azzal megsérti a halottakat, vagy ilyesmi… Ki a frászt érdekel ez? Úgyse megyek egyhamar Japánba. Japánba? Jó vicc! Még a búcsúbálba sem... - Grandmére! - mondtam, amikor már nem bírtam tovább. Beszélhetnénk végre arról, mi történt a vacsoránál tegnap este, vagy továbbra is úgy teszel, mintha semmi nem történt volna? Grandmére ártatlanul pislogott, mint aki nem tudja, miről van szó. - Ne is haragudj, Amelia, nem értelek... - Tegnap este! A szülinapi vacsorámon a Les Hautes Mangerban! Kirúgattad a pincértanulót! Ma reggel minden újság ezzel volt tele! - Ja! - Grandmére a legnagyobb lelki nyugalommal kavargatta a Sidecar koktélját. - Szóval? Hajlandó vagy rendbe hozni a dolgot? - Rendbe hozni? - Grandmére meghökkent. - Mit? Mit kéne rendbe hoznom? Nem is tudom, miért csodálkoztam. Grandmére kevés kivételtől eltekintve csak magával foglalkozik. - Grandmére! Egy ember miattad veszítette el az állását! kiabáltam. - Ezt kell rendbe hoznod! Hogy ne haljon éhen!! Grandmére unottan nézte a plafont. - Jóságos ég, Amelia, egy árvát már szereztem neked! Csak nem azt akarod mondani, hogy a pincértanulót is örökbe szándékozol fogadni? - Nem. De Grandmére, lásd be, nem Jangbu hibája volt, hogy leöntött levessel! Véletlen volt. De a te kutyád tehetett róla. 62

Grandmére befogta Rommel fülét. - Ne olyan hangosan! Szegényke nagyon érzékeny. Az állatorvos azt mondta... - Nem érdekel, mit mondott az állatorvos! - ordítottam. Grandmére, értsd meg, tenned kell valamit! A barátaim mind ott vannak az étterem előtt és tüntetnek! A drámai hatás kedvéért odaugrottam a tévéhez, és bekapcsoltam a New York l-es csatornát. Persze meg sem fordult a fejemben, hogy bármit is adnának a Lilly-féle tüntetésről. A legtöbb, amit várhattam, hogy figyelmeztetnek a környéken várható torlódásról, amit a bámészkodók okoznak, akik Lilly hülyéskedését figyelik. Naná, hogy leesett az állam, amikor a riporter a következőket mondta: - Szokatlan jelenet zajlik az Ötvenhetedik utcában lévő elegáns Les Hautes Manger étterem előtt - és rögtön utána Lillyt mutatták, aki egy hatalmas A LES HAUTES MANGERS KIZSÁKMÁNYOLJA DOLGOZÓIT transzparenssel vonult körbe-körbe. A legmegdöbbentőbb azonban nem az Albert Einsteines gimnazisták nagy száma volt, akiket Lilly rádumált a tüntetésre. Az sem lepett meg, hogy ott látom köztük Boriszt és persze a gimnáziumi Szocialisták Körének tagjait, akik annyi tüntetésen jelennek meg, ahányról csak hallanak. Nem, igazából az lepett meg, hogy Lilly és a többi Albert Einstenes mellett még rengetegen voltak ott, akiket még soha életemben nem láttam. A riporter ezt is megmagyarázta: - New York majd minden étterméből eljöttek a pincértanulók, hogy a Les Hautes Manger előtt kifejezzék szolidaritásukat Jangbu Panasa iránt, akit tegnap este bocsátottak el, mivel ügyetlenül szolgálta ki a genoviai özvegy hercegnét. Az elhangzottak ellenére Grandmére-nek arcizma sem rándult. A képernyőre bámult és rosszallóan csóválta a fejét: - Hát azt hiszem, a kék nem túl előnyös a te Lilly barátnődnek... - ennyit mondott. Én…én nem is tudom... nem is találok szavakat... Ilyen nincs még egy a földön, mint ez az én nagyanyám. 63

Május 2., péntek, itthon Az ember azt hinné, hogy legalább itthon nyugi van és béke. Szó sincs róla. Arra jöttem haza, hogy áll a bál, a mama és Mr. Gianini rettenetesen összevesztek. A veszekedések általában arról szólnak, hogy a mama itthon akar szülni bábával, Mr. Gianini meg azt akarja, hogy a Mayo Klinikán orvosok, nővérek és asszisztensek hadával történjen a dolog. De ezúttal arról folyt a vita, hogy a mama Simone-nak akarja nevezni a bébit, ha lány lesz, Simone de Beauvoir után, és Sartrenak, ha fiú lesz... valami... hát valami Sartre nevű pasas után. Mr. Gianini viszont Rose-nak akarja nevezni, ha lány lesz, a nagymamája után, és Rockynak, ha fiú lesz... izé... hát úgy tűnik, Sylvester Stallone után. Persze az nem olyan rossz, már ha látta az ember a Rocky című filmeket, mert Rocky tényleg nagyon helyes fiú... de... A mama viszont erre azt felelte, hogy csak a holttestén keresztül merészeljék a fiát - feltéve, ha fia lesz - egy fél analfabéta bokszoló után elnevezni. Különben, ha engem kérdeznek, a Rocky még jobb, mint a legutóbbi fiúnév, amit kitaláltak: Granger. Még szerencse, hogy megnéztem a Granger jelentését az Utónévkönyvben, amit nekik vettem ajándékba... Amikor ugyanis tudomásukra hoztam, hogy a Granger "farmert" jelent ófranciául, mindjárt lelohadt a lelkesedésük. Még jó. Ki a nyavalya nevezi a gyerekét "Farmer" nek? Az Amelia nem jelent semmit franciául. Azt mondják, hogy az Emilyből, illetve az Emmeline-ből származik, ami "szorgos"-t jelent ónémetül. Michael neve ősi héber név, azt jelenti, "Istenre hasonlító". Ebből is látszik, mennyire nagyszerűen illünk egymáshoz: a szorgos és az isteni... De a veszekedés ezzel még nem ért véget. De nem ám! A mama Jersey Citybe akar menni holnap, hogy a BJ raktáráruházban vegye meg a bulihoz szükséges cuccokat, Mr. Gianini viszont fél, hogy a terroristák bombát robbantanak a Holland-alagútban, és ők odabent rekednek, mint Sylvester Stallone a Daylight című 64

filmben, a mamánál a sokktól beindul a szülés, és kénytelen lesz ott szülni a romok között, miközben a Hudson-folyó hullámai elborítanak mindent. Mr. Gianini ezért csakis a broadwayi papíráru házig hajlandó menni, hogy amidalás papírtányérokat és poharakat vegyen. Fel kéne világosítanom őket, hogy tizenöt éves és nem tizenöt hónapos vagyok, tehát normál hangerővel is fel bírok mindent fogni... Mindegy. Fölraktam a fejhallgatómat, és bekapcsoltam a komputert, hogy elmeneküljek a hangzavarból, de hiába. Lilly épp csak hazaérhetett a tiltakozó micsodáról, de máris e-mailt küldött az egész sulinak: FIGYELEM! MINDEN ALBERT EINSTEINES GIMNAZISTÁNAK! A Tiltakozás Jangbu Panasa Jogtalan Elbocsátása Ellen Egyesület (TIJPJEEE) számít támogatásodra és aktív közreműködésedre! Csatlakozz hozzánk holnap (május 3-án, szombaton) délben! Tömeggyülést tartunk a Central Parkban, és utána tiltakozó menetben vonulunk végig az Ötödik sugárúton egészen a Les Hautes Manger étteremig az Ötvenhetedik utcában. Tiltakozz a New-York-i vendéglősök bánásmódja ellen! Ne hallgass azokra, akik szerint a mi generációnk materialista, és nem ismeri a magasabb rendű eszményeket! Hallasd a hangodat! Lilly Moscovitz, elnök TIJPJEEE

Miii? Én nem tudtam, hogy az én generációm materialista, és nem ismeri a magasabb rendű eszményeket! Egyáltalán hogy lehetséges ez? Nekem például nincs is semmim. Csak egy árva, mobilom. Az is csak egy napja. Volt egy másik üzenet is Lillytől: _ NŐERŐ: Mia, hiányoltalak a mai tiltakozó gyülésen! Kár, hogy nem jöttél, FANTASZTIKUS volt! New York összes étterméből, még a kínai negyedből is jöttek pincértanulók, és csatlakoztak a békés felvonuláshoz. Csodás hangulat volt, meleg és baráti, és nem fogod elhinni, ki jelent még meg, Jangbu Panasa személyesen!!! Azért jött a Les Hautes Manger-ba, hogy fölvegye az utolsó heti bérét, és irtóra megdöbbent, hogy ott

65

találta azt a tömeget, amely az ő érdekében tüntetett! Először rém gátlásos volt, alig akart velem szóba állni, de én elmagyaráztam neki, hogy én ugyan jómódú, középosztálybeli családba születtem, és a szüleim értelmiségiek, lelkemben ugyanolyan kétkezi munkás vagyok, mint ö, és szívemen viselem a dolgozók boldogulását! Jangbu is eljön a holnapi felvonulásra! Te is gyere feltétlenül, nem hagyhatod ki!!!!! Lilly U.i.: Nem is mondtad, hogy Jangbu csak tizennyolc éves. Tudtad, hogy serpa? Komolyan! Nepálba való. Odahaza már elvégezte a középiskolát. A jobb megélhetés reményében jött ide. A fiatal serpák egyetlen lehetősége, hogy hordárként és hegyi vezetőként dolgozzanak a Mount Everestre irányuló turizmusban. De Jangbu nem bírja a magasságot. U. i.: Azt se mondtad, milyen eszméletlenül jól néz ki!!!!!!!!! Olyan, mint Jackie Chan és Enrique Iglesias keveréke. Persze szemölcs nélkül.

Őrült fárasztó, ha az ember pasija és a legjobb barátnője is zseni. Isten bizony, alig bírok lépést tartani velük. Ez a folytonos agytorna kikészít. Szerencsére volt egy e-mail Tinától is, akinek az értelmi képességei sokkal közelebb állnak az enyémekhez: ROMANCI: Mia, gondolkoztam a dolgon, és rájöttem, mi a Iegmegfelelőbb alkalom, hogy megkérdezd Michaelt, meghív-e búcsúbálra vagy sem: a holnap esti bulid. Szerintem kéne egy jó kis üvegezést rendezni (a mamádat nyilván nem érdekli, ugye? Egyáltalán OTT LESZ a mamád és Mr. Gianini a bulin?!! Csak nem?) Aztán, amikor Michael olyasmit kér tőled, amihez lehetőleg félre kell vonulni, akkor hozakodj elő a kényes kérdéssel. Hidd el, te teljesíted az ő kérését, ő se fog ellenkezni. Ez tuti.

Úristen! Mi ütött a barátaimba? Mintha valami másik bolygón élnének! Üvegezés? Tina vajon megőrült? Én egy ártatlan kis 66

bulit szeretnék kólával meg chipsszel, esetleg egy kis activityvel, ha rá tudom venni Mr. Gianinit, hogy húzzuk el a heverőt a helyéről. Nem akarok olyan bulit, ahol az emberek el - eltünedeznek a gardróbszobába smárolni, meg effélék. Ha én smárolni akarok a pasimmal, azt a szobám magányában intézem... igaz, hogy Michael nem is jöhet fel, amikor nincs más itthon rajtam kívül. Ha meg feljön, akkor a hálószobám ajtaját legalább tíz centire nyitva kell hagynom. (Naná. A világ legjobb dolga, ha az embernek olyan nevelőapja van, aki egyben középiskolai tanár is, hiszen ki tudna jobban lebénítani egy tini bulit...?) Esküszöm, nem tudom, ki okozza nekem a legtöbb gondot: az anyám, a nevelőapám, a nagyanyám vagy a barátaim... Michael viszont egy nagyon kedves e-mailt küldött: LINUXÁSZ: Nagyon csöndes voltál ma t.g. órán. Valami baj van?

Hálistennek legalább a pasim észreveszi, ha valami bajom van. Michaelra tényleg mindig lehet számítani. Kivéve, hogy eszébe sincs meghívni a búcsú bálra. Úgy döntöttem, tojok Lilly és Tina e-mailjére, de Michaelnak válaszoltam. Próbáltam olyan óvatosan taktikázni, ahogy Grandmére magyarázta a múltkor. Nem mintha egyetlen szavára is adnék, de azért mégis. Az mindenesetre tény, hogy sokkal több pasija volt, mint nekem. KÁLULU: Hali! Nincs semmi bajom, köszi. Csak éppen folyton az az érzésem, hogy valamit elfelejtettem, de nem tudok rájönni, mit. Pedig olyasmi, ami mostanában esedékes, csak sajnos nem jut eszembe.

Na! Szerintem tökéletes. Finom, mégis célzatos. Michael végül is zseni, most már biztos leesik neki a tantusz! Hát, igen. Ezt gondoltam egészen pontosan két percig, amíg meg nem érkezett a válasz... LINUXÁSZ: Hát a mai napon beszedett matek kettesed

67

alapján szerintem azt felejtetted el, amiket az elmúlt hetekben átvettünk. De totálisan! Mit szólnál hozzá, ha vasárnap átmennék, és segítenék a hétfői leckében? M.

Jaj nekem. Hogy lehet ennyire félreérteni valamit? Vagy minden pasi ilyen? Szerintem például Borisz nem. Az az érzésem, hogy még ő is átlátott volna a kis trükkömön. Annyira ki vagyok akadva! Azt hiszem, lefekszem. A tévében az amerikai űrkutatás története megy, de nincs kedvem mások kalandjait bámulni. A saját élményeim épp elég felkavaróak.

68

Május 3., szombat, A BULI NAPJA A mama már hajnalok hajnalán bekukkantott hozzám és megkérdezte, van-e kedvem velük menni a BJ raktáráruházba bulicuccokért. Nagyon bírom a BJ-t, ahol a barlangszerű termekben hegyekben áll az áru, mindig van sajtkóstoló, ingyen popcorn meg ilyesmik. Hazafelé meg Mr. Gianini rendszerint megáll az autós szupermarketnél, ahol az ember csak kinyitja a csomagtartót, belehajítják a hatos kólákat, még az autóból sem kell kiszállni. De ma még az autós szupermarket gondolata sem bírt jobb kedvre deríteni. Fülemre húztam a paplant, és elhaló hangon kérdeztem a mamát, nem baj-e, hogy inkább itthon maradnék. Azt mondtam, fáj a torkom, és egészen a buliig ágyban maradok, hogy kikúráljam magam. Nem hiszem, hogy bevette ezt a betegség-dumát, de nem mondott rá semmit, illetve vállat vont, és így szólt: "Ahogy akarod." És elhúzta a csíkot Mr. Gianinival. Ahhoz képest, milyen hangulatában van mostanában, elég könnyen megúsztam. Nem tudom, mi a bajom. Akkora csődtömeg vagyok. Annyi minden nyomaszt! El szeretnék menni a búcsúbálra a pasimmal, csak éppen nem hívott meg, de nem merem megkérni, mert félek, hogy túl nyomulósnak fog tartani. Nem akarom a nyarat Genoviában tölteni, de aláírtam azt a rohadt szerződést a papával, és most már nem tudok kibújni a dolog alól. A legjobb barátnőm egyfolytában az emberiség javáért sürgölődik, én meg egy árva transzparenst sem vagyok hajlandó a levegőbe emelni, hogy segítsek neki. Pedig olyasvalaki érdekében buzog, akinek minden nyomorúságáért egyes-egyedül én vagyok a felelős. Ráadásul matekból megint rontani kezdtem, és még csak nem is érdekel... Ez az egész annyira nyomasztó, hogy képtelen vagyok egyébre., mint bekapcsolni a Lifetime női mozicsatornát. Ha megnézek pár filmet olyan nőkről, akiknek sikerült szinte leküzdhetetlen akadályokat áthágni, talán bátorságot merítek a történetükből. Jé, ez nem is olyan hülyeség! 69

Május 3., szombat, este fél nyolc, fél órával a buli kezdete előtt Azt hiszem, nem volt túl nyerő ötlet a Lifetime női csatornát bekapcsolni. Totál lerombolta az önbizalmamat. Komolyan, nem is tudom, ki képes ilyen filmeket nézni úgy, hogy közben nem érzi rémesen magát tőlük. Csak egy pár példa abból, amit ezek a nők kibírtak: A 847-es járat eltérítése: Uli Derickson hőstette: Lindsay Wagner egy kivételével az eltérített repülő összes utasát megmenti. A megtörtént eseten alapuló film a nyolcvanas évek közepén játszódik. Uli azzal bírja rá a gépeltérítőket, hogy, ne bántsák az utasokat, hogy elénekel egy megható népdalt, amitől a géprablók szeme könnybe lábad. Én viszont sajnos egyetlen népdalt se ismerek, illetve azok a dalok, amiket tudok - például az a Bif Naked szám,”I Love Myself Today" - senkit nem hatnának meg a könnyekig, főként nem egy gépeltérítőt. Kari Swenson elrablása: Michael J. Fox felesége, Tracy Pollan a főszereplője ennek az igaz történetnek, amely egy olimpiai biatlonistáról szól, akit elrabol egy csapat csöves. Nem csak elrabolják, de mind végig akarnak menni rajta. Brrrrrrrr! Nem elég a csövezés, még ez is... Milyen lehet olyan alakokkal csövezni, akik sosem fürdenek! De Kari szerencsésen elmenekül, sőt, megnyeri az: olimpiai aranyat, a rossz fiúk pedig mennek a sittre, ahol ráadásul mindennap kötelező a borotválkozás és a fogmosás. Mit csináljak, én nem vagyok biatlonista. Még csak egyszerű, mezei atléta sem. Ha elrabolnának a csövesek, nyilván a bőgésen kívül semmi értelmes nem jutna eszembe. Addig bőgnék, míg végül undorral szabadon engednének! Segélykiáltás: Tracey Thurman története: Jót brutálisan bántalmazta a féjre, amit ráadásul a rendőrök is végignéztek. Jo 70

felépülése után pert indított ellenük, amiért nem védték meg. Meg is nyeri a pert, amivel lelket önt a családon belüli agresszió áldozataiba. De az istenért, nekem testőröm van! Ha engem próbálna bántalmazni valaki, Lars menten szitává lőné! Rémület az iskolabuszon: A főszereplő Marta Caldwell (Maria Conchita Alonso játssza) a sofőrje annak az iskolabusznak, amelyet elrabol egy becsavarodott ürge, akit az adóhivatal akasztott ki. Marta nagyon higgadtan és kedvesen beszél a buszrablóval, aki szépen nyugton is marad, egészen addig, míg egy kommandós kívülről golyót nem ereszt a fejébe az iskolások legnagyobb rémületére. Rájuk ugyanis jócskán jut az ürge szétfröccsenő véréből és agyvelejéből. Én viszont limuzinnal járok suliba, tehát viszonylag kis esélye van annak, hogy ilyesmi történjen velem. Vagyis nulla. Nem kívánt terhesség: Ez a megtörtént eset egy olyan nőről szól, akivel a fogorvosa illegálisan szexelt, amíg a nő a gyökérkezeléshez szükséges altatásban volt. A fogorvosnak ezután van pofája azt állítani, hogy viszonya volt a páciensével, és a nő csak azért találta ki ezt az altatásos történetet, hogy a férje ne őrjöngjön a "becsúszott" bébi miatt. Végül egy rendőrnő betegnek álcázza magát, és egy rúzsba rejtett videókamerával felveszi a bizonyítékot: a fogorvos kigombolja az alvó beteg blúzát! Ez persze velem nem fordulhatna elő, mivel rajtam derékon felül nincs semmi látványosság, amitől akár egy pszichopata fogorvos is beindulna! Csodás leszállás: Connie Sellecca játssza Mimi Tompkins első tisztet, aki sikeresen leteszi, a repülőgépet annak ellenére, hogy a teteje egyszerűen levált róla, mert elfáradt az anyag. De nem ő az egyetlen hős a fedélzeten: szerepel még egy utaskísérő is, aki nyugtatgatja az utasokat a repülő elején, ahol nincsen tető, és csak a tapétát lobogtatja a szél a fejük felett. 71

Én aztán nem volnék képes se földre tenni egy repülőgépet, se fej sérült utasokat megnyugtatni, mert szóhoz sem jutnék az öklendezéstől… Megáll az eszem. Olyan nincs, hogy valaki egy ilyen film után csak úgy hipp-hopp kiugrik az ágyból, és telve van önbizalommal! De ez mind semmi! Véletlenül elcsíptem a Csodás háziállatokból is egy pár percet, és be kellett látnom, hogy intelligencia szempontjából Kövér Lulu... hát, hogy szemléletes legyek, a béka segge alatt van valahol. Ebben a sorozatban szerepelt egy szamár, aki megvédte gazdáját a vadkutyáktól, egy papagáj, aki a tűzből mentette ki gazdáit, egy kutya, aki megóvta cukorbeteg gazdáját a kómától, mert addig, bökdöste, míg az bekapott pár gumicukrot... Láttam egy macskát is, aki észrevette, hogy gazdája eszméletét vesztette, ezért ráült a telefonon a mentők hívógombjára, majd addig nyávogott, amíg meg nem érkezett a segítség. Sajnálatos, de Kövér Lulu sem vadkutyákkal szemben nem vehetné fel a versenyt, sem tűz esetén. A tűz elől elbújna, a gumicukrot kavicsnak nézné, és nem tudna a mentők hívógombjára sem ráülni, ha eszméletemet veszteném. Sőt, gyanítom, ha eszméletemet veszteném, Lulu csakis a saját tálkája mellett ülne és virnyogna, míg a szomszéd Ronnie meg nem elégelné, és szólna a gondnoknak, hogy üsse már agyon azt a dögöt. Még a macskám is egy csődtömeg. Ráadásul a mama és Mr. Gianini szuperül érezték magukat a BJ-ben nélkülem. Na jó, azt leszámítva, amikor a mamának iszonyúan kellett; pisilnie, de dugóban ültek a Holland - alagút mélyén, tehát vissza kellett tartania egészen addig, amíg elértek a legközelebbi Shell kútig. Ott aztán végre beszabadult a női vécébe, ami persze zárva volt, ő meg majdnem letépte a benzinkutas karját, amikor kikapta a kezéből a vécékulcsot... De mindenféle Amidala-cuccot találtak tonnaszám, még bugyit is... persze nem a vendégeknek, hanem nekem! Amikor 72

hazaértek, a mama megint bekukkantott, meg akarta mutatni az amidalás bugyi garnitúrát, de ez sem bírt föllelkesíteni. Pedig hogy igyekeztem! Lehet, hogy PMS - em van? Vagy frissen meglelt nőiességem és tizenöt évem minden terhe együttesen nyomaszt? Legalább illene jó képet vágnom, mert Mr. Gianini teliaggatta a lakást amidalás lampionokkal, a gázcsövekre villogó fehér karácsonyi lámpácskákat erősített, a mama életnagságú Elvismellszobrára pedig egy Amidala-álarcot biggyesztett. Még azt is megígérte, hogy nem fog a zenével együtt dobolni… (a zenét Michael állította össze nagy gonddal, jó kis mix Destiny's Child meg Bree Sharp számokkal, bár Michael nagyon nem bírja az ilyesmit). MI A FENE BAJOM VAN???!!! Csak az, hogy a pasim nem hívott meg a búcsúbálra?! De minek izgatom magam? Miért nem bírok annak örülni, ami van? MIÉRT NEM ADOK HÁLÁT AZ ÉGNEK, HOGY EGYÁLTALÁN VAN EGY PASIM??!! MICSODA HÜLYE ÖTLET VOLT EZ A BULI! Annyira nem vagyok bulizós hangulatban! Hogy jutott ez egyáltalán eszembe? Én egy szerencsétlen lúzer hercegnő vagyok, akinek a haverjai is szerencsétlenek!!! Minek bulizik az ilyen?!!! Úgyse jön el senki. Úgyse jön el senki, én meg itt fogok szobrozni egész este a villódzó karácsonyi lámpácskák, az amidalás lampionok alatt, chipsszel, kólával és Michael mixével fölfegyverkezve. Tök egyedül. Jézusom!!! A kapucsengő!!! Valaki jött! Istenkém, adj nekem erőt, hogy túléljem ezt az estét. Add nekem Uli, Kari, Tracey, Marta, Mimi és az utaskísérő erejét! Kérlek, kérlek, csak ennyit kérek Tőled! Kösz.

73

Május 4., vasárnap, hajnali kettő Na. Annyi. Vége. Az én életemnek aztán annyi. Szeretném megköszönni mindazoknak, akik mellettem álltak a nehéz időkben: a mamának, amikor még nem egy kilencven kilós zötyögő-fújtató nagy has volt, Mr. Gianininak, aki megkísérelte szellemi fejlődésemet helyes irányba terelni, és Kövér Lulunak, aki... hát aki csak úgy volt, még teljes mértékig hasznavehetetlen is a Csodás háziállatok hőseihez képest. De senki másnak. Mert mindenki más csakis annak az ördögi összeesküvésnek a része, amely engem az őrületbe akart kergetni. Vegyük például Tinát. Tina beállított a bulira, és már a küszbön megragadott, aztán bevonszolt a szobába izgatottan suttogva: - Figyelj, Mia! Ling Súval mi már mindent kitaláltunk! Ling Su majd valamivel lefoglalja a mamádat és Mr. Gianinit, én meg bejelentem a többieknek, hogy üvegezni fogunk. Amikor rajtatok a sor, kérj Michaeltól valamit, amit nem szeretnél a többiek előtt csinálni, elvonultok a gardróbszobába, elkezdtek smárolni, és a legszenvedélyesebb pillanatban megkérdezed tőle, mi lesz a búcsúbállal. - De Tina! - Fel voltam háborodva. Nem csak azért, mert rossznak tartottam a tervét. Az is hervasztott, hogy Tinán csillámport fedeztem föl. Na ne! A nyakán és a pólója vágásában! Én meg még csak nem is találtam meg a csillámport az üzletben! Na és ha megtaláltam volna? Lett volna merszem a pólóm kivágásába mázolni? Frászt. Ahhoz túl gyáva vagyok. - Az én szülinapi bulimon nincs üvegezés, érted? Tina elkomorult. - De miért? - Mert ez lúzer party! Jaj, Tina, te is tudod, hogy mindnyájan lúzerek vagyunk. A lúzerek nem üvegeznek. Üvegezni Lana meg Josh meg az ő haverjaik szoktak! Mi scrabble-ezünk vagy esetleg activityzünk! Semmi üvegezés. Tina viszont kötötte az ebet a karóhoz, hogy igenis, lúzerek is szoktak üvegezni és smárolni. - Mert ha nem, akkor mégis hogyan csinálják a kis lúzereket? szegezte nekem. 74

Közöltem vele, hogy a kis lúzereket otthonuk magányában éjszaka csinálják, miután házasságot kötöttek, de Tina nem is figyelt oda. Kiszaladt a nappaliba, hogy üdvözölje Boriszt, aki, mint kiderült, már fél órával korábban megérkezett, de nem akart az első lenni, ezért kint ácsorgott a lépcsőházban és a kínai étlapokat olvasgatta, amiket a házhoz szállítók az ajtórésekbe dugdosnak. - Hol van Lilly? - kérdeztem Boriszt, mert azt hittem, együtt jönnek. Hiszen együtt járnak, vagy mi. De Borisz azt mondta, nem látta Lillyt a Les Hautes Manger előtti tüntetés óta. - A csapat élén ment - magyarázta a büféasztalnak dőlve (ami igaziból az ebédlőasztalunk), és egy marék chipszet tömött a szájába. Fogszabályzója fémpillérei közé elképesztő mennyiségű narancsszínű törmelék szorult. Egészen döbbenetes látvány volt a maga gusztustalan módján.... Tudod, azzal a megafonnal, és ő kezdte kántálni a jelszavakat. Akkor láttam utoljára. Közben megéheztem, megálltam egy hot dogra, és azt vettem észre, hogy továbbmentek és otthagytak! Elmagyaráztam Borisznak, hogy egy tüntetés lényege végül is... az, hogy a tüntetők mennek, és nem várnak azokra, akik épp megállnak hot dogozni. Borisz ezen kicsit meglepődött, amin én viszont nem lepődtem meg, mert tudom hogy Oroszországból származik, ahol mindenféle tüntetés szigorúan tilos volt évtizedekig, leszámítva a Lenin vagy kicsoda emlékére rendezett felvonulásokat. Ezek után beállított Michael a mixszel. Gondoltam arra is, hogy meg kéne hívni az egész együttest a bulira, úgysincs elég fellépésük, de Mr. Gianini hallani sem akart erről, mondván, már a saját dobolása miatt is meggyűlt a baja az alattunk lakó Verllel. Mit szólna vajon Verle egy egész együtteshez? Nyilván eldobná az agyát. Verl ugyanis minden este pontban kilenckor lefekszik, hogy másnap már napkelte előtt fölkelhessen és a szemközt lakókat figyelhesse, mert azt hiszi róluk, hogy alienek, akiket a mi meg figyelésünkre küldtek a földre. De nemcsak megfigyelnek bennünket, hanem kémjelentéseket is küldenek rólunk a saját bolygójukra egy 75

bolygóközi háború előkészületeiként… A szemben lakók nekem egyáltalán nem tűnnek alieneknek, viszont tudom róluk, hogy németek, tehát Verl nem tévedett olyan nagyot. Michael szokás szerint irtó dögösen nézett ki. MIÉRT ilyen helyes MINDIG? MITŐL vagyok még mindig ennyire elájulva tőle? Azt hittem, előbb-utóbb hozzászokom ehhez, végül is mindennap találkozunk, sőt, van, hogy egy nap többször is. De akárhányszor látom napjában, a szívem mindig iszonyúan kalapálni kezd, ha megpillantom. Olyan érzés fog el ilyenkor, mintha Michael ajándék volna, amit épp most készülök kibontani. Betegesen odavagyok érte. Komolyan. Betegesen! Szóval Michael föltette a zenét, szállingóztak a többiek is, mindenki a tiltakozó menetről beszélt, meg a tegnap esti űrkutatás történeti filmről - mindenki, persze kivéve engem, aki egyikről sem tudtam egy árva mukkot se szólni. Ehelyett rohangáltam körbe, mint a mérgezett egér, mindenkitől elvettem a kabátját (mert bár május van, kint mégis meg kell fagyni) és fohászkodtam, hogy érezzék jól magukat a vendégeim, ne menjen el senki korán, és ne jusson eszébe a mamának se hosszas történeteket mesélni rakoncátlankodó hólyagjáról... Ekkor újból csöngettek. Lilly állt az ajtóban egy bőrdzsekis, fekete hajú fickóra fonódva. - Helló! - kiáltotta Lilly, és majd szétvetette az izgalom. - Hadd mutassalak be titeket egymásnak. Mia, ő Jangbu. Ő pedig Amelia, Genovia hercegnője, de mi csak Miának szólítjuk. Döbbenten meredtem Jangbura. Nem azért, mert Lilly csak úgy beállított vele a bulimra a megkérdezésem nélkül... hanem azért, mert úgy álltak ott, hogy Lilly szorosan átölelte Jangbu derekát! Egyszerűen csüngött rajta! Így ahogy mondom! A másik szobában pedig ott volt a pasija, Borisz. Aki éppen a diavetítő távirányítását tanulta Shameekától… - Mia! Hahó! - lépett beljebb Lilly dühösen. - Megnémultál, vagy mi van? - Ja... bocs... sziasztok. - Az a helyzet, hogy ez a Jangbu valami eszméletlenül csinos pasi... Lillynek igaza volt. Egy lapon sem lehet említeni szegény Borisszal. Nagyon csúnya dolog ilyet 76

mondani, de akkor is... Különben is, nem hiszem, hogy Lilly a szépségéért szereti Boriszt. Jó, Borisz zenei zseni, és tapasztalatból tudom, mivel magam is egy ilyennel járok, hogy a zsenik nem teremnek minden bokorban. Szerencsére Lilly végre elengedte Jangbut legalább annyi időre, hogy Jangbu levegye a kabátját, amit én azonnal beraktam a hálószobába. Ekkor Borisz észrevette, hogy Lilly megérkezett, de nem fogta fel a helyzetet. Bambán és kábultan indultam befelé, menet közben összeütköztem Michaellal, aki rám vigyorgott: - Na, jó a buli? - Láttad ezt? - csóváltam a fejem. - A húgodat meg Jangbut? - Nem. Miért? - nézett oda Michael. - Semmi. - Nem akartam, hogy Michael botrányt rendezzen Lilly miatt, mint Colin Hanks a Kihevered, haverban, amikor meglátja, hogy Kirsten Dunst a legjobb barátjával smárol. Bár az is igaz, még sosem tapasztaltam, hogy Michael atyailag védelmezte volna Lillyt, de lehet, hogy ez csak azért van, mert Lilly már ezer éve jár Borisszal, aki Michael barátja. És különben is fogszabályzója van. Meg szuszog. Attól csak nem lehet annyira kiakadni, ha az ember húga egy fogszabályzós hegedűzsenivel jár... Egy dögös, frissen kirúgott serpa, az persze más! És első ránézésre ugyan nem látszik, de Michael igazából elég forrófejű. Egyszer rém félelmetesen beszólt pár építőmunkásnak, akik Lilly és én utánam fütyörésztek a Hatodik sugárúton, amikor kijöttünk a Charlie nénje pizzázóból. Még csak az hiányzik, hogy bunyó törjön ki a bulimon... Hálistennek Lillynek sikerült a következő fél órában visszafogni magát, és nem lógott megállás nélkül Jangbun. Én is igyekeztem leküzdeni a rosszkedvemet, ami sikerült is, főleg mikor mindenki ugrabugrálni kezdett a macarénára, amit egyébként Michael csak viccből épített be a partymixbe. Tök gáz, hogy manapság nincsenek olyan táncok, amiket mindenki tud, csak a hip-hop meg a macaréna. A Csaj nem jár egyedülben meg a Footloose-ban mindenki egy csomó táncot ismer, és tök egyszerre is csinálják. Milyen menő volna, ha ez egyszer velünk is megtörténne, mondjuk a menzán: ha Gupta 77

