J E G Y Z Ő K Ö N YV Készült Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő testületének 2010. január 20-án, sze rdán 17 óra 30 pe rckor tartott üléséről. Az ülés helye: Tokorcs Faluház Jelen vannak: Dömölki Lajos polgármester, Lengyelné Csizmazia Éva alpolgármester, Dankovicsné Kovács Edina Zita, Körmendi Eszter, Monostori Miklósné képviselők. Igazoltan távol: Fekete Andrásné képviselő. Igazolatlanul távol: Tanácskozási joggal megjelent: Major Tiborné körjegyző. A lakosság részéről 1 fő a 4. napirendi pontnál volt jelen. Dömölki Lajos polgármester megállapította, hogy az ülés határozatképes, a képviselő-testületből 5 fő jelen van, Fekete Andrásné képviselő munkahelyi elfoglaltsága miatt van távol. Napirendi pontoknak a meghívóban szereplőket javasolta. A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a következő napirendi pontokat tárgyalta meg. 1./ Beszámoló a két ülés közt történ fontosabb eseményekről. Előadó: Dömölki Lajos polgármester 2./ A hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 7/2001.(XII.11.) rendelet módosítása. Előadó: Dömölki Lajos 3./ Közcélú foglalkoztatásra létrehozott társulás megállapodásának módosítása, egységes szerkezetbe foglalása. Előadó: Dömölki Lajos polgármester Előadó: Dömölki Lajos polgármester 4./ Különfélék. A képviselő-testület a napirendi pontokat a következők szerint tárgyalta meg.
1./ NAPIRENDI PONT Beszámoló a két ülés közt történt fontosabb eseményekről. Előadó: Dömölki Lajos polgármester Dömölki Lajos polgármester szóbeli beszámolójában elmondta az intézményfenntartó társuláshoz a 2010. évi hozzájárulásokat még nem fogadták el. Az elnöktől ígéretet kaptak, hogy átszámolják a hozzájárulásokat. Megtörténtek a kuka cserék, a szelektív gyűjtőkben sajnos sok a nem oda való szemét, a kommunális dolgozó rendszeresen átnézi és szedi ki a különböző szemetet. Javasolta beszámolója tudomásulvételét. Hozzászólás nem volt, a képviselő-testület 5 igen 0 nem szavazattal a polgármester beszámolóját elfogadta.
2./ NAPIRENDI PONT A hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 7/2001.(XII.11.) rendelet módosítása. Előadó: Dömölki Lajos polgármester Dömölki Lajos polgármester írásos előterjesztése alapján, mely a jegyzőkönyv mellé csatolva. Hozzászólások: Monostori Miklósné képviselő hozzászólásában elmondta a celli hivatalban a legkisebb cafetéria összeget kapták a dolgozók. Több hozzászólás nem volt, Dömölki Lajos polgármester javasolta képviselő-testületnek a kiküldött rendelet tervezet elfogadását és a hatályos rendeletek közé történő beiktatását. A javaslattal a képviselő-testület egyetértett és 5 igen 0 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta, és rendeletet alkotta. Tokorcs Község Önkormányzat 1/2010.(I.20.) s zámú KT. határozata Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Nagysimonyi Tokorcs Körjegyzőség hivatalába foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 7/2001.(XII.11.) rendelet módosításáról szóló rendelet tervezetét elfogadja és 1/2010.(I.21.) szám alatt a rendeletek, közé iktatja. Határidő: január 20. Felelős: Dömölki Lajos polgármester
Tokorcs Község Önkormányzatának 1/2010.(I.21.) KT. rendelete a képviselő-testület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 7/2001.(XII.7.) rendelet módosításáról. A Képviselő-testülete a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. Törvény / továbbiakban: Ktv. / 4. § , a 44/a. § (2) bekezdése és a 49/F. § felhatalmazása alapján a Nagysimonyi Tokorcs Körjegyzőség Hivatalának / továbbiakban: hivatal / foglalkoztatott köztisztviselők közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről szóló 7/2001.(XII.7.) rendeletét az alábbiak szerint módosítja. 1. § (1) A R. az alábbi 2/A. §-sal egészül ki:
2/A. § Cafetéria juttatás (1) A köztisztviselő részére az Önkormányzat cafetéria juttatást biztosít. A cafetériai juttatás adott évre eső részét a képviselő-testületek az éves költségvetési rendeletben, egy összegben állapítja meg. (2) A cafetéria rendszer működésének részletes szabályait a Közszolgálati Szabályzatban kell meghatározni, melyet a körjegyző készít el, és a képviselő-testület fogad el. „ (3) A köztisztviselő részére az önkormányzat kétévente szemüveg készítéséhez vissza nem térítendő támogatást biztosít. A támogatáshoz a szükséges keretet az éves költségvetésben hagyja jóvá. Záró rendelkezések 2.§ E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. Tokorcs, 2010. január 20. /:Major Tiborné:/ körjegyző
/:Dömölki Lajos:/ polgármester
A hivatal hirdetőtábláján kifüggeszteve. 2010. január 21. /:Major Tiborné:/ körjegyző
3./ NAPIRENDI PONT Közcélú foglalkoztatásra létrehozott társulás megállapodásának módosítása. Előadó: Dömölki Lajos polgármester Dömölki Lajos polgármester szóbeli előterjesztésében elmondta Tokorcs község területén nincs aktív korúak ellátásában részesülő személy, valamint olyan személy , aki előzetes együttműködő. Az önkormányzatnak vannak olyan feladataiközterületek , temetők gondozása, önkormányzati területek karbantartása- , amit közcélú foglalkoztatás keretében kívánnak ellátni. 2009. évben a Nagysimonyi önkormányzattal létrehoztak egy társulást. A megállapodást azonban módosítani kell , mivel az állami támogatás igénylésére a Nagysimonyi önkormányzat jogosult, az állami támogatás és a tényleges költség közötti 5 %-ot a tokorcsi önkormányzatnak át kell adni. Szabályozni kell a munkajogi kérdéseket is. A társulás közfoglalkoztatási tervét ismertette, melyet majd az együttes ülésen fognak elfogadni. Javasolta a kiküldött határozati javaslat és megállapodás elfogadását. Hozzászólás nem volt, a képviselő-testület 5 igen 0 nem szavazattal a következő határozatot hozta. Tokorcs Község Önkormányzat 2/2010.(I.20.) s zámú KT. határozata Tokorcs Község önkormányzat Képviselő-testülete a közcélú foglalkoztatásnak a Nagysimonyi önkormányzattal kötött társulási megállapodást az alábbiakkal módosítja, és egységes szerkezetbe foglalja: A megállapodás 3./ pontjától módosul: 3./ Nagysimonyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete által közcélú foglalkoztatott személyek munkavégzésének helye: - Nagysimonyi - Tokorcs önkormányzat területe. 4./ Nagysimonyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete gyakorolja a munkáltatói jogokat ( határozott idejű munkaszerződés, munkabér megállapítása) , az egyéb munkáltatói jogokat a munkahely szerinti polgármester gyakorolja. Mindkét polgármester biztosítja a közcélú munkát végző személy munkaidejének ( szabadságának, távollétének) dokumentálását, melyet a tárgyhónapot követően hó 5- ig a hivatalnak megküld. 5./ Nagysimonyi Község Önkormányzata biztosítja a közcélú fogla lkoztatásban bevont személyekkel kapcsolatos - Munkaerő igénylést, - Egészségügyi alkalmassági vizsgálat kérését, - Balesetoktatást. A tokorcsi polgármester a foglalkoztatás megkezdése előtt 30 nappal jelzi a nagysimonyi polgármesternek a munkaerő igényét.
