www.ungarn-in-berlin.de
2004. november/december 19. szám, ára: 2,00 euró
Magyar Egyesület Berlin e.V. Demszky Gábor
Testvérvárosok Európában Tisztelt Olvasó! Városai nélkül Európa nem lenne Európa. Németország igazi – szellemi és gazdasági – erejét is mindig az adta, hogy megszámlálhatatlan tradicionális és virágzó szabad városnak – és környékének – szövetsége. Berlin azonban különleges szerepet betöltő német város. Nem csak azért, mert Németország fővárosa, hanem azért is, mert a Nyugat és a Kelet közötti megosztottság felszámolásának, az újraegyesülő Európának a szimbóluma. 45 évig Berlin fájdalmas nyílt seb volt Európa testén. Tanúi lehettünk azonban, hogyan forr össze a seb, hogyan forr össze a hajdani nyugati és keleti városrész. Mint mindenkit, aki az utolsó években Berlinbe látogatott, engem is lenyűgöztek a monumentális építkezések. Berlin újregyesülésének, újjáépülésének folyamata a legjobb példa Európa számára, hogyan számolhatók fel a kontinensen a félévszázados megosztottság következményei. Az újraegyesült Berlin azonban nem csupán például szolgál Európa számára, hanem – mint a kontinens legerősebb gazdasági hatalmának, az újraegyesült Németországnak a régi-új fővárosa – Európa egyik legnagyobb ipari, kereskedelmi, pénzügyi, közlekedési, kulturális, idegenforgalmi központja is. Miután pedig földrajzilag Európa közepén fekszik, a következő évtizedekben egyértelműen a Nyugatés Közép-Kelet-Európa közötti kapcsolatrendszer szíve lesz. Az új Berlinnek számtalan arca van: elegáns, hivatali, munkás, bohém –
és ebből a sokféleségből egy mégis összetéveszthetetlenül egyedi karakterű, egységes város képe bontakozik ki. Meggyőződésem, hogy rövidesen olyan gazdasági, pénzügyi és szellemi központja lesz Európának, mint New York Amerikának.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere
A Berlin és Budapest közötti szellemi, kulturális és egyéb kapcsolatok a XX. század első harmadában, a nácizmus győzelméig rendkívül erősek voltak. Magyar írók, filozófusok, festők, zeneművészek, filmesek sokasága élt és dolgozott hosszabb-rövidebb ideig az akkori szabad szellemiségű német fővárosban. A nácizmus, majd a bolsevizmus évtizedei alatt ez a kontaktus megszakadt, elvékonyodott, illetve eltorzult. A múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben azonban Nyugat-Berlin újból néhány jelentős magyar író és művész asylumává vált. A DAADösztöndíj-program keretében ezek (Folytatás a 4. oldalon)
15 – 10 – 5: Felhívás Jövőre hármas jubileumot ül a Magyar Egyesület Berlin e.V.: míg ő maga 15 éves fennállását ünnepli, az 1995-ben alapított lapja, a Berlini Híradó 10. születésnapját tartja. Végül, de nem utolsósorban öt éve, hogy „rajta vagyunk“ a világhálón: 2000 júliusa óta a www.ungarn-inberlin.de cím alatt online is elérhető egyesületünk. A vezetőség már gyűjti is a terveket, programokat, hogy méltó és sikeres évünk legyen a 2005-ös esztendő. Lesz meglepetés, lesz kirándulás (lásd lejjebb), és lesz felhívás az olvasókhoz is: Szeretnénk, ha a következő – 20. – számunkba minél többen megírnák, az általuk látogatott rendezvényeink közül melyik volt a legemlékezetesebb, legtanulságosabb, legérdekesebb vagy akár a legvidámabb. És ha kapunk hozzá fényképet, azt külön megköszönjük. Rajta hát, készítsünk együtt egy olyan lapszámot, amely színességében, változatosságában jó tükörképe egyesületi életünknek-tevékenységünknek! Nem sok idő van gondolkodni, vagy halogatni a terveket: az áprilisi közgyűlésre el kell készülnünk!
Erdélyi út 2005 májusában, pünkösd körül, hétvégi kirándulás helyett nagy útra szeretnénk vállalkozni: Erdély az úticél! A kinézett városok, vidékek közül néhányat az utolsó oldalon található keresztrejtvényből lehet megtudni. Az idő viszont nagyon sürget! Kérjük az érdeklődőket, minél előbb, még 2004-ben jelentsék be részvételi szándékukat, hogy a szervezésnek nekiláthassunk!
2004. november/december
Wolfart János (1951-2004) Itthagytál minket, János. A tavasszal voltál 53 esztendős, s a nyáron már halott. Sokunk a Marika Kávézóban találkozott Veled utoljára, 2004 május 7-én este, ahol a Collegium Hungaricum miniszteri biztosaként tájékoztattál bennünket a régen várt építkezés pályázati eredményéről. Remek hangulatú volt a program: kaptunk információt és bort, humort és szendvicset. Lelkesen mesélted, hogy szépek a tervek, s 2006-ban már megnyílhat az új berlini magyar kulturális intézet. Sajnos, Te már nem láthatod, pedig robotoltál az „ügyért” eleget. Büszke vagyok rá, hogy – zsurnalisztából lett diplomataként – barátodnak neveztél azon a vidám estén. Egy hónappal később a „berni csoda” fél évszázados jubileuma tiszteletére rendezett, kaiserslauterni német-magyar meccsről autóztál a Spree-metropolis felé. Nemzeti tizenegyünk 2:0-ra győzött a házigazdák ellen. Rád munka várt másnap, de Berlinbe már nem érkeztél meg. Passatod szélsebesen egy kamionba rohant… Engem Pesten ért a tragikus, szívszorító hír. Farkasréten több százan búcsúztattunk – javarészt német nyelven tartott – szertartás keretében. Rengetegen jöttek el szűkebb szülőföldedről, Görcsönydobokáról. Asszony- és férfikórus dalolt, a tűző napon pap, barát, kolléga emlékezett. Megtört hitvesed, Mária és két huszonéves gyermeked gyászában sokan osztozunk itt Berlinben is, ahol 1996-tól követ voltál. Koporsód 2004. június 17-én elnyelte a föld. Egy idős paraszt néni fájdalmas szájharmonikája törte csak meg a budai temető csendjét. Isten nyugosztaljon, János! - mogyorósi -
2. oldal
Országos népszavazás A magyar köztársasági elnök 2004. december 5-re országos, ügydöntő népszavazást tűzött ki. A külképviseleteken – Németországban a berlini nagykövetségen – a szavazásra a magyarországi szavazás napján – 2004. december 5-én 6-19 óra között – kerül sor. A külképviseleti névjegyzékbe való felvétel iránti kérelmek beérkezésének határideje 2004. november 19. A vonatkozó nyomtatvány a nagykövetségen kapható, de letölthető annak honlapjáról is. A népszavazásra kiírt kérdések: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?” „Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. törvény 19. §-a szerinti ’Magyar igazolvánnyal’ vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?” A népszavazással nagyjából egyidőben sor kerül(t) időközi parlamenti választásra is a Győr-MosonSopron megyei 07. sz., valamint a Nógrád megyei 03. sz. országgyűlési egyéni választókerületben. További információ: www.ungarische-botschaft.de
Lapunk következő száma a Magyar Egyesület jövő évi közgyűlésére, 2005 áprilisában jelenik meg.
Távozik Berlinből Kiss Imre
2004 novemberében véget ér Dr. Kiss Imre magyar főkonzul berlini megbízatása. Szívesen visszaemlékszünk majd az elmúlt években tapasztalt jó együttműködésre, de az Egyesület estjén tartott előadásra is (lásd felvételünkön, Hetey László elnökünkkel), amikor Kiss Imre talán már az új munkahelyén is a tőle megszokott jó munkát végzi. Ehhez jó erőt és egészséget kívánunk! A szerkesztőség
E számunk tartalmából: Testvérvárosok Európában: Demszky Gábor cikke Fontos-e még Magyarországnak 1956? Kende Péter ünnepi beszéde Szegedi diákok Németországban Új ízek Bözsike konyhájából Film- és könyvvilág Egyesületi rendezvényeinkről Balaton-Schwimmen: Erlebnisbericht von Dr. Hartmut Ilse A 22-es csapdája: Pompéry Judit kellemetlen kalandja
3. oldal
Kedves Olvasóink! A 2002-es országgyűlési választások kapcsán ezen az oldalon már írtunk arról, hogy politikailag menynyire megosztottnak tapasztaltuk a magyar társadalmat, s hogy ez mennyire nem használ, hanem sokkal inkább árt országnak-embernek. Most az idei októberi ünnepségek körül látottak alapján hasonló hangvételű olvasói levéllel jelentkezett Robotka József. Sorait ezennel közreadjuk, egyben kivételesen átkeresztelve egész rovatunkat is. És ha már a témánál vagyunk, hadd közöljük Jóska sorai után Ketel Ilona véleményét is, aki a berlini magyarok ünnepi megemlékezéséről írt. Gondolatok az otthoni 56-os megemlékezések után Amióta 1956-ra szabadon emlékezhetünk, ezt meg is tesszük, ami a kérdés, sajnos, még a mai napig az, hogy hogyan és miként. Az idén ünnepnapunk szombatra esett, és így, mivel a CH rendezvénye a berlini magyar egyesületekkel már 22-én volt, szombat reggeltől a Duna Televízió jóvoltából az otthoni ünnepségeket többé-kevésbé személyesen is átélhettem. Aminek természetesen – mint mindig – nagyon örültem. Az örömömbe, sajnos, egy kis üröm is vegyült, ezért úgy gondoltam, megosztom gondolataimat lapunk olvasóival, abban a reményben, hogy valaki vagy valakik elgondolkoznak majd, vagy esetleg szintén közlik véleményüket lapunk hasábjain. Az idén is, mint minden évben, a Parlament előtt köztársasági elnökünk, a kormány vezetői, a külföldi politikai élet Magyarországon tartózkodó tagjai, seregnyi ünneplő magyar s talán még turista részvételével felhúzták az állami lobogót. Már akkor meglepett, hogy az ellenzék politikusai, szimpatizánsai máshol jártak. És aztán ahogy telt az idő, a tudósítások jöttek, valamint a „központi ünnepség” színhelyén este az Állami Operaházban szintén üres sorokat láttam, ismét felmerült bennem a kérdés: Hol vagytok, honfitársak? Fájt és fáj
2004. november/december nekem az a tudat, hogy még a mai napig képtelenek vagyunk együtt ünnepelni egyes ünnepnapokat, holott kis nemzet vagyunk, és ha képtelenek vagyunk közös ünneplésre, akkor az szerintem nagy baj. Összetartásra lenne szükségünk, hisz ha nem is sokszor, de azért a közelmúltban már sikerült az Európai Unióban egy problémát – nevezetesen a délvidéki problémára gondolok – az Európai Parlament elé vinni és ott sikert is elérni. Tudom, 56 kicsit más, talán sokaknál nem is kicsit, de azért ha Németországra gondolok, ahol, mint tudjuk, a politikusok szintén nem értenek egyet mindenben, de az ünnepnapok azért állami szinten közösek, és a németek együtt ünnepelnek.
Szerintem erről példát kéne már venni, megmutatni, hogy igenis van magyar nemzet, van összetartás. Hiszen egységben az erő, és nekünk, ha Európában tovább akarunk lépni, akkor szerintem azt csak közösen, együttes erővel lehet. Szóval fájtak ezek a képek otthonról. Látni, hogy minden párt külön-külön ünnepel. Talán ez nem is lenne baj, ha legalább egy közös ünneplés is lenne, ahol az ember érezné, igen, együtt vagyunk újra, és a magyar nép együttes erővel hajt tovább az újabb célok elérése felé. Ez persze nem azt jelenti, hogy más vélemény nem lehet. El kéne ismerni végre azt, hogy ha valakinek jobb ötleteelképzelése-terve támad, azt akkor közösen kéne tovább vinni. Igazat kell adnom Gyurcsány miniszterelnök úrnak: ünnepi beszédében azt mondta, elég volt az ostorozásokból, mert abból már volt tényleg elég, s itt lenne az idő az összefo-
gásra és a gondolatváltásra népünk, országunk, az egész magyarság javára. A berlini ünnepségről A Magyar Egyesületnek és a Magyar Kolóniának a Collegium Hungaricummal együtt annak mozitermében 2004. október 22-én megtartott ünnepi megemlékezésén – csodálkozásomra – a részvétel nem volt éppen tömegesnek nevezhető. Régebben a követségi meghívásokra sokkal többen jöttek el, de végül azért most is megtelt a terem. A Ház igazgatójának, Dr. Masát András professzor úrnak köszöntője után Dr. Kende Péter politológus mondott ünnepi beszédet (lásd a 6.-7. oldalon). Ebben kevésbé esett szó 1956-ról és ennek jelentőségéről Magyarország számára, inkább az 1989-hez fűződő összefüggésekről és a szónok saját megítéléséről. Az itt élő magyarok nagy része még jól emlékszik az 56os eseményekre. Sokan – mint én is, gyerekkoromban, 10 évesen – tanúi voltunk ennek az eseménynek. Úgy hiszem, többünknek fájó megemlékezés ez, ha a szempontok különböznek is egymástól. Az ünnepi aktust koncert zárta le. Semmi kétség afelől, hogy a fiatal zenészek tudásukhoz híven jól játszottak, de sajnos, a zenemű kiválasztása szerintem nem volt szerencsés. Ez a modern Bartók-mű hangulatában ugyan illett az 56-os események szomorúságához, mégis egy könnyebb, az ünnepi légkört feloldó és hangulatos estébe átvezető, lazább jellegű zenemű jobban tetszett volna. Az estet magyarnémet nyelvű tapasztalatcsere zárta le, bor és pogácsa mellett. Megjegyzésem csak ennyi: Nem adom fel a reményt, hogy a következő ünnepségre több Hazánkfia jön el, még akkor is, ha nincs bőségesen terített asztal.
Olvasóink írják
2004. november/december (Folytatás a címoldalról) a Magyarországon háttérbe szorított, esetenként egyenesen üldözött írók, művészek egy-két évig itt nyugodt és komfortos körülmények között dolgozhattak, beszívhatták a szabadság levegőjét, és első kézből ismerhették meg a kortárs nyugati kultúrát. Személyes szálak szövése nyomán, majd a vasfüggöny leomlása után pedig ezek a művészek másokkal együtt rendszeresen visszatértek Berlinbe. Berlin lett az a hídfőállás, ahonnan a magyar írók – Kertész Imre, Konrád György, Esterházy Péter, Nádas Péter, Eörsi István, Dalos György és mások – meghódították a német és az európai olvasókat. A kilencvenes években a Berlin és Budapest közti hivatalos városi kapcsolatok is egyre szorosabbakká váltak. Kölcsönös kormányzó polgármesteri, illetve főpolgármesteri látogatásaink alkalmával beható tárgyalásokat folytattunk a német főváros vezetőivel. 1992-ben Barátsági és Együttműködési Megállapodást kötöttünk, amelynek nyomán sikeres város- és közműfejlesztési, kulturális, illetve környezetvédelmi kooperáció alakult ki a két város között. A Berlin által létrehozott Közép-Európai Nagyvárosok Hálózatán belül a berlini Európai Akadémia a Városi Környezetért a környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységet, míg a budapesti székhelyű Studio Metropolitana a városfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységet koordinálta. 1996-ban Berlinben Keretmegállapodást kötöttünk, amely lehetővé tette a korábbi programok folytatását, és új területekre is kiterjesztette a két város együttműködését. Szoros szakmai kapcsolatot alakítunk ki többek között a vízminőség javítása és a lakótelepek rehabilitációja terén, továbbá kiemelten foglalkozunk a gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés feladataival. A régiónyi világváros európai uniós és globális szerepéről, lehetőségeiről és feladatairól sokat tanultunk eddig és tanulunk ezután is Berlintől. A két város kapcsolata az utóbbi években kivételes barátivá vált. Ennek legszebb jelképe számomra
4. oldal az, hogy a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia évekig egy budapesti magyar írót, Konrád Györgyöt választotta elnökéül. Magyarország és Budapest sok tekintetben hasonló folyamaton ment keresztül, mint röviddel korábban Németország és Berlin. A vasfüggöny lebontásával Németország és a két Berlin egyesült, az uniós csatlakozással pedig most Magyarország és Budapest egyesül végleg és visszavonhatatlanul Nyugat-Európával. Az ország felzárkóztatásának, fejlődésének a motorja Budapest. De nem csak Ma-
valamint a kül- és biztonságpolitika terén pedig – és csak ezeken a területeken! – a globalizáció korában csak az uniós szint lehet hatékony. Így egyszerre erősödhet Európa egysége és sokszínűsége. Egyszerre nőhet meg Európa súlya a világban és a választott helyi közösségeké Európán belül. A kettő együtt garantálja az európai polgárok szabadságának megőrzését és fokozását. Így válhat az európai demokráciák egysége az európai demokraták, azaz az európai polgárok tudatos érzületi szövetségévé.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere:
Testvérvárosok Európában gyarországé – reményeim szerint az egész kelet-közép-európai régióé. Az össz-európai és globális változások mellett szemmel látható Közép-Európa újjáformálódása is – ebben, Berlinhez hasonlóan, kulcsszerep juthat Budapestnek is.
2004. május 6.: Szerzőnk a berlini kormányzó polgármester, valamint prágai és varsói kollégája társaságában közös nyilatkozat aláírásakor
Liberális polgármesterként az Uniót a lokális, regionális, állami és föderális szintű választott önkormányzatok Európájaként képzelem el. Meggyőződésem, hogy – a szubszidiaritás elve alapján – minden problémát ott kell megoldani, a feltételeket azon a szinten kell szabályozni, a hatásköröket oda kell delegálni, ahol az a legoptimálisabb. A kisebb fejlesztéseknél a lokális, a nagyobbaknál a regionális, a kulturális programoknál az állami szint az optimális. A nagy trendek meghatározásánál, a kontinentális infrastruktúra-fejlesztés,
Az uniós csatlakozással a régi és az új tagállamok egyaránt megváltozott helyzettel kerülnek szembe, miközben a városok szerepe és új feladatai az Európai Unió szinte minden országában hasonlóak. A nagyvárosok nem csak a szabad világ és az európai kultúra jelképei, hanem központjai, valamint polgárai túlnyomó többsége életének legfőbb színterei is. Európa lakosainak 80 százaléka – a magyar lakosságnak is 64 százaléka – városokban él. Ehhez képest az uniós támogatásokat tekintve nyilvánvalóan kissé háttérbe szorulnak a városok és nagyvárosok lakóinak érdekei az Európai Unión belül. Az Európai Uniós Fővárosok Uniója elnökeként, Budapest főpolgármestereként azon dolgozom, hogy ezen is változtassunk. Sok európai politikustársammal együtt azt gondolom, hogy az Uniónak a jelenleginél több pénzt kell fordítania a városok és a városokban élők problémáinak megoldására. Hiszen – mint kifejtettem – az Európai Unió nem csupán a nemzetek, hanem – egyre inkább – a régiók és városok Európája is. Több európai nagyváros polgármesterével tárgyaltam arról, hogy a jövőben közösen kívánunk fellépni a városok érdekeiért, és örömmel látom, hogy egyre több európai metropolis csatlakozik a városokért
5. oldal lobbizó úgynevezett „Budapesti Klub”-hoz: Berlin, Párizs, Róma, Karlsruhe, Strasbourg, Brüsszel, Prága, Bécs, Varsó és más európai nagyvárosok. Mit akarunk elérni? A városi tömegközlekedést például nem veszi eléggé figyelembe az Európai Unió támogatási politikája. Úgy gondoljuk, hogy az európai kohéziós politikában sokkal jelentősebb szerepet kell kapnia ennek a fontos városi problémának. Egy dolgot máris sikerült elérnünk: a 2006-os új európai költségvetésben már biztos, hogy lesz ilyen fejezet.
A lakótelepek rehabilitációját egyelőre egyáltalában nem támogatja az EU. A döntéshozók talán azért nem érzik e probléma jelentőségét, mert Nyugat-Európában a városi lakosságnak csupán 3 százaléka él lakótelepen. Az új tagállamokban viszont minden harmadik városlakó. Sokat kell harcolnunk érte, de reményeim szerint jó esélyünk van, hogy e probléma támogatásokba történő bevonását előbb-utóbb elérjük. Mert az Unió csak akkor veheti fel sikerrel a versenyt a világ más gazdasági hatalmaival, ha a városainak is új lendületet ad. Tudom, hogy sok diplomáciai szakértő és brüsszeli eurokrata ilyenkor összehúzza a szemöldökét. Azt mondják: épp hogy bekerültünk az Unióba, máris fel akarjuk forgatni a támogatási politikát, és
Online virágszolgálat Névnap? Születésnap? Karácsony? Küldjön egy csokrot az otthoniaknak! www.viragposta.hu
2004. november/december azt akarjuk, hogy olyasmivel foglalkozzon az Unió, amivel eddig nem foglalkozott. Lehet, hogy így van, de ilyen „felforgatók” nélkül az Európai Uniót még mindig „Szénés Acélközösség”-nek hívnák, és nem fejlődött volna azzá, ami ma: az európai demokráciák és demokraták közös hazájává. Budapest fejlesztésében ezentúl az unió segítségére is számíthatunk. Így megvalósíthatjuk régebbi terveinket, amelyekhez eddig nem kaptuk meg a szükséges támogatást. Megépítjük a Központi Szennyvíztisztítót Csepelen, és ezzel a Duna vizét biológiailag is teljesen megtisztítjuk. Megépítjük a 4-es metrót, és számos más projekttel pályázunk. Budapestet élhetőbb és átjárhatóbb várossá alakítjuk. Az első és legégetőbb feladatunk a közlekedési helyzet megoldása. Ezt a várost alapítói annak idején értelemszerűen nem ilyen nagyságú forgalomra tervezték, úthálózata nem tud lépést tartani az autók számának gyarapodásával. Ezen a problémán csak a tömegközlekedés fejlesztésével segíthetünk. A 4-es metró építése, a 2-es metró felújítása, Európa legforgalmasabb vonalán, a Nagykörúton új, Siemensvillamosok üzembeállása, a buszsávok létesítése mind ezt a célt szolgálják. Szeretnénk elérni, hogy az emberek tényleg letegyék autóikat a P+R parkolókban, és a metrót, buszt, villamost válasszák a város belső részein munkába menet és munkából jövet. Ez természetesen nem kis munka. Új metróvonalak, pontos menetrend szerinti közlekedés, kényelmes, tiszta, gyors járművek minden vonalon. 2010-ig – számolva azzal, hogy a gépkocsik száma tovább nő – áttörést érhetünk el. A második legsürgetőbb feladatunk a városrehabilitáció. Ezen nem csak a bérházak, magánépületek felújítását, hanem a közterek, parkok rendbetételét is értem. Elkezdtük visszafoglalni a köztereket, járdákat a budapestiek számára. Már sokkal kevesebb autó parkol a járdán, mint nyolc-tíz éve. Több a sétálóutca, nyaranta hétvégén a
gyalogosok vehetik birtokba az egész Lánchidat, rengeteg kellemes terasz várja a vendégeket. Évről évre pályázhatnak a budapesti polgárok is, hogy lakókörnyezetüket felújíthassák, a főváros így kíván segítséget nyújtani abban, hogy ezt a csodálatos várost a maga régi szépségében újítsuk meg. Éppen történelmi emlékeinkkel, régi bérpalotáinkkal, köztereinkkel, fürdőinkkel tudunk kitűnni az európai nagyvárosok versenyében. Ezért is fordítunk nagy figyelmet a műemlékvédelemre, és ezért költünk minden évben több és több pénzt városrehabilitációra. Budapest Magyarország motorja. Potenciális riválisa nem a többi, kisebb magyar város, hanem Prága vagy éppen Varsó. A tét rendkívüli: az, hogy merre futnak a jövőben az egykori Selyem úthoz hasonló, a fejlődést komolyan befolyásoló tengelyek, hogy hová települnek a különböző világszervezetek irodái, központjai. Azért dolgozunk, hogy a kelet-közép-európai Budapest hídfő-szerepe – a nyugat-középeurópai Berlinét szervesen kiegészítve – tovább erősödjön.
