www.ungarn-in-berlin.de
2006. október/november 23. szám, ára: 2,00 euró
Magyar Egyesület Berlin e.V.
956 Magyarország Ungarn 11956 Die ungarische Revolution von 1956 wirft ihren Schatten schon seit Jahren voraus. 1953 stirbt Stalin, der allmächtige Diktator des Sowjetimperiums, am 17. Juni beginnt der
1956 nyara a tokaji művésztelepen ért. Nagyon boldog voltam, mert festhettem, kitombolhattam magam. Amikor innen visszaérkeztem Pestre, a Népszínház utcában bérelt
Bálint Balla
Lux Antal
Arbeiteraufstand in der DDR und einige Tage darauf wird in Ungarn Imre Nagy, der Führer der Reformer in der Partei, zum Ministerpräsidenten ernannt. Er beginnt ein kühnes Reformwerk, wird jedoch durch die in der Partei nach wie vor herrschenden Orthodoxen immer mehr behindert und gebremst, bis er im April 1955 zum Rücktritt gezwungen wird. Den auf Reformen drängenden Kräften kann aber nicht mehr Einhalt geboten werden. Es gibt bereits eine regimekritische Presse und selbst in der Partei nach Demokratisierung und Freiheit strebende Gruppen. Eine führende Rolle spielen die öffentlichen Debatten des – von der Jugendorgani(Fortsetzung auf Seite 4)
kisméretű szobácskámba, Rózsa néni hivatalos levelet nyomott a kezembe: a katonai behívómat, ami egyszerre sötét árnyékot vetett a gyönyörű tokaji élményeim emlékére. Egy hét múlva, három napra való élelemmel kellett volna bevonulnom a Kilián laktanyába. Reggel nyolcra meg is érkeztem, de élelem és alsónemű nélkül, ugyanis nem volt egy fillérem se. Kopaszra nyírtak, az orvos megvizsgált és a bal sorba állított, a deltás, erős legények csoportjába. Este hét óra körül bevagoníroztak a Kelenföldi pályaudvaron. Feltűnt, hogy a vonat a Vágóhíd felett egész éjjel ide-oda tolatott. Másnap délben étlen-szomjan érkeztünk Pécsre, a Frigyes laktanyába. Egy szakaszvezetőtől vagy őrmestertől megtudtuk, hogy a „műszaki alakulat” kötelékébe vagyunk beosztva és szénbányában fogunk dolgozni, mint munkaszolgálatosok. Miután megismerkedtünk a kantinnal, jó érzéssel emlékszem vissza Tankok valakire, aki nekem, a Pécsett (Folytatás a 6. oldalon)
E számunk tartalmából: Az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából: írásaink 12 oldalon Guriguri (novella) Egyesületi rendezvényeinkről Berlini programok Hírek – tudósítások – riportok Film – könyv – zene Új ízek Bözsike konyhájából
2006. október/november
Dr. László Hetey
2. oldal
Grenzenlose Regionen in Europa Jahrestagung der „Evangelischen Akademie für Ungarn in Europa“ (EPMSZ)
nehmer (Ungarn aus fast allen europäischen Ländern) wurden u. a. von Herrn Pál Csáky, dem stellvertretenden Ministerpräsidenten der Slowakischen Republik, von Herrn István Czifrus, dem Bürgermeister und Herrn Géza Erdélyi, dem evangelischen Bischof von Rimaszombat herzlich begrüßt. Das Thema der Tagung wurde vielschichtig behandelt: angefangen von theologischen Ansätzen (Gottes Grenzenlosigkeit – unsere Grenzen) über verschiedene europäische und lokale politisch-soziale Aspekte (europäische sowie ungarischslowakische grenzüberschreitende Kooperation von Regionen; lokale soziale Integration, auch der Roma-Minderheit, Der Verfasser des Artikels vor dem neuen u. a.) bis zur Diskussion über interregionale Zusammenarbeit Petőfi-Denkmal in Rimaszombat, das im Jahre 2004 aus Spenden – auch von unserer Ungarivon Intellektuellen, Kulturschen Vereinigung – errichtet wurde schaffenden und jungen Unterten der Republik Ungarn und durch nehmern. Unter der Vielzahl von interessan- seinen Kollegen der slowakischen meinsamen Auftritt von ungari- ten Vorträgen erscheint mir die aus- Regierung, Herrn László Gyurovszky schen und slowakischen Tanz- und führliche Analyse von Herrn Dr. aus ihrer praktischen Erfahrung Musikgruppen erleben, die sowohl Péter Kende (Paris, Budapest) beson- und mittels mehrerer anlaufender jeweils national-traditionelle als ders bemerkenswert. Er stellte die Projekte untermauert werden. Weitere Aspekte der wachsenden auch gemeinsame Volkstänze und beiden maßgeblichen ErscheiBedeutung von Regionen wurden nungsformen von „Nation“ vor (ethRiten aufführten. von Herrn Dr. László Szarka (Budanisch homogene Kulturnation soDie große öffentliche Aufmerkpest) analysiert. Er konnte sowohl wie geschichtlich-territoriale Einsamkeit für die Tagung wurde uns über die z. T. verständliche Abwehrheit) und ihr Verhältnis zum gegenbereits während der Eröffnungsverhaltung der Regierungen von manwärtigen politischen Gebilde, dem anstaltung bewusst: Die ca. 180 TeilNationalstaat. Fer- chen Nationalstaaten gegenüber ner wies er auf den der Erstarkung von grenzüberin der EU dem- greifenden Regionen, als auch über nächst zu erwar- erfreuliche bilaterale Aktivitäten tenden Bedeu- berichten. So ein positives Signal ist tungsverlust von z. B. die jetzige Fertigstellung eines Staatsgrenzen zu ersten gemeinsam erarbeiteten unGunsten der wach- garisch-slowakischen Schulbuches senden Relevanz über die Geschichte dieser beiden von grenzüber- Nachbarländer. Unter den zahlreichen grenzüberschreitenden Reschreitend-interregionalen Aktivigionen hin. Diese These täten, die auf wirtschaftlichem, konnte durch kulturellem und zivilgesellschaftHerrn Dr. Etele Ba- lichem Gebiet vorgestellt wurden, Feierstunde während der Tagung aus Anlass der Enthüllung einer erscheint mir die Anfertigung gePetőfi-Gedenktafel am Kulturhaus „Múzsák Háza“ (Haus der Musen) ráth, Minister für meinsamer Schulbücher für EU-Angelegenheivon Rimaszombat durch den Kulturattaché der Ungarischen Botschaft Die diesjährige Jahrestagung der EPMSZ fand vom 21.-27. Mai in Rimavská Sobota (Rimaszombat) in der Slowakischen Republik statt. Getreu der langjährigen Tradition der Akademie wurde ein allgemeines Thema: „Grenzenlose Regionen“ aus verschiedenen Perspektiven behandelt. Die Bevölkerung von Rimaszombat ist je etwa zur Hälfte ungarisch oder slowakisch (bis Trianon war sie eine ungarische Stadt). Diese Symbiose der zwei Ethnien hörte man in den Straßen und Geschäften der Stadt und sie charakterisierte Vieles vom wissenschaftlichen und kulturellen Programm der Tagung. So konnten wir z. B. als Abendveranstaltung des Eröffnungstages den mitreißenden ge-
3. oldal neuere Geschichte als vielleicht das relevanteste Projekt für ein zukünftiges Europa. Interessanterweise wurde in diesem Sommer ein ähnliches Projekt erfolgreich realisiert: Das gemeinsam erarbeitete Schulbuch „Histoire/Geschichte – Die Welt und Europa seit 1945“ wurde auf Französisch und Deutsch publiziert. Es ist ja offensichtlich, dass Bildung und Erziehung der Jugend zur besseren, letztlich freundschaftlichen Verständigung mit den Nachbarvölkern einen sehr wichtigen Beitrag zur Ausbildung einer zukünftigen europäischen Identität darstellen. War nicht ursprünglich der deutsch-französische Versöhnungswille eines der maßgeblichen Motive der europäischen Einigung und letztlich der Gründung der EU? Vielfach haben wir am Rande der Tagung, nach den interessanten Theater- und Literaturabenden und bei den gemeinsamen Ausflügen über das Zusammenwachsen Europas diskutiert. Besonders uns, Ungarn aus verschiedenen europäischen Ländern, die in zwei Kulturen leben, ist bewusst, dass wir auch durch die europäische Tradition geprägt sind: durch das Christentum, die Aufklärung, die Wertegemeinschaft dieser Nationen, durch unsere gemeinsame Geschichte mit Sternstunden wie 1848 und 1989 – aber auch mit kriegerischen Katastrophen, und dass wir neben unserer nationalen auch unsere europäische Identität intensiver durchleben sollten. Zum Schluss möchte ich den Veranstaltern dieser sehr gut gelungenen Jahrestagung herzlich danken, besonders einem der langjährigen Hauptakteure der EPMSZ-Tagungen, Herrn Dr. Bálint Balla (Berlin) – vielleicht auch mit etwas LokalPatriotismus, aber eher mit mehr Europa-Patriotismus.
A Berlini Híradó 24. száma 2007 áprilisában jelenik meg.
2006. október/november Kedves Olvasó! Merő véletlen ugyan, mégis tetszetős egybeesés: Éppen Híradónk októberben megjelenő 23. száma készült az 1956-os események jegyében. A címoldalon kezdődő cikkeinkben két neves szerző visszaemlékezéseinek adunk hangot, érdekes olvasmányt kínálva az érdeklődőknek, hiszen a cikkírók – Balla Bálint és Lux Antal (az ő írásához mellékelt fényképeket a „Szemtanúk“ c. könyvből vettük át) – maguk is aktív részvevői vagy éppen szenvedői voltak az októberi eseményeknek. De ezzel még nincs vége: Olvasható a lapban – S. Kiss István 56-os verse és Nagy Elisabeth filmes cikke mellett – Mogyorósi Géza tollából cikk arról, mi történt az egykori NSZK-ban és NDK-ban azokban a napokban, hónapokban, években, hogy a nemzetközi összefüggésekről is legyen képünk 56 kapcsán. Itt hívjuk fel a figyelmet néhány német rádióműsorra, amelyek ezekben a napokban az 1956-os magyar fel-
keléssel foglalkoznak: „Piroschka und die Last der Geschichte – eine Lange Nacht über Ungarns Weg nach Europa“ címmel a Deutschlandradio Kultur 2006. október 21-én 0.05 órától, a Deutschlandfunk pedig a következő éjszaka, 23.05 órai kezdettel a
német rádió A szerkesztőség írja történetében soha nem látott formában teljes éjszakát szentel a magyar forradalomnak. Magyar témájuk miatt érdemes figyelni a két adó további műsorait is, egészen november 18-ig. Kellemes olvasást kívánunk minden más témájú cikkünkhöz is, hiszen minden idők legvastagabb Híradóját adjuk a kedves Olvasó kezébe…
Németországi magyar kutatók találkozója Második alkalommal került sor a Németországi Magyar Kutatók Társaságának (NMKT) találkozójára október 6-án a berlini Magyar Nagykövetségen. Az NMKT összejövetele – amit Bádonfai Judit tudományos tanácsos és Dr. Babcsán Norbert szervezett – megint kitűnő platformot nyújtott kb. negyven Németországban dolgozó kutató egymással és a két budapesti referenssel folytatott eszmecseréjére. Dr. Peisch Sándor nagykövet megnyitó előadása után a találkozó első témaköréhez hangzottak el érdekes referátumok: „A média szerepe a tudományban”. Dr. Fábri György beszélt a média szerepéről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) életében és a nagy sikerű Mindentudás Egyetemről, majd Palugyai István, a Népszabadság rovatvezetője, a tudományos újságírásról. Egyesületünk két előadással képviseltette magát: Oltay Edit a tudo-
mányos eredményeknek az itteni médiákban való publicitásáról referált, és Dr. Hetey László a biomedicina területén megjelenő információs és networking aktivitásokról beszélt. A találkozó másik témaköre az MTA reformjáról és azon magyarországi vitáról szólt, amely az alapkutatás és az alkalmazott kutatás viszonyával foglalkozik. A továbbiakban még élénk eszmecsere volt a fiatal kutatók külföldi helyzetéről és esetleges visszatelepedéséről. Végül érdekes gondolatként egy – fiatal magyar kutatókat fogadó – mentori hálózat létrehozásának szükségessége merült fel. A kellemes légkörű, kiválóan szervezett találkozót mindannyian sok új gondolattal, felismeréssel és persze jó pár megoldatlan kérdéssel hagytuk el… – így hát maradt elég anyag a következő találkozóra. H.L.
2006. október/november
Bálint Balla (Fortsetzung von Seite 1) sation der Partei initiierten – Diskussionsforums, des Petőfi-Kreises, und dann die Studentenschaften von Szeged und Budapest. Gleichsam „Generalprobe“ des Aufstandes ist die feierliche Umbettung des 1949 nach einem Schauprozess hingerichteten führenden Kommunisten László Rajk am 6. Oktober 1956, ein Akt einer hochoffiziellen Selbstkritik der Parteiführung, gefolgt von nichtoffiziellen Demonstrationen von Intellektuellen, gerichtet gegen Stalinismus und Staatssicherheit. Die revolutionären Ereignisse nehmen am Vorabend des 23. Oktober ihren Lauf. An der Budapester Technischen Universität findet eine immer hitzigere Debatte statt, auch unter Teilnahme der Abgesandten der Studentenschaft von Szeged, wo bereits eine kampfbetonte Resolution verabschiedet worden war. In dieser Nacht wird an der Budapester TU ein zunächst 10, schließlich 16 Punkte umfassender Forderungskatalog erarbeitet, in dem unter anderem der Abzug der Sowjettruppen, die Regierungsbildung von Imre Nagy, geheime Mehrparteienwahlen, Umorganisierung der Wirtschaft usw. verlangt werden. Am 23. Oktober findet laut Beschluss des Vorabends eine Massendemonstration statt, die mit der Solidarisierung mit einer gleichzeitig in Warschau beginnenden polnischen Reformbewegung ihren Anfang nimmt und immer mehr anschwillt. Die Demonstration findet auch bei reformorientierten Redakteuren der Tageszeitung der Partei Unterstützung, die erreichen, dass das Politbüro die Demonstration nicht verbietet. Bis zum Abend gehört Budapest den Hunderttausenden von Demonstranten, die auch mit der Demontage der riesigen Stalin-Statue beginnen. Doch in der Nacht erreichen gepanzerte Sowjettruppen die Hauptstadt, es kommt zu blutigen Kämpfen zwi-
4. oldal
Ungarn 1956 Unser Autor Bálint Balla war 1956 selbst Sekretär des Arbeiterrates von GroßBudapest (siehe Berlini Híradó Nr. 17) schen ihnen und den Arbeitern, die sich Waffen verschafft hatten. – Am nächsten Tag wird Imre Nagy an der Spitze einer gemäßigt kommunistischen Regierung zum Ministerpräsidenten ernannt, für viele viel zu spät, weil die Lage nicht mehr beherrschbar ist. Gleichzeitig bilden sich an zahlreichen Stellen und vor allem in Außenbezirken von Budapest bewaffnete Widerstandsgruppen. An diesem Tag wird der erste Arbeiterrat im Großbetrieb Tungsram gegründet. In den folgenden Tagen werden „von unten“ in jedem Betrieb Revolutionäre Arbeiterräte gegründet. Sie übernehmen die Leitung ihrer Unternehmen, doch es gibt auch Betriebe, in denen eine Kooperation mit einer „guten“, reformfreudigen Leitung möglich ist. Eine der ersten Aktionen der Arbeiterführer ist die Übernahme und die Überprüfung der damals noch Kaderakten genannten Personalakten und, wo es erforderlich war, die Eliminierung der Kaderleiter. In der nächsten Zeit wählen die Arbeiterräte ihre jeweiligen übergeordneten Komitees, bis hin zum Arbeiterrat von GroßBudapest, der auf dem Höhepunkt seines Ansehens sogar von der Regierung als Verhandlungspartner akzeptiert werden musste. Zwar voneinander weitgehend isoliert, doch auch in der Provinz werden überall Arbeiterräte gebildet. Was die Kampfhandlungen betrifft, so gibt es im ganzen Land hunderte von Toten. Das ungarische Militär hat sich inzwischen den Aufständischen angeschlos-
sen; ein gegen die Revoltierenden einer Kaserne entsandter General schlägt sich auf deren Seite und wird zum Verteidigungsminister einer neuen Regierung ernannt. Die teilweise mit den Aufständischen fraternisierenden Sowjets werden zurückgezogen. Aufgrund von Beratungen mit den in Budapest weilenden sowjetischen Politbüromitgliedern Mikojan und Suslow gibt es in der Person von Kádár einen neuen Ersten Parteisekretär, und Imre Nagy bildet am 27. Oktober eine zweite Regierung, mit einer vorsichtigen Öffnung in Richtung einer Koalition. Mit dem 30. Oktober beginnen die 3-4 Tage des – vermeintlichen – Sieges der Revolution. Trotz der Trümmer, der vielen Tote und Verwundeten arbeitet man friedlich und zuversichtlich, in Betrieben und Ämtern findet man die eigenen Leute, Presse und Zeitungen berichten wahrheitsgetreu, politische Gefangene und internierte Geistliche kommen frei, und die am 30. Oktober gebildete – dritte! – NagyRegierung ist nun wahrlich von einer Koalition geprägt, denn sie vereinigt führende Köpfe der zum Leben erweckten bürgerlichen Partei der Kleinen Landwirte, der das Joch der KP abschüttelnden Sozialdemokraten, der liberalen Vertreter der Bauernpartei sowie Reformkommunisten im Kabinett. Da die sowjetischen Politbüromitglieder noch immer in Budapest weilen, ist anzunehmen, dass sie zu dieser Entscheidung ihre Zustimmung gaben. Die Ruhe war trügerisch. 1. November: Die Sowjets umzingeln sämtliche ungarischen Flughäfen und setzen große Truppenkontingente aus dem Inneren des Reiches in Marsch, da die seit Jahren in Ungarn stationierten Einheiten sich nicht immer als zuverlässig erwiesen haben. In einer bedrohlichen Atmosphäre wenden sich Mitglieder der Regierung an den sowjetischen Botschafter in Budapest, um den Rückzug der Truppen zu erreichen. Nagy erklärt Ungarns sofortigen Austritt aus dem Warschauer Pakt und deklariert seine Neutrali-
5. oldal tät, um deren Garantie von der UNO zu erreichen und auch die internationale Öffentlichkeit zu alarmieren. Im Rundfunk ist die kämpferische, pro-revolutionäre Rede des neuen Parteisekretärs Kádár zu hören, während dieser nicht aufzufinden ist: er ist nämlich schon bei den Sowjets… Am 3. November erfolgt eine weitere Regierungsumbildung. Am 4. November, es ist Sonntagmorgen, überfluten Sowjettruppen das ganze Land. Die meisten Regierungsmitglieder fliehen mit Imre Nagy in die jugoslawische Botschaft. Der militärische Widerstand bricht unter der sowjetischen Übermacht in ein-zwei Wochen zusammen. Demonstrationen und Streiks gibt es hier und da noch mehrere Wochen lang. Nach einigen Tagen kommt die neue Regierung unter Kádár in Budapest an. Die Parteizeitung „Szabad Nép“ (Freies Volk) erscheint wieder, doch nach einigen Tagen erhält sie den Namen „Népszabadság“ (Volksfreiheit). Die Arbeiterräte werden als illegal deklariert, vielfach werden Leiter verhaftet. Ihre beiden nationalen Spitzenfunktionäre werden am 11. Dezember zu Verhandlungen mit Kádár gebeten und verhaftet. Nagy wird mit seiner Gruppe „auf eigenen Wunsch“ nach Rumänien transportiert, und später wieder nach Budapest gebracht. Die Säuberung von Spitzenkräften der Revolution beginnt, ebenso wie Strafprozesse vor Sondergerichten. So wird auch Imre Nagy – neben vielen anderen – hingerichtet. Junge Männer unter 18 – auch Sechzehnjährige – werden zu Tode verurteilt: ihre Hinrichtung erfolgt entsprechend später. Da mit Österreich 1955 ein Staatsvertrag geschlossen wurde, gibt es dort keine sowjetischen Truppen mehr. Dadurch konnte die Westgrenze mehrere Wochen lang etwa 200.000 Menschen als Fluchtweg dienen. Nach der erneuten Sperrung der Grenze konnten noch mehr als 20.000 Personen nach Jugoslawien fliehen, von wo sie nach einem Zwangsaufenthalt über mehrere Monate ebenfalls in ein
2006. október/november Land ihrer Wahl weiterreisen konnten. Die meisten „Dissidenten“ – so wurden sie im Allgemeinen bezeichnet – haben sich im Westen gut geschlagen. Allerdings erhielten sie dort auch großzügige Hilfe. Damit wurde – wenn auch nicht ganz Ungarn gegenüber – wenigstens bei den Dissidenten etwas von dem wieder gutgemacht, worauf Ungarn in der Revolution vergeblich gewartet hatte: tatkräftige internationale Hilfe, um die Revolution nicht scheitern zu lassen. In Ungarn selbst gab es nach Jahren harter Repression eine allmähliche Liberalisierung („Gulaschkommunismus“), und schließlich den offiziellen ungarischen Beitrag zum Mauerfall. In diesem Bericht soll jedoch nicht unerwähnt bleiben, dass es auch in allen Nachbarstaaten Ungarns Unruhen unter den ungarischen Minderheiten gab, die die ungarischen Ereignisse genau verfolgt hatten. – In der Tschechoslowakei gab es erhebliche Unruhen, obwohl die Ungarn vielfach noch durch den Geist von Vertreibung und Entrechtung der Jahre nach 1945 eingeschüchtert waren. Auf diese Unruhen reagierte der Staat mit erhöhter Disziplinierung und Kontrolle durch die Staatssicherheit sowie mit Entlassungen unbotmäßiger Personen. – Auch in der damals sowjetischen Karpatenukraine gab es in mehreren Gegenden voneinander unabhängige Zeichen der Auflehnung, die durch Strafprozesse mit langjährigen Freiheitsstrafen geahndet wurden. – Am heftigsten waren die Unruhen jedoch in Rumänien. Hier waren es selbstverständlich vor allem Ungarn, die nicht nur die Budapester Nachrichten verbreitet, sondern auch politische Aktionen mit dem Ziel grundlegender Reformen begonnen haben. Diesen vor allem von der Universität Klausenburg ausgehenden Demonstrationen schlossen sich auch viele Rumänen an, und die Proteste griffen bald auf ganz Siebenbürgen und sogar auf Altrumänien über. Der stalinistische Staat schritt jedoch bald zur Offensive: Es folgten mas-
senweise Internierungen, Gefängnisstrafen und Hinrichtungen. „Nebenbei“ wurde die Klausenburger ungarische Bólyai-Universität – mit Wirkung bis heute – geschlossen. – Nur die Ungarn Jugoslawiens haben nicht revoltiert: Unter Tito ging es ihnen allmählich besser als in den Nachkriegsjahren der Repression, besser als den Brüdern in der nördlichen Nachbarschaft, vor allem, wenn man die Katastrophe des Aufstandes berücksichtigte. Ein kleiner, eher symbolischer Beitrag zum Volksaufstand war die Unterstützung, die man dort, wo das möglich war, den geflohenen und vorübergehend in Jugoslawien verweilenden Aufständischen gewährte. Berlin, September 2006 S. Kiss István
A felemelt láng (1956 emlékének) A tűz tövénél nincs melegem, csak a felemelt lángjánál. Rőzse-szagú aromával viszi a láng telexe a hírt. Szabadság bölcsője ez. Gyász vitorlája lepottyant… Füttyöm élő hitű aggastyán, kit felnevelt a kopjafák PIROS-FEHÉR-ZÖLD ága.
