Berlin szerepe a modern magyar kultúra megteremtésében

• Gantner Brigitta Eszter• BERLIN SZEREPE A MODERN MAGYAR KULTÚRA MEGTEREMTÉSÉBEN

Gantner Brigitta Eszter

Berlin szerepe a modern magyar kultúra megteremtésében Magyarországi zsidó diákok a berlini egyetemen a 19–20. század fordulóján „Az egyetemen sok magyar fiú van, a folyosókon és a termekben sokszor hallani hangos magyar beszédet. Én rendesen jól megnézem a magyarul beszélô kollégákat – de nem szólítom meg. Nagyságodat, a ki igen jól tudja, hogy a Regnum Marianumot itt kik képviselik, esedezve kérem, hogy viselkedésem indoklását e helyütt nekem elengedni kegyeskedjék.”1 Ahogyan Tuka Béla2 joghallgató budapesti professzorának, Concha Gyôzônek írt sorai is jelzik, már a kortársaknak is feltûnt a zsidó hallgatók fokozott berlini jelenléte.3 A magyarországi zsidó diákok növekvô száma mögött azonban nemcsak az említett kulturális okok álltak, hanem a zsidó családokban kialakult „iskoláztatási modell” is. E modell azon a felismerésen alapult, hogy a zsidók szociális és gazdasági felemelkedésének lehetôségét és mértékét nagymértékben befolyásolja a megszerezhetô végzettség.4 Mivel – hasonlóképpen a vilmosi Németországhoz – bizonyos foglalkozások az államigazgatásban, a hadseregben, de a felsôoktatásban is elzárva maradtak elôlük, egyre többen fordultak az értelmiségi szabad pályák felé. Éppen erre a jelenségre vezethetô vissza a zsidó hallgatók számának növekedése a jogi, az orvosi és a bölcsészkaron: míg 1867-ben a budapesti egyetemre beiratkozott 1885 diákból 335 volt zsidó vallású, addig 1895-ben már 1304 vallotta magát „izraelitának” a 4407 beiratkozott hallgatóból.5 A diákok nagy része a zsidó kis- és középpolgárságból származott.6 Azoknak, akik a tanulmányok költségeit nem tudták megfizetni, gyakran különféle zsidó szervezetek nyújtottak segélyt ösztöndíj formájában. Hasonló tendencia figyelhetô meg a Berlinben tanuló diákok esetében is. Az 1900 és 1914 között beiratkozott magyarországi zsidó diákok7 családi körülményeit vizsgálva – az apa

megadott foglalkozása alapján8 – feltûnô a kereskedôk magas aránya. Az általánosan elfogadott elképzeléssel szemben, miszerint elsôsorban a nagyvárosi zsidó közép- és nagypolgárság küldte fiait (és ritkábban lányait) külföldi egyetemekre, a rendelkezésre álló források sokkal differenciáltabb képet nyújtanak. A századfordulón beiratkozott zsidó diákok fele kistelepülésekrôl érkezett és többnyire a kispolgársághoz tartozó kereskedôk fiai voltak. A „tipikusan zsidó”9 tevékenységnek tartott kereskedô foglalkozás mellett egyéb hivatások is feltûntek: többek között iparos, gyáros, földbérlô, rabbi és kézmûves. A külföldi tanulás kiemelkedô jelentôségét az is aláhúzta, hogy számos vidéki zsidó család a fiait többnyire anyagi lehetôségein felül taníttatta idegenben, mert ezt nemcsak „befektetésnek”, hanem a szociális felemelkedés lehetôségének is tartották. Ugyanakkor a zsidó közép- és nagypolgárság soraiból érkezô diákokat sem kizárólag a presztízs motiválta, hanem sok esetben a szegény sorból kiemelkedett apák tapasztalatai, valamint az a tény, hogy a magyarországi egyetemek konzervativizmusa és a magyar tudományos élet belterjessége, elmaradottsága sok esetben gátat vetett a legújabb európai szellemi és tudományos áramlatok elsajátításának. Berlin a századfordulón nemcsak a világ egyik legrangosabb egyetemével rendelkezett, hanem egyfajta szellemi mûhelyként mûködve lehetôvé tette az európai modernitással való találkozást. Sok esetben a magyar diákok csak rövidebb idôt töltöttek itt el, mégis az a félév vagy év nem egy visszaemlékezésben10 úgy tûnik fel, mint egy új impulzusokkal, gondolatokkal teli korszak, amely elengedhetetlen a további intellektuális fejlôdéshez. Nem egy diák számára Berlin a baloldali, radikális gondolatokkal vagy