5 Jahre Der Laden für ungarische Weine und Spezialitäten Unsere Weinstube mussten wir leider schließen. Trotzdem weiterhin an jedem ersten Freitag im Monat: Stammtisch der Ungarischen Vereinigung Berlin e.V. Kurz vor dem Fest noch dies: Salonzucker nur bei uns! Öffnungszeiten: Mo-Fr 10.00 – 20.00 Uhr, Sa 11.00 – 16.00 Uhr Wichertstr. 71, 10439 Berlin Tel.: (030) 447 36 350 www.marika-berlin.de
[email protected]
1956 1989 2004
6. oldal
Kende Péter
Fontos-e még Magyarországnak 1956?
Az igen tisztelt Olvasók első látásra azt fogják mondani: milyen bizarr kérdésfeltevés. „Persze, hogy fontos!” Két szempontból is az: 1. Ezzel kezdődött a szovjet birodalom bomlása, s ez tette ismertté, sokak által csodálttá Magyarországot, az 1944-ben szerzett szégyenfolt után ez adta vissza jó hírnevét. Micsoda provinciális lehet az a szónok, aki nem tudja, milyen fontos eseménye volt a XX. századi világnak (nem is csak az európainak!) a magyar 56! 2. De furcsállható a kérdésfeltevés a szorosabban vett magyar kortörténet tükrében is. Hogyne volna fontos az országnak az a történelmi cselekmény, amely közvetve a további évtizedek jellegét is megszabta, még legyőzetésében is titkos erő forrása volt, s amely nélkül tulajdonképpen az 1989 évi csodás (mert vértelen) fordulat is elképzelhetetlen lett volna. Micsoda tudatlan elmélkedő az, aki 15 év múltán már arra sem emlékezik, hogy az 1989. évi csoda alapvetően 1956 nevében ment végbe, hogy még a máig érvényes új alkotmányt is éppen október 23-án hirdették ki! (…) 1989-ben úgy tűnt, hogy az 1956os forradalom célrendszere – a függetlenség, a szabadságelvű demokrácia, a köztulajdonnal egyenértékű magántulajdon és az ehhez kapcsolódó piacgazdaság – az új magyarországi demokrácia mindenki által elfogadott közös hivatkozása lesz. Ebben már akkor is volt egy csöppnyi illúzió, hiszen 1989 késő nyarán Kádár Jánost csaknem ugyanannyian kísérték utolsó útjára, mint ahányan egy hónappal előbb Nagy Imre és mártírtársai ünnepélyes eltemetésére a rákoskeresztúri köztemetőbe kivonultak. A látszat-egység már 1990 tavaszán megbomlott, de rohamosan tovább hasadt a kialakuló párt- és világnézeti ellentétek törésvonalai mentén. A történelmi tényektől
úgyszólván függetlenül kialakultak 1956 visszamenőleges politikai interpretációi, amelyek egyedüli funkciója az volt, hogy valakit vagy valakiket a jelenben legitimáljanak, s e valakik legjobban utált vagy valami okból alkalmilag zavaró ellenlábasait csúnyán diszkreditálják. Szeretném e ponton világossá tenni, hogy mint kutatónak és politikai történésznek nem azzal van bajom, hogy 56-nak különféle interpretációi vannak: nincs olyan történeti eseménycsoport, amely ne volna többféleképpen értelmezhető. Amit sajnálatosnak tartok, s ami véleményem szerint 1956 emlékét beárnyékolja, az nem az interpretációk különfélesége, hanem az az acsarkodás, amellyel bizonyos politikai csoportok 1956-ból aktuális tőkét próbáltak kovácsolni aktuális ellenfeleikkel szemben, még olyanokkal szemben is, akik jóval 56 után születtek vagy akiknek forradalmi „bizonyítványa” kifogástalanul és igazolhatóan tiszta volt… Néhány év leforgása után a politikától távol álló többségi társadalom meglepve konstatálhatta, hogy az, ami 1989-ben még közös nemzeti büszkeségnek, az ország minden valamire való szellemi csoportját összekötő demokratikus örökségnek tűnhetett, végül is a politikai társadalom egyik legkínosabb megosztó tényezőjévé vált. Lehet-e ilyen körülmények között csodálkozni azon, hogy a legfiatalabb nemzedékek e gyakorlati vádaskodások hallatán bizalmatlanok minden iránt, ami a magyar közelmúltat illeti, s ha például iskolai tananyagként kerülnek szembe vele, gyanakodva nézik, s inkább nem akarnak hallani róla. Ebből a szempontból nézve 56-nak még ma is sokkal mostohább az utóélete, mint – mondjuk – száz évvel ezelőtt Kossuth és Petőfi szabadságharcának. Ennyit az emlékkép megrendülésének közvetlen okáról. Most lássuk a másik, a rejtettebb okot. Számos jel mutat arra, hogy a magyar társadalom megosztott érzel-
mekkel s némileg zavartan gondol vissza múltjának arra a korszakára, amely 1956 és 1989 között helyezkedik el. A 90-es évek első felében divatos volt a kommunizmussal szembeni hősi tettekre hivatkozni, s olyan életutat felmutatni, amelyet az akkor fennálló renddel szembeni szívós ellenállás, az örök magyarsághoz való hűség és a szabadabb életért való harc titkos támogatása jellemzett. A valóságban az ellenállók kevesen voltak, a tudatos és szervezett rezisztenciára a fennálló viszonyok között alig nyílt lehetőség, s ha itt-ott mégis sor került az engedelmesség felmondására – mint például a szellemi élet néhány szeletében –, ennek szélesebb társadalmi támogatottsága (mindenki által ismert okokból) nemigen akadt. Az 1956-os fellángolás egyik keserves és úgyszólván össznemzeti érvénnyel elfogadott tanulsága éppen az volt, hogy nem tanácsos fejjel a falnak szaladni. (…) Több mint 15 évvel az után, hogy Kádár János végleg kilépett a magyar politikai életből, az ország felnőtt lakossága körében végzett reprezentatív fölmérések ismételten azt az eredményt hozzák, hogy a XX. század valamennyi politikai vezetője közül a közmagyar őt tartja a legnagyobbnak, a legsikeresebbnek. Szent István és Mátyás után ő a magyar történelem legnépszerűbb alakja. Ebből indirekte az is következik, hogy a többség az ő uralkodásának adja nemzeti szempontból, de az egyéni sorsok szintjén is a legpozitívabb osztályzatot. Hadd tegyem sietve hozzá, hogy én magam egyáltalában nem osztom ezt a vélekedést, miközben valósnak és a köztudat állapotára vonatkozóan hihetőnek tartom. Úgy tűnik egyébként, hogy a Kádár-korszaknak ebben az utólagos felértékelésében nincsen szignifikáns különbség azok között, akik balra vagy jobbra szavaznak. A negyven éven felüliek nemzedékében, úgy látszik, relatív többségben vannak azok, akik életükre visszatekintve valahol 1957 és 1990 közé helyezik annak legjobb korszakát. Nem 1956 hősi napjaira, s nem is az 1990-ben kezdődő demokrácia éveire. (…)
Egyesületünk idei rendezvényeiről: október
2004. november/december
7. oldal
Egyesületünk idei rendezvényeiről: október
A címben fölvetett kérdést mindeddig a nemzeti szubjektivitás oldaláról elemeztem. Az elemzés azonban nem volna teljes, ha figyelmen kívül hagyná azt a hatást, amelyet 1956 mint esemény, mint történelmi és politikai teljesítmény Magyarországnak a világban objektíve elfoglalt helyzetére gyakorolt. Már a kádárizmus megítélése sem vonatkoztatható el ettől az objektív hatástól. Mindenki tudja, hogy a hatvanas évektől kezdve az Amerikai Egyesült Államok és a vele szövetséges szabad világ nemcsak elfogadta a Magyarországon kialakult status quo-t, de mintegy végleges adottságnak tekintette, másfelől azokat az enyhítéseket, amelyeket a Kádár-rendszer ez idő tájt foganatosított, úgy értékelte, mint az 56 őszi felkelés közvetett utóhatását. Nyugaton a 60-as, 70-es években mindinkább az a benyomás alakult ki, hogy 1956 következményeként a Szovjetunió magyarországi csatlósainak és védenceinek egyfajta könnyített külön utat engedélyezett, aminek eredményeként a kommunista Magyarországgal értelmesebben lehet tárgyalni, kereskedni, illetve diplomáciai problémákat rendezni, mint a szovjet tömb más országaival. A kádárista Magyarország külön elbírálást érdemlő „mintagyerekké” vált a nyugatiak szemében, miközben többé-kevésbé feledésbe ment az 1956 letiprása okozta mély sokk és a Kádár regnálásának első éveit övező illegitimitás. Mindazonáltal jogosan felvethető az a kérdés, hogy a Kádár-rendszer diplomáciai sikereiben mekkora rész tulajdonítható a rendszert képviselő személyek ügyességének, s mekkora az egész képlet hátterében álló levert forradalomnak? De huszonöt-harminc év leforgása után még egy másik kérdés is megfogalmazódik bennünk, nevezetesen az, hogy az 1989 körüli fordulat időszakában volt-e Magyarországnak előnye abból, hogy a 60-as/70-es években külön úton járt? Az első kérdésre határozott igennel válaszolnék. Igen, a Kádár-rendszer diplomáciai sikereiben tetemes része volt annak az új imázsnak,
2004. november/december amely Magyarországról 1956 következtében a nyugati világban kialakult. Mint ahogy – a lengyel társadalom állandó mozgásának köszönhetően – a kommunista Lengyelország is nagyobb elfogadottságot élvezett, mint a keleti blokk más országai. De ami ennél fontosabb: a pozitívabbá vált nyugati elbírálás nem csak a rendszernek kedvezett, hanem az egész országnak. Mostanában hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a Nyugattal való kapcsolatok újrafelvétele – minden rendőri és cenzori korlátozásával, valamint más felemásságával együtt is – mekkora változásokat vitt a magyar életbe a 60-as évektől kezdve. A változás nem csak az utazásokat érintette, véget vetve a több mint egy évtizeden át tartó bezártságnak, hanem érintette a filmek és zeneművek behozatalát, a könyvkiadást, a tudományos és művészeti kapcsolatokat, de még a ruházati ipart és az urbanizáció stílusát is! Ez szembetűnő ellentétet képezett a Romániában, Csehszlovákiában vagy itt Kelet-Németországban uralkodó, még mindig alapvetően sztálinista jellegű viszonyokkal. Egyszóval: volt értelme föllázadni és harcolni 1956-ban. Magyarország további sorsa szempontjából fontos volt az 56 őszi történelmi tett. A második imént feltett kérdésre – volt-e része 56-nak Magyarország későbbi európai elbírálásában – azonban már nem mernék ugyanilyen határozott igennel válaszolni. A 90-es évek elején még úgy tűnt, hogy Magyarország és Lengyelország kivételes elbírálásra számíthat az Európai Unió részéről. Emlékezzünk arra, hogy az Európai Unió első befogadó-támogató programja még a nevében is – PHARE – tartalmazta a két ország kezdőbetűit. A továbbiakban azonban zárójelbe került ez az előnyös minősítés, s az Unióba való tényleges bekerüléshez már pontosan ugyanolyan versenyfeltételeknek kellett eleget tenni, mint az ajtón kopogató többi 12 országnak. S 2004-ben ugyanúgy teljes jogú tag lett az 56-ban passzív Csehország és Szlovákia, mint a bőrét 56-ban vásárra vivő Magyarország és Lengyelország. Némi ciniz-
mussal azt a következtetést is levonhatnánk, hogy ezért ugyan kár volt forradalmat csinálni, s kár volt 1989-ben a keletnémeteket az osztrák határon átsegíteni! Egyébként az a gyanúm, hogy jócskán vannak a mai Magyarországon, akik így látják a dolgot, akik a múltból ezt a kiábrándult tanulságot vonják le. Nos, hadd szögezzem le nyomatékosan, hogy én ezt a cinizmust nem osztom. Először is azért nem, mert a forradalmat 56-ban nem a külső nézőknek és szurkolóknak, hanem magunknak csináltuk. Nekünk magunknak volt rá szükségünk a sokszorosan megtiport és elégtételre váró emberi méltóság nevében. Bibó István egyik emlékezetes szép gondolata az, hogy forradalmakra az emberi méltóságot ért sérelmek miatt van szükség. S hogy már maga a forradalmi aktus is méltóságot kölcsönöz, szinte függetlenül attól, hogy győz-e az ügy vagy sem… De ezen felül azért sem adok igazat a cinikusoknak, mert mindent egybevéve – a sikereket és a csalódásokat is – 1956 óta mégiscsak másképp tekint ránk a világ, mint annak előtte. Ahogy ezt már a forradalom huszadik évfordulóján megírtam, Magyarország 1956-nak köszönhetően lett ismét jó hírű nemzet, amelyre megbecsülő várakozással tekint a világ. Ezt a megszerzett jó hírt dőreség volna megint elherdálni. Ezzel eljutottam az írás második részének végkövetkeztetéséhez. Magyarországnak még mindig igenis fontos és megőrzendő öröksége 1956; még ma, 2004-ben is ez a múltbeli érdem különbözteti meg azoktól a (máskülönben hasonló cipőben járó) országoktól, amelyeknek velünk ellentétben a Sztálin halála utáni sorsdöntő pillanatban nem volt bátorságuk a lázadásra. 1956 Magyarországnak mint egésznek akkor is fontos maradna, ha a mai magyarok egyenként már nem tekintenék annak. Dr. Kende Péter politológus, az 56-os Intézet igazgatója
2004. november/december
8. oldal Medienpreis an Gyula Horn
Europa musikalisch erleben Oranienburger fördern deutsch-ungarischen Jugendaustausch Feurig, traurig, lustig, mal auf Ungarisch, mal auf Zigeunerisch singend – so präsentierte sich Ende Juni dieses Jahres die junge Roma-Gruppe Tüzes Szemek (Feurige Augen) aus Heves in Berlin und Oranienburg. Für die vielen Konzertbesucher war es etwas ganz Besonderes, solch leidenschaftlich gespielte ungarische Zigeunerfolklore, teilweise mit Einflüssen des spanischen Flamenco und der russischen Roma-Musik, hier mal live erleben zu können.
Eingeladen hatte sie der Förderverein Deutsch-Ungarische Freundschaft e.V. (DUF) aus dem brandenburgischen Oranienburg im Rahmen seiner Partnerschaft mit dem ungarischen Heves. Mitorganisiert wurde die Veranstaltung vom Collegium Hungaricum und den Berliner Ungarn-Vereinen. Die jungen Musiker begannen vor fünf Jahren als Schülerband an der allgemeinbildenden Schule „József Hevesi“ und haben mittlerweile mehrere Preise gewonnen, so z.B. im vorigen Jahr die höchste Auszeichnung für Amateurmusiker, den „AranypávaPreis“. Nun führte sie der Weg erstmals nach Deutschland. In Oranienburg spielten und improvisierten sie zudem gemeinsam mit deutschen Jugendlichen. Die DUF organisiert regelmäßig Kinder- und Jugendbegegnungen
für Behinderte und aus sozial benachteiligten Familien aus beiden Städten für jeweils 10 Tage in die andere Partnerstadt. Seit der Gründung 1992 schickte der Verein rund 2000 brandenburgische und ungarische Kinder auf die Reise, ermöglicht durch Spendengelder und die ehrenamtliche Arbeit der vielen aktiven Mitglieder im Kreis Oranienburg. „All diese Kinder hätten sich niemals eine Reise leisten können“, betont Christa Loerke von der DUF. Im Laufe der Jahre wurden die Aktivitäten ständig weiter entwickelt. „Anfangs hatte alles eher noch touristischen Charakter, dann kamen immer mehr inhaltliche Projekte hinzu“, beschreibt sie die länderübergreifende Jugendarbeit. Da gibt es beispielsweise Projekte wie „Lebensweisen im Vergleich“, „Mitsprache an der Schule“, ein deutsch-ungarisch-rumänisches Zeitungsprojekt und ein europäisches Puppenprojekt im Zusammenhang mit dem EU-Beitritt. Volker Voss Es ist erstaunlich, welch künstlerisch mitreißende Konzerte die jungen Leute in Berlin und Oranienburg zu geben in der Lage waren, wenn man bedenkt, wie wenig Zeit zum Ausruhen sie doch während ihres Deutschlandaufenthalts sich und anderen in ihrem zwischenmenschlichen Auftreten zugestanden haben. Daher an dieser Stelle noch einmal herzlichen Dank an alle Helfer und Betreuer für ihr Mitwirken an diesem Projekt und für ihre Geduld. Die Redaktion
Ostdeutschland ist kein Jammertal Im vereinten Deutschland hat man sich nach der Wende vehement bemüht, den Begriff Ostdeutschland zu vermeiden. Von den „Neuen Bundesländern“ oder den „Fünf Neuen Ländern“ war die Rede. Das ist fast vorbei. Kürzlich hat Bundespräsident Horst Köhler die krassen Unterschiede in der Entwicklung von West und Ost deutlich formuliert. Nunmehr verbinden viele Ostdeutsche mit diesem Begriff Verbitterung und Enttäuschung über die ausbleibenden „blühenden Landschaften“ von Altkanzler Helmut Kohl. Dennoch: ein neues Selbstbewusstsein und ein Klarwerden der eigener Identität nimmt zunehmend Besitz von der fast diskriminierenden Begrifflichkeit alles Ostdeutschen. Vor zehn Jahren wurde in genau diesem Selbstbewusstsein mit der „Goldenen Henne“ ein Publikumspreis ins Leben gerufen, der an die 1991 an Krebs verstorbene populäre Berliner Entertainerin Helga Hahnemann, mit Spitznamen „Henne“, erinnert. Zugleich war der Preis ein deutliches Zeichen Ostdeutschlands gegen die etablierten Fernseh-, Sport- und Musikpreise des Westens. Damals noch fast im Verborgenen verliehen, ist die „Goldene Henne“ heute der populärste Publikumspreis im Osten Deutschlands. Die von den ostdeutschen Zeitschriften „super illu“ und „super tv“ gestiftete „Goldene Henne“ wird alljährlich in den Rubriken Musik, Sport und Fernsehen verliehen und durch Auszeichnungen in den Bereichen Charity, Politik und Lebenswerk ergänzt. In diesem Jahr konnte Gyula Horn die Politik-Henne aus den Händen der Vorsitzenden der Christlich-Demokratischen Union Deutschlands (CDU), Angela Merkel, entgegennehmen. Ihm wurde die Ehrung gemeinsam mit der Bürgerrechtlerin Bärbel Bohley und dem Pfarrer der Leipziger Nikolaikirche, Christian Führer, zuteil, der in
9. oldal
2004. november/december
Reportagen Nachrichten seiner Dankesrede betonte, Ostdeutschland sei kein Jammertal. An Horn gerichtet sprach Merkel von einem Politiker, der sich für alle Menschen eingesetzt habe. Sein Wirken sei „der Todesstoß für das SED-Regime“ gewesen. „Das werden wir dem ganzen ungarischen Volk nicht vergessen!“, so Merkel. Stehende Ovationen der über 2000 geladenen Gäste im Berliner Friedrichstadtpalast und vor etwa einer Millionen Fernsehzuschauer begleiteten die Preisübergabe an den ungarischen Politiker bei der Gala am 22. September 2004. Horn erwiderte, es gäbe im Leben eines Diplomaten selten Dinge, die einem lieb seien. Für ihn sei es ein erhabenes Gefühl, dabei gewesen zu sein, als Deutschland seinen Platz wieder gefunden habe. Die Wiedervereinigung sei das wichtigste Ereignis des 20. Jahrhunderts gewesen, so Horn. Er sei sich bewusst, dass die Entwicklung in Ostdeutschland nicht leicht sei. Den Bogen zum eigenen Land spannend äußerte der Politiker, dass nun nie mehr andere als das eigene Volk selbst entscheiden würden. Nie wieder solle eine Macht kommen, die lebens- und menschenfremd sei. In einem vereinigten Europa bestünde nun die schwierigste Aufgabe darin, Acht zu geben auf die schönste aller Blumen, die europäische Kultur. Lutz Lorenz Die Preisträger Bärbel Bohley, Gyula Horn und Christian Führer (v. l. n. r.)
Europa bittet zu Tisch Tafelkultur der neuen EU-Länder in Berlin „Die neuen Länder auch sinnlich wahrzunehmen: Judit Peisch hat dazu die Tatkraft. Und sie hat den ‚richtigen’ Ehemann“, so Annemarie Ziefer, Präsidentin des Berliner Diplomatenclubs „Willkommen in Berlin“, über die Gattin des ungarischen Botschafters. Gemeinsam mit den Ehefrauen der Botschaf ter aller zehn neuen EULänder hat sie vom 21. Oktober bis 2. November 2004 eine Ausstellung historischer Tafelkulturen im Foyer der ungarischen Botschaft realisiert. Hinter den zehn großen Frontscheiben der Vertretung Unter den Linden sind landestypisch gedeckte und dekorierte Tische zu sehen. Ungarn deckt den seinen mit Herender Porzellan im Dekor „Festival der Beeren“. Zypern offeriert historisches Familiengeschirr und traditionelle Küchenutensilien. Auf dem Tisch Tschechiens steht böhmisches Kristall, die Republik Slowenien zeigt ihr Staatsporzellan. Von der Inselrepublik Malta kommen Leuchter und Weinkrüge aus maltesischem Silber und handgeklöppelte Spitze, Litauen präsentiert Teller aus handgeschöpftem Papier. Aus Estland ist moderne Keramik zu sehen, speziell für diese Ausstellung entworfen und handgefertigt. Lettland zeigt das traditionelle Keramikgeschirr seiner Berliner Botschaft, den polnischen Tisch schmücken Hefra-Bestecke und Leinentischdecken. Die Slowakei deckt ihren Tisch mit Berndorf-Bestecken und einem Glasservice.
