JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. április 26-án 16 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János Ifj. Kardos Sándor Ács Péter Gubiczáné Kocsis Irén Hujber Ferenc Takács János Szabó László
polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő képviselő
Horváth Ernő
képviselő
Igazoltan hiányzik: Tanácskozási joggal részt vevő: Faragó Istvánné Peresztegi Lászlóné
jegyző aljegyző
Egyéb jelenlévők: Nyírő István Hargitai Tünde Hidvégi Lászlóné Horváthné Zakor Tünde Fésüs Sándor
Berhida Város Alpolgármestere Családsegítő Központ vezetője Hatósági Irodavezető Pénzügyi Irodavezető pénzügyi előadó
NAPIREND ELŐTT Kovács János polgármester köszönti a képviselőket, a tanácskozási joggal résztvevőket, és a megjelent vendégeket. Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy Horváth Ernő képviselő nem tud az ülésen megjelenni. Megállapítja, hogy a 8 fő képviselő közül 7 fő jelen van, így az ülés határozatképes. /Jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Majd ismerteti az ülés tervezett napirendi pontjait. /Meghívó a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Kovács János polgármester Javaslom, hogy az ügyeket a meghívóban szereplő sorrendben tárgyaljuk. Amennyiben a napirendet így elfogadják, kézfelemeléssel jelezzék.
2 A Képviselő-testület a napirendre vonatkozó javaslatot 7 igen szavazattal egyhangúlag, határozathozatal nélkül elfogadta.
NAPIREND TÁRGYALÁSA 1.)
Javaslat a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendelet megalkotására, a vagyonmérleg, az ellenőrzési feladatok értékelésére, további feladatok meghatározására. Előadó: Kovács János Polgármester
/Beszámoló a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Kovács János polgármester Egy-két dolgot kiemelnék a beszámolóból: Az önkormányzat kötelező feladatait sikerült ellátni. Pénzügyeink zökkenőmentesen mentek, mert rendelkeztünk tartalékkal, amit jobb lenne fejlesztésre fordítani, nem a fenntartásra. A köztisztaság területén akadnak problémák. A napokban is történt atrocitás. A külterületre vittek ki megint hulladékot. A szemétben turkáltam, hogy megtudjam, honnan hozták. A Nitrokémia hozta ki ide valamilyen raktárból a szemetét. Megtettük a feljelentést, nemcsak a rendőrség felé, hanem a környezetvédelmi hatóság felé is. Vegyék ki a részüket a rekultivációból is, ha képesek ide hozni a szemetet. Költségvetésünkben a legnagyobb bevételi elem a hulladéklerakó kapcsán átutalt 5 millió Ft kompenzáció volt. Idén 10 millió Ft-ot fogunk kapni, aminek a költségvetésben megvan a helye. A szociális kiadások emelkedtek a válságnak köszönhetően. A 2009. évi pénzmaradvány 6.570 ezer Ft-ot tett ki. A felhalmozási és tőke jellegű bevételek 92,9 %-ban teljesültek. A kiadások a tervezetthez képest 68,2 %-ban kerültek felhasználásra. Ezen belül a szociális támogatásokra 6.961 ezer Ft került kifizetésre. Nem 100 %-os, hanem 91,2 %-os szinten teljesültek a kifizetések, de ezek a kiadásaink is nőnek. Sajnálatos, hogy az emberek ilyen támogatásra szorulnak. Az átadott pénzeszközök 100 %-osak. Berhidától 3.695 ezer Ft visszautalásra kerül a takarékos gazdálkodásnak köszönhetően. A központi orvosi ügyelet ellátásához pénzt kell átutalnunk, ami nem kevés. A szennyvíztisztító működtetéséhez 344 ezer Ft-ot kellet átadni, ami összeg a jövőben nőhet, mert a tisztítómű kicsi lesz. Felújítási kiadások voltak; a járdát újítottuk fel a Kossuth utcában és az iskolánál. A felhalmozási kiadások 88,6 %-ban kerültek kifizetésre. Az iskola fűtéskorszerűsítése volt a legnagyobb beruházás. Elég sok tervet készíttettünk, hogy lehetőség esetén tudjunk pályázni. Összességében a célok teljesültek. Az évet hitelfelvétel nélkül zártuk. 2008. évben 28.061 ezer Ft volt a pénzmaradvány, 2009-ben 6.570 ezer Ft. Így az összes pénzmaradványunk 34.631 ezer Ft. Az önkormányzat tőkeerőssége 86,8 %, ami jónak mondható. Összességében: az alapfeladatok finanszírozására, az alapellátás fenntartására kellő figyelmet fordítottunk. Az intézményi működést igyekszünk szinten tartani. Gazdálkodásunk stabil. A pénzmaradványnak köszönhetően nemcsak 2010. évre, hanem pár évre előre is megalapoztuk az önkormányzat fejlődését, fejlesztési célú pályázat a kész tervekkel benyújtható. A Kultúrház felújítására, a telkekhez út építésére különítettünk el pénzt, pályázatokra is 18 millió Ft-ot. Van-e kérdés, vélemény a beszámolóval kapcsolatban. Faragó Istvánné jegyző
3 2008. évben 28millió Ft volt a pénzmaradvány, miközben 25 millió Ft volt a hulladéklerakó utáni kompenzáció, 2009-ben 5 millió Ft volt a kompenzáció és 6 millió Ft a pénzmaradvány, tehát eddig nem élte fel a testület a pénzt. Kovács János polgármester Amennyiben nincs hozzászólás, kézfelemeléssel jelezze, aki a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 39/2010.(IV.26.) Kt. határozat: a zárszámadással kapcsolatos feladatok értékeléséről Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót és a következő döntést hozta:
1.) A 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló beszámolót elfogadja. 2.) Az önkormányzat gazdálkodása az elmúlt évben kiegyensúlyozott volt, finanszírozási, pénzellátási problémák nem merültek fel. Az intézményi működtetésnél a szinten tartásra törekedett. 3.) A takarékos gazdálkodás miatt képződött pénzmaradvány lehetőséget nyújt pályázati önrészek biztosításra. 4.) A kiegyensúlyozott gazdálkodás megvalósítása érdekében továbbra is a kiadások ésszerű mérséklésére és a pályázati-, pénzügyi lehetőségek kihasználására van szükség. Határidő: 2010. április 30. Felelős: Kovács János polgármester Faragó Istvánné jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető Fésüs Sándor pénzügyi előadó Önkormányzati Kincstár
Kovács János polgármester Következik a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet. Még 6 millió Ft tartalék van a szennyvízcsatorna építéssel kapcsolatban felvett hitel fedezetének biztosítására a vízi-közműves számlán. 102 szerződés van az OTP-nél, 25 a hiányos megtakarítású. Ebből 10 db-ot valószínűleg nem fognak befizetni. 2011. áprilisában az önkormányzatnak kell kiegyenlíteni. Idén év végén 1.452 ezer Ft törlesztő részlet esedékes. Most 2.450 ezer Ft van a számlán, addig még befolyik a lakossági befizetésekből kb. 1 millió Ft. Ettől függetlenül oda kell figyelni a maródiakra. Ha valaki eladja a házát, egy összegben be kell fizetni a közműfejlesztési hozzájárulást. Hujber Ferenc képviselő Akik nem fizetnek, azok kapnak felszólítást? Takács János képviselő Ha nem fizetik ki, rá kell terhelni az ingatlanra.
4 Faragó Istvánné jegyző Rendszeresen kapnak felszólítást a nem törlesztők. A jelzálog bejegyzésnek megvannak a szabályai. Csak akkor lehet a jelzálog bejegyzést kérni, ha a behajtás nem járt eredménnyel. Kovács János polgármester Ha nincs hozzászólás, kézfelemeléssel jelezze, aki a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendeletet 74.260 ezer Ft bevétellel és 67.993 ezer Ft kiadással a tervezet szerint elfogadja. Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete 7 igen szavazattal a következő rendeletet alkotta meg: VILONYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2010.(IV.30.) Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés végrehajtásáról ( A rendelet szövege – mellékleteivel együtt – a jegyzőkönyv mellékletét képezi.)
Kovács János polgármester Következik az ellenőrzési faladatok értékelése. Az írásos anyagot megkaptuk. /Összefoglaló ellenőrzési jelentés és beszámoló a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Faragó Istvánné jegyző A belső ellenőrzést a Várpalotai Kistérség látja el Vilonya vonatkozásában is. A kistérség 2 vizsgálatot folytatott le. A FEUVE (folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés) beszámolót én készítettem. 2010. évben változott a belső ellenőrzésről szóló rendelet, mi a jogszabályi változást megtettük. Nálunk nehezíti a dolgokat a kincstárban, hogy itt van Vilonyán az ügyintézés. A Polgármester úr és az intézmények szigorúnak ítélik a rendszert, de jó úton járunk, ezt a külső ellenőrzések mindig megerősítik. Kovács János polgármester Kérdés nincs az ellenőrzéssel kapcsolatban? Kézfelemeléssel jelezze, aki a 2009. évi belső ellenőrzésről szóló jelentést és beszámolót elfogadja. A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 40/2010.(IV.26.) Kt. határozat: a 2009. évi belső ellenőrzésről
5 Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a 2009. évi belső ellenőrzésről készült éves összefoglaló ellenőrzési jelentést, valamint a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésről (FEUVE) szóló beszámolót és a következő döntést hozta: 1.) A önkormányzat 2009. évi belső ellenőrzéséről készült éves összefoglaló ellenőrzési jelentést, valamint a FEUVE beszámolót elfogadja. 2.) A belső ellenőrzésről szóló jelentésből kitűnik, hogy az önkormányzatnál és intézményeinél fegyelmi-, büntető-, szabálysértési-, illetve kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekmény nem fordult elő. A gazdálkodás jól szabályozott, a pénzügyi, gazdálkodási szabályok betartása megfelelő. 3.) A FEUVE jól szolgálta a pénzügyi-gazdasági folyamatok szabályszerűségét, a hibák menet közbeni feltárását és kiküszöbölését. Ezért a FEUVE kialakított rendszerén lényegi módosítás nem indokolt. Határidő: 2010. április 30. Felelős: Kovács János polgármester Faragó Istvánné jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző Mikóné Horváth Rita belső ellenőr Horváthné Zakor Tünde pénzügyi irodavezető Fésüs Sándor pénzügyi előadó Önkormányzati Kincstár
2.)
