JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 27-én 16 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Gubiczáné Kocsis Irén
polgármester alpolgármester
Tassi Lászlóné
képviselő
Devecsery Ildikó Anikó
képviselő
Kardos Sándor
képviselő
Igazoltan hiányzik:
Tanácskozási joggal részt vevő: Dr. Cseh Tamás
jegyző
Peresztegi Lászlóné
aljegyző
Balogh Attila
rendőr őrnagy
Gibicsár Tamás Lőrincz Gábor
rendőr törzszászlós rendőr főtörzsőrmester
Váradi László Perjésné Gacsályi Erzsébet
Polgárőr Egyesület vezetője könyvtáros
Cseréné Gelencsér Zsuzsanna
jegyzőkönyvvezető
Egyéb jelenlévők:
NAPIREND ELŐTT Fésüs Sándor polgármester: Sok szeretettel és tisztelettel köszöntöm a mai ülésünk alkalmából megjelent képviselő-társaimat, Dr. Cseh Tamás jegyző urat Peresztegi Lászlóné aljegyző asszonyt. Balogh Attila rendőr őrnagy urat, Gibicsár László rendőr törzs-zászlós urat, Lőricz Gábor rendőr főtörzsőrmester urat, Perjésné Gacsályi Erzsébetet, leendő könyvtárosunkat, illetve Váradi Lászlót, a Vionyai Polgárőr Egyesület vezetőjét. Kettő képviselő-társunk jelezte, hogy sajnos nem tud részt venni a mai testületi ülésen.
2 Megállapítom, hogy 3 fővel határozatképesek vagyunk. /Jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Biztos vagyon benne, hogy a rendőr uraknak sok az elfoglaltsága, de az 1. napirendi pont véleményem szerint - nem fog sok időt igénybe venni. A közmeghallgatás 17 órakor kezdődik, az idejére megszakítjuk az ülést. Az aktuális ügyek végén kellene még tárgyalni a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása hozzájárulás kérését. Dr. Cseh Tamás jegyző: Javaslom az aktuális ügyek közé napirendként felvenni az óvoda és a Családsegítő Központ alapító okiratának módosítását, illetve a tájékoztatást a törvényességi észrevételről. Fésüs Sándor polgármester: Ha a meghívóban szereplő napirendi pontok sorrendjével, és a javasolt napirendi pontok aktuális ügyek közé történő felvételével egyetértetek, kérem, kézfeltartással jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 76 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: a képviselő-testületi ülés napirendjéről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az ülés napirendjére vonatkozó javaslatot és a következő döntést hozta: Az ülés napirendi pontjait az alábbiak szerint fogadja el: 1.)
Tájékoztató a 2013. évi költségvetés I. negyedévi végrehajtásáról, javaslat a költségvetés módosítására Előadó: Fésüs Sándor polgármester
2.)
Tájékoztató a település közrend és közbiztonsági helyzetéről Előadó: Rendőrkapitányság vezető
3.)
Beszámoló az átruházott szociális jogkörök 2013. I. negyedévi gyakorlásáról Előadó: Fésüs Sándor polgármester
Közmeghallgatás:
3 Kihelyezett ülés a kultúrházban I.)
Tájékoztató a 2012. évi költségvetés teljesítéséről,
2013. évi
bevételek várható alakulásáról, gazdasági lehetőségekről, a lakóhelyi környezet állapotáról, a Kistérségi Többcélú Társulásban való részvételről Előadó: Fésüs Sándor polgármester II.) 4.)
A polgármesteri tájékoztató után közmeghallgatás
Aktuális ügyek Előadó: Fésüs Sándor polgármester a.) Köznevelési társulás megállapodásának felülvizsgálata b.) Javaslat köznevelési szerződés megkötésére c.) Javaslat a Hétszínvirág Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okirata módosításának elfogadására. d.) Javaslat a Családsegítő Központ Berhida alapító okirata módosításának elfogadására e.) Tájékoztatás törvényességi felhívásról f.) A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása hozzájárulás kérése
NAPIREND TÁRGYALÁSA 1.)
Tájékoztató a 2013. évi költségvetés I. negyedévi végrehajtásáról, javaslat a költségvetés módosítására Előadó: Fésüs Sándor polgármester
/Tájékoztató, rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: A mellékelt írásos anyag felöleli mindazokat a változásokat, amik az I. negyedévben végbementek. Ebből is látszik, hogy hatalmas mozgásterünk nincs. Főleg a bevételi, kiadási oldalakon tükröződik ez leginkább, illetve a bevételeknél, ahol egy-két bevételi soron még az időszakhoz képest elmaradott teljesítések látszanak. De - ahogy az írásos tájékoztató is tartalmazza - ezeknek szinte mindegyiknek megvan a maga oka, hogy miért csúszott ki a negyedévből, vagy mikorra várható majd a teljesülése. Külön nem szeretnék végigmenni a sorokon. Tényleg úgy gondolom,
4 hogy mind a bevételi, mind a kiadási oldal teljes mértékben tartalmazza, hogy mi az az összeg, amivel a költségvetésünket az I. negyedévben módosítanunk kell. Az iparűzési adónál - gondolom - véletlen elírás az 518,6 %, egy vessző hibás elhelyezése. Dr. Cseh Tamás jegyző: 51,86. Fésüs Sándor polgármester: Hogyha bármilyen kérdésetek vagy észrevételetek van a költségvetés I. negyedévi változtatásával kapcsolatban, kérem, jelezzétek. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Települési hulladék feladat dologi kiadásainál a 200 ezer Ft mit takar? Fésüs Sándor polgármester: Ezt én is meg akartam kérdezni a Tündétől, de sajnos ez elmaradt. Peresztegi Lászlóné aljegyző: A céltartalékból került 200 ezer Ft átcsoportosításra a síkosság-mentesítés túlteljesítés miatt, a márciusi rendkívüli időjárás kapcsán. 100 ezer Ft a vis maiorból várható, de ha nem érkezik meg, akkor is legyen elég azon a szakfeladaton. Tehát ez egy átcsoportosítás, ami várhatóan nem kerül teljes mértékben felhasználásra. Fésüs Sándor polgármester: Elvileg 100 ezer Ft-os tétel visszafizetésre kerül. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Mikorra várható, hogy arról döntenek. Fésüs Sándor polgármester: Ezúttal is volt hiánypótlás. Színes fényképeket kell küldenünk, aztán reméljük, hogy akkor mindent elfogadnak, és el fogják utalni számunkra ezt az összeget. Egyszer kaptunk már egy hiánypótlást, annak eleget tettünk. Csak fekete-fehérben lett beküldve a fénykép, ami nem felel meg, mert színesben kell. Reméljük, ezzel pont kerül az ügy végére. Dr. Cseh Tamás jegyző:
5 Az iparűzési adó javult? Május 31. a bevallási határidő. Addig előlegezett feltöltés volt. Gyakorlatilag május végén nagyjából 100 %-osnak kellene lenni a teljesítésnek. Fésüs Sándor polgármester: Most jönnek be a bevallások. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Ezek általában be szoktak folyni. Dr. Cseh Tamás jegyző: Az építményadó teljesen jó, mert az első részletet kellett befizetni. A második szeptemberben aktuális. Azt kell kiböjtölni, hogy a Leaderes pénzt küldjék. Fésüs Sándor polgármester: A héten le kell zárni, fel kell adni az elszámolásokat. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Azzal egyébként hogyan állunk? Fésüs Sándor polgármester: Késznek tekinthető. Az elszámolást csináljuk meg a héten. Reméljük, minél kevesebb hiánypótlással utalják majd a hátralévő összeget. Ha nincs több kérdés, szeretnélek benneteket megkérni; ha a 2013. évi költségvetés I. negyedévi végrehajtásáról szóló tájékoztatót elfogadjátok, kérem, kézfeltartással jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 77 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: a 2013. évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2013. évi költségvetés I. negyedévi alakulásáról szóló tájékoztatót és a következő döntést hozta: 1
Az önkormányzat 2013. évi költségvetése I. negyedévi alakulásáról szóló tájékoztatót elfogadja.