Die EU heiße in erster Linie Politik, Subventionen, Richtlinien. Europa sei aber auch eine große Familie, die es verdient hat, sich von Zeit zu Zeit an einen festlich gedeckten Tisch zu setzen und zu feiern, so Botschafter Sándor Peisch zur Eröffnung der Ausstellung. In Anwesenheit der Gattin des neuen deutschen Bundespräsidenten, Eva Luise Köhler (Foto, mit dem ungarischen Botschafter), erwiderte Ministerialdirektor Eckart Cuntz vom Auswärtigen Amt, Europa sei in neuen Grenzen mit neuen Menschen reicher geworden, auch um eine europäische Esskultur. Mit besonderer Freude sei der Diplomatenclub „Willkommen in Berlin“ in der ungarischen Botschaft zu Gast. Ungarn sei das Land, das als erstes den Eisernen Vorhang zerrissen habe und somit eine solche Ausstellung der neuen EU-Länder überhaupt erst ermögliche. Europa bittet zu Tisch zeige Einigkeit in bunter Vielfalt: Als kleiner, aber feiner Teil der Kultur öffne die Ausstellung den Blick auf die Mentalität der Kultur des jeweiligen Landes, so Cuntz. Lutz Lorenz – Fotos: Dirk Hohwieler
2004. november/december
Wowereit városa (Spree-parti tolerancia) Hazánk EU-csatlakozása óta, főleg a jutányos – de nem feltétlenül fapados – légi járatok komoly választékának hála, mind gyakrabban hallani magyar szót Németország legnagyobb városában. Mint gyakorló idegenvezető állítom, hogy honfitársaink sokszor a fejükhöz kapnak, hogy bizony kár volt az NDK összeroppanása óta elhanyagolni Berlint. A 3,5 milliós metropolis nem csupán a politikai élet központja, hanem a kultúra fellegvára is. Szorgalmas koncert-, színház- és kiállításlátogató maga Klaus Wowereit is, aki három esztendeje kormányzó főpolgármestere a Spree-citynek. A születésnapi tortáján nemrég 51 gyertyát elfújó szociáldemokrata politikus negyedszázada vesz részt aktívan Nyugat- majd a fal leomlása után Nagy-Berlin kommunális igazgatásában. Közvetlen elődje, Eberhard Diepgen (CDU) 1984-től 1989-ig irányította az amerikai-brit-francia zónát. Egy – az újraegyesítés korszakára eső – szociáldemokrata (Walter Momper) intermezzót leszámítva 1991-től ismét Diepgen dirigálhatta Közép-Európa legnépesebb világvárosát. Ez a karrier tört kettébe 2001 nyarán a nagykoalíció (CDUSPD) elhibázott pénzügyi politikája miatt. Magyarán szólva Berlin teljesen le van gatyásodva. A Diepgennél egy generációval fiatalabb új főpolgármester megválasztásakor „huszáros bátorsággal” nyilvánosságra hozta, hogy a saját neméhez vonzódik. Döbbenet, majd taps. Párizs után Berlin a második európai főváros, melynek irányítója őszintén vállalja homoszexualitását. Anno ünnepelték (a hivatalosan 1947-ig létezett) Poroszország alapításának 300. évfordulóját. A háborús kedvű porosz királyok, császárok 1701-től két vérfürdő között azért toleranciáról is tanúbizonyságot tettek, befogadva a francia hugenottákat épp-
10. oldal úgy, mint az 1848/ 49-es magyar forradalom és szabadságharc menekültjeit. Nos ebből a „másság” iránti toleranciából a baloldali irányítású Berlinben a XXI. században sincs hiány. Akik kritizálják a szociáldemokrata-demokratikus szocialista (SPD-PDS) koalíciót, azok nem Wowereit „melegségével” érvelnek, hanem valódi és súlyos problémákra mutatnak rá. Csupán egy csokorral a régi-új német főváros legégetőbb gondjai közül: a munkaképes lakosok 17-18 százaléka állástalan, mintegy 500 ezren élnek különböző segélyekből. Hála az – elméletileg pórázra és szájkosárra kötelezett – ebeknek, napi 10-12 tonna kutyasz… landol az egyre silányabb állapotú, amúgy is piszkos utcák aszfaltján és a parkokban. Miközben a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem szellemében közel félezer objektumot – nagykövetségek, rezidenciák, repterek, pályaudvarok, laktanyák stb. – óriási anyagi áldozatokkal őriznek, addig az amúgy is túlterhelt rendőröknek sok helyütt se korszerű szolgálati autója, se golyóálló mellénye. Már a kétmillió berlini járműtulajdonos kordában tartása sem
Mogyorósi Géza:
Barényi – az Autóipar Halhatatlanja Hét esztendeje már, hogy az NSZK-ban elhunyt Barényi Béla, az utasvédelem és a passzív biztonság zseniális megálmodója. A hazánkban csak kevéssé ismert magyar származású mérnök az életmentő karosszéria tervezésével, az „ütközési zóna” megalkotójaként forradalmasította az autóipart. Az energiaelnyelő ütközési felület és az oltalmazó beltér kialakítása a 60-as, 70-es évektől a világ legbiztonságosabb típusává avatta a Mercedest. Barényi professzor további, közel 3 ezer bejegyzett találmányának áldásait
könnyű feladat a parkolóhelyhiányos metropolisban, így a bel- és külföldi bűnözők vidáman „dolgozhatnak”. Kőhajításnyira a „Vörös Városházától”, Wowereit munkahelyétől a Múzeum-Szigeten – vagyis a tartományi jogú főváros idegenforgalmilag legfrekventáltabb helyén – évek óta sportot űzök abból, hogy összeszámlálom, hogy éppen hány (zömében balkáni) zsivány fosztja le 50 eurós alapon a klasszikus „itt a piros, hol a piros” játéknak álcázott csalással a balga turistákat. Nos, legutóbb 37 gazembert fedeztem fel. A kékszirénások ha szét is ugrasztják őket, elvegyülve a művészpiac forgatagában hamarosan visszatérnek törzshelyükre, a talán legszebb berlini híd, a Schlossbrücke lábához, hogy folytassák a kétkarú rablást. Itt azért talán nem lenne helye a legendás porosz toleranciának, hisz a testvérváros Budapest rá a példa, hogy megtisztítható a terep. Az elmúlt három esztendőben sem megoldott fájó gondok ellenére a kitűnő szakács, táncos, focista, valamint könyvmoly hírében álló Wowereit népszerű a szövetségi fővárosban.
a mai napig szinte valamennyi más korszerű modellben is élvezhetjük, s a rali és Forma 1 cirkusz is véresebb lenne Barényi szabadalmai nélkül. A tapasztalt feltaláló a stuttgarti székhelyű Mercedes-Benz AG biztonsági kutató- és fejlesztőközpontjának nyugalmazott vezetőjeként 1994-ben kapta pályafutása legnagyobb elismerését. Egy évtizeddel ezelőtt az egyesült államokbeli Detroitban felvették az „Autóipar Halhatatlanjainak Csarnokába”. Jó lenne, ha mi sem feledkeznénk meg a 90 esztendősen eltávozott Barényi Béláról: sokan köszönhetjük neki – karambol utáni – második életünket…
11. oldal
2004. november/december
Németországi riportok
12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 Magyar „kertészek” Németországban 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567
Eurocamp 2004 – Wernigerode
„Az ifjúság határtalan Európája” mottóval 1992-ben hívta életre Németországban a SzászországAnhalt-i „Külföldi Társaság” az Eurocamp mozgalmat. A tartományi kormány anyagi és erkölcsi támogatását élvező kezdeményezés révén nyaranta Wernigerode a házigazdája a nemzetközi tábornak. Idén immáron 13. alkalommal népesült be idegen ajkú és helybéli lányokkal, fiúkkal a festői keletnémet városka. A 69 táborozó között hazánkat két frissen érettségizett veszprémi srác képviselte. Csipes Viktor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem első éves hallgatója lapunknak elismerő szavakkal szólt a három hetes, munkát szórakozással kombináló programsorozatról. „A német volt a fő nyelv, de az angolnak is hasznát vettük. Én főleg a szlovákokkal, csehekkel, izlandiakkal, moldáviaiakkal és a németekkel beszélgettem, dolgoztam együtt a workshopokban. Mivel ősztől műszaki informatikát tanulok az egyetemen, a nyelvgyakorlás és a kontinens legkülönbözőbb tájairól érkezett kortársakkal való megismerkedés, együttműködés is felejthetetlen tapasztalatokkal gazdagított. Jutott idő persze diszkózásra, sportra is.” Szintén elégedetten tért vissza Magyarországra Kerper Balázs, aki Viktor gimnáziumi osztálytársaként tanárnőjük javaslatára indult útnak. A Budapesti Műszaki Egyetemet ősszel kezdő fiatalember nevetve mesélte legfurcsább felismerését: „Szinte senki sem a fővárosból érkezett, mindenkit kisebb településről sodort a sors
a wernigerodei Eurocampbe. Bosnyák, görög, orosz szobatársaimmal és a többi fiatallal is jól megértettük egymást. A svédasztalos reggelit követően 20 perc alatt jutottunk el ahhoz a sivár kerthez, ahol júliusban még csak egy fa és egy mogyoróbokor árválkodott. Három hetünk volt rá, hogy a környezetvédelmet is szem előtt tartó, füves-köves kulturált parkot varázsoljunk a ránk bízott területből. A németet a gimiben nem szerettem különösebben tanulni, de itt jól tudtam alkalmazni, és a szókincsem is szépen gyarapodott. Az esti tábortűz, tánc, zene remek társaságot kovácsolt a nemzetközi gárdából.” Susanne Göllner, a Szászország-Anhalt tartományi Eurocamp szóvivője elismeréssel szólt a magyar fiatalok szorgalmáról és a 29 államból érkezett lányok és fiúk gyors beilleszkedéséről. Külön aktualitást adott az augusztus derekán befejeződött multikulturális programsorozatnak, hogy az EU-hoz idén csatlakozott országok mindegyikéből volt résztvevő: a rekorder a szomszédos Csehország volt, ahonnan 9 fő vett részt a workshopok munkájában. A balti államokból öt, Ciprusról, Máltáról egy-egy delegált érkezett. A romantikus Harz-hegységben 2005 nyarán 14. alkalommal szerveznek majd Eurocampet. További információk: Jugendherberge Wernigerode – Eurocamp, Am Eichberg 5, 38855 Wernigerode, tel.: 03943 60 61 76, PR: Susanne Göllner, telefon: 03943 69 47 63, mobiltelefon: 0177 60 33 220, email:
[email protected]
Telt ház és takarékosság a berlini egyetemeken A német főváros három legismertebb egyetemén – takarékossági okokból – az elkövetkező öt esztendőben több mint 200 professzori állást és tízezer hallgatói helyet szüntetnek meg. A 2004-es/2005-ös oktatási évben 54 millió euróval csökkenti a berlini szenátus a világhírű Freie Universität (FU), a Humboldt Egyetem (HU), valamint a Technische Universität támogatását. 2009-ig további 75 milliót faragnak le a rangos intézmények finanszírozásából, amit az érintetteken kívül neves értelmiségiek, gazdasági szakemberek és politikusok is élesen bírálnak. Miközben évtizedek óta komoly probléma az Európai Unióban és annak legnépesebb államában, az NSZK-ban is, a tengerentúli „agyelszívás”, addig egyre nehezebb anyagi körülmények között dolgoznak a nemzetközi tekintélynek örvendő német felsőoktatási intézmények. A tanulni vágyókat sem a zsúfolt előadótermek, sem az alacsony ösztöndíjak, sem a pályakezdés buktatói nem tántorítják el: ezt tükrözi, hogy az FU alig ötezer helyére ötször annyian jelentkeztek. A Humboldt 4,5 ezer új diákot fogadhat csupán, noha 20 ezernél is többen felvételiztek. A TU-n bár megcsappant a „jövő mérnökeinek” aktivitása, a 4300 helyre még mindig 10,5 ezer hallgatójelölt akadt a legutóbb regisztrált szemeszterben. A legnagyobb tülekedés az általános orvosi és a fogorvosi karokon van, ahol tízszeres a túljelentkezők aránya. A három Spree-parti egyetem és a tucatnyi főiskola a külföldi fiatalok körében is kedvelt: szép számmal akadnak magyar diákok is a német fővárosban.
2004. november/december 1956 1989 2004
Az évfordulók divatját éljük. Ezek sorában a vasfüggöny megnyitásának 15. évfordulójáról több rendezvényen is megemlékeztek Berlinben: a Magyar Követség hivatalosan politikailag, a Collegium Hungaricum Berlin (CHB) pedig a fenti címen kulturálisan és tudományosan. Az utóbbinak voltam résztvevője. A CHB kerekasztala immáron történelmi távlatból kívánta szembesíteni a korabeli aktőrök és a korszakot kutató szakemberek álláspontjait. „Közismert, hogy a történész legnagyobb ellensége a kortanú.” Ezzel az oldott hangulatot teremtő aforizmával kezdte a beszélgetést Alfred Eichhorn moderátor, az InfoRadio RBB rangos szerkesztője. Partnerei Dr. Nováky Balázs nyug. határőrezredes, Németh Miklós volt magyar miniszterelnök, Günther Schabowski, az NSZEP Politikai Bizottságának volt tagja (1989. november 9-én ő jelentette be a tévében, hogy mindenki szabadon utazhat), Dr. Axel Hartmann, akkori budapesti nyugatnémet konzul, valamint Dr. Andreas SchmidtSchweizer és Dr. Hans-Hermann Hertle történészek voltak. Nem kívánok kitérni a köztudott tényekre, bár a beszélgetés során néhány kevéssé ismert és személyes momentumra is fény derült. A végeredményt mindenki ismeri: Magyarország 1989. szeptember 11én megnyitja az osztrák határt a nyugatra vágyó NDK-polgárok számára, és ez a lépés két hónapon belül a berlini fal le-, majd az NDK összeomlásához, végül Európa újrarendeződéséhez vezet. A résztvevő politikusok érzékelhetően hozzászoktak már az elmúlt évek során a témával kapcsolatban nyilván ismétlődő kérdésekhez. Az volt továbbá a benyomásom, hogy a moderátor Günther Schabowskit régebben ismerheti, és nemigen vall vele azonos nézeteket. A többször provokatív, de azért mindig az udvariasság határain belül mozgó kérdésekre a volt politikus rutinos retorikai rugalmassággal válaszolt,
12. oldal
Pompéry Judit
A szabadsághoz vezető út
Egy megemlékezés, és ami annak kapcsán felötlött bennem sok humorral és iróniával. A magyar partnerek felé a hangszínben a viccelődés ellenére mindvégig nagy tisztelet nyilvánult meg. Ez tükrözte a németekre általában jellemző hálás beállítottságot „a” magyarok iránt. Ezt magam, itt élvén, rendszeresen tapasztalom. Valami heroikust látnak az 1989-es eseménysorozatban. Gulyáskommunizmus ide vagy oda – a körülményeket kevéssé ismervén hasonló hierarchikus pártállami struktúrákat tételeznek fel a korabeli Magyarországról, mint az az NDK-ban ismert. Németh Miklós igyekezett ezt a képet eloszlatni: 1989-re már lerázta magáról a kormány a párt irányítását. Többek között ez is volt az oka, hogy az NSZEP intervenciói az MSZMP-nél eredménytelenek maradtak: Magyarországon a döntések akkor már nem a „Fehér Házban“ születtek. Schabowski itt ironikusan emlékeztetett arra, hogy a kormányban is párttagok ültek. A magyar vendégek azonnal kontráztak: a Stasi bizony 1988-ban már elég rosszul működhetett, mert nem vette észre, hogy a szögesdrótot nem 1989. május 2-án kezdték lebontani, hanem már hónapokkal korábban. Erről az eseményről az NSZEP vezetősége a TV-ből szerzett tudomást. A tényt a jelenlévő történészek is megerősítették. Hosszan időztek a „hogyan volt egyáltalán lehetséges” kérdés körül. Németh Miklós személyes, szinte intim példák sorával illusztrálta a folyamatot, a kapcsolatot, amely őt Teltschikhez fűzte, és amely az évek folyamán barátsággá mélyült. Többször ismételte, hogy a kölcsönös bizalom nagyobb szerepet játszott, mint a képviselt politikai pártok közötti különbségek. Egyáltalán, az egész beszélgetés során nem győzte eléggé hangsúlyozni az emberi vonatkozásokat. A hallottak alapján ez elképzelhető, hihető volt. A volt miniszterelnök kerülte a hivatalosságot, szemmel láthatólag a saját
nevében és őszintén beszélt, az elmondott privát epizódok közvetlenné, feltétlenül hitelessé tették. Megrendítő volt látni felindultságát, amikor a folyton visszatérő kérdést többen is feltették egyszerre, hogy ti. mennyi pénzt kapott Magyarország az NSZK-tól ezért a történelmi lépésért. „Mi nem vagyunk emberkereskedők, mint Ceausescu vagy Honecker! Ezt megmondtam Kohl kancellárnak is!” – utasította vissza a kormányfő a gondolatot. Nagy önuralma ellenére hangszíne, remegő keze jelezte, hogy mennyire felizgatja még ma is a méltatlannak tartott gyanúsítás, és emberi tisztességében utólag is sértve érzi magát. Meglepődve hallgattam Schabowskit, aki a legnagyobb természetességgel állította: „… a rendszer önmagában volt rossz, a gazdaság 1989-re végérvényesen tönkrement, egyszerűen össze kellett omlania.” Ez a „megvilágosodás” nem hirtelen érte, hanem egy folyamat eredményeképpen. Amikor megértette, hogy a magyarok kényszerhelyzetbe hozták az NDK-t, és a Szovjetunió nem védi meg. Összes reménye az NSZK-ban volt. (Itt leesett az állam.) Úgy képzelte, hogy „… az NDK automatikusan meg fog erősödni, ha a határnyitás után az emberek érzékelik az utazási szabadságot. A szerencsét próbálók majdcsak hazatérnek, ha a nyugati rokonok néhány hét után kiteszik őket. Visszajönnek majd, ha bízhatnak benne, hogy bármikor újból elmehetnek.” Majd a lényeg: „A legnagyobbat tettük, amit az NDK valaha tehetett: Megnyitottuk a határt.” Sajnálatos módon ezt a lakosság nem díjazta eléggé. Itt megint leesett az állam. „Ezért az egyetlen helyes lépés volt, hogy lemondtunk”. … Aha. … Ezt mint logikus és racionális ok-okozati összefüggést fejtette ki. Eközben nem éreztem benne semmilyen keserűséget. Igaz, Schabowski 75 éves és már koránál fogva sem beszélhetünk arról, hogy ma
13. oldal
mellőzött, aktív szereptől megfosztott lenne. A dolgok fölött álló ember benyomását keltette, aki intelligens, képes tanulni a múlt hibáiból. Öniróniája, humora és a tény, hogy nem mentegetődzött, de nem is védte a múlt vétkeit, fenntartásaim ellenére szimpatikussá tette. Ennél sokkal erősebb volt Németh személyes érintettsége. Kimondatlanul is kitűnt keserűsége, hogy a következő mindenkori politikai elit kevéssé értékelte az átmeneti kormány, ill. az ő személyes teljesítményét. Az ezzel kapcsolatban kialakult vita során a történészek hangsúlyozták, hogy míg pl. Lengyelországban a Szolidaritás, ill. az NDKban a hétfői tömegtüntetések mozgalma alulról jövő nyomást gyakorolt a hatalomra, földindulásként kényszerítvén ki a fogcsikorgatva adott engedményeket, addig Magyarországon a változások folyamatos reformok formájában egy államcsíny következményeként és felülről érték a lakosságot. A forradalmárokat a tapasztalat szerint megünneplik, a felülről jövő reformok atyjait, úgy tűnik, nem. A ma is aktív korú Németh egy Kozma atyára vonatkozó kérdésre adott válaszában keserűen mesélte, hogy a magyar parlamentben a 10 éves megemlékezés ünnepi szónokainak egyike sem volt aktív résztvevője az eseményeknek. Sem a német, sem a magyar oldalon. A számára ismeretlen kitüntetettek feltételezhetőleg a drámai napok történéseinek peremén mozoghattak. Nem tudom, mennyiben alkati, ill. korosztályi kérdés ez. A dolgok felett álló Schabowskival ellentétben
2004. november/december az est folyamán Németh Miklósban tehetséges, jó szándékú, karizmatikus és megkeseredett, mellőzött embert láttam. A jubileum kapcsán és a további évek eseményeinek ismeretében Murphy-féle projektszakaszok jutottak eszembe: 1. Lelkesedés 2. Kijózanodás 3. Bűnös/felelős felkutatása 4. Résztvevők megbüntetése 5. Kívülállók kitüntetése. Sokéves tapasztalat, hogy ritka az olyan ünnepség, amelyik egyszerre színvonalas, informatív, tényszerű, egyben szubjektív és őszinte, mindazonáltal személyes indulatok ellenére sem személyeskedő. Ez az est számomra egyszerre volt tartalmas, felemelő és szomorú. *** Évek óta tűnődöm azon, hogy egyes személyiségek megítélése a mindenkori társadalmi, pártpolitikai szempontoknak, nemzeti érdekeknek megfelelően mennyire különböző itt és ott, ill. vajon miért van ez így. Pl. Gorbacsovot hallatlanul nagyra értékeli a Nyugat, elsősorban természetesen Németország, míg otthon nem sokra tartják. Az orosz intelligencia véleménye egyenesen lesújtó, mert folyamatosan általános evidenciákról beszél kioktató hangon, tele modorossággal, nyelvtanilag és stilárisan hibásan használja anyanyelvét. A német egyesüléssel kapcsolatos érdemei említésekor csak legyintenek: „Ekkor volt itt a dolgok ideje. Ha nem ő, akkor fél- vagy két év múlva jött volna valaki más.” Ami a hosszan semmitmondást, a közhelyeket illeti, ebben a legtöbb magyar által tisztelt Kohl kancellár semmivel sem szorul hátrább Gorbacsovval szemben. (Az egyesülési ceremóniát követően a színvonalas napilapok ironikus hangnemben statisztikai adatokat közöltek arról, hogy hányszor hangzott el szájából a Németország, valamint a német szó mint jelző.) Gúnyolták, hogy nem annyira intellektusával, mint inkább tömegével hat, a kivárás utolérhetetlen bajnoka. Míg elődje, Helmut Schmidt nemzetközi tárgyalásairól a tényeket közölte a sajtó, Kohlnál a protokollétkezések me-
nüje került a híradás előterébe. Hazai megítélését a mai napig beárnyékolja a pártfinanszírozási botrány. Sokak véleménye szerint „önhibáján kívül” hullott az ölébe a német egyesülés, és ezáltal – teljesen érdemtelenül – vonulhat be a halhatatlanok történelmi panteonjába. De nézzük tovább. A magyarok kegyeiből már rég kiesett Horn Gyula, akit a német politika érdemesnek tartott a Karlspreis odaítélésére. Németh Miklóst is inkább itt ismerik el, mint odahaza. Tudom, senki nem lehet próféta a saját hazájában. De valóban csak erről a közhelyről lenne szó? A történész dolga, hogy megtisztítsa a dolgokat a pátosztól, a rárakódott nemzeti vagy csoportérdekektől és objektívan elemezze a történeti folyamatokat és összefüggéseiket. A jelenlévő két történész felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a rendszerváltás előtti kormány már 1988-ban az európai demokráciák szellemének teljes mértékben megfelelő törvényrendszert hozott létre. Ez tette lehetővé a többpárti rendszert és a szabad választásokat. A határzár feloldása, az NDK-menekültek kiengedése az azóta szabadon tanulmányozható dokumentumok alapján szerintük is szuverén döntésnek minősül. Megerősítették azt is, hogy Magyarország ezért a lépésért semmilyen anyagi juttatást, kedvezményt nem kapott Németországtól. Idővel és történelmi távlatban nyilván minden a helyére kerül. A keserűség, mellőzöttség, avagy a belső elégtétel, akár az elismerés – nos, ezek persze nem történelmi kategóriák.