2006. október/november
6. oldal
Lux Antal Magyarország 1956 (Folytatás az 1. oldalról) pénztelennek fizetett néhány korsó sört, majd bevonultunk a körletbe. 32 személy, egy szakasz számára jutott itt hely. A terem közepén egy borzasztó nagy kályha állt, amibe később hatalmas széndarabokat raktunk. Így élveztük éjszakánként, csukott ablaknál, némi meleg mellett, a napi munkánk szó szoros értelmében füstbe ment végeredményét, tömény szén-monoxid formájában. Reggelente négy órakor hideg zuhany és torna térített magunkhoz bennünket. Reggeli! A kávépótló tetején, mint a „Szindbád”-ban a leves tetején a zsírszem, úgy csillogott ránk a bróm fel nem oldott maradványa. Azt hiszem, a farostlemez még nem volt feltalálva, hanem valami papundekliből épített, ablaktalan, levegőtlen, teherautóra szerelt bódéba préselve vittek az István- vagy a Béke-aknába szenet bányászni. Az őrvezetőnk, aki szintén dolgozott (szakaszvezetőtől feljebb csak felügyelői munkákat végeztek) és már harmadéves volt, tehát igen tapasztalt, ezzel a szónoklattal fogadott bennünket: „Fiúk, ettől a munkától emberré váltok, nagyon nehéz munka, de nekünk, magyar katonáknak, a munka becsület és dicsőség dolga! A szocializmus felépítésében és megvédésében (megjegyzem, ha az elégetéséről lett volna szó, sokkal több szenet termeltünk volna) nekünk nagyon nagy szerepünk van és ezért már többen haltak meg büszkén, sújtólégrobbanás következtében. Éljen a szocializmus és a minket szerető, dicsőséges, minket felszabadító nagy Szovjetunió!” Így az őrvezető, aki nagy bunkó volt, ami még nem lett volna baj, de engem igencsak utált, aminek következtében hamarosan a zárkában kötöttem ki. Ezer méter mélyen egy vájárhoz kerültem, aki az úgynevezett „Vorbau”-ban fejtette a szenet. (Vorbau = elővájat, kb. 1,5 méter átmérőjű, alulról induló, dőlt szögben a felső
A szerző, Lux Antal, a Magyar Egyesület vendége az októberi megemlékezésen. Az itt kis rövidítéssel közölt írása megjelent a Szemtanúk 1956 című könyvben, amely Németországban élő kortársak 1956-os emlékeit vonultatja fel. A mű a BUOD (Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége) gondozásában készült el szeptemberben. Ungarnaufstand 1956 címmel hamarosan kapható lesz a német változat is. szint irányába vájt üreg, amit széltében tovább fejtenek.) Hason fekve kellett azt a szenet egy ereszbe tolnom, amit a vájár lefejtett. Igaza volt az őrvezetőnek, embertelen munka volt. Mi mindent meg nem tesz az ember a szocializmusért?! Naponta 10 vagy 12 órát kellett dolgoznunk, szombaton is. Azon kívül, nem tudom, honnan vettük az időt, de még a masírozás gyakorlásához is maradt. A kaszárnya udvarán ide-oda! Miután már egy hónapja keserves katona voltam, kivittek bennünket valahova a lőtérre, és igazi puskával meg géppisztollyal („gitár”) célba lőhettünk. Nagyon messze volt az a céltábla, emlékszem rá, némelyikünk mégis eltalálta. Én ezért jutalomból szabadságot is kaptam, azt hiszem, egy hetet. … 1956. október 23-án éjjeles voltam. Este nyolc órakor vittek a bányába, még nem hallottunk a pesti eseményekről. Másnap reggel hat órakor
kosárba préselve húztak fel bennünket a mélyből. Azt a pillanatot nem fogom elfelejteni: az egyensapkáról és mindenhonnan a vörös csillag letépve! A váltás őrjöngve, kiabálva adta tudtunkra, hogy Pesten kitört a Forradalom. Hirtelen kezdett oszladozni az a szürke, koszos fátyol, ami egy évtizede felettünk lebegett. Letéptem a vörös csillagot! Az az öröm, azok a leírhatatlan, eltorzult arcok, amiket ott, abban a pillanatban láttam, mindmáig visszakísértenek. Ahogy az István-akna előtt őrjöngve ünnepeltünk, két teherautó érkezett bőrkabátos, állig felfegyverkezett, sötét alakokkal. Leugráltak a teherautókról, és géppisztollyal a kezükben, körbeállva, összetereltek bennünket. A főnökük, szintén bőrkabátban, pisztollyal hadonászva ordibálta, hogy aki a vörös csillagot letépte, álljon ki! Hát bizony mindenki előrelépett. Feszülten vártuk, mi fog történni? Nem tudom, mennyi idő telt el, úgy másfél óra talán, amikor az ávósok hirtelen felugrottak a teherautókra, és pillanatok alatt eltűntek. Ott álltunk, nem tudtuk, mitévők legyünk. Mire a kaszárnyába értünk, a többiek elfoglalták a fontos stratégiai helyeket, például a hadnagyunk egy pár katonával a postát. Kiosztottuk a fegyvereket, gondosan megtisztítottuk a zsiradéktól, ápolgattuk. Pécsett győzött a Forradalom, anélkül, hogy a mi szakaszunk hozzájárult volna. Néha fegyverek dördültek a távolban, de különben nyugodt napjaink voltak. November 4-én jöttek a szovjet tankok fehér zászlóval, mondván, hogy Pécsen keresztül akarnak kivonulni Magyarországról. Pillanatok alatt elfoglalták az állomást, a rádiót és a postát, ahol a hadnagyunk két katonával volt őrségben. Leszerelték őket és elzavarták. Falfehéren jöttek vissza a kaszárnyába. Pécsett elkezdődtek a harcok! Kaszárnyánkat körbeállták a szovjet tankok, miközben az ezredesünk, egy vörös hajú, göndör, magas, fess katona, szervezkedni kezdett. Először is tíz önkéntest keresett, akik vele együtt kézigrá-
7. oldal náttal, golyószóróval és optimizmussal megvédik a kaszárnyát. Az elsők között jelentkeztem én is. A speciális barátomat kerestem, az őrvezetőt, aki velem nagyon sokszor levakartatta Schmoll-paszta fedéllel a pissoirban a húgykövet, gondoltam, megpofozom, de eltűnt a hős katona. Tízen maradtunk, a többiek elhagyták a kaszárnyát, a fegyverekkel felmentek a Mecsekbe. Eleinte, amikor a főbejárat még nem volt leblokkolva, az őrmester és egy tizedes a másik szakaszból dzsippel szállította a fegyvereket. Később már csak a hátsó kőkerítésen keresztül hagyhattuk el óvatosan a kaszárnyát. Az udvaron, a főbejáratnál akartuk besáncolni magunkat golyószóróval és kézigránátokkal. Még nem volt kész az árok, amikor észrevettük, hogy szép szál ezredesünk eltűnt, magunkra hagyott bennünket. Cziráki szakaszvezető, aki a későbbiekben is nagyszerűen megállta a helyét, felismerte a helyzet komolyságát, mondván: „Ha most mi innen tüzet nyitunk, az oroszok egy lövéssel kiemelnek az árokból, tehát próbáljunk inkább a kerítésen keresztül a Mecsekbe jutni.” Nem volt egyszerű, mert az orosz tankok minden utcasarkot lezártak, közöttük kellett elsurrannunk a nehéz géppuskával és rengeteg kézigránáttal. A Tettyére érkeztünk, egy kőbánya bejáratához, ahol elhelyeztek őrségbe. A többiek tüzelőállásba mentek a szakadék fölé. Mind többen szivárogtak fel a Mecsekbe, akik tőlünk kaptak fegyvereket. Magamfajta fiatal srác, olyan húsz év körüli, svájcisapkás, jött hozzám és mesélte, hogy körülbelül két utcával arrébb, az egyik ház padlásán elrejtőzött egy ávós, aki gránátot dobott a tömegbe. Nekem géppisztolyom van, jöjjek vele és keressük meg. Védekezni kezdtem: „Őrségben vagyok, nem szabad elmennem.” Addig gyötört, olyasmivel, mint „gyáva vagy”, míg vele mentem. Egy tank mellett kellett elosonnunk, különben simán ment minden. Olyan házhoz értünk, aminek a padlásfeljárata kívül volt. Felmentünk! Felszólítottam a padláson levőt, hogy
2006. október/november azonnal jöjjön ki, mert lövök! Nem volt a padláson senki, de azért, hogy a haver megnyugodjon, leadtam egy sorozatot. Abban a pillanatban hallottuk a közelben elinduló tank láncának nyikorgását. Rohantunk, ahogy csak tudtunk. Elértem a helyem idejében, a haver is kapott valahonnan egy géppisztolyt, és hozzánk szegődött. Esteledett, egy póznán égett a lámpa huszonötös égője. Sejtelmesen világította meg a szakadékot, ahol egy kis fabódé állt. Beláthattuk felülről az egész bányát. Messziről dübörgést hallottunk, a bejáratnál megjelent egy tank, beállt a bányába a lámpa alá. Kimászott belőle egy katona, az egyenruhájáról ítélve tiszti rangban. (Még ma sem értem, hogy miért mászott ki?) A csoport vezetője, egy belevaló civil, tüzet vezényelt. Lőttünk, és dobtuk a gránátokat. A sejtelmes lámpafénynél még láttuk a tisztet eltántorodni. A tank meghátrált és döcögve, miközben minden csőből ránk lőtt, visszament. Még az éjjel felvezényeltek a hotelba, ami eleinte a főhadiszállásunk volt. A Pécsi kapu felől számítottunk nagyobb támadásra. Közben tüszős mandulagyulladásom lett, borzasztó lázzal. Lefeküdtem az egyik hotelszoba ágyára, próbáltam aludni. Arra ébredtem, hogy riadót kiabálnak. Felugrottam és kirohantam: Egy orosz repülő, ami hirtelen amerikainak tűnt, mert arra vártam, hisz „Amerika hangja” kért bennünket, hogy tartsunk ki, segíteni fognak, nagyon alacsonyan körözött felettünk. Világosodni kezdett. Levezényeltek a Pécsi kapuhoz. Már voltak ott katonák és civilek. Egy 32 év körüli pasas lett a parancsnokunk, nem tudom, ki választotta, de valóban úgy látszott, hogy ő a legtapasztaltabb, állítólag Jugoszláviában volt partizán. Cziráki szakaszvezetővel is ott találkoztam újból. Az őrmester, akinek a nevét elfelejtettem, és a tizedes a dzsippel szüntelenül szállította az élelmet és a muníciót. Borzasztóan vézna, jelentéktelen kinézetű őrmester volt, nagyon nagy adag bátorsággal, akit másnap a tizedessel együtt az oroszok
elkaptak. Az őrmestert állítólag kivégezték, tarkón lőtték. A tizedest hallottuk még a rádióban, arra kényszerítették, hogy beszéljen rá bennünket a megadásra. Félelmetes morajjal jöttek a tankok a város felől, a szerpentinen fölfelé. A „László pihenője” alatt egy szikla mögé helyezkedtem, a géppisztoly lövésre készen. Amikor felhúztam a závárt, csodálkoztam, hogy milyen szabadon fekszik a csőben a lövedék, kilátszott a nyíláson, ahol a hüvelyek kipattannak. Abszurd, hogy ebben a helyzetben, amikor az első lövések eldördültek, én arra gondolok, hogy mi lenne, ha megfordítanám a géppisztolyt, biztosan kiesne belőle a golyó. Három tank és egy rohamkocsi jött fel a kacskaringós hegyi úton. Leadtam az első sorozatot, egyszerűen a tankokra célozva. Még messze voltak ahhoz, hogy gránáttal vagy Molotov-koktéllal dobálózzunk. Süvítő ágyúdörgés, fölöttünk robbant a lövedék valahol az erdőben. Oldalra nézve, látom magam mellett a „parancsnokot”, aki golyószóróval tüzelt egyfolytában, miközben a homlokáról folyt a vér. Sziklaszilánkok! Úgy fogta fel, mint az orrvérzést. Jobbra tőlem látom egy soroksári barátom eltorzult arcát, összerezzenve a gellert kapott golyók vonyító hangjától. Báder Ádámnak hívták.
2006. október/november (Folytatás a 7. oldalról) Már olyan közel jöttek a tankok, hogy dobhattuk a gránátokat. Hangos csetepaté támadt hirtelen, repültek az összecsavarozott román gránátok. Volt, aki könnygázgránáttal akarta megnyerni a forradalmat, aminek az eredménye prüszkölés lett vagy tíz percig… Az egyik tank elejéről lerobbant egy darab páncél, a lánccal is történt valami, mert nagyon nehezen próbált hátrálni, a harmadik több Molotov-koktéltól felgyulladt. Most már tudtuk, hogy a kanyarig nem fognak eljutni. Visszavonultak! Ahol az első házak kezdődtek, megálltak, kiszállt egy magas rangú tiszt, és próbálta oltani a tankot. Mi tüzeltünk szüntelenül a tankokra és a tüzet oltó tisztre. A tankokból is állandóan tüzeltek vissza ránk, csak úgy szikráztak a szikláról lepattant lövedékek. A halálfélelem elzsibbasztotta az agyunkat. Hallucináltam, szemem előtt a sírkőfelirat: „LUX ANTAL, élt 21 évet, 1956. november 5-én hősi halált halt”. Vérzett mind a két kezem, tele volt kőszilánkokkal, ezek később elgennyesedtek. A tankok visszavonultak a Pécsi kaputól, a város felé. Jobbra egy sárga házból jött egy ott lakó, aki kötszert és pár nyers burgonyát hozott. A tőle kapott információ szerint valahol Mohács felé, egy erdőben ágyúkat állítottak fel az oroszok, amikkel a Mecseket akarták lőni. A támadás előtti feszültség kibírhatatlan volt, rémképek gyötörtek, amelyekkel még évek múlva is álmodtam. A puskapor szagát még mindig érzem. Abban a pillanatban, amikor szemben állsz az „ellenséggel”, megpattan a feszültség, feloldódnak a szörnyek. Monoton cselekedetté válik minden reakció. Ágyúlövésre ébredtünk, messziről hallatszott, de nekünk szólt. Sokan, főleg a sebesültek, elhagyták a Pécsi kaput, és kis ösvényeken próbálták elhagyni a Mecseket. Mi is ezt tettük. Az első parasztháznál bekopogtunk kötszerért és talán egy kis élelemért, de nem nyitottak kaput. Megkerülve Pécset, a városon kívül bujkálva menekültünk né-
8. oldal
Lux Antal Magyarország 1956 gyen Mohács felé. Gondoltunk arra is, hogy Jugoszlávia felé elhagyjuk Magyarországot. De a plakátok jutottak eszembe, dekorációs koromból, Titóról, a „láncos kutyáról”. Még a gondolattól is iszonyodtam: csöbörből vödörbe? Nem mentünk Jugoszláviába. A Dunát akartuk elérni, partja mentén északnak, Budapest felé haladni. Ágyúdörgés, a távoli utakon vonuló tankok dübörgő hangja kísért bennünket a lankás tájon át. A dimbes-dombos terepen fedezéket keresve, bokrok, buckák mögött haladtunk a szőlősökben. Este egy présház petróleumlámpától világos ablakán kopogva bebocsátásban reménykedtünk. Egy öreg bácsi nyitott ajtót, szívélyesen fogadva bennünket szalonnával, kenyérrel és savanyú borral kínált. A priccsen aludhattunk, szalmán, „tábortűz” mellett. Bedagadt torkomon levegőt alig kapva, úgy-ahogy átaludtam, először, hosszú idő után az éjszakát. Arra ébredtem, hogy az oldalamat nyomja valami: a TT szolgálati pisztolyom volt, amit a zsebemben hordtam. A bácsi aggódva könyörgött, adjak túl rajta! Ha az oroszok a pisztollyal elkapnak, kétségkívül tarkón lőnek. Megfogadtuk a tanácsát, s mindketten a présháztól messzebb eső sűrű bokorba dobtuk a pisztolyokat. A reggeli bőséges szalonnázás után továbbindultunk a Gemenci erdőn keresztül, mellőzve az utakat. A Dunát elérve bemerészkedtünk egy kis faluba, ahol a közértben cseresznyepálinkát vásároltunk, s megérdeklődtük, miképpen szelhetnénk át a Dunát. Egy halász kunyhójához küldtek, aki átevezett velünk a túlsó partra. A dűlőn találtunk egy leállított teherautót, amit rövidzárlattal be akart indítani a haver. Jobban szemügyre véve a kocsit megállapítottuk, hogy a fél motorja hiányzik. Messziről láttuk az országutat, rajta az orosz tankokat és teherautókat Baja felé haladni. Nem mertünk az országút közelébe menni. Érzésem szerint már
nem volt olyan hideg, mint negyedike körül. Még mindig bedagadt mandulával, lázasan bandukoltam, botladoztam a buckák között. Kalocsa környékén egy téeszcsében kötöttünk ki, ahol tucatnyi éppen szabaduló női rab fogadott. Sütöttek-főztek, hangosan csevegtek, messziről mintha libafarm zaját hallottuk volna. Körülöttük vágott és már kopasztott csirkék tömkelege hevert. Csirkepaprikást vacsoráztunk, azután a fészerben nyugovóra tértünk. Nem tudtam aludni, katonacsizmám nyomta a feldagadt bokámat. Másnap reggel Bunsenlámpával előmelegített zetorral, mellékutakon, elvittek körülbelül ötven kilométernyit, Budapest irányába. Egyszer-kétszer nemzetőrökkel találkoztunk. Érdekes, mai napig nem jöttem rá, hogy a „szocialista rend lojális őrei” voltak-e, vagy forradalmárok? Nem viselkedtek valami udvariasan, ránk szegezték az akkor vadonatúj – még az oroszoknál sem volt mindegyiknek –, azóta hírhedt, kalasnyikovot. Hogy jutottak hozzá? Miután kikutattak, továbbengedtek. Este héttől reggel hétig kijárási tilalom volt. Magunkkal vittük az előző napról megmaradt csirkehúst, s a délelőtt folyamán elpusztítottuk. Sötétedett. Nem volt óránk, csak sejtettük, mikor múlhatott el hét óra. „Az oroszok nem sokat kérdeznek, felszólítás nélkül lőnek” – hangzott az intő szó. A Kiskunlacháza környéki bokrok mögött oroszokat sejtettünk, hiszen Tökölön volt a főhadiszállásuk. Messzebb, a töltésen egy tank kivilágított körvonala látszott, így utunkat nagy kerülővel egy erdő irányába folytattuk. Az erdő szélén fehér házra bukkantunk. Bekopogtunk. Egy fiatalasszony nyitott ajtót, a férjével éppen vacsoráztak. Még meg sem kérdezhettük, hogy esetleg egy kamrában megpihenhetünk-e, máris sürgősen betuszkoltak a házba, suttogva tudomásunkra hozták, hogy az erdőben, nem messze a háztól, a kastélyban
9. oldal oroszok vannak. A „vendéglátónk” a kastély gazdasági épületében lakó házmester volt. A közelben levő veszély ellenére szívélyesen fogadtak bennünket. A tüszős mandulagyulladásom tetőpontján teával kínáltak és vacsorázhattunk holland sajtot, svájci vajat és több soha nem látott ínyencfalatot. Ugyanis, mint az árvíz áldozatai, külföldi segélyben részesültek, amit velünk megosztottak. Látván, hogy én már az „utolsókat rúgom”, felajánlották a családi ágyat, míg ők a bajtársaimmal a földön ágyaztak maguknak. Mielőtt nyugovóra tértünk, elmeséltük átélt „kalandjainkat”. Az önbizalomtól majd kicsattanó házigazda patetikusan kijelentette: majd ha ő vesz a kezébe fegyvert, akkor lesz az igazi forradalom, és akkor jaj az oroszoknak és az ávós pribékeknek! Ettől megnyugodtam, és édes álomba merültem. Reggel frissen ébredtem, lázam alábbhagyott, a fájdalom csillapodott. Házigazdánk tanácsára nem a Duna mentén haladtunk tovább, hanem a környéket nagy ívben kikerülve, Bugyi felé, Dunaharasztin kötöttünk ki. A vasútállomásnál kérdezősködtünk, hol kaphatnánk szállást. Egy iskolába vittek bennünket, nem messze a jól ismert Kultúrháztól, ahol több ízben táncoltunk és verekedtünk. Az iskola a még aktív forradalmárok főhadiszállása volt. Örömmel fogadtak kettőnket, a másik kettőtől Bugyi felé menet elbúcsúztunk. Egy-egy dobtáras géppisztolyt nyomtak a kezünkbe és több összecsavarható kézigránátot. (Másmilyen nem volt Magyarországon.) „Fülest” kaptak, hogy Budapest felől jönnek az orosz tankok. Magukkal vittek a HÉV-megállóhoz. Az itt húzódó országutat kellett egy árokban fekve becélozni. Ha nem tartunk velük, mint tapasztalt harcosok, féltünk, hogy képesek bennünket lelőni. Így gondolkodás nélkül engedelmeskedtünk. A „gitár” závárját felhúzva újra csodálhattam a résen át jól látható, szabadon fekvő, tompa hegyű lövedéket, emlékezvén, milyen gyorsan kifogy lövés közben a tárban lévő 72 golyó. A laktanya védelmének koncepciójára gondoltam. Meggondolatlan,
2006. október/november haszontalan stratégiai tervekre, amelyeket egy ágyúlövéssel meg lehet hiúsítani. Egész éjszaka az árokban fekve, dideregve tapasztaltuk, hogy bizony a tankoknak hűlt helyük, hiába várjuk őket. Azt hiszem, a jutadombi tüzérség, vagy a Lipták testvérek körül csoportosuló soroksári szabadságharcosok tartották fel a szovjet páncélosokat. Visszamentünk az iskolába, persze alvásra már nem került sor. Világosodott. Bensőséges barátsággal elváltunk bajtársainktól, és a vasúti sínek mentén Soroksár irányába indultunk. Hazaérkezve anyám azzal fogadott, hogy a Katonai Kiegészítő Parancsnokságtól kerestek. Bizony barátaimat is, mindannyian részt vettek valamiféleképpen a forradalomban. Figyelmeztettek, hogy Jenci, akivel korábban problémáim voltak, a soroksári felkelők brutális parancsnoka. Kerüljem, mert képes lenne lelőni. Megtudtam, hogy Günther Misit, aki rokonom volt, a Boráros téren valami kalandor, aki mindenre tüzelt, ami mozgott, hasba lőtte, és Misi ebbe belehalt. Megtudtam, hogy a Lipták testvérek a Soroksári Textilgyárnál fegyveresen védték a Kecskemét felé vezető országutat. Miután tüzeltek a szovjet harckocsikra, a kukoricásba menekültek. Az oroszok elfogták és brutálisan tarkón lőtték őket. A hősi halottakra gondolok, akiket a Hősök terén Soroksáron a szovjet emlékmű mellé temettek. Hová exhumálták őket? Sokat olvastam az „1956-os Forradalom”-ról: hőstettekről, közhelyekről. A „mecseki láthatatlanok”ról is, akik körébe engem is sorolnak. De miért csak mellékesen említik a munkaszolgálatos katonákat, akik bizony nem kis számmal harcoltak a Mecsekben, és akiktől a számtalan fegyver származott? Hol említik azt a munkaszolgálatos őrmestert, aki az életét áldozta a Forradalomért, vagy Cziráki munkaszolgálatos szakaszvezetőt, aki szintén önfeláldozó példakép volt? Nem fémjelzi semmi és senki a nevüket! Többekkel találkoztam, akik hűséges sztálinisták voltak, köpönyegforgatók, akik a Forra-
dalom győzelme után Nagy Imrének esküdtek hűséget. Patetikus versekkel éljenezték a forradalmat, nem számolva elvtársaik megtorlásával. Az „Igazságról” írtak, mintha ők fedezték volna fel. S addig miről írtak? A Forradalom leverése után börtönbüntetést kaptak. A rendszerváltás után belőlük lettek a legnagyobb forradalmárok: hangosan köszönték meg az emlékérmeket és a különböző kitüntetéseket. Az 56-os irodalomban hőstetteikről zeng az ének. Hol vannak a soroksári fiúk, Liptákék, a csepeli „Szöcske”, Günther Misi, Király Attila és öccse Ottó, Jenci, Kroo Jankó és a Jutadombon harcoló Proszammer József? Hol maradnak az emlékérmek és a táblák? Rájöttem, hogy a szocialista rendszert – a „reálisan létező” diktatúrát – szellemileg, lelkileg és testileg nem vagyok képes tovább szolgálni. Elhatároztam, hogy elhagyom Magyarországot. Pfiszter Franciskával és a férjével, „Csigával” akartunk együtt nyugatra menekülni. Egy ismerősünk, aki teherautóval hozta Bécsből az adományokat, megígérte, hogy elvisz bennünket Ausztriába. A megbeszélt helyen nem jelent meg. Gyalog mentünk Wojával, Jankóval és Dankó Firóval az Üllői úton végig a Körútig, ahol kilőtt tankok és