6 2 A likviditási gondok elkerülése, a működés biztosítása és a fejlesztési lehetőségek kihasználása érdekében a pályázatok lebonyolításának figyelemmel kísérése és takarékos gazdálkodás szükséges. Határidő: 2013. június 01., illetve folyamatos Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző Önkormányzati Kincstár Fésüs Sándor polgármester: Ha a 2013. évi költségvetési rendelet módosítását a tervezet szerint elfogadjátok, kérem, kézfeltartással jelezzétek. Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5 igen szavazattal a következő rendeletet alkotta meg: VILONYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9 /2013. (V. 30.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetésről szóló 5 /2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról /A rendelet szövege – mellékleteivel együtt – a jegyzőkönyv mellékletét képezi./
2.)
Tájékoztató a település közrend és közbiztonsági helyzetéről Előadó: Balogh Attila rendőr őrnagy Gibicsár Tamás rendőr törzszászlós Lőrincz Gábor rendőr főtörzsőrmester
/Beszámoló a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester:
7 Nagyon szépen köszönjük a rendőr uraknak, hogy elfogadták a meghívásunkat. Az írásos anyagot Lőrincz Gábor úr készítette, Balogh Attila úr egyetértett vele, és Szabó úr elfogadta. Nem tudom, akkor kit kérdezhetek meg, hogy szóban szeretné-e kiegészíteni az írásos anyagot, ami - úgy gondolom - részletesen taglalta mindazt, amiről egy ilyen beszámolónak szólnia kell. Balogh Attila rendőr őrnagy: Tisztelt Képviselő-testület, Polgármester Úr, Jegyző Úr! Köszönöm a lehetőséget, hogy beszámolhattunk a 2012. évi munkánkról. Azt gondolom, hogy magyarázattal tartozom. Nyilván Polgármester úr és a lakosság számára is egyértelművé vált, hogy 2013. február 1. óta nem a Balogh Zsolt a település KMB-se. Nem azért, mert Balogh Zsolttal nem voltunk megelégedve, vagy bármi gaztettet követett volna el, amiért a leváltására sor került, hanem a szervezettipizálás miatt. Korábban 19 fő KMB-s állt a kapitányságon Almádiban összességében rendelkezésre, összességében 12 maradt meg. Kényszerűségből át kellett csoportosítani a KMB-s állományunkat. Ami azt jelenti, hogy a kapitányság 13 települését 4 három fős csoportra osztottuk. Kenese illetékességi területén van két 3 fős csoport, illetve az Almádi székhelyhez tartozó településeken van szintén két 3 fős körzet. Így le tudjuk fedni a kapitányság teljes illetékességi területét. Így a legkisebb módosítással lehetőség volt arra, hogy ezt a hatalmas elvonást kompenzáljuk. A legtöbb kritikát a balatonfűzfői KMB-s csoport átalakítása miatt kaptuk. Most is kaptunk a polgármester úrtól kérdéseket, amiket meg fogunk válaszolni. A balatonfűzfői KMB csoporthoz tartozott korábban a Balogh Zsolt is, valamint Budai Tibor, mint csoportvezető. A Zsolt átkerült Almádi körzetébe, a Budai Tibor pedig átkerült Kenesére. A megmaradt 3 fő, a fűzfői KMB-s csoport korábbi tagjai alkotják most Vilonyának is a körzetéhez tartozó KMB-seket. Ezért van itt a Gibicsák Tamás törzszászlós úr, illetve Lőrincz Gábor, akit nem kell bemutatni, hiszen korábban is tevékenyen részt vett az iskolarendőr programban a településen. A beszámoló adataihoz csak annyit, hogy azt gondolom, rendkívül kedvezően alakult a bűnügyi helyzet Vilonya vonatkozásában. Baleseti helyzettel kapcsolatban sem lehet okunk panaszra, annak ellenére sem, hogy a statisztika szerint emelkedés látható. Viszont mindösszesen 1 könnyű sérüléses baleset, meg 4 sérülés nélküli baleset történt, ami nem tekinthető kritikusnak. Amit mindenképpen szeretnék a beszámolóval kapcsolatban - amit a Lőrincz főtörzsőrmester úr készített - hozzátenni; nyilván a sorok között is olvasható, illetve ő is észrevette, hogy ezeket az eredményeket nem tudtuk volna elérni a polgárőrök tevékenysége nélkül. Itt szeretném kiemelni a Váradi úrnak a tevékenységét, illetve a Vilonyai Polgárőr csoportnak a tevékenységét. Köszönjük szépen 2012-ben a munkátokat, illetve nyilván köszönjük az önkormányzatnak is a támogatást, illetve közreműködést. Az a kérés, hogy 2013-ban is - lehetőséghez mérten - támogassák a helyi polgárőrök tevékenységét, és természetesen a helyi körzeti megbízottak munkáját is.
8 Fésüs Sándor polgármester: Köszönjük a kiegészítést. Lőrincz úr, szóban? Lőrincz Gábor rendőr főtörzsőrmester: Tisztelettel köszöntök én is minden jelenlévőt. Nagyban nem tudom már kiegészíteni, igazából csak szeretnék én is köszönetet mondani. Akár a múlt heti segítségért, hogy eljutottunk a versenyre a gyerkőcökkel. Meg a tavalyi évben is ugyanez a segítség mindenképp megvolt. Én igazán szeretném, hogy továbbra is ilyen maradjon a kapcsolatunk. Próbálok én is minél többet tenni, akár civilben, akár egyéb módon kijutni ide a településre. Az oktatást tovább folytatjuk. Versenyre próbálunk majd eljutni a gyerekekkel, valamit kitalálunk, hogy eljussunk. Ennyit szerettem volna röviden elmondani. A beszámolóból is kiderült, hogy Vilonya községben akár a közbiztonsági, akár a közlekedési helyzet jónak mondható. A kapitánysági átlag feletti. Ha ezt tartjuk a 2013. évben, akkor jó lesz. Fésüs Sándor polgármester: Köszönöm a kiegészítést. Én is úgy gondolom, legalábbis ahogy átolvastam az anyagot, sok szóbeli kiegészítést nem igényel, hiszen tényleg részletesen taglalja mindazt, ami a tartalma kell, hogy legyen. Örülök annak, hogy ilyen közvetlen viszony alakult ki a tisztelt megjelent urakkal, illetve a kollégákkal is. A számok magukért beszélnek. Én is nagyon remélem, ha nem is csökkennek, mindenképpen ezen a szinten fognak maradni. Legnehezebb egy bűncselekményt megítélni a sértett szemszögéből. De remélem, hogy ezzel kapcsolatban nem lesznek problémák itt a településen. Szeretném kérdezni, hogy az Almádi 943 bűncselekménnyel egy hasonló nagyságú településen milyen besorolást érne el? Balogh Attila rendőr őrnagy: Településen vagy kapitányságon? Ez nem Balatonalmádi város, hanem a teljes kapitányság illetékességi területe, tehát 13 település ismertté vált bűncselekményeinek a száma. Ezzel az eredményességgel, illetve az ehhez tartozó felderítési mutatóval, még tavaly korábbi bűnügyi szemléletű statisztikát állított fel az ORFK. Az ötödikek lettünk országos szinten a 152 kapitányság közül, ami az országban működik. Ez elég előkelő helyezés ahhoz képest, hogy 2009-ben 121.-ek voltunk. Fésüs Sándor polgármester: Az üdülőövezetet tekintve ez kimagasló eredmény. Magamnak megjegyeztem, a besurranásos lopás egyszer-kétszer gondot jelentett. A