A magyar nagykövetségen tartott kiállításmegnyitáson és ünnepségen többek között Helmut Kohl, Németh Miklós, valamint Horst Köhler szövetségi elnök is részt vett.
2004. november/december
14. oldal
Am letzten Juli-Samstag: Balaton-Schwimmen
Seit drei Jahren ein Muss! Im Sommer vor drei Jahren trafen wir einen ungarischen Studienfreund am Balaton und er erzählte uns, dass er demnächst am alljährlichen Balaton-Schwimmen, das seit 1978 bei ruhigem Wetter am letzten Juliwochenende ausgetragen wird, teilnehmen will. Was sagte daraufhin meine Frau gleich zu mir: „Hartmut, du kannst doch auch gut schwimmen, mach doch mit!“ Weil ich jahrzehntelang nicht mehr ordentlich geschwommen war, fasste ich diese Aufforderung als unrealistischen Scherz auf. Irgendwie reizte es mich aber doch, mal quer über den Balaton zu schwimmen, und das nicht an der schmalsten Stelle, sondern von Révfülöp nach Balatonboglár, wo die Ufer 5,2 km voneinander entfernt sind. Zwei Wochen blieben mir bis zum Start. Ich begann mit immer längeren Strecken parallel zum Ufer täglich zu trainieren. Am 27. Juli 2002 war es dann soweit. Mit dem Auto ging es morgens nach Balatonboglár und von dort mit einem Motorschiff der BalatonFlotte hinüber zur anderen Seite nach Révfülöp. Unterwegs kamen uns schon die ersten Schwimmer entgegen, denn der erste Start war bereits um 8.00 Uhr gewesen. Die 5,2 km lange Fahrt kam mir dann mit der Vorstellung, die gleiche Strecke zurückschwimmen zu müssen, furchtbar lang vor. Aber ein „zurück“ gab es nicht mehr, ich konnte nur noch an den Start. Dazu musste man sich registrieren lassen, 2700 Ft (11 Euro) bezahlen und den Registrierschein beim medizinischen Dienst nach Blutdruckmessung sowie Befragung zum Gesundheitszustand abstempeln lassen. Anschließend machten wir uns schwimmfertig. Gesicht und Schultern ordentlich mit Sonnenschutzcreme eingecremt (wir hatten gegen die Sonne zu schwimmen!), ging es dann gegen 10 Uhr ins Wasser, nachdem vom Computer die Startnummer
vom Teilnehmerband am Handgelenk eingescannt worden war. Dann schwammen wir und schwammen, und das andere Ufer war aus der tiefen Position im Wasser kaum zu sehen. Nur allmählich wurde das rote Zielportal immer größer und größer. Nach knapp drei Stunden hatte ich dann die Strecke überwunden und stapfte ziemlich müde die letzten 100 m das flache Balatonufer hoch zu den Zielcomputern, wo die Ankunft mit dem erneuten Scannen der Startnummer und einem „Zielfoto“ dokumentiert wurde. Hinter dem Zielportal war dann die Festwiese mit freien Getränken, Imbiss und der Ausgabe der Teilnehmer-T-Shirts.
Bis 14.00 Uhr konnte gestartet werden, so dass Teilnehmer in Abhängigkeit von ihrer Geschwindigkeit bis ca. 18 Uhr eintrafen. Erstmalig lag die Teilnehmerzahl über 10 000 – der Stolz der Organisatoren war berechtigt. Der gesamte Ablauf des Schwimmens war phantastisch organisiert und gesichert. An der Schwimmstrecke in 100 m Abstand aufgereihte Segelboote dienten ermüdeten Schwimmern zum Ausruhen. Außerdem waren meist
Rettungsboote in der Nähe sowie Hubschrauber in der Luft. Auf der Festwiese war mächtig was los: – mehrere Bühnen mit einem bunten Programm, – Kampfsportvorführungen, – Kinderveranstaltungen, – Verkaufstände mit allem, was man im Sommer benötigt, und auch mit leckeren Sachen zum Essen und Trinken. Beendet wurde der wunderschöne Samstag mit einem herrlichen Feuerwerk am Balatonufer vor der Kulisse vieler über die Toppen befeuerter Schiffe. Ich denke, dass mich alle nach dieser Schilderung eines so schönen sportlichen Festes am Balaton verstehen, wenn ich sage, dass ich dieses Ereignis in keinem Sommer mehr missen möchte. Mich packte auch der sportliche Ehrgeiz, darum legte ich seitdem fast jede Woche meine 2-3 km in der Schwimmarena zurück und war im Juli 2003 bereits knapp eine halbe Stunde schneller. Ich war auch in diesem Jahr nicht der einzige Berliner, wenn auch mit 57 Jahren der Älteste. Der jüngste Teilnehmer aus Berlin war 18 Jahre alt, aber bereits auch zum dritten Mal dabei. Meine Zeit war schneller als der Durchschnitt aller Teilnehmer und so bin ich weiter sehr motiviert, Jahr für Jahr am letzten Juli-Samstag beim Balaton-Schwimmen dabei zu sein. Dr. Hartmut Ilse
15. oldal
Egyesületünk idei rendezvényeiről: április, május és szeptember
Közülünk csak kevesen ismerik az “erdélyi írófejedelmet”, Wass Albertet, aki napjainkban a kárpát-medencei magyarság egyik legolvasottabb írója lett. Ezért örültünk annak az ajánlatnak, amit németországi csúcsszervezetünk (BUOD) által kaptunk, hogy Szilágyi Szabolcs, a Hannoveri Magyar Egyesület elnöke előadást tartson Wass Alber t életéről és munkásságáról. Czegei Wass Albert 1908-ban grófként jött a világra az erdélyi Válaszúton, és a család ősi czegei kastélyában nőtt fel. Kolozsváron és Debrecenben tanult, majd német és francia egyetemeken erdőmérnöki diplomát szerzett. Eközben folyton írt verseket és elbeszéléseket. Első kötete, az 1927-ben megjelent Farkasverem már ismertté tette őt; ezt követte több Erdély jelenével és regényes múltjával foglalkozó könyve, pl. A titokzatos őzbak és A tizenhárom almafa. Wass Albert 1945-ben nem várta meg Észak-Erdély újbóli román elfoglalását, Németországba, majd később az USA-ba emigrált. Sorsáról, a világháborút követő jogfosztásról – az arisztokrata értelmiségiből lett nincstelen kétkezi munkásról – szól sikeres, Adjátok vissza hegyeimet! című regénye. Több későbbi regénye is a Kárpátok havasi világában játszódik, szülőhazája sorsán keresztül elemzi erkölcsi kérdéseit, valamint az őt kínzó honvágy érzését. 1998-ban az Erdélyből floridai kertjébe telepített kedvenc fenyőfája tövében vetett véget életének. Estünk szintén erdélyi származású előadója érdekes beszámolóját egy színvonalas videóval (a Duna TV Wass Alberttel készített filmjével) és saját videofelvételével fejezte be, ami a nagy erdélyi író hamvainak 1999. augusztusi eltemetéséről – a marosvécsi Erdélyi HeliVendégünk, konkertben – szólt. Az Szilágyi Szabolcs előadást követő élénk beszélgetés során családi aspektusok is előtérbe kerültek, amelyekről vendégünk Wass Albert Hamburgban élő fiától szerzett tudomást.
2004. november/december 2004. április 24én került sor a Magyar Egyesület évi közgyűlésére. Az ilyenkor szokásos napirend – az elnök, a pénztáros és a „revizor“ jelentései és a jövő programelképzelései után – igen érdekes vita alakult ki arról, milyen úton-módon sikerül a fiatalabb generációt is megnyerni egyesületünknek. A problémát persze megoldani egycsapásra nem tudtuk, annál ugyanis sokkal összetettebb, de már az is jó, hogy szóba került a téma, és tekintettel leszünk rá a jövőbeli programjaink összeállításánál. Az összejövetel elején – szerkesztőségünk nagy örömére – mindenki kíváncsian bújta az éppen frissen megjelent Berlini Híradót…
Pillanatképek
Pár nappal később, május 5-én, a Magyar Nagykövetségen Csete Edit követségi titkár asszony előadását hallhattuk Magyarország, az EU új tagja címmel. Hat hónapnyi tapasztalatok ismeretében ez az előadás november 18-án folytatódik – lapzárta után. A következő számban beszámolunk majd az estről. Kegyes volt hozzánk a nyárutó: 2004. szeptember 19-én kisebb „Kiezwanderung“ keretében előbb a Marzahni Szabadidőparkot, majd Urbanék kertjét kerestük fel, mégpedig igen szép számú megjelenttel. És milyen klassz idővel jutalmazta meg Szent Péter azokat, akik vasárnap reggel felkerekedtek! Urban Mária, aki tolmácsmunkája révén a kerületi politikában és kultúrában egyaránt otthonosan mozog, ezen a délelőttön az idegenvezető szerepét magára vállalva kiadta minden tudását (no meg azt, amit otthon külön e célra elsajátított), az érdeklődő résztvevők pedig élvezték azt a sok újat, amit hallottak és láttak. Egyik-másik, Berlin nyugati felében lakó vendég egyenesen tátott szájjal nyugtázta, hogy jé, milyen szép ez a kert meg a környék itt a város keleti csücskén. Az Urban házaspár belső versenye – Péter otthon maradt, hogy időben elkészüljön a sok grillezett finomsággal – döntetlenül végződött, nyertesek viszont mindannyian voltunk: élményekkel teli vasárnap után tértünk haza. Köszönjük a vendéglátóknak. Hetey László – Hans-Ulrich Moritz
2004. november/december
Nyáreleji hétvége a Tietzowsee-nél Hoffmann Aranka írása
mellett cseverésztünk legalább éjfélig. Éjjel szokatlan, de kellemes volt a mély csend városi zajhoz szokott fülünknek. Másnapra nagyjából kiderült, a nap is többször megmutatkozott. Ki-ki ment a maga útjára, mi Maria-val és Klaus-szal Rheinsbergbe látogattunk, kicsit körbenéztünk a kastélyparkban meg a városban, ettünk néhány falatot, aztán, hogy kellően megéhezzünk, gyalog vágtunk neki a visszaútnak. Időnként meg-megállva, de kávéidőre megérkeztünk. A kávétársaság már együtt volt Hetey-éknél, mi is csatlakoztunk hozzájuk,
hagytuk magunkat finomabbnál finomabb süteményekkel kényeztetni. Valahol a háttérben egy pék működhetett titokban, mert ahogy egy süteményes tányér megürült, azonnal teremtődött utánpótlás, még a pingpongozásban megfáradt, később felbukkanó élsportolóknak is jutott bőven. Ezek után, mivel az időjárás is kedvezett, körbenézhettünk végre a környéken. Volt ott minden, vízpart, játszótér, vendéglő, a terepet körbevevő tavakon vízirózsák virágzottak, a fák felett ragadozómadarak keringtek, mindez szép látványt nyújtott. Úgy hat óra körül megélénkült a társaság, lett nagy sürgés-forgás,
készülődés az esti grillezésre. Előkerültek az estére szánt tartalékok, készültek a saláták, begyújtották a grillt, és kezdődhetett a terülj, terülj asztalkám! műsor. A férfiak szorgoskodtak a grill körül, Nemes Lajos jólnevelt kutyája is szimatolta a levegőben keringő illatokat, gondolván, hogy neki is jut majd valami. Jutott is bőven, mert több volt a finom falat, mint az étvágy. Ahogy leszállt az est, jött a szúnyogok hadserege, kínálgattuk őket is finom falatokkal, de inkább belőlünk kértek. Nem használt ellenük semmi füstölőszer, búváröltözék kellett volna, de az éppen nem volt senkinél. Így hát azt húztuk magunkra, ami éppen volt, sapka, kapucni, melegítő, de nem sokat használt. Ellenszerként, de a leszálló hideg ellen is, inkább belső fűtést alkalmaztunk jófajta itókák formájában. Ez elfeledtette velünk a szúnyogcsípéseket, és egyre jobb hangulatba hozta a társaságot. Megkezdődött a viccmesélés, jókat nevettünk, mókáztunk. Némi dalolászásra is sort kerítettünk, de nem volt közöttünk igazi nótafa, gyengén szállt csak az énekszó. Lassan feloszlott a társaság, nyugovóra tértünk. Vasárnap reggel korán kellett kelni, csomagolni, rendbehozni, takarítani a házakat, mert tíz órakor jött a gondnok ellenőrizni, kulcsokat átvenni, aztán indulás hazafelé. Jó volt az egész hétvége, most, hogy írtam ezeket a sorokat, újból átéltem az egészet, és szívesen gondolok vissza rá. Ettől függetlenül jövőre talán más irányt kellene választani, már csak a változatosság kedvéért is, na meg azért, hogy a legközelebbi krónikásnak könnyebb dolga legyen.
Egyesületünk idei rendezvényeiről: június
Nehéz a helyzetem, miután Ilse Józsa a tavalyi kirándulásról olyan szépen, részletesen beszámolt, és nagyjából az idei kirándulás is hasonlóan zajlott le, mivel toldhatnám én meg a leírtakat, de megpróbálom, mert ezt a feladatot kaptam. Egyébként sejtettem, hogy mivel új tag vagyok, rám fog esni a választás, bárcsak a lottószámokat sejteném meg így előre! Június eleji hétvégét szemeltek ki a szervezők a kirándulásra, bizonyára gondolván, hogy az időjárás is kedvezni fog, ami nagyjából sikerült is. Miután nincs autónk, Ulihoz társulhattunk. A megbeszélt találkozóhelyre valamivel korábban érkeztünk, hogy mégse ő várjon ránk, inkább fordítva. Árgus szemekkel kémleltük az eget, ahol egy csúnya felhő közeledett felénk, ki vagy mi fog hamarabb érkezni, Uli vagy az eső. Szerencsénkre Uli lett az első, de alighogy elindultunk, már ömlött is az eső, aztán újból kiderült, az utat egészen a célpontig a továbbiakban szárazon tehettük meg. A kertek alatti utat és nem az autópályát választottuk, egy kissé eltévedtünk, de idejében észrevettük, így nem tettünk nagy kitérőt. A helyszínre megérkezve aztán beállt az országos, szemerkélő eső, nem is hagyta abba aznap este. Elfoglaltuk szálláshelyünket, ahol a tyúklétrát meglátva úgy döntöttem, hogy inkább a nappali heverőjét választom, mint a nyaktörést, így az egész kirándulást megúsztuk egy társaságbeli kéztöréssel. Körbenézni nem nagyon tudtunk az eső miatt, a telepen elég sokan voltak, legalábbis a hangok után ítélve. Voltak gyakorlottabb táborozók is, akik két ház közé ponyvát feszítettek ki, így grillezhettek a szabadban, mégsem áztak meg. Lassan-lassan szállingóztak a többiek, az ismerősök üdvözölték egymást, az ismeretlenek bemutatkoztak egymásnak. Mi a Tummoscheit házaspárral osztozkodtunk a szálláshelyen, kellemes ismeretségre tettünk szert személyükben. Este a társaság a “három grácia” házikójában gyűlt össze, miután a teraszon nem lehetett ücsörögni az eső miatt. Finom falatok és itókák
16. oldal
17. oldal
2004. november/december
Kiezwanderung in Pankow Von Bernd Kollmohr
Egyesületünk idei rendezvényeiről: június
Alle Ideen entstehen im Kopf – in diesem Fall war es der Kopf von Cili. Sie erhielt Zustimmung von all denjenigen, denen sie ihre Idee vortrug. Nun hieß es, ein Konzept zu entwerfen und die erforderliche Strategie zu entwickeln. Wenn man Neuland betritt, eine äußerst spannende Angelegenheit. Nun, Neuland ist der zu bewandernde Bereich für Cili gewiss nicht. Sie lebt seit 36 Jahren in Pankow und hat die zeitgenössische Geschichte hautnah miterlebt. Der Name Pankow hatte im Westen zur Zeit des Kalten Krieges einen äußerst negativen Beigeschmack. Somit ist ein nach Lebensalter „zwölf Dreiundsechzigstel Ossi“ und „einundfünfzig Dreiundsechzigstel Wessi“ besonders interessiert, jenen mehr oder weniger privaten Wirkungskreis der Mitmachthaber des damaligen politischen Regimes zu beschnuppern. Meine Neugier war also geweckt, aber wie viele Teilnehmer insgesamt konnte die Wanderleiterin erwarten? Wer möchte mit hinein in das Heimatmuseum? Wer möchte anschließend noch etwas verzehren? Eine entsprechende Anzahl Plätze müssten reserviert werden – man möchte schließlich auch beieinander sitzen. Ist das Schloss Niederschönhausen für unsere Gruppe mit Anmeldung offen oder bleibt es doch generell für jedermann geschlossen?
Treffpunkt war am UBahnhof Pankow am Sonntag um 10 Uhr. Ungewissheit auch jetzt noch: Hat die Informationskampagne Früchte getragen? Ich meine ja, denn bei meiner ersten Zählung waren es schon 20 gut gelaunte Häupter. Die Mischung war bunt, und das nicht nur bezüglich der Haarfarben. Nein, wir hatten auch einen dunkelfarbigen promovierten Psychologen aus den Vereinigten Staaten von Amerika dabei, genauer gesagt, aus San Francisco. Auch beehrten uns Leute aus der Peripherie Berlins. Der Nachwuchs wurde ebenfalls herzlichst willkommen geheißen. Aber jetzt ging es los, gleich vom Garbátyplatz hin zu dem schräg gegenüberliegenden Gebäude der ehemaligen Zigarettenfabrik Garbáty, Gründungsjahr 1906. Der Herr Garbáty war sehr sozial eingestellt, er führte z.B. einen kostenlosen Mittagstisch für alle Mitarbeiter ein. Die Familie musste allerdings während der Kriegswirren flüchten. Herr Garbáty stiftete übrigens auch das dritte Obergeschoss des Jüdischen Waisenhauses, welches 1882 errichtet und nach einem Brand 1911 in den Jahren 1912-1913 zum barockisierenden Putzbau umgebaut wurde. Das Angerdorf Pankow wurde erstmalig 1230 urkundlich erwähnt. Seinen Namen hatte es von dem Fluss Panke, der einst Mühlen an-
trieb und für Überschwemmungen sorgte. Heute ist die Panke gezähmt, eigentlich nur noch ein Rinnsal. Das Dorf Pankow wurde bereits im 14. Jahrhundert von der Stadt Berlin gekauft, seine Bewohner wurden somit abgabepflichtig. Pankow entwickelte sich zum Ausflugsziel für die Berliner und hatte um 1800 ca. 300 Einwohner, heute sind es im Zusammenschluss mit Niederschönhausen, Heinersdorf, Blankenburg, Rosenthal, Buchholz, Blankenfelde, Karow und Buch 109.000. Unsere Wanderleiterin führte uns zum ehemaligen Dorfanger mit der imposanten Kirche, vermutlich eine Zisterziensergründung aus dem Jahr 1230, die in späteren Jahrhunderten durch Anbauten ergänzt wurde. Der nächste eindrucksvolle Bau auf unserem Weg war das stattliche, 1901/ 1902 erbaute Rathaus. Anschließend bogen wir in die Heynstraße ein, wo im Haus Nummer 8 das Heimatmuseum seine Pforten nur für uns geöffnet hielt. Hier erspürten wir die eigentümlich muffige Wohnatmosphäre einer wohlhabenden Fabrikantenfamilie, die hier zur Gründerzeit in den noch überwiegend originalgetreu erhaltenen Räumlichkeiten residierte. Der Wohlstand resultierte hauptsächlich aus der Fabrikation von Rohrgeflechten, die für Stuhlsitzflächen und Rückenlehnen verarbeitet wurden. Für unseren amerikanischen Freund ein erstaunlicher Eindruck. Anschließend gingen wir die ehemalige Grenze entlang über den Bürgerpark zum Restaurant Fürst Bismarck, wo wir uns stärkten und erste Überlegungen für eine nächste größere Reise im kommenden Jahr schmiedeten. Frisch gestärkt gingen die Leute, die noch etwas Zeit hatten, hinüber zum Schlosspark Niederschönhausen. Unsere Führerin Cili erhielt als Anerkennung vom Verein einen Blumenstrauß überreicht. Ich hoffe, dass die nächsten Wanderungen einen ähnlich positiven Zuspruch erfahren und wünsche allen Beteiligten schöne Erlebnisse.
2004. november/december
Mikor találkozunk?
2004. december 11., 18 óra, CHB: Karácsonyi ünnepség Az esten új tagunk, Varga Imre Mátyás, énekel zongorakísérettel Építve tagjaink, barátaink híres szakácsművészetére, most is fényes batyus bálra készülünk. Az elhozni kívánt ételés italfinomságokat Rademacher Irénnel (tel.: 925 52 05) kérjük egyeztetni. 2005-ös terveink konkrét időpontjait majd körlevélben és a Magyar Egyesület honlapján közöljük. – Márciusi és októberi ünnepség – A 15 éves Magyar Egyesület jubileumi évi közgyűlése: A beszámoló és kitekintő felszólalások után ismét köszöntjük körünkben Rigó Erik tiszteletbeli tagunkat, aki otthoni magánnyomozói tevékenységéről beszél (április 23.).
18. oldal
1953 – 2004
Magyar Kolónia Berlin e.V.
Az idei szabadságolások kellős közepén, amikor mindannyian a várva várt nyaralásra készültünk, kaptuk a szomorú hírt: Wolfgang Burow horvátországi tengerparti aktív pihenése alatt felfoghatatlan baleset folytán életét vesztette. A Magyar Egyesület tagsága nevében is kérjük Adél Burow-t, aki elhunyt férjével együtt hosszú évek óta Egyesületünk tagja, bár a más városban elvállalt munka miatt az utóbbi időben rendezvényeinken nem tudtak részt venni, fogadja őszinte részvétünket! A Magyar Egyesület Berlin e.V. vezetősége
A Kolónia idei utolsó rendezvénye december 18-án lesz: A „batyus bál“ alapon megrendezésre kerülő karácsonyi ünnepség 17 órakor kezdődik a 13627 Berlin, Reichweindamm 6. szám alatti „AWO Nachbarschaftstreff“-ben. Megközelíthető: 7-es U-Bahn, Jakob-Kaiser-Platz vagy 123-as busz. – Kérjük, aki gyereket hoz majd, jelentkezzen Nemes asszonynál (telefon: 636 85 79). A jövő évi program iránt érdeklődni lehet a Magyar Kolónia Berlin e.V. vezetőségénél. Elnök: Usztics János (telefon: 4518407).
