Letters to Robert Pattinson

Letters Letters to Robert Pattinson

Írta: Pixie

Azokért az időkért, amikor mellettem álltál Az igazságért, amire felnyitottad a szemem, A boldogságért, amit az életembe hoztál A rossz dolgokért, amiket jóra változtattál, Minden álomért amit valóra váltottál A szerelemért melyre benned találtam rá Örökké hálás leszek, baby Te emeltél fel, sosem hagytál lezuhanni Te vagy, aki mindvégig láttál engem. Te voltál az erőm, amikor gyenge voltam, Te voltál a hangom, amikor nem tudtam beszélni, Te voltál a szemem, amikor nem láttam, Te mindig a legjobbat láttad meg bennem. Bátorítottál, amikor kudarcot vallottam, Hitet adtál nekem, mert hittél. A szerelmed tett azzá, aki vagyok. Szárnyakat adtál, és repülni tanítottál, Ha megérintetted a kezem, bármire képes voltam, Amikor elvesztettem a hitem, te visszaadtad, Mellettem álltál, büszke voltam, A szerelmed teljesen az enyém volt. Hálás vagyok minden napért melyet nekem adtál Talán nem tudok túl sokat, de egyről tudom, hogy igaz: Égi áldás volt, hogy szerettél engem. Mindig mellettem voltál, Te voltál a gyöngéd szellő, melyen szálltam, Egy fény az éjszakában mellyel szerelmed beragyogta életemet. Te voltál az ihletem, A hazugságok közt te voltál az igazság, A világom tőled lett jobb.

(Céline Dion - Mert Szerettél Engem) (Narah dalszövegfordításai http://dalszovegforditasok.mlap.hu)

by Pixie

3

Tartalomjegyzék 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.

Egymástól nem is olyan távol ......................................................................................... 5 Levelezőtársak .............................................................................................................. 12 A támasz........................................................................................................................ 19 A találkozás .................................................................................................................. 26 Mintha mi sem történt volna? ....................................................................................... 33 Bizonytalanság ............................................................................................................. 40 Kate titka ...................................................................................................................... 46 Tudat alatt .................................................................................................................... 50 Barátok ......................................................................................................................... 55 Melletted ....................................................................................................................... 61 Két lökött ...................................................................................................................... 67 Születésnapi ajándék .................................................................................................... 75 Meglepetés .................................................................................................................... 82 Egyezség ....................................................................................................................... 87 Valóra vált álom ........................................................................................................... 96 Ijedtség ....................................................................................................................... 101 Boldog napok .............................................................................................................. 106 Rémálom ..................................................................................................................... 111 Házavató ..................................................................................................................... 117 Elengedni .................................................................................................................... 123 Az utolsó levél ............................................................................................................. 129

by Pixie

4

1. Egymástól nem is olyan távol Reggel volt. Egy újabb nap kezdete. Hallottam a város zaját beszűrődni az ablakon. Kint egy kutya ugatott és az utcán elhaladó autósok minden bizonnyal dolgozni siettek. A konyhában valószínű a szüleim mozgolódtak. Jól éreztem magam. Egy újabb nap, egy újabb lehetőség arra, hogy valamit tegyek a világban. Szerettem ezt az érzést. Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy ma eljött az a nap, ami más lesz, ma tesz valami igazán rendkívülit. Bár a nap végére csak az az érzés marad legtöbbször, hogy itt volt a lehetőség, de nem éltem vele. Viszont én ezt nem hagyhattam. Minden napomat kihasználtam. Egyedül a felkelés volt nehéz, otthagyni a pihe-puha ágyamat. Lépteket hallottam meg a folyosóról, majd pár percen belül, anyu nyitott be az ajtón, megkezdve szokásos reggeli offenzíváját. - Jó reggelt Kate szívem! - nyitotta be az ajtót mosolyogva. Akkor a ma reggeli elmélkedésből ennyi. - Szia anyu! – köszöntem én is. Nem voltam már kislány, ő mégsem tudott leszokni a reggeli ébresztésről és pátyolgatásról. - Hogy érzed magad? - ült le az ágyamra és végigsimított hosszú szőke hajamon. - Jól, nagyon is. Ma újra megyek a gyerekekhez - lelkesedtem. Szerettem a kórházban dolgozni, persze örültem volna, ha egyszer arra megyek be, hogy üresek a kórtermek és a világ összes embere egészséges, ha nem találok ott egyetlen beteg lurkót sem. Mivel erre kevés esély volt, ezért abba fektettem az energiámat, hogy ezeknek a gyerekeknek a körülményekhez képest szebbé tegyem a napját. - Készítettem palacsintát, és vettem csokiszirupot is - újságolta lelkesen anyu. - Ez esetben nem jövök a „nagylány vagyok már, elmúltam húsz, kezeljetek is úgy” szöveggel - nevettem fel. Anyu is velem örült. - Na, akkor készülődj! - mondta és megpaskolta az oldalam, majd elhagyta a szobát. Miután elvégeztem minden reggel szokásos teendőt, beszáguldtam a konyhába és bevágtam két csokiszirupos palacsintát, miközben szüleim árgus szemekkel figyeltek. Nem bírtam, amikor így néznek. Megértettem, hogy én vagyok az egyetlen lányuk és mindennél jobban szeretnek, de ez a nézés néha kikészített. Miután bevittem a szervezetembe minden fontos, a nap kezdéséhez elengedhetetlen táplálékot, szüleim útra bocsátottak. Mosolyogva haladtam az utcán a kórház felé, miközben minden egyes dolgot lefényképeztem az agyammal. Annyi érdekes dolgot látni reggel London utcáin. Öltönyös emberek, a buszokon tolongó tömeg, a standjában ülő újságos. A kedvenceim mégis a mókusok. Mindig a park felé jöttem, és üdvözöltem kis szőrmók barátaim. Olyan aranyosak és szelídek, szerintem külön látványosságai szülővárosomnak. Gyorsan megérkeztem a kórházhoz, az órám szerint még időben. *** Óriási, már megint reggel van. Miért ilyen rövidek az éjszakák? Miért nem alhatok még? „Mert egy felelős felnőtt férfi vagy, akinek dolga van” - mondaná apám. Pff. Na ja. Inkább szánalmas vagyok. A munkámban ugyan sikeres... ki tudja, meddig, talán míg rá nem jönnek arra, amit már rég tudok, hogy csak egy lúzer vagyok – elmélkedtem magamban a plafont bámulva, miközben az ablakon beszűrődött a reggeli melengető napsugár. Huszonhárom évesen nem volt egy normális kapcsolatom sem, és anyáméknál éltem, már amikor nem szállodákban. Lett volna pénzem házra, de minek, ha úgysem vagyok otthon. by Pixie

5

Igen, egy szánalmas alak vagyok. Miért nem változtatok ezen, ha zavar? Mert szánalmas vagyok? Sok ember gondolja úgy, hogy kiváltságos életet élek, ami egy valóra vált álom én pedig tökéletes vagyok. Ők nem ismernek. Igaz a szüleim is meg vannak róla győződve, de nekik elnézem, mert elfogultak. - Kisfiam! Fel kéne kelni! - mondta anya az ajtón kopogtatva. - Már fent vagyok! - kiabáltam vissza. Megengedhettem magamnak még pár percet, maximum majd útközben iktatok be egy reggelire való sajtburgert. Erről jut eszembe, rohadt éhes vagyok. A pár percből, végül negyed óra lett, így mikor feleszméltem rakétaként lőttem ki az ágyból. Gyorsan magamra kaptam, ami éppen a kezem ügyébe akadt és már rohantam is. - Rob! Nem mehetsz el üres gyomorral! - kiabált utánam anyu. - Majd bekapok valamit forgatás előtt - mondtam, és sietve vágtam be magam mögött az ajtót. Nagyszerű Patty már megint késésben vagy. De legalább fotósok nem lógnak rajtam, ennek is örülnöm kéne. Gyorsan bevágódtam az értem rendelt kocsiba és próbáltam agyban felkészülni a mai napra. A város ma sem volt forgalmasabb az átlagnál, viszont nekem ez is kevés volt. Nyugi Robert oda fogsz érni!- nyugtatgattam magam. A kocsi viszont alig haladt. Remek, ez az én formám. A sofőr bocsánatkérően pislogott a tükörbe, mintha ő tehetne róla, hogy késésben vagyunk. Nem igazán néztem körbe, el voltam foglalva a gondolataimmal, de most, hogy így araszolgattunk észrevettem, hogy a park mellett rostokolunk. Aztán egyszer csak megpillantottam egy lányt, amint a mókusokat bámulja. Hát, aki ráér! Jó neki. - fintorogtam.

*** A kórházban felsiettem a gyerekosztályra, átöltöztem és már indultam is az én gyerkőceimhez. Figyelemre méltó, ahogy ezek a gyerekek állnak a betegségükhöz. Folyton mosolyognak, és állandóan árad belőlük a pozitív energia, pedig némelyiknek olyan fájdalmai vannak, hogy egész nap sírni tudna. Én azért vagyok itt, hogy a szülőknek segítsek, a gyerekekkel törődjek, persze nem szakszerűen, ápolóként, én inkább olyan lelki támaszféle vagyok. Vannak olyanok is, főleg nagyobbak, akiknek a szülei ritkábban jönnek, csak napi egy-két órára, nekik van a legnagyobb szükségük rám. Mindenkit ismerek, tudom mi a kedvenc étele, milyen zenét hallgat, melyik a kedvenc meséje, színésze, könyve. Amolyan bennfentes vagyok a gyerekek közt. - Kate!- üdvözölt a hat éves David vigyorogva. Épp reggeli idő volt, így mindenki előtt ott volt a tálca, aki ehetett szilárd ételt, mert nem mindenki volt ilyen szerencsés. - Szia! Hogy érzed magad?- kérdeztem és megsimogattam kopasz kis buksiját. A kemoterápiától hullt ki szegénynek, nagyon el volt tőle keseredve, de meggyőztem, hogy ettől csak még bátrabbnak látszik és erősnek. Azóta büszke rá. - Jól - rántotta meg a vállát. Tudtam ez azt jelenti, hogy úgy mint máskor, gyengének és betegnek. Mindenkihez odamentem és váltottam velük néhány szót. A reggeli után segítettem a nővéreknek összeszedni a tálcákat, majd következett a vizit. Ez után jöttem én. Néhány szülő volt ott, őket is üdvözöltem, majd a gyerekekhez fordultam. A mai napra azt terveztem, hogy kedvenc idézeteket választatok velük, olyanokat, amik erőt adnak nekik. Ezeket megírjuk és kitesszük a falra. Mindenki élvezte a munkát. Maggie, aki a legidősebb volt közülük, tanácstalanul pislogott. - Mi a baj?- kérdeztem és leültem az ágya szélére. - Semmi, csak nem baj, ha az én kedvenc idézetem nem olyan, mint a többieké?- kérdezte. - Hát persze hogy nem, de mégis hogy érted? – kérdeztem kíváncsian.

by Pixie

6

- A kedvenc könyvemből választottam. - mosolygott. Én is elmosolyodtam, mert már tudtam miről van szó. Maggie hatalmas Twilight rajongó volt, velem együtt. Olykor együtt olvasgattuk a könyvet és beszélgettünk róla. - Hadd halljam azt az idézetet! - nevettem. -„Alkonyat van megint. Újra vége van valaminek. Bármilyen tökéletes is egy nap, mindig véget ér”*. Mit nem adnék, ha Robert Pattinson mondana ilyeneket nekem! - sóhajtott. - Ki tudja, talán egyszer…- mosolyogtam rá, ő csak a szemét forgatta. - Tudod Maggie: Soha ne mondd, hogy soha!- biztattam. - Amúgy tudtad, hogy most itt van Londonban? Most forgatja a Bel Amit. Szuper nem? - Az. - hagytam rá. Engem ez nem nagyon izgatott. Nem vágytam rá, hogy megérintsem, hogy beletúrjak a hajába, sem, hogy megharapjon. Ő csak egy színész, egy ember, aki a figyelem középpontjában van, és aki ezt úgy hiszem, nem mindig viseli jól. Nekem úgy tűnt, nem tudja így igazán élvezni az életet. Szerintem segítségre is szorul. Legalábbis ezt gondoltam róla, de hát mit számít, hogy én mit gondolok, hisz nem is ismerem. Egyszer hirtelen ötlettől vezérelve írtam neki egy e-mailt. Az után döntöttem úgy, hogy írok neki, amikor az interjúiból csak úgy sütött az elkeseredettség. Igaz mindig poénkodik, de amikor egyszer egy olyan interjút olvastam vele, amiben azt mondta, hogy az egyetlen szoros érzelmi kapcsolata a kutyájával volt, hát nem tudtam megállni, hogy ne írjak pár sort. Nem mintha elolvasná, vagy arra számítanék, hogy válaszol, amit nem is tett meg, de így legalább kiírtam magamból és van rá esély, hogy látta. Talán segítettem vele. Sosem lehet tudni. Persze ezt nem hangoztattam senkinek, Maggienek sem meséltem el.

*** Már három órája forgattunk. Szerencsére minden jól haladt. Mindenki profi volt és ehhez méltón tette a dolgát. Éppen állt a kamera, mert átrendeztek pár dolgot. Nem nagyon szerettem, amikor felvétel közben változtatnak, de meg kellett ezt is oldanom. Elvégre ez volt a vágyam, hogy egyszer ilyen filmekben szerepelek, hogy ismert színész leszek. Hát megkaptam, de még hogy. Ezzel együtt a paparazzikat, a folyton rajtam csámcsogó magazinokat és még sorolhatnám. Végül is nagyképűség lenne panaszkodnom, azt hiszem, amikor olyan remek színésznőkkel dolgozhatok, mint például most Uma Thurman, vagy Christina Ricci. Csak hát arról álmodom, hogy mindezek mellett van magánéletem. Úgy van Rob! Álmodik a nyomor. Éppen egy elég intim jelenet jött. Zavarban voltam, de folyton ismételgettem magamban, hogy profi vagyok, ez színészet, megoldom. Ámen. A forgatás végén végre lehuppanhattam a lakókocsimban levő székre. Kihámoztam magam a korabeli jelmezből, majd azt egy akasztóra aggattam. Hulla fáradt voltam a majdnem tíz órás forgatás után. Gyorsan összekészültem, és már a hazafelé fuvarozó kocsiban ültem. Ugyan azon az útvonalon mentünk, amerre reggel is. A parkhoz érve ismét láttam egy lányt, meg mertem volna rá esküdni, hogy megint a reggeli mókusos csaj az. Ennek sosincs dolga, hogy ráér azokkal az állatokkal szórakozni? Na de mit is izgat. Hazamegyek, otthon anya remélhetőleg sok kajával vár, aztán jön a jól megérdemelt pihenés. Hazaérve nem csalódtam. Anyu egyből asztalhoz ültetett, persze csak a kézmosás után és bevágtam egy jó adaggal a főztjéből. - Ez nagyon finom volt anyu - mosolyogtam rá, desszertet remélve. Már hozta is a muffint, amiből megettem vagy ötöt. - Szegény gyerek, úgy eszik mintha már hetek óta nem kapott volna enni - vigyorgott apám.

by Pixie

7

- Hagyd Richard! Fárasztó volt a forgatás. Nem enni jár oda - kelt védelmemre anyu. Megköszöntem a vacsorát, majd egy tucatnyi muffint felmarkolva felsiettem a szobámba. Megnéztem a mobilom, de nem keresett senki. A barátaim tudják, hogy amikor forgatás van, nem nagyon megyek sehová, de azért megkérdezhetnék, mi van velem. Marcust is régen láttam már. Senki sem hiányol, se Kellan, se Taylor, de még Kristen sem. Nem tudok kiigazodni azon a nőn. Egyszer úgy viselkedik velem, mintha a legbensőségesebb viszonyban lennénk, máskor meg le se tojja a fejem. Már nem érdekel. Azt hiszem legalábbis. Akkor most mihez kezdjek magammal? A szövegem már tudom, talán még átolvasom egyszer elalvás előtt. Hulla fáradt vagyok, de úgy csinálnék még valamit. Azt hiszem, marad az internetezés. – vívódtam magamban. Bekapcsoltam a laptopom és zenéket keresgéltem, meg könyvajánlókat. Nem estem kísértésbe és nem látogattam meg egy fórumot sem, ahol rólam folyik a beszélgetés. Régen poénból nézegettem őket, aztán álnéven elmondtam magam mindennek, többnyire tehetségtelennek, és vártam, hogy kelnek a védelmemre. Vicces volt. Talán megnézem a leveleim. – kattintottam a postafiókomra. Egy tucatnyi e-mailcímem volt, minden filmhez külön, és egy személyes is, de azt ritkán látogattam. Ott a legtöbb levél arról szólt, hogy szerelmesek belém, és vegyem őket feleségül. Igaz, akadtak normálisak is, de az emberben inkább ezek maradnak meg. Most mégis valahogy késztetést éreztem, hogy elolvassak párat, legalább jót tesz az egómnak. Találomra kiválasztottam egyet a millióból. Szégyelltem magam, de ritkán válaszolok rájuk, így eshet meg, hogy ennyi felgyülemlik. De talán majd a PR-osok vagy a sajtósok kezdenek velük valamit. Megnyitottam a kiválasztott levelet és olvasni kezdtem, azonban a várt sorok helyett mást kaptam.

Feladó: [email protected] Tárgy: Gondolatok Címzett: saját magam Dátum: 2010. január 15. 22:45

Kedves Rob! Sokat gondolkoztam rajta, hogy megírjam-e ezt a levelet. Ennek az az oka, hogy sok olyan dolgot írnék bele, ami nem feltétlenül tartozik a rajongói levél kategóriába. Azzal kezdeném, hogy Katenek hívnak és Londonban élek. Nagy rajongója vagyok a Twilight könyveknek és szeretem a filmeket is. Ennek kapcsán figyeltem fel rád, és az óta igyekszem minél több filmedet megnézni. Jó, most mondhatnád, hogy eddig tipikus rajongói levél leszámítva a kezdést. El kell mondanom azonban, hogy nem vágyom rá, hogy a feleséged legyek, nem szeretnék tőled gyereket, meg hasonlók. :) Biztos vagyok benne, hogy ezt nem veszed zokon. :P Felmerülhet benned akkor a kérdés, hogy miért írok neked mégis. A legtöbb filmedet láttam, és mind nagyon tetszett. Nem vagyok jártas a színészetben, azonban az én nem szakavatott szemem is egyértelműen kiszúrta, hogy rendkívül tehetséges vagy, és ami még fontos, hogy jól válogatsz a szerepek között. Tetszik, hogy nem feltétlen a kasszasikerekre hajtasz, hogy szereted a filmekben a kihívást, ha van mondanivalója és ez nekem nagyon imponál. Csak így tovább! Biztos vagyok benne, hogy az Emlékezz rám is szuperül sikerült. :) /Na, jó elismerem ez is beleillik egy tipikus rajongói levélbe... / Az, amiért végeredményben rávettem magam, hogy írjak neked mégis az, hogy nemrég olvastam egy interjút, aminek az egyik mondata megragadt bennem, és azóta, ha valamit mondasz, mindig belelátom a rosszat. Remélem, óriásit tévedek, de én úgy látom nem igaby Pixie

8

zán sikerült megbékélned a sztársággal. Persze én aztán tényleg nem tudhatom milyen érzés a rivalda-fényben élni, de azt el tudom képzelni, hogy nem éppen kellemes, ha az embernek nincs magánélete. Ez most hülyén fog hangzani... (igen kapaszkodj meg!), de szeretnék segíteni. (Rendben röhögj csak... nagyjából az járhat most a fejedben, hogy: 1. ez meg mit akar? 2. tényleg azt képzeli, hogy segíthet? 3. ez meg van őrülve) A harmadik pontban lehet, hogy van valami. :) Csak néhány sorban leírnám, hogy mit tennék a helyedben. Talán beválna, talán nem. Egy pró-bát megér. Szerintem a rajongókkal jól bánsz, ennél többet nem nagyon várhatnának el tőled. Talán egy saját honlap jó lenne. Te dönthetnéd el, mi kerül rá, felrakhatnál képeket a minden-napjaidról, így talán kevesebb lenne a kereslet a paparazzi képek iránt, és mindenki rájönne, hogy te is ember vagy. Leszögezem, hogy nem ismerlek és nem is képzelem magamról, hogy tudom milyen vagy. (Nagyjából ezen okokra vezethető vissza az, hogy nem mondanám ki a boldogító igent. Egy is-meretlen embernek fura lenne. :)) Az viszont minden emberre egyaránt vonatkozik, hogy ha nem érzik jól magukat a bőrükben, akkor máshol fogják keresni a boldogságot. Itt most én konkrétan a tiltott anyagokra gondolok. Az egyik felem azt mondja, hogy te ilyet nem tennél, hiszen értelmes ember vagy, vannak barátaid és szerető családod, akik biztosan mindenben támogatnak. Ott van viszont az aggódó (minden lében kanál) másik felem, aki szeretne figyelmeztetni, szeretné ezt megakadályozni. Nekem mindig beválik a rossz napokon, ha valami jót teszek. Hidd el, attól az ember kedve egyből jobb lesz! Jótékonykodhatnál, mondjuk többet. Bár mondjuk, ha valakinek megdicséred az új frizuráját, vagy csak előreengeded a sorban az is megfelel, nem kell feltétlenül afrikai kis-gyerekek tucatjait örökbe fogadnod. :) Nézd mindig az élet napos oldalát! Talán közhely, de próbáld meglátni mindenben a jót. Gondolkodj pozitívan, és akkor baj nem lehet! :) Nálam be-vált az a módszer, hogy próbálok minél többet magamba szívni az életből, kihasználni minden napom. Annyival búcsúznék, hogy sosincs késő, nincs lehetetlen és csak akarni kell. Utóirat: Remélem tévedtem és valójában a világ legboldogabb embere vagy, élvezed az életed minden percét, hálás vagy mindenért, és jókat röhögsz azon, hogy miket írtam én naiv, akit sikerült átverned. Annyira azért mégsem vagyok naiv, hogy azt képzelem elolvasod, azon meg végképp meglepődnék, ha te saját magad válaszolnál. (A remény hal meg utoljára.) Kate Mit ne mondjak alaposan meglepett a levél, ehhez hasonlót még nem olvastam. Több-ször is elolvastam egymás után újra és újra. Egyszerűen alig hittem el, hogy van olyan ember, aki így gondolkodik. Néhol megnevettetett a levél, néhol elgondolkodtatott. Az biztos, hogy fura a csaj, ugyanakkor értelmes is, és nem hülyeség, amit leírt. Arról meg, hogy tiltott szerekhez nyúlok... hát eddig még nem állt szándékomban. Azért vicces, hogy mik jutnak egyesek eszébe. Talán válaszolnom kéne neki pár sorban. - időzött a tekintetem a monitoron. Megnéztem a dátumot, és kiderül, hogy már hetekkel ezelőtt írta. Ettől függetlenül valahogy reagálni akartam az írtakra. Meg akartam köszönni ezt a nem mindennapi levelet.

*** by Pixie

9

A munkából hazaérve óriási fáradság lett úrrá rajtam. Szerencsés voltam abból a szempontból, hogy a szüleimmel éltem, akik gondoskodtak rólam. Anyu finom vacsorával várt, és addig nem tágított, míg egy elfogadható mennyiséget magamba nem gyűrtem. Aztán bevettem a szokásos gyógyszereimet, majd lezuhanyoztam. Annyi erőm még volt, hogy felmenjek a kedvenc oldalamra, hírek után keresgélni, majd megnéztem az e-mailjeimet. Volt ott reklám, hirdetés, körlevél, újabb körlevél és egy levél… Robert Pattinsontól!? Tágra nyílt szemekkel bámultam a képernyőt és próbáltam elhinni, hogy nem képzelődöm. Csakugyan ott volt egy levél, ami arról a címről jött, ahova annak idején küldtem neki az üzenetem. Rákattintottam, és kíváncsian olvasni kezdtem.

Feladó: Robert Pattinson Tárgy: Re: Gondolatok Címzett: saját magam Dátum: 2010. február 8. 20:29

Kedves Kate! Igen jól látod a feladót én írok neked Robert Pattinson személyesen. Az igaz, ezt bizonyítani aligha tudom. Elolvastam a leveled és ezzel a pár sorral szeretném megköszönni. Bevallom, nem szokásom válaszolni a levelekre. Megemlíteném mentségként, hogy egyszerűen képtelenség lenne minden kapott levélre válaszolnom, főleg a rengeteg dolgom mellet. Azt is elismerem, hogy nem tudnék mit válaszolni a legtöbbre, csak annyit hogy köszönöm, és kedves, hogy így ragaszkodnak hozzám és gondolnak rám. Mert nem vagyok hálátlan. Minden egyes embernek hálás vagyok, én is tudom, hogy a rajongóim nélkül senki lennék. A te leveled után úgy éreztem erre válaszolnom kell. Nem vagyok valami jó az írásban, a duma jobban megy és az is akkor, ha olyanokkal vagyok, akiket szeretek, és akikben megbízom. Nem lehetek benne biztos, csak a leveledben olvasottak alapján remélem, hogy ez a levél nem kerül fel a világhálóra. (Nos, ha eddig nem jutott volna eszedbe, most elintéztem. :D) A lényeg, hogy nagyon köszönöm, hogy végül is rávetted magad, hogy megírd. Igazad volt, nem egy szokványos rajongói levél, legalább is ehhez hasonlót még nem kaptam. Nem vettem zokon, hogy nem jönnél hozzám. :P (Amíg ezt nem úgy mondják nekem, hogy féltérdre eresz-kedve egy apró ékszeres dobozt szorongatva - amiben egy gyűrű van - várom reménykedve az igen választ, addig elviselem.) Bevallom többször is elolvastam a levelet. Voltak részek, amik megmosolyogtattak és volt, ami elgondolkodtatott. Tényleg azt lehet hinni, hogy drogokhoz nyúlnék, vagy bármilyen szer függő-vé tehetne? Fura volt ezt olvasni. Ezúton szeretném megnyugtatni az aggódó feledet, hogy semmi ilyesmit nem tervezek. Legközelebb a sörös üveget is elrejtem, kamerák előtt nem iszom, mert már így is alkoholistának tartanak egyesek. Alaptalanul persze. :D Ami a tanácsaidat illeti, nem tudom mit tudnék megvalósítani egyik ötlet sem rossz. Amúgy meg biztos nem nézni ki belőlem, de az apró kedvességekkel igenis szoktam élni. Mindig van pár kedves szavam az emberekhez és igyekszem nem megkeseríteni az életüket. Mi ez, ha nem jó cselekedet? :D Az afrikai gyerek projektet mégis fontolóra venném, persze nem hurcoltatnám Londonba szegényt, de szívesen fizetném az ellátását. Köszi, a tippet. ;)

by Pixie

10

A levél számomra legértékesebb része, az volt, amikor saját példáddal akartál rávezetni az élet szépségeire. Hidd el, azon vagyok, hogy minden nap elégedetten és boldogan aludjak el, azért küzdök. Az a sok bölcsesség a végén… :D teljesen igazad van. Szívesen elolvasnám a többi leveled is, ha írnál. Persze nem vagyok naiv (:P) és nem hiszem, hogy minden vágyad az, hogy egy ismeretlen emberrel oszd meg a gondolataidat. A remény hal meg utoljára. (bocs, hogy folyton tőled idézek *-*) Utóirat: Na, egész jó vagyok. Azért ez több volt pár sorocskánál. :D Rob A levél olvasása közben megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Boldogság áradt szét bennem, és óriási elégedettség. Álmomban sem gondoltam volna, hogy kapok tőle választ, így váratlanul is ért. Tényleg lehetséges az, hogy ritkán válaszol és most miattam, az én levelem hatására kezdett volna bele? Kétség kívül olvasta és tetszett neki, hisz mi oka lenne hazudni, azt is megtehette volna, hogy egyszerűen nem ír vissza. - Bejöhetek? - kopogtatott az ajtófélfán anyu. - Persze - bólintottam. Ő belépett és az ágyamhoz sétált. - Na, mit csinálsz? Csak nem megint annak a színésznek írsz? - ugratott. - Jaj, anyu! Egyszer írtam neki. Ezen túl mindig ezzel jössz majd? - Csak vicceltem - ült le mellém. - Képzeld visszaírt! - újságoltam neki. Látszott rajta, hogy nem hisz nekem, de én magabiztosan álltam kételkedő tekintetét. Megmutattam neki a levelet és ő is elolvasta. Együtt kibeszéltük Robertet. Anyu meggyőzött, hogy továbbra is írjak neki. Így megfogadtam, hogy amint lesz mit írnom, ismét küldök neki egy e-mailt. Aznap este boldogan aludtam el, hiszen ismét egy hasznos, boldog napot tudhattam magam mögött. A másnapom az előzőhöz hasonlóan telt. Minden ment az eredeti kerékvágásban. A napirendembe egyetlen hiba sem csúszott. A nap csúcspontja kétségtelenül az volt, mikor egy gyógyult gyereket engedhettünk haza. Jack - így hívták - megígérte, hogy majd még visszajön, meglátogatja a többieket és beszámol róla milyen az élete a kór-ház falain kívül. Ajándékként kaptam tőle egy rajzot, amin el is érzékenyültem. Hazafelé pedig megetettem a mókusokat. Otthon az ágyban fekve, a plafont bámulva aztán eldöntöttem, hogy megírom azt a levelet. Sokáig gondolkoztam mire jó ez, hova vezet, arra jutottam, hogy megteszem. Nekem nem fáradság, és ha Robert tényleg szívesen olvassa, akkor miért ne. Okozott némi fejtörést, hogy mit írhatnék, mivel az előző levelemben próbáltam minden mondanivalómat leírni. Végül felnyitottam a laptopom és pötyögni kezdtem a szavakat, amik eszembe jutottak, majd a kész levelet elküldtem neki.

by Pixie

11

2. Levelezőtársak Gyorsan eltelt ez a hét is. Nem is csoda, ennyi munkával. Reggeltől estig dolgoztunk, de megérte. Hihetetlenül tetszett, amit csináltunk, tényleg úgy éreztem, hogy egy remek kis film lesz belőle. Abban biztos voltam, hogy nem fog bevételi csúcsokat döntögetni, sem látogatói rekordokat, de mindenesetre egy igényes film lesz, amire büszke lehet az ember. Legalábbis ekkor így gondoltam. Közben egyre többször gondoltam az Emlékezz rám-ra. Lassan megkezdődik a promótálás és New Yorkba kell repülnöm. A premiert vártam is és egyúttal tartottam is tőle. Ha anyunak, vagy bármelyik barátomnak mondtam el a félelmeimet, ők mindig elintézték azzal, hogy nyugodjak meg, mert biztos siker lesz. Senki sem érti meg, hogy ez nem garancia? Miért nehéz elhinni, hogy félek és miért nem tudok erről normálisan beszélni valakivel? Lassan eljött hétvége, ami nekem nem volt különösebb jó hír, mivel akkor is dolgoztunk. Az Emlékezz rám miatt majd kimarad pár forgatási nap, ezt kellett most ledolgoznunk. Április végén pedig utazunk Budapestre. Már alig vártam. Kíváncsi vagyok arra az országra, még sosem jártam ott, de azt hallottam gyönyörű. A ma este is úgy telt, mint a többi. Tegnap felhívott Kellan és megkérdezte, hogy halad a forgatás. Örültem neki és sokat dumáltunk. Ő legalább barát. Persze folyton ugrat, de azért engem sem kell félteni, meg tudom védeni magam. Jót beszélgettünk, így él bennem a remény, hogy lehet engem kedvelni, úgy is, ha már valaki megismer. Erről jutott eszembe, hogy megnézzem az e-mailjeimet. Gyorsan előkaptam a laptopomat és beléptem a fiókomba. Furcsa izgalom lett úrrá rajtam, reménykedtem, hogy ott találom azt a levelet, amire vártam. Talán nem kellett volna úgy beleélnem magam, de végül mégsem kellett csalódnom. Jött egy levél Katettől.

Feladó: Kate Hart Tárgy: Kate-mail :) Címzett: saját magam Dátum: 2010. február 10. 21:47

Szia Rob! Sikerült meglepned a leveleddel. Tényleg nem számítottam rá, de annál jobb volt olvasni. Tudsz te írni, ha akarsz. :) Én is tartozom egy vallomással. Alaposan feladtad a leckét azzal, hogy azt mondtad szívesen olvasnál tőlem több levelet. Persze örültem neki, de alaposan gondolkodóba ejtettél. Mit írjak Neked, amivel nem untatlak? Leírom mire jutottam. Abban biztos voltam és még most is úgy hiszem, hogy tisztában vagy a képességeiddel, az értékeiddel, így nem fényeznélek. Persze erre néha rácáfolsz például az olyan kijelentéseiddel is, mint idézem: „...tudom, hogy a rajongóim nélkül senki lennék.” Erre annyi lenne a megjegyzésem, hogy a rajongóid nélkül nem lennél híres, rajongott személy, de valaki biztosan. Akkor is értékes ember lennél, csak nem színész, hanem mondjuk zenész, vagy tudom is én parkolóőr. Minden ember, minden élet értékes. Persze tudom, hogy értetted, szóval nem firtatom tovább, csak azért az ilyen megfogalmazásokból is látszik, hogy néha bizony by Pixie

12

önbizalomhiányban szenvedsz. De azt hiszem, ha nem lennének ezek a dolgaid (meg az, amikor zavarodban a hajadba túrsz) szóval ezek mind hozzá tartoznak a személyiségedhez. Talán a rajongók pont ezért szeretnek, mert ilyen földhözragadt vagy. Bár bevallom az is megfordult a fejemben, hogy amilyen jó színész vagy ezt is csak eljátszod, de ezt végül elvetettem. A rajongói levelekről csak annyit, hogy ha tényleg igaz, hogy ritkán válaszolsz, de velem mégis kivételt tettél, akkor ezt értékelnem kell. Teljes mértékben megértelek. De tudod, nincs lehetetlen. :P Ami a dumádat illeti, hát kíváncsi lennék rá. :) Köszönöm, hogy nem vetted zokon azt a drogos dolgot, de én tényleg így éreztem. Annak pedig nagyon örülök, hogy a nyughatatlan felem hiába aggódott. :) A sörről pedig annyit, hogy: Egészségedre! :D Sok sikert az afrikai gyerek projekthez! Figyelemre méltó dolog lenne. Ami pedig a bölcsességeimet illet, azokból van bőven. Sokat ugratnak az emberek miatta, hogy mindig ezekkel jövök, de én tényleg így gondolom. És van még ott ahonnan ezek jöttek. ;) Megosztok veled egy történetet. Ismerek egy kisfiút, aki nagyon beteg volt. A szülei folyton jártak hozzá, mindenben támogatták, a legjobb ellátást kapta. Megvolt tehát a szeretet és a szakértelem is, látszólag minden, ami a gyógyuláshoz kell. Azonban a fiú állapota nem javult, igaz vissza sem esett. Egészen addig, míg el nem kezdett hinni a gyógyulásában. Amint ez megtörtént, az állapota rohamosan javulni kezdett. Ma már otthon van, teljes életet él és gyűjti maga köré a barátokat. Erről nekem mindig az jut eszembe, hogy tényleg sokat számít a pozitív gondolkodás. Persze nem olyan dolgokra kell gondolni, hogy azt mondod magadnak, hogy holnap muffinok fognak hullni az égből és így is lesz, nyilván reális dolgokra kell gondolni. Én a csodákban is hiszek. Remélem, sőt tudom, hogy létezik megmagyarázhatatlan és hiszem, hogy mindig érhetik az embert meglepetések. Ez éltet. Igaz számomra minden nap csoda. Lehet, hogy egyesek őrültnek tartanának, de én sok időt töltök azzal, hogy csodálom a körülöttem lévő világot. Csak röhögnek rajtam, amikor képes vagyok ámulatba esni egy szál virágon, ami az út szélén nyílt ki. (megtörtént :D) Na de ennyi elég is az én elmélkedésemből. Igazából nem tudom, hogy írsz-e még, de mivel azt mondtad, szívesen olvasnád a leveleim, ezért valószínű írok még párat. Igyekszem vidám és szórakoztató lenni. :) Ha esetleg mégis válaszírásra vetemednél (:P) szívesen olvasnék arról, hogy hogyan készülsz rá és mit vársz a Remember me-től. Én személy szerint nagyon várom. Nem tudom mikor, talán nemsokára újra írok. Kate Bírom ezt a csajt. Miket össze nem tud írni! Amúgy rendes és néhol vicces. Talán kicsit sokat lelkizik, de legtöbbször én is ilyen vagyok. Jó párszor volt már, hogy azon kaptam magam, hogy már vagy egy órája bámulok ki az ablakon és csak gondolkozom. Min? Hát az élet nagy dolgain. Pff. Mintha bármi fogalmam lenne róla. Elhatároztam, hogy azonnal válaszolok. Egyre jobban megtetszett ez a dolog és úgy döntöttem, folytatom, mert szükségem van erre. Muszáj volt ezt vele is tudatnom, és minél előbb tisztázni akartam ezt vele. Ja és az Emlékezz rám-ról is írni akartam neki. Legalább lesz kivel kibeszélnem, talán ő nem ráz le olyan szövegekkel, mint a szüleim, vagy a barátok. Majd meglátjuk.

by Pixie

13

Feladó: saját magam Tárgy: Re: Kate-mail (nem ér, az én nevem nem e-vel végződik, így nem vicces!) Címzett: Kate Hart Dátum: 2010. február 16. 20:12

Kedves Kate! Már megint azon kapom magam, hogy neked írok. Fura. Mindenesetre nem akarom elnyomni az írni kívánó felem, így kiírom magamból, amit gondolok. :P Egyezséget ajánlok. Szeretném, ha ez a levelezés nem szakadna meg. Mindig is szerettem volna egy levelezőtársat. Jobb később, mint soha. (Én is tudok ilyeneket. :D) Nem tudom neked megígérni, hogy mindig rögtön válaszolok és lehet, hogy két levelet is kapok tőled, mire jut időm írni, de szeretném, ha ezt folytatnánk. Nem hiszed el, de nagyon bírom a leveleid, bár még csak kettőt olvastam, de azokat nagy lelkesen. :) A kisfiús sztoriról annyit, hogy én is hiszek a pozitív gondolkodásban, és igyekszem mindig gyakorolni, de ezt még tanulnom kell. Biztos nem lehet elérni a muffin esőt? Milyen kár. :( Ahogy közeledik az Emlékezz rám, én is egyre többet gondolok rá, szóval, ha ez érdekel, akkor írok róla. Hihetetlenül jó érzés volt rajta dolgozni. Rendkívül jó kollégáim voltak. Persze biztos hallottál róla, milyen őrület ment ott. Nehéz úgy dolgozni és arra koncentrálni, szerepben maradni miközben az üvöltő tömeg állandóan arra emlékeztet, hogy ki vagyok. Folyton kizökkentettek, de megoldottam. :) A történet hihetetlenül jó, egyből megragadott, amint elolvastam, annyira különbözött a többitől. Ha eddig még nem tudod, miről fog szólni, ne is nézz utána! Komolyan mondom. (vagyis írom :D) Ne olvass utána, ne derítsd ki mi a vége! Annál jobb lesz, a moziban. Nagy rajtam a nyomás. Tudod, állandóan azt olvasom, hogy itt fog kiderülni, hogy van-e élet a Twilight után, hogy tudok-e érvényesülni más filmben, más szerepben. Kezdek beparázni. És ha óriási bukás lesz az egész? Ha a kutya se lesz rá kíváncsi? Akkor leírnak, mint színészt? Mindenki csak azt hajtogatja, hogy úgyis sikeres lesz, mert a Twilight rajongók közül sokan megnézik, meg azok, akik kifejezetten az én rajongóim, de bennem mégis vannak kétségek. Mindenesetre addig próbálok nem ezen agyalni. Már várom a következő leveled. Remélem, beleegyezel a levelezőtárs dologba! Nagyon örülnék neki. Azt sem bánnám, ha írnál még magadról. Ja és nem muszáj ám szórakoztatónak (azt hiszem ezt a szót használtad) lennie. Írj, amit akarsz! Szívesen olvasom. Ennyi voltam mára. Jó munkát vagy tanulást! (nem tudom :S) Minden jót! Rob

*** Az utóbbi két nap elég kellemetlen volt, így a legkisebb gondom is nagyobb volt annál, minthogy megnézzem írt-e nekem Robert. Most viszont volt időm és örömmel olvastam el az irományát. Vicces srác és úgy tűnik, komolyan gondolja a folytatást. Hát rajtam nem fog múlni. Az biztos. Sőt mi több, elhatároztam, hogy napi rendszerességgel írok majd neki, az sem baj, ha nem válaszol rá. Valami miatt úgy éreztem meg kell tennem, egy belső hang súgta nekem, hogy ez valami jó, valami értékes. Érdekes, de nem is gondoltam úgy erre a dologra, mintha egy sztárnak írnék. Teljesen megfeledkeztem róla, hogy ki ő valójában. Ha mégis jobban belegondolok, inkább ez a normális, hisz ez a srác valóban Rob, ő az igazi Robert, aki ezeket a leveleket írja. Ezek az ő gondolatai. Bele is fogtam egy újabb levélbe.

by Pixie

14

Feladó: saját magam Tárgy: Levelezőtársak Címzett: Robert Pattinson Dátum: 2010. február 18. 22:19

Kedves Rob! Elérkezett egy újabb levél ideje. Bocs, hogy nem írtam korábban, remélem nem hitted, hogy elfelejtettelek, csak más dolgom volt. Ezennel kijelentem, hogy hivatalosan is levelezőtársammá fogadlak. :) Úgy döntöttem, hogy megpróbálok minden nap írni, neked, de így nem garantálom, hogy mindig hosszú leveleket kapsz. Lehet, hogy némelyik csak néhány soros lesz. Nyugi, ez nem azt jelenti, hogy neked is naponta kéne írnod, akkor válaszolsz, amikor tudsz. Jó volt olvasni, hogy milyen büszke vagy az Emlékezz rám-ra. Megfogadtam a tanácsod, és minden vele kapcsolatos információt kerülök. Ezek szerint csavaros a történet, és váratlan fordulattal ér véget. Hmm. Kíváncsi lettem. :) De kibírom a premierig. (remélem) Valószínű a helyedben én is aggódnék, hiszen, ahogy mondtad ez tényleg nagy teher. Úgy gondolom, hogy bármi is fog történni, ha úgy érzed, hogy a filmben a tőled telhető legjobbat nyújtottad, akkor elégedett lehetsz, és emelt fővel fogadhatod az emberek véleményét. Nyilván lesz, akiknek nem tetszik majd, és lesznek irigyek, de velük nem kell törődni. Azt azért kizárnám, hogy bukás lesz és leírnak, mint színészt. Én a helyedben nem aggódnék. Az én biztos módszerem az ilyen helyzetekre, (nem azokra, amikor egy filmem a mozikba kerül, ilyen sajnos még nem volt :P) hanem azokra, amikor kétségeim vannak a munkámmal kapcsolatban, illetve az emberek velem kapcsolatos véleményével, hogy nem képzelem el előre a jót. Ez ellent mond a pozitív gondolkodás elméletének, de megmagyarázom. Tehát, pozitívan kell gondolkodni, de ezt nem kell összekeverni azzal, amikor nagyon beleéled magad valamibe. Ne képzeld el, hogy majd aranyeső hullik és meghajol előtted a világ összes nagy színésze, meg azonnal a kezedbe nyomnak egy Oscar-t! Így csak csalódás lenne a vége. :) (persze megeshet, de nem valószínű :D) Fontos a realitás. (Vicces ezt pont én írom :) ) Tehát akkor legközelebb holnap jelentkezem. Jó forgatást Bel Ami! :D Utóirat: Magamról, ha nem gond nem írnék sokat. Nem hiszem, hogy ez fontos lenne. Remélem megérted. Azért annyit elárulok, hogy elmúltam húsz éves. :) Kate Tehát ezen túl minden nap írok neki. Furcsa, de valami izgalmat éreztem a gyomromban, jó érzés volt. Mármint tudni, hogy valakit érdekel, mit gondolsz és szereti olvasni, amit írsz. Annyira azért nem megható, hogy megkönnyezzem, de szinte elérzékenyültem. Késő volt már, így nem volt más hátra, mint az alvás. Hétvégén elhatároztam, hogy egy hosszabb sétára megyek, hiszen a friss levegő mindig jót tesz. Ahogy sétáltam a Temze partján nem hazudtolva meg önmagam belemerültem az emberek bámulásába. Jött egy anyuka a kislányával, aztán egy pár babakocsival. Nem tudtam megállni és meglestem a babát. Gyönyörű volt és még mondják, hogy nincsenek csodák. Akkor az a csöppség például mi? Bárcsak egyszer nekem is lehetne gyerekem és férjem!

by Pixie

15

Vágyom egy saját családra. Normális ez húsz éves korban? Ki tudja, bár az én esetemben aligha létezik olyan, hogy normális. Nem tudtam megállni és felültem a London Eye-ra. Vagy százszor voltam már a kapszulák egyikében, de ezt a látványt nem lehet megunni. A többi londoninak ez már természetes és inkább a turisták azok, akik ellepik, de én imádtam. Az ablaküvegnek támaszkodva bámultam az előttem elterülő gyönyörű várost. Szerencsés voltam, hogy itt élhetek, hiszen rengeteg ember van, akinek az az álma, hogy ide eljuthasson, engem pedig azzal áldott meg a sors, hogy itt születtem.

*** Elég gyors tempóban haladtunk. Mindenki a maximumot nyújtotta, én is igyekeztem. Jól haladt a forgatás, ennek azért is örültem, mert a következő héten New Yorkba kell mennem. Az egyik jelenetet vagy húszadszorra vettük, kezdett kicsit unalmas lenni, de a minőség a fontos, úgyhogy elviseltem. Mit nem adnék öt perc szünetért és egy óriási hamburgerért kólával! Nem gondolhatsz örökké a hasadra Rob! – korholtam magam. Éppen az 1800-as évek Párizsában vagy, egy szegény törtető alak. Igen. És most Christina Ricci felhúzza a szoknyáját. Te jó ég a lábai! Nyugi Rob! Csak semmi ide nem illő reakció! Maradj higgadt! Meddig fog ez menni? Próbáljunk ki mást! Éppen a Temzén haladó hajóban ülök, nyugalom van. … Most közel kell húznom magamhoz és forrón megcsókolnom. Hmm szeretem a munkám. … A London Eye-on ülök, és bámulok a mélybe, minden rendben van. Nyugalom van és béke. .. - Ééés ennyi! - üvöltötte a rendező. Huh... Elváltak az ajkaink egymástól. Mindketten mosolyogtunk, nagyon megkedveltem őt. Kész is voltunk egy újabb jelenettel, már csak egy üveg sör hiányzott ünneplésként. Micsoda alkesz vagy Rob!

*** Este a szüleim elmentek otthonról valamilyen kiállításra. Én inkább itthon maradtam és készítettem magamnak vacsorát. A gőzölgő spagettim felet a hajamat tekergetve próbáltam kitalálni mit írjak Robnak. Felnyitottam a laptopom és az üres, fehér felületet bámultam. Feltekertem egy adagot a villámra és a számba tettem. Hmmm... tudok én főzni. Nem mintha ehhez óriási főzőtudomány kellett volna. Mikor már a fele tányérom üres volt, a kezeim a billentyűzetre vándoroltak és az ujjaim gépelésbe kezdtek.

Feladó: saját magam Tárgy: Álmok Címzett: Robert Pattinson Dátum: 2010. február 26. 18:32

Szia Rob! Ahogy megígértem most is írok neked. Remélem, minden jól megy a filmezéssel! Erre a filmre is kíváncsi lennék. Mikor lesz a premierje? Csak jövőre? :( Most nagyon nincs ihletem, és csodák csodájára egy bölcsesség sem jut eszembe. :P Talán pár sorral később. :) Éppen a vacsim fölött ülök (spagetti én csináltam :)) nagyon finom lett. Ha anyám most látná, hogy evés közben gépezek elég szúrós szemmel nézne rám, de hát, amit nem tud, az nem fáj és különben is nagylány vagyok. :) by Pixie

16

Ma egy hosszabb sétát tettem a városban. Ültem a London Eye-on (nem tudom megunni), voltam a parkban (szeretem a mókusokat <3). A park tele volt kisgyerekes szülőkkel. Olyan jó volt látni őket. Az egyik kisgyerekes család kutyát sétáltatott. Képzeld! Ott ültem a padon, aztán elmentek előttem. A kisfiú meg a kutya farkát fogta és úgy húzatta magát vele (görkorcsolya volt a lábán). Hát én akkorát nevettem! Mondanám, hogy szegény kutya, de azon nem látszott semmi szenvedés, tűrte a sorsát és boldogan vontatta a kis srácot. Persze azonnal beindult a fantáziám és egyből magam elé képzeltem, hogy majd egyszer nekem is ilyen családom lesz. Túl sokat fantáziálok. Nem kéne. Hiszen még pasim sincs, meg amúgy is.... Holnap pihenek és rákészülök a következő hétre. Mikor mész New Yorkba? Ez most egy ilyen levél lett. Legközelebb, majd jobb lesz talán. Addig is kitartást és jó munkát! Kate Nem voltam büszke erre a levélre, de ennyi telt tőlem mára. Befejeztem a vacsorát, majd lezuhanyoztam. Visszaérve a fürdőből meglepődve tapasztaltam, hogy érkezett egy e-mail. Csak nem Robtól? - vetődtem egyből a laptop irányába. Te jó ég rosszabb vagyok, mint egy tini, aki várja a pasija szerelmes leveleit! Pedig ilyesmiről szó sem volt. Bevackoltam magam az ágyamba és megnyitottam a Bejövő üzeneteket, de csak egy hirdetés volt. Csalódtam. Elszomorodtam. De miért is? Egy ilyen dolog nem veheti el a kedvem. Majd ír, ha tud. Nem engedhetem, hogy ettől függjön a hangulatom, elvégre ki ő, hogy így várom a leveleit? Mert nem jelent nekem semmit.... nem jelenthet semmit... nem szabad jelentenie semmit. Vasárnap este, félve és folyton magamban ismételgetve azt, hogy „nem számít, ha nem kaptál tőle levelet”, ültem le a laptopom elé. Beléptem a fiókomba, és volt egy üzenetem Robtól. Önkéntelenül elmosolyodtam és szélsebesen kattintottam a Megnyitás gombra. Faltam minden egyes sorát.

Feladó: Robert Pattinson Tárgy: Szemfüles Címzett: saját magam Dátum: 2010. február 28. 20:25

Szia Kate! Sajnos, ahogy megjósoltam meg is történt, hogy nem tudtam válaszolni a leveleidre, így most egyszerre írok mindkettőre választ. Levelezőtársak lettünk! :D Én nemrég vacsoráztam, pont mielőtt a leveleid elolvastam volna. Nálunk nem spagetti volt, hanem valami zöldséges izé, mert anyu szerint (most itthon vagyok, nem megyek szállodába, ha nem muszáj) szóval anyu az „enned kell néha egészséges ételt is”-program keretében elhatározta, hogy olyan vacsorát csinál, ami jót tesz az egészségemnek. Így viszont alig ettem. Úgy megkóstolnám a spagettidet! :) Biztos finom volt. Nem tudnál postán küldeni belőle? Valahogy anyu háta mögött becsempészném a szobába. :) Ha nem hát nem. :D Nem is hiszed milyen jó volt olvasni a véleményedet! Köszönöm, hogy nem hagytad szó nélkül az Emlékezz rám-mal kapcsolatos aggódásom. (oké parám :D) Ha tényleg úgy gondolod, amit leírtál (és miért hazudnál? Hogy meg ne bánts? El ne bizonytalaníts? Na, jó nem gyárby Pixie

17

tok elméleteket.. :P) akkor köszönöm. Sikerült megnyugtatnod valamennyire. Már el tudom képzelni, hogy nem dől össze a világ, ha nem jön össze, de alapvetően bizakodom. (Éljen a pozitív gondolkodás! :P) Megértem, ha nem akarsz személyes dolgokat elárulni magadról, csak gondoltam, így mégis csak igazságosabb lenne, tekintettel arra, hogy az én életem szinte nyitott könyv és elég sok mindent tudni rólam. (nem haragszom, hogy is tehetném? :)) Amúgy vicces. Mert ha nem is szándékosan, de mégis elárultál magadról jó néhány dolgot. (szemfüles vagyok) Megtudtam például, hogy elmúltál húsz (jó ezt szándékosan írtad le :)). Azt is tudom, hogy nincs pasid és szereted a gyerekeket, valamint szeretnél családot. Igazából sokkal többre nem is lettem volna kíváncsi. Remélem nem gond, hogy így összefoglaltam mit tudok. :) Én is szeretem a gyerekeket és szeretnék majd családot. Igazából mindig is fiatal apuka akartam lenni, de ezt a jelen helyzetben nem tudom, hogy fogom összehozni. Erre esetleg nincs ötleted? Semmi erre vonatkozó bölcsesség? Ha találsz egy kézikönyvet „Hogyan változtassuk a feleségünket és a gyerekeinket láthatatlanná, a média előtt” akkor szólj! :D Én is szeretnék egy kisfiút meg kutyát, hogy aztán az görkorival vontassa őt. Szívesen megnéztem volna azt a jelenetet. Ahogy olvastam és elképzeltem, én is nevettem. :D Jövő héten repülök New Yorkba. Elég sűrű program lesz, nem sok időm lesz másra. Már nagyon izgulok. :D Köszi mindent, és remélem hamarosan tudok írni. Te addig is írj csak szorgalmasan! :) (tudom, ritka egy önző alak vagyok :P) Rob Vicces volt a levele, ezért többször hangosan is felnevettem. Hihetetlen egy pasi az már biztos. Tényleg ennyit számított volna neki a véleményem a közelgő premierről, meg a félelméről? Ez nagyon jól esett. A kis sunyi meg összeszedte az információkat rólam. Annyira nem örülök neki, de végül is komolyabb dolgokat nem tudott meg... Szóval család centrikus világsztár hmmm ritka, de hát angol szóval azért annyira nem vagyok meglepve. Hazai fiú. – morfondíroztam az olvasottakon. Mivel a következő héten már nem lesz Londonban és akkor jönnek csak az igazán nehéz napok számára, úgy döntöttem semmi miatt nem halasztok el egyetlen levelet sem. Talán nagy naivság tőlem, hogy azt hiszem bármit is érhetek el a leveleimmel, hogy pusztán néhány szóval segíthetek neki, de komolyan hittem benne. Elvégre minek csinálom ezt? Biztos vagyok benne, hogy nem véletlen, hogy írtam neki, ahogy az sem, hogy pont az én e-mailemre válaszolt. Talán ő valami feladat számomra, egy újabb lehetőség, hogy tegyek valami jót.

by Pixie

18

3. A támasz Végre itt vagyok a szállodában. Nem vágyom másra ez után a hosszú repülőút után, mint hogy bevetődjek az ágyba, hacsak néhány órácskára is. Gyorsan bejelentkezem, és már megyek is. – cipeltem a csomagom elszántan a recepciós pult felé. - Jó napot! Foglalásom...- kezdtem mondani, de a recepciós nő óriásira tágult szemeit meresztgetve rám, közbevágott. - Üdvözöljük Mr. Pattinson!- jajj csak ne mondja ilyen hangosan! Körbenéztem és reméltem senki sem hallotta meg. - Azonnal adom a szobakártyáját - Nem tudtam nem észrevenni, hogy remegő kezekkel pötyögi be a dolgokat a gépbe. Ennyire félelmetes vagyok? Mert azt nem hiszem, hogy más miatt ilyen reakciót kéne produkálnia. Csak egy mázlista, nem különösebben jóképű angol pasi vagyok. Minek így ráizgulni a dolgokra? Pont nálam kellett megdőlnie az angol pasik rondák teóriának? Miért látnak engem jobbnak bárki másnál? Fel nem fogom. Amilyen gyorsan csak tudtam elfoglaltam a szobámat. Ledobáltam a cuccaim és elővettem a laptopom. Lerugdostam a cipőim és lefeküdtem az ágyra, úgy vártam, hogy végre elolvashassam, a várt levelet.

Feladó: Kate Hart Dátum: 2010. március 1. 9:59

Kedves Rob! Szeretném azt hinni, hogy a leveleimmel kicsit fel tudom dobni a napjaidat, vagy legalábbis tudok beléjük csempészni egy kis újdonságot. Nem mintha ami veled történik nem lenne elég, hisz vélhetően most is mint általában valami szokatlant és újat csinálsz. Még sosem jártam New Yorkban (USA-ban) nekem valószínű ott minden ilyesfajta lenne. Találtam néhány idézetet, ezekkel próbálok egy kis energiát sugározni beléd, így a világhálón keresztül. Kitartás! Élvezd a felhajtást! Biztos szuper buli lesz. Ne idegeskedj! „Nem számít, mit gondol rólad a világ: állj be a fénybe, és élvezd a ragyogást.” (A. J. Christian) „Őrizd meg az emlékezetedben az életed hátralévő részére azokat a jó dolgokat, melyek a nehézségekből születtek. Ezek bizonyítják képességeidet, és önbizalmat adnak bármilyen nehézséggel szemben.” (Paulo Coelho) „Ha az ember nem futamodik meg a helyzet elől, hanem nekimegy elszántan, mint a faltörő kos, akkor a helyzet futamodik meg az ember elől.” (Ara Rauch)

by Pixie

19

Aztán mosolyogj a kameráknak, élvezd a premiert és ne törődj semmi mással! Én biztos vagyok benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Ja és egy jó tanács! Fölösleges egy mondaton belül többször használnod a „kind of” kifejezést. ;) :P Kate Milyen rendes. Kezdem azt hinni, hogy az angyalok is tudják kezelni a modern technikát. Egy ember nem lehet ennyire jó, önzetlen és segítőkész egyszerre! Hogy lehet valakinek ekkora lelke? És én mivel érdemeltem ki, hogy rám pazarolja az idejét? - teljesen belemerültem a gondolataimba az ágyon heverészve. Ezek az idézetek is, mintha nem is tudom, olvasna a gondolataimban. Igaz végül is nem lehet nehéz kitalálni, hogy egy „kis” félelemmel nézek a premier elé. Nem is tudja mennyire sokat jelent ez nekem, és hogy mennyit segít. Meg kell írnom neki. - mondogattam magamban, de aztán a fáradságom és lustaságom győzedelmeskedett és elnyomott az álom anélkül, hogy egy sort is írtam volna. A következő napok őrületben teltek. Egyik show-ból mentem a másikba, egyik interjú jött a másik után. Szinte alig aludtam. Esténként megnéztem jött-e e-mailem. Katettől folyamatosan kaptam az üzeneteket, nem múlt el nap, hogy ne írt volna valamit. Ezek mindig erőt adtak. Persze a családom is mellettem állt, ahogy a barátaim is. Kristen például elhatározta, hogy ott lesz a premieren, hogy támogasson. Nagyon jól esett, és szükségem is volt minden támogatásra.

Feladó: Kate Hart Tárgy: Napi Kate xD Címzett: saját magam Dátum: 2010. március 3. 20:12

Szia Rob! Nem vagyok benne biztos, hogy van időd olvasni a leveleket. Abban biztos voltam, hogy írni semmiféleképp nem fogsz, de most jobban belegondolva hogy is lenne időd olvasgatni. Azért én továbbra is írok. Ha eleged lesz belőlem, egyszerűen küldj egy „kösz de többet ne küldj!” e-mailt. Meg fogom érteni. Tényleg. :) Az eddigi napjaim hasonlóan teltek, mint eddig. Itt Londonban minden a régi. :D Annyira vicces volt a mai napom, hogy el kell mesélnem. Elmentem munka után egy könyvesboltba. Imádok olvasni, csak ott mindig rájövök, hogy egy teljes élet is kevés lenne, hogy elolvassam az összes könyvet, amit akarok. Mindegy is. A lényeg, hogy utána elmentem a beszerzett könyvvel és beültem egy gyorsétterembe. A mellettem lévő asztalnál meg egy csapat lány ült és találd ki kiről beszéltek! Na? Hát Robert Pattinsonról! Annyira vicces volt őket hallgatni. (általában nem szokásom a hallgatózás, de elég hangosak voltak) Arról beszélgettek, hogy ők a londoni premieren biztosan ott lesznek és, hogy előtte már egy nappal odamennek sátorozni. Te érted ezt? Úgy értem ezek képesek ezt megcsinálni vagy csak hülyéskedtek? Anynyira aranyosak voltak, ahogy teljes beleéléssel áradoztak rólad! Te aztán megdobogtatod a tini szíveket! :P Én csak mosolyogtam az olyan megjegyzéseiken, hogy beletúrnának a hajadba, meg hasonlók. Jól szórakoztam.

by Pixie

20

Mára ennyi a sztori. Holnap is jelentkezem. Remélem minden rendben! Kate Másnap volt a premier. Elég ideges voltam és ezen semmi sem segített. Csak arra tudtam gondolni, hogy minden rendben legyen. Emilievel beszélgettem elég sokat. Elmondta, hogy még mindig kap fenyegető leveleket. A rajongók olyanokat küldözgetnek neki, hogy szálljon le rólam, ne merjen bepróbálkozni nálam, mert én Kristenhez való vagyok, vagy ő nem méltó hozzám. Ez elég kellemetlen. Szegény. Ezerszer bocsánatot kértem, ő meg csak hajtogatta, hogy nem az én hibám. Komolyan néha már félek. Azt várom, mikor ugrik elém valaki, hogy lelőjön, mert nem vele vagyok. Most már a kolléganőimet is féltenem kell. És mi lesz, ha majd találok egy lányt? Páncélruhába kell öltöztetnem és húsz testőrt fogadni mellé? És vajon meddig bírná? Na már megint itt tartok. Állandóan elragadnak a gondolataim. Már csak pár óra és indulunk a helyszínre. Ez az. Eljött az igazság pillanata. Annyira szeretném, ha minden sikerülne. Még három óra addig? Mit csináljak? Már mindent kipróbáltam. Ezerféleképpen lefoglaltam magam, de eddig bírtam. Most már csak a gyomromban lévő vasgolyóra tudtam gondolni. Már beszéltem az összes barátommal, minden jót kívántak. ….Vajon Kate írt már? Meg kell néznem! Ő az utolsó reményem. – kaptam a laptopom után.

Feladó: Kate Hart Tárgy: Utolsó előtti pillanatok Címzett: saját magam Dátum: 2010. március 4. 17:30

Szia Rob! Fogalmam sincs, mi folyik odaát a tengerentúlon. Bevallom nem nagyon követem az eseményeket. Azt is véletlenül tudtam meg mikor lesz a premier pontosan. Nagy ügyesen kiszámoltam hány óra lehet ott, de mivel nem bízom magamban annyira, ezért biztos, ami biztos minél hamarabb megírom ezt a levelet, hátha még előtte elolvasod. Ha nem törölted ki az előző levelem, amiben az idézetek voltak, akkor nyisd meg és olvasd fel őket hangosan! Nem viccelek! Színész vagy, szóval elvileg óriási egód van, már csak rá kéne találni. :P Keresd! Próbáltam kitalálni, mivel tudnám oldani benned a feszültséget. Mivel nem vagyok jó a nevettetésben, ilyesmit nem tudok írni, ezért kerestem néhány viccet. Íme: - Mi az: pici, rózsaszín, szőrös állatka, amelyik négy számjegyből áll? - Pink hód. Jó elismerem ez elég gyenge volt, de talán a következők: A csiga és a teknősbéka karamboloznak az erdőben. Egyetlen szemtanú van csak, a lajhár, aki éppen a helyszín közelében himbálózott a fán. A rendőrőrsön faggatják a lajhárt, mit látott e szörnyű balesetből. A lajhár a következőt vallja: - Nem emlékszem, minden olyan gyorsan történt! by Pixie

21

A kis béka elmegy a jósnőhöz. A jósnő azt mondja: - Nemsokára találkozni fogsz egy nagyon szép lánnyal, aki majd mindent tudni akar rólad. - Valóban? És ugye egy partin fogunk találkozni? - kérdezi a béka. - Nem, hanem a biológia órán. - Mit csinál a kaméleon a sütőben? - Beleolvad a környezetébe. - Miért nem szalad a csiga? - Mert hülyén nézne ki, ha lobogna a szeme. Hát nem valami felnőttes viccek, de szerintem aranyosak. :) Én mindig nevetek rajtuk. A szőkenős vicceket nem szeretem meg a perverzeket sem, azt a haverjaidtól kérd. :D Ennyi voltam mára. Nagyon sok sikert! Kate Nem kéne meglepődnöm, hogy már megint sikerült kizökkentenie. Nem hiszem el. Ha ennek vége lesz, olyan köszönőlevelet kap, hogy csak, na. Egyre jobban kedvelem. Mivel eddig mindig igaza volt, el is olvasom azokat az idézeteket. Ciki vagy nem ciki, hangosan. - határoztam el. Az idézetekkel a fejemben ültem be a limuzinba. Mikor a helyszínre értem minden felgyorsult. Csak kapkodtam a fejem. Interjúk, képek, autogramosztogatás. Őrült egy este volt, de be kell vallanom nagyon élveztem. Emilie szép volt, Pierce pedig olyan, mint mindig. Nagyon bírom, a forgatáson apám helyett apám volt. És hát az én kishúgom. Annyira bírom a kiscsajt. Csodálatomra mosolyogva tűrte ezt a felhajtást. Tíz évesen! Az egyik interjún megkérdezték tudom-e hogy itt van Kristen. Kicsit meglepődtem, mármint tudtam, hogy itt lesz, de addig még nem láttam és váratlanul ért a kérdés. Egy zavart nevetéssel elintéztem. Nagy voltam, mint mindig…

*** Az utóbbi napokban szorgosan küldözgettem a leveleket Robertnek. Persze nem e körül forgott az életem, sőt ez volt a legutolsó dolog. Segítettem a szüleimnek, lelkiismeretesen végeztem a munkám. Mindent úgy csináltam, mint eddig, nem változtatott semmin az a tény, hogy napjaink kétségtelenül legsikeresebb színészével e-mailezem. Nem az a nap fénypontja, amikor leülök írni neki. Nem. Nem vagyok izgatott hátha visszaírt. Nem. De várjunk, nem pont ez lenne a lényege a levelező társ dolognak? Hát de. Akkor végül is bevallhatom, hogy egy kicsit mégis így van. Egy icipicit. Meg is nézem az üzeneteim és talán írok is pár sort. Kaptam egy üzenetet tőle! – tapadtak a szemeim a monitorra.