éppen valami halálunalmas közleményt olvasna be az iskolarádióba, félbeszakítanák egy jó kis J. Lo-számmal, és mindenki föl pattanna az asztal tetejére táncolni... A régi időkben mindenki ismerte az összes táncot... a menüettet, a francia négyest, meg ilyeneket... de sajnos a régi idők elmúltak. Igaz viszont, hogy velük együtt a fából készült műfogsor és a fekete himlő is kiment a divatból. Egyszóval a dolog végre kezdett kicsit beindulni, még én is egész jól éreztem magam, amikor Tina hirtelen megszólalt: - Mr. Gianini, elfogyott a kóla! - Az nem lehet! - felelte Mr. Gianini. - Vagy hét kartonnal vettem az autós szupermarketben ma reggel! De Tina csak mondta a magáét, hogy bizony a kóla elfogyott. Később fölfedeztem, hogy igaziból a bébi félkész szobájába rejtette... Mindegy. Mr. Gianini nem fogott gyanút, elhitte, hogy tényleg elfogyott a kóla. - Hát akkor leszaladok, és veszek még - mondta. Vette a kabátját és indult. Ling Su is akcióba lépett. Megkérdezte a mamát, megnézheti-e a képeiről készített diákat. Ő maga is művészlélek, pontosan tudta hát, hogy ezt kell egy másik művésztől kérni. A mamának nem kellett kétszer mondani. Igaz, hogy amióta terhes, nem festhet olajjal, csak tojástemperával, de így is boldogan mutogatja a képeit. Már cipelte is Ling Sut a hálószobájába. Ugyanabban a pillanatban Tina leállította a zenét, és bejelentette, hogy üvegezni fogunk. Ettől mindenki tisztára bezsongott. Nem csoda, a legutóbbi bulin szóba sem jöhetett az üvegezés, mivel Shameekánál voltunk. Shameeka papája, Mr. Taylor pedig nem dől be az "elfogyott a kóla" meg a "hadd nézzem meg a képeket" trükköknek. Irtóra szigorú. Például ott tartja a szoba sarkában azt a baseballütőt, amivel egyszer egy sorsdöntő meccset megnyert, mint mondja, "figyelmeztetésül" a fiúknak, akikkel Shameeka randizik. Arra kívánja figyelmeztetni őket, nehogy eszükbe jusson kihasználni a lányát, mert vele gyűlik meg a bajuk. 78

Szóval az üvegezés mindenkit lázba hozott. Kivéve Michaelt, aki nincs túlságosan oda sem a bulikért, sem a táncolásért, sőt, úgy tűnik, azért sem, hogy a barátnője azt kérje tőle, zárkózzon be vele a gardróbszobába... Pedig ezt kértem. Tina nagy vihogva ránk csukta az ajtót, mi meg ott maradtunk a télikabátok, a kerekes bőröndök és a porszívó társaságában. Michael elmagyarázta, hogy nem az ellen van fogása, hogy egy kis, sötét helyre legyen velem összezárva, hanem az ellen, hogy a többiek odakint figyelnek és röhögnek. - Nem is figyel ide senki! - mondtam neki. - Hallod? Újból bekapcsolták a zenét! Ez igaz volt. De azért igazat kellett adnom Michaelnak. Az üvegezés elég hülye játék. Az még csak hagyján, hogy hülye feladatokat ad az ember a barátainak, de hogy direkt smárolásra használja... ráadásul egy zsúfolt gardróbszobában, úgy, hogy az ajtó túloldalán mindenki tudja, mi történik... Hát ez nem az igazi. Odabent sötét volt. A saját kezemet se láttam, nemhogy Michaelt. Ráadásul büdös is volt a porszívótól, amit száz éve senki sem ürített ki. Mármint én nem ürítettem ki, a mama pedig úgyis mindig elfelejti, Mr. Gianini meg nem ért a mi porszívónkhoz, mert szerinte az egy ipari műemlék. A porzsák tehát pukkadásig volt narancssárga macskaszőrrel, macskaalomdarabkákkal, amit Lulu mindig kipiszkál a helyéről. Egyszóval macskapisi-szag volt. Nem éppen ideális környezet a smároláshoz. - Na, meddig kell még itt dekkolnunk? – kérdezte Michael. - Nem tudom - mondtam. - És mi van, ha Mr. Gianini visszajön, és észreveszi, hogy itt vagyunk? - Szerintem azonnal kinyír téged - feleltem. - Értem - mondta Michael. - Hát akkor adok neked valamit emlékbe. Ezzel átölelt és megcsókolt. De nem csak egyszer... Egészen belejöttünk. Meg kell mondanom, kezdtem úgy érezni, az üvegezés mégsem annyira hülye játék... Sőt, egész jó dolog. Jó 79

volt ott a sötétben hozzásimulni Michaelhoz, jó volt érezni az illatát, a nyelvét a számban... meg minden. Talán azért, mert a sötétben nem láttam, az illatokat viszont remekül éreztem. Végre kedvemre szagolgathattam Michael nyakát. Isteni illata volt, sokkal finomabb, mint a porszívónak... Nem tudom, mitől, de úgy éreztem, mindjárt leteperem Michaelt. Igen, azt hiszem, ez a legjobb kifejezés. Egyszerűen le akartam teperni. Persze nem tepertem le... nem is hiszem, hogy nagyon csípte volna, meg hát mégis, micsoda viselkedés lenne az.., különben is, az a rengeteg télikabát eléggé korlátozott bennünket a mozgásban. Szóval, le nem tepertem, de egy kicsit eltoltam magamtól, és anélkül, hogy meggondoltam volna, mit beszélek, egyszerre csak kiböktem: - Figyelj, Michael, mi lesz a búcsúbállal? Megyünk vagy nem? Michael még a hajamba temette az arcát (bár szerintem annak közel sincs olyan finom illata, mint az ő nyakának…) és fölhorkant: - Mi?! A búcsúbálra? Meg vagy huzatva? A búcsú bál még az üvegezésnél is nagyobb hülyeség! Villámgyorsan kibontakoztam az öleléséből. Hátraléptem, egyenesen Mr. Gianini hokiütőjére, de nem érdekelt, mert teljesen fel voltam dúlva. - Hogy érted ezt? - Ha nem lett volna olyan sötét, szívesen megnéztem volna, milyen képet vág Michael. Így viszont nem tudtam megállapítani, viccel-e. Csak a fülemre hagyatkozhattam. - Figyelj, Mia - ölelt át újból Michael. Ahhoz képest, hogy ilyen hülyeségnek tartja az üvegezést, ő is rendesen belement. - Ezt nem gondolhatod komolyan. Tudod, hogy nem vagyok az a bálozós típus! Lesöpörtem a kezét. Nehéz volt megtalálni a sötétben, de nagyon nem hibázhattam el. Vagy őt találom el, vagy néhány télikabátot... - Hogy érted, hogy nem vagy bálozós típus?! – szegeztem neki. - Idén végzel! Érettségizel! Muszáj elmenned a búcsúbálra! Mindenki megy! - Ja -- morogta Michael. - Mindenki csinál egy csomó marhaságot. Ez a búcsú bál olyan ciki. Attól, mert mindenki 80

megy, miért kötelező nekem is? Mia, ne hülyéskedj már, a búcsúbál meg az ilyesmik Josh Richter meg a haverjai műfaja. - Igazán? - kérdeztem. Jól hallottam, milyen rideg és undok a hangom. Vagy csak azért tűnt úgy, mert a sötétben minden úgy fölerősödött? A hangok, a szagok, minden. – És akkor a te műfajod micsoda? Te mit fogsz csinálni a búcsúbál éjszakáján? - Mit tudom én! - felelte Michael. - Mit szólnál hozzá, ha ezt folytatnánk? Naná, hogy a smárolást akarta folytatni. Válaszra se méltattam. - Michael - folytattam leghercegnőibb hangomon -, én komolyan beszélek. Ha nem akarsz elmenni a búcsúbálra, akkor mit szándékozol csinálni helyette? - Mondom, hogy nem tudom! - Michael tényleg tanácstalannak tűnt. - Talán bowlingozni megyek... BOWLINGOZNI!!!!! A BÚCSÚBÁL ÉJSZAKÁJÁN A PASIM INKÁBB BOWLINGOZNI MENNE!!!!!!!!! Hát nincs ebben a pasiban szemernyi romantika sem? De valami biztos van, mert hópihés nyakláncot ajándékozott a szülinapomra... amit le se vettem azóta se. Aki hópihés nyakláncot ajándékoz, hogyan mondhatja, hogy inkább bowlingozni megy a búcsú bál helyett?!!! Nyilván felfogta, hogy nem örülök ennek a hírnek, mert győzködni kezdett: - Na, Mia, hát lásd be... lásd be, micsoda nyálas dolog ez az egész búcsúbál. Kiad az ember egy kalap pénzt egy kölcsönzött pingvin-öltözékre, ami még szorítja is, aztán újabb kalap pénzt ad ki egy vacsorára valami procc helyen, ami feleannyira se jó, mint a Mennyei Tésztabirodalom, aztán meg ácsorog valami büdös tornateremben... - Maxim - szóltam közbe. - Az idei búcsú bált a Maximban tartják! - Olyan mindegy - mondta Michael. - Az ember odamegy, eszik egy csomó száraz süteményt, és táncol valami bűn rossz zenére egy csomó alakkal összezárva, akiket soha a büdös életben nem akar többé látni... - Mint például engem? - már majdnem sírtam, annyira rosszul 81

esett, amit mondott. - Soha a büdös életben nem akarsz többé látni engem? Hát erről van szó? Hogy leérettségizel, egyetemre mész, és én már el is vagyok felejtve? - Mia! Dehogyis! Hogy mondhatsz ilyet? – mondta Michael egész más hangon. - Én nem rólad beszéltem. Hanem olyanokról, mint Josh... meg a többi. Te is pontosan tudod! Mi bajod van? De nem mondhattam meg neki, mi bajom van. Ugyanis az volt a bajom, hogy a szemem tele lett könnyel, a torkomban gombóc volt, és még az orrom is folyni kezdett, azt hiszem... Miért? Mert egy csapásra ráébredtem, hogy Michael nem fog meghívni a búcsúbálra. Eszében sincs. Nem azért, mert valaki mást akar meghívni, aki szebb, okosabb és népszerűbb nálam, mint a Rózsaszín románcban. Szó sincs róla. Hanem azért, mert Michael Moscovitz, a szerelmem, akit az egész világon a legeslegjobban szeretek (leszámítva Kövér Lulut), akihez örökkön örökké hűséges leszek, nagy ívben tojik a saját végzős búcsú báljára, és nem fog elmenni oda!!!!!!!!!!!!!!!!! Fogalmam sincs, mi történhetett volna még, ha Borisz hirtelen föl nem rántja a gardróbszoba ajtaját. De fölrántotta és beordított: - Gyertek ki! Lehet, hogy Michael észrevette volna, hogy szipogok, és akkor rájön, hogy nem csak szipogok, de bőgök is... és akkor megkérdezhette volna, miért, és újból a karjaiba vehetett volna, én meg férfias mellére borulva megtört hangon válaszolhattam volna... Amire ő csókot lehelt volna arcomra, és így szólt volna: „Ó, drágám, hát igazán? Ne haragudj, nem tudtam!" – és ünnepélyesen megesküdött volna, hogy bármit megtesz azért, hogy újra mosolyt lásson piros ajkaimon... és ha a búcsúbálra akarok menni, akkor bizony elmegyünk a búcsúbálra! De erről szó sem volt. Csak álmaimban. Ehelyett az történt, hogy Michael hunyorgott a hirtelen fényben, eltakarta a szemét, ezért nem láthatta, hogy az én szemem könnyes, sőt, hogy talán az orrom is folyik... bár ez annyira méltatlan egy hercegnőhöz, hogy tán meg se történt. Ráadásul ami utána történt, annyira elképesztő volt, hogy kis 82

híján a saját nyomoromat is elfelejtettem tőle. Ugyanis Lilly így szólt: - Most én jövök! Én jövök! A gardróbszoba felé csörtetett nagy dérrel-dúrral. Félre is állt mindenki az útjából... De akit kézen fogva maga mögött húzott, az nem a sovány, sápadt hegedűvirtuóz volt, akivel az elmúlt nyolc hónapban Lilly moziba, koncertre és pizzázni járt, és akivel nap mint nap lopva smárolt... nem. Nem Borisz Pelkovszkijt vonszolta maga mögött a nadrágba gyűrt pulcsijával és a fogszabályzójával... Hanem kit? Nem mást, mint Jangbu Panasát, az elbocsátott, dögös serpa pincértanulót... Döbbent csend telepedett a szobára, csak a hifi-ből vinnyogott a Sahara Hotnights. Lilly betuszkolta a tágra nyílt szemű Jangbut a gardróbba, majd gyorsan maga is utánn ment. Csak álltunk és pislogtunk, nemigen tudtuk, mihez kezdjünk. Legalábbis én nem tudtam. Tinára néztem: bamba arcáról rögtön láttam, hogy ő sem tudja. Michael viszont nem esett kétségbe. Együttérzőn Borisz vállára tette a kezét, és így szólt: - Haver, ez gáz. HAVER, EZ GÁZ??!!!!! Ilyesmit mondanak a pasik egymásnak, amikor a barátjuk szívét éppen kitépte egy csaj? Nem hittem a fülemnek. Ez Michael lenne? Ennyi telik tőle? Hol a törődés, hol a felelősség, hol a lovagiasság? Miért nem tépi föl a gardrób ajtaját, miért nem ráncigálja ki onnan Jangbu Panasát, és miért nem veri péppé a fejét? Az istenért, hiszen a saját húgáról van szó!!! Nem érzi, hogy tennie kéne valamit? Teljesen elfelejtkeztem a búcsú bál kútba esése miatti bánatomról, mert elállt a lélegzetem ezen a nyomuláson, amit Lilly művelt. Ennyire odavan azért, hogy valakinek a karjaiba vethesse magát? Mármint valakinek, aki nem Borisz! Követtem Michaelt a büféasztalhoz. - Ennyi az egész? Mást nem is csinálsz? Értetlenül nézett rám. - Mi mást? Mivel? 83

- Hát a húgoddal meg Jangbuval! - jajdultam föl. - Miért, mit csináljak velük? - kérdezte Michael. - Rángassam ki onnan Jangbut, és húzzak be neki? - Hát... igen - mondtam. Michael belekortyolt a Seven Upjába, mivel a kóla elfogyott. - Miért? Nem érdekel, kivel zárkózik be Lilly a gardróbba. Ha te volnál ott, akkor behúznék neki. De nem te vagy, nem Lilly. Ő meg az elmúlt években bőségesen bebizonyította, hogy tud magára vigyázni. - Orrom elé tartott egy tálkát: - Chips? Méghogy Chips! Ki a fene tud ilyenkor kajára gondolni? - Kösz, nem kérek. Egyáltalán nem izgat, hogy Lillyt...- nem tudtam befejezni a mondatot. De Michael segített. - Hogy Lillyt kihasználja és leteperi ez a jóvágású serpa? Michael a fejét rázta. - Nekem inkább úgy tűnt, mintha Lilly teperné le Jangbut. Szegény fiú azt se tudja, mi történik vele. - D... de... - dadogtam - ... mi lesz Borisszal? Michael Boriszra nézett, aki a kanapén ült magába roskadva, fejét a kezébe temette. Tina odament hozzá, hogy testvéri vigaszt nyújtson neki, és azzal nyugtatgatta, hogy Lilly valószínűleg csak azt mutogatja Jangbunak, milyen egy igazi amerikai lakás igazi amerikai gardróbszobája. Ezt még én sem találtam túl hihetőnek, pedig én mindig mindennek bedőlök. A vitaversenyeken például, amikor meg kell hallgatnunk az egyes csapatok érvelését, én mindig egyetértek azzal, aki éppen beszél, függetlenül attól, hogy mit mond. - Borisz majd kiheveri - mondta Michael, és beledugta a chipset a csípős mártásba. Nem értem a pasikat. Nem és nem. Komolyan, ha az ÉN húgom lenne ott a gardróbban Jangbuval, már megütött volna a guta. És ha az ÉN búcsúbálomról lenne szó, összevissza törném magam, hogy jegyeket szerezzek, még mielőtt mind elfogy. De hát ez én vagyok. Mindegy, még mielőtt bárki bármit tehetett volna, nyílt az ajtó, és megérkezett Mr. Gianini, több tonna kólával fölpakolva. - Megjöttem! - kiabálta. - Letette a szatyrokat, és elkezdte lehámozni magáról a széldzsekijét. - Hoztam egy kis jeget is, 84

mert gondoltam, fogytán... Itt elakadt a szava, ugyanis kinyitotta a gardróbszoba ajtaját, hogy beakassza a kabátját, és ott találta Lillyt és Jangbut, akik smároltak. Na, ez volt a buli vége. Mr. Gianini ugyan nem Mr. Taylor, de azért ő is elég szigorú. Különben meg mint középiskolai tanár jól ismeri az olyan játékokat, mint az üvegezés és hasonlók. Lilly magyarázkodását, tudniillik, hogy véletlenül rájuk zárták az ajtót, természetesen nem vette be. Kijelentette, hogy úgy látja, itt az ideje hazamenni. Fölhívta Hansot, akivel megbeszéltük, hogy mindenkit hazaszállít a buli után. Szólt neki, nehogy Lillyt és Jangbul együtt vigye, sőt, arra is figyelmeztette, ügyeljen arra, hogy Lilly egyenesen bemenjen a házba és föl a liften, hogy semmiképp se szökhessen vissza. Most itt fekszem, összetörve, szétfoszlott álmokkal, reményekkel, tizenöt évesen, de annyival öregebbnek érzem magam! Most már tudom, mit jelent, ha az álmokat egy kegyetlen vaskéz lelketlenül szétszaggatja. Ezt láttam Borisz szemében is, amikor Lilly és Jangbu előkerült a gardróbból, kipirulva és izzadtan. Lilly még a blúzát is igazgatgatta. (Egyszerűen nem hiszem el, hogy Lilly már idáig jutott. Méghozzá előttem! Egy olyan pasival, akit mindössze negyvennyolc órája ismer!!! Arról nem is beszélve, hogy mindezt AZ ÉN lakásomban!) Nem Borisz volt az egyedüli, akinek csüggedés és kétségbeesés ült a tekintetében ma este. Az én tekintetem is határozottan üres és megtört. Jól láttam fogmosás közben. Persze nem csodálkozom, ó nem. Azért megtört a tekintetem, mert egy látomás gyötör... a búcsúbál álma, ami, tudom, örökre szertefoszlott. Soha nem teljesül be... ha nem öltözhetem vállpánt nélküli fekete ruhába, és nem hajthatom a fejem szmokingos szerelmem vállára a búcsú bálon... Soha nem kóstolhatom meg azokat a bizonyos száraz süteményeket, és nem örülhetek Lana Weinberger leforrázott képének, amikor meglátja, hogy nem ő az egyetlen elsős lány a végzősök bálján... Vége a búcsúbálról szövögetett édes álmaimnak. És úgy érzem, az életemnek is. 85

Május 4., vasárnap, reggel kilenc óra Rettenetesen nehéz a kétségbeesés fekete szakadékának mélyén megmaradni, amikor az ember anyja és nevelőapja már hajnalok hajnalán kukorékolni kezd, és a reggeli gofrihoz bömböltetik a Guns & Rosest. Miért nem képesek csöndben elvonulni a templomba, hogy meghallgassák az Úr igéjét, mint a normális szülők, és miért nem hagynak, engem keserű levemben főni? Már ez is elég ahhoz, hogy komolyan fontolóra vegyem: mégiscsak Genoviába költözöm. Ott viszont majd megkövetelik, hogy fölkeljek és én is elmenjek a templomba. Lehet, hogy inkább hálásnak kéne lennem, amiért ilyen szerencsés csillagzat alatt születtem, és a mamám meg a férje ilyen megátalkodott pogányok? De azért legalább LEHALKÍTHATNÁK!!!!

86

Május 4., vasárnap délben, itthon Az volt a tervem, hogy egész álló nap ágyban maradok és ki sem bújok a paplan alól egészen hétfő reggelig. Ezt csinálják mindazok, akiknek kihúzták a talajt a lábuk alól: ágyban maradnak, és az alvásba menekülnek. Számításaimat azonban keresztülhúzta a mamám: becsörtetett a szobámba (jelen állapotában és méretében nemigen tud mást, mint csörtetni), és leült az ágyam szélére. Majdnem agyonnyomta Kövér Lulut, aki a paplan alatt, a lábamnál hortyogott. Némi sikoltozás után – Lulu ugyanis belemélyesztette összes karmát a fenekébe a paplanon keresztül - a mama pár szóval mentegetőzött, amiért megzavart bús magányomban, de azt mondta, volna "pár szava" hozzám. Ha a mamám úgy gondolja, volna "pár szava" hozzám, az rossz jel. Legutóbb, amikor "pár szava" volt hozzám, végig kellett hallgatnom egy hosszú előadást az énképemről, meg arról, hogy az utóbbi időben mennyire eltorzult. A mama nagyon aggódott, hogy a karácsonyra kapott pénzemet mellplasztikára fogom költeni, és mindenáron tudomásomra akarta hozni, mennyire helytelennek tartja ezt. Szerinte ugyanis a nők már-már rögeszmésen foglalkoznak a külsejükkel. Koreában például a huszonéves nők harminc százaléka részt vett már valamiféle plasztikai sebészeti beavatzásban: vagy a járomcsontjukat faragtatták le, a szemüket nagyobbíttatták meg, vagy a lábikrájukból vágattak ki egy darabot (hogy vékonyabb legyen a lábuk...), csak azért, hogy jobban hasonlítsanak a nyugati szépségideálhoz. Ehhez képest az Egyesült Államokban a nőknek mindössze három százaléka végeztetett magán plasztikai műtétet esztétikai megfontolásból. Mi ebben a jó? Hát az, hogy ezek szerint Amerika nem teljesen a külsőségek megszállottja. És mi ebben a rossz? Túl sok más kultúrában felnőtt nő érzi úgy, hogy a mi képünkre kell formálnia magát, mert azt hiszik, hogy a nyugati szépségeszmény az övék felett áll. Ez azért van, mert folyton a régi Baywatch meg a Jóbarátok ismétléseit nézik. 87

Ami totál hülyeség, mert a nigériai nők ugyanolyan szépek, mint a Los Angeles-iek vagy a manhattaniek. Csak másképp. Meglehetősen kínos beszélgetés volt. A karácsonyi pénzemet nem mellnagyobbításra szántam, hanem Shania Twain összes cdjének beszerzésére, de azt persze nem vallhattam be senkinek; a mama tehát logikusnak tartotta, hogy valami cici plasztika kerül terítékre. A mai beszélgetésünk viszont igazán elhatolt a lényegig, már amennyire az ilyen anya-leány beszélgetés el tud. Szóval, ma volt az ANYA-LÁNYA BESZÉLGETÉS NAGY NAPJA. Ami nem arról szólt, hogy "tudod, drágám, a tested működése megváltozik, és ezentúl az egészségügyi betéteimet nem csak a StarWar figurák takarójául használhatod". Nem. A mai arról szólt, hogy "tizenöt éves vagy, pasid van, és tegnap este a férjem rajtakapott téged és a kis barátaidat azon, hogy üvegeztetek. Legfőbb ideje, hogy megvitassuk A DOLGOT". Leírtam a beszélgetésünket ide, amennyire emlékeztem rá, már csak azért is, hogy ha netán lányom születne, elolvassam időnként, NEHOGY VALAHA IS MEG TALÁLJAM ISMÉTELNI EGYETLEN SZAVÁT!!! Meg azért is, hogy emlékezzek rá, milyen ISZONYATOS NAGY KRETÉNNEK ÉREZTEM MAGAM, AMIKOR A MAMA AZ ÁGYAM SZÉLÉN ÜLVE MONDTA A MAGÁÉT... Azt hiszem, az a leghelyesebb, ha a lányom a Lifetime női mozicsatornáról tájékozódik szexügyben, mint a világon mindenki... Mama: Mia, Frank azt mondta, hogy Lilly és az új fiúja, Jambo... Én: Jangbu. Mama: Mindegy. Szóval, hogy Lilly és az új fiúja...öö, a gardróbban csókolóztak, amikor ő visszajött a boltból. Meg hogy mindannyian valami olyan játékot játszottatok, amiben a smárolás a tét... Én: Üvegeztünk. Mama: Mindegy. A lényeg, Mia, hogy tizenöt éves vagy, már majdnem felnőtt, és tudom, hogy nagyon odavagytok egymásért Michaellal. Természetes dolog, hogy érdekel a szex... talán már 88

kísérleteztetek is... Én: DE MAMA!!! NE IZÉLJ MÁR!!! EZ OLYAN RÉMES!!!!!! Mama: Nem izélek. Nincs abban semmi rémes, ha két ember között szexuális kapcsolat van, főleg, ha szeretik egymást. Persze jobb szeretném, ha várnál még ezzel egy kicsit, míg idősebb leszel. Mondjuk, amíg egyetemre mégy… vagy úgy a harmincas éveidig... Én aztán tudom, mit jelent az, ha az embert a tomboló hormonjai irányítják... szóval nagyon fontos volna, ha megtennéd a szükséges óv... Én: Úgy értem, az a rémes, hogy a saját ANYÁMMAL beszéljek ezekről. Mama: Hát igen, tudom. Illetve nem tudom, mert a saját anyám inkább meghalt volna, mint hogy ilyesmit szóba hozzon előttem. Én viszont úgy gondolom, nagyon fontos, hogy egy anya és a lánya nyíltan tudjanak egymással beszélni akár ilyenekről is. Mia, ha bármikor úgy érzed, hogy szeretnél valakivel beszélni a fogamzásgátlásról, kérek neked egy időpontot dr. Brandeistől, a nőgyógyászomtól és... Én: MAMA!!!! MICHAEL MEG ÉN NEM SZOKTUNK EGYMÁSSAL LEFEKÜDNI!!! Mama: Hát ezt örömmel hallom, szívem, mert ehhez még elég fiatal vagy... de ha mégis úgy döntenétek, akkor nagyon szeretném, ha mindennel pontosan tisztában lennétek. Például nyilván te is meg a barátaid is tudjátok, hogy a nemi úton terjedő betegségek, mint mondjuk az AIDS orális szexszel is átadható... Én: IGEN, MAMA, TUDOM!!!! DE BIZTOS TE IS TUDOD, HOGY EBBEN A FÉLÉVBEN TANULUNK EGÉSZSÉG TANT ÉS MENTÁLHIGIÉNÉT!!!! Mama: Mia, a szextől nem kell zavarba jönni! Az is csak az egyik alapvető emberi igény, ugyanúgy, mint az evés, az ivás vagy a társasélet. Csak az a fontos, hogy ha a szexuális élet elkezdése mellett döntesz, akkor védekezz. Ja. Úgy mint te, igaz, mama, amikor összehoztátok a testvéremet Mr. Gianinival... Vagy engem a papával, mi? 89

De ezt persze nem mondtam. Mi értelme lett volna. Csak bólogattam: "Jó, mama. Igen, igen. Köszi, mama" – és reménykedtem, hogy végre föladja és kimegy. De nem. Ugyanúgy lógott a nyakamon, mint Tina kishúgai meg kisöccsei, amikor ott vagyok Hakim Babáéknál, és nem tágítanak, pedig már nagyon szeretnénk megnézegetni Tina papájának Playboy-gyűjteményét. Tényleg rengeteget lehet tanulni a Playboyból, például, hogy milyen típusú autóhifi a legjobb a Porsche Boxterben, vagy hogyan lehel megállapítani, viszonya van-e a férjemnek a titkárnőjével, Tina szerint ez azért jó, mert az ember legalább közelről megismeri az ellenséget. Ő a maga részéről ezért olvassa a papája Playboyait, ha csak teheti... bár abban mindketten egyetértünk, hogy az ellenség... legalábbis a magazin alapján, hát... roppant furcsa. És autómániás. A mama végre-valahára abbahagyta a rizsát. Az "anya-lánya beszélgetés" lassan kifújt. A mama ült még egy kicsit az ágyam szélén és körbenézegetett. Nem volt semmi néznivaló, mert a szobámban egyáltalán nincs nagy kupleráj. Sőt, egész rendes, mert mindig úgy érzem, hogy muszáj takarítanom és rendet csinálnom, mielőtt nekiállok tanulni. Rendezett környezet, rendezett gondolatok... ilyesmi. Nem is tudom. Nyilván csak arról van szó, hogy a lecke olyan unalmas, hogy minden alkalmat megragadok, hogy ellógjam. - Mia! - fordult hozzám a mama hosszú hallgatás után. Tulajdonképpen miért vagy még ágyban vasárnap délben? Nem ilyenkor szoktatok a barátaiddal kínai villásreggelire menni? Vállat vontam. Nem akartam bevallani a mamának, hogy valahogy ma reggel a kajálás egyikünknek sem áll az érdeklődése középpontjában... most, hogy ugye Lilly meg Borisz szakítottak. - Remélem, nem haragszol Frankre - folytatta a mama-, amiért hazaküldte a társaságot. Komolyan mondom, Mia, Lillyvel már elég nagyok vagytok ahhoz, hogy ilyen hülye játékokat játsszatok, mint ez az üvegezés. Miért nem activyztetek inkább? Újból vállat vontam. Mi a fenét mondhattam volna? Azt, hogy az én nyomoromnak semmi köze nincsen Mr. Gianinihoz, hanem 90

csak ahhoz, hogy a pasim el se akar menni a búcsúbálra? Megint Lillynek lett igaza: a búcsúbál is csak, ostoba, pogány táncos szertartás. Ki a fenét érdekel egyáltalán? - Hát, ha egész nap ágyban akarsz maradni - tápászkodott fel nagy nehezen a mama -, én ugyan nem foglak lebeszélni róla. Én is legszívesebben visszabújnék, bevallom. De hát én egy öreg terhes asszony vagyok, nem pedig egy tini. Ezzel kiment. VÉGRE! Tiszta őrület: bizalmas beszélgetést akart velem folytatni a szexről... meg Michaelról. Könyörgöm, hát nem tudja, hogy az alapszintnél tovább még nem jutottunk?! De nem csak mi! A barátaink közül senki! Természetesen Lanát kivéve, de ezt is csak abból gondolom, amit a tavaszi szünet után festékszóróval a tornaöltöző falára fújtak... Ja, és most Lilly... Rémes. A legjobb barátnőm lekörözött! Pedig állítólag én vagyok az, aki már megtaláltam örök életre szóló lelkitársamat. És nem ő. Annyira igazságtalan az élet!