Wolfgang Burow
86. sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat A berlini cserkészcsapat munkájáról, a mindenkori találkozók ideje és helye iránt telefonon Drana Andreánál (44036138) és Szántó-Konthur Krisztinánál (7960291) vagy elektronikus postán (
[email protected]) lehet érdeklődni.
Bravo, Hans!
– Erdélyi utazás (május közepén) – Politika és irodalom. Egy est Eörsi Istvánnal – Kerületi séta Kreuzbergben, június 12.: Következő „Kiezwanderung”-unkon Breier Anna vállalja magára az idegenvezető szerepét. – Találkozó Anda Béla szövetségi kormányszóvivővel és/vagy a Szövetségi Sajtóhivatal vezetéses megtekintése – Beszélgetés Almuth Bergerrel, Brandenburg Tartomány külföldiek ügyeiért felelős megbízottjával – Találkozó a Magyar Köztársaság új berlini főkonzuljával – Két év szünet után ismét őszi koncert – Valamelyik program elmaradása esetén újabb tekeest
Unser Vereinsmitglied Hans Kollmann nimmt seit Jahren mit Erfolg am Waldlauf „Rund um den Krummensee“ bei Königs Wusterhausen teil. Am 7. November 2004 errang er als 83-jähriger die Goldmedaille in der Altersgruppe der Rentner auf der Strecke von 3,5 km. Die „Märkische Allgemeine“ berichtete wenige Tage später über
zugelassen. Außerdem wurde einer der zahlreichen (17) Enkel als Schrittmacher eingesetzt. Im Windschatten läuft es sich leichter. Und auch das ist erlaubt! Also – die Goldmedaille darf Hans behalten. Im Gegensatz zu einigen Olympioniken in Athen! Klar, dass so viel Bewegung zur Nachahmung empfohlen ist! Der nächste Lauf findet Silvester 2004/ 05 statt. Interessenten wenden sich bitte an die Redaktion…
Köszöntjük új tagjainkat: Br eithaup ola Breithaup eithauptt Nik Nikola obias Dr Dr.. TTobias Br eithaup Breithaup eithauptt e Giz ella Lemk Lemke Gizella ga Var arga Imr e Mát yás Imre Mátyás den Lauf mit über 250 Teilnehmerinnen und Teilnehmern. Wir fragten, wie heutzutage üblich, wegen Doping nach… Zugegeben wurde die Einnahme von „Egri bikavér“ (Erlauer Stierblut) vor den Wettkampfstagen. Das ist nach olympischen Regeln
19. oldal
2004. november/december
Berlini egyesületi hírek – programok
Brunszvik Teréz Társaság e.V. Magyar nyelvű programok gyerekeknek Érdeklődés: Tivadar Pedro, 283 12 16 Babacsoport Csütörtök, 8.30-15.30 óra Dänenstr. 17-18 (Prenzlauer Berg) Érdeklődés: Breithaupt Nikola, 250 160 11 Északi óvoda Hétfő, 8.30-16 óra Dänenstr. 17-18 Érdeklődés: Győrffy Bernadett, 499 14 751 Déli óvoda Csütörtök, 8.30-16 óra Hortensienstr. 18 (Steglitz) Érdeklődés: Schiller Orsolya, 784 48 54 Óvodadíj: kb. 40 euró/hó Kistestvérek és egyedül nevelők gyerekei a felét fizetik Magyar iskola Szombat, 9.30-12.30 óra CHB, Karl-Liebknecht-Str. 9 Érdeklődés: Keller Kosima, 44 65 22 55
Havonta egyszer szentmisét tartunk. 2004. december 26-án, Karácsony másnapján utoljára lesz a mise a wilmersdorfi Szent Kereszt-templomban (HeiligKreuz-Kirche, Hildegardstr. 3a, 10715 Berlin). 2005. január 2-től megváltozik a berlini magyar katolikus szentmisék helye és időpontja. – Az új hely: Szent Pál templom (St. Paulus, Oldenburger Str. 46, 10551 Berlin-Moabit) – Az új időpont: minden hónap 2. vasárnapja, du. 4 órakor. Tehát: Január 9. – 2. évközi vasárnap, február 13. – nagyböjt 1. vasárnapja (invocabit),
Szeretettel várunk minden gyereket Mikulásnapi ünnepségünkre 2004. december 5-én a CHB termeiben. Érdeklődés: Mosbacher Melinda, (033203) 80210 Sonntag, 5.12., CHB, Kinosaal: WURZELN IM MYTHOS 3 Volksmärchen aus der ungarischen Tradition Theateraufführung der TerézBrunszvik-Gesellschaft e.V. Eine bildreiche lustige Geschichte für Kleine und Große, für Ungarn und Deutsche unter der Mitwirkung von Melinda Kovács-Mosbacher und Beáta Nagy. Ab 15.00 Uhr Basar im Foyer, ab 16.00 Uhr Theateraufführung, ab 17.00 Uhr Warten auf den ungarischen Nikolaus
Magyarnyelvű Protestáns Gyülekezet Berlin A rendszeres istentisztelet a hónap második szombatján, 16.00 órakor van a Grunewaldtemplom kápolnájában ( B i s marckallee/Wern e r s t r. sarka, bejárat a templom mögött). Szeretettel invitálunk mindenkit felekezeti hovatartozástól függetlenül közösségünkbe, az istentiszteletekre és az azt követő teakávé melletti meghitt beszélgetésre. Érdeklődni lehet: Heinrichs Eszter lelkésznö, tel.: 4519 8533, e-mail:
[email protected], Prof. Dr. Balla Bálint, tel. 825 84 32, Pompéry Judit, tel. 4039 7759, e-mail:
[email protected]
Magyar katolikus szentmisék Berlinben március 13. – nagyböjt 5. vasárnapja (judica = feketevasárnap), április 10. – 3. húsvétvasárnap, május 8. – 7. húsvétvasárnap. A Berlini Magyar Katolikus Misszió felelős lelkipásztora: Rasztovácz Pál plébános Lakcíme: Bürgerweide 35, 20535 Hamburg, tel.: (+4940) 250 77 83 A Misszió tanács tagjai: Antal Gabriella (624 80 30) Gál Margit (312 49 40) Márton Sándor (624 80 30) Nagy Iván (859 626 33) Rosta Erzsébet (406 23 48) Schwarzkopf Ferenc (337 80 72) Visontai Eszter (313 55 72)
20. oldal
Schönebergi benyomások Pahl Ágnes riportja
Az egész úgy kezdődött, hogy – mint szimpatizáns, de még nem tag – meghívást kaptam a Magyar Egyesülettől egy vasárnapi sétára Schönebergbe. Mivel a volt nyugati kerületeket kevésbé ismerem, de kimondottan érdekel a múltjuk, jelenük és esetleg a jövőjük, szívesen elfogadtam a meghívást. Vasárnap, október 10-én, szép napsütésre virradtunk, így fokozott örömmel indultam neki az érdekesnek ígérkező programnak. Persze, az S-Bahn meglepetéssel szolgált – mint hétvégeken gyakorta –, és a Potsdamer Platz–Yorkstr. vonalon buszra kellett szállni. Na de, ha késve is, mindenki megérkezett a Yorkstr.-i találkozóhelyre. Hetey Laci elnök üdvözlő szavai után rövid ismertetést adott a kerületről, amely Kreuzberggel és Wilmersdorffal határos. Kreuzberg a maga multikulti sokrétűségével és Wilmersdorf többnyire polgári hagyományaival két erős ellentét, amelyből Schöneberg sajátosan profitál. A kerület sokszínűségének hordozója leginkább a lakossága, amelynek kb. húsz százaléka nem német nemzetiségű. De a kerület építészetén is megfigyelhető ez a változatosság, az egyes korok, építészeti stílusok és a lakosság mindenkori ízlése, igénye. Sétánk első „állomása“ a Szent Máté (St. Matthäus) temető volt.
Itt nyugszik számos ismert politikus, tudós-kutató, bankár, irodalmár, művész stb. Berlin város gondozásában áll 60 díszsír, amelyek közül csak néhány kiválasztottnál álltunk meg és hajtottunk fejet, emlékezve az ott nyugvó személyiségek munkásságára, érdemeikre, amelyeket a későbbi generációkra hagytak. Megálltunk például az 1944. július 20-iki Hitler elleni összeesküvés áldozatainak kegyhelyénél, Virchow professzor sírjánál, a Grimm-testvéreknél, Carl Bolle síremlékénél, akire a Bolle üzletekben dolgozó piros sapkás eladók máig is emlékeztetnek. Ugyancsak röviden elidőztünk Griesinger professzor sírjánál. Az általa alapított kórház jelentősen hozzájárul az arra rászorulók gyógyulásához. Éles magyar szemünk egy magyar (?) sírját is felfedezte: August Kiss (1802-1865) nyugszik itt, aki Rauch professzornál tanult szobrászatot. A művészettörténetbe is beírta
nevét a későbbi professzor és akadémiatag, az „Amazone zu Pferd im Kampf mit dem Tiger” bronzszoborral, amely a berlini Altes Museum előtt áll. Ő alkotta azt a domborművet is, amely a Dorotheenstädtische temetőben Friedrich Schinkel sírkövén található. Következő célunk a Kleist park volt. A Crelle- és a Großgörschenstrassén sétálva közeledtünk a parkhoz. Útközben felhívta Laci figyelmünket az ún. Crelle-piacra, amely multikulturális jellegével, színes árukínálatával megérdemli érdeklődésünket. Sajnos, csak szerdán és szombaton lehet részünk ebben az élményben. Figyelmünket az utcákat szegélyező házsorokra fordítva meggyőződhettünk a kerület már említett építészeti sokrétűségéről. A 60-as, 70es évek puritán egyszerűsége változatosan keveredik a századfordulót jellemző impozáns építészeti stílussal. Sőt, a Großgörschenstr. 35. számú ház tetején felfedeztem egy turulmadarat, amely a mi biatorbágyi turulmadarunkra emlékeztetve megdobogtatta magyar szívemet. Lassan elérkeztünk a Kleist park impozáns oszlopsorral díszített bevezető útjához. Az ún. Königskolonnade 1910 óta áll itt (azelőtt, 1780 óta a „Königsbrücke am Alexanderplatz” helyen állt). Az idő vasfoga erősen belerágta magát ebbe a jelentős építészeti alkotásba is, ezért jelenleg komoly restaurálási munkák folynak. Sok-sok kisebbnagyobb „angyalka“ (puttó) vár a földön heverve felújításra és méltó elhelyezésre ebben az épületegyüttesben. De tekintetünket hamarosan a park legjelentősebb épülete vonzotta magára. A porosz főtörvényszék – Preußisches Kammergericht – áll a tér központjában. Az 1913-ban elkészült épület a német történelem folyamán sokféle dicső és kevésbé dicső esemény színhelye volt. Itt ülésezett és ítélkezett 1944-ben a hírhedt hitleri népbíróság – Volksgerichtshof –, amikor is a júliusi összeesküvés számos résztvevőjét kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet a Plötzensee-nél hajtották végre. 1945 és 1992 között erről a
Egyesületünk idei rendezvényeiről: október
2004. november/december
21. oldal
Egyesületünk idei rendezvényeiről: október
helyről irányították a szövetséges hatalmak Berlin sorsát (ahogy ismert, a szovjetek csak 1948-ig). Többek között itt írták alá a NyugatBerlinre vonatkozó „Négyhatalmi egyezményt“ (Viermächte-Abkommen). 1998 óta a kb. 500 helyiségből álló épület a berlini tartományi felső- és alkotmánybíróságnak ad otthont. Maga a park is sokszor változtatta arculatát és célját. Eredetileg a király(ok) udvara és zöldségeskertje volt, azután Berlin botanikus kertje lett. Ez 1908-ban átköltözött Dahlembe. Ma a „Haus am Kleistpark” múzeum emlékeztet erre, ami a világ első botanikai múzeuma volt. Manapság a park a schönebergi polgárok ingyenes fitness-stúdiója.
A Kleist parkot elhagyva egy különös modern épület előtt időztünk el. Laci elmondta, hogy a városatyák évekig húzódó vitája, sok huzavona után készült el a létesítmény. Óvodák, uszoda és egyéb sporttermek, éttermek vannak benne. Stílusa inkább olasz, mediterrán könnyedség érzését kelti bennünk – de így ez az épület is hozzájárul a már említett sokrétűséghez.
Online virágszolgálat Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! www.viragposta.hu
2004. november/december A „Hochbunker” (szovjet kényszermunkások építették 1943-45 között) és az ún. „Sozialpalast” mellett folytattuk utunkat. Az épülettömböt és környékét érdekességként érdemes megnézni. Hamarosan elértük azt a helyet, ahol egykor a Sportpalota állt. Itt tette fel Goebbels 1943-ban az egybegyűlt tömegnek a kérdést: „Akarjátok a totális háborút?“ – és a palota visszhangzott a lelkes „Ja“-tól. Akkor még nem volt fogalma a népnek a totalitás és radikalitás lehetséges mértékéről. Gondolatainkba merülve mentünk a buszmegállóhoz. Hamarosan jött is a busz, amelyik a schönebergi városháza közelébe vitt el bennünket. Rövid gyalogút vezetett a városházához, de előbb megálltunk az 1766-ben épített első schönebergi „Dorfkirche” előtt. A templom vallásgyakorlási feladatait a mellette épült új templom vette át, a régi csak a múlt emlékeit őrzi. A városháza tornyán már messziről integetett felénk a város piros-fehérpiros zászlója a berlini medvével, előtte a téren bolhapiac nyüzsgött. A városháza falánál a Kennedy emléktábla előtt többszörösen megörökítettük a séta résztvevőit. Itt hangzott el John F. Kennedy – akkori amerikai elnök – „hitvallása“: „Ich bin ein Berliner!” Ez a négy szó azóta beíródott a történelembe. A fényképezés – videózás – után bementünk az 1914-ben befejezett városháza előcsarnokába. Innen egy szakavatott fiatalember elvezetett bennünket a legfontosabb üléstermekbe. Így az ún. Arany-terembe, a Brandenburg terembe és Brandenburg csarnokba. Történelmi hitelességgel vázolta az itt lejátszódott ese-
ményeket. Egyik-másik körül az idő pókhálója legendákat is szőtt, ezért fontos arra vigyázni, hogy a legendák át ne csapjanak a „valóságba“. A földszinten megnéztünk egy kiállítást Herbert Ernst Karl Frahmról. Ki volt ez az ember, mivel érdemelte ki a kiállítást? – Az 1913-ban Lübeckben született H. E. Karl Frahm nem más volt, mint a mindenki által jól ismert szövetségi kancellár, Willy Brandt. Hogyan élt, miért volt szükség a névváltoztatásra, mi alakította személyes és politikai életrajzát, kik voltak politikai példaképei, barátai és riválisai? Mindezekre és még soksok további kérdésre felelnek az itt összeállított képek, szövegek, na meg az a szimpatikus fiatalember, aki a vezetést itt átvette. Akinek mindezek után volt még ereje, felment a városháza tornyába, és madártávlatból élvezte a berlini körképet. Az 1950-ben beépített Szabadság-harang, amely csak délben szól, most csendes volt – így csak láttuk, de nem hallottuk. Időközben, mi tagadás, megéheztünk, így örömest vettük tudomásul, hogy már csak egy program vár ránk, mégpedig kis imbisz – Hetey Laci és felesége meghívására. Az imbiszből komplett három fogásos ízletes menü lett, megkoronázva a nap sok-sok élményét. Kedves Laci, mindezért köszönet jár feleségednek és Neked.
A következő – tervezett – sétáig, talán Weissensee kerületben, mindenki felújíthatja, továbbadhatja, kiegészítheti a Schönebergben hallottakat, látottakat.
2004. november/december
22. oldal
Az idén áprilisban iskolánk történetében először külföldi diákokat láttunk vendégül Szegeden. A Fürstenwalde-i Bernhardinum katolikus iskolával másfél éve vettük fel a kapcsolatot, az áprilisi látogatás a diákcsere első lépése volt. 2004. augusztus 16-tól 24-ig került sor a Karolina Általános Iskola tanulóinak viszontlátogatására. Hétfő délután indult útnak Szegedről iskolánk küldöttsége, 14 diákkal és 2 kísérőtanárral. Az éjszakai vonatozás után reggel fél 9-re érkeztünk Berlin-Ostbahnhofra, ahol a DUG elnöke, Rettel úr, a vezetőség tagja, Kollmann úr, és a Bernhardinumból Gabriela Schmidt asszony várt bennünket. Első utunk a Collegium Hungaricumba vezetett, ahol egy kis harapnivaló és frissítő után a berlini Magyar Katolikus Misszió fáradhatatlan tanácstagja, Nagy Iván úr tartott előadást a katolikusok, ezen belül a magyar katolikusok helyzetéről Berlinben és Brandenburg tartományban. Ezt követően Pataki Csilla, egy Berlinben élő egyetemista leány vezetett minket végig a legfontosabb látnivalókon Berlin központjában. A szegedi fiataloknak – jórészüknek ez volt az első nagy külföldi utazása – érdekes és tanulságos volt Berlin milliós világváros lüktető élete. (Képünk e napon készült a Brandenburgi kapunál.) Miután délután csomagjainkat felvettük a Magyar Kultúra Házában, elindultunk vonattal eredeti célunk, Fürstenwalde felé, ahol nagy izgalommal várták a gyerekeket a vendéglátó családok. Itt szeretném megjegyezni, hogy nagyon kellemes meglepetés volt számomra a német családok meleg vendégszeretete, törődése és figyelme, amellyel a nyelvi nehézségekkel küzdő magyar diákokat körülvették. A további napokon is gazdag programmal kedveskedtek nekünk vendéglátóink. A következő napot Fürstenwalde-ban töltöttük, ahol először az iskolát, majd játékosrejtvényes formában a várost ismerték meg tanulóink. Másnap a német diákokkal együtt látogattunk el a Babelsbergi Filmstúdióba, amely a legtöbb magyar fiatal
festett falrészletet néztük meg, kárpótlásul az elmaradt múzeumlátogatásért. Ezúton szeretnénk megköszönni a Német-Magyar Baráti Társaságnak és a berlini magyar katolikus közösségnek, hogy látogatásunkat gazdagabbá tette és anyagi segítséget is nyújtott. Továbbá Gabriela Schmidt asszonynak szeretnénk hálánkat kifejezni, aki a Bernhardinum részéről programjainkat megszervezte és rólunk gondoskodott. Reményeink szerint jövőre lesz folytatása a testvériskolai kapcsolatnak, mely nagyban hozzájárul ahhoz, hogy e két ország iskoláit és fiataljait szoros baráti szálak fűzzék egymáshoz. Az iskolaév kezdetén fényképes beszámolót készítettünk az utazásról, melyet iskolánk faliújságán tekinthetnek meg tanulóink és az iskolába látogató vendégek. A német fővárosban és testvériskolánkban tett látogatásnak máris
Szegedi diákok Berlinben számára a legnagyobb élményt jelentette. A pénteki napot ismét Berlinben töltötték a szegedi iskolások. Először a Pergamon Múzeumba látogattunk el. Noha nagy volt a tömeg, főként idősebb diákjainkat lenyűgözték a történelmi kincsek. Szerencsénkre elállt az eső, mire kijöttünk a múzeumból, így a délután további részében kellemes sétát tehettünk a Zoologischer Gartenban. A szombati napot és a vasárnap délelőttöt a gyerekek német családjaikban töltötték. Beszámolóikat hallgatva ismét meg kellett állapítanunk: a német családok példamutatóan gondoskodtak diákjainkról. Vasárnap délután a Fürstenwaldei katolikus plébánián találkoztunk újra.Este hét óráig játszottunk, gyertyát díszítettünk és közösen fogyasztottuk el a német családok által hozott finomabbnál finomabb ételeket. A búcsúnapon reggel fél tízkor a vonatnál köszöntünk el német vendéglátóinktól. Ezen a napon Kollmann úr volt az idegenvezetőnk Berlinben. A TV-toronyból impozáns kilátás nyílt a német fővárosra, majd a Checkpoint Charlie-nál lévő múzeumot szerettük volna megnézni, de a százméteres sor elriasztott minket. Kollmann úr elbeszéléséből mégis sokat tudtunk meg a berlini falról és Berlin legújabbkori történelméről. A Sony-Centerben kipihentük magunkat, majd az IMAX egyik háromdimenziós filmjét láthattuk. Legvégül, a vonat indulása előtt az Ostbahnhof közelében található
kézzelfogható eredményei vannak: tanulóink szókincse sokat fejlődött és sokkal jobban érdeklődnek és igyekeznek az órákon azért, hogy a levelezés során és a legközelebbi találkozáskor még több gondolatot, élményt meg tudjanak osztani német barátaikkal. Kohlmann Ágnes a szegedi Karolina Általános Iskola némettanára
Restaurant Ungarische Krone – Am Siedlereck Schöne Gästezimmer! Kosten Sie unsere herrlichen ungarischen Spezialitäten! 14612 Falkensee, Pestalozzistraße 2 Telefon/Fax: (03322) 212076 Besuchen Sie uns Di bis So 12.00-23.00 Uhr Zur Adventszeit jede Woche eine neue Überraschung!
23. oldal
2004. november/december
Egy szegedi „kisfiú” története a „nagybetűs” világban Ágoston Péternek hívnak. 16 éves tanuló voltam a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban, amikor az osztályfőnököm 2003 októberében kihirdette, hogy a szegedi Rotary Klub előadást tart a cserediák programjáról. Ezen a napon épp ráértem délután, így hát beültem meghallgatni a prezentációt. Szóval a történet valahol itt kezdődött. Azóta eltelt egy év, és most itt vagyok Brémában cserediákként. Úgy érzem, még mindig nem fogtam fel teljesen, pedig már ideje lenne. De az idáig vezető út nem volt zökkenőmentes. Először is egy magyar jelentkezési lapot kellett kitöltenem, majd behívtak egy városi meghallgatásra, ahol egy bizottság kérdezett különböző témákról, felmérve a kommunikációs készségem. Itt idegen nyelven is kellett beszélnem, és mivel ekkor még Ausztrália volt az úticélom, angolul kérdeztek. Sajnos, csak második éve tanultam ezt a nyelvet, és még nem igazán ment. Világossá vált, hogy Ausztráliába nem utazhatok, így megbeszéltük, hogy megpróbálom egy év múlva, több nyelvtudással. Kissé csalódottan vettem tudomásul a bizottság döntését. Három hónap elteltével, januárban fordulat következett be. Felhívtak a Rotarytól, volna-e kedvem Németországba utazni. Ha igen, akkor menjek be egy régiós meghallgatásra. Természetesen volt kedvem, így segítséget kértem a korábbi némettanárnőmtől. A csupán három hétig tartó felkészülés után következett a meghallgatás, ahol úgy döntöttek, megfelelek. Ezt követően angol jelentkezési lapot kellett kitöltenem. Ekkor egy kicsit megtorpantam, mert hogy angolból nem igazán vagyok a szavak embere. De a lelkesedéstől és az örömtől felpezsegve úgy éreztem, most már nincs megállás.