Feladó: Robert Pattinson Tárgy: Köszönöm Címzett: saját magam Dátum: 2010. március 5. 9:41

by Pixie

22

Drága Kate! Túléltem. Minden remekül sikerült. Már Londonban vagyok. Minden szuper volt, ahogy megjósoltad. Bevallom élveztem is és ebben nagyon nagy szereped volt neked is. Úgy döntöttem ez egy hálaadó levél lesz. Köszönöm az összes levelet, amit addig írtál, úgy is, hogy én nem válaszoltam. Ezek tartották bennem a lelket. Köszönöm a biztató idézeteket és a vicceket. A kedvencem az utolsó csigás volt. :D (hangosan felnevettem :)) Nem tudom, mivel tudnám kifejezni, úgy, hogy megértsd mennyit jelentett ez nekem. Talán ha száz oldalon keresztül legépelném a KÖSZÖNÖM szót. Nem, még az se lenne elég kifejező. Nem jut semmi jobb ötlet az eszembe. Viszont arra gondoltam meglepnélek valamivel. Mondtad, hogy kíváncsi vagy a filmre, én meg kíváncsi vagyok a véleményedre, szóval volt egy ötletem. Mit szólnál hozzá, ha küldenék egy VIP jegyet a londoni premierre? Találkozhatnánk is. Végre tudnék arcot is kötni az írásaidhoz. Én szívesen találkoznék veled. Persze nem erőszak, csak egy ötlet. Légy szíves írj vissza. Ha a válaszod igen, akkor írd meg a címet, ahova küldhetem a kártyát. Örülnék neki, ha el tudnál jönni. Megnéznénk a filmet, (kapnál kukoricát, kólát :)) utána pedig elkísérhetnél az after party-ra, vagy beszélgethetnénk. Én tényleg örülnék neki. Remélem, igent mondasz! Várom a válaszod. Rob Teljesen ledöbbentem az olvasottakon. Tényleg találkozni akar velem? De minek? Miért akarja elrontani, ami most van? Nagyon aranyos tőle és ki kéne ugranom a bőrömből örömömben, de nem megy. Nem mehetek és megbántani sem akarom. Mit tegyek? - Kate! Kate kicsim, minden rendben? - jött be anyu a szobámba. Én még mindig kővé dermedve, tátott szájjal bámultam a monitort kétségbeesésemben. - Nem igazán - nyögtem ki, mikor végre magamhoz tértem. - Rosszul vagy? Mid fáj? - kezdte egyből anyu a szokásos aggódást. - Anya jól vagyok, semmi olyan gondom nincs. Ez más. Nem testi eredetű - anyám nagyon értetlen képet vágott, így muszáj volt beavatnom. Elmondtam, hogy máig tartom a kapcsolatot Robbal és most meghívott a premierre. - Hát kislányom ez… El akarsz menni? - nem tudtam kivenni az arckifejezéséből, hogy mit érez. Dühös? Örül? Fogalmam sem volt. - Anyu tudod jól, mi van. Kedvelem, jó vele e-mailezni. Az, hogy szemtől szembe találkozzunk, viszont megrémít. Hisz ismersz. Nem menne. Különben is. Mi értelme lenne? Talán lenne rám két perce. Az arra nem elég, hogy beszélgessünk, arra viszont igen, hogy rájöjjön, én csak egy lány vagyok. Lehullna a lepel, tudod, már nem lenne olyan izgi neki, hogy levelezhet valakivel. Meg kéne őriznem az inkognitómat több szempontból is. Talán jobb lenne nem találkozni vele. Lehet, hogy egy teljesen más embert ismernék meg benne. Én sem akarom elveszíteni a varázst. Mi van, ha egy tapló, aki jól szórakozik az interneten naiv hiszékeny lányokat keresve? Mi van, ha vagy száz ilyen csajt meghív? Nem akarok pofára esni. - Kincsem. Te nem csak egy lány vagy. Én pedig biztos vagyok benne, hogy nem tudná megszakítani veled a levelezést emiatt a... mit is mondtál? „Varázs” dolog miatt. Nem azt mondom, hogy bízom benne, mert ő egy színész, és ha tényleg olyan jó, mint amilyen népszerű, akkor tud játszani. Ismerjük az ilyenfajta sztárocskákat, de van itt más is. Tudom, hogy megkedvelted, hiszen mindig írtál neki. Én bízom az emberismeretedben. Lehet, hogy nem csalódnál. Vagy épp ettől félsz? Félsz, hogy megkedvelnéd, jobban, mint szabadna? - tette fel by Pixie

23

anyu a rettegett kérdést. Elfordítottam a fejem. Erre gondolnom sem szabad. Sosem szeretnék bele. Soha. - Nem - tagadtam. - Ez esetben azt tanácsolom, menj el! Lesz egy szép estéd, utána megmondod neki, hogy csak levelezzetek továbbra is. Ennyi az egész. Nem szabad eldobni az élet lehetőségeit. Te mondogatod mindig. Légy bátor! - biztatott. Elmosolyodtam és már koránt sem volt, olyan negatív a hozzáállásom. - Jó. Elmegyek. De mit fogok felvenni? – mindketten egyszerre nevettünk fel hangosan.

*** Újra a Bel Amiba kell belemerülnöm. Nem nehéz. Imádtam a könyvet és ez tényleg az egyik álomszerepem. Nemsokára pedig végre itthon is láthatják az emberek, az Emlékezz Rám-ot. A tengerentúlon nagyon sok jó kritikát kap és én is. Bár a nézettsége nem a legjobb, de lehetne sokkal rosszabb is. Egy ilyen komoly filmtől nem lehet elvárni, hogy akkora siker legyen, mint a Twilight saga. Katettől azóta nem kaptam levelet. Elriasztottam. Nem lett volna szabad meghívnom a premierre. Ezzel elronthattam mindent. Pedig csak jót akartam. Én és a nagyszerű ötleteim… Mekkora egy balfék vagyok! Végre volt valami jó ebben a kicseszett életemben és azt is sikerül elszúrnom. Remek. Nagy voltam már megint. – átkozódtam magamban. Este nem sok reményt fűzve hozzá néztem meg az üzeneteim. Nagy meglepetés volt, amikor megpillantottam egy e-mailt Katettől. Talán még sincs vége a dolgoknak? Jó is lenne. Ne éld bele magad Rob! Még a végén akkora pofont kapsz, hogy összeesel.

Feladó: Kate Hart Tárgy: Én köszönöm Címzett: saját magam Dátum: 2010. március 10. 21:56

Kedves Rob! Ne haragudj, hogy nem válaszoltam azonnal. Az ajánlatod óriási meglepetésként ért. Ne értsd félre, amit most írok, de át kellett gondolnom. Sokáig tépelődtem. Már sikerült eldöntenem, hogy megyek, de aztán újabb kétségek merültek fel bennem. Végül is úgy döntöttem, hogy ott leszek. Ha áll még az ajánlatod, szívesen elmennék. A levél alján leírom a munkahelyem címét, oda küldheted a jegyet. Köszönöm a lehetőséget. Gyakran csinálsz ilyet, hogy csak úgy felajánlsz egy ingyen VIP belépőt? Érdekes és egyben nagyon kedves tőled. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de köszönöm. Kicsit tartok a találkozástól, főleg a „végre köthetek arcot az írásaidhoz”. Hát lehet, hogy csalódni fogsz. Na, jó nem vagyok bányarém, de azért ne számíts egy szépségre! Alapos fejtörés a ruha kiválasztása is. Nagy meló. Örülnék neki, ha kicsit bővebben kifejtenéd, mire számítsak. Utóirat: A cím: KATTINTSON IDE Kate

by Pixie

24

Miért érzem úgy, hogy nem repes az örömtől, hogy találkozhat velem? Nem vagyok nagyra magammal, meg a filmjeimmel, de azért kicsit meglepett ez az „óriási” lelkesedése. Az is lehet, hogy ez a jó, elvégre nem akarok egy sokkos állapotú csajjal találkozni, aki nyál csorgatva, elalélva bámul végig. Megnéztem a címet és lerendeztem a jegy postázását. Meglepődtem, hogy egy kórház honlapja jött elő. Talán orvos? Az megmagyarázná, hogy miért ilyen fegyelmezett, meg okos. Várjunk! Ha orvos, akkor meg idősebbnek kell lennie. Hány évesen is diplomáznak az orvosok? Ha még csak gyakornok, vagy mit tudom én, hogy hívják az ilyet, akkor is idősebbnek kell lennie nálam. Lehet, hogy ez zavarja? Csupa rejtély. - tűnődtem.

Feladó: saját magam Tárgy: Premier Címzett: Kate Hart Dátum: 2010. március 14. 22:19

Kedves Kate! Örülök, hogy mégis amellett döntöttél, hogy eljössz. Már postáztattam is a jegyet. Sok mindenre kíváncsi vagyok, főleg arra milyen kétségeid voltak. (nem vagyok azért 100%-ig biztos benne, hogy tudni akarom :D) Te vagy az első, „civil” akit meghívott vendégként premierre viszek. Nem szokásom szoros kapcsolatot kiépíteni a rajongókkal, igaz te azt mondtad, hogy nem igazán vagy rajongó. A levelezőtársamnak tekintelek és az olvasottak alapján bizakodva várom a találkozást. A programot elküldöm külön. Csak annyit, hogy találkozunk a megjelölt időpontban, és ha nem bánod, egymás mellett ülnénk. Ne ijedj meg! Talán túl lelkesnek tűnök, de hidd el, csak azt akarom, hogy találkozzunk, hogy tudjunk egy kicsit beszélgetni. Ennyi, semmi több. (becsszó :)) Nem vagyok az a típus, aki a rajongóit kihasználja, meg aki így csajozik. :) Nem az én műfajom. Ha bármi kérdésed van írj csak! Utóirat: A program a csatolt fájlban. ;) Rob

*** Elolvastam a programot. Hétre kell ott lennem és valahogy el kell jutnom egy bizonyos folyosóra, elvileg ott találkozunk. Onnan bemegyünk a terembe és olyan nyolc körül kezdődik a film. Rettentően izgultam. Anyu tartotta bennem a lelket. Segített ruhát választani, kiegészítőkkel és egy magassarkú cipővel együtt. Innen már nem volt visszaút.

by Pixie

25

4. A találkozás Elérkezett a premier napja. Délután felöltöztem és kisminkeltem magam. Nem nagyon vagyok oda a sminkért, inkább a természetesség híve vagyok, de ilyen alkalmakkor kivételt teszek. Apu vitt el a helyszínre. A kezemben szorongattam, a kártyám, végül a táskámba dugtam, mert már kezdett elég izzadt, meg gyűrött lenni. - Ne idegeskedj Drágám! Az nem segít! - próbált nyugtatni apu. Azért vele jöttem és nem taxival, mert szükségem volt a támogatására. Mikor megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból. Messze tudtunk csak megállni, mivel a rész el volt kerítve. Gyalog tettem meg a hátralevő utat. A helyszínre érve majdnem elájultam. Óriási tömeg volt ott transzparensekkel. Ki volt világítva a tér és egy óriási vörös szőnyeg terült el a bejáratig. Ugye ezen, nekem nem kell végig mennem? Óriásit nyeltem és csukott szemmel relaxáltam. Próbáltam erőt gyűjteni. Pozitív gondolkodás! Ez pedig olyan lehetőség, amire soha többé nem lesz esélyed. Megígértem magamnak, hogy kihasználok minden napot, minden lehetőséget. Örülök és hálás vagyok érte. Nincs miért idegesnek lennem. Hol van a mindig pozitív Kate? Gyerünk, kerüljön elő! Mosolyogj! Igen az segít. - biztattam magam. Elindultam egy biztonsági ember felé, és megkérdeztem, hogy hogyan juthatnék közelebb. Miután megmutattam a jegyet segítőkészebb volt. Meglepődött, hogy nem akarok végig vonulni a szőnyegen, de segített és elmagyarázta, hogy van egy másik bejárat. Elindultam felé, de ott is tolongtak. Próbáltam közelebb menni, de nem tudtam. A csajok egymást taposva próbáltak áttörni a biztonsági vonalon. Az őrök hiába kiabáltak, hogy maradjanak, azok teljesen eszementen viselkedtek. Ilyet még nem tapasztaltam. Döbbenten pislogtam. Aztán a sikítás még erősebb lett. Ekkor megpillantottam Robertet testőrök kíséretében. A lányok lökdöstek. Nekem nem volt kedvem harcolni, így egyre távolabb elkerültem a vonaltól, mivel a lányok elém tolakodtak. Láttam, ahogy egy nő megy Rob oldalán és magyaráz neki valamit. Lecövekeltem egy pontban és némán, mozdulatlanul néztem, ahogy elhalad. Semmi esélyt nem láttam rá, hogy valaha bejutok. Erre is gondolnia kellett volna. Nem lett volna értelme kiabálnom, hiszen mindenki azt csinálta, nem ért volna semmit. Így némán tűrtem a sorsom. Ekkor Robert a tömeg felé fordult és találkozott a tekintetünk. Csodálkozva nézett, de nem tudhatta, hogy én vagyok. Elmosolyodott, én is, de aztán elkaptam a tekintetem, mert egy lány a lábamra lépett. Nem ordítottam rá, nem káromkodtam. Az nem én lettem volna, tűrtem a dolgot.

*** Őrület mi van itt. Ez még komolyabb, mint New Yorkban. - csak ámultam. A limuzinból kiszállva egy hátsó részhez kísértek. Előbb be kellett mennem és találkozni Emilievel, aztán utána mentünk ki a vörös szőnyegre a szokásos hajcihő miatt. A lányok megint sikongattak és a nevemet skandátják. Ez eszméletlen, sosem fogok hozzá szokni. Mennyi rajongás és ragaszkodás van bennük! Őrület – vettem tudomásul döbbenten. - Minden világos Rob? - kérdezte a mellettem magyarázó asszisztens. - Persze - bólogattam. Ránéztem egy csapat lányra, akik szinte megőrültek, és még jobban sikítoztak. Hát ez kellett neked Rob. Most megkaptad. Aztán megakadt a tekintetem egy lányon, aki egy helyben állt, némán. Annyira fura volt, önkéntelenül is elmosolyodtam.

by Pixie

26

Találkozott a tekintetünk, de ő hamar elkapta. Nem értettem a dolgot. Teljesen ellenkezően viselkedett. Nagyon furcsa volt. Nem időzhettem sokáig csak sodródtam az árral. Aztán az asszisztens szólt, hogy itt is kioszthatnék néhány autogramot, így visszafordultam és a lányokhoz mentem. - Jajj Rob úgy szeretünk! - kiabálták többen. - Kérlek Rob, az enyémet is írd alá! - igyekeztem, de mindenre nem vagyok képes. Szorgalmasan firkantgattam a nevemet, közös fotókat is engedtem, és közben a fura lányt kerestem a szememmel. Nem értettem, miért enged mindenkit maga elé. Akkor miért van itt? Talán valamelyik barátnője elráncigálta? Sejtésem sem volt. Egészen a végéig elmentem, hátha megtalálom. Egyszer csak megpillantottam. Hirtelen felkapta a tekintetét és előrébb furakodott, az arca kipirult. Továbbra is néma volt. Nem tudom mi ütött belém, de megvártam, míg odaér hozzám. Egy könyvet nyújtott felém. - Milyen névre? - kérdeztem. - Maggie - válaszolta. Szóval Maggienek hívják. Kinyitottam a Twilightot és az első lapjára azt írtam, hogy: Maggienek! Sok szeretettel: Robert Pattinson. Sosem áldozok ennyi időt egy emberre, de nem tudtam megállni. Míg én írtam, a lány megszólalt. - Nem gondoltam, hogy tényleg ekkora az őrület - mondta. - Hát ja - nevettem. Ki ez a csaj? Nagyon felkeltette az érdeklődésem. Nem is izgatom, és képes elképedni a nyilvánvalón. - Használ valamit a pozitív gondolkodás? - kérdezte. Ő meg honnan veszi, hogy… ? - Ööö - teljesen leblokkoltam. - Kólát ígértél és popcornt. - mosolyodott el. Én elképedtem. - Ha elmondom a csigás viccet, bejuthatok? - kérdezte nevetve. Mekkora állat vagyok! Végre leesett. - Kate? - kérdeztem meglepetten.

*** Teljesen meglepve pislogott rám. Látszott rajta, hogy elképedt. Tisztább lett volna, egyből megmondanom ki vagyok, de ennyi járt nekem. - Igen én vagyok. Itt van a jegyem is, de... - mondtam, de ekkor elhúzták előlem. Kétségbeesett arccal távolodott, de nem tehetett mást. Nagyszerű. Hát nem pont így képzeltem. Ekkor egy biztonsági ember jött oda hozzám. Átsegített a kordonon és bekísért. A lányok sipákoltak, szitkozódtak,de én csak félszegen követtem a nagydarab pasast. Egy folyosóra kísért, elmondta, hogy ott várjak. Leültem egy kényelmes fotelbe. Rengeteg ember volt ott. Egy monitor mutatta a kinti eseményeket, egész végig azt bámultam. Ámulatba ejtett, ami ott folyt. Jó sokára egy nő jött értem és a terem ajtajához kísért. - Itt várjon! Robert mindjárt itt lesz. - mondta kedvesen. - Köszönöm - újabb várakozás. Nem baj, ráérek. Nem vagyok türelmetlen. Néhány perccel később megpillantottam, ahogy egy szőke nővel lépdel egyenesen felém. - Szia Kate! - üdvözölt. - Annyira sajnálom, én... ne haragudj! - kezdte. - Semmi gond. Bejutottam - mosolyogtam rá. - Emilie ő itt Kate, Kate ő itt a másik főszereplő Emilie. - Nagyon örülök - nyújtottam kezet ő pedig mosolyogva viszonozta a kézfogást. - Úgy szintén. Rob én bemegyek. Lassan kezdődik - fordult Robert felé. - Persze, mindjárt mi is megyünk - Volt időm alaposan végigmérni. Elegáns volt. Szürke zakó volt rajta, sötét nadrággal. A haja szanaszét állt és megnyerően mosolygott. Be kellett vallanom, hogy igen vonzónak találtam. Ő nem szólt semmit, csak ugyanúgy végigmért, mint én őt.

by Pixie

27

- Na? Nem erre számítottál. Igaz? - kérdeztem. - Őszintén? Nem - válaszolta komolyan. - Oh - horgasztottam le a fejem, és a cipőm fixíroztam. - Gyönyörű vagy - mondta. - Megérte a „sok meló” a ruhával. Tényleg. - Köszi - pirultam el. - Te is egész jól nézel ki - Felnevetett. - De mondj már valamit! Hogy képzeltél el? - Hát nem is tudom. Te szőke vagy! - hüledezett. - Mármint barna hajúnak képzeltelek, tudod, olyan átlagos lánynak. Persze szépnek csak nem hittem, hogy lehet valaki kedves, okos és szőke egyszerre - beszélt össze-vissza. - Írtam, hogy nem szeretem a szőke nős vicceket. - Igaz - mondta. - Akkor menjünk be! - Kinyitotta az ajtót előttem és a hátamnál fogva besegített. Elfoglaltuk a helyünket. Robert bal oldalán Emilie ült, míg én a jobbon. Nem telt bele sok idő és elaludtak a fények. - Szóval Maggie? – kérdezte váratlanul. Elvigyorodtam, majd lemagyaráztam neki, hogy az egyik barátnőmnek kértem az aláírást. - A francba. Elfelejtettem a kukoricát és a kólát, amit ígértem - súgta Rob a fülembe. - Nem baj, nem is kell. A film miatt jöttem - súgtam vissza. A mozi félhomályában láttam, hogy elmosolyodik, majd lejjebb süpped a székben. Végre elkezdődött a film. Nagyon élveztem. Rengeteg poén volt benne, ugyanakkor szép története volt. Néha rápillantottam a mellettem ülő Robertre, aki valamit belesúgott Emilie fülébe, de általában az ujját tördelve nézte a vásznat. Az intimebb jelenetnél kicsit zavarban voltam, de nem jobban, mint Rob, aki oda se mert nézni. - Nyugi már! - súgtam a fülébe. - De annyira béna! - súgta vissza. - Utálom visszanézni magam. Ilyenkor mindig előjön, hogy ezt meg azt máshogy csinálnék. Utálom ezt az érzést. - Nekem tetszik - vágtam rá egyből, ő meg felhúzta a szemöldökét. - Öööm mármint nem pont erre a jelenetre célzok, hanem úgy a történet... az egész… öö... szóval érted - Ááá mekkora hülye vagyok! Teljesen zavarba jöttem. Épp most mondtam Robert Pattinsonnak, hogy tetszik a szexjelenete. Nyíljon meg a föld! - Nyugi. Értem én - kuncogott halkan. Annyira édes volt a szerelmi szál, csak reméltem, hogy nem fogok bőgni, mert elég hajlamos vagyok rá. Imádom a romantikát és néha megkönnyezem, ahogy a főhősök egymásra találnak. A film vége felé nem értettem hol lesz ebben még csavar, amit Rob megjósolt. - Rob! - böktem meg, ő egyből odahúzódott, hogy hallja mit mondok. - Miért nem tudhattam a végét? Most békültek ki, lesz még valami? - Mindjárt meglátod - mondta sejtelmesen. Mit tehettem mást, tovább bámultam a filmet. Aztán a végén kamatostul megkaptam a csavart. Tátott szájjal bámultam mi történik. Éreztem Rob tekintetét az arcomon, de nem tudtam törődni vele. A könnyek utat törtek maguknak, és halk pityergésbe kezdtem. A vége hihetetlen ütős volt. Egyszerűen bámulatos volt, egy tökéletes film, nem túl boldog, ám annál tökéletesebb befejezése.

Ne halaszd el, amire vágysz... Ne hagyj magad mögött félreértéseket... Legyen biztos, hogy azok, akiket szeretsz, tudják... Legyen biztos, hogy tudják, mit érzel... Mert különben... ... vége lehet.

by Pixie

28

Mennyire igaz. A film utolsó sorai teljesen meghatottak. A torkom összeszorult. Próbáltam visszanyelni a könnyeim, de nehezen ment. Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek a székből felállni, hiszen kisebb fajta sokkot kaptam. Tudnom kellett volna, utána kellett volna néznem! Akkor nem ért volna ilyen váratlanul. Teljesen kiborultam. Próbáltam uralkodni magamon, de a lelkem nem tudta túl tenni magát rajta. Mindenki tapsban tört ki, én is összecsapkodtam a tenyerem, de igazából máshol jártam, messze, elmerülve a gondolataimban.

*** A filmet most is, mint eddig mindig eléggé szorongva néztem végig. Úgy vagyok vele, hogy az ember sosem lehet egészen elégedett magával. Tudtam, hogy ez sem volt tökéletes, de lényegesen jobban éreztem magam, mint mondjuk a Twilight vetítésén, ahol nem bírtam tovább és ki kellett mennem a teremből. Nem tudtam megállni, így figyeltem Kate reakcióit. Olyan ámulattal nézte, hogy néha kedvem lett volna nevetni, de így csak mosolyogtam. A végéhez közel megkérdezte hol van már a csattanó. Úgy néztem eléggé rendesen meglepte. Elkezdett pityeregni! Itt szipogott mellettem és nem tudtam, mit tegyek. Felgyulladtak a fények, mindenki felállt, szerencsére Kate is összeszedte magát. Gondoltam nem szólok hozzá, majd ő mond valamit, ha úgy érzi, tud. A mozi egy eldugottabb részéhez kísértem. A folyosó végén volt egy szoba, ahol be volt rendezve egy kis menedék nekem. Becsuktam az ajtót. Kate anyátlanul állt a szoba közepén. Öntöttem egy kis vizet és a kezébe nyomtam. - Ennyire szörnyű volt? - kérdeztem, próbáltam elővenni a vicces Robertet. - Nem... dehogy, nagyon tetszett... csak kell egy kis idő. A fenébe is most haltál meg! próbált úgy tűnni, mint aki viccel, de láttam rajta, hogy tényleg felzaklatta. Azt elismerem, hogy megható, de hogy ennyire? Kell itt lennie másnak is, azért ennyire nem megrázó. - Élek - léptem közelebb. Olyan „én is tudom” nézéssel nézett rám. Ekkor kezdetét vette a kínos csend. Egyikőnk sem szólalt meg. Nem tudtam mit mondhatnék. Furcsa volt, hogy a lány, akitől azokat a leveleket kaptam, itt áll előttem. Alig akartam elhinni, hogy ő az. - Oké. Jól vagyok. Ennyi volt, bocs, hogy kibuktam - mosolygott. - Nagyon tetszett a film, remélem büszke vagy rá! - váltott át pillanatok alatt a hangulata. - Igen - bólogattam. - Azt hiszem, most kihagyom a felhajtást. Van kedved itt maradni és beszélgetni? - Egy kis időre gondolkodóba esett, aztán lehuppant az egyik székre. - Igen. Beszélgessünk! - nevetett. Sokkal jobb volt így látni. Engem is feldobott. Leültem egy másik székre, vele szembe. - Annyira fura, látni téged. És nem csak, mert szőke vagy - vigyorogtam. - Még mindig nem tetted túl magad rajta? - nevetett. - Annyira hihetetlen ez az egész. Tudod az ember hallja mekkora sztár vagy, hogy mennyien imádnak, de el sem tudja képzelni. Ide jöttem és ez az egész, annyira szóval... amikor az ember a saját bőrén tapasztalja az őrületet hát eléggé... - Félelmetes? - próbáltam találgatni. Nekem az volt. - Hát mondjuk - mosolygott. - Én meg a hülye idézeteimmel jövök, elég szánalmas. – pillantottam az ölemben pihent kezeimre. - Viccelsz? Ha hiszed, ha nem elolvastam őket hangosan, amikor kint volt a premier és bejött. Mielőtt ide jöttem is megtettem. Használ, persze a csigás viccet semmi sem múlja felül. nevettem. Láttam nem nagyon akarja elhinni, pedig ez volt az igazság. - Tudod Kate, lehet, hogy azt hitted, csak úgy írom azokat a levelekben, de most itt is elmondom a szemedbe, hogy igenis azok a levelek sokat számítottak. Köszönöm – Jajj, már megint azon kaptam magam, hogy a hajamba túrok, de nem tudok mit tenni, ha zavarban vagyok ez magától jön. - Nincs mit, örülök, ha van aki „meghallgat” és ha még a hülyeségeim segítenek is neki, hát... - nevetett. by Pixie

29

- Hogy csinálod? Mármint miért csinálod? Egy vad idegennek írni. Egy ismeretlent félteni?- gondoltam a drogos félelmeire. - Nem tudom. Én sosem írtam még híres embernek, sőt másnak se nagyon, csak tudod volt az az érzésem és… áhh hülyeség. Igazából azt hittem el se olvasod, ezért mertem megírni mosolygott szégyenlősen. - Értem. És nagyot csalódtál? Mégsem vagyok olyan nagy szám mi? - bámultam a padlót zavaromban. - Csalódtam. Pozitívan, már az első leveledkor. Idefelé a kocsiban is azon aggódtam, hogy az egész csak egy átverés, hogy egy ennyire felkapott ember nem lehet ilyen normális... pedig az vagy. Hogy csinálod? - nevetett. - Jó kérdés, néha magamat is meglepem - nevettem. A beszélgetésünk kellős közepén betoppant az asszisztens csaj… - Robert ki kell jönnöd! Muszáj beszélned és néhány tiszteletkört futni. Sokan eljöttek. Nagyot sóhajtottam, tudtam nem tehetek mást. - Egy perc - mondtam neki, aztán Katehez fordultam. - Mennem kell! Gyere! Sajnálom... öö figyu én gyorsan elintézem ezt, aztán folytathatjuk a beszélgetést. Addig igyál valami,t meg egyél! - kísértem végig a folyosón egészen addig a teremig, ahol a fogadás volt.

*** Nagyszerű. Egyedül maradtam, tök hülyén érzve magam. Azzal foglaltam el magam, hogy az embereket bámultam, főleg Robertet. Aztán oda jött hozzám Emilie. - Szia! - köszönt. - Ez el fog tartani egy darabig - bökött a szemével az éppen magyarázó Rob felé. - Én is azt hiszem - nevettünk. - Nem akarok, tudod tolakodó lenni, csak kíváncsi vagyok. Ti Robbal..? - felesleges volt befejeznie a kérdést, tudtam mire gondol. - Jaj dehogy. Nem, mi nem vagyunk együtt. Ez bonyolult. Öhm igazából most találkoztunk először. - Áh értem - meglepett volna, de nem akartam magyarázkodni. - És ti? Nem próbálkozott be nálad a forgatáson? - nevettem próbáltam olyan csajos csacsogósra venni a figurát. - Áh nem. Nagyon kedves volt velem, megkedveltük egymást, de ennyi. Idősebb is vagyok. - Azt hallottam bejönnek neki az idősebb csajok – vigyorogtam, ő felnevetett. Nagyon jól mulattunk. Mesélt néhány forgatási sztorit, bakikat, meg érdekes dolgokat, így sikerült átvészelnem az órákat, míg Robert a dolgát végezte. Emilie nagyon kedves volt hozzám, szerencsére nem hagyott magamra, aki akart vele beszélni az odajött hozzánk, de inkább csak kettesben beszélgettünk. - Na csajok? Miről folyok a duma? - jött oda végül Rob. - Hát Emilie mesélt egy s mást - Rob arca eltorzult. - De nem rólam? - esett kétségbe és Emiliere nézett. Kitört belőlünk a nevetés. - Ne aggódj Rob! Katenek csak az igazat mondtam. – kacsintottam. - Na kíváncsi lennék én azokra, ti csajok állandóan ferdítetek. - Oh mintha ti pasik nem nagyítanátok folyton fel a dolgokat - vágott vissza Emilie én csak pislogtam. - Végeztél? - kérdeztem. Igazából már eldöntöttem, ha nem is végzett én elköszönök és hívok egy taxit, mert már eléggé fáradt voltam. - Igen, de el kéne húzni, mielőtt még valaki rájön, hogy el akarja mondani milyen nagyszerű vagyok. by Pixie

30

- Egoista - vágta rá Emilie. - Egész este ezt hallgattam. - védekezett Robert. - Na de most elköszönök Szia Ally! - Szia Tyler! - nevetett Emilie és megölelték egymást. Én is elbúcsúztam tőle, majd követtem Robertet. - Iderendeltem a limuzint nem tudom... ö elmenjünk valahová, vagy nem tudom, mit csináljunk. - nézett rám tanácstalanul. - Ebben a ruhában? Én inkább haza megyek - mondtam határozottan, ő elég érdekes képet vágott. - Figyelj! Sajnálom, ha nem így képzelted el, de én mindent megtettem, hogy... - Rob! Nyugi már! Ez volt életem legkülönlegesebb estéje! Neked köszönhetem. Sosem volt még ilyenben részem, és biztos vagyok benne, hogy nem is lesz. Jól éreztem magam és jó volt veled személyesen is találkozni, beszélgetni veled, de... - Ennyi elég is volt belőlem - dugta zsebre a kezeit. - Miért? Erről volt szó nem? Találkozunk, beszélgetünk, megnézzük a filmet – mosolyogtam rá. - Igen, csak még annyi mindent akartam volna mondani. - Megírod - mosolyogtam rá. - Vagy már nem akarod? - Persze, hogy akarom, csak most, hogy így találkoztunk... - Végre láttuk egymást élőben és most haza megyünk, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Továbbra is levelezünk. Nem lenne értelme semmi többnek. Talán majd még egyszer látjuk egymást. Jobb ez így. – bólintottam, mintegy megerősítésként. - Igazad van - mosolygott. - Azért megengeded, hogy hazavigyelek? - De csak ha nem nagy kitérő. - Ugyan már. Ezért fizetik a sofőrt. Használjuk ki, ha már van! - Rendben - Becsempésztek minket a limuzinba, ahol elmondtam a címem. Hiába védtem eddig, mert nem akartam, hogy Rob megtudja, most muszáj volt elmondanom. Nem mintha megjegyezné, vagy félnék tőle, hogy egyik este betör hozzánk és hasfelmetszőt játszik, csak azért ez mégis magánügy. A kocsiban aztán volt még időnk beszélgetni. - Azt még meg akartam kérdezni, hogy te orvosnak készülsz? Vagy mit dolgozol a kórházban? - Nem, én ott hagytam a sulit. A kórházban dolgozom, a gyerekosztályon vagyok. Programokat szervezek nekik és pátyolgatom őket, de nem, mint egy pszichológus, sokkal inkább, mint egy amolyan barát - magyaráztam neki. - Értem. Ez nagyon szép dolog tőled. Bár a szüleid biztos nem voltak oda, amikor ott hagytad a sulit. - Nem bánták - próbáltam gyorsan lezárni ezt a témát. Kezdett eléggé vészes mederbe terelődni a beszélgetés. - A barátnőid nem lettek volna kíváncsiak a filmre? Ha mondtad volna, szívesen küldtem volna még jegyet - próbálkozott szegény a beszélgetéssel. Elismerem elég hülyén viselkedtem, és ez őt még jobban feszélyezte. - Nem igazán vannak barátnőim - osztottam meg vele. - Már ne haragudj, de ezt nehéz elképzelnem. Pont neked? Ezt nem értem. - Miután otthagytam a sulit, a régi barátságok szétmentek. Tehát nem is voltak igaziak Rob megértően bólogatott. Aztán a limuzin bekanyarodott az utcánkba, és megállt a házunk előtt. - Szóval itt laksz - vigyorgott Rob. - Szép ház - nézett ki az ablakon és láttam rajta nem tudja mit csináljon. Annyira hülye helyzet volt és én szúrtam el.

by Pixie

31

- Köszi. Figyelj Rob! - Erre rám nézett. - Sajnálom, hogy így viselkedtem, de ennyi telt tőlem. Nem akartam elrontani az estét. Csak tudod, nem vagyok hozzászokva, hogy hírességekkel múlassam az időt, még ha azok rendesek is. - Én élveztem. - Tényleg? – néztem rá reménytelin. - Aha. És örültem, hogy végre beszélgethettünk. Fogok még írni és remélem te is. - Persze. Köszönöm. Nagyon szép este volt – mondtam őszintén. - Nincs mit. Reményt adtál, hogy vannak normális emberek is - nevetett. - Nem csalódtam, tényleg jó társaság vagy. A volt barátaid meg bánhatják. - Akkor, viszlát! És majd írok - mondtam, de még mindig a limuzinban ültem. Robert kiszállt, és kisegített engem is. - Hmm milyen úriember vagy - vigyorogtam. - Igyekszem - nevetett. Ott álltunk a házunk előtt. Ha valamelyik szomszéd kinézett volna az ablakán, joggal képzelhette volna, hogy ez egy film jelenete. A vacsora után a férfi hazakíséri a nőt a limuzinjával. A légkör, a fények, minden ideális lett volna, hogy a történet úgy érjen véget, hogy a férfi magához rántja a nőt, majd egy búcsúcsókot váltanak. De mi nem voltunk szerelmespár. - Köszönöm, hogy elfogadtad a meghívást. Vigyázz magadra Kate! - Én köszönöm. Minden jót Rob! - mondtam. Egyikőnk sem mozdult. Éreztem, hogy ennek nem lehet így vége, valamit még meg kell tennem. A karjaimat széttártam, a lábaim pedig Robhoz vittek. Szorosan megöleltem. Ő is körém fonta a karjait és szorosan tartott. Szerettem volna ezzel az öleléssel megértetni vele, hogy számíthat rám, bármikor írok neki bármivel kapcsolatban, de többet nem adhatok. Nem mintha ő bármit is akarna tőlem. - Öö bocsi - húzódtam el tőle. - Én nem tudom mi ütött belém, csak ez... szóval szívből jött – néztem a kékesszürke szempárba. - Köszönöm - Most tényleg megköszönte? - Jó éjt!- beült a limuzinba. Lassan fellépdeltem a lépcsőn, miközben addig néztem a távolodó limuzint, míg el nem tűnt.

by Pixie

32

5. Mintha mi sem történt volna? Nem aludtam sokat az éjjel. Zsongott a fejem, folyton az este járt az eszemben. A hihetetlen őrület, a rajongók szeretete és Kate. Újra és újra lejátszódott bennem, ahogy először megpillantottam, az első szavak, amiket váltottunk, a filmnézés, ahogy elérzékenyült, a beszélgetésünk, a nevetése, majd az út a limuzinban. De a legemlékezetesebb az ölelése volt. Annyira jól esett, mert valahogy hiányzott ez. Annyian meg akarnak ölelni nap-mint nap, hozzám akarnak érni, mind akarnak tőlem valamit, de ez más volt. Egy őszinte gesztus volt, egy különleges embertől. Ne már Robert! Ennyire nem lehetsz érzelgős! Férfi vagy az Istenért! Szedd össze magad! Tedd túl magad rajta, hogy van egy nő, akinek teljesen megfelel, hogy nem találkoztok többet. Mert az világos, hogy nem akar többet látni. Van valami, ami nem hagy nyugodni, mintha titkolna valamit. Annyira próbálja védeni a magánszféráját. Más már a fél életét kifecsegte volna, több nő nem riadt volna vissza intimebb dolgok ecsetelésétől sem, neki pedig még a barátairól is nehezére esett beszélnie. Hülyeség lenne találgatni, de amilyen hülye vagyok már olyanra gondoltam, hogy valami fájdalmas titka van. Mondjuk csúnyán ért véget egy kapcsolata, vagy ne adj Isten elvesztett valakit. Az megmagyarázná, hogy miért akadt ki annyira a film végén.

*** A premier után napokig emésztettem a rengeteg eseményt, ami ott történt velem. Végeredményben - eltekintve néhány kellemetlenségtől - nagyszerűen éreztem magam. Ami Robertet illet, semmi rosszat nem tudok róla mondani. Az ölelésünk pedig sosem fogom elfelejteni, mert valami miatt sokat jelentett. Küldtem neki egy köszönő levelet is, amire csak annyit válaszolt, amit már mondott, hogy neki volt az öröm. Létezhet ilyen ember? Azt hittem a rendes pasik kihaltak. De miért gondolkozom már megint ezen? Rob, Robert És megint csak Ő. Ez nem mehet így tovább! A régen bevált módszert választottam, ez mindig jó gondolatelterelő. Megyek és veszek egy könyvet. Felkaptam a kabátomat, a táskám, némi pénzt és már úton is voltam a kedvenc könyvesboltomba. Útközben csakúgy, mint mindig jól megfigyeltem a körülöttem lévőket. Mosolyogva szeltem London utcáit, és örömmel vettem észre, hogy néhányan viszonozzák a mosolyom, ettől nekem is még jobb kedvem lett. Széles vigyorral léptem be a könyvesboltba, ahol Mr. White üdvözölt. - Szervusz Kate! - mosolygott. - Jó napot! - Nem ez volt London legnagyobb könyvesboltja, és amilyen eldugott volt, nem is volt túl zsúfolt. Igazából, ahogy körbenéztem meg kellett állapítanom, hogy egyedül én vagyok. - Hogy vagy? - kérdezte. Sok mindent tudott rólam, a szüleim is ismerték, kedves öregúr volt. Mindig őszinte érdeklődéssel fordult felém, szinte lányaként szeretett. Mióta meghalt a felesége, egyedül vezette a boltot, az ő emlékéért nem zárt be, pedig nem volt túl nyereséges. - Köszönöm. Remekül - vágtam rá és a könyvespolcok tanulmányozásába kezdtem. Nagyon hangulatos volt. Volt néhány igen különleges könyv, ugyanakkor megtalálhatóak voltak a legújabbak is. Mr. White nagy ügyet fordított a könyvekre, igyekezett értelmes, hasznos könyveket árulni, szépirodalmi műveket.

by Pixie

33

Én győztem meg, hogy néha nem árt a kevésbé komoly, népszerű könyveket is csatasorba állítani. Sokszor jártam ide, volt, hogy segítettem a polcokat rendezgetni, vagy a rendelésben. Hosszú percekig haladtam a polcok mentén. Elhatároztam, hogy addig ki nem megyek, míg nem találok valamit. Hallottam, ahogy megszólal az ajtó felett lógó csengő, érkezett egy másik vásárló. Ügyet sem vetve rá a kedvenc történeteimhez kanyarodtam. Ezen a részlegen gyönyörű szerelmes történetek voltak, a kint levő könyvek felét már olvastam. Volt ott háborús, kosztümös, vagy hippi szerelem. Nagyon szerettem ezeket. Azelőtt, mielőtt elkezdtem volna olvasni őket, kivégeztem egy versesköteteket tartalmazó polcot, valamint egy tucat híres emberektől származó idézetet tartalmazót. Ki is néztem egy könyvet, de sajnos túl magasan volt. Mégis kinek vannak ezek méretezve? Mintha csak száznyolcvan centis emberek rohangásznának a világban. - Próbáltam ugrálni, és úgy elérni, de azon kívül, hogy egy ugráló idióta látványát nyújtottam, mást nem értem el vele. Kifújtam a levegőt, erőt gyűjtve egy újabb nekirugaszkodásnak, amikor valaki hirtelen mellém lépett, majd a könyvért nyúlt. Én elvesztettem az egyensúlyom és sikerült az ismeretlen baseball sapkás, kapucnis jóakaróm lábára lépnem. - Jaj, ne haragudj! Sajnálom. Nem akartam - kezdtem rögtön a mentegetőzésbe. - Semmi baj - mondta egy rekedtes, nagyon is ismerős hang és mikor szürkéskék szemeit az enyémbe fúrva kezembe nyomta a könyvet, egyből felismertem. - Köszönöm. Rob? - néztem rá, talán úgy, mint, aki még életében nem látott fehér embert. - Szia Kate! - vigyorgott. - Először azt hittem csak képzelődöm, de tényleg te vagy az. Romantikus regények mi? - nevetett. - Igen. Talán nem tetszik? - húztam fel a szemöldököm. - De te mit keresel itt? - Ugyan azt, amit más emberek is egy könyvesboltban, de én nem feltétlen a romantikában utazom - nevetett és a hajába túrt. - Te szoktál erre járni? - Én? Ó én törzsvásárló vagyok - nevettem. - Az jó, akkor tudsz nekem segíteni. Valami komoly könyvet keresek, valami klasszikust. Nem is tudom pontosan... - bizonytalankodott. - A legjobb helyen jársz - ragadtam meg a karját, és egy másik sorba vonszoltam. Készségesen követett. - Tessék. Ezek Mr. White büszkeségei. Van köztük nagyon régi, talán még eredeti kiadás, szerintem antikváriumban lenne a helyük - mosolyogtam. - Válogass csak! - azzal indultam volna vissza, de Rob megállított. - Te mész is? - kapta rám a tekintetét ijedten, mielőtt még komolyabb pillantást vetett volna a könyvekre. - Ja, nem. Még választok egyet. Ezt attól tartok egy nap alatt kiolvasnám - mondtam, és visszasétáltam az előző történetekhez. Mikor megtaláltam a második „áldozatom” is, a pénztár felé sétáltam és abban a pillanatban Rob is kilépett a sorából. - Na, találtál valamit? - kérdeztem. - Igen, ez érdekesnek tűnik - emelt fel egy könyvet. - Csak utánad - mutatott a pénztár felé. Letettem a pultra a kiválasztott köteteket, Mr. White pedig beütötte a gépbe az árat, és egy kis kedvezményt is kaptam. - Kate, láttad már az új könyveket? Nézd csak meg míg a fiatalember is fizet! - mosolygott. Észrevette talán, hogy ismerősök vagyunk Robbal. Én örömmel nézelődtem az újdonságok között, míg Rob fizetett. - Nagyon jó választás - mondta Mr. White elismerően, ahogy Robert könyvét tette egy szatyorba. Felpislantottam Robra, aki mosolyogva rám kacsintott és beletúrt a hajába. Aztán megakadt a szemem egy könyvön, ami Jack Nicholson életéről szólt. Az elején olyan napszemüveg volt rajta, amihez hasonlót hordott Robert is. Hát igen a divat újra bejön. Halkan elnevettem magam.

by Pixie

34

- Na, mi az? - lépett mellém. - Ja, semmi, csak ezt a könyvet találtam. Ez a szemüveg kísértetiesen hasonlít… - Ez Jack Nicholson? - vetette magát rá a könyvre. - Ő a kedvenc színészem - ez mindent megmagyarázott számomra. - Azt hiszem ezt is meg kell vennem - gyorsan visszatolatott a pénztárhoz és azt is kifizette. Kiléptünk az utcára, Rob egyből beburkolózott. Ha engem kérdezne valaki, szerintem így még feltűnőbb, mintha semmivel nem takarná magát. - Akkor most teljes az örömöd - böktem a szatyorra. - Abszolút - vigyorgott. - Ügyesen ráhibáztál. Merre mész? Elkísérhetlek? - Hát nincs konkrét útirányom, gondoltam sétálok egyet, aztán olvasok. Úgyhogy, ha van kedved sétálgathatunk. De hogyhogy nem forgatsz? - Hát néha nekünk is van szabadnapunk. Amúgy csak azért, mert átköltözünk egy nem messzi városkába. Lesz néhány jelenet, amit ott veszünk fel. - Értem. Mehetünk a park felé? - Naná - egyezett bele. Útközben nagy megkönnyebbülésemre nem támadtak le minket a rajongók. Ráérősen sétálgattunk, miközben mindenféléről beszélgettünk. Rob megosztott velem néhány kiskori történetet, amiken jókat nevettem. Mesélt a haverjairól, és azokról a hülyeségekről, amiket együtt szoktak csinálni. - Ma este is lesz egy kisebb házibuli Tomnál. Azt hiszem jó pár sör le fog gurulni. - Nem félsz, hogy sörhasad lesz? - nevettem. - Oh ugyan - legyintett mintha az sosem történhetne meg, mire mindketten nevetni kezdtünk. - Nem lenne kedved eljönni? Jó buli lesz. - Ööö hát nem is tudom - Ezt most azonnal el kéne utasítanom, de valamiért nem megy. Azt hiszem, elmegyek - mondtam végül nem túl sok gondolkodás után. - Tényleg? Szuper. - Miért lepődtél meg ennyire? - Ja, csak múltkor még úgy tűnt nem nagyon akarsz velem többet találkozni. - Hát látod, pedig a sors is úgy akarja - tártam szét a karom. Megint összemosolyogtunk. A parkba értünk, ahol hirtelen megpillantottam két lányt. Észrevették Robertet és láttam rajtuk, hogy oda fognak menni hozzá. - O-ó - mondta Rob, de nem tudott mit tenni a lányok már ott is voltak. - Szia Rob kérhetünk egy autogramot? - kérdezték lelkesen. Én hátráltam néhány lépést és leültem egy közeli padra. Néztem, ahogy Robert kedvesen vált velük pár szót, majd még közös fényképre is kapható volt. Sikerült a lányoknak egy jó napot kifogniuk. - Bocsi - lépkedett felém, miután elengedték a rajongók. - Miért kérsz bocsánatot? - értetlenkedtem, persze tudtam miért, csak szerintem semmi oka nem volt rá. - Kedves volt tőled és örömet szereztél nekik, amúgy semeddig se tartott – Ő elmosolyodott, majd leült mellém a padra. - Ugye tudod, hogy most te jössz? Ne kímélj a ciki történetektől se! - vigyorgott. Nem tudom, mit művelt velem, de gondolkodás nélkül belekezdtem a mesélésbe. Vagy órákig ültünk ott és beszélgettünk. Először én meséltem a gyerekkoromról, a szüleimről és az aranyhalamról, akit tíz évesen vesztettem el, aztán fokozatosan áttértünk másra. Az ország gazdasági helyzetétől kezdve, a kedvenc sörmárkákon át a furcsa betegségekig mindenről beszéltünk, kivéve a munkát. Néhány viccet is meséltem ő pedig zenéket ajánlott. Rájöttem, hogy már rég nem beszélgettem ilyen jót, olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Lassan rájöttünk, hogy ideje mennünk, így otthagytuk a padunkat. Megbeszéltük, hogy este pontosan hol találkozunk, aminek hatására kissé izgatott lettem. Az megnyugtató volt, hogy ismertem az utcát, örültem, hogy simán oda fogok találni. Elbúcsúztunk és haza indultam. Persze otthon anyám egyből faggatni kezdett, miért időztem el annyit.

by Pixie

35

- Hol jártál? Úgy volt, hogy csak elugrasz a könyvesboltba. Aggódtunk. - Semmi se történt. Látod! Élek! - mutattam végig magamon, mire az arca elsápadt és roszszallóan nézett rám apámmal egyetemben. - Ne viccelődj ezzel! Nem szeretem, amikor ezt csinálod. - Találkoztam Roberttel. Elmegyek este egy buliba - újságoltam el nekik. - Buliba?- képedtek el szüleim. - Jó ötlet ez? Ez a Robert akar tőled valamit?- záporoztak a kérdések. - Csak barátkozni akar. Ma sokat beszélgettünk és azt hiszem, menni fog. Eldöntöttem, hogy nem zárom ki az életemből, ahogy annyi mindenkit. Ma pedig elmegyek, és jól érzem magam. Van valami kifogásotok ellene? - Nem mintha számított volna, elvégre felnőtt vagyok. Nem válaszoltak, a döbbenettől meg sem tudtak szólalni. Elkezdtem készülődni. Időhiányban szenvedtem, de sikerült mindent elintéznem. Rob azt mondta, eszembe ne jusson kiöltözni, úgyhogy egy szűk fekete farmert és egy csinosabb felsőt választottam. Ez tökéletes lesz. Felvettem a fekete csizmám és a kabátom. A táskámba bedobáltam néhány cuccot. Felkentem némi sminket és már indultam is a buliba. A taxi megállt a helyszínen én fizettem, majd kipattantam. Ekkor nagyot dobbant a szívem, akkor éreztem először, hogy talán ez mégsem olyan jó ötlet. Mi van, ha Rob még ott sincs? Mit kezdek annyi idegen között? És mi van, ha ott lesz, de nem lesz ideje rám? Mihez kezdek akkor? Így elmélkedtem, amikor valaki megérintette a vállamat. Hirtelen hátrafordultam ijedtemben. - Jó ég! - kapkodtam levegő után. - Szia! Ne haragudj, ha megijesztettelek! - mosolygott. - Csak nem azt fontolgattad, hogy be sem jössz? - Én? Nem! Épp most érkeztem. - Én vagyok, aki most érkezett - nevetett. - Mindegy, örülök, hogy még jókor jöttem. Na, gyere! Meglátod jó lesz. Beléptünk a házba, a buli már javában ment. Rob lesegítette rólam a kabátot, és mindkettőnkét felakasztotta a fogasra. Aztán elindult egyenesen, úgy tűnt otthonosan mozog. A ház óriási volt és nyitott. Beljebb lépve aztán megpillantottam az embereket. Sokan táncoltak, elég jó zenék mentek, sokan söröztek, de Rob a kanapén beszélgető fiúkhoz navigált. - Csá Patty! - kiáltotta el magát az egyik, majd felállt és üdvözölte Robertet. - Patty? - néztem Robra kérdőn. - Kérlek, ne jegyezd meg! Ezzel csúfolnak - fintorgott. A srácok érdeklődve néztek felénk. Rob kapcsolt, és bemutatott nekik. - Srácok, ő itt Kate, Kate ők itt a haverjaim. Marcus, - mutatott az álló srácra, aki a gúnynevét használta - ő Tom, Sam és Bobby. - Sziasztok! - mondtam megilletődötten, mert elég alaposan végigmértek. - Elismerésem haver. Jó nő - paskolta meg a hátát Tom. - Jó dolgod van, amióta szupersztár lettél. - Ja haver, én nem is értem. A nők vakok? Én vagyok a szex-szimbólum - mutatott végig magán Bobby. Mindenki nevetett, tudtam, hogy csak viccelődnek. - Hol ismerkedtetek meg? - kérdezte azt hiszem Sam. - Az interneten - mondta Rob, mire a srácok csak vigyorogva bólogattak. - De mi nem úgy vagyunk, mint gondoljátok. Mi barátok vagyunk - jelentette ki és rám nézett. Bólintottam, úgy gondoltam, már mondhatjuk ezt, annyi levél és beszélgetés után. - Hát, ha ti úgy nevezitek - mondta Tom. Rob csak a fejét csóválta. Aztán előkerültek a sörök, amiből Rob nagyot kortyolt, de én nem kértem. Nem tesz túl jót.

***

by Pixie

36

Vicces volt, hogy mindenki azt hitte Katetel együtt vagyunk. Van egy olyan érzésem, hogy még mindig nem hisznek nekem, pedig ez az igazság. A sörrel a kezemben lehuppantam a kanapéra, Kate nem ivott, de ő is helyet foglalt. Elkezdtünk beszélgetni, miközben a buli egyre jobban felpörgött. Eléggé hangosan kellett beszélni, de nagyon jól éreztem magam. Reméltem, Kate sem unatkozik. A srácokkal azonnal belemelegedtünk a beszélgetésbe és szerencsére Kate-et is bevonták. Szegényt egy csomó kérdéssel elhalmozták. - Szóval Kate szerinted is jobb pasi vagyok, mint Rob ugye? - kérdezte Sam. Hihetetlen. Még mindig ez a téma. Csak nevettem. - Én inkább úgy fogalmaznék, hogy hozzád hasonlóval még nem találkoztam - mondta Kate frappánsan, amire mindenkiből kitört a nevetés. - Mondd csak, van nővéred? - jött a kérdés Bobbytól. - Nincs, egyke vagyok - mosolygott. Egy újabb üvegért nyúltam, mert máris kifogyott. A többiek is gyorsan gurították le az italokat. - Milyen zenéket hallgatsz? - Mindenevő vagyok - mondta Kate. - De igazából nem nagyon hallgatok ilyen tömegzenét. Inkább Snow Patrol, vagy Kings of Leon – Ezt már tudtam, hiszen a parkban töltött órák alatt erről is szó esett. Ekkor jött a nagy ötlet a többiektől, hogy menjünk át a hátsó szobába és zenéljünk egyet az „új csajnak”, ahogy ők mondták. Kate örömmel követett minket. A hátsó szobában aztán előkerültek a hangszerek és énekeltünk, gitároztunk. Kate hihetetlenül jó közönség volt, tetszett neki. Nagyon feloldódott. Elengedte magát, ahogy pengettem a gitárt ő pedig velünk dúdolta a refrént, valami megmozdult bennem. Néztem a melegtől kipirult arcát és hálát adtam az égnek, hogy összehozott vele a sors. Összetalálkozott a tekintetünk, ő elmosolyodott én is, majd újra a gitár húrjaira szegeztem a szemeimet. - Wow ti tényleg tudtok! - mondta Kate, míg visszamentünk a buli központjába. Meglepetésemre ő is elvett egy sört és gyorsan el is tüntette. - Bírom a csajt - vigyorgott Tom. - Ha csak barátok vagytok, rástartolhatok? - kérdezte, én szúrós szemmel néztem rá. Egyáltalán nem tetszett az ötlet. - Meg ne próbáld! – figyelmeztettem. - Jó, jó! - emelte fel a kezeit, mint aki ártatlan, majd meglátott egy csajt és már meg is indult felé. Mindenki talált magának társaságot. Kate egy újabb sört gurított le, én pedig csak néztem, majd odamentem hozzá. - Jobb ez a buli, mint gondoltam - vigyorgott. - Én mondtam - mosolyogtam rá. Ő beleharapott a szája szélébe. - Táncolunk? - kérdezte. Kicsit ledermedtem. Én és a tánc? Kizárt. - Nem igazán tudok. Az ilyen zenére meg különösen nem - ráztam a fejem. - Ugyan táncolni mindenki tud. Én sem, tanultam. Na, gyere! - azzal megragadta a karom. A tömeg közepébe vonszolt. Még szerencse, hogy csak ismerősök és barátok barátai voltak ott, mert különben még hülyébben éreztem volna magam. Így viszont senki sem bámult és megpróbáltam a zene ritmusára mozogni. - Hát ez nekem nem megy - ráztam meg a fejem. - Pedig jól csinálod - mosolygott. Rátette a kezeim a derekára és úgy táncolt tovább. Jobbára csak rugóztam, míg ő tekerte a csípőjét és néha hozzám simult. Jól csinálta, talán túl jól. Adja az ég, hogy ne izguljak rá! Mintha nem is ő lett volna. Eddig csak a visszafogott Katet ismertem, de ez a lazább is nagyon tetszett. Hátat fordított nekem és úgy simult hozzám. Oldalra pillantottam, ahol Bobby bőszen kacsintgatott és bólogatott. Elmosolyodtam és tovább élveztem a táncot. Kate újra felém fordult és hozzám préselődött. Éreztem a leheletét a nyakamon, kezdtem elveszteni a fejem. Aztán a csípője az ágyékomnak nyomódott, volt bennem annyi sör, hogy simán magamhoz húzzam és megcsókoljam, de nem tettem. Helyette távolabb toltam magamtól. Ő, mintha kicsit magához tért volna zavartan pislogott, majd bocsánatot kért és elsétált. Mekkora barom vagy Rob!

by Pixie

37

Utána mentem. Mivel a földszinten nem találtam, az emeletre siettem, miközben átkoztam a pillanatot, amikor az érzéseim helyett az eszemre hallgattam. Simán hagynom kellett volna, bármi történjen. Aztán nyílt a fürdő ajtaja és ő lépett ki rajta. - Jól vagy? - kérdeztem. - Nem igazán. Hülye voltam. Nem kellett volna annyit innom. Sajnálom az előbbit. Nem tudom mi ütött belém. Többet nem iszom. - Semmi gond. Visszamegyünk? - Bólintott, majd újra lent voltunk. Marcus lecsapott Katere és arrébb vitte, míg engem Tom faggatott. - Mi volt az a tánc? Ohh haver ezt nem magyarázod ki. Azt hittem ott estek egymásnak. - Ne túlozz! Közel sem volt. Csak táncoltunk. - Úgy tűnt Tom nem firtatja tovább a dolgot, helyette egy újabb üveget nyomott a kezembe. Ez hányadik is lesz? Mindegy. Később rájöttem, hogy Katet nem láttam egy ideje, ezért elindultam a keresésére. Végül a konyhában találtam meg. Eléggé berúgott. Marcus beszélt neki valamit, ő meg nagyokat nevetett. Nagyon nem tetszett nekem ez a helyzet. - Mit csináltál vele? - támadtam Marcusra. - Semmit. – adta az ártatlant. - Ne mondd már, leitattad! - mutattam, az elhomályosult tekintetű lányra. - Hé, én csak itt voltam vele, nem öntöttem belé a piát. Ő iszogatta közben meg dumáltunk. Bírom a csajt, ahogy mindenki. Legközelebb is elhozhatnád. - Persze - vágtam rá idegesen, azzal Kate felé fordultam. - Rob! - fonta körém a karjait. - Köszi hogy elhoztál, szuper a buli. - Igen, de már lassan vége, mennünk kéne. – húztam a kabátjaink felé. - Ne! Még ne! - kérlelt. A szemeit az enyémekbe fúrta, kis híja volt, hogy nem engedtem a kísértésnek. - Hívok egy taxit, hazakísérlek. Na gyere! – öleltem át a derekát. Nem sokkal később már kint álltunk a ház előtt és a taxi is megérkezett. Én sem voltam teljesen józan, de azért tudtam reálisan gondolkodni. Három-négy sörnél azért több kell, hogy kiüssem magam. Besegítettem Kate-et, majd megadtam a címét a taxisnak. - Olyan álmos vagyok - dőlt a vállamnak. - Mindjárt otthon leszel - karoltam át. A házuk előtt kisegítettem Katet, majd rájöttem, hogy egyedül aligha ér fel biztonságban, így engedtem, hogy rám nehezedjen és úgy támogattam be. Szerencsére annyira még magánál volt, hogy tudja, merre kell menni. - Meghalok - torpant meg lihegve és felém fordult a lépcső közepén. - Ugyan, ha ennyitől meg lehetne halni, ez lenne a századik életem. Na, gyere, nincs már sok lépcső! - azzal tovább vonszoltam. Az ajtó előtt aztán egy újabb akadályba ütköztünk. Hogy jutunk be? A szüleit nem kéne felkelteni. Turkáljak a táskájában a kulcsért? - Hehe csikiz a borostád - nevetett fel. Mi a francot csináljak? Pár perc múlva az ajtó nyitódása vetett véget az elmélkedésemnek. Egy középkorú nő nyitott ajtót, biztosan Kate anyukája. - Jó estét! Robert Pattinson vagyok - próbáltam elővenni a legjobb modorom, de tudtam semmi sem segíthet. Az első benyomást már elrontottam azzal, hogy a részeg lányát egyensúlyozva a karjaimban álltam előtte. - John gyere! - kiabált be. Ó nagyszerű most jön a kedves apuka és szétveri a fejem. Kate édesanyja kitárta az ajtót és beljebb cipeltem Katet, ekkor megjelent az apja, aki átvette tőlem. A karjaiba kapta, pedig nem tűnt fiatalnak, és elvitte gondolom a szobájába. Néztem, ahogy eltűnik és közben azon gondolkodtam, hogy még most kéne lelépni, mielőtt visszajön a jó kondiban lévő apuka.

by Pixie

38

- Én sajnálom. Nem figyeltem rá eléggé és már csak azt... - Felesleges magyarázkodnod - mondta az anyja. - Sejtettük, hogy ez lesz. - Igen? Ez eléggé meglepett. Szóval akkor már megvolt eddig is a véleményük rólam. Remek. - Menj be hozzá Judit! - jött vissza John és beküldte a nőt. Ó Rob ennyi volt. Véged. Mindjárt találkozol Pattyvel és együtt szaladhattok az örök vadászmezőkön. Már hiányoztál kiskutyám. - Idefigyelj fiam! Nem ismerlek, de annyit tudok a magadfajta sztárocskákról, hogy nem a lányom társaságába valók. Jobb lenne, ha távol tartanád magad tőle. Ő meg van győződve róla, hogy te rendes ember vagy, én már kevésbé. - Sajnálom, csak egy ártatlan bulinak indult. - Nem csak arról van szó, hogy berúgott. Megesik. Viszont Kate nincs abban a lelki állapotban, hogy elviselje, ha valakit elveszít. Mindketten tudjuk, hogy amint kiismered, már nem fogod többet keresni. Ő egy rendes, mindig vidám lány, aki megérdemli, hogy szép élete legyen. Ne rontsd el! Kérlek! - szinte már könyörgő volt a hangja. - Biztosíthatom uram, hogy eszem ágában sem volt. Én csak megkedveltem és... - Tudom, őt nehéz nem szeretni, nagy szíve van és olyan mentalitása, mint keveseknek. De nem véletlen, hogy nem ápol szoros barátságokat. Kérlek, hagyd őt békén! A te érdeked is. Megfenyegetett? Nem tudtam mit jelentsen ez, de nem mertem megkérdezni. Bólintottam, majd elhúztam a csíkot. Kiléptem az épületből, de hiába kerestem a taxi természetesen nem várt meg. Fejembe húztam a kapucnim és nekivágtam Londonnak, gyalog.

by Pixie

39

6. Bizonytalanság A buli utáni nap, sajgó fejjel ébredtem. Szörnyű volt. Anyám egész reggel körülöttem sündörgött, és tudtam, amint jobban leszek, jön a hegyi beszéd. - Ne kímélj! - ültem fel az ágyamban. - Tudod te jól, mit mondanék - mondta egyszerűen. - Azt hittem ilyen már nem lesz többet. És ne gyere azzal, hogy ez csak a második alkalom volt! - Tudom, én csak elengedtem magam. Nehéz mindig a helyeset tenni, én csak el akartam feledkezni mindenről. Olyan jól éreztem vele magam. - Ő is nagyon jól érezte magát. De Kate! Vagy légy vele őszinte, vagy pedig tedd meg, amit meg kell tenned. Te is tudod, hogy nem értek veled egyet abban, hogy nem barátkozol senkivel, de talán nem ő a megfelelő személy. - Ezt majd én eldöntöm. – fontam keresztbe a karjaimat, akárcsak egy durcás kislány. - Rendben kicsim. Ha bármi kell, a konyhában leszek - azzal elment. Most mihez kezdjek? Annyira megkedveltem és úgy érzem ő is engem. Most nem mondhatom azt neki, hogy ennyi. Akkor már több levelet sem írhatnék neki, pedig arra mindkettőnknek szükségünk van. Nem tudom, mit tegyek. Igaza van anyunak, nem lehetek önző, de ugyanakkor az igazat sem tudhatja meg. Ez reménytelen.

