JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 25-én 16 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Gubiczáné Kocsis Irén Devecsery Ildikó Anikó Kardos Sándor Tassi Lászlóné Tanácskozási joggal részt vevő: Dr. Cseh Tamás Peresztegi Lászlóné
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő
jegyző aljegyző
Egyéb jelenlévők: Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző Cseréné Gelencsér Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető
NAPIREND ELŐTT Fésüs Sándor polgármester: Sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm mai képviselő-testületi ülésünk alkalmából megjelent képviselő-társaimat, Dr. Cseh Tamás jegyző urat, Peresztegi Lászlóné aljegyző asszonyt. Megállapítom, hogy minden képviselő megjelent a mai ülésen, így határozatképesek vagyunk. /Jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Szeretnélek megkérdezni benneteket, hogy a meghívóban kiküldött napirendi pontokkal kapcsolatban lenne-e javaslatotok, esetleg kiegészítésetek? /Meghívó a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Dr. Cseh Tamás jegyző: Javasolom, hogy a közétkeztetési pályázatról való döntés előzze meg a berhidai rendeletekhez való hozzájárulást, mert az új térítési díjaknak kellene szerepelni bennük Vilonyára vonatkozóan.
2
Ha elfogadjátok a meghívóban szereplő napirendi pontok módosítására vonatkozó javaslatot, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 137/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a képviselő-testületi ülés napirendjéről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta napirendjére vonatkozó javaslatot és a következő döntést hozta:
az
ülés
Az ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1.)
Javaslat a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
2.)
Javaslat a hulladékgazdálkodásról szóló 19/2004. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
3.)
Javaslat az Észak-Balatoni Térség Regionális Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulással kötött szerződés módosítására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
4.)
Közétkeztetési pályázat elbírálása. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
5.)
Javaslat Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról szóló 24/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete módosításához való hozzájárulás megadására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
6.)
Javaslat Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetéhez való hozzájárulás megadására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
3
7.)
Beszámoló az átruházott szociális közfoglalkoztatás tapasztalatairól. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
jogkörök
gyakorlásáról,
a
8.)
Aktuális ügyek. Előadó: Fésüs Sándor polgármester a.) Javaslat a 2014. évi belső ellenőrzési tervre. b.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata előzetes kötelezettségvállalás kérése a központi orvosi ügyeleti ellátás Veszprém, Kórház u. 1. sz. alatti telephelyen történő szolgáltatására. c.) Javaslat az iskolai ellátási körzet kialakításának véleményezésére. d.) Tájékoztatás a 2014. évre vonatkozó teljes ellátású közvilágítás üzemeltetésére vonatkozó árajánlatról. e.) Tájékoztatás a vízkárelhárítási terv elkészítésére vonatkozó árajánlatról.
NAPIREND TÁRGYALÁSA
1.)
Javaslat a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
/Előterjesztés, hatásvizsgálat, rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Már korábban beszéltünk erről. Körlevél formájában az önkormányzatoknak megküldték, hogy változások várhatók ezen a téren. Több segély összevonásra került. Ezt az előterjesztés elég pontosan és érthetően tartalmazza. Kiküldésre került a rendelet-tervezet is. Az látható, hogy a jövedelemhatár, amitől ilyen segélyezés-növekedés is várható, emelkedett. Reméljük, hogy ennek a fedezete is rendelkezésünkre fog majd állni, nem lesz ebből likviditási probléma. A kérelem nyomtatvány is kiküldésre került. Dr. Cseh Tamás jegyző: Normál esetben jelenleg az jogosult támogatásra, akinek az egy főre eső jövedelme a mindenkori öregségi nyugdíj 100 %-át nem haladja meg. Ezt a törvény most felemelte 130 %-ra. A korábbi törvény különbséget tett, az egyedülállóknál ez 150 %
4
volt. Most a törvény nem teszi meg ezt a különbséget, tehát egységesen 130 %-ot hoz. De van arra lehetőség, hogy az egyedülállóknál továbbra is megmaradjon 150 %-ig a jogosultság. Ezt kellene eldönteni, hogy benn maradjon-e így a rendeletben, vagy maradjon a 130 %? Kardos Sándor képviselő: A lehetőség maradjon. Ez egy alternatíva. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Szerintem is a 150 % maradjon. Dr. Cseh Tamás jegyző: Magasabb jövedelemmel is jogosult így az egyedülálló. Nem muszáj elfogadni, marad egy alternatíva Fésüs Sándor polgármester: A szociális jogkörök gyakorlásáról szóló beszámolóban látszik, a 163 ezer Ft-os előirányzatból az átmeneti segélyre 51 ezer Ft került kifizetésre szeptember 30-ig. Nem hiszem, ha ez a 150 % bent maradna, olyan óriási kifizetéseket eredményezne. Kardos Sándor képviselő: Maradjon benne. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Tudni kell, hogy a gyermekvédelmi támogatás és az átmeneti segély most egy segély lesz. Tehát vagy a gyermekére adja be a kérelmet vagy önmagára. A beterjesztés alapján nem kérhet kétszer segélyt. Egy évben csak egyszer. Dr. Cseh Tamás jegyző: Akinek van gyermeke, a gyermekére fogja kérni. Mert ha gyermekes család kéri, akkor gyermekenként lehet a 25 %. Plusz az eddigi temetési segély is önkormányzati segélyként lesz adható. Fésüs Sándor polgármester: Így főleg javasolnám, hogy maradjon bent a 150 %. Eddig is az volt a jellemző, hogy aki kért, az megtette félévente. Most csak egyszer lesz rá lehetősége egy évben, akkor hagyjuk bent.
5
Tassi Lászlóné képviselő: Így van. Dr. Cseh Tamás jegyző: Akkor kijön a zárójeles rész. Még annyit emelnék ki, hogy miután ez egységes segély, mégis meg kellett bontanunk a hatáskört, hogy a temetési segély maradjon polgármesteri hatáskörben, mert az sürgős. Így van megfogalmazva, hogy az önkormányzati segély, - a temetési segély kivételével – nincs átruházva, de a temetési segély céljára kért önkormányzati segély esetében a polgármestert jelöltük meg hatáskör gyakorlóként. Fésüs Sándor polgármester: Rendelet-tervezettel kapcsolatban lenne észrevételetek? Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Egy megjegyzésem lenne; ez elég komoly változtatás. Nem tudom, majd a lakosságot hogy érinti, – illetve sejtem – hogy eddig kétszer is kérhettek, most meg majd nem. Fésüs Sándor polgármester: Úgy gondolom, hogy aki ezeket a segélyezési formákat igénybe vette, nem fogja jó néven venni. De ezzel, hogy az egyedülállóknál a 150%-os jövedelemhatárt megadja a testület, talán a maximumot kihozza az egész segélyezési formából. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Elég komoly már az igénylőlap kitöltése is. Dr. Cseh Tamás jegyző: Eddig minden támogatási formánál külön volt, most egy egységeset kellett belőle szerkeszteni. Ahhoz igazodva, hogy mire kérik, azokat az igazolásokat kell benyújtani. Nyilván, ha a temetésre kérik, a temetési számlákat. A gyermekesek lehetősége bővült, mert nincs megszorítva annyira, hogy mire lehet kérni. A törvény maga tartalmazza, hogy milyen okok lehetnek, tehát az átmenetileg nehéz élethelyzetre a példák a törvényben szerepelnek, ezért nem szerepelnek a saját rendeletben. Fésüs Sándor polgármester: Ha valaki bead egy kérelmet, fel kell hívni rá a figyelmét, hogy egy évben csak egyszer van rá lehetősége.
6
Dr. Cseh Tamás jegyző: Arra kell kioktatni, hogy ha van gyereke, akkor olyan okot jelöljön meg, mert akkor gyermekenként lehet 7 ezer Ft. Ha magára kéri, akkor csak egyszer egy évben maximum 7 ezer Ft. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Azért szerepel az átruházott hatáskörnél a méltányossági ápolási díj, mert el kell utasítani, aki ilyet kér, mivel nincs rá a rendeletben lehetőség. Dr. Cseh Tamás jegyző: Hogyha elutasítja a kormányhivatal a kérelmet, mert felnőttet ápol, akkor felhívják a figyelmét, hogy az önkormányzattól igényelheti a méltányosságit, és jön a papír. Ezzel kell tenni valamit. El kell utasítani azzal, hogy ilyen ellátási forma nincs. Azért került bele. A rendelet-tervezetet társadalmi véleményezésre kell bocsátani, és a december 9-i ülésen lehet véglegesíteni. Fésüs Sándor polgármester: Ha a szociális ellátások szabályozásáról szóló rendelet-tervezettel – a Jegyző úr által tett kiegészítéssel – egyetértetek, és a társadalmi véleményeztetéséhez hozzájárultok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 138/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezet társadalmi véleményezésre bocsátásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetet és az alábbi döntést hozta: 1
A rendelet-tervezetet változtatás nélkül, az előterjesztett formában társadalmi véleményezésre bocsátja.
1.) A véleményezési határidőt 2013. december 9. napjáig állapítja meg. 2.) Felkéri a jegyzőt, hogy a társadalmi véleményezést követően beérkezett
vélemények értékelése alapján az esetlegesen átdolgozott rendelet-tervezetet a Képviselő-testület soron következő ülésére terjessze be.
7
Határidő: 2013. november 26. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi előadó Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző Önkormányzati Kincstár
2.)
Javaslat a hulladékgazdálkodásról önkormányzati rendelet módosítására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
szóló
19/2004.
(XII.
20.)
/Előterjesztés, hatásvizsgálat, rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Dr. Cseh Tamás jegyző: Amiről a múltkor beszéltünk: három évig ingyenes, három évig 50 %-os a lakosság részére a hulladékszállítás. Ezt abból a pénzből fizeti meg az önkormányzat, amit átutal a társulás, és ez más célra nem használható addig, amíg a hat év el nem telik. A többi rész technikai dolog, hogy melyik mikor lép hatályba, mikor veszti hatályát. Kardos Sándor képviselő: Meg, akinek hátraléka volt, az megmarad. Fésüs Sándor polgármester: Az olyan szolgáltató létesítménynek, mint a bolt, kell fizetni? Dr. Cseh Tamás jegyző: Vállalkozások támogatására nincs lehetőség. A jogcím is az, hogy a lakossági díjhoz adják. Állami támogatásnak minősülne, ha boltosnak vagy akármilyen vállalkozásnak nem kéne fizetni. Ezt el lehet fogadni rendeletként, mert díjról szól. Ezt nem kell véleményeztetni. Ki is hirdethető. Fésüs Sándor polgármester: Rendelettel kapcsolatban lenne kérdésetek, javaslatotok vagy kiegészítésetek? Ha nincs, és a 19/2004.(II. 20.) önkormányzati rendelet módosítását a tervezet szerint elfogadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek.