9 polgárőrséggel együttműködve amennyire tudjuk, segítjük a rendőr urak munkáját. Véletlenszerű a rajtaütés vagy magának az elkövetőnek az elfogása, de reméljük, hogy az ilyen jellegű elkövetéseket is minél jobban vissza tudjuk szorítani a településen. A tavalyi évről szóló körzeti megbízotti tevékenységet csak dicsérettel és köszönettel tudnám illetni. Minden rendezvényünk állandó résztvevői voltak a rendőrség képviselői. Nagymértékben segítették ezek nyugalmas lebonyolítását. Ez alkalommal szeretném megköszönni én is a Polgárőr Egyesület segítését, hiszen azt gondolom, hogy azért, ha nem is elsődlegesen, de valamilyen szinten ők is első kézből vannak jelen a településen, és segítik inkább a megelőzési tevékenység ellátását. Azt gondolom, hogy nagymértékben megkönnyíti a rendőri állomány munkáját is. Nagyon örülök annak, hogy ilyen jó viszony alakult ki a két szervezet között. Természetesen, amennyiben tudjuk, mi is próbáljuk majd segíteni anyagi oldalról az egyesület munkáját. Sajnos évről-évre mindig nehezebb, de ha sikerül, reméljük, hogy valahonnan tudunk majd forrást szerezni ezzel kapcsolatban. Külön öröm számomra, hogy Lőrincz úr így foglalkozik az itteni iskolásokkal, óvodásokkal. Úgy gondolom, hogy itt ebben a gyermekek is nagy örömüket lelik. Ha bármivel tudunk ebben segíteni, keress meg minket. Ilyenen ne múljon, hogy valahova nem tudnak eljutni, ezen ne múljon egy rendezvény sikeressége. Sajnos probléma van ismételten egy úriemberrel a településen. Szerintem a Balogh úr emlékszik rá, - tavaly októberben tartottunk egy közbiztonsági konzultációt, akkor is felvetette az egyik vilonyai lakos -. Tisztában vagyok vele, hogy erre nem tudunk most megoldást találni, csak szeretném jelezni, ha ezzel kapcsolatban bejelentés vagy bármilyen telefonhívás érkezik, sajnos ennek tényleg megvan az alapja. Az Újtelep utcában az egyik lakos betegeskedik. Tavaly elvitte a mentő, 30 nap után kiengedték. Az első időszakban, amikor kikerült az intézetből, látszott rajta, hogy jobb állapotban van. Még ide a hivatalba is járt be, amit tudtunk, segítettünk neki. Aztán napról-napra, hétről-hétre látszott rajta, hogy visszakerül ugyanabba az állapotba, amilyenben akkor volt, mielőtt elvitték volna erre a gyógykezelésre. Most ismét heti rendszerességgel jelentik be az utcában lakók, a szomszédok, hogy probléma van vele, sajnos. Balogh Attila rendőr őrnagy: Bármikor bejelentés van, a kollégák azonnal reagálnak. Megnyugtató az lenne, ha megint sikerülne a mentőszolgálattal elvitetni. Fésüs Sándor polgármester: Csak itt a gondnoksággal is problémák vannak. Egyelőre nem tudjuk, ezt milyen úton-módon lehetne megoldani.
10
Gibicsár Tamás rendőr törzszászlós: Ha probléma van vele, azonnal be kell jelenteni, mert azonnal tud a rendőr rá reagálni. Eljut információ felénk, hogy baj van vele, de visszamenőlegesen nem jó. Abban az adott helyzetben tombolt, megfenyegette, ezt csinálta, azt csinálta, mocskolódik egyfolytában - akkor megvannak a jogi eszközök, amivel tudjuk ezt az embert kezelni. Fésüs Sándor polgármester: A legnagyobb baj az, hogy a betegkártyája egy veszprémi háziorvos hölgynél van, nem nagyon foglalkozik az egész esettel. Decemberben sikerült kierőszakolni tőle egy beutalót, ezáltal tudtuk akkor elvitetni. A nővére tudott ebben segíteni. Vele is kapcsolatban vagyunk, de sajnos ő sem tud sok mindent tenni az ügy érdekében. Már be se engedi a testvére az ingatlanra. Gibicsár Tamás rendőr törzszászlós: Megvannak a lehetőségek rá. Nekünk nem kell hozzá a háziorvosa. Van ügyeletes orvosunk Balatonalmádiban, akit szükség esetén kihívhatunk, és akkor Ő dönt a sorsa felől. Általában az alapján dönt, amit mi elmondunk neki tényállásként, ami történt, meg megnézi a beteg állapotát. Természetesen, ha olyan a fellépése az embernek az orvossal szemben is, akkor biztos vagyok benne, hogy kérjük a mentőt és elkísérjük. Fésüs Sándor polgármester: Én mostanában nem találkoztam vele, de nyugodtan mondhatom, hogy olyan a fellépése, legalábbis a jelenlegi állapotában.
Gibicsár Tamás rendőr törzszászlós: Tudjuk, kiről van szó, Gabi is, én is ismerem. Tudjuk, hogy lett elszállítva. Ha azonnali bejelentés van, azonnal tudunk rá reagálni. Balogh Attila rendőr őrnagy: Reméljük, nem fog odáig fajulni a helyezet, mint Csajágon, amikor egy hasonló szituációban a terror-elhárítási központ munkatársait kellett kirendelni a helyszínre. Dr. Cseh Tamás jegyző: Inkább verbálisan erőszakos. Nem látom, hogy adott esetben tettlegességig vinné.
11 Fésüs Sándor polgármester: Szeretném említeni, hogy a hét végén, szombaton tart nálunk a szolgáltató egy elektronikai hulladékgyűjtést. Ez nem lomtalanítás lesz, kizárólag csak elektronikai jellegű használt cikkeket gyűjtenek reggel 8 órától délután 2 óráig. A kijelölt hely, ahová az ingatlantulajdonosok a hulladékot hozhatják, a művelődési ház udvara. Azért jelöltük ki ezt a részt, mert ez önkormányzati terület. Oda illetéktelen be nem mehet, csak az, aki hozza a hulladékot, elhelyezi és elmegy. Annak szeretnénk elejét venni, hogy itt átturkálják bizonyos személyek, akik ebből esetleg pénzt szeretnének csinálni, szétverjék, szétrombolják a hulladékot. Így is elég lesz a szolgáltatónak ezt elszállítani. Ha esetleg ezzel nap közben probléma lenne, azt mindenképpen szeretném jelezni Önök felé. A Polgárőr Egyesület itt is segítséget nyújt, folyamatosan ketten, 1-2 órás váltásban jelen lesznek pontosan azért, hogy az oda illetéktelenül megérkező személyeket felszólítsák, és jelezzék azt, hogy ez magánterület, arra, hogy belépjenek, turkáljanak, joguk nincs. Balogh Attila rendőr őrnagy: Ha bejelentés érkezik, akkor reagálni fogunk. Viszont jó, hogy elhangzott, hogy a helyi polgárőrökre is számítatok ebben a feladatban. Mi is szeretnénk ezt kérni. Annál is inkább, mert nem tudom, hogy a polgárőr régióvezető adott-e tájékoztatást róla - a héten fog lezajlani a motoros világtalálkozó Alsóörsön, a Harley Davidsont megelőzően. Ez rendkívül sok túlórát, időt, embert fog felemészteni. Úgyhogy személyesen is azt kérem, amennyiben van lehetőségetek ebben az időszakban, legalább szerda-csütörtöktől, az érkezés napjától vasárnapig egy kicsit intenzívebb vagy nagyobb létszámú polgárőr jelenlétet tudjatok mutatni a háttértelepüléseken. Váradi László Polgárőr Egyesület vezetője: Itt a településen már esett erről szó a tegnapi gyűlésen, akkor keresett meg a Piros Józsi. Ezzel kapcsolatban annyit tudok mondani neked Attila, hogy nekem annyi információt adott, az volt a kérése, hogy nem muszáj nekünk Alsóörsre lemenni, hanem itt helyben, főleg az esti órákban legyünk jelen. De ha arra van szükség, társként valamelyik emberetek mellé, szívesen. Balogh Attila rendőr őrnagy: Ez nem szükséges, sikerült úgy megszervezni. Kimondottan a saját terciátokon belül, ha tudjátok biztosítani a nagyobb jelenlétet, azt megköszönnénk, mert alapból nem biztos, hogy tudunk ebben az időszakban folyamatosan visszatérő járőrszolgálatot biztosítani. Nyilván, ha bejelentés van, akkor reagálni fogunk. Fésüs Sándor polgármester:
12 Mi se szeretnénk növelni ezzel a rendőrség munkáját, főleg, hogy ez a hét végi rendezvény komoly felügyeletet fog igényelni. Remélem attrocitásig nem fog fajulni, de könnyen előfordulhat. Nem értik, hogy miért nem lehet azt a hűtőt szétszedni. Csak ettől tartok, de remélem, semmi ilyen gond nem lesz. Balogh Attila rendőr őrnagy: Jelezzétek, hogyha ilyen probléma felmerül. Főleg, ha itt lesz a polgárőrség is. Váradi László Polgárőr Egyesület vezetője: Polgármester úr tagja is a szervezetünknek. Pénteken volt gyűlésünk, akkor kitértem erre a pontra is. Polgármester úrnak volt a kérése, hogy legyünk jelen. Hat fő - velem együtt - jelezte, hogy reggeltől az akció végéig személyesen részt veszünk rajta. Én nem látom, hogy valami gond lehessen. Természetesen, ha illetéktelen személy jönne a területre, akkor jelezzük. Fésüs Sándor polgármester: Lenne kérdésetek a beszámolóval kapcsolatban? Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: A tavalyi 5 bűncselekmény, vagy amik az elmúlt években történtek Vilonyán, mennyire sikerült ezeket felderíteni, elkapni a tetteseket? Balogh Attila rendőr őrnagy: Erre a bűnügyi osztály lenne a legkézenfekvőbb. Nagyon jó volt a felderítési eredményesség. Visszaélés okirattal klasszikusan az, ami előfordulhat. Ha a pénztárcát elviszik, de a pénztárcában van bankkártya, személyi igazolvány, egyéb, egy társadalombiztosítási kártya már okirat, nyilván nem használják fel, de ezt is statisztikázni kell. Dr. Cseh Tamás jegyző: Egy tárcát visz el, de annyi rendbeli cselekmény, ahány igazolvány volt. Balogh Attila rendőr őrnagy: Ezek - úgy gondolom - nem kerültek felderítésre, de nem tudnám megmondani, az adott bűncselekmények közül mennyi volt, ami felderítésre került. Lőrincz Gábor rendőr főtörzsőrmester: Egy falopás volt a Tündérhegyen, az meglett. A besurranásos meg az okirattal visszaélésesben
13 szerintem nem lesz elkövető. Nem tudom a bűnügyi osztály milyen információt tudott beszerezni, milyen nyomokat rögzített. Ha tudott nyomot rögzíteni, a későbbiekben bármikor felhasználható. Ha netán találnak hozzá elkövetőt, akkor újra lehet vizsgálni az egészet. Dr. Cseh Tamás jegyző: Aki általában ilyet csinál, az nem egy helyen csinálja. Ha valahol megbukik, akkor visszamegy a lánc. Gibicsár Tamás rendőr törzszászlós: Ha tagja egy bűnözői csoportnak, amelyik erre a területre tévedt el, azóta lehet, hogy be van csukva, csak ezt a bűncselekményt nem tudták rájuk bizonyítani. Nagy valószínűséggel azért állt meg rögtön, mert azután voltak ilyen bűnöző csoportok elfogva, előzetesbe, meg őrizetbe véve. Nagy a valószínűsége, hogy belenyúltak itt a kollégák is, csak maga ez az ügy nem volt rájuk bizonyítható akkor. Balogh Attila rendőr őrnagy: Viszont kettő eset benne van az emlékezetemben, mindkettő felderítésre került. Az egyik tavasszal egy kazánlopás volt, amiről kiderült, hogy egy hozzátartozó vitte el a kazánt. Ha jól emlékszem, tavaly volt, amikor beragadtak a sárba a fatolvajok. Csak nem bűncselekmény volt, hanem szabálysértés. Lőrincz Gábor rendőr főtörzsőrmester: Az nem itt volt, szerintem. Váradi László Polgárőr Egyesület vezetője: Volt nálunk is falopásos ügy. Lőrincz Gábor rendőr főtörzsőrmester: Az lett meg. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: A célkitűzésekkel kapcsolatban; folyamatos szigorú ellenőrzések. Végig olvastam, nekem ebből az jött ki, hogy ez akkor lenne megvalósítható, ha a létszám emelkedne. Hogy tudják akkor ezt elérni? Balogh Attila rendőr őrnagy:
14 A létszámot nem fogják emelni sem a lakosság, sem az Almádi Kapitányság kedvéért. Bár most érdekesen Balatonkenesén a rendőrőrs a lakosság, polgármesteri hivatal, polgármester úr meg egyéb személyek kezdeményezésre május 1-jétől osztály jogállásúvá vált, ami annyit tesz, hogy önálló osztályvezetőként fog funkcionálni az őrsparancsnok, illetve 4 fős létszámfejlesztést hagytak jóvá. Úgyhogy van azért példa, csak ennek nyilván meglesz az ára, hiszen máshonnan kell majd átcsoportosítani létszámot és embereket. Itt elsősorban arra gondoltunk, hogy az SCE 103 típusú sebességmérő berendezést gyakrabban próbáljuk meg majd a területre hozni. Talán érzékelhettétek is, hogy 2013-ban a főkapitányság közlekedésbiztonsági feladattervében minden héten kötelező jelleggel, minden települést érintően fokozott közlekedésrendészeti akciót kell tartanunk. Ezek általában "4 órás" akciók, minden héten megtesszük, hogy akár a sebességjelző készülék bevonásával, akár anélkül, de valamilyen módon jelen vagyunk minden településen. Ez nem azt jelenti, hogy ezt a 4 órát - ami kötelezően elő van írva - egy-egy településen folyamatában tudjuk végrehajtani, de fél órát, órát, attól függően, hogy milyen módon sikerül az útiránytervben meghatározni a feladatot, elképzelhető, hogy Vilonyán is ez heti rendszerességgel elő fog fordulni.
Dr. Cseh Tamás jegyző: Kész lesz az új út, csábító lesz. Váradi László Polgárőr Egyesület vezetője: Már most tapasztaltam, hogy pár emberke visszaél a jó úttal. Főleg személygépkocsi, és nagyon sok kamionos. Pénteken, mikor éjjel kint voltam szolgálatban, sorban, egymás után személygépkocsik, nyerges kamionnal száguldottak, mint az őrültek. Hiába veszik észre, hogy kint vagyunk, meglátja a sárga mellényt, lelassít, meglátja a hátunkon a feliratot, már megy is tovább. Egyszerűen nincs hatása. Attól félünk, hogy ebből még lesz gond a településen, mert ezt nemcsak az esti órákban, hanem kora reggel - amikor sok ember megy dolgozni, - ezekkel a nyerges autókkal Peremartonból hordják a földet a rekultiváció során Fűzfőre, mint az őrültek. Dr. Cseh Tamás jegyző: Szerintem az nem onnan jön. Lezárult az a projekt. Kifejezetten erősen meg vannak fenyegetve. Nyerges kocsik máshonnan is jönnek, murvabánya felől, akárhonnan. Azt gondolom, nem annak a cégnek a kamionjai, akik a rekultivációt végzik, mert azokkal Berhida - Peremarton környékén se szokott gond lenni. Sokkal nagyobb a kamionforgalom, mert ez napi 4-5 teherautó volt a legnagyobb dömpingben is, tehát nagy valószínűséggel nem azok a kamionsofőrök száguldoznak.