2006. október/november (Folytatás a 9. oldalról) teherautók roncsai ásítottak ránk. A Körút és az Üllői út sarkán, szemben a Kilián laktanyával, ahol személyi igazolványt reméltem kapni, mert aktív katonaként papírjaim nem voltak, a romok között egy tank által agyonnyomott orosz katona mésszel leszórt, már napok óta foszladozó hullája feküdt. A laktanyát szétlőtt állapotban, lezárva találtuk. Ugyanazt a furcsa lelki megrendülést éreztem ebben a pillanatban, mint tizenkét évvel azelőtt, a romba dőlt házunk előtt. Igazolvány nélkül fordultunk balra a Körúton, a Petőfi hídon át nyugat felé. A Móricz Zsigmond körtéren egy szétlőtt, négycsövű gépágyú ágaskodott. Nem messze tőle egy szovjet tank, torony nélkül. A torony jóval arrébb a szétnyomott, feldőlt sárga villamost díszítette. „Kiváló” szovjet festők, Dejneka,
Lux Antal mint (kis)katona
Sokolow-Skalja, a Kukrinikszi és Melnyikov háborús képei jutottak eszembe, csak „fasisztákat” nem láttam sehol, „imperialista” szovjeteket annál többet, akik fasiszta módon dúltak Magyarországon. … Elhagytuk Budapestet a budai hegyeken keresztül. Egy teherautó (rajta fegyveres felkelők) elvitt Tatáig. Egy olyan városrészbe érkeztünk, ahol az egész területet fehér por fedte: a fákat, a házakat és azt hiszem, az embereket is. Hirtelen körbe álltak géppisztolyos, nemzetiszínű karszalagos „nemzetőrök”, akikről szintén nem tudtam megállapítani, barátok-e, vagy ellenségek. Kihallgattak, átkutattak és otthagytak, igyekezvén abba az
10. oldal
Lux Antal Magyarország 1956 irányba, amerre a teherautó elkanyarodott. Az országúton haladtunk tovább. Engem nem lehetett mint katonát azonosítani, a gimnasztyorkát és a katonacsizmát ugyan viseltem, de miután a nép úgy öltözködött, ahogy tudott, sokan hordtak katonai „cuccokat”, így nem tűntem fel. A Rábca mentén, a Hanság felé folytattuk utunkat. Valahol a Rábca bal partján, ahol a Hansági-főcsatorna a Rábcába torkollik, egy erdei házban mákos tésztával kínáltak az ott lakók. Tovább menet, átkeltünk a túlpartra, ahol egy út keresztezte a Rábcát. A bokrok mögül hirtelen számtalan orosz harcos bukkant fel, kezükben kalasnyikov és kézigránát. „Elkaptak”. Első gondolatom az volt: „Ha igazoltatnak, nem tudnak azonosítani, hiszen semmiféle igazolványom nincs, mit kezdenek egy katonaszökevénnyel?” Elvittek az út szélén „parkoló” orosz tankhoz, ahol már számtalan sorstársunk várakozott étlen-szomjan, dideregve, félig megfagyva. A minket őrző kiskatonával szerettünk volna kommunikálni: viccelődtünk, nevetgéltünk és gúnyolódtunk, élvezvén, hogy nem ért bennünket. Így telt el egy éjszaka. Másnap, miután egy-két nő a bokorba kéredzkedett, és soha vissza nem jött, elhatároztuk, hogy mi is szökni fogunk. Woja az úton biciklit toló öreg parasztbácsihoz szegődött, mintha a bácsi bérese lett volna, s kényelmesen lelépett. Az ott elhaladó, szolgálatban levő magyar határőrökkel teli teherautót az oroszok leállították, igazoltatták. Jankó felmászott hátul a katonákhoz, anélkül, hogy az oroszok észrevették volna. Követni akartam, ugrottam volna fel én is, de a teherautó elindult. Az oroszok, kiabálva: „Sztoj, sztoj!” a levegőbe lőttek egy sorozatot. Lemaradtam, féltem, hogy az előző napi események megismétlődnek. (Az orosz tank tornyán egy géppuskás feszített, aki előző nap egy arra haladó, menekültekkel teli teher-
autóra célzottan leadott két sorozatot. Állítólag halott és sok sebesült volt. Egy véresszájú szakaszvezető volt a géppuskás, aki még a magasrangú felettesét is lekiabálta.) Az úttól eltávolítottak, egy kis patakocska mellé, ahol a „ruszkik” a géppisztolyt egyes lövésre állítva halakra lőttek, eredménytelenül. Vártam az alkalomra, hogy onnan elsomfordáljak. Kifigyeltem, hogy amíg a sűrűn arra közlekedő határőr gépkocsikat elöl igazoltatják, hátra nem figyelnek. Addig ténferegtem, míg egy ilyen teherautó mögé kerültem. A kiskatonák segítettek, felhúztak, letakartak ferkóolajtól bűzlő pokróccal. Sokáig nem mertem moccanni. Az oroszok nem vettek észre. A teherautó pár kilométer után megállt egy kis erecske hídján. A határőrök eligazítottak, a patak mellett folytattam utamat, egyedül a Hanság kellős közepén. Nádas, nádas, nádas! Sejtelmesen rávilágított a telihold – nem tudom, mire. Azt hittem, fegyver, amit rám szegeznek. Sokáig vártam a dörrenésre, arra, hogy lőjenek. Amikor a holdat eltakarta egy felhő, rájöttem, hogy hallucinálok. Továbbmentem a zizegő nádasban. Az ingoványos talaj befagyott, recsegő jegét tapostam. Gyorsan haladva, a gimnasztyorkám „jersey”-anyaga összesúrlódott, ezáltal olyan hangot adott, mintha kutyák ugatnának a távolban. Idegeim kiborultak, doboltak, vonaglottak, ugattak. Sokáig tartott, míg rájöttem, hogy a rám fagyott gimnasztyorkám suhog. Egy tisztáson nádkévék álltak. Bekúsztam egy kupacba, ahol elaludtam. Álmomban csodálkoztam, hogy a kutyák még nem találtak meg. Az alvás és a hallucinálás között ping-pongozott az agyam ide-oda. Talán aludtam, talán nem. Hangokat hallottam, mintha idegen nyelven beszéltek volna. Megörültem, hogy Ausztriában vagyok. Kimásztam a kupacból, a hang irányába siettem. Magyarok voltak, menekültek. Meggyőztek arról, hogy én ellenkező irányba haladok. Távolodom a határtól. A
11. oldal csoporthoz szegődve abba az irányba folytattam az utamat, amerről jöttem. Hirtelen a nádkupacokból oroszok ugráltak elő, kiabáltak, káromkodtak. A kézigránát biztosítójával csattogtattak, míg mi a földhöz vágtuk magunkat. Újra elkaptak. Egy közeli kúriába vittek minket. Az udvarban nagy hasábfákkal tüzet raktak. Körülültük, melegedtünk, míg a hátunk majd megfagyott. Ha megfordultunk, elöl fagyoskodtunk. Nem tudtuk, mit hoz a sors. Hallottuk, hogy a menekülteket Oroszországba hurcolják. Másnap reggel egy magasrangú, ápolt orosz tiszt tolmács útján kijelentette – miután meg kellett szentül ígérni, hogy a legrövidebb úton visszamegyünk, ki-ki az otthonába –, hogy hazaenged, de ha megint elkapnak, akkor nincs menekvés! Sokan tényleg hazamentek. A kúriától pár kilométerre, egy faluban kaptunk szállást. A szegélyezett földúton kísért bennünket másnap a ház ura a csatornához. A rajta átívelő hidat – valaki akácfából egy rögtönzött átkelőt épített a híd helyére – nem lehetett megközelíteni, az oroszok vigyázták. Át kellett gondolnunk, hogy mitévők legyünk: A „szabadság” karnyújtásnyira, a túlparton vár ránk, s mi tehetetlenül toporogtunk, pár méterrel a cél előtt. Sírógörcsben vonagló gyermekes anyák könyörögve követelték a Mindenhatótól a megoldást. Többen átúszták a jéghideg csatornát. Egyikünknek támadt az ötlete: építsünk nádból tutajt, amivel egyszerre négy személyt át lehet vinni a túloldalra. Ketten vállaltuk a szállítást. Mielőtt ránk került volna a sor, egy egyenruhás kalauzt segítettünk át gyermekével. Közben a tutaj szétmállott, átvizesedett. Mi hason fekve, félig a vízben „lapátoltuk” át a nedves akadályt. Amint átértünk, felkúszva a töltésre, a híd felől géppuskasorozat hangzott el. Ugyanabban a pillanatban a fülem mellett egy raj „dongót” hallottam elsuhanni, s mögöttünk a nádasban becsapódni. A határ háromszög alakban húzódott. Százméternyi, térdig érő mocsaras terepet kellett
2006. október/november átszelnünk. Csuromvizesen pillantottuk meg egy romtorony tetején a piros-fehér-piros osztrák zászlót. Egy földúton két osztrák határőr és számtalan újságíró fogadott bennünket. Vissza kell gondolnom a pillanatra, amikor a boldogságtól levegő után kapkodtam, még nem gondolván arra, hogy ez a sorsfordulat az életemben. A rémálmok éjszakái következtek. Hosszú évekig arról álmodtam, hogy az oroszok üldöznek, lőnek rám. Láttam magam ledőlt fatörzs mögé bújva, éreztem hátamon a belövéseket, a puskapor szagát. Vártam arra, hogy meghaljak! A határőrök csokoládét osztottak ki mindannyiunknak, majd teherautóval egy Pamhagen nevű falu iskolájába szállítottak, ahol a tornateremben számtalan matrac feküdt sorjában megágyazva, a szépen berendezett vöröskeresztes raktárból pedig különböző ruhadarabokat válogathattunk. Kicseréltem az öt számmal nagyobb cipőmet és a gimnasztyorkámat. Kaptunk egy pár schilling zsebpénzt, amivel felkerestük a falu egyetlen kocsmáját. A sarokban állt egy „Wurlitzer”zenegép. Pillanatok alatt rájöttünk, hogy forinttal is működik. Bill Haley és a német Ted Herold számait hallgattuk majd egész éjjel. A kivilágított utak, az új környezet csillogó-villogó fényáradata kimondhatatlan benyomás volt számunkra. Innen másnap busszal vittek tovább Eisenstadtba. A Lajta-hegység tövében álló emeletes iskolában helyeztek el, ahol két napig „Sauerkraut”-ot (benne „Kasseler”-rel) ettünk. Már a sápadt színű savanyú káposzta látványától is gyomorrontást kaptunk. Úgy tűnt, nagyon hozzászoktunk a vörös színhez. Nem akarok hálátlan lenni, de a „más nemzetiségű” gulyáslevestől is hónapokig gyengélkedtem. Az orvosi vizsgálat után a tetvetlenítésünkre került a sor. Két nap után Traiskirchenben, a valamikori orosz laktanyában kötöttünk ki. Innen vittek minket – regisztrálás után – Badenba, ahol a gyógyfürdőben élvezettel lubickoltunk a kellemesen langyos vízben. Furcsa volt, hogy mindenhol „leuraztak”. Egyszerre
Valakinek éreztem magam, valakinek, akinek méltósága van. A Bécsi Operában külön nekünk, menekülteknek, tartottak operettelőadást: a „Maske in Blau”-t, Rökk Marikával. E kulturális eseményre különbusszal utaztunk a városba. Végleges tartózkodásra Németországba jelentkeztem, mivel közel éreztem magam a német kultúrához, mentalitáshoz. Egy szép decemberi napon különvonattal hagytuk el Ausztriát. A dübörgő vonat ablakából ámulattal csodáltuk az esti fényben pompázó, neonreklámoktól szikrázó Linz városát. Pidingben, a „Szabad Bajorország” hegyek között fekvő, gyönyörű városában leszállítottak a vonatról, s barakkban helyeztek el bennünket, egy nagyon meredek, magas hegy tövében. Másnap reggel szintén regisztráltak, mielőtt a havas hegyek között – ilyet eddig nógrádi festményeken és giccses lapokon csodálhattunk – kiadós sétákba fogtunk. Mint egy porcukorral megszórt, „művésziesen” formált torta hatott ránk a havas hegy látványa. Itt voltunk az álmunk országában, ahol egy alig használt „Volkswagen” egyhavi keresetbe, egy pár cipő 12 márkába és egy karóra 18 márkába került. És mindez kapható is volt! Ez a Kánaán országa! Tátott szájjal vártuk a sült galambot. Nem repült!
2006. október/november
12. oldal
Mogyorósi Géza 1956 az NSZK-ban és az NDK-ban Mi tagadás, hajlamosak vagyunk mi magyarok azt hinni, hogy 1956 csak „rólunk szólt”. Legfeljebb a fél évszázaddal ezelőtti, az SZKP (Szovjetunió Kommunista Pártja) sztálini személyi kultuszával leszámoló moszkvai XX. kongresszusát és a szuezi válságot említik néhányan a nagypolitika krónikájából. Pedig a magyarországi népfelkelés esztendeje sorsfordító volt a kettészelt Németország nyugati és keleti tájain is. Alig egy évtizeddel a mintegy 55 millió halálos áldozatot követelő második világháborús vérontás után 1956 fontos dátum az NSZK és az NDK újrafegyverkezésében. Már a január is zsúfolt volt történelmi-militarista momentumokban, hiszen akkor öltöttek Bundeswehr-uniformist a legelső nyugatnémet önkéntesek. A NATO-hoz már 1954-ben – a „berni csoda” évében – csatlakozott Szövetségi Köztársaság „provokációjára” hamar jött a válasz. Alig pár nappal azt követően, hogy a Szovjetunióból megérkezett Kelet-Németországba a legutolsó világháborús hadifogoly is, törvény született az NDK Nemzeti Néphadseregének létrehozásáról és a védelmi tárca életre hívásáról. A hónap végén már csatlakozott is a Varsói Szerződéshez a Német Demokratikus Köztársaság. Az, hogy mind a Bundeswehr, mind az NVA megszervezésében főszerepet játszottak a Wehrmacht korábbi tisztjei, tábornokai, sokáig nem volt szalonképes téma. (Ki emlékszik ma már arra, hogy az NSZK első hadügyminisztere 1956-tól az a Franz Josef Strauss (1915-1988) volt, aki levetve a hitleri hadsereg egyenruháját, ott bábáskodott a CSU születésénél? Ki emlékszik még arra, hogy a Sztálingrádnál 1943-ban kapituláló Friedrich Paulus (1890-1957) generális, egy évtizeddel később a szovjet lágerből szabadulván, az NDK-ban telepedett le?) Korabeli „kapitalista” térképekre pillantva – öt évvel a berlini fal
felhúzása előtt! – Lengyelország nyugati régióján még az „Ez idő szerint lengyel közigazgatás alatt” felirat volt olvasható: a magát egész Németországért felelősnek érző NSZK a Hallstein-doktrína szellemében Bonnt valamennyi német állampolgár egyedüli képviselőjének tekintette, és nem fogadta el a keleti határokat. 1956 derekán, midőn Lengyelországban is zavargások voltak, a Bundestag megszavazta az általános hadkötelezettség bevezetését; ugyanezen a nyáron tiltották be az NSZK-ban a KPD-t. A nyugat-németországi kommunisták – immáron DKP elnevezéssel – csupán 1969 tavaszán tarthatták meg újjáalakuló kongresszusukat Essenben… Tény, hogy a magyar forradalom hírére az egész világ odafigyelt, így az ulbrichti és adenaueri Németország is. Ez utóbbi tárt karokkal fogadta a menekültek tízezreit, és szimpátiatüntetésekből, adománygyűjtésekből sem volt hiány Münchentől Nyugat-Berlinig. De mi történt még az ’53-as munkásfelkelést csak lassan kiheverő, jegyrendszerrel viaskodó NDK-ban és a „gazdasági csodával” büszkélkedő NSZK-ban fél évszázaddal ezelőtt? Címszavakban: romjaiból felépülve megnyílt a drezdai Zwinger, Berlin keleti felében elhunyt Bertolt Brecht, a nyugatnémet televízióban megkezdődött a ma is népszerű esti híradó, a „Tagesschau” naponkénti közvetítése. Az NDK meghirdette második ötéves tervét, s noha a Német Demokratikus Köztársaságból 1956-ban 280 ezer menekültet regisztráltak az NSZK-ban, megérkeztek az első olasz vendégmunkások is. A jól sikerült németországi labdarúgó VB évében, 2006-ban – hetven
esztendővel a Harmadik Birodalomnak 33 aranyérmet hozó, horogkeresztes berlini ötkarikás játékok után – érdekes arra is emlékeztetni, hogy az olaszországi Cortina d’ Ampezzo 1956-os téli olimpiáján az össznémet (!) csapat csupán kétszer állhatott fel a dobogóra. A nagy idők szemtanúi itt Németországban és odahaza Magyarországon még közöttünk élnek!
1987 őszén Október végi, nyirkos köd szitált, szükség lett volna egy meleg kabátra; Hajnal volt, dúdolgattam stopra várva. Lerobbant, roncs Ladám útszélen állt. Az út üres, mint a képzelet. Csoda lenne, ha bárki erre járna. Topogtam álmosan, vacogva, fázva. Ilyenkor hűvösek a reggelek. A köd mögül egy autó érkezett, csak kissé lassított le, meg nem állt. Dühös lehettem volna e világra, de könnyed voltam és elégedett, mert elképzeltem karcsú testedet, és arra gondoltam, most bújsz az ágyba. Bittner János budapesti költő verse
13. oldal
2006. október/november
Az 56-os forradalom évfordulója a világ minden táján felserkentette a filmmúzeumokat, hogy magyar filmretrospektívát rendezzenek. London, München, és sorolhatnám. Berlinben a Deutsches Historisches Museum a „The Black Dahlia”-val van a moZeughaus Kinojában kerülnek be- zikban, és idén másodjára forgatott mutatásra a korszak fontos filmjei. Woody Allennel. Kovács László az Egy filmet hiányolok a programban: „Easy Rider”-rel lett világhírű. Ők vitaz „Ungarn in Flammen“ című ték ki, egy harmadikkal együtt, a produkciót. Magyar címe „Magyar- filmtekercseket. Részben az anyag ország lángokban“. A felkelés után még elő sem volt hívva, hisz a filmegy évvel került a német moZsigmond Vilmos zikba. Egy szűk félórában bemutatja Magyarország történelmét a kezdetektől a XX. századig. A következő 60 percben viszont a forradalom képeiből táplálkozik. Az anyag olyan filmtekercsek képkockáiból merít, amelyeket fiatal egyetemisták vettek fel, és a forradalom leverése után kicsempésztek az országból. Az egykori filmdiákok neveit ismerjük: Badal János, Hegyi Barna, Hildebrand István, Makk Károly, Vagyóczky Tibor, Zolnay Pál, Kovács gyár le volt foglalva. Bécsben előhíLászló, Zsigmond Vilmos és még vatták, lemásolták a filmet. De sajsokan mások. A Magyar Operatőrök Szövetsége novemberben megrendezésre kerülő idei Aranyszem fesztiválján külön megtiszteltetésben részesülnek majd. Hisz az ő figyelmes szemük, rálátásuk, bevetésük által a külföld és majd az új nemzedék is tanúja lehet, közvetve, az eseményeknek. Filmre vették a parasztokat, amint élelmiszert vittek a fővárosba, és egyéb hétköznapi jeleneteket, amelyek a külföldi tudósítóknak nem voltak eléggé harsányak. Míg a tudósítóknak az volt hír, ha egymást lőtték az utcán, az egyetemisták bemutatták, milyen volt a hangulat, mennyire becsületesek maradtak az emberek. Ott voltak viszont akkor is, amikor Miskolcon november 3-án lement az utolsó rádióadás. Filmezték, azt viszont már lesből, ahogy fel-alá gurultak az orosz tankok Budapest utcáin november 4-ikétől. A filmes diákok egyike Zsigmond Vilmos, aki az amerikai filmszakma egyik nagy operatőre lett. Akit szinte mindenki ismer, ha nem is név szerint, de bizonyára látta Steven Spielberg „Harmadik típusú találkozások” című filmjét. Most éppen
1956 filmtekercsen nos, akkor nem kellett senkinek az anyag. Külföldön idejét múltnak számított. Végül Erdélyi Istvánnak adták el, aki mindent összegyűjtött, amit csak talált. Abból készítette az „Ungarn in Flammen” című dokumentációt. Ma leginkább az ebay-en találhatunk rá. A Zeughaus Kino programjából: Okt. 29., 19.00 – Megáll az idő, rendezte Gothár Péter, 1982 Nov. 5., 19.00 – Szerencsés Dániel, rendezte Sándor Pál, 1983 Nov. 11., 18.30 – Temetetlen halott, rendezte Mészáros Márta, 2004 Nov. 19., 19.00 – Eldorádó, rendezte Bereményi Géza, 1989 Bővebb információ: http://www.dhm.de/kino/ volksaufstand.html Kép és szöveg: © Nagy Elisabeth
2006. október/november
14. oldal
60 éves a forint Emlékszik a dózsás forintra és a lila Adyra? – múltidézés Pengő, milpengő, bilpengő (a milpengő milliószorosa), számolták pénzüket az emberek a második világháborút követően. Közvetlenül a forint születése előtt elkészült a milliárd bilpengő is, amelynek értéke 10 a 21-en, ezt a bankjegyet azonban már nem bocsátották forgalomba, mert új pénzrendszer váltotta fel a pengőt. Az idén hatvan éves forint életútjáról készítettünk rövid áttekintést, képekkel illusztrálva. Hatvan évvel ezelőtt, 1946. augusztus 1-jén lehetett először forinttal fizetni, 1 kilogramm gyümölcsért például 50 fillért kértek a piacon. Mennyivel könnyebb volt így vásárolni, mint akár csak egy nappal azelőtt, amikor egy kosárnyi pénz kellett ahhoz, hogy kerüljön valami a bevásárlókosárba. A második világháború után, 1945–46ban ugyanis az árak sokkszerűen emelkedtek, beköszöntött a milpengők és bilpengők korszaka; a bérek nem tudtak lépést tartani az árakkal. A megfékezhetetlennek látszó inflációt csak egy új nemzeti valuta bevezetésével lehetett megállítani. A pengőt felváltó új fizetőeszköz neve hosszas vitákat váltott ki; végül a magyar történelemben már használt és megle-
hetősen stabilnak mondható, Károly Róbert király által 1325 óta vert aranyforint nevét választották, ezzel is utalva az értékállóságra. Aranyalapú valutaként határozták ugyanis meg, egy kilogramm színarany 13 200 forintnak felelt meg. Az első bankjegyek a kor politikai hangulatát és bizonyos mértékig a pengő
stílusát tükrözték, a portrék ekkor még munkást és munkásnőt ábrázoltak, később a magyar függetlenségi harcok történelmi alakjai jelentek meg a fizetőeszközön. A bankjegyek címletei és megjelenésük sokáig változatlanul maradt; jóval később, 1983-ban jelent meg az ezerforintos bankó, majd a rendszerváltozáskor, 1990 nyarán már ötezerforintossal is fizethettünk.
számít, hogy számos, a mai kor legmagasabb követelményeinek megfelelő biztonsági elem is beépült a bankjegyekbe, úgy, hogy ez nem csorbította a bankjegyek művészi értékét. Színes- és nemesfémek Az érméket, forgalmi pénzeket 1967. december 31-ig a Pénzügyminisztérium bocsátotta ki, csak ezt követően került a kibocsátás joga a Magyar Nemzeti Bankhoz.