Ehhez az érzéshez nagy részben hozzájárultak a barátaim, akik kiváló nyelvtudással rendelkeznek. Így ezt is sikerült leküzdeni. Februárban elnyertem az utat Németországba, de még nem tudtam, hogy ebbe a leírhatatlanul szép városba, Brémába kerülök. Majd 2004. augusztus 18-án, négy nappal a 17. születésnapom után, elhagytam Magyarország határait. Három hónapja élek Brémában, és remekül érzem magam. Hatalmas társaság vesz körül – a brémai Rotary Klub tagjai, az osztálytársak, a többi cserediák –, aminek kimondhatatlanul örülök! A fogadó családomat nagyon szeretem, nagyon rendes, precíz, temperamentumos család. Mielőtt kijöttem, kértem a családot, hogy szeretném a kajakozást folytatni, mert otthon már öt éve űztem ezt a sportot. Itt ez sem volt akadály, a második héten már járhattam is edzésre. Az iskola egy kicsit más, mint odahaza. Az órán többet kommunikálnak, kevesebbet jegyzetelnek. De úgy érzem, az osztálytársak befogadtak, és így jó kedvvel megyek minden nap. Biológiából és kémiából emelt óraszámot kapok, ugyanis a nagymamám után az én érdeklődésem is az orvosi pálya irányába terelődött. A biológiaórák nem olyan nehezek, mint otthon, de ez a kijelentésem kiváló tanárom, Ban Sándor munkáját dicséri, aki két évig keményen tanította nekem ezt a tantárgyat. Amikor elmegyek a klub gyűlésére, a tagok mindig kérdezik, hogy A brémai Városháza – este
A Roland
érzem magam, nincs-e valamire szükségem, és ez nagyon jólesik. A németországi körút során sok cserediákkal kerültem jó kapcsolatba, aminek szintén örülök. Tehát igen boldog vagyok, hogy Németországba kerültem. Azért az a természetes honvágy megvan bennem, de a sok edzéssel, bulizással, tanulással és a többi cserediákkal együtt próbálom ezt visszaszorítani. Végül, de nem utolsósorban szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek abban, hogy most mindezt elmondhattam. Először is a családomnak, akik mindenben támogattak, valamint a szegedi Rotary Klub vezetőjének, Lakatos Jenő úrnak és két titkárnőjének, Kis Katalinnak és Balogh Ivettnek. Őket milliónyi kérdéssel bombáztam, és ők mindig készségesen segítettek nekem. Azután a brémai Rotary Klubnak, hogy elfogadta a jelentkezésem, és vállalta az ittlétem. Majd óriási köszönet a felkészítő némettanárnőmnek, Dienes Árpádnénak és igazgatómnak, Mike Csaba úrnak, aki engedélyezte, hogy ezt a tanévet külföldön töltsem el. És köszönet még két szegedi barátomnak, Barna Gábornak és Lendvai Lujzának, akik október elején egy táncvilágbajnokság alkalmával itt jártak, és jelenlétükkel óriási lendületet adtak ehhez a csodálatos évhez! Bréma, 2004. október 20., Ágoston Péter
2004. november/december
24. oldal „Én sohase jártam színiiskolába. Góth Sándoréknál tanultam nyolc hónapig privát növendékként, mielőtt először felléptem. Amit a színjátszásból tudok és használtam egyáltalán, azt Reinhardttól tanultam és Molnártól. Jó iskola volt.” Első szerepe, első fellépése Shakespeare Rómeó és Júliájának női főszerepe a
csak vendégként, s csak egy szerepre – bizonyos előadásszám erejéig – lehet számítani a művésznőre. Jelentős érdeklődés mutatkozik személye iránt a német nyelvterületen, azonkívül Molnár Ferencnek is sorozatban mutatják be darabjait külföldön. Darvas Lili elmondása szerint a salzburgi ünnepi játékokon Max Reinhardt megkérdezte pesti jó emberét, az író Heltai Jenőt: „ – Mi újság Pesten? 1902 Budapest – 1974 New York – Semmi… Egy fiatal színésznő… „A színészek színházában hiszek…” – Hogy hívják? Max Reinhardt – Darvas Lili…”
Darvas Lili
1965-ben a Madách Színházban láttam először színpadon Darvas Lilit. Molnár Ferenc Olympia című színdarabjának Eugénia hercegnő szerepében közel harminc év után lépett fel újra magyar színpadon. A múlt század eleji pompás karakterfigurát finom iróniával, szelíd idézőjellel behálózva, „molnár ferenci” ízekkel varázsolta elénk. Megfoghatatlan elegancia áradt színpadi jelenlétéből. A budapesti sajtó, kritika, a pesti közönség ünnepelte a művésznő fellépését az – egyébként is rangos szereposztású – előadásban. Jó volna ismerni, tudni s kinyomozni, hogy vajon kinek, kiknek köszönhetően jött, jöhetett létre ez a szerencsés kezű meghívás? Ne felejtsük el, hogy 1965-öt írunk… A következő felejthetetlen Darvas Lili-élmény, s talán a legszebb, legemberibb magyar filmek egyike, mely nemzetközi sikert aratott, s melyet bearanyozott a cannes-i filmfesztivál, Makk Károly remeke, a Szerelem (1970). A matuzsálemi korú mama szerepét beleérzéssel, gazdag mimikával fűszerezett játékával tette emlékezetessé. Egy ritka szerencsés csillagzat alatt született, perfekt művészi, emberi és politikai elégtétel a film alkotói, valamint a három főszereplő részére (Darvas Lili, Törőcsik Mari, Darvas Iván). A pályakezdésről… Vezér Erzsébet 1966. június 20-án, Budapesten készült interjújából:
Budai Színkör-ben. Nagy feltűnést kelt a kiugróan tehetséges, 18 éves fiatal lány. Sebestyén Géza színigazgató hívta fel a másik színigazgató, „a vezér” Beőthy László figyelmét Darvas Lilire. Rövidesen a Magyar Színház szerződtetett művésze, aki egyik főszerepet játssza a másik után. Magyar Bálint film- és színháztörténész a Magyar Színház története című könyvében írja: „Darvas Lilinek néhány évig minden fellépése esemény volt. A színház nagy és mutatós szerepeket keresett számára, neki viszont egyes esélytelen darabokat kellett megtámogatnia…” Az 1922. november 3-iki bemutatón játssza Molnár Ferenc Égi és földi szerelem című darabjának a főszerepét. Csathó Kálmán visszaemlékezéseiben írja, hogy eredetileg a szerző Bajor Gizinek szánta a szerepet (Darvas Lili itt ismerkedik meg az íróval…). A következő évi Molnár-premier a bizarr és nagy hatású Vörös malom, melyet a frissen szerelmes író már vitathatatlanul jövendőbeli feleségének kreált. Az üstökösként fénylő színészkarrier 1924-ben a Vígszínházban folytatódik. 1924. november 15-én játsszák először az Üvegcipőt, melyben Darvas Lili nagy, személyes sikert arat, azonban Molnár darabját a pesti közönség, a Vígszínház publikuma csalódással, fanyalogva fogadja. Már az évad közepén híre kelt, hogy a következő szezonban
Bécs, Berlin… és vendégjátékok… A személyes meghallgatáskor a művésznő magyarul ad elő az Európa-szerte ismert német színházi nagymesternek (Reinhardt, bár Pozsonyban született, nem beszélte nyelvünket). Molnár Ferenc Darvas Lilivel 1925-ben Bécsbe költözik. Darvas megszállottan – napi 14 órai tanulással –, páratlan szorgalommal készül első bécsi színpadi fellépésére. A Színházi Élet 1926 januári számában, Budapesti emlékeim címmel olvashatjuk az akkor divatos módon magyarosított nevű „Reinhardt Miksa” méltatását Molnár Riviera című darabjának bécsi és budapesti premierjéről, elsősorban a főszereplő Darvas Liliről: „Nem mulaszthatom el, hogy meg ne emlékezzem a bécsi előadás női főszereplőjéről, Darvas Liliről. Amit ez a fiatal művésznő mint német színésznő első fellépése alkalmával produkált, az számomra a legnagyobb meglepetés volt. Beszédének szépsége, hangsúlyozásának tökéletessége teljesen elfelejteti, hogy nem német származású. Ábrázolási készsége, érzéseinek kifejezésmódja, színpadi kultúrája, csodálatos tragikai ereje arra predesztinálják, hogy egyik első helyet foglalja el a német színpadon.” Az első bécsi siker után megnyílt a lehetőség Reinhardt berlini színházai, valamint a Salzburgi Ünnepi Játékok felé. 1928-ban Darvas Lili és Molnár Ferenc összeházasodnak.
25. oldal A drezdai bolhapiacon, a folyóparton, a több kilométer hosszú zsibvásáron egy gondosan rendezett kartonban találtam az első eredeti dokumentációt Darvas Liliről. A több mint hetven éves, reklámokkal gondosan „behálózott” műsorfüzet Sommerset Maugham Victoria című három felvonásos darabjának részletes szereposztását adja hírül. Rendező: Max Reinhardt, zeneszerző és zongorán kísér: Mischa Spoliansky. Címszerepben Darvas Lili, s a német színpadok jelentős egyéniségei, mint Lucie Höflich, Curt Bois, Hermann Thimig, a későbbi Mefisztó Gustaf Gründgens, s egy epizódszerepben Elma von Bulla! Tudomásom szerint ezt a darabot Budapesten a hetvenes években a József Attila Színházban Imádok férjhezmenni címmel adták szériászenés sikerrel (Váradi Hédivel, Darvas Ivánnal és Bodrogi Gyulával). Az első kritikát Die liebe Feindin, azaz Kedves ellenségről Herbert Jhering Reinhardttól Brechtig című kritikagyűjteményében fedeztem fel: „Darvas Lili itt csábító, fotográfiába illő pózokat vesz fel: nyolcvanas évek, elsárgult képek, elsárgult érzések, kényeskedő, negédes hazudozások. Darvas Lili itt egyértelműen gátlástalan, szerelmében őrjöngő koketté válik, francia bohózat, a háborút megelőző utolsó évek, vad szubrett, szexuális éhség, élményekre vágyódás-hajhászás. Darvas Lili, aki eddig főleg megjelenése, személyisége által fejtette ki hatását, itt a szerep stílusváltozásaiban irónikus humort bontakoztat ki, mimikai pointe-művészetet a legviccesebb pontossággal. Meglepő az egész előadás pontossága, mely az utolsó jelenetig megmarad: amint a temetői jelenetben Darvas Lili mint özvegy és anya – mint a fiatal generáció két képviselője – lép fel.” (1930. március 11., Berlin). Az elmúlt évtized alatt számtalan apróság került dokumentumgyűjteményembe: színpadi fotók Bécsből, színházi vonatkozású újságcikkek, nyomtatványok Berlinből, a hazai Színházi Élet példányai a Petőficsarnok melletti bolhapiacról, képeslapok, cigarettareklámok, baráti
2004. november/december cserebere alapon gyűjteménytulajdonosoktól (Werner Mohr, Reinhardt Wiertschok). Hozzátéve, hogy számtalan, e korhoz kapcsolódó könyvet, memoárt, visszaemlékezést, lexikont olvastam el, hogy a lehetőség szerint pontosan idézzem fel Darvas Lili Budapestről indult, szédületesen izgalmas pályafutását. Számtalan anekdota szállongott évtizedeken keresztül a MolnárDarvas házaspárról. A mentőangyal Darvasról viszont egy Hans Albersmonográfiában olvastam: A berlini Volksbühnén Molnár Ferenc Liliom című darabjának bemutatójára készültek 1931-ben. Az előadás rendezőjének, KarlHeinz Martinnak már a szereposztáskor nehézségei voltak, mert a főszerepre kiszemelt neves színész-komédiás Max Pallenberg más elfoglaltsága miatt nem tudta vállalni a főszerepet. A rendező ekkor a már szintén ismert, sikeres, sokoldalúan tehetséges színésznek – a német színjátszás fenegyerekének –, Hans Albersnek ajánlotta fel Liliom legendás alakját. A botrány már az olvasópróbán kitört. Molnár közölte a rendezővel, hogy nem óhajt darabjából berlini népszínművet csináltatni, valamint a főszereplő, a szőke, magas, északi megjelenésű színész már kinézésében sem alkalmas a ligeti, a „lizséi” vagány megjelenítésére. A darabhoz a Theo Mackeben által komponált Hintáslegény című dalról pedig szó sem lehet… Darvas Lili próbálta menteni a viharos, erős szóváltásokba torkolló megbeszélést. Nagyra becsülte és tisztelte Alberst, sőt, sikerrel játszottak együtt a Berlini Kammerspielében, a Die liebe Feindin című Andre-Paul Antoine darabban (1930). A duzzogó, mérges, szangvinikus és hajthatatlannak tűnő Molnár kirohan a színházból… Berlini hotelszobájában elkeseredésében a fiatal művésznő finom taktikai rafinesszel zárja le a csatát: „Feri… gondoljon a tantiémekre…” A premier óriási sikert hozott, a darabot Hans Albers 1933-ig több mint ötszázszor játszotta el, zsúfolt telt házak előtt. Molnár kénytelen volt a német színész öltözőjében
elnézést kérni, s egyben biztosítani az örömmámorban fürdő, csapzott színészt, hogy az ő alakításából jött rá arra, hogy ezt a szerepet így is lehet értelmezni, játszani… Az előadásban elhangzó Hintáslegény című dal a berlini bolhapiacok ritkán megtalálható, méregdrága bakelitlemeze lett. 2003. április 26-án nyílt meg a Berlini Collegium Hungaricum kiállítótermében az Emigránsok – akik a századfordulón születtek című filmtörténeti kiállítás. Itt Darvas Lili mellett Alpár Gitta, Kálmán Imre, Ábrahám Pál, Irene Ambrus, Bársony Rózsi, Gaál Franciska, Halmay Tibor, Huszár Károly-Puffy, Lorand Edit, Peter Lorre, Szőke Szakáll s Verebes Ernő előtt tisztelegtünk, úgy körülbelül 500 darabból álló dokumentációs prezentációval. A kiállításra készülődve, az anyag rendezésénél viszont elengedhetetlen lett megszerezni Heinrich Huesmann Welttheater Reinhardt című vaskos kötetét. A professzionális, aprólékos gonddal, nagy szakmai precizitással összeállított albumból másodpercnyi pontossággal lehet követni Darvas Lili nemzetközi „reinhardti” karrierjét. 1925-től Ausztriában, Németországban, valamint a Reinhardt-színházak európai és amerikai vendégjátékain több mint hatvan színdarab főszerepeit játszotta, bár a magyar színháztörténészek kajánul és szívesen írják, hogy elsősorban Molnár darabjait vitte sikerre, s hogy főleg Molnárnak köszönhette német nyelvű karrierjét. Aki viszont gondosan átlapozza a több mint hatszáz oldalas „szilárdpontos” lexikont, az meggyőződhet
Online virágszolgálat Ajándékkosarak, virágtálak Csodás meglepetések minden alkalomra! www.viragposta.hu
2004. november/december Folytatás a 25. oldalról arról, hogy változatos, sokszínű szerepkörben foglalkoztatja a színésznőt a tudatos színházvezető, a fantáziadús pedagógusi kéz. Max Reinhardt nem a sikeres írófeleségre osztotta a szerepeket, hanem a sugárzóan tehetséges, ragyogóan szépséges Darvas Lilire. Egy-két érdekesség és magyar vonatkozású adat a szereposztásokból: Egy este meglepetésekkel című matinésorozatban 1927. április 9-én a színház egyik népszerű férfi színészével, Hermann Thimiggel, Darvas Lili pantomim-estét ad. 1928. szeptember 12-én a berlini Komédia színházban Bernard Shaw Szülők és gyermekek című darabjának premierjén a még alig ismert Marlene Dietrichhel és Heinz Rühmann-nal játszik a magyar művésznő egy színpadon, Henz Hilpert rendezésében. A Victoria 1930. augusztus 10-iki felújításán – két fontos epizódszerepben – Emilio Edwards és Nannie figurájában Halmay Tibor és Nizsyinszkij Kyra mutatkozik be. 1931. március 22-én másodszor dolgozik együtt, másodszor lép fel egy előadásban Bulla Elmával – Gustav Gründgens irányításával – Vicky Baum Pariser Platz című komédiájában. A színházrendezőként debütáló, később Amerikában világhírűvé vált filmes, Otto Preminger A csók a tükör előtt című Fodor László-háromfelvonásosban találkozik először Darvas Lilivel (Josefstadt Theater, 1932. szeptember 12.). 1933-tól Bécs és Budapest az utolsó fellépési színhely. Max Reinhardt elhagyja Németországot, hogy 1937 őszén végleg Amerikába tegye át színházi vízióit. Egy nagy színházi éra végét jelentette a „Herr Professor” távozása. A német és a német nyelvű színházi világ évtizedekig nem tudja kiheverni ezt a súlyos veszteséget. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából volt lehetőségem az 1934ben bemutatott osztrák archív játékfilmet megnézni. A Bécsben forga-
26. oldal tott film Maria Baskircsev azaz Egy szerető naplójában az első filmfőszerep Darvas Lilié. Évekkel később, egy bécsi baráti beszélgetésen egy idős úriember, a film egyik kameraasszisztense hívta fel figyelmemet egy különlegességre: „Észrevette, hogy Darvas Lilit soha nem fotografálták direkt szemből? Lilike egy tünemény volt. Egy fantasztikusan intelligens színésznő és remek kolléga. De nem volt egyszerű filmezni. Kiszámíthatatlanul aszimmetrikus szemállása miatt. Ha alaposan megnézi a megjelent fotókat, fényképeket, képeslapokat, Lili mindig elegáns félprofilból köszönt bennünket…” A Délibáb 1934. november 10-iki száma viszont arról ad hírt, hogy: „Darvas Lili kilenc év után most lépett fel először magyar színpadon. Molnár Ferenc Az ismeretlen lány című drámájának címszerepét játssza rendkívüli sikerrel.”
Darvas Lili Ugyanebben a lapban Stella Adorján író kritikájából kiemelve: „Molnár Ferenc mellett Darvas Lili volt az est hőse… A második felvonás egyik drámai kitörése után percekig tartó taps köszöntötte. Esztétikusok és kritikusok méltóan foglalkoztak már Darvas Lili alakításával. A dicshimnuszokhoz nem szabad mást hozzátenni, mint a közönségnek azt a forró óhajtását, hogy a művésznő maradjon itthon Budapesten, és legalább a szezon egy részében magyar színpadon lépjen fel.” Az 1935. április 21-27-iki Színházi Életben Hatvany Lili ír Heltai Jenő Jó üzlet című darabjáról beszámolót: „Darvas Liliről mit írjunk? Ő a kedvenc színésznőnk, hallgatjuk a hangját, melynél szebb, kultúráltabb hangot alig ismerünk, bámuljuk, milyen egyszerűen, hatáskeresés nélkül, mégis milyen megrázóan ábrázolja az Ágnes bátor, szomorú, – ha lehet nőre ezt a jelzőt alkalmazni –, lovagias figuráját.”
Az 1936. októberi Vígszínházi premierről Andre Josset Erzsébet, az utolsó asszony című darabjáról nem találtam méltatást, de Guthy Böske Női szakasz című rovatában írja Darvas Lili ruhájáról: „Az elmúlt hét nagy színpadi sikerei egyúttal felejthetetlen toalett-sikerek is voltak… első helyen kell megemlíteni Darvas Lili Erzsébet-kosztümjeit. A gazdag pompájú, arannyal, ezüsttel hímzett korabeli ruhák…” Györgyei Klára Molnár Ferenc című könyvéből idézek: „A Delila bemutatóján 1937. szeptember 17-én a Pesti Színházban a közönség lelkesen ünnepelte a szerzőt és feleségét, a főszerepet játszó Darvas Lilit.” Két héttel később Molnár elhagyta Magyarországot – nem sejtette, hogy utoljára. Bizonytalanság, félelem lesz úrrá. A magyar művészeti világ zsidó származású személyiségei a fenyegető Anschluss előtt már csomagolva, bőröndökből élve, bizonytalan vízumokat hajszolva elhagyják az országot. Aki tehette… Akinek módja volt… Darvas Lili lejátssza pesti és bécsi előadásait, hogy 1938-ban már New Yorkban találjuk. Két évig tanul angolul, hogy megtalálja helyét egy harmadik nyelven, az amerikai színházi világban. Továbbra is meghitt jóembere, barátja és közvetlen munkatársa Max Reinhardtnak. „1943-ban léptem fel egy amerikai vígjátékban. 1945-46-ban a Hamletet játszottam, aztán minden második évben. Nagyon sok szerepem volt.” (Vezér Erzsébet interjújából) Amerikai éveinek feldolgozása még várat magára. Filmjei, a Broadwayn játszott szerepei, Reinhardt melletti asszisztenskedése egy fiatal film-színháztörténész részére még nagy feladat lesz. Darvas Lili nem sejthette, hogy emigrációja után, 27 évvel később, férje darabjában újra „debütálni” fog, magyar nyelven, Budapesten a Madách színházban. De azt sem sejthette, hogy színésznői pályafutásának „koronáját” Makk Károly magyar filmrendező adja át neki, személyesen. Darvas Lili 30 éve halt meg. Kőniger Miklós
27. oldal
2004. november/december
Eggerth-Kiepura kiállítás Varsóban Óriási érdeklődés előzte meg a lengyel fővárosban a mintegy 300 vendég jelenlétében 2004. októberben megnyílt „Marta Eggerth és Jan Kiepura” című tárlatot. „A múlt század egyik legismertebb film- és operasztárja volt az 1938-ban Európából közösen emigrált házaspár” – nyilatkozta a varsói kiállítás magyar származású kurátora, a Németországban élő színész, Kőniger Miklós. Berlin, Bécs és Budapest után az ősszel a lengyel publikum is megismerkedhet a pesti csodagyerekként indult, ma New Yorkban élő Eggerth (1912- ) és a szívtipró tenor, Kiepura (1902-1966) pályafutásának párhuzamos állomásaival. „Ilyen gazdag anyaggal – többek között helyszűke miatt – eddig egyetlen előző tárlatunk sem büszkélkedhetett. A korabeli fotókat, plakátokat, dokumentumokat, személyes tárgyakat, kosztümöket és seregnyi meglepetést bemutató kiállítás házigazdája a gyönyörű varsói Operaház. A megnyitó meglepetéseként „élő adásban” bejelentkezett telefonon az USA-ból a 92 éves magyar díva, sőt lengyelül és magyarul énekelt is Eggerth Márta. „Komoly segítséget nyújtott az októberi programhoz a berlini Collegium Hungaricum irányítója, dr. Masát András professzor, és a lengyel főváros Magyar Intézete” – hangsúlyozta Kőniger, akinek magángyűjteményén kívül Werner Mohr filmtörténeti kollekciója szolgál a nem mindennapi nemzetközi tárlat alapanyagául. A kiállítás november végéig várja az érdeklődőket. Mogyorósi Géza
„Nyári és Téli Akció” ajánlatunk Annak érdekében, hogy minél több magyar család egészségének megőrzését, frissülését, gyógyulását segítsük, kidolgoztunk egy anyagilag is elérhető programot, melyet nyári és téli szezonban vehetnek igénybe a szállodánkba érkező vendégek. Üdüljön nálunk gyermekeivel a mediterrán jellegű, családias hangulatú Átrium Hotelben. Az Európában is híres, nagy területen elhelyezkedő Harkányi Strand kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt családja és gyermekei számára. 6 éjszaka/7 nap: 52 000 Ft 2 fő részére, illetve 33 000 Ft 1 fő részére 3 éjszaka/4 nap: 29 000 Ft 2 fő részére, illetve 19 000 Ft 1 fő részére Az ár tartalmazza a szállást, a reggelit és a félpanziós vacsorát. Akciós ajánlatunk 2004. július 15től 2005. március 15-ig érvényes (kivétel 2004.12.20. – 2005.01.03.) és egy szobában való elhelyezésre
Laci 65 éves! 2004. május 19-én töltötte be 65. életévét Szabó László, egyesületünk alapító tagja, a revíziós bizottság elnöke. A Magyar Egyesület tagsága nevében utólag is szívből gratulálunk, és minden jót, erőt, egészséget kívánunk! A Vezetőség Felvételünk a 2004. évi közgyűlésen készült.
vonatkozik. Ajánlatunk csak viszonteladók számára érvényes, és nem tartalmazza a jutalékot, valamint az idegenforgalmi adót.