15 Váradi László Polgárőr Egyesület vezetője: Lehet, hogy igaza van a Jegyző Úrnak, nem konkrétan ők, csak az a baj, hogy ezt meg merik tenni. Most is hiába van kint a 40-es tábla, hiába van kint, hogy útépítés. Pl. ma jöttem haza a reggeli órákban, a munkahelyemen véradáson voltam, leszállok a buszról, nem tudtunk nyugodt tempóban átjönni a másik oldalra, mert két nyerges autó, az egyik pont ennek a cégnek a járműve, aki az aszfaltozást végzi, mint az őrült robogott el. Mert ő megy az Újtelep felé, folytatták az aszfaltozást. Ezt fényes nappal meg meri tenni, és olyan ember, aki a munkáját végzi? Nem gondol arra, hogy egy időskorú esetleg kilép, vagy egy gyermek? Balogh Attila rendőr őrnagy: Évek óta tény és való, hogy az elsődleges baleseti ok a gyorshajtás akár relatív, akár abszolút értelemben. Nem lehet az utcán elnézni, hogy jók az utak, azért mennek gyorsabban az emberek. Az egyetlen megoldás pillanatnyilag, hogy akik a sebességmérő berendezés áldozatai lesznek, azoknak úgy kezdődik a közigazgatási bírság, hogy 30 ezer Ft, aztán 45 ezer, 60 ezer Ft. Aki egy-kétszer már befizetett ilyen csekket, az elgondolkodik rajta. Más lehetőség nem nagyon van. Az ideális az lenne, hogyha mindenhová rendőröket lehetne állítani, akkor talán elejét lehetne venni a száguldozásnak. De erre nincs emberünk egyáltalán. Fésüs Sándor polgármester: Ha elkészül az útfelújítás, Peremarton felől -úgy gondolom - valószínűleg túl nagy sebességgel fognak érkezni az autók. Veszprém felől a vasúti átjáró és a kanyar talán kicsit visszafogja őket. De a másik irányból lehet, hogy lesznek problémák. Majd megpróbálok beszélni az építésvezető úrral, nem fér-e bele valamilyen lassító. Külön szegély, mint Litéren, biztosan nem, mert nem a pályázat eleme. Ilyen jellegű dolgokat biztosan nem tudnak kirakni, de talán valamilyen forgalomlassítást el lehet képzelni. Balogh Attila rendőr őrnagy: Jó megoldás lehet, több településen bevált, pl. Almádiban és Litéren a napelemmel működő, abszolút energiamentes mérő. Fésüs Sándor polgármester: Ilyenre pályáztunk, csak nem nyertünk. Balogh Attila rendőr őrnagy: Jó pár éve felmérésre került a megye összes települése vonatkozásában azon útszakaszok GPS koordinátákkal meghatározott helyszíne, ahol célszerűnek tartaná a főkapitányság fix
16 sebességmérő berendezések felállítását. Azért hoztam csak szóba, mert idei évben állítólag közel 300 db ilyen fix kamerának a felszerelésére, beüzemelésére lesz mód. Ez már eldöntésre került, hol kerülnek felállításra. Ha szerencsétek van, lehet, hogy egy Vilonyára fog kerülni. Nem tudjuk még, hol lesznek, hiszen minden településünkön vannak olyan klasszikus helyszínek, ahol naponta lehetne akár többször is sebesség túllépést rögzíteni. Fésüs Sándor polgármester: Amennyiben nincs több kérdés, megköszönöm az uraknak, hogy elfogadták a mai testületi ülésünkre szóló meghívást. Szívemből kívánom, hogy akár a későbbi célkitűzések, akár a jelenlegi közös munkavégzés ugyanolyan hatékonyan és jól működjön, ahogy eddig. Remélhetőleg minél kevesebb problémával tudunk majd együtt dolgozni. Ha nincs több kérdés, szeretnélek benneteket megkérdezni; ha a település közrend- és közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló tájékoztatót elfogadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 78 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: a település közrend- és közbiztonságának helyzetéről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a település közrend- és közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolót és a következő döntést hozta: 1
Vilonya község közbiztonságának 2012. évi helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és azzal kapcsolatos feladatokról a Rendőrkapitányság Balatonalmádi Rendészeti Osztálya által készített beszámolót elfogadja.
2
A település környezetének védelme és a lakók nyugalmának megőrzése érdekében a polgárőrség működését fontosnak tartja.
3
Kéri a rendőrök segítségét az illegális hulladéklerakás megszüntetéséhez.
Határidő: 2013. június 30. és folyamatos Felelős: Fésüs Sándor polgármester Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző Fésüs Sándor polgármester:
17 Annyit szeretnék jelezni, hogy most 17 órakor lesz a közmeghallgatásunk. Én ebből a beszámolóból rövid tájékoztatót összeállítottam. Természetesen elmondom, ki készítette, ki hagyta jóvá, ki értett vele egyet. Ezt felolvasnám, ha engedélyt adtok rá. Balogh Attila rendőr őrnagy: Természetesen. Holnap lesz a járási közbiztonsági egyeztető fórum. Az idei évben a konzultációs fórum, illetve lakossági közmeghallgatásoknak a metodikája az, hogy elsőként a járásit kell megtartani, s ennek a tapasztalatai után vélhetően a második félévben Vilonyára is fogunk jönni. Szeretnénk kérni, hogy közmeghallgatással egybekötött konzultációs fórumon részt vehessünk. Balogh Attila rendőr őrnagy, Gibicsár Tamás rendőr törzszászlós, Lőrincz Gábor rendőr főtörzsőrmester 16 óra 40 perckor távoztak. 3.)
Beszámoló az átruházott szociális jogkörök 2013. I. negyedévi gyakorlásáról Előadó: Fésüs Sándor polgármester
/Beszámolók, tájékoztatók a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Ez ismét olyan témakör, ami összefoglalja a szociális jogkörökben hozott döntéseket. Az írásos rész minden tételsoron, minden támogatási formában kitér arra, hogy az első negyedévben milyen támogatások milyen mértékben kerültek kifizetésre a polgármester, a jegyző és a képviselő-testület hatáskörében. A tábla március 31-ig tartalmazza az adatokat. Ha ezzel kapcsolatban kérdésetek van, szívesen állok rendelkezésetekre. Ezeket a döntéseket részben együtt hoztuk meg. A jegyzői, illetve polgármesteri hatáskör beszámolója - úgy gondolom egyértelmű. Tegyétek fel a kérdést, ha ezzel kapcsolatban megfogalmazódott bennetek valami. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Az átmeneti segélynél a tervezett összeg negyed részénél többet már felhasználtuk. Sajnos igény van rá. Fésüs Sándor polgármester: Ha belegondolsz, ugrásszerűen ez nem fog megnőni, mert egy ében csak egyszer vehető igénybe. Aki nagyon akarta, az már januárban igénybe vette. Dr. Cseh Tamás jegyző:
18 Ez reális. Ami inkább elgondolkodásra okot ad, hogy amit nem lehet befolyásolni, - foglalkoztatást helyettesítő támogatás, lakásfenntartási támogatás - ott már fél évnél tartunk. Ott erős a túlteljesítés. Elképzelhető, előfordulhat, hogy oda kell majd pénzt tenni valahonnan. Év végére talán megjön a Leaderes pénz, akkor lesz honnan. Fésüs Sándor polgármester: Igaza van a Jegyző úrnak, itt ugrásszerűen látszik, hogy számunkra komoly összegek kerültek kifizetésre. Dr. Cseh Tamás jegyző: Úgy kell értelmezni ezt a nagy számot, hogy ennek nagy része visszatérül, mert vissza lehet igényelni. De 10 % is sok. Tehát nem ilyen vadak a számok a teljesítésben, mert ennek e 90 %-a visszatérül. Többek között azért jutottunk el magasabbra a költségvetés össz volumenében is, hiszen 38-ról indultunk, már 43 millió. Ez mind azért van, mert nem lehet betervezni az állami támogatás visszaigénylését. Tehát amikor kifizeti az önkormányzat, megelőlegezi ezeket a támogatásokat. Utána megigényli, megjön a pénz, akkor legfeljebb megemeli a bevételi előirányzatot. Ez nem nagy összegű, de arányában ez okozza, hogy már 55 %-on áll a teljesítés. Zömmel emiatt van, meg a nagyságrend is itt a legnagyobb. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Az lenne a jó, ha minél kevesebb embernek lenne erre szüksége. Dr. Cseh Tamás jegyző: Ez kiszámíthatatlan, nem tervezési hiba. Valaki jogosultságot szerez, megállapítják a jogosultságát, ha 30 napot tud igazolni, következő évben is megjár neki a jogosultság. Ha viszont menet közben munkahelyet talál, akkor most 90 napig szüneteltetve van a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósítása, utána megszüntetve, ha tovább dolgozik. Ezek változó számok, nem is nagyon lehet megsaccolni. Fésüs Sándor polgármester: Ha az átruházott szociális jogkörök 2013. I. negyedévi gyakorlásáról szóló beszámolót elfogadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 79 /2013. (V. 27.) Kt. határozat:
19 az átruházott szociális jogkörök 2013. I. negyedévi gyakorlásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az átruházott szociális jogkörök 2013. I. negyedévi gyakorlásáról szóló beszámolót és a következő döntést hozta: 1
Az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök 2013. év I. negyedévi gyakorlásáról szóló beszámolót elfogadja.