8
Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5 igen szavazattal a következő rendeletet alkotta meg:
VILONYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2013. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodásról szóló 19/2004. (XII. 20.) önkormányzati rendelet módosításáról (A rendelet szövege a jegyzőkönyv melléklete)
3.)
Javaslat az Észak-Balatoni Térség Regionális Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulással kötött szerződés módosítására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
/Megállapodás módosítása a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Erről is beszéltünk már a korábbiakban. Czaun úrék megküldték a megállapodás módosítást. Külön öröm számomra, hogy nem csűrték-csavarták hosszú, több oldalas módosításra. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Két problémám van; itt az szerepel, hogy a társulás december 31-ig fizeti meg az önkormányzat számlájára. A határozatunkban pedig november 30-ig történik ez meg, mert úgy tűnt akkor, hogy meg lehet kötni a szerződést és elutalni az összeget november 30-ig. Az önkormányzati határozatot így módosítani kellene december 31-re, mert eltérés van a kettő között. A másik meg az, hogy itt a tárgyév december 31. nem okozhat-e félreértést olyan szempontból, hogy nincs benne az, hogy az első tárgyévet 2013-ra értjük. Dr. Cseh Tamás jegyző: Biztos, hogy az első részletet utalják, hiszen szerepelt is a költségvetésében.
9
Peresztegi Lászlóné aljegyző: Így fogadta el a társulás. Nem tudom, ha kérjük, hogy egy gondolatjel közé írják be, hogy első részlete 2013. december 31-ig, vissza kell-e vinni a társulási tanács elé, mert akkor idén sem lesz belőle semmi. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ez a probléma, ha módosítani kell benne, megint vissza kell vinni a társulási tanács elé. Fésüs Sándor polgármester: Nem tudom, egyáltalán lesz-e még társulási tanácsülésük idén. Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző: Megbeszéltük, hogy elkülönített bankszámlaszára kerül ez a pénz. Már elküldtem a bank felé a szerződés-módosítást és nyitottunk egy elkülönített bankszámlát erre, csak még nem érkezett vissza róla semmi. Ez a szám biztosan nem jó, mert ez a költségvetési bankszámlaszámunk. Dr. Cseh Tamás jegyző: Szerintem olyan nagy probléma nincsen. Ha megküldik, át kell tenni róla. Most utalják így. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Amit a Zsuzsa mondott, a 2013-at, én szívem szerint beletenném, de ha emiatt megint csúszunk, akkor azért meggondolandó. Tassi Lászlóné képviselő: Sehol nincs bent, hogy 2013. az első utalási év. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: De mivel 2013. a dátum, az a tárgyév. Kardos Sándor képviselő: Alá lehet írni. Fésüs Sándor polgármester: Nekem nagyobb félelmem volt azzal kapcsolatban, hogy – nem akarok mélyebben belemászni, de – itt a KDV-ben (Közép-Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Társulás) Várpalota egy kicsit bezavart. De úgy tűnik, hogy mégsem. Most beszéltem Bittmann
10
Lillával, a KDV ügyvédjével, és azt mondta, úgy tűnik, minden az előzetes tervek szerint zajlik. Talán nem lesz probléma, hogy január végére felmondták a szerződéseket, és nem lesz szolgáltató a településen. Lehet, hogy nem kell majd a katasztrófavédelemnek kijelölnie Vilonya tekintetében senkit, hogy végezze a szolgáltatást. Várpalota azt a megállapodás-módosítást nem írta alá. Így értelemszerűen az ő területére nem is lett kiírva a közbeszerzés. De Vilonya ugyanúgy benne van a közbeszerzésben. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Január 30-ig, egy hónapra Várpalotával kell megkötnünk a szerződést. A települési lakosságszám után egy hónapnyi összeget Várpalotának kell megküldeni, mert január 30-ig Várpalota szolgáltat, de utána az fog szolgáltatni, aki a most kiírt közbeszerzési eljárás nyertese lesz. Fésüs Sándor polgármester: Arra már nyugodtan fel lehet készülni, hogy csak egy évig tartott itt a Várpalotai Közüzemi Szolgáltató Kft. működése. Jövő évben januártól biztosan nem ők lesznek Dr. Cseh Tamás jegyző: A problémát Palota számára az okozza, hogy eddig tízegynéhány szolgáltatási körzet volt kiírva, most három lesz. Tehát nem tud pályázni az, aki nem tud 30 falut ellátni, csak néhányat. Gondolom, a várpalotai cégnek se technikai eszköze, se embere annyi, hogy még bővítse a piacot. Ezért Palota azt kívánta, hogy maradjon ki, hogy a saját területére ő írhassa ki a közbeszerzést, hogy így meg tudja menteni a palotai szolgáltatót. Mert ezzel a kapacitással nem fog tudni pályázni az új, három körzetre bontott közbeszerzési eljárásban. Fésüs Sándor polgármester: A palotai képviselő-testület szíve joga, úgy dönt, ahogy akar, de ezek alapján, amiket döntött, pont az ellenkezője tűnik; amennyire védeni akarta a cégét, pont így nem fog neki sikerülni. Ők biztosan jobban átlátják ezt az egész kérdéskört. Dr. Cseh Tamás jegyző: Mivel nem tud pályázni, Palotát is elvinné más. Így Palota megmarad neki. Fésüs Sándor polgármester: Saját maga ír ki pályázatot, és arra bárki pályázhat az ország területéről, elvileg. Mivel árban nem tud különbséget tenni a hatósági ár miatt, bárki jobb ajánlatot tehet. De ez már legyen az ő dolguk.
11
A szándékát jelezte, hogy kilép a társulásból. De annak is megvan a formája, hogy milyen feltételekkel léphet ki, legkorábban csak a következő év végén. A megállapodás-módosításban maradhat ez a számlaszám. Dr. Cseh Tamás jegyző: Szerintem elegendő, hogy jövőre írtok egy levelet a pénzügyeseiknek, hogy erre a számlaszámra kéritek. Nehogy most keveredést okozzon. A testületi határozatban lehetne rögzíteni, hogy a szerződés módosított 4. pontjában a tárgyévet Vilonya község úgy értelmezi, hogy 2013. az első év. Fésüs Sándor polgármester: Ha nincs további javaslat vagy kiegészítés, és a megállapodás módosításával a Jegyző úr által tett kiegészítéssel, valamint a korábbi határozat módosításával egyetértetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
139/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a hulladékszállítási díj kompenzációról szóló megállapodás módosításáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a hulladékszállítási díj kompenzációjára vonatkozó javaslatot és a következő döntést hozta: 1.)
Az Észak-Balatoni Térség Regionális Települési Szilárdhulladék-kezelési Önkormányzati Társulás (8200 Veszprém, Házgyári út 1.) és Vilonya Község Önkormányzata között 2008. november 21-én létrejött megállapodás módosítását elfogadja.
2.)
A megállapodás módosítás 4. pontjában szereplő tárgyéven 2013. évet érti.
3.)
A fentiek alapján a hulladékszállítási díj kompenzációjáról szóló 114/2013. (IX. 30.) határozata 2.) pontját az alábbiak szerint módosítja: „2.) A Társulás elnökének javaslatát a díj kompenzáció mértékére az alábbiak szerint elfogadja: 2013. december 31-ig bruttó 7.000.000,- Ft, 2014. december 31-ig bruttó 7.000.000,- Ft, 2015. december 31-ig bruttó 7 .000.000,- Ft.”
4.)
Felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás módosítás aláírására.
5.)
Felkéri a Pénzügyi Irodát, hogy a kompenzációként beérkező összeget
12
elkülönített számlán kezelje. 6.)
A döntést a 2014. évi költségvetés készítésekor figyelembe kell venni.
Határidő: 2013. december 15. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző Önkormányzati Kincstár
4.)
Közétkeztetési pályázat elbírálása. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
/Tájékoztató táblázat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Tájékoztatlak benneteket, a vilonyai közétkeztetéssel kapcsolatban kiírtunk egy pályázatot, amit megküldtünk Barthalos János úrnak, a Balaton Étteremnek Balatonkenesére, a Nike Étteremnek Balatonfűzfőre, a Bakonygaszt Zrt-nek Veszprémbe, és a helyi vállalkozónak, Suri Ferencnének. Közülük egyedül Suri Ferencné adott be pályázatot. Ketten érdeklődtek telefonon. A lényeg, hogy egy pályázat érkezett be. A pályázatot úgy bontottuk, hogy az önkormányzat, a Hétszínvirág Óvoda és a Családsegítő Központ vezetői együttesen voltak jelen. Egy bíráló bizottságot hoztunk létre, átnéztük, hogy a pályázat megfelel-e a pályázati feltételeknek. Hiánypótlást kellett alkalmaznunk kettő tétel tekintetében. Azt a megadott határidőn belül, - ahogy a pályázati kiírás lehetővé tette, - a vállalkozó pótolta. Itt vannak az anyagok, nézzétek át őket. Múlt héten az ajánlatkérők bíráló bizottsági ülésén beszéltünk a 2014-ben alkalmazandó árakról, és próbáltuk összehasonlítani. Az ajánlat és a 2014-ben várható árak között nem volt komolyabb különbség. Az óvoda tekintetében a vállalkozó által ajánlott ár 680 Ft, a 2014. évi Süni Óvodás ajánlat 660 Ft. Az iskolánál 540 Ft, illetve 550 Ft az ajánlati tétel. Szociális ebédnél ugyanaz, 660 Ft, illetve a háromszori étkezés az iskolánál 690 Ft a Süni óvodai, 680 Ft az ajánlatot adóé. Azért nem adott ez a táblázat 100 %-os képet, mert a szállítási költséget nem tudtuk milyen egységre bontsuk vissza. Adagra nem tudtuk visszabontani, napra sem tudtuk visszabontani, ami közel azonos, de mégis mindig más. Csak kijegyzeteltük, hogy a
13
Hétszínvirág Óvoda tekintetében 50.600 Ft, az önkormányzat tekintetében 29.400 Ft, így összesen havi 80.000 Ft a havi szállítási díj, ami elvileg megmaradna, ha a helyi vállalkozó ajánlatát nem fogadnánk el. Azt szeretném elmondani, ami a bíráló bizottság munkája során is napvilágot látott, illetve a vállalkozó is jelezte, hogy az iskola ebéd ajánlatánál egy elírás történt az ajánlatban, azt külön írásban jelezte az önkormányzat felé. Az iskolai ebéd (menza) tekintetében a 340 Ft élelmezési önköltség és a rezsi költsége 200 Ft, ami 540 Ft-ot eredményez összesen. Helyesen az 540 Ft végösszeg marad, az önköltség lesz 300 Ft, és 240 Ft a rezsi költség. Tehát ez egy ajánlaton belüli megosztás lenne. Maga a végösszeg nem változna. Peresztegi Lászlóné aljegyző: A Bíráló Bizottság átnézte a pályázatokat, melyről jegyzőkönyv készült, döntés még nem született. Itt most az iskola tekintetében dönthettek, mert a Hétszínvirág Óvoda vezetője fog az óvodások tekintetében dönteni, a szociális étkeztetésről pedig a Családsegítő Központ vezetője. Dr. Cseh Tamás jegyző: Akkor az iskolánál 240 Ft lenne a rezsi és 300 Ft az önköltség. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Az önkormányzatnak ennyibe kerül, ami az összesen sorban van, de a gyerekek az élelmezési önköltséget fizetik. Azt kell nézni, hogy a 2014-es évre az előre jelzett összeg Berhidán 390 Ft, az ő ajánlata az óvoda esetében 380 Ft, amit ténylegesen kifizetnek a gyerekek. Viszont az ő rezsije meg a végösszeg is több. A másik kettőben 550 – 540 és 690-680 Ft, illetve a háromszori étkezőknél a gyerekek 420 helyett 380-at fizetnének. Emelkedne eszerint a menza díja, a menzás 280 Ft helyett 300 Ft-ot fog fizetni. Négy gyerekről van szó, egy 50 %-os és hárman fizetnek teljes díjat. A többiek vagy kevesebbet fizetnének, vagy annyit. Szociálisnál ugyanannyit. Fésüs Sándor polgármester: Meg alapban véve a szállítási költség megmarad. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Így van, és azért az nagyon sok. Fésüs Sándor polgármester: Döntési jogkörünk az iskoláról szólna.