Beszámoló a körjegyzőségi feladatok ellátásáról. Előadó: Faragó Istánné jegyző
/Beszámoló a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Faragó Istvánné jegyző Az írásos beszámoló elég részletes. Kiegészíteni nem kívánom, inkább a kérdésekre válaszolok. Gubiczáné Kocsis Irén képviselő A lényeg le van írva. Takács János képviselő 220 gépjármű után miért csak 194 adózó fizet gépjárműadót? Faragó Istvánné jegyző Mentesség miatt. A mozgáskorlátozottak mentességben részesülnek, de mindig van olyan is, akit keresni kell. Öt évig nem évül el az adótartozás. Kovács János polgármester Nyírő István Berhida Város Alpolgármestere kíván-e szólni? Nyírő István Berhida Város alpolgármestere Felüdülés itt lenni. Jegyző Asszony látja az összefogást, mindenki a településért tesz. Megnyugtató a testület számára, hogy pályázatokra van pénz.
6 A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola felújítása elkészül, a támogatási szerződés késedelmes aláírása miatt nyáron nem készült el. Most vehetik majd át az új intézményt. Berhidával jó a település kapcsolata. Nálunk nagyobb a közhasznúak problémája, ami nagy teher. Jelenleg kb. 100 embert foglalkoztatunk, amire nincs felkészülve az önkormányzat. Itt jobbak az arányszámok. A továbbiakban is jó munkát kívánok. Kovács János polgármester Nem akartam a közfoglalkoztatásra kitérni, mert később foglalkozunk ezzel a témával. Nálunk Vilonyán az emberek 90 %-a elhelyezkedik, mire RÁT-ra (rendelkezésre állási támogatásra) lennének jogosultak.. Akik maradnak, azokkal sok a gond. Egyikük 2 nap alatt totálkárosra vágta a felújított fűnyírót. Folyamatosan veszekedni kell velük a munkakezdés, a befejezés, a munka intenzitása miatt. Aki egy kicsit akar, az talál munkát. A körjegyzőségre visszatérve: már 7 év eltelt, mióta körjegyzőségben vagyunk Berhidával. Volt, aki félt az együttműködéstől. Szerencsére nincsenek ilyen gondjaink. Előtte 3 évig mínuszban volt a költségvetésünk, mi megtanultunk spórolni. Most nincs olyan probléma, napi 10-20 ezer Ft nem okoz gondot. Faragó Istvánné jegyző Kiemelten figyelünk, hogy a két önkormányzat pénzügyei elkülönüljenek, ez általában minden területre igaz. Kovács János polgármester Sokszor zúgolódok, hogy körülményes a vásárlás, de az érem másik oldala, hogy nyugodtan alszom. Kívánja-e valaki kiegészíteni a beszámolót, van-e kérdés, hozzászólás? Ha nincs, kézfelemeléssel jelezze, aki a körjegyzőség munkájáról szóló beszámolót elfogadja. A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 41/2010.(IV.26.) Kt. határozat: a körjegyzőségi feladatok ellátásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a körjegyzőségi feladatok ellátásáról szóló beszámolót és a következő döntést hozta:
1.) A körjegyzőségi feladatok ellátásáról szóló beszámolót a beterjesztésnek megfelelően, változtatás nélkül elfogadja. 2.) A növekvő feladatok ellenére megállapítható, hogy a körjegyzőség tevékenysége jól szolgálja az önkormányzati feladatellátást és az államigazgatási ügyek intézését. Berhida településsel való együttműködése óta Vilonya község gazdálkodása kiegyensúlyozott, likviditási gondok nem jelentkeztek. A társulásban való részvétel előnyös az Önkormányzatok számára, tevékenységük és gazdálkodásuk elkülönül. Határidő: 2010. május 15. Felelős: Faragó Istvánné jegyző Peresztegi Lászlóné aljegyző Fésűs Sándor pénzügyi ügyintéző Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző
7
3.)