6./ A közcélú foglalkoztatás után járó állami támogatást ( 1010. évben 95 % ) a tárgyhót követő hó 10 napjáig a Nagysimonyi Község Önkormányzat igényli, melyet a hivatal megküld a Magyar Államkincstár részére. A Tokorcs területén foglalkoztatott közcélú sze mély kiadásai és az állami támogatás közti különbözetet ( 2010. évben 5 % ) a tokorcsi önkormányzat a tárgyhót követő hó 10 napjáig utalja át a nagysimonyi önkormányzat költségvetési számlájára. A különbözet utalásának elmaradása esetén a nagysimonyi önkormányzat a tokorcsi önkormányzat ellen felhatalmazással történő beszedési megbízás alkalmazását kezdeményezi. 7./ A körjegyző által elkészített éves közfoglalkoztatási terv tervezetét a nagysimonyi polgármester megküldi a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Celldömölki Kirendeltségének. Az éves foglalkoztatási tervet az önkormányzatok együttes ülésen fogadják el. A 6./, 7./ és 8./ pont számozása ennek megfelelően módosul. Határidő: január 20. Felelős: Dömölki Lajos polgármester 4./ NAPIRENDI PONT Különfélék. Dömölki Lajos polgármester ismertette a VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű Zrt levelét, melyben az Igazgatóságba és a Felügyelő Bizottságba történő delegálásról kérnek képviselő-testületi javaslatot. A Zrt-be a tokorcsi önkormányzatnak nagyon kicsi része van, nem is tud olyan személyt, akit javasolni tudna. Nem tett javaslatot határozat meghozatalára. Káldi Tamás megkérdezte a képviselő-testületet, hogy miért volt szükséges a „Lakó-pihenő övezet” tábla cseréjére. Dömölki Lajos polgármester válaszában elmondta lakossági kezdeményezésre vizsgálta felül a képviselő-testület a döntését. Mivel az Erzsébet utcán történik a zártkerti rész megközelítése, ezért a szakemberek szerint a KRESZ előírásának nem felelt meg a tábla kihelyezése. A kihelyezéskor is kikérték az útügyi szakemberek véleményét és most is. Káldi Tamás a választ elfogadta ,de nem értett vele egyet. Dömölki Lajos polgármester javasolta a képviselőtestületnek az „Idősek Napját „ 2010. február 13-án, szombaton tartsák. A program összeállításához kéri a képviselők segítségét, az ebédet legolcsóbban a Rezgőnyárfa étteremből tudják beszerezni. Hozzászólás nem volt, a képviselő-testület a javaslattal egyetértett és 5 igen 0 nem szavazattal a következő határozatot hozta.
Tokorcs Község Önkormányzat 3/2010.(I.20.) s zámú KT. határozata A képviselő-testület 2010. február 13-án, szombaton tartja a hagyományos „Idősek Napi” rendezvényét. A műsor megszervezésével, az étkeztetés biztosításával a polgármestert bízzák meg. Határidő: 2010.február 13. Felelős: Dömölki Lajos polgármester Több bejelentés nem volt, Dömölki Lajos bejelentette, hogy az ülés további része zárt ülés lesz. /:Major Tiborné:/ körjegyző
/:Dömölki Lajos:/ polgármester
2./ napirend 88-1/2010. E LŐ T ER JES Z ÉS a Képviselő-testület 2010. január 20-i nyilvános ülésére Tárgy: A körjegyzőség hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló rendelet módosítása. Előadó: Dömölki Lajos polgármester Előkészítette: Major Tiborné körjegyző Megtárgyalja : Képviselő-testület Tisztelt Képviselő-testület ! A 2008. évi CX. Törvény hatályon kívül helyezte A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. Törvény 49. §-át, mely szerint 2009. január 1. napjától a tizenharmadik havi juttatást a közszférában megszüntette, majd A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény többek között módosította Ktv. több rendelkezését, illetve 2010. január 1-ével hatályon kívül helyezte a ruházati költségtérítésre vonatkozó 49/G., valamint a munkába járáshoz szükséges helyi közlekedési bérletre, az üdülési hozzájárulásra, továbbá az élet -, és nyugdíj – és kiegészítő biztosításra vonatkozó 49/H. § (1) bekezdése a),e9, és i) pontjait. A 49/F. § teljes mértékben módosításra került, a kedvezményes étkeztetésre, vagy étkezési utalványra való jogosultság megszüntetésével egyidejűleg