14
Dr. Cseh Tamás jegyző: Az iskola tekintetében a pályázatot eredményesnek tartja és szerződik a szolgáltatóval, vagy eredménytelennek nyilvánítja. Fésüs Sándor polgármester: A pályázati feltételeknek eleget tett a pályázó. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Nekem az a javaslatom, hogy fogadjuk el. Ha havonta 80 ezer Ft-ot meg tudunk spórolni, az nekünk komoly összeg. Dr. Cseh Tamás jegyző: Annyi egészen nem marad, mert a rezsi valamivel több. Fésüs Sándor polgármester: Én is elfogadásra javasolnám. Ha bármi más javaslatotok van, kérem, jelezzétek. Az óvoda tekintetében mikor vagy milyen formában dönt a Dóri? Peresztegi Lászlóné aljegyző: Megköti a szerződést. Dr. Cseh Tamás jegyző: Lehet, hogy csak kivárta, hogy itt milyen döntés születik. Ne legyen az, hogy egyik részben szerződik, a másikban nem. Fésüs Sándor polgármester: A Dóri tekintetében az óvoda részéről, és a szociális ellátás tekintetében a Tünde részéről is támogató javaslat hangzott el. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Akkor januártól már ők szolgáltatnának? Fésüs Sándor polgármester: Január 1-jétől július végéig vagy közepéig. Dr. Cseh Tamás jegyző: Nem szabad elfelejteni, hogy utána mi lesz. Ki kell írni, újra meg kell pályáztatni.
15
Tassi Lászlóné képviselő: A családsegítő részéről január 1-jétől december 31-éig, nem? Dr. Cseh Tamás jegyző: Az ajánlat júliusig van. Fésüs Sándor polgármester: A pályázati felhívásban is így ment ki. De bármelyik fél által felmondható a szerződés. Peresztegi Lászlóné aljegyző: A rendeletet akkor biztosan módosítani kell. Fésüs Sándor polgármester: Elhangzott az Irénke részéről és részemről is egy elfogadó javaslat. Ha egyetértetek azzal, hogy 2014. január 1-jétől július végéig Suri Ferencné lássa el az iskola tekintetében a gyermekétkeztetési feladatokat, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett (Devecsery Ildikó Anikó ) a következő határozatot hozta:
140/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a közétkeztetési pályázatról Vilonya Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta közétkeztetési pályázatról a bíráló bizottság tájékoztatását és a következő döntést hozta: 1.) Vilonya Község Önkormányzata (8194 Vilonya, Kossuth u. 18.), Hétszínvirág
Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde (8182 Berhida, Ibolya u. 1.) és Családsegítő Központ Berhida (8181 Berhida, Veszprémi út 1-3.) közösen közétkeztetési – gyermek- és szociális étkeztetés – pályázatot írt ki. 2.) A pályázati felhívás öt étkeztetéssel foglalkozó vállalkozás részére került
kiküldésre. A felhívásra egy érvényes pályázat érkezett, melyet Suri Ferencné vállalkozó (8194 Vilonya, Kossuth u. 36.) nyújtott be. 3.) A Berhidai II. Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános
Iskolai Vilonyai Tagintézménye diákjai közétkeztetése tekintetében 2014.
16
január 1. és 2014. július 31. közötti időtartamra a képviselő-testület elfogadja Suri Ferencné gyermekétkeztetésre vonatkozó árajánlatát. 4.) Felhatalmazza
a polgármestert szerződés aláírására.
a
vállalkozóval
kötendő
szolgáltatási
5.) A döntést a 2014. évi költségvetés megalkotásakor figyelembe kell venni.
Határidő: Felelős:
5.)
2013. december 31. Fésüs Sándor polgármester Dr. cseh Tamás jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi előadó Önkormányzati kincstár
Javaslat Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének a gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról szóló 24/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelete módosításához való hozzájárulás megadására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
/Előterjesztések, hatásvizsgálat, rendelet-tervezet, határozati javaslat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Szóbeli kiegészítést igényel az anyag? Dr. Cseh Tamás jegyző: Térítési díjemelésről van szó. A társulási megállapodás alapján Berhida a rendeletalkotó. A jogalkotási törvény szerint ilyen esetben a többi település hozzájárulása kell a rendelet megalkotásához. Ezért kerül ide a gyermekvédelmi rendelet az iskolai térítési díjak miatt, illetve a szociális rendelet is hasonlóan a szociális étkezés miatt. Fésüs Sándor polgármester: Az év elején ez még felülvizsgálatra kerül? Peresztegi Lászlóné aljegyző: Ez január 1-jétől alkalmazandó a gyermekétkeztetés esetében. A szociális februárban kerül majd a testület elé, alkalmazni talán április 1-jétől kell.
17
Dr. Cseh Tamás jegyző: Most nem a térítési díj miatt kell hozzájárulni, hanem, hogy egyáltalán megalkotható legyen, mert kiterjed Vilonyára is a térítési díjak tekintetében a rendelet hatálya. Újra módosítani kellene, ha januártól belép az új szolgáltató. Akkor meg kell bontani, hogy Berhidára vonatkozóan ennyi a térítési díj, Vilonyára meg annyi. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Ez már januárra vonatkozik. Dr. Cseh Tamás jegyző: Úgy adja meg a hozzájárulást a testület most, hogy át kell vezetni a térítési díjakat Vilonyára vonatkozóan. Decemberben már nem lesz testületi ülés Berhidán, előre láthatóan, ezért el kellene fogadni. A szociálisnál nem ugyanez van? Peresztegi Lászlóné aljegyző: Ott még nem terjesztettük elő a díjakat. De lehet, hogy a szociális rendeletet most kellene módosítani. Mert ott van egy Berhidára vonatkozó sor, ami április 1-jétől módosul, de anélkül nem lesz bent április 1-jéig a vilonyai térítési díj. Nem tudom, a berhidai ülésig elő lehet-e készíteni a módosítási javaslatot. Dr. Cseh Tamás jegyző: Addig, amíg nem módosul a rendelet, addig a térítési díjat a rendelet szerint kell fizetni, az önkormányzat meg a szolgáltatónak a szerződés szerint fizet. A szociális ebédért a Tünde, amikor megállapítja a 2014-es térítési díjat, neki a rendeletben meghatározott vilonyai térítési díjjal kell számolni, amíg az nem módosul. A szolgáltatást annyiért vásárolja meg, amennyit a szerződések tartalmaznak. Tassi Lászlóné képviselő: Egyforma az összeg, nem változik. Dr. Cseh Tamás jegyző: Nálunk emelni kell nagy valószínűséggel, itt meg marad annyi. Fésüs Sándor polgármester: A bontás során azt mondta a Tünde, hogy támogatja a szolgáltató váltást. Nála forintra megegyezik a két ajánlat.
18
Dr. Cseh Tamás jegyző: Annál is inkább, mert az ésszerűsítés érdekében egyetlen pályázat került kiírásra a megrendelő részéről, és egyetlen szerződés lesz a három szolgáltatást megrendelő részéről. Miután három szerződő fél van, mindegyeiknek alá kell írni, hogy érvényes legyen. Ezért volt az összevont bírálóbizottság, hogy ott megegyezzenek. Nekik nem kell elfogadtatni senkivel, mint intézményvezetők írták ki a pályázatot. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Kérem, hogy az élelmezési normákról szóló határozatot a tervezet szerint fogadjátok el. Fésüs Sándor polgármester: Amennyiben az élelmezési normákról szóló határozati javaslatot elfogadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
141/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: Az élelmezési normákról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete a vilonyai telephelyű köznevelési intézmények étkezési feladatok élelmezési normáit a következők szerint határozza meg: 2014. évben Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde Vilonyai Tagintézménye reggeli, ebéd, uzsonna együtt:
380,- Ft
II. Rákóczi Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Vilonyai Tagintézménye 2.1. reggeli, ebéd, uzsonna együtt: 2.2. menza (ebéd)
380,- Ft 300,- Ft
3.)
Szociális/külső étkezők
360,- Ft
4.)
A norma összege az ÁFA összegét tartalmazza.
1.)
2.)
Az élelmezési normát 2014. január 1-jétől kell alkalmazni.