91

Május 4., vasárnap, este hét óra, itthon Úgy látszik, ma van a Segítsük Át Miát a Lelki Válságon világnap. Megállás nélkül csöng a telefon, és mindenki a hogylétemről érdeklődik. Az előbb telefonált a papa is. Megkérdezte, milyen volt a buli. Ez egyrészt jó - azt jelenti, hogy se a mama, se Mr. Gianini nem szólt neki az üvegezésről, amitől nyilván ő sem lett volna elragadtatva -, másrészt elég kínos, mert hazudnom kell neki. Igaz, a papának hazudni sokkal könnyebb, mint a mamának, mivel ő sosem volt lány, tehát gőze sincs, mekkorákat tudnak kamuzni a lányok. És azt se tudja, hogy remeg az orrcimpám, amikor hazudok. De azért akkor is elég idegtépő. Főleg, ha belegondolok, mennyire beteg volt... persze már réges-rég meggyógyult a rákból, de azért annyira görény dolog olyasvalakinek hazudni, aki majdnem olyan, mint Lance Armstrong. Csak a Tour de France-ot nem nyerte meg egyszer sem. Na mindegy. Azt mondtam neki, hogy a buli szuper volt, satöbbi, satöbbi. Mázli, hogy nem látott közben, biztos észrevette volna, hogy az orrcimpám úgy remeg, mint a kocsonya. Alig tettem le, máris újra csöngött. Nyomban fölkaptam, mert azt hittem, hogy... nem is tudom, miért, azt reméltem, hogy talán Michael hív. Végül is nem olyan elképzelhetetlen, hogy fölhívjon valamikor a nap folyamán, és megkérdezze, hogy vagyok. Még ha gőze sincs, mennyire kiborított a búcsú bál-dolog. Sajnos, úgy tűnik, Michaelnek kisebb gondja is nagyobb az én lelkem ápolásánál. Egyáltalán nem ő telefonált. Amikor fölkaptam a kagylót, rögtön meg is bántam. A vonal túlsó végén ugyanis Grandmére volt. Szóhoz sem juthattam, máris darálni kezdte: Grandmére: Amelia, itt a nagyanyád beszél. Szeretném, ha hetedikén este, szerdán nem csinálnál programot magadnak. Régi barátom, a brunei szultán meghívott aznap estére vacsorázni a Le Cirque-be, szeretném, ha velem jönnél. Nem akarok semmiféle kifogást hallani! És nehogy elkezdd 92

mondogatni, hogy a szultán adja fel Rolls Royce-flottáját, mert az hozzájárul az ózonréteg pusztulásához! Itt az ideje, hogy szélesítsd a látó körödet, és kész! Már nagyon elegem van abból, hogy örökösen csak a Csodás állatokról meg a Lifetime mozi csatorna otthonülőknek szóló adásairól hallok tőled, meg ehhez hasonlókról. Itt az ideje, hogy érdekes emberekkel találkozz, ne csak tévén bámuld őket, meg ne csak azoknak az úgy nevezett művészeknek a társaságában forogj, akiket az anyád a női Bingo-partijaira meghív! Én: Jó, Grandmére. Ahogy akarod, Grandmére. Szeretném tudni, mi a baj ezzel a válasszal. Mi a baj azzal, hogy "Jó, Grandmére. Ahogy akarod, Grandmére." Szerintem egy ilyen választól NORMÁLIS nagyszülő nem kezd gyanakodni semmire. Persze elfelejtem, hogy az én nagyanyámat a legjobb indulattal sem lehet normálisnak nevezni. Azonnal rám támadt: Grandmére: Amelia! Mi bajod van? Na gyerünk, ki vele, nincs sok időm! Ma este Bomarzo herceggel vacsorázom. Én: Semmi bajom, Grandmére. Csak... Kicsit rossz kedvem van, ennyi az egész. Nem sikerült túl jól a legutóbbi matek dolgozatom, ettől vagyok letörve... . Grandmére: Lárifári. Szóval, Mi a bajod? Úgy értem, igaziból. Na halljuk gyorsan! Én: Na jó... Michael. Emlékszel arra, mit mondtam neked a búcsúbálról? Na hát az a baj, hogy nem akar elmenni. Grandmére: Tudtam! Szóval még mindig abba a házilegyes lányba szerelmes, mi? Biztos őt hívta meg! Na de sebaj. Megvan itt nekem valahol Vilmos herceg mobilszáma, majd szépen fölhívom, fölül a Concorde-ra, és elkísér téged abba a bálba, ha annyira szeretnéd. Az majd észre téríti azt a pimasz kis... Én: Nem, Grandmére! Michael senki mást nem hívott! Az a baj, hogy ő maga nem akar menni! Azt mondja... hogy a búcsúbál... ciki. 93

Grandmére: Jaj nekem... az istenért... hát ez is egy ilyen... Én: Hát igen, Grandmére, nagyon úgy fest. Grandmére: Na nem baj. A nagyapád ugyanez a fajta volt. Nem fogod elhinni, de ha csak rajta múlik, az anyakönyvvezető előtt esküdtünk volna örök hűséget egymásnak, utána pedig egy büfében bekaptunk volna egy szendvicset!!! A nagyapádnak fogalma sem volt arról, mi a romantika, arról meg még kevésbé, hogy a népnek is szüksége van a pompás látványosságra! Én: Hát ez az. Ezért vagyok ilyen pocsék hangulatban. Ne haragudj, Grandmére, muszáj elkezdenem a házi feladatot. Holnap reggel az iskolai lapban is le kell adnom egy cikket... Azt már már elhallgattam, hogy RÓLA fogok írni. Többékevésbé. A Les Hautes Manger-ban történteket kellett megírnom. A Sunday Times szerint az étterem vezetése továbbra sem hajlandó visszavenni Jangbut. Lilly tüntetése tehát nem ért semmit. Illetve tévedés, valamit mégiscsak ért: szerzett vele magának egy új pasit. Grandmére: Igen, igen, láss csak munkához. Javítanod kell a jegyeiden, máskülönben apád megint szemrehányást tesz nekem, amiért arra kényszerítelek, hogy az uralkodás kérdéseivel foglalkozz a trigonometria vagy micsoda helyett, ami pedig állítólag olyan nehezen megy neked! És ne bánkódj a miatt a fiú miatt! Majd meggondolja magát, ahogy a nagyapád is! Csak meg kell találnod, mivel ugrasd ki a nyulat a bokorból. No szervusz, Amelia. Nyulat? Bokorból? Miről beszél? Ugyan mi a fenétől gondolná meg magát Michael? A világon semmi nem jutott eszembe, hogyan beszéljem rá szilárd meggyőződése ellenére arra, hogy mégis jöjjön el a búcsúbálra. Az egyetlen esélyem akkor lenne erre, ha a búcsúbált valami hatalmas Star War - Star Trek - Gyűrűk Ura - Komputer Klubos összejövetellé alakítanák... 94

Május 4., vasárnap este kilenc óra, itthon Tudom már, miért nem telefonált Michael. Azért, mert emailezett. De csak akkor néztem meg az e-maileket, amikor bekapcsoltam a gépemet, hogy végre bepötyögjem az Atomnak szánt cikket. LINUXÁSZ: Mia! Remélem, nem volt nálatok túl nagy balhé az üvegezés miatt! Szerintem Mr. Gianini elég jó fej. Úgy vettem észre, eléggé eldobta az agyát, de biztos hamar lehiggadt, nem? Itthon kissé feszült a hangulat, tudod, a Lilly-Borisz cirkusz, meg a szakítás miatt. Én igyekszem kimaradni ebből, és neked is javaslom, hogy maradj ki belőle, ha nem akarsz megbuggyanni. Ez az egész az ő dolguk, NEM A MIÉNK. Azért mondom, hogy maradj ki belőle. mert ismerlek, mindent a lelkedre veszel. Nem éri meg, hidd el! Egész nap itthon leszek, ha netán van kedved fölhívni… Elmehetünk a kínaiba is, ha elengednek… De át is mehetek hozzátok segíteni a matekleckében! Csak szólj, mit szeretnél. Csók. Michael

Na. Az e-mail hangvételéből megállapítottam, hogy Michael a legkisebb mértékben sem bántja az egész búcsúbál-ügy. Komolyan, mintha fogalma se lenne arról, hogy kitépte és apró darabokra hasogatta a szívemet... Igaz, nem is mondtam meg neki, hogy így érzek. Akkor meg mit csodálkozom? Mármint azon, hogy fogalma sincs. De a tudatlanság még nem mentség. Legalábbis ezt szokta hangoztatni Grandmére. Könnyed stílusából arra is következtethettem, hogy Moscovitz doktorék nem vonulnak be időről időre Michael szobájába, hogy szózatot intézzenek hozzá a fogamzásgátlásról és az emberi szexualitás csodáiról. De nem ám! Az ilyesmi valahogy mindig a lányok gondja. Még akkor is, ha az ember pasija a nők jogainak elszánt támogatója, Mint például Michael. 95

De legalább írt. És ez sokkal több, mint amennyit a legjobb barátnőmről elmondhatok. Az ember azt hinné, hogy Lilly azért fölhív bocsánatot kérni, amiért tönkretette a bulimat (na jó, igazából Tina tette tönkre azzal a hülye ötletével, hogy üvegezzünk. Lilly viszont betetőzte az egészet azzal, hogy jóformán a saját pasija szeme láttára smárolt a gardróbban egy pasival, aki nem is a saját pasija. Valahogy így.) De ez a női szörnyeteg, Borisz galád cserbenhagyója se egy árva mailt, se egy telefont meg nem eresztett. Én vessem rá az utolsó követ azért, amiért egy pasival jár, de a másik tetszik neki... elvégre én is ezt csináltam a múlt félévben. Na de azért mégsem SMÁROLTAM Michaellal, amíg hivatalosan nem szakítottam Kennyvel!!! Ennyi tartás még bennem is van! És azért sem hibáztathatom Lillyt, mert jobban tetszik neki Jangbu, mint Borisz... Hát igen... Ez a Jangbu iszonyú dögös egy pasi. Borisz meg... hát... annyira nem. Akkor is. Akkor is disznóság volt Lilly től. És annyira kiváncsi vagyok, hogyan fogja kimagyarázni! ! Ezzel nem állok egyedül. Amióta bekapcsoltam a gépet, dőlnek a mailek, mindenki írt, kivéve a vétkest. Elsőnek Tina: ROMANCI: Mia, mi van veled? Minden rendben? ANNYIRA KINOS volt tegnap este! !! Úgy égtem, amikor Mr. Gianini rajtakapta Lillyt meg Jangbut a gardróbban! Tényleg annyira dühös volt? Mármint azt láttam, hogy dühös, de akkor is őrjöngött még, amikor elmentünk? Remélem, nem nyírt ki. Nagyon gáz volna, ha valami nagy büntetést kapnál, most, hogy a jövő héten Iesz a búcsúbál. Mégis, mit mondott? Úgy értem, Michael, amikor ti ketten voltatok bent a gardróbban? Ja, és Lilly nem írt? Nem tudsz róla valamit? ESZMÉLETLEN furcsán viseIkedett tegnap, nem? Hogy ott... Jangbuval szegény Borisz orra előtt... én annyira SAJNÁLTAM szegényt! Majdnem sírt láttad? És mi történt Lilly blúzával? Tudod, amikor előjött a gardróbból! Láttad?

96

Tina

Aztán Shameeka: BEYONCEBABY: Istenem, Mia, a tegnapi buli csúcs volt!!! Bárcsak Jeff meg én is bejutottunk volna a gardróbba! Akkor legalább lett volna valami értelme annak, hogy fölvettem a legmenőbb Victoria's Secret fehérneműgarnitúrámat… Na jó, csak vicceltem. Szerinted nem őrület ez a Lilly - Jangbu történet? Mi lesz ebből? És vajon Mr.Gianini elmondja Lilly papájának? Istenem, ha az én papám megtudná, hogy bezárkóztam a gardróbba egy olyan pasival, aki már elvégezte a gimnáziumot, tuti kinyírna!!! Nem, akkor is kinyírna, ha bármilyen pasival bezárkóznék bárhova... Egyáltalán tudsz valamit róla? U.i.: Beszéltél Michaellal a búcsúbálról? MIT MONDOTT?! Shameeka

Aztán Ling Su: GRAFFITTI: Mia, a mamád FANTASZTIKUS festő, el vagyok ájulva a képeitől!!! Ja, egyébként mi történt, amíg én a hálószobában voltam? Shameeka azt mondta, Mr. Gianini rajtakapta Lillyt és azt a pincértanulót a gardróbban. Igaz ez? Nem úgy értette, hogy Lillyt és Boriszt? Mi a fenét keresett Lilly a gardróbban mással, mint Borisszal? Szakítottak, vagy mi? Ling Su U.i.: Szerinted kölcsönkérhetném a mamád cobolyszőr ecsetjét? Mit szólna? Még sosem festettem ilyen szuper ecsettel! Szeretném kipróbálni, tényleg annyival jobb-e, mielőtt elmegyek a Paletta áruházba, és elköltöm az egész éves zsebpénzemet. U.i.2: Meghívott már Michael a búcsúbálra??!!!

De ez mind semmi ahhoz a mailhez képest, amit Borisztól kaptam: VIRTUÓZ: Mia, nem tudsz valamit Lillyről? Egész nap hívtam otthon, de Michael azt mondja, nincs odahaza. Nem találom sehol, vajon veled van? (Nagyon remélem...) Félek, hogy elkövettem valamit, ami nagyon kiborította. Különben mi másért zárkózott volna azzal a sráccal a gardróbba tegnap? Nem

97

mondott neked erről valamit? Mármint hogy mivel borítottam ki? Hát... tudom, hogy megálltam azért hot dogért a tüntetés alatt, de mit csináljak? Nagyon éhes voltam. Lilly tudja, milyen könnyen leesik a vércukrom, ezért kell ennem óránként! Kérlek, ha megtudsz valamit, értesíts, jó? Nem baj az sem, ha szörnyű dühös rám. Csak szeretném tudni, hogy előkerült, és nincs semmi baja... Borisz Pelkovszkij

Meg tudnám ölni ezt a Lillyt. Hogy lehet ilyen szemét? Ez még rosszabb, mint a múltkor, amikor az unokatestvéremmel, Hankkel tűnt el. Akkor legalább nem zárkóztak a gardróbba. Istenem, annyira bonyolult dolog, ha az ember legjobb barátnője nem csak zseni, de feminista mozgalmár, és ráadásul még a gyengék és elesettek gyámolítója is!!! Fárasztó.

98

Május 5., hétfő, az osztályban Hát kiderült, hol volt Lilly tegnap egész nap. Mr. Gianini mutatta meg nekem a reggelinél... A New York Times címlapján virított a cikk. Kivágtam, hogy megőrizzem az utókor számára. Meg azért is, hogy tanuljak belőle az Atom számára írandó következő cikkemhez, mert Leslie biztos megíratja velem ezt is: PINCÉRTANULÓK ÖSSZNÉPI SZTRÁJKJA MANHATTAN - Szolidaritásból tagadták meg a munkát a pincértanulók városszerte. Jangbu Panasa iránt fejezték ki szolidaritásukat, akit a Les Hautes Manger nevű négycsillagos étteremből bocsátottak el múlt csütörtökön, mert ügyetlenül szolgálta ki Genovia özvegy hercegnéjét. Szemtanúk szerint Jangbu Panasa (18) egy teli tálcával haladt át az éttermen, amikor megbotlott, és véletlenül ráöntötte a levest az özvegy hercegnére. Pierre Jupe, a Les Hautes Manger vezetője szerint Panasa már korábban is kapott figyelmeztetést aznap este, mert elejtett egy tálcát. - Az a fickó egy kétbalkezes alak, és kész! - közölte Jupe (42) lapunkkal. A Panasa oldalán állók azonban másképp mesélik a történteket. Azt állítják, hogy a tanuló nem egyszerűen elvesztette az egyensúlyát, hanem egy vendég kutyájában botlott meg. A New York Városi Tisztiorvosi Hivatal rendelkezése alapján kizárólag vakvezető kutyát lehet olyan intézményekbe beengedni, ahol ennivalót szolgálnak fel. Ha bebizonyosodik, hogy a Les Hautes Manger megengedte, hogy vendégei kutyát hozzanak az étterembe, jókora bírságra számíthatnak, sőt, elképzelhető, hogy be is zárják a vendéglőt. - Nem volt ott semmiféle kutya - nyilatkozta a tulajdonos, Jean St. Luc munkatársunknak. - A kutya jelenlétéről szóló pletyka csak pletyka. A mi vendégeinknek eszükbe sem jutna kutyát

99

hozni az étterem be! Annál sokkal jól neveltebbek. A kutya - vagy netán patkány? - jelenlétéről szóló híreszteIések azonban tartják magukat. Több szemtanú állítja, hogy látott egy csupasz, szőrtelen, macska vagy nagyobb patkány méretű élőlényt, amely az asztalok között cikázott. Néhányan említették azt is, hogy az állat az özvegy hercegnéé volt, aki unokája, Mia Thermopolis Renaldo genoviai trónörökös, a "New York-i hercegkisasszony" tizenötödik születésnapjának ünnepi vacsoráján vett részt az étteremben. Bármilyen okból bocsátották is el Jangbu Panasát, a New York-i pincértanulók eltökélték: folytatják a sztrájkot, amíg Panasát vissza nem veszik a munkahelyére. Az étterem tulajdonosok pedig ugyancsak elszántan közölték: nyitva tartanak, akár felveszik a munkát a tanulók, akár nem. Aggodalomra az ad okot, hogy a pincérek és pincérnők számára ez plusz terheket jelent, hiszen ők csak a rendelést veszik fel, és az ételeket hozzák ki, az asztalok leszedése már nem az ő feladatuk. Többen már azt fontolgatják, hogy maguk is sztrájkot szerveznek a tanulók iránti szolidaritásból. A tanulók nagy része egyébként illegális bevándorló, aki feketén vállal munkát, általában a minimálbérnél kevesebb fizetségért, szabadság, betegszabadság, egészségügyi és nyugdíjbiztosítás nélkül. Az étteremtulajdonosok ennek ellenére mindent megtesznek a nyitva tartásért. A sztrájk szervezői viszont örömmel látnák, hogy a környék tulajdonosai meglakoljanak a több évtizedes pöffeszkedésért és lenézésért. A tanulók hosszú idő óta minden tréfa céltáblái - nyilatkozta Lilly Moscovitz, a vasárnapi spontán tiltakozó menet egyik fő szervezője. - Legfőbb ideje volna, hogy a polgármester az összes felelősökkel együtt észbe kapna, hogy valami bűzlik Dániában... illetve Manhattanben. A pincértanulók nélkül ez a város nem ér semmit.

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Hogy csinálhattak egy bolhából ekkora elefántot? Ráadásul Rommel miatt... Na jó, Lilly is megtette, ami tőle tellett. 100

Nem hittem a szememnek, amikor ma reggel Hans megérkezett Moscovitzék háza elé: Lilly úgy állt ott Michael mellett, mint maga a megtestesült ártatlanság. Nekem ugyan gőzöm sincs, milyen a megtestesült ártatlanság, de a másik nagyanyám, Mamó folyton ezt hajtogatja, tehát biztos valami rémes. És azt hiszem, passzolt Lillyre. Csak állt ott, és látszott rajta, hogy ANNYIRA, de annyira jó fejnek tartja magát. Azonnal rátámadtam: - Beszéltél már Borisszal, Lilly? - Michaelhoz meg nem is szóltam, mert piszok dühös voltam rá a búcsúbál miatt. Nagyon nehéz volt dühösnek lenni rá, mert ugyebár reggel volt, és szokás szerint istenien nézett ki, az arca frissen simára borotválva... s a nyaka... olyan csábítóan illatozott... Mégiscsak ő a legjobb pasi a világon, végül is milyen gyönyörű dalt írt hozzám, és milyen csodás nyakláncot kaptam tőle ajándékba... Mindegy. Most akkor is dühös vagyok rá. Vagy legalábbis próbálok. Mégis micsoda őrület, hogy egy pasi nem akar elmenni a saját gimnáziumi búcsúbáljára! Azt még csak megérteném, ha nem járna senkivel, de hát Ő JÁR VALAKIVEL!!!! VELEM!!!! Fogalma sincs arról, hogy ha nem hív meg a búcsú báljára, azzal attól a lehetőségtől foszt meg, hogy legyen egyetlen emlékem a gimnáziumból, amitől nem ver ki a hideg veríték?!!! Egyetlen emlék, amit ápolhatok, és amiről fényképeket mutogathatok az unokáimnak!! Nem, Michaelnak tényleg fogalma sincs erről, mert nem mondtam meg neki. De hogyan mondjam el? Úgy érzem, magától is tudnia kéne. Ha tényleg igazi lelki társam, tudnia kéne, ANÉLKÜL, hogy a szájába rágnám. A barátaim mind tudják, hogy egészen pontosan negyvenhétszer láttam a Rózsaszín románc című filmet. Vajon azt hiszi, azért néztem meg annyiszor, mert bele vagyok esve a férfi főszereplőbe? Lilly egyszerűen meg se hallotta a kérdésemet. - Sajnálhatod, hogy nem voltál ott tegnap, Mia! – mondta. - A Városháza előtti tüntetésen. Legalább ezren voltunk! Hihetetlenül felemelő érzés volt. Könnybe lábadt a szemem, amikor láttam azt a sok embert ott összejönni azért, hogy a dolgozók jogaiért 101

kiálljanak. - Valaki másnak is könnybe lábadt a szeme valami más miatt! vetettem oda neki. - Mégpedig amiatt, hogy te a gardróbban smároltál Jangbuval! A barátodat meg poríg aláztad. Tudod, Lilly, Boriszt, ismerős ez a név? Lilly nem válaszolt, hanem kibámult az ablakon. Úgy tett, mint aki a Park sugárút ágyásaiból csodálatos módon kikelt virágokat nézegeti. (Nincs bennük semmi csoda: a New York-i kertészeti vállalat alkalmazottai ültették ki őket éjszaka.) - Nézd csak! - mondta nagy ártatlanul. - Itt a tavasz! Micsoda görény! Esküszöm, néha nem értem, miért barátkozom vele...

102

Május 5., hétfő, biosz Na...? Mit na? Meghívott tegnap este?!!! Nem hallottad? Mit? Michaelt nem érdekli a búcsúbál. Azt mondja, ciki. Na neeeee!!!! De. Jaj, Shameeka, mit csináljak, mondd? Egész életemben arról álmodtam, hogy elmehessek a búcsúbálra Michaellal. Vagy legalábbis azóta, hogy elkezdtünk járni. Azt szeretném, hogy mindenki minket nézzen, mikor táncolunk, és szeretném érezni, hogy örökké Michael Moscovitzé vagyok! Még akkor is, ha ez egy szexista hülyeség, még akkor is, ha az egyik ember nem lehet egy másik tulajdona! De én... én annyira szeretnék Michaelé lenni!!!!!!!!!!!!! Jó, értem. De akkor mit fogsz csinálni? Hogyhogy mit fogok csinálni? Semmit. Háát… azért megpróbálhatnál beszélni vele… MEGŐRÜLTÉL??!!! Michael megmondta, mi a véleménye a búcsúbálról. Az, hogy CIKI. Ha megmondom neki, hogy az a legtitkosabb vágyam, hogy vele mehessek a búcsúbálra, mit fog szólni? Tudod mit? Azt, hogy én is ciki vagyok!!! 103

Michael sosem gondolna ilyet, Mia. Szeret téged. Figyelj, ha tudná, mit érzel, ha elmagyaráznád neki, akkor biztos meggondolná magát! Shameeka, ne haragudj, de azt hiszem, túl sokat nézed a Hetedik mennyországot! Nem tehetek róla, ez az egyetlen sorozat, amit a papám nézni enged!

104

Május 5., hétfő, t.g. Nem tudom, meddig lehet ezt bírni. Az osztályban szinte pattanásig feszült a helyzet. Vibrál a levegő. Bárcsak bejönne Mrs. Hill és ránk kiabálna, vagy valami. Történjen már valami, BÁRMI, hogy megtörje ezt a szörnyű csöndet! Igen, csönd van. Hihetetlenül furcsa, hogy a t.g. foglalkozáson ilyen csönd legyen. Borisz ilyenkor szokott hegedűt gyakorolni, amit máskor olyan hangerővel csinál, hogy kell őt zárnunk a szertárba, ha nem akarunk megőrülni a folyamatos nyekergéstől. De ma nem. Ma nincs nyekergés... talán soha többé nem is lesz. Elhallgattatta az a szörnyű csapás, amit hűtlen szerelme Borisz szívére mért... és ez a hűtlen nem más, int az én legjobb barátnőm, Lilly. Lilly itt ül mellettem, és úgy tesz, mintha nem érezné a néma fájdalom hullámait, amelyek Borisz felől áradnak, aki a terem hátsó sarkában ül a földgömb mellett, fejét a kezébe temetve. Lilly biztos csak teszi magát, mert mindenki más érzi. És mindenki tudja. Én legalábbis úgy gondolom. Igaz, Michael elmélyülten kalapál a klaviatúrán, mintha mi sem történt volna. De fejhallgató van rajta. Talán a fejhallgató megvédi a fájdalom hullámaitól. Fejhallgatót kellett volna kérnem a szülinapomra. Lehet, hogy át kéne mennem a tanáriba, és szólni Mrs. Hillnek, hogy Borisz rosszul van. Azt hiszem, tényleg beteg. Beteg a szíve és a lelke. Hogy lehet Lilly ilyen kegyetlen? Úgy viselkedik, mintha büntetné Boriszt valamiért. Pedig szegény nem is követett el semmit. Ebédidőben egyfolytában nyaggatta Lillyt, hogy beszéljék meg a dolgot kettesben, menjenek föl a harmadik emeleti lépcsőfordulóra vagy bárhová, de Lilly hajthatatlan maradt: - Sajnálom, Borisz, nekünk nincs mit megbeszélnünk. Köztünk vége. Próbáld meg elfogadni, és lépj tovább. - Ilyeneket mondott. - De miért? - jajdult fel Borisz, ráadásul elég hangosan. Olyan hangosan, hogy a menők asztalánál ülő sportbunkók meg a drukkercsajok folyton odanéztek és vigyorogtak. Elég kínos volt. 105

Meg szörnyű. - Hát mit csináltam? - Nem csináltál semmit! - mondta Lilly. - Egyszerűen nem vagyok már beléd szerelmes, és kész. Kapcsolatunk a csúcsra jutott, és a lelkemben mindig őrizni fogom az emlékét, de most már tovább kell lépnem. Segítettem neked az önmegvalósításban, Borisz. Nincs rám szükséged többé, Most egy újabb esendő, gyönge lélek felé kell fordítanom a figyelmemet. Nem tudom, hogy érti azt Lilly, hogy Borisz már megvalósította önmagát. Hiszen még a fogszabályzójától se szabadulhatott meg! Ráadásul még mindig a nadrágjába tűri a pulóverét, ha nem szólok neki. Szerintem Borisz egyáltalán sehol sem tart az önmegvalósításban. Persze én csak ne szóljak egy szót sem... Borisz rettentően a szívére vette a dolgot. Hát igen, elég durva egy szakítás volt. De azért annyira ismerhetné Lillyt, hogy tudja, ha egyszer Lilly valamit eltökél, az el van tökélve. Most például azt a beszédet írja, amit Jangbunnk kell elmondania a kínai negyedbeli Holiday Inn szállodában rendezett sajtótájékoztatón. Igen, Borisznak be kell látnia: el van felejtve. Kíváncsi vagyok, milyen képet vágnak majd Moscovitz doktorék, amikor Lilly bemutatja nekik Jangbut. Biztos vagyok benne, hogy az én papám nem engedné, hogy olyan valakivel járjak, aki már érettségizett. Jó, persze, Michael az kivétel lesz. De ő nem számít, mert olyan régen ismerem. Hű. Valami helyzet van... Borisz fölemelte a fejét. Lillyt bámulja merőn, olyan a szeme, mint két parázsló széndarab... illetve biztos olyan, de' én még soha életemben nem láttam parázsló széndarabot, mert az egész városban szigorúan tilos a széntüzelés a környezetvédelem miatt. Mindegy. Akkor is úgy néz rá, ugyanolyan fanatikus rajongással, mint ahogy a példaképe, a világhírű hegedűművész, Joshua Bell képére szokott nézni. Kinyitja a száját. Mondani akar valamit. HOGY LEHET AZ, HOGY EBBEN AZ EGÉSZ TETVES OSZTÁLYBAN CSAK ÉN FIGYELEK ARRA, MI FOLYIK ITT?!!!

106

Május 5., hétfő, az orvosi szobában Jaj, istenem, az egész olyan drámai volt, hogy még most is remeg a kezem! Nem vicc! Soha életemben nem láttam még ennyi vért. Nagyon valószínű, hogy fényes orvostudományi karrier vár rám, mert egyáltalán nem voltam rosszul. Nem akartam elájulni a vértől sem. Sőt, azt hiszem, Michaelt és Larsot leszámítva, én voltam az egyetlen az osztályban, aki nem vesztette el a fejét. Ez kétségkívül annak köszönhető, hogy íróként érdekel az emberi természet és mindenfajta emberi megnyilvánulás... tehát előre láttam, mi fog történni... előbb tudtam, mint maga Borisz... Az iskolai nővér azt mondta, hogy ha én nem vagyok ott, és nem lépek olyan gyorsan közbe, Borisz sokkal több vért vesztett volna! Na ugye! Remélem, ez hercegnőhöz méltó viselkedés, Grandmére!!! Megmentettem egy ember életét! Na jó, talán nem az életét... de azért Borisz el is ájulhatott volna, ha nem vagyok ott. Nem is értem, mitől akadt ki ennyire. Illetve dehogyisnem értem. Az a süket csönd a t.g. órán, az okozta elméjének pillanatnyi elborulását. Tuti. Nem is meglepő, engem is szörnyen idegesített. Szóval, igazából az történt, hogy ültünk ott az órán, mindenki csinálta a maga dolgát, kivéve persze engem, mert én Boriszt figyeltem... amikor egyszer csak fölállt és megszólalt: "Lilly, ez így nem megy tovább! Nem teheted ezt velem! Adj egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam neked a szerelmemet! " Vagy valami ilyesmi. Nem emlékszem pontosan, mert elfelejtettem az események miatt. Arra viszont emlékszem, mit válaszolt Lilly. Tulajdonképpen egész kedves volt. Érezni lehetett, hogy bántja, hogy Borisszal viselkedett a bulimon. Szóval aránylag normálisan válaszolt: - Figyelj, Borisz, komolyan nagyon sajnálom... főleg azt, ahogy viselkedtem. De az az igazság, hogy ha a szerelem így csap az emberre, mint ahogy most rám, az érzelmeknek nem lehet megálljt parancsolni. Nem parancsolhatsz megálljt a New York-i baseball rajongóknak, amikor a Yankee csapata megnyeri a kupát, és nem parancsolhatsz megálljt a New York-i vásárlóknak, 107

amikor a Gapben kiárusítás van. Nem tarthatod vissza az árvizet, ha elözönli a metróalagutat, és nem tarthatod vissza a szerelmemet sem, ami Janbu iránt fellobbant. Sajnálom, igazán nagyon sajnálom, de nem tehetek ellene semmit. Szeretem. Ezek a szavak, bár kedvesen mondta - még én, Lilly szigorú kritikusa sem mondhatok mást -, megadták Borisznak a kegyelemdöfést. Egész testében remegni kezdett. A következő pillanatban meg felragadta maga mellől a hatalmas földgömböt, ami súlyemelési világcsúcs lehetett, mert az a gömb nyom vagy egy tonnát. Igazából azt hiszem, azért is van a t.g. teremben, mert olyan nehéz, hogy senki nem bírja megforgatni, tehát az iskolavezetés ahelyett, hogy kiselejtezte volna, idetette. Nyilván azt gondolták, jó helyen lesz ott a lúzereknél, azoknak úgyis mindegy. Szóval ott állt Borisz, az alacsony vércukrával, az asztmájával, az allergiájával és a fogszabályzójával, a feje fölött azzal az irgalmatlan méretű földgömbbel, mint valami Atlasz vagy Superman, vagy tudom is én, kicsoda. - Lilly - mondta elfúló hangon, mintha nem is ő lett volna. Mondanom sem kell, hogy ekkor már mindenki odafigyelt. Michael levette a fejhallgatóját és merőn nézte Boriszt. Sőt, még a terem sarkában ülő szótlan pasi is úgy látszott, felfogja, mi történik körülötte. Ő egyébként valami újfajta csodaragasztón dolgozik, ami csak tárgyakhoz ragad, de az emberi bőrhöz nem, ami remek találmány, mert az embernek legalább nem lesz ragasztós az ujja, mikor a cipője talpát próbálja visszaragasztani... - Ha nem szakítasz Jangbuval - zihálta Borisz, ami nem csoda, mert az a földgömb legalább húsz kiló, ráadásul a FEJE FÖLÖTT tartotta -, azonnal a fejemre ejtem ezt a földgömböt! Mindenki egyszerre kapott levegő után. Határozottan kijelentem, hogy senkinek egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy Borisz nem gondolja komolyan, amit mond. Nyilvánvaló volt, hogy tényleg a fejére fogja ejteni a földgömböt. Most, hogy leírva látom ezt, tulajdonképpen elég viccesnek tűnik... könyörgöm, hogy juthat valakinek eszébe ilyesmi?!!! Azzal zsarolni a szerelmét, hogy egy földgömböt ejt a fejére?!!! 108

De hát ez ugye a t.g. csoport... A zsenik mindig vad dolgokat művelnek. Biztos vannak olyan zsenik is a világon, akik még a földgömböknél is furább dolgokat dobálnak a fejükre. Macskát, macskakövet, ilyesmit. Merő kíváncsiságból. Érthető, nem? Végül is zsenik... De sajnos nemcsak Borisz, Lilly is zseni, ezért aztán a fenyegetésre is zseni módján reagált. Egy átlagos csaj nyilván ilyesmit mondott volna: "Ne, Borisz, ne csináld! Tedd le azonnal azt a földgömböt! Borisz, kérlek, beszéljük meg!” Lillyt viszont a zsenik kíváncsisága arra késztette, hogy megnézze, mi történik, ha Borisz tényleg a fejére ejti azt a földgömböt... és talán arra is kíváncsi volt, mekkora hatalma van Borisz fölött... ezért megvetően csak ennyit mondott: "Csak tessék. Nekem nyolc." Ekkor megtörtént. Láttam, hogy Borisz tulajdonképpen meggondolta magát, mintha az utolsó pillanatban fény gyulladt volna szerelemtől elborult agyában, hogy egy húszkilós földgömböt a fejére ejteni talán mégsem a legjobb megoldás… Már éppen lerakta volna a földgömböt, amikor az kicsúszott a kezéből... talán véletlenül, talán nem. Azt hiszem, ezt nevezik Moscovitz doktorék önbeteljesítő jóslatnak. Az ember azt mondja: "Nem akarom, hogy ez történjen!", majd miután kimondta, és csakis erre gondol, véletlenül szándékosan mégis elköveti a dolgot. Borisz tehát a fejére ejtette a földgömböt. Rémes, tompa puffanás hallatszott, ahogy az ütés Borisz koponyáját érte, olyasmi, mint amikor kidobtam a padlizsánt Lillyék tizenhatodik emeleti lakásából az utcára. Aztán a földgömb lepattant Borisz fejéről, és lezuhant a padlóra. Borisz a fejéhez kapott, támolyogni kezdett, nekiment a ragasztós pasinak, aki idegesen összekapkodta a jegyzeteit, nehogy Borisz összekuszálja őket. Érdekes volt nézni, hogyan reagálnak a többiek. Lilly eltakarta az arcát, és csak állt... hullasápadtan. Michael káromkodott, és odaugrott Boriszhoz. Lars kirohant a teremből és kiáltozni kezdett: "Mrs. Hill! Mrs. Hill!" Én meg - szinte öntudatlanul - fölálltam, lekaptam az iskolai 109

egyenpólómat, odamentem Boriszhoz, és .rákiáltottam: „Ülj le!” mert úgy rohangált körbe-körbe, mint egy levágott fejű csirke. Bár az igazat megvallva még sosem láttam levágott fejű csirkét körberohangálni... de nem is nagyon vágyom rá. Mindegy, akkor is olyan volt. Legnagyobb megdöbbenésemre Borisz engedelmeskedett. Lerogyott a legközelebbi padba és reszketett, mint Rommel a viharban. Aztán újból ráparancsoltam: „Vedd el onnan a kezed!” Borisz levette a kezét a fejéről. Én meg az összehajtogatott pólót a fején tátongó sebre nyomtam, hogy elállítsam a vérzést, pontosan úgy, ahogyan az Állatorvosi ügyelet című sorozatban láttam, amikor Annemarie Lucas járőr bevitt egy lelőtt pitbullt. Ezután pedig - nem tudok rá jobb kifejezést - elszabadult a pokol.  Lilly bömbölni kezdett, mint egy csecsemő. Ilyet utoljára másodikos korunkban láttam tőle, amikor szándékosan véletlenül lenyomtam a torkán egy kanalat, mert cukormáz bevonatot készítettünk a szülinapi sütikre az osztálynak, és Lilly megevett egy csomót a cukormázból, én meg féltem, hogy nem jut minden sütire.  A csodaragasztós pasi kirohant a teremből.  Mrs. Hill berohant a terembe. Lars és a fél tanári kar a nyomában, ugyanis mindnyájan a tanáriban lazsáltak, már ahogy ez a tanárok szokása az Albert Einstein Gimnáziumban…  Michael Borisz fölé hajolt, és halk, megnyugtató hangon beszélt hozzá. Biztos vagyok benne, hogy ezt a szüleitől tanulta, akik gyakran kapnak hívásokat éjszaka különféle pácienseiktől, akik különféle okokból nem szedik be a gyógyszereiket és azzal fenyegetőznek, hogy bohóc ruhában fognak föl-alá kóborolni Manhattan-szerte. - Jól van, Borisz, minden rendben van. Nem lesz semmi baj. Csak lélegezz mélyeket, Úgy. Most még egyet. Mélyen, egyenletesen. Minden rendben lesz. Hidd el nekem. Én meg csak álltam ott, és a pólómat továbbra is Borisz fejére szorítottam. A földgömb eközben szép lassan pörgött a földön, 110

majd végül lelassult és megállt. Ecuador látszott rajta legfölül. Az egyik tanár elment a nővérért, aki félrehúzta a pólómat Borisz fejéről, hogy lássa a sebet. Aztán gyorsan visszanyomta… Azután ugyanolyan halkan és megnyugtatóan, ahogy Michael is beszélt, így szólt Boriszhoz: "Na gyerünk, fiatalember. Menjünk az orvosi szobába." Csak az volt a baj, hogy Borisz nem tudott a saját lábán menni, mert amikor fölállt, egyszerűen összecsuklott. Talán megint leesett a vércukra? Így aztán Lars és Michael félig-meddig vitték Boriszt, én meg továbbra is a fejére szorítottam a pólómat, mert nem szólt senki, hogy már nincs rá szükség. Kifelé menet alkalmam nyílt Lilly arcát alaposan megnézni: tényleg hullasápadt volt; a New York-i hónak szokott ilyen halvány szürkés-sárga színe lenni. Úgy láttam, rosszul is volt egy kicsit. Szerintem ez a legkevesebb. Igazán megérdemli. Most meg itt ülünk Larsszal meg Michaellal és arra várunk, hogy a nővér megírja a baleseti jegyzőkönyvet. Előtte telefonált Borisz anyjának, aki nemsokára jön, és elviszi Boriszt a háziorvosukhoz. Szerencsére a földgömb ütötte seb nem túl mély, de a nővér szerint nem ártana pár öltéssel összevarrni, és Borisznak tetanuszoltásra is szüksége lehet. A nővér nagyon megdicsért a gyorsaságomért. - Te vagy az a hercegnő, ugye? - kérdezte. - Igen - feleltem megszeppentve. De közben majd szétvetett a büszkeség. Az viszont nagyon furcsa, hogy a filmvásznon tutira nem bírom a vér látványát, a valóságban pedig egyáltalán nem zavart. Mármint Borisz vérének látványa. Annak idején biosz órán el kellett fordulnom, amikor az akupunktúráról vetítettek filmet, most viszont, amikor Borisz fejéből csak úgy dőlt a vér, meg se rezdültem. Bár az is lehet, hogy majd késleltetett reakcióm lesz. Olyasmi, mint a poszttraumás stressz. Persze az az igazság, hogy ha ettől az egész hercegnősditől nincs poszttraumás stresszneurózisom, akkor én már mindent ki bírok. Még azt is, ha a legjobb barátnőm expasija földgömböket hajigál a saját fejére. Ajjaj. Jön a diri. 111

Május 5., hétfő, franciaóra Mia, tényleg igaz, hogy Borisz... hogy öngyilkos akart lenni az ötödik órában, és egy szögmérővel hasba szúrta magát? Tina Jaj, dehogyis!! Úgy akart öngyilkos lenni, hogy egy földgömböt ejtett a fejére. ÚRISTEN!!!!!! De megfog gyógyulni? Persze. Hála Michael meg az én gyors közbelépésemnek. Még pár napig azért nagyon fog fájni a feje. A legkínosabb az egészben az. volt, amikor Guptának kellett beszámolni a történtekről. Persze tudni akarta, miért csinálta ezt Borisz. Én meg nem akartam, hogy Lilly bajba kerüljön, vagy efféle. Nem mintha Lilly tehetne róla, de... Na jó, hát részben ő tehet... Még jó, hogy ő tehet róla!!!!! Ki más? Szerinted nem intézhette volna a dolgot egy kicsit tapintatosabban? Hát jóformán Borisz orra előtt smárolt Jangbuval! Végül is mit mondtál Buktának? Hát a szokásosat. Hogy Borisz összeroppant a rengeteg iskolai teher és tanulnivaló súlya alatt. Meg is kérdeztem, miért nem törli el az iskola vezetése a félév végi vizsgákat úgy, ahogy a Harry Potter második részében. Erre persze csak legyintett, mert végül is nem halt meg senki, és elszabadult óriáskígyók sem üldözik a diákokat körbe a suliban. Ez akkor is iszonyú romantikus! Még soha nem hallottam ehhez hasonlót! A legmerészebb álmaimban sem szerepel olyasmi, hogy valaki olyan kétségbeesetten akarja visszaszerezni a szerelmemet, hogy egy földgömböt ejtsen a fejére! Az biztos! Egyébként az az érzésem, hogy most Lilly is 112

meggondolja ezt a Jangbu-dolgot. Megjegyzem, azóta nem is láttam.