Portrék és bankók A 90-es évek elején új bankjegysorozat bevezetéséről döntöttek. Erre többek között azért is szükség volt, mert a régebbi címleteket az új sokszorosítási technikákkal – színes fénymásolók, nyomtatók, szkennerek – már könynyen hamisítani lehetett. A gyors e l használó-
dás és az akkor már korszerűtlennek számító nyomtatási technika is a megújítás mellett szólt. Az ekkor kibocsátott bankók elő- és hátoldalát az eddigieknél jobban uralta a finom rajzolású, az akadémikus látásmódot tükröző portré és a kép. A szereplők jórészt változtak – Rákóczi és Széchenyi kivételével – a korábbi sorhoz képest: a mai bankjegyek előoldalán történelmünk olyan kiemelkedő személyiségei láthatók, akik a magyar pénzkibocsátás történetében jelentős szerepet játszottak, a bankjegyek hátoldalán pedig e személyek életéhez kapcsolódó helyszín ábrázolása jelenik meg. Mindemellett jelentős szakmai sikernek
A pénzérmék egy kivételtől eltekintve színesfém ötvözetekből készültek, illetve készülnek. Nemesfémből a forintrendszerben csupán az 1946. és 1947. évi, Kossuth portréját ábrázoló ötforintos érmék készültek. A ma forgalomban lévő érmesorozatot 1993-ban bocsátották ki, a 100 forintos érme kivételével, amely 1996-ban került forgalomba. Résen vagyunk! A hamisítások gyakoriságának előfordulása leginkább talán az adott kor technikai fejlettségétől függ. A forint születését követő több mint négy évtizedben ilyen szempontból nyugodt éveket élhettek át a bankjegyek biztonságáért felelős szakemberek, ugyanúgy, mint a pénzt használó egyszerű ember. Ebben az időben a bankjegyek tervezése elsősorban grafikai, művészi feladat volt. A különleges összetételű – a textiliparban is használatos növényi rostokból álló – optikai fehérítőmentes, esetleg látható jelzőrostokat tartalmazó papírra metszet-mélynyomtatással készült, kézzel is tapintható rajzolatokat tartalmazó bankjegyek – ilyen volt
15. oldal a 10, 20, 50 és 100 forintos – évtizedeken keresztül állták a versenyt a hamisításokkal szemben. Ezt a nyugalmat zavarták meg az irodai sokszorosító eszközök, amelyek megjelenése új kihívások elé állította a bankjegyek gyártóit, illetve kibocsátóit. Így a korábbiakban feleslegesnek vagy elképzelhetetlennek tartott anyagok, mint például a fluoreszkáló sorszámok – a régi ezerforintost látták el ilyenekkel –, vagy a papírban korábban testidegennek minősített biztonsági szál – a régi ötezresen láthattunk ilyet – megjelenése az egyik legfontosabb védekezések egyike volt. A bankjegyek tervezése során továbbá hangsúlyossá váltak a művészi munkát kiegészítő, a hamisítás elleni védelmet vagy az automaták, pénzfeldolgozó gépek általi azonosíthatóságot biztosító mérnöki tevékenységek. Nem volt már könnyű dolga a grafikusművésznek sem, a különböző biztonsági elemeket úgy kellett elhelyezni a papírpénzeken, hogy közben ne bomoljon meg a képi egyensúly. A technika fejlődését követve a napjainkban forgalomba kerülő bankjegyek előreláthatóan már nem évtizedekre készülnek, sőt hosszabb-rövidebb életük során akár többször is frissítésre szorulhatnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) állítása szerint a jelenleg forgalomban lévő 1997-től kibocsátott bankjegysorozat biztonsági elemeit tekintve nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét. A papírban fluoreszkáló színes jelzőrostok, a bankjegyre nyomtatott személy képét ábrázoló árnyalatos vízjelkép, valamint mikroírással is ellátott biztonsági szál található, a legtöbb címlet papírját pedig hologram fólia is védi. Gazdag a nyomdai úton kialakított biztonsági elemek listája is. Rejtett kép, illeszkedőjel, többféle ultraibolya vagy infravörös tartományban vizsgálható, színváltó vagy irizáló nyomatok nehezítik a hamisítást, illetve teszik lehetővé a valódiság megállapítását.
2006. október/november A rendszerváltozás új korszakot hozott a forint számára, végre elindulhatott a piacgazdasági pénzzé válás útján. Az elején infláció jellemezte pályafutását, hiszen az elmúlt rendszerben mesterségesen alacsonyan tartott árak korántsem tükrözték a valóságot, és eljött a korrekció ideje, ami áremelkedéssel járt. A piacgazdasági mechanizmusok kialakulása közben egy kis időre megingott a bizalom a forintban, a kilencve-
nes évek elején az emberek szívesebben tartották megtakarított pénzüket devizában, elsősorban dollárban, német márkában. Az évtized második felétől azonban ez fokozatosan megszűnt, a forintba vetett bizalom egyre erősödött, míg 2001-ben elérkezett az ideje a teljes konvertibilitás deklarálásának. A konvertibilis forint mára elérte az árstabilitást, ezzel jelezvén teljes nagykorúságát. Utódját is ismerjük, az eurót, csak éppen azt nem tudjuk, pontosan mikor váltja fel megszokott pénzünket az európai közös valuta. Mennyire akarjuk az eurót? A megkérdezettek 50 százaléka úgy vélekedik, hogy az euró bevezetése kedvező hatással lesz majd az életére, s csak 29 százalék azok aránya, akik kedvezőtlen következményektől tartanak – állítja az Eurobarométer legfrissebb elemzése. A fennmaradó 21 százalék nem tudta megítélni, milyen következménnyekkel jár majd az egységes valuta bevezetése. Az euróra való átállás időpontjáról is igencsak megoszlanak a vélemények. A
magyarok 20,9 százaléka 20112012-őt tartja valószínűnek, 51 százalékuk 2009-2010-et jelölte meg, míg 6,7 százalékuk úgy gondolja, hogy már 2008-ban lecseréljük a forintot. A magyarok európesszimizmusa nyomokban sem lelhető fel a többi újonnan csatlakozott tagállamban. Észt- és Lettországban, Cipruson, Máltán, Litvániában, Szlovákiában, illetve Szlovéniában egyaránt 80 százalék feletti azok aránya, akik szerint legkésőbb 2010 végére az euró lesz a fizetőeszköz. Nem félünk viszont a nemzeti identitás jelentős részének elvesztésétől az euró bevezetésének eredményeként. A felmérés szerint alig 17 százalék azoknak az aránya, akik szerint az önálló valuta feladása a nemzeti tudat csökkenésével jár. hvg.hu nyomán Forgalomban az új ezresek – a régi is jó A Magyar Nemzeti Bank április 10-én új biztonsági elemekkel ellátott ezerforintosokat bocsátott ki; a bankjegyen csak az előoldal változott. Vörösréz színű, hologram hatású fémcsíkkal gazdagodott, amelynek felületén a rátekintés szögétől függően, ismétlődő elemként a Magyar Köztársaság címere, az MNB felirat vagy az 1000 értékjelzés látható. Középen, a rátekintés szögétől függően gyöngyház színű, irizáló sáv látható. A jegybank szerint az új biztonsági elemek megkönnyítik a bankjegyek azonosítását. Eddig csak elvétve találkozhattunk az új bankjegyekkel, mivel a jegybank csak korlátozott mértékben és meghatározott ügyfélkör számára adott ki új bankókat. Július közepétől azonban megkezdték az új ezerforintosok teljes körű forgalmazását. A korábban kibocsátott 1000 forintos bankjegyek továbbra is forgalomban maradnak.
2006. október/november
16. oldal
Egyesületi krónika 2006 Foto oben: Auf dem Kreuzberg; unten: Grabstätte der MendelssohnBartholdys
Auf dem – an diesem Tage etwas zugigen – Kreuzberg angelangt, erfüllten sich dann doch noch unsere „geheimen“ Erwartungen. Schmierereien, zerbrochene Bierflaschen, Pinkelecken. Da ist man doch froh, wenn die eigenen Vorurteile endlich Bestätigung finden – trotz der eigentlich schönen Aussicht auf die Stadt und den Kiez. Über eine Szenestraße und einen zweiten Friedhof, unter anderem mit der Grabstätte des berühmten Gastronomen Aschinger, fanden wir dann auch unser „Ziel“, das kroatische Restaurant, welches sich letztendlich als ein gut geführter Grieche entpuppte. Den offensichtlichen Übermittlungsfehler im Vereinsprogramm überspielten einige der Gäste mit der geheuchelten Vermutung, der Kroate hat wohl
Klaus Tummoscheit & Hans-Ulrich Moritz
Kiezwanderung in Kreuzberg
Unverhofft kommt oft… nur in der Woche geöffnet: sonntags wird er zum Griechen. Erstmalig – so glaube ich zumindest – hatten wir auf dieser Tour auch Gäste direkt aus Ungarn dabei, die sich sichtlich wohl gefühlt und mit uns den Tag genossen haben: zwei Polizeibeamte, die zu diesem Bericht freundlicherweise die Fotos beisteuerten. Danke, Tóni und Pista! Dank natürlich auch an Anna Breier für diese gelungene Sonntagstour, mit der sie unser Bild von Kreuzberg gründlich korrigiert hat. Blick vom Kreuzberg zum Alexanderplatz
Bei der Anmeldung für die Kiezwanderung nach Kreuzberg hatten wir natürlich die Bilder im Kopf, die man einfach hat, wenn man von diesem Stadtteil hört. Aber letztendlich haben wir ein Kreuzberg kennen gelernt, das wir nicht erwartet hatten. Die bürgerliche Seite einer wohl doch zu Unrecht „verrufenen“ Gegend Berlins. Sicher ist man dabei auch Opfer der ach so objektiven Berichterstattung in den Medien.
Anna Breier zeigte uns mit viel Liebe zum Detail ihren Kiez. Der Weg führte uns zunächst über einen eigentlich idyllischen Friedhof, auf dem eine Reihe prominenter Berliner ihre letzte Ruhestätte fanden, um dann zu Wohnquartieren zu gelangen, die man eher in Wilmersdorf oder Pankow erwartet. Gut gepflegt präsentierten sich uns Wohnhöfe, die, und das ist wohl fast schon ein Novum in Berlin, sogar frei von Graffiti daherkamen.
17. oldal
2006. október/november
Két röpke beszámoló
Kirándulásunk az Óriás-hegységbe Június 22-én eljött a nagy nap. Elindultunk Černy Důl-ba. Az út nagyon érdekes volt. Lengyelországon keresztül eljutottunk Csehországba, körülbelül délután 5 órakor érkeztünk meg. Amikor majdnem mindenki megérkezett, Irénke elosztotta az ágyakat (a kétágyas szobákat a házaspárok kapták, a többiek többágyas szobákba kerültek). Utána cseh pénz kellett, de az automata üres volt. Így néhányan autóval a következő helységbe indultak, hogy pénzhez jussanak. Másnap reggel egy kicsit elosztva elindultunk Trautenauba, ahol megnéztük az 1866-os csata színhelyét, a kis kápolnát, körben az elesett hadvezetők és csapatok emlék sírköveit. A nagyon impozáns hadi emlékművet a második csatahelyen már csak ketten néztük meg. Este mindnyájan hazasiettünk, hisz aki Trutnov (Trautenau) főterén
a naptárra néz, mindjárt tudja, a foci világbajnokság folyik. Este még grilleztünk is. Mint mindig, most is az Urban testvérek primán ellátták az egész társaságot finom húsokkal. Hanna finom salátát hozott. Másnap majdnem mindenki útra kelt Malá Úpa-ba. Ott elindultunk a Schneekoppe hegycsúcshoz felvivő lifthez. A csapat egyre fogyott, mert az út mindig meredekebb lett. Mikor az állomásnál megtudtuk, hogy a lift csak az első felén működik, páran mégse mentek fel. Wolfgang és én a kisvárosba indultunk sétálni, nagyon sok régi házat láttunk, figyelemre méltó volt, hogy mindegyiken tábla mondta el a történetét. Június 25-én reggel már mindenki indulási lázban volt, csak a sofőrök maradtak nyugodtak. Estére mindenki szerencsésen hazaérkezett. Keller Helga tagtársunk sorai
Csütörtök reggel indultunk Berlinből. Az út nagyon izgalmas volt. Lengyelországban többször eltévedtünk. Nehezen, de megtaláltuk a cseh határt. Egy óra késéssel értünk Černy Důlba. Kis elégtételünk volt, hogy a többiek is nehezen találtak oda. A szállásunk nagyon szép helyen volt. Amikor kinéztünk az ablakon, a hegyet láthattuk. Černy Důl egy kis település az Óriás-hegység mellett. Itt laktunk 3 napot. Miután elfoglaltuk a szállásunkat, megismerkedtünk az egyesület tagjaival, akik nagyon szimpatikus, kedves emberek. Este a szomszéd étteremben vacsoráztunk. Másnap ellátogattunk Trutnovba. Itt megtekintettünk egy templomot és egy múzeumot. Ez a múzeum az 1866-os osztrák-porosz csatáról szólt. Láthattunk fegyvereket, ruhákat és csatajeleneteket. Utána megnéztük a város főterét. Ebédeltünk, majd folytattuk a városnéző körutat. Megnéztük a csatateret, ami egy nagyon magas domb tetején volt. Itt volt egy kápolna, körülötte síremlékek és sírok. Nagyon szép volt a kilátás onnan. Lemenni könnyebb volt, mint felmenni. Este grillezés volt, ami nagyon jó hangulatban telt. Szombaton ellátogattunk Vrchlabiba. Itt is megtekintettünk egy múzeumot. Ez a múzeum nagyrészt a turizmus megjelenését mutatta be. De láthattuk Jézus megszületését különböző korokból ábrázolva. Láthattunk régi szánkókat, viseleteket és faliórákat. Kézimunkások is voltak, akik nagyon szép ékszereket készítettek. Megtekinthettük Rübezahlt. Rübezahl egy öregember, hosszú szakállal és pipával. Ő a hegy szelleme. Ez a múzeum nekem nagyon tetszett. Vasárnap reggel elbúcsúztunk az egyesülettől és családtagjaiktól, akiket nagyon megkedveltem a három nap alatt, és hazaindultunk. Hazafelé az út nagyon szép volt, és nem tévedtünk el. Nagyon örülök neki, hogy részt vehettem ezen a kiránduláson, és tagja lehettem néhány napra egy ilyen jó társaságnak! Szöveg és rajz: Magyar Ivett (kirándulásunk vendége)
2006. október/november Bernd Hoffmann – Ehegatte unseres Vereinsmitglieds Aranka – war prächtig in Form, und auch Petrus war uns wohlgesonnen an diesem 17. September, und so erlebten wir eine Kiezwanderung bei schönstem Wetter, das den vielen von uns die Ferien verhagelnden bzw. verregnenden August beinahe vergessen machte. In der beliebten Veranstaltungsreihe zum besseren Kennen-
Hans-Ulrich Moritz
18. oldal geschrieben werden, weil „Fremdenführer“ Bernd seine Notizen für diese Tour großzügig zur Verfügung gestellt hat. Vielen Dank.) So erfuhren wir, dass der frühere Bezirk Zehlendorf – nach dem Eindruck, den man zumindest in Dahlem schnell gewinnen konnte, nicht der ärmste der Hauptstadt – u. a. aus den Gemeinden Zehlendorf, Wannsee, Nikolasse sowie
Stunden der Öffnungszeit sogar der Eintritt frei –, so im Ethnologischen Museum Dahlem-Dorf, im Botanischen Museum, im Alliiertenmuseum oder im Freilichtmuseum Domäne Dahlem. Letztere war bis 1976 ein Gut von Berlin. Heute finden wir hier auch einen sehr zu empfehlenden Ökoladen mit eigenen Erzeugnissen. Über das Jahr hinweg finden in der Domäne zahl-
Kiezwanderung in Dahlem
Von der Clayallee zum Alten Krug
lernen Berlins hatten Aranka und Bernd nach Dahlem geladen, einem 1920 nach Berlin eingemeindeten Ortsteil von Zehlendorf. Nach dem Treff am U-Bahnhof Oskar-Helene-Heim, bei dem sich
wieder einmal erfreulich viele Interessenten einfanden, marschierten wir los zu einem gut zweistündigen Rundgang. Unterwegs erwartete uns ein Feuerwerk an Wissenswertem in und um Dahlem und Zehlendorf. (Kleines Geheimnis am Rande: sogar diese Zeilen konnten nur
einigen Gutsbezirken gebildet wurde, und dass Dahlem selbst heute 14.000 Einwohner zählt. Seit 2001 heißt die neu entstandene zusammengefasste Verwaltungseinheit Steglitz-Zehlendorf. Der Bezirk ist mit seinen 289.000 Einwohnern der drittgrößte Berlins und hat zugleich die wenigsten Arbeitslosen. Aber es gibt noch viel mehr zu erwähnen. So fuhr hier die erste Eisenbahn Preußens (1838), 1874 wurde die Linie der Wannseebahn eröffnet – später Streckenabschnitt der S-Bahn Linie 1 –, seit 1913 gibt es die 2. U-Bahnstrecke Berlins, die zunächst bis DahlemDorf fuhr und seit 1926 Fahrgäste bis Krumme Lanke befördert. Viel Bemerkenswertes wusste Bernd Hoffmann auch von anderen Gebieten zu berichten. Allein drei Schlösser finden sich in der näheren Umgebung: Schloss Glienicke und die Jagdschlösser Grunewald und Glienicke. Natürlich kann der Besucher auch in zahlreichen Museen sein Wissen über den Kiez erweitern – Mittwochs ist in den letzten vier
reiche Märkte und Feste, u.a. Erntefest und Mittelalterfest, statt. Zu erwähnen sind aber auch das Museumsdorf Düppel, das für seine expressionistischen Gemälde bekannte Brückemuseum oder das Staatsatelier Arnold Breker. Beinahe wären die Seen in diesem Bericht außen vor geblieben. Damit hätte man aber der Umgebung von Dahlem wirklich unrecht getan, denn allein die Aufzählung ist schon stattlich: Wannsee, Waldsee, Schlachtensee, Krumme Lanke, Grunewaldsee, Hundekehlensee, Hertasee, Hubertussee, Halensee. Hand aufs Herz, Leute: wer hat von der Mehrzahl dieser Gewässer überhaupt auch nur gehört, geschweige denn ist um sie herum gewandert? Aranka und Bernd Hoffmann kennen sie alle und hielten so auch an jenem Sonntag zahlreiche wissenswerte Details für die Kiezwanderer bereit. Unser Weg jedenfalls führte uns über die Clayallee – früher Kronprinzenallee – vorbei am Denkmal für General Steuben, ein Abguss des Originals, das seit 1910 am Weißen Haus in Washington steht, am Denkmal der amerikanischen Künstlerin Veryl Goodnight zum Gedenken an die Luftbrücke 1948/49 und an den Fall der Mauer, dem Alliiertenmuseum, dem Gebäude des ehemaligen Luftgaukommandos (erbaut 1936/37), in dem jetzt staatliche Behörden untergebracht sind, und am Waldfriedhof zur ehemaligen jüdischen Waldschule Kaliski, die seit 1936 für einige Zeit in der Straße Im Dol betrieben wurde. Nun war auch die Domäne
19. oldal Dahlem nicht mehr weit, und danach kehrten wir im Alten Krug
2006. október/november
Egyesületi krónika 2006 Kirándulás a Müggelturm-hoz
Domäne Dahlem: Wegweiser zum „Alten Krug“?
zum wohlverdienten Mittagessen ein, nicht ohne vorher den mit Eisblöcken gekühlten ehemaligen Eiskeller und auf dem nahegelegenen
St.-Annen-Friedhof die (Ehren-) Gräber von Rudi Dutschke und von Robert Gragger, dem ersten Direktor
des Berliner Collegium Hungaricum, gesehen zu haben. Und wenn zumindest den meisten von uns nach einer kleinen Geduldsprobe (es waren viel zu viele Gäste da für eine Handvoll außer-
Augusztus 27., vasárnap. Az idő jött az igazi hazai gulyásleves. nem éppen gyönyörű, borús, néha Príma! Többen le is öblítettük egy csepereg, de mára terveztük a kis hazai pálinkával, amivel András kirándulást Milák András tagtár- megkínált minket. Akinek még sunkhoz. Ő látja el ugyanis a maradt ereje, fölment a toronyba. toronylátogatókat pár finomsággal. Sajnos, a jó hangulatnak véget Ami engem illet, e kirándulás első vetett az eső. Esőben sétáltunk részéről lemaradtam. Félreértés miatt nem tudtam, hogy az egész csoport hajóra száll, így a szintén megadott városi vasutas variációt választottam a toronyhoz jutásra. Meglepődve vettük tudomásul párommal, hogy a megadott buszmegállónál hiába várakozunk a csoport többi tagjára. Így kettesben sétáltunk fel a toronyhoz. Ott azonban még sehol senki. András kedvesen fogadott, megmutatta a számunkra foglalt asztalokat. Nem telt hosszú időbe, máris érkeztek csoportunk tagjai. Miközben mindannyian egy kis itallal oltottuk az út fáradalmait, A Müggelturmtól lefelé, esőben… megérkezett a „köpenick-i kapitány”, a Haupt- vissza a buszmegállóhoz. De mondmann von Köpenick. Dalokkal és hatom , hogy az idő ellenére élmény viccekkel szórakoztatta a társasá- marad számomra ez a kirándulás. got. De ez még nem minden: ezután Ketel Ilona ordentlich freundlicher und – was zumindest den männlichen Kiezwanderern angenehm aufgefallen sein dürfte – überaus wohlaussehender Kellnerinnen) auch Speisen und Getränke wohl bekommen sind, dann kann mit Fug und Recht
von einer rundum gelungenen Vereinsveranstaltung gesprochen werden. Auch dank der ausgezeichneten Vorbereitung und Präsentation, mit der uns die Hoffmanns ihren Kiez in jeder Hinsicht schmackhaft gemacht haben.
2006. október/november
Programok – tervek Mindegyik összejövetelre szombati napon kerül sor a berlini Collegium Hungaricumban.
2006. október 14., 19 óra: Nemzeti ünnepünk és az 1956-os felkelés 50. évfordulója alkalmából az ismert berlini művész, Lux Antal számol be aktív 56-os részvételéről és bemutatja erről készült videoinstallációját. 2006. november 18., 19 óra: Szabadnak születtél … Bródy János koncertje (l. a 13. oldalon). Jegyek 20 eurós áron (tagoknak 15 euró) elővételben Matthes Ágnesnél (tel. 242 36 68) kaphatók.
20. oldal Újabb örömhír: ismét kisgyermek született a Magyar Egyesület „háza táján“! Nagy szeretettel köszöntjük az augusztus 3-án világra jött Dávid Kristófot és természetesen a boldog szülőket is a jeles alkalomból: tagtársunkat, Heinrichs Eszter lelkésznőt, valamint férjét, Michaelt.
Szervusz, Dávid Kristóf!
Gratulálunk Cili, Margit! Az elmúlt hetekben ismét jubileumi születésnapot ünnepelt két tagtársunk. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntjük Ketel Ilonát és Nád Margitot, kívánva nekik a legjobb egészséget és mindannyiunknak további aktív részvételüket egyesületi életünkben. A művész 2002-es koncertje után
2006. december 16., 18 óra: Karácsonyi ünnepség Évzáró összejövetelünk idén is a karácsony előtti találkozó lesz, a jól bevált batyusbál alapon. Mindenki hozzon finom enni- vagy innivalót (egyeztetés: Rademacher Irénnel, tel.: 925 52 05, vagy a decemberi Törzsasztalon) a készülő svédasztalra. Persze jó lenne emellé még egy két műsorötlet is, hadd teljen jókedvben, meghitt hangulatban az est (egyeztetés: Hans-Ulrich Moritz-cal, tel.: 562 06 51). 2007. első félévi terveink Kiállításlátogatás, az új magyar követ bemutatkozó estje, márciusi megemlékezés, közgyűlés, kerületi séta (Kiezwanderung) Charlottenburgban, egyesületi kirándulás (esetleg Drezdába vagy a Balti tengerhez – vagy???) Várjuk a jobbnál jobb ötleteket! Természetesen folytatjuk az egyesületi Törzsasztalok sorát is, minden hónap első péntekjén (lásd a keretes hirdetést).
Ezúttal is követjük jól bevált hagyományunkat, miszerint a szebbik nem esetében a hányadik? kérdésre adandó választ az Olvasóra bízzuk. Reméljük, sikerült előnyös fényképeket találnunk az archívumban…
Die Kleine Kneipe
„Zum György“ Josef-Orlopp-Str. 44, 10365 Berlin Tel. (+49175) 74 66 144 Geöffnet: Mo-Fr 15 – 22 Uhr, bei Bedarf auch länger
Köszöntjük új tagjainkat: Helm Janka He at arina Kat atarina Hettey K Molnár Zsuzsanna Erika
Deutsche und ungarische Küche Jeden ersten Freitag im Monat Stammtisch der Ungarischen Vereinigung Berlin
Molnár Zsuzsanna Erika
21. oldal
2006. október/november
Brunszvik Teréz Társaság e.V. Magyar nyelvű programok gyerekeknek Érdeklődés: Nagy Beáta, 42 80 52 80,
[email protected] Állandó programjaink: Északi óvoda: hétfő, 8.30 – 16 óra, Dänenstr. 17-18. Érdeklődés: Nicole Breithaupt, 25 01 60 12 Déli óvoda: csütörtök, 8.30 – 16 óra Hortensienstr. 18 (Steglitz). Érdeklődés: Szántó Krisztina, 7 96 02 91
Magyar iskola: szombat, 9.30 – 12.30 óra, CHB, Karl-Liebknecht-Str. 9. Iskolaelőkészítő (Kreativkreis): szombat, 9.45 – 12.45 óra, CHB, Karl-Liebknecht-Str. 9. Itt a német iskola elsősei készülhetnek elő a magyar iskolára, amelyet a német második osztálylyal párhuzamosan kezdenek. Iskolára és előkészítőre érdeklődés: Kosima Keller, 44 65 22 55
Magyar Kolónia Berlin e.V. 2006. október 14., 15 óra: Kirándulás Tegelbe a Trimmpfad-hoz Találkozunk a Heiligenseestr./ Ruppiner Chaussee sarkán, az „Alter Fritz“ étteremmel szemben. Megközelíthető az U 6 földalatti Alt-Tegel-i végállomásától a 124es, 133-as vagy 222-es autóbusszal (két megálló). Parkolóhely van. Kis közös sétatúra után evés-ivás alatt megemlékezünk az 1956-os magyar forradalomról is. Kérjük, rossz idő esetén hozzatok magatokkal megfelelő ruházatot is. 2006. november 4., 19 – 03 óra: A Magyar Kolónia Őszi Bálja a Ludwig-Loewe-Haus báltermében (10553 Berlin-Moabit, Wiebestr. 42-45, a Huttenstr. sarkán). Megközelíthető: M 27-es busz a Turmstr. vagy Mierendorffplatz földalatti állomásoktól. Ingyenes
parkolás! Finom ételek-italok, jó hangulat, tombola! A zenét a Vajdaságból érkező Junior (volt Szivárvány) együttes szolgáltatja. Feltétlenül szükséges az előzetes asztalfoglalás (belépő 25 euró, Kolónia-tagoknak 20 euró, hideg-meleg büfével együtt): Usztics J. (tel. 451 84 07), Nemes J. (636 85 79), Andrási N.-M. (03378-875 572), Molnár J. (88 67 57 29), Becei I. (892 61 48) 2006. november 25., Collegium Hungaricum (CHB): Fészekhagyó vajdasági magyarok. Újvidéki tudós előadása (magyar nyelven) 2006. december 2.: Egynapos ádventi autóbuszutazás a drezdai karácsonyi vásárra 2006. december 16., 17 óra, CHB: Karácsonyi ünnepség
Magyar katolikus szentmisék Berlinben A Berlinben és környékén élő katolikus hívők számára továbbra is havonta egyszer szentmisét tartunk, mégpedig minden hónap második vasárnapján, 16.00 órakor: 2006. október 15., november 12., december 10., 2007. január 14., február 11., március 11. Helye: Szent Pál templom (St. Paulus, Dominikanerkloster, 10551 Berlin-Moabit, Oldenburger Str. 46)
86. sz. Apáczai Csere János cserkészcsapat A berlini cserkészcsapat munkájáról Drana Andreánál lehet érdeklődni, elektronikus postán (
[email protected]) vagy telefonon (0163- 370 07 09).