• 79 •


A Lepziger Str. és Friedrichstr. sarka

akár a szociáldemokrata mozgalommal való találkozás helyszínét jelentette. Sokan itt léptek be a pártba, hogy aztán Pestre visszatérve munkájukat a magyar szociáldemokrata mozgalomban vagy a progresszió egyéb radikális csoportjaiban – például az 1908-ban megalakult Galilei-körben11 – folytassák. Amennyiben a berlini tanulmányokat és a megélhetést nem a család biztosította, állami vagy egyéb intézményi ösztöndíjak segítségével fedezték a költségeket. Ez utóbbira az egyik közismert példa Balázs Béla (avagy Bauer Herbert), aki évekkel késôbb politikai emigránsként tért vissza egykori tanulmányai helyszínére, és a weimari köztársaság egyik legjelentôsebb filmesztétájaként vált ismertté. Balázs kispolgári zsidó családba született Szegeden. Édesapja, Bauer Simon középiskolai tanár volt, elôször Szegeden,12 majd Lôcsén. A családban németül beszéltek, elsôsorban Balázs német anyanyelvû édesanyja miatt, aki Szegedre kerülve németet tanított. Balázs a budapesti egyetemen diplomázva 1906-ban nyerte el azt az állami, 1000 koronás ösztöndíjat, amelynek segítségével barátjával, Kodály Zoltánnal egy évet Berlinben és Párizsban tölthettek.

„Mikor Párizsból Berlinen és Hannoveren át 1906 szeptemberében hazaértem Szegedre, Balázs Bélát már nem találtam otthon. Ô megkapta, mint jól végzett tanár a nagy állami ösztöndíjat, 1000 koronát. Ez az egy évre külföldi tanulmányútra szóló ösztöndíj persze egy ember utazását, megélhetését biztosította nagyon szerényen. De ezzel a pénzzel ketten: Kodály Zoltán és Balázs Béla mentek el, Herbert (B. B.) ragaszkodott ahhoz, hogy Zoltán vele menjen. (...) El lehet képzelni, hogy milyen nyomorúságos körülmények között éltek Berlinben és Párizsban.”13 Elsô találkozását Berlinnel Balázs a naplójában rögzítette: „1906. október 22-én Berlinben. Másfél lépés széles, hatodfél hosszú szobám van. [...] Bírkózom. Idegen zaj, idegen fények... ismeretlen robaj, ködön ´s füstön keresztül világoló lángok, egy nagy zuhogó ár. Még a nagy házak is tornyosodó, óriás, barna kôhullámok. Ez mind el akar temetni. Ezt mind le kell gyûrnöm, fölékerekedni és uralkodni rajta.”14 Balázs elérte célját, hamarosan Georg Simmel15 legbensôbb köréhez tartozott, akinél késôbb a Halálesztétika címû doktori disszertációját írta.16 Nemcsak Simmel emberi kvalitásai hatottak rá, hanem mûveltsége és briliáns retorikája is. „Alkalmam van végre hipermûveltséget, szellemi átfinomultságot, esztétikát és szimbolizmust lélegzô embereket szemtôl szembe látni, sôt érintkezni velök Simmelnél. A „Kunstphilosophie”-privátkollégiumban. Lakásán tartja, csak tízet vett fel, azután a felesége és valami doktorkisasszony a publikum. Elôtte teát iszunk, és modernek vagyunk. (...) Simmel rendkívül érdekes, csodálatosan finom impresszibilitású ember.”17 Ugyan Balázs naplójában az egyetem más tanárait is elismeréssel emlegette, így többször találkozni Erich Schmidt,18 Ulrich von Willamowitz-Moellendorf19 és Wilhelm Dilthey20 nevével, egyedül Simmel tett rá tartós hatást. A diákok egy másik csoportját azok alkották, akiknél az apák foglalkozását látva, joggal következtethetünk arra, hogy költségeiket a család finanszírozta. A magyar zsidó nagypolgársághoz tartozó Chorin21, Hatvany, Lukács, Kohner22 vagy Schossberger23 családok fiai számára egyegy hosszabb külföldi tanulmányút magától értetôdônek számított. Ennek megfelelôen fedezte Lukács József fia jogi és filozófiai tanulmányait a budapesti egyetemen 1902 és 1906 között, majd berlini tanulmányait 1906-tól, késôbb heidelbergi stúdiumát a habilitáció reményében.