Tájékoztató a gyermekvédelmi feladatok ellátásáról. Előadó: Hidvégi Lászlóné Hatósági Iroda vezető Hargitai Tünde Családsegítő Központ vezető
/Értékelés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Kovács János polgármester Kívánják-e az előadók az írásos anyagot kiegészíteni? Hargitai Tünde Családsegítő Központ vezetője Kiemelkedő probléma nem volt az elmúlt évben, az esetek számában sem. A kérdésekre szívesen válaszolunk. Hujber Ferenc képviselő Van olyan, hogy nemcsak a gyereket, hanem a szülőket is kell nevelni. Azt ki végzi? Hargitai Tünde Családsegítő Központ vezetője Egy-egy esetben nem csak a gyereket gondozzuk. A gondozási-nevelési terv a szülőre is kihat. Egy családban csak a gyereket nem lehet gondozni. Szerencsére vilonyai szinten nincsenek ilyen problémák. Magasabb számú az anyagi gondokkal küzdők és a nevelési problémák száma. Hidvégi Lászlóné Hatósági Iroda vezetője Megfigyelhető, hogy többnyire ott van gond a gyerekkel, ahol a szülővel probléma van. Gubiczáné Kocsis Irén képviselő Mennyire vesznek részt a programokon? Hargitai Tünde Családsegítő Központ vezetője A hét közbeni programokon kisebb a részvétel. A mostani gyerekek nem olyan érdeklődőek. Szakembereket hoztunk tavaly nyáron, de alig voltak. Ez országos tendencia. Ez nem igazán a szolgálatokon múlik, a szülő felelősségét senki nem veheti el. Kovács János polgármester A gyerekek a TV-n, számítógépen nőnek fel. Olyan dolgok vannak előttük, aminek nem kellene. Hujber Ferenc képviselő Az interneten azt néz egy gyerek, amit akar. Takács János képviselő A szülőnek az a lényeg, hogy csöndben van a gyerek. Sok családban nem figyelnek rá, mit is csinál. Faragó Istvánné jegyző Kikerült a családjogi törvényből, hogy a kiskorú 20 óra után szülői felügyelettel sem tartózkodhat szórakozóhelyeken. Ez sokszor gondot jelent. Kovács János polgármester Amennyiben nincs több hozzászólás, kézfelemeléssel jelezze, aki a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2009. évi átfogó értékelését elfogadja.
8
A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 42/2010.(IV.26.) Kt. határozat: a gyermekvédelmi és gyermekjóléti feladatok ellátásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló beszámolót és a következő döntést hozta: 1.) A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatatok 2009. évi átfogó értékelését a beterjesztésnek megfelelően elfogadja. 2.) A településen élő gyermekek ellátásának megszervezése érdekében 2009. évben is biztosította a pénzbeli és a természetbeni ellátásokat, a már kiépített személyes gondoskodást nyújtó alapellátások működtetését.
3.) A gyermekek átmeneti gondozásának ellátását többcélú kistérségi társulás keretében biztosítja. 4.) A továbbiakban a gyermekek, fiatalkorúak helyes értékrendjének kialakítására, a megelőzésre kell a továbbiakban is nagy figyelmet fordítani a szülők, hatóságok, szakemberek és civil szervezetek közreműködésével. Határidő: 2010. május 15. Felelős: Kovács János polgármester Hidvégi Lászlóné hatósági irodavezető Hargitai Tünde Családsegítő Központ vezetője Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző
4.)
Beszámoló az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök gyakorlásáról, a 2009. évi közfoglalkoztatás éves tapasztalatairól. Előadó: Kovács János polgármester
/Beszámolók a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Kovács János polgármester A gyermekvédelmi részben leírt adat csodálatos. Bár ennyi gyerek születne minden évben, vagy több. Tavaly 9 gyermek született. Temetési segély csak egy volt, népesség szempontjából jó év volt. Közcélú munkát 5 fő végzett, egy fő alkalmazása rendkívüli felmondással megszűnt, mert egy hétig nem jött dolgozni. Lakásfenntartási támogatásnál is látszik a szociális helyzet romlása. Az átmeneti segélyt sokan kérték, volt aki azért, hogy igényelhesse a krízistámogatást. Amire rákérdeztem, az az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság. Szociális alapon jogosult egészségügyi ellátásra, akinek nincs, vagy kevés a jövedelme. Hujber Ferenc képviselő A hitoktató kérdezte, hogy mikor nyújtson be kérelmet a hittanos tábor támogatása iránt? Faragó Istvánné jegyző
9 A következő havi ülésre be lehet hozni, az még időben meghozható döntést jelent. Egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából annak a személynek állapítjuk meg a szociális rászorultságát, akinek a családjában az egy főre jutó havi jövedelem a nyugdíjminimum 120%-át, egyedül élő esetében 150%-át nem haladja meg, és családjának vagyona nincs. Ez állampolgári jogon járó ellátás.
Ács Péter képviselő Ha a RÁT-ban részesülő a munkafelajánlást nem fogadja el, akkor megszűnik a támogatása. Ez logikus. Kovács János polgármester A közfoglalkoztatási tervbe lett tervezve, hogy hölgyet is veszünk fel. Festegetheti majd a virágládákat, padokat. Takács János képviselő A virágok kapálásához, gondozásához is lehet nőket felvenni. Kovács János polgármester Aki a szociális jogkörökről szóló beszámolót és a közfoglalkoztatás tapasztalatairól szóló beszámolót elfogadja, kézfelemeléssel jelezze. A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 43/2010.(IV.26.) Kt. határozat: az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök gyakorlásáról, a 2009. évi közfoglalkoztatás tapasztalatairól Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök gyakorlásáról, a 2009. évi közfoglalkoztatás tapasztalatairól szóló beszámolót és a következő döntést hozta:
1.) Az átruházott gyermekvédelmi és szociális jogkörök 2009. évi gyakorlásáról szóló beszámolót, a Képviselő-testület szociális és gyermekvédelmi jogkörében hozott döntéseiről elfogadja, valamint a Jegyző hatáskörében ellátott szociális és gyermekvédelmi jogkörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót tudomásul veszi. 2.) A lakosság romló szociális helyzetét tükrözi a segélyt kérők számának emelkedése. 3.) 2009. évi közfoglalkoztatás tapasztalatairól szóló beszámolót elfogadja. 4.) A közterületeken lévő növények, virágok gondozására, buszmegállók, köztéri bútorok festési munkáinak stb. elvégzésére több rendelkezésre állási támogatásban részesülő nő alkalmazását javasolja a közcélú foglalkoztatás keretében. Határidő: 2009. május 15. Felelős: Kovács János polgármester Peresztegi Lászlóné aljegyző Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző
10
5.)