Az ajánlatban nem részletezett kondíciók és kedvezmények aktuális árjegyzékünkben találhatók.
Átrium Hotel Harkány 7815 Harkány, Kossuth L. u. 10. Tel.: +36 72 580 880 Fax: +36 72 580 888 E-mail:
[email protected]
2004. november/december
28. oldal
12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 avagy Boldogok az azonosíthatók, mert övék a mennyek országa 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678 12345678901234567890123456789012123456789012345678901234567890121234567890123456789012345678
Pompéry Judit
A 22-es csapdája
Barcelonában utolsó előtti éjjel álmunkban kiraboltak. Veszteség: hátizsák, benne tárca tartalmával (pénz, hitel-, csekk- és betegbiztosítási kártya, jogosítvány), továbbá útlevél, napszemüveg, legyező, rúzs, metrójegyek, katalán útikönyv, valamint mindkettőnk mobiltelefonja. Felocsúdás után megállapítottam: summa summarum, nagyon szerencsések vagyunk, mert kirablásunk 1. az út végén történt és nem az elején, 2. utolsó előtti és nem az utolsó napon (megtehettem a szükséges hivatalos lépéseket a menetrend szerinti hazatéréshez). 3. A fapados légi járatok nem adnak ki jegyet, azt tehát nem lophatták el. 4. Csak kiraboltak, és 5. csak engem (Zsófit nem). 6. Nem ébredtünk fel, így megkíméltük a tettest attól a kellemetlenségtől, hogy szorult helyzetében leszúrjon bennünket. 7. Stb. Első lépés ilyenkor a bankkártyák azonnali letiltása. Ki hinné, de nem jutott eszembe a megfelelő telefonszám, a német konzulátust pedig képtelenség elérni. Sokadik próbálkozás utáni részeredmény volt az „...amennyiben ..., akkor nyomja meg a kettes gombot, ...” típusú automata szöveg. Vég nélkül, mert a lehetőségek elfogytával az automata elölről kezdi. Jó, hogy elértem otthon a férjemet. A mobiltelefonok ügyét így eleve rá bíztuk. Ennél személyesebbnek és kimondottan készségesnek bizonyult a Magyar Konzulátus, ahol az útlevelem Berlinből átfaxolt másolata alapján (volt egy példány véletlenül az íróasztalfiókomban) másnap a repülő indulása előtt két órával kaptam egy ún. Hazatérési Igazolványt. Megjegyzem, ez volt máig az egyetlen hatóság, amely a hitelesítetlen másolat ellenére elhitte, hogy én én vagyok.
A hazatérés fogalma esetemben kicsit bonyolult. A kiállított papír Magyarországot sugall, én viszont Berlinben vagyok itthon. A barcelonai konzul szerint ez nem tesz semmit. A katalán főváros és Budapest között Berlin félúton fekszik, a hazatérő papírral ki és be is fognak engedni, jósolta. Szerencse, hogy a régi EU-tagállamok között nincs útlevél-ellenőrzés. Immár itthon a Berlini Magyar Nagykövetség telefonon megerősítette, amit tapasztalatból eddig is tudtam, hogy ti. 47 euró, néhány fénykép, valamint különböző anyakönyvi kivonatok ellenében kérvényezhetek új útlevelet, melynek átfutási ideje kb. két hónap. Telefonon a BM útlevélosztályától megtudtam, hogy ugyanez Buda-
Ez is Barcelona: incidens nélkül szép…
pesten sürgősséggel egy héten belül 12 ezer forint, azaz kb. 48 euró. Fényképet a helyszínen készítenek. Mivel kb. 4 hét múlva amúgy is Budapestre készülök, utóbbit választanám. Közben reménykedem, hátha mindez nem kell és az ellopott útlevelem esetleg eljut valahogy a barcelonai Magyar Konzulátusra, majd onnan hozzám. (Ezzel a lehetőséggel biztattak ugyanis a tett színhelyén.) A bankkártyák letiltásának megerősítése immáron írásban, majd újak igénylése mindössze egy órát vett igénybe – csak azért, mert a fiókvezető sok éve személyesen ismer. Nem így a jogosítvány. Megfelelő előzetes telefoninformáció alapján elmentem a körzeti bejelentőbe. Sorom kivárta után meglepetten közölte az ügyintéző hölgy, hogy azt itt ugyan nem. Igaz, hogy első jogosítványt, ill. a régi flepni modern, csekk-kártya nagyságú újra való átírását lehet itt is kérvényezni. De eltűnt jogsit újraigényelni, azt csak központilag. Ellenben, ha már itt vagyok, kiállít nekem egy igazolást arról, hogy okmányaimat ellopták. Gondoltam, ez nem árthat. Így ezen a ponton bevallottam, helyzetemet nehezíti az a különben érdektelen részletkérdés, hogy jogosítványom német, míg magam kizárólagosan magyar állampolgár vagyok. Ilyen minőségemben már 29 éve élek Berlinben, az özönvíz előtti idők óta bennszülöttekkel azonos jogokat biztosító korlátlan tartózkodási engedéllyel (Aufenthaltsberechtigung), amelyet az országos nyilvántartó computerében rólam meglévő adatok alapján szoktak éppen itt, a körzeti lakossági bejelentő hivatalban (korábban kerületi rendőrkapitányság) bepecsételni a mindenkori útlevelembe. Elétettem tehát az ellopott útilapu fénymásolatát, a barcelonai rendőrségi jegyzőkönyvet, az annak alapján kiállított magyar jegyzőkönyvet, a berlini bejelentőlapomat, valamint a Hazatérési Igazolványt, amely utóbbiról a rajta lévő fénykép, pecsét, többnyelvűség és hivatalos outfit alapján azt hittem, hogy mint okirat bizonyító erővel bír. Nem így volt.
29. oldal Mindezt megnézte, majd teljes komolysággal feltette nekem a kérdést, hogy van-e érvényes útlevelem. Mert a fénymásolatot nem fogadhatja el. A Hazatérési Igazolvány ugyan tartalmaz pecsétet, fényképet, sőt, felismerhetőt, de nem útlevél, azzal nem tud azonosítani. „Van-e egyáltalán igazolása arról, hogy ellopták? Hm. De hisz ez spanyolul van!” Végül sikerült rávennem, hogy legalább nézzen bele a computeres nyilvántartásába. Láss csodát: megtalált benne! De honnan tudhatná, hogy az valóban én vagyok?! Újból megkért, igazoljam végre magam érvényes útlevéllel. Mintha egy Kafka-regénybe tévedtem volna. Most sem tudom, mi bírta rá végül, de kiállított a veszteségről egy pecsétes papírt, amelyben vastag betűvel kiemelt szöveg tudatja, hogy az sem nem pótolja, sem nem helyettesíti az elveszettet. Másnap az elsők között álltam sorba a berlini rendőrség központi jogosítványrészlegénél. Nem, a tegnap szerzett igazolás nem ér semmit, mert nincs rajta fénykép. Az útlevél fénymásolata érvénytelen, a Hazatérési Igazolvány se nem útlevél, se nem igazolja, hogy hol lakom. Ezek alapján nem látják sem azonosságomat, sem ittlétem jogszerűségét bizonyítva. A különben készséges és udvarias munkatársnő megoldásként javasolta, hogy vagy jöjjek vissza 1-2 hónap múlva az új útlevelemmel (és persze benne a tartózkodási engedéllyel), vagy szerezzek be az idegenrendészeten egy lakcímet tartalmazó fényképes igazolványt (Lichtbildbescheinigung), amelyből ő megállapíthatja, hogy jogszerűen tartózkodom Berlinben. (Kíváncsi vagyok, hogy azt a szervet milyen papírokkal tudnám meggyőzni arról, hogy én én vagyok.) Fenti okokból ideiglenes jogosítványt sem tud adni. (Utóbbit eltűnés esetén állítják ki annak reményében, hogy még megkerülhet az eredeti.) Az osztályvezetővel folytatott hosszas alkudozás, valamint az után, hogy a computerben megtalálták korábbi jogosítványom másolatát, annyit elértem, hogy legalább
2004. november/december elfogadták a kérvényemet. Az már csak apró szépséghiba, hogy a Hazatérési Igazolványhoz Barcelonában megfelelt igazolványkép alkalmatlannak bizonyult: a fehér keretet levágtam, emiatt minden oldalán 2 mm-rel keskenyebb a „szabványosnál”. Ez persze nem gond, a földszinti automata potom hat euróért keretes szabványméretűt gyártott. Az új jogosítványt négy hét múlva átvehetem, de csak személyesen és csak érvényes papírok bemutatása ellenében – lásd feljebb. Hangsúlyozom, mindez készséges, rendkívül korrekt, udvarias
hangnemben. Kérdésemre, hogy ezek után mit csináljak, ha igazoltatnak, visszakérdezett az osztályvezető: „Hányszor ellenőrizték eddig?” „29 év alatt kb. ötször.” „Nos, akkor nem nagy a valószínűsége. De ha mégis, mutassa be a pénztárblokkot, bizonyítékként, hogy megkérvényezte az újat!” Sssssz. ... Ezt a könnyed lezserséget! Az eddigi tapasztalatok után ez a megejtően egyszerű lehetőség eszembe se jutott. Remélem, nem kényszerülök kipróbálni, hogy működik-e. 7.12, 19.30 Uhr, Auswärtiges Amt, Weltsaal 5. Visegrád-Konzert
Programmvorschau Dezember 2004 Dezső Keresztury zum 100. Geburtstag Paul Kárpáti spricht über den „Forscher, Lehrer, Dichter und politisch aktiven Menschen“ (E.-M. Kallen), der ab 1929 auch Ungarisch-Lektor des Collegium Hungaricum in Berlin war. Gemeinsame Veranstaltung mit der Humboldt Universität, Seminar für Hungarologie. Termin und Ort der Veranstaltung bitte erfragen unter 24 23 738 (Sekretariat des CHB).
8.12., 19.30 Uhr, CHB Ungarns deutsche Stimme: 150 Jahre Pester Lloyd Herausgeber und Chefredakteur Gotthard B. Schicker stellt sein Blatt sowie den Pester Lloyd Verlag Budapest vor. Gemeinsame Veranstaltung mit Pester Lloyd Budapest und Ungarischer Botschaft Berlin. 9.12., 21.00 Uhr, b-flat (Rosenthaler Str. 13, 10119 Berlin) Jazz: Solokonzer t des Jazzpianisten Károly Binder Programmänderungen unter www.hungaricum.de
Deutsch-Ungarische Gesellschaft e.V. Nächste Veranstaltungen im CHB 3. Dezember 2004, 19.00 Uhr Aus der Reihe „Ungarns Nachbarn“: Dr. Francé Preseren (3.12.1800 – 8.2.1849) Literarisch-musikalischer Vortrag zur Erinnerung an den bedeutendsten romantischen Lyriker der Slowenen, ein Zeitgenosse Sándor Petőfis. Gemeinsame Veranstaltung mit der Deutsch-Slowenischen Gesellschaft e. V. 9. Dezember 2004, 19.00 Uhr Jüdische Spuren im Norden Siebenbürgens vor dem Hintergrund jüdischer Kulturen in Rumänien Lichtbildervortrag von Christoph J. Kaiser, Geograph Gemeinsame Veranstaltung mit der Deutsch-Rumänischen Gesellschaft e. V. Weitere Informationen: www.d-u-g.org
2004. november/december Ünnepi halászlé Hozzávalók: 1,5 kg ponty, 30 dkg belsőség, 25 dkg vöröshagyma, 2 dkg fűszerpaprika, 2 db paprika, 2 db paradicsom, 2 db halászlékocka (a lapunkban hirdető magyar élelmiszerkereskedőknél kapható), só A halat alaposan megtisztítjuk, a tejet és ikrát félretesszük. A farokból, fejből, felszeletelt hagymából a kockára vágott paprikával és paradicsommal hallevet főzünk. Hozzáadjuk a halászlékockát, és jól kiforraljuk.
Átszűrjük, passzírozzuk, meghintjük a fűszerpaprikával. Felforraljuk, beletesszük a halszeleteket és a belsőségeket, lassú tűzön még kb. 10 percig forraljuk. Karácsonyi rakott pulykaérmék Hozzávalók: 60 dkg pulykamellszeletek, só, bors, 20-20 dkg pulykamáj és gomba, 1 csokor petrezselyem, 1 közepes hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, fél kiskanál morzsolt kakukkfű, 15 dkg pulykasonka, 2 dl tejföl, 15 dkg reszelt sajt A hússzeleteket kiverjük, sózzukborsozzuk és egy akkora kiolajozott
30. oldal
Új ízek Bözsike konyhájából
Ki vadat, ki halat… A legtöbb család évről évre ugyanazt az ünnepi ételt készíti el. Az egyik családban a halászlé, a másikban a pulyka számít hagyományosnak. Van, aki újat is hajlandó kipróbálni. Remélem, mindenki talál magának megfelelőt. tűzálló tálba fektetjük, amekkorába éppen beleférnek. A pulykamájat a tisztított gombával, petrezselyemmel, hagymával, fokhagymával ledaráljuk vagy konyhagépben felaprítjuk. Egy tojással és a zsemlemorzsával összekeverjük, megsózzuk-borsozzuk, a kakukkfűvel fűszerezzük. A masszát a húsra halmozzuk, a sonkaszeletekkel lefedjük. A tejfölt a sajt kétharmadával és egy tojással összekeverjük, a rakottasra kenjük, majd előmelegített sütőben közepes lángon (180°C) kb. 35 percig sütjük. Ekkor a többi sajtot is rászórjuk, és még 10 percig sütjük. Pirított burgonyával vagy ízlés szerinti körettel tálaljuk. Ropogós libacomb ananászos vöröskáposztával Hozzávalók: 4 pecsenyelibacomb (ca. 25 dkg/db), só, bors, 2 nagy fej hagyma, 10-12 gerezd fokhagyma, 1 kis ág rozmaring, 1 dl testes vörösbor A körethez: 1 fej vöröskáposzta (75 dkg), 1 kis fej hagyma, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál cukor, 5 evőkanál borecet, 4 karika ananász (konzerv) A libacombokat alaposan megtisztogatjuk, majd bedörzsöljük sóval és borssal. Sütőedénybe fektetjük, mellédobjuk a gerezdekre vágott hagymákat, a fokhagymákat és a rozmaringágat. Aláöntjük a bort, lefedjük és 180 °C-ra előmelegített sütőben másfél órán át pároljuk, végül fedetlenül piros-ropogósra sütjük (25-30 perc). A közben keletkező finom libazsírt folyamatosan leszedjük a tetejéről. A körethez a káposztát megtisztítjuk, vékony csíkokra szeljük-gyaluljuk. A hagymát finomra vágjuk, és forró olajban finomra fonnyasztjuk. Meghintjük a cukorral, egy percig
élénk tűzön pirítjuk, aztán hozzáadjuk a káposztát, az ecetet, fél dl vízet, kevés sót, frissen őrölt borsot, és fedő alatt mérsékelt tűzön puhára pároljuk. Az ananászkarikákat lecsepegtetjük, felaprózzuk és a káposztához keverjük. A combokat tálra rendezzük, ízlés szerint díszítve tálaljuk. A káposztát és a zsírtalanított pecsenyelét külön-külön tálban kínáljuk. Sült hasábburgonya, krokett vagy petrezselymes párolt rizs illik hozzá. Gombával tűzdelt ponty Hozzávalók: egy 1,5 kg-os ponty, só, 15-20 dkg vaj, 20 dkg csiperkegomba, 1 kg héjában főtt burgonya
A halat alaposan megtisztítjuk, majd hosszában (a fejével együtt) kettévágjuk, megmossuk. Bőrét sűrűn bevagdossuk, a belsejét 1 evőkanál sóval bedörzsöljük. A vaj felét tepsibe morzsoljuk, a két fél halat bőrükkel felfelé ráfektetjük. A gombát megtisztítjuk, fölszeleteljük és a hal bőrén vágott
31. oldal üregekbe dugdossuk. A maradék vajat a tetejére morzsoljuk, a még hideg sütőbe toljuk. Jó közepes lángra (kb. 180-190 °C) bekapcsoljuk, kb. 10 percig sütjük. Ezután a tüzet kicsit mérsékelve a halat vajas levével locsolgatva kb. 15-20 perc alatt majdnem készre sütjük. Ekkor köré rakjuk a meghámozott, hosszában félbevágott főtt burgonyát, és együtt még kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. Tálaláskor karikára vágott citrommal, cikkekre vágott paradicsommal és petrezselyemmel díszítjük. Túrós máktorta Hozzávalók: 18 dkg liszt, 22 dkg vaj vagy margarin, 6 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 tojássárga A töltelékhez: 75 dkg túró, 4 tojás, 25 dkg darált mák, 15 dkg cukor, 5 dkg étkezési keményítő, 3 evőkanál citromlé, 5 dkg mazsola A lisztet a puha vajjal, a cukrokkal és a tojássárgával tésztává gyúrjuk, fóliába csomagolva kb. 30 percre behűtjük. A túrót a tojások sárgájával kikeverjük, hozzáadjuk a mákot, a cukrot, a keményítőt, citromlevet, a beáztatott és lecsöpögtetett mazsolát, jól összekeverjük. Végül hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjéket. A tésztát két réteg fólia között kinyújtjuk, majd egy kb. 26 cm átmérőjű lapot vágunk belőle. A maradékból csillag formákat szúrunk ki. A kerek lapot egy vajazott (26 cm átmérőjű) formába tesszük, ráöntjük a túrós masszát. Előmelegített sütőben közepes lánggal (175-180 °C) kb. 50 percig sütjük. Ekkor a tésztacsillagokkal díszítjük, tojássárgával megkenjük, további 10 percig sütjük, hűlni hagyjuk. Tálaláskor porcukorral meghintjük.
Kellemes ünnepeket!