*** Már napok teltek el és Kate nem írt. Nem tudtam róla semmit. Lassan indulnom kellett Magyarországra, reméltem előtte még tudunk beszélni, vagy legalább kapok tőle egy e-mailt. Semmi. Ha kamaszok lennénk, azt hinném, hogy a szülei eltiltották tőlem, de így semmi ötletem sincs. Talán haragszik rám? Annyira nem értem őt. Az egyik pillanatban pozitív, és jön a bölcsességeivel, közben meg nincsenek barátai és van még az a fura érzésem vele kapcsolatban, hogy valamit titkol. Most mihez kezdjek? – tépelődtem. Nem sok választásom volt, vártam. Sok idő telt el az óta az este óta, én pedig egyre türelmetlenebb és kétségbeesettebb lettem. Kateről továbbra sem volt semmi hírem, de kénytelen voltam a munkámra koncentrálni. Már Budapesten tartózkodtam. Teljes hírzárlattal jöttem elvileg, de már a reptéren kiszúrtak. Elég aranyosak voltak a lányok és nem estek nekem. Jó pont. Elfoglaltam a szobám és készültem a másnapra. Az első forgatási nap rendben zajlott. Időközben egyre több rajongó lett, de meglepő módon nem volt hangzavar. Igyekeztem nem feléjük nézni, nem akartam elrontani a csendet. Kicsit bűntudatom volt, hogy egy percet sem szánok rájuk, de komolyan féltem. Kétségtelen, hogy a New York-i incidens örökre nyomot hagyott bennem. A szállodai szobámban aztán próbáltam elfoglaltság után nézni, amikor kopogtattak az ajtón. Szerencsére csak Tom volt, aki elkísért az első pár napra. - Csá haver! Na, elfáradtál? - kérdezte. - Szerintem látszik - mutattam az elnyűtt fejemre. - És... ah mindegy. – mégsem kezdtem bele a panaszkodásba. Nem akartam nyavalyogni, mint egy óvódás. - Még mindig nem írt, igaz? - Tom fején találta a szöget. Elmeséltem neki az egész történetet és azóta állandóan kérdezgeti, hátha írt Kate, de nem. Leültem a kanapéra és a kezeimbe temettem az arcom.

by Pixie

40

- Te Rob! Azt hiszem neked kéne írnod neki. Lehet, hogy szégyelli magát vagy tudom is én, hogy működik a női agy. Na, haver! Csinálj valamit, mert ezt nem bírom nézni. Tisztára olyan vagy, mint valami szenvedő szerelmes. - Az utolsó szavaira felkaptam a fejem és szúrósan néztem rá. Ütődött. Még hogy én szerelmes! Katebe? Kizárt. Az ölembe kaptam a laptopom, Tom mellém huppant. Egyből a fiókomba léptem és kisebb fajta szívleállás következett, mert érkezett egy üzenet Katetől. - Írt! Látod Tom? - fordultam lelkesen a haverom felé és olyan hévvel mutogattam a monitorra, mint egy idióta. - Király Patty! Na, látod - paskolta meg a hátam. - Mire vársz még? - Ismét egy jó kérdés.

Feladó: Kate Tárgy: Bocsánatkérés/Útikalauz Címzett: saját magam Dátum: 2010. március 29. 9:03

Szia Rob! Sajnálom, sajnálom, sajnálom és még vagy ezerszer, hogy nem írtam. Megfogadtam valamit és nem tartottam be. Nagyon hülye voltam és már megbántam. Az óta a bizonyos este óta, hát hogy is fogalmazzak eléggé bénán éreztem magam. Csak azt akarom, hogy tudd, hogy nagyon jól éreztem magam, és a haverjaid is remekek, köszönöm. Ami pedig a buli végkimenetelét illeti, nagyon szégyellem magam és hálás vagyok, hogy hazajuttattál. Nem emlékszem rá pontosan, mi történt csak annyit tudok, amit a szüleim mondtak. Most te vagy az ügyeletes rossz fiú. :P A lényeg, hogy szeretném elfelejteni az egészet. Tehát most hallottam, hogy Magyarországra utazol, vagy már ott is vagy. Kicsit utánanéztem a dolgoknak. Tom is veled van? Szuper! Ketten azért mégis jobban boldogultok. Állítólag a magyar nők a legszebbek, bár szerintem csak magukról terjesztik. Majd ti megmondjátok. :) Sok mindent megtudtam az országról. Budapest az egyik legszebb európai főváros, persze Londont nem veri. :D Mindenképpen menjetek el városnézésre! Ezt nem lehet kihagyni. Vagy ezer oldalt meg könyvet végigolvastam arról az országról, szóval már egész kis tudós lettem. Egyesek szerint a nyelvük a világ egyik legnehezebb nyelve. Tök poén lenne, ha megtanulnátok néhány dolgot. Hajrá! A finom ételeikről is híresek, olyan pasis nehéz ételeik vannak. Gyorsétterembe itthon is tudtok menni, most a helyi kajákat próbáljátok ki! Csak ámultam, mert eddig bevallom én nem sokat tudtam arról az országról. :) Jó munkát! A szabadidőre, pedig jó szórakozást! Üdvözlöm Tomot. Ui.: Csak, hogy te is tudj valamit arról, hogy éppen hol vagy: KATTINTS IDE! Néhány internetes oldal. Ha van időd persze, csak akkor. Remélem megbocsátottál és még számítasz a leveleimre! Kate Azonnal belevágtam a válaszlevélbe. Tom vigyorogva, fejét csóválva elhagyta a szobát. Nem sok kedvem volt marasztalni. Fontosabb dolgom volt, amit ő is megértett.

by Pixie

41

Feladó: saját magam Tárgy: Megkönnyebbülés Címzett: Kate Dátum: 2010. március 29. 20:03

Kedves Kate! Nagyon örülök, hogy végre hallok rólad. Már megijedtem, hogy elszúrtam a barátságunkat, de akkor ezek szerint nem utász. (csak a szüleid… hát semmi sem lehet tökéletes :) ) Én egy cseppet sem haragszom és nincs miért bocsánatot kérned. Meglepett, hogy így utánanéztél az országnak, meg a dolgoknak. Köszönöm, biztosan hasznát veszem az infóknak. Már gondolkodtam rajta, hogy megtanulok valamit magyarul, ha másért nem azért, hogy a rajongóknak viszonozzak valamit. Elképesztő ám, ami itt megy. Ezek a csajok a legjobb értelemben megszállottak. Semmi sikítás semmi „Harapj meg!”transzparens. Imádok itt lenni, pedig még alig voltam itt. Lehet, hogy egyszer munkán kívül is eljövök, de akkor Te is jössz velem. Na, mit szólsz? (látod, már megint tervezgetek :P) Azt hiszem, befejezem. Elég hulla vagyok, szóval alszom egy kicsit. Remélem jól vagy és várom a leveleid! Rob

*** Őszintén boldog voltam, hiszen minden rendeződött. Minden úgy ment, mint a karikacsapás, a munkában és otthon egyaránt. Nem mellesleg visszatértem a szokott kerékvágásba, ami a Robbal való levelezést illeti. Ritkán, de visszaírt én pedig folyamatosan traktáltam a dolgokkal, leírtam bármit, ami eszembe jutott. Legutoljára azt írta, hogy mikor jön vissza Londonba, összesen csak két hetet töltött Magyarországon. Jó érzés volt olvasni a beszámolóit, úgy tűnt minden rendben volt vele. Egyik nap munka után beléptem a házba és felfelé tartottam a lépcsőn, amikor egy tanácstalan alakot pillantottam meg az ajtónkkal szemben. Teljesen sötétbe volt öltözve, kapucnival a fején, így első ránézésre betörőnek gondoltam. Mikor a kezdeti sokkból feleszméltem és közelebb lépkedtem, rájöttem, ki az. A suta ide-oda lépkedéséből és abból, hogy a keze a haját birizgálta sikerült rájönnöm, hogy ő nem más, mint Rob. Elvigyorodtam és halkan megálltam pár lépésre tőle. Nem vett észre, láthatólag mélyen elmerült a gondolataiban, valószínűleg épp most vitatja meg magával, hogy mit is akar. Türelmes vagyok. - karba fontam a kezem és vártam mikor szánja rá magát, hogy bekopogjon. Irtó aranyos volt, ahogy ott szerencsétlenkedett. Többször emelte a kezét, hogy becsönget, vagy kopog, de végül mindig visszahúzta. Már nem bírtam tovább, odaléptem mellé. Amint észrevette, hogy valaki más is ott van rajta kívül, összerezzent. - Basszus Kate! - ugrott egyet. - A frászt hoztad rám. - Te sem különben. Arra jövök haza, hogy egy gyanús alak ólálkodik a bejáratnál. Sikerült rájönnöd, hogy jó helyen jársz-e? - kérdeztem. - Azt eddig is tudtam, mert hozzád jöttem csak... - Betojtál és nem mertél bekopogni - fejeztem be helyette. Ő félrepillantott és zavartan felnevetett, tudta, hogy nem tudja letagadni.

by Pixie

42

- Hát valahogy úgy... öm most sem vagyok benne biztos, hogy bemegyek... csak beszélni akartam veled... mondd csak, apukád itthon van? - nézett rám az ellenkezőjében reménykedve. - Igen, talán félsz tőle? - húztam fel a szemöldököm. - Ööö ja nem csak … de igen. Tudunk valahol beszélni? - nevetett. - Menjünk be! - javasoltam, mert már nekem is sok volt a kint ácsorgásból. Látszott rajta, hogy nem nagyon tetszik neki az ötletem. - Nyugi, nem esznek meg! - Apukád elég világosan az értésemre adta, hogy nem lát szívesen. Nem szeretnék szembetalálkozni a haragjával. - Aputól nem kell félned, csak neked mutatta ám a kemény védelmezőt, valójában kenyérre lehet kenni. Ha már idejöttél, akkor szerintem... - intettem a fejemmel az ajtó irányába. Elfordítottam a kulcsot a zárban, majd beléptem, Rob szorosan a nyomomban. Lepakoltam a cuccaim, Rob is levette a kabátját, és a konyhába mentünk. - Kérsz valamit inni? - kérdeztem tőle, mert én nagyon megszomjaztam. - Nem kösz - pislogott és folyton nézegette mikor jönnek a szüleim. Szegény. - Rendben, de ha nem haragszol én iszom, addig ülj csak le. - Elővettem egy poharat, majd öntöttem egy kis narancslevet. - Miről akartál beszélni? - kérdeztem. Visszatettem a narancslevet a hűtőbe, és csak akkor vettem észre, hogy van ott egy üzenet nekem. Apu és anyu írta, hogy később jönnek.

*** Eléggé feszengtem Kate-ék konyhájában, vártam mikor jelenik meg az apja, hogy elküldjön melegebb éghajlatra. Ez az idegesség csak fokozódott, amikor Kate rákérdezett az ittlétem okára. Hihetetlen, hogy beletrafált. Az igazat megvallva én sem tudtam miért vagyok itt, egyszerűen csak látni akartam, hallani a hangját, a meséit, és a történeteit. - Hiányzott a társaságod. Igazából konkrét téma nincs... csak, hogy köszi, a leveleket főleg, amit Budapestről küldtél. Tényleg utánanéztél - mosolyodtam el. Az ő arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Némán leült az asztalhoz, és belekortyolt az italába, majd hirtelen változott az arckifejezése, és megajándékozott egy gyönyörű mosollyal. - Szóval jó társaság vagyok - nevetett. - Vicces. Ja, van egy jó hírem a szüleim nincsenek itthon, később jönnek - mutatott, valami cetli felé, ami a hűtőn lógott. Mondanom sem kell megkönnyebbültem és bátran kezdtem bele egy újabb jónak ígérkező beszélgetésbe. Kate elmesélte mit csinált, rengeteget nevettünk, ugyanakkor, amikor a beteg gyerekekről mesélt, akikkel foglalkozott kicsit elszorult a szívem Milyen fiatalok és mégis mennyit szenvednek. Ilyenkor egy óriási baromnak érzem magam, hiszen állandóan panaszkodom a média miatt, míg azok a kicsik az életükért küzdenek. Ők több szenvedésen mentek keresztül rövid életük alatt, mint eddig én. Katettel rengeteg mindenről lehetett beszélni. Végül elfogadtam egy sört is és tovább folytattuk a beszélgetést. Aranyos volt, mint mindig és én nem lehettem neki elég hálás, amiért ilyen normális velem. Csak erre vágytam. - Akkora kretén vagy Pattinson! - tört fel belőle egy harsány nevetés miután előadtam neki, hogy a fiúk a bandából hogy odavannak érte és sokszor emlegetik. - Most miért? Igazat mondtam. Szerintem Marcus beléd zúgott. - Édesen megcsóválta a fejét, aztán zavartan a poharát kezdte birizgálni. Ekkor kattant a zár és a szülei léptek be az ajtón. Hát nem kis meglepetésként érte őket a jelenlétem. Egyből felálltunk, majd köszöntem és Kate elkezdte magyarázni, hogy épp csak beszélgettünk. Az anyukája mosolyogva elment, úgy vettem észre őt egyáltalán nem zavarja a jelenlétem, sőt a mosolyából ítélve még kedvelhet is akár. Szuper! Viszont a kedves papa hát csak nem akart tágítani.

by Pixie

43

- Akkor Kate én azt hiszem, mennék. Jót dumáltunk, majd még beszélünk. - Rendben - kísért az ajtóig. - Köszi, hogy benéztél. Jól éreztem magam. Hihetetlen, hogy mennyire feldobtál, pedig nehéz napom volt - mondta. - Örülök, én köszönöm, hogy beszélgethettünk. Ne értsd félre, de jobb vagy, mint egy terápia a legjobb pszichológusnál. Persze, nem csak ezért keresem a társaságod. Tényleg kedvellek. - Köszi. Akkor szép estét. - Megölelt!? Majd elmentem.

*** Hihetetlen ez a srác. Mosolyogva csuktam be az ajtót, miután végigkövettem, ahogy lebukdácsol a lépcsőn. Apu szigorú tekintetével találtam szembe magam, ami egyből lehervasztotta a mosolyom. - Mi van köztetek? - kérdezte. - Apu! Semmi! Mikor fogjátok már fel? - néztem rá és az időközben odaérkező anyámra is. - Jó fej, kedvelem, beszélgettünk ennyi. - Kicsim, látom az arcodon, hogy nem ennyi. Kezded megkedvelni és nem csak, mint barátot. – mondta apu, mintha valami hatalmas bűnszövetkezetbe lépnék azzal, hogy szóba állok Robbal. Miket beszélnek itt? Igaz, hogy még nem voltam szerelmes, de azért azt az ember csak észreveszi. Nem tudnak ők semmit. - Kezdtem ideges lenni. - Nem szállnátok le a témáról? Felnőtt vagyok, el tudom dönteni egyedül is mi a jó nekem. - Tudjuk lányom, csak szeretnénk, ha megértenéd, hogy mi örülnénk neki, ha találnál egy fiút, csak nem pont őt hisszük a megfelelőnek. - Találni egy fiút? Minek, már ezerszer megbeszéltük és különben is nem is ismeritek, ha akarnék tőle valamit, akkor ti...- itt kicsit megszédültem. A szüleim nem értették a helyzetet, kedveltem Robot és szerettem volna vele lenni, de amire ők gondoltak, az részemről is tabu volt, mégsem próbáltak tágítani. - Kicsim! Jól vagy? - kaptak egyből utánam. - Igen csak értsétek már meg, hogy... - a lábaim nem bírták tovább és felmondták a szolgálatot, aztán minden elsötétült.

*** Nem lehetek ennyire szerencsétlen! Így elfutni a szülei elől! Gondolom mennyire tart tökös gyereknek az apja. Pedig mennyire maradtam volna még! Hihetetlen, hogy pár mondatával, szavával, hogy képes megváltoztatni a gondolataim, a hangulatom. Jókat nevettünk. - idéztem fel a poénokat és a nevetését, meg amikor Pattinsonnak szólított. Nevetnem kellett újból. Mostanra már szinte csak körülötte jártak a gondolataim. Tényleg csak azért mentem volna fel hozzá, hogy váltsunk pár szót? – ötlött fel bennem a kérdés. Még nem jártam messze a lakásuktól, amikor hirtelen megtorpantam. Várjunk! Az nem lehet, hogy én... én... pedig igen. Kezdek beleszeretni. - nyilallt belém a felismerés. Hiszen mindent imádok benne, ahogy nevet, ahogy elgondolkodva magyaráz. Amikor vele vagyok minden sokkal egyszerűbb és más. Sarkon fordultam és visszasiettem a lakáshoz. Most vagy soha Patty. Bemész és elmondod neki, mit érzel! Ő is kedvel, hisz ez nyilvánvaló. A szüleivel ráérsz később foglalkozni. Egyszerűen nem hagyhatod kicsúszni a kezeid közül. Ő a neked való. Hogy ezt eddig miért nem vettem észre? - vágtattam fel a lépcsőn, majd bekopogtam.

by Pixie

44

- Itt felejtettél valamit? - találkoztam apja meglepett tekintetével. - Csak elfelejtettem valamit megmondani Katenek. Bemehetek? - próbáltam bekukucskálni, hátha meglátom, de csak az anyját pillantottam meg, amint idegesen pakol egy vagon gyógyszert egy tálcára, majd Kate szobája felé siet vele. Amikor elhaladt az ajtóval szemben, akkor vettem észre a könnyeket az arcán. - Most menj el fiam! - mondta és vetett egy szomorú pillantást a feleségére, aki fejét csóválva könnyeit potyogtatva eltűnt a szobában. Akkor már tudtam, hogy valami súlyos dolog történt.

by Pixie

45

7. Kate titka Csak nem történt vele valami? Hisz alig néhány perce még teljesen jól volt. Nem mehettem csak úgy el, tudnom kellett mi történt. - Kérem uram! Mi történt Katettel? - kérdeztem kétségbeesetten. - Nagyon rosszul van. - A tekintete mérhetetlen fájdalmat sugárzott. – Kérlek, menj most el! - teljesen más volt a hangja, egyáltalán nem volt erőszakos, inkább könyörgött. - Mi a baja? Segíthetek? Bemehetek hozzá? - kérdeztem, de szinte biztos voltam az elutasító válaszában. - Kérlek fiam! Nem mondhatok semmit. Ha jobban lesz, majd beszéltek. Kérlek! - nem láttam értelmét tovább kínozni. Ismét hazafelé vettem az irányt. Útközben csak rajta járt az eszem. Rettentően féltettem, és nagyon szerettem volna neki segíteni. De hogy is segíthettem volna, amikor még azt se tudtam mi a baja? Hogy lehetett ilyen hirtelen és váratlanul rosszul? És mi volt az a rengeteg gyógyszer, amit az édesanyja bevitt neki? Sejtettem, hogy egy nagyon kényes titok közelében járok, ugyanakkor szívem mélyéből reméltem, hogy egyszerű rosszullét, és csak a szokásos paranoiám miatt képzelődöm.

*** Az éjszaka szörnyű volt. Miután felébredtem az öntudatlanságból, a fájdalom hatalmába kerített. Azt kívántam, bárcsak visszazuhanhatnék az előző állapotba. Nyöszörögve hívtam anyut, és meglepődve tapasztaltam, hogy már az ágyban fekszem. Anyu megjelent egy tálcával és a sajnos már jól ismert gyógyszerekkel. Suttogott nekem, próbált megnyugtatni. - Mindjárt elmúlik drágám - igen azt én is tudtam, de mikor? Sosem elég gyorsan. - Fáj anyu, nagyon - nyöszörögtem. - Tudom kincsem - ekkor hallottam valami neszt kintről, mintha apu beszélt volna valakivel. - Ki van itt? - kérdeztem, aztán újra összerándultam a fájdalomtól. - Nyugodj meg! Semmi baj - Nem ezt kérdeztem. Tekintetem mélyen anyáméba fúrtam, aki nem tudta tovább tartani magát. - Robert jött vissza. - Tesék? Teljesen kétségbe estem. - Semmi gond kincsem, apád elintézi. Nem mondtunk neki semmit. Elmegy - ekkor már sírt és az én könnyeim is potyogni kezdtek. Lenyeltem az óriási pirulákat, és vártam a hatást. Végig Rob járt a fejemben. - Itt van. Rob... - sóhajtottam, majd végre elnyomott az álom. Másnap reggel gyengén, de fájdalommentesen ébredtem. Munkába nem mentem, helyette otthon pihentem, és próbáltam erőt gyűjteni, valamint bátorságot. Tudtam jól, hogy van egy fontos dolog, amit meg kell tennem. Tartoztam annyival Robnak, hogy elmondjam az igazat. Nem akartam belerángatni az életembe, de már a részévé vált és nem tehettem meg vele, hogy magyarázat nélkül csak úgy megszakítom vele a kapcsolatot. Három nap pihenés és gondolkodás után vettem a bátorságot és írtam neki egy rövid emailt, hogy jöjjön át, ha ráér. Nem akartam semmi többet tudatni vele. A válaszüzenetben az állt, hogy még ma délután benéz. Utáltam magam, amiért ezt tettem vele, de bármennyire is próbáltam, nem tudtam távol tartani magam tőle. Az elején megkíséreltem, de nem sikerült. Előre tudtam, hogy egy rendkívül szörnyű beszélgetés lesz, de a legjobban attól féltem, mit fog szólni. Reméltem még nem késő, hogy el tud felejteni és többé nem fog keresni.

by Pixie

46

Egész nap tanácstalanul járkáltam a házban várva, hogy a csengő megszólaljon. Nem akartam, ugyanakkor tudtam, hogy ami most jön az elkerülhetetlen. Valamivel négy óra után megszólalt a csengő, és én remegő kezekkel nyitottam ajtót.

*** Az elmúlt három nap kétségek között telt. Nem tudtam, de nem is akartam másra gondolni, csakis Rá. Amikor megkaptam az üzenetét fellélegeztem. Nem volt kérdés, hogy amint tudok, megyek. Besiettem egy virágárushoz és vettem egy virágcsokrot. Kis idő múlva pedig már a csengőt nyomtam, majd nyílt is az ajtó. Óriási kő esett le a szívemről, amikor Katet megpillantottam. Egyáltalán nem tűnt betegnek, hála Istennek. Boldogan köszöntem neki. - Szia! Gyere beljebb! A szüleim nincsenek itthon - tárta ki az ajtót, majd beléptem. Levettem a kabátom és két puszi kíséretében átadtam a virágot. - Nekem? Miért? - látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, de örült neki, legalábbis a halvány mosoly azt sugallta. - Örülök, hogy meggyógyultál - eresztettem el egy féloldalas mosolyt, állítólag ez mindenkinek bejön. Nem mondott semmit, csak a kanapé felé terelt. Vízbe tette a virágokat, majd leült mellém. Az arca mintha vívódást tükrözött volna. Mégis miért? Hiszen jól van. Most már elmondhatom neki, amit akartam. Nagyon reméltem, nem utasít vissza. Én is tudom, hogy nem egyszerű velem, de úgy éreztem ketten meg tudnánk oldani. Legalább egy esélyt megérdemlek. - Rob! - sóhajtott egy óriásit és próbált a szemembe nézni, de elkapta. Egy pillanatra elkapott az az érzés, hogy talán ő is azt akarja mondani, amit én, talán ő is hozzám hasonlóan érez. - Valamit mondanom kell. - Bólintottam, és türelmesen vártam, de erőlködnöm kellett, hogy ne mosolyogjam el magam. Nem éreztem még soha hasonlót, mindig féltem kimutatni az érzéseimet. Régebben azért, mert lúzer voltam és senkinek sem kellettem, mostanában pedig pont az ellenkezője miatt. Most sem voltam benne biztos, de valahol éreztem, hogy az ő szíve is felém húz. - Mondd csak Kate! - mosolyogtam rá. - Csak... csak annyira nehéz. Mindjárt összeszedem magam - mosolygott, de aztán az egyik szemében megjelent egy könnycsepp. - Nem akartam, hogy megtudd, senki sem tudja a családomon és a régi barátaimon kívül. Azt hittem.... azt hittem, hogy ez az egész, - mutatott rám, majd magára - nem fog idáig jutni. Nem véletlenül ragaszkodtam a levelezéshez Rob. Nem akartam, hogy megismerjük egymást. Nem miattad, miattam. De... de találkoztunk és jóban lettünk, és ezt már nem tudom visszacsinálni. Néhány napja majdnem rájöttél az igazságra, és ha most nem mondanám el önként, valószínű megkérdeznéd, és én akkor sem hazudnék neked. - Már legördült az első könnycsepp, megijedtem. - Két lehetőség van. Az egyik, hogy azt mondod, nem akarsz többé látni, megszakítasz velem minden kapcsolatot és akkor megmaradhat a titkom. A másik, hogy elmondom neked és ugyanúgy nem látjuk többé egymást. Én a helyedben az elsőt választanám. Higgy nekem Rob! Kérlek, válaszd az elsőt, és akkor neked is jobb lesz. - Nem értettem az egészből semmit. Tanácstalanul fürkésztem a szemét, amiből potyogtak a könnyek. Hogy kérheti, hogy soha többé ne találkozzunk? Ez lehetetlen. - Kate ne mondd ezt! Megijesztesz. Én kedvellek, és meghallgatom, bármit mondasz. Nem megyek el. Te mondtad, jóban vagyunk. Kérlek, mondd el! - kérleltem. A fejét csóválta, hoszszan hallgatott, és csak a földet bámulta percekig, mielőtt rám emelte a tekintetét. - Beteg vagyok. Nem gyógyultam meg - mondta. - Nem értem, mi köze ennek... - kezdtem volna, de közbevágott. - Nem is fogok meggyógyulni - mondta lassan, valószínűleg, hogy eljusson az agyamig. El is jutott, de valahogy értelmezni nem tudtam. Értetlenül néztem rá. - Leukémiám van. Későn diagnosztizálták. Körülbelül fél évem van még. - Nem akartam elhinni, amit mond. A szemem szúrni kezdett, pislogás nélkül bámultam a szemeibe. Az nem lehet, ő nem halhat meg. by Pixie

47

- De... azt hittem,... hiszen... erre van kezelés, gyógyítható. - dadogtam alig hallhatóan. - Valóban, ha időben észreveszik, kezelhető. Amikor nálam diagnosztizálták alig több mint egy éve, már késő volt. Elkezdték volna a kezelést, de én nem akartam. Néhány százalék csak az esély és így még azt sem tudnám kiélvezni, ami még jutott nekem. - Elhallgatott. Azt hittem megfulladok. Ez csak egy rossz álom lehet, mindjárt felébredek és vége. Igaz? Ez nem történhet meg. Teljesen összezuhantam, majd hirtelen mérhetetlen düh kerített hatalmába. - Visszautasítottad a kezelést? Miért? Megőrültél? Kate meg kell próbálnod! Mi... mi lesz a szüleiddel? Rájuk nem is gondolsz? És ...és különben is - kapkodtam levegő után. - Hidd el Rob, annak idején alaposan mérlegeltem mindent. Két százalékért nem fogom a hátralévő időmet elpocsékolni. Így úgy élhetek, mint bárki más, még tehetek másokért. Kiélvezhetem, ami még hátra van. Ennyi jár nekem. - Nem Kate! Neked sokkal több jár! Az nem lehet, te nem... - képtelen voltam kimondani Harcolnod kell! Hiszen te mondod mindig. Mi van a bölcsességeiddel és a pozitív gondolkodásoddal? - Nagyot sóhajtott és megfogta a kezem. - Rob! Nézz rám! - Egyenesen a szemeibe néztem. - Meg fogok halni. - Nem! Elmész a kórházba és az orvosok meggyógyítanak. Ezért vannak – erősködtem. - Meg fogok halni, de addig minden percet kiélvezek, minden napomat maximálisan kihasználom, úgy, hogy másokét próbálom szebbé tenni. Ez a sorsom, már döntöttem. Te sem tehetsz semmit. Nem akartam, hogy megtudd, de most már mindegy. Kérlek Rob! Menj el és felejts el! Az lesz a legjobb. A barátaim annak idején, tudod, amikor megtudták, pontosan így reagáltak, aztán biztosítottak róla, hogy mindenben támogatnak, de aztán jött az első rosszullétem, az első kórházi látogatás és utána egyre kevesebbet találkoztunk. Az iskolát is azért hagytam ott, mert már nem volt értelme folytatni, valamit még meg akartam valósítani az életben, így most a hasonló sorsú gyerekeken segítek. Nem várom el, hogy megértsd! Tudom, milyen ez, ismerni egy olyan embert, akiről tudod, hogy hamarosan már nem lesz melletted. De Rob, te elmehetsz. Nem tartozol nekem semmivel. Néhány hónap és már nem is emlékszel rám. Tedd meg kérlek, és menj el! - Végig a szemébe néztem. Ekkor már minden világos volt. Hirtelen minden értelmet nyert, minden kimondott szó, a viselkedése, a távolságtartása, minden csakis ezért volt. Tartja az emberektől a távolságot, mert nem akar senkihez sem kötődni, így is szörnyű lesz a szüleinek. - Kate, én nem tudok... nem akarok elmenni. – suttogtam - Melletted akarok lenni. Annyi mindent kaptam tőled, te tartottál életben, nem hagyhatlak csak úgy egyedül. - Nem leszek egyedül. Eddig is megvoltam. Nekem is sokat jelentett a levelezésünk, és örülök, hogy megismertelek, hogy találkoztunk, mert egy rendkívül értékes ember vagy. Viszont a te érdeked, hogy elmenj. Mint már mondtam nem tartozol semmivel. Nekem ugyanúgy segítettek a te leveleid, megszínesítették a napjaim. De nem találkozhatunk többet. Ha folytatjuk ezt, még jobban megkedvelsz, és én is téged. Nem elég, hogy a szüleimet itt kell majd hagynom, de egy jó barátot is. Nem akarom ezt és azt sem, hogy te szenvedj. Neked ott van a karriered és senki sem akar, egy depressziós gyászoló tini-bálványt. – Na, ez az utolsó mondata mellbe vágott. - Értsd meg te Kate, hogy nem tudok elmenni! - A szemeim fogva tartották az övéit. Aztán döntöttem, hirtelen az arcára tettem a kezem, amire ő összerezzent, értetlen pillantást vetett rám, de rögtön azután már az ajkain voltak az enyémek.

*** Az egész belsőm reszketett, megfogadtam, hogy nem sírok, de nem bírtam megállni. Néztem Rob kétségbeesett tekintetét, és elfogott a bűntudat. Meg kellett volna kímélnem ettől. Nem szabadott volna megírnom azt a levelet, már világos volt.

by Pixie

48

- Értsd meg Kate, hogy nem tudok elmenni! - végig a szemeimbe nézett és olyat láttam bennük, amit eddig még soha. Nem értettem azt sem, amikor a keze az arcomhoz nyúlt. Végigsimított rajta, majd magához húzott, és megcsókolt. A döbbenettől mozdulni sem tudtam miközben az ő ajkai az enyémeket ízlelgették. Valami megmagyarázhatatlan erő arra késztetett, hogy viszonozzam a csókot. Közelebb bújtam hozzá és a nyaka köré fontam a karom, majd szenvedélyesen visszacsókoltam. Az ajkai olyan édesen becézgették az enyémeket, hogy beleborzongtam. Majd mikor a nyelve bebocsátást kért és az ajkaim szétnyíltak, feleszméltem. Nem! Ez az, amit nem szabad! - Rob!... - próbáltam kinyögni két csók között. - Állj le! Kérlek! - próbáltam elszakadni tőle. Ellöktem magamtól és dühösen meredtem rá. Nem csak rá, sokkal inkább magamra voltam dühös, főleg amikor csillogó szemeibe néztem. Mit tettem? Tönkreteszem. - Kate én... - kezdett volna bele, de nem hagytam. - Élvezted? Rendben, mert ez volt az első és utolsó. Te tényleg nem fogtad fel, amit mondtam? Meg fogok halni. Ennyire idióta vagy? Az ember nem ilyenkor vágyik új szerelemre. Mit akarsz tőlem? Így is már mérhetetlen a bűntudatom, erre még azt akarod, hogy beléd szeressek? Nem akarom ezt és te sem akarhatod - fakadtam ki. - Menj innen! Hagyj békén! - azzal felálltam és az ajtóhoz indultam. Ledöbbenve ült a kanapén és engem nézett. Nem akartam őt nézni, azt akartam, hogy elmenjen, hogy minél előbb vége legyen ennek az egésznek. Egy újabb ember tudta meg a titkom, és egy újabb ember életét változtattam meg ezzel. - Kérlek Rob! Menj el! - tártam ki az ajtót. Lassan felemelkedett a kanapéról és még mindig döbbent tekintettel lépdelt felém. Az ajtóban megállt. - Sajnálom - súgta. Az arca, a szomorú szemei mardostak belülről. - Én sajnálom. Most pedig kérlek, menj el, és ne gyere többet vissza! - Kimondtam, fájdalmas volt, de megtettem, amit meg kellett, hogy tegyek. Becsuktam utána az ajtót, majd háttal nekitámaszkodtam. Óriási fájdalmat éreztem, lecsúsztam a földre és keserves zokogás tört fel a mellkasomból.

*** Hallottam, ahogyan csukódik mögöttem az ajtó. A gondolataim százfelé jártak, igazából azt sem tudtam hogyan kerültem az utcára, majd egy taxiba és végül haza. Csak vittek a lábaim, mindent reflexből, megszokásból csináltam. Otthon aztán végre az ágyba zuhanhattam. A plafont bámultam, aztán előjöttek a könnyeim. Sosem értettem egyet azzal, hogy egy pasi nem sírhat. A bennem levő feszültséget, kétségbeesést és határtalan szomorúságot másképpen nem tudtam volna kiadni magamból. Istenem! Kate! Próbáltam feldolgozni a mai eseményeket, de igen nehezen ment. És én még abban reménykedtem, hogy összejövünk! Azzal az elhatározással mentem oda, hogy megkérdezem, erre mit tudok meg… Teljesen a padlón vagyok. Miért pont ilyen értékes emberekkel történnek meg az ilyenek? Persze rákos baltás gyilkosok nem léteznek. Miért pont ő? Ő, aki annyira tiszta és kedves, és olyan sokat tesz másokért, aki képes visszaadni az ember életkedvét. Lassan kezdtem megérteni, amiket bizonygatott nekem. Értettem, hogy ki akarja használni az idejét, nem akar fájdalmas és szenvedéssel teli kezeléseket, ugyanakkor ezzel minden esélyt eldob magától. És az a csók... nem tudom kiverni a fejemből. Éreztem, hogy neki is jól esik, micsoda csók volt! Tudom, most már értem miért nem lehetünk együtt, miért nem akar kapcsolatot. Az egyik felem megérti, és teljesen logikusnak tartja, hiszen ha összejönnénk, maximum egy fél évig lehetnénk, úgy ahogy boldogok, utána pedig ő elmegy és én pedig évekig nem heverem ki. A másik felem viszont nem akarja elengedni, képtelenség, hogy ne láthassam, hogy ne tudhassam a gondolatait, vele akarok lenni. Önző vagyok, tudom, de nem akarom elfelejteni. Őt akarom. Most már mindegy. Elég félreérthetetlenül tudtomra adta, hogy nem akar többet látni. Nehéz lesz, de nem tehetek mást. – vettem tudomásul gondolataim kusza fonalát boncolgatva. by Pixie

49

8. Tudat alatt A napok monoton teltek. A szüleimnek mindent elmondtam, de nem igazán tudtam leolvasni az arcukról, hogy mit gondolnak. Mikor megkérdeztem őket, csak azt hajtogatták, hogy az én döntésem, és hogyha én így érzem, akkor ez a helyes. Mondhatom sokat segítettek. A kórházban minden rendben ment, a kihagyás után a gyerekek még nagyobb lelkesedéssel fogadtak, mint általában. Olvastam nekik és különböző játékokat találtam ki. Maggievel beszélgettem sokat, de sajnos nem tudtam kikerülni a szokásos témánkat. - Megint itt van Londonban. Én pedig az ágyhoz vagyok kötve - panaszkodott. - Milyen lenne már ha találkoznék vele!? - meredt el a tekintete. - Annyi mindent kérdeznék tőle. Szerinted Rob az életben is olyan kedves, mint amilyennek tűnik? - kérdezte az én torkomon pedig fennakadt a szó. A válasz egyértelmű igen volt. - Biztos Maggie - hagytam rá. - De te találkoztál vele, ha csak néhány percre is, amíg aláírta a könyvet nekem. Amit újra megköszönök - mosolyodott el hálásan. - Nincs mit. - Mondd már Kate! Milyen volt? Mondott valamit? Ugye helyes és rendes? - Maggie tényleg csak pár másodperce volt rám. – mondtam. Inkább kerültem volna a témát, de a tekintete csalódott volt. - Viszont, ahogy észrevettem nagyon kedves volt, mosolygott és igen a valóságban sem ronda. – Reméltem, ennyiben hagyjuk a dolgot. Nem értettem miért, de a szívem fájt, pedig alig ismertem, mégis hiányzott. Hazafelé beugrottam a könyvesboltba egy újabb regényért, ezúttal még véletlenül sem romantikusért, és anyunak is mindenképpen akartam venni valamit a közelgő születésnapjára. Ahogy beléptem a kis boltba, egyből elöntötte a szívemet a jóleső érzés. Imádtam itt lenni, mindig nyugtatóan hatott rám, de aztán elsétáltam azon a helyen, ahol nemrég még Robbal álltam. A jó érzésem elillant. Eszembe jutott, ahogy lesegítette a könyvet, ahogy válogattunk, az egész jelenet. - Judithnak lesz? - mutatott a könyv felé Mr. White, amit valóban anyunak szántam. Bólintottam. - Jó választás, biztosan tetszeni fog neki. A születésnapján próbáld errefelé terelgetni, örülnék, ha benézne. - Rendben Mr. White, majd kitalálok valamit - mosolyogtam az öregre kedvesen. - És hogy vagy? Mi van azzal a szimpatikus fiatalemberrel? - Mi? Na, ne! Már ő is? Ezt nem hiszem el. - Akivel a múltkor voltál itt - magyarázta, mintha nem tudnám, kire gondol, mert én egy szót sem szóltam. - Mondd meg neki, hogy a második kötet is megvan! Bármikor jöjjön bátran. - Rendben. Köszönöm, majd átadom, ha találkozom vele. - Vagyis sohanapján. Gyorsan fizettem, felkaptam a zacskót és elhúztam a csíkot. Az utcára lépve nem kellett sok idő, újra bele botlottam, de szerencsére csak újságok formájában. Hát ezentúl mindig ez lesz? Egy lépést se tehetek anélkül, hogy ne látnám, vagy emlékeznék rá? A parkhoz érve, üdvözöltem szőrmók barátaim, de a tekintetem természetesen csak odatévedt arra a padra, ahol órákat beszélgettem Vele. Na, jó ez most már nem vicces. Bárcsak amnéziám lenne! Miért nem megy ki a fejemből? Haza siettem, majd a szobámba vágtattam és elbújtattam anyu ajándékát. Büszke voltam rá, hogy nem hagytam az utolsó pillanatra, és legalább emiatt már nem kell aggódni.

by Pixie

50

A nappaliban találtam aput. Éppen meccset nézett, ugyanott ült, ahol akkor Rob. Ááá a házba se lett volna szabad beengednem! – pislogtam körbe bosszankodva. - Kész a vacsora! - kiabálta anyu, majd a konyhaasztalhoz gyűltünk és enni kezdtünk. Most pontosan azon a széken ültem, amelyiken Rob, amikor itt volt. - Elfintorodtam a felismerésemen. - Mi a baj Kate? Rosszul vagy? Nem ízlik? - aggodalmaskodott egyből anyu. - De ízlik, nincs semmi bajom - piszkálgattam tovább az ételt unottan. Rátűztem a villámra a spagettit. Már fél tányérral megettem, egész jól haladtam, amikor újra bevillant valami. „Úgy megkóstolnám a spagettidet! :) Biztos finom volt. Nem tudnál postán küldeni belőle?” Ez már röhejes, spagettit sem ehetek soha többé? - tettem le a villát a tányérra. - Be is fejezted? - érdeklődött apu. - Alig ettél. A spagettit pedig szereted. - Csak szerettem - bámultam a tésztára utálattal. Hülye spagetti! - Ne haragudjatok, de most inkább lefekszem. Fárasztó napom volt. Jó éjt! - mindkettőjüktől egy puszival búcsúztam, hosszan megöleltem őket, majd a fürdőbe mentem volna, de előtte még meg kellett tennem valamit. Odasétáltam a vázához, és megfogtam a Robtól kapott virágcsokrot, majd kegyetlenül a szemetesbe hajítottam. Addig a szobámban volt, de aztán kiköltöztettem a konyhába, hogy kevesebbet lássam. Most már eléggé hervadt volt, így megszabadulhattam tőle anélkül, hogy anyu szóvá tette volna. Fél óra múlva már az ágyban feküdtem a laptopomat bámulva. Nem tudom mit hittem, majd magától mutat valamit, anélkül hogy egy billentyűt is lenyomnék? Teljesen lebénultam, csak üveges tekintettel néztem a monitort. - Kate drágám! Elfelejtetted a gyógyszereidet bevenni - jött be a szobába anyu, kezében egy pohár vízzel és a piruláimmal. - Oh. Köszi. - Félretettem a laptopomat, és kivettem a kezéből a poharat. A számba döntöttem a gyógyszereket és gyorsan lekísértem egy óriási korty vízzel. Nem tudtam nem észrevenni, hogy a gépemet bámulja elgondolkodva. - Írtál neki az óta vagy ő írt? - Ne már a saját anyám nem teheti ezt velem! - Anyu megmondtam, hogy nem akarok róla beszélni. Elküldtem, ő tudomásul vette, nem keres többet. Ez így helyes. - De hiányzik neked, látom rajtad. Talán most az egyszer nem azt kéne tenned, amit helyesnek gondolsz, hanem, amit a szíved súg. - Mert szerinted a szívemre kellene hallgatnom, ami azt súgja, hogy szeresd őt, mert ő is szeret, legyél vele fél évig, aztán utána… - Ne! Ki ne mondd! - szólt közbe anyu. - De talán nem lenne elképzelhetetlen, hogy azt a kis időt együtt töltsétek. Kate nem... nem mehetsz úgy el, hogy nem tapasztalod meg milyen az, ha valaki igazán szeret. - Ti nem szerettek igazán? - vontam fel a szemöldököm. - Te is tudod, hogy értem. Szerelemmel, egy férfi. - És mi van azzal, hogy ő nem jó társaság, egy sztárocska? - Én már tudom, hogy rendes ember, és apád is belátta. Legalább ne szakítsd meg vele a kapcsolatot! Akkor legyetek barátok, vagy csak levelezzetek, hiszen akkor olyan boldog voltál, és neki is sokat jelentett. - Nem anyu! Ez nem menne. Képtelen vagyok rá. - ezzel lezártnak tekintettem a témát. Fájdalmas ábrázattal lejjebb csúsztam az ágyban és betakaróztam. Anyám elvette a laptopot az ágyról, majd lekapcsolta a villanyt és kiment. Próbáltam minél gyorsabban elaludni, legalább ez sikerült a nap során.

***

by Pixie

51

Már anyám is szóvá tette, hogy feltűnően bánatos vagyok. Talán mégsem vagyok jó színész? Azt hittem, hogy legalább itthon nem kell megjátszanom magam, de talán mégsem ártana. - Robert! - jött a szobámba apám. - Igen? - felültem az ágyon ő bejött és becsukta maga mögött az ajtót. - Szeretnék beszélni veled fiam. – Ajjaj, már rosszul kezdődik. Szerettem őt és tudtam, hogy ő is engem, de néha, talán pont ezért, elég keményen megmondta a véleményét. - Arról lenne szó, hogy anyád aggódik érted. Állandóan a fülemet rágja, hogy beszéljek veled. Nos, minden rendben van? - Leszámítva a szokásosat - céloztam a hajcihőre - igen - hazudtam és eleresztettem egy mosolyt is. - Rendben. Én mondtam anyádnak, de ő tudod milyen. Akkor örülök. - Hát még is van valami keresnivalóm ezen a pályán, a saját apámat át tudom verni. Már épp indult volna ki, amikor megállt és visszafordult. - De ha lenne valami, akkor elmondanád ugye? - Persze apu. Köszönöm, hogy így törődtök velem. - néztem rá hálásan. - Ez csak természetes, a gyerekem vagy. Viszont azon elgondolkodhatnál, hogy meddig szándékozol itthon lakni. – Na, tessék, most megkapom - Tudod, hogy mindig szívesen látunk és örülünk, ha itthon vagy, főleg, hogy az utóbbi lassan két évben külföldön tartózkodsz javarészt, de talán kereshetnél magadnak egy lakást Londonban. - Rendben apu, még meggondolom. – Ő bólintott, majd elhagyta a szobát. Ekkor Tomtól jött egy SMS, hogy Marcuséknál zenélgetés lesz. Nem gondolkodtam sokáig, egyből igent mondtam, legalább addig is elfelejthetem a gondjaim. Az egész banda ott volt Marcus „barlangjában”, ahogy mi hívtuk. Egy szoba volt, kanapéval és elég sötét volt. Egy kisebb asztal volt a közepén, a hamutálnak és a sörösüvegeknek. Letámasztottam a gitárom, majd mindenkivel kezet fogtam. Előkerültek a sörök, és a beszélgetés is hamarosan beindult. - Komolyan mondom ekkora mellei voltak! - mutogatott Sam. Na, jellemző. Mind a piától és a melegtől vöröslő fejjel röhögtünk. Nagyon jól éreztem magam, ők voltak azok, akik sokszor fel tudtak vidítani, olyanok voltak nekem, mintha a testvéreim lettek volna. - De nem mondod, hogy a WC-ben? - képedtem el. - De-de, már nem tudtuk megállni. Még izgalmasabbá tette, hogy bármikor ránk nyithattak volna. Iszonyat jó numera volt, én mondom gyerekek. - Mi mind újabb röhögésben törtünk ki, ahogy Sam elégedett és büszke ábrázatát figyeltük. Majd Tom kezdett bele valami sztoriba. - Na, jó most már játszunk is valamit! - javasolta Marcus és egyből rögtönözni kezdett. Nagyon belejöttünk, Marcus arcát elnézve újabb dal volt születőben. Vagy fél óra zenélgetés után újabb sörszünet következett. - Kate nem ért rá? - kérdezte váratlanul Marcus. A kérdése hallatán, majdnem leejtettem a gitáromat. Miért kellett felhoznia, mikor már sikerült elfelejtenem? Kerek egy órája nem gondoltam rá. - Mi van haver, nem sikerült behálóznod? Pedig jó kis csaj volt - bólogatott Tom. - Ja és tök jó volt a zenei ízlése. - mondta Marcus. - Mert tetszettek neki a számaid? - hahotázott Sam, és mindenkiből kitört a röhögés, egyedül én vágtam savanyú képet. - Mi van Patty? Belezúgtál? - kérdezték egyszerre. Most mit tegyek? Álljak fel és meneküljek, vagy avassam be őket? Végül a féligazság elmondása mellett döntöttem. - Azt hiszem, igen - dőltem hanyatt a kanapén, ölemben a gitárral. Barátaim elkerekedett szemmel tanulmányoztak. - De nincs jövőnk, szóval... – nem, nem mindegy - a legrosszabb, hogy ő is kedvel, de mégsem akar velem lenni. Végül is megértem csak szar egy ügy - mondtam nekik, direkt félreérthetően, hogy azt higgyék, a hírnév miatt van.

by Pixie

52

- Sajnálom haver - veregetett hátba Sam. - De annyi jó nő van még és kilencvenkilenc százalékuk téged akar. Meg a kolléganőid se semmik. Az az Ashley például egy bombanő. - Nikki Reedről se feledkezzünk meg! - csatlakozott Tom is. - Kristennél amúgy is nyert ügyed van, és ő sem rossz - nógattak tovább. Látták rajtam, hogy jobb, ha inkább jegelik a témát. Nem bírtam tovább és rágyújtottam. A többiek megint belekezdtek egy dalba, én pedig egymás után szívtam az átkozott cigarettát. Idegesen nyomkodtam el, az egyik szálat. Újra csak Kate-en járt az eszem. Bárcsak itt lenne! Bárcsak egészséges lenne! Bárcsak kellenék neki! Bárcsak mellette lehetnék! Bárcsak segíthetnék neki! Bárcsak....bárcsak...bárcsak. - Föld hívja vámpírfiút! Föld hívja Pattyt! Rpattz jelentkezz! - hadonászott az orrom előtt Sam. Mikor feleszméltem, láttam, hogy mind engem néznek. - Haver tényleg bajban vagy. Csinálj valamit! Fogadj fel testőröket mellé, vagy halmozd el ajándékokkal, találj ki valamit, amivel elcsábíthatod! Ezt nem sokáig bírjuk nézni - mutatott rám. - Ez nem ilyen egyszerű, nem érthetitek - meg fog halni!!!!! üvöltöttem belül. - Szerintem meg, ha kell neked, akkor ne add fel harc nélkül. Ne tágíts addig, míg egyértelműen azt nem mondja, hogy hidegen hagyod, vagy mást szeret! Harcolj! Basszus Rob elvileg férfi vagy! Ne hozz szégyent ránk! - mondta Tom. Rágyújtottam egy újabb cigire és bedöntöttem egy újabb üveg sört. A gitáromért nyúltam és elkezdtem pengetni, de valahogy csak lassú és fájdalmas dallamok jöttek elő belőle. Némi szöveget is rögtönöztem hozzá helyenként, miközben Kate arcát láttam magam előtt. A premieren, amikor még nem tudtam, hogy ő az, aztán, amikor mellettem ült a moziban és a fülébe súgtam, vagy mikor meghatódott a filmen. Várjunk! Akkor azért volt olyan a reakciója, mert a filmben is meghalt valaki. Most már ezt is értettem. A kezem önálló életre kelt a gitár húrjain és azt sem igazán figyeltem, hogy mit énekelek. Egyedül csak az emlékeket érzékeltem. - Apám Rob! Ez elég kemény volt hallod - szólt hozzám Tom, mikor abbahagytam. - Inkább most jöjjön egy vidámabb szám! - javasolta Sam és belekezdett. Késő éjszaka értem haza. Próbáltam a gondolataimat a rutin teendőkre korlátozni, majd minél hamarabb elaludni. Másnap a városban volt dolgom, egy találkozó. Délután hazafelé tartva a parknál jöttem el és újra beugrott Kate. Na, nem mintha addig nem gondoltam volna rá, vagy hatszázszor. Úgy döntöttem haza megyek, amilyen gyorsan csak tudok, így gyorsított léptekkel haladtam, amikor fura dolgot éreztem. A szemem sarkából egy ismerős alakot pillantottam meg. Egy újságos mellett állt, nagyon hasonlított Katere. Fejcsóválva haladtam tovább. Ennyire nem lehetek őrült! Már képzelődöm is? Talán egy pszichológus nem ártana. Hazaérve anyu faggatni kezdett a napomról én egy műmosoly kíséretében elmeséltem neki a megbeszélést és hogy jól halad a film, majd visszavonultam a szobámba. Az ágyon ülve farkasszemet néztem a gitárommal. Talán jót tenne, ha kiírnám, kiénekelném magamból. Olyan terápiaféle lenne. Nem, nem, mert megint csak összezuhannék, nem válna be. Inkább a laptopom után nyúltam, de kivételesen nem dobtak fel a tinilányok ömlengései. Volt jó pár elég röhejes, de nem tudtam nevetni. Hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem az üzeneteim. Mégis mire számítasz Rob? Hogy találsz még egy ilyen lányt? Hogy lesz még egy olyan levél? Ő nem fog neked írni többé, és ez pótolhatatlan. – korholt egy belső hang. Mindezekkel tisztában voltam, de mégis megnéztem. Akkor ért igazán meglepetés, amikor a friss levelek feladói között megtaláltam Kate nevét. Igen, ez az ő e-mail címe. De hogy? Mikor? Meggondolta volna magát? Én barom, de hát miért nem néztem meg előbb? Újra felcsillant a remény. Viszont egyáltalán nem azt olvastam, amire számítottam.

by Pixie

53

Feladó: Kate Tárgy: Kérés Címzett: saját magam Dátum: 2010. április 27. 14:51

Kedves Robert! Sajnálom, de nem Kate vagyok. Judith vagyok, az anyukája. Titokban írok neked, ő nem tud róla. Biztosan megharagudna rám, ha megtudná, hogy felveszem veled a kapcsolatot, azonban úgy éreztem nem nézhetem tétlenül a boldogtalanságát. Tudom, hogy már mindent elmondott neked, és azt is, hogy megkért többé ne keresd. Én mégis arra kérlek, tagadd meg a kérését. Tudom, hogy kedveled, ezt az én tapasztalt szemem, már régen észrevette, és mint Kate édesanyja érzem, hogy ő is kedvel téged. Nem mondja, de hiányzol neki. Próbál kizárni minden veled kapcsolatos dolgot, de én úgy veszem észre, sokszor eszébe jutsz. Megértem, ha vannak kétségeid, de nekem azt mondta a lányom, hogy szerettél volna mellette maradni, vele lenni, amit ő elutasított. Kérlek, ne haragudj rá, egyszerűen csak fél. Fél közel engedi magához bárkit, ami érthető, viszont az apjával együtt nem bírjuk nézni, hogy eldob magától egyetlen esélyt is a boldogságra. Én nem tudhatom, pontosan mit érzel iránta, de ha csak egy kicsit is kedveled, amit szinte biztosra veszek, legalább, mint barát ne tágíts mellőle. Szüksége van valakire, és amikor veled levelezett vagy találkozott mindig boldog volt, ebből gondolom, hogy te lennél a megfelelő. Nem szereti, ha sajnálják, ha szánakoznak rajta. Utálja, ha felhozzák a betegségét, vagy ha miatta szomorkodnak. Ne azért keresd meg, mert beteg! Csak akkor, ha tényleg úgy gondolod, kezelni tudod a helyzetet. Örülnék, ha lenne mellette valaki rajtunk kívül, aki mellette áll, akiben megbízhat, aki szereti. Gondold át a dolgokat! Ne érezd kötelességnek! Nem kérlek semmire, csak, hogy gondolkozz rajta. Köszönettel, Mrs. Hart Többször el kellett olvasnom a levelet, hogy felfogjam. Nem volt ugyanaz, mintha Kate írta volna, de valahogy így is örültem neki. Ha már az édesanyja rávette magát, hogy írjon nekem, akkor tényleg komolyan gondolhatja. Viszont azt nem értem, mégis mit kéne tennem. Mert az rendben van, hogy a szülei nem bánnák, ha találkoznék vele megint, de ha ő elutasító, akkor nem sokat tehetek. – gondolkoztam. Már átgondoltam párszor és egyre biztosabb voltam benne, hogy menne, tényleg mellette szeretnék lenni. Ha pedig csak, mint barát tud elviselni, hát részemről rendben. Mégis hogy intézzem? Az édesanyját sem szabad elárulnom. Most mi a következő lépés? Tanácstalan voltam.

by Pixie

54

9. Barátok Napos időre ébredtem, ami Londonban ilyenkor elég ritka, így bíztam benne, hogy ez egy jó jel. Mosolyogva léptem be az egyik kórterembe a gyerkőceimhez. - Sziasztok! Ma egy szuper dolgot találtam ki. - Egyből felcsillant a szemük, ha én azt mondom szuper, akkor abban biztosak is lehettek. - Hoztam néhány kelléket is - tettem le az addig a kezemben tartott hatalmas dobozt. - Mindenki választhat magának innen egy dolgot mutattam a dobozra. Érdeklődve figyelték azt, mivel még fogalmuk sem volt, mi lehet benne. Mosolyogva húztam elő belőle az első dolgot. - Egy cintányér. Kinek kell? - kicsit meglepődtek, de aztán azonnal akadt jelentkező. - Egy kis dob, vagyis ebből több is van - Azokat is szétosztottam. - Csörgők, csengettyűk - adogattam a kezükbe. – Rendben, és ha már mindenki megbarátkozott a saját hangszerével, akkor vágjunk is bele. Most komponálunk egy dalt – mosolyogtam izgatottan. Elosztottam ki mikor, milyen ütemben lép be, aztán belekezdtünk. Egész jól ment, egy idő után egyre bátrabbak lettek és rögtönöztek is. Nagyon jól mulattak és a kórtermet betöltötte a vidám dallam. Nevettek, boldogok voltak, és ez nekem mindennél nagyobb elismerés volt. - Hú Kate ilyet legközelebb is csináljunk! - mondta a kicsi George. - Mindenképpen - nevettem. - És énekelsz is nekünk, mint egyszer régebben? - kérdezte lelkesen Sarah. - Háát nem is tudom - vonakodtam, mire egyszerre kezdtek kérlelni. - Na, légy szíves Kate! – Ilyen kérlelések hatására nem tehettem mást, igent mondtam. - Lehet ilyen kérésnek ellen állni? - kérdeztem, mire a válaszuk egy hosszú hangos „Neeem!” volt. Kilépve a kórteremből egy tanácstalan alakot pillantottam meg, akinek a fejét egy óriási virágcsokor takarta. Nagyot dobbant a szívem. - Jó napot! Kit keres? - siettem a segítségére. Előkerült a feje is. - Jó napot! Ezt a virágcsokrot Kate Hartnak hoztam. Hol találom? - teljesen ledöbbentem. Nekem? Virág? Kitől? - Én vagyok az. Biztos, hogy a név Kate Hart? - kérdeztem. A fickó megnézett valami iratot, majd magabiztosan bólintott, a kezembe nyomta a csokrot, és aláíratta az átvételi papírt. Köszönöm – mondtam. A férfi motyogott valamit, majd elköszönt és már ott sem volt. Kíváncsian néztem az ajándékot valamilyen kártyát keresve, hogy megtudjam ki a feladó, de nem volt hozzá semmi. - Kate! Nocsak, mit kaptál! - jött oda csodálkozva Rose az egyik nővér. - Ki küldte? - kérdezősködött egyből. Gondoltam, hogy tudni akarja, hiszen imád pletykálkodni, de amúgy nagyon kedves és profi volt a szakmájában, a gyerekek is imádták. - Nem tudom, nincs hozzá kártya. - pislogtam bizonytalanul. - Wow egy titkos hódoló! Vajon ki lehet az? Lehet, hogy Jack a sebészetről! Múltkor nagyon megnézett magának. – Na, tessék így születnek a pletykák. - Ötleted sincs? - karolt belém és bementünk a nővérek szobájába. Kerestünk egy vázát, közben pedig hallgattam, hogy mennyire rám férne már egy pasi. Na, persze. Otthon az ajtóhoz érve egy dobozba botlottam, ami nekem volt címezve, de nem postán adták fel. Furcsa volt, mindenesetre bevittem. Letettem a konyhapultra és csak néztem. - Szia Kate! - köszönt anyu. - Hát ez meg mi? - bökött a csomagra.

by Pixie

55

- Nem tudom. Az ajtóban találtam, nekem címezték. Ma már kaptam egy virágcsokrot is a kórházban. A feladó ismeretlen. Talán ezt is ő küldte. - Félnem kéne, hogy a címemet is tudja? -..... Vajon mi lehet benne? - tűnődtem. - Hát bontsd ki! - lelkesedett anyu. Kíváncsian megállt és várt. Nem nagyon izgatta, amit mondtam, mintha tudott volna valamit, amit én nem. A doboz után nyúltam, majd óvatosan felnyitottam, remélve, hogy nem robban az arcomba. Belenyúltam és egy nagy plüsskutyát húztam ki belőle. Két kezembe fogtam és először csak meglepetten pislogtam rá, majd kitört belőlem a nevetés. - Nézd anyu, de édes! - mutattam felé, szinte az arcába nyomva. Nevetve, fejét csóválva állt neki a vacsorának, meg sem kérdezte ki küldhette, vagy kire gyanakszom. Végül is úgy sem tudtam volna mit mondani, Jacket nem tartottam valószínűnek, még egyszer sem beszéltünk. Tudni szerettem volna kitől és miért kapom az ajándékokat, mindenesetre akárki is küldte, nagyon eltalálta. Egész este a kezemben cipeltem, mindenhová magammal hurcoltam, még vacsoránál is az asztalhoz ültettem, mintha egy családtag lenne. Úgy viselkedtem, mint egy kislány, de nem zavart. A szüleim jókat derültek rajtam, apám elsütött néhány poént a káromra, mire én nagyokat nevettem. Este aztán szorosan magamhoz öleltem a szőrmókot és úgy aludtam el. Másnap is kaptam egy csokor virágot, és mikor hazaértem egy újabb csomag várt az ajtóban. Ha ez így folytatódik elég kínos lesz. Ennyi pénzt költ rám és én még csak meg sem tudom köszönni, azt sem tudom ki. Meg se mondhatom neki, hogy feleslegesen teper, mert ez nem lenne hosszú életű kapcsolat. Kibontottam a csomagot, már a lakásban, a szüleim, pedig ott tülekedtek, látni akarták, mit kaptam. Komolyan mondom kíváncsibbak voltak, mint én. Egy könyv volt benne, amit még aznap este kiolvastam. Nagyon tetszett. - Ez annyira fura. Meddig fog ez így menni? Mikor fedi már fel magát? - bújtam anyuhoz este a kanapén. - Meg szeretném köszönni neki és... tudod, hogy ez így nem helyes. Azt hiszi, bármi esélye lehet. Mi van, ha feleséget keres, én meg az eljegyzést se érném meg? - dőltek belőlem a szavak, anyu rosszallóan nézett rám, az utolsó szavaim miatt, pedig már megszokhatta volna a nyíltságomat. Előttük simán kimondom, hogy halál, vagy ilyenek, még viccelődtem is vele néha, de olyankor nagyon felmegy bennük a pumpa, és meg is bánom. - Szeretnéd tudni ki az? - kérdezte. - Persze anyu. Ez meg milyen hülye kérdés? - És nem fogod elküldeni? - Hát muszáj lesz, velem nem nagyon lehet hosszú távra tervezni. - De ha kedves és csak barátkozni akar és mondjuk... nem is tudom, szóval csak ígérd meg, hogy kedves leszel vele és udvarias... persze ha felbukkan. - Ööö rendben anyu – nevettem. - De mi ez? Te tudsz valamit? - Dehogy is! - rökönyödött meg, mintha sértené a feltételezés is. - Csak én udvarias, kedves lánynak neveltelek. - Rendben, megígérem, hogy jó kislány leszek. - Puszit adtam a szüleimnek, és elköszöntem tőlük. – Na, gyere kutyus! - fogtam meg a plüss állatot. - Megyünk lefeküdni - mondtam neki, a szüleim csak nevettek rajtam. Másnap már nem kaptam csokrot. Na, eddig tartott a nagy lángolás. - gondoltam. Nem bántam, legalább nem kellett amiatt aggódnom, hogy mit mondjak neki, stb... Hazafelé a szokásos utamon mentem, üdvözöltem a mókusaimat és nagyot szippantottam a levegőből. Egy pasi az egyik fa tövénél állt, a háta mögött tartva egy virágcsokrot. Jaj de édes! Biztos a szerelmére vár. Milyen romantikus! - sóhajtottam. Tovább lépdeltem a mókusok meg utánam, csoda, hogy eddig nem akartak hazakísérni. - Erre a gondolatra elnevettem magam, aztán mintha valaki a nevemet mondta volna.