Aktuális ügyek. Előadó: Kovács János Polgármester
5/a.)
Javaslat a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására.
/Előterjesztés a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Kovács János polgármester Az SZMSZ módosításáról a Jegyző Asszonyt lehet kérdezni. Faragó Istvánné jegyző A hivatal szervezeti felépítésénél a közterület-felügyelő került törlésre. A berhidai testület úgy döntött, hogy nem biztosítja a létszámot. Többször meg lett hirdetve, de nem volt jelentkező. A közterület-felügyelő csak bizonyos esetekben tud büntetni, a településőr még ezekkel a jogosítványokkal sem rendelkezik. A rendőr mindig intézkedhet, inkább az ő jelenlétüket kell preferálni. Folyamatos rendőri jelenlétnek kellene lenni, de közösen nagyobb esély lenne egy helyi KMB iroda engedélyezésére. Mielőbb szeretnénk lépni ez ügyben. Kovács János polgármester Megálltunk mi is a KMB-s dologgal, mert a rendőrség létszámát kellene emelni, hogy minden településen legyen rendőr. Ifj. Kardos Sándor alpolgármester Majdnem mindegy, melyik kapitánysághoz tartozik a település. A jogszabályok ugyanazok. Szerte-szét vannak Vilonyának kapcsolatai. Az okmányiroda Balatonfűzfőn, a rendőrség Balatonalmádiban, a Veszprémi Kistérséghez tartozik, és az oktatás miatt Berhidán keresztül kapcsolódik a Várpalotai Kistérséghez is. Kovács János polgármester Balatonalmádi nehezen megközelíthető tőlünk. Gubiczáné Kocsis Irén képviselő Mennyire problémás elérni, hogy a Várpalotai Rendőrkapitánysághoz tartozzunk? Faragó Istvánné jegyző Az önkormányzat döntése kell hozzá. Ha lehet, ezt érdemes megfontolni és kezdeményezni. Most szabálysértési eljárást 20 ezer Ft alatti értéknél kell lefolytatni, de ha rövid időn belül ismétlődik az elkövetés, akkor össze lehet vonni a kárértéket. Kovács János polgármester Ha nincs több hozzászólás a napirendi ponthoz, kézfelemeléssel jelezze, aki az SZMSZ módosítását az előterjesztés szerint elfogadja. A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
11 44/2010.(IV.26.) Kt. határozat: a Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Berhida Város Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására vonatkozó előterjesztést és a következő döntést hozta: 1.) A Berhida Polgármesteri Hivatal és Vilonyai Kirendeltségére vonatkozóan a Szervezeti és Működési Szabályzat alábbi módosítását elfogadásra ajánlja. „a) A Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának (továbbiakban: PH SZMSZ) III. fejezete helyébe a következő lép:
„III. A Hivatal szervezeti felépítése 1.)
A polgármester a Képviselő-testület döntései szerint és saját önkormányzati jogkörében irányítja a hivatalt. A polgármester foglalkoztatási jogviszonyára a módosított 1994.évi LXIV.tv. rendelkezései az irányadók. Munkarendje heti 40 óra. A Hivatalnál nyilvántartott létszáma
2.)
1 fő.
A Hivatal egységes szervezet, vezetését a jegyző látja el. a.)
A hivatal köztisztviselői szervezete: jegyző aljegyző, titkársági és szervezési irodavezető titkársági és szervezési iroda hatósági iroda okmányiroda pénzügyi iroda (kincstárral) összesen:
1 1 3,5 9,7 4 10 29,2
fő fő fő fő fő fő fő
A 29,2 főből 2 fő alkalmazására 2003. január 1-től a Vilonya községgel kötött körjegyzőségi társulásban foglaltak szerint kerül sor. Az önkormányzati kincstár többlet feladatait a hivatal a pénzügyi irodán belül látja el 2007. január 1-től, amelyhez 5 fő közalkalmazotti létszámot vett át véglegesen – az érintett létszám zárolása mellett- a TESZ -től. b.)
A Hivatal munkaviszonyban álló alkalmazottai: -
gépkocsivezető takarító és kézbesítő összesen:
1 fő 1 fő 2 fő
Az Mt. hatálya alatti alkalmazottak a Titkársági és Szervezési Iroda keretei között látják el feladataikat, közvetlen vezetőjük az aljegyző.
12
3.)