Legalábbis

remélem.

Istenem, senki nem is sejtette, hogy Borisz horpadt mellkasában egy romantikus hős szíve dobog!!! Na ne! És szerinted a szelleme majd ott bolyong a keleti 75. utca körül úgy, ahogy Heathcliffé az Üvöltő szelek mocsarában? Én mindig is úgy gondoltam, hogy Borisz azért... helyes. Jó, tudom, téged idegesít, ahogy szuszog, de azt el kell ismerned, hogy nagyot szép a keze. A KEZE? Ki a frászt érdekel a KEZE?!!! Hát... a kéz azért fontos... Mégiscsak a kezükkel NYÚLNAK HOZZÁD a pasik, nem?! Jaj, Tina! Ez olyan beteges! Szép. Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Én, aki megszállottan szimatolom Michael nyakát... Mindegy. Viszont még soha senkinek nem vallottam be: SENKINEK!

113

Május 5., hétfő, a limuzinban, hercegnői illentanleckére menet Totál sztár vagyok a suliban. A nap hőse. Nem elég a hercegnősdi, most már annak is híre ment az Albert Einstein Gimnáziumban, hogy Michael meg én mentettük meg Borisz életét. Istenem, tisztára, mint Kovac doktor és Abby a Vészhelyzetben!!!! Michael még egy kicsit hasonlít is Kovac doktorra a sötét hajával meg a kisportolt alakjával. Nem is tudom, mit görcsöl a mama ezen a bába-dolgon, amikor engem is megkérhetne rá. Szerintem én tök jól levezetném a szülést. Csak egy olló kéne, meg mi is? Ja, talán egy baseballkesztyű. Na. Hű, azt hiszem, felül kéne vizsgálnom pályaválasztási elképzeléseimet. Lehet, hogy mégsem az írást választom? Talán egészen más területen is tehetséges volnék?

114

Május 5., hétfő, a Hotel Plaza halljában Lars épp az előbb mondta nekem, hogy az orvosi egyetemre jó jegyek kellenek matekból és a természettudományokból. Na jó, a természettudományt még értem, de a MATEK???!!! Az minek?!!! Miért áll a karrierem útjában az amerikai oktatási rendszer?! Május 5., hétfő, hazafelé a hercegnői illemtanleckéró1 Grandmére aztán ért hozzá; hogy lehervassza az embert. Teljesen fel voltam dobva az orvostudományi csodától, amit a suliban műveltem (igenis csoda volt, hogy nem ájultam el attól a rengeteg vértől, ami ott kifolyt...), mire Grandmére csak annyit kérdezett: - Na és mikorra beszéljem meg a ruhapróbát a Chanelnál? Kinéztem ott egy kis ruhát, ami tökéletes lenne neked erre a bálocskára, amitől olyan izgatott vagy, de ha időben meg akarod kapni, akkor holnap vagy legkésőbb holnapután próbálni kell. El kellett magyaráznom neki, hogy Michael meg én továbbra sem szándékozunk a búcsúbálra menni. A hírre természetesen nem úgy reagált, mint más normális nagymamák. Egy normális nagymama velem érzett volna, megsimogatta volna a fejemet, megkínált volna egy kis frissen sült házi sütivel, esetleg odacsúsztatott volna egy-két dollárt, vagy ilyesmi. Nem úgy az én nagyanyám. Ő aztán nem! Az én nagyanyám csak felvonta a szemöldökét. - Ez nyilván azért van, mert nem azt tetted, amit tanácsoltam. Ilyen nincs! Még az áldozatot hibáztatja!!!!!!! - Miazisten? - bukott ki belőlem. - Parancsolsz, Amelia? - kérdezte Grandmére. - Nem értettem pontosan, mit mondtál! - Hogy érted ezt, Grandmére? - kérdeztem lassan, tagoltan és udvariasan, bár magamban káromkodtam, mint a jégeső. - Úgy értem, hogy nem azt tetted, amit mondtam neked. Azt 115

mondtam, hogy ha megtalálod a megfelelő csalit, akkor a te Michaelod boldogan elvisz majd a búcsúbálra. Neked viszont nyilván jobban esik duzzogni, mint kezedből venni a dolgok irányítását, hogy elérd, amit akarsz. Ezt zokon vettem. - Ne is haragudj, Grandmére - fortyantam föl-, de megtettem mindent, ami emberileg lehetséges azért, hogy meggyőzzem Michaelt, menjünk el a búcsúbálra. - Kivéve persze, hogy érthetően elmagyaráztam volna, miért olyan fontos nekem elmenni. Ugyanis nem vagyok biztos benne, hogy beleegyezik, még ha el is magyarázom. Az volna csak a ciki! Ha őszintén kiöntöm a szívem a szerelmemnek, és ő aztán mindezek ellenére mégis úgy dönt, hogy fontosabb a saját elhatározása, mint az én kívánságom teljesítése. Hiszen az a búcsúbál TÉNYLEG olyan ciki. - Szó sincs róla! - felelte Grandmére. Elnyomta a cigarettáját, közben szürke füstfellegek gomolyogtak az orrából. Mégiscsak botrány, hogy egész Genovia jövője az én törékeny vállamon nyugszik, és a saját nagyanyám fittyet hány arra a rettenetes rombolásra, amit a passzív dohányzás végez a tüdőmben... - Elégszer elmagyaráztam neked, Amelia, hogy olyan helyzetekben, amikor a szemben álló felek megegyezésre törekszenek, a saját érdekedben próbálj az ellenfél fejével gondolkodni. Tedd fel magadnak a kérdést: vajon mit akarhat ő? Értetlenül pislogtam rá a füstfelhőből. - Én találjam ki, mit akar Michael? - Pontosan. Vállat vontam. - Hát ez elég egyszerű. Nem akar a búcsúbálra menni. Mert az ciki. - Nem. Ez az, amit Michael nem akar. Mi az, amit akar? Gondolkoznom kellett. - Ööö… hát... - bámultam Rommelt, aki észrevette, hogy Grandmére nem figyel rá, ezért orvul elkezdte rágni a szőrt az egyik mancsáról. - ... hát azt hiszem... fel akar lépni az 116

együttesével. -Bien - bólintott Grandmére, ami franciául annyit jelent: helyes. - És mit akar még? - Hát... nem tudom. - Még mindig a fellépés járt az eszemben. Minden évben az alsós osztályok feladata, hogy megszervezzék a végzősök búcsúbálját, bár ők maguk nem vehetnek részt rajta, csak akkor, ha meghívást kapnak egy végzőstől. Próbáltam visszaemlékezni, vajon milyen közlemény jelentetett meg a szervezőbizottság az Atomban arról, miféle zenét szolgáltatnak majd a bálon. Úgy rémlett, meghívtak egy DJ-t vagy valami efféle. - Nagyon is jól tudod, mit akar - reccsent rám Grandmére. – Azt akarja, mint minden férfi. - Úgy érted... - Elképedtem, milyen gyorsan vág a nagyanyám agya. - Úgy érted, kérjem meg a szervezőbizottságot, hogy hívják meg Michael együttesét fellépni a búcsúbálon? Grandmére krákogni és fuldoklani kezdett. - Mi… micsoda? - zihálta, és kis híján kiköpte a tüdejét. Hátradőltem, és nem jutottam szóhoz. Erre soha nem gondoltam volna. Grandmére megoldása egyszerűen tökéletes volt. Michaelt semmi nem tenné boldogabbá, mint egy valódi fellépés a Feltételes reflexszel. És akkor én is eljutnék a búcsúbálra... nem csak egyszerűen a szerelmemmel, de a fellépő banda egyik tagjával! Létezik-e ennél menőbb a világon? Nem. Ez a csúcs. - Grandmére! – suttogtam. – Te egy zseni vagy! Grandmere a Sidecar utolsó cseppjeit kortyolta. – Fogalmam sincs, miről beszélsz, Amelia - mondta. De én tudtam, hogy életében először csak szerénykedik. Azután eszembe jutott, hogy Jangbu miatt mérgesnek kéne rá lennem. - Ja, Grandmére, van itt még valami! Ez a sztrájk a pincértanulók miatt... muszáj csinálnod valamit. Ez az egész miattad van, tudod? Grandmére a frissen meggyújtott cigaretta füstje mögül nézett rám. 117

- Te hálátlan kis pimasz! - mondta. - Megoldom az összes problémádat, és még van képed követelőzni?! - Nem viccelek, Grandmére. Fel kell hívnod a Les Hautes Mangert és szólnod kell Rommelről. El kell mondanod, hogy te tehetsz róla, hogy Jangbu megbotlott, és azt is mondd meg, hogy vegyék vissza az állásába! Nagy igazságtalanság érte. Szegényt ártatlanul bocsátották el! - Majd talál másik munkát - legyintett Grandmére. - Referenciák nélkül nem talál - ellenkeztem. - Akkor szépen hazamegy a szülőföldjére. A szüleinek biztos nagyon hiányzik. - Grandmére, Jangbu Nepálba való! Nem mehet vissza oda! Ott nincs munkalehetőség. Éhen fog halni! - Erről nem kívánok tovább vitatkozni - mondta dölyfösen Grandmére. - Nos, sorold föl a tíz fogást, amelyet hagyományosan felszolgálnak a genoviai hercegi esküvőkön. - De Grandmére! - Azt mondtam, sorold föl! Nem volt mese, föl kellett sorolnom tíz fogást, amelyet hagyományosan felszolgálnak a genoviai hercegi esküvőkön: olajbogyó, antipasto, tészta, hal, hús, kenyér, saláta, sült, gyümölcs, desszert. (Figyelem: el ne felejtsem, ha Michael és én összeházasodunk, nehogy Genoviában tartsuk az esküvőt, hacsak addigra hajlandók nem lesznek vega vacsorát összeállítani!) Nem fér a fejembe, hogyan lehetnek valakinek ilyen briliáns ötletei, aki amúgy a sötét erőkkel szövetkezik. Persze Darth Vadernek is voltak jó pillanatai... Most épp egy se jut eszembe, de azért biztos voltak.

118

Május 5., hétfő, este kilenc, itthon Rossz hír: Az egész estét azzal töltöttem, hogy az Atom régi számait böngésztem. Megpróbáltam kinyomozni, ki a csoda lehet a búcsúbáli szervezőbizottság elnöke, hiszen hozzá kell majd fordulnom a kérésemmel, hogy hívják meg a Feltételes reflex zenekart a búcsúbálra, akkor legalább lenne élőzene is a DJ mellett. Elképzelhető, mekkora volt a csalódásom, amikor végre megtaláltam a keresett cikket és vele a választ. Az újságban ugyanis az állt, hogy a szervezőbizottság elnöke nem más, mint Lana Weinberger. LANA WEINBERGER!!! Régen estem már így pofára. Hát, a tervemnek annyi. Végképp búcsút mondhatok a búcsúbálnak. Előbb kezdene Lana hízókúrát, mint hogy az én pasim együttesét meghívja a bálra játszani. Ennyire utál. Mármint engem, és mindent, ami velem kapcsolatos. És őszintén szólva ez az érzés kölcsönös. Mi a fenét csináljak? NEM HAGYHATOM KI a búcsúbált!!! NEM ÉS NEM!!!! Bár az az érzésem, nem az én gondom a legnagyobb világon. Vannak ennél súlyosabbak is. Például szegény Boriszé. Éppen most kaptam tőle egy e-mailt: VIRTUÓZ: Mia, szeretném megköszönni, amit értem tettél ma. Nem is értem, hogy viselkedhettem ilyen hülyén. Azt hiszem, nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek és az indulataimnak. Annyira szeretem Lillyt! De most már belátom, hogy nem vagyunk egymáshoz valók, bár sokáig azt hittem. De sajnos tévedtem. Lilly olyan, mint egy vad musztáng a prérin, arra született, hogy szabadon nyargaljon föl-alá. Meg kellett értenem, hogy senki emberfia - és legkevésbé én - nem szelidítheti meg. Becsüld meg Michaelt és a szerelmeteket, Mia, mert ritka és gyönyörü dolog, ha az ember szeret és viszontszeretik. Borisz Pelkovszkij U.i.: A mamám üzeni, hogy a pólódat majd kitisztíttatja, és a hét vége felé visszakapod. Szerinte a Start tisztítóban nyom nélkül ki tudják venni a vérfoltot.

119

B. P.

Szegény Borisz! Még hogy Lilly egy vad musztáng! Inkább egy vadszamár! Röhej! Azért úgy döntöttem, meg kéne kérdeznem, hogy van, mert amikor utoljára láttam, elég hullaszínű volt. Küldtem hát neki egy teljesen baráti hangú mailt. Nem volt abban egy szemernyi vádaskodás sem, csak éppen érdeklődtem, milyen lelkiállapotban van az elmúlt nap megpróbáltatásai után. Azt hittem, szétdurran az agyam, amikor megláttam a válaszát: NŐERŐ: Hali, K.H.!

(A K.H. becenevet néhány hete Lilly adta nekem. Ez a Kis Hercegnő rövidítése. Többször felszólítottam, hogy hagyja abba, de tojik rá, nyilván azért, mert látja rajtam, mennyire idegesít. Úgy kell nekem, miért nem uralkodom magamon.) Na mizujs, kisanyám? Miért nem voltál ott ma este a TIPJEEE sajtókonferenciáján? Úgy néz ki, hogy a szállodai szakszervezet is a mi ügyünk mellé állt! Ha a szállodások is sztrájkba lépnek a vendéglősökkel együtt, az majd térdre kényszeríti a város vezetését! Az emberek felfogják végre, hogy a szolgáltatási szektorban dolgozókkal nem lehet packázni! Az átlagembernek olyan bérre van szüksége, amiből meg tud élni! Mit szólsz Borisz délutáni dilijéhez? Komolyan mondom egészen megijesztett. Nem tudtam, hogy ennyire zizi. Pedig tudhattam volna, hiszen zenész! Michael meg te nagyon imponálóan kezeltétek a helyzetet. Tisztára, mint Kovac doktor és Abby nővér. Gondolom, ezt is akartad hallani... Na mennem kell. A mamám megkért, hogy rakjam el az edényeket. Lil U.i.: Jangbu olyan édes volt az esti sajtókonferencia után! Vett nekem egy selyemrózsát egy Canal utcai árustól. Ez annyira romantikus!!!!!!!! Borisz sose csinált ilyet! L.

Egyszerűen nem jutottam szóhoz. Nem jutottam szóhoz, mennyire lazán intézte el Lilly szegény Borisz fájdalmát. Nem 120

jutottam szóhoz a "mizujs, kisanyám"-tól sem. És mióta hivatkozik Lilly olyan kommersz sorozatokra, mint a Vészhelyzet? Ő, aki mindig lépést tart a popkultúra legújabb alkotásaival! És mi az, hogy Borisz zizi? Azért, mert zenész? De hát az ő bátyja, MICHAEL is zenész!!! Nekem is vannak Michaellal problémáim, de nem azért, mert Michael zizi! Hanem sokkal inkább azért, mert ő, mint Bak jegyű, két lábbal, szilárdan áll a földön, én meg, mint zabolátlan Bika, több lendületet és életet szeretnék vinni a kapcsolatunkba. Azonnal válaszoltam Lillynek. Elismerem, olyan iszonyú dühös voltam, hogy remegett a kezem. KÁLULU: Lilly, talán számodra sem érdektelen, ha elmondom, hogy Borisz fejét két öltéssel kellett összevarrni, RÁADÁSUL tetanuszoltást is kapott. Mindezt amiatt, ami ma t.g. órán történt. Az sem kizárt, hogy koponyaalapi törése van. Vajon mi bírhatna rá, hogy egy pillanatra felfüggeszd a MINDÖSSZE HÁROM NAPJA MEGISMERT Jangbu érdekében kifejtett lánglelkű emberjogi tevékenységedet, és egy kis együttérzést mutass a volt barátod iránt, akivel NYOLC TELJES HÓNAPIG JÁRTÁL?!!! M.

Lilly sem késlekedett a válasszal. NŐERÖ: Már megbocsáss K.H., de nem díjazom a nagyképű dumádat. Nekem aztán ne add elő a hercegnői felséget! Nagyon sajnálom, ha neked nem szimpatikus Jangbu, vagy nem értékeled a munkámat, amit az ő és más jogfosztottak érdekében végzek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy önimádó és labilis régi kapcsolatom gyerekes trükkjeinek túsza maradok! Nem én adtam a kezébe azt a földgömböt, és nem én ejtettem a fejére. Ez teljességgel az ő döntése volt. Azt hittem volna, hogy legalább te, mint a Lifetime női mozi csatorna hűséges nézője, rájössz, hogy Borisz viselkedése nem más, mint klasszikus manipuláció és érzelmi zsarolás. Persze ha nem folyton filmeket néznél, hanem a változatosság kedvéért élnéd az életet, akkor felismernéd. Ezen kívül írhatnál valami igényesebbet az iskolai lapba, mint a heti menüt!

121

Válaszából nyilvánvaló volt, hogy bűntudata van Borisz miatt, ezért esett neki olyan durván. Ezzel nem is foglalkoztam. De az én írásaimat ért támadást nem hagyhattam szó nélkül. Nyomban átmentem ellentámadásba: KÁLULU: Ja, lehet, hogy én sok filmet nézek, de legalább nem nőtt videókamera a fejemhez, mint neked! Én a magam részéről jobban szeretem a filmeket NÉZNI, mint DRÁMAI ALAPANYAGOT GYÁRTANI hozzájuk! Ezen felül tudatom veled, hogy Leslie Csu épp most bízott meg egy kemény tényfeltáró anyag megírásával.

Lilly ezt válaszolta: NŐERŐ: Na persze, amihez ÉN biztosítom a sztorit! Annyira szánalmas vagy, Mia! Foglalkozz csak továbbra is a kisded nyomoraiddal, nyavalyogj azon, hogy a nyarat a genoviai kastélyban kell töltened (jaj, jaj, jaj!), meg azon, hogy a bátyám nem akar meghívni a búcsúbálra! AZ IGAZI problémák megoldását pedig inkább hagyd olyanokra, akik intellektuálisan rátermettebbek. Például rám.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Lilly Moscovitz többé nem a legjobb barátnőm. Ennél több vádaskodást nem tűrök el! Azt hiszem, ezt meg is kéne írnom neki. De lehet, hogy az gyerekes volna... vagy nem eléggé INTELLEKTUÁLIS... Inkább megkérdezem Tinát, akar-e a legjobb barátnőm lenni mostantól kezdve. Nem... azt hiszem, az is olyan gyerekes dolog... Hiszen jóformán felnőttek vagyunk, ahogy a mamám mondta. Ő például sosem jelenti be, ki a legjobb barátnője és ki nem. A felnőtteknél ez nem szokás. Ők... valahogy... tudják, és kész. Csak nem beszélnek róla annyit. Vajon hogy csinálják. Ennek biztos valami köze van az ösztrogénhoz, vagy valami ilyesmihez. Jaj istenem, annyira fáj a fejem. 122

Május 5., hétfő, este tizenegy óra Majdnem elbőgtem magam, amikor az előbb lefekvés előtt, még egyszer utoljára megnéztem az e-mailjeimet. Mert ezt találtam: LINUXÁSZ: Mia, biztos, hogy nem haragszol rám valamiért? Egész nap alig szóltál hozzám! Azt is csak a Borisz-féle cirkusz alatt. Megbántottalak valamivel?

Majd egy perccel később: LINUXÁsz: Az előző levelet felejtsd el! Hülyeség. Tudom, ha kiborítottalak volna valamivel, azt megmondanád, amilyen szókimondó vagy. Ez az egyik oka, hogy olyan jól vagyunk mi ketten. Mert mindent meg tudunk egymással beszélni.

Aztán: LINUXÁSZ: Ugye nem az bánt, ami a bu1in történt? Hogy nem voltam hajlandó összeverekedni Jangbuval, amiért a húgommal smárolt? Te magad is láttad, hogy nem valami jó ötlet beleavatkozni Lilly szerelmi életébe… ugye?

Aztán: LINUXÁSZ: Na mindegy. Jó éj szakát. És szeretlek.

Ó, Michael! Szerelmem! Védelmezőm! MIÉRT NEM VISZEL EL A BÚCSÚBÁLBA?!!!!!!!!!!!!!

123

Május 6., kedd, hajnali három óra Nem hiszem el, hogy lehet valaki ennyire pofátlan! IGEN IS rengeteget tanultam az írásról a filmekből. Például: ÉRTÉKES ÖTLETEK, AMELYEKET ÉN, MIA THERMOPOLIS A FILMEKBŐL MERÍTETTEM ÍRÓI KARRIEREMHEZ A léc hátán is megélnek: Tj. Burke Aspenbe költözik, hogy síoktatói munkát vállaljon, pedig igazából írni szeretne. Amikor elkészül megható visszaemlékezésével, amelyet halott barátjához, Dexhez írt, postára adja a Púder magazin címére. Történik ez-az, hőlégballonok és fehér hattyúk repülnek a levegőben, majd azt látjuk, hogy a postás a Púder magazin egy példányát gyömöszöli T.J. postaládájába. Az újság címlapján virító reklámfelirat T.J. írását magasztalja. Kiadót találni egyszerű, mint a pofon. Wonder Boys - pokoli hétvége: Mindig tarts magadnál tartalék flopit. Kisasszonyok: Ugyanez pepitában Moulin Rouge: Ha színműíró vagy, ne szeress bele a női főszereplőbe! Főleg, ha tüdőbeteg. És semmi esetre se igyál gyanús zöld italokat, ha egy törpe kínálja. Az üvegbúra: Ne engedd meg anyádnak, hogy megjelenés előtt elolvassa a könyvedet (ha úgysem tehet ellene semmit). Adaptáció: Sose bízz az ikertestvéredben! Hát nem édes?: Jacqueline Susann története - A kiadók igazából nem bánják, ha rózsaszín papírra írott kéziratot küld valaki hozzájuk. A szex pedig igen piacképes. Hogy MERÉSZELI azt mondani Lilly, hogy csak az időmet vesztegettem a filmekkel? Különben, ha mégis orvosi pályára mennék, akkor is nyerő vagyok, hiszen a Vészhelyzet minden egyes epizódját láttam. A MASH-ről nem is beszélve. 124

Május 6., kedd, t.g. Eddig minden tekintetben szörnyűséges nap: 1) Mr. Gianini röpdogát íratott matekból, ami egyes lett, mert tegnap annyira fel voltam dúlva a Lilly-Borisz ügy és a búcsú bál miatt, hogy eszembe se jutott tanulni. Az ember azt gondolná, hogy a nevelőapámban mégiscsak van annyi tisztesség, hogy legalább céloz rá mikor óhajt röpdogát íratni. De ez állítólag nem illik valami tanári etikai kódexbe. Szép, mondhatom. És a nevelőapai etikai kódexbe illik? Vagy erre nem gondol senki? 2) Megint elkaptak, amikor óra alatt leveleztünk Shameekával. Büntetésből ezer szavas esszét kell írnom a globális fölmelegedés hatásáról a dél-amerikai ökoszisztémákra. 3) Nincs párom az egészségtan és ment. hig. órán a fertőzésekről és betegségekről szóló témakör kidolgozásához, mert Lilly meg én nem állunk szóba egymással. Úgy csinál, mintha a világon sem volnék, egyszerűen átnéz rajtam. Reggel metróval jött suliba, nem óhajtott velem és Michaellal a limuzin közös légterében utazni. Engem aztán nem érdekel! Ráadásul, amikor kisorsoltuk a betegségeket, nekem az Asperger-szindróma jutott. Miért nem kaphattam valami menőt, mondjuk az Ebola-lázat? Ez nem igazság, főleg most, hogy orvostudományi karriert fontolgatok. 4) Ebédnél véletlenül kolbászt ettem, amit tévedésből a Csak Sajtos Pizzámba sütöttek bele. Az ebéd előtti órát Borisz végig azzal töltötte, hogy újra és újra leírta Lilly nevét a hegedűtokjára. Lilly meg sem jelent az ebédnél. Remélem, Jangbuval felszálltak egy repülőre, és meg sem állnak Nepálig. Egy gonddal kevesebb. Michael szerint ez nem nagyon valószínű. Azt mondja, inkább újabb sajtókonferenciát tart valahol. 5) Michael nem gondolta meg magát a búcsúbállal kapcsolatban. 125

Nem mintha szóba hoztam volna, vagy ilyesmi. Csak éppen a folyosón együtt mentünk el az asztal mellett, ahol Lana és a szervezőbizottság többi tagja a jegyeket árulja, és megláttuk azt a pasit, aki utálja, ha a chilibe kukoricát tesznek. Éppen jegyet vett magának és a barátnőjének, Michael pedig nem bírta megállni, hogy ne morogjon valami ilyesmit félhangosan: - Seggfej... Még az a pasi is elmegy a búcsúbálra,aki utálja, ha kukoricát tesznek a chilibe. Az egész suli ott lesz. Csak én nem. Bárhová is ment Lilly ebéd előtt, még mindig nem jött vissza. Tőlem aztán... Borisz nem is bírná elviselni, ha most csak úgy beállítana ide. Valahol a szertárban talált fehér korrigáló festéket, és most azzal pingál Lilly neve köré kis kacskaringókat a hegedűtokján. Legszívesebben megráznám: "Hagyd abba, Borisz! Nem érdemli meg!" De nem rázhatom meg, mert kijönnének a varratai… Mindezek tetejébe Mrs. Hill el nem mozdul a tanári asztaltól és árgus szemekkel vizslat minket. Csak ímmel-ámmal pillant bele időnként a fehérnemű-katalógusába. Szerintem nem úszta meg egykönnyen a tegnapi cirkuszt. Nem mindennap ejtenek hegedűvirtuóz-csodagyerekek földgömböket a fejükre. Gupta nagyon komolyan vesz minden balesetet az iskolában. Azt hiszem, írok egy verset, amely hűen tükrözi kavargó érzelmeimet. Úgysincs jobb dolgom. "Tavaszi láz" lesz a címe. Ha jól sikerül, elküldöm az Atomnak. Persze névtelenül. Ha Leslie megtudná, ki írta, sose hozná le, mert kezdő riporternek, aki még "nem fizette meg a tanuló pénzt", nem jár ilyen tisztesség. De ha csak úgy VÉLETLENÜL megtalálják... mondjuk, becsúsztatom az Atom szerkesztőségébe az ajtó alatt.., akkor talán bekerülhet alapba. Szerintem nincs veszteni valóm. Ennél rosszabb már úgysem jöhet.

126

Május 6., kedd, St. Vincent kórház Dehogynem. Sokkal, de sokkal rosszabb jött... Valószínűleg ez is az én hibám. Minek kellett leírnom, hogy ennél rosszabb már úgysem jöhet? Mindig jöhet rosszabb annál, hogy        

egyest kapok a matekdogámra elkapnak levelezésért bioszon az Asperger-szindrómát kell kidolgoznom egészségtan és ment. hig.-ből a papám arra kényszerít, hogy a nyár legnagyobb részét Genoviában töltsem a pasim nem akar meghívni a búcsúbálra a legjobb barátnőm szánalmasnak nevez a legjobb barátnőm expasija földgömböt ejt a saját fejére, amit össze kell varrni a nagyanyám arra kényszerít, hogy Brunei szultánjával vacsorázzak.