2
A Képviselő-testület szociális és gyermekvédelmi jogkörében hozott döntéseiről, valamint a Jegyző hatáskörében ellátott szociális és gyermekvédelmi jogkörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi.
Határidő: 2013. június 01. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Peresztegi Lászlóné aljegyző Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző
Fésüs Sándor polgármester az ülést 16 óra 50 perckor megszakította. A testület a Kultúrházba ment a 17 órakor kezdődő közmeghallgatásra, melyről külön jegyzőkönyv készült. A közmeghallgatás után a testületi ülés 19 óra 10 perckor folytatódott
4.)
Aktuális ügyek Előadó: Fésüs Sándor polgármester
4 /a.) Köznevelési társulás megállapodásának felülvizsgálata /Megállapodás, határozati javaslat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: A megállapodás felülvizsgálatáról szóló határozati javaslat ki lett küldve, illetve maga a társulási megállapodás megszüntetése. A későbbi napirendi pontból derül ki, hogy miért is kellene
20 megszüntetni. Dr. Cseh Tamás jegyző: Elkezdődött az a folyamat, hogy az eddig működő társulások június 30-ig működhetnek. El kell dönteni, hogy azokat a feladatokat az önkormányzat hogyan kívánja ellátni. Úgy logikáztunk, hogy a családsegítés, gyermekvédelem, miegymás továbbra is jó lenne társulásban. Ezt már elfogadta a képviselő-testület. Ehhez kapcsolódik, ennek az átvezetése a Családsegítő Központ alapító okiratában. A másik társulásunk a közoktatási társulás volt, amiből az iskola már kiesett. Gyakorlatilag óvoda fenntartásra módosítottuk ősszel. Ezzel is kell valamit kezdeni. Első gondolatunk az volt, hogy bevisszük ezt is az egy szem társulásba, a családsegítősbe, de nem jött össze, amikor a részletekbe belemerültünk volna. Nem lehet egységesen meghatározni a csatlakozás, kiválás idejét, mert eltérő időpontok vannak. A családsegítősnél január 1-jével lehet változtatni és fél évvel előbb kell dönteni, az óvodánál csak nyáron lehet változtatni, év közben nem. Ezt nem lehetett volna összehozni. Ráadásul a feladatban is eltérő érdekeltségű, mert Pétfürdő is tagja a családsegítős társulásnak. Szolgáltatást nem vesz igénybe, de most már döntéshozó testületbe is be kellett venni. Viszont óvoda társulásban úgy gondoltuk, ha van más megoldás, ne kelljen még egy plusz társulást önálló jogi személyiséggel, több költségvetéssel, még több tranzakciós díjjal, - a támogatást az önkormányzat megkapja, átutalja a társulásnak, a társulás továbbutalja az óvodának, tehát ez egy bonyolult mechanizmus lenne -. Így jött az ötlet, hogy nem társulási megállapodást kellene kötni. Még a múlt héten is naponta változó válaszokat kaptunk kérdéseinkre, de miután az idő elmegy, és köznevelési intézményről lévén szó, a döntés lehetséges utolsó időpontja május utolsó munkanapja, és a döntés-tervezetet ezt megelőzően véleményeztetni kell az intézményi közösségekkel, amit most már, ha elindulunk egy úton, innen nincs letérés, vállaljuk ennek esetleges ódiumát, ha mégsem jól gondolkodtunk, de most ezen az úton próbáltunk elindulni. Jelen pillanatban társulási megállapodás alapján Vilonya és Berhida a fenntartója a Hétszínvirág Óvodának. Ezzel a megoldással kizárólag Berhida lenne a fenntartója, Vilonya pedig megvásárolná ezt a szolgáltatást Berhidától azzal, hogy az itteni tagintézmény működéséhez szükséges infrastruktúrát - az iskolához hasonlóan - ingyenes használatba adja Berhidának, így talán egyszerűbb a dolog működése. A cél az volt, hogy a lehető legkevésbé bolygassuk meg a jól bevált addigi dolgokat. Annyira, amennyire a törvény szerint ezt muszáj. Ha megnézitek ezt a szerződés-tervezetet, gyakorlatilag a finanszírozási feltételek változatlanok az eddigihez képest. Tehát a tagintézménnyel kapcsolatos kiadásokat viseli Vilonya, illetve az itt dolgozók bérét, költségét, illetve egészíti ki az állami normatívából nem finanszírozott pénzt. A legutolsó kincstári állásfoglalásunk az, hogy törvény szerint a fenntartó igényli meg a normatív támogatást, tehát akkor még átutalni sem kell, mert Berhida közvetlenül igényli meg a vilonyai óvodások után is a normatívát. Ahogy beszéltük a költségvetés kapcsán, úgy tűnik, hogy az idei
21 évben a költségvetési törvény alapján nagyjából ez ki is hozható. Tehát nem igényel plusz kiegészítést a számításaink szerint. Hogy jövőre mi lesz, nem tudjuk. De akkor jövőre megint váltunk, ha az tűnik célszerűnek. Már hozzászoktunk, hogy évente bele kell bolygatni ezekbe a tíz éve jól működő dolgokba. A kiküldötthöz képest - amit most a Zsuzsa odaadott nektek - látható, a kékkel írt az, ami elsősorban a kincstárral való egyeztetés kapcsán még kiegészítésre kerülne. Beszéltünk az oktatási hivatal vezetőjével, a kincstárral is. Ezek lennének még azok, amit bele kéne tenni. Fésüs Sándor polgármester: Akkor együtt kezeljük a kettőt? Dr. Cseh Tamás jegyző: Összefügg. Ez lenne a jövő, de ahhoz, hogy ezt elfogadja a képviselő-testület, ahhoz meg kell szüntetni a társulást. Ezért függ össze a kettő, illetve ide csatlakozik a harmadik kérdés, hogy ha ez így elfogadásra kerül, akkor ennek megfelelően kell az óvodának az alapító okiratát is módosítani. Fésüs Sándor polgármester: A piros mit jelent benne? Dr. Cseh Tamás jegyző: Az már így lett kiküldve, ezt a kormányhivatal törvényességi szervezetének a tanácsára tettük be, hogy ne csak a köznevelési törvényre hivatkozzunk, ami esetleg vitatható, hanem ez az önkormányzati törvény 41/A. arra utal, hogy egy kötelező feladatot az önkormányzat milyen módon láthat el. Intézményt alapíthat, gazdasági társaságot hozhat létre. Többek között szerepel benne olyan, hogy jogi személlyel szerződést köt. Ez is megtámogatja azt, hogy adott esetben köznevelési szerződéssel látja el a feladatot Vilonya. Fésüs Sándor polgármester: A többi része marad ugyanaz? Peresztegi Lászlóné aljegyző: Az marad, igen. Dr. Cseh Tamás jegyző: Nem tartom kizártnak, hogy ezzel kell még foglalkozni. Ha elindulunk ezen az úton, érdemben
22 már nem nagyon tudunk változtatni, mert akármilyen kifogás érkezik később ez ellen, csak a következő nevelési évre tudunk javítani rajta, ha mégis azt mondják. Nagyon körbejártuk a témát, és elég ellentmondó információkat kaptunk. Úgy tűnik, mindenki másnak megfelel, a kincstár még agyal rajta, hogy nem biztos, hogy neki ez így tetszik. Tovább nem tudunk várni. Pénteken még fölmerült az a verzió, hogy hátha az 5 milliós normatíva veszélybe kerül, mert esetleg vissza kell fizetni, akkor nem ezt az irányt kell választani, hanem a teljes elszakadást, és egy önálló óvodát csinálni a tagóvodából. De azt gondolom, hogy nem szükséges ahhoz, hogy ez a támogatás járjon. Mondtam, hogy az óvodai feladat el van látva, arra jár a támogatás. Azon meg el lehet vitatkozgatni, hogy azt Vilonyának vagy Berhidának kell megkapni a kincstár részéről. Ha a feladat el van látva, a támogatást nem lehet elvonni, maximum az a kifogás érhet, hogy nem Berhidán kellett volna igényelni, hanem Vilonyán. De azt gondolom, javíthatók lesznek ezek a dolgok. Fésüs Sándor polgármester: Ha nincs hozzászólásotok, feltenném szavazásra. Ha a köznevelési társulás megállapodásának megszüntetésével egyet értetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta:
80 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: közoktatási intézményfenntartó társulási megállapodás megszüntetéséről Vilonya Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatási intézményfenntartó társulási megállapodás megszüntetéséről szóló előterjesztést megtárgyalta és az alábbi határozatot hozta: 1.) A Közös Óvodai Intézményfenntartó Társulást 2013. június 30. napjával a határozat 1. melléklete szerint megszünteti. 2.) A társulási megállapodás megszüntetéséről szóló dokumentum aláírására a Polgármestert felhatalmazza. Határidő:
2013. június 30.