A Hivatal összlétszáma együtt: polgármester: 1 köztisztviselők: 29 Mt. alatti alkalmazottak: 2 Összesen: 32
4.)
A Hivatal vezetői struktúrája a következő:
szervezeti szintek (1) 4.1. 4.2.
fő fő fő fő
a szervezeti szintnek A konkrét vezetői bemegfelelő lehetséges osztások megnevezése vezető beosztások (3) (2)
Legfelsőbb vezetői szint Magasabb vezetői szint
jegyző aljegyző
a) Aljegyző, Titk. és Szerv. Irodavez b) Hatósági Irodavez. c) Okmányiroda vez. d) Pénzügyi Irodavez.
csoportvezető
a) Építési b) Igazgatási
4.3.
Középvezetői szint
5.)
Az iroda tagoltságban működő szervezetek élén az irodavezetők, míg a hatósági iroda csoport tagolásban működő csoportjai élén a csoportvezetők állnak. Az irodavezetők 2002. július 01-től osztályvezetői szintű vezetői megbízásra jogosultak, teljesítménykövetelményeik kialakításánál ezen időponttól a vezetői feladatok ellátását figyelembe kell venni. A csoportvezető a Ktv. eltérő rendelkezésének hiányában nem minősül vezetőnek. Képzettségi pótlékra a mérlegképes könyvelői végzettségű ügyintézők jogosultak a Ktv.46.§.(5)bekezdése szerint. A képzettségi pótlékra jogosító munkaköröket a 6.) pont, illetve az éves költségvetési rendelet tartalmazza. Idegen nyelvtudási pótlék a Ktv.48.§.-a szerint az olasz, szlovén, nyelvvizsgák alapján adható. A ruházati költségtérítést Ktv.49./G.§.(1) bekezdése szerint kell biztosítani a hivatalban alkalmazásban állók részére.
6.)
Az egyes vezetői szintekhez tartozó munkakörök és a munkakörökben foglalkoztatható létszám a következő
Vezetői szinthez tartozó beosztás
Vezetőknek közvetlenül alárendelt munkakörök
Jegyző aljegyző
A munkakörben fogl. Megjegyzés létszám(m. körönként)
1 1
fő fő
13 Hatósági Irodavezető Pénzügyi Irodavezető Okmányiroda vezető
1 1 1
fő fő fő
Aljegyző, Titkársági és Szervezési Irodavezető Titkársági és művelődési üi. Munkaügyi és szervezési üi. Informatikai és szervez. üi. Szervezési pályázati és közb. üi. Gépkocsivezető Takarító
1 fő 1 fő 0, 5 fő 1 fő 1 fő 1 fő
Hatósági Irodavezető a.)Igazgatási csoport Adóügyi és pénzügyi üi. Helyi adóügyi üi. Ker. földműv. és ügyfélsz. üi Szociális és ügyfélszolg üi. Gyermekvéd és igazg. üi. Igazgatási és szerv. üi.
1 1 1 1 1 1
b.)Építési csopvez. Építési ügyintéző Műszaki és körny.véd.üi. Vagyonkat. üi. ép.ügykez. Okmányiroda Irodavezető anyakönyvi és okmány üi gépjármű, adatfeldolgozó üi. okmányirodai és népjóléti üi.
fő fő fő fő fő fő
0,35 0,35 1 1
fő fő fő fő
1 1 1
fő fő fő
1 1 1 1 1 1 1 1 1
fő fő fő fő fő fő fő fő fő
részmunkaidő (képz. pótl.)
(Vilonyán) részmunkaidő részmunkaidő
Pénzügyi Irodavez. Gazdálkodási és pénzügyi üi. Gazdálkodási üi. Pénztáros Pénzügyi üi, pénztáros Pénzügyi üi. Számviteli üi. Számviteli és pénzügyi üi. Pénzügyi és számviteli üi. Pénzügyi és adóügyi üi. összesen:
31 fő
(képz. pótl.) (képz. pótl.)
(Vilonyán)
14 Az út a munkához program keretében átmenetileg –ügykezelői és szervezési feladatok kisegítésébe bevonásra kerülnek a TESZ alkalmazásában álló, de a hivatali munkahelyre irányított közcélú alkalmazottak a jegyző által egyeztetett módon. A feladatellátásban – Hivatalon kívül, a település területén – részt vesznek a Polgármester irányításával, a TESZ szervezésével és vezetésével a közhasznú, közcélú és közmunkát végző dolgozók is. „ b.) A PH SZMSZ egyéb részei változatlanok.” 2.) A beterjesztett SZMSZ a Kirendeltség működésének keretszabályait megfelelően tartalmazza. Határidő: Azonnal Felelős: Kovács János polgármester Faragó Istvánné jegyző Cseréné Gelencsér Zsuzsanna igazgatási ügyintéző
5/b.)
Tájékoztatás az orvosi rendelő ellenőrzéséről.