19
Határidő: értesítésre: 2013. december 10. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Mozgay Dóra óvodavezető Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző
Fésüs Sándor polgármester: Ha nincs kérdésetek, hozzászólásotok a gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatban, szeretném kérni: hogyha Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületének gyermekvédelmi ellátások szabályozásáról szóló 24/2011. (XII. 19.) önkormányzati rendelet módosításához – a vilonyai térítési díjak átvezetésével – a hozzájárulást megadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
142/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületének a gyermekjóléti ellátásokért fizetendő térítési díjakról szóló önkormányzati rendeletéhez való hozzájárulásról Vilonya Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Családsegítő Központ működési területén alkalmazandó térítési díjakról szóló előterjesztést megtárgyalta, és az alábbi döntést hozta: 1.)
Berhida
Város
Önkormányzat
Képviselő-testületének
a
gyermekjóléti
ellátásokért fizetendő térítési díjakról szóló önkormányzati rendeletéhez – Vilonyára vonatkozóan Suri Ferencné árajánlatának megfelelően a mellékleten történő átvezetésével – hozzájárul. 2.)
A megállapított térítési díjakat a Családsegítő Központ működési területén alkalmazza, az ellátottakat a megállapított személyi térítési díjról értesíti.
Határidő: 2013. november 30. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Hargitai Tünde Családsegítő Központ vezetője
/Javított rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./
20
6.)
Javaslat Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetéhez való hozzájárulás megadására. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
/Előterjesztés, rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Van-e valami kiegészítés a rendelet-tervezettel kapcsolatban? Peresztegi Lászlóné aljegyző: Ezekre azért van szükség, mert társulásban vagyunk, szociális meg gyermekjóléti társulásban is. A társulásban részt vevő települések közül csak egy alkothat rendeletet, ami az egész társulásra vonatkozik. Ha ez Berhida, akkor hozzá kell járulni. Dr. Cseh Tamás jegyző: A térítési díjat rendeletben kell meghatározni. Érintené a közétkeztetési pályázat, de miután az összeg azonos a most érvényben lévővel, így nem okoz problémát. Fésüs Sándor polgármester: Egyet szeretnék jelezni: a 2. pontban ez nem /nap, hanem /óra. A szociális ellátások szabályozásával kapcsolatban lenne kérdésetek? Kardos Sándor képviselő: Nem. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Nincs. Fésüs Sándor polgármester: Hogyha Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetéhez a hozzájárulásotokat megadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
21
143/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetéhez való hozzájárulásról Vilonya Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Családsegítő Központ működési területén alkalmazandó térítési díjakra tekintettel Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének a szociális ellátások szabályozásáról szóló rendelet-tervezetét megtárgyalta, és az alábbi döntést hozta: 1.)
Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális ellátások szabályozásáról szóló önkormányzati rendelet-tervezetéhez – Vilonyára vonatkozóan Suri Ferencné árajánlatának 2014. január 1-jétől a mellékleteken történő átvezetésével – hozzájárul.
2.)
A megállapított térítési díjakat a Családsegítő Központ működési területén alkalmazza, az ellátottakat a megállapított személyi térítési díjról értesíti.
Határidő: 2013. november 30. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Hargitai Tünde Családsegítő Központ vezetője
7.)
Beszámoló az átruházott szociális közfoglalkoztatás tapasztalatairól. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
jogkörök
gyakorlásáról,
a
/Beszámolók, tájékoztatók, határozati javaslat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Negyedév elteltével ismét átfogó képet kaphatunk az eddig megítélt támogatási formákról. Polgármesteri, jegyzői, illetve képviselő-testületi hatáskörben. Az anyag elég részletesen leírja, hogy milyen támogatás, milyen formában, mennyi összegben, hány fő részére került kifizetésre. Esetleges elutasításról is megfelelő képet ad az előterjesztés. A képviselő-testületi döntéseket a zárt ülések során közösen hozzuk, nem érdemel külön magyarázatot, hiszen közös döntésünk. Ha polgármesteri vagy jegyzői hatáskörben hozott döntéssel kapcsolatban kérdésetek vagy véleményetek lenne, azt kérem, tegyétek most meg. Készséggel válaszolunk rá.
22
Ha nincs, a közfoglalkoztatás tapasztalatairól szeretnék pár mondatot mondani. Úgy gondolom, hogy tavasztól egész jó létszámkerettel tudtuk végigvinni a foglalkoztatást. Most év végével a téli közfoglalkoztatás keretén belül volt ismét lehetőségünk arra, hogy foglalkoztassunk arra rászorulókat, illetve a feltételeknek megfelelő személyeket. Erre nem lett volna már lehetőségünk, mert az ez évre tervezett keretet felhasználtuk, de mivel 100 %-os támogatottságról van szó, nyugodt szívvel meríthetjük ki ezeket a lehetőségeket. Év közben – ahogy az előterjesztésben is szerepel – diákmunkásokat is tudtunk foglalkoztatni. Egyikük a Zsuzsa segítsége volt, másikuk a településen végzett karbantartási munkákat. Úgy gondolom, ők is megfelelően végezték az itteni tevékenységüket. Jelenleg három fő dolgozik az önkormányzatnál, 2 hölgy és 1 férfi. Ők december 1-jétől oktatáson fognak majd részt venni, legkésőbb március végéig. Elvileg áprilisban még itt fognak majd a településen dolgozni. Nem tudjuk egyelőre, hogy milyen hosszú lesz maga a képzés, amit december 1-jével elkezdenek. Ez alatt az idő alatt is ugyanazt a munkabért kapják, mintha a településen végeznének fizikai munkát. Mivel ők december 1-jétől képzésre fognak járni, ezért lehetőség nyílt, hogy december 1-jétől vegyünk fel embereket, ugyanígy 100 %-os támogatottsággal. Egy férfi és egy hölgy alkalmazott lesz a településen. Ha esetleg a télies időjárás ránk köszönt, akkor lesz segítség a Peti mellett. Illetve januártól, februártól, márciustól is vehetünk fel hasonló intenzitású támogatottság mellett munkaerőt, egészen április végéig. Mindenki döntse el magában, hogy miért pont addig. Örülünk neki, hogy 100 %-ban támogatják a foglalkoztatásukat. Azt is szeretném kiemelni, hogy ebben a programban közvetlen költségre is szép összeget kaptunk. Közel 140 ezer Ft-ot lehet tárgyi eszközökre, védőfelszerelésre elkölteni a foglalkoztatottak munkavégzésével kapcsolatban. Ezt a héten szeretném is elvásárolni. Mindenféle eszközt szeretnénk beszerezni, ami a munkájukhoz szükséges, illetve azt elősegíti. Úgy gondolom, hogy a raktárkészletünkre ez bőven rá is fér. Lesz helye ennek a közel 140 ezer Ft-nak. Ha a közfoglalkoztatással kapcsolatban kérdésetek, javaslatotok lenne, azt jelezzétek. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: A képzéssel kapcsolatban lenne kérdésem, mert többen kérdezték tőlem, de nem vagyok ebben képben. Hogy zajlik ez? Dr. Cseh Tamás jegyző: Senki nincs képben. Gyakorlatilag naponta változnak a dolgok. Meghirdettek egy oktatói pályázatot erre. Alig-alig volt jelentkező, erre kiosztották a feladatot a KLIK-nek. Ezeket a képzéseket részben a Faller Jenő iskola Palotán, meg a Várkerti iskola kapta feladatul. Úgy tűnik, hogy forrong a dolog, mert kiderült, hogy most kell
23
majd tanmeneteket készíteni, akkor fog eldőlni, hogy hány órás lesz a tanfolyam. Úgy gondolták, hogy a 30 % elméletet ők leadják, aztán visszaadják az önkormányzatnak a gyakorlatra, és délután akarnak tanítani, mert délelőtt a pedagógusok el vannak foglalva. Most itt tartunk kb. Fésüs Sándor polgármester: Jövő héten kezdődik. Vilonyáról alapkompetencia képzésre fog járni 5 ember, mert december 1-jétől belép még 2 fő, akik a képzéssel kezdenek. Rajtuk kívül fog dolgozni 2 fő. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Mit takar a kompetencia képzés? Dr. Cseh Tamás jegyző: Majd amit a tanmenet kiad. Eredetileg az volt megjelölve, hogy akinek nincs meg az általános iskolája se, írni, olvasni, számolni tanulnának. Most már úgy tűnik, hogy a 8 általánossal rendelkezőknek lenne. Igazából senki nem tudja megmondani, hogy ez konkrétan mit is fog jelenteni. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Kicsit kiszélesíti az ismereteket. Fésüs Sándor polgármester: Vizsgát kell tenni a tanfolyam végén, és ugyanúgy kötelezően eleget kell ennek tenni, mintha munkahelyen lennének. Ha kimaradnak ebből a tanfolyamból, akkor a munkaügyi központ is kizárja őket. Dr. Cseh Tamás jegyző: Akkor egy évig semmilyen ellátásban nem részesülhetnek. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Az egyik ismerősöm, aki kérdezett, úgy tudta, hogy különböző szakmákat fognak tanulni. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ilyen is van. Hulladékválogató tanfolyam, szociális ápoló pl. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Kosárfonót mondott konkrétan.
24
Dr. Cseh Tamás jegyző: Olyan nincs. Amúgy is 12 képzési forma indult, már lement 7-re, mert összevonták őket. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Ma azt kérdezte az ismerősöm, hogy mi van akkor, ha közben talál magának munkahelyet? Akkor nem kell visszafizetni? Fésüs Sándor polgármester: Az megint más. Akkor nem kell. Ez az egy feltétel, amivel kiléphet a tanfolyam kötelezettsége alól, ha a normál munkaerőpiacon helyet talál. Dr. Cseh Tamás jegyző: Mindenki örül, ha talál munkahelyet. Mivel az egésznek az a célja, hogy az érintetteket visszavezesse a munkaerőpiacra, örülnek, ha menet közben is találnak munkát. Fésüs Sándor polgármester: A vilonyai érintettek Berhidára fognak járni, elvileg. Azt is ígérték, hogy az útiköltséget kompenzálni fogják. Még ezt sem derült ki, hogy milyen formában. Dr. Cseh Tamás jegyző: Most úgy tűnik, hogy a kompetencia két csoporttal fog indulni. Csinálnak egy képességfelmérést, és eszerint rakják a két csoportba őket. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: A munkanélküliek között nyilván van olyan is, akinek van valamilyen iskolai végzettsége. Annak alapján nem tudják? Dr. Cseh Tamás jegyző: Három dologról van szó. A 8 általános megléte volt a feltétele, hogy a szakképzésekre jelentkezzen valaki, valamilyen szakmát tanuljon. Akinek 7 osztály volt meg, annak indult volna a 8., akinek 6 osztálya megvolt, a 7., illetve, akinek ez sem, azoknak indult volna az alapkompetencia kialakítás. Ezzel indult eredetileg. Fésüs Sándor polgármester: Azt mondták, ez van, oda mehetnek. Én reménykedem, hogy a helyszínen lehet még átcsoportosítani.