Magyarnyelvű Protestáns Gyülekezet Berlin
Az istentisztelet a hónap második szombatján 16.00-kor van: 2006. okt. 7., nov. 11., dec. 9., 2007. január 13., február 10., március 10., április 14. a Grunewald-templom kápolnájában (Bismarckallee/Wernerstr. sarka). Megközelíthető a 119-es busszal a Zoo-tól a Kurfürstendammon, ill. az S-Bahn Halensee vagy Grunewald megállója felől. Figyelem: bejárat a kápolnába a templom mögött hátulról. Szeretettel invitálunk mindenkit felekezeti hovatartozástól függetlenül közösségünkbe, az istentiszteletre és az azt követő tea/kávé melletti meghitt beszélgetésre. Érdeklődni lehet: Heinrichs Eszter lelkésznő, tel: 4519 84 97, email:
[email protected]; Balla Bálint, tel: 825 84 32; Pompéry Judit, tel: 4039 77 59, email:
[email protected]
2006. október/november
22. oldal
Szeged – Fürstenwalde: Az idén szeptemberben immár negyedik alkalommal került sor diákcserére a Fürstenwalde-i Bernhardinum és a szegedi Karolina katolikus iskolák között. Idén új diákcsoporttal repültünk Berlinbe, akik szinte semmit nem tudtak m é g levele-
zőtársaikról. Meglepő módon nagyon gyorsan beilleszkedtek diákjaink a német családok életébe, és ez nagy mértékben Gabriela Schmidt tanárnő előkészítő munkájának és a német családok nyitottságának és vendégszeretetének köszönhető. Mint ahogyan két évvel ezelőtt, idén ismét tartalmas programokon vehettünk részt: városnézés Berlinben, melynek csúcspontja a Képviselők Házának megtekintése, ahol Fürstenwalde parlamenti képviselője, Herr Vogelsänger fogadott bennünket. A beszélgetés után a föld alatti folyosón jutottunk a parlamentbe, ahol megtekintettük a plenáris üléstermet és az SPD frakciójának üléstermét. A hét további két napját az iskolában töltöttük, ahol részt vehettünk tanórákon, plakátokat készítettünk, illetve agyagból készítettek különböző tárgyakat diákjaink. Pénteken ismét Berlinbe látogattunk, ahol először a Magyar Ház (CH) és a Magyar Egyesület munkájával ismerkedtünk meg, majd ismét városnézés (Brandenburgi kapu, Unter den Linden, Kurfürstendamm) következett kellemes őszi időben. Vasárnap a Bern-
Élő kapcsolat
hardinum iskola ünnepén vehettünk részt, és egyik diákunk a focicsapat tagjaként küzdött együtt német társaival. A következő év nyarára tervezzük a német diákok újabb szegedi látogatását. A karolinás diákok és szüleik nagy szeretettel és izgalommal készülnek majd az újabb találkozásra. Az alábbiakban néhány diák véleményét szeretném megosztani benyomásaikról, élményeikről. Marfoka Flóra és Dancs Andi 7. osztályosok „Nagyon nehéz volt, hogy mindenki németül beszélt, és ehhez alkalmazkodnunk kellett. Minden más, mint itthon, legyen szó evésről, szokásokról vagy az emberekről. Voltunk a Parlamentben (Reichstag), várost néztünk, megcsodáltuk a kilátást a tévétoronyból, és remek barátságokat kötöttünk. Bár sokat
kellett pótolni a tanulásban, mégis megérte az utazás!” Pamuk Elza 7. osztályos és Virók Pálma 8. osztályos tanuló „Sokan most utaztunk először repülőgépen, de nagyon élveztük. Voltunk az ottani órákon is, amelyek elég különlegesek voltak. Itt minden diák nagyon kedves volt és segítőkész. A héten két napot töltöttünk Berlinben. Voltunk a város legrégebbi templomában és a képviselők házában. Ez a hét nagyon értékes volt számunkra, még olyan valaki is akadt, aki tovább ott maradt volna.” Böszörményi Éva 6. osztályos tanuló „Furcsa volt, hogy egész héten csak néhány emberrel tudtam beszélgetni úgy, hogy mindent értsek. Úgy gondolom, nagy teljesítmény lehet évekig, vagy csak egy hétnél tovább kint maradni. Szükség van a Magyar Házra és a Magyar Egyesületre is.” Kohlmann Ágnes, a szegedi Karolina katolikus iskola tanára (A két iskola kapcsolatáról már korábbi számainkban is beszámoltunk.)
Europafest Wuhlheide: mi is ott voltunk Korábban is kapott már egyesületünk meghívást az Európa-fesztiválra, de idén először akadt Braune Ágnes személyében vállalkozó szellemű tagtársunk, aki elejétől végéig megszervezte, időt és fáradságot nem kímélve biztosította nem csupán a mi egyesületünk, hanem a Magyar Kolónia és a Brunszvik Társaság megjelenését is a gyermek- és ifjúsági szabadidőközpontban megrendezett nagyszabású rendezvényen. Ági maga festette az egyesületeket ismertető óriásplakátokat, maga szerezte be és készítette elő a palacsintasütés hozzávalóit, na meg a gyermekeknek tervezett kitűzőkészítés kellé-
23. oldal Inmitten des diesjährigen heißen Sommers – am 13. und 15. Juli – wurden wir von der ungarischen Tanzhausbewegung regelrecht mitgerissen: erst durch einen interessanten Vortrag über die Motive und die Geschichte dieser Bewegung… und einige Tage später in praxi mit ungarischen Musikern und Tänzern. Der in Hamburg lebende Ethnologe Daniel Bein, gab im Collegium Hungaricum einen umfassenden Überblick über die Aktivität von jungen Ungarn, die sich in den 1970er Jahren zunehmend mit der traditionellen Bauern- und Hirtenmusik Siebenbürgens und anderer Gebiete des Karpatenbeckens beschäftigten. In der Tradition von Béla Bartók und Zoltán Kodály wurde die alte ungarische Volksmusik gesammelt und die Tanzhaustradition wiederbelebt, auch als Protestbewegung zur staatlich-sozialistischen Folklore und zur städtischen Kaffeehausmusik. Der Referent gab – auch aus seiner eigenen Erfahrung – ein eindrucksvolles Bild über die Tanzhausbewegung und führte vor, wie sich aus den ersten bescheidenen individuellen Anfängen der Lieder- und Musiksammlung später, in den 80er Jahren, mit der Durchführung großer Musikcamps in Ungarn eine bedeutungsvolle landesweite Bewegung entwickelte. Im Garten des Dahlemer Museums Europäischer Kulturen konnten wir dann paar Tage später bei der Tanzhausmusik der Gruppe Varázskör (Zauberkreis) von den Tänzern der Reseda-Gruppe aus Frankfurt/Main zum Tanzen mitgenommen werden. Der prächtige keit. Szerencsére akadtak a kétnapos fesztiválon segítő kezek, mert azért még a kackiás magyar menyecskének öltözött Ági sem tudta volna egymaga sütni-töltenieladni a palacsintát, töltögetni a kávét meg az üdítőt a szinte szünet nélkül türelmesen várakozó gyermek- (és felnőtt-)seregnek. A nagy rutinra szert tett csapat május óta már újra „fellépett“ (lásd a táncUrban Mária házról szóló írást).
2006. október/november schattige Museumsgarten wurde dazu von Dr. Beate Wild und ihren Mitarbeitern mühevoll für ein schönes Familienfest vorbereitet. Am Nachmittag konnten erst die zahlreichen Kinder die mitreißende Tradition des Tanzhauses kennenlernen und die – mal schnellen, mal langsamen – Gemeinschaftstänze mitmachen. Später, bis in die Nacht dominierten die Erwachsenen die Tanzfläche. Die ermüdeten Tänzer konnten sich mit ungarischen Spe-
zialitäten: mit Gulaschsuppe und mit verschiedenen leckeren Palatschinken-Sorten stärken. Die beiden geschickt gekoppelten, sehr gut gelungenen Veranstaltungen waren in dankenswerter Weise von dem Museum Europäischer Kulturen in Zusammenarbeit mit anderen Berliner ungarischen Institutionen im Rahmen des laufenden Ungarischen Kulturjahres organisiert. László Hetey
Die „Palatschinken-Brigade“ der Ungarischen Vereinigung: Á. Braune und J. Robotka
Tanzhaus in Berlin
Die ersten Tanzhaus-Schritte der Kinder
2006. október/november
Mogyorósi Géza
Hat évtizeddel ezelőtt, 1946. október 16-án hajtották végre a náci főbűnösök nürnbergi perében halálra ítéltekre kirótt büntetést. A vesztes világháború után persze az emberiség ellen elkövetett szörnyűségekért csupán keveseknek
BITÓFA Dürer városa 1933-tól a hitleri, militarista parádés pártkongresszusok révén került a filmhíradókba. 1945-ben aztán, midőn rekordszámú német vetett véget önkezével életének – köztük a „Führer” s neje, a Goebbels família és az SS, valamint a Gestapo teljhatalmú ura, Heinrich Himmler –, Nürnberg négyötöde romokban hevert. A Nemzetközi Katonai Törvényszék szovjet, brit, francia, amerikai bíróira csak szerény luxus várt a hajdan álomszép bajor történelmi városban. Az egy évig tartó gigantikus perben a vádlottak padjára került náciknak háborús bűnökért, a béke és az emberiség ellen elkövetett aljasságaikért kellett felelniük. Robert Ley, a Rajna-vidék korábbi gauleitere már a tárgyalássorozat elején, 1945 őszén öngyilkos lett. Az „álláshalmozó” Hermann Göring marsall (többek közt birodalmi miniszter, porosz miniszterelnök és a belügyi tárca irányítója, majd 1934-től erdészeti és vadászügyi miniszter, ’35-től a légierő főparancsnoka stb.) még megvárta az ítélethirdetést, s csak az akasztás előtti napon harapott szét ciánkáli-kapszulát cellájában. Nem úszta meg a bitófát Hans Frank, aki a háború elejétől volt Lengyelország kegyetlen főkormányzója. Végrehajtották a halálos ítéletet a szintén jogász Wilhelm Fricken is, aki birodalmi belügyminiszterként megalkotta a faji törvényeket, majd szűk két évig a Cseh-Morva Protektorátus főbiztosaként tevékenykedett. Martin Bormannt, a hitleri kancellária vezetőjét távollétében sújtották a legsúlyosabb büntetéssel. Kötélen végezte hatvan éve Alfred Jodl, a nemzetvédelmi ügyosztály korábbi vezetője, a Wehrmachtführungsamt irányítója és az ugyancsak
kellett bitófán végezniük Németországban. A rettegett Waffen-SS soraiban szolgálatot teljesített egyenruhások közül például seregnyien „szép” karriert csinálhattak kettészelt hazájukban. MOGYORÓSI GÉZA névsorolvasása.
vagy vezérezredesi rangig karriert befutó Wilhelm Keitel, aki a hadseregszervezés területén szerzett, különböző posztokon, rémes érdemeket. Az osztrák ügyvédből háborús bűnössé avanzsált Ernst Kaltenbrunner náci pályafutása 1938-ban indult, ekkor lett a bécsi biztonsági rendőrség parancsnoka, majd az SS-ranglétrán jutott el a nürnbergi börtönudvar bitójáig. A londoni német nagykövetből a harmadik birodalom külügyminiszterévé 1938-ban kinevezett Joachim von Ribbentrop nevét számos paktum őrzi: őt is halálra ítélték. A nácik egyik főideológusát, a meghódított keleti régiók birodalmi miniszterét, Alfred Rosenberget is hóhérkézre juttatták a nemzetközi bírák. A megszállt európai területek több tízmilliós „emberanyagával” sakkozó Fritz Sauckel is mattot kapott 1946. október 16-án. Nem kerülhette el sorsát a korábbi osztrák „báb” kancellár, Arthur Seyss-Inquart sem, aki aktívan hozzájárult az Anschlusshoz, majd (volt) hazája birodalmi helytartójaként tevékenykedett: 1940-től aztán Hollandia gyűlölt elnyomója volt. Zsurnaliszta is akadt a nürnbergi per kivégzett főbűnösei között! Julius Streicher a „Der Stürmer” főszerkesztőjeként alapozta meg rosszhírét az antifasiszták körében és Frankföld antiszemita gauleitereként, professzionális faji uszítóként maradt meg a kordokumentumokban. Adolf Hitler környezetéből néhányan hosszabb-rövidebb ideig tartó szabadságvesztéssel, illetve felmentéssel úszták meg az 1945/46-os, nagy nemzetközi érdeklődéssel követett pert. Grass és társai Nürnberghez kevés köze van az irodalmi Nobel-díjas német írónak,
KARRIER Günter Grassnak, aki e hónapokban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy fellebbentette a fátylat kamasz kora nagy hadititkáról, hogy 17 esztendősen magára öltötte a rettegett Waffen-SS uniformisát. A Gdansktól Párizsig és NyugatBerlintől Lübeckig Európa több csücskét is sajátjának érző, grafikusként és festőként is tehetséges művész „hagymahámozása” körül kirobbant erkölcsi vitával tele volt a világsajtó. A német férfiakon kívül benelux-államokbeli, francia, svájci, ukrán stb. önkéntesekkel is izmosodott fegyveres SS-t a 21. században már csak kevesen tekintik elitalakulatnak: túl sok a bizonyíték a fekete-legények véreskezű kegyetlenkedéseire. Ám a Grassaffér kapcsán mind gyakrabban olvasni olyan komoly gazdasági, politikai karriert befutott személyekről, kiknek múltján sötét folt a hajdani Schutzstaffel-hez való tartozás. Nem voltak kevesen: a nürnbergi perben „bűnös organizáció”-nak minősített, a koncentrációs táborok működtetésében is főszerepet játszó (a Wehrmacht melletti legnagyobb létszámú), mintegy 950 ezer fős fegyveres SS fiataljai persze mára vagy halottak, vagy agg emberek. Ki gondolta volna például, hogy a most 92 esztendős Herbert Reinecker, a világ több mint száz országát meghódító „Derrick” sorozat szellemi atyja, mielőtt forgatókönyvírásra adta a fejét, alaposan kikatonáskodta magát: SS-korszakából főleg haditudósító mivoltára emlékszik vissza szívesen. Adolf Hitler testőrségének „Obersturmführere” volt Karl-Heinz Spilker. A 85 évesen is snájdig öregúr a (Wehrmacht tisztből lett nyugatnémet hadügyminiszter) Franz-Joseph Strauss által a háború
dupla oldala után alapított CSU-ban futott be rapid karriert. Sokáig a keresztényszociálisok kincstárnoka volt, s 1969-től negyedszázadon át a bonni Bundestagban képviselősködött. A 80. születésnapját ünneplő Günter Samtlebe a fegyveres SS páncélos hadosztályában szolgált 1943-tól. Egy esztendővel a világháborút követően már belépett a – náci időkben betiltott – SPD-be. Pályája csúcsát 1973-ban érte el, ekkor lett 1999-ig Dortmund főpolgármestere. Az már csak természetes, hogy – akárcsak Grass szülővárosának, Gdansknak – Samtlebe napjainkban városa tiszteletbeli polgára. A 90 éves Rudolf-August Oetker, noha ezzel sohasem dicsekedett, sajtójelentések szerint 1942-ben vonult be a fegyveres SS-hez. A többek közt sütőporairól elhíresült Dr. Oetker Konszern irányítását 1944-ben vette át: az pusztán véletlen, hogy mostohaapja Heinrich Himmler baráti köréhez tartozott. A háború után csak kevés német színésznek sikerült nemzetközi karriert befutnia. Kivételként erősítette a szabályt az 1928-as évjáratú Hardy Krüger. Az SS-nél szerzett ifjúkori fronttapasztalatait „beskatulyázott” sztárként, kékszemű, szőke nácik megszemélyesítőjeként, kalandfilmek hőseként kamatoztathatta nyugatnémet, francia, olasz, spanyol, angol, amerikai stb. produkciókban. Európa egyik leggazdagabb üzletembere, a Metro-Konszern 82 éves tulajdonosa az archívumok szerint a fegyveres SS alosztályánál, az Adolf Hitler Leibstandarte-nál katonáskodott a zord időkben. Végezetül a még hosszan folytatható névsorból ragadjuk ki az 1925ös születésű Bernhard Heisiget, aki önkéntesként vonult be a hadseregbe 1942-ben. A következő évben a fegyveres SS Hitlerjugend Páncélos Hadtestébe helyezték át. A béke beköszöntekor, 1947-ben belépett a Német Szocialista Egységpártba (SED), és még az NDKban is szokatlanul fiatalon, 36 esztendősen már egy lipcsei művészeti főiskola professzorává és rektorává nevezték ki. Érdekes életutak! Ahogy Iván barátom mondogatja, „ki tudja, mit hoz a múlt”…
2006. október/november Kirándulás Karlovy Vary-ba
Gyógyvíz és Becherovka Az elmúlt esztendők wellnessdivatja kapóra jött a cseh idegenforgalom gyöngyszemének, Karlovy Vary-nak. A K. u. K. romantikát fürdőkultúrával, rangos filmfesztivállal és meseszép tájjal ötvöző hajdani Karlsbad neve a német határon átlépve sem tűnik el a közlekedési táblákról.
300 esztendeje már, hogy I. József császár privilégiumokat adott Karlsbadnak: a királyi szabadváros címmel büszkélkedő, gyógyforrásairól híres település később is gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt Béccsel. Nagy Péter orosz cár, aki kétszer is kúrálta magát a XVIII. század elején e helyütt, még megcsodálhatta „Károlyfürdő” barokk karakterét, mely 1759-ben tűzvésznek esett áldozatul. Az erdőkkel körülölelt völgyben elterülő városkát ügyes építészek hamarosan korát megelőzően modern egészségügyi és szórakoztató központtá varázsolták. Az ivó- és fürdőterápia mellett a friss levegőn való sétálást is divatba hozó dr. David Becher egy kis bálozásért, flörtért, sörözésért sem rótta meg pácienseit, akiktől 1795-től szedtek üdülési adót. Tolongtak a prominens személyiségek a XIX. században is a jótékony hatású víz – no meg a kaland! – kedvéért Karlsbadba. Megfordult itt Goethe, Schiller, Beethoven, Chopin és Paganini éppúgy, mint Metternich, Marx, Brahms, Wagner és a „vörös gróf” Károlyi Mihály. Gombamód szaporodtak az elegáns fürdők, a vándorutak, a rossz időben is korzózásra alkalmas kolonnádok, a szállodák.
Remek „kapitalista” ötletként már az európai forradalmak küszöbén (1844-től) exportálták is a karlsbadi ásványvizet. 135 éve annak, hogy vasútvonal köti össze az eredetileg német anyanyelvű gyógyüdülőhelyet a 120 kilométerre fekvő Prágával. A közlekedés korszerűsödése újabb lökést adott a város fejlődésének, melynek egyik csúcspontját a lenyűgöző Grandhotel Imperial 1912-es átadása jelentette. Ma is ez a pazar, „habos torta” stílus uralja az utcaképet a teljesen restaurált, gondozott Karlovy Varyban. Pedig közben összeomlott a K. u. K., s 1918-ban megszületett Csehszlovákia. Az a tény, hogy 1938-ban Adolf Hitler is megnézte magának Bohémia gyöngyszemét, már előrevetítette, hogy a nácik megszállják a Szudéta-vidéket, s évekig katonák „kúrálják” magukat a kádakban, medencékben. 194445-ben a szövetségesek többször is bombázták Karlsbadot, ahol még a Vörös Hadsereg megérkezése előtt, a felszabadító amerikai csapatok védnöksége alatt megalakult a Cseh Nemzeti Bizottság. A 2006-ban – hozzám hasonlóan – erre kalandozó turistát leginkább az egységes „habos torta” építészeti stílus emlékezteti a letűnt időkre. A szocializmus évtizedeire csupán a Kurhotel Thermal szürke felhőkarcolójának látványából és a csehszlovákosan középszerű gasztronómiai kínálatból lehet következtetni; de tán mire legközelebb Berlinből 5 óra alatt Karlsbadba autózom, legalább a szakácsok és a pincérek összeszedik magukat. A sör és a Becherovka már most világszínvonalú!
2006. október/november
26. oldal
Sebestyén Márta Berlinben A hetvenes évek kezdetén új mozgalom indult Magyarországon, a Táncház. Közös érdeklődésű fiatalok, főleg Budapesten, összejöttek. Elsőként a Bartók táncegyüttes mutatott be Timár Sándor vezetése alatt olyan táncokat, amelyek csöppet sem hasonlítottak az addigi, inkább revükhöz hasonlító koreográfiákhoz. Bartók Béla és Kodály Zoltán ének-zenei gyűjtése is alapul szolgált a hangfelvételek tudományos feldolgozásához. A hangszeres zene felfedezése érdekében a fiatalok most gyűjtő utazásokra indultak, pl. Székelyföldre. Sebestyén Márta valóban az anyatejjel szívta magába a zenét. Édesanyja a zeneakadémia diákjaként hallgatta Kodály Zoltán, Bárdos Lajos és mások előadásait. Születése után az anya magával vitte a csecsemőt az egyetemi órákra, majd egy zenei óvodába került. Így nem meglepő, hogy már kisdiákként népzenei versenyeken gyűjtötte a díjakat. Pályafutása a Sebő együttes tagjaként kezdődött. 1979-ben a Muzsikáshoz szerződött. 1981ben került piacra az első közös album: „Nem úgy van most, mint volt régen”, amely először tartalmazott zenei feldolgozásokat. Hosszú éveken keresztül tagja volt az együttesnek, míg 1985-ben szólóéneklését helyezte előtérbe. 1987-ben jelent meg első szólólemeze „Dúdoltam én” címmel. A kísérő zenekar továbbra is a Muzsikás volt. Ez a lemez majd az angol Joe Boyd, a Hannibal Records tulajdonosa kezébe került, és ezentúl A népzene közvetítőjének szoktak nevezni. Mennyire érzed ezt a feladatot tehernek, illetve örömnek? Sebestyén Márta: Elsősorban örömnek érzem, tehernek soha egy percnyire sem. Sőt, akár irigyelhetnek is azért, hogy én azt csinálhatom egész életemen át, amit a legjobban szeretek, és ami ténylegesen kitölti az életemet. Átadhatom ennek a csodálatos zenének az örömét, megoszthatom mindenkivel, a nyelvtől függetlenül. Mert éppen az a csodás benne, hogy a magyar nyelvet nem értők is megtalálhatják a zenéből áradó szépséget s az energiát. Nagyon nagyra értékelik a Carnegie Halltól kezdve a kisiskolásokig. Életem egyik első turnéján épp Norvégiában norvég iskolásoknak játszottam. A gyerekeket ugyan előbb fölkészítették a tanárok. Megmutatták, hol van Magyarország, röviden összefoglalták a történelmét, a zenei világát, a földrajzát, sőt, meg is tanították a „Repülj páva, repülj” kezdetű nótát.
külföldre is eljutott a hírnevük. Sebestyén Márta sokak számára, főleg nyugaton, egy egyszerű dallal került köztudatba, amely a „Nem arról hajnallik, amerről hajnallott” című, 1984-ben megjelent lemezről való: az volt a „Szerelem, Szerelem”. Az angol Anthony Minghella rendező ezzel a dallal nyitja és a történésben is prominens helyen szerepelteti „Az angol beteg” című filmjében. Ugyan már Costa Gavras „Music Box” című filmjében is szerepelt Sebestyén Márta hangja, ez most átütő sikerré változott. Joggal számít Sebestyén Márta kulturális nagykövetnek. Minden rangos koncertteremben fellépett. Énekelt a japán császár és Erzsébet angol királynő előtt. Aki pontosan tájékozódni szeretne, ezt már interneten is megteheti a www.sebestyenmarta.hu cím alatt. Szeptemberben Berlinbe hozta útja. Egy koncert erejére eljött, és elbűvölhette a közönséget a Kulturbrauerei Kesselhaus termében. Előző napon készült beszélgetésünk.