Ami pedig ennél is rosszabb, hogy a nyolc hónapos terhes anyám összeesik a Grand Union áruház fagyasztópultja előtt. Ez nem vicc! Fejjel előre belezuhant a Haagen-Dazs jégkrémekbe. Szerencsére lepattant a Ben and Jerry fagyikról és a hátára esett, máskülönben jövendő öcsémet vagy húgomat saját anyja súlya nyomta volna agyon. A Grand Union áruház vezetőjének láthatóan gőze nem volt, mi a teendő ilyenkor. A szemtanúk szerint körbe- körbe rohangált az üzletben, hadonászott és óbégatott: - Halott nő a négyes soron! Halott nő a négyes soron! Nem is tudom, mi történt volna, ha a New York-i tűzoltóság nincs a helyszínen. De ott volt. Mármint a 9. számú osztag. Éppen a parancsnokságnak vásároltak be a Grand Unionban. Ezt egyébként onnan is tudom, hogy amikor még barátok voltunk Lillyvel, együtt bámultuk őket, mert mindkettőnk szerint nagyon 127

szexisek a tűzoltók... Szóval a tűzoltók éppen a heti ellátmányt szerezték be, nektarinok és mangók között válogattak, amikor a mamám összecsuklott. Azonnal megtapintották a pulzusát, és megállapították, hogy nem halt meg. Azután nyomban mentőt hívtak, az meg elszállította a St. Vincentbe, a legközelebbi sürgősségi ügyeletre. Sajnos eszméletlen volt szegény, pedig annyira díjazta volna, hogy ott sürgölődnek körülötte azok a dögös tűzoltók! Akik ráadásul úgy emelték föl a hordágyra, mint pelyhet... ami a jelenlegi súlyánál nem csekélység. Szóval nem semmi. Én csak ültem ott a franciaórán, halálra untam magam, lassan belepte az agyamat a penész, amikor egyszerre csak megszólalt a mobilom! Tök pánikba estem... nem csak azért, mert most hívott először valaki a mobilomon, nem csak azért, mert Mademoiselle Klein minden megszólaló telefont azonnal elkoboz, hanem mert egyedül a mama és Mr. Gianini hívhatnak, mégpedig azért, mert megindult a szülés. Igen ám, de amikor végre fölvettem a telefont - kábé egy percig tartott, míg rájöttem, hogy az enyém csöng, addig szemrehányóan pislogtam körbe az osztályban, ők meg zavartan vissza rám -, kiderült, hogy nem a mama és nem is Mr. Gianini az, és nem a szülés indult meg. A telefon túlvégén egy Pete Logan nevű tűzoltó százados beszélt, aki azt kérdezte tőlem, ismerek-e egy bizonyos Helen Thermopolist, és ha igen, oda tudnék-e menni azonnal, a St. Vincent kórházba. A tűzoltó a mamám retiküljében találta a mobilt, és felhívta az egyetlen számot, amit a telefonban talált… Az enyémet. Én ott helyben majdnem szívrohamot kaptam. Visítottam, megragadtam a hátizsákomat és Larsot, és mindketten hanyatthomlok kirohantunk az osztályból egyetlen szó magyarázat nélkül... mint akiken hirtelen kitört az Asperger-szindróma, vagy ilyesmi. Kifelé rohantunkban elszaladtunk Mr. Gianini osztálya mellett. Lefékeztem, és beordítottam neki, hogy a felesége kórházban van, tehát azonnal csapja le krétát és jöjjön velünk. Soha nem láttam még Mr. Gianinit ennyire rémültnek. Még 128

akkor sem, amikor először találkozott Grandmére-rel. Hárman loholtunk tovább a 77. utcai metróállomásig, mert a déli forgalomban képtelenség taxit fogni, de ha fogunk is, a dugóban úgysem jutottunk volna messzire vele. Hansnak pedig napközben szabadidő jár, amíg nem végzek a suliban úgy három óra körül. A St. Vincent kórház személyzete csupa nagyszerű profiból áll, de ilyen társasággal valószínűleg még sose találkoztak: egy hisztérikus hercegnő, a nevelőapja és a testőre egy kupacban estek be a kórház kapuján, majd továbbvágtattak a sürgősségi váróba Helen Thermopolis nevét kiabálva. Végre előkerült egy nővér, és megnyugtatott bennünket: - Helen Thermopolis jól van. Már magához tért, és most pihen. Csak egy kicsit kiszáradt, ezért ájult el. - Kiszáradt? - ismét majdnem szívrohamot kaptam, bár ezúttal más okból. - Nem itta meg a napi nyolc pohár folyadékot? A nővér mosolygott. - Hát azt mondta, hogy a baba borzasztóan nyomja a hólyagját… - De ugye nem lesz semmi baja? - kérdezte Mr. Gianini. - És a bébinek? - kérdeztem én. - Egyiknek se lesz semmi baja sem - mondta a nővér. - Jöjjenek velem, benézhetnek hozzá. És bevitt minket a St. Vincent kórház sürgősségi ambulanciájára. Oda, ahová azokat szállítják be Greenwich Village-ből, akiket lelőttek vagy vesegörcsük van!!!!!!! Betegek hadai hevertek odabent. Volt egy ürge, akiből mindenféle csövek lógtak ki, egy másik meg éppen hányt egy lavórba. Egy egyetemista ébredezett a hullarészegségből. Egy idős hölgyet erős szívdobogással kezeltek, mellette egy szupermodell várakozott, akinek a tűsarkú cipőjében kibicsaklott és eltört a bokája. Láttam egy építőmunkást felhasított kézzel és egy biciklis futárt, akit elütött egy taxi. Mielőtt alaposabban szemügyre vehettem volna az összes beteget - ha sikerül kicsit feltornászni a matekjegyemet, és fölvesznek az orvosira, egyszer talán én is dolgozhatnék itt... -, a 129

nővér elhúzott egy függönyt: ott feküdt egy ágyon a mama, és elég morcosnak tűnt. Hamar rájöttem a morcosság okára: a karjából egy cső lógott ki; infúziót kapott!!!!! - JÉZUSOM!!!! - sikítottam, pedig a sürgősségi ambulancián nem szokás sikítozni, elvégre ott betegek vannak... - Ha nincsen semmi baja, akkor ez MICSODA?!!! - Egy kis folyadékpótlásra van szüksége - mondta a nővér. Mondtam már, az édesanyjának nem lesz semmi baja. Mondja már meg maga is neki, Thermopolisné asszony! - Nem vagyok Thermopolisné asszony! Helen Thermopolis vagyok! - reccsent rá a mama. Ebben a pillanatban én már tudtam, hogy tényleg semmi baja. Odaugrottam hozzá és szorosan átöleltem, ahogy csak az infúziótól és Mr. Gianinitól hozzá tudtam férni. - Jól van, nincs semmi baj - mondta a mama, és megsimogatta mindkettőnk fejét. - Nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. - Pedig elég nagy ügy! - mondtam, és éreztem, hogy könnyek peregnek végig az arcomon. Azért az tényleg elég nagy ügy, hogy franciaóra közepén váratlanul felhívott Pete Logan tűzoltó százados, és közölte, hogy a mamámat kórházba vitték. - Szó sincs róla! - szólalt meg a mamám. - A bébinek semmi baja, és nekem se. És ha végre lecsöpög ez az infúzió, akkor hazamehetek. - Szúrósan nézett a nővérre. – Igaz nővér? - Igen, asszonyom - mondta a nővér, és elhúzta a függönyt az ágy körül, hogy egy kicsit magunkban lehessünk. Így csöndes négyesben: a mama, Mr. Gianini, Lars meg én... - Jobban kéne vigyáznod magadra, mama – mondtam neki. Nem szabad ennyire túlhajtanod magad! - Nem hajtottam túl magam - felelte. - Csak az a nyavalyás csípős sertésoldalas-leves, amit ebédre ettem... - A Mennyei Tésztabirodalomból? - szörnyedtem el. - hát abban egy tonna tartósító van! Nem csoda, hogy elájultál! Az a monoszódium glutamát... - Van egy ötletem, Fenség - suttogta a hátam mögött Lars. Menjünk ki, ott a kórházzal szemben láttam egy büfét, hozzunk 130

az édesanyjának egy brióst, mit szól hozzá? Micsoda kincs ez a Lars! Válság esetén sem veszti el a fejét. Nyilván erre is kiképezték az izraeli hadseregben. Ezenkívül mesterlövész, virtuóz módjára bánik a Glockkal, és remekül kezeli a lángszórót is. Legalábbis egyszer ezt mesélte nekem. - Jó ötlet! Mama, Larssal kimegyünk, hozunk neked valami finom, egészséges sütit, jó? Mindjárt visszajövünk! - Kösz - mondta a mama. Elég gyenge volt a hangja, és nem is nagyon nézett rám. Az ájulástól még nehezen tudott fókuszálni. Amikor visszaértünk a brióssal, a nővér nem is engedett be minket. Azt mondta, betegenként csak egy látogató mehet be, az is maximum egy órára. Ez a sürgősségi osztályon a szabály. Velünk már így is kivételt tett az előbb, mert annyira kétségbe voltunk esve. Meg persze azt is akarta látni, hogy tényleg én vagyok-e Genovia hercegnője. Elvette a brióst, amit hoztunk, és megígérte, hogy odaadja a mamának. Most itt ülünk Larsszal a váróterem kemény, narancssárga műanyag székében. Meg kell várnunk, míg a mamát hazaengedik. Fölhívtam Grandmére-t, és lemondtam a mai hercegnői illemtanleckét. Nem tűnt túlságosan idegesnek, főként, miután megmondtam neki, hogy a mamának nincs semmi komoly baja. Unott hangjából az ember arra következtethet, hogy egész rokonsága nap mint nap a Grand Union áruházba jár elájulni... A papa reakciója már sokkal megfelelőbb volt. Rém izgatott lett, ajánlgatta, hogy elhozatja Genoviából különgépen az udvari orvost, hogy ő ellenőrizze a bébi szívhangjait és azt, hogy a terhesség nem jelent-e elviselhetetlen stresszt anyám elnyűtt, harminc éves testére-lelkére... JAJ, ÉDES ISTENEM!!!!! Nem hiszek a szememnek! Ki áll a sürgősségi váróterem ajtajában?! Csak nem...? De. Őhercegi fensége, a jövőbeni Michael Moscovitz Renaldo. Folyt. köv.

131

Május 6., kedd, itthon Michael annyira ÉDES!!!!!!!!! Ahogy befejeződött a suli, rohant a kórházba, hogy megnézze, hogy van a mamám. A papától tudta meg, mi történt. KOMOLY!!!! Iszonyúan aggódni kezdett, amikor Tina elmesélte neki, hogy franciaóráról rohantam el. Utána hívta a papát, amikor odahaza senki nem vette föl a telefont. Vajon hány fiú hívná föl önként a barátnője apját? Én egy ilyet se ismerek. Főleg, ha a barátnőjük apja URALKODÓ, mint az enyém. A legtöbb pasi félne, és nem telefonálna ilyen helyzetben. Michael az más. Sajnos viszont továbbra is cikinek tartja a búcsúbált. Na mindegy. Ha az ember anyja terhes, és a tetejébe még el is ájul a Grand Union áruház fagyasztópultja előtt, az kicsit megváltoztatja a dolgokat… Most már belátom, hogy bár nagyon szerettem volna ott lenni, az egész búcsú bál-ügy nem olyan nagyon fontos. A családi összetartás a fontos, hogy együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk, az egészség meg... Te jó ég, miket hordok én itt össze? NANÁ, hogy még mindig el akarok menni a búcsúbálra. NANÁ, hogy megőrülök, amiért Michaelnak még csak meg sem fordul az egész a fejében! Vettem egy nagy levegőt, és megpróbáltam rábeszélni ott, helyben a St. Vincent kórház sürgősségi osztályán. Sokat lendített a dolgon, hogy a váróban van egy tévé, amin a CNN ment, benne pedig valami dokumentumfilm a búcsúbálokról, meg arról, hogy sok városi iskolában újabban .megint divatba jött, hogy több bált tartanak: egyet a fehérek, akik Eminemet hallgatnak és arra táncolnak, egyet a feketék, akik Ashantit nyomják, és így tovább. Az Albert Einstein Gimnáziumban viszont egyetlen búcsúbál van csak, mert az Albert Einstein a multikulturalizmus híve, és felváltva játszanak Eminemet és Ashantit minden rendezvényen. Tehát továbbra is ott ültünk, és vártuk, hogy lecsöpögjön a mama infúziója, és közben bámultuk a tévét. Időről időre jött egy mentő, hoztak egy-egy újabb beteget. 132

- Figyelj! Nem jópofa? - kérdeztem Michaelt. De Michael nem a tévét nézte, hanem a mentőket. - Mi? Hogy a Hetedik sugárút közepén bordaterpesztővel feszítik szét a páciens bordakosarát? Nem, szerintem nem. - Nem! - mondtam. - A tévéről beszélek. A bálról. Látod Michael fölnézett a képernyőre, ahol egyforma báli ruhába öltözött diákok táncoltak. - Nem - mondta hajthatatlanul. - De Michael, gondolj bele... szerintem nagyon klassz… vagyis klassz lenne... odamenni... hogy kiröhögjük őket… - Nem egészen erre vágytam persze, de legalább ott lehetnék... - Nem is kéne szmokingot venned... Végül is, nincs olyan szabály, amely előírná a szmoking viselését. Öltönyt is vehetnél... vagy talán még az se kell. Lehet, hogy megteszi egy farmer is, meg egy olyan szmokingot utánzó póló... Michael úgy nézett rám, mintha én is földgömböt ejtettem volna a fejemre. - Szerintem bowlingozni sokkal jobb ötlet - jelentette ki. Sóhajtottam egy nagyot. Elég nehezemre esett ezt a roppant személyes természetű beszélgetést itt, a St. Vincent kórház ambulanciáján lefolytatni, mert nem elég, hogy . testőröm szorosan mellettem ült, de ott volt az a rengeteg beteg ember körülöttünk. Az egyik ráadásul iszonyú hangosan köhögött a fülembe. Igyekeztem arra gondolni, hogy nekem tehetségem van a gyógyításhoz, tehát ellenálló vagyok a gusztustalan baktériumaikkal szemben. - De Michael, bowlingozni bármikor mehetünk! És megyünk is. Szerintem nagyon is jópofa dolog lenne most az egyszer kicsípni magunkat és elmenni a bálba táncolni, nem? - Táncolni szeretnél? - élénkült meg Michael. – Semmi akadálya! Elmehetünk a Szivárvány Szalonba, oda járnak a szüleim is a házassági évfordulójukon, meg máskor is. Állítólag nagyon hangulatos. Élőzene van, régi dzsessz meg szving meg… - Biztos - vágtam közbe. - Biztos nagyon hangulatos. De azért én talán jobban szeretnék a saját korosztályommal táncolni… 133

- Mi, az Albert Einsteinesekkel? - Michael nem volt valami lelkes. - Hát... na jó, ha Trevor, Felix meg Paul is jönnek, akkor ezek az együttesének a tagjai. - De szerintem nekik sem igazán fekszik ez a búcsú báli műfaj. Vérciki. Jaj, istenem... de nehéz egy zenésszel járni... Csakis a saját nótáját fújja... Tudom, hogy Trevor, Felix meg Paul irtó jó fejek, de azt nem értem, mi a ciki a búcsúbálban. Na jó, bál királyt és bálkirálynőt választanak... Ez az egyetlen alkalom, hogy ilyesmi előfordul az amerikai közéletben. Soha máskor. Na mindegy. Nem engedem, hogy Michael férfias ellenkezése elrontsa a mai estémet. Mert a mai este a családi együttlété. Itt vagyunk mind egy kupacban, a mama, Mr. Gianini meg én, és a Csodás állatokat nézzük. Éppen arról van benne szó, hogy egy öreg néni szívrohamot kapott, a malaca meg HARMINC kilométert gyalogolt, hogy segítséget szerezzen... Kövér Lulu a sarokig se caplatna el. Vagy odáig talán igen, de nyilván azonnal elvonná a figyelmét valami galamb, és azt hajkurászná, míg az én holttestem a padlón rohadna.

134

Mia Thermopolis AZ ASPERGER-SZINDRÓMA Az Asperger-szindróma, vagy más néven pervazív fejlődési zavar néven ismert betegség alapvető jellegzetessége a társas kapcsolatok, az interaktivitás képességének sérülése. (Na, várjunk csak egy percet... ez tisztára úgy hangzik, mintha…RÓLAM írták volna!!!) Az Asperger - szindrómában szenvedő beteg nem verbális kommunikációs készsége igen gyenge (úristen, ez tényleg ÉN vagyok!!!), kortársaival nehezen épít ki kapcsolatot (ez is!!!), társas szituációkban nem megfelelően reagál (ÉN, ÉN, ÉN!!!), és képtelen örülni mások sikerének, boldogságának (hoppá! Ez inkább Lilly...). A betegség előfordulása fiúknál gyakoribb. (Na jó. Ez nem rám vonatkozik. Meg Lillyre sem.) Az Asperger - szindrómában szenvedők szociális működése gyakran zavart, társas kapcsolataik elégtelenek (megint én…). Intelligencia-vizsgálatuk azonban többségüket az átlag feletti tartományba sorolja (ez nem én vagyok, hanem Lilly…), és sokan kiemelkedő természettudományos, programozói vagy zenei tehetséggel rendelkeznek. (Jaj istenem! Ez meg Michael! Jaj, ne! Csak azt ne!) A legjellegzetesebb tünetek:  A nem verbális kommunikáció zavarai: a szemkontaktus kerülése, abnormális mimika és testhelyzetek, féktelen taglejtés és gesztusok. (Én! Meg Borisz!)  A kortárs kapcsolatok zavara. (Ez is én vagyok! Meg Lilly!)  A kortársak által "bizarrnak" és "dilisnek" bélyegzett viselkedés. (Megőrülök...Lana mindennap háromszor elmondja, hogy dilis vagyok!!!) 135

 Érzelmi sivárság, szociális vagy érzelmi problémák iránti érzéketlenség. (LILLY!!!)  Az önzetlen öröm képességének teljes vagy részleges hiánya. A beteg nem tud örülni mások boldogságának. (Ez tisztára Lilly!!!)  A rugalmasság és alkalmazkodó képesség teljes hiánya. A beteg kényszeresen ismétel bizonyos szokásokat és ezen nem hajlandó semmit változtatni. (GRANDMÉRE! MEG A PAPA!!!, meg Lars, sőt Mr. Gianini is...)  Folyamatos kényszercselekvés - dobolás az ujjakkal, kéztördelés, lábrázás és egyéb öntudatlan testmozgások, (Hát ez egy az egyben Borisz, ezt akárki tanúsíthatja...)  Megszállott, szenvedélyes érdeklődés bizonyos dolgok, részterületek iránt - például világtörténelem, ásványgyűjtés vagy egyes előre eltervezett programok. (Mondjuk egy búcsúbál?!!!! A búcsúbál is szenvedélyes, megszállott érdeklődésnek számít? Mert akkor tuti, hogy nekem Asperger szindrómám van!!! De... várjunk csak... Ha nekem az van, akkor Lillynek is, mert ő meg Jangbu Panasa iránt érdeklődik megszállottan. Borisz a hegedülés iránt. Tina pedig falja a romantikus regényeket. Michaelnak meg az együttes a mániája...) Szent isten!!!!! Mindannyian Asperger-szindrómában szenvedünk!!!!! De hisz ez rettenetes! Vajon Gupta igazgatónő tudja ezt? És ha... és ha az egész Albert Einstein Gimnázium speciális Asperger-iskola? Amiről eddig egyikünk se tudott? Mostanáig... Majd én tisztázok itt mindent!! Mint a Watergate-ügyben! Mia Thermopolis fellép az Asperger-szindrómások jogaiért a világban!  Kényszeres érdeklődés és figyelem a dolgok egésze helyett egyes apró részletek iránt. (Ezt nem egészen értem, de biztos ez is rám vonatkozik...)  Ismétlődő, gyakran önbántalmazó kényszercselekvések. 136

(BORISZ!!! Ő ejtett földgömböt a fejére!!! Igaz, hogy csak egyszer...) Asperger- szindrómában szenvedőknél nem tapasztalt tünetek:  Az életkornak megfelelő beszédkészség hiánya (Így van. Mind elég nagy dumások vagyunk.), és az életkorra jellemző természetes kíváncsiság hiánya. (Sőt... Lilly még csak első gimnazista, de szexuális téren máris életkorát meghaladó érdeklődést mutat...) Az Asperger- szindróma Hans Aspergerről kapta nevét, ő azonosította először a tünet együttest 1944-ben "autisztikus pszichopátia" néven. A betegség oka máig ismeretlen. Feltehetően közel áll az autizmushoz. A tudomány jelenlegi állása szerint még nem gyógyítható, de egyes szakértők szerint nem is tekinthető igazi betegségnek. Asperger-szindróma gyanúja esetén fizikai, pszichológiai és neurológiai vizsgálatokkal zárhatók ki az egyéb zavarok. (Lillynek, Michaelnak, Borisznak, Tinának és nekem is azonnal alá kéne vetnünk magunkat ilyen vizsgálatoknak!!!!! Belegondolni is szörnyű, hogy végig Asperger-szindrómában szenvedtünk, és még csak nem is tudtunk róla!!!! Vajon Mr. Wheeton tudta? Ezért adta pont nekem ezt a feladatot?!!! Ez riasztó...)

137

Május 6., kedd, itthon Bementem a mama hálószobájába (Mr. Gianini sürgősen visszarohant a Grand Unionba, hogy beszerezzen egy nagyobb adag jégkrém-vésztartalékot), és nekiszegeztem a kérdést az elmeállapotomról: - Mama! Kérlek, felelj őszintén! Asperger-szindrómában szenvedek, vagy sem? A mama éppen a Bűbűjos boszorkák néhány videóra vett epizódját nézte. Szerinte a Bűbájos boszorkák alapvetően feminista szellemiségű film, mivel a csajok férfi segítség nélkül küzdenek a gonosz erői ellen, de én észrevettem, hogy egyrészt általában pánt nélküli topban küzdenek, másrészt a mamám különösen azokat a részeket szereti, ahol a pasik leveszik az ingüket. Akárhogy is, meglehetősen ingerülten válaszolt: - Mia, az isten szerelmére! Újabb házi dolgozat egészségtanból? - Igen - feleltem. - És rájöttem, hogy mindenki elől titkoljátok, hogy Asperger-szindrómám van, sőt, arra is rájöttem, hogy Asperger-szindrómások speciális iskolájába járok! Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba! Rám nézett és a fejét csóválta: - Mondd csak, arra már nem emlékszel, hogy a múlt hónapban meg arról próbáltál mindenkit meggyőzni, hogy Touretteszindrómád van?! Felvilágosítottam, hogy; ez most tök más. A Tourette. szindróma kamaszkorban fellépő betegség, amelyben a betegnek kényszeres mozgásos és hangadásos megnyilvánulásai vannak. Amikor erről tanultunk a suliban, a szóhasználatomban folyamatosan és öntudatlanul visszatérő „izé” és „tök” a betegség tünetének látszott. Nem tehetek róla, hogy kényszeres szóbeli megnyilvánulásaim és akaratlan taglejtéseim olyan betegségre utalnak, amelyben szerencsére mégsem szenvedek… - Azt akarod ezzel mondani, hogy nekem nincs Aspergerszindrómám? - támadtam neki a mamának. 138

- Mia! A világon semmi bajod nincsen! Bizonyítottan, száz százalékig Asperger- szindrómamentes vagy! Nem hittem a fülemnek. És az a sok izé, amit erről olvastam? Az összes tünet illik rám... - Te biztos vagy ebben? - kérdeztem. - És mi a helyzet Lillyvel? A mama felnyögött. - Ne…Hát azt azért nem merném teljes biztonsággal kijelenteni, hogy Lilly teljesen normális... de erősen kétlem, hogy Aspergerszindrómája lenne. A francba! Kár! Mert ha Asperger-szindrómája lenne, akkor meg tudnék neki bocsátani, amiért szánalmasnak nevezett. De mivel kutya baja, nincs mentség arra, ahogyan bánt velem. Be kell vallanom, kicsit sajnálom, hogy nincs Aspergerszindrómám. Mert így a búcsúbállal kapcsolatos mániám nem betegség, csak a mániám. Ilyen az én formám.

139

Május 7., szerda, hajnali fél négy Végre rájöttem, mit kell tennem. Ha jobban belegondolok, tulajdonképpen végig tisztában voltam vele, csak a tudat alattimba száműztem a megoldást. Nem csoda, végül is minden porcikám tiltakozik ellene... De nincs más választásom. Maga Michael mondta: akkor megy el a búcsúbálra, ha az együttesének a tagjai is ott lesznek. Istenem, hihetetlen, hová süllyed az ember! Lehet még ennél mélyebbre is kerülni? Most már úgysem tudok aludni, ez világos. Úgyis csak forgolódnék a szorongástól...

140

ATOM Az Albert Einstein Gimnázium hivatalos diákújságja Hajrá Einstein Oroszlánok!_______________________________ 12. évfolyam, 19. szám május 12.

Mindenkinek A félévi vizsgák közeledtével az iskola vezetése szeretné mindanynyiunk emlékezetébe idézni az Albert Einstein Gimnázium okta-tási céljait és alapszabályát: A Gimnázium oktatási célja az,

hogy tanulóit átfogó, globális tudás birtokába juttassa, amely megfelel a modern tudomány szemléletének, és az egyén igényeit, fejlődését szolgálja.

nézőpontok iránti tolerancia és megértés iskolánk egyik alapértéke. 5. A csalás minden formája tilos; felfüggesztést vagy kizárást von maga után. Az iskola vezetése felhívja a tanulók figyelmét arra, hogy az elkövetkező vizsgaidőszakban az alapszabály 5. pontjára fokozottan ügyeljenek. Incidens a Les Hautes Manger étteremben

A Gimnázium alapszabálya

Jelen sorok íróját az a megtiszteltetés érte, hogy az Atom szerkesztőbizottságától kapott felkérést e cikk megírására, mivel szemtanúkém tartózkodott a Les Hautes Manger étteremben az incidens estéjén. A balesetért teljes mértékig jelen sorok írójának nagyanyját terheli a felelősség, aki becsempészte kutyáját az étterembe. Az említett eb rosszul időzített szabadulási kísérlete okozta a zavart, mivel Jangbu Panasa pincértanuló megbotlott az állatban, és a leveses tálkákkal teli tálcát

1. Az iskola bőséges, átfogó ismereteket köteles nyújtani tanu – lóinak. Tananyaga színvonalas tudományos programra épül, amelyet fakultatív tárgyak is támogatnak. 2. A tudományos programot számos változatos egyéb tevékenység egészíti ki, amely hozzásegíti a tanulókat tehetségük és képességeik fejlesztéséhez. 3. A tanulókat az iskola igyekszik öntudatos és tetteikért felelős polgárrá nevelni. 4. A különböző kultúrák és

141

Genovia özvegy hercegnéjére ejtette. Jangbu Panasa elbocsátása ezután jogtalan és feltehetőleg alkotmányellenes is volt. Bár ezt jelen sorok írója nem álíthatja határozottan, mivel alkotmányos ismeretei csekélyek. Jelen sorok írójának határozott véleménye, hogy Mr. Jangbu Panasát sürgősen vissza kellene helyezni állásába. Mia Thermopolis

Szerkesztőségi vélemény Lapunk kiadói elveivel nem egyezik, hogy a szerkesztőségbe névtelenül érkezett írásokat közzé tegye, az alábbi verssel mégis kivételt teszünk, mert úgy véljük, hogy tökéletesen fogalmazza meg azt az érzést, amely mindannyiunkat eltölt ebben az évszakban. - A szerk.

Tavaszi zsongás Névtelen szerző verse Ebédidőben: lógás. Ebéd? Tésztasaláta, benne hús, rajta tavaszi öntet... Fuj, inkább az éhenhalás. Central Park: zöld csábítás, a szétszórt csikkek pázsitjából nárciszok bújnak ki és horpadt kólásdobozok. Irány a park! Nyomás! Megláttak? Nem hiszem. Vétségünk: lógás. Büntetés: felfüggesztés vagy bármi más.

Mindegy; üljünk a padra, Arcunkat süsse UV-B sugárzás. Vaksi pislogás, hunyorgás a fényben A napszemcsi bent maradt a szekrényben… Figyelem! Az iskolavezetés semmiféle igazolatlan hiányzást nem fogad el tanítási időben. Aki az iskola területét a tanítás alatt BÁRMELY OKBÓL elhagyja, vét az iskolai alapszabály ellen, és felfüggesztéssel büntethető. A tavaszi zsongás nem mentség a rendtartás megszegésére. Sérülést okozott a földgömb Az Albert Einstein Gimnázium egyik alsós tanulója tegnap könynyebb sérülést szenvedett tanítási idő alatt, mert egy súlyos földgömb a fejére esett - vagy ő ejtette rá? - Kötelességünk feltenni a kérdést: ha az utóbbi történt, vajon hol tartózkodott ebben az időben a tanulókért felelős tanár? Ha pedig az előbbi, azaz baleset történt, miért nem figyel az iskola vezetése a magasban elhelyezett, veszélyes tárgyakra, amelyek sérülést okozhatnak? Lapunk az eset alapos kivizsgálását követeli. Melanie Greenbaum

142

Levelek a szerkesztőnek Az intézményünk tanulói által tanúsított közöny, sőt, rosszindulat generációnk szégyene, és mint ilyen, számomra felháborító. Az Albert Einstein Gimnázium diáksága mást sem csinál, mint vakációzik, készülődik a végzősök búcsúbáljára és nyavalyog az évvégi vizsgák miatt, miközben Ázsiába emberek halnak meg! Ez így igaz! Az utóbbi években megszaporodtak a lázadások egyre gyakoribbak az összecsapások a lázadók és a rendfenntartók között, így az egyszerű polgárok puszta élete is veszélyben forog, megélhetésüket pedig nem biztosítja semmi. Vajon mit tesz az amerikai kormányzat Nepál éhező népének megsegítésére? Csak annyit, hogy turistáit lebeszéli az ott-tartózkodásról pedig a nepáliak számára A mindennapi kenyeret jelenti a Mount Everest megmászására érkező turisták kiszolgálásából szár– mazó bevétel. Kérlek benneteket, ne hallgassatok a kormány figyelmeztetésére! Ne kerüljétek el Nepált! Beszéljétek rá szüleiteket, hogy az idei nyári szünet egy részét Nepálban tölthessétek, nem fogjátok megbánni!

Hirdetési rovat Írd meg magad! Az Albert Einstein Gimnázium tanulóinak 50 cent/sor Válasz G.D.-nek: IGEN!!!! C.E Tök hepi vagyok JR-nek! Annyira izgatott vagyok a bú- csú bál miatt, hogy majd kibújok a bőrömből! KIRÁLY LESZ!!!! Csak sajnálni tudom azokat a szánalmas kis csírákat, akiket nem hívott meg senki... Nem baj, csak penészedjenek otthon, mi majd táncolunk helyettük js EGÉSZ ÉJSZAKA!!!! IMÁDLAK!!!! L.W. Válasz L.W.-nek: Én is, bébi! J.R. Akció Újdonság! Hóék büféjében már papírírószer is kapható! E heti ajánlat: fénymásoló papír, iratrendezők, ragasztószalagok. Ju-Gi-Oh kártyák nagy választékban! Epres fogyipor! Személyes L.M.-nek: Sajnálom, hogy ilyen hülye voltam, kérlek, ne haragudj! Szerettem volna bebizonyítani, mennyire szeretlek. KÉRLEK, találkozzunk a szekrényemnél ma suli után, mindent megmagyarázok! Lilly, te vagy a múzsám! Nélküled meghal a zene! Ne pusztítsd el a szerelmünket... B.P.

Lilly Moscovitz Eladó Vadiúj, égszínkék Fender basszus-gitár. Kiegészítők: erősítő és videós haszná-lati utasítás. Várom a legjobb ajánlatot! Érdeklődni: 345-ös szekrény

143

Társkereső Kedd: Nacho deluxe * Pizzaszelet * Csirkepástétom * Leves és szendvics * Tonhal pitában

Romantikát és olvasást kedvelő elsős lány keresi hasonló érdeklődésű idősebb partnerét. 170 cm-nél magasabb, finom kezű érdeklődők jelentkezését várom. Kalandorok, dohányosok és METÁLOSOK kíméljenek! Zenészek előnyben. E-mail: [email protected]

Szerda: Olasz marhaszelet * Taco salátabár * Delikates saláta * Burrito * Hot dog Csütörtök: Halfalatok * Tészta. saláta * Pármai csirke * Ázsiai salátabár * Kukorica saláta

Albert Einstein Gimnázium heti menü Hétfő: Fűszeres csirkeszárny * Halrudacskák * Krumplisaláta * Pizzarudacskák * Húsgombóc

Péntek: Buffaló-faló * Sült sajt * Babsaláta * Szalmaburgonya * Édes perec Összeállította Mia Thermopolis

144

Május 7., szerda, matekóra Hát megvolt. Túl vagyok rajta. Nem mondhatnám, hogy szuperjól sikerült. Igazság szerint egyáltalán nem sikerült. De akkor is tettem valamit. Senki nem mondhatja, hogy NEM TETTEM MEG MINDENT azért, hogy a pasim elvigyen a búcsúbálra. DE MIÉRT LANA WEINBERGERTŐL függ ez?!!!!! MIÉRT?!!! Miért nem bárki mástól? Akárkitől... akár Melanie Greenbaumtól, akárkitől. De nem. A Sors könyvében nyilván az volt megírva, hogy nekem Lana Weinberger előtt kellett térden csúsznom. Fúj, még mindig libabőrös vagyok az egésztől. Nem fogadta valami lelkesen a kérésemet. Mondhatnám, tojt rá magasról. Az ember azt gondolná, valami óriási nagy dolgot kértem tőle, mondjuk, hogy vetkőzzön meztelenre az ebédlőben és ott, mindenki előtt énekelje el az iskola indulóját (na persze Lana ERRE biztos hajlandó lenne...). Direkt korán mentem be, mert tudom, hogy Lana már mindig a jelzőcsöngetés előtt bent van, hogy elintézzen pár telefont. Ott is volt, egyedül az egész teremben, és valami Sandy nevű csajjal vartyogott a mobilján. Részletesen leírta neki a báli ruháját: ő bezzeg megkapta a fekete félvállpántos, cakkos aljú ruhát a Nicole Millerből. Görény. Na mindegy, odamentem hozzá... ami önmagában nagy bátorságra vallott, mert ahányszor csak megpillant engem, tesz valami szemét, fullánkos megjegyzést a külsőmre. Ennek ellenére kitartóan álltam a padja mellett, ő meg csak darált a telefonba, míg végül nagy nehezen fölfogta, hogy nem tágítok. - Jaj, várj már egy picit, Sandy, jó? Van itt... valaki... és akar valamit tőlem - mondta. Eltartotta a telefont a fülétől, és kegyeskedett a nagy babakék szemével rám nézni: - Na mi van? - Lana... - kezdtem. Állítom, hogy életemben nem voltam még ennyire ideges. Pedig ültem már díszvacsorán a japán császár mellett, kezet foghattam Vilmos herceggel, sőt, egyszer sorban 145

álltam Imelda Marcosszal együtt egy női mosdó előtt, de egyik se akasztott úgy ki, mint Lana egy pillantása. Lanának ugyanis legeslegfőbb hobbija, hogy engem szekíroz. És ettől jobban félek, mint egy császártól, egy hercegtől és egy diktátorfeleségtől együtt. - Lana - kezdtem újra, és igyekeztem uralkodni a hangomon, hogy ne remegjen -, szeretnék kérni tőled valamit. - Nem - felelte, és már folytatta is a telefonálást. - De még el se mondtam! - kiáltottam. - És? A válasz akkor is: nem - mondta Lana, fényes szőke haját hátrasöpörve. - Na, hol is tartottam? Ja igen, pontosan! De, abszolút lesz rajtam csillámpor, majd odateszem a... naaa, nem oda, Sandy! Jaj, de rémes vagy! - Csak azt szeretném... - igyekeznem kellett, mert várható volt, hogy Michael benéz ide, a matekterembe az angol esszéírás-órára menet, mint mindennap. Nem akartam, hogy rájöjjön, miben sántikálok. - Tudom, hogy benn vagy a búcsú bál szervezőbizottságában, és az a véleményem, hogy az idei végzősöknek is jár annyi, hogy élőzene legyen a búcsúbáljukon, nem csak egy DJ. Ezért gondoltam, talán felkérhetnétek a Feltételes reflex zenekart... - Várj már, Sandy! Az illető nem száll le rólam! - Lana undorral pislogott rám vastagon feketére festett szempillájával. - Miii? A Feltételes reflexet? Azokat az elvarázsolt fazonokat, akik azt a gennyes bakancsos hercegnő-nótát játszották a születésnapodra? Felhúztam az orrom. - Már ne is haragudj, Lana, de nem kéne az elvarázsolt fazonokról ilyen megvetően beszélned. Ha efféle alakok nem léteznének, nem találták volna föl a számítógépet, a védőoltásokat, az antibiotikumokat, sőt, a mobil telefont sem, ami ki se jön a kezedből! - Jó, húzzál el - vágott közbe Lana. - A válasz akkor is nem. És újra belemerült a telefonálásba. Csak álltam ott leforrázva, vöröslő fejjel. Azért mégis fejlődhettem valamit az indulataim kezelése terén, mert nem csavartam ki a kezéből a mobilját, és nem tiportam rá a Martens 146

bakancsom sarkával, mint néhány hónappal ezelőtt. Mivel most már magam is büszke mobiltulajdonos vagyok, pontosan tudom, milyen szörnyű barbárság ilyet tenni. Meg aztán a múltkor elég sok bajom is származott a dologból. Tehát nem csináltam semmit, csak álltam lángoló arccal, kalapáló szívvel, és levegő után kapkodtam. Úgy tűnik, tök mindegy, milyen eredményeket érek el az életben – hiába őrzöm meg a hidegvéremet súlyos baleseteknél, hiába jutottam már majdnem a smárolásnál is tovább a pasimmal -, azt sosem fogom megtanulni, hogy értsek szót Lanával. Föl se bírom fogni, hogy tulajdonképpen miért uál engem annyira. Mi rosszat tettem én neki? Semmit. A mobilja össze taposásán kívül. Ja, meg amikor egyszer a pulóverébe dugtam egy mogyorós-csokis jégkrémet. És amikor becsíptem a haját a matekkönyvembe. De ezen kívül tényleg semmit... Na, a lényeg, hogy föl se merült, hogy térden állva rimánkodjak neki, mert megszólalt a jelző csengő, és elkezdtek szállingózni az emberek az osztályba. Michael is benyitott, és egy nagy csomó papírt nyomott a kezembe. Rengeteg anyagot nyomtatott ki az Internetről a terhes nők kiszáradásának veszélyeiről. - Majd add oda a mamádnak! - mondta, és egy puszit nyomott az arcomra. (Igen, ott mindenki előtt. Ciki.) Olyan rémes, hogy minden örömömet beárnyékolja valami: először is, nem sikerült a pasimat felléptetnem a búcsúbálon, tehát nagyon valószínű, hogy én sem leszek ott. Így aztán fújtak a "rózsaszín románcnak" Michaellal. Másodszor, a legjobb barátnőmmel még mindig nem állunk egymással szóba. Erről persze ő tehet. Miért viselkedik olyan elmebeteg módon, és miért bánik olyan gonoszul a volt pasijával? Harmadszor, életem első, Atomban megjelent újságcikke annyira iszonyúan béna!!! (Viszont lehozták a versemet! Az elég menő, bár egyes-egyedül én tudom, hogy az enyém.) Arról sem egészen én tehetek, hogy az cikk olyan pocsék. Leslie időt sem hagyott rá, hogy valami Pulitzer-díjra érdemes alkotást hozzak létre. Végül is nem vagyok tényfeltáró újságíró... még szerencse, hogy a Watergate - ügyet 147

nem nekem kellett kirobbantani. És rengeteg leckém is volt. Végül pedig mindent beárnyékol a félelem, hogy a mamám valahol megint összeesik, csak éppen ott nem lesz Logan százados, és nem lesz 9. számú osztag. Legfőképpen viszont attól rettegek, hogy mindent és mindenkit itt hagyok, mert két hónapig Genoviában kell dekkolnom. Ez azért kicsit sok így együtt egy tizenöt éves lánynak… Csoda, hogy ilyen körülmények között egyáltalán képes voltam ép ésszel elviselni ezt a rengeteg sorscsapást.