by Pixie

56

- Kate várj! - ó ez a hang kísértetiesen hasonlít.... Megfordultam. - Rob? - kerekedtek el a szemeim. Kiderült ő volt az a pasi a fánál, és a virágcsokrot nekem hozta. - Szia! - odanyújtotta a csokrot, ugyanolyan szép és ízléses volt, mint amiket eddig kaptam. Többet nem tudtam mondani, mert elég váratlanul ért a felbukkanása, miután elég világosan megmondtam neki, hogy kerüljön el. - Mit... mit akarsz? - nyögtem ki végül. Alig kaptam levegőt, ahogy ott állt előttem teljes életnagyságban és csak mosolygott rám. Kedves volt, pedig utálnia kéne, azok után, amiket mondtam neki. Ő meg még virágot is hoz. - Tetszettek az ajándékaim? - kérdezte, lesütötte a szemét, majd a hajába túrt. - Te... Te küldted őket? Hát te voltál? - kezdtem egyre rosszabbul érezni magam, de nem fizikailag. - Igen. Gondoltam, talán örülnél nekik. Apró kis ajándékok, de azért remélem nem a kukában landoltak. - Nem! Dehogy! Imádtam mind. Köszönöm. - mondtam egyből. - Szívesen. - mosolyodott el újra, majd a derekamnál fogva elkormányzott egy másik irányba, később kiderült, hogy néhány lány miatt. Némán haladtunk a parkban a házunk felé, próbáltam összeszedni a gondolataim, miközben Rob türelmesen ballagott mellettem. - Miért? - tettem fel az első és az engem legjobban foglalkoztató kérdést. - Miért küldtem ajándékokat és miért vagyok most itt? - Bólintottam. - Mert önző vagyok. Nem érdekel, mit mondtál. Próbáltam betartani, felfogtam minden egyes szót és megértelek, de képtelen vagyok úgy tenni, mintha nem ismernélek. Azt akarom, hogy továbbra is beszélgessünk, hogy elgyere velem mondjuk a bandához bulizni. Ezek az ajándékok tudom, hogy bénaság, de engesztelők voltak, amiért legutóbb elragadtattam magam és… tudod... - nézett rám. - megcsókoltalak. Szükségem van egy olyan barátra, mint te. Hát ezért. - érkeztünk meg a ház bejáratához. Én csak pislogtam, az agyam ezerrel pörgött, minden dolgot mérlegeltem, átgondoltam, és döntöttem. - Rendben. Akkor barátok? - kérdeztem. Az arca felderült, de volt még egy kis hitetlenség a tekintetében. - Barátok. - fogtunk kezet. - Feljössz? - invitáltam be, amit ő el is fogadott. A lakásban aztán a szüleimbe botlottunk, akik már mindketten hazaértek a munkából. Apu kezet fogott Robbal és megveregette a vállát. Micsoda változás! Anyu összenézett Robbal, mintha szavak nélkül kommunikáltak volna, majd megölelte a nála három fejjel magasabb filmcsillagot. Megmosolyogtató volt. Ezek után sürgős dolguk akad, így elkezdtek készülődni. - Akkor én készítem a vacsit. - mondtam és Robbal a konyha felé indultunk. - Hogyhogy nem viszed a kutyát? - tettetett teljes döbbenetet apu, mire én a szemeimet forgattam. - Mióta van kutyátok? - kérdezte Rob meglepetten. - Mióta kapott egy plüsst. Azt hurcolászta egész nap magával, még azzal is aludt. Csodálkozom, hogy most nem kell a főzéshez. - hahotázott apu. - Kösz apa. Feltétlenül be kellett égetned. - vigyorogtam zavaromban. A szüleim aztán elkészültek és elmentek, magunkra hagyva minket a házban. - Szóval ennyire tetszett a kutya - jegyezte meg mosolyogva az asztalt fixírozva. - Hogy hívod? - Kutya - nevettem fel. - És apu tényleg nem túlzott - vallottam be. - Telitalálat volt. - Csak mosolygott, egymást néztük aztán feleszméltem. Elkezdtem tenni-venni, miközben hallgattam Rob történeteit. Elmesélte, hogy múltkor zenélgettek Marcuséknál, mondott pár dolgot a Bel Amiról is.

by Pixie

57

- Adhatok munkát? - néztem rá, mintha óriási feladat várna rá. Egyből felpattant és lelkesen fogadta, hogy krumplit kell pucolnia. Visszahuppant a konyhaszékre és belekezdett. Én a húst készítettem elő, miközben elmeséltem neki, hogy én is zenéltem a minap a gyerekekkel a kórházban. - Rob! Marad azokból valami? - mutattam rá elég érdekes hámozó módszerét látva. Összerezzent a hirtelen jött kérdéstől, és sikeresen belevágott a kezébe. - Jézusom! - rohantam oda, majd felhúztam, hogy a csap alá tegyem a kezét. - Milyen szerencsétlen vagyok - csóválta a fejét. - Két lábon járó katasztrófa - nevetett aztán magán, miközben folyamatosan a haját piszkálta. - Ülj le! Hozok ragtapaszt. - Már szólt volna, hogy felesleges, amikor ott is teremtem a dobozzal. Letörölgettem, majd óvatosan leragasztottam. - Így ni! - mosolyogtam. - És mivel ezt a harci sebet mások vacsorájáért szenvedted el, önzetlenségedért gyógyító puszi is jár - nyomtam rá egy cuppanóst. Aztán rájöttem ez talán mégsem volt a legjobb ötlet, de amikor láttam, hogy nevet rajta, megkönnyebbültem. - Óh köszönöm, teljesen el is múlt a fájdalom. – Ez után a kis közjáték után folytattuk a munkát. Nem mertem többet kést adni a kezébe, így csak csendesen szemlélődött és a dolgokat adogatta a kezembe. - Sót! - mondtam, mire a kezembe nyomta. - Bors! - azt is megkaptam rögtön. - Törlést! már épp kezdte volna keresni, amikor leesett neki. - Na, jól van ám! - mondta mikor hangosan kiröhögtem. - Azt hittem főzünk, és nem orvososat játszunk. - Egy kis szerepjáték sosem árt. Ki tudja, legközelebb te játszod majd Ross doktort a Vészhelyzet mozi-változatában. - Csak nevetett. - De akkor cserélnünk kell, te leszel az orvos, én meg asszisztálok. - Hát abból aligha lenne vacsora. Eddig egész biztatóan néz ki. - Betettem a sütőbe, majd nekiálltam a salátának. Miközben mostam véletlenül lespricceltem az ingét. - Oh, bocsi - kuncogtam. Felhúzta a szemöldökét, és a kezét a csap alá tartva egy jól irányzott mozdulattal az arcomba spriccelte a vizet. - Ááá! - Nem hagyhattam annyiban. Félretettem a salátafejet és mikor azt hitte nem érkezik „válasz” teleengedtem a két tenyerem és a nyakába folyattam a vizet. - Hahá! - Francba Kate! - nevetett. A csapból folyó vízsugár után nyúlt, de én gyorsan elzártam. Próbálta lefejteni az ujjam róla, de erősen szorítottam. Mindketten a csapot szorongattunk, kissé vizesen. Kidugta a nyelvét, úgy koncentrált, miközben kék szemeivel rám-rám nézett. Esélye sem volt. - Nem! Nem fog menni! - mondtam, mert tovább próbálkozott az ujjaim lefejtésével. Ekkor mintha valami bevillant volna neki, taktikát váltott. Elkezdett csiklandozni. - Nee! - Na, ez jobban tetszik? Máskor kétszer is meggondolod, mikor öntözöl meg. - nevetett, miközben én is kínomban fuldokoltam a nevetéstől. Ekkor másokat is meghallottuk. Szerencsére abbamaradt a kínzásom és felálltunk. Rob eléggé szégyellve magát pislogott a szüleimre, akik csak nevettek rajtunk. - Hogy néztek ki? - mindketten végigmértek minket. A pólómon volt egy hatalmas nedves folt, míg Robnak a gallérján volt néhány csepp, de amint megfordult látni lehetett a hátán levő hatalmas vízfoltot. – Lehet, mégsem ártott volna a kutya segítsége - mondta apu, erre mindannyian nevetni kezdtünk. - Maradsz vacsorára? - kérdezte anyu Robertet. - Oh nem akarok zavarni és igazából lenne még egy kis dolgom. Azért köszönöm, talán legközelebb - mondta udvariasan. - Akkor én megyek is, már idő van - pillantott az órájára. - Nem fogsz így megfázni? - kérdezte anyu. Rob felkapta a dzsekijét, és mondta, hogy hamar hazaér, és kicseréli az ingét.

by Pixie

58

Az ajtóig kísértem, a szüleim közben a készülő ételre vigyáztak. Eszembe jutott, hogy segített én meg még csak meg sem tudom hálálni. - Sajnálom, hogy legalább addig nem maradsz, hogy csomagolhassak belőle kóstolót szontyolodtam el. - Majd legközelebb rendben? Mert ugye lesz legközelebb? - kérdezte. Éreztem, hogy a szemei az arcomat fürkészik. Felnéztem rá és mosolyogva bólogattam. - Akkor jössz, amikor akarsz – mosolyodtam el ő pedig nyomott egy puszit a homlokomra, majd elment. Visszaballagtam a szüleimhez és elkezdtem megteríteni. Anyu a salátát csinálta, míg apu őrizte a húsokat. Tudtam csak idő kérdése és elkezdenek kérdezősködni. - Akkor mégis úgy döntöttél, hogy találkoztok? - kérdezte anyu. - Igen. Ma megkeresett, a parkban várt rám egy csokorral és megbeszéltük a dolgokat. Ő küldte az ajándékokat is. Szóval barátok vagyunk, megbeszéltük, hogy néha összefutunk, elmegyek vele, és a haverjaival meg ilyenek. - Ez nagyszerű kicsim. - lelkesedtek mindketten.

*** Ez a nap tökéletes volt. Vidáman tartottam hazafelé. Sikerült minden, amit elterveztem, és bár féltem, hogy nem lesz olyan zökkenőmentes minden, ahhoz képest elég hamar feloldódtunk. Egy napja még el sem mertem képzelni, hogy felszabadultan ökörködünk a konyhájukban. Még mindig csurom víz volt a hátam. Nevetve léptem be a bejárati ajtón. Anyu engem lesett, miközben vigyorogva tettem-vettem. Átöltöztem, pakolgattam, és végre volt kedvem zenélgetni is. Aztán jött egy hívás Stephtől, az ügynökömtől, hogy megbeszélés lesz holnap. Nagyszerű. Valahogy ilyenkor minden megszépül. Egyáltalán nem éreztem rosszul magam, amiért csak barátok vagyunk, talán lassan belátom, hogy ennek így kell lennie. Lassan. A másnapi megbeszélés után tele volt a fejem a sok információval. Rengeteg dolgom volt ebben az évben is. Épp most fejeztem be a Bel Amit, aztán május végén mehetek Kaliforniába a Vizet az elefántnak című filmet forgatni, utána ugye a Napfogyatkozás hajcihő kezdődik és ez még csak a programom nyár elejéig. Szuper. - Mész valahova ma fiam? - kérdezte anyu. Most jöttem haza és már azt kérdezi megyek-e valahova. - Menjek? - kérdeztem nevetve. - Jaj, tudod, hogy nem azért mondtam. - túrt bele a hajamba és megsimogatta a hátamat Csak tegnap is voltál valahol, ahonnan feltűnően jó kedvűen jöttél haza. - Na, mondd anyu! Mit szeretnél tudni? - vigyorogtam rá. Tudtam, hogy nem véletlenül hozta fel. - Ugye egy lány van a dologban? – kérdezte. Én csak mosolyogtam és ide-oda döntögettem a fejem, az idegein táncoltam, de imádtam, amikor ilyenkor rám pirított. - Robert Thomas Pattinson! – Na, nem megmondtam? - Kérdeztem valamit. - A válaszom igen és nem. - Anyu egy percig elemezgette a dolgot, majd nevetni kezdett. - Jól van, nem kérdezősködöm, ha nem akarod elmondani, de azért szólj, ha már eljegyezted, vagy jön a gyerek, rendben? - Ő az én anyukám. - Emiatt nem kell aggódnod, nem lesz semmi ilyesmi. Katenek hívják és csak barátkozunk - kezdtem bele önszántamból, pedig simán hagyhattam volna annyiban a dolgot, de hát anyunak megvannak a módszerei, én meg mindig bedőlök. - Mesélj fiam! Az anyád vagyok, és most a nővéreid sincsenek itthon. Van valami más is igaz? Nem tudsz átverni, hiába is próbálkozol, úgyhogy az igazat fiatalember! - Leültünk a nappaliban. Anyu mellett ültem és próbáltam kitalálni mennyit mondhatok el neki, vagy egyáltalán hogyan is kezdjem. by Pixie

59

- Tudod az egész úgy kezdődött... - Elmeséltem a levelezgetéseket, mosolygott és megjegyezte milyen aranyos lány is Kate. Elmondtam neki, hogyan találkoztunk a premieren, aztán utána hogyan próbált lerázni, a bulit és a szülei hozzám állását. - Abból, amit eddig elmondtál fiam, nem mindennapi lány lehet. Mi a gond? Hiszen tetszik, látom rajtad. Miért nem mondod meg neki? - Anyu, ha elmondom a teljes történetet, ne félj, rájössz. Van egy titka, amibe nem rég avatott be, ami megmagyarázza a távolságtartását. - Anyu türelmesen hallgatott. Elmondtam neki, hogy Kate beteg, hogy emiatt van minden, hogy az utóbbi napokban azért voltam szomorú, mert elküldött, nem kért a támogatásomból. - Istenem! - kapott az arcához. Én csak a térdeimen támaszkodtam a padlót bámultam és vártam, hogy anyám feldolgozza a hallottakat. - Tehát most ott tartunk, hogy barátok vagyunk, így mellette lehetek, amíg... amíg csak lehet. - Anyu a vállamra tette a fejét és elkezdte simogatni a hátam, mintha csak megint az a fiú lettem volna, akit elvertek a suliban. Úgy is éreztem magam. - Szóval végeredményben nem vagyok szomorú, mert tudom, hogy addig még van idő és tényleg anyu ő olyan, hogy a közelében nem lehet szomorkodni, pedig neki aztán tényleg lenne oka rá, közben meg ő vidít fel másokat. - Hívd át! Főzök vacsorát. Szeretném megismerni - kezdte, teljesen ledöbbentem. - Anyu, ez... ez nem jó ötlet. Esküdj meg, hogy nem mondod el senkinek! Senkinek, apának is csak akkor, ha már hazudnod kéne, hogy titkold. Rendben? Lizzyék sem tudhatják. Elmondtam neked, mert ki kellett adnom magamból, és az anyám vagy, ezt Toméknak sem mondhatom el. Nem hiszem, hogy elfogadná a meghívást, ha mégis az olyan kellemetlen lenne neki. Gondolj bele! És szerintem egyből kiszúrná, hogy tudod. Ne sértődj meg, de nem nagyon tudod titkolni a dolgokat. - Rendben. Megértem. Vacsora kilőve, de azért áthívhatnád, mondjuk DVD-zni. - Anyu! Nem vagyunk már kamaszok! - Eléggé elszánt volt még mindig. - De megkérdezhetem - adtam meg végül magam. - Nagyon kíváncsi vagy rá - nevettem. Bátran nyúltam a telefonhoz, mert tudtam, hogy úgyis nemet mond, így nem kell anyut röpke egy óra alatt megtanítanom színészkedni. - Szia Kate! Nem zavarok? - kérdeztem - Nem dehogy. Mondd csak! - jött a válasz a vonal túlsó oldaláról. - Nem lenne kedved átjönni... hozzánk? Csak anyu van itthon, meg nemsokára apu is, de ők nem zavarnának. Mondjuk, megnézhetnénk egy filmet, vagy zenélgetnénk. Csak egy ötlet, tudod ma húzós napom volt, és nincs sok energiám másra, viszont jó lenne találkozni. - Ööö – hezitált. - nem is tudom - mondhatsz nemet is. - rendben, ha nem bánják a szüleid. - Komoly? - képedtem el. Anyu mellettem tapsikolni kezdett, majd elvonult, vélhetően a konyhába „némi harapnivalót” csinálni. - Aham. Hányra menjek? És hova? - nevetgélt úgy tűnt, jó napja van. Elmondtam neki minden információt, majd letettük. Banyek, ezt most jól megcsináltam! Amikor a konyhába léptem, anyu éppen betett egy tepsit a sütőbe. A pultnak támaszkodva álltam és próbáltam pozitívan gondolkodni. - Na, mikor jön? - kérdezte anyu vidáman. - Egy óra és itt lesz. Anyu, megígérted. - böktem a fejemmel a sütőre. - Ez csak egy kis muffin. És esküszöm nem zavarok, csak köszönök neki és kimegyek a kertbe, úgy is van még néhány teendőm ott. - Anyu tényleg próbáld meg titkolni, amit tudsz, rendben? Mert ha rájön, hogy elmondtam, soha többé nem enged közel magához. - Nyugi kisfiam! Minden rendben lesz - mondta magabiztosan. Bárcsak én is ilyen biztos lennék benne!

by Pixie

60

10. Melletted Fél hat fele már percenként kikukucskáltam az ablakon, hátha jön. Pontban fél hatkor aztán megszólalt a csengő. Gyorsan odaszáguldottam, megjegyzem majdnem hasra estem a szőnyegben. Mikor ajtót nyitottam, Kate állt ott kissé feszengve kezében egy cserepes virággal. - Szia! - köszöntem neki és megöleltem, majd beljebb invitáltam. - Hello! Izé ezt anyukádnak hoztam, mégsem jöhettem üres kézzel – mutatta fel a virágot. - Ó ez kedves tőled, de nem kellett volna. - Ekkor hallottam, ahogy anyu közeledik. - Sziasztok! - köszönt ránk. - Jó estét! - köszönt Kate, miközben anyu arcát fürkésztem, végül megállapítottam, hogy pókerarc, hála az égnek. - Anyu ő itt Kate, Kate az édesanyám - mutattam be őket egymásnak. - Szólíts csak Clarenek! Nem vagyok még olyan öreg - mondta anyu, Kate bólintott és nevetett. Anyu megköszönte az ajándékot, elmondta, hogy nagyon eltalálta, mert imádja a virágokat és most is éppen kertészkedni megy, úgyhogy magunkra is hagy minket. Mikor magunkra maradtunk, kapcsoltam és lesegítettem a kabátját, aztán beljebb sétáltunk. Szemügyre vette a házat. Bekukkantott a konyhába, megnéztük a készülő muffinokat, majd a nappaliban leültünk a kanapéra, és kiválasztottunk egy filmet. Egy romantikus vígjáték volt, amit még Victoria vett anyunak. Egy tánciskolában játszódott, így minden második percben táncra perdültek. - Mindig is meg akartam tanulni egy-két latin táncot, igaz jégkorcsolyázó is akartam lenni kislánykoromban - jegyezte meg közben nevetve. Tovább ment a film, eléggé forró jelenetek is voltak, amikor az izzadt testű táncosok egymásnak tapadtak. Katetel egymásra vigyorogtunk és a kuncogásunkat próbáltuk elfojtani. - Basszus láttad, hogy felkapta a csajt? - kérdeztem mikor elkezdte a hapsi a levegőben pörgetni a lányt. Aztán a film közepe felé nagy kő eshetett le a szívünkről, amikor a főhősök végre rájöttek, hogy szeretik egymást és szerelmet vallottak egymásnak, majd meglepetésre újra táncolni kezdtek. - Wow, ha nekem ilyen csípőmozgásom lenne! - mondta Kate. Élveztük a filmet sokszor nevettünk, mert nem volt valami komoly cselekményszála, teljesen kiszámítható volt, viszont iszonyú vicces és szórakoztató, a táncok pedig különösen elnyerték Kate tetszését. - Na jó Rob. Mikor iratkozunk be egy kurzusra? - fordult felém teljesen komolyan. Megijedtem, mire kitört belőle a nevetés. - Láttad volna az arcodat! - röhögött tovább. - Minek kurzus? Mi is tudunk úgy táncolni, mint ezek - mondtam. - Oh hirtelen, milyen magabiztos lettél, pedig a bulin ellenkeztél. Na, mutasd meg, mit tudsz! - állt fel és a kezét nyújtotta. Nem gondolhatja komolyan! Én és a meggondolatlan elszólásaim. Mekkora égés lesz! - Nos, rendben. - Felálltam és arrébb sétáltunk, a kanapé mögé, ahol több hely volt. Felvettük a filmből ellesett táncos testtartást. Kihúztuk magunkat és próbáltunk komolyak maradni. - Akkor én most bal lábbal hátralépek, te pedig követsz. Rendben? - kérdeztem tétovázva. - Ne dumálj, vezess! - elkezdtem utánozni a filmben látottakat, egész jól ment az ide-oda tipegés és ringatózás. - Azt hiszem át kéne vennem az irányítást – nevetett. Ritmust váltott, és ő diktálta az iramot, majd azt mondta lépkedjek egyszerűen hátra, ő pedig szinte profi mozgással utánam jött. Fogalmam sem volt, milyen lépést csinál, egyáltalán mit táncolunk. Elvette a vállamról a kezét. - Most jön a forgás! - mondta, azt se tudtam mi van, ő megcsinálta, majdnem kicsavarodott a kezem, de szerencsére korrigáltam. – Na, megy ez - biztatott. by Pixie

61

Egyre erősödött a gyanúm, hogy nem kezdő. - Most figyelj, te kilépsz balra, én pedig… majd meglátod. - Engedelmeskedtem, kiléptem balra, ő pedig egy számomra bonyolultnak tűnő lépéssorozattal követett. Fogalmam sem volt, hogy csinálja. - Most jön a dupla forgás. - Ekkor már tudtam, hogy kell csinálni, így jól megpörgettem. - Na Pattinson egész belejöttél! - mondta, tudtam nincs mire, de elég büszke voltam. - Ez az alaplépés - magyarázta, amit éppen csináltunk. - Jó most megint kilépsz balra, de most emeld is meg a szabad kezed! - Nem ellenkeztem. - Szuper. Most megint az alaplépés. Nem is vagy olyan reménytelen, mint, ahogy első ránézésre tűnsz. - Na, jó ezt most dicséretnek veszem - nevettem el magam. - Most pedig két lépés jobbra, és hátradöntesz. Rendben? - Bólogattam, de nem voltam nagyon biztos magamban. - Most! – mondta, de aztán helyettem csinált mindent. Hátradőlt, én meg utána. - Na egész jó volt - emelkedtünk vissza függőlegesbe, aztán meghallottuk, hogy valaki tapsol a hátunk mögött. Időközben hazaért apám is. Nagyszerű. Kate csak szégyenlősen pislogott, miközben apu elismerően tapsolt. - Fiam nem is mondtad, hogy Fred Astairenek készülsz. - Vörösödtem, mint a cékla, Kate meg kuncogott mellettem. - Apa - találtam meg a hangom - Ő itt Kate egy jó barátom, Kate ő itt az apukám. - Kezet fogtak, és apu is jött a „nem vagyok olyan öreg” dumával, megkérte Katet, hogy szólítsa Richardnak. - És ez a tánc? - Csak nem akad le a témáról. - Éppen most néztünk egy táncos filmet, és kedvünk támadt kipróbálni - magyarázta Kate. - Egész jó vagy Rob - fordult felém. - Te meg túl jó. Nem említetted, hogy táncoltál volna valamikor. - Csak egy évig, még tizenhat lehettem. Azóta sokat felejtettem, erre sem tudom, hogy emlékeztem - mondta. Apu magunkra hagyott minket, miután megmondtuk neki, hogy anyát a kertben találja. Felmentünk a szobámba, ahol Kate alaposan szemügyre vett mindent. Leültem az ágyamra és onnan néztem, ahogy végigjáratja a szemét az összes kitett képen, és poszteren. A könyvespolcnál is sokat elidőzött. - Mr. White a könyvesboltból üzeni, hogy mehetsz a második kötetért - mondta, miközben egy percre sem vette le a szemét és a kezét a könyvekről. Aztán megfordult és rám nézett. - Na? Milyen? - kérdeztem. - Tetszik, olyan Robos. Kicsit szétszórt, nem hivalkodó, egyszerű, de mégis minden meg van benne, ami kell. Tökéletes. - Ilyen szobajellemzést se hallottam még - nevettem. - Képzeld, a minap apu felvetette, hogy kereshetnék egy lakást itt Londonban! Eddig mindig panaszkodtak, hogy alig látnak, mert mindig a tengerentúlon vagyok, most meg egyszer csak felhozzák, hogy ideje lenne elköltöznöm. - Hát lehet, hogy nem ártana. Egy saját lakás az szuper dolog. Szerintem jó ötlet. - Igen, már laktam egyszer a Sohoban, de aztán jött az Alkonyat és tudod, ennyi utazás mellett úgy gondoltam minek lakás, ha évi három napot töltök itthon. - Szerintem, ha lenne egy lakásod, az csak előnyös lenne. Simán van rá pénzed és utána mindig lesz hová hazamenni. Egy olyan hely, ami csak a tiéd, ahova nem jöhet senki csak úgy hívatlanul, viszont te bárkit meghívhatsz. Ha lenne értelme én már elköltöztem volna anyuéktól, csak hát... így... addig is együtt lehetünk. De tudod - ült le mellém az ágyra. - sokszor elképzeltem milyen lenne a berendezés, egy csomó ötletem lenne. Ha úgy döntesz, én szívesen segítek a választásban, meg a berendezésben is. Végre kiélhetném a lakberendezői hajlamaim - nevetett.

by Pixie

62

- Tudod mit Kate, azt hiszem fontolóra veszem. - És komolyan is gondoltam. - Helyes. Állok szolgálatodra - tisztelgett. Még egy kicsit beszélgettünk, majd anyu szólt, hogy rég kész a muffin, menjünk le. Így is tettünk, az asztalhoz ültünk és elkezdtük azt falatozni, miközben anyu nézett minket. Próbáltam jelentőségteljesen ránézni, hogy hagyja abba a „gyönyörködést” bennünk és Kate feltűnő bámulását, mert azzal csak elárulja magát. - És mondd Kate, mit dolgozol? - kérdezte anyu. Kate elmesélte a munkáját, hogy a gyerekekkel mi mindent szokott csinálni. - Ez nagyon szép tőled. Én is mindig mondom Robnak, hogy mindenki kötelessége segíteni, ahogy tud. Sokszor buzdítom, hogy jótékonykodjon. Tavaly például volt egy rendezvényen, ahol a rákkutatásra gyűjtöttek pénzt. - Ajjaj anyu nagyon belekezdett, le kell állítanom - Ott árverezték el a csókom, lehet, hogy hallottad. Két lány, vagyis az apjuk képes volt dollár ezreket fizetni, de hát nemes volt a cél. - Ezek után anyut nem hagytam szóhoz jutni, megettünk még fejenként egy muffint, aztán Kate búcsúzkodni kezdett. - Köszönöm a meghívást és a muffint - mondta és hátrálni kezdett az ajtó felé. - Még nincs itt a taxi, ne siess! - nevettem. - Nem sietek, csak már késő van, és a szüleid is biztos aludnának, amúgy neked sem ártana. Sokat dolgozol, amikor szabad vagy akkor meg buli, haverok - csóválta a fejét. - Sokat voltál anyuval - jegyeztem meg nevetve, mire kinyújtotta a nyelvét. Ezalatt anyu is megérkezett. - Kate drágám, örülök, hogy itt voltál és gyere bátran bármikor - mondta anyu és megölelte. Elég hosszan, már nekem kellett megköszörülni a torkom. Kikísértem egészen a taxiig. - Nagyon kedvesek a szüleid, és nagyon jól éreztem magam. Köszönöm. - Én köszönöm, hogy eljöttél. Jó volt - mosolyogtam. Beszállt, integettem, mindaddig, míg eltűnt a taxi. Szippantottam még egy nagyot az esti friss levegőből, majd elindultam befelé.

*** Nagyon jól éreztem magam Robéknál, és végre megcsillogtathattam a tánctudásom. Nem mintha olyan nagy szám lenne, csak erre az egyre emlékszem. Nagyon örülök, hogy végül mégis a barátság mellett döntöttünk, eddig nem bántam meg. Hihetetlenül aranyos és kedves, és nem hozza fel a betegségem. Olyan, mintha nem is tudná, ugyanakkor a tudat, hogy nem kell előtte titkolóznom nagyon jó. A szülei is édesek, főleg az anyukája, bár amikor a rákbetegséges dologba trafált, hát enyhén leizzadtam. – gondolkoztam az estén. A következő napok furcsa mód sokkal jobban mentek, minden valahogy más lett. Az eddiginél is boldogabb voltam és ennek azért is örültem annyira, mert így átadhattam belőle másoknak is. A héten sajnos többet nem láttam Robertet. Sok dolga volt, de amikor hívott Lizzy estjére, én nem tudtam menni. Gyengének éreztem magam, és inkább csak hevertem az ágyban. A hétvége is hasonlóan kezdődött, csak mivel a szüleim nem dolgoztak volt idejük percenként bejönni hozzám megkérdezni, hogy vagyok. Kezdtek az agyamra menni. Éppen rettentő elfoglalt voltam, átfordultam az egyik oldalamról a másikra, amikor halk kopogást hallottam a szobaajtómon. Anyuék mióta kopognak? - Anyu most is ugyanúgy vagyok, mint egy perce, felesleges állandóan kérdezgetned. Köszönöm – morogtam. Hallottam, hogy kifújja a levegőt és halkan kuncog, de nem anyu vagy apu. Lassan megfordultam és Rob tekintetével találtam szembe magam. Az ajtónak támaszkodott és csak mosolygott. - Szia! Nyugodtan pihenj csak! Anyud mondta mi van, de azért biztatott, hogy jöjjek be. Megyek is - hadarta el egy szuszra.

by Pixie

63

- Ne! Várj! - felültem és elkezdtem rendezgetni a hajam, meg a ruhám. Képzeltem, hogy nézhetek ki egész napos heverés után. A hajammal nem volt mit tenni, rosszabb volt, mint a szénaboglya. - Gyere be! Nem nagyon tudok most sehova se menni, de azért egy beszélgetésbe még nem halok bele - nevettem, mire eltorzult az arca. – Oh, izé bocs... nem úgy értetem, ez vicc volt vagy mi. Nyugodtan nevethetsz. Gyere beljebb! - Tétován beljebb lépdelt, majd elkezdte a szemeivel pásztázni a szobám. Nem volt túl nagy, de én imádtam. A fal sárga volt és nagyon világos. Volt pár virág, a falak tele voltak képekkel és idézetekkel. Az óriási faliújságomnál elidőzött. Néhány fénykép volt rajta még a suliból a barátaimról, képek Londonról és persze a mókusokról. Virágok, téli táj, mindenfélét felaggattam, ami csak megtetszett. Szótlanul járta be az egészet, nem bírtam tovább. - Na? Hogy tetszik? - Hát az mindenképpen jó pont, hogy nem találkoztam szembe Edwarddal - kuncogott. Vidám, színes, mindig felfedezhetsz benne valami újat, amit addig még nem láttál. Izgalmas, olyan, ha egyszer láttad, nehéz elszakadnod tőle. Tökéletes. – Megmosolyogtam, amit mondott, ez sem volt egy szokványos jellemzés. Tanácstalanul téblábolt a kicsi szobámban, miközben én próbáltam minél emberibb alakot ölteni és rendet tenni az ágyamon, hogy le tudjon ülni. - Csüccs! - paskoltam meg az ágyat, elmosolyodott és lehuppant mellém. - Biztos nem zavarok? Mert ha rosszul vagy... elmehetek. - Nem zavarsz. Beszélgessünk! Miért jöttél? Gyanítom, van valami mondandód. - Meg akartam nézni mi van veled, tudod, nemsokára megint el kell mennem - birizgálta a takaróm szélét. El kell mennie? Mennyi időre? Mikor látom újra? - Mikor? - kérdeztem - Hát úgy néz ki, a vulkán miatt már nem kell aggódni, lassan visszaáll a rend, úgyhogy amint mondják, ugornom kell - nevetett fel. - A születésnapomon már biztos nem leszek itthon. Szerepelek az Oprah showban. Hát nem nagyszerű? - kérdezte szarkasztikusan. - Wow ma még az ágyamon ül, nemsokára már Oprah kanapéján! Húha! - játszottam az agyam, próbáltam megnevettetni, ami szerencsére sikerült is. - Úgy néz ki, ott is maradok, nem hiszem, hogy lenne hosszabb szünetem. - Nagyjából tudtam, hogy lesz még egy filmje aztán a Napfogyatkozás bemutatója, de reméltem, hogy azért gyakran hazalátogat. Ezek szerint viszont esetleg nyáron ugrik csak haza. Ezen a felismerésen nagyon elszomorodtam. - Hiányozni fogsz - gyurmáztam a takarót a kezemben. - Akkor alig foglak látni. Azért majd írok, ha gondolod... és... - nem tudtam folytatni. Éreztem, hogy nagyot sóhajt, aztán az állam alá nyúl. - Nem kell elszomorodni, azért ennyire nem vagy hozzám nőve. Vagy igen? - eresztett el egy csibészes mosolyt. - A leveleidet pedig elvárom. Értettük egymást? - Mosolyt erőltettem az arcomra és bólintottam. - Na azért. És ha lesz időm rá, haza is szökhetek. Egy hétvégére, néhány napra. Simán. - Tényleg? - csillant fel a szemem. - De... az egy csomó pénz, meg ingázás. - De ha láthatom a barátaim és a családom, akkor megéri. És majd fincsi kajával vársz, mert még tartozol. Emlékszel? - Persze – mosolyodtam el. Beburkolóztam a takaróba, mert megint elkezdett rázni a hideg - Fázol? - jött egyből az aggódó kérdése. Bólintottam és elrendeztem a helyem. Egy párnát állítottam a támlának, nekidőltem és úgy gömbölyödtem össze az ágyon, talpig takaróba bugyolálva, de még így is reszkettem. - Nem kéne megmérni a lázad, vagy gyógyszert bevenni, vagy... – aggodalmaskodott. Már majdnem kibuggyant a könnyem is, ahogy így aggódott értem, rájöttem, hogy éppen most tanúja annak, mit szoktam néha szenvedni.

by Pixie

64

- Már mindent bevettem, ez csak a szokásos hőemelkedés. Nincs mit tenni. - Megértően bólintott, aztán gondolt egyet és tétován áthajolt felettem. Először nem értettem mit akar, de ahogy mellém helyezkedett az ágyban, rájöttem. Szorosan mellém bújt és átkarolta a vállam, én pedig a mellkasára tettem a fejem. Így feküdtünk percekig. Élveztem a testéből áradó meleget, de azért néha még meg-megrázkódtam. - És... - kezdett bele bátortalanul. - fáj valamid? - Nem, most nem - ennyit voltam képes mondani, csak élvezni akartam az ölelését. - Olyan jó így. Szerencse, hogy nem vagy vámpír, akkor megfagynék. - De legalább lemenne a lázad - vágta rá egyből. - De kényelmetlen lennél és tök kemény - válaszoltam. - De lenne szupererőm és... - megakadt. - És? Na, ugye hogy nem tudsz több érvet! - Halhatatlanná tudnálak változtatni - mondta ki bátortalanul, nagyon halkan, szinte suttogva. Bárcsak ne tette volna! Inkább nem mondtam semmit, így némaság lepte be a szobát. Sajnálom - mondta. Még erősebben szorítottam magamhoz, de nem tudtam mit mondani. Elkezdte simogatni a vállam, ami nagyon jól eset. Nem akartam ennyire közel engedni, de önző voltam, mivel olyan régen nem ölelt így át senki a szüleimen kívül. Felnéztem rá, de elkapta a fejét. Az arca után nyúltam, és amikor magam felé fordítottam, láttam, hogy könnyezik a szeme. Nem sírt, csak homályos volt a tekintete. - Ezért mondtam, amit mondtam Rob. Nem kell ezt csinálnod. Látom, hogy fáj és így csak nekem is fáj - suttogtam. - Az jobban fájna, ha nem lehetnék itt - nyomott egy puszit a homlokomra, és azzal befejezettnek tekintette a témát. Tovább feküdtünk, már nem fáztam. Az éjjeliszekrényhez nyúltam a könyvért, amit tőle kaptam. Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve. Felismerte és egyből átvette tőlem. - Szeretnéd, ha olvasnék belőle? - Reménykedtem benne. - Rendben. - Újabb néma percek következtek, mikor a szeme megállapodott egy oldalon, majd belekezdett. -„A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban...”- Gyönyörűen olvasta, a rekedtes hangja teljesen átadta az idézet szépségét. Hallgatott, de nem akartam, hogy abbahagyja. Elgondolkodhattam volna, miért pont ezt az idézetet választotta, de inkább nem tettem. - Folytasd! - kértem. - „A fény harcosa átadja magát a benne lévő szenvedélyeknek és teljes átéléssel élvezi őket. Tudja, hogy nem kell lemondani a győzelmek boldogságáról, mert azok az élet részei, és örömet szereznek mindenkinek, aki részt vesz bennük.”- Továbblapozott. - „Mert a fény harcosa számára nem létezik olyan, hogy reménytelen szerelem. Nem félemlíti meg a hallgatás, a közömbösség vagy a visszautasítás. Tudja, hogy az emberek fagyos álarca mögött forró szív dobog.” - újabb lapozás. - „A harcos néha éppen az ellen harcol, akit szeret.” - Ez volt az utolsó, amit hallottam, a szemeim elnehezedtek, míg végül elnyomott az álom. Míg aludtam végig jó érzés töltött el, melegség, biztonság, és teljes nyugalom. Ébredezés közben suttogásra lettem figyelmes, így tovább színleltem az alvást. Érzékeltem, hogy még mindig Rob karjaiban fekszem, aki szüntelenül cirógatja a vállam. - Szóval akkor hetekig, hónapokig távol leszel? - kérdezte anyu. - Igen, úgy tűnik, de megpróbálok elszabadulni. Nem tudom itt hagyni annyi időre.

by Pixie

65

- Hiányozni fogsz neki, ugye tudod? Nagyon szeret téged, magának sem vallja be mennyire, de én érzem. Olyan békésen alszik a karjaidban nehéz - szipogott. - nehéz elképzelni ilyenkor... hogy... – Jaj, ne anyu nem kezdhetsz el sírni! És miért kell ilyenekről beszélni? Imádod kínozni magadat? Tudtam véget kell ennek vetnem, így mocorogni kezdtem, majd lassan az ajtó felé fordultam. Adtam elég időt anyunak, hogy elmenjen, így mikor kinyitottam a szemem, már csak Rob és én voltunk a szobában. - Szia! Jót aludtál? - mosolygott édesen. - Igen - dörzsöltem meg a szemem, és kinéztem az ablakon. Már sötét volt. - Mennyit aludtam? - Néhány órát, most este hét van – válaszolta. - Jó ég! Miért nem ébresztettél fel? Biztos lenne jobb dolgod is, mint ágymelegítőt játszani. - Ő csak nevetett. - Nyugi, nincs semmi dolgom, és jó volt egy kicsit pihenni. Az ágymelegítői státuszomra pedig nagyon büszke vagyok – vigyorgott. Összeszedtük magunkat és kimentünk a konyhába, ahol anyu várt minket meleg szendvicscsel. Jól belakmároztunk belőle, bár nekem nem sok étvágyam volt, azért legyűrtem kettőt, míg Rob megevett ötöt. Nem győzött köszönetet mondani anyunak, és csak úgy szórta a bókokat, anyu pedig egyszer el is pirult. Miután jóllaktunk, Rob úgy érezte mennie kell. Elköszönt a szüleimtől és az ajtó felé lépkedtünk, úgy döntöttem lekísérem, és szívok egy kis friss levegőt. - Akkor, szia! – mondta. Már épp megpuszilt volna, amikor elhúzódtam, és becsuktam magam mögött az ajtót. - Lekísérlek. - Vette az adást és leballagtunk a lépcsőn. A kapuban aztán tényleg eljött a „végső búcsú”. - Nos... akkor … szia! Majd még hívlak és szervezünk, valami programot mielőtt elmegyek. Már a bandának is megígértem, hogy többször benézek hozzájuk, míg itt vagyok, szóval majd valamikor jelentkezem. - Rendben. Vigyázz magadra! - mosolygott és megint kaptam egy puszit a homlokomra. És Rob! - Visszanézett. - Köszönöm. Mindent, a könyvet, azt hogy mellettem voltál. Sokat jelent. Jó barát vagy. - Nincs mit - állt még mindig egy helyben, zsebre dugott kézzel, mintha valamin töprengene. - Te ugyanolyan jó barát vagy - mondta, majd sóhajtott egyet és indult volna. Tennem kellett valamit, valahogy úgy éreztem meg kell vigasztalnom, ami valamilyen szinten röhejes, mert ha nem lennék, nem kéne vigasztalni. Odamentem hozzá, majd szinte belé csapódtam, és szorosan megöleltem. A hajamba fúrta az arcát, én az ő mellkasába az enyémet. - Akkor várom, hogy hívj és a programot is. Biztos kreatív lesz - motyogtam a mellkasába, mire ő felkuncogott. - És itt leszek, amikor hazajössz az USA-ból, megígérem. Fincsi vacsorával. Rendben? - Megszorított, kaptam még egy puszit és ezúttal én is adtam neki az arcára, majd lassan elváltunk és elment. Felbaktattam a lakásba és egyből a fürdőbe indultam a szokásos teendőimet elvégezni. Gyorsan bebújtam az ágyba, ami még mindig őrizte Rob illatát. Nem szerettem, ha valaki dohányzik, én sosem szívtam, de az ő illata valahogy olyan jó volt. Keveredett az illata a cigijével és még valamivel, talán a dezodorja, vagy az arcvize, mindenesetre nagyot szippantottam belőle és óriási mosollyal az arcomon aludtam el.

by Pixie

66

11. Két lökött A napok ismét szinte repültek. Amit akkor vettem észre igazán, amikor egy újabb kontroll vizsgálatra kellett mennem. Utáltam. Tök felesleges, nem tehetnek semmit, akkor meg minek idecitálni, hogy aztán újra elmondják, amit már úgyis tudok. Anyu kísért el, végig szótlan volt, de tudtam, hogy legbelül vívódik. Szörnyű lehetett neki minden egyes alkalommal. Nem azt mondom, hogy én boldog vagyok, hogy nem félek, de már megszoktam és beletörődtem, egyedül az a tudat nehéz, hogy itt maradnak egyedül, és kitudja, mit csinálnak. Csak remélhetem, hogy nyugalomra lelnek. Az elmélkedésemet az orvos szakította félbe. Miután vettek vért és elvégeztek néhány rutinvizsgálatot már csak az értékelés maradt. - Nos, Kate! – kezdte. Ránéztem, az arca elárulta most sem közöl jó hírt, hogy is tehetné? Az eredmények alapján azt kell mondanom, hogy az állapota folyamatosan romlik. Mondta, hogy gyakoribbak a rosszullétek. Nos… nem akarok felesleges találgatásokba bocsátkozni, de úgy tűnik a fél év lerövidül. - Erre már érdeklődőbben néztem rá. Hogyan? De hát úgy volt, hogy... - Mennyivel? - kérdezte anyám, érződött a hangján, hogy nagy erő kell hozzá, hogy visszatartsa a sírást. - Mint mondtam, nem kenyerem a találgatás, és lehet, hogy amit mondok, az egy héten belül megváltozik, de úgy gondolom, ha így megy tovább, akkor már csak három-négy hónapja van hátra – közölte. Nem szóltam semmit. Képtelen lettem volna. Egyszerűen csak tudomásul vettem és kész. - Sajnálom – tette hozzá. Bólintottam, majd anyuval elhagytuk az irodát. A hazatartó kocsiút némaságban telt, anyu arcán csordogáltak a könnyek, én pedig üveges tekintettel bámultam ki a szélvédőn. Lerövidül… Kevesebb, mint fél év… Romlik… Még három-négy hónap - kavarogtak a fejemben a gondolatok. Sírni nem tudtam, már nem. Néztem Londont, az imádott várost, az embereket, ahogy elhaladtunk mellettük. Lassan már nem lehetek itt. Haza megyünk és apának is el kell mondani. Tudtam milyen lesz. Nem akartam rá gondolni, és hirtelen nem is tudtam, amikor bevillant még valami, vagyis valaki: Rob. Még kevesebbet lehetek vele. Hogy elmondjam neki? Inkább nem. Igyekszem elkerülni a témát elterelni minden gondolatom, és csak a jelenre koncentrálni, ahogy eddig is tettem. Nevetséges, de azt gondoltam, reméltem, hogy most, hogy boldog vagyok, hogy találtam egy barátot, aki mellett végre aktívabban élem az életet, hülyeség tudom, de talán kapok még pár plusz hónapot. Most először érzem azt, hogy üvölteni tudnék. Amikor megtudtam a dolgokat, úgy egy éve, először nem akartam felfogni, majd féltem, kétségbe voltam esve és hetekig csak sírtam. Aztán egyszer úgy döntöttem vége, és csak előre nézek, már nem akartam sírni és most sem éreztem a kényszert. Csak dühös voltam, és igen ordítani akartam, mert már volt rá okom, mégpedig Rob. Miért ismerkedtem meg vele, ha már csak három hónapom van? Miért? Másnap érkezett a hívás Robtól, hogy kitalált egy programot és nem tartanék-e vele. Egyből igent mondtam. Kocsival jött értem. Gyorsan behuppantam mellé az anyósülésre, majd üdvözöltük egymást egy-egy puszival. - Akkor mi a mai program? - kérdeztem tőle. A lehető legvidámabb énemet sikerült elővennem a mai nap. Csak azért sem fogja elrontani a napomat a tegnap megtudott információ. - Majd meglátod - nézett rám sejtelmesen. Szóval titkolózik.

by Pixie

67

- Na ne már Rob! Mondd el! Légyszi! - kérleltem, de ő mintha meg sem hallotta volna indított, majd az útra szegezte a tekintetét. Hát, ha ő így, akkor én úgy. Elkezdtem őt bámulni, elég feltűnően. Nem csináltam mást, csak, mint egy szobor, megdermedtem és az arcát néztem. Néhány percig állta a bámulásom, majd egyre többször sandított felém, és látszott rajta, hogy zavarja. - Ne csináld ezt Kate! Ne bámulj már! - szorította a kormányt, de én meg se moccantam. Gyerekes vagy ugye tudod? Úgysem mondom el, feleslegesen próbálkozol – jelentette ki. Azért csak tovább kísérleteztem. - Hihetetlen vagy! - Láttam nem sikerül elérni a célom, így visszafordítottam a fejem. - Köszönöm. - Zavarba hoztalak, láttam - mosolyodtam el. Rob csak a fejét csóválta, miközben vigyorgott. Egyszer csak azt észleltem, hogy egy parkolóházba kanyarodunk. Én hülye nem néztem merre járunk, így sejtésem sem volt hol lehetünk. Rob kisegített a kocsiból, majd elindultunk, de csak ő tudta merre. Aztán egyre jobban kezdtem sejteni hol lehetünk. Mikor megláttam a hatalmas műjégpályát, már semmi kétségem nem volt. - Úr Isten! Hova hoztál Rob! - kaptam a kezem izgatottan a szám elé. Nagyon izgatott lettem. A pálya, sőt az egész csarnok üres volt. - Örülsz? - kérdezte. Bár szerintem tök nyilvánvaló volt, hogy igen. - Persze, de mit fogunk csinálni? - ekkor ledobta a földre a kezében lévő nagyobb táskát és két pár korcsolyát húzott elő belőle. - Ó te jó ég! - Felvettük a korcsolyákat, én Rob segítségére szorultam, mert még nem igen volt a lábamon ilyesmi. Kicsit bepánikoltam, de nem attól, mert eszembe jutott a leukémia tünetei között elsőként felsorolt könnyen zúzódik stb., hanem mert éreztem, hogy tiszta béna leszek. Robbal a jég szélére botorkáltunk és ő elsőként merészkedett rá. Néhány kalimpálás a levegőben és már magabiztosan állt, majd meglepetésemre egyből futott két bemelegítő kört, míg én csak pislogtam. Odacsúszott hozzám. - Mi a baj Kate? – kérdezte. - Gyere! - nyújtotta a kezét. - Rob én be kell vallanom, hogy... még soha életemben nem próbáltam. - A szemei elkerekedtek. - Azt mondtad mindig is jégtáncosnő akartál lenni. - Igen, mert láttam a TV-ben, de... - Egy pillanatig elgondolkodott, majd újra a kezét nyújtotta. - Bízol bennem? - nézett mélyen a szemembe. - Igen - ragadtam meg a kezét. Ráléptem a jégre és a másik kezemet is az övébe helyeztem. Lassan haladtunk előre. - Nagyon béna vagyok ugye? - kérdeztem a szám szélét harapdálva. - Nagyon ügyesen csinálod. Végre van valami, amit én taníthatok neked - húzódott büszke mosoly az arcára. - Csak el ne engedj esni! - kértem. - Soha – szorította erősebben a kezemet. Tettünk egy kört a pályán, ő háttal haladt és fogta a kezem, hogy így segítsen. Olyan görcsösen szorítottam, reméltem maradt még benne elegendő vér.

*** Szorosan fogtam kezeimbe az övéit, nagyon koncentráltam, hogy el ne essünk. Ha nem láttam volna a mosolygós arcát, melyre egyértelműen kiült mennyire élvezi, azt hittem volna, hogy fél és nem tetszik neki, mivel óriási erővel kapaszkodott a kezeimbe. Egész jól ment neki, kezdőhöz képest. Több kört is megtettünk így, az arca kipirult. - Akkor most elengedlek – vigyorogtam.

by Pixie

68

- Ne! Ne merészeld! - nézett rám riadtan, mint egy kis őz. Elengedtem az egyik kezét, a másikat még mindig tartottam, így haladtunk tovább. - Így jó. Kezdem úgy érezni, mintha korcsolyáznék. - Már rég azt csinálod. Hogy tetszik? - Szuper. Imádom - nevetett. - Nagyobb tempó? - kérdezte. - Az előbb még... - Természetesen nem engedsz el. Nélküled nem merem. - Elmosolyodtam rajta, majd gyorsabban kezdtük szántani a jeget. - Huhú! - kiabált, mint egy kislány. Nevetett, kacagott, én is vele együtt. Az örökkévalóságig el tudtam volna viselni ezt az érzést, ezeket a pillanatokat. Nem volt felhajtás, csak mi voltunk, ő és én. Nem Robert Pattinson a sztár és nem is Kate Hart a beteg, csak két átlagos - néha lökött - ember, akik élveznek egy délelőttöt egymás társaságában. Kicsit elfáradt így lassítottunk, majd a pálya szélénél megálltunk. Eléggé lihegett, de levakarhatatlan vigyor terült el az arcán. A szemeiből csak úgy sugárzott a boldogság, és az érzés, hogy ezt én értem el felülmúlhatatlan volt. - Én kicsit pihenek, de szívesen megnézném, mit tudsz – pihegett. Álltam a kihívás elé és elindultam. Nem voltam formába, régen csak a nővéreim miatt tanultam meg és azóta eléggé elfelejtettem. Gyorsan haladtam és magabiztos vigyorra húzódott a szám, amikor rájöttem, hogy nem is vagyok rossz. Kate tapsolt, biztatott, már ezért is próbáltam még jobban lenyűgözni. Csakhogy a magabiztosságomhoz tehetség is kellett volna, mert egy óvatlan pillanatban zakóztam egy hatalmasat. Úgy van Rob! Megint megcsináltad. Hatalmasat vágódtam a jégen és a hátamra érkeztem. Hallottam, ahogy Kate felsikkant, de csak a hátamba nyilalló fájdalomra tudtam koncentrálni. Éreztem, hogy valaki közeledik, lassan, bizonytalanul. - Jézusom Rob! Nem esett bajod? Válaszolj! - hallottam meg közeledő hangját, és amikor kinyitottam a szemem, megpillantottam, ahogy kétségbeesetten próbál közelebb jutni. Sikerült neki, de aztán kibillent az egyensúlyából és rám huppant. - Áuu! - szisszentem fel nevetve, mikor a teste az enyémre zuhant. - Bocsi, bocsi! Ha eddig jól voltál, hát most biztosan nem – nevetett, hiszen már ő is láthatta, hogy nincs komoly bajom. - Idejöttél. Egyedül - jegyeztem meg vigyorogva, mire ő elpirult. - Azt hittem megsebesültél - vallotta be. - Biztos jól vagy? - simított végig az arcomon, majd a fejem alá nyúlt. - Nem vérzik. Annyira megijedtem. Mi a francot hittél? Hogy te vagy Plusenko? - kelt ki aztán magából, miközben még mindig rajtam feküdt. Én élveztem a helyzetet, mert teljesen belefeledkeztem az arcába, a gyönyörű szemeibe és abba a hevességbe, amivel magyarázott. - Ne mosolyogj így! - szidott meg, de nem tudtam letörölni a vigyort az arcomról. - Inkább segíts fel innen! - Jó így - rántottam meg a vállam. Imádtam, hogy nem csak kedves, aranyos, de irtó dühös is tud lenni, tetszett a dühtől kipirosodott arca. - Könnyű vagy - húztam tovább az agyát, bár az már korán sem volt könnyű dolog, hogy az alsóbb régióimon ne jelentkezzen az eredménye annak, mennyire is jól esik, ahogy a meleg karcsú testével rám nehezedik. Rob! De hát mi ütött beléd! Meghibbantál? Hol jár az eszed? Meg akarod csókolni? Azonnal verd ki a fejedből! Barát! Ezt a szót ismételgesd! - szólalt meg a másik mindenféleképpen józanabb felem. Megígérted neki. Ne rontsd el! Igaza, vagyis igazam volt, így végül legurítottam magamról, felálltam, majd őt is felsegítettem. Kimentünk a pályáról és leültünk oda, ahol a cuccokat hagytuk. Elkezdte dörzsölgetni a karját, biztos voltam benne, hogy fázik. - Minden rendben? - kérdeztem. - Persze, csak jégcsappá fagytak a kezeim - mosolygott. Óvatosan megfogtam és a kezeimbe véve dörzsölgetni kezdtem. Csak szégyenlősen mosolygott, nem nézett rám, de hagyta, hogy felmelegítsem. Ráleheltem és tovább melengettem, míg el nem húzta.

by Pixie

69

- Köszi. Már jobb - szegezte a pályára a tekintetét. - Várj! Most jut eszembe! - a táskáért nyúltam, és előkaptam belőle a meleg teát és a poharakat. Kiöntöttem a termoszból a még forró teát mindkettőnknek, majd kortyolgatni kezdtük. - Mindenre gondoltál - mosolyodott el hálásan, szavaiból tisztán csengett az elismerés. Még maradtunk egy kicsit, míg el nem fogyott a tea, majd elindultunk. Kateék háza felé vettük az irányt. A kocsiban bekapcsolta a rádiót, és együtt dalolta vele a számokat. Aztán megszólalt a mobilom. A zsebemben volt, éppen egy kanyart vettem be, amihez mindkét kezemre szükségem volt, a mobil pedig csak csörgött szüntelenül. Kate segítette ki a zsebemből és a fülemhez tartotta. - Csá haver, itt Tom! Mikor jössz? Már mind itt vagyunk. A munka meg alig fogy. - Teljesen megfeledkeztem róla, hogy egy barátunk, Matt házában kéne lennem, már reggel nyolc óta. Rápillantottam a műszerfalra, fél tizenegy. - Sajnálom. Teljesen kiment a fejemből. Megyek, amint tudok, csak... - ránéztem Katere, annyira nem volt kedvem elmenni, elválni tőle. Még akkor is a szemeim előtt lebegett a lehetősége annak, hogy egy egész napot együtt tölthessünk. - Elintézek valamit - mondtam kurtán. Tom elköszönt, letette, Kate is kinyomta a telefont és rémült arccal, olyan messze húzódott tőlem, amennyire csak tudott. Próbáltam az útra koncentrálni, de nem értettem mi baja. - Elintézel? - kérdezte. - Most megyünk egy sikátorba, előveszed a baltát és... vagy lenyúzod a bőröm és parfümöt csinálsz... vagy... - nagy kő esett le a szívemről, megint csak szívat. - Annál szörnyűbb. A rabszolgám leszel, keményen dolgoztatlak, kenyéren és vízen fogsz élni, és ha meglátom, hogy lazsálsz, előveszem a korbácsom. – Erre kifakadt belőle a nevetés. - Rob... - fogta a hasát. - Ne! Ez... olyan komoly voltál az elején, tényleg van jövőd a szakmában, csak a végén azt a korbácsot ne mondtad volna - rázkódott még mindig. - Vizuális típus vagyok... csak... elképzeltelek korbáccsal a kezedben. - Megcsóváltam a fejem és próbáltam tovább koncentrálni a vezetésre, az út végig jó hangulatban telt, míg megérkeztünk. - Nem itt lakom - közölte a nyilvánvalót. - Hova hoztál? - Megmondtam. Ez lesz sanyarú sorsod színhelye. A házba menet aztán mindent elmagyaráztam neki, hogy a srácokkal segítünk kipofozni a lakást, meg költözködni. Kate teljesen felvillanyozódott, már amúgy is jó kedve volt, de az, hogy segíthet még nagyobb örömmel töltötte el. Beléptünk és a srácok egyből megrohamoztak minket. - Na Patty csakhogy megtisztelsz minket. Mi itt kidolgozzuk a belünket, te pedig... - vágtatott felém Tom, majd megtorpant, amikor meglátta a kísérőmet. - Kate?! - képedt el, majd megölelte a lányt én kaptam egy jó erős kézfogást. Au. - Már értjük - mondta Marcus, aki a többiekkel együtt szintén megjelent. Egy-egy sör volt a kezükben. - Ja, látom, keményen dolgoztok - csúszott ki a számon a gunyoros megjegyzés. - Megállj csak Pattinson! Halálra dolgoztatunk. Késtél, itt szemtelenkedsz és még volt képed egy nőt is magaddal hozni. Őt is dolgoztatni akarod? - Szívesen segítek - mondta Kate és már le is vette a kabátját, a kezembe nyomta és elindult felfedezőútra a házban. Amint eltűnt a fiúk faggatni kezdtek. - Szóval? Még mindig „csak barátok vagyunk”? - húzogatta a szemöldökét Tom. - Igen - ennyi volt a tömör válaszom. Lepakoltam a kabátokat, hogy nekiállhassak a munkának.