25
Dr. Cseh Tamás jegyző: Egy kompetencia felmérés alapján lesz egy kezdő meg egy haladó csoport. Tassi Lászlóné képviselő: Ha valakinek a 8 osztály mellett még van valamilyen képzettsége is, az nem mehet el befejezni a 8. osztályt. Az nevetséges volna. Fésüs Sándor polgármester: Annyi kiegészítést tennék az átruházott szociális jogkörös beszámolóhoz, hogy a temetési soron látszik, hogy 200 ezer Ft-os előirányzatnál 238 ezer Ft a kifizetés. Előirányzat nem lett még módosítva, csak összevonásra került a 180 ezer Ft temetési segély és az 58 ezer Ft köztemetés összege. Sajnos úgy tűnik, megint lesz egy temetési segély majd. Az átruházott szociális jogkörök gyakorlásával kapcsolatban lenne-e kérdésetek vagy hozzászólásotok? Ha elfogadjátok a beszámolót, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
144/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: az átruházott szociális jogkörök 2013. III. negyedévi gyakorlásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az átruházott szociális jogkörök III. negyedévi gyakorlásáról szóló beszámolót és a következő döntést hozta: 1.) Az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök 2013. év I-III.
negyedévi gyakorlásáról szóló beszámolót elfogadja. 2.) A Képviselő-testület szociális és gyermekvédelmi jogkörében hozott
döntéseiről, valamint a Jegyző hatáskörében ellátott szociális és gyermekvédelmi jogkörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 3.) A közfoglalkoztatás tapasztalatairól szóló beszámolót elfogadja.
Határidő: 2013. december 01. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Peresztegi Lászlóné aljegyző Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző
26
Fésüs Sándor polgármester: Az ülés előtt kiosztásra került egy határozati javaslat a téli közfoglalkoztatással kapcsolatban. Már beszéltem arról, hogy kaptunk hozzá eszközbeszerzésre is pénzt. Sőt előleget is igényeltünk. Dr. Cseh Tamás jegyző: A decemberi ülés tárgyalná a költségvetési átcsoportosításokat. Jelen pillanatban nincs megfelelő pénzösszeg rendelve a kifizetésekhez. Fésüs Sándor polgármester: Amennyiben a határozati javaslattal a melléklet szerint egyetértetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
145/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a téli közfoglalkoztatás pénzügyi feltételeiről A Képviselő-testület 2013. november 25-i ülésén közfoglalkoztatás feltételeit és a következő döntést hozta:
megtárgyalta
a
téli
Vilonya Község Önkormányzata 5 fő képzéssel egybekötött téli közfoglalkoztatásához hozzájárul a 2013. november 1. és 2014. április 30. közötti időszakra. A központi támogatás aránya: 100 %. A közvetlen költségekhez a figyelembe vehető bérköltség 20 %-ának megfelelő támogatást nyújt a Munkaügyi Központ. A közfoglalkoztatás költségvetési adatait az alábbiak szerint fogadja el.
Bevétel időszak 2013.11.01.-20 14.04.30. 2013.12.01.-20 14.04.30. Mindösszesen :
létszám támogatás fő alapja
bértámogatá közvetlen Mindösszese s összege költség tám n 85
3 693
1.542.474 85
2 693 5
856.930 2.399.404
222.802
2.622.206
27
Kiadás időszak
létszám fő személyi
járulék 377.
2013. év
3
2014 év Mindösszesen :
2 5
502 1.736. 510 2.114.01 2
50.963
Mindösszese Dologi kiad n 1 33.681 562.146
234.429
89.121
2.060.060
285.392
222.802
2.622.206
A Képviselő-testület felkéri a Pénzügyi Irodát, hogy a 2013. évi és a 2014. évi költségvetési rendelet-tervezeten a fenti adatokat vezesse át. Határidő: azonnal Felelős: Fésüs Sándor polgármester Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető
8.)
Aktuális ügyek. Előadó: Fésüs Sándor polgármester
8/a.) Javaslat a 2014. évi belső ellenőrzési tervre. /Ellenőrzési terv, előterjesztés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: A terv sok magyarázatot nem igényel. Mint minden évben, a belső ellenőr előre vetítette azokat a napokat, illetve ellenőrzési típusokat, amiket kötelezően vizsgálnia kell majd. Dr. Cseh Tamás jegyző: Lényeges változás lesz a korábbiakhoz képest. Eddig a társulástól igényelt ellenőrzési napokat Berhida és Vilonya is, és ezt a társulás fizette. Mert korábban volt rá külön társulási normatíva, az fedezte. Tavalyi évet lefedezte a társulás a tartalékból. Viszont jövő évben az ellenőrzési napokat minden önkormányzatnak ki kell fizetnie a társulásnak. A társulás foglalkoztat belső ellenőrt, de megvan a napidíja. Ez kb. 14 ezer Ft. Ahány napot igényel, annyiszor ezt ki kell majd a társulás részére fizetni. Erről szól a megállapodás. Majd rákérdezünk, de szerintem ez a hivatalra lesz elszámolva. Mindenképpen ki kell fizetni, de hogy hogyan lesz
28
átvezetve, - nyilván Vilonya fogja kifizetni, de hogy közvetlenül vagy a hivatali költségekhez való hozzájárulásból Berhida utalja át, – ezt még nem tudom. A lényeg, hogy eddig ingyen volt a belső ellenőrzés, most fizetni kell érte. Fésüs Sándor polgármester: De ellátni meg el kell. Eddig is 9 nap szerepelt a tervben? Dr. Cseh Tamás jegyző: Kb. Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző: Csak az első 3 tétel volt. A pénzügyi egyensúlyi helyzetet befolyásoló döntésekkel kapcsolatos feltárt kockázati tényezők ellenőrzése nem volt benne. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ez azért kell, mert az Állami Számvevőszék ezt erőteljesen hiányolta. Ennyire szükség van. Fésüs Sándor polgármester: Szerintem a minimumon vannak ezek a napok. Ez dologi kiadás. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ehhez kapcsolódik a megállapodás. Két belső ellenőrrel működik a társulás. A feladatot az önkormányzat részére a Várpalotai Többcélú Társuláson keresztül látják el. Ott foglalkoztatnak egy állandó embert köztisztviselőként. Ő viszont nagyjából Palotával el van, s akkor kell egy másik fő, aki idén is ellátta a feladatot, Gilland Ferenc belső ellenőr. Ő vállalkozási alapon látja el a feladatot a társulás részére, tehát a társulás fizeti ki őt. Mi a társulás költségeihez járulunk hozzá azzal az összeggel, amire ő ajánlatot tett. Fésüs Sándor polgármester: Melyik részében van a megállapodásnak az, hogy mennyit kell fizetni? Ebből a megállapodásból az nem derül ki. Dr. Cseh Tamás jegyző: Amit ő benyújtott árajánlatot. Olyan 10-14 ezer Ft között van a napidíja, ha jól emlékszem. Ha a köztisztviselő bérét bontjuk fel ellenőrzési napokra, az több lenne. Fésüs Sándor polgármester:
29
Leírja, hogy kell kiszámolni, de nem tudná beleírni, hogy mégis mennyi? Dr. Cseh Tamás jegyző: Azért nincs bent a megállapodásban, mert határozatlan időre köttetik, és ez attól függ, hogy milyen ajánlatot tesz. A költségeket ezzel kapcsolatban nem lehet egyelőre kibontani, mert nemcsak az egy fő belső ellenőr költségét jelenti, hanem vannak olyan feladatok, amit a belső ellenőrzési vezetőnek kell ellátni. Az erre jutó munkaidőalap még hozzájön ehhez. Tehát most nem lehet igazán forintosítani. Durván azt mondom, hogy éves ellenőrzési szinten, ennyi napra kb. 100 ezer Ft összeg, amit majd kell Palotának fizetni. de majd küldi a számlát. Az van benne, hogy a leigazolt ellenőrzési napokkal kapcsolatban az elszámolást küldi. Fésüs Sándor polgármester: Van valami határidő vagy ezt most novemberben el kell fogadnunk? Dr. Cseh Tamás jegyző: Most kellene. Érdekes ez, mert Vilonya nem tagja a várpalotai társulásnak, viszont a belső ellenőrzési feladatot a közös hivatal miatt nekünk kell ellátni. Viszont a képviselő-testület fogadja el a belső ellenőrzési tervet. Furcsán jön össze, de így zárul. Fésüs Sándor polgármester: Beleírhatták volna szerintem az összeget. Erre tud a Tünde tervezni? Dr. Cseh Tamás jegyző: Ezt a költségmegosztást nem tudja, ami még rárakódik. Megtette az ajánlatát, csak én nem emlékszem pontosan rá. Fésüs Sándor polgármester: Legalább az ajánlat legyen a megállapodás melléklete. Hogy valami alapunk legyen. Tudom azt, hogy kötelező, tudom, hogy el kell látni. Annak is örülök, hogy ez az úriember ellátja. Ritka az ilyen megállapodás, amelyik összeget nem ír. Tassi Lászlóné képviselő: Máshol is kérik összegszerűen. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ami eddig volt, abban sem volt összeg. Fésüs Sándor polgármester:
30
Csak nem fájt miatta a fejünk – úgymond. Dr. Cseh Tamás jegyző: Nem tudom, hogy van-e egyáltalán érvényes ajánlat. Elfogadta-e a társulás, megkötötte-e már a szerződést vele vagy nem. Fésüs Sándor polgármester: Ha esetleg 9-én döntünk róla, az késő? Érdemes egyáltalán tolni? Dr. Cseh Tamás jegyző: Nem érdemes. Ha lesz jegyzői kollégium, el fogom kérni ezt az ajánlatot. Fésüs Sándor polgármester: Elutasítani biztos nem tudjuk, csak … Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Ha nincs más. Dr. Cseh Tamás jegyző: Pontosan nem is tudja kiszámítani. Egy dolog az ajánlat, más dolog, hogy az ellenőrzési vezető a köztisztviselő lesz. Amit ellenőrzési vezetőként lát el feladatot, azt még rá fogják tenni a költségekre – gondolom én -. Ezt erőteljesen megvitattuk a jegyzői kollégiumon. Úgy gondolták, hogy nincs belső ellenőrzési vezető, és amit a belső ellenőrzési vezetőnek határoz meg a jogszabály, egyszerűen odadobták a palotai jegyzőnek. Nem így megy, őt is ellenőrzik. Fésüs Sándor polgármester: Esetleg ezzel kapcsolatban lenne kérdésetek vagy javaslatotok? Szeretnélek benneteket megkérdezni: hogyha a belső ellenőrzési terv ütemezésével egyetértetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
146/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a 2014. évi belső ellenőrzési munkatervről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2014. évi belső ellenőrzési munkatervről szóló előterjesztést és a következő döntést hozta:
31
1.) A 2014. évi belső ellenőrzési munkatervet – az előterjesztés szerint -
változtatás nélkül elfogadja. 2.) A munkaterv e határozat mellékletét képezi.