Tehát az igen érdekes fejtágító volt, hogy egy teljesen más kultúrájú, nyelvű országgal ismerkedhessenek meg iskolások. Még sok ilyenben vettem részt imitt-amott, de meg kell mondanom, a magyar iskolásokra is nagyon ráférnének az ilyen ismeretek, mert hovátovább ott tartunk, hogy annyira elszakadnak a valóságtól az interaktív dolgokon felnövő gyerekek, hogy nagyon is fontos, hogy megismerkedjenek a saját kultúrájukkal. A magyar népzene hol szerepel ma a magyar köztudatban? S. M.: Hát annál azért jobb helyen van, mint amikor én voltam diák. Olyan szomorú voltam, hogy csak én voltam, aki ezt valamiért nagyon nagyon szereti. A többieknek semmilyen érzelmi vagy bármiféle kapcsolata nincsen ezzel a zenével? Hát, ha valamit nem ismerünk, avval nem lehet érzelmi kapcsolatunk. Tehát ott kezdődik, hogy meg kell ismerni. Ezért volt óriási dolog a táncházmozgalom az elmúlt 25 évben. Az oktatási anyagba is
jobban bekerült, és ma már azért általános, hogy hallanak s tanulnak erről. Más kérdés, hogy maga az éneklés van rossz helyzetben. Nem énekelnek az emberek, nem énekelnek a diákok, nagyon rossz lett az ének- és zeneoktatás. A mi világhírű Kodály-módszerünket más országok, eltanulva azt, gyönyörűen kamatoztatják a saját országukban, például a japánok. A te életedben pedig? S. M.: Nekem pedig pláne életem közponi tengelye a népzene. Ebbe születtem bele, már az édesanyám méhében. Én ennek óriási hasznát veszem, engem a zene úgy vesz körül, mint egy nagy burokban. Engem minden helyzetemben segít a zene, ezt biztosan merem állítani. A magyar népzene a piacon mindig jelen volt? S. M.: Amikor én diák voltam és amikor nagyon-nagyon szerettem volna hallani eredeti népzenét, akkor még egyáltalán nem volt hozzáférhető anyag. Tehát ha az ember bement egy boltba, vélet-
27. oldal
lenül sem talált ilyen lemezt. Csak legfeljebb magyarnótát, cigányzenét, de autentikus népzenét nem. Hiszen ez mind csak a tudományos archívumokban szerepelt, és csak a tudósok fértek hozzá. Úgy emlékszem, 12 éves voltam, amikor pont Bartók Béla halálának az évfordulóján az iskolában rendeztek népdalversenyt, amit én megnyertem. Akkor kaptam ajándékba egy ilyen lemezt, ami az archívumokból válogatás volt. Olyan hatással volt rám, komolyan, majdnem mintha elektromos áram futott volna át rajtam, és én onnan eredeztetem ezt a szenvedélyes érdeklődést. Nekem ezt kell csinálni, kutatni, keresni, tanulni és átadni. Ma már kedvezőbb a helyzet? S. M.: Ma már annyi lemez van, hogy az szédületes. Az archív anyagokhoz feldolgozva, digitalizálva, kiadva ma már mindenki
bármikor, bárhol hozzáférhet, a létező legjobb technikával meghallgathatja, akár mp3-ban. Re-
2006. október/november mélem, Bartók Béla a mennyei irodájában ezt most elég boldogan nézi Kod á l l ya l együtt. Most pontosan száz éve, hogy ők fonográffal elindultak gyűjteni. Ez tehát óriási lépés. Ugyanakkor egy egészen tengerszerű piac a piac, annyira tele van mindenféle zenével, hogy akinek nincsenek meg az ismeretei, az értékrendje és az ízlése, azért eléggé elvész ebben a sok úgynevezett világzenés dologban. Ma mi érdekel a népzenében? S. M.: Engem a népzene minden irányzata érdekel, foglalkoztat, minden rétege és minden területe, ezt földrajzi értelemben is mondom. Erre egy élet nem elég ám, hogy az ember felfedezéseket tegyen. Ugyanakkor nagyon érdekel engem, hogy egy mai fiatal vajon hogyan fejti meg a népzenét. Őt már nem érik, sajnos, olyan élmények, mint engem a hetvenes években értek. Hogyan tudja mégis olyan elemi szinten élvezni, megtanulni? Élményforrás nélkül nem megy, lássuk be. Ha én képes vagyok sok-sok gyereknek, diáknak élményt szerezni, reménykedhetem abban, hogy őbelőlük olyan felnőtt lesz, aki szereti a népzenét. Ezért amíg én élek, ez egy folyamatos feladat és munka, hogy ezt lehetővé tegyem, hogy megszerettessem emberekkel, kicsivel, naggyal ezt a zenét. Köszönöm a beszélgetést. Kép és szöveg: © Nagy Elisabeth
Sebestyén Márta Ketel Ilona olvasói levele Élményben volt részük azoknak, akik szeptember 10-én este a „Kesselhaus der Kulturbrauerei” koncerttermében összegyűltek. A koncert a CHB és a Notaufnahmelager Marienfelde rendezésében jött létre, megemlékezésül a nagy történelmi eseményre, a magyar határ megnyitására Nyugat-Európa felé 1989. szeptember 11-én. Harald Fiss bevezetője után Rainer Eppelmann ismertette a történelmi aktus jelentőségét. Ezt követően Nagy László ugyancsak érdekes előadásában emlékezetünkbe idézte az 1989-es páneurópai piknik feladatát és eredményét. Átadott egy kis sertésmájas dobozba zárt magyar levegőt a marienfeldei múzeum részére. Én elcsodálkoztam az összefüggéseken, avagy a véletlen adta időpontok megegyezésén: – a magyar határ megnyitása nyugat felé, 1989. szeptember 11. – (előbbinek évfordulóján) az újraépített berlini Nagykövetség átadása, 2001. szeptember 11. – a New York-i terrortámadás a WORLD TRADE centerre, 2001. szeptember 11. Elgondolkoztató. Gondolataimat azonban ezúttal félbeszakította Sebestyén Márta és a Düvő együttes fellépése. Márta csodálatos hangja, temperamentuma és közvetlensége még azt is elbűvölte, aki nem híve a magyar népdaloknak. Többek a terem egyik oldalán táncra is keltek. Márta kis anekdotákkal is szórakoztatta a közönséget. Jó magyarnak pálinka mellett jobban megy az ének, erre kapott is egy üveg erősítőt a közönség soraiból. Ezután még jobban meggyorsult a ritmus, ezt csak egy régi hangszer, a tilinkó megszólaltatása csendesítette le. Mindannyian megtapsoltuk, nem szívesen engedtük el ezt az énekesmadarat együttesével együtt.
2006. október/november
28. oldal
„Minden út Rómába vezet, de minden út Kolozsvárról indult el…” – hallottam lépten-nyomon, dörgölték finoman orrom alá Erdély fővárosában. Ez év júniusában, egy „üresen maradt” egykori zsinagógában, a TRANZIT HÁZ nevet viselő kulturális intézmény csillagokkal borított csarnokrendszerében rendeztük meg Marlene Dietrich életútját bemutató, több mint ötszáz darabból (műsorfüzetek, kották, képeslapok, fotók, újságok, plakátok, rekvizitek) álló kiállításunkat.
Kolozsvár– –Marlene Marlene– –Munkácsi MunkácsiMárton Márton Kolozsvár
Az alapos renoválásra szoruló, s a bérlőktől nem kis anyagi áldozatot követelő imaház (a kolozsvári zsidó iparosok részére Poalei Tzedek építette) ma elsősorban az alternatív művészet hazai és nemzetközi találkozóhelye, alkotóműhelye. Hajtott a kíváncsiság, a majdnem lehetetlennel való megbirkózás. Dietrich mámorosan csillogó filmvilágát, egy fapadlós, restaurálás előtt álló, életveszélyesnek tűnő templom romjaiban „megszólaltatni”… Bátorság volt mindannyiunk részéről. Kicsit nehezen indult a szervezés. Egy év alatt háromszor is megfordultam ebben a különös színezetű, ártalmatlannak, békésnek tűnő, de mentalitásában fiatalosan lüktető városban; előkészítés gyanánt. Munkatársaimmal – Sebesi István, Werner Mohr, Komjáthy Anna – megkülönböztetett érdeklődéssel és megmagyarázhatatlan izgalommal készültünk Kolozsvár „meghódítására”. A kezdetben egy-két félreérthető összezörrenést sem úsztunk meg. Ezeket az összezörrenéseket egyegy „Erfrischunggal” oldottuk fel, majd a két fiatal egyetemista technikus (Bajkó Árpád, Kolombán Levente) bámulatra méltó találé-
konyságának köszönhetően zökkenőmentesen folytattuk a kiállítás felépítését. Más világ, más temperamentum, más munkamorál és más technikai felkészültség, írhatnám megértően, de nyugodt szívvel írhatom, hogy nemcsak megérte, de élmény maradt a kiállítás semmiből előteremtett munkafolyamata és szívszorító élmény a vernissage ünnepélyessége, fogadtatása és teltháza… A románul, magyarul és németül elhangzott megnyitón az erkélyről (a karzatot egykoron szigorúan csak a hölgyek számára tartották fenn) ezüst és arany konfettifelhővel, rózsaszirmok hullatásával igazoltuk vissza az Alex Leo Serban román filmkritikus megnyitójában elhangzottakat: „A kiállítás szervezői ennél ideálisabb helyet nem találhattak volna az egész városban Marlene számára. Ezt itt kellett megcsinálni.” S a kivetítőn az életnagyságban megjelenő művésznő londoni koncertjének felvételével köszöntötte kolozsvári rajongóit. Visszatérésem után az első utam a berlini Gropius Házba vezetett. A szórólapokon és a plakátokon természetesen Marlene Dietrich megfoghatatlan szépségű egész alakos fotója invitál egy kiállítás
megtekintésére. Azonban e kiállítás főszereplője ezúttal nem a művésznő, hanem az 1896-ban Kolozsvárott született világhírű, magyar származású fotóművész, Munkácsi Márton. (Ugye, hogy minden út Rómába vezet és minden út …?!) A három részre osztott – Budapest, Berlin, New York – életmű-kiállítás lenyűgöző. A művész hagyatékából, számos magángyűjteményből (pl. Mórocz Csaba, Párizs), valamint a berlini Ullstein Kiadó gazdag archívumából egy nagy gonddal elkészített és válogatott tárlatot láthatunk. Egy széles érdeklődésű, sokoldalúan tehetséges, érzékeny optikájú, dokumentarista művész elképesztő „látleletét” élvezhetjük az elmúlt évszázadról. „Képernyőjén”, első képein megjelenik a húszas évek kevésbé csillogó Magyarországa. A Pesti Napló munkatársaként járja, nézi, fotografálja, dolgozza fel a lehetőt s a lehetetlent. Minden jelentősebb sportesemény aktív részese. (Rögtön az első teremben fedeztem fel gyerekkori barátom édesapját, a 110 méteres gátfutás bajnokát, Muskát Lászlót. Majdhogynem kirepül a zárt teremből.) 1927-ben már a német fővárosban találjuk, mint a Berliner Illustrierte Zeitung , a Koralle, az UHU és más ismertebb magazinok munkatársát. Ebben az időben már Európa legjobban fizetett, álomgázsiért dolgozóalkotó fotográfusa. Vonzódása a divathoz, a rejtélyes szépségű színésznőkhöz, a mozdulathoz és a mozdulatlansághoz igencsak fifikusan átsüt berlini képein. De szociálkritikus németországi zsánerképsorozatai is híven tükrözik a „Goldene Zwanziger” megdöbbentő szegénységét. Bravúr bravúr hátán. A táncművészethez való viszonyához már jelzőt sem találok. Bársony
29. oldal
2006. október/november
Rózsi levegőben úszó szteppcsodái, Halmay Tibor falramászó táncakrobatikái és Fred Astaire spicc-táncprodukciójának lélegzetelállító pillanatai alaposan felforgatják a kiállítóterem nyugalmát. 1934-ben úgy hagyja el Németországot, hogy kegyetlen képriport-beszámolóval mutatja be a hatalomátvétel degenerált főszereplőit, kemény fekete-fehér színekben. Hírneve és tehetsége folytán az amerikai emigrációban is töretlen karrierje. A divat- és sportfotózás forradalmára, megújítója, a legrangosabb amerikai újságok – Harper’s Bazaar és Life – megrendeléseit tartja kézben. Munkametódusának titka után érdeklődőknek csak ennyit válaszolt: „Gondolkozz, mielőtt kattintasz!” – Megpróbáljuk. Kőniger M. A „Martin Munkácsi – Think while you shoot” című kiállítás még 2006. no-
Bittner János verse
Kőniger a pesti Örökmozgóban
vember 6-áig megtekinthető, helye: Martin-Gropius-Bau, Niederkirchnerstr. 7, 10963 Berlin. Nyitva: szerda– hétfő, 10–20 óra (kedden zárva). Belépő: 6 euró, kedvezményes ár 4 euró
Elfeledett zsoltár
Tenger vizére írom versemet, a nap felszívja,mit gondolni mertem. A szél teríti szét, mint permetet, Ha hallgatok, szavakkal sújtasz engem.
Még ötszáz évig élek, hogyha kéred, miközben harminckétszer meghalok. De vérrel festem fel hullák fejére: királyod, bástyád, főpapod vagyok.
Mindent megadtál, nem panaszkodom. Mannám a pénz, hitem a fegyverekben, a tévéműsor villanypásztorom, aszfaltutak mentén terelgetsz engem.
Gyilkos csatákban érted hullt a vérem. Igazság ösvényéhez vittél engem. Ki érti meg, ha én magam sem értem: embert és könyvet égettem nevedben,
Hogy lássam lényed pusztító jelét, a holtak völgyéhez vezettél engem, Szegénység, pestis, AIDS, tumor… elég, ezer apró darabra tört a lelkem.
toronyházak nőttek füves mezőkön. Suhogtasd csak vessződ, botod felettem! Csendes vizekkel többé nem törődöm. Ajkamon méz a szó. Otthonra leltem.
Immer gern ungarische Schallplatten gehört? Von jeder Ungarn-Reise mehrere CD’s mitgebracht? Und schade, dass es in Berlin keinen Laden mehr gibt, wo ungarische Tonträger mit Omega oder Nox, Géza Hofi oder dem Staatlichen Folkloreensemble, Zoltán Kocsis oder Kaláka zu haben sind? – Daran wird sich wohl in Kürze etwas ändern. Fragen? József Robotka hat die Antworten (Tel.: 423 97 13).
A szeptemberi budapesti „Filmemlékezet Fesztivál” egyik rangos vendége volt a három évtizede Nyugat-Berlinben élő magyar színész, Kőniger Miklós. A művész abból az alkalomból látogatott szülővárosába, hogy főszereplésével mutatták be az Örökmozgó Moziban Peter Lichtefeld „Playa del Futuro” című filmjét (lenti fotó). Kőniger Budapestre menet a Berlini Híradó kérdésére válaszolva elárulta, hogy nagyon szereti legutóbbi szerepét, és pokolian izgult a magyarországi premier küszöbén. „Németországon kívül sokfelé álltam már kamera elé a világban Finnországtól Zimbabwéig és az új produkciónk forgatása előtt nem értettem, miért van oda a rendező annyira Andalúziáért. Multikulturális gárdánkkal hat hétig dolgoztunk Spanyolországban ezen a romantikus, kalandos történeten. Most már tudom, hogy mennyire lehet imádni az andalúziai tájat, az embereket, az életstílust. Remek partnereim is vannak a „Playa del Futuro”-ban: szerepbeli szerelmemet Mariana Cordero spanyol sztár alakítja megrázó erővel. Nina Petri, Peter Lohmeyer, Hilmi Sözer, a német nézők kedvencei is megjelennek a filmvásznon.” Kőniger, aki a rendező Lichtefeld társaságában 3 napig Budapesten tartózkodott, hálás Berkes Ildikónak, a Filmintézet igazgatóhelyettesének, aki egy Spree-parti moziban látva a 90 perces alkotást döntött úgy, hogy a hazai közönségnek is érdemes levetíteni. A premier jól sikerült, ahogy hallottuk. Gratulálunk, Miklós! (Mogyorósi)
2006. október/november
30. oldal
Kulturhauptstädte 2010: Essen, Pécs, Istanbul Am 11. April 2006 wurde die Empfehlung der Europäischen Kommission an den Europarat publik: 2010 soll Essen - stellvertretend auch für das gesamte Ruhrgebiet - deutsche Kulturhauptstadt Europas werden. Híradó berichtete in Ausgabe 21 über den Vorschlag der ungarischen Regierung, Pécs zur Kulturhauptstadt auszurufen. Wenn wir nun verraten, dass auch Istanbul das Rennen gemacht hat, ist die Verwirrung perfekt und wir sind eine Erklärung schuldig. Die ist schnell gegeben: In jedem Jahr erhält mindestens eine europäische Stadt den Titel Kulturhauptstadt Europas, so geschehen u.a. 1999 im Falle der Klassikerstadt Weimar. Um die 10 neuen EU-Länder einzubinden, hatte man sich entschlossen, von 2009 bis 2012 jährlich zwei Titelträger zu küren, je einen aus einem alten und einem neuen Mitgliedsland der Europäischen Union. 2010 sind das Deutschland und Ungarn, also Essen, das im bundesweiten Wettbewerb Görlitz hinter sich ließ, und Pécs. Und 2010 ist nun erstmals auch ein Nicht-EU-Land dabei, das türkische Istanbul, das sich gegen Kiew (Ukraine) durchgesetzt hatte. Die endgültige Entscheidung der EUKulturminister ist nach Brüssler Praxis nur noch Formsache. Hans-Ulrich Moritz
Foto oben: Hagia Sophia in Istanbul Foto rechts: Moschee Gazi Khassim (heute Innenstädtische Pfarrkirche) in Pécs, darunter das Nationaltheater Pécs Foto Mitte: Dom zu Essen, unten: Hundertwasserhaus in Essen Kleines Foto unten links: Zollverein Essen – Die Entscheidung zu Gunsten der Stadt wurde mit einem zünftigen Feuerwerk begrüßt.
31. oldal
2006. október/november
Mogyorósi Géza
c l o p s e v y n ö K
BERLIN KOMPAKT Idén jelent meg Budapesten a két évtizede Németországban élő zsurnaliszta, Mogyorósi Géza ötödik kötete, a BERLIN KOMPAKT. A szerző már hat esztendővel ezelőtt írt egy útikönyvet a Spree-metropolisról, melynek Berlin magyar szemmel volt a címe. Mogyorósi friss munkája tartalmában és tematikájában kevés közös vonást mutat régebbi művével. A 144 oldalas, fekete-fehér és színes fotókkal, térképekkel illusztrált, magánkiadásban született ízléses új kötet előszavát dr. Masát András professzor, a Collegium Hungaricum igazgatója vetette papírra. A BERLIN KOMPAKT első hatvan oldala a német főváros múltját eleveníti fel. A következő fejezetben berlini barangolásra csábít a szerző. A könyv harmadik része mintegy 200 címszó segítségével mutatja be a „legnagyobb germán falu” idegenforgalmi látványosságait, történelmi, építészeti, kulturális nevezetességeit. A BERLIN KOMPAKT példányonkénti 10 eurós áron a (0 30) 891 65 03-as telefonon (és faxon) rendelhető meg Mogyorósi Gézától.
felesége című – 2005-ben, Szántó Judit fordításában megjelent – könyvéből korántsem kaptunk. A tűrő, anyáskodó, titkárnősködő hitves Jenny von Westphalen valójában csak mellékszereplője a francia zsurnaliszta szórakoztató, könnyed stílusú művének. A valódi főhős a Triertől Párizsig és Brüsszeltől Londonig Nyugat-Európát becsavargó Marx és mecénás elvtársa, Friedrich Engels. Szintén rohamléptekben kiolvasható könyvecske az évek óta reklámozott Russendisko, Wladimir Kaminer tollából. Állítom, hogy Berlinben élő, idegenajkú polgárként egy hajszállal nevettetőbb számomra a moszkvai nyelvzsonglőr kötete, mint a belföldieknek, akik azért néha már unják a rengeteg külföldit, s a multikulti hétköznapi árnyoldalait. A mintegy félszáz „szöszszenet” valódi csemege – kalóriaszegény, nem üli meg a gyomrot! Júliusban Karlovy Vary-ban, a filmfesztiválon moziztam. A pompás szálloda medencéjének ”partján” persze betűéhségemet is oltottam Zsigmond Móricz: Löwe im Käfig című, második világháború előtt játszódó regényével. Móriczunk Rab oroszlánja Käthe Gaspar fordításában ennyi évtized után is megkapó történet. Egy házasság krízisén túl a Horthy-korszak Budapestjét is érzékletesen ábrázolja népszerű írónk. Nagyon tetszett! Kevésbé voltam elragadtatva a Gagarin = kozmikus hazugság? – már címében harsány – Nemere István műtől. A szerző 1990-ben megkérdőjelezi, hogy az 1961 áprilisában a világ első űrhajósának kikiáltott szovjet kozmonautát valaha is fellőtték. A téma izgalmas, az érvek, miszerint a valódi legelső asztronauta pár nappal korábban kudarcot vallott, elgondolkodtató, de a pongyola, kapkodva odavetett röpirat több helyütt „sántít” – például, hogy a hidegháborúban és a csillagos ég meghódításában rivális amerikaiak miért nem csaptak nemzetközi botrányt, ha Jurij Gagarint érdemtelenül kiáltották ki a Szovjetunió, sőt az egész szocialista tábor hősévé?