***

by Pixie

70

Gyorsan otthagytam a srácokat és felfedezőútra indultam a lakásban. Eléggé le volt csupaszítva, de már látszott rajta, hogy sokat dolgoztak vele. Nem volt nagy, csupán egy konyha, fürdőszoba, nappali és két kisebb hálószoba tartozott hozzá. Nekem így is roppantul tetszett, és ahogy láttam, már több szoba ki is volt festve. Mosolyogva léptem be a következő szobába, tátott szájjal bámultam a fal merész sötétkék színét, amikor hirtelen nekiütköztem valaminek. - Oh, ne haragudj! - kaptam ijedten a szám elé a kezem, de szerencsére nem tettem tönkre semmit, és a festékes vödör is megúszta a burulást. - Ilyen gyönyörű lányra nem is tudnék - vigyorgott az ismeretlen srác. - Amúgy Matt vagyok - nyújtotta a kezét. - Örülök, én pedig Kate vagyok - fogtam kezet vele. - Szóval a tiéd lesz? Nagyon tetszik dicsértem meg. Vigyorogva bólogatott és nem állt le a bámulásommal. - Várj! Te az a Kate vagy? Rob Kateje? - ráncolta össze hirtelen a homlokát, mint akinek most esett le hirtelen valami. Teljesen zavarba jöttem, nem mintha eddig nem lettem volna abban, tekintve, hogy Matt elég jóképű volt és nyilvánvalóan bámult, de ezt még tetézték a szavai is. - Nem vagyok én senkié – jelentettem ki határozottan. - Ha arra gondolsz, akkor igen, Rob és én barátok vagyunk. - Barátok... ja persze - fordult vissza a munkához, magában tovább motyogva valamit és többé rám se hederített. Ekkor rám találtak a többiek. - Sikerült összeismerkednetek? - kérdezte Marcus. Egy fintorral egybekötött fejbiccentést kapott tőlem válaszul, Matt pedig megrántotta a vállát és tovább dolgozott. A srácok nem tudták mi a bajunk, de nem is forszírozták. - Nos, akkor haver, te most pihensz és Rob Katettel átveszi a festést. - Tetszett az ötlet, egyből ecsetet ragadtam és Rob kezébe is nyomtam egyet. Matt sóhajtott egyet és abbahagyta a munkát. Már majdnem kiment volna a többiek után, amikor egyszer csak közénk állt és kikapta az ecsetet a kezemből. - Azt nem úgy kell, elrontjátok az egészet - azzal elkezdett minket kioktatni, hogy milyen mozdulatokkal csináljuk. Miután le is vizsgáztatott minket, végre eltűnt, hogy hozzon magának egy sört. Robbal lelkesen festegettünk, elég jól haladtunk, miközben folyamatosan lökte nekem a hülye szövegeit, amiken jókat nevettem. Imádtam, amikor ilyen felszabadult és tudtam, hogy ha a barátaival van és biztonságban érzi magát, nála jobb kedvű srác nincs a világon. - Amúgy Matt mitől lett ilyen, mit csináltál vele? - kérdezte. - Hogy én mit csináltam vele? - háborodtam fel. - Semmit. Az egyik pillanatban még tök kedves volt, meg azzal jött milyen gyönyörű vagyok, a másik pillanatban meg bevágta a durcit, mert a barátod vagyok vagy tudom is én miért. Fura srác. - Rob csodálkozva hallgatta a mondókám, aztán egy sejtelmes féloldalas mosolyra húzódott a szája. - Most mi van? - kérdeztem. Rob csak megrántotta a vállát és tovább festett, próbált komoly képet vágni és a munkára koncentrálni, de folyton rám pislantott és látszott rajta, hogy alig bírja visszafojtani a nevetést. - Robert!! Mondd már, mi van! Tettem valamit? Könyörgöm mi ilyen vicces? - Semmi, ez komoly – mondta, de már pukkadozott a nevetéstől. - Te akartad Pattinson! - azzal a mozdulattal szépen végigmázoltam a fehér pólóját. Gyönyörű lett, azzal az esztétikus kék csíkkal a közepén. - Tee! Még szerencse hogy már szakadt volt. – Ja, kb. tíz éves pólónak tippeltem volna, de munkapólónak megfelelt. Most már úgy is dobhatja ki. Hangosan kacagtam azon, ahogy méregeti magán a festék pacát. Ekkor két ujját belemártotta a festékbe és végighúzta az arcomon. - Indiánlányka! - röhögcsélt a poénján, hát nekem annyira nem tetszett. - Fúúj Rob te nem vagy normális! - durciztam, de nem hagyta abba.

by Pixie

71

- Még ide is kell, meg ide is - pacsmagolta a festéket rajtam én meg hiába tiltakoztam, bárhogy is kapálóztam szorosan tartott és „megjelölt”. Kis idő múlva beláttam, nincs értelme hadakozni, így egy helyben megálltam, ő pedig mint valami nagy művész beborította a karjaimat is a kék folyadékkal. - Befejezte Senor Dali? - néztem rá, remélhetőleg a legszúrósabb pillantásommal, majd egyszerre szakadt fel belőlünk a nevetés. Majd' megfulladtunk annyira röhögtünk, de megtehettük, mert már elkészült a szoba. Robhoz dörgölőztem, hogy rákenjem az én testemen lévő festéket is, ő pedig szó nélkül tűrte, ahogy a pólójába törölközöm. - Na, szépen nézünk ki - mosolygott Rob én csak bólintottam, majd amikor felkapta a tekintetét én is megpördültem és Mattel találtuk szembe magunkat. Elgondolkodva szürcsölte a sörét, az ajtófélfának támaszkodva, majd amikor rájött, hogy észrevettük szó nélkül elment. Komolyan nem értettem semmit. - Még mindig nem vagy hajlandó elmondani mire jöttél rá? - próbáltam boci szemekkel ránézni, hátha beválik a pitizésem, és megtudok valamit. - Szerintem tetszel neki - közölte végül. Felnevettem. - Mi? Most látott először. Két percig beszélgettünk és azt akarod mondani... hogy … - Féltékeny, rám - mosolygott sunyin. - Az az igazság, hogy Matt tudod ő még fiatal mármint nálunk fiatalabb és nem tetszik neki, hogy - jött közelebb hozzám és jelentőségteljesen nézett rám, mintha tudnom kéne. - Szóval ő nem fogadja el olyan könnyen, hogy a nők hogy is mondjam, szóval hogy könnyű csajoznom, vagyis inkább könnyű lehetne. Nem hiszi el, de szívesen cserélnék vele, örömmel odaadnám neki az összes tinilányt cserébe, ha az az egy az enyém lehetne. A legjobb üzlet lenne, amit valaha kötöttem. Emésztgettem még a dolgokat, amit Rob mondott. Talán nem is baj, ha azt hiszi, van köztünk valami Robbal, hiszen úgysem jöhetnénk össze, na nem mintha engem különösen érdekelne a srác. Kimentünk a fiúkhoz, akik azokat a helyiségeket pakolgatták, amik már kiszellőztek. Újabb feladatot kaptunk Robbal, úgy tűnt komolyan veszik a megbüntetését. Persze engem próbáltak rávenni, hogy lazítsak velük, de nem hagytam egyedül robotolni a barátomat, így hát folytattuk a „rabszolgamunkát”. A konyhában lévő csempéről kellett lekapargatnunk valami genyót, de komolyan mondom még élveztem is. - Rendes vagy Kate - szólalt meg egyszer csak Rob. - Vadidegen házában segítesz, egy szó nélkül meg minden és csak mosolyogsz. Szuper vagy. - Én csak megcsóváltam a fejem, de nagyon jól esett, amit mondott. - Szívesen teszem, tudod. Szeretek dolgozgatni, a lakásfelújítás, vagyis költözködés is egy olyan dolog, amit minden normális ember megtapasztal, nekem mivel sosem lesz sajátom, ezért ez most... hülyén fog hangzani, de kicsit azt képzelem, hogy az én lakásom. Jó beleélni magam abba, elképzelni azt, hogy... - Jó értem ne folytasd! - kérte Rob nagyot sóhajtva. - Tudod mit? Énekléssel könnyebben menne a munka, nem gondolod? - Aztán belekezdett egy dalba a Kings of Leon Use Somebody-ba. Mivel ezt a számot én is imádtam, együtt énekeltem vele. Néhány résznél hagytam egyedül dalolni, mert annyira jellegzetes hangja volt, úgy éreztem az enyém csak elrondítja, de ilyenkor biccentet, hogy folytassam, pedig úgy imádtam csak hallgatni. - Ki kéne adnod egy CD-t. - Kijelentésemre egy „püffögés” és fintor volt a reakciója. Most miért? A hangod hihetetlen és gitározni is tudsz, azt is mondtad, hogy írsz dalokat. Akkor? - Csupán annyi a gond ezzel, hogy nem akarom azt, hogy azért vegyék meg a lemezt, mert az én nevem van rajta és kell a gyűjteményükbe. Azt szeretném, ha a zenémet szeretnék, mert már előre látom, hogy az lenne belőle, hogy mindenki csak lehúzná, és azt mondanák, csak azért fogy, mert az vagyok, aki. - Értettem a félelmeit.

by Pixie

72

- Vagy felfoghatod úgy is, hogy a neved által szélesebb körben elterjedhet a zenéd. Jó, lehet, hogy azért vennék meg, mert a te neved van a borítón, de utána meghallgatnák a számokat és az már tényleg nem a hírneveden múlik, hogy tetszik is nekik. Ezáltal eljut a szülőkhöz, a nagyobb testvérekhez, barátoknak kölcsönbe, és mindenki rájön, hogy te nem csak a csillogó vámpírfiú vagy, nem a hollywoodi szépfiú, hanem egy tehetséges zenész. - Csak tudnám, hogy csinálod ezt – csóválta vigyorogva a fejét. Komolyan nem értettem mire céloz. - Olyan… máshogy látod a dolgokat, és mindig képes vagy elérni, akár egy szempillantás alatt, hogy jó kedvem legyen, vagy bátorságot pumpálsz belém, most meg képes vagy elhitetni velem, hogy bármire képes vagyok. - Az vagy Rob, hát még mindig nem érted? Te bármire képes vagy. Bármit megtehetsz. Előtted az élet. Ha akarod, holnap elkezdheted a CD kiadást, vagy beiratkozhatsz egy iskolába, vagy körbeutazhatod a világot. Az élet számtalan lehetőséget tartogat – hirtelen hallgattam el, úgy éreztem a beszélgetés már jócskán átcsapott szentimentálisba, így inkább abbahagytam az eszmefuttatásom, és tovább tisztogattam a csempét. Rob elgondolkodva végezte a munkát, néha egymásra mosolyogtunk, majd büszkén nyugtáztuk, hogy ez a feladat is kész. - Na! Hogy álltok? – jött be Tom. – Ne mondjátok, hogy máris végeztetek! Marcus gyere már ide! Ezek kész vannak! – kiabált át a másik szobába. - Mi? – jött be a hívott személy. – Mi van bennetek Duracell? – Erre összemosolyogtunk Robbal. - Hát jó van itt még munka, amiatt nem kell aggódni. – Ó nem is aggódtunk. Kisült, hogy a fiúk már elkezdték az egyik szobába pakolni a bútorokat, nekünk az volt a feladatunk, hogy azokat a dolgokat válogassuk szét, amik már nem kerülnek vissza, magyarul a szemetet. Felkaptam egy szemeteszsákot, ami majdnem akkora volt, mint én, szétnyitottam, Rob pedig dobálta bele a kacatokat, és a szemetet. - Várj Kate! Nyisd szélesebbre! – kaptam az utasítást, és amikor egy kosaras mozdulattal belehajított egy törött széklábat, már tudtam mire megy ki a játék. Vigyorogva tartottam a „kosarat”, míg ő dobálta bele a szemetet. Kis idő múlva cseréltünk és én is kipróbálhattam a dobást. Jókat nevetgéltünk, és így gyorsabban is ment a munka. - Ezt nem hiszem el. Ti ketten fáradhatatlanok vagytok, és még élvezitek is a munkát. Emberek vagytok egyáltalán? – vizsgálgatott minket Tom. - Tudod Tom, jó társaságban még a munka is könnyebb – vigyorgott rám Rob. Végül miután a szeméttel is végeztünk kaptunk némi pihenőt hajcsárjainktól. Bementünk a nappalinak szánt helyiségbe, kaptunk pizzát, és sört. - Rob! – súgtam a fülébe, hogy más ne hallja. Bizalmasan odafordult hozzám, így elmondhattam a problémámat. – Nem ihatok alkoholt. Valahogy elintéznéd, hogy… próbáld meg feltűnésmentesen. A múltkor is kicsit sok volt a sör a gyógyszerre. – Megértette, hogy nem akarok magyarázkodni a többiek előtt. Kezembe nyomott egy sört, majd ő kiment a konyhába. Mosolyogva pillantottam körbe a fiúkra, akik körülöttem ültek, kortyolgatták a sört és beszélgettek. - Na Matt pöpec kis kecó lesz ez. Aztán majd nem győzöd felcipelni a csajokat – veregette hátba Tom, barátját. Reméltem, hogy Rob talál kint Kólát, vagy végül is a víz is elmegy! – Te volt neked egyáltalán már csajod? - Volt – nézett rá szúrós szemmel Matt. – Biztos nem annyi, mint neked, bár azokat a szerencsétlen kihasznált csajokat én nem nevezném barátnőnek. – Hát úgy látszik Matt, ma nincs jó hangulatban – jegyeztem meg magamban. Érdeklődve hallgattam a kis párbeszédüket, amikor Rob megkocogtatta a vállamat az üvegével, amit aztán a kezembe nyomott, a kezemben lévő bontatlant, pedig elkobozta és miután felnyitotta jókorát húzott belőle. Értetlenül néztem rá.

by Pixie

73

- Nem vagy szomjas? – kérdezte vigyorogva. Próbáltam a szemmel beszélgetést, de nem vette a lapot, végül hezitálva a számhoz emeltem, és belekortyoltam. Amikor a folyadék a számhoz ért, megízleltem a szénsavas ásványvizet. Rob rám villantotta a szemét, én hálásan pislogtam rá. Azért ilyen akcióra nem számítottam tőle, bár tény, hogy azt kértem feltűnésmentesen. Közben Matt és Tom tovább folytatták a szópárbajt, de már nem bírtam követni, amikor nevek is előkerültek Veronica és a többiek. Egészen addig dolgoztunk, míg estére, már majdnem végeztünk is. A srácok nem győztek hálálkodni, hogy eljöttem segíteni. Olyan lököttek voltak, hogy felemeltek, és dobáltak a levegőben én meg sikongattam. Búcsúzóul kezet csókoltak, a vicc kedvéért majd Robbal elmentünk. Mivel a délután folyamán Rob többet nem ivott, már hazafuvarozhatott. A kocsiban ülve nem tudtam szavakba önteni mennyire hálás voltam neki, ezért a napért. - Mindent köszönök – suttogtam. Sajnáltam, hogy ez az utolsó programunk mielőtt elutazik. - A szülinapodra sem jössz haza? - Nem hiszem, hogy lesz rá lehetőségem – csóválta a fejét. – De mindent megteszek, ha nem is azon a héten, de utána valamikor hazajöhessek. – Reménykedtem benne, hogy sikerül neki. Kinyitottam az autó ajtaját, hogy kiszállhassak, de Rob megfogta a másik karomat. – Puszi nélkül akartál itt hagyni? Ki akarsz nyírni? Hónapokra elmegyek, azért egy puszi a minimum. – A kis hibbant, imádom, amikor ilyen lökött. Fejcsóválva visszafordultam és nyomtam egy hatalmas cuppanósat, az arcára. – Na így már mindjárt más. Azért te is kapsz – húzta oda az arcomat és jól összenyálazott. - Fúj Rob! – nevettem miközben próbáltam szabadulni. - Undorító vagy. Mikor nősz fel? - Remélem soha! – nevetett. – Akkor, szia! – intett, én pedig kiszálltam és addig ácsorogtam az utcán, míg láttam elhajtani. Körülnéztem az utcán, szerencsére sötét volt és senki sem volt ott. Nem is értettem, hogy eddig hogyan úsztuk meg a médiát, pedig sokat vagyunk együtt. Végül is csak örülni tudtam neki.

by Pixie

74

12. Születésnapi ajándék A következő hetekben megfogalmazódott bennem egy remek ötlet. Egyre többet törtem a fejem azon, mit adhatnék Robnak a szülinapjára. Az egy dolog, hogy azon a napon nem lesz az országban, sőt, talán egy hónappal később tud csak elszökni - ahogy ígérte -, de mégis szerettem volna meglepni valamivel. Tehát kezdetét vette a nagy ötletelés. Szegény szüleimnek az agyára mentem, mert amikor csak eszembe jutott – ami elég gyakran következett be – megkérdeztem őket is. Persze minden egyes alkalommal azt válaszolták, hogy fogalmuk sincs, de én nem adtam fel. Egyik nap, a kórházból hazafelé haladva, az újságosnál megláttam egy szórólapot, amin egy eladó lakást hirdettek. Egyből kattant az agyamban valami. Azonnal hazasiettem, és elkezdtem eladó lakások után kutatni az interneten. Persze alig volt pénzem, nemhogy házat vegyek, de gondoltam az is valami, ha találok neki megfelelőt, és ajándékképpen, berendezhetném neki. Szívesen foglalatoskodtam volna vele. Végül kisült, hogy anyu egyik régi kolléganője ingatlanokkal foglalkozik mostanában, és volt olyan kedves, hogy megbeszéltünk egy találkozót. Izgatottan ültem le egy, a kórháztól nem messze lévő kávézóban. Nem sokat kellett rá várnom, és meg is jelent. Kedvesen üdvözöltük egymást, majd bele is vágtunk a dolgokba. Szerencsére nem nézett hülyének, amikor mondtam, hogy nem én venném, hanem egy barátom, aki még nem is tud róla. Szóval tényleg rendes és türelmes nő volt. Azt is megengedte, hogy tegezzem. - És milyen lakásra gondoltál? – kérdezte, majd belekortyolt a kávéjába. - Az illető férfi, és egyedül költözne be, szóval olyan legénylakás kéne. A pénz nem számít, azt hiszem, ja és nyugodt környezetben legyen, de ne túl messze a központtól. Ha ez megoldható. - Értem. Ez valóban nem lesz olcsó. Körülbelül hány szobás, és milyen felszereltségű? - Hát nem is tudom, azért legyen benne két háló minimum, nappali… szerintem legyen tágas. A felszereltség, fogalmam sincs, mutatsz néhányat és megnézem, aztán kiválasztom, szerintem melyik lenne jó, és ő eldönti. - Rendben, akkor keresgélek, mert ezek alapján akkor szűkítem a kört. Majd szólok, megbeszélünk egy napot és akkor körbejárjuk a várost. - Nagyon hálás vagyok – mosolyogtam rá. - Ugyan semmiség. Örülök, hogy segíthetek. Tudod, annak idején anyukád rengeteget tett értem, örülök, hogy most én segíthetek. – Elbúcsúztunk. Egy héttel később találkoztunk, és megmutatott néhány lakást. Hát nem voltam elájulva tőlük, valahogy egyikben sem tudtam Robertet elképzelni. Az első olyan helyen volt, aminek a közelében egy gimnázium volt, hát el nem tudtam képzelni, hogy a lányok mellett észrevétlenül elhalad. A másik lakás szörnyű állapotban volt. A harmadik, pedig olyan puccos, hogy tudtam, az lenne az utolsó, ahol szívesen élne. Így már csak egy maradt. Fáradtan baktattunk fel a lépcsőn, de amikor beléptem, egyből tudtam, hogy ez lesz az. - Miért nem ezzel kezdtük? – kérdeztem. - Sajnálom, a többiről is azt hittem szóba jöhetnek, de most már látom, hogy ez nyűgözött le. – Bólogattam, majd végigjártam a hatalmas lakást. Tágas volt, fényes, egy parkra nyíló kilátással. Óriási ablakai voltak, és a fal téglarakásos volt. Volt egy nagyobb, és egy kisebb háló, egy hatalmas fürdőszoba, a konyha éppen akkora volt, amennyire elképzeltem, hogy Rob, majd használni is fogja. Tudtam, hogy ennek kell lennie.

by Pixie

75

- Ez tökéletes. Sokakat érdekel? – kérdeztem, mert attól féltem, hogy Rob nem tudja megnézni időben, és addigra elkel. - Voltak itt többen, de az ára miatt még gondolkodnak. De ha azt mondod, hogy a barátod, több mint valószínű, hogy megvenné, akkor addig tudom tartani, míg megnézi. - Megtennéd? Köszönöm – öleltem meg szorosan, ő csak nevetett a gyerekes reakciómon. Otthon aztán már ezerrel terveztem a belsőt, ami nagyon vicces volt, mivel a ház még nem is volt Robé, olyannyira, hogy még nem is tudott róla. Közben persze, tartottam vele a kapcsolatot, állandóan írtam neki a levelet, amikre válaszolt is néha, és olyankor elmondta mi történt vele, párszor például panaszkodott a zsúfolt időrendje miatt. A szülinapján egy különleges levelet akartam neki küldeni, de valahogy semmi ötletem nem volt, ami nálam ritka. Így elkezdtem az internetet böngészni, ahol a rajongók kedvesen, minden weboldalon boldog születésnapot kívántak neki. Én sem tudtam volna többet adni neki, mint ezek a kedves lányok, így döntöttem. Egy vicces levelet küldtem neki, az új, már teljesen privát és titkos e-mail címére.

Feladó: saját magam Tárgy: Köszöntő Címzett: Rob <[email protected]> Dátum: 2010. május 13.

Kedves Rob! Kitalálod ki ír neked? Micsoda meglepetés mi? Na, szóval. Tudod, milyen nap van ma? Nem? Ez meglepne. Hát elárulom: május tizenharmadika. Nem ugrik róla be semmi? Pedig ez egy különleges nap. :P 1598 – IV. Henrik francia király kiadja a nantes-i ediktumot. 1830 – Ecuador kikiáltja függetlenségét. És még egy csomó érdekesség történt ezen a napon, szóval tényleg nagynap ez a mai. Kihagytam volna valamit? Várjunk csak, itt azt írják, hogy valami angol színész is ezen a napon született. Úgy hívják, hogy Robert Pattinson. Ismered? Hát szóval ezúton kívánok Nagyon Boldog Születésnapot Robert Pattinson! Nem akarok túl érzelgős sorokat írni, mert tudnék ám olyat is, de úgy is tudod, hogy mennyire bírlak, meg a közhelyeket, hogy élj sokáig, és legyen boldog, teljes (paparazzi mentes :D ) életed. Körülnéztem kicsit a neten, és tudod, mások sokkal jobbak ebben, mint én, szerintem meg kéne nézned ők, hogy kívánnak neked, boldog szülinapot. Mert sokan vagyunk ám, nem csak a családod, barátaid, akik gondolunk rád. Összegyűjtöttem, a legjobbakat. Jó szórakozást, Te szülinapos! :)) Videó1 Videó2 U.i.: Remélem jól vagy, és a forgatás végén lesz időd inni egyet! Én iszom az egészségedre (narancslevet :D ). Ajándékot kapsz, ha hazajössz. :P A te lökött Kate barátnőd.

by Pixie

76

Reméltem, hogy örülni fog a levelemnek, próbáltam kicsit őrültre venni a figurát, bár nem vagyok benne biztos, hogy a videók tetszeni fognak neki, mert az jól esik neki, hogy gondoltak rá, de lehet, hogy öt percen keresztül nem képes nézni magáról a képeket. Erre a gondolatra felnevettem. Tovább tervezgettem a házat, ami reményeim szerint neki is fog annyira tetszeni, hogy megveszi. Nem érkezett válasz az e-mailemre, viszont másnap, kora reggel egy hívás ébresztett. - Haló? – szóltam bele a mobilomba rekedtes hangon. – Ki az és mit akar? - Szia! Felébresztettelek? – hallottam meg Rob hangját. – Ne haragudj! - Jaj, nem baj, dehogy is. Örülök, hogy hallom a hangodat – tértem egyből magamhoz. – Hogy vagy? Minden rendben megy a forgatáson? Bírod a port? És mi van az elefántokkal? – Rob elnevette magát, igen az elefántos kérdést eddig minden e-mailemben feltettem neki. - Húú mennyi kérdés – röhögcsélt – Ööö hát azt hiszem, minden jól megy. Azt írtam, hogy Reese milyen kedves velem, megismertem a gyerekeit is, meg minden. Minden rendben halad, bár mindig hulla fáradt vagyok, és büdös, és poros és izzadt – nevetett – Megkaptam a leveled, és azért hívlak, hogy megköszönjem, így gyorsabb, és írni nem tudom mit írtam volna. - Jaj Rob, tudod, hogy nem neheztelek rád, ha nem válaszolsz, tudom, hogy dolgozol. Megnézted a videókat? - Igen, meg. Őrület volt, de jókat nevettem rajta. Köszönöm, nagyon jól esett, hogy gondoltál rám. - Viccelsz? Ez természetes. A barátom vagy. És azért a barátok születés napjáról megemlékezik az ember. Mikor jössz? - Anyuval is beszéltem és nekik is mondtam, hogy úgy néz ki jövő hétvégén hazaugrom, lesz két nap szabadnapunk, elég húzós lesz, de akkor találkozhatunk, és behajthatom rajtad az ajándékot. Tényleg! Mit kapok? - Uhh a kis kíváncsi. Nem mondom meg. Várnod kell. - Bárhogy is próbálkozom, nem tudom kihúzni belőled igaz? - Pontosan – nevettem. - Hát, akkor még egyszer köszi, és akkor jövő héten találkozunk. Szia! - Rendben. Szia! Ne felejts el vizet adni az elefántoknak! – ugrattam. - Nem felejtem el. Szia Kate! – nevetett kedvesen. Teljesen feldobta a napomat a reggeli hívás. Most, hogy tudtam mikor jön, még jobban belevetettem magam a tervezésbe. Ki kellett találnom, hogy mutatom meg neki a házat, meg mivel töltjük az utó szülinapját. Reméltem lesz rám ideje.

*** A reptéren felismertek, úgyhogy kiosztottam néhány autogramot. Jó napom volt, tudtam, nemsokára a levegőben leszek, és azután végre otthon. Pedig nem volt ez mindig így. Volt pár rossz napom mostanában. Az Oprah showra tartva is megrohamoztak, amikor eljöttem, akkor szinte menekültem. Félelmetes volt. Próbálom ezeket, mindig kizárni, elfelejteni, de nehezen megy. Most próbálok csak arra koncentrálni, hogy otthon leszek. A Heathrown aztán folytatódott a bujkálás. Napszemüveg, sapka, még jó, hogy senki se számít rá, hogy hazajövök. De így is látom az engem pásztázó tekinteteket. Vagy már megőrültem? Csak beképzelem? Gyorsan elhúzok innen, az lesz a legjobb. – gondoltam. Bevágódtam a taxiba, és bediktáltam a szüleim címét. Otthon aztán azt kaptam, amire számítottam. Bár már a születésnapom egy hete volt, anyu ugyanúgy készült rá. Óriási ebéddel várt és tömérdek sütivel. Próbáltam mértéket tartani, és helyet, mert este Katekhez voltam hivatalos, reménykedtem benne, hogy megkóstolhatom a főztjét.

by Pixie

77

- Akkor ma átmész Katekhez? – kérdezte anyu. Hatalmas vigyorral az arcomon bólogattam. - És itthon alszol vagy esetleg…? - Anyu nem tudom, mire gondolsz, de ha arra, hogy Katenél, akkor az ki van zárva, de ezt már egyszer mondtam. - Jó nyugi, csak olyan izgatott vagy, azt hittem. – Erre apám felnevetett én meg zavarban voltam. Nem hiszem el, hogy a saját szüleim teszik ezt velem. - Jaj Clare hagyd már! Azt csinál, amit akar. Azért vigyél kulcsot, mert mi aludni fogunk! – Megígértem, hogy úgy lesz. Sokat beszélgettünk, meséltem nekik a forgatásról, apu külön kérte, hogy Reese Witherspoonról meséljek neki. Jól telt a délután, örültem, hogy hazajöttem, és jutott időm a szüleimre. Késő délután aztán készülődni kezdtem. Nem öltöztem ki nagyon, inkább olyan Robos elegánsra vettem a figurát. Egy fekete nadrág és egy egyszerű sötétkék ing volt rajtam. Azért vettem virágot, mert hiába én vagyok az ünnepelt, azért üres kézzel mégsem mehetek. Cigi a zsebben, és indulás. Ja meg a kulcs. – jutott eszembe. Kate-ék ajtaja előtt aztán már izgatottságomban úgy vigyorogtam, mint egy drogos, miután bekopogtam, próbáltam visszafogni magam, de nem ment. Az anyukája nyitott ajtót. - Szervusz Rob! Örülök, hogy látlak. Gyere beljebb! – Én is üdvözöltem és beljebb léptem. Finom illatok csapták meg egyből az orromat. Judith eltűnt, én pedig ott ácsorogtam a nappaliban egyedül, amíg feltűnt Kate is. Gyönyörű volt. Egy szép pántos ruha volt rajta, a haja pedig hullámosra volt megcsinálva, ezért örültem, hogy nem jöttem szakadt pólóban és farmerben. - Rob! Szia! – ölelt meg, az illata is mennyei volt. – Bocsi, csak még az utolsó simításokat végeztem. - Szia! Semmi baj. Ezt neked hoztam – nyújtottam át a virágot, aminek nagyon örült, egyből beleszippantott, és egy vázába tette. - Na gyere! – karolt belém, és a konyha felé vezetett, akkor jól sejtettem, vacsizni fogunk. – Foglalj helyet! – Leültem, ő pedig szervírozta az első fogást. - Mi az? – meg kellett kérdeznem, mert miközben ettünk, folyamatosan bámult, és elgondolkodva vizsgálgatott. - Azt hiszem, tetszik a hajad. – Elnevettem magam. - Azt hiszed? – húztam fel a szemöldököm. - Igen, még meg kell szoknom. Megfoghatom? – már nyúlt volna, amikor elhúzta a kezét, pedig nem zavart volna, tőle elviselem. – Jaj, ne haragudj! Hülyeség volt. Ez nem egy állatsimogató. Sajnálom. - Ha befejeztük a vacsorát, ami mellesleg isteni, akkor meggondolom, hogy talán esetleg, hozzáérhetsz - mondtam nagy kegyesen. Ő még mindig szégyenlősen mosolygott. - Kérsz bort? – emelte fel az üveget. Bólintottam, és töltött, ő pedig gyümölcslevet ivott. Megrezdült az arcom, ahogy eszembe jutott miért is. Eddig teljesen elfelejtettem, sikerült kizárni az agyamból egy vacsora erejéig, hogy el fogom veszíteni hamarosan, erre beugrik. - Valami baj van? – persze egyből észrevette. - Nem… nem semmi. Inkább mesélj az ajándékomról! – Inkább tűnjek éretlennek, minthogy elrontsam a kedvét. - Hát annyit mondok, hogy nagy. És sok mindent lehet vele csinálni. Ja és nem ehető. Azt hiszem fehér. - Hát ezzel nem vagyok közelebb a megoldáshoz. – vigyorogtunk egymásra. Még iszogattunk, beszélgettünk. Érdekes volt, amit a gyerekekről mesélt, és arról, hogy nemsokára Maggiet hazaengedik. Ő volt az a lány, akinek az aláírásomat elvitte. Miután felálltunk az asztaltól nem értettem miért nem kezd el pakolni, én is szívesen segítettem volna mosogatni.

by Pixie

78

- Van kedved sétálni? - kérdezte. Nem akartam mondani, hogy bármire rávehetne, ha ő is velem tart, felőlem aztán hullahopp karikázhatunk is, miközben gilisztákat tömünk a szánkba. - Persze. – Bezárta az ajtót és nekivágtunk London utcáinak. – És merre? - Ööö hát nincs konkrét irány, csak úgy előre. – lendült a karja egy irányba. - Rendben – nevettem. Vigyorogva haladtunk, az időközben besötétedett városban. Bár Kate az ellenkezőjét mondta, nekem nagyon is úgy tűnt, hogy célirányosan haladunk. Nem szóltam egy szót sem. Nagyot szippantott a levegőből, és folyton mosolygott, ami engem is arra késztetett. - Tetszik ez a környék? – kérdezte vagy félórányi gyaloglás után. - Ööö igen, gondolom. - Nézd! Látod a csillagokat? - úgy hátradőlt, azt hittem le akar menni hídba. Kacagott, miközben a csillagokat nézegette. - Szép, és ott a Hold is… - Felegyenesedett és megölelt. - Boldog születésnapot! Bár már huszonnégy vagy egy ideje…- nevetett. - Köszönöm – öleltem magamhoz, amilyen szorosan csak tudtam, mélyen magamba szívtam az illatát, aztán elhúzódott tőlem. - Azt hiszem, most már megkaphatod az ajándékod. – Nem láttam nála semmit, nem értettem, hogy fogja odaadni a nyílt utcán. Figyeltem, ahogy fellépked egy többszintes ház lépcsőjén. - Gyere! - intett. Nem értettem semmit, de követtem. Felballagtunk az első emeletre, és az 5-ös számú ajtónál megálltunk. Kate elővett egy kulcsot és a kezembe nyomta. – Nyisd ki! – a szívem őrült ritmusban kezdte verni az ütemet, nem tudtam mire számítsak. Meglepetés bulira? Adja az ég, hogy ne rajongói találkozó legyen! – elfordítottam a kulcsot a zárban, majd beléptem. Kate felkapcsolta a villanyt és akkor láttam, hogy egy teljesen üres lakás az, csak egy két szék van benne. - Ez meg mi? – kérdeztem. Ha azt mondja, hogy az enyém, nem tudom, mit csinálok. Egyáltalán hogyan és miből? Ledermedve álltam a szoba közepén, Katre néztem válaszra várva.

*** Nem tetszik neki. Itt állunk a szoba közepén, és utálja. Látom az arcán, teljesen elsápadt. Pedig tényleg azt hittem megtaláltam az igazi lakást neki. - Csalódottan léptem mellé. - Nem tetszik? – kérdeztem. - Ó Kate mit jelentsen ez? Nem értem - szinte dadogott, és a haját piszkálta. - Mondtad, hogy elköltöznél otthonról, én meg megkértem anyu egyik ismerősét, hogy segítsen lakást találni. Béna ajándék, tudom, mert neked kell kifizetni, én csak gondoltam az is segítség, ha keresgélek és utána berendezem neked, ahogy megígértem. Sajnálom, nem kellett volna magánakcióba kezdenem - leszegett fejjel vártam, hogy mit mond, teljesen elszomorodtam, nem így képzeltem. De hát mit gondoltam? - Ezt nekem találtad? Úgy értsem, hogy azzal töltötted az idődet, hogy nekem kerestél lakást? - hallottam kétkedő hangját, aztán egyszer csak az állam alá nyúlt, és felemelte, így kénytelen voltam a szemébe nézni. Így pedig meglátta a szememben lévő könnycseppeket. – Mi a baj? –kérdezte aggódva. - Nem tetszik – szipogtam. – Láttam az arcodon. - Dehogynem tetszik Kate! Eddig amennyit láttam belőle, tökéletes, csak ledöbbentem, azt hittem megvetted, vagy nem is tudom mit gondoltam. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, de most már értem, és köszönöm – ölelt meg. – Szuper ajándék. Lesz egy saját lakásom – lelkesedett, mint egy kisfiú. Megkönnyebbülésemben hatalmasat sóhajtottam. – Akkor körbevezetsz? – kérte. Megfogtam a karját, és magam után húztam.

by Pixie

79

- Szóval, ahol bejöttünk, az egy kis előtér, itt ez a nappali, ha kinézel a nagy ablakon, akkor pont azt a parkot látod, ami mellett eljöttünk. – Kinézett az ablakon, úgy vettem észre tetszik neki, amit lát. – Ez itt a konyha – böktem oda - Aztán erre vannak a szobák. – Beléptünk a kisebbikbe, mi üres volt. A másik már sokkal tágasabb volt, volt benne egy ágy, a sarokban pedig egy szék, és egy pokróc. – Arra gondoltam ez lenne, a szobád. Ja és ehhez tartozik egy erkély is. - Kimehetek? – kérdezte, és én bólintottam. Kilépett, én pedig utána. A korláthoz léptünk és néztük az alattunk elhaladó alakokat. A csillagokat nézve azon gondolkodtam, hogy végül is milyen jól sült el a dolog. Tetszik neki, azt hiszem meg fogja venni. – Megveszem. – mondta végül. Mi? Áááá. Ez komoly? Izgalmamban a nyakába ugrottam. Izgatottabb voltam, mint ő, pedig neki lesz. – Jól van Kate, azért meg ne fojts! – röhögött, de nem eresztette el a derekam. A mellkasához bújtam, egyszerűen elgyengültem, képtelen voltam elhúzódni. - A papírokat én elintézem, elküldöm a szüleidnek, vagy Stephanienek. Akinek csak akarod, és… ha akarod, szívesen berendezem. Persze, nem erőszak, csak van pár ötletem. - Hát persze, hogy te rendezed be. Ez nem kérdés. Mire gondoltál? - Bár nem voltam benne biztos, azért elkezdtem tervezgetni. Egész sok ötletem van. – Rob kíváncsian fürkészte az arcomat, én pedig gyorsan elkaptam a tekintetem, mielőtt még jobban belemerültem volna a szeme kékjébe. - Gyere be! Megfázol. - Bekísért a lakásba, levette a pokrócot a székről, odaültetett, ő pedig a szék elé, a földre csüccsent, így nézett fel rám, mintha az óvó néni lennék, és mesére várna. Csak néhány ötletet osztottam meg vele, a poént nem akartam lelőni. - Jól hangzik. Tudod mit? Adok egy kártyát, és akkor azt vásárolsz, amit akarsz. Lepj meg! - Nem azt nem lehet! Nem – határozottan néztem vele farkasszemet, mire kicsit elszontyolodott. – Mindent átküldök, és ha tetszik, akkor rábólintasz, megveszed, és ideszállítják. Nem fogadok el semmi kártyát, még ha neked vásárolok, akkor sem. - Kérlek Kate! Ez az én szülinapom, és én ezt szeretném. Kérlek! – A kis sunyi, tudja, ha így kér, nem tudok nemet mondani. - Rendben – sóhajtottam beleegyezve, és magam köré tekertem a pokrócot, mivel eléggé hűvös volt. Rob aggódva nézett rám, de csak mosolyogtam, hogy megnyugodjon. Engem viszont aggasztott, hogy a padlón ül, és nincs semmi alatta. Lemásztam a székből. – Ezt tedd magad alá! Még a végén prosztatagyulladásod lesz. – Erre felhorkant, és nevetni kezdett. Én fellöktem, és a feneke alá csúsztattam a pokrócot, majd visszadöntöttem. – Így ni, jó kisfiú – simogattam meg a „buksiját”. – Tetszik a hajad – suttogtam. Behunyta a szemét, és megfogta a hajában turkáló kezem. Elvette, és belepuszilt a tenyerembe. A szívverésem felgyorsult. El sem hittem, hogy akaratomon kívül ilyen csapdába csaltam magam. Itt vagyunk egy üres házban, kettesben, éjszaka, a város fényei bevilágítanak, ezzel romantikus hangulatot teremtve. Itt van Rob, és mindketten tudjuk, hogy sokat jelentünk a másiknak, de vissza kell fognunk magunkat. Miattam. Lelkiismeret furdalásom támadt ismét. Elhúzódtam, Rob pedig csalódott volt, de aztán hirtelen maga mellé rántott. – Mindig ezt csinálja, össze-vissza ráncigál, talán hirtelen dönt és így próbálja kiküszöbölni, hogy meggondolja magát. – Odahuppantam mellé a pokrócra. A fal mellé csúsztunk, levette a dzsekijét, és az én hátamat is beborította vele. Mindent átjárt az illata, kezdtem elveszteni a fejem. De nem! Nem szabad. - Kate! – mondta ki egyszer csak a nevemet. A hangja furcsa volt, mintha nehezen jönne ki a torkán. – Köszönöm. És, most nem csak a lakásra gondolok. … Mindent, amióta barátok vagyunk, minden más. Sokkal jobban viselem a körülöttem lévő felhajtást. - Ugyan Rob. Ez nem az én érdemem. Hiszen nem tettem semmit. - Dehogynem. Te nem tudod… fogalmad sincs, mennyire más vagyok. Eddig is jól voltam, de nagyon bántott, minden, ami körülöttem zajlik, de most… ha nevetek az őszinte, és… ezt Te érted el Kate, amiért olyan kedves vagy, törődsz velem. Nézd meg! – mutatott a lakásra. – Hányan csinálták volna ezt meg értem, anélkül, hogy a saját érdekeiket nézték volna?

by Pixie

80

- Jaj Rob! – szorosan megöleltem, ő pedig a fejét a vállamra hajtotta. - Ha veled vagyok, mindig határtalan nyugalom áraszt el. Te vagy a békeszigetem Kate. Annyira rossz, mikor jöttem, a reptéren is megbámultak, állandóan néznek. Eddig még hízelgett is nekem, de már nem akarom. Csak azt vártam, hogy minél előbb itt legyek. Veled. – Annyira szívszaggató volt a vallomása. Nem is gondoltam, hogy így érez. A békeszigete vagyok, ahogy mondta. – És kérném, hogy maradj velem, ne hagyj el… de… - Mindig itt leszek Rob – biztosítottam róla. - Hozzám bármikor jöhetsz, és ha már nem… akkor is figyelni foglak ám, nehogy azt hidd, hogy megszabadulsz tőlem – szipogtam, de próbáltam mindkettőnket jobb kedvre deríteni. – Majd sok szuper filmet forgatsz, én pedig megígérem, hogy megdumálok egy Oscar díjat neked az öreggel odafent. Rendben? – Erre már kicsit felnevetett, de nem eresztett el, görcsösen szorított magához, majd belepuszilt a hajamba. Sokáig ültünk ott, némán, most az én fejem nyugodott az ő vállán. Eszembe jutott, hogy már csak 2-3 hónapom van. Iszonyatosan fájt a tudat, de megőriztem a titkot. Rob gyengéden simogatta az oldalam, míg én a cipőfűzőjével játszottam. Nem akartunk hazamenni. Egyikőnk sem. Aztán egy óvatlan pillanatban, Rob a lábaim alá nyúlt, majd a derekam is megfogta, felemelt, és az ágyhoz cipelt. A karjaimat a nyaka köré fontam, és amikor gyengéden letett, egy kicsi ideig eljátszottam a gondolattal, hogy nem eresztem el. Végül megtettem. Ő visszament a pokrócért, majd rám terítette, de elvesztette az egyensúlyát, így rám esett. A sors meg micsoda fura játékot űz velünk? Mindketten elvigyorodtunk, ahogy Rob rajtam feküdt, és próbált felkászálódni, hogy mellém fekhessen. Egymás felé fordultunk és próbáltunk aludni, de valahogy nem ment, mert azt éreztem, hogy néz, és én is kinyitottam a szemem. Ő pont akkor csukta be. Lebukott. Egy ideig azt a játékot játszottuk, hogy rajtakapjuk a másikat, ha néz. Kicsit rosszul éreztem magam, hogy kisajátítom az egy szem takarót, ezért, felemeltem, közelebb araszoltam Robhoz, és őt is betakartam. Eligazgatta rajtunk, és a derekamra tette a kezét. Nem ellenkeztem. Szorosan a mellkasához bújtam, vonzott melegsége, és megmosolyogtató volt, ahogy hallottam a szívét nem éppen a megszokott ritmusban dobogni. Végül ez az ütem ringatott álomba.

by Pixie

81

13. Meglepetés Az ágyban feküdtem mellette, és bár ő már aludt én nem bírtam álomba szenderülni. Csak néztem hullámos tincseit, és gyönyörű arcát. Szerencsére a szemeim már hozzászoktak a sötéthez, és az ablakon beszűrődő fény is segített abban, hogy gyönyörködhessem benne. Aztán az egyik pillanatban kipattantak a szemei. Tökéletesen láttam őket, és ismertem azt a nézést is. Tudtam mit jelent, néztek már rám így, de még magamban sem mertem kimondani, nem mertem reménykedni. A másik pillanatban megéreztem Kate kezét a mellkasomon. Tudtam, nem sokáig fogom bírni ilyen nyugodtan, de addig nem akartam lépni, míg egyértelművé nem válik a szándéka, amire nem kellett sokáig várnom. Vékony ujjai az ingem gombjait feszegették, és nem tudtam megállni, hogy egy apró sóhaj ne hagyja el a szám, amikor megéreztem a bőrömön a kezét. Újra a szemeibe néztem, ami nem tükrözött mást, csak vágyat, méghozzá irántam. Nagyot nyeltem, és meg akartam kérdezni, hogy biztos-e benne. Nem akartam, hogy végül megbánja, de mintha csak a gondolataimban olvasott volna a számra tette az ujját és felkönyökölt. Kibújtatott az ingből, majd apró csókokkal borította el felsőtestem. A lábát átvetette a csípőmön, és rám ült. Oxigénhiányos állapotba kerültem, Kate pedig egy pillanatra sem hagyta abba a kényeztetésem, és az irányítást is magánál tartotta. Lehajolt hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt. Nem akartam elhinni, hogy ez most tényleg megtörténik. El sem tudtam volna képzelni szebb ajándékot, minthogy a nő, akit szeretek, mert ebben már biztos voltam, az enyém lesz. Belenyögtem a csókba, amikor kezeit megéreztem az egyre szűkülő nadrágomon. Elmosolyodott, majd a végignyalta a hasam, miközben kigombolta a nadrágom. Az övvel vesződött egy kicsit, de hamar megoldotta. Levette rólam a nadrágot, majd az alsógatyámon keresztül simogatott. Eszméletlenül élveztem, de közben bűntudatom is volt, mert én is adni szerettem volna neki, nem csak kapni. Megfogtam a derekát, mire ő a csípőjét mozgatva izgatott tovább. Lecsúsztattam róla a ruháját, ami alatt egy apró bugyi volt csak, melltartó nem. Elkezdtem simogatni, de nem sokáig hagyta, a fejem fölé szorította a kezem, majd a fülembe súgott. - Boldog születésnapot! – Alig fogtam fel a szavait, csak a forró leheletét éreztem a fülemnél, majd megéreztem a kezeit az alsónadrágomban. Mikor a kezei közé fogott, reflexből megmarkoltam az ágytámlát. Lerántotta az alsóm, majd egy hosszú pillanatig a szemembe nézett, és magába vezetett. Az érzés felfoghatatlan volt. - Kate! – csak ennyit voltam képes kinyögni. Felültem, a lábait körém fonta, miközben szinkronban mozogtunk. Érezni akartam a bőre ízét, ezért végigcsókoltam a nyakát, majd mikor a melleit kezdtem szopogatni, hátravetett fejjel élvezte azt. Egyre gyorsabban mozgatta a csípőjét, én pedig egyre mélyebben merültem el benne, majd éreztem, hogy közel a vég, és egyszerre értünk a csúcsra. Ekkor ért csak az igazi meglepetés, kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy mindez csak egy álom volt, Kate mellettem fekszik ruhában, édesen alszik, én pedig eléggé nagy izgalmi állapotban vagyok odalent. Tudtam, hogy időközben reggel lett, itt töltöttük az éjszakát, próbáltam lehiggadni, de folyton beugrottak a képkockák az álmomból. Kate motyogott valamit, aztán lassan kinyitotta a szemét. Még takart a takaró, de meddig? - Jó reggelt! – suttogta. Én is jó reggelt kívántam neki, miközben azért imádkoztam, hogy ne húzza le a takarót. – Nem hiszem el, hogy itt aludtunk. Te jó ég a szüleim! Már biztos hívták a rendőrséget, vagy… - nem fejezte be, csak elpirult. - Vagy? – kérdeztem, mert nem értettem, mire célzott.

by Pixie

82

- Vagy azt hitték, hogy mi… - mondta halkan és iszonyú zavarban volt, már megértettem. Én ne értettem volna? Hiszen ha úgy vesszük részemről megtörtént a dolog, legalább is fantázia síkon. Nem hiszem el, hogy erről álmodtam! Teljesen zavarban voltam én is. Összemosolyogtunk, majd belebugyolálta magát a takaróba, és felkelt, én meg azt se tudtam hova üssem a fejem, hogy leghamarabb érjen a halál, mert észrevette. Egy pillanatra megakadt a szeme „ott”, aztán zavartan kibukdácsolt a szobából, szerencsére nem tette szóvá.

*** Gyorsan felhívtam a szüleimet, akik már nagyon aggódtak. Elmagyaráztam nekik, hogy Robnak nagyon tetszett a lakás, elbeszélgettük az időt, és már nem volt kedvünk hazamenni, így itt töltöttük az éjszakát. Megnyugodtak, hogy tudják, jól vagyok, és csodálkoztam, mert nem kérdeztek semmi többet. Később Rob is kibotorkált a szobából, de nem mertem ránézni, nagyon zavarba hozott az ébredésnél. Reméltem már sikerült így-vagy úgy lehiggadnia! - Mehetünk? – lépett mellém bizonytalanul, én csak bólintottam. – Figyelj Kate! - a hangja megremegett. – Sajnálom az előbbit, hidd el nem volt szándékos. – Elnevette magát, amikor rájött miket beszél. – Szóval a lényeg, hogy ne legyél zavarban én kettőnk helyett is abban vagyok. – Felnéztem rá, és láttam tényleg bántja a dolog. - Én jól vagyok, de te? Mármint én nem értem… na jó persze értem csak azt nem, hogy miattam? – Csak bólintott egyet vigyorogva, ennél már úgysem lehet kínosabb. – Ne haragudj! Mármint, na jó most már tényleg menjünk! – mindketten nevettünk, majd elhagytuk a lakást. Beszálltunk az iderendelt taxiba, ami először engem vitt haza. - Mikor jössz legközelebb? – kérdeztem tőle. Komolyan elgondolkodott, majd csak a fejét csóválta. – Értem – mondtam szomorúan. – Akkor majd valamikor, addig is sietek a házzal, ígérem. Majd küldök levelet, képeket, meg minden. Neked pedig jó munkát! – azzal hozzábújtam és megöleltem. - Köszönök mindent. És igyekszem életjelet adni magamról – suttogta a fülembe, miközben szorosan ölelt. – Basszus, de nem akarok elmenni! – nevetett. - Menned kell, különben mi lesz az elefántokkal? – viccelődtem. Még utoljára megpuszilt, aztán én kiszálltam. Hazaérve anyuék kíváncsian méregettek, mintha az éjszaka legalábbis bankot raboltam volna, de szerencsére nem kérdeztek rá arra, ami nyilvánvalóan majd’ kifúrta az oldalukat. Össze is estem volna egy olyan kérdéstől, hogy: ” Kicsim! Te lefeküdtél Robbal?” Végül is erre a kérdésre igen a válasz, csak nem úgy, ahogy ők gondolnák. Lezuhanyoztam, és miközben folydogált rám a víz, elgondolkoztam a dolgon. Vajon milyen lenne Robbal? Biztos figyelmes és szenvedélyes és… óóó na jó Kate álljon meg a menet. A barátok nem fekszenek le egymással, de még csak nem is gondolnak ilyesmire. Előjött a perverz énem, de vissza kell szorítanom. Amikor láttam Rob reggeli „reakcióját” azért egy rövid másodpercig megkívántam, de tudom ez hülyeség, és el is hessegetem a gondolatot. Hiába folyattam magamra a forró vizet, a libabőr most is kirázott, ha arra gondoltam, végig mellette feküdtem és ő rám izgult. Elmosolyodtam, azért ez így utólag bók vagy mi. A következő napokban a napirendem úgy alakult, hogy munka, Rob lakásának tervezése, majd este egy e-mail Robnak. Kiválasztottam a színeket a házban, vettem pár bútort is és tervrajzokat készítettem. Bár tudtam, elég nagy a pénzkeret, amiből dolgozhatok, azért nem akartam csillagászati összegeket tartalmazó számlát benyújtani Robnak, így visszafogtam magam. Reméltem neki is tetszeni fog majd. Egy nap váratlanul érkezett egy óriási meglepetést tartalmazó levél Robtól.

by Pixie

83

Feladó: Rob <[email protected]> Tárgy: Ötlet Címzett: saját magam Dátum: 2010. június 20.

Drága Kate! Megleptelek mi? Szóval azért írok, mert gondoltam egy elég merészet. Igen, ez rám vall, most biztos azt találgatod, hogy miféle őrültséget találhattam ki már megint. Csak, hogy tudd, mondhatsz nemet is. Az ötlet az lenne, hogy foglaltattam neked jegyet és szeretném, ha meglátogatnál a jövő héten, amikor az Eclipse premierje lesz. Akkor tölthetnénk pár napot együtt és be is számolhatnál a készülő lakásomról, ami miatt már nagyon izgatott vagyok. Szóval pakold össze a ruháidat és gyere, mert szeretnélek bemutatni a kollégáimnak, és szeretném megosztani veled ezt az eseményt! Persze ha nincs kedved hozzá, vagy nem érzed jól magad, megértem, csak egy ötlet volt részemről. És reménykedem. Várom a válaszod. Rob Ez meg? Hogy mi? Meghív Los Angelesbe? Jegyet vesz nekem? És mi a fenének akar bemutatni a kollégáinak? Teljesen lemerevedtem, levegőt is elfelejtettem venni. Azt eddig is tudtam, hogy nem teljesen százas ez a gyerek, de hogy ilyen húzásai is vannak, hát ez már elég ijesztő volt. Jó rendes és kedves tőle, de mit kezdenék én ott magammal? Főleg a premieren. Nem vagyok én odavaló. Reménykedik. De édes. … Nem tudom, mit csináljak. - Kate! Apáddal elugrunk bevásárolni? Hozzunk neked valamit? – lépett be anyu a szobámba kopogás nélkül, mondjuk tárva volt az ajtó, szóval mindegy. - Csak egy kötelet, köszi – motyogtam. - Hogy mi? – húzta fel szemöldökeit anyu. – Mi ez a kétségbeesett arc lányom? Történt valami? - Rob küldött e-mailt. – Anya arca felderült, majd rögtön elkezdett értetlenkedni, hogy abban meg mi a rossz. - Vett egy jegyet LA-be, hogy odarepüljek a premierre megismerni a kollégáit. Nem is értem hogyan gondolta – csóváltam a fejem. - Hisz ez nagyszerű! – lelkesedett, nem is tudom mit vártam. – Mikor indulsz? - Nem megyek – anyu lefagyott. – Hogy is mehetnék? Dolgozom, és... és nem kellek én oda. Nem akarom. Titeket sem akarlak itt hagyni meg… - Azt már nem Kate, ránk ezt nem fogod. Tudod, hogy hiányoznál, és nem szívesen válunk el tőled, de ettől még azt szeretnénk, hogy tőlünk függetlenül tedd, amit akarsz. Arra még nem gondoltál, hogy a támogatásod kéne neki? Talán most nagyobb szüksége van rád, mint eddig. – Igaza volt, ez eszembe sem jutott, azt hittem, csak megint egy hülye ötlete. Talán fél, csak nem merte bevallani és ezt a barátkozós ürügyet használta. Elgondolkodtam. Akkor mégis elmenjek? Nem tudom. Nem tudom, fogalmam sincs. Mire feleszméltem, anyuéknak már hűlt helye volt, én pedig megírtam Robertnek, hogy nem megyek, sajnálom. Igazából, eszemben sem volt cserbenhagyni, csak egy sokkal gonoszabb terv rajzolódott ki a fejemben. Az egyik levelében megadta a menedzsere számát, hogyha nem érném el őt, akkor hívjam fel a nőt nyugodtan. Most ezt szándékoztam tenni. Másnap ejtettem meg az akciót, Stephanie kedves volt, és meglepetésemre azonnal tudta melyik Kate vagyok. Mondta, hogy Rob már sokat mesélt rólam, és hogy tudja, hogy megadta

by Pixie

84

a számát. Neki is tetszett a meglepi ötlete, és mindenben szívesen segített. A repülőjegyemet is elintézte, mindent megszervezett, hihetetlen az a nő. Kettőt pislogtam, és már arra eszméltem, hogy komplett terve van, és nekem már csak ott kell lennem. Anyuék lelkesek voltak, de láttam rajtuk a féltést, az aggodalmat. Vagy ezerszer megkérdezték bírni fogom-e, és megígértették velem, ha bármi van, orvoshoz megyek és őket is értesítem. Nem értettem, miért kell mindig a legrosszabbra gondolniuk. A reptéren komolyan azt hittem belemásznak a bőröndömben és át kell őket csempésznem a tengeren túlra. Anyu könnyezett, apu pedig vagy ezerszer megígértette velem, hogy sokszor telefonálok. Na persze, majd a vörösszőnyegről is elengedek egy hívást és beleintegetek nekik a kamerába. A gépen szerencsére minden rendben volt, végig azt hittem, majd pánikolni fogok, de nem úgy lett. Olvastam, zenét hallgattam, és még egyszer átvettem a tervet. Rob már úton volt LAfelé, mert közben folyamatosan forgatta a cuki elefántos filmjét, ami lehet nem is annyira cuki, de elefántos. Tehát, ha Stephanie nem tévedett, nem sokkal ő utána kellett érkeznem meg a szállodába, addigra Steph kideríti nekem a szobaszámát, majd bekopogok, és várom, hogy beengedjen. Elképzelem az arcát, ahogy kinyitja, biztos voltam benne, hogy jól fogok szórakozni. Los Angeles egyszerűen csodálatos volt, még sosem jártam ott azelőtt, de még az USA-ban sem. Egyszerűen lenyűgöző volt. Az idő is jó, és egyre jobb lesz. – pillantottam ki a taxiból. A taxiból kifele nézegetve egyszerűen nem bírtam betelni a látvánnyal. Én itt? Ez eddig képtelenségnek tűnt, most mégis a pálmafák alatt suhant a kocsi, benne velem, és valami puccos luxusszálloda felé tartottunk. Széles mosolyra húzódott a szám, míg ezen gondolkoztam. A házak, a kirakatok, a napsütés, ezeket nézve megfordult a fejemben, hogy nekem ide kellett volna születnem. Na, jó én imádom a hazámat és szerelmes vagyok Londonba, de akkor is ez se semmi. – ragadott magával a látvány. - Megérkeztünk – mondta a taxis. Miután kiszálltam és a csomagjaimat is magamhoz vettem, kifizettem. Ekkor volt időm szemügyre venni a szállodát. Felnéztem a hatalmas épületre és majdnem elájultam. Nagyot nyeltem és beléptem, magam után húzva méretes bőröndömet. A recepció mellett elslisszoltam könnyedén, majd a 324-es szoba felé vettem az irányt. Kicsit aggódnom kéne, hogy ilyen könnyű volt bejutnom, hiszen akkor más is mondjuk rajongók is megtehetik ugyanezt? A megfelelő folyosóra érve aztán a szívem őrült ütemben kezdett verdesni. Idegesen kapkodtam a fejem, hogy a számokat leolvashassam az ajtókról, amikor egy lányt láttam meg egy ajtóban, aki elég kétségbeesetten próbált bejutni a szobájába. - Gratulálok, basszus megint megcsináltam. Nálam szerencsétlenebb ember nincs is. Fasza. – Mikor belecsapott az ajtóba, feljajdult. – Au, hogy az a… Nyugi Kris, be fogsz jutni, csak idő kérdése. – Elmosolyodtam, hogy magában beszél, és a segítségére siettem. - Szia! Segíthetek? – fordultam hozzá mosolyogva. Ijedten felkapta a fejét, és beharapta a száját. Megláttam az arcát, és leesett, hogy ő Rob egyik kollégája, méghozzá nem is akármelyik, hanem Kristen. Zavartan nézett rám, de amikor látta, hogy nincs semmi hátsó szándékom elmosolyodott. - Hello! Ööö nem tudok bejutni, elég kínos – pásztázta a padlót, kezében a kártyával. - Szabad? – bólintott, majd a kezembe adta. Először egyeztettem, hogy jó szobánál vagyunk-e egyáltalán, majd mikor kiderült, hogy igen, belecsúsztattam a kártyát a zárba, de nekem sem nyílt. – Erre mindketten felröhögtünk. - Istenem! Ez annyira jellemző – röhögött, én vele nevettem, aztán újra megpróbáltam, lassabb, erőteljesebb mozdulattal húztam végig a kártyát, mire felvillant a zöld lámpa, és kattant a zár. – Jó ég sikerült! – hüledezett. - Szerintem kérj másik kártyát, vagy nézesd meg, mert ez tényleg nem normális – mosolyogtam rá.

by Pixie

85

- Köszönöm, nagyon hálás vagyok. … És bunkó is, a nevem Kristen Stewart. – nagyot nyelt és gondolom, azt várta mikor esik le nekem, hogy ki ő, hogy aztán azt sikongatva, hogy „Bella!” a nyakába ugorjak. De ez elmaradt. A kezemet nyújtottam felé. - Kate Hart. Örülök, hogy megismertelek. - Én is. Remélem, még találkozunk! - Abban biztos lehetsz. – Még utoljára elmosolyodtam, ő belépett a szobájába, én pedig újra célba vettem a 324-est. Remegő kezekkel húztam magam után a bőröndömet, 318, 320, 322… Mi van, ha infarktust kap, amint meglát? Vagy ha elküld a francba? Biztos haragudni fog, hogy átvertem, vagy… kirúgja Stephet, amiért szövetkezett velem. Nem, ezt nem akartam. 324, olvastam le az ajtóról. Lecövekeltem előtte és vártam, hogy igazából nem is tudom mire vártam, talán egy kis bátorságra, hogy felemelhessem a kezemet, és bekopoghassak. A hajamat tekergetve bámultam az ajtót, gyűrögettem a pólóm és vagy háromszor visszafordultam, hogy elmegyek. Nem Kate, ezt nem teheted. Ne felejtsd el miért jöttél, mellette kell lenned! Szóval most szépen bekopogsz. Megtettem. A szívem újra rákapcsolt, ahogy meghallottam bentről a motoszkálást. - Egy pillanat – kiabált ki Rob. Megnyugodtam, hogy jól helyen járok, de elragadott a pánik, hogy egy pillanat múlva kinyitja az ajtót. Féltem a reakciójától. Erősen markoltam a bőröndöm fogantyúját, kihúztam magam, vettem egy mély levegőt, és mosolyogtam. A léptek közvetlenül az ajtó elől hangzottak, majd nyílt a zár, és az ajtó lassan kitárult. Felnézett rám, és láttam a totális zavart az arcán. – Kate? – nyögte ki. Hát valahogy erre kellett, hogy számítsak. - Meglepetés? – A szó inkább hangzott kérdésnek, mert még mindig attól féltem, hogy öszszeesik, vagy elküld. - De még milyen – válaszolta. Megrázta a fejét, aztán kilépett, és szorosan magához ölelt. Elengedtem a bőröndöm, hogy én is két kézzel szoríthassam magamhoz, ahogy ő tette. – Úgy volt, hogy nem tudsz jönni – mormolta a hajamba és nem úgy tűnt, mint aki el akar ereszteni. Aztán kapcsolt, megragadta a bőröndömet, és behúzott a szobájába, na jó lakosztályába, mert egy óriási és lenyűgöző helyen találtam magam. Eltátottam a szám, ilyet még nem láttam. Rákaptam a tekintetem Robra, aki még mindig engem bámult, nem akart hinni a szemének. - Az egész átverés volt, Steph segített – néztem rá félve, de az arcán egy hihetetlen széles vigyor terült el ennek hallatán. – Szóval itt vagyok, hogy az őrült ötletedet megvalósíthassuk – fintorodtam el, még mindig nem lelkesedtem a hajcihő, meg a kollégák iránt. Rob hálásan nézett rám. - Köszönöm – mondta, én csak legyintettem. Felfedezőútra indultam. Az előszoba hatalmas volt óriási ülőgarnitúrával, kisasztallal. A díszítés is lenyűgöző volt, a kilátás pedig egyenesen páratlan. Kiléptem a hatalmas erkélyre, ahova barátom is követett. Együtt néztünk a szédítő mélységbe. – Annyira jó, hogy itt vagy – támaszkodott a korlátnak és inkább engem nézett, mint a kilátást, amivel én viszont nem tudtam betelni. – De remélem… szóval… ez nem gond, mármint ettől nem leszel rosszabbul vagy ilyesmi. – Pislogtam hármat, mire kitisztult mire is céloz. - Rob, egyezzünk meg valamiben! – Érdeklődve figyelt. – Ezen a hétvégén, én makkegészséges vagyok. Ugyanúgy fogsz velem viselkedni, mintha nem tudnál a titkomról. Ha csak egyszer is kiejted a szádon, hogy beteg vagyok, vagy megkérdezed, hogy érzem magam, haza megyek. Nincs másra szükségem, csakhogy ezen a hétvégén megfeledkezzek Arról. Sosem jártam még itt és csak élvezni akarom. Megteszed nekem? – néztem rá kérlelőn. - Persze – bólintott. – A fő, hogy itt vagy, és igyekezni fogok, hogy felejthetetlen élmény legyen számodra ez a hétvége. – Kezet fogtunk a megállapodásunkra, majd tovább gyönyörködtünk a kilátásban.

by Pixie

86

14. Egyezség El sem akartam hinni, hogy Kate mégiscsak itt van velem. Az erkélyen kötött megállapodásunkat reméltem be tudom tartani, mert szükségem volt rá, hogy mellettem legyen. Visszajöttünk a lakosztályba és láttam rajta, hogy még mindig csodálattal néz a helyre. Persze az elején még én is így voltam ezzel, de mára már ez is csak egy szállodai lakosztály, ami ideiglenesen az otthonom. - Hova pakolhatok? – kérdezte. Na, ez egy jó kérdés volt, mivel nem számítottam rá, hogy jön. Csak egy háló volt, ami igaz óriási és az ágy is hatalmas volt a szekrényeket pedig nem töltötték meg a ruháim mivel alig hoztam magammal valamennyit és még azok is a táskámban voltak. Nem tudtam, mit fog hozzá szólni. Úgy gondoltam én majd a kanapén alszom, ő pedig elfoglalhatja a hálót. - Tiéd a háló, én megleszek itt is. – Majdnem elkezdett tiltakozni, de én megfogtam a bőröndjét és a szobába vittem. Hálásan nézett rám, de nem kezdett el pakolni, amit szóvá is tettem. - Most fontosabb dolgom is van. Gyere! – fogta meg a kezem és visszavezetett a kanapéhoz, ahova leültünk. – Fordulj meg! – Nevetnem kellet, sosem tudom, mit akar, minden tette rejtély. Ő elhelyezkedett a kanapé végén, én pedig háttal neki ültem, a lábaimat felhúzva. Aztán megéreztem a kezeit a vállamra simulni. – Lazulj el! Ne merészelj pánikolni az este miatt, inkább gondolj valami szépre! – kaptam az utasításokat. Nem volt nehéz másra gondolni, amikor Kate mellettem volt és az, hogy ilyeneket tett értem csak még szeretetreméltóbbá tették. – Na? Mire gondolsz? – kíváncsiskodott, miközben szüntelenül masszírozta a vállaimat. - Rád – vallottam be. Kicsit megálltak a kezei, de aztán folytatta. Nagyon jól esett, ahogy a kezei a vállaimat gyurmázták, sikerült ellazítania. – Szóval azért jöttél, hogy felkészíts az eseményre – nevettem. - Azért jöttem, mert meghívtál és szerettem volna melletted lenni és támogatni. - Pedig már azt hittem, hogy nem bírtad nélkülem és már hiányzott a társaságom, meg az iszonyat jó testem – viccelődtem. - Hupsz, most lebuktam – ment bele ő is a játékba. – Hiányzott a hihetetlen humorod és az új hajad – túrt bele. – Hogy az izmos testedről már ne is beszéljünk, most se tudom levenni a kezeimet róla – súgta a fülembe. Nyeltem egy nagyot, ahogy a kezei még mindig a hátamat masszírozták, és a leheletét éreztem a nyakamon, miközben hozzám beszélt. Nem engedhettem meg magamnak, hogy megint úgy járjak, mint múltkor. - Ja, igazi izomkolosszus vagyok, meg ellenállhatatlan. … Inkább szánalmas – nevettem fel keserűen. Jól tudtam, mennyien odavannak értem, vagyis Edwardért, de nekem más kellett, és ő nem akart engem. - Most miért mondod ezt? – állt le. Szembefordultam vele, és megláttam a teljesen értetlen arcát. - Ez az igazság – súgtam. - Az igazság az kedves barátom, hogy hülye vagy – pattant fel. – Hihetetlen Rob, hogy már megint itt tartunk, de ha neked ez kell, hát megkapod. – Csípőre tett kézzel magyarázott, mintha az anyukám lenne, és egy alapos leszidást kapnék - Hányszor mondjam még el, menynyire hihetetlen ember is vagy? - Egyszer se kell – vágtam közbe gyorsan. Felálltam. – Sajnálom. - Most meg bocsánatot kér, mert nincs önbizalma! – csapott a homlokára, én pedig nevetni kezdtem, később ő is velem. – Ugye tudod, hogy hülyén is bírlak? – ölelt meg. by Pixie