Határidő: folyamatos, 2014. december 31. Felelős: Fésüs Sándor polgármester belső ellenőr
Fésüs Sándor polgármester: Ha a belső ellenőrzési feladatok térségi ellátásáról kiküldött megállapodás tartamával egyetértetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 147/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: belső ellenőrzési feladatok térségi ellátásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a belső ellenőrzési feladatok térségi ellátásáról szóló előterjesztést és a következő döntést hozta: 1. Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja a belső ellenőrzési feladatok térségi ellátásáról szóló megállapodás tervezetét.
2. A megállapodás-tervezet jelen határozat 1. számú Mellékletét képezi. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására.
3. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a megállapodás elfogadásáról Várpalota Kistérség Többcélú Társulását értesítse. Határidő: azonnal Felelős: Fésüs Sándor polgármester
8/b.) Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata előzetes kötelezettségvállalás kérése a központi orvosi ügyeleti ellátás Veszprém, Kórház u. 1. sz. alatti telephelyen történő szolgáltatására.
32
/Levél, határozati javaslat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Erről is beszéltünk már a korábbiakban. Most egy olyan levél érkezett Veszprém Megyei Jogú Város Alpolgármesterétől, hogy a támogató hozzájárulásunkat adjuk meg. Dr. Cseh Tamás jegyző: S vállalja az önkormányzat, hogy két évig nem lép ki. A korábbi verzióban bent volt. Csak annyit írtak át a korábbinál, hogy még annyit se tudni, mint eddig. Amilyen ajánlatot tesz, aszerint módosul automatikusan a megállapodás. A korábbi verzióban bent volt konkrétan, hogy a finanszírozása TB + 70 %, meg konkrétumok voltak. Itt már nem. Majd amilyen ajánlatot tesz valaki, annak megfelelően módosul a finanszírozás. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Az a 3,4,5. pont, amit módosít? Dr. Cseh Tamás jegyző: Igen. Fésüs Sándor polgármester: Ma volt kistérségi ülés Veszprémben. Porga Gyula polgármester úr ezzel kapcsolatban tartott egy rövid tájékoztatót. Annyit mondott el, hogy mindenképpen úgy írják ki a közbeszerzési pályázatot, hogy maradjon a jelenlegi ellátási színvonal. Eddig az ügyeletet kettő felnőtt háziorvos és egy gyermekorvos látta el. Ez azt jelentette, hogy 3x3.700 Ft óránként. Az új rendszerben csak úgy engedik felvállalni, hogy egy felnőtt háziorvos és egy gyermek háziorvos legyen. Tehát itt már csökkennének a költségek, és a 3.700 Ft-os óradíjat is lejjebb szeretnék vinni. Az ő számításaik szerint az idei évben a társult önkormányzatok 14 millió Ft-ot fizettek be ezzel kapcsolatban a város felé, ami a jövő évben 8 millió Ft-ra csökkenne. Ennyit tudok kiegészítésképpen elmondani. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Fogják vállalni az orvosok ennyi pénzért? Vagy nekik kötelező elvállalni? Fésüs Sándor polgármester: Számunkra is kérdés volt, hogy mi alapján gondolják. Elvileg egyezség van, megállapodtak, minden rendben van. Beköltöznek, elfogadták a helyet.
33
Dr. Cseh Tamás jegyző: Attól függ, hogy mivel pályáznak be. Azért tud a szolgáltató olcsóbb ajánlatot tenni, mert a kórház mindent fizet. Függetlenül attól, hogy mit mondott Porga úr, papíron az van, hogy továbbra is elkötelezi magát az önkormányzat két évre, hogy az OEP finanszírozás 70 %-os mértékű összegével támogatja. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Az nekünk mekkora összeget jelent? Dr. Cseh Tamás jegyző: Sokkal nagyobb, mint amit Palotára kellene fizetni. Ez milliós nagyságrend. Plusz, amit az orvosnak fizet az ügyeletért az önkormányzat. Jövő évre Palotán a településeknek 17,88 Ft-ot kell lakosonként havonta fizetni. Kardos Sándor képviselő: Ezt már átbeszéltük egypárszor. Dr. Cseh Tamás jegyző: Azt gondolom, eljutott arra a pontra a háziorvosi ügyeleti kérdés, hogy most már nem lehet elodázni a döntést. Akar maradni Veszprémnél tartósan Vilonya, vagy át akar menni Palotához? Ha most elkötelezi magát két évre, akkor legalább két évig nem lehet változtatni rajta. Ha most nyilatkozik az önkormányzat, hogy a jövőben a várpalotai társuláson keresztül kívánja az orvosi ügyelet szolgáltatásait igénybe venni, - és miután mással nem is maradna Veszprémben, ez azt is jelentené, hogy kilépne a veszprémi társulásból és csatlakozna a várpalotai önkormányzati társuláshoz, - akkor 2015. január 1-jétől jelent szabadulási lehetőséget. Ha viszont most két évet bevállal, akkor csak 2017. január 1-jétől lehetne változtatni. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben kétféle döntés tud hozni a képviselő-testület. Vagy elfogadja ezt a javaslatot, amit benyújtott Veszprém, aminek eredményét majd csak a közbeszerzési eljárást követően lehet tudni. Vagy a nyilatkozatában most bejelenti kilépési szándékát 2015. január 1-jei hatállyal a társulásnak, ezért azt követően kötelezettséget ennek az orvosi ügyeletnek a finanszírozására nem kíván vállalni. Akkor a kilépésre tekintettel 2014. december 31-ig kívánja igénybe venni a veszprémi ügyelet szolgáltatását. Ez a két alternatíva van. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: És akkor ezt most kell eldöntenünk?
34
Dr. Cseh Tamás jegyző: Miután ők érik a nyilatkozatot december 3-ig, igen. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Mert itt megint pénzről van szó. Egyik oldalon pénz, a másikon meg a lakosság. Dr. Cseh Tamás jegyző: Többször szóba került, de emiatt most eljött az a pillanat, amikor el kell dönteni, hogy akar maradni minimum két évig még Veszprémben, vagy átmegy Palotához az ügyelettel Vilonya, és ez 2015. január 1-jétől beáll. Fésüs Sándor polgármester: Ha most dönt a testület, akkor legkorábban 2015. január 1-jétől változik? Dr. Cseh Tamás jegyző: Igen, mivel kilépni mindig naptári év utolsó napjával lehet, csatlakozni meg első napjával. De a döntési szándékot hat hónappal előbb be kell jelenteni. Ha most január 1-jétől szeretne váltani, akkor már júliusig kellett volna dönteni erről. Most már csak a következő évre szólhat a kilépés. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: De ha most nem döntünk, hanem csak a jövő nyáron, maradnunk kell mindenképpen. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ez a kötelezettségvállalás minimum két évre szól. Ha most elkötelezi magát ebben a kérdésben az önkormányzat, és a közbeszerzésben benne van, hogy két évre garantált az ellátás a szolgáltató részéről, akkor hiába teszi a törvény lehetővé a kilépést, még egy évet kell várni. Papkeszi már otthagyta a társulást. Fésüs Sándor polgármester: Senki nincs szinte már Veszprémben a környező települések közül. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Ha úgy döntünk, hogy kilépünk, akkor az azt jelenti, hogy a következő évben még mehetnek Veszprémbe? Vagy járhatnak oda is, meg már Palotára is? Dr. Cseh Tamás jegyző: A csatlakozásig ugyanez. Minden marad a jövő évben.
35
Egyébként ez csak az előterjesztésből derül ki, meg az előző határozati javaslatban volt. Ez a két év a határozatban most nincs bent. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Akárhogy is nézi az ember, pénzügyi szempontból nagy a különbség. Dr. Cseh Tamás jegyző: Nem feltétlenül biztos. Amit a Polgármester úr is említett, ha a kórház úgy tudja ajánlani a szolgáltatónak az infrastruktúrát, hogy azt ingyen adja, a szolgáltatónak nem kell érte fizetni, megkapja a TB finanszírozást, lehet, hogy nem kell sokat hozzátenni. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Ez a baj, hogy ezt nem tudjuk. Dr. Cseh Tamás jegyző: Erre mondta, hogy 14 milliós hozzájárulás helyett elég lesz 8 milliós, várhatóan. Azt is érdemes újratárgyalni, hogyha meghirdetik, akkor nektek nem kell már az orvost adni, ha maradtok is. Tehát megszűnne az a kötelezettség, amit vállaltatok, miszerint biztosítatok egy orvost az ügyelethez. Ha most közbeszerzésre meghirdetik, és jelentkezik egy szolgáltató, akkor ő látja el a feladatot a meghirdetett térségben. Ezzel ki lehetne egészíteni a határozati javaslatot – természetesen, ha Vilonya település úgy gondolja, – hogy ha ezt közbeszerzési eljárás során egy szolgáltató megnyeri, akkor ezt a szolgáltatást biztosítja, és innentől nem kell az orvosról gondoskodni. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Az jó. Az orvos kifizetése vitt el nagyon sokat. Fésüs Sándor polgármester: Itt valami határozati javaslatmódosítás kellene, talán. Dr. Cseh Tamás jegyző: Azzal a feltétellel vállalja, hogy a közbeszerzési eljárás nyertesével kötött szerződés hatályba lépésétől kezdve Vilonya nem biztosít orvost az ügyelethez.
Fésüs Sándor polgármester: Meg hogy nem vállalunk kötelezettséget két évre, azt is bele kellene írni.