/Levél a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Kovács János polgármester A mellékelt levelet küldték az ÁNTSZ-től az eljárás megindításáról. Azt sem tudtuk, hogy voltak ellenőrizni. A műanyag padló nem résmentes, azt össze kell ragasztani, egy csíkot rátenni. A másik, hogy nem folyik a víz a csapból. Átmentem a rendelőbe, megnéztem, csak ki kellett a szűrőt tisztítani. Most folyik a víz a csapból. Ha az orvos vállalkozó, akkor miért az önkormányzatnak kell biztosítani ezeket a feltételeket? Takács János képviselő Visszaélnek a helyzetükkel, az emberek kiszolgáltatottságával az orvosok. Kovács János polgármester Az ÁNTSZ felé nyilatkozni kell, hogy ki a felelős. Az én leszek. Megírjuk, hogy december 31-ig meg lesz oldva a padlózat résmentesítése. A tájékoztatást a testület tudomásul vette.
5/c.)
Tájékoztatás a 7202 sz. Szabadbattyán – Veszprém összekötő út felújításáról.
/Levél a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Kovács János polgármester Ezt a levelet küldték a Magyar Közút Nonprofit Zrt-től. A ROP keretében a 7202. sz. út felújítását tervezik. A vízbekötések fémcsőből vannak és sorra durrannak el. Szerintem annyit megér, hogy várjunk egy évet, akkor kicserélik.
15 Gubiczáné Kocsis Irén képviselő Az útfelújításnál hogyan kerül képbe a Bakonykarszt Zrt.? Kovács János polgármester Itt van a Makai Ferenc levele is a Bakonykarszt Zrt-től. Most engedélyeztetik az út felújítást, a közműegyeztetéseket végzik. Akkor járul hozzá az útfelújításhoz a Bakonykarszt, ha előtte elvégzik a régi vízvezeték kiváltását. Elő van írva, hogy 50 cm-enként tömöríteni kell a talajt, de nem csinálják. A bekötéseknél is leírják, hogy milyen betonréteget kell tenni. Takács János képviselő Legalább lesz egy jó utunk.. Faragó Istvánné jegyző Ez nem az útfelújítás költsége lesz ám. Javaslom, hogy kérje a testület az út felújítását. Peresztegi Lászlóné aljegyző A ROP programból csak a közművezetékek fedlapjainak szintre emelése számolható el. Ács Péter képviselő A lekötéseket át lehet fúrni, a Hétvezér utcában olyan a talaj, hogy meg lehet csinálni. Takács János képviselő Csinálják meg, az út legyen készen. Nem tudjuk, milyen pályázaton nyertek. Kovács János polgármester A pályázatnak van önrésze, abból megoldhatják. Akkor csinálják az utat, mert később bizonytalan. Felveszem a kapcsolatot a Magyar Közúttal és a Bakonykarszt Zrt-vel és egyeztetek velük.
5/d.)
Szóbeli javaslat közcélú foglalkoztatottak részére munkaruha biztosítására.
Kovács János polgármester Javaslom munkaruha beszerzését a közcélú foglalkoztatottak részére. Most 4 fő részére. 13 ezer Ft-ból már lehet venni ruhát és cipőt egy-egy embernek. Ács Péter képviselő A ruháknak is van elhasználódási idejük. Ha egyikük valamiért a szerződése lejárta előtt lelép, akkor a különbözetet fizesse ki. Takács János képviselő Meg kell venni a munkaruhát. Kovács János polgármester Aki a 4 közcélú foglalkoztatott munkaruha beszerzését fejenként 13 ezer Ft-ért támogatja, kézfelemeléssel jelezze. A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
16
45/2010.(IV.26.) Kt. határozat: közcélú foglalkoztatottak részére munkaruha biztosításáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a közfoglalkoztatottak részére munkaruha beszerzésére tett szóbeli javaslatot és a következő döntést hozta: 1.) 4 fő közcélú foglalkoztatott részére munkaruha vásárlásához hozzájárul 13.000,- Ft/fő összegben. A beszerzés költségét költségvetéséből biztosítja. 2.) Ha a közcélú foglalkoztatott a munkaszerződés lejárta előtt megszünteti a munkaviszonyát vagy munkaviszonya rendkívüli felmondással szűnik meg, a munkaruha árának időarányos részét meg kell fizetnie. 3.) Fentiekről a munkaruha átvétele előtt tájékoztatni kell a dolgozókat. 4.) A döntést a 2010. évi költségvetés módosításakor figyelembe kell venni. Határidő: 2010. május 31. Felelős: Kovács János polgármester Fésüs Sándor pénzügyi ügyintéző Önkormányzati Kincstár
Képviselői felvetések, javaslatok Kardos Sándor alpolgármester Ki kell tenni a szabadidőparkba, hogy kamerával őrzött terület. Gubiczáné Kocsis Irén képviselő A hulladéksziget alapozásával hogy állunk? Kovács János polgármester Tervet kell készíttetni, az érintett lakókkal kell nyilatkozatot aláíratni, hogy hozzájárulnak az építéséhez. A Petőfi utcában a sziréna melletti területen és az Újtelep utcában a 41. számú ház mellett lesz. Ha elkészült az alapozás, jelezzük, hogy hozhatják a konténereket. Gubiczáné Kocsis Irén képviselő A komposztálós pályázattal történt valami? Kovács János polgármester Április elejére volt tervezve, hogy hozzák a komposztáló ládákat. Az első szállítmányból nem hozzánk hoznak, mert a választás miatt az első időpont nem volt jó. Majd tájékoztató is lesz a ládák kiosztásakor. Gubiczáné Kocsis Irén képviselő A hangosításhoz meg lett véve minden? Kovács János polgármester Most lett aláírva a megrendelő. Gubiczáné Kocsis Irén képviselő A Leader programban történt valami?