87

- Ez az én szerencsém – nevettünk. Jó volt őt ölelni, de sajnos a telefonom megszakította a pillanatot. Stephanie volt az, hogy egy óra múlva itt lesz az öltöztetőkkel együtt és persze Kate ruháját is hozza. Hálásan megköszöntem, majd én tárcsáztam. – Ashley! Csakhogy felvetted! Csak nem készülődsz máris? – kérdeztem miután vagy nyolc csöngést kellett rá várnom. – Össze tudsz hozni egy gyors banda találkozót, nálam? - Mi? Most? Jaj Rob mi ez? Ha megint valami hülyeség én… - Be szeretnék mutatni nektek valakit – magyaráztam. - Adj tíz percet! – azzal ki is nyomta, hát igen a kíváncsi Ashleyre tudtam ez hatni fog. Katen láttam kicsit feszeng, és nem igazán akarja ezt. - Nem esznek meg – simítottam végig a vállán, mire rám nézett. - Tudom, csak nem értem miért akarod, hogy megismerjenek, én nem számítok, vagyis nem hiszem, hogy nagyon kíváncsiak lennének rám. - Húha, akkor most kinek nincs önbizalma? - kérdeztem. Tíz perc elteltével beszállingóztak a barátaim az ajtón. Kate megilletődve állt a szoba közepén, miközben a srácok körbevették és ők is furcsán néztek rá. Talán kicsit furán csináltam, nem kellett volna ilyen helyzetbe hoznom, de reméltem, hogy így mégiscsak jobb lesz, mint az after partyn, amikor már senki se tud magáról. - Szóval srácok, gondoltam ihatnánk egy kicsit a nagy fellépés előtt – mutattam az asztalra, ahova már előkészítettem pár üveg alkoholt és poharakat. - A másik ok pedig az volt, hogy szeretném, ha megismernétek egy nagyon kedves barátomat Londonból. Srácok, ő itt Kate. – Mindenki köszönt egy „Hellot”. Kate ő itt Ashley – mutattam be elsőnek, a legkíváncsibbnak. Ash vigyorogva közelebb jött majd két puszival üdvözölte, sorba jöttek a többiek, Nikki, Jackson, Taylor. - Szia csajszi! Üdv a csapatban – ölelte meg Kellan, önmagát nem meghazudtolóan. Csupaszív srác volt, és bírtam benne, hogy bárkit képes feltétel nélkül elfogadni, és egyből megkedvelni. Kate kicsit meg volt illetődve. – Ugyan kislány ne félj tőlünk! Tudod, mi csak állati vérrel táplálkozunk, szóval nincs mitől tartanod. - Utoljára maradt Kristen, aki az ajtóban állt, mivel a legkésőbb érkezett. - Szia! Már találkoztunk – mosolyogtak egymásra. Mi? Mikor és hogyan? Kíváncsi fejet vághattam, mert Kris egyből elkezdett valami szobabejutási incidenst magyarázni. Mindenesetre örültem, hogy mégsem teljesen ismeretlen mindenki Kate számára. Ott hagytam őket és elkezdtem töltögetni az italokat. Mindenkinek öntöttem Whiskeyt, Katenek pedig találtam narancslevet. Mindenkinek osztogattam a poharakat, Kellan segített. Mikor észrevette, hogy Kate mást iszik kicsit furán nézett rám. - Öhmm… figyu Rob, ugye nem hallgattok el előlünk semmit? – nézett rám számonkérőn. Mindenki felénk fordult és kíváncsian hallgatták, vajon Kellan mire gondol. Kate teljesen lefagyott és én is. – Szeretném tudni, ha nagybácsi leszek. – Ennek mi baja van? Gőzöm nem volt. - Ó Kate, gratulálok! Ez csodálatos – ugrott Ash a nyakába. – Robbal babátok lesz. Lehetek a keresztanyja? – Amint a végére ért leesett. Kate pislogni se tudott, én félrenyeltem az italt, ezzel egy időben Kristen kiejtette a kezéből a poharát. - Itt van a kicsi Robika – gügyögött Kellan Kate hasához. - Állj srácok! Jézusom! Dehogyis! Mondom Kate BA-RÁT. Nem terhes. Jó ég! Tudtok kombinálni. – Kellan felegyenesedett. - Bocsi Kate – vigyorgott. –De akkor miért nem iszol velünk egy kicsit? – Szegény, mindig ezzel van a gond, egyszerűen nem értem miért fura, ha valaki nem iszik alkoholt, na jó oké sejtem. Vártam Kate ebből hogyan mászik ki, mert nekem ötletem sem volt.

by Pixie

88

- Tudod Kellan! – kezdte és a mackó vállára simította a kezét. – A pia őrült dolgokat művel velem, és…- itt beleharapott az ajkába. – lehet, hogy megrontanálak. – Kellan megint csak ledermedt, de nem csak ő lepődött meg. Aztán Kate felnevetett. - Húha túl sokat lógok Robbal, ez a színészkedés nagyon megy nekem. - A hangulat egyre jobb lett, mindenki nevetni kezdett és magába döntötte az italokat. Kate odajött hozzám. „Ez meleg volt” - súgta. A kis összejövetel után mindenki elment készülődni, és Steph is megérkezett a ruhákkal. Kate a fürdőben készülődött, míg én a hálóban, persze előtte azért lezuhanyoztam. Egy Gucci öltönyt választottunk, aminek nem mindennapi színe volt, de azt mondták jó, én meg nem értek hozzá, csak annyit, hogy a többi rosszabbul állt. Már teljesen készen voltam, Stephanieval beszélgettem, miközben oda-odapillantottam a fürdő ajtajára, nagyon kíváncsi voltam Katere. Nem bírtam tovább és beküldtem Stephet, hogy nézze meg mi tart eddig. Szívesen bement és egy perc múlva ki is jött. - Mindjárt készen van. Jó lett a ruha – mosolygott és megszorította a vállamat, majd kiment a szobából. Leültem az ágyra és abban a pillanatban lépett ki Kate. Még szerencse, hogy ültem, mert a látványtól tuti, hogy felmondták volna a lábaim a szolgálatot. Köpni-nyelni nem tudtam, hihetetlenül nézett ki, nem találtam rá szavakat. Félszegen megállt az ajtóban, és arra várt, hogy mondjak valamit, amire képtelen voltam. Hogyan mondhatnám neki, hogy gyönyörű, vagy elbűvölő? Ő annál sokkal csodásabb. Egy bokáig érő fehér pánt nélküli ruha volt rajta, amin a derekánál volt egy fekete öv. Szőke haját felkötötte, így nem takarta el semmi sem angyali arcát. A sminkhez nem értek, csak azt tudom, hogy a gyönyörűbbnél is gyönyörűbb volt. Összeszedtem magam, és felálltam. Közelebb sétáltunk egymáshoz, majd nyomtam egy puszit a homlokára. - Nincsenek a látványodra szavak, úgyhogy ne kérd, hogy bármit is mondjak – súgtam, mire ő elpirult. Zavarban voltunk mindketten, de főképp én, hiszen a világ leggyönyörűbb nője előtt álltam és szerintem lerítt rólam, mennyire belé vagyok esve, hiába tudtam, hogy nem szabadna. Kimentünk a többiekhez, a profi stáb is elégedett volt a megjelenésünkkel, így egy kis idő elteltével már úton is voltunk a helyszín felé. A limuzinban végig Kate mellett ültem, aki elkezdett mesélni valamit. Az elején nem figyeltem oda, mert eszembe jutott a sikítozás, az embertömeg, a retinaégető vakuvillogás, a puccparádé, a sok interjú,amikrámvártak. Szinte leizzadtam. Valószínű Kate ezért is kezdett mesélni. Rátette a kezét a combomon lévő kézfejemre és simogatni kezdte. - Minden tökéletes lesz – mondta. – Szóval akkor újra elkezdem. Tehát volt egy barátnőm még a suliban és őrült Harry Potter rajongó volt, de nagyon durván. Azt hiszem, ezt neked nem kell magyaráznom – nevettünk. – A negyedik részt elment a moziba megnézni, és én voltam a „szerencsés”, aki elkísérhette. Na, szóval ültünk a kis székünkben, előttem a hatalmas popcornos zacskó, ő szürcsöli a kóláját. – Imádtam nézni, ahogy magyaráz, hihetetlenül elő tudta adni a dolgokat. – Elkezdődött a film, mondom remek, három óra alvás. Megjelent Harry, barátnőm felsikít, majd puszikat küldözget a vászonnak. Én csak tömöm a számba a kukoricát. Aztán… - itt kicsi hatásszünetet tartott, ránéztem Stephre, aki legalább annyira élvezte az előadást, mint én, legalábbis a mosolyából következtettem erre. – lehuppant a fáról, egy magas, jóképű fiú. Barátnőm felsikít „Cedric”. Majdnem torkomon akadt a kukorica. – Jaj ne, tudhattam volna hogy nem maradhatok ki a történetből, de azért nevettem, mert viccesen adta elő. – Na attól a pillanattól fogva már Cedric volt az „Isten” egész végig azt hallgattam, hogy mennyire helyes, meg milyen aranyos stb… a végén persze meghal, na akkor merültek ki a zsepitartalékaim. Szóval ez az első emlékem veled kapcsolatban – mosolygott. - Te vagy a fáról lehuppanó srác, akinek sikerült a barátnőmet kigyógyítani Danielből. - Nagyon hízelgő volt, és érdekes, hogy ez az első úgymond, emléke rólam. Ekkor a limuzin begördült, a zaj megcsapta a fülemet és tudtam, itt az idő.

by Pixie

89

Kate még mindig a kézfejemet dörzsölgette, nagyon bíztam benne, hogy e nélkül is túlélem. - Na, eressz, a tömegbe vetem magam! – vettem fel az elszánt arcomat, amivel sikerült Katet megnevettetnem. A nevetését is imádtam. – Azért még egy ölelést… - Végig se kellett mondanom, Kate hozzám simult, megszorítottam, és élveztem az illatát, a haját, ahogy simogatja az arcom. Nyomtam egy puszit a homlokára. –Akkor az after partyn találkozunk. Jó mulatást! – köszöntem el tőlük. Kiszálltam, és ezzel kezdetét vette a nem mindennapi esemény. Össze se lehetett hasonlítani az Emlékezz rám premierjével, vagy az előzőkkel. Sokkal nagyobb, és legfőképpen drágább volt. A tömeg a nevemet kiabálta, láttam a transzparenseket, és próbáltam elővenni a bevált módszert. Az arcokat néztem, így már nem egy ijesztő tömeggel álltam szemben, csak lelkes lányokkal. Azonnal odaszaladtam a kordonhoz, minél több örömet akartam szerezni nekik ezen az estén.

*** Én egy másik helyen léptem a szőnyegre, Stephanie és egy sajtós a Summittól Robbal tartott. Engem egy testőr kísért, és úgy vonultam végig a szőnyegen. Senki se tudta ki vagyok, de azért készültek képek rólam is. Lenyűgözött a látvány, nem is vörös volt a szőnyeg, hanem a filmhez passzolva fekete. El voltam ájulva a rajongók lelkesedésétől, attól az elszántságtól és energiától, ami belőlük áradt. Nevettem a feliratokon, ittam magamba a látványt. Ilyenben soha többé nem lesz részem. Minden percét meg akartam jegyezni. A kivetítőkön Robot követtem figyelemmel, és persze a többieket. Szerencsére nem tartott sokáig, és bemehettem az épületbe. Ott is szintén sokan voltak, hihetetlen volt ez az egész, hogy egy film, ami egy könyv alapján készült ekkora siker legyen. Örültem, hogy Rob ennek a részese, megérdemelte, remek színész, és nála emberibb, rendesebb híresség nincs a világon. Illetve ezek a srácok, mind egy páratlanul sikeres sorozatnak a részesei, és nem fellengzősek, nincsenek allűrjeik, és engem is egy perc alatt befogadtak. Ahogy a monitorokon néztem az eseményeket, végig drukkoltam Robnak. Látszott rajta, hogy azért jól érzi magát, szerencsére Kristen ott volt mellette, ő is maximálisan helyre tudta rakni szegény fiút. Az interjút is hallgattam, újra és újra rá kellett jönnöm, mennyire is különleges Rob. Persze a barátom és elfogult vagyok, de úgy gondolom kivételes ember. Valami miatt kötődöm hozzá, még nem fejtettem meg az okát, a rejtélyt, hogy mit csinált, amivel így… hát magához láncolt? … Örökre belopta magát a szívembe? ... Lehet, ez túlzásnak hangozhat. Néztem a kivetítőt, Rob arcát, a vigyorát, ahogy a hajába túr… Úgy fog hiányozni! Egy könnycsepp is legördült. Nem, nem gondolhatok most erre, azzal én szegném meg az egyezséget! Néhány óra elteltével a sztárok is megjelentek és a mozi terem lassacskán kezdett feltöltődni. Robot kerestem a tömegben, amikor megpillantottam Kristent. Gyönyörű volt. Az volt az érzésem, hogy Robbal összepasszolnak, egyezik a stílusuk, megértik egymást, persze Robot erről nem kérdeztem és valahogy nem esett jól arra gondolnom, hogy ők esetleg együtt lettek volna, de úgy éreztem Kris méltó lenne Robhoz… ha már én… - Kate! Szia! – jött oda Kris eltorzult arccal. – Annyira nyomja a lábam ez a magassarkú. Szörnyű ilyenkor nőnek lenni. - Osztozom a fájdalmadon, hidd el – néztem rá a saját cipőmre, ami szintén nem lapostalpú volt. Kínunkban felnevettünk. - Tudod kicsit furcsa volt, hogy találkoztunk aztán kiderült, hogy Rob barátnője vagy. - Nem vagyok a barátnője, csak a barátja, aki nő – mondtam. - Aham – nézegette a földet. – Pedig nem éppen úgy néztek egymásra, és…

by Pixie

90

- Kris nehogy már neked kelljen magyaráznom, ezt a dolgot, hiszen titeket is állandóan összeboronálnak, ma még terhes vagy, holnap Rob az, ettől még nem igaz. Hidd el, akkor lennék a legboldogabb, ha tudnám, hogy Rob talált magának valakit, akit szeret és az nem én vagyok természetesen. – Őszintén így gondoltam, noha a szívemben volt egy szorító érzésem, de azt félre kellett tennem, mert tudtam Robnak az lenne a legjobb, ha hamar elfelejtene, ha lenne mellette majd valaki, amikor én elmegyek. - Jó csak én a barátja vagyok, és nem akarom, hogy szomorú legyen. Tudod én tényleg azt hittem, hogy szeret, és te is őt, csak még titkoljátok. Bocsánat. – Úgy láttam, őszinte. Talán csak barátként tekint Robra? És honnan vette, hogy szeretjük egymást? Persze szeretjük, de nem vagyunk egymásba szerelmesek… - Bekísérhetem a hölgyeket? – jött felénk Rob, színpadiasan meghajolt, majd a kezeit nyújtotta. Kristennel nevetve álltunk Rob jobb és bal oldalára, majd elfoglaltuk a helyünket. A film csodálatos volt, meg merem kockáztatni, sőt kijelentem, hogy a legjobb a sorozatból. Az after partyn már meg se kellett volna lepődnöm az is profi volt, tökéletes. Beszélgettem Nikkivel, Kellan is szórakoztatott, elmondta mennyire megkedvelt, a kis ugratásom pedig különösen tetszett neki. A barátnője gyönyörű volt. Mindenki jól szórakozott, volt is mit ünnepelni. - Na, mit szólsz? – hallottam a kérdést a hátam mögül, megfordultam és Rob állt ott. Kicsit piros volt, vélhetően volt benne már pár pohárral, és most is a kezében tartott egyet, de felém nyújtotta – Alkoholmentes koktél. - Köszönöm. – Elkezdtem szürcsölni, Rob pedig mosolyogva nézte. Már egyszer kifejtettem neki, mennyire tetszik a film, így az a témánk kimerült. Addig volt időm újat keresni, míg el nem fogyott az italom. – Kristen kedves, nagyon megkedveltem. - Igen, az. Jó fej – mondta. Hát ez nem tűnt szerelmi vallomásnak. De miért érzem ettől jobban magam? Önző Kate! - Nem akarsz menni? Már mindenkivel beszéltem, aki számít és gondolom fáradt is vagy a repüléstől. - Rendben. Menjünk! – egyeztem bele. Elbúcsúztunk a többiektől, majd a kocsi visszavitt minket a szállodába. Nagyot ásítottam, mire Rob átkarolta a derekam és úgy vezetett a folyosón. Hamar a szobánkban találtam magam. Kinéztem az ablakon és egyből kiment az álom a szememből, ahogy a kíváncsiságom egyre nőtt. Szerettem volna látni az éjszakai kivilágított várost, innen felülről. Kiléptem az erkélyre, majd lenéztem. Újabb csoda. – állapítottam meg. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg ember nem tudja ezt értékelni, de én mindenért hálás voltam, és mindent csodáltam az életben. Rob is kilépett, és mellettem a korlátra könyökölt. Csak némán néztük a várost, hallgattuk a zajokat percekig. Melengette a szívemet a kettőnk között beállt csend, mert nem a kínos csend volt, hanem az elégedett, boldog. Tovább néztem a város fényeit, de Rob elkezdett zavarba ejtően bámulni, ahogy egyszer tettem azt én is direkt. Ő viszont nem úgy tűnt, mint aki viccel, és ez a szívverésemet felgyorsította. Hosszú szempillái alól lesett rám, a szemei csak úgy csillogtak. Kedvem lett volna hozzábújni, beszívni az illatát. Az arca az enyémhez közeledett, közelebb csúszott, és már az arcomon éreztem a leheletét. Akartam, hogy megcsókoljon, de az agyamban felvillant a piros lámpa, és mikor már majdnem összeért az ajkunk, elkaptam a fejem. Besiettem a lakosztályba. Ó nem! Megtorpantam, amikor hallottam, hogy a nyomomban van, nem tágít. - Rob! Kérlek, ne tedd ezt velem! – könyörögtem neki. Fájt a szívem, hogy nem adhatom meg neki, amit akar, és az én szívem sem kaphatja meg, akiért áhítozik. Rájöttem, Kristennek igaza volt, nem szimplán barátok vagyunk, és ha az a csók megtörtént volna, átléptük volna a határt, onnantól kezdve, már nem bírnék máshogy nézni rá. És akkor hogyan taszítanám el magamtól, hogy megvédjem a csalódástól?

by Pixie

91

- Kate… én… szeretlek – hallottam meg azt a szót, amiről minden nő álmodik, hogy egy férfitől halhassa. Csak én nem tudtam egyszerűen örülni neki. Megfordultam és a szemébe néztem, de ott is csak a szerelmet láttam visszatükröződni. Végigfolyt egy könnycsepp az arcomon. - Tudod, hogy nem lehet, nem akarhatod én… - Kate te mondtad, és én betartom. Most nekem kell, hogy emlékeztesselek az egyezségünkre? – Megráztam a fejem. – Helyes. – Közelebb lépett, én hátráltam. – Ugyan Kate. Most is megszeged az egyezséget. - Nem – makacskodtam. - Dehogynem. Te is tudod, ha te nem… szóval akkor együtt lennénk, most megcsókoltál volna. – Már szabályosan folytak a könnyeim. Igaza volt, nem vágytam másra. Közel lépett hozzám, majd újra fölém hajolt. Megtörtem, nem bírtam tovább. Ajkai birtokba vették az enyémeket, nem tiltakoztam, engedtem, hogy az érzéseim vezessenek. A nyaka köré kulcsoltam a kezeim, miközben szorosan vont magához. A tarkójánál fogva még közelebb húztam, miközben ő két keze közé fogta az arcom és ujjaival szárította fel a könnycseppjeim. Csak másodpercekre szakadtunk el, hogy levegőhöz jussunk, majd újra és újra szenvedélyesen csókoltuk egymást. Teljesen elvesztettem az eszem, egyszerűen nem tudtam nem őt csókolni. Érezni akartam, ízlelni olyan rég nem volt férfi az életemben. Egy pasim volt eddig a diagnózis előtt, és csak vele voltam, de most mindennél jobban akartam Robertet. Kibugyoláltam magam a vékony szövetkabátomból, és a kanapéra dobtam, mindezt úgy, hogy egy percre se váltak el ajkaim Robétól. Lesimítottam a válláról a zakóját, ami a földre hullott, ekkor lefagyott egy pillanatra. Nagyot nyelt, majd belenézett a szemembe. Álltam a tekintetét, és reméltem mindketten ugyanazt akarjuk. Úgy volt, mert a derekamnál fogva a karjaiba kapott és bevitt a hálóba, ahol talpra állított. Megfordított, majd lehúzta a ruhám cipzárját, és őrjítően lassan szabadított meg tőle, miközben csókokkal halmozta el a felszabaduló bőrfelületet. Szembe fordultam vele, és megint éhesen csókolni kezdtük egymást. Lefeszegettem róla a nyakkendőt, majd lassan elkezdtem az ingét gombolni. A keze egy pillanatra sem állt meg, ott simogatott, ahol ért, míg én egyre lejjebb haladtam a gombsoron, majd újabb anyag hullott a padlóra. Még mindig több ruha volt rajta, mint rajtam, majd nekivetettem magam az övének, kivarázsoltam a csatot, és lehúztam róla a nadrágot, amiből pár lépéssel ki is bújt. Egymással szemben álltunk, csak fehérnemű volt rajtunk, mindketten végigmértük a másikat. Egy mosollyal nyugtáztam, hogy Rob már láthatóan tettre kész, ő pedig egyre gyorsuló lélegzettel pásztázta a testemet. Aztán egy gyengéd, de hirtelen mozdulattal az ágyra döntött, és fölém kerekedett.

„Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot..., Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy nyitott rá..., A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni..., Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza..., Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél...” (Ha eljön Joe Black c. film)

by Pixie

92

Alig vártam, hogy az övé legyek, eddig nem is sejtettem mennyire is szükségem van rá. Tegnap még meg voltam róla győződve, hogy ami kettőnk között van az barátság, ma rájöttem, hogy ez már annál jóval több, most pedig, csak azt akarom, hogy csókoljon, és csókoljon, hogy a testünk, eggyé váljon. Rob kezei bebarangolták a testemet, miközben csókoltuk egymást, persze az én kezeim sem lustálkodtak. Hülye, hülye Kate, hát megfosztottad volna magad ettől? Rob apró csókokkal halmozta el a nyakam, majd egyre lejjebb haladt, a mellkasom, majd a hasam következett, miközben a belső combom izgatta érzéki simogatásokkal. Csak a zihálásunkat lehetett hallani, semmi mást, a vér csak úgy száguldozott az ereimben, a bőröm szinte lángra lobbant Rob minden egyes érintése hatására. A melltartótól egy ügyes mozdulattal szabadított meg, hogy aztán a melleimet kényeztesse. Próbáltam összeszorítani az ajkaimat, nem akartam hangos lenni, ami meglehetősen nehezemre esett. Végignyalta a mellemet, a mellbimbóimat izgatta keményre nyelvével, én pedig beleharaptam az ajkamba, hogy ne törjön fel belőlem semmi hangosabb, így is már nyögdécseltem, pedig még alig kezdtük el. Rob újabb csókért hajolt a számra, én pedig ezt kihasználva fordítottam a helyzetünkön, most én voltam felül. Ráültem a csípőjére, és csak néztem a kékesszürke szempárba, ami olyan áhítattal vizslatta végig a testemet, hogy úgy éreztem nincs nálam szebb a Földön. Rob minden egyes mozdulata azt az érzetet keltette bennem, hogy gyönyörű, és kívánatos vagyok. A nyakára hajoltam és elkezdtem a puha bőrét harapdálni. Isteni illata volt, aztán, egyre lejjebb haladtam a mellkasán, végigcsókoltam a hasfalát, apró nyögések, sóhajok kísérték „utamat” Rob részéről. Az alhasát cirógattam az orrommal, és elégedetten hallgattam akadozó lélegzetvételét. A kezeim közben már a combjánál jártak, egyre feljebb csúszva a cél felé. Még rajta volt a boxer, de feltett szándékom volt perceken belül kiszabadítani belőle akkora már keményen meredező férfiasságát. A kezemet végigsimítottam rajta, mire ő megragadta a csípőm és visszavette az irányítást. Újra alul találtam magam, ami egy cseppet sem volt ellenemre, főleg, hogy újabb szenvedélyes csókot kaptam. Aztán éreztem Rob kezét magamon, ahogy a bugyimon keresztül simogat, az anyag már jócskán nedves volt, ha akartam volna se tudtam volna letagadni, mennyire is kívánom. Magamat is megleptem mindezzel, már nem gondolkodtam. Az a Kate, aki mérlegel, aki visszatart, aki agyal most kint maradt az előszobában és én örültem neki. Robot a tarkójánál fogva rántottam magamhoz, egy csókra, amivel újra csak azt akartam tudatni, biztos vagyok mindenben, egy szemernyi kétségem sincs, csak őt akarom, méghozzá most. Megemeltem a csípőm és az ágyékához dörzsöltem, nem bírtam már sokáig, és tudtam ő sem érez másként. Újra végigpuszilta a bőröm, miközben én egyik kezemmel a hajában túrtam a másik kezemmel pedig szüntelenül őt simogattam. Hosszú vékony ujjai, a bugyim szélét feszegették, majd őrjítő lassan csúsztatta le rólam a kérdéses darabot, újabb puszikkal elhalmozva lábaim. Végre lekerült rólam, Rob elhajította, majd visszaindult, megemelte a jobb lábam, és végignyalta, egyre feljebb haladt. Az én idegeim nincsenek vasból, és amit művelt velem, már az őrület határára sodort. Nem akartam nélküle átélni a gyönyört, minél előbb magamban akartam tudni. Felhúztam magamhoz, ő pedig most lágyan vette birtokba ajkaim. Én célba vettem a boxerét, és gyengéden lesimogattam róla, miközben a fülemben csengett minden egyes morgása, sóhaja. Végigsimítottam újra méretes szervén, ő pedig nagyot nyelve a szemembe nézett. Volt ott valami, valami, amit elsőre nem értettem, a szemeiben félelem csillogott. Mélyen a szemembe nézett és mintha olvasni akart volna belőle, zihálva néztünk farkasszemet, nem értettem a tétovázását. - Káprázatos vagy – súgta. És akkor megértettem. Az arcvonásai egyértelművé tették számomra, hogy ez a férfi szeret, szerelmes belém, de fél, hogy ez az egész meg sem történik, fél, hogy bármelyik pillanatban visszalépek, és ő elengedne, nem tehetne mást, sosem okozna nekem fájdalmat. Abban a pillanatban gyűlöltem azt az énemet, mert fájdalmat okozott mindkettőnknek. Akkor jöttem rá, mennyire is volt nehéz Robnak velem lenni, hiszen ő talán

by Pixie

93

végig tisztában volt vele, hogy mit érez irántam, én pedig eltaszítottam magamtól gyávaságból. A két kezem közé fogtam az arcát, a hüvelykujjaimmal lágyan megcirógattam, majd a tőlem telhető legszerelmesebb csókot leheltem az ajkaira, és újból belenéztem a szemébe. Elmosolyodott, majd egyik keze lassan lekúszott közénk, széjjelebb húzta a lábaimat, nem mintha nagyon kellett volna az ösztönzés, éreztem férfiasságát a bejáratomnál, ő megcsókolt, majd óvatosan belém hatolt. Abban a pillanatban mindkettőnkből felszakadt, egy megkönynyebbült sóhaj. Egyek voltunk, Ő és én, mi, a legtermészetesebb dolog a világon. Nem akartam elhinni, hogy képes voltam e nélkül, nélküle idáig élni. Lassan kezdtünk mozogni, Rob a fejem két oldalán támaszkodott meg, én pedig a hátába „kapaszkodtam”, miközben próbáltam levegőért kapkodni. Az érzés leírhatatlan volt, ahogy ritmikusan mozgott bennem, újra és újra elmerült nőiességemben, addig soha nem tapasztalt érzéseket előcsalva belőlem. Régen voltam férfival, ez, valamint, hogy hosszú idő után, most Robbal lehettem, járulhattak hozzá, hogy minden érzés extra erővel csapott le rám. A körmeim a hátát karcolták folyamatosan, forró, izzadt testünk, egymáson súrlódva hajszolta az élvezeteket. Remegő ajkaim a csókjára szomjaztak, amit meg is kaptam. Egyre keményebbé, mélyebbé váltak a lökései, a lábaim a csípője köré fontam, így még mélyebbre hatolhatott, éreztem, hogy mindjárt végem. Már régen nem törődtem, egyszerűen nem tudtam kontrollálni a nyögéseket, sikolyokat, amik elhagyták a számat, de nem is érdekelt, legfőképpen azért, mert Rob is hasonlókat hallatott, persze férfiasabb kivitelben. Két lökés múlva aztán bekövetkezett a tűzijáték. - Ahhh… Rob! – nyögtem elfúló hangon, amivel egy időben ő is az én nevemet hallatta. - Ka..ahte. – Ilyen szépnek talán még sosem hallottam a nevemet. A gyönyör elárasztotta az egész testemet, miközben görcsösen szorítottam magamhoz Robot, aki erőtlenül hullott rám, két kezével támaszkodva valamelyest, hogy ne nyomjon szét. Rob kicsúszott belőlem, majd legördült rólam és magára húzott. Beletelt egy kis időbe, míg normalizálódott a légzésük. A mellkasán feküdve elkapott az érzés, hogy ez a világ legtermészetesebb, legjobb dolga, a karjaiban feküdni, annak, akit szeretsz. Rob sem szólt egy szót sem, reméltem, ez nem azt jelenti, hogy csalódott, vagy hasonló rosszat. Ha belegondoltam, semmi erre utaló jel nem volt, és amikor felidéztem az előbbi pillanatokat, elpirultam. Szorosabban bújtam Robhoz, aki egyik kezével a csípőmet cirógatta, a másikkal pedig a mellkasát cirógató karomat simogatta. Nem tudtam, nem is akartam betelni ezzel az érzéssel, elégedettségtől ittasan, mosolyogva barangolták be ujjaim a mellkas szőrzetét.

*** Alig akartam elhinni, hogy megtörtént, az utolsó pillanatig kételkedtem benne, és bele is halnék, ha ismét úgy ébrednék, hogy ez az egész meg sem történt. De megtörtént, biztosan, és milyen csodálatos volt. Egy cseppet sem érdekelt, mennyi ideig is kellett várnom, milyen erőfeszítésekbe telt visszafognom magam, csak barátnak lenni, mert megérte. Minden egyes perc megérte, mert most itt fekszik mellettem, félig rajtam, és engem simogat, ENGEM. Baromi nagy mázlista vagyok, az egyszer szent. Az arcát néztem, ami megkönnyebbülésemre egy cseppnyi megbánást sem sugárzott, sőt mosolygott. Aztán mocorogni kezdett, és lassan feljebb tornázta magát, és rám feküdt. - Szia! – suttogta szégyenlősen mosolyogva, én meg az oldalát cirógattam mindkét kezemmel. Loptam tőle egy apró csókot, de ő többet akart. Újra csókolni kezdett, miközben nem hagyta abba a mellkasom simogatását. Selymes bőrétől egyszerűen nem tudtam levenni a kezem, végigsimítottam a gerincén, egészen a formás fenekéig, ő pedig egyre lejjebb haladt csókjaival. Azt hiszem a sok önmegtartóztatás után nem volt meglepő, hogy nem kellett sok előjáték, én már totálisan készen álltam. Kate viszont tovább kényeztetett, én pedig hagytam, hadd tegyen velem, amit akar. Telt ajkai lehelt finom csókokkal borítottak el, úgy gondoltam by Pixie

94

ennél nincs is nagyobb bizonyíték arra, hogy fontos vagyok neki, szeret, talán szerelmes is belém. Reménykedtem benne, ha nem, akkor rövidesen belém szeret. Egyre nehezebben viseltem az ajkai, és kezei nyújtotta kényeztetést, többet akartam, őt akartam, ismét azt a földöntúli érzést, amit vele éltem át. Felhúztam magamhoz, és megcsókoltam, ő pedig rajtam mozogva ingerelt tovább, kapkodtuk a levegőt. Végigsimítottam nőiességén, ami már hívogatóan nedves volt, tudtam, hogy készen áll. A melleit csókoltam, ő pedig elhelyezkedett fölöttem, majd egy váratlan pillanatban magába fogadott. A mellkasomnál fogva nyomott az ágyra, ő irányított, lassan, majd gyorsabb tempót diktálva mozgott rajtam. Gyönyörű volt, ahogy az arcára minden egyes érzés kiült, csak olvasnom kellett benne. Nyögéseink tudatták a másikkal élvezetünket, én pedig nem tudtam megállni, és a melleire simítottam a kezem. Lágyan masszírozni kezdtem tökéletes idomait, mire ő hátravetett fejjel élvezte azt. Szinte teljesen felemelkedett rólam, hogy aztán újból, még mélyebbre fogadhasson én pedig próbáltam visszatartani az elkerülhetetlent. Aztán az egyik pillanatban a háta ívben megfeszült, és a nevemet sikította, ami engem is a csúcsra juttatott, szétárasztva benne magjaim. Remegve hullott a mellkasomra én pedig nedves tincseit kisimítottam az arcából. Szorosan öleltem magamhoz, nem akartam elengedni, és leengedni sem magamról, szerettem az érzést, hogy még mindig benne voltam, a forróságot, az apró rángásokat magam körül, de aztán lehúzódott rólam. Nem engedtem, hogy mellém feküdjön, visszahúztam a mellkasomra, és csak simogattam. Imádtam, hogy ezt a csodát tarthatom a karjaimban, hogy nekem adta magát, nem is egyszer. Arra pedig, hogy mi lesz ezután gondolni sem voltam hajlandó, semmi sem árnyékolhatta be a pillanat boldogságát. Míg ezen gondolkoztam, Kate légzése egyenletessé vált, elaludt. Alaposan betakartam magunkat a takaróval, de ragaszkodtam hozzá, hogy továbbra is a karjaimban aludjon, remélve, hogy nem kényelmetlen neki. Békésen szuszogott és a belőle áradó nyugalom lassan engem is álomba ringatott. Órákkal később arra ébredtem, hogy valami nincs rendben, kipattantak a szemeim, és valóban, Kate nem volt a helyén, vagyis a mellkasomon, helyette nekem háttal feküdt. Elmosolyodtam, és közelebb húzódtam meztelen testéhez, hátulról átkaroltam. Meglepett, amikor a hasán nyugvó kezemre simította sajátját, és cirógatni kezdte. Aztán hátra fordította a fejét, azonnal megcsókoltam. A nyelveink ismét egymásra találtak, addig ügyeskedtünk, míg fölé nem kerültem, széttárta a lábait én pedig megcsókoltam. Hívogató volt a lentről, belőle áradó forróság, csak csókoltuk és csókoltuk ismét egymást, hogy aztán újra a magamévá tegyem. Rövidebb, de egy cseppet sem kevésbé kielégítő együttlét volt, aminek végén újra álomba szenderültünk, immár egészen reggelig. Mielőtt én is elaludtam volna, szorosan bújtam a hátához, beleszippantottam a hajába, és elmondtam egy rövidke imát. Könyörögtem, hogy Kate holnap ne taszítson el magától, azért, hogy másnap is megcsókolhassam, hogy mondhassam neki újból, hogy szeretem, hogy ne bánjon meg semmit, abból, ami ezen a tökéletes éjszakán történt. Mert számomra ez az volt, egy tökéletes éjszaka, aminek az emlékét örökre az agyamba és legfőképpen a szívembe véstem.

by Pixie

95

15. Valóra vált álom Reggel már mindketten ébren feküdtünk, egymást ölelve. Rob mellkasát simogattam, míg ő a vállamat cirógatta. Egy szó se hagyta el a szánkat, mióta azt mondta nekem, hogy káprázatos vagyok. Illetve szavak azok hagyták el a szánkat, de csak egymás nevét suttogtuk vagy sikoltottuk éppen gyönyörünkben. Gondoltam, hogy az ő fejében is hasonló dolgok keringhetnek, az éjszaka élményei, melyek számomra tökéletesek voltak. Hihetetlen érzés volt őt magamban tudni, és az összhang, ami köztünk volt, még fantasztikusabbá tett mindent. Próbáltam csak erre gondolni, arra, amit adott nekem, de az agyamba sajnos folyton bekúsztak a kétséggel teli gondolatok. Már biztos voltam benne, hogy szeretjük egymást, méghozzá szerelemmel, és azzal is tisztában voltam, ez mit jelent a későbbiekre nézve. Mert egyszer el fog jönni a pillanat, amikor majd el kell engednünk egymást. Nekem ez nem fog sokáig tartani, én megkönnyebbülök, de Rob, ő vajon meddig fog utána szenvedni? Ki lesz mellette, hogy átsegítse ezen? Vajon a karrierjét is tönkreteszem ezzel? Már késő, tudom, de még mindig úgy gondolom, az elején kellett volna véget vetni ennek. Most már nem megy, szeretem, és pont ezzel fogom a legnagyobb fájdalmat okozni neki. - Kate!? – hallottam meg Rob halk suttogását. Éreztem, hogy ledermed, majd a mellkasához nyúl, ahol a fejem nyugszik, és valamit letöröl onnan az ujjával. A könnyem volt az. Akkor vettem észre, hogy némán elkezdtek hullni a könnyeim. Hirtelen felültem, felhúztam a térdeimet és próbáltam lenyugodni, mielőtt téves következtetéseket von le a sírásomból. - Ezt nem kellett volna – suttogtam. Nem hallottam, hogy lélegezne, de aztán megszólalt. - Megbántad – jelentette ki, még csak nem is kérdés volt. – Valamit rosszul csináltam vagy…? – Visszanéztem rá, már megint magában kereste a hibát. - Én csináltam rosszul. Ne haragudj! – kértem bocsánatot, mindenért, amiért az életébe gázoltam, és mindent felforgattam. - Miről beszélsz? - ült fel és átkarolt. – Ez volt életem legszebb éjszakája. Hogy mondhatsz ilyet? Tökéletes volt – suttogta. - Fájni fog Rob. Nem most, majd pár hónap múlva, de megbánod. Utálni fogod a napot, amikor találkoztunk, és engem is, amiért nem volt erőm, hogy kizárjalak a nem túl hosszú életemből. – Hirtelen megvilágosodott, már rájött miről beszélek. - Hagyd abba ezt Kate! Nagyfiú vagyok és el tudom dönteni, mit akarok. Téged akarlak, és azt, hogy végre ne azzal törődj, hogy mi lesz velem akkor. Én is tudom, hogy rossz lesz, de sosem foglak megutálni, minden együtt töltött percért hálás leszek. – Miközben beszélt végig a hajamat simogatta, ami hihetetlen nyugtató hatással volt rám. Hittem neki, hinni akartam, és boldoggá akartam tenni. Akkor ott megfogadtam, ha már így alakult, megadatott a szerelem nem fogok többé azon agyalni, hogy nem lenne szabad. Hálás voltam én is, hogy Ő velem van, és tudtam nincs más dolgom, mint boldoggá tenni, amíg tudom, ami engem is boldoggá tesz. Szorosan hozzábújtam, az arcom a nyakába temettem, és mélyet szippantottam belőle. Rob meztelen hátamat simogatta, talán nyugtatónak szánta, de az ellenkező hatást érte el. Újra felébredt bennem a vágy és hirtelen csókolni kezdtem, ő sem tiltakozott. Hanyatt dőlt és magára húzott, újabb szerelmes percek következtek… Később arra ébredtem, hogy valaki néz. Néz? Inkább bámul. Elég fáradt voltam még, az éjszaka minden erőmet leszippantotta. Az éjszaka! - ugrott be. Kinyitottam a szemem, és egyből a kék szempárral találkozott a tekintetem. Mindketten elsuttogtunk egy sziát. Aztán megkérdeztem azt, amitől tartottam.

by Pixie

96

- Engem néztél? – Ő vigyorogva bólintott. – Miért? – mosolyogtam. - Hmm… nos, ennek több oka is van. – gondolkodott el. – Először is gyönyörű vagy, és hihetetlen édes, amikor alszol. Vicces, ahogy néha összeráncolod az orrod álmodban – nevetett. Nem tudtam, hogy ezt csinálom alvás közben. – Aztán meg, mikor felébredtem és a karjaimban találtalak, kellett egy perc, mire felfogtam, hogy nem álom volt, hogy tényleg megtörtént, és itt vagy. – Megsimogattam az arcát és adtam egy csókot. - Szóval te ilyeneket szoktál álmodni? – cukkoltam, mire elpirult. Szóval a válasz igen, bár nem lepődtem meg, elvégre férfiból van. Ezek után kisebb csókcsatákba bonyolódtunk, de aztán Rob nagyot sóhajtva elszakadt tőlem, éreztem, hogy mondania kell valamit. - Ma vissza kell utaznom – bökte ki végül. Értetlenül néztem rá, hiszen úgy volt, lesz egy hétvégénk. – Mivel úgy tudtam nem jössz, beleegyeztem, hogy amint tudok, visszamegyek forgatni. Meg van beszélve. Sajnálom – nézett rám bűnbánón. Én voltam az, aki erről tehet, egy percig sem haragudtam rá, inkább szomorú voltam. Rob újabb puszikat adott, legörbülő ajkaimra, majd felült. Én gyorsan kipattantam az ágyból, magam köré tekertem a takarót, és a bőröndömhöz léptem, hogy felöltözzek. Ekkor ugrott be, hogy este nem vettem be a gyógyszerem. Basszus. Elkezdtem a kisgyógyszeres doboz után kutakodni, miközben éreztem Rob tekintetét a hátamon. Előhalásztam egy csomó, pirulás tégelyt, de ami kellett, azt persze nem találtam. Már egy egész patika hevert a földön, amikor végre rátaláltam a szükséges bogyókra. Visszamertem a kispatikát a bőröndbe, és pár ruhával meg a gyógyszeremmel indultam a fürdőbe, de egy pillanatra megtorpantam, látva Rob fájdalmas arckifejezését. A francba, talán nem kellett volna előtte. Már késő volt, látta a halom mérget és kővé dermedve bámult maga elé. Szuper. Éljen Kate, a hangulat gyilkos! Besiettem a fürdőbe, hogy elvégezzem a teendőim, reméltem ez elég idő lesz, hogy Rob összeszedje magát. Kilépve azonnal leváltott egy röpke csók kíséretében, én pedig összepakoltam kicsit a lakosztályt. Rob ruháit is összehajtogattam, a táskájába lehet, hogy nem kellett volna belenéznem, a ruhái gombócba gyűrve töltötték meg azt. Mikor végeztem, lehuppantam az ágyra úgy, hogy a lábaim nem érték a földet, és szórakozottan himbálni kezdtem őket. Aztán Rob kilépett, immár ruhában, nagyot nyeltem, mert hihetetlenül szexis volt még így is. Rám mosolygott, majd a kezében lévő ruhákat is begyűrte a táskájába. Na, erről még elbeszélgetek vele. - Kate! – térdelt le hirtelen elém, mintha csak a kezemet kérné meg. – Tudom, hogy ez váratlan, korai és… talán meggondolatlannak találod… de engem semmi sem tenne boldogabbá. – Mi van? A szemgolyóim majd kiestek, úgy bámultam az előttem térdelő Robra, és vártam ebből mit hoz ki. – Kérlek… gyere velem! – fogta meg mindkét kézfejem, és esdeklőn nézett fel rám. – Ne kezdj el agyalni semmin, csak annyit mondj, hogy igen, vagy nem! – Nem gondolkodtam sokat. A szívem egyértelműen súgta a választ. - Igen! – vetődtem a nyakába. Majdnem felborultunk, de csak majdnem, mert stabilan fogott. Aztán csak csókoltuk egymást. A kocsiban ültünk és a szállása felé tartottunk. Ilyen járgányban sem ültem még, Rob bérelte, egy hatalmas, fekete, elsötétített BMW volt. Belül puha bőrülés, hátul a csomagjaink, elől pedig vigyorgó kettősünk. Rob az utat nézte, de rám-rám pillantott, én pedig ittam magamba a látványt. Végig a part mentén haladtunk, de nem csak a víz, a hullámok nyűgöztek le, hanem a hatalmas sziklák, a hegyek az út mentén. Az idő fantasztikus volt, és csak mosolyogni tudtam, hiszen minden olyan tökéletes volt. Rob bekapcsolta a rádiót, és már énekelve haladtunk a végállomás felé, ami mint kiderült nem is volt olyan messze, ahogy azt vártam. - A tábla szerint Santa Paula arra van – fordultam a testemmel ellenkező irányba, és mutogattam Robnak, de ő halál nyugodtan vezetett tovább. - Tudom, de nem oda megyünk. – Mi? – Máshol fogunk lakni. – Épp, hogy ezt kimondta rákanyarodtunk egy kavicsos útra, a közelünkben ritkán voltak a házak, éppen egy hegyen araszoltunk felfelé. Aztán újabb kanyarok után Rob egyszer csak lefékezett, majd a kocsi megállt. – Megérkeztünk – mosolygott. Kinéztem az ablakon, de azt hittem rosszul látok.

by Pixie

97

Ez nem egy szálloda, nem egy panzió, de még csak egy kis kunyhónak se volt nevezhető. Villámgyorsan kicsatoltam a biztonsági övemet és kipattantam a kocsiból. - Ó te jóságos ég! – meredtem a luxusvillára. – Ilyen nincs. Hogyan? Mikor? És… - törtek fel belőlem a kérdéseim. Miközben próbáltam felkaparni az államat a földről, Rob mögém lépett és átkarolt. - Amikor azt terveztem, hogy eljössz megkértem valakit, hogy keressen egy házat, mert nem akartam, hogy a kollégáimmal lakjunk, szerettem volna, tudod, nyugalmat, csak veled lenni. Akkor még nem is mertem remélni, hogy mi ennyire együtt leszünk – kuncogott. – Szóval ezt megtalálták, nekem is azonnal megtetszett, de sajnos mondtad, hogy nem jössz így lemondtam róla. Ma reggel újra felhívtam az összekötőt, és kiderült, hogy nagy mázlink van, mert nem adták még ki. Tehát a miénk. Tetszik? - Az nem kifejezés – pördültem meg a karjaiban, és megcsókoltam. – De ugye tudod, hogy egy panzióban vagy egy kisebb szállodában, lakókocsiban… bárhol megfelelne nekem, nem kell hát… ööö – mutattam a gigantikus építményre. – ilyen hogyisnevezzem vityillót kibérelned. – Ő csak nevetett. - A szemeidben lévő csillogásért már megérte. – Újra meg akart csókolni, de nem engedtem. - Tisztázzunk valamit, a szemeim sosem csillognának, bármilyen luxus dolgot pakolnának elém, azért csillognak, mert boldog vagyok. Rob miattad! – próbáltam belé sulykolni, elhitetni azzal a hihetetlen önbizalomhiányos fejével. Ezúttal forró csókban forrtunk össze, egyedül a tűző Nap emlékeztetett minket, hogy szét kéne szakadnunk egymástól, mielőtt napszúrást kapunk. Behurcolkodtunk, Rob ragaszkodott hozzá, hogy ő cipelje be a bőröndöket, nekem csak a kistáska jutott. - Tiéd a megtiszteltetés – lóbálta előttem a kulcsokat, majd a tenyerembe helyezte. Három helyen is volt biztonsági zár, de aztán végre bejutottunk. Ahogy beléptünk, minden képzeletet felülmúló látvány fogadott minket. Az előtér hatalmas volt, baloldalon egy földtől a plafonig érő tükör volt. Szemben velünk terült el a nappali, fa dohányzóasztallal, és fehér, illetve szürke huzatos kanapékkal. Beljebb lépkedtem, a konyha balra volt, nem büszkélkedett nagy méretekkel, de egy hétvégi nyaralóhoz tökéletesen passzolt. A konyha mögött volt még egy kisebb szoba, jobbra pedig egy még nagyobb, franciaággyal. Rob itt azonnal el is dobta a bőröndöket, majd rávetette magát az ágyra. Fejemet csóválva próbáltam feldolgozni a látványt, elhinni, hogy ez velem történik. Imádtam a házat, azt, hogy üvegfalú az óceánra néző oldalon, hogy mindenhonnan ki lehet menni a teraszra. És még nem láttam mindent. A hálóból kiléptem a teraszra, és ha kis tizenéves tini lettem volna, valószínűleg sikongatva, és ugrálva örülök. - Rob! – kiabáltam be. Azonnal mellettem termett, de csak, az után nézett körbe, hogy meggyőződött róla, semmi bajom. Ugyanazt a csodálatot láttam az arcán, mint ami az enyémen is lehetett. A terasz a ház egész hosszában elterült, napozóágyak, kerti bútorok, napernyők kaptak rajta helyet. A kilátás pedig lélegzetelállító volt. Már bentről is pazar látvány nyílt a kéklő óceánra, de kintről még a frissítő szél is megcsapott, látni lehetett a homokos part minden apró részletét. Jobbra fordulva újabb meglepetés ért, volt saját medencénk és jacuzzink is. - Ez nem lehet igaz – hüledeztem még mindig az árát pedig a világmindenségért sem akartam volna tudni. - Azért nem tökéletes minden. – Ránéztem Robra, vajon mi lehet ezzel a gond, én igenis tökéletesnek találtam. – Mivel ilyen hirtelen költöztünk, egy gramm enni vagy innivalónk sincs, úgyhogy előveszem a laptopom és rendelünk muníciót – puszilta meg a homlokom. Tetszett az ötlet, még egy utolsó pillantást vetettem a medencére, mielőtt utána mentem volna. Nem hoztam fürdőruhát – jöttem rá aztán.

by Pixie

98

Rob a hálószobai ágyon heverészett ölében a laptoppal. – Te mit ennél? Mit vegyünk? – kérdezte. Melléfeküdtem, ráhajtottam a fejem a mellkasára, úgy bámultam a monitort. Az oldal, ahol barangolt egy online szupermarket volt. - Ne készételt, inkább hozzávalókat válassz! Szeretnék főzni – mondtam, mire újabb puszit kaptam. Végül elkezdtem sorolni mi mindenre lenne szükség, számításba véve az ételeket, amiket elkészítenék. Rendeltünk krumlit, rizst, húsokat, mindennapi alap dolgokat, mint a tej, vagy a kenyér, üdítőket, ásványvizet, Robertnek sört. Órákig barangoltunk az oldalon, mindig eszünkbe jutott valami, vettünk azért édességeket, csokit, meg egyéb nasit. Az én külön kívánságomra feltankoltunk több kilónyi csokifagyival. Közben eszembe jutott, hogy olyan dolgok sem ártanának, mint a mosogatórongy, vagy mosópor, így ilyesmiket is vettünk. A végösszeg kiírásánál becsuktam a szemem, nem akartam látni. - Jó dolog ez az internet, gyorsítottan még ma este meg is érkezik. - Eltűnt már a pénzösszeg? – kérdeztem még mindig letakart szemekkel. Rob jót nevetett rajtam. - Kate ne érezd kellemetlenül magad! Ennünk kell, meg aludnunk is valahol, és ha van rá pénzem, hogy ne egy híd alatt, kukákból dézsmáljunk, akkor miért ne adhatnék ki rá ennyit. - Jó, de akkor is én itt élősködöm rajtad, egy centtel se tudok beszállni, és… - Nem tudtam befejezni, mert lefejtette a szememet takaró kezeim, hogy az ajkai hozzáférhessenek az enyémekhez. Játékosan, egymást cukkolva csókolgattuk egymást, közben nem tudtam megállni, és a hajával játszottam, beletúrtam, simogattam, ami nagyon is tetszett neki. - És Kate! – szakadt el tőlem. – Ha bármire szükséged van, bármire érted? Akkor ne titkold, szólj és megszerezzük! Azt akarom, hogy mindened meglegyen, hogy tökéletes legyen minden. Kérlek! – Bólintva beleegyeztem. - Te kellesz nekem mindennél jobban… - Kijelentésemre megajándékozott egy édes mosollyal. -… és… egy… bikini sem ártana, nem gondoltam, hogy azt is hoznom kéne – pirultam el. Újabb csókokkal halmozott el, majd újra az ölébe vette a gépet, és egy ruhabutik oldalára lépett. - Válassz! – Végigpörgettünk a kínálaton, utáltam, úgy vásárolni, hogy nem próbálhattam föl. - Ez tetszik – böktem egy fekete bikinire. - Akkor megy is a kosárba – mondta Rob és kattintott is. Azt hittem befejeztük, de lejjebb görgetett. – Ez a fehér? – kérdezte. Én kérdőn néztem rá. – Arra az esetre, ha valami történne vele, nem lehet csak egy darabod. – Nem tudtam mi történhetne a bikinimmel, de látva Rob pajzán vigyorát, kezdtem kapizsgálni. Végül került a kosárba még egy strandkendő és egy egyrészes, nagyon merész fürdőruha is. Rob csak annyit mondott „ezt látnom kell rajtad, vedd úgy, hogy nekem vesszük”, így érte el, hogy ne tiltakozzak tovább, mivel már sokat költött rám. – Azt mondja, hogy… vannak itt még… hoppá mit találtam. Hoztál elég fehérneműt? – nézett rám, majd a monitoron felsorakozó csipkés szettekre. Teljesen elvörösödtem, de Rob addig nem tágított, míg nem rendeltünk párat, köztük egy különlegesen szexi darabot. - Na jó, ennyi elég is volt – csuktam le a laptopot, mielőtt még újabb dolgot találna. Biztonságba helyeztem a szerkentyűt, majd Robra feküdtem és hálásan megcsókoltam. – Köszönöm – súgtam, bár tudtam, ez a szó édes kevés, és semmit sem viszonzok vele, de akartam, hogy tudja. A délutánt az ágyban töltöttük, képtelenség volt elszakadnunk egymástól. Este hat körül aztán csengettek, így gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat, Rob pedig átvette a csomagokat. Hegyekben állt az ajtó előtt a sok doboz. Becipeltük őket, majd nekiláttunk a pakolásnak. Nem voltunk valami gyorsak, kétpercenként váltottunk apró csókokat. Mikor úgy ítéltem meg, minden a helyén, nekiálltam a vacsorának. Rob ott téblábolt körülöttem, de nem zavart, még segített is. Miután megterített a teraszon, bejött, hogy ki segítse vinni a tálakat. Már alkonyodott, így különösen hangulatosan telt a vacsoránk.

by Pixie

99

Rob mécseseket is gyújtott, ezzel fokozva a hangulatot, amit nagyon értékeltem. Hihetetlen ez a pasi, ilyen még egy nincs a világon, az biztos. Az asztali dekorációt meglátva újabb hálás puszit kapott. - Hmm… ez isteni – tömte a szájába az ételt. – Haza se engedlek. - Hah, tudtam, hogy csak azért kellek, hogy főzzek és mossak rád – húztam fel az orrom. - Nem csak azért, valakinek ki is kell takarítani a házat – próbált komolyságot tettetni, de aztán mindketten elnevettük magunkat. A vacsi után gyümölcslét szürcsöltem, Rob is azt ivott, de én nem bírtam elképzelni, hogy nem sörözne szívesebben. Befutottam és elővettem egy üveg, már behűtött sört, felnyitottam és kivittem neki. Kikaptam a kezéből a poharat, mire háborogva nézett rám, de amint a kezébe nyomtam a sört elmosolyodott. Az ölébe fészkeltem magam, és úgy néztük a Napot, ahogy egyre lejjebb kúszik a horizonton. Tökéletes volt, szorosan bújtam hozzá. Miközben iszogatta a jól megérdemelt sörét, éreztem, ahogy nyel, ahogy lecsúszik a torkán a folyadék, ahogy lélegzik. Mennyi időt pazaroltunk el ezzel a barátság dologgal! Persze az is jó volt, de ehhez, amit most érzek nem fogható. A mécsesek már elaludtak, csak pár gyertya világított, és a Hold. Az üveg hamar kiürült, de mi még mindig ugyanúgy ültünk ott. A tarkóját birizgáltam, ő pedig a combomon lévő másik kezemet cirógatta. Reméltem ő is érzi, amit én, és úgy éreztem hangosan is ki kell mondanom. - Szeretlek – mondtam ki először. Ő a szemembe nézett, és megcsókolt. - Én is szeretlek. – Felkapott és a hálóba vitt, hogy újra és újra bebizonyítsuk mennyire is szeretjük egymást. Egyedül ébredtem. Hiába tapogatóztam nem volt mellettem, viszont egy lap akadt a kezembe. Azonnal felültem, és egy ásítás, majd szemdörzsölés után kinyitottam a félbehajtott lapot.