Ha azonos változójú kifejezéseket adunk össze vagy vonunk ki, az együtthatókat összevonjuk. 148

Május 7., szerda, t.g. SZTRÁJK!!!!!!!!!! Épp most jelentették be a tévében. Mrs. Hill megengedte, hogy odagyűljünk a tanáriba, és az ő tévéjükön nézzük, mi történik. Még sosem voltam a tanáriban. Nem valami szép hely. Furcsa foltok vannak a padlószőnyegen... Na mindegy. A lényeg, hogy a szállodai dolgozók szakszervezete csatlakozott a pincértanulók sztrájkjához, és állítólag hamarosan az éttermi dolgozóké is beszünteti a munkát. Ami azt jelenti, hogy a New York-i szállodákban és éttermekben nem fog dolgozni senki. Kihal az egész biznisz. A turizmus és a konferenciák megbénulásából több milliárdos veszteség származik. És mindez Rommel miatt. Azért ez nem semmi. Hogy egy ilyen aprócska, patkányszerű élőlény ekkora zűrzavart okozzon! Persze igazság szerint nem Rommel tehet az egészről. Hanem Grandmére. Mi a frásznak hozott kutyát az étterembe?! Nem lett volna szabad. Ez NEM Franciaország. Nagyon fura volt a tévében látni Lillyt. Nem is a tévé miatt... szerepel eleget a kábeles műsorában... de ez egy nagy csatorna, még ha nem is országos. A New York l-et Manhattan majdnem összes háztartásában lehet fogni. Persze nem Lilly vezette a sajtókonferenciát, hanem a szállodai és az éttermes szakszervezet vezetői. De a pódium bal oldalán ott állt Lilly, Jangbuval az oldalán, kezében egy nagy felirat: EMBERI LÉNYEKNEK EMBERI FIZETÉST!!!! Azért ezt megszívja. Az egész napja igazolatlan. Gupta tuti fölhívja Moscovitz doktorékat! Michael csak fintorgott és a fejét csóválta, amikor meglátta a húgát a tévében. Ő csakis az 56-os csatornát nézi: a kábelt. Persze Michael is teljes szívvel a pincértanulók oldalán áll, és szerinte is tisztességes fizetséget érdemelnének, de azt mondja, hogy amit Lilly csinál, az gusztustalan. Nem a bevándorlók sanyarú helyzete érdekli, egyedül csak Jangbu. 149

Azért jobb lett volna, ha nem mond ilyesmit... ugyanis szegény Borisz is ott ült a tévé mellett. Olyan szánalmasan néz ki azzal a kötéssel a fején, és különben is... Amikor azt hitte, senki nem figyel oda, egyre csak Lillyt bámulta a képernyőn. Borzasztóan megható volt... bevallom, egy percre a sírás fojtogatta a torkomat. Ez azonban nyomban elmúlt, amint fölfedeztem, hogy a tanáriban nagyképernyős a tévé, az osztályokban meg csak 27 cm-es!!!

150

Május 7., szerda, a Plaza Hotelben Ezt nem hiszem el. Ilyen egyszerűen nincs! Amikor ma beléptem a szálloda halljába a hercegnői illemtanlecke előtt, teljesen megdöbbentett a fejetlenség, ami ott fogadott. Totális anarchia. Sehol az arany vállbojtos portás, aki kinyitja a limuzin ajtaját… Sehol a londiner, aki olyan boszorkányos ügyességgel halmoz több tonna bőröndöt arra a kis réztalicskára... Sehol az udvarias recepciós... A Pálmauudvar előtt a vacsorához sorban állókról már nem is beszélek… teljes volt a zűrzavar. Sehol egy hosztessz, aki leültette volna a vendégeket, sehol egy pincér, aki fölvegye a rendelést. Nem hittem a szememnek. Larsszal valósággal át kellett verekednünk magunkat egy kábé tizenkét főből álló, talán iowai családon, akik a liftbe próbáltak benyomulni egy életnagyságú játék gorillával súlyosbítva, amit a szemközti FAO Swartz boltban vettek. A papa ordítva terelte befelé a gyerekeket: - Van még hely! Van még hely! Préselődjünk, emberek! Lars végül elunta, félrehúzta a zakóját, amitől kivillant a pisztolya, és így szólt: - Nincs több hely! Menjenek a másik lifttel! - Mire az ürge elsápadt, és hátrálni kezdett. Ez sem történt volna meg, ha ott a liftkezelő. De persze délutánra az éttermi és a szállodai dolgozók mellett az Ő szakszervezetük is szolidaritási sztrájkot hirdetett. Az ember azt hinné, azok után, amin keresztülmentem, hogy időben odaérjek a hercegnői illemtanleckére, Grandmére legalább némi együttérzést mutat. De ránk se nézett, csak állt a lakosztály közepén és a telefonba rikácsolt: - Hogy érti azt, hogy zárva a konyha? Hogyhogy zárva a konyha?! Órákkal ezelőtt megrendeltem az ebédet, és még mindig nem kaptam meg! Nem, nem rakom le, amíg nem beszélek a konyhafőnökkel és a szobaszervíz felelősével!!! Ő tudja, hogy én ki vagyok!!! A papa a kanapén ült a tévé előtt és mi mást nézett vol na, mint a New York l-et. Elég idegesnek látszott. Leültem mellé. Rám 151

nézett, mintha csodálkozna, hogy ott lát. - Á, Mia! Szervusz, kislányom. Anyád hogy van? - Jól - feleltem, mert ugyan nem láttam a mamát reggel óta, feltételeztem, hogy jól van, hiszen nem hívott senki a mobilomon. A Gatorade-et és az Eviant váltogatja. Legjobban a szőlő ízűt szereti. Na mi van ezzel a sztrájkkal? A papa csüggedten csóválta a fejét. - A szakszervezeti vezetők most tárgyalnak a polgármesterrel. Próbálnak valami egyezségre jutni. Sóhajtottam. - Lásd be, semmi ilyesmi nem történt volna, ha én a világon se vagyok! Mert ha nem vagyok a világon, akkor születésnapi vacsorát se kell nekem rendezni... A papa eléggé szúrósan nézett rám. - Csak nem azt mondod, hogy erről is te tehetsz, Mia? nyögött. Majdnem kiszaladt a számon: "Dehogyis! Grandmére!" De még időben meggondoltam magam, mert láttam rajta, hogy mélyen és őszintén együtt érez velem. Ezért csak ennyit mondtam álszent, sajnálkozó hangon: - Igazán rémes, hogy a nyár legnagyobb részét Genoviában kell töltenem. Rendes dolog lett volna, ha önkéntes munkát végezhettem volna valami szervezetnél, hogy segíthessek szerencsétlen pincértanulókon... Ezt azért már nem vette be a papa. Rám kacsintott: - Nem rossz próbálkozás! FÚÚÚÚÚÚÚÚÚ. Tehát nem tesz le arról, hogy magával cipeljen Genoviába júliusra és augusztusra. A mamám meg a nőgyógyászához akar hurcolni. Megfejthetetlen és ellentétes értelmű üzeneteket kapok a szüleimtől. Kész csoda, hogy eddig még nem hasadt meg a személyiségem. Vagy nem lett Aspergerszindrómám. De még lehet... Duzzogva ültem, amiért nem sikerült megtorpedóznom az egész istenverte genoviai nyarat. Grandmére továbbra is telefonált, és közben mutogatva próbálta meg felhívni valamire a figyelmemet. Csettintgetett az ujjával, és a hálószoba felé bökdösött. Értetlenül bámultam rá. Erre eltakarta tenyerével a telefonkagylót és rám mordult: 152

- Amelia! Menj már a hálóba! Van ott neked valami! Nekem? Ugyan mi? El nem tudtam képzelni, mit akar nekem adni... végtére is az az afrikai árva elég nagy ajándék volt a szülinapomra... De mégse mondhattam nemet, ha meglep valamivel.. csak reménykedtem, nehogy valami leölt állat lenyúzott bundája legyen az... Fölálltam, hogy átmenjek a hálószobába. Grandmére akkor végképp elvesztette a türelmét. - De én NÉGY ÓRÁVAL EZELŐTT megrendeltem az erdeigomba-salátát! Azt akarja, hogy lemenjek, és saját kezűleg készítsem el?!!! Hogy érti azt, hogy megsérteném a közegegészségügyi előírásokat?!!! Hol itt a közegészség? Én a saját salátámat akarom elkészíteni, nem a közétkeztetésben kívánok részt venni!!! Benyitottam Grandmére hálószobájába, ami aPlaza Hotel elnöki lakosztályának hálója, szóval rém puccos egy hely, tele aranyozott levéldíszekkel meg stukkóval, meg friss virágcsokrokkal... bár most, hogy az egész hotel szakma sztrájkol, nem nagyon hiszem, hogy Grandmére virágcsokrainak fölfrissítése volna a legfőbb gondjuk... Álldogáltam a hálószobában és nézelődtem, hol lehet a meglepetés, közben némán fohászkodtam: - Istenem, nehogy nercstóla legyen! Jaj, csak nehogy nercstóla legyen!-, de ekkor megpillantottam az ágyra terített ruhát... Olyan színe volt, mint Jennifer Lopez Ben Afflecktől kapott jegygyűrűjének: egészen, egészen halvány rózsaszín... telis-tele hímezve aprócska, rózsaszín gyöngyökkel. A vállpánt nélküli, szűk felsőrész habos, áttetsző, bő szoknyában folytatódott alul. Tudtam jól, mi az. Nem volt se fekete, se oldalt sliccelt, mégis életemben nem láttam még ilyen lélegzetelállítóan gyönyörű báli ruhát. Szebb volt, mint Rachel Leigh Cool ruhája A csaj nem jár egyedülben, és szebb, mint Drew Barrymore-é a Bombanőben, és természetesen egy lapon sem lehetett említeni azzal a krumpliszsákkal, amit Molly Ringwald viselt a Rózsaszín románcban. A világ leggyönyörűbb báli ruhája volt. Csak álltam és bámultam, és gombóc nőtt a torkomban. Hiszen én nem megyek a búcsúbálra. 153

Sarkon fordultam, becsuktam a hálószoba ajtaját, és visszamentem a kanapéhoz. Leültem a papa mellé, aki még mindig mereven bámulta a képernyőt. Pár pillanat múlva Grandmére végre letette a telefont. - Na? - fordult hozzám. - Gyönyörű ez a ruha, Grandmére - mondtam őszintén. Tudom, hogy gyönyörű. Nem próbálod fel? Nagyot nyeltem, hogy valami normális hang jöjjön ki a torkomon. - Fölösleges - nyögtem ki. - Mondtam már neked, hogy nem megyek a búcsúbálra. - Szamárság - jelentette ki Grandmere. - Telefonált a szultán, és lemondta a ma esti vacsorát, mert a Le Cirque is zárva van. De szombatra már vége lesz ennek a nyomorult sztrájknak, és akkor elmehetsz a bálba. - Grandmére, én nem a sztrájk miatt nem megyek oda! Már mondtam, miért. Tudod! Michael miatt. - Miért, mi van Michaellal? - szólt bele a papa. Az, a baj, hogy nem szívesen mondok neki semmi rosszat Michaelról, mert mindig ürügyet keres arra, hogy utálhassa. Az apák már csak így vannak a lányuk pasijával, nem? Egészen mostanáig a papa aránylag jól kijött Michaellal. Szeretném, ha ez így maradna. - Á, semmi! - legyintettem. - Csak az, hogy a fiúk nincsenek annyira oda a búcsúbálért, mint a lányok. A papa felhorkant, aztán visszafordult a tévé felé. - Még hogy a fiúk! - morogta. Nem értem, mi baja. Ő fiúiskolába járt! Nem is volt náluk búcsúbál!!! - Azért még fölpróbálhatod - mondta Grandmére. - Hátha vissza kell küldenem igazítani. - Grandmére! Hidd el, nincs értelme... Sűrgősen elhallgattam, mert vasvillaszemekkel nézett rám. Ezt nagyon tudja. Azt hittem, megöl a pillantásával. Komolyan mondom, ha nem özvegy hercegné volna, bármikor elmehetne bérgyilkosnak. 154

Föltápászkodtam tehát, visszamentem a hálószobába, és felpróbáltam a ruhát. Természetesen úgy állt, mintha rám öntötték volna, mert a Chanelnál pontos mértéket vettek rólam, amikor Grandmére legutóbb ott csináltatott nekem ruhát. Naná, hogy azóta egy millimétert sem nőttem. Főleg mellbőségem nem. Bámultam magam a földig érő tükörben, talpig rózsaszínben, és az jutott eszembe, mennyire kényelmes egy ilyen vállpánt nélküli ruha... Úgy értem, abban az esetben, ha Michaellal netán a smárolásnál egy lépéssel tovább akarnánk jutni... De persze az is eszembe jutott, hogy nem megyünk mi együtt sehova. Legalábbis olyan helyre nem, ahová fölvehetném ezt a ruhát. Michael keresztbe tett az egész búcsúbálnak, tehát nem érdemes tovább görcsölni. Szomorúan lehámoztam magamról a ruhát, és visszatettem Grandmére ágyára. Majd nyáron, Genoviában biztos lesz valami fogadás, amire fölvehetem. Michael persze úgyse láthatja rajtam, hiszen ott se lesz. De hát ez a legkevesebb. Éppen abban a másodpercben értem vissza a hálóból. Amikor Lilly feltűnt a képernyőn. Egy újságírókkal zsúfolásig tömött teremben állt a pódiumon: - Szeretném leszögezni, hogy ez az egész sajnálatos esemény nem következett volna be, ha Genovia özvegy hercegnéje nyilvánosan elismerte volna, hogy hibát követett el amikor a kutyáját magával vitte az étterembe, és a nevezett kutya ott elszabadult. Grandmere-nek leesett az álla. A papa üveges szemmel meredt a tévére. - Állításom bizonyítására hadd mutassam be ezt a vezércikket, amelyet az özvegy hercegné unokája írt saját kezűleg - folytatta Lilly az Atom mai számát meglobogtatva. Majd legnagyobb rémületemre szép lassan, tagoltan felolvasta a cikkemet. Elejétől végéig. Bevallom, más szájából hallva szörnyű hatást tettek rám a saját szavaim. Ráébredtem, mennyire idétlenül hangzanak... sokkal idétlenebbül, mintha én olvasnám fel őket... Ajjaj. Néma csend. A papa és Grandmére merőn néznek rám. Úgy látom, nincsenek nagyon elragadtatva... sőt mondhatnám, egyenesen... 155

Május 7., szerda, este tíz óra, itthon Nem értem, mitől vannak úgy kiakadva. Egy újságírónak az a dolga, hogy megírja az igazságot. Én sem tettem mást.Akinek vaj van a fején, ne menjen a napra. Elvitte Grandmére a kutyáját az étterembe? El. És miért botlott meg Jangbu? Mert Rommel pont a lába előtt rohant ki az asztal alól. Ezt nem tagadhatja senki. De most már nem csinálják vissza. Azt sem csinálhatják vissza, hogy Leslie Csu engem bízott meg a cikk megírásával. Csak ne hibáztassanak engem újságírói jogaim gyakorlásáért. És az újságírói szuverenitásomért! Most már azt is tudom, hogy érezhettek nagy újságíró elődeim. Ernie Pyle, amikor megrázó második világháborús riportjait írta, Ethel Payne, az első fekete női újságíró a polgárjogi mozgalom idején, Margaret Higgins, az első női Purlitzer-díjas nemzetközi tudósító. Vagy a Watergate-es Woodward és Bernstein. Most már tudom, milyen sors jutott nekik. Az állandó szorongás... a fenyegetések... a pocskondiázás... a telefonok az anyjuknak... Ez zavar a legjobbban. Miért zaklatják szegény, kiszáradástól fenyegetett anyámat, aki új életet hordoz a szíve alatt! Talán a veséje már zörög a szárazságtól... és valaki ilyen semmiségek miatt piszkálja! A mama különben is teljesen az én oldalamon áll. Mit képzelt a papa? Csak nem azt, hogy a mama GRANDMÉRE-nek fog igazat adni? Bár kétségtelenül azt mondta, hogy a családi béke kedvéért illene legalább bocsánatot kérnem... Nem értem, miért. Az egész dologból nekem csak bajom származott. Előnyöm semmi. Nem elég, hogy az Albert Einstein Gimnázium egyik legrégebben együtt járó párosa szakított, de én is elveszítettem a legjobb barátnőmet ELVESZÍTETTEM! Mégpedig örökre! Ezt akartam a papa és Grandmére tudomására hozni, mielőtt az utóbbi egyszerűen ráparancsolt Larsra, hogy távolítson el engem a helyiségből. Szerencse, hogy roppant előrelátóan 156

kicsempésztem a báli ruhát Grandmére hálószobájából, és begyömöszöltem a hátizsákomba. Csak kicsit gyűrődött össze. Majd jól felgőzölöm a zuhanyban, és szebb lesz, mint valaha. Az az érzésem, hogy ezt az egész cirkuszt egyszerűbben el lehetett volna simítani. A papa is összehívhatott volna egy sajtókonferenciát, ahol Grandmére elismerhette volna az egész kutya-históriát, és ellett volna intézve az ügy. De most...? Most már túl késő. Most már hiába ismerne el Grandmére bármit, nem valószínű, hogy a szakszervezetek lefújnák a sztrájkot. Azt hiszem, megint abba a hibába estek, hogy nem hallgattak a fiatalokra... Ennek most keservesen megadják az árát! Úgy kell nekik.

157

Május 8., csütörtök, az osztályban TE JÓ ISTEN!!!!!!!!!!!!! LEFÚJTÁK A BÚCSÚBÁLT!!!!!!!!!

ATOM Az Albert Einstein Gimnázium hivatalos diákújságja Hajrá Einstein Oroszlánok! ____________________________________________________

Különkiadás LEFÚJTÁK A BÚCSÚBÁLT!!! Leslie Csu a Multikulti bált vagy a Téli bált. Nem szeretnénk eldobott chipsdarabokon táncolni tornacipőszagban. Akkor inkább nem rendezünk búcsúbált. A szervezőbizottság álláspontjávai azonban nem mindenki ért egyet. A végzős Judith Gershner képtelenségnek minősítette Lana Weinberger szavait. - Elsős korunk óta a búcsúbálra várunk. Otromba és kicsinyes dolog egyszerűen lefújni holmi chipsdarabok miatt. A búcsúbált nem vehetik el tőlünk csak úgy! Engem nem zavarnak a chipsdarabok, sokkal jobban zavar, ha nem lesz búcsúbál! A szervezőbizottság hajthatatlannak mutatkozik: eltökélték, hogy vagy iskolán kívül tartjuk meg a búcsú bált, vagy sehogy.

Az iskola vezetése úgy döntött, hogy egész várost érintő szállodai és éttermi dolgozók szakszervezetének sztrájkja miatt nem tartják meg az idei búcsúbált. A Maxim étterem értesítette az iskolát, hogy a sztrájk miatt azonnal hatállyal bezárnak. A szervezőbizottság átlal átutalt 4000 dolláros előleges is visszatérítették. A végzősök tehát most nemigen tudnak mihez kezdeni, hacsak az iskolai tornateremben nem tartják a búcsúbált. A szervezőbizottság mérlegelte, majd elvetette ezt a javaslatot. - A búcsúbál különleges alkalom jelentette ki Lana Weinberger a szerveztőbizottság elnöke. – Nem csak amolyan közöséges iskolai buli. Nem tarthjuk meg a tornateremben, mint

158

- Abban nincs semmi rendkívüli, ha az ember kiöltözve jön be az iskolába - mondta az elsős Lana Weinberger. - Ha az ember már kicsípi magát, nem oda akar menni, ahová egész évben minden reggel! A sztrájk kirobbantója, amint ezt már e heti számunkban megírtuk, valószínűleg az az incidens volt, amely a Les Hautes Manger étteremben történt. Itt ünnepelték Mia Thermopolis, elsős gimnazista és egyben genoviai hercegnő tizenötödik születésnapját. A vacsorán jelen volt a család, köztük Clarisse Renaldo özvegy hercegné, Mia nagymamája. A hercegnő barátnője és egyben a TIJPJEEE (Tiltakozás Jangbu Panasa Jogtalan

Elbocsátása Ellen Egyesület) elnöke így nyilatkozott: - Az egészről Mia tehet. Vagy ha nem ő, akkor a nagyanyja. Mindössze Jangbu állását kívánjuk vissza, és egy hivatalos bocsánatkérést Clarisse Renaldótól. Ja és persze fizetett szabadságot, betegbiztosítást és egészségügyi juttatásokat minden pincértanulónak New Yorkban. Mia hercegnőt a sajtókonferen-cia idején nem tudtuk elérni, édesanyja, Helen Thermopolis szerint a fürdő-szobában tartózkodott. Az Atom munkatársa a sztrájk további fordulatairól és a tárgyalások menetéről részletes tudósítást közöl.

Te jó isten... KÖSZI, MAMA. KÖSZ, AMIÉRT SZÓLTÁL, AMÍG ZUHANYOZTAM, HOGY AZ ISKOLAÚjSÁGTÓL KERESNEK.. . Gyilkos pillantások kereszttüzében verekedtem át magam a szekrényemig ma reggel. Hála istennek van testőröm, most először éreztem, mennyire hasznos ez. Ha Lars nem lenne, nem tudom, hogy úsztam volna meg. A lacrosse- csapat tagjai - akik a harmadik emeleti lányvécébe járnak bagózni és fekvőtámaszozni - rendkívül obszcénul és fenyegetően mutogattak nekem, amikor ma reggel kiszálltam a limuzinból. Valaki ráírta Joe-ra, a kőoroszlánra, hogy ROHADT GENOVIA. Igaz, csak krétával, de akkor is... ROHADT GENOVIA!!!!!!!!!!!!! Az országom hírnevét beszennyezték! És mindezt azért, mert nem lehet egy nyavalyás iskolai búcsúbált megtartani! Na jó, visszavonom. Nem nyavalyás. Ha valaki, én aztán tudom, hogy nem az. A búcsúbál az iskolai élet egyik legfontosabb eseménye. Ezt akárki megmondhatja, és számtalan film is tanúsítja. 159

És most miattam megfosztották ettől az élménytől az Albert Einstein Gimnázium végzőseit... Az idei évkönyv búcsúbáli tudósításának lapjai üresen tátonganak majd... Tennem kell valamit! De mit?!!!! MIT?!!!!!!

160

Május 8., csütörtök,matekóra Felfoghatatlan, amit Lanamondott nekem... Lana: (hátrafordul, és dühödten mered rám) Ezt szándékosan csináltad, mi? A te műved ez a sztrájk, meg az, hogy lefújták a búcsúbált! Én: Micsoda? Dehogyis! Miről beszélsz? Lana: Valld csak be! Azért csináltad, mert nem engedtem, hogy a pasid meg a hülye zenekara ott bénázzanak a bálon. Valld csak be! Én: Dehogy! Egyáltalán nem erről van szó! Különben sem én tehetek róla! Hanem anagyanyám. Lana: Nem mindegy? Minden genoviai egyforma. Ezzel visszafordult, még mielőtt egy szót is válaszolhattam volna. Minden genoviai? Ööö, már bocsánat, de én vagyok itt az egyetlen genoviai, akivel Lana életében találkozott... Hogy van képe ilyet mondani?

161

Május 8., csütörtök, biosz Mia, valami baj van? S. Nem, semmi. Csak egy almacsutka volt! Fantasztikus, ahogy Lars eltaláIta azt a pasit! Szédületes reflexei lehetnek! Ja, igen. Azért is kapta ezt az állást. Hogyhogy te még szóba állsz velem? Nem utálsz? Végül is te meg Jeff is mentetek volna a búcsúbálra! De nem a te hibád, hogy lefújták. Különben is, szerintem nem lett volna annyira szuper…gondolj bele, egyetlen elsős lány volt meghívva rajtam kívül: Lana Weinberger!!!!!!!! Ja, egyébként tudod, mi van Tinával? Nem. Mi? Tegnap Borisz ott várta Lillyt a szekrénynél - tudod, beletett egy hirdetést az Atomba, hogy ott találkozzanak suli után, és végül Tina odament hozzá... Képzeld, megkérdezte Boriszt, nincs-e kedve inni vele egy jeges kakaót a Kincskereső turmixbárban. Mert annyira sajnálta. .. Azt hiszem, Borisz már megunta, hogy folyton Ltllyre várjon, elfogadta a meghívást, és elmentek kakaót inni. Ma délelőtt meg tudod, mit láttam? A nyelvi labor melletti műanyag Parthenon makett mellett fogták egymás kezét!!!!!!! Na várjunk csak egy kicsit!!!!! MI?!!! AZT LÁTTAD, HOGY TINA MEG BORISZ FOGTÁK EGYMÁS KEZÉT?! TINA ÉS BORISZ... TINA ÉS BORISZ PELKOVSZKIJ???!!!! Igen. Tina.. .Tina Hakim Baba. És Borisz Pelkovszkij. TINA ÉS 162

BORISZ?!!! IGEN!!!!!!! Te jó isten! Tisztára felfordult a világ!

163

Május 8., csütörtök, a harmadik emeleti lépcsőfordulón Shameekával szabályosan levadásztuk Tinát biosz után, és fölcipeltük ide, hogy kivallassuk, mi az igazság Borisz-ügyben. Ezért ellógjuk az egészségtan és ment. hig. órát, de kit érdekel? Úgyis csak ülnék ott a többiek ellenséges pillantásainak kereszttüzében. Ráadásul azon az órán a volt legjobb barátnőmmel, Lilly Moscovitzcal is együtt vagyok, akivel egyáltalán nem áll szándékomban egyetlen szót is váltani. Ráadásul be kéne adnom az Asperger-szindrómáról írt beszámolómat, amit sajnos nem tudtam befejezni a rendkívüli érzelmi megterhelés miatt, amit az anyám terhessége és hólyagproblémái, a pasim makacssága és visszautasítása, meg az egész sztrájk dolog zúdít rám. Teljesen hihetetlen, amiket Tina összehord arról, hogy egész életében olyan pasira vágyott, aki az imádott romantikus regények főhősei módjára szereti őt! Meg hogy nem is álmodott arról, hogy egyszer találkozik valakivel, aki így tud szeretni, olyan rajongással, mint az általa bálványként imádott hősök: Mr. Rochester, Heathcliff, Brandon ezredes, Mr. Darcy és Pókember... Azt mondja, rájött, hogy az összes fiú közül Boriszra illik a legjobban a tökéletes pasi definíciója. Leszámítva mondjuk… hát a külsejét. Erre akkor jött rá, amikor látta, mennyire összeroppant szegény, miután Lilly otthagyta Jangbu Panasa kedvéért. Tehát Borisz egyesíti magában az összes tulajdonságot, ami Tina számára fontos:  Hűséges (Hát ez nem is kérdés. Borisz még csak rá se NÉZETT más lányra, miután Lillyvel kezdett járni.)  Szenvedélyes (Ööö... azt hiszem, az a földgömb-dolog bizonyítja, hogy Borisz roppant szenvedélyes. Vagy Aspergerszindrómája van.)  Intelligens  Muzikális (Ezt mindannyian tanúsíthatjuk.)  Lépést tart a populáris kultúrával (Nézi a Buffy, a 164

vámpírok rémét.)  Szereti a kínai kaját (Ez is igaz.)  Teljesen hidegen hagyják a versenysportok (Kivéve a műkorcsolyát. De hát végül is orosz!) Tina azt is elárulta, hogy istenien csókolózik... ha kiveszi a fogszabályzóját. ISTENIEN CSOKOLÓZIK, HA KIVESZI A FOGSZABÁLYZÓJÁT!!!! Hogy mit jelent ez? HÁT AZT, HOGY TINA MEG BORISZ CSÓKOLÓZTAK!!! Máskülönben honnan tudná Tina, hogy csókolózik Borisz?!!!!! Nem találok szavakat. Én bírom Boriszt, tényleg bírom… eltekintve attól, hogy teljesen bolond, nagyon helyes fickó. Érzékeny és vicces, és ha az ember figyelmen kívül hagyja az asztmainhalátorát, a szuszogását, a hegedülését meg a betűrt pulóverét, akkor... hát akkor ARÁNYLAG vonzó is lehet... Legalábbis magasabb, mint Tina. Ez is valami. De hogy Borisz Pelkovszkij lenne Tina Mr. Rochestere?!!! Nem, nem, az képtelenség, az teljességgel ki van zárva!!!!!!! Shameeka erre azt mondta nekem, hogy Borisz nem szükségképpen örökre Tina Mr. Rochestere. Lehet, hogy csak ideiglenesen kell betöltenie ezt a szerepet... amíg el nem érkezik Tina számára az igazi Mr. Rochester. Jaj istenem, nem is tudom. Borisz Pelkovszkij... Tinának egy dologban mindenesetre igaza van: Boris tényleg nagyon szenvedélyes. Bizonyítékul ott a vérfoltos pólóm. Illetve nem, mert Mrs. Pelkovszkij már visszaküldte, miután a vegytisztító nyomtalanul kiszedte belőle a foltokat. De akkor is. Tina és Borisz Pelkovszkij???!!! Na neeeeeeeeeeeeeeeee!!!!!!!!!

165

Május 8., csütörtök, délután három óra, itthon Larsnak ma még egy almacsutka-lövedéktől meg kellett védelmeznie. Ezúttal viszont döbbenetes pontossággal célzott az illető, egy végzős tanulmányi verseny nyertese. Lars ezután fölhívta a papát és közölte vele, hogy biztonsági okokból helyesnek látná, ha eltávolítana engem az iskola területéről. A papa beleegyezett: a nap hátralévő részében szabad voltam! Persze később megittam a levét, mert Mr. Gianini most pótolja és átismétli velem itthon mindazt, amire az elmúlt másfél héten nem figyeltem. A hűtő ajtaját használja táblának, és a képleteket mágneses betűkkel meg számokkal rakosgatja ki. Mit erőlködik...? Miért nem hajlandó belátni, hogy pillanatnyilag sokkal súlyosabb problémáim vannak, mint a romló matekjegyem? Könyörgöm, a saját iskolámba nem tehetem be úgy a lábam, hogy ne dobálnának meg ilyen - olyan gyümölccsel! Lehangoló ez az egész. Előbb a sztrájk, aztán Tina, most meg hogy közutálatnak örvendek... nem is tudom, hogy húzom ki a hét végéig. Föl is hívtam a papát: - Tolmácsold Grandmére-nek hálás köszönetem. Most már a saját iskolámban sem érezhetem biztonságban magam, és erről is ő tehet! Nem tudom, átadta-e. Valahogy az az érzésem, hogy megint nem állnak szóba egymással. Azt viszont TUDOM, hogy ÉN nem állok szóba Grandmérerel! Furcsa, olyan sok mindenkivel nem állok szóba mostanában... Grandmére-rel, Lillyvel, Lana Weinbergerrel. .. Lanával persze igazából sose voltam beszélő viszonyban. Már úgy igazán. Hú, és mi van, ha egyáltalán nem mehetek vissza a suliba? Csak nem kell magántanulónak lennem? Az rémes lenne, iszonyú ciki! Lemaradnék minden pletykáról! Gőzöm nem lenne, ki kivel jár. És nem találkozhatnék Michaellal! Csak a hétvégén! SZÖRNYŰSÉG MÉG RÁGONDOLNI IS!!! A nap fénypontja számomra az, amikor reggel, meglátom a házuk előtt, és beszáll 166

mellém a limuzinba. Ha ősztől a Columbiára fog járni, ennek örökre vége. De azért az idei év végéig még kiélvezek minden egyes pillanatot. Jaj, minek kezdtem ezen agyalni? Most még ettől is szoronghatok... Jó, nem vagyok annyira oda az Albert Einstein Gimnáziumért, de ha belegondolok a többi lehetőségbe... a magánúton folytatott tanulásba, vagy ami mégrosszabb, a genoviai iskoláztatásba... brrrrrrr... ehhez épest az Albert Einstein maga a Kánaán! Akármilyen legyen is az. Micsoda disznóság, hogy erővel távol tartanak! (A sulitól.) Hogy merészelik?!!! Valaki csönget. Istenem, bár Michael lenne a leckével... Nem azért, mert annyira vágyom arra, hogy megcsináljam a leckét, hanem mert már régen volt ennyire szükségem rá, hogy beleszimatoljak a nyakába... BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK BÁRCSAK!