Felelős:
Fésüs Sándor polgármester
23 Dr. Cseh Tamás jegyző
4 /b.) Javaslat köznevelési szerződés megkötésére /Előterjesztés, szerződés-tervezet, véleményezések a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Az előző napirendi pontnál ez is tárgyalásra került. Peresztegi Lászlóné aljegyző: A köznevelési szerződést véleményezte a Szülői Munkaközösség, nevelő közösség, alkalmazotti közösség. Fésüs Sándor polgármester: Hogyha a köznevelési szerződés megkötésére vonatkozó javaslatot, az ülésen kiosztott változtatásokkal elfogadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 81 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: a köznevelési szerződésről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a köznevelési szerződés elfogadásáról szóló előterjesztést, és a következő döntést hozta: 1
Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete köznevelési szerződést köt Berhida Város Önkormányzatának Képviselő-testületével, a közigazgatási területén élő óvodás korú gyermekek óvodai nevelésben való részesítésére.
2
A Képviselő-testület Berhida és Vilonya Köznevelési Szerződését az előterjesztés 1. számú melléklete szerint hagyja jóvá és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására.
Határidő:
2013. július 1.
Felelős:
Fésüs Sándor polgármester
24 Dr. Cseh Tamás jegyző 4 /c.) Javaslat a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okirata módosításának elfogadására. /Egységes szerkezetű alapító okirat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: A Hétszínvirág óvoda alapító okirata lekövette az előbbieket. Nem hiszem, hogy sok magyarázatot igényel. Dr. Cseh Tamás jegyző: Gyakorlatilag az kerülne ki belőle, hogy közös a fenntartó, illetve, hogy a fenntartói, irányítói jogokkal rendelkező szerv Berhida Város Önkormányzata. Fésüs Sándor polgármester: Ha ezzel egyetértetek, és a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratát elfogadjátok, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 82 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosításáról
Vilonya Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: 1.)
A Hétszínvirág Napközi-otthonos Óvoda és Bölcsőde egységes szerkezetbe foglalt Alapító okiratát – 2013. július 1. napjával történő hatályba lépéssel – a melléklet szerint elfogadja.
2.)
A döntést Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testületével közölni kell.
25 Határidő: folyamatos, illetve 2013. május 30. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Mozgay Dóra intézményvezető
4 /d.) Javaslat a Családsegítő Központ Berhida alapító okirata módosításának elfogadására /Egységes szerkezetű alapító okirat, határozati javaslat a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Fésüs Sándor polgármester: Itt mi az elsődleges változás? Dr. Cseh Tamás jegyző: Ugyanez. Az alapító tag a három önkormányzat. Annyi különbséggel, hogy itt társulás van. A fenntartói, irányítói jogokat a közösen létrehozott Társulási Tanács gyakorolja. Amiről a múltkor döntöttetek, hogy a Sándor képviseli Vilonyát 4 szavazattal ebben a társulási tanácsban. Fésüs Sándor polgármester: Ha ezzel az alapító okirat módosítással egyetértetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 83 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: a Családsegítő Központ Berhida alapító okiratáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Családsegítő Központ Berhida alapító okiratáról szóló módosító előterjesztést és a következő döntést hozta: A Családsegítő Központ Berhida alapító okirat módosításával egyetért. Az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratban:
Hatályon kívül helyeződik : A bevezető részből a „helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés g) pontja”.
26 A Várpalota Kistérség Többcélú Társulása szervezésében a szociális és gyermekjóléti feladatok kistérségi koordinációját, mikro térségi működéséből adódó feladatait. A mikro térségi feladatokat ellátó intézmény a Többcélú Társulás szervező tevékenysége mellett magasabb szakmai és gazdasági hatékonysággal biztosítja működését. Érvényes működési engedély száma: 01/00528-4/99. Gazdálkodási besorolása alapján: A pénzügyi-gazdasági feladatait -a feladatmegosztásról szóló megállapodás szerint- a Polgármesteri Hivatal látja el. Fenntartó neve: Szociális és Gyermekjóléti feladatokat ellátó mikro térségi Társulás Berhida Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya (közfoglalkoztatottak) munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó.