• 80 •


A Lukácshoz hasonlóan sokáig a magyar és német kultúra határán vívódó Hatvany Lajos is tanulni érkezett Berlinbe, ahol 1904-tôl24 látogatta Willamowitz-Moellendorf professzor nyelvészeti szemináriumait.25 Az egyetemi tanulmányok mellett azonban Vészi Jószeffel, a Pester Lloyd nagy hatalmú fôszerkesztôjével együtt kiadtak egy irodalmi lapot is Jung-Ungarn26 címmel, amely elsôrendû feladatának a magyar kultúra németországi megismertetését és terjesztését tekintette. „A Jung-Ungarn egy vastag és szép német szemle, mely Berlinben jelenik meg a tekintélyes Cassirercégnél, Vészi Józsefnek s szépirodalmi részében Hatvany Lajosnak szerkesztésében, és – ezt már második száma után s minden hazafias és baráti elfogultság nélkül meg lehet állapítani – nem a német, de a legjobb angol szemlékkel vetekszik eleven érdekességre, sokoldalúságra s amellett komolyságra. Olvasmány, mely a magyart azért érdekli, mert magyar tárgyakról szól, az idegent azért, mert eddig idegen és nem sejtett dolgokat visz közel érdeklôdéséhez – a németnek szívbeli érdeklôdéséhez is, mert külön ujjheggyel tapintja ki az évszázados, igazában évezredes magyar–német összefüggés szálait. Ennek megfelelô a figyelem is, mely nemcsak itthon fordul az új szemle felé, de Berlinben is” – írta Ignotus a lapról a Nyugat „Figyelô” rovatában.27 Testvérével, a festô és mûgyûjtô Hatvany Ferenccel együtt magyar mûvészek bemutatkozását tették lehetôvé berlini galériákban, ezzel párhuzamosan magyar lapokat tudósított a berlini mûvészeti élet eseményeirôl. Ebben az idôben született elsô nagyobb esszéje Die Wissenschaft des nicht Wissenswerten28 címmel, amely megsemmisítô ítéletet mondott a berlini egyetem nem egy professzoráról és bizonyos diszciplínáiról (például a klasszika-filológiáról), ugyanakkor elismerte a korabeli német szellemi élet számos, az egyetemen tanító modern képviselôjét, így Georg Simmelt és Wilhelm Diltheyt. Baumgarten Ferenc (1880–1927)29, akit Lukács 1912-ben Berlinben ismert meg és akinek a családja szintén az említett társadalmi réteghez tartozott, Lukácshoz és Hatvanyhoz hasonlóan az apai támogatásnak köszönhetôen élhetett és tanulhatott hosszú éveken át Berlinben és Párizsban.30 A mára gyakorlatilag elfeledett irodalomtörténész Baumgarten Ferencrôl írta Balázs Béla húga, Bauer Hilda: „Abban az idôben, mikor még nem laktam Pesten, csak látogatóba jöttem, ismerkedtem meg késôbbi barátaim legnagyobb részével, és voltam együtt sok kitûnô