Utazásom a könyvek világában
Lassan négy évtizede már, hogy megtanultam olvasni anyanyelvemen. Éppen 27 éve publikálok, s jó 15 esztendeje már németül is falom a betűt. Szinte „mindenevő” vagyok, ha irodalomról van szó. 2006 forró nyarán seregnyi – régi és új – kötettel ajándékozott meg a sors. Lemerült az akkumulátorom. Nem a kocsimban, az agyamban. 2005 karácsonyán, majd 2006 derekán egy-egy könyvem jelent meg Pesten, s ezt követően, bizony, fel kellett töltődnöm. Az íráshoz ugyanis nem csak megélt élményanyag és stílus kell, hanem rengeteg olvasás is. Szerintem. Mallorcán vakációzva C. C. Bergius: Die Straße der Piloten című, bő félezer oldalas kötetét vettem elő. A repülés kalandos históriáját a 18. századtól felelevenítő, gazdagon illusztrált mű egyszerre szórakoztató és tanulságos. Kiderül belőle, hogy Európában sokáig éppen a német nyelvterületen gúnyolódtak a legtöbbet a „szárnyas emberek” kísérletein, inkább légi akrobatáknak és bohócoknak tekintve az aviatika megszállottjait, mintsem bátor úttörőknek. Az 1959-ben megjelent könyv már reálisan előrevetíti az űrkorszakot is. Édesanyámat, barátaimat meglátogatni, no meg szerkesztőségekkel/ kiadókkal tárgyalni 6-8 hetente Pestre repülök. Szülővárosomban kedvenc uszodámban pihengetve mindig van nálam „gyerekszobám” könyvespolcáról levett kötet. Legutóbb dr. Badics Ferenc: Petőfi levelei című gyűjteményét olvastam ki, szinte egyhuzamban. Az 1838-tól szabadságharcbéli haláláig (1849?), mintegy félszáz személyhez írott sorai Petőfi Sándor hullámzó lelki- és egészségi állapotáról, anyagi helyzetéről tudósítanak. A férj, a katona, a barát, az irodalmár üzenetei ezek – a címzett leggyakrabban Arany János volt. Nagy poétánk kortársa volt a nálánál alig öt esztendővel idősebb Karl Marx. A 70-es, 80-as években sokat kellett tanulnunk a kommunizmus atyjáról, de az iskolapadban annyi érdekeset, mint Francoise Giroud: Jenny Marx, avagy az ördög
2006. október/november A foci VB felkurblizta a gazdaságot
32. oldal
Spree-parti mozaik
Noha a német aranylábú fiúk csupán bronzérmet szereztek a július 9-én Olaszországnak diadalt hozó labdarúgó-világbajnokságon, a szakemberek a gazdasági mutatók vártnál jelentősebb élénküléséről beszélnek. Az NSZK GDP-je idén 0,3 százalékkal növekedhet a focimámornak köszönhetően. Az elmúlt hónapokban nem csak a sör-, kolbász-, aszpirin- és óvszerfogyasztás ugrott meg számottevően, hanem a szórakoztatóelektronikai cikkek, elsősorban a tvkészülékek vásárlása is. Hartmut Mehdor n, a Német Vasutakat irányító konszernfőnök 15 millió plusz utasról számolt be a VB ideje alatt, amikor 10 ezer különvonatot indítottak a sportbarátok zökkenőmentes szállítása érdekében. A 64 meccset az egy tucat stadionban végigizguló 3,2 millió drukker közel kétharmada tömegközlekedési eszközt vett igénybe, hogy eljusson az arénába. Stuttgarttól Berlinig átlag 90 százalékos volt a városi buszok, villamosok, metrók kihasználtsága, és számottevően növekedett a különböző kategóriájú szálláshelyek forgalma is. Optimista előrejelzések szerint a tartósan tíz százalék feletti munkanélküliséggel viaskodó NSZK-ban a mintegy 50 ezer – a VB heteire – szezonálisan alkalmazott személy (pl. pincérek, biztonsági őrök, taxisofőrök stb.) fele a sport nagy ünnepe után is állásban marad, hiszen nem utolsósorban a jól sikerült labdarúgóshow-nak hála, érezhetően megélénkült Németország idegenforgalma is, és a turistaroham 2007ben is folytatódhat. Kiállítás a Hitler-ellenes merényletről A Wolfschanze-i Führer-főhadiszálláson 1944. július 20-án elkövetett, Adolf Hitler-ellenes merény-
letről nyílt tárlat a nyáron Berlinben. A Védelmi Minisztériummal szomszédos Német Ellenállási Emlékhely falai között a 62 évvel ezelőtti „Walküre-puccs” körülményei és utóhatásai elevenedtek fel. A Gróf Claus Schenk von Stauffenberg ezredes által végrehajtott – több órán keresztül sikeresnek vélt – keletporoszországi bombamerénylet elkövetőjét és több Wehrmacht-beli tiszttársát hamarosan letartóztatták, majd (a tárlat helyszínén) kivégezték. A korabeli dokumentumokból, fotókból, plakátokból összeállított gyűjtemény nagy érdeme, hogy nem csak a náci terror és az esztelen háborús vérontással szembeforduló katonák és értelmiségiek tragédiáját mutatja be, hanem hozzátartozóik 1944/45-ös meghurcoltatását is. A hitleri korszak eddig kevésbé ismert ténye, hogy a likvidált ellenállók családtagjait, ismerőseit – több mint 130 személyt – „prominens foglyokként” az Alpokba deportálták. A béke beköszöntével a Hitler-ellenes akció résztvevőit az NSZK társadalmának egy része még évtizedekig dezertőr hazaárulónak tekintette, s famíliájukat, baráti körüket is megvetés sújtotta.
Hőhullám és meleg parádé
Tizenhárom nappal a németországi foci VB döntője után és egy héttel a félmillió fiatalt csábító Love Parade-t követően ismét gigabuli helyszíne volt Berlin. A homoszexuálisok 1969-es, rendőri brutalitással feloszlatott New York-i demonstrációjára emlékezve 1979 óta vonulnak nyaranta az utcára a német főváros nyugati felében a saját nemükhöz vonzódó polgárok. A manhattani Christopher Street-ről elnevezett leszbikus-meleg tömegtüntetéseken kezdetben csupán néhány ezer ember vett részt. Az Aids tizedelte világvárosban a 90-es években már 50-60 ezerre szökött a karneváli hangulatú, látványos „homodemo” törzstagságának kvótája, míg a szombatról vasárnapra átnyúló, hétvégi kánikulai szuperrendezvényen, Európa legrangosabb ilyen programján, mintegy 450 ezer polgár vett részt. Vaddisznóriadó
Berlin igen gazdag erdőkben, parkokban és vizekben. No meg vaddisznókban! Az agyaros sertések az emlékezetes kánikulai hőségben mind gyakrabban hagyták el biztonságos környezetüket, hogy lakott területen szerezzenek maguknak élelmet. Számos videofelvétel készült már gyümölcsöskerteket megdézsmáló, szemeteskukákban csemegéző állatokról. A szakemberek mintegy ötezerre teszik a Spree-metropolisban szabadon élő vaddisznók számát, de júliusban, augusztusban számuk rohamosan gyarapodott, mert most születtek a bájos-csíkos kismalacok, s így még több az éhes „száj”. Az erdészek a szárazság, a tűzveszély és a vaddisznó-invázió miatt fokozott óvatosságot ajánlottak a zöldövezetben pihenőknek, sportolóknak, és elrendelték, hogy a kutyabarátok az erdei sétányokon is pórázon vezessék négylábú kedvenceiket. (M.G.)
33. oldal
2006. október/november
Új ízek Bözsike konyhájából
Könnyű, vegetariánus finomságok Ősszel-télen is könnyen beszerezhetők a mai receptek alapanyagai. Külön előnyük, hogy elkészítésükhöz valóban nem szükséges konyhaművésznek lenni. Ígérem, mindenkinek sikerülni fognak ezek az ételek! Gombás tejszínes sajtleves
Kalocsai tükörtojás
Hozzávalók: 1 közepes fej hagyma, 10 dkg sampinyon, 1 dkg vaj vagy
Hozzávalók: 8 db tojás (vagy kevesebb), 1 szál póréhagyma, 1 db sárgarépa, 1 db húsos piros paprika, 5 dkg vaj, 1 cs. snidling, 8 dkg füstölt sonka
margarin, só, fehérbors, 20 dkg natúr krémsajt, 8 dl húsleves (kockából), 2 dl főzőtejszín, 2 dkg liszt A hagymát meghámozzuk, felaprózzuk. A gombákat megtisztítjuk és vékony szeletekre vágjuk. A vajat/margarint felhevítjük, megfonnyasztjuk benne a hagymát, aztán rádobjuk a gombát. Egy kevés sóval és borssal ízesítjük, 3-4 percig pirítjuk. Hozzákeverjük-olvasztjuk a krémsajtot, felöntjük a húslevessel, és mérsékelt tűzön félig lefedve puhára főzzük (10-12 perc). Elkeverjük a lisztet a tejszínnel, 1 merőkanál levessel felhígítjuk, majd vékony sugárban folyamatosan keverve a leveshez adjuk (behabarjuk). Két percig forraljuk, frissen őrölt borssal illatosítjuk. Snidlinggel vagy bazsalikommal díszítjük. Külön tálkában pirított zsemlekockát kínálhatunk hozzá.
A füstölt sonkát apró kockákra vágjuk, a felkarikázott póréhagymával és a sárgarépacsíkokkal serpenyőben megpirítjuk, tűzálló tálba borítjuk. Ezután a paprikaszeleteket is megpirítjuk, mindegyikbe egy-egy tojást ütünk. Forró sütőbe tesszük, míg a tojásfehérje megalvad. Tálaláskor a sárgarépás póréhagymát tálra tesszük, közepére tesszük a sült tükörtojásokat, és a vágott snidlinggel megszórva tálaljuk. Friss ropogós péksüteményt adjunk mellé! Túrós-hagymás galuska Hozzávalók: 1 szál póréhagyma, 1 közepes fej hagyma, 2 ek. olaj, só, bors, 2 dl tej, 2 tojás, 40 dkg liszt, 40 dkg tehéntúró, 4 dl tejföl, 8 szelet húsos szalonna (bacon), 3-4 szál petrezselyem
A póréhagymát és a hagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, aranybarnára pirítjuk benne a hagymát, rádobjuk a pórét, meghintjük sóval és frissen őrölt borssal, majd fedő alatt, mérsékelt tűzön megfonnyasztjuk. A sütőt előmelegítjük. A galuskához elkeverjük a tejben a tojásokat, ízlés szerint sózzuk, majd a liszthez adjuk. Forrásban lévő, enyhén sós, bő vízbe szaggatjuk. Kifőzzük, leszűrjük, és azonnal a hagymás zsiradékba forgatjuk. Összedolgozzuk a túrót és a tejfölt, lazán a galuskához keverjük, és az egészet sütőedénybe terítjük. Tetejére kócosítjuk a szalonnaszeleteket és addig sütjük, amíg a szalonna a tetején ropogósra pirul. Megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel, és azonnal tálaljuk. Külön tálkában külön tejfölt kínálhatunk hozzá. Tipp: Előre is elkészíthetjük, és sütésig a hűtőszekrényben tárolhatjuk. Ha cserépvagy üvegtálat használunk, fontos, hogy a sütést hideg sütőben kezdjük, mert az áthűlt tál könnyen elpattanhat!
Jó étvágyat!
2006. október/november
34. oldal
Ági és Péter sötét, penészes udvari lakásból került az 56 négyzetméteres szövetkezetibe, ahová ilyen kora esti órákban is beragyogott az őszi fény. Bravúros csellel intézték el a minőségi cserét az utolsó pillanatban, kislányuk érkezése előtt. Vendégeket vártak. Minden látogatás rést nyitott, kedvtelve engedték át magukon a beáradó beszédet. Szatírt, azaz Szabó Tibort, és feleségét, Csöpit hívták meg, hogy vacsora után badacsonyi bort iszogassanak. Tibor Áginak köszönhette a csúfnevét, nevének betűiből alakította egy alkalmat adó esemény után. Egyetemi évfolyamtársak, mérőpárok voltak, közösen használtak laborfelszerelést. Tibor önmagán próbálta ki a vízhajtóját, estig húsz üveget használt el, de a szer még mindig dolgozott. Hajnalig minden edényt megtöltött, a sor végén rózsaszín folyadékkal. Amikor Ági reggel rátalált, a padlón hevert, nyitott nadrággal, akár egy saját hatása alá került exhibicionista. Hála Ági lélekjelenlétének, a mentők időben érkeztek. Az 1963-as diplomaosztás óta nem találkoztak, néhány hete egy kongresszus hozta őket össze, a szünetben lármás derültséggel idézték fel a tíz évvel korábbi esetet. Akkor beszélték meg ezt a családi csúcstalálkozót. Csöngettek. Legnagyobb meglepetésükre Csöpiék mögött egy ismeretlen házaspár is bebocsátásra várt. Szatír kuncogva terelte a hívatlan vendégeket, Erzsit és Ervint a zsúfolt előszobába. A jól vasalt férfi szertartásosan kezet csókolt Áginak, ahogy lehajolt, a nyakkendőtűje hivalkodóan felszikrázott. A farmeres, közvetlen Erzsi harmatos puszikat osztogatott. Nem igazán passzoltak egymáshoz. Szatír széttárta a karját: „Nem volt választásunk, őket is hoznunk kellett.” „Sebaj, van elég bor. Honnan ismeritek egymást?” „Egyáltalán nem ismerjük egymást. Illetve most már igen, na, várjatok, mindjárt megértitek. Gyertek ide, az ablakhoz. Látjátok azt a ballonkabátost?” „Azt ott? Csak nem?” „Igen, igen, a mi saját, külön-bejáratú titkosrendőrünk. Maszek tégla.” „A mindenit, hogy tettetek szert rá?”
„Néhány hete a Bástya étteremben a szomszéd asztalnál németek rendeltek, a főpincér nehezen vergődött zöld ágra velük, besegítettünk, koccintás lett a vége, aztán bizalmasan közölte a férfi, hogy telefonálni kellene a családjának az NDK-ba, engedjük meg, hogy tőlünk tárcsázzon. Pár nappal később
Dehát civilben nekem túl drága. Ha viszont a célszemély oda megy, követnem kell, és el tudom számolni. Magának ez semmi! Cserébe kedvező jelentést írok, nem lesz benne szemernyi terhelő se, majd egy-két dolgot kifelejtek. Mi a csodát kellene? Törvénytisztelő állampolgár vagyok! Na persze, nem is arról van szó, csak hát a diplomata boltban, ugye, valutával vásárolnak, az a sok szép holmi, ja meg pia, ugye, a háromévenkénti hetven dolcsiból nem igazán jön ki. Aztán meg a vállalati stencilgépet is el kellett volna zárni október 23. előtt. Nem mintha röpcédulákat gyártott volna, de hát az előírások. Nem bánom, izé elvtárs. Magának Guriguri, Szabó úr. Jól van, Guriguri elvtárs, legyen karácsonya, szombaton leugrunk a Pipacsba. Hálásan köszönöm, Szabó úr. Így fényesedett ki az életünk az elmúlt hónapban. Ismeritek a kisujjad-után-az-egész-karod-kell szindrómát, a Pipacsot a Duna Intercontinental követte, aztán a Jereván, az Emke, mulató mulató hátán, és még mi nyafogunk! Micsoda éjszakai élet van itt, gyerekek! Tudtátok, hogy már vetkőzőszámok is vannak? Annyit mondhatok, ez a Guriguri színt hozott az életünkbe, amíg egyszer csak ismét elénk nem toppant. Szabó úr, van egy kis probléma. Már megint, kíberkém? Egyre több a célszemély, az állomány meg zsugorodik. Gond van. A szerencsét gond előzi meg, mondom neki nyomatékkal, erre ő rávágja, hogy Shakespeare és a teljes sor így hangzik: Csapás előtt mindig vidám az ember, de a szerencsét gond előzi meg. Maguknál ez felvételi követelmény, bölcs mondások bebiflázása? Erre nem reagál. Szóval a problémám: három napig, amíg a kollégám moszkvai fejtágítón van, két házaspárt kellene megfigyelnem, de hát, egy seggel két lovat nem lehet. Hacsak. Hacsak? Hacsak nem nyújt segítő kezet. Mondom magamban: segget. Hogyan? Csak annyi lenne az egész, hogy a hétvégén négyesben kellene kikapcsolódni, ugyanis az egyik pár Önök lennének, és ak-
Guriguri
Guriguri Oláh Gábor novellá újra felbukkant, úgy tűnt, odaszokott, mentségére szolgáljon, az újabb telefonok után tojáslikőrt kaptunk fizetségül, csokoládé poharakkal. A harmadik eset után, ha kiléptem az utcára, különös érzés fogott el, mintha egy krimi főszereplője lennék. Elkezdtem Csöpit össze-vissza fotózni és a fürdőszobában előhívott képeket nagyítólencsével elemeztem. Mit gondoltok? Ez a muki, aki itt strázsál a ház előtt, többnyire felbukkant a háttérben. Hát így állunk? Jó. Ha te így, akkor én is. Egyik saroknál hirtelen visszafordultam. Egyenesen nekem szaladt az ürge. Bocsánat, Szabó úr, motyogta zavartan. Mi az ábra? Az a helyzet, Szabó úr, hogy én a maga tisztelt nyomában vagyok. Vettem észre, de mivel érdemeltem ki? Tudja, Szabó úr, a lakásukból német embercsempész banda szervezkedett, feltételezzük, hogy az ön tudta nélkül, de remélem, megérti, megfigyelés alatt kell tartanunk. Kifejezetten beszélő viszonyba kerültünk. Egyik nap elém toppant a következővel: Szabó úr, volna egy kérésem. Menjenek már el a Pipacsba! Mondom neki, nem járunk lebujokba. Ugyan már, Szabó úr, az egy felkapott mulató, értelmiségiek is látogatják, írók, költők, színészek. Tele van kurvával, mondom neki, a cipőtalpukra írják az árat. Lehet, de az ilyen helyeken ez hozzátartozik a berendezéshez, ne legyen már prűd. Egyetlen hajszálnak is van árnyéka. Napjaink sötétebb fele is hozzátartozik az életünkhöz, egyszer abba is bele kell szagolni.
35. oldal kor egyszerre tudnám magukat szemmel tartani. Én összeterelem a csoportot, aztán hétfőn mindenki mehet a dolgára, tetszik érteni? Finom emberek, a férfi mérnök, az asszony csinos, jól fognak szórakozni. Megteszi nekem, Szabó úr? Rendben lesz az útlevél. Ez hatott, kötélnek álltam. Ezért jöttünk dupla létszámmal.” A ballonkabátos a házzal szemben lévő parkban, a támla nélküli padon gubbasztott. Dőltek a nevetéstől, a bort Guriguri egészségére itták. Az fáradtan feltekintett, a levegőbe emelt poharakra válaszképpen intett a kezével, aztán a térdére fektetett füzete fölé hajolt és folytatta a jegyzetelést. Ervin lögybölte, a fogai között szűrte a bort, mielőtt leküldte volna, apró lihegésekkel szellőztette, ízlelgette a fűszeres párát, csak ezután nyelte pici kortyokkal. „Lássuk csak. Badacsonyi szürkebarát, 1968-as.” Péter elismerően bólintott. „Hatvankilences, különben stimmel.” „Na persze, mit is beszélek, hatvankilences. Gracilis ó-illat, finom gyümölcsök a háttérben”, folytatta Ervin az értékelést, „lekerekedett savak.” Mélyet lélegzett. „Igen. Még mindig gyümölcsök. Négy csillagos.” Péter kíváncsiskodott. „Mivel foglalkoztok?” „Erzsi tornatanár, én, ahogy hallottad, mérnök vagyok, korrózió specialista.” „Nem borász?” „Csak amatőr termelő.” „Mivel vívtátok ki az elvtársak megtisztelő figyelmét?” „Ugyanaz a téma, családegyesítés. Csopakon van egy parasztházunk, mostanában kiadjuk. Kifürkészték, hogy nálunk találkoznak a gonosz nyugatnémetek a derék keletnémetekkel. Másképpen szólva a gyerekek a nagyszülőkkel. Ezt tudtunkon kívül szervezte a család, nekünk a német az német, mind egykutya. Guten tág, guten szűk, ennyi. Nekem angol a nyelvterületem, Erzsi olaszos.” Szürcsölt a borból és folytatta. „Látjátok, ez a szocializmus bája!
2006. október/november Mikor létesít a nyugati társadalom ilyen kapcsolatokat? Angol barátom a szomszéddal se áll szóba, a kollégákkal munkaidő után nem találkozik. Ez egy free country, dörgöli az orrod alá, aztán ha megszólítják az utcán, megy tovább, mint a süket, kerüli a bajt. Nálunk a diktatúrának, bármenynyire is löttyedt, lételeme, hogy kukkoljon, belekóstoljon a levesedbe, egyszóval törődjön veled. Sőt, mint az ábra mutatja, összetereli azokat, akiknek tiltja, hogy csoportosuljanak, hát nem gyönyörű? De velem más bajuk van. A minap beinvitáltak egy közszeretetnek örvendő intézmény reflektoros irodájába és elém csaptak egy nyugati szaklapot, amelyben megjelent egy cikkem, magyarázzam meg, hogy merészeltem ezt a káros ideológiát, szocializmusunkat lejáratni próbáló szenynyet, kijuttatni. Mondom, ez egy szakcikk. Ne játsszam az agyamat, értenek ők a szóból. Milyen szóból? Ha lefejtjük róla a blablát, ott a pőre lényeg. Azzal torokköszörülés után felolvasták dolgozatom összekötő szövegét, a képletek, a levezetések közötti vivőanyagot. Nem tudom magam szó szerint idézni, ami szégyen-gyalázat, az esszencia kábé a következő: a korrózió olyan folyamat, amit nem lehet kikerülni, csak lassítani. Minél erősebb, nagyobb építményről van szó, annál alattomosabban pusztít, mert a szerelési pontok, az alárendelt szerkezeti elemek, az illesztések száma növekszik, ezzel együtt a támadási pontok is gyarapodnak és a korrózió az egész erejét ássa alá. Ha mondjuk egy hídról van szó, és a rendszeres karbantartás során hagyományos technológiával végezzük el a szükséges korróziógátlásokat, elbizakodottan azt hisszük, minden rendben van, holott a mélyben rejtőzködő pontokhoz nem jutottunk el, az alattomos rozsda ott legeslegbelül is rágja a tartóelemeket, akármikor bekövetkezhet az összeomlás. Mondhatnám, a korrózió úgy rágja szét a leghatalmasabb vasépítményt is, ahogy a láthatatlan, csöppnyi vírusok ölik meg a legerősebb elefántot. Mondom nekik, szerintem
korrekt, hol itt a bibi? Komor pofával csóválják a buksijukat, értjük a szimbólumot, a híd a mi szocialista hazánk akar lenni, az elefánt egyértelmű, hogy a Szovjetuniót jelenti, szóval a mérnök elvtárs így, hátulról mellbe? És mi ezt tűrjük? Egészen beizgultak. Legyünk ennyire puhák? Ott még nem tartunk. Mit mondjak, rendkívül érdekes gondolat, önöknek egy szakmai dolgozatról ez jutott az eszükbe? Vigyázzon, jobb lesz, ha nem írogat ellenséges vackokat. Maga csak ne huhogjon, mérget vehet rá, ez az építmény állni fog az idők végezetéig. A rozsda csak a kapitalistákat marja. Gondolom, azért, mert a rozsda proletár dolog, mert a rozsda a lenini úton halad.” Péter teletöltötte a poharakat. „ Lássad be, nem teljesen légből kapott az olvasatuk” – küldött elismerő mosolyt a mérnök felé. Amaz vállat vont. „Csak az a baj, hogy én nem gondoltam erre. Nincs bennem ennyi szellemesség, én egyszerű szakbarbár vagyok, semmi több.” Ismét az ablakhoz sétáltak. A látvány a társaságot meghökkentette: A pad üres volt! Kiléptek az erkélyre, kihajoltak, de sehol sem látták Gurigurit. Zavartan tekintettek egymásra. Hová tűnhetett? Csillagszerűen szétfutó balsejtelem kavarta őket a balkonon. Péter koccintott a mellette állóval, de senki sem kortyolt az italból. „ Most mit?” – kérdezte zordan Szatír. „ Majd csak előkerül” – válaszolt a korróziómérnök meggyőződés nélkül. Mint éretlen kamaszok, engedték, hogy az üres pad látványa néhány másodperc alatt gyökeresen megváltoztassa a hangulatukat. Csapásszerűen rájuk törő szorongás emésztette el vidámságukat. Erzsi volt az egyetlen, aki nem adta át magát az aggodalomnak. „Lemegyünk és megkeressük” – jelentette ki derűsen, őszinte bizakodással. „Aki keres, az talál” – tette hozzá butuskán. A társaság felélénkült. Felkapták a kabátjaikat. Trappoltak a lép-
2006. október/november
36. oldal
Folytatás a 35. oldalról csőkön, Szatír hosszú sálja kibontott zászlóként lobogott utánuk. A kapu szemétszagú bugyrából kilépve a ház előtt tétován megtorpantak. Megint Erzsi, a rutinos tornatanár adta ki a hadműveletre vonatkozó parancsot. „Szóródjunk szét, tíz perc múlva itt gyülekezünk. Indulás, egykettő!” Jól jött volna most a tornatermi csattogtató, de így is hatásos volt a vezényszó. Ahogy az elveszett gyereket keresik az aggódó szülők, olyan féltő gonddal kutattak Guriguri után. Eredménytelenül. Csöpi a bokrok alá is benézett. Ági felkapaszkodott a szeméttel megrakott konténerhez és belekukkantott. A férfiak a szélesebb fatörzseket célozták meg, feltételezve egy bizonyos tevékenységet. A mélyülő sötétből csüggedten tértek vissza a kapu sárga fényébe. „Semmi.” „Én se találtam. Eltűnt.” „A föld nyelte el.” „Mi történhetett vele?” „Talán csak egy telefonfülkéhez ment jelenteni.” „Én a legközelebbit megnéztem” – jelezte Péter –, „de ott sincs.” Kétségbeesetten kapaszkodtak egymás tekintetébe, hogy a cáfolhatatlan bizonyossággal szemben ne legyenek egyedül. De nem kínált egyikük sem oltalmazó nyugalmat, elsüllyedtek a szorongásba. „Fázom” – ez Csöpi volt. „Le van szarva, ha eltűnt, eltűnt, kit érdekel” – harsogott Erzsi, ragaszkodva védelmi ösztönéhez. „Ne ordíts, te idióta!” – támadt rá a férje. „Gyerekek, főzök egy teát és megbeszéljük” – terelte vissza Ági a társaságot a házba. Benne még pislákolt a meggyőződés, hogy az elveszett nyomozó megkerül, elfoglalja őrhelyét, és ők végre visszahelyezkedhetnek megszokott szerepükbe. Megtörten vánszorogtak fel. Hamarosan forró gőzbe merítették arcukat, kerülték egymás tekintetét. Aztán Szatír felpattant, és mint aki titkos üzenetet kapott, kirohant az erkélyre, de hamarosan leverten ballagott vissza. „Néma csönd és hullaszag.”