Jó reggelt Szerelmem! Nagyon korán kellett elmennem, így nem akartalak felébreszteni. Késő délutánig forgatunk. Sietek vissza hozzád. Addig légy kreatív, és találd fel magad! A mobilomon nem biztos, hogy elérsz, de majd én hívlak. Csókol: Rob Félig kómásan vánszorogtam a fürdőbe, és kisebb sokkot kaptam. Igaz előző nap már jártam itt, de megint ledöbbentem a méretén. Otthon a szobám kisebb, mint ez. Az óriási, kétszemélyes zuhanyzó nagyon tetszett, ahogy a hatalmas kád is, volt még két mosdó, hatalmas tükrökkel, és külön egy fésülködőasztal is, szintén óriási tükörrel. Elvégeztem a reggeli teendőket, köztük a gyógyszerekről sem feledkeztem meg, majd vidáman kezdtem bele az újabb remeknek ígérkező napba, egyedül az volt rossz, hogy estig nem láthattam Robertet. Nem tudom, mennyire voltam kreatív. Délelőtt felfedeztem a ház minden szegletét, sétáltam egyet a parton, délután pedig kipakoltam a fehérneműs és bikinis dobozokat. És ha már így tettem, fel is vettem az egyiket, és úszkáltam egyet a medencében. Rob ebédszünetben hívott, és azt mondta, ha minden jól megy hatra itt lesz, tehát addig elkészítettem a vacsorát, és előkészítettem egy kisebb meglepetést is neki. Sajnáltam, hogy nem hoztam könyvet, szívesen kiültem volna napozni és olvasgatni, de így csak a napozás maradt. Türelmetlenül vártam, hogy szerelmem hazaérkezzen. Szerelmem… még mindig furcsa volt kimondanom még magamban is ezt a szót, de határozottan tetszett. Mérhetetlenül boldog voltam, és nem engedhettem meg, hogy ezt bármi elrontsa. Amíg nincs itt az idő…

by Pixie

100

16. Ijedtség Reggel, olyan nehezen hagytam Őt ott. Azt viszont tudtam, hogy kötelességem van, amit imádok csinálni. Folyton mosolyognom kellett, már többen megjegyezték, hogy feltűnően boldog vagyok, de ők azt hitték a jól sikerült premier az oka. Kétségkívül az is örömet jelentett, de a nagybetűs boldogságom, csak Katenek köszönhettem. Nagy mázlista vagy Rob, az egyszer szent! Arra, pedig nem akartam gondolni, hogy lehetnék ennél nagyobb mázlista, a csodákban ugyanis nem nagyon hittem. Bár, ha jobban belegondoltam csoda, ami velem történt, Kate is egy csoda, ez az egész egy csoda, de van, hogy hiába reménykedsz benne, a legnagyobb nem válik valóra. Ebédszünetben hallottam a hangját, de azóta is csak arra tudtam gondolni, mikor zárhatom már újra a karjaimba. A forgatás végeztével szélsebesen rendbe szedtem magam, majd egy kis cselt alkalmazva – hogy lerázzuk a lesifotósokat, nem akartam, hogy rátaláljanak a Katettel közös rejtekhelyünkre – vezettem a házig. Még nem volt sötét, örültem, hogy a napnak korán sincs vége. Beléptem a házba, és egyből finom illatok csapták meg az orromat, majd Katet is megpillantottam. Megint elámultam, mennyire gyönyörű, egy lenge, nyári ruha volt rajta, a haja hullámos tincsekben omlott a vállára, mint egy angyal, legalább is így képzelem őket, ha léteznek. Bár a forgatás fárasztó volt, ahogy beléptem a fáradtság elpárolgott. Hosszú csókkal üdvözöltük egymást, majd kiparancsolt a teraszra egy sörrel a kezemben, míg ő befejezte az ételt. Nem volt ellenemre a dolog, így is tettem, és csak az járt az eszemben, mennyire is tökéletes. Leültem a székbe a sörömmel, és rá is gyújtottam, miközben az óceánt figyeltem. Nemsokára szerelmem is megjelent. Szerelmem, ezen a szón mindig mosolyognom kell, azt hittem sohasem mondhatom ki még magamban sem, erre most akár el is kiálthatnám magam. Az étel isteni volt, mint mindig, kérte, hogy meséljek a forgatásról. Nagyon kíváncsian hallgatta a mondandóm, így elhatároztam, valamelyik nap kiviszem őt is. Nem engedte, hogy segítsek neki pakolni, úgy éreztem magam, mint egy király, akit kiszolgálnak, de pont, hogy én akartam az lenni, aki őt kényezteti. Mikor ezt szóvá tettem, azt felelte, én vagyok a dolgozó férfiember, ő pedig egész nap henyélt, ennyit hadd csináljon már. Mondtam már, hogy imádom? Azért még próbálkozom a kényeztetésével. Felvetette, hogy menjünk sétálni a partra. Kéz a kézben haladtunk a homokban, mezítláb. Elmesélte ő mit csinált egész nap, reméltem nem volt olyan unalmas, mint amennyire annak hangzott. Visszaérve a házba már nehezemre esett eltitkolni, mennyire fáradt vagyok. - Menj csak, zuhanyozz le! – kaptam tőle egy puszit, így is tettem. Miután végeztem, ő vette be a fürdőt, én pedig az ágyra huppantam. Próbáltam ébren maradni, kényszerítettem a szemeimet, hogy nyitva maradjanak, és sikerült is. Kate lépkedett ki a hálóingjében, aranyos volt, ahogy a sötétben próbált, nem felébreszteni, miközben nem is aludtam. – Jó éjt szerelmem! – bújt be mellém. - Jó éjt! – válaszoltam én is, mire ijedtében felült. - Atya ég! Azt hittem alszol. A szívem… - nevetett. – Aludnod kéne. - Nem akarok – bújtam hozzá szorosan és a hasát cirógattam. - Ez esetben… - mondta. Elmosolyodtam, hogy azért mégsem tud nekem ellenállni, de akkor felkelt az ágyból, és a fürdőbe ment, majd újra kijött a kezében egy tégellyel. – Lett volna számodra egy meglepim, megengeded? – Sejtelmem sem volt mit akar. Ez valami, ajzószer, vagy mi a tököm? – Feküdj hasra! – utasított. Felkapcsolta az éjjeliszekrényen lévő kisvillanyt, majd pár perc múlva, finom illatot éreztem a levegőben, és Kate nedves kezét a hátamon. – Illóolajos masszázs – magyarázta. De még milyen! Nagyon szerettem, amikor masszíby Pixie

101

rozott, hihetetlenül jól csinálta, azonnal el tudott lazítani. Éreztem, hogy egyre nehezebben tartom nyitva a szemem, főleg, hogy Kate búgó hangon azt sugdosta közben, hogy „Aludj!”, „Pihenj!”. A kezei bebarangolták az egész hátamat, sajnáltam, hogy többre nem voltam képes, azon az éjszakán. Reggel arra ébredtem, hogy Kate rázogat. - Ne… nem akarok felkelni, még nem… - nyöszörögtem. Amikor rátapadtak az ajkai az enyémekre, az egyből frissítően hatott rám, viszonoztam, magamra húztam, és élveztem a nyelveink játékát. - Rob… menned… a film… – próbált szóhoz jutni, de nem hagytam, annál is inkább, mivel csak délután kellett bemennem, és sajnos éjszakára is ott maradnom, éjjeli jeleneteket forgatni. Most viszont csak Katere akartam koncentrálni. - A délelőttöm szabad – súgtam, és magam alá fordítottam. Kicsit háborgott, hogy neki miért nem említettem, akkor nem ráz fel. – Örülök az ébresztésnek, így több időnk van erre… azzal felgyűrtem a hálóingét, hogy bepótoljuk az éjszaka elmulasztott szeretkezést. Imádtam minden porcikáját, gyönyörű teste volt, és imádtam az érzést, ami mindannyiszor a hatalmába kerített, amikor vele voltam, olyasmi, amit még senkivel sem éreztem ezelőtt. Végigcsókolgattam puha bőrét, és élvezettel hallgattam sóhajait, miközben simogattam. Egy cseles mozdulattal ő került fölém, és kényeztetett. Az idők végezetéig néztem volna szépségét, érintettem volna, egyszerűen nem tudtam betelni vele. A reggeli akciónk és némi táplálékbevitel után lementünk a partra. Egy doboz kóla kíséretében leültem a homokba, és néztem, ahogy a parton ugrándozik. A lábával fröcskölte a vizet, nézte a sirályokat, nevetett, hihetetlen látvány volt. A boldogsága engem mérhetetlen elégedettséggel töltött el. Aztán odarohant hozzám és leült mellém, de nekem ez nem tetszett, inkább az ölembe húztam. Hosszas csókolózás után, elszakadt tőlem. - Ússzunk! – azzal fel is pattant, majd levetkőzött egy falatnyi bikinire. Nagyot nyeltem, ennyi elég is volt, hogy újra megkívánjam, de visszafogtam magam. Ledobtam a pólóm és utána szaladtam. Vagy fél órát lubickoltunk a sós vízben, hol egymásba gabalyodva élveztük a hullámokat, hol beljebb merészkedve, az aljáig lemerültünk. A házba menet felkapkodtuk a cuccainkat. Szerencsére még volt bőven időm, hogy elkészüljek és elinduljak. Bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak. Alig, hogy megengedtem a vizet, hangokat hallottam, majd nem sokkal később, nyílt az üvegajtó, és Kate lépett be meztelenül. Azonnal reagáltam a jelenségre, amit ő egy vigyorral nyugtázott. Csókokkal borítottuk egymást, majd nekitámasztottam a fülke falának. Vadul csókoltuk egymást, az ölembe kaptam, és ő egyből körém tekerte a lábait. Nekinyomtam a csempének és rögtön elmerültem benne. Eddig ez volt a legvadabb szeretkezésünk, a hátamat karmolta, és harapdálta az ajkaim, ami engem még jobban beindított. Gyorsabb tempóra kapcsoltam, ezzel vészesen sürgetve minket a beteljesülés felé. Kate szájából egyre sűrűbben hangzott a nevem, és én se tudtam visszafojtani a morgásaim. Aztán Kate, a körmeit a hátamba mélyesztve hangosan elélvezett, és ahogy éreztem az összehúzódásait magam körül, engem is azonnal a mennyországba repített. Kicsúsztam belőle, és a fal mentén lecsúsztunk, ugyanis féltem, hogy nem bírnám megtartani, és egyszer csak összecsuklanának a lábaim. A zuhanyzó padlóján ültünk, a víz csak zubogott ránk, ő pedig még mindig belém kapaszkodott. Apró puszikkal halmoztam el a vállát. - Ne haragudj! – mondta a hátamon lévő karcolásnyomokat simogatva. - Megérte – vigyorogtam. Aztán felemeltem és lassan lemosdattuk egymást, majd meg is törölköztünk, és legnagyobb bánatomra felöltöztünk. - Nem jössz el velem? Nem szívesen hagylak egyedül egész éjszakára – ezt már a konyhában mondtam, miközben ő egy kis harapnivalót készített nekem, hogy ne éhesen menjek forgatni. - Jó ötlet ez? Nem vagyok láthatatlan. Hogy magyarázod, ki vagyok?

by Pixie

102

- Majd kitalálok valamit – mondtam egyszerűen, pedig gőzöm nem volt, hogy oldanám meg. Csak azt akartam, hogy a közelemben legyen. - Rendben. Két perc és felöltözöm, addig egyél! – Beviharzott a hálóba, majd egy farmernadrág, sportcipő és ujjatlan összeállításban, valamint egy laptop táskával tért vissza. Addigra be is faltam a kis szendvicseket. – El is felejtettem, hogy igazából azért is jöttem, hogy a lakásodról beszéljünk, a laptopom meg is vannak a tervek – mondta. - Hozd nyugodtan, elég hosszú és unalmas lesz… neked legalább is. - Az kizárt, de azért elviszem – Kézen fogtam, majd elhagytuk a házat és beszálltunk a kocsiba. A helyszínen már nagy volt a készülődés, reméltem a sminkben lesz időm áttanulmányozni a szövegem, mert az elmaradt. Az asszisztensem egyből felém rohant, majd megtorpant Katet meglátva. - Hello Jessica! – köszöntem a harminc év körüli nőnek, aki értem volt felelős. – Nem késtem. – vigyorogtam rá. Kate megbökött, én pedig bemutattam őket. – Jess ő itt Kate az unokatesóm, - Bakker nagy vagyok, spontán így eszembe jutott, hát ez szuper. – Kate ő itt Jess, az asszisztensem. - Szia! Örülök, hogy megismerhetlek – mondta mosolyogva szerelmem. - Szia Kate! Leugrottál megnézni a forgatást? Ez nagyszerű! De ugye nem haragszol, ha Robertet beparancsolom a sminkbe? Indulás! – bökött a lakókocsi felé. - Jess, megtennéd, hogy körbevezeted és vigyázol rá? – Ő bólogatott, így nevetve indultam a munkába. Szerencsére gyorsan képbe kerültem a jelenettel és a szöveggel is. Végig nyugodt voltam a forgatás alatt, mert közben láttam Katet. Beszélgetett a rendezővel, nézte a felvételeket. Aranyos volt, ahogy néha megfeledkezve magáról bámulta a munkát. Jól haladtunk, de azt is észrevettem, hogy sokan sündörögnek Kate körül és kíváncsian méregetik az „unokatesómat”. Talán kitalálhattam volna valami kevésbé átlátszót. Este volt egy hosszabb, pár órás szünetünk, míg átálltunk az éjszakai jelenetek forgatására. Már egy ideje nem láttam szerelmemet. Jess azt mondta a lakókocsimban megtalálom, így oda siettem. A kocsi végében lévő asztalnál ült a bőrülésen, és a laptopját bújta. Mikor meghallott, azonnal felkapta a fejét. - Szia! – üdvözölt, én is őt, és lehuppantam mellé, hogy átölelhessem. Belepillantottam a készülő lakásom terveibe, és határozottan tetszett. - Van tehetséged hozzá – jegyeztem meg, ő csak a fejét csóválta. - Örülök, ha így látod. Pihensz egyet, vagy ilyenkor mit szoktál csinálni? – kérdezte, én pedig elmondtam neki, hogy ilyenkor zenét hallgatok, olvasok, vagy heverészem, és még utoljára átolvasom a jelenetet. – Nem lennél kíváncsi a többi tervemre, bútorokra? – Hát, hogy a manóba ne lettem volna kíváncsi bármire, amihez neki is köze van? Egy csókkal bíztattam, hogy hajrá, ne kíméljen. – Ezek lesznek a nappaliban, még igazán csak elképzeléseim vannak, hogy mit hova, mert az több mindentől függ, de kitalálom. A hálószobádban a kékes, szürkés színekre gondoltam. Megfelel? – Rábólintottam. – Ezt a szekrényt választottam – mutatott képet, egy hatalmas kétajtós famonstrumról. - Ebben ki fog lakni? Mert az tuti, hogy nekem ennyi ruhám nincs – viccelődtem, mire beleharapott a vállamba. – Auch. Te vadmacska. – Ő csak kuncogott, és tovább magyarázta a dolgokat. Szerettem volna, ha azonnal visszamehetünk, és csak egymással törődhetünk, de még hátra volt egy húzós éjszaka. - A többit majd máskor, még így is van hátra pár dolog. Csináld csak, amit szoktál, mintha itt se lennék! – állt volna föl, de én visszahúztam. Ezt mégis hogy gondolta? - Képtelenség. Meg aztán még rengeteg időm van olvasgatni… ami az energiatartalékaimat illeti… tudod, mi frissít fel a legjobban – vigyorogtam rá.

by Pixie

103

- Egy liter kóla? – adta a tudatlant, és amikor meg akartam csókolni elhúzódott. Erre az ölembe húztam, de úgy, hogy szemben legyen velem. Végül lovagló ülésben helyezkedett el rajtam, de még mindig húzta az agyamat. – Egy hideg zuhany! – vágta rá, mintha az ötezer dolláros kérdés helyes válaszát tudná. Nem bírtam tovább, rá kellett vezetnem a válaszra. - Hát ez… - azzal a tarkójánál fogva magamhoz húztam, hogy megcsókoljam. Belemosolygott a csókba, de viszonozta. Egyre jobban elmerültünk egymás szájának feltérképezésében, amikor egy torokköszörülést hallottunk meg. Ekkor bukott az „ő az unokatestvérem” mese, ugyanis Jess állt ott, még csak nem is hallottuk, hogy bejött, sőt a kopogást sem, pedig sosem jött be kopogás nélkül. – Öhmm... – Hát ennyit rólam, meg a frappáns válaszaimról. Kate teljesen elvörösödött, és le akart mászni rólam, de Jess felemelte a kezét, mintha csak azt mondta volna, hogy „Állj!”. - Miattam nem kell abbahagynotok, csak a kért papírokat hoztam – letette az asztalra. – és annyi, hogy eddig úgy áll, hogy kilencre minden kész lesz, szóval nyolcig van pihenőd. - Köszi Jessica – találtam meg a hangom. - Nincs mit – mosolygott ránk. – Ha ez az egész kiderül – mutatott ránk. –, vagy egy évig ápolhatom a húgom lelkét – emelte égnek a tekintetét, én csak nevettem, majd otthagyott minket. Bíztam benne, és a diszkréciójában, ismertem már annyira, hogy tudjam, az itt látottak köztünk maradnak. - A húga lelkét? – mászott le rólam Kate, majd felállt és csípőre tett kézzel várta a választ. Féltékeny lenne? Nevetnem kellett. – Ne nevess Pattinson, inkább válaszolj! - Te most féltékeny vagy? – fogtam a hasam a nevetéstől. Pedig ha tudná milyen alaptalanul. Nem tehettem róla, annyira abszurd volt az egész, ahogy ott állt előttem, és azt hitte egy percre is tudok más nőre gondolni, mint rá. - Dehogy vagyok féltékeny! – tagadta. Én csak túlzóan bólogattam, hogy „én is úgy látom”. – Hagyd már abba a nevetést! – már ő is mosolyogva mondta, aztán újra rámült, és hangosan kacagni kezdett. Én lassan már kaptam levegőt, de aztán megint nevetnem kellet, csak azon, hogy ő nevet. Szóval vagy tíz percen keresztül csak röhögtünk, mire végre lecsillapodtunk. - Jessica mesélt a húgáról, aki most húsz éves és a koleszban is és otthon is csak az én képeim lógnak a falán. Jesst, ez nagyon idegesíti, és amikor megtudta, hogy az én asszisztensem lesz, már előre utált, pedig nem is ismert, csak én voltam a srác a húga faláról. Persze ő már a férjével él, de gyakran van otthon a húgával és állandóan csak rólam hall. Elmondása szerint – magyaráztam Katenek a történetet. – Gondolom ezzel arra akart célozni, hogyha kiderül, hogy nem vagyok szabad, a húga eléggé le lesz törve. – Ekkor Katenek sikerült megint csak meglepnie egyetlen mondatával. - De adtál neki autogramot, ugye? – nézett a szemembe. Csak értetlenül néztem rá. Mondd meg Jessnek, hogy hozza el a húga egyik könyvét, vagy poszterét, és írd alá, ennyit megtehetsz, ha már az a lány ennyire szeret. – Csak hallgattam, amit mondott, nem is Kate lett volna, ha nem így gondolkodott volna. Megígértem neki, hogy így fogok tenni. – Köszönöm. - Miért? Miért fontos ez neked? - Ők a rajongóid Rob. Szeretnek, és hidd el, te nem is tudod, egy ilyen apró dolog, neki mennyit jelenthet – azzal megcsókolt. Miközben az ölemben ült, simogattam, aztán elolvastam a papírokat, amiket Jess behozott, de Kate egy pillanatra sem vált el tőlem, nem is engedtem volna neki. A hajamban turkált, míg olvastam, annyira jól esett. Sajnos hamar eljött a nyolc óra, így Jess elhurcolt Kate mellől, aki mosolyogva engedett el. - Kedves lány. – mondta Jess, csak helyeselni tudtam. – Képzeld az elefánt is megkedvelte, persze még mindig teérted van oda legjobban! Nem értem én ezt, minden nőstény oda van érted. Lehet valami fejlődési rendellenességem van.

by Pixie

104

- Lehet – vigyorogtam, mire oldalba bökött. – De én így szeretlek, asszisztensek gyöngye – azzal már a sminkeseknél is voltunk. Miközben dolgoztak rajtam, Jess mesélt még arról, mit csináltak Katettel. Hajnali kettőkor aztán végre vége volt a munkának, így a lakókocsim felé vettem az irányt. Ott találtam Katet, a bőrülésen feküdt, és aludt. - Kate! – suttogtam, miközben óvatosan megráztam. – Inkább menjünk haza, ott folytathatod az alvást. – Kezdett ébredezni. Kinyitotta a szemét, és egy fintorba torzult az arca. – Gyere, segítek! – suttogtam, azzal felhúztam, ő pedig a támlának dőlt. Összekapkodtam a cuccokat és megkértem egy testőrt, hogy pakolja be a kocsimba és kezdjék el az elterelő hadműveletet. Kate még mindig úgy tűnt nincs magánál, csak ült, mozdulatlanul és pislogott. A dereka alá nyúltam és úgy vittem ki a karjaimban a kocsihoz. Becsatoltam, majd elhagytuk a forgatás helyszínét. Vezetés közben rápillantottam, és nagyon csillogott a szeme, tényleg álmos lehetett. Én meg ide-oda hurcoltam! Lehet, nem kellett volna. Végre megérkeztünk, kipattantam a kocsiból és a kezemben a cuccommal lépkedtem a túloldalra, hogy bemehessünk, de Ő nem szállt ki. Azt hittem azért, hogy kinyissam a kocsi ajtaját, de amikor megtettem és ő felnézett rám, megláttam a könnyeket a szemében. Összeszorította a száját, és erősen markolta a laptop táskát. - Segíts! – kérte szívszorítóan. Kétségbe estem, nem egészen értettem. – Kísérj be, kérlek! – mondta és a kezét nyújtotta. Én kisegítettem, majd az ajtót becsuktam és rám támaszkodva léptünk befelé. Az ajtót kinyitottam, ő pedig majdnem összecsuklott. - Kate! ... Mondd, mi van! … Menjünk kórházba? – kérdeztem akadozva, ő csak a fejét csóválta. Bent aztán felkaptam és bevittem a hálóba, hogy minél hamarabb lefekhessen. – Mit kérsz? Hozzak valamit? – Már majdnem könnyeztem, tudatlannak, tehetetlennek éreztem magam. Csak az járt az eszemben, hogy nem akarom, hogy szenvedjen, és nem tudtam, hogy segíthetnék. - Egy pohár vizet és a bőröndömet – mondta kurtán. Már rohantam is a konyhába és töltöttem ásványvizet, a szobába visszaérve pedig feltettem az ágyra a bőröndjét. – Köszönöm – mosolygott. Leültem mellé, kezemben a vízzel, míg ő előpakolta a pirulákat. Erősen koncentrált és számolgatott valamit, kereste a megfelelő tégelyeket, a megfelelő adagot. – Nem lesz semmi baj – suttogta a szemembe nézve. Akkor eszméltem rá, hogy könnyes a szemem. Még ő nyugtat engem! Marékszámra vette be a különböző formájú és színű pirulákat, majd a vízzel lekísérte őket. – Csak… csak kimerültem – magyarázta, miközben magára húzta a takarót, és befészkelte magát. Én is lefeküdtem, közvetlen mögé bújtam, és szorosan átkaroltam úgy, hogy az állam a feje búbján volt. Másodszorra láttam rosszul, és ugyanúgy felkavart, mint akkor. Alig aludtam éjszaka, őt persze hamar elnyomta az álom, vagy inkább a sok gyógyszer. Egész éjen át öleltem, folyton hallgattam, hogy lélegzik-e a haját simogattam és puszilgattam, miközben próbáltam lenyelni a torkomban lévő hatalmas gombócot, és elviselni a mellkasom fájdalmas szorítását. Ébredéskor nem találtam magam mellett. Urrá lett rajtam a pánik, és felpattantam, hogy megkeressem. A fürdőben találtam rá, amint a WC fölé görnyedve adja ki magából, azt a keveset, amit evett előzőleg. Odaléptem, és letérdeltem mellé. - Menj ki! – utasított, de én megfogtam a haját, és a hátát kezdtem simogatni. – Nem kell ezt látnod. – Nem tágítottam, mellette volt a helyem. Úgy tudtam, csak a kemoterápiától hánynak az emberek, és Kate nem kezelteti magát, akkor meg mi lehet a magyarázat a hányásra. Mégis elkezdte volna a kezelést? Vagy… sosem védekeztünk – ugrott be. Talán… talán terhes?

by Pixie

105

17. Boldog napok Minden bizonnyal túlhajtottam magam. Ez van, ha nem vagyok óvatos. Csak néhány napra felejteném el, hogy mi a bajom, és azt nagyon megemlegetem. Már a lakókocsiban éreztem, hogy gyenge vagyok ébredéskor. A kocsiban hazafelé viszont már biztos voltam benne, hogy egy újabb rosszullét kerülget. Robra is sikerült ráijesztenem. A WC fölött görnyedtem, miközben Rob simogatott, de aztán hirtelen abbahagyta, és megint ugyanúgy ledermedt, mint általában szokott, ha valami eszébe jut. - Rob ez természetes reakció… - kezdtem magyarázni. – majd elmúlik. - Biztos? Mármint Kate mi… nem szóval soha... úgy szeretkeztünk, hogy… és lehet, hogy … - nem nagyon szedte össze a gondolatait, de én így is rájöttem mire céloz. Persze nem tudhatta. - Nem. Az kizárt – ebben biztos voltam. Nem lehetek terhes. - Már, hogy lenne kizárt? – háborodott fel és felpattant mellőlem, hogy idegesen járkáljon fel-alá. Felnéztem rá és elmosolyodtam. - Ne pánikolj! Én már… nekem már nem… szóval - Elég kínos, hogy mondjam el a lehető legrövidebben, de legérthetőbben? – nem lehet gyerekem. A szervezetem éppen a túlélésért küzd, minden energiáját, arra tartalékolja, hogy a szükséges funkciók működjenek – kezdtem el felidézni hangosan az orvosom szavait, de láttam Robon, hogy ez neki túl nyers. – Nem lehetek terhes, nem lehet gyerekem, fel is hívhatod az orvosomat. A gyógyszerek mellékhatása, ennyi. – Megállt és úgy tűnt felfogta, amit mondtam. - Ne haragudj! Én csak… - rogyott térdre velem szemben. Én csak bíztatóan mosolyogtam. Rá soha semmiért nem tudnék haragudni. Odahajolt, hogy megcsókoljon, de elfordítottam a fejem. Én még nem felejtetem el, hogy az imént hánytam, és a szám szaga, hát had ne elemezzem. - Már jobban vagyok. Menj ki! Lezuhanyozom. – Felsegített a földről, de nem eresztett el. – Itt hagyhatsz. Bízz bennem! – öleltem meg. Nagyot sóhajtott, majd kiment. Lezuhanyoztam, majd alaposan fogat mostam. Újabb gyógyszereket vettem be, és reméltem olyan hamar elmúlik, amilyen hirtelen jött ez a rossz szakasz. Kérlek! Csak ezt a hetet add még, könyörgöm! – fohászkodtam, miközben magamra húztam a ruháim. Mosollyal az arcomon léptem a nappaliba, ahol Rob elgondolkozva ült. Leültem mellé, ő pedig óvatosan az ölébe vont. Most már én tapasztottam az ajkaim az övére, és percekig csak ezzel voltunk elfoglalva. Hozzábújtam, amennyire csak tudtam, a nyakába fúrtam az arcom és élveztem az illatát. Ő simogatott, de egy szót sem szólt. Nem akartam, hogy így legyen, vidámságot akartam, de még mindig gyenge voltam. - Felhívom a szüleimet – törtem meg végül a csöndet, fel akartam állni, hogy a mobilomért menjek, de Rob nem engedett. A kisasztalon heverő cigisdoboz mellől felkapta a saját készülékét és azt nyomta a kezembe. Fejből is tudtam anyuék számát, így gond nélkül bepötyögtem. Alig néhány csengés után anyu hangját hallottam a túloldalról. - Szia Kate! Mikor mehetünk érted a reptérre? – kérdezte lelkesen. - Szia, anya! Az igazság az, hogy… nem kell értem jönni, nem megyek haza. – Anyu csak egy meghökkent „Hogyan?”-t hallatott. - Maradok még pár napot… Robbal. – néztem szerelmemre, aki végre elmosolyodott. - Magyarázd meg kislányom! Hol vagy? És mi ez az egész? Mikor jössz haza? – sikerült teljesen összezavarnom.

by Pixie

106

- Most itt vagyok Los Angelestől nem messze egy parti villában, amit Rob bérel. Ő forgat, de megkért, hogy maradjak vele, és én igent mondtam. Legkésőbb jövő héten haza utazom, de addig… - Kettesben gondolom – volt anyu első értelmes mondata. Én elpirultam, Rob pedig elvigyorodott, ő is tisztán hallotta a beszélgetést, tőlem alig egy centire. - Igen – mondtam kicsit rekedtes hangon. – Én szóval... és ő … mi…. - Jó kincsem, értem én. - Haragszol? – kérdeztem. - Nem drágám, dehogy. Teljesen megértem és örülök nektek. Érezzétek jól magatokat! Vigyázz magadra! Rendben? Emlékszel miről beszélgettünk egyszer? Reméltem, hogy megtapasztalod, ő egy remek ember és megérdemled. – A „remek embernél” Rob önbizalom ittasan felhúzta a szemöldökét. Na, most aztán nőtt az egója, az biztos. – Szeretünk drágám. - Én is titeket és puszilom apát is – mondtam. - Rendben, átadom, én pedig üdvözlöm Robertet. Ja, és készíts képeket! – nevetett. - Rendben, megígérem. Puszi – azzal letettük. – Nem kéne készülődnöd? – simítottam végig Rob elgyötört arcán. Nem sokat aludhatott az éjjel. - Nem, elintézek egy telefont, és jövök – bújt ki alólam, és a telefonjával a kezében kiment a teraszra. Figyeltem, ahogy lassan kilépked, miközben gondterhelt az arca, és alig áll a lábán. Bűntudatom volt. Sikerült feltápászkodnom és utána mentem. Hangosan magyarázott a telefonba. – Nem Jess mondd meg nekik… csak mondd meg, hogy csoportosítsák át a jeleneteket. Betegség, igen, kérlek Jessica tudod, hogy sosem kérnék ilyet, ha nem lenne élet-halál kérdése. Igen, csak… csak ma. … Köszönöm, angyal vagy. – Letette, és amint megfordult találkozott a tekintetünk. Karba tett kézzel támaszkodtam a teraszajtónak. Nem akartam elhinni, hogy ezt tette, még ha miattam is. - Nem hanyagolhatod a munkát miattam. Mit fognak gondolni rólad? – kérdeztem komolyan. Odalépett hozzám, de én elhúzódtam és leültem a napozóágyra. – Én nem akarom ezt, ha miattam ki kell hagynod egy napot, akkor inkább hazautazom. Nincs jól ez így Rob – dőltem el az ágyon. - Ez csak egyszeri alkalom, úgy tudják, beteg vagyok, legalább rájönnek, hogy ember vagyok és nem halhatatlan. Figyelj Kate, emiatt ne érezd rosszul magad! Ma itt maradok veled és kész. Nem foglak magadra hagyni, amikor nem vagy jól. Most pedig összedobok valami reggelit. – azzal otthagyott. Kényelmesen elhelyezkedtem. Miközben napoztam kezdett a dühöm alábbhagyni, beletörődtem a dologba, különben se lett volna energiám veszekedni vele. Vagy negyed órát szöszmötölt odabent, reméltem még nem gyújtotta magára a konyhát, tekintve, hogy saját bevallása szerint konyhai tudománya a pirítós elkészítésével ki is merül. Szép kis reggelinek néztem elébe. - Itt is vagyok – jelent meg egy tálcával, felültem, hogy jobban hozzáférhessek. Nem akartam hinni a szememnek. – Remélem ízleni fog, bár nem olyan profi, mint a te palacsintád, vagy melegszendvicsed! Ezt nevezzük inkább Szendvics ala Pattinsonnak. … Még mindig haragszol? – Csak megcsóváltam a fejem és megcsókoltam. - Csak miattad aggódom. Na, nézzük, mit alkottál! – nyúltam az egyik szendvicsért, ő pedig eleresztett egy féloldalas mosolyt, amit nagyon is imádtam. Bár esztétikailag nem volt a topon az alkotás, össze-vissza kaszabolt szalámi és sajt szeletek voltak rápakolva, az uborka pedig, hol hajszálvékony, hol ujjnyi vastagságú volt, de el kellett ismernem, hogy igenis ehető. – Hmmm nagyon finom – motyogtam teli szájjal, miközben sikeresen lepottyantottam egy paradicsomra emlékeztető valamit a tetejéről. Rob is velem evett, kaptam narancslevet is, profi volt a kiszolgálás. Míg én reggeli után tovább pihentem, immár az árnyékban, addig Rob is összeszedte magát, és csatlakozott hozzám. Újra a hihetetlen kilátásban gyönyörködtem, a

by Pixie

107

hullámok játékában, a sirályok kecses repülésében, és boldogság öntött el, ahogy Robra pillantottam. - Mi az? – mosolyodott el, de nem nyitotta ki a szemét. - Tetszik, amit látok – vigyorogtam. Kinyíltak a szemei. - Én is határozottan odavagyok a látványért. – Na erre elpirultam. – Már sokkal jobb a színed. - Jobban is érzem magam – mosolyogtam. – Úszhatnánk is egyet később. - Este és reggel is jól rámijesztettél, most meg már úszni akarsz – csóválta vigyorogva a fejét. - Szerintem ez nem jó ötlet – vált komollyá. – Tényleg aggódtam Kate, és a legrosszabb az volt, hogy fogalmam sem volt az egészről, hogy mi történik, mit kéne tennem. Sosem beszéltél róla, alig tudok valamit, és amit az interneten írnak, hát attól se lettem okosabb. – Ledöbbentem. Alig hittem el, hogy utána nézett, meg is kérdeztem, hogy komolyan beszél-e. Igen – vallotta be. – Nem sokra mentem vele, annyi volt az információ, és annyi fajta dolog volt, én még csak azt se tudom mi a pontos neve. - Ez ne érdekeljen! Azért vagyok itt, hogy elfelejtsem egy kis időre és nem akarok róla beszélni – azzal felálltam és a hálószobába mentem. Mivel már sokkal jobban voltam és minden percet ki akartam élvezni, átvettem a bikinimet, és a medence felé indultam. Beleereszkedtem a vízbe és úsztam a hosszokat. Nagyon kellemes volt, még tökéletesebbé Rob jelenléte tette volna. Felbukva a felszínre, megpillantottam Robot, amint cigizik. Mikor észrevette, hogy nézem, elnyomta, és odatelepedett a medence széléhez, a lábát a vízbe lógatva. Mosolyogva odaúsztam. – Nem jössz? Nagyon jó a víz. - Kicsit később. – Láttam az arcán, hogy valamit le kell rendeznie magában, így tovább úszkáltam. Nem sokáig bírtam, hogy láttam szenvedni, így ismét odaúsztam hozzá. - Nem szeretem, amikor szomorú vagy – néztem fel rá a vízből, mire ő, mint egy kisgyereket, a derekamnál felemelt, és magához ölelt. – Tiszta víz leszel – mondtam, miközben szorosan ölelt. Csak egy „Nem érdekelt” motyogott, erre nekem támadt egy gonosz ötletem. – Nem érdekel? … Ez esetben… - hátradőltem a súlyommal Robot is magammal húzva, így a vízben kötöttünk ki. Végre mosolyt csaltam az arcára, elkezdtük egymást fröcskölni, játszottunk, mint a gyerekek. Persze úszkálásunkat csókcsatákkal tarkítottuk, hogy még nagyobb legyen az élvezet. Utána beültünk a jakuzziba, addigra Rob már levette a pólóját, és a rövidnadrágját, már csak a boxere volt rajta. Élveztem a melegvízben a bizsergető habokat. Egymással szemben ültünk, és csak néztük a másikat. Sajnos nem volt nagy önuralmam, nem tudtam visszafogni magam, hogy ne menjek oda, ne túrjak a vizes tincsei közé, hogy meg ne csókoljam. Lovagló ülésben ültem az ölébe és egyre követelőzőbben csókoltam. Akartam őt, mindennél jobban, és minél hamarabb. Egyik kezem ujjai a hajában barangoltak, míg a másik kezem egyre lejjebb haladt, izgató felsőtestén. Izmos vállától kezdtem simogatni, a mellkasán át haladtam le, a hasán kicsit elidőztem. Többször belenyögött a csókba, ahogy én is. Mikor a boxeréből próbáltam volna kiszabadítani, lefogta a kezem és elszakadt tőlem. - Ne… Kate! – lihegte. – Most… most még le tudok állni. – Csak az járt az eszemben, hogy miért kéne leállni, tudom, hogy ő is akarja, akkor meg mi a baj? Újra csókolni kezdtem, de megint csak visszautasított. Megértettem, szomorúan horgasztottam le a fejem, mégsem akart engem. – Kate! Nézz rám! – nyúlt az állam alá. – Tudod ugye, hogy csak érted teszem? Féltelek, értsd meg! Nem akarlak kifárasztani. A tegnapi is csak az én hibám volt, nem figyeltem rád és… - Muszáj volt elhallgattatnom, nem bírtam hallgatni a sok sületlenséget, ami csak úgy dőlt belőle. - Rob! Állj le! Egyszer az életben ne magad hibáztasd. Ez elkerülhetetlen, érted? Te nem tettél semmi rosszat. Azzal teszel rosszat, ha megfosztasz magadtól. Jól leszek, ez…- simítottam végig újra a felsőtestén. – nem árt. Kérlek! Jól vagyok. Tényleg. – Még mindig nem volt teljesen meggyőzve. – A francba is, tiszta Bellának érzem magam, akinek könyörögnie kell,

by Pixie

108

hogy Edward megdugja. – durcáskodtam. Elnevette magát, viszont én ezt nem találtam viccesnek… annyira. A végén már én is nevettem és odabújtam Robhoz. Ártatlan ölelés volt. – Szeretlek. - Én is szeretlek. – suttogta. Gondoltam, egy utolsó próbát megér, így megint lecsúsztattam a kezem, és megcsókoltam. Viszonozta és nem állított le. Szenvedélyesen csókoltuk egymást, de most nem siettünk annyira, mint a zuhanyzóban. Simogattuk, csókoltuk egymást, ahol tudtuk, már sikerült kiismerni egymás gyenge pontjait, így most is hihetetlen élmény volt. Kihámozott a bikinimből, én is őt a boxeréből, végigcsókoltuk egymás testét, miközben a jacuzzi vize körülöttünk bugyogott. Megmarkoltam a férfiasságát, és magamba vezettem. Először csak érezni akartam, így nem kezdtem rögtön mozgásba. Egy pillanatra elvesztünk egymás tekintetében, majd megmozdítottam a csípőm, és fel-le mozogtam rajta. Hihetetlen hévvel szorított magához, én pedig még jobban tapadtam hozzá. Szerettem volna, ha örökké tart ez a pillanat. Többször váltottam ritmust, köröztem a csípőmmel, láttam Rob arcán, hogy legalább annyira élvezi, mint én, ami magabiztosságot adott, hiszen nálam volt az irányítás. Mindig az utolsó pillanatban visszakapcsoltam, ami az őrületbe kergette, de nem csak őt, aztán megmarkolta a csípőmet, és gyorsabb tempóra ösztönzött, míg mindketten a csúcsra nem értünk. A következő napok hasonlóan teltek. Rob dolgozott, amikor nem, akkor minden percet kettesben töltöttünk. Imádtam vele ébredni, vele feküdni. Anyunak igaza volt, kellett, hogy megtapasztaljam, milyen szeretni és szeretve lenni, szerelemmel. Ez egy csoda volt számomra, Rob törődött velem, beszélgettünk, nevettünk, őrültködtünk. Annyira vicces és mókás pasi, bár el kell ismerni, néha vannak fura poénjai, főleg pár sör után, de én imádtam. Azt az érzést nem lehet felülmúlni, amikor látom, hogy hazaér, és az első, hogy megkeres, amikor meglát, a szemei felragyognak, és mintha minden megszűnne, csak annak lenne értelme, hogy megcsókol és magához szorít. Volt, hogy együtt főztünk, miközben a rádióban lévő zenére táncoltam, néha elkezdtünk régimódian beszélni, vagy szerepjátékokat játszottunk. Megtanítottam kezelni a mosógépet, vasalni, illetve a ruháit összehajtogatni. Jól csinálta, csak fel kellett eleveníteni, amit még régen az anyukájától tanult. Volt, hogy virággal jött haza, volt, hogy elmentünk a közeli hegyekbe túrázni. Egyik este filmet néztünk. Úgy nézett ki a felállás, hogy Rob a kanapén feküdt, félig ülve, én rajta, az én hasamon, meg a hatalmas pattogatott kukoricás tál. Szerettem vele filmet nézni, mert olyan dolgokat fűzött hozzá, amik tényleg érdekeltek, volt egy fura látásmódja a dolgokról. Szerette a filmeket sőt, az enyhe kifejezés. Én is imádtam a klasszikusokat, de fogalmam sem volt, hogy a kedvenc romantikus filmünk ugyan az. Erre is fény derült, amikor rákérdezett. - Találd ki! – tömtem egy újabb marék pattogatott kukoricát a számba. - Lássuk csak… Titanic? – Megcsóváltam a fejem, azért ügyes próbálkozás volt, valószínű, az emberek kilencven százalékának ez lenne a válasza. – Akkor a Szerelmünk lapjai – találgatott tovább, de nem sok sikerrel. – Akkor ötletem sincs… de nem valami Disneys izé Zac Efronos? – húzta fel a szemöldökét, erre belecsíptem a karjába. – Auch. - Mit képzelsz te rólam? - nevettem. – Na, jó lehet, hogy nem is láttad, elég régi szóval kaphatsz segítséget. Van benne egy nő és egy férfi – nevettem az arckifejezését meglátva. - Ez, ez hasznos információ, legalább kizárhatom a Suzie és Tekergőt, meg a Shrekket. – Mintha azok romantikus filmek lettek volna, maximum mesék. - Na jó, francia film, a főszereplő nő nevét nem mondom el, mert abból már egyből ki lehet találni, szóval történik benne egy bankrablás és a rendőr beleszeret a nőbe… - Rob vigyora óriási volt, azt hittem felreped az arca, vagy legalább is a száján kiesik a koponyája, de nem így lett.

by Pixie

109

- Carmen a nő neve, a film pedig Keresztneve Carmen – csóválta a fejét. Azt hittem ez azt jelenti, neki nem tetszett a film. - Az a kedvenc romantikus filmem – mondta, nem akartam elhinni, hogy igazat beszél. – Akinek eddig mondtam, csak pislogott, hogy ilyen is van, te meg imádod. Hihetetlen. - Azért az Emlékezz rám majdnem átvette ám a vezetést a kedvenc filmjeim listáján csak, hogy tudd – simogattam meg az arcát. – Nagyon jó vagy benne. Sajnálom, hogy a Vizet az elefántnak címűt nem láthatom, az is biztos jó lesz. Vagyis hülyeségeket beszélek, naná, hogy meg fogom nézni, csak nekem különleges VIP jegyem lesz a legjobb helyről. – Rob arca ismét elkomorult. – Ne már Rob! – pusziltam meg. – Mosolyoghatsz, sőt, azt akarom, hogy nevess. Hozzászokhattál volna már, hogy nyíltan beszélek róla. - De nem akarom, hogy eszembe juttasd. - Itt vagyok Rob – csókoltam meg. – Az pedig tény... szóval én akkor is elmondom, hogy ott leszek veled, a premieren, rendben? Az összes filmedet megnézem, és persze az Oscar-díjkérdést is megdumálom odafent. Ha lesz majd gyereked, én leszek az őrangyala, amikor szomorú vagy, gondolj majd arra, hogy előtted állok, és grimaszolok, ha boldog vagy, én vagyok a legboldogabb. - Csss Kate! – kérte. – Én… nekem nem kell Oscar, te kellesz, gyereket is tőled szeretnék, én akarlak megnevettetni, vagy vigasztalni, akkor is, amikor ráncos öreg hölgy leszel. – mondta kétségbeejtő őszinteséggel. Levettem a hasamról az edényt, és hasra feküdtem Robon, hogy a fejemet, a mellkasába temethessem. Azon az estén, hogy feldobjam a hangulatot, felvettem a csipkecsodát, amit Rob szemelt ki és vett meg, majd egy kisebb táncot adtam elő, ami nagyon tetszett neki. Sajnos nem szerethettük egymást egész éjszaka, mert gondolnunk kellett arra, hogy Rob másnap dolgozik. Szigorú voltam és alvást rendeltem el, álomba cirógattam szerelmemet, és én is elégedett mosollyal az arcomon aludtam el. Egyik éjszaka arra ébredtem, hogy rázkódik az ágy, Rob dobálja magát, miközben hangosan motyog valamit. Olyasmit értettem, hogy „Ne! Most nem! Oda kell érnem!” és a nevemet többször is. Felkeltettem, és amikor tudatosult benne, hogy hol is van és, hogy ott vagyok vele, magához szorított. - Csak egy rossz álom volt. Itt vagyok. Csss! – csitítgattam simogatásaimmal. Nem akarta elmondani, mit álmodott, sose tudtam meg. Nem beszélt, csak cselekedett, olyan szenvedélylyel esett nekem, mint soha azelőtt, mintha így akarná bizonyítani, hogy tényleg ott vagyok neki. Sajnos az a nap is eljött, amikor haza kellett mennem. Előző nap összepakoltam a cuccaimat. Kieszeltem egy kis meglepit. Amíg Rob a munkában volt, kis cetliket ragasztottam mindenfelé a lakásban vicces üzenetekkel. Raktam a serpenyőbe „Rob biztos vagy te ebben?” vagy a fürdőbe a mosógépre „Az erő és a tudás legyen veled!” a kanapéra „Te ezen fekszel, én rajtad feküdnék.” vagy a hálóba az éjjeliszekrényre „Jó reggelt/ Jó éjt szerelmem!” a kabátjába és a farmerzsebébe is dugtam egy-egy cetlit, így vele mentem, mindenhova. Sajnos egyedül kellett hazautaznom, egy sofőr vitt ki a reptérre. Alig tudtam elszakadni Robtól, csak szorítottuk egymást, vagy csókolóztunk, végül nagy nehezen beszálltam a kocsiba, és integetve hagytam ott. Reméltem, hogy nem akkor láttam utoljára.

by Pixie

110

18. Rémálom Nem akartam, hogy Kate elmenjen, de tudtam nem lehetek önző, a családjával is kell lennie. Így legalább újra kaptam tőle a leveleket, amik immár nem barátnak, íródtak baráttól, hanem szerelmes e-mailek voltak. A forgatás remekül ment, sajnos néha meggyűlt a bajom a paparazzikkal. Sokkal könnyebben ment, amikor Kate is velem volt. Visszaköltöztem a stábhoz, ott kellett hagynom a szuper házat, de nem bántam, Kate nélkül amúgy sem volt az igazi. A kis édes, cetliket hagyott nekem, amire tényleg nem számítottam. Volt a hálószobában, még a hűtőben is, a mosógépes és serpenyősön meg kellett volna sértődnöm, de csak könnyezve röhögtem. Hihetetlen ez a nő, annyi biztos. A forgatás végeztével nem repülhettem azonnal Katehez, mert még hátra volt a Teen Choice Awards, mondhatom, nagyon örültem neki. Egész nap rossz érzésem volt. Kezdődött azzal, hogy fel sem akartam kelni, aztán meg nem értem el Katet, pedig ilyenkor jól esik, ha mond valami ökörséget, amivel felvidít. Csak előző este kaptam tőle egy bíztató levelet a jelmondata az volt, hogy „Tarolni fogsz, én tudom.”. Nem vágytam rá, hogy taroljak, sokkal inkább, hogy haza érjek. Inkább örültem is, hogy Taylor két díjat is „elvett” tőlem, legalább kevesebbet kellett a színpadra mászkálnom, viszont az Emlékezz rám-ért nagyon jól esett a díj. Végig Ashley mellett ültem, együtt beszéltük ki Justin Biebert meg a többi „sztárt”. Jó kedvem volt, reméltem Kate is nézi valahogy. A jókedvem, addig tartott, míg nem kaptam egy SMS-t Kate mobiljáról, de az anyja írta, hogy kórházban van, és amint tudok, menjek, mert baj van. Azonnal felpattantam, alig kaptam levegőt. „Most nem! Nem vagyok mellette! Oda kell érnem.” – csak ez zakatolt a fejemben. Ashley visszahúzott a székre. - Mi történt? – kérdezte, úgy látszik, nagyon az arcomra volt írva. - Kate. El kell mennem, most. Ömm... nem tudom, hogy… - kezdtem hangosan gondolkodni, de Ashley nem engedett. - Nem mehetsz csak el, a műsor közepén! A végén még fel kell mennünk – magyarázta, de én ki akartam szabadulni a szorításából. – Hallod Rob! Mi ütött beléd? – lépkedtünk ki a stúdióból. Kint nekitámaszkodtam a falnak és próbáltam gondolkodni. - A repülőjegyemet előre kell hozni. - Rob! Gyere vissza, mindjárt mennünk kell! – erősködött. - Akkor már talán holnap reggelre ott lehetek és nem… - beleütöttem a falba, Ashley csak pislogott, nem tudta ő sem, senki sem. Egyedül voltam Kate titkával. Ashley várakozóan állt az ajtóban, kinyitotta, hogy magával húz, de én elmentem. Azzal se törődtem, hogy utánam kiabál „Rob! Rob!” Hallatszott a kiáltása, de én csak futottam, át a biztonságiakon, el a cuccomig, a testőrömig, csak futottam, magyaráztam, és rettegtem. Azonnali járatra foglaltam jegyet, semmi sem érdekelt, sem a körülöttem ugráló rajongók, sem a kattintgató paparazzik. Csak Ő járt a fejemben, és hogy oda kell érnem. A repülőn, vagy három Whisky-t megittam, nem segített, idegesen doboltam az ujjaimmal, és fohászkodtam. Nem lehet, hogy nem látom többé, még nem mehet el! Még nem vagyok rá kész. Annyi mindent akarok még mondani neki, vele lenni. El kell gitároznom neki a dalt, amit hozzá írtam a napokban és hallanom kell a nevetését. Még nem mehet el! Leszálltam a gépről és egyből hívtam a szüleit, tőlük megtudtam melyik kórházban van. Csak egy dolog visszhangzott a fülemben „Siess!” az anyukája meggyötört hangján. Remegve szálltam a taxiba, egy évtizednek tűnt, míg megérkeztem a hatalmas épülethez. Ahogy felpillantottam az ablakok sokaságára, a szívemet valami őrült fájdalom kerítette hatalmába. Kapkodva a levegőt, izzadva teljes kétségbeeséssel mentem a recepcióhoz, hogy eligazítsanak. A 214-es szoba! by Pixie

111

Liftbe szálltam, nem is értettem, hogy visznek a lábaim, nem is emlékeztem, merre mentem, hol, mi mellett haladtam el, az agyamra valami köd telepedett. Nagyot nyelve, dübörgő szívvel nyitottam be a 214-es szobába… üres volt. … Elkéstem. … Az ajtókeretnek támaszkodva csúsztam a padlóra. …Vége, itt hagyott. … És még csak el sem tudtam tőle búcsúzni. Azt hittem belehalok a fájdalomba a szülei hiába vigasztaltak. - Mr. Pattinson! Ébredjen! – rázogatott egy kar. Kinyitottam a szemem, egy kék szemű nő volt az, de nem Kate, kitisztult a látásom, kezdett visszatérni a realitásérzékem. Egy légi utaskísérő volt, én pedig egy gépen ültem. – Sajnálom, de kiabált álmában és látszott, hogy rémálma van. Ne haragudjon, de úgy gondoltam, jobb, ha felébresztem. - Köszönöm – mondtam ő pedig el is ment, miután nem kértem semmit. Már megint, ugyanaz az álom, Kate haldoklik, és én nem vagyok mellette, nem érek oda. Szerencsére nem kaptam olyan SMS-t így bíztam benne, hogy otthon találom szerelmemet. Anyuéknál pakoltam le a cuccaim, és miközben ettem egy „kis” ebédet anyu faggatni kezdett. A forgatásról, a terveimről, és Kateről. - Jó film lesz szerintem, Reese-zel azon poénkodtunk, hogy most talán nem vágják ki a jeleneteimet, és lesz egy közös filmünk. Minden szuper volt. Tényleg. - Mégis olyan meggyötörtnek látszol kisfiam. Pihenned kéne, és normálisan enni. - Jól vagyok anyu, csak el kell mennem Katehez, már hetek óta nem láttam. – Na ez a kijelentés felkeltette anyám érdeklődését. Egyből leszűrte, hogy valamit nem mondtam el neki. – A premier után velem töltött egy hetet. És együtt voltunk, vagyis vagyunk… úgy… érted – magyaráztam neki. - Én ne érteném kisfiam? Az arcodra van írva, ha róla beszélsz – mosolygott. – De közben aggódom is érted. Mondjuk ez az anyák dolga, nem igaz? Akkor csomagolok sütit, vidd csak el Katenek – puszilt meg, majd egyből pakolászni is kezdett. Egy sütivel teli óriási műanyag dobozzal álltam Kateék ajtaja előtt, és vártam, hogy kinyissák. Aztán végre kitárult, és Kate boldog arcát pillantottam meg, majd egyből a nyakamba ugrott. Miközben belém csimpaszkodott, beljebb lépkedtünk, és sikerült becsuknom az ajtót. Aztán megcsókoltam végre, már annyira hiányzott a csókja. Az illata most is mennyei volt, puha ajkai teljesen más dimenzióba repítettek. - Á szia Rob! – köszöntek a szülei. Azonnal elszakadtunk Kattel, és kicsit zavarban voltam, viszont a szülei kedvesen üdvözöltek. - Jó napot! Anyu küldött sütit, nem bírta megállni – nevettem és átnyújtottam a dobozt. - Köszönjük. Akkor mi nem is zavarunk, elvonulunk a nappaliba filmet nézni. Örülünk, hogy itt vagy, és hálásak vagyunk azért az egy hétért, Kate elmesélt mindent, nagyon jó lehetett. – De még mennyire! - gondoltam magamban, ők elmentek, mi pedig bevonultunk Kate szobájába. - Szóval minden elmeséltél a szüleidnek? – pusziltam a füle mögötti kis gödröcskébe, majd elkezdtem a nyakát csókolgatni. - Ah nem… mindent azért nem. – gyorsult fel egyre jobban a légzése, az enyém sem volt éppen lassú. – Itt maradsz éjszaka? – nézett rám reménykedve, bólintottam, majd leültünk az ágyára, ahol ki volt nyitva a laptopja, így lopva belekukkantottam. - Jótékonysági rendezvény a kórházban? Erről én miért nem tudok? – kezdtem el olvasni a tervezetet, amin Kate addig dolgozott. Beleült az ölembe, és magához vette a gépet. Szorosan öleltem a derekát, nekidőltem a támlának és hallgattam a magyarázatát. - Ez nem jótékonysági est, vagyis olyan is lesz, de én mást szervezek. Egy évben egyszer hírességek látogatják meg a gyerekeket, színészek, zenészek, akiket a gyerekek kedvelnek, felnéznek rájuk. A hírességek ajándékokat visznek, bizonyos pénzösszeget adományoznak a kórháznak, és eltöltenek egy napot a gyerekekkel. Tavaly hihetetlen volt, eljött Chery Cole hát az összes kislány odavolt érte, nagyon kedves nő és sokat beszélgetett a gyerekekkel. Persze ez nekik is jó reklámfogás, mert bekerül újságokba és a kórház hivatalos honlapjára is.

by Pixie

112

Este pedig jótékonysági gála van, tudod puccparádé, adakozás, koncertek, ahová pénzes emberek járnak, az nem az én világom. Beszéltem Robbie Williams ügynökével, de nem tud eljönni, szóval elég rosszul állok, de megoldom, ahogy eddig is – csukta le a laptopját, félretette és hozzám bújt. – Hiányoztál – súgta. - Te is nekem Kicsim. De egyet azért nem értek. Hogy nem jutott eszedbe, hogy én menjek? Híresség lennék elvégre, vagy az ottani gyerekek nem bírnak? – Ezt is el tudtam volna képzelni. - Erről szó sincs, én csak… nem akartalak megkérdezni, mert nem akartam, hogy kötelességednek érezd, szóval érted attól, hogy velem vagy ne… - Eddig bírtam hallgatni a kifogását, nem nagyon tetszett. - Akkor most elmondom mi lesz – néztem rá határozottan, mintha haragudnék rá, ő pedig csak vigyorgott, és a vállamhoz bújt, mintha félne. – Szívesen eltöltök egy napot a gyerekekkel, és hívom a többieket is. Ezt már ki is pipálhatod. Mindenki elfoglalt, de erre biztos szakítanak időt. Felhívom őket, bízd csak rám! - Köszönöm, a gyerekek nevében is – azzal megcsókolt. – Amúgy elkészült ám a lakásod, nem lazsáltam miután hazajöttem. - Ez komoly? - Aham, még kell pár apróság, de kész lett és szerintem csúcsszuper, bár ugye a saját művemre nem mondhatom, de nekem tetszik. Szóval vissza is adom a kártyád – felállt és a fiókjába nyúlt, majd át is nyújtotta. - Mikor nézzük meg? – lelkesedtem, nagyon kíváncsi lettem. - A-a nem nézzük meg, majd ha kész lesz teljesen… és várj! Mi lenne, ha tartanánk egy házavató bulit? Ha úgyis jönnek a kollégáid, akkor szólj a falkának is és leleplezzük a lakást! – Úgy csillogtak a szemei, teljesen fel volt villanyozva, nekem pedig eszem ágában sem volt ellenkezni, ha neki ez ekkora örömet jelent. – Én majd mindent megszervezek. Szuper lesz – csókolt meg ismét. Még kicsit beszélgettünk, aztán vacsoráztunk, majd egy rövid zuhanyzás után bebújtunk az ágyba. - Kate! – súgtam neki. - Hmm? - A szüleid… szóval nem kellemetlen, hogy itt alszom veled? Pontosan hol is van a szobájuk? – Kicsit zavart, hogy a szülei szomszédságában alszunk és attól is féltem, hogy esetleg ránk nyitnak, épp ezért nem találtam jó ötletnek az alvás helyetti tevékenységet. Kate elkezdett kuncogni. Megfordult, hogy szembe legyen velem. - A szüleim, hogy is mondjam, fel vannak világosítva, engem sem a gólya hozott, szóval nyugi, megértik és nem hallgatóznak, apu elég hangosan horkol, mintha földrengés lenne, és anyu arra se szokott felébredni, én is megszoktam már, szóval nyugi. … Pontosan miért is kérdezted? – nevetett és a kezét végighúzta az oldalamon. Lefogtam a kezét, a tűzzel játszott. Már rég voltunk együtt és mindennél jobban kívántam, de nem találtam megfelelőnek a helyet. A lefogott kezét kiszabadította és most ő ejtette rabul az enyémet, rátette a tenyerem a mellére, és végighúzta egészen a hasáig. Bár volt rajta egy top és egy igen pici rövidnadrág, hatott rám az akciója. Fölé helyezkedtem, és nem volt szándékomban megállni. Másnap neki kellett dolgozni mennie, én a napot a szervezkedéssel töltöttem. Szerencsére Kellan, Jackson, Nikki, Ashley egyből igent mondott, Kristen és Taylor filmforgatás miatt csak egy talán-t. A házavató bulira is meghívtam őket, meg is lepődtek, mivel nem beszéltem nekik róla. Szerencsére londoni barátaim is szabaddá tudták tenni magukat arra a szombat estére. Katetel úgy beszéltük meg, hogy késő délelőttől, kora délutánig bent leszünk a kórházban, este pedig a házamban csapunk egy bulit. Izgatottan vártam az eseményt, és a Summit is a segítségemre volt egy vagon Twilightos cuccal, amit a gyerekeknek fogunk ajándékozni. Naná, ha reklámozási lehetőség van, nem mondanak nemet.

by Pixie

113

Fúrta az oldalamat a kíváncsiság, hiszen én sem láthattam addig a lakást, bármennyire is próbáltam Katetet rávenni, nem féltem piszkos módszerekhez sem folyamodni, de mind hiába. Éppen a szobájában feküdtünk péntek este, popcornt majszoltunk, miközben a Keresztneve Carment néztük a laptopján. - Ne már Kate! De tényleg nem kell semmit se segítenem a lakásban? Fel kell hurcolni a piákat, meg elrendezni a dolgokat, egyedül nem csinálhatod. - A-a nem fogod meglesni, azt akarom, hogy mindenki lássa az arcodat, amikor meglátod. Amúgy meg ki mondta, hogy egyedül csinálom? Vannak ott helyes és kedves szomszéd fiúk. - Aha - tetettem felháborodást. – Na jó kisasszony, ezt még visszakapod. Esetleg helyes szomszédlány nincs? - Hát Mrs. Hill egy elég helyes idős hölgy, a férjét, már régen elvesztette, nála bepróbálkozhatsz. Biztos jól kijönnétek – nevetett. Minden estét Katettel töltöttem, filmeztünk, beszélgettünk, a szüleivel is voltunk, velük is jól kijöttem, szinte családtaggá váltam, abban az egy hétben, de Kate szerint ez a folyamat, már régebb óta tartott. Még csütörtök délután spontán gitározni kezdtem a nappalijukban, és körém gyűlt a család. Kiderült, hogy az anyukájának nagyon is jó hangja van, le is nyomtunk egy duettet. Hihetetlen volt, Kate sok tekintetben hasonlított rá. Este pedig előadtam neki a dalát. Nem volt nagy szám, szerintem legalább is, de szívből jött, leírtam mennyit jelent nekem, hogy mennyire hálás vagyok, hogy az életünk keresztezte egymást. Könnyes szemmel hallgatta végig, majd a véleményét vártam, de ő csak hozzám bújt és megölelt. Percekig szipogott, majd megcsókolt. - Köszönöm, soha sem kaptam ennél szebb ajándékot. Szeretlek Rob, és én vagyok a legboldogabb, hogy az életünk szálai összefonódtak, bármennyi időre is. Sose fogom tudni meghálálni azt, hogy boldoggá tetted az életem ezen szakaszát, hogy mellettem vagy, hogy szerethetlek – fonta körém karjait, és csak ölelt, olyan szorosan, ahogy csak bírt. Azt hiszem, azon az estén mindent elmondtunk egymásnak. Hihetetlenül gyengéden szerelmeskedtünk, majd egymás karjaiban ért minket az álom. Másnap volt a nagy nap, úgy készülődtem, mintha legalább az esküvőmre mennék, pedig „csak” a kórházi gyerekeket látogattuk meg. Felöltöztünk, majd már kora reggel bementünk Kate-tel. Az osztályra már megérkezett az ajándékküldemény a Summittól, DVD-k, füzetek, tollak ceruzák, babák és minden, ami Twilight saga. Kicsit fintorogtam, hogy majd Edward babákat fogok osztogatni, elég bizarr volt egy rólam készült „Barbie babát” bárkinek is odaajándékozni. Plakátok, poszterek és autogramkártyák tömkelegével is el voltunk látva, és lassan a többiek is megérkeztek, akik vagy a szállodából, vagy egyenesen a reptérről jöttek. Végül az egész csapat ott volt. - Nagyon hálás vagyok nektek, annyira örülni fognak! – lelkendezett Kate. – Nem tudják, hogy ti jöttök, szóval óriási meglepetés lesz. – Izgatott voltam, csak azt sajnáltam, hogy Kate ragaszkodott hozzá, hogy ne leplezzük le, hogy együtt vagyunk, tiszteletben tartottam a kérését és tartottam tőle a három lépés távolságot. – Ez itt az első kórterem - érkeztünk meg egy ajtóhoz. - Itt egész apró kisfiúk és kislányok vannak, de biztosíthatlak róla titeket, egytőlegyig fanok, szóval, gyerünk! – Láttam a többieken is az izgatottságot mindenki várta, hogy örömet szerezhessen az ajándékokkal és azzal, hogy beszélgetünk velük. Kate benyitott. – Sziasztok! – még az ajtó takarásában voltunk a gyerekek hangosan üdvözölték. „Szia Kate!” , „Kate! Ma mit játszunk?” – Gyerekek, ma különleges meglepetéssel készültem, van itt pár ember, aki látni szeretne titeket, fogadjátok őket nagy szeretettel, ajándékokkal is készültek a számotokra. – Szerelmem kinyitotta az ajtót, elsőnek Kristen és én léptünk be. - Sziasztok! – köszöntünk egyszerre. Egy pillanatig néma csend volt, látszott, hogy le vannak döbbenve, aztán valaki elkiáltotta magát „Edward és Bella!” és innentől már mindenki tapsolt, és nevetett. A kórterem hatalmas volt, mindegyikünk választott egy ágyat és üdvözöltük az ott fekvő kicsiket. Sajgott a szívem, ahogy láttam a csöveket kilógni a pici testükből, a

by Pixie

114

sápadt arcukat, a gyakran kopasz buksijukat. Láttam, hogy a többiek is elérzékenyülnek, de nem sírtunk, azért voltunk itt, hogy felvidítsuk őket. Egy kisfiú ágyához léptem oda, aki nagyra nyílt szemekkel nézett. Átadtam az ajándékokat, de csak egy megszeppent „köszönöm” hagyta el a száját és a szemével Katetet kereste, aki azonnal ott is termett. - Daniel, ő itt Rob, Rob ő itt a kicsi Daniel – mutatott be minket egymásnak. - Szia kisöreg! – simiztem meg a buksiját. - Akkor te nem vagy vámpír igaz? – kérdezte félve. Katetel egy pillanatra felnevettünk. - Nem, én csak egy színész vagyok, aki eljátszotta Edward szerepét. - Akkor jó, mert az én vérem biztos nem ízlene. Beteg vagyok, a hajam a sok gyógyszertől hullott ki, de a doktor bácsi azt mondta, hogy visszanő. - Biztosan visszanő – bíztattam. – Ha a doktor bácsi azt mondta, akkor úgy is lesz. - Ha visszanő, majd olyanra fogom megcsinálni, mint Edwardé. – Na erre már nem volt mit mondanom, a kissrác levett a lábamról. – Anyu azt mondta, hogy megengedi, ő is nagyon szereti a filmet, amikor Katetel néztük, akkor a szüleim éppen meglátogattak, de most még dolgoznak. A nővérem azt mondta, hogy szeretné, ha elvennéd feleségül. - Tényleg? És hány éves a nővéred? - nevettem és Katere pillantottam, aki szintén vigyorgott. - Tizennégy – válaszolta. Le is csuknának ugrott be elsőnek, aztán csak magamban nevettem. – Aláírsz neki is egy papírt? – kérdezte. Rögtön alá is írtam két autogramkártyát is. – Köszönöm. - Én köszönöm a beszélgetést, aranyos kisfiú vagy, és csak gyógyulgass rendben? A hajad is biztos szuper lesz, a nővéredet is üdvözlöm. – „Átadom” volt a válasza. A kórteremben mindenki mindenkihez odament, legalább egy percre, és elképesztő volt minden egyes beszélgetés, a kicsik arca, a boldogság, ahogy az ajándékokat bontogatták, vagy, ahogy meséltek a betegségükről. Az első kórteremből kilépve aztán mindünknek kellett egy perc. Kate megértően bólintott, megvárta, míg letöröljük a könnycseppeket, és rendezzük a vonásainkat, mielőtt egy újabb kórterembe lépnénk. Megkaptam, hogy „Te nem is vagy olyan, mint Edward.” meg hogy „Jacob sokkal aranyosabb.” amiken jól szórakoztam, hiszen a gyermeki őszinteség verhetetlen. Persze voltak olyan kislányok is, akik képet is kértek, vagy puszit adtak. Egy lány pedig azt mondta, hogy sokkal jobb vagyok, mint Edward. A legjobban mégis az tetszett, amikor egy kisfiú azt mondta, hogy ha felnő, elveszi Katetet feleségül. Az utolsó kórteremben aztán már nagyobbak voltak, tinédzserek. Alig, hogy beléptünk, Kate megfogta a kezemet, és célirányosan vezetett egy ágyhoz, ahol egy fiatal lány feküdt. Először a hihetetlenül kék szeme tűnt fel, aztán pedig az, hogy már nőtt vissza a haja, ami gyönyörű volt. Ő meg se mukkant, csak bámult rám. - Maggie, Ő itt Rob, Rob, ismerd meg Maggiet – törte meg a csendet Kate. Kezet nyújtottam a lány felé, aki beletette az övét az enyémbe, és gyengén megrázta. - Maggie? – néztem Kate felé, biztos akartam lenni benne, hogy az a Maggie-e, akire gondolok. – Kate már sokat mesélt rólad. Hallottam, hogy hamarosan kiengednek – kezdtem a beszélgetést, és átnyújtottam az ajándékot is. - Köszönöm – mondta. – Nem hiszem el Kate, hogy meséltél rólam. – súgta szerelmemnek, aki csak megrántotta a vállát. – Itt van a könyv, amit aláírtál – mutatott az asztalra és felnyitotta a fedőlapot. Ez eszembe juttatta a Katetel való első találkozásunkat. – Basszus Katenek annyiszor mondtam, hogy mennyire találkoznék veled, most meg egy szó se jut eszembe – nevetett. - Megesik, ez még a jobbik eset. Azt képzeld el, amikor én felmegyek a színpadra átvenni a díjat, és akkor nem tudok megszólalni, vagy ha igen, csak zagyvaság jut az eszembe. A

by Pixie

115

Teen Choiceon is folyton bizonyítom ezt a képességemet – túrtam már megint zavaromban a hajamba. - Szerintem ez aranyos, Katetel néztük ám a díjátadót, mindig behozza a laptopját, és megengedi, hogy böngésszek, meg ki is szoktuk tárgyalni a dolgokat, tudod, ő olyan mintha a barátnőm, vagy a nővérem lenne. Alig idősebb nálam két évvel. – Ez kicsit meglepett, akkor, hogy kerül a gyerekosztályra? - Maggiet már egy ideje kezelték itt, májusban töltötte be a tizennyolcat. De ideláncoltam – mosolygott Kate. - Kate harcolta ki, hogy maradhassak, amíg haza nem mehetek. A jövő héten már szabad vagyok. Jajj Rob mégiscsak lenne egy kérdésem, ez Katetet is foglalkoztatta. Tehát eljátszanád James Bondot? – Ez meglepett, de mosolyogva válaszoltam. - Persze, Pierceszel, amikor forgattuk az Emlékezz rám-ot felmerült, és ő azt mondta támogatná az ötletet, és nekem se lenne ellenemre. A királynő titkos ügynöke lennék, jól hangzik. - Hol eszel szívesebben Burger King vagy McDonald’s? - McDonald’s – válaszoltam, a nem éppen mindennapi kérdésre. - Értem. Ját, ha kimegyek, az első az lesz, hogy befalok egy hamburgert a legközelebbi Mekiben. Annyi egészséges ételt ettem, hogy már áhítozik a szervezetem egy kis vagy inkább nagy Hambira. Amúgy még mindig azt emésztgetem ám, hogy miért beszéltél rólam Robnak. - Még egy olyan embert nem ismerek, aki annyira szereti, mint Te – mondta Kate, de tudtam, hogy most magát nem vette számításba, nem akart lebukni. - Nagyszerű, akkor most azt hiszi, hogy belé vagyok zúgva és, hogy róla álmodozom, köszi Kate – viccelődött. - Szóval nem vagy belém zúgva – tetettem a végtelenül elkeseredett embert. Összegörnyedtem, végtelenül megbántottnak tetetve magam. - Tényleg olyan hülye vagy, mint gondoltam, persze a legpozitívabb értelemben – nevetett. – Tök pozitív az első benyomásom rólad, rendes srácnak tűnsz. - Köszi, igyekszem. Te pedig rendkívül őszinte és vicces vagy, ami a szíveden, az a szádon, ez tetszik – kacsintottam. - Jajj, Rob! – kapott a szívéhez. – Kiakadnak a készülékek! Ilyet még egyszer ne mondj, jaj a szívem – viccelődött még mindig, Katetel pedig csak nevettünk. – Örülök, hogy találkoztunk. - Részemről volt az öröm – hajoltam meg, majd egy másik ágyhoz mentem, miközben Katehez szóltam. – Tényleg kivételes lány. Van humora – nevettem. Kate pedig bólogatott. A következő ágynál egy fiú volt, tizenöt éves lehetett, és azt akarta tudni, hogy tényleg gitározom-e. Nem akarta elhinni, így be kellett bizonyítanom. Kate előszedett valahonnan egyet, és elkezdtem pengetni. - Énekelni is tudsz? – kérdezte. Hát igent mondtam, bár inkább csak próbálkozásnak nevezném. - Jobban megy kísérettel – céloztam arra, hogy szálljanak be ők is. - Kate énekel veled, úgyis lóg még nekünk – nézett szerelmemre, aki elfintorodott. – Ne már Kate! Tök régóta ígérgeted. Naa! Légyszi! - Rendben – adta be a derekát. – Mit szeretnétek hallani? – a válasz a mindegy volt, így én belekezdtem egy dalba, amit a héten is énekeltünk. A gyerekek néma csendben hallgatták éneklő kettősünket. Imádtam hallani a hangját, együtt zenélni vele. A gyerekek a végén hatalmas tapsban törtek ki, Kate pedig csak pirult. A többiekkel mind azon a véleményen voltunk, hogy ezt egyhamar nem fogjuk elfelejteni, az élmény megható, a tanulság pedig egy életre szóló: adni mindig a legcsodálatosabb. Az esti buli kezdett mindenkit foglalkoztatni, alig vártam, hogy láthassam a lakásomat, volt egy olyan érzésem, hogy nem kis meglepetés lesz.