Az Unter den Linden és az egyetem a századfordulón

emberrel. Pl. Baumgarten Ferenccel. Vele elôször egy nagy „lipótvárosi” vacsorán találkoztam (...). Baumgarten Ferenc volt az asztalszomszédom. Középtermetû, szemüveges, jóképû ifjú volt, nagyon megnyerô modorú és persze nagyon elegáns volt. (...) Sok mindenrôl beszélgettünk, nagyon mûvelt volt, és én úgy láttam, hogy a francia irodalomban is igen jártas.”31 A fiatal Lukács Görgy (1885–1971) Baumgartennel és Balázzsal egy idôben iratkozott be az egyetemre, és szintén elsôsorban Georg Simmel mûvészetszociológiai elôadásait hallgatta. Emlékeiben Hatvanyhoz és Balázshoz hasonlóan Lukács számára is az egyetem olyan intellektuális térként jelent meg, amely sokkal inkább az egyenrangú szellemi találkozások, az önálló tanulmányok és gondolkodás fóruma volt, mintsem klasszikus oktatási intézmény.32 Az itt látott és tapasztalt tudás közvetítése a magyar modern kultúra kiforrása szempontjából meghatározó. A berlini diákok Magyarországra visszatérve a Huszadik Század vagy a Nyugat hasábjain, kiállításokon, koncerttermekben, a Társadalomtudományi Társaságban vagy a Galilei-körben számoltak be az új impulzusokról. Balázs, Hatvany és Lukács mellett azonban még számos olyan magyar zsidó értelmiségit találunk, akik hasonló kultúraközvetítôi tevékenységet valósítottak meg saját területükön. Közismert, hogy Balázs Halálesztétikája, illetve Lukácsnak a polgári dráma fejlôdésérôl szóló nagy hatású munkája Simmel, illetve Lukács esetében Weber és Dilthey hatását tükrözi. Lukács volt az is, aki a magyar közönséget Martin Buber haszidizmussal foglalkozó munkáival a Szellem hasábjain megismertette.33 A késôbbiekben Lukács és Balázs „bûvkörébe” került fiatal Mannheim Károly is Berlinben tanult, és barátaihoz hasonlóan Georg Simmel szemináriumait látogatta 1913-ban. Berlini és párizsi tanulmá-

• 81 •


Zeughaus

nyait a kereskedô édesapa finanszírozta.34 Mannheim már 1912-ben a Galilei-kör tagja volt, és innen vezetett az útja a Lukács körül alakult Vasárnapi körbe 1916-tól. Rendszeresen elôadott a kör által szervezett Szellemi Szabadtudományok Iskolájában, emellett gimnáziumi tanárként oktatott, de közismertek Hegel-fordításai, valamint a kortárs külföldi – elsôsorban német és francia – filozófiai munkákat bemutató recenziói is. Mannheim Lukácshoz és Balázshoz hasonlóan 1919 után elôször Bécsbe emigrált, majd 1926ban habilitált a heidelbergi egyetemen. 1930 és 1933 között szociológiát tanított a frankfurti egyetemen, majd onnan emigrált Angliába. Mindannyiuk közös ismerôse, a Vasárnapi kör összejöveteleinek látogatója, Lorsy Ernô (1889–1961) az 1909/10-es tanévet töltötte a berlini egyetem bölcsészkarán, nyelvészetet, történelmet és filozófiát hallgatva. Lorsy már ekkor érdeklôdött a kortárs színház íránt, tudósított is elôadásokról, majd késôbb, Budapestre visszatérve a nagy hírû Pester Lloyd színházi kritikusa lett. A Tanácsköztársaság összeomlása után szintén Bécsbe menekült, majd újságíróként