17
Kovács János polgármester Valószínű, hogy helyben járás lesz egy ideig. Szabó László képviselő Az Újtelep u. 9. szám alatt disznókat tartanak szabadon. Még a tulajdonosuk fenyegetőzött, mikor a szag miatt reklamáltak neki a szomszédok. Takács János képviselő Kerítse be az állatokat, hogy nem mászkáljanak más kertjébe. Peresztegi Lászlóné aljegyző A közigazgatási eljárás kérelemre indul és illetékköteles. Akkor tudunk eljárni, ha nem az állattartás szabályainak megfelelően tartja az állatokat. Azt a bejelentést tudjuk elfogadni illetékmentesen, amelyik közérdekű. A Kossuth utcában a hipermangános víz közterületre folyt, ezért kimentünk. Faragó Istvánné jegyző A Ket. alapján el lehet utasítani a kérelmet, ha az illeték nincs befizetve. Ács Péter képviselő Nem lehet előírni helyi rendeletben, hogy mennyi állatot lehet tartani? Faragó Istvánné jegyző UNIO-s és központi előírások alapján lehet állatot tartani. Kovács János polgármester Nem az van szabályozva, hány álaltot tart, hanem az, hogyan tartja őket. Hujber Ferenc képviselő Ha ki akarunk tenni 3 konténert a szelektív hulladékgyűjtéshez, akkor kell a szomszéd hozzájárulása, de ahhoz, hogy 50 disznót tartsanak a szomszédban, nem kell hozzájárulni. Kovács János polgármester Május 23-án lenne egy kirándulás a felvidékre 50-60 fővel, ahol énekkarok lépnek fel. Papkeszivel közösen mennénk és feleznénk a költségeket. Az útra 3 ajánlat érkezett . /Árajánlatok a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ A Balaton Ré-Busz 98’ Kft ajánlata összesen 123 ezer Ft, a Knolmayer Géza ajánlata útdíjjal összesen 110 ezer Ft , a Tászler László ajánlata 240 Ft/km + úthasználati díj. Ifj. Kardos Sándor alpolgármester A Knolmayer Géza ajánlatát fogadjuk el. Nála már benne van az úthasználati díj is és ugyanúgy 240 Ft/km-rel számolt. Kb. 25 fő mehet Vilonyáról, 14 fős a népdalkör, 4 fő jön a nyugdíjasoktól, még 6 fő jöhet. Ács Péter képviselő Ez az összeg még feleződik, mert a másik felét Papkeszi állja..
18 Takács János képviselő Hol lesz a dalos találkozó? Kovács János polgármester Zsérére kell menni. Ifj. Kardos Sándor alpolgármester Nyitrán megnézzük a várat. Utána megyünk Zsérére. A műsor kb. 13 órától 18 óráig fog tartani. Kovács János polgármester Összesen kb. 400 km lesz az út. Aki egyetért azzal, hogy Knolmayer Géza személyszállító vállalkozó ajánlatát fogadjuk el, kézfelemeléssel jelezze. A testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 46/2010.(IV.26.) Kt. határozat: utazás költség támogatásáról Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a Zsérébe tervezett utazás költségeinek támogatására vonatkozó szóbeli javaslatot és a következő döntést hozta: 1.) A 2010. május 23-án Zsérébe (Szlovákia) – az ott rendezendő kulturális műsorban fellép a Vilonyai Népdalkör is – tervezett utazás költségeit Papkeszi Község Önkormányzatával közösen viseli. 2.) Az utaztatást – a benyújtott árajánlatok alapján – Knolmayer Géza személyszállító vállalkozó (8441 Márkó, Kálvária u. 17.) végzi SETRA S315HD LUXUS autóbusszal 240,-Ft/km bruttó áron. 3.) Figyelembe véve, hogy az út oda-vissza kb. 400 km, és az utazás költsége összesen 110.000,Ft, költségvetéséből az utazás költségeire 55.000,-Ft-ot biztosít. 4.) A döntést a 2010. évi költségvetés módosításakor figyelembe kell venni. Határidő: 2010. május 23. Felelős: Kovács János polgármester Fésüs Sándor pénzügyi ügyintéző
Ács Péter képviselő A Vilonya, Petőfi u. 12. és 19. előtt nem jó a közvilágítás. Be kell jelenteni, hogy javítsák meg. Több hozzászólás, észrevétel nem volt, ezért Kovács János polgármester megköszönte a képviselők, a tanácskozási joggal részt vevők és egyéb meghívottak ülésen való részvételét, s az ülést 18 óra 10 perckor berekesztette. k.m.f.
19
Kovács János polgármester
Faragó Istvánné jegyző