36
Dr. Cseh Tamás jegyző: Miután az már nincs is bent a határozatban, csak az előterjesztésben, bele lehet írni, hogy 2014. évre vállalja. Peresztegi Lászlóné aljegyző: A szolgáltatóval kötött szerződés ismeretében a későbbiekben dönt a módosításról. Fésüs Sándor polgármester: Megint az van, hogy döntsünk a szolgáltatói szerződésben foglaltakról, de még nincs is szolgáltatói szerződés. Dr. Cseh Tamás jegyző: Felolvasom, amit érintene a feladatátvállalási szerződésben. Átvevő itt Veszprém Önkormányzata. 3. pont: „A központi ügyeletet a tulajdonában és fenntartásában működő Egészségügyi Alapellátási Intézmény… használatában lévő Veszprém, Cserhát ltp….” – ez ugrik, mert a kórházba lesz meghirdetve. – 4. pont: „Feladatot átadó kötelezettséget vállal arra, hogy a közigazgatási területén háziorvosi tevékenységet végző közalkalmazott háziorvos vagy területi ellátási kötelezettséget végző vállalkozó háziorvos a központi ügyeletben a jogszabály szerinti díjazás ellenében részt vesz.” – Tehát ezt adja a szolgáltató. Akkor már ne kelljen az orvost az önkormányzatoknak adni. – „Az ügyeleti szolgáltatásért járó díjazást az Egészségügyi Alapellátási Intézmény a háziorvosokkal kötött külön szerződés alapján folyósítja.” – Ez minket nem érint. – A 7. pontban van, hogy a nem fedezett költségekhez a finanszírozás kiegészítésével hozzájárul. A kiegészítés mértéke a működés első évében - 2006-ban -, a finanszírozás összegének 70 %-a, mely összeg időarányos részét minden negyedév első hónapja 15. napjáig átutalja az Egészségügyi Alapellátási Intézmény költségvetési elszámolási számlájára. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Azért nem írta be ezt a határozati javaslatban, mert ezt szerintem nem akarja módosítani. Az maradna változatlanul. Dr. Cseh Tamás jegyző: „Feladatot átvevő kötelezettséget vállal, hogy a következő évben is a tényleges, TB által nem finanszírozott költségek megtérítését kéri feladatátadótól”. A 10. pont meg azt mondja, hogy határozatlan időre kötik a szerződést, melyet bármelyik fél 90 napos felmondási idővel írásban mondhat fel.
37
Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Akkor nem hat hónap, hanem 90 nap a felmondási idő. Fésüs Sándor polgármester: A társulásból való kilépésre marad a hat hónap. Dr. Cseh Tamás jegyző: A határozati javaslatot kicserélték, de az előterjesztést nem. Az előzőben benne volt a 70 % is, meg a két év is. Az újban nincs bent. Fésüs Sándor polgármester: Akkor a 2 évre nem kell figyelni. Dr. Cseh Tamás jegyző: Azt bele lehet írni, hogy 2014. december 31-éig igénybe veszi. A megállapodás 4. pontját javasolja hatályon kívül helyezni abban az esetben, ha a közbeszerzési szerződést megkötik. Akkor az önkormányzat már nem vállalja, hogy orvost biztosít. Illetve a 7. pont tekintetében az összeg felülvizsgálatát kéri a közbeszerzési szerződés ismeretében. Ettől függetlenül majd valamikor januárban kértek tőlük erről az évről elszámolást erre a 8. pontra hivatkozva, hogy hogyan használta fel az ez évi támogatást. Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Akkor ez így jó. Fésüs Sándor polgármester: Én is úgy gondolom. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ha így elfogadjátok, megvan a lehetőség, hogy 2015-től kilépjetek belőle. Akkor nem kell most a kilépésről dönteni, hanem elég jövőre. Tassi Lászlóné képviselő: Meg akkor nem is kell.
Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Ha a költsége csökken, akkor már nem probléma.
38
Dr. Cseh Tamás jegyző: Akkor már nem lenne akkora különbség Palota meg Veszprém között. Úgy tűnik, ezzel záródik az orvosokkal a vita. Nem voltak hajlandók átköltözni a Cserhátból a kórházhoz, most akkor kipályáztatja a feladatot. Fésüs Sándor polgármester: Elvileg az volt a legnagyobb gond, hogy egy emelettel feljebb van a pihenőszoba, mint az ügyeleti szoba. Ezért nem akartak beköltözni az orvosok. Illetve EU-s forrásból valósították meg az átalakítást a kórházon belül, és a sürgősségi ellátás volt a címszó, aminél az unio-s pályázat nem tette lehetővé pihenőszoba kialakításának elszámolását. Ezt a tájékoztatást adta Porga polgármester úr. A kórházzal kötött egyezség alapján tudtak egy emelettel feljebb egy pihenőszobát kialakítani az ügyelő orvosok részére. Sürgősségi ellátásban nem a pihenőszoba kialakítása az elsődleges cél. Kardos Sándor képviselő: Mondvacsinált indokok. Ott akartak maradni. Dr. Cseh Tamás jegyző: A rendelő a legkisebb. Fésüs Sándor polgármester: A központi orvosi ügyelettel kapcsolatos határozati javaslattal kapcsolatban lenne esetleg még javaslatotok? Ha a központi orvosi ügyeleti feladat-ellátási szerződés módosításával kapcsolatos javaslatot a megbeszéltek szerint módosítva elfogadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 148/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a központi orvosi ügyeleti ellátásra kötött feladat-átvállalási szerződés módosításáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a „Döntés a központi orvosi ügyelet ellátására kötött feladat-átvállalási szerződés módosításával kapcsolatos szándéknyilatkozatról” című előterjesztést és az alábbi döntést hozza:
39 1. Vilonya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja azt a
szándékát, hogy 2014. december 31. napjáig abban az esetben is Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata közreműködésével kívánja biztosítani a központi orvosi ügyeleti ellátást, ha ezt a feladatot Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata – közbeszerzési eljárás lefolytatását követően - külső szolgáltatóval láttatja el Veszprém, Kórház u. 1. szám alatt, a kórházi sürgősségi osztály mellett. A közbeszerzési eljárás nyertesével kötött szerződést követően a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával 2005. december 15. napján kötött feladat-átvállalási szerződés 3. és 5. pontjának módosításához hozzájárul, az új szolgáltatóval kötött szerződésben foglaltaknak megfelelően, azzal, hogy a módosítással egyidejűleg a 4. pontot hatályon kívül helyezik. 2. A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatával 2005. december 15.
napján kötött feladat-átvállalási szerződés 7. pontja tekintetében a kiegészítés összegének felülvizsgálatát kéri a közbeszerzési szerződés ismeretében. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a döntésről a határozat
megküldésével tájékoztassa Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesterét. Határidő: 2013. december 3 Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető Fischer Kálmán Rolnadné pénzügyi ügyintéző Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző Önkormányzati Kincstár
8/c.) Javaslat az iskolai ellátási körzet kialakításának véleményezésére. /Előterjesztés, tervezet, levél a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Ildikó, esetleg szeretnéd kiegészíteni? Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Nem.
40
Dr. Cseh Tamás jegyző: Nincs változás. Szabad iskola-, óvodaválasztás van. Oda íratják be a szülők a gyereket, ahova akarják, ha a kapacitás lehetővé teszi. Viszont, ha a körzetbe tartozik, oda fel kell venni. A fenntartó köteles gondoskodni annyi csoport, osztály indításáról, hogy a területi ellátási kötelezettségének eleget tudjon tenni. Ha marad hely – az alapító okiratban megvan a maximális létszám – akkor az intézményvezető vehet fel gyermeket körzeten kívülről is. De azt nem teheti meg, hogy annyi körzeten kívülit felvesz, hogy utána ne tudja felvenni a körzethez tartozókat. Ez a jelentősége a beiskolázási körzetnek. Fésüs Sándor polgármester: Ha az iskolai ellátási körzet kialakításának előterjesztésével egyetértetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
149/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: a kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárairól
Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a véleménynyilvánítás a kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárairól tárgyú előterjesztést és az alábbi döntést hozta: Egyetért a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak a Várpalotai Járásban kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárainak meghatározására vonatkozó tervezetével. Határidő: 2013. november 29. Felelős: Dr. Cseh Tamás jegyző Dr. Judi Erzsébet hatósági irodavezető
8/d.) Tájékoztatás a 2014. évre vonatkozó teljes ellátású közvilágítás üzemeltetésére vonatkozó árajánlatról. /Előterjesztés, árajánlat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./
41
Fésüs Sándor polgármester: Nagyon örültem ennek az ajánlatnak. Összetettem volna a két kezem, hogyha ilyen szinten tudunk szabadulni az E.ON-tól, mert amit itt végeznek közvilágítás tekintetében, az nulla. Dr. Cseh Tamás jegyző: Szabadulni nem lehet ezzel sem. Mert az égőt kicserélheti a másik cég, de ha nem kap áramot az oszlop, azt csak az E.ON javíthatja meg. Tehát a karbantartásnak az a része, ami villanyégőcsere, meg ilyen, azt csinálja a cég, az összes többit, ha valami oszlophiba van, vagy az áramszedő vezetékkel van gond, azt az E.ON. Ami problémát okoz az E.ON-nál, az megmaradna a másik cégnél is. Fésüs Sándor polgármester: Nem vagyok benne biztos. Sajnos már ez is problémát okoz. Tudom, hogy hosszabb határidő van egy égőtest kicserélésére, de már hetek óta könyörgünk, hogy jöjjenek ki. Egy helyi fiatalember is dolgozik ennél a cégnél. Tudom, ha felhívnám, jönne, és negyedóra múlva kicserélné. Ha nem döntünk róla, jövő évben el is felejthetjük, mert november 30-ig be kell jelenteni a változást. Az előterjesztésből nem derül ki, de ez a cég van jelen Balatonalmádiban, Balatonfűzfőn, Balatonkenesén, Berhidán, Litéren. Ezek nem kis települések. Dr. Cseh Tamás jegyző: Nálunk a díj egyeztetés alapján évente van velük megújítva, és két évre lett kötve a szerződés. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Berhidán ajánlatokat kértek be. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Akkor jó lenne, ha kiírnánk egy pályázatot? Fésüs Sándor polgármester: Azt november 30-ig nem tudnánk lebonyolítani. Peresztegi Lászlóné aljegyző: A felmondást nem lehet elküldeni nyertes pályázó nélkül? A szerződést kell felmondani november 30-ig. December 31.-éig lehet nyertes pályázót produkálni.