Berlinen át tovább Párizsba. Lorsy éveken át Károlyi Mihály titkáraként dolgozott, majd 1941-ben az Egyesült Államokba emigrált. Szintén Berlinben tanult a mûvészettörténész Rabinovszky Máriusz (1895–1953), Lorsy késôbbi kollégája a Pester Lloydnál. A berlini egyetemen beiratkozáskor megadott adatai szerint édesapja cigarettagyáros volt, a gyár Kairóban mûködött. Rabinovszky elôször Münchenben tanult, majd az elsô világháború alatt, 1917-ben Berlinbe költözött, hogy a kor egyik leghíresebb mûvészettörténészénél, Adolph Goldschmidtnél35 folytassa tanulmányait. Diplomáját 1918ban Budapesten szerezte meg, majd a Pester Lloydnál mûvészetkritikusként helyezkedett el. Írásaiban, melyek a Nyugatban és az Ars Unában is rendszeresen megjelentek, nemcsak a modern magyar mûvészettel, hanem a német mûvészeti élet eseményeivel is részletesen foglalkozott. Rabinovszky Hevesy Ivánnal együtt azon kevés hazai mûvészettörténész közé tartozott, akik az 1920-as években is kiálltak a modern kortárs magyar mûvészet mellett, amelynek legjelesebb képviselôi ekkor már emigrációban éltek.

• 82 •


Róheim Géza (1891–1955) a budapesti egyetemen folytatott földrajzi tanulmányai után 1910-ben a berlini egyetemen tanult néprajzot. Felix von Luschan és Paul Erhrenreich antropológusok, valamint a vallástörténész Eduard Lehmann elôadásait hallgatta. Itt találkozott Róheim a pszichoanalízissel, amely késôbbi tudományos tevékenységét az etnopszichoanalízis felé irányította. Budapestre való visszatérését követôen Róheim a Nemzeti Múzeumban dolgozott, ugyanakkor a Galilei-kör és a Társadalomtudományi Társaság tagjai közé is tartozott. A Tanácsköztársaság alatt Róheim kapta a Néprajzi Múzeum újjászervezésének a feladatát. A bukást követôen is Magyarországon maradt, és elsôként térképezte fel a magyar népszokásokat a pszichoanalízis segítségével. 1938-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol haláláig pszichoanalitikusként dolgozott.36 A magyarországi zsidó diákok több csoportjának a példáján keresztül közelebbi képet kaphatunk a közép-európai német kulturális térben zajlott kultúraközvetítésrôl. A német kultúrához fûzôdô, leginkább családon belül szerzett kapcsolatok, a gyakori kétnyelvûség, s a zsidó családokban alkalmazott iskoláztatási stratégia37 mind olyan tényezôk, amelyek a Németországba, illetve azon belül a Berlinbe irányuló peregrinációt elôsegítették. E modellnek (is) köszönhetôen a századfordulón már jelen volt egy olyan értelmiségi réteg, amelynek apái a társadalmi és gazdasági felemelkedést még a kereskedelmi-pénzügyi szférában alapozták meg, de fiaik ezt már „Bildungsbürgerként” zárták le. Ennek a habitusnak is köszönhetôen valósulhatott meg az a kultúraközvetítés, amely elôsegítette a magyarországi modern kultúra megteremtését. JEGYZETEK 1 Tuka Béla 1902. november 16-i levele Concha Gyôzôhöz; Concha Gyôzô hagyatéka a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában; MS 4811/606,4. Ezúton köszönöm Schweitzer Gábornak, hogy felhívta figyelmem erre a forrásra. 2 Tuka Béla (1880–1946): 1918-ig több magyarországi egyetemen oktatott jogot. Csehszlovákia megalakulásánál már jobboldali szlovák politikusként volt jelen. Késôbb a Tiso-féle Szlovákia miniszterelnöke, akit 1946-ban háborús bûnösként kivégeztek. 3 Pontos adatok nem állnak rendelkezésünkre. A berlini Frigyes-Vilmos egyetemre 1867–1919 között 2468 magyarországi diák iratkozott be. SZÖGI László: Magyarországi diákok németországi egyetemeken és fôiskolákon 1789–1919. Budapest, 2001. 30. o. 4 Lásd: KARÁDY Viktor: Gewalterfahrung und Utopie. Juden in der europäischen Moderne. 1999. 140. o. 5 VÖRÖS : 196. o.