167

Május 8., csütörtök, késó'bb, itthon Hát nem Michael volt. De majdnem. Egy másik Moscovitz. Aki csöppet se hiányzott. Fogalmam sincs, hogy van képe idejönni az után, amit tett velem! Ha van Asperger-szindrómája, ha nincs. Pokollá tette az életemet az elmúlt napokban, most meg mit akar? Idejön és sírva könyörög, hogy bocsássak meg? Mit tehettem volna? Mégsem csukhattam be az ajtót az orra előtt. Illetve dehogynem, de az rettentően méltatlan lett volna egy hercegnőhöz. Nem, behívtam... de nagyon hűvösen. Majdhogynem gorombán. MOST ki a szánalmas...? Szeretném tudni. Bementünk a szobámba. Becsuktam az ajtót. Ha nem Michael van itt, akkor ezt nem tiltja meg senki. Ekkor Lilly kitört. De nem az tört ki belőle, amire számítottam: nem az őszinte megbánás, amiért olyan otrombán sárba tiporta a nevemet és a származásomat. Szó sincs róla. Lilly azért zokogott, mert fülébe jutott, hogy Tina és Borisz... Igen! Azért zokog, mert vissza akarja kapni a pasiját. Nem vicc! Azok után, amiket művelt vele! Én csak ültem döbbenten. Hallgattam, és lestem Lillyt. Sírva hadonászott és toporzékolt a Mao-zubbonyában meg a Birckenstock-szandáljában, fényes fürtjei röpködtek, a szeméből patakzott a könny, egészen elhomályosította a szemüvegét. (Úgy tűnik, a forradalmárok, akik hatást akar nak gyakorolni a tömegekre, nem viselnek kontaktlencsét.) - Hogy tehetett ilyet? - zokogta Lilly. - Öt percre hátat fordítok, csak öt percre... és máris leáll mással! Mit képzel?!!! Kénytelen voltam emlékeztetni rá, hogy Borisz nyilván mindenfélét képzelt, de azt nem, hogy őt, Lillyt, a barátnőjét egy másik pasi karjaiban találja... Ráadásul az ÉN gardróbomban! - Borisszal sosem esküdtünk egymásnak örök hűséget! szipogta. - Mondtam neki, hogy én olyan nyughatatlan vagyok, 168

mint egy vándormadár... akit nem lehet lekötni. - Biztos jobb szereti a fészkén ülő típust - vontam vállat. - Mi? Tinát?!!! - dörzsölte a szemét Lilly. - És Tina hogy tehetett ilyet velem? Hát nem fogja föl, hogy ő sosem teheti boldoggá Boriszt? Borisz zseni! És a zsenikkel csak zsenik boldogulnak. Fölhívtam a figyelmét, egy kissé gorombán, hogy én ugyan messze nem vagyok zseni, mégis egészen jól elboldogulok az ő bátyjával, akinek 179-es az IQ-ja. Azt persze gondosan elhallgattam, hogy Michael továbbra sem hajlandó a búcsúbálon megjelenni, és azt is, hogy a smárolásnál tovább még mindig nem jutottunk. - Na ne! - legyintett Lilly. - Michael odavan érted! Különben is, te a tehetséggondozó csoportban vagy. Nap mint nap láthatsz zseniket. Mi köze ennek Tinához? Szerintem ő még az Egy csodálatos elmét se látta! Nyilván azért, mert Russel Crow nem veszi le eleget az ingét... - Állítsd le magad! - szakítottam félbe durván. Ezt én is csak kifogásolhatom az Egy csodálatos elmében. - Tina a barátnőm. És sokkal jobb barátnő, mint amilyen te voltál mostanában. Végre felfogta, mi bajom. Bűntudatos képet vágott. - Kérlek, ne haragudj rám, Mia - mondta. - Nem is tudom, mi ütött belém. Én... megláttam Jangbut... és, hát azt hiszem, nem bírtam uralkodni magamon... Bevallom, ezen nagyon meglepődtem. Jangbu persze rém dögös pasi, de fogalmam se volt, hogy a fizikai vonzerő ennyire fontos Lillynek. Végül is időtlen idők óta Borisszal járt... Jangbuban meg nyilván pont az ellenkezője vonzotta. Hű. Vajon meddig jutottak? Bunkóság volna megkérdezni? Végül is, már nem vagyunk legjobb barátnők, talán már nem is tartozik rám... De ha már túl van mindenen... akkor kinyírom. - Jangbu meg én szakítottunk... vége! - jelentette be Lilly drámaian. Olyan drámaian, hogy Kövér Lulu, aki különben sem rajong Lillyért, és általában bebújik a gardróbba a cipőim közé, ha Lilly átjön, most egyenesen a hótaposó csizmák mélyére fúrta 169

magát. - Azt hittem róla, hogy igazi proletárszív dobog a mellében. Azt hittem, végre megtaláltam azt az embert, aki osztozik velem a társadalmi problémák megoldásának és a munkások helyzetének javításának gondjában. De sajnos... tévedtem. Súlyosan tévedtem. Nem lehet lelki társam egy olyan ember, aki hajlandó kiárusítani az életét a sajtónak! Úgy fest, hogy Jangbut több újság is megkereste, köztük a People meg a US Weekly, akik mind arra hajtanak, hogy megszerezzék Jangbu és az özvegy hercegné összetűzésének kizárólagos közlési jogát. - Tényleg? - Ez nagyon meglepett. - És mennyit ajánlottak neki? - Amikor legutóbb erről beszéltünk, már valami hat számjegyű összegnél tartottak - Lilly egy osztrák koronaherceg hagyatékából származó antik csipkével törülgette a könnyeit. - Az biztos, hogy nincs szüksége többé állásra a Les Hautes Manger-nél. Saját éttermet akar nyitni Nepáli Nassoló néven. - Azta... - sajnálom Lillyt. Tényleg. Tudom, milyen rohadt érzés, ha valaki, akiről az ember azt hitte, lelkitársa, kiderül, hogy egy görény. Főleg, ha még olyan jól is smárol, mint Josh. Akarom mondani Jangbu. Szóval sajnálom Lillyt, de ez nem jelenti azt, hogy megbocsátom neki, amit velem tett. Talán az önmegvalósításom még késik, de ennyi büszkeség azért szorult belém. - Tudod - folytatta Lilly -, igazából már akkor rájöttem, hogy nem vagyok szerelmes Jangbuba, mielőtt ez a sztrájkcirkusz kitört. Mindig is Boriszt szerettem! Főleg, amikor fölkapta azt a földgömböt és a fejére ejtette. Csakis miattam. Mia, ez azt jelenti, hogy értem vállalta a fájdalmat! Ennyire szeret! Egyetlen fiú sem szeretett még engem annyira, hogy valódi, fizikai fájdalmat okozzon magának! Jangbu aztán különösen nem! Őt teljesen lefoglalja a saját hírnevének építgetése. De Borisz más. Pedig ő ezerszer tehetségesebb, mint Jangbu, mégsem lóg a nyelve azért, hogy beszéljenek róla. Nem nagyon tudtam, mit válaszolj ak erre. Ezt Lilly is észrevette, mert a homlokát ráncolva rám förmedt: 170

- Volnál szíves legalább egy percre abbahagyni a naplóírást? Csak addig, míg megmondod, hogy szerezzem vissza Boriszt! Elég kínos volt, de meg kellett mondanom neki, hogy esélyei Borisz visszaszerzésére a nullával egyenlők. Sőt. Matematikai nyelven fogalmazva: esélyeinek halmaza zérushalmaz. - Tina rettenetesen odavan érte - világosítottam fel. – És azt hiszem, a dolog kölcsönös. Borisz odaajándékozta neki a 20x25ös dedikált Yehudi Menuhin fényképét... Erre a hírre Lilly a szívéhez kapott, mint akit a lét elviselhetetlensége szorongat. Nekem ugyan fogalmam sincs, milyen az, amikor az embert a lét elviselhetetlensége szorongatja, de lényeg, hogy a szívéhez kapott, és színpadiasan elvágódott az ágyamon. - Az a dög! Boszorkány! - visította olyan hangosan, hogy attól féltem, Mr. Gianini rögtön beront és ránk szól, hogy halkítsuk le a Bűbájos boszorkákat. - Az a szemét, gonosz áruló! Egyszerűen lenyúlta a pasimat! Na majd én kezelésbe veszem!!! Le kellett állítanom Lillyt. Mégpedig elég erőteljesen. Megmondtam neki, hogy eszébe ne jusson senkit „kezelésbe venni". Azt is megmondtam, hogy Tina őszintén, szívből szereti Boriszt, akinek ez volt minden vágya... hogy szeressen és viszontszeressék. Pont, mint Ewan McGregornak a Moulin Rouge-ban. Megmondtam, hogy ha tényleg szereti Boriszt, úgy, ahogyan mondja, akkor békén hagyja őt is meg Tinát is, legyenek minél többet együtt a tanév végéig. Aztán, ha ősszel még mindig ugyanúgy érez, és szeretné Boriszt visszakapni, akkor léphet. De addig nem. Lilly szemlátomást kicsit megrökönyödött bölcs - és igen szókimondó - tanácsaimtól. Úgy látom, még most is ezt forgatja a fejében. Ül az ágyamon, nem szól egy mukkot sem, csak bámulja a Leia hercegnős képernyővédőt. Elég nagy csapás lehet ez neki... az ő gigantikus egójával... nyilván el sem tudja képzelni, hogyan lehetséges, hogy az a fiú, aki egyszer őt szerette, szerethet mást is. De, bele kell törődnie. Mert azok után, amit Borisszal művelt a múlt héten, lehetetlen, hogy újra járjon vele. Ha kell, erről én gondoskodom! Ha egy nagy, ócska, rozsdás karddal kell Borisz 171

elé állnom, mint Aragonnnak Frodo elé, akkor is megteszem! Nem engedhetem, hogy Lilly újból megzavarja Borisz Pelkovszkij szegény, bekötözött, földgömbtől sújtott fejét! Lehet, hogy látta, mennyire elszántan körmölöm ezt, vagy az arcomra ül ki az eltökéltség, mindenesetre sóhajtott és így szólt: - Hát jó... igazad van. Vette a kabátját és menni készült, mert igaz, hogy Jangbu és ő szakítottak, azért a TIJPJEEE még létezik, Ő az elnöke, rengeteg a tennivalója. Ezek között nyilván szerepel, hogy tőlem bocsánatot kérjen. Gondoltam én. Az ajtóban Lilly visszafordult: - Figyelj, Mia... Ne haragudj, amiért szánalmasnak neveztelek... nem vagy se szánalmas, se gyenge. Igazából nagyon is erős vagy... nem ismerek hozzád hasonlót. Hoppá! Na ugye! A mai napon már annyi démonnal küzdöttem meg, hogy, hozzám képest a Bűbűjos boszorkák gyenge kezdők. Szerintem valami érdemérmet kellene kapnom, vagy New York-i díszpolgárságot, vagy nem is tudom… Sajnos túl korán örvendeztem a démonok legyőzésén... Azt hittem, levethetem a fegyverzetet... Lillyvel megöleltük egymást, elnézést kért a bulin történtekért a mamától és Mr. Gianinitól, aztán elment. Nem sokkal később újból csengettek. Ezúttal biztos voltam benne, hogy Michael az. Hozza a házi feladatot, és végre láthatom! Ám amikor odaugrottam a kaputelefonhoz, megnyomtam a gombot és nagy vidáman belekurjantottam: "Hali-hali-hóóóóóó!" - teljes rémületemre nem az én egyetlen szerelmem szép, meleg és ismerős hangja válaszolt... … hanem GRANDMÉRE rémisztő károgása!!!!!!!!!!

172

Május 9., péntek, éjjel egy óra, itthon, a nappali kanapéján!!! Rémálom. Rémálom, de nem az Elm utcában, hanem itt, minálunk. Csípjen meg valaki, hogy végre fölébredjek, visszamehessek a saját kényelmes ágyikómba! Miért kell nekem ezen a nyavalyás, kényelmetlen kanapén aludnom a nappaliban? Őrület, milyen kemény. De sajnos NEM álmodom. Onnan tudom, hogy nem álmodom, mert ahhoz, hogy az ember álmodjék, először is ALUDNI kell. De az nem megy, mert Grandmére iszonyú hangosan HORKOL. Igen. A nagyanyám horkol. De csípnék ezt a bulvárlapok. Föl kéne hívni valamelyiket, és a telefonkagylót egyszerűen a szobám ajtajához tartani... egyébként csukott ajtón át is hallatszik. Már látom is magam előtt a szalagcímet: HERCEGI HORTYOGÁS – MIRŐL ÁLMODIK AZ ÖZVEGY HERCEGNÉ? Nem tudom, mi jöhet még. Mintha nem volna már így is elég szörnyű az életem... Nincs nekem elég bajom? Most még a pszichopata nagyanyám is ideköltözik, és ráadásul kitúr a szobámból. Nem hittem a szememnek, amikor ajtót nyitottam, és megláttam Grandmere-t a küszöbön kábé negyvenhét darab Louis Vuitton táskával felszerelve. Csak álltam és bámultam vagy egy percig. Végül ő szólalt meg: - Amelia! Talán beinvitálnál! Ezzel be is nyomult, még mielőtt szóhoz juthattam volna. Zsörtölődött, hogyan lehet olyan házban lakni, ahol nincsen lift, és felelősségre vont, vajon tudjuk-e, miféle káros következményei lehetnek, ha egy ilyen idős hölgy, mint ő, kénytelen három emeletnyi lépcsőt megmászni. (Arról persze nem szólt egy szót se, milyen káros következményei lehetnek ugyan ennek a sofőrre, aki az összes poggyászát felcipelte...) Ez után körbevizslatott a lakásban, mint mindig, amikor 173

idelátogat. Fölemelt és rosszalló arckifejezéssel megnézegetett mindenfélét, ami a kezébe került, majd visszatette. Megbámulta a mama Cinco de Mayo csontvázgyűjteményét és Mr. Gianini egyetemi atlétikai kupáit. Egy idő után mama és Mr. Gianini is meghallották a jövés-menést, előjöttek a szobájukból, és megdermedtek az eléjük táruló látványtól. Tagadhatatlan, hogy elég félelmetes volt... főleg az, hogy Rommel kiszabadult valahogy Grandmére retiküljéből, és reszketeg őzikelábain körbebotladozott. Mindent olyan alaposan megszimatolt, mintha attól tartana, minden .sarokban időzített bomba ketyeg...ami nem alaptalan, ha egyszer elérkezik Kövér Luluhoz. - Hm, Clarisse - szedte össze magát a mama, ez a rettenthetetlen asszony -, elárulnád nekünk, mit keresel itt?A teljes ruhatáraddal egyetemben? - Egy perccel sem maradok tovább abban ahotelban! - fakadt ki Grandmére, és otthonosan félretette Mr. Gianini kőből készült lámpáját. Közben rá se nézett a mamára, akinek a terhességét ebben az előrehaladott életkorban roppant zavarba ejtőnek tartja. Ezt már azért sem értem, mert a mama fiatalabb, mint sok, mostanában gyereket vállaló filmsztár. - Senki nem dolgozik! Teljes a káosz! Egy lélek sincs a recepción, és a szobaszervíz se működik! És persze a fürdőmet se csinálják meg. Tehát idejöttem. – Cseppet sem szeretet teljesen pislogott ránk. - A családom kebelébe. Úgy emlékszem, az a szokás, hogy nehéz időkben a család és a rokonok összetartanak, sőt, ha kell, befogadják egymást. A mama nem nagyon dőlt be Grandmere "Ó, én szegény hajléktalan!" műsorszámának. - Clarisse - mondta, mellén keresztbefonva a karját (ami elég nagy teljesítmény, tekintve, hogy mekkorára nőttek a mellei -, csak reménykedni tudok, hogy az enyémek is ilyen orbitális méretűvé duzzadnak, ha egyszer teherbe esem...) - ez csak egy hotelos sztrájk. Nem SCUD-rakétákkal lövik a Plázát. Nem lehet, hogy kissé túlméretezett az aggódásod? Ebben a pillanatban csöngött a telefon. Én persze azt hittem, Michael, és rávetettem magam. Sajnos tévedtem. A papám volt. 174

- Mia! - szólt bele enyhe pánikban.- Ott van a nagyanyád? - Hát igen... - feleltem. -Akarsz vele beszélni? - Isten őrizz! - nyögte. - Add anyádat, kérlek. Tudta, és én is tudtam, hogy amit kap, nem teszi zsebre. Átadtam a telefont a mamának, aki felöltötte Grandmere jelenlétében szokásos szenvedő arckifejezését. E pillanatban Grandmere így szólt a sofőrhöz: - Rendben, Gaston. Tegye kérem, a csomagokat Amelia szobájába, aztán elmehet. - Maradjon csak, Gaston, ahol van! - vágott közbe a mama, és én is felhördültem: - Az ÉN szobámba? Miért az ÉN szobámba? Grandmére megvetően végigmért, majd kioktatott: - Azért, kisasszony, mert azt diktálja a hagyomány, hogy a nehéz időkben a család legifjabb tagja áldozza fel saját kényelmét az idősebbekért. Micsoda hülye hagyomány ez? Én még sosem hallottam róla. Olyan ez, mint a tízfogásos genoviai esküvői vacsora, vagy mi? - Phillipe! - zsémbelt a mama a telefonba. – Azonnal mondd meg, mi folyik itt! Szegény Mr. Gianini pedig igyekezett megoldani a megoldhatatlan helyzetet. Megkérdezte Grandmére-t, hozhat-e valami frissítőt. - Sidecart kérek -felelte Grandmére, rá se nézve. A mágneses kirakóból összeállított matekképleteket tanulmányozta a hűtő ajtaján. - Kevés jéggel. - Phillipe! - ismételte a mama, egyre növekvő ingerültséggel a hangjában. De hiába. A papa nem tehetett semmit. Ő meg a személyzet – Lars, Hans és Gaston -még csak átvészelték a a szobalszervíz nélküli ínséget a Plazában. De Grandmére – nek ez már sok volt. Amikor csöngetett a kamillateájáért és a kétszersültjéért, de rá kellett jönnie, hogy senki nem fogja ágyba vinni, besokallt és hisztériás rohamot kapott. - De Phillipe, könyörgöm! - A mama vesztésre állt. – Miért pont ide jött? 175

De Grandmére nem is mehetett máshová. Az egész városban mindenütt ugyanez, ha nem még rosszabb volt a helyzet. Úgyhogy végül elhatározta, összecsomagol, és elhagyja a süllyedő hajót... nyilván eszébe jutott, hogy lakik egy unokája néhány utcával lejjebb... gondolta, ott lesz ingyen szállás és kiszolgálás. Most aztán itt van a nyakunkon. Rommellel együtt bekvártélyozták magukat az én szobámba - az én menedékembe, az én szentélyembe, az én erődömbe, az én Zen palotámba, ahol Grandmére máris kikapcsolta a komputeremet, mert zavarta, hogy Leia hercegnő "nézi őt" a képernyővédőről... Szegény Kövér Lulu teljesen meg van zavarodva, nem tudja, mit csinál, még a vécére is fújt, mert valahogy ki kellett fejeznie, mennyire helyteleníti az egész dolgot. Végül méltatlankodva bebújt a gardróbba, oda, ahol ez az egész ügy elkezdődött, ha jobban belegondolok. Most a porszívó alkatrészek és az évek óta gyűlő háromdolláros esernyők között húzza meg magát. Rémisztő látvány volt, amikor Grandmére kijött a fürdő szobámból, csavarókkal a hajában és éjszakai pakolással az arcán. Úgy nézett ki, mintha a Klónok támadásából a Jedi tanács egy tagja lépett volna a szobámba. Majdnem megkérdeztem tőle, hová parkolta le az űrjárgányát. De a mami azt mondta, viselkedjek vele tisztességesen, legalább addig, míg ki nem talál valamit, hogyan szabaduljunk meg tőle. Hála istennek, Michael végül mégis megjelent a házi feladattal. Persze nem üdvözölhettük egymást gyengéden, mert Grandmére ott ült a konyhaasztalnál, és árgus szemekkel lesett minket. Még csak Michael nyakát sem szagolhattam meg! Most meg itt fekszem ezen a göröngyös kanapén, és hallgatom a nagyanyám mély, egyenletes hortyogását a saját szobámból... csak arra tudok gondolni, bár véget érne már ez a sztrájk minél előbb! Untig elég nekem egy neurotikus macskával, egy doboló matektanárral és a terhesség harmadik harmadát taposó anyámmal együtt élnem. De ha ehhez még hozzávesszük Genovia özvegy hercegnéjét, az már túlmegy minden határon. Akkor inkább bevonulok a diliházba. 176

Május 9., péntek, az osztályban Úgy döntöttem, bejövök a suliba, mert: 1.) a végzősök ma tartják a Lógás Világnapját, tehát a legtöbben, akik a halálomat kívánják, itt se lesznek; 2.) még mindig jobb, mint otthon maradni. Nem vicc. A Thompson streeten pokollá vált az élet. Amikor Grandmére fölébredt reggel, első dolga az volt, hogy forró mézes-citromos limonádét követelt. Én azt találtam válaszolni: "Na ne már!" - de ez nem nagyon jött be. Azt hittem, megpofoz. Ehelyett falhoz vágta Fiesta Giles figurámat, a sombrerósat, a Buffy, a vámpírok réméből! Megpróbáltam megértetni vele, hogy az egy értékes darab, egy gyűjtemény része, legalább kétszer annyit ér, mint amennyiért vettem, de persze fütyült rám. - Kérem a forró mézes-citromos limonádémat! - egyre csak ezt hajtogatta. Odavittem tehát neki a rohadt forró, mézes-citromos limonádéját, amit fölhajtott, aztán, nem viccelek, fél órát töltött a fürdőszobámban! Fogalmam sincs, mit művelt, de Kövér Lulut és engem kis híján az őrületbe kergetett... Engem azért, mert szükségem lett volna a fogkefémre, Lulut azért, mert szüksége lett volna az alomládájára. Na mindegy, nagy nehezen végre bejutottunk. Gyorsan fogat mostam, éppen csak odavetettem egy "sziát", aztán Mr. Gianinival sprinteltünk is kifelé az ajtón. De nem elég gyorsan. A mama ugyanis elkapott minket, még mielőtt biztonságban lehettünk volna a lakáson kívül, s fenyegetően sziszegte a képünkbe: -Itt hagytok vele egész napra egyedül?! Na jó, ezt még megkeserülitek mind a ketten! Még nem tudom, hogyan és mikor, de bosszút állok! Akkor, amikor a legkevésbé számítotok rá! Hű, mama... igyál egy kis Gatorade-et. Legalább a suliban egy kicsit lenyugodtak a kedélyek tegnap óta. Talán mert nincsenek itt a végzősök. Michael kivételével egy se. Ő itt van. Azt mondja, 177

nem fog lógni csak azért, mert Josh Richter úgy határozott. Meg azért is, mert Gupta igazgatónő tíz mínuszt beígért minden igazolatlan hiányzónak. Ha pedig valakinek mínuszai vannak, az nem kap engedményt az év végi használt könyvek vásárán, pedig Michael már réges-rég kinézte magának Isaac Asimov öszegyűjtött műveit. Igazából azt hiszem, ugyanazért jött be, mint én: le akart lépni otthonról. Ugyanis reggel a limuzinban elmondta, hogy a szüleik végre rájöttek, mennyit lógott mostanában Lilly, és hogy mindenféle sajtókonferenciákat tartott az engedélyük nélkül. Moscovitz doktorék tehát ma átmennek ájtatos manóba, és otthon tartják Lillyt, hogy hosszan és elmélyülten elbeszélgessenek vele anarchista hajlamairól meg arról, hogyan bánt szegény Borisszal. - Hát én pucoltam onnan! - mondta Michael, és ezért senki nem hibáztathatja. A dolgok azonban határozottan javulni látszanak, mert amikor suli előtt megálltunk Hóék büféjénél reggelit venni (tojásos szendvicset Michaelnak, hagymakarikákat nekem), Michael kihasználta az időt, amíg Lars elmerült a hűtőpultban és a reggeli Red Bullját keresgélte, és megcsókolt. Hozzásimultam és a nyakát szimatoltam, ami azonnal megnyugtatta Grandmere által szétzilált idegeimet. És máris úgy éreztem, hogy talán, ki tudja, hogyan, de előbb-utóbb minden rendbe jön. Úgy legyen.

178

Május 9., péntek, matekóra Istenem, alig tudok írni, annyira, remeg a kezem! Hihetetlen, mi történt... hihetetlen, mert annyira csodálatos. De hogyan...? Velem SOSE történik semmi jó... Hát, mondjuk, Michaelon kívül. De ez... Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Szóval az történt, hogy bejöttem matekórára teljesen gyanútlanul. Nem sejtettem semmit. Leültem, és kezdtem előszedegetni a tegnapi házi feladatot, amit egyébként Mr. Gianini segített befejezni. Ebben a pillanatban megszólalt a telefonom. Azt hittem, megindult a szülés - vagy a mama újból összeesett a Grand Union fagyasztópultja előtt... De nem a mama volt. Hanem Grandmére. - Amelia! - mondta. - A továbbiakban ne aggódj semmiért! Én már mindenről gondoskodtam. Esküszöm, fogalmam se volt, miről beszél. Legalábbis először nem. - De miről? - kérdeztem értetlenül. Talán a lenti szomszédunkra, Vedre céloz, aki panaszkodott, milyen hangosak vagyunk? Lehet, hogy egyszerűen kivégeztette... ki telik tőle. Ezért állt el a szavam attól, amit mondott. - A búcsúbálról! - mondta. - Már intézkedtem. Beszéltem valakivel, és találtam egy helyet, ahol megtarthatjátok, függetlenül a sztrájktól. Minden el van intézve. Elnémultam. Csak ültem a telefonnal a kezemben, és alig bírtam fölfogni, amit hallottam. - Várj - nyögtem ki nagy nehezen. - Micsoda? - Az isten szerelmére! - türelmetlenkedett Grandmere. - Miért kell mindent százszor elmondanom? Találtam egy helyet, ahol megtarthatjátok a búcsúbálotokat! Meg is mondta, hol. Döbbenten tettem le a telefont. Esküszöm, nem hittem a fülemnek. 179

Grandmere megtalálta a megoldást. Nem ismerte el, hogy ő követett el hibát, és ő tehet New York egyik legköltségesebb sztrájkjának kirobbanásáról, dehogyis. Erről szó sincs. Sokkal nagyobb dolgot tett. Megmentette a búcsú bált. Az Albert Einstein Gimnázium végzős búcsúbálját. A másik padban ülő Lanára néztem, aki kerülte a pillantásomat, hiszen én voltam az, aki miatt lefújták a búcsúbált. Ekkor jutott eszembe a kolosszális ötlet. Igen, Grandmere megtalálta a megoldást a búcsúbálra, én pedig a magam gondjára. Megböktem Lana vállát: - Hallottad? Lana felém fordult, és undokul méregetett: - Mit? - vakkantotta. - A nagyanyám talált egy helyet, ahol megtarthatjuk a búcsúbált - mondtam. És elárultam neki. Tátva maradt a szája. Nem vicc. Tátva maradt a szája, meg se tudott szólalni. Sikerült elhallgattatnom. Nem úgy, mint amikor a pulóverébe dugtam a csokis mogyorós jégkrémet... akkor ugyanis elég sok mondandója akadt... És most? Egy szava sem volt: - Egy feltétellel - folytattam. Elmondtam azt is. A feltételt persze nem Grandmere szabta. Az az én saját hercegnői manőverem volt... Mit csináljak? A legkiválóbb mestertől tanultam. - Tehát ez a feltétel. Ha elfogadod, lesz búcsúbál, ha nem, nem - ismételtem el neki barátságosan, mintha bizony nem halálos ellenségek, hanem a legjobb haverok volnánk. Lana nem is habozott. Egy másodpercet sem. - Oké - mondta gondolkodás nélkül. Úgy éreztem magam, mintha én lennék Molly Ringwald, Drew Barrymore és Rachel Leigh Cook egy személyben. Magamnak se tudom megmagyarázni, miért tettem, amit tettem, 180

de a következő pillanatban elkapott valami. Szerettem volna az egész világot megölelni. Az egész világ azonban nem volt ott, ezért felugrottam, megragadtam Lanát, és egy nagy, cuppanós csókot nyomtam a homlokára. - Fúúúúúúúúúúúújjjj, hagyjá!!!! - ugrott hátra Lana. - Te hülyébb vagy, mint a sokévi átlag! _De nem érdekelt, mit mond. Még az sem, hogy lehülyézett. Mert a szívem repesett az örömtől és dalolt, mint azok a kismadarak, akik Hófehérke feje körül röpködnek a rajzfilmben. Fölugrottam, és sebtében kifelé indultam... Mr. Gianini legnagyobb meglepetésére, aki éppen befelé igyekezett, kezében egy Starbucks nagy capuccinóval. - Mia! - kérdezte hökkenten, amikor elrohantam mellette Hová mész? Becsöngettek! - Azonnal jövök, Mr. Gianini! - szóltam vissza a vállam fölött és szedtem a lábam, hogy leérjek Michaelhoz abba a terembe, ahol angol esszéírás órája van. Még csak amiatt se kellett izgulnom, hogy hülyét csinálok magamból Michael osztálytársai előtt, ugyanis egyikük sem volt ott a Lógás Világnapja miatt. Beestem Michaelék termébe életemben először, mivel máskor Michael szokott átjönni hozzám. - Elnézést kérek, Mrs. Weinstein - hadartam -, beszélhetnék egy szót Michaellal? Mrs. Weinstein szemlátomást laza munkanapra számított, mert a tanári asztalon ott feküdt elötte a Cosmo legutóbbi száma. Éppen csak felnézett a Házi asztrológus rovatból. - Persze, Mia - motyogta. Odapattantam a meglepett Michael elé, beültem mellé a padba, és már mondtam is: - Michael, emlékszel még, hogy azt mondtad, csak akkor vagy hajlandó eljönni a búcsúbálra, ha a fiúk az együttesből is jönnek? Michael még ott tartott, hogy ÉN vagyok az Ő osztályában. - Mégis mit keresel itt? - kérdezte. - Mr. Gianini tudja, hogy itt vagy? Ebből megint baj lesz... - Ne foglalkozz ezzel - szakítottam félbe. - Inkább arra 181

válaszolj, hajlandó vagy-e eljönni a búcsúbálra, ha a fiúk is jönnek! - Hát, gondolom, igen - felelte. - De Mia, a búcsúbált lefújták, nem emlékszel? - És ha azt mondanám, hogy mégse fújták le? - kérdeztem csak úgy lazán, mintha az időjárásról érdeklődnék. - És ha azt mondanám, hogy kell egy banda, és a szervezőbizottság a TIÉTEKET választotta ki...? - Akkor én meg azt felelném, hogy... ne kábíts... - Pedig ez a helyzet - mondtam neki. - És nem kábítalak. Michael, kérlek szépen, mondj igent, annyira szeretnék elmenni a búcsúbálba! Michael csodálkozva nézett rám. - Tényleg? De ez az egész búcsúbál... annyira ciki. - Tudom, hogy ciki - mondtam. - Tudom. De ez nem változtat azon, hogy egész életemben arról álmodtam, hogy részt vegyek rajta... Es meggyőződésem, hogy az önmegvalósításom folyamatát előnyösen befolyásolná, ha holnap este mi ketten együtt mennénk a búcsúbálra... Michael még mindig hitetlenkedve bámult. Alig tudta felfogni, hogy a bandáját meghívták egy igazi fellépésre, és erre a fellépésre a búcsúbálon kerül sor... ráadásul a barátnője önmegvalósításához állítólag pontosan erre a búcsúbálra van szükség... - Öö... hát, jó - nyögte ki végre. - Ha ez neked ennyire fontos... Újból elöntött a boldogság, de annyira, hogy megragadtam Michaelt is, pont, mint az előbb Lanát, és egy nagy, cuppanós csókot nyomtam... de nem a homlokára, hanem a szájára. Michael teljesen elképedt... főleg attól, hogy Mrs. Weinstein szeme láttára csókoltam meg. A haja tövéig elvörösödött, és fojtott hangon rám szólt: -Mia! De annyira föl voltam dobva, hogy még az se érdekelt, hogy zavarba hoztam. - Viszlát, Mrs. Weinstein! - integettem Michael döbbent angoltanárnőjének, és indiánszökdelésben távoztam a teremből. 182

Tényleg olyan volt, mintha egy filmben látnám az egészet. Mintha én lennék Molly Ringwald a Rózsaszín románcból, miután Andrew McCarthy szerelmet vallott neki… Az osztályba visszatérve közöltem Lanával, hogy a Feltételes reflex elvállalta a fellépést. Remegtem az örömtől. Megyek a búcsúbálba! Én, Mia Thermopolis, az Albert Einstein Gimnázium elsős tanulója, megyek a végzősök búcsúbáljába! Michael Moscovitzcal, életem egyetlen nagy szerelmével. MEGYÜNK A BÚCSÚBÁLBA MICHAELLAL!!!!!!!!!!! A BÚCSÚBÁLBA!!!!!!!!!!!

BÁL! HÁZI FELADAT: Matek: Kit érdekel? Michaellal megyünk a búcsúbálba!!!!! Angol: Búcsúbál!!!!! Biosz: Búcsúbálba megyek!!!!!!! Egészségtan és ment.hig.: BÚCSÚBÁL!!!!!! T.g.: Nem mindegy? Francia: Vous Allez Au Bal!!!!! Társ. ism.: BÁL!!!!! 183

Május 9., péntek, este hét óra, itthon Képtelenség, amit ezek ketten művelnek! Nem bírom elviselni az anyám és a nagyanyám veszekedését! Miért nincs jobb dolguk? HOLNAP BÚCSÚBÁLBA MEGYEK A SZERELMEMMEL. Pihennem kéne, szépítkeznem, illatos kenőcsökkel kenegetnem a testem, nem pedig egy vén sárkány és egy hormonálisan feldúlt várandós asszony között őrlődnöm, és folytonosan igazságot tennem. Legszívesebben rájuk kiabálnék: MIÉRT NEM BÍRJÁTOK MÁR BEFOGNI?????? - de ez sajnos roppant méltatlan volna egy hercegnőhöz. Most fölteszem a fejhallgatómat és megpróbálom kirekeszteni a veszekedés zaját a Michael-féle mixszel. Talán Pink behízelgő hangja majd megnyugtatja szétzilált idegeimet. Május 9., péntek, este hét óra két perc Sajnos, tévedtem. Még Pink hangja sem képes Grandmére sivítását elnyomni. Most Kelly Osbourne-nal próbálkozom.

184

Május 9., péntek, este hét óra négy perc Végre! Végre tudok a gondolataimra koncentrálni. Michael épp az előbb küldött egy e-mailt, hogy az együttessel valószínűleg egész éjjel próbálnak. Készülnek az első nagy fellépésükre. Az szerintem teljesen rendben van, hogy egy PASI fekete karikákkal a szeme alatt jelenik meg egy búcsúbálon (ott van például az az ürge az Őrjítő szerelemben). Viszont egy CSAJ kizárólag friss lehet és üde, mint a rózsaszirom. Állítólag a fiúk a bandában nem voltak rettenetesen feldobva attól, hogy a búcsúbálon játszhatnak... Trevor még valami olyasmit is talált mondani, hogy inkább jelentsenek beteget. Michael viszont kijelentette, hogy a fellépés az fellépés, és kezdők ne válogassanak. Aztán elköszönt: Holnap este találkozunk a bálon. Csók: M.