2004. november/december
Rövid találka Koncz Zsuzsával A minap, mikor a mobilom kijelzett, és ott Koncz Zsuzsa nevét olvastam, nagyon megörültem, és akkor igazán, amikor a beszélgetésünk folyamán kiderült, hogy hamarosan találkozhatunk Berlinben, még ha csak rövid időre is. Látogatásának célja egy műsor felvétele volt. Most amikor találkoztunk, október 29én, és kicsit elbeszélgettünk, akkor kiderült, hogy az MDR televízió készített Zsuzsával egy karácsonyi műsort. Ez egy rendszeresen zajló sorozat keretében a „Morgenstunde” adásban lesz látható, mégpedig de„Sok szeretettel a Magyar Híradónak – cember 12-én, a harKoncz Zsuzsa“ madik adventen, reggel 9 órakor. A műsor érdekes- ami legutolsó budapesti koncertjén ségéhez tartozik azon kívül, hogy készült. A művésznő különben még Zsuzsa énekel, s egy beszélgetés is azt is elárulta, hogy a következő lesz vele. A művésznő említette még, napok igencsak zsúfoltak, esehogy többek között látható lesz abból ménydúsak lesznek, hiszen karáa videoból egy részlet, amikor a haját csonyig még 23 koncertet ad. Töblevágatta. Tehát történelmi pillanatok bek között Kassán, Kolozsvárott, Araszemtanúi lehetünk, ha egy kicsit don, Temesvárott és persze több megkésve is. Aztán amikor Zsuzsát a magyarországi városban is. Mire Zsuzsa mindezt elmesélte, adlegfrissebb újságok felől faggattam, elmesélte, hogy karácsonyra Magyar- digra már, sajnos, ki is érkeztünk a országon már kapható lesz egy DVD, tegeli repülőtérre. És így nekem csak egy maradt hátra, megköszönni a beszélgetést a művésznőnek, minden jót kívánva mindannyiunk és magam nevében. Abban a reményben búcsúztunk, hogy talán hamarosan újra láthatjuk majd egymást (talán egy koncert erejére) egy kicsit hosszabb időre itt Berlinben. Mikor aztán végleg elbúcsúztunk, Zsuzsa megkért, hogy adjam át olvasóinknak szívélyes üdvözletét, és ha kicsit korán is, de ezúton kíván olvasóinknak kellemes, békés karácsonyi ünnepeket és minden jót az új esztendőre. Robotka József
2004. november/december
c l o p s e v y n ö K Tragikus hofburgi őrségváltás
Thomas Klestil karrierje Nyár óta Németországnak és Ausztriának is új köztársasági elnöke van. Szülőhazánk nyugati szomszédjánál váratlan tragédia árnyékolta be a békés „őrségváltást”. Második – hat éves – hivatali ideje lejárta előtt alig 24 órával a bécsi egyetemi klinikán elhunyt Ausztria népszerű államfője, Thomas Klestil. A komoly diplomáciai tapasztalatokkal, nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező 71 esztendős politikus temetésén részt vett Mádl Ferenc magyar és Horst Köhler német elnök is. Nem mindennapi politikai karriert futott be az 1932. november 4én Bécsben, egy villamosvezető gyermekeként világra jött Thomas Klestil. Születésekor hazájában – az 1934 nyarán meggyilkolt – Engelbert Dollfuss volt a kancellár. A nácizmus előretörése már csak rövid időt adott az első Osztrák Köztársaságnak. Háborús fellegek tornyosultak Európa egén, amikor beiskolázta a szerény körülmények között élő Klestil família a kis Thomast. Jó tanuló volt, és szorgalma a béke éveiben sem hagyott alább. A (Németországhoz hasonlóan) négyhatalmi megszállás alatt állt második Osztrák Köztársaság 1955-ben nyerte vissza szuverenitását, és szeptemberben az utolsó idegen alakulat is elhagyta – semleges – nyugati szomszédunkat. Ebben a történelmi időszakban Thomas Klestil a bécsi Világkereskedelmi Főiskola diákja volt: 1957ben ledoktorált, s 25 éves fejjel belevetette magát a nagypolitikába. (…) A nemzetközi és belpolitikai porondon egyaránt otthonosan mozgó, vidám alaptermészetű, három gyermekes fődiplomatát 1992-ben
32. oldal az ÖVP jelölte az államfői posztra. A második választási körben a voksok 56,9 százalékával győzte le a Néppárt előző favoritját, a náci korszakbeli tiszti múltja miatt megingott nemzetközi imázsú Kurt Waldheimet, akinek hat év után kellett átadnia hofburgi hivatalát Klestilnek. A 74 éves Waldheim utódjának 1992. július 8-iki beiktatása egyszerre jelentett generáció- és stílusváltást Bécsben. A 90-es évek első felében a külvilág is megváltozott. A múlté lett a hidegháború, Ausztria közvetlen szomszédságában újraegyesült Németország, kettévált Csehszlovákia, véres harcok közepette darabjaira hullott Jugoszlávia. Eltűnt a térképekről a Szovjetunió, és a semleges Ausztriával hagyományosan jó viszonyt ápoló egykori szocialista országokban is demokratikus pártok, kormányok alakultak – ízlelgetve a piacgazdaság játékszabályait. Klestil elnök, miközben intenzíven foglalkozott hazája belpolitikai kérdéseivel, két külpolitikai területre különösen erősen koncentrált. Felkereste Közép- és Kelet-Európa régi-új államait, s Ausztria 1995-ös EU-csatlakozása, a schengeni szerződés ratifikálása előtt beutazta az uniós tagországokat is. Thomas Klestil a személyes kapcsolatok híve az öreg kontinens határain túl is, így többször járt a Közel-Keleten és Ázsiában. Rendkívül nagy nemzetközi figyelmet keltett az elnök 1994 novemberi izraeli látogatása: előtte osztrák államfő még nem kereste fel a zsidó államot. Klestil felszólalhatott a Knesszetben, ahol elismerte, hogy hazája az 1938-as Anschlusst követően a német náci rezsim bűntársa lett. Hasonlóan őszinte szavakkal beszélt a köztársasági elnök a hitleri világháború (ausztriai) befejeződésének 50. évfordulóján a Nemzeti Tanácsban. Klestil 1995. április 27én, a második Osztrák Köztársaság alapításának fél évszázados jubileuma alkalmából emlékeztetett rá, hogy „sokáig tartott”, amíg Ausztria őszintén szembenézett az „igazsággal”, a Harmadik Birodalomban betöltött szerepével. (…) Második elnöki periódusában belpolitikai viharok söpörtek végig
hazáján, miután az 1999 októberi szövetségi parlamenti választásokon a Viktor Klima személyében szociáldemokrata kancellárt adó SPÖ popularitása mélypontra zuhant, s ha csak paraszthajszállal is, de a kisebbik koalíciós partner ÖVP-nél jobban szerepelt az FPÖ. Hosszas huzavona után – személyes ellenérzéseinek hangot adva – Klestil 2000. február 4-én feleskette az új néppárti-szabadságpárti kormányt, melynek élére Wolfgang Schüsselt nevezte ki. A populista FPÖ bekerülése a bécsi kabinetbe mély felháborodást váltott ki Brüsszelben, s az 1995 óta EU-tag Ausztriával szemben szankciókat léptettek életbe. Ezek leépítésében, a nyugati partnerek bizalmának visszanyerésében oroszlánrészt vállalt az elnök. Klestil nem csak az Európai Uniós országokkal kereste a szoros együttműködést, hanem a 2004 májusában csatlakozott új tagállamokkal is, többek közt szívélyes kapcsolatot ápolva Göncz Árpád magyar államfővel és utódjával, Mádl Ferenccel. Az EU-bővítés támogatásán túl fontosnak tartotta az osztrák köztársasági elnök a hazájával szomszédos balkáni térség stabilizációját, a háborús sebek gyors begyógyítását. (…) Nyugati szomszédunknál 2004. április 25-én – az EU bővítésének küszöbén – tartottak legutóbb elnökválasztásokat. Az SPÖ jelöltje, Heinz Fischer professzor, a Nationalrat alelnöke nyert a népszavazáson. (…) A kétszer hat évnyi hivatali ideje letöltése után újra már nem jelölhető, közel 72 esztendős Thomas Klestil szíve röviddel az előtt szűnt meg dobogni, hogy utódját 2004. július 8-án beiktatja a Szövetségi Gyűlés. A bécsi egyetemi klinikán tragikus hirtelenséggel elhunyt államfőt Ausztria határain kívül is sokan gyászolják. Amint Wolfgang Schüssel kancellár fogalmazott, „egy nagy személyiség távozott el” közülünk. Mogyorósi Géza A cikk – rövidített formában – részlet Mogyorósi Géza „Osztrák politikusok arcképcsarnoka” című új kötetéből, mely a budapesti Századvég Kiadó gondozásában látott napvilágot.
33. oldal
2004. november/december
Bücher und Hörbücher von und über Ungarn
Neuerscheinungen
1. Belletristik Domokos, Johanna • Bordó erdő – Read forest – Roter Wald. Astrid Preston (Bilder) (Übers.: Michael Heim, Christine Schlosser) Apokrif Esterházy, Péter • Das Buch Hrabals (Zsuzsanna Gahse) Berlin (Hrabal könyve) • Fancsikó und Pinta. Geschichten auf ein Stück Schnur gefädelt (Zsuzsanna Gahse) Berlin (Fancsikó és Pinta) • Die Hilfsverben des Herzens (Hans-Henning Paetzke) Frankfurt a. M. (A szív segédigéi) Howard, P. [d.i. Jenő Rejtő] • Ein Seemann von Welt. Roman (Anna von Lindt) Heidelberg (Piszkos Fred, a kapitány) Kalász, Márton • Der Rosenmaler. Gedichte (Franz Fühmann/Paul Kárpáti) Berlin Kertész, Imre • Liquidation (László Kornitzer/ Ingrid Krüger) Lesung mit Dieter Mann. [Berlin] (Felszámolás) • Roman eines Schicksallosen (Christina Viragh) Reinbek bei Hamburg (Sorstalanság) Kosztolányi, Dezső • Ein Held seiner Zeit. Die Bekenntnisse des Kornél Esti (Christina Viragh) Berlin (Esti Kornél) Márai, Sándor • Die Gräfin von Parma (Reneé von Stipsicz-Gariboldi) München (Vendégjáték Bolzánóban) • Die Nacht vor der Scheidung (Margit Ban) München (Válás Budán) • Das Wunder des San Gennaro (Tibor Simányi) München (San Gennaro vére) Nádas, Péter • Freiheitsübung und andere kleine Prosa (Ruth Futaky, Zsuzsanna Gahse, László Kornitzer, Ilma Rakusa) Berlin Pap, Károly • Azarel (Hans Skirecki) München (Azarel) Schein, Gábor • Lazarus! (Wilhelm Droste) Stuttgart (Lazarus)
2004
Szerb, Antal • Die Pendragon-Legende (Susanna Großmann-Vendrey) München (A Pendragon-legenda) • Reise im Mondlicht (Christina Viragh) Gekürzte Lesung. Hamburg (Utas és holdvilág) Vámos, Miklós • Buch der Väter (Ernő Zeltner) München (Apák könyve) Vörös, István • Die leere Grapefruit. Gedichte (Zsuzsanna Gahse) Wien Anthologien • Transkarpatien. Klagenfurt (Béla Illés, Ferenc Kölcsey, Sándor Petőfi, Zsigmond Móricz) • Három Holló. Zeitschrift für ungarische Kultur, Heft 6, März: Das ungarische Wien 2. Autoren, die in deutscher bzw. in anderen Sprachen schreiben Gahse, Zsuzsanna • durch und durch, Wien Kürthy, Ildikó von • Freizeichen • Herzsprung, Reinbek bei Hamburg • Ildikó von Kürthy liest Karl Zwerglein. Eine Geschichte für Zauberinnen und Zauberer, München • Mondscheintarif, Reinbek bei Hamburg Mora, Terézia • Alle Tage, München Nagel, Iván • Das Falschwörterbuch. Krieg und Lüge am Jahrhundertbeginn, Berlin
Bücherregal
Vizinczey, Stephen • Die zehn Gebote eines Schriftstellers. Essays zur Weltliteratur (Melanie Walz/Bernhard Robben) München • Wie ich lernte, die Frauen zu lieben. Die amourösen Erinnerungen des András Vajda (Carina von Enzenberg) München Ungarndeutsche Autoren Michaelis, Josef • Treibsand. Ausgewählte Texte 1976-2001, Budapest 3. Sachliteratur Dalos, György • Ungarn in der Nußschale. Geschichte meines Landes, München Gerlach, Christian; Aly, Götz • Das letzte Kapitel. Realpolitik, Ideologie und der Mord an den ungarischen Juden 1944/45, Frankfurt a. M. Kaldori, Julia • Jüdisches Budapest/Jewish Budapest. Ein Stadtführer, Wien Oplatka, Andreas • Graf Stephan Széchenyi. Der Mann, der Ungarn schuf, Wien Papp, Claudia • “Die Kraft der weiblichen Seele”. Feminismus in Ungarn, 19181941, Münster Szegedy-Maszák, Mihály; Scheibner, Tamás (Hrsg.) • Der lange, dunkle Schatten. Studien zum Werk von Imre Kertész, Wien
Mesterházy András (1945-2004) Két képet őrzök a lakásomban András von Mesterházytól. A női akt grafikát és az őszi erdőt ábrázoló olajfestményt is ajándékba kaptam a nemes magyartól. András nagylelkű volt. Betegsége – már a kór neve, „hasnyálmirigyrák” is taszító – kicsinyes. Csupán 59 esztendőt hagyta élni őt, a remek humorú, olvasott hajdani néptáncost. Szakácsnak, vendéglősnek, házigazdának, festőnek, mesélőnek egyaránt kiváló ember volt a mi Mesterházynk. Vas megyéből indult, bejárta a világot, s Berlin-Charlottenburgban talált új hazára a hetvenes években. Emigránsként, német útlevéllel a zsebében is ízigvérig magyar maradt. Szülőföldjét, barátait, hitvesét, Martinát (és közös kutyusukat) imádta. Mi is szerettük Andrást. Szeptember 13án hunyt el. Szívünkben ezer képet őrzünk a sármos honfitársról. Hiányzol, András. M. G.
2004. november/december Novemberben drága halottainkra szoktunk emlékezni. Ritkán tesszük ezt oly szépen, mint az alábbi írásban. Megérdemli a kedves Olvasó, hogy megosszuk vele e sorokat, hogy ismeretlenül ő is megismerje ezt az eltávozott embert, és a vele kapcsolatban gyászban, nagy tisztelettel kifejezett általános igazságokat.
34. oldal A Kert, a régi, nagy Kert, minden megszerzett földje-birtoka közül a legszebb és legértékesebb, olyan volt, mint a varázsló kertje. Maga volt a végtelenség, belakható tér és otthon, uradalom-birodalom, nekünk, unokáknak, kézzelfogható földi mindennapiság, a város és a vidék más gyerekeinek elérhetetlen, álombeli dimenzió és lépték. Nyáron sárgarigókkal, búbos bankákkal, lepkékkel és szitakötőkkel, télen fácánokkal, nyulakkal, harkályokkal meg cinegékkel. Tavasszal hatalmas erők mozdultak meg benne, nyáron és ősszel kincsekkel volt teleaggatva megannyi fája. És nem csak a gyereklélek ámulta meg, hanem a felnőttek is törpének, erőtlennek érezték magukat a gazda meg a gazdasága mellett. A Kert maga volt az áradó bőség, a világ minden gyümölcsével (na jó, fügén meg őszibarackon kívül…), ezer ajándékkal, ezer ígérettel. A második nagy tett a hét gyerek vállalása és fölnevelése. Hetet fölneveltek, hetet kitaníttattak, és megint csak ámultak a népek, megintcsak törpének és erőtlennek érezték magukat sokan. Mert lehet – és szokott is lenni – manapság hét gyereke egy téglagyári munkásnak vagy temetőcsősznek is, de ott általában a szegénység köszön jó reggelt, az alkohol jó estét, ebédre meg iskolázatlanság és elesettség jut. Bőség tehát lélekszámban is. Nagyvonalúság, széles mozdulat. Nagyapáék itt sem kispályáztak. Harmadszorra pedig itt volna a tartás dolga. Ritkán látható példát mutatott hosszútávfutásból. Hogy tessék, kérem szépen, kilencvenegynéhány évig élni, nem pedig hatvannal kiállni a sorból, tessék méltósággal, tartással, nyakkendővel, az utolsó percig három nyelven, úri – ahogy ő mondta: művelt – módon beszélve járni-kelni az emberek között, tessék, kérem, úgy érteni-átlátni a világ dolgait, hogy bármilyen témához még kilencvenhárom évesen is tájékozottan, véleménnyel, odafigyelésre érdemesen hozzá tudjon szólni, tessék olyan
Egy lezárult korszak Kedves Unokatestvérek, nekem – és sokatoknak – most egy korszak zárult le, a Nagyszülők korszaka. Leomlott az utolsó is a négy oszlop közül, amelyek kisgyerek korunkban az égboltot tartották a fejünk fölött. Az Elválasztó generáció, az Elővédek, a Bölcsek, akik a legközelebbiek voltak a Holtakhoz, jó ismerőik, hiszen együtt éltek, örültek, szomorkodtak és beszélgettek azokkal, akiket mi csak képekről, temetői keresztekről ismertünk. És a legközelebb voltak az Élőkhöz is, hiszen tudtak mindent az Életről – mindent, ami fontos –, átéltek mindent, amit átélni érdemes, és a többiek, a fiatalabbak majd csak ezután fognak. Az igazán nagy kérdéseket csak tőlük volt érdemes megkérdezni. Illetékesebbek voltak a fontos dolgokban, válaszaik hitelesebbek voltak a szülők technikai feleleteinél. – Nagyanya, miért halt meg a szomszéd néni? – Egyszer mindenkinek meg kell halni, fiam. És jött még néhány mondat, fejsimogatás, példák a mesékből – amikről a gyerek tudja, hogy igazabbak és erősebbek a valóságnál. Ha lajstromba veszem, úgy látom, Nagyapánk három nagy dolgot tett hosszú életében. Először is önerőből fölkapaszkodott paraszti sorból polgári jólétbe, anyagi biztonságot, tekintélyt teremtett magának és családjának. És a megteremtett vagyont biztos, kemény kézzel és rézkrajcárokat, utolsó patkószöget is számon tartó precízséggel meg is őrizte mindaddig, amíg az öregség és az országbeli szerencsétlen állapotok engedték. – Teremtöttem, fiam – mondogatta.
memóriával bírni, amely egy pillanat alatt a jelenbe hozza az elmúlt idők bármely részletét. Abszolút ember volt, az egyik utolsó a régi, monarchiabeli fajtából. Az abszolútság itt a viszonylagosság ellentétét jelentené. Az abszolút ember tudta, hogy pl. egy gimnázium épületét így és így kell megépíteni, hogy jó és szép legyen. Az ellenvéleményekkel, alternatív lehetőségekkel nem nagyon foglalkozott, lesöpörte őket az asztalról, viszont az épület még mindig kőkeményen áll és jól működik két-háromszáz évig. Az abszolút ember építette a világvárosokat, a pre-modern Európát, mindent, amiről azt gondoljuk és hisszük: maradandó. Ilyen ember volt a Nagyapánk is. Azzal a többlettel, színezettel, hogy a dűlőutakon a tavaszi földek felé menő traktor pótkocsijára, a kérges tenyerű napszámosok közé is pontosan annyira odavaló volt, mint egy nagyváros finom, úri vendéglőjébe. Egy intézményt temettünk. A család Nagyapáját, a tisztelő generációk Kerekes bácsiját, a város Gospodin Kerekeš-ét. Azt mondják, amikor egy öreg ember meghal, az olyan, mintha porig égne le egy könyvtár. Leégett. Az egyik leggazdagabb, majd’ száz évnyi kötettel. Ha a tartásból néha a családon belül vissza tudott volna fogni egy-két nagy marékkal… ha el tudta volna fogadni a körülötte levőket is felnőtt, saját akaratuk és tudásuk szerint boldogulást keresőknek … Nem tudta. Túl nagy volt a lendület. Viszont életében megtette azt, amit a férfinak tennie kell: Fölépítette a vázat, a szerkezetet, amit a nő kidíszít, fölvirágoz. Nem a koszorúkon és csokrokban levők – a koporsója körül mi voltunk a virágok: a gyerekei, unokái és dédunokái. Kerekes J. József. Élt 93 évet. Derék dolog, férfimunka volt. Nem ismerek senkit, aki nála jobban csinálta volna. Mintha itt lenne. Még akkor is, ha tudjuk, hogy elment az emlékezésbe, sóhajokba és a legendákba. Kerekes Kálmán, Kikinda Simon Kerekes Margit, Berlin
35. oldal
2004. november/december
Ungarische Weine und Spezialitäten im Berlin-Careé, Ihrer Markthalle am Alex
Wein, Sekt, Spirituosen Paprika, Paprikacreme Gewürze, Konserven Wurstwaren, Geschenke
Sonnen-Apotheke Inh. Irén Richter, Fachapothekerin Langhansstr. 82, 13086 Berlin Öffnungszeiten: Montag – Freitag 8.00 Uhr – 18.30 Uhr Samstag 8.00 Uhr – 13.00 Uhr Auch fremdsprachliche Bedienung Ungarisch und Russisch!
Inhaber: György Nagy 10178 Berlin, Karl-LiebknechtStraße 13 Tel. (030) 247 28 709 Öffnungszeiten: Mo - Fr 11.00 Uhr – 20.00 Uhr Sa 10.00 Uhr – 16.00 Uhr
Internetes virág- és ajándékszolgálat
Küldjön virágot, ajándékot Budapestre, valamint most már Sopronba, Szolnokra, Miskolcra, Békéscsabára és Gyöngyösre is az Interneten keresztül!
Die Kleine Kneipe
„Zum György“
Gyors, kényelmes, megbízható szolgáltatás kedvező áron – aznapi kiszállítás, biztonságos bankkártyás fizetési lehetőség –
www.viragposta.hu Vagy hívjon minket a (+361) 375 8154-es budapesti telefonszámon.
Josef-Orlopp-Str. 44, 10365 Berlin Tel. (+49175) 74 66 144 Geöffnet: Mo-Fr 15.00 Uhr – 22.00 Uhr Sa 17.00 Uhr – 22.00 Uhr, abends bei Bedarf auch länger Deutsche und ungarische Küche Silvester 2004 bei György! Essen, Trinken und beschwingtes Vergnügen bei stimmungsvoller Tanzmusik bis in den Morgen für 50,- Euro … und am anderen Vormittag gemeinsames Aufräumen und Vertilgen der Restbestände! Bestellungen bitte bis 1. Dezember bei György Tatár, Telefon wie oben
Rejtvényünk megfejtése Az előző számunkban Berlin nyugati városrészéről közölt felvételekkel kapcsolatos kérdésekre az alábbi válaszokat vártuk: 3. oldal: Kiállítás. 4. oldal: Love Parade. 15. oldal: A Spandau-i Citadella. 25. oldal: „Britzer Garten“. 36. oldal: Labdarúgó Világbajnokság. 37. oldal: Lehrter Bahnhof – Hauptbahnhof. Tehát ez az új főpályaudvar. 40. oldal, fent: 78 éves. 1926-ban nyílt meg a 3. nagy német rádiókiállítás alkalmából. 40. oldal, lent: Szövetségi kancellár.
2004. november/december
K e r e s z t r e j t v é n y
1
36. oldal
2
3
4 5
6
7 8
9 10
Erdély 11 12
13
1. Megyei jogú város Kolozs megyében (fotónk a 16. oldalon), 2. a Sóvidék legnagyobb települése, híres fürdő- és üdülőhely, 3. a gótikus Fekete templomnak, Erdély legnagyobb templomának városa, 4. Bihar megye székhelye, 5. Hargita megye nagyközsége, a népi fazekasság egyik erdélyi központja, 6. egyetlen megyei jogú város Arad megyében, a vértanúk városa, 7. az 1876-ig szász önkormányzattal rendelkező Hermannstadt magyar neve,
8. Erdély középső részén, festői környezetben fekvő, 160 ezer lakosú megyeszékhely, 9. híres történelmi táj Romániában, 10. szűkszavúság hírében álló népcsoport Erdélyben, 11. táj a Székelyföldön, települései az Olt közelében, illetve az Oltba ömlő patakok mentén fekszenek, 12. Kovászna megye legnagyobb települése, a háromszéki város 70 ezres lakosságának háromnegyede magyar nemzetiségű, 14. romániai határátkelőhely Magyarország felé.
Minden kedves tagunknak és barátunknak
kellemes, békességes karácsonyi ünnepeket és boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk! A Magyar Egyesület Berlin e.V. vezetősége
– a berlini magyarok, barátaik és vendégeik lapja A Magyar Egyesület Berlin e.V. belső kiadványa
Szerkesztőség: Általános és tördelőszerkesztő: Hans-Ulrich Moritz, tel./fax: (030) 5 62 06 51, e-mail:
[email protected] Olvasószerkesztő: Urban Mária, tel./fax: (030) 9 93 95 10, e-mail:
[email protected] PR-felelős: Matthes Ágnes, tel.: (030) 2 42 36 68, fax: (030) 2 42 34 47, e-mail:
[email protected] Felelős szerkesztő: Dr. Hetey László, tel.: (030) 78 71 27 60, fax: 78 71 27 61, e-mail:
[email protected] Web-összekötő: Nemes Lajos, tel.: (030) 51 00 94 36, fax: (030) 51 00 94 38, e-mail:
[email protected] Lapunk layoutját tervezte: Drimál Ferenc † Postacím: Magyar Egyesület Berlin e.V., c/o Priv.-Doz. Dr. Hetey László, Kaiser-Wilhelm-Platz 4, 10827 Berlin Egyesületi bankszámla: Berliner Sparkasse, BLZ 100 500 00, Konto-Nummer: 13191500 Terjeszti az egyesület tagsága a berlini és németországi magyarok és barátaik körében. A nem szerkesztőségi cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk; az azokban hangoztatott vélemények nem minden esetben egyeznek meg a szerkesztőség, avagy a Magyar Egyesület Berlin e.V. véleményével. A szerkesztőség a felkérés nélkül beküldött cikkeket és képanyagot nem őrzi meg és nem küldi vissza.