6 Lásd a Galilei-kör 1908–9-ben készített körkérdését a budapesti diáknyomorról. A budapesti diáknyomor, Galilei Füzetek 9. 1914. 7 A magyarországi zsidó diákok esetében a háttér megállapítását az is nehezíti, hogy sokszor nincs kitöltve a vallás rovat, illetve a családnevek sem nyújtanak biztos támpontot. Mivel a rendelkezésre álló adatok statisztikailag nem értékelhetôk egyértelmûen, ezért tendenciákat jelölünk. 8 SZÖGI; 68–192. o. 9 Lásd KOVÁCS Alajos: A zsidóság térfoglalása Magyarországon. Budapest, 1922. 40. o. 10 Legismertebbek: Balázs Béla naplói (Napló I–II. Gondolat, 1982); Lukács György: Megélt gondolkodás – Életrajz magnószalagon (Vezér Erzsébet – Eörsi István). Magvetô, 1989 11 Galilei-kör: 1908-ban alapították a budapesti egyetemen tanuló baloldali, radikális medikusok és joghallgatók önmûvelés céljából. Hamarosan a magyar haladó mozgalom egyik legjelentôsebb szellemi központjává nôtte ki magát, szoros kapcsolatokat ápolt a Társadalomtudományi Társasággal, majd késôbb a Vasárnapi kör tagjaival. 1919-ben szûnt meg. 12 Lásd: SZÖGI, 155. o. 13 BAUER Hilda: Emlékeim. MTA Filozófiai Intézet Lukács Archívum, 1985, 19. o. 14 BALÁZS Béla: Napló I. kötet, 1903–1914. 1982, 355. o. 15 Georg Simmel (1858–1918): filozófus és szociológus, a városszociológia megalapítója. 16 1907-ben Deutsch Zsigmond kiadásában, Budapesten jelent meg Balázs disszertációja Halálesztétika címmel. 17 BALÁZS: Napló I.; 365. o. 18 Erich Schmidt (1853–1913): német irodalomtörténész. 19 Ulrich von Willamowitz-Moellendorf (1848–1931): német klasszika-filológus. 20 Wilhelm Dilthey (1833–1911): filozófus, pszichológus és pedagógus. 21 Chorin Ferenc 1902–3 között hallgatott jogot az egyetemen. SZÖGI: 136. o. 22 Báró Kohner Károly 1909–12 között tanult az egyetem bölcsészettudományi karán. SZÖGI: 165. o. 23 Tornyay Schossberger Willy 1914-ben volt diákja a berlini egyetemnek. SZÖGI: 190. o. 24 1904. december 7-én iratkozott be és 1905. július 9-én iratkozott ki az egyetemrôl. SZÖGI, 146. o. 25 ROZSICS István: Hatvany Lajos az író és az irodalompolitikus. In: HORVÁTH László (szerk.): A Hatvanyak emlékezete. 2003. 25. o. 26 1911–1913 között. 27 Nyugat, 1911, 5. szám, „Figyelô”. 28 Die Wissenschaft des nicht Wissenswerten. Ein Kollegienheft, Berlin, Concordia, 1908. 29 Baumgarten Ferenc (1880–1927) kritikus és irodalomtörténész. Fômûve a Conrad Ferdinand Meyerrôl írt monográfiája. 30 Baumgarten Ferenc az 1905–6-os tanévben történelmet hallgatott az egyetemen. SZÖGI: 150. o. 31 Bauer Hilda: Emlékeim. MTA Filozófiai Intézet Lukács Archívum, 1985. 22–23. o 32 LUKÁCS György: Megélt gondolkodás. In: Megélt gondolkodás – Életrajz magnószalagon (Vezér Erzsébet és Eörsi István). 1989. 15. o 33 Kókai Károly: Im Nebel-Der junge Georg Lukács und Wien. Böhlau, Wien, 2002. 178. o. 34 Gábor Éva közlése, amelyet ezen az úton köszönök meg. 35 Adolph Goldschmidt (1863–1944): mûkritikus és mûvészettörténész. 36 Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. Budapest, 1994. 353–356. o. 37 Erre vonatkozóan lásd elsôsorban Karády Viktor tanulmányait.

• 83 •

Berlin szerepe a modern magyar kultúra megteremtésében

Recommend Documents