Kiegészül : Alapító jogokkal felruházott szerv neve, székhelye: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 8105 Pétfürdő, Hősök tere 5. 2013. július 1. napjától az alapítói jogokat a Berhidai Szociális és Gyermekjóléti Társulás gyakorolja. Gazdálkodási besorolása alapján: A pénzügyi-gazdasági feladatait – Mötv.társulási megállapodása alapján – a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal látja el. Fenntartó neve: Berhidai Szociális és Gyermekjóléti Társulás Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya (közfoglalkoztatottak) munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény az irányadó. Határidő: folyamatos, illetve 2013. május 30. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Hersics Lászlóné számviteli ügyintéző Hargitai Tünde intézményvezető 4 /e.) Tájékoztatás törvényességi felhívásról
27
Fésüs Sándor polgármester: A mai nap során kaptuk a Veszprém Megyei Kormányhivataltól ezt a törvényességi felhívást. A jogszabályok alapján hatáskörében eljárva az alábbi törvényességi felhívással élt Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete felé, miszerint nem tettünk eleget a közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv készítésére vonatkozó kötelezettségünknek. Jegyző Úr, szépen kérlek, tájékoztass minket, hogy ez mit takar? Dr. Cseh Tamás jegyző: Jó lenne tudni, hogy tartalmilag mit takar. Való igaz, hogy a hivatkozott jogszabályok előírják ezt a kötelezettséget, mint ahogy a kormányhivatal is írja, viszont elmulasztottak ebben a törvényben erre úgy határidőt adni, mint ahogy a társulásoknál bent volt, hogy hat hónapon belül vizsgálja felül, a szervezeti és működési szabályzatot mikor vizsgálja felül. Erre nem tettek törvénybe határidőt. Azt gondolom, el kell fogadni az észrevétel tartalmát, hiszen 2012. január 1-jétől belépett ez a kötelezettség. Mi eddig ezt úgy kezeltük, az elfogadott gazdasági program ezt kiváltja, mivel az egész ciklusra szól. Úgy tűnik, hogy ez nem ugyanaz a kategória. Valóban más egy gazdasági program, és más egy vagyongazdálkodási koncepció. Javaslom elfogadni ezt az észrevételt, és el kell készíteni. Fésüs Sándor polgármester: Június 30-ig kaptunk rá határidőt. Dr. Cseh Tamás jegyző: Olyan határozati javaslat lenne, hogy a törvényességi észrevétellel egyetért, elfogadja. Eleget kíván neki tenni. Fésüs Sándor polgármester: Amennyiben ezzel a javaslattal egyetértetek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 84 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: törvényességi felhívásról Vilonya Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Veszprém Megei Kormányhivatal kormánymegbízottjától érkezett törvényességi felhívását és a következő döntést
28 hozta: 1.) A Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja 2013. május 21-én kelt törvényességi felhívás tárgyú levelében foglaltakkal egyetért, azt elfogadja. 2.) A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 9. § (1) bekezdésében meghatározott közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv készítésére vonatkozó kötelességnek eleget kíván tenni. 3.) Felkéri a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatalt, hogy Vilonya Község Önkormányzata közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét a júniusi ülésre készítse el. 4.) A döntésről az érintetteket értesíteni kell. Határidő: 2013. június 30. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző
4 /f.) A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása hozzájárulás kérése Fésüs Sándor polgármester: Döntést igénylő levelet kaptunk a Veszprémi Kistérségi Társulástól, miszerint a munkaszervezet megszüntetésének 2013. évre áthúzódó kötelezettségeinek teljesítéséhez az önkormányzatnak 110 ezer Ft hozzájárulást kell teljesítenie május 31-ig. Dr. Cseh Tamás jegyző: Bent van ez így a megállapodásban, a munkaszervezet megszüntetésével kapcsolatban? Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Azért fizessünk, mert megszűnt? Peresztegi Lászlóné aljegyző: Tag az önkormányzat a Veszprémi Kistérségben. Várpalotának mikor megszűnt a munkaszervezete, ott annyi tartalék volt, amiből ki tudták fizetni a végkielégítéseket, a munkaszervezet megszűnésével kapcsolatos egyéb költségeket. De Veszprémben erre nincs keret, ezért kéri a tagönkormányzatoktól.
29
Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Ez alól nem tudunk kibújni? Fésüs Sándor polgármester: Szerintem biztosan nem. Dr. Cseh Tamás jegyző: Honnan lehet egyáltalán pénzt odatenni? Fésüs Sándor polgármester: Pályázati tartalékból. Dr. Cseh Tamás jegyző: Várpalotán nincs ilyen költség, ott a tartalékból finanszírozzák. Itt a munkaszervezet megszüntetésének áthúzódó kötelezettségéhez kellene fizetni. A kistérség költségvetésének 7. mellékletére hivatkozik. Gondolom, a megállapodásban vagy határozatban van arról szó, hogy viselik ezeket a költségeket. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Mi van akkor, ha visszaírjuk, hogy nem tudjuk kifizetni? Dr. Cseh Tamás jegyző: Feltételezem, hogy vállaltátok a társulási megállapodásban, hogy inkasszót nyújthatnak be a tartozásra. Tehát ráteszi a számlára az inkasszót. Onnantól nem érdekli, miből van, a folyószámláról leharapja. Rosszul írták a levélben, a kistérség költségvetésének 8. mellékletében van tételesen. A munkaszervezet megszüntetésének költségei összesen 13.241ezer Ft, ebből lakosságarányosan Vilonyán 0,8 %, az 110 ezer Ft. Tavaly lehetett döntés a munkaszervezet megszüntetéséről. A Társulási Tanácsnak azt a határozatát, ami a munkaszervezet megszűnéséről szól, meg kell még keresni. Fésüs Sándor polgármester: Attól függetlenül döntsünk róla? Dr. Cseh Tamás jegyző: Persze. Olyan döntést kellene hozni, hogy meg kell vizsgálni a követelt összeg jogalapját.
30 Amennyiben az összeg követelése jogos, a pályázati tartalék terhére kifizetésre kerül. Fésüs Sándor polgármester: Ha a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása részére a 110 ezer Ft-os teljesítéssel az elhangzottak szerint egyetértek, kérem, kézfelemeléssel jelezzétek. A testület 3 igen szavazattal, egyhangúlag a következő határozatot hozta: 85 /2013. (V. 27.) Kt. határozat: a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása részére fizetendő hozzájárulásról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása hozzájárulás kérését és a következő döntést hozta: 1.)
A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Munkaszervezete megszüntetésének 2013. évre áthúzódó kötelezettségeinek teljesítéséhez Vilonya Község Önkormányzata által fizetendő 110.000,- Ft összegű hozzájárulás jogalapját megvizsgálja.
2.) Amennyiben az összeg követelése jogos, a pályázati tartalék terhére utalásra kerül a Társulás 12082001-00151332-00100008 számú bankszámlájára. 3.) A döntésről a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulását értesíteni kell. Határidő: 2013. május 31. Felelős: Fésüs Sándor polgármester Dr. Cseh Tamás jegyző Fischer Kálmán Rolandné pénzügyi ügyintéző Önkormányzati kincstár
Képviselői felvetések, javaslatok Fésüs Sándor polgármester: A Vilonyai Iskoláért Közalapítvány kapott egy levelet az adóhivataltól. Felhívás számlanyitási kötelezettség teljesítésére. Most szüntettük meg.
31 Peresztegi Lászlóné aljegyző: Elindították a felszámolást? Dr. Cseh Tamás jegyző: Az 1 %-okat nem tudják hova utalni. Fésüs Sándor polgármester: Nem lehet megírni nekik? Dr. Cseh Tamás jegyző: Dehogynem. Azért került megszüntetésre, mert az alapítvány közgyűlése az alapítvány megszüntetéséről döntött. A végelszámolási eljárás folyamatban van, illetve az alapítvány megszüntetése. Fésüs Sándor polgármester: Akkor ezt megírjuk. Pénteken 17 órakor lesz képviselő-társunk Devecsery Ildikó Anikó édesanyjának a temetése. Azt mondták, egy szál virágot vigyen csak mindenki. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Én felírtam magamnak a könyvtárt, de úgy látszik, az most már sínen van. A Séd mederkotrással kapcsolatban mi volt az utolsó mondatod? Még folyamatban van? Fésüs Sándor polgármester: Elvileg még vissza fognak jönni a területre, és a folyópart járóútjának rendezését még elvégzik. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Az mikorra várható? Meddig tart egyébként az egész? Tényleg noszogatni kellene őket. Fésüs Sándor polgármester: Akivel sikerült beszélnem a kivitelezőnél dolgozók közül, nem tudott konkrét időpontot mondani. Ez a projekt már lejárt. Nagyon bánom, hogy itt kivitelező váltás volt. Egyelőre nincs több információm ezzel kapcsolatban. Gubiczáné Kocsis Irén alpolgármester: Még az útépítést írtam föl magamnak. Az úriemberrel kapcsolatban vagy.
32 Fésüs Sándor polgármester: A Czaun úrral akkor beszéltem, mikor külföldre tartott. Azt mondta, holnap hívjam és megbeszéljük a továbbiakat.
Több hozzászólás, észrevétel nem volt, ezért a Képviselő-testület 20 óra 00 perckor zárt ülésen folytatta munkáját. A zárt ülésről külön jegyzőkönyv készült. k.m.f.
Fésüs Sándor polgármester
Dr. Cseh Tamás jegyző