Holnap este. Igen, szerelmem, holnap este, amikor bevonulok a bálba a karodon, osztálytársaim irigykedő pillantásainak kereszttüzében! Na jó, Lana irigykedő pillantásainak kereszttüzében, mert egyedül ő lesz ott az osztálytársaim közül. Ja, meg Shameeka, de ő nem fog irigykedni, mert a barátnőm. És talán Tina. Persze! Most derült ki, hogy Tina is jön a bálba, mert Borisz játszik Michael zenekarában, ezért ő is hívhat egy vendéget. Tinát hívta meg... Ebédnél kijelentette: Tina az új múzsája és élete értelme... Tinát majd szétvetette a boldogság Borisz szavai hallatán! Kis híján torkán akadt a gyümölcsjoghurt. Imádattal nézte szerelmét az asztal túloldalán, nekem meg feltűnt, amit sose gondoltam volna: Borisz egészen megszépült Tina rajongásától... Nem vicc! Még a kiálló fogsora is kevésbé tűnik fel! És horpadt mellkasa egészen domborúnak látszik... Vagy lehet, hogy újabban titokban kondizik? Hűűű, csöng a telefon! Jaj, bárcsak a papa lenne az! Bárcsak befejeződött volna a sztrájk, és küldené már a limuzint Grandmere-ért... 185

Május 9., péntek, este hét óra tíz perc Nem a papa volt, hanem Michael. Azért hívott, hogy egyeztessük, milyen dalokat fog játszani a Feltételes reflex holnap este a bálban. Volt közöttük rengeteg régi búcsúbáli sláger a Switchblade Kittenstől meg a Stonestól. Meg persze saját dalok is, a Kődobálók, a New York-i hercegnő és a Sudár nyárfa. Javasoltam Michaelnak, hagyják ki a Kődobálókat, és játsszanak helyette inkább valami régi rock and rollt meg Ricky Martint, de azt mondta, előbb megy ki pucéron, cowboykalapban a Times Square-re, mint hogy Ricky Martint játsszon… (Bár már látnám!) Így aztán megkérdeztem, mit szólna helyette egy kis White Stripeshoz vagy Beatleshez. - Mi ez a rémes kiabálás nálatok? - vágott közbe Michael. - Ó, csak a mamám és Grandmére veszekszenek. Grandmére dühöng, amiért a mama nem engedi őt rágyújtani a lakásban, de a mama nem tágít, mert azt mondja, árt nekem meg a bébinek. Erre Grandmére az előbb lefasisztázta a mamát. Azt állítja, hogy amikor a második világháború kellős közepén teára látta vendégül Hitlert és Mussolinit a palotában, egyiküknek se volt kifogása az ellen, hogy ő rágyújtott. Szerinte, ha Hitlernek és Mussolininak nem lett baja, akkor a mamának se lesz... - Te Mia, tisztában vagy te azzal, hány éves a nagyanyád? kérdezte Michael. - Hát persze! - feleltem, mivel pontosan emlékeztem arra, hogy Grandmere ragaszkodott hozzá, hogy Genoviában mindenütt ünnepeljük meg a születésnapját, csak éppen a félév közepe volt, ezért (HÁLA ISTENNEK) nem lehettem ott. Aztán persze tízezerszer az orrom alá dörgölte ezt is! - Figyelj ide, én tudom, hogy a matek nem a legerősebb oldalad, de ha tudod, hány éves, akkor azt is ki bírod számolni, hogy a második világháború alatt még csak kislány volt! Nem? Hogy a fenébe láthatta volna vendégül Hitlert és Mussolinit a genoviai palotában? Hiszen akkor még nem is lakott ott! Hacsak nem ment férjhez a nagyapádhoz már kilencéves korában! Ettől aztán elnémultam, de teljesen. Hát... én ... nem is tudom... 186

A saját nagyanyám... egész életemben egyfolytában HAZUDOZOTT nekem!!! Állandóan arról löki a rizsát, hogy így meg úgy, azzal mentette meg a genoviai palotát a náci hordák bombázásától, hogy meghívta Hitlert egy teára, vagy mit tudom én... Én meg egyfolytában azt hittem, milyen bátor és micsoda diplomata! Hogy elhárította Genovia katonai megszállás át egy TEÁVAL és egy (akkoriban még) bájos mosollyal!!!! MOST MEG EGYSZERRE KIDERÜL, HOGY AZ EGÉSZ ÚGY, AHOGY VAN, KAMU?!!!! Hát ez hihetetlen! Nem semmi az öregasszony. Nem semmi. Bár... ezt sose hittem volna... nagyon nehéz haragudnom rá... mert... mert... Mégiscsak megmentette a búcsúbált. Május 9., péntek, este fél nyolc Tina telefonált az előbb. Teljesen be van gőzölve a báltól. Azt mondja, olyan, mintha álmodna. Teljesen egyetértek vele. Azt kérdezte tőlem, vajon mivel érdemeltük ki a sorsnak ezt a különös kegyét. Azt feleltem: azzal, hogy jók vagyunk és tiszta szívűek...

187

Május 9., péntek, este nyolc óra Ó, jaj! Szegény Lilly! Sose hittem volna, hogy így fogom sajnálni, de most mégis. Szegény, szegény Lilly! Most tudta meg, hogy Borisz Tinát viszi a búcsú bálba. Az előbb meghallotta, hogy Michaellal erről beszélek. Utána fölhívott ő is. Alig jutott szóhoz, annyira igyekezett visz. szatartani a könnyeit. - M-Mia - hüppögte. - M-mit csi-csináltam rosszul? Pedig elég világos, mit csinált rosszul. Mindent. Tönkre tette az életét. De ezt azért mégse mondhattam neki. Ehelyett löktem a szokásos rizsát arról, hogy úgy kell a nőnek a pasi, ahogy a halnak a bicikli, meg hogy majd elfelejti és talál magának mást, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Nagyjából ugyanazt, mint amit vele mondtunk Tinának, amikor Tinát kirúgta Dave Farouq EI-Abar. Persze nagy különbség, hogy Borisz nem rúgta ki Lillyt. LILLY RÚGTA KI BORISZT! De sajnos ezt se mondhattam neki, mert ez olyan lett volna, mintha belerúgnék, amikor már amúgy is a földön fekszik. Eléggé nehezemre esik Lilly érzelmi válságával foglalkozni, amikor a) én magam olyan boldog vagyok; b) a mama és Grandmére még mindig üvöltöznek a háttérben. Elnézést kértem Lilly től, és félretettem a telefont. Aztán átmentem a nappaliba és elkurjantottam magam: „Grandmére, az isten szerelmére kérlek, hívd már fel a Les Hautes Mangert, hogy vegyék vissza Jangbut az állásába, mert ha visszaveszik, akkor te is visszamehetsz a Plazába és békén hagyhatsz bennünket!!! Mr. Gianini a konyhaasztalnál ült és úgy tett, mintha újságot olvasna. Ezt azonban nem hagyhatta szó nélkül: - Az az érzésem, Mia, most már kicsivel több kell ennek a sztrájknak a befejezéséhez, mint az, hogy az ifjú Panasa 188

visszakapja az állását. Hát ez több, mint hervasztó. Már csak azért is, mert a szobámban egyszerűen nem találok semmit. Grandmére cuccai elborítanak mindent. Elég idegesítő, hogy ha benyúlok a fiókomba egy amidalás bugyiért, kizárólag fekete selyembugyik és CSIPKÉS HARISNYATARTÓK akadnak a kezembe. A nagyanyám szexisebb alsóneműt visel, mint én! Hú, de égő. Ezért majd még évekig járhatok terápiára... De a gyermekek lelkivilágával itt nem törődik senki... Visszamentem a szobámba, újból fölvettem a telefont. Lilly még mindig Boriszról rinyált. Szerintem észre se vette, hogy két percig nem voltam ott. - ... és azt hiszem, sosem tudtam, milyen csodás kincs birtokában vagyok, amíg el nem veszítettem - folytatta. - Öhö, hm - feleltem. - És majd egyedül fogok megöregedni, vénlányként besavanyodva, és örülhetek, ha macskákat tartharok! Nem mintha bármi baj volna azzal, ha valaki vénlány vagy macskát tart, mert cseppet sincs szükségem egy pasira ahhoz, hogy boldog legyek... de azért mégis úgy képzeltem az életemet, hogy legalább együtt élek valakivel... - Öhö-hm - mondtam ismét. Ebben a pillanatban legnagyobb bosszúságomra észrevettem, hogy Rommel a hátizsákomat használja fekhelyül. Azt is fölfedeztem, hogy Grandmére az alvómaszkját könnyedén az egyik Disney hercegnős varázsgömbömre akasztotta. - ... én olyan természetesnek vettem, hogy ő van nekem... még azt se engedtem neki, hogy egy ujjal hozzám nyúljon... csak smároltunk, semmi több... azt hiszi, hogy Tina ennél többet enged neki?! Tina?! Ő aztán pontosan az a fajta, aki hivatalos lánykéréshez köti azt is, hogy egyáltalán a pólója alá nézzen valaki... Hoppá! A beszélgetés érdekes fordulatot vett. - Tényleg? Csak smároltatok, semmi több? - Föl sem merült semmi más - felelte Lilly bánatosan. - Na és Jangbuval? 189

A vonal túlsó végén csend volt. Bűntudatos csend. Ezt meg tudtam állapítani. Azért jó tudni, hogy Lilly meg Borisz között sem volt semmi több... Ezt Tina is nyilván értékeli... mármint majd ha Lilly hajlandó végre letenni, és fölhívhatom Tinát. Vajon Michael meg én holnap tovább jutunk egy lépéssel? Végül is holnap először lesz rajtam vállpánt nélküli ruha.. . És bálba megyünk...

190

Május 10., szombat, reggel hét óra Az ember azt hinné, hogy a hercegnők legalább a BÁL napján alhatnak egy kicsit. DE NEM. A mesékben meg a filmeken a hercegnők madárdaira ébrednek. Én viszont Rommel vonyítására. Kövér Lulu éppen készült szétmarcangolni a kis drágát, amiért bele mert kóstolni a Cicacsemegéjébe. Nem nagyon tudom sajnálni Rommelt. Végül is, ha nem futkározott volna az étteremben a szülinapi vacsorámon, akkor nem került volna ilyen helyzetbe. Lehet, hogy igazságtalan vagyok? Mi mást csinált volna a nyomorult? Nem ő KÉRTE Grandmére-t, hogy vigye magával az étterembe... És most, hogy több napot vele töltöttem, már az is világos előttem, hogy Rommel biztos Asperger-szindrómában szenved. Uramisten... hallom, hogy ébredezik a sárkány... Talán ha fölpakolok pár cuccot, báli ruhát, miegymást és elhúzok itthonról Tinához, akkor nyugiban tudok készülődni a NAGY ESEMÉNYRE ott náluk... Hát igen! Ez az! Pontosan ezt fogom csinálni! Hogyhogy nem jutott eszembe előbb? Nem jó érzés szegény mamát és Mr. Gianinit itt hagyni egész napra Grandmére-rel, de nincs más választásom! MA VAN A BÚCSÚBÁL!!!!!!!! Ez most tényleg vészhelyzet.

191

Május 10., szombat, délután két óra Megtörtént. Megszöktem a rémségek házából. Tinával bezárkóztunk a szobája biztonságos rejtekébe, és iszappakolással igyekszünk összehúzni pórusainkat. Az utcájukban lévő Körömvirág manikűrszalonban megcsináltattuk a körmeinket (nekem csak a bőrt vágták ki, mert körmöm nemigen van...), és nemsokára jön Mrs. Hakim Baba fodrásza, és a hajunkat is rendbe szedi. Hát igen. Így kell készülődni a búcsúbálra: nyugiban szépítkezni, nem pedig a veszekedést hallgatni, hogy ki itta meg az utolsó pohár Gatorade-et (kiderült, hogy Grandmére nagyon szereti egy kis vodkával megbolondítva...). Persze az nagyon rosszul érint, hogy a mama nem vehet részt a személyiségfejlődésem és nőiségem alakulása szempontjából oly fontos eseményen. De neki fontosabb dolga van. Gondolnia kell a magzatára, és el kell végeznie a légzőgyakorlatait, nehogy kinyírja Grandmére-t. A sztrájkolók és a munkaadók tárgyalásairól szóló hírek nem túl szívderítőek. Amikor utoljára bekapcsoltuk a New York l-et, a polgármester minden New York-inak azt tanácsolta, hogy szerezzenek be tartalékokat az alapélelmiszerekből, kenyérből, tejből, mert úgy tűnik, jó darabig nem számíthatunk a helyi kínai éttermekre és pizzériákra. Tényleg, mi a fenét fog enni a mama, Mr. Gianini és Grandmére, ha nincs házhozszállítás a Mennyei Tésztabirodalomból? Remélem, van annyi eszük, hogy bevásárolnak némi előregyártott kaját a Jefferson piacon... De ez engem nem érdekel. Legalábbis ma nem. Ma egyetlen dolog érdekel csak: hogy szép legyek a búcsúbálon! Mert ma nagy nap van. Ma van a búcsúbál! Hercegnő mindennap lehetek, de ma BÁLKIRÁLYNŐ leszek!!!!

192

Május 10., este nyolc óra, a búcsúbálba menet a limuzinban Istenem, de izgatott vagyok! Alig bírok magammal! Tina is, én is ELKÉPESZTŐ DÖGÖSEN nézünk ki, ezt tárgyilagosan meg kell állapítanom. A fiúkkal majd ott, a helyszínen találkozunk, mert korán kellett menniük, hogy a felszerelést mind beállítsák. Szerintem el fognak ájulni. Az azért kicsit ciki, hogy aprócska gyöngyös báli retikül helyett két ruhásszekrény méretű testőr lesz az oldalunkon... Ilyesmiről sosem ír a Tini magazin báli melléklete. Pedig nem jött volna rosszul egy ilyen cikk: Hogyan öltöztessük testőrünket a bálra? Arról nem is beszélve, micsoda cirkuszt rendezett Lars és Wahim is, mert a szerencsétleneknek szmokingot kellett húzniuk. Megemlítettem nekik, hogy Mademoiselle Klein is jelen lesz, és hogy tudomásom szerint oldalt felsliccelt szűk ruhát fog viselni. Ez kicsit felvillanyozta őket, és akkor sem panaszkodtak, amikor Tinával rájuk tűztük a kis csokrokat. Nagyon helyesek így együtt... mint két díszbe öltözött Chippendale-fiú... Azt gondosan elhallgattam, hogy Mr. Wheeton is ott lesz... illetve, hogy ő lesz Mademoiselle Klein kísérője. Úgy gondoltam, ennek nem annyira örülnének. Jaj nekem, annyira ideges vagyok, hogy egészen megizzadtam. Tulajdonképpen jó dolog tizenöt évesnek lenni. Végül is nemrég üvegeztem először úgy komolyabban, és most megyek életem első igazi búcsú báljára... A szerencse gyermeke vagyok. Jaj, Istenem, MEGÉRKEZTÜNK!!!!!!!!!!

193

Május 10., szombat, az Empire State Building kilátóterasza Meg kell adni, Grandmére nagy ász. Komolyan mondom, most már kifejezetten örülök, hogy elhozta Rommelt a szülinapi vacsorámra. Mert ha nem hozta volna, akkor nem szökhetett volna ki a retiküljéből, Jangbu Panasa nem eshetett volna át rajta, nem rúgták volna ki a Les Hautes Mangerból, és Lilly nem csinálhatott volna az ügyéből az egész városra kiterjedő éttermi és hotelos sztrájkot. És ha mindez nem történt volna, a búcsúbált nem fújják le, hanem annak rendje és módja szerint megtartják a Maximban. Akkor nem kényszerültünk volna arra, hogy itt az Empire State Building kilátóteraszán rendezzük meg, Ami persze teljes egészében Grandmére műve, mert az itteni tulajdonos is a puszipajtása. Ráadásul Michael abban az esetben nem lett volna hajlandó eljönni, és akkor ahelyett, hogy itt állnék a megrázóan gyönyörű, Jennifer Lopez jegygyűrűjéhez hasonló, halvány rózsaszín báli ruhámban a csillagos manhattani égbolt alatt, és a zenekarát hallgatnám, most otthon kushadnék melegítőben, és e-mailezgetnék a barátnőimmel. Most viszont felnézek a csillagos manhattani égre, és csak ennyit mondhatok: Köszönöm, Grandmére. Köszönöm, hogy ennyire bolond vagy, mert nélküled sose teljesülhetett volna be az álmom. Sose vehettem volna részt életem nagy-nagy szerelmével a búcsúbálon! Jó, az kicsit ciki, hogy nem táncolhatunk, mert amikot zene van, akkor a Feltételes reflex játszik. Az előbb egy kis szünetet tartottak, és akkor Michael odajött hozzám, hozott egy pohár puncsot (rózsaszín grapefruitlevet egy kis Sprite-tal keverve... Josh próbált valami szeszt csempészni bele, de Wahim elkapta, és megfenyegette a nuncsakujával...). A terasz szélén álltunk a távcsőnél, egymást átölelve. Lenéztünk a Hudson-folyóra, amely ezüstösen kanyargott a holdfényben, és... Nem vagyok egészen biztos benne, de azt hiszem, 194

továbbléptünk a smároláson... Azért nem vagyok benne biztos, mert nem tudom, számít-e, ha melltartón KERESZTÜL történik a dolog. Majd megkérdezem Tinát, de azért azt hiszem, az az igazi, ha a pasi keze a melltartó ALÁ ér. Erről azonban szó sem lehetett, mert pánt nélküli volt rajtam, ami olyan szoros, mintha páncélba bújna az ember. De azért megpróbálta. Ebben biztos vagyok. Igen, semmi kétség. Most már igazi nő vagyok. A szó minden értelmében. Vagyis majdnem. Talán ki kéne mennem a női mosdóba és levenni ezt a hülye melltartót, hátha újból próbálkozik... és akkor talán érzek is valamit... Hű, valakinek csöng a mobilja. Micsoda bunkóság! Ráadásul pont a Kődobálók kellős közepén. Ez Michaelék legfontosabb dala. Miért nem képesek egyesek viselkedni, és legalább a bálon kikapcsolni a... Atyaisten! Ez az ÉN mobilom!!!!!!!!!!!!

195

Május 11., vasárnap, hajnali egy óra, St. Vincent-kórház szülészetén Istenem... istenem... Ez tényleg hihetetlen! Ma éjszaka nem csak igazi nő lett belőlem, de testvér is. Megszületett az öcsém!!! Éjjel 12 óra 1 perckor világra jött Rocky Thermopolis - Gianini. Öt héttel korábban született a vártnál, ezért csak 2100 gramm. De névrokonához hasonlóan Rocky (szerencsére a mama túl gyenge volt, hogy tovább kardoskodjon a Sartre mellett. Hála istennek. Szörnyű lett volna, ha Sartre-nak nevezik el! Ilyen névvel biztos folyton ütnék-vernék a suliban...) kemény kis fickó. Kis ideig inkubátorban kell lennie, hogy nőjön és gyarapodjék. Anya és gyermeke, az Y-kromoszómájú kis zsarnok, mindketten jól vannak... Ugyanezt nem mondhatnám el a mostoha-nagymamáról.. Grandmére mellettem ül. Nem, inkább magába roskadva kornyadozik. Azt hiszem, félálomban lehet, mert mintha horkolna is. De ciki, még jó, hogy senki nincs a környéken. Leszámítva Mr. Gianinit, Larst, Hanst, a papát, a mellettünk lakó szomszédot, Ronnie-t, az alattunk lakót, Verlt, Michaelt, Lillyt és persze engem. Grandmére fáradtsága persze érthető. A mama annyit azért nagy nehezen elismert, hogy ha Grandmére nem intézkedett volna, Rocky ott a lakásban született volna meg, bába és minden nélkül. Ráadásul amilyen korán és gyorsan jött, szüksége volt egy jó adag oxigénre, amíg a tüdeje rendesen működni kezdett. Máskülönben nagy baj történhetett volna! Én ugye a búcsúbálon voltam, Mr. Gianini meg lement, hogy vegyen az éjjel-nappaliban egy lottót (magyarán pár percre akart szabadulni, mert már nem bírta a folytonos civakodást...), tehát csakis Grandmére tartózkodott otthon, amikor elfolyt a mama magzatvize. (Isteni szerencse, hogy a fürdőszobában, és nem a heverőn például. Máskülönben hol aludnék ma?!) - Jaj, ne! - Ennyit hallott Grandmére a fürdőszobából. - Jaj istenem, ne! Máris?! 196

Azt hitte, a mama a sztrájk miatt jajgat, mert nem akarja, hogy véget érjen. A sztrájk vége ugyanis a genoviai özvegy hercegné élvezetes látogatásának végét jelentené. Beszaladt hát a mama szobájába megtudakolni, melyik híradót nézi... Ám kiderült, hogy a mama nem a tévében látottakat kommentálja. Grandmere azt mondja, nem is nagyon gondolkozott, mit tegyen. Kirohant a lakásból és sikoltozni kezdett: - Taxit! Taxit! Azonnal hívjon valaki egy taxit! Ezért persze nem hallotta a mama kiáltozását a fürdőből: "Ne! A bábát! Hívjátok a bábámat!" Szerencsére Ronnie, a mellettünk lakó szomszéd otthon volt. Ez ritkaság nála szombat este, amilyen femme fatale*. De éppen nemrég gyógyult ki az influenzából, és úgy döntött, inkább otthon marad. Kinyitotta az ajtaját és kikukkantott: - Segíthetek, drágám? - Helen vajúdik, azonnal kell egy taxi! Amúgy pedig a megszólításom: felség, ha nem tudná, kedves uram! - vágta rá Grandmére. Ronnie lerohant az utcára, hogy leintsen egy taxit, Grandmére pedig vissza a lakásba, hogy összeszedje a mamát. - Gyerünk, Helen, indulás! - ragadta meg a karját. Amire a mama állítólag így válaszolt: - Ez képtelenség! Még nem szülhetek! Túl korai még! Állítsd meg, Clarisse! Állítsd meg! - A Genoviai Hercegi Légierőnek én parancsolok - felelte Grandmére. - És a Genoviai Hercegi Haditengerészetnek is. De egyvalaminek én se parancsolok, Helen, és ez a te méhed. Most pedig gyerünk! Ez a felfordulás persze felébresztette az alattunk lakó Verlt. Ő is kirohant a lakásból, mert biztosra vette, hogy most landol az ufók anyahajója... de csak egy vajúdó anyahajót látott lefelé botladozni a lépcsőn. - Megyek, megkeresem Franket - mondta Verl, amikor felfogta, mi történik. * A végzet asszonya (francia)

197

Mire Grandmére letámogatta a mamát mind a három emeletről, Ronnie már szerzett egy taxit, és Mr. Gianini és Verl is megérkeztek lihegve az éjjel-nappaliból... Mind bezsúfolódtak a taxiba, bár egy főpolgármesteri rendelet szerint a sofőrrel együtt csakis öten ülhetnek belé. A taxis ezt meg is említette, de Grandmére letorkolta: - Fiatalember, tudja, ki vagyok én? Én vagyok Genovia özvegy hercegnéje és egyben a mostani sztrájk kirobbantója! Ha nem csinálja nyomban, amit mondok, magát is kirúgatom!! - mire a sofőr beletaposott a gázba, és meg sem állt a St. Vincentkórházig. Itt találtuk őket Michaellal és Larsszal - a mamát és Mr. Gianinit persze nem, mert ők a szülőszobán voltak... -, fél órával az után, hogy telefonáltak. Ott ültek mindannyian, és izgatottan várakoztak. Kis idő múlva csatlakozott hozzánk a papa és Hans is (a papát én hívtam fel), majd pedig Lilly (őt meg Tina hívta fel még a bálból, mert nyilván sajnálta, hogy otthon kell penészednie). Kilencen lestük hát az órát, illetve tízen, ha a taxist is beleszámítjuk. Ő azért toporgott ott, mert azt állította, Ronnie tűsarkúja tönkretette az autója gumiszőnyegét. A papa odavetett neki egy százast, amit a fickó elkapott, és elhúzta a csíkot. Én a rózsaszín báli ruhámban virítottam, Lars és Michael meg szmokingban. Mi voltunk a legjobban öltözve a St.Vincentben. Lehet, hogy előtte volt még valamicske körmöm, de ez most már nem jellemző. Két óra telt el óriási feszültségben, akkor végre kijött az orvos, és vidáman közölte: "Fiú!" Fiú! Öcsém van! Bevallom, hogy egy pillanatig icipici csalódást éreztem. Annyira reméltem, hogy húgom születik! Húgom, akivel megoszthatok mindent... még azt is, mi történt Michael és énköztem ma este a bálon. Húgom, akinek, ha akarom, vehetek akár ilyen érzelgős feliratú táblát is: Isten a húgomnak teremtett, de az élet a barátommá nevelt. Húgom, akinek a Barbie-jával még én is játszhatok, mégsem csúfolhat senki, hiszen az Ő Barbie-jával játszom majd és VELE.. . Azután arra gondoltam, mi mindent csinálhatok majd az öcsémmel.. először is elküldöm majd sorba állni jegyért a 198

Csillagok háborújára. Ilyesmire egyetlen lány se lenne hajlandó. Megdobálhatjuk kővel a hülye, undok hattyúkat a genoviai palota kertjében. Elcsórhatom a Pókember-képregényeit. És tökéletes pasit nevelhe tek belőle valami szerencsés lánynak. Így már nem is tűnt olyan rémesnek a gondolat, hogy öcsém született. Végre előjött Mr. Gianini a szülőszobából. Kecskeszakálla két oldalán patakzottak a könnyek, és összevissza makogott a fiáról, mint a rhesusmajmok a Discovery csatornán. Ekkor már tudtam... éreztem, hogy így van jól... hogy a mamának fia született. És az is jó, hogy Rockynak nevezték, olyasvalaki után, aki szereti és tiszteli a nőket. Éreztem, hogy valami felsőbb akarat választotta ki erre a mamát és engem. Együtt fogunk olyasvalakit nevelni belőle, aki menő lesz és férfias, de nem szexista, egyszerre szereti a Barbie-t és Pókembert, aki udvarias, vicces, sportos (de nem bunkó), érzékeny (de nem nyavalygós), aki rámenős a csajoknál, aki nem hagyja felhajtva a vécéülőkét... egyszóval, aki tökéletes. Olyannak neveljük majd Rockyt, mint... Michael. Ám Kövér Lulura, Buffyra, a genoviai népre és mindenre, ami számomra szent, esküszöm: amikor Rocky eléri azt a kort, hogy búcsú bálba menjen, NEM fogja úgy gondolni, hogy a búcsúbál ciki.

199

Május 11., vasárnap, délután három óra, itthon Hát ennyi. A sztrájknak hivatalosan vége. Grandmére összecsomagolt, és visszaköltözött a Plazába. Felajánlotta, hogy marad, és "segít" addig, amíg Rocky haza nem jön a kórházból, illetve amíg ki nem alakítanak valamiféle napirendet. Mr. Gianini alig győzte elhárítani a nagylelkű ajánlatot. - Öö, nagyon kedves tőled, Clarisse, de köszönjük, nem... Én nagyon örülök, hogy elment. Csak útban lenne, és zavarna a tökéletes fiú nevelésében. Pontosan lehet tudni, hogy állandóan ilyesmit mondogatna Rockynak: "Ki az én kicsi kis kincsem? Eszem azt az icipici kis piskóta lábikóját!" Nem vicc. Az ember nem is hinné róla, de amikor végre megnézhettük Rockyt az inkubátorban, akkor is ilyeneket gügyögött. Csak éppen franciául. Rémes! Nem csoda, ha a papának súlyos gondot okoz tartós kapcsolatot kialakítani a nőkkel. Na de az a lényeg, hogy a vendéglősök végül is engedtek a pincértanulók követelésének. Ezentúl a tanulók egészségügyi juttatásokat, betegszabadságot és fizetett szabadságot is kapnak. Mindannyian. Kivéve persze Jangbut, aki besöpörte az élete történetéért járó pénzt, és hazahúzott Nepálba. Az az érzésem, hogy a városi élet nem nagyon jött be neki. Különben is, ezzel a pénzzel Nepálban életre szóló biztonságot teremt magának és az egész családjának, és még egy óriási házat is vehet. Itt New Yorkban ebből maximum egy lift nélküli padlás térre futotta volna valami rossz hírű környéken. Lilly lassacskán kiheveri a csalódást, hogy nem jöhetett el a búcsúbálba. Tina részletesen elmesélt neki mindent, illetve azt a részt nekem is, hogy miután Michael fogta magát, és szó nélkül otthagyta a bandát, hogy elkísérjen engem a kórházba. Borisz vette át tőle a szólógitárt, noha életében nem gitározott még. De mivel Borisz zenei zseni, nincs olyan hangszer, amin ne tudna azonnal játszani... talán a tangóharmonika vagy micsoda kivételével. Tina azt is mesélte, hogy távozásunk után kicsit 200

összekuszálódtak a dolgok, mert Josh és pár haverja azzal szórakoztak, hogy kihajoltak a kilátóterasz korlátján, és azt próbálgatták, sikerül-e ilyen magasságból leköpni valakit. Mr. Wheeton azonban elkapta őket, és mindannyiukat iskolai elzárásra ítélte. Lana állítólag bőgni kezdett, és azt mondta Joshnak, hogy tönkretette élete legkülönlegesebb estéjét, és jövőre, amikor Josh már egyetemre jár, csak az fog róla eszébe jutni, hogy hatalmasakat köp az Empire State Building teraszáról. Guszta. Nekem szerencsére nem kell aggódnom, mert ha Michael ősztől egyetemre megy, a) akkor is csak pár utcával feljebb, a Columbiára jár majd, és mindennap láthatom, b) nem az fog róla eszembe jutni, hogy hatalmasakat köp az Empire State Building teraszáról, hanem az, ahogy leszerelte a papámat a szülészeti váróteremben: miután százezredszer is megkértem a papát, hadd maradjak New Yorkban nyárra, hogy ismerkedhessek az öcsémmel, százezredszer is azt válaszolta, hogy mivel aláírt am vele egy megállapodást, ahhoz kell tartanom magam. Michael erre így szólt: - Az a helyzet, Mr. Renaldo, hogy a jog szerint kiskorúak semmiféle szerződést nem köthetnek. Tehát, mivel Mia még nem volt tizenhat éves, amikor aláírta a megállapodásukat, az New York Állam törvényei értelmében érvénytelen. HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ! ASZTA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Látni kellett volna a papám arcát... Azt hittem, ott helyben megüti a guta. Még jó, hogy pont a kórházban voltunk, mentőt se kellett volna hívni, George Clooney rögtön rohanhatott volna a hordággyal és az infúzióval. De nem ütötte meg a guta. Ehelyett keményen Michael szemébe nézett... és büszkén mondhatom, hogy Michael állta a pillantását. - Hát... majd meglátjuk... - morogta a papa. De tudta: ezt a játszmát elvesztette. Ez meg is látszott rajta. Istenem, micsoda mázli, hogy egy ZSENIVEL járok! Micsoda mázli!!! 201

Még akkor is, ha a pánt nélküli melltartó lehámozásának tudományában még nem tökéletesítette magát. Még. Eddig. Szerencsére a szobámat is visszakaptam... és e pillanatban úgy néz ki, hogy a nyár legnagyobb részét itthon tölthetem... megszületett a kisöcsém... és megírtam az első igazi történetet, ami az iskolaújságban is megjelent... sőt, egy versemet is lehozták - bár névtelenül.. és Michaellal túljutottunk végre a puszta smároláson... És elmehettem a búcsúbálba. A BÚCSÚBÁLBA!!!! De hiszen ez maga az önmegvalósítás! Vagy valami olyasmi. (Folytatása következik.)

202

A NEVELETLEN HERCEGNŐ NAPLÓJÁból eddig két amerikai film készült. Az elsőt eddig a mozikban, és az HBO-n vetítették, a közeljövőben az RTL Klub műsorán lesz látható. A második filmet 2004. október 28-ától játsszák a magyar filmszínházak!

Kiadta a Ciceró Könyvstúdió Kft. az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1133 Budapest, Pozsonyi út 61. Telefon és fax: 239-0180, 329-0879 E-mail: [email protected] «elelős kiadó: Szamosi lvánné ügyvezető igazgató Művészeti vezető: Vaisz György A Ciceró Könyvstúdió könyveinek terjesztője a Talentum Kft. 1133 Budapest, Gogol u. 17. Tel.: 239-9141

Tördelés: (VaGy) Nyomdai előállítás: Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen, 2004 Felelős vezető: Bördős János igazgató

203

Meg Cabot NICOLA ÉS A VIKOMT Nicola Sparks tizenhat éves, árva, de már készen áll arra, hogy első bálozóként belevesse magát a londoni társasági életbe. Mindenféle divatos elfoglaltság vár rá, bár a férjvadászat, ami ilyenkor minden fiatal lány elsődleges célja, nem tartozik ezek közzé. Mert hát Nicola már rég kiszemelte a maga választotját, egy jóképű Vikomtot, Lord Sebastian személyét. Ám Nicolát elrabolják, és ekkor derül ki, hogy a vikomt valóban megérdemli-e Nicola szerelmét.

A Ciceró Könyvstúdió kiadványai kaphatók valamennyi könyvesboltban, a Talentum Kft. nagy- és kiskereskedésében (1133 Budapest, Gogol u. 17. Telefon és fax: 239-9142) valamint megrendelhetők a kiadónál (1133, Budapest, Pozsonyi út 61. Telefon és fax: 239-0180; e-mail: [email protected] www.cicerokonyvstudio.hu) . 204

Meg Cabot A NEVELETLEN HERCEGNŐ NAPLÓJA 4 és 1/2 Mi jöhet a A neveletlen hercegnő naplójának 4. és 5. kötete között? Természetesen a négy és feledik! Hogyan tölti a tavaszi szünetet Mia? Kalapáccsal a kezében hősi kalandra indul (hősies tett ez, főleg egy olyan elismerten kétbalkezes től, mint ő): egy csapat iskolatársával együtt házat fog építeni a nála kevésbé szerencséseknek. Nem kell hozzá sok idő, hogy Mia ráébredjen, bármennyire nemes a szándék, a munka nagyon isfárasztó. Kitart-e vajon önzetlen elhatározása mellett? Nem dől össze a ház a hercegnői segítség nyomán? És főképp, tart-e Michael elég hosszú szünetet a munkában, hogy megcsókolhassák egymást?

Ciceró Könyvstúdió 205

MEG CABOT eddig magyar nyelven megjelent műveit a Ciceró Könyvstúdió jelentette meg: A NEVELETLEN HERCEGNŐ NAPLÓJA 1. A NEVELETLEN HERCEGNŐ NAPLÓJA 2. Reflektorfényben A NEVELETLEN HERCEGNŐ NAPLÓjA 3. A szerelmes hercegnő A NEVELETLEN HERCEGNŐ NAPLÓjA 4. Mia Genoviában A NEVELETLEN HERCEGNŐ NAPLÓJA 4 és ½ EGY IGAZI AMERIKAI LANY NICOLA ÉS A VIKOMT A FIÚ A HÁZBÓL Hívószám: 1-800 című sorozat kötetei: TUDOM, HOL VAGY! Ketten a Harleyn FEDŐNEVE: KASSZANDRA A kutatás folytatódik VESZÉLYES TEREPEN Mindenhol lesnek rájuk HAJSZA Ketten a gonoszok ellen A MEDIÁTOR című sorozat eddig megjent kötetei SUZIE ÉS A SZERELMES KÍSÉRTET "MONDD MEG A VÖRÖS NEK! "

206