42
Dr. Cseh Tamás jegyző: Az E.ON hogy került a képbe, mint ajánlattevő? Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző: Megküldte a következő évre vonatkozó díjat. Fésüs Sándor polgármester: Amit áprilisban az infláció mértékével még megemel. A Fényforrás ezt az ajánlatot már nem emeli a jövő évre, december 31.-ig tartja. Az ajánlatot két részre kellene bontani: az egyik, amit a Jegyző úr is mondott, hogy jön és kicseréli az égőtesteket. Ebben is van különbség, sőt, ha áprilistól az E.ON megemeli az infláció mértékével ezt a 11,13-at, még valamivel nagyobb lesz. De szól arról is, hogy magát a villamos energia részt ő számlázza ki nekünk. Arra vonatkozóan 15,20 Ft az ajánlata, az E.ON-é pedig 20,17 Ft, 5 Ft-tal több. Dr. Cseh Tamás jegyző: Mennyi egy évre a közvilágítás költségetek? Fésüs Sándor polgármester: 1,3 millió Ft körül van. Persze az E.ON küldeni fog nekünk a későbbiekben is számlát, mert a rendszerhasználati díjat csak az E.ON jogosult kiszámlázni. Csak a többi lenne kevesebb, ha elfogadnánk ezt az ajánlatot. Tassi Lászlóné képviselő: Az, hogy napi szinten kell egy égő miatt telefonálni, az túlzás. Fésüs Sándor polgármester: A Papkeszi utcában és a Kossuth utca elején szerintem most sincs közvilágítás. Jeleztem nekik telefonon, e-mailen, írásban. Vicc az egész. Most, hogy voltak ezek az áramszünetek, egy nap volt, ami problémát jelentett, főleg az Újtelep utcában, hogy este fél 8-kor kapcsolták vissza a beígért 4 óra helyett az áramot. Talán nem is lett volna gond, csak az volt a dühítő, hogy félóránként felhívtam őket, mégis azt mondták, hogy bejelentés még nem érkezett. A harmadiknál már mondtam, hogy remélem, az a szalag, amire a beszélgetést felveszik, nem tűnik el. Pedig biztos vagyok benne, hogy nemcsak én hívtam fel az E.ON-t, hanem az Újtelep utcából még öten-hatan. Meg javasolták, hogy menjek ki, nézzem meg, hol nincs villany.
43
Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Igen, nekem is szóltak, én is felhívtam őket. A mi részünkön volt villany. Tassi Lászlóné képviselő: Az attól is függ, hogy hol van 380 V. Ott egy fázis marad akkor is. A többi házban nem volt egyben sem. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Berhidán is ők szolgáltatnak? Fésüs Sándor polgármester: Igen. Berhidán is. Litéren is, Almádiban is, Fűzfőn is, Kenesén is. A fűzfői, litéri, almádi polgármester urakat tudtam megkérdezni, ők teljes mértékben meg vannak velük elégedve. Berhidán a Fülöp Attilával tudtam beszélni. Az anyagi részére nem tudott pontos választ adni. Emlékszik rá, hogy az övék volt a legjobb ajánlat, ezért is döntött akkoriban Berhida, hogy ezt a szolgáltatást választja. Azt mondta; teljes mértékben korrektül végzik a feladatukat. Dr. Cseh Tamás jegyző: Itt is bent van, hogy ez egy körülbelüli ár. Hogyha bármilyen adórészét megemelik, akkor emeli. Fésüs Sándor polgármester: Ugyanúgy az E.ON is, gondolom. Csak még mindig megmarad az 5 Ft különbözet köztük. Dr. Cseh Tamás jegyző: Berendezés cseréje nincs bent az ajánlatban. Meg kell kérni erre a részre is. Fésüs Sándor polgármester: Nincs bent, de mondta, hogy az E.ON-nál most 55 ezer Ft egy csere, ők 30 ezer Ft-ért cserélnek. Sőt új közvilágítás kialakítása és kihelyezése is jóval olcsóbb. Peresztegi Lászlóné aljegyző: Az a kérdés, hogy egy pályázatot le lehet-e bonyolítani időben. Kardos Sándor képviselő: Ha nem, még mindig lehet az E.ON utána.
44
Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Nem, mert fel kell mondani. Dr. Cseh Tamás jegyző: Csak ha az E.ON ajánlatot tesz. Kardos Sándor képviselő: Biztos tesz. Miért ne tenne? Neki az pénz. Dr. Cseh Tamás jegyző: Lehet, hogy kedvezőbbet tesz, mint ami most van. Kardos Sándor képviselő: Ha van rá mód, én azt javasolom, hogy legyen felmondva az E.ON-nal a szerződés, és legyen kiírva egy pályázat erre a célra. Ha megoldható december 31.-ig ez. Kérdés, hogy a december 9-i ülésre ez beérkezik-e. Kicsit későn érkezett. Dr. Cseh Tamás jegyző: Adunk 10 napot az ajánlat megtételére. Lehet most olyan döntést hozni, hogy pályázatot kíván kiírni, és amennyiben ez ebben az évben lefolytatható, felmondja a szerződést az E.ON-nal. November 30-ig még van három napunk. Meg tudjuk nézni, hogy van-e esély decemberben a pályázat kiírására. Fésüs Sándor polgármester: Hozzunk olyan döntést, hogyha november 30-ig elő tudjuk készíteni az anyagot, vagy tudunk beszerezni még árajánlatot a döntéshez, akkor felmondjuk a szerződést az E.ON-nal. Ha nem jön össze addig, akkor nem jön össze. Dr. Cseh Tamás jegyző: Össze kellene ennek állni nemcsak jogilag, hanem szakmailag is. Tudni kellene, mit kellene beleírni, hogy kellene megfogalmazni a szakmai oldalát. Nálatok mért a közvilágítás vagy átalányos?
Fésüs Sándor polgármester: Nem mért. Ez is ma derült ki. Az úriember azt mondta, legjobb tudomása szerint ezt már 2011. óta át kellett volna állítani az E.ON-nak, ezt sem tette meg. Naptáros a hivatalos elnevezése.
45
Devecsery Ildikó Anikó képviselő: Fel kell szólítani az E.ON-t, hogy tegyen eleget a törvényi kötelezettségének. Ha nekik ezt hivatalosan meg kellett volna csinálni. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ha kiderül, hogy van esély a változtatásra, akkor lehet, hogy össze kell jönni egy gyors rendkívüli ülésre. Fésüs Sándor polgármester: Ha azzal egyetértetek, hogy november 30-ig megpróbáljunk új ajánlatokat beszerezni, és előkészíteni döntésre az anyagokat, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 5 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 150/2013. (XI. 25.) Kt. határozat: közvilágítás üzemeltetésére vonatkozó árajánlatról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta közvilágításra vonatkozó ajánlatokat és a következő döntést hozta: 1.) A kiadások csökkentése érdekében Vilonya község 2014. évre vonatkozó
teljes ellátású közvilágításának üzemeltetésével kapcsolatban 2013. november 30-ig döntést kell hozni, mert – szolgáltató váltás esetében – a jelenlegi szolgáltatót a változásról 30 nappal előbb értesíteni kell. 2.) Felhatalmazza a polgármestert további árajánlatok beszerzésére. 3.) A benyújtott ajánlatokról rendkívüli ülésen dönt.
Határidő: Felelős:
2013. november 28. Fésüs Sándor polgármester
8/e.) Tájékoztatás a vízkárelhárítási terv elkészítésére vonatkozó árajánlatról. /Tervezési ajánlat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./
46
Fésüs Sándor polgármester: Ez valóban csak egy szóbeli tájékoztató lenne. Én kértem az árajánlat kiküldését. Jogszabályi kötelezettség, illetve a Várpalotai Járás Katasztrófavédelmi megbízottja kötelezett minket arra, hogy készítsük el a település vízkár-elhárítási tervét. Müller József segített abban, hogy megkereste a Somodi urat, aki benyújtotta a mellékelt ajánlatot. Az ajánlat úgy készült el, hogy több település került megkeresésre, Királyszentistván, Berhida és Vilonya tekintetében is kérték a Somodi urat, hogy tegyen ajánlatot. Így valószínűleg kedvezőbb lett minden település saját ajánlata. Viszont azért nem kellene még erről dönteni, mert a Pergő Margit polgármester asszony megpróbál erre valamilyen módon fedezetet teremteni. Nagyon reméljük, hogy valamilyen pályázati konstrukció keretén belül, vagy bármi más módon sikerülni fog. Csak tájékoztatni szerettelek volna benneteket arról, hogy ez is folyamatban van. Kötelezően, valamilyen úton-módon meg kell majd oldanunk. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Csak ez az egy ajánlat van? Nem kellene pályázatot kiírni rá? Fésüs Sándor polgármester: Igazad van. Csak ez még nincs annyira kiforrva. Habár lehet, hogy jobb lenne előkészíteni az anyagot olyan szinten, és ha lenne rá valamilyen pályázati vagy egyéb lehetőség, egyből nekiugrani. Egyelőre ez az egy ajánlat érkezett. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Nagyon szépen kidolgozott, mindent leírt. Dr. Cseh Tamás jegyző: Csak az a 150 ezer Ft, és még ennyit hozzá lehet tenni, ha geodéziai adatok kellenek. Volt valami határidő erre? Fésüs Sándor polgármester: Nem. Dr. Cseh Tamás jegyző: Én sem emlékszem törvényi határidőre, hogy lenne. A testület a tájékoztatást tudomásul vettel. Képviselői felvetések, javaslatok:
47
Fésüs Sándor polgármester: A mai naptól lehet pályázni több célterületen alapszolgáltatás fejlesztésre. Forráskimerülésig, illetve december 13-ig lehet pályázatot benyújtani. Egyik terület, amit az Ildikó említett, hogy gépkocsi beszerzésre lehet pályázatot beadni. Kiderül a kiírásból, hogy inkább a falugondnoki szolgálatra vonatkozik, az viszont nálunk nincs. Viszont a 3. célterületre egész jó lenne pályázni, ha lenne hozzá pénzünk is. Kultúrház felújításra lehetne esetlegesen pályázatot beadni. Azért megnézzük majd, hogy milyen a pályázati adatlap. Abból azért sok minden kiderül. 20-25 milliós pályázatokat kellene beadni, 100 %-os támogatottságú, de az ÁFÁ-t hozzá kellene tenni. Dr. Cseh Tamás jegyző: Úgy tudom, hogy falugondnoki szolgálat 600 lélekszám alatti településen hozható létre, a tanyagondnok meg más kérdés. Tassi Lászlóné képviselő: Milliókat kéne hozzátenni is. A kocsi sok költséget von maga után. Fésüs Sándor polgármester: Én inkább a kultúrház felújítását nézném meg. Ha bármi változás lenne, vagy fedezetet találnánk az önrészre, és érdemes lenne foglalkozni vele, akkor azt majd jelzem. Több hozzászólás, észrevétel nem volt, ezért a Képviselő-testület 18 óra 10 perckor zárt ülésen folytatta munkáját. A zárt ülésről külön jegyzőkönyv készült. k.m.f.
Fésüs Sándor polgármester
Dr. Cseh Tamás jegyző