a jogszabály bevezeti a Ktv-be a cafetéria rendszert. A Ktv. módosításával bevezetésre kerülő cafetéria rendszer lényege, hogy a hivata li szerv vezetője közszolgálati szabályzatban állapítja meg a köztisztviselőket megillető cafetéria juttatás éves összegét, mely azonban nem lehet alacsonyabb az illetményalap 5-szörösönél ( 193.250 Ft ) és nem lehet magasabb az illetményalap 25-szörösénél ( 966.250 Ft ). Az illetményalap 2007. óta 38.650 Ft. A körjegyzőség vonatkozásában a szervezet vezetője a körjegyző, a körjegyző azonban csak a képviselő-testületek által jóváhagyott költségvetésből gazdálkodik. A képviselő-testületeknek kell majd a körjegyzőség költségvetésében meghatározni a cafetéria juttatás éves szinten felhasználható összegét. A körjegyzőnek kell a Közszolgálati Szabályzatban a Ktv. 49/F. § felhatalmazása alapján a részletes szabályokat meghatározni. A törvényi felhatalmazásból adódóan a hivatali szerv vezetője a Közszolgálati Szabályzatban a felsőbb szintű jogszabályokban meghatározott juttatásokon kívül is meghatározhat egyéb juttatásokat. Korlátot a költségvetési rendeletben megállapított keretösszeg jelenti. A körjegyzővel történt egyeztetés alapján az önkormányzatok pénzügyi helyzetét ismerve egyéb juttatások nem kerülnek megállapításra. A cafetériára biztosított összeget mint már említettem a képviselő-testületek a körjegyzőség költségvetésében határozzák meg. A cafetéria éves összegét a munkáltatók részére február 15ig a körjegyző teszi közzé. Az éves cafetéria összege tartalmazza az egyes juttatásokhoz
kapcsolódó adó vonzatot is. A köztisztviselő pedig tárgyév március 1. napjáig írásban nyilatkozik, hogy a cafetéria juttatás összegén belül milyen juttatásokra tart igényt. A fentiekre való tekintettel szükséges a körjegyzőség hivatalában foglalkoztatott köztisztviselőket megillető juttatásokról szóló 7/2001.(XII.11.) rendelet módosítása. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 44/A. § -a lehetőséget ad a köztisztviselőknek illetménykiegészítés megállapítására, erre azonban nem teszek javaslatot, mivel a körjegyzőségi dolgozók esetén a 44/B. §-a alapján illetménykiegészítés lehetőségét biztosítjuk a teljesítmény értékelés alapján. A már említett okok miatt a köztisztviselők 2007. óta nem részesültek béremelésben, sőt 2009. évben a 13. havi juttatás is megvonásra került, megszűnt az étkezési utalvány és a ruhapénz a köztisztviselők reálkeresete jelentősen csökkent. A törvény 49/h. §-a további juttatásokról rendelkezik. „ 49/H. § (1) A köztisztviselő részére további, visszatérítendő, illetve vissza nem térítendő szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatás biztosítható. Ilyen juttatás lehet, különösen: a) a munkába járáshoz szükséges helyi közlekedési bérlet, b) lakhatási-, lakásépítési-, vásárlási támogatás, c) albérleti hozzájárulás, d) családalapítási támogatás, e) üdülési hozzájárulás, f) szociális támogatás, g)illetményelőleg, h)tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, nyelvtanulási támogatás, i) élet-, nyugdíj- és kiegészítő biztosítási támogatás. Az önkormányzat anyagi helyzetét ismerve ezen juttatások megállapítására sem teszek javaslatot. A ktv. lehetőséget biztosít a nyugállományú köztisztviselők szociális helyzetére figyelemmel, rászorultsági alapon pénzbeli és természetbeni támogatások megállapítására is ezek ez ideig nem voltak a rendeletünkben, most sem teszek javaslatot ezek beépítésére. A hatályos rendeletünket a cefetéria bevezetésével javasolom kiegészíteni, a kiküldött rendelet tervezet alapján. Tokorcs, 2010. január 15. /:Dömölki Lajos:/ polgármester