by Pixie

116

19. Házavató Remekül sikerült a nap, hálás voltam mindenkinek, aki eljött, és nagyon izgatott is a lakás miatt. Mindenki biztosított minket róla, hogy kicsit felfrissül, és mindenképpen eljön a bulira. Miközben mi a kórházban tevékenykedtünk, kis csapatom, akik a szüleimből álltak, lázasan ügyködtek a házban. A legjobban az ajándékom leleplezését vártam, amiről Rob még csak nem is sejthetett semmit. Haza mentünk, átöltöztünk, és a megbeszélt időpontra ott is voltunk a címen, ami mostantól Rob állandó címe lesz. - Kíváncsi vagy? – kérdeztem Robot, miközben a földszinten álldogáltunk a nagy bejárat előtt, a többiekre várva. - Őrülten várom már – szorította meg a kezem. – El se hiszem, lesz egy saját lakásom. Köszönöm – csókolt meg. - Az után mondj köszönetet, hogy láttad, és tetszik. – Lassan befutottak a többiek is, mikor maradéktalanul megvoltunk, felsétáltunk a lakáshoz a vezetésemmel, majd ott „ünnepélyes keretek között” átnyújtottam Robnak a kulcsokat. – Hát most már késő lenne mondani, hogy boldog szülinapot igaz? - kérdeztem. Rob csak megrántotta a vállát, hogy fogalma sincs, majd beledugta a kulcsot a zárba, ami nem nyílt. - Na, jól kezdődik! – jegyezte meg Kellan. – Egy kis erőt adj bele haver! - Biztos, hogy az abba a lyukba való? – rötyögött Tom, vele együtt az egész bagázs. - Én is szeretlek titeket srácok. – Rob második próbálkozása végül sikerrel járt, az összes zár megadta magát, és nyitható volt az ajtó. - Felkészültél? – mosolyogtam. Láttam az arcán, hogy egy pillanatra valamin elgondolkodik, aztán egy hirtelen mozdulattal már az ajkai az enyémeken voltak. Megcsókolt! Ott, mindenki előtt! - Na, gyerekek, nem gyertyatartónak jöttünk. Húzzunk be! – szakított meg minket Marcus, úgy tűnt, engem lepett meg egyedül a dolog. Rob vett egy mély levegőt, majd benyitott. Rengeteget dolgoztam, hogy sok minden változzon, mióta utoljára itt járt, azt akartam, hogy alig ismerje fel a helyet. A lakás alaprajzán persze nem tudtam változtatni, így most is az előtérbe léptünk be, ami egybeolvadt a hatalmas nappalival. Világosbarna faparketta borította, közepén egy kisasztallal, valamint két hatalmas kanapéval. A buli miatt a kanapék mögött plusz asztalok álltak, tele poharakkal, amik csak azt várták, hogy a társaság megtöltse őket. Mindenki szájtátva nézte a lakást, ezt sikernek könyveltem el. Rob megfogta a kezem és úgy mentünk tovább, egy szót sem szólt csak csodálattal nézett körbe. Bementünk a vendégszobába, ami nem volt nagy szám, de az is mindenkinek tetszett. - Wow ez nagyon egyedi. Ugye alhatok itt egyszer Rob?! – lelkendezett Ash. A mindig divatos Ashleytől ez óriási bóknak számított. - Hát Ash van egy olyan érzésem, hogy itt én fogok csövezni, tudod, én régebb óta vagyok Rob barátja – karolta át Sam. – De felőlem alhatunk együtt – kacsintott a lányra. És még nem is ittak semmit! Ezután következett Rob hálószobája. Ez volt az a helyiség, amivel a legtöbbet dolgoztam, hiszen itt fog pihenni, idevonulhat vissza a világ elől, azt akartam, hogy tökéletes legyen. Színvilága nagyon férfias volt, a sötét színek domináltak, de hogy ne legyen annyira depreszsziós, színes képekkel, világos kiegészítőkkel dobtam fel. A csapat persze egyszerre akart kimenni az erkélyre, így ott kisebb dugó, illetve bunyó alakult ki. Az erkélyre is tettem egy asztalt és egy széket, ha akar, ott kényelmesen rágyújthat. Visszamentünk a nappaliba én pedig a konyhába, ahol már ott sorakoztak az ételek, kis szendvicsek és egyéb harapnivalók, ezeket by Pixie

117

Nikkivel és Kristennel kihordtuk a megterített asztalokra. Ezután elővettem az alkohol különítményt, amire már mindenki nagyon várt. Bekapcsoltam egy CD-t és egyből minden hangulatossá vált. A fiúk egymással iszogattak, beszélgettek, a londoni falka kijött a twilightos fiúkkal, de nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztak. Én a lányokkal beszélgettem. - És ezt egyedül hoztad össze? Azért nem semmi – bólogatott elismerően Nikki és belekortyolt a pezsgőjébe. - Köszi, de igazából a szüleim is sokat segítettek. - Akkor most én még azt nem értem… – vigyorgott rám Ashley, majd Robra nézett, tudtam melyik kérdés következik. – Akkor most ti együtt vagytok? Mert múltkor még csak barátok voltatok, aztán meg most az a nem semmi csók, és Rob idétlenül boldog feje – nevetett. - Végül nem tudtam neki ellenállni – sütöttem le a szemem. A lányok csak mosolyogtak. - Kinek nem tudtál ellenállni? – éreztem meg egy kart a derekamon. - Na mégis kinek? Okostojás – csóválta a fejét Kristen. – Ezért érdemes volt annyit hallgatnom a nyavalygásodat – mosolygott. – Én általában megértő barát vagyok, de amit műveltél! Kate, hálás vagyok, hogy végre engedtél ennek a féleszűnek, ezzel rajtam könyörültél meg. A hangulat egyre fokozódott, ahogy nőtt az alkohol bevitel, persze én most is csak üdítőt ittam. A srácoknak nagyon tetszett egy szám és előadtak egy sajátságos koreográfiát, hát dőltünk a röhögéstől. - Na csajszi, akkor még mindig úgy vagy az alkohollal? – vigyorgott rám Kellan. – Pedig, annyira megnéznélek becsiccsentve. – Éppen Tom szórakoztatta a csapatot, így Kellannek volt egy kis pihenője. - Nem kell nekem ahhoz pia, hogy jól érezzem magam, vagy, hogy zavarba hozzalak – kacsintottam. - Igen? És? Hogy csinálnád? – Rob eddig bírta hallgatni kis csevejünket, és féltékenyen közbevágott. - Kellan! Kérlek! - Nem, hagyd csak Rob! Majd én elveszem a kedvét. Hallottam, hogy szeretsz fogadni Kellan. Mernél velem is? - Ohó kislány csak vigyázz! Rob azt nem mesélte, hogy általában én nyerek? Máris vesztésre állsz. - Azt majd még meglátjuk. A konyhapulthoz most! – mutattam a konyha felé, mire mindenki felkapta a tekintetét, Rob pedig égnek emelte az övét, Kellan csak megrészegülve a kihívástól vigyorgott. - Hé, hé minket se hagyjatok ki! Beszállhatnánk? – jelentkezett Tom és Marcus. - Ma meggazdagszom – tapsikoltam, erre a férfitársaság felhördült, végül Jackson is csatlakozott. Körbeültettem őket a konyhapultnál, majd elmondtam nekik a játékszabályt. – Szóval, vegyetek elő egy egydollárost, vagy valamennyi fontot, az a lényeg, hogy papírpénz legyen. – A srácok elkezdtek kutakodni a zsebükben, a közönség kíváncsian várta mi fog következni. – Remek. Most jól nézzétek meg, és vegyetek tőlük könnyes búcsút! – nevettem. - Csak szeretnéd. Nem lesz a tiéd – vágott elszánt fejet Marcus. - Majd meglátjuk. Szóval hajtogassátok össze, így, ahogy mutatom. … Nagyszerű. Akkor utánozzátok a kezem, tegyétek össze a tenyereiteket, és így hajlítsátok be az ujjaitokat, ahogy mutatom, csak a középső ujjaitok maradjanak nyitva. Remek, most akkor mindenkinek segítek beletenni a pénz – így is tettem. – Ha meg akarjátok tartani, akkor tegyétek le az asztalra, úgy, hogy nem nyitjátok ki a kezeteket, csak nyissátok szét az középső ujjaitokat. - Ccc, csak ennyi? - nevetett Jackson, de amikor megpróbálta, már kicsit gondterheltté vált. - Nem nyílik – panaszkodott Tom. A többiekkel jót nevettem rajtuk. - Hát srácok, úgy látom, ti nagyon oda akarjátok adni nekem a pénzeteket.

by Pixie

118

- Még, még próbálkozunk – erőlködött Kellan, de esélytelenül. Kb. két perc múlva egyszerre adták fel, én pedig elmagyaráztam nekik, hogy nem ők bénák, ezt nem lehet megcsinálni. – Következőt! Addig nem nyugszunk, míg vissza nem nyerjük a pénzünket – csapott Kellan viccesen az asztalra. - Nos, rendben. Kell nekem két doboz gyufa és egy pénzérme. – Előhalásztam a konyhaszekrényből a szükséges dolgokat, de pénzérmém még nem volt. Végül Kristen nyújtott oda egyet, miközben a sörét kortyolgatta, és a fiúkat cukkolta. - Ez nem a ti napotok – vigyorgott rájuk. Én közben kivettem két gyufaszálat az egyik dobozból, az egyiket beleszúrtam a doboz tetejébe, a mellé tettem a pénzérmét, majd a másik gyufaszálat nekitámasztottam a beleszúrtnak úgy, hogy a pénzérmén legyen. – Nos, srácok, az összes pénzeteket visszakapjátok, ha kiveszitek nekem a pénzérmét, úgy, hogy a gyufaszál nem dől le. – Megint sikerült feladnom nekik a leckét. Egymás után próbálkoztak, többször is, de nem jött össze nekik. - Ez képtelenség Kate. Ha azt mondod te meg tudod csinálni, Rob egy évig hívhat az általa kitalált gúnynéven. - Jól meggondoltad Kellan? – kérdeztem, ő határozottan bólintott. – Rob kezdhetsz gondolkodni – mosolyogtam rá. A kezembe vettem a másik gyufásdobozt, amivel ők addig még csak nem is törődtek, kihúztam egy szálat és meggyújtottam, majd ahol a két gyufa összeért, meggyújtottam, erre az érmén lévő szál hozzáragadt az állóhoz, majd fel is hajlott, így könynyedén kihúztam az érmét. - Ilyen nincs – hüledezett Kel. – Rob… Rob, mond, hogy semmi ötleted! - Hát már eszembe jutott pár – röhögött szerelmem, majd mögém lépett, átkarolta a derekam és egy puszit nyomott a hajamba. – Majd megszavaztatom a jelölteket, még gondolkozom. - Honnan szeded ezeket? – kérdezte Nikki. - Van egy sorozat a TV-ben, angol, szóval nem hiszem, hogy nálatok is menne, az a címe Svindlerek és mindenféle átveréseket mutatnak benne, onnan szedtem. - Egy egész sorozat? Akkor van még. Halljátok fiúk? - gúnyolódott velük Kris. - Még egyet mutatok, de nem tétre, bárki megoldhatja, ez nem lesz nehéz. – Elővettem négy poharat, és közülük kettőt megtöltöttem. A teli poharakat egymás mellé raktam a másik két ürest pedig, sorba az egyik végére. – A feladat az, hogy felváltva legyen az ital a poharakban, de csak egy poharat mozdíthattok el. - A fiúk persze egyből elkezdték őket tologatni, de nem sikerült megoldaniuk. - Azt hiszem, én tudom – harapott az ajkába Kristen. – Szabad? – bólintottam. Kris odalépett, majd a sorban második teli poharat felemelte és a tartalmát a harmadik pohárba öntötte, végül visszatette a helyére. Így a felállás úgy nézett ki, hogy teli, üres, teli, üres. Rögtön elkezdtem tapsolni, hiszen ez volt a megoldás. - Tapsot a helyes megoldónak! Nagy voltál Kris. – Felemeltem a két kezem, Kris pedig belepacsizott. - Bocsi fiúk – nevetett. Ezután visszatértünk a nappaliba és folytatódtak a beszélgetések, nagyon jó kis összejövetel kerekedett az egészből. Ashley magyarázott nekem éppen valamit, hogy majd elmehetnénk egyszer együtt a Londoni divathétre, én csak egyszerűen beleegyeztem, nem mintha bármi esély is lett volna rá. Aztán a fiúk már olyan „jó” állapotban voltak, hogy sorra felkérték a lányokat táncolni, hozzám is odalépett Rob. Egymáshoz simulva ringatóztunk, élveztem a táncunkat, annyira tökéletes volt minden, a társaság, a hangulat, Rob maga pedig felülmúlhatatlan volt számomra. Mélyen beszívtam az illatát ő pedig belecsókolt a nyakamba. Közben elképzeltem, ahogy egy gyönyörű hosszú fehér ruhát viselek, körülöttünk a násznép, és mi vagyunk a boldog ifjú pár. Tökéletes illúziót sikerült teremtenem magamnak, alig tudtam szabadulni tőle. Hirtelen belém nyilallt valami,

by Pixie

119

ahogy szétnéztem a szobában. Rob egyből észrevette, hogy valami nincs rendben és leállt, miközben kérdőn nézett rám. - Valamit majdnem elfelejtettem. Sikerült annyira álcáznom, hogy saját magamat is átvertem. Van még egy meglepetésem – súgtam Robnak. Odaléptem a nappali sarkában álló „asztalhoz”, amit földig érő kék terítő borított. Hatalmas volt, így beletelt egy kis időbe, míg mindent lepakoltam róla, de Rob is segített. Közben a többiek is észrevették a ténykedésünket, ahogy lepakoljuk a tálcákat, az italokkal és ételekkel. - Ez egy burkolt célzás arra, hogy húzzunk a fenébe, és hagyjunk titeket. Hhm…? - húzogatta a szemöldökét Tom. - Nem. Van még egy ajándékom Robnak. – Lehúztam róla a terítőt, így csak a kemény kartonburkolás látszott, amit apu egész délelőtt barkácsolt, hogy stabil legyen. – Bontsd ki! – „utasítottam” szerelmemet. Közelebb lépett és körbejárta a hatalmas dolgot, majd óvatosan nekiesett a bontogatásnak, én is besegítettem, majd félrehajítottam a kartont, hogy jól látszódjon, amit eddig rejtegetett. - Uram Isten, Kate! – Rob lélegezte is elállt, amint rápillantott a zongorára. – Ez… ez gyönyörű. De… ez… az enyém? – nézett rám nagy szemekkel. - Persze, hogy a tiéd. Mr. White, tudod a könyvesboltból panaszkodott, hogy nem talál vevőt a régi zongorájára, pedig már nagyon megszabadulna tőle, csak mivel elég használt állapotban volt senki se vette meg. Én meg tudtam, hogy nálad nem is lenne jobb helyen, így szóltam apunak, aki egy ezermester és felújította. Olyan családi program volt. Anyu is besegített meg én is, úgyhogy ezt tőlük is kapod. Szóval nem egy modern darab, de szerintem egész szép lett. – löktem a rizsát, mert Rob még mindig hallgatott, a többiek is csodálattal nézték a hangszert. – Tetszik? – kérdeztem meg végül félve. - Az nem kifejezés – ölelt meg szorosan. – Köszönöm – súgta a hajamba, majd megint megcsókolt. Csak, amikor elszakadtam tőle, láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemében. Megsimogattam az arcát, és letöröltem a könnyeit. Közben a többiek alaposabban szemügyre vették ezt az ajándékot is. - Rob játssz rajta! – kérte Nikki. Addig noszogattuk, míg végül beadta a derekát. Leült és felnyitotta a billentyűket rejtő fedelet, majd lassan rásimította az ujjait, és belekezdett egy dalba. Áhítattal hallgattam a játékát, miközben figyeltem, ahogy beleéli magát, a száját, ahogy csücsörít, a hosszú ujjait, amik fürgén mozogtak. A srácok éjfél után valamivel elbúcsúztak, lassan szállingóztak kifelé. Mindenkitől elköszöntünk. Rob a zongoránál maradt, hozzá oda ment mindenki, míg én az ajtóban álltam. - Remek volt minden Kate. Nagy mázlija van veled Robnak – mosolygott édesen Nikki, majd megöleltük egymást. Elbúcsúztam Jacksontól is. - Bámulatos a lakás. Legalább nevelsz egy kis ízlést belé, ha már nekem nem sikerült – nevetgélt Ashley. Kellan következett. - Örültem Kate – puszilt meg – Azért legközelebb én szabom meg miben fogadunk – nevetett. - Köszönöm, hogy itt voltatok. - öleltem meg őt is, majd Samet és Marcust is sorban. - Szia Kate! Jó volt a buli. Ha házat veszek, veled rendeztetem be – kacsintott Tom. – Rob is tök boldog végre, szóval, köszi – ölelt meg, de én nem eresztettem el, amíg nem súgtam a fülébe. - Tom, ígérd meg, hogy mindig a barátja leszel, ha szüksége lesz rád! – Nem értette mit akarok ezzel, de egy „Persze!”-vel beleegyezett. Legkésőbb Kristen ment el, aki, míg a többiek búcsúzkodtak Robbal beszélgetett. Láttam rajta, hogy örül Rob boldogságának, de volt valami, ahogy nézett rá, valami csalódottság. Úgy éreztem, bármit is mond, és bármennyire is azt akarja bizonyítani mások előtt, hogy ő azért sincs oda Robért, a lelke mélyén tudja, hogy többet érez iránta, mint barátságot. Végül Kris is az ajtóhoz lépett.

by Pixie

120

- Remek nap volt, köszi, az élményt. A gyerekek aranyosak voltak, és látszott, hogy imádnak téged. A lakás pedig nagyon tetszik – mosolygott, kicsit zavarban volt. –Na, sietek, mert itt hagynak. - Lekísérlek – mondtam neki és vele mentem. – Kris, amit most mondok, azt ne említsd senkinek, és kérlek, ne kérdezz semmit! – Bólintott és várta, mit mondok – Te szereted őt, tudom, és csak biztos akarok benne lenni, hogy rád számíthat. Kérlek, ígérd meg, hogy nem hagyod cserben és hozzád mindig mehet, hogy vigyázni fogsz rá! - Persze, ez eddig is így volt. Már csak a Hajnalhasadás és remélem utána vége, nyugi vigyázok rá, ha kint lesz. – Én nem csak a forgatásra gondoltam, hanem az elkövetkezendő évekre, úgy általánosságban, de nem akartam magyarázkodni, nekem ennyi is elég volt, hogy a szavát adta. Miután mindenki elment, visszaballagtam a lakásba, becsuktam magam mögött az ajtót, majd újra felvettem a mosolyom, ami nem volt nehéz, mert megpillantottam Robot, amint a zongoránál ül. Széttárta a karjait, én pedig odasétáltam és beleültem az ölébe. Karjait körém fonta, átjárt a melegség, és biztonságérzet. - Köszönöm Kate. Annyira szeretlek – súgta. Felé fordultam, majd megcsókoltam, hoszszan, szenvedélyesen. Egyre követelőzőbben birtokolta ajkaimat, majd a csípőmnél fogva megemelt, és rátett a zongorára. Körbeöleltem a lábammal a derekát, miközben lehámozta rólam a ruhát, és én is őt vetkőztettem. A zongorán tett magáévá, úgy éreztem magam, mint Julia Roberts a Micsoda Nő-ben. Az egész éjszakát a testi élvezeteknek szenteltük, bizonyítva egymás iránt érzett szerelmünket. Másnap hazamentünk és elújságoltuk anyáéknak micsoda sikere volt a háznak. Rob nem győzött hálálkodni. - Ugyan Rob. Szívesen tettük, jó kis családi program volt. Igaz lányok? – kérdezte apu. Anyuval egyetértve bólogattunk.

*** Kate-éknél ettünk ebédet, az anyukája nagyon jól főzött, apukájával pedig jókat beszélgettünk. Még nem igazán sikerült felfognom, ami az előző nap történt. Azt hittem a kórházban átéltek után, hogy az volt a nap érzelmi csúcspontja, de tévedtem. A lakásom, még most is fura kimondani, hihetetlenül tetszik, el sem hiszem, hogy Kate csinálta, hogy ennyi időt és energiát belefektetett. A buli nagyon jól sikerült, a többieken is láttam, hogy őszintén élvezik. Kate Svindleres énjével én is akkor találkoztam először, de fantasztikusan szórakoztam rajta. A csodálatos napra pedig a fantasztikus éjszaka tette fel a koronát. Ebéd közben is folyton ránéztem Katere, és alig akartam elhinni, hogy akkora mázlista vagyok, hogy őt a magaménak tudhatom. Kivételes nő. Délután a nappalijukban ültünk és meccset néztünk. Kate az ölemben ült és úgy vettem észre, hogy el is bóbiskolt. Nem zavart, tudtam, hogy elég kimerítő lehetett neki az előző nap. Puszit nyomtam a feje búbjára, és simogattam, mire ő szorosabban vackolta magát hozzám, de nem ébredt fel. Késő délután aztán ébredezni kezdett. - Jól aludtál kis mormotám? – pusziltam meg. Ő megcsókolt, miközben bólogatott. – Akkor jó. Anyukád már készíti a vacsit, apud segít neki. - Menjünk mi is! – pattant föl, de elszédült. Utána kaptam, így nem esett el. – Köszi. Jól vagyok, csak hirtelen álltam fel. - Kimentünk a konyhába, és segítettünk megteríteni. Boldogan pakoltam a tányérokat az asztalra, amikor egy üvegpoharat hallottam meg széttörni. Azonnal Kate irányába néztem, aki már a földön feküdt eszméletlenül, körülötte pedig a sok szilánk hevert.

by Pixie

121

- Kate! – kiáltották a szülei egyszerre. Odaléptem hozzá, és felemeltem a fejét, elkezdtem ütögetni az arcát, de nem ébredt fel. - Kate, kicsim! Kicsim, térj magadhoz! – szólongattam. Az anyukája zokogva mondta, hogy emeljem fel és tegyem a kanapéra, miközben apukája hívta a mentőket. – Édesem! Kérlek! – simogattam a haját, de még mindig eszméletlen volt. Rettentő érzés kerített hatalmába. A szívem facsarodott ki a fájdalomtól kedvesem eszméletlen, sápadt arcát nézve. – Gyerünk Kicsim, még nem hagyhatsz itt!

by Pixie

122

20. Elengedni

„Az, hogy túlteszed magad rajta, nem jelenti azt, hogy elfelejted, nem jelenti azt, hogy hűtlen leszel az érzéseidhez, csak annyit jelent, hogy tűrhető szintre csökkented a fájdalmad, egy olyan szintre, ami nem tesz tönkre. Tudom, hogy pillanatnyilag elképzelhetetlen, hogy túltedd magad rajta. Lehetetlen. Felfoghatatlan. Elképzelhetetlen. Nem akarsz túl lenni rajta. Miért is akarnál? Nem maradt neked más, csak ez. Nem kellenek a kedves szavak, nem érdekel, mit gondolnak vagy mondanak mások, nem akarod tudni, hogy ők mit éreztek, amikor elvesztettek valakit. Ők nem te vagy, igaz? Ők nem érzik azt, amit te. Az egyetlen dolog, amit akarsz, az, amit nem kaphatsz meg. Elment. Sosem jön vissza. Senki sem tudja, milyen érzés. Senki sem tudja, milyen az, kinyújtani a kezed, és megérinteni valakit, aki nincs ott és soha nem is lesz. Senki sem ismeri ezt a betölthetetlen űrt. Senki, csak te.” (Kevin Brooks) A mentő hamar megérkezett, mind bekísértük Katet, rettenetesen aggódtam érte. Senkinek se kívánom azt az érzést. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar visszajövök ide, ráadásul, mert Kate rosszul van. Reménykedtem benne, hogy ez is „csak” egy rosszullét, hiszen a fél éves jóslat, még hónapokra volt, de azzal is tisztában voltam, hogy semmi sem garantált, és biztos. Kate orvosa nem volt bent, de egy kedves doktornő Victoria Graham azonnal belekezdett szerelmem kivizsgálásába. Közben kapott gyógyszereket is, és gépekre kötötték, hálás voltam a szüleinek, hogy nem küldtek el mellőle. Aztán egyik pillanatban kinyitotta a szemét. A szülei az ágy egyik, míg én a másik oldalán elhelyezett székeken ültem. Anyukája azonnal fölé hajolt és kérdezgetni kezdte, hogy van. Kate nem válaszolt, csak megrázta a fejét, anyukája pedig bólintott, csak én nem ismertem ezeket a jelzéseket. Akkor ez azt jelenti, hogy jól van, vagy, hogy a kérdés is hülyeség, mert nagyon rosszul? Megszorítottam a bal kezét, mire a szemembe nézett és elmosolyodott. - Rob! – suttogta. Felemeltem a kezét, és megpusziltam, aztán az arcomhoz emeltem, ő pedig végigsimított rajta. - Itt vagyok – bíztattam. - Köszönöm, mindegyikőtöknek. – mondta, és felváltva pillantott, hol a szüleire, hol rám. Közben folyamatosan simogattam a kezét, rájöttem, inkább saját magam megnyugtatására. – Anyu, apu én... szeretném megköszönni, hogy olyan csodálatos szülők voltatok. Mindent megkaptam, amiről csak egy lány álmodhat, és nagyon hálás vagyok nektek mindenért. Tudom, hogy rengeteg áldozatot hoztatok, mind anyagilag, mind érzelmileg. Köszönöm, hogy elfogadtátok a döntésem, és nem kényszerítettetek, arra, amit nem akartam. – Az anyukája by Pixie

123

némán elkezdett sírni, apukája, csak a legmelegebb nézéssel nézte lányát. Csak az járt a fejemben, hogy ez olyan, mintha elbúcsúzna tőlük. - Miért búcsúzol Kate? Nem, még nem mész el, még nem mehetsz – tört fel belőlem aztán a kétségbeesés. Megszorította a kezemet, de a figyelmét még mindig a szüleinek szentelte. - Tudom, sokszor megbeszéltük, és megígértétek, de még egyszer kérlek titeket, hogy ne sírjatok. Szép életem volt, és ott vagytok egymásnak. Együtt megbirkóztok vele – mosolygott. – És mindig ott leszek veletek, mindig meghallgatlak benneteket és vigyázni fogok rátok. A spanyolországi nyaralást meg majd megpróbálom elintézni, fentről. – nevetett, bár elég halkan. Gyenge volt. - Annyira szeretünk kincsem – borult a nyakába az anyukája, megpuszilgatta, ahogy az apukája is. Ezután felém fordult. Nem akartam hallani, bármit is mond, engem az nem vígasztalt volna. - Ne, Kate… - kértem, miközben a fejemet csóváltam. A kezével ismét az arcomat simogatta. Lehunytam a szemem, és élveztem a puha ujjait, ahogy bejárják a bőröm, majd a szemem sarkából kibuggyanó könnycseppet letörlik. - Ne sírj! – mosolygott – Emlékszel miket mondtam neked? Boldog életet akartam, ezért döntöttem így, és jó döntés volt. A legjobb az volt, amikor leültem, hogy megírjak egy e-mailt egy ismeretlen srácnak. Köszönöm, hogy a barátom voltál, hogy mellettem voltál, hogy szerettél és megismerhettem az igaz szerelmet. Nekem te vagy a nagy Ő, de azt is tudom, hogy valahol a világban, van egy lány, akinek szintén te vagy az, és aki pedig neked az igazi. – Megcsóváltam a fejem, ellenkezni akartam, nekem csak ő lehet az igazi. – Ne ellenkezz, makacs fiú! – nevetett. – Azt akarom Rob, hogy ne légy szomorú, amikor lekukkantok fentről, mindig a mosolygós Robot akarom látni, azt a híres féloldalas mosolyt. A nevetésed, és az őrült vicceidet szeretném, ha minél több emberrel megosztanád ezután is. Arra is emlékezned kell, hogy azt mondtam én leszek a kisgyereked őrangyala, mert lesz Rob, most még úgy gondolod nem, de nem zárkózhatsz el a szerelem elől, úgysem fog menni – vigyorgott. - Én bízom benned, és a tehetségedben is, tudom, hogy remekül fogsz dönteni, és sok értékes szuper filmet fogsz csinálni, én pedig azon leszek, hogy megdumáljak neked egy Oscart vagy többet. De úgysem kell majd sokat erőlködnöm, mert, aki megérdemli, előbb utóbb megkapja, ami jár neki. – Fájdalmas volt hallgatni a szavait, és még ekkor is csak ránk gondolt, ez mindennél többet elárult arról, milyen különleges teremtés is volt. - Szeretlek Kate és én vagyok a világ legszerencsésebb embere, mert megismerhettelek, és szerethettelek – elcsuklott a hangom, odabújtam hozzá, ő pedig amilyen szorosan tudott, megölelt. A nyakához fúrtam az arcomat ő pedig a hajamat birizgálta. - Ezek a tincsek úgy fognak hiányozni – sóhajtott. Tudtam, hogy azzal próbálkozik, hogy felvidítson, hogy nem sírjak, én is próbáltam nem összetörni előtte, de nehezen ment. Belecsókoltam a nyakába, aztán a szájára is csókot leheltem, majd visszaültem a székbe, de a kezét egy pillanatra sem eresztettem el. – Ja és a VB címet is el kéne rendeznem már az országunknak, az idei VB katasztrófa volt, na, majd én fentről mindent megreformálok. – A szülei nevettek, én is elmosolyodtam. Csak néztem az én sápadt angyalomat, a békeszigetemet, ahogy régen neveztem. Ő volt a támaszom, a megmentőm, de én semmit se tehettem érte, csak, hogy ott voltam vele és fogtam a kezét. Órákig ültünk mellette, egyre nehezebben vette a levegőt és már beszélni sem volt ereje. Az utolsó pillanatig nem voltam hajlandó felfogni, mi történik, annyira hirtelen és váratlan volt. De a sors mindig így intézi, a legnagyobb magasságokból taszít a mélybe. Megállás nélkül cirógattam hideg kezeit és sápadt arcát, amin még akkor is egy halvány mosoly pihent.

by Pixie

124

Kate hajnali három óra kilenc perckor ment el. Az utolsó szava a „Mosolyogjatok!” volt, azt hiszem ez volt rá a legjellemzőbb szó. Annyira nehéz volt látni, ahogy még egyszer utoljára, nehezen vesz egy levegőt, majd a gépek elkezdenek sípolni, aztán egyszer csak megszűnik létezni. A szülei egymást ölelték, és könnycseppeket hullattak, de nem sírtak, én csak bámultam és próbáltam felfogni, hogy a nő, akit szerettem nincs többé. Megígértem neki, hogy nem sírok, de mégsem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek. Mr. Hart kezeit éreztem a vállamon, majd magához szorított és megölelt. Kate testét kitolták vele együtt egy részemet is, amit magával vitt, reményeim szerint egy sokkal jobb helyre. A szülei nagyon erős emberek voltak, ők vigasztaltak engem. Kiléptünk a kórteremből és nekik el kellett menniük, elintézni néhány iratot, én pedig leroskadtam egy székre és a térdeim közé eresztettem a fejem, próbálva lélegezni. Nem volt erőm semmihez, úgy éreztem az élethez sem, de aztán kezembe vettem a mobilom és felhívtam a szüleimet. - Rob? – szólt bele anyu. – Hajnali fél négy van. Miért ébresztettél fel? - Anyu… - csak ennyit tudtam beleszólni. - Kisfiam. Mi történt? – váltott a hangneme egyből aggódóba. Hallottam aput is a háttérben, ahogy kérdezgeti, mi van. – Rob! Szólalj meg! Mi baj van? – kérlelt. - Kate… - nyögtem ki és megint előtörtek a könnyeim, nem sírtam, próbáltam a lélegzetem is visszafojtani és megakadályozni, hogy zokogjak. Anyu egy percig hallgatott és mikor nem mondtam többet, már biztos lehetett benne, mi történt. - Ó édesem… elmenjünk érted? Apád öltözik és hazahoz rendben? Mit tehetünk? Annyira sajnálom kicsim. – Hallottam a hangján, hogy ő sincs messze a sírástól. - Ne! Nem kell… inkább felhívnád Tomot? Ha tud, inkább ő jöjjön. A lakásomba szeretnék menni. - Rendben édesem, úgy lesz, ahogy akarod, ha nem ér rá, szólok Marcusnak, vagy Samnek. De ha senki sem ér rá, mi megyünk érted. Hol vagy pontosan? – Elmondtam, melyik kórházban vagyok, ő pedig megígérte, hogy hamarosan jön valaki, aki elvisz. - Köszönöm anya – mondtam gépiesen. Fél órát ültem még a folyosón, a gondolataimmal. Kate szülei megkérdezték elvigyenek-e, de elmondtam nekik, hogy már jönnek értem. Nem akartam a terhükre lenni, így is iszonyú lehetett nekik. Én magamat a pokolban éreztem, el se tudtam képzelni, ők hogyan bírják tartani magukat, hiszen a lányuk volt. Én csak nem régóta ismertem meg, és így is elviselhetetlenül kínzott a fájdalom. - Rob! – hallottam meg Tom hangját, amint felém sietett, de nem volt egyedül. – Mi történt? Épp Sammel voltam Marcusnál, amikor anyukád hívott, hogy menjek érted a kórházba. Jól vagy? – dőltek belőle a szavak, miközben én csak a padlót bámultam. Sam leült az egyik oldalamra, Marcus és Tom velem szemben álltak, nem bírtam rájuk nézni. - Csak nem akartam, hogy a szüleim így lássanak, nem akarok nekik fájdalmat okozni – kezdtem. - Pajtás mi van? Mit keresel itt? Baleseted volt? Claire semmit se akart mondani. - Nem volt balesetem… - A térdeimre támasztottam a kezeim és a hajamba túrtam, legszívesebben kitéptem volna az összeset, hátha az a fájdalom elnyomja a szívemben lévőt. Marcus térdelt le velem szemben. - Rob? Mi történt? Ha nem mondasz semmit, nem segíthetünk. - Kate... – mondtam ki újra halott szerelmem nevét. Megint nem bírtam ki, fuldokolni kezdtem. Sam átkarolta a vállamat. – Ő már nincs többé. – Ekkor a fuldoklásom már felváltotta a könnyek néma zápora. - Istenem! – Tom is a földre térdelt. – Hogyan? Miért? Mikor?

by Pixie

125

- Beteg volt, az orvosok fél évet jósoltak neki, nem sokkal, mielőtt megismerkedtünk – magyaráztam, de minden egyes kimondott szó, egy kés volt a szívembe. – Csak vigyetek haza, a lakásomba… kérlek! – Bólintottak, majd Sam felkanalazott a székről és vele, illetve Marcussal a másik oldalamon kiindultunk az épületből. Tom vezetett, így fél órán belül már a lakásomban voltam. A fiúk felajánlották, hogy velem maradnak, elküldtem őket, de nem tágítottak. Dühös voltam a világra, a sorsra, mindenre, amiért Katet elvette tőlem, legszívesebben törtem, zúztam volna, de azzal csak Kate művét tettem volna tönkre, így betrappoltam a konyhába és előkotortam a buliról maradt piakészletet. Két üveg vodkával magamra csuktam a szobám ajtaját. Hihetetlen gyengének, és gyávának éreztem magam, tudtam, Kate nem lenne büszke rám, de úgy éreztem, csak az alkohol enyhítheti a szenvedésem. Nagyot húztam az üvegből és lefeküdtem az ágyra. Ledobáltam magamról a ruháimat, és vedeltem, mint egy gödény. Valamennyire érzékeltem a külvilágot, legalábbis akkor, amikor Tom jött be, hogy elvegye tőlem a második üveget, de nem engedtem neki, és elküldtem. Miért nincs kulcs azon az átkozott ajtón? Reggel a nap sugarai kéretlenül bevilágítottak, a fejem majd’ széthasadt. A második üveget nem sikerült kiürítenem, így az első az volt, hogy jól meghúztam. Nem akartam belegondolni a tegnap történtekbe. Felálltam, majd elindultam az ablakok felé. Imbolyogva haladtam, majdnem hasra is estem és sikeresen belerúgtam a szekrénybe, fel se fogtam igazán. Odamentem, és lehúztam a redőnyöket, de csak félhomályt sikerült csinálnom. - Mit csinálsz Rob? – hallottam meg Kate számonkérő hangját. Azonnal megfordultam, ott ült az ágyamon és az üvegeket szemlélte. – Nem semmi alkohol mennyiség. - Kate!? – suttogtam és megindultam az ágy felé, de, amikor meg akartam ölelni, felpattant az ágyról és karba tett kézzel nézett rám. – Én… én csak… - próbáltam magyarázatot keresni a viselkedésemre. - Mit ígértél nekem? Ne tedd ezt magaddal! Szerinted én hogy érzem ettől magam, hogy látnom kell így téged? - Nem is vagy itt – esett le. Beleástam magam a takarókba és próbáltam elnyomni az emlékképeket, amikor összeesik a konyhában, a mentőben átélt perceket, amikor az orvos kimondja a halál időpontját. Kinyitottam a szemem, és akkor már mellettem feküdt, az ágytámlának támaszkodva. - A barátaid is itt aludtak? Ki kéne menned hozzájuk – mosolygott, azzal az imádnivaló, édes mosolyával. Nem mozdultam, csak gyönyörködtem az agyam keltette tökéletes illúzióban. Akkor most én hallucinálok? – kérdeztem magamban. - Kétség sem fér hozzá – válaszolt Kate. – Szedd össze magad, zuhanyozz le, öltözz fel! Kezdj magaddal valamit! – kérlelt. - Nem megy Kate. Képtelen vagyok rá. Annyira szeretlek, és iszonyatosan fáj. Hiányzol – motyogtam, ő csak rendíthetetlenül mosolygott. Behunytam a szemem, és elképzeltem, ahogy beletúr a hajamba, ahogy a hátamat simogatja, mint azt tette, oly’ sokszor. - Rob ébredj! – rázogatott valaki. – Öcsi! Hallod? – kinyitottam a szemem, és megpillantottam Lizzyt, a nővéremet. Mögötte ott volt Tom, Marcus, és Sam, akik aggódva néztek. – Szia Rob! Részvétem. – Elfordítottam az arcom, nem akartam hallani, hogy sajnálja, nem is ismerte, én viszont szerettem. – Hoztam ebédet. Enned kéne – mutatott az éjjeli szekrény felé, ahol egy tálcán csakugyan étel volt. - Köszönöm, de nem vagyok éhes. – Erre arrébb tolt az ágyon, és mellém ült, majd az ölébe vette a tálcát, miközben a haverjaim végigmozizták a jelenetet. – Csak menjetek el! – kértem őket, a fiúk az ajtóig mentek, de megálltak, nővérem pedig meg se moccant. - Enned kell! – mondta Kate, aki az ágy szélén ült törökülésben. – A kedvemért! – Ennek már nem tudtam ellenállni, és az ölembe vettem a tálcát, majd némán enni kezdtem. – Van olyan finom, mint az én főztöm? – kérdezte Kate.

by Pixie

126

- Nincs – mosolyodtam el. - Mi nincs Rob? – kérdezte Lizzy. Ekkor kapcsoltam, hogy hangosan beszéltem. - Ööö só, nem elég sós, de mindegy, nem baj. – Ebéd után lezuhanyoztam, majd megköszöntem a fiúknak, amit értem tettek, és elmentek. Nővéremmel maradtam. Ő még nem látta a lakást, így míg én a zongoránál ültem, és bambultam ki a fejemből, addig ő alaposan szemügyre vette minden kis zugát. - A nővéred nagyon szép, és kedves. Kár, hogy nem ismertem. Szívesen találkoztam volna vele – ült a zongorán Kate, most nem a pizsama rövid gatyója és a topja volt rajta, hanem az a ruhája, amit a bulin viselt. Egyből eszembe jutott a szeretkezésünk a zongorán, és elvigyorodtam. – Rob! Node mikre gondolsz! – dorgált meg Kate nevetve. - Sajnálom – mondtam, mire persze Lizzy egyből kilépett a vendégszobából és rá is kérdezett, hogy „Mit?”. - Ahogy viselkedtem, meg mindent, ahogy a fiúkkal bántam és, hogy most elküldelek. Egyedül akarok lenni. - Megértem Rob, és hidd el a többiek is megértik. Elmegyek, de szólj, ha bármi van, és anyuékat is hívd fel! Aggódnak érted. Anyu át akart jönni velem, de Tom mondta, hogy valami olyasmit mondtál, hogy nem akarod, hogy így lássanak, ezért otthon maradtak – magyarázott velem szemben, de én oldalra néztem, ahol Kate himbálta a lábait, amik nem értek le a zongoráról. Ezen mosolyognom kellett. – Rob?! - Hmm? – fordultam felé. - Rendben leszel? Itt hagyhatlak? – kérdezte. - Igen, ígérem, nem teszek kárt magamban. Elmehetsz és anyuéknak mond meg, hogy rendben leszek, csak kell egy kis idő. - Oké, akkor megyek. Szeretlek öcsi – ölelt meg. Elkísértem az ajtóig, majd mikor végre elment, bezártam. - Kettesben maradtunk – mondtam a már a kanapén ülő Katenek. Odamentem és leültem mellé. - Meddig tartasz itt? – kérdezte, én csak megrándítottam a vállam. – Egyszer el kell engedned. – mondta komolyan. - Tudom, de még nem most. Egy hét múlva volt a temetés, ahova rengeteg ember eljött. Ott voltak a barátaim, a londoni falka, hiszen ők is jól ismerték és szerették Katet. Ott voltak a srácok a twilightból, a szüleim és a nővérem Lizzy, de sajnos Victoria nem tudott Londonba jönni. Kate szülei meglepetten pillantottak körbe, hiszen a temető megtelt emberrel. Kate sírköve, nem volt hivalkodó, vagy óriási, egyszerű volt, ugyanakkor gyönyörű. Körbevettek a barátaim, ami sokat segített, ahogy az is, hogy Kris végig mellettem volt, megszorította a karomat, tudtam, hogy rá mindig számíthatok. A szertartás alatt a szülei velem szemben álltak, mögöttük azok az emberek, akik a kórházból ismerték Katet, munkatársak, szülők, néhány gyerek. Mr. és Mrs. Hart mellett pedig közvetlenül Maggie állt. Szemében gyülekeztek a könnycseppek, és az volt ráírva az arcára, hogy nem érti miért. Kate előtte is titkolt mindent, és váratlanul érte mindez. A pap szavai után én következtem. A szüleivel megbeszéltem, hogy mondok majd pár szót. Kris megszorította a kezemet, és előrébb léptem. Napokig gondolkodtam azon, mit fogok mondani, míg végül kitaláltam. Tudtam, mindig a szívemben fog élni, és sosem felejtem el, amit tőle kaptam, az átélt boldog pillanatokat, és mindent, amit tőle tanultam. Bár akkor még elképzelhetetlennek tűnt, de bíztam benne, hogy abban is igaza lesz, hogy a távoli jövőben eltűnik a szívemből a mérhetetlen fájdalom és hiányérzet, és lehetek még boldog valakivel. Néztem a sírt a sok virággal, majd minden erőm összeszedve az egybegyűltekre néztem, hogy elmondhassam a beszédemet. Nagy levegőt vettem és belekezdtem.

by Pixie

127

- Azt hiszem, aki itt van, mind tudja, így nem kell arról beszélnem Kate mennyire is csodálatos nő volt. Mind tapasztaltuk, akik egy kis időt is a közelében töltöttünk, milyen kivételes ember is volt. Mindig mosolygott, a mosolyával bárkit felvidított, mindenkinek örömet szerzett és folyton másokon próbált segíteni. Hihetetlenül nagy szíve volt, hiszen rengeteg embert beengedett oda, nem csak a rokonait, barátait, bárkit, akivel csak találkozott. A gyerekeket a kórházból és azok szüleit, bárkit, aki a mosolyát viszonozta, és egy srácot is, akiért már akkor aggódott, amikor még nem is ismerte. Életem egyik legszebb emléke marad az első találkozásunk és a többi együtt töltött pillanat. Tudom, hogy Kate nem szeretné, ha bárki is szomorú lenne miatta. Ha tehetné, most visszajönne, és elmondaná a kedvenc viccét, hogy mindenkinek mosolyt csaljon az arcára, de mivel nem tud, ezért én fogom tolmácsolni: „Miért nem szalad a csiga? … Mert hülyén nézne ki, ha lobogna a szeme.” – erre láttam, hogy mindenki szája kicsit felfelé görbült. – Kate imádta az idézeteket, ebből merített erőt, és sokat hallottam tőle bíztatásképp. Így egy idézettel szeretnék elbúcsúzni tőle:

„Az életet szépnek érezte, és már arra is rájött, hogy az igazi boldogság titka: felismerni a boldogságot akkor, mikor az ember éppen megéli, s nem utólag visszavágyódni rá.” (Alison Weir)

by Pixie

128

21. Az utolsó levél Évekkel később… Ott ültem a lakásomban a zongoránál, és egy általam komponált dalt játszottam. Az évek során ez lett a kedvenc helyem a lakásban. Innen belátni az egészet, a nappalit, az előteret, és rálátni a folyosóra, ahonnan nyílnak a szobák és a fürdő. Sosem fordult meg a fejemben, hogy elköltözzek, bár többen mondták, annak idején, hogy jót tenne, könnyebb lenne felejteni. De én nem akartam felejteni. Kate-tel összesen egy napot töltöttem itt, és bár ő csinálta az egészet, nem tudok olyan emlékeket kötni a bútorokhoz, amik vele kapcsolatosak. Illetve, egyhez, a zongorához. Ahányszor játszom rajta, megelevenedik előttem az arca és tudom, hogy mosolyog, és csak remélem, hogy büszke rám. Beletelt egy időbe, míg a fájdalmamat elviselhető szintre tudtam redukálni, ami a barátaim nélkül nem ment volna. Kristennel rengeteg időt töltöttem együtt, ő volt az, aki nélkül a Hajnalhasadást nem tudtam volna megcsinálni. Mindig mellettem volt, ugyanakkor, békén hagyott, ha magányra vágytam. Aztán később más filmeket is vállaltam, és Kristen ekkor is velem volt. Körülbelül a második film premierje előtt jöttünk össze. Úgy éreztem őt képes vagyok szeretni, és tényleg úgy gondoltam, hogy ő az, akire vártam, aki majd megtölti a Kate halála okozta űrt. Persze rosszul gondoltam. A szívem egy része elhalt, az örökké Kateé lesz, csak a maradék tud egy másik nőért dobogni. Utóbb már vágytam rá, kerestem, akartam azt a nőt, és sikerült megtalálnom. Kate-tel, bár én azelőtt beleszerettem, de igazából csak alig két hónapot voltam együtt. Ma már mást szólítok szerelmemnek, és olyan boldog vagyok, mint még soha. Szinte hihetetlen, ha pár éve valaki azt mondja, hogy ő lesz a nő számomra, biztosan nem hittem volna neki, ma pedig már el sem tudom képzelni az életem nélküle. Persze rögös út vezetett az egymásra-találásunkig, de minden bukkanó megérte. Az ujjaim játéka lelassult, majd a dal véget ért. - Szép volt – kaptam egy csókot szerelmemtől, aki időközben előkerült a fürdőből. – Mehetünk is – kézen fogott, majd felhúzott a zongorától és kituszkolt a lakásból. Imádtam benne, hogy olyan energikus, mindig valamin töri a fejét, de akárcsak én, ő is szeret lassítani, és csak élvezni, ami van. Tuszkolni kellett, igen, ez volt a megfelelő kifejezés, mert semmi kedvem nem volt, az előttem álló eseményhez. A reptérre siettünk bőröndjeinkkel, hogy elutazzunk Hollywoodba. Már aznap este jelenésünk volt, ami elé óriási fenntartásokkal néztem. Öltöny, kényelmetlen cipő, nagy felhajtás, villanó vakuk, az a sok ember, és a stressz. Megérkeztünk a stábhoz, akik felcicomáztak minket az alkalomra. Bár én kényelmetlenül éreztem magam, Ő egyszerűen lenyűgözően festett. - Gyönyörű vagy – súgtam neki. Átkarolta a vállamat, majd megcsókolt. Többet, hosszabb csókot akartam, de elszakadt tőlem. - Nem késhetünk – vigyorgott. – Majd később kaphatsz még – öltötte ki rám a nyelvét. - Egyszer úgyis leharapom – fenyegettem játékosan.

by Pixie

129

Időben ott voltunk, hogy millió és egy kép készülhessen rólunk. Büszke voltam Rá, és csak úgy tündökölt a vörösszőnyegen. Kezdetben féltettem a felhajtástól, az elkerülhetetlen figyelemtől, ami állandóan körülvesz, így őt is, de rájöttem alaptalanul aggódtam. Ő már sok mindenen átesett az életében ahhoz, hogy ez megakadályozza a boldogságban, legalább is ezt mondta nekem egyszer. Én pedig csak örültem neki, de azt is tudtam, ha választanom kéne közte és a munkám között, amire Ő sosem kérne, akkor Őt választanám. Belépkedtünk a hatalmas helyszínre, ami tele volt székekkel, előttünk pedig a gigantikus színpad terült el. Elfoglaltuk a helyünket, ahogy a legtöbb színész is. Aztán kezdetét vette a nem mindennapi műsor. Szerelmem többször megszorította a kezemet, amikor érezte, hogy elönt az idegesség. Képtelen voltam higgadt maradni. A díjátadó javában zajlott én pedig egyre idegesebb lettem, amint közeledtünk az én kategóriám felé. Tudtam az agyammal, hogy nincs sok esély rá, hogy nyerek, elvégre sokkal nagyobb nevek voltak mellettem jelölve, és már az is hatalmas dolognak számított, hogy a jelöltek közé tartoztam, de mégis valami megmagyarázhatatlan okból, a gyomrom parányira zsugorodott, és izzadt a tenyerem. Persze a kamera ebből nem látott semmit, mosolyogtam, párszor beletúrtam hajamba, és úgy tettem, mint aki élvezi az egészet. Aztán a legjobb színészi alakításért járó díj következett. Miközben a díjátadó lökte a szövegét, és elmondta a jelölteket, a kamera az esélyesek között pásztázott, majd megállapodott rajtam, ezzel egy időben pedig elhangzott a bűvös mondat. - És az Oscart kapja…. – Hatásszünet. - Robert Pattinson. – Az… az én vagyok. Basszuskulcs az én vagyok!!! Alig akartam elhinni még mindig hitetlenkedve pillantottam körbe, aztán láttam, hogy a körülöttem ülők idenéznek, majd mindenki feláll és állva tapsol ENGEM. Szerelmem is felállt, én is felpattantam, Ő magához ölelt, én pedig adtam neki egy szenvedélyes csókot. Aztán lassan megindultam a színpad felé. Odafele, sokan kezet fogtak velem és gratuláltak, a hatalmas kivetítő pedig engem mutatott, és tudtam, hogy milliók követik az adást élőben, köztük a családom is. Basszus egy beszédet nem ártott volna írnom – lépkedtem fel a lépcsőfokokon. Átvettem az aranyszobrocskát, majd a mikrofonhoz léptem. Anyám borogass! Most mi a francot mondjak? Köszönetet, az a biztos. Alig egy másodperc alatt felállítottam az agyamban egy listát, miközben az engem bámuló színészeket néztem. - Húha khmm… - eddig olyan szokásos béna Robos beszéd, pedig ez most nem a Teen Choice sem az MTV Movie Awards. ROB erőltesd meg magad! – Sajnálom, de ez egészen felfoghatatlan – kezdtem, mire mindenki melegen mosolygott vissza rám. Hatalmas színészek, akiket nagyra becsültem, most pedig én vagyok az év színésze. – Rengeteg mindenkinek tartozom köszönettel azért, hogy most ezt a díjat tarthatom a kezemben – néztem rá a csillogó szobrocskára. – Kezdeném azokkal az emberekkel, akik a twilighton dolgoztak velem, mert ez a film volt az, ami lehetővé tette számomra, hogy álmaim szerepeit eljátszhassam. Köszönöm az összes eddigi filmrendezőnek, kollégának, mert ez egy hosszú folyamat, míg az ember idáig eljut és ezek nélkül az állomások nélkül most nem lennék itt. Az én alakításom önmagában semmit sem ért volna, a hihetetlen emberek nélkül, akikkel együtt dolgoztam. A rendezőtől a producereken át a sminkesig mindenki remek munkát végzett. – Letettem a szobrot a pultra, majd beletúrtam a hajamba, míg gondolkoztam, erre mindenki mosolygott, vagy nevetett. Aztán a kivetítő kedvesemet mutatta, aki könnyes szemmel nézett rám, és a büszkeség a szemében, a csillogás egyből erőt adott a folytatáshoz. – Köszönet jár a családomnak, a szüleimnek, testvéreimnek, akik elviseltek és fedelet nyújtottak nekem, amikor egy árva szerepajánlatom sem volt. – Na, ez megint sokaknak tetszett, többen megint csak nevettek. – A legnagyobb köszönet pedig a feleségemet illeti, aki végig mellettem állt, biztatott, ő kap a legtöbbet a hülyeségemből, de még bírja. – Újabb nevetéshullám. Jó vagy Rob most se hazudtolod meg magad, össze-vissza zagyválsz, csakhogy a legnagyobb filmes díjátadó gálán. Bakker Rob OSCAR!!!!! Ekkor egy mondat visszhangzott a fejemben: „Majd sok szuper filmet forgatsz, én pedig megígérem, hogy megdumálok egy Oscar-díjat neked az öreggel odafent.” Kate! – És van még egy ember, akinek köszönettel tartozom… ő sajnos ma már nincsen közöttünk, de

by Pixie

130

biztos vagyok benne, hogy fentről néz. – Melegség járta át a szívemet. – Köszönöm Kate, hogy az égieket is belevontad a dologba, és segítettél nekem. Köszönöm. – Azzal megfogtam a szobrot, majd a színfalak mögé mentem. Az este további része felért egy álommal. Mikor visszaültem a helyemre szerelemem, egyből hozzámbújt, és annyit mondott: „Megérdemelted, a legjobb vagy.” Az after partyn szinte egész Hollywood gratulált, feleségemmel az oldalamon fogadtam a kedves szavakat. Az biztos, hogy egy álom vált valóra. Ünneplésként jó pár ital le is csúszott, de szerelmem csak pár kortyot ivott a pezsgőből az egészségemre, ami kicsit fura volt, de reméltem nincs rosszul. Hazaérve egy cseppnyi erőm sem volt, de feleségem megtalálta a módját, hogy becsábítson a fürdőbe egy zuhanyzásra. Ezek után fogadtam csak a tömérdek hívást. Természetesen anyukám sírva gratulált. - Jaj, kisfiam! Annyira büszkék vagyunk rád! Olyan szép beszédet mondtál, és köszönjük, hogy minket is megemlítettél, tudod ugye, hogy nagyon szeretünk. És amikor Katet mondtad, jaj csillagom, biztos, hogy nagyon büszke rád, és boldog. Üdvözlöm a drága menyemet! Puszi drágám. – Hát igen, ez anyu, neki még mindig az a kis szöszke kisfiú vagyok, de ez jó. Szerelmem végighallgatta a beszélgetést, a telefon olyan hangos volt, hogy nem lehetett nem hallani, így nem is kellett átadnom anyukám üzenetét. Ők is imádták Őt. - Húha lehet, hogy ki kéne kapcsolnom a telefont, nehogy megzavarjon valamit is – vigyorogtam az én csodaszép királynőmre. Ő viszont elég gondterheltnek, tűnt, mintha mondani akarna valamit, de nem merné. – Kicsim, minden rendben? Remélem nem haragszol, hogy Katet is megemlítettem, tudod, hogy… - kezdtem volna magyarázkodni, de csak megcsóválta a fejét, majd a szájába harapott. - Tudod Rob, hogy Katet én is szerettem, és szép volt tőled, hogy neki is megköszönted – kaptam tőle egy apró csókot. – Valamit nem mondtam el eddig. – Na, ez megijesztett. – Múlthéten, amikor elmentem a városba, nem anyuval mentem vásárolni, máshova mentem. – Micsoda? Hazudott nekem? De hát miért? – Orvosnál voltam. – Jaj ne! A legrosszabb rémálmomat sikerült felidéznie. Mi van, ha kiújult a betegsége? Abba belehalnék, ha őt is elveszíteném. - Kicsim – szorítottam magamhoz. – Mondd, hogy nem vagy beteg! Ugye minden teszt negatív lett? - Azt azért nem mondanám. – Itt már elvigyorodott, de én nem értettem, mi ebben a vicces. – Jaj, Rob minden rendben, ne aggódj már! Szóval, azért hallgattam eddig, mert nagy volt rajtad a nyomás, és azt akartam, hogy az Oscarig minden csak rólad szóljon, mármint… - Hiába nyugtatgatott, valami óriási dolgot sejtettem a mondanivalója mögött, és féltem, rettegtem. – Szóval már egy ideje sejtettem a dolgot, de biztosra akartam menni, így az orvos kivizsgált. - Azt mond, hogy jól vagy-e! – kérleltem kétségbeesetten. - Nincs semmi bajom, teljesen makkegészségesek vagyunk – mosolygott… Várjunk! - Azt mondtad vagyunk? – Bólintott, majd az egyik kezemet a derekáról átcsúsztatta a hasára. - Kisbabánk lesz Rob. Apuka leszel – suttogta. Azt hiszem az arcom, valami hihetetlen brutál vigyorba torzult, az érzés pedig egyszerűen szavakbaönthetetlen volt. Rávetettem magam szerelmem ajkaira és csak csókoltam. - Köszönöm kicsim. Annyira boldoggá tettél. Én… én .. Istenem! – Szorosan hozzábújtam és simogatni kezdtem a hasát, ahol már ott növekedett a kis csöppségünk. Gyengéden szerelmeskedtünk, és a kényeztetése közben különös figyelmet fordítottam a hasára, puszikkal borítottam be a területet. Végül maximálisan kimerülve hajtottuk álomra a fejünket.

by Pixie

131

A kövekező hetem teljesen be volt táblázva, mert mindenki fotót meg interjút akart velem, ajánlatok tömkelegét kaptam. Aztán visszautaztunk Londonba. A családdal is megosztottuk a jó hírt, a szüleim majdnem kiugrottak a bőrükből. A lakásunkba érve, aztán végre vége lett az őrületnek, visszavonulhattunk egy kicsit. A kanapén ültem, ölemben a feleségemmel. A kezem a hasán pihent és a különböző neveken gondolkodtunk. Talán még korainak tűnhetett, de nem akartam, hogy valami béna neve legyen, csak mert lusták voltunk alaposan átgondolni. Az idilli perceinket a csengő zavarta meg. Felkeltem és az ajtóhoz siettem, amint kinyitottam két kedves ismerős mosolygott vissza rám. - Szia Rob! – üdvözölt Mrs. és Mr. Hart egyszerre. - Jó napot! Kérlek, gyertek be! – invitáltam őket. Kate halála után sokat voltam náluk, beszélgettünk, meséltek Kateről és nagyon jóban lettünk. Az utóbbi években sem szakadt meg a kapcsolatunk, bár már nem látogattam őket. Bejöttek, és a nappaliba mentek, közben körbepillantottak a lakásban, biztosan azt nézték, mennyire változott meg az évek során. Szerelmem nagy öleléssel fogadta őket, majd egyből a konyhába indult, hogy megkínálhassa őket valamivel, de ők megállították. - Nem akarunk zavarni, csak szeretnénk gratulálni – fordultak felém. Időközben a kanapéra ültek, én pedig a fotelbe szerelmemmel. - Valamint van egy feladatunk is, amit teljesítenünk kell – folytatta Mr. Hart. – Kate annak idején írt egy levelet, és odaadta nekünk, hogy majd a megfelelő időben juttassuk el hozzád. Az volt az akarata, hogy akkor kapd meg, miután megnyerted az Oscar-díjat. Tehát, most eljöttünk, hogy odaadjuk. – Mrs. Hart előhúzott a zsebéből egy borítékot, felállt és átnyújtotta nekem, majd visszaült. Csodálkozva forgattam a kezemben a kis borítékot. - Nyisd ki! – kérte Ő. Óvatosa, hogy nehogy széttépjem kinyitottam a borítékot, majd szétnyitottam az összehajtott papírt. Kate kézírása volt. Erről egyből eszembe jutott, amikor a Los Angeles melletti házban kis cetliket hagyott nekem. Vettem egy nagy levegőt, majd hangosan olvasni kezdtem.

Kedves Rob! Ha ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy a birtokában vagy, minimum egy Oscardíjnak. Gratulálok! Én mindig is mondtam neked, de te nem akartad elhinni, pedig megígértem. Tudd, hogy nagyon büszke vagyok rád, ahogy mindig is az voltam. Elképzelem, ahogy átvetted a díjat, remélem szép beszédet mondtál, bár el tudom képzelni. Két lehetőség áll fent, vagy már legalább hetven éves vagy, és kis bottal sántikáltál fel, vagy még egész jó kondiban vagy. Remélem az utóbbi! Ezzel a levéllel nem az volt a célom, hogy feltépjem a sebeid, hogy emlékezned kelljen rám, csak biztos akartam benne lenni, hogy tudod mennyire szerettelek. Remélem jól vagy, a karriered rendben, és a magánéleted is. Ha még nem lenne gyereked, sürgősen kezdjetek tömeggyártásba, mert nem akarok csak úgy a felhőkön csücsülni, lábamat lógatva! Még egyszer gratulálok! Megérdemelted. Kate

by Pixie

132

Kellett pár perc, míg visszanyertem a higgadt arcvonásaim, bár már nem szerettem őt szerelemmel, de az, hogy ezt ő írta annak idején, nagyon szíven ütött. A szülei szipogva elbúcsúztak, én pedig leültem a kanapéra. Feleségem egyből ott termett és cirógatni kezdte az arcom, hogy megnyugodjak. Aztán egy remek ötlettel állt elő. Gyorsan felöltöztünk, és egy virágárust is célba véve megérkeztünk a végállomásra, ami a temető volt. Kézenfogva sétáltunk Kate sírkövéhez, majd szerelmem letette a virágcsokrot, és újra felegyenesedett. Pár percig csak némán álltunk, újra elolvastam a feliratot.

Kate Hart 1989 – 2010

Sosem feledünk… - Szia Kate! – kezdtem. – Megkaptam a leveledet, meg az Oscart is. Köszönök mindent. Tudom már régen voltunk itt, de az USA-ban volt dolgunk. Most viszont van egy nagy bejelenteni valónk. Tudom, hogy nagyon fogsz örülni, és végre felveheted az őrangyali státuszt, van egy olyan érzésem, hogy lesz dolgod – nevettem, szerelmem pedig a vállamba temette az arcát és szégyenlősen mosolygott. – Maggievel babát várunk – böktem ki végül. – Szóval számítunk rád. – Maradtunk még egy ideig aztán búcsúzkodni kezdtünk. - Szia Kate, majd még jövünk, ígérem! – mondta feleségem. – Nagyon hiányzol, mint mindig, sajnálom, hogy nem pletyizhetünk, és nem hallgathatom a tanácsaidat, pedig most jól jönne. Egyet viszont örökre megjegyeztem. Amikor azt mondtad nekem a kórházban, hogy soha se mondjam, hogy soha, mert ki tudja, egyszer Rob tényleg mondhat nekem szépeket. Azt hittem csak szokásos bíztatás. De te tudtad, mindig is tudtad…

Vége

by Pixie

133