„Végül is, kit érdekel? Dögöljön meg, ahol van, nem igaz, drágám?” – rikoltott Erzsi. De a mérnök nem értett vele egyet. „Ez nem így van, kis páviánom. Nekünk együtt kell lennünk, különben önkényesen kivonjuk magunkat a megfigyelés alól, felrúgunk egy szóbeli szerződést, egy politikai
mint azok a kutyusok az autók hátsó ablakaiban. „Igen. Megfigyeltem, gyakran kapkod levegő után.” „Izzad és olykor falfehér” – folytatta Szatír. „Szív. Egyértelmű.” – fejezte be a korróziómérnök. Csöpi vette a kabátját. „Na, én megyek. Ezt folytassátok nélkülem!” Szatír elébe állt. ja „Kicsi, pirinyó tündérbogaracskám. Higgadj le. Nincs mit tenni.” „De én nem akarok itt aludni! Nem veszek részt egy kényszerorgián.” „Ki beszél itt orgiáról?” – kérdezte felcsillanó szemmel a mérnök. „Mi van, ha én elmegyek?” – makacskodott Csöpi. „Még mindig maradtok elegen.” „Nem mész sehová!” – penderítette vissza Szatír. „Vagy akarsz egy büdös nagy pofont?” Péter meghökkenve figyelte ezt a váratlan fordulatot. „Kinek tölthetek?” – fordult körbe a demizsonnal. „Van valami tömény?” – toppant elé Erzsi, és levetette a kardigánját. Ági megadóan bólintott. „Kisüsti megfelel?” „Isteni, azt imádom.” „Én is kérek” – nyögte elhalón Csöpi, és hatalmasat ásított. Péter mindenkinek öntött, koccintottak. „Mire igyunk?” „Gurigurira! Arra, hogy még él és előkerül!” A férfiak kétségektől terhesen, de abban a reményben ballagtak ki az erkélyre, hogy odalent, az árnyékba süppedt padon megpillantják Gurigurit. De a látvány kíméletlenül szembesítette őket a változatlan ténnyel: a férfi eltűnt, nyoma veszett a semmiben, már nem tartja rajtuk vigyázó tekintetét. Pokoli, váratlan elhagyottság. A nők előkészítették a fekhelyeket. Ági lepedőket bontott, matracot terített a szoba közepére. Erzsi a fürdőszobában ledobta a farmerját, Ági szakadt köpenyébe
Guriguri
Guriguri Oláh Gábor novellá alkut, hogy úgy mondjam. És annak kiszámíthatatlan következményei lehetnek.” Szatír fáradtan ült a lüktető csendben. „Osztom a véleményedet.” Csöpi felugrott, szikrázó szemmel állt a férje elé. „Hogy érted ezt? Ha elvitte az ördög, akkor mostantól együtt maradunk? Összeköltözünk?” Szatír visszahúzta a székre. „Csillagom, bizonyára van ennek ésszerű határa. De holtbiztos, hogy ma, ezen az éjjelen, hisz így állapodtunk meg, nem széledhetünk szét a tudomása nélkül.” Csöpi elsápadt. „De a gyerekek! Várnak minket! Nórika rohamot kap.” Komoran, kérdőn néztek egymásra. Ági igyekezett türelmes vendéglátónak mutatkozni. Merész huszárvágással a gyakorlati megoldást kezdte taglalni. „Semmi gond, én majd Péterrel és a gyerekkel a kisszobában alszom, nektek itt marad az ágy, a matracokból megágyazunk a földön, kisorsoljuk, ki alszik a padlón. Jó kis éjjeli menedékhely lesz.” Erzsit lelkesítette a fordulat, feltámadt benne az ősturista, a sátrazó világutazó. „Akkor ágyazzunk!” Azzal néhány törzshajlítással bevezette az esti tornát. Szatír megint talpra ugrott, kirontott az erkélyre. Az üres pad látványa kiborította. „Remélem, nem vitte el egy roham.” Ervin jóváhagyóan bólogatott,
37. oldal
2006. október/november
bújt. Csöpi rémülten nézte a hasáig szétnyíló ruhadarabot és azonnal megpróbált hazatelefonálni, de a szám foglaltat jelzett. Percenként szaladt a vécére, majd újra a telefonhoz. Ági és Erzsi egymás mozdulatát értve és folytatva szendvicseket készítettek, mintha évtizedek óta ugyanabban a konyhai brigádban dolgoznának. A szavak végérvényesen cserbenhagyták őket, bár Erzsi időnként nyerítve felnevetett, de példáját senki sem követte. Az erkélyen határozott körvonalat kapott a terv, miként nézzenek szembe a hosszúnak ígérkező éjszakával. Szatír vetette fel az ötletet, a mérnök dolgozta ki a finom részleteket. Őrségben figyelik a terepet, egyetlen percet sem hagynak ki, kétóránként váltják egymást. Döntésüket, akár egy hadiparancsot, közölték a nőkkel. Mindenki egyetértett az elképzeléssel, úgy tűnt, ez az egyetlen és a helyzettel reálisan számoló lépés. Ági takarót készített a posztolóknak, Csöpi forralt bort főzött. Péter kezdte a strázsálást. Kortyolgatta a fűszeres italt, ezüstös párát lehelt a hűlő világba. Igyekezett úrrá lenni a rátörő álmosságon. Lappangó félelemmel bámult a sötétbe merült pad felé. Vége
Universität Debrecen
Sommeruniversität Debrecen Sprachkurse Ungarisch 2007 Im Sommerkurs werden neben dem Sprachunterricht Vorträge zur ungarischen Literatur und Geschichte, aber auch zu sprachwissenschaftlichen und kulturhistorischen Themen angeboten. Die Freizeit kommt dabei nicht zu kurz: Klassikkonzerte, Rockevents, Diskoabende, Volkstanzdarbietungen und -unterricht, Kino- und Theateraufführungen ergänzen das Programm. Vorgesehen sind auch Wochenendreisen zu den Sehenswürdigkeiten Ostungarns. Die TeilnehmerInnen können in Studentenwohnheimen auf dem Areal der Universität Debrecen untergebracht werden und täglich drei Mahlzeiten erhalten. Die Kursprogramme stehen von Anfängern bis Fortgeschrittenen allen Interessenten offen. Auf den unteren Kursstufen wird eine Vermittlungssprache eingesetzt. Als Lehrmaterial wird die eigene Reihe Hungarolingua eingesetzt.
Hitvallás (Ars poetica helyett) Azért jöttem, hogy engem megtalálj, ha fázva ülsz a napok romjain, ha körülötted bamba birkanyáj, és eltévedsz a múltnak útjain. Lelked, mint gyönge lepke szárnya leng, a nap, a hold fejed körül forog; Látnok vagyok, mély kút a két szemem, kettős körében: nyugvó napkorong. Az ujjaim nyomán forrás fakad, hűvös hulláma csók a testeden. Szavam zenéje téged símogat. Az én erőmmel vértezd föl magad, testem terített asztalod legyen, ha rólad a hitek lefoszlanak. Bittner János verse
Winterkurs Intensiv 14. – 27. Januar 2007 (80 Stunden)
15. September – 15. Dezember 2007 (60 Stunden)
Frühjahrskurs Superintensiv 27. Mai – 10. Juni 2007 (100 Stunden)
Sprachkurse nach persönlichem Bedarf für Privatpersonen oder Firmen. Termin und Stundenzahl laut Vereinbarung
Sommerkurs Intensiv für die ungarische Sprache und Kultur 22. Juli – 18. August 2007 (120 Stunden) 22. Juli – 4. August 2007 (60 Stunden) Herbstkurs Intensiv 26. Oktober – 4. November 2007 (70 Stunden) Semesterkurse 15. Februar – 15. Mai 2007 (60 Stunden)
Weiterführende Informationen zu diesen und weiteren Angeboten in Debrecen und Budapest, zu Gebühren und Anmeldefristen erhalten Sie unter Debreceni Nyári Egyetem, Pf. 35, H-4010 Debrecen, Telefon: (+3652) 532 594, Fax: (+3652) 532 595. Internet: www.summerschool.hu E-mail:
[email protected]
2006. október/november
38. oldal
Seiten 1, 6-11 Puderzucker bestreute Torte. (...) Nun waren wir angelangt im Lande unserer Träume, Wir mussten nun überlegen, Zu den ungarischen Artikeln in dieser Nummer wo ein kaum gebrauchter was wir tun sollten: Die „Frei„Volkswagen“ ein Monatsgehalt, ein heit“ erwartete uns nur einen Katzensprung entfernt, am gegenüber- Eindruck auf uns. Anderntags wur- Paar Schuhe 12 Mark und eine liegenden Ufer, und wir standen hier den wir mit Bussen nach Eisenstadt Armbanduhr 18 Mark kostete. Und hilflos herum, einige Meter vom Ziel weitergefahren. Wir wurden in einer wo es auch alles gab! Das muss das Gelobte Land sein! entfernt. Mütter mit von Wein- mehrstöckigen Schule am Fuße des krämpfen geschüttelten Kindern Leithagebirges untergebracht, wo Wir erwarteten mit offenem Munde erflehten vom Allmächtigen eine wir zwei Tage lang Sauerkraut mit die gebratenen Tauben. Doch sie flogen nicht! Lösung. Mehrere durchschwommen Kassler darin aßen. Bereits vom Anden eiskalten Kanal. Einer von uns blick des blassfarbenen SauerAuszug aus der deutschen Fassung der hatte eine Idee: Wir bauen aus Schilf krautes drehte sich uns der Magen Erinnerungen von Antal Lux, erschienen ein Floß, mit dem vier Leute auf um. Scheinbar waren wir zu sehr an in „Ungarnaufstand“, dem deutschen einmal ans andere Ufer gebracht die Farbe rot gewöhnt. Ich will ja Pendant des von BUOD herausgegewerden können. Zwei von uns nicht undankbar sein, doch war ich benen Buches „Szemtanúk“. übernahmen den Transport. Bevor selbst von der Gulaschsuppe „andewir selbst an die Reihe kamen, hal- rer Nationalität“ monatelang krank. Seite 12: ‘56 in BRD und DDR fen wir noch einem Schaffner in Uni- Nach der ärztlichen Untersuchung form und seinem Kind auf die an- folgte die Entlausung. Nach zwei Géza Mogyorósi lässt Revue passiedere Seite. Inzwischen war das Floß weiteren Tagen fanden wir uns in ren, was denn woanders – namentverwittert, es war vollkommen Traiskirchen, in einer früheren rus- lich in Deutschland – geschah, als in durchnässt. So „ruderten“ wir halb sischen Kaserne wieder. Nach Re- Ungarn der Volksaufstand war. Der im Wasser liegend hinüber. Kaum gistrierung unserer Daten brachte Autor erinnert an das historische drüben angelangt und auf den man uns weiter nach Baden, wo wir Umfeld, in dem die BRD der NATO, Damm geklettert, vernahmen wir im Thermalbad nach Herzenslust im die DDR dem Warschauer Pakt beivon der Brücke eine Maschinenpis- angenehm lauwarmen Wasser trat, die KPdSU ihren XX. Parteitag tolensalve. Im selben Moment planschten. Es war ungewohnt, abhielt, auf dem Chruschtschow dem huschte an meinen Ohren ein überall mit „Herr“ angeredet zu wer- Stalinkult ein Ende setzte, und in der Schwarm „Hummeln“ vorbei und den. Auf einmal spürte ich, Jemand BRD die KPD verboten wurde. Bonn schlug hinter uns im Röhricht ein. zu sein, jemand, der eine Würde hat. verfolgte den AlleinvertretungsanDie Grenze verlief im Dreieck. Wir Ich meldete mich zur ständigen spruch der Hallstein-Doktrin, in den mussten ein Gelände mit Sumpf bis Übersiedlung nach Deutschland an, Geschichtsbüchern tauchte in Texten zum Knie durchwaten, etwa hundert da ich mich der deutschen Kultur über polnische Westregionen immer wieder die Formel „gegenwärtig unMeter lang. Klatschnass geworden, und Mentalität verbunden fühlte. erblickten wir auf der Spitze einer Diejenigen, die sich für Deutsch- ter polnischer Verwaltung“ auf… Turmruine die rot-weiß-rote öster- land gemeldet hatten, verließen an Seiten 14-15: 60 Jahre Forint reichische Fahne. Auf einem Feldweg einem schönen Dezembertag Öster- Von der Homepage der Wochennahmen uns zwei österreichische reich mit einem Sonderzug. Durch zeitschrift HVG haben wir den Artikel Grenzer und zahlreiche Journalisten das Fenster des dahinratternden zum Forintjubiläum übernommen. in Empfang. Ich muss immer an den Zuges bestaunten wir das in abend- Hier erfährt man die Herkunft des Moment zurückdenken, als ich vor lichem Licht und in Neonreklame Namens der Währung: Róbert Károly Glück kaum Luft bekam, ohne be- strahlende Linz. In Piding, einer hatte schon im 14. Jahrhundert reits daran zu denken, dass dies eine wunderschönen Stadt in den Bergen „aranyforint“ – Goldgulden – prägen Wende in meinem Schicksal war. im „Freistaat Bayern“, hieß man uns lassen, und diese standen Pate bei Es folgten Nächte voller Albträume. aussteigen und brachte uns in der Namensgebung, als man den Über viele Jahre hinweg träumte ich Baracken am Fuße eines recht steilen inflationsgeschüttelten Pengő abdavon, dass mich die Russen ver- Berges unter. Am anderen Morgen schaffte. folgen, dass sie auf mich schießen. nahm man auch hier unsere PersoSeiten 17 und 19: Ausflüge Ich sah mich, wie ich mich hinter nalien auf, bevor wir zwischen den umgefallenen Baumstümpfen ver- schneebedeckten Bergen – so etwas Innerhalb der Berichte zur diesjährigen stecke, schon die Einschüsse auf konnten wir früher auf Nógráder Vereinschronik stehen auf diesen Seimeinem Rücken und den Geruch Gemälden oder kitschigen Postkar- ten die Artikel zum Ausflug ins Riesenvon Schießpulver spürte, nur noch ten bewundern – einen ausgedehn- gebirge und zur Müggelturm-Tour. den nahen Tod erwartend! ten Spaziergang unternahmen. Der Im Riesengebirge – dies war nach SieDie Lichtflut der beleuchteten Anblick jedes schneebedeckten benbürgen 2005 bereits wieder eine Straßen, der neuen Umgebung Gipfels wirkte auf uns wie eine Reise über die Landesgrenzen hinweg machte einen unvergleichlichen „künstlerisch“ gestaltete und mit – haben wir drei sehr schöne Tage
Was steht denn drin?
39. oldal
2006. október/november
verlebt, waren auf der Schneekoppe, in Trutnov oder Vrchlabi. Nebenbei konnten wir in unserer netten kleinen Unterkunft bei tschechischem Bier auch noch Spielen der Fußball-WM im Fernsehen beiwohnen. Vereinsmitglied András Milák erwartete die Ausflügler Ende August zu einer kleinen Stärkung an seinem Ausflugskiosk am Müggelturm. Auch dieser Ausflug ging bei guter Laune und Musik über die – allerdings etwas verregnete – Bühne. Seiten 19-20: Programme Folgende Abende stehen im Veranstaltungskalender der Ungarischen Vereinigung bis Jahresende (alles im Collegium Hungaricum): – 14.10., 19 Uhr: Vortrag von Antal Lux zu seiner aktiven Teilnahme an den 56er Ereignissen – 18.11., 19 Uhr: Konzert mit János Bródy (siehe auch Seite 3) – 16.12., 18 Uhr: Weihnachtsfeier mit Kulturbeiträgen und selbst mitgebrachten Speisen und Getränken – Für 2007 planen wir einen Ausstellungsbesuch, einen Abend mit dem neuen ungarischen Gesandten, eine Märzfeier, die Jahreshauptversammlung, eine Kiezwanderung in Charlottenburg und wieder einen Vereinsausflug (evtl. Dresden oder Ostsee). Weitere Vorschläge sind willkommen. Nicht zu vergessen auch die monatlichen Stammtische am jeweils ersten Freitag. Die Ungarische Kolonie lädt am 14. Oktober um 15 Uhr zu einem Ausflug nach Tegel zum Trimmpfad ein. Treff-
punkt Heiligenseestr. Ecke Ruppiner Chaussee. Dabei wird auch der Revolution von 1956 gedacht. 4.11., 19-03 Uhr: Herbstball der Kolonie, Ballsaal des Ludwig-LoeweHauses, (10553 Berlin-Moabit, Wiebestr. 42-45) 25.11., 19 Uhr, CHB: Vortrag zu Ungarn aus der Vojvodina, die ihre Heimat verlassen haben (auf Ungarisch). 2.12.: Tagesausflug per Bus zum Dresdner Striezelmarkt 16.12., 17 Uhr, CHB: Weihnachtsfeier der Kolonie. Zu den Plänen der Teréz-BrunszvikGesellschaft und den Berliner Pfadfindern liegen uns keine neuen Daten vor. Kontaktpersonen sind für die Brunszvik-Gesellschaft Beáta Nagy (E-Mail:
[email protected], Tel.: 42 80 52 80), für die Pfadfinder Andrea Drana (Telefon: 0163- 370 07 09, E-Mail:
[email protected]). Seite 20 enthält auch die Termine für die ungarischen katholischen Messen und die Gottesdienste der protestantischen Gemeinde (siehe dort). Seiten 24-25 und 32 Hier finden sich Beiträge von Géza Mogyorósi. „Galgen oder Karriere“ nennt Personen, die in der SS gedient hatten und später in West- oder Ostdeutschland Karriere machten. In „Heilwasser und Becherovka“ berichtet der Autor über einen angenehmen Aufenthalt in der Bäderstadt Karlovy Vary. Im „Mosaik von der Spree“ lesen wir kurze Beiträge zum wirtschaftlichen Aufschwung, den die Fußball-WM Deutschland gebracht hat, über eine
Ausstellung zum Hitler-Attentat 1944 in der Berliner Gedenkstätte Deutscher Widerstand, zum diesjährigen Christopher Street Day in Berlin und zum „Wildschweinalarm“ in der deutschen Hauptstadt. Seiten 13, 26-31: Beiträge aus Film, Musik und Literatur von Miklós Königer, Elisabeth Nagy und Géza Mogyorósi. Seite 33: Neue Rezepte Bözsike stellt leichte, vegetarische Speisen vor. Seiten 34-37: Guriguri Die Novelle von Regisseur Gábor Oláh, der bereits in der Nummer 22 des Berlini Híradó mit „Egy kupica fal – Ein Stamperl Mauer“ Lesenswertes bot, handelt von einem Spitzel der ungarischen Staatssicherheit. Dieser bringt es fertig, ein von ihm überwachtes Ehepaar zu bitten, seine Abende doch in etwas vornehmeren Etablissements zu verbringen, damit der Spitzel auch mehr vom Leben hat. Später dann beruft er sich auf den Personalmangel beim sozialistischen Staatssicherheitsdienst und bittet das Ehepaar, mit einem völlig fremden anderen Ehepaar gemeinsam einen Besuch bei Bekannten zu machen. Und als dann in dieser unmöglichen Situation plötzlich der Spitzel verschwindet, löst das Bestürzung, ja fast Depressionen bei den Überwachten aus, und eine intensive Suche nach dem Verschwundenen beginnt. – Viel schöner zu lesen natürlich in voller Länge. Wieder ein Grund, Ungarisch zu lernen.
– a berlini magyarok, barátaik és vendégeik lapja A Magyar Egyesület Berlin e.V. belső kiadványa
Szerkesztőség: Általános és tördelőszerkesztő: Hans-Ulrich Moritz, tel./fax: (030) 5 62 06 51, email:
[email protected] Olvasószerkesztő: Urban Mária, tel./fax: (030) 9 93 95 10, email:
[email protected] PR-felelős: Matthes Ágnes, tel.: (030) 2 42 36 68, fax: (030) 2 42 34 47, email:
[email protected] Felelős szerkesztő: Dr. Hetey László, tel.: (030) 78 71 27 60, fax: 78 71 27 61, email:
[email protected] Web-összekötő: Nemes Lajos, tel.: (0179) 299 35 13, email:
[email protected] Lapunk layoutját tervezte: Drimál Ferenc † Postacím: Magyar Egyesület Berlin e.V., c/o Priv.-Doz. Dr. Hetey László, Kaiser-Wilhelm-Platz 4, 10827 Berlin Egyesületi bankszámla: Deutsche Bank, BLZ 100 700 24, Konto-Nummer: 398 787 200 Terjeszti az egyesület tagsága a berlini és németországi magyarok és barátaik körében. A nem szerkesztőségi cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalunk; az azokban hangoztatott vélemények nem minden esetben egyeznek meg a szerkesztőség, avagy a Magyar Egyesület Berlin e.V. véleményével. A szerkesztőség a felkérés nélkül beküldött cikkeket és képanyagot nem őrzi meg és nem küldi vissza.
2006. október/november
40. oldal
Rätsel Wie in Heft 22 versprochen, hier nun ein Sudoku „auf Deutsch“. Die Aufgabe besteht darin, die nebenstehende Grafik vollständig mit den Ziffern 1-9 auszufüllen, und zwar so, dass in jeder Zeile, jeder Spalte und in jedem 3x3 Felder großen Quadrat jede dieser Ziffern nur einmal vorkommen darf. Ist das geschafft, dann ist der Rest eigentlich ein Kinderspiel: Die in den grauen Feldern (von links oben bis rechts unten) stehenden Ziffern sind durch die Buchstaben gemäß Codegrafik unter dem Sudoku zu ersetzen und von links nach rechts in die rechts oben stehende Figur einzutragen. Das sich dabei ergebende Lösungswort ist, so meinen wir, durchaus schon wieder aktuell…
S u d o k u
4 2 4
5
Huppan a szán buckák szélén utasai hó tetején kacagás-nagy vígalomban hóemberként tél-habokban. Öröm-ünnep napja kevés másnap a hó cseltől elvész Gyermek öröm el-illant már könny is csorog a kis orcán Vádlón néznek a világra elolvadó hóbuckákra.
1 9
7
8
8
3 5
5
6
9
3
1 2
1
7
2
7 3
3
4
1
2
3
4
5
6
7
8
N
E
C
I
B
H
T
W A
Gyermek-ünnep téli napon
Délről fújó fehér szeplő Csomagol ma tél teremtő Hópihe száll össze-vissza Gyermekekre és ródlikra. Vigalom e rossz világban Szánkót húzó nagypapákban Féltve őrzött reménységek Futtatnák a vén cipőket. Piciny tüdő másként fújja „Fussunk Papa föl a dombra” Hogy lefelé ketten ülve Lecsúszhassunk völgy ölébe
3
7
5
Bizonyára nem volt nehéz feladat előző számunk Sudoku rejtvényét megfejteni, sőt: akár az ábra nélkül is megfelelő sorrendbe hozni a megadott betűket. Ha ez sikerült, végső megoldásként a KÖZGYŰLÉS szó jött ki. S ha nem, akkor hiba csúszott a számításba…
3
1 4
8
Megfejtés
S. Kiss István
5
S. Kiss István téli hangulatú versével meglehetősen korán ugyan, de legalább nem késve, szeretnénk minden kedves olvasónknak, egyesületi tagunknak és barátunknak
kellemes, békességes karácsonyi ünnepeket és boldog, eredményekben gazdag új esztendőt kívánni. Néhány jó kedvre derítő, ill. elgondolkodtató aranyköpéssel zárjuk az évet – vagyis ezévre a lapunkat. A szerkesztőség
9
Aranyköpések innen – onnan Van, aki istennek képzeli magát, de fölfelé kerekítve is csak félisten. Egy nagy hátránya van annak, ha saját kezedbe veszed az életed irányítását: nincs kit hibáztatni. Fordítsd az arcod a nap felé, és az árnyék mögötted marad. A hibáiból tanul az ember. Vannak azonban olyanok, akik sohasem hibáznak… Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. A bajuszt miért nem szájöldöknek hívják? Ha felveszem a fejhallgatót, miért nem a fejemet hallom? Nem vagyok magamnál. Kérem, hagyjon üzenetet. Sajnos az üzenetrögzítő elromlott. Itt az ember beszél. És végül annak, aki szilveszter napján elfelejt itókát venni: Amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is!