6-1/2010. M EGÁL L A POD ÁS közcélú foglalkoztatás megszervezésének társulásban történő ellátására. (módosításokkal egységes szerkezetben) Mely létrejött Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete – székhelye: 9561 Tokorcs, Szabadság utca 15 – mint megbízó, képviselője: Dömölki Lajos polgármester, másrészről Nagysimonyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete – székhelye: 9561 Nagysimonyi, Kossuth L. u. 12 – mint megbízott, képviselője Lábos András polgármester között „ a helyi önkormányzatok társulásáról és együttműködéséről „ szóló 1997. évi CXXXV. Törvény ( továbbiakban. Tv) 7. §-ában foglalt rendelkezések szerint közcélú munka megszervezési feladatoknak 2009. június 23- i hatállyal határozatlan időtartamra történő társulás keretében való ellátására. 1./ Tokorcs Község Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza Nagysimonyi Község Önkormányzat Képviselő-testületét, hogy a nyilvántartott aktív korúak ellátásában ezen belül rendelkezésre állási támogatásban részesülő személyek útján biztosítsa „ A szociális igazgatásról és ellátásokról” szóló többször módosított 1993. évi III. törvény 36. §-a szerinti közcélú foglalkoztatás megszervezésével. 2./ Az 1./ pontban foglalt tevékenységet a megb ízott a mindenkori hatályos jogszabályok előírásai szerint köteles biztosítani. A közcélú foglalkoztatással kapcsolatos adminisztrációs és pénzügyi feladatokat Nagysimonyi Tokorcs községek Körjegyzőségének( továbbiakban: hivatal) hivatala látja el. 3./ Nagysimonyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete által közcélú foglalkoztatott személyek munkavégzésének helye: - Nagysimonyi - Tokorcs önkormányzat területe. 4./ Nagysimonyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete gyakorolja a munkáltatói jogokat ( határozott idejű munkaszerződés, munkabér megállapítása) , az egyéb munkáltatói jogokat a munkahely szerinti polgármester gyakorolja. Mindkét polgármester biztosítja a közcélú
munkát végző személy munkaidejének ( szabadságának, távollétének) dokumentálását, melyet a tárgyhónapot követően hó 5- ig a hivatalnak megküld. 5./ Nagysimonyi Község Önkormányzata biztosítja a közcélú foglalkoztatásban bevont személyekkel kapcsolatos - Munkaerő igénylést, - Egészségügyi alkalmassági vizsgálat kérését, - Balesetoktatást. A tokorcsi polgármester a foglalkoztatás megkezdése előtt 30 nappal jelzi a nagysimonyi polgármesternek a munkaerő igényét. 6./ A közcélú foglalkoztatás után járó állami támogatást ( 1010. évben 95 % ) a tárgyhót követő hó 10 napjáig a Nagysimonyi Község Önkormányzat igényli, melyet a hivatal megküld a Magyar Államkincstár részére. A Tokorcs területén foglalkoztatott közcélú személy kiadásai és az állami támogatás közti különbözetet ( 2010. évben 5 % ) a tokorcsi önkormányzat a tárgyhót követő hó 10 napjáig utalja át a nagysimonyi önkormányzat költségvetési számlájára. A különbözet utalásának elmaradása esetén a nagysimonyi önkormányzat a tokorcsi önkormányzat ellen felhatalmazással történő beszedési megbízás alkalmazását kezdeményezi. 7./ A körjegyző által elkészített éves közfoglalkoztatási terv tervezetét a nagysimonyi polgármester megküldi a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Celldömölki Kirendeltségének. Az éves foglalkoztatási tervet az önkormányzatok együttes ülésen fogadják el. 8./ A megállapodásban foglaltak teljesítéséért a polgármesterek felelősek. 9./ A társulási megállapodás megszűntetésére az 1997. évi CXXXV. Törvény 4. § - 6. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. 10./ A társulás tagjai a szerződésben nem szabályozott kérdések tekintetében az 1990. évi LXV. Törvény és az 1997. évi CXXXV.- törvény rendelkezéseit tekintik irányadónak. A megállapodást a társult önkormányzatok a 2009. június 22-én tartott együttes ülésükön a 8./2009.(VI.22.) számú határozatukkal elfogadták. Egyúttal a 2004. április 19-én kötött megállapodás hatályát veszti. Nagysimonyi, 2009. június 22. /:Lábos András:/ polgármester
Ellenjegyeztem: /:Major Tiborné:/ körjegyző Módosítva: ……/2010.(I. ) számú határozattal Egységes szerkezetbe foglalva: 2010. január .
/:Dömölki Lajos:/ polgármester
/:Lábos András:/ polgármester
/:Dömölki Lajos:/ polgármester